Professional Documents
Culture Documents
Decemberben arra gondoltunk, hogy több kisebb programra, eseményre elvinnénk az osztályt a
karácsonyi, ünnepi időszakban.
Az osztállyal való beszélgetéseink során kiderült, hogy nagyon is szeretnének többet kirándulni,
beszélgetni, együtt lenni és közös élményeket gyűjteni. Azt gondolom, ebben az időszakban nem
lehetetlen és az osztály megérdemli, hogy kicsit többet kapjon, mint a nagy átlag.
Ingyen vagy olcsón tudunk most menni több helyre is. A szervezés viszont időigényes és a legtöbb
helyen regisztrációhoz kötött, így több esetben a program előtt 1 héttel, van, hogy 4-5 nappal tudjuk
meg az válaszokat. Színházi program esetén gyakran 1 héttel a program előtt zuhannak a jegyárak és
csak így tudnak biztosat mondani a szervezők a kedvezményekre, amit igényelünk.
1. DECEMBER 1, SZOMBAT:
- Tanulmányi kirándulás a szombati kötelező iskolai tanítás helyett (mivel munkanap).
- MAGYAR NEMEZETI MÚZEUM interaktív foglalkozása az Árpád-házi királyokról
- A foglalkozáson lesz csoportos, páros munka, játék, ruhákat és fegyvereket tekinthetnek
meg és kézműveskednek is. A program 90 perc.
- A tavalyi irodalmi olvasmányainkhoz remekül kapcsolódik a téma.
- Ezután megtekintjük a múzeum magyar történelmi részét, majd a királyi palástot.
- Étkezés (mi visszük az ennivalót) lesz a programok között.
- GYÜLEKEZŐ és INDULÁS: 7:45-kor a csepeli HÉV végállomáson, majd indulás 8 órakor a
HÉVVEL be a Boráros térre, onnan tömegközlekedéssel tovább.
- A program előtt tervezünk egy kis sétát, olcsóbb cukrászdát, majd jön a múzeum.
- Költségei: csak 650 Ft (foglalkozás ára)!
Az 500 Ft-os belépő árát az osztálypénzből vesszük ki. Aki még nem fizetett
osztálypénzt, kérem, hozza be az 500 Ft-ot a mai napon a szombati kirándulásra.
Utazási költségünk nem lesz, mert az utóbbi utazási költségünk megmaradt (nem
tudtunk sehol jegyet venni, mivel zárva voltak a pénztárak), így ezt használjuk fel most
(660 Ft). Budapest bérletet és hatósági igazolványt hozzanak, akinek van.
Költőpénz nem kötelező (max. 500-800 Ft). Mértéktartásra neveljük őket.
- ÉRKEZÉS CSEPELRE: 14:45-15 óra között érkezünk meg a csepeli HÉV végállomásra.
Innen szülők, családtagok vihetik haza gyermekeiket.
- AZ ISKOLÁBA EGYÁLTALÁN NEM MEGYÜNK AZNAP BE!
- Kísérők: én és Andi (telefonon elérhető vagyok).
2. DECEMBER 5, SZERDA:
- Ünnepi osztálykirándulás (Mikulás) a tanítási órák helyett.
- PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ (RUMINI ELŐADÁS) és a BAZILIKA, ADVENTI VÁSÁR,
jégkorcsolya és fényfestés, ünnepi meglepetés.
- Egy igazi ünnepi kirándulás, ahol sokféle élményt kapnak a gyerekek.
- A RUMINI című színházi előadásra 1 éve előjegyeztünk és most az osztályunk kapott 50
% kedvezményt a jegyekre, ami egyszeri ajánlat számunkra. Tehát 1 000 Ft-ért tudjuk
megnézni az előadást!
- Berg Judit: Rumini című könyve alapján készült az előadás. Igazi matróz-, kalózkaland és
tündérmese keveréke. Nagyon sikeres.
- Az előadás után a BAZILIKA, ADVENTI VÁSÁRÁNAK jégpályáján regisztrációval,
bejelentkezéssel ingyen korcsolyázhatunk és kapunk egy meglepetést is az ünnepekre.
- GYÜLEKEZŐ és INDULÁS: aznap az iskolában lesz, mivel az első tanítási óra után
indulunk el, vagyis 9 órakor!
- Költségei: 1 000 Ft (színházjegy) és utazásra csak 100 Ft kell, mivel a Budapesti sétából
talán maradt annyi pénzünk, hogy ki tudjuk fizetni a jegyet. Bérletet, hatóságit kell
hozni. Költőpénz nem kötelező (max. 500-1500 Ft).
ÖSSZESEN: 1 100 Ft szükséges a programhoz (megírom, hogy megoldható-e a maradék
pénzből az utazás).
- PROGRAM MENETE: 11 órakor színházi előadás, majd 14:40-től jégkorcsolya (ottani
díszített pályán), ezután 16 órától fényfestés, meglepetés, séta a karácsonyi fények alatt,
zárásként ismét 17 órakor fényfestés.
- ÉRKEZÉS CSEPELRE: 18:15-18:30 között a csepeli HÉV végállomásra!
Innen szülők, családtagok vihetik haza gyermekeiket.
- AZ ISKOLÁBA NEM MEGYÜNK VISSZA!
- Kísérők: én és Andi (telefonon elérhető vagyok).
Kérem, minden gyerek vegyen részt a programokon, mert a legtöbb esemény kedvezménye,
regisztrációja, leszervezése létszámhoz kötött. A diákok szerettek volna több közös kirándulást,
együttlétet, ahol szabadabbak lehetnek, mint az iskolában.
Nem szeretném lemondani a programokat, mert nem volt egyszerű a leszervezésük és csak
kapcsolataim segítségével sikerült.
Kérem, támogassátok ezen nagyszerű programokat, amivel ünnepi örömöket adhatunk a tanulók
szívébe.
Üdvözlettel:
Szabolcs (oszf.)
06704237982
kis.szabolcs7@gmail.com