Heribert Illig – Hans-Ulrich Niemitz

Mi marad a középkorból?
Egy paradigmaváltás jelei
Megjelent Ausztriában a Gegenwart 1996/3-4. számában
Fordította, és jegyzetekkel ellátta: Mesterházy Zsolt

Minden nagyon egyszerűen indult. Valakit közülünk elbűvölt a középkori hamisítások hihetetlen bősége. A
hamisítások kiterjedtsége egy hasonlattal szemléltethető. 1986-ban a Monumenta Germaniae Historica –
középkori kutatásokkal foglalkozó német intézet – tehát a legmegfelelőbb intézmény nagyszabású
összejövetelt, kongresszust rendezett Hamisítások a középkorban címmel. Csak a rendezvény hivatalos
kiadványa 5 kötetet és több, mint 3700 oldalt töltött meg. Valószínűleg kevés középkori esemény adódik,
amelyik bőségével éppúgy, mint a jogtalan elbitorlás ezek magától érthetőségének mértékével
megvalósított sokoldalúságával a kutatókat még inkább megtéveszti, ezzel további kihívások elé állítja.

Különösen rejtélyesnek tűnik a hamisítók mentalitása, amelyet Horst Fuhrmann, a Monumenta akkori
elnöke a kongresszuson tartott megnyitó beszédében bemutatott. A legkiterjedtebb és legdöntőbb
hamisításokra összpontosított, így a konstantini adományra, amely az Egyházi Államot alapította volna
meg (ld. Pap Gábor: Kitalált középkor. 19. o. a honlapon), valamint az „álizidori hamisításokra”. Ez utóbbi
egyházjogi szempontból fontos több mint tízezer iratból áll. Mindezek a hamisítások egy kétséges
eljárásból fakadnak, mert ezeket a bele fektetett fáradságos és kiterjedt munka ellenére csak
évszázadokkal (…) később használták fel az egyházi és világi joganyagban (Fuhrmann 1988:90).
Fuhrmann azt a véleményt képviselte, hogy először annak a környezetnek kellett létrejönnie, amely a
hamisításokat valódi hatóerővé tehette.

Naív pozitivizmus lenne, ha valaki úgy gondolná, hogy az itt előadott hamisítások következtében
megváltozott volna a világ. Egy ilyen mondat összetéveszti az okot az okozattal: sokkal inkább egy
megfelelően megváltozott világ vette magára a hamisításokat. Másképpen megfogalmazva: a pápai állam
kialakuló központosító törekvéseinek nem volt szüksége a hamisított oklevelekre, mindazonáltal sikere
érdekében a későbbiekben szükségesnek bizonyult azok felhasználása. (Fuhrmann 1988:91).

De még furcsább, hogy az egyház hamisít, pedig nincs is rá szüksége (Niemitz 1/91)? Korábban mindkét
szerző szembekerült e kérdéssel. Vitatkoztunk a Fuhrmann által felrajzolt képről és abszurdnak találtuk:
okos szerzetesek nagyjelentőségű iratokat gyártanak – anélkül, hogy bárkinek hasznosak lehettek volna,
csak úgy saját használatukra. Ehelyett műveiket elraktározzák a ládafiában, hogy aztán majd
évszázadokkal később a világ megtalálja, felhasználja és magába fogadja? Hogyan sikerülhetne a jövőt
olyan jól megtippelni, hogyan lehet egy még meg sem született hatalmasság jövőbeni igényeit
megalapozni, egyáltalán hány változatban kellene előre hamisítani: Szerzetesek, mint pokollátó jósok?

Rövidesen fel is tettük magunknak a kérdést, hogy nem inkább a híres Fuhrmann összekeverte az okot és
okozatot. Ebből keletkezett aztán a feltevés: ha a hamisítások évszázadokkal később használhatóak
lehettek, ez úgy néz ki, hogy a hamisítás és felhasználása közel azonos időpontban történt, később
azonban manipulációkkal az időtengelyen elválasztották őket egymástól. Erre adódott ellenőrzési
lehetőség is: naptárunkat 1582-ben helyesbítették, hogy a Cézár korától számított szökőnapok okozta
problémákat kiegyenlítsék. A helyesbítés 10 nap beiktatásával történt. Mivel Cézár és XIII. Gergely
naptármódosításai időben rögzítettek, utána lehet számolni, hogy jól változtattak-e. Ez a számolás
éppolyan egyszerű, amennyire meglepő az eredménye: három nappal kevesebbet ugrottak át, és ennek
ellenére ma az ég és a naptár összhangban van. A következmény: a Cézár és Gergely pápa közti időnek
hozzávetőleg 300 évvel rövidebbnek kellett lennie annál, amennyinek ma általánosan elfogadottnak
tekintjük (Illig, 1/91).
Az ókor és a reneszánsz között a történészek közel 300 évvel többet tartanak számon az időrendben.
Jézus születéséhez viszonyítva ma nem a 21., hanem egyenesen a 18. században élünk, talán éppen Kr.
után1699-et írunk. Három kitalált évszázad a történelemben – hogyan lehetne őket fellelni? Nos, a
koraközépkor a legsötétebb, vagyis a napnyugati történelem legismeretlenebb szakaszaként ismert. 1[ 1. ]
Az ottani lelethelyzetet és a felmerült kérdések tömkelegét tekintve feltevésünket alaposan
kihegyezhetjük: a kitalált idő – az eddigi adatok alapján – 614 és 911 között van. Ez a kor és a hozzá
rendelt események soha nem történtek meg. Ezeket valamikor belopták az időszámításunkba, ezért ez a
korszak teljesen üres. Azon építményekről és leletekről, amelyeket a kitalált korszakhoz kapcsolnak, csak
később íródtak meg a beszámolók (Illig, 4/92a).

Ezernyi kérdés vetődik fel ezzel kapcsolatban. Két egymáshoz legközelebbi így hangzott: Miért nem jöttek
rá mások ilyen sokáig? A másik: Ha már ilyen nagy horderejű feltevést megfogalmazunk, seregnyi gyötrő
kérdést is meg kellene válaszolni. Van-e egyáltalán az idevágó kutatásnak ilyen sok megoldatlan
kérdése? Az első kérdésre rögtön van válasz: Az időtengely és a keresztény naptár annyira magától
értetődő, hogy senkinek sem jutott eszébe ezt a kérdést feltenni. Emellett egyik sem isteni ajándék,
hanem csak hibákra érzékeny számítási eredmény. Amint a legkülönbözőbb szakterületek későókori és
koraközépkori irodalmát tanulmányoztuk, tömegével találkoztunk kutatási kérdésekkel, ugyanakkor nem
tapasztaltunk ilyen irányú probléma tudatosítását. Az időrendben hívő kutatók csak rövid ideig
csodálkoznak, magukat összhangban állónak tekintik a társtudományokkal és zavartalanul tudnak tovább
dolgozni. Ez érvényes a régészekre éppúgy, mint történészekre, helytörténészekre, érmeszakértőkre,
településeket kutató régészekre és C14-es és a fás évgyűrűvizsgálatokkal dolgozó kormeghatározókra,
kerámialeletek szakértőire és egyháztörténészekre, Bizánc- és iszlámkutatókra. Mi azonban a kérdéseket
kérdésekként fogtuk fel és azokat a kitalált idő feltevésének viszonyában vizsgáltuk, miközben Izlandtól
Indiáig minden hasonlóságra figyelmet fordítottunk. A felmerült kutatási kérdések tárházából itt most csak
hat példát szeretnénk röviden bemutatni.

A párszik – akik tűzimádók, illetve Zarathustra követői, akiknek egy része Iránból Indiába menekült –
vitatják saját időrendjüket. Amikor a 18. században követek érkeztek Iránból Indiába vallási
újraegyesítésük céljából, közölték az indiai párszikkal, hogy hazulról történt menekülésük óta
időszámításukban 300 évet tévednek; a lexikonok is tévesen adják a menekülés idejét hol a 7., hol a 10.
századra helyezve (Topper 3/94). Itt az utólag betoldott 300 kitalált év közvetlenül megmutatkozott.

A zsidó történelem a keresztény Európában sötét zónákat és a folyamatosság megszakadásait mutatja ki,
amelyeket ott is sötét kornak neveznek. Idézünk a szakértőtől, aki az akkori Európában élő zsidók lététől
kényszerítve abból indul ki: „Mindennek ellenére semmilyen bizonyíték, épp csak csekély valószínűsége
van annak, hogy ebben az időben valahol a nyugati világban nagyobb számú zsidó élt volna” (Roth
1966:4). Más szavakkal megfogalmazva: a 6. és a kezdődő 10. század között zsidóknak semmilyen

12
222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
2222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222222
nyomuk nincs Európában. Jelenlétüket a későókor és a fejlett középkor között interpolációval
helyettesítették (Illig 5/91).

A Bizánc-kutatókat egy kutatási kérdés egészen érdekesen érinti, amely épp e korhoz kapcsolódik: mikor
zajlott le a nagy közigazgatási reform, mikor és hogyan alakult ki a feudalizmus? Az egyik csoport arra az
eredményre jutott, hogy minden érdemleges részlet 600 előtt kialakult és hogy a következő 300 évben
tulajdonképpen semmi sem történt. A másik csoport felteszi (becsüli), hogy 600 és 900 között a
társadalomban olyan lassú átalakulás folyna, amely alig tudatosul a szereplőkben. Mindkét csoportnak
hiányoznak a kérdéses időszak forrásai és a régészeti leletei, így aztán szabadon folyhat a
folyamatosságról zajló hosszadalmas és parttalan vita (Karayannopulos 1959:15; Niemitz 1/94).

Németországban éppen ebből az időből úgyszintén hiányoznak a régészeti leletek. Habár a régészek
Frankfurt/Main-ban csodaszép, zavartalan (régészeti) rétegsort találtak, amely a római kort és a
reneszánsz kort összeköti; csupán a 650 és 910 közti rétegek hiányoztak belőle. Minthogy ilyesmi nem
fordulhat elő, a régészek felszámolták ezt a nehézséget is, a hiányzó rétegeket a félreeső szemétgödörből
kipótolták. Annak számtalan cserepét szétosztották a kitalált időben az időrendnek megfelelően (Stamm
1962, Niemitz 3/93).

Sajnálatos módon a természettudósok sem tudnak hibátlan kormeghatározási módszerekről gondoskodni.

Az általánosan ismert, sugárzó C14-es szénizotópra épülő módszer a minket érdeklő időszakban teljes
mértékben függ a fás évgyűrűvizsgálatoktól 2[ 2. ] (Willkomm, 1988: 176). E tudományág
összehasonlítja a fás növényekből vett minták évgyűrűit. Minthogy a hasonló gyűrűknek egyidőben kellett
növekedniük, megkísérli egy időben folyamatos gyűrűsort mintáról mintára kormeghatározásra a múltba
visszavezetni. Amikor a fás évgyűrűkutatók úgy 25 évvel ezelőtt átlépték az előző ezredfordulót és a
koraközépkorral akarták összekötni, súlyos nehézséget jelentett odaillő famintákat találni. Amikor meg
mégis találtak ilyet, az azzal elvégzett keltezések nem illettek az időrendbe. Körülbelül egy évtizedig tartott
mire a fás évgyűrűkutatók és a történészek egy szabad vita keretében megegyeztek; feláldozták az addig
használt fás évgyűrű-meghatározási módszert. Egy szemmel is látható és követhető vizsgálatból
statisztikai eljárás lett, amelynek túlbonyolított módosító számítási eljárása még a szakértőknek is az
agyára ment. Mindezek ellenére megmutatkozott, hogy jelentős hibákat követtek el az uralkodó
időszámításnak való megfelelés kényszerétől vezetve.

Hatodjára: Aachen.

233333333333333333333333333333333333
Hatodik példánkat részletesebben mutatjuk be, mint a legfontosabbat viszonylag kevés bizonyítékunk
közül, amelyek alapján a koraközépkort a művészettörténet szerint is újra keltezhetjük. Az aacheni
császári kápolna (Pfalzkapelle) legfontosabb keltezési hibáit megértendő, ragadjunk ki az európai
építészettörténetből egy markáns és szilárd elemet: a boltozatok építését (Illig 1984: 198-281).

Amint Rómát sem egy nap alatt építették fel, nem máról holnapra vált tökéletessé a boltozás művészete
sem. A középkor legmerészebb templomépítkezéséhez, beauvais-i 48 méter magas gótikus szentélyhez
kórushoz vezető út nehéz és időnként kudarcoktól kísért volt. Az eget ostromló igyekezet, mint a
napnyugatiak fausti lelkületének kifejeződése és találmánya az 1000. év táján keletkezett. Azóta nőnek a
tornyok, négyzetes kupolák és boltozatok mind magasabbra, habár a kínálatban először csak román
boltívek, tömegfalazások és ritkábban boltívbordák voltak.

Ennek megfelelően a kezdetek is nyomorúságosak voltak.

Katalóniában, Dél-Franciaországban és Burgundiában úgy 970 körül tettek kísérletet kis és szerény
templomok és ugyanolyan szerény boltozatok építésére. A fesztávok alig érték el a 3 és fél métert, és
csak ilyen kis templomok – mint például a Pireneusokban felépített St.-Michel de Cuxa és St.-Martin-du-
Canigou – voltak teljesen beboltozva. A tournusi St. Philibert templomban (1015 körül) az előtemplom
teljes beboltozását ünnepelték. 1030 és 1060 között sikerült először nagyobb tereket áthidalni: a speyeri
dómban mindkét oldalhajó – 70 méter hosszú és 7,75 méter széles – egyszerű keresztboltozatot kapott.
Először 1082 és 1106 között sikerült – ismét Speyerben – a főhajót és az oldalhajót boltozni, vagyis 14 és
akár 15,40 méter fesztávval, hozzá még a 33 méter magas csúcspontot uralni. Ehhez hatalmas
fagerendákat építettek be a falakat összekötendő. Ugyanez a horgonytechnika biztosította a
kereszthajókat és a huszártornyot. Az építőmesterek eképpen merészkedtek odáig, hogy Speyerben
olyan szabálytalan oktogont építsenek, amely 50 méter magasságban 15,40 fesztávval rendelkezik.
Mindenesetre Clunyban még hatalmasabb templom épült.
 Így vezet egy számtalan részlettől kísért fejlődési folyamat a templomok
hajóinak esetében 140 év leforgása alatt az óvatos kezdetektől a megszerzett távolságokig: a fesztáv jó 3
méterről az ötszörösére nő, a boltozat magassága négy méterről kb. a nyolcszorosára növekszik. Ezt
megértendő senkinek sem kell a templomépítőkhöz tartoznia, miközben a kőmegmunkálás, a kőfaragás
módja, a statika, a terhelés elvezetése és az alapozás-megtámasztás mikéntje folyamatos fejlődésen
ment keresztül. Az építéstechnika fejlődése éppúgy jól követhető, mint a román építészetben végbement
esztétikai fejlődés.

A speyeri dómtól 220 kilométerre északnyugatra egy épületre bukkanunk, amely közvetlen vetélytársnak
tekinthető: ez az aacheni Palotakápolna. Központi épülete mindeddig kétséget kizáróan Nagy Károlyhoz
és a 800-at kevéssel megelőző időhöz volt kötve. A 30 méter magas oktogonjának emeleti szintjei
mutatják, miképpen lehet a falakat karcsú oszlopkötegekkel kiváltani. Az oktogont kupola borítja, amely
14,50 és 15,60 méter közötti fesztávú. E hatalmas kupola támasztást igényel. Emiatt nemcsak vasfüzér
köti össze, hanem gyámoszlopokkal és kétemeletes körüljáróval is megerősítették. A körüljáróban a
boltozási nehézségeit csodálatraméltó mesterségbeli tudással oldották meg. Földszintjéhez semmiképpen
sem egyszerű dongaboltozatot vagy sima keresztgerincboltozást választottak. Nem, egy méhsejt formájú
szerkezetet építettek, amely a beltéri nyolcszög és a kültéri tizenhatszög között kiegyenlítőként szerepel.
A felső szint megoldása még ravaszabb. Tizenhat fal kúszik fel az oktogonra és támasztja azt. Ezeket
párosával szintén felkúszó dongaboltozat köti össze, amely egyúttal a terhelést is elvezeti. A nyolc
dongaszerkezet közötti ékekben háromszögletű süvegeket találunk, a csigalépcsők felett pedig
csigaboltozatot. Így teljes joggal állíthatjuk, hogy a felelős építőmester a román építőművészet minden
műszaki tudását virtuóz módon vetette latba.

De 800 körül ismerhette-e a román építészeti technikát? Ismerhetett-e egyáltalán akárcsak egyetlen
boltozási módot? Ha a fentebb vázolt és adatolt 970 és 1110 közötti fejlődési vonalat komolyan vesszük,
nos akkor még egyáltalán nem tudott boltozni. Akkor miért van nyolcszögletű boltozat Aachenben, amely
éppolyan fesztávú, mint a speyeri, és éppolyan magasra nyúlik, mint annak középhajója? Miután a
kézműves hagyomány nem az égből pottyan le, hanem elég fáradságosan szerezhető meg,
leszögezhetjük: Aachen a napnyugati fejlődésen kívülállónak tűnik. Teljesen mindegy, ha boltozási
eljárásról, kőfaragásról, horgonyzási eljárásról, falkiváltásról értekezünk, Aachen mindig 2-300 évvel
előbbre tart. Ez érvényes még további egytucat építési elemre. Támasztószerkezet vagy függőleges
építés, faltagolás vagy összekötő rendszer, toronyépítés vagy Westwerk 3[ 3. ], oszlopköteg vagy
bronzöntvény, nem utolsósorban a kettős kápolna és oktogon formai elvei – mindezen tulajdonságok a
román építészetből jól ismertek, közvetlenül Aachenból azonban nem vezethetőek le, hanem
évszázadokkal később majd mégegyszer feltalálják, hogy akkor majd részt vegyenek a román építészet
megújításában.

35
555555555555555555555555555555555555555555555555555555555555555555555555555555
555555555555555555555555555555555555555555555555555555555555555555555555555555
55555
Megoldási lehetőségként maradt, Aachent az antik építőművészet legkésőbbi képviselőjeként besorolni.
Ezt megkísérelték az építészettörténészek is, majd a kísérletnél maradtak. Mindössze két származási út
lenne lehetséges. A ravennai San Vitale összehasonlítható térélményt közvetít, mint a csaknem 300 évvel
későbbi aacheni. Építéstechnikailag azonban Aachen soha nem vezethető le bizánci előképekből. A
boltozatokat ott a lehetséges legkönnyebbre szerkesztették téglákkal és üreges tetőelemekkel, hasonlóan
az amforákhoz vagy agyagcsövekhez. A súlycsökkentésnek köszönhetően a nyomóerők kordában
tarthatók maradtak a Hagia Sophia óriásboltozatánál – amely mint a San Vitale - Justinian császár (527-
565) alatt épült. Aachen oktogonját ezzel szemben tömör kövekkel boltozták, amely még a leggyengébb
helyen is 81 cm vastagságú – nos ez egy Bizáncban sohasem megkísérelt feladat. Aachen azonban
származhatott a császári Rómából is. Nagy Károly kölcsönzött volna a rómaiaktól, netán a Pantheonból
vagy a konstantini bazilikából? Nem, ezt is határozottan elvethetjük. Az akkori rómaiak cementhez
hasonló ún. pozzulanföldből és a legkönnyebb vulkáni eredetű adalékanyagokból öntöttek
betonkupolákat. Az efféle kupolákban alig élednek nyíróerők, amit négy tuskószerű oszlopra helyezett
felfordított kávéscsészével könnyen szemléltetni lehet.

Építészettörténeti szempontból eszerint az aacheni

oktogonnak nincs előzménye. Hinnünk kellene a csodában, hogy az aacheni építőműhelyben, amely két
évszázaddal korábban jött volna létre, mint a román építőművészet véletlenül ráleltek a boltozási feladat
mesteri megoldására? Netán az építés 10 éve alatt akkora műszaki ugrást mutattak volna be, amelyre a
román művészetnek 140 évre volt szüksége? Mit használt volna e hihetetlen fejlődés, miközben addigra
már mindent feltaláltak. Az aacheni Palotakápolna előzmény és közvetlen következmény nélküli építmény,
egy téves szakasz, kívül minden építészeti hagyományon a napnyugati építészettörténet kitalált fejezete.

E gordiuszi csomót is képesek vagyunk átvágni. Egyszerűen Aachen keltezését firtatjuk. Ez a kérdés fel
sem merülhetett, mert Nagy Károly, mint építtető senki számára sem volt kétséges. Ha azonban e
császárban a betoldott három évszázad (Illig 1994) legsikerültebb kitalációját ismerjük fel, akkor lehetővé
válik a Palotakápolna anakronizmusainak nagyon pontos időbeni elhelyezése a román építészet
fejlődésében. Minden ellentmondás feloszlik, ha az épület keletkezését a XI. század második felére
helyezzük, a speyeri dóm keletkezésének közvetlen közelébe. Magától értetődően mindezzel a
koraközépkor eddig tanított történelme összeomlott. Mivel a Palotakápolna csak 1100 táján készült el, a
Karoling birodalom központját is elvesztette a középső Pfalzvidéken. Amikor olyan szerény mennyiségű
építészeti lelet maradt fenn, amely a 800-as év köré lenne besorolható, akkor hiányzik Nagy Károly királyi
és császári temploma, hibádzik a frank uralkodók koronázó temploma is, végül eltűnik maga Aachen
városa is, a frank birodalom központja. Kevesebb túlzással úgy is fogalmazhatunk, hogy az aacheni
Palotakápolna nélkül nincs frank állam sem.

Korábbi hagyomány és mai épületlelet éles ellentmondást mutatnak, amely csak új keltezéssel hozható
rendbe. E példából, amely sok más leletre is igaz, három felismeréssel gazdagodtunk:

• A koraközépkor nem történhetett úgy, ahogy a tankönyvek bemutatják.

• Különféle nehézségeink okozója a valódi évszázadok közé művileg beiktatott idő felismerése.
• Fölös számú tényanyag mutat majdnem 300 összefüggő, kitalált évet a VII., VIII. és IX.
században.
Véletlenül vagy szándékosan került-e történelmünkbe a kitalált idő? Már régesrégen észre kellett volna
vegyük, ez a véletlen ellen szól. A naptár szándékos meghamisításához okokra, de mindenekelőtt
indítékra van szükség. A történelemhamisításra két egymást kiegészítő, ugyanakkor egymástól
függetlenül is működő indítékot mutatunk be.

A bizantinisztika előtt két meg nem értett esemény ismert. 835-től kezdve minden, a görög Majuskel-ben
megfogalmazott iratot egymás után az új Minuskel-be írták át, miközben az eredetieket megsemmisítették
(Schreiner 1991:13). Igy az akkor vezető kultúrnép teljes iratkincsét egy-két nemzedék alatt teljesen
újraírták, és senki sem tudja vajon itt gondos másolásról, netán újraírásról van-e szó? Ezek között
Bíborbanszületett VII. Konstantin császár (911-959) sok kiválogatott ókori szöveget másoltatott és
gyűjtetett össze. A kivonatok ma sok ókori szöveg egyetlen forrását jelentik. Miután a kitalált IX.
században semmiféle átírás nem történhetett, mindkét műveletért VII. Konstantin a felelős, aki végül is az
utolsó 300 év bizánci történelmét újraíratta és részben maga is szerzője. A császárnak komoly keresztény
indítéka volt a napnyugat talán legjelentősebb cenzúrájának kivitelezésére. 614-ben a pogány perzsák
elrabolták a kereszténység legbecsesebb ereklyéjét, a Szent Keresztet. Hagyományosan ismert
visszaszerzése annyira gyanús (egy angyal tervezi meg a császárnak az egyébként kockázatos
csatatervet), hogy egy másik valóságot látszik eltakarni vele: Bizánc és a kereszténység évszázadokra
szóló időt akartak nyerni a botránnyal. A kitalált időben aztán majd ugyanúgy kitalálva visszaszerzik a
Szent Keresztet, ezer darabba vágva szétosztják a napnyugatiak között és így a szörnyű gyalázatot
megszüntetik (Illig 4/92b).

Konstantin császár a betoldással a teljes napnyugat időszámítását előreállította. Így uralkodott aztán III.
Ottó császár a csodálatos 1000. évben. Ottó és az általa kinevezett II. Szilveszter pápa eszkatológiai
4
[ 4. ] alapon – ezer év egy nap - a legnagyobb jelentőséget tulajdonították az évezredfordulónak. Ezzel
Jézus földi korát mindketten, mint Krisztus helyettesei nyithatták meg. Ebben a mostani időpontban nem
zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy Ottó és Szilveszter maguk állították előre a történelmet három
évszázaddal megérendő az ünnepi évet. A kifutó X. század politikai helyzete mindenesetre ritka kedvező
volt. Ottó anyja, Theophanu Tzimiskes I. János (969-976) bizánci császár rokona volt, aki ugyanazon
makedón dinasztiából származott, mint VII. Konstantin. III. Ottó kéz a kézben dolgozott a pápával –
egyedülálló egyetértésben Bizánc, Róma és a nyugat császára (Illig 3/91).

Konstantin vagy Ottó, egyre megy, a naptár előreállítása 300 üres évet eredményezett. Kitöltésére, 300 év
saját ízlés szerint megélt történelem kitalálására sokaknak volt lehetőségük. A császárnak és a pápának
igen előnyös volt az elképzelt jövőt már egyszer megtörtént múltként lefesteni, hiányzó tekintélyt
visszafelé futó nagyhatalmi sejtésekre cserélni. Így alkottak egy Nagy Károlyt, akinek birodalma mindazt
magában foglalta, amit Ottó szeretett volna birtokolni. Az első vázlatok későbbi császárok, királyok,
pápák, szerzetesek és történészek nemzedékeit festette fel egy mind pompásabb képpé. A hamisító
unokái, mint IV. Henrik, Rőtszakállú Frigyes vagy II. Frigyes nem is sejthették, hogy egykor nemzetségek
lépnek majd fel, akik szívesebben túrnák a földet, mintsem szép történeteket befolyásolnának.

Itt most leeresztjük a függönyt és nyitva hagyjuk a kérdéseket, hogy egy híres-hírhedt előképet
kövessünk. Amit a további kutatások a napvilágra hoznak, az a koraközépkor paradigmaváltásához visz,
magunkat pedig saját múltunk új megértéséhez vezeti.

Felhasznált irodalom
Horst Fuhrmann: Von der Wahrheit der Fälscher. Monumenta GermaniaeHistorica Band 33 Fälschungen
im Mittelalter Internalionaler Kongreß der Monumenta Germaniae Historica München 16.-19. September
1986 Teil 1:83–98
E. Hollstein: Dendrochronologische Untersuchungen an Hölzern des frühen Mittelalters. Acta

47
777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777
777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777
7777777777777777777777777777777777777777777777
Praehistorica 1(1970):147–156
E. Hollstein Mitteleuropäische Eichenchronologie. 1980
Johannes Karayannopulos: Die Entstehung der byzantinischen Themenordnung. Beck München 1959
Cecil Roth / I.H. Levine (Hrsg.): The Dark Ages. Jews in Christian Europe 711–1096. Band 11 der World
History of the Jewish People, London 1966
Peter Schreiner: Die byzantinische Geisteswelt vom 9. bis zum 11. Jahrhundert. In: Anton von Euw; Peter
Schreiner (Hrsg.): Kaiserin Theophanu. Begegnung des Ostens und Westens um die Wende des ersten
Jahrtausends. Gedenkschrift des Kölner Schnütgen-Museums zum 1000. Todesjahr der Kaiserin. Band
11 Köln 1991
Otto Stamm: Spätrömische und frühmittelalterliche Keramik der Altstadt Frankfurt (Schriften des
Frankfurter Museums für Vor- und Frühgeschichte). Frankfurt/Main 1962; Horst Willkomm: Kalibrierung
von Radiokarbondaten.Acta Praehistorica 20 (1988): 173-181
Literatur zur Phantomzeit
Heribert Illig, Hat Karl der Große je gelebt? Bauten, Funde und Schriften im Widerstreit. Mantis, Gräfelfing
1994
Die nachfolgenden und weitere Artikel erschienen in Vorzeit-Frühzeit-Gegenwart - Interdisziplinäres
Bulletin, seit 1995 unter dem neuen Titel Zeitensprünge im Mantis Verlag, Dr. Heribert Illig, D-82166
Gräfelfing, Lenbachstraße 2a. Sie sind zwischen 5 und 23 Seiten lang; 1/91 bedeutet zum Beispiel: Heft 1
aus den Jahr 1991.
Heribert Illig (l/91), Die christliche Zeitrechnung ist zu lang
–(3/91), Vater einen neuen Zeitrechnung: Otto 111 und Silvester 11.
–(5/91), Jüdische Chronologie. Dunkelzonen, Diskontinuitäten, Entstehungsgeschichte
–(4/92a), 614/911 - der direkte Übergang vom 7. ins 10. Jahrhundert
–(4/92b), Vom Erzfälscher Konstantin VII. Eine "beglaubigte" Fälschungsaktion und ihre Folgen
Illig /Niemitz (1/91), Hat das dunkle Mittelalter nie existiert?
Hans-Ulrich Niemitz (1/91), Fälschungen im Mittelalter
–(3 4/93), Eine frühmittelalterliche Phantomzeit - nachgewiesen in Frankfurter Stratigraphien
–(1/94), Byzantinistik und Phantomzeit
–(3/95), Die "magic dates" und "secret procedures" der Dendrochronologie
Uwe Topper (3/94), Zur Chronologie der islamischen Randgebiete. Drei Betrachtungen

Megjegyzések
Ami az aacheni oktogon előképeit illeti Illigről nem feltételezem, hogy nem értekezett megfelelő számú
építésszel és egyéb szakértővel. A San Vitale és a Hagia Sophia hasonlata értékes, de meglátásom
szerint több dolog is elkerülte a figyelmét. A nyolcszögletű templomot nem Bizáncban találták fel, oda már
átvételként érkezett különös módon éppen Örményországból. Az urartui hurri hagyatékot is őrző
Örményország viszont nem arról híres, hogy ott a germánok elődei éltek, hanem éppen a ragozó nyelvűek
elődei, a hurriták. De menjünk sorban, egy korábbi cikkem segítségével érzékeltetem, miről is van szó.

Három jó érv arra, miért kutassunk ókori és kora-középkori magyar történelmet Ausztriában (és
Európában)

Ausztriában járva már több olyan történelmi emlékbe botlottam, amelyek világossá teszik
a magyar történelemmel meglévő nagyon régi kapcsolatokat.

µ §Az első a nevezetes wieselburgi forgórózsa volt. Egy kedves ausztriai barátom 1984-
ben épített házának mestergerendáján bukkantam rá az erdélyi kapukról is jól ismert forgóspirál
képére. Ez azonban kettős spirál volt, a nagyobbik közepén egy vele ellentétes irányba forgó
kisebb forgóspirált látni. Az ábrázolás felfogható címerként vagy méginkább hitvallásnak is, hisz
ez a házat építő férfi és nő életszövetségéről tudósítja a mestergerendát szemlélőt. Nyomába
eredtem a dolognak és igen elképesztő történet kerekedett ki belőle. Erről írtam korábban azt,
hogy:
 A spirálok gyűjteményében bemutattam a wieselburgi forgórózsa képét, amelyet Alsó-
Ausztriában találtam meg egy mai családi házban a mestergerendán. A faragvány képeit
elküldtem Molnár V. Józsefnek, a szerves műveltség neves kutatójának, aki arról értesített, hogy
a mestergerendába faragott ausztriai jelek valóban magyari eredetűek. Ezek Bajorországban és a
hajdan Etrúriához tartozó szigeteken is föllelhetők: mai használatukban. A bajor – és az itt
említett ausztriai - használat már nem számíthat meglepőnek a tőlünk nyugatabbra történt hun-
avar letelepedés miatt, gondolhatnánk. Jól is gondoljuk, mert a hun és avar Magyarország határa
az Enns folyó környékén volt, vagyis a mai Ausztria javarésze oda esett. Wieselburg viszont
nevezetes osztrák bronzkori lelőhely – a nyugat-magyarországi Fertő-környéki gátai kultúrával is
szokták együtt említeni, - vagyis szellemi kapcsolatai Magyarországgal úgy négyezer évesre
tehetők. A Tirrén-tenger etruszk szigetei – így a vasbányáiról ismert, valójában a Napóleonról
elhíresült Elba és kisebb társszigetei - viszont a világtól való elzártságukkal, kisközösségekké
alakult társadalmuk makacsságát igazolják abban, hogy őseik hagyatékába kapaszkodva őrzik az
ősi hagyománykincset. Most érthetjük meg, hogy az ausztriai és bajorországi jelképhasználat
közös pontja nem a hun és avar eredet elsődlegesen, hanem legalább a Kr. e. 1200-tól 400-ig tartó
Kárpát-medencei urnamezős néven ismert későbronzkori szétáramlás magyar népének hagyatéka.
Ezúttal biztosak lehetünk a dolgunkban, mert az olasz félszigetet feldúlhatta annyi nép és annyi
ezer év, amennyi azóta eltelt, de a félreeső, világtól elzártabb szigeteken fennmaradt jelképek
mindennél szebben beszélnek. Elba és a többi kis sziget természetes elzártsága ezredévek
mélységébe enged meg behatolni. E jelenséget bízvást hasonlíthatjuk az 1848-ig szolgaságban
tartott magyar földműves nép bezártságához, bár jellegében különbözik attól. Az eredmény
azonban ugyanaz, műveltségük fennmaradt ott, ha nyelvünk nem is. Most magunk elé idézhetjük
azokat az olasz és francia filmeket is az elmúlt évtizedekből, amelyekben Korzika, Szardínia és
általában az olasz és korzikai, szardiniai zárt népi hagyományok időnként talán túl szigorúnak
tetsző történeteit dolgozták fel. Szinte bizonyos, hogy e népek keménysége, kérlelhetetlen
szigorúsága a kitörni vágyó filmbeli hősökkel szemben ugyanazokba a fennmaradást szolgáló
gyökerekbe kapaszkodik, amely a magyar parasztság fennmaradását is biztosították. Az így
megfogalmazott emberi drámák legalább háromezer évesek. Szereplői a keveset beszélő férfi, a
feketébe öltözött okos asszony, a nagycsalád, mind e művelődési kör részei. A kitörni
szándékozó fiatal lázadók többnyire elbuknak, ez ilyenkor az ő drámájuk, a nép viszont
fennmarad. Ezért van igazuk a szigorú apáknak és a szerető, de kérlelhetetlen anyáknak, mert ők
képviselik a folyamatosságot. A jelek szerint – évezredes léptékben számolva - nekik van igazuk,
mégha sajnáljuk is az elbukó bátrakat. Piggotthoz visszakanyarodva még egyszer az
urnamezősök (a későbronkori Ó-Magyarországról szétáramló ómagyarok) miatt, választ várnánk
arra is az indoeurópaiaktól, miért látnak még mindig annyi sok indoeurópai népet Itália
félszigetén? Ideje lenne bizonyítani, amíg nem késő. Szeretnénk megtudni, kik voltak a
szamniszok, venétek és a többiek, de még a latinokról sem ártana kézzelfogható magyarázat,
hogy tisztábban láthassunk. Stuart Piggott szerint egész Itália az urnamezősök befolyása alá
került az etruszk összeolvadás derekán, 7-600 tájára a Kárpát-medencei kiáramlókkal. Ha az
etruszk összeolvadásban nem látni indoeurópai elemet, csak elenyésző mértékben, akkor kik
voltak Itália többi népei valójában? Ennél még sokkal fontosabb
megemlít
999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999
999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999
999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999
999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999
999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999
999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999999
101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010
101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010
101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010
101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010
101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010
101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010
101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010
101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010
101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010
101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010101010
10101010101010101010101010101010101010t. Ezúttal osztrák barátom a Szent Ulrich
templomba vitt el, hogy megmutassa az Ottó-féle Oktogont. Képzeljünk el egy négyzetes alapú
építményt, amely - sarkaiban a padlószint fölött kb. 4 méterrel sarokboltozás segítségével -
nyolcszögletűvé alakul. A pécsi dzsámiban ugyanígy néz ki a sokszögletesítés. Ennek ellenére
semmi köze a törökökhöz, mert a wieselburgi Oktogon 975-ben épült Ottó német-római császár
alapításaként. Mindkettő közös elődjét valószínűen Bizáncban kell keressük, majd azt
megelőzőleg Urartuban. Ez a szép építmény a második érvem magyar történelmet keresnünk
éppen itt, Alsó-Ausztriában is. De hát mit keres Wieselburgban bizánci kapcsolatokat mutató
építmény, amely mai tudásunk szerint nem a keleti kereszténység fellegvára?

A templom falait freskók díszítik viszonylag jól felismerhető állapotban, sőt egy kisebb
méretű maketten be is mutatják eredeti állapotában. A kupolában egy a magyar Szent Koronáról,
majd Bizáncból is µ §ismert kivitelű Pantokrátor Krisztus látható kör alakú keretben, ahogy az
összes többi kép is ilyenben látható. A Pantokrátor baljában könyvet tart, jobbját felmutatja úgy,
hogy hüvelyk- és gyűrűsujját összeszorítja. Alatta, már a függőleges falakon nyolc angyali
személyt látni feliratok nélkül. Még egy szinttel lejjebb újabb képsorban nyolc apostolt látni.
Földbe gyökerezett a lábam ahogy mindezt megláttam. Ugyanezt a szerkesztést követve készült a
XII. században a palermói Monreale és a közeli Cefalú székesegyházainak szentélyében az a két
hatalmas mozaikkép is, amelyek segítségével korábban a magyar Szent Korona eredeti
egybeszerkesztettségére nézve találtam vaskos bizonyítékot Kiss Irén vallástörténész
útmutatásával és segítségével. Tudomásul vettük µ §azt is, hogy Szicíliában és Bizáncban is
kétnyelvű szövegek kísérik a szentélyek alaksorait, görög nyelvű feliratok kísérik az angyali és
isteni személyeket, míg latin nyelven közlik az apostoli képek neveit, ugyanúgy, ahogy a Szent
Koronán. Ugyanezzel Wieselburgban újra szembe kerülni bizony nem akármi, és el is mondom,
hogy miért.

Alsó-Ausztria területe nemcsak a bronzkori ügyek miatt, de hun és avar tulajdonként

tartozott Magyarországhoz, népességének jelentős része is az volt, illetve már az újkőkortól
kezdve ómagyar lakosságot bírt. Jó kérdés lehetne, vajon melyik nép hozta magával az
ábrázolások rendjének hagyományát. Esetünkben most mégis a hunokra és az avarokra kellene
gondoljunk, akik Pártosország közeléből érkeztek Magyarországra. Ezenkívül a Bizáncra nagy
hatást gyakorló pártosok hagyatéka is ebbe az irányba visz.

Harmadik érvemet a szintén alsó-ausztriai Duna-menti Göttweig bencés kolostorában

leltem meg. Az apátság pontosan ugyanúgy dombtetőre épült, mint Pannonhalma vagy Melk és a
többi híres környékbeli bencés kolostor. Kivétel nélkül mindegyik ősi kelta szent hely volt
korábban. Ez esetben címere ad okot további nyomozásra. A körfoglalatú címerben zöld hármas
halmon piros háttér előtt egyenlőszárú fehér kereszt látható. Mit keres e három szín, de
legfőképpen a magyar címerből ismert hármashalom és a ragozó nyelvűek ősi egyenlő szárú
körosztott keresztje egy ausztriai bencés szerzetesrend címerében, akik mindig is a római
kereszténység terjesztésében jeleskedtek? Lehetséges lenne, hogy nem egészen jól írták meg saját
történetüket?

µ §Ha kicsit belekotrunk a kolostorról szóló történeti ismertetésbe, érdekes dolgokat

tudunk meg. Göttweig hegyén a Kr. e. VI. században kelta kultuszhely működött Chotwich vagy
Ketwein néven, amely ma németül gottgeweihter Berg lenne, ami isten által megszentelt,
felavatott helyet (hegyet?) jelent. A weihen ma németül valóban megszentelést, felavatást jelent,
ezzel nincs is gond. Göttweig német olvasatával viszont az a baj, hogy a weig névrész németül
nem jelent semmit, emiatt valószínűleg a kelta név németre ferdítésével állunk szemben, az
értelmezés pedig puszta belemagyarázás. A weigern szó áll hozzá legközelebb, ez viszont
megtagad, vonakodik értelmű szó, itt nem használható. Azt eddig is tudtuk, hogy a katolikus
egyház előszeretettel építette templomait és kultuszhelyeit a kelták szent helyeire, emiatt most
még nem lepődhetünk meg. A II. és III. században rómaiak tűnnek fel a környéken és katonai
tábort építenek Favianis néven, a mai Mautern falu helyén. A következő feljegyzés 453-ból való,
amikor Severin szerzetes, a Noricum apostola Favianisban működött és a folyóparti részeken
szociálpolitikai tevékenységet fejtett ki – mondja az ismertető. Mi ezt ma egyszerűen térítésnek
nevezzük. Ez fantasztikus, mert Severin hun volt, ő a Noricum legendás térítője, a noricumi
apostol, aki egyúttal a szegények ügyét is felkarolja. Badiny 5[ 5. ] hívja fel a figyelmet egy
különös
megá1
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111611111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111

5111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
11111111111111111111111111111111111111111111111
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212
121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212

6121
212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121
212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121
212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121212121
21212121212121212121212
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313131313
141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414
141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414
141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414
141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414
141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414
141414141414141414147141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
4141414141414141414141414141414141414141414

7141
414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141414141
4141414141414141414141414141414141414141414141414141414