Bevezetés

A Thébai uralkodó ház, a Labdakidák családja történetéből ismét Aiskhylos, Sophoklés és

Euripidés egyaránt merítettek. Labdakos fia, Laios, Thébai királya azt a jóslatot kapta, hogy
fia keze által fog meghalni. Ezért, mikor fia született, bokáját átszúrta és kitétette a Kithairón
hegyére. De szolgája Polybos korinthosi király pásztorának adta át a fiút s Polybos sajátjaként
nevelte fel. Átszúrt bokájáról Oidipusnak, "dagadtlábú"-nak nevezték. Mikor felnőtt, valami
szóbeszéd jutott a fülébe, mely gyanút ébresztett benne, hogy nem Polybos gyermeke. Elment
Delphoiba, hogy Apollónt kérdezze meg szülei felől. Ugyanebben az időben Laiost is újra
nyugtalanította a régi jóslat, ő is Delphoi felé indult, hogy a jóshelyen kérdezősködjék kitett
fia után. Utközben találkoztak egymással. Laios kocsisa rákiáltott Oidipusra, hogy térjen ki a
király elől, de Oidipus büszkén ment tovább. Szó szót ért, Laios is kocsisa védélmére kelt,
mire Oidipus felgerjedt dühében, nem is sejtve, hogy atyjával áll szemben, megölte. Mikor
Thébai elé érkezett, a város határában éppen a Sphinx pusztított. Ez az oroszlántestű, de szép
női fejjel bíró szörnyeteg rejtvényt adott fel Thébai polgárainak és addig követelte, hogy
emberáldozatot vessenek eléje, amíg nem akad valaki, aki rejtvényét megoldja. Laios sógora,
Kreón, aki a király halála után átvette Thébai uralmát, kihirdette, hogy nővérét, Laios
özvegyét, Iokastét adja nőül ahhoz, aki válaszol a Sphinx kérdésére : "Mi az, ami reggel négy
lábon, délben két lábon, este három lábon jár?" Oidipus megfejtette a talányt: ez az ember, aki
gyermekkorában, az élet reggelén, négykézláb mászkál, férfikorában két lábon jár, agg
korában botjára, mint harmadik lábra támaszkodik. A Sphinx megszégyenülten vetette magát
a mélységbe a szikláról, a város megszabadult a gyilkos szörnyetegtől és megszabadítóját
ültette Laios trónjára. Oidipus öntudatlanul bűnt bűnre halmozott: atyját megölte, anyját
feleségül vette s négy gyermeke is született tőle, két fiú, Eteoklés és Polyneikés meg két
leány, Antigoné és Isméné. De az istenek büntetésül dögvészt küldenek a városra, melynek
királya ilyen szörnyű bűnöket követett el.

Thébai népe most, a dögvész idején is, királyától várja a segítséget, aki a Sphinx
pusztításainak is véget vetett egykor. Oidipus sógorát, Kreónt küldte Delphoiba s ez már
hozza is Apollón válaszát: a dögvész nem múlik el addig, míg Laios gyilkosa el nem veszi
méltó büntetését. Oidipus vállalja a gyilkos kinyomozását és átkot mond arra, aki tovább is
rejtegeti , és minthogy ő maga a gyilkosság idejében nem lakott még Thébaiban, a vénektől
kérdezi meg Laios halálának körülményeit. És hívatja Teiresiast, a vak jóst. Az tudja a valót,
de fél kimondani, s csak akkor veti Oidipus szemébe a gyilkosság vádját, mikor ez már a
vonakodó jóst gyanúsítja. Oidipus most Kreónt vádolja, hogy felbérelte ellene Teiresiast, és
bűntelensége tudatában nyugodtan folytatja tovább a nyomozást. De minden lépéssel csak
önmaga körül húzza szorosabbra a hurkot, biztonsága meginog, míg végre kétséget nem tűrő
bizonyossággal tárul elébe a való : ő ölte meg Laiost, ő Laios fia és saját anyjával éI bűnös
házasságban. Minden összeomlik körülötte; Iokasté öngyilkos lesz, mikor megtudja az
igazságot, és Oidipus kiszúrja önnön két szemét, mert ezek után nem akarja többé látni a
napvilágot. A földönfutóvá vált vak Oidipus szörnyű életének kibékítő végét Sophoklés
Oidipus Kolónosban c. tragédiájában látjuk. Athén közelében, Kolónosban, az Eumenisek
szent ligetébe érkezik Oidipus, hűséges vezetője, leánya, Antigoné karján. Thébaiból való
száműzetéséhez saját két fia is hozzájárult, mert szégyellték atyjuk bűnét. A szerencsétlen apa
azt az átkot mondja a fiúkra, hogy egymás keze által essenek el. Mikor Kolónosban meghallja
a fülemülék énekét és megtudja, hogy az Eumenisek ligetébe tette lábát, boldogan érzi, hogy
szenvedései már véget érnek, mert Apollón jóslata szerint az Eumenisek ligetében fog
meghalni. A város polgárai el akarják űzni onnét, mert a szent területre lépni sem szabad, de
Théseus király megvédi a szerencsétlen idegent saját polgáraival szemben, éppen úgy, mint
Kreón fegyveres csapatával szemben.
Eteoklés elűzte Polyneikést, ez most szövetséges haddal közeledik Thébai felé, és a jóslat
annak a városnak ígérte a győzelmet, melynek földjén Oidipus hamvai nyugosznak. Ezért
Kreón erővel is vissza akarja hurcolni Thébaiba Oidipust, de Théseus király megvédi a
szerencsétlen aggastyánt és két leányát Kreón erőszakosságától. Oidipus Athént akarja
megajándékozni azzal az áldással, melyet hamvai biz- tosítanak. Théseusszal félrevonul, mert
halálát csak az athéni királynak szabad látnia s csak neki szabad ismernie a helyet, ahol
magába fogadja a föld. Két leányát Théseus akarja pártfogásába venni, de Antigoné és Isméné
Thébaiba sietnek, hogy megkíséreljék a testvérháború feltartóztatását. Oidipus átkának
teljesedésével, a testvérháborúval Aiszkhylosz Heten Thébai ellen és Euripidész Phoinikiai
nők c. tragédiái foglalkoznak. Eteoklés száműzi fivérét, Polyneikést, de ez apósa, Adrastos
segítségével hadjáratot szervez szülővárosa ellen. A Thébai ellen támadó hét vezér közül csak
Adrastos menekül élve, Thébai felszabadul az ostrom alól; Euripidésnél Kreón fiának,
Menoikeusnak önfeláldozása menti meg. De Oidipus átka teljesül: a várost védő Eteoklés és a
hazája ellen támadó Polyneikés egymás kezétől esnek el. Az elsőt hazája védelmében érte a
halál, őt az egész város halottjának tekinti, de Polyneikés hazájára hozta az ellenséget, s
Kreón, aki Eteoklés halála után átveszi az uralmat, temetetlenül hagyja a hazaárulót és halállal
fenyegeti azt, aki el merné temetni. Antigoné testvéri szeretete nem tud különbséget tenni
testvér és testvér között. Dacol Kreón tilalmával és eltemeti Polyneikést. Szophoklész
Antigonéja halállal lakol ezért, de Haimón követi mátkáját a halálba, és evvel atyját, a
törvénynek kíméletlenül érvényt szerző Kreónt is szerencsétlenné teszi.

A dráma felépítése
Expozíció:
1. A királyi palota előtti tér: Antigoné és Iszméné, Kreón parancsa, Antigoné elhatározása
(Antigoné és Iszméné párbeszéde a halott testvér temetéséről. Megismerjük az Oidipusz vétke
miatt gyermekeire és testvéreire háruló átkot. Antigoné hírt hoz Kreón, a nagybátyjuk első
parancsáról, mellyel megtiltja halálbüntetés terhe mellett Polüneikész eltemetését. Antigoné
úgy véli, a két leánytestvérnek kell bátyjuknak megadni a végtisztességet, ám Iszméné
visszaretten a tettől. Nem szegülhet szembe a király és rokon parancsával.)
2. A kar szól: a kar magát a vének tanácsának nevezi. Beszámol a történtekről. Polüneikész és
Eteoklész egymásra támadásáról, származásukról. Várja, hogy miért hívatta a király.
3. Kreón: Tájékoztatja a kart döntéséről és indokolja azt. Saját uralkodó vezérelvét vázolja fel.
A haza az első! Elfogulatlanságot, szilárd akaratot ígér. „Ily elvekkel én naggyá teszem
hazánkat” – vallja büszkén Kreón. Elvárja a király a vének tanácsától, hogy támogassák
elhatározását.
4. Kar:
Tetszésed ez, Kreón, Menoikeusz gyermeke,
Különbséget teszel hű s pártütő között,
Különben is csak rajtad áll ítéletet
Az élők és holtak felett kimondani.
Bonyodalom:
5. Őr érkezése: beszámol a temetésről. Kreón őt gyanúsítja, aztán anyagi hasznot sejt. Maga
ellen irányuló vétséget feltételez.
(késleltetés: fél elmondani)
Kreón első dühében az őrt vádolja, és a pénz hatalmáról beszél, mely megrontja az embert s
gonosz tettekre sarkallja.
„Mert nincs a pénznél nagyobb gonosz,
Miatta városok pusztultak el
S miatta lettek emberek földönfutók
Aljas tettekre ez tanít, a lelkeket
Miként ha megcserélné, jót gonoszra vált.”
Kreón kemény parancsa kényszeríti az őrt, hogy előállítsa a tettest. Kreón viselkedéséből
megérezzük, hogy kegyetlen zsarnok rejtezik Kreónban.
6. Kar az emberről beszél.
Sok van, mi csodálatos,
De az embernél nincs semmi csodálatosabb.
Ő az, ki a szürke
Tengeren átkel,
A téli viharban
Örvénylő habokon,
S Gaiát, a magasztos istennőt,
Zaklatja a meg megújulót
Évről évre az imbolygó ekevassal,
Fölszántva lovával a földet.

Szárnyas madarak könnyűszívű

Népére, az erdő vadjaira
Készíti a hurkot,
A sósvizü tengerben lakozó
Halakat hálóval fogja meg
A férfi, ki ésszel él.
Szolgáivá tette okos leleménnyel
A hegyek meg a rétek állatait,
A lobogóhajú paripának és a bikának
Nyakába vetette igáját.

És a beszédet és a széllel
Versenyző gondolatot meg a törvényt
Tanulja, a városrendezőt,
Lakhatatlan szirteken
Tűző nap forró sugarát s a fagyot
Kikerülni ügyes, mindenben ügyes,
Ha akármi jön, ám a haláltól
Nem tud menekülni,
De gyógyírt a nehéz nyavalyákra kigondol.

Ha tud valamit valaki,

Mesteri bölcset, újszerűt,
Van, ki a jóra, van, ki gonoszra tör vele.
Ki a földnek törvényeket ad,
Jogot, mit az isteni eskü véd,
Az a városban az első; de hazátlan,
Akinek jó, ami nem szép.
Tűzhelyemnél nincs helye,
Ne ossza meg tervét sem az velem, ki így cselekszik.
Antigonét ünnepli? Óvatosan figyelmezteti az uralkodót?

A kar a tengert birtokba vevő, a természet erőit megzabolázó, a földet termővé tevő, városokat
építő embert ünnepli, majd minden emberi közösség összetartóját és szabályozóját, a jogot és
a törvényt emeli ki, mely a legfontosabb és legnagyobb értéke az embernek.
Az új helyzet:
7. A tettest, Antigonét elővezeti az őr. Szavaiból megismerjük a temetési szertartás módját
(hármas áldozat és kétszer homokkal szórja le a testet). Kreón, a király felismeri a tettesben
unokahúgát, Antigonét, s nem titkolt dühvel, sőt gyűlölettel tekint a lányra, aki öntudatosan,
bátran vállalja tettét:
Antigoné: „Tagadni nem fogom soha”
Érvei: az istenek akaratát teljesítette, Kreón pedig nem isten, hogy felülbírálja ezeket a
törvényeket, valamint a szeretet parancsát követte, hiszen felelős testvéreiért, nem vizsgálva,
hogy bűnösök-e vagy ártatlanok.
„Gyűlölni nem születtem én, szeretni csak”
Antigoné a halált is vállalja. Tudja, hogy ez a sorsa, érzi maga felett a végzet hatalmát: nem
cselekedhetett másként.
Kreón:
„Az nem is való,
Hogy fennhéjázva szóljon az, ki szolga csak.”1
Másik fordítás:
„Nagyralátó gondolat
Alattvalóban ártalom: nem tűröm el,”
Ez a zsarnokság természetéhez tartozik: nem tűri a gondolkodást.
Antigoné gőgjét, keménységét, engedetlenségét ostorozza, elítéli, hiszen ő beszélt a vének
tanácsa előtt a személyválogatás nélküli uralomról, de a benne van szavaiban a zsarnok
ellentmondást nem tűrése.
Iszménét is sújtaná az ítélet, hiszen Kreón őt is megvádolja és kígyónak nevezi, de Antigoné
kemény és határozott, nem engedi, hogy vele sorsában osztozzék Iszméné, hiszen a tettes
egyedül csak ő. Antigoné utolsó szavaival még figyelmezteti Kreónt: fiának menyasszonyát
fogja megöletni. (Erre a kar is figyelmezteti)
8. A jelent zárása: a kar a sorscsapások, szörnyűségek okát nevezi meg, a labdakidák bűneit.
Boldogok, kiket nem látogat meg életükben sorscsapás,
Mert akiknek isten rázta meg palotáját,
Nemzedékről nemzedékre kúszik házukban a romlás,

Késleltetések
9. Megindul a lebeszélés sorozat, melynek célja: Kreón másítsa meg ítéletét.
Haimon: Elsőként fia, Haimon akar szót érteni apjával. Haimon kezdetben dicséri apja
bölcsességét és fiúi engedelmességét hangsúlyozza. Kreón igen elégedett a fiúi válasszal.
Felfuvalkodott gőgjében elvárja a fiútól, hogy tagadja meg menyasszonyát és hagyja jóvá
királyi parancsát. Érvei zsarnoki érvek:
- asszonynak engedelmeskedni szégyen
- a rokonnak sincs joga, hogy szembeszálljon a királlyal, mert ezzel a királyt és a királyi
hatalmat gyengítené, hiszen a nép következetlennek tartaná királyát
- minden alattvalónak kötelessége engedelmeskedni urának, akár indokoltnak tartja
parancsait, akár nem
„Akit királlyá tett a nép
Követni kell minden szavát
Legyen jogos vagy jogtalan”
Vagyis Kreón túlértékeli királyi hatalmát, hatalma révén ő mindenek fölött áll. Úgy véli, ő
szabhat törvényt egyedül. Haimon tisztelettel ugyan, de szembeszáll atyjával,
figyelmezteti és óvni akarja őt.
1
(Egy a törvény: nincs halandó,
Ki az életet baj nélkül éli végig, bárhol él.)
 Első érve: a város, a közvélemény Antigoné mellett van, a többség őt védelmezi. De
Kreón gőgjében elutasítja a többségi akarat tiszteletben tartását. Fia akkor a bölcs
belátásra, a józan mérlegelésre hivatkozik: a bölcs uralkodó nem ingerli alattvalóit
fölöslegesen, tiszteletben tartja véleményüket, érzéseiket, akaratukat.
„Bölcs ember az, ki másoktól tanulni tud
És semmi húrt meg nem feszít túlságosan”
Kreón apaként is csődöt mond, hiszen képtelen kihallani fia szavaiból a józan féltést, az
aggodalmat és bölcsességet, sőt egyre ellenségesebben korholja, majd vádolja fiát,
lázadónak, engedetlennek nevezi, sőt megalázza.
Félreérti a fia utolsó szavait:
„Mást is megöl halála, hogyha meghal ő”
10. Fia távoztával mégis megmásítja korábbi ítéletét: Iszménét fölmenti, Antigonéra
azonban cinikus kegyetlenséggel szörnyű ítéletet mér: élve kell őt egy sziklasírba zárni.
Azért cinikus a parancs, mert ő nem akar részes lenni Antigonés halálában (mossa kezeit,
miként Pilátus Jézus elítélésekor). Kreón hatalom mámorának a rabja, képtelen
különbséget tenni a jóakarattal tanácsot adók és az ellene áskálódók között.
11. Antigoné gyászdala – lírai betét. Antigoné szeretne élni, de végig tudatában van, rajta
is beteljesedik az átok. Szükségszerű volt testvérét eltemetnie. Mérlegeljék az istenek
tettének helyességét. Szörnyű sors jutott neki osztályrészül, soha nem töltheti be asszonyi
hivatását, nem ölelhet többé, nem szolgálhatja az életet.
12. Kar: vele érez, de figyelmezteti, hogy a sorsát senki nem kerülheti el.

13. Újabb késleltetés, mely már a krízis felé mutat előre, Teiresziász a jós érkezése. A jós
figyelmezteti Kreónt, hogy az istenek haragja fogja sújtani a várost, ha nem változtatja
meg ítéletét. Kreón nem érti meg. Teiresziász megjövendöli, milyen csapás éri Kreónt. Ez
hat. Kreón elindul, hogy saját maga állítsa le, amit maga rendelt el.
Tetőpont
14. Felgyorsulnak az események. A történtekről a hírnök szavaiból értesülünk. Kreón és
kísérői későn érkeznek a sziklasírhoz. Antigoné már halott, Haimon önmagát öli meg. Kreón
karjaiban hozza vissza halott fiát a városba.
15. Eurüdiké is értesül a történtekről, ő is önkezével vet véget életének.
Megoldás
16. Kreón összetört teljesen. Már nem az uralkodó, csak a szenvedő apa. Bűnhődése a katarzis
forrása lesz, a bukásával helyreáll a világ erkölcsi rendje, a harmónia újra megvalósul.
17. Záró kardal: az emberi bölcsességet és belátást, az emberi és isteni törvények
harmóniájának fontosságát emeli ki, mintegy a néző és olvasó lelkére kötve: soha ne lépjen túl
az emberi akarat és képesség határain.

„Bölcs belátás többet ér

Az isteneket tisztelni kell
Gőggel teli ajkon a nagy szavak
Nagy romlásra vezetnek
S józanná nem tesz, csak a vénség.”

Drámai jellemek:
A drámai konfliktus Kreón és Antigoné között bontakozik ki.

Iszméné
Ó, jaj, testvérem, emlékezz reá, atyánk
Mily megvetetten pusztult el, mikor maga
Kutatta fel saját förtelmes tetteit,2
Őt a családja sorsa erre tanítja.

„Mi vár reánk, ha általhágjuk vakmerőn

A törvényt, mit király kimond, s hatalma véd.
Meg kell hogy ezt is értsd: mi gyönge nők vagyunk.
A férfiakkal nem tudunk megküzdeni,
Erősebbek s ha már felettünk ők urak,
Szót kell fogadni, bármiként is fáj e szó.”
Úgy érzi, engedelmeskedni kell a felsőbbségnek.

„A lehetetlent célba venni sem való.”

Antigoné cselekedetét ezért is elutasítja, tettét esztelenségnek tekinti, vezesse bár a szeretet.

Később: Kreón gyanúsítására vállalja a tettből való részesedést. A bajban tudja mit kell tennie.
Egyrészről megalkuvás jellemzi, mert az isteni parancs és a családi kötelék ellenére nem áll
testvére mellé. Visszaretten a feladattól. Őt az élet erre tanította. Másrészről a bajban
bátorságot mutat.

KREON
„Hazánkat ily elvekkel én naggyá teszem,”
A zsarnok:
 Nem hallja meg a figyelmeztetést.
 Nem érdekli mások véleménye.
 Nem tűr ellentmondást.
 Elutasítja a gondolkodó embert.
 Az ellenvéleményben azt érzi, ellene irányul.
 A fő érték önnön akarata, minden más háttérbe szorul
 Úgy érzi a törvény, jog, isteni parancsok felett áll.
 Az egész emberi életre kihat intézkedése.
 Zsarnoki vágyait a közösség akaratára hivatkozva próbálja hitelesíteni
 Hatalomvágya és karrierje érdekében gyermekét is feláldozta
(Képtelen szót érteni fiával és tisztelni annak érzéseit.)
Mindez együtt a hübrisz forrásává válik. Bűnhődése a katarzis forrása lesz, bukásával
helyreáll a világ erkölcsi rendje.

ANTIGONÉ
„Iszméné, testvér, egy szív, egy lélek velem,
Ismersz-e bajt, mit Oidipusz atyánk után
Kettőnkre, kik még élünk, nem halmozna Zeusz?
Mert nincsen átok és nincs semmi fájdalom,
Nincs becstelenség és nincsen megcsúfolás,
Amit ne látnánk rajtunk teljesedni be.”
Kezdettől fogva tudja, hogy sorsa tragikus. Csak egy kiváltó ok kell, hogy elinduljon a vég
felé.

2
„Hogy meg kell halnom, azt törvényed nélkül is
Régen tudom – mi várna más?”
Fontos, hogy van vőlegénye: az életre született, ő is asszony szeretne lenni.
Az erkölcs parancsát képviseli, mely nagyobb minden földi hatalomnál
A testvéri szeretet szükségessé teszi, hogy szembeszegüljön Kreónnal.

Rövid összefoglalás:

Az Antigonéban a négy testvér (Polüneikész, Eteoklész, Iszméné, Antigoné) tragikus sorsát és

az átok beteljesedését dolgozza fel Szophoklész. Közvetlen előzményként a darab
expozíciójából értesülünk Eteoklész és Polüneikész viszonyáról, tragikus haláláról és Kreón, a
nagybátyjuk királyságáról Thébaiban. A darab cselekménye az Eteoklész és Polüneikész
halálát követő napon kezdődik. A darab alapkonfliktusa Kreón és Antigoné között bontakozik
ki. Kreón (az egynapos király) első parancsával megtiltja Polüneikész eltemetését. Ezzel a
paranccsal Antigoné szembeszegül a testvéri szeretet és az isteni törvények parancsát követve.
Kreón túlértékeli hatalmát és ezzel követi el a hübriszt. A drámai eseménysor végén
szükségszerű lesz bűnhődése. Hatalom és erkölcs konfliktusából emberáldozatok árán ugyan,
de az erkölcs kerül ki győztesen. Vagyis a hatalom van az emberért, és nem az ember a
hatalomért. Azt teszi, amit szíve és a benne élő erkölcsi érzék parancsol.