You are on page 1of 20

125 Ft

Regionális Közösségi lap I. ÉvfolYam - 2. szám

Áldom, magasztalom seregeknek urát,


Hogy megadta élnünk ez karácsony napját.
Áldjo meg az Isten e háznak gazdáját,
Kedves gazdaasszonyát és minden családját!
Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!
(szépkenyerűszentmártoni kántálók beköszöntője)
A Civil Közösségek Háza
decemberi programja
Minden hétfőn és csütörtökön 19 órakor 13-án, kedden 17 órakor
PÉCSI KAMARAKÓRUS próbái PÉCSI MAGYAR-FINN TÁRSASÁG összejövetele
Pikkojoulu – kiskarácsony kicsiknek és nagyoknak
Minden kedden 18.30-21 között
Baranyai

MECSEKI FOTÓKLUB Minden pénteken 16.30 órakor


13-án: Könyvtárest – a klubkönyvtár és a klubtagok könyveinek Finn nyelvtanfolyam
tallózása
20-án: Karácsony előtt – évbúcsúztató pályázat, zsűrizés forraltbor 2-án, pénteken 17 órakor
mellett. NAGYCSALÁDOSOK EGYESÜLETE összejövetele
A programok nyilvánosak!
16-án, pénteken 16-20 óra között
Halász Rezső Galéria: PSZICHODRÁMA INTÉZET ALAPÍTVÁNY foglalkozása
SENIOR FOTÓK 1980-2000 (válogatás) Személyes fejlődés és kiképző célú pszichodráma tréning
a Magyar Fotóművészek Szövetsége Senior csoportjának kiállítása Zánkay András és Varga Gyöngyi vezetésével

Minden hétfőn 14.30 órakor 20-án, kedden 17.30 órakor


NYUGDÍJAS PEDAGÓGUSOK „BARÁTSÁG” BARANYA-STEIERMARK BARÁTI TÁRSASÁG
KÓRUSÁNAK próbája összejövetele
21-én, szerdán 16 órakor: Karácsonyi összejövetel Karácsonyi piknik

Minden hónap első keddjén 15 órakor 6-án és 20-án kedden, 17-19 óra között
Örökifjú Nyugdíjasok Klubja WALDORF SZÜLŐI KÖR összejövetele
A Hármas Egység Pedagógiai Alapítvány szervezésében
Minden hétfőn 18 órakor
ASTRA PÉCSI CSILLAGÁSZATI EGYESÜLET foglalkozása 17-én, szombaton 10 órakor
NOÉ BÁRKÁJA EGYESÜLET összejövetele
Minden pénteken 15 és 17 óra között Karácsonyfa-díszek készítése
FÜSTI-MOLNÁR ÉVA SZÍNI STÚDIÓ
9-én, pénteken 17-20 óra között
Minden csütörtökön 16 órakor LENGYEL KLUB Karácsonyi összejövetele
KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖR foglalkozása
7-án, szerdán 16 órától
Minden pénteken 14-16.30 óra között PÉCSI RHEUMA KLUB karácsonyi összejövetele
LENGYEL ISKOLA – FIATALOKNAK Horváthné Szemerédi Mária vezetésével

Minden szerdán 17-19 óra között és minden pénteken 18-20 óra 7-én és 14-én szerdán, 18-20 óra között
között KREATÍV EGYETEMI MŰHELY foglalkozása
BARANYA MEGYEI REPÜLŐ ÉS EJTŐERNYŐS KLUB – Virágkötészet, gyertyaöntés
VITORLÁZÓREPÜLŐ SZAKOSZTÁLY összejövetele
16-án, pénteken 18 órakor
Minden hónap első keddjén, 10-12 óra között KONCERT – klasszikus szerzők műveiből
NYUGDÍJAS PEDAGÓGUS SZAKSZERVEZET „Mentsük meg a művészeti oktatást!” címmel
összejövetele
10-én, szombaton 10-15 óra között
14-én, szerdán 15 órakor ZÖLDKARÁCSONY – Családi kézműves nap
VERSMONDÓ PEDAGÓGUSOK MŰHELYE A Magyar Környezetei Nevelési Egyesület Baranyai Csoportja és a
Vezeti: Sólyom Katalin, Jászai-díjas művész Mecseki Erdészeti Rt. Természetismereti Központja szervezésében

GEBAUER GALÉRIA 7624 Pécs, Szent István tér 17.


Az Alkotó Pedagógusok Képzőművészeti Műhelyének
„Pécs 2000 éve” c. kiállítása. Telefon: +36 72/ 215-543
A kiállítás megtekinthető 2006. 01. 03-ig,
hétfőtől-péntekig: 9-19 óra között Telefon/Fax: +36 72/ 315 679
10-én, szombaton 15 órakor E-mail: nevhaz@t-online.hu
PÉCSI MAGYAR – OROSZ TÁRSASÁG összejövetele
Orosz Fenyőünnep Web: www.civilhaz-pecs.hu
A Civil Közösségek Háza 2005. december 22. és 2006. január 1. között zárva tart!
 2005. december
tartalom
A siker tőlünk függ
Jeles napok Életünk fontos eseményeit előkészít-
Advent 4 jük, hogy az jól sikerüljön. Felkészülünk
Pikkujoulu 14 a vizsgára, egy munkahely megpályázá-
sára, a családalapításra. Lázasan készü-
Európai Szeminárium lünk egy ünnep megülésére, ajándékot
készítünk vagy vásárolunk, valami olyat,

Baranyai
A szociális szolgáltatások strukturá-
ami kifejezi örömünket és a másik sze-
lis fejlesztése az új Európában 5
mély iránti szeretetünket.
Karácsony Isten ajándékozó szerete-
Esélyegyenlőség… tének megnyilvánulása: Önmagát adta
A koldus nem egyenlő nekünk, hogy beleírja szívünkbe örök
a hajléktalannal… 6 elkötelezettségét irántunk: ennyit jelen-
Akik a gondjaikat tünk mi Őneki.
nem viszik haza 7 Karácsonyi ajándékozó kedvünk for-
rása Jézus Krisztus személye. Amit mi
Őbenne nyertünk, azt próbáljuk meg-
Beszámoló osztani szeretteinkkel. Igyekezetünk te- sárlási láz idegeskedéssel, bosszankodás-
Civil jelöltállítási rendszer 2005 8 hát nem az ötletgyűjtéssel kezdődik, s sal, csalódással és kimerüléssel.
főként nem a vásárlással, hanem az ok és Persze istenismeret nélkül is megren-
Gratulálunk a cél tisztázásával. dezhetjük a család karácsonyozását, és
Az ok: Isten Fiának közénk érkezé- őszinte igyekezettel szerezhetünk egy-
Tillai Aurél 75 éves 9
se. A cél, hogy földi életünket Ővele másnak örömet. De az, ami önerőből
együtt élhessük. Vele legyünk életünk készül, az nem képes az emberi horizont
Decemberi minden napján, örömben, bánatban, fölé emelni a tekintetet. Ha kíváncsiak
  programajánló 10 szenvedésben, kudarcban és tanácsta- vagyunk ennek az ünnepnek isteni di-
lanságban. menziójára, akkor a formákat megtöltő
Ahhoz, hogy Jézus személyéhez kö- tartalom előtt kell megnyitni szívünket.
Kiállítás zel kerüljünk, meg kell ismernünk Őt, Ez sikerült már minden kor emberé-
Az Alkotó Pedagógusok Képzőmű- nemcsak eszünkkel, hanem szívünkkel nek, egyszerű pásztoroknak és világhírű
vészeti Műhelyének kiállítása 12 is. Közénk érkezésére lélekben kell felké- tudósoknak. Semmi külső körülménytől
szülnünk. A karácsony előtti négyhetes nem függ, végérvényesen még a nevel-
advent ennek az intenzív ideje: szívünk tetéstől sem, csak önmagunktól, benső
ProHáló 13
hangolása az Érkező fogadására, a kegye- világunktól: mi, a sokat látott felnőttek
lem megragadására. bátrak vagyunk-e az Istengyermeket ko-
Szakmai műhely 15 Enélkül karácsony csak egy munka- molyan venni?
szüneti nap lesz, az előzménye pedig vá- Garadnay Balázs
OFA-ROP Hálózat 16
impresszum

Pályázati ajánló 17 Baranyai


Baranyai közösségi lap
Megjelenik havonta
Szerintem Kiadja: a Nevelők Háza Egyesület (7624 Pécs, Szent István tér 17.)
A Szentföldön jártunk I. 18 Felelős kiadó: Vincze Csilla
Szerkesztőség vezető: Pusch Gizella
Szerkesztőség: 7624 Pécs, Szent István tér 17.
Telefon: (72) 215-543
A lap megjelenését Telefon/fax: (72) 315-679
Web: www.civilhaz-pecs.hu, E-mail: civilkorzo@civilhaz-pecs.hu
támogatja: Munkatársak: Dandé István, Egyedné Megyesi-Schwartz Éva,
Nemzeti Civil Alapprogram Hajnal Zsolt, Kiss Gergely, Prucsiné Fűri Ildikó, Tóth Krisztina
Soros Alapítvány – Fotó: Nedjalkov Iván
Trust Fund for CEE Tördelés, nyomdai előkészítés: Edenscript Kft.
ICSSZEM Cser Valér – 72/212-021 – 30/500-84-13
Civil Kapcsolatok Főosztálya cserv@edenscript.hu
Nyomdai munkálatok: G&G Nyomda Kft.

2005. december 
Tóth Krisztina
ADVENT
Az előkészület, a várakozás és remény- szokásossá, templomok-
kedés ideje, négyhetes szent időszak ban, középületekben,
András napja (nov.30.) és karácsony polgári otthonokban ad-
(dec.25.) között, amelyet régen böjttel venti koszorút a csillárra
is megszenteltek. A szerdai és pénteki függeszteni. Újabb divat-
Baranyai

böjtölésre utal, hogy ezen időszakot a ja hazánkban mintegy 10


Dél-Alföldön „kisbűt” vagy „ádvent- éve indult, amely manap-
bűt” néven is emlegették. Akárcsak ság különös izgalma az
nagyböjtben, advent idején sem tar- adventi vasárnapoknak:
tottak lakodalmakat és zajos mulat- először egy, majd két, há-
ságokat, a disznótoroktól eltekintve. rom, végül négy gyertya
Nem vallási tilalomhoz való igazodás- gyulladhat meg rajta. A Fotó: Szentpéteri L. József
ból, hanem közösségi illemből a refor- keresztény tanítás szerint
mátusok is tartózkodtak a hangos ös�- az advent hagyományos színe a lila, a Protestáns vidéken már advent ide-
szejövetelektől. bűnbánat és a megtérés jelképe miatt. jén megkezdődött a kántálás. A szokás
Az advent Krisztus-váró hangulatát A koszorú négy gyertyája közül – a – lakóházak ablaka alatti egyházi éne-
katolikusoknál alapvetőn meghatároz- meggyújtás sorrendjében – az első, a kek éneklése – különösen karácsony
ták a hajnali misék, amelyeket ebben második és a negyedik lila, míg a har- estéjén-éjszakáján volt gyakori.
az időszakban reggelente napfelkelte madik, a közelgő ünnepet szimboli- A legnépszerűbb karácsonyi szokás
előtt tartott az egyház. Régen angyali zálva: rózsaszín. Maga a koszorú, kör a magyar nyelvterületen a betleheme-
vagy aranyos misének hívták. A külön- alakjával a tökéletességet, az éggel való zés volt. Nagyobb előkészületet, be-
leges időpontban tartott istentisztelet, szoros kapcsolatot jelzi és a folyama- tanulást igénylő dramatikus játék ez,
korai harangozás a sötét reggelek sej- tosság, a tökéletesség jelképe. melynek tájanként eltérő, négy típusa
telmes izgalma a magyar katolikus nép alakult ki.
különleges élményévé tették a hajnali Advent időszaka olyan jeles napokat Advent utolsó kilenc napjának jel-
misét. Varázscselekedetek, szerelmi is magába foglal mint: András, Bor- legzetes újkori népi ájtatossága a szál-
varázslások sokasága fűződött hozzá. bála, Miklós, Luca, melyekhez termé- láskeresés, vagy Szent család-járás volt.
Az Alföldön volt szokás, hogy a hajna- kenységvarázslás, termés-, időjárás-, Egymáshoz közel lakó családok vitték
li misére való harangozáskor a lányok férj-, sőt haláljóslás is kapcsolódott. egymáshoz a szentképet vagy szobrot.
mézet vagy cukrot ettek, hogy ettől Az volt a cél, hogy mágikus módon se- Énekeltek, imádkoztak és másnap reg-
édes legyen a nyelvük, s mielőbb férjet gítsék elő a következő esztendő sikerét gelig a háznál hagyták a képet vagy
„édesgessenek” magukhoz. mind a földművelésben, állattartásban, szobrot.
mind pedig az emberek egyéni életé-
Az advent egyik legkedveltebb kel- ben. Hozzátartozott ehhez a gonosz, Advent a várakozás időszaka. Várjuk
léke manapság az adventi koszorú, rossz szellemek, a boszorkányok elhárí- a csöndet, a nyugalmat, az azt teremtő
amelyet először az észak-német terü- tására, elűzésére vonatkozó számtalan Megváltót. A karácsonyhoz közeledve
leteken, főleg protestáns környezet- eljárás is pl. Luca-napkor (dec. 13.). a mai emberek számára talán halvá-
ben készítették majd Ausztriában is Ezen a napon kezdtek a Luca-székhez, nyult advent vallási tartalma, azonban
népszerűvé vált a katolikus lakosság amit karácsonyig kellett elkészíteni. a kisböjtöt lezáró karácsony nagyon
körében is. A kb. 100-150 éves múlt- Ha készítője ráállt, meglátta a boszor- fontos esemény minden család életé-
tal bíró dísztárgy a magyar nyelv- kányt a templomban. ben: ünnep, a szeretet, az elfogadás, az
területen a parasztság körében nem A keleti egyház védőszentjének, Szent összetartozás ünnepe, a családok össze-
jeles napok

honosodott meg, csak a második vi- Miklós püspöknek ünnepét a magyar jövetelének egyik kiemelt alkalma. Az
lágháborút követő időben vált görög katolikus egyházszenteléssel és ünnepi időszak egykoron eltérő maga-
ajándékozással tartotta meg. En- tartást követelt a hagyományos ma-
nek során több zempléni és aba- gyar paraszti életben: munkatilalom,
úji egyházközségben templomlátogatás, meghatározott éte-
némi terményt: diót, lek fogyasztása, megszabott viselet jel-
gyümölcsöket, esetleg lemezte, amely elválasztotta a profán
tojást vittek a templom- hétköznapoktól.
ba. Miután a pap mind- Advent idején öltöztessük díszbe lel-
ezeket megáldotta, az künket is: a gyertyafény melegében,
ajándékok őt és az egy- egymás tekintetében és az ünnep meg-
házat illették. nyugtató csendességében.
 2005. december
Vincze Csilla Anna
A szociális szolgáltatások strukturális fejlesztése az új Európában
Európai szeminárium Sint-Niklaasban (Belgium)
A belga „Mikulás” városban 2005. november 17-20. között zajlott kapja!), ahol a nutellás és sörös dobo-
az a nemzetközi szeminárium, ahol kilenc európai ország szociális és zok átcsomagolásától kezdve, a gyó-
közösségszolgáltatási területen tevékenykedő szakemberei oszthatták gyászati segédeszközök összeszerelésén

Baranyai
meg tapasztalataikat, ötleteiket, szerezhettek új inspirációkat munká- keresztül a praliné-pakolásig, legalább
15 különböző, futószalag-szerű mono-
juk végzéséhez.
ton munkaformát láthattunk. Ezen kí-
Belga, holland, lett, litván, ukrán, ro- végezték a betegek. A szak-
mán, cseh, lengyel és magyar résztve- alkalmazottakat (pszicho-
vőkkel zajlott a nemzetközi polémia az lógusokat, orvosokat, egyéb
egyes országok szociális szolgáltatásai- adminisztratív munkát vég-
nak tartalmáról, struktúrájáról, szín- zőket) az egyházi fenntartású
vonaláról, fejlesztési elképzeléseiről. kórház foglalkoztatja, míg a
A vendéglátó EUROMF szervezet a farm teljes infrastruktúráját
hasznosság jegyében gondolkodott és saját bevételekből az egyház
kimagasló színvonalon működő, inno- által alapított civil szervezet
vatív jellegű projektek meglátogatásá- működteti.
val, a helyben gyűjthető tapasztalatok Ellátogattunk egy állami
teljes tárházával szolgált. fenntartású, idősellátással fog-
A továbbiakban ötleteket adó leírás lalkozó intézménybe – amely
következik mindazoknak, akik a szo- egyébként minden belga városban fel- vül mezőgazdasági, textilipari, elektro-
ciális szférában innovatív elképzelések lelhető az esélyegyenlőség jegyében! – technikai munkákat is elvállalnak. Az
után kutatnak, vagy kíváncsiak egy jó- ahol láthattuk a szociális otthon, az ott dolgozó több mint 550 fogyaték-
léti állam jól finanszírozott és jól mű- idősek lakásotthona, a közösségi ház kal élő ember a belga átlagkeresetnek
ködtetett szociális szolgáltatásaira. (kórus, klubok, műsoros estek stb.), a megfelelő bért kap.
Láthattunk egy, a keresztény szelle- különleges közérzetjavító (relaxációs Jártunk egy magán hospice szerve-
miség jegyében szerveződő országos szoba, színi tanoda) és általános szol- zetnél, akik nappali ellátás keretében
egészségügyi szolgáltató hálózatot. Te- gáltatások (Pl.: pénzügyi tanácsadás, gondoznak krónikusan, vagy/és tartó-
vékenységük a gyógyászati segédesz- adminisztratív segítség, jogi tanács- san beteg időseket.
közbérléstől és ‑eladástól, a házi segít- adás, étterem stb.) és a kórházi idős- Végül tanköteles, de az oktatási rend-
ségnyújtáson keresztül a babamasszázs gondozás monumentális egységét. In- szerből kikerült fiatalok komplex fog-
tanfolyam szervezéséig terjed. novatív szolgáltatásként megnéztünk lalkoztatási-képzési modelljét tanul-
Bepillanthattunk pszichiátriai be- egy szobát, ahol az idősek vízágyon, mányozhattuk. A munkára nevelést, a
tegek munkaterápiás kezelésébe egy kellemes zene- és aromaterápiás ke- csapatmunka fontosságát hangsúlyozó
többhektáros farmon, ahol többek zelések közepette néhány órát pihen- projekt különösen nagy jelentőségű
között állattenyésztést, gyógynövény-
termesztést, használt és új kerékpárok
hetnek. Ugyanez egyszerűbben víz- és
aromaterápiás kezelések formájában
egy viszonylag nagy számú bevándor-
lót befogadó országban.
európai szeminárium
javítását és összeszerelését, saját fenn- minden szobában megvalósítható. Ez- A projektlátogatások során más és
tartású pékség és bolt működtetését zel az egyszerű és olcsón kivitelezhető más szempontok váltak hangsúlyossá
ötlettel az intézmény aszerint, hogy a főként közép-kelet eu-
gyógyszerfelhaszná- rópai országokból érkezettek számára
lását 20 % -kal csök- mi számított újdonságnak, és milyen
kentették! kapcsolódási pontokat találtak az ott-
Fizikai és szelle- honi lehetőségek és a látottak között.
mi hendikeppel élők Tapasztalatcserét folytattunk, új
komplex foglalkozta- kapcsolatokat szereztünk, és hazaérve
tási projektjét néztük reménykedünk, hogy a magyar szoci-
meg egy több mint ális ellátórendszer (az állami, civil és
25000 m2-es telep- privát szerepvállalók összessége) egy-
hellyel rendelkező koron elérkezik ahhoz a komplex meg-
privát cégnél (műkö- közelítésű problémakezeléshez, amely-
désének 50 %-át ál- nek töretlen ívű fejlődése megadatott
lami támogatásként Belgiumnak.

2005. december 
Pusch Gizella
A koldus nem egyenlő a hajléktalannal…
A Támasz Alapítvány munkája ma már a legtöbb pécsi lakos előtt is- – Tavaly már működött a diszpé-
mert. Céljuk a hajléktalan emberek segítése, napi gondjaik enyhítése, cser-szolgálat, várható-e, hogy az idén
az otthonát és sokszor reményét vesztett ember önbecsülésének és a is beindul az ingyenesen hívható zöld-
társadalommal való kapcsolatának helyreállítása. Ehhez olyan ellátó- szám?
– Még nem dőlt el, hogy a Támasz
rendszert működtetnek, ami a problémák számos fajtáját igyekszik
Baranyai

Alapítvány, vagy a UWYTA Kht. nyeri


megoldani.
el a működtetését. Szakmailag minden-
Az Alapítvány élére új elnököt választottak idén tavasszal: Fajcsiné képpen az lenne indokolt, ha mi üze-
Sándor Andreát. meltethetnénk, mivel nélkülözhetetlen
– Az ellátó rendszerben folyamato- – December 1-jétől éjjel is nyitva tartjuk hozzá az utcai szociális munka, me-
san több száz hajléktalant látunk el. Az a nappali melegedőt. Férfi menhelyünk 70 lyet mi tudunk nyújtani. A közfelfogás
Alapítvány által működtetett Gondozá- fős, de tavaly télen is többen vették igény- amúgy is összekapcsolja a hajléktalanok
si Központ munkáját két szakmai egy- be. Ez a legalacsonyabb szintű ellátásunk, ellátását a Támasz Alapítvánnyal, ezért
ségvezető segíti, akik a szociális munka itt ágyat, tisztálkodási lehetőséget tudunk eddig is sokan kerestek minket a bejelen-
minőségéért felelnek. Munkájuk során biztosítani a rászorulóknak. téseikkel.
fontos szempont, hogy a központon belül – Milyen forrásokból fedezik műkö-
egységes gondolkodásmód érvényesüljön dési költségeiket?
a rászorulók érdekében. – A működési forrásaink egy részét az
– Milyen változtatásokat tartott állami normatíva, valamint az önkor-
szükségesnek a szervezet hatékonyabb mányzati támogatás képezi. Ezt egészí-
tevékenysége érdekében? tik ki a különböző térítési díjak és pályá-
– A működés növekedésével úgy ta- zatok. Egy országos kampány keretében
pasztaltuk, hogy túl nagy feladat a me- pedig a telefonos adományvonalnak
nedzselés és a működtetés ellátása egy- köszönhetően 7,5 millió forint gyűlt ös�-
szerre, így célszerűnek tartottunk egy sze, melyet a népkonyhára fordítunk: az
szintet közbeiktatni. Az ellátás rend- ÁNTSZ előírásának megfelelően kiala-
szere ugyanakkor nem változott. Két kítjuk a HACCP rendszert. Az eddig
utcai szociális munkás helyett jelenleg ismert költségvetési tervezet sajnos nem – Mi a tapasztalatuk, hogyan érté-
négyen próbálnak segíteni a hajlékta- sok jóval kecsegtet, úgy tűnik, a hét szűk keli a lakosság a Gondozási Központ
lanokon. Tavasz óta sikerült megszer- esztendőre kell felkészülni. Jelentősen tevékenységét?
veznünk a 24 órás orvosi ügyeletet is. csökkenni fog az állami normatíva, a – Sokszor hívnak is minket, hogy se-
Állandóan működik már a lábadozó fenntartás költségei pedig nőnek. gítsünk. Ugyanakkor több esetben is azt
is, ahol a tartós ápolást nem igénylő, de – Terveik között bővítési elképzelés várja el tőlünk a lakosság, hogy a haj-
fekvő betegek felerősítését segítjük. Ko- is szerepel. léktalanokat gyűjtsük össze és szállítsuk
rábban ez csak a téli krízis időszaká- – A jelenlegi nappali ellátási rendszer el az utcákról, parkokból, de ez nem így
ban működött. A betegszoba keretein akadályozza az egyéni szociális munka működik a valóságban. Az utcai szociá-
belül pedig a lábadozásra nemigen volt lehetőségét. Külön helyiségre lenne szük- lis munkás nem kényszerítheti be aka-
mód. ségünk az egyéni beszélgetésekhez, prob- ratuk ellenére a szabad ég alatt élőket
– A tél beálltával módjuk van-e arra, léma megoldásokhoz. Ehhez megpályáz- egyik intézményünkbe sem. Csak akkor
esélyegyenlőség

hogy több hajléktalannak nyújtsanak tunk egy Európai Uniós programot, mely lehet a Gondozási Központba szállítani,
fedelet? egy komplex nappali ellátást nyújtó in- ha ő is ezt akarja. A másik téves felfogás,
tézmény, a Támasz-Pont hogy a koldusok egyenlők a hajléktala-
létrehozását tenné lehető- nokkal. Ez nem igaz, számos olyan kol-
vé. A Dugonics utcában a dus kéreget az utcákon, akiknek van hol
lábadozó melletti épületet lakniuk. Sokan pedig olyan helyiségek-
szeretnénk ehhez megvásá- ben élnek, ami nem minősül lakásnak,
rolni, de a szomszédok fel- mégsem tartják magukat hajléktalan-
lebbezést nyújtottak be az nak. Mindezek ellenére úgy érzem, hogy
építési engedély ellen. Az ismerik és elismerik tevékenységünket.
irányító hatóságnál már Jelenleg 79 munkatársunk fáradozik a
jeleztük a problémát, és hajléktalanok minél jobb ellátásáért,
2007. végére kaptunk ha- akik elkötelezett és jó csapatot alkotnak.
táridő-módosítást a meg- Az ő hozzáállásuk elengedhetetlen a ró-
valósításra. lunk kialakult képhez.

 2005. december
Kiss Gergely
Akik a gondjaikat nem viszik haza
Az élővilágban működik egy törvény, melyet úgy hívnak, hogy természetes ki- ven százaléka fogyaszt alkoholt hason-
választódás. Egy egyszerű példán szemléltetve ez azt jelenti, hogy például, ha ló okok miatt, mint mi: örömükben, de
egy antilopcsordát megtámad pár oroszlán, akkor az ösztönösen „szétrebben” leginkább bánatukban. A különbség az,
és azon egyedek, melyek gyengébbek – fiatalok vagy betegek – áldozatul esnek hogy a lecsúszástól minket megvéd az a
közeg amiben élünk, őket viszont sodorja
a tápláléklánc csúcsán álló ragadozóknak. Vajon az ember civilizált világában
az amiben léteznek. A hajléktalanok több
is ezen ösztönökön alapuló törvényt érhetjük tetten, mikor azt látjuk, hogy az

Baranyai
mint fele munkát is vállal és háromnegyed
egyszer már sorsára hagyott hajléktalanokat kirekeszti a társadalom? Az biz- részük munkaképes, viszont a lehetőségük
tos, hogy ilyen helyzetben senki nem érzi magát kiválasztottnak. igen kevés – sokan gyűjtögetnek ezt-azt,
November 18-án „Ébren-lét, szolidaritás nélküliség, önálló életkezdés és a lakáshoz embertelen munkákat vállalnak ahol ki-
éjszakája hajléktalan embertársainkért” jutás nehézségei, tartós szegénység –, bár használják őket vagy „feketézni” kénysze-
címmel, az ötletgazda „Az Utca Embe- nehezen becsülhető meg arányuk, egyre rülnek – és mostoha körülményeik miatt
re” budapesti és szegedi programjaival többen gazdasági okok miatt kényszerül- ez sokszor túl megterhelő.
egy időben demonstrációt szerveztek a nek az utcára. Ezek mellett nem elhanya- Mit teszünk mi értük? Mondhatnánk,
„Lehet más a világ!” aktivistái Varga At- golható az a tényező sem, hogy sokukat hogy van erre egy „jól” kitalált hajléktala-
tila vezetésével, a Támasz Alapítvány és a olyan krízishelyzet, személyes tragédia nellátó intézmény, de ha a mélyére nézünk
Szent Egyed Közösség közreműködésével. vagy balszerencse – lakásmaffia, betegség, a dolgoknak, akkor ez csupán a vegetálás-
A pécsi megmozdulásnak a budapestivel gyermekük halála – sodort kiszolgáltatott hoz szükséges minimális igényeket elégíti
ellentétben nem voltak politikai felhang- helyzetbe, amit a mai napig nem tudtak ki. Véleményem szerint az állam nem az
jai, nem beszélt a kilakoltatásokról és a lak- megoldani vagy feldolgozni. egyes embereken segít, csupán társadal-
hatáshoz való jogot sem tűzte zászlajára. A fentieket összefoglalva úgy látom, mi problémákat próbál megoldani. Talán
Amellett, hogy lehetőséget nyújtott arra, hogy a hajléktalanság legfőbb oka egyrészt ennél több nem is igen várható el tőle. A
hogy a hajléktalanokkal megosszunk egy a családban, a társas kapcsolatok minősé- probléma megoldása nem is itt, hanem a
pár szendvicset és pokrócot, legfőbb célja gében keresendő, másrészt a társadalom megelőzésben keresendő, bár ha már oly”
az volt, hogy kapcsolatot teremtsen közöt- különböző tényezőitől, lehetőségeitől sokat foglalkozunk az esélyegyenlőséggel,
tünk, megtörje a társadalom közönyét. függ, melyhez az egyén személyisége adja a hát a lakáshoz jutás terén igazán nyújthat-
Várakozást felülmúló népszerűségnek kulcsot, hogy az adott körülményekre ho- nának valamivel több lehetőséget.
örvendett e rendhagyó péntek esti vir- gyan reagál. Talán ezzel kvázi elfogadható Felteszem az előző kérdést kicsit más-
rasztás. Annak ellenére, hogy az ünnepek választ adtam arra a kérdésre, hogy miért hogy: mit tehetünk azért, hogy kikerül-
közeledtével karácsonyi hangulattal leg- éppen bizonyos emberek válnak hajlékta- jenek ebből a helyzetből? Intézményi
inkább csak a boltokban találkozhatunk, lanná és mások nem. szinten még nem találkoztam meggyőző
mégis akadt jó néhány ember, aki valami Hadd szemléltessem e téma komplexi- alternatívákkal. Igaz, hogy az állam igyek-
megmagyarázhatatlan oknál fogva ajándé- tását egy saját példán. 1998-ban Francia- szik kedvezményeket tenni – egyes szerve-
kozó kedvében volt, sőt – főleg a fiatalok országban kiraboltak és mivel se útleve- zetek közbenjárására -, hogy fedelet tegyen
közül – sokan vállalták, hogy saját bőrü- lem, se pénzem, se holmim nem volt, arra mindenki feje fölé, de kétlem, hogy csak
kön tapasztalják meg milyen az, ha a fa- gondoltam, Párizs megér egy misét. Való- azért mert valaki szobában lakik, már meg
gyos utca a hálószobájuk. jában nem igazán szívlelem a túlságosan is oldódott minden gondja. Angliában az
Talán még mindenki emlékszik arra a elméretezett városokat, de papírok nélkül is hajléktalannak számít, akire kevesebb
„sorsdöntő” kérdésre melyet élete hajnalán még nevem és állampolgárságom sem volt, mint 6m2 jut: ezen definíció alapján lehet,
tettek fel neki: „Mi leszel, ha nagy leszel?” ezért felkerestem a legközelebbi konzulá- hogy nem is „csupán” 30-40 ezer hajlék-
A válaszok a megkérdezettek korától, csa- tust. Rövidre vágva a történetet, egy hétig talanunk van… De a „többivel” legalább
ládjától és fantáziájától függően igen válto- – míg kiállították a hazautazási okmányt, nem kell – annyit – foglalkozni: a „nagy
zatosak lehetnek: masiniszta, színész, tán- melyhez ugyan fénykép kellett, de pénzt hal” ma már nem megeszi a kicsit, hanem
cos, kézműves vagy akár királylány. Nem nem adtak rá –, az Üdvhadsereg által üze- konzerválja?
hinném, hogy bárki is földönfutó hajlékta- meltetett hajléktalanszállót színesítettem A hajléktalanságból való kikerülés egyik
lannak született vagy az akart lenni. Möszjő Zserzseli néven. Önhibámon kí- gátja éppen az énkép, az önbecsülés meg-
Vajon milyen tényezők játszanak szere- vül kerültem oda és hiszem, hogy a gond- változása és a támogató emberi kapcsolatok
esélyegyenlőség
pet abban, hogy valaki az utcára kerül? A viselés mellet a következő – sokszor meg- hiánya. Úgy vélem, leginkább ezzel kellene
kutatások szerint ezen okok meglehetősen lepő – tényezőknek köszönhetem, hogy foglalkoznunk, ha segíteni akarunk. Az
sokszínűek, de az alapján, hogy hány em- egy percig sem nélkülöztem és kikerültem egészséges identitástudat, a készségek fej-
ber hajléktalanná válásában játszottak sze- a szorult helyzetből: tudok gitározni, be- lesztése, a motiváció és az elérhető lehetősé-
repet, némiképp rangsorolhatóak. szélek nyelveket, jól kommunikálok, van gek minimális feltételei annak, hogy valaki
Az esetek mintegy kétharmad részében érzékem az iróniához és tudtam, hogy ott- ki tudjon lépni abból a közegből, melybe
rossz családi körülmények vagy kapcsolati hon várnak. Vajon hány hajléktalanná vált a körülmények és személyisége – nem ön-
konfliktusok – válás, az élettárs kihaszná- ember szocializálódott úgy, hogy ugyan- hibája – kényszeríttette. Talán azért is ide-
lása, nyugdíjas magára hagyása, konfliktu- ezt elmondhassa magáról? Érdemes ezen genkedünk tőlük, mert azt hisszük, mi nem
sokkal teli diszfunkcionális családi hely- elgondolkodni. kerülhetünk hasonló helyzetbe, mi jobbak
zet – állnak a háttérben. Ehhez társulnak Milyennek látjuk mi őket, kik a társa- vagyunk. Pedig, ha beszélnénk velük, min-
gyakran a szenvedélybetegségek, a fizikális dalom peremére szorulva, a szociális háló dent másképp látnánk.
és mentális egészség romlása, valamint a utolsó szálaiba kapaszkodva tengődnek? Közeledik a Karácsony. Jusson eszünkbe,
bűnözés. Megközelítőleg egytizedük álla- Fogyasztói társadalmunk haszonelvre ne- hogy kint a hidegben a hóemberek mellett
mi intézményből – nevelőotthonból, bör- veltetett, patinás érvekkel vértezett tagjai valódiak is vannak. Olyanok mint mi: egy
tönből, pszichiátriai intézetből, kórházból, általában két dolgot említenek velük kap- használt pulóvernek vagy kabátnak is na-
szociális otthonból –, került ki. A társadal- csolatban: ne igyanak (1), hanem inkább gyon tudnak örülni, de pár jó szó sokkal
mi szerkezet megváltozásával – munka- dolgozzanak (2). A hajléktalanok kb. öt- tovább melegen tart.

2005. december 
Beszámoló
civil jelöltállítási rendszer, 2005.
A civil jelöltállítási rendszer a Nemzeti Civil Alapprogram rendszeré- d) gyermek- és ifjúsági érdekkép-
nek alapintézménye, amelyen keresztül a civil szervezetek bekapcso- viselet, gyermek- és ifjúságvéde-
lódhatnak az Alapprogram működésébe és tagokat delegálhatnak az lem, sport, szabadidő: 133 db
Baranyai

e) közrend és közlekedésbizton-
elvi irányító testületként működő Tanácsba, valamint a források el-
ság védelme, önkéntes tűzoltás,
osztásáról döntő kollégiumokba. A Tanács és a Kollégiumok civil de- mentés, katasztrófa-elhárítás,
legáltjait a civil szervezetek elektorai az általuk jelölt személyek közül, emberi és állampolgári jogok
„kislistás” szavazással, elektori gyűléseken választják meg. védelme, fogyasztóvédelem, eu-
roatlanti integráció elősegítése,
A civil jelöltállítási rendszerben a rész- b) Közép-Dunántúl (Veszprém nonprofit szervezeteknek nyúj-
vétel bejelentkezés útján történik. A megye, Fejér megye, Komárom- tott szolgáltatások, egyéb non-
bejelentkezésre a regionális (legalább Esztergom megye): 240 db profit tevékenységek: 97 db.
egy megyére kiterjedő hatókörrel mű- c) Dél-Dunántúl (Baranya megye,
ködő) és az országos (legalább hét me- Somogy megye, Tolna megye): A tanácsválasztó elektori gyűlések
gyére kiterjedő hatókörrel működő) 225 db várhatóan 2005. január 18-21. között
civil szervezetek jogosultak. Ezek a ci- d) Közép-Magyarország (Buda- kerülnek megrendezésre, ahol 12 elek-
vil szervezetek szabályszerű, így ered- pest, Pest megye): 236 db tori gyűlésen 1-1 tagot választanak a
ményes bejelentkezés esetén elektoruk e) Észak-Magyarország (Heves civil szervezetek képviselői. A Tanács-
útján képviseltethetik magukat a civil megye, Nógrád megye, Bor- ba ezen felül 3 főt delegál a minisz-
jelöltállítási rendszerben, tehát bele- sod-Abaúj-Zemplén megye): ter asszony és 2 főt az Országgyűlés
szólást nyernek abba a kérdésbe, hogy 231 db Társadalmi Szervezetek Bizottsága.
kik döntsenek az Alapprogram forrá- f ) Észak-Alföld ( Jász-Nagykun- Az így 17 tagú Tanács már 2005. janu-
sainak felosztásáról. Szolnok megye, Hajdú-Bihar ár 27-28-án megtarthatja első ülését.
A 2003-ban megválasztott testüle- megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg Ekkor határozzák meg többek között
tek mandátuma 2006. januárban, illet- megye): 104 db azt, hogy milyen kollégiumok létre-
ve márciusban jár le, így a korábbihoz g) Dél-Alföld (Bács-Kiskun me- hozására tesznek javaslatot, és azokba
hasonló választási-delegálási eljárás le- gye, Békés megye, Csongrád az egyes elektori gyűlések hány tagot
folytatása vált szükségessé. megye): 355 db. delegálhatnak.
A civil jelöltállítási felhívásra 3164 A kollégiumi elektori gyűlésekre
civil szervezet jelezte részvételi szán- 2./ Országos szervezetek (a létesítő ezen döntések ismeretében 2005. feb-
dékát, amely a 2003. évi bejelentke- okirata szerinti tevékenységét leg- ruár 15-18. között kerülhet sor. A pon-
zésekhez képest (2764 bejelentkezés) alább hét megyére kiterjedő ható- tos helyről és időpontról a Tanács
mintegy 14,47 %-os növekedést je- körrel végzi) elektori gyűlései választását célzó elektori gyűléseken
lent. a) egészségmegőrzés, betegség- adunk az érintetteknek tájékoztatást,
A bejelentkezések feldolgozása so- megelőzés, gyógyító, egészség- az adatok elérhetőek lesznek továbbá
rán eddig 1515 hiánypótlási felhívás ügyi rehabilitációs tevékenység, az Alapprogram honlapján keresztül,
kibocsátására került sor. A bejelentke- szociális tevékenység, család- és sajtóközleményt is kibocsátunk a té-
zési eljárás során – a 2005. november segítés, időskorúak gondozása, mában.
28-ig bezárólag – 2095 civil szervezet rehabilitációs foglalkoztatás, NCA Miniszteri Titkárság
bejelentkezését fogadtuk el érvé- hátrányos helyzetű rétegek se-
beszámoló

nyesként. gítése: 71 db
Az igazolt bejelentkezések elektori b) kulturális tevékenység, nevelés
gyűlésenkénti megoszlása a következő: és oktatás, képességfejlesztés, A Baranya megyében
ismeretterjesztés, magyarorszá- bejelentkezett elektorokat
1./ Regionális szervezetek (a létesítő gi nemzeti és etnikai kisebbsé- 2005. december 14-én
okirata szerinti tevékenységét leg- gekkel, valamint a határon túli
alább egy megyére kiterjedő ható- magyarsággal kapcsolatos tevé- szerdán 13 órakor
körrel végzi) elektori gyűlései kenység: 172 db várják Fórumra Pécsett a
a) Nyugat-Dunántúl (Győr-Mo- c) természetvédelem, állatvéde- Civil Közösségek Házában
son-Sopron megye, Vas megye, lem, környezetvédelem, műem-
(Pécs, Szt. István tér 17.).
Zala megye): 189 db lékvédelem: 42 db

 2005. december
Szauer Dezső
Kedves Tanár Úr, Karnagy Úr!
Kedves Aurél!
Szeretettel köszöntünk jubileumodon. Úgy is, mint a Ne-
velők Háza Egyesület elnökét (nem felejtjük a Ház meg-
maradásáért folytatott küzdelmeidet). Mint a kamarakórus

Baranyai
versenyek szellemi vezérét, mint a Pécsi Kamarakórus hűsé-
ges karnagyát, sokunk barátját. Ritka, hogy valaki minden
erejével, tudásával egy életen át tevékenykedik egy városért,
egy munkahelyért, egy kórusért. Köszönjük alkotóművé-
szetedet. Látod, ennyit és ennyien énekeljük muzsikádat!

Munkatársaid, (karnagy)tanítványaid, tisztelőid nevében


szeretettel kívánom: Isten éltessen!

gratulálunk

2005. december 
Pécsi Advent
december 9.–22.
A programsorozat E rendezvénysorozattal nem csak a
keretében a Pécsi Ba- Bazilikát és annak terét akarjuk meg-
zilikában a magyar nyitni, hanem az emberi szíveket is,
kultúra jeles képvise-
Baranyai

lői lépnek fel, a téren


pedig kézművesek
kínálják portékáikat, hívogat a forralt
bor és a kürtős kalács illata.

A Pécsi Advent ideje alatt – kedd-


től szombatig, naponta 11.00 órától A rendezvénysorozat fővédnöke: Dr.
idegenvezető kíséretében - ingyenesen Szili Katalin az Országgyűlés elnöke
látogatható a Bazilika, a Péter-Pál Sír- AZ ADVENTI ÜNNEPI NAPOK
kamra, valamint a Dómmúzeum. PROGRAMJAI INGYENESEN LÁ-
hogy békességet és szeretetet sugároz- TOGATHATÓK!
A számos zenei műsor mellett kiállí- zanak minden jóakaratú és jó szándé- Részletes program a rendezvény
tást rendezünk a Bazilika altemplomá- kú ember felé, hogy a jó jobbá, a rossz műsorfüzetében, valamint a www.pe-
ban és a Dómmúzeumban. pedig jóvá válhasson. csiadvent.hu oldalon

Luca Napi Varázslatok


a Pécsi Kulturális Központ szervezésében
december 10.-15.
Idén is sor kerül az Új Borok Must-
rájára, ahol a zord zsűri arany-ezüst-
bronz és szóra sem érdemes címeket
oszt a benevezett újboroknak. S tán
Luca vérét is megtalálják, amely cím a
legvarázslatosabb újboroknak jár!
A néphagyomány az utóbbi 300 év-
ben Luca napján a meszelt arcú Luca
asszonyt ünnepelte, aki tiltotta a nők
programajánló

bizonyos munkáit neve napján (mo-


sás, kenyérsütés, egyéb kényelmetlen-
ségek), s termékenységet, egészséget
ígért cserébe bizonyos tevékenysége-
kért. Megmondta a jövőt időjárás, ha-
lál, s szerelem ügyében is! Persze ezért
búzát kellett csíráztatni, tollas pogá-
csát sütni, férfinevet rejtő gombócokat
főzni.
Igaz is, miért az újbor ünnepe? Mert
hazánkban nagyjából Luca napjára
érnek meg az újborok. A franciáknál
Márton-napra (november 11.), de ezt
a korai rekordot csak Bock József „ma-
gyar bozsoléja” a Szent Márton bora Fotó: Horváth Norbert

10 2005. december
tudja tartani, sok varázslat árán. Az 10-én szombaton az egri Monarchia
egyszerűbb mágusok örülnek, ha Lu- Borászat mutatkozik be a pécsi bor-
cára kész a boruk. kedvelőknek, 11-én vasárnap pedig
Kuriózumokkal is várják a közönsé- a VYLYAN Szőlőbirtok és Pincészet
get a rendezők: borait ismerhetik meg a látogatók,
12-én hétfőn az August Senoa Hor-
vát Klubban horvát borok kiállítása és
isztriai plakátkiállítás, 13-án, kedden
a „Luca vére Borverseny” nyilvános

Baranyai
eredményhirdetésére kerül sor, ahol a
részvevők kóstolhatnak is a benevezett További felvilágosítás és jegyárusí-
újborokból. tás: Pécsi Kulturális Központ Infor-
Részletes program külön műsorfü- mációs Irodája
zetben! Pécs, Széchenyi tér 1. 72 336 622

A Szárnyas Malac napja


a Bóbita Bábszínházban
december 30.
Program:
10.00 A szépen szóló Grüffmadár
11-13.00 Gyermek vidámpark
17.00 A bolond lovag – Parsifal
20-22.00 Jom és Terry Show és
koncert

Szilveszter a Széchenyi téren Program:


22.00 Meglepetés koncert
december 31. 24.00 Polgármesteri köszöntő, him-
nusz, tűzijáték
00.15 Edvin Marton koncertje

programajánló

Fotó: Horváth Norbert

2005. december 11
Husz Mária
A Pécsi Alkotó Pedagógusok Képzőművészeti
Műhelyének „Pécs 2000 éve” című kiállítása
Civil Közösségek Háza – Gebauer Galéria
A művészetet és a szépet szerető, az al-
Baranyai

kotásban örömüket lelő pedagógusok


1978 óta kötődnek a Nevelők Házá-
hoz, amelynek alagsorában akkoriban
litográfia, rézkarc, fametszet és más
sokszorosító grafikai, nyomtató gé-
pekkel felszerelt műhely működött.
Ellesték a hazai és külföldi ösztöndíjas
művészektől a fogásokat, megvitatták
egymás munkáját, pedig akkoriban hi-
vatásos és amatőr művész között szigo-
rú különbséget tett a művészetpolitika.

Az alkotóműhely tagjai – óvónő, taní- szervezett nyári alkotótáboroknak,


tó, rajzszakkör-vezető, nevelőtanár – ahol a tanév fáradalmaitól mentesen
Takács Dezső vezetésével a rajzoláson, csak az alkotásnak élhettek. Zebe-
festésen kívül műveket elemeztek, esz- gény, Ófalu, Gyula, Siklós, Kőszeg
tétikai előadásokat hallgattak. Évente adott friss élményeket, és kovácsolta
közösen bemutatták munkáikat, a kie- össze az Alkotó Pedagógusok Képző-
melkedően dolgozóknak önálló kiállí- művészeti Műhelyének tagjait baráti
tást szerveztek. közösséggé.
Fordultak az idők. A Grafikai Mű- Jó tíz éve Svasticsné Bogáthy Zsu-
hely feloszlott, új helyet kellett talál- zsanna vezeti a társaságot. Frissen
ni. Megnőtt a szerepe a tagok által végzett rajztanártól nyugdíjas pedagó-
kiállítás

12 2005. december
gusig, külföldről hazatért építészmér- Fűri Ildikó
Szakmai Műhely a ProHálóban
nöktől a Magyar Alkotóművészek Or-
szágos Egyesületének tagjaiig terjed a
névsor. A művésztelepek közé Sellye,
Esztergom, Mór, Zsámbék, Alsóbéla- A ProHáló projekt tagjai 2005. november 18-án csütör-
telep, Vác is bekerült. A tűzzománco-
tökön Budapesten szakmai műhelyt szerveztek. A prog-
sok önálló szakosztályt alakítottak H.
ramért felelős szervezet a Nevelők Háza Egyesület volt.
Barakonyi Klára vezetésével. Portré,
csendélet és egyéb feladatok megoldá- A helyszínt a Civil Foglalkoztatási Szervezetek Szövetsé-
ge biztosított, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni.

Baranyai
sára a Belvárosi Iskola ad termet, de a
sokszorosító grafikai technikák gya- A szakmai műhely programjának alap- a célok, célcsoportok, formai és tar-
korlására jelenleg nincsen lehetőség. A ját a Nevelők Háza Egyesület pályázatá- talmi követelmények és a továbblépés
cél azonban ugyanaz. Összefogni, egy- nak eredménye adta, melyet a Nemzeti lehetőségei.
begyűjteni azokat a pedagógusokat, Civil Alapprogramhoz adott be.
akik megőrizték nyitottságukat, krea- A pályázat a civil szervezetek átlát-
tivitásukat, és a tanítás mellett a kép- hatósági-elszámoltathatósági szten-
zőművészet valamely ágát is művelik. derdjeinek kidolgozására és kipróbá-
A lényeg nem a grand art babérjainak lására íródott. Ennek a pályázatnak a
elhódítása, bár sokszor ez is megadatik. szakmai eredményeiről hallhattak be-
Pótolhatatlan az együtt-munkálkodás számolót. A nap facilitátora és egyben
élménye, a magányos küzdést felváltó előadója a Nevelők Háza Egyesület
kommunikáció, a tapasztaltabb, elis- munkatársa Fűri Ildikó volt.
mert kollégák véleménye, segítő szava. A 10 órakor kezdődő program első
Ki-ki a maga egyéniségét, szorgalmát, részében a hálózat tagjai rövid meg-
odaadását, szakma iránti odafigyelését beszélést tartottak aktuális ügyekről, A rövid pizzás ebédszünet után „Bi-
adja. A „lelki vitaminként” működő problémákról, valamint a hálózaton zalom Védjegye” elszámoltathatósági
kirándulások, művészettörténeti prog- belül működő munkacsoportok veze- sztenderd tervezetével dolgoztak a há-
ramok is az élmény- és tapasztalat- tői számoltak be az elmúlt időszakban lózat tagjai, véleményezték a munka-
gyűjtést szolgálják. Azt a töltekezést, végzett szakmai munkáról. anyagot, javaslatokat tettek a tovább
amelyből jut majd az ifjú nemzedék- A délelőtt folyamán elhangzott dolgozásra. Megállapodás történt arra
nek, amikor a művészből újra pedagó- egy előadás az átláthatóság-elszámol- vonatkozóan, hogy a szakmai anyag
gus lesz. tathatóság fogalmáról, a mérés le- továbbvitelre alkalmas, némi átdolgo-
Az idei kiállítás témája: Pécs 2000 hetséges módszereiről, alapelveiről. zás után jelenlegi formájában akár egy
éve. Zömében Pécs város gyönyörű Megismerkedhettek a jelenlévők már módszertani kiadvány készülhet belőle.
műemlékei, ezek átírt motívumai je- működő nemzetközi rendszerekkel, A program zárásaként KÖRTE
lennek meg a munkákon. Gazdag az al- valamint azok tapasztalataival. Majd programban regionális tapasztalatcse-
kalmazott technikák tárháza. Akvarell, bemutatásra került a pályázat kereté- réket vállaló szervezetek munkameg-
pasztell, kollázs, tempera, sokszorosí- ben kidolgozott „Bizalom Védjegye”, beszélésére került sor.
tógrafika, kréta, lavírozott tus. Fő stí-
lusvonzalom a posztimpresszionizmus
(Kutnyánszky Géza, Keszthelyi Gyula,
Cziráky Gabriella), a lágy, hangulat-
érzékeny színhasználat (Kapoli Ilona)
mellett a pasztózusabb karakteradás
(Szakácsné Kozári Piroska, Svasticsné
Bogáthy Zsuzsanna). Lírai pillanatké-
peket karcolt Takács Dezső, Domon-
kos Imre a tus-illusztrációk híve, míg
proháló

Kormos Erzsébet a szerkezetes rajzban


jeleskedik, Ágoston Zsuzsanna pedig
a stilizált tusfestésben. Kiemelkedőek
Daczóné Szabó Margit fakturált pa-
pírra készített finom akvarelljei, dr.
Futó László konstruktív ceruzaképe,
Huszár Ferenc briliáns elbeszélő, leíró
rajzkészsége.
Kedves, lelkes, életszeretetet sugárzó
társaság.

2005. december 13
Tóth Károly
Pikkujoulu
Karácsony előtti, karácsonyt váró tár- – az újabb időkben – repülőgéppel in-
sas esemény, összejövetel. Talán így duljon a szélrózsa minden tája felé, Ja-
Baranyai

lehetne meghatározni északi roko- pántól Amerikáig vagy éppen Pécsig


nainknak, a finneknek naphoz nem – ahol már két alkalommal is járt, az őt
köthető szép, az advent idejére eső váró sok kisgyerek nagy-nagy örömére.
ünnepét. Ezalatt szerte Finnországban is zajla-
Főszereplője Joulupukki, a „Kará- nak a pikkujoulu eseményei az iskolá-
csonyapó”. (A szótárban Jézuskának ban, a családban és a munkahelyen is.
is jelölik!) Lakhelye messze északon, Az iskolában a szép, ünnepi terítéken
a sarkkör melletti Rovaniemihez tar- ott ég a gyertya, a kisebb és nagyobb Megjegyzendő: a legnépszerűbb,
tozó Korvatuntturiben van. Itt él, nebulókat keksszel, édességgel kínál- így leghamarabb elfogyó sütemények
pontosabban itt élnek a Joulupukkik, ják. A családokban együtt ünnepelnek közé az egyetem finn lektora, Anja
a felnőttek és a gyerekek, s az ajándé- Haaparanta által készített finn kalács,
kozás után az apró, finom sütemények- valamint a karácsonyi csillag tarto-
hez az eredetileg feketeribizli szörpből zik. Továbbá a Joulupukki helyi kép-
speciális ízesítéssel készített cukorral viselője természetesen itt is jelen van,
édesített glögit kortyolgatják (a ször- és minden gyereknek kis ajándékkal
pöt hírek szerint nem ritkán a vörös- kedveskedik. Fontos, ha nem is kizáró
bor helyettesíti, persze csak felnőttek körülmény, hogy ez alkalommal min-
részére). denki valamilyen piros ruhadarabot vi-
A pikkujoulut természetesen a pécsi seljen (ing, nadrág, pulóver, sál, nyak-
Magyar-Finn Társaságban is évről évre kendő), de ha minden kötél szakad,
megünneplik. Az esemény alkalmával akkor elég a készlet erejéig kiosztott
a Pécsett élő finneket is vendégül lát- piros sapkát, a tottut viselni. Általános
ják (ma már sajnos kevesebben van- vélemény, hogy ebben az „öltözetben”
mert több is van belőlük, és manóik se- nak, mint évekkel ezelőtt, például az igazán hatásos a helyben forralt glögit
gítségével készítik az ajándékokat. Aki SFOR-osok itt tartózkodása idején). kortyolgatni. Ami ilyen alkalmakkor
képeslapon, levélben kérést intéz hoz- Rövid, hangulatos műsor után, ami- szörp helyet kizárólag vörösbor fel-
Jeles Napok

zájuk (némi pénzt is lehet küldeni), kor is magyar és finn nyelvű köszöntők használásával készül…
ahhoz feltétlenül elviszik, vagy eljut- hangzanak el, a társaság tagjai, a Pécsi A Magyar-Finn Családi Pikkujou-
tatják az ajándékot. Amikor eljön az ő Tudományegyetem finn szakos hallga- lu „kicsiknek, nagyoknak énekkel,
idejük, a december, a Joulupukki rén- tói verset, mesét mondanak, dalokat zenével és finom ínyencségekkel” ez
szarvasszánra ül (maradjunk az egyes adnak elő, az estét gyertyafényes asz- évben december 13-án kedden 17
számnál), s miután csomagjait gondo- talok körül elfogyasztott, a résztvevők órakor veszi kezdetét a Civil Közös-
san elhelyezi, meg sem áll a rovaniemi által hozott ételek, italok fogyasztása, ségek Háza megfelelően feldíszített
repülőtérig, hogy a gyerekek hívására közös éneklés teszi emlékezetessé. helyiségeiben.

14 2005. december
Dandé István
Regionális humán szakmai
egyeztető műhely Pécsett
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium megállapításokat, amelyek fejlesztési
támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet meg- területként régiónkban megfogalma-

Baranyai
bízásából a Regionális Szociálpolitikai Tervezési és Fejlesztési Háló- zódtak.
zat keretében regionális humán szakmai egyeztető műhely megrende- Ezeknek a területeknek a megvita-
tásával; pontosításával – kibővítésével
zésére került sor Pécsett, a Baranya Megyei Közgyűlés Dísztermében
négy különböző munkacsoport foglal-
2005. november 22-én. kozott a délutáni részben. A munka-
A II. Nemzeti Fejlesztési Terv előké- ramok struktúrájáról. Bemutatta a csoportok felosztása szakított a hagyo-
születei a szociális szférában is javában szociális ágazat kihívásait, a jelenlegi mányos ellátórendszeri felosztással, és
zajlanak. Mind ágazati, mind regio- ellátórendszer jellemzőit és a javasolt inkább a célcsoportok – célterületek
nális szinten folyik a tervezői munka. fejlesztési irányokat. felől közelített: I. Gyermek, család,
A szociális terület tervezésének hely- Baksa János, a Dél-Dunántúli Regi- ifjúság; II. Hátrányos helyzetű tele-
onális Fejlesztési Ügynökség projekt- pülések, településrészek; III. Fogyaté-
menedzsere az egész régióra kiterjedő kossággal élők; IV. Munkaerőpiacon
tervezési folyamatról tájékoztatta a hátrányos helyzetűek.
műhely résztvevőit. Előadásában is- Minden munkacsoportról jegyző-
mertette, hogy régiónk a „maximális könyv készült, amelyeket a tervezők
tervezés” alapján készül a következő tanulmányoznak és az elhangzottakat
uniós költségvetési időszakra. Köz- igyekeznek figyelembe venni későbbi
beszerzési eljárás keretében a humán munkájuk során. A megközelíthetőség
közszolgáltatások racionalizálását is – tömegközlekedés problematikát biz-
magában foglaló tervezési feladatokat tosan nem felejtik el, mert a részvevők
fognak elvégeztetni, amely a lehető egy része a hirtelen hóeséstől (jogosan)
legszélesebb körben fogja a régió szo- megijedve maradni sem tudott...
ciális ellátórendszerét elemezni, illetve A szociális ágazat tervezési anyagai-
ezekre működtetési javaslatot adni. nak társadalmasítása a jövőben is folyta-
A Nemzeti Család- és Szociálpoli- tódik. Az érdeklődők a Forrásközpont-
tikai Intézet részéről Arany Orsolya nál, mint regionális háttérszervezetnél
Virág tartott prezentációt. Ismertette Arany Orsolyát kereshetik a 72/514-
a tervezési folyamat eddigi főbb állo- 104-es telefonszámon, illetve az arany.
másait, valamint összegezte azokat a orsolya@ncsszi.hu e-mail címen.
Arany Orsolya Virág, a Nemzeti Család- és
Szociálpolitikai Intézet munkatársa

zetéről, a tervezett – kialakulófélban


lévő regionális elképzelések kifejtésé-
szakmai műhely
nek is lehetőséget adott a Dél-Dunán-
túli Regionális Forrásközpont által
szervezett műhely.
Tasnádi Péter, a Dél-Dunántúli Re-
gionális Szociálpolitikai Tanács elnö-
ke Magyarország felkészülését mutatta
be a 2007-2013 közötti időszakban.
A megnyitó előadásában ismertette
az Európai Unió biztosította mozgás-
teret, amely bár még nem végleges, a
Közösségi Stratégiai Irányelvek pél-
dául támaszként szolgálnak a tervezés
során. Szólt az Európai Bizottság vé-
leményéről a magyar tervek kapcsán,
valamint a tervezett operatív prog- A rendezvényen részt vettek civil szervezetek, kistérségi társulások és intézmények is

2005. december 15
Speciális és teljeskörű térítésmentes szakmai szolgáltatás a szociális
gazdaság területén működő és a helyi – nonprofit – foglalkoztatási
kezdeményezésekben és a foglalkoztatási partnerségekben érdekeltek
számára
Az Országos Foglalkoztatási Közalapít- projektek, modellek megismerteté- Kodák Mónika, gazdasági pénzügyi
vány (OFA) a kedvezményezettje a ROP se, elterjesztése, feladatokat ellátó programvezető
Baranyai

3.2 intézkedés 3.2.3. – „A helyi foglal- • Foglalkoztatást elősegítő helyi fejlesz- Huszti Zsolt, képzési és tanácsadási
koztatási kezdeményezések hosszú távú tések összehangolása, helyi foglal- programvezető
fenntarthatóságához szükséges szakmai koztatási stratégiák, paktumok mű- Pappné Kovács Katalin,
kapacitások kiépítése és megerősíté- ködtetése. kommunikációs programvezető
se” című komponensnek, mint központi Nagy Sándor, asszisztens
programnak. Célcsoport Cím: 1037 Budapest, Galagonya u. 5.
Az MTRFH és az OFA között 2005. Elsősorban (a ROP PD és a Támogatási Tel: (1) 555-2900
június 20-án aláírásra került a Támogatási szerződés szerint): E-mail cím: rop@ofa.hu
szerződés. • potenciális pályázók,
A projekt keretében az OFA-ROP Há- • már működő pályázati projektekben Regionális Irodák
lózat Központi és Regionális Irodái részt vevő felek, Közép- és Nyugat-Dunántúl (Veszprém)
(Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs, Sze- • helyi foglalkoztatási projekt irányítá- Munkatársak:
ged, Veszprém) képzéseket, workshopokat sát végző szakemberek, Török Ágnes, programvezető
szerveznek, folyamatos tanácsadást, mód- • a szociális gazdaság erősítését segítő Németh Tímea, asszisztens
szertani támogatást nyújtanak egyrészt a szakemberek, VÁTI, RFÜ munka- Cím: Veszprém, Kossuth u. 10.
szociális gazdaság területén tevékenyke- társak, Tel.: (88) 328-921
dő szervezeteknek, a helyi foglalkoztatási • a már működő foglalkoztatási paktu-
kezdeményezések területén érintetteknek mok, a ROP 3.2.1. komponensben Dél-Dunántúl (Pécs)
másrészt biztosítják a helyi foglalkoztatási támogatottak, és a potenciálisan mű- Munkatársak:
partnerségek koordinációját. ködőképes paktumok, Ignácz József, programvezető
Az OFA-ROP Hálózat célja a szociális Továbbá: Peterácz Linda, asszisztens
gazdaság megalapozása, helyi foglalkoz- • a 3.2.2 komponensben nem pályázott Cím: Pécs, Garay u. 31.
tatási kezdeményezések elterjesztése és önkormányzatok,
megerősítése a régiókban a foglalkoztatás • állami szervek és intézmények, Észak-Magyarország (Miskolc)
szempontjából hátrányos helyzetű csopor- • egyházak, Munkatársak:
tok munkaerőpiaci reintegrációjának elő- • vállalkozások, Dr. Simkó János, programvezető
segítése érdekében. • a foglalkoztatási paktumokhoz kap- Gyarmati Mihály, témavezető
A munkanélküliség enyhítésében érintett csolódó szervezetek és intézmények. Ombódi Ágnes, asszisztens
és érdekelt helyi intézmények és szervezetek Cím: Miskolc, Görgey u. 5.
tevékenységének összehangolásának előse- Szolgáltatásaink Tel.: (46) 509-934/57. 58. 59-es mellék
gítése, együttműködésük ösztönzése. • képzés
Ezen belül: • tanácsadás Észak-Alföld (Debrecen)
• A szociális gazdaság megerősödését és • hálózatépítés Munkatársak:
elterjedését szolgáló országos szakmai • kommunikáció Máté Szilvia, programvezető
támogató hálózat kialakítása, • minőségfejlesztés Dr. Csáky Gyopár, témavezető
• A szociális gazdaságban tevékenyke- Zsoltánszki Renáta, asszisztens
dő szervezetek – különös tekintettel a A szakmai szolgáltatás típusai az érintet- Cím: Debrecen, Iparkamara u. 2.
ROP 3.2.2. komponensben részt vevő tek számára
pályázókra - megerősítése, annak ér- • képzés Dél-Alföld (Szeged)
dekében, hogy piacképes és közössé- • aktív tanácsadás Munkatársak:
OFA-ROP Hálózat

gi igényeket kielégítő, hosszú távon is • szakmai ügyfélszolgálat Kis Mónika, programvezető


fenntartható szolgáltatásokat legyenek • műhelymunka Benczúr Tamás, asszisztens
képesek nyújtani vagy termékeket elő- • workshop Cím: Szeged, Marostői u. 23.
állítani, • egyéb, a célcsoport által igényelt szol-
• Olyan a szociális gazdaság területé- gáltatás
hez kapcsolódó szolgáltatásrendszer Köszönet az 1%-ért
kialakítása, működtetése, amely a pro- További Információk: Pécsi Szemle Várostörténeti Alapít-
jektgazdák speciális és változó szük- OFA-ROP Hálózat vány
ségleteire gyors, hatékony és célzott Központi és Közép-Magyarországi 7626 Pécs, Búza tér 8.
válaszokat képes adni, Régiós Iroda (Budapest) Adószám: 18319138–1–02
• Európai Uniós és hazai szociális gaz- Munkatársak: Ezúton mondunk köszönetet mind-
dasághoz kapcsolódó „best practice” Lehel Andrásné, irodavezető
azoknak, akik 2004-ben személyi jö-
vedelemadójuk 1%-át a Pécsi Szemle
várostörténeti folyóirat számára aján-
lották fel. Alapítványunk 2004-ben
64.191,- Ft támogatásban részesült.
Dr. Romváry Ferenc főszerkesztő

16 2005. december
E. M. S. É.
Pályázati ajánló
Belföldi, nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek Felosztható keret: 68.459.700 forint
fejlesztésének támogatása Támogatás mértéke: max. 5 000 000 forint
Kiíró: Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Miniszté- A pályázat benyújtásának határideje: 2005. december 19
rium, Magyar Turisztikai Hivatal További információ: a 80/204-453-as zöld számon, vagy az nca@
Pályázók köre: Alapítvány, egyház, költségvetési szerv, közalapít- icsszem.hu e-mail címen, a részletes pályázati anyag letölthető: a
vány, közhasznú társaság, társadalmi szervezet, intézmények www.nca.hu illetve a www.allamkincstar.gov.hu honlapról.
Beadási határidő: 2005. december 17. 16 óra

Baranyai
Pályázati kategóriák: „Ti hogyan csináljátok?” – Innovatív, mások számára közread-
A) kategória: az ifjúsági turizmus és természetjárás céljaira szolgáló ható jó gyakorlatok gyűjtése a szociális ágazatban
belföldi, nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek felújítá- Kiíró: Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet NCsSzI
sát, infrastrukturális és higiénés körülményei javítását szolgáló pro- Pályázat célja, hogy leírásra és összegyűjtésre kerüljenek azok a
jektek támogatása, legfeljebb 3.000.000 Ft támogatási igényig; gyermekjóléti-gyermekvédelmi és szociális ellátások területén jelen-
B) kategória: az ifjúsági turizmus és természetjárás céljaira szolgáló leg is működő jó gyakorlatok, amelyek valós szükségletek kielégítésé-
belföldi, nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek felújítá- re jöttek létre, és hatékonyan hozzájárulnak a szolgáltatások fejlesz-
sát, infrastrukturális és higiénés körülményei javítását szolgáló pro- téséhez.
jektek támogatása legfeljebb 10.000.000 Ft támogatási igényig Pályázati kategóriák:
A támogatás mértéke: legfeljebb a projekt bruttó értékének 70%- 1) Társadalmi kirekesztődés megelőzése
a, amely az A) kategóriában legalább 500.000 Ft, azaz ötszázezer fo- 2) A szolgáltatást igénybe vevők jó közérzete
rint, és legfeljebb 3.000.000 Ft, azaz hárommillió forint; B) kategó- 3) A személyzet jó közérzete
riában legalább 3.000.000 Ft, azaz hárommillió forint, és legfeljebb 4) Aktivizálás, motiválás az egyes ellátási formákban (alap‑,
10.000.000 Ft, azaz tízmillió forint. szakellátás, egyéb ellátás)
További információ: palyazat@mobilitas.hu e-mail címen és a 5) Forrásnövelési technikák
www.mobilias.hu/palyazat honlapon, illetve az információs vona- 6) Minőségirányítási és szolgáltatásfejlesztési eredmények
lon: (40) 444-555 (9-16 óra között); 7) Gyermekek bántalmazásával kapcsolatos prevenciós és eset-
kezelő szolgáltatások
IIASA-SHIBA Díj a nonprofit minőségfejlesztés elismeréséért Pályázók köre: minden, Magyarországon bejegyzett és Magyaror-
Célja: a minőségfejlesztésben kiemelkedő eredményeket elérő szágon működő szolgáltató, aki/amely rendelkezik a gyermekjóléti-
nonprofit szervezetek elismerése. Az immár 16 éves múltra visszate- gyermekvédelmi, a szociális ellátások végzéséhez szükséges végleges/
kintő Díjat a japán Shiba professzor alapította, akinek nagy szerepe ideiglenes működési engedéllyel, vagy az önkormányzattal kötött
van abban, hogy hazánkban egyre ismertebbé válik a minőségkultú- ellátási szerződés alapján, pályázati forrásokból/saját forrásból nyújt
ra. A Díjat először vállalatok, majd állami-önkormányzati szerveze- szolgáltatásokat.
tek számára hirdették meg. Pályadíj: Az értékeléskor odaítélt pályadíjak összegének erejéig a
A megmérettetésre jelentkezők konzultációkon vehetnek részt, és támogató a pályázó szolgáltatóval köt szerződést, mely szolgáltató
a visszajelzésekből tapasztalt minőségügyi szakemberek véleményére köteles a pályadíj teljes összegét a jó gyakorlat bemutatását leíró szak-
támaszkodva javíthatják tovább a tevékenységüket. Az emlékérmen emberek számára kifizetni. Az első helyezett 300 000 Ft, a második
és pénzjutalmon kívül a díjazottak a Nemzeti Minőség Klub tagjai helyezett 200 000 Ft, a harmadik helyezett 100 000 Ft pályadíjban
lehetnek, és a támogatóik, kliensek felé is büszkélkedhetnek az elért részesül. Az értékelő bizottság dönthet különdíjak kiosztásáról is.
eredményeik bizonyítékával. Beadási határidő: 2005. december 30.
A konzultációk időpontjai: 2005. november 25., 2005. decem- További információ: www.ncsszi.hu
ber 15., 2006. január 9. 
Az előjelentkezés határideje     2006. január 16.,  Vidám nyár a Balatonon
a 15-30 oldalas pályázat benyújtásának határideje: 2006. január 31. Kiíró: Programőr Bt.
A pályázat eljárási díját idén a Minőségfejlesztési Központ 100 000 Pályázók köre: Ifjúsági szervezetek, valamint azok ernyőszerveze-
Ft+ÁFA-ról 25 000 Ft+ÁFA-ra csökkentette a nonprofit jelentke- tei, iskolák, óvodák, ifjúsággal foglalkozó civil szervezetek és közös-
zők számára. ségeik - különös tekintettel sport, illetve művészeti ágazatban te-
Bővebb információ: a CTF Alapítványtól kérhető: www.ctf.hu vékenykedő csoportokra, valamint beteg gyermekekkel foglalkozó
csoportokra -, felsőoktatási intézmények hallgatói érdekképviseletei,
Pályázat civil szervezetek 2005. évi személyi jövedelemadó be- szervezetei, alapítványok, egyesületek..
valláshoz kapcsolódó általános, többcsatornás kommunikációs Pályázat célja: A gyermekek és fiatalok szaktáboraihoz, illetve tar-
kampány kidolgozására és megvalósítására talmas időtöltéséhez kedvezményes szálláshely biztosítása, valamint
Kiíró: NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma csoportonként 1–10 fő ingyenes szállásdíj elnyerése.
Pályázat célja: Jelen pályázat a civil társadalom erősítését, a civil Kedvezményes áru szállásdíj:
pályázat

szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését célozza. A pályá- Főszezonban (06.20 – 08.20.):


zat célja a civil szervezetek összessége pénzügyi lehetőségeit növelő, a faházas elhelyezés 1.200,-Ft/fő/éjszaka
üdülő épületes elhelyezés 2.000,-Ft/fő/éjszaka
szféra ismertségét és társadalmi beágyazottságát elősegítő, fejlődését Elő- és utószezonban:
segítő alábbi közhasznú tevékenységek támogatása: faházas elhelyezés 900,-Ft/fő/éjszaka
Kidolgozandó és megvalósítandó a 2005. évi személyi jövedelem- üdülő épületes elhelyezés 1.500,-Ft/fő/éjszaka
adó bevalláshoz kapcsolódó általános, többcsatornás kommunikáci- A pályázat benyújtásának határideje: 2005. december 15.
ós kampány. A pályázatokat 30 napon belül elbíráljuk !
Pályázók köre: Társadalmi szervezetek és alapítványok, ame- Fontos tudnivalók: az étkezési és utazási költségeket a pályázónak
lyek közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú minősítés- kell fizetni
sel rendelkeznek, és amelyeket a bíróság 2004. január 1. előtt További információ kérhető: 30-99-75-347 – es telefonszámon,
nyilvántartásba vett és az alapszabályuknak, illetve alapító ok- vagy E-mail-ben az info@vakaciotabor.hu címen, a szálláslehetősé-
iratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják. geket a www.vakaciotabor.hu honlapon lehet megtekinteni.

2005. december 17
Varga Zoltán
A Szentföldön jártunk���
I.
Kissé tartva a közel-keleti helyzettől keltünk útra november elején, egy csendes órát eltöltsünk a tavon.
hogy körutazást tegyünk Izraelben. A térség köztudottan nem iga- Délután Nazarethben az Angyali Üd-
zán tartozott a történelem folyamán a nyugodt élet színterei közé. Fe- vözlet Templomában és Kanaban jár-
rihegyen azonban arra gondoltam – volt rá idő a rendkívül szigorú tunk. Másnap a Tábor hegyre indul-
tunk, azt követően a Gilboa hegy felé
Baranyai

biztonsági intézkedések okán, hiszen minden utassal külön készített


áutaztunk az ország egyetlen igazán
interjút a földi személyzet - hogy végül is a sorsunkról nem mi dön-
termékeny alföldjén, ahova a geológu-
tünk. Mintegy három és fél órás repülés után landoltunk a Ben Gu- sok szerint, úgy 5000 év múlva benyo-
rion repülőtéren. mul a Földközi tenger. A kopár, szik-
lás hegyvonulat lábánál levő oázisban
Ha repülök, mindig az jut eszembe, li állampolgár felnőtt korára teljesen megálltunk egy órára, hogy a déli 30
hogy pár óra alatt földrészt, kultúrát, tisztában lesz örökségével, mert kicsi fokos melegben felfrissüljünk az oázis
klímát vált az utazó és tulajdonképpen kortól végigjárja szervezett formában természetes medencéiben. A hely iga-
átmenet nélkül, talán ez a legcsodála- azokat a helyeket (akár több alkalom- zán paradicsomi volt.
tosabb az utazásban. Mindig izgatott, mal is) ami a zsidóság számára fontos Így Adventben, ugrom utunk egyik
hogy a kibucokban hogyan élnek az és alapvető volt a történelem folya- utolsó állomására a Születés Templo-
emberek. Három éjszakát töltöttünk mán. Ez nem csak a kibucokra, hanem mához. Betlehem Palesztín fennha-
a Lavi kibucban, Galilea szívében. A az ország alap és középfokú oktatási in- tóság alatt áll és Jeruzsálemt�����������
ől alig 10
kibuc egy kommuna, tehát az az élet- tézményeire is érvényes és alapvető az km-re, délre felszik. A médiumokban
forma, amit egy rendszer egy hata- identitástudat kialakításában. látjuk, amint a Palesztín területek
lom kényszerített annak idején egy fél Vannak nem vallásos kibucok is. körbe vannak betonfallal kerítve.
földrészre, de hogy ez hogyan lehet Ezen életforma hanyatlását jelzi, hogy Szorongató látvány volt, ahogy ezen
életképes kapitalista környezetben? egyre több kommunát privatizálnak a „határon“ átmentünk. A Születés
Leginkább úgy, hogy a lakók maguk napjainkban.� Temploma a VI. században épült és
választják kényszer nélkül. A Lavi Ki- Mindig megdobbant a szívem, ami- mint általában a korabeli bazilikák,
bucban 500 ember él. Fő bevételi for- kor bibliai neveket hallottam, vagy mai járószinje egy méterrel a mai szint
rásuk a szálloda, ami európai léptékkel róluk olvastam. Az út során végig így alatt látható. Megmaradtak az eredeti
mérve is színvonalas. Bevételi forrásuk volt. Az az érzés, hogy bibliai-törté- padlómozaikok és részben a falfestmé-
még a 700 holdon termesztett gyü- nelmi földön járunk borzongatóan nyek. A bizánci egyház a kezdetektől
mölcsök, zöldségek eladásából befolyó egyedülálló, semmi máshoz nem ha- jelen van e helyszínen is és éppen egy
összeg, harmadik pedig egy asztalos- sonlítható. Ezen
�����������������������
a kicsi területen szertartás közepette mentünk le a szen-
üzem, ami a világ zsinagógái számára évezredek óta együtt él több vallás és tély alá a születés helyére és a jászolhoz.
gyárt esztétikus és korszerű bútorza- ezek irányzatai, népcsoportok, kultu- Az előzőekben már utaltam az érzésre
tot. A fiatalokat az egyetemi diploma rák kohézióban. Napjaink mobilitása ami a Szentföldön kíséri a látogatót,
megszerzéséig támogatják. Az egye- és a migráció ehhez még hozzáteszi hívőt és nem hívőt úgy gondolom
temi évek alatt kifizetett magas tan- a maga jellegzetességeit. Ez a jelen- egyaránt. Szinte egyszerre kezdtük el :
díjat a végzettnek vagy a családjának ség sok helyen spontán is megjelenik „Mennyből az angyal“… ezzel az érzés-
vissza kell „fizetnie”, le kell dolgoznia. (lásd: Tabgha). sel kívánok a kedves olvasónak áldott
Minden egyéb szükségletet a (ház- A Jordán folyónál kezdtük az első na- karácsonyt.
tartási gépek, mosószer) a közösből pot Yardenitben, ahol
�����
kell igényelni. A gyerekekre bölcsődés éppen baptisták merít-
koruktól iskolás korukig a lakásban keztek, majd����������
a Genezá-
vigyáznak, amíg a szülők dolgoznak, reti tó partján kerestük
szerintem

az idős emberekről is figyelemmel fel a Nyolc boldogság


gondoskodnak. Van a kibucnak saját hegyét, pontosan a He-
sportlétesítménye, ebédlője, közössé- gyi beszéd helyszínét,
gi háza, könyvtára, orvosi rendelője Tabghát a kenyér és
és zsinagógája. Rendszeresen fogad- halszaporítás csodájá-
nak a világ minden részéről gyermek nak helyén emelt temp-
és felnőtt csoportokat, akik el akarnak lomot�����������������
(a temlom előtt
mélyülni a vallásban, valamint meg- kínai pár Mozartot ját-
tapasztalják gyökereiket. Van még egy szott).��������������
Capernaumban
lényeges nevelési
���������������������������
elv���������������
. Minden izrae- hajóra szálltunk, hogy A fal Bethlehemnél

18 2005. december
Baranyai
Nazareth a távolban Tabgha – mozaik

A Születés Bazilika – Bethlehem A Genezáreti tavon

szerintem

A „Mozart Duó“ A Születés Bazilika

2005. december 19
CIVIL SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium –
Civil Kapcsolatok Főosztálya támogatásával
Folyamatos NCA tanácsadás – előzetes bejelentkezés alapján.
A Nevelők Háza Egyesület programja baranyai civil szervezeteknek
Szolgáltatásaink:
• Információszolgáltatás, tanácsadás: civil szervezet létrehozása, működése, együttműködési lehetőségek, stb.
• Adatszolgáltatás: nonprofit szervezetek, szakember lista
• Pályázati, pályázatírási lehetőség, adatlapok
• Tanácsadások (csak előzetes bejelentkezés után):
o Pénzügy és könyvelés témájában (minden nap délelőtt)
o Jogi tanácsadás
o Pályázatírás
o Informatika
o Nonprofit marketing és PR – egyeztetés szerint
o Szervezetfejlesztés, változás menedzsment – egyeztetés szerint
o Szervezeti stratégia építés – egyeztetés szerint
• Információszolgáltatás
• Kiadványok, segédletek, nonprofit szakkönyvtár

You might also like