You are on page 1of 16

IN IA D

K
GY VÁ
XXIII. évfolyam, 3. szám 2009. március

EN NY
ES
AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZSZOLGÁLATI LAPJA

Öntsünk tiszta vizet a pohárba! többletvízdíjat, vissza kell fizetni Balmazújvá-


rosnak, melyet a Vízmû Zrt. „önmagától” beszedett, -
„Nem elég azt mondani: megteszek minden tõlem telhetõt. Amire szükség van, azt ellentétes a Zrt szabályzatával,” eszébe juttatja az
színvonalasan meg kell csinálni.” (Churcill) embernek azt a mondást, hogy jó tett helyébe, jót ne
várj! Anno jó volt, hogy „beléptünk” egy közös-
Azért választottam ezt az idézetet írásom mottójának, mert úgy gondolom - remélem a ségbe, (Megyei Vízmû) aktív részesei lettünk a né-
város többsége is -, hogy VÍZÜGY-ben, Balmazújváros ivóvízhálózatának „vissza- hány ember által kitalált társaságnak.A szándék, a cél
szerzésében”, képviselõink és polgármesterünk dr. Tiba István teljes egyetértésben a itt még a gazdaságos mûködtetésrõl szólt. Néhány
lakossággal,- magas szinten gyakorolják rá ruházott hatalmukat. éven belül az együttmûködés jeleként azonban „be-
Nem pillanatnyi sikerre, nem rövid távú eredményekre törekszenek, hanem több éve apportáltuk” saját városi vízhálózatunkat, vagyo-
tartó sérelmét akarják településünknek nunkkal így részvényesei lettünk a Zrt-nek. Mára
orvosolni. Amíg egy közösség - jelen e- már nem vagyunk olyan kedvesek, hisz nem kívá-
setben városunk, - egyhangúan meg tudja nunk a nagy család „legdrágább” gyermeke lenni,
fogalmazni célkitûzését, meg tudja hatá- tudni szeretnénk, hogy a 10,7%-os részesedésünkkel
rozni, hogy számára az ivóvíz milyen hogyan gazdálkodnak az igazgatóság tagjai. Most
fontos, addig talán kimondhatjuk, hogy már szeretnénk megnézni, hogy valóban elértük-e azt
összetartásban, s egyik legfontosabb kin- a nagykort, ahol önállóan, a lakosság érdekében,
csünk védelmében, egységes akaratot és mindenféle pártérdekek nélkül tudunk döntéseket
szándékot tud képviselni. hozni. Szeretnénk valóban látni, hogy milyen árakkal
Anélkül, hogy kronológiai felsorolásba és milyen minõségben tudjuk a vizünket mûködtetni.
bocsátkoznék, annyit azért meg kell Dr. Tiba István szavait idézve: „nem a hatalmunkkal
említenem, hogy a téma - mármint az éltünk vissza, csak a Bíróság döntésének megfele-
ivóvízhálózatunk mûködtetésére, és a víz lõen ültünk tárgyalóasztalhoz. Nem akarjuk lehetet-
köbméterének igen magas díjára vonat- lenné tenni a Zrt-t, csak magunk akarjuk mûködtetni
kozó ellenérzése az embereknek - nem a víz és szennyvízhálózatunkat. Elfogadható áron,
újkeletû. A víz kérdésének (mûködtetés, megfelelõ vízminõséggel. A régi, bevált taktika:
minõség, árak) napirendre tûzését a kényszerrel bent tartani azokat, akik nem akarnak a
képviselõ-testület többször megtette az Vízmû Zrt-ben maradni, mára már nem megfelelõ és
elmúlt két évben, hisz az ivóvíz mellett, elegendõ tárgyalási alapnak.”
mára már a szennyvíz díja is nagyon sok Honatyáink elérték, hogy rendkívüli közgyûlésen
családot érint. A másik igen jelentõs ok, tárgyalta a Zrt Balmazújváros Város Önkormány-
mondhatjuk kötelesség, hogy az ivóvíz zatának kérelmét, elérték, hogy öttagú delegációt
díjának megállapítására a mindenkori bízott meg a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmû
képviselõ-testület jogosult. Zrt közgyûlése, a Zrt és városunk képviselõ-testülete
Jelenlegi testületünk a Vízmû Zrt-be közötti egyeztetés megkezdéséhez, a különbözõ
apportált vízmû-vagyonunkat az elsõ vélemények, álláspontok közelítéséhez.
perctõl kezdve vissza akarta és akarja Mi pedig megélhetjük a legfontosabbat: VÍZÜGY-
szerezni. Ezért képviselõink, védve a ben egységes a városvezetés. Nem tisztségekre, a
lakosság érdekét, már két éve nem emeli Zrt-ben betöltött pozíciókra törekszenek, hanem
meg a lakossági és egyéb fogyasztók „szeretnének tiszta vizet önteni a pohárba”.
vízdíját, hisz nézetük szerint az árak így is Csak szurkolni tudok Önökkel együtt, hogy
bõven fedezik a vízkivételi, fenntartási és sikerüljenek a tárgyalások, tudjanak egyezségre
a rendszer mûködtetésének amortizációs költségét. Sõt, az 1998-tól 2006-ig terjedõ jutni, különben évekig járhatunk Bíróságra, miköz-
idõszakra jogtalanul kiszámlázott díjak miatt, jogi útra terelték a lakosság követelését. ben sem a víz minõsége, sem annak árai nem lesznek
A Zrt. ugyanis képviselõ-testületi jóváhagyás nélkül emelte meg a víz km3-nek árát. kedvezõbbek számunkra.
Dr. Kovács László vezérigazgató TV- s nyilatkozatát hallgatva, aki szerint pl: „amit
mi kibocsátunk, az tiszta, szûrt víz”, s „a Legfelsõ Bíróság döntése, - mely szerint a Takács Erika

Méltón ünnepeltünk

BALMAZÚJVÁROS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK 20. ÉVFORDULÓJA ÉS MEMZETI ÜNNEPÜNK ALKALMÁBÓL


2 2009. március Balmazújváros

Kedves Balmazújvárosiak! „BESZÉLJÜK MEG KÖZÖS DOLGAINKAT!”


„Egy milliárd 926millió támogatást 4 év alatt vissza kell hozni a
városnak” mondta a 2006. december 22-i testületi ülésen a leg- Balmazújváros tíz választókerületének képviselõje és a város polgármes-
fiatalabb SZDSZ s képviselõ hozzászólásában. tere immár ötödik alkalommal tartanak UTCAFÓRUMOKAT.
Városunk ugyanis abban a 4évben, amikor õk az SZDSZ több- Kérnek minden újvárosi lakost, hogy vegyenek részt a fórumokon, ahol
ségû testület irányítottak, ennyi támogatást nyert pályázaton. elsõ kézbõl tájékozódhatnak a város helyzetérõl és az elképzelésekrõl.
A képviselõ úr úgy gondolta, ez olyan fantasztikus teljesítmény, A városvezetõk várják az Önök kérdéseit, véleményeit és kritikáit, hogy
amit mi, és személy szerint én, úgysem leszünk képesek még csak közösen alakíthassák a város jövõjét.
meg sem közelíteni. Örömmel írom, hogy tévedett! Nem 4 év, ha-
nem mindössze 2 és fél év kellett ahhoz, hogy ezt túlszárnyaljuk! TAVASZI UTCAFÓRUMOK HELYSZÍNEI ÉS IDÕPONTJAI:
Biztosan emlékeznek, hogy az újság ez évi januári számában Kati István, 9-es választókerület: 2009. április 14. (kedd)
beszámoltunk az eddigi nyertes pályázatokról, akkor tartottunk 17.00: Móricz Zs. u. 1., Kalmár Z. Ált. Isk. elõtt
1milliárd 636millió forintnál. Abban a felsorolásban nem írtuk 18.30: Ságvári u. - Zalka u., Óvoda elõtt
bele az egészségügy fejlesztésére megítélt 540millió forintot,
mert akkor még nem hirdették ki hivatalosan, bár én már tudtam, Csonka-Kis Pál, 1-es választókerület: 2009. április 15. (szerda)
hogy megnyertük. Felelõtlenül pedig nem beszélek! 18.00: Kossuth tér lakótelep, játszótér
Nos, megtörtént a kihirdetés, így büszkén jelenthetem, hogy
amióta én vagyok a polgármester, 2milliárd 176 millió forint Koroknai Imre, 4-es választókerület: 2009. április 16. (csütörtök)
támogatást nyertünk a városnak. 16.00: Kiskútújsor
Ezúton is köszönöm Önöknek a bizalmat és a pályázatokban 17.30: Nádudvari u., Herbária üzem épülete elõtt
közremûködõknek a munkáját, támogatását. Csak egy dolgot
ígérek: nem fogunk hátradõlni! Bár azt gondolom a városunk, s a Iszák László, 7-es választókerület: 2009. április 17. (péntek)
lakosság iránti elkötelezettségünket már bebizonyítottuk.
17.00: Sarkadi u. Pusztadrog Kft. parkolója
Szeretnénk, szeretnék még sok ilyen sikerrõl, megnyert
18.30: Kodály Z. 39. Piramis sörözõ elõtt.
pályázatról beszámolni a hátralévõ másfél évben is!
Mindnyájunk örömére!
Hegedûs János, 2-es választókerület: 2009. április 18. (szombat)
Tájékoztatásként közlöm, hogy a komplex egészségügyi ellátó- 16.00: Sporttér u. parkoló
rendszer megvalósításakor a következõ fejlesztésekre kerül sor: 17.30: Árpád u. - Iskola köz sarok
· Új szakellátások beindítása (pl.: bõrgyógyászat, urológia,
gasztroenterológia, kardiológia, pszichiátria) Postáné Kecskés Ilona, 5-ös választókerület: 2009. április 21. (kedd)
· Ajelenleg meglévõ szakellátások óraszámának növelése (pl.: 17.00: Bocskai u., Skorpió presszó elõtt
belgyógyászat 60-ról 90 órára, nõgyógyászat 12-rõl 24 órára stb.) 18.30: Kiskút u. - Kadarcs u. sarok
· Bekerül az egészségház épületébe az orvosi ügyelet
· Modern orvosi mûszerek és berendezések vásárlása Varga László, 8-as választókerület: 2009. április 22. (szerda)
· Ateljes informatikai rendszer modernizálása 17.00: Arany J. u. - Munkácsy M. u. sarok
· Ajelenlegi egészségház épületének teljes felújítása, a belsõ te- 18.30: Gábor Á. u. - Táncsics M. u. sarok
rek átalakítása a régi és új szakrendelések igényeinek megfe-
lelõen Varga Jánosné, 6-os választókerület: 2009. április 24. (péntek)
· Az alapellátások új épületben fognak rendelni: 6 háziorvos, 4
17.00: Kölcsey u. 8., Vegyesbolt elõtt
gyermekorvos, 4 fogorvos, a foglalkozás-egészségügyi szol-
18.30: Hortobágyi u., Szidás presszó elõtt
gálat, a csecsemõ-gyermekgondozás, illetve a védõnõk
· Ajelenlegi egészségház és az új épület összekötése átjáróval,
Blaskó Sándor, 10-es választókerület: 2009. április 25. (szombat)
ezzel fedett átjárást tudunk biztosítani a lakosságnak és az
16.00: Rudas L. u. 1.sz. épület elõtt
egészségügyben dolgozó szakembereknek.
· Agyógyszertár összekötése az egészségházzal a Balmazpharm
17.30: Nap u. - Damjanich u. sarok
Kft. egyetértésével és segítségével
· Új parkolók és a zöldfelület kialakítása Szarvas Endre, 3-as választókerület: 2009. április 29. (szerda)
18.30: Németfalusi templom elõtt
Tisztelettel: Dr. Tiba István polgármester

Legyen tavaszra új szakmája! Éjjellátó készüléket kaptak a balmazújvárosi polgárõrök


Balmazújvároson már több éve sikere- A balmazújvárosi polgárõr egyesület Berecz János
sen mûködõ helyi vállalkozó ajándékával éjjellátó készülékkel
gazdagodott, mellyel mostantól az éjszakai járõrözés
OKJ-s biztonsági õr tanfolyamot indít a precízebbé vált számukra.
S.A.S. Akadémia Kft. Tanfolyam díja Balmazújvárosban a polgárõröknek nemcsak a
38E + vizsgadíj. belvárosi közrend és közbiztonság megõrzésére kell
- oktatás hétvégenként odafigyelniük járõrözésük alkalmával, hanem a
külterületekre, a zárt kertekre, a szántóföldekre a
- fegyverismereti vizsga lehetõség
termény- és állattolvajokra is.
- részletfizetési kedvezmény Március 2-a jelentõs nap lett a csapat életében, ugyanis
Hölgyek és nyugdíjasok, 8 osztályt vég- a helyi vállalkozótól tevékenységüket, éjszakai járõrözésüket nagymértékben segítõ
zett és érettségizett fiatalok jelentkezését eszközt kaptak. Az éjjellátó készüléket Berecz János vállalkozó adta át a polgárõröknek,
is várjuk! tudtuk meg Salánki Ágnes egyesületi elnöktõl. A város lakói örömmel fogadták a hírt,
remélve, hogy ezen eszköz segítségével könnyebben nyakon csíphetik majd a tolvajokat.
Engedélyszám:13-0703-04 Az infravetõvel kiegészített elsõ generációs éjjellátóval koromsötétben akár 500 méterre is
elláthatnak a polgárõrök.
Információ: Tel. 06 30 526-4501
Balmazújváros 2009. március 3
A Hortobágyi LEADER Közösség Falugazdász Hírek
2007-ben döntött a magyar Kormány az Új Magyarország Vidékfejlesz-
tési Program beindításáról. A döntés eredményeként az egész országban Területalapú támogatás
sorra alakultak a Helyi Akciócsoportok (HACS-ok), hogy lefedjenek Az egységes területalapú támogatási kérelem a korábbi évektõl el-
bizonyos térségi területeket. A Hortobágy térséghez 11 település tarto- térõen 2009-ben kizárólag elektronikus rendszeren keresztül
zik: Balmazújváros, Nádudvar, Polgár, Tiszacsege, Egyek, Újszentmar- nyújtható be. Az elektronikus úton történõ kérelembenyújtás
gita, Hortobágy, Görbeháza, Folyás, Újtikos és Tiszagyulaháza. Ezen alapvetõ feltételei, hogy az igénylõ rendelkezzen ügyfélkapu
települések képviselõi határozták el a Hortobágyi LEADER Közösség regisztrációval, internet elérhetõséggel.Azok a gazdálkodók, akik
létrehozását és dolgozták ki a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiát, amely az elõbb felsoroltakkal nem rendelkeznek, igénybe vehetik a
jóváhagyásra került az FVM Irányító Hatósága által. falugazdászok segítségét a tavalyi évhez hasonlóan. A támogatási
A térség képviselõi 2008-ban döntötték el, hogy létrehozzák a kérelmek benyújtása elõtt minden gazdálkodó átveheti névre
mûködtetõ szervezetet, aminek eredményeként 2008. augusztus 12-én szóló, a kérelem benyújtással kapcsolatos tájékoztató levelét a
jogerõsen bejegyzésre került a Hortobágyi LEADER Nonprofit Kft, 64 falugazdász irodából. Ez a levél tartalmazza az elektronikus
tulajdonos taggal. A társaság székhelyét az alapítók Hortobágyra kérelembenyújtáshoz szükséges jelszót.
helyezték. Kérünk minden érintett termelõt, hogy április elején vegye át a
A mi LEADER Akciócsoportunk egyike az ország 96 akciócsoporti falugazdász irodából a tájékoztató levelét.
címbirtokosának. Feladatunk, alulról építkezve, segíteni a térséghez Elektronikus kérelembenyújtás folyamata falugazdász segítségé-
tartozó települések önkormányzati, civil szervezeteit, egyéni és társas vel:
vállalkozóit Hortobágy térségének fejlesztésében, az Új Magyarország 1.) Az ügyfélkapu segítségével a falugazdász azonosítja magát és
Vidékfejlesztési Program III. és IV. tengelyének keretein belül. letölti a gazdálkodó tavalyi kérelmében feltüntetett területeire
2008 õszén sikerült felállítani a munkaszervezetet, amely jelenleg négy vonatkozó adatait: sorszám, blokkazonosító, terület, hasznosítási
fõbõl áll. 2008 októberében kiírásra kerültek az ÚMVP III. tengelyének kód, parcellarajz.
pályázatai a „Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének 2.) A kérelemkitöltõ szoftver segítségével aktualizáljuk a múlt
támogatása”, „A vidéki örökség megõrzése”, „A falufejlesztés és évi adatokat. Sok esetben csak a terület hasznosítása változott
megújítás”, valamint a „Turisztikai tevékenységek ösztönzése” tavaly óta. Bonyolultabb lesz egy kicsivel, ha valakinél a múlt
jogcímcsoportokban. A pályázatok beadási határidejét az FVM 2009. évihez képest változás történt a területeiben. Pl: új területet
január 12-ben határozta meg, mely határidõre társaságunkhoz összesen használ, kevesebb területet használ stb.
70 db érvényes pályázat érkezett be, összességében közel 1,5 milliárd 3.) A területalapú támogatáson kívül még további támogatási
támogatási igénnyel. Ez gyakorlatilag a rendelkezésre álló fejlesztési jogcímek igénylésére is alkalmas lesz ez támogatási kérelem. Pl:
keret teljes lefedését és a HVS-ben, a négy jogcímre elkülönített KAT, NATURA2000
fejlesztési összeg 1,5-sét jelentette. 4.) Kitöltött kérelem ügyfélkapun keresztül történõ benyújtása.
A négy jogcímre az alábbi megoszlásban érkeztek be támogatási kérel- A zökkenõmentes kérelemkitöltés érdekében jó, ha van
mek: termelõnél tulajdonlap vagy földhasználati lapszemle esetlegesen
Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése 41 db helyszínrajz.
Avidéki örökség megõrzése 6 db Benyújtási határidõ: A területalapú támogatás szankciómentes
Falufejlesztés és megújítás 2 db benyújtási határideje 2009. május 15.
Aturisztikai tevékenység ösztönzése 21 db
A mûködtetõ szervezetnek összesen 20 naptári nap állt rendelkezésére, AFalugazdász Iroda Ügyfélfogadási rendje:
hogy a beérkezett pályázati kérelmek pontozását elvégezze és a ponto- hétfõ-csütörtök 8.00-16.00
zási táblázatokat megküldje a Magyar Vidékfejlesztési Hivatalnak to- péntek 8.00-13.30
vábbi feldolgozásra. Büszkék vagyunk rá, hogy a munkaszervezet tagjai (ebédidõ:12.00-13.00)
és a Döntéshozó Testület áldozatos munkájának eredményeként, ezt a
kemény feladatot maradéktalanul sikerült megoldanunk. Itt is szeretnék Kányási Mihály, Szanka István - Falugazdászok
köszönetet mondani mindenkinek, aki ebben a nehéz munkában részt
vett és segített a feladat megoldásában.
A pályázatokat a továbbiakban az MVH-ban dolgozzák fel, ahol Adományozni öröm, adni egyszerû. Ön próbálta már?
elvégeztetik a szükséges hiánypótlásokat, lepontozzák és rangsorba
állítják azokat. Amennyiben a Helyi LEADER Akció-csoport A felajánlott adó 1%-ával sokféle, közcélt szolgáló érték
Döntéshozó Testülete és az MVH pontozásában eltérés lesz, akkor a képzõdik-képzõdhet. A rohanó világunkban tíz adózóból hat
pályázat felkerül a Forrásallokációs Bizottsághoz, amely eldönti, hogy nem rendelkezik a felajánlható 1%-al. Az egy százalék
melyik pontszám az érvényes, majd a pályázatokat visszaküldi a Helyi felajánlása nem kerül semmibe, de nagyon sokat segíthetne a
Akciócsoporthoz a végsõ sorrend meghatározására. A döntés alapján civil szervezetek munkájában.
köti majd meg az MVH a támogatási szerzõdéseket a nyertes A Polgárõrség Balmazújváros vezetése és önzetlen tagjai ezúton
pályázókkal. Ez a folyamat elõreláthatólag több hónapig is eltarthat. kérik Önt, hogy támogassa adója 1%-ával egyesületünk
2009 februárjának végén elindult a www.hortobagyileader.hu honlap, mûködését. Az ebbõl befolyt összeget a közbiztonság
amelyen igyekszünk minden fontos információt biztosítani az
megszilárdítására fordítjuk.
érdeklõdõk számára, többek között a beadott pályázatokkal kapcsolatos
információkat is azonnal fel fogjuk tenni a honlapra, hogy Önök is Kérjük, amennyiben lehetõsége engedi, az , adó 1%-ának
értesüljenek a fejleményekrõl. felajánlásával illetve adományaival támogassa egyesületünket
Szeretnénk ezt a honlapot élõvé tenni, szeretnénk, ha a térséghez tartozó és ezzel Ön is hozzájárulhat Balmazújváros közbiztonságának
településekkel kapcsolatban minden olyan információ, amely érdekes javításához.
lehet az Önök számára, itt, egy helyen megtalálható és hozzáférhetõ
Hogy jó helyre menjen az adója 1%-a!!!
lenne. Szeretnénk és reménykedünk benne, hogy Ön, Kedves Olvasó, is
megkeres bennünket és megtisztel a kérdéseivel és problémáival. Megnevezése: Polgárõrség Balmazújváros
Ígérem, hogy kollégáimmal mindent megteszünk, hogy a lehetséges Székhelye 4060 Balmazújváros, Debreceni u. 12.
megoldásokat megtaláljuk az Ön számára. Adó száma 18565281-1-09
Kovács Pál
4 2009. március Balmazújváros
Gondolatok a nemzet felemelkedéséhez vezetõ útról
Az átlagember úgy érzi, hogy fokozatosan süllyedünk erkölcsileg, nek, melyekben sok káros anyag van amellett, hogy 200-250Ft körül
morálisan és gazdaságilag is. Elveszítjük nemzeti értékeinket, hagyo- árulják õket. Ha feltételezzük, hogy 1kg jó minõségû magyar búza
mányainkat, miközben az egyes 100Ft lenne, akkor egyrészt
ember és az ország vagyona is nem kellene „segély” (támo-
fogy! A fiatalok egyre hosszabb gatás) a parasztoknak, másrészt
ideig tanulnak (20év), miköz- a 100Ft-os búzából 70dkg fehér
ben megszerzett tudásukat nem lisztet + 30dkg korpát lehetne
tudják, tudhatják hasznosítani, õrölni, melybõl a kis malmok is
hisz a sok „papír-végzettség” megélhetnének. Õk is szolgál-
mögött általában nincs is tény- tatnának, no meg a kisebb pék-
leges tudás. ségek, vagy a háziasszonyok
E közben a társadalom szinte otthoni „vendégeiknek”. (falusi
minden rétege „tanul”: nézi a turizmus) Így nem a levegõt és a
televíziót, reklámújságot olvas, káros anyagokat ennénk „ke-
vagyis a nagy átlag hagyja nyérként,” hanem az igazi ke-
magát elhülyíteni. nyeret, melybõl kevesebb kel-
Vannak, akik a kormányt okol- lene ahhoz, hogy jól lakjunk, s
ják nem is ok nélkül, - hiszen még az egészségünkért is ten-
neki van a legtöbb lehetõsége a nénk. Építhetnénk az udvarun-
változtatásra. Van, aki az ellen- kon kemencét, elindulna fölfelé
zéket okolja, mondván az õ kormányzásuk alatt sem voltak gyökeres a pékek becsülete, kisebb vállalkozások alapozhatnának a „búzára”.
változások. Szerintem viszont nem is lehettek, mert a fõ ok a globali- Összességében több embernek lenne alkotó munkája: a paraszt, a
záció, amely teljesen átszõtte a politikát és a társadalmat is. Megszer- molnár, a pék is megélne, s maradna ideje a családjára, az utódai
zett minden gazdasági potenciált, uralja a sajtót, a kultúrát, a straté- nevelésére. A pénzt helyben költenék el az emberek, ezzel egymást
giai szolgáltató szektort (gáz, elektromos áram), a kereskedelmet, gazdagítanák, így támogatások nélkül is egy öngerjesztõ folyamat
vagyis szinte mindent. Ez a szörnyûség viszont nem csak Magyaror- indulna el.
szágra vonatkozik, hanem a fejlett és fejlõdõ világban mindenhol A szupermarketek helyett magyar piacok létesítésén kellene fáradoz-
ugyanolyan propaganda szerint folyik. Angliától Mongólián át ni, úgy, mint ahogyan védik a sajátjukat a párizsiak, vagy münche-
Chilléig! Ugyanolyan baseball sapkával reklámoznak, s isszák a niek.
colát. Mindenhol! A gazdagabb országok nem szégyellik felvállalni saját termelõik
Mit tehetünk ez ellen? védelmét, jelképes összegért biztosítanak helyet a piacaikon, ezzel is
Erõvel megdönteni nem tudjuk, hisz ehhez gyengék vagyunk. Az em- segítve „önmagukon”. Sokfelé jártam már, a központok általában
bereket meggyõzni megint csak nem lehet, hiszen a média által szinte ilyen nevet viselnek, mint „Búza tér”, „Piac utca”, „Széna tér”, hiszen
le vannak butítva, ráadásul függõ helyzetbe is kerültek: táplálkozási századok óta folyt ott csere és minden más közélet.
szokások, kölcsönök, végrehajtó apparátus ellenõrzései, multi-mun- Rózsa Péter
káltatók, stb…
Szerintem két lehetõség van a változtatásra.
Az egyik, hogy magától összedõl, mert már nem tud tovább terjesz- Természetgyógyászat
kedni, nincs mit „elraboljon”, vagy a globális természeti katasztrófák
elõidézik (felmelegedés, ózon-lyuk, a föld pusztulása) az össze- Az orvostudomány széles körû elterjedése és intézményessé válása
omlást. elõtt minden társadalmi kultúrában megtalálhatóak voltak azok az
A másik lehetõség, hogy egyszemélyes ellenállók leszünk, és felis- emberek, akik különleges képességekkel rendelkeztek. Tudásukat,
merjük, hogy úgy szolgálhatjuk a nemzetet, hogy magyar termékeket ismereteiket, képességeiket és tapasztalataikat az emberek gyógyí-
veszünk, magyar ruhákban járunk, a helyi erõforrásokra támasz- tására, a társaikon való segítségnyújtás szolgálatába állították. Min-
kodunk, s gáz helyett cserépkályhával fûtünk. Nyilatkozatok helyett den kultúrában másként nevezték õket, - így például táltosnak, va-
a magyar föld érdekében - kampányolás helyett - azzal támogatjuk a rázslónak, sámánnak, javasasszonynak, - kiknek gyakran természet-
parasztokat, hogy megvesszük tõlük a tejet, a gyümölcsöt, a húst, feletti erõket is tulajdonítottak. Az orvostudomány intézményessé
feltéve, hogy nem a globális cégek technológiáját és áruját adják el válásával és az orvosi gyógyítás széles körben való elterjedésével, a
nekünk! Azokat a fajtákat keressék, amelyek jobb ízûek, de nem bír- civilizációval és a népesség növekedésével a „gyógyító emberek
ják a csomagolást úgy, mint az un. szuper-markett fajták. Ezzel a
tudása” kicsit háttérbe szorult.
kisebb gazdákat életben lehetne tartani. A nagyobbaknak pedig, aki-
Ezen gyógyítók tudása a természeti jelenségek, erõk megfigyelésé-
nek pl.: 30 ha gyümölcsöse, vagy 1. 000 tehene van, az lenne a megol-
dás, hogy amit az ültetvényeikre és állataikra áldoznak, annak egy jó bõl, és a természetben található gyógynövények ismeretébõl táplál-
részét feldolgozásra fordítanák. Így nem alapanyagot, hanem kozott. Személyes tapasztalatokra, megfigyelésekre épült, és több-
élelmiszert állítanának elõ, ami jóval forgalomképesebb. (a globali- nyire tovább szállt, az arra fogékony emberekre. Ezek az emberek sa-
zációt hirdetõk erre találták ki az összefogást, csak nem nekünk!) ját társadalmukban, nagy tiszteletben részesültek.
Szerintem igazi magyar boltokra, de még inkább piacokra van A civilizáció eredményeként a gyógyszerek és védõoltások segítsé-
szükség, ahol a helyi termelõk és feldolgozók kínálnák a portékáikat, gével nagy járványokat sikerült megfékezni, és a higiéniás körülmé-
helyi viseletben. Így elindulna felfelé a kézmûvesség, az iparos nyeket javítani. De olyan újabb betegségek is jelentkeztek, mint a
szakmák …és így tovább. stressz, a depresszió, a különbözõ allergiás megbetegedések stb…,
A propaganda munkahelyekrõl beszél, a munkanélküliség megszün- melyek gyógyítása nem nevezhetõ kielégítõnek. Ezért megfigyel-
tetésérõl, de a hol és hogyan t, s a mikor-t nem tudatja! hetõ, hogy az emberek – sok más ok miatt is - egyre kevésbé hisznek
Én, egy példán keresztül levezetek egy megoldást a sok közül: jelen- az intézményes orvostudományban, és ismét a természetes gyógyítás
leg 1 kg búza ára 30-40Ft. Az 1 kg os kenyérhez 70 dkg búza + víz + kerül elõtérbe. Mai társadalmunkban is élnek olyan emberek, akik
kovász + só + munka és energia szükséges. „különleges képességekkel és energiákkal rendelkeznek”, vagy más
Ama kapható kenyerek 20dkg lisztbõl + adalékanyagokból készül-
Balmazújváros 2009. március 5
természetes gyógymódok ismeretével gyógyítanak.
Személyes tapasztalatom, hogy egyre több ember fordul
A szenvedélybeteg-ellátás múltja és jövõje Balmazújvároson
ismét a természetgyógyászat felé, és azok felé, akik termé- Alig egy éve számoltunk be arról,
szetes módon tudnak segíteni a hozzá fordulókon. Lassan hogy a BAKI Közösségi Ellátások
az emberek belátják, hogy megbetegedésük és gyógyulásuk milyen szolgáltatásokkal állnak a rá-
is önmagukban rejlik, ezért a legjobb elõször a „betegségük szorulók rendelkezésére. A városban
a Tevékeny Szeretet Közösségének
okait” megkeresni és azokat megváltoztatni.
fenntartása alatt mûködõ szen-
A hiteles természetgyógyászok rendelkeznek olyan képes- vedélybeteg-ellátás azóta jelentõs
ségekkel és olyan természettõl kapott energiákkal, amivel változáson ment keresztül. A közös-
segíthetik embertársaikat a gyógyulásban. Az ember nem ségi ellátások (pszichiátriai betegek-
választható el a természettõl, mert annak önmaga is szerves szenvedélybetegek-, és szenve-
része. délybetegek alacsonyküszöbû kö-
Ma már tudjuk, hogy az emberi aura, azaz energiatér az, zösségi ellátása) ugyanis –dacára a
amely körül veszi a fizikai testet. Az egészséges ember szolgáltatás iránt állandóan növekvõ
aurája a test körül elliptikus, tojásdad formát alkot, és igényeknek, minden fajta szakmai és
burakként veszi körül a testet. Fontos tudni azt is, hogy az államkincstári ellenõrzés pozitív ítéletének és a fennmaradás érdekében
õsi indiai misztika szerint hét nagyobb és számos kisebb benyújtott szakmailag és formailag kifogástalan pályázatnak- 2008. december
31-vel, egy minisztériumi döntésnek köszönhetõen, megszûntek. Öröm az
csakrát, vagy energiaközpontot tartanak számon. A hét leg-
ürömben, hogy a közel 130 gondozott közül nem maradt mindenki ellátás
fontosabb csakra a test belsejében, a gerincoszlop elõtt, nélkül, hiszen a pszichiátriai betegek igénybe vehették az önkormányzat által
egymás alatt, függõlegesen helyezkedik el. Amikor ezek az mûködtetett közösségi ellátást, a szenvedélybetegek pedig a saját speciális
energiaközpontok tiszták, és egymás alatt szabályos, füg- igényeikre szervezett nappali ellátást, ugyanis Balmazújvároson 2009. január
gõleges helyzetben vannak, akkor az energia szabadon 1-én megkezdte mûködését a Szenvedélybetegek Balmazújvárosi Nappali
áramlik föl- le a gerincoszlopon végig az egész idegrend- Intézménye a Nádudvari u. 52. sz. alatt. Az intézmény fenntartója szintén a
szeren, és mindez együttesen békés, jó közérzetet eredmé- debreceni Tevékeny Szeretet Közössége. A korszerûen felújított épületben 40
nyez. Saját magunkat ezeken az energiaközpontokon ke- fõ szenvedélybeteg nappali ellátására van lehetõség: szerfüggõk, viselkedési
resztül fejezzük ki. Ezek a csakrák negatív energiákat is tar- addikcióban szenvedõk (pl.: játékszenvedélyesek, internetfüggõk) és család-
talmaznak. Ha a csakra-rendszert megszabadítjuk a szoron- tagjaik szakszerû gondozását végzik az itt dolgozó terápiás segítõk. Az ellátás
gástól, traumától, nyugtalanságtól, akkor a vele közvetlen fõ célja a szenvedélybeteg reintegrálása a társadalomba. Az ellátottak számára
ezt számos szolgáltatási forma segíti elõ: széleskörû szakmai kapcsolatrend-
kapcsolatban álló mentális fizikai, emocionális és spiri-
szeren keresztül a megfelelõ rehabilitációs intézménybe való irányítás, állás-
tuális lényegünk is gyógyul. keresés segítése, álláskeresési technikák elsajátítása, relapszus prevenció
A természetgyógyász segítségével a Hartmann zónák és a (visszaesés megelõzése), egyéni és csoportfoglalkozások, kézmûves mûhely,
vízerek megtalálásával közvetlen lakókörnyezetünkben mentális segítségnyújtás. A gondozottak rendelkezésére áll ezenkívül egy házi
nagyon sok káros energiasugárzástól szabadíthatnak meg könyvtár, lehetõségük van számítógép- és internet-használatra, rendszeresen
bennünket. A Hartmann zónák és a vízerek az ágyunk alatt mûködik az általuk koordinált filmklub, használhatják az épületben kialakított
folyamatosan hatnak a testünket körülvevõ energiabur- ping-pong termet, számos más közösségépítõ társasjátékot vehetnek igénybe.
kunkra. Sérülésünk az energiánkban, amit az alattunk lévõ Az intézmény a komplex ellátás érdekében nagy gondot fordít az ellátottak
sugárzások okoznak, betegséget idéznek elõ. A vízerek egészség- megõrzésére, illetve az állapotromlás megelõzésére. Ennek érde-
sugárzása a Hartmann zónánál sokkal több problémát idéz- kében az ellátottaknak lehetõségük van a folyamatos folyadékpótlásra, rend-
nek elõ. Ezek a sugárzások okozzák a sok ízületi gyulladást, szeresen mérhetnek vérnyomást, testsúlyt és az intézmény munkatársai szük-
ség esetén folyamatos kapcsolatban vannak a gondozott kezelõorvosával is.
érszûkületet, látás-hallás problémákat, enerváltságot stb.
Fontos megemlíteni, hogy a fentieken túl az intézmény minden ügyfelének
Pl.: a Hartmann zóna és a vízér keresztezõdésében fekvõ lehetõsége van az alapvetõ higiéniai szükségletek kielégítésére: zuhanyzásra,
embereknél daganatos megbetegedések is jelentkeznek. mosásra, ruhaszárításra, vasalásra. Az intézmény családias légkörrel, magas
A megromlott természetes körülmények miatt az emberek szintû szakmai tudással rendelkezõ munkatársakkal várja az ide látogatókat.
sokkal érzékenyebbek, ezért amin tudunk, változtassunk, Minden ellátott gondozása egyénre szabott, az ellátás igénybevétele önkéntes
mielõtt más orvoshoz fordulnánk. Ilyen pl. az ágyunk és térítésmentes. Az intézmény közel jövõben megvalósítandó céljai között
áthelyezése. A hiteles természetgyógyászok abban is segít- szerepel iskolai drogprevenciós foglalkozások szervezése, lebonyolítása,
ségükre lehetnek a mai kor emberének, hogy elõször termé- ezenkívül olyan egészségvédelemmel, drogprevencióval kapcsolatos progra-
szetes úton, a szabad energia - áramlással segítsenek a gyó- mok rendezése, amelyek nem csak szenvedélybetegek, hanem az egész lakos-
gyulásban. A gyógyulás akkor következik be, amikor az ság számára nyitottak. Az intézmény jelenleg a Balmazújvárosi Kistérség Alt-
energiaelzáródás megszûnik, vagy a test magába fogadja a ernatív Kulturális Ifjúsági Egyesület „SZERinTEd?” drogprevenciós prog-
ramsorozatának szakmai résztvevõje.
gyógyító energiát és átáll egy magasabb rezgésszámra.
A Tevékeny Szeretet Közössége mint fenntartó a nappali intézmény indulá-
A gyógyítást igénylõ embernek igen gyakran alacsony az sával egy idõben indította útjára házi segítségnyújtás szolgáltatását. Ennek ke-
energiaszintje, ami jelentõs mértékben gátolja abban, hogy retében a gondozók olyan embereknek nyújtanak segítséget, akik koruk,
a negatív energiákat kiadja a testébõl. Szerencsére a mai egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichés-, vagy szenvedélybetegségük
világban egyre több különleges energiával rendelkezõ miatt nem, vagy csak nehezen tudják ellátni mindennapi otthoni teendõiket. Az
ember él a környezetünkben, így lehetõségünk van arra, itt dolgozók segítenek a ház körüli teendõkben, személyi higiénia biztosítá-
hogy elõször a természet segítségével kezdjük meg a gyó- sában, egészségügyi gondozásban, bevásárlásban, ügyintézésben és mentális
gyulásunkat. gondozást is végeznek. A szolgáltatás térítési díja amennyiben a családban az
egy fõre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 42.750 Ft-ot, 0 ft, amennyiben
Csendesedj el, hogy meghalld önmagad meghaladja azt, abban az esetben is a jövedelem legfeljebb 20%-a lehet a
És így meghallasz másokat térítési díj. A szenvedélybetegk nappali ellátásáról érdeklõdni hétköznap 8.00-
16.00-ig a 70/9536-499, a házi segítségnyújtásról a 06 70/967-0789, vagy 06
Vincze József természetgyógyász 70/9536-452 telefonszámokon lehet.
Galambosné Szeifert Orsolya
6 2009. március Balmazújváros

Morzsák városunk történetébol 2.


Újvárosiak a szabadságharcokban
A mohácsi csatavesztés után sokat szenvedett színû 1650 körül született Újvároson. Harcolt kovácsok készítették. A honvédseregbe is so-
Újváros népe. A 15 éves háború /1591-1606/ Thököly seregében, majd II. Rákóczi Ferenc kan jelentkeztek. Az 1848. szeptember 8-án
nehéz terheket, csapást mért lakóira. A 17. seregében szolgált. A fejedelem, Bercsényi és kelt jelentés szerint: "újváros a ráesõ har-
században is természeti csapás és az ellenség Károlyi Sándor sokszor Szûcs János apámnak mintzöt - 35 ujjontzokat öltözet nélkül kiállí-
fosztogatása sújtotta lakosait. 1643-ban a pes- nevezte a szabadságharc legforradalmibb totta." Az ifjak Nagykállóban, az akkori Sza-
tis a lakosság jelentõs részét elpusztította. tisztjét. A szatmári békekötés elõtt az idõs bolcs vármegye székhelyén jelentkeztek a ka-
1660-ban Szejdi Ahmed pasa serege dúlta fel kuruc abbahagyta a katonáskodást. Hazatért tonai szolgálatra. Az újoncok között volt az
Újvárost. újvárosba, ahol még sokáig élt. 1830-ban született Zsupos Gábor (Zsupos
A csapásoktól, szenvedésektõl megviselt új- A szabadságharc kezdetén városhadnagy volt Róza és Mihalik Istvánné tanárok, Györfi
városiak az életben maradáshoz mindig erõs- Nagy Ferenc, az egyik leggazdagabb paraszt- Péterné nagyhegyesi tanítónõ, Zsupos Lajos
nek bizonyultak. A paraszpolgárok, a jobbá- polgár, aki bírói tisztet is betöltött. Segítette a volt országgyûlési képviselõ, Nádasdi József
gyok szabadságszeretete, szabadságvágya szegényeket. Szárazmalmát a helység lakói- fõiskolai tanár, Vezendi Péter pályagondnok
példamutató volt. nak ajándékozta, hogy ínségükön könnyítsen. dédnagyapja). Világosnál tette le a fegyvert,
1703-ban II. Rákóczi Ferenc a tiszaháti fel- Nagy Ferenc háza és malma a református de kardját hazahozta. Végakarata szerint azzal
kelõk kérésére hazatért Lengyelországból, és egyház tulajdona lett, a mai Dózsa György együtt temették el 1910-ben.
vezetésével megkezdõdött a nemzet szabad- utcán, a bölcsõde helyén állt. Újváros lakóinak száma a szabadságharc
ságharca. Ennek híre újvárosba is eljutott. La- 1711-ben Károlyi Sándor a labanc Pálffy idején kb. 7000 fõ volt. Nagy volt a szegény-
kói mindjárt Rákóczi mellé álltak. A mezõ- János tábornokkal Szatmárnémetiben békét ség akkor is. 1848-ban aszály sújtotta a hely-
város kuruccá lett. Évente 60 lovas katonát kötött. A kuruc sereg a nagymajtényi síkon séget, nyáron a felsõvégén 106 ház leégett.
állítottak Rákóczi seregébe.Az újvárosiakat a letette a fegyvert. Az Újvárosba eljutó hírek Varga Imre, a tartaléksereg kormánybiztosa
szabadságharc idején is adóval terhelte, emi- mély szomorúsággal töltötték el a lakosságot. Kossuth Lajost tájékoztatta a siralmas hely-
att elkeseredésükben panaszkodtak Buday Ist- Balmazújváros népe az 1848/49-es szabad- zetrõl. A községbe szerb és horvát hadifog-
vánnak, az egyik kuruc ezred Kapitányának.A ságharcban is példát mutatott. lyokat is hoztak. Ezek ellátásáról is a lakosság
kapitány ezért 1704. február 4-én a várme- Dr. Varga Antal írta: “kevés hely dicsekedhet gondoskodott.
gyéhez írt levelében kérte az elöljárókat: ne hazánkban azzal, hogy annyira kivette volna 1849 nyarán I. Miklós orosz cár az osztrákok
terheljék újvárosi katonáit annyi adóval, mert részét az 1848-49-es forradalom és szabad- megsegítésére sietett. Paskievics tábornagy
éjjel-nappal a hazáért fegyvert viselnek és ságharcból, mint éppen Balmazújváros. Nem- vezetésével a cári fõerõk északon átlépték a
hadakoznak. Károlyi Sándor fõgenerális csak katonát adott a szabadságharcnak, ha- Kárpátokat. Serege a Hortobágyon át haladt
mustrakönyve szerint Buday István lovas nem 1849 januárjától itt képezték ki azt a tar- Debrecen felé. Augusztus 1-én vonultak be
ezredének 10. századát az újvárosiak alkották, taléksereget, mely késõbb a dicsõséges tava- Újvárosba, s az akkor még lakatlan Kisszíken
és saját zászlójuk alatt harcoltak. Hadnagyuk szi hadjáratot megvívta. Ezt a tartaléksereget táboroztak, másnap pedig Debrecenbe
Török Lukács, zászlótartójuk Jónás György, igen nagy nehézségek közt ugyan, de szinte indultak. A Debrecent megszálló orosz sereg
alhadnagyuk Varga János, strázsamesterük teljesen újváros élelmezte hónapokon át.” élelmezéséhez újvárosnak tartósan kellett
Bereczky Gergely volt. Mindnyájan újváro- Az 1848. március 15-ét követõ hetekben lel- hozzájárulni.
siak. 1708-ban Bessenyei Zsigmond volt a pa- kesen csatlakoztak a forradalomhoz. A sza- A szabadságharcot leverték. 1849. augusztus
rancsnokuk, aki együtt érzett katonáival. Az badságharc idején mind a magyar, mind a 13-án Görgey Artúr a honvédsereg fõerõivel
újvárosiak szerették. Ez a derék, becsületes német, sõt a Semsey uradalom idetelepített Világosnál feltétel nélkül letette a fegyvert.
szabolcsi nemes egyike volt azoknak a kevés félmagyar-félszlovák zsellérei is Kossuth A megtorlások következtek, melyet az újváro-
számú kuruc ezredesnek, aki nem írta alá a zászlaja alá álltak. Nemzetõr századot alakí- siak is megérezték.
szatmári békét. tottak. Számukra a fegyvereket az Újvárosba A szabadságharc emlékét évtizedeken át õriz-
Dr. Varga Antal kutatásai által vált ismertté települt Petrovics István (Palkonyai Imre ka- te az újvárosi nép.
Szûcs /vagy Szõcs/ János kuruc ezredes tolikus kántortanító nagyapja) és Deli István
kapitány életének története. Szûcs János való- (Deli Mátyás híres hortobágyi állatorvos apja) Király István

Élet a születés, élet a halál után…


Élet a születés után?! Számunkra olyan egyértelmû, hogy az általa lehetséges. A két kis magzat utolsó napjai kétségek, félelmek
anyaméhben töltött idõ után a világra jövetellel elkezdõdik – vagy között teltek az anyaméhben. Eljött a szülés ideje. Amikor az ikrek
inkább folytatódik – az élet. De nem volt ez olyan természetes annak a elhagyták az addigi világukat, rácsodálkoztak a teljesen újra, mely a
két kis ikermagzatnak, akik nagyon jól érezték magukat ott bent. képzeletüket messze-messze felülmúlta.
Felfedezték, hogy van egy zsinór, amely anyjukhoz köti, s táplálja Hát mégiscsak van élet a születés után. A húsvét viszont arról biztosít
õket. Nagyra becsülték az édesanyjukat, aki a saját életét osztotta meg minket, hogy van élet a halál után is. Sokan talán – a két kis ikerhez
velük. Ahogy telt az idõ, azt vették észre, hogy nagy változások hasonlóan – bizonytalanságban, netán kétségben vannak ezzel
történnek. Kétségbeestek, mert rádöbbentek, hogy el kell hagyniuk azt kapcsolatban. Van élet a halál után?! Igen, van! Épp errõl szól húsvét, a
a csodálatos világot, amit úgy megszerettek, s nem akartak már feltámadás ünnepe: Jézus Krisztus, az Isten Fia legyõzte a halált,
otthagyni. Miután rájöttek, hogy nincs más választásuk, az egyikõjük feltámadt, s Õ örökké él! Az anyaméhbe már nem tudunk visszamenni,
így nyugtatta magukat: talán van élet a születés után. A másik magzat de a halálból van kiút az örök életbe. Ahogy az ikreket várta ez a –
azonban hitetlenkedett, hiszen ha elveszítik az éltetõ zsinórt, nem minden képzeletüket felülmúló – földi élet, minket, Jézus Krisztusban
maradhatnak életben. Másrészt már korábban mások is voltak ott hívõket is vár halálunk után az a hely „Amit szem nem látott, fül nem
abban a méhben, akiknek szintén el kellett menniük, de még egyikõjük hallott, ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az õt
sem tért vissza. Így hát biztosra vették a pusztulást. Sõt, a kis szeretõknek” (I. Korinthus 2:9)
szkeptikus magzat már az anya létezését is kétségbe vonta, hisz még Áldott, feltámadás hittel teli húsvétot kívánok mindenkinek:
nem is látták õt. A másik magzat azonban gyõzködte, hogy az anyának
léteznie kell, különben nem kerülhettek volna oda, s az életük is csak Orcsikné Vass Nóra
Balmazújváros 2009. március 7
Megújuló szerepben a Veres Péter Emlékház
A tájházak-emlékházak hagyományos kereteiket egyre jobban szétfeszít- kiadványhoz. Az esztétikus kivitelû 12 oldalas magyar – német – angol –
ve a helytörténet, a szülõföld szeretete, a lokálpatriotizmus, a helyi kö- lengyel nyelvû kiadvány alapvetõen az író – politikus életének, munkás-
zösségformálás gyújtó-pontjaivá, esetenként vendégforgalmi attrakciók- ságának fõbb csomópontjait mutatja be mûveibõl vett idézetekkel, csalá-
ká válhatnak-válnak. Emellett a tájházak-emlékházak keretein belül a fo- di, közéleti fényképekkel illusztrálva. A kiadványhoz az érdeklõdõk az
lyamatosan megújuló muzeológia az újszerû múzeumpedagógiai megol- Emlékházban juthatnak hozzá.
dások, valamint a múzeumok és a közoktatási intézmények közötti ATájházak a közösségért – pályázati cél IV. A mi diákjaink (TK – IV. 11.)
együttmûködések kialakítása révén egyre nagyobb szerepet kap és vállal alprogramján belül a fentebb megfogalmazott céljainkkal párhuzamosan
a kompetencia fejlesztõ közoktatás érdekében. Az elmúlt év kulturális elkezdtük megteremteni az örökség (szellemi és konkrét) birtokbavétel
pályázatai a kulturális vidékfejlesztés prioritásaival összhangban kereteit is. A pályázat lehetõséget teremtett egy irodalmi oktatócsomag
lehetõséget kívántak teremteni a vidéki örökség értékeinek megújítására kidolgozására. A Veres Péter Gimnázium és Szakképzõ magyar nyelv és
és széleskörû hozzáférhetõvé tételére. irodalom tanára, Felhõsi Márta, három
Ennek keretében a tájházak -emlékházak korosztályra-, témákra bontva dolgozta
komplex fejlesztési és hasznosítási prog- ki az oktatócsomagot, különbözõ fel-
ramjának támogatásával, a kulturális adatlapokkal, ismertetõanyaggal, diaso-
infrastruktúra átfogó fejlesztése során rozatokkal. Ehhez a célhoz kapcsolódott
olyan új szolgáltató színterek kialakítása a Veres Péter születésének 112. évfordu-
volt a cél, amely korszerû kínálatbõví- lója alkalmából megrendezett Megyei
téssel párosulva biztosítja, jelentõsen Vers- és Prózamondó Verseny, valamint
javítja az intézmények fenntarthatóságát a március 13-án megrendezett térségi
és képessé teszi õket az adott közösség vetélkedõ is.
összetartására, az önszervezõdés és a tár- A birtokbavételnek a helyszínen is meg
sadalmi kohézió erõsítésére. Az Oktatási kell teremteni a feltételeit. Ehhez a cé-
és Kulturális Minisztérium a Reneszánsz lunkhoz igazodva a kiállítás stílusához
Év - 2008 keretében egy éven át pályáza- illeszkedõ oktatási – foglalkoztató - kö-
tok révén az évad középpontjába állította zösségi helyszínt kezdtük megteremteni.
a magyar közmûvelõdést csakúgy, mint E folyamat elsõ lépcsõjeként könnyen
a tudományt, az irodalmat, a mûvészete- mozdítható, mégis a környezetbe har-
ket, valamint hozzájárult ahhoz, hogy az ország különbözõ részein élõ monikusan illeszkedõ padokat és asztalokat készíttettünk. A muzeológia
diákok felfedezhessék Magyarország reneszánsz értékeit. Ehhez szük- megújulására egyre nagyobb igény van. Ha együttmûködünk muzeoló-
séges volt egyrészt az emlékházak - tájházak infrastruktúrájának fejlesz- gusok, pedagógusok, intézmények és nem utolsó sorban szülõk, nagyszü-
tése, múzeumpedagógiai foglalkoztató terek kialakítása, új, illetve meg- lõk, mindenki, akkor gyermekeink és mi magunk is megértõi és aktív
újított, interaktív kiállítások létrehozása, másrészt múzeumpedagógiai megélõi lehetünk kulturális örökségünknek. Ezt igazolják véleményem
módszertan kidolgozása, és ezen foglalkozásokat végzõ szakemberek szerint a két évvel ezelõtt a balmazújvárosi MAG által kezdeményezett,
felkészítése és folyamatos továbbképzése. A Tájházak Szövetségéhez és reményeink szerint hagyományossá váló nyári múzeumi - napközis
az Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesületéhez kapcsolódó Veres Péter táborok, amelyek a SemseyAndor Múzeumban kerültek megrendezésre.
Emlékház egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy a fentebb vázolt Végezetül néhány kötelességemnek szeretnék eleget tenni. Elsõként
funkcióváltási folyamatban aktív szerepet vállaljon a színvonalas érték- szeretném megköszönni Veres Péter családjának, különösen Balmazúj-
megõrzés, a valós alapokon nyugvó hagyományápolás szellemi és tárgyi városon élõ unokáinak, Kórikné Istvánné Harangi Margitnak és testvéré-
feltételeinek következetes biztosítása, a szakszerûség követelményeinek nek Harangi Józsefnek, a munkánkhoz nyújtott támogatását, azt, hogy
érvényesítése révén is. E szerepvállalás jegyében nyújtottuk be kulturá- mindenkor készséggel válaszoltak kérdéseimre, aktív szerepet vállaltak a
lis pályázatainkat a 2008-as esztendõben. A pályázat keretében az új helyszín rendbetételében és nem utolsó sorban, hogy újabb
céloknak megfelelõen megújítottuk az emlékház állandó kiállítását, emléktárgyakkal gyarapították a kiállítást. Külön köszönöm azok önzet-
amely már évek óta aktuális. A korábbi kiállítás már nem szolgálta azokat len segítségét is, akik egy-egy korszakot idézõ tárgy adományozásával
az elképzeléseket, illetve igényeket, melyekre a megnyitáskor hivatott támogatták – támogatják értékátadó munkánkat: Bödõcs Ilonának,
volt. Ez magyarázható több dologgal: a múzeumlátogatók megváltozott Kulcsár Tibornak, Petrovics Sándornak, Szilágyi Györgynének, Tóth
igényeivel, illetve, hogy a kiállítás elgondolását, mondanivalóját a mai Jánosnak és Tóth Jánosnénak, Tóthné Pásztor Ágotának és Tóth Anná-
kor fiatalsága, középsõ korosztálya nem érti. Ezt az idézte elõ, hogy az nak, Varga Gáborné Gém Irénnek, Varga Lászlóné Ozsváth Máriának és
elmúlt évek során illetéktelen kezek a kiállítást megváltoztatták, megron- Varga Leventének.
gálták, ezzel az teljesen elveszítette funkcióját. Mivel a kiállítás egy ha- Szeretném megköszönni a kiadvány elkészítésében Pozsonyi Józsefnek
gyományos kultuszkiállítás volt eredetileg is, nem is volt alkalmas már és Lósné Hûse Erzsébetnek, a kiállítás körüli munkákban Varga Leventé-
arra, hogy becsalogassa a látogatókat. Adott egy népi mûemlék paraszt- nek, valamint Kramlik Márta és Steib Janka egyetemi hallgatóknak az
ház, annak a berendezése, ezért nyilvánvaló, hogy egy tájházi funkciót is aktív segítségét.
kapjon az épület azzal a kitétellel, hogy az ott elhelyezett tárgyak jelentõs A fentiekbõl is látszik, hogy a „reneszánsz év” a Veres Péter Emlékház
része Veres Péter használati tárgyai, ereklyéi, így szinte hiánytalanul be megújulásának kezdete. Az együttmûködés és a pályázati támogatások új
lehetett rendezni egy, az 1930-as évek végi, 1940-es évek eleji balmazúj- lehetõségeket teremtettek számunkra, úgy gondolom azonban, hogy ez a
városi szegényparaszti lakóházat, a benne lakók életkörülményeit, ezzel megújulás csak akkor ér valamit, ha élünk vele, és ha lehetõség van rá,
együtt Veres Péter és családjának életkörülményeit bemutatva. Veres tovább is gondoljuk. Kérem, használjuk a létrehozott értékeket! Tanítsuk
Péter 1932-ig élt ebben a házban, majd megvette az ezzel szemben lévõt, Veres Péter irodalmi, politikai munkásságát, elõdeink hagyományait a
ahová családjával költözött, de édesanyja továbbra is ebben a házban élt. helyszínen, a feltételek adottak, keressenek bennünket!
Gyakran átlátogatott édesanyjához az író, hiszen itt mindig nyugalmat
Tóth János
talált a munkájához. Ezért igazolt, hogy a fent említett idõszakot mutas-
suk be. Az író 1946-ig élt Balmazújvároson, az életéhez kapcsolódóan a Megnyílt a Veres Péter Emlékház új állandó kiállítása március
kiállítást úgy rendeztük be, hogy ne tükrözzön mást, mint amit az itt töl-
tött évei indokoltnak tartanak. A kiállítás így elsõsorban kezdeti írói mun- 15-én Balmazújváros várossá válásának huszadik évfordulójára
kásságát, munkájának körülményeit, illetve egy-egy szociográfiai igény- rendezett rendezvénysorozat keretein belül. A megnyitón a
nyel megírt regényében megjelenõ élethelyzetet (pl.: kenyérsütés elõké- Kadarcs Népzenei Együttes hortobágyi dallamai után Dr. Tiba
születei, kamra berendezése, mindig használatban lévõ bölcsõ, stb.) kí- István polgármester köszöntötte a jelenlévõket, majd Magyari
ván megidézni. Az író – politikus pályájának késõbbi idõszakát a fia,
Veres István által fenntartott, Budapesten lévõ emlékszoba-kiállítás mu-
Márta, a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának et-
tatja be. A pályázat keretében lehetõségünk nyílott az emlékházhoz kap- nográfus muzeológusa, a tájházak megyei szakfelügyelõje adta
csolódó kiadvány készítésére: ennek kapcsán újabb fotókat készítettünk a át Balmazújváros közösségének az új állandó kiállítást.
6
8
MAG Kiállítás:
PROGRAMAJÁNLÓ 2009. március Balmazújváros
PÁSZTORMÛVÉSZET címmel
KOVÁCS ZOLTÁN csont és szarufaragó - népi iparmûvész
KONYÁRI SÁNDOR rézmûves Láss a film mögé
MIHALKÓ GYULA kalapkészítõ - a Népmûvészet Mestere Le szeretnéd rántani a leplet egy sikerfilmrõl?, vagy meg
és SZABÓ JÓZSEF kovács - népi iparmûvész szeretnéd érteni egy nehezebben emészthetõ film
munkáiból rendezett kiállítás tekinthetõ meg május 4-ig üzenetét?!
Mihalkó Gyula kalapkészítõ mester alkotóházában. Szeretettel várunk minden érdeklõdõt induló film-
(Balmazújváros, Nádudvari u. 26.) klubunkba, ahol a projektoros filmélményen túl (üdítõ és
egy kis finomság mellett) helyet kap a filmkritika is!!
MAG elõadások a mûvelõdési központ pódium termében:
Április 8. 18 óra: BÍRÓ LAJOS - Magyar menyország Az elsõ sorozatok témái:
Április 15. 18 óra: GRÁTZ ANTAL - Ház-házasság Fiataloknak:
Április 22. 18 óra: VÍGVÁRI JÁNOS elõadása Barátság/kapcsolatok
Az elõadásokra a belépõ 400 Ft/alkalom április 25.: Egy fiúról (am-ang.vígjáték, fsz.:Hugh
Kedves gyerekek! Grant, 97p)
május 30.: Papírsárkányok (am.dráma, fsz:Khaled
HÚSVÉT

A tavaszi szünetben is várunk benneteket kézmûves


foglalkozásra. Hosseini, r.:Marc Forster 122p)
Április 10-én, pénteken 14-16 óráig június 27.: Ég velünk (am.vígjáték, fsz:Edward Norton,
Tojást festünk és papírból készítünk húsvéti Ben Stiller 128p)
július 25.: Vágta (am.dráma, fsz: Jeff Bridges 141p)
díszeket
augusztus 29.: Ütközések (am.dráma, fsz: Matt Dilon,
Helyszín: mûvelõdési központ, pódium terem Sandra Bullock 113p)
Hozz magaddal fõtt, vagy kifújt tojásokat(kukót).
Közép/idõsebb korosztálynak:
Április 17. péntek, 17 óra Az élet célja/értelme
A KÖLTÉSZET NAPJA alkalmából a április 16.: Hölgyválasz (am.rom.vígjáték fsz:Richard Gere, Jennifer
mûvelõdési központ versmondó klubjának Lopez 106p)
mûsora május 14.: Millió dolláros bébi (am.dráma, fsz/r.:Clint Eastwood 127p)
Helyszín: mûvelõdési központ, pódium terem június 11.: Ments meg, Uram! (am.dráma, fsz:Susan Sarandon, Sean
Penn 122p)

VÉRADÁS Helye:
Április 24-én, (pénteken) 9.00-16.30-ig július 9.: A Minden6ó (am. vígjáték, fsz: Jim Carrey, Jennifer Aniston
Irodaház, Debreceni u. 12. 101p)
augusztus 13.: Tûzszekerek (ang.dráma 123p)
Április 24. péntek, 17 óra
A csütörtöki (közép/idõsebb korosztálynak) és a szombati
A mûvészeti iskola tanulóinak hangversenye
(fiataloknak) vetítések kezdési idõpontja minden alkalommal 18:30.
Helyszín: mûv. központ, pódium terem Helyszín: B.újváros, Kossuth tér 12., református gyülekezeti terem
Belépés: természetesen díjtalan.
Április 30. péntek, 17 óra
A KODÁLY –KÓRUS HANGVERSENYE
Helyszín: Református templom, Kossuth tér XXXII. ORSZÁGOS ÉS NEMZETKÖZI RÉZFÚVÓS ÉS
Belépés díjtalan. ÜTÕHANGSZERES TALÁLKOZÓ ÉS VERSENY
keretében kerül sor a
MÛVELÕDÉSI KÖZPONT - Miraphone Tuba Kvartett és az
SZÍNHÁZTEREMI RENDEZVÉNYEK Akadémia Rézfúvós Kvintett hangversenyére
Április 30. csütörtök: Koncert idõpontja: április 6. (hétfõ) 19 óra
18.30: A felújított SZÍNHÁZTEREM ünnepélyes átadása,
a Bekton Ifjúsági Fúvószenekar koncertje Helyszín: Debreceni Egyetem Zenemûvészeti Kar - Liszt terem
4032 Debrecen, Egyetem tér 2.
Május 1. péntek:
19.00 Fény és hangjáték a felújított színházteremben: FIGYELEM!
Bemutató a beszerelt fény, és hangtechnikából
A Veres Péter Általános Mûvelõdési Központ és Alapfokú
19.05 HAT HÉT HAT TÁNC
Mûvészetoktatási Intézmény buszt indít a koncertre.
Elõadják: Kulka János és Vári Éva
Belépõjegy: elõvételben 2.000 Ft, a helyszínen 2.300 Ft Részvételi díj: 1000 Ft/fõ
Május 2. szombat: A busz és a belépõ költségét tartalmazza.
15.00: KÉRY KITTI - KALANDRA FEL! címû gyerekelõadása Indulás: 2009. április 6-án 18 órakor,
Belépõ elõvételben:500 Ft, a helyszínen: 800 Ft/fõ a Mûvház elõtti parkolóból.
19.00: Fény és hangjáték
19.05 Bonnie és Clyde Jelentkezés lehetõségek:
Elõadják: Kamarás Iván és Kapócs Zsóka 06709310756-os telefonszámon (Nagy Sándor),
Belépõjegy elõvételben: 2.000 Ft, a helyszínen 2.300Ft nstuba@gmail.com e-mail címen.
Május 3. vasárnap: Jelentkezéseket 2009. április 4-ig várjuk.
15.00: Búgócsiga együttes koncertje gyerekeknek Részvételi díjat a busz indulása elõtt kell rendezni.
Belépõ elõvételben:500 Ft, a helyszínen: 800Ft/fõ Rendezvényt a Balmazújváros Közmûvelõdéséért Alapítvány
19.00: Fény és hangjáték szervezi és támogatja.
19.05: Helló, itt vagyunk!
Mészáros Árpád Zsolt és Kamarás Máté koncertje További információ: www.rezesverseny.ini.hu/ www.miraphone-
Belépõjegy elõvételben 2.000 Ft, a helyszínen 2.300 Ft tubaquartett.com/
Balmazújváros 2009. március 9
Tavaszi PRÁGA VÁROSI MAJÁLIS - 14.00 Fõzõverseny Helyszín: Kastélykert
16.00 Díjkiosztó: legöregebb, legszebb,
2009. április 24-26 Május 1. (péntek) - KASTÉLYKERT közönségdíjas stb. jármûvek részére
Szállás:belváros közeli panzió: 4-5 ágyas, Helyszín: Kastélykert
fürdõszobás szobák
9.00: Veterán autók, motorok és VW – autók
városébresztõ felvonulása 17.00 Amatõr csoportok bemutatói,
Ellátás: reggeli, vacsora
9.00: 112 védelmi nap versenyei, bemutatók, az Aranyfakanál fõzõverseny
Program:
1. nap: utazás, Telcs-Vár, Csehország tesztek a Rendõrség szervezésében eredményhirdetése
Helyszín: Szabadtéri színpad -Kastélykert
egyik legszebb fõtere, Velké Popovice Helyszín: Kastélykert
/Kozel sörgyár, sörkóstoló, vacsora/ 11.00: Balmaz – Builder verseny 21.00 Hooligans együttes koncertje
2. nap: Prága idegenvezetõvel Helyszín: Szabadtéri színpad -
11.30 Az I. Vw-konszern találkozóra érkezett Kastélykert
Prágai Vár, Szt. Vitus székesegyház, Régi
Királyi Palota, Arany utcácska, Károly- autók és a II. „Száguldó veteránok” autó,
híd, Óváros, Fakultatív program-sörös- motor csodáinak megtekintése
Helyszín: Kossuth téri parkoló és a Penny
Május 2. (szombat)
csülkös vacsora a város egyik söröspin-
céjében
Market parkolója Koroknai major
3. nap: Kutna Hora Szt. Borbála 13.00 A délelõtti Versenyeredmények díjazása 9.00: Veterán- autók felvonulása
katedrális, Mindenszentek temploma- Helyszín: Szabadtéri színpad
11.00: Kézmûves termékek vására,
csontkápolna 13.00 Ügyességi verseny autósok részére
Helyszín: Debreceni u – Rendõrség - Kastély fõzõverseny, ügyességi játékok,
elõtti terület állatsimogatás egész nap

Az ár tartalmazza: Panoráma Országos


útiköltség, szállás reggelivel, Hiteliroda Hálózat
2 vacsora, idegenvezetõ díja
Az ár NEM tartalmazza: Játszva angolul! Megoldás egyénre szabottan
6 hónapos kortól 14 éves korig
Belépõk költsége kb. 500.-Ck, Balmazújváros kedvezményes
Utasbiztosítás, fakultatív Dr. Nemes Magdolna
nyelviskola-vezetõ lakossági és vállalkozói
program ára: 300.-Ck
06-30-359-3997
Jelentkezni lehet: Felhõsiné Kállai Ilona : 06-30-945-0144, 52/580-109 www.gyerekangol.hu hitelek
teljeskörû ügyintézése
21 pénzintézet hátterével

FELHÍVÁS! Múltunk és jelenünk NE DOBJA


INGYENES HITELÜGYINTÉZÉS
- új és használt lakás vásárlás, építkezés Ft
KUKÁBA! alapú államilag támogatott hitel (kamat: 5,9)
A Lengyel Menyhért Városi Könyvtár Balmazújváros várossá - hitelkiváltás
válásának 20. évfordulója alkalmából „Múltunk és jelenünk” SÉRÜLT, KARCOS - felmondott hitelek, végrehajtások,
címmel helyismereti vetélkedõt szervez a lakosság részére. CD/DVD/PC
adótartozások kiváltása
- bárlistások részére ingatlanfedezetû hitel
Jelentkezhetnek: családok, barátok, olvasókörök, egyesületek, - lízing lehetõség
PLAYSTATION-
civil szervezetek, klubok és mindenki, akit érdekel városunk lemezek - pályázatkészítés vállalkozóknak
múltja és jelene. - autó hitel
JAVÍTÁSA
A vetélkedõ 4 fõs csapatok részére két fordulóban zajlik: Szeretné ingatlan eladását szakemberre bízni?
Telefon: Adásvételi szerzõdés teljeskörû lebonyolítása.
1. Írásbeli feladatsor megoldása 52/275-304
A feladatok átvétele: a nevezéssel egy idõben Idõpontegyeztetés:
Mobil: KISS ÉVA - Debrecen, Gyimes u. 10/b
2009. május 25-30-ig. 30/525-4379 06-70/622-9060 - kissnefodoreva@freemail.hu
Leadási határidõ: 2009. június 30.
2. Szóbeli játékos versengés
Az írásbeli feladatok értékelése után:
2009. szeptember 19. (szombat délután) Pedagógusok figyelmébe!
A felkészüléshez a könyvtár állománya nyújt segítséget.
A Veres Péter Emlékház új állandó kiállításához, illetve az
Érdeklõdni lehet: író, Veres Péter életéhez kapcsolódóan több korosztály
telefonon: 52/370-326 számára kínálunk oktatócsomagokat:
e-mailben: balmpublib@gmail.com
és személyesen a könyvtárban. 1. Általános iskola alsó tagozat
2. Általános iskola felsõ tagozat
3. Középiskola
Várjuk osztályok jelentkezését 15-40 fõig, az 52/580-518-as
telefonszámon, a vpamk@balmazujvaros.hu e-mail címen,
illetve személyesen a Veres Péter Általános Mûvelõdési Központ
és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézményben.
A rendhagyó órák helyszíne a Veres Péter Emlékház, és udvara.
Az oktatócsomag díja 200 Ft/fõ, mely tartalmaz minden egyéb
anyagszükségletet.
Az elsõ tíz jelentkezõ csoport számára az
oktatócsomagban való részvétel díjmentes.
6
10 2009. március Balmazújváros

Tavaszi hírek a Központiból


A jól végzett munka gyümölcse az iskolákban Bereczki Dóra, Molnár Bence, ponthatár. Intézményünkbõl Kerekes Dóra 8.b
ilyenkor tavasz táján érik be. Ekkor derül ki, Szabados Lívia 93,5 pontot ért el. Felkészítõ tanára Hõdörné
felnõttnek, gyereknek egyaránt, mennyire volt II. helyezett: Leiter Margit.
eredményes az elõzõ hónapok munkája, hiszen Barna Fanni, Szabó Petra, Szarvas Dóra A Hevessy György Kémiaversenyre két
ilyenkor kerül sor a középfokú felvételi vizs- Felkészítõ tanáruk: Rácz József tanulónk dolgozatát küldtük be. A megyei
gákra, ilyenkor zajlanak a városi, megyei, or- A városi Kazinczy-versenyen iskolánk 4 tanu- fordulóra Czinege Zénó 7.c osztályos tanulónk
szágos versenyek szerte az országban. A felvé- lója vett részt. A legeredményesebben szerep- jutott tovább. Az elérhetõ 70 pontból 59 pontot
teli vizsgák írásbeli eredményeirõl az elõzõ hó- lõk: ért el, a továbbjutási ponthatár 55 pont volt.
napban már számot adtunk, a szóbeli eredmé- 5-6. Korcsoport Másik diákunk, Árva Barbara 7.c osztályos
nyekrõl pedig a napokban értesültek diákjaink. II. helyezett: Tóth Borbála 5.a tanulónk csupán 1 ponttal maradt le a megyei
A végeredményre sajnos április végéig még Felkészítõ tanár: Boncásné Egri Gabriella megmérettetésrõl. A gyerekek felkészítõ
várniuk kell, úgyhogy természetesen nagy az 7-8. Korcsoport tanára Tar Gáborné volt.
izgalom. Viszont néhány sikeres versenyünk- III. helyezett: Kerekes Dóra 8.b 2009. március 13-án került megrendezésre a
rõl ebben a hónapban is beszámolhatunk. Felkészítõ tanár: Hõdörné Leiter Margit Veres Péter Általános Mûvelõdési Központban
Az Apáczai Csere János Tehetségkutató az általános iskolák felsõ tagozatos tanulóinak
Komplex Természettudományi Tanulmányi A Kalmár Napok keretében megrendezett
helyesíró versenyre intézményünk 11 tanulója részvételével a Veres Péter Térségi Irodalmi
Verseny megyei fordulója Debrecenben a Vetélkedõ. A versenyre jelentkezett 11 csapat
Fazekas Mihály Általános Iskolában került jelentkezett, melyen a következõ eredmények
születtek: közül iskolánk csapata a II. helyezést szerezte
megrendezésre 2009. február 19-én. Összesen meg.
8 csapat mérhette össze tudását. A tanulók és a I. helyezett: Gál Bernadett 6. a
felkészítõ nevelõjük munkájának meglett az Felkészítõ tanár: Nádasdiné Kerekes Erzsébet Acsapat tagjai:
eredménye, hiszen iskolánk csapata nemcsak I. I. helyezett: Kerekes Dóra 8. b Nyujtó Nikolett, Szabados Evelyn,
helyezett lett a megyei versenyen, hanem a Felkészítõ tanár: Hõdörné Leiter Margit Szekér Attila
megyék és a fõváros csapatai közötti rangsor- III. helyezett: Tóth Borbála 5. a Felkészítõ tanáraik: Szászné Veres Julianna
ban is olyan helyezést ért el, amely azt eredmé- Felkészítõ tanár: Boncásné Egri Gabriella Nádasdiné Kerekes Erzsébet,
nyezte, hogy meghívást kaptak Budapestre a III. Helyezett: Tar Judit 7. c A versenyzõk elõzetes feladatokat oldottak
2009. március 28-án lebonyolításra kerülõ Felkészítõ tanár: Hõdörné Leiter Margit meg, Veres Péter írásokat olvastak el. Veres Pé-
országos versenyre is. Az országos versenyen A Simonyi Zsigmond Országos Helyesírási ter Kiskondás címû mûvének felhasználásával
összesen 20 csapat fogja összemérni a tudását. Verseny iskolai fordulójának eredményei feladatsort kellett megoldaniuk. Ezen kívül
Acsapat tagjai: alapján több tanulónk is lehetõséget kapott a egy régi használati tárgyat készítettek elõ
Bagi István, Guti Péter, Nemes Máté megyei versenyen való részvételre. A verseny szóbeli bemutatásra. Intézményünk csoportja a
Felkészítõ tanáruk: Rácz József 2009. április 4-én kerül megrendezésre. csikósviselet ismertetésére vállalkozott, mely-
ben sokat segített Bordás Ádám 8. b osztályos
A BAKI Egyesület által szervezett Drogpre- 5. évfolyamon 87,5 ponttól hívják be a
tanuló, aki amellett, hogy iskolánk tanulója,
venciós Vetélkedõn a balmazújvárosi általános versenyzõket. Az iskolánkat képviselõ Tóth
„igazi hortobágyi csikós” is.
iskolák 7. és 8. osztályos tanulói mérhették Borbála 5.a 95 pontot ért el. Felkészítõ tanára
össze tudásukat. A verseny célja a drog elleni Boncásné Egri Gabriella. Gratulálunk valamennyi versenyzõnknek és
kampány, kábítószer-fogyasztás megelõzése, felkészítõ tanáraiknak az eredményes mun-
6. évfolyamon 91,5 ponttól kapnak meghívást
illetve azokkal kapcsolatos ismeretek. Iskolán- kához. A további felkészüléshez mindannyiuk-
a tanulók. Ezt a korcsoportot Fazekas Ferenc 6.
kat két csapat képviselte. A részt vevõ csapatok nak kitartást és sok sikert kívánunk!
a képviseli 92 ponttal. Felkészítõ tanára
a következõ helyezéseket érték el: Nádasdiné Kerekes Erzsébet.
I. helyezett: 8. évfolyamon 88,5 pont a részvételre jogosító Boncásné Egri Gabriella

1848. március 15-ére ötödikeseinknek a szeptemberi tagozat- és épületvál- végeztek, hiszen sikerült egy roppant változatos,
emlékeztünk tást. Ezt követõen a délelõtt folyamán felsõ tagozatos
diákjaink, valamint a vendégségbe hívott negyedik
szórakoztató, ugyanakkor az iskolánkban tanított
minden tantárgyat felölelõ feladatsort készíteniük.
„Csak törpe nép felejthet õs nagyságot,
osztályos tanulóink a napjainkban divatossá váló 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeit
Csak elfajult kor hõs elõdöket; projekt módszerre épülõ akadályversenyen vehettek villámkérdések, képfelismerések, képrejtvények
a lelkes eljár õsei sírlakához részt. segítségével, valamint a
gyújt régi fénynél új szövetneket. A verseny elméleti tudásra 12 pont, az aradi vérta-
S ha a jelennek halványúl sugára: építõ része összesen hét ál- núk, Kossuth és kortársai
a régi fény ragyogjon fel honára!” lomáson zajlott, ehhez megidézésével, 48-as
(Garay János, 1846) kapcsolódtak a gyerekek nóták éneklésével, zenei
testi ügyességére alapozó anyagok megismerésével
Intézményünk tanárai és diákjai ez tornatermi gyakorlatok. hozták közelebb tanuló-
évben 2009. március 13-án dél- Az eredményes szereplés- inkhoz.
elõtt emlékeztek meg 1848. márci- hez minden csapatnak elõ- Averseny sikerességét mi
us 15-ének az eseményeirõl. zetes felkészülésre volt sem bizonyítja jobban,
Immár hagyományosan a meg- szüksége. A szervezõk úgy mint hogy valamennyi
emlékezés programját a 6. osztá- állították össze a vetélke- csapat teljesítette a fel-
lyosok osztályfõnökei szervezték: dõ anyagát, hogy az ne adatokat minimális pont-
Szászné Veres Julianna, Posta csak a diákjaink elõzete- különbséggel. A délelõtt
Andrea Zsuzsa Szabó Balázs La- sen tanult ismereteire jó hangulatban telt el,
jos. A megemlékezés kora reggel a épüljön, hanem a kor mindannyian új ismere-
6. osztályos tanulók ünnepi mûso- követelményeit is figyelembe véve már a felkészülés tekkel gazdagodhattak Ezúton is köszönjük és gratu-
rával kezdõdött, melyen iskolánk során is fejlõdhessen problémamegoldó képességük, lálunk a szervezõknek, iskolánk minden tanulójának
4. évfolyamos tanulói és pedagó- gyakorolhassák a könyvtári, illetve az internetes és pedagógusának.
gusai is jelen voltak. Ezzel is sze- kutató munkában rejlõ lehetõségeket.
retnénk megkönnyíteni a leendõ Az akadályversenyt megálmodók nagyszerû munkát Boncásné Egri Gabriella
Balmazújváros 2009. március 11
6
FARSANG
2009. március 13-án került megrendezésre intézmé- készültek. Évrõl évre színvonalasabb mûsorszámokat mutatnak be. A
nyünk felsõ tagozatos diákjai számára a farsang. Óriási felkészülésükben tanáraik és külsõ segítõk is közremûködtek. Köszönet a
lelkesedéssel készültek a fellépésre a jelmezesek és a segítségükért!
nyitótáncosok egyaránt. A jelmezesek között nagyobb Ebben az évben a szülõk azt kérték, hogy próbáljunk meg olyan rendezvényeket
arányban szerepeltek csoportosan, õk fõleg tánccal szervezni, amelybe sok gyerek bevonható, és a szülõk is tevékenyen részt vehetnek.
Az idei farsang ennek jegyében került megrendezésre. Nagyon sok szülõ
szorgoskodott a rendezvény lebonyolításában, valamint támogató jegyek meg-
vásárlásával és jelenlétükkel is segítették az intézményünket. Részvételüket és
támogatásukat ezúton is köszönjük!

Aranyceruza Városi Helyesíró Verseny a Központiban


Immáron 10. éve került megrendezésre az alsós tanulók számára a helyesíró
verseny. A 2. osztályos tanulók játékos feladatokkal csapatban mérték össze a
tudásukat, míg a 3-4. osztályos tanulók egyénileg adtak számot felkészültségükrõl.
70 kisdiákot és felkészítõiket láttuk vendégül a jó hangulatú délutánon.
Közülük a legügyesebbek voltak:
2. osztály:
I. helyezettek: Béres Fanni, Bereczki Márta, Szabadi Réka, Tóth Levente
Felkészítõjük: Gémné Balla Mária - Központi Ált. Isk.
Boncásné Egri Gabriella
II. helyezettek: Juhász Kata, Csobán Lili Panna, Berecz Réka, Németi Lívia
Felkészítõjük: Mozsár Jánosné - Központi Ált. Isk.
3. osztály:
I. helyezett: Buri János
Felkészítõje: Banáné Tóth Katalin - Kalmár Tagintézmény
II. helyezett: Debreczeni Máté
Felkészítõje: Ádám Endréné - Központi Ált. Isk.
III. helyezett: Lénárt Judit
Felkészítõje: Banáné Tóth Katalin - Kalmár Tagintézmény
4. osztály:
I. helyezett: Kunkli Gréta
Felkészítõje: Zavaczki Ferencné - Kalmár Tagintézmény
II. helyezett: Nevelõs Lili Kinga
Felkészítõje: Zavaczki Ferencné - Kalmár Tagintézmény
III. helyezett: Juhász Kristóf
Felkészítõje: Zilah Éva Edit - Kalmár Tagintézmény
További munkájukhoz sok sikert és örömet kívánunk!
Ádám Endréné igazgató helyettes

ISKOLÁBA MEGY A GYEREK, DE HOVA?


Valamennyien egyetértünk abban, hogy nem De milyen a jó iskola? egyre több helyrõl vitatott – elve megengedi,
könnyû jó iskolát csinálni. Sõt, még azt sem - önálló arculattal rendelkezik hogy a szülõ olyan iskolát keressen gyerme-
könnyû megfogalmazni, hogy milyen a jó - van jövõképe, küldetéstudata (iskola által kének, amelyben elvárásainak, a szülõk és a
iskola. Megérett az idõ, hogy az iskolát vallott értékek) család elveinek megfelelõ nevelésben és ok-
szolgáltató intézményként kezelve, felhasz- - saját szellemiséggel rendelkezik tatásban részesítik. Egy nemrég megjelent
nálóbaráttá változtassuk, de a megszokás - élén jól felkészült igazgató áll tanulmány szerint a szülõk választásában az
nagyúr, J.M. Keyes ezt úgy jellemzi, hogy: - képzett tanerõkkel rendelkezik, akik folya- az egyik legfontosabb szempont, hogy az is-
„Nem az új gondolatok megértése a nehéz, matosan továbbképzik magukat kola minél többféle elfoglaltságot nyújtson a
hanem a régiektõl való megszabadulás, mert - az iskolában zajló folyamatok átláthatóak, gyerekeknek, illetve adjon programot a sza-
ezek behálózzák agyunk minden zugát, annak kiszámíthatóak badidõ eltöltéséhez is. Gyakori jelenség,
a nevelésnek következtében, amelyben a leg- - pedagógiai programok széles kínálatával hogy ambiciózus szülõk példáját követve di-
többünk részesült.” rendelkezik vattá, státusszimbólummá vált a gyerekek
Az iskola pénzbe kerül, sok pénzbe. A legtöbb - mûködésére a „partnerközpontúság” sokféle különórára járatása. A túl sok – és a
országban ez az egyik legnagyobb költségve- jellemzõ gyermek teherbírását és érdeklõdését
tési tétel. Az állam tudni akarja, hogy ezt a - humánus számonkérési eljárásokat alkal- figyelmen kívül hagyó – különóra viszont a
pénzt mire költjük, de nekünk polgároknak maz kisdiák szabad játékidejébõl vesz el és haj-
sem mindegy, hogy milyen iskolát - kicsi a lemorzsolódás, megtanítják a diáko- szolttá teszi a napirendjét.
mûködtetünk, hiszen az iskolák „jóságától” kat tanulni, és felkészítik õket az élethosz- Ranschburg Jenõ pszichológus nem ért
függ a fiatal nemzedék felkészültsége a jövõ egyet ezzel a tendenciával, arra hívja fel a
szig tartó tanulásra
feladatainak megoldására. szülõk figyelmét, hogy ne azt nézzék, hogy
Magyarországon a szabad iskolaválasztás –
6
12 2009. március Balmazújváros
mondjuk a németen, angolon, spanyolon felkínált foglalkozások. nézik a világot, mint akár tíz-húsz évvel eze-
kívül még hol oktatnak hottentotta nyelvet, A szülõk látogassanak el az iskolába, tudják lõtt.
hanem a pedagógust, a tanítót keressék, meg ki lesz a tanító néni. Nyílt napon nézzék A pedagógusok sokszor úgy érzékelik, hogy a
miközben informálódnak az iskoláról. Az meg az intézmény programját, beszélgesse- gyerekek nehezen leköthetõk, nem motivál-
elsõ évek különösen nem az iskola technikai nek a pedagógussal. Érdemes azt is megnézni tak a tanulásra, fegyelmezési gondjuk van.
felszereltségérõl, modern oktatási techniká- mennyire hangsúlyos az – ének-zene, a vizuá- Azokban az iskolákban kevesebb az ilyen
ról szól, hanem a pedagógus személyes hatá- lis és a mozgásos – tevékenység aránya. Egy probléma, ahol hagyják a gyerekeket
sáról. Ha egy gyerek megszereti a tanító né- jó iskolában ugyanis tudják, hogy mennyire felfedezni, tevékenykedni, kutatni, gondol-
nit, akkor rajta keresztül a kultúrát is megsze- fontos az érzelmi intelligencia nevelése kodni és a szülõk ebben is partnerek.
reti. Mindenekelõtt azt kell eldönteni a szü- ebben az életkorban. A B.I. és K.Z. Egyesített Általános Iskola,
lõknek, hogy egyáltalán menjen-e a gyerek A tanítónak legyen ideje megismerni a gyere- Kalmár Zoltán Tagintézményben dolgozó
iskolába. Indokolt esetben nagy szüksége van kek különbözõ képességeit, adottságait, tanító nénik - a fentieket figyelembe véve -
a kisgyereknek arra, hogy idõt nyerjen fejlet- lehetõségeit, és tiszteljék a különbözõségei- várják leendõ elsõ osztályos tanulóikat és
len részképességeinek kiteljesítéséhez, hogy ket. Ezek ismeretében a pedagógus képes úgy szüleiket az iskolába.
egy évvel késõbb kezdje meg iskolai tanul- szervezni a tanulási folyamatot, hogy minden Megjegyzés: (Március 27-én iskolai bemu-
mányait. Az indokolatlan visszatartás azon- egyes gyereknek pont jó legyen, az adott tató volt a gyerekeknek és szüleiknek, 26-án
ban kifejezetten káros lehet, mert csökkenti gyerekre koncentrálva, hogy hova tud eljutni. nyílt órákat tartottak a leendõ elsõs tanító
az iskolára érett gyerek optimális fejlõdésé- A mai gyerekek sokkal ingerdúsabb környe- nénik, április 2-án sorversenyt rendeztünk, a
nek lehetõségeit, unatkozik az óvodában, már zetben nõnek fel, jóval több információszerzõ város minden óvodájából érkeztek csapatok).
nem partnerek számára a játszótársak, a eszköz veszi õket körül, ezért egész máshogy
Csehné Fodor Erzsébet - tagintézmény-vezetõ

Névadónkra, Kalmár Zoltánra emlékeztünk


Iskolánkban számos olyan hagyomány él, amelyet büsz- immár Tagintézményünk - 1994 óta viseli egykori igazgatónk nevét. Úgy gondol-
kén vállalunk. Események, rendezvények, versenyek, ame- tuk, nem feltétlenül a történelem messziségébõl kell példaképet választani,
lyeket a diákság, a pedagógusok és a szülõk is jól ismernek. hanem olyat, aki velünk élt, akit ismertünk, akit szerettünk. Hittünk - és ma is
Összejövetelek, programok, melyek tükrözik iskolánk hiszünk - abban, hogy az ember addig él, amíg beszélnek róla. Abban is hiszünk,
arculatát, múltunkat és jelenünket is. Ezek a rendezvények amit Kazinczy Ferenc is hittel vallott, hogy aki tud is, akarja is a jót, lehetetlen,
összekötnek bennünket, és megerõsítik bennünk a Kalmá- hogy ne ragyogjon. Újra február havát írtuk, és aki egy kicsit is ismeri a Kalmár
ros közösséghez való tartozás nagyszerû Zoltán Iskola hagyományait, az tudja,
élményét. hogy a február nekünk immáron tizen-
Ezen programok között is kiemelke- három éve egyet jelent a Kalmár Napok-
dõ a Kalmár Napok rendezvénysorozat. kal. Ebben a tanévben a programok feb-
Ez a szép kezdeményezés 1996-ban in- ruár 20-án, pénteken kezdõdtek, és feb-
dult el iskolánkban. Akkor még csak ruár 27-én fejezõdtek be. A hét minden
reméltük, hogy hagyomány lesz belõle, délutánján tartalmas programokat
ma már büszkék lehetünk rá, hogy való- szerveztünk iskolánk és a térség diák-
ban az lett. Minden év februárjában Kal- jainak. Zrínyi Ilona matematika ver-
már Napokat rendezünk. Ennek kereté- senyt (3-8.o.), komplex tanulmányi ver-
ben egy héten át rendezvényekre, verse- senyt (5-6.o. és 7-8.o.), városi és iskolai
nyekre, vetélkedõkre kerül sor. Úgy szintû Kalmár Zoltán Helyesíró ver-
gondoljuk, ez a legméltóbb emlékezés senyt (5-8.o.) és (1-4.o.). Iskolai szintû
névadónkra. alsós sorversenyt, alsós kiütõ versenyt, rajzkiállítást az alsós tanulók munkáiból,
Huszonöt évvel ezelõtt, 1984 februárjában jelentek meg vers- és prózamondó versenyt (1-4.o.), sportvetélkedõt a felsõsöknek, angol és
a Hajdú-bihari Naplóban a következõ sorok: „Életének 59. német nyelvû vers- és prózamondó versenyt (4-8.o.).
évében, súlyos betegség után elhunyt Kalmár Zoltán, A február 23-i, keddi ünnepi megemlékezésen köszöntõt mondott Dr. Tiba István
Maróthy-díjas pedagógus, a balmazújvárosi 1. számú Álta- polgármester úr, aki beszédében a diákokhoz szólva Kalmár Zoltán szavait
lános Iskola igazgatója.” idézte: „Szükségszerû az Életet olyannak elfogadni, amilyen, s a magunk módján
Vannak emberek, akiket évfordulók nélkül sem lehet képességeinkhez, erõnkhöz mérten úgy és annyira formálni a körülöttünk zajló
elfelejteni, mivel személyiségük varázsa mélyen beleivódik világot, amennyire erõnkbõl telik.” Csetneki Csaba, Újszentmargita polgármes-
lelkünkbe. Közéjük tartozik Kalmár Zoltán. Iskolánk - tere, iskolánk régi diákja a felejthetetlen, boldog diákévekre emlékezett megnyi-
tójában. Hangsúlyozta, hogy napjainkban kiemelten szükséges lenne
az oktatás támogatása, a pedagógustársadalom anyagi és erkölcsi
megbecsülése. Szavai összecsengtek Zoli bácsi gondolataival, aki
gyakran elmondta, hogy „a megújulás záloga az iskola, az iskolában
dõl el a jövõ.” Egykori és mai diákjaink, a meghívott csoportok produk-
ciói elvarázsolták a jelenlévõket, a szereplõk méltán érdemelték ki a
vastapsot. A szinte színházzá varázsolt tornatermünk falán Gorkij
gondolata emlékeztetett az oktatás, a tudás fontosságára: „Nincs hatal-
masabb erõ, mint a tudás: a tudással felfegyverzett ember legyõzhetet-
len.”
A rendezvények, a színpompás keddi megemlékezés és a hagyomá-
nyosan a hét programjai között szereplõ, a minden évben más-más té-
mát körbejáró, közel kétszáz tanulót magával ragadó komplex verseny
méltán vívták ki az elismerést.
A gondos elõkészület, a fáradságos munka meghozta a gyümölcsét.
A gyerekeket elbûvölték a programok, amikor a hirdetéseknél megkér-
tük õket, hogy jelentkezzen az, aki jövõre is szeretné, ha megrendez-
Balmazújváros 2009. március 13
6
nénk a Kalmár Napokat, több száz kéz emelkedett a magasba. Mi, pedagógusok elége-
detten summázhattuk, nem volt haszontalan a munkánk, beérett a sok fáradozás. MÁRCIUS ÜZENETE
Tettük mindezt azért, hogy tartalmas, emlékezetes órákat, napokat szerezzünk diák-
Március idusának,

Költészet napja április 11.


jainknak.
Köszönetet mondunk a hét programjain megjelent kedves vendégeinknek, akik méltán legszebb ünnepe,
megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Mindig öröm számunkra, ha egykori kollégá- mikor hajdan feltámadott,
ink is eljönnek hozzánk, és bepillantanak ünnepnapjainkba épp úgy, mint hétköznap- elnyomott népeknek tengere.
jainkba.
Köszönetet mondunk kollégáinknak, akik ötletgazdag, lelkiismeretes és lelkes
Volt egyszer egy reményteljes,
munkájukkal színesebbé és sikeresebbé tették a rendezvénysorozatot. Bízunk benne, hõsiesen küzdõ ifjúság,
hogy a jövõben is emlékezetes pillanatokat szerzünk diákjainknak a névadónk kik tettekkel megmutatták,
tiszteletére rendezett programjainkkal. Bízunk abban is, hogy Kalmár Zoltán a szabadság nem lehet hiúság.
szellemisége betölti iskolánk falait, az itt tanítókat és tanulókat is. A költészet bõséges nyelvén,
Radóczné Bálint Ildikó igazgatóhelyettes és hangosan kiáltva szóltak,
Csehné Fodor Erzsébet tagintézmény-vezetõ
bölcs üzenetet a mára,
AKalmár Zoltán városi helyesíró verseny eredményei ígéretképpen hagytak.
5. osztály: Befejezetlen történetükben,
I. Borza Marcell (Kalmár Zoltán Tagintézmény) Felkészítõ: Radóczné Bálint Ildikó
titkuk nem lehetett más,
II. Berecz Ádám (Kalmár Zoltán Tagintézmény) Felkészítõ: Mihalik Istvánné
III. Tóth Borbála (Központi Általános Iskola) Felkészítõ:Bonczásné Egri Gabriella
mint vigyázón édes,
szabadság utáni vágy.
6. osztály:
I. Gál Bernadett (Központi Általános Iskola) Felkészítõ: Nádasdiné Kerekes Erzsébet Tündöklõn szikrázó kék égen,
II. Szabó Dóra (Kalmár Zoltán Tagintézmény) Felkészítõ: Mihalik Istvánné a nemzeti ma is büszkén lobog,
III. Berecz Gábor, Sós Sebestyén (Bocskai István Tagint.) Felkészítõ: Kunkli Ferencné hajdan hõs ifjak bátor szíve,
7. osztály: benne még mindig hûen dobog.
I. Béres Melinda (Kalmár Zoltán Tagintézmény) Felkészítõ: Béresné Posta Margit
Õrizzük õsi emléküket,
II. Pap Renáta (Kalmár Zoltán Tagintézmény) Felkészítõ: Borzáné Szarvas Ibolya
III. Tar Judit (Központi Általános Iskola) Felkészítõ: Hõdörné Leiter Margit
õszintén tiszta figyelemmel,
adózzunk a bátor hõsöknek,
8. osztály: ünnephez méltó tisztelettel.
I. Kerekes Dóra (Központi Általános Iskola) Felkészítõ: Hõdörné Leiter Margit
II. Orbán Fanni (Kalmár Zoltán Tagintézmény) Felkészítõ: Borzáné Szarvas Ibolya
III. Tányér Emese (Kalmár Zoltán Tagintézmény) Felkészítõ: Borzáné Szarvas Ibolya
(Lymery)

R e n d h a g y ó ta l á l ko z á s
Városunkban megrendezésre került az elsõ Kistérségi vers és mese- Bátor kiállásuk, szép versmondásuk nemcsak az értük izguló szülõket,
mondó verseny. hanem a zsûrit is meglepte.
A Dózsa óvoda dolgozóinak régi álma vált ezzel valóra, hiszen a rajz és Averseny helyezettei:
sportversenyek mellett eddig nem volt olyan kulturális találkozó, Mese kategóriában
melyen óvodások is részt vehettek volna. Ebben az évben óvodánk 1. helyezett: Rácz Krisztina - Bánlaki óvoda
közössége úgy döntött, hogy hagyományteremtõ szándékkal meg- 2. helyezett: Nagy Zsófia - Szigetkeri óvoda
rendezi az óvodások vers és mesemondó versenyét. 3. helyezett: Szebeni Dóra - Bimbó óvoda
A mesék és a versek óvodai életünk mindennapos természetes Különdíjban részesült: Kunkli Dóra - Bimbó óvoda
velejárói, általuk válik kerekké a gyerekek világa. Minden idõben az Tar István - Nyitnikék óvoda
emberrõl, az ember lehetõségeirõl, választásairól, tévedéseirõl Vers kategóriában
mondtak el valami fontosat hallgatójuk számára. Nem arról szólnak, 1.helyezett: Nagy Richárd - Mesevár óvoda
hogy minden rendben van, hanem arról, hogy minden rendbe hozható. 2. helyezett: Balátkó Vivien Jázmin - Hortobágyi óvoda
Nevelési programunk fontos eleme az életre való felkészítés, a bátor 3. helyezett: Fige Máté - Napsugár óvoda
kiállásra nevelés, az egészséges versenyszellem kialakítása, a Különdíjban részesült: Schilling Péter - Szigetkerti óvoda
gyerekek önbizalmának fejlesztése és a reális önértékelés kialakítása. Péterszegi Balázs - Mesevár óvoda
Mindezeken túl nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a tehetséges
gyerekek lehetõséget kapjanak tehetségük kibontakoztatására. A helyezetteknek és a felkészítõ óvónõknek szívbõl gratulálunk.
Aversenyen nyolc óvodából huszonkilenc gyermek vett részt. Ugyanakkor elismerésünket fejezzük ki minden óvodásnak, aki részt
vett ezen a versenyen és elõadásával színesítette, gazdagabbá tette
mindannyiunk számára ezt a délelõttöt. Ezúton szeretnénk köszönetet
mondani a zsûri tagjainak, a gyerekeket felkészítõ pedagógusoknak, a
verseny színhelyét biztosító Mûvelõdési Központnak, valamint
Kaszás Tiborné oktatási ügyintézõnek, aki mesével és ajándékkal lepte
meg a résztvevõ gyerekeket.
Jövõre újra szeretnénk megrendezni ezt a versenyt. Várjuk a gyere-
keket, akiket újra és újra elvarázsolnak a csengõ-bongó rímek és a
mesék varázslatos világa. A vers és mese a valóság és a vágyak közötti
szivárványhíd, ezen a hídon senki nem jár nagyobb biztonsággal, mint
a gyerekek.
Fésüsné Kovács Lilla - tagóvoda vezetõ
Haranginé Ludman Éva - szervezõ
6
14 2009. március Balmazújváros

A nõk köszöntése Férfi Kézilabda


Boldogok lehetnek a Rákóczi Olvasó Népkör
nõtagjai, mert a férfiak minden év március 8-án
NB II. Észak-keleti csoport
fantasztikus mûsorokkal köszöntik Õket. 12. forduló:
Úgy látszik a férfiak ötlettára kifogyhatatlan. Hajdúböszörmény TE - Balmazújváros KK 32-20 (14-10)
Ezen a napon is örök élményt nyújtó elõadással 150 nézõ, vezette: Nagy-Végert.
kedveskedtek. A kör elnöke Kunkli József délután BKK:Dobi-Szabó1, Kövér 4/3,Györfi 1,Tréki 3, Takács 1, Szeifert 7
3 órakor szívélyes szavakkal nyitotta meg a
Nõnapi ünnepséget, mondván „ A nõk fények, Csere: Szarvas (kapus), Tréki A. 1, Hüse G. 1, Szeifert L. 1,Hunyadi
gyönyörûek, szépek és csodálatos lények…”, Edzõ:Bán Tibor
s végül hozzátette „…mi lenne velünk nélkületek”. Hétméteresek:3/3, illetve 3/3, kiállítás: 12 perc, illetve 8 perc.
Ezt követõen köszöntötte a vendégként jelen Az eredmény alakulása: 8. perc:3-1, 17. perc:6-4, 23. perc:10-6,
levõ Pénzes Sándort, a 48-as Olvasó Népkör elnökét, majd átadta a szót 41. perc:19-16, 50. perc:26-16 !!!
Szabó Ferencnek, aki szintén szép szavak kíséretében jelentette be a mûsor Negyven percig méltó ellenfelei voltunk a bajnokcsapatnak, ám
elsõ számát. Kosztolányi: Nõk c. versét hallgattuk meg Juhász József utána érthetetlen módon szétestünk. Kár érte.
tolmácsolásában, melybõl megtudtuk, hogy mi, nõk, a „természet tün-
dérei”, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok vagyunk, s hová jutnának, ha mi 13. forduló:
nem volnánk „megértõk, megbocsátók”. Második jelenet egy remek fokos Balmazújváros KK-Tiszavasvári TE 27-34 (16-15)
tánc, melyet 6 deli legény sziporkázó hangulatban, csodás ritmusérzékkel 100 nézõ, vezette: Dohány-Varga
adott elõ. A következõ mûsorszám felkészüléséhez idõ kellett, ezt az ûrt a BKK:Dobi-Szeifert L., Kövér 7/4, Györfi 4/1, Tréki T.. 4, Tréki A,
már jól ismert viccmesterünk Kiss Imre töltötte ki. Hangos nevetés és Szeifert I. 2,
tapsvihar volt a fizetsége. Szabó Ferenc ismét a mikrofonhoz lépett és Csere:Szarvas (kapus), Takács 10/2, Hüse G., Hunyadi,
bejelentette, következik egy osztrák sramli tánc, melyet elõadnak: Lányok: Edzõ:Bán Tibor
Dobó István, Katona Ferenc, Pinczés Péter. Fiúk: Kapusi Ferenc, Katona Hétméteresek:8/7 illetve 6/4. Kiállítás: 6 perc, illetve 10 perc.
László, Tóth Gábor.
A felkonferálás után ütemes tánclépéssekkel bevonult elõl három 14. forduló:
rövidnadrágos, szalmakalapos legény, majd utánuk három pirospozsgás, Mátészalka MTK-Balmazújvárosi KK 29-23 (12-10)
„csinos, gyönyörû leány”, s bemutatták a huncutsággal, kópéssággal, 180 nézõ, vezette: Márton-Ungvári
szelídséggel teletûzdelt, sokatmondó, fantasztikus táncukat. Zengett a BKK:Dobi-Hunyadi 2, Kövér 8/3, Tréki A. 3, Tréki T. 4, Szabó 2,
kacagástól és a hosszan tartó tapstól a díszruhába öltöztetett nagyterem. Szeifert I. 4,
Ezzel vége lett az ünnepség elsõ része. A továbbiakban a Sramli tánc Csere:Szarvas (kapus), Szeifert L., Balogh B.,
alakítói hozták be hangos zeneszóra a rövid italokat, házi sütésû finom
Edzõ: Bán Tibor
süteményeket és az ajándékokat. A felszolgálás után táncra perdült a
társaság. Az eredmény alakulása: 9. perc:2-4, 13. perc:5-7, 23. perc:9-9, 40.
Az ünnepeltek nevében szeretném megköszönni ezt a csodás délutánt a perc:18-15, 51.perc: 22-20,
szervezõknek, rendezõknek és természetesen Kunkli József körelnöknek.
Szlávik Istvánné
Utánpótlás eredmények
NB II-es csapataink rossz szereplése ellenére, az utánpótlásban akad
még sikerélmény a fiúknál. Az "Adidas" utánpótlás bajnokságban
szereplõ csapataink közül Tréki Tamás U 12 (1997) tanítványai Bé-
A Kalmár késcsabán kivívták az országos elõdöntõbe jutást. A csoportmérkõ-
tagintézmény zéseken és az elõdöntõben egyaránt fölényes gyõzelmeket arattak:
Újvárosi GYSE - Békés 16-10
Újvárosi GYSE -Törökszentmiklós 16-4
'98-as lányai Újvárosi GYSE - Túrkeve 19-8

a régió (ezen a mérkozésen kapusunk - Szabó István - ujja kificamodott, a


kórházban visszatették és a döntõben sínbe rakott kézzel vállalta a
játékot)
döntõben Békéscsaba - Újvárosi GYSE 9-8 (3-3)
Furcsa események történtek a hazai játékvezetõk által levezényelt
2009. március 8-án Jászberényben rendezték az U-10-es korosztály Kelet- döntoben.
magyarországi régió döntõjét az Országos Kézilabda Utánpótlás- Másik U12 csapatunk a szegedi régiós döntõbe került. A hosszú
bajnokságban. A csapatot lelkes szülõk is elkísérték, akik végig szurkoltak utazás megviselte a csapatot és az elsõ mérkõzésen Nyárlõrinctõl 18-
a lányoknak. 8 arányban, majd a hazai Tisza Volántól 17-8-ra kapott ki.
Balmazújváros NKK: Varga Nikolett, Radócz Bernadett, Vénig Ani-ta. Az 5. helyért zajló mérkõzésen már jó játékkal, 15-9-re verték a
Dobi Kata, Berettyán Petra, Szilágyi Dorka, Géricz Alexandra, Balla Kiskunhalast. Balszerencse, hogy a késõbbi döntõsökkel került össze
Krisztina, Árva Lilla, Nagy Klarissza, Szabó Panna, Burai Kitti, Pál Radácsi Gyöngyi csapata.
Izabella U 10 (1998) régiós döntõ Debrecenben zajlott:
Edzõ: Melkó Károly Balmazújvárosi KK - Törökszentmiklós 17-21
A csoport- és elõdöntõ mérkõzések eredményei alapján végül a harmadik Balmazúvárosi KK - Orosháza 1 9-20
helyért játszhatott a csapat, melyet siker koronázott. az 5. helyért: Balmazújvárosi KK - Mezõtúr 23-3
3. helyért Szintén a késõbbi döntõsökkel voltunk egy csoportban.
Sonepar-Békéscsaba ENK SE-Balmazújváros NKK 7-23 Március 15-én, '96-os tornát rendeztek Mátészalkán, ahová termé-
szetesen elfogadtuk a meghívást.
Végeredmény: Tréki Tamás '97-es fiai elõbb a házigazdákat 17-13-ra, majd a
1. Debreceni SC-SI, 2. Jászberény Bercsényi DSE Nyíregyházát 21-12-re gyõzték le.
3. Balmazújváros Nõi Kézilabda Klub, Így a mindig kritikus szalkai közönség szimpátiáját is kivívva, torna
4. Sonepar-Békéscsaba ENK SE, 5. Gyulai Sportegyesület gyõztesként térhettünk haza.
6. Túrkeve Petõfi DSE Buglyó Laci 15 góllal gólkirály lett.
Zilah Éva Edit osztályfõnök Hegedûs Lajos
Balmazújváros 2009. március 15
6
Az újvárosi kézis lányok másodszor is elnyerték a Hajdú Kupát
A tavalyi kupagyõzelem, és az idei õszi bajnoki cím megszerzése a Nõi Kézilabda Klub Balmazújváros sportegyesület számára szinte kötelezõ-
vé tette a jó szereplést a 2009. év megyei kézilabda felkészülési tornáján, a Hajdú Kupán. Bár elõkészületi torna lévén nem az eredményesség,
hanem a játéklehetõség volt az elsõdleges, az újvárosi lányok ismét kitettek magukért, és elhódították a kupát. Ez évben, a három fordulós tornán
a megyei bajnokság résztvevõi közül öt csapat jelentkezett játékra.

Eredmények:
Nagyhegyes-Balmazújváros 23:20 /9:12/
Góllövõk: Balogh 3, Csatári 5, Ludnai 1, Géricz 2, Zavaczki 9
Balmazújváros-Nyíradony 25:19 /12:8/
Góllövõk:Balogh 5, Csatári 4, Ludnai 1, Géricz 2, Zavaczki
11, Balázs 1, Tar 1
Berettyóújfalu-Balmazújváros 24:31 /13:13/
Góllövõk:Géricz 1, Csatári 1, Varga 3, Nádasdi 4, Balogh 5,
Ludnai 3, Zavaczki 8, Kunkli 6
Komádi - Balmazújváros 20:29 /12:17/
G:Géricz 2, Csatári 5, Nádasdi 1, Balogh 3, Ludnai 2, Tar 1,
Pál 2, Zavaczki 9, Kunkli 4

Végeredmény:
1. Nõi Kézilabda Klub Balmazújváros 6 pont
2. Nyíradony 6 pont
3. Nagyhegyes 4 pont
4. Komádi 3 pont
A csapat tagjai: 5. Berettyóújfalu 1 pont
Mihalik Renáta, Kordás Mariann/kapusok/,
Radácsi Gyöngyi, Ludnai Fanni, Nádasdi
Petra, Zavaczki Edit, Csatári Boglárka, A megyei bajnokságban az alábbi hazai mérkõzésekre kerül sor:
Takács Dóra, Balogh Dalma, Tar Nikolett,
Ápr. 05. vasárnap 13:00 NKK-BMSE Máj. 17. vasárnap 13:00 NKK-Derecske
Pál Judit, Kunkli Bettina, Varga
Ápr. 19. vasárnap 13:00 NKK-Nyíradony Máj. 31. vasárnap 13:00 NKK-DSI
Annamária, Géricz Beatrix, Balázs
Adrienn.
Edzõ:Melkó Károly Szeretettel várjuk kedves szurkolóinkat! Melkó Károly - edzõ

17. forduló: Gyöngyös - Balmazújvárosi FC 4-2 (2-1)


LABDARÚGÁS Gólszerzõk: Jókai T., Berettyán S.
NBIII Mátra-csoport:
NBIII-as Serdülõ (U16) bajnokság:
16. forduló: Maglód - Balmazújvárosi FC 2-0 (0-0)
BFC: Barna - Németi N. (Forgács a 65. percben), Tornyai, Kiss A., 16. forduló: Balmazújvárosi FC - Maglód 5-2 (1-1)
Tóth Z. - Kállai, Varga, Szabó M. (Németi G. a 77. percben), Szabó I. Gólszerzõk: Posta G., Posta K., Szabó B., Koroknai N.,
Nagy D., Nagy Sz. Mészáros M.
Kiállítva: Tornyai a 89. percben 17. forduló: Gyöngyõs - Balmazújvárosi FC 2-2 (1-1)
Nagy Lajos (edzõ): Gyenge színvonalú és iramú mérkõzésen mindkét csapat Gólszerzõk: Posta K., Csobán I.
visszafogottan játszott.Ahazai gólok a mi egyéni hibáinkból születtek. Bodnár László
17. forduló: Balmazújvárosi FC Gyöngyös 3-1 (1-0)
KÉZILABDA

BFC: Barna - Sárközi, Holb, Kiss A., Tóth Z. - Kállai (Szabó B. a 83.
Ifi mérkõzések:
percben), Varga, Szabó M. (Murák a 71. percben), Szabó I. - Nagy Sz. Hajdúböszörmény TE - Balmazújváros KK 28-15 (14-7)
(Forgács a 80. percben), Nagy D. BKK: Fülöp L.-Lajter 2, Balogh B. 3, Fülöp R. 1, Berecz 6/3,
Gólszerzõk: Nagy Szabolcs a 25. és a 67. percben, Kállai a 69. percben Hüse Z. 1,
Nagy Lajos (edzõ): A hazai rangadón megérdemelten arattunk gyõzel-met a Csere:Bagi (kapus), Jónász 1, Nádasdi, Zabos, Buglyó 1,
minket kicsit lebecsülõ Gyöngyös ellen. Nem volt jó a találkozó színvonala, de Kocsány, Balogh Cs.,
hatalmas volt a fizikai küzdelem, amiben korábban nem voltunk erõsek, de Edzõ:Nádasdi László
most ellenfelünk fölé kerekedtünk. Balmazújváros KK-Tiszavasvári TE 13-30 (6-13)
Gratulálok a csapatnak. BKK:Fülöp L.- Zabos, Lajter 1, Fülöp R., Balogh B. 4,
Berecz 6/1, Hüse Z. 2,
A Balmazújvárosi FC keretében történt változások: Csere:Molnár, Nádasdi, Balogh Cs.,Buglyó, Veres, Eszenyi,
Eligazolt játékosok: Kovács István (Mezei-Vill FC), Szarvas P.,
Virág Béla (Nagyhegyes) Edzõ: Nádasdi László
Érkezõ játékos: Nagy Szabolcs (Hajdúszoboszló) Mátészalka MTK-Balmazújvárosi KK 33-26 (13-11)
BKK: Fülöp L.-Lajter 9, Eszenyi, Fülöp R. 4, Balogh B. 6/2,
Jónász 2, Zabos 3,
NBIII-as Ifjúsági (U19) bajnokság: Csere:Zsupos, Bagi (kapus), Veres, Nádasdi 2, Buglyó,
Balogh Cs., Szarvas P.,
16. forduló: Balmazújvárosi FC - Maglód 1-1 (0-0)
Edzõ:Nádasdi László
Gólszerzõ: Berettyán N. Hegedûs Lajos
FIGYELEM!
Elloptak egy nagyértékû
fehér pávát. Ha információja van az
állat hollétével
kapcsolatban, kérjük
hívja a 30/293-5320-as
telefonszámot.
Nyomravezetõi díj:
10.000 Ft.

i - f é r f i f i t n e s z terem
Megnyílt a no
- Sík, katedrál, hõszigetelt üvegek
- Tükrök
l a n k a h e ly én!
a volt Casab
- Üvegek fúrása, csiszolása
- Üvegezési kellékek és kiegészítõk kereskedelme

- KOKTÉLBÁR
SZOLGÁLTATÁSAINK:
üveg-centrum Rendelésfelvétel: Balmazújváros, Kadarcs u. 65/a.
Telefon: 06-30/580-7555
e-mail: kadarcsuveg@freemail.hu

- FODRÁSZAT, KOZMETIKA
-
-
SZOLÁRIUM
FINN ÉS INFRA - SZAUNA
NAPOSCSIBE KELTETÉS
- MASSZÁZS Tojó és húsjellegu naposcsibe,
valamint elonevelt csirke
- TÁNCOK: GYERMEK BALETT, HIPP-HAPP
értékesítés
- SZPINNING Balmazújváros Bethlen u. 22.
- NOI AEROBIC
Tel: este-reggel 370-581
napközben 06-30/911-5832
NYITVATARTÁS: a hét minden napján 7 - 24 óráig 06-70/932-2886

A BALMAZ-COOP Zrt
TANFOLYAM INDUL boltjaiban:
MINDEN
Központi ABC Balmazújváros Veres P. u. 5.
JÁRMÛKATEGÓRIÁBAN
10.sz. ABC Balmazújváros Gábor Á. u. 20.
2009. április 2-án, 6-án, 8-án,
Tanfolyamindítások idõpontja 17 óra
19.sz. Vegyesbolt Balmazújváros Debreceni u. 103.
Hortobágy ABC Hortobágy Kossuth u. 10.
A minõségi oktatás mellett 12.sz. ABC Nagyhegyes Kossuth u. 3.
elkötelezett autósiskola! Vegyi- Háztartási bolt BalmazújvárosVeres P. u. 5.

Minden korszerû körülmények között,


udvarias kiszolgálással,
tanuló gépkocsi több mint 400 Coop termékkel,
oktaméterrel minden héten új akcióval
várjuk kedves vásárlóinkat.
felszerelve!
Parkolási lehetõség, a Központi ABC mögött is!

onság! se emblémánk
Újd K
er
es at
!

BALMAZ-
COO
B a l m ZRT r o s
azújvá
Ön !
hö z bb
a legközele

You might also like