Irinyi Tamás Pszihiátriai Szakápolástan PDF

PSZICHIÁTRIAI SZAKÁPOLÁSTAN
Írták:
Irinyi Tamás
Ács Andrea
Herceg Attila
Ivánka Tibor
Rácz Szilvia
Szabó Zsuzsanna
Szerkesztette:
Irinyi Tamás
Irinyi Tamás: Pszichiátriai szakápolástan
Tartalom
A pszichiátriai ápolás történeti áttekintése ------------------------------------------------- 8

A magyar pszichiátria történeti áttekintése ----------------------------------------------- 13
A pszichiátriai gondozás főbb színterei --------------------------------------------------- 15
Előítéletek a pszichiátriával kapcsolatban ----------------------------------------------- 16
Az ember és betegsége ------------------------------------------------------------------------ 19

Az egészségi állapotot meghatározó tényezők -------------------------------------------- 19
A pszichiátriai betegség okai --------------------------------------------------------------- 20
A betegség, mint élmény magatartás ------------------------------------------------------ 20
A betegszerep --------------------------------------------------------------------------------- 21
A betegség, mint krízishelyzet -------------------------------------------------------------- 22
A kommunikáció alapvető ismérvei a betegvezetésben -------------------------------- 23

A segítő beszélgetés megkezdése ----------------------------------------------------------- 25
A beszélgetést segítő és gátló tényezők ---------------------------------------------------- 26
Közlési sorompók----------------------------------------------------------------------------- 27
A társas befolyásolás ------------------------------------------------------------------------ 27
Kapcsolat a gyógyító team tagjai között -------------------------------------------------- 28
A szororigén pszichikus ártalmak ápolás-lélektani megközelítése ------------------ 29
A szorongás ápoláslélektana----------------------------------------------------------------- 31
A szorongás fogalma és tünetei ------------------------------------------------------------ 31
A testi betegség és a szorongás kapcsolata ----------------------------------------------- 31
A szorongás oldása és csökkentése -------------------------------------------------------- 31
A gyógyító környezet-------------------------------------------------------------------------- 33
A házirend és a napirend szerepe az osztály életében ---------------------------------- 35
A pszichiátriai beteg jogai ------------------------------------------------------------------- 36

A pszichiátriai intézetbe való felvétel lehet: ---------------------------------------------- 37
Speciális ápolói megfigyelések és a megfigyelések értelmezése ----------------------- 39
Ivánka Tibor: Agresszió---------------------------------------------------------------------- 40

Agresszió biológiai –pszichológiai - szociológiai elméletei ---------------------------- 41
Az agresszív viselkedés előidézői a pszichiátriai osztályon ---------------------------- 43
2
Agresszió kezelése ---------------------------------------------------------------------------- 46

Kommunikáció agresszív beteggel --------------------------------------------------------- 47
Krízis kezelése -------------------------------------------------------------------------------- 49
Korlátozó intézkedések ---------------------------------------------------------------------- 51
Pszichopatológia ------------------------------------------------------------------------------- 57
A kognitív struktúra -------------------------------------------------------------------------- 58
Érzékelés -------------------------------------------------------------------------------------------- 58
Észlelés ---------------------------------------------------------------------------------------------- 59
Az érzékelés és az észrevevés zavarai ---------------------------------------------------------- 59
A figyelem és zavarai ----------------------------------------------------------------------------- 61
Az emlékezés és zavarai -------------------------------------------------------------------------- 62
A gondolkodás-------------------------------------------------------------------------------------- 64
A képzelet zavarai --------------------------------------------------------------------------------- 64
Az értelem és zavarai ------------------------------------------------------------------------------ 66
Az affektív struktúra -------------------------------------------------------------------------- 67
Az érzelmi élet és zavarai ------------------------------------------------------------------------- 67
Az érzelmi élet minőségi változásai ------------------------------------------------------------- 68
Az érzelmi élet tartalmi változásai -------------------------------------------------------------- 69
Az érzelmi élet hatékonyságának változásai --------------------------------------------------- 70
A hangulati élet és a közérzet zavarai ----------------------------------------------------------- 70
A konatív struktúra --------------------------------------------------------------------------- 71
Az akarati élet és zavarai-------------------------------------------------------------------------- 71
A pszichomotórium és zavarai ------------------------------------------------------------------- 71
A biológiai struktúra ------------------------------------------------------------------------- 73
Az ösztönélet zavarai ------------------------------------------------------------------------------ 73
Az önfenntartás zavarai --------------------------------------------------------------------------- 74
Hiányállapotok ------------------------------------------------------------------------------------- 74
A tudat ----------------------------------------------------------------------------------------- 75
Tudatzavarok --------------------------------------------------------------------------------------- 75
Az affektív betegségek ------------------------------------------------------------------------ 77
Az öngyilkos magatartás --------------------------------------------------------------------- 91

Az öngyilkosság definíciója ----------------------------------------------------------------- 93
Elmebetegség az öngyilkosság? ------------------------------------------------------------ 94
A presuicidális szindróma ------------------------------------------------------------------- 95
„Cry for help” -------------------------------------------------------------------------------- 96
Az öngyilkosság megelőzése ---------------------------------------------------------------- 96
Van-e összefüggés az ápolói hivatás és az öngyilkosság között? ---------------------- 97
A szkizofrénia ---------------------------------------------------------------------------------103
3
A kognitív zavarok ---------------------------------------------------------------------------111

Delírium --------------------------------------------------------------------------------------111
A dementia -----------------------------------------------------------------------------------115
Alkohollal kapcsolatos zavarok ------------------------------------------------------------125
A narkomániák--------------------------------------------------------------------------------134
Személyiség és a személyiségzavarokzavarok-------------------------------------------143
A paranoid zavar -----------------------------------------------------------------------------155
A szorongásos zavarok ----------------------------------------------------------------------161
A kényszeres-rögeszmés (obsessiv-compulsiv) zavar ----------------------------------168
A szomatoform zavarok ---------------------------------------------------------------------174
A disszociatív zavarok -----------------------------------------------------------------------180
Táplálkozási zavarok ------------------------------------------------------------------------184
Oligofréniák -----------------------------------------------------------------------------------189
A pszichiátriai beteg foglalkoztatásának története ------------------------------------191
Szabó Zsuzsanna: Pszichiátriai betegek rehabilitációja ------------------------------192

Rehabilitációs terv --------------------------------------------------------------------------194
Szocioterápia: -------------------------------------------------------------------------------199
I. Foglalkozásterápiák ----------------------------------------------------------------------200
II. Munkaterápia ----------------------------------------------------------------------------202
Pszichológiai rehabilitáció ----------------------------------------------------------------203
Pszichoterápia -------------------------------------------------------------------------------203
Pszichoedukáció: ----------------------------------------------------------------------------204
Pedagógiai rehabilitáció -------------------------------------------------------------------205
Foglalkozási és szociális rehabilitáció ---------------------------------------------------205
Közösségi ellátás: ---------------------------------------------------------------------------206
Pszichoszociális terápiák --------------------------------------------------------------------208
Herceg Attila: Edukáció---------------------------------------------------------------------213

Bevezető --------------------------------------------------------------------------------------213
Hogyan végezzük az edukációt? -----------------------------------------------------------214
Állapotfelmérés ----------------------------------------------------------------------------------- 214
4
Létszám --------------------------------------------------------------------------------------------- 217

Célok meghatározása ----------------------------------------------------------------------------- 217
Oktatási feladatok --------------------------------------------------------------------------------- 217
Alkalmazott módszerek -------------------------------------------------------------------------- 218
Munkaformák, oktatásszervezési formák ------------------------------------------------------ 218
Megfigyelés és értékelés ------------------------------------------------------------------------- 218
Edukáció a pszichiátriában ----------------------------------------------------------------219
Szegedi szakdolgozói integrált korai rehabilitációs és pszichoedukációs program 220
Napi foglalkozások az 1. betegcsoport számára: ---------------------------------------220
1. Betegtanácsadás -------------------------------------------------------------------------------- 221
2. Csoportos gyógytorna pszichiátriai betegek számára ------------------------------------- 221
3. Pszichoedukáció-------------------------------------------------------------------------------- 222
4. Szórakoztató foglalkozások ------------------------------------------------------------------ 226
Napi foglalkozások a 2. betegcsoport számára -----------------------------------------227
Előjegyzett betegek csoportja ------------------------------------------------------------------- 227
ÖN-SEGÍT-Ő csoport ---------------------------------------------------------------------------- 228
Irodalomjegyzék -----------------------------------------------------------------------------229
Ács Andrea: Közösségi pszichiátria ------------------------------------------------------231

Közösségi pszichiátria nemzetközi viszonylatban ---------------------------------------231
A közösségi pszichiátria hazai helyzete --------------------------------------------------232
A közösségi ellátás folyamata a korai felismeréstől a gondozásba vételig ----------233
A közösségi pszichiátria alkalmazott stratégiái -----------------------------------------233
A közösségben végzett pszichoedukáció ------------------------------------------------------ 234
Hozzátartozókra alapozott stresszkezelés ----------------------------------------------------- 234
Életvezetési készségek tréningje ---------------------------------------------------------------- 235
Optimális gyógyszeres kezelés ------------------------------------------------------------------ 236
Ápolói szerepek a közösségi pszichiátriában --------------------------------------------239
Záró gondolatok -----------------------------------------------------------------------------240
Ivánka Tibor: Komplementer medicína a pszichiátriai betegségek kezelésében 242
Rácz Szilvia - Irinyi Tamás: Gyógyszertan ---------------------------------------------249

Antidepresszívumok -------------------------------------------------------------------------249
MAO-gátlók --------------------------------------------------------------------------------------- 250
Szelektív Szerotonin Reuptake Fokozó -------------------------------------------------------- 252
Lítium -----------------------------------------------------------------------------------------255
Antipszichotikumok -------------------------------------------------------------------------257
Anxiolitikumok; Altatók --------------------------------------------------------------------263
A szorongás kémiai patogenezise--------------------------------------------------------------- 263
Az alvás élettana ---------------------------------------------------------------------------------- 264
A benzodiazepinek alkalmazásának indikációi: ---------------------------------------------- 264
Nem benzodiazepin típusú anxiolitikumok, altatók ------------------------------------------ 266
5
Egyéb, anxiolitikus hatással is (!) bíró szerek -------------------------------------------267

Antiepileptikumok ---------------------------------------------------------------------------268
Ápolói teendők a gyógyszereléssel kapcsolatban a pszichiátriai osztályokon ----272

Hogyan segíthetjük a jobb együttműködést? --------------------------------------------273
Ápolói teendők a gyógyszerek mellékhatásainak jelentkezésekor --------------------274
A placebók alkalmazása --------------------------------------------------------------------274
A RES-kezelés ---------------------------------------------------------------------------------276
A görcskezelések történeti áttekintése ----------------------------------------------------276
A kezelés hatásmechanizmusa -------------------------------------------------------------276
A kezelés javallatai, ellenjavallatai -------------------------------------------------------277
A kezelés kontraindikációi -----------------------------------------------------------------277
A kezelés mellékhatásai, szövődményei --------------------------------------------------278
A kezelés vázlatos menete ------------------------------------------------------------------278
Szótár -------------------------------------------------------------------------------------------281
Ajánlott és felhasznált irodalom -----------------------------------------------------------300
6
Bevezetés
A fejlett egészségügyi kultúrával rendelkező országokban elismert, hogy az emberi
populáció tekintélyes része élete folyamán nagy valószínűséggel átesik valamilyen mentális
krízisen. A pszichiátria bár nem elsődleges ellátási diszciplína abban az értelemben, amelyben
a belgyógyászat vagy a sebészet, mégis fontos szerepet játszik az egészségügy minden
területén. A mindennapi életben egyre jobban előtérbe kerül az ember megértésének
szükségessége, lelki problémáinak felismerése. Az emberek 95%-a nem pszichiáter
szakorvost keres fel lelki problémáival (ha egyáltalán orvoshoz fordul), hanem kezelését a
családorvostól, illetve egyéb szakmai csoporttól kapja, amelyben erőteljes hangsúlyt nyer az
ápolás.
Vajon mi ápolók erre fel vagyunk készülve? Elegendő a tudásunk, hogy a szomatikus
ápolás mellett a lelki egyensúly helyreállításában is szakszerűen segédkezzünk? A különböző
ápolói kongresszusokon részt véve minduntalan hallom: „a beteg pszichés vezetése”. Tudjuk
mi is az? Amíg nincsenek meg a kellő ismereteink az emberi psziché normál és kóros
működéséről, addig csak a beteg ember szomatikumának az ápolására vagyunk képesek. A
tudás megszerzésének első szintje az e témakörben használt alapfogalmak elkülönítése, és
pontos definiálása. Ez egészségügyi kultúránk részét képezi.
Az ápolás minden szintjén oktatok, és folyamatosan szembesülök azzal a ténnyel,
hogy a különböző oktatási formák milyen kevés figyelmet fordítanak a pszichiátriára illetve a
mentális betegek ápolására. Sok esetben a hallgató nem tudja a különbséget a pszichiátria,
pszichológia, neurológia között, vagy nincs elképzelése az elmebetegségről, ami van, az is
előítéletektől terhes.
A mentális betegségek gyakoriak. Az egészségügyi személyzet a körzetekben,
szakorvosi rendelőkben, ambulanciákon, osztályokon majdnem biztos, hogy naponta
találkozik ezen betegekkel.
E tények is azt mutatják, hogy a pszichiátriai ismeretek hiánya a személyzet részéről
tarthatatlan, és változtatást követel. Ez a jegyzet megpróbálja mindazt az ismeretet a hallgató
számára átadni, amely a pszichiátriai beteg korszerű ápolásához nélkülözhetetlen.
A jegyzet áttekintést ad a pszichiátria alapfogalmairól, jellegzetességeiről és az egyes
betegségekről. A betegségek tárgyalásánál a tünetek leírására nagy hangsúlyt fektettem. Az
ápolási teendők ápolási problémákként, ápolási célokként és ápolási tervekként kerültek
leírásra. Az ápolási problémák leírásánál az egyszerűségre, a gyakorlatban történő
használhatóságra és a rövidségre törekedtem. Ha a probléma oka maga az alapbetegség, vagy
nem lehet pontosan meghatározni, akkor a kiváltó tényezőt elhagytam. Sok esetben a
problémának a tüneteit sem írtam le, hiszen például egy agitált, nyugtalan beteg
viselkedésének a mibenlétét mindenki el tudja képzelni. A problémák priorizálását csak valós
esetekben lehet megtenni, hiszen egyazon probléma más-más páciensnél különböző
súlyosságú lehet, és ezek is időben változhatnak. Az egyes célok elérésére rendelkezésre álló
időt sem tudtam leírni, mert az idő megadása függ az adott betegtől, az intézmény
felszereltségétől, a személyzet számától és képzettségétől, és sok egyéb tényezőtől.
Remélem, hogy e jegyzetet eszközként használva a hallgató megérti és megszereti az
ápolás e területét, és a pszichiátriai beteggel szembeni előítéletét képes lesz levetkőzni.
7
A pszichiátriai ápolás történeti áttekintése
Az elmeorvoslás, az elmeápolás és az elmebetegekről vallott felfogás mindig híven

tükrözte egy-egy adott kor gondolkodásmódját, szellemi arculatát. A jelen helyzetet és
gondolkodást a történeti háttér tükrében kell tanulmányozni ahhoz, hogy megértsük a modern
pszichiátriában előforduló szemléletbeli feszültségeket, és a jelenkori társadalom néha
zavaros viszonyulását a mentálisan beteg személyekhez. Az állásfoglalások az évszázadok
során komplikáltan, gyakran ellentétesen rendeződtek el, és sok közülük még mindig
befolyásolja jelenkori felfogásunkat és gondolkodásunkat.
A majd 4000 ezer évvel ezelőtti
gyógyászatról értékes felvilágosítást adnak a
papirusztekercsek. A pálma rostjaiból
készült papiruszok közül a leghíresebb a
Eber Papirus, melyet 1873-ban Thébában
találtak. Ezeket i. e. 1600 körül írták piros és
fekete tintával festett hieroglifákkal.
Különböző betegségek leírása mellett recept
gyűjtemények is megtalálhatóak benne. A
betegségek tünetei közül például a
depressziót jellemző jellegzetes
tünetcsoportja is leírásra került. (A képen az
Eber Papirus részlete látható.)
1. ábra Eber Papirus
A bibliai írásokban is leírtak elmebeteg

egyéneket, például Sámuel I. Könyvében Saul
súlyosan depresszióssá vált, és kezelésére
nyugtató hárfa zenét játszott Dávid. (Lásd balra
a képen)
Dániel könvében
megemlíti
Nebukannécár
(Kr.e:604-562)
bikának képzelte
magát és például
füvet legelt. (Jobbra
a képen Nebukancér
korabeli ábrázolása
látható).
2. ábra Nebukannécár ábrázolása
3. ábra Saul depressziójának gyógyítása
8
A klasszikus ókorban az elmebetegekben nem olyan egyéneket láttak, akik ellen védekezni
kell, akik „veszélyesek” a társadalomra nézve, hanem igyekeztek szenvedéseiket csökkenteni,
állapotukat elviselhetővé tenni, s megvédeni őket saját
maguk ellen. Hippokratesz (Kr.e.: 459-337) megalkotta a
vérmérsékleti típus beosztást (melankólikus, szangvinikus,
kolerikus, flegmatikus). A klasszikus ókorban a különböző
tünetcsoportokat (melankólia, mánia, delírium, hisztéria)
leírták, de az okokat illetően különböző válaszokat adtak.
Galenosz (lásd balra a képen) a testnedvek kóros
ingadozásával magyarázta (fekete epe, vér, nyirok, sárga
epe).
Mások a különböző szervek rendellenességeinek
tulajdonították a tüneteket, például a hisztériát a „vándorló
méh”-el magyarázták. Az elmebetegeket saját otthonukban
4. ábra Galenosz Kr. u. 129 - Kr. u. 199 ápolták. A kezelési eljárások két részből tevődtek össze:
 A gyógynövények és hashajtók adásával próbálták a
„rossz nedveket” eltávolítani, mivel az elmebetegségeket a testnedvek mennyiségi
ingadozásával magyarázták. (A melankóliát például a fekete epe fölös mennyisége
okozza.)
 A test és a lélek megnyugtatását zenehallgatással, sétákkal, nyugodt és csendes környezet
biztosításával kísérelték meg, hiszen az elme működészavarát a test megbetegedésére
vezették vissza.
Európában, a középkorban az elmebetegek védelme helyett az elmebetegekkel
szembeni védekezés jelentette a fő törekvést. Rossz
szellemek működését feltételezték az elme kóros
tüneteinek hátterében, amelytől meg kell szabadítani a
beteget. A hangsúly a lélek és nem a test megmentése
volt. Misztikus ördögűzések keretében próbálták
„gyógyítani” a beteget, vagy egyszerűen kizavarták a
városból, ketrecbe vagy toronyba zárták őket. A
szerencsétlenségek és a szenvedés változatos formáit
úgy tekintették, mint jogos büntetést, amelyet istenek
szabtak ki a bűnös magatartás következményeként. A
különböző téveszméket hangoztatókat kínpadon
vallatták, és sokszor kivégezték.
5. ábra Ördögűzés ábrázolása a középkorból
Az egyház szöveggyűjteményeket adott ki,

amelyekben megmagyarázta, hogy lehet
felismerni, és hogy kell elpusztítani azokat
az egyéneket, akiket a közösségre nézve
veszélyesnek tartottak. Néhány száz év alatt
több millióra tehető a halálra ítélt beteg.
Ebben a korban ápolásról nem beszélhetünk.
6. ábra Ördögűzés ábrázolása a középkorból
9
Az ördögűzés még a mai napig is szedi áldozatát. Francia-Guyana egyik bírósága több éves
börtönre ítélte a Krisztus Égi Egyházának négy papját, akik ördögűzés címén halálra kínoztak
egy kamasz fiút. Az eset még 2005-ben történt, de csak most hoztak ítéletet.
A reformáció idején (XVI. század) a felvilágosult emberek közül mind többen
hirdették, hogy az elmebetegségek inkább betegségek, mint a megszállottságnak vagy a
boszorkányságnak a formái. Az előző évszázadokhoz képest a helyzet kicsit javult, már nem
kínozták és nem végezték ki a betegeket, „csupán” a felszabadult lepraintézetekbe „utalták”
őket. A pácienseket tulajdonképpen bebörtönözték, és jó részüket nemcsak bezárták, hanem
láncra is verték. Súlyosbította a helyzetet, hogy gyakran nem különítették el az elmebetegeket,
a gyilkosokat, a gyengeelméjűeket és a társadalmilag elesetteket.
Az első néhány intézmény mint „bolondok háza” a XVII.-XVIII. században született
(London, Bedlan, Párizs, Pétervár). Ezek az intézmények kizárólag a társadalom védelmét
biztosították. Az volt a kívánalom, hogy a gazdagokat kíméljék meg a szegények, a
rokkantak, a súlyos betegek látványától.
Az egyik leghíresebb ilyen jellegű intézmény a londoni Bethlehem kórház, a helyi
kiejtés szerint a Bedlam volt. Valóságos körtúrákat szerveztek ide, hogy az előkelőségek
mindössze egy pennyért megtekinthessék a leláncolt, rongyokba burkolódzott, állati szinten
vegetáló őrülteket. Hasonló módon tették közszemlére a szerencsétleneket a bécsi Bolondok
Tornyában is, külső folyosókon összezsúfolva őket, hogy a turisták kíváncsiságát
kielégíthessék. A borzalmas körülmények mellett azonban sokszor a jó szándékkal,
tudományos alapon kialakított kezelési módok sem voltak sokkal jobbak az ördögűzés
borzalmainál. Úgy gondolták például, hogy az elmebetegek agya vérrel van elöntve, ezért az
érmetszés lehet számukra a megoldás. Ezzel a módszerrel gyakran bizony meg is ölték a
beteget. A további kezelések kezeléseket a hashajtók, hánytatók, hólyaghúzók használata
jelentette, ha voltak egyáltalán. Az ápolók szerepe csak az őrzésre korlátozódott.
A 18. századi Angliában az őrültség profitorientált szabadpiacán megjelenő intenzív
„őrültségkereskedést” számtalan magánőrülde megjelenése tette lehetővé, melyeket gyakran
bármiféle orvosi szakértelmet nélkülöző laikus felügyelők vezettek. Ezek a vállalkozói
szellem által inspirált intézmények elsősorban „megőrző” vagy felügyelő és nem terápiás
funkciót töltöttek be.
1788-ban jelentős lépés az olasz Chiarugi által
bevezetett erőszakmentes ápolás: a kényszereszközöktől
megszabadította a betegeket. 1798-ban a francia Philippe
Pinel (1745-1826) (lásd. balra a képen) nagy szimbolikus
jelentőségű változásokat vezetett be: 49 elmebeteget
szabadított meg a bilincsektől, akik a „kórház” falához
voltak láncolva. Pinel fejlesztette ki a pszichiátria
tanulmányozásának módszerét, ezzel létrehozva az
orvostudomány keretében egy új szakot. Ekkortól már
betegségnek tekintették az elmezavart.
7. ábra Philippe Pinel (1745-1826)
10
8. ábra A képen Pinel leveteti az elmebetegekről a láncokat
Csak a XIX. század második felétől kezdtek

olyan elmegyógyintézeteket építeni, amelyek falai közt
az elmegyógyászat önálló gyógyító szakmává válhatott.
Balra a képen: zuhany és gőzfürdő elmebetegek
részére.(19. sz. eleje)
Az átmenet a középkori viszonyokból a
humánus betegápolás színterére lassú folyamat volt.
Párizsban 1880-ban, Rómában 1890-ben szabadultak
meg az elmebetegek a láncaiktól. Haiti szigetén 1936-ig
őrizték fegyveres őrök a pszichotikusokat. A társadalom
tele volt (van) előítélettel, félelemmel, meg nem
értéssel, ezért elmeintézetekbe akkoriban szinte csak
primitív, durva, erőszakos emberek mentek el „ápolni”,
akiknek a betegek ki voltak szolgáltatva.
9. ábra Zuhany és gőzfürdő elmebetegek részére

A XIX. század második felében fő szemponttá vált a
beteg megnyugtatása:
 ópium és származékai;
 bróm és származékai;
 rácsos ágy alkalmazása;
10. ábra Rácsos ágyban fekvő beteg
11
 órákon át tartó kádfürdők, ápolói felügyelet mellett; (lásd.: a lenti képet)

 1877-től Klorálhidrát adása.
Aktív kezelések bevezetése hozott fordulatot a XX
század kezdetén:
 lázkezelés (maláriával fertőzték meg a
betegeket);
 tartós altatás (a beteget napokig altatták);
 görcskezelés (tetrakor, ES); (lásd a lenti
képen)
11. ábra Kádfürdőben kezelt betegek a 19. században
 leukotómia (az agy homloklebenye

elülső részének haránt irányú átmetszése az ott
haladó asszociációs idegpályák megszakítása
céljából);
 inzulinkezelés (nagy mennyiségű
kristályos inzulint juttattak a szervezetbe, aminek
következtében hypoglykaemiás kóma alakult ki).
12. ábra RES kezelés
A pszichiátria intézményesítése teremtette meg a kutatómunkát, hozta létre az

agypatológiai kutatásokat (Griesinger, 1845). Minden idők egyik legnagyobb pszichiátriai
osztályát Münchenben alapították a századfordulón Emil Kraepelin vezetésével, akit az
idegtudományi hagyomány teremtőjének tekinthetünk. Munkatársai között tudhatta
Alzheimert, Brodmannt, Nisslt. A századfordulón a pszichogén funkcionális megbetegedések
tana (Dubois, Freud stb.) is kialakult. Sigmund Freud (1856-1939) (lásd. balra a képen) a
klinikai jelenségek megfigyeléséből, és az ezek alapját képező pszichés mechanizmusokra
vonatkozó elméletekből és hipotézisekből alakította ki a
pszichoanalízist. A pszichoanalízissel bontakozott ki a
pszichoterápia, majd rendszeressé váltak a szuggesztív
kezelések, a hipnózis, és az elmúlt évtizedekben a különböző
pszichoterápiás módszerek, a feltételes reflextanra épülő
viselkedésterápia, az exploratív racionalizáló terápiák. Az
egyéni pszichoterápiák mellett a különböző csoportterápiák
is fejlődésnek indultak, egészen az úgynevezett terápiás
közösségig.
A XIX század végén az elmebetegség
gyógyíthatatlanságának a szemlélete uralkodott, kialakult az
úgynevezett örökletes degenerációs elmélet. Ezen elmélet
politikai eltorzulása következett be a náci fasizmus alatt. Az
operáció T-4 keretében 80 ezer elmebeteget végeztek ki a
második világháború éveiben. A második világháború keserű
tapasztalatai tették szükségessé a „pszichiátria
szocializálását”: a pszichiátriai intézetek fokozatosan nyitott 13. ábra Sigmund Freud
12
ajtót kaptak (kapnak), és megszületett az extramurális terápia, így elsősorban a

gondozóhálózat, valamint a különböző átmeneti intézetek (nappali kórház, éjjeli szanatórium,
klubterápia, foglalkoztatás és munkaterápia, védett munkahelyek, telefonszolgálat stb.). A mai
időkben a pszichiátria felismerte, hogy saját szervezettségében a társadalmi igényeknek nem
tud eleget tenni – szükséges a társadalom pszichiátrizálódása: a pszichiáternek a beteg
kezelésében szociális támaszra van szüksége. Kialakult az a tendencia, hogy a beteget abban a
miliőben kell kezelni, amelyikben a betegsége kifejlődött: otthonában, munkahelyén. Az
intézeti elhelyezés csak rövid időre, néhány napra -a tüneti képtől függően- válik szükségessé.
Így a beteg szociális kapcsolatait nem veszíti el, és a vele együtt élők segítséget nyújthatnak a
gyógyulásban.
A pszichofarmakológia az 1950-es évektől kezdte meg hódító útját. Az első
antipszichotikumok és antidepresszívumok ekkor jelentek meg. Az első antipszichotikumot, a
chlorprozamint 1950-ben szintetizálta Charpentier, 1952-ben a klinikumban alkalmazta Delay
és Deniker. 1952-1957 között jelentek meg az antidepresszívumok, nem sokkal később a
prevenciót biztosító lítiumkezelés.
Az utóbbi évtizedekben örvendetesen javult a pszichiátriai betegek társadalmi
megítélése. Bár még nagyon sokat kell tennünk annak érdekében, hogy a pszichiátriai
betegségekre, betegekre úgy tekintsenek, mint a szomatikus betegségekben szenvedőkre. A
szemléletbeli javulást nagyban elősegítette a pszichiátriai kezelések gyors fejlődése és az
emberi jogok előtérbe kerülése. Az új specifikus gyógyszerek, a pszicho- és szocioterápiák
lehetővé tették, hogy a pszichiátriai betegek túlnyomó többsége teljes értékű életet élhessen,
és a munkahelyi, családi és egyéb szerepeinek meg tudjon felelni. Az emberi és betegjogok
érvényesítése eloszlatja azt a félelmet, hogy a pszichiátriákon kiszolgáltatottá válhat a páciens
az ott dolgozó személyzetnek.
A magyar pszichiátria történeti áttekintése

A XIX. század előtt magyar pszichiátriáról nem beszélhetünk. Egy 1783-as intézkedés
alapján az elmebetegeket a szegényházakba vették fel, de tarthatták börtönben is.
1852-ben Schwartzer Ferenc alapította Magyarországon az első elmegyógyintézetet,
aki 1858-ban megjelentette az első magyar nyelvű pszichiátriai könyvet is.
1857-ben létesült a
következő Kolozsváron, majd 1868-
ban Budapesten az úgynevezett
Lipótmezőt, melyet később az
Országos Pszichiátriai és
Neurológiai Intézet-nek hívtak. Az
intézetet 2007. december 31-én
bezárták, talán takarékossági okokra
hivatkozva, de a pontosan miértet,
mai napig nem lehet tudni.
14. ábra OPNI a bezárása előtt
13
Im memoriam: Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet története.

Az országos elmegyógyintézet építésének gondolata először 1791-ben II. Lipót uralkodása
alatt merült fel. Különböző okok miatt több évtizedig halasztották a tervek elkészítését.
1812-től a bécsi, prágai, lembergi elmeintézetek rendeletileg bezárták kapuikat a magyar
betegek előtt. Az indoklásban az állt, hogy Magyarországon nem lévén tébolyda, ezért az
ország ezt a jótéteményt nem viszonozhatja. 1848-ban Schwartzer Ferenc tett javaslatot a
kormánynak a magyar tébolyda építése ügyében. Legalkalmasabb helyszínnek a Lipótmezőt
tartotta, mely aránylag jól megközelíthető, kies fekvésű, északi szelek ellen védett és vize is
bőven van. Az 1850-es években az országos intézet felállítása halaszthatatlanná vált. 22
helyszín megtekintése után Buda városa a lipótmezei telek megvásárlása mellett döntött. A
telek Göbl Lipót tulajdona volt, róla kapta a terület a Leopoldfeld azaz Lipótmező nevet.
Az építést I. Ferenc József rendelettel határozta el, a terveket Zettl Lajos építészeti
tanácsnok készítette el. Több vállalkozás váltotta egymást az építkezés folyamán, végül
Drasche Henric 1868-ban sikeresen befejezte az épületet. Az építés és felszerelés költsége
1.670.700 Forint volt.
Az épület késői romantikus stílusú, négyszintes jellegében zárt tömböt alkot. Eredetileg 800
beteg befogadására tervezték, de csak 500 beteg számára építették meg. Helyet kaptak
benne az orvosok lakásai, a személyzet szállásai, konyha, irodák, raktárak. Az épületet
hatalmas park és 50 hold erdő övezte.
Az intézet bezárása 2007 december

31-el, Molnár Lajos egészségügy
miniszter „reform intézkedései”
kapcsán.
15. ábra A miniszter ítéletet hírdet
Budapesten 1882-ben létesítették az első magyar pszichiátriai tanszéket, amelynek az

első professzora Laufenauer Károly volt, akinek tanítványa Ranschburg Pál, a magyar
kísérleti pszichológia megteremtője, és Schaffer Károly, akinek neuropatológiai iskolája volt
világhírű. A második egyetemi tanszék Kolozsváron került megalapításra 1889-ben (Lechner
Károly). 1867-ben Magyarországon 400 elmebeteget tartottak különböző kórházakban, 1899-
ben 7454-et. Az Országos Budai Tébolydában ekkortájt 500 betegre 7 orvos, 5 tisztviselő és
42 ápoló jutott. Az ápolószemélyzet 12, sőt 16 órát dolgozott, az ügyeletes nővér 36 órát
tevékenykedett a munkahelyén.
Az 1950-es évektől jelentősen javult a helyzet, ekkor kezdték az ápolói és takarítói
munkaköröket szétválasztani, illetve megkezdték az elmeápolók képzését. Az elmeápolói
munka a régebbi őrző szerepből egyre inkább a gyógyító teamben szakmaszerűen folytatott,
megbecsült tevékenységgé vált. Talán a pszichiáterek ismerték fel leghamarabb, hogy az
ápolószemélyzet aktív közreműködése nélkül a betegek gyógyítása nem lehetséges.
14
A pszichiátriai gondozás főbb színterei

A pszichiátria fejlődése következményeként a pszichiátriai beteg ápolása –
gyógyítása -, gondozása egyre sokrétűbbé vált, és megjelentek a különböző pszichiátriai
gondozói színterek.
Elsődleges pszichiátriai gondozói színtér a MEGELŐZÉS amely lehet:
Elsődleges Másodlagos Harmadlagos
Ok kivédése Korai beavatkozás Visszaesések megakadályozása

 védő, harmonikus életmód  vészjelek felismerése  rehabilitáció
 eü.-i dolgozók aktív-  vészhelyzetekre való
passzív mentálhigiénés odafigyelés
magatartása
Ez az egész társadalom Beavatkozás: tanácsadó,
feladata! nevelő, cselekvési formában.
Pszichiátriai gondozás második színtere a pszichiátriai JÁRÓBETEG-ELLÁTÁS.

A gondozottaik közös jellemzői: járóképes személyek, akik berendelés, megállapodás vagy
panasz esetén fel tudják keresni az illetékes pszichiátriai szakembereket. A pszichiátriai
gondozók feltárják területük pszichiátriai problémáit, megfelelő kapcsolatokat építenek ki,
felkutatják és ellátják a rászorulókat, követik, ellenőrzik és szociálisan is segítik
gondozottaikat, sőt rehabilitációjukat is sokoldalúan támogatják.
A pszichiátriai gondozás harmadik színtere a FELVÉTELES ELMEOSZTÁLYOK.

Ideutalja az orvos azokat a személyeket is, akik pillanatnyi zavart állapotukban akár
önmagukat, akár mások biztonságát vagy jelentős anyagi értéket veszélyeztetnek.
A negyedik színtér a PSZICHIÁTRIAI REHABILITÁCIÓS INTÉZMÉNYEK.

Itt történik a gyógyuló pszichiátriai beteg társadalmi közegbe való visszaillesztése. A
fokozatos rehabilitáció mind megterhelőbb szerepgyakorlat, amely a munka-, az
alkalmazkodási- és felelősségvállalási teljesítmény fokozására irányul.
A KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIA célja, hogy a betegek olyan folyamat révén
reintegrálódjanak a közösségbe, amelynek nem csupán „páciensei”, passzív elszenvedői,
hanem a segítő folyamat aktív kulcsszereplői. Gondozásuk és rehabilitációjuk minden lépése
a számukra adott közösségben zajlik (Harangozó, Szabó, 2004). A segítő szakember ebben az
esetben nem mint a kliens személyes szabadságát korlátozó hatalom, hanem mint az
autonómia kiteljesedését elősegítő ágens vesz részt a folyamatban.
Egyéb színterek:
 Elmeszociális otthonok: a súlyos, maguk ellátására képtelen, illetve ellátatlan
elmefogyatékosok ápolása.
 Átmeneti intézmények: a kórházi körülményekből a természetes közösségekben folytatott
életre való előkészítés jegyében.
15
Előítéletek a pszichiátriával kapcsolatban
„A legtöbb esetben definiálunk, mielőtt látunk, és nem látunk,

mielőtt definiálunk. A környező világ végtelen sokrétűségéből
általában azt ragadjuk ki, amit a kultúra már definiált és akkor is a
hagyományos, sztereotip formában érzékeljük.”
(W. Stumme)
Az emberiség történetét joggal nevezhetnénk az előítéletek történetének is. A
gondolkodásunk alapját képező kategorizálás, a sztereotípiák alkalmazása egyben magában
rejti az előítéletek veszélyét is.
A kategorizálás része hétköznapi gondolkodásunknak, segítségével megismerésünk
tárgyát besoroljuk, osztályozzuk. Bizonyos nem pejoratív értelmű sablonok használata
mindennapi életünkben elkerülhetetlen és hasznos. Azonban ezeknek az alkalmazása nem a
tényszerű ismeretek alapján történik, hanem a valóságot akarjuk a sablonokhoz igazítani; a
következmény törvényszerűen a valóság hamis, torz értelmezése lesz. A klasszifikálás helyét
elfoglalja a sablonos gondolkodás, ítéleteink pedig előítéletekké alakulnak.
Az előítélet olyan kedvezőtlen attitűd valamivel szemben, amely a dolog tendenciáit
tekintve szélsőségesen sztereotipizált,
érzelmi töltéssel rendelkezik, s csak
igen nehezen változik meg ellentétes
értelmű információ hatására.
Az előítéletek kihathatnak a
legkülönbözőbb szomatikus
betegségben szenvedők sorsára is, de
extrém módon befolyásolják a
pszichés betegekét.
Mi vezet az elmebetegekkel
szembeni előítéletekhez, negatív
attitűdhöz?
Egy felmérés mutatott rá,
hogy a köznyelvben a laikusok
számára nem egyértelmű az
elmebetegség szó jelentéstartalma.
Az „elmebetegség” szót a
megkérdezett személyek a
legsúlyosabb elmebeteg-állapottal
azonosították, ugyanakkor pl. a mánia vagy depresszió a laikusok értékelése szerint az
„elmebetegség” fogalomnál jóval enyhébb megítélést nyer.
16
Egy kis játékra invitálom az olvasót. Csukja be a szemét, és képzeljen el egy elmebeteget!
Szerintem sokukban egy borzos, zavaros tekintetű, nyugtalan, félelmet keltő ember jelent
meg. Ezt sugallják nekünk a könyvek, a tv, a mozi.
Hasonlít az elképzelt kép az itt

látható képi elemekre?
Az előítélet kialakulásában
szerepe lehet annak a középkorból
átörökített felfogásnak, hogy valami
„bűnös” dologról van szó. Nemcsak
morálisan, hanem olyan értelemben
is, hogy a közvélemény az
elmebetegeket hajlamosnak tartja az
ösztönbűnözésre, az erőszakos
cselekedetekre.
Bonyolítja a helyzetet, hogy a pszichiátriai beteg a közvélemény szemében (sokszor az
egészségügyi dolgozók szemében is) gyakran más megítélés alá esik, mint a -laikus számára
is „érthetőbb” okból- szomatikus beteg páciens. A ma élő orvost, ápolót és laikust egyaránt
úgy nevelték, hogy a betegséget „megfogható”, látható, érzékelhető anyagi változások
összességeként képzelje el. Az emberek nagy része nem képes mit kezdeni a pszichés
problémákkal küszködőkkel. Tanácstalanok, éppen ezért agresszió gyülemlik fel bennük, ha
ilyen beteggel hosszú távon kapcsolatban vannak, és ezt az agressziót a betegre irányíthatják.
Az előítéletek természetéből adódik, hogy nem könnyű ennek elismertetése a
„társadalom lelkiismeretével”; jobb hinni az orvostudomány fejletlenségében, mint
akceptálni, hogy a gyógyítási törekvések ellen hat a családtag, a szomszéd, a munkatárs
előítéleteken alapuló magatartása.
A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Ideg- és Elmegyógyászati
Klinikáján (A mostani nevén SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika) felmérést végeztünk a
diplomás ápoló főiskolás hallgatók körében, akik a gyakorlatukat töltötték itt.
17
A hallgatók előítéletei a gyakorlat előtt
Nem voltak
Negatív előítéletek
előítéletek (5 fő) 15%
Pozitív
(27 fő) 79%
előítéletek
(2 fő) 6%
A vizsgálat résztvevőinek 79%-a negatív előítélettel rendelkezett a gyakorlat előtt a

pszichiátriai beteggel szemben, míg a gyakorlat végén a hallgatók 74%-ának nagymértékben
javult a megítélése. Ezek a tények is azt mutatják, hogy az ismeretek bővítésével lehet
küzdeni a rossz beidegződések ellen.
A hallgatók előítéletei a gyakorlat után
Negatív
irányban
változott Kismértékben
(0 fő) 0% javult
(4 fő) 12%
Nagymértékben
javult
(25 fő) 73%
Nem változott
(5 fő) 15%
18
Az ember és betegsége
Régebben az emberek többsége az egészséget, illetve a jóllétet a betegség ellentétének

vagy hiányának tartotta. Ez a leegyszerűsítő álláspont azonban nem veszi figyelembe a
betegség és a teljes egészség közötti állapotokat, és nem számol az emberi tényezők
kölcsönös összefüggéseinek bonyolultságával.
Az emberek különféleképpen viszonyulnak a betegséghez, és különféleképpen
reagálnak megjelenésekor. Az orvosszociológusok betegség-magatartásnak nevezik a
betegségre adott válaszreakciókat. Ha az ápoló megérti ezt a reakciót, minimalizálhatja a
betegség hatásait, és segíthet a betegnek és családjának a lehető legmagasabb szintű
életminőség megőrzésében, illetve visszanyerésében. Ugyancsak az ápoló ismerheti fel a
személyt vagy valamely csoportot egyik vagy másik betegségre hajlamosító, már fennálló
vagy potenciális rizikófaktorokat. Az ápoló munkája az egészségvédelemre és a betegségek
megelőzésére is kiterjed, ezzel hozzájárul a páciens optimális egészségszintjének eléréséhez
és megőrzéséhez. Az ápoló az egyént a maga egészében méri fel, és megfigyeli a családdal és
a közösséggel fennálló kölcsönhatásait. Ez a szemlélet a pszichiátriai beteg ápolásakor
különösen nagy jelentőséggel bír.
Az egészségi állapotot meghatározó tényezők

Ha meg akarjuk vizsgálni, hogy az egészségi állapotra milyen tényezők hatnak és ezek
milyen hatással vannak egymásra, tisztázni kell az egészség fogalmát. Jelenleg nincs olyan
egészségdefiníció, amelyet az egészségügyi szakma valamennyi képviselője elfogadna. A
legáltalánosabb megfogalmazás az Egészségügyi Világszervezet (WHO, 1947) definíciója,
amely kimondja: Az egészség a teljes testi, szellemi és szociális jólét állapota, nemcsak a
betegség vagy valamilyen fogyatékosság hiánya. A WHO-definíció főbb jellegzetességei:
1. Az egyénnel, mint teljes rendszerrel foglalkozik.
2. Az egészségnek ez a felfogása tekintettel van a belső és a külső környezetre.
3. Elismeri az egyén szerepét.
Szomatikus faktor Pszichés faktor
Szociális faktor
Az ábra szemlélteti az előzőekből következően, hogy milyen tényezők határozzák meg az

egészségi állapotot. Ezen három tényező szoros kapcsolatban van és elválaszthatatlan
egymástól. Ha az egyik valamilyen károsodást szenvedett, az a másik két faktorra is hatással
van. Egy pár példával illusztrálva a leírtakat:
 Az emberi élet során szinte mindenki fertőződik tbc baktériummal. Ki válik beteggé? A
statisztika azt mutatja: lehangoltság, egyensúlytalanság, bizonytalan életvitel (pszichés
problémák), illetve hajléktalanság, alultápláltság, alkoholizmus (szociális problémák) a
döntő tényezők, hogy ki kapja el a betegséget.
19
 Az urémia, amely egy testi betegség, pszichés változásokat (pl. depressziót), illetve
szociális változásokat (pl. rokkantság, rendszeres kezelések miatti helyhez kötöttség) idéz
elő.
 Pszichés betegségek következtében különböző testi elváltozások jöhetnek létre (pl. a
depressziósok között a rákos sejtburjánzás gyakoribb, vagy a különböző szorongások
miatt kialakulhat ulkusz, bőrbetegségek); a beteg szociális változásai közül meg kell
említeni a kirekesztődést a társadalomból.
A pszichiátriai betegség okai
A mai felfogás szerint a pszichiátriai betegségek sok tényező együttes hatása

következtében alakulnak ki. Ezek az örökletes, alkati és a pszichoszociális tényezők
(„endogén” belső és „exogén” külső tényezők). Szinte az összes pszichiátriai kórképre igaz.
Ez a multikauzalitás (többokúság) elve. Wallon francia pszichológus (aki a genetikus-
funkcionális pszichológiai irányzatnak egyik legnevesebb képviselője) erről így vallott:
„Számomra a külső és belső az ember esetében csak együttesen vizsgálható, mert ezek a
születéstől kezdve folyamatosan kölcsönhatásban lehetnek.” Ma a kérdés inkább az, hogy
ezen tényezők közül mely vagy melyek a leglényegesebbek.
A genetikus elváltozások az okai számos betegség gyakori előfordulásának, a családi
terheltségnek. A testi (szomatogén) ártalmak között igen lényegesek a perinatalis
károsodások, de fontosak a felnőttkori traumás és toxikus stb. ártalmak is. Az úgynevezett
exogén kórokok közül megkülönböztetünk az idegrendszert károsító táplálkozási, fertőzéses
stb. ártalmak mellett lelki behatásokat, élményeket. Stresszhatásnak nevezzük az egyszeri
vagy tartós megterhelésből keletkező testi és pszichés elváltozásokat. Rövid ideig ható erős
vagy hosszú ideig tartó negatív érzelmi hatást kiváltó megterheléseket létrehozhatják a
következő tényezők: az elhagyatottság, az idegen nyelvű környezet, az érzékszervi
fogyatékosság, az elszenvedett valós vagy vélt sérelem, a nyugdíjazás, munkanélküliség,
szociális elhagyatottság, a személyek között létrejövő olyan viszony, amely állandó pszichés
megterheléssel jár, a szeretett személy (vagy élethelyzet) elvesztése stb.
A betegség, mint élmény magatartás

A betegség kihat az egész emberre - személyiségre. A betegség és a vele kapcsolatos
érzések, élmények, reakciók elválaszthatatlanok egymástól. Ezért is nagy jelentőségű a beteg
személyiségének megismerése és megértése. Fontos, hogy tudjuk, mi zajlik le a szenvedő
emberben. A betegség átélése függ a betegség előtti személyiségjegyektől: kor, nem,
intellektuális fejlettség, gondolkodás, tanultság, érzelmi élet, indulat, hangulat, akarati élet,
jellem, pszichomotórium, motiváció. Hogy mit jelent a páciensnek a betegsége, ez függ a
személyes ismeretektől, műveltségtől, társadalmi előítéletektől, szokásoktól, magatartásoktól,
tájékoztatástól (orvos és ápoló részéről).
Hogyan éli át az ember a betegséget?
 kezdetben az ismeretlenségtől fél;
 fenyegetettséget jelent;
 kihívást jelent;
 veszteséget, előnyt okoz, vagy nem tulajdonít jelentőséget;
 bűntudat alakulhat ki;
 szorongást, depressziót, agresszivitást, regressziót okozhat;
 bezárulhat, visszavonulhat;
20
 tagadhatja a betegséget (teljesen, részlegesen, időlegesen).

A betegségtudat (szomatikus betegség esetén) kialakulásának sematikus vázlata:
Betegség Ingerek Érzékelés (fájdalmat, működések hiányát, közérzetváltozást...)

FelfogásÉrzelmileg reagálás ráÉrtelmezésFeldolgozás

Kialakul a betegségtudat.
A beteg ember magatartása lehet:
 harcoló (ellenfélnek tekinti a betegséget, amit le kell győzni);

 kapituláló (a beteg passzív, függővé válik);
 kerülő.
Hogy ki milyen magatartási módokkal reagál, függ a személyiségtől, a betegségtől, a

társadalmi szokásoktól.
A betegszerep
Az egyén a társadalom része és annak alakítója is, meghatározott helyet kap, amelyhez
kap egy funkciót, és ebben a funkcióban a kötelességek és igények előírnak egy jellegzetes
viselkedésformát; ez a szerep. A szerepviselkedés stabil tényezője a státus, egy adott
társadalmi helyzettel együtt járó, tulajdonított értéket jelent. A státus érvényesítése a szerepen
át történik. Így a szerep a státus hordozója, plusz az „én” a személyiség színezi meg. Minden
csoport meghatározott viselkedést vár el tagjaitól. Normákat állít fel, és ezeket kell teljesíteni.
A betegszerep nem más, mint a személy eredeti szerepeinek a redukciója, betegsége
miatt. A társadalomnak a beteggel szemben csökkent az elvárása. Alapvető szerepeiben
korlátozódtak feladatai  alárendelt helyzetbe kerül a beteg  egészséges helyzetétől eltérő
magatartásmódok kialakítására késztetődik. Veszteségélménye pszichés labilitáshoz vezethet.
A betegszerep bizonyos kötelezettségekkel is jár:
1. Tegyen meg az egyén mindent a gyógyulásért, és amint lehet, adja fel a

betegszerepet.
2. Dolgozzon együtt a gyógyítóival, tartsa be az előírásokat.
Nemcsak maga a betegszerep, hanem a szerepkonfliktusok is hasonló pszichés

megterhelést idéznek elő. A szerepkonfliktus oka: a csoporttag két vagy több olyan elvárásnak
kellene, hogy eleget tegyen egyszerre vagy gyors egymásutánban, amelyek egymásnak
részben vagy egészben ellentmondó magatartást írnak elő, követelnek meg. (Például: ha egy
dolgozó anyának beteg lett a gyermeke. Itt a dolgozó nő szerepe került szembe a beteg
gyermekét gondozó anya szerepével.)
Azt az összélményt, amely a beteghelyzetből, a betegszerepekből, illetve a szerepek
konfliktusából fakad, csak olyan kontaktusok keretében lehet eredményesen befolyásolni,
amilyen kontaktusformák az egyén természetes léthelyzetében domináltak. Így az
egyenrangú, kölcsönösségen és bizalmon alapuló gyógyító kontaktusok, a gyógyító közösség
21
és a beteg szimmetrikus viszonya valósítja meg a betegszerep pszichés hátrányainak

feloldását.
A gyógyítás a kölcsönösséget, az egyenrangúságot, az együttműködést és a bizalom
légkörét kívánja meg. A beteg és az ápoló részéről egyaránt igények lépnek fel, elvárásaik
vannak egymás iránt. Ha ezek az igények bármelyik oldalról nem társulnak megfelelő
viselkedéssel, az rossz légkört hoz létre, amely negatív hatással van a gyógyulásra.
Minél mélyebb az önismeretünk, minél inkább tudjuk a cselekedeteinket irányító
indítékokat, annál pontosabban irányíthatjuk a magatartásunkat. Ha önismeretünk mély, a
környezetünk és magunk hasonlóan értékeljük belsőnket, cselekedeteinket, és a
környezetünkben zajló folyamatokat hitelesen dolgozzuk fel. Ezáltal a beteggel jó
kapcsolatokat tudunk kialakítani, az ápolói normának meg tudunk felelni.
Az ápolás középpontjában a beteg ember, illetve a beteg ember személyiségének
megértése és a vele kialakult kapcsolat áll. Annál jobban ápol valaki, minél fogékonyabb a
beteg problémái, személyisége iránt. A megérzés és megértés fő eszköze az, hogy az empátia
révén saját személyiségében felidéződik a másik érzelmi feszültsége.
A betegség, mint krízishelyzet

Az egyén a megterhelésre - azaz a betegségre - alkalmazkodási készségével reagál. Ha
ez a védekezés kimerül, az egyensúly felborulásával kóros megnyilvánulások, személyiségi
reakciók; neurotikus, pszichotikus megnyilvánulások jelentkeznek. Ugyancsak megterhelés a
kórházba kerüléskor a környezetből való kiszakadás. A betegség miatti fájdalom, szorongás,
félelem, rossz közérzet fokozódik, ha egy idegen környezetbe kell mennie: rendelőintézetbe,
ambulanciára, kórházi osztályra. Kétségek gyötrik: „Mit fognak csinálni, mi a bajom?” Az
első, amivel szembetalálja magát az ember, a várakozás és a kiszolgáltatottság. Ez nagyon
megviseli a máskor türelmes embereket is. Néha a félelem nagyobb az orvostól, intézménytől,
beavatkozástól vagy az altatástól, mint a betegségtől. Az ápolás során sohasem szabad
figyelmen kívül hagyni, hogy a beteg ideges, esetleg sértő viselkedése nem személyünknek
szól, hanem a rengeteg felgyülemlett szorongáson, amit a betegség, az egészségügyi
környezet, a betegszerep stb. okoz, a páciens már képtelen uralkodni, és kétségbeesésében a
hozzá legközelebb állóra zúdítja.
22
A kommunikáció alapvető ismérvei a betegvezetésben
A szomato-pszicho-szociális egészség fogalmából kiindulva a kliensek ápolása és

gondozása igen magas szintű ápoláslélektani ismereteket kíván a nővértől. A betegek
ápolásának alapvető részét teszik ki a segítő beszélgetések. A kommunikáció e formájának
végső célja a beteg személyes fejlődésének, problémamegoldó képességének elősegítése. Az
ápoló szerepe az, hogy segítséget nyújtson a beteg önfejlődése útjában álló akadályok
felderítéséhez, a tennivalók megfogalmazásához és a megvalósításhoz szükséges belső erők
mozgósításához. Másképpen megfogalmazva: az ápoló a beteggel történő kommunikáció
során igyekszik felderíteni annak problémáit, és azokra a pácienssel együtt megoldási
módokat keresni.
A kommunikáció alapvető szociális jelenség, amelynek során -a különböző csatornák
közvetítésével- két vagy több ember között információcsere jön létre.
A közlés csatornái:
A legáltalánosabb, a nyelvet és a szavakat felhasználó verbális csatorna, szinte
mindenféle információ közvetítésére alkalmas. Valamennyi kommunikációs csatorna közül a
legbonyolultabb kóddal rendelkezik.
Az információ közlésének nem szavakban történő módjait nonverbális
kommunikációnak nevezzük, amely a következő csatornákon folyik: gesztus, mimika,
tekintet, a hang modalitásai, érintés, testtartás, térközszabályozás, vegetatív jelzések, külső
megjelenés, szag. E csatornákon folyó közlések kevéssé vagy egyáltalán nem tudatosak,
azonban rendkívül nagy szerepük van az érzelmek, az értékek, a viszonyulások
közvetítésében.
A metakommunikáció tartalmazza a verbális és nonverbális közléshez kapcsolódó
tudattalan változásokat. A közlőnek a befogadóhoz, a tartalomhoz, a szituációhoz fűződő
viszonyát fejezi ki. Érzésekről, indulatokról árulkodik. Hozzátapad a tudatos
üzenetváltásokhoz, s mintegy minősíti a közlés egészét, valódiságát. Többet árul el, mint ami
a közlő szándékában áll. A legnehezebben megfogalmazható úgynevezett „hetedik érzékem
súgja” élményben tapintható ki.
Szerintem már mindenki saját maga tapasztalta, hogy egy másik emberrel történő
beszélgetés alkalmával sok félreértés adódhat, és emiatt nézeteltérések, viták
indukálódhatnak. A nézeteltérések tisztázása után gyakorta hallani ezeket a mondatokat: „Én
nem ezt gondoltam!” „Én nem így értettem!”
Egy találó idézet jól példázza a kommunikációs nehézségek mibenlétét:
„Hogy tudnánk egymást megérteni...

ha azokban a szavakban, amelyeket kimondok,
a dolgoknak azt az értelmét és értékét gondolom,
ahogyan bennem élnek, aki pedig engem hallgat,
elkerülhetetlenül aszerint érti és értékeli, ahogy
benne a világ tükröződik!?”
(Pirandello Luigi 1867-1936 Nobel-díjas olasz író)
23
A két ember közötti interakció kimenetelét tehát mindkét fél befolyásolja saját
személyes világával az alábbi fő mozzanatok mentén:
A személy világa A befogadó világa
Érzések Az észlelt viselkedés
Szándékok Érzések
Kimutatott verbális és Szándékok elemzése

nem verbális viselkedés
Személy értékelése
(Aronson, 1992)
A láncolat bármely szakaszán lehet tévedés, amely hibás kommunikációt eredményez. Ezért a
hibalehetőségek csökkentése érdekében saját érzéseket kell közölni. A bizalmat ébresztő és
közvetítő kapcsolat kialakulását az is segíti, ha az ápoló érzéseit mondja el, mert így saját
magáról is közöl információt. Az így kezdeményezett beszélgetés a beteget bővebb
válaszadásra készteti, és ezáltal több és mélyebb információhoz juthat az ápoló. Például: „Én
úgy érzem, hogy önnek fáj valamije.”
Mikor vállalhatjuk érzéseink közlését a beteg irányába? Hiszen ha a beteg viselkedése
irritáló, unszimpatikus számunkra, és az emiatt felgyülemlett érzelmeinket közvetítjük vissza,
akkor a páciens ápolása lehetetlenné válik. Akkor vállalhatjuk érzéseink közlését, ha a
beteggel szembeni attitűdünket a következők jellemzik:
a feltétel nélküli elfogadás, az empátia és a kongruens viselkedés. Ezen három összetevő
szoros kapcsolatban áll egymással.
A feltétel nélküli elfogadás azt jelenti, hogy az ápolónak érzékeltetnie kell a beteggel,
hogy bármit közölhet, bárhogy viselkedhet, a nővér érzelmileg is hangsúlyos, közvetlen
odafordulása ettől nem változik. Az ápoló a beteget a maga totalitásában fogadja el, és nem a
viselkedésével azonosítja az egész személyiséget (pl. a nyugtalanná váló páciens szélsőséges
magatartását az ápoló a betegség tünetének tulajdonítja és nem indukál énvédő
mechanizmusokat).
Ennek feltétele az empátia, vagyis „a személyiség olyan képessége, amelynek
segítségével a másik emberrel való közvetlen kommunikációs kapcsolat során bele tudja élni
magát a másik lelki állapotába. Ennek a beleélésnek nyomán meg tud érezni és érteni a
másikban olyan emóciókat, indítékokat és törekvéseket, amelyeket az szavakban direkt
módon nem fejez ki, és amelyek a társas érintkezés szituációjából nem következnek
törvényszerűen.” (Buda Béla, 1978)
A beleélés segít abban, hogy az élményeket tudatosan feldolgozzuk, és a másik emberből
megértett összefüggéseket önmagunk számára megnevezzük és értelmezzük. Ez egyben
alapul szolgál a beteghez való viszonyulásunkhoz, a kongruens magatartás tanúsításához.
Kongruens viselkedésen az ápoló belső világának és közléseinek összhangját értjük.
Az inkongruens ápoló elveszíti hitelességét, ennek következtében a beteg bizalmatlanná válik.
A problémákkal küzdő ember „receptorai” sokkal érzékenyebbek, mint más emberé a verbális
24
és nonverbális disszonancia felismerésére, ezért nagyon fontos, hogy azt közöljük testünkkel-
lelkünkkel, amit gondolunk.
A segítő beszélgetés megkezdése

A beszélgetést mindkét fél kezdeményezheti. Amennyiben az ápoló azt tapasztalja,
hogy a páciens bezárkózó, nem beszélget szobatársaival, problémáin őrlődik, akkor
többféleképpen is lehet kezdeményezője a beszélgetésnek:
Semleges nyitott kérdésekkel témát ajánlhat fel és a válaszokból kiindulva terelheti a
beszélgetést a probléma felé, vagy a rövid, felületes társalgás után beálló csend lehetőséget
nyújt a betegnek dönteni arról, hogy kíván-e önmagáról beszélni. A metakommunikációs
jelekből vagy a beteg közlése által fel kell ismerni azt a helyzetet, amikor a páciens
valamilyen okból nem kíván beszélgetni. Ha a beteg érdeke úgy kívánja, ezt tiszteletben kell
tartani.
Sokszor a páciens kéri meg az ápolót: "Beszélgessünk egy kicsit!" Ez azt jelenti, hogy
az ápolót bizalmába fogadta a beteg, szívesen feltárja előtte lelke legsérülékenyebb részét. Az
aktuális helyzet (pl. szorongásos roham) ugyancsak alkalmat adhat a problémák feltárására.
A beszélgetést célszerű nyitott kérdéssel kezdeni, amelyre nem lehet röviden igennel
vagy nemmel válaszolni. A túlságosan nyitott kérdések megválaszolása viszont annyi
erőfeszítést követel, hogy a legtöbb ember meg sem próbál rájuk válaszolni, inkább feladja.
Ezek a kérdések csak a kommunikációt akarják megnyitni, és céljuk nem a valódi
információszerzés.
Ha túl sok zárt kérdést teszünk fel, akkor a beszélgetés rendőrségi kihallgatásra fog
emlékeztetni. Ezért egy-két zárt kérdés után mindig nyitott kérdésnek kell következnie ahhoz,
hogy a beszélgetést fenn tudjuk tartani.
A helyes betegvezetéshez éppen ezért hasznos segítséget nyújthat a kérdések
átgondolása és csoportosítása.
A nyitott és a zárt kérdések kérdőszavai:
Zárt kérdések Mindkettő Nyitott kérdések

Van? Mi? Hogyan?
Szokott? Miért?
Ki? Miképpen?
Mikor? Meséljen nekem...
Hol?
Melyik?
(A. Pease és A. Garner 1993)
A beszélgetést lehetőleg ne kezdjük nehéz kérdésekkel, mert a beteg feszültté és

visszahúzódóvá válhat. A feltáratlan tartalmakhoz célszerű hosszabb-rövidebb idő múltán
visszatérni.
A segítő beszélgetéshez nyugodt környezetet kell biztosítani. Ez megteremthető a
betegágy mellett is, azonban ha mód van rá, keresni kell egy csendes helyet, ahol nem fog
zavarni senki. Az egyenrangú partneri kapcsolat kialakítását elősegíti, ha a beteggel egy
magasságban ülünk le a következő elrendezésben.
25
A két szék oldalainak meghosszabbítása tompaszöget zárjon be, ezzel biztosítva azt,
hogy -amikor a betegnek igénye van rá- könnyen találkozzon tekintetünk, illetve kellemetlen
érzés esetén kis fejmozdulattal másfelé tudjon nézni.
A beszélgetést segítő és gátló tényezők

A kommunikáció lényeges momentuma az aktív figyelés, amely közli az üzenet
kibocsátójával, hogy üzenete számunkra mit jelent. Ebből megtudja, hogy mondanivalója
fontos számunkra, nekünk pedig lehetőségünk nyílik benyomásunk számbavételére,
tisztázására. Ha bátorítjuk a beteget, hogy érzelmeit szabadon fejezze ki, az hozzásegíti
ahhoz, hogy elengedettebb és nyugodtabb legyen a beszélgetés során. Azzal, hogy megértjük
problémáit és azokra reflektálunk, de a megoldásukat ráhagyjuk, kimutatjuk neki, hogy
hiszünk benne: megtalálja problémái megoldását.
Gyakran tapasztaljuk, hogy nem a mélyebb problémákat jelzi a páciens elsőként,
hanem látszólag lényegtelen, indifferens gondot. Jó megfigyelőképességgel és odafordulással
vehetjük észre, hogy a betegnek súlyosabb problémája is van. Ha nem vagyunk nyitottak a
meghallgatásban, akkor elveszíthetjük a fontos információkat. A beszélgetés „ürügyének”
megbeszélése után a páciens önmagától térhet rá komolyabb gondjára. Segíthetünk a
problémák feltárásában helyeslő bólintással, igenlő megjegyzésekkel vagy rövid, zárt
kérdésekkel. Elősegíti a nehézségek megértését és a bizalom kiépítését, ha őszintén
visszajelezzük a páciensnek, amikor nem értjük őt, ezzel is megerősítve benne azt, hogy
komolyan vesszük közléseit.
Előfordul időnként, hogy a beteg akkor fordul hozzánk segítségért, amikor többé-
kevésbé sürgős feladatunk van. Ilyenkor mérlegelnünk kell azt, hogy az esetleges várakoztatás
milyen hatást vált ki a páciensből, illetve mennyire sürgős az elvégzendő feladat.
A kérdésekre adott válasz után esetleg elhalaszthatjuk a teendőket, és a beteg
problémáját hallgatjuk meg. Amennyiben a másik megoldást kell választanunk, akkor ne
feledjük el megbeszélni a pácienssel azt a közeli időpontot, amikor mindketten ráérünk.
A team valamelyik tagjáról elmarasztaló véleménye lehet a betegnek, és ezt a
beszélgetés alkalmával kifejti. A negatív érzések mögött általában hibás kommunikáció áll,
mivel a páciens rosszul értelmezi a nővér/orvos mondatait, cselekedeteit. A konfliktus
feloldását úgy érhetjük el, ha rávilágítunk a munkatárs eredeti mondandójának pozitív céljára.
Amennyiben pozitív élményei vannak a kliensnek kollégánkról, akkor kellő körültekintéssel
visszajelezve szakmai sikerhez juttathatjuk társunkat, amelyre a mai csekély anyagi és
erkölcsi megbecsültségben mindenkinek óriási szüksége van.
A betegek beszélgetés közben gyakran teszik fel a kérdést: "Ön szerint mit kellene
tennem ebben a helyzetben?" Szociálpszichológiai megfigyelés az, hogy az ember saját
döntéseinek megvalósításáért sokkal több energiát mozgósít, mintha mások által
megfogalmazott célt kísérel meg elérni. Ezért a kérdésre kérdéssel kell válaszolnunk: „Ön
milyen lehetőségeket lát?”, vagy több potenciális megoldást kell felsorolnunk. A döntés
mindig a betegé!
Amikor konkrét választ igénylő kérdést kapunk (pl.: diétával, szociális problémákkal
kapcsolatban) -esetleg más szakember bevonásával- mindig pontos választ kell adnunk.
A beszélgetésnek már önmagában jelentős gyógyító ereje van. A tények, mozzanatok
elmondása alkalmával újra átéli a beteg a szituáció keltette érzelmeket. Az emóciók az
ismételt felidézéssel és átéléssel fokozatosan tompulnak, új megvilágításba kerülhetnek.
Ugyanezt észlelhetjük, amikor a páciens leírja problémáit (vers, naplóírás).
26
Közlési sorompók
Vannak olyan verbális megnyilvánulások, amelyekkel meglehetősen nehéz célt érni.
Ezek általában „szülői megnyilvánulások”, tehát olyanok, ahol az alá- és fölérendeltségi
viszony meglehetősen hangsúlyozott. Ilyen típusú közlések lehetnek a következők:
 Fenyegetés, figyelmeztetés. „A dohányzás káros az egészségre. Ha nem szokik le azonnal,
akkor nagyon le fogja rövidíteni az életét.” A félelemkeltéssel nem tudjuk meggyőzni a
beteget!
 Moralizáció, „prédikáció”. „Magának számolni kellene azzal, hogy a gyermeknek apára
van szüksége. Az apa nem csak anyagiakban fontos támasz...” Itt a beteg mintha bíróság
előtt állna!
 Bírálat-kritika-vádaskodás. „Miért csak most mondja el a problémáját, panaszát.
Magának nem fontos az egészsége, a családja?” Az ápoló a klienst felelőtlennek tartja,
nem elég intelligensnek!
 Gúny, nevetségessé tétel. „Szóval pontosan tudja, hogy mikor esett teherbe? Inkább egy
kicsit előregondolkodott volna, mint estin matematikaprofesszor lett.” Itt nincs hozzáfűzni
való!
 Kioktatás, észérvekre való apellálás. „Teljesen logikus, hogy a legyengült szervezet
kevesebbet bír, mint az egészséges. Ezt józan ésszel fel lehetne fogni!” Itt az egészségügyi
dolgozónak figyelembe kellett volna venni a beteg érzelmi, motivációs, attitűdbeli
tényezőit!
 Direkt tanácsadás, megoldási javaslat. „Adjon le 15 kg-ot, mozogjon, diétázzon, ne
dohányozzon, változtassa meg az életét!” Ez önvádláshoz vezet, kialakulhat negatív
énkép!
A társas befolyásolás
Az ápolói munka során betegeinket szavainkkal, tetteinkkel megpróbáljuk a
gyógyulásuk érdekében befolyásolni, megváltoztatni. Néha el kell fogadtatnunk életmódbeli
változtatásokat, a további gyógyulásukért szükséges tevékenységek rendszeres elvégzését az
otthonukban. Az ápolói befolyásolásra háromféleképpen reagálhatnak.
1. Behódolás: jutalom elnyerése vagy büntetés motivál. A viselkedés általában addig
észlelhető, ameddig fennáll a jutalom ígérete vagy a büntetés veszélye. Elindíthatja viszont
azt az eseménysort, amely állandóbb hatáshoz vezet. Például: Azért veszi be a gyógyszert,
vagy végzi el az előírt gyakorlatokat, mert fél, hogy máskülönben az ápoló összeszidja.
2. Identifikáció (azonosulás): a befolyásolás alanya olyan szeretne lenni, mint a
befolyásoló. Itt az egyén hinni kezd az átvett véleményekben és értékekben, bár nem
különösebben (ellentétben a behódolásnál). Például: Az ápoló által elmondott diétás
tanácsokat megfogadja, mert tetszik az ő egészséges életmódja, és hasonlítani szeretne hozzá
ebben.
3. Internalizáció: ez a legtartósabb, legmélyebb reagálás. Motiváló tényező az
igazságra való törekvés. A vélekedés elfogadása belülről jutalmaz; a saját értékrendszerükbe
építjük be. Ezzel sokkal rugalmasabb viselkedés jár együtt. Például: Igényként merül fel a
betegben, hogy ezentúl tegyen valamit az egészségéért, és ezért megfogadja a személyzet
tanácsait, amelyek számára őszintének, követendőnek, hitelesnek tűnnek.
27
Az egyik reagálási mód átmehet a másikba.

A behódolás esetén a hatalom a legfontosabb tényező.
Az azonosulás fő komponense a vonzerő.
Az internalizáció legfőbb motiváló ereje a hitelesség.
Ebből is kitűnik, hogy miért kell törekedni az ápolónak a hitelességre. Csak akkor
számíthatunk a páciens részéről megfelelő együttműködésre közös célunk eléréséhez, ha a
gyógyulás nehéz útján végigkísérjük, ha megbízik bennünk, és kiérzi segítő szándékunkat a
tetteinkből és szavainkból. Ez hiteles viselkedés nélkül nem lehetséges.
Kapcsolat a gyógyító team tagjai között

Hazai körülmények között a gyógyító team az egyik, ahol a leginkább megvalósul a
tagok közötti hatékony kapcsolat, amely megköveteli, hogy az információáramlás ne csupán
egyoldalú legyen, hanem mindkét fél (orvos-ápoló) kapjon és adjon ismereteket. Az ápolónak
ismernie kell a beteg kezelésének tervét, tudnia kell, milyen reakciók léphetnek fel, és ezekre
az adott esetben hogyan kell reagálni ahhoz, hogy segítő beszélgetést folytathasson a
beteggel. Az ápoló a beszélgetés után tájékoztatja a gyógyító csoport tagjait arról, hogy a
beteg mit és hogyan mondott el. Ahhoz, hogy az adatokat ne felejtsük el, ill. ne torzítsuk,
fontos, hogy a beszélgetés után rövid időn belül dokumentáljuk a történteket.
Alapszabály, hogy a kapcsolatot a beteg kulturális szintjéhez, egészségi állapotához
alakítsuk. Közlésünk legyen mindig megnyugtató, hogy a gyógyulást és a szociális adaptációt
segítse elő. A többértelmű, homályos megfogalmazásokat kerülnünk kell, mert a betegek
hajlamosak félreérteni kijelentésünket. A beszélgetés erősítse a gyógyulással, gyógykezeléssel
kapcsolatos bizalmat. A tartalmi mondanivaló mindig igaz és a valóságnak megfelelő legyen.
Fontos, hogy tudatában legyünk annak, hogy a beteg üzenetünket múltbeli tapasztalata,
élettörténete alapján dekódolja, és ezért rendkívül fontos a beteg személyiségének
megismerésére irányuló törekvés.
A beszélgetés nagy odafigyelést igényel mind az általunk mondottakra, mind a beteg
válaszaira, megnyilvánulásaira. A hosszan tartó koncentráció miatt az ápoló a beszélgetés
végére elfáradhat.
Miért van szükség arra, hogy az ápoló a segítő beszélgetésben a beteg partnere tudjon
lenni? Az ápolók a nap 24 órájában ott vannak betegeik körében. Ott vannak, amikor a
páciens rossz telefonhívást kap, amikor jönnek vagy nem jönnek a látogatók, amikor egy
újabb szorongásos rosszullét tör ki a betegen, vagy amikor éjszaka arról panaszkodik, hogy
nem tud aludni. Ezeket a problémákat meg lehetne "oldani" nyugtatók vagy placebo adásával,
azonban az élmények feldolgozása így csak eltolódik, de nem valósul meg.
Az ápolás -így a segítő beszélgetés- tudomány és művészet. Tudományos szabályokat

szakemberektől, könyvekből, cikkekből meg lehet tanulni. Azt azonban, hogy a tudást az
adott egyénnél abban a helyzetben miként alkalmazzuk sikerrel, azt már csak a gyakorlat
segítheti, és ettől/ebben válhat művészetté.
28
A szororigén pszichikus ártalmak ápolás-lélektani megközelítése
A gyógyítás, ápolás során szerzett tapasztalatok hívták fel az egészségügyi dolgozók

figyelmét arra, hogy tevékenységük a betegeikben előidézhet kedvezőtlen, nemkívánatos
változásokat is.
Az ápolás során előforduló szororigén pszichikus ártalmak lényege az ápoló
kedvezőtlen magatartásában keresendő, amely azután kedvezőtlen hatást gyakorol a beteg
pszichés állapotára is. Ezek között szembetűnők a durva szerephibák. A beteg iránt mutatott
érdektelenség, közöny, elhanyagolás, érzéketlen bánásmód, bizalmaskodás, önállóság
visszanyerését gátló kényeztetés mind idesorolhatók. Jelentős károsodásokat lehet okozni a
sértő megjegyzésekkel, a beteg panaszának leértékelésével is. A „kedveském”, „ketteske”,
„picinyem” stb. jópofának hitt megszólítás szerencsére egyre ritkább, eltűnőben van már.
A pszichológiai ismeretek egyértelmű hiányára vallanak és rendkívül károsak a
következők:
 a rábeszélés és a prédikálás;
 az elhamarkodott és megalapozatlan „szaktanácsok”;
 a szaktudás fitogtatása, tudálékosság;
 a latin kifejezések vagy az ún. szakzsargon használata;
 a fontoskodó írásbeli feljegyzések, felesleges aláhúzások, kiemelések;
 a többértelmű, homályos megfogalmazások;
 a beteg ágya felett vívott szócsaták;
 a különféle lazaságok a munkában;
 az ápolási teendők elhanyagolása;
 a beteg ember személyiségének, testi-lelki igényeinek semmibevétele;
 az elhanyagolás, tiszteletlenség;
 az agresszivitás nyílt vagy rejtett kiélése;
 a durva, tapintatlan megjegyzések, érces hangvétel, erőszakosság és a harag
bármely formája.
A pszichés eredetű ártalmak másik gyakori forrása a helytelen kommunikáció. Az

interakcióink során közléseink egy része tudatos, nagyon sok megnyilvánulásunk azonban
nem. A szavak által közvetített tartalmak mellett működik a metakommunikáció is, amelynek
elemei a hangszín, a hangerő, a tekintet, a gesztus, a mimika, a testtartás, érintés,
térközszabályozás, vegetatív jelzések, külső megjelenés, szag, tehát mindazok a kísérőjegyek,
amelyek a megfogalmazott gondolatok kimondásakor többlettartalmat fejeznek ki.
Ugyanakkor a metakommunikáció alapvetően nem tudatosan zajlik le. A tartalmak szavakban
történő megfogalmazása viszont szándékosan irányítható. Az ápoló-beteg kapcsolat,
beszélgetés szükségszerű, eközben érvényesül mindaz a hatás, amelyet nem áll módunkban
irányítani.
29
Az ápoló és a beteg közötti kapcsolatban rendkívül zavaró lehet, ha az ápoló szavai és

a nem tudatosan „kiszivárgó” tartalmak között ellentmondás van. Ezt a jelenséget
inkongruenciának nevezzük. Az egészségéért különösen aggódó beteg nagyon érzékenyen
reagál minden apró jelre. Sokszor félreértelmez egy-egy gesztust.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az interakció és annak hibái kölcsönösen
hatnak az érintkező felek között. Nem egyirányú folyamat tehát; az ápoló is lehet pszichés
ártalmak okozója és elszenvedője egyaránt - betegével együtt.
A tartós beteg-ápoló kapcsolatban a betegség súlyosbodása, a reménytelenség
felboríthatja a harmonikus kapcsolatot. Nem ritka, hogy az -ápoló erőfeszítései ellenére-
sikertelennek érzi a tevékenységét. Ez elkedvetlenedést okozhat számára, sőt
kiábrándultsághoz és feszültséghez is vezethet.
A pszichés ártalom tehát a gyógyulás és az ápolás zavartalan folyamatát is
veszélyezteti. Az ápolótól eredő pszichés ártalmak kiküszöbölését nem várhatjuk
betegeinktől. Ebben az irányban csak mi tehetünk lépéseket. A szakszerű betegvezetés
legfontosabb elemei: a feltétel nélküli elfogadás, az empátia, és a kongruens viselkedés. Ezen
három jellemző szoros kapcsolatban áll egymással (lásd. „A kommunikáció alapvető ismérvei
a betegvezetésben” című fejezet).
Alapszabály, hogy a kapcsolatot a beteg kulturális szintjéhez, egészségi állapotához
mérten alakítsuk. Közlésünk legyen mindig megnyugtató, hogy a gyógyulást és a szociális
adaptációt segítse elő. Az ápoló-beteg kapcsolat erősítse a gyógyulás, gyógykezelés iránti
bizalmat. A tartalmi mondanivaló mindig igaz, és a valóságnak megfelelő legyen. Fontos,
hogy tudatában legyünk annak, hogy a beteg üzenetünket múltbeli tapasztalata, élettörténete
alapján dekódolja, emiatt rendkívül fontos a beteg személyiségének megismerésére irányuló
törekvésünk. Valahol ezen a ponton válik ketté az, hogy valaki igazán ápol, vagy csak rossz
utánzatát nyújtja annak.
Az egyenrangúságon alapuló orvos-ápoló kapcsolat, a jó munkahelyi légkör és a
megfelelő kommunikáció nélkülözhetetlen a betegközpontú ápolásban, illetve a pszichés
károsodás gyakoriságának a minimalizálásában.
30
A szorongás ápoláslélektana
A szorongás fogalma és tünetei

Szorongásról akkor beszélünk, ha - rendszerint testi tünetek kíséretében - valódi
veszély nélkül támad félelem. A szorongás tehát a félelmi állapot tárgytalan alakja. A
szorongás főként a személyiségben meglévő konfliktusok és azok összeütközése nyomán
keletkezik.
Nincs olyan testi vagy lelki megbetegedés, amelyben ne találkozhatnánk szorongással.
Az igazi emberséges gyógyítás egyik alapja a szorongó ember ismerete és a megértő
bánásmód.
A szorongás lelki és testi megnyilvánulásokkal jár, amelyek igen változatosak
lehetnek: a nagyfokú pszichés, illetve pszichomotoros nyugtalanságtól a teljes belső
dermedtségig. A szorongás gátló hatása beszűkíti a kritikai, logikus, világos gondolkodást, és
a hangulati életben uralkodóvá válhat a nyomottság. Erőteljesebb szorongás az egész
személyiségre hat, s a magasabb rendű, fejlettebb megnyilvánulások helyett primitívebb
személyiségi reakciómódok kerülnek felszínre (regresszió). A szorongók sokszor
környezetükbe kapaszkodnak, mint a fuldoklók, és így próbálnak helyzetükön segíteni, ám
ezáltal függővé is válnak. A szorongás szomatikus megnyilvánulásai az aggódó arckifejezés, a
tétova tekintet, a gátolt mozgás. A beszéd lehet nyugtalanságot tükröző, hadaró, kapkodó stb.
Legjelentősebbek a vegetatív kísérőjelek. A beteget veríték lepi el, a pupillái kitágulnak, keze
vagy akár az egész teste remeg, pulzusa szaporává válik.
A szorongás lehet aktuális, felszínes vagy mély eredetű. Gyakran rohamszerűen lepi
meg az embert. A szorongás általában a jövő felé irányul (várakozási szorongás).
A testi betegség és a szorongás kapcsolata

A testi bajoknak normális kísérője a veszéllyel arányos szorongás. Ez a veszély által
keltett félelem a helyzet rendeződésével, a gyógyulással általában megszűnik. Az ilyen
normális feszültség az emberi együttműködés és alkalmazkodás, a gyógyítókkal való hasznos
tevékenység forrásává válhat. Előfordulhatnak túlzott, sőt káros reakciók is. Ezek leginkább a
neurotikus személyiség talaján keletkeznek.
A szorongás oldása és csökkentése

A szorongás felismerése és oldása az ápoláslélektan alapját képezi. A szorongással
kapcsolatos ápolói munkában az első lépés önmagunk, szorongásaink, aggodalmaink és ezzel
kapcsolatos hiányosságaink megismerése. Ha nem ismerjük bensőnket, képtelenek vagyunk
mások problémáit felfogni és hatékonyan segíteni.
A beteget sohasem szabad lenézni a szorongása miatt, még ha az számunkra
érthetetlennek is tűnik (pl. vérvételtől). Meg kell adni a betegnek azt a jogát, hogy a maga
módján félhessen. Mérjük fel a szorongás fokát: enyhe, mérsékelt, súlyos, pánikszerű. A
szorongás foka meghatározza a további lépésünket.
Az ápoló elsősorban a szorongó beteg megismerésével, megértésével, együttérzésével
segíthet, ha ismeri a betegeiben zajló szorongást, annak tárgyát, eltitkolt elemeit, észreveszi
vegetatív tüneteit, megsejti mélyebb gyökereit. Meg kell adni a módot-lehetőséget, hogy
betegünk szorongását szavakba öntse, és már ezáltal is könnyítettünk helyzetén. Soha ne
érezze a páciens, hogy félelmeiben magára marad. A betegnek gyakran igénye van arra, hogy
belekapaszkodjon valakibe, s ezáltal csökkentse szorongását. Nyilvánvaló, hogy a beteg
31
abban tud megkapaszkodni, akivel jó a kapcsolata, akiben megbízik. A beteg érezze, hogy
mellette vagyunk, ha kell, egy érintéssel, biztató szóval, kedves mosollyal.
Mindig beszéljünk lassan és nyugodtan, rövid egyszerű mondatokban. A
viselkedésünkből érezze ki a beteg a nyugodtságot. Mutassunk empátiás megértést (pl.
nyugodt melléállás, nyugtató érintés, engedjük a beteget sírni és beszélni. Ne erőltessük rá
magunkat betegünkre. Győződjünk meg, hogy igényli-e adott pillanatban a segítségünket. Ha
jó kapcsolatot alakítottunk ki előzőleg, szüksége lesz ránk.
Csökkentsük a beteget érő ingereket: korlátozzuk a szintén szorongó többi beteggel
vagy családtaggal való érintkezést, mert egymás szorongását felerősítik.
Amikor a szorongás már annyira oldódóban van, hogy a beteget oktatni lehet, legyünk
segítségére a szorongás felismerésében, támogassuk a problémamegoldó magatartás
elsajátításában. Biztassuk a beteget hasonló szorongásos helyzetek felidézésére. Beszéljük
meg az akkori helyzet okait és a szorongást csökkentő megfelelő magatartási módokat. Utána
térjünk rá a jelenlegi helyzetre, és közösen beszéljük meg, mi lett volna a legcélravezetőbb
magatartási mód a szorongás csökkentése érdekében.
A szorongás ellen legjobb a megelőzés. Ezt szolgálja a gyógyító intézmény jó légköre,
a beteggel felvett jó kapcsolat, személyiségének, érettségének és teherbíró képességének
pontos ismerete. A megelőzést segíti még a gyógyító intézet belső életéről, szabályairól,
igényeiről adott helyes tájékoztatás. Az ismeretlentől való félelmet csökkenti az új, addig
ismeretlen szempontokkal, lehetőségekkel való megismerkedés. Nincs annál károsabb, mint
ha a beteget bizonytalanságban tartjuk. Ez teljesen felesleges szorongást okoz, pedig a
kivédése csak egy kis odafigyelést igényel.
32
A gyógyító környezet
A pszichiátriai osztályra bekerülő beteg tele van félelemmel, szorongással,

előítéletekkel, ezeket fokozza vagy csökkenti, hogy:
 milyen környezetben áll az épület;

 milyen maga az épület;
 milyen az osztály, ahova befekszik;
 hogyan fogadják;
 milyen a gyógyító team.
A pszichiátria elhelyezése, kialakítása akkor szerencsés, ha maga az épület a többi

egészségügyi intézményhez integrálva helyezkedik el. Sokáig az volt a gyakorlat, hogy a
pszichiátriai betegek ellátásáért felelős intézményeket a perifériára telepítették. Így próbált a
társadalom ekkor nem tudomást venni e betegségekről. Szegeden csökkentette a
pszichiátriával és magával az épülettel szembeni előítéleteket, hogy a többi klinikától távol
lévő intézmény kilenc évvel ezelőtt a belvárosba költözött, egy új épülettömbbe, ahol többek
között idegsebészet, ortopédia, traumatológia, neurológia is helyet kapott. Ide szívesen jönnek
a betegek, és nemcsak azért mert az épület modern és esztétikus, hanem mert úgy érzik, a
szomatikus betegellátáshoz hasonló gondozást és elbírálást kapnak.
A felvételre kerülő beteg gyógyulását, bizalmát a kezeléssel szemben elősegíti, ha az
osztály ízléses, tiszta, és nyugalmat áraszt. A sok cserepes növény, színes plakát, függönyök
mind azt sugallják, hogy emberséges, megértő ápolásban lesz részük. Sok beteg úgy
fogalmaz, amikor ilyen osztályt meglát: „Ez nem is klinika, hanem szanatórium.” Az osztály
dolgozóinak sem mindegy, hogy hol dolgoznak le 8-12 órát egyhuzamban. A szép növények
megnyugtató látványa elősegíti, hogy a műszak végén is (amikor már fáradtabb, kimerültebb
az ember) a személyzet kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtson.
Nagy jelentőséggel bír a pszichiátriai osztályokon a beteg fogadása. Az első
benyomások többnyire hosszú időre meghatározzák viszonyát az intézettel szemben. A
bekerülést követő pár órában a legnagyobb a veszély, hogy a beteg részéről indulatos,
agresszív megnyilvánulások bontakozzanak ki. A negatív cselekedetek kockázatát
csökkenthetjük, ha helyesen fogadjuk a beteget. Következőképpen:
 Bemutatkozás. Ennek természetesnek kellene lenni, és a hallgató joggal teheti fel a

kérdést, hogy egy jegyzet erre miért tér ki. A tapasztalatom azt mutatja, hogy sok helyen
még nincsenek tisztában a bemutatkozás jelentőségével, ezért mellőzik. A
bemutatkozásunknak nevünkön kívül tartalmazni kell még, hogy hogyan szólíthat meg a
páciens, illetve mi a beosztásunk. Fontos a névtáblák használata is, mert a bemutatkozás
alkalmával a betegek többsége nem tudja megjegyezni a nevünket.
 Egyenrangú félként kezelni a beteget. Sajnos az egészségügyben még mindig egy régi
szemlélet, a paternalista orvosmodell az uralkodó. Elvárják, hogy a beteg teljes egészében
alkalmazkodjon, és beleilleszkedjen az egészségügy mostanában „nyikorgó” rendszerébe,
ami az alárendeltségét hozza létre. Ha szemünk előtt tartjuk, hogy mi a betegért vagyunk
és nem fordítva; illetve a beteg igényeihez a lehetőségeinken belül alkalmazkodunk, akkor
ki tudjuk alakítani a kölcsönös bizalmon alapuló beteg-ápoló viszonyt. Egy pszichiátriai
beteg ápolása sokkal hatékonyabb, ha érzi és éreztetjük vele, hogy egyenrangú félként
33
fogadjuk el őt. Ez azért is fontos a lelki betegeknél, mert a társadalom gyakorta kirekeszti,
megbélyegzi, és másodrangú állampolgárként kezeli őket.
 Megnyugtatás. A bekerülést megelőzően vagy azt követően a beteg szorongása, félelmei
számára akár elviselhetetlenségig fokozódhatnak. A személyzet elsődleges dolga a
páciens és az őt kísérő hozzátartozó megnyugtatása. Az ápoló viselkedéséből érezzék ki a
nyugodtságot, őszinteséget, érdeklődést és a segíteni akarást. Sok esetben elkerülhető a
kényszereszközök alkalmazása, ha „humánusan” viszonyulunk a beteghez.
 Elhelyezés - lehetőleg a beteg kívánságainak figyelembevételével. Ha van rá mód,
akkor tegyük lehetővé a beteg számára ágyának a kiválasztását. Ez a gesztus semmibe
sem kerül, de a páciensnek jóleső érzést ad azáltal, hogy a kívánsága, szokása érdekel
bennünket és odafigyelünk rá.
 Az osztály bemutatása, házirend elmondása. A páciens elhelyezését követően az
osztályt mutassuk be, vigyük körbe, közben a helyi szokásokról világosítsuk fel. Például
hol lehet dohányozni, étkezni, tv-t nézni, ruháikat elpakolni, mikor van gyógyszerosztás
stb. Az információkat ne „zúdítsuk” a betegre, hanem a saját tempójában közöljük,
visszatérve a fontosabb momentumokhoz. Egyik ilyen, hogy felhívjuk a figyelmét az
osztály elhagyásának szabályára: csak akkor mehet el még kis időre is, ha az ápolót
tájékoztatta, hova, mennyi időre megy és erre engedélyt kapott. Célszerű ezt a kérést
indokolni azzal, hogy az ápoló kötelessége minden pillanatban tudni betegeinek a hollétét,
hiszen felelősséggel tartozik értük. A többség megértéssel fogadja ezt a szabályt, és
betartja.
 A hozzátartozó megnyugtatása, kívánt információk megadása. A hozzátartozó
gyakran csak félve meri otthagyni az osztályon szerettét. Az ilyen irányú aggodalmát el
kell oszlatni. Már az is sokat jelent, ha készségesen és türelmesen válaszolunk kérdéseire.
A fontosabb információkat (jó esetben) hozzátartozót tájékoztató nyomtatvánnyal
adhatjuk meg. Például látogatás rendje, telefonálás lehetősége stb.
 Leltár elkészítése (ha szükséges). Minden olyan esetben, amikor a beteg aktuális pszichés
állapota indokolja - például demens, pszichotikus, aluszékony stb., tehát nem képes saját
holmijára vigyázni - két ápolónak fel kell venni a beteg személyes dolgainak pontos
leltárát, illetve a felleltározott értékeit el kell zárni.
 Mindig felkészültnek kell lennünk esetleges indulatkitörésre, szökési kísérletre,
támadó magatartásra a beteg részéről. Leggyakrabban a felvételt követően kerülhet sor
egy pszichotikus beteg részéről ilyen cselekedetre. Amikor jelzik ilyen páciens érkezését,
akkor segítségül hívjunk kollégákat (beteghordót, más osztályon dolgozó ápolót), és ők a
felvételt végző ápoló és orvos közelében tartózkodjanak, beavatkozásra készen. Arra
ügyelni kell, hogy a magatartásuk ne legyen fenyegető, a beteg ne érezze magát „sarokba
szorítottnak”, mert ezen érzések indukálhatnak egy támadó-menekülő reakciót.
34
A házirend és a napirend szerepe az osztály életében
A betegnek egyfajta biztonságot adunk azáltal, hogy tudja, mit mikor lehet csinálni, és
mi mikor lesz. Vannak szabályok, amelyeket lehetőség szerint be kell tartatni, illetve
melyeket érdemes rugalmasan kezelni.
Megkövetelt Rugalmasan kezelt

 a gyógyszerosztás pontos ideje;  látogatás széles időintervallumokon belül
 az osztályról a beteg csak ápoló tudtával (9-20 óráig);
távozhat;  telefonálás 8-21 óráig;
 alkohol és egyéb pszichoaktív anyag  a reggeli tornán való részvétel;
fogyasztásának tilalma;  a foglalkozásokon való részvétel;
 dohányzás csak a kijelölt helyen;  a csendes pihenő ideje alatt ágyban
 az ébresztő ideje; tartózkodni;
 a lefekvés ideje (villanyoltás).  a kórterem rendje emberközpontú és nem
katonás.
A gyógyszerosztás mindig ugyanabban az időben történjen, ezzel lehet egynapi

ritmusnak a keretét megadni. Ez azért is lényeges, mert ha a páciens elmegy sétálni, büfébe
stb., tudja, mikorra kell visszaérnie. Semmilyen esetben sem lehet megengedni, illetve
elnézni, hogy a páciensek pszichoaktív anyagot fogyasszanak a kezelésük ideje alatt. A nem
dohányosok védelme érdekében a dohányzás csak az erre kijelölt területen történhet.
Dohányzásra gyakran használják a páciensek a mellékhelyiségeket, zuhanyzókat. Ennek
elkerülése érdekében rendszeresen ellenőrizzük ezen helyiségeket. Az ébresztés és a lefekvés
pontos idejét ott ajánlott szigorúan betartani, ahol többágyas kórtermek vannak. Így
elkerülhető sok konfliktus a betegtársak között, hisz kisebb az esély, hogy egymás nyugalmát
zavarják.
Rugalmasan kezelendő a látogatások ideje. A páciensnek joga van akkor fogadni a
látogatót, amikor akarja (ha a kezelés érdekében az orvos másként nem rendelkezik).
Azonban az osztály zavartalan működése és a páciensek nyugalma érdekében célszerű ezen
időpontokat reggel 9 és este 20 óra közé szorítani. A betegek telefonhoz hívása is hasonló
időintervallum között történjen. Egy fontos korlátozás azonban elengedhetetlen: a
beszélgetések hosszát maximálni kell 3 percben. Ez a személyzet és a többi beteg érdekében
történik, hogy telefonon őket is elérhessék minden zökkenő nélkül. A reggeli tornát és a
foglalkozásokat nem lehet kötelezővé tenni a betegek részére, de az ápoló tegyen meg
mindent annak érdekében, hogy minél többen csatlakozzanak az említett a programokhoz. A
csendes pihenők azt a célt szolgálják, hogy a páciensek olvasgassanak, zenét hallgassanak,
vagy pár órát alhassanak. Ilyenkor az osztályt csend és nyugalom jellemezze. A személyzet
számára is fontos ez a kis szünet, hogy délutántól estig ismét teljes odafigyeléssel
gondoskodhassanak a betegekről. A kórtermekben ne törekedjünk a katonás rendre, vizitek
alkalmával a beteg minden holmijának elpakolására (vizes törülközők párna alá helyezése –
saját tapasztalat). A kórtermek rendje legyen „életszerű” ami természetesen nem azzal jár,
hogy mindenki az összes holmiját szanaszét hagyja.
35
A pszichiátriai beteg jogai
A pszichiátria szemléletében és gyógyító gyakorlatában végbement változásoknak

megfelelően a paternalista orvosmodellt felváltja a beteg autonómiáját tiszteletben tartó, a
gyógykezelés önkéntes vállalásán alapuló modell. Míg ötven évvel ezelőtt az esetek
többségében a pácienst akarata ellenére vitték a pszichiátriai osztályra, mára ez a helyzet
gyökeresen megváltozott. Az utóbbi években társadalmunk értékképzetének középpontjában
az egyéni függetlenség és a polgári szabadság állt. Ennek következtében a beteg beleegyezése
nélkül foganatosított kórházi elhelyezés, a kezelése, a titoktartás és más törvényességi
szempontokat érintő kérdések újabb kihívások elé állították a törvényalkotókat és a
pszichiátriát. A pszichiátereknek rendszeresen szembesülniük kell a jogi szempontból is
kényes kérdésekkel. Akarata ellenére tartható-e bent az osztályon a beteg? Kell, illetve lehet-e
erőszakkal kezelni a beteget? Az 1997. évi egészségügyről szóló törvényben részletesen
szabályozták a pszichiátriai beteg gyógyításának jogi alapelveit. Először tekintsük át az
általános betegjogokat, amelyek a következők:
 Az egészségügyi ellátáshoz való jog

 Az emberi méltósághoz való jog
 A kapcsolattartás joga
 Az intézmény elhagyásának joga
 A tájékoztatáshoz való jog
 Az önrendelkezéshez való jog
 Az ellátás visszautasításának joga
 Az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga
 Az orvosi titoktartáshoz való jog
A pszichiátriákon olyan esetekben korlátozhatóak a betegjogok, amikor a páciensek az

állapotukból kifolyólag képtelenek kontrollálni viselkedésüket, nem képesek felfogni
objektíven a körülöttük zajló történéseket, nem uraik cselekedeteiknek, saját maguk helyzetét
és egészségi állapotát tévesen ítélik meg. A jog így határozza meg ezen állapotokat:
 veszélyeztető magatartás: a beteg-pszichés állapotának zavara következtében-saját vagy
mások életére, testi épségére, egészségére jelentős veszélyt jelenthet, és a megbetegedés
jellegére tekintettel a sürgős intézeti gyógykezelés nem indokolt;
 közvetlen veszélyeztető magatartás: a beteg-pszichés állapotának akut zavara
következtében-saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére közvetlen és súlyos
veszélyt jelent.
Az emberi méltósághoz való jog azonban ezekben az esetekben sem korlátozható!
A pszichiátriai beteg gyógykezeléséhez való beleegyezésétől el lehet tekinteni addig,

ameddig a beteg veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít, de a
tájékoztatást ilyen esetben is a lehetőséghez képest meg kell kísérelni.
A pszichiátriai intézetbe felvett beteget szóban és írásban tájékoztatni kell jogairól,
különös tekintettel a bírósági eljárás lényegére, a betegnek azzal kapcsolatos jogaira. (A
bírósági eljárás célja a törvényes garancia biztosítása, miszerint akarata ellenére senkit se
36
lehessen pszichiátriai intézetben tartani, csak indokolt esetben és akkor is csak a

legszükségesebb ideig.)
Személyes szabadságában bármely módon csak a veszélyeztető vagy közvetlen
veszélyeztető magatartású beteg korlátozható. A korlátozás csak addig tartható, illetőleg olyan
mértékű és jellegű lehet, amely a veszély elhárításához feltétlenül szükséges.
A pszichiátriai beteg esetében kivételesen korlátozható a betegnek az egészségügyi
dokumentáció megismeréséhez való joga, ha alapos okkal feltételezhető, hogy a beteg
gyógyulását nagymértékben veszélyeztetné, vagy más személy személyiségi jogait sértené a
dokumentáció megismerése.
A pszichiátriai betegnek joga van a terápiás foglalkozásokhoz, de sem terápiás, sem
egyéb munka végzésére nem kényszeríthető. Lehetővé kell tenni, hogy a beteg önként részt
vehessen az intézeti fenntartást szolgáló munkák végzésében is, ha ettől állapotának javulása
remélhető. A beteg munkájáért díjazásban részesüljön.
A pszichiátriai intézetbe való felvétel lehet:

 Önkéntes gyógykezelés
A cselekvőképes beteg a pszichiátriai intézetbe történő felvétele előtt írásban beleegyezett
a gyógykezelésébe. A bíróság az intézeti gyógykezelés indokoltságát és a beleegyezés
érvényességét megvizsgálja. Az intézet vezetője által - a felvételt követően - küldött
értesítésre a bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 72 órán belül határozatot hoz,
amelyet 30 naponként felülvizsgál. (Rehabilitációs intézetekben a felülvizsgálat 60
naponként történik.) Ha a beteg írásban nyilatkozik arról, hogy tiltakozik a bírósági
felülvizsgálat ellen, abban az esetben az intézetnek nem kell kezdeményezni a beteg
bírósági felülvizsgálatát.
 Sürgősségi gyógykezelés
Ha a beteg pszichés állapota miatt közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít, és ez csak
azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el, az észlelő orvos
közvetlenül intézkedik a beteg megfelelő pszichiátriai intézetbe szállításáról. A beteg
felvételét követően a pszichiátriai intézet vezetője 24 órán belül a bíróság értesítésével
kezdeményezi a beszállítás indokoltságának megállapítását, és a kötelező pszichiátriai
intézeti gyógykezelés elrendelését. A bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 72
órán belül határozatot hoz, amelyet 30 naponként felülvizsgál.
 Kötelező gyógykezelés
A bíróság annak a betegnek a kötelező intézeti gyógykezelését rendeli el, aki pszichiátriai
megbetegedése következtében veszélyeztető magatartást tanúsít, de sürgősségi
gyógykezelése nem indokolt. A kezelés kezdeményezője: a pszichiátriai gondozó
szakorvosa; és a bíróság az értesítés kézhezvételét követően 15 napon belül határozatot
hoz a kötelező gyógykezelés szükségességéről, amelyet 30 naponként felülvizsgál.
A kényszerintézkedések a személyi szabadságot és az egyén méltóságát

nagymértékben csorbítják, ezért azokat csak a legszükségesebb esetekben, a legrövidebb ideig
lehet alkalmazni.
Alkalmazni csak akkor lehet őket, ha a hirtelen nyugtalanná váló beteg önmagára vagy
a környezetére közvetlen veszélyt jelent. A beteg korlátozása nem lehet büntető jellegű! A
korlátozó módszerek vagy eljárások alkalmazását a beteg kezelőorvosa írásban rendeli el,
megjelölve azok indítékát és alkalmazásuk időtartamát. Ha szakápoló rendeli el a korlátozást,
haladéktalanul értesíteni kell az orvost, akinek két órán belül azt jóvá kell hagynia. Állandó
37
orvosi felügyelet hiányában, szakápoló által elrendelt korlátozás esetén is, haladéktalanul
értesíteni kell a kezelőorvost, akinek azt tizenhat órán belül írásban jóvá kell hagynia.
A korlátozás alkalmazását az ápolási dokumentációban (és a kórrajzban) jelölni kell
/ok, mód, időtartam/, és szükséges még a jelen lévő személyzetnek az aláírása is.
A betegek ápolása során törekedjünk az erőszakos cselekedetek megelőzésére. Ennek
az első lépése, hogy felmérjük az erőszak veszélyének kockázatát. A felmérés azoknak a
rizikótényezőknek a feltárásával jár, amelyek erőszakkal kapcsolódnak, és magában foglalja a
megelőző beavatkozások végrehajtását is. Erőszakkal társuló klinikai változók:
 Erőszakos cselekmények az anamnézisben

 Képtelenség a harag ellenőrzésére
 Impulzív magatartás az anamnézisben
 Paranoid képzetek vagy nyílt pszichózis
 Utasító hallucinációk pszichotikus páciensnél
 Kinyilvánított vágy, hogy megsebesítsen vagy megöljön másokat
 Antiszociális személyiségzavar, borderline személyiségzavar
 Dementia, delírium vagy alkohol-, gyógyszerintoxikáció jelenléte
Amikor olyan pácienssel beszélgetünk, akinél az erőszak kockázata áll fenn, nyugodtnak kell
maradnunk, és gyengéden, illetve nem elítélő stílusban kell beszélnünk. A megjegyzések és a
kérdések ne legyenek fenyegetőek. Viselkedésünkben kerüljük a hevességet, minden
mozdulatunkkal a nyugalmat sugározzuk. A szemkontaktus kerülendő a beteggel, hiszen ez a
nyugtalanság fokozódását indukálhatja (a szemkontaktus szembesítésként érzékelhető).
Minden adatot össze kell gyűjtenünk a páciens előző erőszakos magatartásairól (előzmény,
lefolyás, módozat…).
Az egészségügyi intézetben a személyzet elsődleges feladatai közé tartozik, hogy a
beteg és mások biztonságát megteremtse. Ehhez elengedhetetlen, hogy az alkalmazottak
elegendő számban legyenek jelen, és jól képzetteknek kell lenniük az elkülönítő és megfékező
módszerek alkalmazásában. Ha a beteg megfékezéséről döntés született, a személyzet egy
tagjának, legalább négy másik csoporttag által támogatva meg kell őt közelíteni - lassan és
tapintatosan - miután először eltávolították a területről a többi beteget. A páciensnek meg kell
mondani jól érthetően, hogy nem kontrollált viselkedése miatt elkülönítik és korlátozzák. Meg
kell kérni, hogy menjen nyugodtan az elkülönítő területre (ha van ilyen), illetve az ágyához,
és néhány pillanatot adni kell neki, hogy válaszolni tudjon. Nem szabad fenyegetést
alkalmazni, vagy provokálni a beteget. Ha nem reagál, a személyzet tagjainak meg kell őt
ragadni a végtagjainál fogva - az előzetesen megbeszélt terv szerint. Célszerű a korlátozó
intézkedések már ezen szakaszában az orvos által elrendelt vagy szükség esetére előírt
nyugtató hatású gyógyszert a szervezetbe juttatni. Sok esetben a gyógyszer hatására a beteg
megnyugszik, és nem szükséges fizikailag további korlátozó intézkedéseket alkalmazni. Ha
további korlátozó intézkedések szükségeltetnek, a beteget humánus körülmények között,
megfelelő felügyelet alatt kell tartani, szakorvosi kontroll mellett. A pácienst át kell vizsgálni,
az öveket, a tűket és az egyéb eszközöket el kell távolítani, és kórházi köntösbe kell öltöztetni.
38
A kényszereszköz lehet:
 kényszerzubbony,
 hálós ágy,
 „rögzítés”,
 védőrács vagy deszka az ágy oldalán.
Nem szabad elfelejteni, hogy az erőszakos magatartás bekövetkezését még a legkedvezőbb

körülmények között is nehéz előre megjósolni. A személyzetnek mindig készen kell állni,
hogy a beteg erőszakos viselkedését megfékezze, de munkánk során minden eszközzel az
ilyen viselkedések megelőzésére törekedjünk!
Speciális ápolói megfigyelések és a megfigyelések értelmezése
Az ápoló a nap 24 órájában van a beteggel, az orvos csak ennek töredékében. Az orvos
munkája elképzelhetetlen a beteg viselkedéséről, hangulati változásáról stb. kapott pontos
információk nélkül. Ezért az ápolói munka legfontosabb része a betegmegfigyelés. A
pszichiátriákon a páciens szomatikus állapotán kívül az alábbiakat is meg kell figyelni:
 Hirtelen hangulati változást

 Fokozatos hangulati, mozgás, akarati, késztetésbeli változást
 Járás, beszéd változását
 Látogatás hatását a betegre
 Telefonok hatását a betegre
 A gyógyszerbevétel körülményeit (hogyan viszonyul a gyógyszeréhez a kliens)
 Az öngyilkosság veszélye miatt figyelni:
 éjszakai WC-re járást
 aluszékonnyá válást
 tudat beszűkülését
 hirtelen adakozóvá válást
 Hallucinációra utaló jeleket
 A beteg hangulatát befolyásoló tényezőket (pl. a beteg kapcsolatát a gyógyító
teammel, illetve betegtársakkal)
39
Ivánka Tibor: Agresszió
Egyre több bizonyíték lát napvilágot arra vonatkozóan, hogy létezik, sőt egyre gyakoribb az
egészségügyi dolgozókkal szembeni agresszió, erőszak. Az agresszív állapotot előfordulása
pszichiátriai osztályokon aluldiagnosztizált, ennek egyik oka, hogy az agresszió gyakran
megmarad verbális szinten. Spektruma a trágár szavak használatától, a fizikai agresszióval
való fenyegetőzésig széles skálán mozoghat. Pszichiátriai osztályon dolgozók
betegállományban eltöltött idejének 40 %-át páciensek által elkövetett erőszakos cselekmény
következtében keletkezett sérülésekre lehet visszavezetni. A probléma megléte, és
megoldatlansága mellet mind a mai napig az agresszió, annak kezelése, egészségügyi
képzésünkben nincs jelen. Márpedig az agresszív beteggel való bánásmód különleges
gyakorlatot, és ezzel kapcsolatos elméleti tudást igényel. Egyes tanulmányok szerint az
agresszió áldozatai 70-90%-a elsősorban az egészségügyi személyzet azon tagjai akik:
 Kevésbé képzettek.
 Fiatalabbak, kevés tapasztalattal rendelkezők.
 Akik nem részesültek agresszióval kapcsolatos felkészítő programban.
 Valamint kényszerintézkedést végrehajtatók közül kerülnek ki.
A téma részletesebb feltárása előtt fontos megemlíteni azokat a hiedelmeket, babonákat,

előítéleteket, melyek gyakran kísértetként támadnak fel ezáltal személyeket, csoportokat
stigmatizálnak. Ha ez „ráragad”valakire, gyakran hajlamosak vagyunk azt vakon elfogadni,
mintsem bármiféle energiát fordítanánk valósságának megtapasztalására. Azért, hogy ezek a
kísértetek ne válhassanak jelentősebbé, nagyon fontos a tévhitek mielőbbi eloszlatása.
Tudományos megközelítés szempontjából 3 irányból vizsgálhatjuk a pszichiátriai betegség és
az agresszív megnyilvánulásokkal kapcsolatos összefüggéseket.
 A legmegbízhatóbb adatokat a születési kohorsz tanulmányok adják. Ezek az egy adott
időintervallumban született összes személy pszichiátriai morbiditását, és a
kohorsztagok által elkövetett bűncselekményeket vetik össze.
 A vizsgálatok egy következő nagy csoportja arra a kérdésre keresi a választ, hogy a
kezelt pszichiátriai betegek körében mennyivel gyakoribb az agresszív cselekmények
elkövetése az átlagnépességhez viszonyítva.
 A tanulmányok harmadik nagy csoportja a börtönökben végzett vizsgálatokat foglalja
magában.
40
Ezek a tanulmányok egyértelműen megállapítják, hogy bár van bizonyos kapcsolat a mentális
betegségben szenvedők és az agresszív megnyilvánulások között, a betegek többsége élete
folyamán soha nem követ el erőszakos cselekményeket. Kapcsolat az agresszió és a
pszichiátriai betegség között nem ok-okozati, hanem ettől sokkal összetettebb. Kulturális,
szociális, demográfiai, klinikai, és szituatív tényezők játszanak még fontos szerepet az
agresszió megjelenésének valószínűségében.
*Threat/Control Override Symptoms: Olyan téveszmék, melyeknek fenálltakor a betegek azt

hiszik, hogy más emberek bántani akarják Őket, vagy kívülálló erők irányítják elméjüket.
Agresszió biológiai –pszichológiai - szociológiai elméletei

Violencia az emberek között megnyilvánuló agresszió, kialakulására vonatkozóan számos
teória létezik. Közös álláspont, hogy az agresszió olyan szándékos cselekvés -fizikai, vagy
verbális- melynek célja más ember bántalmazása nyílt, vagy szimbolikus formában.
Pontosabb megismerése érdekében ismernünk kell a viselkedés biológiai, pszichológiai, és
szociológiai komplexitását.
Az agresszió biológiai elméletei

Az agresszió agyi szabályozásában az idegrendszer magasabb központjai játszanak fontos
szerepet. Kialakulásában, modulációjában központi helyet foglalnak el az agy bizonyos
anatómiai struktúrái, mint a limbikus rendszer, hypotalamusz, agytörzs, valamint a pre
frontális kortex. A neuropszichiátria kutatások fontossága mellett, újabban a
neurotranszmitterek kerültek az érdeklődés központjába. Napjainkban a szerotonint tartják
41
az egyik legfontosabb neurotranszmitternek, mely szoros kapcsolatban áll az agresszióval.

Számos vizsgálat támasztja alá, hogy a csökkent szerotonin szint, és az agresszivitás között
szoros kapcsolat áll fenn. A szerotonin mellet a dopamin, és a noradrenalin rendszerek
szerepe is vitathatatlan az agresszív viselkedés megjelenésében. Továbbá megnövekedett
acetylcholine, GABA/glutamát rendszer kiegyensúlyozatlansága okozhat hiperaktivitást,
amely kiindulópontja lehet az agresszív megnyilvánulásnak. A neuromodulátorok kiemelt
szerepe mellet számos neuropeptid is az agresszió kutatások fókuszába került, mint a
vasopresszin, opiátok, tesztoszteron, kortizol, és a koleszterin. Neurogenetikai tanulmányok
a catechol-o-methyltransferase (COMT) gének zavarát vette megfigyelés alá, de önmagában a
funkció zavar nem növeli az agresszív viselkedés előfordulását.
Neurotranszmitterek
Szerotonin
Szerotonin ↓
Noradrenalin ↑
Dopamin ↑
Neuropeptidek
Noradrenalin GABA ↓
Glutamát ↑
Acethylcholin ↑
Az agresszió pszichológiai elméletei

Az agresszív viselkedés pszichológiai megközelítéséhez számos teória létezik, mint például az
agresszió ösztön elmélete (Freud, Lorenz) ahol az agressziót, fajfenntartó mechanizmusnak
tekintik. Megjelenésével többlet energia gyűlik fel az egyénben, amelyet folyamatosan,
kontrolláltan ki kell engedni, mivel gátoltsága erőszak kirobbanásához vezet. Gyakori
megközelítés a tanult agresszió elmélete, amely szerint a gyermek a családban
viselkedésformákat utánozva sajátít el, később ezt a viselkedési mechanizmust alkalmazza.
Ha a viselkedés eléri célját, akkor a gyermek a jövőben is ezt az eszközt fogja használni
céljainak elérésében. Az agresszió forrásának kifejlődéséért a kötődés elmélet egy fontos
személyt állít a középpontba, akinek hosszú távú hiánya dühöt okoz, ami kiinduló pontja lehet
az agresszív viselkedésnek. Fókuszál arra, hogy a nem megfelelő kötődéssel rendelkező
gyermek nagyobb valószínűséggel mutat agresszív magatartást, mint hasonló korabeli társaik.
Végezetül a szakirodalom megemlíti a frusztráció - agresszió modellt, amely szerint minél
nagyobb egyes emberekben a felgyülemlett feszültség, annál nagyobb az agresszió
megjelenésének a valószínűsége. Frusztráción azt az állapotot érti, melyben a cél elérésének
kielégítése akadályba ütközik, ezáltal a cselekvés agresszív megnyilvánulás valamilyen
formájához-fizikai, vagy verbális- vezet.
Az agresszió szociológiai elméletei

A szociológiai megközelítések azokra a mikro-és makro kulturális, továbbá társadalmi
tényezőkre fókuszál, melyek szoros összefüggést mutatnak a deviáns viselkedési módok
talaján kifejlődő agresszióval. Kialakulásában hatalmas szerepe van a familiáris és
pszichoszociális megterhelő faktoroknak, amelyek gyermekkortól egészen a felnőttkorig
meghatározó szerepet töltenek be a személyiség kialakulásában. Negatív hatásai későbbi
deviáns magatartásformák kialakulásának veszélyét hordozzák magukba. Ilyenek lehetnek:
42
 Házassági kapcsolatok felbomlása.

 Munkanélküliség, és az ebből eredő negatív stressz.
 Szegénység, és az ebből eredő bűnözés.
 Kapcsolatok hiánya, izoláció.
 Szociokulturális anomáliák.
Mindezek mellett napjainkban gyakran emlegetett gazdasági válság, felgyorsult világunk, új

és nehezen kezelhető konfliktusok gyakran intoleráns, agresszív megoldásokat hoznak
felszínre.
Az agresszív viselkedés előidézői a pszichiátriai osztályon

Az agresszív viselkedés multikauzális okokra vezethetők vissza (1. ábra). Ezekben a
szituációkban az szakdolgozó legnehezebb feladata az agresszió tettbe fordulásának előre
jelzése. Egyáltalán, lehetséges az agresszív magatartás tettbe fordulását előre jelezni? A
válasz egyértelműen nem, de a különböző faktorok feltárásával csökkenthetjük
kialakulásukat.
Agresszív viselkedés lehetséges előidézői
Beteghez kapcsolódó Környezethez kapcsolódó Szituációkhoz kapcsolódó

faktorok faktorok faktorok
Kórelőzmény Kezelőszemélyzet viselkedése Autonómia elvesztése

Demográfiai jellemzők Betegtársak viselkedése Sürgősségi felvétel
Diagnózis Kórterem atmoszférája Dinamikusan változó
Kóros pszichopatológia Hozzátartozó provokációja tényezők
Beteghez kapcsolódó faktorok

Kórelőzmény: Az agresszív viselkedés beteghez kapcsolódó faktorainál a legmarkánsabb
meghatározó a beteg múltban tanúsított agresszív magatartása. Ismert betegnél, aki
gyakran mutatott erőszakos magatartást előző osztályos bent tartózkodásai alatt, magas
kockázatát hordozza az agresszív magatartás megjelenésének.
Demográfiai jellemzők: Számos kutatás vizsgálta az életkor és az agresszív

megnyilvánulások kapcsolatát. Jellemző fiatal felnőtt korban, a páciens első pszichotikus,
vagy mániás epizódjához kapcsolódó agresszív viselkedés. Az érem másik oldalán találhatjuk
az idősebb korban fellépő agressziót, ami leggyakrabban demenciához kapcsolódik. Nemek
közötti különbségek tekintetében az agresszió férfiaknál gyakrabban, és komolyabb sérülést
okozva jelenik meg, mint a nőknél.
Diagnózisok: Számos pszichiátriai betegségben jelenhet meg az agresszió. Kutatások sora

bizonyítja, hogy vannak bizonyos pszichiátriai diagnózisok, melyek összefüggést mutatnak az
agresszív megnyilvánulásokkal. Legtöbb, és legátfogóbb vizsgálatok szkizofréniában, és
egyéb pszichotikus állapotokban szenvedőknél figyelhetők meg. Ebben a
betegségcsoportban az erőszakos cselekmények megjelenésének kockázata az
43
átlagpopulációhoz képest három-, négyszeres. A helyzet rosszabb, ha az alapbetegség

kiegészül alkohol, vagy drogfogyasztással, amely többszörösére emeli az agresszív magatartás
megjelenését. Személyiségzavarok különböző típusainál, - bordelinie, antiszociális, és
paranoid - a kriminalitás igen magas. Az agresszivitás itt a beteg személyiségstruktúrájának
lényegéhez tartozik, gyakran annak velejárója. Ha a betegség kombinálódik alkohol, vagy
szerabúzussal, tovább növeli az agresszió megjelenésének lehetőségét, bár ezek önmagukban
is rizikótényezők. Napjainkban a designer drogok epidémiája az agresszív
megnyilvánulásosok újabb aspektusait tárták elénk. Az egyik ilyen szer az MDPV névre
keresztelt szintetikus kationok csoportjába tartozó vegyület, amely durva, intenzív
agitáltságot, agressziót okoz. Diagnózisokat figyelembe véve a szakirodalom még demenciát,
bipoláris betegséget, és a mentális retardációt említi, mint magas kockázati tényezőt
agresszív viselkedés megjelenésében.
Kóros pszichopatológia: Kóros pszichopatológiai tünetek következtében kialakuló agresszív

megnyilvánulások tipikusan az osztályos felvétel első napjaiban jelentkeznek. Előfordulásuk
megfelelő gyógyszeres kezelés hatására jelentősen csökkenthető. Ilyen tünet a hallucináció
(ezen belül is az utasító hallucináció), valamint téveszmék, paranoiditás, betegség belátás
hiánya. A tünetek hátterében téves információ feldolgozása áll, amely során a betegek
bekerítettnek, megalázottnak érezhetik magukat, ilyenkor agresszív viselkedésük, gyakran
közvetlen környezetükre irányul.
Környezethez kapcsolódó faktorok

Kezelőszemélyzet viselkedése: Az utóbbi években számos publikáció vette górcső alá az
agresszió megjelenését szembeállítva a szakdolgozók, és a betegek véleményét. Mivel az
agresszív cselekmény egy olyan eseménysor végkifejlete, ahol egyszerre több érzet létezik
kialakulásának okáról. Ennek feltérképezésére készült a MAVAS skála (The Management of
Aggression and Violence Attitude Scale; J Duxbury 2002) amely felfedte, hogy a betegek
stigmatizálása, autonómiájuk elvesztése, elégtelen kommunikáció, odafigyelés hiánya,
rossz környezeti viszonyok, kiinduló pontjai lehetnek az agresszív megnyilvánulásoknak.
Ezek ellen sokat tehetünk. Kezdve azzal, ahogy látjuk, beszélünk, és cselekszünk a
pszichiátriai betegekkel. Fontos mindig szem előtt tartani, hogy:
 Ne féljünk Tőlük.
 Tiszteljük, viselkedjünk méltósággal az érintettekkel csak úgy, mint ahogyan bárki
mással.
 Bánjunk velük úgy, ahogy Mi is elvárnánk, hogy velünk bánjanak.
 Tudjunk meg többet a betegségekről, hiszen bárki lehet lelki beteg, és bárkinek a
családjában megbetegedhetnek.
Betegtársak viselkedése: A kezelőszemélyzet nem megfelelő viselkedése mellett a beteg-

beteg provokáció is gyakran megjelenik, mint agressziót előidéző tényező. Fokozott
frusztráció, az alapszükségletek hiánya következtében kialakuló feszültség, valamint a másik
beteg „zavaró” megléte okozhat feszültséget. Gyakori jelenség, hogy az addig nyugodt beteg
hozzátartozók jelenlétében, vagy látogatások után agresszívek lesznek. Ilyenkor fokozottan
figyelni kell őket!
Kórterem atmoszférája: Az utóbbi évek kedvezőtlen változásainak következtében a

pszichiátriai osztályokon jelentősen csökkentették az ágyak számát. Következménye
túlzsúfoltságot, és ebből eredő konfliktusok sokaságát hozta magával. Keresztmetszeti, és
44
hosszú távú vizsgálatok egyértelmű összefüggést találtak a túlzsúfoltság következtében

fellépő agresszív megnyilvánulások között. Éppen ezért nagyon fontos, nyugtalan betegnél
minimálisra csökkenteni a provokáló környezeti tényezőket!
Szituációkhoz kapcsolódó faktorok

Autonómia elvesztése: Az elmúlt évtizedekben, az egészségügyben, és azon belül is a
pszichiátrián is egyfajta szemléletváltás zajlik. A régi paternalisztikus szemléletet felváltja a
tájékozott, vagy a közös döntéshozatalra épülő modell. Agresszív beteg kezelésében gyakran
prioritást jelentő tényezők játszanak fontos szerepet, melyet a beteg állapota, és az aktuális
szituáció alakít. Például:akut fenyegető utasító hallucinációval rendelkező agresszív betegnél
a paternalisztikus megközelítés a legmegfelelőbb, hiszen az azonnali beavatkozás hiánya a
beteg, vagy más testi épségét veszélyeztetheti.
Paternalisztikus Tájékozott
Közös döntéshozatal
modell beleegyezés
Az szakember szerepe Aktív Inkább passzív Aktív
A beteg szerepe Passzív Inkább aktív Aktív

Beteg és a szakember
Ki felelős a döntésért? Szakember Beteg
közösen
Sürgősségi felvétel: A beteg veszélyeztető, vagy közvetlen veszélyeztető állapota miatt

gyakran sürgősségi ellátás indokolt. Ilyenkor a bekerülésének körülményei jelentősen
módosíthatják az agresszió megjelenését. Rendőrség által szállított, verbálisan fenyegető
viselkedést mutató, ellenséges, agitált, hiperaktív beteg komoly veszélyt jelent, bár a
verbálisan fenyegetőzés nem mindig jelez előre fizikális agressziót.
A beteg ilyenkor gyakran hiszik, hogy más emberek bántani akarják Őket. A kóros
pszichopatológiai tünetek miatt a beteg beszorítottnak érezheti magát, melyből
mindenféleképpen ki akar törni, ez gyakran vezet agresszív viselkedéshez.
Dinamikusan változó tényezők: Sürgősségi ellátásnál a gyors döntések, és beavatkozások
mellett, nagyon fontos odafigyelni azokra melyek agresszív megnyilvánulásokat
hordozhatnak magukba. Ezek a következők lehetnek:
45
Fegyver: Intézetbe kerülésekor meg kell győződni, hogy a páciensnél található e, olyan
eszköz, amely mások, vagy önmaga testi épségét veszélyeztetné.
Aktuális pszichiátriai tünetek: Betegség akut tünetei, mint például szkizofrénia pozitív
tünetei, paranoia, mánia, valamint egy speciális úgynevezett „Threat/Control Override”
szituáció, melynek fennálltakkor a betegek azt hiszik, hogy más emberek bántani akarják
Őket (Threat), kívülálló erők irányítják elméjüket (Control Override) magas korrelációt
mutatnak az agresszív megnyilvánulásokkal.
Együttműködés részleges, vagy teljes hiánya: A betegségbelátás komplex jelenség, amely a
kóros állapot felismerésének általános képessége foglalja magában. Hiányában többek között
több hospitalizáció, gyakoribb visszaesések, jelentősebb tüneti romlás mellett az agresszív
cselekmény előfordulása is gyakrabban fordul elő.
Agresszió kezelése
Az elmúlt évtizedekben e területen igazi áttörést nem sikerült elérni, sőt számos tréning
fizikai technikák (önvédelem) elsajátítását is hangsúlyozta. Az önvédelem soha nem volt
egészségügyben dolgozó feladata, kutatások sora bizonyítja, hogy ezek a tréningek
veszélyesek, költségesek (mivel folyamatosan gyakorolni kell), valamint számos olyan ember
dolgozik az egészségügyben, akik nem képesek felszínre hozni a „gyorstalpalón tanultakat”
éles szituációban. Ettől függetlenül az agresszív viselkedéssel kezdeni kell valamit! Ezért
nagyon fontos tudni az agresszió előfordulásának leggyakoribb előidézőit, felismerni a
feszültség fokozódásának korai jeleit, valamint szakszerűen kell alkalmazni
kommunikációs technikákat. Mivel ezeknek összességében van fontos szerepe az agresszív
viselkedés sikeres megelőzésében.
A feszültség fokozódásának korai jelei

Az agresszív viselkedés korai jeleinek felismerése a további kezelése szempontjából
meghatározó. Ha ezeket időben észrevesszük, reagálunk rá, nagy százalékban
megakadályozhatjuk az agresszív viselkedés tettbe fordulását. Elmaradása viszont további
feszültség növekedést okozhat, amely később lehet, hogy kezelhetetlenné teszi az agresszív
magatartást. Ezek a következők lehetnek:
Érzelmi állapot
Koordináció Szorong Beszéd
Izommerevség
Ideges Fokozott beszédkésztetés
Fél Széteső,”szósaláta”
Koordinálatlan mozgás
Fenyegető, hangos
Gúnyolódó
Ismétlődően provokatív
Külső jelek
Feszült testtartás Viselkedés
Elnyújtott szemkontaktus
Gyorsuló légzés Bizarr
Tág pupilla Ellenséges
Feszültséget tükröző mimika Támadó
Menekülési útvonalat elzárja
46
Általános elvek az agresszív beteg kezelésével kapcsolatban

Az agresszív viselkedés kifejlődhet órák, vagy akár pillanatok alatt. Gyakran ez abból adódik,
hogy a beteg és a kezelőszemélyzet eltérő álláspontot képviselnek. Ilyenkor a legjobb, lehető
leghamarabb csökkenteni a kialakult feszült helyzetet. Beavatkozásnál önmagunk, a beteg,
a személyzet, és a többi potenciálisan veszélyeztetetett ember biztonságát mindenképpen
figyelembe kell venni! Leggyakoribb szituációk, amikor a beteg agresszívé válik a
kezelőszemélyzettel szemben:
 A beteg aktuális állapota (pl.: akut pszichózis)

 A kezelőszemélyzet megakadályoz valamit (pl.:a beteg szökését)
 A beteg megrovásban részesül (pl.: házirend megszegése miatt)
 A kezelőszemélyzet kér a betegtől valamit (pl.: öltözzön át, vagy adja le a telefonját)
 A beteg kér valamit a kezelőszemélyzettől, akik ezt elutasítják (pl.: a beteg haza akar
menni)
 A kezelőszemélyzet konfliktust próbál megoldani (pl.: ellentétes álláspontok)
A kialakult feszült helyzetre fel kell készülnünk. Bármit is csinál a beteg, meg kell tudni
őriznünk nyugalmunkat, mintegy belső védőpajzsot kialakítva magunkban. Mindenkinek meg
kell találnia azt, hogyan tud a legjobban védekezni a kialakult szituációval. A
szakdolgozóknak tudniuk kell:
 Felkészülni a provokációra: „A beteg dühös rám,de tudom kezelni a helyzetet”

 Kezelni a provokációt: „Mi változik azáltal, hogy a beteg ilyen dühös rám”
 A feszült szituáció után: „Időt szánok arra, hogy megnyugtassam magam,
újragondolom a helyzetet, hogyan tudtam volna jobban megoldani”.
Amennyiben a beteg továbbra is agresszív, MINDIG TARTSUK SZEM ELŐTT:
 Megfelelő számú személyzet legyen jelen (lehetőleg minél többen)

 A kezelő helyiség - ahol az agresszív beteggel vagyunk - ajtaját nem zárjuk be,
menekülési útvonalat adva magunknak szükség esetén. (NE MARADJUNK
EGYEDÜL A BETEGGEL)
 Csökkentsük minimálisra azoknak a tárgyaknak a hozzáférését, amely során a beteg
önmagában, vagy másokban kárt tehet.
 Mindenki tudja a feladatát!
Kommunikáció agresszív beteggel

„Az embert mindig is az jellemezte, hogy képes a kooperációra” (Münnich Iván)
A beteggel való kommunikációnk során mindig szem előtt kell tartani, hogy ne kategóriákban
gondolkodjunk, mivel azok határokkal, keretekkel rendelkezhetnek, szigorú vonalai a
pszichiátriai betegek megítélését még sarkosabbá teszik. Ne feledjük, a Személy soha nem
egyenlő a betegségével! Viselkedésünk legyen természetes, kiszámítható, de ez ne jelentse
azt, hogy a beteg bármit megtehet. Kommunikációnk legyen következetes, határozott,
indulatmenetes. Látnia kell a betegnek, hogy a kezelőszemélyzet együtt dolgozik
problémájának megoldásában. Lényeges a helyzet tisztázása, a konfliktus forrás megtalálása
melynek kulcsfontosságú eleme a hatékony kommunikáció. Fontos, hogy általa elnyerjük a
47
beteg bizalmát, fókuszálva a problémájára, megérteni helyzetét, ezáltal csökkentve a kialakult

feszültséget. Itt fontos szerepet kap a beteg aktív meghallgatása, amely során:
 Figyelmesen hallgassuk meg a beteget, ismerjük meg a problémáját.(kínáljuk hellyel)

 Ne szakítsuk félbe.
 Adjunk figyelmünket tükröző visszajelzéseket (Visszakérdezés más szavakkal,
bólintás, egy-két szavas válaszok)
 Ne adjunk tanácsokat.
Kommunikációnk alatt kerüljük a „miért” jellegű kérdéseket. (Miért csinálta ezt? Miért
viselkedik így?) Az ilyen jellegű kérdések a beteg haragját feltüzelhetik, azt az érzetet okozva,
hogy a segítő személyzet nem megértő problémájával, ez további feszültség kialakításához
vezethet. Továbbá kerülni kell az úgynevezett „kommunikáció gyilkos” szituációkat, amely a
kezelőszemélyzet kedvezőtlen magatartásának következtében negatív hatást gyakorolnak a
betegre. Ezek lehetnek:
 A beteg tegezése
 Rendre utasítása.
 Problémájának bagatellizálása.
 Erkölcsi kioktatása.
 Kritizálása.
 Ítélkezés a beteg felett.
Kommunikációnk alatt mindvégig maradjunk empatikusak, az emberi méltóság teljes körű

figyelembe vételével. Folyamatosan kommunikáljunk a beteggel, nyitott kérdéseket
használva. Így a beteg nem tud igen-nemmel válaszolni, mondanivalóját bővebben kell
kifejteni.
 Megértem, hogy zaklatott. Kérem, foglaljon helyet. Hogyan tudnánk segíteni Önnek?
 Kérem, mondja el mi okozta a kialakult helyzetet? Miben segíthetek Önnek?
MIT TEGYÜNK ÉS MI AZ, AMIT NE

Őrizzük meg a nyugalmunkat Viszont agresszió
Maradjunk empatikusak, tisztázzuk a problémát Beteg kritizálása, becsmérlése
Kerüljük a hirtelen mozdulatokat Fölényes parancsoló hangnem
Hagyjunk magunknak menekülési útvonalat Beteg problémájának bagatellizálása
Amennyiben a beteg továbbra is sérteget minket, határozottan, de nem fenyegetően állítsuk le

a sértegetéseket. Tisztázzuk az esetleges félreértéseket, és gyorsan tereljük a beszélgetést
konstruktív irányba:
 Kérem, hagyja abba a kiabálást, ápolóként vagyok, engedje meg, hogy segítsek
Önnek.
Kommunikációk mellett fontos odafigyelni a nem verbális kommunikatív jelekre. Elsajátítása
nehéz, mivel gyakran kommunikációnkat tudattalanul követik. Mondanivalónkat alátámasztja,
esetleg módosítja azok jelentését. Gyakran nemcsak az számít, amit mondunk, hanem ahogy
48
mondjuk. A nem verbális kommunikatív jeleknek hatalmas jelentősége van, mivel az

agresszív magatartást mutató beteg hozzánk való viszonyulását nagy részben ez alapján
értelmezi. Éppen ezért fontos a beteggel való kommunikáció során:
 Beszéljünk normál, nyugodt tónusban, ritmusban

 Kerüljük a hosszú szemkontaktus (provokatív)
 Kerüljük a hirtelen mozdulatokat
 Álljunk nyugodtan, kéz, karok test mellett
 Tartsunk legalább egy lépés „ütés” távolságot
Krízis kezelése
Az általános elveken túl meghatározó a beteggel való első találkozás, illetve annak kezelése.
Mindig szem előtt kell tartani a „megelőző” szemléletet, mely szerint az agresszív
viselkedést megelőzni, és nem kezelni kell! Nemzetközi gyakorlatban ezt „első perc”
technikának nevezik. Melyben fókuszálunk az agresszív beteggel való első találkozásra, ahol
központi szerepet kap a meglevő stressz csökkentése, egy optimális kapcsolat kialakítása a
beteggel, állapot gyors felmérése, amelynek sikeres kivitelezése során pozitívan tudjuk
befolyásolni a további helyzetet.
1, Csökkentsük a kialakult feszült helyzetet

Nagymértékben befolyásolja a feszült szituációt, ha ismerjük a beteget, ugyanakkor
figyeljünk arra, hogy ez pozitívan, és negatívan is hathat. Fontos a helyzet tisztázása, a
konfliktus forrás megtalálása. Látnia kell a betegnek, hogy a kezelőszemélyzet együtt
dolgozik a problémájának megoldásában. Informáljuk a beteget az adott szituációról. Kik
vagyunk, mi történt, hol van, mit várhat beteg, és kitől. Kommunikációnk mindvégig legyen
következetes, határozott, indulatmenetes. Kerülve annak megvitatását, ami a beteg felvételét
illeti, hiszen ezen változtatni nem tudunk. Gyakran legegyszerűbb a stresszt csökkenteni, ha a
beteget étellel, vagy folyadékkal kínáljuk. A problémát sokszor a beteg alapszükségleteinek
részleges, vagy teljes hiánya okozza. Folyamatosan kontrolláljuk a szituációt, ne maradjunk
egyedül a beteggel!
2, Törekedjünk egy optimális kapcsolat kialakítására

Ebben a periódusban számos döntés születik a beteggel kapcsolatban. Amennyiben állapota
engedi, biztosítsunk döntési helyzeteket a betegnek. (Mit szeretne? Elsőnek értesítsük
hozzátartozóját, vagy inkább elfoglalná helyét?) Nagyon sok beteg több autonómiát, és
információt igényel kezelésükről, mint amit kapnak. Döntési helyzetekben való részvételt a
betegek diagnózisa (kivéve sürgősségi esetekben) nem befolyásolja. Egy szkizofrén betegnek
ugyanúgy szükséglete részt venni kezelésében, mint egy szorongásos kórképben szenvedőnek.
Ne csapjuk be a beteget, ne ígérjünk olyat, amit nem tudunk teljesíteni.
3, Monitorozzuk a feszültség fokozódásnak korai jeleit

Legfontosabb a beteg állapotának gyors felmérése, amely során el kell tudnunk dönteni,
szükséges e további személyzet garantálva a biztonságunkat. Figyelnünk kell a feszültség
fokozódásának korai jelzéseit, a beteg viselkedését, verbális és nem verbális kommunikatív
jeleit.(2. ábra) Célszerű a beteget olyan helyre kísérni, melynek atmoszférája nyugodt, zavaró
körülmények nem befolyásolják a további ellátást. Mindeközben igyekezzünk minimálisra
csökkenteni a környezetből adódó veszélyforrásokat.
49
4, Az „első perc” lezárása:

Az „első perc” befejezéseképpen (amennyiben sikerült megnyugtatni) ismertessük meg a
beteggel a házirendet, mondjuk, el mit szeretnénk, mely magatartás az elfogadott. Mutassuk
be az osztályt, a kezelő személyzetet, ahova szükség esetén fordulhat problémájával. A
betegnek látnia kell, hogy kitől kaphat segítséget szükség esetén. Érezze azt, hogy nem
hagyjuk egyedül problémájával. Mindemellett folyamatosan figyeljük viselkedését, valamint
a feszültség fokozódás korai jeleit.
Az idő múlásával jelentősen csökken az esélye az agresszív viselkedés sikeres

megelőzésének!
Az agresszív magatartás tettbe fordulásának előrejelzése, és megítélése a szakdolgozók egyik

legnehezebb feladata. Mindemellett ha tisztába vagyunk a feszültség fokozódásának korai
jeleivel, ismerjük a leggyakoribb komplex okokat melyek agresszív viselkedést
eredményezhetnek, hatékony kommunikációs technikákat alkalmazunk, kutatások sora
bizonyítja, hogy jelentősen lehet csökkenteni az agresszív viselkedések előfordulását.
50
Korlátozó intézkedések
Amennyiben a verbális megnyugtatás nem hozott eredményt, és a beteg továbbra is közvetlen

veszélyeztető magatartást mutat korlátozó intézkedés válhat szükségessé. Használata a
pszichiátriai ellátás leggyakrabban vitatott területe mind a mai napig. Kegyetlen emberellenes
beavatkozásnak tekintik. Hátrányos megítélésének hátterében téves információk, hiedelmek
állnak. KORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉS MINDIG A BETEG, ÉS MÁSOK TESTI
ÉPSÉGÉNEK VÉDELMÉBEN KERÜL VÉGREHAJTÁSRA, ÉS SOHA NEM LEHET
BÜNTETŐ JELLEGŰ! A korlátozó intézkedések feltérképezése az utóbbi pár évig háttérbe
szorult, napjainkban viszont számos kutatás rendelkezik ennek a sötét területnek a
felderítésére. Melyek magukba foglalják:
1, Különböző típusú korlátozások definícióit.

2, Feltárják a leggyakoribb okokat melyek korlátozáshoz vezetnek.
3, Vizsgálják esetleges mellékhatásait.
4, A korlátozó intézkedések jogi vonatkozásait veszik górcső alá
5, Útmutatást javasolnak biztonságos kivitelezésükre.
6, Irányelveket javasolnak a kényszerítő intézkedés alá vont beteg monitorozására.
7. Dokumentációs irányelveket foglalnak magukba.
A korlátozás alkalmával „tudatosan kontroll alatt” tartjuk azt a személyt, aki önmagára, vagy
másokra nézve potenciálisan veszélyes. Elrendelése veszélyeztető, vagy közvetlenül
veszélyeztető magatartást mutató betegeknél lehetséges. Hogy ki tartozik ezen megítélések
alá, azt két jogi definíciót részletesen kifejti, mely a 1997. évi CLIV. Törvény 188. § E
pontjában található.
Veszélyeztető magatartás: a beteg – pszichés állapotának zavara következtében – saját vagy

mások életére, testi épségére, egészségére jelentős veszélyt jelenthet, és a megbetegedés
jellegére tekintettel a sürgős intézeti gyógykezelésbe vétel nem indokolt.
Közvetlenül veszélyeztető magatartás: a beteg – pszichés állapotának akut zavara
következtében – saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére közvetlen és súlyos
veszélyt jelent.
A különböző típusú korlátozó intézkedések meghatározásai:

 Pszichikai korlátozás: A veszélyeztető, illetve közvetlen veszélyeztető magatartás
elhárítását célzó pszichés megnyugtatás.
 Fizikai korlátozás: Szabad mozgás korlátozása, testi kényszerrel, fizikai és
mechanikai eszközökkel, mely magába foglalja az intézet elhagyásának
megakadályozását, izolációs kórterembe való elhelyezését, szükség esetén a beteg
rögzítését.
 Kémiai korlátozás: A korlátozni kívánt magatartás elhárításához szükséges
gyógyszer alkalmazása, a beteg beleegyezése nélkül.
 Elkülönítés: Intézményen belül.(Izolációs szoba)
 Komplex korlátozás: Pszichikai, fizikai, kémiai korlátozások komplex alkalmazása.
51
A korlátozó intézkedések kivitelezésének leggyakoribb okai:

Beteghez kapcsolódó faktoroknál az agitáció, zavartság, önsértés magas kockázata,
agresszivitás, és pszichotikus állapotok a leggyakoribb, tényezők melyek korlátozáshoz
vezethetnek.
Kezelőszemélyzet meghatározása szerint leggyakrabban a beteg közvetlen veszélyeztetett
magatartása, valamint mások testi épségének védelme céljából kerül kivitelezésre.
Kezeléshez kapcsolódó tényezők, különböző ápolási beavatkozások foglalnak magukba,
melyek elmaradása (beteg aktuális állapota miatt) egészségének károsodásához vezethet. Ide
tartoznak:
 Centrális véna, infúziós terápia fenntartása
 Oxigén terápia /endotracheális tubus fenntartása
 Nasogasztrikus szonda fenntartása
 Vizelet katéter fenntartása
 Varrat, kötés eltávolításának megakadályozása
Korlátozó intézkedések mellékhatásai:
Mellékhatások előfordulását két oldalról közelítjük meg. Egyrészt a beteg szemszögéből, itt a
szakirodalom a fizikai korlátozás következtében kialakult oxigén hiányos állapotot
(asphraxia) említi, mint leggyakrabban előforduló mellékhatás. Ez a beteg helytelen
pozícionálása következtében jöhet létre. Folyamatosan monitorozott betegnél ez nem
fordulhat elő! Másrészt vizsgálja az egészségügyi személyzet részéről, akik a korlátozó
intézkedés kivitelezése alatt szenvedtek egészségkárosodást. Ennek előfordulása, nem
megfelelő kezelése súlyos, hatással bírnak a dolgozókra. Negatívan befolyásolja
mindennapjaikat, életük minőségét, mindamellett szakmai munkájukra is romboló hatással
van. Többszörösére növeli a kiégés lehetőségét, amely munkateljesítmény csökkenésében,
elszemélytelenedésben és érzelmi kimerültségben nyilvánul meg. Éppen ezért fontos a
bekövetkezett incidens után foglalkozni a szakdolgozóval! HISZEN HA NEM MI, AKKOR
KI SEGÍT A SEGÍTŐN?
Korlátozó intézkedések jogi vonatkozásai

A pszichiátriai betegek intézeti felvételének és az ellátásuk során alkalmazható korlátozó
intézkedések szabályait a 60/2004. (VII. 6.) ESzCsM rendelet szabályozza hazánkban, amely
a következőket foglalja magába:
 (5) A pszichiátriai intézet részletes eljárásrendet alakít ki a korlátozó intézkedések
elrendelésének és alkalmazásának szabályairól, amelyben önmagára nézve a hatályos
jogszabályokban foglaltaknál szigorúbb szabályokat is megállapíthat.
 Az eljárásrendnek tartalmaznia kell:
 az intézmény munkarendjét figyelembe véve a korlátozó intézkedések elrendelésének
szabályait;
 a korlátozó intézkedések egyes formáinak maximális időtartamát;
 a korlátozó intézkedések egyes formái mellé rendelt megfigyelés szabályait;
 a korlátozás feloldásának szabályait;
 a korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos értesítési jogokra és kötelezettségekre
vonatkozó szabályokat;
 a panaszjog gyakorlásának részletes szabályait.
 (6) Az (5) bekezdés szerinti eljárásrendet tartalmazó dokumentumot a pszichiátriai
beteg, valamint törvényes és meghatalmazott képviselője, illetve az intézmény dolgozói
számára jól látható módon ki kell függeszteni.
52
KORLÁTOZHATALAN EMBERI JOGOK KORLÁTOZHATÓ EMBERI JOGOK

Emberi méltósághoz való jog Személyi szabadság
Személyes szabadsághoz, biztonsághoz való jog Intézmény elhagyásának joga
Ártatlanság védelemhez való jog Ellátás visszautasításának joga
Gondolat,- lelkiismeret és vallásszabadság joga Önrendelkezéshez való jog
Férfiak és nők egyenjogúsága Egészségügyi dokumentáció megismerésének joga
Kisebbségek jogai, diszkrimináció tilalma Orvosi titoktartáshoz való jog
Állampolgárságtól való megfosztás tilalma Kapcsolattartás jog
Egészségügyi ellátáshoz való jog Tájékoztatáshoz való jog
Korlátozó intézkedés kivitelezése

A dühöngő beteg fizikai megfékezése soha nem volt egyetlen egészségügyben dolgozó
feladata, mindemellett az egymásnak való segítségnyújtás mindennapi erkölcsi szabály.
Amennyiben a beteg nincs rögzítve érkezéskor, kérjük meg a mentős, illetve rendőr
kollégákat segítsenek nekünk! ADDIG NE VEGYÜK ÁT A BETEGET! Amennyiben a
beteget még nem vettük át (de ha megtörtént, és baj van) és közvetlen veszélyeztető
magatartást mutat, jogunk van rendőrt hívni, kényszerintézkedést kérni magunk, és mások
testi épségének védelmére (szerződés a rendőrséggel)!
Döntéshozatali modell alkalmazása kényszerítő intézkedéshez
Személyzethez kapcsolódó Beteghez kapcsolódó

faktorok faktorok
 Nem  Kórelőzmény
 Képzettség  Demográfiai markerek
 Munkatapasztalat  Diagnózis
 Kóros pszichopatológia
Szituációhoz kötött
 Biológiai faktorok
faktorok
 Sürgősségi felvétel
 Dinamikusan
változó tényezők
Beteg, vagy a személyzet

közvetlen veszélyben
van
Korlátozó intézkedés
használata
53
Minél nagyobb számban van a személyzet, annál kevesebb az esély arra, hogy a beteg nyílt
agresszióval éljen. A fizikai korlátozás elrendelése orvos feladata, különleges esetben
szakdolgozó is elrendelheti, természetesen azonnal értesíteni kell az orvos, akinek ezt 2 órán
belül jóvá kell hagynia! Bármelyen korlátozó intézkedés kizárólag addig alkalmazható, amíg
elrendelésének oka fennáll! Nevelési, büntetési célból korlátozó intézkedést végrehajtani
szigorúan tilos!
MIT TEGYÜNK ÉS MI AZ, AMIT NE
Mérjük fel a beteget (orr, bütyök, sérülések, Ne adjuk fel lehetőségét a

fegyver) "békés"megoldásnak
Konzultáljunk kollégáinkkal mielőtt
Ne cselekedjünk gondolkodás nélkül
cselekszünk! (LEGYEN TERV)
Bizonyosodjunk meg róla, hogy mindenki Ne hagyjuk figyelmen kívül a

tudja a feladatát kezelőszemélyzet adottságait, félelmét
Használjuk gyorsan, és szabályosan a Ha döntés született kivitelezéséről ne

korlátozó eszközöket hezitáljunk
Kényszerítő intézkedés alá vont beteg monitorozására.

Amikor a beteg rögzítése megtörtént a korlátozás ideje alatt a beteg állapotát, szükségleteit
rendszeres időközönként ellenőrizni kell személyesen! Minimum 15 percenként, szükség
esetén gyakrabban, akár folyamatosan. Ha a szakdolgozó az észlelés során bármilyen jelentős
állapotváltozást észlel, azonnal értesítse az orvost, valamint köteles intézkedni a korlátozás
módosításáról Az ápolási dokumentációban az észlelést tényét, eredményét, esetleges
módosítását rögzíteni kell!
A korlátozott beteg ápolásának figyelembe kell venni:

 Rendszeresen ellenőrizzük a beteg végtagjait.
 Győződjünk meg, hogy a beteg megfelelő pozícióban van e.
 Segítsünk a betegnek pozíciót váltani, ha erre nem képes. Legalább 2 óránként!
 Biztosítsuk a beteget szükségleteinek kielégítésében.
 Próbáljuk megnyugtatni.
Szakszerűen rögzített beteg
54
Video monitorozás CCTV (zárt láncú tv hálózat) Izolációs szobában elhelyezett betegnél
egyre több helyen van lehetőség tv monitorozásra. Használata etikai jellegű kérdéseket vet fel,
de ha beteg érdekeit vesszük figyelembe, és betartjuk a felsoroltakat általa a beteg
megfigyelése hatékonyabbá válik.
1, A monitor használata önmagában nem elegendő! Nem helyettesíti a beteg vizuális

megtekintését!
2, Dokumentációval igazoljuk a monitorozás szükségességét.
3, Informáljuk a beteget, hogy veszélyeztető állapota miatt monitoron figyelni fogjuk. Joga
van tudni.
4, Monitorozás mellett, fenntartjuk a beteggel a személyes kapcsolatot, biztosítva arról, hogy
nem hagyjuk magára, és segítünk neki.
5, Kizárólag a személyzet láthatja a monitort!
6, Mindig legyen, aki folyamatosan figyeli a monitort. Így időben reagálhatunk, mivel számos
tünet nem azonosítható monitor által. Mint például:
 Vegetatív tünetek: Bőr színe, sápadtság, izzadékonyság

 Éberségi szint zavarai: szomnolencia, szopor, stupor állapota
 Vitális paraméterek: légzés, vérnyomás anomáliákat
 Bőr sérülése
 Stranguláció
Abban az esetben, ha a beteg személyesen van monitorozva, biztosítjuk számára a szakszerű

ellátást ezek a problémák elkerülhetők.
Korlátozó intézkedés dokumentációs irányelvei:
„A szó elszáll az írás marad” tartja a mondás. Ez különösen igaz a korlátozó intézkedésekre.
Minden egyes korlátozó intézkedést dokumentálni kell! Elmaradása komoly jogi
felelősséget hordoz magában. A korlátozó intézkedés végrehajtásának elrendelése esetén
tájékoztatási kötelezettség terheli az intézetet a következők szerint. A beteget:
 a korlátozó intézkedés formájáról,

 szükségességéről,
 valamint az intézkedés feloldásáról.
A beteg törvényes képviselőjét szóban a végrehajtás előtt, sürgős esetben utána 72 órán belül
tájékoztatni kell a korlátozó intézkedés elrendeléséről, formájáról, feloldásáról. Továbbá az
adatlap másolatát át kell adni neki, illetve meg kell küldeni az ellátott törvényes
képviselőjének.
Illetve az intézet betegjogi képviselőjét az elrendeléstől számított 48 órán belül értesíteni
kell.
Korlátozó intézkedés alkalmazása esetén az 1/2000 SzCsM rendelet 6. számú melléklete
alapján rögzíteni kell. A dokumentációnak tartalmaznia kell az alábbiakat:
 Elrendelő nevét, beosztását

 Az alkalmazott korlátozó intézkedés meghatározását.
 A korlátozás elrendelésének rövid indoklását
 Kezdetének idejét, várható időtartamát, feloldásának idejét
 Korlátozó intézkedés ellenőrzésével megbízott személy (ek) nevét, beosztását
 Intézetvezető, korlátozást elrendelő orvos aláírását
55
A korlátozó intézkedések alatti megfigyeléseket az 1/2000 SzCsM. 6 számú mellékletben

található betétlapon kell feltüntetni. A szakdolgozók valamennyi ellenőrzést, az esetleges
módosításokat, korlátozás eredményességét aláírásával rögzíti. A kitöltött és aláírt
dokumentációkat az ápolási tervhez kell csatolni.
Zárszó
A szakmában eltöltött két évtized alatt, számos agresszióval kapcsolatos szituációt átélve
döntöttem úgy, hogy megírom ezt a fejezetet. Sajnos még mindig találkozunk olyanokkal,
akik ezt hibásan „munkánk részének” tekintik. A dühöngő beteg fizikai megfékezése soha
nem volt egészségügyi dolgozó feladata, ettől függetlenül az agresszióval tudni kell kezdeni
valamit. Felismerni, kommunikálni, megfigyelni, monitorozni, dokumentálni, ápolási
feladataink közé tartoznak. A fejezet elsődleges célja, pótolni azt a tátongó űrt, mely ennek a
területnek hiánya okozott. Tartalmazza mindazt, melyeket jelenleg tudunk a témáról,
tapasztalataink, legújabb kutatási eredmények, nemzetközi szakirodalmi folyóiratok, és
könyvek áttekintése alapján. Mindamellett, remélem, hogy más egészségügyi területen
dolgozók is olvasni, valamint gyakorlatban hasznosítani fogják, mivel az agresszív
magatartást mutató pácienssel az egészségügy bármely területén találkozhatunk. Az agresszív
magatartás tettbe fordulásának előrejelzése, és megítélése a szakdolgozók egyik legnehezebb
feladata. Ettől függetlenül hiszek a megelőző szemléletben, hiszem, ha ismerjük az agresszív
viselkedés leggyakoribb előidéző okait, figyelmeztető jeleit, hatékony kommunikációs
stratégiákat alkalmazunk, nagy százalékban megelőzhetjük az agresszív viselkedések
kialakulását!
56
Pszichopatológia
A pszichiátriai betegek magas szintű ápolásának előfeltétele, hogy az ápoló a

pszichopatológia alapfogalmaival tisztában legyen. Ez azért fontos, mert el kell tudnunk
különíteni a normál viselkedést a kórostól. Fontos tudnunk, hogy egyáltalán mire figyeljünk.
A pszichopatológia ismerete lehetőséget ad számunkra, hogy megelőzzük a beteg kóros
viselkedéséből adódó sérülést, konfliktust, illetve csökkentsük az esetleges
állapotrosszabbodás kockázatát. Pszichopatológiai ismeretek hiányában nem lehet
elképzelni a beteg pszichés vezetését!
Az emberi psziché egységes egész, amely különálló részekre nem bontható. Ennek
ellenére a patológiás történések megértéséhez szükséges az egyes összetevők izolált
vizsgálata, az egyes elemek kóros megváltozásainak elemzése.
Az emberi psziché főbb elemei Eysenck felosztásában:
Kognitív struktúra
 észrevevés-érzékelés; élményvilág
 figyelem
 emlékezés
 gondolkodás
 értelmesség
Affektív struktúra
 emóció
 indulat (affektus)
 hangulat (thymia)
 közérzet (phoria)
Konatív struktúra
 akarati élet
 jellemkarakter
 pszichomotórium-magatartás
Biológiai struktúra
 reflex
 ösztön
 motiváció
 szükséglet
Tudat
A pszichés működések az agynak -a legmagasabb szervezettségű anyagnak- a

működései, funkciói, így attól nem függetleníthetők. Ennek ellenére a pszichés tevékenység
egyszerű ok-okozati viszonnyal nem magyarázható. A pszichés működések összessége, azok
jellege, arányainak keveredése adja meg a személyiség lényegét és jellegzetességeit. A
pszichés tevékenység alakulásában jelentős szerepet kap a környezet, a társadalmi befolyás, a
tradíciók, és általában minden, ami az egyént körülveszi.
57
A kognitív struktúra
Érzékelés
Az életben a környezetben való eligazodás, az alkalmazkodás, a szervezet állapotának
felmérése az érzékelés, észrevevés útján történik. Ez a folyamat a megismerés alapja.
Az érzékelés folyamatának alapvető mozzanatai a következők:
Inger Ingerület Vezetés Feldolgozás a kérgi központokban
Inger: Minden érzékelés ingerrel kezdődik.
Az ingerek lehetnek: - külső (külvilágból érkező) ingerek
- belső (szervezetünkből érkező) ingerek
Ingerület: Az ingert a megfelelő érzékszerv (receptor) felveszi, és ingerületté alakítja.
A receptorok: - exteroceptorok (távolsági, kontakt)
- interoceptorok
Az ingereknek bizonyos erősséget kell elérniük, hogy felfogjuk őket. Minden
érzékszervünknek van egy bizonyos ingerküszöbe, ennél kisebb erősségű ingerre a receptorok
nem reagálnak. Az ingerküszöb azonban változhat.
Vezetés: Az ingerület az afferens pályán halad a kérgi központokba, miközben átfut a
talamuszon és befut a retikuláris rendszerbe is.
Feldolgozás: Az agykérgi idegsejtekben kémiai és fizikai változások jönnek létre, érzékeljük
az ingert (percepció), majd ezt követi maga a felismerés (appercepció).
Az érzékelés intenzitása függ az inger erősségétől, függ az adott pszichés
konstellációtól, és függ a személyiség irányultságától. Az érzékelés két fontos mozzanata az
érzet (közvetlen izgalom hatására keletkezik a megfelelő kérgi területeken) és a képzet (az
izgalomnak a felidézése).
Érzet Képzet
 többdimenziós, érzékletes  kétdimenziós, képszerű
 külső térbe vetül  szubjektív tudatban éljük meg
 részletekben gazdag  részletekben szegény
 színgazdag  színtelen, szürke
 stabil, változatlan  instabil, változékony
 akarattól független  akarattól függő
 passzívan éljük meg  aktívan idézzük fel
 objektív valóság  szubjektíven előidézett élmény
58
Észlelés
Az észlelés egy szintetikus folyamat (érzékelés + tapasztalat). Az inger és az észlelési
csatornák közé beiktatódik az egyén irányított műveleteinek sora:
 fürkészés
 letapogatás
 az idegrendszerünkben már tárolt adatokkal való összevetése
 tapasztalataink beépülése észlelésünkbe, ez a konstancia jelensége (pl. a megváltozott
elhelyezési vagy megvilágítási viszonyok ellenére azonos a nagyság, forma, szín
észlelésünk).
Az észlelés tehát folyamat. A különböző területekről (látás, hallás stb.) áramló érzékleti
információk összekapcsolódnak, hozzáadódnak a múltbeli tapasztalásunkra. Észlelésünk
alapvető célja, hogy a külvilágot, annak változásait valósághűen közvetítse részünkre.
Észlelésünk azonban erősen személyes jellegű is.
Az érzékelés és az észrevevés zavarai

Az érzékelés zavarait három csoportba sorolhatjuk:
 az érzékszervi károsodásból eredő zavar,
 a kvantitatív zavar,
 a kvalitatív zavar.
Az érzékszervi károsodás okozta érzékelési zavarok nem tartoznak közvetlenül a
pszichiátria tárgykörébe. Ide a legkülönbözőbb érzékszervi zavarok sorolhatók (a tapintás,
látás, hallás, íz, szaglás, egyensúly zavarai, de idesorolják a beszédzavarokat is).
Az érzékelés kvantitatív zavarai túlnyomóan a neurológia körébe tartoznak.
Előfordulhat pszichés okokból fellépő kvantitatív érzékelészavar, ez kétféle lehet:
 hiperesztézia (túlérzékenység), amely kialakulhat testi betegség kapcsán, kifáradás vagy
különféle pszichózisok talaján;
 hipoesztézia (csökkent érzékelés), amely esetenként teljes analgesiába mehet át
(pszichogén analgesia). Létrejöhet gyengeelméjűség esetében, elmebetegségben, az
éberség szintjének csökkenésekor, erős indulat hatására, hisztériásoknál.
A kvalitatív zavarok két nagy csoportja: az észrevevés abnormitásai és a tartalmi zavarok.

Az észrevevés abnormitásai:
 a külvilág elidegenedése: a beteg úgy érzi, hogy megváltoztak körülötte az emberek, a
tárgyak, a színek. A szkizofréniások e megváltozottságot valóságként élik meg;
 megzavart érzékelés: lényege az érzékelés ún. hasadása (jellemző a szkizofréniára, illetve
hallucinogén anyagok fogyasztása esetén);
 az időélmény zavarainál a történések felgyorsulnak vagy lelassulnak, a beteg a vele történt
eseményeket nem tudja elhelyezni a múltjában, a tegnap összemosódik a régmúlttal;
 a térélmény zavarainál a tárgyak túl kicsik, nagyok, torzak, a közel-távol, az arányok
megérzése elveszett;
 a testséma zavara: testünk tudatos megélése mozgásainknak, a testünkből érkező
érzéseknek, testünknek a külvilágtól való elkülönültségének élményeiből tevődik össze,
ezáltal tájékozódunk a világban, helyezzük el magunkat a környezetünkben. A testséma
59
élménye egységes és oszthatatlan. Kóros állapotokban ez az egység felbomlik (pl.

szkizofrénia). E zavar lehet:
 deperszonalizáció azt jelenti, hogy a testséma egysége megbomlik, esetenként testének
egyes részeit önálló lényként éli meg a beteg, máskor egyes testrészeit negálja, de
idesorolható a gondolat elidegenedése, felhangosodása is;
 fantomfájdalom: az amputált végtag helyén fellépő fájdalom;
 doppelt orientáció: a beteg egy időben kettősen éli meg magát;
 a realitásérzet zavara:
 a valóság téves megítélése: az objektív valóság és a szubjektív élmény közötti határ
elmosódik, a reális irreálissá válik, minden idegenszerű, különös;
 derealizáció: csak a szubjektív kóros élmények irányítják a beteget;
 tévely: az észrevevés komplex zavara, amely társul a derealizációval, a gondolkodás, az
affektivitás és az ítéletalkotás zavarával (a tévely esetében a szubjektum válik
főszereplővé, rajta keresztül érvényesül az objektív világ, így megfordul minden, a
valóság elveszíti realitását, a tények, jelenségek a szubjektumon szűrődnek át, és
megváltozik jelentőségük, értelmük és értelmezésük). Ez elsősorban a szkizofrénia
jellegzetes tünete.
Tartalmi zavarok:
 illúzió esetén a külvilági tárgyakat, jelenségeket hamisan érzékeljük (a kívülről jövő inger
itt megvan, van külső tárgy, de félreismerjük). Exogén pszichózisok, epilepszia,
szkizofrénia, hisztéria tüneti képében található, de egészséges embereknél is jelentkezhet.
Az illúzió lehet:
 figyelmetlenség - ez még a normális pszichés működések esetén is jelentkezhet, pl. a
sajtóhibákat nem vesszük észre, ha a tartalom leköti figyelmünket;
 geometriai illúzió, amikor azonos ábrák a térhatás következtében eltorzulnak;
 affekt illúzió, amikor az intenzív érzelmi beállítottság meghamisítja a valóságot (pl.
sötétben egy bokor sziulettjében támadót vélünk, a szerelem eltereli a figyelmet a
partner hibáiról stb.);
 pareidolia: a figyelem elterelődésével jelentkező kóros észrevevés realitásítélet nélkül
(pl. a felhőben alakok látása);
 kóros illúzió: már átmenet a kóros érzékeléshez, és feltétlenül patológiás jelenség (pl.
delíriumban az állatok látása a falmintákban);
 hallucináció: a külvilági inger nélküli észrevevés, amely az érzet minden sajátosságával
rendelkezik, és a beteg meg van győződve érzékelésének valódiságáról (fellép:
szkizofrénia, affektív pszihózisok, exogén pszihózisok esetén, okozhatják mérgek,
hallucinogén anyagok, felléphet fáradt állapotban, traumák után, okozhatja cerebrális
izgalom, epilepszia).
Pszeudohallucinációnak nevezzük azokat a hallucinációkat, amikor a beteg tudatában van
annak, hogy amit az érzékszerveivel érez, az nem a valóságnak megfelelő.
A hallucinációk fajtái:
 látási hallucinációk, amelyekben megkülönböztetjük az elemi fényinger észlelését (pl.
szikrák, fény) és az összetett képek észlelését;
 hallási hallucinációk, mint elemi hangok észlelése, pl. zaj, zörej, zúgás (többnyire
organikus agyi betegségekben fordul elő), illetve mint kívülről jövő hangok, amelyek
szidják, utasítják vagy dicsérik a beteget (ez utóbbi a szkizofréniára jellemző);
60
 szaglási- és ízérzési hallucinációknál a beteg kellemetlen, kellemes vagy szokatlan

szagokat, ízeket érez (agytumornál, epilepsziás aurában és szkizofréniában fordulnak
elő);
 szervérzési hallucinációk a szkizofréniában a leggyakoribbak (a beteg úgy érzi, hogy
vonaglanak, tekeregnek a belei, veséit marokra fogják stb.);
 képzetanomáliák: az érzékelés tartalmi zavarának harmadik nagy csoportját képezik (a
normál gondolkodásban, tudatban keverednek a valóságos észrevevések, érzetek és
képzetek). Megnyilvánulási formái:
 az emlékezési hallucináció, amelynek lényege, hogy a valóságos élmény megváltozik,
átalakul;
 a déja vu élmény azt jelenti, hogy a beteg úgy érzi, átélte már a vele történteket;
 a jamais vu élmény esetében a beteg a vele megtörténteket soha nem észleltnek
minősíti;
 dreamy state: álomszerű állapot, amelyben a képzeletben jelentkező kóros észlelés lép
a valóság helyébe, és ezt tudattorzulás kíséri (az utolsó három jelenséget az epilepsziás
rohamot megelőző aurában észleli a beteg leggyakrabban);
 a pseudologia phantastica a kóros hazudozás jelensége, amikor a beteg képzeletében
kialakított meséket valóságként adja elő;
 confabulatio: a színes meseszövés jelensége, a beteg a megjegyző emlékezés
hiányossága esetén a hiányzó emlékeket régi és megmaradt emlékképeivel tölti ki.
A figyelem és zavarai
A figyelem valamennyi lelki folyamatunk kísérőjelensége, egyben feltétele is. A
figyelem előkészíti az információfelvételt. A figyelem neuronális történés eredménye, a RAS
(retikuláris aktiváló szisztéma) ébresztő jelzéseket küld az agykéregbe, közben az
idegrendszer általános ingerfelvételi készségét is fokozza, másrészt ugyanilyen úton
aktivitáscsökkentő (altató) jelzéseket is továbbít. Ha a környezet ingerei egysíkúak vagy
szegényesek, akkor hamarabb váltja ki az aktivitás csökkentését. Ezért alszunk el könnyebben
sötétben, csendben. Ha sok vagy változatos inger ér bennünket, akkor a RAS ébresztő
jelzéseket küld az agykéregbe és egyes kéreg alatti rendszerekbe. Ébresztő funkciója fokozza
az agykéreg általános készenléti állapotát az ingerek befogadására, aktivitáscsökkentő
munkája pedig növeli az agykérgi ingerküszöböket, tehát nehezíti az ingerfelvételt. A diffúz
aktiváció a megfelelő éberségi szintért felelős, az agykérgi tevékenység pedig a tárgyra
irányuló figyelmi funkciót szervezi.
A figyelem szelektáló funkció, ez teszi lehetővé számunkra a fontos jelenségek
kiválogatását. A figyelem szoros kapcsolatban áll az érdeklődésünkkel, az affektív
odafordulásunkkal, az aktuális problémáinkkal, szükségleteinkkel és tudatos céljainkkal. Így
tehát részben a környezet, részben a szubjektív érdek határozza meg figyelmi állapotunkat.
A figyelem lehet:
 önkéntelen, amely létrejön eltérő intenzitású, újszerű inger hatására, valamint olyan
dolgok hatására, amelyekhez személyes élmény fűződik (pl. egy zsibongó tömegben
meghalljuk a nevünket);
 szándékos, ami tudatos elhatározástól függ, egyén által kiválasztott.
61
A figyelem általános jellemzői:

 figyelemkoncentráció: az irányultságot és a terjedelmet jelenti;
 figyelemvigilitas: a figyelem ébersége, az energetikai töltés; azt jelenti, mennyire képes
valaki az ingerekhez fordulni;
 figyelemtenacitas: jelenti a figyelem tapadási képességét, leköthetőségét,
mozgékonyságát.
A figyelem zavarai általában pozitív vagy negatív irányúak:

A koncentráció zavara negatív irányban a szóródottság, dekoncentráció, amely
normális körülmények között is fellép fáradtságban, illetve elalvás előtt vagy ébredéskor.
Súlyosabb alakjai neurózisban, organikus agybántalmaknál észlelhetők.
Pozitív kóros állapot a fokozott koncentráció, amely például paranoid kórképek
jellemzője. Egészséges embereknél előfordul például tanulási vagy vizsgahelyzetben.
Vigilitás zavara: a hypervigil figyelem (mánia, hebephrenia, szkizofrénia) csapongó,
könnyen terelhető. A hypovigil figyelem alig felkelthető, nehézkes (depresszió, stupor).
Tenacitás zavara: hypertenax figyelem a nehézkes, kórosan tapadó (depresszió,
paranoid zavar). Hypotenax figyelem esetén alig tud tartósan figyelni a beteg (mánia).
Az emlékezés és zavarai
Az emlékezet nehezen meghatározható fogalom. Általában mindenfajta tanulás
hatásának megőrzését jelenti. Az emlékezés első mozzanata a megjegyzés. Az észlelt vagy
megtanult új anyagot azonban meg is kell őrizni, meg is kell tartani az emlékezetben. Ez a
megőrző emlékezet. Fel is kell idézni fogalmainkat, ismereteinket; ez a felidéző emlékezés.
Kétfajta emlékezést különböztetünk meg:
 rövid idejű
 tartós
A rövid távú emlékezés kb. 10 másodpercre terjed ki, befogad mindent (értelmes,
értelmetlen, fontos és teljesen jelentéktelen számokat, szótagokat, szavakat stb.). A leginkább
elfogadott elmélet szerint a rövid idejű emlékezet az idegsejteken belüli és a sejtegyüttesek
közötti zárt körön belül forgó ingerületi folyamat.
A tartós emlékezet terjedelme egyénektől függő, a tartalma szerint változó, óráktól
évekig terjed, és elsősorban az egyén szempontjából jelentős, értelmes és szükséges ún. én-
körüli jelenségekre terjed ki. A hosszú távú emlékezés neuronális alapja valószínűleg a
szinaptikus kapcsolatok szerkezetének tartós megváltozása, átalakulása. A molekuláris alap a
sejtfehérjéhez kötött. Ezeknek az emlékeket hordozó fehérjéknek a szintézisét a DNS
irányításával az RNS-molekulák serkentik.
Az emlékezés szerves része a felejtés, nélküle nincs folyamatos szellemi munka, a
gondolkodás elakad; ez az a funkció, amely kiirtja a szükségtelen, értelmetlen információkat.
Az emlékezést befolyásoló tényezők:
 az időtényező (a tanulással elsajátított anyag fokozatosan, eleinte gyorsan, majd lassabban
csökken; a gyakori ismétlés javítja a megjegyzést);
 az emlékezeti anyag sajátosságai (az emocionálisan hangsúlyos, rendszerezett, szervezett
anyag, a be nem fejezett feladatok jobban rögzülnek, az érdektelen, a kellemetlen
színezetű anyag hamar „felejtődik”);
62
 a személyiségi tényező (egyes típusok különíthetők el: vizuális, auditiv stb., fontos a
személység beállítódása, az én szerepének jelentősége).
A rövid távú emlékezés zavarai:

 gyengült (oligofrénia, dementia);
 Korzakov-szindróma (organikus agybántalmakhoz társuló amnesticus szindróma), tünetei:
 a megjegyzés súlyos zavara;
 tér- és időbeli dezorientáció;
 confabulatio (színes meseszövés), ezzel tölti ki a beteg a hiányos emlékképet;
 betegségbelátás nincs;
 presbyophrenia: öregkori kóros állapot, lényege a megjegyzés súlyos, izolált zavara (a
beteg azonnal elfelejt mindent, emiatt állandóan önmagát ismétli).
A tartós emlékezés zavarai:
 lacunaris (szigetszerű);
 diffúz (fokozatos és mind súlyosabb, a friss emlékképek vesznek el először).
Az emlékbeidézés zavarai:
 alaki zavar:
 hypermnesia (könnyű és nagyszámú emlékkép egyidejű felidézése, előfordul
mániánál, szkizofrénia paranoid formáinál);
 hypomnesia (nehézkes felidézés depresszióban, dementiában);
 tartalmi zavar:
 retroakív hallucináció (nem létező élményekre való emlékezés, alapja: doxasma,
hallucináció);
 paramnesia (emlékezési illúzió): az átélt élményt a beteg hangulatának megfelelően
átalakítja.
A kvalitatív zavarok:
 affektív mnesticus transzformáció (érzelmek hatására eltorzul az emlékezés);
 kognitív mnesticus transzformáció (az intellektustól függően torzul);
 személyiségfüggő mnesticus transzformáció (pl. a hangulatzavar átformálja az emlékeket
és kialakulhat a bűnösségélmény).
A kombinált emlékezészavar:
Az emlékezés zavarai közül a legsúlyosabb az amnézia, amelyben a megjegyzés, megőrzés
és felidézés egyformán zavart. Az amnézia lehet:
 lokalizátoros amnézia: időben körülírt (leginkább commotio után jelentkezik), mint:
 cograd - a behatással egyidejű;
 retrograd - a behatást megelőző időre terjedő;
 anterograd - a behatás utáni időre vonatkozó;
 szisztémás amnézia mint:
 organikus (afázia),
 funkcionális (katathymiás).
63
A gondolkodás
A gondolkodás az információk feldolgozási, értelmezési és felhasználási műveleteinek
szervezett rendszere. Az elvonatkoztatás, az általánosítás és az előre elképzelés elvein
alapszik, és alárendelt annak a célnak, hogy az ember lehetőségek sokaságából a
legmegfelelőbb alternatívát kiválassza. A gondolkodás az a folyamat, amely az adott
helyzetben magatartásunkat, annak kialakulását megelőzi. A gondolkodás akaratlagos,
céltudatos működés, és elvezet az ítélethez, ez nem más, mint valamely megállapítás. A
következtetés viszont több ítéletből kialakított új megállapítás. Produktív a gondolkodás, ha új
megállapításokhoz vezet, és improduktív, ha csak „céltalan körbejárás”.
Fázisai:
 inger, amelyet a megoldatlan feladat vált ki;
 asszociáció, amelyben az emlékek, képzetek kapcsolódnak (a gondolkodás alapját
képezi);
 mérlegelés, a célképzet által való válogatás;
 ítéletalkotás, a lehetőségek mérlegelése;
 következtetés, új ítélet: a megoldás megválasztása;
 reakció, a magatartásforma, cselekvés, helyzetmegoldás.
Az asszociáció alaki zavarai
 felgyorsulás: az asszociációk gyors egymásutániságát jelenti. Az egyes mozzanatok olyan
sebességgel jelentkeznek, hogy a beteg képtelen az egyes folyamatok végigkövetésére, így
a tartalmak töredékesen jelennek meg a tudatban, majd a beszédben;
 meglassulás: gátoltságot jelent, amely miatt a beteg súlyos esetben „kiürül”,
„gondolattalanná” válik, nem tud beszélgetésbe kapcsolódni (pl. depressziónál).
Az asszociáció tartalmi zavarai
 homochroniás asszociáció: a hangzási, rímelő asszociációt jelenti (málna-bálna),
idetartozik az echo jelenség is, amikor a beteg a hallott szavakat, az utolsó szótagokat
automatikusan ismétli;
 inkoherencia: a képzetek kapcsolat nélküli felmerülése, amelynek következtében a
gondolkodás, majd a beszéd zavarossá, értelmetlenné válik;
 az elsődleges inkoherencia a szkizofrénia jellegzetessége, lényege a tudat, a
gondolkodás, a beszéd, a motorium teljes szétesése;
 a másodlagos inkoherencia kialakulhat hallucinációk, téveszmék hatására
(szkizofrénia), előfordulhat mániás állapotban a felfokozott hangulat, a felgyorsult
asszociációk következtében;
 a pszeudoinkoherencia dementiában, oligofréniában jelentkező összefüggéstelen
képzettársítás.
A képzelet zavarai
 szegényes lehet gyengeelméjűeknél, dementiában;
 gazdag képzelet: lehet produktív és aktív a művészeknél, tudósoknál; lehet improduktív,
mint az elbutultak céltalan fantáziálása;
 pszeudológia fantasztika - a kóros hazudozást jelenti;
 kóros ötlet (harántimpulzus): az abszolút bizonyosság érzetével tör a tudatba, tartalma
kóros, hatalmas affektus kíséri, és logikai, kritikai megfontolás nélküli cselekvést
eredményez vagy doxasmát indít el.
64
A gondolkodás alaki zavarai

 a felgyorsult gondolkodás értéktelen, hamis ítéletekkel jellemzett, pontatlan, változó
célképzetű gondolkodás. Formái:
 gondolatrohanás, gondolatszökellés - itt a gondolatsorok, képzetsorok
összefüggéstelen, inkoherens jelentkezése (gyakori mániás állapotokban);
 gondolattolongás - lényege, hogy egyidejűleg több gondolat, ill. gondolattöredék jut a
tudatba (elsősorban szikozfréniában, de normál állapotban is előfordulhat, pl.: vizsgák
előtt);
 gondolatelvonás, amikor a beteg úgy érzi, nincs gondolata, mivel mások elvonták tőle (pl.
szkizofrénia);
 gondolatfelhangosodás esetén a beteg a saját gondolatait felhangosodva, énjétől
elidegenve éli meg (deperszonalizáció tünete);
 a gondolkodás leépülésekor a gondolkodás primitivizálódik, az absztrakciós készség
megszűnik;
 zárlat: a gondolatfolyamat hirtelen megszakadása (főleg katatóniás állapotokban);
 a meglassult gondolkodás lényege a képzetek megtapadása, az új ingerek új célképzetet
nem keltenek;
 a tapadó gondolkodás a meglassult gondolkodás egyik formája, amelyet főleg
epilepsziás betegeknél láthatunk, az ilyen beteg nem képes egy gondolattól elszakadni.
A gondolkodás tartalmi zavarai
 zavaros gondolkodás: lényege, hogy az egyes gondolati elemek, egységek céltalanul,
értelmetlenül és összefüggéstelenül kapcsolódnak egymáshoz;
 az incoherens gondolkodás alapját a rossz asszociáció képezi, és emiatt érzelem,
indulat által meghatározottan kerülnek értelmetlenül egymás mellé képzetek,
gondolatsorok;
 a schizophasia a valóságtól elidegenült, főleg érzelem és vágy által vezérelt
gondolkodás;
 katathym gondolkodás: az erős érzelmi töltés miatti téves észlelés következménye;
 a mágikus gondolkodás lényege a szubjektum és az objektum összeolvadása;
 túlértékelt eszme: az énnel szorosan kapcsolatban álló képzetsorok. Ezek a kényszerképzet
és a téveszme (doxasma).
 A kényszerképzet az akarattól független, ismételten a tudatba tolakodó gondolat,
amelyet a beteg kórosnak ítél, de tőle szabadulni képtelen, gyakran messzemenően
befolyásolja magatartását, cselekedeteit.
 A téveszme kóros forrásból eredő, s mindig az énre vonatkoztatott téves ítélet, amely
korrigálhatatlan.
A téveszme tartalma szerint lehet:
 nagyzásos (megalomán),
 önkicsinyítéses (mikromán).
A megalomániás doxasmák lényege az önkitágítás. A beteg túlértékeli, és nem létező
tulajdonságokkal ruházza fel magát, nagy ember szerepét ölti magára. Tartalmuk szerint
lehetnek:
 feltalálásos;
 erotikus;
 vallásos doxasmák.
65
A mikromániás doxasmák lényege -ellentétben az előbbivel- a beszűkülés az önértékelés

elvesztése. Tartalmilag:
 önvádlásos- bűnösségi (a beteg felnagyítja apró hibáit, nem létező hibákat lel,
bűnösnek érzi magát)
 hipochondriás (betegségélmény keletkezik ok nélkül)
 nihilisticus (egyes szervek, testrészek megsemmisülésének élménye)
 üldöztetéses (a beteg a környezetében történő eseményeket megfigyelésként,
üldöztetésként éli meg)
 meglopatásos - elszegényedéses (e téveszme miatt a beteg gyűjtöget és dugdos)
 féltékenységi (általában ok nélküli)
 perlekedési (kóros igazságkeresés jellemzi).
A doxasmák lehetnek elsődlegesek, másodlagosak, indukáltak, holothymek, rendszerezettek

és rendszerezetlenek.
 Az elsődleges doxasmák motiválatlanok, és nem vezethetők le más pszichológiai
történésekből.
 A másodlagos doxasma valamely egyéb pszichológiai történés következménye, pl.
hallucináció.
 Indukált doxasma esetén a beteg átadja doxasmáit, és a „megfertőzött” egyén azokat
átélve sajátként továbbadja.
 A holothym téveszme a hangulat által irányított és alakított doxasma.
 A rendszerezettség annyit jelent, hogy a téveszmés gondolkodás fokozatosan egy
gondolat, képzetsor köré csoportosul: rendszereződnek a kóros észlelések.
 Rendszerezetlen doxasmák esetén a kóros észlelések egymástól függetlenül jelentkeznek,
és nem kapcsolódnak össze valamely közös képzetsor köré.
Az értelem és zavarai
Az értelmi képesség a személyiség egyik legalapvetőbb sajátossága, és épsége
nélkülözhetetlen a személyiség egyenletes alakulásához. Az értelem (intelligencia) a
személyiség globális képessége a tanulásra, fejlődésre, alkotásra, alkalmazkodásra.
Az értelem zavara a gyengeelméjűség (oligofrénia), amely veleszületett, peri- vagy
postnatalis életben elszenvedett károsodások következménye lehet.
Okai:
 genetikus károsodás
 anyagcserezavar
 Rh-inkompatibilitás
 perinatalis károsodások
Fokozatai:
 idiócia (beszélni, járni is alig tud, IQ 35> );
 imbecillitás (csak elemi ismeretek megszerzése lehetséges, IQ 49-36);
 debilitás (bizonyos ismeretek megszerzése elképzelhető, pl. általános iskola
elvégzése, IQ 69-50).
Az IQ jelzi, hogy egy személy értelmi képessége hogyan viszonyul az átlaghoz. Az átlagos
normál intellektus 90-100 között van.
66
Az affektív struktúra
Az érzelmi élet és zavarai
A legrégibb felfogás szerint az emberi lényeg abban ragadható meg, hogy az ember
értelmes, elmélkedő, megismerő lény. Az értelmi meghatározottságot hosszú ideig a lét
alfájának és ómegájának tekintették. Hasonló szerepet kapott az intellektualista felfogásban az
emberi akarat is. Azt állították, hogy az ember egyenlő azzal, amit akarata segítségével
önmagából megvalósít. Századunkban azonban kiderült e nézetek tarthatatlansága.
Az emberi tevékenység nem magyarázható meg sem pusztán az értelem, sem pedig az
akarat képességével. A cselekvés miértjére a legfőbb választ az emberi érzelmek és
motivációk elemzése adhatja meg.
Az érzelem (emóció) olyan szubjektív állapotot jelent, amely külső és belső
észrevevéseinket, lelki jelenségeinket kíséri; mindig kapcsolódik valamihez. Érzelmeinknek
fontos jelző működése van. Jelzik vitális állapotunkat -annak javulását, romlását- jelzik
törekvéseink eredményét vagy sikertelenségét, a körülmények kedvező vagy kedvezőtlen
voltát. Bennük tükröződik viszonyulásunk a külvilághoz, embertársainkhoz és önmagunkhoz.
Grastyán Ede szerint az érzelmi életre jellemző, hogy verbálisan kifejezhető, belsőleg
érezhető, s egyidejűleg külsőleg is érzékelhető mimikai mozgásokat, gesztusokat eredményez.
Cselekedeteink, a körülöttünk és belsőnkben zajló történések a társuló érzelmek hatására
válnak sajátunkká, általuk éljük meg őket és viszonyulunk hozzájuk; így alakul ki a
viselkedés, a magatartás jellegzetes, az egyénekre jellemző formája.
Az érzelmi élet (affektivitás) szervezésében sajátos idegi mechanizmusok játszanak
szerepet. Ilyenek: a talamusz és hipotalamusz állományai, a limbikus rendszer, valamint a
belső elválasztású mirigyek termékei (főként az adrenalin és a noradrenalin hormon). Ezek az
alapösszetevők. Rájuk épül az agykéreg integráló zónáiból származó feltételes reflex típusú
irányító rendszer. Az érzelmi impulzusok összerendezésében és a tudatos élményátélésben
főként a homloklebeny hátsó felszíni zónái vesznek részt.
Az érzelmeket intenzitásuk és tartalmuk alapján oszthatjuk fel:

Az érzelem állandó jellegű, célra nem irányuló, biológiailag célszerű, kisebb
intenzitású elemi színezet (szeretet, jóság, szimpátia, antipátia stb.). Az érzelem sajátos
formája a vágy és a szenvedély. Ezek már tartósabbak, irányultabbak, és hatással vannak a
cselekvésre és magatartásra. A szenvedély a személyiség felett uralkodó vágy, amely már
gátlástalanul tör kielégülésre.
Az indulat (affektus) intenzitásban hirtelen megnövekedett, rövid hatású és tartalmú
érzelem, amely a tudatot teljesen kitölti, és amelyet jól észlelhető testi vegetatív jelek kísérnek
(ilyen a szorongás, félelem, düh, extázis stb.) Jelentkezhet spontán, de akaratlagosan is
kialakítható.
Hangulat (thymia) az egyidejű érzelmek összegződése során kialakuló tartós érzelmi
állapot. Fennállása alatt a személyiség összes reakcióinak sajátos színezetet ad (pl. bánat,
vidámság).
Közérzet (phoria) az érzelmi élet jellegzetes, a személyiség egyes funkcióit
befolyásoló állapota, amely a vitális működésekhez társul (pl. éhség, jóllakottság, alvatlanság
stb.). A hangulathoz hasonlóan tartósabb érzelmi jelenség, ez adja meg a személyiség érzelmi
alaptónusát, a környezethez, illetve önmagához való viszonyulásának irányát (pl.
kedélytelenség, bizonytalanság, kiegyensúlyozatlanság, jókedv stb.).
67
Az érzelmi élet differenciálható a kiváltó forrás szerint:

 érzékletes érzelmek -idetartoznak az érzékszervek által közvetített ingerekhez társuló
érzelmek;
 vitális érzelmek: az ösztönökhöz, az akarati és indítékélethez csatlakozó, a
veszélyhelyzethez társuló érzelmek;
 a képzeletekhez és fogalmakhoz csatlakozó érzelmek -idetartoznak a morális, szociális,
esztétikai érzelmek;
 a pszichés tevékenységeket kísérő érzelmek a legmagasabb rendű logikai érzelmek. Ezek
az érzelmek azok, amelyek cselekedeteinket, aktivitásunkat, gondolkodásunkat kísérik, és
általában folyamatos szellemi tevékenységünknek legnagyobb hajtóerejét képezik.
Az érzelmi élet zavarai nehezen foglalhatók bármilyen rendszerbe. Az érzelmi élet

bonyolult és összetett folyamat, a normális és kóros közötti határ nehezen vonható meg. Az
egyes érzelemféleségek egymást átszövik, befolyásolják, és önállóan szinte nem jelentkeznek.
Az érzelmi élet zavara általában annyit jelent, hogy az érzelmi megnyilvánulás nem
felel meg a kiváltó oknak sem intenzitásban, sem minőségben, sem tartalomban.
A kóros érzelmi megnyilvánulások lehetnek megmagyarázhatók, az őket kiváltó
ingerrel valamilyen laza kapcsolatban állhatnak, de sok esetben teljesen
megmagyarázhatatlanok. Az érzelmi élet zavarai három nagy csoportba oszthatók. Változhat
az érzelmek minősége, tartalma és hatékonysága.
Az érzelmi élet minőségi változásai

Az érzelmi élet fejletlensége elsősorban a magasabb rendű érzelmek (intellektuális,
kritikai, szociális stb.) területén jelentkezik; a gátló és kritikai működés hiányos. Ugyanakkor
felszínre kerülnek az alacsonyabb rendű és elsősorban vitális érzelmek (pl. oligofrénia).
Az érzelmi élet fokozott igénybe vehetősége, ingerlékenysége annyit jelent, hogy a
mindennapi élet ingereinek hatására eltúlzott, az ingerekhez képest fokozott érzelmi töltés
fejlődik ki.
 Az emocionális incontinentia az érzelmi élet állandó, szélsőséges és inadekvát hullámzása
(pl. depresszió, dementia, trauma).
 Moria: fokozott kritikátlansággal társult érzelmi-hangulati állapot (pl. frontális lebeny
károsodásánál, mánia, hebephrenia esetén).
 Az ambivalencia a pozitív és negatív érzelmek együttes és egyidejű fennállását jelenti
ugyanazon esemény, személy, tárgy stb. kapcsán (pl. szkizofrénia).
 A disszociáció paradox érzelmi viszonyulás, az ilyen esetekben a beteg képzeteihez,
élményeihez nem a megszokott és adekvát érzelmi állapot társul, hanem bizarr ellentétes
érzelmek alakulnak ki (pl. szkizofrénia).
 Szenzibilizáció az a jelenség, amikor az ismétlődő ingerek hatására alakul ki a
túlérzékenység (pl. paranoid téveszmék).
 Az érzelmek tapadása, perseveratiója: a megtapadt érzelem hatására még hosszú idő után
is kirobbanhat brutális magatartás (epilepszia). Egyik formája a kórosan megtapadt vágy
(pl. hisztéria, epilepszia)
 Befolyásolhatóság (pl. időskor, személyiségzavar, oligofrénia).
68
A csökkent érzelmi igénybe vehetőség, ingerelhetőség az ellentétes véglet. Ilyen

esetben az ingerek vagy semmilyen reakciót nem eredményeznek, vagy a megszokottnál
csekélyebbet.
 Közöny a leggyakoribb megjelenése (előfordul egészséges egyéneknél is).
 Apátia a kóros alakja, amely lehet részleges (kóros élmények, téveszmék, hallucinációk,
tudatbeszűküléses állapotok hatására a beteg elveszti érdeklődését más ingerekkel
szemben), illetve általános (ebben az állapotban a beteg még önmaga iránti érdeklődését
is elveszíti).
 Az emocionális merevség az érzelmi moduláció hiányát, nehézkességét jelenti (pl.
szkizofrénia, depresszió, elbutulás).
 Az affektív stupor általában heves ingerekre, nagy érzelmi reakciót eredményező helyzetek
hatására kialakuló teljes pszichomotoros gátoltság (pl. hisztéria).
 A pszichotikus stupor viszont életveszélyes állapot (pl. endogén elmebetegségekben).
 Az emocionális kiürülés a teljes érzelemnélküliséget jelenti (pl. depresszió).
 Autizmus: az érzelmi gátoltság mellett komplex motoros, akarati gátoltság is jelentkezik.
A kóros pozitív és negatív érzelmek:
 Abnormis boldogságérzés az eksztatikus állapot. A beteg szinte elveszti kapcsolatát a
környezetével, extrém boldogság hatja át (pl. lázas delírium, szkizofrénia, mánia,
mérgezések).
 A félelmi indulat a negatív érzelmi állapot extrém foka, amely általában hirtelen lepi meg
a beteget, elemi erővel robban ki, beszűkíti a tudatot, és rövidzárlatszerű cselekvések
okozója lehet, amelyet a beteg uralni nem képes. Jellemző megnyilvánulása a
pánikbetegségben jelentkező, gyakorlatilag külső inger nélküli szorongásos roham.
 A szorongás a félelmi állapot tárgytalan alakja. Érzelmi kvalitásában azonos a félelemmel,
de -tekintettel tárgytalanságára- veszélyesebb, gyakran eredményez autoagresszív vagy
heteroagresszív indulati cselekményt.
 A pszichomotoros nyugtalanság esetén a szorongás együtt jár a kóros nyugtalansággal.
 A fóbia a szorongásos állapot különleges alakja (tartalma van). Súlyos vegetatív
jelenségek kísérik. Legfontosabb alakja az agorafóbia (a térrel kapcsolatos félelmek).
 A kóros indulat intenzitásban, minőségben és időben eltúlzott, kiváltó okának meg nem
felelő indulat, amelyet jól észlelhető vegetatív jelenségek kísérnek.
Az érzelmi élet tartalmi változásai

Az érzelmi élet tartalmi változásai közé a kóros érzelmi reakciókat soroljuk. Olyan
kórállapotok ezek, amelyek rövidebb-hosszabb pszichózist jelentenek. Két nagy csoport
különíthető el: a regresszív reakciók és a bonyolult személyiség-reakciók.
A regresszív reakciók robbanásszerűen kialakuló kórképek, a háttérben a hevenyen
jelentkező kóros indulatok, esetenként lassan felgyülemlő negatív érzelmi feszültségek állnak.
Az indulat a kognitív működések kizárásával, közvetlenül indítja a motoros működést, a
magatartást.
 Explozív reakció: heves affektus okozta cselekvéssor; a magatartás eltúlzott, a kiváltó
inger felé irányul, és tudatzavarral, amnéziával jár.
 Rövidzárlati cselekvés: elhúzódó negatív érzelmi feszültség hatására bonyolult -az
érzelmektől, annak motivációjától eltérő- cselekménysor, szűk tudati állapot alakul ki
amnézia nélkül.
69
 Színlelés: nem tudatos és nem szándékos magatartás valamely cél elérése érdekében,
ellenben primitív érzelmi reakció, amelynek célja az elviselhetetlen és nagy érzelmi
feszültséget jelentő helyzetből való menekülés.
 A betegségbe menekülés lényege: kellemetlen érzelmi feszültség esetén testi tünetek
indirekt módon produkálása.
 Az infantilis reakció érzelmileg éretlen személyeknél kialakuló kóros reakció, nagy
feszültséget, szorongást, félelmet keltő szituáció hatására. Heves indulatkitörés, hisztériás
nagyroham, affektív stupor, gyermekre jellemző primitív mozgásreakció formájában.
A bonyolult személyiségreakciók esetén -ellentétben a regresszív reakciókkal- az egész

személyiség részt vesz a kórállapot alakulásában.
 A sthenicus típus tüneti képe rendszerint paranoid formában jelentkezik. Fokozott önérzet,
fanatizmus, agresszivitás a jellemzői. Az én és a külvilág közötti érzelmi viszonyulás
tartósan megbomlik, egy kulcsélmény hatására a gondolkodás, az érzelmi beállítódás
egyirányúan beszűkül. A beteg a külvilág történéseit - természetesen a kóros élményeknek
megfelelően meghamisítva - besorolja a paranoid gondolkodási rendszerébe, és végül egy
súlyosan kóros élmény- és gondolatvilágot alakít ki a környezetével kapcsolatban.
 Az asthenicus típus érzelmileg színtelenebb; sérülékenység, de ugyanakkor fokozott
önértékelés, érvényesülési vágy, büszkeség jellemzi. Ebből adódóan alakulhat ki a sensitiv
paranoid reakció vagy a depressziós reakció.
Az érzelmi élet hatékonyságának változásai

Az érzelmi élet hatékonyságának megváltozása a különféle pszichoszomatikus
reakcióknál jelentkezik. Erős affektusok, stressz hatására a szervezetben fokozott elhárító
mechanizmusok alakulnak ki, amelyekben részt vesz a vegetatív rendszer, az endokrin
működés, és ezek túlműködésének hatására alakul ki a szomatikus betegség.
A hangulati élet és a közérzet zavarai

 A hyperthymia a hangulat kóros emelkedettségét jelenti, amely olyan fokot érhet el, hogy
a beteg számára még a kellemetlen élmények is kellemessé válnak (pl. mánia).
 Dysthymia: a hangulat nyomottságával jellemzett állapot, a depresszió jellegzetes tünete.
A nyomott hangulatot szorongás, félelmek, gátoltság, suicid késztetések kísérik. A beteg
motorikusan lelassul, a vitális tempó minimumra csökken. Legsúlyosabb alakja a
depressziós stupor.
 Parathymia annyit jelent, hogy a beteg hangulati állapota az adott körülményekhez
viszonyítva inadekvát (pl. paranoid kórképek).
 Az eufória kellemesen emelkedett közérzetet jelent (pl. mánia).
 Dysphoria: rossz közérzet (pl. neurotikus állapot).
70
A konatív struktúra
Az akarati élet és zavarai
Az akarati élet összetett pszichés funkció, amely a szervezet belső történései és a
külvilági ingerek hatására, általuk meghatározva szerveződik. Az akarat energetikai folyamat,
amely a cselekvést irányítja. Valamely célképzet indítja meg, és több fázisban zajlik le.
Indíték (vágy, késztetés);
Mérlegelés (a pozitív és negatív érvek mérlegelése);
Döntés és elhatározás
Cselekvés
Az akarati élet zavarai

Az affektivitás befolyása okozhat tanácstalanságot, bizonytalanságot, súlyos gátlásos
állapotot (stupor), valamint negativizmust (passzív, ha a beteg a felszólítást nem követi; aktív,
ha ellentétes cselekvést hajt végre).
Kóros fokozódás:
 hyperbulia (egyirányú, igen intenzív akarati ténykedés);
 polybulia (többirányú, amikor a beteg sok mindent akar egyszerre).
Kóros csökkenés:
 hypobulia (akaratgyengeség, akarattalanság);
 abulia (teljes akarathiány).
A pszichomotórium és zavarai
A pszichomotórium a személyiség valóságos működése; a látható pszichés
össztevékenység. A pszichomotórium két alapvető összetevője:
 A motilitás, amely a központi idegrendszer kiegyensúlyozott működésén nyugszik. Ide
sorolhatók a reflexek; az ösztönös mozgások (pl. szexuális mozgás); az extrapiramidális
mozgások; az akaratlagos mozgások. A motilitás zavarai döntő többségben a neurológia
tárgykörébe tartoznak.
 A motorika, amely a személyiség függvénye. Idesorolhatók az automatikus mozgások; a
mimikai mozgások; a finom mozgások (pl. beszéd, írás); a komplex cselekvés-viselkedés.
(A viselkedés a személyiség megnyilvánulása, megjelenése. A viselkedés alapján
határozható meg a személyiség, a sajátos tulajdonságok, és ebből lehet következtetni a
személyiség várható reakcióira. A viselkedés tájékoztat egy személyiség ép vagy kóros
működéséről.)
A motorika zavarai
Az automatikus mozgások zavara az élet viteléhez elengedhetetlen automatizmusok
elvesztését jelentheti. Leggyakrabban dementiában fordul elő, ahol a beteg elveszti azt a
képességét, hogy rutinszerű mozgásokat folyamatosan végezzen (pl. öltözködés, tisztálkodás,
étkezés).
A mimikai mozgások a mindenkori affektív állapothoz kapcsolódnak. A mimikai
zavar lehet: hipomimika (pl. depresszió); hipermimika (pl. mánia); paramimika (pl.
szikozofrénia).
71
Az akaratlagos mozgászavart hiszteroid mechanizmus okozhatja (pl. hisztériás

paresis).
A cselekvés folyamatának zavara a katatónia, amely a mozgászavar legjellegzetesebb
formája. Lehet pozitív (fokozott) vagy negatív (gátolt) állapot:
 hiperkinézia (felfokozott mozgások);
 mozgásvihar (erős érzelmi töltéssel jelentkező céltalan motorikus megnyilvánulás);
 perseveratio (a mozgások ismétlődése);
 apátia (visszavonultság);
 negativizmus (passzív vagy aktív ellenállás);
 parancsautomatizmus (amikor a beteg a kapott utasítást minden meggondolás
nélkül teljesíti);
 stupor (teljes pszichés és motoros gátoltság).
A komplex cselekvési anomáliák sorában kell megemlíteni a kényszercselekvéseket,
amelyek a kényszerképzetek hatására jelentkeznek a betegnél. Kóros rituális magatartást
jelentenek, és a beteg életvitelét lehetetlenné teszik (pl. állandó kézmosás).
A legsúlyosabb viselkedési probléma a téveszme által irányított viselkedés. Ilyenkor a
beteg csak a kóros eszmék hatására cselekszik, és viselkedése befolyásolhatatlan.
72
A biológiai struktúra
Reflex: öröklött, biológiailag célszerű, nem tudatos működés, amely azonos ingerre
azonos módon jelentkezik. Fajtái: a feltétlen és a feltételes reflex.
Ösztön: magasabb reflexláncolat, amely ugyancsak öröklött, állandó és biológiailag
célszerű, embernél már tudatosan befolyásolható. Meggátlása kellemetlen, rossz érzést,
ellenkezést, félelmet és védekező mechanizmust hív létre. Az önfenntartási ösztön a
táplálkozással összefüggő valamint a védelmet szolgáló, veszélyt elhárító részekre osztható. A
szexuális ösztön az emberben a faj fennmaradását célzó magatartáson kívül a partnerkapcsolat
és a szociális beilleszkedés jelentős késztetője. A szexualitás minden ember életében és
életére vonatkozóan alapvető fontosságú tényező, ami életcélját, életmódját, döntéseit,
sikereit, kudarcait, sokszor -túlzás nélkül állítható- életét, halálát is jelentős mértékben
meghatározza.
Szükséglet: hiányállapot megélése, amely a hiány megszüntetésére késztet. Lehet
primer szükséglet, amely a lét- és fajfenntartás szükséglete, illetve szekunder szükséglet,
amely a szellemi fejlődés velejárója.
Motiváció: jellegzetes izgalmi állapot, tartós és erős, amely a hiányérzet
megszüntetésére tör.
Az ösztönélet zavarai
 A fajfenntartás zavarai:
 fokozott (nimfománia-nőknél, szatiriázis-férfiaknál) azt jelenti, hogy a nemi aktus
önmagában nem elégíti ki a nemi ösztönt;
 csökkent - általában pszichogén jelenség (férfiaknál: impotencia, nőknél: frigiditás);
 perverznek nevezzük a nemi ösztönt, amikor az egyén a szokásostól eltérő módon
keres kielégülést a szexualitás tárgyában, módjában, illetve az aktusban. A gyakoribb
perverziók (parafíliák):
 exhibitionizmus a nemi szervek rendszeres mutogatása erre fel nem készült
idegennek - szexuális kielégülés céljából;
 a fetisizmus során a szexuális izgalom vagy kizárólagosan, vagy többnyire
élettelen tárgyak hatására jön létre;
 pedofília esetén a perverz személy gyermekkel rendszeresen folytatott szexuális
cselekményekkel képes kielégülést szerezni;
 transzvesztitizmuskor a nemi izgalom akkor következik be, ha az illető ellenkező
nemű személy öltözetét veszi magára;
 a voyeurismust az jellemzi, hogy a szexuális izgalom elérésének preferált módja
mások szexuális aktusának nézése;
 egyéb: gerontofília (idősekkel való közösülés), zoofília (szexuális érintkezés
állatokkal), nekrofília (közösülés halott személlyel), klizmafília (kielégülés beöntés
révén); oralizmus (száj-nemi szerv kontaktusra koncentrál, a közösülés
kizárásával), szexuális szadizmus (fádalom okozása másoknak kielégülés céljából),
szexuális mazochizmus (a fájdalom és megaláztatás elszenvedésének élvezete).
73
Az önfenntartás zavarai
 csökkent: dementálódásban, depresszióban, stuporban;
 fokozott: szervi idegbetegségben, szkizofréniában;
 perverz az önfenntartás ösztöne, amikor a beteg táplálkozásra alkalmatlan anyagokat
eszik meg;
 az önfenntartás legsúlyosabb zavarai:
 alkoholizmus;
 narkománia;
 suicidium.
Hiányállapotok
 Frusztráció az a helyzet, amikor az egyén szokásos magatartása akadályozott. Az erre
adott válasz lehet pozitív: alkalmazkodás, de lehet kóros reakció (düh, agresszió,
szorongás, reménytelenség, elkeseredettség) is.
 A konfliktushelyzet lényege a két többnyire ellentétes késztetés közötti harc (pl.
megvegyem vagy ne vegyem). A konfliktus megoldásra tör, és ennek több módja van:
 elfojtás: a tudatból való kiszorítás;
 szublimáció: energiaáttolás szociális célra;
 eltolás: az eredeti célt más objektum veszi át;
 képzeletben való kielégülés;
 pótcselekvés: a feszültség elérhető és reális effektusban oldódik (pl. kéztördelés
szorongásban);
 projekció (kivetítés): más sajátosságainak átvétele;
 identifikáció (azonosulás): átveszi más sajátosságait;
 kompenzáció: a belső passzív akadály megoldása (pl. az alacsony ember
agresszivitása);
 regresszió: infantilis reakció;
 disszociáció, konverzió: az elfogadhatatlan késztetés önállósulása, majd testi
tünetekben való jelentkezése.
74
A tudat
A tudat a legmagasabb rendű lelki működéseink közé tartozik. A meghatározása
bonyolult, és a mai napig nem sikerült elfogadható definíciót találni. A materialista filozófia
szerint a tudat tükröződés, az agy funkciója, amely célszerűen tükrözi az objektív valóságot,
és képes a megismerésre, a feldolgozásra, a gondolati működésre, a magatartás, cselekvés
megtervezésére, az eredmény előrejóslására; aktív folyamat, megoldja az egyén és
társadalom, ill. természet kölcsönös kapcsolatának szabályozását. A pszichológia az
élménytartalmat tartja tudatnak. Az élettan a cortex meghatározott ingerületi állapotát érti
tudat alatt. Pszichiátriai szempontból a tudatot mint folyamatot kell szemlélni, amely folyamat
lényege:
 az ingerek felfogása, értelmezése és feldolgozása;
 a megfelelő reakciók kivitelezése;
 az én és a külvilág különállásának és egységének mindenkori felismerése,
elkülönítése.
A tudat problémáinak feldolgozásakor két alapvető sajátosságot kell elkülöníteni:
 az energetikai komponens (vigilitas);
 az integratív komponens (tartalom).
A tudati állapot élettani alapja az ép központi idegrendszer. Ezen belül elsődleges
fontosságúnak tűnik az aktivációs szisztéma, a formáció retikuláris rendszer és
összeköttetései: cortex, neurohumorális rendszer, limbikus szisztéma. A tudat állapotváltozása
élettani körülmények között is fellelhető; mint a napi éberségi szint változása, az alvás és
ébrenlét.
Tudatzavarok
Vigilitas-zavarok. A vigilitas-zavarok az agytörzsi aktivációs szisztéma ép
működésének felfüggesztésével állnak kapcsolatban. Az ép tudati állapot e rendszer
kiegyensúlyozott funkciójának függvénye. A külvilágból befutó ingerek a központi
idegrendszerben két úton futnak.
Az egyik út a specifikus érzékelési út, pl. a hallás esetében a temporális lebeny. A
másik út az aspecifikus, leágazás az agytörzs retikuláris rendszeréhez. E rendszer az
afferentáció hatására fokozatosan izgalmi állapotba kerül, az izgalmi tónus diffúsan tonizálja
a cortexet, és így válik alkalmassá a specifikus pályán át érkező ingerek befogadására,
felismerésére, így válik alkalmassá a tudatos működésre. Patológiás változások esetében (pl.
tumor, vérzés, trauma, toxikus ödéma stb.) a koponyaűri nyomás fokozódik, e
nyomásfokozódás közvetett úton gátolja az aktivációs szisztéma működését és vezet
tudatzavarhoz. Fokozatai:
 kábultság: csökkent a percepció és a reagálási készség;
 somnolencia (aluszékonyság): a beteg magára hagyva elalszik, ingerekre alig reagál,
lelassult, gátolt pszichomotórium;
 sopor: ez olyan, mint a mély alvás állapota, amelyben a reflexek még megtartottak, csak
erős ingerekkel ébreszthető a beteg, incontinens;
 kóma (eszméletlenség): teljes eszméletlenségnél a reflexek már hiányoznak, centrális
légzési és keringési zavarok is jelentkeznek.
Tartalmi zavarok (integrációs, kvalitatív zavarok)
 a téveszmék, hallucinációk által alterált tudati állapot az elmebetegségek jellemzője.
Ilyen a tévelyhangulat: a szkizofréniás, depressziós betegek kórosan befolyásolt tudati
75
állapota, ahol az én és a külvilág kettéválik és egysége megváltozik, a realitásítélet

károsodik;
 a beszűkült tudati állapotban a tudat egy-két gondolatra összpontosul. Ilyen az
elfogultság, rajongás, bánat. Súlyos alakja a rövidzárlati cselekmény, explozív reakció,
ahol az érzelmi-indulati állapotok befolyásolják a pszichés tevékenységet;
 konfúzió (laza tudati állapot): jellemző az éberségi szint csökkenésével társult
dezintegráció. Enyhe alakja a szórakozottság, súlyos formája a teljes dezintegráltság.
Az energetikai és tartalmi zavar együttesen fordul elő az ún. tudatborult
állapotokban:
 oneiroid (álomszerű) állapotban az észrevevés és a képzelet közötti határ elmosódik, a
valóságba álomképek vegyülnek, és azok együttesen, azonos erővel kerülnek észlelésre;
 delírium (ködös állapot) a tudat mély borultsága, a külvilággal nincs kapcsolat,
dezorientáltság alakul ki, hallucinációk, illúziók jelentkeznek, és mindez zavart
gondolkodással, fokozott pszichés aktivitással, töredékes, értelmetlen
motilitásfokozódással jár, súlyos és életveszélyes vegetatív tünetek jelentkeznek;
 az amencia lényegében a delíriumhoz hasonló kép: lényeges differencia a vegetatív
tünetek hiánya;
 homályállapotok (tenebrozitás) lehetnek:
 rendezetlenek: zavart gondolkodás, intenzív érzelmi megnyilatkozás, a külvilággal
nincs kapcsolat, az észrevevés és a képzelet összeolvad. Gyakori az érzékcsalódás,
szorongás;
 rendezettek: a beteg magatartása, viselkedése rendezettnek tűnik, önmagára és
környezetére vonatkozóan részben tájékozott, de az összszituációt nem ismeri fel,
ehhez képest magatartása inadekvát. Látszólag logikusan viselkedik, de egész
viselkedése intarziaként és nem logikusan illeszkedik az összképbe.
76
Az affektív betegségek
Az affektív betegségekhez a mániás és a depressziós kórképek tartoznak, amelyeknek

fő jellegzetessége a hangulati élet zavara. A mániás szindróma ritkán fordul elő, a depressziós
állapotok azonban a leggyakoribb betegségek közé tartoznak. A lakosság 15-20%-a betegszik
meg a depresszió valamilyen formájában, sőt vannak adatok, amelyek szerint az orvoshoz
forduló betegek 40%-ánál is fellelhető e betegség tünetei.
Tüneti kép
Depresszió Mánia
Affektivitás zavara
szomorúság jókedv, vicckészség
dysphoria euphoria
érzelmi kiürülés érzelemtelítettség
nyugtalanság nyugtalanság
közömbösség fokozott érdeklődés
dysthymia euthymia
ambivalencia határozottság
Gondolkodás zavara
lassulás felgyorsulás
tartalomszegény tartalomgazdag
képzetek megtapadása másodlagos inkoherencia
mikromániás (holothym) doxasma megalomániás doxasma
figyelem nehezen felkelthető, tapadó figyelem könnyen terelhető, csapongó
fokozott betegségtudat fokozott egészségélmény
tudatbeszűkülés tudatkitágulás
Akarat, motórium zavara
akaratgyengeség intenzív akarati tevékenység
indítékszegénység fokozott kezdeményezés
döntési gátoltság gyors, határozott döntés
gátoltság gátlástalanság
motoros inaktivitás fokozott motorikum
stupor tevékenységi kényszer
agitáltság agitáltság
autoagresszió (heteroagresszió) heteroagresszió
Szomatikus tünetek
insomnia, fokozott igény csökkent alvásigény
étvágy-, súlycsökkenés fokozott étvágy, súlycsökkenés
fokozott fájdalomérzet csökkent fájdalomérzet
csökkent szexualitás fokozott szexualitás
székrekedés -
77
Az affektív betegségek felosztása

1. Lefolyás szerint:
 egyetlen alkalommal előforduló (depressziós epizód);
 ismételten előforduló (recurrens depresszió, unipoláris depresszió);
 mániás fázissal váltakozva előforduló (bipoláris affektív betegség).
2. Súlyosság foka szerint:
 enyhe;
 közepes;
 súlyos.
3. Időtartama szerint:
 depressziós epizód akkor véleményezhető, ha legalább két hétig tart a depressziós
állapot;
 ha a tünetek kimerítik a depressziós epizód kritériumait, de nem tartanak két hétig, és az
epizódok ismételten visszatérnek, akkor recurrens rövid depressziós betegségről
beszélünk;
 a dysthymia a depressziós epizód súlyosságát nem éri el, de időtartama több mint két
év.
4. Egyéb affektív betegség:
 a cyclothymia fő jellegzetessége a hangulati élet tartós, enyhe zavara, amely egyszer a
depresszió, máskor a mánia irányában változik;
 szomatikus betegségekhez társuló depressziók.
5. Lefolyás szerint:
 a depressziós és mániás epizódot követően a beteg teljesen tünetmentes;
 a depressziós és mániás epizódot követően fennmarad a tünetek egy része;
 a depressziós és mániás tünetek váltakozva jelennek meg;
 csak depressziós tünetek jelentkeznek;
 a depressziós és a mániás tünetek szövődhetnek dysthymiával vagy cyclothymiával;
 a depressziós és a mániás epizódok jelentkezhetnek szabályos időközönként, pl.
évszakokhoz kötődve, de teljesen kiszámíthatatlanul is.
Szövődmények
Gyakori szövődmény depresszióban a sikertelen öngyógyítás következményeképpen
kialakuló alkohol vagy gyógyszerabúzus.
A depresszióban fellépő egyik különösen veszélyes probléma az öngyilkosság
szándéka. A depressziós beteg öngyilkossági vágya a kilátástalanság, az abszolút
pesszimizmus és a reménytelenség érzéséből ered. A depresszió az öngyilkossági kísérletek és
az öngyilkossági halál egyik leggyakoribb oka.
Az affektív betegségeket gyakran kísérik negatív irányú szociális változások. A
depressziós beteg az újból és újból jelentkező rossz időszak alatti energiavesztése,
visszahúzódása, koncentrációs zavarai, romló teljesítménye miatt elveszítheti állását,
tönkremehet családi élete, baráti kapcsolatai. A mániás állapotokban a beteg költekezhet,
eladhatja a házát a feje felől, munkahelyén „lejáratja magát”, kritikátlan szexuális kapcsolatai
miatt felbomolhat a házassága stb.
78
Az affektív kórképek terápiája

1. A depresszió terápiája
 A legtöbb depresszió esetében a depressziót oldó gyógyszerekkel (antidepresszívumok)
folytatott kezelés szükséges. Ha a beteg már túl van két-három depressziós fázison, a
gyógyszeres kezelést nem szabad leállítani, mivel a kutatások bebizonyították, hogy a
betegek 70%-a visszaesik egy éven belül, ha a gyógyszerek szedése abbamaradt.
 A szorongás és az alvászavarok fokozottan megnyilvánuló jelei esetén a kezelés kezdetén
az antidepresszívumok mellett rövid ideig szorongásoldó vagy altató hatású gyógyszereket
is alkalmaznak. Ezeket a gyógyszereket később többnyire el lehet hagyni, miután az
antidepresszívum kifejtette a hatását.
 A periodikusan, vagy mániás-depresszió formájában fellépő depresszió esetén nemcsak
kezelés, hanem profilaxis is alkalmazható. Leggyakrabban alkalmazott szer a lítium.
 A gyógyszeres terápiára rezisztens, nagyon súlyos depresszió esetén a RES-kezeléstől
várható a beteg javulása.
 A depresszió pszichoterápiájában a kognitív terápiának kiemelkedő szerepe van. A
kognitív terápia a depressziós gondolkodászavart célozza meg, azokat a sztereotip
kognitív torzításokat, amelyekkel a beteg a tüneteit magyarázza.
 A gesztus, pantomim és akcióterápiák az emberi kapcsolatokban alapvető
pszichomotórium újranevelésére törekednek, mivel a depressziósoknál ez nagymértékben
károsodik.
 A mozgásterápiák fokozzák a beteg indítékéletét, akaraterejét, oldják a mozgásos
gátoltságot; az érzelmi feszültséget mozgásban és fizikai erőkifejtésében vezetik le.
2. A mánia terápiája
 A mániás beteg gyógyítása - ápolása a meggondolatlan anyagi ügyei, kritikátlan
viselkedése, esetleges agresszív megnyilvánulásai miatt intézeti feladat. A kezelés
legfontosabb eleme a gyógyszeres terápia, amelynek során a lítium-sók,
antipszichotikumok és benzodiazepinek származékai jönnek számításba.
Ápolástan
A depressziós betegek leggyakrabban előforduló ápolási problémáit a következő
táblázatban foglalom össze:
Ápolási probléma Ápolási célkitűzés Ápolási tevékenység terve

I. Suicidium veszélye a Ne legyen öngyilkossági  hangulatának részletes követése
reménytelenség és az kísérlete  presuicidális jelek felismerése
elhagyatottság érzése miatt  rákérdezés az öngyilkossággal
kapcsolatos gondolatokra
 egyedül ne hagyja el az osztályt
 ne maradjon egyedül
II. Napszaki ritmus Fiziológiás életritmus  öltözzön át reggel melegítőbe
megfordulása a napközbeni visszaállítása  reggeli tornán vegyen részt
felületes alvás, és az éjszakai  foglalkozáson jelenjen meg
álmatlanság miatt  csendes pihenőben max. 2 órát aludjon
 feladatok kijelölése a kihasználatlan
idő hasznos eltöltéséhez
79
III. Átalvási nehezítettség az Az éjszakát aludja át a beteg  az alvás optimális feltételének

érzelmi feszültség … biztosítása
következtében  elő kell készíteni a beteget az elalvásra
(21 óráig tusoljon le, hálóruhába
öltözzön át)
 a kórterem csendjét biztosítani,
ajtócsapódást megakadályozni stb.
 ne zavarják a betegek egymást Pl.
kórtermi cserék
IV. Székrekedés a motorikus Az otthoni székletürítési  otthon bevált székletrendezési
inaktivitás és a gyógyszerek gyakoriság elérése szokások felmérése és alkalmazása
mellékhatása miatt  rostdús étrend + bő folyadékbevitel
 a beteg motoros aktivitását fokozni
mozgásos feladatok adásával
 a környezet biztosítása intim-higiéniás
székeléshez
 szükség szerint hashajtók adása
V. Higiéniás igénytelenség a A közösség által elvárt  az ápoló aktívan vesz részt a beteg
küllemmel való törődés higiéné elérése tisztálkodásában
csökkenése miatt Megfelelő tisztálkodási  közreműködés a tisztálkodáskor
szokások visszaállítása vagy  ellenőrizni, hogy megfelelően
kialakítása tisztálkodott-e a beteg
 a tisztálkodás a beteg napirendjéhez
igazodva, azonos időpontokban
történjen
VI. Motorikus inaktivitásból Immobilitas-szindróma  a beteg vegyen részt a reggeli tornán
adódó immobilitas-szindróma kialakulásának megelőzése  mozgásos feladatokkal kell megbízni
kialakulásának kockázata Pl. az ápolóval menjen el sétálni
VII. Szorongás az organikus Szorongás csökkentése  megfelelő komolysággal kell venni a
okokkal nem alátámasztható panaszokat, de nem szabad
testi panaszok megléte túlértékelni azokat
következtében  biztatni a beteget, hogy a panaszok
pl. szédülés, fejfájás... csökkeni fognak
 placebo adása
VIII. Szomatikus leromlás A testsúlyát tartsa meg  napi többszöri étkezés
kockázata az étvágytalanság  egyéni étrend biztosítása
és az indítékszegénység miatt  biztatni az evésre
 étkezés lehetőleg kis csoportokban
 dokumentálni: mennyit és mit evett
 naponta testsúlyellenőrzés
 gondoskodni a helyes szájápolásról
IX. Exsiccosis kockázata a Dehidráció megelőzése  a dehidráció jeleinek korai észrevétele
csökkent indíttatás miatt,  biztosítani a páciens kedvenc italát
amely a folyadék  meghatározni műszakonként a
fogyasztásának folyadékbevitelt
elhanyagolásában nyilvánul  dokumentálni az elfogyasztott
meg folyadék mennyiségét
 a vizelet fajsúlyának rendszeres
ellenőrzése
 az elfogyasztandó folyadék ne fokozza
a kiválasztást
80
X. Szégyenérzet a kéz Szégyenérzet csökkentése  a levesek tálalása pohárban

remegése miatt kialakult  a darabos táplálék felaprításában
táplálkozási nehezítettség segédkezni
következtében  a többi betegtől való külön étkezés
biztosítása
 szorongás oldása
XI. Meggyengülhet a A gyógyító teambe vetett hit  felvilágosítani a beteget a gyógyszer
gyógyító teambe vetett hite, megőrzése, illetve fokozása lassú hatásáról
mivel nem érzi a gyógyszerek  apró javulásokat visszajelezni a
hatását betegnek
 a páciens kétségeit figyelmesen és
türelemmel kell meghallgatni
XII. Szorongás a A szorongás oldása  a mellékhatások enyhítése gyakorlati
szájszárazság és egyéb tanácsokkal, pl.
gyógyszer mellékhatások  szájszárasság esetén gyakran, kis
jelentkezése miatti kortyonként igyon citromos teát, vizet,
savanyú töltetlen cukorkát
szopogasson, rágógumit rágjon
 ortosztatikus hipotenzió miatt a beteg
felvilágosítása, hogy fekvő helyzetből
csak lassan és óvatosan üljön fel, és
csak azt követően álljon fel
XIII. Elmagányosodás Magára hagyatottság  a beteg által megkedvelt ápoló sokat
kockázata a kapcsolatokban érzésének csökkentése beszélgessen vele
lelt öröm elvesztése  olyan betegekkel kell megismertetni,
következtében akiknek hasonló időtöltésük van, egy
faluból jöttek stb.
 szobacsoportok tartása és a beteg
bevonása a beszélgetésbe
XIV. Társadalmi, családi A közösségbe történő  elfogadó légkör megteremtése az
elszigetelődés kockázata a visszailleszkedés ápolók részéről
környezetnek a beteg és előmozdítása  a család bevonása a gyógyítási
betegségére vonatkozó meg folyamatba, felvilágosítás a betegség
nem értés következtében jellegéről
 a kommunikációs késztetés fokozása
játékos foglalkozások segítségével
XV. A kikapcsolódási Naponta mind több időt  felmérni a betegség előtti kedvenc
tevékenység hiánya az tudjon hasznos, kikapcsolódó szabadidő eltöltési módokat
érdektelenség és az tevékenységgel eltölteni  biztatni ezen tevékenységek
indítékszegénység folytatására
következtében  a szükséges kellékek beszerzése a
család bevonásával
 a foglalkoztató terapeuta bevonása
 elismerően szólni a részvételről
I. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy minden tizenötödik, depresszióval kezelt beteg
öngyilkosság miatt hal meg. Az ápolás során a legnagyobb figyelmet a beteg suicid
szándékának felismerésére, és a kísérlet megelőzésére kell fordítani. A depressziós betegek
leginkább a hajnali órákban követik el suicid tettüket, mert számukra ez a napszak a
legrosszabb. (Okai: A betegek alvása felületes, fáradtan és kimerülten ébrednek, mintha
egész éjjel nem aludtak volna. A gyógyszerszint ilyenkor a legalacsonyabb.)
A beteg lehetőleg ne maradjon egyedül. Ha éjszaka kimegy a mellékhelyiségbe, 5 perc
81
elteltével utána kell menni és megnézni, hogy mit csinál. A suicidium jeleire fokozottan
figyelni kell! (lásd. Az öngyilkos magatartás c. fejezetet)
II. A depressziós betegek alvásigénye megnő, legszívesebben a nap 24 órájából 24 órát
átaludnának. A napközbeni alvás következtében az éjszakát nem tudják átaludni, és
fokozatosan felcserélődik az alvási-ébrenléti ciklus. Az ápolók feladatai közé tartozik a
fiziológiás életritmus visszaállítása. Az ápolás során mind kevésbé szabad hagyni a beteget
napközben aludni. Ébresztés után öltözzön át melegítőbe vagy kényelmes „otthoni”
ruhába, reggeli tornán lehetőleg vegyen részt. A megvetett ágy a beteget lefekvésre
készteti, ezért célszerű felkelés után rendbe rakni, és takaróval leteríteni (beágyazni).
Napközben mind több feladatot kell adni a betegnek pl. séta a friss levegőn,
foglalkozásokon való részvétel, játékos vetélkedők szervezésében és kivitelezésében való
részvétel...
III. A depresszióban szenvedők éjszakai alvása felületes, a legkisebb zavaró inger miatt
felébrednek, és nem tudnak tovább aludni. A szorongás és az érzelmi feszültség is az
alvásukat kedvezőtlenül befolyásolja. Az alvás optimális feltételét meg kell próbálni
biztosítani. A kórteremben lévők lehetőleg egy időben feküdjenek le, miután
kiszellőztettünk és betegeink felkészültek az alvásra (tusolás, zuhanyozás, szájtoalett
elvégzése). Ha van olyan páciens, aki a kórterem nyugalmát a viselkedésével
nagymértékben zavarja (pl. mániás beteg), akkor el kell különíteni. Gyakori panasz
viziteken: „Én egész éjjel nem aludtam!” Tanácsos ezért e panasz valódiságát ellenőrizni
és az éjszaka folyamán többször is megfigyelni betegeink alvását.
IV. A betegség velejárója lehet a székrekedés, amelyet a gyógyszerek, a
folyadékfogyasztási deficit, mozgásszegénység és a kórházi körülmények még
fokozhatnak. Ápolási célként az otthoni székletürítési gyakoriságot kell megközelíteni (ha
az normális volt), lehetőleg nem hashajtók adásával, hanem az étrend gondos
összeállításával és bő folyadékbevitellel. A páciens székletrendezését a mind hosszabb és
terhelőbb mozgásos feladatokkal is igyekezzünk segíteni. Betegünkkel célszerű
megbeszélni az otthonában bevált székletrendezési szokásait, és igyekezzünk azokat
számára lehetővé tenni, akár a hozzátartozók bevonásával is.
V. A súlyos depressziós pácienseknek még arra sincs késztetésük, energiájuk, hogy
elmenjenek tisztálkodni. Az ápolói célkitűzés itt a közösség, az osztály által elvárt higiéné
elérése, a tisztálkodási szokások visszaállításával vagy kialakításával. Az első napokban az
ápoló aktívan vegyen részt a beteg tisztálkodásában. A fürdetések lehetőleg mindig
ugyanazon napszakban történjenek. (Ezzel is elősegítve a tisztálkodási szokások
visszaállítását, illetve kialakítását.) A későbbiek során mindinkább a passzív
közreműködést kell előtérbe helyezni az ápoló aktív közreműködése helyett, és így elérni a
kívánt tisztasági fokot.
VI. A motoros inaktivitás rengeteg szövődmény forrása lehet, ezért is fontos, hogy az
ápolás során törekedjünk a betegek aktivitásának fokozására.
A motoros inaktivitással (immobilitas) kapcsolatos ápolási diagnózisok:
 A fizikai mozgékonyság károsodása

 A vizeletürítés zavarai
 A légúti váladék elégtelen ürülése
 A gázcsere károsodása
 A bőr fennálló vagy fenyegető sérülése
 A perifériás szöveti perfúzió romlásának fokozott veszélye
 Fokozott fertőzésveszély
82
 Teljes incontinentia
 Folyadékhiány kialakulásának fokozott kockázata
 Elégtelen egyedi alkalmazkodás
 Az alvási ritmus zavarai
Ez a feladat néha nagy nehézségekbe ütközik, hiszen a páciensünknek nincs késztetése,

hogy az ágyát elhagyja, és bármiféle tevékenységet végezzen. Tudja, hogy fel kellene
kelnie, megtenni valamit, de akaratát gyengének érzi a kivitelezéshez, úgy érzi, olyan
gyenge, olyan fáradt, hogy inkább meg sem mozdul. Ezen esetben nagy tapintattal, de
határozott fellépéssel kell betegünket mobilizálni a mindennapi szükségleteinek
kielégítésére. Fokozatosan bevonjuk az osztály mindennapi életébe. A reggeli tornát eleinte
visszautasítja, de a gyógyuló szobatársak bevonása sokat segíthet, illetve ha megígértetjük
„ha ma nem, akkor holnap tornázik” általában segít. Szervezni kell sok sétát a betegünk
részére. Ezek a mozgásos feladatok arra is jók, hogy az ingerszegény környezetből a
depresszióst kimozdítsuk, betegségcentrikus gondolkodásán változtassunk, így gyógyulását
elősegítsük.
VII. Betegeink gyakorta panaszkodnak különféle szomatikus tünetekre, amelyek organikus
okokra nem vezethetők vissza. Az ápoló reagálása e panaszokra rendkívül nehéz, és nagy
tapasztalatot igényel, hiszen ha nem foglalkozik vele, elvesztheti a beteg bizalmát, de ha
túlzott a reagálása, fokozhatja a betegségcentrikus gondolkodást. Betegünket mindig
figyelmesen meghallgatjuk és biztatjuk, hogy a panaszok fokozatosan csökkennek, és szép
lassan „el fognak kopni”. Ha beszélgetéssel, figyelemeltereléssel nem érünk célt,
placebotablettával kíséreljük meg a panaszok csökkentését, a szorongás oldását.
Kiemelendő: a panasz, és a rákapott placebotabletta pontos dokumentálása, mert ezzel
lehet biztosítani, hogy minden műszakban dolgozó kolléga ugyanarra a panaszra ugyanazt
a placebót adja. Helytelen és kerülendő az az ápolói magatartás, amikor placebo adásával
helyettesítjük a betegünk meghallgatását és figyelmének elterelését a szomatizált
panaszairól.
VIII. A betegek depressziós fázis alatt 5-10 kg-ot is fogyhatnak étvágytalanságuk és
indítékszegénységük következtében. Ilyen esetben meg kell előzni, hogy szomatikumuk és
ezzel együtt a közérzetük is tovább romoljon. A rossz közérzet, gyengeség még
elviselhetetlenebbé teszik számukra a betegségüket. A napi táplálékbevitelt 5-6-szori
étkezéssel kell biztosítani. Ez azért fontos, hogy ne okozzunk kellemetlen teltségérzetet,
illetve egy étvágytalan emberre az elé tett sok étel látványa riasztóan hat. Sok esetben a
beteg ellenállását az étkezésekkel szemben az egyéni étrenddel csökkenteni lehet.
Folyamatosan biztatnunk kell betegünket az étkezésre. Ne hagyjuk magára, hanem
lehetőleg kis csoportokban étkeztessük, és így a betegtársak étkezése ösztönzően fog hatni.
Természetesen az elfogyasztott étel mennyiségének pontos dokumentálása elengedhetetlen.
A 2-3 naponkénti testsúlyellenőrzéssel objektív adathoz juthatunk a beteg táplálásának
eredményességéről. A szájápolás elhanyagolása is fokozhatja az ételekkel, étkezéssel
szembeni ellenállást, ezért a rendszeres fogmosásra és szájöblítésre is nagy gondot kell
fordítani.
IX. A betegeknek csökkenhet az indíttatása az ivásra, és emiatt dehidráció alakulhat ki. Az
ápolás során a dehidrációt meg kell előzni vagy megszüntetni. A dehidráció jeleit (száraz
bőr és nyálkahártyák, csökkent bőrturgor, koncentrált vizelet stb.) korán észleljük.
Kérdezzük ki a pácienst, hogy legszívesebben mit fogyasztana, és ha nem kontraindikált
(például a kávé, grépfrútlé diuretikus hatású), biztosítsuk számára. Műszakonként
határozzuk meg a kívánatos mennyiségű folyadékbevitelt, például: délelőtt 1000 ml,
83
délután 700 ml, éjjel 300 ml. Az ápolók vezessenek folyadéklapot, hogy pontos
információkkal rendelkezzenek a bevitt folyadék mennyiségéről. A vizelet fajsúlyának a
napi ellenőrzésével jól nyomon lehet követni, hogy a szervezetbe juttatott folyadék
elegendő, vagy sem.
X. Egyes gyógyszerek (pl.: triciklikus antidepresszívumok) hatására végtag, különösen
kézremegésről számolnak be betegeink. Ez zavaróan hathat táplálékfelvételük
kivitelezésében. A leves kilötyög a kanálból, az ételt nem képesek feldarabolni késsel és
villával; emiatt nagyfokú szégyenérzet alakulhat ki „ügyetlenségük” miatt. Mindezek
következménye az étkezéssel szembeni félelem, szorongás. A leírt problémák
megelőzhetők egy kis odafigyeléssel. A levest pohárban tálaljuk, az ételek aprításában
segédkezünk, vagy előre feldaraboltan adjuk át fogyasztásra. Megengedjük a külön
étkezést a betegtársaktól, és így a szégyenérzet csökken. A páciensünket biztatjuk az
evésre és biztosítjuk, hogy a remegés gyógyszer mellékhatása és nem az ő ügyetlenségének
a jele. Az előbb felsorolt ápolói tevékenységek oldani fogják betegünk szorongását.
XI. „A depresszió egy olyan világba taszíthatja az embert, amely csak a pokolhoz
hasonlítható” <William Styron> Az idézet jól példázza, hogy a betegek mennyire
szenvednek ebben az állapotban. Segítséget várnak az orvosoktól, ápolóktól. Azt hiszik, ha
bekerülnek egy pszichiátriai osztályra, ott bajukat napok alatt meggyógyítják. Sajnos az
antidepresszívumok csak hetek alatt fejtik ki hatásukat. Ezt az időt a páciensek úgy élik
meg, mintha nem történne velük semmi, és az egészségügyi személyzet nem törődne
velük. A gyógyító teambe vetett hit megőrzése céljából fel kell világosítani betegeinket a
gyógyszerek lassú hatásáról! Fontos az apró javulásokra felhívni a figyelmüket (pl. ma már
mosolygott, kipihenve ébredt, jó étvággyal elfogyasztotta a reggelit…). A páciensek
kétségeit megértően figyelmesen és türelemmel kell meghallgatni, és minden alkalmat meg
kell ragadni az önbizalom és a gyógyulásba vetett hit erősítésére.
XII. Az antidepresszívumok nemcsak lassan fejtik ki hatásukat, hanem számos kellemetlen
mellékhatásuk is előfordulhat betegeinknél. Közérzetük nyomasztó és a gyógyszerek még
tovább ronthatják az első napokban. Természetes, hogy szorongásuk fokozódni fog ilyen
körülmények között. A szorongást oldjuk figyelmes meghallgatással, figyelemeltereléssel,
és a panaszok enyhítésére gyakorlati tanácsadással.
XIII. Az elmagányosodás és a kapcsolatteremtési késztetés hiánya is sűrűn jelentkező gond.
A meglassult gondolkodás és beszéd, a gyengült koncentráció következtében nehezen
tudják gondolatukat a külvilág felé közvetíteni, és ez oda vezethet, hogy meg sem
próbálják már és elvesztik a kapcsolatokban lelt örömüket is. „Bezárkóznak a
betegségükkel.” Az ápolás során e bezártságot csökkentenünk kell. Ne hagyjuk magukra
őket. Az általuk megkedvelt ápoló sokat beszélgessen velük. Hasonló gondolkodású,
problémájú, foglalkozású… betegek összeismertetése is jó hatású szokott lenni.
Kórteremben ápoló által tartott kötetlen beszélgetések is jó alkalmat adnak betegeink
kommunikációs nehézségeinek leküzdésére.
XIV. A betegek gyakorta magányosnak, fölöslegesnek, kirekesztettnek, kivetettnek érzik
magukat. Erről sokszor nemcsak a betegségük tehet, hanem a környezet és a család negatív
szerepe sem elhanyagolható. A családtagok nem értik a betegséget, hiszen hozzátartozójuk
nem lázas, nem tört el semmije, és mégsem képes feladatait ellátni. Sűrűn hallani a
következőket: „Biztos nem akar dolgozni, mert így kényelmesebb!” „Csak akarnia kéne és
meggyógyulna!” „Két nagy pofon biztosan segítene rajta!” Ilyen esetekben az elfogadó
légkör megteremtése az ápoló részéről nagy fontossággal bír. Kísérleteket kell tenni a
család bevonására a gyógyítási folyamatba. Felvilágosítások adása a betegség jellegéről,
tüneteiről, illetve kiadványok adása hasznos. A kirekesztettség egyik oka még a nem
84
megfelelő kommunikáció. Ilyenkor a kommunikációs késztetést és hatékonyságot játékos

foglalkozások keretében lehet pozitív irányba előmozdítani.
XV. A depressziósok a betegségükben őrlődnek, és ebből kiszakadni, kikapcsolódni, mást
tenni, mint amit az „diktál”, nem tudnak. Ha sikerül ebből az izolációból kimozdítani őket,
a javulási útra hamarabb ráléphetnek. Ennek érdekében fel kell éleszteni a régi
kikapcsolódási tevékenységüket, vagy újakat keresni számukra. Első lépésként az ápoló
beszélgessen velük a korábbi kedvenc időtöltésükről. Ismertesse az osztály lehetőségeit e
tevékenységek kielégítésében. Ha kell, a család bevonásával pótolhatók a hiányzó
eszközök (rajzlap, festék stb.). Biztassa az egyént a rekreációs terápiában való részvételre.
Szóljon elismerően a részvételről.
Összegzés
Mindig tartsuk szemünk előtt, hogy a depresszió súlyos betegség. A betegek nem
tudnak „akarni”, és ezért hiábavaló az akaratukra apellálni. Nincs értelme, hogy felszólítsuk
őket arra, hogy szedjék össze magukat, vagy kötelezzük őket különféle tevékenységek
elvégzésére. Mindezt csak szenvedésként élnék meg. Az aktivitásuk fokozására irányuló
ápolói tevékenységünket csak nagy körültekintéssel, a fokozatosság elvét betartva, és a
páciensek aktuális állapotát figyelembe véve szabad kiviteleznünk. Öngyilkossági
veszélyeztetettségéről nyíltan kell a beteggel beszélni, mert csak így nyerhetünk képet a
valódi veszélyről. Mindemellett arra is gondolnunk kell, hogy a súlyosan veszélyeztetettek
szándékukat leplezni vagy titkolni próbálják, mert félnek, hogy megakadályozzák őket a
kivitelezésben. Alapvető e páciensek ápolásakor az elfogadó légkör megteremtése, mivel
kirekesztve érzik magukat az emberi közösségből, és a visszavezető úthoz mi fogjuk
megmutatni az irányt megértő, humánus magatartásunkkal.
85
Mániás betegek leggyakrabban előforduló ápolási problémáit a következő táblázatban

foglalom össze:

I. Indulatos, agresszív Agresszív viselkedés  a személyzet nyugodt, megértő
viselkedés veszélye az megelőzése magatartást tanúsítson
önkontroll csökkenése miatt  korlátozások mellőzése bizonyos
határokon belül (kijelölt dohányzóhelyen
bármikor dohányozhat, vagy bármikor
megfürödhet…)
 a környezet figyelmét felhívni a helyes
kapcsolattartásra a beteggel
 biztosítani a betegtársakat a személyzet
elérhetőségéről
 feladatokat adni
II. A szomatikum A szomatikum leromlásának  a lehetőségekhez képest kevesen
leromlásának veszélye a elkerülése legyenek a kórteremben
csökkent alvásigény  a pihenést jutalmazni (cigaretta, étel…)
következtében  a kórteremben az éjszakai járkálás
megakadályozása
 a testsúly rendszeres nyomon követése
III. Mozgásigényéhez Napi 4000 kcal táplálékot  a dietetikus által meghatározott étrendet
képest kevés kalóriát fogyasszon el a beteg fogyassza el a beteg (fehérjében,
fogyaszt energiában gazdag étrend)
 biztatni az evésre
 napi ötszöri étkezés
 dokumentálni az elfogyasztott táplálék
mennyiségét
 másnaponta súlymérés
 szendvicsek készítése
IV. Folyadékhiány A kiszáradás megelőzése  napi 2 liter folyadék elfogyasztatása
kockázata a gyógyszerek  a folyadék odakészítése az
mellékhatása, illetve a testi éjjeliszekrényre
szükségletek figyelmen  gyakori biztatás
kívül hagyása miatt  dokumentálás
 a kiszáradás jeleinek korai észrevétele
V. A környezet zaklatásának Szexuálisan ne zaklassa  állandó ápolói felügyelet
a kockázata a környezetét  az ápolók ne maradjanak még kis időre
megnövekedett szexuális sem a beteggel kettesben egy csukott
igények és gátlástalanság helyiségben
következtében
VI. A kezelés elutasítása a Az előírt gyógyszereket  gyógyszerosztásnál az ápoló előtt vegye
betegségbelátás hiánya vegye be be a gyógyszereit
miatt, amely a gyógyszerek  ellenőrizni kell, hogy lenyelte-e a
elutasításában is gyógyszert
megnyilvánul  a gyógyszerbevétel megtagadása esetén
orvost értesíteni
VII. Szökésveszély a Az ápolók tudta nélkül ne  állandó felügyelet
betegségbelátás hiánya miatt hagyja el az osztályt a beteg  ápolói kísérővel mehet el meghatározott
helyre és időre
86
VIII. Higiénés Megfelelő testi higiéné  naponta többször felhívni a figyelmét a

igénytelenség a külleme tisztálkodásra
iránti érdektelenség miatt  ellenőrizni a tisztálkodást
 dicséret
IX. Nem becsüli saját Ne osztogassa szét a saját  értékeit leltárba venni és elzárni
tulajdonát a kritikai tulajdonát  betegtársak figyelmét felhívni, hogy ne
készségek csökkenése miatt fogadjanak el sok mindent
X. Nem becsüli mások Ne vegye el mások holmiját  az ápoló tudja, hogy mi a beteg tulajdona,
tulajdonát a kritikai vegye észre, ha nem odavaló dolgot lát
készségek csökkenése miatt
XI. Sérülés veszélye a Elkerülni a sérüléseket  fokozottan ellenőrizni, hogy sérülést
felgyorsult és koordinálatlan okozó tárgy ne legyen nála
mozgás következtében  sérülésekre figyelni, szakszerűen ellátni
XII. Zaklatja a többi beteget Zaklatás megakadályozása  észlelni és tapintatosan közbelépni, ha
és hozzátartozóit a társait zavarja
kritikátlan viselkedésével  minél kevesebb beteg legyen a
kórteremben
 hozzátartozóit csak nappal hívhatja fel
XIII. Szóbeli kapcsolattartás A normális kommunikáció  gyakran felhívni a figyelmét a lassúbb,
zavara a felgyorsult elérése tagoltabb beszédre
gondolkodás következtében  türelmes bánásmód
 a kérdéseinket zárt formában tegyük fel
 a beteggel történő kommunikációnk során
törekedjünk az egyszerűségre
I. Másokkal szembeni erőszak veszélye állhat fenn az elhomályosult valóságérzék,

ítélőképesség és az önuralom elvesztése következtében. Az indulatos kitörések elhárítására
az ápolószemélyzet mindig legyen felkészülve. Ha kényszerintézkedést szükséges
alkalmazni, azt körültekintően, megfelelő erővel és határozottsággal kell megtenni.
Természetesen a személyzetnek a megelőzésre kívánatos a hangsúlyt fektetni. Ennek az
első eleme az elfogadó légkör biztosítása. Ha a beteg érzi a bizalmat a személyzet részéről,
illetve a személyzet elfogadja őt a betegségével, viselkedésével együtt, egyenrangú félként
kezeli; nagymértékben csökken az agresszív viselkedés kockázata. A beteget irritáló
korlátozások egy részét célszerű mellőzni (ezt addig, míg a betegellátás rovására nem
megy). Legtöbbször a beteg nem a személyzettel kerül konfliktusba, hanem a
betegtársaival. Ilyen esetek megelőzése érdekében a környezet figyelmét célszerű felhívni
a helyes kapcsolattartásra a beteggel. Szobacsoport keretében érdemes az ilyenfajta
betegségről beszélni, és gyakorlati tanácsokat adni a konfliktusok elkerülése érdekében. Az
agresszív viselkedés kockázatát csökkenthetjük úgy is, ha betegünket lefoglaljuk
valamivel, értelmes tevékenységgel bízzuk meg. Ezáltal az unalomból eredő felgyülemlett
feszültséget redukálhatjuk, illetve elejét vehetjük az indulatos viselkedésnek.
II. A betegség velejárója a hiperaktivitás. Ilyen állapotban a napi alvásszükséglet
radikálisan lecsökken (akár a napi fél órára is). Ez több problémát is maga után von. 1/ A
szervezet fokozatosan kimerül a huzamosabb alváshiány következtében. Megelőzéseként
minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy a betegünket rávegyük a pihenésre.
Jutalmazással, biztatással és egyéb ápolói „fortéllyal” történhet.
2/ Nem szabad megfeledkeznünk a többi beteg nyugalmáról sem, mivel éjszakánként az
örökös mászkálás, pakolgatás, csörgés, zajongás lehetetlenné teszi a pihenésüket. A zavaró
tevékenységeket meg kell akadályozni: lehet a beteg elkülönítésével, esetleg az éjszakás
ápolók tartsák maguk mellett betegüket. Ez néha igen nehéz feladat.
87
III. A szomatikum kimerüléséhez vezethet még, hogy a beteg kevés táplálékot fogyaszt.
Célunk eléréséhez, hogy napi kb. 4000 kcal tartalmú táplálékot fogyasszon, célszerű a
dietetikust bevonni. Érdemes fehérjében és szénhidrátban gazdag étrendet összeállítani.
Reggelire és vacsorára praktikus szendvicseket készíttetni, mivel ezt járkálás és egyéb
tevékenység közben is el tudja fogyasztani (a mániás egy percre sem tud leülni, állandóan
tevékenykedne). A gyakori biztatás az evésre, és az elfogyasztott mennyiség
dokumentálása természetesen az ápolói feladatok közé tartozik.
IV. Folyadékhiány a lítiumkezelés miatt megváltozott nátriumürítés következtében jöhet
létre, illetve a páciens gyakorta „nem ér rá” folyadékot fogyasztani. A test szükségleteinek
a kielégítésével nem foglakozik. A kiszáradás megelőzése érdekében napi két liter
folyadékot fogyasszon el a beteg. Néha elég az éjjeliszekrényre odakészíteni (pl. teát), és
időszakonként ellenőrizni, mennyi fogyott el, és a fogyasztás függvényében biztatni.
Minden műszak pontosan regisztrálja a bevitt folyadék mennyiségét.
V. A mániás betegek meggondolatlan cselekedetek végrehajtására hajlamosak.
Ösztönüket csekély mértékben képesek kordában tartani. Következésképpen szexuális
igényeik átvehetik cselekedeteik irányítását, és emiatt a környezetüket zaklathatják. A
betegtársak védelme érdekében, illetve, hogy más beteg ne használhassa ki saját szexuális
igényeinek kielégítésére, állandó ápolói felügyelet kell alkalmazni. Nem feledkezhetünk
meg arról, hogy a személyzetet is érheti zaklatás. Emiatt is be kell tartani: az ápolók nem
maradhatnak -még kis időre sem- a beteggel kettesben egy csukott helyiségben.
VI. Gyakori probléma, hogy az előírt gyógyszereket nem veszik be, mivel magukat nem
érzik betegnek, sőt a világ legegészségesebb emberének tartják. Logikus, ha valaki
egészséges, annak nem kell gyógyszereket szednie. Ha célunkat el akarjuk érni (az előírt
gyógyszerek kerüljenek a szervezetbe), az ápolónak határozottan, de nem ellenségesen kell
viselkednie. A gyógyszerosztásnál az ápoló előtt vegye be a gyógyszert. Ellenőrizni kell,
hogy lenyelte-e. Sok helyen az ápoló belenéz a betege szájába és így ellenőrzi. Ezt
drasztikusnak és megalázónak érzem. Jobb megoldásokat célszerű alkalmazni. Pl.: A
mániás páciensnek adom oda először a gyógyszert, és megkérem segítsen a gyógyszerek
kiosztásánál. Amíg ez lezajlik, eltelik vagy tíz perc, és a szájában lévő gyógyszer (ha nem
nyelte le) feloldódik, és kénytelen lenyelni. Jó megoldás még, ha megbeszéltetem. Ilyenkor
a szájban lévő tablettáktól az ember beszéde elmosódott és elkent. Ezt észlelve
határozottan megkérem, nyelje le, „hiszen a többi beteg is lenyeli”. Sablonos megoldások
nincsenek, hogy hogyan győzzük le a beteg ellenállását. Az ápoló rátermettségén nagyon
sok múlik. A vezérelv mindig az legyen, hogy nagy türelemmel és erőszak nélkül oldjuk
meg feladatunkat. Sajnos néha előfordul, hogy célunkat nem tudjuk rábeszéléssel elérni.
Ebben az esetben orvost tájékoztatni kell, és a gyógyszer-bejuttatási módot célszerű
parenterális formára változtatni. Ha muszáj, kényszerintézkedést is foganatosítunk.
VII. Mániás betegek részéről mindig fennáll a reális veszély, hogy engedély nélkül
elhagyják az osztályt. Ennek megakadályozása az ápolószemélyzet részéről nagy figyelmet
követel. Jelentősen megnehezíti a munkánkat, ha pácienseink úgy érzik, hogy be vannak
zárva, mint egy börtönbe. Ilyenkor mindent megtesznek, hogy a személyzet figyelmét
kijátszva eltávozzanak. Célszerű viszonylagos szabadságot adni számukra. A nyitott
osztályos berendezkedés eleve bizalmat ad, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy kevesebb
a szökés. A viszonylagos szabadságot úgy érhetjük el, ha naponta többször, de legalább
egyszer a páciensünket (ha kéri), elkísérjük a szabad levegőre, büfébe stb. Ha sikerült jó
kapcsolatot kialakítani a beteggel, akkor az ápolói felügyelettel történő sétákat nem fogja
sértőnek, gyerekesnek tartani.
88
VIII. A mániásokat gyakran nem érdekli a külsejük, illetve nem foglalkoznak a

tisztálkodással, elhanyagolják magukat. Célunk a megfelelő testi higiéné, vagyis az osztály
által elvárt higiéné elérése. Ennek érdekében nagyon tapintatosan felhívjuk a figyelmet a
tisztálkodásra. Ügyelnünk kell, hogy betegünk ne érezze ezt sértőnek. Pl. Mikor szeretne
zuhanyozni, délelőtt, vagy inkább délután? A tisztálkodást ellenőrizni is kell. A rendezett
külső megteremtésére jó alkalmat adnak az étkezések, hiszen ilyenkor az osztály betegei
egy helyiségben étkeznek (a pszichiátriák többségében van étkező az osztályokon).
Étkezés előtt páciensünket megkérjük a fésülködésre, a ruházat rendbetételére, például:
„mivel sok ember között lesz, és egymásnak tartozunk annyi tisztelettel, hogy ápolt,
rendezett külsőnkkel is jó érzést keltsünk egymásban”. Dicsérettel lehet a
leghatékonyabban elérni céljainkat. Például: „Így rendbe rakott frizurával mintha öt évet
fiatalodott volna.”
IX. Sok problémát okoz, hogy a meggondolatlan viselkedés következtében a személyes
holmijukat szétosztogatják, elajándékozzák. A nehézség akkor keletkezik, amikor
szükségük lenne az elosztogatott tárgyra. Ilyen esetben másét veszik el (lásd X. ápolási
probléma). Az ápolási célkitűzés elérése érdekében az értékeket leltárba kell venni és
elzárni. A betegtársak figyelmét nyomatékosan fel kell hívni, hogy ne fogadjanak el
semmit. A cigarettát (a mániások döntő többsége dohányzik) az ápolók adagolják. 1-2
óránként egy szál adható oda. Ha egy napra valót egyszerre adnánk oda, azt igen rövid idő
alatt szétosztogatnák, elszívnák. A nap hátralévő részében meg a környezetüktől
követelnék cigarettákat. A betegünk pénzét is az ápolóknak kell beosztani (ha van), hogy a
kezelés végéig elég legyen. Minden kiadást (kávé, sütemény stb.) gondosan el kell
könyvelni, és a számlákat eltenni.
X. Az előző ápolási probléma tárgyalásakor említésre került, hogy a beteg nem tiszteli a
tulajdonviszonyokat. A betegtársaktól nem lopási szándékkal, anyagi javainak gyarapítása
céljából vesz el dolgokat, hanem mert nincs tisztában tetteinek káros voltával. Az ilyen
nehézségek leküzdése érdekében az ápolónak tudnia kell, mi a beteg tulajdona (ezért is kell
csak a legszükségesebb személyes tárgyakat nála hagyni), és ha nem odavaló tárgyakat
talál, annak ki kell deríteni a tulajdonosát.
XI. A mániás beteg mozgása felgyorsult. Sérülés kialakulásának a veszélye áll fenn,
amikor a felgyorsult mozgás koordinálatlanná válik. Ez akkor következik be, amikor már
kezd szomatikusan kimerülni, vagy a gyógyszerek kezdenek hatni. A gyógyszerek
mellékhatásaként létrejöhet hipotóniás rosszullét, kollapszus. Az ápolás során lehetőleg el
kell kerülni, hogy önmagának vagy másoknak sérülést okozzon. Folyamatosan szükséges
ellenőrizni a környezetét, hogy sérülést okozó tárgyak (olló, kés stb.) ne legyenek nála. Ha
a helyváltoztató mozgás nagymértékben romlott, akkor csak ápolói kísérettel közlekedjen -
az osztályon belül. Az esetleges sérüléseket időben vegyük észre, és szakszerűen lássuk el.
A rendszeres vérnyomásmérés nem hanyagolható el.
XII. A meggondolatlan és kritikátlan viselkedés, a gyors és felületes ítéletalkotás, a túlzott
önbizalom és mások manipulálása miatt zaklathatja a környezetét, amely sok konfliktus
forrása lehet. Ha betegtársait zaklatás éri, ezt észlelvén tapintatosan, de határozottan közbe
kell lépni. Lehetőleg más kórtermekbe nem szabad engedni (ezzel is csökkentve a
konfliktus kockázatát). A betegtársak zaklatásának elkerülése érdekében az ápolók
felügyelete alatt legyen többnyire a beteg. A hozzátartozókat, barátokat a leglehetetlenebb
időpontokban és okokból képes telefonon zavarni. Telefonjaikat időben (csak napközben),
számban (max. naponta egy telefon) és időtartamban (kb. 3 perc) redukálni kell.
89
XIII. A szóbeli kapcsolattartás zavara a hiperaktivitás és a szótorlódás következtében alakul

ki. A célunk eléréséhez (amely a normális kommunikáció megközelítése) gyakran hívjuk
fel a figyelmet a lassúbb, tagoltabb beszédre. Itt is ügyeljünk a türelmes bánásmódra.
Mutassunk példát nyugodt, kiegyensúlyozott viselkedésünkkel és beszédünkkel.
Összegzés
A súlyos nyugtalansággal járó mániás állapotok idős korban az életet veszélyeztetik.
Ezeknek fő okai a cardialis decompensatio és a csökkent metabolizmus miatt -a gyógyszerek
mellékhatásai következtében- gyakran fellépő szövődmények. A mániás állapotok többnyire
súlyos szociális következményekkel járnak: a beteg költekezik, eladhatja feje felöl a házát,
munkahelyén „lejáratja magát”, a kritikátlan szexuális kapcsolatok miatt felbomolhat a
házassága, fokozatosan kirekesztődik a családból és a társadalomból. A kritikátlan szexuális
kapcsolatok az AIDS terjedése miatt életveszélyessé váltak, ezért is kell a mániás beteget
minden esetben kórházban kezelni. Az ápolókra nehéz faladat hárul, hogy a beteget néha
akarata ellenére is ápolják, és megóvják alkalomadtán önmagával szemben is.
90
Az öngyilkos magatartás
Az öngyilkosság jelensége egyidős az emberiséggel. Az ember az egyetlen élőlény,

amely képes arra, hogy saját elhatározásából bármikor véget vessen életének. Talán nincs is
olyan társunk, akinek élete válságos pillanataiban ne jutott volna eszébe, hogy mindenből
elege van, és a legegyszerűbb lenne kilépni a megoldhatatlannak tűnő helyzetből. Ennek
ellenére az öngyilkosság csak a törpe kisebbség problémamegoldó eszköze maradt, a többség
a súlyos válságból is talál valamilyen kiutat a helyzet megváltoztatásával vagy a
megváltoztathatatlan elviselésével.
Ma hazánkban ez a „törpe kisebbség” sok ezer embert jelent. Majd harminc éve
vezetjük-vezettük a világranglistát ezen a téren. A következő grafikonon jól látható, hogy a
XX. század elejéig alacsony volt az öngyilkossági ráta Magyarországon. A századfordulótól
kezdve emelkedik- csak a két világháború és az 50-es évek idején csökken - 1968-ban
vesszük át világelsőségünket. Az utóbbi két évtizedben örvendetesen csökkenő tendenciát
mutat az öngyilkossági ráta, és remélhetőleg ez a folyamat nem áll meg, hanem tovább
folytatódik.
50
45 Magyarország öngyikkossági rátája 1855 - 2010 között
40
Öngyilkossági ráta / 100 ezer lakosra
35
30
25
20
15
10
5
0
1855
1865
1875
1885
1895
1905
1914
1924
1934
1944
1954
1964
1974
1984
1994
2004
év
Az öngyilkosság előfordulási gyakorisága Európában és Ázsiában a legmagasabb, míg

Észak-Amerikában és Ausztráliában kisebb. A legtöbb öngyilkosságot elkövető tíz ország
között csak három Európán kívüli van, és a lista élen szovjet utódállamok állnak. Ezzel
szemben a legritkább az öngyilkosság Közép- és Dél-Amerikában és az arab világban.
Európában a mediterrán országok lakói vetnek legritkábban önkezükkel véget életüknek.
Ázsián belül Indiában kevés az öngyilkosság.
91
A KSH jelenti 2007/12
A gazdasági helyzet vagy a társadalmi ranglétrán elfoglalt hely nem meghatározó az

önpusztító hajlam terén, bár kétségkívül befolyásoló. A megfigyelések szerint a legmagasabb
és a legalacsonyabb társadalmi rétegekben gyakoribb, a legfejlettebb országokban pedig
meredeken emelkedik a fiatalkorúak öngyilkossági mutatója.
Gyakrabban fordul elő a nap és a hét első felében, a tavaszi, valamint a nyári
hónapokban. Számuk megugrik a nagy gazdasági válságok idején, viszont háborús helyzetben
alig fordul elő. Ismert jelenség, hogy híres személyiségek öngyilkossága a depresszióban,
válsághelyzetben lévőkre olyan erővel hathat, hogy valóságos járványokat indíthat el. A
bemutatás módja, a média szerepe, felelőssége ebben döntő lehet.
Világszerte százezer emberre számítva 16 öngyilkosság történik évente. Az utóbbi 45
évben számuk világviszonylatban 60%-kal emelkedett. Az öngyilkosság a világon mindenütt
gyakoribb a férfiak körében, az öngyilkossági kísérlet viszont inkább a nőkre jellemző.
Magyarországon a legtöbben, 4911-en 1983-ban vetettek véget életüknek. Ez az év az 1955-
ben kezdődött meredek emelkedésnek volt a csúcspontja. Néhány évig számuk magas szinten
ingadozott, majd 1987-től csökkenni kezdett. 18 év leforgása alatt a százezer lakosra jutó
öngyilkosságok száma 47%-kal csökkent, 2006-ban számuk 2460 volt.
Hazánkban az öngyilkosságok aránya más országokkal összehasonlítva továbbra is
magas. Világviszonylatban is az első tíz ország között vagyunk (jelenleg az ötödikek),
mindössze négy szovjet utódállam: Litvánia (világviszonylatban elsőként), Fehéroroszország,
Oroszország és Kazahsztán áll előttünk a statisztikákban. Az első tíz ország között három
Európán kívüli van: Kazahsztán, Guyana és Japán. Az öngyilkosságot elkövetők mintegy
háromnegyede – 2006-ban 1861 – férfi, és öngyilkosságaik száma évente nagyobb
kilengéseket mutat, mint a nőké. A nők száma lassabban, de stabilabban csökken, 2006-ban
599 volt.
Az öngyilkosságok arányszáma idős korban a legmagasabb, de magas a 45–55 év
közötti életszakaszban is. Idős korban az életerő csökkenése és az ezzel járó időskori
depresszió, az életút közepén pedig az életközepi válságnak emlegetett jelenség lehet ennek
hátterében. Nemtől függetlenül a házasok arányaiban ritkábban követnek el öngyilkosságot,
mint az özvegyek vagy elváltak. A különbségek a férfiaknál markánsabbak: az elvált férfiak
3,2-szer, az özvegyek 3,7-szer több öngyilkosságot követtek el 2006-ban, mint nős társaik. Az
elvált nők 2,8-szor, az özvegyek 2,5-szer többször dobták el maguktól az életet, mint a
férjezettek.
92
A KSH JELENTI 2007/12
Az öngyilkosság mikéntjét tekintve a leggyakoribb az önakasztás, elsősorban a férfiak

körében. Náluk az öngyilkosságok közel 70%-a ezzel a módszerrel történt 2006-ban. Az
akasztást mindkét nem esetében a mérgek beszedése és a magas helyről való leugrás követi az
elkövetési módok között. Az öngyilkos férfiak 3,8%-a valamilyen lőfegyvert fordított maga
ellen.
A KSH jelenti 2007/12
Az öngyilkosság definíciója
Öngyilkosságot követ el az a személy, aki szándékosan saját maga vet véget életének.
Az öngyilkosság kutatásának úttörő személyisége, Durkheim szerint: „ öngyilkosságnak
nevezünk minden olyan halálesetet, amelyet közvetlenül vagy közvetve magának az
áldozatnak valamilyen pozitív, vagy negatív aktusa idézett elő, ha tudta, hogy aktusa
93
szükségképpen erre az eredményre vezet. Az öngyilkossági kísérlet ugyanaz az aktus,

amelybe azonban a halál bekövetkezte előtt beavatkoznak.”
Az öngyilkossághoz három kritérium tartozik:
1. A meghalás tudatos szándéka.

2. Egy módszer képzete, amely módszer alkalmas az élet kioltására.
3. E módszer cselekvéssémájának megvalósítása.
Öngyilkossági kísérletről akkor beszélünk, ha a meghalás szándékával tesz valaki kárt

szervezetében, de ennek következtében nem hal meg. A kísérlet általában a következő okok
miatt válik sikertelenné:
1. A meghalás szándéka nem elég erős, vagy nem egyértelmű.

2. Az öngyilkosság módszere nem, vagy nem eléggé hatékony.
3. Az öngyilkossági cselekedet hibás, vagy inadekvát.
4. A halál bekövetkezte előtt külső segítség a szervezet károsodását megakadályozza,
vagy megszünteti.
5.
Az öngyilkosság kérdésével kapcsolatos irodalomban régi vita, hogy az
öngyilkosságot és annak kísérletét egységes folyamatnak tekintsük-e, vagy
megkülönböztessük a kettőt egymástól. Kétségtelen, hogy egyes öngyilkosoknál dominál a
demonstratív vagy teátrális elem, és a körülmények alapos mérlegelése után nyilvánvalóvá
válik, hogy a cselekményben nem volt jelen az önpusztítás vágya. Ismeretesek viszont adatok,
amelyek azt bizonyítják, hogy olyan személyek, akik többször kíséreltek már meg
öngyilkosságot, előbb-utóbb letális kimenetelű öngyilkosságot hajtanak végre. Kimutatható az
is, hogy az egymás után következő kísérletek súlyossági foka növekszik.
A tett-kísérlet arányt a szakirodalom 1:10-re becsüli. Hazánkban az utóbbi
évtizedekben hivatalos statisztikák a kísérletezőkről nem állnak rendelkezésre. A társadalmi
beilleszkedési zavarok kutatásának keretében Baranya megyében 1984-től regisztrálásra
kerülnek az egészségügyi szolgálattal kapcsolatba kerülő öngyilkosok, így e megyében már
vannak sokéves adatok. E szerint a tett-kísérlet arány 1:6. Férfiak esetében a tett-kísérlet
aránya jóval kisebb, mint a nőknél. Ezek az átlagértékek az életkorral szélsőségesen
változnak: a tizenéves leányok között közel negyvenszeres, az idős férfiak között egynél
kisebb az arány.
Elmebetegség az öngyilkosság?
Elmebetegek lennének az öngyilkosok? Minden esetben feltételezhetjük a kóros lelki
működést, vagy mindennapi embereknek tarthatjuk őket? Az öngyilkosságoknak és
öngyilkossági kísérleteknek egy számottevő hányada kétségkívül összefüggésbe hozható
pszichiátriai betegséggel: az öngyilkosok között -a szerzők betegségértelmezésétől függően-
néhány százaléktól 80-90 %-ig írnak le pszichiátriai betegséget. Ebben a kérdésben nagyon
nehéz tisztán látni, ugyanis az öngyilkosság ténye a korábbi viselkedészavarokat és
problémákat utólag felnagyíthatja, esetleg beteges színezettel láthatja el, nem beszélve arról,
hogy a pszichés megbetegedések kritériumai is bizonytalanok.
94
Kétségtelen, hogy a depresszió minden fajtájában szenvedőknél gyakoribb az

öngyilkosság, mint az átlagnépességben, és valószínűleg nagyobb az öngyilkossági kísérletek
száma is.
Már bizonytalanabb, de még mindig valószínű az öngyilkosság és a szkizofrénia
átlagosnál nagyobb statisztikai összefüggése.
A klinikai tapasztalat azt mutatja, hogy nem annyira a kóros elmeműködés, hanem a
javulás szakaszában az elmebeteg mivoltra való rádöbbenés élménye vezet az
önpusztításhoz.
Az alkoholizmus szerepe az öngyilkosságban már Durkheim korában feltűnt, a hazai
statisztikákban is szerepel, és a pszichiátriai szakirodalomban is ismert: az alkoholizmust
„krónikus öngyilkosságnak” is szokták nevezni.
A szigorúan vett pszichiátriai betegségkategóriák alapján azonban az öngyilkosok és
az öngyilkosságot megkísérlők többségükben mégsem tekinthetők betegnek. A modern
elmekórtanban erősödik az a felismerés, hogy a betegség fogalma az olyan határterületi
problémákban, mint amilyen az öngyilkosság is, félrevezető lehet, ugyanis az egyén abban az
értelemben betegnek tekinthető, hogy elmegyógyászati vagy orvosi pszichológiai segítségre
szorul, illetve abból haszna lehet; abban az értelemben azonban nem tekinthető betegnek,
hogy határozott diagnózist lehetne alkotni róla, vagy egységes gyógymód lenne a
problémájára.
A betegség tényétől függetlenül a betegség kimondása önmagában még nem
magyarázat az öngyilkosságra. Pl. egy szkizofrén beteg öngyilkosságát csak látszólag teszi
érthetővé betegsége, amelyből egyéb kóros megnyilvánulások is eredhetnek. Az
öngyilkosságnak az elmebetegben lélektani értelme, jelentősége, indulati dinamikája és
bonyolult szociálpszichológiai előzménye van.
A presuicidális szindróma
Az öngyilkosság lélektani magyarázatával foglalkozó kutatások terméke az
öngyilkosság előtti (presuicidális) szindróma koncepciójának kialakítása, amely az osztrák
Ringel nevéhez fűződik. A koncepció, amely nagyszámú öngyilkosság és öngyilkossági
kísérlet lélektani elemzése, és sok kollektív tapasztalat összegzése nyomán jött létre,
tulajdonképpen még nem jelent magyarázatot a jelenségre, ám a Ringel által vizsgált 745
megmentett öngyilkos esetében bizonyos tények annyira azonos módon jelentkeztek, hogy
fontosnak tartotta felhívni a szakemberek figyelmét erre a jelenségre. Az öngyilkosság előtti
lelkiállapotnak három eleme van, ezért szoktak vele kapcsolatban öngyilkosságtriászról
beszélni:
A./ fokozódó beszűkülés
B./ az agresszivitás gátlása
C./ menekülés a fantáziálásba
A./ A dinamikus beszűkülés keretében a személyiség egyoldalú irányultsága jön létre,
és ez egészen addig fokozódik, amíg a személy azt nem érzi, hogy ez az irányultság az
öngyilkosság felé hajtja. A dinamikus - és különösen az affektív - beszűkülés pillanatában éri
el tetőpontját.
Ringel a dinamikus beszűkülésen kívül még két jelenségről beszél: az emberi kapcsolatok és
az értékszféra beszűküléséről.
B./ Ringel egyetért Freuddal abban, hogy az öngyilkosság annak következtében jön
létre, hogy valaki az agresszív késztetéseit saját személye ellen fordítja. Az agresszió
ilyenfajta visszafordulásának az a feltétele, hogy az egyén erős agresszív feszültség alatt
95
álljon, azonban ne legyen lehetősége arra, hogy agresszióját kifelé vezesse le. Az öngyilkosok
gyakran úgy szokták kifejezni ezt, hogy „én mindent magamba fojtok”.
C./ Egy bizonyos intellektuális szint birtokában - gondolatban mindenki eljátszik azzal
a lehetőséggel, hogy öngyilkosságot követ el. Az ilyen alkalmi gondolatok mégsem vezetnek
öngyilkossághoz. Alapvetően más természetű azonban az az intenzív gondolatbeli foglalkozás
az öngyilkossággal, amely a presuicidális állapotot jellemzi. Az a lehetőség, hogy az ember
még öngyilkos is lehet, sok nehéz éjszakán túlsegítheti az egyént, kritikus időszakban pedig
szinte erőt adhat az öngyilkosság lehetőségének tudata. Ami azonban kezdetben szinte
feszültséglevezető mechanizmusnak tűnik, később súlyos fenyegetettséggé válhat az élet
ellen, amikor az ilyen, szándékosan kezdeményezett fantáziák átcsapnak kényszerű
öngyilkossági fantáziálásba.
„Cry for help”

A „Cry for help” jelentése: segélykiáltás. Az öngyilkossággal foglalkozó emberek
nagy többsége valamilyen formában közli szándékát a környezetével, segítséget szeretne
kapni. Egyes felmérések szerint a segélykiáltás az öngyilkosságok és az öngyilkossági
kísérletek 90%-ában megtörténik. A vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy az öngyilkosok
60-70 %-a tettének elkövetése előtt a legváltozatosabb panaszokkal, testi vagy lelki
tünetekkel, betegséggel előzetesen járt orvosnál.
Ezeket a segélykiáltásokat többnyire csak utólag ismeri fel a környezet. Ezek a
közlések utalhatnak közvetlenül vagy közvetve az önpusztítás szándékára, de nem mindig
verbális kommunikációs csatornán keresztül nyilvánulnak meg.
Az öngyilkosság megelőzése
Az öngyilkosság kockázatának felmérése az első teendő. A suicidiumot megjósolni
nehéz, de a kockázati tényezők ismertek, amelyek a következők:
 súlyos szomatikus betegek;
 pszichiátriai betegek (különösen a depressziós, alkoholista, szkizofrén);
 azok, akik a közelmúltban éltek át valamilyen jelentős negatív életeseményt;
 akik utalást tesznek öngyilkosságra (nem igaz az, hogy nem lesz öngyilkos az, aki beszél
róla);
 gyakori, hogy a betegek a kórházi elbocsátást követő első hetekben követnek el
öngyilkosságot.
A legkisebb gyanú esetén is fel kell tenni az öngyilkosságra vonatkozó kérdéseket a
páciensnek. Teljesen megalapozatlan az a félelem, hogy akinek nem volt öngyilkossági
szándéka, annak esetleg mi adjuk az ötletet. Néhány javasolt kérdés az öngyilkosság
megítéléséhez:
 „Gondol-e néha arra, hogy nem érdemes élni?”
 „Gondolt már arra, hogy megölje magát?” Igen válasz esetén:
 „Előfordult-e, hogy olyankor is öngyilkosságra kellett gondolnia, ha nem akarta?”
 „Előfordult-e már régebben is, hogy öngyilkossági gondolatai voltak?”
 „Kísérelt-e már meg öngyilkosságot?”
 „Ritkábban találkozik-e az utóbbi időben barátaival, ismerőseivel?”
 „Meg tudja beszélni valakivel személyes problémáit?”
96
Az öngyilkos nem meghalni akar, hanem az adott módon élni már nem képes. A
halálvágy nem logikai döntés következménye, hanem komplex indulat, amely a feszültségtől
való megszabadulás, a helyzetből való kimenekülés, a nyugalom, a csend, az elalvás
kifejezésekkel gyakran jobban leírható.
Van-e összefüggés az ápolói hivatás és az öngyilkosság között?

Szakmai ártalom-e az öngyilkosság?
„A közelmúltban megrázó számadatokat hoztak nyilvánosságra arról, hogy a női
öngyilkosságok listáján az ápolónők állnak az élen Nagy-Britanniában. 1990 és 1992 között
összesen 153 nővér követett el befejezett öngyilkosságot.”
Nővér Újság: Öngyilkos ápolónők 1996. 9. évfolyam 3. szám
A cikk további részében az érdekvédelmi szervezetek úgy nyilatkoztak, hogy bár ezek
a statisztikák nagyon riasztóak, de sajnos meglepetést nem okoznak. Véleményük szerint az
ápolónők egyre fokozódó nyomás alatt dolgoznak, ugyanakkor tevékenységüket nem becsülik
meg érdemeik szerint, és nem képesek örömet találni saját munkájukban. Viszonylagosan
alulfizetettek, és mint azt egy szakértő megállapította, semmi sem képes olyan fokú stressz-
szint fokozásra, mint a szegénység.
A tanulmány olvasását követően arra gondoltam, hogy valószínűleg Magyarországon
sem jobb a helyzet. Hazánkban semmiféle statisztika nem készül arról, hogy az
öngyilkosságot, illetve az öngyilkossági kísérletet elkövetett embereknek mi a foglalkozása,
vagy társadalmi rétegtagozódása.
A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai Klinikájának egyik 24
ágyas osztályán 280-300 fős éves betegforgalom mellett kb. 10-13 nővért is ápolunk, és
nagyobbik részüket suicidium miatt.
Megkérdeztük a SZOTE-n dolgozó ápolókat, hogy mi a véleményük erről a
problémáról. 250 kérdőívet osztottunk ki, ebből 228 volt értékelhető. Ez a magas kitöltési
arány is (92%) azt mutatja, hogy a kollégákat is érdekelte, érintette a felvetett téma. A teszt
eredményeiből tudományosan megalapozott következtetések nem vonhatóak le -hiszen sok
szubjektív elemet is tartalmaz a kérdőív- de a problémára felhívhatja a figyelmet, és
elgondolkozhatunk azon, hogy milyen irányban kell lépnünk gondjaink orvosolására.
Az első kérdésre, amely szerint hazánkban is hasonló-e a helyzet, mint Angliában, az
ápolók 45%-a igennel felelt, ezzel megerősített minket abban, hogy indokolt a probléma
felvetése. Viszont 55%-a nem tartja hasonlóan veszélyeztetett rizikócsoportnak a
nővértársadalmat, ami mutatja, hogy sokunkban nem tudatosult a probléma annak ellenére
sem, hogy a megkérdezettek 69%-a ismer olyan ápolót aki öngyilkosságot kísérelt meg.
Arra a kérdésre, hogy az igennel válaszolók közül hányan ismernek egy, ill. több
öngyilkossági kísérletet, illetve befejezett suicidiumot elkövetett nővért, a következő válaszok
születtek:
Kísérlet Befejezett suicidium

 49-en 1 főt  37-en 1 főt
 35-en 2 főt  14-en 2 főt
 28-an 3 főt  4-en 3 főt ismertek.
 5-en 4 főt
 6-an 5 főt ismernek.
97
A fentiek alapján jogosnak éreztük a következő kérdést: Miért veszélyeztetett az

ápolói hivatás a suicidium vonatkozásában?
A legnagyobb számban a nagy lelki megterhelést jelölték meg a nővérek. Ha ezen a
válaszon egy kicsit elgondolkodunk, észrevehetjük, hogy míg sokan az ápolói munkát csak
mechanikusan végzett, rutin tevékenységnek, az orvosok által kiadott feladatok
végrehajtásának gondolják, addig az érzelmi érintettség, és ennek következtében a
nagymértékű pszichés megterhelés is jellemző erre a hivatásra. Második helyre, nem meglepő
módon, a nehéz anyagi helyzet került. Azt hisszük, ezt a problémát különösebben nem kell
ecsetelni, hiszen az itt jelenlévők saját bőrükön érzik nap mint nap az egyre nehezedő
megélhetés gondjait. Az öngyilkosság elkövetését direkt módon nem befolyásolja a
szegénység, gondoljunk csak a nálunk szegényebb országokra. Ez valószínűsíthetően a
kilátástalanság, a reménytelenség érzésének egyik fontos tényezője, s az ápolók helyzetük
javítását is elsősorban ezen a területen várják. Ezek után következnek sorrendben:
 a nagyfokú felelősség;
 a család háttérbe szorultsága;
 a alacsony társadalmi elismertség;
 a rendszertelen munkaidő; a munkaidő a hétvégén;
 a kiszolgáltatottság érzése;
 a nehéz fizikai megterhelés;
 a kevés sikerélmény.
Az ápolók saját helyzetük pozitív irányú változását a következő sarkalatos pontokban
fogalmazták meg.
Anyagi elismertség 111 fő 49%

Erkölcsi elismertség 91 fő 40%
A társadalom részéről 60 fő
Az orvosok részéről 30 fő
A betegek részéről 1 fő
Lelki támogatás 48 fő 21%
Mentálhigiénés képzés 24 fő
Önismereti csoportok 16 fő
Egyéb 8 fő
Munkaidő csökkentése 34 fő 15%
A szabadidő növelése 21 fő
A nyugdíjkorhatár csökkentése 13 fő
Több ápoló 22 fő 10%
Az ápolók képzése 14 fő 6%
Pontosabb kompetenciahatárok 8 fő 4%
Nem vagy nehezen lehet változtatni 15 fő 7%
98
A táblázatból jól láthatóan az erkölcsi és anyagi elismerés igénye igen nagy

százalékban jelenik meg. Az erkölcsi elismertséget nagyobbrészt a társadalomtól várják. Az
adatokból nyilvánvaló, hogy a betegek oldaláról az erkölcsi elismertség megfelelő.
Figyelemre méltó a munkaidő csökkentésének és az ápolói létszám emelésének elvárása. Úgy
gondoljuk, hogy a két probléma szoros összefüggésben van egymással, s megoldásuk egymást
feltételezi. A kérdőív ezen részére egyik kollegánk a következőképpen válaszolt. Idézem:
„Jobb körülményt, és annyi fizetést, hogy emberibb életet éljünk.”
A suicidium elítélésének vagy megengedésének kérdése elvezet minket a filozófia
egyik alapproblémájához, nevezetesen az egyén autonómiájához, önrendelkezési jogához.
Kant szerint a lelkiismereti autonómia folytán elvileg senki sem vállalkozhat arra, hogy
mások cselekedeteinek moralitását megítélje. A kanti filozófiával ellentétben a történelem
folyamán a társadalom az öngyilkosokat nagymértékben elítélte, az életben maradottakat
kiközösítette.
Az általunk megkérdezett ápolókon mindkét hatás érezhető. 55% -a jelenlegi
társadalmi állásponttal szemben- nem ítéli el az öngyilkosságot elkövetetteket. Véleményünk
szerint ez az ápolói hivatás két jellemzőjéből eredhet, nevezetesen az empátiából és a feltétel
nélküli elfogadásból.
Legfontosabbnak tartjuk az anyagi és társadalmi elismertséget növelni, ami nagy
részben a nővéreken múlik. Nem szabad tétlenül várni, hogy majd csak jobb lesz, miközben
kesergünk a rossz körülményeinken. A kérdőív egyik válaszadója így határozta meg a
problémák kezelésének módját:
„Az ápolói hivatás rangjának megszerzését nekünk magunknak kell elérnünk a
következőképpen: a szakmai fejlődés (tanulás) hozza a társadalmi elismertséget,
ami majd az anyagiakban is megnyilvánul.”
A fentiekhez még azt is hozzátenném, hogy a magasan kvalifikált emberek összefogással,
érdekeiket sokkal jobban tudják képviselni és céljaikat elérni.
Az ápolók képzésében nagy figyelmet kell szentelni a pszichiátriának, pszichológiának
és mentálhigiéniának, az ápolók -és ezáltal a betegek- egészségének, belső egyensúlyának
kialakulása, megőrzése érdekében.
99
Ápolástan
Az alábbiakban egy (altatóval elkövetett) öngyilkossági kísérlet miatt beszállított
beteg ápolási tervét mutatom be (Magyarországon legtöbben a suicidiumot gyógyszerekkel
követik el). A mentők általában a belgyógyászatokra szállítják ezeket az embereket. Miután a
szomatikus állapotukat rendezték, a pszichiátriai osztályokra helyezik őket, ha a suicidium
veszélye még fennáll.

I. Hiányos testi higiéné az Higiénés szükséglet  fürdésnél segédkezni
intoxikáció és az eü.-i kielégítése  megfürdetni
beavatkozások következtében  biztosítani a fürdéshez szükséges
kellékeket, kórházi betegruhát
II. Altatószer mérgezés esetén Kóma megelőzése  vigilitas monitorizálása
sopor - kóma kialakulásának  óránként ébreszteni
veszélye  kedvezőtlen változás esetén orvosnak
szólni
III. Intoxikáció miatti motoros Megelőzni a sérüléseket  állandó felügyelet
nyugtalanság Védeni a kanült, branült  kényszereszközök alkalmazása
IV. Gyógyszer, sérülést okozó Ne legyenek nála mérgezést  bejövetelt követően 2 órán belül
eszközök lehetnek személyes és sérülést okozó anyagok, átvizsgálni a holmiját
holmijai között eszközök
V. Nyelési nehezítettség a Megfelelő mennyiségű  folyadék (tea) odakészítése az
gyomormosás miatt folyadék szervezetbe éjjeliszekrényre
juttatása (2-3 l/nap)  felhívni a beteg figyelmét a folyadék
fogyasztásának fontosságára
 gyakran, kortyonként itatni
 ha nem iszik, orvosnak szólni
 foly-pépes étel rendelése
VI. Gyengeség miatt nem Humánus széklet és  ágytálazás
képes kimenni a WC-re vizeletürítés biztosítása  kikísérni a WC-re
VII. Nincsenek meg a Ne legyen probléma az  biztosítani a hiányzó eszközöket
tisztálkodáshoz szükséges eszközök hiánya a  családtagoknak szólni, hogy pótolják a
eszközei tisztálkodásnál hiányt
VIII. Szégyenérzet a zavart Szégyenérzet megszüntetése  beteg megnyugtatása, hogy gyógyszer
tudatállapotban végzett hatása miatt viselkedett így
cselekedetei miatt  megértő légkör
IX. Suicidium veszélye Suicid kísérlet megelőzése,  presuicidális jelek felismerése
megakadályozása  fokozottan figyelni a hangulati
változásokat
 az osztályt kísérő nélkül ne hagyja el
I. A betegek már egy gyomormosást és egy forszírozott diuresist követően kerülnek a

pszichiátriai osztályra. Ruházatuk, illetve bőrük a beavatkozások és az altatószer okozta
mellékhatások (hányás, vizeletürítési incontinentia...) miatt szennyeződik. A betegeknek a
higiénés szükségletét a kórházi ágyba fektetés előtt ki kell elégíteni. A páciensek
állapotától függően passzívan, aktívan, illetve teljes mértékben közreműködik az ápoló e
szükséglet kielégítésében. Fokozott figyelmet kell fordítani a szédülés miatti
sérülésveszélyre.
100
II. A betegek tudata a belgyógyászati ellátást követően rendeződik, de fennáll a veszély,

hogy órák múlva fokozatosan aluszékonnyá válnak, majd akár ébreszthetetlenek lesznek;
kialakul a kóma. Az ápoló elsőrendű feladata a vigilitas (a tudat energetikai komponense)
monitorizálása. Kedvezőtlen változások (a beteg az ingerekre egyre lassabban reagál,
mozgása, beszéde lelassul, alvásából mind nehezebb ébreszteni...) észlelése esetén az
orvost haladéktalanul értesíteni kell. Ha a beteg alszik, az első 12 órában óránként
ellenőrizni kell, hogy mennyire ébreszthető.
III. A gyógyszeres intoxikáció miatt kialakulhat delírium, homályállapot, amelyeket
motoros nyugtalanság kísér. Ebben az állapotban a betegek könnyen szenvednek
sérüléseket. Ha infúziós terápia folyamatban van, akkor a szabad vénát biztosító
eszközöket is védeni kell. Ilyenkor az ápolói teendő az állandó felügyelet, és az esetleges
kényszerintézkedések alkalmazása.
IV. A páciensek holmijai között gyakorta találni gyógyszereket, szúró-, vágóeszközöket.
Mivel a betegeknél még fennáll a suicid veszély, ezért ezeket az eszközöket, anyagokat el
kell zárni. Ha a beteggel kapcsolatot lehet teremteni, akkor az ő közreműködésével kell ezt
véghezvinni. Ha nem lehet a kontaktust felvenni, akkor két ápoló nézi át a személyes
tárgyakat és pontosan dokumentálva az értékleltárt felvéve kerülnek elzárásra a veszélyes
eszközök.
V. A gyógyszerrel suicidált betegeknél gyomormosással távolítják el az esetlegesen még
a gyomorban lévő vegyi anyagokat, hogy már több ne szívódhasson fel belőlük. Az esetek
többségében kisebb-nagyobb mértékben a nyelőcsövet sérülés éri, ami fájdalmat okoz,
főleg nyeléskor. A páciens gyógyulása érdekében minél több folyadékot kell itatni, hogy
szervezetéből gyorsabban távozzon a bevett gyógyszer. Ennek érdekében az ápoló az
éjjeliszekrényre odakészít kb. 2 liter teát, a betegnek elmagyarázza a folyadékbevitel
fontosságát, folyamatosan biztatja a kis kortyonkénti fogyasztásra, illetve ellenőrzi az
elfogyasztott mennyiséget. 2-3 napig, illetve a nyelési nehezítettség fennállásáig indokolt a
foly-pépes étrend biztosítása.
VI. A páciensek a bevett gyógyszerektől a felvételt követően még szédülnek, kábultak,
elesettek, aluszékonyak. A forszírozott diuresis miatt gyakran és nagy mennyiségű vizelet
képződik, illetve a gyomormosást követően aktív szenet és hashajtót kapnak. Ennek
eredményeképpen ürítési szükségletük fokozott. Az ápoló tevékenysége ilyen esetben:
 elhelyezés előtt az ágy védelme gumilepedővel és harántlepedővel;
 ha a beteg nem tud felkelni, illetve nagy a balesetveszély: ágytálazás;
 ha a páciens járóképes: a WC-re történő kikísérés, és egészségügyi papír biztosítása.
VII. Mivel a betegeket a mentők sürgősen szállították be a kórházba, nem hozhattak
magukkal tisztálkodáshoz szükséges eszközöket, illetve hálóinget, váltó fehérneműt. Amíg
a hozzátartozók nem hozzák be a személyes holmikat, addig az ápolóknak kell ezeket
pótolni.
VIII. A betegek a gyógyszerek intoxikációja miatt viselkedésükben az egyén számára,
normál körülmények között elfogadhatatlan formákban nyilvánulhatnak meg. A
tudatállapot rendeződése után, ha visszaemlékezik a beteg a cselekedeteire, nagyfokú
szégyenérzet miatt befelé fordulhat, és ez hátráltathatja a gyógyulást. A személyzetnek a
beteget meg kell nyugtatni, hogy a gyógyszer hatása miatt viselkedett így és ezért nem
ítéljük el. Az ápolók részéről, ki kell hangsúlyoznom a megértő légkör fontosságát, hiszen
aki suicidiumot követett el, az magára maradt, és elszigetelődött az embertársaktól.
Tetteinek meg nem értése miatt a társadalom, a család elítéli, és nem talál kapaszkodót,
hogy problémáit legyőzve újra az emberi közösség hasznos tagjává válhasson. Ha a beteg
az egészségügyi személyzet részéről nem találkozik a megértés légkörével, akkor a
gyógyulás nagyon távolivá válhat.
101
IX . Statisztikai adatok azt mutatják, hogy akiknek már volt öngyilkossági kísérlete, azok
közül nagy százalékuk újra próbálkozik. Saját felmérésem szerint a tettet követő 1-3 hét a
legveszélyesebb. Ezekből adódóan, ápolási problémaként kell venni minden esetben a
suicid veszélyt. A célunkat, a suicid kísérlet megelőzését úgy érhetjük el, ha a páciens
hangulati változását fokozottan figyeljük. Ha betegünk egyik napról a másikra látszólag
felszabadulttá válik, jókedvű, esetleg viccelődik, akkor nagy valószínűséggel eldöntötte:
élete végére pontot tesz. Veszélyre felhívó jel a beteg fokozatos visszahúzódása, magába
fordulása is. Az ápolóknak a Ringer-féle presuicidális szindrómának a jeleit is figyelni kell.
A pácienssel folytatott beszélgetések folyamán, vészjelek észlelése esetén rá lehet, illetve
rá is kell kérdezni szándékára. A beteget nem szabad magára hagyni, illetve kísérő nélkül
az osztályt nem hagyhatja el. A suicidiumot 100%-os biztonsággal nem lehet előre jelezni,
de ha jó kapcsolatot alakítottunk ki a beteggel, amelyet a bizalom légköre vesz körül, és
megtanultuk, hogy mit és hogyan kell megfigyelni, akkor sok életet menthetünk meg.
Összegzés
A suicidium nem mondható betegségnek, hanem valaminek a tünete. A páciensek
90%-a megpróbál a környezetétől valamilyen segítséget kérni, de ez leggyakrabban süket
fülekre talál. Az ápolóknak tudni kell, hogy kik a leginkább veszélyeztetettek, mik a
vészjelek. Fontos, hogy betegeinket egyenrangú félként kezeljük, a problémáikra fogékonyak
és megértők legyünk, illetve a bizalmukat megszerezzük! Csak így lehetséges, hogy a
félelmeikbe, s a bensőjükben zajló folyamatokba minket is beavassanak, és ezáltal esélyünk
legyen egy végzetes lépés megelőzésére. Az intoxikációból ébredő egyén tudata, pszichikuma
fellazultabb, ilyenkor hozzáférhetőbb a pszichoterápia elfogadására, a kontaktusra, a
problémák feltárására, megbeszélésére, amit ki lehet, és ki is kell használni. A suicid páciens
kezelésének a detoxikációval, vagy a sebek ellátásával nem lenne szabad befejeződnie (mint
általában), hanem ez a kezelés bevezető szaka kellene, hogy legyen.
102
A szkizofrénia
A szkizofrénia szinte valamennyi kultúrában ismert betegség. Ősidők óta említik

írásos anyagok. A becsült adatok szerint a lakosság 1%-át érinti. Minthogy megjelenése fiatal
korban kezdődik, régebben szinte lehetetlenné tette a társadalom életében a betegek teljes
értékű részvételét. A mai korszerű kezelések lehetővé tették, hogy a betegek nagy többsége -a
család és a társadalom elvárásainak eleget téve- hasznos tagjává váljon az emberek
közösségének. A betegség kezelési költségei jelentősek; az USA-ban a közvetlen és a
közvetett költségek meghaladják az évi 100 milliárd dollárt, tehát a szkizofrén betegek
ellátása a világon mindenütt a súlyosabb egészségügyi problémák közé tartozik. Ha egy
mondattal akarjuk megfogalmazni a betegség lényegét, a következőképpen tehetjük meg: A
szkizofrénia az ún. endogén elmebetegségek közé tartozó, folyamatszerűen vagy szakaszosan
fejlődő pszichózis, amely többé-kevésbé kifejezett személyiségtorzuláshoz, dezintegrációhoz
vezethet, s így szociális degradációt teremt.
A szkizofrénia tünetei
Emil Kraepelin, akit a szkizofrénia leírójának tekintenek, dementia praecoxnak
nevezte ezt a betegséget. A praecox elnevezés a betegség tüneteinek viszonylag fiatal korban
való megjelenésére, a dementia az idült lefolyás során létrejövő szellemi leépülésre utal.
Eugen Bleuler nevéhez fűződik a „schizophrenia” elnevezés, aki a betegséget a kognitív
folyamatok széthasadásaként gondolta el. Bleuler úgy vélte, hogy bizonyos tünetek alapvető
fontosságúak a betegségben. Ezek a következők:
 ambivalencia (széttöredezett érzelmi reakció),

 asszociációk zavarai (gondolattársítások zavarai),
 affektusok zavarai (érzelmi élet zavarai),
 autizmus (minőségi károsodás a társadalmi interakciókban, a
kommunikációban és a viselkedésben, érdeklődésben, tevékenységben).
A négy tünetcsoportra úgy szoktak utalni, mint a bleuleri négy „a”-ra. Az olyan egyéb
tünetek, mint az érzékcsalódás, a téveszme - járulékos tünetek, tekintettel arra, hogy más
zavarban is felléphetnek. Később Kurt Schneider német pszichiáter elképzeléseit fogadták el,
aki elsőrendű tünetek jelenlétét hangsúlyozta (pl. saját gondolat hangossá válása, párbeszéd-
hallucinációk, testi befolyásoltság élménye stb.).
Ma a klinikusok jó része a szkizofrénia tüneteit pozitív és negatív tünetekre osztja.
A pozitív tünetek közé tartoznak: a hallucinációk, téveszmék, kifejezett pozitív
formális gondolkodászavar (ez a kifejezett inkoherenciában, a célképzet elvesztésében,
felületességben és logikátlanságban nyilvánul meg), és a bizarr vagy szétesett magatartás –
kóros mentális működésekre utalnak.
A negatív tüneteket az affektív, kognitív, pszichomotoros, szociális és vegetatív
funkciók elégtelensége jellemzi, mint a gondolkodás és a beszéd elszegényedése, az érzelmi
elsivárosodás, örömtelenség (anhedonia), az érdeklődés és a kezdeményezés csökkenése, a
szociális kapcsolatok beszűkülése, a szexuális érdeklődés hanyatlása és a figyelem
károsodása. A szkizofrén betegek esetében gyakran csak látszólagosak ezek a tünetek, tehát
nem valódi és visszafordíthatatlan elsivárosodásról beszélünk.
A hallucinációkat valamikor úgy tekintették, mint a szkizofrénia legfőbb
jellegzetességét, bár különböző más zavarokban is felléphetnek. A hallucinációk olyan
103
észrevevések, amelyek az érzékszervekre ható külső ingerek nélkül alakulnak ki, és

minőségükben a valódi percepcióhoz hasonlóak. A leggyakrabban előforduló hallucináció a
hallási (pl. a hangok lehetnek mormogásszerűek, vagy érthetően hallható szavak, monológok,
amelyek őt szidhatják, fenyegethetik, utasíthatják), de előfordulhat még látási (pl. a
fényvillanástól a személyeket, tárgyakat tartalmazó képsorokig terjedhetnek), szaglási (pl.
állandó, borzasztóan kellemetlen büdösséget érez), ízérzési (pl. örökös fémes íz érzete),
tapintási (pl. simogatás, érintés, szurkálás érzetének a jelentkezése), zsigeri (pl. a szívburkát
smirglizik, a beleit tépdesik, az agy tekervényei vonaglanak), elektromosságérzési.
A téveszmék a gondolkodás zavarai miatt jönnek létre. A szkizofrén páciensek
gondolkodásában kialakuló téveszmék testi (pl. azt hiszi, hogy a szerveinek működését
leállították), nagyzásos (pl. olyan dolgokat talál fel, amivel a világ sorsát is képes
befolyásolni, vagy ő a legszebb, leggazdagabb ember), vallásos (pl. az Istennel vagy az
ördöggel sajátos kapcsolatban van, illetőleg akár ő maga az), nihilisztikus (pl.
megsemmisülés érzése, azt hiszi, hogy egy ember vagy akár az egész világ megsemmisült),
üldöztetéses (pl. a beteget külföldi hatalmak, ufonauták, szomszédok stb. üldözik, és rosszat
akarnak neki), szexuális (pl. ő prostituált), vonatkoztatásos (pl. a beteg úgy érzi, róla
beszélnek, rajta nevetnek, a tv-ben róla van szó), mérgeztetéses (pl. az ételben, a vízben, az
ágyban, a levegőben mérgező anyagok vannak), befolyásoltatásos (a beteg szentül hiszi, hogy
szuggerálással, hipnózissal, gondolatátvitellel, rádióhullámokkal stb. befolyásolják valakik
vagy valamik) tartalmúak. A téveszmék típusa és gyakorisága kultúrafüggő.
A szétesett beszéd, mint formális gondolkodászavar szintén gyakori. A
gondolkodászavar általános típusai az inkoherencia, a célképzethiányos gondolkodás, a
gondolatrohanás és a kisiklás.
A szkizofrének többsége a szétesett magatartás különböző típusait mutatja, beleértve
mind a motoros, mind a társadalmi magatartást. A kóros mozgásos magatartásformák a
katatón stuportól (a beteg mozdulatlanná válhat, néma, és nem reagál, bár tudatánál van), a
katatón izgalmi állapotig (a beteg befolyásolhatatlan és céltalan tevékenységet végez)
terjedhet. Gyakori még mások mozgásának utánzása, utasítások robotszerű végrehajtása, az
együttműködés elutasítása. A szociális magatartás károsodására jellemző a szociális
visszahúzódás, maguk és környezetük elhanyagolása, az általános szokások megszegése (pl. a
nyilvános maszturbáció).
A betegeknél gyakran alakul ki érzelmi sivárság, amelynek következtében
közömbösek, érzelemmentesek, a megnyilvánuló érzelmek nincsenek összhangban az adott
helyzettel. A depresszió jegyei fellelhetők a szkizofrének 60 %-ánál. Az alkohol- és
drogfüggőség rendszerint a depresszió, vagy a gyógyszerek mellékhatásainak ellensúlyozása
miatt alakul ki.
A szkizofrénia gyakori tünete még a betegségbelátás hiánya.
A szkizofréniák lefolyása
Folyamatosan vagy szakaszosan (schubokban) zajló, vagy a kettő ötvözete. A
kórkimenetel lehet teljes gyógyulás (13 %), részleges gyógyulás (42%), stabil deficit vagy
progresszív deficit (45%). A progresszív deficitet az jellemzi, hogy a nem gyógyuló betegek
esetében a kórkép lefolyása során a negatív tünetek idővel súlyosbodnak, és a betegek
hanyatlása minden téren egyre kifejezettebbé válik. A betegség leginkább szakaszosan zajlik.
Jellemző erre, hogy a szakaszok mind gyakrabban, hosszabb ideig tartanak, és egyre
súlyosabb tünetekkel jelentkeznek. A szakaszok lezajlását követően mind több
maradványtünet jelentkezik.
104
A betegség felosztása
 Hebefrénia
Fiatal korban kezdődik. A vezető tünetek: a gondolkodás inkoherenciája és az érzelmi
elsivárosodás. A viselkedés bizarr, autisztikus, gyakran infantilis.
 Paranoid szkizofrénia
Hallucinációk és téveszmék jellemzik a kórképet. Az üldöztetéses, a bizarr és a
grandiózus téveszmék a leggyakoribbak, amelyek összefüggő rendszerré szerveződnek.
 Katatón szkizofrénia
Pszichomotoros tünetek a betegség fő jellemzői: bizarr és/vagy sztereotip mimika és
testmozgás, negativizmus, stupor, vagy éppen súlyos pszichomotoros nyugtalanság.
 „Nem differenciált” szkizofrénia
Azok a betegek tartoznak ebbe a csoportba, akiknek egyértelműen vannak szkizofrén
tüneteik, de egyik csoportba sem sorolhatók.
 Reziduális (maradvány) szkizofrénia
Az anamnézisben szkizofrénia szerepel, de a vizsgálatkor nincsenek típusos tünetek, csak
negatív tünetek észlelhetők.
A szkizofrénia kialakulásának okai

A szkizofrénia kóroktanával és kórlélektanával kapcsolatos elméletek genetikai,
fejlődéstani és neurobiológiai csoportba sorolhatóak.
A genetikai tényezők szerepével kapcsolatos elméletek család-, iker-, és
örökbefogadottakon végzett vizsgálatokon alapulnak. A szkizofrén páciensek rokonságában
10% a valószínűsége annak, hogy szkizofrénia fejlődjön ki, míg azon egyéneknél, akiknek
egyik szülője szkizofrén, 5-6%-os a kockázat. A családtagok rizikója jelentősen
megnövekszik, ha a család két vagy több tagja betegedett meg szkizofréniában. Jelenleg
folynak a szkizofrénia génjeinek megtalálására irányuló kutatások. Több kutató van azon a
véleményen, hogy mivel a szkizofrénia heterogén, etiológiájának is multifaktoriálisnak kell
lennie.
A fejlődést befolyásoló tényezők közül bizonyítékok egész sora erősíti azt a
feltételezést, hogy a szkizofrénia a központi idegrendszer fejlődési zavarának a
következménye: korai életkorban elszenvedett agyi károsodás eredménye. Vannak elméletek
arról is, hogy a szülői gondoskodás hiánya szkizofréniához vezethet.
Sok elmélet szól arról is, hogy a szkizofrénia neurobiológiai megalapozottságú
betegség. A legnépszerűbb patofiziológiai magyarázat a dopaminhipotézis, amely felveti,
hogy a szkizofrén tünetek elsődlegesen a dopaminrendszer túlműködésére vezethetők vissza.
A szkizofrénia terápiája
Az ok hatékonyak a szkizofrénia tüneteinek kezelésében, és a visszaesések
megelőzésében.
A szkizofrénia pszichoterápiájában a viselkedésterápiás és a családterápiás módszerek
bizonyultak hatékonynak. A viselkedésterápiákkal a szkizofrén betegek szociális
jártasságának és kompetenciájának javításában értek el jó eredményt. Súlyos betegek egy
részénél hatékonynak bizonyult az a módszer, mikor a kívánatos viselkedést „érmékkel”
jutalmazták, ezeket aztán a betegek beválthatták, pl. csokoládéra, cigarettára. Családterápia
azoknál a betegeknél indikálható, akiknek a családja túlságosan involvált, gyakran túl
kritikus, azaz a normálist meghaladják a kifejezésre juttatott érzelmek.
105
A pszichoterápia többnyire antipszichotikus kezeléssel együtt folyik. A súlyos katatón

stupor, vagy katatón izgalmi állapot esetén szóba jöhet a RES-kezelés is. A szkizofréniák
során fellépő depressziós szindrómák antidepresszívumokkal kezelhetők. Az antidepresszív
kezelés fontosságát alátámasztja az a tény is, hogy a szkizofrén betegek öngyilkossági
kockázata 38-szorosa az átlagnépességének. Az öngyilkosságok többségének indíttatása az
elmebeteg mivoltra való rádöbbenés.
A szkizofrénia kezelésekor a beteg szociális helyzetét is figyelembe kell venni, és
ennek megfelelően a kezelést kórházban, átmeneti intézményekben, vagy ambulanciákon kell
folytatni. Súlyos negatív tünetekkel jellemzett betegek tartós intézeti elhelyezést
igényelhetnek.
Ápolástan
A szkizofrén betegek leggyakrabban előforduló ápolási problémáit a következő
táblázat foglalja össze:

I. Betegségbelátás hiánya Az elrendelt gyógyszerek  gyógyszerbevétel megfigyelése és
miatt nem veszi be a kerüljenek a szervezetébe ellenőrzése
gyógyszereit  határozottan fellépni
 gyümölcslébe v. teába tenni a
gyógyszert
 a gyógyszer bevétele után nem
hagyható magára 10 percig
 jutalom
 ha orálisan nem adható be orvosnak
szólni (injekcióra való átállítás)
II. A társas kapcsolatok Téveszmékből adódó  téveszmékkel ne opponáljunk
zavara a beteg téveszméi konfliktusok elkerülése  mérgezéses: saját maga vegye ki a
miatt dobozból a gyógyszert, az a személy
adja oda, akiben megbízik
 paranoid: félreérthető helyzetek
elkerülése
III. Impulzív cselekvés Megelőzni a cselekedetet; ha  elfogadó légkör
veszélye a téves gondolatokra már létrejött, sérülések és  megfélemlítés elkerülése
vagy hallucinációkra adott anyagi károk megelőzése  menekülési reakcióknál
válaszreakciók miatt kényszerintézkedések
 ha kényszert kell alkalmazni, azt
határozottan, gyorsan és megfelelő
erővel
 fokozott betegmegfigyelés a
hallucináció alatt
106
IV. A szomatikum A szomatikum leromlásának  testsúlyellenőrzés 2 naponként

leromlásának veszélye az megakadályozása  exicozis jeleinek korai felismerése
étvágytalanság és az étel Állapotának megfelelő  mérjük fel, hogy mely táplálékokat és
fogyasztásának a mennyiségű és minőségű azokat milyen formában fogyasztja el
visszautasítása következtében táplálékot fogyasszon el  mérjük fel, hogy az étkezést milyen
környezeti tényezők befolyásolják
pozitív és negatív irányba
 teremtsünk olyan környezetet és olyan
tálalási módot, amely az étkezést
elősegíti
 kalóriadús étrend
 tapintatosan felhívni a figyelmét az
étkezésre
 többször keveset egyen
 ha elfogyasztotta az ételt, jutalmazni
V. Felfokozott éhségérzet a Heti testsúlygyarapodása ne  testsúly ellenőrzés 2 naponként
gyógyszerek mellékhatása haladja meg az 1 kg-ot  kalóriaszegény, de laktató étrend
következtében  főétkezések közötti nassolás
időpontjának kitolása
 ellenőrizni, hogy ne legyen étel nála
VI. A társadalmi konvenciók Társadalmi konvenciók  fokozott felügyelet
be nem tartása a szociális betartatása  irányítás
normák leépülése
következtében
VII. Tisztálkodási Az osztály által elfogadott  naponta tusoljon, alsóneműjét és
igénytelenség a külleme iránti normáknak a tisztasági foka pizsamáját váltsa
érdeklődés elvesztése feleljen meg  felhívni a figyelmét a higiéniára,
következtében ellenőrizni
 kikísérni a tusolóba, felügyelni
 aktív részvétel a fürdésnél
VIII. Immobilizációs Fiziológiás aktivitás  katatón állapot: teljes testi ápolás
szindróma kialakulásának megközelítése  a beteg vegyen részt a reggeli
kockázata a motoros tornában, ápolóval menjen el sétálni
inaktivitás miatt
IX. Szomatikus leromlás  Testi leromlás megelőzése  biztatni, hogy pihenjen, jutalmazás
kockázata a felfokozott  Megnövekedett  tornázzon naponta (energiáit a
motoros aktivitás miatt mozgásigény kielégítése megfelelő mederbe kell terelni)
X. Konfliktus kialakulása a  Élettani ritmus visszaállítása  nem engedni, hogy napközben aludjon
napszaki ritmus megfordulása  A szobatársak nyugalmát ne  készüljön az alváshoz
miatt zavarja  rábírni, hogy az ágyban maradjon
(rábeszélés, gyógyszer adása éjszaka)
XI. Nem tudja idejét Naponta mind több időt  kedvenc időtöltéséhez szükséges
hasznosan eltölteni az töltsön rajzolással, olvasással eszközök beszerzése
érdeklődésének beszűkülése  biztatni és dicsérni
következtében
I. Gyakorta okoz problémát, hogy a beteg nem hajlandó az előírt gyógyszereket bevenni.
Pl. Nincs betegségbelátás, és ha valaki nem beteg, akkor miért szedne gyógyszert. Ha a
betegnek mérgeztetéses téveszméje van, azt hiszi a környezete meg akarja ölni őt. A
gyógyszerek mellékhatásai miatti nagyfokú a nyugtalansága, félelme. Katatón stuporos
állapotban a páciens nem képes bevenni a gyógyszert. Számtalan egyéb okot lehetne még
említeni. Az ápolási tevékenység egy részében hasonló, mint a mániás beteg esetében (lásd
107
ott a VI. ápolási problémát), a következő kiegészítésekkel: Néha kisebb jutalmak (kávé,
sütemény, üdítő…) adásával megkönnyíthetjük a gyógyszerek bevételét. Ha mérgeztetéses
téveszme miatt nehezített a gyógyszerbevétel, akkor az eredeti csomagolásból a beteg
maga vegye ki a tablettákat. Sok esetben így elérhetjük a célunkat. Előfordulhat, hogy a
beteg italába kell csempésznünk a gyógyszerét. Megbocsátható a kegyes csalás, ha így
elkerülhetjük a kényszerintézkedést és az injekciókat. A gyógyszer beadáshoz a különböző
stratégiák közül mindig leghumánusabbat, és az adott szituációhoz a legmegfelelőbbet
válasszuk. A jó ápolói helyzetfelismeréssel és a beteg alapos ismeretéve, sok konfliktus
előzhető meg a gyógyszereléssel kapcsolatban.
II. A társas kapcsolatok zavara alakulhat ki az önmagára irányuló és illogikus
gondolkodás és a rendkívüli gyanakvás következtében. A gondolkodás zavarának gyakorta
„fura” és bizarr megjelenése sok konfliktus forrása lehet. A célunk minden esetben a
viszályok elkerülése. A legfontosabb teendő: a téveszmékkel nem szembeállni. Ha a beteg
azt mondja, hogy a konnektoron keresztül a felesége mérges gázt juttat a levegőbe, és így
akarja eltenni láb alól, ezt meghallgatjuk, de nem reagálunk rá. Ne kezdjük bizonygatni,
hogy ezt nem is lehet megcsinálni, és a felesége nem kívánja a halálát stb., mert ebben az
esetben az ápoló is beépülhet az ő téveszméibe. Ennél az esetnél maradva, azért
bizonygatjuk a feleség ártatlanságát, mert a feleség cinkosa vagyunk, és ezek után tőlünk
ételt, gyógyszert nem fog elfogadni. Még olyan illogikus dolgokkal sem szabad vitába
szállni, mint például „feltaláltam az örökmozgót”. Minden érvre egy ellenérvvel fog
válaszolni, és ezzel a téveszmét még inkább elmélyítjük, illetve úgysem lehet meggyőzni a
gondolatok tévességéről. A betegtársak figyelmét is felhívjuk, hogy ne álljanak le
vitatkozni, veszekedni.
Paranoid szkizofrének esetén az ápolói viselkedést, szóhasználatot, gesztust körültekintően
kell megválasztanunk. Pl. Ha valakivel beszélgetünk, és közben a páciensen időzik el
tekintetünk, ezt úgy is lehet értékelni a beteg szemszögéből nézve (a téveszmék miatt),
hogy róla beszélünk, és valami rosszat forralunk ellene. A paranoidok a viselkedésük
következtében a környezetükben agressziót indukálnak, és így a negatív élményviláguk
bizonyítást nyer. Másképpen megfogalmazva: úgy érzik, hogy a környezet ártani akar
nekik, ám ezt ők maguk provokálják ki a tetteikkel. A helyes ápolói magatartás minden
ilyen esetben az, hogy a kóros viselkedésre érzelmileg nem reagálunk, tehát nem a beteg
által „elvárt” módon válaszolunk tetteire.
Mérgeztetéses téveszme esetén a nézeteltérés elkerülése érdekében lehetőséget kell
teremteni, hogy a beteg saját maga vegye ki a gyógyszert a dobozából, és az a személy adja
oda, akiben megbízik, illetve nem épült be a téveszméibe. Olyan ételeket válasszunk ki,
amelynek tálalása gyári csomagolásban megoldható, és ezáltal a beteg elfogadja azokat.
III. Mások elleni erőszak, vagy önpusztítás kockázata leginkább a hallucinációk és a
szociális magatartás károsodása következtében alakulhat ki. Az impulzív cselekedetek
megelőzésére kell fektetni a hangsúlyt az ápolás során. Ennek érdekében az elfogadó
légkör megteremtésére kell törekednünk. A beteget a maga totalitásában fogadjuk el, és ne
a viselkedésével azonosítsuk. Ennek azért van nagy jelentősége, mert sokszor a páciens a
környezeti hatásokra reagálva válik indulatossá. Ha az ápoló -annak viselkedése miatt
felgyülemlett agresszióval közeledik a beteghez- ő érzékeli ezt, s a konfliktus alapjául fog
szolgálni. A szolgálatban lévő személyzet mentalitásától, viselkedésétől is függ, hogy a
különböző műszakokban mennyi szükség szerinti nyugtatót kell kiosztani, kell-e
kényszerintézkedést foganatosítani.
Gyakori hiba, hogy a beteg viselkedését megfélemlítéssel próbáljuk a kórházi normákhoz
közelíteni. Az efféle fegyelmezés következtében általában a kívánt hatás ellenkezőjét érjük
el.
A hallucinációk miatt is létrejöhet sérülés (a beteg magában vagy a környezetében kárt
108
tesz). Ennek kivédése céljából páciensünket fokozottan figyeljük. A hallucináció tartalmát

kell kideríteni. Ha kellemes dolgokat lát, vagy hall, akkor sok teendő nincs. A borzasztó,
félelmet keltő hallucinációk miatt a betegnél kialakulhat egy menekülési reakció. Ebben az
állapotban akár az ablakon is kivetheti magát. A hallucinációk felderítése érdekében
magától a betegtől nyerhetünk információkat (megkérdezzük mit hall, lát, érez…), illetve a
viselkedése, a gesztusai árulkodnak e félelemről. Ilyen veszélyeztető állapotban nem
hagyható magára, és az orvost haladéktalanul értesíteni kell. Ha van szükség szerint kiírva
szedatívum, azt meg kell adni. Menekülési reakció esetén a kényszerintézkedést gyorsan,
határozottan, és megfelelő erővel alkalmazzuk.
IV. Ha a betegnél a negatív tünetek dominálnak, a szomatikum leromlásának a veszélye
állhat fenn az étvágytalanság, az elégtelen táplálkozás következtében. Ápolási teendők:
mérjük fel, hogy mely táplálékokat, és azokat milyen formában hajlandó elfogyasztani, a
rendszeres testsúlyellenőrzés, kalóriadús étrend rendelése, biztatás az étkezésre, jutalmak
adása a táplálék elfogyasztása után. Nem érünk célt, ha erőszakkal próbáljuk a táplálék
elfogyasztására rávenni a betegünket. Katatón stuporos állapotban a szondán át történő
táplálásra is fel kell készülni.
V. Az antipszichotikumok mellékhatása következtében kialakuló felfokozott
éhségérzettel gyakrabban találkozunk. Ez első látásra nem ápolási probléma, hiszen miért
okozna gondot, ha betegünk sokat eszik. Közelebbről megvizsgálva több problémát is
felfedezhetünk. Nemcsak az étvágy fokozódik, hanem az elfogyasztott étel is jobban
kötődik, rakódik le a szervezetben - a hormonháztartásban létrejövő változások miatt.
Hónapok elteltével több tíz kilóval is gyarapodhat a súlya betegünknek. Nők esetében a
megváltozott küllem miatt, amelyet a gyógyszer okozott, abbahagyják annak szedését, és
intenzív fogyókúrába kezdenek. A kórházakban a szkizofrén betegek újra felvételére
többségében az elégtelen gyógyszerszedés miatt kerül sor. Néha a beteg osztályos
kezelését követő, hazamenetele nehézségekbe ütközik az összeszedett kilók miatt, hiszen a
ruhái nem mennek rá. Ezért célunknak kell tekintenünk a testsúly gyarapodásának a
minimalizálását. Tevékenységünk álljon a testsúlyellenőrzésből, kalóriaszegény, de laktató
étrend rendeléséből, a főétkezések közötti nassolás csökkentéséből.
Indulatos viselkedés és konfliktusok forrása is lehet a felfokozott éhségérzet. A
kontrollvesztés következtében a páciens nem tud az éhségérzetén uralkodni, és ha nem kap
a kívánságának megfelelően ételt, akkor agresszív megnyilvánulások is kialakulhatnak.
Ezért nem lehet ilyen esetekben a nassolást teljesen megakadályozni. Törekedni kell, hogy
minél inkább megnyújtsuk a táplálékok adása közötti időszakot. Pl. „Most még ezt
megcsinálom, utána rögtön adok valami ételt.”
A betegtársak közötti viszály forrása, ha a mások ételét engedély nélkül elfogyasztja
páciensünk. Ennek megakadályozása teljes egészében nem lehetséges. Az ápoló azt teheti,
hogy a kialakuló vitákat elrendezi (felvilágosítja őket ezen viselkedés okairól), és a
fokozott felügyelettel csökkenti a veszélyét, hogy mások ételét elfogyasszák.
VI. A betegség előrehaladtával a páciens mind kevésbé képes a szociális normákat
betartani, és a környezet által elvárt viselkedésnek megfelelni. A célunkat, hogy a
társadalmi konvenciókat betartassuk, fokozott felügyelettel érhetjük el. Betegünkben
tudatosítani kell, hogy viselkedésében melyek a pozitív, illetve amelyek a negatív elemek.
Kiemelendő a dicséret szerepe, mint a leghatékonyabb befolyásoló tényező, amivel egy
ápoló rendelkezik. Sok esetben a beteg nincs tisztában cselekedeteinek káros voltával,
ilyenkor az irányításra kell a hangsúlyt fektetni.
VII. Az intézetekbe kerülők közül sokan -az állapotuk miatt- maguk és környezetük
tisztaságára nem ügyelnek. Az ápolói teendő a tisztálkodásra való biztatástól a teljes
ellátásig terjedhet - a beteg állapotától függően.
109
VIII. A motoros inaktivitás következtében sokfajta szövődmény alakulhat ki. Az ápolás

során törekednünk kell ezeknek a veszélyeknek a minimalizálására. A mozgásszegénység a
csökkent mozgásigénytől egészen a katatón stuporos állapotig terjedhet. Az ápolói
tevékenység az állapottól függően, a beteg mozgásra való biztatásától az ágyban történő
forgatásig terjedhet.
IX. A mozgás és aktivitás zavarainak a másik véglete is előadódhat. Itt két célt is
kitűzhetünk magunk elé. Elsődleges célként: a szomatikum leromlásának
megakadályozását. Az ápolás előrehaladtával mind többet pihenjen a páciens, melyet
biztatással, jutalmazással segítünk elő. Nagyfokú nyugtalanság esetén -a betegtársak
nyugalma érdekében- elkülönítjük az éjszakai alvás idejére.
Másodlagos célként a beteg „felesleges” energiáit megfelelő mederbe kell terelni: Vegyen
részt a reggeli tornákon, akár ő maga tartsa (ezáltal sikerélményhez juthat), kísérővel sokat
sétálgasson, lehetőleg a szabad levegőn. A sétákat és a tornákat pihenés kövesse.
X. A betegség velejárói lehetnek a különböző alvászavarok, illetve a napszaki ritmus
megfordulása. Ha el és átalvási nehezítettség jellemzi, és ez párosul motoros
nyugtalansággal, illetve viselkedésében nagyfokú zavarral, akkor a szobatársak nyugalma
érdekében el kell különíteni. Szükség esetére kiírt gyógyszerek beadásával segítjük az
elalvást. Amennyiben a fő probléma a napszaki ritmus megfordulása, a napközbeni
időszakokat értelmes tevékenységgel próbáljuk kitölteni. A beteget lehetőleg ne hagyjuk
aludni. Az éjszakai alvás elősegítése érdekében felkészítjük a beteget (tusoljon le,
hálóruhába öltözzön át, az esti gyógyszerosztás után feküdjön le…), és a környezetet (a
kórterem kiszellőztetése, az ágyak rendbetétele, 2200 óra után a villanyok leoltása…).
XI. A betegek ápolása hosszú hetekig is eltarthat. A páciensek idejének hasznos
kitöltésével a gyógyulást elősegíthetjük és lerövidíthetjük. Kívánatos lenne, ha az
osztályokon a foglalkozást erre kiképzett szakember irányítaná. Az ápolási anamnézis
felvételekor már megpróbáljuk kideríteni a beteg érdeklődési körét: mivel szereti a
szabadidejét eltölteni, mi a hobbija. Azokat az eszközöket, amelyek a páciens által az
osztályon is végezhető tevékenységhez szükségesek, a rokonok segítségével mihamarabb
szerezzük be. A foglalkoztatásokon való részvételhez eleinte sokat kell biztatni a
betegeket. Ha jól sikerülnek, és tartalmas időtöltésnek érzik, akkor már a páciensek is
fogják igényelni ezeket. A foglalkozások minősége a terapeuta személyiségének a
függvénye.
Összegzés
A szkizofréniában a pszichiátriai betegségek összes tünete megjelenhet (kivéve a
Korzakov-szindrómát). A tünetek változatossága miatt azt szokták hangoztatni, hogy aki
ismeri a szkizofréniát, az tudja a pszichiátriát. Mivel nincs két egyforma tünetű beteg, itt
tényleg beigazolódik a személyre szabott ápolás jelentősége és szükségessége. Az ápolási
célok eléréséhez vezető utak minden egyes esetre érvényes leírása lehetetlen. Egy-egy
problémát hogy tudunk megoldani -mint pl. a gyógyszer beadása a betegnek- ha ő nem akarja
bevenni, az ápoló helyzetfelismerésétől, szakmai tudásától, hitelességétől és sok egyéb
dologtól függ. A szkizofrének ápolása a személyzet részéről rengeteg energiát emészt fel, de a
gyógyuló emberek látványa olyan sikerélményeket adhat, amely bőven kárpótol minden
fáradozást.
110
A kognitív zavarok
A delíriumot, a dementiát és az amnéziát közösen kognitív zavaroknak nevezhetjük,

mivel a kognitív funkciók (az emlékezés, az ítéletalkotás, az elvonatkoztatás) zavarai fontos
jellemzői ezen állapotoknak. Jelen fejezet a kognitív károsodással járó zavarok közül a két
legjelentősebbet tárgyalja.
Delírium
A delírium a tudat, a figyelem és a kognitív funkciók zavarával jellemzett szindróma
(tehát nem betegség, hanem tünetcsoport). Órák vagy napok alatt alakul ki, gyakori a
napszaktól függő fluktuáció. Delírium bármely korban előfordulhat, de a gyermekek és a 60
éves kor felettiek esélye nagyobb. A kórházi betegek mintegy 10-15%-án alakul ki ápolásuk
során. Nagy rizikót jelent minden agyi organikus betegség, szívműtét, nagy felületet érintő
égés, szisztémás fertőzések, meglévő dementia, narkotikumok alkalmazása,
anyagcserezavarok stb. A delírium majdnem minden esetben súlyos belgyógyászati vagy
idegrendszeri betegségben szenvedőkön, illetve gyógyszer-intoxikáció vagy éppen –
megvonás kapcsán jelentkezik. Az egyik leggyakoribb fajtája a delirium tremens, amely az
idült alkoholizmus talaján hevenyen kifejlődő elmezavar. Az alkohol hirtelen megvonása is
előidézője lehet. A másik leggyakoribb formája az öregkori delírium. A kialakulásának
legfőbb oka a cardiorespiratoricus elégtelenség.
Prognózisa nagymértékben függ az alapbetegségtől és a kortól: tünetmentes gyógyulás
és letális kimenetel is előfordul. A delírium mortalitása nagy: a deliráló betegek 40-50%-a egy
éven belül meghal.
A delírium tünetei
Ingerlékenység, nyugtalanság, szorongás, alvászavarok, dezorientáltság, zavartság,
éberségi szint csökkenése, figyelmi, felismerési, észlelési funkciók károsodása,
étvágytalanság, hányinger, hányás, tremor tartoznak a delírium leggyakoribb tünetei közé. A
tünetek éjszakánként kifejezettebbé válnak.
A delírium terápiája
A kórházi kezelés az alapbetegség kezelésére irányul elsősorban. A nyugtalan és
magára vagy a környezetére veszélyes beteget sürgősségi ellátásban kell részesíteni. A
nyugtalanság oldására Haloperidol adása indokolt, illetve a rögzítés is szükségessé válhat. Az
ápolók részéről a beteg biztonsága érdekében az állandó felügyeletet, a folyamatos
obszervációt, a gyakori megnyugtatást, a türelmes bánásmódot kell biztosítani. A külső
ingerek minimalizálása nagyon hasznos. A tapasztalatok szerint a deliráló betegek csendes, jól
megvilágított helyiségben jobban érzik magukat. Ez azzal magyarázható, hogy az észlelési
funkciók zavara miatt a különböző hangokat, árnyékokat tévesen észlelik, és ez ijesztő lehet
számukra. A delírium tremens kezelésénél és megelőzésénél gyakorta elkövetik azt a hibát,
hogy alkoholt adnak a betegnek. Az egészségügyi intézménytől elvárt egészségnevelő hatást
súlyosan csorbítja ilyen az „kezelés”.
111
Ápolástan
Egy deliráló beteg leggyakrabban előforduló ápolási problémáit a következő táblázat
szemlélteti:
I. Hallucinációk és illúziók A beteg és környezetének a  a beteg fokozott obszerválása
miatti sérülésveszély megóvása  a tudat monitorizálása
 a kóros észlelések észrevevése időben
 az ingerszegény és világos környezet
biztosítása
 szükség esetén rögzítés
 menekülési reakciók megakadályozása
 a beteg környezetéből a sérülést okozó
tárgyak eltávolítása
II. A vitális paraméterek Az állapotromlás megelőzése a vitális paraméterek rendszeres
kóros változásai miatti nyomon követése
állapotromlás veszélye a kóros tendenciák, ill. értékek esetén
orvost értesíteni
pontos dokumentálás
III. Időszakos incontinentia a Vizelet, széklet higiénés  az ágy védelme
tudatzavarok következtében felfogása  szükség esetén pelenka használata
 rendszeres rákérdezés a beteg ürítési
szükségletére
 az ágy és a ruházat gyakori
ellenőrzése
IV. Alvás és ébrenléti ciklus Fiziológiás életritmus  nappali alvások csökkentése
felcserélődése visszaállítása  a környezet és a beteg felkészítése az
éjszakai pihenésre
V. Nagyfokú aluszékonyság A „bealvás” elkerülése  a tudat energetikai szintjének
kialakulásának a veszélye a monitorizálása
szomatikus kimerülés  kóros tendenciák esetén orvost
következtében értesíteni
VI. Agitált állapot miatt A konfliktusok megelőzése  a viták kerülése
konfliktusveszély a  a beteget gondolkodását a realitások
környezetével irányába terelni
 a beteg elkülönítése (ha lehetséges)
 a környezet tájékoztatása a beteggel
szemben követendő viselkedésről
 konfliktusok esetén határozottan
közbelépni
VII. A szabad vénát biztosító Az eszközök védelme  a szabad vénát biztosító eszközök
eszközök önkényes körültekintő kiválasztása
eltávolításának a kockázata a  a branülök gondos és többszörös
zavart tudati állapot miatt leragasztása
 szükség esetén állandó ápolói
felügyelet
 rögzítések alkalmazása
VIII. A delíriumot követő A szégyenérzet csökkentése  elfogadó légkör biztosítása
szégyenérzet  a kóros viselkedés okainak
megbeszélése
 megnyugtatás
112
I. A delíriumban a látási hallucinációk, illetve az illúziók gyakran előfordulnak (a

hallási, tapintási stb. hallucinációk ritkábban jelentkeznek). Sokszor ijesztő ezeknek a
tartalma, és ennek következtében védekező reakciót váltanak ki. Ilyen esetekben a beteg és
a környezete is sérülhet, illetve károsodhat. Az ápolókra nagy felelősség hárul a beteg és
környezete épségének megőrzésében. A beteget fokozottan kell obszerválni. A kóros
észleléseket, illetve azok tartalmát fel kell ismerni. A páciens környezetét úgy alakítsuk ki,
hogy a sérülések kockázata minimális legyen. (Pl. A beteg környezetéből a sérülést okozó
tárgyakat távolítsuk el. Az étkeztetések alkalmával használt evőeszközök nem
maradhatnak a betegnél.) Fontos az ingerszegény környezet, így az illúziók kialakulásának
a veszélyét csökkenteni tudjuk. A beteg elhelyezése lehetőleg kis létszámú kórteremben
történjen. A kórterem csendjének biztosítása érdekében a betegtársak figyelmét is
felhívjuk: kerüljék a rádió, magnó használatát. A megvilágítás egyenletes és állandó
legyen, hogy árnyékok ne vetüljenek a padlóra, falra. Az árnyékok indukálják leginkább a
látási illúziók kialakulását.
Alkalmazhatunk korlátozó eszközöket a menekülési és védekezési reakciók miatti
károsodások elkerülése érdekében. Azonban ezen eszközök alkalmazása nem
helyettesítheti az állandó felügyeletet.
II. A delíriumban a vitális paraméterek nagyfokú labilitása főleg 60 év felett gyakori
jelenség. Fontos a paraméterek nyomon követése, és a kóros tendenciák, illetve értékek
esetén orvost értesíteni kell. A delíriumban lévő betegről intenzív megfigyelő lap vezetése
kötelező!
III. A delírium alatt előfordulhat időszakos incontinentia. Célunk, hogy a beteget és a
környezetét tartsuk tisztán. Ezért az ágy védelméről gondoskodnunk kell gumilepedő és
harántlepedő segítségével. A betegünkre rendszeresen rákérdezünk az ürítési szükségletére.
Ha nem lehet kooperálni a beteggel, vagy állapotrosszabbodást észlelünk, pelenka
felhelyezése javasolt. A állandó katéter alkalmazása kerülendő, mivel a nyugtalan beteg
kitépheti magából, és feleslegesen növeljük a fertőzés kockázatát. Csak akkor alkalmazzuk
mégis, ha pontosan nyomon kell követni az ürített vizelet mennyiségét. A ruházat és ágy
időszakos ellenőrzését ne mulasszuk el. A beteget nem szabad megszégyeníteni, ha
vizeletét például a kórterem valamelyik sarkába üríti. Mindig gondoljunk ilyen esetben
arra, hogy a jelen állapota miatt tette, és nem a személyzet „bosszantására”.
IV. A időbeni tájékozatlanság, a napszakok keveredése miatt az alvási és ébrenléti ciklus
felborulhat. A környezet nyugalma érdekében fontos a fiziológiás életritmus megőrzése,
illetve újbóli kialakítása. A napközbeni alvások, szunyókálások csökkentése érdekében
próbáljuk betegünket lefoglalni. Az aktuális napszakokról a beteget többször tájékoztatjuk.
A beteggel történő tevékenységek (pl. fürdetés) mindig a nap ugyanazon szakában
történjenek, ezzel is elősegítve a könnyebb tájékozódást az idő múlásában. Nagyon fontos
a páciens és környezetének alvásra történő felkészítése.
V. A betegek hajlamossá válhatnak a somnolentiára (pl. a szomatikum kimerülése miatt,
vagy a deliráló beteg fokozottan érzékeny a gyógyszerek mellékhatásaira, könnyen
túlszedálódhat). Az úgynevezett „bealvást” az ápolónak észlelni kell, amit a tudat
energetikai szintjének nyomon követésével valósíthat meg. A nem kívánt tendenciák
esetén (mind nehezebb a beteggel kontaktust teremteni, mind inkább csökken az
ébreszthetősége), orvost szükséges értesíteni.
VI. A delíriumban a beteg viselkedése kiszámíthatatlanná válik és olyan cselekedetekre
képes, amely a tőle elvárhatótól idegen. Például egy beteg a műtétjét követően, deliráló
állapotában, a feléje hajoló orvos nyakát elkapta és szorítani kezdte. Gyakori jelenség,
hogy a viselkedése, szóhasználata irritálja a környezetét (betegtársak, egészségügyi
személyzet), benne feszültséget teremt, és ezt rá visszavetítik. Ilyen esetekben viták és
113
konfliktusok alakulnak ki, amelyek a zavartságát fokozhatják. A fő szabály, hogy a ne

vitatkozzunk vele. Erre a betegtársak figyelmét is hívjuk fel. Tereljük a beteget a valóság
felé (hol vagyunk, miért van itt stb.). Ne beszélgessünk munkatársainkkal más dolgokról a
beteg jelenlétében. Egyszerű félremagyarázhatatlan magyarázatokat adjunk. Konfliktus
esetén a környezetet nyugtassuk meg.
VII. A delírium megszüntetése érdekében sok esetben nélkülözhetetlen a szabad véna. A
beteg zavart tudatállapota következtében az ezt biztosító eszközöket önkényesen
eltávolíthatja. Az ápolás során törekedjünk ennek a megelőzésére. A véna biztosítására
branülöket részesítsük előnyben a szárnyas tűkkel vagy az injekciós tűkkel szemben, mivel
a branül vénában lévő része rugalmas műanyag, és a beteg hely-, illetve helyzetváltoztató
mozgásakor sem szúrja át a véna falát. Az eszköz rögzítésére fordítsunk nagy gondot, és
többszörösen biztosítsuk. Néha elengedhetetlen a kényszerintézkedés. Többnyire elég azt a
kezet rögzíteni, amelyikbe az infúziók folynak. Ha észleljük, hogy a beteg többszöri
figyelmeztetés ellenére is el akarja távolítani, szükségessé válhat mindkét kar rögzítése.
Ilyen esetben is a fokozott felügyeletet biztosítsuk. (Előfordult már, hogy az ágyhoz
rögzített zavart beteg a centrális kanüljét a fogaival rágta szét.)
VIII. Az előzőkből kitűnik, hogy a kóros viselkedés a betegtől idegen, a delírium
következménye. A tünetek elmúltával a bizarr cselekedeteire visszaemlékezhet, vagy a
családja, betegtársai emlékeztetik, és emiatt erős szégyenérzete alakul ki. A szégyenérzet
nagyfokú szorongást indukálhat, amely a további gyógyulást hátráltatja. A személyzet
részéről az elfogadó légkör alapot adhat a megnyugtatásra. A betegnek elmondjuk, hogy
akaratán kívül, a betegsége miatt cselekedett úgy, és ez bárkivel előfordulhatott volna.
Összegzés
A delírium hátterében álló rendellenességek korrekciója az első és legfontosabb
feladat. A szomatikus állapot rendezése alatt és az azt követő időszakban az ápolóknak
fokozottan kell felügyelni a beteg egészsége és biztonsága érdekében. Mindig meg kell őrizni
a kellő tiszteletet és kapcsolatot. Az ápolók állhatatos gondozása nélkül a beteg gyógyulása
nem képzelhető el.
114
A dementia
A dementia tünetcsoport, a magasabb fokú corticalis tevékenységek károsodása
jellemzi: a memória, a gondolkodás, a figyelem és az orientáció zavarai, amelyekhez a
társadalmi és a munkahelyi funkciók romlása társul. A dementia szerzett betegség. A 65 év
felettiek kb. 5%-ánál súlyos, 10%-ánál pedig enyhe dementia diagnosztizálható, a 80
éveseknek pedig min. 20%-ánál fordul elő súlyos dementia.
Bár a dementálódásnak számos oka lehet, a klinikai megjelenés hasonló. A dementia
80%-a irreverzíbilis, és ennek csak kis része befolyásolható terápiás beavatkozással. A
reverzíbilis dementiáknál a tünetek fokozatosan csökkennek, de a teljes gyógyulás csak igen
ritkán következik be.
A dementia tünetei
A dementia általában lassan és fokozatosan fejlődik ki. Az első tüneteknek gyakran
nem tulajdonítanak jelentőséget, és a természetes öregedésnek tulajdonítják őket. A korai
stádiumban enyhe személyiségváltozások, az érdeklődés beszűkülése, érzelmi labilitás
figyelhető meg. A betegség előrehaladtával az intellektuális készségek fokozatosan leépülnek,
az emlékezet (először a megjegyző emlékezet) zavarai egyre nyilvánvalóbbá válnak.
Előrehaladott stádiumban a betegek képtelenek alapvető tevékenységeket végrehajtani, így
például az önálló étkezés vagy a tisztálkodás is nehézségekbe ütközik. Nem képesek többé új
dolgokat megjegyezni, és a régi emlékeik is a feledés homályába vesznek. Akár a nevükre
sem fognak emlékezni. Teljes ellátásra szorulnak. A végállapotban a betegek némák, és
érzéketlenek a külvilági ingerek hatásaira.
A betegség kialakulásának okai

A dementia kezelhető okai
 Cardiovascularis betegségek (pl. multiplex infarktus, szubakut bakteriális endocarditis, a
szív csökkent teljesítménye, szívinfarktus, szívelégtelenség, kollagénbetegségek);
 Demyelinisatiós betegségek;
 Epilepsziás rohamok;
 Fertőzések (pl. általános paresis, cryptococcus-meningitis, agyvelőgyulladás, HIV);
 Mérgezések (pl. bromidok, higany, szénmonoxid);
 Metabolikus és hormonális okok (pl. a pajzsmirigy csökkent működése,
hyperparathyreoidismus, hypophysiselégtelenség, ismétlődő hypoglykaemia, respirációs
acidosis, uraemia, hepaticus encephalopathia, porphyria, Wilson-betegség);
 Normális nyomású hydrocephalus;
 Táplálkozási (pl. anaemia perniciosa, B12-vitamin-hiány, alkoholizmus és tiaminhiány);
 Térfoglalás (pl. lymphoma vagy leukaemia, intracranialis tumor, subduralis haematoma).
A dementia irreverzíbilis okai

 Alzheimer-kór (Az agy atrophiás folyamatával járó ún. primer degeneratív betegség,
amely az összes dementia 50-60%-áért tehető felelőssé. A diagnózis csak kórbonctani lelet
alapján állítható fel biztosan. A szövettani képet a senilis plakkok, neurofibrilláris
degeneráció, a neuronok granulovacuolaris degenerációja és amyloidlerakódás jellemzik.
Rizikófaktorok a pozitív családi anamnézis, a fejsérülés, Down-kór, az alacsony
iskolázottsági szint, és a női nem. A betegség általában észrevétlenül kezdődik a hatodik-
hetedik évtizedben, majd 8-10 éven belül halálhoz vezet. A tünetek fokozatosan
115
progresszív módon súlyosbodnak, s az intellektuális funkciók teljes összeomlásához

vezetnek.);
 Pick-betegség (Az irreverzíbilis dementiák mintegy 5%-áért felelős. Klinikailag nem lehet
elkülöníteni az Alzheimer-betegségtől. Végleges diagnózis csak post morten állítható fel.
Boncoláskor az agyon frontotemporalis atrophia és kamratágulat látható. A mikroszkópos
vizsgálat az idegsejtek számának csökkenését és gliaszaporulatot mutat ki, valamint Pick-
testek jelenlétét.);
 Huntington-kór (A betegség, autoszomális domináns módon öröklődik. A pszichiátriai
tünetek az enyhe szorongástól a hallucinációig és téveszmékig terjednek. A dementia a
betegség terminális fázisában alakul ki.);
 Parkinson-dementia;
 Creutzfeldt Jacob-betegség;
 Herpes simplex agyvelőgyulladás,
 Sclerosis multiplex okozta dementia;
 Wilson-kór.
A dementia terápiája
A kezelés célja a magatartás területén a beteg szocializációjának fenntartása és a
család támogatása. Ha a dementia okát tisztázták és az kezelhető, akkor az alapbetegség
kezelése a fő feladat. Ha az alapbetegség nem ismert és/vagy nem kezelhető, akkor a kognitív
funkciók romlását visszafordítani jelenleg nem tudják.
Bizonyos gyógyszerek, mint pl. Exelon (rivastigmin) előnyösen befolyásolják az
Alzheimer-kórban szenvedők a kognitív funkcióit, a mindennapi aktivitásukat, általános
tevékenységüket. Az Alzheimer-kórban szenvedő betegek agyában, főleg a kéregben és a
hipocampusban a kolinerg neuronok száma 30-95 százalékkal csökken. A központi kolinerg
pályák kiemelkedő szerepet játszanak a gondolkodásban és az emlékezésben, ezért
degenerációjukat döntő jelentőségűnek gondolják a betegség tünetalkotásában. Emellett
Alzheimer-kórban számos, a neurotranszmitter szabályozásban szerepet játszó kolinerg enzim
is megváltozik. Különösen fontos, hogy az acetil-kolin szintézisét végző acetiltranszferáz
szintje 30-90 százalékkal csökken az agykéregben és a hippocampusban. Ez a csökkenés
arányos az idegsejtek pusztulásával és a kognitív működészavar mértékével is. Az Excelon az
acetil-kolin-észteráz szelektív, centrális hatású gátlószere, amely kötődik az enzimhez, ezzel
hosszabb időre megakadályozza az acetil-kolin lebontását, így annak mennyisége megnő.
Más gyógyszerek, mint például a Nootropil (piracetam) lassítja az idegsejt öregedését,
és előnyösen befolyásolja az agyi mikrocirkulációt, ezzel javítva a dementiában szenvedők
életminőségét.
A dementiákkal gyakran szövődő depresszió antidepresszívumokkal (SSRI) sikeresen
kezelhető. A nyugtalanság kezelésére rövid illetve közepes hatáshosszú benzodiazepinek
javasolhatók alkalmilag. A kezelés legfőbb problémája az ingerlékenységgel,
ellenségességgel, agresszivitással, elutasítással, támadókészséggel jellemzett agitált
magatartás. Ezek a tünetek megnehezítik a beteg számára a családjában és szokott társadalmi
környezetében való megmaradást, és intézeti elhelyezéshez vezethetnek. A magatartás
befolyásolását antipszichotikumokkal (leggyakrabban Haloperidol, Tiapridal) és
benzodiazepinekkel kísérlik meg.
116
Ápolástan
Egy dementálódott beteg leggyakrabban előforduló ápolási problémáit a következő
I. Elkóborlás kockázata a Az ápoló tudta nélkül ne  minél közelebb legyen a szobája a
térbeli tájékozatlanság miatt hagyja el a beteg az osztály vizesblokkhoz
területét  fokozott felügyelet
 a környezet szükség szerinti, türelmes
bemutatása
 a betegtársak felvilágosítása, és
segítségük kérése az elkóborlás
megelőzése érdekében
II. Konfliktus kialakulása az Megelőzni a  türelmes bánásmód
időbeli tájékozatlanság miatt tájékozatlanságból adódó  a realitások felé való közelítés
konfliktusokat  viták kerülése
III. Nem tud vigyázni a saját Megőrizni a beteg tulajdonát  megérkezésekor leltár felvétele
tulajdonára a kognitív  elzárni minden nélkülözhető tárgyat,
funkciók romlása miatt ruhát, értéket, ékszert
 a hozzátartozók felvilágosítása, hogy
értékesebb tárgyakat ne hozzanak
IV. Higiéniás igénytelenség a Az osztály által elfogadott  felhívni a beteg figyelmét a
külleme iránti érdeklődés testi higiénia elérése tisztálkodásra
elvesztése következtében  ellenőrizni a tisztálkodást
 aktív közreműködés a tisztálkodásban
 a ruházat szennyeződése esetén azt
haladéktalanul tisztára cserélni
 a hozzátartozók bevonása, a tiszta
ruházat biztosítására
V. Nem tudja szabályozni a A széklet és vizelet higiénikus  a kórterme közel legyen a WC-hez
széklet- és vizeletürítését felfogása  rendszeres emlékeztetés a WC
használatára
 a ruházat helyes kiválasztása
 biztosítani az ágy védelmét
 gyakran ellenőrizni a ruházat és az ágy
tisztaságát
 pelenkázás, katéterezés
VI. Időszakos zavartság az  A zavart állapotok számának  a zavartság kialakulásának kockázati
agy oxigén ellátottságának a csökkentése tényezőit minimalizáljuk
zavarai következtében  Zavartság következtében  beteg megfelelő elhelyezése
kialakuló károsodások /elkülönítése, védelme/
elkerülése  vitális paraméterek ellenőrzése
 Ne zavarja szobatársai  szükség esetén orvos tájékoztatása
nyugalmát  a rendelt gyógyszerek beadásának
biztosítása
 fokozott ápolói felügyelet
 korlátozó eszközök alkalmazása
VII. Konfliktus Megelőzni és megszüntetni a  a betegtársak felvilágosítása (ez a
kialakulásának veszélye, mert beteg és társai közötti betegség velejárója, jobban
nem tudja elkülöníteni saját és konfliktusokat figyeljenek tulajdonukra)
mások tulajdonát  a beteg környezetének rendszeres
ellenőrzése
117
VIII. A vitális paraméterek Az állapotromlás megelőzése a vitális paraméterek rendszeres

kóros változásai miatti nyomon követése
állapotromlás kockázata kóros tendenciák, ill. értékek esetén
orvost értesíteni
pontos dokumentálás
IX. Kiszáradás veszélye Exszikkáció megelőzése  rendszeresen biztatni az ivásra
szomjúságérzet hiánya és a  gyakran, kevés folyadék itatása
folyadék-fogyasztás  a folyadékbevitel dokumentálása
kivitelezésének nehezítettsége  figyelni a kiszáradás jeleire
miatt  katéter esetén az ürített vizelet mérése
X. Szomatikum leromlásának A szomatikus állapotromlás  dietetikus által összeállított étrend
a kockázata az elégtelen megakadályozása biztosítása
táplálék fogyasztásának  biztatni az evésre
következtében  etetés
 a testsúly rendszeres ellenőrzése
XI. Napszaki ritmus A fiziológiás életritmus  napközben csak csendes pihenő alatt
megfordulása a napközbeni visszaállítása aludjon kb. 2 órát
alvás és az éjszakai  napi elfoglaltság biztosítása
álmatlanság következtében  éjszakai pihenéshez a beteg és
környezetének a felkészítése
 szükség esetén altató adása
XII. Konfliktus és  Az agitált állapot  váratlan események kerülése
sérülésveszély az agitált megelőzése  nyugodt környezet biztosítása
állapot miatt  Agitált állapotban a sérülés  a betegtársak tájékoztatása a demens
és konfliktus elkerülése pácienssel való helyes
kapcsolattartásról
 az agitált állapot kiváltó okainak
felderítése
 a beteg elkülönítése
 korlátozó eszközök alkalmazása
 környezeti ingerek minimalizálása
XIII. Sérülésveszély a A sérülések megelőzése  vitális paraméterek rendszeres mérése
gyógyszerek mellékhatásai  biztonságos környezet kialakítása
miatt  szédülés, labilis járás esetén a
helyváltoztató mozgás, kísérővel
történjen
 a beteg lábára jól illő cipő viseletének
a biztosítása, amelynek a talpa nem
csúszik
XIV. Az osztályos elhelyezést Az állapotrosszabbodás  a beteg napirendje legyen könnyen
követő állapotrosszabbodás elkerülése áttekinthető, az otthonihoz hasonló
kockázata az idegen  rendszeres megnyugtatás
környezethez történő  a beteget rendszeres/szükség szerinti
adaptálódás elégtelensége gyakorisággal tájékoztatjuk a körülötte
miatt folyó eseményekről
 a páciens bizalmának elnyerése
XV. A kognitív funkciók A kognitív funkciók  minél több módszer használata az
romlása az agyban megtartásának előmozdítása egyén kognitív funkcióinak
végbemenő leépülési stimulálásához
folyamatok és a szellemi
tevékenység csökkent volta
miatt
118
XVI. A beteg terhelhetőségi A terhelhetőség megőrzése  állandó napirend fenntartása

szintjének csökkenése  rendszeres séták, lehetőleg a szabad
levegőn
 a pácienset érő ingerek fokozatos
emelése
 a beteg állapotának folyamatos
nyomon követése, fáradtság vagy
növekvő feszültség esetén az ingerek
csökkentése
XVII. Kommunikációs A páciens és környezete  a kapcsolattartás a beteg
nehézségek az értelmi közötti kommunikáció képességeihez igazodjon
hanyatlás miatt elősegítése  kerülendő a „kisbabás” leereszkedő
beszédmód
 a mondatok szerkesztése egyszerű
legyen
XVIII. A beteg A beteg szocializációjának a  a betegség elfogadtatása a családdal
kirekesztődése a családból, fenntartása  a beteg megmaradt szociális
társadalomból funkcióinak gyakoroltatása
 a család figyelmének felhívása a
rendszeres látogatások fontosságára
XIX. Konfliktusok a A konfliktusok oldása  a családtagok felkészítése az
családtagok lelkiismeret állapotrosszabbodásra
furdalása miatt  megértő légkör teremtése
 elfogadtatni az intézeti kezelés
szükségességét
 a családtagok problémáinak a
megoldásában segíteni
 a betegség megismertetése a családdal
I. A dementálódott betegek ápolásakor nagyon gyakori probléma a térbeli

tájékozatlanság. A fő gondot az okozza, hogy elkóborolnak, és nem találnak vissza az
osztályra. A környezetüktől sem tudnak segítséget kérni, hiszen azt sem tudják, hova
kellene visszamenni, hol fekszenek. Arra is volt már példa, hogy az intézetet is elhagyta a
páciens, és ma Magyarországon, ha valaki egy kórházi pizsamában, papucsban sétál az
utcán, az szinte senkit sem érdekel, még télvíz idején sem. Nem jut eszükbe az
embereknek, hogy segítséget nyújtsanak, inkább messze elkerülik az illetőt. Nem vesznek
ilyen „problémát” a nyakukba.
Az első teendő a célkitűzésünk elérése érdekében, hogy a beteg kórterme a
vizesblokkhoz minél közelebb legyen. A páciensek gyakorta keresik a WC-t, és az
elkóborolások nagy része ebből adódik. Az osztályon a betegünk helyváltoztató mozgását
fokozott figyelemmel követjük nyomon. Ha az osztály területét el akarja hagyni,
tapintatosan visszairányítjuk, minden alkalommal elismételve, hogy csak meddig mehet
egyedül. A betegtársak segítségét is igénybe vehetjük. A tapasztalat azt mutatja, hogy nagy
szeretettel és figyelemmel vigyáznak egymásra, ezzel megkönnyítve munkánkat. Egy
praktikus megoldás még, ha az ápoltunk zsebébe teszünk, vagy csuklójára rögzítünk egy
cédulát, hogy melyik osztályon fekszik. Ez ott célszerű, ahol a pszichiátriai osztályon kívül
más osztályok is vannak az épületben.
II. Az időbeli tájékozatlanság első megközelítésben nem tűnhet ápolási problémának. A
demens beteg és környezete között azonban számos konfliktus forrásává válhat például a
napszakok felcserélése következtében a szobatársak nyugalmának a megzavarása. Az
ápolók részéről kerülendő a vitatkozás, így a zavartságát nem fokozzuk. A páciensünk ne
119
érezze magát megalázva, amikor kijavítjuk. A helyes viselkedés a tisztelettudó magatartás,

a realitások felé terelés, és a gyakori tájékoztatás az idő múlásáról (pl. „Reggel 8 óra van,
itt a finom reggeli!”).
III. Ebből az ápolási problémából kifolyólag szinte minden pszichiátrián előfordultak már
viták az osztály és a páciens családja között. A célunk jelen esetben csak az lehet, hogy a
konfliktusokat megelőzzük. Alapszabály, hogy a demens beteg érkezése után készítsünk
értékleltárt. Kizárólag a mindennap szükséges és nélkülözhetetlen személyes tárgyait
hagyjuk nála. Értéktárgyait lehetőség szerint zárjuk el. Ha valamihez nagyon ragaszkodik,
azt tartsuk tiszteletben (pl. jegygyűrű). A hozzátartozókat megkérjük, hogy a beteg
esetleges kérésére se hozzanak be értékes tárgyakat. Gyakrabban fordul elő, hogy például
valamelyik rokon beteg arany nyakláncát haza szeretné vinni, mondván „nálam nagyobb
biztonságban van”. Soha ne adjunk ki már leltárba felvett értékeket, csak amikor a
betegünk ennek egyértelműen tanújelét adja, és ilyen esetben az átvevővel mindig alá kell
íratni az átvételt.
IV. A betegek nagy része a feledékenység következtében elfelejt tisztálkodni, elfelejti
ruházatát rendbe rakni. Az ápolás során páciensünk tisztasága az osztály illetve az
egészségügyi intézményekben elfogadott normáknak feleljen meg. Ennek érdekében
felhívjuk a figyelmét a tisztálkodásra. Súlyosabb esetben aktívan közreműködünk a
tisztálkodás kivitelezésében. Mindenkor ellenőrizzük le a tisztálkodás folyamatát és a
végeredményt. A ruházat tisztaságára fokozottan ügyeljünk. A kellő tisztelet megadásának
egyik eleme az ápolók részéről, ha rendezett és tiszta külsejű a páciens. A ruházat
szennyeződése esetén azt haladéktalanul cseréljük le. Mivel az osztályokon nincs mód a
betegek ruházatának mosására, a hozzátartozókat bevonjuk a tiszta ruha biztosításába. Ha
valamilyen okból kifolyólag ez nem lehetséges, akkor kórházi ruhaneműkkel látjuk el
ápoltunknak.
V. Incontinentia gyakran kialakul, és a betegség előrehaladtával általában súlyosbodik,
illetve időszakos hullámzást mutat. Az ápolás során törekedjünk megszüntetni vagy
megritkítani az incontinens epizódokat. A demensek sok esetben túl későn érzik az ürítési
szükségletüket, és már nem érnek ki a WC-ig. Ezért is kell őket a mellékhelyiséghez
legközelebbi kórterembe helyezni. Távolítsuk el az akadályokat az ágya és a
mellékhelyiség között. A világítás erőssége megfelelő legyen a jó tájékozódáshoz. A
beteget emlékeztessük a WC használatára kétóránként, valamint az étkezések után és
lefekvés előtt. Lehetőleg ne használjon kacsát vagy ágytálat. Ha ügyetlenül használja a
kezét, a ruházat legyen laza szabású és könnyen kezelhető, például tépőzáras. Az ágy
védelmét biztosítsuk gumilepedővel. A pelenkák használatát kerüljük ameddig lehet, mivel
a tapasztalat azt mutatja, hogy az erről való leszoktatásnak kicsi a valószínűsége. A
pelenkák -sok jó tulajdonságuk ellenére is- különböző bőrelváltozásokat idézhetnek elő. A
katéterezés csak nagyon indokolt esetben alkalmazható, mert a beteg zavart állapotában
önkényesen eltávolíthatja a katétert, ezzel sérülést okozva magának, valamint a mozgását
akadályozza, és balesetveszélyes helyzetet teremthet. A katéterezéssel a fertőzés
kockázatát fokozzuk, és az idős demens betegnél -gyengült immunrendszere miatt- súlyos
állapotrosszabbodást idézhetünk elő.
VI. A betegségre jellemző a kognitív funkciók és a pszichomotoros magatartás időszakos,
nagyfokú zavara. Leginkább az éjszakai órákban jelentkeznek zavarok. Ebben az
állapotban a beteg testi épsége, illetve a környezete károsodhat. A zavartság észlelésekor a
beteg intenzív megfigyelése indokolt. A kialakulás az idős demensek esetében leginkább
az agyi hypoxia vagy anyagcserezavar miatt következik be. Az ápolói munka során a fő
hangsúlyt a zavarok számának a csökkentése kapja, amelyet a következő módokon
érhetünk el:
120
 a volumenhiány és a dehidráció megelőzésére a bevitt és az ürített folyadékot tartsuk

egyensúlyban, és ezt pontosan dokumentáljuk is (az idősek gyakorta elfeledkeznek az
ivásról, és emiatt is kialakulhat a dehidráció);
 rendszeres vérnyomás-ellenőrzéssel kiszűrhetjük az ingadozásokat, különös tekintettel
az alacsony értékre, aminek következtében az agy nem kap elég vért, agyi hypoxia
alakul ki;
 a hosszan tartó fekvések következménye a tüdő átventilálódásának csökkenése, amely
oxigénhiányos állapotot idéz elő, ezért rendszeresen változtassuk a beteg helyzetét,
légzőgyakorlatokat végeztessünk, a mobilizálásra fektessünk nagy hangsúlyt;
 a különböző szedatívumok, antipszichotikumok is indukálhatják a zavartságot, például
légzésdeprimáló hatásuk következményeként, ezért az ápoló a szükség szerinti
gyógyszerek adását nagy körültekintéssel és átgondolva alkalmazza;
Ha már kialakult a zavartság, a beteget különítsük el, és a környezetét tegyük
biztonságossá, hogy az esetleges sérüléseket elkerülhessük. A vitális paramétereket, a
vércukorszintet, a napi folyadékbevitelt ellenőrizzük. Az orvost tájékoztassuk a beteg
állapotáról és a mért értékekről. Nem hagyható magára a páciens! Ne vitatkozzunk a
beteggel, viselkedésünkben az együtt érző, tisztelettudó ellátás normáihoz igazodjunk.
Gyakran jó hatással van a betegre, ha hozzáérünk, megfogjuk a kezét; ezzel a
biztonságérzetét fokozzuk, és megnyugtatjuk. Az indulatos, agresszív megnyilvánulások
esetén -ha másképpen nem vagyunk képesek a beteg és környezete épségének a
biztosítására- korlátozó eszközöket alkalmazzunk, de csak a legszükségesebb ideig és a
leghumánusabb körülmények között.
VII. A demens -a megjegyző és felidéző memóriájának károsodása következtében- nem
képes elkülöníteni a saját és mások tulajdonát. Konfliktusok forrása lehet ez a betegtársak
között. Előfordult, hogy egyik demens beteg a tusolóban a többiek által kiteregetett
alsóneműket mind felvette (14 darabot). A viták elkerülése érdekében a betegtársakat
tájékoztassuk a dementia tüneteiről, és a néha bizarr viselkedés okairól. Tapasztalatom
szerint a megfelelő tájékoztatás után nem alakulnak ki konfliktusok, és a személyzet
munkáját megkönnyíti a betegtársak odaadó figyelme.
VIII. A vitális paraméterek labilitása az idős kor és a dementia velejárója. Rengeteg
szövődményt és állapotrosszabbodást kerülhetünk el, ha időben észleljük a kóros
tendenciákat. Ezért kell naponta, rendszeresen az értékeket nyomon követni, és pontosan
dokumentálni. A kóros értékek mérését követően ne halogassuk értesíteni az orvost. Az
ápolókra nagy felelősség hárul, mert ha például páciensünk számára normál vérnyomás
szisztolés értéke 150-170 Hgmm között van, és pár órára ez az érték 100-120 Hgmm-re
vagy ez alá csökken, az agyban visszafordíthatatlan károsodás következik be
(„meglágyul”).
IX. Az exszikkálódás leggyakoribb oka az ebben a betegségben szenvedőknél, hogy nem
emlékeznek, mikor és mennyi folyadékot fogyasztottak, illetve elvesztik a
szomjúságérzetüket. Ennek az elkerülése ápolói feladat, ezért ne mulasszuk el a rendszeres
folyadékfogyasztásra való biztatást. Érdemes az éjjeliszekrényre kancsóban odakészíteni
valamilyen folyadékot, ebből óránként a poharába tölteni 1-2 dl-t és apránként megitatni
azt. Minden elfogyasztott folyadékot pontosan dokumentáljunk! Műszakonként összesítsük
ezeket az adatokat, és az esetleges elmaradásokat a következő műszak feltétlenül pótolja.
X. Az étvágytalanságból és a feledékenységből következhet a táplálkozási elégtelenség,
amely a szomatikum további romlását idézheti elő. A leromlott állapotú betegek esetében
célszerű, ha dietetikus állítja össze az étrendet. A személyzet feladata a táplálkozás külső
körülményeinek optimalizálása. A páciensek egy része társaságban szereti elfogyasztani az
121
ételt, a másik része inkább az egyedüllétet kedveli. A beteg kívánságának megfelelő helyen
tálaljuk az ételt, miközben biztatgatjuk annak elfogyasztására. Mozgászavar, nagyfokú
gyengeség vagy zavartság esetén a beteget saját tempójában megetetjük. A táplálás-
táplálkozás eredményességét rendszeres testsúlyméréssel ellenőrizzük.
XI. Az alvásigény csökkenése és a napközbeni „szunyókálások” eredményeként a
napszaki ritmus felborul. Ez nemcsak a páciensnek káros, hanem a szobatársak nyugalmát
is zavarja. Próbáljunk meg napközben valami elfoglaltságot biztosítani betegünknek,
például: zenehallgatás, sétálgatás, tv-nézés stb. A napközbeni alvásokat korlátozzuk a
csendes pihenő idejére. Nagyban hozzájárul a fiziológiás életritmus visszaállításához a
környezet és a beteg felkészítése is az éjszakai alvásra.
XII. A demens beteg ápolásának legnehezebb területe az agitált állapot megelőzése, illetve
annak kialakulását követően a konfliktusok és sérülések megakadályozása. Célunk
eléréséhez a következőket tegyük:
 nyugodt, csendes környezetet biztosítunk és kerüljük a váratlan eseményeket;
 a beteg megszokott napi ritmusán nem változtatunk;
 soha nem vitatkozunk, és nem lépünk fel indulatosan;
 elkerüljük a kisbabás és leereszkedő megszólításokat, beszédmódot;
 a beteg kérdéseire egyszerű és félremagyarázhatatlan válaszokat adunk;
 ha a napirendtől valami okból el kell térnünk, például vizsgálatra kell vinni, időben,
többször, a lehető legegyszerűbben, és nyugalmat sugározva tájékoztatjuk
páciensünket;
 a szobatársakat felvilágosítjuk a helyes magatartásról, illetve megkérjük őket, hogy
bármiféle gond, konfliktus esetén azt rögtön jelezzék a személyzetnek;
 ha kialakult az agitált állapot, megpróbáljuk kideríteni a kiváltó okokat (például
fájdalom áll-e a hátterében);
 a többi páciens nyugalma érdekében lehetőség szerint elkülönítjük;
 ha másképpen nem vagyunk képesek megakadályozni a sérüléseket, korlátozó
eszközöket alkalmazunk;
 jó hatást érünk el a környezeti ingerek minimalizálásával;
 a beteg viselkedését, az alkalmazott ápolói beavatkozásokat pontosan dokumentáljuk.
XIII. A különböző zavart, nyugtalan, agitált állapotok leküzdése nem képzelhető el
szedatívumok, antipszichotikumok nélkül. Mivel az idős emberek gyógyszer toleranciája
csökkent, a mellékhatások kifejezettebben jelentkezhetnek. Ilyen mellékhatás lehet a
vérnyomásesés, szédülés, labilis járás, a mozgás merevvé, koordinálatlanná válása.
Ezeknek a tüneteknek a jelentkezése esetén a beteg az osztályon egyedül ne közlekedjen. A
szobatársakat megkérjük, ha észlelik, hogy páciensünk elindul, jelezzék a személyzet
elérhető tagjának. A beteg közvetlen környezetéből távolítsuk el a balesetet okozó
tárgyakat. A hozzátartozóktól segítséget kérünk, hogy olyan cipőt hozzanak be, amelyik
kényelmes, jól illik a beteg lábára, és a talpa nem csúszik. A vitális paramétereket
ellenőrizzük. Az orvosok a gyógyszerek megfelelő beállítását csak a pontos ápolói
megfigyelések birtokában tudják megtenni. Ezért is fontos a különböző állapotváltozások
rendszeres, körültekintő dokumentálása.
XIV. Az osztályos elhelyezést követően a demens betegnél állapotrosszabbodásra lehet
számítani. Ez abból adódik, hogy a megszokott környezetéből kiszakítják, s a kognitív
funkciókban lévő deficit miatt már képtelen az új dolgokat befogadni, elsajátítani, és a
megváltozott környezethez adaptálódni. A környezet ellenséges számára, nem érti, mi
folyik körülötte, nem tudja hol van, és úgy érzi, mintha teljesen kihúzták volna a lába alól a
122
talajt. Gyakran ekkor válik incontinenssé, agitálttá. Ha teljesen nem is lehet kiküszöbölni
ezt az átmeneti rosszabbodást, csökkenthetjük helyes ápolási stratégiával. A
hozzátartozókat pontosan kérdezzük ki a beteg otthoni napirendjéről. A páciens osztályos
napirendjének a kialakításánál ezt messzemenően vegyük figyelembe. A gyakori ápolói
jelenlét, a türelmes bánásmód, a rendszeres megnyugtatás, egy-egy mosoly, kedves
érdeklődés, sokat segít a bizalom elnyerésében. A beteget a körülötte zajló eseményekről
pontosan, megértően, a szintjéhez igazodva tájékoztatjuk. Biztassuk a családot a rendszeres
és gyakori látogatásra.
XV. A betegség előrehaladtával a kognitív funkciók romlása mind kifejezettebbé válik.
Szakszerű ápolással ez a romlás lassítható. Különféle, és jól megválasztott ingerekkel
gyakoroljunk hatást a páciensre. Ilyen például a kellemes, a beteg által ismert és szeretett
zene hallgatása. A szeretett zene hallgatásakor a hozzá kapcsolódó emlékek
felidéztetésével serkenteni lehet a gondolkodást. A hangulati állapotra is jótékony hatással
van a zene. A szabadidő eltöltésére javasolt valamilyen alkotó tevékenység végzése. Az
érzékszervek edzését játékos formában jól lehet kivitelezni; például felkérjük különböző
alakú és élénk színű tárgyak, kellemes vagy kellemetlen szagok jellemzésére,
felismerésére, illetve az ezekről eszébe jutó érzések emlékek elmondására. Ezen ápolói
munka lényege, hogy a megmaradt kognitív funkciókat rendszeres gyakorlással szinten
tartsuk.
XVI. Kórházi körülmények között a betegek terhelhetősége mind pszichésen, mind
szomatikusan csökken. Az állapotromlás megakadályozása érdekében rendszeres sétát
iktassunk be az állandó napirendjükbe, amelyet lehetőleg a szabad levegőn végezzenek. A
betegek terhelésének az emelését csak fokozatosan, és állapotuk folyamatos ellenőrzése
mellett végezzük. Nagyon óvatosan, fokozatosa növelhetjük csak a pácienst érő ingereket,
mert feszültséget, szorongást indukálhatunk. Azonnal csökkentsük azokat, ha káros hatást
észlelünk.
XVII. A kommunikációs nehézségek leküzdése érdekében alkalmazkodjunk mindig a beteg
képességeihez. Kerüljük a „kisbabás”, leereszkedő beszédmódot. A beteget kívánságának
megfelelően szólítsuk, és nem úgy, hogy tata, bácsi, néni stb. A mondanivalónkat röviden,
egyszerű mondatszerkesztéssel adjuk elő. A beszélgetés közben figyelemfelkeltésként
érintsük meg. Figyeljünk a kimondott szó vagy a megtett mozdulat mögött megbúvó
érzésekre. Az általunk mondottakra időnként térjünk vissza, így szerezve bizonyosságot,
hogy páciensünk megértette a mondanivalónkat. Ha szükséges, ismételjük meg a
mondottakat, de úgy, hogy önérzetét ne sértsük meg.
XVIII. A családok a mai társadalmi viszonyok között -a többgenerációs családok
széthullásával- egyre kevésbé képesek megbirkózni a feladattal: az idős demens
hozzátartozó otthonában történő ápolásával. A beteg lassan kirekesztődik a környezetéből,
és magára marad. Sok elrettentő példa volt már arra, hogy a családtagok „leadták” demens
közeli rokonukat a pszichiátriára (mint a kabátot a ruhatárba). Még látogatni sem voltak
hajlandók. Ezek a negatív viselkedési módok többféle okkal magyarázhatók. Csak egyre
térnék ki, mégpedig arra, hogy a család nem képes feldolgozni ezt a betegséget és a vele
járó következményeket. Ellentétes érzelmek (szeretet, irtózás, sajnálat, rettegés…)
kavarognak bennük, és saját lelki békéjük fenntartása miatt kerülik a kapcsolatot a
beteggel. Az ápoló ilyen esetben igyekezzen elfogadtatni a beteg állapotát, pszichésen
támogassa a hozzátartozókat. Ez nagy felkészültséget igényel, mert sok esetben a feltörő
indulatokat a hozzátartozók tehetetlenségükben a személyzetre hárítják. Éreztessük velük,
hogy milyen fontos szerepe, és jótékony hatása van a rendszeres látogatásnak, illetve az
ápolt ellátásában való aktív közreműködésüknek. A demens beteg gondozásának (etetés,
123
sétáltatás, fürösztés stb.) „fortélyait” mutassuk meg; ezzel is csökkenthetjük a félelmeket,

hogy nem képesek az otthonukban a további ápolásra.
XIX. A családtagok reagálásának egy másik, gyakoribb formája a konfliktusokkal terhes,
nagy lelkiismeret-furdalással járó állapotok kialakulása, amely a páciens intézeti
elhelyezését követi. Az intézetektől szinte „csodát” várnak, jelentős gyógyulásra
számítanak. Viselkedésünkkel, szavainkkal ne keltsünk hiú reményeket, a realitások felé
tereljük az elvárásokat. Készítsük fel őket az esetleges állapotrosszabbodásra. Mindig
türelemmel és megértéssel válaszoljunk az aggódó kérdésekre.
Összegzés
A dementia gyakori és súlyos tünetegyüttes. Nagy terhet ró a beteg családjára is,
hiszen nincs szörnyűbb látvány, mint amikor egy szeretett családtag napról napra veszti el
mentális képességét, azt a képességet, amivel kiemelkedtünk az állatvilágból és emberré
lettünk. Nincs elviselhetetlenebb, nyomasztóbb élménye egy gyermeknek, mint ha azt
tapasztalja, hogy a hozzá legközelebb álló személy, legyen az apja vagy anyja, márt őt sem
ismeri fel.
A demens beteg ápolása igen nagy kihívást jelent a személyzet számára. A beteget
néha saját magától is óvni, őrizni, vigyázni kell. A pácienssel való foglalkozás során minden
körülmények között adjuk meg a kellő tiszteletet! Legyünk következetesek a demens beteg és
környezete között óhatatlanul fellépő konfliktusoknak -a lehető legtapintatosabb módon
történő- feloldásában. Rendkívül fontos a beteg folyamatos tisztántartása, ezzel is biztosítva a
mindenkit megillető emberi méltóság érvényesülését még ilyen körülmények között is.
124
Alkohollal kapcsolatos zavarok
A világ szinte valamennyi kultúrájában fogyasztanak alkoholos italokat. Valószínű,

hogy amióta az emberek fogyasztják, azóta az alkohol zavarokhoz is vezet. Különböző
korokban és társadalmakban más és más megítélés alá esik ennek az élvezeti cikknek a
fogyasztása. Az ótestamentum elítéli az ittasságot, a középkorban pedig a lerészegedést a
sátán művének tekintették. A világ sok helyén próbálkoztak az alkoholfogyasztás
korlátozásával, de ez mindenütt kudarcot vallott. Egyedül az iszlám országok sajátos
körülményei képesek száműzni az alkoholfogyasztást. Manapság a fejlett országokban
mindinkább teret nyer az alkoholizmus betegségkoncepciója. E felfogás értéke az, hogy a
problémákkal küszködő iszákosokat ösztönzi: keressék az előítéletmentes segítséget. Ezzel
szemben hátránya az, hogy felmenteni törekszik az italozó egyéneket egy alapvetően
akaratlagos magatartás felelőssége alól. Senki sem kényszeríti az alkoholista személyt arra,
hogy italozzon!
Ma Magyarországon átlagosan minden negyedik férfi szenved élete folyamán legalább
egyszer a diagnosztikai kritériumokat is kimerítő alkoholizmusban. Az alkoholbetegek
körében a férfi-nő arány 4:1, a típusos kezdet 16-30 éves korra tehető. A belgyógyászati és a
sebészeti betegek 25-50%-a alkoholista, a közúti balesetek és az öngyilkosságok mintegy
egyharmadában szerepe van az alkoholnak is. A probléma megoldása az egész társadalom
feladata, nem lehet csak az egészségügytől várni.
Klinikai tünetek
Az alkoholbetegeket általánosan jellemző klinikai tünetcsoport nincs. A kezdeti
tüneteket többnyire a családtagok és a munkatársak ismerik fel elsőként, amelyek a
munkavégzési szokások és a teljesítmények alig észlelhető megváltozásában, késésekben és
indokolatlan hiányzásban vagy finom személyiségváltozásban (mint ingerlékenység és
hangulatváltozás) nyilvánulnak meg. A betegség progressziójával szaporodnak a
szövődmények, szinte minden szerv károsodik.
Az alkoholizmussal társuló betegségi és pszichoszociális kockázatok
 Gastrointestinalis betegség: nyelőcsővérzés, Mallory Weiss-szindróma, gastritis,
felszívódási zavar, pancreatitis (diabetes mellitushoz vezethet).
 Májbetegség: zsíros infiltráció, alkoholos májgyulladás, májzsugor.
 Táplálkozási hiánybetegség: alultápláltság, B-vitamin-hiány.
 Neuropszichiátriai betegségek: cortikalis atrófia, alkoholos eredetű dementia, perifériás
neuropathia, depresszió, suicidium, Wernicke Korszakov-szindróma (Wernicke-
stádiumában a nystagmus, ataxia és a zavartság jellemzi, majd ez az állapot Korszakov-
pszichózishoz vezethet, amelynek tünetei az anterográd amnesia és a következményes
konfabuláció).
 Endokrin rendszer betegségei: hereatrófia, megnövekedett ösztrogénszint (vörös
tenyerek).
 Alkoholmegvonási szindróma: reszketegség, motoros nyugtalanság, alkoholos
hallucinációk, delirium tremens.
 Gyulladások: pneumonia, tbc.
 Cardiovascularis betegségek: cardiomyopathia, hipertónia.
 Daganat: szájüregi daganat, oesophagus-daganat, vastagbél-, végbéldaganat, máj-daganat,
hasnyálmirigy-daganat.
 Veleszületett rendellenességek: magzati alkoholszindróma.
125
 Pszichoszociális zavarok: balesetek, bűnözés, foglalkozás elvesztése, visszaélés

házastárssal, gyermekkel szemben, különélés, válás.
Az alkohol okozta heveny toxikus állapot típusai:

 Szokványos részegség: Rövid ideig tartó organikus pszichózis. Tünetek: kritikátlan
viselkedés, alkoholos lehelet, hangulati labilitás, ataxia. Gyakori a sérülés. A tolerancia
kialakulásával nem emelkedik az alkohol halálos adagja.
 Patológiás részegség: Olyan alkoholintoleranciából eredő pszichózis, amelyet a súlyos
pszichopatológiai jelenségek és az ezekből adódó nagyfokú magatartásváltozás megléte
különít el a szokványos részegségtől. Általában néhány óra alatt lezajló állapot, melyet
terminális alvás követ. Amnéziával jár. Nem függ a bevitt alkohol mennyiségétől.
Tünetek: hirtelen kialakuló tudatzavar; homályállapot; nagyfokú nyugtalanság; illúziók,
hallucinációk; szélsőséges affektivitás; doxasmák; kontrollvesztés; agresszivitás; a
realitásérzék elvesztése.
Az alkoholmegvonási szindrómák
Az alkoholmegvonási szindrómát a tartós alkoholfogyasztás után az alkohol hiánya
okozza. Tremor, tachycardia, gyengeség, szorongás, alvászavar, hányinger, hányás alkotják az
ún. nem komplikált alkoholmegvonási szindrómát. A tünetek az utolsó alkoholfogyasztást
követően 12-48 óra múlva alakulnak ki.
Nyugtalanság, agitáció, dezorientáció, észlelési zavarok, az alvásciklus zavara, enyhe
lázas állapot, izzadás, tremor, insomnia, hányinger, hányás, tachycardia, vérnyomás
emelkedése jellemzi a delirium tremenset. Komplex anyagcserezavarral járó, életveszélyes
állapot!
Az alkoholizmus lefolyása és okai

Az alkoholizmus kimenetele rendkívül változatos. Az alkoholbetegek többsége
haláláig alkoholista marad, kisebb része absztinenssé válik, és elenyésző esetben tünetmentes
ivóvá lesz. A különböző felmérések eredményei nagy szórást mutatnak e téren.
Az alkoholizmus oka jelenleg ismeretlen, de jelentős bizonyítékok szólnak a genetikai
tényezők szerepe mellett. Tény az, hogy az alkoholbeteg apja és fivére közel 25%-ban
ugyancsak alkoholbeteg. Monozigóta ikrek esetén, ha az egyik alkoholista, a másiknak is
nagyobb ennek a valószínűsége, mint a dizigótáknál. Ugyancsak jelentős tényezők a betegség
kialakulásában a szociális és környezeti hatások. A felnőtt örökbefogadottak között az
alkoholizmus nemcsak a vizsgált személy biológiai hátterével függ össze, hanem azzal a
környezettel is, amelyben felnevelődött.
Terápia
Az alkohol előidézte megbetegedések sok esetben igényelnek orvosi beavatkozást. A
leggyakoribb ilyen állapot az akut alkoholos intoxikáció. Ez a zavar azonban ritkán igényel
más ellátást, mint gondos megfigyelést, a külső ingerek csökkentését, a sérülések kivédését,
és a további alkoholbevitel megakadályozását. Gyógyszeres terápia: Seduxen adása javasolt
10-20 mg ½-1 óránként, lassan iv. Ha súlyos alkoholmérgezés vagy légzésdepriváció
lehetősége fennáll, akkor Haloperidol adása indokolt: 5-10 mg ½ óránként iv. vagy im., amíg
a beteg meg nem nyugszik.
A patológiás részegség esetén a terápia ugyanolyan, mint az akut alkoholmérgezés
esetén. Veszélyeztető állapotot jelent, intézeti megfigyelés/ellátás indokolt.
126
Az alkoholmegvonás kezelése a következőkből áll:
 Supportiv kezelés (azaz megfelelő táplálék- és folyadékbevitel, gondos megfigyelés).

 Kiegészítő energiabevitel.
 Benzodiazepin kezelés.
 A beteg esetleges izolálása, rögzítése.
A krónikus alkoholisták terápiájában a kórházi szomatikus kezelés (elvonási

szindrómák) után az Anonym Alkoholisták (AA) csoportjai nyújtanak segítséget, vagy
intézeti rehabilitációs programmal is próbálkozhat a beteg. A csoportterápia képessé teszi a
pácienst arra, hogy szembesüljön saját problémáival -tükröződve másokéban- és megfelelő
megküzdő készséget alakítson ki. A családterápia gyakran rendkívül jelentős, mivel a családi
rendszer az, amely a páciens italozó magatartásához alkalmazkodva megváltozik, és egyben
felerősíti azt. A beteg esetleges pszichés zavarait (szorongást, depressziót) is kezelni kell,
mert ellenkező esetben a kezeletlen problémák visszaesést eredményezhetnek. A diosulfiram
(Antaethyl) segítséget jelenthet a betegek egy részének az absztinencia fenntartásában.
Gátolja az aldehiddehidrogenázt. Erre az enzimre van szükség az alkohol metabolizmusához.
Az enzim gátlása az acetaldehid felszaporodásához vezet alkoholfogyasztáskor. Az
acetaldehid toxikus, és kellemetlen mellékhatásai: a hányinger, hányás, vérnyomásesés.
Fontos még az egészséges étrend és táplálkozás kialakítása.
Ápolástan
A következő táblázat egy alkoholista beteg leggyakrabban előforduló ápolási
problémáit mutatja be, akit akut intoxikált állapot miatt vettek fel az osztályra.

I. Hiányos testi higiénia az A közösség által elvárt  a beteg tisztasági állapotának
intoxikált állapot miatt higiéné elérése felmérése
 tetvetleníteni
 megfürdetni
 fürdésnél segédkezni
 biztosítani a tisztálkodószereket és a
tiszta ruházatot
II. A beteg kritikátlan Megelőzni a konfliktusok  a beteg felvételét követően ha
viselkedése zavarhatja kialakulását lehetséges külön kórterembe helyezni
környezetének a nyugalmát
III. Aspiráció veszélye az Az aspiráció megelőzése  intenzív felügyelet
intoxikált állapot miatt  oldalfekvő testhelyzet fenntartása
 az ágy feji részének a megemelése
 meggyőződni, hogy a nyelv nem zárja
el a légzés útját
 a kivehető protézisek eltávolítása
 a szájból és a garatból a váladékot
törölve vagy szívással távolítsuk el
 sűrűn ellenőrizendő, hogy nincs-e a
szájban vagy a garatban légzési
akadály
127
IV. Baleset kockázata a A balesetek kivédése  fokozott felügyelet

tudatzavar miatti  a helyváltoztató mozgásnál segédkezni
koordinálatlan mozgás  szükség esetén rögzítés
következményeként
V. Állapotromlás kockázata a Az állapotromlás megelőzése  a vitális paraméterek rendszeres
vitális paraméterek kóros nyomon követése
változásai miatt  a kóros tendenciák, ill. értékek esetén
orvost értesíteni
 pontos dokumentálás
VI. Erőszak kockázata az Megelőzni, hogy a  fokozott felügyelet
intoxikáció következtében környezetében vagy  elkülönítés
kialakult kritikai készség önmagában kárt tegyen  egyedül nem szabad a beteghez
csökkenése miatt közeledni
 megközelítés csak nyugodt, biztos
modorban
 az ingerek csökkentése
 pozitív visszajelzés adása, ha az egyén
képes uralkodni magán
 a szóbeli „kirohanások” mederben
tartása
 a váratlan erőszakosságra felkészülni
 kényszerintézkedések
VII. Konfliktus A konfliktus megelőzése,  felvételt követően pontos értékleltár
kialakulásának kockázata a csökkentése készítése
tudat rendeződése után, az  a felvett értékek elzárása
elveszett értéktárgyak miatt  pontos dokumentálás
VIII. Önellátás hiánya a WC Ürítési szükségleteinek a  az ágy védelme gumilepedővel
használata terén, az intoxikált kielégítésében segédkezni  a beteg kikísérése a WC-re
állapot miatt  szoba-WC használata
 ágytálazás
 pelenkázás
IX. Nyelési nehezítettség a Az előírt étrend szervezetbe  az első napokban pépes, langyos és
gyomormosás és/vagy a juttatása fűszerszegény formában kapja a beteg
hányás miatt az előírt étrendet
 a beteg biztatása a táplálék
elfogyasztására, amely kis falatokban
történjen
 az elfogyasztott étel dokumentálása
X. Delírium kialakulásának A delírium tüneteinek korai  fokozott felügyelet, főleg a bekerülést
kockázata észrevétele, és a károsodások követő 12-48 órában
megelőzése  kóros folyamatokra utaló jelek
felismerése és orvos értesítése
 delírium kialakulása esetén intenzív
felügyelet biztosítása
 megakadályozni a sérüléseket
 a beteg izolálása
 az ingerek csökkentése
 rögzítések esetleges alkalmazása
128
XI. Az alvásrend zavara az A fiziológiás alvási ritmus  nappali alvások csökkentése

ingerlékenység, a remegés és visszaállítása  a beteg felkészítése az éjszakai alvásra
a lidérces álmok miatt  a pihenést zavaró tényezők
kiküszöbölése
 a kórterem nyugalmának a biztosítása
XII. Szorongás az önuralom A szorongás oldása  elfogadó légkör megteremtése
elvesztése, és a bezárkózástól  a szorongás okának és fokának a
való félelem miatt kiderítése
 a problémák kibeszéltetése
 a beteg bizalmának megszerzése
 az ápolói magatartásból a nyugalom
sugározzon
 az állandó ápolói jelenlét biztosítása
 segíteni a szorongás felismerésében,
és megoldási módokat ismertetem
 elfoglaltságok biztosítása
XIII. A társas kapcsolatok A konfliktusok megelőzése  konfliktusok esetén nyugodtan és
zavara az adaptációs képesség határozottan közbelépni
csökkent volta miatt  a konfliktusban érintett felek
megnyugtatása
 a konfliktus kialakulásának lehetséges
okait feltárni és megbeszélni
XIV. Szökésveszély az Az ápoló tudta nélkül ne  állandó felügyelet
alkohol fogyasztásának a hagyja el az osztályt  csak ápolói kísérettel mehet el;
hiánya miatt meghatározott időre és helyre
 szobatársak bevonása a felügyeletbe
XV. Alkohol fogyasztásának Megelőzni, hogy a beteg  a látogatók felvilágosítása az osztály
a veszélye az osztályon a alkoholhoz jusson rendjéről
meggyengült önuralom  a látogatók által behozott tárgyak
következtében átvizsgálása
 rendszeres éjjeliszekrény ellenőrzés
 a betegtársak felvilágosítása az
alkohol fogyasztásának veszélyeiről
XVI. Hiányos együttműködés A beteg együttműködésének  elfogadó légkör megteremtése
a betegség belátás hiánya az elősegítése  megbeszélni a beteggel a kezelés
miatt kockázatait és eredményeit
 ráébreszteni a beteget a kezelés
szükségességére
 a gyógyszerbevétel gondos ellenőrzése
XVII. Suicidium veszélye a A suicidium megelőzése  hangulatának folyamatos követése
depresszív hangulat miatt  presuicidális jelek felismerése
 az öngyilkossággal kapcsolatos
gondolatokra történő rákérdezés
 egyedül ne hagyja el az osztályt, ne
maradjon egyedül
XVIII. Társadalmi A társadalomba való  a problémák feltárása
elszigetelődés a munka és a visszailleszkedés elősegítése  a család közreműködésének elérése
család elvesztése miatt  klinikai szoc. munkás bevonása
 új életcélok együttes keresése
 a jövőbe vetett hit erősítése
129
I. Az akut intoxikált alkoholistákat gyakran különböző közterületekről szállítják be a

mentősök az alkohológiákra. A ruházatuk és a testük telis-tele van szennyeződésekkel. Sok
közöttük a társadalomból kirekesztődött hajléktalan. Az osztályos elhelyezést követően
első célunk, hogy a beteg testi higiéniája feleljen meg a közösség által elvárt normáknak.
Ennek érdekében levetkőztetjük, és átvizsgáljuk teljes testfelületét, élősködők után is
kutatva. Ha szükséges, elvégezzük az élősködők kiirtását. Alapos tisztasági fürdőt
alkalmazunk, a hajmosást is beleértve. A páciens szennyezett ruházatát higiénikusan
elcsomagoljuk. Kórházi ruházatba öltöztetjük fel. A folyamatos tisztálkodáshoz eszközöket
biztosítunk, amíg a sajátját (ha van) nem sikerül behozatni.
II. Intoxikált állapotban a páciens kóros viselkedése nagymértékben zavarhatja a
környezetét. Ebből rengeteg nem kívánt konfliktus alakulhat ki. Ennek megelőzése
érdekében a viselkedés nagyfokú zavarának fennállásáig -ha lehetséges- el kell különíteni a
többi betegtől. Nem szabad agresszíven fellépni ellene, mert ez csak rontja a helyzetet.
Szükség esetén korlátozó eszközöket is igénybe lehet venni, de ezt soha ne használjuk
büntetésként.
III. A tudat energetikai szintjének csökkenése következtében igen nagy a váladék
aspirációjának kockázata. Ennek kivédése érdekében intenzív felügyeletet biztosítunk a
tudat rendeződéséig. Az oldalfekvő testhelyzet elérése érdekében a páciens hátához
párnákat teszünk, hogy megelőzzük a hanyatt fordulást. Az ágy feji részét megemeljük. Az
egyén szájüregét átvizsgáljuk, kivesszük a protéziseket (ha vannak), ellenőrizzük a nyelv
helyzetét, és az esetleges váladékokat eltávolítjuk. Ha leszívást alkalmazunk, óvatosan és
kis intenzitással tegyük, hogy hányást ezzel a beavatkozással ne provokáljunk. Sűrűn
ellenőrizzük a szájüreget, hogy felhalmozódott-e benne váladék, és szükség szerinti
gyakorisággal távolítsuk el azt.
IV. Baleset kockázata a tájékozódás zavara, a remegés, a tudat energetikai szintjének
zavara, a koordinálatlan mozgás, a szédülés, vagy az ítélőképesség bizonytalansága
következtében jöhet létre. Az ápolás során az egyén károsodásának kockázatát
minimalizálnunk kell. Ezirányú tevékenységünk: a fokozott felügyelet, a helyváltoztató
mozgásoknál való segédkezés, illetve a beteg rögzítése. A fokozott felügyeletbe a
betegtársakat is be lehet vonni. Megkérjük őket, ha észlelik, hogy betegünk fel akar kelni
az ágyból, akkor azt haladéktalanul jelezzék a személyzetnek. A beteg rögzítésénél
ügyeljünk, hogy ne váltsunk ki belőle indulatos reakciókat. Sokszor elég az ágyrácsok
alkalmazása.
V. Az intoxikáció és az esetleges rossz szomatikus állapot miatt a vitális paraméterek
labilitásának a kockázata áll fent. Az ápolói teendő, hogy idejében észlejük ezeket a kóros
folyamatokat, ezért a rendszeres ellenőrzés és dokumentálás elengedhetetlen a munkánk
során.
VI. Az alkohol kiváltotta toxikus állapot következtében az egyén másokban vagy
környezetében kárt okozhat. Az ápolás során törekednünk kell a sérülések, és a
környezetben történő károk megelőzésére. Ha felmerül ennek a veszélye, páciensünket
különítsük el. Az ápoló saját védelme érdekében soha ne közelítsen egyedül az ilyen
állapotban lévő beteghez. A viselkedésünk hűvös nyugalmat árasszon. A fény- és
hangingerek csökkentésével a kóros viselkedés létrejöttének a kockázatát csökkenteni
tudjuk. Szavainkkal, tetteinkkel adjunk pozitív visszajelzéseket, ha már páciensünk
uralkodni képes magán. Éreztessük vele, hogy összeszedett magatartást várunk el tőle, és
folyamatosan erősítsük meg benne ezt az elvárást. Tudatosítsuk, hogy segíteni fogunk neki
magatartását kordában tartani, és nem engedjük meg, hogy bármilyen romboló cselekedetet
elkövessen. Előfordulhat, hogy a környezetet trágár szavakkal szidalmazza. Próbáljuk meg
csillapítani a szóbeli „kirohanásokat”. A sértéseket ne vegyük magunkra. Támogassuk a
130
többieket (többi beteg, személyzet), ha őket érik a sértések. Mindig legyünk felkészülve a
váratlan erőszakosságra. Ennek érdekében mindig minimum két fő teljesítsen szolgálatot
az osztályon. Ne hagyjuk kollegánkat magára, még kis időre sem! Ha kényszerintézkedésre
kerül sor, azt határozottan és megfelelő erővel hajtsuk végre.
VII. A kijózanodást követően az esetleg elvesztett értéktárgyait a személyzettől kérheti
számon. Nem szabad erre alapot adni, ezért a felvételt követően pontosan és szabályosan
(minimum két fő jelenlétében) vegyük fel az értékleltárt. A felvett értékeket zárjuk el.
VIII. A gyengeség, szédülés, reszketés, a tudat energetikai szintjének a zavara, a
koordinálatlan mozgás vagy az elhomályosult ítélőképesség következtében nem képes az
ürítési szükségleteit segítség nélkül, és a megfelelő módon kielégíteni. A higiénés széklet-
és vizeletfelfogás, illetve a környezet tisztaságának a védelme érdekében a következő
teendőket végezzük el:
 az ágyat -már a beteg elhelyezése előtt- védjük gumilepedővel és harántlepedővel;
 ürítési szükségére rendszeresen kérdezzünk rá;
 kísérjük ki a WC-re, ha képes a járásra, de ne hagyjuk ott magára;
 ha nagyon bizonytalan a járása a páciensünknek, a kórterembe vigyük be a szoba-WC-
t;
 járásképtelenség esetén pelenkázással biztosíthatjuk a váladékok higiénés felfogását.
IX. Ha gyomormosással távolították el a gyomorban még esetleg ott lévő alkoholt, vagy a
szervezet védekező mechanizmusa miatt nagyfokú volt a hányás, a nyelőcső sérüléseket
szenvedhetett. Ez nyelési nehezítettséget okozhat pár napig. Az elrendelt étel (energiában
és vitaminokban gazdag) elfogyasztását úgy segítsük elő, hogy pépes formában és
fűszerszegényen rendeljük meg. Ne feledkezzünk meg a biztatásról. A gyomor kímélése,
illetve a hányások elkerülése érdekében inkább többször, kis mennyiségeket fogyasszon el
és azt is lassan. Az elfogyasztott étel és ital mennyiségét dokumentáljuk.
X. A delirium tremenst a tartós alkoholfogyasztás után az alkohol hiánya okozza. Az
utolsó alkoholfogyasztást követő 12-48 óra elteltével alakul ki. A múltban a delíriumot
követő halálozás elérte a 15%-ot. A mai korszerű és gondos ápolás eredményeként ez az
arány csökkent. Az ápolás célja, hogy ne alakuljon ki a delírium, illetve időben észleljük a
megjelenését. A következőket tehetjük ennek érdekében: Fokozott felügyeletet biztosítunk
a bekerülést követő 3-4 napig. Az előírt gyógyszeres terápiát hajtsuk végre. Gondosan
ügyeljünk, hogy a gyógyszerek és az előírt tápanyagok folyadékok jussanak be a
szervezetbe. Ezzel lehet nagy valószínűséggel megelőzni vagy mérsékelni a delíriumot. Ha
észleljük páciensünk állapotának rosszabbodását, értesítsük haladéktalanul a kezelőorvost.
A deliráló beteget ne hagyjuk magára! A delíriumban nagy a veszélye a sérülések
kialakulásának. Ha hallucinációban „borzasztó” képek jelennek meg, azok menekülési
reakciót válthatnak ki, és ez akár halálos sérülést is okozhat. (Kiugrik az ablakon
menekülése közben.) Ilyenkor különítsük el a többi beteg érdekében is. A betegünket érő
ingereket csökkentsük. A kényszerintézkedések ezekben az esetekben abszolút indokoltak.
XI. A fiziológiás alvásrend az alkoholistáknál legtöbb esetben felborul. Az éjszakáik -
lidérces álmaik miatt- nem pihentetőek. Fáradtan ébrednek, és napközben a fáradtság miatt
szunyókálnak, az alvásrendet ezzel teljesen felborítva. Az alkoholelvonás első heteiben a
közérzetük rendkívül rossz, ingerlékenyek, és ez az alvásukra is rányomja a bélyegét. A
normális alvásrend visszaállítása érdekében csökkentsük a napközbeni alvásokat. A beteget
és környezetét készítsük fel az éjszakai pihenőre. Az esti lefekvést előzze meg a tusolás,
átöltözés a hálóruhába. A kórtermet jól szellőztessük ki. A beteg biztonságérzetét
fokozhatjuk a megfelelő erősségű és színű éjszakai világítással. (Ha felébred álmából,
éjszakai világítás mellett sokkal hamarabb megnyugszik.) A kórterem nyugalma érdekében
különítsük el a nem alvó beteget.
131
XII. A páciensünk az első hetekben az alkohol megvonásától, a kiszolgáltatottságtól és a

bezártságtól nagyon szenved, sűrűn elveszti önuralmát. Mindezeket átszövi az erős
szorongás, amit képtelen időnként kontrollálni. Az ápolás során ismerjük fel a szorongást,
derítsük ki az okát és a fokát (enyhe, mérsékelt, súlyos, pánikszerű). Az ápolói magatartást
hassa át a nyugalom. A beszédünk legyen lassú, nyugodt, megfontolt, a
mondatszerkesztésünk egyszerű. Mindig elérhető távolságra legyünk, a beteg
biztonságérzetét ezzel is fokozva. A problémákat próbáljuk kibeszéltetni, és a lehetséges
okokat felismertetni. A problémamegoldó magatartás kialakítását is segítsük. Támogassuk
a pácienst abban, hogy felismerje a kapcsolatot az állapota, feszültsége, és a magatartása
között. Ha a szorongást sikerült csökkenteni, elfoglaltság biztosításával ezt hosszabb ideig
tudjuk fenntartani.
XIII. Az alkoholisták a kórházi körülményeket (pl. megkötöttség) nehezen viselik.
Viselkedésükből ez ki is tűnik, aminek következménye, hogy a környezetükkel a
kapcsolatuk konfliktusokkal terhelt. A konfliktusok kirobbanása esetén nyugodtan, de
határozottan lépjünk közbe. Ne hagyjuk, hogy elmérgesedjen a vita. Az érintett feleket
nyugtassuk meg, és egymás elfogadtatására törekedjünk. Döntő a konfliktusok kezelésében
az adott szituációhoz alkalmazkodó ápolói magatartás.
XIV. Az „alkoholéhség” következtében előfordulnak engedély nélküli távozások az
intézményből. Ennek megakadályozása érdekében az állandó ápolói felügyelet megoldott
legyen. A betegtársakat is bevonhatjuk ebbe. A betegünket, hogy ne érezze magát bezárva,
rendszeresen kísérjük el a büfébe, esetleg a szabad levegőre sétálni. Ezzel csökkenthetjük a
szökés kockázatát.
XV. Az osztály rendjét és tekintélyét szétziláljuk, és kocsma szintjére süllyesztjük, ha
alkoholfogyasztás történik a gondjainkra bízott részlegen. Az alkoholisták a megvonási
időszakban mindent elkövetnek, hogy szeszhez jussanak. (Előfordult, hogy ismerősök
narancsba fecskendezett alkohollal „lepték meg” páciensünket.) Ennek a megelőzésére a
betegünk látogatóinak figyelmét felhívjuk -tapintatos formában- az osztály házirendjére,
ezen belül az alkohol fogyasztásának tilalmára. A látogatók által behozott tárgyakat
gondosan vizsgáljuk át. Rendszeresen ellenőrizzük a beteg környezetét és az
éjjeliszekrényt. (Volt rá példa, hogy a WC tartályban találtunk konyakos üveget.)
Páciensünk a szabadon kijáró betegeket is megkörnyékezheti, hogy alkoholhoz jusson,
ezért a betegtársakat tájékoztassuk: ha behoznak az osztályra alkoholt, annak súlyos
következményei lesznek.
XVI. A beteg gyakran nem fogadja el a kezelés szükségességét, nem működik közre a
gyógyulása érdekében a személyzettel, hiszen nem tartja magát betegnek. Nem veszi be az
előírt gyógyszereket vagy titokban kiköpi azokat. Törekedjünk az együttműködés
elérésére. Első lépésként biztosítsuk viselkedésünkkel, hogy előítéletektől mentesen
elfogadjuk őt. Őszintén beszéljük meg a kezelés betartásának hátrányait és előnyeit.
Bővítsük az alkohol testet és lelket veszélyeztető hatásairól a tudását és ismeretét.
Szembesítsük a jelenleg folytatott életvitelének következményeivel, és próbáljuk meg
páciensünkkel elképzeltetni a jövőjét. Ezek után kíséreljük meg ráébreszteni a kezelés
szükségességére.
XVII. Az alkoholbetegek 60%-ában jelenik meg nagy gyakorisággal depresszió. A
hangulatzavar megnövekedett öngyilkossági rizikóhoz vezet. Az öngyilkosság az
alkoholbetegek 2-3%-ánál következik be, bár gyakran követnek el öngyilkosságot
depresszió fennállása nélkül is. A suicidium rizikója különösen azoknál az
alkoholbetegeknél nagy, akiknek egy éven belül szakadt meg társas kapcsolatuk.
Különösen a szexuális partner elvesztése növeli a kockázatot. Ezeknek az előzményeknek
ismeretében próbáljuk meg felmérni a suicidium kockázatát. Ha úgy ítéljük meg, hogy
132
fennáll ez a veszély, a következőket cselekedjük:

A beteg lehetőleg ne maradjon egyedül. Ha éjszaka kimegy a mellékhelyiségbe, 5 perc
elteltével utána kell menni, és megnézni, hogy mit csinál. A suicidium jeleire fokozottan
figyelni kell! (lásd. Az öngyilkos magatartás c. fejezetet)
XVIII. Az alkoholistákkal szemben előbb-utóbb a társadalom és a család elveszíti a
toleranciáját, ennek következtében kirekesztődik, nem lesz munkája, szerető családja. Ezek
a változások visszahatva felerősítik az egyén italozó magatartását. Csak úgy lehet
hosszútávon eredményes az alkoholelvonás, ha sikerül visszatalálnia, visszavezetni őt a
társadalomba. Ez az egészségügyi személyzet, a család, az esetleg még meglévő
munkatársak, és természetesen a beteg együttes munkája révén valósulhat meg.
Összegzés
Az alkoholizmus Magyarországon és a világ sok országában nagyon komoly
probléma. Ha csak azt nézzük, hogy a családban lévő egy alkoholista képes a viselkedésével,
életvitelével tönkretenni, megkeseríteni a család többi tagjának életét, akkor belátjuk, hogy
szinte mindnyájunkat sújt ez a probléma. Az egészségügyi személyzettől a legfontosabb
elvárás, hogy a korházba kerülő beteget elfogadja, és ne ítélje el. Ez a gyakorlatban nehezen
kivitelezhető, hiszen nagyon kicsi sikerélményhez jutunk az alkoholisták kezelésével
kapcsolatban. A többség visszaesik, és újra bekerülve az osztályra kezdődik elölről a
„szélmalomharc”. A természetes emberi reakciónk az, hogy a krónikus alkoholista egyén
kezelését annak ismétlődő eredménytelensége miatt elutasítjuk. Mindig lehetséges azonban,
hogy a következő kezelés sikeres lesz. Nem szabad feladni!
133
A narkomániák
Azokat a magatartásmódokat soroljuk ebbe a fogalomkörbe, amelyek bizonyos kémiai

anyagok rendszeres fogyasztását foglalják magukba, és amelyekben a szertől függőség
(dependencia) alakul ki, abban az értelemben, hogy a személyiség nem tud lemondani e
szerek használatáról, akkor is fogyasztja őket, ha ezeknek testi, pszichés vagy szociális
ártalmait érzékeli, és ha a szer fogyasztását a környezet tiltja vagy bünteti. A drogabúzus
(szerrel való visszaélés) azokra a személyekre alkalmazott kategória, akik folytatják e szerek
fogyasztását annak ellenére, hogy a használat problémát okoz nekik, nem merítik ki azonban a
függőség kritériumait.
A szerekkel való visszaéléssel kapcsolatos problémák napjainkban egyre kiterjedtebbé
válnak a múlthoz viszonyítva. Mind több adat lát napvilágot, hogy a társadalom különböző
rétegeit mennyire fertőzte meg ez a „kór”. A középiskolások majd fele legalább egyszer már
kipróbált valamilyen drogot. A katonaságban is mind nagyobb problémát jelent e tiltott szerek
használata.
A szerhasználat megértése a felhasználó, a környezet és a drog ismeretén alapszik. A
családvizsgálatok azt mutatják, hogy bizonyos szerekkel (például dohány, narkotikumok,
alkohol) kapcsolatban kialakult függőség családi halmozódást mutat. Az olyan
örökbefogadottak, akik droggal visszaélő szülőktől származnak, majd átkerülnek drogmentes
családba, ugyancsak megnövekedett hajlamot mutatnak a kábítószer használatára,
valószínűsítve annak lehetőségét, hogy a hajlam nem családi, hanem bizonyos mértékben
genetikai hátterű is.
Ez ideig nem sikerült olyan személyiségjegyet találni, amely előre megjósolná a
drogabúzus bekövetkeztét, bár a kábítószerekkel és gyógyszerekkel visszaélők körében a
személyiségzavarok előfordulása igen gyakori. Egyéb pszichológiai jellegzetességeket is
találtak drogosokban: ellenséges beállítódás, alacsony frusztrációs tolerancia, merevség,
kedvezőtlen önértékelés. Habár minden bizonnyal e személyiségjegyek is hozzájárulnak a
drogabúzushoz, az is valószínűsíthető, hogy azok a szerhasználat következményei.
Más testi és pszichiátriai állapotok is kapcsolódnak a drogabúzussal: krónikus
fájdalom, szorongásos zavar, depresszió.
A társadalmi és a családi értékek szintén befolyásolhatják a szerfogyasztást. Így
például ha a szülő dohányzik, alkoholos italokat fogyaszt, pszichoaktív anyagokat használ, a
leszármazottai is hajlamossá válnak az illegitim szerfogyasztásra, valószínűleg a
modellkövetés révén. Olyan egyének, akiknek barátja drogfogyasztó, szintén alkalmazni
fogják, felvetve a barátok ilyen irányú egymásra hatásának lehetőségét.
A társadalom szemlélete, ideológiája, vallása, és törvényei is befolyást gyakorolhatnak
a fogyasztásra. A totalitárius államokban, ahol szigorú törvények tiltják a drogfogyasztást -
például Kína, illetve ahol erős befolyással bír a vallás, és tiltja ezeknek a szereknek a
használatát - például az iszlám országok, ott a szerekkel való visszaélés ritka.
134
Egyes pszichoaktív anyagok és a velük kapcsolatos zavarok
 barbiturátok
Szedatívumok, altatók és
 nem barbiturátszármazékok
szorongásoldók
 benzodiazepinek
Ezekkel a gyógyszerekkel kapcsolatos függőség testi, szociális problémákhoz, foglalkozási
nehézségekhez és partnerkapcsolati problémákhoz vezet. Szedésük intoxikációval, megvonási
tünetekkel, és megvonásos delíriummal társulhat. A tünetcsoportok hasonlóak azokhoz, melyeket az
alkoholizmusban tapasztalhattunk.
Az intoxikált egyén letargiás, szellemi működései romlanak, emlékezete szegényes, ingerlékeny,
önmagát elhanyagolja, érzelmi gátlástalanság fejlődhet ki. Az intoxikáció súlyosbodásával elmosódott
beszéd, ataxia, inkoordináció lép fel. Nagyobb dózisok esetén halál következhet be légzésdepresszió
miatt.
A barbiturátmegvonás -eltérően a többi szertől, amelyek elvonási tünetei inkább csak kellemetlenek-
veszélyes lehet. A barbiturátmegvonás első 24 órája alatt a páciens szorongóvá, nyugtalanná és
gyanakvóvá válik. Durva tremor fejlődhet ki. Gyengeség, hányinger, hányás, ortosztatikus hipotenzió,
izzadás, és a vegetatív idegrendszer túlműködésének egyéb tünetei alakulnak ki. A megvonás második
és harmadik napján nagyrohamok léphetnek fel. A rángógörcsök általában egyes rohamokból vagy
rövid rohamcsoportokból állnak. E stádiumban megvonásos delírium is kialakulhat, dezorientációval,
látási valamint zsigeri hallucinációkkal társulva.
 morphium
 heroin
Opiátok
 codein
 meperidin (szintetikus opiát)
Az opiátok visszaéléshez és függőséghez vezetnek. Gyakoribb az addikció az egészségügyi dolgozók
körében is, mivel számukra nyilvánvalóan könnyebben hozzáférhető. Az opiátfüggőség nagy
halálozási arányt mutat a gondatlan végzetes túladagolás következtében. Az opiátfüggőknek nagy a
rizikója egészségügyi problémák kialakulására, rossz táplálkozás vagy szennyezett tű használata
következtében (heroinfogyasztók körében).
A legtöbb heroin- és morphinfüggő egyén az opiátokat intravénásan használja, amely elvörösödést és
orgasztikus érzést okoz. Ezt az érzést eufória követi és a jólét élménye. Aluszékonyság és tétlenség,
pszichomotoros meglassultság, csökkent koncentrálóképesség alakul ki ezt követően. A „belövés”
után a következő testi tünetek figyelhetők meg: pupillaszűkület, elmosódott beszéd, légzésdepresszió,
hipotenzió, hipothermia, bradycardia, gyakori a székrekedés, a hányinger, a hányás; az injekció helyén
a bőr kifekélyesedhet.
Az opiáthatásokra tolerancia alakul ki, beleértve az eufóriát is, csökken a szexuális érdeklődés. A
megvonási tünetek általában 10-20 órával kezdődnek az utolsó dózis beadását követően. Az enyhe
megvonási tünetek közül könnyezés, orrfolyás, izzadás, rángások, hipertenzió, tachycardia fordul elő.
Súlyosabb tünet a forró és hideg kipirulás, az izom- és izületi fájdalom, a hányinger, a hányás és a hasi
görcsök. A pszichés tünetek közül kiemelendő a súlyos szorongás és nyugtalanság, az ingerlékenység,
insomnia, és csökkent étvágy. A páciensek rendkívül követelőzők és manipulatívak lehetnek.
135
 amphetaminok
 methylphenidat
Központi idegrendszeri
 methamphetamin
stimulánsok
 phenmetrazin
 cocain
E szerek hatására emelkedik a hangulat, nő az energia és az éberség, csökken az étvágy és valamelyest
javul a teljesítmény. Fokozódik a vegetatív idegrendszer izgalmi szintje, ami tachycardiához,
vérnyomás-növekedéshez és pupillatágulathoz vezet. 1930 és 1970 között például depresszió és
elhízás kezelésére használták.
Az amphetamin- és a cocainintoxikáció nagyon hasonló tünetek megjelenéséhez vezetnek. Ilyenek az
agresszió, agitáltság, ítélőképesség-károsodás, átmeneti pszichózis (paranoid szkizofréniában
észlelhető üldöztetéses téveszmeképzésre emlékeztethet). A cocain intoxikáció súlyos belgyógyászati
szövődményekkel is társulhat, mint például akut myocardialis infarctus - coronariaspasmus
következtében. Továbbá agyi anoxiás károsodás is bekövetkezhet cocain által kiváltott rohamok miatt.
A megvonásos tünetek a következők: fáradékonyság, depresszió, éjszakai felriadások, fejfájás,
izzadás, izomgörcsök és éhségérzet. A megvonásos tünetek a 2-4. napon csúcsosodnak ki.
 peyote (növényi eredetű)

 mescalin (növényi eredetű)
Hallucinogének
 3,4-methylen-dioxy-metamphetamin (MDMA)
 D-lysergsav-diethylamin (LSD)
A hallucinogének olyan kémiai anyagok, amelyek pszichózishoz hasonló élményeket váltanak ki,
hallucinációkat, percepciós zavarokat, a valóság idegenségének érzetét. Az e szereket használó
egyének egy része azt hiszi, hogy a hallucinogének közelebb viszik Istenhez vagy kitágítják szellemét.
Az intoxikáció következtében pupillatágulat, tachycardia, vérnyomásemelkedés, izzadás, palpitáció,
szemkáprázás, tremor, koordinációs zavar léphet fel. A pszichológiai tünetek az alábbiak: jelentős
szorongás, depresszió, vonatkoztatási gondolatok, megőrülés érzése, paranoid gondolkodás, torzult
ítéletalkotás. Érzékelési változások lehetnek: deperszonalizáció, derealizáció, illúziók, hallucinációk.
A hallucinogén használatának felfüggesztését követően az -intoxikáció alatt tapasztalt- érzékelési
tünetekből egynek vagy többnek az újra átélése következik be: például geometriai hallucinációk, a
mozgások hamis percepciója, színek felvillanása, mozgó tárgyak képeinek nyomai, tárgyak körüli
fényudvar.
Arylcyclohexylamin  phencyclidin (PCP) angyalpor, angyalkristály
A PCP-t eredetileg állatok anesztéziájához fejlesztették ki. Az anyagot sokfajta módon juttatják a
szervezetbe. Házilag könnyen előállítható és viszonylag olcsó. A hatáskezdet már öt percen belül
bekövetkezik, és csúcsát általában 30 percen belül eléri. A szerhasználók eufóriáról számolnak be,
melegséget, fülcsengést, derealizációt érezhetnek.
Kisebb intoxikációnál bizarr magatartás fejlődhet ki - üres arckifejezéssel, izomrángásokkal,
konfúzióval, tájékozatlansággal társulva. Nagyobb dózisok után vérnyomáskiugrás, tachycardia,
ataxia, izommerevség, szűk pupilla, aluszékonyság, kóma alakulhat ki. A halál légzésbénulás
következtében jöhet létre.
A szerhasználatot követően krónikus pszichotikus epizódokat írtak le, és más hallucinogéntől eltérően
a PCP egyértelműen hosszú tartamú neuropszichológiai károsodáshoz vezet.
136
 Cannabis sativa (egy kenderfajta)

Cannabis (marihuána)
 D-9-tetrahydrocannabinol (THC) az aktív összetevője
A marihuánát századok óta használták/használják gyógyító célra. Ma a törvénytelenül használt
pszichoaktív anyagok közül ez a legelterjedtebb. Rendszerint cigarettában szívják el, 10-30 perc alatt
intoxikációt eredményez, amely 2-4 óráig tarthat. A marihuána pszichológiai hatásai közé tartozik az
eufória, az aluszékonyság, és a nyugalom érzése. A szerhasználók arról számolnak be, hogy az idő
meglassult, étvágyuk és szomjúságérzetük megnövekedett, érzékelő képességük nőtt, önbizalmuk
javult.
Az intoxikáció következtében fellép conjunctivitis (vörös szem), pupillatágulat, tachycardia,
szájszárasság, köhögési rohamok, percepciós zavarok, szorongás, paranoia.
Megvonási tünetek jelentéktelenek.
 ragasztók
 festékek
Szerves oldószerek  oldószerek
 hajlakkok
 dezodorálószerek
Az inhalálások aktív anyagai: tolul, aceton, benzin, és más szerves szénhidrogének. A leggyakoribb
inhalációs módszer a nejlonzacskóból történő szerbeszívás. Az inhalánsok a központi idegrendszerre
mint depresszánsok hatnak, és hasonló hatást eredményeznek, mint az alkohol, bár rövidebb ideig. A
hatás eufória, gátlástalanság.
Az intoxikáció tünetei: szédülés, koordinációs zavar, kusza beszéd, bizonytalan járás, letargia,
csökkent reflexek, pszichomotoros retardáció, tremor, izomgyengeség, homályos látás, stupor, kóma.
Nincsenek jellegzetes megvonási tüneteik. Hosszabb használatuk a szerek nehézfémtartalma miatt
agykárosodáshoz vezet. A benzol- és egyéb szénhidrogén-tartalom miatt irreverzibilis máj-, vese- stb.
károsodást válthat ki.
 nikotin (dohányban)
Egyéb anyagok  koffein (kávéban, teában, csokoládéban, Kólában
 anabolikus szteroidok
Nikotin Magyarország lakosságának 30-35% dohányzik. A pszichiátriai betegek körében ez az
arány magasabb. Szkizofrének esetén elérheti a 90%-ot. A nikotinnak erőteljes hatásai vannak. Emeli
a vérnyomást, tachycardiát okoz, növeli a percvolument, csökkenti a perifériás vérátáramlást, fokozza
az éberséget. A dohányzás ismert szomatikus következményei -a cardiovascularis betegségek és a
tumorok- miatt a nikotindependencia kimenetele letális is lehet.
A nikotinmegvonás tünetei: kellemetlen közérzet, diszfória vagy depressziós hangulat, szorongás,
alvászavar, koncentrálási zavarok, nyugtalanság, ingerlékenység, fokozott étvágy és elhízás.
A koffein enyhe stimuláns hatásai 50-150 mg-os dózis (egy csésze kávé) elfogyasztása után
jelentkeznek és a megnövekedett éberségben, a jó közérzetben, a javuló motoros és verbális
teljesítményben nyilvánulnak meg. Az intoxikáció jelei a nyugtalanság, ingerlékenység, alvászavar.
1g/nap felett görcsös rohamokhoz vagy kómához vezethet. Tartós használata szorongásos zavarokat és
gyomorpanaszokat okozhat.
Az anabolikus szteroidokat a sportolók széles körben használják teljesítményük fokozása
érdekében. Izomtömegük nőhet a használatuk révén. Habár kezdetben jó közérzetet
eredményezhetnek, később az energia csökkenésének élménye, diszfória és ingerlékenység következik
be. Egyértelmű pszichózis fejlődhet ki; súlyos testi problémák, például májbetegség alakulhat ki.
137
A klinikai kezelés
A kezelés két fázisra osztható: egy akut és egy tartós fázisra. Az akut fázisban a fő cél
az elvonás. A páciensek egy részének (ahol súlyos megvonási tünetek jelentkezhetnek) a
biztonságos elvonás érdekében hospitalizációra van szüksége. A kórházban meg kell
határozni a toleranciát, és a lassú, fokozatos megvonást monitorizálni lehet - orvosi és ápolói
felügyeletet mellett. (Más metodikával is el lehet érni az elvonást.)
A kezelés második fázisát a páciens rehabilitációjára irányuló törekvés és a
pszichoaktív anyagok használatának megelőzése jellemzi. Sikere szinte teljes mértékben a
páciens motivációjától függ. Senkit sem lehet akarata ellenére leszoktatni a drogok
használatáról. A rehabilitációs programokra jellemző, hogy hosszú ideig tartanak, és az
esetektől függően a kezelések széles skáláját kell alkalmazni, amelyek az egyéni és csoport-
pszichoterápiákat, családterápiákat, magatartási és kognitív terápiákat ölelik fel.
Ápolástan
Egy drogfüggő beteg leggyakrabban előforduló ápolási problémáit a következő
táblázat szemlélteti:
I. Bejövetelkor drog, Ne legyen a betegnél tiltott  teljes körű átvizsgálás
gyógyszer lehet nála szer  elzárni a nélkülözhető tárgyakat
II. Az elégtelen Megakadályozni az illegális  a gyógyszerek tárolására kialakított
együttműködés következtében anyagok beszerzését és helyiség állandó zárása
illegális anyag beszerzésének használatát  az osztály területét nem hagyhatja el
kockázata  nem látogathatják
 csak ápolói felügyelet mellett
látogathatja az orvos által
engedélyezett ismerős
 rendszeres éjjeliszekrény ellenőrzés
 az intoxikált állapot tüneteinek
fokozott ellenőrzése
III. Ápolói jóhiszeműség Az ápoló és beteg közötti  magánéleti információkat ne mondjon
kihasználásának a kockázata hivatalos munkakapcsolat el az ápoló magáról
plusz gyógyszerhez való jutás megtartása  a tegeződés kerülése
érdekében  csak orvos tudtával adható gyógyszer
 az ápoló legyen tudatában, hogy a
beteg tudatosan próbál az érzelmekre
hatva gyógyszerhez jutni
IV. Betegtársak Megelőzni, hogy betegtársait  betegtársaival való kapcsolatait
felhasználásának kockázata, kihasználja nyomon követni
hogy tiltott szerhez jusson  a „barátainak” tájékoztatás adása az
osztály rendjéről
V. Testi elhanyagoltság a A közösség által elvárt  a napi rendszeres tisztálkodásra
külleme iránt elvesztett higiéné elérése és fenntartása figyelmeztetni
érdeklődés következtében  a tisztálkodás ellenőrzése
 nem megfelelő együttműködés esetén
szankciók alkalmazása
138
VI. Sérülésveszély a A sérülések megelőzése  csak a kijelölt helyen dohányozhat

dohányzás következtében  a beteg cigarettáinak és tűzgyújtó
eszközeinek az elzárása
 az ápoló adagolja a cigarettákat
 rendszeresen ellenőrizni a páciens
környezetét
 a betegtársak figyelmének a felhívása,
hogy ne adjanak cigarettát
VII. Elvonási tünetek Tünetek korai észlelése  vitális paraméterek rendszeres
jelentkezésének kockázata ellenőrzése és dokumentálása
 a panaszok rögzítése
 a panaszok valódiságának ellenőrzése
 az orvos tájékoztatása
VIII. Baleset kockázata az Balesetek kivédése  fokozott felügyelet
esetleges tudatzavarok miatt  a tudat monitorizálása
 a helyváltoztató mozgásnál segédkezni
 menekülési reakciók esetén rögzítés
IX. A társas kapcsolatok A konfliktusok megelőzése  konfliktusok esetén nyugodtan és
zavara a károsodott szociális határozottan közbelépni
normák miatt  a konfliktusban érintett felek
megnyugtatása
 a konfliktus kirobbanásának
lehetséges okainak a feltárása és
megbeszélése
 segíteni a szociális normák újbóli
elsajátításában
X. Szökésveszély az elégtelen Az ápoló tudta nélkül ne  állandó felügyelet
együttműködés következtében hagyja el az osztályt  csak ápolói kísérettel mehet el
meghatározott időre és helyre
 a szobatársak bevonása a felügyeletbe
XI. Alvásrend zavara a A fiziológiás alvási ritmus  nappali alvások csökkentése
napközbeni alvás és az visszaállítása  a beteg felkészítése az éjszakai alvásra
éjszakai lidérces álmok miatt  a pihenést zavaró tényezők
kiküszöbölése
 a kórterem nyugalmának biztosítása
XII. Társadalmi A társadalomba való  a problémák feltárása
elszigetelődés a munka és a visszailleszkedés elősegítése  a család segítségének elérése
család elvesztése miatt  klinikai szoc. munkás bevonása
 új életcélok együttes keresése
 a jövőbe vetett hit erősítése
XIII. HIV, hepatitis és egyéb A környezet megvédése a  minden váladékot fokozottan
fertőzés átvitelének kockázata fertőzésektől fertőzöttnek kell tekinteni
- a drogos életvitelének  a vér és váladékok mintavételi
következtében szabályainak maradéktalan betartása
XIV. Hiányos együttműködés A beteg együttműködésének  elfogadó légkör megteremtése
a betegség belátás hiánya az elősegítése  megbeszélni a beteggel a kezelés
miatt betartásának kockázatait és áldásait
 ráébreszteni a beteget a kezelés
szükségességére
 a gyógyszerbevétel gondos ellenőrzése
139
I. A kórházba jövetelkor gyakran hoznak be magukkal „tartalék” pszichoaktív szereket,

nagyobb megvonási krízisek átvészelése céljából. Előfordult, hogy bekerülést követően
rögtön, a különböző helyiségek legváltozatosabb pontjain (WC-tartály, álmennyezet,
virágcserép stb.) helyezték el a tiltott szereket. Ezért fontos a bekerülést követő azonnali
betegfelvétel, amelyet a teljes körű átvizsgálással kezdünk. A ruházatot és egyéb tárgyakat
nagyon alaposan vizsgáljuk meg. Megtörtént, hogy a látszólag bontatlan nescaféba volt
bedarálva a Seduxen és a Noxyron. A páciens testfelszíne is átnézendő. A beteg számára
nélkülözhető tárgyait zárjuk el, ezzel áttekinthetőbbé tehetjük a környezetét, és így a
később beszerzett illegális anyagokat könnyebben találhatjuk meg.
II. Sok esetben nem valódi szándék vagy meggyőződés miatt kerül be elvonókúrára az
egyén, hanem a szülők hozzák, vagy a törvény elől menekülve kéri „segítségünket”, és a
bentléte alatt megpróbál valamilyen anyaghoz jutni. Néha a megvonási tünetek késztetik rá
erre a lépésre. A kezelést negatívan befolyásoló cselekedetet meg kell akadályozni. Ez
irányú ápolói tevékenységek a következők: A gyógyszerek tárolására szolgáló helyiséget
tartsuk mindig zárva. Egy pillanatra sem szabad nyitvahagyni az ajtót, és őrizetlenül
hagyni a gyógyszereket. Az épületben lévő más osztályok figyelmét is felhívjuk a
gyógyszerek fokozott felügyeletére. Páciensünk az osztály területét ápolói kíséret nélkül
nem hagyhatja el. A látogatásokat korlátozzuk, ezzel is csökkentve az illegális anyagok
becsempészésének lehetőségét. Rendszeresen ellenőrizzük a beteg környezetét. Figyeljünk
az esetleges intoxikáció tüneteire.
III. A beteg néha megpróbál gátlástalanul a személyzet egyes tagjainak a bizalmába
férkőzni, hogy így szerezzen gyógyszert. Ennek elkerülése érdekében, tartsuk meg a
megfelelő, hivatalos távolságot. Mindig legyünk következetesek. Soha ne adjunk
gyógyszert az elrendelten kívül, vagy ha orvos nem tud róla. Magánéleti információkat ne
adjunk ki. Az osztály dolgozói egységes ápolási irányelvek szerint lássák el a beteget.
IV. A betegtársait is megkísérelheti felhasználni, hogy gyógyszerhez jusson. Például
megkéri szobatársát, hogy kérje el a szükség szerint járó nyugtatóját, és azt adja oda. Az
ilyen eseteket a gondos gyógyszerosztással, és a tabletták bevételének ellenőrzésével
előzhetjük meg. Nyomatékosan felhívjuk a betegtársak figyelmét -ha visszaéléseket
tapasztalunk- az osztály házirendjének betartására.
V. A hosszú ideje kábítószeres egyének hajlamosak a testi higiénia elhanyagolására. Nem
érdekli őket a testük, ruházatuk és a környezetük tisztasága. A személyzet, hogy fenntartsa
az osztályon a közösség által elvárt higiéniát, hívja fel a páciens figyelmét a tisztálkodásra,
ha annak elhanyagolását tapasztalja. Rendszeresen ellenőrizze annak kivitelezését. A nem
megfelelő együttműködés esetén szankciókat alkalmazzunk; például „Csak akkor tudom
odaadni a cigarettáját, ha már letusolt.” „Fésületlenül, mosdatlanul nem ülhet a reggelihez.
Legyen szíves ezeket megcsinálni, én addig félreteszem a reggelijét.” Soha ne indulatból
utasítsunk beteget. A jó szóval és a megfelelő hangsúllyal többre megyünk!
VI. A narkós betegek döntő többsége erős dohányos. A bőrükön, a kezükön a ruházatukon
gyakran látni égés nyomait, amelyeket cigaretta okozott. Intoxikált állapotban nem tudnak
ügyelni az égő cigarettára, és ez okoz sérüléseket. A kezelés velejárója, hogy csökkenő
adagban kap kábító hatású gyógyszert, és ettől is előfordulhat enyhe intoxikációs tünet.
Megtörténhet, ha ágyban dohányzik, akkor felgyújthatja az ágyneműt, és súlyos sérülések
keletkezhetnek. (Erre már volt példa.) Szigorúan tartsuk be, hogy csak a kijelölt
dohányzóhelyen gyújthasson rá. Ápoló adagolja a cigarettát szálanként. Csak akkor adható
oda, ha kontrollálni tudja mozgását, viselkedését a páciens. A betegtársak figyelmét
felhívjuk, hogy csak mi adhatunk neki cigarettát. Arra is ügyeljünk, hogy ne gyűjthesse
össze, mert a félretett cigarettát éjszaka előveheti, és rágyújthat a kórteremben.
140
VII. A pszichoaktív anyagok szervezetbe történő bevitelének csökkenése, vagy

megszűnése következtében megvonásos szindróma alakulhat ki. A tünetek és a lezajlás
nagymértékben függ attól, hogy milyen szer vagy szerek rabja volt az illető. Az ápolónak
észlelni kell a tünetek jelentkezését, jellegzetességeit, időbeli változásait, és valódiságát.
Ez utóbbi azért fontos, mert a páciens képes eltúlozni a jelentkező panaszokat, hogy így
plusz gyógyszerhez jusson. Ha hasmenésről, hányásról stb. számol be, akkor megkérjük,
mutassa meg a hányadékot, székletet, vagy legközelebb ne húzza le a WC-t, míg a
személyzet valamelyik tagja nem látta azokat. A megvonásos szindróma jelentkezésétől és
a tünetek súlyosságától függően fokozott vagy intenzív ápolói ellátást igényel a páciens.
VIII. Baleset a tájékozódás, a remegés, a tudat energetikai szintjének a kóros változása, a
koordinálatlan mozgás, szédülés, vagy az elhomályosult ítélőképesség következtében jöhet
létre. Az egyén károsodásának a lehetőségét minimalizálnunk kell az ápolás során. Ez
irányú tevékenységünk: a fokozott felügyelet, a helyváltoztató mozgásoknál való
segédkezés, illetve a beteg rögzítése. A fokozott felügyeletbe a betegtársakat is be lehet
vonni. Megkérjük őket, ha észlelik, hogy betegünk fel akar kelni az ágyból, akkor azt
haladéktalanul jelezzék a személyzetnek. A beteg rögzítésénél ügyeljünk, hogy ne váltsunk
ki indulatos reakciókat. Sokszor elég az ágyrácsok alkalmazása. Ha jelentkezik
hallucináció, akkor a tartalmának a kiderítése fontos, hiszen egy borzasztó, rémisztő,
félelmet keltő látomás menekülési reakciót válthat ki, amelynek súlyos következményei
lehetnek (például kiugrik az ablakon). Ilyen esetekben nem hagyható magára a beteg!
IX. A drogfüggő betegek a kórházi körülményeket (pl. megkötöttség) nehezen viselik. A
drogos életvitel egyik sajátossága a szabadságra való törekvés, a különböző kötöttségek
mellőzése és el nem tűrése. Viselkedésükből ez ki is tűnik, aminek következménye, hogy a
környezetükkel való kapcsolatuk konfliktusokkal terhelt. A konfliktusok kialakulása esetén
nyugodtan, de határozottan lépjünk közbe. Ne hagyjuk, hogy elmérgesedjen a vita. Az
érintett feleket nyugtassuk meg, és egymás elfogadtatására törekedjünk. Döntő a
konfliktusok kezelésében az adott szituációhoz alkalmazkodó ápolói magatartás.
X. A „drogéhség” következtében előfordulnak engedély nélküli távozások az
intézményből. Ennek megakadályozása érdekében oldjuk meg az állandó ápolói felügyelet.
A betegtársakat is bevonhatjuk ebbe. A betegünket, hogy ne érezze magát bezárva,
rendszeresen kísérjük el a büfébe, esetleg a szabad levegőre sétálni. Ezzel csökkenthetjük a
szökés kockázatát.
XI. A narkomán betegeknél a legtöbb esetben felborul a fiziológiás alvásrend. Lidérces
álmaik miatt az éjszakáik nem pihentetőek. Fáradtan ébrednek, és napközben a fáradtság
miatt szunyókálnak, ezzel teljesen felborítva az alvásrendet. Az elvonás első heteiben a
közérzetük rendkívül rossz, ingerlékenyek, és ez az alvásukra is rányomja a bélyegét. A
normális alvásrend visszaállítása érdekében csökkentsük a napközbeni alvásokat. A beteget
és környezetét készítsük fel az éjszakai pihenőre. Az esti lefekvés idejét előzze meg a
tusolás, átöltözés a hálóruhába. A kórtermet jól szellőztessük ki. A beteg biztonságérzetét
fokozhatjuk a megfelelő erősségű és színű éjszakai világítással. (Ha páciensünk felébred
nyomasztó álmából, éjszakai világítás mellett sokkal hamarabb megnyugszik.) A kórterem
nyugalma érdekében a nem alvó beteget különítsük el.
XII. A drogosokkal szemben a társadalom és a család hamar elveszti a toleranciáját, ennek
következtében kirekesztődnek, nem lesz munkájuk, szerető családjuk. Ezek a változások
visszahatva felerősítik az egyén drogozó magatartását. Csak úgy lehet hosszú távon
eredményes a drogelvonás, ha sikerül visszatalálnia, visszavezetni őt a társadalomba. Ez az
egészségügyi személyzet, a család, az esetleg még meglévő munkatársak, és természetesen
a beteg együttes munkája révén valósulhat meg. Segítsünk a beteg jövőbe vetett hitének
erősítésében, az új célok megtalálásában, hogy élete új értelmet nyerjen. Beszélgetések
141
során próbáljuk vele a jövőt elképzeltetni, és terveztessük meg, írattassuk le, hogy a
kezelést követően miként akarja életét élni, milyen célokat tűz ki maga elé, és ezeket
miképpen kívánja elérni. Mindig igyekezzünk a realitás felé terelni.
XIII. Ha intravénásan juttatta be szervezetébe a pszichoaktív anyagokat, például az
opiátokat, akkor a különböző, vér útján terjedő betegségek lehetősége áll fenn. Fokozottan
ügyeljünk a környezet, és természetesen magunk védelmére a fertőzésekkel szemben. A
vérvételi és váladékkezelési szabályokat maradéktalanul tartsuk be! Soha ne kapkodjunk,
ne szakítsunk félbe műveleteket, őrizetlenül ne hagyjunk levett mintákat. A tűket és egyéb
eszközöket, melyek a beteggel érintkeztek a váladék vételekor -rögtön a használatot
követően- a veszélyes hulladéktárolóba helyezzük el. Mindig egyszer használatos
eszközöket alkalmazzunk. Dupla gumikesztyűt használjunk. Nincs helye ezekben az
esetekben takarékossági szempontokra hivatkozva csak egy gumikesztyűt használni, nem
egyszer használatos eszközöket alkalmazni, nem zárt vérvételi rendszert igénybe venni.
XIV. A beteg gyakran nem fogadja el a kezelés szükségességét, nem működik együtt a
gyógyulása érdekében a személyzettel. Törekedjünk az együttműködés elősegítésére. Első
lépésként biztosítsuk viselkedésünkkel, hogy előítéletektől mentesen elfogadjuk őt.
Őszintén beszéljük meg a kezelési alapelvek betartásának fontosságát és az ettől várható
előnyöket és hátrányokat. Bővítsük tudását és ismeretét a pszichoaktív anyagok testet és
lelket veszélyeztető hatásairól. Szembesítsük jelenlegi életvitelének következményeivel, és
próbáljuk meg páciensünkkel elképzeltetni a jövőjét. Érjük el, hogy ezek után maga
ébredjen rá a kezelés szükségességére!
Összegzés
Magyarországon mind súlyosabb problémává válik az illegális drogok használatának
drasztikus növekedése. Ápolása során a drogos beteg következetes és egyben határozott
megközelítést igényel. A szerfüggő egyén magatartását sem elítélni nem szabad, sem
elnézőnek lenni vele szemben. Ne hagyjuk, hogy a droggal való visszaéléssel kapcsolatos
hiedelmei és attitűdje miatt szembekerüljön a kábítószerfüggő kezelésével. Legyünk
felkészülve az esetleges visszaesésekre, és az ekkor fellépő sikertelenség érzése a
személyzetben ne okozza azt, hogy újból visszatérő betegünket ellenségesen fogadjuk.
Hivatásunk a segítségnyújtás és nem az ítélkezés!
142
Személyiség és a személyiségzavarokzavarok
Napjainkra a személyiségnek számos definíciója létezik.

Mindegyik definíció egyetért azonban abban, hogy a személyiség
olyan tényezők, -különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és
egységes egésze-, amely az egyes embert megismételhetetlenné
teszi, megkülönbözteti másoktól, meghatározza a viselkedését és
gondolkodását.
A személyiség kifejezés angolul personality, németül
Personalitat, franciául personalité a latin persona szóból származik.
A persona eredetileg azt az álarcot jelentette, amit az ókori
színházban a színészek viseltek, később a szerepre, majd magára a
szerepet játszó színészre értették. A szó mai jelentését a
felvilágosodás korában szerezte.
A személyiség osztatlan egész és felöleli az emberi szervezet összes sajátosságait, a
pszichikumot és a szomatikumot egyaránt. A személyisig dinamikus organizáció, genetikusan
meghatározott, de a környezeti, társadalmi behatásokra alakul, meghatározza az életvezetést, a
viselkedést és magatartásformákat.
A személyiség jellemzői:
 A személyiség a társadalmi fejlődés eredménye. Sokszor fellendül a vita, hogy az
állatoknak van-e személyisége. Elképzelhető, - és ezzel a legtöbb „gazdi” nyilván
egyetért – hogy a magasabb rendű állatoknak is van valamiféle személyisége, mégis az
emberhez hasonló bonyolultságú személyiség kialakulásához a társadalom serkentő
hatása szükséges.
 Minden személyiség egy meghatározott szerepet tölt be a társadalom életében,
cselekvő részese annak.
 A személyiséget mindig befolyásolja kora filozófiája, uralkodó eszmerendszere,
társadalmi – történelmi berendezkedése.
 A személyiséget jellemzi az éntudat, aminek segítségével meg tudja magát
különböztetni környezetétől, a másik embertől.
 A személyiséget jellemzi az aktivitás.
 A személyiség egy önszabályozó, nyílt rendszer. Önszabályozó, mert képes önmagát
irányítani, és nyílt, mert egyszerre képes a külső hatásokra reagálni, és belső
indíttatású cselekedeteket elindítani, végrehajtani
 A személyiség mindig a társadalmi fejlődés eredménye, az adott kor filozófiája,
történelmi, társadalmi berendezkedése határozza meg kialakulását, a vele született
tényezők talaján. A személyiség mindig aktív, önszabályozó, nyílt rendszer, aki az
éntudat révén különbözteti meg önmagát másoktól.
Személyiségtipológiák:
Az, hogy embertársainkat típusokba soroljuk, nagyon ősi törekvése az embernek. A
Kámaszutra megemlíti, hogy az ókori hindu orvosok 3-3 típusba sorolták az embereket:
gazella, szarvastehén, elefánttehén a nők; a nyúl, a csődör, a bika a férfiak típusai voltak.
143
Hippokratész-Galénosz vérmérsékleti tipológiája

Ez az első olyan részletesen kidolgozott típustan, amelynek fogalmait ma is használjuk. Két és
félezer évvel ezelőttről származik, és Hippokratész nevéhez fűződik. Ezt ötszáz évvel később
Galénosz dolgozta át.
 Az egyes típusokat a négy alapelemmel (levegő, víz, föld, tűz) is összekötötték. Így a
következő négy típust különböztethetjük meg:
 Szangvinikus vérmérséklet. Testnedve a vér, eleme a levegő. Érzelmi reakciói
gyorsan, könnyen keletkeznek, erősek, de hamar lecsillapodnak. (szalmaláng-típus)
Kedélyes, barátságos, közlékeny emberek, árad belőlük az életkedv. Egészséges
arcszín, gyors mozgás és felfogás jellemzi őket.
 Kolerikus vérmérséklet: testnedve a sárga epe, eleme a tűz. Érzelmi reakciói
könnyen felkeltődnek, erősek, sokáig tartanak, így erős indulatai gyakran elragadják.
Határozott testtartás, nyílt tekintet, sárgás arcbőr jellemzi őket. Egész megjelenésük
tetterőt fejez ki.
 Melankolikus vérmérséklet: Testnedve a fekete epe, eleme a föld. Érzelmi reakciói
lassan és nehezen keltődnek fel, tartósak és nagy erősségig fokozódnak. Főleg a bánat,
a szomorúság, a levertség érzése tartós nála. Nehezen dönt arckifejezése gondterhelt,
külseje törékeny.
 Flegmatikus vérmérséklet: Testnedve a nyálka, eleme a víz. Érzelmi reakciói
nehezen, lassan jönnek létre, gyengék, és nem tartósak. Kiegyensúlyozott, nyugodt,
egykedvű emberek, "fát lehet vágni a hátukon" Tekintetük, megjelenésük jellegtelen,
kifejezéstelen.
Kretschmer meggyőződése szerint a temperamentum és a testalkat kölcsönösen

megfelel egymásnak. Ezt a megfelelést a vegetatív idegrendszer a belső elválasztású
mirigyek, és a hormonok közvetítésével hozza létre. Így megkülönböztethetünk három
testalkati típust, amely három vérmérsékleti típussal és szélsőséges, kórós esetben három
pszichiátriai megbetegedéssel köthetünk össze.
Testalkat Vérmérséklet Pszichiátriai megbetegedés
Piknikus Ciklotím Mániás depresszió
Aszténiás /leptoszom Skizotím Schizofrénia
Atletikus Viszkózus Epilepszia
A piknikus testalkatra rövid végtagok, zömök, kerekded külső a jellemző. Keskeny váll,
hordóalakú törzs, korai kopaszodás, de dús testszőrzet tipikus ezeknél az embereknél. A
piknikus testalkathoz rendszerint ciklotim lelkialkat társul, ők általában kedélyes, jólelkű,
társas emberek. Közvetlenek, szívesen feloldódnak a jelenben, a külső világban. Kedvelik az
érzéki örömöket, vagy fürge, vállalkozó szellemű vidám és mozgékony vagy pedig
kényelmes, nehézkes, búskomorságra hajlamos emberek.
A piknikus testalkat további híres példája Agatha Cristie belga detektívje Hercule Poirot.
144
Az aszténiás testalkatra hosszú, vékony végtagok, henger alakú törzs, keskeny mellkas és
váll a jellemző. Fejük kicsi, a hajuk dús, a testszőrzetük gyenge. Az aszténiás testalkathoz
tartozó skizotím lelkialkatra a befelé fordulás, a valóságidegen eszme és álomvilág a jellemző.
A többi embertől, a világtól akár sértődékenysége, akár túlérzékenysége miatt visszahúzódik,
ezért gyakran különcnek tartják. Hűvös, sokszor nem törődik másokkal, egoista. Ha példát
keresnénk rá, ilyen típus volt a világirodalom legismertebb detektívje Sherlock Holmes is.
Az atletikus testalkatot hosszú végtagok, széles izmos váll, keskeny csípő, feszes izmok
jellemzik. Az idetartozó viszkózus lelkialkatú emberek nyugodtak, ritka náluk az erős indulati
megnyilvánulás, ha mégis előfordul leginkább kirobbanó harag formájában mutatkozik
meg.Gyakran flegmatikusak, passzívak. Jellemzi a nagyfokú állhatatosság, hűséges, kitartó
barát, szerelmes
A Jungi tipológia két oldalról közelíti meg az emberi típusok kérdését

Egyrészt Jung szerint az embereket hajtó nagyszámú motiváció dacára két alapvető pszichés
beállítódást, attitűdöt lehet megkülönböztetni az extroverziót és az introverziót.
Az első csoporthoz olyan emberek tartoznak akiknek a motivációja főleg kifelé a
külvilági tárgyak az objektum felé kapcsolódik, a második csoporthoz pedig olyanok akiknek
a motivációja befelé, a saját szubjektumuk felé irányul. Így az extrovertált emberek könnyen
tudnak a külső környezethez alkalmazkodni, figyelmük főleg a tárgyakra, és a tárgyakkal
végezhető cselekedetekre irányul. Vonzza az ismeretlen, vállalkozó szellemű emberek. Az
introvertált embert ezzel szemben inkább töprengő alkat, fél az ismeretlen tárgyaktól, az
újdonságoktól.
Másrészt az embereket úgy is típusokba lehet osztani, hogy megnézzük a négy
pszichés funkció közül (amelyeket Jung leirt) kinél melyik dominál. Jung szerint a tudatos
psziché feladata a külvilághoz való alkalmazkodás és tájékozódás amiben a négy pszichés
funkció segíti Ezek a követezőek:
 Gondolkodás: intellektuális megismerés, logikai következtetés

 Érzés: Szubjektív értékelés
 Érzékelés: Érzékszervek segítségével történő észlelés
 Intuíció: tudattalanul végbe menő észlelés, a lehetőségek, még meg nem
valósult dolgok észlelése
A valóságban az egyes embernél ezek sosincsenek egyforma mértékben kifejlődve, általában
van egy főfunkció és a többi háttérbe szorul. Így négy típust különíthetünk el. A kettőt
kombinálva Jung összesen 8 típust feltételez:
 Extrovertált gondolkodó
 Extrovertált érző
 Extrovertált érzékelő
 Extrovertált intuitív
 Introvertált gondolkodó
 Introvertált érző
 Introvertált érzékelő
 Introvertált intuitív
145
Eysenck 1947-ben 700 neurotikus katona megvizsgálása után 39 személyiségjellemző

statisztikai vizsgálatát végezte el. A vizsgálat módszere a faktoranalízis volt, ami egy olyan
eljárás, amelynek segítségével számos tulajdonság együtt járását lehet vizsgálni, így a
faktoranalízis segítségével számos jellemzőt, tulajdonságot néhány csoportba – faktorba –
rendezhetünk, egyszerűsíthetünk.
Eysenck két – egymástól független dimenziót talált:
 extroverzió – introverzi
 érzelmi stabilitás - labilitás
A két dimenzió jellemzői:
Az extrovertált ember társaságkedvelő, sok barát veszi körül. Szereti az izgalmakat, a
kockázatot. Impulzív, hajlamos az agresszióra. Az introvertált ember ezzel szemben
nyugodt, csendes, távolságtartó, kevés barátja van. Szeret előretervezni, kerüli az izgalmakat,
a kalandot.
Az érzelmileg stabil ember nyugodt, kiegyensúlyozott, Nehéz felbosszantani, nem
aggodalmaskodik, nem szorong, érzelmi reakciói lassúak, gyengék, hamar visszatérnek az
alapszintre. Az érzelmileg labilis ember ezzel szemben aggodalmaskodó, szorongó, gyakran
küzd „pszichoszomatikus” panaszokkal (pl. fejfájás, alvászavar stb. ) Érzelmi reakció
gyorsak, erősek, nehezen térnek vissza az alapszintre. Tartós stressz hatására könnyen
kialakulnak náluk neurotikus tünetek.
Természetesen ezek a leírások a dimenziók szélső pontjaira vonatkoznak, az emberek
többsége a két-két szélsőség között helyezkedik el.
Eysenck szerint az emberek négy típusa különböztethető meg:
 Extrovertált érzelmileg stabil
 Extrovertált érzelmileg labil
 Introvertált érzelmileg stabil
 Introvertált érzelmileg labil
A különböző típusok kialakulása

mögött Eysenck szerint biológiai okok
állnak. Az extroverzió – introverzó
dimenzió kialakulása az idegrendszer
izgalmi és gátlási folyamatainak öröklött
eltéréseivel magyarázhatóak.
Az extrovertált embereknél a gátlási
folyamatok erősebbek és gyorsabbak az
izgalmi folyamatoknál, így viszonylag erős
inger szükséges ahhoz, hogy az
idegrendszer izgalmi állapota kialakuljon,
ezért ezek az emberek ingerkeresők lesznek. Az introvertált embereknél pedig fordítva az
izgalmi folyamatok erősebbek és gyorsabbak, a gátlási folyamatoknál, így viszonylag gyenge
ingerek is erős izgalmi állapotot okoznak, ezért lesznek az introvertált emberek ingerkerülők.
146
Személyiségzavarok
A személyiségzavarok az egyén közelmúltbeli és hosszú távú működését jellemző

viselkedésmódok vagy jellemvonások formájában nyilvánulnak meg, és a szociális, illetve a
foglalkozással kapcsolatos funkciók jelentős romlását okozzák, vagy szubjektív szenvedést
idéznek elő.
A kóros személyiségvonások a legrégibb idők óta hozzá tartoznak az emberhez,
viszonylag új keletű azonban, hogy személyiségzavarnak nevezett mentális betegségként
ismerjük fel őket. Érdekességképpen 1835-ben egy angol orvos így ír erről a betegségről: „az
elme erkölcse elfajzott, önuralma elveszett, és a személy képtelen az illendő viselkedésre”.
A felmérések szerint a népesség 10-20%-a kielégíti egy vagy több személyiségzavar
kritériumát. Jóval nagyobb azonban ez az előfordulási arány a pszichiátriai betegek
csoportjában.
A személyiségzavarok felosztása:
A-csoport: „excentrikus” személyiségzavarok:
 paranoid személyiségzavar;
 szkizoid személyiségzavar;
 szkizotípusos személyiségzavar.
B-csoport: „dramatikus” személyiségzavarok:
 antiszociális személyiségzavarok;
 borderline-személyiségzavar;
 histrionicus személyiségzavar;
 narcisztikus személyiségzavar.
C-csoport: „szorongásos” személyiségzavarok:
 elkerülő személyiségzavar;
 dependens személyiségzavarok;
 obsessiv-compulsiv személyiségzavar.
A különböző személyiségzavarok közös jellemzői:
 A tartós életvitelre jellemző abnormális magatartásformák.
 Kifejezetten diszharmonikus attitűdök és viselkedés, amelyek számos funkciót
érintenek, pl. affektivitás, impulzuskontroll, gondolkodás.
 Már gyermekkorban kezdődnek.
 Impulzivitás vagy kényszeresség.
 Irritabilitas.
 Rossz empátiás készség.
 Szélsőséges dependencia vagy függetlenségi igény.
 Nincsenek stabil szociális kapcsolatok.
 Rigiditás (gondolkodás, vélemény, viselkedés).
 A munkateljesítményt és a szociális kapcsolatokat negatívan befolyásolja.
 A személyiségzavar a páciensnek jelentős distresszt okoz.
A személyiségzavarok kialakulásának sokféle elmélete van, amelyek szerint a rossz
szocializáció, genetikai tényezők, neurobiológiai okok, agyi sérülések vagy defektusok
okozzák e betegségeket.
147
A paranoid személyiségzavar
A paranoid személyiségzavaros egyéneknél a másokkal szemben megnyilvánuló
határozott bizalmatlanság és gyanakvás észlelhető, mások cselekedeteit rosszindulatúnak
értelmezik. Ez a téves felfogás többféle összefüggésben előfordul, és számos magatartásforma
jelezheti. Például: Alaptalanul arra gyanakszik, hogy mások kihasználják vagy becsapják.
Teljesen belefeledkezik a barátok vagy társak lojalitásával vagy megbízhatóságával
kapcsolatos indokolatlan kétségeibe. Nem szívesen avat a bizalmába másokat, mivel
indokolatlanul attól fél, hogy az információt rosszindulatúan ellene fogják felhasználni.
Egészen ártatlan észrevevések vagy események mögött rejtett hátsó szándékot lát, vagy
azoknak fenyegető jelentést tulajdonít. Állandóan neheztel másokra; az őt ért bántalmakat,
sérelmeket vagy mellőzését nem bocsátja meg. Olyan -személyére vagy hírnevére vonatkozó-
támadásokat észlel, amelyek mások számára nem nyilvánvalóak, és azonnal kész a dühös
reagálásra vagy ellentámadásra. Visszatérően, ok nélkül gyanakvó házastársa vagy szexuális
partnere hűségét illetően.
A schizoid személyiségzavar
A schizoid személyiségzavaros beteg viselkedését áthatja a társadalmi kapcsolatoktól
való elkülönülés, és az érzelmek interperszonális helyzetekben való kifejezésének korlátozott
képessége. Nem vágyik közeli kapcsolatokra, és nem is talál örömet azokban, beleértve a
családot is. Csaknem mindig magányos tevékenységet választ. Kevéssé vagy egyáltalán nem
mutat érdeklődést szexuális kapcsolat létesítésére. Kevés vagy semmilyen tevékenységet sem
végez örömmel. Nincsenek közeli barátai vagy bizalmasai elsőfokú rokonain kívül.
Közömbösnek látszik mind a dicséret, mind a kritika iránt. Érzelmileg hideg, távolságtartó,
vagy affektivitása sivár.
A schizotip személyiségzavar
A schizotip személyiségzavart jelenleg a szkizofrénia spektrum részének tekintik. A
személyiségzavart különös viselkedés, furcsa beszéd és gondolkodás (például homályos,
körülményes, metaforikus, dagályos vagy sztereotip), és szokatlan perceptuális élmények -
beleértve a testi illúziókat- jellemzik. A páciensek hajlamosak a társadalmi elszigetelődésre és
az egyéni beszédstílusra, a szokatlan (azaz „mágikus”) hitekre (például babonaság,
megérzésekbe, telepátiába vagy „hatodik érzékbe” vetett túlzott hit). Finom paranoid
beállítódás, oda nem illő vagy beszűkült affektus, és az indokolatlan társasági szorongás is
jellemezheti őket.
Az antiszociális személyiségzavar
A tíz személyiségzavar közül az antiszociális személyiségzavar a legrégebben ismert.
Jellemző ezekre az egyénekre: a mások jogainak semmibevétele és megsértése, a szociális
normák be nem tartása és a törvénytisztelet hiánya. Tisztességtelenség, amelyet jelez az
ismétlődő hazudozás, álnevek használata, vagy mások manipulálása személyes haszon- vagy
élvezetszerzés céljából. Impulzivitás és az előre tervezés hiánya. Ingerlékenység és
agresszivitás, amely ismétlődő verekedésekben és támadásokban nyilvánul meg. A saját és
mások biztonságának nemtörődöm semmibevétele. A lelkiismeret-furdalás hiánya, amelyet az
mutat, hogy mások megsértése, megbántása vagy a tőlük való lopás hidegen hagyja, illetve
ezt a viselkedést racionalizálja. Az egyének közel egynegyede major depressziós,
háromnegyedénél pedig alkohol vagy más pszichoaktív anyag abúzusa alakul ki. A betegek
hajlamosak öngyilkossági kísérletekre, bűnöző életmód folytatására és balesetek okozására és
elszenvedésére is. Az antiszociális páciensek kezelése rendkívül nehéz az empátiás
képességük és belátási képességük hiánya miatt.
148
A borderline-személyiségzavar
A pszichiátriai betegek körében ez az egyik leggyakoribb személyiségzavar. Jellemző
ezekre az emberekre a hangulati labilitás, az instabil és intenzív interperszonális kapcsolatok,
az impulzivitás, a helyzetnek nem megfelelő vagy erős düh, az indulatok kontrolljának
hiánya, visszatérő suicid fenyegetések és gesztusok, öncsonkító viselkedés, kifejezett és
állandó identitászavar, üresség és unalom krónikus érzése, valamint a valós vagy vélt
elhagyatottság elkerülésére tett kétségbeesett erőfeszítések. A borderline-személyiségzavarral
jellemezhető egyénekben erős indulatáttétel alakul ki, és a viszont indulatáttétel problémát
jelenthet, ugyanis e betegek hajlamosak arra, hogy a kezelőszemélyzetben heves frusztráció-
és bűntudatérzést, valamint dühöt keltsenek.
A histrionicus személyiségzavar
A histrionicus személyiség nevét a hisztériáról kapta. Ezeknek az embereknek az
érzelmei eltúlzottak, viselkedésük pedig figyelemfelhívó, teátrális. A jellegzetes
viselkedésformák közé tartozik a külső megjelenéssel való túlzott foglalkozás, az a törekvés,
hogy ők álljanak a figyelem középpontjában, másokkal való interakciójuk gyakran a
helyzethez nem illő, szexuálisan csábító vagy provokatív, érzelmi életük gyorsan változó és
felszínes, beszédstílusuk kifejezetten hatásvadász, és nem terjed ki a részletekre.
A narcisticus személyiségzavar
Ezt a rendellenességet a nagyzolás (fantáziában vagy viselkedésben), az empátia
hiánya, és a mások véleményére való túlérzékenység jellemzi. A beteg gondolatait kitölti a
korlátlan sikerről, hatalomról, éleselméjűségről, szépségről, és az ideális szerelemről való
fantáziálás. Saját magát különlegesnek és egyedülállónak hiszi. Fokozott csodálatot vár.
Jogosultságélménye van, vagyis indokolatlanul különlegesen kedvező bánásmódot vár el,
valamint azt, hogy mások gépiesen megfeleljenek az elvárásainak. A környezetét saját céljai
elérésére használja fel. Gyakran irigy másokra, vagy azt hiszi, hogy mások irigyek rá. Öntelt,
gőgös attitűd is jellemezheti.
Az elkerülő személyiségzavar
Az elkerülő viselkedést jellemzi a szociális gátoltság, a meg nem felelés, a szorongás,
a bizalmatlanság és a túlérzékenység a kritikával szemben. A beteg elkerüli azokat a
tevékenységeket, amelyek jelentős interperszonális kapcsolatokkal járnak, mert fél a
kritikától, a helytelenítéstől és a visszautasítástól. Nem szívesen kerül kapcsolatba az
emberekkel. Korlátozottan alakít ki bizalmas kapcsolatokat, mert fél a megszégyenüléstől
vagy a nevetségessé válástól. Saját magát közösségi életre alkalmatlannak, személyét pedig
ellenszenvesnek, vagy másoknál alsóbb rendűnek tekinti.
A dependens személyiségzavar
A dependens személyiségzavar kritériumai: fokozott igény arra, hogy gondoskodjanak
róla, ami alázatos és tapadós viselkedéshez, valamint az elkülönüléstől való félelemhez vezet.
Jelentős mennyiségű tanács és bátorítás nélkül képtelen meghozni mindennapi döntéseket.
Másokra hárítja a felelősségét. Az önbizalom hiánya miatt nehezen kezd tervek
megvalósításába. Nehezen és korlátozottan nyilvánítja ki, ha nem ért egyet másokkal, mivel
fél, hogy elveszti a támogatásukat. A legvégsőkig elmegy, hogy gondoskodást és támogatást
kapjon másoktól, ennek érdekében önként belemegy számára kellemetlen helyzetekbe is.
Gondolkodását irreális mértékben kitölti attól való félelme, hogy magára hagyják, és magáról
kell gondoskodnia.
Az obsessiv-compulsiv személyiségzavar
Az obsessiv-compulsiv személyiségzavart (nem tévesztendő össze az obsessiv-
compulsiv zavarral!) az egész életen át tartó perfekcionizmus és merevség jellemzi, melyhez
típusosan túlzott lelkiismeretesség és visszafogott érzelmi élet társul. A beteg részleteken
149
rágódik olyan mértékben, hogy a tevékenység lényege elvész. Perfekcionista, és ez

megakadályozza a feladatok végrehajtásában (például képtelen teljesíteni egy feladatot, mert
saját, nagyon szigorú elvárásainak soha nem felel meg). Képtelen arra, hogy agyonhasznált
vagy értéktelen tárgyakat kidobjon. Nem szívesen bíz feladatokat másokra. Saját magához és
másokhoz is fösvény.
A személyiségzavar nem jelenik meg tiszta típusban. A különböző zavarok tünetei

leggyakrabban kisebb nagyobb mértékben keverednek egymással.
Ápolástan
A következő táblázatban a pszichiátriai betegek körében egyik legjellemzőbb
személyiségzavart, a bordeline-t mutatom be.

I. Konfliktusok kockázata az A kóros viselkedésből eredő  kis létszámú szobába elhelyezni, vagy
impulzív viselkedés konfliktusok csökkentése olyan szobatársak közé, akiket lehető
következtében legkevésbé zavar
 konfliktusok esetén nyugodtan és
határozottan közbelépni
 a konfliktusban érintett felek
megnyugtatása
 a konfliktus kirobbanásának
lehetséges okainak a feltárása és
megbeszélése
 visszajelzés a viselkedés kórosságáról
II. Konfliktus kialakulásának Konfliktusok csökkentése  a házirendet ismerje a beteg
kockázata a házirend  a házirendet a személyzet egységesen
megszegése miatt tartassa be
 a személyzet a viselkedésével ne
provokáljon konfliktust
 a korlátozások betartatása ne büntetés
céljából történjen
III. Hisztériás roham A roham megszüntetése, a  nem kell túlzott jelentőséget
kialakulásának kockázata, környezet megnyugtatása tulajdonítani hisztériás viselkedésének
figyelemfelkeltés céljából  a személyzet részéről indulatmentes,
megfontolt reagálás
 szuggesztív beszéd
 a környezet megnyugtatása, és a
felgyülemlett indulatok levezetése
IV. Visszatérő suicid A beteg testi épségének a  feszült idegállapot esetén ne maradjon
viselkedés, illetve öncsonkító megőrzése ápolói felügyelet nélkül
magatartás kockázata a  ne jusson sérülést okozó tárgyakhoz
felgyülemlett agresszió  átnézni a beteg holmiját sérülést okozó
önmaga felé irányítása miatt tárgyak miatt
 az esetleges sérüléseket gondosan
lássuk el
150
V. A táplálkozási normáktól Szélsőségektől mentes  a testsúly ellenőrzése kétnaponta

való szélsőséges eltérés az táplálkozás elérése  az elfogyasztott étel dokumentálása
énkép labilitása miatt  vigyázni, hogy a többi beteg ételét ne
fogyassza el
 étkezés engedélyezése csak a kijelölt
helyen (ebédlő)
VI. A napszaki ritmus A fiziológiás életritmus  a nappali alvások csökkentése
felborulása a napközbeni visszaállítása, illetve  napközbeni elfoglaltságok biztosítása
alvások miatt kialakítása  a környezet és a beteg felkészítése az
éjszakai pihenésre
VII. Alkohol, drog, gyógyszer Elkerülni ezeknek a szereknek  a gyógyszerek tárolására kialakított
fogyasztásának veszélye az az önkényes használatát helyiség állandó zárása
érzelmi feszültség  a rendszeres éjjeliszekrény ellenőrzés
csökkentése miatt  látogatók által hozott ajándékok
ellenőrzése
 intoxikált állapot tüneteinek fokozott
ellenőrzése
 a szorongás oldása
 szorongásoldó technikák ismertetése
VIII. Az osztály engedély A személyzet mindig tudja,  engedély nélküli távozás esetén
nélküli elhagyásának a hogy hol van a beteg megkeresni
kockázata betegségbelátás v.  többször nyomatékosan felhívni a
hiánya miatt Az osztályrend idevonatkozó beteg figyelmét, hogy az ápolók tudta
rendelkezésének a betartatása nélkül ne hagyja el az osztályt
 egy füzetbe írja be, hogy hova és
mennyi időre távozik el
IX. Higiéniás igénytelenség a A közösség által elvárt  a napi rendszeres tisztálkodásra
külleme iránti érdeklődés higiéné elérése és fenntartása figyelmeztetni
elvesztése következtében  a tisztálkodás ellenőrzése
szankciók alkalmazása
X. Nem biztosított a Naponta tiszta fehérnemű  a hozzátartozók figyelmének a
hozzátartozók által a napi biztosítása felhívása a ruhacsere szükségességére
fehérneműváltás a megromlott  felszólítani a pácienst, hogy mossa ki
családi kapcsolatok miatt a fehérneműjét
 a mosáshoz az eszközök biztosítása
 dicséret
XI. Széthagyja a holmiját, Az osztály rendjének feleljen  az ápoló mutassa meg, mit hova kell
mert a környezetével szemben meg a környezete tenni
elvesztette az érdeklődését  a páciens környezetének rendszeres
ellenőrzése
 az ágyban történő étkezések
megakadályozása
 pozitív visszajelzések a beteg részére
rend esetén
XII. Nem becsüli mások Ne vegye el társai tulajdonát  az ápoló tudja, hogy mi a beteg
tulajdonát a szociális normák tulajdona, vegye észre a nem odavaló
helytelen elsajátítása miatt tárgyakat
 az idegen tárgyak gazdájának
kiderítése
 tudatosítani e cselekedet
helytelenségét
151
XIII. A személyzetben Az indulatok csökkentése  elfogadó légkör

fellépő frusztráció a beteg  a személyzet tagjainak egymás
viselkedése következtében segítése
 a személyzetben fellépő indulat
okainak tudatosítása (indulat áttét)
 a felmerülő konfliktus lereagálása
XIV. Személyzet Ne legyen támadható jogilag,  minden, a beteggel kapcsolatos
feljelentésének veszélye a etikailag az ápoló történést részletesen dokumentálni
paranoid gondolkodás  szabályos értékleltár felvétele
következtében  a személyzet ne szolgáljon
viselkedésével a paranoid
gondolkodás alapjául
I. Az impulzív viselkedés kockázata az indulatok kontrolljának elvesztése következtében

alakul ki. Az ápolás során törekedjünk az impulzivitás intenzitásának és gyakoriságának a
csökkentésére. Az impulzivitás kockázatát, és a viselkedésből adódó konfliktusokat
redukálhatjuk a beteg helyének gondos kiválasztásával. Lehetőleg kis létszámú szobában
helyezzük el, ahol a szobatársak hasonló korúak. Konfliktusok esetén nyugodtan,
indulatmentesen és határozottan lépjünk közbe. Az érintett feleket nyugtassuk meg. A
konfliktust kiváltó okokat tisztázzuk, és a felekkel először külön-külön, majd együtt is
beszéljük meg. Minden esetben jelezzük vissza a viselkedés kórosságát a páciensnek.
II. Sok konfliktus forrása lehet a beteg és a személyzet között, hogy a páciens nem tartja
be az osztály házirendjét. Nem tűri el a kötöttségeket, nincs tekintettel mások igényeire. A
beteg felvételét követően ismertessük az osztály házirendjét. Ajánlatos egy példányát
átnyújtani átolvasás céljából. Próbáljuk elfogadtatni, hogy a korlátozások és szabályok nem
öncélúak, hanem a betegek zavartalan gyógyulását szolgálják. Tudatosítsuk, hogy a
személyzet alapvető szabályokat minden körülmények között következetesen be fogja
tartani-tartatni. Ennek megvalósítása érdekében a személyzet értelmezze egységesen az
előírásokat, és a kivitelezésben is hasonlóképpen valósítsa meg azokat. A korlátozásokat
ne büntetésként élje meg a beteg, és természetesen az ápoló se büntetés céljából tartassa be
azokat.
III. A beteg a figyelem felkeltése céljából, illetve céljainak elérése érdekében „hisztériás”
viselkedést produkálhat. Ezen viselkedés a környezetében nyugtalanságot válthat ki. Az
ápolói tevékenység ilyenkor azt célozza meg, hogy a környezet nyugalmát visszaállítsa, és
a hisztériás viselkedést megszüntesse. Az ápolói magatartást jellemezze a nyugalom, az
indulatmentesség és a megfontoltság. A beszéd legyen szuggesztív. Ne tulajdonítson
túlzott jelentőséget a páciens viselkedésének, és ne hagyja, hogy így érje el célját.
IV. A betegben -indulatkontrolljának hiánya miatt- intenzív düh és indulat halmozódik fel,
és saját magának fájdalmat okozva próbálja ezt levezetni. Gyakoriak az öncsonkítások és a
visszatérő suicid fenyegetések, kísérletek. (Ereik felvágásával próbálkoznak
leggyakrabban.) A beteget testi épségének megőrzése érdekében -ha észleljük, hogy feszült
idegállapotán nem tud uralkodni, beszűkült a tudata- ne hagyjuk magára. Vegyünk el
minden szúró- és vágóeszközt. Ha szükség esetére van kiírva nyugtató, juttassuk be a
szervezetébe. Az esetleges sérüléseket lássuk el, és az orvost haladéktalanul értesítsük.
V. Az énkép labilitása miatt a táplálkozásában szélsőséges ingadozások jelentkezhetnek.
Az egyik héten rosszullétig „habzsolhatja” az ételt, a következő héten viszont lehet, hogy
napokig nem eszik. Az ápolás során törekedjünk ezeknek a szélsőségeknek a mérséklésére.
A túlzott ételfogyasztás csökkenthető, ha étkezéseket csak az ebédlőben engedélyezünk.
Tapintatosan jelezzük a nassolások szükségtelenségét. Testsúlyát kétnaponként
152
ellenőrizzük és dokumentáljuk. Előfordulhat, hogy a betegtársak ételét is elfogyasztja. Az

ételek tulajdonosainak azonosíthatósága érdekében az osztály betegeit megkérjük, hogy a
saját élelmiszerüket lássák el a nevükkel. Ha páciensünk a betegek hűtőjéből élelmet vesz
ki, figyeljünk oda, mit vesz ki, és mi van ráírva. Az étkezések mellőzése esetén
jutalmazással próbáljuk a minimális napi szükségletnek megfelelő tápanyagot a
szervezetébe juttatni.
VI. Ezeknél a betegeknél sok esetben a napszaki ritmus is felborul. Sokáig szeretnek
aludni, és a délelőttöket is legszívesebben alvással töltenék. Éjszaka viszont csak nagyon
későn akarnak lefeküdni. Ez nemcsak a páciensnek káros, hanem a szobatársak nyugalmát
is zavarja. Próbáljunk meg napközben valami elfoglaltságot biztosítani betegünknek,
például zenehallgatás, sétálgatás, tv-nézés stb. A napközbeni alvásokat korlátozzuk a
csendes pihenő idejére. Nagyban hozzájárul a fiziológiás életritmus visszaállításához a
környezet és a beteg felkészítése az éjszakai alvásra.
VII. A betegek szorongásaik csökkentésére, a környezettükkel való konfrontálódás
„megoldására” alkoholhoz és droghoz nyúlhatnak. Az előző évek során kialakulhatott ez a
megoldási séma, és az osztályra bekerülve is ezt követik, ha problémával találják magukat
szembe. A pszichoaktív szerek fogyasztásának elkerülése érdekében az osztályon tárolt
gyógyszereket gondosan zárjuk el. Rendszeresen ellenőrizzük a beteg környezetét,
éjjeliszekrényét. Intoxikáció jeleire fokozottan figyeljünk. Ha a beteg lehelete alkoholos,
az osztályt kutassuk át az esetleg még meglévő italok után, illetve vezessünk be megszorító
intézkedéseket (például nem hagyhatja el az osztályt).
VIII. A beteg nem törődve az osztály rendjével, engedély nélkül elhagyhatja azt. Az
ápolóknak a pszichiátriai osztályokon mindig tudniuk kell, hogy a betegeik éppen hol
tartózkodnak. Ennek elősegítése érdekében -már a bejövetelkor- nyomatékosan és többször
hívjuk fel erre a páciens figyelmét. Ha engedélye van a betegnek az osztály elhagyására, és
számára megalázó vagy kellemetlen a távozását bejelenteni a személyzetnek, akkor egy
füzetbe vagy lapra írja fel minden esetben, hogy hova és mennyi időre megy el. Ha
többször is megszegi az egyezségeket, helytelen viselkedését szankcionálni kell.
IX. A borderlineszemélyiségzavaros egyéneket gyakorta nem érdekli a testük, ruházatuk
és a környezetük tisztasága. A személyzet, hogy fenntartsa az osztályon a közösség által
elvárt higiéniát, hívja fel a páciens figyelmét a tisztálkodásra, ha annak elhanyagolását
tapasztalja. Rendszeresen ellenőrizze annak kivitelezését. A nem megfelelő együttműködés
esetén szankciókat alkalmazzunk. Például „Fésületlenül, mosdatlanul nem ülhet a
reggelihez. Legyen szíves ezeket megcsinálni, én addig félreteszem a reggelijét.” Soha ne
indulatból utasítsuk a beteget. Jó szóval és megfelelő hangsúllyal többre megyünk!
X. A hospitalizáció időtartama egyes esetekben elérheti a 30-40 napot. Ilyen hosszú
benttartózkodás esetén gondot jelenthet a fehérnemű és a ruházat tisztán tartása (a betegek
döntő többsége saját ruhában van az osztályon). Két lehetőség van a tiszta ruha
biztosítására. 1. A hozzátartozókat megkérjük, hogy a szennyest rendszeresen cseréljék
tisztára. 2. Felszólítjuk a pácienst, hogy a szennyesét mossa ki, és ehhez természetesen az
eszközöket is biztosítjuk. Nem megfelelő kooperálás esetén kórházi ruházatot adunk a
betegre, a saját ruházatát elzárjuk, és az osztályról való távozását korlátozzuk.
XI. Nemcsak a ruházatával lehet probléma, hanem a holmiját széthagyva, szétdobálva az
osztály rendjét súlyosan megsértheti. Az ápolók az „elfogadható” rend megvalósítása
érdekében (az ágya körül ne legyenek szétdobálva a holmijai, ételmaradékok ne
szennyezzék az ágyneműt stb.) eleinte mutassák meg, mit hova lehet elpakolni, és
együttesen csinálják is meg. Később rendszeresen ellenőrizzék a környezetet, és rend
esetén dicsérjék meg betegüket. Ha nem sikerül hatni a betegre, és a környezete továbbra is
153
rendetlen (földre dobálva a szennyese stb.), akkor közölhetjük vele: „Tíz perc elteltével
hozok egy zsákot, és a nem megfelelő módon tárolt holmiját begyűjtöm és elzárom!”
XII. Előfordulhat, hogy nem becsülik mások tulajdonát a szociális normák hiánya miatt.
Legtöbb esetben a betegtársak ételét, és kisebb arányban a különböző személyes holmikat
tulajdonítják el, nem érezve tettük helytelenségét. Vegyük észre -elkerülendő az ebből
adódó konfliktusokat- ha a páciensnél nem odavaló tárgyat látunk; ehhez azonban tudnunk
kell, mi a személyes tulajdona. Ha észleltük, hogy például megette a betegtárs ételét, vagy
engedély nélkül használja a szomszéd személyes holmiját, tudatosítsuk benne (nem sértő
módon) a cselekedetének helytelenségét.
XIII. A beteg a viselkedésével kiprovokálhatja, hogy a személyzetben indulat, düh, heves
frusztrációérzés alakuljon ki, és halmozódjon fel. Ha tisztában vagyunk ezeknek az
érzéseknek a kialakulásával, létrejöttüknek a mechanizmusával, akkor könnyebben tudjuk
lelki egyensúlyunkat fenntartani. Saját védelmünk, és a terápia sikere érdekében is fontos a
beteg feltétel nélküli elfogadása. Ha a betegség tünetének fogjuk fel viselkedését és nem
személyünket ért támadásnak, akkor nem alakul ki bennünk agresszió a pácienssel
szemben. Ezt gyakorlatban alkalmazni néha igen nehéz, ezért a személyzet tagjaiban
esetlegesen felgyülemlett feszültséget a számukra rendezett kiscsoportos megbeszéléseken
próbáljuk feloldani.
XIV. Stresszel összefüggő, átmeneti paranoid gondolkodás is kialakulhat. Viselkedésünkkel
soha ne adjunk „táptalajt” a paranoiditásnak. Ebben az állapotban elképzelhető, hogy a
személyzet egyes tagjait -vélt sérelmek miatt- feljelenti a beteg. Az ápolás során
törekedjünk arra, hogy jogilag és etikailag megfeleljünk a hivatásunkban elvárt
normáknak. Vétlenségünk bizonyítására a részletes és pontos dokumentálás
elengedhetetlen.
Összegzés
A személyiségzavarban szenvedő betegek ápolásához nagy toleranciára van szükség.
Elengedhetetlen, hogy a gyógyító team valamennyi tagja között jó együttműködés, megfelelő
kommunikáció valósuljon meg. A beteget mindenki következetesen, és hasonló elv szerint
ápolja; a terápia sikere érdekében legyen összhangban az orvosnak és az ápolónak a beteg felé
irányuló viselkedése!
154
A paranoid zavar
A paranoid zavarok története hosszú múltra tekint vissza. A fogalom maga a

görögöktől származik (para nous = „magán kívüli elme”), és eredetileg az elmebetegség
általános megnevezésére használták. Az üldöztetéses és nagyzásos téveszmékkel járó
zavarokat tanulmányozó német pszichiáterek a XIX. században újjáélesztették a fogalmat.
Kraepelin elkülönítette a paranoiát a dementia praecoxtól (szkizofrénia), és a fogalmat olyan
személyek betegségeinek leírására használta, akiknél rendezett téveszméket, a hallucinációk
hiányát, hosszú, gyógyulás nélküli, de mentális deteriorációval nem járó lefolyást észlelt.
A paranoid zavart -a mai diagnosztikai kritérium szerint- a nem bizarr téveszmék
jellemzik (olyan helyzeteket képeznek le, amelyek előfordulnak a valós életben; így például
követik, mérgezik, fertőzik, távolból szeretik, megbetegítik, becsapják: a házastárs vagy a
szerető), és a téveszmék legalább egy hónapja jelen vannak. A szkizofrénia egyes tünetei mint
például: bizarr téveszmék, hallucinációk, inkoherens beszéd, feltűnően szétesett vagy katatón
viselkedés, negatív tünetek sohasem fordulnak elő. A társadalmi tevékenység nem romlik
lényegesen, és a viselkedés sem nyilvánvalóan szokatlan vagy bizarr. A betegség főleg a
középkorú és ennél idősebb generációt érinti, és gyakoribb a nőknél. Az átlagpopulációban a
paranoid zavarok becsült gyakorisága 24-30 százezrelék, és ritkán lehet velük találkozni
pszichiátrián. A különböző pszichiátriai kórképekhez azonban gyakran kapcsolódik paranoid
téveszme. A paranoid zavart a domináns téveszme alapján a következő altípusokra lehet
elkülöníteni:
 Üldöztetéses típus: a páciens azt hiszi, hogy valakik rosszakaró módon

viszonyulnak hozzá.
 Erotomán típus: a páciens azt hiszi, hogy valaki, általában magasabb társadalmi
személy, szerelmes belé.
 Nagyzásos típus: a páciensnek az a meggyőződése, hogy értéke, ereje, ismerete
vagy identitása megnőtt; esetleg azt hiszi, hogy különleges kapcsolata van egy
istenséggel vagy más különleges személlyel.
 Féltékeny típus: a betegnek az a téveszméje, hogy szexuális partnere hűtlen hozzá.
 Szomatikus típus: az a téveszméje, hogy valamilyen fizikai defektusa vagy
betegsége van.
A paranoid zavar oka ismeretlen, bár genetikai, környezeti és pszichodinamikai

magyarázatok is születtek. A zavar lefolyása krónikus, remisszió nélküli. A betegek kezelése
nehéz, hiszen a gyanakvás és a betegségbelátás hiánya megnehezíti a terápiás kapcsolat
kialakítását. A kapcsolat kiépítése idő- és türelemigényes. A személyzetnek nem kell sem
elítélnie, sem elfogadnia a páciens téveszméit. Gyógyszeresen az antipszichotikumok adása
jön szóba, főleg a téveszméket kísérő nyugtalanság és szorongás visszafogására.
155
Ápolástan
Az alábbiakban néhány jellemző ápolási problémát mutatok be, amely egy paranoid
zavarban szenvedő beteg kezelésekor adódhat.

I. A társas kapcsolatok zavara Az egyén ismerje fel, hogy  alakítsunk ki az érintettel egyénre
a mások iránti gyanakvás és baj van társas viszonyaival, és szabott, támogató kapcsolatot
bizalmatlanság következtében alakítson ki konstruktív  a paranoid téveszmékkel szemben ne
kapcsolatokat a környezetével opponáljunk
 kíséreljük meg a realitások felé
vezetni
 a félreérthető helyzeteket kerüljük
 a téveszmék csökkenésével
párhuzamosan segítsük új
magatartásformák elsajátítását
II. Elégtelen táplálkozás a Az egyén az állapotának  mérjük fel, hogy mely táplálékokat és
megmérgeztetés félelméből megfelelő mennyiségű milyen formában fogyaszt el
eredő vonakodó evés táplálékot fogyassza el  mérjük fel, hogy az étkezést milyen
következtében környezeti tényezők befolyásolják
pozitív és negatív irányban
 a mérgeztetéses téveszmékkel
szemben ne opponáljunk
 teremtsünk olyan környezetet és olyan
tálalási módot, amely inspirál az
étkezésre
 kétnaponta mérjük meg a testsúlyát
 dokumentáljuk az elfogyasztott étel
mennyiségét
 erőszakosan ne lépjünk fel a táplálék
elfogyasztása érdekében
III. Magányosság bizonyos A társadalmi kapcsolatainak  a téveszmék csökkenése esetén
helyzetektől, és a többi rendeződjenek biztassuk, hogy közeledjen másokhoz
embertől való félelem és beszélgessen másokkal
bizalmatlanság miatt  ismertessük, hogy milyen interakciók
váltanak ki másokból figyelmet és
tiszteletet
 támogassuk családi szerepeinek
megfogalmazásában, illetve abban,
hogy felelhet meg ezeknek a
szerepeknek
 ismerje fel pozitív magatartását
 a feszültséggel terhes régi vagy
jelenkori helyzeteket tárjuk fel, és
együttesen alakítsunk ki helyes
magatartási módokat
IV. A kezelési előírások Akut szakban a kezelési  építsük fel a bizalom légkörét
elégtelen megvalósulása a előírások betartatása  gondosan ügyeljünk az előírt
betegségbelátás hiánya miatt, Gyógyuló stádiumban váljon gyógyszerek bevételére
amely a gyógyszeres terápia képessé a kezelési előírások  a gyógyszerek beadásánál kerüljük az
elutasításában nyilvánul meg betartására erőszakos fellépést
 mérjük fel és alkalmazzuk a gyógyszer
bevételét megkönnyítő helyzeteket
156
V. Mások elleni erőszak vagy Az erőszakos cselekmények  a téveszmékről ne vitatkozzunk, és a

önpusztítás kockázata a megelőzése, illetve a betegtársak figyelmét is hívjuk fel erre
téveszmékből eredő indíttatás sérülések megakadályozása  bátorítsuk, hogy inkább szavakban
miatt adja ki haragját és ellenséges érzéseit,
mintsem hirtelen cselekedetre
ragadtassa magát
 a személyzet minden esetben őrizze
meg nyugalmát
 a megfélemlítés kerülése
 egyedül ne közelítsünk erőszakoskodó
egyénhez
 ha támadás veszélye fenyeget,
elengedhetetlen a gyors, szakszerű,
összerendezett cselekvés
VI. Téveszmékhez társuló A szorongás és nyugtalanság  mérjük fel a szorongás fokát
szorongás és nyugtalanság oldása  a pácienst biztassuk, hogy ventilálja ki
félelmeit, szorongásait
 beszéljünk vele lassan és nyugodtan,
rövid egyszerű mondatokban
 magatartásunk legyen empatikus
 csökkentsük a beteget érő ingereket
 próbáljuk meg a szorongás okáról a
beteg figyelmét elterelni
 a szorongás csökkenése esetén
legyünk segítségére a szorongás
felismerésében, oktassuk
problémaoldó magatartásra.
VII. Álmatlanság a téveszmék Napi 8 óra alvás elérése  felmérni, hogy milyen tényezők
által indukált érzelmi állapot nehezítik az alvást
miatt  megfigyelni az alvási probléma
jellegét
 kideríteni, hogy mely tényezők
befolyásolják pozitívan alvását
 a beteggel együtt megtervezni a
nappali órákra tevékenységi
„menetrendjét”
 korlátozni a nappali alvását
 a koffeintartalmú italok fogyasztását
korlátozni
 a betegnek és környezetének
előkészítése az alvásra
 az éjszaka jelentkező szorongásos
állapotok csökkentése, megszüntetése
 szükség szerint altató adása
I. A beteg társas kapcsolatait és ezen belül a családi kapcsolatait megterheli a téveszmék

által befolyásolt magatartása. A társas kapcsolatok rendezése érdekében alakítsunk ki az
érintettel olyan viszonyt, amely a beteg elfogadásán alapszik és támogató jellegű.
Alapszabály, hogy a téveszméivel ne helyezkedjünk szembe, ne vitatkozzunk. Amit
megtehetünk, hogy megpróbáljuk a realitásérzékét fejleszteni. A félreérthető helyzeteket
kerüljük, mint például: ha valakivel beszélünk, és eközben a páciensre pillantunk; ezt ő
úgy értelmezheti, hogy róla beszélünk, és valami rosszat forralunk ellene. A téveszmék
157
csökkenésével párhuzamosan segítsük új magatartásmódok elsajátítását. Különböző,

konfliktussal terhelt eseményeket a közelmúltból idéztessünk fel, és beszéljük meg, hogy
milyen viselkedési móddal kellett volna reagálni ezen történésekre.
II. Nehéz helyzet elé állítja a beteg a személyzetet, ha a téveszméi miatt nem fogadja el a
neki felkínált táplálékot. Ezt a problémát -a páciens szomatikus állapotától függően- 2-5
nap alatt meg kell oldani. Első lépésként mérjük fel, hogy mely táplálékokat és milyen
formában hajlandó elfogyasztani. Sok esetben a gyárilag csomagolt ételeket, konzerveket
elfogadja. Ilyen esetben biztosítsuk számára ezt az étkezési módot. Eredményes lehet az is,
ha tálcás rendszerű a tálalás, ilyenkor a páciensnek engedjük meg, hogy ő maga válassza ki
azt a tálcát, amelyről az ételt el fogja fogyasztani. Maga a környezet is befolyásolja az
étkezéshez történő hozzáállását. Egyes esetekben jó hatással van a betegre, ha közösségben
étkezik, más esetekben ennek az ellenkezője a kedvező. Mindig igazodjunk a páciens
kéréséhez.
Megnehezíti a táplálék elfogadtatását, ha a személyzet mindenáron be akarja az ápoltnak
bizonyítani, hogy: „Nem akarja magát senki sem megmérgezni, csak az ön rögeszméje ez!”
Ennek a helytelen stratégiának az lehet a kihatása, hogy a személyzet is belevonódik a
téveszmébe. Az erőszakos fellépés is a leírtakból következően kerülendő.
III. A páciensek többsége magányosságról panaszkodik; vágyódik arra, hogy másokkal
szorosabban együttműködjék, de képtelen a félelmei, a bizalmatlansága végett ezeket a
kapcsolatokat létrehozni. Mind jobban magára marad, és emiatt még inkább
elhatalmasodhatnak a téveszméi. Ezen ápolási problémával érdemben csak az állapot
javulásával párhuzamosan tudunk foglakozni. Először egy-két ápoló próbáljon terápiás
kapcsolatot kialakítani vele. Ha a bizalmát megnyertük, akkor bátorítsuk, hogy másokhoz
is közeledjen. Az osztályon folyó életbe próbáljuk meg fokozatosan bevonni. A családi
problémák megoldása érdekében segítsük a családi szerepeinek megfogalmazásában,
illetve abban, hogy hogyan felelhet meg ezen szerepeknek. Végezhetünk
szerepgyakorlatokat is annak keretében, hogy a feszültséggel terhes régi vagy új
helyzeteket tárjuk fel, és együttesen eljátszva ezen eseményeket, alakítsunk ki helyes
magatartási módokat. Próbáljuk a környezetében zajló események által keltett érzéseit
megbeszélni vele, és a pozitív érzéseket erősíteni.
IV. A betegségbelátás hiánya miatt a kezelési előírások be nem tartásának nagy a
kockázata. Nem hajlandó a páciens együttműködni a személyzettel, és az elrendelt
gyógyszert bevenni. Itt kiemelt figyelmet fordítsunk a gyógyszerek elfogadtatására, és a
szervezetbe juttatására. A szelíd meggyőzés eszközét részesítsük előnyben. Próbáljunk
felépíteni egy bizalmon alapuló légkört. Ha vannak ápolók, akikben megbízik, akkor ők
adják oda a gyógyszert. A türelmes és nyugodt bánásmóddal általában könnyebben tudjuk
a célunkat elérni. A személyzet találékonyságán és helyzetfelismerésén is sok múlik.
V. A paranoid gondolatoktól indíttatva előadódhat, hogy páciensünk másokra vagy saját
magára veszélyessé válik. A személyzet tegyen meg mindent, hogy veszélyeztető
cselekedetek ne forduljanak elő. Teendőink:
 A beteggel téveszméinek irreális voltáról sohase vitatkozzunk. Ismerjük el az egyén
érzéseit.
 Adjuk tudtára a páciensnek, hogy segítünk magatartását kordában tartani, és nem
engedjük meg neki a romboló cselekedetek véghezvitelét. Éreztessük, hogy
összeszedett magatartást várunk tőle, és folyamatosan erősítsük meg benne ezt az
elvárást. Alkalmazzunk pozitív visszajelzést, ha a páciens képes uralkodni magán.
 Bátorítsuk, hogy inkább szavakban adja ki haragját, mintsem hirtelen cselekedetre
ragadtassa magát; azonban tartsuk mederben a szóbeli „kirohanásokat”. Támogassuk a
többieket (többi beteg, személyzet), ha őket érint a sértés.
158
 A személyzet őrizze meg a nyugalmát; ha valamelyik tagja elveszti önuralmát, hagyja a

helyzet megoldását másokra (ha lehetséges).
 Hagyjunk az izgatott egyénnek legalább ötször akkora teret, mint az összeszedett
személynek szoktunk. Ne érintsük meg, mert ellenséges cselekedetnek értelmezheti
gesztusunkat. Kerüljük a megfélemlítéseket.
 Egyedül ne közelítsünk erőszakoskodó egyénhez. Néha már az visszatartja a
szándékától, ha a személyzet három vagy négy tagja jelen van. Ügyeljünk, hogy a
jelenlévők magatartása ne legyen támadó.
 Ha kényszerintézkedés szükséges, akkor azt gyorsan, határozottan, és megfelelő erővel
tegyük. A betegtársakat kérjük meg, hogy a helyszínről távozzanak. Nyugodt
határozott modorban közelítsünk hozzá (előzetesen egyeztetett terv szerint),
viselkedésünk ne árulkodjon szorongásról vagy félelemről. Gondoskodjunk önmagunk
védelméről. A kényszerítő eszközök alkalmazásánál tartsuk be a törvényi előírásokat!
 Amikor a válság oldódik, és a páciens tanulásra már alkalmassá válik, segítsük jobb
megküzdési stratégiák kialakításában.
VI. A téveszmék, amelyek gyötrik a pácienst, nyugtalanságot, feszültséget és szorongást
indukálnak benne. Az ápolás során igyekezzünk lehetőségeinkhez képest ezeket
csökkenteni. Mérjük fel a szorongás fokát. Ha súlyos, akkor az orvost értesítsük. Enyhébb
esetben a pácienssel próbáljunk meg kommunikációs kapcsolatot kialakítani. Bíztassuk
érzéseinek, gondolatainak feltárására. A beteg mondandóját figyelmesen, türelmesen, és
megértéssel hallgassuk meg. A beteggel történő kommunikációnk során a beszédünk lassú
és nyugodt legyen. A mondatszerkezetünk legyen egyszerű és érthető. A panaszok,
sérelmek meghallgatása után a beteg gondolatait tereljük el a nyugtalanság okáról. A
szorongás oldása érdekében a beteget értő ingereket csökkentsük. Például a betegtársakat
kérjük meg, hogy csendesebben beszélgessenek. Egyes esetekben hasznos lehet, ha
szorongásoldó technikákat tanítunk meg, és ezeket gyakoroltatjuk.
VII. A beteg a minduntalan feltörő -téveszmék által indukált- kóros gondolatok miatt nem,
vagy csak nehezen tud elaludni, és az alvása sem pihentető. Az éjszakai sötétség fokozza a
szorongást, a félelmeket. Mérjük fel, hogy melyek az alvást nehezítő tényezők. Az orvos
számára fontos, hogy objektív adatokat kapjon a páciens alvásáról, hiszen például egy nem
pihentető alvást is úgy élhet át, mintha egész éjszaka nem aludt volna semmit. Az alvás
monitorizálása érdekében éjszaka kétóránként megnézzük betegünket; illetve többször is
felhívjuk a figyelmét, hogy ha nem tud el- vagy visszaaludni, jelezze azt a személyzetnek.
Beszéljük meg vele, és közösen derítsük ki, hogy milyen tényezők befolyásolják pozitívan
alvását. Például a résnyire nyitott kórtermi ajtó többnyire megnyugvást okoz. Tervezzük
meg a beteggel a nappali órákra a tevékenységét, próbáljuk minél hosszabb időre lekötni,
és az ágytól távol tartani. Korlátozzuk a nappali alvásának idejét a csendes pihenőre, amely
13 órától 15 óráig tart. Ne engedjük meg, hogy csendes pihenő után kávét, vagy más
koffeintartalmú italt fogyasszon. Készítsük fel tudatosan az alvásra. Lefekvés előtt intézze
el a zuhanyzást, az átöltözködést, az ágy rendbetételét, a fogmosást. Szellőztessük ki a
kórtermet. Egy szobában lévő betegek lehetőleg azonos időben feküdjenek le, és oltsák el a
villanyt. Vegyük észre az éjszaka jelentkező szorongásos érzelmi állapotot, és először
meghallgatással, beszélgetéssel próbáljuk rendezni. Sok esetben egy kedves szó, egy
érintés is megnyugvást okoz, és a beteg biztonságérzetét fokozza. Ha úgy ítéljük meg,
hogy ez már nem elégséges, placebotablettával megkísérelhetjük az elalvást elősegíteni; ha
ez sem vált be, marad a szükség szerinti altató adása.
159
Összegzés
A paranoid zavar ritkán fordul ugyan elő, de ismerete mégis nagy jelentőségű, mert
paranoid téveszme több pszichiátriai betegségnél is jelentkezik (például szkizofréniánál,
alkoholizmusnál, dementiánál). Az ápolási célok eléréséhez nélkülözhetetlen a személyzet
találékonysága, és a jó helyzetfelismerése. A személyzet minden esetben vigyázzon, hogy a
beteg téveszméibe ne vonódjon be. Tapintat, türelem és gyakorlat kell ahhoz, hogy a beteget a
kezelés elfogadására rávegyük.
160
A szorongásos zavarok
A szorongásos tünetcsoport első hiteles leírója 1871-ben Da Costa volt, aki ezt a
betegséget „ingerlékeny szívnek” nevezte. Da Costa azt gondolta, hogy a betegség hátterében
a túlérzékenységgel és fokozott válaszkészséggel jellemezhető funkcionális kardiális zavar
áll, mivel a fő tünetnek a mellkasi fájdalmat, a palpitációt (heves szívdobogásérzés), és a
szédülést találta. Mialatt a belgyógyászok a szorongásos tünetcsoport kardiológiai aspektusát
hangsúlyozták, a pszichiáterek egyre többet foglalkoztak a pszichológiai szempontjaival.
Freud volt az, aki felismerte, hogy e tünetcsoport lényege a szorongás, és ő nevezte el ezt a
betegséget szorongásos neurózisnak.
Mivel az idegesség és a félelem mindennapos emberi érzés, és csaknem mindenki
tapasztalhatja ezeket, ezért a szorongásos betegség körülhatárolása vita tárgya. Fontos, hogy
felismerjük a különbséget a patológiás, és a normális szintű szorongás között, illetve a
szorongás mint adaptációs válasz között. A vizsga vagy felszólalás előtti szorongásérzés
szabályos és adaptív válasz mindaddig, amíg a fokozott éberség vagy feszültség
teljesítménycsökkentő hatása nem akadályozza a megfelelő válaszadást. Még a klasszikus
fóbia is –például a magasságtól való félelem– lehet primitív adaptív válasz. A szorongás vagy
az éberség, mint adaptív mechanizmus potenciálisan hasznos, amikor az ember az élet
nehézségeivel vagy stresszével küzd, és csak akkor válik betegséggé, amikor
tevékenységében gátolja, vagy munkaképtelenné teszi az embert. A szorongásos betegségek
leggyakoribb szövődménye a depresszió, valamint az alkohol és a különböző pszichoaktív
szerek abúzusa. A szorongásos zavarok csoportosítása:
 Pánikbetegség / agorafóbia
 Fóbiák
 Generalizált szorongásos zavar
 Poszttraumás stressz szindróma
 Akut stressz szindróma
 Obsessiv-compulsiv zavar (bár az obsessiv-compulsiv zavar is a szorongásos
betegségek közé tartozik, kapcsolata a többi szorongásos betegséggel bizonytalan,
ezért külön fejezetben kerül tárgyalásra)
A pánikroham kritériumai: jól körülírható időszak intenzív félelemmel vagy

diszkomfortérzéssel, amelyben az alábbi tünetek közül legalább 4 (vagy több) hirtelen
fejlődik ki, és maximális intenzitását tíz perc alatt eléri:
 Palpitáció, szapora szívverés
 Izzadás
 Remegés vagy reszketés
 Fulladás vagy légszomjérzés
 Fuldoklás (gombócérzés a torokban)
 Mellkasi fájdalom vagy diszkomfortérzés
 Hányinger vagy hasi diszkomfortérzés
 Szédülés, bizonytalanság vagy ájulásérzés
 Derealizáció vagy deperszonalizáció
 Megőrüléstől vagy az önkontroll elvesztésétől való félelem
 Halálfélelem
161
 Zsibbadás, érzéketlenség, bizsergés

 Hidegrázás vagy kipirulás, hevülés
A rohamok kiváltásában nem játszanak szerepet specifikus helyzetek.
Az agorafóbia -legújabb besorolás szerint- a pánikbetegség egyik változata, ami
fóbiás elkerülésben jelenik meg. Magában foglalja mindazokat a félelmeket, amelyek arra
vonatkoznak, hogy a beteg nem tud az adott helyről/szituációból könnyen, szégyenkezés
nélkül biztonságos helyre menekülni a várható pánikroham vagy pánikszerű tünetek esetén.
Az agorafóbiás félelmek tipikusan a következő helyzetekben jelentkeznek: egyedül elmenni
otthonról, tömegben lenni vagy sorban állni, közlekedési eszközön utazni. A személy a
szorongást keltő szituációkat kerüli, vagy feszültséggel, pánikrohammal viseli el.
A pánikbetegség gyakorisága a nők esetén 2-3%, a férfiaknál 0,5-1%. A pánikbetegség
átlagosan 27 éves kor körül kezdődik, és általában nincsenek kiváltó tényezők. Jelenleg a
pánikbetegség etiológiai modellei a legnépszerűbbek. Lehetséges több olyan biológiai zavar,
amely pánik kialakulását idézheti elő. Családi halmozódás is megfigyelhető, ami genetikai
okokra utal. A pszichodinamikus értelmezés az elfojtás fontosságát hangsúlyozza. A
tanuláselmélet szerint a fejlődés során a szorongás a félelmetes helyzetekre adott kondicionált
válasz. A betegek 50-70%-a hosszú idő elteltével javulást mutat kezelés nélkül is.
A generalizált szorongásos zavarra specifikus tünetek nélküli, nagymértékű szorongás
jellemző, és az attól való félelem, hogy nem tudja azt uralni. A generalizált szorongásos
zavarban szenvedő páciensek rendszerint túlzottan aggódnak életkörülményeik miatt, vagy
tevékenységeikkel kapcsolatban. Nehezen tudják aggodalmukat kontrollálni. A főbb tünetek:
felajzottság érzése, fáradékonyság, koncentrálási zavarok, ingerlékenység, izomfeszülés,
alvászavar. A szorongás, aggodalom, és fizikális tünetek klinikailag jelentős szenvedést
okoznak, a társadalmi, munkahelyi illetve más fontos funkciók romlását idézik elő.
A generalizált szorongásos zavar gyakorisága 4,1 és 6,6% között van. A nők esetén az
előfordulás gyakoribb. A betegség általában a korai húszas életévekben kezdődik.
A fóbiás betegségekre jellemző az irracionális félelem valamilyen specifikus tárgytól,
helytől, helyzettől vagy tevékenységtől. Habár a félelem néhány helyzetben önmagában
adaptív, a fóbiás félelem alaptalan, kiterjedt és aránytalanul nagy az aktuális vészhelyzethez
képest. Tünetek: a fóbiás helyzettel találkozva kifejlődik a vegetatív izgalmi állapot (gyors
szívverés, légszomj, ijedtség, remegés, izzadás…) és az elkerülés (a fóbiások hamar
megtanulják elkerülni ezeket a kellemetlen tárgyakat vagy helyzeteket).
A fóbiák felosztása:
 Agorafóbia (lásd pánikbetegség)
 Szociális fóbia  Félelem érzése olyan helyzetekben, ahol más emberek
megfigyelhetik őket. Általában félnek beszélni, enni, inni más emberek előtt. Néha
a félelem általánossá válik, így a fóbiás emberek elkerülnek majdnem minden
társasági helyzetet. Felismerik viszont, hogy félelmük túlzott, vagy ésszerűtlen.
Gyakoriság a lakosság körében 3-5%.
 Specifikus fóbia  Gyakran izolált, és magában foglal egy tárgyat, amelytől
elképzelhető a félelem -mint például kígyó, magasság, repülés, vér- de a személyi
reakció ezekre túl nagy. A beteg az inger hatására azonnali szorongással reagál,
ezért a fóbiás helyzeteket kerüli. Azt azonban felismeri, hogy reakciója túlzott
mértékű. Gyakoriság a lakosság körében 25%.
162
Poszttraumás stressz szindróma olyan embereken alakul ki, akik valamilyen traumát
élnek át, például végzetes eladósodást, szembetalálkoznak a tényleges vagy fenyegető
halállal, súlyos testi sértést élnek át stb., és erre intenzív félelemmel, tehetetlenséggel vagy
rémülettel reagálnak. A szindróma a stressz után órákkal vagy napokkal fejlődhet ki, de
hónapokat vagy éveket is késhet. A zavar három fő elemet foglal magában:
 A trauma ismételt átélése álmokon vagy visszatérő és tolakodó gondolatokon
keresztül.
 Érzelmi hidegség, például a másoktól való elkülönülés érzése.
 Vegetatív idegrendszeri tünetek: nyugtalanság és eltúlzott vészreakció.
Gyakoriságát a férfi lakosság körében 0,5%-ra, a nők körében 1,2%-ra becsülik. Fő
szövődményei lehetnek az erőszak és az agresszió, a pszichoaktív szerek abúzusa, és a
hiányos impulzuskontroll.
Az akut stressz zavar a traumás eseményekre adott válaszban fordul elő, és

jellegzetes disszociatív tünetekkel jár, mint érzelmi eltompultság, bénultság szubjektív érzése,
derealizáció, amnézia, és deperszonalizáció. A zavar legalább két napig de maximum egy
hónapig tart.
A szorongásos zavarok kezelése

A zavarok jó része viselkedésterápiára jól reagál, azonban ritkán kerülhető el
antidepresszívumok adása. Átmenetileg -a szorongás oldására- szedatívumokat is adnak. Az
alvászavarok rendezésére rövid ideig altatók szedése indokolttá válhat.
163
Ápolástan
Az alábbiakban néhány jellemző ápolási problémát mutatok be, amely egy
szorongásos zavarban szenvedő beteg kezelésekor adódhat.

I. Szorongás az irracionális A szorongás oldása  a szorongás közvetlen kiváltó okának
gondolatok vagy bűntudatok feltárása és tudatosítása
miatt  a szorongás okának kibeszéltetése
 a gondolatok elterelése a
kulcsélményről
 a beteg biztosítása az állandó ápolói
jelenlétről
 szorongásoldó relaxáció megtanítása
és a használatára való biztatás
 a koffein fogyasztásának a korlátozása
 szükség esetén az előírt plusz
gyógyszer beadása
 pánikroham esetén a betegnek és
környezetének a megnyugtatása
II. Nehezített A környezettel kialakítandó  bizalmat ébreszteni a személyzet iránt
kapcsolatteremtés és kapcsolatok elősegítése  a betegség elfogadtatása
fenntartás a szorongó  tulajdonítsa a betegség tünetének
magatartás miatt viselkedése kórosságát
 az esetleges szégyenérzet csökkentése
 támogatni a gyógyulásba vetett hitét
 a beteg és környezete közötti viszony
normalizálása
 a család bevonása
III. A kezelési előírások A kezelési előírások  felvilágosítás a betegség jellegéről
elégtelen megvalósításának elfogadtatása és betartatása  a kezelés menetének ismertetése
kockázata, a kóros állapot és a  felmérni a beteg otthoni
gyógyszerekre vonatkozó gyógyszerszedését
ismeretek hiányossága miatt  a helyes gyógyszerszedési szokások
kialakítása
IV. Az alvásrend zavara az Az alvás rend helyreállítása  felmérni, hogy milyen tényezők
ismétlődő lidérces álmok, és a nehezítik az alvást
félelmek miatt  megfigyelni az alvási probléma
jellegét
 kideríteni, hogy mely tényezők
befolyásolják pozitívan alvását
 a beteggel együtt megtervezni a
nappali órákra tevékenységi
„menetrendjét”
 korlátozni a nappali alvását
 a koffeintartalmú italok
fogyasztásának korlátozása
 a betegnek és környezetének
előkészítése az alvásra
 az éjszaka jelentkező szorongásos
állapotok csökkentése, megszüntetése
 szükség szerint altató adása
164
V. Pszichoaktív anyagok A tiltott pszichoaktív szerek  felmérni, hogy mekkora a kockázata

fogyasztásának a veszélye, az fogyasztásának ezen szerek fogyasztásának
irántuk való felfokozott megakadályozása  tudatosítani e szerek fogyasztásának
hiányérzet következtében káros voltát
 az osztály rendjéről felvilágosítani
 gyakori éjjeliszekrény ellenőrzés
 az esetleges intoxikáció tüneteire
fokozottan figyelni
VI. Étvágytalanság miatti További súlyvesztés  biztatni az evésre
súlyvesztés megakadályozása  naponta ötszöri étkezés
 dietetikus bevonása
 a beteg számára ideális étkezési
környezet kialakítása
 az ételfogyasztás ellenőrzése és
dokumentálása
 testsúlymérés másnaponta
VII. Rohamszerű motoros A rohamszerű motoros  kapcsolatteremtés a pácienssel
nyugtalanság a kimerültség, a nyugtalanság megszüntetése  ha a kapcsolatteremtés sikerül,
kétségbeesettség, a félelmek rövid idő alatt figyelemelterelés
és az önkontroll elvesztése  ha nem sikerül a kapcsolatteremtés, a
következtében szükség szerint elrendelt gyógyszer
beadása (vagy orvos utasítására adni
gyógyszert), ezután beszéltetni
 a környezet megnyugtatása
I. Nagyon erős és tartós, vagy gyakran szinte elviselhetetlen szorongásos rohamok

jellemzik ehhez a betegségcsoporthoz tartozó betegeket. Az ápoló -csendes szobában- tárja
fel a pácienssel együtt az esetleges szorongások okát, vagy kiváltó tényezőit. Ha látjuk,
hogy a beteg túlságosan szorong, hagyjuk abba a feltárást. A kibeszéltetés után a
kulcsélményről próbáljuk elterelni a gondolatait. Adjuk a páciens tudtára, hogy itt
biztonságos körülmények között van, és a személyzet a nap 24 órájában a segítségére lesz.
Segítsük abban, hogy enyhítse a szorongásos rohamok okozta tünetek hevességét.
Gondoskodjunk biztonságos, terápiás környezetről. Legyünk mellette, ajánljuk fel
segítségünket a heves szorongásos periódusokban. Segítsünk neki abban, hogy uralkodni
tudjon impulzív lereagálási magatartásán: támogassuk az érzelmek felszínre törését,
vezessük le a fölösleges energiákat fizikai erőfeszítést igénylő gyakorlatok végeztetésével.
A szorongásoldó relaxáció tanulására és végzésére biztassuk, illetve ezen tevékenység
végzéséhez teremtsük meg a feltételeket. Csökkentsük a beteg közvetlen környezetében
kialakult feszültséget, mely a pánikroham következménye. Szükség esetén -ha másképpen
nem tudjuk a szorongást oldani- az ilyen esetre előírt gyógyszert juttassuk a szervezetbe. A
szorongásos zavarban szenvedő betegek étrendjéből ajánlatos a koffeint kihagyni, mert az
anxiogeneratikus hatás kiválthatja a zavar visszatérését. A páciensek gyakran nem mérik
fel, hogy mennyi koffeint visznek be szervezetükbe a kávéval (50-150 mg), a teával (20-50
mg), és még a tejcsokoládéval is (1-15 mg).
II. A pánikbeteg, illetve agorafóbiás egyén félhet attól, hogy pánikrohama lesz nyílt
helyen és kínos helyzetbe kerül, vagy nincs a közelben senki, aki tudna rajta segíteni.
Kerüli a zsúfolt helyeket, mint boltok, éttermek és színházak. A többség nehezen
vállalkozik hosszú útra (távol van a segítségtől, ha rohama alakul ki). Szégyenérzete,
félelmei következtében a páciens otthonülővé, magányossá válik, mivel ezek a kapcsolat
kialakításának, valamint annak fenntartásának a mozgató rugói. Az ápolás során
törekedjünk a személyzetbe vetett hit és bizalom előmozdítására. Éreztessük, hogy a
165
betegségével és annak minden tünetével elfogadjuk őt. Adjunk felvilágosítást a

betegségének jellegéről. Szégyenérzetének, „kapcsolatkerülő” magatartásának a
kialakulását, az idevezető utat tárjuk fel, és beszéljük meg. Erősítsük a gyógyulásba vetett
hitét más beteg példáján keresztül, vagy betegségéről készült oktatófilmet vetítsünk le, és
beszéljük meg vele a látottakat. Vonjuk be az osztály életébe, segítsünk neki kapcsolatokat
kialakítani. A családhoz fűződő kötelékeit erősítsük.
III. A betegek tüneteik hátterében gyakorta szomatikus okokat feltételeznek. Ezért a
tünetek elmulasztására gyógyszereket vesznek be, így hosszabb távon gyógyszer abúzus
alakulhat ki. Mivel nehezen fogadják el pszichiátriai betegségük létét, ebből következően a
pszichiátriai kezelés létjogosultságát is elutasíthatják. Törekedjünk, hogy betegünk ismerje
meg betegségének jellegzetességét, és a kezelési módok menetét. Minden alkalmat
ragadjunk meg a kezelés sikerébe vetett hitének a fokozására. Kérdezzük ki otthoni
gyógyszerszedéséről: milyen panaszokra, milyen és mennyi gyógyszert szedett. Próbáljuk
meggyőzni, hogy a javulás nem csak a gyógyszerektől várható, és megértetni, hogy
minden egyes problémát, tünetet nem lehet csak gyógyszer szedésével megoldani. A
helytelenül szedett szerek káros voltára is hívjuk fel a figyelmét. Ellenőrizzük a beteg
holmiját, hogy nincs-e (véletlenül) nála valamilyen gyógyszer. Csak az orvos által előírt
adagú gyógyszert adjuk. A kisebb szorongásos panaszokat próbáljuk meg gyógyszerek
nélkül csökkenteni, ezzel is biztatva ápoltunkat, hogy tünetein ő maga is képes lesz
uralkodni.
IV. A folyton visszatérő nyomasztó álmok, szorongást okozó kulcsélmények és a feltörő
félelmek miatt nem, vagy csak nehezen tudnak elaludni, és az alvásuk sem pihentető. Az
éjszakai sötétség fokozza a szorongást és a félelmeket. Mérjük fel, hogy melyek az alvást
nehezítő tényezők. Az alvás monitorizálása érdekében éjszaka kétóránként megnézzük
betegünket; illetve többször is felhívjuk a figyelmét, hogy ha nem tud el- vagy
visszaaludni, jelezze azt a személyzetnek. Beszéljük meg vele és közösen derítsük ki, hogy
milyen tényezők befolyásolják pozitívan alvását. Tervezzük meg a beteggel a nappali
órákra a tevékenységét, próbáljuk minél hosszabb időre lekötni, és az ágytól távol tartani.
Korlátozzuk a nappali alvásának idejét a csendes pihenőre. Ne engedjük meg, hogy
csendes pihenő után kávét, vagy más koffeintartalmú italt fogyasszon. Készüljön fel az
alvásra. Lefekvés előtt intézze el a zuhanyzást, az átöltözködést, az ágy rendbetételét, a
fogmosást. Szellőztessük ki a kórtermet. Egy szobában lévő betegek lehetőleg azonos
időben feküdjenek le, és oltsák el a villanyt. Az éjszaka jelentkező szorongásos rosszullétet
először meghallgatással, beszélgetéssel próbáljuk rendezni. Sok esetben egy kedves szó,
egy érintés is megnyugvást okoz, és a beteg biztonságérzetét fokozza. Ha úgy látjuk, hogy
ez már nem elégséges, placebotablettával megkísérelhetjük az elalvást elősegíteni; ha ez
sem vált be, marad a szükség szerinti altató adása.
V. A szorongásos betegségek egyik leggyakoribb szövődménye a depresszió mellett az
alkohol és a különböző pszichoaktív szerek abúzusa. A betegek a szorongásukat
megpróbálják oldani; például alkohollal, hiszen annak szorongásoldó és eufórikus hatása
közismert. A filmek is ezt sugallják az embereknek. Hosszabb távon azonban ennek a
helytelen szorongásoldó stratégiának súlyos következményei lesznek. Függőség alakul ki!
Ápolói teendő ezzel kapcsolatban, hogy felmérjük ezen szerek fogyasztásának a kockázatát
az osztályon. Tudatosítsuk fogyasztásuk káros voltát, és ennek a „megoldási módnak” a
helytelenségét. Hívjuk fel nyomatékosan a páciensek figyelmét az osztály házirendjének
idevonatkozó részeire. Gyakori éjjeliszekrény-ellenőrzéssel az ottlévő anyagokat derítsük
fel. Fokozottan figyeljünk az esetleges intoxikáció tüneteire.
166
VI. A szorongásos betegek étvágya általában csökkent (leginkább a poszttraumás stressz

szindrómás és az akut stressz szindrómás egyénre jellemző), és emiatt kialakulhat
súlyvesztés. A további súlyvesztés megakadályozása érdekében fokozott gondot fordítsunk
a páciensünk étkezésére. Étkezések előtt és alatt biztassuk az evésre. Naponta ötszöri
étkezéssel elérhetjük, hogy egyszerre nem kell „sok” ételt fogyasztania, és ezáltal
könnyebben elfogadja a táplálékot. A dietetikus bevonásával elérhetjük, hogy minél
kevesebb mennyiségű ételbe minél több tápanyag kerüljön. A beteg étkezéséhez
próbáljunk ideális körülményeket létrehozni. Ha például a többi ember zavarja, akkor
teremtsük meg az egyedül való étkezés lehetőségét. Az elfogyasztott étel mennyiségét
ellenőrizzük, és ezt az ápolási dokumentációban rögzítsük. A másnaponta elvégzett
súlyméréssel, -amit mindig ugyanabban az időpontban végezzünk (javasolt időpont a
reggeli ébresztőt követő időszak)- pontosan nyomon követhetjük betegünk táplálkozásának
eredményességét.
VII. Előadódhat, hogy a páciensünk kimerül, és már nem képes uralkodni félelmein,
szorongásain. Motoros nyugtalanság alakul ki. Ezen állapotot mihamarabb szüntessük
meg. Első lépésben próbálkozzunk a pácienssel kapcsolatba lépni. Szuggesztív beszéddel
kíséreljük meg a figyelmét magunkra vonni. Itt segíthet, ha a beteg kezét megfogjuk,
karjához, arcához hozzáérünk. Ha sikerül a kapcsolatteremtés, akkor a páciens figyelmét
megpróbáljuk elterelni. Légzőgyakorlat végeztetésével kedvezően befolyásolhatjuk az
állapotát. Ha próbálkozásainkat nem kíséri siker, akkor a szükség szerint elrendelt
nyugtatót juttassuk a szervezetébe. Az orvost tájékoztassuk betegünk állapotáról. Ne
feledkezzünk meg a jelenlévő többi beteget megnyugtatni.
Összegzés
Az ápolóknak nagyon fontos szerepük van a szorongásos betegségek kezelésében.
Részt vesznek a betegek biztonságszükségletének a kielégítésében, betegségének az
elfogadtatásában, a gyógyulásba vetett hitének erősítésében, a környezettel történő
kapcsolatok kialakításának segítésében, a kezelési előírások elfogadtatásában, az alvási
problémák megoldásában, a viselkedésterápia végzésében, és a nyugtalan állapotok
megszüntetésében. A szorongások csökkentése a személyzet részéről nagy odafigyelést,
türelmet, szakértelmet és empátiát igényel.
167
A kényszeres-rögeszmés (obsessiv-compulsiv) zavar
Akár a legtöbb mentális betegség, a kényszeres-rögeszmés zavar is évszázadok óta

ismert volt, mégis csak 1838-ban írta le Esquirol francia pszichiáter. Ezt megelőzően a
rituálékat bogarasságnak, rosszabb esetben a „Gonosz” általi megszállottság bizonyítékának
tekintették. Ki tudja, hány szerencsétlen kényszerbeteg égett el a máglyákon. A
kényszerbetegség felismerése és kezelése az utóbbi évtizedek pszichiátriai kutatásai és nem
utolsósorban felvilágosító, tájékoztató kiadványok, műsorok által került a szakmai érdeklődés
előterébe. Epidemiológiai felmérések alapján kiderült, hogy a betegség sokkal gyakoribb,
mint azt korábban gondolták (Magyarországon 2-300 000 embert érint élete során). Ennek
oka, hogy sokan titkolják tüneteiket, nem mernek orvoshoz fordulni panaszaikkal,
szégyellnivalónak tartják. Gyakran arról is kevés ismeretük van, hogy ezek a tünetek
kezelhetők, illetve létezik egyáltalán ilyen betegség.
A kényszeres-rögeszmés zavar alapvető jellemzői a kényszeres gondolatok vagy
cselekedetek, rendszerint mindkettő.
A kényszergondolatok állandóan jelen lévő vagy gyakran visszatérő gondolatok,
késztetések vagy képzetek, amelyek a gondolkodás folyamatába tolakodnak, és kifejezett
szorongást és szenvedést okoznak. Rögeszme lehet például egy szeretett személy
meggyilkolásának vágya, vagy mások megsértésétől való félelem. A beteg a gondolatokat,
késztetéseket, képzeteket saját elméjéből valónak éli meg, és megkísérli elnyomni azokat,
vagy más gondolat, cselekedet segítségével semlegesíteni.
A kényszercselekvések ismétlődő, célszerű, akaratlagos cselekvések, amelyek vagy a
rögeszmékre való válaszként, vagy pedig merev szabályokhoz igazodva jelentkeznek. A
gyakori példák közé tartozik a kézmosási, az ellenőrzési és a számolási rituálé. A kényszeres
rituálé célja a kényelmetlenségérzet csökkentése vagy megszüntetése, illetve egy félelmet
keltő esemény vagy helyzet elkerülése.
A betegség lefolyása során a beteg felismeri, hogy rögeszméi és kényszerei
értelmetlenek és eltúlzottak. A rögeszmék vagy kényszerek kifejezett gyötrelmet okoznak,
időigényesek. Akkor beszélünk betegségről, ha naponta több mint 1 órát igényel
végrehajtásuk, illetve a rituálék kikerülhetetlen és elviselhetetlen életmódot jelentenek az
egyénnek.
A kényszeres-rögeszmés zavar kialakulásának okaira sok elmélet született (genetikai,
pszichodinamikai, magatartás-szabályozási és neurobiológiai), de valószínűleg a jövőben ezek
ötvözete adhatja meg a választ.
A betegség lefolyása és következményei: A kényszerbetegség rendszerint fiatal
felnőttkorban kezdődő betegség. A nemek aránya kiegyenlített. Egy betegnek lehet egy vagy
két, esetleg egészen sok, különböző tünete, amelyek a lefolyás során változhatnak,
gyakoriságuk és súlyosságuk is hullámzó lehet. A betegség általában krónikus lefolyást mutat
kezelés nélkül; jellemző, hogy a tünetek súlyossága ingadozik. Az életkor előrehaladtával
egyes esetekben a betegség enyhül vagy megszűnik, máskor a lefolyás krónikus és
progrediáló. Elfáradás, stressz, hangulati romlás hatására a tünetek súlyosbodhatnak és
gyakoribbá válhatnak. A betegség következményei változatosak. Vannak, akik tartós kórházi
kezelésre szorulnak, és szinte életképtelenné válnak, ugyanakkor nagyon sokan képesek
munkájukat folytatni tüneteik ellenére. Rendszerint az átlagosnál több erőfeszítést igényel
mindennapi életük megszervezése, kényszereik nagymértékben gátolhatják őket
teljesítményükben. A kínzó tüneteken túl a kényszerbetegség negatív gazdasági kihatása az
egyénre, családjára és a közösségre óriási mértékű.
Biológiai terápiák: A betegség gyógyszeres kezelésében a -depresszióval régóta
felismert kapcsolata miatt- az első próbálkozásokat az antidepresszívumok jelentették.
168
Később azok a szerek bizonyultak hatékonynak, amelyek a szerotonin újrafelvételét gátolták a

preszinaptikus neuronmembránokon. Ez a felfedezés is a kényszerbetegség szerotonin-
hipotézisét látszik igazolni. A kezelés bevezetésekor általában alkalmazzák a nagypotenciálú
benzodiazepin származékokat (clonazepam, alprazolam), de elsősorban valamelyik
szerotonerg szer kiegészítőjeként.
Viselkedésterápia: Azoknál a kényszeres betegeknél, akik a terápiát vállalják, 60-
70%-ban kifejezett javulást lehet elérni. Sajnos sok beteg elutasítja a részvételt, vagy később
lép ki a terápiából a szorongás erősödésétől való félelem miatt. Különféle technikák léteznek
a betegek gyógyítására.
Gyakran alkalmazott módszer az ingerexpozíciós-válaszmegelőzési technika: a beteget
különféle módszerekkel (képzeletbeli találkozás, szisztémás deszenzibilizálás, elárasztás
lásd.: Pszichoszociális terápiák című fejezetet) félelmet keltő helyzetbe hozzák, s
megakadályozzák a következményes szertartás végrehajtását (például a kézmosási kényszeres
betegnek az étkezés előtt nem engedjük, hogy megmossa a kezét).
A kényszergondolatok kontrollálására kifejlesztett egyik eljárásban megkövetelik a
betegtől, hogy erősen koncentráljon kényszergondolatára, és ne engedje elkalandozni
figyelmét. Egy ilyen 10-15 perces koncentráció után a kényszergondolat veszít
figyelemmegkötő energiájából, és a beteg átmenetileg képtelenné válik arra, hogy gondolatait
továbbra is erre fókuszálja.
A gondolat stop vagy gondolatmegállítás technikája a beteggel szoros interakcióba
vonja a terapeutát. Amikor a beteget már teljesen lefoglalják kényszergondolatai, a terapeuta
hirtelen „állj” felkiáltással, vagy egy ellentétes ingerrel megszakítja a kényszerbe való
belefeledkezést.
Az elárasztás egyik változata, a paradox intenció is használható a kényszer kezelésére.
A terapeuta arra kéri a pácienst, szabályosan végezze el a szokásos rítusait, és jegyezze fel
naponta ezeket. Amikor a rítusok megtartására buzdítják őt, a páciens fokozatosan tudatára
ébred annak, hogy a szorongás csökkentésére alkalmazott módszerei mennyire komikusak, és
mennyire nem hatékonyak; ezáltal képes lesz önmaga elhagyni azokat.
Műtéti kezelés: Súlyos, terápiarezisztens, a betegnek gyakran elviselhetetlen kínokat
jelentő esetekben felmerül a sztereotaktikus műtét lehetősége is, amelynek során a frontális
lebeny alsó mediális kvadránsában, a gyrus cinguli területén megszakítják a frontolimbikus
összeköttetéseket. Mindezt a koponyacsont megnyitása nélkül is végezhetik; a beavatkozás
mellékhatásai elenyészőek, ugyanakkor az esetek felében jelentős javulást, illetve gyógyulást
lehet elérni az életképtelenséget okozó kényszeres tünetekben szenvedő betegnél. Ilyen
műtéteket nagy számban végeznek Svédországban és az Egyesült Államokban, hazánkban
erre még nem volt példa.
A leghatékonyabb kezelést a gyógyszeres és a viselkedésterápia kombinálásával
érhetjük el.
169
Ápolástan
A betegek gyógyítása során akkor érhetjük el a legjobb eredményt, ha
viselkedésterápiát is alkalmazunk. A viselkedésterápia elvégzéséhez szükséges az erre
kiképzett ápoló és a jól motivált beteg. Kettőjük kapcsolatát a bizalom jellemezze. A páciens
bizalmának elnyerésében első lépés, hogy viselkedésünkkel jelezzük: feltétel nélkül
elfogadjuk őt. A terápia során a terapeuta csak a saját betegével foglalkozik.
A kényszeres-rögeszmés zavarú beteg ápolási problémái a következők:

I. Az önellátás hiánya a Az önellátás előmozdítása  felmérni, hogy mennyire képes a beteg
rituális kényszerek részt venni az egyes önellátó
következtében tevékenységekben
 a beteg bizalmának az elnyerése
 segítség nyújtása az önellátási
tevékenységben (példamutatás,
jutalmazás)
 a viselkedésterápiával párhuzamosan
az önellátás fokozása
II. Hiányos együttműködés a Az együttműködés fokozása  két szorongás közötti idő megnyújtása
kényszeres gondolatoktól  a rituálék időtartamának és számának
meggyöngült csökkentése
koncentrációképesség és  a szabadidő hasznos eltöltése
önuralom következtében  a gyógyulásba vetett hit fokozása
III. Társadalmi elszigetelődés A társadalomba való  a betegség elfogadtatása
a kényszerek miatti visszailleszkedés elősegítése  a viselkedésének kórosságát a
szégyenérzet következtében betegség tünetének tulajdonítsa
 támogatni a gyógyulásba vetett hitét
 kényszerektől mentes jövőkép
kialakítását segíteni
 a beteg és környezete közötti viszony
normalizálása
 a család bevonása
 az OCD alapítványhoz, klubhoz való
csatlakozás ajánlása
IV. Szorongás a jelen és jövő A kényszeres szorongás  a szorongás közvetlen kiváltó okának
fenyegető eseményei miatt csökkentése feltárása és tudatosítása
 a beteg biztosítása az állandó ápolói
jelenlétről
 a kényszerek fokozatos elhagyása
 ráébreszteni a beteget, hogy a rituálék
végzése nélkül is elmúlik a szorongás
 szorongásoldó relaxáció megtanítása
és használatára való bíztatás
 a beteg meggyőzése, hogy a
kényszerbetegek igen ritkán
cselekednek agresszív késztetéseiknek
megfelelően
170
V. Konfliktus kialakulásának A konfliktus megelőzése,  betegtársakkal és a személyzettel

kockázata a beteg illetve oldása elfogadtatni a páciens viselkedését
kényszercselekedetei miatt  szobacsoportok tartása
 a kényszeres viselkedés miatti családi
konfliktusok oldásában részt venni
VI. A még le nem küzdött A megengedett rituálék  nyugodt környezet biztosítása
rituálék végzési akadálytalan elvégzése  a szükséges feltételek és eszközök
akadályozottságának a biztosítása
kockázata  a környezet felvilágosítása
I. A betegség a normális életvitelt súlyosan zavarhatja. Előfordul, hogy a páciens

képtelen ellátni önmagát. A legegyszerűbb tevékenység is, például a mosakodás vagy a
lefekvés is órákat vehet igénybe. Az étkeztetés gyakran csak bizonyos körülmények között
kivitelezhető, például a fertőzéstől való félelem miatt csak gyárilag csomagolt ételeket
fogyaszt a beteg, és azt is csak akkor, ha többméteres körzetben nincs senki. Itt az ápolási
probléma megfogalmazásánál pontosan le kell írni, hogy az önellátás mely tevékenységi
körét zavarja és milyen mértékben a betegsége (táplálkozás, tisztálkodás, ürítés, eszközök
használata, környezetének és saját magának a rendbetartása).
Csak akkor tudunk érdemben segíteni önellátásának mielőbbi visszanyerésében, ha jó
kapcsolatot alakítunk ki vele, amely a bizalmon alapul. Az önellátás előmozdítása
érdekében a következőket tegyük:
 El kell magyarázni, hogy a tünetekről való beszélgetés nem rontja az állapotát.
 Nem szabad a betegnek azt mondani, hogy hagyja abba a rítusokat. Képtelen rá, éppen
ezért fordult orvoshoz.
 Az önellátást korlátozó kényszerek felmérése.
 A pácienssel közösen megtervezni, hogy a kényszereit milyen sorrendben és ütemben
fogják csökkenteni. A magatartás-terápia elé korlátozott célokat kell állítani.
 Nem szabad az összes szertartást egyszerre célba venni, mert a gyakorlat azt mutatja,
hogy ez kivitelezhetetlen; és a sok kudarc a gyógyulást veszélyezteti.
 Csak az várható el a betegtől, amit a terapeuta is megcsinál.
 Segítség nyújtása az önellátási tevékenység kivitelezéséhez. A terapeuta a saját
példáján keresztül hathatósan segítheti a páciens önellátásának előmozdítását. Ha
javulás észlelhető, akkor jutalmazással további belső energiák mozgósíthatók.
II. A kényszeres gondolatok a beteg idejének és energiájának nagy részét lefoglalják, és
így annak nem maradnak belső erőtartalékai, hogy együtt tudjon működni a személyzettel,
illetve a terapeutával. A célunk az, hogy energiáinak mind nagyobb részét fordíthassa a
gyógyulására. Mivel a kényszereket a beteg a jelentkező nagy szorongás leküzdése miatt
végzi, célunkat a szorongások közötti idő, a rituálék időtartamának és számának
csökkentésével érhetjük el. Ennek érdekében próbáljuk mind tartalmasabb időtöltéssel
lefoglalni. A különböző foglalkozásokba vonjuk be. Derítsük ki, mi volt a kedvenc
időtöltése a betegség kezdete előtt. Ha lehetőség van rá, és a kórházi körülmények között
kivitelezhető ez a tevékenység, biztassuk annak újra végzésére. A terapeuta -a beteggel
egyeztetett ütemterv szerint- mind kevesebb időt adjon a rituálék végzésére. A kimerült és
szorongó páciens a gyógyulásába és a gyógyító teambe vetett hitét elvesztheti, emiatt az
együttműködése megromolhat a kezelőivel. A személyzet részéről a megértő és elfogadó
légkör megteremtésével áthidalhatók ezek a nehézségek.
171
III. A beteg szégyelli a kóros viselkedését, és „rejtőzködve” végzi azokat. Emiatt a

kényszeres beteg a kényszereivel gyakorta egyedül marad, elvesztve kapcsolatait
családjával és a környezetével. Sok esetben nem tudja, hogy e kóros viselkedés egy
betegség tünete, és az állapoton terápiával nagy mértékű javulást lehet elérni. A
társadalomból való kirekesztődéshez az is hozzájárul, hogy a páciensnek a rituálék miatt
fokozatosan romlik a munkateljesítménye, és elérheti azt az állapotot, mikor már képtelen
munkáját ellátni. Célunk eléréséhez az első teendők egyike, hogy a páciensünk fogadja el a
betegségét. Ápolói teendők:
 A kényszerbetegségről, annak tüneteiről való felvilágosítás;
 A betegség gyakoriságának a kihangsúlyozása, hogy a páciensünk ne érezze magát
egyedül kényszereivel;
 Ha lehetséges, hasonló problémákkal küszködő emberrel való összeismertetés;
 A betegségről ismeretterjesztő film bemutatása, illetve írásos anyag átadása.
Fontos, hogy elmagyarázzuk: a viselkedésének kórossága nem más, mint a betegség tünete.
Ha sikerül a betegségét elfogadtatni ápoltunkkal, akkor a következő lépés a gyógyuláshoz
vezető út felvázolása (kezelés menete), és ezzel együtt a gyógyulásba vetett hit kialakítása
és megerősítése. A legcélravezetőbb, ha sikerül megkérni egy gyógyult kényszeres beteget,
hogy saját gyógyulásának történetét mesélje el.
A beteg és a környezete közötti viszony normalizálásához tegyük a következőket:
 Adjunk lehetőséget, hogy megossza velünk a páciens félelmeit és szorongásait;
 A beteggel együtt gondosan elemezzük a helyzetet;
 Hangsúlyozzuk ki a beteg erősségeit és korábbi sikeres megküzdését;
 A jelen probléma gondos feltárása;
 Ne fogadjunk el magyarázkodást vagy kivetítést, legyünk udvariasak, törődők, de
szilárdak;
 A problémák megoldási módjainak feltárása;
 A megoldási módok átbeszélése;
 A család támogatásának elnyerése a betegség leküzdése érdekében;
 Az OCD (Obsessiv Compulsiv Disorder) alapítványok, klubok tevékenységéről
felvilágosítás adása, és támogatás nyújtása a csatlakozás érdekében.
IV. A betegek azért végzik a kényszereiket, mert úgy érzik, ha nem teszik, valami
borzasztó dolog fog bekövetkezni. Például háborúk vagy természeti katasztrófák lesznek.
Egyik betegünknek minduntalan az tolult gondolatai közé, hogy meg fogja a gyermekét
ölni. A példákból látható, hogy a páciensek a jelenüket és a jövőjüket fenyegetésként élik
meg. Ez a fenyegetettség a szorongásuk fő oka. Ápolói feladatok közé tartozik ezen
szorongások csökkentése. Első teendőnk a szorongás közvetlen kiváltó okának feltárása. A
beteggel történő beszélgetés során próbáljuk kideríteni, hogy milyen félelmek és
gondolatok gyötrik. Segítsünk, hogy félelmeit tudatosítsa, és fokozatosan ébresszük rá
ezeknek az irrealitására. Ha a rögeszméjének fő fókusza valamilyen agresszió, akkor
igyekezzünk meggyőzni, hogy szinte sohasem cselekednek az agresszív késztetésnek
engedelmeskedve. A beteg ez irányú félelmeit azzal is csökkenthetjük, hogy biztosítjuk: a
személyzet a nap 24 órájában a segítségére van. Ezzel a biztonságérzetét fokozzuk. A
szorongásoldó relaxáció megtanításával, a relaxáció elvégzéséhez szükséges feltételek
illetve környezet biztosításával, és a relaxáció gyakoroltatásával a szorongását
csökkenthetjük. A viselkedésterápia részeként ráébresztjük, hogy szorongásai a rituálék
elvégzése nélkül is csökkenni fognak.
172
V. A betegtársakat zavarhatja a kényszeres-rögeszmés páciens viselkedése, és emiatt

konfliktusok kialakulhatnak. A konfliktusok forrása lehet például, ha a lefekvés előtti
rituálék miatt (amelyek több óráig is eltarthatnak), a szobatársak nem tudnak pihenni. A
konfliktusok megelőzése és oldása érdekében a környezetnek magyarázzuk el a beteg
viselkedésének okát. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a rituálék végzése
minél kevésbé zavarja a környezetet. A konfliktusokat már kezdeti stádiumban észleljük,
és az érintett felek részvételével beszéljük meg. Sok esetben elég, ha a problémákat
meghallgatjuk, kiventiláltatjuk. Ha családi nézeteltérés alakult ki a páciens kényszeres
viselkedése következtében, akkor igyekezzünk a feleket kibékíteni egymással.
VI. A viselkedésterápia során egyszerre mindig csak egy kényszercselekedet leküzdését
veszik célba. A még le nem küzdött rituálék végzésének a lehetőségét biztosítanunk kell az
osztályon, mert ellenkező esetben a páciens elvesztheti a bizalmát a személyzetben, és a
további kezelést elutasíthatja. Nem kívánt indulatok halmozódhatnak fel benne, amelyek
auto- vagy heteroagressziós cselekedetekhez vezethetnek. Ápolói feladat, hogy betegünk
számára a nyugodt környezetet és a feltételeket biztosítsuk a rituálék végzésére. Ki kell
deríteni, mi rontja, és mi teszi könnyebbé a szertartásokat. A környezetet ennek érdekében
felvilágosítjuk, hogy a páciens számára miért fontos a rituálék teljesítése.
Összegzés
A kényszeres-rögeszmés zavarral sok ember küszködik. Az egészségügyben dolgozók
a munkájuk miatt fokozottabban veszélyeztetettek. A legkisebb tévedésnek is súlyos
következménye lehet, az emiatt kialakuló állandó szorongást a minduntalan és egyre
gyakoribb önellenőrzéssel csökkenti a nővér, az orvos. Az évek során a kényszerek lassan
meghatározóvá válnak a mindennapos cselekedeteikben.
A betegek kezelése türelmet és odafigyelést igényel. A páciens gyógyulásának eredménye
nagymértékben függ attól, hogy sikerült-e jó terápiás kapcsolatot kialakítani és a kezelés
folyamán fenntartani.
Mivel a betegség „rejtőzködő”, az ápoló fokozottan figyeljen a környezetében lévő emberek
kényszeres viselkedésére utaló jelekre. Mindezt azért, hogy időben kezelésben részesülhessen
az egyén, és szenvedéseitől minél hamarabb megszabadulhasson.
173
A szomatoform zavarok
A szomatoform zavarok közös jellemzője a kimutatható szervi ok nélkül jelentkező

testi panasz, illetve a túlzott foglalatoskodás a testi tünetekkel. A következő négy fő fajtája
ismeretes:
 Szomatizációs zavar;
 Konverziós zavar;
 Hipochondria;
 Fájdalom-szindróma.
Egy tanulmány szerint, amely az alapellátásban megforduló
betegekkel foglalkozott, körükben 10-30%-nyi volt a
kimutatható ok nélküli testi panaszok aránya.
A szomatizációs zavart, amelyet régebben hisztériának neveztek, már az ókorban
felismerték, ez főként nőkre jellemző, és korai életkorban kezdődik. Fő jellegzetessége az
ismétlődő, a szervrendszerek többségét érintő tünetképződés. A - gyakran drámai módon
előadott - panaszok többsége fájdalom, szorongás, hangulati zavar, gastrointestinalis
rendellenesség, pszichoszexuális tünet. Pl. idegesség, gyengeség, szédülés, fáradtság,
hányinger, hányás, nehézlégzés, hasi puffadás, homályos látás, ájulás, vizelési és székelési
nehézség, nemi közöny, hát-, fej-, mellkasi, ízületi fájdalmak, suicid gondolatok,
gombócérzés a torokban, reménytelenség érzése, rossz közérzet…
A szomatizációs zavarok sajnos gyakran vezetnek ismételt sebészeti
beavatkozásokhoz, pszichoaktív szerek fogyasztásához illetve abúzusához, felbomló
házassághoz, depresszióhoz és suicid kísérletekhez. A legtöbb szomatizáló betegen egyúttal
személyiségzavar is észlelhető.
A konverziós zavarokhoz a szenzoros vagy motoros funkciókat érintő tünetek vagy
kiesések tartoznak, amelyek valamilyen belgyógyászati vagy neurológiai betegségre utalnak.
A fájdalom nem szerepel a tünetek között. A tünetek főleg stresszhelyzetet követően
jelentkeznek, azonban nem állnak akaratlagos kontroll alatt. Fontos kihangsúlyozni, hogy a
beteg ezeket nem szándékosan idézi elő, és nem is színleli. A típusos konverziós tünetek közé
a bénulások, az abnormális mozgások (például epilepsziás rohamokhoz hasonló), a
beszédképtelenség, a vakság és a süketség tartoznak. A tünetképződés gyakoribb nők, falusi
betegek, illetve alacsony társadalmi és gazdasági státusúak lévők között.
A konverzió diagnózisának felállításában nagy szerepet kap az ápolószemélyzet is,
hiszen a megfigyelése hozzájárul a belgyógyászati és a neurológiai zavaroktól való
elkülönítéshez és a kiújulást kiváltó pszichológiai tényezők kimutatásához.
A hipochondria -definíciója szerint- súlyos betegségtől való félelem testi tünetek
félreértelmezése következtében. Ez a meggyőződés az után is fennáll, hogy a megfelelő
orvosi kivizsgálás kizárta a panaszokért felelőssé tett szomatikus betegség meglétét. A
hipochonderek túlzott mértékben foglalatoskodnak az egészségi állapotukkal, s hajlamosak a
normális, fiziológiás érzetek felnagyítására, arra, hogy azokat betegségre utaló jelként
értelmezzék. Többségük egy bizonyos betegségtől fél. A hipochonderek panaszai is
érinthetnek több szervrendszert, számos kivizsgáláson és szükségtelen sebészi beavatkozáson
eshetnek át. A folyamatosan fennálló testi panaszok miatt kialakulhat gyógyszeraddikció.
Bármely életkorban kezdődhet, és egyformán gyakori a férfiak és a nők között. Általában
nincs kiváltó stressz.
174
A fájdalom-szindróma fő tünete egy vagy több

anatómiai régióban jelentkező fájdalom, amely jelentős
szenvedést okoz. Pszichológiai faktoroknak nagy
jelentőségük van a fájdalom kialakulásában,
súlyosságában és fennmaradásában. A fájdalom-
szindróma gyakran társul depresszióval.
A szomatoform zavarok kezelése

A legfontosabb, hogy mihamarabb helyes
diagnózist állítsanak fel, hiszen az ismételt kivizsgálások, sebészeti beavatkozások,
gyógyszerrendelések hatása az alapbetegségre elenyésző. Rövid, ám gyakori orvos-beteg
találkozókat kell tartani, amelyek lényege a figyelmes odafordulás, és az anamnesztikus
adatokra való válaszadás. A felkínált szomatikus tünetek helyett a betegre kell a figyelmet
fordítani. A gyógyszerek felírását minimalizálni kell. Tudatosítani kell a beteggel, hogy
tünetei körül forog az élete. Megbízható és hosszú távú orvos-beteg kapcsolat kialakítására
kell törekedni, hogy az orvostól orvosig járás megelőzhető legyen. Kórházi kezelés esetén a
személyzet magatartása támogató és figyelmet mutató legyen, miközben az önsegítést
bátorítja. Kerülni kell a tünetekre való túlzott odafigyelést és reagálást. Éreztetni kell a
beteggel, hogy a panaszainak hátterében nem szomatikus, hanem pszichés problémák bújnak
meg. A magatartás-modifikációt felhasználó terápiás modell szerint a beteget szigorú
ágynyugalomra kötelezik, s tájékoztatják, hogy a kényelmi szolgáltatások igénybevételére
állapota javulásnak függvényében kerülhet sor. Az ágyon kívül töltött idő a javulással
párhuzamosan fokozatosan növekszik. Az egyéni pszichoterápiák is hatékonynak bizonyultak.
Bizonyos szomatoform zavaroknál az antidepresszívumok és egyes szorongásoldók adásával
jelentős javulást értek el.
A szomatoform zavarokhoz kapcsolható rendellenességek

Létezik néhány, a szomatoform zavarokhoz tartozónak vélt állapot, amely testi
betegségek tüneteit utánozza, de más kategóriába sorolandó. Ilyen a factitiosus zavar és a
színlelés.
A factitiosus zavar testi vagy pszichés tünetek szándékos előidézése vagy színlelése.
E betegek számára valószínűleg lelki szükséglet a betegszerep vállalása. Tudattalan indítékok
hatására tettetik magukat testileg vagy lelkileg betegnek. Számos ilyen beteg számára a
kórházi lét életformát jelent. A tünetek előidézésének leggyakoribb módszerei: fertőző
anyagok használata, eltitkolt gyógyszerelés, önsebzés, hőmérővel kapcsolatos trükkök,
vizelettel kapcsolatos trükkök, hamis anamnézis.
A szimuláció hamis, vagy nagymértékben eltúlzott testi vagy lelki tünetek szándékos
előidézése; tehát a szimulálók tisztában vannak cselekedeteik okával. A motiváció külső:
például katonai sorozás alóli mentesülés, munkakerülés, anyagi kártérítés szerzése, bűnügyi
eljárás alóli mentesülés, gyógyszerekhez való hozzájutás stb.
175
Ápolástan
Az alábbiakban néhány jellemzően előforduló ápolási problémát mutatok be, amely
egy szomatoformos beteg kezelésekor adódhat.

I. A társas kapcsolatok zavara A társas kapcsolatok  jó terápiás kapcsolat kialakítása a
a számtalan testi panasznak a rendezése beteggel
hatása következtében  felismertetni, hogy mi idézi elő a
kapcsolatainak romlását
 új magatartásformák kialakítása az
eredményes szocializáció érdekében
 segíteni a családi kapcsolatok
helyreállításában
II. Az egyén eredménytelen Az egyén váljon képessé saját  felmérni az egyén jelenlegi
megküzdése a betegségtől megküzdési módok küzdőképességét
való téves félelmek miatt kialakítására és alkalmazására  éreztetni a személyzet részéről a
támogatást
 a beteget bátorítani az önvizsgálatra
saját magatartásával kapcsolatban
 segíteni, hogy építő módon oldja meg
a problémáit
 a beteggel együtt megkeresni azokat a
nehézségeket, amelyeket nem lehet
közvetlenül irányítani
 olyan helyzetek keresése, amely a
beteg önbecsülését fokozzák
 küzdőképesség fokozása szerep és
helyzetgyakorlatok segítségével
III. A testi panaszok Az ápolói megfigyeléssel  a testi panaszok gondos megfigyelése
hátterében megbúvó segíteni, a pontos és dokumentálása
organikus okok kockázata diagnosztizálást  a rosszulléteket kiváltó események
megfigyelése
IV. A kikapcsolódási Elérni a beteg szabadidejének  a kezelőorvossal egyeztetve
tevékenység hiánya a tartalmas kitöltését fokozatosan kell a beteget az
beszűkült gondolkodás és osztályon való foglakozásokba
tevékenység miatt bevonni
 a beteg motivációjának fokozása
 a félelmek és szorongások feloldását
elősegíteni
 a beteg bevonása saját napirendjének
megtervezésébe
 kedvenc időtöltésének a végzéséhez
segítségnyújtás
 biztatni az ápoltat a foglalkozásokon
való részvételre
176
V. A kezelési előírások és A kezelési előírások  az ápoló tárja fel azokat az oki vagy
együttműködés elégtelen elfogadtatása, és a beteg járulékos tényezőket, amelyek az
megvalósításának kockázata, együttműködésének eredményes kezelés útjában állnak
állapotának kóros megítélése előmozdítása  a beteg öntse szavakba félelmeit,
miatt valamint, hogy mit vár el a
személyzettől
 a beteg bizalmának elnyerése
 állapotával kapcsolatban reális ön-
megítélés kialakítása
 hasonló problémával sikeresen
megbirkózott ember bemutatása
 a gyógyszerek szedésének pontos
nyomon követése, és az előírások
betartatása
VI. Önkényes gyógyszer- Elkerülni a gyógyszerek  a gyógyszerek tárolására kialakított
fogyasztás veszélye, a önkényes használatát helyiség állandó zárása
szomatizált panaszok  rendszeres éjjeliszekrény-ellenőrzés
csökkentése érdekében  a kezelésbe vetett hit erősítése
 elfogadó légkör
 a szomatizált tünetek helyett az ápoló
a beteg személyére fordítson figyelmet
 az előírt gyógyszeren felül csak a
legszükségesebb esetben adható
placebotabletta
VII. Szorongás és depresszív A szorongás oldása és a  a személyzetbe vetett hit erősítése
állapot kialakulása annak az hangulat javítása  a személyzet magatartása támogató és
érzésnek a következtében, figyelmet mutató legyen
hogy nem kap kellő figyelmet  az önsegítés bátorítása
másoktól és tévesnek ítéli  a beteg biztonságérzetének fokozása
kezelését  pozitív példák bemutatása
 a beteg szorongásának kiventiláltatása
I. A szomatoformos beteg kapcsolatait nagymértékben megterheli a nem múló testi

panasza, amelyet minduntalan a környezetének jelez. Hosszabb távon a családja sem tud
mit kezdeni betegségével (panaszaival). A családtagoknak a beteghez fűződő viszonyát a
tehetetlenségük következtében fokozatosan felgyülemlő indulataik vezérlik. A
személyzetnek egyik legfontosabb teendője, hogy jó terápiás kapcsolatot alakítson ki a
pácienssel, mert ennek hiányában nem képzelhető el javulás. Általában a szomatoformos
betegek a pszichiátria előtt sok orvost és egészségügyi intézményt megjártak, ahol
rendszerint nem találtak szervi okot a panaszukra, és emiatt -hogy „szenvedéseiken” nem
tudtak segíteni- megrendült a bizalmuk az egészségügyben. Ennek a bizalomnak a
helyreállításán is dolgoznunk kell. Ha sikerült jó kontaktust kialakítani, törekedjünk
felismertetni a pácienssel, hogy a kapcsolatait mi terheli meg. Mi okozza, hogy a
környezetéhez való viszonya konfliktusoktól terhes. Érdemes különböző kellemetlen
élethelyzeteket felidéztetni, és a lehetséges okokat együtt feltárni. Segédkezzünk, hogy
betegünk új magatartási módokat kialakíthasson és gyakorolhassa. Beszéljük meg, hogy a
már feltárt kellemetlen élethelyzeteknél milyen viselkedéssel lehetett volna elkerülni a
nézeteltéréseket. Ha lehetőségünk van, mozdítsuk elő a családi kapcsolatok helyreállítását.
A család felvilágosítása a betegség természetéről elősegíti a megértő légkör kialakulását.
II. A pácienseknek gyakorta kimerülnek az energiái, és károsodást szenved a
megküzdőképessége a betegséggel. A fő ok: a betegségtől és kimenetelétől való félelem
177
(amelyet tévesen ítél meg), és aggodalom a meg nem értéstől a környezete részéről. A
célunk elérése érdekében felmérjük az egyén jelenlegi megküzdési állapotát. A páciens
állapítsa meg, mikor kezdődtek érzései és tünetei, milyen kapcsolatban állnak az
eseményekkel és az életében beálló változásokkal. Derítsük ki, mennyire képes a tények
közti kapcsolatokat felismerni. Buzdítsuk az önvizsgálatra saját magatartásával
kapcsolatban. Világítsunk rá, hogy a betegség leküzdésében milyen nagy szerepe van, és
orvosától, ápolóitól ehhez csak segítséget kaphat, de ezt a segítséget minden fenntartás
nélkül biztosítjuk számára. A problémák feltárásánál próbálja csoportosítani azokat,
amelyeken nem lehet közvetlenül segíteni, tehát neki kell alkalmazkodni, és azokat,
melyeken számára megnyugtató módon lehet javítani. Segítsük, hogy építő módon, és a
realitások talaján oldhassa meg nehézségeit.
Keressünk olyan helyzeteket, elfoglaltságokat, amelyek fokozzák a beteg önbecsülését és
személyes teljesítményét.
III. A páciensek éveken keresztül zúdíthatják szomatikus panaszaikat a környezetükre, és
amikor ténylegesen szomatikus betegség tünete jelentkezik, akkor már senki sem fogja azt
komolyan venni. Az is előfordulhat, hogy szomatikus hátterű panaszokat az orvosok
szomatoform zavaroknak tulajdonítanak. A statisztika azt mutatja, hogy a konverziós
zavarral diagnosztizált betegek 30%-ában később olyan belszervi vagy idegrendszerei
betegséget találnak, amellyel visszamenőleg is magyarázhatók a tünetek. A pontos
diagnosztizálást elősegíthetjük a gondos, objektív megfigyeléssel. A testi panaszok
jellegét, időbeni lefolyását, a test konkrét területeire való koncentrálódását dokumentáljuk.
Az esetleges kiváltó eseményeket, körülményeket is megfigyeljük és dokumentáljuk.
IV. Betegségcentrikus gondolkodása miatt a páciens gyakran képtelen kikapcsolódni.
Fokozatosan -a betegségén kívül- minden iránt elveszti az érdeklődését. Mind több
külvilági ingerrel történő elárasztással elérhetjük, hogy egyre kevesebb idejét foglalják le e
gondolatok. A kezelőorvossal minden esetben egyeztetve tervezzük meg a mind terhelőbb
foglalkozásokat. A fokozatosság elvét tartsuk be, mert a kezdeti sikertelenségek
visszavethetik ez irányú tevékenységünket. A beteg motivációját fokozzuk -például azzal
is, hogy érdeklődést mutatunk iránta- és arra biztatjuk, hogy ossza meg velünk érzéseit és
tapasztalatait. A félelmeket, szorongásokat felismerve és megismerve, ezeknek az
oldásában segítsünk. Vonjuk be a beteget a napirend kialakításába. A kedvenc időtöltéseit
mérjük fel, és amire kórházi körülmények között is van mód, annak végzésére bíztassuk,
illetve segítsünk a hozzávalók beszerzésében. A különböző foglalkozásokon való
részvételre is bátorítsuk.
V. A szomatoformos páciens nehezen tudja elfogadni, hogy az ő betegsége pszichés
eredetű, és a panaszainak hátterében nincsenek testi elváltozások. Biztassuk, hogy öntse
szavakba félelmeit és kétségeit a betegségével kapcsolatban. Próbálja meg az elvárásait
kifejteni nekünk. Ezeknek az ismereteknek a birtokában kíséreljük meg a realitások felé
terelni. Kerülendő a közvetlen konfrontáció, és a mindenáron történő meggyőzés a
betegsége jellegéről. Hasznos, ha hasonló gondokkal küszködő, de már gyógyulófélben
lévő pácienssel összeismertetjük.
VI. A különböző szomatizált panaszok csökkentése érdekében a betegek gyakran sok és
sokféle gyógyszert szednek. Az indokolatlan gyógyszerszedés visszaszorítása érdekében
már az osztályra bekerülést követően felhívjuk a beteg figyelmét, hogy csak a személyzet
által adott orvosságot lehet szedni. A nála lévő gyógyszereket elkérjük és elzárjuk. Ha
felmerül a gyanú, hogy önkényesen használ szereket, akkor rendszeres éjjeliszekrény-
ellenőrzéssel próbáljuk meg azokat megtalálni. A plusz gyógyszerszedés elkerülésének a
leghatékonyabb módja, ha a kezelésbe vetett hitét fokozzuk, és tudatosítjuk, hogy
bármiféle gond esetén a személyzethez bizalommal fordulhat, a szükséges segítséget meg
178
fogja kapni. A személyzet a szomatizált panaszok helyett a beteg személyére és a pszichés

problémáira fordítson figyelmet, sőt ezt az ápolás során bátran jelezze is. Azonban a
beteget nem szabad lebeszélni a tüneteiről, vagy azt mondani neki, hogy azok „csak a
fejében vannak”. Az ápoló az előírt gyógyszereken kívül csak a legszükségesebb esetben
adjon placebotablettát, és azt is pontosan dokumentálja le.
VII. Szorongás és lehangolt állapotok gyakran jelentkeznek, mivel a beteg úgy érzi, hogy
nem kap kellő figyelmet a környezetétől, nem ismerik el a betegségét vagy tévesen ítélik
meg, illetve nem a megfelelő kivizsgálást és kezelést kapja. Ezeken a gondokon a
személyzet támogató, elfogadó, empatikus magatartásával sokat lehet javítani. Azonban
figyelni kell arra is, hogy a páciens javulását ne csak a személyzet munkájától várja el. Az
önsegítésre bátorítsuk, és éreztessük, hogy a gyógyulása nagymértékben tőle függ. Az
állandó ápolói elérhetőséggel a biztonságérzetét fokozzuk. Arra ügyeljünk, hogy panaszok
esetén ne történjen egyetlen egyszer sem elutasítás. Az aktuális szorongást ventiláltatással
oldjuk.
Összegzés
A szomatoformos tünetekkel rendelkező betegek kezelése során a kórházi személyzet
magatartása támogató és figyelmet mutató legyen, miközben az önsegítést bátorítja. A
betegeknek el lehet magyarázni, hogy a zavart pszichológiai okok idézik elő. A közvetlen
konfrontáció ritkán bizonyul hasznosnak, hasonlóképpen a megszégyenítés, a zavarba hozás
is kerülendő. A betegek bármit is tapasztalnak, (fájdalmat, gyengeséget) számukra az mind
valóságos. Azt se feledjük, hogy mindig fennáll az a veszély, hogy a háttérben ki nem
mutatott szomatikus ok van.
179
A disszociatív zavarok
A disszociatív zavarok közös jellemzője: az identitás, a memória, a tudatosság

interaktív funkcióinak zavara vagy megváltozása; ami megjelenhet hirtelen vagy fokozatosan,
lehet múló vagy tartós lefutású. A zavarok skálája a memóriazavart okozó járulékos
személyiségek megjelenésétől a saját lét elveszettségének érzéséig terjed. A lakosság 10%-
ában mutatható ki valamilyen disszociatív zavar. E rendellenességek közé tartoznak az
amnéziás állapotok, a disszociatív önazonosság (többszörös személyiség) és a
deperszonalizációs zavarok.
A pszichológiai okokból kialakult emlékezetkiesést disszociatív amnéziának nevezik.
Definíció szerint: a fontos személyes információ egy vagy több alkalommal észlelt felidézési
képtelensége. A kiesett emlék többnyire traumatizáló vagy stresszélmény. A betegség súlyos
fizikai vagy pszichoszociális stresszkeltő élményt követően alakul ki (természeti katasztrófa,
háború). A háborús veteránokat vizsgáló egyik tanulmány szerint 5-20%-uk amnéziás volt a
csatában átéltekre; az összes pszichiátriailag sérült katona közül 5-14% számolt be
amnéziáról. Jellemzően zavarodottság, tanácstalanság, dezorientáció figyelhető meg, az ezt
követő éber időszakban a beteg képtelen fontos személyes információk, vagy akár saját
személyazonosságának felidézésére is. Az amnézia rendszerint hirtelen alakul ki, s percektől
napokig tarthat. A disszociatív amnézia oka ismeretlen, egyes magyarázatok szerint az
amnézia veleszületett képesség arra, hogy az ember stresszkeltő ingerekre adott válaszként
megváltozott tudati állapotba lépjen át.
A disszociatív fúga jellegzetessége a személyes múlt felidézésére való képtelenség, és
a részben vagy teljesen új személyazonosság felvétele, amely pszichológiai stressz
következtében alakul ki. A fúga hónapokig is tarthat.
A disszociatív személyiségzavar fő jellemzője: két vagy több különböző személyiség
vagy személyiségállapot kialakulása, mindegyiküknek viszonylag állandó az érzékelési
módja, viszonyulása és gondolkodása a környezettel és önmagával kapcsolatosan. A betegek
75-90%-a nő. A zavar kezdete a gyermekkorra, általában kilencéves kor előttre tehető. Oka
ismeretlen. Az egyik jelenleg elfogadott etiológiai modell szerint a zavar önindukált hipnózis
eredményeként fejlődik ki. Ennek során az erőszakkal, rossz bánásmóddal túlterhelt, vagy
elhanyagolt személy különböző személyiségeket hoz létre, hogy az őt ért trauma különböző
aspektusait feldolgozza. A személyek közötti váltás általában hirtelen következik be, ezt
stresszkeltő környezeti hatásoknak, a személyiségek közötti konfliktus következményének
tulajdonítják. A zavarhoz sok esetben szomatizációs panaszok is társulnak.
A deperszonalizációs zavarra jellemző, hogy a betegek időnként úgy érzik, hogy
megszakadt a kapcsolatuk saját lelki folyamataikkal vagy testükkel; külső szemlélőnek érzik
magukat, vagy úgy írják le, mintha álmodnának. Ez az élmény gyakran olyan érzést vált ki,
mintha az illető elszigetelődne saját érzéseitől, saját gondolataitól, saját voltától, gépiesnek
érzi az egészet. A deperszonalizációt derealizáció is kísérheti. Gyakorisága ismeretlen, bár
enyhe formái gyakorinak tűnnek. Számos pszichiátriai szempontból egészséges ember észlel
hasonló átmeneti jelenséget. Múló deperszonalizáció előfordulhat alvásmegvonás,
pszichoaktív szer okozta intoxikáció, életveszélyes helyzet (közlekedési baleset)
következtében. A deperszonalizációs zavar ezért csak akkor diagnosztizálható, ha súlyos,
állandó és jelentős szenvedést okoz. A betegség a serdülőkorban vagy a felnőttkor elején
kezdődik. A deperszonalizációs epizódok időtartama óráktól napokig, vagy hetekig is
eltarthat. A betegség lefolyását krónikusnak tartják. Az epizód kialakulását pszichológiai
stressz indukálhatja. A zavart gyakran kíséri szorongás.
180
A betegség kezelése: Első teendő az organikus okok kizárása. A beteggel szemben

türelmesnek és támogatónak kell lenni. A legtöbb amnéziás esetben az emlékek visszatérése
gyors és teljes. A gyógyszeres kezelésnek nincs igazolt hatása. Pszichoterápiával a javulás
elősegíthető.
Ápolástan
A következő táblázat a disszociatív-zavaros beteg esetében előforduló főbb ápolási
problémákat mutatja be.

I. A tünetek hátterében Az ápolói megfigyeléssel  a beteg viselkedésének és tudati
megbúvó organikus okok segíteni a pontos állapotának a monitorizálása
kockázata diagnosztizálást  a viselkedésben bekövetkező
változások körülményeinek pontos
megfigyelése; vitális paraméterek
ellenőrzése
 a beteg állapotában bekövetkező
változások esetén haladéktalanul
orvost értesíteni
II. Szorongás az amnézia A szorongás oldása  a szorongás jeleinek észrevétele
miatt  a beteg félelmeinek kibeszéltetése
 megerősíteni, hogy az emlékei
hamarosan visszatérnek
 a hozzátartozók bevonása az emlékek
felidézése érdekében
 erős szorongás esetén a beteg
biztonságérzetét fokozzuk az ápolói
jelenléttel
III. Suicidium veszélye a Ne legyen öngyilkossági  hangulatának és tudati állapotának
megváltozott tudati állapot kísérlete részletes követése
következtében  az öngyilkossággal kapcsolatos
gondolatokra történő rákérdezés
 egyedül ne hagyja el az osztályt
IV. Szökés és kóborlás Az ápoló tudta nélkül ne  állandó felügyelet
kockázata a tudati változások hagyja el az osztályt  csak ápolói kísérettel mehet el
következtében meghatározott időre és helyre
 a szobatársak bevonása a felügyeletbe
V. Váratlanul fellépő A beteg és a környezet  ha az anamnézisben szerepel utalás
dühkitörés kockázata épségének megóvása dühkitörésre, akkor fokozottabban kell
felkészülni ennek elhárítására (pl.:
külön kórterem)
 elfogadó légkör
 a megfélemlítés elkerülése
 ha kényszerintézkedést kell
alkalmazni, azt határozottan, gyorsan
és megfelelő erővel tenni
181
VI. Konfliktus a váltakozó A konfliktusok kivédése  az ápoló a különböző személyiség-

személyiség miatt jegyekhez igazodva viszonyuljon a
beteghez
 a környezet tájékoztatása a beteghez
történő helyes viszonyulásról
 konfliktusok esetén határozottan
közbelépni
I. A disszociatív zavarok differenciáldiagnózisa szempontjából nagy segítséget

nyújtanak az ápolói megfigyelések. Gondosan nyomon kell követni a páciens viselkedését,
annak változásait, és a változások esetleges kiváltó tényezőit. Ezen időszakban szükséges a
vitális paramétereket pontosan ellenőrizni. A beteg fokozott ápolói felügyeletet igényel.
II. Minden emberrel megeshet, hogy nem jut eszébe valami, és ez számára kellemetlen,
idegesítő, feszültséget, illetve szorongást kiváltó állapot. (Gondoljunk csak egy
vizsgahelyzetre, amikor nem „ugrik” be valami.) A páciens néha még a saját nevére sem
emlékszik. Elképzelhető, hogy ez mekkora szorongást válthat ki. A személyzet részéről a
fő cél, hogy felismerje a nagyfokú szorongást, és megpróbálja oldani. Ennek érdekében a
beteget kibeszéltetjük, meghallgatjuk. Mivel az esetek döntő többségében az emlékek
visszatérnek, biztosítsuk, hogy ez csak átmeneti állapot. Segíthet, ha a rendelkezésünkre
álló információkat, amelyre a páciens nem emlékszik, megosztjuk vele. Jó hatású lehet, ha
a közeli hozzátartozókat is bevonjuk. Erős szorongás-nyugtalanság esetén az állandó
ápolói jelenlét megteremtésével a páciens biztonságérzetét fokozhatjuk.
III. A többszörös személyiségzavar esetén a statisztika azt mutatja, hogy az
öngyilkosságra hajló alternatív személyiség a betegek több mint 60%-ánál jelentkezik. Ha
az anamnézisében suicidiumra utaló adatok találhatók, vagy a páciensről nincsenek
megbízható tények a betegségének lefolyására, természetére vonatkozóan, akkor
számolnunk kell az öngyilkosság kockázatával. (Az ápolói teendő: lásd Az öngyilkos
magatartás c. fejezetet)
IV. Az amnéziával járó állapotokban, illetve a viselkedési, tudati változások idején
számolnunk kell azzal, hogy a beteg elhagyja az osztályt engedély nélkül. Az erre utaló
jelek észlelésekor (pl. az osztályon úgy közlekedik, mintha sohasem járt volna ott), állandó
ápolói felügyeletet kell biztosítani. Az osztályt csak ápolói felügyelettel hagyhatja el.
Célszerű a szobatársak segítségét kérni, hogy ha látják távozási szándékát, akkor azt a
személyzetnek jelezzék.
V. Az anamnézis felvételekor fontos, hogy a beteg esetleges múltbéli indulatos, agresszív
viselkedésére rákérdezzünk, illetve felderítsük. Ehhez minden rendelkezésünkre álló
információforrást fel kell használnunk (például a hozzátartozókat). Ha ilyen viselkedésre
utaló értesüléseket kaptunk, akkor fokozottabban kell felkészülni a dühkitörések
megelőzésére és megfékezésére. Ha lehetséges, megfigyelés céljából elkülönítőbe vagy
külön kórterembe helyezzük. Ha jelentkezik dühkitörés, próbáljuk az okát kideríteni
(milyen ingerekre adhatta ezt a válaszreakciót). Csökkenthető mindenfajta indulatos
viselkedés kockázata, ha a személyzet elfogadóan viselkedik vele szemben, és kerüli a
megfélemlítéseket. Agresszív megnyilvánulások esetén gyorsan, határozottan, és megfelelő
erővel közbe kell avatkoznunk.
VI. Sok konfliktus forrása lehet, amikor a páciens időről időre átvált egy másik
személyiségre. A személyzet tagjai már megszoktak a betegtől egyfajta viselkedésmódot,
kialakították magukban a viszonyukat hozzá, és ez az alternatív személyiség
jelentkezésénél felborul. Ez a személyzetben frusztrációt okozhat, és az emiatt keletkezett
indulatait visszavetítheti a betegre. Az ápoló minden esetben az adott személyiséghez
182
igazodva bánjon vele.

A leggyakoribb alternatív személyiségek:
 amnéziás személyiség;
 saját névvel rendelkező személyiség;
 dühös alternatív személyiség;
 depressziós alternatív személyiség;
 különböző életkorú alternatív személyiség;
 öngyilkosságra hajlamos alternatív személyiség;
 ellenkező alternatív személyiség.
A szobatársakat is tájékoztatjuk a megfelelő viszonyulásról. A konfliktusok kialakulását
már kezdeti stádiumban észlelnünk kell, és érzelemmentesen kell közbelépnünk.
Összegzés
A disszociatív zavarban szenvedő páciens esetében a legfontosabb ápolói teendő, hogy
-objektív megfigyelések révén- az orvost jól használható információkhoz juttassa a megfelelő
diagnózis felállítása érdekében. A terápiák kialakítása sem nélkülözheti az ápolói észleléseket.
A beteg „furcsa” viselkedése nagy terhet ró a személyzetre, azonban ha viselkedését
elfogadjuk a betegség tünetének és mindig ezt tartjuk szemünk előtt, akkor indulatmentesen
ápolhatjuk, javulását jobban elősegíthetjük.
183
Táplálkozási zavarok
A táplálkozási rendellenességek ősi eredetűek. A bulimia (amely mértéktelen evés és

hashajtás ciklusaiból áll) előfutára az ókorban a szibariták lakomája volt. Ezeken a lakomákon
a vendégek fesztelen mértéktelenséggel faltak, majd mindent kihánytak, hogy újra még többet
ehessenek.
Az anorexia nervosa és a bulimia nervosa e betegségcsoport két legfontosabb tagja. A
közép- és főiskolás korú nőnemű népességben az anorexia nervosa feltételezett gyakorisága
megközelítőleg 1%, a bulimia nervosáé pedig eléri a 4%-ot. Férfiak körében mindkét
betegség gyakorisága a nőkre jellemző arányszám egytizedére tehető.
Tünetek
Az anorexia nervosa fő tünetei a kívánatosnál legalább 15%-kal alacsonyabb testsúly
és súlyos testsémazavar, ami miatt a beteg még akkor is retteg a hízástól vagy a kövérségtől,
amikor már súlyosan lefogyott. Folytonos és drasztikus fogyókúrával (éhezés, önhánytatás,
túlzott testedzés, hashajtók, vízhajtók, pszichostimulánsok szedése) tartják a betegek a
súlyukat abnormálisan alacsony szinten. A fogyás örömet okoz. A betegség progresszióját
jelzik a szomatikus szövődmények. A pubertás korban kezdődő esetekben a nőknél nem
jelentkezik a menstruáció (primer amenorrhoea), idősebb korú betegeknél szekunder
amenorrhoea alakul ki. Az anorexia nervosa prognózisa igen rossz, a betegek kb. 7%-a
meghal a betegség első 10 évében!
A bulimia nervosa esetén jellegzetesek a rendszeresen ismétlődő kényszeres evési
epizódok, amikor a beteg óriási mennyiségű ételt fogyaszt. Ezt levertség, bűntudat, és
drasztikus súlycsökkentés követi: önhánytatás, hashajtás, szigorú diéta, vízhajtók szedése.
Nagyok a súlyingadozások, a betegek ismételten próbálkoznak fogyókúrával. Egyesek tartani
tudják a súlyukat, nem híznak el.
Habár a két betegség különböző, a beteg akármelyikben is szenved, egyaránt az a
legfőbb gondja, hogy milyen az alakja és a testsúlya.
A táplálkozási zavarok orvosi szövődményei a következők: amenorrhea;
hidegérzékenység; székrekedés; alacsony vérnyomás; bradycardia; hipothermia; lanugo
szőrzet; hajhullás; pontszerű bőrvérzések; carotinaemiás bőr; fültőmirigy-nagyobbodás;
fogerózió; fogszuvasodás; nyelőcsőerózió; nyelőcső perforáció; endokrin elváltozások.
Klinikai kezelés
A gyógykezelés célja anorexiások esetén az, hogy visszaállítsuk a súlyukat a normál
határokon belülre, bulimiásoknál pedig az, hogy biztosítsuk a metabolikus egyensúly elérését.
Célunk még a beteg eltorzult étkezési szokásainak helyreállítása. Kórházi kezelés akkor
javasolt, amikor a beteg kiéhezett állapotban van, igen nagy a súlyhiánya, vagy alacsony a
vérnyomása, hypothermiája van. A táplálkozási rendellenességek kezelésére rendszerint a
viselkedésterápiát kombinálják az egyéni pszichoterápiával. A kezelések kidolgozott
protokollok szerint történnek.
184
Ápolástan
Az anorexiás betegek leggyakrabban előforduló ápolási problémáit a következő

I. A szervezet szükségleteihez A beteg fiziológiás  a beteggel, az orvossal és a
képest csökkent az tápanyagszükségletének a táplálkozási szakemberrel határozzuk
energiabevitel szervezetbe juttatása meg a beviteli tápanyagot
 megbeszélni a beteggel az
együttműködés előnyeit, és az étrend
megszegésének következményeit
 az étkezés megtagadása esetén orvost
értesíteni
 a beteg étkezése ápolói felügyelet
mellett történjen
 az étkezés hossza ne haladja meg a 30
percet
 az étkezést követő egy órán keresztül
csak ápolói kísérettel hagyhatja el az
ágyat
 súlymérés az ébredést követő első
ürítés után
 a javulásba vetett hit erősítése
 súlygyarapodás esetén jutalmazás
II. Az énkép zavara, mert A beteg énképe a realitás felé  a beteg bizalmának elérése
önmagát kövérnek ítéli meg közeledjen  bátorítsuk érzéseinek kifejezésére
 az énkép monitorizálása
 hasonló problémával küszködők
bemutatása
 oktatófilm bemutatása a betegségről
 finoman tereljük a realitások felé
III. Folyadékhiány kockázata Napi 2000 ml-re emelni a  a dehidráció jeleinek korai észrevétele
a hányás és a rendkívüli folyadékbevitelt  biztosítani a páciens kedvenc italát
súlyvesztés következtében  meghatározni műszakonként a
folyadékbevitelt
 vezessen a beteg naplót a bevitt
folyadék mennyiségről
 dokumentálni az elfogyasztott
folyadékmennyiségét
 a vizelet fajsúlyának rendszeres
ellenőrzése
 az elfogyasztandó folyadék ne fokozza
a kiválasztást
IV. Az alvásrend zavara a A fiziológiás alvási ritmus  a nappali alvások csökkentése
testsúllyal kapcsolatos visszaállítása  a beteg felkészítése az éjszakai alvásra
félelmek és szorongások  a pihenést zavaró tényezők
következtében kiküszöbölése
 a szorongás okának kibeszéltetése és
oldása
 a kórterem nyugalmának biztosítása
185
V. Szorongás a fáradékonyság A szorongás oldása  a beteg felvilágosítása

miatt fáradékonyságának okairól
 megbeszélni a fáradékonyság miatti
érzéseit, félelmeit
 pontozza a beteg napszakonként a
fáradékonyságát a kezelés ideje alatt
 tervezzük meg a napirendjét a kapott
eredmények alapján
 vessük össze a napi fáradékonysági
értékek változását a súlygörbével
VI. A bőr károsodásának A bőr víztartalmának  vízpótló testápolók és kenőcsök
kockázata az alultápláltság fokozása és a károsodások használata
miatt kialakult bőrszárazság megelőzése  a bőr pH-ját nem befolyásoló szappan
következtében használata
VII. Vastagbélpangás az A béltartalom normális  salakanyagban gazdag étrend
elégtelen táplálék- és haladásának az elérése biztosítása
folyadékbevitel miatt  a napi 2 liter folyadék elfogyasztása
 a reggeli előtt ½ órával egy pohár
meleg vizet fogyasszon a beteg
 félig guggoló testhelyzetben történjen
a székelés
 a székletürítés megkönnyítése
érdekében paraffinos instillációt
alkalmazzunk
 a hasizmok tornáztatása
VIII. Sérülés kockázata az Sérülések megelőzése  rendszeres vérnyomás-ellenőrzés
alacsony vérnyomás  szédülés esetén a helyváltoztató
következtében létrejött mozgás ápolói felügyelettel történjen
szédülés miatt  gyakorlati tanácsok adása a sérülés
elkerülésére
IX. A kezeléssel szembeni Az előírt kezelési menet  a személyzet minden tagja ismerje a
kritikus viselkedés a betegség fenntartása kezelés „menetrendjét”
belátás hiánya miatt  a kezelés egységes és következetes
betartatása
a kedvezmények megvonása
I. A táplálkozási hiba létrejöhet a szervezet szükségleteihez képest csökkent energiafelvétel,
az energiabevitelt messze meghaladó testi erőkifejtés, az evés elutasítása, az evés után
szándékos hányás és/vagy hashajtók fölösleges használata következtében. A beteg és a
kezelést végző team közösen meghatározza az elfogyasztandó táplálék mennyiségét és a
táplálékfogyasztás körülményeit. A mennyiség függ a beteg súlyától és a testfelületétől. Az
étkezés körülményei pedig a következők: naponta hatszori étkezés; meghatározott testsúly
eléréséig ennek az elfogyasztása a betegágyban történjen ápolói felügyelet mellett;
maximálni kell a táplálkozásra szánt időt (30 perc); az elfogyasztott étel szervezetben
tartása érdekében szigorú ágynyugalmat tartassunk be; ezen időszakban ha elengedhetetlen
az ágy elhagyása, csak ápolói felügyelettel történhet. Fontos, hogy tisztában legyen a beteg
a kezelés folyamatával, várható eredményeivel, és az együttműködés elutasításának
következményeivel. Ezekről a témákról őszintén beszélgessünk a pácienssel. A napi
súlymérés körülményei azonosak legyenek. Mindig ugyanabban az időpontban (reggeli
ébresztést követően), azonos ruhában, és vizelet- és/vagy székletürítés után. A mért súlyt
jegyezzük fel, és grafikonon ábrázoljuk. A különböző jutalmazásokhoz szükséges elérendő
testsúlyokat pirossal jelöljük. Például ha a beteg képes elérni a súlyával kapcsolatos
186
célkitűzést, a szigorú ágynyugalmát mérsékelni lehet, látogatókat fogadhat, vagy a WC-re

kísérő nélkül mehet stb.
II. Az anorexia nervosa diagnosztizálásának a kulcsa a testsúly és a testsúlyról alkotott
kép közötti diszkrepancia. Azok a súlyhiányos emberek, akik normálisan viszonyulnak
ehhez a kérdéshez, felismerik, hogy súlyuk kicsi, sőt az már ártalmas is lehet, és hízás
iránti vágyukat fejezik ki. Az anorexiások ezzel szemben még „csontsoványan” is magukat
kövérnek látják; míg egy másik ember soványságát objektíven ítélik meg. A kóros énkép
javítása érdekében először a beteg bizalmát nyerjük meg. A pácienssel történő
beszélgetések során biztassuk érzéseinek, félelmeinek kifejezésére. (A gyógyulás felé
vezető út első lépése, ha érzéseit valaki már képes megfogalmazni és megosztani
másokkal.) Hasonló problémával küszködő beteggel történő megismertetése is hasznos
lehet annak érdekében, hogy elfogadja betegségének jelen állapotát. Ismeretterjesztő film
(az anorexiáról) együttes megnézése és megbeszélése ráébresztheti páciensünket, hogy sok
ember küszködik hasonló gonddal. Folyamatosan monitorizáljuk énképét, és a legkisebb
javulásokat visszajelezve, próbáljuk meg finoman a realitások felé terelni.
III. A betegek előszeretettel használnak hashajtókat, vízhajtókat, illetve hánytatják
magukat, ami súlyos folyadékhiányt okozhat. Az ápolás során a dehidrációt meg kell
előzni vagy szüntetni. A páciens felvételénél ellenőrizni kell, hogy a fentebb említett
szerek ne legyenek nála. A dehidráció jeleit (száraz bőr és nyálkahártyák, csökkent
bőrturgor, koncentrált vizelet stb.) korán észleljük. Kérdezzük ki a pácienst, hogy
legszívesebben milyen folyadékot fogyasztana, és ha nem kontraindikált (például a kávé,
grépfrútlé diuretikus hatású), biztosítsuk számára. Műszakonként határozzuk meg a
kívánatos mennyiségű folyadékbevitelt, például délelőtt 1000 ml, délután 700 ml, éjjel 300
ml. Ha kooperábilis a páciens, akkor megkérjük vezessen folyadéknaplót, amit
műszakonként ellenőrizzünk le. Ha nincs meg a megfelelő együttműködés, abban az
esetben az ápolók vezessék a folyadéklapot. A vizelet fajsúlyának napi ellenőrzésével jól
nyomon lehet követni, hogy a szervezetbe juttatott folyadék elégséges, vagy sem.
IV. A páciensek gondolatai állandóan a külsejük, testsúlyuk és fogyókúrájuk körül járnak.
Egy idő után, mivel nem képesek kitörni ebből a gondolatkörből, egyre erőteljesebben
szoronganak, ami miatt az alvásuk nehezítetté válik. A pihenés elősegítése érdekében az
alvás optimális feltételét meg kell próbálni biztosítani. A kórteremben lévő betegek
lehetőleg egy időben feküdjenek le, miután kiszellőztettünk és betegeink felkészültek az
alvásra (tusolás, zuhanyozás, szájtoalett elvégzése). Ha van olyan páciens, aki a kórterem
nyugalmát a viselkedésével nagymértékben zavarja (pl. mániás beteg), akkor el kell
különíteni. Ha a megfelelő körülmények ellenére sem képes elaludni betegünk, az okokat
feltárjuk. Kibeszéltetjük, majd a szorongás tárgyáról eltereljük a gondolatait. Éreztetjük a
beteggel, hogy nem hagyjuk magára, és bármiféle gond esetén számíthat segítségünkre.
Sok esetben, ha biztonságban érzi magát a páciens, ettől megnyugszik és elalszik. Ha ezen
szorongásoldás nem vezet eredményre, szükség esetén adjunk rövid hatású altatót, illetve
orvosnak jelezzük a problémát.
V. Az éhezés következtében a szervezet kimeríti tartalékait és legyengül. Az állandó
fáradékonyság és kimerültség érzése súlyosan érinti a pácienst, aki eddig tevékeny életet
élt. Tehetetlensége, hogy nem képes úgy ellátni feladatát, szorongást vált ki. Először
mondjuk el neki a fáradékonyság okait, és biztosítsuk, hogy a kezelést követően ezen
panaszok csökkeni fognak. Fontos, hogy legyen a betegnek kivel megbeszélni az érzéseit,
ami egy bizalomra épülő, jó beteg-ápoló kapcsolatot feltételez. Megkérjük, hogy egytől tíz
pontig pontozza napszakonként fáradtságát. 2-3 nap elteltével -a kapott eredmények
birtokában- tervezzük meg a napi programját. Például a mozgásos tevékenység (fürdés,
gyógytorna stb. ) az erőnlét maximumára essen, a pihenések az erőnlét minimumára. Ha a
187
kapott napi eredményeket átlagoljuk, és a súlygörbére rávetítjük, a beteg objektív adathoz

juthat, hogy a testsúly gyarapodásával az erőnléte is növekszik.
VI. Az alultápláltság és a folyadékhiány miatt a bőr veszít víztartalmából, és emiatt
sérülékenyebbé válik. A károsodások megelőzése érdekében a bőr víztartalmát helyre kell
állítani, illetve mechanikai igénybevételét csökkenteni. A lúgos szappanok, tusfürdők
tovább szárítják a bőrt, ezért ügyeljünk, hogy a megfelelő pH értékű készítményeket
használja. A hozzátartozókkal hozassunk be hidratáló testápolókat és kenőcsöket. A test
felületét naponta többször is segítsünk bekenni.
VII. A gyakori és intenzív koplalás következménye a bélműködés renyhesége, a
perisztaltikus mozgás csökkenése, ami bélpangást eredményez, leggyakrabban a
vastagbélben. A vastagbélpangás tünetei: ritka székletürítés, kemény, száraz széklet,
erőlködés székelés közben, fájdalmas székelés, haspuffadás, hasfájás, végbéltáji
nyomásérzés. A béltartalom normális haladása érdekében salakanyagokban gazdag
étrendet állítsunk össze. Fontos a minél több (minimum 2 liter) folyadék elfogyasztása. A
reggeli előtt ½ órával megivott 2 dl meleg víznek is jótékony hatása van. A székelés
megkönnyítése érdekében világosítsuk fel a beteget, hogy az ürítés félig guggoló
testhelyzetben történjen. Ha a széklet besűrűsödött, instilláljunk testmeleg paraffinos
olajat, és tartassuk vissza 20-30 percig. A megfelelő torna is fokozza a bélmotilitást. A
gyógytornász tanítsa meg ezen gyakorlatokat. A székelés közbeni erős hasprés
vagusizgalmat válthat ki, ami bradycardiát és szédülést okozhat. Ha jelentkeznek ezek a
tünetek, a kezelés első heteiben rendszeres beöntéssel és hashajtók adásával könnyítsük a
székelést.
VIII. Az alacsony vérnyomás miatt a páciensek szédülhetnek, és ez sérülés okozójává
válhat. A sérülések elkerülése érdekében rendszeresen ellenőrizzük a vérnyomást. Ha
nagyon alacsony értékeket tapasztalunk, akkor a beteg helyváltoztató mozgása csak ápolói
felügyelettel történjen. Világosítsuk fel a beteget, hogy az ágyból hirtelen ne keljen fel,
hanem először lassan üljön fel, majd kis várakozást követően álljon csak fel. Ott
közlekedjen csak, ahol biztonságosan meg tud fogódzkodni.
IX. Sok evési zavarral küzdő páciens saját jószántából nem kér gyógykezelést, és tagadja,
hogy beteg. Leginkább a családtagok vagy a barátok viszik őket -akaratuk ellenére-
orvoshoz. Ennek tükrében érthető, hogy ilyen esetekben a páciens kritikus a személyzettel
szemben, viselkedése manipulatív. Rendszerint az étkezési zavar kezelési előírásaival nem
ért egyet. Jellemzően újra meg újra követelőzik, hogy rávegye az orvost és az ápolót a
kezelési előírás módosítására. Véget nem érő folyamat indulhat így el, mihelyt engedünk a
kérésnek, mert rögtön megszületik az újabb követelés. A beteg átveszi az irányítást, és a
betegségéből nem fog kigyógyulni. Célunk elérése érdekében, amely a kezelési menet
fenntartása, a személyzet minden tagjával ismertetni kell a tervezett kezelési módot. A
kezelés egységes és következetes betartása mindenkire kötelező. Ha nem megfelelő
együttműködést tapasztalunk a páciens részéről, vagy a kitűzött célokat nem éri el (például
heti egy kiló súlygyarapodást), a kedvezmények (például látogatók fogadása) megvonásra
kerülnek.
Összegzés
A táplálkozási zavarban szenvedő betegek kezelésekor empátiás kapcsolat
kialakítására kell törekedni. Akkor érhetünk el sikereket, ha a személyzetben megbíznak, és
megértik illetve elfogadják a kezelés szükségességét és annak módját. Nehéz ezt elérni, mert
az anorexiás páciensek manipulatívak és motiválatlanok lehetnek, valamint hiányozhat
belőlük a betegségbelátás képessége. Ellenállásukat csak a beteggel együtt érző, jól
összeszokott teammunkával lehet áttörni.
188
Oligofréniák
Az oligofrénia, vagy szellemi elmaradottság az elme megrekedt, vagy tökéletlen

fejlődési állapota, amelyet specifikusan az intellektus szubnormalitása jellemez. A fogyatékos
gyermekeknél nemcsak a képességek sérülésével és módosult fejlődésével kell számolni,
hanem a szocializációs folyamat zavarával is. Az eredeti görög megnevezés „kis értelmű-
elméjű” (oligo-phren). Ezt az elnevezést elevenítette fel a modern pszichiátriában E. Bleuler.
Az oligofréniák társadalmi ellátása két szakterület kompetenciáját érinti: oktatási
vonatkozásában a gyógypedagógiáét, betegség vonatkozásában pedig a pszichiátriáét.
Az oligofréniák diagnosztikai kritériumait három aspektusból közelíthetjük meg:
 biológiai kritérium
 pszichológiai kritérium
 szociális kritérium
A biológiai kritériumok egyrészt az idegrendszeri vizsgálat leleteire, másrészt az
egyes oligofréniák szomatikus vizsgálatának specifikus adataira támaszkodnak.
A pszichológiai kritériumok mindenekelőtt a kognitív funkciók
teljesítményzavarának a vizsgálatára támaszkodnak. A teljesítményzavart az
intelligenciatesztek regisztrálják. Az értelmi fogyatékosság ebben az értelemben az IQ
segítségével osztályozható.
 Enyhe fokú értelmi fogyatékosság (debilitás) 50 és 69 IQ között. Praktikus ismereteik
elég jók lehetnek, fogalmi körük azonban magasabb nívót nem ér el. Elvont fogalmaik,
magasabb rendű szociális, etikai, erkölcsi érzelmeik fejletlenek. Ítélő- és kombinatív
képességük gyenge. Személyi higiénéjüket többnyire elhanyagolják.
 Középsúlyos értelmi fogyatékosság (imbecillitás) 36 és 49 IQ között. Magatartásukat a
nehezen fékezhető indulatok jellemzik. Inkább érzelmeik és ösztöneik vezérlik őket, ítélő-
és áttekintőképességük gyenge. Gyakori a dadogás, és a szögletes, rossz koordinációjú
mozgás.
 Súlyos értelmi fogyatékosság (idiócia) 20 és 35 IQ között. Egy részük beszélni sem tud,
nem lát, nem hall jól; járni is nehezen tanulnak meg. Gyakran végeznek ritmikus
mozgásokat, szeretnek mindent megrágni, lepedőt, párnát stb. Sok bennük a primitív
indulati reakció. Vizelet- és székletürítésüket a közönyösségük miatt nem képesek
szabályozni.
 Legsúlyosabb idiócia, mély mentális elmaradottság 20 alatti IQ.
Az értelmi fogyatékosság szociális kritériumai az iskolai előmenetelből, a
foglalkozási és életviteli adatokból adódnak. A debilek az általános iskolát többnyire képesek
elvégezni. Az imbecillek csak egy-két osztály teljesítésére képesek.
A gyengeelméjű emberek ápolása, gondozása, felügyelete az érintett családokra és a
társadalomra súlyos terhet ró. A súlyosabb fokú gyengeelméjűek az összlakosság kb. 1%-át
teszik ki. A reprodukciójuk az össztársadalmi arányokon belül növekszik. Fokozott
befolyásolhatóságuk, csökkent kritikai készségük miatt könnyen válnak bűnözővé,
bűncselekmények társtetteseivé, elkövetőivé. Ma az értelmi fogyatékosságok sok száz okát
ismerik (genetikai okok, praenatalis károsodások, perinatalis károsodások, korai postnatalis
károsodások, neuroendokrin betegségek, mérgezések, gyermekkor alatt ható táplálkozási
tényezők, pszichoszociális tényezők), ezek együtt is csak kb. az összes eset 1/3-át
magyarázzák.
189
Ápolástan
Az oligofrén emberek általában akut pszichiátriai teendőket nem igényelnek, illetve
ellátásuk a pszichiátriának csak határterülete, ezért ezeknek a betegeknek az ápolását
érintőlegesen, és csak ápolási problémák megfogalmazására szorítkozva tárgyalom.
 Önellátási hiány a táplálkozás; tisztálkodás; öltözködés; a WC-használat terén

 Vizelet- és székletincontinentia
 A táplálkozásra alkalmatlan anyagok fogyasztásának kockázata
 A szervezet igényeit meghaladó tápanyagbevitel a felfokozott éhségérzet és az önkontroll
hiánya miatt
 Félrenyelés kockázata a kontrollálatlan étkezési mód következtében
 Mérgező anyag fogyasztásának a kockázata a rossz kognitív funkciók miatt
 Baleset kockázata a rossz érzékszervek, a darabos és koordinálatlan mozgás
következtében
 A bőr károsodása az inaktivitás és az erőteljes vakarózás miatt
 A légutak elégtelen tisztulása a légúti váladék eltávolításának a képtelensége miatt
 Indulatos, agresszív viselkedés az önkontroll hiánya miatt
 Nem kívánt terhesség kockázata a kritikátlan szexuális indíttatás miatt
 Kikapcsolódási tevékenység hiánya az érdektelenség miatt
 Szóbeli kapcsolattartás zavara a kis szókincs és a rossz artikuláció miatt
 A kognitív funkciók terén várható javulás elmaradásának és romlásának a kockázata

A gondozók, ápolók és gyógypedagógusok tegyenek meg mindent, hogy az oligofrén
személyek korlátozott képességeiket maximálisan kifejleszthessék. Ennek érdekében a
meglévő kognitív funkcióikat állandóan gyakoroltassák, illetve mind megterhelőbb
gyakorlatokkal, játékokkal juttassák őket újabb és újabb ismeretekhez. Próbálják a felfokozott
szeretetigényüket mind maradéktalanabbul kielégíteni. Tartsák szem előtt, hogy az értelmileg
elmaradott fogyatékos embereknek joguk van az hasznos, tartalmas emberi élethez, az
állapotukhoz mért önkifejtéshez, értelmes elfoglaltsághoz. Mivel ezek az emberek
sérülékenyek, jogaik megfelelő érvényesítésére képtelenek, ezért ápolásukban,
gondozásukban a humánum és empátia sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint az ápolás
egyéb területein.
190
A pszichiátriai beteg foglalkoztatásának története
Már az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak felhasználták az elmebetegségek

kezelésében a játékot, a zenét, a lazító gyakorlatok végzését, a táncot. Az egyiptomiak a
depressziósok hangulatát játékokkal, sétákkal, zenés csónakázással javították. Aesculapiades
(i.e. 128-56) zenét, elfoglaltságot javasolt. Celsius (i.e. 30 - i.sz. 30) a depresszióra kerti
munkát, zenét, beszélgetést, szavalást, az izgatott, felhangolt betegeknek pedig megerőltető
testi munkát talált jó hatásúnak.
Az ókori nagy birodalmak bukásával a pszichiátriai természettudományos nézetek is
háttérbe szorultak. Több mint egy évezredes szünet következett Európában a foglalkoztatási
terápiák területén. Az elmebetegeket megszállottaknak, boszorkányoknak hitték, és nem
kezelték őket. Könyves Kálmán magyar király a XII. század elején tiltotta meg a
boszorkányégetést. A londoni Betlehem kórházban foglalkoztatták rendszeresen a XV. század
elejétől az elmebetegeket, majd a saragossai kórházban szerveztek rendszeres munkát
számukra. A nagy forradalmat Pinel munkássága jelentette, aki 1798-ban Párizsban 49
elmebetegről levette a bilincset, és munkaterápiás foglalkoztatásukat is megkezdte. Pinel
kimondta: „Az elmebetegek nem vétkesek, akiket büntetni kell, hanem betegek, akik
megérdemlik mindazt a figyelmet, amellyel a szenvedő emberiségnek tartozunk.” Felhívása
visszhangra talált egész Európában, és az elmebetegek iránti új, megértő magatartás kezdetét
jelentette. Jacobi létesítette a porosz Rajna-tartomány első elmegyógyintézetét. Használatban
volt a kényszerzubbony, a kényszerszék, de a nem dühöngő betegek megerősítéséről is egy
sor életrendi előírás gondoskodott. A hangsúly a friss levegőn való testmozgáson, elsősorban
a kerti és a földművelési munkákon volt. Ajánlotta a favágást, az asztalos munkát a
férfiaknak, nőknek pedig a konyhai és mosókonyhai elfoglaltságot. A „lélek dietetikáját” is
gyakorolták, így a számolást, olvasást, színházi játékokat és a táncot.
A palermói kórházban Pisani (1824) vette le az ápoltak lábáról a bilincset, akik ezután
kerti munkát végeztek, amiért pénzt kaptak. Hanwrilben Connoly és munkatársai mindenfajta
kényszerítő eszközt elhagytak, s a mezőgazdasági munka mellett az ipari munkát is
bevezették. Esquirol a következőket mondta: „A munka értékes kiegészítő gyógymód. Nem
helyettesíthetők egészen a séta, a zene, a felolvasások és más társadalmi események. A
foglalkoztatásban a munka foglalja el az első helyet, de súlyt kell helyezni a szórakozásra és a
tanulásra is.”
A terápiás célú csoportfoglalkozások kezdetének Biaggio Miraglia munkásságát
tekinthetjük, aki 1845-ben Nápoly mellett földművelés-, kézműipar-, zene-, és színjátszó-
terápiás foglalkozásokat szervezett.
Magyarországon 1851-ben nyílott meg Schwarzer Ferenc intézete, ahol a betegeket
mezőgazdasági és kézműipari munkával foglalkoztatták, sőt játékkal, kirándulással,
színházlátogatással igyekeztek a szabadidejüket is kitölteni.
Az 1920-as években kezdték vizsgálni a munkaterápia hatásait. Giljarovszkij és
Protapopov a kollektív munka hatásának megismerését tűzték ki célul. A II. világháború alatt
a betegek foglalkoztatása nemcsak terápiás céllal történt, hanem a hiányzó munkaerő
pótlására is.
Az első munkaterápiás elmegyógyintézet hazánkban Intapusztán alakult 1952-ben.
Később Simaságon, Pomázon, Dobán jöttek létre ilyen intézetek. Közben a munkaterápiás
foglalkoztatások a pszichiátriai osztályokon is polgárjogot nyertek.
191
Szabó Zsuzsanna: Pszichiátriai betegek rehabilitációja
„Tisztelni mások emberi méltóságát azt jelenti, nem foszthatjuk meg őket a lehetőségtől, hogy
érdemben részt vegyenek problémáik megoldásában. Az önbecsülés törékeny, nem egy eleve
meglévő, örökre adott valami. Nap mint nap meg kell érte küzdeni, és csak azoknál szilárdul
meg és marad fenn, akik aktív szerepet játszanak sorsuk irányításában.”
-Saul Alinsky-
Értük-Velük-Nélkülük semmit! - talán a szakmában dolgozók jelmondata is lehetne. Az

idézet szinopszisa is egyben magának a pszichiátriai betegek rehabilitációja – c. fejezetnek.
Rámutat arra a fajta terápiás szemléletre, amely a kliens-terapeuták-hozzátartozó aktív
együttműködésén alapszik, amely módszer alkalmazása nélkül nem beszélhetünk a
pszichiátriában modern pszichiátriai gyógykezelési szemlélet alkalmazásáról.
Ha nagyon röviden szeretném megfogalmazni mit is értek a pszichiátriai betegek

rehabilitációja alatt, akkor azt mondanám: a betegember pszichéjének, lelkének az
„újraélesztését”. Természetesen nem klinikai értelemben.
Mielőtt rátérünk ennek a folyamatának az ismertetésére, nézzük meg, azon fogalmi
meghatározásokat, amelyek a pszichiátriai betegségek miatt állapotai, fázisai és lehetőségei az
érintett embereknek.
Egészség-Betegség-Károsodás-Fogyatékosság-Rokkantság-Prevenció-Rehabilitáció
 Egészség- nem csak egyszerűen a betegség hiányát jelenti. Az egészség az ember

rendezett testi, lelki és szociális állapota, ami magas fokú munkaképességgel és szociális
aktivitással párosul. Az egészséges ember szervezetében a szervek és szervrendszerek
működése nem sérült. Az egészség tanulmányozásának módszereit a valeológia
tudománya tanulmányozza.
 Betegség-morbus a szervezet normális élettevékenységének zavara, amelyeknek
következtében romlik a szervezet alkalmazkodási képessége.
 A betegség mértéke különböző lehet, s a szervezet részben ellensúlyozhatja a
különbözőképpen kialakult zavarokat.
 Károsodás–impairment az ember pszichológiai, fiziológiai szerkezetének, funkciójának
bármiféle rendellenessége, esetleg hiányossága. A károsodás a szervezet biológiai
működésének a zavara (hiányzó vagy sérült testrész, szerv, amputált végtag,
szorongás…).
 Fogyatékosság-disability, WHO értelmezése: az ember normális érzékelő, mozgási
vagy értelmi funkcióiban (pl.: járás, tárgyak mozgatása, látás, beszéd, kapcsolattartás a
környezettel) szükséges képességek részleges vagy teljes, átmeneti vagy végleges hiányát
jelenti. A fogyatékosság tehát a speciálisan emberi funkciók zavara.
 Rokkantság/hátrány-handicap-, -legsúlyosabb állapot-, amely károsodásból vagy
fogyatékosságból ered, korlátozza esetenként meg is akadályozza, hogy az egyén betöltse
kortól, nemtől, társadalmi és kulturális tényezőktől függő normális, mindennapi szerepét.
A hátrány ily módon tehát nem más, mint a károsodás, a fogyatékosság társadalmivá
válása, mely igen súlyos kulturális (tanulás), társadalmi (önellátás), gazdasági
(önfenntartás) és egyéb következményeket von maga után az egyén mindennapi életében.
192
 Prevenció-WHO- olyan intézkedéseket jelent, melynek a célja a szellemi, testi,

érzékszervi károsodások kialakulásának, vagy a károsodás negatív szomatikus, pszichés,
szociális következményeinek a megakadályozása.
 Célok szerinti megkülönböztetése:
 Primerprevenció, célja a betegség, károsodás megelőzése.
 Ha már kialakult a betegség, esetünkben, a hangsúly a relapszus prevención van, amivel
a cél a betegség fellángolásának a megelőzése, de meg kell említenünk a
secunderprevenciót, aminek a célja a károsodásból a fogyatékosság kialakulásának
megelőzése, valamint a tertierprevenció, amellyel a rokkantság megelőzése a célunk.
 Rehabilitáció-olyan komplex, az egészségügyi, oktatási, képzési, foglalkoztatási és
szociális rendszerekben megvalósuló folyamat, amely biztosítja a beteg-, huzamosan vagy
véglegesen fogyatékos-, vagy rokkant személyek számára, hogy a megmaradt
képességeikkel ismét elfoglalhassák a helyüket a közösségben.
o A rehabilitáció ideális esetben olyan tervszerű folyamat, amely az egyén
szükségleteihez alkalmazkodó tevékenységekre és a rehabilitálandó személy aktív
részvételére, együttműködésére épül. Elsőrendű célja a teljes értékű társadalmi
részvétel lehetőségének megteremtése-reintegráció.
o A rehabilitáció nem csak a beteg szervre, testrészre, hanem az egész emberre
vonatkozik, és a betegség bekövetkeztétől, a felismeréstől, egészen az élet végéig
tart.
Rehabilitáció típusai, feladatai
A pszichiátriai betegek esetében a pszichének, a léleknek az újraindításáról az alábbi

módszerekkel kell gondoskodnunk. Azzal a tudatos elhatározással, hogy az egyénre bio-
pszicho-szocális egységben tekintünk és ennek megfelelően tervezzük a terápiáját, ami a
rehabilitációja része.
 Orvosi rehabilitáció (diagnosztika, terápia, prevenció, gondozás)

Feladata: segítségnyújtás, a további károsodás kivédése, az egészségi és funkcionális
állapot helyreállítása. Eszközei: gyógyszeres terápia, fizioterápia, sportterápia,
logopédia, foglalkoztató terápia, ergoterápia, gyógyászati segédeszközzel történő
ellátás. Ide sorolható a:
WHO ún. „Lakóközösségi rehabilitációs programja”: az alapellátáshoz csatoltan, jól
képzett multidiszciplináris team segítségével a költséges kórházi ellátás helyett a beteg
otthonában tervezi és végzi el a gyógyító és rehabilitációs tevékenységet.
 Pszichológiai/mentálhigiénés rehabilitáció
Feladata: a sérült ember lelki segítségnyújtása, amely kondicionálást, motiválást
jelent.
 Pedagógiai rehabilitáció (speciális oktatás, szakképzés)
Feladata: a fogyatékos gyermekek speciális oktatása, gyógypedagógiai nevelése, a
munkaképes korúak szakmai képzése/átképzése, és a társadalom ép tagjainak a
nevelését szolgálja/pszichoedukáció-szemléletváltás!
 Foglalkozási rehabilitáció (akkreditált foglalkoztatókban, szoc.intézményekben,
egyéb foglalkoztatókban)
193
Feladata: a fogyatékosságnak specifikus foglalkoztatásba való bevonás-szociális

foglalkoztatás: munka-rehabilitáció, fejlesztőfelkészítő foglalkoztatás, nyílt
munkaerőpiacon: védett munkahely.
 Szociális rehabilitáció (civil szervezetek, érdekvédelmi szervezetek, önsegítő
csoportok jelentősége)
Feladata: anyagi támogatás, szociális gondozás, személyes segítés, érdekképviselet.
Rehabilitációs terv
Rehabilitációs tervnek igazodnia kell az egyén igényeihez, szükségleteihez. Ahhoz, hogy

személyre szabott rehabilitációt tudjunk nyújtani az érintett személynek ehhez szükséglet
felmérést kell elvégeznünk.
 Szükséglet: hiányállapot, melynek kielégítésére törekszik az egyén egész élete
folyamán (testi-lelki-szociális).
 Maslow megalkotta a szükségletek hierarchiáját. Ez egy piramisrendszer, melynek 5
lépcsője van.
SZINTEK
Az alapvető fiziológiás, biológiai szükségletek (élettani és biztonsági szükségletek)
kielégítése elsődleges feladat, ez azért fontos, mert csak ezt követően tud az egyén, a
magasabb szintű szükségleteinek (társadalmi, megbecsülés, önmegvalósítás szükséglete)
biztosításával törődni.
194
1. fiziológiai, biológiai szükséglet: alapvető fiziológiai szükségletek pl.: az éhség,

szomjúság, szexuális vágy, aluszékonyság. Ha ezen szükségletek közül akár egy is
nincs kielégítve, akkor minden egyéb szükséglet megszűnhet, vagy háttérbe szorulhat.
Jellemző lehet az alapvető szükséglet kielégítetlenségére, hogy az egyén egész
jövőképe megváltozik.
2. biztonság szükséglete (anyagi, szociális, lelki)
3. valakihez való tartozás (elfogadjuk, szeretjük, tiszteljük a másikat, társas kapcsolatok
iránti igény)
4. megbecsülés, elismerés, önbecsülés szükséglete (magunk elfogadása, vallás)
5. önmegvalósítás szükséglete (kreativitás, céljaink elérése, önfenntartás)
Rehabilitációs terv elkészítésének folyamata
Megfigyelés
Információ
Interjú
gyüjtés
Rehabilitációs
Tesztek terv
Állapotfelmérés
Reintegráció
Nyílt munkaerő
piac
 Állapotfelmérés – interjú módszer és teszt felmérésekkel: elveszett és meglévő

képességek feltárása–multidiszciplináris team háttérrel
- Problémafeltárás –interjú módszer
- Szomatikus, pszichés terhelhetőség vizsgálata-interjú módszer,
- Önismereti teszt,
- Mentális állapot vizsgálata: MAWI-teszt
195
- Orientáció: időbeni, térbeni vizsgálata, memória és figyelem vizsgálata: –Mini Mental

Teszt (MMSE), interjú módszer
- Beszéd, írás, olvasás, tetszés szerinti mondatok leírása, számolás
- Érdeklődési kör, feladat orientálhatóság, motivációs készség feltárása
 Dokumentáció –vezetése intézményenként változó lehet

- A multidiszciplináris team minden tagja külön-külön elektronikus vagy manuális
formában vezetheti
- Módosítása: az időszakos team megbeszélések tervmódosítást tehetnek szükségessé
 Rehabilitációs terv tartalmazza:

- Célok megfogalmazása (módosíthatóság!): rövid és hosszú távú célok, eszközök
hozzárendelése (célokhoz rendeljük): diagnosztikai, terápiás vonatkozásúak
(fizioterápia, sportterápia, logopédia, foglalkoztató terápia, ergoterápia, gyógyászati
segédeszközzel történő ellátás)
- A közösen -páciens/kliens, multidiszciplináris team tagok által- meghatározott
feladatokat, azok időpontját, tüntessük fel a páciens dokumentációján, ahol a
terapeutákat is meg kell neveznünk
- Ezt követően kerülhet sor a terápiás

megállapodás „megkötésére”, amely
létrejöhet: páciens/kliens -
rehabilitációs csoport vezetője -2 fő
terapeuta között. Figyelem! NEM
SZERZŐDÉS-t kötünk! -vigyázzunk
a jogi formulákkal, ill. figyelnünk
kell a páciens cselekvőképességi
státuszára is.
- Rehabilitáció értékelése,
rehabilitáció utáni célok
meghatározása: önálló életvitelre,
reintegrációra való törekvés, nyílt
munkaerő-piaci foglalkoztatás
megvalósítása, az ehhez kapcsolódó
feladatok közösen történő
megbeszélése (határidők, további
segítő megnevezése fontos!)
 Utógondozás, nyomonkövetés, tanácsadások, önsegítő csoportokhoz való csatlakozás

megszervezése.
196
Rehabilitációs, multidiszciplináris team tagjai
„ÉRTE-VELE-NÉLKÜLE semmit” – annak a bizonyos jelmondatnak az értelmezhetőségét

szemlélteti az alábbi ábra, amellyel a fejezet bevezetőjében is szó esett, konkrétan a
multidiszciplináris team a hozzátartozó és az érintett személy fizikai helyzetét, egymáshoz
való kapcsolódásukat.
Azt a fajta terápiás szemléletet illusztrálja, amely a kliens-terapeuták-hozzátartozó aktív
együttműködésén alapszik, amely módszer alkalmazása nélkül nem beszélhetünk a
pszichiátriában modern pszichiátriai gyógykezelési szemlélet alkalmazásáról.
Hozzátartozó
Szakorvos Mentálhigiénikus
Terapeuták:
Gyógytornász Érintett személy: -ergo
-gyermek -szocio
-fiatal -mozgás
-felnőtt -sport
-időskorú
Ápoló
Dietetikus
Egyéb:
pl.család
-segítő Szociális
Pszichológus
munkás
Rehabilitáció fázisai
A rokkantság (handicap) a károsodás vagy fogyatékosság olyan foka, amely akadályozza

vagy korlátozza az egyént abban, hogy korának, nemének, szociokulturális környezetének
megfelelő szerepét betölthesse.
A rehabilitáció legtágabb értelmezésben vett célja, hogy megakadályozza a fogyatékosok

rokkanttá válását, illetve csökkentse az elkerülhetetlen rokkantság mértékét.
197
Orvosi rehabilitáció
Az orvosi rehabilitáció az orvostudomány hagyományos módszereinek összetett

alkalmazását jelenti: diagnózis felállítását, a gyógyítást, ápolást, gondozást és a prevenciót.
Az orvosi rehabilitáció főbb eszközei: gyógyszeres kezelés, szocioterápia, rekreáció, majd
akár ezzel párhuzamosan történhet a lelki kezelés-pszichoterápia, valamint a szociális
tanácsadás (ennek megfelelően kell készíteni a későbbi szociális illetve foglalkozási
rehabilitációt). Az orvosi rehabilitáció során többfajta terápiás módszer alkalmazható
kontraindikáció nélkül.
Terápiás módszerek: szocioterápia, pszichoterápia, pszichoedukáció és a közösségi

ellátás
A pszichiátriai betegek komplex kezelésében elsődlegesen a gyógyszeres kezelés, később

azzal párhuzamosan az alábbi terápiák vannak jelen. A szociálpszichiátriai irányzatban
egyfelől a szocioterápia fajtáit: foglalkozásterápiát, munkaterápiát, másrészről a
pszichoterápiát és pszichoedukációt, majd a közösségi ellátásba való bevonás - alkalmazását
szükséges megemlíteni.
A terápiák alkalmazásának területei tevékenység kiválasztásának kritériumai,

jelentőségük
 Pszichológiai funkciók helyreállításának módszere:

o Kreatív foglalkozások
o Művészeti tevékenységek
o Zeneterápia
o Biblioterápia
o Szerepjátszás/színjátszás
o Munkaterápia
o Szociabilitást segítő hasznos, aktivitásra serkentő tevékenységek: szituációs
játékok (vásárlás, ügyintézés)
 Kognitív funkciók fejlesztése
o Memória-, orientációs tréning: „mozimúzeum”-filmterápia
 Motorikus funkciók fejlesztése
o izomerő-fejlesztés (nagymozgásoktól a finom koordinációt igénylő
feladatokig: kislabda fogástól ceruza fogásig)
 ADL-funkciók fejlesztése (mindennapi élet aktivitása)
o étkezés
o tisztálkodás
o öltözködés
 tartalma függ:
 pszichés állapottól
 interperszonális igénytől
 készségektől
 intellektustól
 kezdeményezési/motivációs szinttől
 Rekreációs tevékenységek alkalmazása, mely függ az egyén:
o interperszonális igényétől
o készségeitől
o intellektusától.
198
Terápiák alkalmazásának lépései
A terápiák alkalmazását a helyzet-, szükséglet feltárás előzi meg. Cél a páciens/kliens

eredményes rehabilitációja, reintegrációja. Ehhez az alábbi feladatok kapcsolódnak, amit a
team tagok összehangoltan végeznek, stáb megbeszéléseken beszámolnak a saját
szakterületükön feltárt információikról:
 Információgyűjtés (interjúk, tesztek, obszerváció)
 Helyzet analízis
 Határozathozatal (rehabilitációs terv megfogalmazása)
 Cselekvés, beavatkozás
 Eredmények megfigyelése (esetleg egyéb beavatkozás alkalmazása)
 Értékelés
Szocioterápia:
A szocioterápia olyan -csoportos formában végzett- terápiás módszer, amelynek célja egy
vagy több személy érzelmi, viselkedési zavarainak megszüntetése, az adott (természetes vagy
mesterséges) terápiás csoport tagjainak direktív „felhasználásával”. A szocioterápia fajtái:
foglalkozásterápia, munkaterápia.
Szociológiai értelemben csoportnak nevezzük az egyének olyan együtteseit, amelyeket
bizonyos közös ismérvek jellemeznek, kötnek össze. Az egyes csoportok tárgyalásánál meg
szoktak különböztetni informális (elsődleges) csoportokat (társadalmi kiscsoportok) és
formális (másodlagos) csoportokat (társadalmi nagycsoportok).
Informális csoportnak nevezzük azokat a csoportokat, amelyeket nem formális szabályok
definiálnak, hanem személyes kapcsolatok, szimpátiák, közös érdekek és azok képviselete
tart össze.
Formális csoportnak nevezik azokat a csoportokat, amelyeket a szervezeti szabályok
definiálnak, ilyen pl.: az intézmény egy-egy osztálya.
A létszám alapján megkülönböztetünk kis és nagy csoportokat.
- Kiscsoport tagjainak száma 3 és 7 ± 2 fő között van. Minimálisan 3 emberre van szükség
ahhoz, hogy csoportról beszélhessünk. A kiscsoport létszámának felső határa 5 és 9 között
lehet.
- Nagycsoportok tagjainak száma minimum 10 fő.
A csoport foglalkozások –javasolt- időtartama: kiscsoport 45 perc, nagycsoport 60 perc.
A csoportfoglalkozásokat szocioterapeuta, vagy szocioterápiás ismeretekben jártas szakember
(szakorvos-pl.: osztályos nagycsoportot, vagy szociális munkás, szociálpedagógus,
mentálhigiénikus a kiscsoportokat) vezeti.
A csoportfoglalkozások gyakorisága változó lehet (szakember függő, és annak a
kapacitásától is függ), heti 2-5 alkalom lehet és ajánlott. Naponta több -2-3 fajta-
különböző típusú foglalkozásba, terápiába is bevonható a páciens, ez függ a páciens pszichés,
szomatikus állapotától, motiváltságától.
199
I. Foglalkozásterápiák
Foglakozás terápiákba való bevonás kritériumai
 Foglalkozásterápiába, az a páciens vonható be, akinek egészségi állapota azt lehetővé

teszi, és akinek gyógyulását, állapotának javulását a foglalkoztatás elősegíti.
 A foglalkoztatás a páciens részéről csak önkéntes lehet
 A páciensnek joga van a terápiás foglalkoztatáshoz, de sem a terápiás, sem egyéb
munka végzésére nem kényszeríthető
 A páciens foglalkoztatását az osztályvezető főorvos kezdeményezi-adott esetben
 A pácienst az általa elvégzendő tevékenységről a feladat meghatározásakor a
foglalkoztató vezetője által kijelölt személynek minden esetben ki kell oktatni és
ellenőrizni kell, hogy a kiadott feladatot végre tudja e hajtani.
1. Zeneterápia
„Paramedikális” tudományág, amely a hangot, a zenét és a mozgást használja, hogy regresszív
hatásokat érjen el, és megnyissa a kommunikációs csatornákat azzal a célkitűzéssel, hogy
rajtuk keresztül az edzés, a szociális újrabeillesztés folyamatát vállalja.
A zenei kivitelezés módjai szerint ismerünk: aktív zenélést Orff-féle zeneterápia, (speciális,
nagyrészt ütőhangszereken való játékon alapuló zenei nevelési módszerről van szó, a
zeneszerző és zenepedagógus Carl Orff leányának, Gertrud Orffnak a nevéhez fűződik),
receptív zenehallgatást és a zene kombinált alkalmazását.
Az „élményközpontú zeneterápia", minden művészeti élmény középpontjában az öröm áll, s
minden örömérzés terápiás értékű. Ha a beteg ezt gyakran éli át, örömképessége fokozódik,
amely nagy hatással van személyiségére, képessé teszi arra, hogy saját értékeit felismerje,
s ezáltal elfogadja másokét is. Ez növeli a közösségi érzést, és megakadályozza az
elmagányosodást.
A zene kombinált alkalmazása történhet festéssel (lehet a zenét alkalmazni még kiegészítőnek
tánchoz, tornához).
2. Biblioterápia
Az olvasás lehet egyéni, valamint egyéni és csoportos felolvasás, amely kohéziós hatású is.
A hallott vagy olvasott művek megbeszélése a csoportos foglalkozás után nagy fontosságú.
Lényeges az irodalmi művek megválasztása, s az alkalmazás sorrendje is a programban, mivel
a művek tartalma, az azokban szereplő személyek gondolkodása a ható tényező.
Az irodalmi csoport taglétszáma 6-10 fő lehet, hetente két alkalommal 50-60 perces
foglalkozással. A csoport összetétele lehet heterogén, de mindenképpen hasonló intellektuális
szintű résztvevőkkel.
3. Színjátszás terápia
A modern pszichiátria úttörői a XVIII. sz. végén kezdték el alkalmazni a lelki és elmebetegek
kezelésében a színházművészetet és a festészetet.
Az előadó művészet terápiás alkalmazását jelenti. Lényege, hogy a kiválasztott színdarab és a
kiosztott szerepek segítségével a saját érzéseiket fejezik ki a darabban megfogalmazott
szavakkal.
A szerepben a figurával való azonosulás nyújthat probléma megoldási példát, okozhat
katarzist. A felkészülés, a szereptanulás, közben az interperszonális kapcsolatok alakulása, a
próbák csoportkohéziós hatása szinte fontosabb, mint maga az előadás.
Ugyanez történhet a bábjátékok során. A bábozás mesejátékokkal érzelmek átélését segíti,
főként gyermeki regresszióban lévő beteg esetében. Előnye ennek a módszernek is az, hogy
aki saját érzelmeit nem tudja szavakba foglalni, más által megfogalmazott szavakban átélheti.
200
4. Kreatív- és művészetterápiák
Tapasztalatok szerint a szkizofréniában szenvedő betegek festés, rajz jellegű alkotásaiban
valóban gyakran felismerhető szimbolikus értelem, bár ez a kifejezésmód nem törvényszerű.
A beteg a szimbólumképzésével valamit közölni akar, a legtöbbször olyasmit, amelynek
értelmezésével maga sincs tisztában, de nem rejtvényt akar feladni. Önmagát akarja adni.
Ezért a mű akkor is sokat mondhat, szerzőjéről akkor is árulkodhat, ha a betegség történetéről
nincsenek pontos ismereteink. A kreatív eszközökkel való megjelenítés mozgósítja az ember
alkotóerőit, ami az önmegvalósítás egyik útja. Az alkotófolyamatban az elfojtott félelmek és
vágyak felismerhetők és szimbolikusan kifejezhetők. A saját alkotások szemlélése
büszkeséggel tölt el, erősíti az öntudatot és a saját képességekbe vetett bizalmat. A terápia
szempontjából nem az alkotások művészi minősége a fontos, hanem az a folyamat, melynek
során megvalósultak és az, amit alkotójuk számára jelentenek.
A művészetterápiás módszerek repertoárja tág határok között mozog: festés, formázás,
éneklés, muzsikálás, tánc, színészkedés, bábozás, rímfaragás.
Kérdés, hogy a betegek alkotásaiban felszínre került különös megfogalmazási módok,
szimbólumok mennyire tekinthetők inkább tudatalatti, mint tudatos eredetűnek?
5. Képzőművészet
A belső, lelki tartalmak nonverbális, a képzőművészet eszközeivel történő kifejezésmódja.
Belső tudati tartalmaikat megrajzolják, megfestik, szoborba öntik vagy fából megfaragják. A
formai elemekből, az alkalmazott színekből elsősorban diagnosztikus következtetéseket lehet
levonni. Emellett a tevékenység terápiás hatása is érvényesül.
A kifejezés patológia módszertani kérdései: az alkotások medicinális, vagy esztétikai
megközelítése, a megmagyarázás és a megértés módszere.
Tágabb értelemben a kreatív szocioterápia kategóriájába sorolhatjuk a különböző
iparművészeti tevékenységeket, mint a kollázs készítés, a montázs, a hímzések, bőrmunkák
készítése, gyöngyfűzés, szőnyegszövés, játékkészítés, gyertyaöntés, gyékényfonás stb.
6. Rekreációs foglalkozások: sportfoglalkozások, mozgás, tánc, játék
Rekreációnak nevezzük azokat az egyéni és társadalmi érdekeket kielégítő magatartás-
formákat, amelyek az ember jó fizikai-szellemi-szociális közérzetének megteremtésére,
a kreatív cselekvő- és az optimális teljesítőképesség megteremtésére-újrateremtésére-
megújítására irányulnak, pozitív élménnyel járnak, egyúttal a minőségi élet (jó közérzet, jól-
lét, jól-érzés) megteremtését és átélését szolgálják.
A szimbolikus testmozgás és gesztusok az emberi kifejezés legprimitívebb, legegyszerűbb
formái.
Ezáltal közvetíthető az érzelem és képzelet a leghatásosabban, annak az eszköznek a
segítségével, melyet a legjobban ismer, vagyis a testével, s ugyanígy a pszichiátriai beteg
ember is a mozgásban találja meg a társadalmi elégedettség kifejezését, a fizikai
felszabadultságot és a kommunikáció egy nonverbális közegét.
A sport, torna a mozgásban is kifejezésre jutnak érzelmek, mivel levezetik az agresszivitást.
A legfőbb cél, hogy a mozgás által jöjjön létre érzelmi kommunikáció, és az óhajtott,
megfelelő viszonyulás a környező világhoz, a társadalomhoz. A pszichikai hatáson kívül
testedzés, amely frissít, a testi egészséget támogatja.
A táncban is érzelmek jutnak kifejezésre, és itt szoros összefüggés van a zenével, annak
ritmusával. Fontos, hogy a dallam üteme lassú vagy gyors.
A gesztusterápiák a testhelyzetek, mozdulategységek és kifejező mozgások elsajátítását
célozzák. Ez a kifejező mozgások terápiája.
A pantomim lényege, hogy a drámai cselekmény kifejezése arcjátékkal (mimikával),
mozdulatokkal és gesztusokkal (pantomímiával) történik. Ez a módszer arra tanítja a
betegeket, hogyan fejezzék ki érzéseiket, mondanivalójukat némán, pusztán a mozdulatok, az
arcjáték eszközeivel.
201
A játék önmagáért a játéktevékenységért van. Elengedhetetlen élmény az emberi életben.

A kirándulás is lehet a program része. Ez komplex tevékenység, mert van benne sportjellegű
mozgás, s ehhez a természet és új tájak látványának élvezete társul.
Kórházi vagy szociális bentlakásos intézményi körülmények között a szocioterápiás

foglalkozásokon belül alkalmazhatunk nagycsoport foglalkozást, mint módszert, pl.: osztályos
nagycsoport,
ahol a páciensek/ellátottak és a csoportvezetőn ill. kooterapeután kívül az intézmény
munkatársai is jelen vannak: takarítók, mosodai dolgozók, karbantartók, szakdolgozók. A
csoport célja, hogy az osztály, részleg életében felmerülő problémákat megbeszélhessék az
említett személyek egymással. A csoportfoglalkozásról emlékeztető írása javasolt.
II. Munkaterápia
A szocioterápiás foglalkozások szervezéséről, azon belül a munkaterápiáról az I/2000. (I.7.)

SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai
feladatairól és működésük feltételeiről- az 55.-58.§-a az alábbiakat tartalmazza. A
szocioterápiás foglalkozások formáit az ellátást igénybe vevő életkorának és egészségi
állapotának, képességeinek megfelelően kell megválasztani, az egyéni gondozási, fejlesztési
tervben, illetve rehabilitációs programban megfogalmazott célkitűzésekkel összhangban. A
szocioterápiás foglalkozások formái különösen a munkaterápia, a terápiás és készségfejlesztő
foglalkozás, a képzési célú foglalkozás. A munkaterápiában azok az ellátottak vehetnek részt,
akik - az Szt. 99/B. §-ának (3) bekezdése szerinti szakértői vélemény, ennek hiányában az
intézményvezető megítélése szerint - nem alkalmasak a szociális foglalkoztatás –munka-
rehabilitáció, fejlesztőfelkészítő foglalkoztatás- keretében történő munkavégzésre.
A munkaterápia elsődleges célja a munkaképesség fejlesztése annak érdekében, hogy az
ellátott alkalmassá váljon a szociális foglalkoztatásban való részvételre. Az ellátott
munkaterápiájára fordítható idő nem érheti el a napi 4 órát és a heti 20 órát. A
munkaterápiában részt vevő ellátott munkaterápiás jutalomban részesíthető.
A munkaterápiás jutalom a munkavégzés jellegétől függően differenciált, amelynek havi
összegét a munkalapon rögzített tevékenység jellege és a munkavégzéssel töltött idő alapján
az intézmény vezetője és a foglalkoztatást vezető szakember határozza meg.
A munkaterápia fokozatai
 ráhagyó foglalkozás
o cél: a páciens elfoglalja magát, ilyen például az előkészítő műhely, pl:
szivacsot nyirkálnak, kézi varrást tanulnak, gyurmáznak, terveznek
 terápiás céllal végzett munka
o cél: bizonyos teljesítményszint elérése pl: szőnyegszövés, képzőművészeti
tevékenységek, lábtörlő készítés, kézimunkázás, festészet
 munkatréning szakasz
o cél: a munkafogások, munkamozdulatok begyakoroltatása, pl. kerámiakészítés
technikáinak megtanítása
 szakmai munkára való felkészítés- a kórházból/ intézményből való kibocsátást
megelőző szakasza
o cél: már egy bizonyos szakmai szintet hozzon.
202
A fentiekhez kapcsolódnak még az 1997. évi CLIV. Tv. az egészségügyről, X. Fej.:

Pszichiátriai betegek gyógykezelése és gondozása, 1. Cím Pszichiátriai betegek jogaira
vonatkozó különös szabályok:
195. § (1) A betegnek joga van a terápiás foglalkoztatáshoz, de sem terápiás, sem egyéb
munka végzésére nem kényszeríthető.
(2) Lehetővé kell tenni, hogy a beteg önként részt vehessen az intézet fenntartását szolgáló
munkák végzésében is, ha ettől állapotának javulása remélhető.
(3) A beteg munkájáért díjazásban részesül a miniszter rendeletében foglaltaknak
megfelelően.
A terápiák helye a rehabilitációban

 Egészségügyi alapellátás területén
o házi segítségnyújtás
o lakóközösségi rehabilitáció
 Egészségügyi szakellátásban/fekvőbeteg ellátás
o kórházban / rehabilitációs intézményben
 Járóbeteg szakellátásban
 Szociális alapellátás keretében
o szociális foglalkoztatás/munka-rehabilitáció
 Bentlakásos szociális intézményekben
o ápoló-gondozó-,
o rehabilitációs-, és
o gyermekotthonokban.
Pszichológiai rehabilitáció
A pszichológiai rehabilitáció feladata a kliens és családja pszichés támogatása az új helyzet

elfogadásában, a veszteség feldolgozásában és megoldásában, pl. a testkép, az énkép
helyreállításában. Pszichoterápiás és edukációs foglalkozások szervezése a beteg/kliens és
hozzátartozói részére, a betegség, a fogyatékosság minél teljesebb megismerése és annak
elfogadása céljából.
Pszichoterápia
A pszichoterápia és klinikai szakpszichológia alkalmazását és annak létjogosultságát

az 1997. évi CLIV. Tv. az egészségügyről 103. § (1) –az alábbiak szerint írja le:
A pszichoterápia többféle módszeren alapuló, tudományosan megalapozott, a pszichés és
pszichoszomatikus zavarok esetén alkalmazott, egyéni vagy csoportos formában, több,
meghatározott időtartamú ülésben történő terápiás eljárás, amelyet a pszichoterápiás eljárások
végzésére képesítéssel rendelkező szakorvos vagy klinikai szakpszichológus végezhet
önállóan.
(2) A klinikai szakpszichológiai tevékenység az a klinikai és mentálhigiéniai
szakpszichológus által végzett tevékenység, amely
a) a lelki egészség megőrzésére és helyreállítására,
b) a lelki zavarok megállapítására, vizsgálatára és okainak feltárására,
c) egyes betegségek diagnosztizálásához szükséges pszichodiagnosztikai vizsgálatok
végzésére, valamint
203
d) a lelki zavarok pszichológiai módszerekkel történő korrekciójára irányul.

(3) A pszichoterápia csak a beteg és a pszichoterapeuta teljes önkéntességén alapulhat.
(4) A pszichoterápia megkezdése előtt orvosi vizsgálat szükséges. A klinikai
szakpszichológus munkája során köteles orvosi konzultációt igénybe venni minden esetben,
amikor a beteg állapota vagy állapotának védelme indokolja.
(5) Gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés együttes végzésére orvos pszichoterapeuta
jogosult.
A pszichoterápia olyan kommunikációs kapcsolat pszichoterapeuta és páciens/kliens között,

amelyben a kommunikáció arra irányul, hogy a páciens/kliens képessé váljon addig
megoldhatatlannak tűnő, környezetéből, viselkedéséből vagy személyiségéből fakadó
problémák megoldására. A pszichoterápia lényege, hogy a kliens erői, rejtett képességei,
célok kitűzése és azok eléréséhez vezető út meghatározásra kerüljenek. A páciens/kliens
pszichoterápiába való bevonása önkéntes.
Az ülések gyakorisága és időtartama előre rögzített. A pszichoterápiás ülés időtartama
alapesetben 60 perc, melyből a pácienssel töltött idő 45-50 perc. Az alábbi terápiás módszerek
alkalmazása esetén dupla (például ambuláns csoport-pszichoterápia, családterápia) illetve
tripla (pszichodráma, családterápia) ülésekkel helyes dolgozni,
de pl.: szupportív terápiák -támogató kezelés esetében indokolt lehet a fentiektől rövidebb
ülés idő (25-30 perc). Az ülések gyakorisága függhet attól, hogy a páciens fekvő beteg
ellátásban vagy ambuláns ellátásban részesül, ennek alapján lehet heti 2-5 alkalom, illetve heti
1 vagy havonta 1 alkalom is, másrészt függ a páciens állapotától és a terápia típusától. A
terapeuta és a páciens közötti megbeszélés alapján rögzítik a terápiás módszert, az ülések
idejét, gyakoriságát és a terápia várható hosszát. A terápiára történő megállapodás és a kliens
felvilágosítása elengedhetetlen.
Egyéni pszichoterápiák
Lereagáltatás Pszichoanalízis
Ventillálás Relaxáció
Tanácsadás Hipnózis
Alaklélektani dramatizálás Életvezetési támogatás
Belátáson és tanuláson alapuló pszichoterápiák
Csoportos pszichoterápiák
Pszichodráma Encounter (találkozás) Szabadinterakciós önismereti csoport
Pszichoedukáció:
A pszichoedukáció, mint lélektani-pedagógiai támasz, nagy fokban hozzájárul ahhoz, hogy a

betegség által érintett emberek, családok jobban megértsék a betegségük alakulásának egyes
fázisait (relapszus-betegség fellángolása, kompenzált-tünetmentes időszak). A
pszichoedukációs csoport foglalkozások keretén belül adekvát ismereteket szerezhetnek a
betegség lefolyásáról, a gyógyszerek hatásáról és mellékhatásáról is. A beteg és családtagjai
közötti kommunikáció javulása a gyógyszeres kezelés hatékonyságán, a szocioterápiák
szélesebb alkalmazhatóságán túl abban is jó hatású, hogy a páciens komolyabban és
gyakrabban felfigyel egy-egy tünetre.
204
Tematikus betegségmegbeszélő- és a hozzátartozói csoportok: lényege, hogy pontosabb

ismeretek nyújtásával többet tudjon a páciens, a hozzátartozó a betegségről.
A hozzátartozói csoportok legnagyobb előnye, hogy a korábbi felszínesebb, elhúzódóbb,
időnként már ellenséges színezetű kapcsolatot odafordulóbb és elfogadóbb attitűd irányába
fordíthatjuk.
A csoport létszáma: 10-12 fő, a csoport foglalkozások időtartama: 45-60 perc, gyakorisága
fekvőbeteg ellátásban részesülő páciens és hozzátartozó esetében minimum heti 1 alkalom,
otthonában lévő páciens és hozzátartozója esetében minimum havi 1 alkalom, javasolt
összekötni a kontrollok, időpontjaival a csoportfoglalkozások időpontjait. A hozzátartozók és
páciensek külön-külön vesznek részt a csoportfoglalkozásokon. A csoportfoglalkozásokat a 8
foglalkozás témájának megfelelően kompetens személy: szakorvos, szociális munkás,
mentálhigiénikus, ápoló, dietetikus, gyógytornász stb.vezethetik.
Pedagógiai rehabilitáció
A pedagógia rehabilitáción a fogyatékos gyermekek speciális oktatását, valamint a

munkaképes korú személyek képzését, átképzését értjük. A beteg/kliens hosszú távú céljainak
a részét képezheti abban az esetben, ha a betegsége olyan területen okozta a
károsodást/fogyatékosságot, ami miatt a későbbiekben az előző munkaterületén nem képes
helytállni.
Foglalkozási és szociális rehabilitáció
A foglalkozási rehabilitáció az-az eljárás, amelyben a megváltozott munkaképességű

személyek számára megmaradt képességeikre építve a legmagasabb szintű foglalkoztatást
biztosítjuk. Ez az eljárás az orvosi rehabilitáció után következhet, és sokszor kapcsolódik
hozzá szociális rehabilitáció is.
A rehabilitáció fogalma arra a folyamatra utal, amelyben a fogyatékossággal élő embereket

képessé tesszük arra, hogy elérjék és fenntartsák optimális fizikai, érzékszervi, értelmi,
pszichiátriai, illetve társadalmi funkciószintjüket.
A foglalkozási rehabilitáció formái:
 szociális foglalkoztatás (munka-rehabilitáció, fejlesztő felkészítő foglalkoztatás)

 nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatás
 önfoglalkoztatás
 védett foglalkoztatás
Abból indul ki a foglalkozási rehabilitáció filozófiája, hogy a sérült, egyes munkavégző

funkcióiban korlátozott személy nem csökkent munkaképességű, hanem megváltozott
munkaképességű. Ez azt jelenti, hogy meg lehet találni azt a munkakört vagy megteremteni
azokat a munkafeltételeket, ahol a sérült ember is teljes értékű munkavégzésre képes, az általa
végzett tevékenység pedig önmegvalósítási lehetőséget biztosít számára. Mindehhez
hozzátartozik a megélhetés biztosítása, a munkahely által biztosított emberi kapcsolatok és az
önbecsülés, a hasznos ember tudata.
A foglalkozási rehabilitáció intézményrendszerének kiépítése során az általános és tematikus

tanácsadások, a támogatott foglalkozások és képzési lehetőségek szélesítése mellett kialakult
205
és egyre jobban terjed a „munkába segítés" direkt formája. Ez az európai gyakorlattal

kompatibilis szolgáltatás a munkáltató és munkavállaló egymásra találását és a rehabilitált
munkavállalók tartós munkában maradását segíti.
A szociális rehabilitáció célja annak elősegítése, hogy a fogyatékossá vált személy, illetve a
vele egy életszíntéren élő hozzátartozói a korábban elért társadalmi pozíciójukat
megőrizhessék.
Az új, egyben megváltozott élethelyzetből adódóan az elsődleges feladat (hozzátartozó,
szakember) a kieső, vagy csökkent jövedelem minél teljesebb pótlása, az ehhez kapcsolódó
ügyintézésekkel kapcsolatos feladatok meghatározása –közösségi ellátás szerepe! Fontos
hangsúlyozni egy segítő kapcsolatban az érintett személy korábbi kapcsolati hálójának a
megőrzésén való „munkálkodást”, valamint annak a bővítését. Civilszervezeteknek, önsegítő
szervezeteknek nagy szerepe és hatékonysága lehet a szociális rehabilitációban.
Közösségi ellátás:
Az 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 65/A. §-a
szociális alapellátási feladatként említi a közösségi –pszichiátriai- ellátást. A közösségi
pszichiátriai ellátás keretében a pszichiátriai beteg részére lakókörnyezetében komplex
segítséget kell nyújtani mindennapi életvitelében, továbbá lehetőség szerint biztosítani
szükséges a meglévő képességeinek megtartását, illetve fejlesztését. A pszichiátriai beteg
állapotának figyelemmel kísérése érdekében a szociális ellátást végző személy kapcsolatot
tart fenn az ellátott személy háziorvosával ill. kezelőorvosával, valamint családjával.
A pszichiátriai beteg számára segítséget kell nyújtani egészségi és pszichés állapota

javításában. A mindennapi életében adódó konfliktusok feloldásában és problémái
megoldásában. A szociális és mentális gondozáshoz, valamint az egészségügyi ellátáshoz való
hozzájutásában.
Az alapszolgáltatások megszervezésével a települési önkormányzat segítséget nyújt a

szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük
fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból
származó problémáik megoldásában.
A pszichiátriai rehabilitáció során a pszichiátriai betegség miatt rokkanttá vált ember
személyes céljait akadályozó problémákat kívánjuk leküzdeni, annak érdekében, hogy saját
szükségletei szerint teljes életet élhessen a közösségben. A pszichiátriai rehabilitáció biológiai
és pszichológiai intervenciókat egyaránt alkalmaz – a jelzett sorrendben. A közösségi
pszichiátriai rehabilitáció igyekszik elkerülni a kirekesztettség és az izoláció minden formáját.
A betegek számára a közösségben biztosítja a lehető legtöbb pszichiátriai és rehabilitációs
szolgáltatást, alapvető célja a közösségi integráció fenntartása, illetve elérése.
A rehabilitációs során a lehető legnagyobb mértékben támaszkodik a közösség erőforrásokra
és a természetes segítőkre (pl. hozzátartozók). Ez az ellátási forma hozzájárul az intézményes
ellátás okozta hátrányok leküzdéséhez és a pszichiátriai rehabilitáció hatékonyságának
fokozásához. A kliens közösségi ellátásba való irányítását (betegjogok, és adatvédelmi
törvényekben foglaltak betartása mellett) a vele kapcsolatban álló szakemberek tehetik meg:
 Pszichiáter szakorvos-szakrendelés;
 Háziorvos - eü. alap ellátás;
 Gondozási központ munkatársa: közösségi gondozó, családgondozó;
 Pszichológus;
206
 Mentálhigiénés szakember;
 Szociális szakember;
 Gyámhivatali csoport munkatársa;
 Hozzátartozó (aki ugyan nem szakember, de a klienshez közel álló ember).
Az ellátásban való részvétel az önkéntesség elvén alapul, az ellátásba való bevonáshoz sok
esetben szükség van a részvételi célok, indokok meghatározására, amihez a hozzátartozó
segítségét is igénybe veheti a szakember.
Az eredményes rehabilitáció ismérvei
 A multidiszciplináris minősítő bizottság megalapozott szakvéleménye a

rehabilitálhatóságról
 A rehabilitációs járadékos ügyfél együttműködik és megvalósítja a rehabilitációs
programot
 Az orvosi rehabilitáció eredményes
 A rehabilitált személy egyéni körülményei lehetővé teszik a munkavállalást
 A munkavállaló (megmaradt képességeire alapozva) képesítést, gyakorlatot,
tapasztalatot szerez egy konkrét feladat, munkakör ellátására
 Van egy munkáltató, aki tartósan foglalkoztatja.
Fontos a rehabilitációs folyamat során
 Esélyegyenlőség az alapszolgáltatások adekvát igénybevételéhez

 A szolgáltatások elérjék a rászorulókat
 Célcsoport számára nyújtott szolgáltatások a célcsoport speciális szükségleteiből
adódóak legyenek.
Az eredményes reintegráció elsődleges feltétele-esélyegyenlőség biztosítása!
207
Pszichoszociális terápiák
A gyógyszerek használata a pszichiátriában egyre inkább fontossá válik, azonban a

gyógyszerek nem helyettesíthetik a pszichoszociális terápiákat. Néhány betegségben (például
evési zavarok) az első kezelési mód a pszichoszociális terápia. Bebizonyosodott, hogy fontos
kiegészítő tényező a gyógyszeres terápia mellett, mert olyan problémákkal foglalkozik, mint
például a compliance, a páciensek felvilágosítása tüneteikről és a betegség valószínű
kimeneteléről, elősegíti a belátást, és támogatja a súlyos betegség pszichoszociális
következményeivel való megküzdést. A pszichiátrián magas szintű jártasságra kell szert
tennünk a betegekkel folytatott kommunikációban. Hallgatva problémáikat, meg kell
teremtenünk bennük a bizalom és a támogatás érzését, segítve ezzel őket a kóros
viselkedésminták felismerésében. Támogatnunk kell őket, hogy megoldásokat találjanak
problémáikra, hogy kijavítsák vagy megváltoztassák kóros magatartásukat, érzelmeiket és
beállítódásukat. (Az egészségügy többi területén is nélkülözhetetlennek kellene lenni ezeknek
az ismereteknek.)
A pszichoterápia gyógyító célú beavatkozás, közvetlen emberi kommunikáció
segítségével. A kommunikáció, ezen belül a beszéd a „legemberibb” viselkedés, mivel
egyrészt külső, objektív, másrészt közvetlenül tükrözi a belső folyamatokat. A kommunikáció
segítségével az emberi viselkedés egésze befolyásolható, így a kóros is. A pszichoterápia nem
csupán a lelki eredetű, hanem a testi betegségek gyógyításában is nélkülözhetetlen eszköz. A
terápiás célzatú kommunikáció folyamatként írható le, a melynek során a páciens és a
terapeuta hosszabb időn keresztül rendszeresen találkozik. Egy-egy találkozás (ülés) általában
40-50 percig tart, és hetente egy alkalommal kerül rá sor.
A pszichoterápia hatótényezőinek két fontos eleme van: a terapeuta személye,
valamint az alkalmazott módszer. A hatékonyság szempontjából a terapeuta személye a
döntő, amelyet nem specifikus tényezőnek neveznek. Ez lényegében a terapeuta
viselkedésének kommunikáció szempontjából fontos dimenzióit jelenti. Elsőként Carl Rogers
körvonalazta a terápiás hatékonyság „szükséges és elégséges” feltételeit:
1. Empátia: a terapeuta azon képessége, hogy a páciens közléseinek rejtett, érzelmi vonásait
is felfogja, és azokat a beteg számára elfogadható módon visszajelezze. Ez tehát a
metakommunikatív közlések felfogását és verbális alakba való öntését jelenti.
2. Feltétel nélküli elfogadás: a terapeuta érzékeltetni tudja betegével, hogy az bármit
közölhet, bárhogy viselkedhet, a terapeuta érzelmileg is hangsúlyos, meleg odafordulása
ettől nem változik.
3. Kongruencia: a terapeuta belső világa és közlései egymást fedik, összhangban vannak.
E három viselkedésdimenzió egymást feltételezi és ezáltal elválaszthatatlanok egymástól.
208
A pszichoszociális terápiák típusai

 Magatartás-terápia
 Kognitív terápia
 Egyéni pszichoterápia
 Klasszikus pszichoanalízis és pszichodinamikus pszichoterápia
 Belátásorientált pszichoterápia
 Kapcsolati pszichoterápia
 Interperszonális terápia
 Supporttiv terápia
 Csoportterápia
 Családterápia
 Szociális jártasság tréning
Magatartás-terápia
A magatartás-terapeuták az objektív, észlelhető tünettel (amit rendszerint
magatartásnak neveznek) való munka fontosságát hangsúlyozzák. Ez magában foglalja a
fizikai aktivitást, mint például evés, ivás, beszéd és a folyamatos egymás utáni cselekvéseket,
amelyek a szokások és a szociális kapcsolatok kialakításához vezetnek. A magatartás-
terapeuták azt vallják, hogy a páciens magatartásának változása lényeges gondolkodásbeli és
érzelembeli változáshoz vezethet, és a kóros viselkedés javítása hatásosabb lehet, mint a kóros
érzelmek javítása. A különféle magatartás-terápiák a kondicionálás elvén alapulnak.
A magatartás-terápiák különösen azokban a betegségekben hatásosak, amelyekhez
nyilvánvalóan kóros viselkedésminták kapcsolódnak, és szükséges ezeknek a javítása. Ezen
betegségek az alkohol- és gyógyszerabúzus, étkezési zavarok, szorongásos zavarok,
különösen a fóbiák és a kényszeres magatartás.
A magatartás-terápia alapformái:
 Relaxációs tréning
 Szisztematikus deszenzitizáció
 Elárasztás
 Magatartás-változás technikák
A relaxációs tréninget arra használják, hogy megtanítsák a pácienst szabályozni testi
és mentális állapotát. A pácienst arra oktatják, hogy testének izomcsoportjain keresztül
mozogjon; feszüljön meg, azután teljesen lazuljon el. Ezen a folyamaton keresztül
megtanulja, hogyan éri el az akaratlagos ellenőrzést feszültségei felett és a relaxációt.
A szisztematikus deszenzitizáció során a pácienst arra tanítják, hogy csökkentse vagy
szabályozza specifikus ingerek által előhívott félelmeit, mint például az agórafóbia vagy
különféle szociális fóbiák esetén. Például a pácienssel elképzeltetik azt a helyzetet, amiben ő
rosszul érzi magát (pánikrohamot kap), és bátorítást kap, hogy használja a relaxációs
módszert a pánik érzésének csökkentésére és arra, hogy akaratlagos ellenőrzése alatt tartsa
azt.
Az elárasztás során a páciens megtanulja kioltani szorongását azáltal, hogy olyan
helyzetbe hozzák, ahol folyamatosan éri őt a félelmet keltő inger. Segítik abban a tanulási
folyamatban, hogy az ingerek ténylegesen nem vezetnek semmilyen félelmetes
következményhez.
A magatartás-változás technikákat a megerősítés fogalma alapján használják, mint
magatartás-formáló utat, ha csökkenteni vagy megszüntetni szükséges a nem kívánatos
209
magatartást illetve helyettesíteni egészségesebb magatartásmintával vagy szokással. Ezek a

technikák különösen megfelelőek az impulzuskontroll-zavarok kezelésére (például:
alkoholizmus, pszichoaktív szer abúzusa, étkezési zavarok és alkalmazkodási zavarok).
Kognitív terápia
Minden embernek megvan a maga saját specifikus felépítésű kognitív rendszere,
amely meghatározza azt, hogyan reagál az adott megterhelésre sajátságos helyzetben. Az
emberek kifejleszthetik a pszichiátriai szindrómát (pl. szorongás vagy depresszió), amikor
bizonyos struktúrák túlműködővé válnak, és hajlamossá teszik őket kóros vagy negatív
válaszok kialakítására. A kognitív terápia módszere arra összpontosít, hogy megtanítsa a
pácienst új utat találni ennek a kóros gondolkodási sémának a megváltoztatásához. A cél,
hogy segítsen a páciensnek újrastrukturálni negatív kognícióit, hogy képes legyen a valóságot
kevésbé torzítottan értékelni, és megfelelően reagálni.
Egyéni pszichoterápia
Az egyéni pszichoterápiás elnevezés a pszichoterápiás módszerek széles skáláját öleli
fel. Mind a magatartás-terápiák, mind a kognitív terápiák rendszerint egyéniek. Az egyéni
pszichodinamikus pszichoterápiák Freud pszichodinamikus megközelítéseiből fejlődtek ki. A
különböző egyéni pszichoterápiáknak van néhány közös jellemzője, amelyek a következők:
 interperszonális (személyek közötti) kapcsolaton alapulnak;

 verbális érintkezést használnak két (vagy több) ember között mint gyógyító elemet;
 a terapeutának speciális szaktudása van, amelyet a kommunikációban és a kapcsolatokban
felhasznál a gyógyítás során;
 ésszerűségen vagy fogalmi struktúrán alapulnak, amit a páciens problémáinak megértésére
használnak;
 specifikus eljárásokat használnak a kapcsolatokban, amelyek az ésszerűségen alapszanak;
 strukturált kapcsolatok (például a terápiás ülések időpontja, gyakorisága és időtartama
előre meghatározott);
 a javulás elvárása.
Klasszikus pszichoanalízis és pszichodinamikus pszichoterápia

A klasszikus pszichoanalízis lényege, hogy a páciens kivetíti a terapeutára az összes
gondolatát és érzését, amelyet gyermekkora óta tapasztalt. Ezen az áttételen keresztül képes
tudatossá tenni különféle tudattalan energiáikat és indítékokat. Az áttételes motívumokkal
kapcsolatban -amelyek a tüneteket okozzák- az analitikus megfelelő értelmezést készít a
pszichoanalízis során, és ezáltal a tünetei a betegnek elmúlnak. A páciensnek heti négy-öt
alkalommal kell ötvenperces üléseken megjelenni típusosan két-három évig.
A pszichodinamikus pszichoterápia sok, a pszichoanalitikus terápiákban foglalt
módszert használ, de úgy, hogy alkalmasak legyenek nagyobb számú páciens kezelésére. Itt a
terapeuta a problémára összpontosít és korrigál. A kezelés időtartama heti egy-két ülés, két-öt
éven keresztül. Jól használható a személyiségzavarok, szexuális diszfunkciók, szomatoform
zavarok, szorongásos zavarok és enyhe depresszió kezelésére.
210
Belátásorientált pszichoterápia
A terapeuta ebben a terápiában a beteget -a heti egyszeri ülések alatt- arra bátorítja,
hogy felülvizsgálja és megbeszélje kapcsolatait, korábbi élettapasztalatait, és beállítódását
saját maga irányában. A cél az, hogy a páciens megértse viselkedésének fő indítékait, ami
támogathatja őt abban, hogy szükséges mértékben megváltoztassa ezeket.
A kapcsolat pszichoterápiában a terapeuta aktívabb szerepet vállal. A hangsúly a
korrigáló emocionális élmény elérhetőségén van. A terapeuta megbízható pótszülőként van
jelen, aki támogatja a pácienst a fel nem ismert szükségletekkel és a megoldatlan
problémákkal történő szembesülés során. A heti egyszeri ülések ½-2 évig tartanak.
Az interperszonális terápia a depresszió kezelésére kialakított pszichoterápiáknak
egy specifikus típusa. A terápiát alkalmazók azt hangsúlyozzák, hogy a mentális betegségek
kapcsolati problémákban tükröződhetnek és fejeződhetnek ki, és ezért az interperszonális
kapcsolatok javításán kell dolgozni. A feltárás folyamatát használva a terapeuta segíti a
pácienst azoknak a sajátos problémáknak a meghatározásában, amelyek zavarhatják az
önbecsülését és az interperszonális kapcsolatait. A feltáró és meghatározó folyamatok után a
terapeuta rendszeresen dolgozik a pácienssel, elősegítve, hogy új adaptív magatartásmintákat
és kommunikációs stílusokat tanuljon meg. Rendszerint heti egy alkalommal, három-négy
hónapon át tart a kezelés.
A supportiv pszichoterápiát arra használják, hogy átsegítsék a pácienseket nehéz
helyzeteken. Összetevői bármely más pszichoterápia típusból származhatnak. Irányításában a
terapeuta fenntartja a szimpátiát, az érdeklődés és a törődés attitűdjét a páciens felé. A páciens
leírja és megbeszéli a különféle problémákat, amelyekkel szembekerül. Az ülések hetente
zajlanak.
Csoportterápia
A csoportterápia hatékony utat biztosít a klinikusok számára ahhoz, hogy viszonylag
nagyszámú pácienst kövessenek és figyeljenek meg. A társas környezet segítséget ad
megtanulni új és építő utak kidolgozását másokkal való kapcsolatokban, szabályozott és
támogató környezetben. A csoportterápia folyamán előforduló faktorok, amelyek összefogják
a terápiás mechanizmusokat a következők: a remény belenevelése; szociális jártasság
növelése; utánzó magatartás; katarzis; interperszonális tanulás; információjuttatás;
altruisztikus magatartás azon keresztül, hogy megkísérel segítséget adni a csoport más
tagjainak; az elsődleges családcsoportok kijavított megismétlésének megtapasztalása; a
csoportösszetartás növelése; egyetemesség (az izoláció érzésének csökkentése); a mások
visszajelzéséből való tanulás, ahogy mások magatartásunkat látják („interperszonális
tanulás”).
A csoportalakulás folyamán az egyéni szándékok, törekvések, érdekek és félelmek
különböző irányú erőként jelentkeznek. A tagok között érdekeltségek, szövetségek, ellentétek
alakulnak ki, amelyek időről időre összeütközésbe kerülnek egymással. A különböző erők
megnyilvánulásait és összecsapásait nevezzük csoportdinamikának.
Sok különböző fajtája van a csoportterápiának. A típusok változnak attól függően,
hogy kik alkotják a csoportot, valamint a problémáktól vagy zavaroktól, amelyekkel
szembekerülnek, a csoporthelyzettől, attól a szereptípustól, amelyet a csoportvezető képvisel
és a kitűzött terápiás céloktól.
211
Házasságterápia és családterápia
Néhány olyan probléma, amely miatt egyesek kezelésért folyamodnak, érthetően más
embereket is érint. Természetesen leginkább a közvetlen környezetében élő embereket, vagyis
a házastársat illetve a családot.
A házassági tanácsadás jellegzetesen a specifikus probléma meghatározásával
kezdődik. Mindegyik partnert megkérik, hogy határozza meg azt a specifikus problémát,
amelyben szeretné, hogy a másik megváltozzon. A terapeuta megpróbálja támogatni a párt a
változás megvalósításában fokozatos, lépcsőzetes úton, egy alkalommal egy problémát
megbeszélve.
A családterápia a nagyobb családi közösségre összpontosít, ez minimálisan egy szülő
és a gyerek. Jellemzően a kezdeti kezelésekre a gyermeket hozzák specifikus problémával,
mint iskolai nehézségek, hiperaktivitás vagy agresszív magatartás. Gyakran gyorsan kiderül,
hogy e problémák a családi helyzet általános kapcsolatában gyökereznek.
A terápia e két típusát végezheti pszichiáter, pszichológus, szociológus, szociális
gondozó. vagy ápoló. A terápiák rendszerint rövid tartamúak, hetektől hónapokig tartanak, és
a problémák világosan, tisztán való meghatározására és feloldására irányulnak, amilyen
gyorsan lehet. Az egyéni vezetésű terápiákban gondoskodni kell a pártatlan légkör
fenntartásáról.
Társadalmi jártasság tréning

A társadalmi jártasság tréning a pszichoterápia egy specifikus típusa, elsődlegesen a
másokkal való kapcsolatok kialakításának kifejlesztésére és a mindennapi élet
követelményeivel való megküzdésére összpontosít. Elsősorban súlyos mentális betegségekben
szenvedő pácienseknél használják, mint például a szkizofrénia, amelyet gyakran a társadalmi
jártasság kifejezett csökkenése kísér. Módszerei elsősorban magatartásmódszerek. Speciális
problémákat határoznak meg és beszélnek meg az egymás utáni üléseken. Például súlyosan
sérült pácienseknek szükségük lehet biztatásra, hogy megtanulják a napi higiéniás teendőket.
212
Herceg Attila: Edukáció
Bevezető
Az edukáció, vagy más néven betegoktatás, egy tematikusan felépített oktatási forma
betegek és / vagy hozzátartozóik számára. Az edukációt egyre többet illetik meg terápiás
(edukációs terápia, betegoktatási terápia) jelzővel, ami valójában egy kiegészítő terápia a
medikális tevékenység mellett. Az utóbbi években az edukáció intézményesedésének és
önálló szakterületté vallásának lehettünk tanúi, mivel ez a tevékenységi ágazat nemzetközi
folyóirattal (Patient Education and Counseling), konferenciákkal és egyre bővülő
szakemberhálózattal (pl. a holland kórházak 80%-ában dolgozik betegoktató-koordinátor)
rendelkezik. 1999 a terápiás betegoktatás alapelveivel, elméleti és gyakorlati fejlesztésével
kapcsolatos munkálatokat végző európai testület a párizsi konferencián a következő
definícióval illette az edukációt: betegoktatásnak tekinthető minden, a betegek felé irányuló
oktatási tevékenység, beleértve a terápiás tájékoztatást, az egészségnevelést és a klinikai
egészségmegőrzést. (1)
A konferencia kimondja, hogy az edukáció nem csak a beteg emberrel és magával a
betegséggel foglalkozó tevékenység, és az egészségneveléstől nem egy elkülönülő
tevékenység, hanem egy terápiás módszer mely magába foglalja az egészségnevelést is.
Tulajdonképpen a nem intézményesített formája az edukációnak egyidős a gyógyító
tevékenységgel, és az ember egészségmegtartó gondolkodásával. Az ókori görög tanításokból
már kiderül, hogy Spártától Athénig úgy vélték az időszámításunk előtti századokban, hogy
az ember nagyban felelős egészsége alakulásáért. Éppen ezért a testedzésnek, a
sporttevékenységeknek meghatározó helye volt a görög gyerekek és felnőttek életében. Az
athéni eszmény, a kalokagathia azonban ennél jóval többet takart, és akár korabeli „egészség-
definícióként” is felfogható: szép és jó ember nevelése volt az athéni cél. Azaz egészséges
testű és lelkű emberé válás volt a cél, akinek választott istennője Areté az erény megtestesítője
volt. A hippokratészi iskola tanításai az egészség megőrzését, a betegségek megelőzését
hangsúlyozták és hirdették (2). A természettudományok eredményei mellett az ókori népek
esetében szinte mindenütt tetten érhető az az elképzelés, mely szerint az egészség Isten (az
istenek) ajándéka. A iatroteológia (iatrosz = orvos) tehát fontos gyógyászati értelmezési
modellt jelentett a babilóniai, egyiptomi, görög, de a zsidó, sőt keresztény hagyományban is.
A keresztények számára Krisztus a legfőbb tanítómester és orvos. A testi-lelki
értelemben vett egészség kialakításának, megőrzésének legfontosabb útmutató könyve pedig
maga a Biblia. Krisztus nyomán a tanítványok is tovább folytatták a gyógyító munkát. Pál
apostol például arról írt, hogy valamennyi gyülekezet részesült a gyógyítani tudás ajándékából
A muszlim orvosi és (nevelés) filozófiai művekben az egészség komplex (testi-lelki-szellemi
értelemben vett), a görögök és rómaiak tanításaira (például a négy elem egyensúlyának
tanára) visszavezethető, ugyanakkor napjaink egészségfelfogásával is rokonítható, sőt ez
utóbbinál tágabb értelmű leírásával találkozhatunk. A muszlim nevelés célja tulajdonképpen a
konkrét és átvitt értelemben vett egészséges (az „egész”) ember kialakítása. A muszlimok
szerint ugyanis az Allahhoz elvezető életvitel, maga a tudás gyarapítása egészségére ügyelő,
teste és értelme működésével tisztában lévő embert kíván. A medicinális (főként dietetikai)
tanácsok mindezek miatt teljesen természetes módon szervesülnek még a pedagógiai művek
szövegeinek mondanivalójához is. (3)
Európában a középkortól a közelmúltig a gyógyító egyházi személy vagy világi orvos
betegkapcsolatot a paternalista alá fölé rendelt kapcsolat jellemezte. A gyógyító / orvos
utasításait a beteg feltétel nélkül elfogadta és betartotta. A 20. század második felében az
egyre növekvő polgárjogi és civil mozgalmak hatására erősödni kezdtek a betegjogok, egyben
a betegekre háruló döntési jogok is. Az orvostudomány fejlődésével, csökkent az akut
betegségek aránya a krónikus betegségekhez képest, ami terápiás együttműködésre,
213
életmódváltásra, bizonyos attitűdformálásra támasztott támaszt igényt. A tudomány és az

információ (média internet) a széles társadalmi rétegek számára elérhetővé válása, növelte és
növeli a miértek számát. A sok információ magába hordozza a pozitív és negatív hatásokat is.
Pozitívként könyvelhető el, hogy az emberek többet és jobban foglalkoznak egészségükkel,
betegségek megelőzésével, vagy a betegségük leküzdésével. Negatívként említhető, hogy e
törekvéseket nem mindig tudományosan megalapozott információkból szerzik. A paternalista
nézet többé nem elfogatható a mai ember számára. Ezek és még számos más tényezők
hatására az egészségügyi ellátástól elvárt igények változásnak indultak és nő az edukáció
vagy betegoktatás intézményesedése. Napjainkban sok egészségügyi szakember nincs is
tisztában, hogy valójában az edukáció szervezetlen formáját végzi, mikor például az ápoló
megtanítja a lázas beteget vagy annak hozzátartozóját a hűtőfürdő alkalmazására, felhívja a
figyelmet különböző kényelmi eszközök létéről annak beszerzési lehetőségeiről, ha
figyelmezteti a beteget a hosszú ágyban tartózkodás szövődményeire, vagy betanítja a beteget
a szemcsepp helyes használatára.
1972-ben Leona Miller első sikeres edukációs terápiát hajtott végre USA-ban, mikor a
diabéteszes betegeknél ismertette a betegség lényegét, életmódbeli tanácsokat adott és
ismertette a kezelés sajátosságait. Azóta számos ország összesen 160 betegségnél alkalmaz
betegoktatási terápiás beavatkozást.(4)
Közülük jelentős:
Anglia, ahol a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) által létrehozott önálló ambuláns
központokat, ún. „walk-in” centrumokat hozott létre, ahová a kliensek a diagnózissal és a
kezeléssel kapcsolatos információkért, tanácsért fordulhatnak. Hollandia, ahol a beteg
korházakba kerüléskor először betegoktatásra szakképzett ápolókkal és önálló
betegoktatókkal találkozik. USA-ban START néven futó akut pszichiátriai ellátás keretein
belül alkalmaznak szakdolgozók által vezetett pszichoedukációs csoportokat. 1994 óta a
francia orvosi és egészségtudományi képzésben jelen van a pszichoedukációs ismeretek
oktatás és 1998 óta egy posztgraduális programban is szerepel a betegoktatás.
Hogyan végezzük az edukációt?

Az edukációnak szerves összefüggésben kell lennie a betegellátás egészével, az
egészségügyi ellátást végző szakemberekkel, vagyis a teljes terápia egy speciális rész-
funkciójaként ajánlatos működnie.
Az edukáció egy oktatási forma, ami egy meghatározott struktúra és
tananyagtartalommal rendelkezik. Az edukációt a vezető, azaz a szakember vezeti, aki mint
oktató működik. Ő határozza meg az oktatási célokat, az oktatási feladatokat, az alkalmazott
módszert, a munkaformát, az eszközöket, az edukáció óraszámát és azok tartalmát. Az
edukáció folyamán lényeges elem a megfigyelés és értékelés. E munkafolyamatok
kialakításához először egy állapotfelmérést készít az edukációt végző szakember, amire
később felépíti a terápiás betegoktatást.
Állapotfelmérés
Az állapotfelméréssel megismerjük a beteg és hozzátartozója életét az élet minden
területén, a működési mechanizmusokat, illetve a működést segítő és akadályozó tényezőket.
Az állapotfelmérés kiterjed a fizikai, az önellátási és a mentális állapot felmérésére is. Az
egyéni felmérés az önellátás áttekintésével kezdődik, majd a betegséggel és annak kezelésével
kapcsolatos ismeretekkel folytatódik.
Felmérjük, hogy mennyire van tisztában betegségének alapvető jellemzőivel és annak
klinikai módszereivel. Ebbe beletartozik, hogy ismeri-e betegsége típusát, a feltételezett
kiváltó okokat, a betegségét enyhítő és súlyosbító tényezőket, a kapott kezelés fő előnyeit és
214
nemkívánatos hatásait, és a várt végeredményt. A felmérésnek ebben a szakaszában

meghatározhatjuk azokat a területeket, amelyekre a későbbiekben összpontosítani fogunk, így
az alapvető tudásbeli hiányosságokat korrigálni tudjuk. (5) Az állapotfelmérés történhet:
ápolási- foglalkoztatói- orvosi-anamnézis felvétellel, előre kidolgozott strukturált kérdőívvel,
vagy valamennyi módszer együttes alkalmazásával. Az anamnézis előnye, hogy kiderülhet a
betegről olyan információ, amire előre nem számítottunk, hátránya, hogy esetleg nem
kérdezünk rá mindenre és a beteg sem közli velünk, valamint nehezebb lehet a beteg
állapotának további követése. Kérdőívek előnye, hogy a fontosnak tartott problémák,
fejlesztendő területek láthatóvá válnak és későbbiekben a beteg állapotáról mérhető után
követés alkalmazható. Ideális talán az anamnézis felvétel és a kérdőívek együttes alkalmazása
lenne, de a betegek nem mindig terhelhetőek kezdetben ilyen mértékben. Az edukáció fontos
részét képezi a beteg motiváltságának növelése a betegség leküzdésében, melyet csak
fokozatos terheléssel lehet elérni.
Az alábbiakban példaként a Pszichiátriai betegek számára alkalmas állapotfelmérést
segítő kérdőívek lesznek láthatóak (Kézikönyv a pszichiátriai betegek közösségi ellátását
nyújtó szociális szakembereknek; Bódy Éva, Gordos Erika Haller Terézia, Szabó Lajos Szőke
Tibor)
1. Az önellátás felmérése
Soha nem okoz Néha okoz Gyakran okoz Mindig
Tevékenység
problémát problémát problémát problémát okoz
Étkezés
Testi higiéné
Pénzkezelés
Mozgás
Otthoni
tennivalók
(Kézikönyv a pszichiátriai betegek közösségi ellátását nyújtó szociális szakembereknek; Bódy

Éva, Gordos Erika Haller Terézia, Szabó Lajos Szőke Tibor)
2. A mentális állapot felmérése

(A kliens betegséggel kapcsolatos ismeretei)
Mi a betegsége megnevezése? Milyen tünetei vannak?

……………………………………….
Mi okozta a betegségét?
……………………………………….
Mi súlyosbíthatja a betegségét?
……………………………………….
Mi enyhítheti a betegségét?
……………………………………….
Milyen kezelést kap jelenleg?
……………………………………….
215
Milyen gyógyszereket szed?

……………………………………….
Milyen előnyei, pozitív hatásai vannak a kezelésnek?
……………………………………….
Milyen nemkívánatos hatásai vannak a kezelésnek?
……………………………………….
Mennyire tartja be a kezelési előírásokat?
……………………………………….
Mennyire elégedett a jelenlegi kezeléssel?
……………………………………….
Mit gondol a betegség jövőbeli alakulásáról?
……………………………………….
Reménykedik-e a teljes gyógyulásban? Igen Nem
Előfordult-e Önnel, hogy levertnek, kedvetlennek érezte magát? Igen Nem
Foglalkozott-e az öngyilkosság gondolatával? Igen Nem
Kísérelt-e meg öngyilkosságot? Igen Nem
Hány alkalommal? …………….
Utolsó kísérlet időpontja? …………….
Szokott-e agresszív lenni? Igen Nem
Ha igen, mire vagy kire irányult (más személyekre, tárgyakra, vagy
önmagára)? …………….
Vannak-e olyan hiedelmei, amelyek a környezete számára
szokatlanok, irreálisak? Igen Nem
Érezte-e már úgy, hogy gondolatai idegenek, szokatlanok,
mintha nem az Öné lennének? Igen Nem
Érezte-e már úgy, hogy gondolatai hangossá váltak és mindenki
hallja őket? Igen Nem
Szokott-e érzékelni, látni, hallani valamit vagy valakit anélkül,
hogy azt más is látná, hallaná? Igen Nem
Érezte-e már úgy, hogy mások rosszindulatúak, ellenségesek
Önnel vagy esetleg másokkal? Igen Nem
Van-e olyan érzése, hogy másoknál különb, magasabb rendű
vagy különleges képességei vannak? Igen Nem
Vannak-e nehézségei a másokkal való kapcsolatteremtésben? Igen Nem
3. A betegséggel járó stressz felmérése
Melyek a legfőbb nehézségek, amelyeket a betegsége okoz?
Mit tesz azért, hogy megbirkózzon ezekkel a nehézségekkel? (Jegyezzük fel a hatékony és
hatástalan módszereket is.)
Az elmúlt 3 hónapban milyen mértékű stresszt, nehézséget okozott családjában a betegsége?

1: nem okozott; 2: enyhe; 3: közepes; 4: súlyos
Kivel töltené legszívesebben az idejét?

……………………………………….
216
Kivel beszéli meg személyes céljait, problémáit?

……………………………………….
Kivel beszélné meg legszívesebben személyes
céljait, problémáit?
……………………………………….
Van-e olyan a következők közül, amelyet kellemetlennek tart és próbál elkerülni?
Kellemetlen és elkerült helyszín:
……………………………………….
Kellemetlen és elkerült tevékenység:
……………………………………….
Kellemetlen és elkerült ember: ……………………………………
…
Létszám
Az edukáció történhet egyéni konzultációk, vagy csoport foglakozások formájában. A
csoportos forma történhet egy családnak, egy betegcsoportnak, több családnak vagy kevert
formába szervezve. A csoport létszáma ideális estben 5-15 fő, de bizonyos esetekben nem
elképzelhetetlen az 50 fő jelenléte sem. Sok esetben a csoportlétszám meghatározása függ a
edukációs terápia helyszínének adottságaitól (például méretétől, akusztikájától,
bútorozottságától), a betegoktatáson résztvevő kliensek egészségi állapotától,
informáltságától, pszichés állapotától. A létszám kialakításnál figyelembe kell venni az
edukáció témáját, a munkaformát és a célt.
Célok meghatározása
Az edukáció célja nagyon sokrétű lehet, de általában az adherencia* vagy terápiás
együttműködés javítása, a betegségek megelőzése, állapotromlás megakadályozása, betegség
kimenetelének javítása, diagnosztikus vagy terápiás célú felvilágosítás, az életminőség
fenntartása és javítása, az önálló életvitel képességének fejlesztése a cél. Lényeg, hogy a
lehető legnagyobb mértékben meg kell szűnnie az állapotfelméréskor kimutatott a kognitív,
affektív, és/vagy pszichomotoros deficitnek (a kognitív, affektív és a pszichomotoros deficitet
a Bloom követelménytaxonómiák szerint kel értelmezni).
Fontos, hogy a beteg egyéni személyiségére, teherbíró képességére, szükségleteire és
problémáira fókuszáljunk a célok meghatározásánál.
*(Az adherencia, négy különböző, a terápiás hűséget érintő fogalom egysége: elfogadás
(acceptance), egyetértés (concordance), kitartás (persistance) és engedelmesség
(compliance). Krónikus betegségekben az adherencia egy bizonyos mértéke alatt a
gyógyszeres terápiától éppúgy nem várhatunk eredményt, mint amikor a beteg egyáltalán nem
részesül kezelésben.)
Oktatási feladatok
A kitűzött cél elérése érdekében először fel kell mérnünk a betegek és hozzátartozóik
meglévő tudását, ismereteit magáról a betegségről és a rájuk váró feladatokról. A meglévő
elméleti ismereteket szelektálnunk kell aszerint, hogy annak tartalma mennyire valós, illetve
mennyire alkalmazható a jelenlegi helyzetben. További feladataink közé tartozik a betegek
és/vagy hozzátartozóik ismereteinek bővítése elmélyítése.
217
Alkalmazott módszerek
Az edukáció során alkalmazott oktatási módszerek lehetnek:
 Előadás
 Magyarázat
 Megbeszélés
 Szemléltetés, megfigyelés
 Kérdezés, kérdezve kifejtés.
 Ismétlés
 Gyakorlás
Munkaformák, oktatásszervezési formák

Az edukáció általában az erre a célra kijelölt helyiségben történik a betegek és/vagy a
hozzátartozók számára. Az oktatás jellemzően frontális, vagy csoportban folyó előadásmódban
történik 5-15 fős csoportok részére, melyet az előadó szakember tart. A gyakorlati készségek
elsajátítása során azonban a betegek/hozzátartozók párban, egymást segítve, vagy egyenként,
egymás után hajtják végre a feladatokat, természetesen előbb az edukációt végző szakember
segítségével, majd önállóan az oktató felügyelete mellett.
Megfigyelés és értékelés
Az értékelésnél általában formatív értékelési forma alkalmazandó, melyet az edukáció
alatt folyamatosan a foglalkozást tartó kolléga végez, kérdésekkel, vagy vitára bocsátott
témakörökkel
Értékelés során ellenőrizzük, hogy a betegek és/ vagy a hozzátartozók megértették-e az
edukáció anyagának lényegét. A kérdések nyilván az edukáció témakörétől függnek, de
általában a következő kérdéskörök használandóak:
 Értik-e a kórképekben használt fogalmakat

 Látják-e az alapvető összefüggéseket
 Képesek-e biztonságosan és a szakmai szempontoknak megfelelően végrehajtani a
feladatokat
 Tisztában vannak-e a betegség kimenetelével és az elvárható eredményekkel
 Tudják-e mi a teendő krízishelyzetek alkalmával
 Ismerik-e a betegség tüneteit
 Ismerik-e a betegség megelőzésére, vagy súlyosbodásának megfékezésére
alkalmazható módszereket
 Tisztában vannak-e a betegjogokkal és kötelezettségekkel.
 Milyen az adherenciájuk.
218
Edukáció a pszichiátriában
Az edukációról és pszichoedukációról talán a pszichiátria betegségek kezelésével
foglalkozó szakirodalomban olvashatunk legsűrűbben. Az edukáció, mint kiegészítő terápia,
hatásosnak bizonyult a szkizofrén, az unipoláris, a bipoláris, az addikciós és táplálkozási
zavarok kezelésében (10,11,12). Az edukációnak egyik formáját, az un. pszichoedukációs
csoportot az 1970-es években elsőként a pszichiátriai betegek számára dolgozták ki. Azóta
számos nemzetközi tanulmány jelent meg a témával kapcsolatosan, melyek egyöntetűen a
pszichoedukáció jótékony hatásáról számolnak be.(6)
A pszichiátria a XX. sz. második felében az agykutatásnak és a
pszichofarmakonoknak köszönhetően nagy fejlődésnek indult. Mára már több generációs
pszichiátriai gyógyszerek állnak rendelkezésünkre, amelyek bizonyítottan hatékonyak.
Napjainkban a javulás több-dimenzionálás megközelítése képviseli a korszerű szemléletet,
amely magában foglalja a szociális és klinikai megközelítések integrálását és a kultúra
specifikus pragmatikus szempontok beépítését a terápiás siker fogalmába. A korábbi kezelési
attitűdökkel összevetve a páciensek járó-beteg állapota ma már önmagában nem könyvelhető
el terápiás sikernek, ha önellátásuk, képzésük, foglalkoztatásuk nem megoldott. A
pszichiátriai betegségben szenvedők egyre magasabb számából és a mindmáig megoldatlan
problémákból kiindulva az Európai Unió agykutatásokat összehangoló szervezete -Európai
Agytanács (European Brain Council)- arra az elhatározásra jutott, hogy a 2014-es évet a
mentális egészség évének szentelik az unióban.
Sokan egyetérthetünk abban, hogy még sok teendő van a pácienseink egészségének,
mentális állapotának, életkörülményeinek javításában. A feladatok megoldására azonban nem
mindegy, hogy milyen feladatokat választunk. Számos kérdés vetődik fel, hogy a pszichiátriai
betegek számára mi a legnagyobb segítség. Mely részét, összetevőit kell javítani
betegségüknek. A megelőzésre, a tünetekre, a kimenetelre vagy a pszichoszociális funkciókra
helyeződjön a hangsúly a kezelés során? Lehet, hogy nem is lehet sorrendet felállítani?
Esetleg mindegyik felsorolt tényezőre egy időben kell figyelni? Javulnak egyáltalán betegek a
kezelés hatására? Ha igen, milyen mértékben? Ha sikerül javulást elérni, megőrizhető-e a
mentális betegségek hosszú távú lefolyása során? A javulással kapcsolatos mai szemléletet a
mentális betegségek vonatkozásában legteljesebben talán a Substance Abuse and Mental
Health Services Administration (2004) definíciója tükrözi: „Olyan folyamat és átalakulás,
melynek során a személy személyes határainak teljes kibontakoztatásával saját elhatározásból
tartalmas közösségi életet képes élni”. (13)
Mára olyan pszichoszociális kezeléseket fejlesztettek ki, amelyek bizonyíthatóan
hatékonynak mutatkoznak a mentális betegségük által korlátozott emberek motivációjának
növelésében. Akik betegségüket kézben tudják tartani, saját maguk számára releváns célokat
tűzzenek ki, szociális készségeket sajátítsanak el, támogató családi környezetet alakítanak ki,
munkához tudnak jutni, és a pszichoaktív szerek (addikciós szerek) romboló hatását képesek
leküzdeni.
A pszichoszociális kezelés egyik része a pszichoedukáció, mely a pszichiátriai
betegnek, támogatóiknak, hozzátartozóiknak nyújtott betegoktatás. A betegoktatás kiterjed a
betegség okára, a tüneteire, a kezelés módjaira, a korai figyelmeztető tünetek felmérésére, az
adherencia növelésére, valamint a betegséggel való együttélésre. Ezen keresztül a
pszichoedukáció segít az önstigmatizáció csökkentésében, az önértékelés növekedésében, a
relapszusok ritkulásában, a betegség prognózisának javulásában.
219
Szegedi szakdolgozói integrált korai rehabilitációs és pszichoedukációs program

Programot tervezte, összeállította és kivitelezi: Herceg Attila okleveles ápoló (MSc) (Szegedi
Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinika)
Gyógytornarészt tervezte, összeállította és kivitelezi: Laukó Krisztina gyógytornász (Szegedi
Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Ortopédiai Klinika)
Programot felügyeli: Prof. Dr. Kálmán János (Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai
Központ Pszichiátriai Klinika)
Példaként egy általunk kidolgozott programot szeretnék bemutatni, melynek az alapját

az pszichoedukáció képezi.
A program egy korházi alapú ellátási rendszer, mely a korai rehabilitációt célozza és
hatékonynak bizonyult a coppingmechanizmusok és betegségpercepció terén. A betegeinket
és igény szerint közeli hozzátartozóikat már a felvételük utáni napon bevonjuk a programba;
függetlenül attól, hogy mutatnak-e pszichotikus tüneteket. A programban az akut pszichiátrián
fekvő betegek nagyjából 70-80% vesz részt önkéntesen. A program öt napra van tervezve,
hétfőtől péntekig. A csoportfoglalkozások úgy vannak felépítve, hogy a betegek bármelyik
napon elkezdhetik a foglalkozásokat, nem éreznek lemaradást. Akik már részt vettek az öt
napos programon, folytathatják, csak a feladatuk annyiban változik, hogy több önállóságot,
aktivitást, hozzászólást, tanácsot, vagy a témával kapcsolatos kérdést várunk el tőlük. Az
aktivitásuk, a mondandójuk, vagy a viselkedésük jó alapul szolgál a betegek megfigyelésére
és ezen keresztül pontosabb képet kapunk a betegek állapotáról. Foglalkozások alatt jól
figyelemmel kísérhető a pszichomotoros tempó, vigilitás, a figyelmi és memóriafunkciók
állapota, téveszmék és hallucinációk megléte vagy megszűnése, a hangulati fekvés, a
motivációs szint, az impulzivitás, kommunikációs képesség és a kooperációs készség –
adherencia.
A Szegedi szakdolgozói integrált korai rehabilitációs és pszichoedukációs program
lényege, hogy egy szakápolói irányítás és koordináció mellett működő multidiszciplináris
csapat szervezi a betegek napi életét, támogató légkörű csoportos szocioterápiás és
pszichoedukációs programokkal. A program csökkenti a hospitalizáció okozta ártalmakat,
közvetlen légkört teremt, segíti a mindennapok folytonosságát. A program az egyén által
megfogalmazott célokra fókuszál, melyek megvalósítása a páciensek aktív részvételével
történik. Ezáltal problémakezelésük hatékonyabbá, terápiás együttműködésük jobbá válik, és
kevésbé érzik a stigmatizációt.
A program sajátossága, hogy a betegeket két csoportra osztjuk, így az állapotuk
határozza meg, ki melyik csoportfoglalkozáson vesz részt:
1. Csoport – kompenzált betegek csoportja, akik önkéntes gyógykezelésen vesznek részt,
illetve azok a sürgősségi, vagy kötelező gyógykezelésben részesülő betegek, akiket
kezelőorvosuk szubkompenzált állapotúnak ítél. A kezelés során a program szempontjából
nincs korlátozás elrendelve.
2. Csoport – nem kompenzált betegek csoportja. Állapotuk bizonyos korlátozásokat igényel.
Napi foglalkozások az 1. betegcsoport számára:
1. Betegtanácsadás
2. Csoportos gyógytorna pszichiátriai betegek számára
3. Pszichoedukáció
4. Szórakoztató foglalkozások
220
1. Betegtanácsadás
Cél:
1. Betegek teendőinek megbeszélése az adott napra.
2. A viziten elhangzottak, esetleg rosszul értelmezett információk pontosítása, a kimaradt
panaszok, kívánságok, megbeszélése.
3. Személyi konfliktusok kezelése.
Folyamat:
A foglakozás 11.00-11.30-ig van tervezve, de valójában a vizit után történik. A betegek
elmondják, hogyan telt el a késő délutánjuk, éjszakájuk. Itt beszéljük meg velük az adott
napra tervezett vizsgálatokat, azok időpontját, menetét, esetleges előkészületeket.
Amennyiben adódnak személyi, vagy az ellátásból adódó konfliktusok, megpróbálunk ezekre
elfogadható megoldást találni a betegtársak és az érintett kollégák bevonásával. Az előző
napon feladott házi feladatok megbeszélése, elemzése is ekkor történik
2. Csoportos gyógytorna pszichiátriai betegek számára
Cél:
1. A betegek fizikális állapotának megtartása, esetleg javítása
2. A betegek hangulatának javítása
3. Gyógyszer melléhatások minimalizálása
4. A dinamikus, a koordinációfejlesztő és a relaxációs gyakorlatok betanítása
5. A hospitalizáció okozta ártalmak csökkentése
Folyamat:
A foglakozás 11.40- 12.15-ig van tervezve, mely általános 30-40 perces átmozgatást jelent
Elemei: bemelegítés, dinamikus testgyakorlatok, levezetés.
A bemelegítő gyakorlatokkal felkészítjük a betegek szervezetét a nagyobb cardiovascularis
terhelésre, valamint így elkerülhetőek a nem kívánt sérülések is.
A dinamikus gyakorlatokat az általános fizikai kondíció javítása érdekében végezzük, melyek
kiegészülnek a tartásjavítás, a koordináció fejlesztés és az egyensúlyjavítás gyakorlataival.
A levezetés része a légzőtorna és a relaxációs gyakorlat, melyet számolással,
névmemorizálással, játékokkal végzünk.
221
3. Pszichoedukáció
Cél:
A sikeres kezelés fontos eleme, hogy a páciens, a páciens családja és a vele kapcsolatban élők
minél többet megtudjanak a betegség természetéről. Meg kell tanulniuk, hogyan alakul ki a
betegség, milyen tünetek jellemzik, hogyan kezelhető, és mit kell tenni a gyógyulás
érdekében, illetve a visszaesés elkerülésére végett.
Folyamat:
Az edukációs rész öt napra van felosztva (hétfőtől-péntekig) és naponta egy-egy témakörre
összpontosít, melyeket a betegek kérdései alapján dolgoztunk ki. Az edukáció ebéd után
13.00-14.00-ig tart
Hétfő – Pszichiátria
Cél:
A betegek ismerjék meg a pszichiátriai osztályok sajátosságait, ezen belül az SZTE
Pszichiátriai Klinikáét. Ismerjék a betegjogokat, kötelezettségeket és a házirendet. Cél, hogy a
betegek értsék, hogy mi, egészségügyi dolgozók mit, miért teszünk és ők mire kötelezhetőek,
mit várhatnak el a kezeléstől és mit kérhetnek az ellátásuk alatt.
Témakörök:
1. Milyen betegségekkel foglalkozik a Pszichiátria? Mentális betegségekkel, vagy olyan
szomatikus tünetekkel, melyek hátterében mentális problémák valószínűsíthetőek.
2. Pszichiátria klinika felépítése akut osztály, rehabilitációs osztály, nappali kórház,
krónikus osztály, gondozó, ügyeleti ambuláns ellátás.(A beteg jelenleg melyik
egységben tartózkodik)
3. Felvétel Előjegyzett és / vagy önkéntes gyógykezelés, sürgősségi, kényszergyógykezelés
4. Betegjogok A kapcsolattartás joga, az intézmény elhagyásának joga, a pszichiátriai
betegek jogainak korlátozása →kényszerintézkedések alkalmazásának szabályai,
egészségügyi és személyes adatok kezelése, a tájékoztatáshoz való jog, a betegjogi
képviselő
5. Betegek kötelezettségei Köteles együttműködni az őt ellátó egészségügyi dolgozókkal,
köteles betartani a jogszabályokat, az intézmény házirendjét, köteles tiszteletben
tartani más betegek és az egészségügyi dolgozók jogait.
Házi feladat → Egy önéletrajz írása. Rövid, lényegre törő, mely sokszor diagnosztikus
értékű, és a kórlapba kerül. (Önkéntes alapon történik)
Kedd - Pszichiátriai betegségek: nagy kórképek megbeszélése

Cél:
1. A beteg saját kórképének megismerése, alaptalan félelmek, hiedelmek leküzdése.
2. A betegek és /vagy hozzátartozóik ismerjék fel állapotuk romlását, mellyel a
későbbiekben az esetleges sürgősségi ellátás elkerülhető.
222
3. Intézeti kezelésük alatt ismerjék meg a többi beteg betegségtüneteit, a konfliktusok

minimalizálása érdekében.
Témakörök:
1. Depresszió
Depresszió kialakulását befolyásoló tényezők örökletes tényezők, stressz, betegségek,
gyógyszerek, személyiség, hormonok, élvezeti szerek használata.
Tünetek Szomorú, nyomott hangulat. Beszűkül az érdeklődés, csökken vagy elvész az
örömképesség, a szexuális érdeklődés. Változik az étvágy és a testsúly. Alvászavar
jelentkezik. Feszültségérzés, nyugtalanság, a tűrőképesség csökkenése.
Fáradtságérzés, erőtlenség, meglassultság, testi tünetek, fájdalmak. A figyelem szórt, a
felfogás csökken, a gondolkodás, koncentrálás nehézkes, feledékenység,
határozatlanság, akár döntésképtelenség alakulhat ki. Kóros gondolatok jelenhetnek
meg: indokolatlan bűntudat és önvád, téveszmék, értéktelenség-érzés. Kilátástalanság
érzés, öngyilkossági gondolatok, fantáziák. Depresszióról akkor beszélünk, ha a
felsorolt tünetek közül legalább 5 tünet 2 hete vagy hosszabb ideje fennáll.
2. Mániás depresszió (bipoláris affektív zavar) a tünetek a mániás szakaszára
koncentrálódik mivel a depressziós tüneteket már megbeszéltük.
Mániás depresszió kialakulása A bipoláris zavar kialakulásával kapcsolatban nagyon
sok tévhit és előítélet él, például, hogy a múltbéli események, vagy a környezet okozza,
esetleg épp a páciens hibája, gyengesége miatt alakul ki. Erről szó sincs, hiszen ma
már jól ismert, hogy a bipoláris zavart a hangulatszabályozásért felelős idegrendszeri
központok működésváltozása okozza, melyet a genetikai és környezeti hatások
együttese alakít ki.
Mániás szakasz tünetei: Az emelkedett hangulati epizódokat enyhébb formában
hipomániának, súlyosabb esetben mániának nevezzük. Alaptalan önbizalom-
növekedés, az önkritikára való hajlam csökkenése. Felgyorsult gondolkodás és beszéd
(gyakran nem tudja mondatokba önteni rohanó gondolatait és így követhetetlen, amit
mond), fokozott viccelődés vagy vitatkozás. Csapongó, könnyen terelődő figyelem. A
mozgáskésztetés fokozódása, túlzott aktivitás, fáradhatatlanság. A képességek és az
energia kimeríthetetlenségének élménye, minimális alvásigény. Az élvezetek
túlhajszolása, még akkor is, ha ez káros következményekkel jár. A külső, az öltözködés
megváltozása (feltűnő, kihívó ruhadarabokat vesz fel, egyre kevésbé érdekli, hogy mit
szól ehhez a környezete). A páciensek általában igyekeznek racionális magyarázatokat
találni viselkedésük megváltozására, mert nem ismerik fel, hogy ezek a betegség
tünetei és így segítséget sem akarnak elfogadni. Ahogy a tünetek súlyosbodnak a
páciens egyre kevésbé képes reálisan felmérni cselekedeteinek következményeit.
3. Szkizofrénia
Kialakulás: A betegség kialakulását biológiai, szociális és pszichológiai faktorok
kombinációja határozza meg, melyhez a környezeti stressz hozzájárulhat.
Tünetei: Betegség belátás hiánya. Pozitív tünetek (bizarr viselkedés, hallucinációk,
téveszmék, téveszme rendszerek, inkoherens gondolkodás, pszichózis, szinesztézia).
Negatív tünetek (A személyiség elsivárosodása, motiváció csökkenése,
223
leegyszerűsödött, lassult beszéd, érzelmi-hangulati megnyilvánulások eltompulása,

környezettől való izolálódás, elhanyagolt higiéné). Emellett a betegség múlásával
kognitív hanyatlás is észlelhetővé válik. A szkizofrénia fázisokban kialakuló
betegségként jellemezhető (premorbid, prodromalis és pszichotikus fázisok). A
skizofrénia bármely fázisában előfordulhat depresszív tünettan is.
4. Demencia Főleg a hozzátartozóknak szól (mi az, amit elvárhatnak a kezeléstől).
5. Hospitalizáció: Lényege, hogy a betegek megértsék, létezik a kórháztól való függőség,
mely főleg a krónikus betegeknél tud kialakulni. Ekkor a beteg a kórházban érzi
biztonságban magát és a külvilágban egyre kevésbé. Ha ennek jeleit látjuk, ezt
megelőzendően a kórházi ellátást a lehető legrövidebbre szabjuk, és a beteget
otthonába bocsájtjuk.
6. Amennyiben igény van rá, szó esik még kényszerbetegségekről,
személyiségzavarokról generalizált szorongásról, pszichológus kolléga segítségével.
Házi feladat → leírni, hogy mi számára a betegségéből adódó legfőbb probléma.
Szerda- Pszichiátriában alkalmazott terápiák

Cél:
1. A terápiával kapcsolatos alaptalan félelmek, hiedelmek leküzdése
2. Terápiás együttműködés növelése
3. Mellékhatások minimalizálása
4. A javulás tartósítása és a betegség rokkantasító hatásának kivédése
5. Az életminőség és az adaptív funkciók javítása
Témakörök:
1. Mi a gyógyszer? Egy hatóanyag, amely bizonyítottan javítja a betegség által okozott
panaszokat és a mellékhatásai vagy nem jelentkeznek vagy kisebb kárt tesznek, mint
amit a betegség kezelés nélkül okozna. Csak azok a gyógyszerek forgalmazhatóak
Magyarországon, amelyekre törvényben meghatározott szerv engedélyt adott.
Összehasonlítás történik a nem gyógyszernek minősülő táplálék kiegészítőkkel, nem
bizonyított hiedelmeken alapuló gyógymódokkal.
2. Miért nem vagyok jobban, ha kaptam gyógyszert? A gyógyszernek bizonyos idő kell,
mire hatni kezd, ez esetleg 2-3 hét is lehet.
3. Meddig kell szednem a gyógyszereket? Ahogy a kezelő/gondozóorvos előírja, a
gyógyszermódosítást, abbahagyást mindig az orvossal kell megbeszélni, nagyon
veszélyes, ha ezt más tanácsára vagy önállóan teszi a beteg.
4. Mellékhatások Szedáció, súlygyarapodás, libidócsökkenés, obstipáció, EPS tünetek,
allergia, bizonyos gyógyszerek esetében monitorozás szükséges (Liticarb, Leponex,
Zypadhera).
5. A mellékhatások csökkentésére alkalmazható módszerek Rendszeres testmozgás
(hetente legalább háromszor napi 40 perces intenzív testedzés, mindenkinek a
képességeihez mérten). Egészséges táplálkozás (ételpiramis), rendszeres
224
testsúlymérés, energiatáblázat alkalmazása. A libidócsökkenést mindig beszélje meg

párjával, amennyiben az zavarja a beteg párkapcsolatát, jelezze gondozó orvosának a
problémát. Ha EPS vagy allergiás mellékhatásokat észlel, a beteg rögtön forduljon
gondozó orvosához, erős tünetek esetén jelentkezzen az ügyeleti ambulancián.
6. Alváshigiéne-csupa „N”
 Napirend: rögzített lefekvési és felkelési idő (hétvégén is)
 Nappali szunyókálás kerülése
 Ne használja az ágyát másra alváson és szexen kívül!
 Ne igyon koffeintartalmú italokat délutántól kezdve!
 Napközben végezzen tornagyakorlatokat (este már ne)
 Ne figyeljen az órára
 Ha 15-20 percen belül nem sikerül elaludni, akkor keljen fel és végezzen
valamilyen unalmas tevékenységet, amíg el nem álmosodik. (Az éjszakai
felébredésnél is tegyen ugyanígy)
Ezek mellet a betegek törekedjenek a céltudatos életre. Mindig legyenek rövid, közép és
hosszú távú céljaik. Törekedjenek az emberi kapcsolatok megtartására, társasági életre.
Ajánlatos naplót vezetniük, amely visszatükrözheti mindenkori állapotukat.
Házi feladat → leírni, hogy mit tekint a beteg saját magánál gyógyszer mellékhatásnak, ebből
számára mi vállalható és mi nem.
Csütörtök – Pszichiátriai kontaktlehetőségek kimenő alatt és távozás után

Cél:
1. A betegek számára egyértelművé tenni, hogy mikor mire és kinek lehet kimenőt kérni,
és mi a 48 órás kimenő lényege.
2. Osztályos kezelés befejezése után, a betegek továbbra is rendszeresen megjelenjenek
kontrollon, ennek folyamatát jól ismerjék.
3. Hirtelen fellépő pszichés állapotromláskor a betegek és /vagy hozzátartozóik tudják,
hol tudnak segítséget kérni.
4. A betegek ne maradjanak gyógyszeres ellátás nélkül.
Témakörök:
1. Mi a kimenő? A beteg továbbra is fekvőbeteg ellátás alatt áll, nem vehet igénybe más
egészségügyi ellátást. Bármilyen egészségügyi gondja van, rögtön jöjjön vissza az
osztályra. Kimenő alatt láthatóvá válik, hogy hogyan érzi magát nem kórházi
körülmények között.
2. Mit tegyek, ha hirtelen rosszul vagyok? A beteg telefonáljon, vagy jelentkezzen az
ügyeleti ambulancián, amennyiben a rosszullét alapját pszichés okok képezik.
3. Mit tegyek, ha elfogy, vagy ha elfelejtettem bevenni a gyógyszeremet? Ha elfelejtette
bevenni, ne pótolja duplán
Házi feladat péntekre →leírni, hogy mit tervez távozás után?
225
Péntek – Tervek
Cél:
1. Feltérképezni, hogy az pszichoedukáció mennyire volt sikeres és érthető a betegek
számára!
2. Legyenek terveik, és azokban szerepeljen a remisszió fenntartása is.
Témakörök:
1. Mit tervez távozás után? – (Szociális munkás kolléga segítségével történik a
csoportfoglalkozás, aki elmondja a betegeknek, hogy ha életvezetési gondjaik
támadnak, kihez, milyen szervezetekhez fordulhatnak.) A betegek beszámolnak rövid,
közép és hosszú távú céljaikról. Ezt megbeszéljük a többi beteg bevonásával, hogy
céljaik mennyire megvalósíthatóak, elérhetőek. A célokban szerepeljen a terápiás
együttműködés gondolata.
2. Eldöntötte-e már, hova fog járni gondozásra? Amennyiben a beteg még nem döntötte
el, nem foglakozott a gondozási lehetőséggel, felhívni a figyelmet arra, hogy az
egészségére nézve a pszichés gondozás nagyon fontos dolog.
3. Heti összefoglaló A betegek az edukációs témákból kérdéseket kapnak, majd a
válaszokkal együtt egy heti összefoglaló történik. Azok a betegek, akik már több hete
fekszenek bent, nagyobb szerephez jutnak ezen a foglakozáson.
4. Kérdések:
 Miért fontos ismerni a tüneteket? (Ismerjék fel a relapszust jeleit!)
 Miért fontos betartani a terápiás előírásokat? (A remisszió csak így tartható fenn)
 Milyen gyógyszer mellékhatásokat ismer, és mik a teendők? (Az enyhébbeket
életmódváltással lehet minimalizálni, beszéljék meg gondozóorvosukkal, a
súlyosabbakkal azonnal forduljanak orvoshoz)
 Mit tudnak a betegek tenni az egészségük érdekében? (Terápiahűség, rendszeres
kontroll, céltudatos és rendezett életmód, testedzés, alvás higiéné, egészséges
táplálkozás, törekvés a társas kapcsolatok megtartására).
4. Szórakoztató foglalkozások
A foglalkozás 15-15.45 között zajlik, melynek célja, hogy a betegek közérzetét javítsuk, a
korházi miliő negatív hatásait csökkentsük, és segítsük a betegtársak együttélését a
hospitalizáció alatt.
Folyamat
Barkóba
Kooperáción alapuló csoportfeladat: A betegeket 2 csapatra osztjuk, mindegyik csapat
választ magának nevet. Mindkét csapatból kijön egy- egy beteg és eljátsszák a feladott
szót vagy fogalmat. Lényege, hogy a betegek összejátszanak egymással, csapatot
alkossanak, és figyeljenek a feladatra.
Vicc - vicces történetek mesélése
Aki tud viccet vagy az életéből egy vicces történetet, elmeséli azt. Ügyelni kell arra,
hogy a történet, vagy vicc ne legyen sértő, etikátlan a többi beteg számára.
226
Napi foglalkozások a 2. betegcsoport számára
A 2. csoport napi két foglakozáson vesz részt.

Az első az 1 csoport betegtanácsadásával együtt történik, és a célja is megegyezik azzal.
A második foglalkozás 14-15 óra között zajlik. Célja, hogy a korlátozások elviselhetőbbek
legyenek, kommunikációba vonódjanak egymással és a foglalkozások jó alapot adjanak a
pontos betegmegfigyelésre, mely ennél a betegcsoportnál kiemelten fontos.
Folyamat:
1. A foglakozás 11.00-11.30-ig van tervezve, de valójában a vizit után történik. A
betegek elmondják hogyan telt el a késő délutánjuk, éjszakájuk. Itt beszéljük meg
velük az adott napra tervezett vizsgálatokat, azok időpontját menetét esetleges
előkészületeket. Amennyiben adódnak személyi vagy az ellátásból adódó konfliktusok
megpróbálunk rá elfogadható megoldást találni, a betegtársak és az érintett kollégák
bevonásával.
2. Kevésbé kötött beszélgetések (ismerkedés, rövid bemutatkozás) lehetőleg a
szabadlevegőn, mivel ennek a betegcsoportnak még korlátozva van a
mozgáslehetőségük.
1. nap: bemutatkozás
2. nap: bemutatkozás; megjegyzett információk a foglalkoztató által kijelölt
betegtársról
3. nap: beszéljen a céljairól, mit szeretne; betegtársai ezt hogyan fogadják
Ezután orvosi konzultációt követően a kompenzáltnak vélt betegek az I. csoportba kerülnek, a

többiek számára újrakezdődik a 3 napos program.
Előjegyzett betegek csoportja

Az előjegyzésre kerülő betegek az előjegyzés napjához közeli időpontot kapnak.
Elvégezzük velük a rutin szomatikus és pszichodiagnosztikus (MMPI, BDI, Taylor)
vizsgálatokat, így osztályra kerülésükkor már kész aktuális vizsgálati eredményekkel
rendelkeznek, ami hatékonyabbá és gyorsabbá teszi a terápiás beavatkozásokat. Ezzel is
rövidítjük a bennfekvési napok számát, amivel csökkenteni kívánjuk a hospitalizációs
ártalmakat.
Felvilágosítást kapnak a felvételi körülményekről mikor, hol és mivel kell
jelentkezniük. Tájékoztatva vannak a betegjogokról, kötelezettségekről, házirendről (mely
megegyezik a hétfői edukációs foglalkozással), majd az aktuális osztály, személyzet, kórterem
megismertetése történik. Cél, hogy a betegeket minél kevesebb nemkívánatos meglepetés érje,
mindezzel növelve a kezelés hatékonyságát és a betegelégedettséget.
227
ÖN-SEGÍT-Ő csoport
Cél:
1. A sikeres kezelés fontos eleme, hogy a páciens, a páciens családja és a vele
kapcsolatban élők minél többet megtudjanak a betegség természetéről. Meg kell
tanulniuk, hogyan alakul ki a betegség, milyen tünetek jellemzik, hogyan kezelhető, és
mit kell tenni a gyógyulás érdekében. Ezen foglalkozások fő célja a visszaesés
elkerülése.
2. Legyenek terveik és azokban szerepeljen a remisszió fenntartása is.
3. Hirtelen fellépő pszichés állapotromláskor a betegek és /vagy hozzátartozóik ismerjék,
hol tudnak segítséget kérni.
4. A terápiával kapcsolatos alaptalan félelmek, hiedelmek leküzdése.
5. Terápiás együttműködés növelése.
6. A javulás állandósítása és a betegség rokkantasító hatásának kivédése.
7. Az életminőség és az adaptív funkciók javítása
8. A betegek és /vagy hozzátartozóik ismerjék fel állapotuk romlását, mellyel a
későbbiekben az esetlegesen szükségessé váló sürgősségi ellátás elkerülése a cél.
9. Betegállapot felmérés.
Folyamat:
Az ÖN-SEGÍT-Ő csoporton a bentfekvő és a járó betegek is részt vesznek igény szerint
hozzátartozóikkal együtt. Az ÖN-SEGÍT-Ő csoportot hetente egyszer tartjuk másfél órában.
Lényege, hogy a csoporton nem minden pszichiátriai beteg vehet részt, hanem csak a
célcsoport. Így specifikus témákat is érintünk, illetve bővebben kifejthetünk.
Beválasztási kritériumok:
 Szkizofrénia diagnózis
 Antipszichotikus terápia
 Visszatérő pszichotikus állapot
A csoportfoglalkozás 3x30 perces felbontásban történik:
 Csoportos játékos gyógytorna →gyógytornász végzi
 Pszichoedukáció → szakápolók végzik, igény szerint szociális munkás, dietetikus

bevonásával. A témák kevésbé kötöttek és a csoport aktuális kérdéseihez alakítottak.
Válaszokat, tanácsokat adnak a betegségből adódó életvezetési problémákra. Fontos
hangsúlyt fektetünk a betegség lefolyásának, tüneteinek megismertetésére, a
gyógyszerszedés fontosságára, mellékhatások elkerülésére. A csoport kevert mivolta
egyrészt jó alkalmat nyújt a bent fekvő betegeknek, hogy találkozzanak a jó
adherenciájú és tartós remisszióban levő, így jó példát mutató ambuláns betegekkel,
akik gyakorlati tapasztalataik révén számos tanáccsal tudnak szolgálni. Másrészt így a
járó betegek is láthatják az aktív tüneteket, ezáltal összehasonlítási alapot kapva ők is
követni tudják saját állapotukat. Örömmel tölti el őket, hogy beszélni tudnak
228
tapasztalataikról, és tanácsot tudnak adni betegtársaiknak, ami az énhatékonyság

érzésüket is növeli.
Főbb témák:
- Mi a Pszichózis?
- Mi a szkizofrénia?
- Gyakori problémák és hiedelmek
- Milyen gyakori az előfordulása?
- Hogyan alakul ki? Mi okozza?
- Örökölhető-e a szkizofrénia?
- Hogyan lehet észrevenni a betegséget?
- Melyek a fő jelek és tünetek?
- A szkizofrénia lefolyása
- Hogyan éli meg mindezt a beteg? Betegségnek gondolja-e egyáltalán?
- Mi várható hosszú távon?
- Mit jelent mindez a beteg számára? Milyen veszélyek leselkedhetnek még rájuk?
- Veszélyesek-e a szkizofrén betegek?
- Hogyan diagnosztizálják az orvosok a betegséget? Milyen módszerekkel?
- Milyen kezelési lehetőségek vannak?
- Mik azok a nem gyógyszeres kezelések?
- Antipszichotikumok és mellékhatásaik
- Depó készítmények (mik az előnyök, hátrányok)
- Egészséges táplálkozás
- Testmozgás
- Elmagányosodás veszélye
- Kapcsolat családon belül: hogyan tehető könnyebbé a család élete?
- Az emberi kapcsolatok – kapcsolatteremtés fejlesztése
- A megbélyegzés és a megkülönböztetés okai
- A munka és a tanulás
- Élvezeti szerek használata
- Családtervezés
- Gyógyszerszedés és terhesség
- Nemi élet
- Kinek beszéljek a betegségről?
 Mélyebb pszichés problémák megbeszélése →Pszichológus kolléga végzi, ahol a

betegek lelki problémáikkal kapcsolatban kérdéseket tehetnek fel, majd erre
válaszokat tudnak kapni. A szakdolgozók által tartott csoportfoglalkozáson felmerülő
kérdésekre adott válaszokat pszichológiai szempontból kiegészítjük. A szkizofrénia
tüneteivel járó pszichés nehézségek, az ezekkel való hatékonyabb megküzdés a fő
téma általában, és emellett életvezetési tanácsadás, kommunikációs készségek
fejlesztése zajlik ebben a részben a betegek aktuális problémáihoz kapcsoltan.
Irodalomjegyzék
1) Csabai Márta, Trinn Csilla és Molnár Péter, Terápiás betegoktatás és közös döntéshozatal
http://mti.dote.hu/doc/negyedev/Terapias_betegoktatas.htm (2009)
229
2) Trencsényi-Waldapfel Imre: Előadások a görög nevelés elméletéről. Okker Kiadó,

Budapest, 1997.
3) Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin , Gondolatok az egészségről-az ókortól a 18. századik-,
(Egészségpszichológia a gyakorlatban – Konferencia, MTA-PAB, 2004.
4) Terbéné Szekeres Klára, Betegoktatás, előadás anyag
5) Kézikönyv a pszichiátriai betegek közösségi ellátását nyújtó szociális szakembereknek;
Bódy Éva, Gordos Erika Haller Terézia, Szabó Lajos Szőke Tibor
6) Sallai Judit, A pszichoedukáció szerepe a gyógyításban,
http://onkopszichologia.bencium.co.uk/diplomamunkak/sallai-judit-a-pszichoedukacio-
szerepe-a-gyogyitasban/
7) Ran M.S., Xiang M.Z., Chan C.L.W., Leff J., Simpson P., Huang M.S., Shan Y.H., Li
S.G.: Effectiveness of psychoeducational intervention forr ural Chinese families
experiencing schizophrenia – A randomised controlled trial, Social Psychiatry and
Psychiatric Epidemiology 38 (2): 69-75, 2003. február [Web of Science 7.2]
8) Fristad M. A., Gavazzi S.M., Mackinaw-Koons B.: Family psychoeducation: an
adjunctive intervention for children with bipolar disorder, Biological Psychiatry, 53
9) Miklowitz D.J, Simoneau T.L., George E.L., Richards J.A., Kalbag A., Sachs-Ericsson N.,
et al.: Family-focused treatment of bipolar disorder: 1-year effects of a psychoeducational
program in conjunction with pharmacotherapy, Biological Psychiatry 48:582-292.
10) Ran M.S., Xiang M.Z., Chan C.L.W., Leff J., Simpson P., Huang M.S., Shan Y.H., Li
S.G.: Effectiveness of psychoeducational intervention forr ural Chinese families
experiencing schizophrenia – A randomised controlled trial, Social Psychiatry and
Psychiatric Epidemiology 38 (2): 69-75, 2003. február [Web of Science 7.2]
11) Fristad M. A., Gavazzi S.M., Mackinaw-Koons B.: Family psychoeducation: an
adjunctive intervention for children with bipolar disorder, Biological Psychiatry, 53
12) Miklowitz D.J, Simoneau T.L., George E.L., Richards J.A., Kalbag A., Sachs-Ericsson N.,
et al.: Family-focused treatment of bipolar disorder: 1-year effects of a psychoeducational
program in conjunction with pharmacotherapy, Biological Psychiatry 48:582-292.
13) Kálmán János és Kálmán Sára: A terápiás siker fogalmának átértékelődése
szkizofréniában. Neuropsychopharmacol Hung 2011;13(4): 249-256).
230
Ács Andrea: Közösségi pszichiátria
Magyarországon az elmúlt évtizedekben a kórházi ellátáson alapuló elme-

egészségügyi modell térhódítása volt a jellemző, és ez még napjainkban is a domináns ellátási
forma. Ugyanakkor, a pszichiátriában végbemenő paradigmaváltás folyamán bizonyítást
nyert, hogy a kórházi és tartós intézményi elhelyezés káros hatással is lehet a mentális
zavarban szenvedőkre. A XXI. században igen nagy számban fellépő mentális és
addiktológiai problémák kezelése gyakran sikeresebb, ha a páciens lakóhelyén, a családot is
támogató közösségi ellátás formájában történik.
A kórházközpontú elme-egészségügyi modell alapeleme a kórházi fekvőbeteg osztály.
Itt történik az akut állapotok kezelése. Ha a betegek kompenzált állapotba kerülnek, sokszor
rehabilitációjuk is a kórház falai között történik. Előfordul, hogy a sikeres intézeti
rehabilitáció mellett a beteg nem képes az otthonába, saját környezetébe visszailleszkedni, és
azok a tevékenységek, készségek, melyeket a kórházi rehabilitációs program során elsajátított
és jól begyakorolt, otthon nem működnek. A betegeknek tehát szükségük van egy olyan
ellátási formára, mely a saját környezetükben, a hozzátartozók bevonásával, az egyéni
szükségletek felmérésével, hatékony stresszkezelési technikákkal és intervenciós stratégiákkal
megelőzheti a komolyabb relapszus (visszaesés) kibontakozását, ezáltal pedig a kórházi
kezelést. Átfogó megvalósulásuk esetén a kliensek közösségben, a lakóhelyükön kapják meg
a lehető legtöbb pszichiátriai és pszichoszociális rehabilitációs szolgáltatást. Az alapvető cél a
közösségi integráció elérése és fenntartása. A közösségi ellátás jellemzője, hogy a lehető
legnagyobb mértékben próbál támaszkodni a közösségi erőforrásokra, különösen a
hozzátartozókra, akik mint „természetes segítők” vesznek részt benne. Több vizsgálat
igazolta, hogy akkor a leghatékonyabb a pszichiátriai gondozás és rehabilitáció, ha a
bizonyítékokon alapuló terápiás stratégiák igénybevételével, a páciens természetes
életterében történik, nem pedig onnan kiszakítva Őt. A közösségi ellátás során mindvégig az
aktuális betegjogok figyelembe vételével történik a beteg gyógyítása, a kirekesztés bármely
megnyilvánulása nélkül.
Közösségi pszichiátria nemzetközi viszonylatban

Az Európai Unió irányelveinek megfelelően több országban is erőteljes elmozdulás
történt a mentális zavarral élők ellátásának közösségi alapúvá tétele irányába. Fejlesztették a
kliensek lakóhelyén, vagy annak közelében szolgáltatást nyújtó, decentralizált ellátási
formákat, melyek a családtagokat is segítették. Ezzel párhuzamosan csökkentették a kórházi
ellátás kapacitásait, és fokozatosan végrehajtották a kitagolást a nagy, bentlakásos
pszichiátriai otthonokban. Különösen Nyugat-Európában és az északi államokban sikerült
olyan fokú szemléletváltást elérni, amely lehetővé tette a reformok véghezvitelét.
Olaszországban az elsők között zajlott le az intézményes ellátásból a közösségi ellátás felé
való átmenet. Hollandiában, Nagy-Britanniában, vagy például Svédországban is sikerült
megvalósítani a változtatásokat. A franciaországi Lille-ben 12 aktív pszichiátriai ágyat
tartottak meg a korábbi pszichiátriai kórház ágyaiból, és a 230 ezer körüli lakosság ellátását
teljesen a közösségbe szervezték ki. Pályázatok, pilot programok keretében több Közép- és
Kelet -Európai ország próbálkozik a közösségi ellátással, illetve Lengyelországban,
Csehországban és a Baltikum államaiban országos szintű ellátó rendszerek jöttek létre. A
tengerentúli államokban több évtizedes múltja van a közösségi pszichiátriának. Ausztráliában,
Új-Zélandon, vagy az USA egyes államaiban közösségi elveken és erőforrásokon alapuló
szolgáltatásokat fejlesztettek ki, amelyek magas színvonalú ellátást biztosítanak a
rászorulóknak.
231
A közösségi pszichiátria hazai helyzete

A pszichiátriai betegek közösségben történő ellátása hazánkban is komoly múltra
tekint vissza. A belgiumi Gheel-ben kifejlesztett családi ápolási rendszert vezették be 1905-
ben Dicsőszentmártonban, ahová a nagyszebeni elmegyógyintézetből helyezték át a
betegeket. A pszichiátriai intézet közelében városi iparos, vagy falusi paraszt családokhoz
adtak ki az intézetben ápolt betegekből. A betegek besegítettek a ház körüli munkákba,
cserébe a lakhatásért és ellátásért. A befogadó családoknak az intézmény ápolási díjat
fizetett, és rendszeres, szigorú orvosi kontrollt, szakszerű felügyeletet biztosított a beteg
számára. Ez a gondozási forma a korszak világszínvonalú rehabilitációs kezdeményezése volt,
melynek működését 1908-ban belügyminiszteri rendelet is szabályozta. Általa megvalósult a
teljes értékű, államilag támogatott rehabilitációs modell.
A II. Világháború utáni társadalmi átalakulások azonban a családi viszonyokat is
kedvezőtlenül érintették, a gazdaságokat sorban felszámolták, az ellátó rendszer pedig
sorvadásnak indult, majd megszűnt. A 70-es években „virágkorát” élő hazai pszichiátriai
ellátórendszerben a többek által „hungaricumnak” titulált pszichiátriai gondozó hálózat volt,
amely újra a közösségi színtéren foglalkozott a betegekkel, különös tekintettel a kórházi
kezelésük utáni időszakra. Harangozó és munkatársai voltak, akik adaptálták és honosították a
90-es évek közepétől a Falloon által kidolgozott, ún. „Integrált pszichiátriai ellátás”
modelljét. A pszichoedukációra, készségfejlesztésre, valamint a hatékony kommunikációs
stratégiák segítségével gyakorolt stesszkezelésre alapozott program a beteg családtagjainak
bevonásával segíti a betegséggel való megküzdést, együttélést. A módszertant kezdetben több
száz szakmabeli sajátította el országszerte tréningeken, illetve kihelyezett képzéseken. A
program kifejlesztője személyes szupervíziójával évekig segítette a közösségi ellátást elindító
munkacsoportokat Magyarországon is.
Jelenleg a közösségi pszichiátriai ellátás megtalálható számos intézmény szolgáltatási
palettáján. Sokan, sokféle módon értelmezik a közösségben való gyógyítást. Divat lett
közösségi pszichiátriát „csinálni”, oktatni anélkül, hogy a klasszikus, közösségben történő
gyógyítás, ápolás személyi, illetve szakmai feltételei adottak lennének. Még fekvőbeteg ellátó
pszichiátriai intézmény is van, ami közösséginek kinevezett részleget üzemeltet a falai között.
A tevékenységekre irányuló módszertani ajánlások ellenére nincsenek egységes elvek,
standardok, amelynek következtében szélsőséges különbségek tapasztalhatók mind az
ellátások feltételrendszere, mind a szakmai tartalom terén. Az eredeti, Falloon-féle
módszertant alkalmazó, a beteg életterébe kilátogató és a családtagjaival együtt dolgozó
munkacsoport egyenlőre viszonylag kevés van, de ezek közül több, igen magas színvonalú
ellátást biztosító, a közösségi pszichiátria referencia intézménye lehetne.
Sajnálatos módon a mentális zavarban szenvedők többsége a betegség
következményeként elmagányosodik, elszegényedik, folyamatos szociális problémákkal kell
szembe néznie. Az egyedül élők különösen nehezen képesek önmagukat fenntartani, de a
családban élő betegek, illetve maguk a családok is komoly egzisztenciális problémákkal és
életviteli nehézségekkel küzdenek. A kórházi osztályok betegeinek egy része kevésbé a
tünetek fellángolása, mint inkább a szociális nehézségek miatt kerül újra felvételre.
Minden bizonnyal ezeknek a tényeknek a mérlegelése alapján került a közösségi
pszichiátriai ellátás finanszírozása a szociális ágazathoz. A kormányzat által végrehajtott
szociális kiadáscsökkentő program így a közösségi ellátókat is súlyosan érintette, hiszen a
finanszírozásuk jelentős részét elvesztették.
Összességében elmondható, hogy az OPNI bezárása és az aktív kórházi
ágyszámleépítések olyan intézkedések, amelyeket a közösségi ellátórendszer párhuzamos
fejlesztésének kellett volna kísérnie, de a finanszírozás „átsúlyozása” elmaradt. Ugyanakkor
232
számos szakmai, gazdasági, humanista és emberi jogi érv szól amellett, hogy a közösségi
ellátások fejlesztése szükségszerű és elengedhetetlen feltétele a XXI. század
pszichiátriájának.
A közösségi ellátás folyamata a korai felismeréstől a gondozásba vételig

Ahogy szinte minden egészségügyi problémára, úgy a mentális zavarokra is érvényes,
hogy a korai szakaszban megkezdett terápiák a leghatékonyabbak. A szkizofrénia betegség
fellángolásának kezdetén a közösségben, az integrált ellátás stratégiáiban részesíteni a beteget
és hozzátartozóit, majd az intenzív oktatási szakasz után gondozni a családot, kiváló lehetőség
a komplex prevenció és a pszicho-szociális rehabilitáció megvalósítására. Képzeljük csak el:
hány olyan beteg van, aki betegsége kezdete óta megjárt több kórházat, számtalan
kezelőorvosa volt, viszonylag fiatalon rokkant nyugdíjassá vált, és a társadalom perifériáján,
szegregáltan éli az életét családjával együtt a mentális zavar hosszútávú következményeként?
A betegség korai felismerése és korrekt diagnosztizálása, a kliens és hozzátartozóinak
pszichoedukációja, valamint a problémaspecifikus intervenciók felépülés-alapú elvek mentén
történő alkalmazása meghatározó jelentőségű lehet a mentális betegek életének alakulásában.
Az Integrált pszichiátriai ellátást tehát a legjobb minél korábban elindítani, szkizofrén betegek
esetében például már az első schub után. Mindazonáltal ez nem feltétel, a közösségben való
ellátás a betegség bármely szakaszában megkezdhető. A közösségben történő gyógyítás
pszichiátriai és néhány szolgáltatónál addiktológiai betegek számára is elérhető. A programba
való bekerüléskor a gyógyító szakember és a család hetente 1 alkalommal találkoznak, kb. 30-
60 perces megbeszélésen. Később az ülések kétheti, majd havi 1 alkalomra ritkíthatók. A
program oktatási szakasza kb. 20-30 találkozás után zárul le, a kliens és hozzátartozóinak
egyéni haladásától függően. Amikor a család megismerte a kliens betegségét, az egyensúlyi
állapottal illetve az állapotrosszabbodással kapcsolatos tényezőket, az ajánlott életvezetést,
valamint önállóan alkalmazni tudja a terapeuta által tanított stratégiákat, akkor követési
stádiumba, azaz gondozásba kerülnek. A közösségi gondozásban lévő beteg és családja
felkeresése havonta egyszer ideális akkor is, ha a kliens kompenzált állapotban van, illetve a
család élete külső segítség nélkül is működik. Természetesen a betegség tüneteinek
fellángolására utaló jelek, váratlan esemény, vagy olyan probléma esetén, melyet nem
képesek önállóan megoldani, a gondozást végző személlyel való találkozások újra gyakoribbá
tehetők.
A közösségi pszichiátria alkalmazott stratégiái

A közösségi pszichiátriai ellátás megkezdése történhet orvosi javaslat alapján, de
önként, a közösségi szolgáltatóval való kapcsolatfelvétel és megállapodás nyomán is
bekerülhet valaki a programba. A kezdeti, intenzív oktatási szakaszt első lépésben megelőzi a
felmérés, mely magában foglalja a kliens diagnosztikai becslését, állapotfelmérést, a család
szociális helyzetének felmérését és a reális egyéni célok kitűzését a család minden tagjára
kiterjedően. Ez utóbbi különösen fontos eleme a közösségi pszichiátriának, hiszen az egyéni
célok kitűzése és a célok elérése érdekében tett erőfeszítések áttekintése mentén történik az
előrehaladás.
A közösségben történő ellátás és gondozás hosszútávú együttműködés, amelynek
feltételeit és a közös munka várható menetét, állomásait és lehetséges nehézségeit tisztázni
kell az első, lelkesítő foglalkozáson. Igen, közös munkáról van szó, hiszen a beteg és a
hozzátartozók végig együtt dolgoznak a sikerért, egyenrangú, partneri viszonyt kialakítva a
segítő személyzet tagjaival. A hagyományos intézeti ellátással szemben hangsúlyozott
szerepet kap a közösségi pszichiátriában a betegek felelős részvétele a saját gyógyításukban.
233
A közösségben végzett pszichoedukáció

A rehabilitációs módszereket ismertető fejezetben olvashatunk az intézeti
körülmények között, csoportban végzett pszichoedukációról. Személyes hangvételű, őszinte
beszélgetések során, célzottan az adott páciens betegségének tüneteire és a család problémáira
helyezve a hangsúlyt, nagy hatékonysággal végezhető a pszichoedukáció a családi körben is.
A tréning során egy meghatározott tematika szerint ismertetjük meg résztvevőkkel a
tudomány jelenlegi álláspontját, eredményeit a betegség kialakulásának okairól. Betekintést
nyerhetnek a gyógyszeres terápiák irányelveibe, illetve megismerhetik az egyes gyógyszerek
lehetséges mellékhatásait. Része a tájékoztatásnak a korszerű pszichoszociális terápiák
ismertetése és sor kerül az aktuális jogi kérdések, valamint az önsegítés lehetőségeinek
tárgyalására is. A tréning folyamán olyan, nem kevésbé fontos kérdésekre is kitér a közösségi
gondozást végző szakdolgozó, mint a gyógyszerek önkényes abbahagyása, illetve az alkohol
vagy kábítószer fogyasztás. Különösen nagy hangsúlyt kap a korai figyelmeztető tünetek
megismerése. A tünetek jelentkezése esetén szükséges intézkedések terápiás szerződésben
kerülnek rögzítésre. A pszichoedukációs ismeretek folyamatos gondozásban lévő klienseknél
bármikor feleleveníthetők, szükség szerint az oktatás ismételhető. Ha a betegség fellángolása
után végzünk pszichoedukációt, a betegben még frissen él a tünetek által okozott negatív
élmény, ezért befogadóbb lehet az ismeretekre. A megfelelő közösségi gondozás keretében
alkalmazott pszichoedukáció a compliance javítása révén mintegy felére képes csökkenteni
az éves visszaesések számát szkizofrén betegeknél, tehát a relapszus-prevenció egyik
hatékony eszköze.
Hozzátartozókra alapozott stresszkezelés
A pszichiátriai betegségek többsége összefügg bizonyos genetikai tényezőkkel,
melyek a hajlam öröklődését valószínűsítik. A mentális zavarok kialakulásában szerepe van
továbbá bizonyos agyi anyagcserezavaroknak, valamint különböző bio-pszicho-szociális
tényezők együttes jelenlétének is. Ezen tényezők egyike a stressz. Zubin és Spring 1977-ben
kidolgozott vulnerábilitás-stressz modellje szerint alapvetően a szkizofrénia betegség
kibontakozása előtt már fennáll a sérülékenység, amely genetikai, biológiai és egyéb
környezeti faktorok eredményeként jöhet létre. A pszichózist a stresszterhelés provokálja. A
sérülékeny egyénnél tehát jó eséllyel akkor jelennek meg a betegség tünetei, amikor a
sérülékenységi és stressz tényezők kombinációja meghaladja az adott személy alkalmazkodó
képességét. A stresszválaszok már olyan biológiai és viselkedésbeli reakciók, amelyek az
egyén betegségét jellemzik.
A stressz lehet különböző életeseményekhez kapcsolódó, illetve környezeti stressz.
Egészséges ember számára is megterhelőek az olyan életesemények, mint például
hozzátartozó elvesztése, párkapcsolat felbomlása, munkahely elvesztése, de egy mentális
zavarban szenvedő, sérülékenyebb embernél a betegsége fellángolását idézhetik elő. Hasonló
következményekkel járhat az a környezeti stressz, amelyet a családban, munkavégzés közben,
szabadidős vagy szociális tevékenységek közben napról napra átélt vitás helyzetek
teremtenek. Ezek közül kiemelkedő jelentőséggel bír a családi környezetben jelentkező
stressz. Brown és munkatársainak 1962-es kutatása után előtérbe kerültek a családi
kommunikációra irányuló megfigyelések. Kiderült ugyanis, hogy a családdal töltött időszak
alatt gyakoribbak a relapszusok olyan betegeknél, akik krónikus intézeti kezelés alatt állnak.
Megfigyelték, hogy azokban a családokban, ahol pszichiátriai beteg él, sokszor uralkodik
feszültség. A beteg családtagot sokszor „túlkontrollálják”, gyakoriak a kritikus kommentárok,
ellenségesség, a bűntudatkeltés és a túlzott érzelmi bevonódás.
Ezek a változók mérhetők és a kifejezett érzelmek /EE: Expressed Emotion/ szintjét
mutatják meg. A magas Expressed Emotion szintű családokban a pszichiátriai beteg állandó,
fokozott környezeti stresszterhelésnek van kitéve, amely jórészt a hibás kommunikációból
234
eredeztethető. Hatékony stresszkezelési technikák megtanításával elérhető, hogy a családon

belüli kommunikáció megváltozik és csökkenhet a beteg relapszusainak száma is. A cél: nem
a stressz kerülése, vagy stresszmentes életre való törekvés. Az olyan alulstimulált, alacsony
elvárásokkal jellemezhető környezetben való folyamatos tartózkodás, ahol megpróbálják a
legtöbb stressztől megkímélni a beteget, kedvez a negatív tünetek rosszabbodásának, ez
hosszú távon hátrányosan befolyásolja a páciens életminőségét.
A stresszkezelés módszerei:
 Kommunikációs tréning
 Problémamegoldó beszélgetések
 Kríziskezelés és megelőzés
A hatékony kommunikáció tréningje során a páciens és hozzátartozói megtanulják
hatékonyan kifejezni a pozitív és negatív érzéseiket, megtanulják a pozitív kérést, és az aktív
figyelem készségét is fejlesztik. A család mindennapi életéből vett egyszerű szituációkat
gyakorolják és házi feladatként a tanultakat két ülés között is alkalmazniuk kell.
A problémamegoldó beszélgetés során a közösen megfogalmazott problémát, vagy
kitűzött célt az „ötletbörze” követi. Ennek során minden résztvevő elmondja a saját javaslatát,
ötletét, mely szerinte a probléma megoldásának a módja lehet. A javaslatokat egy maguk
közül kiválasztott résztvevő feljegyzi. Az aktív figyelem technikájaként megtanult tisztázó
kérdésekkel, megfelelő érveléssel megbeszélik
minden egyes ötlet előnyeit és hátrányait.
Kiválasztják a mindenki számára legmegfelelőbb
megoldást, majd megbeszélik a részleteket, pl. ki mit
tud vállalni a cél elérése érdekében és milyen
erőforrások mozgósíthatók? Kitűznek egy időpontot,
amikor újra átbeszélik, hogy meddig jutottak a
probléma megoldásában, ha nem sikerült megoldani,
akkor mit módosítsanak, hogyan haladjanak tovább.
A közös problémamegoldó beszélgetések addig
folytatódnak, amíg ki nem mondható, hogy a
probléma megoldódott. A technika megtanításában
fontos a struktúra. Akkor igazán hatékony a módszer, ha a beteg és hozzátartozói olyan
szinten sajátítják el, hogy a mindennapi életükben önállóan is alkalmazni tudják.
A krízis megelőzése illetve kríziskezelés során a korábbi pszichoedukáción közösen
összegyűjtött korai figyelmeztető tünetek bírnak nagy jelentőséggel, amelyek minden esetben
megelőzik a beteg családtag visszaeséseit. Ezek egyéni jellegzetességet mutatnak, minden
kliensnél más módon jelentkezhetnek. Lényeges, hogy a beteg és a hozzátartozói megtanulják
felismerni őket. Krízisterv készül arról, hogy mi a teendő a korai figyelmeztető tünetek
megjelenésekor, kit kell értesíteni, kitől lehet segítséget kérni a prioritások figyelembe
vételével. A cél az, hogy az állapotrosszabbodás fenyegető jelei idejében felismerésre
kerüljenek és a beteg megkapja a megfelelő segítséget. Ha nem várnak a tünetek
súlyosbodásáig, megelőzhetik a kórházi kezelést.
Életvezetési készségek tréningje
A közösségi ellátásban dolgozóknak ismerniük kell, hogy az általuk gondozott
személy milyen készségekkel rendelkezik az önellátás terén, a munkában, a szabadidős
tevékenységekben, vagy például a kapcsolatteremtésben és egyéb mindennapi
235
élethelyzetekben. A készségek felmérése nyomán a jól működő készségek kiemelhetők,

pozitívan megerősíthetők, viszont a hiányos készségeket helyzetgyakorlatok során fejleszteni
lehet. Az életvezetési vagy szociális készségfejlesztés történhet a család bevonásával, de nem
feltétel a jelenlétük. Például az önálló vásárlás, vagy közlekedés készségének gyakorlásához
szükségtelen, hogy a családtagok is ott legyenek. Minden apró előrelépést meg kell erősíteni,
dicsérni, nem az eredmény, hanem az elérése érdekében tett erőfeszítés az, ami jutalmazható.
A módszer a páciens saját életterében, egyéni céljaira alapozva a leghatékonyabb. /Ha nem
szerepel az egyéni céljai között mondjuk a tortasütés, azt nem kell megtanulnia és
gyakorolnia./
Optimális gyógyszeres kezelés
A pszichoszociális beavatkozások alapját képezi az optimális
gyógyszeres terápia. A gyógyszerekkel kapcsolatos döntések
meghozása orvosi feladat, de a terápia főbb ismérveivel a
közösségben dolgozó szakápolóknak is tisztában kell lenniük. A
gyógyszerek szedésével kapcsolatos compliance javításában
hatékony segítséget nyújt a korábban már ismertetett
pszichoedukáció és más, együttműködést javító technikák, pl.
gyógyszerszedési napló. Fontos a gyógyszerek mellékhatásainak
megfigyelése, amelyben a fő támpontot a beteg szubjektív
panaszai adják. Tartósan fennálló mellékhatások hátrányosan
befolyásolhatják a páciens életminőségét, ezért az optimális
gyógyszeres kezelés egyik ismérve a mellékhatások
visszaszorítása. A gyógyszerelés és a mellékhatások
monitorozása, ha szükséges, a rendszeres gyógyszer-vérszint
ellenőrzésen vagy depot injekció beadásán való megjelenés
biztosítása, valamint az együttműködés fenntartása a szakápoló fontos feladata.
Specifikus technikák:
 Az agresszió kezelése közösségben
 Az öngyilkosság kockázatának kezelése
 A szorongás kezelése
Felmérések igazolják, hogy a legtöbb mentális zavarban szenvedő semmivel sem
veszélyesebb, mint bárki más a társadalomban. Ha mégis előfordul, hogy pszichiátriai beteg
követ el valamilyen kriminális cselekedetet, az a
médiában erőteljes hangsúlyt kap, negatívan
befolyásolva ezzel a közvéleményt. A mentális
zavarban szenvedők stigmatizációját ez is erősíti.
Ugyanakkor érthető azon hozzátartozók aggodalma,
akik irracionális gondolatokkal küzdő hozzátartozójuk
agressziójától tartanak, hiszen bizonyos mentális
betegségekben, különösen a szkizofrénia akut
szakaszában valóban megnő ennek a veszélye.
A düh kiváltásához kevesebb is elég ilyenkor, mint a stabil, kompenzált időszakban, de az is
tény, hogy kiváltó ok nélkül ritkán kerül rá sor.
Az agresszió kezelése: a düh szabályozásának stratégiájában az első lépés a helyzet
felmérése. A közösségi ellátásban az agresszív viselkedés gyakoriságának és természetének
236
nyomon követése valamint problémaelemzés lefolytatása kiemelt fontosságú. Ismétlődő

agresszió esetén orvosi vizsgálat során szükséges kizárni a dühkitörések neurológiai
rendellenességekből, gyógyszerektől, vagy drogfogyasztásból származó eredetét. Az elemzést
követően a beteggel és hozzátartozóival végzett problémamegoldó beszélgetés, az általuk
hasznosnak ítélt stratégiák feltérképezése, a kezdődő agresszió korai figyelmeztető jeleinek
meghatározása és az ezek feltűnésekor alkalmazandó önszabályozó stratégiák (pl.
figyelemelterelés, séta, kikapcsolódás, fizikai tevékenység, relaxáció, stb.) összegyűjtése,
megtanítása hatékony segítség lehet. Világos tervet kell készíteni arra az esetre, ha a
viselkedés erőszakba, az erőszak esetleg bűncselekménybe torkollna. Az agresszió
közösségben történő kezelésének fontos momentuma az elkerülésére tett minden erőfeszítés
pozitív megerősítése, valamint a hozzátartozók részéről nem provokáló, hanem elkerülő
magatartás.
Az öngyilkosság kockázatának kezelése a közösségi pszichiátriában komoly
felelősséggel jár. A szuicid veszély az egyik olyan tényező, amely szükségessé teszi a beteg
kórházi beutalását. Vannak országok, ahol erre csak akkor kerül sor, ha nincs senki a beteg
környezetében, aki képes és hajlandó otthon vállalni a beteg megfigyelését és a 24 órás
felügyeletet a közösségi ellátást végző team sem tudja biztosítani. Nehéz megjósolni, hogy ki
az, aki öngyilkosságot fog elkövetni, nincs megbízható módszer a közelgő veszély
mértékének meghatározására. Mentális zavarban szenvedőknél depressziós epizód, súlyos
szorongás, alkoholizmus vagy a korábban már ismertetett életeseményekből adódó stressz
esetén nagyobb az öngyilkosság kockázata, mint a társadalom pszichésen egészséges
tagjainál.
AZ ÖNGYILKOSSÁG KOCKÁZATI TÉNYEZŐI
Férfi
Egyedül él
Egyedülálló/családjától külön él/özvegy
Munkanélküli
Nemrégiben komoly stressz érte
Alkohol vagy kábítószerfüggő
Pszichiátriai betegségben szenved
Súlyos testi fogyatékos
Nagyfokú, tartós kilátástalanság-érzet
Nagyfokú frusztráció
Korábbi öngyilkossági kísérlet
Amikor a fenti listán legalább 6 tényezőt bejelöltünk, az öngyilkosság kockázata kiugróan

magas. Ha a közösségi ellátó teamben dolgozó pszichiáter úgy ítéli meg, hogy a beteg
környezetében élők készek és alkalmasak arra, hogy éjjel-nappal felügyeljenek a
veszélyeztetett családtagra, akkor nem minden esetben történik azonnal kórházi beutalás.
Diplomatikusan, de határozottan korlátozni kell az öngyilkossághoz felhasználható eszközök
elérhetőségét. Közös, írásos tervben rögzítésre kerülnek azok az intervenciók, amelyekben a
237
krízisen való túljutásig részesül a páciens, és egy adott

személy, vagy ellátó szolgálat neve elérhetősége is, akikkel
bármely önpusztító cselekedet végrehajtása előtt a beteg
kapcsolatba léphet. (Gondoljunk csak a könyv öngyilkos
magatartással foglalkozó fejezetében a „cry for help”
statisztikáira! Kell, hogy tudja a beteg, hogy krízis esetén
van aki segít!) A tervet aláírja a beteg, a családtagok, a
helyzetet kezelő szakemberek, és mindenki kap belőle egy
példányt, beleértve a családorvosukat is. Amíg az
öngyilkosság kockázata minimálisra csökken, naponta fel
kell mérni a késztetés mértékét az erre a célra kifejlesztett
becslőskálákkal, standardizált kérdésekkel, figyelembe véve az alapproblémát. Minden eset
egyedi, a kockázati tényezők listája csak hozzávetőleges eligazítást ad. Falloon szerint az
önpusztítással való fenyegetőzést minden esetben úgy kell kezelni, mint a potenciálisan
bekövetkező öngyilkosság előzményét, függetlenül attól, hogy milyen módon nyilvánította ki
ezt a szándékát a kérdéses személy. „Az öngyilkossági kísérletek és végzetes következményeik
megelőzésének képessége a közösségre alapozott pszichiátriai ellátás sikerének legfőbb
fokmérője.”
A szorongás kezelése a közösségi pszichiátriában szintén gyakran felmerülő
probléma. Maga a szorongás a stresszes helyzetekre adott tipikus válaszreakció. A nagyfokú
félelem védekezésre, vagy menekülésre készteti az adott személyt abból a helyzetből, mely a
szorongást kiváltotta. Veszélytelen dolgok is kiválthatnak túlzott félelmet, illetve szorongás
jelentkezhet meghatározható ok nélkül is.
A szorongás kezelésére a gyógyszeres terápia mellett több módszer is hatékonyan
alkalmazható a közösségi ellátás programjában. Első lépés a probléma közös elemzése,
amelynek során felmérhető, hogy milyen helyzet, vagy gondolat eredményezi a szorongást.
Megtudhatjuk azt is, hogy milyen eszközökkel és mennyire hatékonyan próbál védekezni
ellene a beteg. Megismertetjük vele és hozzátartozóival a szorongás természetét és a
lehetséges kezelési módokat. Problémamegoldó beszélgetés lefolytatásával, a beteggel
közösen hatékonyabb stratégia kereshető a szorongása kezelésére. Helyzetgyakorlatok során
eljátsszuk a félelmetesnek vélt helyzeteket, majd fokozatosan szembesítjük a pácienst
ugyanezekkel valós élethelyzetekben is. A kliensek elsajátítják a progresszív izomlazítás
technikáját, valamint a lassú, szabályos légzés technikáját is. Ezek fontos segítséget
nyújtanak a szorongás csökkentésében és a beteg bármikor, önállóan alkalmazhatja őket.
Az eddig ismertetett specifikus stratégiákon kívül a közösségi pszichiátria Falloon és
munkatársai által kidolgozott programja olyanokra is kitér, mint a gyógyszerszedéssel
kapcsolatos rendellenességek kezelése, a táplálkozással, étkezési szokásokkal, vagy az
alvással összefüggő problémák megoldása. Elsősorban szkizofrén betegeknél, a rossz
gondolatok túlsúlya esetén a gondolatok kognitív átstrukturálása a módszertanban előírt
intervenció. Ha megváltozik az aktivitási szint, illetve a negatív tünetek súlyosbodása
észlelhető, a napi tevékenységek megtervezésére, nyomon követésére is szerepel stratégia a
programban.
Összességében a közösségi pszichiátria a mentális zavarban szenvedőknél előforduló
tünetek, problémák közül szinte mindenre kínál megoldást. Természetesen kerülhet egy beteg
a legszakszerűbb, legodaadóbb gondoskodás ellenére is olyan állapotba, amikor a
közösségben való ellátása már kockázatos, ezért kórházi kezelésre van szüksége. Hogy mikor
jön el az a pillanat, amikor a beteg otthonában történő gondozás nem folytatható, a
szakdolgozó eset-menedzselése nyomán a közösségi ellátó team szakorvosa dönti el. Annak
ellenére, hogy számos országban nem választják külön élesen a közösségi pszichiátria
238
szociális szolgáltatásait és az egészségügyi tevékenységeket, Magyarországon a szociális

ellátók szakmai ajánlásában mint szociális-alapszolgáltatás és nem gyógyító
tevékenységként szerepel. A szociális típusú közösségi szolgáltatást ki kell egészíteni a bio-
medikális ellátást biztosító gondozók tevékenységével. Ennek ellenére nem hagyható
figyelmen kívül Falloonnak és munkatársainak, az Integrált pszichiátriai ellátás módszertana
kidolgozóinak eredeti elképzelése, hogy a közösségi ellátást pszichiáter szakorvos szakmai
kontrolljával elsősorban ápolók végezzék.
Ápolói szerepek a közösségi pszichiátriában

Napjainkban a pszichiátriai osztályokon tendenciává vált az a törekvés, hogy a
dolgozók között minél nagyobb számban legyenek a képzett szakápolók. Egyetemet végzett
ápolók csak elvétve, de főiskolai végzettségűek egyre nagyobb számban vesznek részt a
pszichiátriai betegek gyógyításában. Csoportok vezetésébe, különleges terápiákba, gyógyszer
vizsgálatokba is bevonódhatnak, de a csoportos pszichoedukációs tréningekben is szerep jut
nekik. Annak ellenére, hogy ma már a team teljes jogú tagjaként tartják számon az ápolókat, a
valójában betöltött szerepek még mindig közel állnak a hagyományos orvos-nővér-beteg
szerepekhez. Az intézményközpontú ellátásban alapvető gyakorlat a paternalisztikus attitűd
és a szervezetek olyan rugalmatlan, belső szabályrendszerrel rendelkeznek, amely nem teszi
lehetővé, hogy a betegek szükségletei irányítsák. A hagyományos ellátásokban az alapápolási
teendőkön túlmenően az ápolási funkciók nagy részét a függő és az együttműködő funkciók
teszik ki a pszichiátriai osztályokon.
Éppen ezért újszerű a közösségi ellátásban a szakdolgozói szerepek más
megvilágításba helyezése, hiszen itt az ápoló önálló funkciói kerülnek előtérbe. Szaktudása,
tapasztalata révén képes a moduláris gondozási program végrehajtására. Az orvosi szupervízió
lehetősége adott, bármikor élhet vele, különös tekintettel a gyógyszerekkel, a nagyon súlyos
pszichotikus tünetekkel vagy az öngyilkosság kockázatával kapcsolatos kérdésekre. A
mentális zavarral élő kliens és családja rendszeres látogatásával, a velük való konzultációkkal,
a szakdolgozó maga is a közösség részévé válik, hiszen a találkozók alkalmával olyan
emberközeli helyzet teremtődik, amely kihat a betegekkel szembeni attitűdre. Merőben más a
beteg problémáival egy fekvőbeteg osztályon felvett ápolási anamnézis szintjén szembesülni,
mint az általa elmondottakat a saját lakókörnyezetében vizsgálni. Szorosabb, bizalmi elveken
alapuló terápiás kapcsolat épülhet ki, amelyre a kórházban eltöltött viszonylag rövid idő, a
minimalizált ápolási napok miatt korlátozott a lehetőség. Az ilyen terápiás kapcsolat magában
hordozza a prevenciót, hiszen a relapszusok megelőzését, illetve a kezdődő fellángolás korai
felismerését és hatékony menedzselését könnyebb megvalósítani egy tartós partneri viszony
során.
Bizonyos, hogy a pszichiátriai pácienseket a közösségben ápoló szakdolgozók
szemléletmódja eltér a fekvőbetegeket ellátó intézmények szakembereiétől. A közösségben
dolgozó ápolók betegekkel szembeni attitűdjét pozitívan befolyásolják a beteg otthonában
zajló találkozók, a közös problémamegoldások, a tanítás-gyakorlás folyamata és az együtt
kitűzött egyéni célok elérése érdekében tett közös erőfeszítések. Mivel a közösségi ellátás
igyekszik elkerülni a betegek társadalmi kirekesztését és izolációját, evidenciának tűnik, hogy
a programban dolgozók attitűdjével ellentétes a megkülönböztetés illetve a megbélyegzés
bármely formája. Feltételezhetjük azt is, hogy ha valaha éreztek szorongást betegtől, a
közösségben végzett munka, a terep-gyakorlatok és az „in vivo” szituációkban szerzett
tapasztalatok képesek eloszlatni a félelmeket.
A multidiszciplináris team tagjai és az orvosi szupervízió, valamint a rendszeres
esetmegbeszélések segítséget nyújtanak a nehéz helyzetek megoldásában. Örvendetes tény,
239
hogy néhány éve lehetőség van már közösségi koordinátor és közösségi gondozó
szakképesítés megszerzésére is, mely új utakat nyitott a pszichiátriai szakképzésben.
A közösségi pszichiátria szolgáltatásai

 Magába foglalja a korábbiakban részletesen ismertetett, hozzátartozók bevonásával
végzett házi ápolást és gondozást, az „oktatási programmal”.
 Intenzív ellátást jelentő házi hospitalizációt /Ez külföldön gyakoribb, hazánkban előbb
megtörténik a kórházi beutalás/.
 24 órás elérhetőséget, a betegek nyomon követését.
Egyéb szolgáltatások:
 Nappali Klubok / Pszichiátriai Betegek Nappali Klubja/.
 Akut és krónikus nappali kórházak /A krónikus nappali kórházi rehabilitáció a
krónikus pszichotikusok számára alacsony hatékonyságú/.
 Védett lakhatási lehetőségek, lakóotthonok.
 Mobil krízis team, fektető, 24 órás krízis szolgálat /Külföldön jellemző!/.
 Munkarehabilitációs szolgáltatások /Munkavállalást segítő tréningek, ösztönző
programok, védett munkahely teremtés elősegítése/.
 Háziorvosi és szakorvosi pszichiátriai konzultációs szolgálat /A konzultációs
pszichiátria a jövő egyik fő irányvonala/.
 Családsegítő szolgálat.
 Bármilyen egyéb szolgáltatás beleilleszthető, amely a beteg érdekeit szolgálja.
A pszichiátriai gondozást végzők szorosan együttműködnek a háziorvossal és minden más

szolgáltatóval, akivel a beteg kapcsolatban áll. A közösségi ellátást végző munkatársak
mobilisak, szükség esetén kapcsolatba lépnek a többi segítővel. Ahogyan minden, a beteg
felépülésén dolgozó munkatárssal, úgy a kórházban dolgozó kollégákkal is a team-munka
elvei szerint működnek együtt, nem riválisokként. A cél közös: a beteg állapotának javulása
és az elérhető legmagasabb szintű rehabilitáció.
Záró gondolatok
Két évtizednyi pszichiátriai ápolói munkám során tapasztalatot szerezhettem az
intézményi ellátás több színterén. Akut/zárt osztályon ugyanúgy szerettem dolgozni, mint
nappali kórházban. Ugyanakkor a közösségi ellátásban találtam meg azt az emberközeli,
partneri viszonyt, amire véleményem szerint a mentális zavarban szenvedőknek nagy
szüksége van. Rátaláltam továbbá az önálló, számos kompetenciával felruházott, magabiztos,
nagy szaktudással rendelkező ápoló modelljére, valamint az általa végzett holisztikus
ápolásra. A betegek, a hozzátartozók szeretetét, az orvosok és a társ-segítők bizalmát
birtokolni manapság nagy kincs, de a közösségi pszichiátriai munka során mindez
megtapasztalható.
Napjaink egészségpolitikája folyamatosan „átrajzolja” a betegellátó rendszer
gazdasági és jogi „térképét”. A végbemenő változások ritkán tudják az egészségügy minden
szereplőjének igényeit kielégíteni. Mind a betegek, mind az egészségügyben dolgozók egyre
240
gyakrabban szembesülnek azzal, hogy a döntések nyomán számukra kedvezőtlen változások

következhetnek be. Ennek ellenére bízom abban, hogy rövidesen nálunk is letisztulnak a
pszichiátriai ellátást övező bizonytalanságok és eljön a tengerentúli országokban látott,
professzionális közösségi pszichiátriai ápolók létjogosultsága. A közösségek tagjainak
szeretete mindenért kárpótol és új szakmai kihívások elé állítja azt az ápolót is, aki több
évtized intézményi munka után vált a közösségire. Érdemes!
Felhasznált irodalom:
 Brown, G.W., Monck, E., Carstairs G.M., Wing, J.K.: Influence of family life onthe
course of schizophrenic illness. Brit.J.Prev.Soc.Med. 16:55-68. (1962)
 Bulyáki, T., Falloon Ian R.H. & Harangozó J.: Hatékony munka-rehabilitáció
pszichiátriai és pszichoszociális problémákkal élők számára. Ébredések Alapítvány,
Budapest, (2002)
 Falloon, Ian R.H., Graham-Hole, V. and Fadden, G.: Integrated mental health care.
Cambridge University Press, Cambridge, England (1993)
 Falloon, Ian R.H., Graham-Hole, V. and Fadden, G.: Az integrált pszichiátriai ellátás.
Ébredések Alapítvány, Budapest, (1997)
 Falloon, Ian R.H. és az Integrált Pszichiátriai Ellátás munkacsoportja: A Közösségi
Pszichiátria és Addiktológia magyar kézikönyve szakemberek, felhasználók és
hozzátartozóik számára. Ébredések Alapítvány, Budapest, (2006)
 Harangozó, J., Tringer, L., Gordos, E., Kristóf , R., Werrnig, R., Slezák, A., Lőrintz,
Zs., Varga A., Bulyáki T.: Paradigmaváltás a pszichiátriában. Lege Artis Medicinae.
11 (8-9), 573-586. (2001)
 Zubin, J., Spring, B.: Vulnerability. A new view of schizophrenia. J. abnorm.
Psychology 86: 103-123. (1977)
241
Ivánka Tibor: Komplementer medicína a pszichiátriai betegségek kezelésében
A terápiás lehetőségek fokozatos bővülése ellenére a pszichiátriai betegek kezelésében

azonban számos megoldatlan probléma van. Jelenleg nincsenek olyan pszichiátriai
gyógyszerek, amelyek végső megoldást jelentenének, és minden beteg esetében hatékonyak
lennének. Ez a tény feltehetőleg a pszichiátriai betegségek hátterében meghúzódó
neurobiológiai elváltozások heterogenitására utal. Ma már elfogadott irányelv a pszichiátriai
betegségek kezelésében, hogy valamennyi tünetet – érzelmi, vegetatív, testi tüneteket
egyaránt – meg kell szüntetni ahhoz, hogy elérjük a teljes remissziót. A jelenleg alkalmazott
komplex kezelés mellet a leggyakoribb kiegészítő terápiák egy része farmakológiai
vonatkozásúak, melyek számos mellékhatásuk, és nem teljesen tisztázott
hatásmechanizmusuknak köszönhetően nem terjedtek el széles körben. Így szükség van olyan
terápiákra melyeknek kedvező,(vagy egyáltalán nincs) mellékhatás profilja. Ilyen lehet a
komlementer és alternatív medicina (CAM) használata is.
De mi is az komlementer alternatív medicina?
A komplementer és az alternatív medicina definíciója: "különböző orvostudományi és

egészségügyi rendszerek, módszerek, termékek csoportja, amelyeket jelenleg nem tartozik a
hagyományos orvosláshoz." "Komplementernek" azokat a módszereket nevezzük, amelyeket
nem alkalmaznak sűrűn, de beleillenek a nyugati orvoslás biológiai értelmezésébe. Az
"alternatív" megközelítés a hagyományos nyugati orvoslás fogalomkörén kívül esik. A két
megnevezés mellett manapság egy újabb fogalom kezd betörni „integratív” medicina néven,
ami kiegészítő, alternatív, és konvencionális gyógymódok együttes alkalmazását jelenti annak
érdekében, hogy a betegeknél a lehető legteljesebb gyógyulást érjük el.
CAM nagyon népszerű napjainkban. Mindamellett, hogy egy nagyon virágzó iparág, egyre
többen, különböző pszichológiai, és fizikai problémáikat próbálják meg „kezelni” nem
hagyományos orvosi beavatkozásokkal. Ezek könnyen hozzáférhetőek, bár ezek közül kevés
pszichiátriai alkalmazásáról állnak rendelkezésünkre megfelelő tanulmányok. Az USA felnőtt
lakosságának körülbelül 40%-a legalább egy CAM eljárást alkalmaz évente. Mindemellett sok
pszichiátriai beteg kezd CAM terápiás eljárásokba a konvencionális gyógymódok mellett. Egy
CAM használatát felmérő tanulmány során megállapították, hogy azon megkérdezett felnőtt
USA állampolgároknak, akik előzőleg valamely CAM terápiában részt vettek, a 10%-a
rendelkezik valamilyen pszichiátriai diagnózissal, és körülbelül a felük fordult CAM
terapeutához kifejezetten a pszichiátriai problémája miatt.
További felmérésekben:
 a saját bevallásuk szerint depresszióban, vagy szorongási zavarokkal küzdők 50%a

használ CAM terápiát, és nagyrészük a konvencionális terápiában is részesül.
 a pszichiátriai betegséggel kórházban fekvő páciensek 63%a használt már
valamilyen CAM eljárást az elmúlt év során.
 a CAM eljárásokhoz folyamodó betegek leggyakrabban major depresszióban
szenvednek, és ami nagyon lényeges, hogy 79%-uk nem informálta pszichiáterét a
CAM alkalmazásáról.
242
Mellékhatások és a CAM
Fontos kiemelni, hogy bár a köztudatban a kiegészítő alternatív terápiák nem rendelkeznek
mellékhatásokkal. Valójában esetenként némely terápia komoly kockázatot jelent. A direkt,
közismert mellékhatásokon túl számolni kell azokkal is, melyek más szerekkel együttes
alkalmazása esetén fordulhat elő. Ezért is fontos tájékozódni a beteg esetleges „kiegészítő”
kezeléseiről, hiszen a „hagyományos” pszichiátriai szerekkel való együttes alkalmazása
esetén súlyos gyógyszer interakciókat okozhatnak, és megváltozathatják a pszichiáter által
beállított gyógyszerek metabolizmusát is.
A komplementer és alternatív medicina 5 fő területe

Elnevezés Definíció Példák
Homeopátia
Tradíciókon alapuló Ezt az USA-ban „alternatív
Ayurveda
orvoslás medicinának” tekintik
Tradicionális kínai gyógyászat
Olyan technikák, melyek pozitív Relaxáció
Test és lélek orvoslás hatással vannak az elmére, a testi Fény terápia
funkciókra, és tünetekre Zene-táncterápia
Biológiailag A természetben megtalálható Ginko biloba
megalapozott kémiai anyagok használata Hypericum perforatum
módszerek (gyógynövények, vitaminok) Kava
Olyan technikák, melyek egy Kiropraktika
Fizikai és test-
vagy több testrész mozgatásával, Masszázs
központú terápiák
érintésével járnak. Akupunktúra
Big-energetikai Olyan eljárások, amelyek a testet Reiki
medicina körülvevő, és abba behatoló Shiatsu masszázs
erőkre hatnak. Terápiás érintés
Hypericum perforatum (Orbáncfű)
Régóta használatos a népi gyógyászatban jánosfű, csengőlinka vagy lyukaslevelűfű névvel

illetik, melyet gyulladásos megbetegedésekre, fekélyre, gyomorbajra használtak régen. Az
utóbbi néhány évtizedben azonban számos kutatás bizonyította antidepresszáns hatását. Az
orbáncfű pontos hatásmechanizmusa nem teljesen tisztázott, de olyan hatást gyakorol az agy
kémiájára, mint farmakológiai antidepresszívumok, elsősorban a szelektív reuptake inhibitors
családja.
Masszázs
Az egyik legrégibb gyógyeljárások közzé tartozó masszázs nem vesztett népszerűségéből, de

leginkább a mozgásszervi betegek kezelésében, wellness szolgáltatásokban, és nem utolsó
sorban a megelőzésben használják. Meglehetősen ritka a pszichiátriai betegek kiegészítő
kezeléseként történő alkalmazása, pedig túl azon, hogy fájdalomcsillapító hatással
rendelkezik, a test és az elme ellazítására is szolgál. A masszázsterápia segíthet csökkenteni a
szorongást, a testben önkéntelenül fenntartott feszültségeket, fájdalmas testi tüneteket,
melyekről tudjuk, hátráltatják a betegség gyógyulását, és a visszaesés kockázatát
többszörösére emelik.
243
Alapjában kétféle masszázs technikát különböztetünk meg:

Nyugati masszázstechnikák: a szervezet egyes mozgó apparátusainak (izmainak, inainak,
csontjainak, ízületeinek) működését állítja helyre. (Például ilyenek: svéd, gyógymasszázs)
Keleti masszázstechnikák: a technikák alapvető lényege és hitvallása szerint testünk
egészsége attól függ, hogy a benne lévő energia mennyire tud keringeni, áramlani. A keleti
masszázsok célja tehát az, hogy az energia szabad áramlását helyreállítsák. Ilyen típusú
masszázs technikák: shiatsu, ayurvedikus, thai masszázs)
Masszázs hatása a szervezetre

A masszázs „jó hatású” ezt mindenki tudja, de ma már túl a szubjektív jó-lét érzésén számos
randomizált kontrolált vizsgálat, meta-analízisek bizonyítják a masszázs objektív
hatékonyságát az emberi szervezetben. Az ember testét érő manuális mechanikai behatások
részben közvetlenül, részben közvetve (neurohormonális úton) befolyásolják a sejtek és
szövetek működését, elsősorban lokálisan (nedvkeringés, izomtónus), de távoli a szervekben
is (zsigerek, központi idegrendszer) jótékony hatást mutatnak:
 Vegetatív paraszimpatikus idegrendszer aktivációja: A masszázst nem csak az izmokat
tonizálja, vagy lazítja, a bőrt regenerálja, a vérkeringést gyorsítja, hanem csodálatos
hatást fejt ki az idegrendszerre is. A masszázs aktiválja a paraszimpatikus
idegrendszert, ezzel ellensúlyozza a szervezetünk stresszre adott negatív
válaszreakcióit.
 Fájdalom csillapítása: A masszázsterápia segítheti a fájdalmat előidéző állapot
megszüntetését, azon kívül önmagában is fájdalomcsökkentő hatású. A szakképzett
masszőr-terapeuta kezével olyan ingerületeket gerjeszt a szövetek érzékelő
idegvégződéseiben, amelyek ideiglenesen gátolják a fájdalmas ingerületek eljutását az
agyba. Ez a gátló elmélet Kapu elmélet néven ismerjük, mely Melzack, és Wall
nevéhez fűződik.
Kapu elmélet (Melzack és Wall 1965): az érző gyöknek a gerincvelőbe lépésénél, a hátsó
szarv szürke állományában működik egy mechanizmus, ami lehetővé teszi, hogy gátolja a
fájdalmat kiváltó impulzusok bejutását a központi idegrendszerbe, továbbításukat a központi
struktúrák irányába. Ezt a kaput a vékony myelinhüvelyű rostokon bejutó impulzusok
megnyitják, ezzel szemben a vastag rostok impulzusai bezárják. A thalamus szenzoros
diszkriminciós területe az első és másodlagos szomatoszenzoros kéregbe projiciál, az
egyénben így tudatosul nemcsak a fájdalom, hanem annak helye és jellege is.A thalamikus,
hypothalamikus és limbikus rendszerbe történő projectio révén alakul ki a károsító hatással
járó rossz közérzet és az emocionális reakciók. A gerincvelőben működő kapu
áteresztőképességének beállításában fontos szerep jut a leszálló cortico-spinalis
impulzusoknak is.
A fájdalom kapu mechanizmusa (Dr. PhD Diószegi P 2000)
244
 Befolyásolja a test kémiai folyamatait:
Ma a szerotonin noradrenalin hipotézis evidenciának számít a depresszió patogenézisében.

Vizsgálatok bizonyították, hogy a masszázs pozitívan befolyásolja a szervezetben a szerotonin
szintjét, továbbá csökkenti a stressz hormon- cortisol- szintjét is, ami szoros összefüggést
mutat a vegetatív idegrendszer szimpatikus túl aktivációjával. Valamint fokozza a
szervezetben endorfinok termelését, ami fájdalomcsillapító hatással bír.
 Elősegíti a pihentető alvást:
Az álmatlanság gyakori tünet pszichiátriai kórképekben. Ma a depresszió kezelésének egyik

sarkalatos pontja a szervezet cirkadián ritmusának a helyreállítása. Az álmatlanság szoros
összefüggést mutat a substance-P aktivációjával, ami a fájdalom érzését erősíti, ezáltal
megakadályozza a pihentető alvás feltételeit. A masszázs a vegetatív idegrendszer
paraszimpatikus aktivációja, továbbá a fájdalomcsillapító hatása révén kedvező feltételeket
teremthet a pihentető alváshoz.
Az érintés, mint szükséglet
Az érintés, simogatás a bőrfelületen éri el a szervezetet. A bőrünk maga is határszerv, olyan

„kültakaró” mely a belsőt lehatárolva elválasztja a külsőtől (miként a test belsejében az
immunrendszer a sajátot az idegentől). Az embrionális fejlődésben a hám- és az idegrendszer
ektodermális csíraplazmából fejlődik ki, ekképp bőrünk „kihelyezett idegrendszernek” is
felfogható. Kommunikációs szerv, közelség és távolságszabályozó, belső állapotunk,
érzelmeink kifejezője, tükrözője elrejt vagy feltár (sápadás, pirulás, verejtékezés,
elváltozások). Az érintés a kapcsolatteremtés eszköze. Kötődést, szeretetet kifejező aktus,
egyszersmind a tapintás ad módot a környezeti dolgok mibenlétének, megállapítására. Az
érintés, a simogatás egyidős az emberiséggel, megérintjük, simogatjuk egymást,
gyermekünket, párunkat, szeretteinket, ha úgy tetszik, a masszírozás ősi fogásait
alkalmazzuk. Ha ez jól esik nekünk, miért ne lenne jó a pszichiátriai betegeknek, akik ma is
gyakran előítéletek között élnek.
Masszázs létjogosultsága a pszichiátriai betegek kezelésében
A pszichiátriai betegségek tüneteik ezerarcúak. Többnyire emocionális, vegetatív, és kognitív

tünetek képében jelennek meg. De túl ezeken a tüneteken gyakran nagyszámú
megmagyarázhatatlan komorbid tünetek társulnak az alapbetegséghez, mint fájdalmas testi
tünetek, szorongás, álmatlanság, ami gyakran nehezítik a terápiát és megakadályozza a
betegeket a teljes gyógyulásukban. 19 éve dolgozok pszichiátriai osztályon. Ápolói
képesítésem mellett svéd, on-site, gyógymasszőri, képesítéssel is rendelkezek, és úgy
gondolom számos olyan pszichiátriai betegség, van, mint például a depresszió, szorongás a
szkizofrénia ahol a masszázst, mint komplementer terápiát hasznosítani lehetne.
Svédmasszázs hatékonysága depresszióban szenvedőknél
A depresszió olyan betegség, amely az agyban és a testben is tüneteket okoz. Fájdalmas testi
tüneteket ugyanúgy, mint emocionális és vegetatív tüneteket. A fájdalmas testi tünetek
sokszor, mint maradványtünetek maradnak vissza, ami a teljes remissziót megakadályozza, és
a visszaesés kockázatát többszörösére növeli. 2007-ben kutatást végeztem, hogy
245
depresszióban szenvedő betegeknél a masszázs a miként hat a depresszióban fellelhető

fájdalmas testi tünetekre.
A masszázs fájdalomcsillapító hatásának vizsgálata (Vízuál Analóg Skála alapján) a
közepes típusú tüneteket mutató betegeknél (N=14) a legnagyobb fájdalom érzet
csökkenést a pillanatnyi fájdalom, és a mindennapi élet okozta területeken értem el. A betegek
pontértékei átlagosan 2. 32 pontot csökkentek minden területen, kivéve a derékfájdalmat, ami
csak minimális (0. 28 pontértékkel) csökkenést mutat.(1. ábra)
Vizuál analóg skála értékelése

(Zung alapján közepes, n=14)
7,21
Pillanatnyi fájdalom
4,35
6,28
Fejfájás
3,71
5,5
Hátfájdalom
3,5
6,14
Válltájéki fájdalom
3,21
4,35
Derékfájdalom
4,07
7,21
Mindennapi élet
5,07
Masszázs után Masszázs előtt
(1. ábra)
Enyhe típusú depresszióban szenvedőknél (N=7) a betegek átlagpontszámai a közepes

depresszióban szenvedőkéhez viszonyítva majdnem 2 pontos csökkenést mutatott (1. 859). A
legnagyobb csökkenést itt is a válltájéki fájdalom eredményei mutatták, (2. 93) míg a
legkisebb javulás ugyancsak a deréktájon volt fellelhető. (2. ábra)
Vizuál analóg skála értékelése

(Zung alapján enyhe, n=7)
3,71
Pillanatnyi fájdalom
2,14
4,71
Fejfájás
3,14
4,28
Hátfájdalom
1,85
5,85
Válltájéki fájdalom
1,71
2,42
Derékfájdalom
1,57
4,57
Mindennapi élet
2
Masszázs után Masszázs előtt
(2. ábra)
A kapott eredmények bizonyították, hogy a masszázskezelés gyorsabban képes csökkenteni a

depresszióban szenvedő betegek fájdalmas testi tüneteit, hiszen a legújabb antidepresszánsok
is csak 2 hét múlva fejtik ki hatásukat. Így a masszázst, mint kiegészítő terápiát
mindenképpen hatékonyan lehet használni. A fájdalom nem csak depresszióban, de
szorongásos kórképekben, és szkizofrén betegeknél is (első generációs antipszichotikum
okozta mellékhatás miatt) gyakori tünet lehet. Fontos azonban leszögezni, hogy nem minden
246
pszichiátriai beteg küzd testi fájdalmakkal. Mindazonáltal igazolt, hogy alapbetegséghez

társuló fájdalmak esetén – a pszichés és a testi tünetek együttes kezelése gyorsabb, sikeresebb,
és tartósabb gyógyulást eredményezhet.
Modern masszázs technika a pszichiátrián
A keleti, és nyugati masszázstechnikák mellett egy viszonylag „új” technika jelent meg amit
on-site masszázsnak hívnak. Ez a masszázs a keleti, és nyugati masszázs technikák fogásait
kombinálja, külön azokra a területekre fókuszálva, melyek szoros összefüggést mutatnak a
szorongással, és a fájdalmas testi tünetekkel. Ilyenek a vállkörüli izmos, nyak, fej, és a
deréktáj izmai.(3. ábra) A kezelés egy meghatározott sorrendbe történik, melynek időtartama
kb. 15-20 perc, és a betegeknek nem kell leöltözniük! A kezelés egy speciális székben
történik.
Végezetem egy kutatást, melynek célja kettős volt: Egyrészt a betegek szorongásának oldása
on-site masszázs technikával, valamint túl a gyógyszeres terápián új lehetőségeket mutatni a
betegeknek a szorongásuk csökkentése céljából.
A kutatásban 16 súlyos mentális beteg bevonásával készült, akik beállított gyógyszeres
terápia mellett (stabil állapotban voltak) mellett emelkedett szorongást jeleztek. A betegek
egy hét alatt 5 on-site masszázskezelést kaptak. A betegek szorongásának mérése a STAI
tesztel történt, amit az első on-site masszázskezelés előtt, majd az első kezelés után, és
végezetül az utolsó 5. kezelést követően mértünk. Az eredmények azt mutatták, hogy már
közvetlenül az első kezelés után a betegek pillanatnyi szorongás értékeik csökkentek, (20
STAI elemből 8 szignifikáns pozitív változást mutatott, ami a pillanatnyi szorongáshoz
kapcsolódott) és ez a tendencia folytatódott a masszázskezelések befejezéséig. Mindezek az
eredmények, a kezelés egyszerűsége, és hatékonysága mutatja, hogy a masszázs (legyen az
keleti, vagy nyugati típusú) hatékony eleme lehet a pszichiátriai betegek ápolásában.
247
Végezetül nagyon fontos megemlíteni, hogy a masszázs legyen bármilyen típusú, önmagában
nem alkalmas a pszichiátriai betegségek kezelésére, de mint kiegészítő terápia nagyon
hasznos eleme lehet, hogy a betegek elérjék a teljes gyógyulást. Hiszen a holisztikus
szemléletű gyógyításban, ápolásban sokféle -multidiszciplináris- módszert alkalmaznak,
amelybe a masszőr terapeuta munkája nagyon jól beleillik.
248
Rácz Szilvia - Irinyi Tamás: Gyógyszertan
Antidepresszívumok
Az andokbeli coca növény leveleiből kivont kokaint évszázadokon át használták Dél-
Amerikában a fáradság enyhítésére és a hangulat javítására. Ugyanezt a gyógyszertani hatást
fedezték fel, amikor az amfetamint mint stimuláns tulajdonságokkal bíró étvágycsökkentő
szert bevezették a nyugati orvoslásba. Az ópiátoknak általában mint természetgyógyászati
keverékeknek a használata hangulatjavító hatásuk miatt századokon át szintén az egész
világon elterjedt volt. Az alkoholt különböző formában fogyasztják a kín és szomorúság
enyhítésére az ókor óta. Noha az ópiátok, az alkohol és a stimulánsok a betegeknek
valamilyen átmeneti megkönnyebbülést adnak, tartós használatuk kétségtelenül
dependenciához, sőt azon tünetek fellángolásához is vezet, amire gyógyírként szedni kezdték.
Specifikus gyógyszerek kifejlesztése a depresszió kezelése céljából az 1950-es évek
elején kezdődött a monoamino-oxidáz enzim (MAO) inhibitorok és a
triciklikusantidepresszívumok véletlen felfedezésével. Ez az időszak jelentette a
farmakopszichiátria korszakának kezdetét.
Noha a triciklikusantidepresszívumok kémiai alapszerkezetét képező iminodibenzil
struktúrát először 1889-ben szintetizálták, biológiai hatását csak az 1950-es évek elején
tesztelték azon véletlen felfedezést követően, hogy a triciklikusklórpromazinantipszichotikus
tulajdonsággal rendelkezik. Az imipramin kémiailag a klórpromazinhoz hasonló szerkezetű,
de antipszichotikus hatása hiányzik. Főleg Kuhn svájci pszichiáter állhatatosságának
köszönhető, hogy az imipramint nem tették félre, hanem kimutatták specifikus antidepresszív
hatását.
Az első MAO inhibitor bevezetésére az 1950-es évek elején ugyanilyen szokatlan
körülmények között került sor. Az iproniazidot hatékony hidrazid antituberkulotikumként
fedezték fel, amiről mellékesen kiderült, hogy hangulatjavító hatása is van. Kimutatták, hogy
ez a tulajdonság a MAO aktivitást gátló képességének tulajdonítható (MAO a biológiai
aminok lebontásában vesz részt), és nem kapcsolódik az antituberkulotikus hatáshoz. Így az
1950-es évek végére a pszichiáterek a depresszió kezelésére kétféle hatékony szerrel
rendelkeztek, a triciklikus antidepresszívumokkal és a MAO-gátlókkal.
Ezeknek a szereknek a hatásmechanizmusát kutatva felállították azt a nem elvethető
teóriát, miszerint a depressziót egyes agyi hírvivők (neurotranszmitterek) nem elégséges
működése okozza. Ezek a hírvivők viszik az információt az egyik sejttől a másikig az agyban.
A gyógyszerek különböző módon képesek hatni a rendszerre.
A depresszió olyan endogén pszichiátriai kórkép, amelyre a hangulati élet zavara
jellemző. A lakosság 5-6%-a depressziós, de 10% átesik életében legalább egyszer egy
depresszív állapoton. A depresszió mindkét nemet, bármely életkorban fenyegeti, gyakoribb,
mint a magas vérnyomás. Ennek ellenére ma a világon legfeljebb minden huszadik beteg kap
megfelelő diagnózist és kezelést.
A depresszió kezelése szempontjából eddigi tudásunk szerint a következő hírvivő
molekulák fontosak: noradrenalin, szerotonin. Mindkét vegyület monoamin származék, azaz
egy aminosavból szintetizálja a szervezet. Az egyes receptoraikra pozitívan ható (agonista)
gyógyszereket, illetve ezek elővegyületeit (ezekből keletkezik a noradrenalin vagy a
szerotonin) hangulatjavító gyógyszerként használják.
249
Antidepresszívumok csoportosítása:
Antidepresszívum
monoaminoxidáz-gátlók reuptake-gátlók reuptake-fokozók

MAOIs
TCA TeCA SSRI SSNR

triciklikus tetraciklikus szelektív szerotonin szelektív szerotonin-
antidepresszívumok antidepresszívumok reuptake-gátlók noradrenalin
reuptake-gátlók
SNRI
Szelektív noradrenalin
reuptake-gátlók
MAO-gátlók
Noha körülbelül 30 éve, hogy az első MAO inhibitort (MAOIs) a depresszió
kezelésére alkalmazták, az általános klinikai gyakorlatban csak az elmúlt tíz év alatt fogadták
el ezt a gyógyszercsoportot. Ennek egyik oka a hipertenzív krízis előfordulása volt olyan
betegeknél, akik véletlenül tiramintartalmú ételeket ettek az irreverzíbilis MAOIs-kezelés
ideje alatt („sajtreakció”). Az újabban kifejlesztett MAO-gátlók reverzíbilisek és szelektívek a
MAO-A-ra, sokkal biztonságosabbak és mellékhatásaik is ritkábbak. (Ezek esetében nincs
szükség diétára.) Nemcsak a szorongással társuló depresszió, hanem a hiperszomniával,
hiperfágiával, fóbiával és pánik rohammal járó atípusos depressziók kezelésében is hatékony.
A mitokondriális MAO- nak két fő formáját különítjük el: az A- és a B-típust. A
MAO-A elsősorban szerotonint és noradrenalint, a MAO-B a dopamint és a feniletilamint
bontó enzim. Vannak olyan szubsztrátok, pl. tiramin, amelyeket mindkét enzim bont. Az
enzim fő formáinak felfedezését követően hamarosan szelektív gátlószereket fejlesztettek ki.
 Nem szelektív MAO-bénító a nialamidum (Nuredal, Mo-on már nem forg.)
 szelektívMAO-B-bénító a selegilin (Jumex),
 szelektívMAO-A-bénító az moclobemidum (Aurorix).
A Jumexet jelenleg Parkinson-kór gyógykezelésében használják, mivel a dopaminerg
neuronban embernél a MAO-B játssza a főszerepet a transzmitter inaktiválásában.
A moclobemidum az agy monoaminerg pályarendszereire hat a monoaminoxidázok (döntő
többségében a MAO-A) reverzibilis gátlása révén. A gátlás a noradrenalin és szerotonin
metabolizmusának csökkentését okozza, ami ezen monoamin idegi átvivőanyagok
koncentrációjának növekedéséhez vezet. A moclobemid ma már másodlagos jelentőségű a
depresszió kezelésében, viszont hangulatjavító és pszichomotoros aktivitás növelő hatásának
köszönhetően alkalmas hangulatzavarral, kimerüléssel, a kezdeményezőképesség és
koncentrálóképesség hiányával járó szindrómák kezelésére. Mellékhatások: ritkán szédülés,
hányinger.
250
Reuptake-gátló szerek
Általánosan elfogadott, hogy az a nagy affinitású, energiafüggő mechanizmus,
amelynek segítségével a biogénaminok (a noradrenalin, a dopamin, és a szerotonin), a
preszinaptikus neuronba transzportálódnak az agyban, alapvetően fontos ezen transzmitterek
receptorkötő helyekre gyakorolt élettani hatásának leállítása szempontjából. Ebből
következik, hogy a reuptake (visszavétel) mechanizmust gátló gyógyszer nemcsak a
transzmitter élettani hatását hosszabbítja meg, hanem magatartási változásokat is okozhat. A
kokain például olyan pszichotróp szer, amely szelektíven gátolja a noradrenalin és a dopamin
visszavételét, és pszichostimuláns tulajdonsága részben ennek a hatásnak tulajdonítható. Az
amfetaminok szintén gátolják a katekolaminok visszavételét, de ezenkívül növelik ezen
aminok felszabadulását is, ami a jelentős eufórizáló, stimuláns és anorexogén tulajdonságok
alapját képezi. Arra nincs adat, hogy antidepresszívum jelleggel rendelkeznek. Ebből viszont
le kell vonni azt a következtetést, hogy ha egy szer képes a neurotranszmitter reuptake
folyamat gátlására, önmagában még nem jelenti, hogy hatékony antidepresszívum is.
A triciklikus antidepresszívumok (TCA) többsége erős noradrenalin és szerotonin
reuptake-gátlók, így növelik azok posztszinaptikus neuronra gyakorolt hatását. Ezeknek a
gyógyszerek többségének erős mellékhatása van.
Anticholinerg hatások: homályos látás, a szem belső nyomásának növekedése
(glaukómát ronthatja), szemszárazság, szájszárazság, tachycardia, aritmia (QT intervallum
megnyúlása), tremor, eltérés a gasztrointesztinális és vizeletkiválasztó rendszer
működésében (vizelet- és székletretenció), erős izzadás, zavartság, károsodott kognitív
funkciók és memóriazavar, időszakos delírium.
Az 1adrenerg gátlás ortosztatikus hipotenziót és reflexes tachycardiát okozhat.
Az antihisztamin hatás következménye a szedáció és a súlygyarapodás.
Egyéb mellékhatások: szexuális diszfunkció, lábszárödéma, nyughatatlanság,
álmatlanság, bőrpír vagy allergiás reakciók.
Akut intoxikácót eredményez már, ha a beteg kb. 10 napra való adagot egyszerre bevesz. A
túladagolás tünetei bizonyos mértékig előre jelezhetők a szerek anticholinerg és antiadrenerg
aktivitásából: izgatottság, nyugtalanság, görcsrohamok, légzési depriváció, hipoxia,
hipotenzió, hipotermia, tachycardia, aritmiák, kóma.
Tetraciklikus antidepresszívum (TeCA) a mianserinum, amely erőteljes szedatív

hatással bír. Kevesebb a vegetatív mellékhatása, és mivel kevésbé kardiotoxikus, túladagolása
is kevésbé veszélyes. A mianserin2-adrenoceptor-antagonista és a központi idegrendszer
noradrenerg idegvégződésein lévő gátló típusú 2-autoreceptorok blokkolása révén fokozhatja
a szinaptikus rés NA-tartalmát. A mianserin agranulocitosist és aplasticus anaemiát okozhat.
A mianserinumhoz hasonló új szer a mirtazapinum, amely azon felül, hogy blokkolja
az 2 receptorokat, specifikus 5-HT2 és 5-HT3 receptor antagonizmussal is bír. A
mirtazapinum jó szorongásoldó hatású, fő mellékhatásai az álmosság és súlygyarapodás.
A maprotilinum erősen és szelektíven gátolja a noradrenalin újrafelvételét a központi
idegrendszer preszinaptikus neuronjaiban. Erősen kötődik a központi 1adrenoreceptorokhoz.
Jelentős antihisztamin és közepesen erős antikolinerg hatással rendelkezik.
Részben azon felfedezés következményeként, hogy a szerotonerg rendszer károsodott
depressziós betegekben, részben amiatt, hogy az első piacra került új szerotonin felvételt gátló
szereknek kevesebb volt a mellékhatása, mint az általában használt triciklikus
antidepresszívumoknak, számos Szelektív Szerotonin Reuptake Gátló (SSRI) vegyület
került bevezetésre. A legtöbbjük nagy szelektivitású szerotoninfelvétel-gátló és alig van
hatása a neurotranszmitter receptorokra. Az SSRI szereknek kevesebb az antikolinerg hatása
251
és kisebb a kardiotxicitása, mint a triciklikus vegyületeknek. A leggyakoribb mellékhatások

az enyhe gasztrointesztinális diszkomfort érzés, ami ritkán hányingerhez és hányáshoz vezet,
az időszakosan előforduló hasmenés és a fejfájás.
Az SSRI-hoz hasonló új csoport a Szelektív Szerotonin-Noradrenalin Reuptake
Gátló (SSNR), amely nemcsak a szerotonin, hanem a noradrenalin felvételét is gátolja a
szinapszisban, azonban egyéb neuroreceptorokon muszkalinerg, adrenerg, hisztaminerg
hatása csekély.
A depresszió kezelésére kifejlesztett legújabb gyógyszercsoport az Szelektív
Noradrenalin Reuptake Gátló (SNRI), amelynek az első képviselője a reboxetinum. A
reboxetinum a noradrenalin reuptake rendkívül szelektív és hatékony gátlója. A szelektivitás
miatt várhatóan a kardiovaszkuláris, antikolinerg és szedatív mellékhatása elhanyagolható. Az
eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy a hatáskezdet gyorsabban alakul ki mint az SSRI-ok
esetén.
Szelektív Szerotonin Reuptake Fokozó
Szelektív szerotonin reuptake fokozó a tianeptinum. Hatásmechanizmusa lényegében
szerotoninerg, az agykérgi neuronok, a hipocampus és a limbikus rendszer szerotonin-
felvételének növelésével. A tianeptinum nincs hatással az alvásra és az éberségre, a szív- és
érrendszerre, nem okoz anticholinerg tünetet. Mellékhatásként ritkán hasi fájdalom, émelygés,
hányás, székrekedés, szájszárazság, étvágytalanság remegés, fáradság, szédülés jelentkezik.
Az antidepresszív szerek alkalmazásának terápiás indikációi:

 Major depresszió, első fázis, vagy visszatérő unipoláris típus
 Bipoláris affektív zavar (PMD) - depressziós fázis, Dysthymia
 Pánikbetegség, Kényszerbetegség, Fóbiák, Krónikus fájdalom szindróma
 Bulimia, Anorexia nervosa
Az antidepresszív szerek adagolása:

Csak több hetes kezelés után várható hatás, a szerek eredményessége csak ezután ítélhető
meg. Hatástalanság esetén 4-6 hét után eltérő hatásmódú szerre célszerű áttérni. Többféle
antidepresszív szer együttadása általában nem indokolt, de a depresszió bizonyos formáiban
az orvos esetleg antipszichotikumot is rendel. A kezelés minimálisan 4-6 hónapig tartson,
súlyos depresszióban fenntartó kezelésre is szükség lehet.
A kezelés abbahagyása mindig csak fokozatos lehet!
Alkoholfogyasztás tilos!
Figyelmeztessük a beteget a reflexidő megnyúlására (autóvezetés)!
Ápolói tevékenység az antidepresszívum-terápiával kapcsolatban:

A betegeket meg kell nyugtatni, hogy a gyógyszerek mellékhatása (szájszárazság,
kézremegés stb.) idővel csökkenni fog és elmúlik. A nyálelválasztás cukormentes
rágógumival, vagy kemény cukorral fokozható. Mivel az antidepresszívumok 3-4 hét alatt
fejtik ki hatásukat, a javulás csak lassan, fokozatosan alakul ki. A beteg elvesztheti bizalmát a
gyógyszerben és az orvosában. Az ápolónak ezért felvilágosítást kell adni kliensének a
gyógyszer lassú hatásáról, és az apró javulásokra felhívni a figyelmét.
Az ortosztatikus hipotenzió miatt a beteget figyelmeztetni kell, ha reggel felkel, lassan
emelkedjen fel, a megszédülés, illetve az elesés elkerülése végett.
A bélmotilitás csökkenése miatt hashajtó adása és diéta indokolt.
252
Hazánkban forgalomban lévő készítmények:
ANTIDEPRESSZÍVUMOK
Hatóanyagnév Készítmény Napi átlagdózis
Nem szelektív monoamin reuptake-gátlók:
imipramine Melipramin 25 mg filmt. 75 mg, max 200 mg
Anafranil 10 mg, 25 mg tabl., 50-150 mg, 25-50 mg im.,
clomipramine
Anafranil 25mg/ 2ml inj. 50-75 mg iv. (inf.-ba)
Anafranil SR 75 mg ret. tabl. 75-100 mg

trimipramine Sapilent tabl. 50-200 mg
amitriptyline Teperin fimtabl. 50-75 mg, 75-300 mg fennt.
maprotiline Ludiomil 10 mg, 25 mg, 75 mg filmtabl. 25-150 mg
Szelektív serotonin reuptake-gátlók:

fluoxetine Floxet 10 mg, 20 mg kapsz. 20 mg, max. 60 mg
Fluoxetin-Zentiva 20 mg kapsz. ua.
Prozac 20 mg/5 ml oldat ua.
citalopram Citagen 10 mg, 20 mg filmt. 20 mg, max. 40 mg
Citalodep 20 mg, 40 mg filmt. ua.
Citalopram Bluefish 20 mg, 40 mg filmt. ua.
Citalopram Orion 10 mg, 20 mg filmt. ua.
Citalopram ratiopharm 20 mg tabl. ua.
Citalopram Zentiva 20 mg, 40 mg filmt. ua.
Citapram 20 mg, 30 mg, 40 mg filmt. ua.
Dalsan 20 mg, 40 mg filmt. ua.
Seropram 20 mg filmt., ua.
Seropram 20 mg/0.5ml inf. ua.
Serotor 20 mg filmtabl. ua.
Zyloram 20 mg, 40 mg filmtabl. ua.
paroxetine Adodepi 20 mg filmtabl. 20 mg, max. 50 mg
Paretin 20 mg, 40 mg filmtabl. ua.
Parogen 20 mg fimtabl. ua.
Paroxat 20 mg filmtabl. ua.
Paroxetin Pfizer 20 mg, 30 mg filmtabl. ua.
Paroxetin-ratiopharm 20 mg filmtabl. ua.
Rexetin 20 mg, 30 mg filmtabl. ua.
Seroxat 20 mg filmtabl. ua.
Xetanor 20 mg filmtabl. ua.
sertraline Asentra 50 mg, 100 mg filmtabl. 50 mg, max. 200 mg
Serlift 50 mg filmtabl. ua.
Sertadepi 50 mg filmtabl. ua.
Sertagen 50 mg filmtabl. ua.
Sertralin Sandoz 50 mg, 100 mg filmtabl. ua.
Sertralin-ratiopharm 50 mg filmtabl. ua.
Sertralin-Zentiva 50 mg, 100 mg filmtabl. ua.
Stimuloton 50 mg, 100 mg filmtabl. ua.
Zoloft 50 mg filmtabl., ua.
Zoloft 20 mg/ml oldat. ua.
253
fluvoxamine Fevarin 50 mg, 100 mg filmtabl. 100-200 mg/max. 300 mg

escitalopram Cipralex 10 mg filmtabl. 10 mg, max. 20 mg
Cipralex Meltz 10 mg, 20 mg szájb. diszp. tabl. ua.
MAO inhibitorok:
moclobemide Aurorix 150 mg, 300 mg filmt. 300 mg, max. 600 mg
Mocrim 150 mg, 300 mg filmt. ua.
Egyéb antidepresszívumok: Laif 612 mg filmtabl. 1 tabl./nap

Remotiv extra 500 mg filmtabl. ua.
mianserin Miagen 10 mg, 30 mg, 60 mg filmtabl. 30-90mg
Tolvon 60 mg filmtabl. ua.
trazodone Trittico AC 150 mg ret. tabl. 75 mg-150 mg, max. 300 mg
mirtazapine Mirtadepi 30 mg, 45 mg filmtabl. 15-45 mg
Mirtazapin Orion 15 mg, 30 mg, 45 mg szájban
ua.
diszp.tabl.
Mirtazapin Sandoz 30 mg, 45 mg szájban diszp.tabl. ua.
Mirtazapine Bluefish 30 mg, 45 mg szájban diszp.tabl. ua.
Mirtazapin Zentiva 30 mg, 45 mg filmtabl. ua.
Mirzaten 15 mg, 30 mg, 45 mg filmtabl. ua.
Mirzaten Q-tab 15 mg, 30 mg, 45 mg szájban
ua.
diszp.tabl.
Mizapin 15 mg, 30 mg, 45 mg filmtabl. ua.
Mizapin Sol 15 mg, 30 mg, 45 mg szájban diszp.tabl. ua.
Remeron 30 mg, 45 mg szájban diszp.tabl. ua.
Yarocen 15 mg, 30 mg, 45 mg szájban diszp.tabl. ua.
bupropion Elontril 150 mg, 300 mg tabl. 150mg, max 300 mg
Wellbutrin SR 150 mg ret. tabl. ua.
tianeptine Coaxil 12.5 mg tabl. 37.5 mg
venlafaxine Arixen 75 mg, 150 mg ret kapsz. 75 mg, max. 375 mg
Falven 75 mg, 150 mg ret.kapsz. ua.
Faxiprol 75 mg, 150 mg ret.tabl. ua.
Fobiven 75 mg, 150 mg ret. kapsz. ua.
Jarvis 75 mg, 150 mg ret. kapsz. ua.
Nopekar 75 mg, 150 mg ret. kapsz. ua.
Olwexya 37.5 mg, 75 mg, 150 mg ret. kapsz. ua.
Velaxin 75 mg, 150 mg ret.kapsz., 50 mg, 75 mg tabl. ua.
Venlafaxin Bluefish 75 mg ret. kapsz. ua.
Venlafaxin-Zentiva 75 mg, 150 mg ret. tabl. ua.
Venlagamma 37.5 mg, 75 mg, 150 mg ret. kapsz. ua.
Venlaxgen 75 mg, 150 mg ret. kapsz. ua.
Ventadepress 75 mg, 150 mg ret. kapsz. ua.
reboxetine Edronax 4 mg tabl. 8 mg, max 12 mg
duloxetine Cymbalta 30 mg, 60 mg kapsz. 60 mg, max. 120 mg
agomelatine Valdoxan 25 mg filmtabl. 25-50 mg
Megjegyzés: A jelen és az ezt követő táblázatokban felsorolt gyógyszerek, az 2012 decemberi állapotot
tükrözi. Az új gyógyszerek kifejlesztése és törzskönyvezése, az utóbbi 10 évben rohamosan felgyorsult,
ezért a közölt gyógyszerek rövid időn belül már nem fogják megfelelően tükrözni a pszichiátriában
használt készítményeket.
254
Lítium
A lítium a leglágyabb egy vegyértékű alkáli földfém, amelynek terápiás hatását Cade
1949-ben fedezte fel, amikor állatokon észlelte csillapító hatását. Ezt követően pszichotikus
betegeknél is alkalmazta, és úgy találta, hogy 10 mániás beteg közül mindegyik javult
klinikailag. Bár klinikailag minden kutatócsoport hatékonynak találta a lítiumot, a bevezetése
a mindennapi gyakorlatban mégis késett, többek között SÚLYOS és FATÁLIS kimenetelű
mérgezések miatt, illetve egy olyan szer iránti kereskedelmi érdeklődés hiánya miatt, amit
akár a földből is kiáshattak volna. Kellően ellenőrzött és jól kivitelezett klinikai vizsgálatok
után a hatvanas évek végén a lítium is bevonult a mindennapi klinikai pszichiátriai
gyakorlatba.
A lítium hatásmódját még mindig vita tárgyát képezi. Úgy tűnik, hogy a szer lassítani
képes az idegszövet repolarizációjának sebességét. A dopaminreceptor szenzitivitására
gyakorolt lítium hatás különösen fontos lehet. Feltételezték, hogy a dopaminreceptor
szuperszenzitivitása szorosan összefügg a mánia kialakulásával. Mind az akutan, mind a
krónikusan adagolt lítium képes csökkenteni a pre- és a posztszinaptikus dopaminreceptorok
szuperszenzitivitását, ami segíthet megmagyarázni a szer hangulatstabilizáló hatását. A lítium
növeli a noradrenalin neuronokba történő visszavételét, ami a noradrenerg funkció
csökkenéséhez vezet, ez tükröződik antimániás tulajdonságaiban. A lítium csökkenti a béta
adrenoreceptorok működését, ami magyarázat lehet arra, hogy miért van a szernek antimániás
és antidepresszívum hatása is bipoláris affektív zavarban. Visszatérő epizódokban
profilaktikus hatású.
Mellékhatások:
Gyomor-bél rendszer: hányinger, hányás, hasmenés.
Neuromuszkuláris változások: általános izomgyengeség, ataxia*, tremor, izomrángások,
hiperaktív ínreflexek*.
Központi idegrendszer: homályos látás, bizonytalanság érzése, szédülés, epileptiform
rohamok, elkent beszéd*, somnolencia, zavartság*, nyugtalanság*, stupor*, kóma*.
Kardiovaszkuláris rendszer: hipotenzió, szabálytalan pulzus, EKG-eltérések.
Késői hatások:poliuria, glükozuria, dehidráció, testsúlygyarapodás, hypothyreosis,
leukocitosis.
*A lítium intoxikáció tünetei
A lítiummérgezés kezelése intenzív ellátást igényel!
 Enyhe esetben fokozott nátriumbevitel infúzióban.
 Súlyosabb esetben forszírozott diuresis.
 Extrém súlyos lítiummérgezés esetén hemodialízis.
Mivel a terápiás (0,5-1,0 mmol/l) és toxikus tartomány (>2,0 mmol/l) közeli, rendszeres
szérumszint-ellenőrzés szükséges. A gyógyszer beállításakor hetente, majd minimum 3
havonként.
A lítium alkalmazásának indikációi: akut mániás epizód; bipoláris affektív zavar
fenntartó kezelése; visszatérő unipoláris depresszió fenntartó kezelése; szkizoaffektív zavar;
egyéb (ciklotimia, impulzivitás, agresszivitás).
Ápolói tevékenység a lítiumterápiával kapcsolatban:
A beteg figyelmét fel kell hívni a rendszeres lítium szint ellenőrzésre. A vérvétel időpontja (a
lítium plazmaszint meghatározásához), utolsó gyógyszer adag bevételét követő 12-ik órában,
étkezés előtt.
Mellékhatások jelentkezésének korai észrevétele.
255

lithium carbonate Liticarb 500 mg tabl. 500-1500 mg
256
Antipszichotikumok
A francia Delay és Denicker által 1952-ben bevezetett fenotiazin típusú
antipszichotikummal, a klórpromazinnal a pszichiátriában kezdetét vette a farmakoterápia
kora. Ez a klinikailag különböző, a szkizofrén betegek dezintegrációjának mérséklésében
nagy szerepet játszó antipszichotikumok sokaságának piacra kerüléséhez vezetett. Az
antipszichotikumok, régebbi nevükön neuroleptikumok ún. trankvilláns (csendesítő) hatással
rendelkező gyógyszerek, melyeket elsősorban a szkizofrénia kezelésére használunk. A
pszichotikus kórképeket, pl. a szkizofréniát gyógyító szereket, szerencsés véletlen folytán
fedeztek fel. A fenotiazin 1938-1942 között húgyúti fertőzések kezelésére volt használatos,
majd 1942 után féreghajtóként alkalmazták. Használata vvt. károsító hatása miatt, mint
gyógyszer kiszorult a terápiából. A francia kutatók a fenotiazin kemoterápiás hatásának
elemzése során felfedezték, hogy egyes származékai addig ismeretlen és terápiás szempontból
rendkívül jelentős hatásokat fejtenek ki a központi idegrendszerre. Először a fenotiazinok
narkózispotencírozó és antihisztamin hatását ismerték fel. Az újabb kutatások elvezettek a
klórpromazin-szintéziséhez és nagy erőket mozgósítottak hatásmechanizmusának kiderítésére.
Azt remélték, hogy az antipszichotikumok hatásmódjának megvilágításával nemcsak
szelektívebb és hatékonyabb szerek felfedezéséhez juthatnak el, hanem bepillantást
nyerhetnek a szkizofrénia kóroktanába is. A klórpromazin bevezetése forradalmi változást
jelentett a szkizofrén betegek ellátásában, számos betegnél lehetővé vált az ambuláns kezelés.
A fő előrelépést az a megfigyelés jelentette, hogy a klórpromazin, Haloperidol és a
többi rokon antipszichotikum nemcsak antagonistája az L-dopa (levo-dopa) stimuláló
hatásának állatokban, hanem patkányagyban növeli a dopamin és noradrenalin fő
metabolitjainak keletkezését is. Ezek az eredmények vezettek ahhoz az elképzeléshez, hogy
az antipszichotikumok blokkolják a posztszinaptikus dopamint és ezáltal stimulálják a
preszinaptikus idegvégződést feedback mechanizmuson keresztül. Carlson és Lindqvist 1963-
ban közölt alapvető fontosságú tanulmánya segített a szkizofrénia dopamin hipotézisének és
az antipszichotikumok hatásmechanizmusáról szóló teória megalkotásában. A szkizofrénia
dopamin hipotézisét farmakológiai vizsgálatok jól alátámasztják, de poszt-mortem anyagok
analíziséből és szkizofrén személyek modern technikákkal, mint a pozitron emissziós
tomográfia (PET-CT), való vizsgálatból származó adatok már ellentmondásosabbak.
A dopamin, felszabadulását követően, élettani hatását a posztszinaptikus (D1 és D2)
receptorok aktiválása révén fejti ki. A D2 receptorok feltehetően a magatartási és
extrapiramidális hatásokat mediáló legfontosabb posztszinaptikus receptorok. A legtöbb
terápiásan hatékony antipszichotikum blokkolja a D2 receptorokat. Az antipszichotikumok
hisztamin, muszkarin és -1adrenerg receptorokra gyakorolt hatása magyarázza
mellékhatásaikat, azaz a szedációt, az antikolinerg és a hipotóniás tüneteket, amelyeket
általában nemkívánatosak és a beteg együttműködési készségének elvesztéséhez vezethetnek.
257
Az antipszichotikumok mellékhatásai:
 Természetesen az antipszichotikumok a basalis ganglionok (striatum) dopaminreceptorait
is gátolják, és ez gyakran eredményez mozgászavart.
Ilyenek az:
 akut dystonia (leggyakrabban az első hét folyamán lép fel, igen kellemetlen akut
izomrigiditással és görcsökkel, általában a nyak-, arc-, hát-, nyelvizmaiban, kialakulhat
a gégeizmok görcse is, amely azonnali intenzív ellátást igényel);
 parkinsonismus (általában többhetes kezelés után lép fel, meglassult mozgással,
rigiditással, fogaskeréktünetekkel, mimikaszegény arccal, nyálfolyással);
 akathisia(igen kellemetlen mozgáskésztetésként jelentkezik, a beteg szorongónak,
agitáltnak tűnik, nem képes pihenni);
 tardív (késői) dyskinésia (megjelenés: nyelv, arc, végtagok abnormális, bizarr, akaratlan
mozgásai).
 A hypophysisben a dopamin a D2-dopaminreceptorokva hatva gátolja a prolaktin-
felszabadulást. Ezt az antipszichotikumok gátolják, és az ennek hatására kialakuló
fokozott prolaktin-felszabadulás gyakran okoz endokrin mellékhatásokat:
gynaecomastia (férfi emlőmirigyeinek kóros megnagyobbodása); galactorrhoea
(tejcsorgás); menstruációs zavarok; szexuális diszfunkció; súlygyarapodás.
 A muszkarin receptorok blokádja centrális és perifériás antikolinerg hatásokat okoz. A
centrális antikolinerg hatások közé tartoznak a figyelem és a memóriazavarai, túladagolás
esetén pedig a zavartság, a delírium. A perifériás antikolinerg szindrómát
szájszárazság,homályos látás,tachycardia,vizelési problémák,székrekedés jellemzik.
 Az -adrenoceptor gátlás következménye: ortosztatikus hipotenzió; és a reflexes
tachycardia.
 A hisztamin H1-receptor-blokkoló hatás álmosságot, bágyadságot, étvágyfokozódást és
hízást okoz.
 A neurolepticusmalignussyndroma/NMS/ az antipszichotikumokra adott, extrém súlyos
idiosyncrasias reakció, amelynek tünetei az izomrigiditás, láz, vegetatívum instabilitása,
tudatzavar, kóma. Életveszélyes állapot! Intenzív terápiát igényel!
Alkalmazásuk indikációi: Szkizofrénia; Bipoláris affektív zavar - mániás fázis;

Szkizoaffektív zavar; Rövid reaktív pszichózis; Drog kiváltotta pszichózis; Paranoid zavarok;
Organikus mentális zavar pszichotikus tünetekkel; Akut pszichomotoros agitáció; Autizmus.
258
Ápolói tevékenység az antipszichotikum-terápiával kapcsolatban:

Rendszeres vérnyomás-, pulzus-, hőmérséklet-ellenőrzés (hipotónia, tachycardia és NMS
miatt).
Testsúlyellenőrzés (ödéma és elhízás veszélye miatt).
Kalóriabevitel csökkentése (elhízás miatt).
A mozgás, beszéd, mimika megfigyelése a súlyos mellékhatások időbeni észlelése érdekében.
Az antipszichotikum potenciál szerinti osztályozása:

Az antipszichotikumokat antipszichotikus hatásuk alapján KIS, KÖZEPES és NAGY
potenciálú szereket különböztetünk meg. A nagy potenciálú szerek erős
dopaminreceptorantagonisták, ezért gyakran okoznak extrapiramidális mellékhatásokat, de
gyenge hisztamin, -adrenerg, muszkarin receptor antagonisták. A kis potenciálú szerek
gyenge dopamin antagonisták, ezért ritkábban okoznak extrapiramidális mellékhatásokat, de
erélyes hisztamin-, -adrenerg és muszkarinreceptor blokkoló hatásuk van.
Megkülönböztetünk típusos (első generációs) és atípusos neuroleptikumokat, ezek a
mellékhatás-hatásprofiljuk, illetőleg a pozitív és negatív tünetekre való hatékonyságukban
különböznek egymástól. A hagyományos antipszichotikumok a szkizofrénia tüneteit jól
befolyásolják, széleskörűek, de sok mellékhatással rendelkeznek. Valamint nem hatékonyak a
betegség negatív tüneteinek kezelésében (pl.: szociális izoláció, figyelem, kognitív zavarok).
Az atípusos szerek a D2 dopaminreceptorokon kívül a szerotonin (5-HT2) receptorokat is
gátolják. Az antipszichotikumoknak a szkizofrénia pozitív tüneteire gyakorolt hatása
valószínűleg dopaminreceptor antagonizmussal magyarázható. A szerotoninreceptorok
blokkolása miatt a készítmény befolyásolja a negatív tüneteket. Ezek az új típusú szerek
elsőként választandóak.
Az atípusos szerekre jellemző:
 csökkentik a negatív tüneteket,
 csökkentik a kognitív deficitet,
 extrapiramidális mellékhatásuk kevesebb,
 prolaktinszintet sem növelik,
 társuló depresszív tüneteket is csökkentik.
259
ANTIPSZICHOTIKUMOK
chlorpromazine Hibernal 5mg/ml inj. 50 mg im.
levomepromazine Tisercin 25 mg filmt. 25-50 mg
fluphenazine Moditen depo 25 mg/ml inj. 12.5-25 mg/3-4 hét im.
haloperidol Haloperidol decanoat inj. 25-75 mg/ 4 hét im.
Haloperidol Richter 2 mg/ml csepp, 1.5-5 mg, max. 30 mg
Haloperidol Richter 5 mg/ml inj., 2-10 mg, max. 18 mg im.
Haloperidol Richter 1.5 mg tabl. 1.5-3 mg, max 30 mg
droperidol Xomolix 2.5 mg/ml inj. 0.625-1.25 mg iv.
sertindole Serdolect 4mg, 12 mg, 16 mg, 20 mg filmt. 12-20 mg
ziprasidone Ypsila 40 mg, 60 mg, 80 mg kapsz. 80 mg, max. 160 mg
Zeldox 60 mg, 80 mg kapsz., 10-20 mg, max. 40 mg
Zeldox 20 mg/ml inj. ua. im.
flupentixol Fluanxol depot 20 mg/ml inj. 20-40 mg/1-4 hét im.
chlorprothixene Truxal 15 mg, 50 mg filmt. 50-1200 mg
zuclopenthixol Cisordinol 10 mg, 25 mg filmt. 10-50 mg
Cisordinol depot 200 mg/ml inj.. 200-400 mg/2-4 hét im.
Cisordinol acutard 50 mg/ml inj. 50-150 mg im. (2-3 napos időközönként)
clozapine Clozapine Gerot 25 mg, 100 mg tabl. 12.5-50 mg, max. 300 mg
Leponex 25 mg, 100 mg tabl. ua.
olanzapine Arkolamyl 5 mg, 10 mg szájban diszperg. tabl. 10-15 mg
Bloonis 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg filmt., ua.
Bloonis 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájban diszp. tabl. ua.
Mitab 5 mg, 10 mg, 20 mg filmt., ua.
Mitab 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájban diszp. tabl. ua.
Olanzapin Actavis 10 mg, 15 mg, 20 mg filmtabl. ua.
Olanzapin Actavis 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájban diszp. tabl. ua.
Olanzapin Bluefish 5 mg,10 mg, 15 mg, 20 mg szájb. diszp. tabl. ua.
Olanzapin Mylan 5 mg, 7.5 mg, 10 mg filmtabl. ua.
Olanzapin Orion 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájb. diszp.tabl. ua.
Olanzapin Sandoz 5mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg filmt., ua.
Olanzapin Sandoz 5 mg, 10 mg szájb. diszp. tabl ua.
Olanzapin Teva 5 mg, 7.5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg filmt., ua.
Olanzapin Teva 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájb. diszp tabl. ua.
Olanzapine Egis 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájban diszp. tabl. ua.
Olanzapine Medana 5 mg, 10 mg filmtabl. ua.
Olanzep 5 mg, 10 mg filmtabl. ua.
Olazax Dispersi 5 mg, 10 mg szájb. diszp. tabl. ua.
Olpinat 5 mg, 10 mg filmtabl. ua.
Olzin 5 mg, 7,5 mg, 10 mg tabl. ua.
260
Parnassan 5 mg, 7.5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg filmt., ua.
Parnassan 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájb. diszp. t. ua.
Zalasta 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg tabl. ua.
Zalasta 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájb. diszp. tabl. ua.
Zesprone 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájban diszp. tabl. ua.
Zolapin 5 mg, 10 mg szájban diszp. tabl., ua.
Zolapin 5 mg, 10 mg filmt. ua.
Zypadhera 210 mg, 300 mg, 405 mg ret. szuszp. inj. ua.
Zyprexa 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg tabl., ua.
Zyprexa 10 mg por inj. 10 mg, max. 20 mg im
Zyprexa Velotab 5 mg, 10 mg, 15 mg, 20 mg szájb. diszp. tabl. ua.
quetiapine Equepin 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. 150-750 mg
Ketilept 25 mg, 100 mg, 150 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.
Kventiax 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.
Nantarid 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.
Quetiapin Bluefish 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.
Quetiapin Sandoz 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.
Quetiapine Orion 25 mg, 100 mg, 200 mg filmt. ua.
Quetiapine Vipharm 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.
Quetiapine-ratiopharm 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.
Quetiapine-Teva 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.
Quetiapin-Mylan 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.
Resirentin 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg fimt. ua.
Seroquel 25 mg, 300 mg filmt. ua.
Seroquel XR 50 mg, 200 mg, 300 mg, 400 mg ret.tabl. ua.
Setinin 25 mg, 100 mg, 150 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.
Stadaquel 25 mg, 100 mg, 200 mg, 300 mg filmt. ua.
sulpiride Depral 200 mg tabl. 200-400 mg, max.1600 mg
tiapride Tiager 100 mg tabl. 100-200 mg, max. 300 mg
Tiapridal inj. 100-300 mg im., iv.
Tiapridal 100 mg tabl. 100-200 mg, max. 300 mg
amisulpride Amiprid 400 mg filmt. 400-800 mg, max. 1200 mg
Amiprid 200 mg tabl. ua.
Amisulpride Myan 200 mg tabl. ua.
Amisulprid-ratiopharm 200 mg tabl. ua.
Amitrex 100 mg/ml oldat, 400 mg filmt., ua.
Amitrex 100 mg, 200 mg tabl. ua.
lithium Liticarb 500 mg tabl. 1000-1500 mg
risperidone Hunperdal-Richter 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg filmt. 4-6 mg, max. 16 mg
Perdox 1mg/ml oldat ua.
Perdox 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg filmt., ua.
261
Perdox 2 mg, 3 mg, 4 mg szájb. diszp. tabl. ua.
Rileptid 1mg ua.
Ripedon 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg filmt. ua.
Rispe-ratiopharma 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg filmt. ua.
Risperdal 1mg/ml oldat ua.
Risperdal Consta 25 mg, 37.5 mg, 50 mg ret. im. inj. ua.
Risperidon Orion 1mg/ml oldat ua.
Risperidon Vipharm 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg filmt. ua.
Rispolux 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg filmt. ua.
Rispons 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg filmt. ua.
Torendo Q-tab 1 mg, 2 mg szájban diszp.tabl. ua.
Ziperid 1 mg, 2 mg, 3 mg, 4 mg, 6 mg filmtabl. ua.
aripiprazole Abilify 7.5 mg/ml inj. 10-30 mg, max. 30 mg
Abilify 15 mg, 30 mg tabl. ua.
paliperidone Invega 6 mg, 9 mg ret. tabl. 3-12 mg
262
Anxiolitikumok; Altatók
Az 1960-as évek végéig a szorongás és az insomnia tüneteit főleg barbiturátokkal
kezelték. A barbiturátokról tudjuk, hogy dependenciát okoznak és alkalmanként súlyos
elvonási tüneteket is észleltek adagolásuk hirtelen abbahagyásakor. Ráadásul hatékonyságuk a
szorongásos kórképek kezelésében behatárolt volt. 1 doboz barbiturát egyszerre való bevétele
halált okozhat, ezért adagolására fokozottan kell figyelni. Nincs antidótuma! A barbiturátokat
idővel kiszorították az alkalmazásból az anxiolitikum tipikus képviselői a benzodiazepinek, de
a barbiturátra viszont jól reagálnak azok az idős betegek, akik a benzodiazepinekre
agresszióval válaszolnak. A benzodiazepin anxiolitikum, a klórdiazepoxid (Elenium) 30 évvel
ezelőtti felfedezése és az azt követő számos, alapvetően hasonló farmakológiai profillal
rendelkező analóg szer kifejlesztése gyorsan elvezetett a barbiturátok olyan
gyógyszercsoporttal történő helyettesítéséhez, amelyeket széles körben alkalmaznak a
szorongásos kórképek, insomnia, izomspazmus és epilepszia kezelésére, valamint preoperatív
medikációra. A benzodiazepinekről azt is kimutatták, hogy kevesebb a mellékhatásuk mint a
barbiturátoknak, viszonylag biztonságosak túladagolás esetén és a barbiturátoknál kisebb
valószínűséggel vezetnek hozzászokáshoz.
A benzodiazepin-származékok tulajdonsága alapvetően hasonló függetlenül attól,
hogy szorongás vagy insomnia kezelésére írták fel őket. Ezen gyógyszerek farmakológiai
profiljában talált hasonlóság oka hatásmechanizmusukban és metabolikus kapcsolódásukban
keresendő.
A szorongás kémiai patogenezise
Noha különböző szerzők különböző jelentést tulajdonítanak a „szorongás”
kifejezésnek, általánosan ismert, hogy a szorongás aggódással, félelemmel, idegességgel,
feszültséggel, ingerlékenységgel kísért kellemetlen állapot. A szorongásoldó kezelést
nemcsak a beteg kellemetlen pszichés állapota indokolja, hanem az is, hogy a tartós szorongás
komoly betegségeket válthat ki a szervezetben. Kialakulhat pánikbetegség illetve olyan
pszichoszomatikus kórképek, mint pl. a hipertónia, gyomorfekély. A következő három
neurotranszmitter vesz részt leginkább a szorongás létrejöttében: a noradrenalin, a szerotonin
és a GABA (gamma-aminovajsav).
A noradrenalin az a kémiai ingerület átvivő anyag, amelyik a centrális és perifériás
stresszválasszal legközelebbi kapcsolatban van. A benzodiazepinekről kimutatták, hogy
kísérleti állatokban gátolják a félelem által kiváltott noradrenalin funkcionális
aktivitásnövekedést.
Néhány kísérletes tanulmány utal arra, hogy az agy szerotoninaktivitás-csökkenése
anxiolízist eredményez. Úgy tűnik, a benzodiazepinek anxiolitikus hatása, legalább részben, a
centrális szerotonerg neurotranszmisszió csökkentésén át mediált. Ez a hatás viszont indirekt
és valószínűleg az elsődleges gátló transzmitter, a GABA facilitációján keresztül mediált.
A biogénaminoktól, a noradrenalintól és a szerotonintól eltérően a GABA egyike a
legkiterjedtebben eloszló neurotranszmittereknek az emlősagyban; az összes szinapszis
mintegy 40%-a tartalmazza. Míg a noradrenalin és a szerotonin hatása elsődlegesen ingerlő
jellegű, a GABA-gátlótranszmitter csökkenti a vele kapcsolatban álló excitátoros neuronok
kisülését. A szorongás különböző állatmodelljeiben a GABAerg-aktivitás serkentése a
szorongás csökkenéséhez vezet. Kísérletes adatok utalnak arra, hogy a benzodiazepinek
szorongás oldó hatása gátolható GABA-receptorantagonistákkal vagy GABA-szintézist
csökkentő szerekkel.
Tehát a vizsgálatokból az a következtetés vonható le, hogy a „klasszikus”
benzodiazepinek, mint pl. a diazepam (Seduxen), elsődleges hatása a centrális GABAerg
transzmisszió facilitása, de a GABAerg neuronok más agyi neurotranszmitterekre gyakorolt
263
modulátoros hatásának köszönhetően másodlagos változások jönnek létre a noradrenerg és a

szerotonerg rendszerekben is, amelyek hozzájárulhatnak az anxiolízishez.
Az alvás élettana
A tudat ébersége a formatioreticularis idegsejtjeinek diffúz hálózatához kötött,
amelynek léziója somnolenciához vagy kómához vezet és a szenzoros stimulusok nem
váltanak ki ébredést. Ezek a megfigyelések vezettek ahhoz a következtetéshez, hogy az
agytörzsi reticularis aktiváló rendszer tartja fenn az éberséget és ébrenlétet, a szenzoros
stimulációk hiánya pedig alváshoz vezet. Az alvás és ébrenlét szabályozásában részt vesz még
mint a szorongás létrejöttében a noradrenalin, a szerotonin és a GABA.
Az insomnia nem elegendő vagy nem kielégítő alvást jelent. A probléma lehet az
elalvás nehezítettsége, kellemetlen álmok jelentkezése, korai felébredés vagy a rossz éjszakai
alvás miatti nappali álmosság.
Történetileg az első alkalmazott szedatohipnotikumok (szedatívnak nevezünk egy
szert, ha csökkenti a központi idegrendszer aktivitását, az izgatottságot, és általában nyugtatja
az egyént, míg a hipnotikumok álmosságot okoznak és facilitálják az el- és átalvást, amelyből
az egyént könnyű felébreszteni), a bromidok voltak a 19. század közepén, majd rövidesen
követte őket a klorálhidrát, paraldehid és az uretán. E század első éveiben fejlesztették ki az
első barbiturátot, melyet több mint ötven rokonvegyület követett. E vegyületeket mint a
szorongások kezelésénél is a benzodiazepinek kiszorították.
A benzodiazepinek alkalmazásának indikációi:

 Generalizált szorongás; pánikbetegség
 Egyes fóbiás szindrómák
 Insomniák
 Más pszichiátriai betegségekben jelentkező súlyos szorongás és izgalmi
állapotok
 Szomatikus betegségekhez társuló szorongás
 Heveny alkohol- és gyógyszerelvonási szindrómák
 Műtéti premedikáció
A benzodiazepinek fő ellenjavallata minden olyan állapot, amelyben az izomrelaxáció
nem kívánatos (myasthenia gravis, alvási apnoe stb.).
264
A benzodiazepinek kedvezőtlen hatásai:

rövid távú: fáradság, álmosság, tompaság, apátia, szájszárazság,
ataxia, motoros koordinációs zavar, gyengeség, szédülés;
paradox hatások: szedatív hatás helyett stimuláció léphet fel,
oldódhatnak a morális gátlások, amelyek személyiségzavarokban
szenvedő betegeknél antiszociális viselkedést provokálhatnak;
hosszú távú: dependencia alakulhat ki;
gyógyszerelés (terápiás adag esetén is) hirtelen megszakításakor
megvonási tünetegyüttes jelentkezhet.
Szakszerű használat mellett egyébként szinte veszélytelen gyógyszerek. Felnőtteknél súlyos

mérgezést a szokásos adag 40-100-szorosa okoz, és arra is létezik specifikus antidotum
(Anexate).
ANXYOLITIKUMOK
Benzodiazepine származékok:
diazepam Diazepam Destin 5 mg, 10 mg végbéloldat 10-20 mg, max. 30 mg
Seduxen 5 mg/ml inj. 10-30 mg iv.
Seduxen 5mg tabl. 5-15 mg tabl..
chlordiazepoxide Elenium 5 mg tabl. 10-40 mg
Librium 5 mg drg. 20-40 mg
medazepam Medazepam-Teva 10 mg tabl. 20 mg
Rudotel 10 mg tabl. 20-40 mg
clobazam Frisium 10 mg tabl. 20 mg, max. 30mg
alprazolam Alprazolam Orion 0.25 mg, 0.5 mg, 1 mg tabl. 0.75-1.5 mg, max. 3 g
Frontin 0.25 mg, 0.5 mg, 1 mg tabl. ua.
Helex SR 0.5 mg, 1 mg, 2 mg ret. tabl. ua.
Xanax 0.25 mg, 0.5 mg, 1 mg tabl. ua.
Xanax SR 0.5 mg, 1 mg, 2 mg ret.tabl. ua.
tofisopam Grandaxin 50 mg tabl. 50-300 mg
Diphenylmethane származék:
hydroxyzine Atarax 25 mg filmtabl. 50 mg, max 300 mg
Carbamate:
merbromate Andaxin tabl. max. 2400 mg
Azaspirodecanedione származék:
buspirone Anxiron 5 mg, 10 mg tabl. 15 mg, max. 60 mg
Spitomin 5 mg, 10 mg tabl. ua.
265
ALTATÓK ÉS NYUGTATÓK
Benzodiazepine származék:
nitrazepam Eunoctin 10 mg tabl. 5-10 mg
temazepam Signopam tabl. 10-20 mg, max. 40 mg

midazolam Dormicum 7.5 mg, 15 mg filmt. 7.5-15 mg
Dormicum 5 mg inj. 2-2.5 mg iv.
Midazolam Torrex 1mg/ml, 5 mg/ml inj. ua.
Midazolam Torrex 5mg/1ml, 15 mg/3ml inj. ua.
Midazolam Torrex 50mg/10ml inj. ua.
brotizolam Lendormin 0.25 mg tabl. 0.25 mg
cinolazepam Gerodorm tabl. 40 mg
Benzodiazepinnel rokon gyógyszerek:

zopiclone Imovane 7.5 mg filmtabl. 7.5 mg
Somnol 7.5 mg filmtabl. ua.
Zopigen 7.5 mg filmtabl. ua.
Zopitidin 7.5 mg filmtabl. ua.
zolpidem Hypnogen 10 mg filmtabl. 10 mg
Sanval 5 mg, 10 mg filmtabl. ua.
Somnogen 10 mg filmtabl. ua.
Stilnox 10 mg filmtabl. ua.
Zolep 10 mg filmtabl. ua.
Zolpidem-ratiopharm 10 mg filmt. ua.
Zolsana 10 mg filmtabl. ua.
zaleplon Andante 5 mg, 10 mg kapsz. ua.
Melatonin receptor agonista:

melatonin Bio-melatonin 3 mg filmt. 6 mg
Egyéb altatók és nyugtatók:

Béres Redormin filmt. 3x1 tabl./nap
Hova filmt. ua.
Sedacur forte tabl. ua.
Sedogelat Classic filmtabl. ua.
Walbenosen tabl. 3x2 tabl./ nap
clomethiazole Heminevrin 300 mg kapsz. 3x1-2, max. 8 kapsz.
valerianae radix Valeriana Teva 100 mg bevont tabl. 3x1-2 tabl.
dexmedetomidine Dexdor 100 µg/ml konc.inj. max. 1.4 mikrog/ttkg/óra
Nem benzodiazepin típusú anxiolitikumok, altatók

Buspironum (Anxiron). A benzodiazepinekkel ellentétben nem serkentik a GABAerg
funkciót, hanem a szerotonreceptorok agonistáiként hatnak. A buspiron fő előnye, hogy nincs
hozzászokás és nincs szedatív, valamint amnéziát okozó hatása. Hátránya, hogy a hatása
lassabban alakul ki és a szorongás szomatikus tüneteinek csökkentésében kevésbé
eredményes.
266
Meprobamatum (Andaxin). Talán a legrégebbi szorongásoldó szer. Előnye, hogy a

szedatív hatás minimális, hátrány a dependencia lehetősége. Ma fő indikációja a delírium
tremens és időskori szorongás, nyugtalanság oldása.
Teljesség kedvéért meg kell említeni a clormethiazolumot (Heminevrin), ezt azonban
kizárólag intézetben alkalmazzák nagy dependenciaveszély miatt. Delírium tremens és status
epilepticus terápiájában használják.
A hydroxyzinum (Atarax) difenilmetán-származék. Hatóanyaga a centrális és
perifériás támadáspontú hidroxizin anxiolitikus és erős antihisztamin hatású.
Anxiolitikumként a limbikus rendszerben és a formatioreticularisban keletkező
postsynaptikus izgalmi potenciálokat tompítja. Jól hat a szorongások okozta vegetatív
tünetekre is, pl. jó hányáscsillapító.
A zolpidenium (Stilnox) az alvás fiziológiás struktúráját megőrzi. Friss ébredést
eredményez. Előnyös tulajdonsága, hogy nagyon kicsi vele szemben a tolerancia és ritkábbak
az elvonási tünetek.
A zopiclonum (Imovane) imidazopiridin-származék. Nagy affinitása van a GABA
makromolekuláris receptor komplexhez és olyan strukturális változásokat vált ki, amelyek a
meglévő hipnotikumokétől eltérőek. Gyors elalvást eredményez. Nem jellemzőek az alvás
utáni mellékhatások, így nagy figyelmet igénylő munkát végzők alvászavaraiban is
alkalmazható.
A zaleplon (Andante) rövid felezési idejű, elalvási zavarokban alkalmazott készítmény
Egyéb, anxiolitikus hatással is (!) bíró szerek

Béta blokkolók
Antihisztaminok
Antidepresszív szerek
Antipszichotikumok
267
Antiepileptikumok
Az epilepszia a központi idegrendszer többé-kevésbé körülírt izgalmi állapota, amely
visszatérő, rohamszerű tünetekben nyilvánul meg. A görcsrohamot egyes neuron csoportok
kóros, a gátlóhatás alól felszabaduló ingerületvezetés váltja ki. Közvetlen kiváltó oka az agy
elektromos túlműködése, illetve zavarai.
Alkalmi epilepsziás rohamokat okozhat pl. alváshiány, láz, elektromos áram, kémiai
anyagok. Ezek a rohamok a kiváltó tényezők kerülésével megelőzhetők, antiepileptikus
kezelésük nem szükséges.
Visszatérő rohamokkal jellemzett epilepszia betegség lehet.
Az epilepszia típusai
GENERALIZÁLT:
-Grand mal (nagy roham): egész testre kiterjedő tónusos izomfeszülés. Tudatzavar,
nyálfolyás, fixált tekintet, akartlan vizeletürítés követi.
-Petit mal (kis roham): rövid tudatzavar emlékezetkieséssel.
-Myoclonusos epilepsziák: petit mal varians. Gyakran szinkron módon több izomban
hirtelen, villámszerűen keletkező összehúzódások.
FOKÁLIS:
-Fokális roham: egy izomcsoporta kiterjedő, izomrángás vagy érzészavar, de nincs
tudatvesztés.
-Komplex parciális roham: tudatzavar kíséretében sztereotip mozgások, vegetatív tünetek,
esetleg hallucináció jelentkezik.
STATUS EPILEPTICUS -ról akkor beszélhetünk, ha a sűrűn jelentkező rohamok között a
beteg tudata nem tisztul fel.
Az epilepszia kezelésében használt gyógyszerek:

A benzodiazepinek közül a diazepamum legáltalánosabban status epilepticus
kezelésére használják. Az intravénás adagoláskor a fő veszélyt a légzésdepresszó és a
hipotenzió jelentik. A diazepam rektálisan is beadható, könnyű felszívódása miatt kb. 10
percen belül eléri a maximális plazmaszintet.
A clonazepamum a benzodiazepinantikonvulzív szerek közül a leghatékonyabb az
epilepszia kezelésében.
A carbamazepinum különleges antikonvulzív szer, mivel triciklikus szerkezetű,
amely bizonyos affektív zavarok, mint a mánia, atípusos fájdalom szindróma, és az epilepszia
kezelésében hatékony lehet.
A gabapentinum szerkezetileg a GABA-neurotranszmitterrel áll rokonságban.
Hatásmechanizmusa különbözik olyan más gyógyszerektől, melyek a GABA-
ergneurotranszmisszióval kölcsönhatásba lépnek. A receptornak, amelyhez a gabapentinum
kötődik, pontos jellemzői és működése mindeddig nem ismertek.
A phenytoinum a parciális rohamok minden típusa, a generalizált tónusos-klónusos
rohamok és a status epilepticus kezelésére az egyik legáltalánosabban használt szer. Szedatív
hatása viszonylag kicsi. A dózisfüggő mellékhatások a következők: szédülés, zavartság,
hallucinációk, álmosság, hányinger, anorexia, megaloblasztos anaemia.
268
A phenobarbitalum a legrégebben használt antikonvulzív szer, de hátránya a

magatartásra és kognitív funkciókra gyakorolt mellékhatások megjelenése, ami különösen
gyerekekben kifejezett. Noha a gyógyszer szedatív hatásával szemben tolerancia fejlődhet ki,
a magas vérszintek motoros működések megromlásával és tanulási nehézséggel járnak,
amelyek főleg gyermekekben jelentkeznek a szer centrális depresszáns tulajdonsága
következményeként.
A valproátok a legtöbb rohamtípus kezelésében hatékonyak. A valproát viszonylag
ritkán okoz kognitív funkciókban és magatartásváltozásban megnyilvánuló mellékhatásokat,
viszont alopécia (kopaszság) és súlygyarapodás gyakran előfordul. A legsúlyosabb
mellékhatás az idioszinkráziás hepatotoxicitás és a pancreatits, különösen fiatalabb
betegekben.
A szukcinimidantikonvulzív szerek közül az ethosuximidum különösen hatékony
absence rohamok kezelésében. A gyógyszernek magas dózis mellett fő mellékhatása a csuklás
és a szedáció. Hallucináció kialakulását is leírták.
A lamotriginum új széles spektrumú antiepileptikum, amely igen jól alkalmazható
generalizált és parciális rohamok esetén.
A vigabatrinum a GABA-transzamináz szelektív irreverzibilis inhibitora. A
vigabatrinummal történő kezelés az agyi GABA-szint emelkedését eredményezi, tehát
hatásmódjának alapja az agy legfontosabb gátló neurotranszmitter szintjének az emelése.
ANTIEPILEPTIKUMOK
Barbiturátok és származékai:
phenobarbital Sevenal 100 mg tabl. 50-200 mg, max. 600 mg
Sevenaletta 15 mg tabl. 3-6mg/ttkg gyerekeknek
primidone Sertan tabl. 125 mg, max. 500 mg
Hydantoin származékok:
phenytoin Diphedan tabl. 200-500 mg
Epanutin 250 mg inj. 150-250 mg iv.
Benzodiazepine származékok:
clonazepam Clonazepam tarchomin 0.5 mg, 2 mg tabl. 1.5 mg, max. 20 mg
Rivotril 1mg/ml inj., 1 mg, max. 10 mg iv.
Rivotril 0.5 mg, 2 mg tabl. 1.5 mg, max. 20 mg
Carboxamide származékok:
carbamazepine Neurotop 300 mg, 600 mg ret. tabl., 200-400 mg, fenntarto adag 600-1200mg
Neurotop 200 mg tabl. ua.
Stazepine 200 mg tabl. ua.
Tegretol 2% szuszp., ua.
Tegretol 200 mg tabl., ua.
Tegretol 250mg végbélkúp ua.
Tegretol CR 200 mg, 400 mg tabl. ua.
Timonil 300 ret. tabl. 200-1600 mg
oxcarbazepine Trileptal 300 mg, 600 mg, max 2400 mg
Trileptal 600 mg filmt. ua.
269
rufinamide Inovelon 200 mg, 400 mg filmtabl. 400 mg, max 3200 mg
Zsírsav származékok:
valproic acid Convulex 150 mg, 300 mg, 500 mg kapsz., 600 mg, max. 2500 mg
Convulex 300 mg, 500 mg ret.filmt., ua.
Convulex 100 mg/ml inj. ua.
Convulex 50 mg/ml szir.gyermekeknek 150 mg, max. 1200 mg
Depakine 100 mg/ml inj., 5-10 mg/ttkg, max. 2500 mg
Depakine 50 mg/ml szirup ua.
Depakine Chrono 300 mg, 500 mg filmt. 10-15 mg/ttkg
Orfiril 300 mg ret. tabl. 5-10 mg/ttkg, max 2500 mg
vigabatrin Sabril 500 mg filt. 500mg, max 3g
Egyéb antiepileptikumok:
sultiame Ospolot 200 mg filmtabl. 5-10 mg/ttkg,
Gerolamic 5mg, 50 mg, 100mg, 200 mg
lamotrigine 25 mg, max 200mg
rágótabl.
Lamictal 5 mg, 200 mg rágótabl., ua.
Lamictal 25 mg, 50 mg, 100 mg tabl. ua.
Lamitrin 25 mg, 50 mg, 100 mg tabl. ua.
Lamolep 25 mg, 50 mg, 100 mg, 200 mg
ua.
tabl.
Lamotrigin Orion 25mg, 50 mg, 100 mg
ua.
diszp. tabl.
Lamotrigin-Generics 50 mg, 100 mg tabl. ua.
Latrigil 25 mg, 50 mg, 100 mg, 200 mg
ua.
diszp. tabl.
Lamotrigin-ratiopharm 25mg, 50mg, 100 mg
ua.
tabl.
felbamate Taloxa 600 mg tabl., 600-1200 mg, max, 3600 mg
Taloxa 120 mg/ml szuszp. ua.
topiramate Etopro 25 mg, 50 mg, 100 mg, 200 mg fimt. 25-50 mg, max. 500 mg
Topamax 25 mg, 50 mg, 100 mg, 200 mg
ua.
filmt.
Topepsil 25mg, 50 mg, 100 mg, filmt. ua.
Topilex 25 mg, 50 mg, 100 mg filmt. ua.
Topiramat Galex 100 mg filmt. ua.
Topiramat Orion 25 mg, 50 mg, 100 mg, 200
ua.
mg filmt.
Topiramat-Teva 25 mg, 50 mg, 100 mg, 200
ua.
mg fimt.
gabapentin Gabagamma 600 mg fimt., 900-3600mg
Gabagamma 300 mg, 400 mg kapsz. ua..
Gordius 300 mg, 400 mg kapsz. ua.
Grimodin 600 mg filmt., ua.
Grimodin 300 mg, 400 mg kapsz. ua.
Neurontin 100 mg, 300 mg, 400 mg kapsz. ua.
levetiracetam Keppra 100 mg/ml oldat, 1000 mg, max 3000 mg
Keppra 250 mg, 500 mg filmt., ua.
Keppra 100 mg/ml inf. ua.
Levetiracetam Actavis 250 mg, 500 mg
ua.
filmtabl.
Levetiracetam Ratiopharm 100 mg/ml oldat ua.
Levetiracetam Sandoz 250 mg, 500 mg
ua.
filmtabl.
Levetiracetam Teva 250 mg, 500 mg
ua.
filmtabl.
270
Levedia 250 mg, 500 mg filmt. ua.

Levil 250 mg, 500 mg, 750 mg filmtabl. ua.
zonisamide Zonegran 25 mg, 50 mg, 100 mg kapsz. 300-500 mg
pregabalin Lyrica 75 mg, 150 mg kapsz. 150 mg, max. 600 mg
Vimpat 50 mg, 100 mg, 150 mg, 200 mg
lacosamide 100-200 mg, max. 400 mg
filmt.
271
Ápolói teendők a gyógyszereléssel kapcsolatban a pszichiátriai osztályokon
A pszichiátriai osztályokon a gyógyszereléssel kapcsolatban számos speciális

problémával kell szembenézni az ápolószemélyzetnek. A gyógyszerek beadása nagy türelmet,
odafigyelést, precizitást, és az ápolószemélyzet részéről elfogadó légkört igényel. Minden
körülmények között arra kell törekedni, hogy az orvos által előírtaknak megfelelően a betegek
beszedjék a gyógyszert, azonban ez gyakran nagy nehézségekbe ütközik.
A legtöbb problémát a gyógyszerek be nem szedése jelenti. Mi lehet a háttere, az
indítéka a visszautasító magatartásnak?
 A gyógyszer szedése függ az orvos-beteg kapcsolatától: kedvező esetben szedi a beteg,
opponáló magatartás esetén nem.
 A beteg mérgezéstől tart, fél, hogy a szer árt neki.
 Nem szedi, mert azzal elismerné, hogy beteg: ilyenkor a gyógyszer nem szedése a tagadás
eszköze.
 A betegséget büntetésnek tartja, ezért nem szedi a szert.
 Függőségtől való félelem, toxikomániás fantáziák: fél, hogy hozzászokik, s nem tud majd
nélküle élni.
 Gyógyszer nélkül a tünetek fokozódnak, s jobban foglalkoznak a beteggel, például
epilepsziás gyermekkel az ismétlődő rosszullétek miatt.
 Ha valaki különféle célokat akar ezzel elérni: például rokkantságot akar szerezni.
 Gazdasági tényezők: a gyógyszerek árát nem képes kifizetni, de sokszor a térítésmentes
recepteket sem váltják ki a betegek („Nem engedhetem meg magamnak, hogy beteg
legyek és gyógyszereket szedjek.”).
 Nagyfokú tájékozatlanság, értelmi fogyatékosság vagy leépülés esetén.
 Mellékhatások jelentkezésekor.
 A várt hatások csak későn (két - három hét) múlva jelentkeznek és nem azonnal.
 Egyes pszichózisokban.
 Könnyelműen elhanyagolják a gyógyszerszedést „már jól vagyok, minek szedjem”.
 Tudattalan egyéni tényezők. Így például a gyógyszer nem szedése önpusztítás, larvált
öngyilkosság eszköze; nem szedi, mert nem akar élni.
(A pszichiátriai betegek kezelésekor a kórházi ágyak egy hetedét kell a hiányos
gyógyszerszedés miatt igénybe venni. Más adatok szerint a betegek 70-90%-át emiatt kell újra
felvenni.)
272
Hogyan segíthetjük a jobb együttműködést?

 A probléma felfedezésével, tehát a gyógyító személyzet észlelje, ha a beteg a gyógyszert
nem veszi be, vagy bizalmatlan vele szemben. Tehát a beteg magatartásának
megfigyelése, a gyógyszerekkel kapcsolatos hatások, mellékhatások észlelése rendkívül
fontos, hisz ha az intézetben szedi is, de otthonában már elhagyja.
 Az okok felderítésével, amely a további teendőket meghatározza.
 A betegek szemléletének fejlesztésével, tehát egészségneveléssel.
 A gyógyszereléssel kapcsolatos információkat egyszerűen, a beteg szintjéhez
alkalmazkodva kell közölni. A gyógyító közösség minden tagja hasonló módon és
értelemben tájékoztassa a betegek. Mindenféle ellentmondást el kell kerülni.
 A gyógyító közösség hite, optimizmusa, növelheti a gyógyszerekbe vetett bizalmat a beteg
részéről.
 Megfelelő gyógyszerszedési szokások kialakításával (az életvitelének szerves részét
képezze).
 A hozzátartozók bevonása a gyógyszer elfogadása érdekében.
Az ápoló elsősorban a gyógyszer beadásának lelkiismeretes teljesítésével segíthet, különösen
ha a beteg együttműködése hiányos.
Néhány fontosabb szabály amelyeket a pszichiátriai osztályon a gyógyszerosztásnál be

kell tartani.
A gyógyszerek beadásának mindig azonos időpontokban kell történnie.

Javasolt időpontok a betegek napszaki ritmusát, az osztály házirendjét és a gyógyszerek
egyenletes vérszinteloszlását figyelembe véve: R:800; D:1300; E:2130.
 A gyógyszereket azonos helyen és körülmények között kell kiosztani.
 A fennjáró betegek folyadékkal teli pohárral, egyesével álljanak sorba a
gyógyszerosztáshoz.
 A gyógyszert az ápoló előtt kell bevenni.
 Meg kell figyelni, hogy a betegek a számukra előírt gyógyszerhez hogyan viszonyulnak.
 Ha a kliens ellenérzését fejezi ki a gyógyszer bevételével szemben, mindig nyugodtan és
határozottan megfelelő érvekkel és esetleg segítséget kérve meg kell kísérelni a gyógyszer
elfogadtatását.
 Ha felmerül, hogy a beteg nem veszi be az előírt gyógyszert (pl. kiköpi a WC-be), akkor a
bevételt követően beszéltetjük, illetve az osztásnál előrevesszük és odaültetjük magunk
mellé. Amíg a többi klienssel foglalkozunk, addig, ha a szájába tartogatná a gyógyszert, az
elolvad és felszívódik.
 Gyakran kell az éjjeliszekrényeket ellenőrizni, illetve a beteg bejövetelekor a személyes
tárgyait, hogy van-e nála plusz vagy összegyűjtött gyógyszer.
273
Néhány szó a gyógyszerek túlszedéséről:

Ma Magyarországon az emberek jelentős része az élet nehézségeit gyógyszerekkel
próbálja orvosolni. A feszültséget, a szorongást, amely egy problémával szembekerülve
keletkezik, nyugtatóval csillapítja és nem azáltal, hogy a problémát igyekszik megoldani. Ha
lefekvést követve rögtön nem jön álom a szemére, altatót vesz be. Reggel kábán ébredve (az
altató hatása miatt), erős feketekávét fogyaszt, amitől esetleg ideges és feszült lesz, amelyet
nyugtatóval orvosol. A legkisebb fejfájásra is - amit talán az okoz, hogy több napja nem volt a
szabad levegőn- fájdalomcsillapítót vesz be...
E társadalmi probléma „gyógyításában” szerepet kell kapjon az ápolónak. Fontos a
példamutatás. A betegeket nemcsak ápolnunk kell, hanem az egészségük visszaszerzésében és
megtartása érdekében nevelnünk is saját példánkon keresztül. Az egészségnevelés az ápolás
egyik fő tevékenysége. Ez természetesen csak a jól képzett, munkájával elégedett, társadalom
által elismert (anyagilag és erkölcsileg), ápolók segítségével várható és érhető el.
Ápolói teendők a gyógyszerek mellékhatásainak jelentkezésekor

 Legelső szempont, hogy az ápoló ismerje a különböző készítmények hatásmechanizmusát,
leggyakoribb nem kívánt hatások formáit. Tudjuk tehát, hogy mit kap a beteg és mire kell
figyelni.
 A betegen észlelt korai mellékhatásokat rögzítjük, és az orvosnak jelezzük.
 A beteg elvesztheti a bizalmát a gyógyszerekben és a gyógyító személyzetben, ha úgy érzi
a panaszaiban magára marad és nem törődik vele senki. Például a triciklusos
antidepresszívum adásakor pár nap múlva jelentkezhet a kellemetlen szájszárazság. A
depressziósok a legkisebb szomatikus tüneteket is fokozottan élik át és ezt szorongásukat
nagymértékben fokozza. Az ápolónak nem szabad az időt sajnálni, hogy ezt a problémát a
beteg szintjéhez igazodva megbeszélje, a félelmet és a szorongást oldja. Fontos a
panaszok enyhítésére hasznos gyakorlati tanácsok adása, jelen esetben például töltetlen
savanyú cukrot szopogasson, vagy gyakran kis kortyokban folyadékot fogyasszon stb.
A placebók alkalmazása
Régóta ismert tény, hogy a semleges, hatóanyagot nem tartalmazó tabletták adásával is
lehet gyógyhatást elérni. Főleg akut esetben eredményes, így például a tárgytalan szorongásos
állapotokban hatékony. Fájdalomcsillapítók általában 30-35%-ban helyettesíthetők
placebóval. Egyértelműen mondható, nincs olyan gyógyító eljárás, amelynek alkalmazásakor
ne kellene számolni pszichés, azaz placebohatással.
A placebohatás függ:
 A gyógyszer színétől, formájától, ízétől, beadás módjától.
 A beteg, az ápoló, az orvos személyiségétől, illetve kapcsolatuktól.
A placebo adásának káros következménye is lehet, hiszen a betegségtudatot

fokozhatjuk, ezért csak a legszükségesebb esetekben lehet alkalmazni!
Az alkalmazás szabályai:
 Az ápolóhoz forduló beteg szomatikus panaszainak (fájdalmak, álmatlanság, szédülés...)
enyhítését placebóval kell megpróbálni, ha az ápoló személyes ráhatásával nem sikerült a
tünetek csökkentése.
274
 Pontosan dokumentálni kell, hogy milyen panaszra milyen színű, nagyságú készítményt
kapott, hogy a legközelebbi hasonló panaszaira is ugyanazt a „hatásos” placebót kapja.
 Megkérjük a beteget, hogy egy óra múlva számoljon be az állapotában bekövetkezett
változásokról. A beteg visszajelzéseit is dokumentálni kell.
 Érdemes a különböző kiszerelésű placebókat különböző dobozokban tárolni, amelyeken
feltüntetjük, hogy „mire való”.
A jó orvos  beteg  ápoló kapcsolatban viszonylag csekély azoknak a betegeknek a

száma, akik megtagadják, illetve helytelenül szedik az előírt gyógyszereket!
275
A RES-kezelés
A görcskezelések történeti áttekintése

1933. Meduna László: Kardiazol-kezelés
25%-os kámforolaj injekció (Tetracor, Atropin);
1938. Cerletti és Bini: Elektro-Sokk (ES);
1941. Bennet: Relaxációs Elektro-Sokk kezelés (RES).
A pszichofarmakonok (főleg: antipszichotikumok, antidepresszívumok) megjelenéséig
a legelterjedtebb „aktív” kezelési mód volt, amelynek - bizonyos körülmények között - még
ma is van létjogosultsága. A RES kezelés (más néven Electroconvulsiv terápia / ECT) olyan
eljárás, amelynek során a fejbőrre helyezett elektródokon keresztül, elektromos áram
segítségével grand mal típusú rosszullétet hoznak létre. Érdekes, hogy a módszert azon
megfigyelés alapján dolgozták ki, hogy a szkizofrén pácienseknél javulás észlelhető spontán
grand mal típusú rosszullétek után. Az ES-t Cerletti és Bini vezette be 1938-ban
Olaszországban azzal a céllal, hogy helyettesítsék azokat a nehezebben kivitelezhető
convulsiv terápiákat, amelyekhez folyékony vagy gáznemű szereket használtak. Az ES-
kezelés sok és kellemetlen mellékhatása miatt (csonttörések, izomszakadások, nyelv- és
fogsérülések stb.). 1941-ben a terápiát kiegészítették azzal, hogy altatást követően
izomrelaxánst adtak a betegeknek. Ezzel az erős izomgörcsökből eredő sérüléseket ki tudták
védeni.
Az ellenérzés az RES-sel szemben világszerte indokolatlanul nagy. Ennek oka az
„előd” - ES - valóban embertelen, kegyetlen látványa, a kivitelezés brutális módja. Nem
szabad azonban megfeledkezni az irodalmi művek, filmek, színdarabok által sugallt képről, s
egyes szellemi irányzatokról: antipszichiátria, scientológusok. A RES egyike a legrégibb
biológiai kezeléseknek. Ez a tény is bizonyítja hatékonyságát és biztonságosságát. A
depresszió kezelésére egyetlen terápia sem bizonyult hatékonyabbnak a RES-nél.
A kezelés hatásmechanizmusa
A kezeléssel GM típusú epilepsziás rohamot váltunk ki. (Ezt a kezelés alatt készített EEG is
megerősíti.)
A kezelés igazi hatásmechanizmusát nem ismerjük teljesen, azonban bizonyos hatások már
tisztázottak:
 a neurotranszmitterek termelődését, áramlását befolyásolja (noradrenalin, szerotonin,
dopamin),
 a neuroendokrin rendszer működését befolyásolja;
nő a szintje a szérumban:
- az ACTH-nak,
- a GH-nak,
- a prolaktinnak,
- a vazopresszinnek,
- a ß-endorphinnak (mert stimulálja a hypothalamust, hypophysist),
 a neuronok ionösszetételét megváltoztatja (Ca áramlik a sejtekbe),
 a vér-agy gát áteresztőképessége megváltozik (nő).
276
A kezelés javallatai, ellenjavallatai

Elsődlegesen választandó terápiás lehetőség az orvos számára pl.:
 Súlyos, téveszmékkel járó depresszió, depresszív stupor esetén:
- ha suicidium veszélye fenyeget;
- ha a beteg megtagadja a táplálkozást;
- ha fenyeget a szomatikus kimerülés veszélye;
- Katatónia letális esetén.
Másodlagosan, harmadlagosan választható terápiás lehetőség pl.
 Terápiarezisztens depressziókban, ha többféle antidepresszívummal sem sikerült javulást
elérni.
 Terápiarezisztens katatón szkizofrénia esetén, ha a hosszantartó neuroleptikus kezelés is
eredménytelen.
 Időskori (65 év feletti) súlyos depressziókban, ha az antidepresszívumokat - kardiotoxikus
hatásuk miatt - nem lehet alkalmazni.
A kezelés kontraindikációi
 Altatószerekkel, izomrelaxánsokkal szembeni túlérzékenység.
 A központi idegrendszer betegségei közül:
- intrakraniális nyomásfokozódás;
- intrakraniális vérzés;
- demyelinizációs betegségek (pl. SM).
 A kardiovaszkuláris rendszer betegségei közül:
- 3 hónapon belüli myocardialis infarktus;
- miokardiális infarktus 3 hónapon túl, ha ritmuszavarok fordulnak elő, illetve az
EKG nem stabilizálódott, vagy aneurizma kialakulása valószínűsíthető;
- kisvérköri elégtelenség;
- angina pectoris halmozódása, különösen lezajlott infarktus esetén;
- endocarditis lenta, jelentős pitvartágulattal járó vitiumok, paroxizmális
pitvarfibrilláció, pitvar-kamrai blokk, akut myocarditis;
- nagyér-aneurizma;
- mélyvénás trombózis, nagy kiterjedésű tromboflebitisz;
- hipertónia (120 Hgmm feletti diastolés érték);
- koronáriabetegségek.
 Pulmonális betegségek:
- súlyos, akut légúti infekciók;
- légzési elégtelenség;
- a légzőfelület beszűkülésével járó krónikus (obstruktív) betegségek.
Azon gyógyszerek, amelyek befolyásolhatják a kezelés hatását:

 Lítium: az izomrelaxáns lebomlását gátolja, elhúzódó relaxációt okoz.
 Aminglikozidok (Streptomycin, Neomycin, stb.) lásd a Lítium hatását!
 Benzodiazepinek: a konvulzió idôtartamát csökkentik, rontják a terápiás hatást.
 Antiepileptikumok: lásd a benzodiazepinek hatását!
 L-Tryptophan: fokozott emlékezészavart okozhat.
277
A kezelés mellékhatásai, szövődményei

 amnézia:
- anterograd (kezelést követő 10-20 perc),
- retrograd (kezelést megelőző 10-15 perc);
 frontális organikus pszichoszindróma;
 spontán epilepsziás roham;
 bradycardia;
 aspiráció;
 glottis-görcs;
 keringészavar;
 halál: 0,0001% jellemzően epilepsziás roham szövődményeként.
A kezelés vázlatos menete

 Premedikáció (elmaradhat) általában: 5 mg Dormicum i.m. + 0,5-1 mg Atropin i.m. (Az
Atropin a vegetatív mellékhatások megelőzését szolgálja: csökkenti a bradycardiát, a
bronchus-szekréciót.)
 Aneszteziológiai medikáció: 0,5-1 mg Atropin i.v. (Ha a premedikáció elmaradt, vagy
akkor nem kapott), 10 ml-re hígítva.
 A narkózis:
rövid hatású i.v. érzéstelenítővel (a pupillareflex eltűnéséig adjuk), amely lehet
barbiturát: Inactin, Trapanal, Brietal stb.,
egyéb szer: Diprivan, Sombrevin stb.,
általában 2,5%-os oldatban használjuk őket: (1 ml=25 mg).
 A narkózis beálltát követően:
intubálás, légzésbiztosítás, az álkapocs rögzítése mellett,
izomrelaxáns adása. ált.: Sukolin, Succinil-Astra stb. (kolinészteráz-bénító)
0,5-0,7 mg/testtömeg kg, (spontán légzés leáll!) beadásakor: izomremegés.
 Konvulzió előidézése:
előtte: foga közé: géz! (A gézben esetleg valamilyen puha anyag.)
50-120 V; 250-500 mA; 0,3-1,0 sec (A felhasznált villamos energia kb. azzal egyenértékű,
amennyi szükséges egy 20 wattos égő két másodperces működtetéséhez.) Az áramhatás
általában 30-60 másodpercig tartó tónusos-clonusos görcsöt okoz. Ez a görcs rövid ideig
bradycardiával, 60 másodpercig tartó vérnyomáseséssel, majd tachycardiával és
vérnyomás-növekedéssel jár. A látható jelei az áram hatásának az enyhe rángások a szem
és száj körül, a nyakon, és a lábujjak flexiója.
 Ébredés: ébresztés közben lélegeztetés a spontán légzés visszatértéig.
 Stabil oldalfekvés.
A beteg nem maradhat egyedül, amíg állapota teljesen nem rendeződik! A beteg a kezelést
követő 24 órán át intenzív megfigyelést igényel!
278
Előkészítés a kezeléshez
 A beteg előkészítése:
- előzetes konzíliumok (belgyógyászati stb.);
- pszichés megnyugtatás;
- protézis eltávolítása;
- éhgyomorra (megelőző 6 órában);
- széklet-, vizeletürítés;
- szemfesték, körömlakk stb. eltávolítása (cianózis);
- ékszer, óra stb. eltávolítása;
- klinikai öltözetben;
- véna biztosítása (lehetőleg branüllel; valamilyen fiziológiás inf. adása mellett), ha
az aneszt. is úgy gondolja.
 A környezet előkészítése:
- izolált helyen, a többi betegtől elzártan;
- megfelelő nagyságú hely;
- körüljárható ágy.
 A személyi feltételek biztosítása:
- aneszteziológus szakorvos;
- pszichiáter szakorvos;
- szakképzett ápoló;
- képzett ápoló (lehetőleg ő is legyen szakképzett).
 A tárgyi feltételek biztosítása:
- konvulzátor - elektródákkal (működőképességéről meggyőződni);
- EKG-paszta, fiz. só, esetleg alkohol;
- motoros mellkasi szívó (esetleg Ambu);
- 2-3 db trachea-szívó katéter (steril);
- öblítőfolyadék (víz);
- steril kesztyű vagy csipesz;
- oxigén (kellő mennyiségű);
- steril vagy legalább fertőtlenített Ambu-maszk;
- Ambu-ballon;
- 2 db Mayo-pipa (steril);
- Rüsch-tubusok (steril);
- tubusvezető (lehetőleg);
- Laryngoscop (lapocok fertőtlenítve);
- Lidocain spray.
 "Tálca"
- jód, dezinficiens;
- 2-3 vesetál;
- egyszer használatos kesztyűk;
- fecskendők (2-5-10-20 ml) - legalább 3-3 db;
- inj. tű (iv., im., sc., felszíváshoz) legalább 5-5 db;
- leszorítógumi (vérvételi mandzsetta);
- papírvatta;
- géz (szegett, 10 cm-s);
- olló, leukoplaszt;
- 2-4 db branül, 2-2db "pillangós" tű - méretenként;
- gyógyszerek.
279
A RES elfogadottsága
A RES-kezelésben részesült pácienseken végzett vizsgálatokból kiderül, hogy
körükben a kezelésnek nagy az elfogadottsági szintje. Egy tanulmányban a páciensek 80%-a
érezte úgy, hogy a RES segített rajta, és 80%-a nyilatkozta, hogy nem utasítaná el, ha újból
szükség lenne a kezelésre. A közvélemény és a nem szakmabeli egészségügyi dolgozók
többsége -tapasztalatom szerint- nagy ellenérzéssel viseltetnek a kezeléssel szemben. Érdekes,
hogy a rendkívül rövid ideig tartó, altatás alatt történő beavatkozást embertelenebbnek tartják,
mint az órákig végzett műtéteket, ahol a betegen szikével sok-sok vágást ejtenek. Ez is egy
példa a pszichiátriával szembeni előítéletek sorából, amely a közvélemény és a nem
szakmabeli egészségügyi dolgozók részéről egyaránt megnyilvánul.
280
Szótár
A szakszavak leírásánál a Magyar Tudományos Akadémia irányelveit követtem, miszerint:

„ha a magyar szavak vagy kifejezések az idegennel azonos jelentésűek és tartalmúak, tehát
nem veszélyeztetik a szakszerűséget, a már bevált megfelelő magyar szavak használata
részesüljön előnyben az idegenek helyet.”
Abasia: Funkcionális járásképtelenség.

Aberratio: Rendellenesség, a normálistól eltérő állapot.
Abnormis élményreakció: A környezet eseményei által kiváltott mennyiségileg vagy
minőségileg inadekvát viselkedés, emóció, ill. tudattartalom.
Absztinencia: Valamely megrögzült szokás, szenvedélyes módon végbemenő cselekvés,
bizonyos élvezeti szerek kényszerű vagy önkéntes elhagyása.
Absztrakt gondolkodás: A gondolkodás fejlődésének harmadik szakasza, amelynek során az
ember általánosításokat és elvonatkoztatásokat fogalmaz meg.
Abulia: Akaratgyengeség, az akaraterő hiánya. Szándékos cselekvésre való képtelenség.
Abúzus: Mértéktelenség, valaminek a túlzásba vitele. Pszichoaktív szer használata függőségi
tünetek nélkül. Bármely szer orvosi javaslat nélkül, vagy ellenére történő fogyasztása,
amely az adott kultúrában nem elfogadott.
Acathisis: A neuroleptikus terápia mellékhatása, amely a kezelés első hetében alakul ki,
motoros nyugtalanságot, az izmok remegését és nyugodt állásra, leülésre, egy helyben
tartó ülésre, vagy inaktivitásra való képtelenséget, járási kényszert, nagyfokú belső
szorongást foglal magába.
Acoria: Telhetetlenség, falángság, farkaséhség.
Acrophobia: Magasságiszony. Állandó és irracionális félelem a magasan lévő helyektől, a
magaslatokon való tartózkodástól.
Acting-out: Érzelmi konfliktus megoldása kórós módon, a helyzethez nem illő váratlan
cselekedettel, magatartás-változással.
Adaptáció: A környezet egészéhez való alkalmazkodás, vagyis az a képesség, hogy egyrészt
különbséget tudunk tenni a belső, pszichikus képzetek és a külvilág ingerei között,
másrészt hatni tudunk a környezetre.
Adinámia: A fizikai erő elvesztésének érzése.
Aerophobia: Állandó és irracionális félelem a repüléstől, a levegőtől.
Afázia: Beszédzavar.
Affekt illúzió: Az a jelenség, amikor az intenzív érzelmi beállítottság meghamisítja a
valóságot.
Affektív ambivalencia: Kóros érzelmi állapot, amikor megszokottól eltérő, ellenkező,
esetenként bizarr érzelmek egyidejűleg fennállnak.
Affektív mnesticus transzformáció: Valamely képzetcsoport tartalma az érzelem hatása
következtében megváltozik.
Affektív projectio: A vizsgált személy legbensőbb érzés és élményvilágának, indulati-
ösztönkésztetéseinek kivetülése minden tevékenységébe.
Affektív stupor: Élményszerűen általában heves ingerekre, nagy érzelmi reakciót
eredményező helyzetek hatására kialakuló teljes pszichomotoros gátoltság.
Affektivitás: Az érzékelést, az aktuális információk feldolgozását és az egyénnek az adott
helyzetben kialakuló, vagy a múltból felidézett élményét kísérő szubjektív
281
viszonyulás. Az affektivitás gyűjtőfogalmába tartozik az érzelem, az indulat, a

hangulat, és a közérzet.
Affektus: Indulat: düh, kétségbeesés, rémület stb. Hirtelen fellépő, gyorsan lefolyó, nagy
hevességig fokozódó, kitörésszerű érzelem.
Afónia: A hangok kiejtésére, hangadására való képtelenség.
Aggraváció: A betegség tüneteinek szándékos eltúlzása.
Agitáció: Súlyos szorongással járó motoros nyugtalanság.
Agnózia: Az érzékelési folyamat a felismerés szintjén károsodik. Képtelenség az érzékszervi
benyomások jelentésének felismerésére és magyarázatára.
Agorafóbia: Tériszony. Állandó és irracionális félelem a nyílt terektől.
Agresszió: Támadó jellegű viselkedés, amely károsításra, megsemmisítésre törekszik.
Akatafázia: A megfelelő szavak használatának képtelensége.
Akatamatezia: A beszédmegértés képességének hiánya.
Akinézis: Ép motoros funkciók melletti mozgáshiány a szükséges indíték elégtelensége, vagy
hiánya miatt.
Aktív negativizmus: A betegnek a környezetével szemben megnyilvánuló, kifejezetten
elhárító, ellenséges viselkedése.
Akusztikus agnosia: Lelki süketség. A nem lingvisztikus természetű hangok és zajok
felismerésére való képtelenség (pl. vízcsobogás, óraketyegés).
Akusztikus hallucináció: Hallási észlelés, amely kiváltó inger nélkül keletkezik.
Alalia: Beszédképtelenség.
Alethia. Felejtésképtelenség.
Alexia: Az írott vagy nyomtatott betűk, illetve szavak jelentésének felismerési képtelensége
ép elemi látásműködés mellett.
Algolagnia: Fájdalom okozásával kiváltott gyönyörérzés. Aktív algolagnia: szadizmus.
Passzív algolagnia: mazochizmus.
Allotriophagia: Mindenevés. Egyes elmebetegeknek és kisdedeknek azon magatartása, hogy
mindazt, ami a kezük ügyébe kerül, a szájukba veszik és megeszik, akkor is ha az nem
élelmiszer.
Alogia: Helyes mondatok megfogalmazására való képtelenség.
Alturizmus: Túlzott mértékű önzetlenség. Mások javára, saját haszon nélküli cselekvés.
Alvásdeprivátio: Alvásmegvonás. A beteg szándékos ébrentartása diagnosztikus vagy
terápiás céllal.
Ambivalencia: Ugyanazon dologgal kapcsolatban egyidejűleg két ellentétes impulzus,
érzelem, vágy, értékítélet jelenléte egy személyben.
Amentia: Exogén reakciótípus. A tudat tejes szétesése.
Amimia: Az aktuális pszichés kifejezőmozgások, illetve az érzelemnek megfelelő mimika
hiánya.
Amnesticus dementia: Elbutulás, amelyben főleg a megjegyző-emlékező képesség
károsodása a jellemző.
Amnézia: Emlékezethiány. Bizonyos múltbeli tapasztalatok felidézésének részleges, vagy
teljes képtelensége.
Amor lesbicus: Női homoszexualitás.
Amusia: A hangok felismerésére (vagy visszaadására) való képtelenség.
Anancasmus: Kényszerélmény, kényszerképzet, kényszergondolat, kényszercselekvés.
Anaphia: A felfogás megszűnése szellemi kimerülés, intoxikáció, lázas betegségek,
pszichiátriai betegségek stb. következtében.
Anaphrodisia: A nemi vágy hiánya.
Anarthria: Az artikulált beszéd hiánya.
282
Androgynia: Hermafroditizmus. A férfi és női testi és lelki vonások együttes jelenléte egy
egyénben.
Anergia: Testi gyengeség, erőtlenség.
Aneroxia nervosa: Pszichés eredetű súlyos étvágytalanság.
Anesztézia: Bizonyos ingerekkel szembeni érzéketlenség.
Angyalpor: A phencyclidin utcai neve.
Anhedonia: Örömszerzésre való képtelenség. Az érdeklődés elvesztése minden örömet okozó
cselekedetekben.
Anomália: Valamely normától eltérő viselkedés általános és átfogó meghatározása.
Anomia: Normanélküliség: meghatározatlan, dezintegrált állapot, vagy ennek élménye,
különösképpen a társadalomtól való elidegenedés megélése.
Anorexia: Az étvágy kóros hiánya.
Anterograd amnesia: Az eszméletvesztést követő időszakra vonatkozó emlékezetkiesés.
Antiriebsmangel: Indítékszegénység, indítékhiány. Az indítékélet gátoltsága, képtelenség
kezdeményezésre.
Antrieb: Indíték. Az, ami egy személyt egy cél, vagy valaminek a befejezése felé hajtja.
Anxietas: Szorongás. Külső vagy belső veszély előérzetének következtében kialakuló tárgy
nélküli félelem. A félelem előzményi állapota, előformája. Tárgy nélküli, diffúz,
bizonytalan, kínzó feszültség. Mivel nem testesül meg egy bizonyos veszély
tudatában, nincs arca, csak ködös képe, és veszélysejtésként, nehezen elviselhető
nyugtalanságként bukkan fel.
Apátia: Közöny. Az érdeklődés és mindenfajta érzelem teljes hiánya, közömbösséggel társult
tompa érzelmi tónus.
Aphrasia: A beteg az egyes különálló szavakat ki tudja mondani, de összefüggő kifejezések
használatára képtelen.
Apokaliptikus stádium: A szkizofrénia kifejlődésének jellegzetes, súlyos szakasza: a
gondolkodás, a magatartás összerendezettségének szétesése, a tébolytünetek felszínre
törése.
Appercepció: Az ismeretszerzés alapvető folyamata világos észrevevéssel, felismeréssel,
észleléssel.
Apraxia: Összefüggő cselekvéssor, speciális feladatok végrehajtási képtelensége a
motoneuronok organikus károsodása nélkül.
Aprosexia: A figyelem összpontosításának képtelensége.
Aritmomania: Számolási kényszer.
Astasia: Állási képtelenség.
Asszociáció: Képzettársítás, két gondolat vagy esemény közötti tanult kapcsolat.
Aszténia: Erőtlenség, gyengeség, kimerültség.
Ataraxia: Teljes lelki nyugalom.
Attitűd: Olyan pszichofizikai készültségi állapotok általános és átfogó neve, amelyek
tapasztalati úton történő bevésődésük következtében irányadó és dinamizáló befolyást
gyakorolnak a viselkedésre (G.W.Allport). Beállítódás, magatartásforma. Stabil,
hosszan tartó, tanult prediszpozició arra, hogy bizonyos dolgokra meghatározott
módon válaszoljunk.
Aura: Az epilepsziás rohamot, vagy indulati reakciót megelőző szubjektív érzés, vagy
állapot.
Autisztikus gondolkodás: A gondolkodási folyamat zavara. Olyan gondolati tevékenység,
amely az objektív környezeti feltételeket mellőzi, az egyén vágyai, kívánságai vezetik
és ellentétben áll a valósággal.
Autizmus: A környezet iránti teljes érzéketlenség, az érdeklődési kör nagymérvű, vagy teljes
beszűkülése.
283
Automutilatio: Öncsonkítás.
Averzió: Idegenkedés. Visszahúzódással, vagy a kiváltó tárgytól, jelenségtől való
elfordulással együtt járó kellemetlen érzés.
Azonosulás: Identifikáció. Az a folyamat, amelyben egy személy az identitását kiterjeszti
valaki másra, vagy másvalakitől kölcsönzi, vagy egyesíti, vagy összetéveszti valaki
máséval.
Barilalia: Nehézkes beszéd.

Battarismus: Hadarás, a szavak túl gyors kimondása.
Behaviroizmus: Az ember és az állat megfigyelhető, nyílt reakcióinak objektív vizsgálatára
törekvő elméleti álláspont.
Belátás: Insight. A pszichiátriában az a képesség, hogy valaki szubjektíven tudja értékelni
saját gondolatait és érzésbeli zavarait. A belátás elvesztése jellemző a pszichózisokra.
Belátási képesség: A normális gondolkodáshoz és életvitelhez szükséges, nélkülözhetetlen
mérlegelési, döntési és megítélési képesség.
Bestialitás: Szexuális perverzitás, embernek állattal kapcsolatos szexuális tevékenysége.
Sodoma.
Beszámíthatóság: Büntetőjogi fogalom. A vizsgált személy cselekvőképes, valamint képes
felismerni cselekvéseinek, döntéseinek következményeit, társadalmi veszélyességét.
Beszűkült gondolkodás: Gondolkodásszegénység, egy-egy témánál való leragadás, a
gondolattartalom beszűkülése. A betegnek problémát okoz egyik témáról a másikra
való áttérés és állandóan visszakanyarodik egy bizonyos témához.
Betegségelőnyök: Minden olyan közvetlen kielégülés, amelyet az egyén a betegségből nyer.
Elsődleges előny: az érzelmi konfliktus enyhül, a környezethez fűződő kapcsolatban
kedvező változás. Másodlagos előny: a megbetegedésből származó kímélet, felmentés,
anyagi haszon, a felelősség elöli menekülés.
Bizarreria: Furcsa modorosság, szokatlan, célszerűtlen magatartás, mozgás, öltözködés,
arcjáték, szokatlan szófűzés stb. Szokatlan, különös, meghökkentő, az adott társadalmi
szituációban nem illő magatartás.
Blocking: L. Zárlat.
Borderline: A pszichiátriai jelentése: egy jól körülhatárolt személyiségzavar, amelyet a
DSM-IV. a II. tengely mentén kódolja. Jellemzői: „állhatatlan az állhatatlanságban”. 1.
intenzív-instabil személyes kapcsolatok, 2. impulzivitás, 3. affektív labilitás, 4.
intenzív-inadekvát dühkitörések, 5. suicid tematika, 6. identitászavar, 7. krónikus
ürességérzés, 8. kétségbeesett igyekezet valós vagy vélt elhagyattatás elkerülésére.
Bradykinesis: Lelassult, kis amplitúdójú mozgások.
Bradylalia: A beszéd kóros lassúsága.
Bradylexia: Az olvasás kóros lassúsága.
Bradylogia: A beszéd nem organikus eredetű lassúsága.
Bradyphrenia: A pszichés folyamatok kóros lelassulása.
Bruxismus: Alvás közben jelentkező fogcsikorgatás.
Bulimia: Farkasétvágy, csillapíthatatlan éhség.
Burn out: Kiégés. Az egyén foglalkozásból, hivatásból adódó nagyfokú érzelmi
igénybevételt jelentő elvárásokra adott stresszreakció. Fizikai, érzelmi, attitűdbeli
kimerülés, jellemzői: fáradság, depresszió, álmatlanság, csökkenő munkateljesítmény,
testi betegségekre való fogékonyság megnövekedése. Túlzott mértékű alkohol
fogyasztáshoz, függőséget okozó drog fogyasztásához és öngyilkossághoz vezethet.
284
Catalepsia: Az akaratlagosan működő izomzat mozgásának pszichés eredetű gátoltsága.

Dermedtség.
Catamnesis: Valamely betegség, illetve zavar beállta vagy elmúlta utáni beszámoló.
Cataplexia: Az izomtónus hirtelen kialakuló, rövid ideig tartó elvesztése.
Catathymia: Katathymia. A gondolkodásnak és az élmények affektív hatásra bekövetkező
átformálódása.
Cataton beállítódás: Katatón beállítódás. Inadekvát, bizarr testhelyzetek önkéntes felvétele.
Cataton excitatio: Katatón excitáció. Külső ingerektől független, céltalan motoros
nyugtalanság, izgatottság.
Cataton negativizmus: Katatón negativizmus. Minden ösztönzéssel, felszólítással szembeni
motiválatlan ellenállás jellemzi.
Cataton rigiditás: Katatón rigiditás. Merev testtartás fenntartása, amelyet minden
megmozdítással szembeni ellenállás jellemez.
Cataton stupor: Katatón stupor. A spontaneitás –az aktivitás- a környezeti ingerekre való
reaktivitás markáns csökkenése és mutismus együttes jelenléte.
Catatonia: Katatónia. Testi és lelki megmerevedés. Nem organikus eredetű motoros
rendellenességek.
Célképzet: Annak a szituációnak vagy tárgynak az előképe, amely segítségével a cselekvés
megvalósul. A gondolkodás folyamatában a feladathelyzet változásával a célképzet
módosul. Egy feladat kitűzésekor kialakított képzet, amely segítségével történik a
feladat megoldása.
Cheilophagia: Ajakharapdálás.
Choradiastole: A térbeli tájékozódás zavara, a tér kitágulása. Olyan, mintha madártávlatból
látszana a világ, meredek, függőleges látószögben; az emberek, a házak
megnagyobbodva, frontális nézetben látszanak.
Chresticus dementia: Intellektuális leépülés, amelyben elsősorban az ésszerű-célszerű
cselekvés képessége károsodik.
Chromatopsias proteidolia: Különösen színezett elemi vizuális érzékcsalódás.
Chronosystole: Az idő összehúzódik, megnő az információtartalom és az élményanyag egy
kronológiai időegységben.
Chronotaraxia: Az emlékezésben a visszaidézett események időbeli szekvenciális rendezése.
Károsodása esetén a beteg a jelen információkat a múltba, a régieket a jelenbe helyezi,
vagy a különböző időben átélteket egyidejűvé sűríti.
Chtonophagia: Földevés, étvágyperverzitás.
Cladzomania: Kóros, kényszerű, énidegen ordítás, üvöltés.
Clairvoyance: Látnokság. A dolgok meglátásának vagy érzékelésének képessége
érzékszervek használata nélkül.
Clastomania: Kóros rombolási késztetés. Rosszindulatú magatartás egyes értelmi
fogyatékosoknál és elmebetegeknél.
Clausura: Zárt osztály.
Coenaesthesia: Tévpercepció, testérzészavar: heteronom szervérzés, a belső szervekből eredő
érzékletek differenciálatlan tömege.
Coenaestopathia: Tévpercepció, testérzészavar. Általában kellemetlen közérzettel és furcsa
magyarázattal kísért bizarr szervérzés. Szervhallucináció.
Compliance: A beteg együttműködési készsége a kezelés során.
Compulsio: Kényszercselekvés. Kontrollálhatatlan, az akarattal és a belátással ellentétes
cselekvés végrehajtására irányuló impulzus.
Confabulatio: Kóros meseszövés, kitalált történet előadása megtörtént eseményként.
Coping-mechanizmusok: Alkalmazkodás, adaptáció. Sikeres megfelelés egy kihívásnak.
Magukban foglalnak minden –tudatos vagy tudattalan-módot, amelyet az egyén a
285
környezeti kihívásoknak való megfelelésben felhasznál anélkül, hogy céljait vagy

szándékait megváltoztatná. A stressz leküzdésének tudatos vagy tudattalan módszerei.
Coprolalia: Mosdatlanszájúság. Obscen szavak kedvelése.
Coprophagia: Undorkeltő anyagok evése.
Cry for help: Segítségért kiáltás. Öngyilkossági szándékot jelző, nyílt vagy burkolt, szokatlan
viselkedés, vagy cselekedet.
Cyclothymia: A kedély, a hangulat oly mérvű ingadozása, amelyek nem érik el sem a mánia,
sem a depresszió szintjét.
Debilitás: Az értelmi fogyatékosság legenyhébb foka.

Déjá vu: A „már láttam” élmény. Olyan csalóka látszat, mintha a beteg az adott látványt már
korábban látta, észlelte volna.
Delírium: „ködös állapot” Organikus eredetű tudatborulás. Figyelemzavar, percepciózavar,
dezorientáció, memóriakárosodás, dezorganizált gondolkodás, az alvás-ébrenlét ciklus
zavara, az emocionális és a pszichomotórium zavara jellemzi.
Deluzív zavar: lásd Paranoia.
Dementia praecox: Kraepelin által bevezetett, ma már nem használatos fogalom a
serdülőkorban kezdődő, folyamatosan súlyosbodó, elbutulást okozó gyógyíthatatlan
betegség elnevezése. Körülbelül megfelel annak, ami ma szkizofréniának nevezünk.
Dementia: Elbutulás. A megjegyző és a megőrző memória károsodása.
Dependencia: Függőség. Fiziológiai, viselkedési és kognitív károsodás tüneteinek együttese,
amelyben egy pszichoaktív szer magasabb értéket képvisel az egyén számára, mint
bármi más.
Deperszonalizáció: A testséma egysége felbomlik, a beteg a test egyes részeit önálló
egységként éli meg. Pszichiátriai értelemben az a tünet, amikor a beteg úgy érzi, hogy
elvesztette identitását, valószerűtlennek, furcsának, irreálisnak, idegennek érzi
önmagát.
Depraváció: Mindennemű szociális normán és korláton túllépő viselkedésmódok
eluralkodása, amely -az intellektuális képességek károsodása nélkül- többek között
lelkiismeretlen megbízhatatlanságban, a mások iránti tisztelet hiányában, agresszív
gondolkodás és viselkedésmódokban, hazudozásban és bűnözésben nyilvánul meg.
Depressziós hangulat: Negatív érzelmi állapot. Idetartozik az érzelmek széles skálája a
szomorúságtól a kedvtelenségen át a leírhatatlan belső szenvedésig.
Deprivatio: Megvonás. Az az élmény, amikor valamilyen szükséges dologból nem kapunk
elegendőt.
Derealizatio: Percepciózavar. Az a szubjektív érzés, hogy a környezet furcsán, irreálisan
megváltozott. A beteg számára a dolgok megmagyarázhatatlanul másképpen tűnnek
fel, mint általában: az emberek beszéde idegenszerűvé, talányossá válik, az otthon
idegenszerűnek tűnik, a beteg nem tud beilleszkedni a helyzetébe.
Desidentifikáció: A képzettársítás tartalmi zavara, amelynek során az észrevevéshez nem a
megfelelő fogalom kapcsolódik és ez félreismerést okoz.
Devastatio: Az érzelmek skálájának és intenzitásának beszűkülése, és ezen emocionális
állapot tartós, monoton jelenléte.
Deviancia: Az adott társadalmi közösség normáitól eltérő viselkedés.
Dezorientáció: Zavar a szomatopszichés, autopszichés, térbeli, időbeli, más személyre,
szituációra vonatkozó tájékozódásban.
Distressz: Testi vagy/és lelki ártalom. Baj, zavar, probléma, szenvedés, kínlódás.
Diszlexia: Specifikus fejlődési zavar az olvasási készségben.
Disszimuláció: A meglévő tünetek, betegségek, gondolatok, vélemények eltitkolása, elrejtése
a környezet ellenőrző felügyeletének kijátszása érdekében.
286
Disszociáció: Az a helyzet, amelyben két vagy több lelki folyamat létezik együtt anélkül,
hogy összekapcsolódnának.
Disszociatív zavarok: Azon zavarok csoportja, ahol a fő tünet a tudat, az identitás és az
emlékezés folyamatos integrativ funkciójának hiánya vagy megváltozása: a
megszokott realitásélmény elvesztése és irreális élmény keletkezése, valamint a beteg
identitástudatának átmeneti elvesztése egy új identitás felvételével.
Double bind: Kettős kötés. Kommunikációs kifejezés olyan magatartásmódra, amely
egyidejűleg ellentmondásos közléseket tartalmaz.
Doxasma: Téveszme. A valóságról hamis következtetések alapján alkotott téves, a valódi
helyzettől függetlenül kialakuló meggyőződés, amelyet az egyén szubjektíven
bizonyosnak él meg, és amelyet sem mások eltérő véleményének hatására, sem pedig
világos, egyértelmű és megdönthetetlen cáfoló bizonyítékok láttán nem ad fel, sőt
minden eszközzel megvédi. Kóros forrásból eredő, mindig az énre vonatkozó, logikai
érvekkel nem korrigálható, kórosan túlértékelt ítélet.
Drog: Eredetileg por alakban forgalmazott növényi eredetű készítmények gyógyszerészeti
elnevezése. Az újabb nyelvhasználatban mindennemű, a központi idegrendszerre ható
vegyi anyag, ún. pszichotrop anyag, amelynek fogyasztása dependenciához,
függőséghez vezet.
Drog-holiday: A gyógyszeres kezelés bizonyos időre történő megszakítása.
DSM: Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders. 1952 óta a pszichiátriai zavarok
amerikai klasszifikációja. 1994 óta a DSM-IV, a negyedik kiadás van érvényben.
Dysaesthesia: Tévpercepció, testérzészavar. Fájdalmas, szorongató, feszítő, kínzó,
kellemetlen testérzés.
Dysphoria: Kórosan rossz közérzet.
Dysthymia: Kóros lehangoltság, amelyet a megokolatlansága, a mélysége és tartóssága
különbözteti meg a szomorúságtól. A dysthymia az összes lelki eseményt sötét színűre
festi.
Ebrietas: Részegség, alkoholintoxikáció.

Egodiastole: A beteg az énjét nagymértékben kibővíti, önmagát minden tekintetben
túlértékeli.
Egomania: Beteges önimádat.
Egosystole: A beteg az énjét nagymértékben beszűkíti, önmagát minden vonatkozásban
alábecsüli.
Ekmnesia: Az emlékezés zavara, amelynek során a személyes múlt összeolvad a jelennel.
Elektiv mutismus: Különböző társas helyzetben megszólalási képtelenség megtartott
beszédmegértés és beszédképesség mellett.
Elhárító mechanizmusok: Az elhárítás funkciója az én megóvása. Olyan mentális
mechanizmusok, amelyek az egyén védelmét szolgálják az érzelmei vagy ösztönei
által keltett veszélyekkel szemben.
Elidegenedés: Olyan létállapot, illetve folyamat, amelyben az egyén elidegenedik vagy
önmagától, illetve önmaga egyes részeitől, vagy másoktól.
Emóció: Érzelem, az affektivitás része, szubjektív reakció. Az én által szubjektívnek érzett
azon megnyilvánulások, amelyekben az egyén viszonyulása tükröződik a külvilág
történéseihez és a saját belső tevékenységeihez.
Emocionális incontinentia: Az érzelmi élet általános túlingerlékenységének a
megnyilvánulása. A beteg nem tud uralkodni az érzelmein, súlyos esetben egyik
végletből a másikba esik.
Emocionális stupor: Szellemi és testi gátoltság félelemi reakcióként vagy érzelmi
betokolódás következményeként.
287
Empátia: Beleélés. Az a képesség, hogy megértsük mások érzéseit anélkül, hogy valóban
éreznénk azt, amit ők éreznek.
Endogén: Belső okból keletkező, belső eredetű.
Enerváltság: Pszichés eredetű elgyengülés, elerőtlenedés.
Ereticus: Ingerlékeny, lobbanékony, nyugtalan.
Eretismus: Súlyosan értelmi fogyatékosok motiválatlan, vagy pusztán elemi
ösztöntörekvéseikkel összefüggésben álló agresszív megnyilvánulásaik.
Erotománia: Kórosan fokozott szexualitás.
Eufória: Kórosan emelkedett/fokozott közérzés.
Euthymia: Kiegyensúlyozott, kellemes alaphangulat.
Egzaltáció: Exaltatio. Kórosan emelkedett hangulattal, gátlástalan magatartással és túlzott
önbizalommal járó állapot. Betegesen élénk, túlfűtött állapot.
Excentrikus: Különc, furcsa, szertelen, a normálistól eltérő, de még nem patológiás állapot.
Excitáció: Izgatottság, izgalmi állapot.
Exhibicionizmus: Ismétlődő szexuális késztetés oly módon, hogy az egyén nemi szerveit
gyanútlan idegeneknek mutogatja.
Expanzivitás: Saját személyiség túlértékelése.
Exploráció: A kórfolyamatra vonatkozó adatok megszerzése a beteggel való beszélgetés
útján.
Explozív reakció: Heves affektus okozta, a kiváltó inger felé irányuló, eltúlzott, túlméretezett
cselekménysor, amelyet követően a beteg többnyire amnéziás.
Eksztázis: Elragadottság. Tudatborulással járó pozitív emocionális állapot.
Extroverzió: Általános beállítottsági típus, amelynél az egyén az érdeklődését elsősorban a
külvilág felé irányítja.
Érzelmi deprivatio: Alkalmatlan vagy nem megfelelő személyközi kapcsolat különösen a
fejlődési korai éveiben, amelynek következtében a gyermek izolációja olyan mértékű,
hogy az anyafigurával való azonosulás nem alakul ki és a személyiségfejlődés
károsodik.
Érzékcsalódás: Percepciózavar. Kimutatható inger nélkül, vagy az ingerek hibás feldolgozása
következtében keletkezett kóros észrevevés, amely a valódi érzékelés minden
tulajdonságával bír. Felosztása: 1.) Illúzió 2.) Hallucináció.
Factitiosus zavar: Szomatikus vagy pszichés tünetek szándékos színlelése a betegszerep

felvételének pszichológiai szükséglete következtében.
Fantázia: Képzelet. Az emlékezés és a képzettársítás közé illeszkedő, mindkettőt felhasználó
lelki működés, amely a képzettartalmak újraképzését, az emlékképek megváltoztatását
és ezek egymással történő összekapcsolását teszi lehetővé.
Felismerés: A percepció második szakasza, az észrevételek szemléletességét megőrző tárgyi
felismerés.
Fetisizmus: A perverziónak azon alakja, amikor egyes ruhadarabok, haj, fehérnemű stb.
simogatása, a nemi szervekhez való érintése elégíti ki a nemi szükségletet.
Flash back: Drog, trauma okozta érzékcsalódás, téveszme, depersonalizáció.
Flexibilitas cerea: Viaszhajlékonyság. A beteg egy adott helyzetet, legyen az bármilyen
különös és fárasztó, hosszú időn keresztül megtart anélkül, hogy fáradságérzést
jelezne.
Frigiditás: A szexuális izgalom, a kéjérzet szubjektív élményének hiánya, illetve a szexuális
izgalommal járó vaginális lubricatio létrejöttének, fenntartásának teljes, vagy részleges
képtelensége a szexuális aktus alatt.
288
Frottőrizmus: Zsúfolt helyeken, a személy számára vonzó, testhezálló ruhát viselő idegen,
gyanútlan nőhöz való dörgölődés által kiváltott szexuális izgalom, amelynél maga az
érintés és nem a cselekmény erőszakos jellege kelti a szexuális izgalmat.
Frusztráció: Valamely tudatos vagy nem tudatos, elsődleges vagy másodlagos szükséglet
kielégítés akadályoztatás eredményeként kialakuló érzelmi-indulati állapot.
Funkcionális hallucináció: Normális érzékelés által elindított hallucináció.
Ganser tünet: A ködös állapot azon formája, amelynél a beteg érzelmi feszültség hatására
beleéli magát a fantáziahelyzetbe.
Gerontofília: Kóros szexuális vonzódás öreg egyénekhez.
Gondolatelakadás: Az asszociációs sor hirtelen megszűnése.
Gondolatelvonás: A beteg úgy érzi, hogy valamilyen idegen, külső erő elvonja a fejéből a
gondolatait.
Gondolatkisugárzás: A beteg úgy véli, hogy a gondolatait mások számára hallhatóak, ezáltal
a környezetében lévők tudják, hogy mit gondol.
Gondolatrohanás: A gondolkodási indíték intenzitása miatt a tudattartalmak felmerülése
olyan gyors, hogy azokat nem lehet logikus sorrendbe rendezni.
Gondolatszökellés: A gondolkodásban szereplő tudattartalmakat nem irányítja determináló
célképzet, ezért az asszociatív tartalmak egymással nem vagy alig állnak
összefüggésben.
Gondolattolongás: A fokozott gondolkodási késztetés hatására több gondolat, asszociatív
tudattartalom kerül a tudatba, mint az a logikus gondolatmenetnél kívánatos.
Gondolkodás szakaszai: 1. Inger, 2. Asszociáció, 3. Mérlegelés, 4. Ítéletalkotás, 5.
Következtetés, 6. Reakció.
Habituáció: Megszokás, bizonyos ismétlődő ingerlések következtében az izgalmi állapot

egyre kisebb lesz.
Hallucináció: Érzékcsalódás. Kimutatható inger nélkül keletkezett kóros észrevevés,
érzetszerű élmény, amely a valódi érzékelés minden tulajdonságaival rendelkezik.
Hallucinosis: Tömeges hallucinációkkal jellemzett szindróma. Rendszerint tiszta tudattal és
gyakran szorongással együtt jár.
Hedonikus: Kellemes, örömteli élménybeli és érzéki megnyilvánulások.
Hezitáció: Tétovázás, habozás, bizonytalanság egy tény valóságát vagy egy állítás igazságát,
esetleg egy követendő magatartás formát illetően.
Hiperfágia: Falánkság.
Hiperkinézis: Agitáció. Fokozott mozgástörekvés, a szándékos cselekvések nagyobb
tömegben és nagyobb gyorsasággal követik egymást.
Hipnózis: Módosult tudatállapot. Olyan társas interakció, amelyben a hipnotizált személy a
hipnotizőr szuggesztióira megváltozott érzékeléssel, emlékezettel és akarati
cselekvéssel reagál.
Hipochondria: Nem létező betegségek beképzelése.
Hipománia: Kisebb intenzitású mániás állapot.
Hisztéria: Infantilis személyiségszerkezettel járó magatartászavar, amelyben a beteg
magatartását az érzelmek, az indulatok és az ösztönök határozzák meg.
Holisztikus: A rész megismerését mindig az egészben értékeli.
Holothym téveszmék: A hangulattal kongruens téveszmék.
Hypaesthesia: Az észrevevés erősségbeli zavara, a beteg bizonyos ingerekkel szemben
kevésbé érzékeny.
Hypalgesia: Csökkent fájdalomérzés.
Hypaphia: A felfogás csökkenése, tompulása.
289
Hypaphrodisia: Csökkent nemi vágy.

Hyperaesthesia: Túlérzékenység. Az észrevevés erősségbeli zavara, a beteg bizonyos
ingerekkel szemben túlérzékeny.
Hyperalgesia: Túlzottan fokozott fájdalomérzékenység.
Hyperaphia: A figyelem könnyű elterelhetősége, szétszórtsága, a koncentráció hiánya.
Hyperbulia: Az akarat fokozódása.
Hypererotismus: Fokozott szexualitás.
Hypermnesia: Az emléktartalmak szokatlan élességű és erősségű tudatosodása. Nagy tömegű
emlékképek egyidejű felidézése.
Hypermotilitas: Fokozott motoros nyugtalanság.
Hyperpraxia: Túlzott mozgáskényszer.
Hypersomnia: Kórosan megnövekedett alvásigény.
Hypertenacitas: A figyelem fokozott feszültsége, amely rendszerint a figyelem éberségének
csökkenésével jár együtt minden ingerrel szemben, kivéve azt, amely a figyelmet
lekötötte.
Hyperthymia: Kórosan emelkedett hangulat, amely abban különbözik a jókedvtől, hogy
indokolatlan, erősebb és tartósabb.
Hypevilgilitas: Csapongó, könnyen terelhető figyelem.
Hyphedonia: Az öröm érzésére való képesség csökkenése.
Hypobulia: Akaratgyengeség.
Hypomnesia: A megjegyzőképesség, és ebből eredően az emlékezőképesség kisebb fokú
károsodása.
Hypotenacitas: Tartós figyelemre képtelenség.
Hypothymia: Nyomott hangulat.
Hypovigilitas: A figyelem éberségének csökkenése, nehézkes, alig felkelthető figyelem.
Identitás: Az ember személyes valóságának biográfiailag meghatározott olyan állapota,

amelyben önmagát, életfolyamatával kontinuitásban és környezetével egységben
állónak érzi, és mint ilyen, képes cselekedeteit meghatározni.
Identitászavar: Szociális vagy iskolai funkciózavart okozó súlyos szubjektív distressz az
„én”-azonosság különböző területein fennálló bizonytalanság miatt.
Idiócia: Az értelmi fogyatékosság legsúlyosabb formája, amelyben valamennyi pszichés
művelet egyaránt súlyos visszamaradottságot mutat.
Időélményzavar: A beteg a múló időt felgyorsultnak, meglassultnak vagy megváltozottnak
érzékeli.
Illúzió: Érzékcsalódás, amelynek során a külső inger hatására téves észrevevés jön létre.
Imbecillitás: Az értelmi fogyatékosságnak az idióciától enyhébb foka, benne már
felfedezhetőek a humán lelki tevékenység ismérvei, azonban absztraháló képességük
teljesen hiányzik, alkalmazkodóképességük hiányos, ösztönös törekvéseik felett
kevéssé tudnak uralkodni.
Impulzivitás: Az alkalmazkodási készenléti feszültség megmagyarázható ok nélkül hirtelen
egy célirányosnak látszó cselekvésben sül ki.
Indiszpozíció: A teljesítőképesség csökkenésével járó rossz érzés valamely feladat megoldása
előtt.
Indítékszegénység: A mozgás vagy cselekvés megindításához szükséges elemi pszichés erő
hiánya.
Individualizáció: Az individuummá válás folyamata, amikor az egyén ráébred, hogy maga
individuum.
Indukált cselekmény: A felindult lelkiállapotban keletkezett szándékot nyomban követő
cselekmény végrehajtása.
290
Indukált doxasma: A pszichotikus beteg a téveszméivel megfertőzi a vele együtt élő egyént
vagy egyéneket.
Inercia. Testi és szellemi tehetetlenség.
Infantilizmus: Gyermetegség. A fejlődés elakadása alacsonyabb fokon.
Infirmus: Testileg és szellemileg gyenge, erőtlen.
Inkoherencia: A gondolkodás formai zavara, az egyes tudattartalmak összefüggésének
fellazulása, a célképzet hatékonyságának elvesztése.
Inkompetencia: Illetéktelenség.
Insomnia: Álmatlanság. Az elalvás vagy az átalvás nehézsége, vagy az időben kielégítő
tartalmú alvás nem pihentető volta.
Intelligencia: Az egyén azon globális képessége, amely által célszerűen cselekedni,
racionálisan gondolkodni és környezetével hatásosan érintkezni tud.
Interpretáció: Értelmezés.
Intolerancia: A tűrőképesség hiánya.
Introjectio: Bevetítés.
Introspectio: Önmegfigyelés.
Introverzió: Általános beállítottsági típus, amelynél az egyén az érdeklődését elsősorban a
belső folyamataira irányítja.
Intuíció: Ötlet. Egy jelenség lényegének, összefüggéseinek hirtelen, megvilágosodásszerű
felismerése.
Inverz: Fordított.
Involúció: Visszafejlődés.
Irritabilitás: Affektus zavara, fokozott ingerlékenység.
Izoláció: Elmagányosodás, a kapcsolatok elvesztése.
Fantomhallucináció: A beteg az elveszett végtagját továbbra is meglévőnek érzi.

Fóbia: Szorongással kísért motiválatlan beteges félelem bármitől. Állandó és irracionális
félelem bizonyos tárgyaktól vagy szituációktól.
Jactatio:Nagyfokú motoros nyugtalanság. Viharos dobáló mozgások főleg a fejen és a

végtagokon.
Jamais vu: A „még nem láttam” élmény. Olyan csalóka látszat, mintha a beteg az ismert
képet még nem látta volna.
Katathymia: A gondolkodásnak és az élmények affektív hatásra bekövetkező

átformálódása.
Katatón beállítódás: Inadekvát, bizarr testhelyzetek önkéntes felvétele.
Katatón excitáció: Külső ingerektől független, céltalan motoros nyugtalanság, izgatottság.
Katatón negativizmus: Minden ösztönzéssel, felszólítással szembeni motiválatlan ellenállás
jellemzi.
Katatón rigiditás: Merev testtartás fenntartása, amelyet minden megmozdítással szembeni
ellenállás jellemez.
Katatón stupor: A spontaneitás –az aktivitás- a környezeti ingerekre való reaktivitás markáns
csökkenése és mutismus együttes jelenléte.
Katatónia: Testi és lelki megmerevedés. Nem organikus eredetű motoros rendellenességek.
Késztetéshiány: Szubjektíven tapasztalt energiavesztés.
Kleptománia: Az impulzuskontroll zavara. Ismétlődő lopási kényszer olyan tárgyakkal
szemben, amelyekre sem személyes használatra, sem anyagi értékükre nincs szüksége
a betegnek.
291
Kognitív: A gondolkodással kapcsolatos.

Kóma: Az eszméletvesztés legmélyebb szintje, amelyben a tudatosság elvész.
Kompenzáció: Egy hátrányos helyzet kiegyenlítése más-más tulajdonsággal, vagy más
helyzetben.
Kompetencia: Valamiben való illetékesség.
Komplexus: Pszichés energia-csomópont, amely, ha a tudatból elfojtás következtében
lehasad, önállósulva a tudatba betörve komoly zavarokat okozhat. Lelki görcs.
Konatív: Akaratlagos erőfeszítés.
Konfrontáció: Szembesítés. Konvencionális viselkedés: Az adott kultúrában, társadalomban,
szituációban az egyéntől elvárható viselkedés.
Konstitúció: Testalkat, felépítés.
Kontamináció: A valóság törvényeinek meg nem felelő kombinálás, hozzákapcsolás.
Konvenció: Egy rendezőelvben való megállapodás, amely érvényességének alapja a szokás és
az erkölcs.
Konverziós tünetek: A pszichés tüneteknek, jelenségeknek testi tünetek formájában történő
megjelenése.
Kóros ötletbetörés: A fantázia sajátos formája, amelynek a tartalma abszurd, mégis a
bizonyosság érzetével tör be a beteg tudatába.
Kóros vonatkoztatás: A beteg az aktuális észrevételek között teremt irreális kapcsolatot.
Korzakov tünetcsoport: 1. A megjegyző emlékezés gyengesége/károsodása. 2. Tér és időbeli
dezorientáció. 3. Confabulatio. Szinte mindig kíséri: a spontaneitás fogyatékossága; a
betegségtudat hiánya.
Kreativitás: A személyiségnek azon kézsége, hogy átstrukturálja szemléletét, ezáltal
elszakadjon vagy legalábbis eltávolodjon azoktól az automatizmusoktól, amelyeknek a
változás előtt már kipróbáltan szolgálták az alkalmazkodást. Ily módon az egyén új
megoldást vagy megoldásokat képes találni.
Kretenizmus: A pajzsmirigy csökkent működése következtében kialakuló szellemi
visszamaradottság törpenövéssel és mozgászavarral.
Krisztallizáció: A beteg bármilyen különös és fárasztó pozícióba helyezve tartósan
megmerevül.
Kvalitatív intolerancia: A tűrőképesség megváltozása az alkohollal szemben. Az atípusos
vagy patológiás részegség jellegzetes tünete.
Larvált depresszió: Olyan endogén depressziós állapotokra használt kifejezés, ahol a

depresszió szomatikus tünetekben nyilvánul meg.
Letargia: Érzelmi zavar. Kimerülés, fáradság, vagy nagy lelki trauma következtében
kialakuló kórosan közönyös állapot.
Levitatio: Lebegési hallucináció.
Mánia: Indokolatlanul emelkedett, perzisztens, expanzív vagy irritált hangulat, amely zavart
okoz a beteg munkaképességében, szociális funkcióiban és a másokhoz való
viszonyában.
Meditáció: Lelki művelet, amelynek során egy gondolat szemléletessé válik.
Megalománia: Nagyzási hóbort, a saját jelentőség túlzott hangsúlyozása.
Melankólia: Mélabú, búskomorság.
Mentális retardáció: 18 éves kor előtt keletkező, szignifikánsan az átlag alatt maradó
intellektuális teljesítmény az adaptív funkciók egyidejű károsodásával (IQ:70 alatt).
292
Metakommunikáció: Nem szavak útján, hanem mozgásokkal, testtartással, gesztusokkal,

arcjátékkal stb. történő közlésmód, amelyben sokszor tudattalan tartalmak is
megjelennek.
Mizantrópia: Embergyűlölet, emberkerülés.
Moria: Üres derű, tartalmatlan jó kedély.
Mutizmus: Némaság megtartott beszédképességgel.
Narcisztikus: Tetszelgő.
Narcizmus: Önimádat. A túlzott önszeretet bármilyen formája.
Narkománia: Bódítószerek utáni beteges vágyódás.
Negatív hallucináció: A beteg létező dolgokat nem észlel.
Negativisztikus: Magatartásforma: elhárító, elutasító, az együttműködést megtagadó.
Negativizmus: Kóros pszichés állapot, amelyben a beteg a felszólításnak nem tesz eleget
(passzív negativizmus), vagy éppen az ellenkezőjét csinálja (aktív negativizmus).
Neurózis: A DSM-IV diagnosztikai rendszerben már nem használatos fogalom, de a
mindennapi gyakorlatban még él. A viselkedés, az élménymód és a vegetatív
idegrendszer tartós, többnyire progresszív zavara, dinamikáját elsősorban a
személyiség szerkezete és nem a kiváltó esemény szabja meg.
Nihilisztikus téveszmék: A betegnek az a hiedelme, hogy ő már nem él, hónapok óta nem
evett, nincsenek belei, az egész világ megszűnt, minden legfeljebb csak látszat.
Nimfománia: Kórosan fokozott nemi vágy nőknél. Férfiéhség.
Normalitás: A normalitás kritériumai: általános alkalmazkodó képesség, örömérzésre való
képesség, kompetens interperszonális viselkedés, jó intellektuális képességek, empátia
stb., produktivitás, autonómia: identitás, érzelmi függetlenség, önbizalom stb.,
integráltság, kedvező énkép.
Obsessio: Rögeszme. Kényszergondolat. Visszatérő énidegen gondolatok.

Obsessiv-compulsiv zavar: Kényszergondolatok, kényszercselekedetek meglétével
jellemzett zavar.
Obtusio: Tompultság.
Oligofrénia: A gyengeelméjűség általános meghatározása.
Oneiroid állapot: Tudatzavar, amelyben a beteg álomszerűen éli meg a scenicus (komplex,
filmszerű) hallucinációit.
Oneiroid tudatborulás: Olyan álomszerű állapot, amelyben a képzetek és az érzékelés
álomszerűen jelenik meg, amelyből a beteg rövid időre kiléphet és a környezetével
kapcsolatot teremthet, de rövid idő múlva ismét elmerül az irreális álomvilágban.
Onychophagia: Körömrágás.
Open door: Nyitott ajtó. A kényszer és korlátozás minimalizálása vagy kiszorítása a
pszichiátriában.
Organikus faktor: A pszichés zavart okozó bizonyítható külső és belső tényezők (alkohol,
gyógyszer, trauma, fertőzés, anyagcserezavar, strukturális agyi betegségek, toxikus
hatás stb.)
Organikus hallucinosis: A központ idegrendszer organikus megbetegedése következtében
kialakuló állandó vagy visszatérő, rendszerint látási és/vagy hallási hallucinációk tiszta
tudat mellett.
Orolinguális dyskinesis: Rohamszerű, akaratlan szájkitátás, nyelvkiöltés, az ajkak
mozgatása, csettintés, csámcsogás, őrlő állkapocsmozgások, nyelés vagy ásítás,
légzési tic.
293
Önvád: A beteg önmagát okolja állapotáért. Súlyosnak vélt hibát vagy bűnt követett el,
amiért nem érdemli meg, hogy éljen. A bűnösségi gondolatok téveszmékké válhatnak,
és suicidium tudatos indítékai lehetnek.
Paliphrasia: Kifejezések értelmetlen felesleges ismételgetése.

Palipraxia: A beteg ugyanazt a mozgást ismételgeti.
Pánfágia: Mindenevés.
Pánik: Ismétlődően és felismerhető ok nélkül jelentkező heves szorongásos állapot a
szomatikus izgalom nyilvánvaló tüneteivel, amelynek jelentkezésekor a tervszerű
cselekvés teljesen megbénul.
Parabulia: Hirtelenül, minden külső ok nélkül megváltozott akarati impulzus.
Parafília: Szexuális vágy/inger felkeltése oly módon, amelyek kívül esnek a normális
szexuális magatartás módjain/tárgyain, és többé-kevésbé zavarják a kölcsönösen
kielégítő szexuális aktivitást.
Parakinézis: Bizarr, a célnak meg nem felelő mozgások.
Paralexia: Az olvasott szövegben egyes szótagok vagy betűk másnak olvasása.
Paralógia: A gondolkodást nem a logika szabályai, hanem az asszociációk irányítják.
Összefüggéstelen megfogalmazás, helytelen szóhasználat.
Paramimia: A kiváltó érzelmekkel összhangban nem lévő arcjáték.
Paramnézia: Emlékezésbeni illúzió, amelyek során a beteg a valóban megtörtént események
emlékeit többé-kevésbé átalakítja, és az átalakított emlékeket valósnak éli meg.
Parancsautomatizmus: A beteg az utasításokat minden gondolkodás nélkül, gépszerűen
hajtja végre.
Parancs-negativizmus: A beteg az utasításoknak éppen az ellenkezőjét cselekszi.
Paranoia: Olyan lappangva fejlődő, megrendíthetetlen, tartósan befolyásolhatatlan, logikus
téveszme-rendszerrel jellemzett, idült lefolyású pszichózis, amelyben a beteg
személyisége – téveszmerendszertől eltekintve- megtartott. Deluzív szindróma.
Parapraxia: A beteg teljesen más mozgást hajt végre, mint amit kérnek tőle.
Parapraxis: Tévcselekvés. Valamilyen tudattalan vágy, konfliktus vagy gondolatsor hatására
bekövetkező hibás cselekvés.
Parathymia: A helyzethez képest elvárható hangulattal ellentétes irányú inadekvát hangulat.
Pareidolia: Az illúzió gyakori formája. Képzeletdús emberek, vagy lázas gyermekek könnyen
látnak a tapétarajzolatban, a bárányfelhőkben vagy omló falfelületekben objektívnek
tűnő, világosan kivehető alakokat és jeleneteket.
Pedofília: Azonos vagy ellenkező nemű kisgyermekkel történő szexuális kapcsolat.
Percepció: Érzékelés: a világ észrevevése, felismerése, észlelése az érzékszervek által.
Perfekcionizmus: A tökéletességre való törekvés.
Persecutoros doxasma: Üldöztetéses téveszme.
Perseveratio: Ugyanazon gondolat vagy cselekvés ismétlése.
Perverzió: A szexuális viselkedés, a szexuális szokások, illetve a szexuális szerepfelfogás
normálistól való eltérése.
Placebo: Ártalmatlan, minden gyógyhatástól mentes anyag valódi gyógyszerként történő
alkalmazása.
Polifágia: Kórosan fokozott étvágy, túlzott táplálékfelvétel.
Polybulia: Az akarati tendenciák sokirányúsága. A beteg elkezd egy cselekvést, de hirtelen
abbahagyja, mert más irányú mozgásindíték jön létre, majd ezt sem fejezi be, mert
újabb más irányú impulzus lép fel. Sok esetben a beteg teljesen határozatképtelenné
válik a sokféle, gyakran egymással ellentétes akarati impulzus következtében.
Presuicidális szindróma: Öngyilkosság előtti állapot, élményszerűen a suicid fantáziák körül
szerveződik. Jellemzi: 1. Beszűkülés, amely az egyes pszichés működésekben és a
294
szociális viselkedésben egyaránt megmutatkozik. 2. Gátolt és saját személyre irányuló

agresszió. 3. Suicid fantáziálások.
Primitív reakció: A cselekvést nem józan megfontolás, kritikai mérlegelés, a helyzet
átgondolása szabja meg, hanem az indulat azonnal cselekvésre tevődik át.
Prodroma: Egy betegség vagy zavar korai jele vagy tünete.
Projekció: Általánosságban egy fennálló neurológiai vagy pszichológiai tény belülről kívülre
kerül. A pszichoanalízisben két féle értelemben használják: 1. A lelki tevékenység
általános félreértelmezése olyan eseményekként, amelyek úgy történnek meg
valakivel, mint az álmokban vagy a hallucinációkban. 2. Az a folyamat, amelyben az
egyén specifikus impulzusait, vágyait, belső pszichés tartalmait egy rajta kívüli
tárgyba lokalizáltnak képzeli.
Proteidolia: Járulékos hallucináció, viszonylag elemi, erősen érzékletes, de nem scenicus
(komplex, filmszerű) érzékcsalódás.
Pseudodementia: Az intellektuális teljesítőképesség csökkenése, de nem a nagyagykéreg
károsodása és ezzel az ismeretanyag kiesése következtében, hanem: vagy a pszichés
tempó csökkenése miatt, vagy azért, mert a betegnél valamely emóció gátolja a
szellemi funkciók szabad lefolyását.
Pseudohallucináció: A beteg nem éli meg teljes bizonyossággal az érzékcsalódásait,
ingadozik azok valóságában.
Pseudologia phantastica: Kóros hazudozás.
Psychalgia: Pszichogén mechanizmusok alapján, organikus ok nélkül kialakuló, testszerte
jelentkező fájdalmak.
Pszichiátria: Elmegyógyászat: az orvostudománynak az elmebetegséggel foglalkozó ága. Az
általános pszichiátria a pszichés működések (észrevevés, képzetalkotás, képzettársítás,
emlékezés, figyelem, gondolkodás, érzelmi élet, intellektus, mozgásos válaszok)
zavaraival, valamint a személyiség kóros változásaival, a részletes elmekórtan az
egyes elmebetegségek okával, keletkezési módjával, tüneteivel, felismerésével,
megelőzésével és gyógyításával foglalkozik.
Pszichodinamika: A lelki folyamatok dinamikus szempontok szerinti tanulmányozása.
Pszichogénia: Pszichés mechanizmusokra visszavezethető kóros pszichés, illetve szomatikus
működés.
Pszichológia: Lélektan: az emberi pszichikummal mint az agy különleges, a valóságot
visszatükröző funkciójával foglalkozó tudomány. Feladata a lelki jelenségek (érzések,
emlékezés, gondolkodás, érzelem, akarat stb.) kialakulásának és fejlődésének
vizsgálata.
Pszichoszomatikus: A beteg személyiségének, konfliktusainak, élettörténetének
megnyilvánulásaként értelmezhető szomatikus funkciózavarok jelölésére használt
fogalom.
Pszichózis: A XIX. századból származó, ma is használt fogalom. Súlyos érzelmi,
gondolkodási, viselkedési és személyiségzavarok átfogó neve, amely a kívülálló
számára megmagyarázhatatlan, abnormális élmény és viselkedésmódokkal, a
tapasztalatok objektív tartalmának és a szubjektív élményeknek megkülönböztetésére
való részleges vagy teljes képtelenséggel, a zavar belátásának a hiányával, a
kommunikációra való képesség és a társadalmi alkalmazkodás csökkenésével,
valamint végső esetben a személyiség teljes szétesésével jár.
Ptyalismus: A nyálelválasztás nagymérvű fokozódása.
Querulantia: Perlekedő téboly.
295
Raptus melancholicus: A súlyosan depressziós, kétségbeesett betegnél a hiábavalóság

mindent elborító érzése félelemmé változik, majd a félelem vad támadásba megy át, a
beteg fel s alá rohangál, és vagy öngyilkosságot követ el, vagy a környezete ellen
támad.
Raptus: Az érzelmi feszültség váratlan mozgásviharban történő kisülése.
Realitás: Az objektív világ összessége, felölei mindazt, amit az érzékszerveinkkel felfogunk.
Regresszió: Általános értelemben visszaesés, visszacsúszás egy alacsonyabb, a fejlődésben
már túlhaladott szintre. Speciális értelemben az egyén elkerüli, illetve igyekszik
elkerülni a szorongást úgy, hogy részlegesen vagy teljesen visszatér az énfejlődés egy
korábbi fázisába.
Relaxáció: Olyan pszichofiziológiai állapot, amelyet nyugalom, jó közérzet, pozitív
alaphangulat, az izomtónus ellazulása, a szívfrekvencia csökkenése jellemez.
Remisszió: A kórtünetek ideiglenes megszűnése vagy csökkenése, átmeneti javulás.
Rendezetlen homályállapot: A tudat beszűkülése, amelynél a felfogás megnehezül, a
világgal való kapcsolat meglazul, érzékcsalódások lépnek fel, miközben a beteg
motorosan nyugtalan, agresszív lehet. Feltisztulást követően az egész időszakra
amnéziás.
Rendezett homályállapot: A tudat beszűkülése, amelynek során a beteg látszólag rendezetten
viselkedik, beszélget, esetleg olyan cselekedetet is végrehajt, amely az erkölcsi
felfogásával nem egyezik. Feltisztulást követően az egész időszakra amnéziás.
Retardáció: Visszamaradottság, a testi és vagy lelki fejlődés meglassulása, megkésése.
Körülhatároltabb értelembe a gyermek szellemi fejlődésének elmaradása, amely
azonban még nem éri el a gyengeelméjűség/értelmi fogyatékosság fokát.
Retrográd amnézia: Az eszméletvesztést megelőző időszakra vonatkozó emlékezetkiesés.
Rezignáció: Belenyugvás a megváltoztathatatlanba.
Rituális: Szertartásos.
Rövidzárlati cselekmény: Elhúzódó negatív érzelmi feszültség hatására kialakuló bonyolult,
az érzelemtől és annak motivációjától eltérő cselekménysor, amelyet követően a beteg
nem amnéziás, de magatartását megmagyarázni nem tudja.
Ruminatio: 1. Tépelődés. Általában a beteg kellemetlen múltbeli emlékeivel, élményeivel
kapcsolatos vég nélküli szakadatlan foglalatosság jellemzi, amelyek azonban soha nem
én-idegenek. 2. Kérődzés következményes súlyvesztés vagy súlygyarapodás
elmaradása nélkül járó, legalább egy hónapon át tartó ismétlődő táplálékregurgitáció
hányinger és gyomor-bél betegség nélkül.
Schisis: A belső hasadás élménye.

Schizocaria: A szkizofrénia akut és igen rosszindulatú formája, amely a személyiség gyors
torzulásához vezet.
Short term memory: Rövid idejű emlékezés, amely a figyelem működése révén valósul meg,
időtartama 5-30 másodperc. Terjedelme kb. 5-9 elem között van.
Somniloquismus: Beszélés alvás közben.
Somnolentia: Kóros aluszékonyság. Tudatzavar, a tudatvesztés enyhébb foka, amely hasonlít
az alvást megelőző, vagy az ébredést követő tudatállapothoz, amelyben a beteg enyhe
ingerekkel ébreszthető, de magára hagyva öntudatlanná válik.
Somnus vigilans: Éber alvás.
Sopor: Tudatzavar, a somnolentianál súlyosabb állapot, amelyben már igen erős ingerek is
csak nehezen és rövid időre ébresztik a beteget tiszta tudatra, de ilyenkor sem eszmél
teljesen magára és környezetére.
296
Splitting: Hasítás. Az a folyamat, amelyben egy lelki struktúra elveszti integritását, és két
vagy több részstruktúra veszi át a helyét.
Suicidium: Öngyilkosság.
Szelektív figyelmetlenség: A figyelem zavara, amely kizárólag arra vonatkozik, ami a

szorongást okozza.
Szenvedély: Akaratlagosan nem befolyásolható, az akarat felett úrrá lett vágy, amely a belátás
ellenére is kielégítést nyer.
Szenzitív: Túlérzékeny, kifinomult. „Mimóza-lélek.”
Szenzoros deprivatio: Az érzékszervi ingerek intenzitásának nagyfokú csökkentése,
amelynek során az alábbi tünetek jelentkeznek: unalom, monotónia élménye;
időélményzavar; ingerkereső viselkedés; problémamegoldó készség csökkenése;
testsémazavarok; érzékcsalódások; az agyi elektromos tevékenység lassulása…
Szenzoros tárolás: Az emlékanyag rövid tárolási formája. A szenzoros ingerek –látási,
hallási- egy-két másodpercig igen pontosan tárolódnak anélkül, hogy az egyén
figyelne rájuk. Figyelem előtti tárolás.
Szervhallucináció: A belső szervek részéről keletkező bizarr érzékcsalódások.
Szinesztézia: Érzéstársulás. Valamely érzékszervre ható inger egyidejűleg egy másik
érzékszerv területén kivált ingerületet.
Szkizofrénia: Hasadásos elmebetegség.
Szomatikus dependencia: Az a jelenség, amelynél a függőséget okozó szer hirtelen
megvonása, vagy specifikus antidotum adása miatt abnormális magatartás, vegetatív
és szomatikus tünetek jelentkeznek.
Szomatizáció: Összefoglaló megnevezés mindazon szubjektív testi panaszokra, amelyek
mögött nem található egyértelmű magyarázattal szolgáló organikus testi betegség, de a
beteget mégis orvoshoz fordulásra és gyógyszerszedésre készteti.
Szomnambulizmus: Alvajárás, holdkórosság.
Sztereotípia: Ritmusosan ismétlődő képzetek vagy képzettöredékek törnek be a tudatba.
Ismétlődő verbális vagy motoros viselkedésformák, amelyek az adott helyzettől
függetlenül, mintegy automatikusan, értelmetlenül jelennek meg.
Szublimáció: Az alacsonyabb rendű ösztönök magasabb rendű tevékenységben való kiélése.
Szuggesztió: Folyamat, amelynek során az egyént olyan mélységig befolyásolják, hogy
kritikátlanul fogad el ötleteket, gondolatokat. Megkülönböztetünk autoszuggesztiót és
heteroszuggesztiót.
Tabu: Intézményesített elkerülés valaminek szóban és tettben. Oka többnyire az utálat és

félelem kombinációja az elismeréssel, csodálattal és kíváncsisággal. Nemcsak a
primitív társadalmak sajátja.
Tanatopszichológia: A pszichológiának a haldoklással és halállal kapcsolatos attitűdökkel
foglalkozó ágazata.
Tangenciális gondolkodás: Mellébeszélés. A gondolatok ugyan szorosan kapcsolódnak,
azonban az eredeti témáról másra váltanak. Az eredeti célt nem érik el.
Tardiv dyskinesis: Rendszerint tartós antipszichotikum terápia szövődményeként létrejövő
nyelv, arc, végtagok abnormális, bizarr, akaratlan mozgásai.
Tazikinesia: Az acathisia részjelensége, a beteg állandó mozgásnyugtalansága közben
egyhelyben topog.
Telekinesis: Parapszichológiai kifejezés a tárgyak okkult hatások miatt bekövetkezett
mozgására egy médium jelenlétében.
297
Telepátia: Parapszichológiai kifejezés. Érzékeken túli, közvetlen és távhatású kommunikáció

az egyik egyén gondolatának és/vagy érzéseinek átvitele a másikra.
Tenebrozitás: Tudatzavar: homályállapot. A tudatborulás harmadik stádiuma. A tudat
beszűkülése pszichés aktivitás, esetleg hallucinációk kíséretében.
Tentamen suicid: Öngyilkossági kísérlet.
Tévpercepció: Az észrevevés-felismerés-észlelés-ben jelen van a percepció tárgya, ennek
azonban a percepció tárgyától eltérő, szubjektív forrásból származó jellege, jelentése
van. Típusai: tévelyészrevevések, vonatkoztatás, alaptalan jelentőségtulajdonítás.
Thanatos: A görög mitológiában a halál istene, a halálösztön pszichoanalitikus elnevezése.
Thymia: Hangulat. Az érzelmek összegeződése, irraditációja és reflexiója. Azt a kedélyi
színezetet jelenti, amely huzamosabb időn keresztül mintegy aláfesti a pszichés
történéseinket. Általános jellegű, passzív, nincs tárgyhoz kötve.
Tic: Akarattól független, rángatózó kényszermozgás, elsősorban a mimikai izmokban,
amelyet egy-egy izom, vagy izomcsoport gyors összehúzódása hoz létre.
Tolerancia: A feszültség elviselésének a készsége, a személyiség meghatározásának lényeges
mutatója, az alkalmazkodás jelzése.
Transzvesztitizmus: Heteroszexuális férfinél ismétlődően női ruhába való öltözködés vált ki
szexuális vágyat, késztetést, izgató fantáziákat. Az egyén a késztetés tényleges kiélését
követően szenved, rosszul érzi magát, részleges vagy teljes női ruha készletét
rendszerint titokban őrzi.
Tranziens amnézia: Átmeneti emlékezéskárosodás.
Tranzitivizmus: A beteg másvalakinek tulajdonítja a saját élményeit, cselekvéseit; úgy
gondolja, hogy nem ő, hanem valaki más gondolja, olvassa, írja vagy cselekszi, amit
gondol vagy cselekszi. A jelenségnek nincs idegenségélménye, a beteg ezt mintegy
természetesnek veszi, elfogadja.
Trichotillomania: Ismétlődő késztetés arra, hogy a beteg a saját haját kitépdesse. A
hajtépdesés előtti feszültséget a cselekményt követően megkönnyebbülés érzése kíséri.
Trichotillophagia: Ismétlődő késztetés arra, hogy a beteg a saját haját kitépdesse és
megegye.
Tropid: Az érzelmi élet, a kezdeményezőkészség hiányával járó közönyös magatartás.
Renyhe.
Túlértékelt eszme: A személyiségközeli gondolkodás képződménye. Kórosan meghamisított
ítélet, amely a tapasztalathoz bizonyos mértékig idomul, az érvekkel szemben
képlékeny, észérvekkel módosítható, de a lényege minden módosulása ellenére
változatlan. Tartalmilag nem annyira elfogadhatatlan, azonban az énre vonatkozása
kifejezettebb és erősebb, mint a téveszme esetében.
Vaginismus: A szexuális aktust gátló, ismétlődő vagy állandó, akaratlan izomkontrakció a

hüvely külső harmadában.
Vágy: Tartós irányult érzelem, amely a gondolkodást, motivációt, cselekvést befolyásolja.
Akaratlagosan befolyásolható, korlátozható.
Validitás: Érvényesség, annak a mértéke, hogy egy teszt mennyire méri azt, amit mérni
akarnak vele. Arra a korrelációra utal, ami a teszteredmény és az annak alapján történt
előrejelzés ill. beválás között fennáll.
Verbális sztereotípia: Szótagok, szavak, mondatok értelmetlen ismétlése.
Verbalizáció: A szavakba foglalás folyamata.
Vestibularis hallucináció: Egyensúlyérzés-beli érzékcsalódás.
Vexier hallucináció: A beteg látja és érzi a testén a nem létező, mászkáló bogarakat, odakap,
hogy megfogja és eltávolítsa, s abban a pillanatban testének egy másik részén látja és
érzékeli azokat.
298
Vigilitas: Éberség.
Viszkózus: Tapadós.
Vízió: Összetett látási hallucináció. Látomás.
Vizuális hallucináció: Tárgy nélküli látási érzékcsalódás.
Vonatkoztatás: A felismerésben ugyan jelen van a percepció tárgya, ennek azonban a
percepció tárgyától idegen, a szokványos percepciótól eltérő, szubjektív forrásból
származó jelentése is van. Kiérlelt, világos és határozott felismerésben jól
megfogalmazott kóros összefüggés kifejezése, amely a felismert egésznek csupán egy
részéhez kapcsolódik. A beteg célzásokat, utalásokat lát véletlen mozdulatokban és
ártatlan megjegyzésekben. Úgy találja, hogy az emberek összesúgnak, összenéznek a
háta mögött, és róla beszélnek.
Zárlat: A gondolatfolyamat hirtelen megrekedése. Amint a zárlat oldódik, a gondolkodás

ugyanolyan lesz, mint amilyen a zárlat előtt volt. A beteg a zárlatot a gondolkodás
leállásaként, az élménymező kínzó üressé válásaként éli meg.
299
Ajánlott és felhasznált irodalom
1. Nancy C. Andreasen; Donald W. Black: Bevezetés a pszichiátriába

Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest, 1997
2. Bitter István: Pszichiátria
Spinger Hungarica Kiadó Kft., 1996., 3. kiadás
3. Lynda Juall Carpenito: Ápolási diagnózisok
4. Magyar István szerkesztette: Psychiatria
Semmeweis Kiadó Budapest, 1993
5. Dr. Hárdi István: Pszichológia a betegágynál
6. B. E. Leonard: A pszichofarmakológia alapjai
Lilly Hungária Kft.
7. M. J. Neal: Rövid Farmakológia
Spinger Hungarica Kiadó Kft., 1996., 3. változatlan kiadás
8. Huszár Ilona szerkesztette: Pszichiátriai előadások vázlata
Kézirat Budapest, 1991
9. Szilárd János: Neurológia és pszichiátria a felnőt és a gyermekkorban
SZOTE, 1994
Felhasznált irodalom
10. Temesváry Beáta, Szilárd János: Előítélet, társadalmi tolerancia és a pszichiátriai
beteg
Ideggyógyászati Szemle 33. 1980
11. Zonda Tamás: Öngyilkos nép-e a magyar?
Végeken Alapítvány Budapest, 1995
12. Patricia A. Potter, Anne Griffin Perry: Az ápolás elméleti és gyakorlati alapjai
13. Susan Smith: Kommunikáció az ápolásban
14. Elliot Aronson: A társas lény
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest, 1992., 4. Kiadás
15. Dr. Kalmár Sándor szerkesztette: Pszichiátriai szótár
16. Orvosi helyesírási szótár
Akadémiai Kiadó, Országos Orvostudományi Információs Intézet és Könyvtár
1992
17. Dr. Gyulai Elemér: A látható zene
Zenemű Kiadó Vállalat; Budapest, 1996
18. Gyökössy Endre: Magunkról magunknak
Református Zsinati Iroda; Budapest, 1989
300
19. Jegyzet a gyógyfoglalkoztató szakasszisztensek számára

ETI kézirat; Budapest, 1980
20. Jegyzet a gyógyfoglalkoztató segédasszisztensek képzésére
ETI kézirat; Budapest, 1982
21. A medicina krónikája
Officina Nova
22. Benedek László: Játék és pszichoterápia
Magyar Pszichiátriai Társaság; Budapest, 1992
ISBN: 963 242 3607

ASZ: 1667
301

Irinyi Tamás Pszihiátriai Szakápolástan PDF

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Irinyi Tamás Pszihiátriai Szakápolástan PDF

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

PSZICHIÁTRIAI SZAKÁPOLÁSTAN

A pszichiátriai ápolás történeti áttekintése ------------------------------------------------- 8

Előítéletek a pszichiátriával kapcsolatban ----------------------------------------------- 16

Az ember és betegsége ------------------------------------------------------------------------ 19

A kommunikáció alapvető ismérvei a betegvezetésben -------------------------------- 23

A szororigén pszichikus ártalmak ápolás-lélektani megközelítése ------------------ 29

A házirend és a napirend szerepe az osztály életében ---------------------------------- 35

A pszichiátriai beteg jogai ------------------------------------------------------------------- 36

Ivánka Tibor: Agresszió---------------------------------------------------------------------- 40

Agresszió kezelése ---------------------------------------------------------------------------- 46

Az affektív betegségek ------------------------------------------------------------------------ 77

Az öngyilkos magatartás --------------------------------------------------------------------- 91

A kognitív zavarok ---------------------------------------------------------------------------111

Alkohollal kapcsolatos zavarok ------------------------------------------------------------125

A paranoid zavar -----------------------------------------------------------------------------155

A szorongásos zavarok ----------------------------------------------------------------------161

A kényszeres-rögeszmés (obsessiv-compulsiv) zavar ----------------------------------168

A szomatoform zavarok ---------------------------------------------------------------------174

A disszociatív zavarok -----------------------------------------------------------------------180

Táplálkozási zavarok ------------------------------------------------------------------------184

A pszichiátriai beteg foglalkoztatásának története ------------------------------------191

Szabó Zsuzsanna: Pszichiátriai betegek rehabilitációja ------------------------------192

Pszichoszociális terápiák --------------------------------------------------------------------208

Herceg Attila: Edukáció---------------------------------------------------------------------213

Létszám --------------------------------------------------------------------------------------------- 217

Ács Andrea: Közösségi pszichiátria ------------------------------------------------------231

Ivánka Tibor: Komplementer medicína a pszichiátriai betegségek kezelésében 242

Rácz Szilvia - Irinyi Tamás: Gyógyszertan ---------------------------------------------249

Egyéb, anxiolitikus hatással is (!) bíró szerek -------------------------------------------267

Ápolói teendők a gyógyszereléssel kapcsolatban a pszichiátriai osztályokon ----272

Ajánlott és felhasznált irodalom -----------------------------------------------------------300

A pszichiátriai ápolás történeti áttekintése

Az elmeorvoslás, az elmeápolás és az elmebetegekről vallott felfogás mindig híven

1. ábra Eber Papirus

A bibliai írásokban is leírtak elmebeteg

3. ábra Saul depressziójának gyógyítása

5. ábra Ördögűzés ábrázolása a középkorból

Az egyház szöveggyűjteményeket adott ki,

6. ábra Ördögűzés ábrázolása a középkorból

7. ábra Philippe Pinel (1745-1826)

8. ábra A képen Pinel leveteti az elmebetegekről a láncokat

Csak a XIX. század második felétől kezdtek

9. ábra Zuhany és gőzfürdő elmebetegek részére

10. ábra Rácsos ágyban fekvő beteg

 órákon át tartó kádfürdők, ápolói felügyelet mellett; (lásd.: a lenti képet)

11. ábra Kádfürdőben kezelt betegek a 19. században

 leukotómia (az agy homloklebenye

12. ábra RES kezelés

A pszichiátria intézményesítése teremtette meg a kutatómunkát, hozta létre az

ajtót kaptak (kapnak), és megszületett az extramurális terápia, így elsősorban a

A magyar pszichiátria történeti áttekintése

14. ábra OPNI a bezárása előtt

Im memoriam: Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet története.

Az intézet bezárása 2007 december

15. ábra A miniszter ítéletet hírdet

Budapesten 1882-ben létesítették az első magyar pszichiátriai tanszéket, amelynek az

A pszichiátriai gondozás főbb színterei

Elsődleges Másodlagos Harmadlagos

Ok kivédése Korai beavatkozás Visszaesések megakadályozása

Pszichiátriai gondozás második színtere a pszichiátriai JÁRÓBETEG-ELLÁTÁS.

A pszichiátriai gondozás harmadik színtere a FELVÉTELES ELMEOSZTÁLYOK.

A negyedik színtér a PSZICHIÁTRIAI REHABILITÁCIÓS INTÉZMÉNYEK.

Előítéletek a pszichiátriával kapcsolatban