Nemere István

A REJTÉLYES EL DÖK
és egyéb fantasztikus rögeszmék
A kilences csatorna
Amikor azt az örökséget kaptam, mindjárt eszembe jutott a Hegytet .
A Hegytet n kevés ház volt; csupa gazdag lakott ott. A városból úgy
néztek fel a tet re, mint az égre. Aki a keresked knél "fenti" címet
mondott be, még hitelbe is vásárolhatott. Az árut házhoz vitték,
hajlongva. Minél magasabban lakott az illet , annál mélyebbre hajoltak.
Azok a házak tulajdonképpen villák voltak, tágasak, fákkal és
fürd medencékkel körülvéve. Lapos tet kön napozók, rácsos kapuk, tágas
garázsok. Fehér kaviccsal felszórt utak az üde pázsit között, kerti
székek és virágok. Kék ég és, madárdal, ízes leveg és csend. Mindig erre
vágytam.
A ház, melyet megvettem, ilyen volt. Igaz. ráment majdnem az egész
örökségem, de megérte: a Hegytet enyém is lett, s én is a Hegytet höz
tartoztam ezentúl. A maradék pénzb l kocsit vettem, bútorokat. A n ket
most már nemcsak messzir l bámultam. Elegáns ruhában ültem suhanó
kocsimba. Olykor egy sz ke, olykor egy fekete ült mellém. A villa fehér
volt, a kert csendes. A teraszról remek kilátás nyílt a városra, a
folyóra, a hidakra.
Néhány héttel kés bb televízióra támadt kedvem. Letelefonáltam. Egy óra
múlva ott voltak a készülékkel, felszerelték az antennát. Hat m sor
között válogathattam, egyik színesebb volt, mint a másik.
Egy este egyedül voltam, valami néznivalót kerestem. A csatornaváltó
gombon tizenkét szám volt, de csak hat m sor... A többi csatornán nincs
adás? Végigcsattogtattam a forgatógombot.
A kilencesen felvillant egy kép, aztán elt nt. Vártam egy darabig, de nem
jelent meg újra. Kés bb visszacsavartam ugyanoda a gombot. A képerny
vakfehéren villogott, nyugtalan izzással. Aztán felvillant valami, de
csak nagyon rövid id re. Túl közel állhattam, mert megint nem tudtam
kivenni, mit ábrázol. Leültem a fotelba, vártam.
Kis id múlva megjelent egy kép. Eleinte halványan, életlenül. Fehér
golyó fekete alapon. Majd élesebb lett, kontúrjai támadtak, a golyó
szélei megkeményedtek, kirajzolódtak. A fekete háttér is megelevenedett -
valamilyen mozgás volt ott, de hogy mi mozgott, nem lehetett kivenni.
Aztán hirtelen el t nt mindez.
Két napra rá - egy átmulatott éjszaka után - délel tt ismét bekapcsoltam
a kilences csatornát. Bágyadt szemekkel vártam; nem is tudom, mire.
Emlékszem, közben kimentem a konyhába jégkockáért. Mikor visszajöttem,
földbe gyökerezett lábam.
A tévém képerny jén egy tájat láttam. Mozdulatlanul álltak a fák -
furcsa, kékes, lógólombú, vékony fák. Távolban a hegyek mint levágott
csúcsú kúpok sorjáztak. Egy szikla állt elöl - gondolom, szikla lehetett,
bár narancsvörös volt és fényes. Az égbolt barnás., a föld kékeszöld.
Napot nem láttam hol sem, az egész tájat egyenletes, szürkés fény
világította meg. Sem a sziklának, sem a fáknak nem volt árnyékuk.
Tapogatózva kerestem a fotelt, leültem. De hirtelen elt nt a kép. űsak a
fehér négyszög világított.
Vártam. Aznap délel tt még kétszer jelent meg ugyanaz a kép, egy-másfél
órás id közökben.
Elhatároztam, hogy végére járok a dolognak. Felhívattam a városból egy
szakért t.
"Kizárt dolog" - mondta. - "Ezen a csatornán nincs adás. Csupán az
fordulhatott el , hogy messze innen, külföldön egy tévéadó ezen a sávon
ad m sort. A Hegytet ebb l a szempontból rendkívül kedvez helyen
fekszik, lehet, hogy olykor-olykor egy-egy percre ,bejön valamelyik
távoli adó m sora, ez nem ritkaság bizonyos légköri feltételek mellett...
Ebben a városban sehol sincsenek olyan jó vételi viszonyok, mint itt
hegytet n, hiszen az ön antennája talán a legmagasabb pontján áll a
városnak..." Mesélt még valamit arról is, hogy a tévéhullámok vagy
micsodák csak egyenes vonalban terjednek. Pénzt adtam neki, elment. Csak
mosolyogtam. Hiába beszél - amit én láttam, az, nem egy külföldi adó
m sora lehetett. Nincs olyan tévéállomás, mely másfélóránként ugyanazt a
fantasztikus állóképet sugározná hosszú perceken keresztül!
Este hiába figyeltem a 9-es csatornát, nem volt adás. Aztán telefonáltak
a barátaim - mióta gazdag lettem, annyi volt a barátom, hogy már nem
gy ztem számontartani ket - s meghívtak egy mulatóba. Persze elmentem.
Hajnal felé jöttem haza, egy táncosn vel. A n részeg volt, én csak
lusta. Űekapcsoltam a tévét, a n vihogott: "Mi az, szívem, tévét fogunk
nézni, ahelyett, hogy...?"
Rögtön színek jelentek meg a képerny n, s mozgás. Ezúttal nem állóképeket
adtak... Két lilás folt mozgott valamilyen halványzöld közegben. Lehet,
hogy víz volt, vagy valamilyen folyadék. Az egyik folt - a nagyobbik - a
másikhoz közeledett, ám az mindig kitért az érintés el l, menekülve.
Közben a közeg, melyben mozogtak, állandóan változott. Hol s r bb lett,
hol hígabb, színe a zöldb l lassan ég vörösbe ment át.
A táncosn tántorogva odajött, a nyakamba borult. Eltessékeltem. A
képerny n most fekete térség jelent meg. Furcsa kép volt; nem lehetett
tudni, hol a "fent" és a "lent". űsak középen n tt szédületes
gyorsasággal egy fényl pont. Gömbbé vált, kékesfehér fényben ragyogott,
szélein vékony arany csíkkal. Láttam: forog a saját tengelye körül. A
táncosn a nyakamba kapaszkodott: "Gyere, édes!" - suttogta.
A gömbön kékes szín jelent meg, azon barnás folt. A szélén. Aztán, ahogy
forgott, a barna folt a szélér l lassan bevándorolt középre,
megnagyobbodott, kirajzolódott... Felkiáltottam. - Odanézz...! Dél-
Amerika!
Ahogy a térképen látszik, pontosan olyan volt. Alul elkeskenyed
háromszög, jobbra az a kiugró része... - "Na és aztán?" - ny gösködött a
n - "Gyere, gyere..."
A kép elt nt. Némán bámultam a hirtelen vakká vált készüléket, majd
sóhajtva leereszkedtem a táncosn mellé.
A rákövetkez , napon sokszor próbálkoztam, de nem volt adás. Rájöttem; a
hajnali órákban a legvalószín bb, hogy valamit láthatok. Este
elutasítottam néhány meghívást, korán lefeküdtem. Hajnali négykor már
talpon voltam.
El ször ismét egy tájkép jelent meg. Fémszín tó partján narancsszín
kövek. A "vízb l" furcsa alakú növények álltak ki, hegyes levelekkel. Az
égbolt felh tlen, szürke.
Utána félóráig semmi. Odakinn pirkadt; az ég alján vörös csíkok jelentek
meg, az udvaron álló fák egy egyre világosodó égboltra rajzolódtak. Ekkor
ismét megmozdult valami a képerny n. Iszonyú sebességgel suhant egy táj -
mintha térképet húztak volna el a kamera el tt. Az volt a benyomásom,
hogy egy hangsebességgel vagy gyorsabban száguldó repül gépen ülök, s
nézem a földet alattunk.
Mert az a Föld volt.
Óceán partja felett repültünk. Világosan láttam egy kiköt t sok hajóval.
Vasútvonalak és sok pályás autósztrádák. hegyek, erd k, városok
váltakoztak "alattunk". Majd tengeröböl, megint kiköt k, városok.
Egy helyütt hirtelen megtorpant a kép. Állóképpé vált, úgy t nt. űsak
kés bb vettem észre, a kép szélein, hogy az objektív közelít, A földi
város, mely a középpontban volt látható, rohamosan n tt, szétterült,
elfoglalta az egész képerny t.
Ráismertem; ami városunk volt.
Ott kanyarodott a folyó, világosan látszottak a hidak. Még a hegytet
zöldje is, a felkanyargó m út.... Megbabonázva bámultam. A kép nem
nagyobbodott tovább. Halványodni kezdett, majd elt nt. És aznap már semmi
sem jelent meg a képerny n. Két napig nem kapcsoltam be a tévét. Lent
jártam a városban, elintéztem néhány ügyet, esténként pedig a barátaimmal
szórakoztam.
A harmadik napon megint hajnalban keltem, leültem a képerny elé. Sokáig
kellett várnom, - de megérte.
A szokásos tájkép - kúphegyek, narancssziklák - után egy másféle, kép
jelent meg. Egy arc. Eleinte bátortalanul, halványan, majd egyre
er sebben, markánsabban. Egy n i arc. űsodaszép volt.
Űarnássz ke haj keretezte szabályos vonásait. Szemöldöke csodásan ívelt,
szája vérpiros. Szemei zöldek, mélytüz ek. Néztem; néztem - sohasem
láttam még ilyen gyönyör n t. Vagy nem is volt olyan szép, csak
izgatottságomban láttam olyannak?
Talán tíz percig farkasszemet néztünk - s elt nt a kép. Mindez hang
nélkül zajlott le - az adó, mely ezt a "m sort" sugározta, csak képet
adott.
Akik ismertek, azt mondták: megváltoztam.
Attól fogva alig jártam el mulatókba, nem szórtam már a pénzt. Rájöttem,
hogy nincs olyan sok bel le, ahogy egykor hittem. űsodás házam volt, de
azonkívül semmim. A pénz fogyott - munka után kellett néznem.
Lementem a városba, leparkoltam a kocsit a bank el tt. Egy kis pénzt
vettem fel a számlámról - nem volt sok már - s elmentem egy céghez, ahol
egy jó állást ígértek néhány nappal el bb. Megkérdezték, hol lakom, majd
sajnálkozva tárták szét a kezüket. Nem kérdeztem, miért. Sejtettem, hogy
furcsállják: a Hegytet n lakik és munkát keres...? Unatkozó dúsgazdagnak
hittek, aki pár hétig "munkával" szeretné agyonütni az id t.
Egy étteremben ebédeltem. Egy rikkancs jött be a terembe, megállt
mellettem: "Különkiadás" - kiáltotta. Vettem egy lapot. "Ismeretlen
repül tárgy!" - üvöltötte a f cím az els oldalon. "Ma éjjel a várost a
tengerparttal összeköt útról tizennégy gépkocsi vezet je ismeretlen
eredet repül tárgyat látott. 0Ő óra 36 perckor a tengerpart fel l egy
rendkívül nagy sebességgel mozgó, gömb alakú, kékes szín tárgy t nt fel.
Nagyságát nehéz megállapítani. Egyes szemtanúk szerint átmér je 6-8 méter
lehetett, mások szerint meghaladta a 15 métert. Körülbelül 80 méter
magasan repült, hangtalanul; párhuzamosan az autóúttal. 04 óra 38 perckor
a város irányába elt nt." Valamivel odább újabb cím: "A városban senki
sem látta" "Irányt változtatott?"
A másik oldalon egy rajz, mely a szemtanúk elbeszélése alapján készült.
És egy hosszú fejtegetés: "Tömegpszichózissal állunk szemben?"
Rögtön a 9-es csatornán látott kép jutott eszembe. A nagy sebességgel
repül járm b l közvetített kép... De nem, ez nem lehet. Az nem ma
hajnalban volt, hanem már napokkal ezel tt...
Másnap megvettem minden lapot. De az ismeretlen repül tárgyról már csak
néhány szót ejtettek. A harmadik napon már senki sem beszélt róla.
A negyedik napon hajnalban ismét "bejött" egy tájkép, a szokásos
sziklákkal. Más semmi.
Tovább kerestem munkát. Mindenütt megfagyott körülöttem a leveg , amint
megmondtam, hogy a Hegytet n lakom. A pénzem már igencsak fogytán volt.
Végre egy barátom segítségével elég kényelmes álláshoz jutottam. Egy
külvárosi áruházban figyel ügyeletes lettem. Ez azt jelentette, hogy -
hol délel tt, hol délután - az áruház saját tévé-hálózatának központi
ellen rz szobájában kellett figyelnem a monitorokat. A képerny k a
hatalmas csarnokban a polcok közt bevásárlásaikat intéz , nyüzsg
embertömeget mutatták, rejtett helyekr l. Így kellett megel znünk az
áruházi tolvajlásokat; de az ennek ellenére virágzott, bár szinte naponta
elkaptunk néhány tolvajt. Többnyire közepes jövedelm , s t jómódú emberek
voltak; nemannyira szükségb l, inkább "sportból" loptak.
Még mosolyogtam is magamban azon, hogy az utóbbi id ben a tévé milyen
nagy szerepet kezd játszani az életemben. Otthon folyton a kilences
csatornán járt az eszem. itt meg napi hét órán át a fekete-fehér
képerny t figyeltem, a tömeget, a gyanúsan mozgó "bevásárlókat", a
nagyzseb férfiakat, a "feledékeny" n ket.
Egy hét múlva, délután két óra el tt, él ben is viszontláttam t. A
f bejáraton jött be, s rögtön az illatszerosztály felé indult. Az áruházi
hálózat 3-as kamerája pontosan szembe von a bejárattal. volt, rögtön
megismertem. Igaz, otthon színesben láttam, most fekete-fehérben - de
kétségtelenül volt. A széparcú n a kilences csatorna képerny jér l.
Felpattantam, ide-oda szaladgáltam az ügyeletes szobában. Hat perc múlva
két óra - akkor kell jönnie a váltómnak. Hat perc! Elérem-e még?
Ráirányítottam a hármas kamerát. T lem aztán most kedvére csenhetett
minden tolvaj, az összes osztályon. űsak t figyeltem.
Válogatott. Egymás után vette kézbe a tégelyeket, elolvasta címkéjüket,
némelyikbe beleszagolt. Lassan haladt; el bb a ken csöket szemlélte
végig, aztán a fürd sókat, pipereszappanokat, kölniket, körömlakkokat...
Akkor már tudtam, hogy leérek a földszintre, miel tt kimenne. Egy n az
illatszerek közt mindig hat percnél több id t tölt el. Két órakor bejött
a társam, én már átöltözve vártam. " " még csak a samponoknál tartott.
Még a kocsimat is ki tudtam hozni a f bejárat elé, mire kijött. Magas,
nyulánk termet . karcsú. Lábai hosszúak,- formásak. Szolidan, de ízléssel
öltözködik: kávébarna - kosztüm, ugyanolyan cip és keszty , fehér sál.
És a vérpiros ajkai... meg a szemei. A zöld szemei...
Ott ment el a kocsim mellett, nem pillantva felém. Egy taxiba ült.
Követtem a kocsit.
Az Impalla-szállóba ment be. Láttam az üvegen keresztül, hogy a portás
mosolyogva üdvözli és átadja a kulcsát. Elt nt a liftben.
A recepcióban éppen nem volt senki, amikor bementem. A portáshoz léptem
és szó nélkül egy százast tettem eléje. Csodálkozva nézett fel.
- Az a hölgy, aki az el bb felment... barna kosztümben - mondtam. A
portás szemében felvillant az értelem, elmosolyodott:
- Mira Larren kisasszony, a 414-estien lakik. Egy hete érkezett.
- Honnan?
- Antiquela szigetér l. Ez valahol a Karib-tengeren van - tette hozzá
magyarázólag, bár kissé bizonytalanul.
Tudtam, hogy nem szalaszthatom el az alkalmat. Lehet, hogy holnap - vagy
akár még ebben az órában - továbbutazik, elt nik, örökre. A hallban fel-
alá járva töprengtem, mit is tegyek. Végre határoztam. Egy telefonfülkébe
léptem és felhívtam a 414-es szobát.
- Hallo - mondta. Még a hangja is szép volt, mintha távolból hangzana,
mégis meleg, kellemes árnyalatú. Mély lélegzetet vettem:
- Ne haragudjon a zavarásért, Larren kisasszony... Megláttam önt az
utcán, idáig követtem... - Hallgatott. Bemutatkoztam és új lendülettel
folytattam: - Nagyon boldog lennék, ha... meghívhatnám ebédre. Kérem, ne
értsen félre. Egyszer en megbabonázott a szépsége. Soha nem láttam még
ilyen szép n t, és... - elakadtam. Tudtam, hogy mindent feltettem egy
lapra. Ha azt mondja, hogy nem...
- Azt sem tudom, kicsoda ön - válaszolta. Kiejtése kissé idegenes volt.
De nem csapta le a kagylót, nem mondta, hogy idegenekkel nem ismerkedik,
hogy hagyjam békén...
- A nevemet már mondtam - folytattam. - Odafenn lakom a Hegytet n.
Szeretnék önnel megismerkedni. Az az érzésem, hogy láttam már valahol.
Valamikor talán találkoztunk...
- Ez nem valószín - felelte és éreztem: elmosolyodott.
Beleegyezett.
Azonnal átsiettem az étterembe, lefoglaltam egy félrees asztalt.
Másodpercre pontosan megjelent. Halványzöld délutáni ruha, fehér cip ,
ezüst karperec és gy r . Űizonytalan, kislányos mosoly, kecses
mozdulatok.
Mindenr l beszélgettünk. Észrevettem: ha nem tudott valamit, nem szólt
hozzá a témához, de kés bb valahonnan mindig "kiképezte" magát. Sokat
nevettünk - mindketten szerettük a humort.
Kissé idegenes kiejtése is elragadó volt; jól állt neki. Csak úgy repült
az id . A pincérek halkan váltakoztak körülöttünk, finom ételek párái
szálltak fel.
- Kedves Mira kisasszony - kérdeztem az ebéd vége felé -, meddig marad
városunkban?
Rámnézett, zöld szemeiben játékos szikrák villantak:
- Lehet, hogy örökre - válaszolta.
Este táncolni mentünk, aztán visszakísértem az Impallába. Hívtam hozzám
is, de nem jött.
- Még nem... - mondta zavart mosollyal. - Majd... kés bb.
- Mikor találkozunk? - kérdeztem és gyorsan folytattam: - Holnap délután
elmehetnénk a hegyekbe kirándulni...
- Jó ötlet - felelte -, háromkor megfelel?
- Háromkor itt leszek a szálló halljában - ígértem.
Hajnalban a 9-es csatornán megjelent egy tájkép. Nem a szokott csonka
kúpok, nem a szürke ég... Ez egy korallsziget volt, valahol egy óceánon.
Kék víz, sárga homok, zöld pálmák. Föveny a párton, hullámok a vízen
lehullott kókuszdiók a földön. A földön... A FÖLDÖN? Itteni táj ez,
itteni. hazai, földi...!
Nem akartam még gondolni sem arra, hogy akkor hol állhatnak a
narancsszín sziklák, merre emelkedhetnek a kúphegyek, hol folyik a
fémszín folyó...?
Amint a kép elt nt, magamra kapkodtam ruháimat és elrohantam az áruházba
dolgozni.
A délutáni kirándulás csodálatos volt. Még ma is magam el tt látom Mira
nevet arcát, érzem, ahogy belém kapaszkodott, mikor lenéztünk a
hegycsúcsról a meredek völgybe.
- Az mi ott? - kérdezte egyszer, kinyújtott karjával a P.-i völgy felé
mutatva. A fák közül egyes háztet k és egy magas kémény emelkedett ki.
- Az ott a P.-i Galaktikakutató Intézet - feleltem. - Valamivel odébb a
másik csúcson van az obszervatórium.
- Kik dolgoznak ott?
- Csillagászok - vontam vállat. - Kutatók, fizikusok... - El is
felejtettem az egészet. Mira sem érdekl dött többé. Leszaladtunk az
ösvényen, aztán a másikon. A kocsiban megcsókoltam Mirát. Nem
ellenkezett.
Este megint a szálló el tt váltunk el.
- Holnap felviszlek hozzám - mondtam.
- Jó, holnap - felelte és mosolygott.
Hazahajtottam. Vacsora után felhívtam a szállodát. A 414-esben senki sem
vette fel a kagylót. A portát hívtam:
- Larren kisasszony röviddel ezel tt taxit hívott és eltávozott - mondta
a portás.
- Végleg? - jajdultam fel.
- Dehogy; még az éjszaka folyamán visszatér, azt mondta.
Megkönnyebbültem. De elfogott a nyugtalanság is. Nem köteles nekem
beszámolni a dolgairól. És eszembe jutott: tulajdonképpen nem is tudom,
miért jött Mira a városba?
Másnap a Hegytet re viv szerpentinen kanyarogva, mintegy mellékesen
megkérdeztem:
- Rokonaid laknak itt?
- Nem - felelte -, senkim.
Nem er ltettem tovább. Űehajtottam a rácsos kapun, kiszálltunk. Mirát
elb völte a látvány: felszaladt a teraszra, megmarkolta a korlátot...
Alattunk feküdt a város. A délutáni nap aranya végigcsorgott a
háztet kön, a hegyoldal zöldje tündöklött. A folyóról halvány pára szállt
fel.
Ott vacsoráztunk a teraszon. Az eltolható üvegfal mögött halvány fényt
vetett egy lámpa, halk zene szólt. A város ezernyi lámpája világította
meg az eget.
- Csakugyan láttál már valahol? - kérdezte Mira, mikor leszállt az est.
Hangja belefolyt a sötétségbe; selyempatak, puha bársonyban.
- Láttalak... Igen, úgy rémlik, láttalak - feleltem.
- Biztos nem láttál. Hiszen még sohasem voltam itt.
Táncoltunk, szorosan magamhoz húztam, szorítottam. A zene felívelt,
lángot lobbantott, lezuhant. Csókolóztunk.
- Te már sokat tudsz rólam - mondtam. - De én, rólad?...
- Mit akarsz tudni? Antiquelán éltem eddig. Szép sziget... De nem könny
arrafelé az élet. Idejöttem.
- És mihez kezdesz itt?
Hallgatott, majd sóhajtott:
- Nem is tudom... Majd csak akad valami.
- Ilyen szép n nek biztosan - bújt belém az ördög. Mira el bb értetlenül
nézett rám, aztán elnevette magát.
- Gyere a korláthoz, meg akarom nézni a várost.
Tudtam: ez csak ürügy. A várost aznap este már számtalanszor
megcsodáltuk. De nem szóltam. Kés bb megint táncoltunk.
- Tegnap este felhívtalak. Azt mondta a portás, elutaztál valahová.
- Igen? - cseppet sem csodálkozott. semmi meglep dést nem árult el az
arca. - És mit akartál mondani?
Ezzel a kérdéssel teljesen lefegyverzett, nem tértem vissza a témára.
- Tulajdonképpen nincs értelme, hogy drága szállodában lakjál - mondtam.
- Fölösleges kiadás.
- Tudsz jobbat? Én is gondoltam már erre. El bb-utóbb ki kell bérelnem
egy lakást.
- Nézd ezt a villát - mutattam körbe. - Egyedül lakom benne.
- Értem - nevetett. - Azt akarod, hogy ideköltözzek?
- Igen, azt.
- Hozzád?
- Hozzám.
űsak néztünk egymás szemébe. T zforrón, hosszan.
- És... hogy éljünk együtt. Igen? - kérdezte.
- Igen - feleltem határozottan. Megint mindent egy lapra tettem fel. -
Éljünk együtt, Egy ideig. Aztán, ha te is úgy akarod, feleségül veszlek
majd.
Álltunk mozdulatlanul a terasz középén. mozdult meg els nek; a
retiküljéért nyúlt: - Vigyél le a szállodába.
- Megsért dtél?
- Nem, Bert. - Megfordult: Most el ször szólított a keresztnevemen.
Komolyan mondta: - Nem sért dtem meg. Átgondolom, amit mondtál. Holnap
megkapod a választ.
Hajnalban a kilences csatornán nem volt "m sor". Az áruházban két tolvajt
is fogtam aznap; az egyik árut akart kicsempészni, a zsebében, a másik
ellopta egy bevásárló n pénztárcáját.
Mira azt mondta, legyek otthon. Nem tudtam, telefonál-e. Ebéd után
hazahajtottam, elkertészkedtem estig az udvaron, ügyelve, nem cseng-e a
telefon. De a készülék néma maradt. Megvacsoráztam, bekapcsoltam a tévét.
Egy darabig néztem egy unalmas krimit, aztán a másik csatornán egy
kvízm sort. A harmadikon politikai vita volt, a negyediken utcai
tüntetés... Akkor csengettek a kapunál.
Egy taxi kanyarodott el a ház el l, vissza a város felé. Sötét árny állt
a félhomályos kapuban.
- Ki az?
- Én vagyok. - Zöld szemei szinte ragyogtak. Tapogatózva kerestem a
villanykapcsolót, éles fény öntött el mindent.
- Meghoztam a választ - mondta, s maga mögé mutatott. A járdán három
b rönd állt.
A következ hetek nagyon gyorsan teltek el. Az áruházban töltött napi hét
óra kivételével állandóan együtt voltunk. Moziban, otthon, színházban,
kiránduláson. A pénzem megint megcsappant. Mirának volt pénze - tudom,
mert egyszer egy vastag köteg százast láttam a retiküljében -, de soha
nem kérdezte, nincs-e rá szükségem. Én persze nem szóltam err l.
Akkoriban elhanyagoltam a kilences csatornát is. Mira csodálatos n volt.
Ezt nappal és éjjel, mindig és mindenütt éreztem. Még nem talátkoztam
ilyen emberrel. Azt hiszem, nem is volt több ilyen a Földön.
Amikor munkában voltam, gyakran elment hazulról. Sokszor hiába
telefonáltam haza. Magyarázta kés bb, hogy a letelepedéssel kapcsolatos
formaságokat intézi. Űár ennyi id alatt egy egész falut át lehetett
volna telepíteni, nem avatkoztam bele az ügyeibe.
Egyik napon az adóhivatalba kellett elmennem; valami apróságot nem
intéztek el az örökségemmel kapcsolatban, én pedig nem akartam annyiban
hagyni a dolgot. Úgy intéztem, hogy a váltótársam hamarább jött be, én
pedig tizenkét óra után elhajtottam az adóhivatalba.
A bejárat el tt nem találtam parkolóhelyet, többször is meg kellett
kerülnöm a teret. Az egyik ilyen fordulónál egy lapos, zöld kocsi vágott
elém a mellékutcából; szegletes állú, kopaszodó, negyven év körüli férfi
vezette.
Mellette pedig Mira ült.
Nem volt kétségem, rögtön felismertem. volt az. Mosolyogva oda-odaszólt
a férfinak, az hasonlóképpen válaszolgatott. Aztán elkanyarodtak, éppoly
hirtelen, mint ahogy jöttek. Nyomukba szeg dhettem volna, de nem volt
értelme.
Az adóhivatalból felhívtam a lakásomat; senki sem vette fel a kagylót.
- Voltál ma valamerre? - kérdeztem hazatérve.
- Nem, szívem, sehol - felelte tiszta tekintettel.
A következ héten el is felejtettem mindent. Mira igyekezett a kedvemben
járni. Már kifizette azokat a számlákat, melyeket távollétemben hoztak.
Közös lett a háztartásunk; bár nem tudtam, honnan van pénze. Antiqueláról
hozta magával, gondoltam.
Sokfelé megfordultunk. Mirát mindenütt megbámulták. Ez persze legyezgette
a hiúságomat. Ilyen szép n nem volt több a városban. Űarátaim ismét
megjelentek körülöttem, de Mira rövid úton eltanácsolta ket;
mindegyiknek rögtön kiismerte gyenge oldalát s addig gyötörte ezzel az
illet t, míg többé nem mutatkozott. Egyet viszont el kell ismerni: engem
soha egy szóval sem bántott. Az én hibáimat nem hánytorgatta fel, pedig
van sok.
A 9-es csatorna titkát nem akartam elárulni neki. Voltak olyan
pillanataim, mikor nevetségesnek, hihetetlennek t nt mindez; hogyan is
jelenhetnének meg képek olyan csatornán, melyen nem is adnak m sort...? A
narancsszín sziklákat senki sem hinné el, talán Mira sem.
Egy szombat reggel kiderült, hogy szinte üres a h t szekrény. Mira
leszaladt a kocsival a városba, bevásárolni. Bekapcsoltam a tévét,
megkerestem a kilences csatornát.
Volt adás...! Ismét magasan száguldott a kamera - alattunk Afrika tájai.
A járm nyugatról hatolt be a kontinens fölé, Ghana környékén. Iszonyú
sebességgel haladt. Elhúzott délkelet felé. A Niger Köztársaság sivatagos
területeit láttam egyszer egy filmen... Csád, a nagy tó, megint sivatag,
aztán serd k, serd k, szavannák... Változott a kép.
Felh k a föld felett. Napnyugta valahol. A kamera a felh k felett
száguldott. Ég vörös hótenger, mozdulatlan fehérség, pirosló ég. És
belerohantunk az éjszakába. Aztán percekig semmi. Néhány színes villanás.
És egy hegy. Nem túl magas. Vasútvonal csillog a lábánál, m úton autók
rohannak. Szürketet s házak. Magas kémény. De hiszen... Olyan ismer sek
ezek a házak! A kamera most mozdul, lefelé. Majd megáll, s felszáguld a
magasba, a hegy fölé. A kamerát rász kítik a házakra... Igen. Semmi
kétség. A P.-i Galaktikakutató Intézet épületei...
Odakintr l zajt hallottam - Mira kanyarodott be a kapun. Gyorsan
kikapcsoltam a készüléket.
Aznap este sokmindenr l beszélgettünk. A terasz felett ragyogtak a
csillagok. Langyos szell kóborolt o fák között.
- Azért egy kicsit nevetségesek ám az emberek - mondta Mira. - Mostanában
a szakértelmet becsülik mindennél többre. Lassan már külön tanfolyam és
bizonyítvány kell még az utcasepr nek vagy a cip tisztítónak is... űsak
éppen a legfontosabb dolgot csinálhatja bárki.
- Mire gondolsz? - kérdeztem.
- A gyermeknevelésre. Gyereke mindenkinek lehet - a legutolsó analfabéta,
részeg, sötétagyú csatornatölteléknek is. Joga van hozzá, él is ezzel a
jogával, s t! Neki általában több gyereke van, mint a m velt embernek.
Joga van felnevelni ket és senkinek nem jut eszébe, hogy az új
nemzedékek felnevelése óriási szakértelmet, hozzáértést, er t, id t és
türelmet követel meg. A Föld jöv je attól függ, milyenek lesznek a
következ nemzedékek. Javarészük sajnos pont olyan lesz, amilyenek a
szül k.
- De az iskolák... - vetettem közbe.
- Az iskolák! - legyintett. - Ezt te sem gondoltad komolyan. Hány millió
gyerek van Afrikában, Ázsiában és másutt, akik soha nem is látnak
iskolát? De feln nek. Olyanok lesznek, mint a szüleik, azt a példát
követik majd, melyet gyerekkorukban maguk körül láttak. A tolvaj
tolvajnak neveli a fiát, a részeges részegesnek.
- Az intelligens intelligensnek, a tudós tudósnak... - folytattam.
- Nem érted...? - kérdezte emeltebb hangon. - Csak egyetlenegy embert
felnevelni - ez is hatalmas munka, óriási felel sség. Tanárok százezrei
évekig tanulják az egyetemeken, hogy a kezük alá kerül fiataloknak csak
egy bizonyos életszakaszban mennyi problémával kell majd megküzdeniük,
miként kell majd nekik matematikát, irodalmat és mást tanítani, az
ábécét l az atomreaktorig. De a szül ket senki semmire sem tanítja meg
nálatok; minden szül úgy neveli gyermekét, ahogy akarja, ahogy tudja.
Vagy sehogy. Mindenesetre szakértelem nélkül. Fogalmuk sincs a nevelésr l
- legtöbbször még azoknak sem, akiket te intelligenseknek nevezel, Ezt
szabad! De autót vezetni, azt nem, kérem, ahhoz jogosítvány kell...!
Nevetséges, nem?
Érvelésére nem tudtam válaszolni, hiszen lényegében igaza. De megakadt
bennem egy tüske...
- Miért mondtad - kérdeztem lassan - miért mondtad így az el bb:
"Nálatok"? Az emberekr l beszéltél, általában. Miért nem mondtad:
"nálunk..."?
Csak nézett, hallgatva. Majd halkan válaszolta:
- Csak nyelvbotlás volt, szívem. Természetesen úgy akartam mondani, hogy
"nálunk".
Mira egy reggelen kijelentette, hogy délel ttönként nyelvtanfolyamra fog
járni. Nem volt megelégedve kiejtésével. Állítólag azonnal felismerték
benne mindenütt a külföldit. Errefelé nem nagyon szeretik az idegeneket.
A munkakeresés is lassan haladt. Mesélte, hogy több helyen megfordult az
elmúlt hetekben, de sehol sem volt neki megfelel munkakör, vagy a
fizetést kevesellte.
Egy délel tt - Mira akkor már egy hónapja élt nálam - bekapcsoltam a
kilences csatornát. Mira nyelvtanfolyamon volt. A képerny sokáig
villózott fehéren. Végre bejött egy "m sor".
Nagyvárosi forgatag. Emberek. Egy forgalmas keresztez dés, autók folyamai
úsztak tova. Fényreklámok, sietség, füst. Ázsiában lehetett valahol; a
feliratok erre vallottak. A kamera közvetlenül a járda mellett állt; a
keskeny szem férfiak és n k olykor csaknem beleütköztek. De láttam az
arcukon: semmi rendkívülit sem tapasztoltak. Tehát a kamerát álcázták az
"operat rök". Autóban van, vagy egy hirdet oszlop belsejében? Egyet
rögtön láttam: ez nem film. Ez helyszíni közvetítés; azok az emberek
most, ebben a pillanatban mennek ott az utcán, az az alacsony fiú most
karol bele abba a fekete hajú lányba, az a fehér köpenyes cukrászféle
éppen most áll ki boltja ajtajába... Éreztem, hogy mindez maga az élet, s
bár az adás néma volt, szinte hallottam a nagyváros lüktetését.
űsaknem fél órán kereszt l, "közvetített" ugyanaz a kamera ugyanarról a
pontról. Aztán elhalványult, majd elt nt a kép.
Két nappal kés bb az áruházba menet egy újságárus állt a személyzeti
bejáró el tt. Lapja f címeit kiabálta. Elmentem mellette, de egy szó
megütötte a fülemet; megvettem a lapot.
A második oldalon ott ordított vastag bet kkel:
"Rejtély a P.-i Galaktikakutató Intézetben!"
"Elrabolták O. Nielssen csillagászt!"
"O. Nielssenr l három napja semmi hír."
"O. Nielssen néhány héttel ezel tt az intézet vezet jének bizalmasan
jelentette, hogy egy bizonyos civilizáció földi beavatkozásának nyomaira
bukkant."
"A nyomozás folyik."
A dolog eleinte nem izgatott különösebben. Annyi mostanában az
emberrablás, valóságos divat. Majd jelentkeznek a tettesek, váltságdíjat
követelnek. De... Az a kép a kilences csatornán... A Galaktikakutató
Intézet.
Igyekeztem nem gondolni erre. Dolgoztam estig, és mehettem haza. A
szerpentinen, felfelé kanyarogva a Hegytet re, csak Mirára gondoltom.
Egyre inkább szerettem t. Űár ez a sok furcsaság úgy rám nehezedett. Jó
lett volna Mirát elválasztani ezekt l a rejtélyes dolgoktól, melyek így
megs r södtek körülötte. De lehetséges ez még? Nem a kilences csatornán
pillantottam t meg el ször? Ki kellene dobni a tévét, leszedni azt
antennát a tet r l. Elfelejteni. Elvinni Mirát máshová. Ott élni. Vele...
A teraszon várt, leeresztett hajjal, fényl szemekkel. Megcsókolt:
- Végre itt vagy; Bert, drágám - mondta melegen.
Este a két kényelmes, egymás mellé tolt fotelb l néztük a tévét: Izgalmas
krimit adtak, alig tudtuk levenni szemünket képerny r l. A kis asztalkán
narancslé, jégkockák.
- Állandóan az az öldöklés - mondta hirtelen Mira, mikor a gyilkos a
harmadik áldozatát is eltette láb alól. - Mondd csak, az emberek mindig
ilyenek lesznek? Soha nem térnek jobb belátásra?
- De azért te is nézed - feleltem. - Ugye, milyen lebilincsel ?
- Izgalmas, persze, hogy izgalmas - dohogott tovább. - De csak káros.
Felébreszti a rossz ösztönöket. - Kiment a fürd szobába. Hallottam,
teleereszti a kádat. A krimi közben befejez dött. Fütyörészve megvetettem
a széles, közös ágyat. A tévében híreket mondtak.
- "Nielssen professzor utolsó kutatásairól nem találtak jegyzeteket.
Ezért feltételezhet , hogy elt nését nem lehet egyszer emberrablásként
értelmezni."
Felkaptam a fejem. Megint ez a Nielssen...? A mondat végén egy arcképet
vetítettek a képerny re. "Íme, O. Nielssen, a rejtélyes módon elt nt
tudós..." a negyven év körüli, fekete hajú, kopaszodó férfi. Jellegzetes,
szögletes áll... Hol is láttam ezt az arcot? Emlékezetem már pergeti is a
filmet: az adóhivatalba mentem. Elém vágott az a kocsi. Ez a férfi
vezette. S mellette Mira ült...
Egy ideig nem szóltam semmit. Mira el-eltünedezett, állítólag az ügyeit
intézte. Esténként mindig jókedv volt, kedves. Éjjelente magamhoz
öleltem és rögtön elfeledkeztem a világról. Mindenr l.
Azért a dolog nem hagyott nyugton. Hiába jártam el naponta a munkába, nem
sikerült kikapcsolódnom, felejtenem. A tüske bennem maradt. Kínzott a
kérdés; mi köze lehet Mirának mindehhez? Mert valami köze biztosan volt.
Nyugtalanságomat nem vette észre. Továbbra is mosolygós volt. Úgy repült
az id ! Mindenhová eljártunk, bár vigyáztam ne szórjuk a pénzt ok nélkül.
A Nielssen-eset feledésbe merült. Eltelt egy hét, kett . Esténként
elvitatkozgattunk Mirával. Minden téma érdekelte, bár nézetei olykor
meglep ek voltak. Még jó, hogy nem társaságban hangoztatta ket. Például
egyik nap szóba került a két részre osztott világ.
- Ostobák vagytok - mondta Mira -, ha azt hiszitek, hogy itt nyugaton a
társadalmi fejl dés legoptimálisabb formáját értétek el. Nevetséges! A
legoptimálisabb a kommunizmus lesz.
Vagytok? Én persze ellenkeztem. A kommunizmus...? Annyi mindent hallani
err l is. Mi is van ott keleten? Pláne Kínában!
- Ne keverd össze a dolgokat - felelte szigorú tárgyilagossággal,
komolyan. - Hibák nélkül nem megy. Hiszen ezt a társadalmi formát a
gyakorlati életben még soha sehol sem valósították meg, tehát
fejl désének minden mozzanata kísérleti jelleg . De... mondd, te komolyan
gondolod, hogy két száz év múlva itt, ebben a városban, vagy akár ebben
az országban is, még magántulajdonban lesznek a házak, a boltok, a
gyárak...? A fejl dés csak egy irányban vezethet. Minden mindenkié lesz.
- Vagyis senkié - vetettem ellene.
- Úgy is mondhatod. De mégis mindenkié lesz - magyarázta. - Ismétlem:
arrafelé tartunk. Egyre több országban látják be, hogy ez az egyetlen
lehetséges út. Nektek már befellegzett - tette hozzá váratlanul
gunyorosan. - Ti már haldokoltok, csak még nem tudtok róla.
Megint ez a "nektek"...
- Nem tud izgatni, mi lesz kétszáz év múlva, én azt már sem látom meg -
mondtam.
Szétnyitotta gyönyör ajkait - valamit akart mondani. Láttam rajta, hogy
szeretett volna még mondani valamit -, de nem szólt.
Azon a napon szakadt az es . Többek között azért is emlékszem ilyen
pontosan, mert mifelénk ritkán esik. Taxival mentem haza; a kocsimat
javították. A nappali ablakában fényt láttam. Átvágtam a nedves pázsiton
- a f illata orromba szökött. Mélyet -lélegeztem és arra gondoltam:
megnézem, mit csinál Mira? Mit csinálhat, amikor nem vagyok itthon?
Az ablak alá élve hangokat hallottam. Beszélgetett valakivel. De mintha
idegen nyelven folyt volna a társalgás...?
Egy szót sem értettem. Űementem a f bejárati ajtón. Meghallotta, elémjött
a hallba.
- Ki van itt? - kérdeztem.
- Itt? - nagyot nézett. Zöld szemei elkerekedtek. - Nincs itt senki.
- Mintha hangokat hallottam volna - mormogtam és átvágtam az egész
lakáson, kutatva.
- A rádiót hallgattam - mondta.
Bejártam a házat - csakugyan nem volt ott senki. Pedig tisztán hallottam,
hogy Mira egy vagy több férfihanggal beszélgetett. Vagy csakugyan rádiót
hallgatott volna...? De akkor miért hallottam az hangját is?
Szótlanul vacsoráztunk.
Másnap reggel, ahogy Mira elment a nyelvtanfolyamra, kimentem a kertbe.
Megszemléltem a rózsákat, majd a két ezüstfeny mellett elballagva, a
hegyoldal felé néztem.
Földbe gyökerezett a lábam.
A kert szélén, a hegyoldalba kiugró ormon, egy négy-öt méter átmér j
mélyedést láttam. A f le volt taposva, a föld besüllyedt; mintha
valamilyen óriási súly nehezedett volna rá nemrégen. Biztosan tudtam,
hogy két nappal ezel tt még nem volt itt - akkor száraz faleveleket
takarítottam el innen. Körbejártam a gigantikus nyomot, megszemléltem.
Kétségtelenül egy több mázsás valami fekhetett itt a talajon. Alakja gömb
vagy félgömb lehetett; a mélyedés úgy nézett ki, mint egy tányér. A
virágok belenyomódtak a földbe, megtörtek, összelapultak.
Sokáig álltam ott. A kék eget néztem, meg odalenn a várost. Sütött a nap,
nem volt szél. Nyugtalanító volt ez a mozdulatlanság. Valami történik a
hátam mögött - gondoltam. Csak Mira ne lenne belekeverve!
Két nappal kés bb Mira kívánságára elmentünk a tengerpartra. Szombat
reggel volt; kivettünk egy szobát a motelben és sietve leszaladtunk a
strandra.
Nagyon élveztük a fürdést. Vidáman lubickoltunk - és Mira nem vette
észre: bennem egyre er södött a gyanú, hogy nem véletlenül találta ki ezt
a kirándulást, éppen arra a hétvégére. Valamiért el akart engem
távolítani a városból. De miért...?
A magyarázat nem késett soká: Mikor vasárnap kés délután visszaérkeztünk
a Hegytet re, valamilyen ürüggyel rögtön a kertbe siettem. És már tudtam
is, miért kellett nekem egy éjszakát házon kívül töltenem. A kert szélén
a földbevájt tányér... egyszer en elt nt. A helyén ismét lapos volt a
föld. Mintha ismeretlen er "visszaszívta" volna a földet eredeti
helyére. A f szálak fel-felmeredtek, a virágokat mintha egyenként
felállítgatták volna.
A legközelebbi alkalommal vettem a városban egy elmés kis szerkezetet.
Egy fényképez gép volt, melyet el lehetett rejteni bárhol.
Óraszerkezettel volt összekapcsolva. Be lehetett állítani rajta, hogy
például a következ huszonnégy órában mikor, melyik percben, milyen
id közönként készítsen egy-egy felvételt. Zajtalanul m ködött.
Mira távollétében felakasztottam a gépet a terasszal szemben lev feny fa
ága alá, árnyékban. Úgy állítottam be, hogy majd másnap délel tt
félóránként készítsen egy-egy képet a teraszon zajló eseményekr l. Még az
áruházban is ezen járt az eszem egész nap. Nem lett volna jobb, ha a
kertre irányítom az objektívet, hátha meglátnám a kertemben mászkáló
"vendégeket"...?
Este Mira otthon volt, alig tudtam a filmet észrevétlenül kiszedni a
gépb l. Reggel beadtam egy m terembe és délután kett kor hazafelé menet
beugrottam a kész képekért. Egy szélesebb út szélén leálltam és el vettem
ket.
Az els n az üres terasz látszott, hajnali fényben. A másodikon szintén. A
harmadikon már ott volt Mira is - hálóingben öntözte a virágokat. A
negyediken takarított - a képen háttal állva emelte a porszívó csövét. Az
ötödiken üres volt a terasz.
És a hatodik képen... Mira és egy férfi. A férfi háttal ült a fonott
széken. Valamit mondott éppen, egyik kezét felemelte.... Ismer s volt az
a kéz. A haja sz kés, vállai nem túl szélesek.
Lázasan kaptam a következ kép után. A nyolcadik képen a férfi éppen
felállt, de még mindig nem lehetett látni az arcát. Miránál magasabb
volt, karcsú, fiatalos.
A kilencedik képen végre szemt l szembe állt az objektívvel; a korlátnak
támaszkodott és a kertet szemlélte.
Éreztem, hogy lassan megfagy ereimben a vér, Az a férfi én voltam.
Lehet, hogy egy óra hosszat is ültem ott a kocsiban. A gondolatok
villámgyorsan kerget ztek a fejemben. Lassan tértem magamhoz. Az a férfi
nem lehetek én. Hiszen az áruházban voltam akkor, mikor a fényképez gép
exponált.
De mégis ott a képen az a férfi, s az én vagyok. Nem vagyok
tudathasadásos, de ha az lennék, fizikális valóságomban akkor sem
lehetnék egyszerre két helyen. Nincs két testem.
A férfi nyakkend je az enyém. Megismerem. A zakója... az is. És ott ült a
teraszon, Mirával beszélgetve. Az arca pedig az én arcom.
Hazahajtottam. Mira otthon volt. Repesve fogadott. Az arcomon
észrevehetett valamit, de elütöttem holmi munkahelyi bosszúsággal. Este
színházba mentünk. Mira csinosan volt felöltözve, mélyen kivágott fekete
ruhát viselt, ékszerek és festék nélkül - mint egy fiatal istenn .
- A mosolyod a legszebb ékszered - mondtam, elfeledkezve mindenr l.
- Mert ez igazgyöngy - felelte. Mindenki t bámulta. A férfiak
megigézetten álltak a társalgóban, hájas-ráncos-májfoltos n k irigykedve
nézték és összesúgtak a háta mögött. Több magányos férfi igyekezett a
társaságunkba férk zni, sikertelenül.
Másnap reggel elmentem az áruházba. Kétszer telefonáltam haza - senki sem
vette fel a kagylót. Délután kivettem a következ tekercs filmet; üres
volt.
A kertet rendszeresen ellen riztem; semmi nyomot nem láttam. Mira ugyan
mostanában is eljárt délel ttönként, de ritkábban. A kilences csatorna is
hallgatott.
Már azt hittem, végre kezdetét veszi a nyugalom. Olyannyira vágytam
elfeledni mindent! Csak az a fénykép... Egy délután - éppen munkába
indultam - megint csak történt valami. Mira is le akart jönni velem a
városba, beült hát a kocsiba. Lezártam a garázst, majd a rácsos kaput,
elindultunk. Közben véletlenül a visszapillantó tükörbe néztem. A járdán,
nem messze, egy férfi ácsorgott. Még láttam, amint siet s léptekkel
kapunkhoz ment; valamit el vett a zsebéb l... Elkanyarodtunk. Leérve az
els utcára, Mira kiszállt egy bolt el tt, én pedig az egyik mellékutcán
gyorsan visszakanyarodtam és felszáguldottam a Hegytet re.
Odalenn zajosan lüktetett a város, itt viszont csend volt. Leparkoltam
kicsit odébb, a kapuhoz siettem. Két ugrással berohantam a garázs mögé,
majd halkan lopakodva a f ben, elosontam a falak tövében, a kert felé.
Akkor megpillantottam t. Ott állt a terasz korlátjánál, mozdulatlanul.
Elnézett messze, az égbe. Az arca egészen olyan volt, mint az enyém.
Elöntött a harag. Vad ötletem támadt. El ugrottam a bokorból, torkomból
iszonyú üvöltés tört ki, feléje rohantam...
Meglepetten fordult meg, s megrémült. Ijeszt en nézhettem ki. Megijedt,
láttam a tekintetén. A tekintetemen. Egy pillanatig úgy éreztem, hogy
saját tükörképemmel állok szemben.
Nem várt meg. Egy rendkívül gyors mozdulatai átvetette magát a korláton,
leugrott a kertbe. Utána rohantam. Menekült.
Ez méginkább er t adott. Tehát nincs tudathasadásom, nincs baj. Én - én
vagyok. az idegen, a betolakodó. Hiszen menekül... Én vagyok hát itt a
gazda, enyém a ház, hozzám tartozik Mira. csak bitorló...! Utána!
Elrohant az ezüstfeny k mellett. Nagyon gyorsan szaladt. A kerítés el tt
megtorpant. Akkor már kint voltunk a kert végében, szakadék fölé nyúló
ormon. A Hegytet legmagasabb pontján. Egy pillanatig habozott. Aztán
felmászott a kerítésre...
- Állj! - üvöltöttem. Elakadt a lélegzetem. Legalább ötvenméteres a
szakadék azon a helyen. Lezuhan! Csupa szikla arrafelé! A kerítésen
egyensúlyozott, már majdnem elértem.
- Várj! - ordítottam.
És akkor - leugrott. Felléptem a kerítésre, utána néztem. A szívem a
torkomban dobogott. Nem láttam sehol. Elt nt, egyszer en elt nt. Mintha
szétfolyt volna a leveg ben, szétoszlott, mint egy felh .
Sokáig álltam ott, nem tör dve oz id múlásával. Majd lassan kiballagtam
a kertb l, ki az utcára: Nem értettem semmit és ez volt az egészben a
legrosszabb.
Este Mira nem kérdezett semmit, de többször éreztem, hogy kutatóan néz az
arcomba. El akarta kapni a tekintetemet; nem sikerült neki.
Vacsora után leültünk a hangulatlámpával gyéren megvilágított szobában.
Én kezdtem a beszélgetést:
- Emlékszel, mir l beszéltünk hat héttel ezel tt?
- Mikor ideköltöztem? - kérdezte rögtön. Jó emlékez tehetsége volt.
- Igen. Azt mondtam: egy bizonyos id után, ha megismerjük egymást és te
is úgy akarod, feleségül veszlek.
Csend. Nem felelt. Nem akartam ránézni. Folytattam, ahogy elterveztem:
- De... Ehhez szinteség kelt. Mindkét részr l. Nekem... nekem nincs
titkom el tted. - Kihangsúlyoztam a "nekem" szót. Elértette; meg kellett
értenie. Komoran hallgatott.
- Sok mindent nem értesz - mondta végül.
- Éppen err l van szó. Szeretném megérteni ezt a helyzetet. - Nem felelt.
A félhomályban csak a kezét láttam: ujjai idegesen mozogtak a térdén.
- Ez nem olyan egyszer - kezdte végül. - Tudom, hogy sok minden nem
világos el tted... De az embernek vannak olyan titkai, melyekkel nem
rendelkezik szabadon. Nem csak rá tartoznak, s mások engedélyére is
szükség van, ha azokat valakivel meg akarja osztani... Mondd - élénkült
meg hirtelen - szeretnél velem jönni?
- Hová? - lep dtem meg.
- Hová?... - kis szünetet tartott, aztán legyintett: - Nem ez a fontos.
Mondd, el tudnál jönni velem és csak velem élni?
Tudatom alatt valahol mélyen, nagyon mélyen kezdtem t megérteni. t
magát igen - csak a körülményeket, a helyzetet nem. Meg kellett játszanom
az értetlent, hogy ezzel provokáljam. Így talán nem tud majd uralkodni
magán és kimondja az igazságot. Mely mindenre fényt derít...
- Miért mennénk el innen? - kérdeztem józanul, h vösen.
- Jó nekünk itt. Jól élünk, nem?
- Persze, hogy jól - hagyta helyben. Most megláttam a szemeit:
szenvedélyt l csillogtak: - De értsd meg,. ez az élet nem nekünk való!
Nekünk ennél sokkal teljesebb életre van szükségünk. Neked is. És az itt
lehetetlen.
- Attól függ, mire gondolsz - mondtam lassan. - Itt is lehet izgalmasan
élni. Gondolj csak bele: nincs két hete, hogy a Galaktikakutató
Intézetb l elraboltak egy tudóst... - figyeltem az arcát. Csak a szemei
világítottak. - Máshol háborúk vannak; vagy járványok... Mindenfelé
történik valami. Izgalmas az élet. Teljes, ahogy te mondod. Hová vágyódol
el innen?
Hallgatott. Sejtette, mennyit tudok róla? Keveset és mégis sokat. Túl
sokat ahhoz, hogy nyugodt legyek. Nyilván sejti már, hogy engem nem lehet
olyan könnyen a falhoz állítani. Egészen naiv mar nem vagyok. És közben
szeretem. Talán ez az egyetlen, amire nem is számít.
- Mindig arra vágytam, hogy csak veled élhessek - mondtam hirtelen. - De
a titkaid, a megmagyarázhatatlan körülmények...
- Hát menjünk el innen - állt fel. Szép testének körvonalai kirajzolódtak
a félhomályban is.
- De hová? - álltam fel én is, megnedvesítettem hirtelen kiszáradt
ajkaimat. Most kell támadnom - kiderül, ki er sebb. Mirának most kell
határoznia. Velem vagy velük tart-e...?
- Hová menjünk el, Mira? Oda, ahová Nielssen professzor volt kénytelen
elutazni? - Még láttam, hogy szemében felvillan a döbbenet. Akkor
szótlanul megfordultam és kimentem a kertbe. Hadd gondolkozzon.
Mira házon kívül töltötte az éjszakát. Soha nem tudtam meg, hol. Alig
aludtam valamit akkor éjjel - csak feküdtem tágranyílt szemekkel bámulva
az ablak szürke négyszögét. Éjfél után bekapcsoltam a 9-es csatornát; a
képerny fehéren izzott. Elaludtam.
Nem tudom, meddig tarthatott nyugtalan félálmom. Arra riadtam, hogy
valami történik a házban. Körülnéztem. A függöny meglebbent, pedig este
becsuktam ajtót-ablakot. Halkan felkeltem.
Pizsamában, mezítláb az ajtóhoz lopakodtam. Az el szobában valaki
motoszkált. Halvány fény villant. A homályos üvegen egy közeled férfi
árnyéka... Felemeltem öklömet. Erre jött, óvatos léptekkel. Az ajtó
kinyílott...
Pontosan az arca közepébe találtam.
volt, vagyis én. A hasonmásom. Aki el z délután leugrott a szakadékba.
Ütöttem, ahol értem. Nem védekezett. Egy hangot sem hallatott.
- Mi az, védekezni nem tanítottak meg? - üvöltöttem dühvel. - Az orrod
sem vérzik? Nesze, nesze...! - az öklöm fájt már. pedig egyre csak
hátrált, nem ütött meg. Végül feltépte a bejárati ajtót és elrohant, ki a
sötétbe.
Fújtatva tértem vissza. Mira szekrényei nyitva voltak - elt ntek a ruhái.
Elköltözött... A fájdalom belém nyilallt. Ittam egy pohár jó hideg vizet.
A gyomrom reszketett. Visszatántorogtom a szobába.
A tévé képerny je már nem volt üres.
Nagy sebességgel forgott egy acélszín korong. Aztán lassult forgása.
Végre megállt. A korong mintha hirtelen átlátszóvá vált volna, a kép
keresztülúszott rajta. Halak cikáztak. Akvárium? Távolabb part t nt fel,
néptelen. Homokpad, d nék, megint pálmák. És hirtelen elt nt minden.
Hajnalig nem jött kép. Kábultan kóvályogtam a lakásban, csináltam
reggelit. Átvizsgáltam a kertet. Akkor kelt fel a nap. Megnéztem, be van-
e zárva az utcai kapu. Belestem a bokrok alá, a padlásra, mindenhová.
Egyedül voltam.
A telefonra tévedt a tekintetem. Reszket kezekkel kerestem ki a
legnagyobb utazási iroda számát. N i hang jelentkezett.
- Parancsoljon - mondta kedvesen.
- Antiquela szigetére szeretnék utazni - mondtam.
- Antiquela...?
- Igen. Ez valahol a Karib-tengeren van, egy kis szigetállam.
- Kérem várjon egy percet, utánanézek.
A kagylóval a kezemben leültem a fotelba. Odakinn a kertben rázendítettek
a madarak. Vörös fényben emelkedett fel a nap.
A kilences csatorna képerny jén egy repül gép jelent meg. Ismertem a
reklámokból - Boeing-907-es, a legújabb típus. Szupergyorsaság. A felh k
felett repült, szinte mozdulatlanul úszva a kék égbolt el tt. A kamera,
mely képet adott, megel zte, aztán közelített. Tisztán láttam, ahogy
növekszik a pilótaablak, egyre nagyobbnak látszott a feketére festett
orr-rész... Még a h légsugaraktól felforrósodott leveg remegését is
látni lehetett.
És akkor elt nt a Űoeing.
Nem a kép t nt el. A felh ket továbbra is ott láttam, a kék eget is. A
kamera tovább repült. űsak a repül gép t nt el, mintha hirtelen a semmibe
zuhant volna.
- Halló - mondta egy hang a kagylóban. Fülemhez emeltem.
- Igen...?
- Uram, ön szeretne Anti... hogy is? Antiquela szigetére utazni?
- Igen, én.
- Sajnálom, uram. Attól tartok, hogy ez nem fog sikerülni.
- Miért?
- Mert ilyen nev sziget vagy ország nem létezik, uram. Nem is volt soha.
Már nem csodálkoztam.
A nap felkelt, meleg lett. A madarak elhallgattak. Kinn álltam a
teraszon, arcomat fürdette a szél. Sokáig álltam így. Aztán munkához
láttam. Leszedtem a tévéantennát, kivittem a kert végébe, a készülékkel
együtt. Utánuk néztem, ahogy bukdácsolva zuhantak a szakadékba,
szétfreccsenve az alján.
Összecsomagoltam. Még egyszer kimentem a kertbe, elbúcsúztam a fáktól. A
múltkori helyen ismét egy tányér alakú bemélyedést láttam. űsak megvet en
elmosolyodtam...
Odabenn a szobában beszélt a rádió, kihallatszott az ablakon: "...A
Bermudákra tartó Boeing-907-es típusú gép 186 utassal és 12 f nyi
személyzettel fedélzetén a Karib-tenger térségében ma hajnalban
nyomtalanul elt nt..."
És akkor megszólalt a telefon.
- Mira...? - kiáltottam a kagylóba.
- Én vagyok - felelte. A hangja nyugodt volt.
- Visszatérsz hozzám? - kérdeztem, a torkom kiszáradt.
- Nem, Bert.
Csend lett. Odakinn megint kiáltoztak a madarak.
- Mira... kérdezni szeretnék valamit.
- Kérdezz - felelte.
- Mira, én sokat tudok... Rólad is, meg Róluk is... Rólatok... Persze,
hogy Antiquela nem létezik. Egyszer Nielssen professzorral is láttalak...
A kertben felfedeztem a járm vetek nyomát. Lefényképeztem a hasonmásomat,
s t verekedem is vele... Mira!
- Mit akarsz tudni? - kérdezte csodálkozás nélkül.
- Hogy mi volt mindezzel a célotok. Mire kellettem én nektek...? Neked?
Sokáig hallgatott, már azt hittem, szétkapcsoltak. De végre megszólalt:
- Küldetésem volt, Bert. El kellett intéznem valamit. Ne hidd, hogy mi...
idegenek vagyunk. Nem jöttünk más bolygókról, nem. Mi is itt élünk a
Földön. űsak más id síkban. Ti még nem tudtok az id síkok létezésér l és
jobb is, ha egy ideig még titok marad ez el ttetek, Nielssen tú1 kíváncsi
volt. Tervünk volt veled is, Bert. Azért készítettük el a biológiailag
tökételes hasonmásodat. De te mindent elrontottál.
- És a narancsszín sziklák? - kiáltottam. - A barna égbolt? Hiszen
láttam, a tévében!
- Más id síkok - felelte Mira nyugodtan. - Eltorzultak a hullámok. De nem
ezért hívtalak, Bert.
- Igen...? - a remény újra éledezni kezdett bennem.
- Azt mondtam, nem térek vissza hozzád. De azért, mert...te jössz el
hozzánk.
- Mira! - az öröm minden gátat átszakított bennem. - Hiszen szeretlek,
csak veled akarok élni! Bárhol...!
- Jól van - felelte lágy hangon. - Menj hát ki a kertbe. Hamarosan
találkozunk.
Kimentem a házból, hogy oda már soha többé ne térjek vissza. A kertben
egy... igen, egy repül tárgy várakozott. Űátran közeledtem feléje.
Világunk a ti világotokkal párhuzamosan létezik. Sok ezren élnek már itt
a ti világotokból is - azok a repül gépekkel, hajókkal együtt
"nyomtalanul elt nt" személyek. Jól érzik magukat. Gyakran találkozom
Nielssen, professzorral is - érdekes munkát kapott és nagyon elégedett.
A párhuzamos világ lakói vigyáznak rátok. Hogy ne legyen világháború,
hogy okosan használjátok fel az új találmányokat. Sok a dolgunk - olykor
tudósok, kiváló szakemberek t nnek el, válnak "balesetek" áldozatául. Jól
rzött gyárakban titkos laboratóriumok robbannak fel...
A Hegytet n álló házamban egy hozzám nagyon hasonló férfi él. A
járm veink gyakran pihennek meg azon a támaszponton. Mira id nként
ellátogat a világotokba. Hány "Mira" Iétezik? Még én sem tudom. Ezer és
ezer, férfiak és n k. Tegnap az egyik ott ült melletted a moziban, holnap
a másik megel zi a kocsidat az autósztrádán...
A fiunk is a két világ közti "kapcsolatteremt " hivatását szeretné
választani, ha majd feln .
Nem fog fájni
Letette a telefonkagylót, még egyszer átolvasta amit feljegyzett. Aztán
naptárába pillantott: Holnap koncert, holnapután is. Csütörtökön két
el adás a zeneakadémián, pénteken koncert, szombaton pedig... És így
tovább, tovább, nincs megállás. Népszer , ez tagadhatatlan.
Lemezfelvételek, meghívások, vendégszereplések.
Ujjaira pillantott. Eszébe jutott, mit írt nemrégen az egyik lap
zenekritikusa: "Torelli ujjai úgy lebegnek a zongora billenty in, mint
szi ködök egy tó felett..." Ostobaság. Leülni, olvasni egyet, aztán
aludni...
Csengettek. Ki lehet az? Jó lesz vigyázni. Annyit hallani manapság
emberrablókról, betörésekr l.
A küszöbön alacsony termet férfi állt. Arcát kalapkarima vetette árnyék
takarta el félig. Ruhája kifogástalan, s t, el kel nek is mondható.
Gyémánt nyakkend t ...
- Jó estét. Torelli úr...?
- Én vagyok.
- Elnézést a zavarásért. Tudom, nem a legmegfelel bb pillanatban
jöttem... De a körülmények...
- Mir l van szó? - Torelli nem állt félre az ajtóból.
- Üzleti ügyben tárgyalnék önnel, ha van egy félórája számomra - az
idegen arca mosolyra húzódott. A fogai furcsán csillogtak.
- Jöjjön be - határozott Torelli pillanatnyi habozás után.
A nappaliban az idegen és Torelli helyet foglaltak.
- Maestro - kezdte a férfi -, ön egyike korunk leghíresebb m vészeinek. A
zeneért k szerint az ön tudása mintegy szintézise több m vésznemzedék
zenei felkészültségének...
- Hagyjuk ezt - vágott közbe Torelli türelmetlenül. - Vagy csupán
hízelegni jött?
- Dehogy - az idegen ismét mosolygott. - Távol álljon t lem. És
autogrammokra sem vágyom. Üzletet ajánlok önnek.
- Hallgatom.
- Nos... Nekünk egy nagyon jól képzett, nagy gyakorlattal rendelkez
zenei szakemberre van szükségünk. Olyanra, aki nem csak elméletileg
ismeri a zenét, hanem a zenem vészet egyik ágában maga is m vészi szinten
képes interpretálni, s t alkotni. Aki egy személyben zeneszerz ,
pedagógus és m vész is. Ez... ön.
Torelli bólintott - nem nagykép en, inkább várakozva: mit fog még mondani
az idegen?
- Általában - folytatta amaz -, általában utazás közben szoktunk... hm...
kapcsolatba lépni azokkal, akikre szükségünk van. De ön egyrészt keveset
utazik, másrészt nagyon ritkán repül géppel... Mi pedig azt szeretjük, ha
az illet , akire szükségünk van, repül...
- Tehát szükségük van rám - hajolt el re Torelli. - Miért? Miért nem
fordultak az ügynökségemhez? Tulajdonképpen én nem is tárgyalhatok
senkivel, ez az ügynökségem joga és feladata.
- Biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben csak ön az egyedül
illetékes. Ugyanis ön most életének nagyon fontos fordulópontjához
érkezett el.
- Én...?
- Igen - mosolygott az idegen. - Említettem már, hogy szükségünk van
valakire, aki képes...
- Egy pillanat. Kinek a nevében beszél ön?
- Ez most mellékes. Az ön feladata az lenne, hogy nagy tömegeket
megtanítson arra: mi a zene.
- Mi a zene...?
- Ne csodálkozzon. Abban a... abban az országban olyanok élnek, akik soha
még nem is hallottak a zenér l.
- Ez lehetetlen!
- Így van. Pedig az ország lakosainak fiziológiailag mindenük megvan,
amely a zene befogadására és élvezésére alkalmassá teszi ket: agyuk,
fülük... A zene tulajdonképpen egy kombinált hanghatás, amely a leveg
rezgése útján terjed, tehát...
- Nem értem, mit mond ön - szakította félbe Torelli. - Létezik a Földön
olyan társadalom, még a legkisebb is, amely addig még sohasem hallott a
zenér l?
Az idegen megint csak mosolygott. Mozdulatlanul ülve folytatta:
- Kedves Mester; megértem a csodálkozását. Annyit mondhatok: a helyszínre
érve ön még jobban fog csodálkozni, mint most... Csodálkozni a
körülményeken... Melyek egy cseppet sem lesznek nehezek! - tette hozzá
sietve. - S t, el lehet rá készülve, hogy kormányunk a legmesszebbmen kig
támogatni fogja önt. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy önnek megadatik
minden, amire munkájában vagy magánéletében szüksége lehet.
- Minden?
- Minden - a kis ember végre megmozdult: el rehajolt Torelli felé, egyik
kezével gesztikulált. A Mester észrevette, hogy mosolya ellenére is -
szemei komolyak maradtak. - Amit csak el tud magának képzelni, tökéletes
audiovizuális elektronikus oktatórendszer, minden hangszer több
példányban, valódi Steinway-zongorák, kották, szakkönyvtár... És ha ön
folyóparti várkastélyban óhajt lakni, azonnal megkapja. Vagy yachtot,
luxuskocsit, bármit.
- De kérem! - mondta ekkor Torelli csodálkozva. - Miféle ország lehet,
ahol elektronikus tv-hálózat létezik, de senki sem hallott még a
zenér l...
- Van ilyen - felelte kis szünet után az idegen.
- Hogy hívják és hol terül el?
- Még korai lenne ezt önnek megmagyaráznom - d lt hátra a kis ember. -
Egyet ígérhetek: ön ott megérkezése pillanatától kezdve boldog lesz. Nem
lesznek gondjai, viszont remekül kiélheti majd összes vágyát: taníthat
zenelméletet, gyakorolhat, a tehetségesebb tanítványaiból m vészeket
képezhet. Utazgathat térben és id ben, ahová akar...
- Térben? Id ben...?
- No igen, így szoktuk mondani.
- Mennyi id re szól ez a szerz dés?
A kis ember egy pillanatig hallgatott, aztán halkan mondta: - Örökre.
- Tessék? - Torelli közelebb hajolt. - Hogy mondta?
- Örökre. Ugyanis... a visszatérést még nem oldottuk meg. Az ember
szervezete csak egy alkalomul bírja ki a mágneses mez k ilyen er s
változását.
- Mágneses mez k?
- Nem hallott még elt nt repül gépekr l? Meg hajókról? Amelyek mintha
utasaikkal együtt egy "lyukon át" távoztak volna a Földr l? Az Id egy
lyukán keresztül, egy másik Id be, másik dimenzióba...
- Ön, azt hiszem, rült - állt fel Torelli. - Már hamarább észre kellett
volna vennem. Legyen szíves, hagyja el a házamat.
- Kár - az idegen csak ennyit mondott, felállt. Mégis folytatta:
- Kedves Maestro, megkérném, fáradjon az ablakhoz és pillantson ki a
kertbe.
Torelli vállat vont, és az ablakhoz lépett. Elhúzta a függönyt.
- Nem igaz - suttogta. Homlokán kiütött a veríték. Elsápadt, ajkai
remegtek. - Nem igaz... nem lehet igaz...
- De igaz - mondta kemény hangon az idegen: - Az, amit lát, egyike
járm veinknek. Annyiszor látták már a Földön az emberek, mégsem akarják
elhinni, hogy létezünk... Nézze meg jól. Ezzel fog elutazni. Átmegyünk a
másik dimenzióba. Ne féljen, odaát sem fog unatkozni. Több mint
ezerkétszáz "nyomtalanul elt nt" földi ember társaságában fog élni.
Nekünk pedig zenét kell majd tanítania. Örökké. Mert hiszen mi
megállítottuk a szervezet elöregedésének folyamatát.
Lépéseket hallott a mester, majd csend lett. Azt hitte, álmodik.
Megfordult.
Három férfi állt el tte. Három idegen. Teljesen egyformák - már nem tudta
volna megmondani, melyik volt közülük látogatója. Egyikük fémcsövet emelt
rá:
- Ne féljen, mester... Nem fog fájni. Meglátja, végre boldog lesz.
Örökre.
"...átmegyünk a másik dimenzióba. Ne féljen, nem fog unatkozni. Több mint
ezerkétszáz "nyomtalonul elt nt" földi ember társaságában fog élni.
Nekünk pedig zenét kell majd tanítania... Örökké. Mert hiszen mi
megállítottuk a szervezet elöregedésének folyamatát..." "...Ne féljen,
mester... Nem fog fájni. Meglátja, végre boldog lesz... Örökre..."
A magnetofonszalag letekeredett az orsóról, vége volt a felvételnek. A
két férfi némán nézte egymást.
- Hát ez az - törte meg egyikük a csendet, ingujjban, mint aki otthon
van. - Ezért hívtam ide magát. Mit szól hozzá?
- Azt hiszem, a lapomban nem fogom tudni felhasználni. És egyetlen
rádiótársaság sem adna érte egy fillért sem - felelte amaz.
- Miért nem? - pattant fel a másik. - Hiszen eredeti! Ez Torelli hangja!
Ha elmondom, hogy hivatásos lehallgató vagyok, és bebizonyítom, hogy
Torelli lakásába a t le külön él felesége megbízásából mikrofonokat
szereltem be... Az asszony persze válóokra akart bizonyítékokat
szerezni... Torelli elt nt, nyomtalanul, t keresi öt világrész
rend rsége, a sajtó, mindenki... És csak én tudom, hol van! Érti, én! Ez
a szalag egy vagyont ér. Akárhová viszem is el, mindenütt egy rakás pénzt
adnak érte... A maga lapjának nincs rá szüksége, azt mondja? Gondolja
meg!
- Meggondoltam - állt fel az újságíró. - Gyanús volt mindjárt, mikor azt
mondta a telefonba: a Torelli-ügyr l tud valamit... Az én lapom komoly
kormánylap, nem foglalkoznak ilyesmikkel. Ez hamisítvány. - Bevágta maga
után az ajtót.
A házigazda még látta, amint átvág az úttesten, be a parkba. Alkonyodott,
az égbolt egyre sötétebb lett. Egy perc, s itt az éjszaka...
- Nafene, kezdhetem elölr l - dohogott. - Vigye el az ördög - állt a
szoba közepén, a tekerccsel a kezében. - Mit is mondott ez a fickó...?
Nem foglalkozik ilyesmikkel? Ostobák. No de majd egy rádiótársaság! Azok
biztosan harapnak rá... Lássuk csak! - a telefonkönyvben hamar megtalálta
a keresett számot. Tárcsázott.
Keze egyszercsak lehanyatlott a készülékr l. Megérezte, hogy nincs
egyedül a szobában. Odakünn már teljesen sötét volt. Reszketve
megfordult...
Ott álltak a fal mellett, mozdulatlanul. Három teljesen egyforma
újságíró...
- Lehallgató szakemberekre is szükségünk van - mondta egyikük. - Ne
féljen, nem fog fájni... Meglátja, most végre boldog lesz... Örökre.
A gy jt
Azt a táskarádiót S.-t l kaptam kölcsön. Állítólag egy déltengeri yacht-
kirándulás alkalmával találta egy néptelen kis szigeten, melynek partján
friss kókuszdióért kötött ki.
S. nem sokkal kés bb autóbaleset áldozata lett; így a készülék nálam
maradt. Nem hasonlított semmilyen általam ismert rádióhoz.
Hullámhossztáblázatán öt-hatjegy számok és furcsa jelek csillogtak.
Gondoltam eleinte: biztosan valamelyik ázsiai országban gyártották - mi
lenne ebben csodálatos...?
Íróember vagyok, így a nap nagyobbik részét otthon töltöm. Írás közben
szinte állandóan zenét hallgatok. Nagyon szeretem a távoli, egzotikus
népek dalait; komolyan mondom, ezt hallgatva, még az írás is jobban megy.
Egy nap furcsa jelenségre bukkantam a keres gomb csavargatása közben. Egy
helyütt n i hang beszélgetett felválva különböz férfihangokkal, akik
számok alapján jelentkeztek be nála. El ször meg voltom gy z dve, hogy
tengerészek, pilóták, taxisof rök vagy rádióamat rök beszélgetését
hallom, de aztán... Rá kellett jönnöm, hogy tévedek.
"Hatvannyolcast hívom, jelentkezzen!" - mondta a n i hang. Egy férfi
válaszolt valahonnan: "Jelentkezem." "Hol vagy?" "Mínusz
háromharmincnyolcban, Makedónia, Fülöp és Sándor." "Sándort filmezed?"
"Igen. Még csak tizennyolc éves." "Igyekezz, nem fog sokáig élni..."
"Tudom."
Vagy egy másik beszélgetés:
"Száztizenegyes, száztizenegyes jelentkezz," "Jelentkezem." "Hol vagy?"
"Húsz per negyvenöt." "Mi újság?" "Európa, Berlin. Óriási felfordulás.
Alig lehet mozdulni. A gépemet veszély fenyegeti: t z és robbanások,
utasítási kérek." "Térj vissza 42 per 60-ba."
Eleinte értetlenül hallgattam ezeket az üzenetváltásokat. Kés bb, mintha
kezdett volna világosabbá válni a dolog...
"Kétszázhetvenötös vagyok, hívom- a központot." "Központ jelentkezik."
"Bajban vagyok. Explorációs céllal, Központ engedélyével fizikális-
egzisztenciális változatban, Amerika, 19 per 40-ben. Ű rszín nem
megfelel : fekete. Személyes szabadság korlátozva, kegyetlenkedések."
"Változz vissza. Küldjünk segítséget?" "Igen."
Vagy ezt:
"Központot hívja negyvennyolcas." "Jelentkezem negyvennyolcasnak."
"Láttam Burgesit. Kiszállt 20 per 50-ben. Azt mondta, elege van 42-b l,
kalandosan akar élni." "Visszajön majd, nyugodj meg."
És a másik beszélgetés:
"Központ hívja 126-ost." "Jelentkezem." ."Mi újság?" "Akadémikus vagyok
20 per 75-ben. Nemrégen fedeztük fel a lézert, a holográfiát, a DNS-
molekulát." "Kilencvennégyesr l semmi hír?" "De igen. Kópiális változatát
megölte egy merényl . Ez a próféták sorsa errefelé... Most itt sokan
kábítószerekkel és ál-zenével foglalkoznak." "Központ nyugtázza,
huszonkilencest hívom!" "Jelentkezem." "Mivel foglalkozol és hol?" "Nulla
per nulla-nullában, Közel-Keleten. Csodákat teszek: vízen járok, holtakat
támasztok fel, egyenl séget hirdetek. Alighanem keresztre fognak
feszíteni."
Nem volt kétségem többé; id -utasok beszélgetései hallgattam. Olyanokét,
akik a jöv b l jöttek vissza hozzánk, történelmi korunkba, minket
tanulmányozni. Egyszer annyira felizgatott egy ilyen adás, hogy felkaptam
a rádiót, felemeltem a leveg be, bár tudtam, hogy úgysem vágnám földhöz
semmi kincsért. A hordozófogantyú alatt ujjam hirtelen rátalált egy addig
teljesen ismeretlen, észrevehetetlen részre; a nyomásra benyomódott a
borítófém egy darabja, mint egy billenty . Hirtelen elhallgatott a
készülék, csak valami furcsa, halk búgás támadt.
- Na, elromlott - mondtam hangosan, bosszúson. - Még csak ez hiányzott! -
és letettem az asztalra. A lenyomott billenty visszaugrott eredeti
helyére, a Központ n i hangja pedig ezt kérdezte:
- "Mit mondtál...? Központ vagyok, hallgatlak. Ismételd meg!"
Megmerevedtem, a meglepetést l szóhoz sem tudtam jutni.
"Központ vagyok. Hányas a számod...? Jelentkezz!"
Megembereltem magam. Lenyomtam a billenty t, közel hajoltam a
készülékhez:
- Egy ember vagyok... - kezdtem ostobán, s habozva folytattam: - egy
ember...
"Nem hozzánk tartozol?" - kérdezte a Központ.
- Nem, a rádiót... szoktam hallgatni.
"Hogyan jutottál a készülékhez?" - A Központ-n hangja szigorú volt, s
kemény.
- Kaptam. Állitólag valahol Óceániában találta a barátom...
"Óceániában?" - egy pillanatra csend támadt, mintha a Központ
gondolkozna. Aztán határozottan jelentette ki: "Háromszáznyolcvannyolcas
vesztette el, mikor a hidrogénbomba robbantásokat figyelte... Te hol
vagy?"
Tudtam, éreztem, hogy nem szabadna válaszolnom erre a kérdésre. De
hátha... maguk közé vesznek majd...? Hátha én is utazhatnék az id ben...?
- Huszadik század, 75-ös év. Ezerkilencszázhetvenöt - feleltem.
"Ebben a pillanatban hol vagy? Városban, erd ben, utazásban, utcán...?" -
érdekl dött a Központ.
- Városban, egy nagy házban, nyolcadik emeleten - feleltem az igazságnak
megfelel en. Odakinn sütött a nap.
"Menj ki egy néptelen helyre" - mondta a hang. - "Oda, ahol rajtad kívül
senki sem lesz. Akkor hívjál ismét!"
űsend lett. Elöntött a boldogság, mint még soha... Nyilván id gép jön
majd értem, magukkal visznek...! Meglátom hát a fáraókat életükben,
mammutra vadászhatok majd semberként, vikingekkel fogok átkelni a
tengeren, XIV. Lajos udvarában állhatok majd talpig selyemben,
aranyékszerekkel és karddal az oldalamon...!
Alkonyodott, mire a tengerpartra értem. A fürd z k már elmentek. Er s
szél fújt, a hullámok ki-kiszaladtak a fövényre. A d néken senkit sem
láttam. Lefeküdtem ruhástól a homokra, magamhoz húztam a rádiót.
Lenyomtam a billenty t...
- Jelentkezem.
"Itt a Központ" - jött azonnal a n hangja. Mintha már várta volna
jelentkezésemet. "Hol vagy most?"
- Tengerparton, egy elhagyott strandon. Nincs itt senki - bizonygattam.
"Rendben von. A rádiót tedd a földre, magad pedig menj el t le északi
irányban 100 méterre!" - parancsolta.
Engedelmeskedtem. Mikor megálltam, messze a rádiómtól - kicsi fekete
pontnak látszott a homokon - az eget kémleltem: mikor érkezik egy furcsa
formájú id gép, merr l fog jönni? Meglátom-e el re, vagy egyszerre csak
megjelenik mellettem, el bukkanva a semmib l, az Id b l...?
A robbanás okozta légnyomás a földre vetett. Egy percig feküdtem siketen,
aztán lassan feltápászkodtam, megfordultam...
A rádióm helyén csak egy gödör tátongott a homokon.
Eltelt egy kis id , míg belenyugodtam, hogy becsaptak. Talán igazuk is
volt - a jöv lovagjai nem kockáztathattak.
De nem adtam fel a harcot. Újabban gy jt vagyok. Egész szép gy jteményem
van már. Minden jobb újságban ott a hirdetésem: "Furcsa formájú,
ismeretlen eredet táskarádiókat nagy összegért vásárolok."
Az id csatornák vándora
A "Múló Id höz" címzett rkocsmában Mogorva Louis, a törzsvendég,
megkocogtatta poharát. - Fiú, még egy nektárt.
A Fiú - a bárpult túlsó oldalán sürg kopaszodó fickó - teletöltötte
Louis poharát. Csak utána kérdezte.
- És ki fizeti...? Mert már nincs hiteled, öreg.
Mogorva Louis kihúzta magát, sértetten felvetve fejét:
- Hitel...! Csúnya szó. De ezentúl nincs rá szükségem, te Fiú. Ma
kifizetem a tartozásomat.
A kocsmatöltelékek köréje gy ltek. Afféle pályakeresztez knél fellelhet
kocsma volt ez is; huszonhét rhajóút futott össze ezen a Földt l oly
távoli, majdnem lakatlan bolygón. Míg átrakták az árukat, a konténereket,
a pilóták benéztek a "Múló Id bé". Néha utasok is vártak itt
csatlakozásra, meg új szolgálati helyükre igyekv navigátorok,
rbányászok, robotbeállítok. A kocsma mindig tele volt.
- Nocsak, Mogorva! - csapdosták az öreg vállát. - Nikkelbányát találtál,
vagy mi a fenét...? Öt éve támasztod itt a pultot és csak elvétve van
pénzed.
- Mostantól fogva más a helyzet - vigyorgott Louis, borostás orca
felderült. Homlokára tolta örökké viselt kalapját és kényelmesen
elhelyezkedett egy széken. - Már nem sokáig láttok itt, fiúk. Alighanem
elutazok.
- Te? Elutazol?... - az egyik intergalaktikus rhajó raktárosa, jól
megtermett férfi, akkorát nevetett, hogy belerezegtek a m anyagfalak. -
Hiszen te már olyan vagy, mintha a kocsma berendezéséhez tartoznál.
Mogorva Louis arca egy pillanatra elsötétült, de uralkodott magán.
Majdhogynem nyájasan felelte:
- Öt éve vagyok itt, igaz. De ne higyjétek, hogy egy ágrólszakadt
csavargóval van dolgotok. Uraim - emelte fel a hangját. - Igazi nevem
Louis Űalla, és az id tan professzora vagyok.
Szerencse, hogy a nektárivók még aránylag józanok voltak, így csak
néhányan zuhantak az asztalok alá a röhögést l.
- Méghogy professzor...! - csapdosták térdüket.
- Kuss - mondta szelíden Louis. - Ostoba népség...! Hegyezzétek piszkos
füleiteket. Megajándékozlak benneteket egy történettel. Aztán majd
meglátjuk, ki nevet a végén.
A népség lecsendesült. Szerették az efféle történeteket; hosszú, unalmas
intergalaktikus utazásokon lesz majd mit mesélni a bajtársaknak.
- Huszonnyolc évig kutattam az id t - kezdte Louis. Hangja is másmilyen
volt most, mint eddig bármikor. Komoly, eltöpreng arccal folytatta. - És
rájöttem néhány dologra. Mikor ezeket a felfedezéseimet a földi
tudományos tanács elé terjesztettem, kinevettek. Senki sem vette
komolyan, egyetlen ember nem akadt, aki elhitte volna az id csatornák
létezését.
- Hát léteznek? - kérdezte egy rezesorrú illet a szomszéd asztaltól.
- Mi az, hogy léteznek...! Éppen ez volt a felfedezésem lényege. Az rben
olyan sajátságos, m szerekkel nem tapasztalható, tízegynéhány méter
átmér j csatornák léteznek - "alagutak" , melyekbe belekerülve el re
vagy hátrafelé haladhatunk az id ben. Attól függ, melyik csatornán,
milyen "irányban" folyik az id .
- Hát az id mehet visszafelé is? - kérdezte bambán egy rbányász.
- Mi az, hogy mehet! - legyintett Louis. - De még mennyire. Ezt
használtam ki én is... Sok évtizedes elméleti számítások után arra a
következtetésre jutottam, hogy a Föld felszínét két ilyen csatorna is
érinti, és ez a kett az indiai félszigeten metszi egymást. A helyszínen
is végeztem kísérleteket. Igazam volt... A csatornák ott metszették
egymást. De akadtak irigy ellenfeleim, akik elintézték, hogy megvonják
t lem a pénzügyi támogatást. Abba kellett hagynom kutatásaimat. No
persze, nehogy azt higyjétek, tényleg fel is adtam a dolgot.
Számítógéppel kielemeztem a rendelkezésemre álló adatokat és rájöttem:
egy, a Földt l távoli bolygó mellett ugyanez a két csatorna ismét metszi
egymást. Vagyis itt - bólogatott szaporán Mogorva Louis és üres poharát a
Fiú elé tolta. Amaz hipnotizáltan nyúlt az üvegért, úgy várta a történet
folytatását..
- Szóval, idejöttem. Ennek már öt éve. Elkészítettem azt a primnív kis
készüléket, amellyel az ember utazhat az id csatornában. Nem kell hozzá
sok dolog: egy pár fémrúd, mágneses tekercs, ilyesmik... Néhány
sikertelen próbálkozás után rájöttem, hogyan lehet a járm vet lefékeznem
éppen akkor, mikor a földi metszéspont közelébe ér.
- Hát te a Földre utazgattál közben? - tágultak kerekre a Fiú szemei. -
Hiszen itt üldögéltél majd minden este, Louis!
- Persze - nevetett Louis, most egyáltalán nem volt mogorva. - Este itt
ültem, de délel ttönként utazgattam.
- Ember, van fogalmad, hány fényévre van ide a Föld...? - álmélkodott egy
navigátor. - Még a leggyorsabb rhajónk is hónapokig száguld, míg
ideér...
- No látod. Ha feltárjuk az összes létez id csatornát, akkor ti sem
fogtok hónapokig aszalódni az rhajókban. A megfelel csatornákban...
percek alatt célhoz értek.
- Percek alatt? - Döbbent csend lett a teremben.
- Igen, mert a csatornában maga az id is gyorsan száguld valamelyik
irányban. Vagy el re, vagy hátrafelé... Így az rhajóknak gyakorlatilag
alig van szükségük hajtóanyagra.
- Mese! - csapott az asztalra egy fekete b r rkormányos - mese...
- Gondolod? - Louis nem haragudott. Vidám szikrák csillantak szemében,
felhajtotta italát és folytatta. - Én mindenesetre kitapasztaltam a
dolgot. Négy évig tartó kutatás után megtaláltam itt, nem messze, a két
csatorna "bejáratát". A múlt csatornán elmentem arra a pontra a Földön.
Egy indiai kisváros közelében szálltam ki a csatornából és mint kiderült,
a tizenharmadik században voltam.
- Úgy érti, az 1200-as években? A keresztesháborúk korában? - kérdezte
egy jobb külsej férfi.
- Igen, de azon a vidéken semmit sem tudtak a keresztesháborúkról. Még
Európa létér l sem... Aztán beléptem a másik csatornába és néhány perc
múlva visszajöttem ide... Gondolkozni kezdtem. Nem kételkedtem benne,
hogy a tudósok úgysem fogják elhinni egyetlen szavamat sem, Ezért
bizonyítékokról kellett gondoskodnom...
- No, ezt aztán már tényleg nem hiszem el - morogta a Fiú, de Louis nem
haragudott rá. A feszült csendben halkan folytatta:
- Az egyik teherhajó kapitányától vettem néhány ezer méter m selymet...
Elkezdtem rendszeresen járni a csatornákon; minden héten visszarepültem a
tizenharmadik századi Indiába. Mindig vittem magammal három vég
m selymet. Az ottani keresked k arannyal fizettek érte. Olcsón adtam...
- Arannyal - vágtak közbe egyszerre többen is. F leg a bányászok. Az
arany nagyon ritka fém volt már; távoli bolygókon kellett költségesen
kitermelni, de így is folyton kevés volt bel le, pedig az elektronikai
ipar is hatalmas mennyiséget igényelt.
- Bizony, arannyal. Volt a közelben egy folyó, abból mosták ki. A
legtöbbször aranyrögökkel fizettek. Nagyon kellett nekik a selyem. Nekem
meg az arany... Bizonyítéknak. Máskülönben nem hinnék el a földiek, hogy
léteznek id csatornák, nem adnának nekem alkalmat, hogy bemutassam
ket... Az aranyat vegyileg ellen rizhetik: bizony, földi az összetétele.
Ha megmutatom a metszéspontokat, k is beszállhatnak majd és
bebizonyosodik, hogy léteznek az id csatornák és azokban el re-hátra
utazgatni lehet.
- El re nem mentél? - kérdezte a feketeb r .
- Dehogynem. Eljöttem ide is. Űizony, fiúk, a jöv -csatornán el re mentem
húsz évet és benéztem ebbe a kocsmába.
- Hát meglesz a "Múló Id " húsz év múlva is? - kérdezte a Fiú; nagyokat
nyelt. A kocsma felerészben az tulajdona volt.
- Nyugodt lehetsz, Fiú. Húsz év múlva is ott fogsz állni a pult mögött.
Láttalak... de a hajad addigra már teljesen kihullik.
- Annyi baj legyen! - vigyorgott a Fiú boldogan.
- Mesebeszéd - álltak fel többen és az ajtó felé igyekeztek.
Louis csak mosolygott; néhányan biztatták, folytassa a történetet.
- Mit mondhatok még, fiúk... - Megvan a bizonyíték az id csatornák
létezésére. Fél ével ezel tt értesítettem a földi kormányt. Tegnap kaptam
választ...
Hogy mi volt a válasz, leolvashattuk Louis arcáról. Vidáman hajtotta fel
az ital maradékát. Ekkor szólalt meg a hangszóró, mellyel az rrepül tér
szokta értesíteni a gépekre váró utasokat:
- Kormánygép érkezett a Földr l... Kérjük Louis Balla professzort,
jelentkezzen az rrepül téren, a kormánygép érte jött és azonnal indul
vissza... Louis Balla professzort kérjük...
Mogorva Louis fejebúbjára tolta elmaradhatatlan kalapját, felállt:
- No, Fiú, mennyivel tartozom...?
A Fiú megmondta az összeget. Louis a zsebébe nyúlt:
- Nem baj, ugye, ha nem készpénzzel fizetek...? - és markából sárga kis
göröngyöket koppantott a pultra, egyiket a másik után.
A szupergömb
Tizenhat éve feküdtünk már a hibernátorokban. Igaz, számunkra megállt az
id ; mikor végre az automaták felébresztettek bennünket és összegy ltünk
az rhajó társalgójában, úgy t nt: tegnap indultunk el a Földr l. A
Földr l, ahol közben 1280 év telt e1. De erre most egyikünk sem gondolt.
Kris, a kapitány volt a másik férfi. A többi négy rhajós n volt; Mara,
Rinna, Sela és Űola. A nemek el írás szerinti megosztása - 2:1 a n k
javára - volt az Admiralitás egyik vessz paripája.
- Onis - fordult hozzám Rinna. - Nézd a kapitányt. Valami változás
történhetett, nem ilyen volt, mikor elindultunk.
Krisre pillantottam, de én semmi rendkívülit nem láttam rajta. Kissé
göndör haja, barna szemei, élénk mozdulatai - minden olyan volt, mint egy
napja-tizenhat éve-ezerkétszáznyolcvan éve, az induláskor. Jó kapitány
volt, aranycsillagos oklevéllel és ez volt a tizennegyedik táv-útja.
- Figyeljetek rám - az arca csakugyan gondterheltebb volt a szokásosnál,
most már én is láttam. - Valamit meg kell vallanom nektek. Én négy nappal
el bb ébresztettem fel magamat. Induláskor így programoztam be az
automatákat. Szükségem volt erre a négy napra, tájékozódtam, minden a
terv szerint történik-e, nem csúszott-e hiba a számításokba.
- Minden rendben van, igazi - szakította félbe Mara.
- Nem beszélnél ilyen nyugodtan, ha veszély fenyegetné a hajót.
- Veszély...? - Kris elgondolkozott. - Lehet ezt úgy is nevezni.
- Beszélj világosan - most már én sem állhattam - meg szó nélkül. Kris
felállt, babrált a háromdimenziós képerny mellett. Fények villantak fel,
képpé álltak össze.
- Ezeket az információkristályokat az Admiralitáson kaptam - magyarázta
Kris. - A hajónk feladatát ismertet lezárt paranccsal együtt. űsak
annyit mondtak, hogy a feladat rendkívül nehéz lesz. Ébredés után
felbontottam a borítékot.
- Elmondhatod nekünk is, mi áll benne? - kérdezte Bola kis gúnnyal, de
Kris ügyet sem vetett rá. A képerny re mutatott:
- A Világegyetemet itt óriási gömbként ábrázolták, metszete egy szabályos
kör. Ennek a körnek az átmér je ismeretlen.
- Én inkább úgy mondanám, végtelen - szúrta közbe Sela, sz ke haja
repdesett a nyaka körül.
- Ismétlem: az átmér hossza ismeretlen. Indulás el tt nyilván
hallottatok Pantov professzor elméletér l, amely szerint Világegyetemünk
gömb alakú, annak ellenére, hogy eddig végtelennek tartottuk.
- Végtelen gömb? - kérdezte Mara.
- Nem. Véges gömb.
Erre nem szóltunk semmit. Csakugyan hallottunk valamit a Földön a Pantov-
elméletr l, de ki ért rá odafigyelni...? Naponta születtek új kozmogóniai
elméletek, nekünk pedig éppen elég bajunk volt az el készületekkel. De mi
az, hogy "véges gömb..."? A Világegyetem végtelen, már az ükapámnak is
ezt tanították az iskolában. Ha lenne neki valahol vége, akkor hajónk, a
"Palma", a speciális id síkon halodva hamarosan elérné azt a pontot, azt
a határt, ahol...
Kris mintha a gondolataimat folytatta volna:
- Az Admiralitás komolyan vette a Pantov-elméletet; szerintük a gömb
határa elérhet , egy az id síkok rendszerében igen sebesen haladó rhajó
segítségével. Pantov el dei szuperhullámok segítségével felfedezték, hogy
harmincnégy-milliárd megafényév távolságból az összes elektromágneses
hullám visszaver dik, bármilyen irányba is küldik azokat a Kozmoszba. Ott
tehát egy zárórétegnek kell lennie.
- És mi van mögötte? - kérdezték egyszerre Sela és Mara.
- Éppen ezt kell nekünk kiderítenünk - felelte Kris magától értet d en.
Nem is kellett a távmér re néznem. Tudtam: megtettük már azt út
harmincnégy-milliárd megafényévriyi távolságot. Ezért ébresztettek fel
bennünket.
- Valamilyen veszélyr l beszéltél az el bb.
- A veszély: az ismeretlen - mondta Kris és elnézett valahová a fejünk
fölött. - Soha nem járt még itt rhajó. A "Palma" az els , úttör k
vagyunk.
- Elárulnád, mi a feladat lényege, mit vár t lünk az Admiralitás? -
türelmetlenkedtem.
- Az Admiralitás csak egyet vár t lünk: hogy a körülmények
figyelembevételével, megfontoltan haladjunk el re, amíg jónak látjuk. A
kritikus útszakasz bármelyik pontjáról visszafordulhatunk, ha a
továbbhaladást veszélyesnek találjuk. Természetesen állandóan jegyeznünk
kell mindent, amit tapasztalunk az ismeretlen közegben.
- Lehet, elmarasztalnak majd bennünket, ha túl korán fordulunk vissza -
vélte Sela. Mindig óvatos volt.
- Érdekelne, vajon az ígéretüket betáplálták-e a memóriaegységekbe is? -
most én gúnyolódtam. - Mert ne feledd el: mire mi innen visszakerülünk, a
Földön több mint kétezerötszáz év telik el. Az Admiralitás akkori
vezet i, lehet, egészen másképpen vélekednek majd a dologról...
- Ne vitatkozzatok - lépett közbe Bola. - Természetes, hogy megpróbáljuk
teljesíteni az utasítást, ha már itt vagyunk. Mi a teend , Kris?
- Egyel re foglalkozzunk a környezetjelz kkel. Mérjétek a korpuszkuláris
sugárzást, a mágneses teret, az esetleges elektromágneses hullámokat...
A külvilágot mutató képerny k üresek voltak már. űsillagtalan térben
száguldottunk, közeledve Világegyetemünk széléhez.
Saját fedélzeti id számításunk szerint egy hét múlva kezd dött "az a
dolog". A m szerek megbolondultak. Rohamosan sz nt a sugárzás odakünn a
térben, a mágnesesség a minimumra csökkent. A rádióhullámok csak egyetlen
irányban - mögénk - terjedtek. El ttünk valahol láthatatlan, hatalmas fal
emelkedett.
- Fényelnyel réteg lehet az innens oldalán és az egész gáznem -
állapította meg Bola.
- Mindenfajta hullámot visszaver - jelentettem én is.
- Nézzétek a sebességmér t! - kiáltotta Sela. Akkor már éreztük a
fékez dést. Kris elsápadt, de keményen tartotta magát. A m szerekre
szegezte tekintetét:
- A hajtóm vek teljes er vel dolgoznak, a sebesség mégis csökkent. Ennek
csak egy oka lehet...
- Most hatolunk be a falba. Sokkal s r bb, mint gondoltuk - mondtam.
- A rádióhullámok nem hagyják el az antennákat - jelentette Mara. -
Szinte azonnal visszaver dnek valamir l.
Sötét fekete alagútban rohantunk. A képerny k semmit sem mutattak, mi
valahogy éreztük mégis, hogy alagútban száguldunk. Kris a
vezérl berendezés központi komputeréhez fordult és megkérdezte t le,
milyen mérték a fékez désünk. Az összegezés eredménye szinte azonnal
felt nt a képerny n: 3,06%
- Tehát a lendületünk körülbelül húsz napig elég - jelentette a kapitány.
- Ha ilyen mértékben veszítjük továbbra is a sebességünket, és húsz nap
alatt sem érünk át a fal másik oldalára, akkor... - legyintett.
- Bennragadunk, mint légy a mézben.
- Még csak meg sem tudunk fordulni.
- Segítséget sem hívhatunk, gyakorlatilag nincs rádiónk...
Két hét múlva komolyon nyugtalankodni kezdtünk. A "Palmán" a hangulat
egyre feszültebb lett. Idegesen kóvályogtunk szintr l szintre. Kris
próbált ugyan különféle feladatokkal lefoglalni bennünket, de az agyunk
egyre csak ezt a kérdést rölte: milyen vastag lehet ez az átkozott
fal...?
Űár a hajtóm vek teljes er kifejtéssel dolgoztak, hajónk sebessége már a
minimálisra csökkent.
- Nincsenek az rben olyan gömbalakú rendszerek, melyeknek a héja
vastagabb lenne az egész rendszer átmér jének egy százalékánál... -
idézett valamilyen lexikonból Bola. A többi lány idegesen nevetett:
- A Világegyetem határáról mit sem tudtak még a lexikonod szerkeszt i...
A tizennyolcadik napon rajtakaptam Krist, amint a 714-es számú Általános
utasítást tanulmányozta. Ismertem ezt a könyvet; részletes útmutatást
tartalmaz arra az esetre, ha egy rhajó valamilyen okból több milliárd
megafényév távolságban a Földt l meghibásodik, vagy szerencsétlenül jár,
például letér az id síkról. A legénység teend je ebben az esetben (az
Admiralitás bölcs vezet i szerint) szaporodni, szaporodni, kutatni a
környezetet és segélykér jeleket adni. Így talán majd háromszáz,
ezerötszáz vagy kétezer év múlva a sokadik nemzedék képvisel jét el is
érik és megmenthetik a Földr l induló ment osztagok...
A tizenkilencedik napon Rinna lelkendezve jelentette:
- Az analizátor szerint megváltoztak a környezet jellemz i!
Korpuszkuláris sugárzás észlelhet nyomokban. Növekszik a rádióhullámaink
terjedési távolsága...
Alig néhány óra telt el, körülöttünk megváltozott a világ - a "Palma"
sebessége ismét a régi lett. Áthatoltunk a falon és a "tiszta" rben
száguldottunk.
- El ttünk egy galaxis - jelentette Bola. - Távolság: negyvenhatmillió
megafényév.
Kris hosszan szemlélte a galaktika rádióképét. Láttam; megremeg a
szájaszéle. Még csodáltam is. Kés bb. mikor közelebb értünk, Űola is
furán kezdett viselkedni. Össze-összenéztek Krissel, de nem szóltak.
Amint a galaxis közelébe értünk, nekem is gyanús lett valami. Annyira
ismer snek tetszettek ezek az elhajló karok...
Közben persze egyre több más galaxis t nt fel. Napok, kett scsillagok,
ködök. Kris néha Bolára, olykor meg rám nézett, mintha várt volna
valamire. Szörny sejtés villant belém.
Hamarosan nem volt kétségünk. Kris a társalgóba hívatta össze a
legénységet:
- A komputer kielemezte az összes adatot. Lehetetlen, hogy a falon
áthatolva, annak túloldalán egy pontosan ugyanolyan Világegyetemet
találtunk volna, mint a mienk... Más történt. Hajónk pályája attól a
pillanattól, hogy behatoltunk a "falba", egy ilyen hurkot írt le -
géprajzolta ívet vetített a képerny re és folytatta. - 360 fokos kanyart
írt le a "Palma" anélkül, hogy észrevettük volna. Nem jöhettünk rá a
dologra, hisz a "falban" még alapvet m szereink sem m ködtek.
- Ez tehát azt jelenti, hogy nem is hatoltunk át a falon - szakítottam
félbe könyörtelenül. - Ez az igazság! A falnak van valamilyen, általunk
ismeretlen tulajdonsága, amely megakadályozza, hogy a tárgyak
áthatoljanak rajta.
- A falnak csak általunk ismeretlen tulajdonságai vannak - morogta Mara
rosszkedv en.
- Gondolhottunk volna erre - Sela sz ke haja megint a nyaka körül
repdesett. - Hiszen akkor a nagyon elnyújtott, több tucat milliárd
megafényéves pályán mozgó meteorok és üstökösök is kiszökhettek volna
kozmoszunkból. De ez egy abszolút zárt rendszer, semmi sem szökhet ki
bel le.
- Tehát soha nem fogjuk megtudni, mi van a falon túl - kedvetlenedett el
Rinna. De Kris még nem fejezte be:
- A "fal" tehát ellökött bennünket magától. Most visszafelé haladunk a
Föld felé, csaknem ugyanazon a pályán, amelyen idefelé jöttünk.
- Nemsokára hívhatjuk a Földet rádión - vidámodott meg Mara a
távolságmér re pillantva. Kris komoran nézett a lányra és nem válaszolt.
Befeküdtünk a hibernátorokba. A "Palma" szédületes sebességgel rohant az
egyik id síkon, egyenesen a Föld felé. A tizenhat év röpke percnek t nt.
Aztán felébresztettek az automaták. Fürdés után azonnal a társalgóba
siettem. Nagy csodálkozásomra ott csak Krist találtam.
- Hát a lányok...?
- Egyel re csak téged keltetelek fel - felelte Kris megfontoltan. Egy
könyv feküdt el tte,- címlapjával lefelé fordítva.
- Messzire vagyunk még a Földt l? - kérdettem.
- Már megérkeztünk, Onis - felelte, de a hangja nagyon furcsa volt.
Felugrottam, a képerny höz léptem. űsakugyan. A "Palma" földkörüli pályán
keringett. Tisztán láttam a földrészek rajzolatát.
- Miért nem szállunk le...?
Kris válasz helyett az egyik k telít kamera gombját nyomta le. A nagy
képerny n rohamoson n tt a Föld. A kamera célzórendszere Afrikát
választotta ki. Néhány. kilométer magasból mutatta a tájat, zöld
növényzet, erd k, egy-egy folyó. A "Palma" száguld, a kép is rohamosan
változik. De csak végtelen pusztaságok, fennsíkok, erd k...
- Hol vannak a városok? - fordultam Krishez. - Mit jelentsen ez...?
Kris arcán szomorú mosoly szaladt át:
- Azt jelenti, Onis, hogy sokféle elmélet létezik a "falról". De van neki
egy olyan tulajdonsága, amir l sejtelmünk sem volt és amire csak most
derült fény. A fal ugyanis az id síkon érkez rhajót nem csupán fizikai
értelemben, a térben fordítja vissza, hanem az id ben is.
- Ezzel azt akarod mondani. hogy...
- Pontosan azt, Onis. A falban töltött tizenkilenc nap alatt hurokszer en
egy másik, negatív id síkra kerültünk. Attól a perct l kezdve visszafelé
jövünk az id ben.
- Tehát odalenn, a Földön... Kris, mi van odalenn?
- Szörny dolog történt, Onis. Az úton mi, a saját id számításunk szerint
harminckét évet töltöttünk, de ezalatt a sokkal gyorsabb negatív
id skálán több százezer év szaladt le... - a képerny re pillantott és
elhallgatott. Én is odanéztem. A kamera biokeres je él lényt talált,
közel hozta a képét.
El reálló állkapcsú, meztelen, sz rös lény volt. Alacsony homlok, vad
tekintet. Kezében k balta.
- Hát igen - mondta Kris töprengve. - Eleinte nehéz lesz szót érteni
velük... De a lányok segítségével hamarosan sikerül majd egy kis önálló
társadalmat alapítanunk, Onis.
És megfordította az asztalon hever könyvet. A 71Ő-es számú Általános
utasítás volt. amelyet bajbajutott rhajósai számára adott ki az
Admiralitás.
"...Mint maga az ég..."
"És legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon leszálll az Úr az egész
nép szeme láttára a Sinai Hegyre. És vess határt a népnek köröskörül,
mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre fel ne menjetek s még a
szélét se érintsétek; mindaz, ami a hegyet érinti, hallálal haljon meg.
Ne érintse azt kéz, hanem k vel köveztessék meg, vagy nyillal
nyilaztassék le; akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan
hangzik, akkor felmehetnek a hegyre."
(Ótestamentum: Mózes II. könyve, 19,11-13)
A harmadik Nagy id egység is majdnem eltelt már, mikor Űan bejelentette,
hogy elvégezte az alapozást és a pszichológiai, helyismereti és
topográfiai adatok elégségesek arra, hogy leszálljunk és kezdetét vegye
az Átadás.
- Biztos vagy a dolgodban? - kérdeztem t le.
- A magaméban igen, de... Ezek odalenn nagyon furcsák. Kiszámíthatatlan
lények.
- De te kapcsolatba léptél velük.
- Igen... Persze, tudásszintjük olyan alacsony fokon áll, hogy még csak
vallási alapon közelíthet k meg. Minden más még nagyon kezdetleges fokon
létezik, vagy egyáltalán nincs is.
- Emlékszel az Eri bolygóra? Ott is úgy szerveztük meg az Erkölcsi Normák
átadását, hogy egyikünk eljátszotta a csillagokból jött istenség
szerepét.
- Persze, persze... De ezek itt mások. Harciasak és sohasem lehet tudni,
mit fognak tenni a következ pillanatban. Impulzus-lények.
Reakciósebességük többszöröse a miénknek, gyorsítanunk kell hát. No de
remélem, sikerülni fog a dolog.
- Két Kis Id egység múlva leszállunk az általad kijelölt ponton. Ott, nem
messze attól a tengert l, a kis kiemelkedésen.
- Rendben van, ezt már közöltem a vezet jükkel. Mau-ses a neve...
- Leszállás el tt még utoljára ellen riznünk kell az összes berendezést,
a fordító- és audizonáló-gépeket. Mi van a vizuális hatásokkal?
- Az rhajónkat részben el tudjuk rejteni el lük. Alig fognak bel le
valamit látni. A látószervük elég kis hullámhossztartományban m ködik. Én
magam pedig egy hozzájuk hasonló lény alakjában fogok megjelenni nekik.
Már el is készítettem a projekciós képeket.
- Rendben.
"És l n harmadnapon virradatkor, mennydörgések, villámlások és s r felh
l n a hegyen és igen er s kürtzengés; és megrémüle mind az egész
táborbeli nép. És kivezeté Mózes a népet a táborból az Isten eleibe és
megállánák a hegy alatt. Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala,
mivelhogy leszállott arra az Úr tüzében és felmegy vala annak füstje,
mint kemenczének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala."
(Mózes II. könyve. 19,16-18)
Leszálltunk.
Ben már készen állt a kapcsolat újabb felvételére. A gépek is el voltak
készítve. Bekapcsoltam a kamerákat...
A látványt sohasem fogom elfelejteni. A hegyet el z leg egy árokkal
vették körül. A lények - függ leges helyzet , két alsó és két fels
végtaggal rendelkez valamik - a talajba vájt vonal túlsó végén álltak.
Egész testüket b rökkel és szövetekkel fedték, agyi részükön dús sz rzet
n tt.
Sokan voltak, nagyon sokan. Ameddig a kamerák elláttak szinte a
láthatárig. Tele volt velük a hegyet környez síkság. Alacsonyabbrend
lények is tartózkodtak közöttük, ezek nagydarab, sz rös, járm vek
mozgatására használt növényev k voltak. Az intelligenciakeres mutatója
0,0001-re lendült ki, amikor feléjük irányítottam a szondát.
A lények maguk sem lehettek sokkal okosabbak. Megjelenésünk nyilván nagy
hang- és h hatással járt, k pedig eleinte igencsak féltek. Még jó, hogy
Űan már el re tudomásukra hozta érkezésünk pontos helyét és idejét.
Vártak ránk - várták az istenüket...
- Amikor legutoljára itt voltunk - szóltam Bannak - Emlékszel...? Még
csak apró csoportokban éltek és kövekkel, botokkal kezükben vadásztak.
- Szép fejl désük volt azóta, ez igaz - ismerte el Bon. - De... ha
öldökölni kezdik egymást, akkor nagyon sokáig tart majd, amíg elérik a B-
küszöböt.
- Márpedig ezt fogják csinálni - jegyeztem meg pesszimistán. - A
Űenteren, emlékszel, mit m veltek az ottani lények?
- Azok csoportlélektanilag is messze el voltak maradva az átlagtól -
vetette ellene Ban. - Ezek itt legalábki lerakták már a civilizációjuk
alapjait. Írni is tudnak közülük többen.
- Bár igazad lenne - feleltem. Lekapcsoltam a hajtóm veket, elült a
felkevert forró szél, a zaj. Ban magára csatolta a komplex
pszichoszintézises kontaktusteremt t. Minden eshet ségre készenlétbe
helyeztem a sugárfegyvert.
- Adj jelt - mondta Ban.
Megadtam a jelet - Ban szerint ez egy, a lények által is használt
hangszer audionális hangjelzése volt.
- Kezdheted, Ban.
"És a kürt szava mindinkább er södik vala; Mózes beszél , vala és az
Isten felel vala néki hangosan. Leszálla tehát az Úr a Sinai hegyre, a
hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy tetejére. Mózes pedig
felméne."
(Mózes II. könyve, 19,19-20)
A lény, amelyik odajött, talán semmiben sem különbözött a többit l. űsak
a testtartása volt büszkébb. Tudatában lehetett fontosságának, az
általunk beléje helyezett bizalomnak.
- Eljöttél hát, Mau-Ses - kezdte Ban.
A lény meghajolt, nagyon mélyen. Teste szinte a talajt érintette. Ban
beszélt hozzá, amaz - alázatosan - válaszolt.
Közben észrevettem, hogy az árkot többen is átlépték. Egy helyen a lények
kicsinyei szaladtak be, máshol maguk a feln ttek. Kis id múlva csaknem
minden oldalról szivárogni kezdtek a csúcs felé. Felénk...
- Ban, odanézz...! Közelednek. Szólj Mau-Sesnek, adjon parancsot,
különben a sugárzás kárt tesz bennük...
Ban figyelmeztette a kiválasztottat.
- Csak a kíváncsiság miatt jöttek - fordította le nekem a lény szavait.
- Nem érdekelnek az indokaik - feleltem indulatosan. - Tömeghalál lesz
bel le és akkor örökre elveszítjük a kapcsolatteremtés lehet ségét.
Szólj, hogy vonuljanak hátrább...!
"És mondá az Úr Mózesnek: Menj alá, intsd meg a népet, hogy ne törjön
el re az Urat látni, mert közülük sokan elhullanak."
(Mózes II, 19,21)
"Ne ölj... Ne paráználkodjál... Ne lopj... Ne tégy a te felebarátod ellen
hamis tanúbizonyságot..."
Ban elmondta nekik az Erkölcsi Normákat - mint annyiszor elmondtuk már az
rben. Az automaták közben k zetpróbákat vettek. Két k lapra a lények
írásjeleivel rá is véstük a tíz legfontosabb Normát. A köveket aztán Mau-
Ses elé vetettük.
A lényeket persze még többször is figyelmeztetnünk kellett, míg
megértették, hogy nem szabad túlságosan közel jönni hajónkhoz. Mau-Ses
számára elég volt a mágneses véd tér, de ha mind a tíz és tízezren
odajöttek volna a hajó mellé...
"Az egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt
zengését és a hegy füstülését. És látja a nép és megrémüle és hátrább
álla. És mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az
Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk."
(Mózes 11. 20,18-19)
Még a hegyen álltunk, mikor a lények - Mau-Ses által - kifejezték
óhajukat, hogy többen is szeretnék látni az "Istent". Űan t lem kért
tanácsot, mit tegyen.
- A legnagyobb véd erny nk alá, amit er térrel létre tudok hozni, hetven-
nyolcvan ilyen lény fér el... Annyian feljöhetnek, de ne többen. A
többiekért nem vállalom a felel sséget.
Ban mindezt elmondta Mau-Sesnek. Az lement, kiválasztott hetvenegynéhány
lényt és jöttek megcsodálni az "istent" - a vizuális projektor-képet,
amelyet Ban vetített ki nekik a hajó mellé.
"És monda Mózesnek: Jöjj fel az Úrhoz te és Áron, Nádáb és Abihu és az
Izráel vénei közül hetvenen és hajtsátok meg magatokat el tte távolról.
És csak Mózes közeledjék az Úrhoz, amazok pedig ne közeledjenek és a nép
se jöjjön fel vele."
(Mózes II. 24,1-2)
- No, gyerünk.
Ban kikapcsolta a gépeket. Még egyszer körbepásztáztam a kamerákkal - a
lények mind az árkon kívül álltak, biztonságos távolban. Elindítottam a
hajtóm veket. A képerny r l elt nt a kép, a visszajelz k felvillantak.
Repültünk.
Ban felém fordult, kis szünet után szólt:
- Visszajövünk még ide...? Megkedveltem ket.
- Tudod, hogy még sokfelé visz utunk, sok bolygón kell átadnunk a
Normákat - feleltem. - De valamikor... biztosan eljövünk még.
"És láták az lzráel Istenét, és annak lábai alatt valami zafír fény
tárgy vala, és olyan tiszta, mint maga az ég."
(Mózes II. 24,10)
Közbevetett el szó
Eddig tartott a szórakozás.
A szerkeszt most arra kéri az olvasót, hogy ismerkedjék meg a szerz vel,
miel tt az elbeszélések kellemes kis kirándulásai után egy nehezebb,
járatlanabb úton kísérné tovább. A kötet címadó írása ugyanis nem olyan
könnyen "fogyasztható", mint az el z ek. Sokan pár oldal után fel fogják
adni. Nekik is érdemes kés bb ismét el venni, hátha akkor már többet
tudnak a világról (vagyis rádöbbennek, hogy mennyi mindent nem tudnak
még), s alapismereteik elegend ek lesznek ahhoz, hogy vállalják a
szerz vel a bolyongást múltunk kérd jeleinek átláthatatlan rengetegében.
Sokan Dänikent, A múlt emlékei cím könyv sarlatánnak bélyegzett
szerz jét fogják emlegetni, aki elkövette azt a hibát, hogy nem bízott a
valódi titkokban, s olyan trükköket is belekevert mutatványaiba, amelyek
egész mondandójának hitelét rontották le. Úgy vélem, Nemere István, aki
Däniken kérdéseihez valóban hasonlókat feszeget, ezt a buktatót
elkerülte. S válasza is más, hihet bb, biztatóbb.
Ami el tt, mint javasoltam, ismerkedjünk meg a szerz vel. Harmincnyolc
éves, nyúlánk fiatalember. Sima világosbarna haját oldalra fésüli,
szemüveget hord, különös ismertet jele tulajdonképpen nincs. Keveset
beszél, s ha megszólal, akkor is csöndesen. Harsányan nevetni se
hallottam még, pedig régóta ismerem, viszont gyakran mosolyog, különösen
akkor, ha ellenvéleménye van. Amit ritkán mond el, csak akkor, ha
megkérik rá. Egyébként megírja.
Pécsett született, aztán Somogyba, Veszprémbe, Szolnokra került, s esze
ágában sincs a f városba költözni.
- Minden héten egy napra bejövök Pestre, olyankor körbejárom a kiadókat,
szerkeszt ségeket, a rádiót, leadom a megrendelt kéziratoldat,
megállapodok a következ írások témáját, leadási határidejét íllet en,
elintézem ügyes-bajos dolgaimat, aztán visszautazok Esztergomba.
- Tehát piacolsz...
A kiskertben termelt zöldséget, gyümölcsöt, a "falusi" tojást, túrót,
csirkét piacra hordó parasztasszonyok jutnak eszembe. Nem bántódik meg,
csak kiegészít:
- A "háztáji" a munkahelyem. Sokfelé dolgoztam, de most már évek óta
szabadfoglalkozású vagyok.
- Meg lehet ebb l élni?
- Nincs vagyonom, de megélek. Sokat dolgozom és ezt nem panaszképpen
mondom, hiszen a munkám nemcsak a megélhetési forrásom, de életcélom,
egyetlen igazi szórakozásom, a legnagyobb öröm. Nem járok szórakozni, nem
iszom, nem dohányzom, mondhatnám Vitray nyomán szabadon, hogy "csak ül k
és írok". És néha a ház körül bajlódok, rengeteg munka van egy családi
házzal.
- Miért nem élsz Pesten?
- Nem szeretem a városi nyüzsgést, a szóra sem érdemes dolgok áradatát, a
zajt, a panelházak betonját. A városi élet elnyomorítja az embert,
felesleges ügyekkel elkábítja, feltartja. A panelházakban
kiszolgáltatottá válik, elszakad a természett l, az emberekt l, sokan még
önmaguktól is. Az esztergomi Szent Tamás dombon van kis házam, kis
kerttel. A szobám ablakából vagy a diófám alól - tavasztól szig hatalmas
árnyékában írok - látom a Pilist, a Gerecsét, Szlovákiát, a kisváros
tet tengerét. És jó a leveg , a csöndet csak természetes zajok színezik:
madárfütty, kutyaugatás, szinte a f növését is hallani.
Kevés tárgy veszi körül, csak a legszükségesebbek. Se autója, se
biciklije, vonattal-busszal közlekedik. És leginkább gyalog. Nincs
telefonja, színes tévéje; kazettás magnója, lemezjátszója, külföldre is
alig jár. Pedig kit n en beszél lengyelül, eszperantóul, s a világnyelvek
egyik-másikában sem lehet eladni.
- Ez tudatos életforma, így akarok élni. A munkára koncentrálok, mert
végül is a gyerekkori álom beteljesült, író lettem.
- Sok kerül vel. Hiszen tudom, hogy az érettségi után kismillió helyen
dolgoztál.
- Gyári segédmunkás voltam, aztán erdészeti dolgozó, bolti eladó, katona,
földmér , boncsegéd, idegenvezet , könyvtáros, diplomáciai tolmács,
biztosítási ügynök, ment ápoló, nyelvtanár... Miután nem vettek fel az
egyetemre, tudatosan választottam új és újabb munkahelyeket. Bár
úgynevezett "jó családból" származom - apám orvos -, két munkakönyvem is
betelt és a munkaügyis hölgyek afféle vándormadárnak tartottak.
Mindahhoz, amit meg akartam írni, tények, ismeretek, élményanyag kellett.
Rengeteget tapasztaltam-tanultam különböz munkahelyeimen és sok barátot
is szereztem. Közben pedig megszereztem a diplomát is, bár eszem ágában
sem volt, hogy nyugdíjig könyvtáros legyek. A könyvtár-szak is írói
pólyám segédeszköze.
Eddig tíz regénye, csaknem húsz kötetnyi m fordítása, kétszáz ívnyi
novellája, több száz újságcikke jelent meg.
- Talán érdekes, ha megemlítem, hogy egypár novellát lengyel nyelven
írtam, ezek meg is jelentek Lengyelországban, és írok eszperantóul is, ez
utóbbiakat Brazíliától Japánig sokfelé kiadták, ha jól számolom egy
novelláskötetem és két regényem már vagy kilencven országban megtalálható
a könyvespolcokon.
- Mi közöd az eszperantóhoz?
- Ma már a legismertebb idegen nyelveknél is használhatóbb. A világ
bármely táján hamar találni olyan embert, aki beszéli. És ezek az emberek
kivétel nélkül segít készek, hiszen a nyelvet terjeszt mozgalom a béke
és az emberek közötti egyenl ség, megértés, bizalom hirdet je.
Érettségiz diák voltam, amikor pihenésként - de nem szórakozásból -
megtanultam.
- És a lengyel nyelv?
- Hat évet töltöttem Lengyelországban. Els feleségem ugyanis egy lengyel
eszperantista volt. Könyvtárban dolgoztam és szükségb l tanultam meg
lengyelül, bár otthon csak eszperantóul beszéltünk. Aztán megromlott a
házasság, de hamarosan megint házasságot kötöttem. Második feleségem,
akivel hazaköltöztem, ugyancsak lengyel. S mert eszperantóul nem tud,
otthon csak lengyelül beszélünk.
- Rengeteget produkáltál néhány év alatt, vagy fogalmazhatom úgy is:
elképeszt mennyiséget írtál. Mindennek jelent s részét olvastam, s
tudom, hogy nem "tömegtermék", nem vagy felületes és nem hajszolod a
népszer séget. Mi lehet hát az oka, hogy visszhangtalan a munkásságod?
- Látszólag az. Ám a lapok szerkeszt i szívesen látják a dolgaimat, s a
könyveim elfogynak. Én ezt tekintem kritikának. Hogy a hivatalos kritika
nem vesz rólam tudomást? Pontosabban: a mondanivalómról? Az bajuk, ha
lebecsülik a science fiction m fajtát, s ezzel együtt a politikai fikciót
és az "ifjúsági" irodalmat. Egy szürke, semmitmondó verseskötetr l olykor
szinte minden lapban megemlékeznek, pedig sok alig ér valamit, s az a
néhányezer példány is megporosodik a kirakatban... Szeretném, ha
elhinnéd, ett l nem vagyok sért dött, csak tényként jegyeztem meg, nem
érdekel a hivatalos kritika.
- Tagja vagy az írószövetségnek?
- Hatszor jelentkeztem, háromszor válaszra sem méltattak. Többé nem
jelentkezem. Ha ez a szövetség valóban az íróké, majd hívnak.
- Els sorban sci-fi író vagy. Ez lehet az irodalomkritikusok
fanyalgásának oka.
- Bradbury, Lem, Asimov, Beljajev, Wells, Merle... meddig soroljam a
legnagyobbakat, a klasszikusokat? Számos könyvük jelent meg, az emberek
elkapkodják, aztán hol olvasni róluk kritikát? Ez a m faj végtelen
lehet ségeket nyit az író el tt. Az igazi sci-fi ugyanis mindig a jelen
és a valóság gondjairól, lehet ségeir l szól, a fantasztikum vagy a jöv
csak ürügy, eszköz, amely megkönnyíti a mondanivaló el adását, netán
kinagyítását, általánossá tételét.
- Nem hivatásos kritikusaid viszont sokan vannak. Az Ifjúsági Magazinban
megjelent cikkeid után mindig jónéhány egyetért és vitatkozó levél
érkezik a szerkeszt ségbe.
- Ez azt jelzi, hogy sokakat érdekelnek azok a témák, amelyek
foglalkoztatnak. Más lapokban megjelent tudományos-ismeretterjeszt
írásaim is ezt bizonyítják. Hadd oszlassak el azonban egy félreértést.
Sokat írtam az UFO-ügyekr l, rejtélyes régi kultúrákról, rhajósok által
látott különös jelenségekr l... ezek nem fantáziálások. Sokat olvasok és
igyekszem lehet leg megbízható forrásokra támaszkodni. Jó, ha az ember
ismer néhány nyelvet, de többé-kevésbé magyarul is megtalálható a
könyvtárakban mindaz, amire egy magamfajtának szüksége van. Csak
példaként, az atomtengeralattjáró kalandjairól és pusztulásáról írt
regényemhez (Acélcápa) minden adatot a nyilvános könyvtárakban szedtem
össze. Pedig valamikor én is azt hittem, hogy az ilyesmi a legtitkosabb
titkok közé tartozik. Ugyanez a helyzet sok modern fegyverfajtával, a
kémszolgálatok harcaival, a titkos laboratóriumok találmányaival. A
könyvtárak kimeríthetetlen kincsesbányák és ezt nem azért mondom, mert
könyvtárszakot végeztem, nem reklámot akarok csinálni kedvenc
intézményemnek.
- Hogyan dolgozol?
- Amikor nagyjából tudom már, hogy következ regényem mir l szól; vagyis
ha a mondanivalómhoz megszerkesztettem a történetet, kigondoltam a
szerepl ket, elmegyek anyagot keresni. Attól függ en, hogy mit találók,
persze, módosulhat a történet... Újságok, tanulmányok, szakanyagok, még
lexikonszócikkek is segítségemre lehetnek. Más kérdés, hogy ezek mennyire
megbízható források. Ha úgy érzem, hogy valami "nem stimmel", óvatos
vagyok, igyekszem szakemberek véleményét is megismerni. Sok tudós barátom
van, akikre biztoson számíthatok. Nem teszek mást, mindössze az elérhet
és elfogadható tényeket ütköztetem. És gondolkodom.
- Tudományos-népszer írásaid ellen a legf bb vád, hogy alaptalanok, te
magad pedig olyan amat r vagy, aki igazat és hamisat ötletszer en
összekever.
- Nyilván sok mindenben tévedek, de soha nem csalok, szándékosan nem
hazudok. Ez utóbbit sokan nem mondhatják el profi tudományos
munkásságukról... Ami pedig az amat rizmust illeti: egyetlen tudományhoz
sem értek olyan szinten, mint a specialisták. A magamfajta író valamiféle
magaslati pontról szemléli a dolgokat, olykor mikroszkópot, olykor
távcsövet használ, ez a vizsgált dolgoktól függ, mindenesetre más szögb l
lát és láttat, mint a szakemberek. Mellesleg Kopernikusz sem volt
csillagász, s nem ennek ellenére, hanem részben ezért lehetett épp , aki
az egyik legnagyobb csillagászati felfedezést tette. És napjainkból is
sok példát hozhatunk arra, hogy szakemberek-tudósok hosszú ideig kutatnak
valamit, s jön egy amat r, és leteszi az asztalra a felfedezést, a
találmányt. Ilyenkor kísértetiesen megismétl dik mindig a régi móka: a
szakmabeliek kígyót-békát mondanak, kikiáltják az ama
t rt dilettánsnak, s igyekeznek bebizonyítani, hogy amit hozott, az
szélhámosság, tévedés...
- Féltékenységr l van szó?
- Igen, ezen belül pedig érdekr l, hiúságról, irigységr l, ostobaságról.
Sok tanult ember is csak azt tudja, amit megtanult, s nem képes alkotó
módon gondolkozni. Márpedig az a helyzet, hogy a világ nem egészen olyan,
amilyennek az iskolában tanítják. Az iskola, a tankönyv mindenütt a
tudomány mögött kullog. A fizika, a csillagászat, a kémia, a biológia új
eredményeivel nem képes az oktatás lépést tartani ma sem, amikor a
legtöbb tudomány fontos és "meglep " felfedezések küszöbén áll. Mire ezek
lezajlanak és bekerülnek a köztudatba - még a mi életünkben - nagyon is
más képünk lesz a világról, a kozmoszról, önmagunkról. Nem véletlen, hogy
az "ismeretlen repül tárgyak"vagy a parapszichológiai jelenségek már az
emberi tömegek érdekl dését is felcsigázták. Az sem véletlen, persze,
hogy a világ minden fejlettebb országában a legkomolyabb tudományos
szervek foglalkoznak kutatásukkal és több szocialista ország akadémiája
is kiadott már többek között UFO-kutatási eredményeket.
- Írtál néhány politikai fikcióregényt is. Amolyan hihetetlennek t n
kalandregényeket...
- Nem hiszek abban, hogy az "igazi" irodalomnak, a fontos írói
mondanivalónak feltétlenül szépelg nek, vagy unalmasnak kell lennie. Ha
pedig fantasztikumról van szó, nem kell okvetlenül sci-fit írni. Mai
világunk fantasztikus rültségei is eléggé elképeszt ek. Három ilyen
kötetem jelent meg eddig, az egyik a mai Chile abnormális világáról, a
másik Dél-Afrika fajüldöz diktatúrájáról, a harmadik pedig egy
atomtengeralattjáró pusztulásáról, vagyis a rejtett háborúról szól, amely
sokfelé folyik titokban. Nem "érdekességeket" akartam az olvasók kezébe
adni. A magom módján szeretném én is az aktivitásukat növelni. Mert
féltem az emberiséget. Olyan korban élünk, amikor a kisiklás végzetes
következményekkel járhat - és most nem csupán a nukleáris fegyverekre
gondolok. A génsebészet, a vegyészet, a biológia, az orvostudomány
fejl dése is hozhat és bizonyosan hoz is olyan eredményeket, amelyekt l
félnünk kell, amelyekkel csak óvatosan szabad majd élni. Mindezek
el reláthatóak, az író dolga is, hogy felkészítse az embereket a jöv re.
- Ebben a könyvben a sci-fi novellák után egy elmélet következik. Miben
különbözik ez Däniken hipotézisét l?
- Däniken sok egyel re megválaszolatlan kérdést tett fel, válasz helyett
mindenünnen személyét érték a támadások. EIlenfelei ezzel az alattomos
módszerrel könny gy zelmet arattak, Däniken ugyanis nagy támadási
felületet adott azzal, hogy sok badarságot is belehabart a könyveibe.
Ett l azonban kérdéseinek-kételyeinek jórésze érvényes... A válaszával én
sem értek egyet. Részben vele vitatkozva raktam össze új és régóta ismert
tényeket és adatokat, Amelyeket végiggondolva arra a következtetésre
jutottam, hogy a válasz földi, emberi eredet . Azt állítom, nos, legyek
óvatosabb, azt feltételezem, hogy a civilizáció útja hosszabb volt, mint
a tudomány tanítja.
- A te forrásaid megbízhatóbbak?
- Annyira megbízhatóak, mint az emberiség történelmér l, störténetér l
hírt adó többi forrás. Ebben is, abban is sok a fehér folt. Véleményem
szerint, ha az ember valami érthetetlennel találkozik, felesleges isten
vagy "idegen civilizációk" felé tapogatózni és haszontalan ugyancsak a
kérdések fölött szemet hunyni. Azt tartom szégyennek, ha mindentudónak
képzeljük magunkat, s egyáltalán nem baj, ha bevalljuk: még sok mindent
nem tudunk, nem értünk. Az új eredmények, az új tudás éppen abból
következik, hogy az ember megáll, csodálkozik és azt mondja: nem értem.
És elkezd kutatni, töprengeni, s t: álmodozni. Némi fantázia nélkül még
tüzet rakni. se tanultunk volna meg.
- Elégedett ember vagy?
- Sose leszek az. Aki elégedett, az meghalt. Hiszem, hogy a tettrekész
elégedetlenked k - tehát nem a nyafogó, dühöng szájalók - viszik el bbre
a világot. Mindig is a munkát vál laló elégedetlen szeretnék lenni.
Most pedig ismerkedjünk meg az El dökkel, akik a szerz szerint az skor
és az ókor közötti feltételezett h skorban éltek...
A rejtélyes el dök
Semmi sem változik gyorsabban, mint a változatlan múlt.
Kétségeim
A tudomány - ma még - úgy tanítja, hogy seink körülbelül 10-40.000 évvel
ezel tt primitív, állatb rökbe burkolózott lények voltak, akik életmódja
is meglehet sen kezdetleges volt. Ismerték a tüzet és néhány szerszámot,
ez utóbbiakat - fegyvereikkel együtt - k b l, csontból, fából, állati
inakból készítették. Egymás között laza csoportokat alkottak, vándorolva
vadásztak, olykor huzamosabb id re letelepedtek. Hol jégkorszakok, hol
vadállatok zték ket, életük a kellemetlen vagy éppen végzetes kalandok
sorozata volt. Az átlagos életkor húsz év körül lehetett; ennek
kétszeresét közülük csak néhányan, kivételes szerencsével érhették meg.
Nem akarok kitérni most arra, hogy ezek a nemzedékek - mert kétségtelenül
ilyenek voltak egy bizonyos (több tízezer évig tartó) korszakban - milyen
hatalmas s-áradat csúcsát képviselték. El deik fejl dése (mint azt ma
már tudjuk) több millió évet vett igénybe. Húsz-negyvenezer évvel ezel tt
a kontinenseken kóborló semberek err l persze mit sem tudtak. Az elemek
és a környezeti viszonyok játékszereiként hányódtak a Földön.
Itt kezd dnek kérdésekbe torkolló kétségeim. Rendkívül hiányos minden,
amit az emberi fejl dés skoráról tudunk. Ha az ember az állatvilágból
emelkedett fel lassan, fokozatos evolúció útján (amiben persze nem
kételkedem), akkor egyszer en hihetetlen a folyamat aránylag gyors
lefolyása. Hisz az evolúció törvényeivel összhangban mindaddig az ilyen
változások százezer és millió évek alatt játszódtak le. Ugyanakkor a
sapiensnek ("Homo sapiens - bölcs ember", a ma él ember tudományos neve,
a szerk.) nevezett ember maradványai néhány tízezer évesek csupán. Sokan
állítják, hogy ekkor - kb. 20.000 évvel ezel tt - "valami történt" a
Földön, valami olyan esemény, amely hirtelen meggyorsította az ember
fejl dését. Ha ugyanis a fejl dés rendesen tartotta volna korábbi
tempóját, akkor ma még mindig csak kezdetleges földm velést folytatnánk,
talán városaink sem lennének és azt sem tudnánk, hogy egy bolygón élünk.
Másik kérdésem így hangzik: éppen mi...? Hiszen igencsak valószín tlennek
t nik, hogy még az emberszabású majmok közül is csak egy fajta "lett
emberré", miközben minden más emberszabású majom megmaradt fejl désének
ugyanazon a fokán. Ez érthetetlen, mert azok a körülmények, amelyek az
emberré válást lehet vé tették, ugyanott és ugyanakkor egyformán hatottak
az összes majomfajtára, nem csupán egy "kiválasztott" fajtára.
De a fenti kérdésekre nem várok választ. Sokkal izgalmasabbnak ígérkezik
a harmadik ismeretlen.
Ha tízezer évvel ezel tt seink még állatb rökbe burkolt vadakként
teng dtek a szavannákon, sztyeppéken és pusztaságokon - akkor honnan
kerültek el 6-7 ezer évvel ezel tt azok az ókori népek, amelyek
városokat építettek, társadalmakat alkottak, törvényeiket írásban
örökítették meg és számtalan tudományos felfedezést tettek, amelyek közül
nem is egy már a mai tudományos eredmények színvonalán állt...?
Civilizációnk és kultúránk minden kétséget kizáróan ezeken az ókori -
sumér, babilóniai, egyiptomi stb. - kultúrákon, azok eredményein alapul.
De az ókori civilizációknak hiányzik az "alapjuk", a "hátterük". Nincs
nyoma (?) annak az átmeneti korszaknak, amely a barlangi sembereket a
magasan fejlett ókori civilizációkkal összekötné. Mit sem tudunk arról a
korszakról, amelyben az emberek lassan és fokozatosan gy jtötték
tudásukat, hogy aztán ezekre az alapokra építsék oly sokezer évig
mindazt, amit elértek. A tudomány ma (remélem, elégtelen adatok miatt)
egyszer en azt állítja, hogy igenis, a barlang-korszak után öt-hatezer
vagy annál is kevesebb év elég volt arra, hogy az emberiség bizonyos
csoportjai elérjék a sumér vagy egyiptomi színvonalat... Én (és
szerencsére nem csak én) azt állítom, hogy ez lehetetlen, több okból is.
Az ember fejl désében (lásd fentebb) már így is sok a megmagyarázhatatlan
tényez és rejtély. Itt viszont szerintem nincs rejtély. Egyszer en arról
van szó, hogy felül kell vizsgálnunk az emberiség történetének utolsó
el tti szakaszát. Azt, amely körülbelül 1ő.000 évvel ezel tt kezd dött és
körülbelül 11.ő00 évvel ezel tt fejez dött be. Ebben a rövid, ámde
jelent s korszakban fontos események mehettek végbe, amelyekr l szinte
semmit sem tudunk és amelyekr l nehéz is tudomást szereznünk.
Vannak tudósok, akik állítják, hogy az emberiség története sokkal
régebben kezd dött, mintsem azt ma sejtenénk. Lehetnek sember-
maradványok 10-1ő.000 évvel ezel ttr l - ez nem zárja ki azt a tényt,
hogy ugyanakkor a Föld egyes pontjain már létezhetett fejlettebb
civilizáció; efféle óriási civilizációs különbségekre ma is van példa.
Lehet, soha nem fogjuk megtudni, mikor kezd dött ez a történelem el tti
történelem; már azt is bajos megállapítani, mit nevezünk "emberi
történelemnek". Ráadásul a mai tudományos közgondolkodás és gyakorlat a
régmúlt kutatására olyan módszereket alkalmaz gyakran, amelyek sok
szempontból eleve kizárják a megismerés egyes területeit. Például
gondolkozzunk csak el azon: az embernek, miel tt társaival bármiféle
szövetséget alkotott és miel tt az anyaghoz nyúlt volna, már szellemileg
óriási el készületeket kellett tennie ebbe az irányba. A kutatók -
elismerem: részben kényszer ségb l - ma már csak azt kutat(hat)ják,
aminek anyagi nyoma maradt. A régészet, az antropológia (az emberrel
foglalkozó tudomány. az embertan, a szerk.), a néprajz stb. nem
festhetnek nekünk ma képet az sök m veltségér l, hiszen nyilvánvaló,
hogy a m veltség kezdetei nem esnek egybe az anyagok használatának
kezdetével. Az emberi cselekvést a gondolkodás jellemzi; ez a (kezdetben
persze nyilván igen primitív) gondolkodás még nem köt dött anyaghoz,
szerszámokhoz, fegyverekhez stb. Volt id szak, amikor az ember eszközök
nélkül is birtokolhatta a világot, legalábbis olyan szinten, amennyire
ott és akkor szüksége volt erre.
A fenti kis eszmefuttatást csak azért írtam le, hogy lássuk: sok olyan
szakasza van még seink történetének, amelyr l semmit vagy szinte semmit
sem tudunk és ha hibás alapokon állva kezdünk kutatásához, az eredmény
éppoly siralmas lehet, amilyen eddig volt.
Térjünk vissza a minket érdekl korszakba, az i. e. 1ő-11.000 közé.
A kelet-afrikai srégészeti leletek tanúbizonysága szerint az ember
félig-állat se kétmillió évvel ezel tt már kunyhókat
épített magának. Ezekután nehéz elképzelni, hogy 12.000 évvel ezel tt még
mindig olyan primitív lett volna - legalábbis, nem feltétlenül és minden
csoportja élhetett barlangokban és szenvedhetett oly kegyetlen
körülmények között. Jóval civilizáltabb csoportok élhettek már sokkal
régebben is, mint azt ma hisszük.
Az e korban élt emberek minden eredményüket igen hosszú el zetes
tapasztalatok árán szerezték meg. "Még a letört ágból vagy pattintott
k b l készült legegyszer bb szerszám is hosszú tapasztalat gyümölcse;
próbálkozásoké, hibáké, megjegyzett, emlékezetben tartott és
összehasonlított benyomásoké" (Childe). Kérdésem: akkor a sokkal
bonyolultabb tudásanyag elsajátítására (csillagászat, építészet stb.)
arányosan mennyivel több id re volt szükség...? Márpedig az ókori, ma
általunk ismert civilizációk mindezzel már rendelkeztek.
Végül is - mit tudunk az akkoriban élt emberekr l A neandervölgyi ember
(így hívták az id számításunk el tt 200.000-Ő0.000 között élt el dünket,
el ször a Neander-völgyben akadtak nyomára a tudósok, innen származik a
neve, a szerk.) egyszercsak elt nt. Egyid ben, az egész Földön. Vajon
miért...? Aztán - ugyancsak gyakorlatilag egyszerre mindenhol: Európában,
Észak- és Kelet-Afrikában, Palesztínában, Kínában - felt nt egy új,
sokkal intelligensebb emberfaj, amit többek között cromagnoninak (szintén
az els embermaradványok lel helyér l, a franciaországi űro-Magnonról, a
szerk.) nevezünk. Csontmaradványok vizsgálata alapján tudjuk, hogy a
rasszok (az ember különböz b rszín és egyéb jellegzetes eltéréseket
mutató fajtáit hívják így a tudósok, a szerk.) elkülönülése (?) 10-20.000
évvel ezel tt már láthatóvá vált.
Tehát a minket érdekl korszakban a Föld különböz pontjain már testileg
egymástól jelent sen különböz embercsoportok éltek. Ma úgy mondanánk:
fehérek, feketék, sárgák stb. A jégkori Homo sapiens már fejlett
beszéddel rendelkezett. Az hasonló lehetett a ma él vadászgató-
gy jtöget népek beszédéhez.
2ő.000 évvel ezel tt az akkori ember speciális - "célra orientált" -
fegyvereket és eszközöket készített, nyilván sok ezer éves el zetes
tapasztalatszerzés alapján, amit nemzedékr l nemzedékre átörökített.
2ő.000 évvel ezel tt az ember agyagszobrokat készített és azokat t zön
(kemencében?) ki is égette. Ne feledjük: a szobrok a mindennapi, kemény
életben "felesleges" tárgyak voltak, létrehozásukat kizárólag készít ik
lelki szükségleteivel magyarázhatjuk. Volt tehát pszichikai (lelki) és
szociális (társadalmi) élet, ha mégoly kezdetleges formákban is.
Itt közbevethet a kérdés: "barbár" volt-e az skori ember? Hisz számára
ismeretlen volt a tömeggyilkosság, a koncentrációs tábor, a tömegek
primitív, ravasz-kegyetlen elnyomása - bár a korabeli technika
színvonalán és arányában azt megvalósíthatta volna.
H. Kühn szerint a cromagnoni ember a maga korának "csodája" volt, a
környezetét tudatosan átalakította és átm velte, m vészete pedig szinte
kinyilatkoztatás számba ment.
Hagyjuk most azt a másik, talán nem kevésbé fontos rejtélyt, hogy a
cromagnoni ember miképpen keletkezett és mivel magyarázható hirtelen és
egyidej megjelenése a különböz kontinenseken - mikor e földrészek
között semmiféle (?) közlekedés nem létezett... Több tudós és az oly
ellentmondásos elméleteir l ismertté vált E. von Däniken mindebben egy
idegen, kozmikus civilizáció bölcs egyedeinek földi (genetikai)
beavatkozását látják. Néhány érvüket, sajnos, a tudomány mindeddig nem
volt képes cáfolni.
Én nem állítom, hogy azok az adatok, amiket a tudomány eddig kiderített
az semberekr l - nem igazak. Csak éppen ezeknek az adatoknak nagyobb
részét (legalábbis néhány földrajzi területen) hátrább kell tolni az
id ben.
Hogy az störténetr l még milyen keveset tudunk - ezért milyen sok
lehet sége van az egyes tények hamis magyarázatának - arra például
szolgálhat a tudomány hosszú ideig hirdetett elmélete Amerika
benépesedésér l. Sokáig állították, hogy a kett s földrészt a Űering-
szoroson akkor száraz lábbal átkelt ázsiai eredet csoportok népesítették
be. Az utóbbi évek régészeti és egyéb leletei ezt cáfolják. Gondoljunk
csak a Magellán-szoros (Dél-Amerika déli csücskén, szigetek és a
szárazföld közötti tengeri átjáró, amelyet Magellá portugál tengerész
expedíciója derített fel, róla nevezték el, a szerk.) mentén talált
"Polli Aike-i sírra", amely 9000 éves és 25.000
kilométerre van a Bering-szorostól. Az i. e. 15-12.000-ben kezd dött
népvándorlás részvev i - meghatározott cél nélkül kóborló vadászok -
ilyen hamar aligha érhettek volna le a kontinens túlsó végébe. Arról nem
is beszélve, hogy semmilyen ésszer ok nem ad magyarázatot, mi késztetett
volna egyes népcsoportokat arra, hogy a még ma is ritkán lakott Kelet-
Szibériából a hideg északra vándorolva veszélyes tengerszorosokon,
földhidakon és rendkívül nehezen járható hegyvidékeken keljenek át -
tulajdonképpen cél és ok nélkül...?
Térjünk vissza ahhoz a fejtegetéshez, hogy minden ókori kultúrának
kellett valamilyen alapokon nyugodnia. Sokan az egyiptomi kultúra
esetében látják ezt a rohamos és semmivel sem magyarázható ugrást:
primitív, o csoportok közt laza kapcsolatokkal rendelkez földmíves nép
él egy területen - aztán mindössze párszáz (!) évvel kés bb ez a
társadalom hirtelen "megtáltosodik" és kulturális fejl dését mindjárt
rendkívül nagyméret és bonyolult épületekkel, m vészi freskókkal
indította el...? Az ezzel kapcsolatos nagy társadalomszervez
feladatokról és készségekr l most jobb nem is beszélni... És persze nem
csupán Egyiptomot említhetnénk. Ugyanez a probléma vetül elénk Indiában
vagy az Eufrátesz vidékén is; e kultúrák kifejl déséhei hosszú id re volt
szükség, mégis az írás, a m vészet, a fémmegmunkálás vagy az építészet
el zmények nélkül, készen jelent meg. A régészek a huszadik században
több olyan kultúrára leltek, amely el tt teljesen értetlenül állunk, hisz
id ben nem kapcsolódnak az el ttük létezett korhoz.
Számomra mindenesetre felt n , hogy a Föld különböz pontjain hat-hétezer
(vagy több) évvel ezel tt olyan civilizált csoportok (néha államok)
léteztek, amelyek ismerték az általunk a kés bb megszületend
Püthagoraszról vagy Euklidészr l elnevezett tételeket, kiszámították a
csonkagúla köbtartalmát, ismerték a naptárt, az algebrát, a
trigonometriát, az anatómiát, az építészet bonyolult mérnöki számításait,
hogy a csillagászatról ne is beszéljünk. Furcsa, hogy - amint azt Jacques
Pirenne írja - az i. e. IV. évezredben egy megdöbbent en gyors átalakulás
következik be, a korabeli kultúrákban; oly id közökben, amelyeket néhány
nemzedék életével mérhetünk, hirtelen városokat építenek, államokat
alapítanak, vallásokat és rítusokat alakítanak ki, feltalálják az írást,
a monumentális építészetet és kezdetét veszi a kísérletez tudomány.
Itt ismét álljunk meg. A tudomány és a józan ész közösen azt állítják,
hogy a neandervölgyiek olyan-amilyen fokú kifejl déséhez legkevesebb
200.000 (de inkább több) évre volt szükség. A neandervölgyiek, mint már
említettük, i. e. Ő0.000 körül váratlanul elt ntek és a helyükbe lép
"sapiens" rögtön a teljes (korabeli) tudással felfegyverkezve lépett el .
A dolog illogikus és szintén szólva kissé hihetetlen (ámde valóságos)
voltát többféleképpen próbálták magyarázni. Például úgy, hogy a
természetes viszonyok, küls körülmények teljes megváltozása (véget ért a
jégkorszak) miatt új, "jobb" embertípus alakult ki. De hogyan? Van, aki
kozmikus sugárzás következtében létrejött mutációt emleget...
És mi van akkor, ha a cromagnoniak sokkal civilizáltabbak lettek i. e.
40.000 és 12.000 között, mint ahogy azt eddig sejtettük? Ha k alapozták
meg az ókori civilizációnkat? Lehettek egymástól elszigetelt civilizációs
központjaik, de ezeknek nem maradt nyomuk. Így aztán ket az semberek,
korukat pedig az skor közé soroltuk.
.Így lassan gy lnek a kétségeinket alátámasztó érvek és majdnem-érvek. A
dologhoz két irányban közelíthetünk. Az egyik störténeti
id számításunkra vonatkozik; azt állítjuk ugyanis, hogy az shüll k
kés bb haltak ki, mint azt a tudomány ma feltételezi. Így magyarázható,
hogy az emberi emlékezetben és ókori m vészetben fennmaradt a nagy hüll k
ábrázolása (erre kés bb még kitérünk). A másik állításunk: az emberi faj
(és civilizáció) régebbi. mint azt ma hisszük. Ez utóbbihoz szervesen
kapcsolódik az az állítás is, hogy: ha régibb az ember, akkor régebbiek a
civilizációk is, vagyis lehetett (volt?) olyan civilizáció a Földön,
amelyr l ma még szinte semmit sem tudunk, de számtalon közvetett
bizonyíték utol egykori létére. Ezt a leggyakrabbén Atlantisznak nevezik
és elhelyezik a földgömb minden lehetséges és lehetetlen pontján.
Legyinthetünk az Atlantisz-legendára, holott tulajdonképpen ez is egy
bizonyíték. Ne feledjük: nem akárkik hittek Atlantisz létezésében, tehát
voltak meggy z dve egy "els civilizáció" létér l: Űuffon, A. Tolsztoj,
Leo Frobenius, V. Brjuszov, V. Obrucsev, Lewis Spence, R. Malaise stb.
Ókori gondolkodók és kés bb fantaszták, de komoly mai tudósok is érzik,
hogy az störténetben "valami nincs rendben", a hiányzó láncszemek)
helyébe valamit foldani akarnak-akartak. Ha Atlantisz létére soha nem
lesz bizonyítékunk, akkor is elgondolkoztató a "legenda" szívóssága. Nem
mondhatom, hogy alaptalansága - nem. A tudósok rengeteg jelét találták
annak, hogy az öt földrész régesrégi (ókori) kultúrái között igen sok,
s t gyanúsan sok, tehát szignifikáns (a tudományban szignifikánsnak,
tehát "jelent snek" azokat a mennyiségeket nevezik, amelyek okvetlenül
hatást gyakorolnak a jelenségre, a szerk.) mennyiség jel mutat ezen
kultúrák közös eredetére. Ez is alátámasztja elméletünket, akkor is, ha
az "el dök" világát nem Atlantisznak hívták.
Az ókori civilizációknak Európa, Afrika, Amerika, Ázsia és Ausztrália
területén az építészet, a legendák, a hitvilág, a szokások, a m vészetek
stb. terén oly sok közös vonásuk volt, hogy azt a véletlennek semmiképpen
sem tulajdoníthatjuk. Egyes tudósok vándorlással, a civilizációk
diffundálásával (elterjedés, szétsugárzás, a szerk.) magyarázzák ezt,
holott egy sokkal kézenfekv bb, hihet bb és logikusabb magyarázat is van:
a közös múlt ténye.
Vigasztalásunkra szolgálhat, hogy a XIX. század els felében - s t
részben jóval kés bb is - a tudományos világ még Altamira (Spanyolországi
barlang, ahol az semberek magas színvonalú, m vészi rajzainak és
festményeinek százait találták meg. Ma múzeum, a szerk.) felfedezése után
is mereven elutasította azt a feltételezést, hogy a vízözön el tt éltek a
Földön emberek és azoknak fejlett m vészetük volt... Az analógia
nyilvánvaló: a mi elméletünket is elvetik egyel re, de ez a dolgok
lényegén mit sem változtat. Tulajdonképpen nem is lehet ezen csodálkozni:
a régi "jeleket" a tudós világ egy tekintélyes részének kényszerhatása
alatt mindmáig másképpen értelmezzük, mint ahogyan azokat, értelmeznünk
és értenünk kellene. Ez különösen a mitológia-magyarázatokra vonatkozik,
itt egyszerre dühít és nevetséges - err l a kés bbiek folyamán még szó
lesz. Idevágó, ezerszer ismétl d történet: az si sziklarajzolók és
fest k naturalisták voltak; azt rajzolták, amit láttak. Ügyes kezek
csodaszépen kimunkált állatokat és növényeket vittek fel a barlangok és
szakadékok falára. Senki sem kételkedik benne, hogy mindezt a "m vészek"
a saját szemükkel Iátták, úgy örökítették meg. De amir l kevesebbet
hallunk: ugyanakkor ugyanott ugyanazok a "m vészek" az állatok és a
vadászjelenetek mellé rajzoltak rhajószer alkotmányokat, sisakos-
szkafanderes emberalakokat, cippzáras-m szeres rruhákat, korórás
férfiakat, rakétahajtóm vekb l kicsapó tüzet is. Ha ezek kerülnek szóba,
a "szakért k" rögtön frontot változtatnak és több szó nem esik a
"naturalista semberekr l"; a rajzokhoz - úgymond - "pszichológiailag"
kell közelednünk, mert ezek "az alkotók fantáziájának tanúbizonyságai..."
Természetesen nem szabad az el ttünk járt ezernyi fantaszta hibáját
ismételni. k - elvakíttatva egyetlen nagy eszméjükt l, azt mindenáron
bizonyítandó - gyakran hetet-havat összehordtak és a régi korok minden
megnyilvánulásában saját elméletük igazoló tételét látták. Ami a mi
elméletünket illeti: e könyvben csínján bánunk a bizonyító anyaggal. Nem
soroljuk fel mindet: csak a legszembet n bbeket. Ugyanakkor bízunk benne,
hogy a kutatók a (közeli) jöv ben még több bizonyítékra lelnek.
És most lássuk azokat, amelyek már itt vannak a szemünk el tt.
Az el dök nyomában
A régi hiedelmek javarésze többé-kevésbé valamilyen rendszerbe foglalva
maradt ránk. Mondák, történetek, istenek és halandók kalandjai, próféták
szenvedései, eposzok - miképpen értékeljük ket manapság?
Sajnos, itt az els ütközési pont - és egyben itt rejt znek elméletünk
els közvetett bizonyítékai is. A mítoszokban a legfurcsább jelenségekre
és adatokra bukkanhatunk. Mai tudásunkkal hajmereszt állításokat
fedezünk fel bennük, amiket egyszer en nem tudunk hova tenni. Els
pillantásra csakugyan hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy úgy ahogy van,
az egész a fantázia terméke. Annál is inkább, mert a mitológiák egy
jelent s része beépült a máig elterjedt vallásokba, egyházi tanokba. Így
aztán sokáig a tudósok is egy-egy kézlegyintéssel intézték el a
mitológiákat. Mert mir l is van bennük szó? Istenekr l,-mennyekr l,
hihetetlen utazásokról, csodatételekr l, lehetetlen eseményekr l és
folyamatokról, óriásokról, ezer évekig él emberekr l és sorolhatnám
tovább tucatnyi oldalon. Vajon a mitológia csakugyan nem egyéb, mint "a
társadalmi tudatnak egy korai, alig differenciált (differenciálni:
megkülönböztetni, különbséget tenni, a szerk.) formája"? "A tudományos
gondolkodás kezdeteit megel z korszak világmagyarázata..."?
Természetesen ez is, de nem kizárólag - és erre igen elgondolkodtató
adatok mutatnak.
A mitológiákat komolyan venni akaró kutatók több akadályba ütköznek. Sok
modern tudományos elmélet a mítoszokat a korabeli történeti összhangból
teljesen kiszakítva vizsgálja. A Wundt-féle pszichológiai iskola úgy
vélte, hogy az ember nev él lény eleve rendelkezik bizonyos, saját
érzelmi állapotainak indoklását célzó, mitológiai hajlammal. A Jung-féle
pszichoanalitikai iskola követ i szerint a mítoszok bizonyos individuális
(egyéni, a szerk.) vagy csoportos tudatalatti gátlások megnyilvánulási
formái. Így aztán nem csoda, ha az ilyen vagy hasonló elméleteken alapuló
hozzáállás eleve kizárja azt, hogy a mítoszokat a maguk történelmi
realitása szempontjából elemezzük.
Ily módon a tudósok - szerencsére akadnak kivételek - nem veszik
figyelembe, milyen elgondolkoztatóan ismétl dnek a mítoszokban bizonyos
utalások, s t konkrét események leírásai is. Ha. ex kathedra (önkényesen,
csupán tekintélyre támaszkodva kimondani, ítélni, a szerk.)
feltételezzük-kimondjuk, hogy a mitológiák nem mások, mint csupán a népek
fejl dése egy bizonyos szakaszán született csoportos fantáziatermékek,
okkor tényleg nincs is mivel foglalkoznunk. Kényelmes és f leg
biztonságos álláspont; hirdet it így nem érheti kellemetlen meglepetés,
hisz nem kell .semmit megmagyarázniok. Nem kell olyan eseményt vagy
folyamatot keresniök, ami a mítoszban emIített dolgot elindította,
kiváltotta - hisz az csak a "fantázia terméké".
Olykor persze nem lehet csodálkozni ezen a magatartáson, hisz a
mítoszokban nemegyszer lázólmokhoz hasonló dolgokkal is találkozhatunk.
Talán ennek is köszönhet a hírhedt Urdummheitstheorie, vagyis E. Preuss
" sbutaság"-elmélete, amely a XIX. században igen komoly tudományos
teória volt, neves támogatókkal is rendelkezett. E tan szerint seink
mind ostobák voltak, így fennmaradt szellemi termékeiket sem szabad
komolyan venni, azokat tudományosan elemezni. Holott - és ezt már mi
mondjuk - minden jelenségnek van magyarázata - legfeljebb azt még nem
ismerjük. Így tehát nem fogadhatjuk el azt a tételt, hogy " seink
fantáziáltak".
Sok mondában, legendában, mítoszban rengeteg olyan adatot találunk, amely
túln az illet kor valóságán és annak fizikai-szellemi színvonalán,
lehet ségein. Ahelyett, hogy legyintenénk rá, ki kell hámoznunk a
valóságos magvat, azokat a tényeket, amelyek az id k során rárakódott
kétségtelen fantáziálás alatt rejt znek.
A másik: a mítoszokban leírtak dolgokat, amelyeket ötszáz, kétszáz vagy
akár tíz évvel ezel tt is lehetetlennek tartottunk - de egy azóta
felfedezett találmány, új elmélet vagy gyakorlat, esetleg megismert
tudományos (pl, régészeti) lelet a dolgot teljesen más megvilágításba
helyezi, ett l kezdve már eszünkbe sem jut nevetni azon a mitológiai
állításon, amelyet annakel tte még ostobaságnak tartottunk. Hiszen a
Minotaurusz- és a labirintus-legenda (Minotaurusznak a Kréta szigetén
egykor állítólag élt bika-istent hívták. A szörnyszülöttet apja, Mínosz
krétai király az emberek szeme el l egy zegzugos folyosórendszerbe,
Labirintusba záratta, a szerk.) is csak monda volt, az " si fantáziáló
kedv terméke"!, amíg a tudósok mégis utána nem jártak és fel nem
derítették az igazságot. Ma persze már nem beszélnek arról, hogy a
Mínosz-történetet is valaha a "kollektív tudatlanság" és az " sbutaság
avagy mitológia" termtékének nevezték. Soha nem szabadna elfelejtenünk,
hogy Trója (ókori görög település Kis-Ázsia tengerpartján - ma
Törökországban található, a szerk.) is legenda volt és a régiek színes
képzel erejének tulajdonították Homérosz (a legnagyobb ókori költ , az
"Iliász" és az "Odüsszeja" cím eposzok szerz je, a szerk.) eposzának
eseményeit. Nem gy zzük elégszer hangsúlyozni Heinrich Schliemann
jelent ségét és példája legyen figyelmeztetés a jöv re is. Az az ember,
aki komolyan vett egy legendát (pedig nem is volt tudós, vagy éppen
azért?), és bár kigúnyolták érte, a legenda alapján kora egyik
legjelent sebb régészeti felfedezését tette - egyszersmindenkorra
bebizonyította, hogy hinni kell a "jelekben", a furcsa tárgyak és mondák
igazában, hiszen azok el bb-utóbb elvezetnek bennünket a. nagy
felfedezésekhez. E könyvben lesz még szó ilyen... mondákról.
Hogy a mitológiák nem kizárólag a képzelet szüleményei, azt éppen a
vízözön bizonyítja. A Noé-legendát - tehát a természeti csapás el l
menekül és megmenekül kis számú ember és állat történetét -
gyakorlatilag az egész Földön ismerték évezredek óta, és sok primitív nép
regéli ma is. Szerintünk nem arról van szó, hogy a legenda mindenfelé
elterjedt - hiszen az id k során e népek legtöbbje egymással semmiféle
kapcsolatban sem állt! - hanem arról, hogy az elgondolkoztató
egyezéseknek a magyarázata: a vízözön-legenda megtörtént eseten alapul.
Azt, hogy a régészek mit neveznek vízözönnek, az olvasó megtudhatja a
szakkönyvekb l; erre most nem térünk ki. Minket sokkal jobban érdekelnek
ezzel kapcsolatban más kérdések. Például az: mi volt a vízözön el tt...?
A mondák egybehangzóan azt állítják, hogy akkor is léteztek emberek,
mégpedig elég értelmesek lehettek, ha a katasztrófa hírére vízijárm veket
tudtak építeni maguknak - kb. 11.000 évvel ezel tt... (Apropó:
elgondolkozott már valaki azon, hogy a legendákban - Amerikától Óceániáig
- az érintettek egy része minden esetben el re tudott a közelg
csapásról? Ki közölte ezt velük...? Mert ugye, elvetjük azt az állítást,
hogy egy-egy istenhez hasonló lény volt a figyelmeztet hírhozó? Talán
régebbi id t l fogva nagy tudással rendelkez emberek közöltek a
többiekkel err l biztos adatokat?) A bibliai, babiloni, de még a
grönlandi hagyományok is 7-10 vízözön el tti nemzetséget emlegetnek,
amelyek a legendák szerint a Földön éltek. Igaz, nem említik, hogy azok
valamilyen különösen magas rend civilizációt hoztak volna létre.
A Gilgames-eposzban (a sumér nép nagy h sér l, Gilgamesr l szóló
h sköltemény, i. e. 2000 körül keletkezett, a szerk.) is úgy szólnak a
f h sr l, hogy: "...tudott a titkokról és hírt hozott a nagy vízözön
el tti dolgokról..." Walesi kelta (Wales - ma Anglia nyugati vidéke,
egykor kelta népek lakták, a szerk.) mondában említés tétetik bizonyos
"tudományos szent iratokról", amiket a vízözön el ttr l sikerült
átmenteni. Tehát - ha az állításban akár csak egy szemernyi igazság is
volt - a régi tudásanyag már le volt fektetve írásban és az "átment k"
nyilván tudatában voltak azok fontosságának. Annál is inkább, mert az
efféle iratoknak a szinte teljesen megsemmisült, lerombolt világban
óriási jelent ségük lehetett az újjáépítés szempontjából.
Rengeteg máig fennmaradt legenda említ bizonyos "isteneket", vagyis nagy
tudással és olykor megrendít m szaki lehet ségekkel rendelkez egyéneket
(vagy egyének kisebb csoportját), akik a régi korok embereit
meglátogatták, beszéltek velük, "csodákat" tettek, különféle
tevékenységet folytattak és igen gyakran értékes dolgokra tanították meg
az ott él ket. Akadnak, akik ezekre az emberekre azt mondják: rhajósok
voltak, kik más világokból érkeztek ide. Ez a - különben szívet dobogtató
és nagyon tetszet s - magyarázat sajnos nem ad választ arra a kérdésre,
hogy akkor ezek a lények miért hasonlítottak tökéletesen a földi
emberekre, nem csupán fizikailag, de pszichikailag is? Sok jel szól az
" rhajós változat" mellett, pl. a Űiblia Ezékiel-részlete is. A kanadai
indiánok regélnek "Dörg Madárról" (Thunderbird), amely a régesrégi
id kben az égb l ereszkedett alá seikhez, nevéhez h zajok
kíséretében... Mivel pontos dátumokra természetesen ritkán
támaszkodhatunk, még azt a merész feltevést is megkockáztathatjuk, hogy
az amerikai, ázsiai stb. népcsoportokat egykor felkeres "istenek"... egy
és ugyanazon személy (vagy kis csoport) volt...? Az amerikai Kolumbusz-
el tti népek legendái nagyon egyforma külsej nek írják le azt az
"istent". Paraguaytól Mexikóig az "isten" mindig kelet fel l érkezett,
fehér b re és szakálla volt, tömérdek pozitív dologra tanította meg a
népeket, majd rejtélyes körülmények között elt nt.
Az ember óhatatlanul arra gondol, hogy egykor a Földön legalább két
különböz szint civilizáció létezett egyidej leg. Elég egy pillantást
vetni a régr l fennmaradt asszír képek egyik-másikára; az egyik ilyen
rajzon például egy férfi karórát visel a bal csuklóján. Legalábbis a rajz
teljesen úgy néz ki. Racionalista (ésszer , a valóságon alapuló, a
szerk.) szemléletünk tiltakozik ez ellen, hisz tudjuk, hogy ötezer évvel
ezel tt nem volt karóra. Igen ám, de ezt hittük az elektromos áramról is,
aztán kiderült, hogy az már volt. De ne vágjunk a dolgok elébe.
A feltételezett két civilizáció között - földrajzi kiterjedésüket,
statisztikai adataikat tekintve - óriási aránytalanság lehetett. A Föld
minden vidékén létezett valamilyen, feltehet en igen primitív civilizáció
- körülbelül olyan lehetett, amilyennek azokat a mai ásatások deduktív
(nem közvetlen, hanem közvetett gondolkodás útján kiszámított,
megfejtett, a szerk.) következtetései révén ismerjük. Ezenfelül viszont
valahol - egy nagyon kis kiterjedés ponton, talán egy városban vagy
szigetállamban - bizonyos, ma még javarészt tisztázatlan okok miatt,
különösen kedvez körülmények között - egy kis létszámú, tehetséges nép a
Föld többi embercsoportját megel zve, technikailag jóval fejlettebb
civilizációt hozott (étre. Ha ezt a feltételezést igaznak fogjuk fel,
semmi akadálya, hogy ebb l levonjuk a kézenfekv következtetéseket.
Például azt, hogy ezek az emberek (akár természetes kíváncsiság,
felfedez kedv vagy valamilyen ésszer ok: pl. nyersanyagok felkutatósa
miatt) technikai eszközeik segítségével felkeresték a Föld különböz
pontjait. Tudásuk még a vízözön el tt olyan szintet érhetett el, hogy
képesek voltak a katasztrófát el re látni. k figyelmeztették hát a
legendákbéli különféle Noé-kat és másokat...?
A Qumranban (a mai Izrael területén fekv település, a szerk.) fellelt
apokrif vallási iratok - amik nem kerültek bele a zsidó-keresztény
vallási könyvekbe, bár azok szerves részét alkotják - világosan írják le
Szodoma és Gomorra katasztrófáját. Ez mai szemmel nézve egy mesterségesen
el idézett gigantikus robbantásnak t nik; a tettesek idegenek, vagyis
egyetlen környékbeli civilizációhoz sem tartozó emberek voltak. Az "el re
figyelmeztetés" motívuma itt is szerepel.
Az elméletet továbbfejlesztve feltehetjük azt is, hogy ez a maga korát
megel z civilizáció expanzív (terjeszked , a szerk.) hódító jelleget is
öltött és tagjai bizonyos népeket és területeket hajtottak ellen rzésük
vagy közvetlen uralmuk alá. Utalnak erre bizonyos jelek Kelet-Ázsiában,
az i. e. III. évezredben és az azt megel z id kben - a régi krónikák
kés bbi másolatai és tibeti legendák szerint - ezt a hatalmas vidéket
"égb l érkezett" ("Ég Fiai") emberek utalták.
Az idegenek viselt dolgaira közvetlenül és közvetve utalnak a régi indiai
mítoszok. A szanszkrit nyelven Vimaanaknak nevezett repül szerkezetek
legfelt n bb tulajdonsága - az eposzok szerint - rendkívüli gyorsaságuk
volt. Repül gépek? - kapjuk fel a fejünket, akár az imént az asszír
karórák emlegetésénél - hogyan, mikor? Ezer és ezer évvel ezel tt?
Lehetetlen!... Beleolvasva a legendákba, bizony tömérdek érthetetlen (?)
dologgal találjuk magunkat szemben.
A Ramayaná-ban és a Mahabharátában varóságos atomháborúk leírásával
találkozunk. De vannak ott légiharcok és más események is. Elképzelhet -
e, hogy a szerz k Ő000 évvel ezel tt ennyire megel zték saját korukat -
pusztán fantáziájuk segítségével? Vajon korabeli sci-fi írók együttese
alkotta ezeket a m veket, vagy éppen ellenkez leg: az eposzok történelmi,
már keletkezésük idején is múltba süllyedi eseményeket írtak le...?
A Vimaana-repül gépek gömb alakúak voltak és higany segítségével
mozogtak, ez adta hajtóerejüket. A bennük tartózkodó emberek nagyon rövid
id alatt igen nagy távolságokat tehettek meg. A vimaanákat a pilóták
kedvükre irányitották: "repülhettek alulról felfelé, felülr l lefelé,
el re és hátra". A Véda-könyvekben (több ezer évvel id számításunk
kezdete el tt ó-indiai nyelven feljegyzett és máig szentnek tartott
írásm vek, a szerk.) atomfegyvert emlegetnek. "E fegyver tüze egész
városokat pusztított és fénye er sebb volt százezer nap fényénél"; írnak
egy Ayodha nev városról, amely felett állandóan rengeteg repül
szerkezet lebeg "...amelyekb l sárga fény világosság árad". Nem lehet
véletlen, hogy Ruth Reyna professzorn , az ókori indiai szövegek
specialistája az amerikai rkutatók megbízásából elemezte ki az összes
régi szöveget és megállapította, hogy azokban gyakran repülésr l, s t
rrepülésr l tétetik említés.
A Samarangana Sutradhara cím könyvben 230 oldalon át írnak repül gépek
rendszereir l és konstrukcióiról., (A szöveg körülbelül ő000 éves!) Szó
esik ott az ún. agnihotrákról - ezeket két rakétával emelik fel - és a
Vimaana Nahstramandaláról, amellyel távoli csillagokba lehet utazni...
Más szövegekben (pl. a Maharshi Bharadwajában) szó van orról, hogy a
repül gépek ellenfeleik számára láthatatlanokká tudnak válni, bel lük
lehallgathatják a többi gépen folyó beszélgetéseket, s t azokat rögzíteni
is tudják...
Kelta mondákban ugyan nincs szó repül gépekr l, mégis - a
csatajelenetekben olyan speciális fegyverekr l és adatokról olvashatunk,
amiket nehéz lenne kizárólag a szerz k rendkívül fejlett fantáziájának
tulajdonítani.
A legendák magyarázataira új kezdeményezések születnek. Ilyen például a
mitológiák technicista olvasata és "lefordítása". Hogy ez az út járható -
és nem egy újabb zsákutcáról van szó - arra már több példa is van. A
legismertebb az ún. "Ezékiel-Blumrich"-ügy.
A legendát a Űibliában olvashatjuk. Az Ótestamentum szerint a szörny
eset i. e. 592-ben történt. A dolgot els kézb l ismerjük: az a
prófétának is nevezett Ezékie! számol be róla, aki (nemegyszer nyilván
szenved ) f h se volt az eseményeknek. (A magyar szöveget a Űiblia 1979-
es kiadásából vettük. Csak a lényeges részeket közöljük.)
"A 30. esztend ben, a negyedik hónapban, a hónap ötödik napján, amikor a
szám zöttek között voltam a Kebár folyó mellett, megnyílt az ég és isteni
látomás tanúja voltam... Ezt láttam: Észak fel l forgószél támadt és nagy
felh . Fényesség vette körül, t z, amelyb l villámok törtek el . A
belsejében, a t z közepén valami fénylett, mint az érc. Középütt kivettem
valamit, amely négy él lényhez hasonlított. Emberi formájuk volt.
Mindegyiknek négy arca és mindegyiknek négy szárnya volt, a talpuk meg
olyan, mint a borjú talpa, s úgy szikráztak, akár a fényes érc. Szárnyaik
alatt emberi kezek voltak..."
"Az él lények között olyasmit láttam, mint az ég szénfáklya, amely
imbolygott az él lények között. A t z lobogott és villámok törtek el a
t zb l. Az él lények meg jöttek-mentek, akár a villámok. Figyeltem az
él lényeket s Iám, egy-egy kerék volt a földön az él lények mellett; mind
a négy mellett. Ezek a kerekek úgy ragyogtak, mint a krizolit s mind a
négynek ugyanolyan volt az alakja. Úgy látszott, mintha egyik a másikban
lett volna. Négy irányban szaladtak és nem kellett megfordulniok, amikor
mentek..."
"...Az égboltozat fölött pedig, amely a fejünk fölött volt, mintha
zafírk lett volna, olyan, mint egy trón, ezen a trónfélén meg, fenn a
magasban, egy emberhez hasonló lény. Láttam: fénylett, mint az érc s
mintha t z vette volna körül... Ilyennek látszott az Úr dics ségének
jelenése. Láttam s arccal a földre borultam, és valakinek a hangját is
hallottam, aki beszélt. Így szólt hozzám: Emberfia, állj fel, beszélni
akarok veled."
Ezt követ en kiderül, hogy a fura lények vezet je (parancsnoka?) a
legkülönfélébb, olykor bizony nem könny feladatokkal bízta meg Ezékielt
és ez az együttm ködés némi szünetekkel húsz évig tartott(!). A fenti
leírásból mellesleg mi, a huszadik-huszonegyedik század emberei
óhatatlanul valamilyen repül szerkezet landolására gyanakszunk. Az imént
idézett mondatokból ugyanis egy leszállóegység földetéréskor használatos
ütközést amortizáló (csökkent , a szerk.) teleszkópos lábaira és más
szerkezetekre gondolunk, nem is beszélve az eredeti szövegben oly
gondosan ábrázolt hang- és fényjelenségekr l. Ezt hirdette egy, a
tudományos világ által eretneknek kikiáltott kutató is; az Ezékiel-
"látomást" igaznak hiszi és más galaxisból érkezett lények egykori
látogatásának bizonyítékát látja benne. Itt azonban felmerül egy logikai
ellenérv. Mi állítjuk, hogy a rejtélyes idegenek nem az rb l érkeztek,
hanem nyilván földiek lehettek; ugyanis ismerték a földi nyelveket és
szokásokat, azonfelül rendkívül érdekelte ket az akkori Közel- és Közép-
Kelet politikai élete. Mi több: Ezékiel révén két évtizeden keresztül
aktívan befolyásolták azon a területen a korabeli politikai
eseményeket...!
Mi tehát csupán azt állítjuk, hogy lehetséges: az Ezékiellel történt
eseménysorozat nem kozmikus eredet , nem idegen civilizáció m ve, hanem
egy olyan emberi szervezeté vagy csoporté (államé?), amely az "el dök"
sokezer évvel korábban megsemmisült civilizációjának technikai,
maradványait ismerte és használni tudta (valamiféle repül szerkezetet,
ahogy arra a leírásból következtethetünk), ha maga már nem is volt képes
ilyent gyártani.
De térjünk vissza a példához. Eredetileg ugyanis azért hoztuk szóba az
Ezékiel-ügyet, hogy bizonyítsuk: a legendák és mondák újszer , technikai
olvasata lehetséges. Nos, míg Ezékiellel és sok más, a Bibliában leírt
jelenséggel kapcsolatban a bibliológusok egyáltalán nincsenek egyazon
véleményen, addig a modern tudomány mindent feltételez a szerencsétlen
prófétáról, csak azt nem, hogy igazat állított. Othmar Keel svájci
teológus szerint az Ezékiel-történetb l alaptalan lenne bármit is m szaki
módon megközelíteni; szerinte a füst, t z, fény, ragyogás, trón stb.
csupán ideogrammok (fogalmakat közl jelek vagy kifejezések, a szerk.).
Más tudós (Lindborg) szerint az egész egy halucináció, megint más (A.
Guillaume) úgy véli, természetes, valódi, de feltehet en meteorológiai
jelenség leírásával állunk szemben; vagy a régi izraeliták rituális
szertartásait olvashatjuk a leírásban (W. Beyerlein).
A "huszadik-századi Ezékiel-sztori" bombája csak ezt követ en robbant. Az
amerikai rkutatási hivatal (NASA) konstrukciós csoportjának vezet je,
Josef F. Blumrich mérnök - több rakétatechnikai találmány és m szaki
megoldás szerz je - szintén az Ezékiel-legenda technicista magyarázatát
ellenz k táborába tartozott és éppen azért kezdett foglalkozni a
dologgal, hogy bebizonyítsa az amat r legendamagyarázók ostobaságát...
Nos, röviden elmondva, az esemény meglep fordulatot vett. A tömérdek
Biblia-fordítással, kommentárral és szakirodalommal felfegyverzett mérnök
az Ezékiel-szöveggel alaposan megismerkedve kénytelen volt arcvonalat
változtatni. Számításokat végzett, töprengett és végül... elkészítette
annak a repül szerkezetnek o pontos m szaki rajzát és leírását, amelyet
Ezékiel láthatott. Mi több: megfejtette a titkát azoknak a kerekeknek,
amelyek "úgy látszott, mintha egyik a másikban lett volna, négy iránybon
haladtak és nem kellett megfordulniok, mikor mentek..." A "kerékben
kerék" zseniálisan egyszer ötlet, amelyet ma Űlumrich-kerék névvel a
feltaláló húszegynéhány országban szabadalmaztatott.
Ez a tény a legfrappánsabb válasz azoknak, akik az összes legendát és a
régi könyvet, eposzt, térképet stb. kizárólag a régiek beteges vagy
szárnyaló fantáziájának, esetleg éppen halucinációjának tulajdonítanak.
Nem ártana, ha az Ótestamentumban a tudomány ugyanilyen komoly és
technicista szemlélet alá vonná például Mózes II. könyvének azokat a
részleteit, ahol szintén egy repül tárgy landolását emlegetik. Az
idegenek a legenda szerint el ször külön találkoztak Mózessel, közölték
vele, mikor és hol szállnak majd le. Azt is elmondták Mózesnek, milyen
óvatossági (balesetvédelmi!) rendszabályokra lesz szükség a landolásnál,
nehogy a bámészkodó emberek túl közel jöjjenek az "Istenhez". Egy
határvonalat semmiképpen sem léphetnek át, mert aki e körön belül kerül,
sugárfert zést kap. Az ilyen szerencsétleneket minél hamarabb meg kell
majd ölni ("Mindaz, ami a hegyet érinti, halállal haljon meg. Ne érintse
azt kéz, hanem k vel köveztessék meg, vagy nyíllal nyilaztassák le; akár
barom, akár ember, ne éljen.") Furcsa lehet az az Isten, akihez túl közel
kerülve az avatatlanok elpusztulnak. ("És mondá az Úr Mózesnek: menj alá,
intsd meg a népet, hogy ne törjön el re az Urat látni, mert közülük sokan
elhullanak".) Talán furcsa, de a repül szerkezetben ott is említés
történik a trónszer alkotmányon ül emberformájú lényr l és a lábai
alatt csillogó "zafírfény tárgyról", amely "olyan tiszta vala, mint maga
az ég". No és az ilyenkor szokásos fény- és hangjelenségek, a
mennydörgés, t z és füst közepette leereszked szerkezet leírása is
szerfölött ismer snek t nik számunkra ma, a huszadik században.
Talán a legendák mégsem hazudnak...?
Bizonyítékok
1. A történelem furcsaságai
A most következ fejezetben csupa olyan tényt sorolok fel, amelyet a
tudomány eredményeképpen ismertünk meg. Ezek az adatok külön-külön
megjelentek már nyomtatásban, szakmunkákban és népszer újságcikkekben
is. Az átlagosan "nyitott" érdekl dés olvasó közülük sokkal
találkozhatott már az elmúlt évtizedekben.
Nincs is semmi "baj", amíg külön olvassuk ezeket az állításokat. Ám most
arra kérem az olvasót, hogy egy csokorba gy jtve olvassa el ket (részben
ismét) és vegye észre, milyen kép rajzolódik ki tudatában, óhatatlanul...
1) Kiderült, hogy egyes haszonnövényeket az ember túl régóta termeszt. A
kutatók máig sem ismerik például a búza eredetét. De a nemesítéshez a
különböz alfajok esetében is olyan hosszú id nek kellett eltelnie, hogy
az "visszafelé számolva" kicsúszik az ember intelligens tevékenységére ma
megállapított id szak határaiból. Egyszer bben szólva: például a
Triticum-nemzetség eredetét a kromoszóma-szám és egyéb jellemz k
figyelembevételével jóval a csiszolt k korszak el tti id re tehetjük. Ez
azt jelenti, hogy a búzát (és több más haszonnövényt) az ók korban vagy
még korábban kitenyésztette, nemesítette az ember... S t, egyes tudósok
azt is feltételezik, hogy egynémely faj tagjait az ember mindjárt
keletkezésekor kultúrába vette. Hadd kérdezzem meg: melyik ember? Kik
foglalkoztak ilyen alaposan a növénynemesítéssel - amikor a tudósok
egybehangzó állítása szerint még- nem éltek a Földön letelepedett és
földet m vel népek?
2) Tudjuk, hogy az i. e. III. évezredben - tehát ő000 évvel ezel tt - az
ó-indiai kultúrák színhelyén kit n en égetett téglából hatalmas
nagyvárosok épültek, ahol sokemeletes házakban éltek az emberek. A
lakásokban fürd szobák és csatornázás is volt; akadtak tizenöt-húsz
szobás lakosztályok, s a házakban voltak portásfülkék is... Közfürd k,
közös kulturális, sport- és m vel dési intézmények szolgálták a lakók
kényelmét. Ismétlem, mindez ötezer ével ezel tt létezett. Gondolkozzunk
el azon, hány ezer éves fejl désnek kellett megel znie mindezt, és az a
fejl dési folyamot mikor startolhatott...? És hol?
3) Mezopotámiában a papok csak 0,4 másodpercet tévedtek, amikor
kiszámították, hogy a Hold mennyi id alatt kerüli meg a Földet.
4) A Dél-Afrikában található egykori Lesotho királyság területén van a
Ngwenya-vasércbánya. Megállapították, hogy ott már 43.000 évvel ezel tt
érckitermelés folyt.
ő) A régi görög k számára a 10.000-es .szám is túl nagy volt ahhoz, hogy
megértsék és használják. A "millió" fogalma még Európában is csak a XIX.
században jelent meg - ugyanakkor a sumérok - és erre írásos
bizonyítékaink is vannak - matematikai m veleteikben eljutottak a
195.955.200.000.000-es számig!
6) Megállapították, ,hogy az ókori kultúrák színhelyeit 10.000 évig
visszamen en kereskedelmi útvonalak szabdalják át meg át. A korabeli
emberek a legkülönfélébb anyagokat szállították keresztül-kasul például
Európa és más kontinensek hatalmas területein. A jelek cáfolhatatlanul
mutatnak orra, hogy azokban az id kben, amikor - mai tudásunk-
feltételezésünk szerint - az emberek eszközeik készítéséhez f leg követ
használtak, rengeteg különféle fémércet szállítottak-ide-oda. Ismerjük
például a Cornwall-ból (ma angliai város, a szerk.) Lyonon (ma francia
város, a szerk.) keresztül Kréta szigetére vezet cink-útvonalat; a Dél-
Afrika és Jeruzsálem közötti arany-utat is. S t - ötezer évvel ezel tt
ismeretlenek huzamos idén keresztül uránércet szállítottak Cornwallból
Délkelet-Európába. (Krétára...?) Amerikában, a mai Michigan állam
területén 6000 évvel ezel tt egy ismeretlen csoport 200.000 tonna
vörösrézércet bányászott ki külszíni fejtéssel; de mindeddig egyetlen
ókori civilizáció réztárgyaiban sem bukkantak azokra a vegyi összetétel-
jellemz kre, amelyekkel a michigani érc a más bányákból származó rézt l
különbözik. Hová t nhetett tehát 200.000 tonna érc...?
7) Az els fejlett mez gazdasági kultúrák el ször Mezopotámiában jöttek
létre, kb. i. e. 6000 körül - állítja a tudomány. Ezzel szemben a
legújabb felfedezések arra mutatnak, hogy Sri Lankán (Ceylon) 13-14.000
évvel ezel tt volt ilyen kultúra. A sziget északnyugati részén egy
barlangban két olyan csontvázleletre bukkantak, amelyek fizikai
tulajdonságaik, felépítésük stb. szerint bizonyítják, hogy az semberek
már földm veléssel foglalkoztak.
8) A sumér csillagászok ő000 évvel ezel tt a holdfogyatkozások
bekövetkezésének id pontját 0,3 másodpercnyi pontossággal számították ki
jóel re - vagyis úgy, ahogy mi ezt ma képesek vagyunk megjósolni.
9) Az antropológusok Egyiptomban nagyon régi - a Űirodalom el tti korból
származó - emberi csontmaradványokból orra következtettek, hogy ott
többféle faj képvisel i éltek szinte egy id ben.
Ehhez kapcsolódik a következ elgondolkoztató tény: a perui Marcahuasiban
felfedezett szobrok és domborm vek egyértelm en bizonyítják, hogy
alkotóik tudatában voltak: a Földön négy különböz fajhoz tartozó emberek
élnek. Ezeket ábrázolták is szobraikkal... Ma úgy tudjuk, hogy akkoriban
a kontinensek között abszolúte semmiféle rendszeres vagy rendszertelen
közlekedés és információcsere nem létezett.
Kérdés: lehetséges lenne mégis; hogy egykor - az ókor el tt vagy annak
kezdetén - valamiféle egység szálai f zték össze a Föld lakóit...?
10) A guancsók, a Kanári-szigetek slakói, kipusztulásuk el tt gyakran
emlegettek egy jóval korábban, az népük el tt létezett civilizációt,
amely - állították - nagyon magas fokot ért el.
11) A babiloniak másod- és harmadfokú egyenleteket is megoldottak, ezek
alapján gyakorlati számításokat is végeztek.
12) Az európai bronzkorszak is rejtély elé állította a tudományos
világot. A bronzöntés technológiája váratlanul, el zmények nélkül alakult
ki, hiányoznak a -kísérletezés, a kezdeti rosszabb min ség termékek
maradványai, jelei. A letetek mind-mind rendkívül tökéletes technológiára
vallanak és semmi sem utol arra, hogy a korabeli emberek ezt a
technológiát a dolgok rendje szerint fokozatosan sajátították volna el.
Tehát a tudást: például a réz és cink ötvözésének arányát, az
olvasztáshoz szükséges h fokot stb. "készen" kapták valakit l. De
kit l...? Ráadásul ugyanez történt Dél-Amerikában és Dél-Kelet-Ázsiában
is.
13) Ötezer évvel azel ttr l fennmaradt (agyagtáblácskákra vésett) orvosi
dokumentumokban nyoma sincs a varázsigéknek, istenekhez fohászkodásnak,
természetfeletti er k segítségül hívásának. Vagyis mindannak, amivel
képzeletünkben a "primitív ókort" szoktuk felruházni. Éppen ellenkez leg:
az orvosok növényi, ásványi és állati eredet anyagokat javasolnak
gyógyításra felhasználni és számtalan konkrét, pontos receptet is
közölnek.
1Ő) A régi id kben a Nílus partjai mellé temetett emberek csontjaiban
tetraciklin-nyomokat találtak. Ezt az antibiotikumot feltehet en a
gabonaraktárakban keletkez penészb l állították el . Az egyiptomi
orvosok a tetraciklint tudatosan alkalmazták a közvetlen gyógyításban.
1ő) Az si Kínában a űsou-dinasztia egyik hadvezérének (a dinasztia kb.
i. e. 1100-tól i. e. 526-ig uralkodott) fémb l készült emlékm vét
megvizsgálva a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az 85%-
ban... alumíniumot tartalmaz. Eddig úgy tudtuk, hogy ennek a fémnek az
el állítását csak az elektromos áram feltalálása tette lehet vé
(elektrolízis révén alumíniumot el ször 1808-ban készítettek, a szerk.).
A kérdés tehát: lehet-e más (már évezredekkel ezel tt ismert) módon is
alumíniumot el állítani, vagy a űsou-dinasztia korában ismerték és
alkalmazták az elektrolízist?
16) John Masson kutató a perui hegyek között platinából készült, szépen
kidolgozott dísztárgyakra bukkant. A platina el állításához 1773,ő ű
fokos h mérsékletre van szükség. Ezt vajon a primitív hegylakók hogyan
érték el...?
17) Egy Equádorban talált k amuletten primitív emberfigurát táthatunk.
Egyik kezében a Napot, a másikban a Holdat tartja. Nem is ez a probléma,
hanem az, hogy az alak egy golyón áll, amelyre az ismeretlen m vész
afféle szélességi fokokat, hosszúsági köröket is rajzolt, hogy a néz nek
ne legyen kétsége: a Földet ábrázolta a kis figura lábai alatt. Nos, a
k korszakban ki tudhatta, hogy a Föld gömb alakú...? Hogy a szélességi
fokokról ne is beszéljünk...
18) Diogenész Laertiosz ógörög történetíró feljegyzése szerint az
egyiptomiak 373 napfogyatkozást és 832 holdfogyatkozást-jegyeztek fel az
koráig (Laertiosz a III. században élt). Ez azt jelenti, hogy az
egyiptomiaknak több mint tízezer évig rendszeresen és szüntelenül kellett
figyelniök az égboltot és mindent fel kellett jegyezniök. Vagyis ehhez
már akkor hozzá kellett látniok, amikor k még - a tudomány mai állása és
állítása szerint - tulajdonképpen... nem is léteztek. Hát akkor kik
figyelték az eget, miféle írással jegyezték fel szemlélkedéseik
eredményeit? A pusztában állatokat terelget pásztorok netán, akik még
házakat sem építettek akkoriban?
19) Sok nyelvész feltételezi, hogy az emberiség nyelvei egy közös t r l
fakadnak. Kiderült, hogy az indiai Rigvéda-eposz - a félsziget legrégebbi
nyelvemléke - nyelvezete rokonsági jeleket mutat a latinnal; a göröggel
és a szláv nyelvekkel. Állítják, hogy ez a nyelv állhat a legközelebb az
" snyelvhez", amelyb l az indoeurópai nyelvek is származnak.
A nemzetek és kultúrák közti közvetlen érintkezésre szolgáló mesterséges
nyelv sem az újabb korok találmánya. Ha szanszkrit nyelv szövegekr l van
szó - például a Ő000 évvel ezel tt keletkezett Véda-könyvekr l (Ramayana
és mások), okvetlenül meg kell említeni, hogy a szanszkrit mesterséges
nyelv volt. Nem létezett szanszkrit nép, szanszkrit ország vagy
politikai-gazdasági hatalom. Így hát nyilvánvaló, hogy az els igazán
nemzetközi és tömegesen, széles kör en használt közvetít segédnyelv nem
az eszperantó - mint annyi minden, ez is "volt már", ezt is felfedezték
régebben. Kérdés: egy ilyen nyelv nem lehetett-e az el ttünk létezett
kultúra nyelve? Esetleg a nemzetek feletti, semleges és remekül
használható nyelv az létük, racionális tevékenységük egyik nyoma?
20) Az equádori Cuenca városában, a Crespi-múzeumban arany- és
ezüstlapocskákon... elefántokat láthatunk. Ezek az ékszerek az inka
korból származnak; a problémát csupán az jelenti, hogy ezen a földrészen
a tudatos ember, az észlény kialakulása után sohasem élt elefánt, s t -
állítják a zoológusok - azel tt sem. Az egykori m vészek honnan
másolhatták le ezeket az elefántokat?
21) Egyes népek fennmaradt (maja kódexek) vagy ma is hangoztatott
legendáikban (pl. a bushmanok) makacsul állítják, "hogy a Földön már
akkor is éltek társadalmak, amikor a Hold még nem volt az égen... Lehet,
hogy nem kell millió évekre gondolni. Egyes elméletek szerint a Hold nev
bolygót a Föld gravitációs vonzása révén egyszer en "befogta" - méghozzá
az utolsó jégkorszak végén (i. e. 11-12.000 év között), vagyis akkor,
amikor seink már éltek és emlékeztek.
22) Hérodotosz (ókori görög történetíró, a szerk.) olyan generációs
adatokat közöl az egyiptomi f papokról, amelyeknek eredményeképpen
kiszámítható: a Nílus-parti civilizáció története már 11.340 éves múltra
tekinthet vissza...
23) Kolumbiában több fennsíkon hatalmas méret ciklopikus (óriási
kövekb l épített, a szerk.) építményeket fedeztek fel. E kihalt
városokban jókora házak, termek és más helyiségek vannak - de ablaka vagy
fényt bebocsátó más nyílása egyiknek sincsen. Talán bels világítást
használtak a réges-régen ott lakók...? Űelül sem t znek, sem más világító
eszköznek nincs nyoma. A környékbeli indiánok szerint viszont az egykori
lakók rendelkeztek egy - a leírás szerint igen talányos - f t - és
világítórendszerrel, olyan szerkezetekkel, amelyeket a kései utódok ma
"fehér szikrák" néven emlegetnek. Feltételezhet -e, hogy elektromosságról
van szó...?
2Ő) A Ramajana si indiai eposzban pontosan leírják ismeretlen szerz k,
hogyan néz ki India és Sri Lanka (űeylon) területe... felülnézetb l. A
szöveg földrajzi elemzései arra mutatnak, hogy akik azt írták, azoknak
csakugyan látniok kellett mindazt fentr l.
25) Az elvontabb bizonyítékok között nem árt megemlíteni azt az
elgondolkoztató tényt sem, hogy az ókorban használatos elterjedtebb
mértékegységek egymással furcsamód megegyeznek, s t - ami lényeges -
földrajzilag determináltak (el re meghatározottak, a szerk.) voltak.
Vagyis: a hosszmértékek hosszát a Föld kerülete alapján számították ki.
Az ókorban - amennyire írósos emlékeink-bizonyítékaink visszanyúlnak -
ezeket a mértékegységeket már széles körben használták. Tehát: korábban
kellett kialakulniok. És itt ismét csak egy falba ütközünk: vajon a
jégkorszak után teng d primitív népek számítgatták ki (és hogyan) ezeket
az adatokat?
Hogy a kép teljes legyen: a súlymértékek között is különös egyezés
jelentkezik Dél-Amerika, Egyiptom és a görögök között.
26) Űizonyítékok vannak arra, hogy az el dök ismerték az elektromosságot
- feltételezhet : magasabb fokon alkalmazták azt a gyakorlatban, mint
ahogy erre most a leletek következtetni engednek. Irakban, a Tigris folyó
partján galvánelemekre bukkantak az ásatások során. Némelyiket
rekonstruálták, sikerült velük áramot el állítani. No és gondoljunk csak
(az e fejezetben már említett) ókori eredet alumínium- és platina-
tárgyakra, amelyek el állítása nehezen képzelhet el elektromos ívfény
nélkül.
27) Közép-Amerikában egyre több tárgyi bizonyítékát találjuk annak, hogy
a civilizált élet ott már több mint 12.000 évvel ezel tt létezett; de
akadnak még korábbi id pontokra utaló jelek is.
28) Ha pedig elhisszük a régiek állításait, elképeszt dolgok jutnak
tudomásunkra. Egyes források szerint az egyiptomiak írásos hagyatéka
17.000 évre nyúlik vissza. De fennmaradt egy olyan egyiptomi írásos
emlék, amelyet pap-szerz je az i. e. 30.627-es évb l keltezett... Egy
bizánci történész szerint az egyiptomiak 36.525 éven át vezették
krónikáikat és még mindig nincs vége ennek a fura "id utazásnak": egy
római történész állította, hogy Egyiptomban Nagy Sándor uralkodását
megel z Ő8.863 évre nyúltak vissza az írásos emlékek.
2. Az id -tényez
Ha csak az eddig felfedezett régészeti és egyéb adatok állnak
rendelkezésünkre, akkor is akad egy segít társunk, amelynek révén alapos
fejtörést okozhatunk tudós barátainknak és önmagunknak is. Ez a társunk:
az Id . A rendelkezésünkre álló adatok összevetésével meglep dolgoknak
juthatunk a nyomára.
Tovább haladva hát az úton, ahol a régi civilizációk kezdeteit kutatjuk
és állítva, hogy i. e. 15.000 és 10.000 között valamikor, valahol a
Földön még léteznie kellett egy korabeli "szupercivilizációnak" -
kapaszkodjunk hát ebbe a fonalba.
Az id -faktor is elméletünk mellett szól. Egy pillanatra - évszámok
nélkül - kanyarodjunk vissza a vízözön-történetre. Tudjuk már, hogy a
legenda - valóság volt. De - ellentétben a hivatalos változattal - ez nem
történhetett az " semberek idejében" (vagyis a teljesen primitív emberek
korában), mert hisz minden ókori (s t kés bbi) civilizáció és nép jól
emlékezik rá. A "jól emlékezik" szavak alatt a rendkívül részletes
leírások és megfigyelések összességét értjük. Kevéssé hihet , hogy e
primitív, kis csoportokban teng d él lények ezt az eseményt olyan
pontosan tudták volna átadni az évezredekkel kés bbi kultúráknak. Sokkal
valószín bb - állítjuk mi -, hogy a vízözön a Föld néhány pontján már
fejlettebb társadalmi szinten álló emberek világát semmisítette meg
részben - a megmenekültek tehát átfogóbb, plasztikusabb képet festhettek
róla az utódoknak, hisz maguk is fejlettebbek voltak. Ezt különben a
tudásanyag átmentésér l szóló, kés bb még szóbakerül adatok is
bizonyítják.
No, de lássuk az évszámokat. Champollion, a múlt század nagy
egyiptológusa az általa fellelt papirusz (a Nílus partján n tt
sásfajtából készített papírszer anyag, amelyet írások rögzítésére már az
ókorban is használtak Egyiptomban, a szerk.) tekercsekben közölt dátumok
alapján az egyiptomi állam (civilizáció?) alapítási évét az i. e. 9850
tájára helyezi. A régészet ezzel szemben csak 5-6000 évet ismer el, mert
(mindeddig) régebbi leleteket nem találtak. A 9850-hez természetesen
hozzá kell adnunk kb. 2000 évet, hogy elérjünk a mába. Ez összesen 11.850
évnek felel meg; űhampollion szerint ennyivel el ttünk alapították az
egyiptomi államszervezetet. A továbbiakban fel fog t nni az olvasónak,
hogy egynémely évszám vagy id tartam milyen gyakran bukkan fel a
különböz id számításokban.
Platón (i. e. IV-V. században élt görög filozófus, a szerk.) is egy
12.000 évvel ezel tt létezett államot emleget csodálattal Poszeidónia?
Atlantisz?). Az egyiptomi piramisokról a szakkönyvekben azt olvashatjuk,
hogy - mától számítva visszafelé az id ben - kb. 5000 évesek.
Hérodotosztól Abu'I Hasszán M'Sudi-ig sokan állították viszont, hogy a
piramisukat még a vízözön el tt építették. Könnyen lehet, hogy a fáraók
már csak
"imitáIták" építésüket, esetleg csak tatarozták ket, vagy olyasmit
végeztek, amit mai szóval "állagmegóvásnak" nevezünk. Az is lehet, hogy
néhány igazi és nagyméret piramis mintájára több kicsit építettek - s a
fennmaradt krónikák ezek építésér l számolnak be -, hogy sírkamraként
használhassák a hatalmas építményeket. Amelyeket a Birodalom alapításakor
seik már készen találtak a sivatagban.
Az indiai Hold-naptár kiindulópontja a 11.652-es év. A maják naptára 2760
éves ciklusokból áll. Ennek kezdete a 11.653-as év. Az egyiptomi
napciklus 1Ő60 éves id szakot jelöl. Ennek kezd pontja a 11.őŐ2-es évre
esik. Az asszír holdciklus-naptár 180ő éves szakaszokból tev dik össze;
ez is a 11.542-es évben "startolt". Az óperzsa vallásban az az év, amikor
"elkezd dött az Id ", a 11.ő60 volt (i. u. 2000-t l visszafelé számolva.)
A hindu bráhminok ciklusait visszaszámolva eljutunk a 11.562-es évhez...
Nyilvánvaló, hogy ezek a földrajzilag egymástól elszigetelt jelenségek
nem lehettek a véletlen m vei. Mint ahogy erre majd kés bb visszatérünk,
a Földön ezen id tájban egy rendkívül fontos, az egész glóbuszra
kiterjed esemény történt, ezért lett ez a kor oly sok ,,új" id számítás
kezd pontja. "Új" - írtam le az imént - valaki felteheti a kérdést: volt
"régi" id számítás is? Azt állítom, hogy volt.
Az egyiptomi Denderában, Hathor istenn szentélyében zodiákus-rajzokat
találtak, ezek az égboltnak egy olyan állapotát ábrázolják, amelyet a
Földr l csak 2ő.000 évvel ezel tt láthattak az emberek! Kérdés: maguk az
egyiptomiak látták-e ezt, vagy a rajzot (adatot) úgy vették át egy másik,
korábbi civilizációtól?
Említettük már, hogy némely tudósok - éppen a fentiekhez hasonló
információk egyre gyakoribb ismétl dései miatt - több tízezer évvel
el bbre teszik (tennék) az értelmes ember megjelenésének dátumát a
Földön. A maják legendája kifejezetten és nagyon érthet en arról beszél,
hogy e népnek már 10.000 évvel ezel tt - tehát i. e. 8000 körül - igen
magasan fejlett kultúrája volt. Ennek kialakulási, "felfutási" ideje az
azt megel z két-három (vagy több!) évezred lehetett, s t: kellett, hogy
legyen.
De akadnak még bátrabb tudósok, köztük sok szovjet szakember, akik
állítják, hogy Dél-Amerika területén már 150-200.000 (!) évvel ezel tt is
létezett emberi civilizáció, amely szükségszer en jelent sen különbözött
a kés bbiekt l. Még talán az emberek külsejére vonatkozóan is... Lásd az
icai kövek történetét és leírását e könyv más helyén. André Pochan
francia tudós, aki egész életét Egyiptom kutatásának szentelte, arra a
belátásra jutott, hogy az egyiptomiak és a káldeusok csillagászati és
matematikai tudása csak az azt megel z 30.000 év alatt fejt dhetett ki
az ókorban már elért szintre.
De már az id számításunk el tt élt babiloniai Űerossos is Ő32000 évesnek
mondja Egyiptomot, ami akkor is er s túlzásnak t nik, ha hold-évben
számítjuk. Még ezen is túltesz Szicíliai Diodórosz: szerinte Egyiptom 473
000 éves múltra tekinthet vissza. Ha csak a tizedrészét fogadnánk el
valóságosnak, akkor is beleütközünk a mai tudomány "mammutvadász
sembereir l" elnevezett kemény falába.
3. A tárgyak
Vágjunk bele a közepébe. Minden felesleges kommentár helyett írjuk le
azokat a leleteket, amelyek - enyhén szólva - elgondolkoztatóak és sok
szempontból mintha a mi elméletünket támasztanák alá.
1) 1933-ban Tell-Asmarban (Egyiptom, a szerk.) egy alabástrom
szoborcsoportot találtak a régészek, kora körülbelül 4500 év. A szobor
hátoldalán négylábú shüll , valószín leg egy brontoszaurusz aránylag
pontos alakját találjuk. Kérdés: az egykori m vészek honnan vették a
krétakor (1Ő0 millió évvel ezel tt kezd dött és mintegy 70 millió évig
tartott. Nevét az Északi-tenger fehér írókréta-rétegeir l kapta, a
szerk:) végén kihat óriás állat képét...? Hiszen ezek az shüll k jóval
azel tt t ntek el a föld színér l, hogy az ember megjelent volna... És
nem ez az egyetlen ilyen jelleg lelet.
2) Az amerikai űolorado államban sok más si sziklarajz között egy olyant
is találtak, amely hátsó lábaira álló dinoszauruszt ábrázol... A
környéken különben csakugyan éltek dinoszauruszok - de sok millió évvel
korábban...
3) Ha egy pillantást vetünk néhány lelet fényképére, óhatatIanul az jut
eszünkbe, hogy ezek... repül gépmodellek. 1898-ban egy Szakkra (Egyiptom)
melletti sírboltban találtak ilyen kis tárgyat. "Madár" néven
katalogizálták a kairói múzeum gy jteményében, leltári száma 63Ő7 volt.
Sok hasonló "madár" között hevert fél évszázadig, míg leleplezték a
"kakukktojást": ugyanis egy régésznek felt nt, hogy gyanúsan egyenes
szárnyai és függ legesen felmered "farka" is van. A fából készült, alig
40 grammos tárgyat repülésügyi szakemberek vették kezelésbe. és hosszas
kísérletezések és vizsgálatok után kijelentették, hogy ez egy
repül gépmodell, ráadásul a méretarányai egyenesen ideálisak. A
szenzációs felfedezést követ en 1Ő hasonló óegyiptomi repül modellt
leltek az egyiptomi múzeumokban (mindegyik "madárként" szerepelt a
katalógusokban...) és azokból 1972 januárjában kiállítást rendeztek. A
nagy felt nést kelt rendezvényt Egyiptom akkori alelnöke és a
repülésügyi miniszter nyitotta meg.
Dél-Amerikában is találtak ilyen tárgyakat. Az egyiket - mivel
színaranyból készült - Kolumbia f városában, Űogotában, az Állami Űank
széfjében rzik. A régészek ezt is "kultikus tárgynak" tartották, de csak
addig, amíg a New York-i Repüléstudományi Intézet kölcsönkérte és
foglalkozni kezdett vele. A m szaki tesztek elvégeztével nyilvánosságra
hozták, hogy eredetije - bár a modell "túlsúlyos" - igenis képes lehetett
repülni. Érdemes megemlíteni, hogy el z leg afféle lélektani kísérleteket
is végeztek ezzel kapcsolatban. Az Intézetben el re nem tájékoztatott
pilótáknak mutatták meg a kis tárgy fényképét: tudják-e, mit ábrázol a
fotó? A megkérdezett pilóták minden esetben habozás nélkül azt
válaszolták: "egy F-102-es deltaszárnyú vadászgépet".
4) 1968-ban az Örmény SZSZK területén, Medzamorban egy körülbelül ötezer
éves fémkohászati központot ástak el szovjet egészek. A "Science et Vie"
francia folyóirat leírása szerint a leletek még régebbi "gyári
berendezésekre" épültek, ezek több évvel el bbre nyúlnak vissza az
id ben. És találtak ott tárgyakat is, amelyek a metallurgia-történészeket
egyszer en megdöbbentették: rugóval ellátott acélfogók lapultak a fels bb
rétegekben. Hogyan készítették ezt a fémet oly sok ezer évvel ezel tt, és
kicsodák? A francia tudományos újság megkockáztatja azt az állítást, hogy
Medzamort "olyan tudósok alapították, akiket egy régebbi civilizáció
iskoláiban képeztek ki" és hogy ezek a rejtélyes emberek (az "el dök"?)
"tudásukat abban az ismeretlen és titokzatos korban szerezték, amely
rászolgál a tudományos és ipari el történet elnevezésre". Medzamor épít i
- amint err l számos fennmaradt bizonyíték tanúskodik - építészek,
fémmunkások, csillagászok és más szakemberek voltak, akik teljesen
tudatoson dolgoztak egy általunk ma (még) ismeretlen társadalom
kötelékeiben. Minden jel arra mutat, hogy miel tt a történelem
Mezopotámiában "kezdetét vette" volna, másutt, mások már olyan szervezett
társadalomban éltek, amely sok szempontból a maihoz hasonlított.
5) Hamburgban 1957 novemberében egy építkezés alapozásánál a
földmunkagépek két emberi fejre emlékeztet hatalmas követ találtak.
Mottes régészprofesszor- a kövek és a lel hely rétegének alapos
vizsgálata után megállapította, hogy a leletek minden kétséget kizáróan
emberi kéz alkotásai, vagyis szobrok. De olyon agyagrétegb l kerültek
el , amelynek a kora 12.000 év! Ezenfelül - ami méginkább elgondolkoztató
- a két férfiarc képmását, ha 120 fokkal elfordítjuk, azok n i arccá
változnak (természetesen csak így t nik a szemlél nek). semberek
készítettek volna ilyesmit? - tesszük fel ismét a kérdést.
6) 1938-ban a franciaországi Lussac-les-Chateux helység közelében egy
barlangban vésett köveket fedeztek fel. A köveken lev rajzok abban az
id szakban keletkeztek, melyet a régészek ma még - "kés i k kornak"
neveznek (reméljük, már nem sokáig, hiszen az újabb civilizációkat
sejtet -bizonyító leletek egész korszak-határokat fognak visszatolni az
id ben). Koruk tehót 10-12.000 év lehet. Ami elgondolkoztató: a rajzokon
a n ket és a gyermekeket a mi huszadik századunknak megfelel ruhákban
ábrázolták! Az egyik n alak például tengerészsapkát, nadrágot (!) visel,
combja magasságában zsebet látunk. Hadd tegyem fel a kérdést: vajon így
öltöztek a k korszaki emberek...?
7) Az el dök létének egyik legbeszédesebb (és talán közvetlen)
bizonyítéka az ún. antiküthérai lelet. Ezt egy i. e. I. században
elsüllyedt görög hajó roncsai között találták századunk elején. Egy olyan
- rézb l készült - szerkezetr l van szó, amely húsz különböz méret
összekapcsolt fogaskerékb l áll. Rendkívül finom munka. Ha m ködésbe
hozzuk, kett s csavarkerekek, körskála-mutatók és bonyolult-skálák
mutatnak valamilyen értékeket és számokat.
A világhír amerikai tudós, Derek J. de Solla Price is er s
fenntartásokkal viseltetik a "hivatalos tudománynak" az emberi
störténettel kapcsolatban hangoztatott álláspontjával szemben. A Yale
egyetem fizikusa az antiküthérai leletet társaival együtt gondos
vizsgálatnak vetette alá. A tárgyon lev ógörög nyelv felirat szerint a
szerkezetet i. e. 82-ben gyártották. (A hajó, mely fedélzetén vitte, i.
e. 65-ben süllyedt el.)
"Úgy t nik, a gép segítségével bonyolult számításokat végezhettek
kezel i: a Nap, a Hold és talán a bolygók mozgását is kiszámíthatták
vele. Ugyanakkor nem hasonlít egyetlen akkori vagy kés bbi planetáris
modellhez". Feltették azt is, hogy a gépezet segítségével a tengerészek
kiszámíthatták hajójuk mindenkori helyzetét a nyílt tengeren. Más tudósok
a leletet egy kezdetleges komputernek vélik.
Ám itt más kérdések is felmerülnek. Teljesen valószín tlen, hogy ez a gép
a maga korában egyetlen példány lett volna. Vagyis - ha nem ez az
egyetlen ilyen szerkezet, akkor el kell vetnünk minden eddigi
elképzelésünket a korabeli görög technikáról. R. Chauvin, a párizsi
Sorbonne tudósa egyik könyvében hozzáteszi, hogy az antiküthérai lelet
kerekeinek fogai pontosan hatvan fokos szöget zárnak be. Ebb l
következik, hogy azt nem kézi munkával készítették (ennél ilyen pontosság
elképzelhetetlen) -, hanem géppel állították el ! Ha pedig ilyen gépek
léteztek, akkor nyilván tömegesen, de legalábbis nagyobb mennyiségben
állították el az ókori számítógépet.
Viszont (mindeddig) soha sehol nem találtak sem ilyen gyártógépeket, sem
a m szerb l ,még egy hasonló példányt - csupáncsak ezt az egyet. Talán
ezzel magyarázható, hogy a "hivatalos tudomány" tulajdonképpen nem
foglalkozik az antiküthérai lelettel. Ez kétségkívül kényelmes és f leg
biztonságos álláspont.
Számunkra viszont ez a szerkezet bizonyíték lehet másra is. Mivel a most
éppen kétezer éves "számítógép" (ha a rávésett dátumot pontosnak fogadjuk
el; ugyanis nincs kizárva, hogy az a véset még az ókorban megtéveszt
céllal került rá), arra kell gondolnunk: ahogy múlik az id , egyre
kevesebb ilyen tárgy kerülhet a kezünkbe. Mert kétségtelenül bizonyíték
ez: a m szaki kivitelezés szintje arra vall, hogy maguk az el dök
készítették, avagy az általuk gyártott gépnek a kés bbi másolata. Hol
volt a gyár és a gépek, melyek nélkül létrejötte elképzelhetetlen - nem
tudjuk. De gondoljunk csak bele: sok különféle szerkezet kerülhetett el
akárcsak az elmúlt két-három ezer év során is Azok közül, amiket 10-
12.000 évvel ezel tt az el dök alkottak és használtak. De e tárgyak nem
olyanok kezébe kerültek, akik azokat értékelni tudták volna. Sokkal
valószín bb, hogy az esetek többségében azt sem tudták, mit tartanak a
kezükben. Tehát a tudomány számára örökré megsemmisüÍt és elveszett
mindaz, amit ázsiai parasztok szántottak ki a földb l, tengeri
gyöngyhalászok hoztak fel (és mint számukra használhatatlan ócskaságot,
dobtak vissza a tengerbe...), dél-amerikai pásztorok és erdei munkások
herdáltak el. Furcsa belegondolni, de nagyon is valószín : az el ttünk
létezett társadalom nem t nt el nyomtalanul, csak éppen létének
bizonyítékai közül mindeddig túl kevés akadt a kezünkbe. Minden kétséget
kizárónak t nik, hogy a nagyon is elgondolkoztató antiküthérai lelet ezen
szerencsés kivételek egyike.
8) A bolíviai fennsíkon fekv Tiahuanacóról rengeteget írtak már. Sokan a
földkerekség legrégibb és legtitokzatosabb városának tartják. Nem
hiányoznak azok a szakért k, akik a páratlan építészeti maradványokat
szintén több tízezer (!) évesnek mondják. A gigantikus épületek és romok
el tt is tanácstalanul állunk, a piramisokhoz hasonlóan. Persze a
kormeghatározással sok baj von. A leghíresebb amerikai régésztudós,
Poznansky
állítja, hogy Tiahuanaco nemcsak Amerika, de a földkerekség legrégibb
városa és minden földi civilizáció bölcs je. Szerinte Tiahuanaco legalább
20.000 éves; H. Űellamy szerint viszont 2ő0.000 évvel ezel tt
építették...!
9) Mexikóban. Cuilcuilco közelében találhatók egy maja piramis romjai. Az
épület kora fel l a tudósok vitatkoznak; ám a piramis egy vulkánkitörés
miatt használhatatlanná vált, a láva részben elöntötte helyiségeit. Nos,
a láva korát a segítségül hívott geológusok minden nehézség nélkül
megállapították: 8000 év. Vagyis - hozzászámítva a kulturális "felfutás"
idejét (amit sok tudós oly el szeretettel hagy figyelmen kívül, hogy az
ókori kultúrák keletkezését minét távolabbra tehesse a k baltás emberek
állítólagos korszakától...) minimum 10.000 évvel ezel tt már
csillagászati és más tudományos ismeretekkel rendelkez , azoknak
szükségét érz , fejlett népek tevékenykedtek Közép-Amerikában (és nyilván
nemcsak ott).
10) Tiahuanacóban sok ezer évvel ezel tt használtak olyan bronztárgyakat,
amikr l ma sem tudni, hogyan készültek. Akadtak ilyenek más fémb l is. A
nehézséget az okozza, hogy a tudomány szerint ezeknek a tárgyaknak nem is
szabadna létezniök, hisz akkor az ember a fémmegmunkálásnak még semmilyen
formáját és módozatát nem ismerte. Vagy mégis...?
11) Equádor északi részén, Esmeralda városbon néhány furcsa szobrot
találtak, amelyek egyiptomi popokat ábrázolnak (legalábbis minden
egyiptomi leírás és rajz szerint úgy öltöztek a Nílus menti papok).
Különféle fegyverek és ékszerek is el kerültek, no és egy ő cm átmér j ,
zöld k b l csiszolt tükör, amely a belenéz arcát kisebbítve, de igen
pontosan tükrözi vissza. Az ún. atom-naptár segítségével elvégzett
kormeghatározás az összes tárgy korát 18.000 évre tette és - mivel az
egyik legelfogadottabb tudományos módszerr l van szó - ezt az adatot
vitatni nem lehet. Mivel a tárgyak egyetlen általunk eddig felfedezett
kultúrába sem illenek bele és koruk szerint tehát az i. e. 16.000 év
körül készültek - tegyük fel ismét kérdéseinket:
a) Hogyan ábrázolhattak e szobrok egyiptomi papokat, ha az els egyiptomi
birodalom és társadalom, majd vele természetesen annak papjai is - mai
tudásunk szerint csak 10.000 évvel a szobrok keletkezése után jött
létre...?
b) Lehet, hogy nem egyiptomi alakokat ábrázolnak, hanem egy másik,
akkoriban létezett civilizáció tagjait és a kés bbi egyiptomiak csak
átvették azok öltözetét (és feltehet en egyéb szokásaikat és
tudásanyagukat) is?
c) A szokásos paradoxon: i. e. 16.000 - az még az európai jégkorszak
el tt volt, diderg seink csakugyan mammutokra vadásztak és eszükbe sem
jutott optikai tudásuk teljes latbavetésével tükröket faragni. De ha csak
itt Európában voltak akkor ilyen primitívek? Közben másutt er sen
virágzott egy t lük független, jóval fejlettebb kultúra?
12) Lehet, hogy nem tartozik e könyv szorosan vett tárgyához (bár az is
lehet, hogy mégis), de a közvetett bizonyítékok és tárgyak között meg
kell említenünk az ún. piramis-effektust is. L. Watson angol biológus
szerint ezt a következ képpen fedezték fel:
A Keopsz-piramis látogatóinak felt nt, hogy bár a sírkamrában igen
nyirkos a leveg , az oda betévedt és megdöglött kis sivatagi rágcsálók
tetemei nem oszladoznak, inkább kiszáradtak. Erre aztán a .biológusok
elkészítették a piramis miniat r mtodelljét, beállították a világtájak
felé ugyanúgy. ahogy az eredeti építmény elhelyezkedik. A bels magasság
alulról számított egyharmad részére - tehát pontosan ott, ahol az igazi
piramisban a fáraó sírkamrája helyezkedik el - egy lemezre elpusztult
macska friss tetemét helyezték. A macska nem indult oszlásnak, hanem...
mumifikálódott. űsehszlovák mérnökök ezt követ en Prágában számtalanszor
megismételték a kísérletet és arra a véleményre jutottak, hogy valamilyen
okozati összefüggés áll fenn az egyiptomi piramisok alakja és a bennük
lejátszódó természetes folyamatok között. Kés bb kiderült, hogy az
ugyanoda helyezett használt borotvák egy id után ismét visszanyerték
élüket. Erre a bizonyíték: Csehszlovákiában a
91.304-es állami szabadalmi okiratot a "Keopsz-piramis" nev , miniat r
piramis alakú borotvaélez szerkezet kapta, amelyet mellesleg hamarosan
gyártani is kezdtek. Watson szerint megfelel nagyságú modellt
h t szekrényként is lehet használni; benne a tojás, a hús meg rzi
frissességét.
Az üggyel makacsul és régóta foglalkozik Eric McLuhan elektronikus (a
Gutenberg-Galaxis, tehát az olvasás és az írott m vészetek közeli végét
jósoló tudós fia). Hazájában, Kanadában oly sok kísérlettel bizonyította
a piramismodellek fent ismertetett tulajdonságait, hogy azokat plexib l
sorozatban gyártani kezdték és mindenfelé kaphatók.
Megjegyzésünk csupán annyi: a fáraók szilárdul hittek benne, hogy a
piramisban dacolhatnak a könyörtelen id vel. Lehet: hitük az "el dök"
által felfedezett természeti jelenségen a ("piramis-effektuson") alapult,
de az évezredek közben elvesztett igazi adatok homályos maradványaiként a
dolgot már csak tökéletlenül végezhették- el.
13) Az el dök létezésének két igen jó bizonyítéka (?) az icai és az
acambarói leletek.
A perui Ica városa a másról nevezetes híres Nazca közelében található.
Itt a Cabrera-múzeumban (az alapító egy egyetemi tanár volt) láthatjuk a
híres köveket. A környékbeliek találták és kezdték kiásni ket a hatvanas
években, néhány méteres mélységb l. A múzeumba eddig több mint tízezer
darab került bel lük. A köveken látható rajzokat szemlélve óhatatlanul
arra gondolunk: ez vagy egy hihetetlenül fantasztikus, "történelmi
üzenet", a tudomány egyik legjelent sebb felfedezése - avagy éppoly
fantasztikus hamisítvány. Középút nem lehetséges.
Mit láthatunk az icai köveken? Valóságos állatkertet tíz és tíz, s t száz
és százmillió évvel ezel ttr l. A korabeli növényvilág háttere el tt ott
látjuk azokat az sállatokat, amelyeket ma is javarészt csak a
paleontológusok ismernek: dinoszauruszok, brachioszauruszok,
brontoszauruszok, pteranodonok, stychoszauruszok - ám ugyanott fellelt
más köveken - szinte sok millió éves "ugrással az id ben" - megjelennek a
struccok, kenguruk, tevék stb. (Azon most már nem is akadunk fenn, ugye,
hogy a felsorolt állatok nem is éltek a lel helyen: Dél-Amerikában...)
De a rajzokon látunk embereket is. Embereket együtt az sállatokkat. A
képek nem hagynak kétséget afel l, hogy egy számunkra elképzelhetetlen
alaphelyzetet ábrázolnak: amikor az emberek együtt éltek a Földön ezekkel
az shüll kkel ... De mikor? Egész tudományunk azt állítja, hogy értelmes
ember (de még kevésbé értelmes sem) nem élhetett az shüll k korában.
Leakey, a téma kétségkívül legtekintélyesebb szakért je nemrég még 5
millió évesnek hitte az ember primitív el djét, a különféle
majomembereket - de aztán visszakozott 2-3 millió évre. Mit kezdjünk hát
e rajzokkal, amelyeken például dinoszauruszokra és más, 50-70 vagy több
millió évvel ezel tt örökre elt nt állatokra vadásznak seink...?
Meg kell jegyezni, hogy Tiahuanacóbon és Dél-Amerika más területein is
találtak például anyagedényeket, amelyeken a régi emberek shüll ket
ábrázoltak. De az icai köveken mást is látunk. Például valamilyen tárgyat
nagyítóüvegen át szemlél alakokat (csillagászokat?). Óceánoktól
körülvett kontinenseket - amelyek viszont egyáltalán nem hasonlítanak a
mai földrészek ismert körvonalaira.
Találunk itt olyon rajzokat is, amelyek már-már bizonyíthatják, hogy
valaha a Földön igenis létezett egy fejlett civilizáció és ennek
eredményeit ma sem kellene szégyellnünk. Az egyik rajzon egy szülést
vezetnek le - császármetszéssel. Más köveken szervek átültetése látható
(vese, szív, s t... agy átültetése is!) A szívátültetés különböz fázisát
több mint húsz kövön kísérhetjük figyelemmel - mintha gyakorlati oktatás
céljából készült információs anyagokkal állnánk szemben. A gyógyítási
technika különösen sok kövön szerepel; látunk vérátömlesztést is.
Kérdéseink közül az els : vajon nem hamisítványok-e az icai kövek? Az
els tudósok, akik megvizsgálták ket, habozás nélkül kijelentették: a
kövek (mármint a rajzok, természetesen) hamisak. Itt két logikai ellenérv
merül fel. 1) a hamisítók ez esetben komplett elmebetegek voltak, hisz
tíz és tízezer követ kellett nehéz munkával feldolgozniok, aztán több
négyzetkilométeres területen a földbe ásniok - azért, hogy mások majd
esetleg valaha véletlenszer en rájuk akadjanak. Az anyagi haszon majdnem
teljesen kizárt, hisz a kövek 90%-a - ahogy az ilyen esetekben történni
szokott - úgyis múzeumba, nem pedig kereskedelmi forgalomba kerül. 2) A
hamisítóknak hihetetlen tudással kellett volna rendelkezniök a
paleontológia, orvostudomány, technika stb. terén.
Amikor (notabene el ször a francia sajtóban) megjelentek az els hírek az
icai kövekr l, kiderült, hogy a dolog már nem újkelet : perui régészek
már a XIX. században találtak ilyen köveket. Vagyis akkor, mikor a
paleontológia és az shüll k külseje gyakorlatilag ismeretlen lehetett
Dél-Amerikában; ez ismét a hamisítás ellen szóló érv. A perui tudósok
megállapították, hogy a kövek megjelenése tömeges méretekben csak 1960
után, egy katasztrofális földcsuszamlás és az Ica folyó medrének eltérése
nyomán következett be. A francia, amerikai és perui sajtó cikkei nyomán
sok turista kezdte keresni Icában a köveket, a bennszülöttek maguk
fabrikálta hamisítványokat sóztak rájuk. De az igaziakkal összehasonlítva
azonnal szembet nik a különbség; a régiek rajzai finomak és bonyolultak.
Mellesleg a perui kormány a régészek tanácsára megtiltotta a valódi icai
kövek kivitelét és azokat nemzeti értéknek tekintik.
A hamisítás ellen szól egy harmadik logikai érv is. A tettesek ugyanis -
shüll k és emberek együtt szerepeltetésével - mindent megtettek volna
azért, hogy bebizonyítsák: a kövek hamisak. Hiszen ez a két él lény
együtt soha nem létezett...(?). De miel tt tovább érvelünk, lássuk a
másik leletet.
14) Az icai kövek hamis volta már csak azért sem lehetséges, mert más
id ben és Perutól több ezer kilométerre is hasonló jelleg tárgyakra
bukkantak. A mexikói Acambaróban 1945-ben hosszan tartó es zések miatt
föld alatti rejtekhelyeikr l (raktárakból?) el mosódtak bizonyos leletek.
1952-ig azon a környéken körülbelül 30.000 (!) hasonló tárgyat találtak.
E tárgyak nem kövek, hanem agyagból égetett szobrok. A szakemberek
vizsgálódásai után nyilvánvalóvá vált, hogy a legközönségesebb agyagból
szabad leveg n, tehát ő00 ű foknál kisebb h mérsékleten égették ki ket.
A magasságuk még az egy métert sem éri el (többségük ennél jóval kisebb),
a fekv alakúak hossza nem haladja meg a 150 centimétert. A figurák
embereket és állatokat ábrázolnak. Óriási többségükben azonban ezek is
vagy véges-régen kihalt sállatok, vagy olyanok, amelyeket a tudomány...
egyáltalán nem is ismer! Egész szoborcsoportokat is láthatunk, ahol
emberek és állatok vannak együtt. A korabeli m vész (vagy inkább
m vészek) bizony igen sokat dolgozhattak, hiszen a 30.000 szobor között
nincs két egyforma. Egyetlen jelenet, egyetlen állat, egyetlen csoport
sem ismétl dik a gy jteményben.
Azon a tényen kívül, hogy itt is shüll ket látunk, mint az icai köveken;
a legmeglep bb az, hogy a szobrok szerint ezek az állatok igen jó
kapcsolatbon álltak az emberekkel. Másképpen nem fejezhetjük ki azt a
hangulatot, amit a szobrok sugallnak a mai néz nek. Hisz nyilvánvaló,
hogy átvitt értelemmel - üzenettel? - állunk szemben, mikor egy n i
alakot látunk, aki a ... farkánál fogva tart egy dinoszauruszt és így
"év dik" az állattal. A valóságban nyilván - már csak a méretbeli
különbségek miatt is - erre aligha kerülhetett sor...
Acambaróban a szobrok mellett találtak edényeket, pipákat, álarcokat,
múmiákat és olyan tárgyakat is, amelyek el tt értetlenül állunk,
rendeltetésükr l mit sem tudunk. A szobrokat a tudósok - úgy látszik, ez
már afféle reflex lett náluk - el ször természetesen hamisaknak
kiáltották ki. A hamisítás vádja logikai szempontból nézve itt is
ugyanúgy sántít, mint az icai kövek esetében; de vannak már érvek is.
Acambaro közeli és távoli környékén ugyanis nincs olyan agyag, amib l a
szobrok készültek; azonfelül három feltételezett hamisítónak... 300 évig
kellett volna a szobrokat készítenie és égetnie egyetlen napos szünet
nélkül - olyan nagy mennyiséget találtak bel lük eddig.
Amikor aztán a szobrokat amerikai egyetemi laboratóriumokban C-14-es és
más módszerekkel vizsgálták, a bennük talált szerves maradványok alapján
korukat Őő00 évre tették (ą 100 év eltérés lehetséges). Több tucat
egymástól független vizsgálat után - most. csend van. Mivel a szobrok nem
hamisítványok, de tartalmuk és üzenethordozó jelentésük miatt igen
kényelmetlenek - tehát egyszer en nem beszélnek róluk. Űuszlajev szovjet
tudós szerint az i. e. III. évezredben élt indiánok - a szobrok készít i
- valamiképpen tudomással bírhattak az egykor élt shüll kr l, talán régi
rajzok, legendák alapján.
Kérdéseink ugyanazok, mint az icai kövek esetében. A f leg az Icai kövek
esetében hallott ellenérv: "ha létezett egy ilyen fejlett civilizáció,
amely - a rajzok tanúsága szerint - magas fokon m velte az
orvostudományt, a csillagászatot stb. akkor miért ilyen primitív
módszerekkel rögzítette, rizte meg ezt a tudást?" A válasz könyvem végén
rejlik, itt csak annyit tételezhetünk fel: a rajzokat szerintünk nem a
civilizáció fejl dése alatt, hanem az azt megsemmisít katasztrófa után
közvetlenül készítették; a kisszámú túlél egyéb eszközök híján így
próbálta gyorsan felvázolni és az utódoknak átmenteni az addig
felhalmozott tudásanyagot.
15) Az újabbkori történelem egyik legérdekesebb rejtélye a térképhez
kapcsolódik. Kár, hogy ezekkel a kérdésekkel is csak kevesen és keveset
foglalkoztak eddig. Mégis, amit felfedeztek, az megrázó erej .
A húszas években az isztambuli Topkapi Múzeum régi, feldolgozatlan
térképeit átvizsgálva két - elt ntnek hitt - világtérkép-részletet
találtak. A jegyzetek szerint a térképeket Piri Reis admirális készítette
1513 és 1517 között. Itt kénytelenek vagyunk röviden jellemezni az
admirálist, akit Törökországban ma nemzeti h snek tartanak ugyan, de a
maga korában kalózként kezdte pályafutását. Ez akkoriban egyáltalán nem
volt ritka eset. Az admirális szenvedélyes térképész volt, minden kezébe
kerül térképet lemásoltatott, majd a XVI. század elején saját kez leg
elkészítette a világ 21ő részb l álló hatalmas térképét. Mindezek után
egy könyvben meg is írta o térképpel kapcsolatos kalandjait és
észrevételeit. Egy biztos: mint rengeteg nyelven beszél f tiszt,
hozzjuthatott mind a Nyugat, mind a Kelet jól rzött titkos térképeihez
is; a maga korában talán volt az egyetlen ilyen ideálisan erre a célra
teremtett ember. Szerencse, hogy tényleg érdekelték a térképek...
Visszatérve a leletekre, a dolog csak a második világháború után kezdett
bonyolódni. Piri Reis könyve - ez állítólag a korabeli török irodalomnak
nyelvi szempontból is egyik gyöngyszeme - meglep mondatokat
tartalmazott. Az admirális többek között azt állította, hogy egyszer
kezében tartotta a Kolumbusz térképét (mi erre a mai napig nem bukkantunk
rá) és hogy Kolumbusz egy könyvb l szerzett tudomást Amerika létezésér l,
s t nagyon sokat tudott már err l a földrészr l, miel tt nekivágott volna
az Atlanti-óceánnak...! Piri Reis szerint ez a könyv még Nagy Sándor
idejéb l maradt fenn (nyilván többszörös másolatra célzott). Sejthetjük
azt is, hogy már Kolumbusz el dei - akikr l mi csak nemrég szereztünk
tudomást; a vikingek és mások - is olvastak-hallottak Amerikáról.
Térjünk rá a térképekre, helyesebben a fellelt két részletre. A szenzáció
tulajdonképpen itt kezd dik. A lapokon az Atlanti-óceán európai, afrikai,
amerikai és... antarktiszi partjait láthatjuk! A hatodik földrészt -
talán mondanom sem kell - csak évszázadokkal kés bb fedezték fel. Ám
vegyük sorra azokat a tényeket, amik miatt a Piri Reis-térképek
világszenzációk lettek.
1) 1513-17 között Amerika nem jelent meg még a térképeken, legalábbis nem
az egész partvonal. Dél-Amerikát lényegében csak jóval kés bb fedezték
fel, partvonalai feltérképezésére pedig még sokkal kés bb került csak
sor!
2) Az - és Újvilág közti távolságot Piri Reis rendkívül pontosan
tüntette fel. Olyán pontosan, ahogy még jóval kés bb sem voltak képesek
azt megtenni más térképészek.
3) A földrajzi hosszúságokat - a térkép készít je (készít i?) már
alkalmazták; mi ezt csak kétszáz évvel kés bb találtuk fel.
4) A Kanári- és az Azori-szigetek is igen pontosan ott találhatók a
térképen, ahol a valóságban is elhelyezkednek (az eltérés mindössze 1,0 W
fok. Hogy ennek mi lehetett az oka, arra is hamarosan rátérünk).
ő) Az Antarktisz létér l senki sem tudott 1ő13-ban. Mégis, a térkép
rendkívül pontosan rajzolja a jég alá süllyedt földrész körvonalait.
Olyan adatok is szerepelnek rajta, amiket mi csak az 1949-52-es svéd-
brit-norvég közös expedíció révén tudtunk meg (!).
A legszenzációsabb felfedezés még hátra van. De el bb egy rövid
esetleírás: az ötvenes években a- térképet a világ legnagyobb
földrajztudósai (Charles Hapgood, Arlington, Mallery, Walther, Lineham
stb.) vizsgálták, majd az USA haditengerészete térképészeti intézete a
legmodernebb m szerek bevetésévelt tette ugyanazt. 19ő8-ban világossá
vált, hogy a) a térképet olyan rendkívüli pontosság jellemzi, amit a
modern tudomány és technika csak a légifényképezés bevezetésével ért el.
Feltehet -e ezek után, hogy akik azt készítették, valamikor 1ő13 el tt -
azok repül gépe(ke)t használtak...? b) A másik bomba akkor robbant,
amikor kiderült: a térkép ennek ellenére több helyen "hibás", a
valóságtól eltér. Például az Antarktisz egyik csücske összeér a dél-
amerikai T zfölddel: Piri Reis egy földnyelvet rajzolt oda; ahol ma
tenger hullámzik. És több antarktiszi parti ponton szárazföldet ábrázol
ott, ahol ma másfél kilométeres jégtakaró található. Tévedésr l van szó
tehát? Nem - és ez az igazi szenzáció. A geológusok földtörténeti és
egyéb adatok összevetése után kijelentették: a térkép a valóságot
ábrázolja - de nem az 1513-as, hanem a 11.000 évvel ezel tti valóságot!
A Dél-Amerika és Antarktisz közti földnyelv - a fotogrametrikus
(Fotogrametria - f leg a légifényképezésben elterjedt módszer. A
lefényképezett tereptárgyakat méretarányosan térképre vetítik. Ma már
minden térkép így készül, a szerk.), infravörös (emberi szem számára
láthatatlan sugarak alkalmazásával készített távolságmérési és
fényképezési eljárás, a szerk), és echoszondás (A rádióhullámok
visszaver dnek az útjukba kerül akadályról; így a kibocsátó hullámforrás
mellett a rádióhullámok által megtett id b l lemérhet . hogy a
terepakadály milyen messze van. Így dolgozik pl. a hajók mélységmér
készüléke; méterre pontosan "letapogatja" a tengerfeneket, a szerk.)
mérések tanúbizonysága szerint - igenis létezett és a térképen ábrázolt
más szárazföldek is - tanú rá a geológia - 11.000 évvel ezel tt, tehát az
utolsó jégkorszak el tt még ott holtak és olyanok voltak, ahogy azt a
térkép állítja. űsak kés bb borította el ket a jégtakaró. A tudomány
legutolsó eredményei szerint a Déli-sark vidékén a jégkorszak 9-10.000
évvel ezel tt vette kezdetét (és lényegében ma is tart). Tehát a térkép
eredetije még az eljegesedés Pókozódása el tt készült. Ez azt is jelenti,
hogy a készítéséhez szükséges tudásnak már akkor "készen" kellett lennie.
Vegyük hát figyelembe, hányezer éves "felfutásnak" kellett megel znie azt
a kort, mikor végre a térképek készít i feladatuk elvégzéséhez
láthattak?... Nem is beszélve a megfelel technikai berendezésekr l,
amelyek nélkül az efféle vállalkozás elképzelhetetlen. Azt már talán
felesIeges is említeni, hogy ma egy világtérkép elkészítéséhez jól
tervezett kutatókra, technikusokra, hidrológusokra, hegymászókra,
tengerészekre stb. van szükség - hogy a m szaki és közlekedési
eszközökr l ne is beszéljünk... A rendelkezésünkre álló szerény részletek
is több kontinens tökéletes ismeretét feltélezik - jelzik - 11.000 évvel
ezel tt!
Mondanunk sem kell, hogy az állítás: a Piri Reis-térképek eredetijét egy
"el d-civilizáció" készítette - homlokegyenesen ellenkezik mindazzal,
amit ma a tudomány múltunkról tud és tanít. Ugyanakkor a bizonyítékok
mégis itt vannak, íme, a kezünkben, létüket tagadni nem lehet, legfeljebb
elhallgatni. Ám ahhoz, hogy az "el dök" létét igazoljuk, több
bizonyítékra lenne szükségünk - mondja a tudós. Vitatható persze, hogy
mennyi az a bizonyíték-mennyiség, ami után a hivatalos tanok vaskalapos
képvisel i hirtelen feladják korábbi merev álláspontjukat és szívvel-
lélekkel az új kutatásokra vetik magukat...
Ch. Hapgood professzor viszont állítja, hogy legalább 10.000 évvel
ezel tt az emberi faj egyik "ága" kimagasló civilizációs ugrást tett
el re és bár együtt élt a korabeli, kevésbé fejlett törzsekkel, a
tudományban és technikában igen el re haladt. Hogy kés bb mi történt
velük, nem tudjuk (illetve sejtjük, de err l kés bb). Olykor-olykor
bukkanunk csak létüknek valamilyen szórványos jelére - amilyenek például
ezek a térképek.
Hozzá kell itt még tenni, hogy a hatvanas években indult kutatások nyomán
más furcsa térképek is el kerültek. Oronteus Finaeus máshonnan kopírozott
Antarktisz-térképe 1531-b l - szintén a hatodik földrész eljegesedés
el tti állapotát rögzítette. Az arab Hadzsi Ahmed XVI. századi Amerika-
térképe az akkor még be sem járt észak- és dél-amerikai partokat mai
technikai pontossággal ábrázolta, a Bering-szoros helyén pedig
szárazföldet mutat. A szerz nyilván úgy másolta egy kezébe került
ismeretlen eredet régi térképr l (ami abban a korban teljesen elfogadott
gyakorlat volt). Ma már tudjuk, hogy - éppen a "gyanús" korszakban - a
Behring-szoros helyén is szárazföld volt. De honnan tudott volna err l
akkor és ott - Hadzsi Ahmed?
A XV. századi Zeno-térképen Grönlandot jégtakaró nélkül ábrázolják.
Yehudi ben Zara 1487-es és Andrea Benicas 1508-as térképen Észak-
Európában feltüntették az olvadó jegek déli határát. Ez a határ a mai
tudományos felmérések szerint 9-10.000 évvel ezel tt húzódott a megjelölt
területeken...
Ibn ben Zara térképén különben az Égei-tenger szigeteib l jóval több van,
mint ma, vagy mint amennyi a "történelmi" id kben valaha is volt.
Kiderítették, hogy a bejelölt helyeken már tenger alá merült szigetek
vannak. Ugyanis a gleccserek olvadása után jelent sen megemelkedett a
Földközi-tenger szintje. Tehát az a térkép is a "gyanús" id szak el ttr l
származik, egy akkori térkép másolata.
Mivel nem fogadható el az az állítás, hogy a középkori térképrajzolók
mindnyájan egyszemélyben zsenik, id ben és térben távolba lótók voltak,
akik a soha senki által nem látott távoli földrészek állapotát tízezer
évre visszamen en rögzítették - el kell fogadnunk a másik állítást: hogy
a mai tudománynak az err l a régi múltról hirdetett tudásanyaga alapjában
hiányos és részben hamis.
Ennyit a legsz kebben vett tárgyi bizonyítékról - holott ezekb l jóval
több van. Mindnyájan hallottunk már ilyen "gyanús" tárgyak fellelésér l,
létezésér l. De remélem, az ismertetett bizonyítékok is eléggé
elgondolkoztatóak.
Ő. Hol éltek az el dök?
Mivel az Atlantisz-emlék (legenda?) oly sok formában maradt fenn, sokan
úgy vélik, van a dolognak történelmi alapja. Akkor is, ha a valóságban
esetleg nem Atlantisznak vagy Poszeidóniának hívták azt a rejtélyes
civilizációs központot. Emlékezzünk vissza mégis, mit állít Platón:
Az atlantisziak a "nyugati óceánban" egy olyan szigetcsoportban éltek,
amelyek közül a legkiterjedtebb nagyobb volt Afrikánál és Ázsiánál
(aligha kétséges, hogy az amerikai vagy dél-amerikai földrészt hitték
szigetnek). Az atlantisziak - közli tovább Platón - leigázták Afrikát
egészen Egyiptomig és uralták Európa egy részét is, a Türréni-tengerig
(nyilván Dél- és Nyugat-Európát). Földrajzilag eddig terjedt uralmuk,
mikor bekövetkezett katasztrofális pusztulásuk. Ez 9000 évvel Platon
el tt történt (a tudós i. e. 3Ő7 körül halt meg, a szerk.). Ismét
találkozunk hát a már-már "b vösnek" tetsz , mától visszaszámított kb.
11.000-11.500 évvel.
Ugyanott említi Platón azt is, hogy az atlantisziaknak voltak gyarmataik
a "nyugati szárazföldön" (Amerika?) is.
Nos, egyre több adat merül fel azzal kapcsolatban, hogy az el dök
civilizációs központja Közép- vagy Dél-Amerika tájain lehetett. De
"gyarmatok" vagy "telepek" léte sem kizárt, nem
lehet légb l kapott, f leg ami Észak-Afrikát illeti. (Az el dök
civilizációja rendkívül expanzív lehetett, ami nem feltétlenül jelent
katonai hódításokat.) Hiszen nem lehet véletlen, hogy a közép-amerikai
indián kultúrák minden tekintetben oly sok rokon vonást mutatnak
Egyiptommal; és hogy a Nílus mentén szentként rizgették az atlantiszi
eredetet hirdet iratokat. Valóságos Atlantisz-kultusz volt, tudósítja
Hérodotosz.
Amerikában a "leggyanúsabbnak" Tiahuanaca t nik, amelyet már említettünk.
A városban találtak 290 napos kalendáriumot és sok furcsa tárgyat,
amelyekkel a régészek nem tudnak mit kezdeni. A városban világosan
felfedezhet k égy kiköt nyomai és találtak tengeri eredet leleteket is.
Ám a geológusok szerint ez a táj a földtörténeti harmadkorban emelkedett
ki a tengerb l, mikor embernek még nyoma sem volt a Földön. Kik és miért
építettek hát kiköt t...? Vannak, akik szerint a kiköt a Titicaca-tóra
épült. De ennek a vize ma 2ő kilométerre van a várostól és a szakért k
szerint több tízezer évre volt szükség ahhoz, hogy a tó ily messzire
húzódjon el Tiahuanacótól. Tehát a kiköt oly régi lenne?
Maga a Titicaca-tó sem sz kölködik rejtélyekben. A hatvanas évek végén R.
Avellanda a bolíviai kormány anyagi támogatásával végrehajtott vízalatti
kutatóexpedíciója során a tó fenekén többszáz méteres, k lapokkal fedett
utcákra, embermagas falak valóságos labirintusára bukkant. Harminc falat
találtak, mind hatalmas k darabokból épült. Az egész körülbelül egy
kilométer hosszan nyúlik el a tó fenekén. A fényképeket és
filmfelvételeket bemutatták a tudósoknak, akik kénytelenek voltak
elismerni, hogy Dél-Amerikában addig sehol sem leltek ehhez foghatót.
Ugyanezt állapította meg a helyszínen Dumas francia régész, akit Cousteau
kapitány tengeri filmjeib l ismerünk. Hozzátartozik a történethez, hogy
Cousteau kapitány és két tucat társa tengeralattjárókat szállítottak a
Titicaca-tó partjára és 320 méteres merüléseket hajtottak végre. Ezt
követ en egy napon hirtelen beszüntették a kutatást, felszerelésükkel
együtt pánikszer en elhagyták a tavat és űousteau kapitány a sajtó
képvisel inek azóta sem volt hajlandó érdemben nyilatkozni arról, mit is
találtak hát a Titicaca-tó fenekén, a titokzatos romok közelében.
A Reuter-hírügynökség és az egész latin-amerikai sajtó b ven írt 1968-ban
a Chile és Peru határán, EI Enlandrilladóban felfedezett két hatalmas -
kb. 700 négyzetméteres - teraszról. A 3200 méteres tengerszinti
magasságban, az Andokban fekv teraszok 263 hatalmas. lávából kivágott
tömbb l állnak; egy-egy tömb legalább 10 tonnát nyom. A legérdekesebb az,
hogy a tömbök... radioaktívak. (0,124 százalék uránoxid - 32,6 részecske-
kisugárzás percenként.)
Nyilván nem szabad abba a hibába esnünk, hogy a bárhol felfedezett és
megmagyarázhatatlannak t n építészeti emlékeket (romokat) mind-mind az
el dök kezenyomának tulajdonítsunk. Ezekb l különben is oly sokezer
található bolygónkon, hogy a feladat megoldhatatlan lenne. Mégsem árt -
gondolatébreszt nek - megismerkedni néhány dologgal.
Az ókorban - számunkra ma már ismeretlen körülmények között - minden
kontinensen keletkeztek hatalmas méret építmények, melyek létrejöttét
egyszer en nem értjük. Tudjuk, hogy a baalbeki "terasz" k tömbjeit
technikailag még ma is megvalósíthatatlan pontossággal illesztették össze
és - nem csupán ott - láthatunk 1000, 1200, s t 2000 tonnás k tömböket
lel helyükt l messzire szállítva; holott ilyen súlyokat a mai m szaki
eszközökkel sem tudunk elmozdítani sem függ leges, sem vízszintes
irányban.
Óceániában is - éppen ott, ahol az ilyesmire a legkevésbé számítottak -
felleltek gigantikus építményeket és romokat. A Marianna-szigetek
vörösmárvány oszlopai, Tonga hatalmas k boltozatai, a Fidzsi-szigetek
monolitjai, a Navigator-sziget vörösk -platója mind-mind mesterséges
építmények és - ez a legfontosabb ebben az állításban - mind olyan
anyagból készültek, ami ezeken a szigeteken nem található! Tehát (ismét)
felmerül a kérdés: évezredekkel ezel tt kik, miért és milyen m szaki
eszközökkel szállították ezeket az anyagokat távoli, sokszor egészen
apró, jelentéktelen. szigetekre...?
A legérdekesebbnek a Ponape-szigeteken fellelt emlékek tetszenek. A
Karolina-szigetcsoport (Mikronézia) 1500 szigetének egyike az 504 km2
nagyságú Ponape. Mellette von kisebb társa, Temuen. Itt elképeszt
látvány fogadja a látogatót: hatalmas "város"-falak húzódnak a szigeten,
magasságuk nemegyszer eléri a 14 métert, hosszúságuk a 860 métert. E
falakat 3-9 méter hosszú, súlyos bazalttömbökb l rakták egymásra a
valamikori épít k. A Temuen-szigeti falakhoz a tömböket Ponape északi
részén vágták ki; az átlag több mint 10 tonnás darabokat aztán dzsungelen
át és tengeri úton hozták mai helyükre, hogy... azokból egy teljesen
céltalannak t n fal-halmazt építsenek az isten háta mögötti kis
szigeten. És mindehhez 400.000 bazalttömböt használtak fel...!
Kiszámították: ez a munka, ha optimális körülmények között és egyetlen
nap szünet nélkül végezték, csaknem 300 évig tarthatott...
Bimini és a Bahama-szigetek partjai el tt 1960 óta folyamatosan egyre
több tengeralatti romot fedeznek fel. Ezek egykor tengerbe süllyedt
városok nyomai: falak, épületek, lépcs sorok, utak, terek, rhelyek,
tornyok. A szakért k között akad, akinek az inka kor el tti építészetet,
másoknak a Minosz-kori Kréta épületeit juttatják eszükbe a romok.
Dr. M. Valentine és búvártársai 1968-ban fedezték fel a híres "bimini-
utat". Az objektum nagy kiterjedés , különböz nagyságú és vastagságú
k b l épült, ezek négyszög ek vagy sokszög ek. Mivel közülük nemegy
ideálisan 90°-os sarkokkal rendelkezik, feltételezhet . hogy azokat
el z leg gondosan megmunkálták. A felfedez k és az ket támogató tudósok
meggy z dése szerint itt egykor szárazföldi város vagy kultikus hely
állott, melynek épít i "egy si civilizáció képvisel i lehettek, akik a
természetes anyagok ötletes felhasználásával építették a bimini-i utat".
A hatvanas-hetvenes években a repül gépek segítségével végzett régészeti
felderítések révén újabb dolgokra derült fény. A Bahama-szigetek, Kuba,
Haiti és a Dominikai Köztársaság partvidékein tengerbe süllyedt hatalmas
piramis- és kupolaroncsokat fedeztek fel. Az "Archiméde" francia
batiszkáf Puerto Rico-tól északra a kontinentális talapzatban sziklába
vájt, a mélybe vezet útra bukkant. Több ugyanilyent talált az
"Aluminaut" kutató tengeralattjáró Florida, Georgia és Dél-Karolina
partjainál. A mexikói Yucatán el tt ezek az útvonalak egyenes vonalban
haladnak a tengerbe; némelyik egy kilométer hosszú és olyon sík, akár egy
autósztráda.
Mindennek ellenére sok régész és óceanográfus úgy véli, hogy ezek az
objektumok természetes, geológiai képz dmények.
A búvárok mindenesetre növényi és szervesanyag-próbákat vettek az "utak"
alól és a C-14-es módszerrel megállapított koruk: 12.000 év körülinek
bizonyult.
Hol éltek tehát az el dök? Azt mondhatnánk erre: mindenütt és sehol. Sok
tudós hajlik arra a feltételezésre, hogy az ember - a mai értelemben vett
értelmes ember - legalább 30-40.000 évvel korábban jelent meg a Földön és
már egy ízben felépített egy civilizációt, amely többek szerint m szaki
szempontból megközelítette a mai civilizációnkat...! Ugyan k hivatkoznak
arra az elméletre. is, amelynek értelmében 10.000 évre van szükség ahhoz,
hogy egy civilizáció elérje azt a szintet, amelyen már megsemmisítheti...
önmagát. Nem is kevesen állítják, hogy éppen ez történt: így t nt el az
el dök világa. Az elméletet részleteire lebontva megtudjuk, hogy vagy
nukleáris, vagy valamilyen másféle, el ttünk mindmáig ismeretlen
energiaforrás okozta a katasztrófát (háborút). Az Atlantisz-elmélet hívei
szerint ez okozta a mintaállam pusztulását.
A kérdésre adott válasz ma még természetesen csakis bizonytalan lehet. Az
el dök valószín leg több világrészen éltek egy id ben, talán
gyarmatosították is az ott él népeket. Központjuk, civilizációs
kisugárzási porítjuk egy shaza - anyaország - f városa lehetett, ami az
eddig rendelkezésünkre álló adatok szerint vagy valahol Közép-Amerikában,
vagy a dél-amerikai Tiahuanacóban volt.
Sok kultúrtörténeti-régészeti egybeesés mutat arra" hogy az "el dök"
sokfelé tevékenykedtek. Elég el vennünk bármilyen, az ókori kultúrákkal
foglalkozó szakkönyvet vagy népszer munkát és azonnal szemünkbe t nik,
hogy az emlékek, mondák és mitológiák milyen sok hasonlóságot mutatnak.
Ezt a tudósok egy része az id k homályába vesz népvándorlással, mások a
"kollektív emlékezet és fantázia" hasonlóságaival magyarázzák. Több
körülmény - id -tényez k, földrajzi távolságok, fizikai, meteorológiai
stb. akadályok - arra késztet bennünket, hogy az egybeeséseket, az ókori
tudomány mai szemmel nézve is szédületesen gyors kifejl dését ne a
véletlennek tulajdonítsuk. Minden okunk megvan a feltételezésre, hogy e
jelek mögött egy megmaradt embercsoport tudatos és tervszer
tevékenységét sejtsük.
Ahogy mi az el deinkt l örököltük civilizációnk alapjait, úgy az ókoriak
is örökölhették valahonnan, valakikt l. Hiszen gyanúsan "kész"
eredményeket használtak már a legrégibbek is (pl. 6000 évvel ezel tt). Az
emberiség haladása egy evolúció eredménye, a rejtélyes "ugrásokban", a
"semmib l merített tudásban" nem hihetünk.
Az "Aranykort" minden civilizációbon emlegették, de mindig múltid ben.
Ahogy a vízözönt is emlegették és ma már tudjuk: volt, létezett,
megtörtént - valószín , hogy a szájról szájra szálló emlékezet egy valós
korszak hírét rizte meg ilymódon, mindmáig. Valamikor nagyon régen - az
összes általunk ismert kultúra el tt - kellett léteznie egy az ideálishoz
közelebb álló társadalomnak. Persze nyilvánvaló, hogy nem volt ideális,
de a kés bbiekhez képest jobb volt; ezt az emléket színezték ki aztán a
kés bbi nemzedékek.
Akik az el dök létét tagadják, gyakran felvetik: ha azok annyira
fejlettek voltak, nyomot kellett volna hagyniok maguk után. Err l a
kés bbiekben még lesz szó; de annyit itt is megjegyezhetünk, hogy igenis
hagytok nyomokat. E könyvben máris sok ilyent említettünk.
Mások felvetik: míg a Föld többi pontján - ezt biztosan tudjuk - az akkor
él emberek jóval primitívebbek voltak az "el döknél" - akkor azok hogyan
alakíthattak ki egy magas rend kultúrát? Nos, a "hogyan?"-ra még nem
tudunk felelni, elégséges információk hiányában. De hogy ilyesmi
kialakult, annak számtalan jele van. És egyáltalán nem embertörténeti
"el írás", hogy bolygónkon nem létezhet egy id ben, egyszerre magasan
fejlett és elmaradt civilizáció. Hiszen ez így van ma is
- elég, ha az elektronikára és az új-guineai k korszaki semberekre
gondolunk. Együtt élünk velük. Ilyen gondolatébreszt szópárokat tehetünk
egymás mellé: holdutazások - amazonasi bennszülöttek-; elektronmikroszkóp
- riksakuli; asztrofizika - fejvadászok stb., stb.
Az ellenérvek között még hallhatjuk a következ ket is:
1) régészetileg semmi nyomára sem bukkantak mindeddig egy si ipari
civilizációnak;
2) a földi ásványok- és energiahordozó-készletek érintetlenek voltak az
újabbkori iparosítási korszak kezdete el tt.
Nos, mindkét érv - bármily tetszet sek is - sántít annyiban, hogy túl
kevés információ birtokában állítanak valamit - száz százalékos
bizonyosságot sugallva. Ugyanakkor az így érvel k feltételezik, hogy az
"el d-civilizáció" csakis ipari jelleg lehetett - mert mi ma az ipari
civilizációt tartjuk a legfejlettebbnek. A most aktuális nézetek id beni
hátravetítése már sok kárt okozott a tudománynak (is). Egyáltalán nem
biztos, hogy 12-15.000 évvel ezel tt egy civilizáció ugyanúgy vélekedett,
erre törekedett, vagy hogy voltak-e lehet ségei egy ilyen jelleg
társadalom létrehozására.
De ha mégis volt ipari jellege - az nem kellett, hogy feltétlenül
ugyanazt jelentse, amit ma e fogalom alatt értünk. A technika játszhat
teljesen másodrangú szerepet is a tudomány mögött, ilyenkor jól
kifejl dnek a nem eszközigényes, elméleti tudományágak (pl. a
matematika).
Továbbá lehet, hogy mégis ipari volt az a civilizáció, de a berendezések,
energia- és árutermel gépek megsemmisültek. Vagy az is lehetséges, hogy
az ipari jelleg tevékenységhez az energiát olyan - földi vagy kozmikus
(napenergia) - forrásból merítették, amit mi még nem fedeztünk fel.
Lehetett az egynéhány földrajzi pont helyi adottsága is, pl. geotermikus
energia (a Föld mélyéb l nyert h - forró víz vagy g z - hasznosítása.
Olaszországban, Izlandon, Új-Zélandon és a Szovjetunióban sok ilyen er m
már ma is m ködik, a szerk).
És közben ne feledjük el, hogy számításaink szerint akkor nem élhetett 10
milliónál több ember az egész földgolyón. Ezek 90%-a primitív semberként
bolyongott a végeláthatatlan sztyeppéken és serd kben, a szavannákon. A
berendezéseknek tehát igen szerény méret nek kellett lenniök - csak
korlátozott számú ember eltartására kellett termelniök (ruha, fegyverek,
közlekedési eszközök, dísztárgyak). Az élelmezést akkor is nagyrészt
(vagy teljes mértékben) a mez gazdaság oldotta meg. Így szükségszer en az
el düknek jóval kevesebb ipari jelleg teleppel, objektummal és eszközzel
kellett rendelkezniök... De gondoljunk például a közlekedésre. A
repül gépek rejtélyes ügye (e könyvben is, és az emberi történelemben)
többször el került. Ezékiel próféta is látta, a fáraók korában is
feljegyezték a titokzatos repül tárgyak felbukkanásait. (Egyes "tudósok"
hamis érvelésével szemben, ezeket a rejtélyes objektumokat az összes
forrás szerint az emberek évezredek óta pontosan ugyanolyannak írták le,
mint a mai hivatalos kormány- és akadémiai jelentések az ún. UFO-kat.) A
Piri Reis-féle térképek pontossága légifelvételek alkalmazására vall.
Hérodotosz a Gibraltári-szorosban látott vitorla és evez nélküli hajót
vagy alacsonyan repül szerkezetet rendkívül gyorsan elsuhanni. Az indiai
eposzokban e járm vek nem csupán a leveg ben, de tengeren vagy víz alatt
is közlekedtek (Gilgames). Az el dök által felkeresett, de nem
"gyarmatosított" korabeli primitív népek és törzsek ezer és ezer
sziklarajzon és festményen örökítették meg e gépeket és kezel iket,
akiknek - furcsa öltözetük ellenére - az esetek elsöpr többségében
emberformájuk volt...
Ami a másik ellenérvet illeti - egyre bizonyosabbnak látszik, hogy valaha
az " sid kben" valakik hozzányúltak már a Föld ;sványkincseihez. De az
ilyen esetek száma csekély és így bizonyítékként aligha jönnek szóba. De
itt is érvényes az, amit egy bekezdéssel feljebb említettem: létezhetett
egy más elvek alapján m köd , másfajta energiahordozókat felhasználó
ipari háttér, ez tehát nem szükségszer en hagyott maga után általunk ma
is észrevehet nyomokat, pl. a bányakitermelés területén.
És itt von a harmadik bökken . Ugyanis nagyon sok tárgyi, terepi,
mikroszkopikus, s t biológiai bizonyíték létezhet itt az orrunk el tt is,
csak éppen - a nem megfelel képpen célra orientált kutatási módszerek
miatt - nem vesszük ket észre. Hogy képletesen fejezzem ki magamat: mint
amikor a régész túl nagy lyukú rostával dolgozik és az apróbb tárgyakat
mind kirostálja; homokszemnek vagy földnek tartva azokat. Aztán teljes
figyelmét a rostán maradt nagyobb tárgyakra összpontosítja, de közben
összetapossa a valódi, a keresett, de a rostán már kihullott
bizonyítékokat....
Milyenek voltak az el dök?
Külsejük minden valószín ség szerint hasonlított a mai európaiakhoz vagy
eurázsiaiakhoz. A fenn-maradt legendákban ugyanis sehol sem említik, hogy
kizárólag feketék, sárgák vagy vörösb r ek lettek volna. Ellenben
kifejezetten fehérekr l szólnak az emlékek. A mexikói aztékok, a perui
inkák, valamint legalább száz másik indián törzs által visszavárt "isten"
- ki keletr l, az óceánról jött egykoron - fehérb r , szakállas férfi
volt. Az indiánok e "legendája" nyilván a valaha hozzájuk érkezett
el dökre célzott.
Azt sem lehet kizárni, hogy az el dök f városában (Tiahuanacóban?)
megfordultak mind a négy f bb emberi faj képvisel i; err l már tettünk
említést.
Külsejükr l tehát semmi bizonyosat nem tudunk. Az is csak feltételezés,
hogy nem annyira katonai (er szakos) hódítási vágyból keltek át a
tengereken és tették lábukat idegen szigetekre és szárazföldekre. Inkább
afféle "tudomány misszionáriusai" lehettek, valami okból arra törekedtek,
hogy a primitív népeknek minél több használható, egyértelm en pozitív
információt adjanak át.
Diodórosz Siculus szerint: "Termékeny országban laktak és nagy városaik
voltak. Szomszédjaik közül kit ntek jámborságukkal, vendégszeretetükkel
és emberbarátságukkal. A különféle törzseket felszabadították állati
életükb l, megtanították ket a földm velésre és sok hasznos felfedezést
közöltek velük."
Talán nem túlzás, ha ma mi azt mondjuk: ez volt az els állam a Földön.
Az ember nev él lény els igazi társadalmi szervezete.
A katasztrófa
Természetes tehát, hogy egy ilyen társadalom nem t nhetett el
nyomtalanul. De tulajdonképpen mi történt vele...?
El ször népük, hányan élhettek akkor a Földön. Az "akkor" szó itt és most
az i. e. 12 000 körüli éveket jelöli.
A. H. Westing professzor számításai szerint - aki a homo sapiens
fejl désének kezdetéként az i. e. 298.000 évet fogadta el - a nagy
fordulópont az i. e. 40.000-dik év tájékán - a Földön 3 millió ember élt.
A paleolit (ók korszak, a szerk.) és a mezolit (középs k korszak, a
szerk.) kor közötti átmenet idején tehát a bolygó lakossága nagyos
szerénynek mondható, Sajnos, a Westing-féle népesedési görbe következ
határállomása az i. e. 8000-dik évb l való (ő millió f ), így számunkra
nem sokat ér. A minket érdekl kor ugyanis az i. e, 1ő.000-t l az i. e.
8000-ig terjed id szak és err l természetesen nem állnak
rendelkezésünkre pontos adatok. Mindazonáltal - mivel már tudjuk, hogy
egy szörny csapás következett be nem sokkal kés bb - indirekt módon
feltehet , hogy i. e. 12.000 körül sokkal többen éltek, mint négyezer
évvel kés bb, i. e. 8000-ben. A Westinghez hasonló módszereket alkalmazó
ökológusok (a természet egyensúlyával foglalkozó tudósok, a szerk.) és
statisztikusok ugyanis inkább mértani növekedést tételeznek fel; eszükbe
sem jut, hogy bizonyos korszakokban, bizonyos események vagy megváltozott
körülmények hatására a népesség csökkenhet is. Mert nincs és nem is lehet
állandó növekedés. Példa rá a középkori Európát sújtó nagy pestisés egyéb
járványok utáni helyzet; akkor szintén jelent sen csökkent a lakosság
száma. Ugyanez a helyzet - persze, jóval ritkábban - el állhat globális
méretekben is. Mindeddig egyetlen ilyen nagyarányú népességvisszaesést
ismerünk, és ez éppen a minket érdekl korban következett be. A különböz
tudományágak - egymással alig vagy éppen sehogy sem összehangolt -
kutatásai alapján egészen más kép kezd kirajzolódni el ttünk. Mindenfel l
olyan jelzések érkeznek, amelyek azt bizonyítják, hogy körülbelül 12.000
évvel ezel tt "valami történt" a Földön. E bizonyítékok közül els ként
nézzük meg a demográfiai (a demográfia a népességgel foglalkozó tudomány,
a szerk.) eseményeket.
Egy bizonyos fordulópontig a Föld lakosságának állandóan növekv
tendenciájára mutatnak az adatok. Ez a pont az i. e. 11.800-11.600
közötti években van. Ebben az id ben az emberek száma rohamosan csökkenni
kezdett, és ez a folyamat mintegy 150-200 évig tartott. A csökkenés egy
id után abbamaradt, majd a lakosság száma ismét lassú növekedésnek
indult. Az i. e. kb. 8000-t l aztán - mind a mai napig - folyamatos és
töretlen az emelkedés.
A C-14-es kormeghatározó módszer felfedez je, W. Libby megállapította,
hogy az amerikai kontinensen körülbelül 10.Ő00 évvel ezel tt teljesen
elt nt az emberi lét minden nyoma. A tudós szerint ugyanez volt a helyzet
a Föld egész felszínén. Úgy t nik, mintha akkoriban az emberi faj
történetében valamiféle szünet következett volna be. Megszakadt a
folytonosság - persze nem a szó szoros értelmében, hisz akkor mi sem
lennénk itt ma. Nyilván egymástól elszigetelt csoportok teng dtek tovább
a korábbiaknál jóval nehezebb körülmények között - err l még lesz szó a
továbbiakban.
A leg sibb emberi nyomok Észak-Európában is körülbelül 10.400 évesek
(Dél-Európában viszont nem így áll a helyzet). De Közép-Ázsiában is
felmerül ugyanez a probléma. Kurdisztáni ásatásoknál is észrevették a
régészek az emberi települések rétegeit vizsgálva, hogy a fenti
korszakban hirtelen "szünet" állt be. A barlangok, források,
vadászterületek környékén elt nnek az emberek nyomai; helyette arról
tanúskodnak a leletek, hogy sok ilyen pont egy id re víz alá került. Azok
is, amelyek a korabeli tengerszint felett 500-800 méterre helyezkedtek
el.
Más jelek arra mutatnak, hogy akkoriban földrengés és er s vulkáni
tevékenység pusztított. Lezajlott a Földön egy id járási változás is:
hirtelen jelent s mértékben megnövekedett a leveg nedvességtartalma.
Mi azt állítjuk, hogy akkor a Földet egy - hatásaiban globális méret -
katasztrófa, érte, ez pusztította el az "el dök" civilizációját. Milyen
jelleg csapásról lehet szó?
Nem jön számításba a társadalom degenerálódása (pl: ge netikai ártalmak
összegz dése hatására), hisz ez csak az ugyanazon földrajzi-társadalmi
egységben él embercsoport tagjait érintené.
Háború...? Ennek hatása sem lehetne az összes földrészre kiterjed , csak
akkor, ha feltételezzük, hogy az "el dök" uralták az egész Földet vagy
annak nagyobb részét, és egy mai nukleáris típusú önpusztító harcot
vívtak valakikkel. Az erre utaló jelek teljesen hiányoznak.
Járvány...? Ez már komolyan számbajöhet feltételezés, különösen az
akkori higiéniai viszonyok között. (S t nyilvánvaló, hogy voltak is
rettenetes, pusztító járványok.) De sok okunk van feltételezni, hogy
valamilyen nagy kiterjedés , az akkor él lakosság egészét érint
természeti katasztrófa vetett véget az el dök virágzásának.
A természeti katasztrófa a rendelkezésünkre álló adatok szerint
egyidej leg az egész Földet érte és súlyos változásokat okozott. Ezért
arra kell gondolnunk, hogy bolygónkat kozmikus csapás érte.
Az efféle események sokkal gyakoribbak, mint gondolnánk. A végtelen
Világegyetemben nap mint nap semmisülnek meg a miénknél jóval nagyobb
világok is. A leggyakrabban az történik a bolygókkal, hogy meteorokkal
vagy aszteroidákkal (kisbolygókkal) ütköznek össze. A Kozmosz méretei
miatt persze az efféle esetek valószín sége elég csekély, mégis, ilyen
ütközésekre a Föld esetében is sor került már, nem is ritkán. Ezt a
kontinenseken elszórt számtalan kráter bizonyítja. És hány meteor
csapódhatott a tengerekbe...? Ezt senki sem tudja. Egy biztos: bolygónk a
maga 4,5-5 milliárd éve alatt számtalan ilyen csapást átélt már és ez a
továbbiakban sem kizárt, sem elvileg, sem gyakorlatilag. Ha a
"közelünkben" el-elhaladó 770 km átmér j űeres kisbolygóval ütköznénk,
ez kétségtelenül egész mai civilizációnk pusztulását jelentené. Könny
elképzelni, mennyivel könnyebben, gyorsabban és alaposabban pusztulhatott
hát el egy 12.000 évvel ezel tti társadalom...
2ő0 millió évvel ezel tt például Dél-Afrikát érte egy ilyen csapás; a
hatása a mai termonukleáris bombák több tízszeresét jelentette. De már az
ember megjelenése után is történtek ehhez fogható kozmikus események;
sót, az emberi emlékezet (ha elég homályosan is) meg rizte azokat!
Szibilla-könyvek (több ilyen nev jósn élt az ókorban; a "Szibilla-
könyveket" az Itáliában i. e. I. században élt Szibillának tulajdonítják,
amelyeket az ókori római birodalomban igen nagyra becsültek, a szerk.),
természeti népek mondái, régi történetírók munkái emlegetnek eget betölt
idegen testek felt nését és Földre zuhanását, vízözönt, földrengéseket.
Napot eltakaró porfelh ket, s t egyszerre több Nap megjelenését is az
égbolton. Minden nagyobb meteorkráter környékén él nép "legendáiban"
megtaláljuk az esemény "leírását" - ha az már az utolsó tízezer évben
következett be. Ez nem is csoda: akik átéltek (és túlélték!), azok
számára rettenetes, semmihez sem fogható, soha többé el nem felejthet
élmény volt, amit szerettek volna közölni utódaikkal is.
Vannak tudósok, akik véleménye szerint a Föld a megadott id szakban egy
üstökössel ütközött (Welikowsky); ezt látszik igazolni a maják egyik
könyvének err l szóló részlete is. Az üstökössel történ ütközés éppen
olyan veszedelmes lehet, akár a kisbolygóval történ "találkozás". Mások
feltételezik, hogy a Hold egy, a Földhöz közeli pályán kering bolygó
volt, amit Földünk valami okból "befogott", holdjává tett. Ez az eset -
például a gravitációs viszonyok, árhullámok és vulkanikus tevékenység
okozásával - szintén eléggé katasztrofális hatást gyakorolhatott a
korabeli emberekre. (Gondoljunk csak vissza az egyik el bbi fejezetben
említett tényre: némely legenda makacsul ismételgeti, hogy az emberi
emlékezet idejében volt olyan korszak - nem is túl régen! -, amikor a
Hold még nem keringett a Föld körül...)
A 11-12.000 évvel ezel tt a Földet ért hirtelen katasztrófának a
legkülönfélébb bizonyítékait lelték fel bolygónkon. Minden jel szerint az
utolsó jégkorszaknak éppen akkor lett vége villámgyorsan. A melléknév
most nem költ i túlzás; sok szakember véli úgy, hogy az évezredekig tartó
folyamatnak a szó szoros értelmében néhányszor tíz óra alatt lett vége.
Ez ismét egy kívülr l jöv és rendkívül gyors eseményre vall.
A leginkább mindez az id járás gyors változásán szemléltethet .
Körülbelül 12.000 évvel ezel tt hirtelen befejez dött hát a jégkorszak, A
jég visszavonult északra. Délen ugyanakkor hidegebb lett. A Pamír-
hegységben - állapították meg - olyan állatok éltek (pl. strucc), amik
ott azóta nem bírják elviselni az éghajlatot. űédrusfák is n ttek; ma
ilyen sincs ott. A Kaukázustól délre rénszarvasok éltek; egy ottani
állatkoponya korát 12.000 évben állapították meg.
Amerikában, a Michigan-tó fenekén található t zegréteg 11.ő00 évvel
korábban n tt fák-maradványait tartalmazza. A hatalmas tó helyén tehát
akkoriban még erd n tt. (Egyáltalán, óvatosabban kellene bánnunk a
geológusok kormeghatározásával, úgy t nik, túl könnyen osztogatják a
millió éveket olyan földtani alakzatoknak, amelyek részben vagy egészben
sokszor csak néhány ezer vagy tízezer évesek...)
A Bermuda-szigeteken egykor hatalmas cédruserd k n ttek; maradványaikat
ma a sekélyebb parti vizekben találhatjuk. Körülbelül 11.000 évvel
ezel tt süllyedtek el. Wisconsin államban a t level erd ket szintén
11.000 évvel ezel tt tette tönkre a visszavonuló jégáradat.
1949-ben az Amerikai Földajzi Társulat kutatói az Azori-szigetekt l délre
az Atlanti-óceánból felhozott mészk darabok vizsgálata alapján arra a
következtetésre jutottak, hogy azok "nem víz alatt, hanem a leveg ben
keményedtek meg", és mikor? "Körülbelül 11.000 évvel ezel tt..."
A szibériai mammutmaradványok vizsgálatát szovjet és amerikai tudósok
végezték el. Az állatok körülbelül 12.000 évvel ezel tt pusztultak el,
méghozzá úgy, hogy ezer és ezer hatalmas állatot a hirtelen halál oly
gyorsan lepett meg, hogy a szájukban tartott utolsó falatokat már nem
volt idejük lenyelni. A b rüket borító vörös foltok bizonyítják, hogy a
halál oka fulladás volt.
Természetes, hogy ugyanakkor ugyanott nem csupán mammutok, de más
állatok. (lovak; farkasok, tigrisek, antilopok stb.) is tömegesen
pusztultak el a hirtelen klímaváltozás következtében. A virágzó, zöld
Szibéria fagyos pusztasággá változott és az év nagyobb részében mindmáig
olyan.
Nagyon sókon vélik úgy, hogy körülbelül 11.500 évvel ezelótt egy
kisbolygó ütközött a Földnek. Az Atlantisz-elmélet híveinek - f leg O.
Mucknak - elgondolkoztató érvelése szerint Atlantisz kisebb földrész vagy
nagyobb sziget volt az Atlanti-óceán nyugati részén. Az ütközés
els sorban és teljes egészében ezt a szigetet semmisítette meg; a Föld
klímakatasztrófáját pedig a sarkok eltolódása okozta és az a tény, hogy a
feltételezett Atlantisz tengerbe süllyedése miatt a Golf-áramlat új (mai)
irányba indult el.
Minderre rengeteg geológiai, meteorológiai és földrajzi jel mutat; de ezt
sugallják a fennmaradt írásos emlékek is. Kínai forrásmunkák emlegetnek
közelebbr l meg nem határozott "régmúltban" egy globális, szörny
katasztrófát, amelynek során a bolygók megváltoztatták pályájukat, az
égbolt a földre zuhant, mindent elöntött a víz, eluralt a káosz, a
z rzavar.
A megváltozott égbolt másokban is nyomokat hagyott; Marcus Terentius
Varro római történetíró állítja, hogy ekkor a Vénusz bolygó színe, mérete
(nyilván a Földt l mért távolsága), pályája és formája is megváltozott,
eztán jött a vízözön.
Sok "primitív" nép mondája mindezeken felül felemlegeti még azt is, hogy
a csapássorozatok ezzel nem értek véget; utána vaksötétség borult a
világra, köd lett, hónapokig tartó, s t évekre elnyúló éjszakák jöttek,
mert áthatolhatatlan felh k takarták el a Napot. A zsidók Talmudja is
említi, hogy elt nt a Nap és a világon eluralkodott a káosz.
"Iszonyú hideg lett" - olvashatjuk a közép-amerikai indiánok szent
könyveiben -, "és elt nt a Nap fénye".
A katasztrófa el tt a Föld sarkai nem ott helyezkedtek el, ahol ma.
Következésképpen az Egyenlít sem ott volt, és így az egész bolygón
másképpen helyezkedtek el az éghajlati övezetek is. Az Északi-sark 30
fokkal délebbre volt a mai helyzeténél, az Egyenlít Afrikán. Ázsia
közepén haladt át, a túloldalon pedig Dél-Amerika déli részén. Japán és
Korea trópusi klímával rendelkeztek, de Kamcsatka és Alaszka is igen
meleg tájék lehetett, Észak-Szibéria pedig rendkívül enyhe klímával
bírhatott. Közvetlen és egyértelm bizonyítékok minderre nincsenek, de az
összes C-14-es (és egyéb) kórmeghatározások és deduktív módszerek azt
jelzik, hogy kb. 12.000 évvel ezel tt a Földön rendkívül jelent s
éghajlati változások zajlottak le szokatlanul rövid id alatt.
O. Muck 10 kilométer átmér j nek becsüli azt a kisbolygót, amely a
Földnek ütközött. Szerinte a katasztrófát több bolygó és Hold különleges
együttállása okozta, amely miatt a pillanatnyi és különleges tömegvonzás-
növekedés egy, a közelben száguldó kisbolygót letérített pályájáról.
Mivel az efféle kozmikus események id pontjainak megállapítása (ha a
szükséges adatok ismertek) ma már nem jelent semmilyen problémát, Muck
szerint a katasztrófa az i, e. 8498-dik év június 5-én következett be (a
Nap, a Vénusz, a Föld és a Hold együttállásakor). Ez a dátum mindössze 72
évvel tér el a Platon által megadott id ponttól. Az egyezések és
eltérések szerepér l most csak annyit: nyilvánvaló, hogy igazán pontos
dátummal talán soha nem fogunk rendelkezni. Az esemény után túl sok
zaklatott év múlhatott el azok számára, akik túlélték a csapást és utána
krónikáikban-legendáikban ennek hírét utódaiknak átadták.
Muck szerint a kozmikus test az Atlanti-ócennba zuhant, Floridától
keletre. (Bermuda-háromszög.)
Egy ilyen test közeledése - a Földr l szemlél emberek számára -
mindössze néhány percig tart. A légkörbe érkez idegen test a súrlódás
miatt felizzik (fénye elhomályosítja a Napot is), majd az óriási nyomás
hatására több száz vagy több ezer darabra hullik szét. A darabok óriási
területen szóródnak szét, ezt követ en pedig a test magja iszonyú er vel
csapódik a Földbe. Ha az ütközés helyén tenger van, minimum ezerméteres
árhullám csap fel; de a jelek arra mutatnak, hogy 5 kilométer magas
árhullám kerülte meg a Földet több ízben is. Muck elméletének helyességét
igazolja, hogy Észak-Amerika délkeleti területein és a karibi vidéken
számtalan kisebb-nagyobb meteoritkrátert leltek. A Föld a hatalmas ütés
követ-keztében körülbelül 30°-kal elfordult a tengelye körül. Az ár-
hullám az összes kontinens minden ő000 méternél alacsonyabban fekv
területét (vagyis a magas hegycsúcsok kivételével gyakorlatilag mindent)
elöntötte. Olyan er vel söpört végig valószín leg több ízben is -, hogy
ott az emberi építményeknek, civilizációs létesítményeknek nyomuk sem
maradt.
Lényegében hasonló teóriát állítottak fel mások (pl. M. Kamienski), akik
szerint a Halley-üstökös egy levált része ütközött össze a Földdel.
(Ennek magva kb. 30 kilométer átmér j szilárd test.) Ez szerintük i. e.
9546-ban történhetett. Érdemes összevetni itt néhány id pontot (ismét):
a) - Poszeidónia (Atlantisz?) vagyis az el dök államának katasztrófája
Platon id számítása szerint i. e. 9ő70-ben következett be.
b) - Szibériában a mammutok tömeges pusztulására a 9050 év körül került
sor.
c) - A Golf-áramlat folyása 9050 körül változtatott irányt.
d) - A Michigan-tó fenekén a t zegréteg kora 96ő0 év.
e) - A Halley-üstökös 9546-ban haladt e1 a Föld közelében.
Természetesen a dátumok "napra pontosan" nem illeszthet k össze; ennek
okát egyrészt a fennmaradt szövegek pontatlanságában, másrészt a modern
kormeghatározó módszerek plusz-mínusz t réshatáraiban kereshetjük.
Mindenesetre itt ismét felhívjuk az olvasó figyelmét, lapozzon vissza
oda, ahol az egyes ókori kultúrák és népek id számításának kezd éveir l
van szó. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen hatalmas méret és hatású
katasztrófa a kevés túlél számára egy teljesen új korszakot nyitott; a
legkevesebb, amit tehettek, az volt, hogy minden eseményt, folyamatot
ett l az emlékezetes történést l kezdtek számítani. Nem is tehettek
másként, hisz ett l a naptól fogva minden megváltozott körülöttük.
Ma már nehéz elhinnünk, hogy aránylag nem is olyan régen ilyen szörny
katasztrófa pusztított bolygónkon. Úgy hisszük, az emberiségnek "jobban"
kellene emlékeznie erre a tényre. De vajon tényleg elfelejtette-e...? A
fantáziatermékeknek hitt legendák, mondák és egykori feljegyzések kés bbi
másolatai igenis rengeteg helyen említik a Nagy Csapást.
Mivel az ütközés környékén él k mind elpusztultak (a h hatáson kívül
ilyenkor sugárzás is fellép), - a távolabb él k és túlél k a
katasztrófának nem a valós okát, hanem csak következményeit látták. Ezért
- mint fentebb említettük is - beszélnek földrengésekr l, eget eltakaró
porfelh kr l (vulkáni hamuról), iszonyú hidegr l és mindenekel tt a
legszörny bb csapásról: a vizözönr l.
E könyvnek nem feladata, hogy a vízözön leírását adja. Az el bb
említettük már, hogy kilométeres magasságú árhullám kerülte meg a Földet.
Ez a csapás az egész bolygót egy id pontban érte és hatása alól az akkor
élt több millió ember közül senki sem vonhatta ki magát. Er sen
valószín , hogy az emberiségnek még a tíz százaléka sem maradt életben.
Hogy fogalmat alkothassunk magunknak egy árhullám pusztításáról, vessünk
egy pillantást pontosan felmért és összehasonlítható adatokra. 1896-ban a
japán Honshu-szigetre katasztrofális árhullámok törtek. A legmagasabb az
.els kett volt; id ben egymástól 30 perc választotta el ket. Az ár
helyenként több tucat kilométerre benyomult a sziget belsejébe, városokat
és kiköt ket döntött romba. Az áldozatok száma 27.000 volt - pedig ez
csak kisebb katasztrófának számított. Víz alatti földrengések,
dagályhullámok miatt 1570-ben Rotterdam és Amszterdam, 1755-ben
Lisszabon, 1934-ben Algir, 1953-ban Genova élt át hasonló csapást.
A legendák olyan megrázó jeleneteket mesélnek el, amiket a ma embere csak
egy jól sikerült, színes-szélesvásznú tudományos-fantasztikus
katasztrófafilm részeiként képes elképzelni. A hegyek csúcsain életben
maradt maroknyi embercsoportok éhezve-fázva indultak új hazát keresni -
hisz a régi megsemmisült. Elpusztultak a vadászható állatok is,
megsemmisült a növényzet, a fák termése. A Napot fekete felh k
borították, a földet az árhullámok nyomai. Minden túlél elindult
valamerre, mert csak annyit tudott: ott, ahol túlélte a csapást, nincs
már élet.
Az iszonyú vándorlás rengeteg áldozatot szedett a kevés túlél közül is.
A toltékok, nahuák, quichék, maják, aztékok, olmékok, guaranik,
cakchiquelek, polinézek, jorubák stb. sei mind vándoroltak a csapás
után. Némely esetben aránylag pontos krónikák is fennmaradtak ezekr l az
évekr l; így tudjuk, hogy nemegyszer at út évtizedeken át tartott,
hegyeken és folyókon, s t kisebb tengereken is átkeltek (tutajokon);
közben
új nemzedékek születtek és lassan meghaltak azok, akik saját szemükkel
látták a Csapást.
Minden vallásos és nem vallásos jelleg , ókorból fennmaradt eposz és
krónika említi a vízözönt. Ez is azt bizonyítja, hogy a dolog valóságon
alapul és globális méret nek kellett lennie, másképpen nem gyökerezett
volna bele ennyire minden csoport emlékezetébe. Merezskovszkij szerint a
vízözön az emberiség (a ma él emberiség) els közös emléke, Az err l
szóló mondák vaskos könyveket töltenek meg; a bennük fellelhet
hasonlóságok néha igen meglep ek. Az amerikai indiánok szent könyveiben a
vízözön leírása megrázó olvasmány.
Hogy a túlél k milyen körülmények közé kerültek, arról a Kolumbusz el tti
mexikói nép, a tlascalák úgy emlékeznek; a vízözön el l a hegycsúcsokra
menekült emberek majmokká változtak. Ezt persze nem szó szerint kell
értenünk; az el z életmódnál primitívebb körülmények közé került emberek
kénytelenek voltak azzal táplálkozni, amit találtak (rovarok, hüll k,
növények), szellemi fejl désük visszaesett és csak lassan nyerték vissza
egykori értelmüket, s t beszédüket is.
Ne feledjük el: a sarki jégtakarók (azok akkor nagyobb kiterjedés ek
voltak, mint ma!) a Föld mágneses sarkai és az Egyenlít eltolódása
folytán elolvadtak. (A hirtelen hidegebb égöv alá került világrészeken
viszont órák alatt befagytak az örökké meleg viz folyók és tavak, s t
tengerek.) A világtengerek vízszintje több mint 100 méterrel
felemelkedett és ez az állapot tartóssá vált (részben mindmáig így van).
Vagyis: az addig benépesedett területek az árhullámok elcsitulása után
sem változtak ismét termékeny, használható területekké; ellenkez leg, az
emberiség évezredekre elveszítette ket. A hegyekb l visszaérkez nomádok
szeme elé mindenhol teljesen idegen, ismeretlen, azel tt soha nem látott
táj tárult.
A közép-amerikai törzsek mondáiban visszatér motívum a következ : a
vízözön után egy-egy környéken sokszor csak egyetlen ember, esetleg
néhány család maradt életben. Ezek kés bbi vándorlásaik során találkoztak
más, hasonlóan kóborló túlél kkel, ilyenkor vagy harcok törtek ki köztük
a sz kös élelmiszerekért és eszközökért, vagy egyik csoport megtanította
a másikat arra, amit tudott. Például a különféle mesterségek, esetleg a
földm velés, halászat, vadászat, házépítés, eszközkészítés terén
cserélhettek tapasztalatokat.
Feltételezhet az is, hogy a űsapás után a korabeli világ értelmi-
civilizációs színvonala azért is zuhant mélypontjára, mert az árhullámok
csak a magas hegyekben él csoportokban tettek kisebb kárt. Márpedig ott
inkább egyszer pásztorok élhettek. Az akkori civilizáció élharcosainak
számító tengerparti települések lakói javarészt elpusztultok.
Minden világrészben felt nik a Űábel-torony legendájának változata (néhol
torony nélkül),- amely a nyelvek összekeveredését illusztrálja. Nyilván
arról van szó, hogy a Csapás után megmaradt kevés ember kisebb
csoportokban vándorolva - olyan más nyelv , s t talán más fajú
csoportokkal találkozott, amelyek szintén új letelepedési hely után
kutatva vándoroltak a félig elpusztult világban. Egymás beszédét sem
értették, ezt a tényt rögzítették a legendákban. Ez egyébként ma is
hasonlóan történne, ha most törne ránk egy globális (az egész glóbuszra,
vagyis földgolyónkra kiterjed , a szerk.) katasztrófa. De err l majd
kés bb.
Eddig szó esett a demográfiai, klimatikus, fizikai stb.
következményekr l. De volt, lehetett egy másik is, amelyr l eddig nem
esett szó: Akik olvasták H. Ditfurth könyveit, azok tudják, hogy a Földet
egy mágneses erny védelmezi a világ r számunkra káros sugárzásától. Ha
ez az erny elt nik, a bolygó összes biológiai lényében a fejl désre
káros genetikai változások állnak be és sok faj és fajta teljes
pusztulása sincs kizárva.
A véd erny a Föld mágneses sarkaival van kapcsolatban; a mágneses
mez ket a bolygó nem egyenl sebességgel forgó köpenye és magva- közti
súrlódás hozza létre. Ha a bolygót er s küls eredet behatás éri, a
forgásban kialakult ritmus megtörik, a sarkok helyet cserélnek, a
mágneses mez pedig egy id re (több száz vagy akár ezer évre) elt nik,
megsz nik. Kés bb a Föld forgása, a magma és a köpeny súrlódása ismét
kialakítja.
A Westing-féle népesedési statisztika és méginkább azok a régészeti
leletek, amelyek a bennünket érdekl korban az emberiség csaknem teljes
elt nését bizonyítják, éppen arról tanúskodnak, hogy a Föld mágneses
erny je jó id re megsz nt védelmezni a biológiai élet minden formáját.
Err l persze az akkor élt emberek nem tudhattak, de a következmények
hamarosan megmutatkoztak. A genetikai ártalmak egyre-másra halmozódni
kezdtek. A feltehet en 20-30 évre csökkent átlagéletkor miatt a
nemzedékek gyorsabban követték egymást, tehát a károsult gének is nagyobb
ütemben szaporodtak-szóródtak szét.
Mutánsok születtek hát. Persze, nem csupán az emberek között; ugyanez
volt a helyzet az állat- és növényvilágban is. De az emberekre a
legnagyobb hatást érthet en a saját környezetükben felt n fura lények
keltették. Születtek gyerekek fa-rokkal, uszonyos ujjakkal, kis testtel
és aránytalan nagy fejjel, bundaszer sz rzettel. Törpék és félszörnyek,
állatemberek és más rejtélyes keveréklények láttak napvilágot - nem
csupán a űsapást közvetlenül követ évszázadokban, hanem akkor is, mikor
a mágneses véd erny ismét helyreállt.
A kozmikus eredet genetikai ártalom még sokáig pusztított. Az egész
ókorban szignifikáns mennyiség , vagyis a normális fejl désbe
"belekalkulált" "selejthez" képest túl sok volt a szörnyszülött; régi
domborm veken néha elrémiszt külsejüeket látunk. A szerencsétlen
lényeket különös tisztelet és babonák övezték, ami ugyanakkor nem
akadályozta meg seinket abban, hogy rabszolgapiacokon árusítsák, s t
tenyésszék is ket. A mutánsokat ketrecekben tartották, szaporították és
kultikus, s t elfajzott nemi célokra is használták. Némely vidékeken
(Núbia, Krím) tömegesen éltek; a rabszolgakeresked k pedig
hajtóvadászatokat szerveztek ellenük.
Ahogy id ben távolodunk a űsapástól, úgy fogy a mutánsok száma. Persze,
ma is születnek még olykor-olykor, de elenyész számuk miatt eszünkbe sem
jut már összekapcsolni ket az egykori katasztrófával - holott annak
"gyermeke" a többségük. És feltehet en sok köztük az olyan is, aki
szörnylétét az emberiség újabb kori genetikai ártalmainak "köszönheti".
Kissé elkalandoztunk tulajdonképpeni h seinkt l, az el dökt l. Ott
tartottunk hát, hogy a Földet ért kozmikus csapás el tt a bolygó több
pontján kialakítottak egy, a maga korában igen magas szint nek nevezhet
civilizációt, amely - ismételjük - sejtéseink szerint nem annyira anyagi-
ipari-technikai, mint inkább szellemi nagyságú és jelent ség volt.
Itt valaki megkérdezhetné: lehetséges-e egyáltalán, hogy egy fejlett
civilizációt katasztrófa pusztítson el?
Vegyük példának a mai világot. Űár elképzelhet , hogy mi most sokkal
el bbre járunk és rhajóink, nukleáris fegyvereink és er m veink miatt
ilyesféle katasztrófa azért másképpen zajlana le, mint 11.500 évvel
ezel tt. Ezért mondjuk inkább, hogy világunkat az 1920-as évek elején
érte volna egy ugyanolyan Csapás - mi maradt volna bel le az utókorca, az
utódoknak - a legendákon kívül? Az .árhullámok éppoly nyomtalanul
eltüntették volna a metropolisokat, a vasútvonalakat, a kiköt ket, mint a
szárazföldeket, a tenyészállatokat és az... embereket. Az évekig tartó
sötétség (porfelh k, vulkáni hamu) és hideg, a kontinensek egy részét
örökre elönt tengervíz, a tudásanyag megsemmisülése, a járványok stb.
hamarosan végeztek volna a túlél k nagyobb részével is. Aztán következtek
volna a genetikai ártalmak halmozódásai és így tovább...
"A tudás fennmaradna!" - hirdetjük néha büszkén, ha egy ilyen mostani
katasztrófára gondolunk. De eszünkbe sem jut az a tény, hogy a puszta
tudás már milyen keveset ér ipari háttér nélkül. Ha az árhullámok,
földrengésék, vulkáni láva, hamu, t z és víz megsemmisítik a
könyvtárakat, m szaki intézményeket, gyárakat, energia- és
nyersanyagtermel helyeket - akkor hiába ménekül meg tíz vagy száz
mérnök, tudós avagy munkás: Hiába van a fejünkben egy elektromos
szerkezet kapcsolási rajza vagy teljes felépítése - ha azt a szerkezetet
reprodukálni nincs mib l és mivel; hogy a miértr l ne is beszéljünk.
Hiába tudjuk, hogy épültek egykor hidak - ha kés bb a puszta kezünkkel
kellene ket felépíteni (eszközök, anyagok és statikai-építészeti
ismeretek híján) - vajon képesek lennénk-e rá...? És így lenne az élet
minden területén. A túlél k többsége már élelmet sem tudna szerezni
magának, ezért az els hetekben éhen pusztulna. (Egy modern nukleáris
háború után tehát akkor is elpusztulna a Földön az emberiség zöme, ha a
káros sugárzás nem is lenne jelen a légkörben. De jelen lenne...)
A mai ember tudása annyira részeire bomlik, hogy csak egy-egy teljes és
érintetlen társadalom fennmaradása esetén lenne értelme a túlélésnek,
csak úgy lehetne biztosítani az emberiség értelmes-továbbfejl dését. Az
egyének nagy része így is, úgy is halálra lenne ítélve.
Mi történhetett akkor? Nyilván akadtak fizikailag igen állóképes emberek,
akik a űsapást túlélve újra kezdték a civilizáció építését. És az el dök?
Köztük voltak?
Nagyon sok monda emlegeti ket: (reméljük, hogy ezek éppen róluk szólnak)
a vízözön után a földgolyó különféle pontjain bukkantak fel hol
egyesével, hol csoportosan (gyakran egy férfi és egy n együtt...) és az
életben talált embereket földm velésre, megfelel viselkedési normákra
stb. oktatták. Elsimították a viszályokat, békére intettek és a könnyebb
élet módozatait oktatták. Tudásuk - természetesen a szerencsétlen
primitív túlél törzsek tudásával összevetve - igen nagy lehetett, hiszen
minden legendában úgy emlékeznek meg róluk, mint "istenekr l".
Elgondolkoztató ugyanakkor, hogy (talán éppen ezt a mítoszt fenntartandó,
mert ez munkájukat, feladatukat igen megkönnyítette) csak ritkán
haláloztak el a primitív emberek között. Küldetésük teljesítése után
eltávoztak, elt ntek. Lehetett még a űsapás után is egy irányító
központjuk...? Tízezer év múlva is visszavárták ket: az aztékok űortezt,
az inkák Pizzarót hitték az "istenek" újabb küldöttének. Hová
mehettek...?
Ugyanakkor itt felmerül egy érdekes újabb kérdés, amiben van valami
lélegzetelállító.
Az el dök tudták-e el re, hogy bekövetkezik a Katasztrófa?
Azt kell felelnünk: sok jel mutat arra, hogy igen, tudtak róla. Ne
kérdezze senki, hogy ókkor miért nem menekültek el? Hová mehettek volna?
Ha volt is árhajójuk, honnan lett volna elegend ahhoz, hogy a Holdon
vagy az rben várják ki a űsapássorozat végét?... Itt kellett maradniuk.
De... nem ültek tétlenül, ez biztos és ez nagyon pozitív bizonyítványt
állít ki róluk. (S az is elképzelhet , hogy néhányan az rben élték át és
túl a katasztrófát.)
Voltak tudósaik: ne feledjük, hogy az ókor ma számunkra meglep
csillagászati tudásanyagát eredetileg - állításunk szerint - k
gy jtötték össze, k alapozták meg. Nem zárható tehát, hogy ezek a
csillagászok el re látták a katasztrófa bekövetkeztét, ha pontos
méreteit, hatását nem is számíthatták ki analogikus (hasonló események
ismerete alapján kiszámíttó valamely folyamat vagy esemény jellege és
lefolyása, a szerk.) esetek ismerete híján. Mit tehettek hát...? Mint
erre már a mitológiákról szóló fejezetben is céloztunk: elmentek távoli
tájakra (feltehet en mindenhová, ahol akkor emberek éltek), hogy
figyelmeztessék az embereket. Sok indián monda (de ugyanez tapasztalható
Óceániában is) említi, hogy addig soha nem látott idegenek t ntek fel és
az söket figyelmeztették a közelg katasztrófára. Közismert végül maga a
Biblia is: ebben is figyelmeztettek egy kiválasztott személyt, Noah-ot
vagy Noét ("Noé bárkája") s t a túlélés módozatáról is felvilágosították.
A Csendes-óceán szigetein máig hallható mondák szerint a űsapás el tt
rejtélyes jövevények arra szólították feI a lakosságot, hogy úszó
szerkezeteket készítsen magának és azt lássa el élelmiszerrel és más
szükséges eszközökkel. Egy burmai krónika szerint egy fekete ruhás idegen
fel-alá vándorolt, minden településen összehívta és a közelg veszélyre
intette az embereket. (Nyilván ismerte nyelvüket is.) Érdekes kérdés:
vajon mennyivel el bb tudtak róla az el dök? Mennyivel el bb kellett
kiküldeniök e hírviv ket és hányat, hány kontinensre, hány égtájra? A
rendelkezésünkre álló szerény adatok arra mutatnak, hogy erre a
Katasztrófa el tt legalább fél évvel vagy még régebben sor kerülhetett.
Tehát abszolút biztos és pontos csillagászati el rejelzés birtokában
lehettek...)
Ugyancsak az el dök éleselméj ségét és el relátását bizonyítja, hogy
kérték: a menekülni szándékozók vízi járm veiken él állatokat és
vet magvakot is vigyenek magukkal.
A Zend-Aveszta (az i. e. VI. században ó-iráni nyelven írott szent
könyvek közül 5 maradt fenn máig, a szerk.) szent könyvében világosan
olvasható, hogy az árják el re tudtak a bekövetkez éghajlatváltozásról.
Ha az el dök csakugyan olyanok voltak mentalitásukat tekintve, ahogy azt
elképzeljük, akkor okvetlenül gondoskodniuk kellett az addig
összegy jtött tudásanyag átmentésér l is.. Hisz több ezer éves múltjuk,
számtalan tudósuk munkája veszhetett kárba.
Ma már rengeteg közvetett jelzés alapján sejtjük, hogy gondoltak erre, mi
több: a feladatot részben sikerrel el is végezték. Nyilván tudatában
lehettek annak, hogy nem elégséges néhány tízezer embert átmenteni; ez
mit sem ér akkor, ha ezek az emberek félig állattá aljasodva. ismét csak
visszasüllyednek a k baltás lények szellemi szintjére. A tudást írásban
kellett rögzíteni (tehát az írást is valószín leg k találták fel és ez
jóval el bb következett be, mint ahogy azt mi ma feltételezzük), majd az
összegy jtött anyagot biztos helyeken kellett elrejteni-átmenteni.
Nézzünk néhány tényt, amely erre a tevékenységre utal:
1) Már sok tudós gyanítja, hogy a piramisokat nem maximum 5000 évvel
ezel tt, hanem jóval korábban építették. Abu Űakhi perzsa-arab író a X.
században (régi könyvek alapján) kereken leírja, hogy az egyiptomi
piramisokat a közeled vízözön miatt emelték azok a bölcsek, akik
életüket és tudományukat akarták ezek révén átmenteni a katasztrófa utáni
id kre. (Az árhullám a piramis-formát rombolhatta legkevésbé...)
2) Szólón, Sztrabón, Manétosz, Flavius (ókori görög és római
történetírók, a szerk.) számtalan esetben tesznek említést arról, hogy a
vízözön el tt fejlett társadalom élt és virágzott, majd a űsapás után
számos hasznos ismeretüket sikerült átmenteniök. Mivel a "tudás rz i"
érthet módon nagyon kevesen voltak, hamarosan kiváltságos helyzetet
teremtettek maguknak. Afféle sz kkör vallási-politikai szekta vagy klikk
benyomását keltik, ha mai szemmel nézzük ket. Nyilvánvaló, hogy a
tudásanyag meg rzésére és továbbfejlesztésére csak úgy volt lehet ségük,
ha azt a korabeli tudati szintnek megfelel en vallási köntösbe
öltöztetik, annak álcázzák. Így a tudósok királyoknál hatalmasabb
szervezetekhez, anyagi eszközökhöz, templomokhoz, hadakhoz, politikai
er khöz jutattok, ami mind csak el segítette a tudás további óvását,
gy jtését. Az évszázadok évezredek folyamán az "el dök" közvetlen
leszármazottainak leszármazottai is kihaltak, beleolvadtak valamelyik
ókori népbe, gyakorlatilag tehát elt ntek... A bráhminok (indiai papok, a
szerk.) druidák (kelta papok, a szerk.) e tudás révén, amely folyamatosan
"kopott" is, nagy tekintélyre tettek szert, azt féltékenyen rizték és
mindig csak kevés kívülállót avattak bele. Sohasem többet, mint amennyire
a "titkos tanok" továbbvitelére, éltetésére, kutatásaira szükség volt.
Ezt világosan láthatjuk Egyiptomban, de más ókori civilizációkban is. Az
el dök tehát nem annyira tárgyi bizonyítékokat hagytak ránk - az
átszármaztatott tudásanyag bizonyítja létüket.
3) Egyiptomban a krónikák szerint a f papok uralma tízezer évet ölelt fel
Hérodotosz koráig; 3Ő1 f pap szobrát rizgették. Tehát az els f pap
közvetlenül a űsapás után kezdte meg m ködését: a beavatottak oktatását,
a tudásanyag továbbadását.
4) Az ókereszténység ún. apokrif (a Bibliába be nem vett, mert nem
teljesen hitelesnek tartott "szent könyvek" fejezetei, a szerk.)
irataiban is szó esik olyan közelebbr l meg nem határozott félisten-szer
lényekr l, akik tudással ajándékozták meg az embereket.
5) Manétosz ókori kutató állította, hogy az általa vizsgált hieroglifák
egy része még a űsapás el tt keletkezett.
6) Flavius is emleget "bölcseket", akik el re tudták a katasztrófa
idejét. Sztrabón szerint még az életében is (élt kb. i. e. 6ő-i. sz. 20
között. a szerk.) találtak olyan szövegeket, amelyeket szerz ik a vízözön
el tt készítettek. A kelta papok, a druidák is emlegették a katasztrófa
el tt íródott szövegeket. Az indiai eposzok szerint a Védákban található
szövegeket a űsapás el tti id kb l mentették át. Szolónnal azt is
közölték az egyiptomi papok, hogy a Csapás alatt elpusztultak a
tengerpartokon fekv városok, de a hegyek lakói életben maradtak.
7) Számtalan krónika és legenda emlegeti fel az egykor megvolt, aztán
elveszett tudást. Ahogy az aranykor után, úgy vágyódtak a népek az egykor
létezett csodaszép világ után is. Mindezt persze a Csapás semmisítette
meg és az ezt követ en élt nemzedék számára már semmi sem volt olyan jó
és szép, mint annakel tte.
Végül nem hagyhatunk figyelmen kívül egy igen fontos lélektani tényez t
sem. Az el dök rengeteget gondoltak a jöv re, s t - mint fentebb
olvashattuk - intenzív er feszítéseket folytattak azért, hogy az utánuk
(és javarészt nélkülük!) továbbél világ ne legyen kénytelen ismét a
semmib l startolni. Ezt az önzetlenséget okvetlenül. javukra kell írnunk.
És ne felejtsük el, hogy a jöv tudat csak az igazán civilizált ember
sajátja!
Ha az el dök léteztek - és erre egyre több a bizonyíték - akkor az is
biztos, hogy ezredévekkel ezel tt bolygónkon már volt egy, a maga
viszonyai között fejlettnek számító civilizáció. Ha létét elfogadottnak
tekintjük, könnyen megmagyarázható a kés bbi (ókori) civilizációk
tudásanyagának rengeteg - ma rejtélyesnek t n - építészeti és tárgyi
emlékének stb. eredete. S t: bizonyíték lenne ez azon tudományos elmélet
alátámasztására is, amely szerint egyazon bolygón az id k folyamán több
civilizáció is keletkezhet, majd elpusztulhat.
Befejezés
Az el dökr l túl keveset tudunk ahhoz, hogy képet alkossunk róluk. Mégis,
néhány tanulságot máris levonhatunk.
Mostanában több divatos elmélet hirdeti, hogy a földi emberek fejl désébe
egykor (genetikai úton) idegen, kozmikus civilizáció küldöttei avatkoztak
bele; így próbálják magyarázni az egyébként magyarázhatatlan, gyors
civilizációs "ugrást". Az elmélet ellenkezik a darwini
fejl déselmélettel, de Engelsnek az emberré válásról alkotott
véleményével is. A rejtélyes fejl dési ugrásokat és az ókor számtalan más
titkát azonban az el dök léte megmagyarázza és ez az elmélet nem áll
szemben a materializmus egyetlen tanával sem. Nem idegen rhajósok
("istenek") tettek bennünket emberré, hanem mi magunk, a saját er nkb l
értünk fel már egyszer egy kisebb csúcsra és - ha nem jön közbe egy
elháríthatatlan kozmikus katasztrófa - ezt a civilizációs fejl dést
folytatta volna az emberiség. Így mai tudásunk, technikánk és kultúránk
több ezer évvel el bbre járhatna, rhajóink már régen a Világ rt szelnék
át, talán más civilizációkkal is felvettük volna a kapcsolatot. Sajnos,
egy csapás - amelyet szerintünk nem maga az akkori emberiség idézett el
- akadályt gördített fejl désünk elé.
Ez a gondolat is e könyv megírására késztetett. Hiszen most - úgy t nik -
ismét válaszút elé kerültünk. Régi, oly magas csúcsokra jutott
civilizációnk órák vagy napok alatt teljesen megsemmisülhet. Egy
nukleáris világháború az egykori Csapásnál sokkal pusztítóbb lehet; azt
már senki sem élné túl. Egy ilyen veszély árnyékában élve, nem árt néha
tudatosítani magunkban, hogy a Föld minden népe közös hajtásból ered,
hogy a szó legszorosabb értelmében is egymásnak rokonai, s t testvérei
vagyunk, az "el dök" utódai... Ha nem akarjuk, hogy világunk elvesszen,
mindenáron fenn kell tartanunk a békét. Az egyetlen járható utat.
Mert gondolni is rossz arra, hogy az esetleg mégis túlél k kis csoportja
legyen kénytelen ismét nekifogni a világ - és az ember - újjáépítésének.
Irodalomjegyzék
1. Blumrich, Erich: The Spaceships of Ezechiel New York 1974
2. Charroux, R.: Historie inconnue des hommes depuis cent mille ans.
Paris 1969
3. Charroux, R.: L'enigme des Andes. Paris 1974.
4. Chen Chih-Ping: Chinese History. Taipei (é. n.)
ő. űhilde, V. Gordon: A civilizáció bölcs je. Űp. Gondolat 19ő9
6. Donimirski, A.: Przybysze z Kosmosu. Katowice 1978
7. Edwards, D.: Imagine Earth one Nation. Perth 1972
8. Fester, R.: Die Eiszeit war ganz anders. München 1973
9. Hapgood, Ch.: Maps of the Ancient Sea Kings. Philádelphia (é. n.)
10 Khuon, E.: Waren die Götter Astronauten? Düsseldorf 1970
11. Kolosimo, P.: Terra senza tempo. Milano 1964
12. Kondratov, A.: Pogibsüe civilizacii. Moszkva
13. Kühn, H.: Das Erwachen der Menscheit 1958
14. Luce, J.: The End of Atlantis. London 1969
15. Maerth-Kiss, O.: Der Anfang war das Ende, Düsseldorf 1971
16. Mostowicz, A.: My z Kosmosu. Warszawa 1978
17. O'Donnelf, E.: Strange sea mysteries, London 1926
18. Pirenne, J.: Les grande courants de I'histoire universelle 1947.
19. Tomas, A.: We are not the first. London-Toronto 1971
20. Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai, Űp. Magvet , 1972
21. Waisbard, S.: Thiahuanaco, Paris 1974
22. Wendt, H.: Przed potopem. Warszawa 1971