Jill Shalvis

9f7f5f0f.webif

Édes,
mint a méz

Kossuth Kiadó

2
Egy másik legidősebb nővérnek, Kelsey-nek,
aki mindig tudja, mit kell tenni,
s hogyan derítheti fel a kedvünket.
El nem múló szeretettel.

3
 1. fejezet

„Az életórán nincs »szundi« gomb.”

TARA DANIELS

– Muffint? – kérdezgette Tara, míg lassan lépkedett a kígyózó

sor mellett, amely a mólón várakozott, hogy bejusson a Lucky
Harbor Nyári Fesztiválra. – Vegyen egy ingyen Édes Élet
muffint!
A hatalmas kosár nehezebbnek bizonyult, mint Tara
feltételezte, s a késő júniusi délutánban a nap hevétől úgy
lüktetett a feje, mint ahogy a Csendes-óceán tajtékos hullámai
dübörögtek a partnak csapódva. A bőre gyöngyözött az
izzadságtól, amely komoly veszélyt jelentett önérzete
számára. Végtére is ő Acélmagnólia. Izzadni nemcsak hogy
nem illendő dolog, de szöges ellentétben áll mottójával: „Sose
lássák rajtad, hogy izzadsz!”.
Próbálta meggyőzni magát, hogy csupán fénylik a bőre, és
remélhetőleg az erőfeszítéstől tűnik ragyogóbbnak, így Tara
mosolyt erőltetett az arcára, és ment tovább. Szerencsére
legalább a nyári ruhája könnyű, fátyolszerű anyagból volt,
amely kellemesen simogatta a bőrét. Azért vette meg, hogy
kifinomultnak és elegánsnak érezze magát. És az önbizalmát
erősítse, ami nem kis feladat egy ruha számára.
– Muffint? – kérdezte a sorban álló következő hölgytől.
Mrs. Taylor, a helyi hobbibolt tulajdonosa alaposan
végigmérte Tara kosarát.

4
 – Ezek kalóriaszegény édességek?
Mielőtt Washington államba költözött, Tara élete nagy
részét nagyszülei Huston melletti farmján töltötte, ahol a vaj
és a zsír takarékos használata szentségtörésnek számított.
Kalóriaszegény? Azt nem lehet mondani. Egy pillanatra
elgondolkozott, hogy hazudnia kellene, de nem vágyott rá,
hogy az isten nyila halálra sújtsa – mi lenne akkor a „pompás a
frizurám” érzéssel?
– Sajnálom, de egyáltalán nem – felelte Tara.
– És meg tudja mondani, hány kalóriát tartalmaznak?
Tara lepillantott a gyönyörű, zsírosan lágy és éppen kellően
barnára sült, tökéletes muffinjaira, amelyek kétségtelenül
majd’ kicsattantak a kalóriától.
– Egy szekérre valót – válaszolta. – Minden falatjuk.
– Meg vagyok lepve, kedvesem! – közölte Mrs. Taylor
csalódottan. – Így reklámozni a koleszterinfogyasztást?
Tara egyszer azt olvasta valahol, hogy kedvesnek lenni
kisebb erőfeszítést igényel, mint undokul viselkedni. S mivel
lelkes híve volt az energiatakarékosságnak, ajkát kedves
mosolyra húzta.
– Valójában a nővéreimmel közösen – két hét múlva újra
megnyitandó – fogadónkat reklámozom, ami… – Tara
elhallgatott, amikor Mrs. Taylor mutatóujját feltartva finoman
türelemre intette, és előhúzta rezgő telefonját.
Tara is tudott volna egy ujjal mutatni valamit, de mivel az
nem igazán udvarias dolog, inkább nem tette. Odébb lépett,
azzal nyugtatva meg magát, hogy nyilván csak úgy érzi, a
Lucky Harborba érkezése óta az önbecsülésén esett számtalan
csorba miatt megöli a keserűség. Nyilván nem fog belehalni.
Legalábbis remélhetőleg.
– Muffint? – kérdezte Tara a sorban állók következő
csoportjától, egy-egy süteményt nyújtva azoknak, akik
érdeklődést mutattak. – Kérnek ingyen Édes Élet muffint?

5
 Minden darabot egyenként celofánba csomagolt és szalaggal
kötött meg, amelybe beletűzött egy reklámlapot a Lucky
Harbor Parti Fogadóról. Mindez Tara jelenlegi harci
feladatának része volt, amely nagyban különbözött tavalyi
céljaitól. Egy évvel korábban csak nyugalmat szeretett volna,
és hogy a manikűrözött körme két teljes hétig kitartson. Idén
sokkal alapvetőbb feladattal küzdött: szerette volna minden
hónapban kifizetni a számláit, nem tilitolizni a csekkekkel, s
szívesen érezte volna, hogy ura a saját életének.
Csupán ennyit!
Egyetlen hónapot, amikor a bevételei fedezik a kiadásait.
Harminc napot egyvégtében úgy, hogy nem szorul görcsbe a
gyomra, amikor a postás hoz egy csekket.
Vagy hogy nem hoz semmit.
A nap továbbra is hevesen tűzött le Tarára, aki lassan a
móló végére ért. Háta mögött az éles szirtekkel szabdalt
sziklákra már árnyék vetült, előtte az óceán hullámai
rendíthetetlenül ostromolták a partot, meg-megremegtetve a
móló szerkezetét. Már elhagyta a szépségszalont és a bisztrót,
ahol hetente négy estét dolgozott. Mögötte volt már az
árkádsor, a fagyizó és az öt emelet magasságú óriáskerék.
A tömeg egyre sűrűbb lett körülötte, mintha be akarnák
keríteni. Úgy tűnt, Washington állam teljes lakossága itt
tolongott a Nyári Művészeti és Zenei Fesztiválon, de Tarát ez
nem lepte meg, hiszen Lucky Harborban a népek a
pletykálkodásnál csak egy dolgot szerettek jobban: a társas
összejöveteleket. S ma éjjel mindkettőre számos lehetőség
kínálkozott. Meleg nyári este, remek zene, tánc, italok…
kétségtelenül jó recept a kellemes időtöltéshez.
– Én biztosan veszek egy muffint – szólalt meg a váratlanul
Tara mellé lépő Chloe.
Tara húga, hármuk közül a legfiatalabb, huszonnégy évesen
egy nagy gyerek volt. Chloe örökölte anyjuk, Phoebe Traeger

6
szabadszelleműségét, vagyis inkább vadságát. A lány
kényelmes, csípőfazonú vászonsortot viselt, hozzá vakítóan
napsárga ujjatlan pólót, amire csak napszemüvegben lehetett
ránézni. Fényes, sötétvörös hajában kétoldalt a halántékánál
egy-egy vadító rózsaszín csík villódzott, derékig érő, dús
hajtömege amúgy tökéletesen szanaszét állt, mintha épp most
kelt volna ki az ágyból. Akár egy női magazin borítóján is
mosolyoghatna.
Nos, leszámítva azt, hogy egy mindössze százhatvan centis,
neveletlen és a szabályokra ittyet hányó vadóc volt, magas
szárú tornacipőben. Épp most tért haza egy két hónapos
körútról: Miami Beach luxusszállodáinak fürdőrészlegén
kamatoztatta kozmetikusi képzettségét, miközben magán a
természetes bőrápolás legjavát alkalmazta. S persze
valószínűleg némi balhéba is keveredett, ahogy az Chloéval
lenni szokott.
Tara nagy örömmel vette, hogy Chloe visszatért Lucky
Harborba. Halálra idegeskedte magát, amíg húga távol volt.
Szinte már Tara életprogramjának tűnt, hogy nehezen
kezelhető hugicája miatt aggódjon.
A napbarnítottnak és boldognak látszó Chloe, akinek a
csuklója belső felét újonnan készült tetkó díszítette – bár a
kínai jel jelentését nem volt hajlandó elárulni –, beleharapott a
muffinba, és őszinte élvezettel felsóhajtott.
– Az istenit, Tara, ez mennyei! Elárulsz nekem valamit?
– Ha azt akarod kérdezni, hogy kalóriaszegény-e a muffin –
mondta Tara –, akkor közlöm, hogy már nincs helyem, ahova
újabb hullát rejthetnék.
Chloe felnevetett.
– Ugyan, szinte érzem, ahogy minden falattal egyre
szűkülnek az artériáim, de engem az se izgat! – Lenyalta a
morzsákat az ujjairól. – Csak arra volnék kíváncsi, észrevetted-
e, hogy Ford feléd vette az irányt.

7
 Tara megfordult, hogy kövesse Chloe tekintetét, s elakadt a
lélegzete. Ford Walker magabiztos és könnyed mozgással
tényleg felé tartott. Nagyokat lépett, de egyáltalán nem sietett.
És ez volt Tara szerencséje, mert így mindenki, aki az útjába
került, megállította egy-két szóra. A férfi láthatóan egyáltalán
nem bánta ezt, s az ilyen pasit nehéz nem kedvelni – bár Tara
erősen próbálkozott.
– Megtudhatom majd valaha, hogy mi a pálya köztetek?
Chloe már a második muffin felénél járt, mint aki egy hete
nem evett. És lehet, hogy így is van. Az örökké üres zsebű
Chloe nem sokat törődött azzal, mit eszik legközelebb.
– Nincs semmiféle pálya köztem és Ford között.
Chloe döcögve nevetett, mint aki pontosan tudja, hogy Tara
hazudik.
– Tudod, mi kellene neked? – kérdezte a húga.
– Egy hét valamelyik csendes-óceáni szigeten egy Chloe
nevű hugica nélkül?
– Hmm. Talán karácsonyra, igen. Most azonban lazítanod
kellene. Több jóga, kevesebb stressz.
– Nagyon is laza vagyok! – Legalábbis az volt, amíg meg nem
látta Fordot. A férfit megint megállította valaki a sorban állók
közül, akivel kedvesen beszélgetett, de amint magán érezte
Tara méricskélő pillantását, felnézett, és a tekintetük
találkozott. Tara ereiben furcsa feszültség bizsergett. A szíve is
gyorsabban kezdett verni, még ha nem is fenyegetett
szívrohammal a hirtelen pulzusemelkedés. – Teljesen és
tökéletesen laza – morogta Chloénak.
– Ühüm. – Chloe nagyon élvezte a helyzetet. – És ezért
szorítod a kosarat olyan hevesen, hogy a muffinok mindjárt
kilőnek, igaz? Meg a házat is ezért takarítottad ki tegnap a
pincétől a padlásig?
– Hékás – kelt ki Tara a saját védelmében. – Rettentő sok
por gyűlt össze, ami előhozhatta volna az asztmádat. És ha

8
netán emlékszel, alig két hete, hogy egy egyszerű pollenvihar
miatt úgy befulladtál, hogy a kórházban kötöttél ki. Úgyhogy
nagyon szívesen!
Chloe a szemét forgatta, azután a sorban mögötte álló
hölgyhöz fordult. Lucille-nak, aki hetven és a halál között
lehetett, galériája volt a városban. Fehér emblémás Nike
edzőcipőt viselt a kedvenc élénk rózsaszín melegítőjével. A nő
elvett egy muffint, beleharapott, és elismerően hümmögött.
– Tara, kedves, maga éppoly elragadó, mint amilyen ideges.
– Nem vagyok… Ó, hagyjuk!
Lucille erős kék szemkontúrjai közül alaposan végigmérte
Tarát.
– Csini a ruhája! Mindig olyan szépen öltözik. Ross? Vagy
Wal-Mart?
Igazság szerint Nordstrom, futott át Tara agyán, még a régi
szép időkből, amikor a hitelkártyáján volt pénz.
– Valójában jó pár éves, úgyhogy…
– Volna itt egy kérdés – vágott közbe Chloe, Lucille-hoz
intézve szavait. – Ön szerint a nővérem lazának néz ki?
– Lazának? – Lucille láthatóan komolyan vette a kérdést, és
még egyszer alaposan megnézte Tarát.
– Nekem inkább úgy tűnik, kicsit szorulásos.
Lucille odafordult az épp mögé lépő illetőhöz, de Tarának
föl sem kellett néznie, hogy tudja, ki az. A mellbimbói
megfeszültek. Százkilencven centi tiszta tesztoszteron és izom.
Testalkata alapján bunyóbajnoknak nézhette volna bárki,
csakhogy Ford túlságosan laza csávó volt ahhoz, hogy
bármiféle harc érdekelje.
Alacsony derekú, gombos Levi’s farmert viselt legombolható
gallérú fehér inggel, amelyet a könyökéig feltűrt, mégis
legalább olyan kiöltözöttnek tűnt, mint Tara. Barna haját a nap
itt-ott szőkére szívta, zöld szeme mindent észrevett, arcán
örökké mosoly játszott. Minden azt sugallta, hogy készen áll.

9
Erős volt, és hihetetlen önbizalma úgy lengte körül, mint más
férfiakat a kölniillat. Lucky Harbor népességének fele
szerelmes volt belé. (A népesség másik fele férfi lévén nem
számított.)
Természetesen Tara kilógott a sorból. Nemcsak hogy nem
volt szerelmes Fordba, de a férfi rendszeresen kihozta a
béketűréséből.
S ennek igen jó oka volt.
Az igazat megvallva, nem is egy. Csakhogy Tara már rég
engedélyt adott magának, hogy úgy tegyen, mintha az, ami
megtörtént köztük, valójában nem történt volna meg.
– Azon filózunk, kedves, hogy mi lehet Tara baja – szólalt
meg Lucille, akinek kékre festett frizurája alól igencsak
kicsavart nyakkal kellett felpillantania, hogy a férfi szemébe
nézhessen. – Szerintem szorulás.
Chloe nevetett.
Tara a fogát csikorgatta.
– Nem vagyok…
– Semmi vész – csitította Lucille. – Ez mindenkivel
megeshet. Csak egy pár szem szilvára és egy botmixerre van
szükség, s máris…
– Nincs szorulásom! – Óriási! Most aztán tízméteres
körzetben mindenki hallhatta.
– Nos, az remek – lelkesedett Lucille –, merthogy ma este
bingót játszunk az üdülőben.
Tara úgy érezte, Ford a kelleténél jóval közelebb áll hozzá,
ezért kényelmetlenül toporgott magas talpú szandáljában.
– A bingó nem igazán az én műfajom – mondta.
– Hát, kedves, az enyém se – felelte Lucille. – De lesznek
pasik. Sok-sok pasi. És egy pasi szépen el tudja lazítani az
embert. Nincs igazam, Ford?
– Úgy van, asszonyom – helyeselt Ford rezzenéstelen arccal.
– Szépen.

10
 – Látja! – fordult Lucille Tarához. – Igaz, kicsit fiatal a mi
bingós bandánkhoz, de kifoghat egy belevaló fickót, vagy akár
kettőt is.
Tarának már volt szerencséje a bingós bandához. A
„belevalók” a mozgékonyabb öregek voltak, és ha valaki csak
bottal járt, nem járókerettel, már mozgékonynak számított.
– Nincs szükségem belevaló pasira. Még kevésbé kettőre…
– No de kedvesem! – horkant fel Lucille. – Minden nőnek
szüksége van pasira! Ezért mondogatta a kedves anyukájuk, az
isten nyugosztalja, hogy milyen kár, amiért nem lehet szexet
rendelni az e-Bayen.
A nő mellett álló Ford halkan nevetett. Tara nagyon
vigyázott, nehogy ránézzen arra a férfira, akit valaha minden
idegszálával kívánt. Manapság távol állt tőle, hogy bárkit
„kívánjon”.
Chloe bölcs döntéssel gyöngéden belekarolt Lucille-ba.
– Vannak befolyásos barátaim, úgyhogy nem kell kiállnunk
itt ezt a sort – mondta az idősebb nőnek. – Jöjjön, és meséljen
nekem a belevaló pasikról! – S miközben elvezette Lucille-t,
Chloe egy „tartozol nekem” mosolyt villantott hátra nővére
felé.
Nem mintha Tara értékelni tudta volna ezt, hiszen
kettesben maradt Forddal. Legalábbis amennyire kettesben
maradhattak egy zsúfolt tengerparti mólón. Nem pont így
képzelte el a mai napját reggel, amikor felébredt, és azt a
bizonyos alkut ajánlotta Istennek: jobb ember lesz, ha kap egy
teljes napot anélkül, hogy a múltjából bármivel szembesülnie
kellene. Csakhogy Isten épp most szegte meg az alkujukat. Ami
azt is jelenti, hogy Tarának nem kell jobb emberré válnia…
Ford őt nézte. Tara érezte a tekintete súlyát, miközben ő
maga eltökélten a tengert bámulta. Talán meg kellene tanulnia
kötni, mint Maddie-nek, a másik húgának. Azt mondják, a
kötés ellazít, és egy kis lazulás mindenképpen jól jönne neki. A

11
késő délutáni nap egészen alacsonyan járt már, mintha az
óceánba lógatott lábbal hűsölni szeretne kicsit. Tara addig
nézte az ereszkedő napot, míg a vállán hosszú ujjak
simogatását nem érezte.
– Tara!
Na tessék! Elég meghallania a nevét Ford ajkairól, és…
elolvad. Nem jutott eszébe jobb szó arra, amit legbelül érzett,
valahányszor a férfi hozzá szólt. Elolvadt, miközben minden
porcikája megfeszült. Mint sok-sok évvel azelőtt.
Ott állt Ford, türelmesen és magabiztosan, arcán egynapos
borosta, fogsora vakítóan fehér, gyönyörű szeme vidáman
csillog, s olyan érzéseket csalt ki Tarából, amire ő nem volt
felkészülve.
– Nem kínálsz meg muffinnal? – kérdezte Ford.
Tara énjének egyik része ennél sokkal többet szeretett
volna felkínálni neki, így aztán inkább elharapta a nyelvét, és
szótlanul a férfi felé nyújtotta a kosarat. Ford úgy méregette a
választási lehetőségeit, mintha életének további irányát
mérlegelné.
– Mind egyforma – közölte végül Tara. Erre a férfi
rávigyorgott, s Tara térde megrogyott. Édes kis Jézuska! Egy
ilyen mosolyra figyelmeztető táblát kellene akasztani: „Tartós
szemlélése vágyakozást, nemi gerjedelmet és észvesztést
okoz!” – Nem a bárodban kellene lenned?
– Pillanatnyilag Jax is elboldogul a dolgokkal.
Ford világhíres vitorlázási szakértő volt. Amikor ő maga épp
nem versenyzett, vagy nem a Cosmopolitan magazinban
szerepelt mint „Az év macsója”, akkor itt élt vígan Lucky
Harborban. Övé és legjobb barátjáé, Jaxé volt a városka
legnépszerűbb ivója, a Szerelemkunyhó. S amennyire Tara
meg tudta ítélni, azért dolgozott Ford az ivóban, mert imádta
lökni a sódert, miközben egyre-másra keverte az italokat a
pult mögött, és élvezte az életet.

12
 Tara is élvezte az életet. Vagy legalábbis élvezte az élet
gondolatát. Na jó, dolgozott az élvezet dolgon. A baj az volt,
hogy a valóság valahogy mindig keresztbe tett az élvezetnek.
– Most akkor veszel muffint, vagy mi lesz?
Ford oldalra billentette a fejét, és úgy pillantott végig Tarán,
mint aki simogatja a tekintetével.
– Minden morzsát szívesen veszek, amit elém löksz.
Na, ez őszinte mosolyt csalt az arcára!
– Mintha te beérnéd a morzsákkal!
– Hajdan beértem, bizony. – Ford még mindig mosolygott,
de a tekintete komollyá vált, amitől Tara gyomra görcsbe
rándult. Emlékek. Kellemetlen emlékek.
– Ford…
– Ó – sóhajtott a férfi –, tehát emlékszel a nevemre?
Kezdetnek nem rossz.
Tara megpróbálta eltaszítani Ford izmos mellkasát magától.
No, nem mintha képes lenne csak úgy ellökni ezt a nagydarab,
szexi fajankót.
Semmit nem felejtett el a férfival kapcsolatban… Semmit!
– Mit akarsz? – kérdezte Tara.
– Arra gondoltam – kezdte könnyed hangon Ford –, hogy
ennyi idő után talán lehetnénk barátok.
– Barátok – ismételte meg Tara.
– Ja. Alkalomadtán kedvesen elcsevegnénk, időről időre
összefutnánk társaságban. Esetleg kettesben is elmehetnénk
ide-oda.
Tara a férfira meredt.
– De hát az már több lenne köztünk egyszerű barátságnál!
– Te mindig is fenemód eszes lány voltál.
Tara gyomra ismét összerándult. Ez a pasi ágyba akarja
vinni. Persze nem aludni… Már a gondolattól is izgalomba jött.
– Mi már nem… – Tara lehunyta a szemét, hogy elkendőzze
a hazugságot. – Már nem kedveljük annyira egymást.

13
 – Tényleg nem?
A következő másodpercben Tara érezte, hogy a férfi
közelebb lép hozzá. Kinyitotta a szemét, s látta, hogy Ford
emeli a kezét, majd egy eltévedt tincsét a füle mögé simította.
Tara beleborzongott.
Ford észre is vette, mert ő mindent észrevett, és a szája
mosolyra görbült. De a tekintete komoly maradt, átkozottul
komoly, miközben odahajolt Tara arcához.
Bárki, aki nézte őket, azt hihette, Ford valamit súg a lány
fülébe.
De nem ezt tette.
Ennél sokkal ellenállhatatlanabb dologra szánta el magát.
Ajkával megcirógatta Tara nyakát, majd végigszántotta az
állkapcsa vonalát, s miközben a nő képtelen volt elfojtani egy
kéjes nyögést, a fülébe súgta:
– Én épp eléggé kedvellek. – Tara beleremegett a bizsergető
szavakba, teste önkéntelenül viszonozta a cirógatást. –
Gondold ezt át, Tara!
A következő pillanatban Ford már nem volt ott. Magára
hagyta, s Tara agyában egymást kergették a gondolatok.
Róla.

14
 2. fejezet

„A jó ítélőképesség alapja sok rossz tapasztalat, amelyek sajnos

jórészt rossz döntésekből születnek.”
TARA DANIELS

Egy héttel később a hőség elérte a 38 fokot. A homokos part

fölött szinte remegett a forró levegő, a tenger mozdulatlanná
bágyadt, Ford pedig – egy vitorlásversenyt követően – a
mexikói Alsó-Kaliforniából visszatért Lucky Harborba.
Már nem vett részt nemzetközi tornákon, de néha nem
tudott ellenállni a kísértésnek. Egyszerűen imádta a
versenyzés izgalmát.
Az érzést, hogy él!
Mondhatta volna, hogy élete nagy részében keményen
megizzadt azért, hogy első legyen a legjobbak között, de ez
nem volt így. Viszonylag könnyedén jutott a vitorlásmezőny
élvonalába, mint aki kormányrúddal a kezében született, és
génjeiben hordozza a tenger ismeretét, így aztán képes
kiszámítani és kedvére meglovagolni a szeleket. Mindaddig,
amíg élvezte a versengést, az életét a versenyek tették ki,
miközben a világ összes tengerét megjelölte vérével és
verejtékével, s lelke egy-egy darabkáját is otthagyta
mindenütt.
Az elmúlt pár napban is ugyanez történt, s akárcsak az előző
hónapban Perthben, most is remekül érezte magát, és egy

15
rakás pénzt zsebelt be. Ford az első tízben végzett, s e dicsőség
igencsak szép summát hozott a számára.
Hajdan az egész versenyzés a pénzről szólt. De akkoriban
még olyan szegény volt, mint a templom egere.
Ma már más vonzza a versenyzésben. Valami sokkal…
kevésbé kézzelfogható.
A győzelemtől illett volna lelkesnek és boldognak lennie, és
egy pillanatig valóban… az adrenalinlöket megpezsdítette a
vérét, megbizsergette minden porcikáját, s azt a téves képzetet
ébresztette benne, hogy ő a világ császára.
De az érzés gyorsan elpárolgott, s neki maradt a nagy
semmi.
Az égvilágon semmit sem érzett.
És a francba! Már kezdett az egészből elege lenni. Előző éjjel
jó későn ért Lucky Harbor kikötőjébe letisztult vonalvezetésű
egyszemélyes vitorlásával, s a reggelt a Finn tisztogatásával
töltötte. Később ellenőrizte a tíz méter hosszú 10R Beneteau
típusú jachtja állapotát, amelyen az éjszakát töltötte, mert nem
volt kedve fölkocsikázni a hegyfokon álló házához. Amikor a
saját hajóival végzett, nekilátott a Beneteau-ja mellé kikötött
Cape Dory megjavításának. Maddie Moore jachtján
szívességből bütykölt.
Ezt a munkát gondolkodás nélkül bevállalta, hiszen Maddie
Tara húga és Chloe nővére. A három testvér volt a
kishajókikötő és a fogadó tulajdonosa. S amikor egy ilyen
bájos hölgy, mint Maddie, arra kéri Fordot, segítsen újra
beindítani a hajóját, ő bizony apait-anyait belead, hogy
megoldja a problémát. Még ha az a bizonyos hölgy Ford
legjobb haverjának, Jaxnek volt is a barátnője.
A jacht problémáját nem volt nehéz megoldani. Nem lett
megfelelően téliesítve, így az üzemanyagtartályban
páralecsapódás keletkezett.

16
 A hiba kijavítása és még pár apróság több órát vett igénybe
a tűző napon, de Ford ezt nem bánta. Legalább lefoglalta a
gondolatait, és nem járt az agya túl sokat – ami mindig áldásos
állapot.
Ráadásul még a versenyzésnél is jobban feldobta, ha a keze
olajos lett. Imádott bütykölni. Ebben is nagyon ügyes volt, és
örömét lelte benne.
Amikor végzett, ledobta magáról piszkos pólóját, és a
lehetőségekhez képest, nagyjából megmosakodott a
kikötőépületben. Aztán megindult a szemközi épület, a fogadó
felé, hogy szerezzen egy nagy pohár jeges vizet.
Persze egyenesen haza is mehetett volna, de Tara autója az
épület előtt állt, és Ford… az ördögbe is! Az a nő mindig
keresztülnézett rajta, cserébe Ford imádta bosszantani. Alig
pár perc alatt hazajutott volna kocsival, messze kerülve Tara
szándékosan undok viselkedését. Annyiszor eljátszott már a
gondolattal, hogy nekiszegezi a kérdést, hogy mi a baja vele, de
ha Tara azt feleli: „Te, Ford. Te vagy a probléma!”, neki akkor
is mindennap egy levegőt kell szívnia a nővel, amíg Tara Lucky
Harborban marad, és az bizony szívás!
A mai legalább a századik nap, amikor ugyanerre a
következtetésre jutott, s Ford most sem járt közelebb a
megoldáshoz, mint hat hónappal ezelőtt, amikor Tara
visszatért Lucky Harborba. Az idő nagy részében tehát kerülte
a találkozást, mert ez tűnt a könnyebb útnak. És Ford nagyon
szerette a könnyű megoldásokat.
Csakhogy ma kézbesítenie kellett egy ajándékot. Tegnap
este, amikor a városba érkezését követően beugrott a bárjába,
hogy ellenőrizze a dolgokat, Lucille lerohanta egy fadobozzal a
kezében, amelyen az „Életreceptek” felirat díszelgett.
– Átadná ezt a nevemben Tarának? – kérdezte az idős hölgy.
– Ne lessen bele!

17
 Naná, hogy Ford belekukkantott a dobozba! Nem volt abban
más, mint egy rakás üres kartotéklap.
– Hogy ezekre írja a receptjeit?
Lucille lecsapta a doboz tetejét, és majdnem odacsípte Ford
ujját.
– Nem – jelentette ki.
Ford belenézett Lucille örökké duzzadt és váladékos
szemébe, s tudta, hogy bajban van. A városban nem volt nála
pletykásabb és kotnyelesebb nőszemély, pedig Lucky Harbor
tele volt pletykára éhes, kotnyeles emberekkel. Lucille és a
barátai ráadásul nemrég egy helyi lakosoknak szóló Facebook-
oldalt is létrehoztak, amivel a pletykamalom fordulatszáma
hirtelen megugrott.
– Na, halljam! Ki vele! – mordult a nőre Ford, s próbálta
szúrós tekintetével sarokba szorítani. Hiába, mert Lucille
megállíthatatlan, egyszersmind megfélemlíthetetlen volt. –
Mire készülnek?
Lucille megpaskolta Ford kezét.
– Semmi jóra – mondta vihogva. – Csak legyen gondja rá,
hogy Tara megkapja a dobozt!
És ő most teljesíti ezt a küldetést.
Átadja Tarának a dobozt.
Az halálosan biztos, hogy Tara nem lesz boldog, amiért
Fordot láthatja. A tekintete fagyossá válik majd, akárcsak a
hangja. Úgy tesz majd, mintha idegenek lennének egymásnak.
S ha úgy vesszük, azok is. Átkozottul rég volt már, hogy
ismerték egymást, s a múlt lezárult. Ő nem az a fickó, aki
hátrafelé tekintget. De nem ám! Jó neki két lábbal a jelenben
élni, köszöni szépen! Nem szokott sajnálkozni vagy más efféle
értelmetlen érzéseket dédelgetni. Ha hibázik, tanul belőle, és
továbblép. Ha akar valamit, megpróbálja megszerezni, s ha
nem sikerül, megtanul élni anélkül.
Pont.

18
 Nos, ami Tarát illeti, Ford nem kevés hibát követett el, és
nem volt benne biztos, hogy túl sokat tanult azokból. Hacsak
nem azt, hogyan rejtse véka alá a fájdalmát.
Ebben viszont átkozottul ügyes lett.
Csakhogy, valahányszor mostanában meglátta Tarát
azokban a mindent-a-szemnek-semmit-a-kéznek ruhákban és
azzal a fennhéjázó modorával, ami úgy lengte körül, mint
valami Gucci parfüm, beindult a piszkos fantáziája, és nagyon
szerette volna magához húzni azt a nőt, és maga alá gyűrni.
Lehetőleg meztelenül, az ágyban.
Ford alkarjával letörölte homlokáról a verejtéket, és
felkocogott a fogadó lépcsőjén. A Viktória korabeli stílusban
épült, kétszintes épület frissen lett felújítva, miután fél éve
szinte teljesen leégett. Az ünnepélyes megnyitóig azonban
még rengeteg tennivaló akadt. Hátra volt a festés és a
kertrendezés, némi belső csinosítás, és a konyhafelszerelés
sem érkezett még meg. Ennek ellenére máris egyedi
hangulatot árasztott a hely. Már csak a vendégek hiányoztak,
akik élettel töltik meg, s akkor Tara, Maddie és Chloe nagy
bizniszt csinálhat.
Családi vállalkozásban.
Amennyire Ford látta, az egész család dolog új volt a
testvérek számára. Nagyon is új. S ahogy érzékelte, a hölgyek
nem igazán jeleskedtek e téren. Ford csak remélni tudta, hogy
nem lesz vérontás a dologból. Nem ártana, ha beleírnák az
üzleti tervükbe is, amit aztán mindenki ellát a kézjegyével:
Gyilkolni tilos! Különösen Tara esetében lenne ez üdvös.
Vérszomjas némber – gondolta Ford gyengédséggel a
szívében, és végigsétált a ház elejét körülfogó tornácon. A
frissen épített korlát mentén palánták vártak kiültetésre.
Valamelyik lány szeret kertészkedni. Nyilván nem Chloe. A
legfiatalabb húgnak ehhez nem lenne türelme.

19
 És valószínűleg nem is Maddie, mivel ő mostanában minden
szabad percét Jax ágyában tölti. A szerencsés flótás!
Akkor tán Tara?
Ford megpróbálta a lány édes kicsi kezét elképzelni
földesen… aztán más testrészeire kalandozott gondolatban,
ahol szívesen összemaszatolná Tarát.
A gondolatra rosszallón megrázta a fejét, majd belépett az
ajtón. A pusztító tűz előtt az épület aféle kedves kis préri-ház
benyomását keltette, de amióta Tara betette ide a lábát,
minden megváltozott. Eltűnt a csirkés, kakasos és tehenes
dekoráció, és az egész inkább tengerparti jelleget öltött. A
barátságos és megnyugtató földszíneket felvonultató belső
dekorációt halványkék és halványzöld kiegészítők tették
elegánssá.
Sehol egy tehén!
Az előtér vadonatúj hajópadlóján keresztülsétálva Ford női
nevetésre lett figyelmes, amely a nappalihoz csatlakozó terasz
felől hallatszott. A folyosón arrafelé vette az irányt, majd a
tolóajtót széthúzva betoppant a társaságba.
Az asztal körül négy különböző korú és testalkatú hölgy
üldögélt. Tara az asztalfőnél állt. A tökéletessé érett whisky
színét idéző szemét hosszú fekete szempillák emelték ki. A
szája lágy és érzéki lehetett volna, mint ahogy az is tudott
lenni, amikor Tara kedve úgy tartotta. Ma azonban szájfénytől
csillogó, magabiztos mosoly ült ajkán. Az utóbbi hónapokban a
válláig megnövesztett barna haja selymes zuhatagként hullt
alá, és lágyan keretezte az arcot, amely álmaiban kísértette
Fordot. Szokásához híven, öltözete is a siker felé robogó
üzletasszony benyomását erősítette. Ma elegáns, testhezálló
ruhát viselt, amelynek apró gombjai végigfutottak nyúlánk
alakján.
Ford elképzelte, ahogy kigombolja azt a ruhát – minden
gombot egyesével, szép sorban.

20
 A fogával.
Tara tálcát tartott a kezében, és azon a tálcán – ó, Ford szíve
majd’ kiugrott a helyéről – egy nagy pohárban jeges tea volt,
benne jég és citromszeletek, ahogy kell. A pohár oldalán
gyöngyöző pára azt súgta Fordnak, hogy tökéletesen olthatná
vele a szomját. Valószínűleg önkéntelenül is hümmögött
valamit, mert minden tekintet hirtelen felé fordult. Még Taráé
is. Az igazat megvallva, Tara gyorsan végigmérte Ford testét,
majd tekintetét visszakapta a férfi szeméhez. Olyan tág
pupillákkal nézett, amitől Fordot az ájulás környékezte.
A többi hölgy száját halk sikolyok és Ó, istenem! sóhajok
hagyták el, amelyek közé egyetlen mélyről fakadó Atyaég! is
vegyült. Ford végignézett magán.
Nem, most nem álmodja azt, hogy meztelenül ment
emberek közé! Ébren volt, és a kedvenc kosaras rövidnadrágja
volt rajta – valóban kissé lejjebb engedve a csípőjén, de azért a
lényeget takarta –, a lábán futócipővel, zokni nélkül.
És póló nélkül. Elfelejtett tiszta felsőt venni, amikor az
elpiszkolt ingét ledobta!
– Helló – köszönt a hölgyekre.
– Mit csinálsz itt? – kérdezte Tara lágy, délies kiejtéssel, de
nem-örülök-neked tónussal a hangjában. Érdekes, de Tara
mégis olyan szemmel bámulta Fordot, mintha a férfi tizenkét
fogásos vacsora lenne, ő meg egy hete nem jutott volna rendes
ételhez.
Ezt azért Ford nem bánta, és bizony azt sem, hogy Tara
szaporábban vette a levegőt.
– Lucille küldött neked egy ajándékot.
A kis fadoboz láttán Tara lecsillapodott, azután az asztalt
megkerülve Fordhoz lépett. Elvette és kinyitotta a dobozkát.
Belepillantva Tara szemében csalódottság tükröződött, de
olyan gyorsan tova is tűnt, hogy Ford majdnem lemaradt róla.

21
 – Mi az? – kérdezte Ford, és közelebb lépett Tarához, nem
törődve a teraszon ücsörgő hölgyekkel. – Mi a baj?
– Semmi! – Tara a dobozt a csípőjéhez szorította, és a fejét
rázta. – Csak egy ugyanilyen doboz odalett a tűzben, ami
Phoebe bölcsességeivel volt tele.
– Phoebe bölcsességei?
– Igen, az anyám mindenféle szösszeneteket írt…
tanácsokat, azt hiszem, így neveznéd azokat a gondolatokat,
amiket nekem és a húgaimnak szánt. Ilyeneket, mint „Egy
pohár bor mindenre megoldás. Még akkor is, ha nem tudod, mi a
problémád.”
Az asztal körül a hölgyek, akik mind ismerték és szerették
Phoebe-t, a kedves emlék hatására szeretetteljesen nevettek.
Tara anyja Lucille „bandájához” tartozott, és Ford egyik
legjobb vendége volt a bárban. Miközben Ford is
elmosolyodott, Tara egy újabb nem-is-a-meztelen-mellkasát-
bámulom pillantást lövellt Ford felé, azután gyorsan elfordult.
Érdekes reakció egy olyan nő részéről, aki az elmúlt fél
évben mindent elkövetett, hogy úgy tűnjön, észre sem veszi a
férfit.
– Adj neki egy széket, szívecském! – szólalt meg az egyik
hölgy. Rani volt az, a városka könyvtárosa.
Tara Ford felé fordult, szemében pánik tükröződött a
gondolatra, hogy a férfi még egy ideig a közelében marad.
Ez is érdekes reakció!
– Ford nem tud maradni – szólalt meg sietve Tara, tekintetét
Fordéba fúrva. – Nagyon… elfoglalt. Biztos vagyok benne, hogy
nincs ideje a mi kis gyűlésünkön részt venni.
– Nem vagyok annyira elfoglalt – vetette ellen Ford,
körbepillantva az asztaltársaságon. A hölgyek mindegyike
előtt több tányér is sorakozott, ízletesnek tűnő édességekkel
megpakolva, amelyeket nyilván Tara készített, valószínűleg a
bisztróban, mivel a fogadóban még nem üzemelt a konyha.

22
 A sütik jól néztek ki. Sőt remekül!
Az asztalon bor is volt, bár az üvegből jócskán hiányzott, s a
hölgyek – Tara kivételével – átkozottul fesztelennek tűntek
egy gyűléshez képest.
– Teszem hozzá, ez itt inkább bulinak néz ki – mondta Ford.
– A Kertészeti Egyesület gyűlése. – Tara még mindig elállta
Ford útját, hogy ne mehessen tovább a teraszon. – A hölgyek
voltak olyan szívesek, és eljöttek, hogy megkóstoljanak pár
édességet. Úgy tervezem, ilyesmiket rendelhetnének majd a
fogadó vendégei.
Ford gyomra megkordult, emlékeztetve rá, hogy az ebédet
ma kihagyta.
– Remek kóstoló vagyok – villantotta legelbűvölőbb
mosolyát Tarára.
– De annyira elfoglalt ember vagy! – replikázott Tara szintén
elbűvölő mosollyal, bár a tekintete azt sugallta: „Meg ne
próbáld!”
– Jaj, hát ha rólad van szó, sosem vagyok annyira elfoglalt! –
Ford nem is értette, miért próbálja újra és újra beugratni ezt a
nőt. Talán mert Tara annyi energiát fektetett már bele, hogy
úgy tegyen, mintha ő a világon sem volna, hogy a játék kezdett
izgalmassá válni. Ráadásul Fordnak meg volt az az előnye,
hogy ismerte Tara délies neveltetését, amely sosem engedné
meg, hogy a nő kimondja, amit valójában gondolt, legalábbis
társaság előtt nem. Isten ments, hogy vendégek előtt
udvariatlanul viselkedjünk!
Tara olyan pillantással viszonozta Ford megjegyzését, mint
aki készen áll, hogy ujjait a férfi nyaka köré fonva kiszorítsa
belőle a szuszt. Ő pedig még szélesebb mosolyra húzta a száját.
Nem tehetett róla! Már olyan átkozottul hosszú idő óta nem
érezte ennyire feldobottnak magát. Végre élt!
A vereséget szokásos előkelőségével viselve, Tara a terasz
korlátjához lépett, ahová a tartalék tányérokat pakolta, s

23
arcáról egy pillanatra sem hervadt le a mosoly. Egy üres
tányérra összeszedett mindenféle süteményt, azután az
egészet alufóliába csomagolta.
Fordnak a „süti elvitelre” verziót szánta.
– Szerintem szomjas is, Tara drágám! – szólalt meg Rani.
Ford a szívébe zárta Ranit.
– Igen, kedvesem – kontrázott egy másik hölgy. – Tölts a
szegény, agyonhajszolt fiatalembernek egy pohár teát! Egy
ilyen jóvágású legényt nem hagy az ember a kerti csapból inni!
– Köszönöm, Ethel! – dünnyögte Ford, s mivel még mindig
Tara lebilincselő arckifejezését bámulta, megláthatta
szemében a meglepődött kifejezést. Igen, Ethel az
üdülőközpont vezetője, akit pont húsz éve Ford majdnem
lenyakazott, amikor egy baseball-labdával betörte Ethel
irodájának ablakát. Szép idők voltak!
– Kérem, Ford, maradjon velünk! – mondta Ethel, és
megpaskolta a szék ülőkéjét maga mellett.
– De nincs az alkalomhoz illően öltözve – próbálkozott Tara,
újfent Ford meztelen mellkasát pásztázva kitágult pupillákkal.
– Vannak egészségügyi szabályok, és…
– Nem áruljuk el senkinek. – Ezt Sandy vetette közbe, a
városi jegyző és Lucky Harbor városüzemeltetési osztályának
vezetője. – Különben is a szabadban vagyunk. Ahhoz pedig
tökéletesen megfelel az öltözéke.
Sandy együtt járt suliba Forddal, és diákönkormányzati
képviselő meg főszurkoló volt, és mókás csaj. Ford Sandyre
mosolygott.
A nő cinkos kacsintással felelt.
– A sógorom hajót szeretne venni – magyarázta Fordnak. –
Egy lepukkant járgányt. Megígértem a húgomnak, hogy
megkérdezlek.

24
 – Most jó időben teszi – válaszolta Ford. – A piac eléggé lent
van, úgyhogy jó boltot csinálhat. Ha szeretné, hogy segítsek
felturbózni, add meg neki a számomat!
– Lám, egy pasi, aki nemcsak a szerszámokkal bánik jól, de a
piaci folyamatokat is átlátja – sóhajtott fel álmodozó hangon
Rani.
– No igen – szólalt meg Tara, fogcsikorgatva. – Egyem a
szíved!
Természetesen Tara nem úgy értette a dolgot, és ettől
Fordnak még inkább mosolyoghatnékja támadt. Persze a
hangja mézesmázos volt, de aki ismerte Tarát, jól láthatta
valódi érzelmeit.
S akár hajlandó volt Tara elhinni, akár nem, Ford bizony
ismerte őt! Érezte, hogy a nő legszívesebben jól pofon vágta
volna.
– Volna egy perced? – kérdezte Tara a legkedvesebb
hangján.
– Persze – válaszolt Ford éppoly kedvesen, miközben
kényelmesen nekidőlt a terasz korlátjának.
– Négyszemközt!
S ezzel Tara válaszra sem várva a becsomagolt édességet
egy csinos papírtasakba ejtette, egy poharat teletöltött jeges
teával, és a férfi mellett elhaladva, ringó csípővel besétált a
fogadó épületébe.
Nyilván azt várta, hogy Ford utánamegy.
A férfi élvezettel nézte, ahogy Tara lépkedett, de esze
ágában sem volt megmozdulni. Nem szerette, ha
parancsolgatnak neki. Még egy ilyen gyönyörű nő se tegye,
akinek mellesleg emésztési problémái vannak, és görcsösen
irányítani akar.
Kivéve persze, ha az ágyban lennének. Ott nem bánná, ha
Tara kézbe venné őt, és nyilván meg is hálálná a nő
szívességét. Csakhogy volt valami torokszorítóan lenyűgöző

25
Tarában, ami miatt Ford – akarata ellenére – ragaszkodott
hozzá. Talán az a kemény csajos álca, ami épp csak elfedte
Tara sebzett és gyöngéd szívét. Fordnak egyszer már volt
szerencséje látni azt a szívet, s az igazat megvallva, nem
nagyon vágyott még egyszer arra az élményre. Más porcikáit
azonban nagyon szívesen látta volna újra.
Mi tagadás, Tarának voltak egészen dögös porcikái.
Ráadásul Ford rettentően szomjazott már arra a jeges teára.
Majdnem annyira, mint…
Erre a nőre – döbbent rá Ford. Minden figyelmeztetés és
józan érv ellenére akarta Tarát. Így aztán követte őt a
fogadóba.

26
 3. fejezet

„Jól jönnek a centek is, de a dollár többet ér.”

TARA DANIELS

Tara a fogadó tágas és nyitott nappalijának frissen festett

folyosóján várakozott, szerinte csodálatosan nyugodt
lelkiállapotban, egészen addig, amíg végre a félmeztelen Ford
lassú léptekkel meg nem érkezett.
Nem sietett.
Nyilván nem. Hiszen Ford sosem sietett, amikor
battyoghatott is. Életében nem sietett még semmivel. Ez a
hatalmas szívű macsó akkor és oda ment, ahova és amikor
neki tetszett.
Tara tudta, hogy átkozottul szerencsésnek mondhatja
magát, hogy Ford egyáltalán megmozdult. Kiszámíthatatlan
pasi volt.
Spontán.
Ami nem keverendő össze a kontrollálatlannal. Merthogy
Ford a poénkodásai és ügyeletes zsenisége ellenére az egyik
legösszeszedettebb ember volt, akit Tara ismert. Kevés
dologban hasonlítottak, de ebben igen. Bár most Tara hiába
igyekezett, hogy tekintetét Ford szemére függessze, nem
tudott uralkodni magán. Látta már Fordot félmeztelenül
korábban is, de az nagyon régen történt.
Míg Ford figyelte, ahogy Tara őt nézi, a keze a nő csipkés
ruhagallérját babrálta.

27
 – Miért öltözöl mindig úgy, mint aki üzleti megbeszélésre
készül?
– Épp egy üzleti megbeszélésen lennék. Vagy valami
olyasmin. – Tara elhallgatott, de azután kibökte az igazat. – De
leginkább azért viselek ruhát vagy szoknyát, mert farmerban
nincs jó fenekem.
Ford nevetve közelebb lépett hozzá, annyira közel, hogy
Tara érezte bőrén az óceán illatát. Sós és jellegzetesen fanyar
illata volt, és annyira tagadhatatlanul férfias, hogy Tara
majdnem tett egy lépést, hogy elég közel kerüljön, és
megnyalhassa, mint valami nyalókát. Csak egyetlen nyalást –
mondta magának, a szegycsonttól le a sort derékvonaláig…
Ford, pajkos tekintettel, mint aki sejti Tara titkos vágyát, a
nő vállán áthajolva lenézett a fenekére.
Ford Walker, Városi Fenékvizslató.
– Innen pompásan néz ki – mondta kéjsóvár hangon, amitől
Tara minden egyes erogén zónája bizseregni kezdett. –
Átkozottul pompásan! – Elhallgatott. – Talán a kezemmel is
letesztelhetném a biztonság kedvéért. – És mielőtt Tara
megmukkanhatott volna, Ford keze végigsiklott a gerincén,
pajkos és bűnös intenzitással közeledve a fenekéhez.
Tara megrökönyödve nevetett, és eltolta a férfi kezét.
– Nekem elég, ha azt mondod.
– Nos – szólalt meg Ford, sokkal gyorsabban ocsúdva, mint
Tara. – Még mindig szorulásod van?
– Tessék?! – kapkodott levegő után Tara.
Ford megvonta széles vállát, és sikertelen kísérletet tett,
hogy elfojtsa vigyorát.
– A múltkori jelenet után híre ment a városban, hogy
gondjaid vannak.
– Híre ment a városban… – ismételte Tara elfúló hangon,
majd lehunyta a szemét, hogy elszámoljon tízig. A békesség és
a zen kedvéért.

28
 Egyik sem jött be.
– Azt hiszem, Lucille elkottyantotta a Twitteren, és a dolog
kikerült a Facebookra is – magyarázta Ford, és hallatszott,
hogy jól mulat magában. – Kihasználta az alkalmat, és egy
receptet is kreált, amivel orvosolható a probléma. Veszel pár
szilvát, kimagozod, és a robotgéppel…
– Nem vagyok – Tara elhallgatott, hogy kipillantson az
üvegajtón át a teraszra, majd egészen halkra fogta. –
Szorulásos!
– Biztos vagy benne?
– Abszolút!
Ford elvigyorodott, Tarában pedig ellentétes érzelmek
dúltak. Úgy érezte, az agya meglágyult, a fülén viszont sistereg
kifelé a gőz.
Hogy lehetséges ez? Hogyan tudja Ford elérni, hogy agybajt
kapjon tőle, ugyanakkor veszettül kívánja őt? Nem értette.
Tényleg nem értette.
– Itt van! – lendítette Ford felé a papírtáskát a sütikkel, s a
kezébe adta a jeges teát. – És a múltkor a zenei fesztiválon a
barátságra vonatkozó kéréseddel kapcsolatban, nos tudnod
kell, hogy gondolkoztam róla. Vagyis rólunk. – Az igazság az,
hogy Tara fejében nem is járt semmi más. Csakhogy egyszer
már megbuktak. Sőt inkább összetörték egymást, és
látványosan elvéreztek, úgyhogy Tara megrázta a fejét. – Nem
mehetek vissza oda, Ford. – Az utolsó alkalom majdnem
tönkretette az életét. Úgy tűnt, egyedül Ford elég erős ahhoz,
hogy ezt művelje vele, és Tara nem akarja, nem engedheti,
hogy újra megtörténjen ugyanaz.
– Nem kértem, hogy kezdjük újra – szólalt meg Ford.
Tara tekintete találkozott a férfiéval, de nem tudott
kiolvasni abból semmit. A nő elpirult, mivel Fordnak igaza
volt. Nem kérte, hogy zúgjon bele megint, akár egy kamasz.
Csak azt javasolta, hogy feküdjenek le. Nagyon nem ugyanaz!

29
 – Az is éppolyan rossz ötlet. Te is tudod, én is tudom. Most
pedig menj, kérlek!
– Nagyon megy neked ez a szó – jegyezte meg Ford. –
„Menj!”
Nem valami kifinomult visszavágás volt ez Ford részéről,
inkább fájdalmas emlékeztető közös múltjukról. S bizony
Tarának rosszulesett, hogy a férfi ezt így a képébe vágta.
Hiszen azzal, hogy akkor úgy lépett le, nagy szívességet tett
Fordnak. S egy percig sem kételkedett benne, hogy a férfi
repesett a boldogságtól, hogy nem látja többé, hiszen Tara
fenekestül felforgatta az életét. Ford pedig sosem próbálta
visszacsinálni a dolgot. Egyszerűen hagyta elmenni.
A feltoluló keserű emlékek marni kezdték Tara torkát, s
nehezen bírt megszólalni.
– Ezt most ne folytassuk, Ford!
– Rendben, akkor máskor folytatjuk.
– Soha nem folytatjuk!
– A soha az túlzás – mondta Ford higgadt, nyugodt hangon, s
mivel Tara sosem találta meg önmagában az életmentő
higgadtságot vagy nyugodtságot, a helyzet kihozta a sodrából.
Ford rendíthetetlen lazasággal beszélt vele, s ettől Tara
tenyere viszketni kezdett. Közel járt hozzá, hogy a férfi
átkozottul szexi képébe löttyintse a jeges teát. Két dolog
tartotta vissza. Az egyik, hogy akkor Ford meztelen felsőteste
vizes lesz, s valószínűleg Tara önuralmát végképp romba
döntené, ha végig kellene néznie, ahogy a jeges tea legördül
Ford napszítta pelyheket villantó, kigyúrt mellkasán. S akkor
még csak a felsőtestéről beszéltünk. Mindenható, segíts! Ha a
kosaras sortját is eláztatja a tea, az anyag rácuppan Ford
tekintélyes férfiasságára.
Mert bizony pompás dolgot hord a nadrágjában!
A másik, az igazi probléma azonban az, hogy ha a fejére
akarja loccsintani a teát, kénytelen fölemelni a kezét. Viszont

30
ismeri Fordot! Lehet, hogy a pasi úgy pislog és úgy csinál, mint
egy kisfiú a vasárnapi iskolából, de ez ne tévesszen meg
senkit! Az ártatlan mosolya mögött ugrásra kész hím lakozik.
Így aztán Tara egyszerűen Ford kezébe nyomta a csomagot
meg a pohár teát.
A férfi mindkettőt elvette tőle, s közben összeért a kezük.
Ford hatalmas, napbarnított kézfeje súrolta Tara finom kis
kezét.
– Köszi! – szólalt meg Ford. – Biztosan isteni, akárcsak a
sütik!
– Hízelegsz?
– Próbálok kedves lenni. Hátha meglágyul a szíved – mondta
Ford mosolyt villantva.
– Kár a gőzért! – Elolvadok! A fenébe! A tolóajtón keresztül
Tara hallotta a fecsegő hölgyeket, ezért halkra fogva folytatta.
– Csak idd ki! Úgy tűnt, ki vagy szomjazva, és nem szeretném,
ha bedobnád a kulcsot.
– Ó! Szóval érdekel, mi van velem?
Hát persze! De többről volt szó közöttük puszta
érdeklődésnél. Már benne jártak a korban. Tara nem volt
többé tizenhét éves, kalandra éhes lány. Többet akart. Sokkal
többet, mint amit Ford láthatóan nyújtani szándékozott.
Ismerte Fordot, vagy legalábbis tökéletesen biztos volt benne,
hogy ismeri. Az elmúlt években nyomon követte a férfi életét,
olvasta a róla szóló cikkeket. S most, amióta Lucky Harborban
élt, Ford pillanatnyi körülményeit is szemmel tartotta.
Nem vitás, hogy időközben felnőtt férfi lett belőle. Hajdan
balhés srác volt, de láthatóan egyenesbe jött az élete. Jó ember
lett, aki a hobbijával kereste a kenyerét. Csakhogy még ma is
elég volt neki, hogy afféle c’est la vie módon élje az életét.
{1}

Bármilyen lapot dobott is az élet, neki megfelelt, s nem tűnt

fontosnak, hogy megtartson bármit vagy bárkit.

31
 Az igazi akadály azonban Tara szemében az volt, hogy
egyszer már elszúrták a közös esélyt. Vége!
– Csak nem akarok újra a város Facebook-oldalára kerülni –
közölte Tara. – Nincs szükségünk effajta publicitásra.
– Érdekellek – ismételte meg Ford halkan.
Tara meghökkent, de nem volt oka, hogy ezt tagadja, hiszen
Ford mindig is úgy olvasott a lelkében és a szívében, mint egy
könyvben. Hajdan feltárta neki egész valóját, s a férfi cserébe
úgy bánt vele, hogy úgy érezhette, ő a bolygó leggyönyörűbb
és legértékesebb nője. Már amennyire egy tizenhét éves lány
ezt érezni képes.
– Igen – felelte Tara csöndesen. – Érdekel, mi van veled.
Ford egy pillanatig csak bámulta Tarát, mert meglepte a
beismerés. Majd elnézett, és két kortyra kiitta a hatalmas
pohár jeges teát, amit Tara a kezébe nyomott. Elégedetten
sóhajtott, aztán szinte a nő fölé tornyosulva, vigyorogva
pillantott le, miközben visszaadta Tarának a poharat.
Ez a másik dolog! Tara nem nevezhető alacsonynak.
Mezítláb tényleg csak százhetven centi volt, de ma hétcentis
magassarkút viselt, mégis aprónak érezte magát Ford mellett.
Aprónak és… nőiesnek.
– Nos, akkor… – Tara letette kezéből a poharat, és a bejárati
ajtó felé fordította a férfit. Igyekezett nem tudomást venni az
ujjaiban megindult bizsergésről, ahogy Ford izmos és élettől
duzzadó felkarjához ért. – Jól szórakoztam – mondta –, de
most már viszlát!
– Mire ez a sietség? Talán félsz, hogy nem tudod már sokáig
eljátszani előttem a boldog, kiegyensúlyozott nőt?
Mivel Ford túlságosan közel járt az igazsághoz, Tara ezúttal
kicsit határozottabban próbálta indulásra nógatni.
– Csöndesebben! Ha a hölgyek odakint meghallják, miket
beszélsz, kellemetlen helyzetbe kerülök!

32
 – Nem az én hibám! Te vagy az, aki képtelen levenni rólam a
kezét!
Tara lepillantott, és rájött, hogy még mindig Ford felkarját
markolta, pontosabban simogatta. A fenébe! Gyorsan elkapta a
kezét, és próbálta visszaszerezni maradék méltóságát, de alig
talált némi morzsát…
– Nem mondtam, hogy a te hibád. Csak azt mondtam,
kellemetlen helyzetbe kerülnék.
Ford felnevetett.
– Mégis mióta érdekel, mit gondolnak rólad mások?
– Épp azon dolgozom, hogy a kinti hölgyeket megnyerjem
magunknak. Mindegyiknek befolyásos kapcsolatai vannak, s
remélhetőleg a családjuk és a barátaik körében jó hírünket
fogják kelteni. Úgyhogy, légy szíves, Ford! Most menned kell!
Majd máskor froclizhatsz, megígérem.
A teraszon a hölgyek folyamatosan csacsogtak, amiből
mondatfoszlányok hallatszottak be a folyosóra.
– Szentséges ég! – mondta valamelyikük, talán Ethel. –
Egészen elöntött a forróság. Ha a fogadóban egy ilyen pasi fog
flangálni, én bizony a háztetőről kürtölöm világgá, milyen
nagyszerű ez a hely.
Ford tekintete összeakadt Taráéval, s a férfi egyik
szemöldöke lassan felkúszott a homlokára.
– Az ég szerelmére! – Tara végleg feladta, hogy erővel
indítsa útnak Fordot. – Az átkozott kigyúrt tested az oka!
– Meg az elbűvölő modorom – hízelgett Ford. – Hadd
menjek ki arrafelé, Tara! Meglátod, előnyödre válik majd.
Tara tisztában volt vele, hogy Ford sosem beszélt a
levegőbe. Ha valamit megígért, arra építeni lehetett. Amikor
azt mondta, segít, az úgy is volt. Tara nyugodtan bízhatott a
szavában.
Egy baj volt csupán: Tara magában nem bízott.

33
 Egy ikarcnyit se. A falnak támaszkodva két tenyerét a szeme
elé emelte. Azt remélte, ha nem látja a férfit, talán sikerül
higgadtan gondolkodnia.
Csakhogy Ford egyik tenyerét Tara feje mellett a falnak
támasztotta, és közel hajolt.
– Ne csináld – tiltakozott Tara erőtlenül. – A tested… –
Mennyei. – Csupa izzadság!
A férfi még közelebb húzódott hozzá, a testük gyakorlatilag
összeért.
– Régen szeretted, ha megizzadtam.
Hát, igen. Valóban szerette. Imádta az érzést, ahogy
felforrósodott testük egymásba gabalyodott. Imádta, ahogy
együtt mozogtak, ahogy…
– De az már átkozottul régen volt – fakadt ki Tara, és
kíméletlenül eszébe idézte, milyen vége lett a kapcsolatuknak.
Rossz!
Tekintetével foglyul ejtve Tara szemét, Ford egy végtelenül
hosszúnak tűnő pillanatig nem mozdult. Azután lassan
hátrébb lépett, de még így is kényelmetlenül közel állt
Tarához.
Tara zavarában felkapta az üres poharat, és határozott
léptekkel kisietett a teraszra, hogy újra teletöltse.
– Már csak egy perc – mondta kedvesen mosolyogva a
vendégeinek.
– Ne siessen, kedves – hallotta Tara valamelyiküktől. – Én
bizony kiélveznék minden percet!
Erősen koncentrálva, hogy ne vágjon erre valami grimaszt,
Tara visszasietett a fogadó hűs belsejébe.
Ford már majdnem a bejáratnál járt, de megfordult, amikor
Tara utánaszólt. Meglepődött, amikor meglátta az újratöltött
poharat. Pár lépéssel Tara előtt termett, és egy pillanatra sem
vette le tekintetét a nő arcáról, miközben elvette tőle a jeges
teát.

34
 – Miért? – kérdezte Ford.
– Mert úgy láttam, még mindig szomjas vagy.
Ford elhúzta a száját.
– Kösz, de nem ezt kérdeztem.
Tara lassan engedte ki a levegőt a tüdejéből, próbálva
megtartani önkontrollját. Persze hogy Ford nem ezt kérdezte.
– Utálom, hogy a közeledben elfeledkezem a jó
modoromról!
– Te meg a jó modor együtt jártok, Tara. – Ford egy ujjával
végigsimította a nő állát, s félig lehunyt szemmel figyelte a
reakcióját. – Eszedbe jut valaha, milyenek voltunk együtt?
Tara tulajdonképpen csak erre gondolt már egy ideje. Jó
régen a szőnyeg alá söpörte az érzéseit ezzel kapcsolatban, de
amikor visszatért Lucky Harborba, a maga köré épített fal
repedezi kezdett, s azok a zavaros, mindent felkavaró
érzelmek sorra felszínre kerültek, ahányszor csak meglátta
Fordot.
Tizenhét éves, a világgal haragban álló lányként érkezett
egykor a városba, ahova az apja és a nagyszülei száműzték a
nyárra, neki pedig egyetlen porcikája sem kívánta Lucky
Harbort.
A második este azonban minden megváltozott.
Aznap rövid, de csúnya veszekedésbe keveredett az
anyjával. Tara alig ismerte Phoebe-t, s ez még nehezebbé tette
a dolgot. A vita után Tara duzzogva sétált ki a kikötőbe, ahol
belefutott egy másik tizenhét éves kamaszba. A nyurga, lezser
és pokolian szexi Ford Walkerbe.
A srác az egyik jachton heverészett, keze a feje alatt, és úgy
bámulta az eget, mint aki fittyet hány az egész világra. Elég
volt egy lusta mosoly és egy pohár szóda, amivel Ford
megkínálta, s Tara belezúgott, de keményen.

35
 Ford nem olyan volt, mint az otthoni fiúk. Nem valamelyik
farmer fia, sem tehenészlegény. De nem is okostojás vagy
tipikus atlétaalkat.
Egyszerre volt balhés gyerek és szoknyapecér, és végtelenül
szexi. Azonnal magába bolondította Tarát, aki jól mulatott
mellette, pedig nem volt miért vidámnak lennie. A srác
tekintetében látszódott, milyen komiszul agyafúrt és balhés,
ugyanakkor elképesztően kedves volt vele. A csillagos ég alatt
vitorlázgattak és holdfényben fürdőztek.
Attól fogva Tara minden éjjel kiszökött Ford hajójára.
Bármilyen hihetetlennek is tűnik, tényleg csak barátok
voltak. Tara csonka családból érkezett, annak összes lelki
terhével a hátán, amiben volt düh, zavarodottság és
menekülésvágy is.
Erről Ford is sokat tudott. Az ő szülei is elváltak még
gyerekkorában, az apja lelépett. Az anyja többször újra férjhez
ment, úgyhogy Ford is tudta, milyen vérszegény dolog tud
lenni a „család”.
Csakhogy Ford sokkal derűlátóbb volt Taránál, s ott keresett
magának családot, ahol tudott. Tara pont ezt imádta benne.
Persze sok egyebet is imádott, például a bajkeverő
természetét, amivel Tarát is kirángatta a saját
komfortzónájából.
Igazából nem sokáig kellett biztatnia a lányt. S ezen a
ponton vált a barátságuk többé.
Messzire kihajóztak, aztán ledobták a horgonyt… meg a
ruháikat. Szeretkeztek. Tarának ez volt az első.
A srácnak nem.
Ford megmutatta neki, milyen fantasztikus érzés, mennyire
jó a szex, s egyetlen csodálatos hónapra Tara elkábult,
reménytelenül és mélységesen Ford testének rabjává vált.
Tara látta, érezte, hogy Ford is ugyanígy van vele.

36
 Nem vallottak szerelmet egymásnak, de szavak nélkül is
megvolt a kötelék közöttük. A szó mindenfajta értelmében
szeretők lettek.
Milyen felnőttes szó: szeretők. S bizony Tara nem volt
felkészülve arra, ami a felnőttséggel együtt járt – hogy teherbe
esett, s mielőtt hazakullogott Texasba, megszülte és örökbe
adta közös gyermeküket.
Akármit is gondolt magáról Ford, ő sem állt készen a
felnőttségre.
A baba születése után Tara egyszer sem tért vissza Lucky
Harborba. Pedig sok év eltelt azóta. Ő továbblépett. Egyetemre
ment. Utazgatott. Sok marhaságot elkövetett. Még szerelembe
is esett. Logan Perrish elbűvölő, vicces és elfogadó pasi volt, és
sztár-autóversenyző. Tara hozzáment feleségül, és elhatározta,
hogy egyenesbe hozza az életét. Minden erejével azon
dolgozott, hogy méltó társa legyen Logannek, akinek az élete a
NASCAR -futamok felhajtással övezett világában zajlott –
{2}

utazás, interjúk, plakátok, reklámok a müzlisdobozon.

Élte a sztárfeleségek mindennapjait, folyton úton, s örökké
mesterkedve, hogy Logan ugyanannyira szeresse őt, mint
amennyire a versenyzést imádta.
Aztán kiderült, hogy nem megy a dolog, de ő kitartott.
Elkötelezte magát Logan mellett, hát megjátszotta, hogy
minden szép és jó.
Tettesd, amíg úgy nem lesz! Ez lett a mottója.
Csakhogy valahol útközben elveszítette önmagát. S az
egészben a legszörnyűbb az volt, hogy Logan nem volt rossz
ember – csak nem a megfelelő ember.
Úgyhogy Tara újfent hazamenekült Texasba, s bezárkózott a
sebeit nyalogatni. Igyekezett megtalálni, ki is ő valójában – egy
asszony, aki túlélt már pár rossz döntést.
Aki többé nem akarja elveszíteni önmagát.

37
 A legbelül megtalált acélmagnólia végül beadatta vele a
válási papírokat. Logan sztár mivoltára tekintettel,
természetesen kötöttek házassági szerződést. Nem volt
gyerekük, aki komplikálta volna a dolgokat, így Tara hajlandó
lett volna egyszerűen kilépni a kötelmekből. Logan ennek
ellenére nagyon szép summával bocsátotta el, s Tara ezt a
pénzt fordította utolsó centig a fogadó renoválására, amikor a
testvéreivel döntésre kényszerültek a tűz után.
Tara mára „nem ejtünk foglyokat” típusú nő lett, s
kíméletlenségét „ne gyere a közelembe” üzenetekkel fejelte
meg. Muszáj volt, csak így tudta megóvni a szívét újabb
kudarcoktól.
Önmagát pedig a fájdalomtól.
Sajnos most épp ezeket a saját maga által hozott
szabályokat kezdte fölrúgni azzal, hogy egyre jobban
belehabarodott Fordba. Csakhogy ennek a férfinak a
jelenlétében úgy tűnt, a teste és az esze ellentmond
egymásnak.
Akarom!
Nem engedhetem közelebb!
Akarom…
A folytonos belső harcot tovább bonyolította a helyzet, hogy
Tara és Ford egy kőhajításnyira élt egymástól. És Tara már
nagyon is jól tudta, hogy ha közel engedi Fordot, a férfi halálos
veszélyt jelent rá. Különösen, ha Ford akart valamit.
És Ford már jelezte, hogy bizony Tarát akarja. Legalábbis a
testét.
Most pedig itt állt, és szótlanul nézte őt. Mivel azonban Tara
nem szólalt meg, Ford lassan megrázta a fejét, és ajkát
keserédes mosolyra húzta.
– Még egyszer kösz a teát – mondta a férfi.

38
 Amikor becsukódott mögötte az ajtó, Tara remegve szívta
tele a tüdejét, majd nagyon lassan kifújta a levegőt,
megpróbálva visszanyerni önuralmát.
Mint mindig, végül most is helyreállt a belső egyensúlya, s
amint magára talált, kisétált a teraszon várakozó hölgyekhez.
– Ó, hát itt van! – mondta az egyikük ravaszkásan. – Minden
rendben?
Tara felöltötte mosolyát.
– Tökéletesen rendben – felelte, megfogadva saját tanácsát:
Tettesd, amíg úgy nem lesz!

39
 4. fejezet

„A következtetés az a pont, ahova akkor jut el az ember, ha

belefáradt a gondolkodásba.”
TARA DANIELS

Két nappal később Tara arra ébredt, hogy valaki lehuppant az

ágyára.
– Szerda van! – közölte Maddie, és egyet rugózott az ágyon,
hogy Tara biztosan felébredjen.
– Mit akarsz tőlem hajnalok hajnalán? – kérdezte Tara,
fejére húzva a párnáját. – Menj innen!
Maddie lerántotta nővéréről a párnát.
– Szerda!
– Húgocskám! Legalább kávét főzhettél volna!
Maddie átnyúlt az éjjeliszekrényhez, és Tara kezébe
nyomott egy csésze frissen főtt kávét.
Tara felült, belekortyolt a kávéba, és elnyomta feltörni
készülő elégedetlenségét, hiszen a sóhajtozás itt úgysem segít.
Maddie a szerdákat jelölte ki „csapatépítő napnak”. Minden
szerdát együtt kell tölteniük hármasban, reggeltől estig, míg
meg nem tanulnak kijönni egymással.
Nem meglepő, hogy nehezen találták a hangot egymás
között, hiszen mind máshol nevelkedtek, ami Phoebe férfiak
iránti olthatatlan vonzalmából következett.
Tara apja tudós volt, a kormánynak dolgozott. Véletlenül
keresztezte Phoebe pályája az övét, s egy időre meg is

40
szédítette. Miután elváltak, Tara az édesapjához került, mivel
azonban ő sokat utazott, a kislányt az apai nagyszülők
nevelték fel. Tara csak nagy ritkán töltötte a nyarat Phoebe-
vel, mielőtt anyja a Dead nevű rockbanda állandó követői közé
nem lépett.
Maddie apja díszlettervezőként dolgozott Hollywoodban, és
ő is magához vette lányát, miután Phoebe-vel szakítottak.
Maddie nem járt az anyjához nyaranta, így Tarával
gyakorlatilag nem is találkozott Phoebe halála előtt.
Ezzel szemben Chloénak sejtése sem volt arról, ki az apja, de
láthatóan nem is érdekelte. A lányok közül egyedül ő
nevelkedett Phoebe mellett, s állandóan költöztek, utaztak. E
cigányélet hozományaként Chloét – nővéreivel ellentétben –
nemigen izgatták a konvenciók. Alig izgatta bármi. Úgy élt,
ahogy a szeszélye diktálta.
Nem úgy, mint Tara, akinek az életét az illem és a szabályok
vezérelték. És örökké terveket gyártott.
Mikor Phoebe végakaratában három lányára hagyta a
szüleitől örökölt motelt, egyik gyermeke sem szándékozott
Lucky Harborban maradni. Hat hónapra rá azonban itt vannak
mindhárman: az Acélmagnólia, az Egérke és a Vadóc.
És csapatépítő szerdára készülnek.
Már harmadik hónapja gyűrték egymást, de együttléteiket
ezeken a napokon rendre civódás, ajakbiggyesztés, s olykor
nyílt marakodás jellemezte. Tara nem gondolta, hogy a mai
alkalom bármiben különbözne majd az eddigiektől, de Maddie
kedvéért összeszedte magát, s fölkelt.
Az első programpont: tízórai a bisztróban. Tarának el kellett
viselnie a hely tulajdonosnőjének rosszalló pillantásait. Az
ötvenes éveiben járó Jan csak a tűzhely mögött látta szívesen
Tarát.
Ma azonban Tara nem dolgozott.

41
 Így csak némi bonyodalom után sikerült asztalt szereznie
hármójuknak. Chloé kis adag palacsintát rendelt, és
megnyitotta a Mágikus Nyolcas nevű applikációt az iPhone-
ján, hogy megtudja, a közeljövőben számíthat-e randira.
Maddie sonkát és tojást választott sült krumplival, majd
Jaxszel csetelt valamiről, amibe belevörösödött. Tara zabkását
kért magának, és fehér kenyérből pirítóst, miközben a csekk-
könyvében utánaszámolt a bankszámlaegyenlegének.
Árulkodhat-e bármi ennél jobban arról, mennyire különböző
volt a három lány?
A közös falatozást követően kisétáltak a tűző napsütésben a
mólóra, hogy fagyizzanak. Maddie az óriáskerékre is fel akart
ma ülni, mert régebben rettegett a szerkezettől. Tehát a fagyi
előtt mindhárman beültek az egyik kabinba, és végig
szorították Maddie kezét. Lehet, hogy nem sűrűn töltöttek így
hármasban időt, de voltak olyan közös szórakozási formák,
amelyeket mindhárman el tudtak képzelni. Ilyen volt a
fagyizás és az óriáskerekezés is.
A fagyizóban Lance szolgálta ki őket, aki huszonegynéhány
éves létére olyan madárcsontú volt, hogy nyugodtan
tinédzsernek nézhette bárki, s a gyakori és testromboló
epilepsziás rohamok miatt a beszéde is egyre halkabb és
akadozóbb lett, mintha kavicsszőnyeg alól érkezne a hangja.
Lance és Chloe jó barátok voltak, pontosabban együtt
bandáztak, keresték a bajt. A fiú ingyen akarta adni a
gombócokat a nővéreknek, de Chloe nem engedte.
– Van ám nekünk mivel fizetni – torkollta le Lance-et, majd
várakozó pillantást vetette Tara felé.
Maddie felhorkant.
Tara a szemét forgatva előhúzta a pénztárcáját.
– Majd visszaadom – csitította Chloe.
– Mindig ezt mondod – morgott Tara.
– Tényleg? És mennyivel is tartozom?

42
 – Ezermilliárd dollárral.
– Majd elrendezem – felelte Chloe grimaszolva.
Tara a másik húgára nézett.
– Te kényeztetted el! – vonta meg a vállát Maddie.
– Ugyan, ne mondd ezt! – tiltakozott Chloe.
Tara tudta, hogy nem úgy ismerik őt az emberek, mint aki
túláradó szeretetében elkényeztetne bárkit. Inkább
távolságtartónak, sőt sokan ridegnek tartották. Ez meglepte,
hiszen ő nem érezte magát távolságtartónak, bár néha
szívesen viselkedett úgy.
Nagyon klassz lenne, ha nem kellene olyasmiken aggódnia,
mint a pénz, meg a jövő, meg a húgai. Tara viszont örökösen
aggódott, Chloe és Maddie sorsa miatt különösen. Például,
hogy Maddie túlteszi-e magát volt pasija bántalmazásain, vagy
hogy Chloe képes lesz-e valaha is kimutatni a szerelmét, illetve
rábízni magát egy férfi szerelmére.
Tara ezek miatt maradt tovább Lucky Harborban, mint
tervezte. Legalábbis magának ezt mondta.
– Most mit csinálunk? – tette föl a kérdést Chloe, amikor
már visszafelé sétáltak a fogadóhoz. – A ruhám alá fürdőrucit
vettem, hátha napozunk is ma egy kicsit.
– Vitorlázni megyünk – jelentette ki a csapatépítő nap
főnöke.
– Múlt héten is vitorláztunk, és majdnem sikerült
kinyírnunk egymást – jegyezte meg Chloe.
– Múlt héten kenuzni voltunk – javította ki Maddie –, és Tara
volt az, aki majdnem kinyírt téged, miután beleborítottad a
vízbe, pedig aznap remek frizurát csinált magának. Ha nem jár
a kezed, mint egy cséphadaró, túléled a mai csapatépítési
kalandot is.
– Ühüm – motyogta Chloe, és a szemét Tarára szegezte,
mialatt sorban a Cape Dory nevű jacht fedélzetére léptek. A
hajó a kikötőépülettel együtt szállt rájuk.

43
 Örököltek ezenkívül kajakokat, kenukat és
horgászcsónakokat is, valamint egy rozzant lakóhajót. Ezek
mindegyike csekély bérleti bevételt hozhatott, s a lányok
elhatározták, hogy igyekeznek a legtöbbet kihozni az
örökségükből.
Muszáj is lesz nekik, mivel a hely felújítása és újranyitása
riasztó tempóban apasztotta pénzeszközeiket. Maddie
megtakarításának már a nyakára hágtak. Taráénak is. Ő azzal
nyugtatta magát, hogy ennyit megér az új élet lehetősége.
Hogy olyan életet élhessen, amilyet ő akart, és nem amilyet
mások rákényszerítettek.
– Tara! Tiéd a pilótafülke – mutatott Maddie a kormányos
helyére.
– Juhé! – sikkantotta Chloe, és lekapta magáról tenyérnyi
nyári ruháját, amely alól falatnyi piros bikini került elő. –
Hölgyeim! Napozásra fel!
Tara a motort bekapcsolva kikormányozta a hajót a
kikötőépületből, majd Maddie-re pillantott, várva a további
utasításokat.
– Állj szélirányba – szólalt meg Maddie, hármuk közül az
egyetlen, aki valamit értett a vitorlásokhoz. Vett pár leckét
Fordtól.
Tara is kapott pár leckét Fordtól, ám annak már tizenhét
éve, és azoknak a leckéknek semmi köze nem volt a
vitorlázáshoz.
– Mi az? – kérdezte Maddie, mire Tara észrevette, hogy az
emlékek hatására mosolyra húzódott a szája.
– Ah, semmi!
– Ez több volt egy „Ah, semmi” mosolynál.
Tara nem vett tudomást húga megjegyzéséről.
– Szélbe állás! – hangzott újra Maddie utasítása.
Tara körbepillantott, hogy kiderítse, merről fúj a szél.
– Gyorsan! – szólt rá Maddie. – Különben tocsogni fogunk.

44
 Tara nem igazán tudta, ez mit jelent, de nem hangzott
biztatóan. A hajó – az egyméteres hullámoknak köszönhetően
– erősen megdőlt jobbra, majd balra, a szél pedig minden
irányból cibálta a haját, úgyhogy fogalma sem volt, merre is
kellene „szélbe állnia”.
– Nyugat felé – ordította Maddie. – Fordítsd nyugatnak!
– Jó! Jó! – mondta Tara, és nevetnie kellett azon, hogy az
addig Egérkének csúfolt Maddie milyen határozottan szólt rá.
– Igenis, nyugatnak. – Persze csak ha kitalálja végre, merre is
van pontosan nyugat…
– Balra!
Tara bal felé fordította a kormánykereket.
– Húzd a fallt! – kiáltotta Maddie.
– Elmondanád ezt úgy is, hogy értsem?
– Fel a vitorlát!
– Miért nem teszed hozzá, hogy „úgy ám, cimbora”? – szólt
oda Chloe Maddie-nek, miközben a testét napolajjal spriccelte
végig.
Maddie a szélnek feszülve széles terpeszben állt, ruhája
lobogott, s tényleg úgy nézett ki, mint egy modern kori kalóz.
– Feszítsd meg! – adta ki az utasítást, mikor Tara végre
nekilátott végrehajtani a feladatot. – Aztán tekerd a csörlőre!
Tara a kishúgára pillantott.
Chloe arcát a nap felé fordítva ült és mosolygott. A kis
boszorkány!
– Még nem kellene Chloénak leváltania? – kérdezte Tara
reménykedve.
– Még ne! – ellenkezett Chloe. – Érzem, hogy mindjárt
asztmás rohamom lesz. – Köhögött egyet-kettőt, majd színlelt
egy kis asztmás légzést. – Látod?
Maddie elnevette magát.
– Legalább iparkodj, hogy úgy hasson, mintha slejm is lenne
a hörgődben.

45
 Chloe komolyabb asztmás légzést akart produkálni, de a
végén igaziból rájött a köhögőroham.
Tara sóhajtva nekiállt, hogy felhúzza a vitorlát. Ő szeretett
volna a kalózvezér lenni, aki odaböki a parancsokat a
többieknek!
– Erősebben – szólt rá Maddie. – Erősebben kell húznod.
– Ez olyan gusztustalanul hangzik – nyafogott Chloe.
– Ereszd ki az orrvitorlát – mondta Maddie, ügyet sem vetve
húgára. – Siess!
Igazán csinos diktátor volt a kényelmes halásznadrágjában
és ujjatlan pólójában. Fittnek és határozottnak látszott, még ha
közben csipszet majszolt is…
Várjunk csak! Tara összehúzott szemmel a csipszeszacskóra
meredt. Milyen igazságtalan ez már?
– Hé! Az igazán jó kapitány megosztja a társaival, amije csak
van.
Maddie belekukkantott a zacskóba, talán hogy felmérje, van-
e annyi benne, hogy osztozkodjon. Tara tudta, hogy húga a
csipszet mennyei mannaként imádja, a világon a második
legklasszabb dolognak tartja. Régen ez volt nála a numero uno,
de amióta belezúgott Jaxbe, a szex vette át a vezető helyet.
Maddie tudta, mi az igazán fontos a számára. Amikor húga
megkínálta a csipszből, Tara érezte, hogy neki is ideje
meghatároznia a maga prioritásait.
Egy órácskát vitorláztak úgy, hogy Chloe a fedélzeten
elterülve igyekezett minden porcikáját lebarnítani. Az asztma-
sprayt mindenesetre a bikinialsó madzagja alá csúsztatva
készenlétben tartotta. Hosszú és hullámos vörös haját csinos
lófarokba fogta össze a „Merj rosszalkodni” feliratú
baseballsapkája hátsó pántjával, hetykén kunkorodó orrán
mozisztáros napszemüveg billegett.
Tara végignézett magán. Ő nem igazán öltözött alkalomhoz
illően. Vékony anyagú nadrágot vett föl szűk, kötött felsővel,

46
ami inkább alkalmas irodai viseletnek, de hát ma reggel csak
ez volt tiszta a szekrényében. Amúgy meg mindenki tudja,
hogy nem a bankszámlád egyenlege számít, és nem is az, hol
hajtod álomra a fejedet… A ruha teszi az embert és az, ahogyan
viseli a ruhát.
– Megmondanád nekem, miért van az, hogy Chloe csak itt
heverészik, és dögösen néz ki? – fordult hirtelen Maddie-hez.
– Jaj, de cuki vagy, szívecském – vetette oda Chloe, ki sem
nyitva a szemét.
– Nos, Chloe éppen készül fölkelni onnan, és visszafordítani
a hajót – közölte Maddie. – Ő visz vissza bennünket a kikötőbe.
Chloe nagyot sóhajtott, de engedelmesen talpra szökkent.
Tara nagyon is gyerekes „ha!” felkiáltással, arcán diadalmas
vigyorral elfoglalta Chloe napozóhelyét. A visszaút is pont egy
órába telt, s Tara ezalatt élvezte a hajó ringatózását, a tengeri
levegő sós illatát és a napsütést, amely megszárította átizzadt
ruháit és a bőrét is. Önelégült fensőbbségtudattal hallgatta,
ahogy Maddie a változatosság kedvéért ezúttal Chloét
ugráltatta.
– Vigyázz a jobbcsapásra! – kiáltotta Maddie, amikor a
kikötőhöz közeledve Chloe az épület felé kormányozta a
jachtot. – Jobbcsapás!
– Mi a pokol az a jobbcsapás? – csattant fel Chloe.
– A hajó jobb oldala! Figyelj a jobb oldalára! A teringettét!
Hát ti semmire sem emlékeztek?
Chloe megrökönyödve nézte az általában nyugis nővérét.
– Vagy túl sok kávét ittál ma reggel, vagy amikor felkeltél,
nem kaptad meg a betevődet!
Maddie a szemét forgatta.
– Nem kaptad meg a betevődet – döntött Chloe.
– Csakhogy képben legyél, túl korán keltem fel ahhoz, hogy
megkapjam. – Maddie suttogásig halkította a hangját. – …a
betevőmet. Fogalmam sincs, hogy jön ez most ide!

47
 – Úgy jön ide, hogy sokkal nyugisabb vagy, miután Jax…
– Chloe! – mordult rá Tara, mert nem szerette volna, ha
Chloe cukkolja Maddie-t. Legalábbis ezzel nem. – Nem a szex
körül forog a világ!
– Pedig igen, ha az embernek nem jut belőle – motyogta
Chloe.
– Hát szerezz magadnak – vágott vissza Tara.
– Te csak ne beszélj nekem! Te igazán el lehetnél látva. Ott
van neked Ford. Észrevetted egyáltalán, hogyan néz rád?
Tara felsóhajtott.
– Te még egy gerendába is bele tudnál kötni!
– Vagy akár egy botba – vágott vissza Chloe. – Ügyesen
tereled a témát! De vajon miért zavar ennyire a szex témája?
Tara a fejét rázta.
– Ugye, tudod, hogy van olyan pillanat, amikor nem muszáj
megszólalnod?
– Általában kihagyom a lehetőséget, hogy befogjam a számat
– felelte Chloe ártatlan mosollyal.
– Hékás! – szólt közbe Maddie. – Ez jó mondás lehetne az
életrecept-gyűjteménybe, Tara. Sose hagyj ki egyetlen
lehetőséget se, hogy befogd a szád! Chloe – vakkantotta
előremutatva. – Vigyázz, hullám…
Már késő. Az egyméteres, tajtékos hullám a hajó orrán
átcsapva beterítette mindhármukat.
– Te nem is figyelsz! – torkolta le húgát Maddie, miután
letörölte arcáról a sós tengervizet.
– Tudod, mit mondok én? – feleselt Chloe, megadó
mozdulattal feltartva két kezét. – Nekem ez a vitorlázás
túlságosan stresszes dolog.
Maddie átvette a kormányt, amikor Chloe előhúzta az
inhalátort, és mélyen leszívta a gyógyszeres permetet a
tüdejébe.

48
 – Amúgy kinek írogatod azokat a recepteket? – kérdezte
Tarától.
– A lányomnak – vágta rá Tara gondolkodás nélkül.
– Ó! – A kijelentés mosolyra késztette Maddie-t. – Ez édes!
Szerinted valaha is lesz módja elolvasni őket?
– Az örökbefogadás titkos volt – rázta meg a fejét Tara. –
Nem tudom megtalálni. Neki kell engem keresnie, ha akarja. –
Tara elhallgatott, mert érezte a hangjából kicsendülő
reménytelen vágyódást, s nem akart elmerülni az érzésben.
Sok idejébe került, mire képes volt túllépni ezen. A
bűntudaton és szégyenérzeten, hogy le kellett mondania a
saját babájáról.
– Ha már a témánál tartunk – vetette közbe Chloe –,
hajlandó vagy végre elárulni, ki az apja?
Tara vészjósló pillantást vetett a húgára. A volt férje úgy
hívta: „ne akard, hogy seggbe rúgjalak” nézés.
Chloe nem hagyta magát eltántorítani.
– Mondd meg az igazat – kérlelte tovább. – Anderson az a
műszaki boltból, igaz? Mert ő teljesen rád van gerjedve.
– Nem – felelte Tara. – Ő Maddie-re van rágerjedve.
Legalábbis volt, amíg a húgocskám össze nem törte a szívét, és
Jaxszel kezdett randizni.
– Akkor Ford az – bólintott Chloe. – Ford tökre lehet „kicsi
baba apucija”.
Tara megdermedt, aztán nagy műgonddal igyekezett
lazaságot erőltetni magára.
– Tessék?! – kérdezte.
– Ja! – vigyorgott Chloe. – Mindig is tudtuk. Csak ugrattalak
az Anderson-sztorival.
– Chloe! – szólt rá figyelmeztetően Maddie. – Ne támadd
lesből! Ez nem volt benne a tervben.
– Tervben? – csodálkozott Tara. – Szóval volt terv? És mi volt
az? Hogy kihoztok a nyílt vízre, ahol aztán kivallattok?

49
 – Senki sem vallat – csitította Maddie. – A testvéreid
vagyunk. Akik támogatnak.
– De komolyan, Tara – cserfelt tovább Chloe. – Magad
árultad el a dolgot azzal, hogy olyan látványosan
keresztülnéztél Fordon. Senki nem hagy figyelmen kívül egy
ilyen remek pasit!
– Ezt most nem fogjuk megvitatni! – fakadt ki Tara.
Chloe felsóhajtott.
– Pedig ha elfojtás helyett kibeszélnénk a dolgokat,
kevesebb mogorvaság szorulna belénk. És most a „belénk”
alatt azt értem, hogy BELÉD.
– Nem vitatjuk meg – ismételte nyomatékkal Tara.
– Persze. – Chloe témát váltott. – És mi van a holnapi
vakrandiddal? Arról beszélgethetünk?
Maddie sokkal ügyesebben kormányozta vissza a jachtot a
kikötőbe, mint amikor Tara kezében volt a kormány, de Tarát
ez most nem érdekelte. Meglepetten bámult Chloéra.
– Honnan tudsz te a vakrandimról?
– Most viccelsz? Ez itt Lucky Harbor, emlékszel? Ethel
elmondta Carolnak a postán, ő meg továbbadta a hírt Jeanine-
nek Jax irodájában, tőle tudja Sandy, aki elújságolta Lucille-
nek, hogy Ethel összehoz az unokájával, aki rövid látogatásra a
városunkba érkezik. Lucille persze kiposztolta a Facebookon.
Tara legszívesebben felnyögött volna. Amikor múltkor
megvendégelte a hölgyeket a fogadó teraszán, a megbeszélés
után Ethel félrehívta, és megkérdezte, hogy Ford udvarol-e
neki. Tarát elfogta a csuklás, részben az épp szopogatott
citromkarika miatt, részben az „udvarlás” szó régimódi és fura
hatásán, de leginkább a kérdésfelvetés miatt. Először is,
Forddal kapcsolatban semmi nem volt régimódi vagy fura.
Nem beszélve arról, hogy Ford pontosan mit is próbált elérni
Taránál. Így Tara határozott nemmel felet Ethelnek, már ami
az udvarlást illeti, hiszen nem kötötte az orrára a kölcsönös

50
testi vonzalmat köztük. És ekkor említette meg Ethel, hogy egy
kis szívességről lenne szó.
Tara vonakodva beleegyezett, mire Ethel elnevette magát.
– Nem, kedvesem, nem érted! Én teszek neked szívességet!
Össze akarlak hozni az unokámmal, Boyddal. Egy csodálatos,
édes fiú, akinek hatalmas lelke van.
Chloe vigyorogva figyelte Tarát, aki nem akarta beismerni,
hogy azonnal megbánta, amint belement a vakrandiba.
– Elmegyek vele vacsorázni. És akkor mi van?
– Az van, hogy ha annyi eszed volna, mint amilyen okosnak
gondollak, akkor a vacsora helyett Forddal reggeliznél.
Tara méhe megfeszült a gondolatra.
– Biztos vagyok benne, hogy Boyd helyes fiú – védekezett.
– Mennyi ideje már, hogy randiztál? Két éve? Három? Tíz? –
Tara válaszra sem méltatta a húgát. Jórész azért, mert maga
sem tudta a választ. – Neked nem helyes fiúra van szükséged –
folytatta Chloe. – Ami neked kell…
Maddie „véletlenül” ráfutott egy bójára, amitől Chloe
felbukott. A két fiatalabb testvér egymásnak esett, mire Tara
megragadta a kormányt, nehogy elsüllyedjen a hajó. Már
korábban bevonták a vitorlákat, így Tara a motor segítségével
vitte be a jachtot a kikötőbe, s talán a szükségesnél nagyobb
gázt is adott, hogy hamarabb visszaérjenek.
Nem törődött Maddie visításával és Chloe csatakiáltásaival,
csak összpontosított. Szándékosan egy magas hullámnak
vezette a hajót, hogy az nagyot ugorjon.
– Jajistenem! – kapta fel a fejét Maddie, mikor az ijedtségtől
elakadt a lélegzete. – A kormányt mindig arra kell…
– Elnéztem – szabadkozott Tara.
– És a…
– Tudom! – intette le Tara.
– Azt is tudod, hogy folyton az okostojást játszod? – vetette
oda Chloe, miközben fölegyenesdve megigazította a bikinijét.

51
Vállat vont, amikor Tara lesújtó pillantást vetett rá. – Ja, csak
elgondolkoztunk ezen is.
– „tunk”? – Tara látványosan Maddie felé fordult, aki
összerezzent.
Chloe most igazából zihált, úgyhogy előhúzta az inhalátort,
felrázta, és puffantott egyet a torkába. Zárt szájjal elszámolt
tízig, majd kifújta a levegőt.
– Nem lenne szabad verekednem – közölte szemrehányóan
Maddie-vel, azután ismét Tarához fordult. – Igen, „tunk”.
Tara lenyelte a megbántottságtól a torkába gyűlt gombócot.
– Ti ketten kitárgyaltátok, hogy okostojást játszom?
– Hogy pontos legyen, beszéltünk a szorulásodról, arról,
hogy mindig neked kell igazadnak lenni, meg hogy általában
mennyire házsártos vagy.
– Nem vagyok házsártos!
Chloe felnevetett.
– De tényleg szorulásos vagy, és folyton neked van igazad,
nem?
– Csak aggódó típus vagyok – felelte Tara felszegett állal,
védekezőn. A francba! – És ami azt illeti, valakinek igaza kell
hogy legyen. – Persze tudja ő, hogy nincs mindig neki igaza, de
ezek ketten itt kibeszélték őt! És valóban kicsit szigorúan bánt
a húgaival, de hát mindenkivel szigorú volt, aki miatt aggódott.
Nem látta szükségesnek, hogy Chloe a fiatalság vad
nemtörődömségében ugyanabba a hibába essen, mint ő.
Phoebe nem nevelte Chloét, nem terelgette, de neki legalább
ott volt az apja. Ami nem óvott meg attól, hogy párszor nagyot
tévedjek…
Tara egy vállrándítással elhessegette a gondolatot, mert
koncentrálnia kellett, hogy a hajót a jachtkikötőbe navigálja.
Szeretett volna jó viszonyt kialakítani a húgaival, és a
folytonos civódás ellenére érezte, hogy lassan, de haladnak.
Kezdenek egyre közelebb kerülni egymáshoz.

52
 Az igazi kihívás viszont az volt, hogy a fogadót beindítsák.
Muszáj jól mennie. Míg ezen járt az agya, Tara rosszul
számolta ki, mennyire kell balra kormányoznia ahhoz, hogy
betaláljon a kikötőhelyre, így nekikoccantotta a hajótestet a
stégnek.
– Bocsánat! – kiáltott fel, amikor mindhárman majdnem
elestek. – Valaki azért segíthetne!
– Jól csinálod – motyogta Maddie.
– Egy okostojáshoz képest, mi?
– Tara, kérlek – szólalt meg Maddie bűnbánó hangon. – Én
csak…
– Hagyjuk! – hárított Tara. – Nincs semmi baj. Teljesen oké,
hogy a hátam mögött kibeszéltetek, amikor nem tudtam
védekezni…
– Ne már! Előtted is ugyanúgy beszélünk – vette át a szót
Chloe.
Tara a fejét ingatta, majd Chloe nyomában elindult, hogy
kiszálljon a hajóból, de nekiment a húgának, amikor az
megtorpant.
– Mi a fenét csinálsz? – horkant fel Chloe, miközben
meredten bámult előre. Tara követte a pillantását és kiszaladt
a száján egy „Ó, istenem!”
Ford a versenyhajója fedélzetén állt. Testének minden
négyzetcentimétere csuromvizes volt, amitől bő szárú sortja
és pólója hozzátapadt csupa izom testéhez. Gyakorlott
mozdulatokkal kikötőhelyére irányította a Finn dingit, majd
karján dagadó izmokkal a stéghez kötötte a járművet.
Tara mindig is imádta a férfi karját. Inas és erős volt, mégis
elképesztően gyöngéd tudott lenni. Ha Fordnak éppen olyan
kedve volt, ölelése ötcsillagos vigasztalást nyújtott. És a két
keze… éppoly biztosan tartotta a hajóját a háborgó tengeren,
mint amilyen biztos kézzel az orgazmusig simogatta Tarát az
ágyban.

53
 – Jól vagy? – kérdezte Chloe a válla fölött, de tekintetét nem
vette le Fordról.
– Aha. Miért?
– Mert felnyögtél. – Chloe hátrafordult, és Tarára nézett. –
És mindjárt elcsöppen a nyálad.
Tara nem túl barátságosan oldalba lökte a húgát, azután
lopva letörölte a nyálat a szája sarkából. Majd folytatta Ford
bámulását. A férfi elégedett arckifejezéséből ítélve élvezetes
vitorlázásban volt része, s a látványtól Tara zsigereiben furcsa
bizsergés támadt. Jól ismerte ezt a nézését, Ford éppen ilyen
elégedetten pillantott le rá egy-egy szeretkezés végén, amikor
testük a legmélyebben összeforrt.
Tara torkát újabb önkéntelen nyögés hagyta el, mire
gyorsan beharapta az ajkát. Lehajolt, és nagy gonddal próbálta
kikötni a jachtjukat, bár az ujjai nem akartak
engedelmeskedni.
– Az istenit!
A látóterében megjelent két kéz, két munkáskéz, amelyek
nem vették el a kötelet, csak irányították az ő kezét, hogy a
csomót helyesen kösse meg.
– Így ni – szólalt meg Ford.
– Magam is megcsináltam volna.
– Ő mindent meg tud csinálni – világosította föl Chloe a
férfit, meglehetős iróniával a hangjában. – Egyem a szívét!
Tara fölegyenesedett, és rosszallóan Chloéra nézett, aki
viszonzásként a szemét forgatta.
– Gyere, Mad! – fordult a másik nővéréhez Chloe. – Azt
hiszem, Tarát magára kellene hagynunk egy kis időre. – Ezzel
megindult icipici bikinijében a fogadó felé, Maddie-vel a
sarkában.
És Tara újra kettesben maradt Forddal. Anélkül, hogy a férfi
szemébe nézett volna – már megtanulta, hogy csak így óvhatja
meg magát az azonnali elolvadástól –, Tara halvány mosolyt

54
küldött Ford felé, majd lépett egyet, hogy a hajó fedélzetéről a
stégre ugorhasson. Ford a kezét Taráéba csúsztatta, hogy
segítsen neki, és hiába próbált Tara kiszabadulni, nem engedte
el. Ehelyett még jobban szorította azt a kezet, és várta, hogy a
nő végre kilépjen.
Tara mélyet sóhajtva fölszegte a fejét, és a pillantása
találkozott Fordéval. És tessék, ahogy meglátta a kétnapos
borostáját, a varázslatos zöld szempárt övező nevetőráncokat
meg azt a könnyed mosolyt az arcán, Tara azonnal olvadni
kezdett, mint vaj a forró palacsintán.
– Mi az? – kérdezte Ford.
Tara végignézett a férfi izmos, vizes, pazar testén, és a fejét
ingatta.
– Miért nem tudtál megkopaszodni vagy elhízni? – Tényleg
nem hagyta Tarát nyugodni a gondolat, hogy a pasi még
vonzóbb így harmincnégy évesen, mint volt tizenhét éves
korában. – Vagy legalább böföghetnél, meg az alfeledet
vakarhatnád, vagy valami hasonlóan gusztustalan szokásod
lehetne.
Ford szemöldöke magasra szaladt.
– Azt akarod, hogy vakarjam a valagamat?
– Igen! – felelte Tara. – És még, mondjuk, túrhatnád az
orrodat is.
A férfi szája lassan önelégült vigyorra húzódott.
– No mi az?
– Te szeretnéd rám vetni magad.
Istenkém, úgy is van!
– Figyelj! Van énnekem jobb dolgom is, mint ez, oké? Sokkal
feszítőbb kérdéseket kell megoldanom annál, mint hogy
képesek vagyunk-e egy városban létezni.
Ford egy másodpercig tanulmányozta Tara arcát, majd
egészen közel lépett hozzá, és szinte a kikötőépület falához
szögezte.

55
 – Tudok én olyat nyújtani neked, amitől elfelejtenéd azokat
a feszítő kérdéseket – mondta bizsergető hangon.
Ebben Tara egy percig sem kételkedett.
A kapituláció első jelére Ford lehajolt, és ajkát Tara nyakára
nyomta.
– Elég, ha kimondod a szót.
A szó – suhant át Tara megrészegült agyán, miközben teste
kéjesen borzongott.
Ford ujjával végigsimította Tara halántékát, majd
hátrahúzta a fejét, és felhős tekintettel várta a nő válaszát.
Szex. Csak szex. És fantasztikus lesz. De az nem elég. Közel
sem elég!
– Nem – vágta ki végül Tara határozottan, bár egyáltalán
nem érezte magát határozottnak.
Ha csalódott is volt, Ford nem mutatta, csak szép lassan
elhátrált Tara mellől, otthagyva őt a falnak támaszkodva, a
férfi testétől és saját túlfűtött érzelmeitől csuromvizes
ruhában.
Nem ismeretlen érzés ez Ford közelében.
Amikor Ford eltűnt a szeme elől, Tara reszketeg sóhajjal
fölegyenesedett, és a fogadó felé indult. Belépett a frissen
festett, hűvös épületbe, s egy percre megállt.
– Ms. Daniels! Jól van?
Tara a hang felé fordult. Carlos Rodriguez volt az, aki a helyi
középiskolába járt, és Taráék felvették nyárra, hogy
elvégezzen mindenféle kisebb munkákat – tologassa a
bútorokat, fessen, takarítson. Amikor meglátták a pirszingjeit
meg a talán túlságosan is a csípő alá eresztett laza nadrágját,
volt némi kétségük, mennyire lesz megbízható munkaerő, de a
srác egészen jól teljesített. Carlos még csak tizenhét volt, de
máris száznyolcvan centi, és olyan hórihorgas, hogy szinte
biztosan nem jutott naponta háromszor rendes ételhez. A
jelentkezési lapjáról meg az iskola által kiadott nyárimunka-

56
vállalási engedélyéből Tara megtudta, hogy a srác eszes ugyan,
de nem jó tanuló, és olykor balhés is. Ez van, amikor egy
kamasz mellett nincs tekintélyszemély, és alkalmi munkákra
kényszerül, hogy eltartsa magát, a kisebb testvéreit meg a
nagyanyját.
– Jól vagyok – biztosította Tara a fiút.
– Kigyomláltam a kertet, és kifestettem a mosókonyhát.
– Nagyszerű! Ebédeltél?
– Igen.
A füllentés hallatán Tara elfojtott egy sóhajt.
– Hagytam neked szendvicset a hűtőben.
– Köszönöm, de…
– Nincs de. Edd meg!
Carlos elfordult, úgyhogy Tara nem láthatta az arcát.
– Majd hazaviszem magammal – mondta a fiú.
És nyilván vagy a húgainak, vagy a nagyanyjának adja.
– Edd meg inkább itt – javasolta Tara. – Csinálok még
szendvicseket, amiket hazavihetsz.
Carlos visszafordult a munkaadója felé, és hosszan pislogott.
A büszkeség és az éhség küzdött benne. Végül győzött az
ennivaló utáni vágya, és kiment a konyhába.
Ekkor lépett be az ajtón Chloe, aki az icipici bikinijére menet
közben húzta rá a ruháját.
– Remélem, elégedett vagy! – támadt a nővérére. – Megint
elüldözted Maddie-t itthonról. A drága Utálom-a-konfliktust
kisasszony barátságosabb vizekre evezett.
– Nem emlékszem konfliktusra.
– Most viccelsz? – kérdezte Chloe. – Magad vagy a két lábon
járó konfliktus.
– Te meg miről beszélsz? Mindig te kezdesz mindent. Sose
tudod, mikor nem kellene megszólalnod.
Chloe csípőre tett kézzel, mérgesen nézett rá.

57
 – Persze, mert ha mindent a szőnyeg alá söpörnék vagy
mélyen magamba fojtanék, pont olyan lennék, mint te! Bocs,
de ebből nem kérek, nővérkém! Mivel pedig sose leszel képes
az én szemszögemből látni a dolgokat, egyezzünk meg abban,
hogy nem értünk egyet!
– Remek!
– Remek! És ne is beszéljünk egy darabig, ha lehet.
Legalábbis amíg nem vagy hajlandó elismerni, hogy olykor-
olykor te is tévedhetsz!
– Szívesen elismerném, hogy tévedtem – szólalt meg Tara –,
de nem így volt.
Chloe bosszúsan legyintett, majd a konyhából visszatérő
Carloshoz fordult, aki a szendvicsét ette éppen.
– Hé, cukipofa – mondta Chloe szokásos lezser stílusában,
mintha az előbb nem is civódtak volna Tarával. – Mizu?
Carlos rámosolygott, pedig ritkán tett ilyet.
Chloe minden férfit levett a lábáról.
– Már majdnem végeztem mára, hacsak nincs még valami
feladat a számomra.
– De van – mondta Chloe. – Esetleg megmondhatnád a
nővéremnek, itt ni, hogy senki nem szereti a szenteskedő
okostojásokat.
Carlos egyik nőről a másikra nézett.
– Őt ne vond bele ebbe! – szólalt meg Tara.
– Csak azért aggódsz, mert az én pártomat fogná. – Chloe
ismét Carloshoz fordult. – Fizetésemelést kapsz tőlem, ha azt
is megmondod neki, hogy ráncos lesz a bőre a sok
visszatartott széklettől.
– Arra van egy recept a városi Facebook-oldalon – morogta
Carlos a szendvics utolsó falatját tömve a szájába.
Az isten szerelmére – gondolta Tara a fogait csikorgatva.
– A húgom úgy érti, hogy én sokat…

58
 – Aggodalmaskodik – fejezte be a mondatot Chloe nevetve. –
Azt is meg tudnád mondani neki, hogy ideges leszek,
valahányszor a zuhanyfüggöny rúdjára teregetett fehérneműit
kell nézegetnem?
– Nos – köhintett Carlos, és érdeklődés csillant a szemében.
– Az engem egyáltalán nem idegesítene. Pontosan melyik
fürdőszobában is volna ez?

59
 5. fejezet

„Sose rontsd el a bocsánatkérést mentegetőzéssel.”

CHLOE TRAEGER

Pár nappal később Ford a Szerelemkunyhó mögötti kertben

ügyködött, a kinti asztalokat és székeket slagozta le. A
magnóját halkra vette, de nem tudott olyan halkan zenét
hallgatni, hogy a szomszéd üzlet tulaja – Ted, az antikvárius –
ne dugta volna elő a fejét azzal, hogy még mindig hangosan
szól. Ford megpróbálta elképzelni a pasas otthonát, ami
szerinte tele volt Enya-plakátokkal, macskákkal és cserepes
növényekkel.
Jax, aki szintén kijött, hogy segítsen, az egyik már lemosott
asztalon ülve SMS-ezett – nyilvánvalóan nagy segítséget
jelentve Fordnak.
– Ég a kezed alatt a munka – jegyezte meg Ford
szarkasztikusan.
A tűző napsütésben – egész testével a kijelző fölé hajolva –
Jax válaszra sem méltatta barátját.
– Föld hívja Jaxet!
– Hmm? – Jax föl sem nézett, az ujjai sebesen kopogtak a
telefonon. – Komoly munkában vagyok, ember!
Ford összehúzott szemmel nézte a barátját. Jax hajdan menő
ügyvéd volt, aki egyedi öltönyöket hordott és Porschéval járt,
de mostanság Levi’s farmert és pólót visel, ütött-kopott
dzsipet vezet, és a földkerekség leglustább kutyája. Nappal

60
házfelújításokon dolgozik, éjjel meg Maddie-n, s nem is
lehetne boldogabb. Ford odasétált mögé, hogy lássa, mit ír.
– „Rakoncátlan kislány! Ugye, tudod, mi jár a
rakoncátlankodóknak?” – olvasta hangosan Ford. – Aha,
tényleg komoly munkának tűnik.
Jax fel sem vette, amit mondott, hanem vigyorogva elküldte
az üzenetet.
– Haver! A párkapcsolat igenis munkás dolog!
– No, igen. Gondolom, a sok szex rendesen ki is veszi az
erődet!
– Néha te is kipróbálhatnád!
– A mindennapos szexet?
– A párkapcsolatot, te idióta! Elég régen volt már az a szexi
snowboardos lány, akivel tavaly télen összejöttél. Hogy is
hívták?
– Brandy – világosította fel Ford, és a kellemes emlék
hatására elmosolyodott.
– Ja, Brandy. Nekem bejött.
– Csak mert mindig megölelt, és hatalmas melle volt.
– Hé, azért másutt is csinos volt – mondta Jax. – Miért is
szakítottatok?
– Mert az anyja folyton rám írt, hogy mikor veszem már
feleségül.
– S ettől te repülő üzemmódba kapcsoltál – vonta le a
következtetés Jax. – No, és mi van Karával, akit majdnem
tényleg feleségül vettél?
– Az már nagyon régen volt! Ő… – A lány a hírnévre gerjedt.
Ford hírnevére, amikor még komolyan versenyzett. – Nem
működött a kapcsolat. De ezeket már mind tudod!
– Mégse hallottam eddig elfogadható magyarázatot arra,
miért vagy még egyedül – cukkolta tovább Jax. – Leszámítva
azt a bénaságot, hogy úgy tűnik, nem tudsz elköteleződni.
– Ezt én sose mondtam!

61
 – Ahogy gondolod, haver…
– Ez nem így van!
– Akkor találj magad mellé valakit, és hagyd, hogy
megtörténjen!
– Oké, már indulok is!
Jax a zsebébe csúsztatta a telefonját, és röpke pillantást
vetett a barátjára.
– Ennél jobb helyet nem is találhatnál hozzá!
Ford nagyon is jól tudta, hogy kívülről sikeresnek látszott az
élete. Mindene megvolt, ami kellett, s amire még vágyott, azt
megszerezte. Szöges ellentétben a gyerekkorával, amikor vad
és nyughatatlan életet élt, és magasról tett mindenre.
Még szerencse, hogy Jax és Sawyer nem tett rá magasról. Ők
hárman tinédzserkoruk óta a legjobb barátok, és jóban-
rosszban összetartanak azóta is. Márpedig a rosszból kijutott
bőven! A családot jelentették egymás számára, s ez máig így
van.
Ettől még Ford hitt a párkapcsolatban. És volt is része jó
kapcsolatokban. Csak éppen egyik sem bizonyult tartósnak.
Az ő hibájából, ahogy az imént – nem túl tapintatosan – Jax
is utalt rá.
– Tarával mi a helyzet?
– Tessék?
– Hadd fogalmazzak másképp. Elárulod valaha, mi van
köztetek?
– Hogyhogy mi van?
Jax hitetlenkedve ingatta a fejét.
Na jó, mindannyian tudják, hogy volt köztük valami. Nem is
kis dolog. Azon a régi-régi nyáron, amit Ford képtelen
elfelejteni. Kidolgozta a lelkét, miközben a vitorlásán lakott,
hogy a nagyanyját kímélje, és meglehetősen magányosnak
meg szarjankónak érezte magát, ha már erről van szó. Jaxet az
apja elküldte valami lancos táborba, a harmadik muskétás,

62
Sawyer meg a fiatalkorúak börtönében csücsült, amiért igen
ötletes módon elkötötte a rendőrfőnök Ford Mustangját.
Ford tehát magára maradt, és bár tövig elkopott az ujja a
sok ilyen-olyan alkalmi munkától, túl sok ideje maradt
magával foglalkozni. Hosszú és magányos éjszakákon át
álmodozott a hajón, mígnem felbukkant Tara. A lány
aranybarna szemének egyetlen feldúlt pillantásával elrabolt
egy darabot Ford szívéből.
Fordnak sikerült megpuhítania Tarát, aki szintén csiszolt
rajta valamennyit, de Ford nem puhult el. Sőt!
Azon a nyáron fényes, forró csillagokként ragyogtak.
Amikor aztán Tara sírva állított be a hajóra, hogy terhes, a
helyzet ellentétes reakciót váltott ki kettőjükből. Ford
megrészegült, hogy igazi családja lehet. Hitt benne, hogy meg
tudják csinálni. Kimarad az iskolából, és feleségül veszi Tarát.
Tarának azonban más elképzelése volt. Már eldöntötte,
hogy ezt a babát elengedi, mert miféle életet is kínálhatna
neki. Kettejük közül csak Tara volt elég felnőtt ahhoz, hogy
messzebbre lásson a saját fájdalmánál. Elmagyarázta Fordnak,
hogy nem tehetnek másképp, a baba sokkal többet érdemel,
mint amit egyikük vagy másikuk biztosítani tudna a számára.
És igaza is volt. Helyesen döntöttek. Ford tudta ezt. Az első
perctől értette, de a baba elvesztése nagyon megviselte.
Tara elvesztése pedig még annál is jobban.
Amikor tizenhét év után Tara egyszer csak felbukkant újra
Lucky Harborban, Ford mélyre ásott érzelmei egy csapásra
felszínre bukkantak. Ijesztően eleven érzések törtek rá, de
nem aggódott.
Úgy tudta, Tara csak rövid időt tölt a városban, hogy
megnézze a motelt, amit Phoebe a három lányára hagyott,
aztán utazik is haza.
Csakhogy ennek már fél éve, s még mindig itt volt. Tara
puszta jelenléte napról napra fölszaggatta Ford sebeit. A férfi

63
megdörzsölte az arcát. Sok időbe telt, hogy túljutott a
történteken, de azóta is kísérti a bűntudat. Pedig helyes lépés
volt, amikor lemondott a szülői felügyeleti jogáról – ez így van.
A lányának és Tarának is jót tett ezzel. De azért bántotta a
dolog.
Azóta pedig minden tőle telhetőt megtett, hogy soha többé
semmit ne kelljen megbánnia, hogy mindig az ő kezében
legyen a gyeplő. Csakhogy közben annyira önelégült lett, hogy
talán már túlságosan könnyedén lép túl mindenen.
És mindenkin.
Ford megrázta magát. Egészen jól működött a dolog. De
aztán megjelent Tara, és egyáltalán nem úgy tűnik, mint aki
hamarosan távozni készül.
Tara viszont óvatosan és céltudatosan élt. Olyan nő volt, aki
pontosan tudta, mit akar és mit nem. Ford határozottan az
utóbbi kategóriába tartozott. Ezt levette. A nő számára rossz
emléket jelent. És kockázatot, sőt veszélyt. Ezt is megértette.
Csakhogy az észérvek ellenére még mindig erősen vonzódnak
egymáshoz.
– Úgy nézel ki, mint aki előtt lepergett az egész élete –
riasztotta fel gondolataiból Jax.
Ford nem reagált a megjegyzésre, hanem a kapu felé
pillantott, amelyen valaki az imént besétált.
Carlos. A srác rendszeresen benézett hozzájuk, hogy akad-e
valami pluszmunka számára, noha nemcsak a fogadóban
dolgozott, hanem a bisztróban is, miközben iskolába járt, és a
nagyanyja háztartását vezette.
Ford nagyon is közelről ismerte ezt az élethelyzetet.
– Hé, kellene egy kis meló?
– Nem, most minden okés – válaszolta Carlos. – Ma a
fogadóban vagyok. Maddie a városba küldött beszerezni ezt-
azt. Arra kért, nézzek be ide, hogy megmondjam, ma van az az
este.

64
 Ford bólintott.
– Üzenem, hogy veheti úgy, kész is van.
– Hogy mit vehet késznek? – kérdezte Jax.
– A fogadóba szánt konyhaberendezés ma érkezett meg –
magyarázta Ford. – Maddie megkért, hogy töltsem fel a
szekrényeket ma éjjel, meglepetésül Tarának.
Jax felvonta a szemöldökét.
– Tényleg? – kérdezte, mint aki végre izgalmas
hírmorzsához jutott.
– Mintha nem tudnád, hogy Maddie még a vizet is képes
odaégetni – jegyezte meg Ford. – Chloe meg szándékosan
összekeverné a dolgokat, csak hogy bosszantsa a nővérüket.
Úgyhogy Maddie engem kért meg. Nem nagy ügy.
– Ó, csak épp furcsának találom, hogy segítesz annak a
nőnek, aki állítólag nem érdekel – vetette ellen Jax idegesítően
jogászos okfejtéssel.
Ford sosem állította, hogy Tara nem érdekli, és ezt Jax is
tudta. Egyszerűen csak nem volt hajlandó beszélni róla, mi van
köztük.
– Maddie azt is üzente, hogy ne felejtse el, meglepetésnek
szánják – szólalt meg Carlos. Arcán grimasszal toporgott,
láthatóan kényelmetlenül érezte magát. – Kért, hogy kétszer is
mondjam el ezt, mert nem mindig szokta venni az
utasításokat.
– Ó, ez az én babám – lelkendezett Jax büszke vigyorral.
– És azt is mondta, hogy maga meg maradjon ki ebből –
nézett Carlos bocsánatkérőn Jaxre. – Azt kérte… A búsba! – A
srác előhúzott a zsebéből egy cetlit. – „Ne piszkáld Fordot!” –
olvasta Carlos. – „Hagyd békén, különben búcsút mondhatsz a
ma estének.” – Carlos gondosan összehajtogatta Maddie
üzenetét, és kerülte mindkét férfi pillantását.
– Ez a te babád – bökte oda Ford Jaxnek.

65
 – Hadd nézzem csak azt a papírt! – kapta ki Carlos kezéből a
lapot Jax, majd kihajtogatta. – A pokolba! Tényleg ezt írta. –
Visszaadta a cetlit a srácnak.
– Ezek szerint a fogadó üres lesz? – kérdezte Ford a fiútól.
Carlos bólintott.
– Maddie azt mondta, tervei vannak Jaxszel… csak hogy ne
árthassa bele magát a dologba. Chloe jógaórát tart az
üdülőben. Tara pedig elmegy.
– Elmegy – ismételte Ford. – Hova?
Carlos habozott, elővette a cetlijét, de láthatóan azon nem
állt semmi, ami kisegíthette volna.
Ford fejében végigfutott az „elmegy” szó összes jelentése.
Tara elmehet a bisztróba, ahol a konyhában ő szokta
irányítani a személyzetet. Vagy elmehet vásárolni, hogy
vegyen még pár olyan „ruha teszi az embert” holmit, amiktől
Fordnak beindul a fantáziája. De az is lehet, hogy elmegy
ötleteket gyűjteni, hogyan gázolhatna még jobban Ford
lelkébe.
Nem, abból már komplett listája van.
– Randira megy – bökte ki végül Carlos.
– Randira? – kérdezte Jax hitetlenkedve. – Tara?
Ha a dolgok másképp álltak volna, talán Ford is nevetett
volna. Csakhogy a jelen állás alapján a mellkasában szorítást
érzett. Walker kapitány a Légáramoltatási Központnak.
Eszméletlen gáz van!
– Randira – motyogta Ford maga elé.
Carlos már majdnem a kapuig hátrált időközben.
– Pontosan, ezt mondta Maddie.
Igazából Fordnak most örülnie kellene, hogy Tara az ő szíve
helyett valaki másén készül tiporni, de hát mégis: Tara
randizik? Akárhányszor hányja-veti is meg a gondolatot, nem
tetszik ez neki!

66
 Tara vakrandipartnere vacsoraasztalt foglalt a szomszéd
városban levő szusibárba.
Valószínűleg így a legjobb.
Meg is kérte Boydot hogy a bisztróhoz menjen érte, egyrészt
mert már nem akart visszamenni a fogadóba átöltözni a
műszakja után, másrészt – és ezt magának sem szívesen
vallotta be – nem akarta, hogy ha Ford a kikötőben lebzsel,
meglássa, amint beszáll valakinek a kocsijába. Ezzel
kapcsolatos rossz érzéseit nem is igazán tudta
megmagyarázni.
Arra azonban egyáltalán nem számított, hogy Boyd
lényegesen alacsonyabb és kövérebb, mint ő, ráadásul
öltönyben érkezik.
– A bisztróban kegyed ingyen étkezik? – kérdezte Boyd. –
Mert ha igen, akár itt is maradhatunk.
– Hűha! – súgta Tara örökösen morcos főnöknője, Jan,
amikor elhaladt mellette. – Ez aztán a jó fogás!
Tara elengedte a füle mellett a megjegyzést.
– Nem volna lapos sarkú cipője? – érkezett Boyd következő
kérdése. – Csak mert ha fel kell néznem magácskára,
megfájdul a nyakam. Már meg ne haragudjon!
Remek! Most aztán mégiscsak vissza kell menniük a
fogadóba, hogy lapossarkút vegyen fel estére. No, nem mintha
Tara egy amazon lenne, suhant át az agyán, miközben
végigsétáltak a mólón Boyd kocsijáig. A legtöbb pasinak nem
volt baja a magasságával. Persze néha maga is azt kívánta,
hogy bár lenne alacsonyabb, mert akkor igazán… aprónak
érezhetné magát. Madárkának.
Akit óvni kell.
Csakhogy a világon egyetlen ember akadt, aki mellett valaha
is így érzett.
– Mindössze annyiról van szó, hogy nagyon utálom, amikor
fáj a nyakam.

67
 A pasi utálja a nyakfájást, ő meg a fejfájást, ami lassan, de
biztosan elborította. Ennek fényében nem várható kellemes
este. Tara egy pillanatra az óriáskeréken túlra, a tengerbe
nyúló móló felé nézett, és azt kívánta, bárcsak…
Vitorláson ülne.
Badarság! Beszállt Boyd kocsijába. A férfi erősen figyelte az
utat, míg csigatempóban a fogadó felé gurultak. Mint amikor
egy fészekalja teknőc mogyoróvajtól ragacsos lábbal próbál
keresztülvánszorogni a sztrádán. A fickó szinte minden egyes
kanyarnál lefékezett, még a legenyhébb ívet is lépésben vette
be.
Amikor végre elérkeztek a fogadóhoz, Tara a tükörben
ellenőrizte, hogy nincs-e látható ősz hajszál a fején, mialatt
Boyd szemügyre vette az épületet.
Tara is végigjáratta a tekintetét a fogadón. Átkozottul
büszke volt arra, amit a nővéreivel összehoztak. Hosszú utat
tettek meg, mire a parti fogadót otthonossá és hívogatóvá
varázsolták, s már alig várta, hogy nyüzsögjenek benne a
vendégek.
– Ki is akarják majd festeni? – kérdezte Boyd.
– Természetesen. – Igazság szerint holnapra várják a
festőket. Már egy hete ígérték, hogy jönnek, és ha most sem
veszik fel a munkát, Tara maga fog nekiállni a festésnek.
– Mert bizony nagyon ki kellene festeni, ha pénzt
szeretnének csinálni a helyből.
– Tisztában vagyunk vele – mondta Tara összeszedve
minden jó modorát. – Kösz az észrevételt. Máris jövök vissza,
csak átveszem a cipőmet.
– Már meg ne haragudjon – kezdte Boyd, amikor vele együtt
kiszállt a kocsiból –, de tapasztalatom szerint azok a randik,
ahol szem elől tévesztem a páromat, nem szoktak jól elsülni.
Milyen meglepő! Ha viszont még egyszer azt mondja, hogy
„Már meg ne haragudjon”, Tara keze el fog sülni…

68
 – Azt hiszem, elsőre nem szoktam jó benyomást kelteni –
mosolygott Boyd kényszeredetten.
– Talán lendítene a dolgon, ha nem kérné meg a partnereit,
hogy legyenek alacsonyabbak – jegyezte meg Tara.
– Megszívlelendő – bólintott a férfi.
Amikor felsétáltak a bejárati ajtó előtti lépcsőn, Boyd újabb
ötlettel állt elő.
– Várjunk csak! Akár itt is főzhetne kegyed valamit. Én
benne lennék. Nagymami mesélte, milyen remek szakácsnő.
Össze tudna ütni kettőnknek valamit?
Egy akasztófát, azt tudnék összeütni – gondolta Tara. Hogy
egye a szívét ennek a pasinak! Ráadásul Tara most leginkább
otthoni ízekre vágyott, majd’ meghalt egy frissen sült rántott
csirkéért hideg krumplisalátával. Ami ékesen bizonyítja, hogy
a texasi lányok mindig texasi lányok maradnak.
– Még nincs berendezve a konyha – szabadkozott Tara.
Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt nyolc órát főzéssel
töltötte a bisztróban. – A felszerelés éppen ma érkezett. Még ki
se csomagoltam az edényeket.
– Az bizony nagy kár.
Boyd szorosan Tara sarkában lépkedett, amikor bementek
az épületbe, mint aki halálosan komolyan veszi a nem-
veszíthetem-szem-elől dolgot. A földszint vadonatúj
hajópadlóján végigsétálva Tara elégedetten szívta magába a
friss festék és padlólakk illatát. Keblét büszkeség dagasztotta,
de megrohanta egy másik érzés is.
Otthon!
Még ennek az új érzésnek az édességén mélázva, egyszer
csak a konyha felől érkező motozásra lett figyelmes.
A házban elvileg most nem lehetne senki, de a konyha dupla
szárnyú ajtaja alatt fény szűrődött ki, és Tara jól hallotta azt a
visszafojtott, elviselhetetlenül ismerős mormogást, amit
bárhol felismert volna.

69
 – Ez az, basszus, gyerünk! – hallatszott Ford mély, rekedtes
hangja. – Így kell azt, bébi! Pontosan így.
Boyd meglepetten pislogott.
– Khm. Ez úgy hangzik, mintha valaki… szóval, tudja…
Igen. Tara pontosan tudta.
– Helyes, ügyesen, jó mélyre vele – hallották Fordot. – Pont
bele a közepébe!
Tara megfordult, hogy türelemre kérje Boydot, de
egyenesen beleütközött a férfiba.
– Maradjon itt! – szólt rá határozottan Tara, majd belökte a
konyhaajtót, hogy rajtakapja pokolian szexi betolakodóját az
ördög tudja, micsodán.

70
 6. fejezet

„Amikor csak teheted, inkább fogd be a szád!”

TARA DANIELS

Amikor Tara belépett a konyhába, pontosan azt találta, amire

számított. Fordot: a bárpultos vitorlásbajnokot, a város
mókamesterét, a legnagyobb veszedelmet, ami Tara életét
fenyegeti.
Arra viszont nem számított, hogy a férfi dolgozik a
konyhában.
Ford háttal állt neki, az üres szekrényeket tanulmányozta, s
azon tanakodott, hová tegye a kezében levő, cukorral teli
tárolódobozt.
– Ford! – szólította meg Tara, szerinte figyelemre méltó
nyugalommal.
Semmi válasz. Ford tovább ügyködött. Úgy tűnt, éppen Tara
konyhaszekrényeit igyekszik berendezni. Tara várt, amíg a
férfi a cukrosdobozt végül a só és a paprika mellé állította. Jó
döntés, állapította meg Tara magában, de akkor is! Mi folyik
itt?
– No, ide figyelj! – kezdte Tara csípőre tett kézzel. – Ez az én
konyhám, és…
– Igeeen! – ordított fel váratlanul Ford. – Úgy van, bébi!
Gyerünk! Vidd egészen végig! Ez az! – Az utolsó felkiáltást
jellegzetesen pasis, tesztoszterontól túlfűtött ökölrázással

71
kísérte, s egy kissé el is fordult közben, így Tara jól láthatta az
arcára kiült diadalmas vigyort.
Amikor meglátta Tarát, Ford – még mindig vigyorogva – felé
fordult, és kihúzta a fülhallgatót a füléből.
– A Mariners játszik – mondta. – Kilencedik játékrész, ők
ütnek. Telt ház. Nyami játék!
{3}

– Baseball! – Hát nem szex a konyhapulton…

Ford szemöldöke magasba szaladt.
– Ja, baseball. Miért, mire gondoltál?
– Semmire. Nem tudom!
Ford újabb vigyort eresztett el, ezúttal az önelégült macsóét.
Jól illett feszes farmerjához, amit csípőre eresztve viselt, és
szépen kidomborította tökéletes fenekét. Kopott fitneszcipő és
– széles vállát meg izmos mellkasát gyönyörűen hangsúlyozó –
fekete póló volt rajta.
– Mondta már valaki, hogy az a bájos déli széplány-
akcentusod még erősebb lesz, amikor hazudsz? – kérdezte
pimaszul.
– Nem. De te mi az ördögöt keresel itt, Ford?
A férfi elmosolyodott.
– És akkor is, amikor morcos vagy?
– Nem vagyok morcos!
Ford az ajtó felé kapta a tekintetét, amikor Tara háta mögött
megjelent Boyd feje a nyílásban.
Tara fogát csikorgatva bemutatta őket egymásnak. A két
férfi kezet rázott, miközben Boyd végigmérte a nála sokkal
termetesebb Fordot.
– A cipősarok miatt – szólalt meg Boyd.
– Tessék? – kérdezte Ford félrebillentett fejjel.
– Azért látszom alacsonynak, mert rajta magassarkú van –
magyarázta a másik.
– Ja, persze – felelte Ford rövid szünet után. – A cipősarok. –
Gúnyos arckifejezéssel Tarára nézett.

72
 Tara próbált nem feszengeni.
– Figyeljen, Tina! – kezdte Boyd. – Szerintem most már
tényleg indulnunk kellene, ha…
– Tara – javította ki a nő.
– Persze. Tara. – Boyd bólintott. – Sajnálom! Akárhogy is, de
mennünk kellene, ha a korai vendégek kedvezményét igénybe
akarjuk venni.
Jól van. Csak az a baj, hogy ő erre képtelen. Egyszerűen nem
megy! Rántott húsra vágyott, az átkozott magassarkújában,
olyan férfival, aki tudja a nevét.
– Azt hiszem, a legjobb az lesz, ha elhalasztjuk a randit.
Mondjuk, örökre?!
Boyd úgy pislogott, mint egy bagoly.
– Azért mondja, mert fáj a feje? Tartok Advilt a kocsimban,
ha a partneremre rátörne a fejfájás.
– Igen, a fejfájás az oka – felelte Tara, nagyon vigyázva, hogy
ne nézzen Fordra. – Kínzó fejfájás. Az Advilnál többre van
szükségem. Sajnálom, Boyd!
– Semmi baj – sóhajtott Boyd. – A korábbi randijaimhoz
képest egész messzire jutottam kegyeddel. Ez már valami,
nem?
Ford felhúzott szemöldökkel nézett Tarára, aki szúrós
pillantást vetve rá, kikísérte Boydot. A konyhába visszatérve
Ford nevetve fogadta.
– Engem használtál fel, hogy lekoptasd a pasit – szólalt meg
Ford.
– Lekoptatni… az túl erős kifejezés – felelte Tara.
– És pontos.
– És pontos – egyezett bele Tara sóhajtva. – Büdös volt a
szája.
– Akkor jó.
Ez a szemétláda röhög rajta!
– Ford, ez nem vicces! Már kellett volna egy randi.

73
 – Hát, én ezt nem így látom.
– És ezzel mit akarsz mondani?
– Azt akarom mondani – kezdte Ford, miközben előhúzott
Tara szekrényéből egy serpenyőt és egy flakon olajat, mintha
csak otthon lenne –, hogy jól emlékszem, milyen az, amikor
ideges és feszült vagy. És arra is, mi az az egyetlen dolog, ami
ilyenkor ellazít.
Egy régvolt este jutott Tara eszébe, a mólón, miután ő jól
összeveszett az anyjával, és reszketve, magányosan
kibotorkált a kikötőbe. Ford rátalált, és hihetetlenül kevés idő
kellett neki, hogy elfeledtesse Tarával összes bánatát.
Ford-féle terápia, meztelenül.
Bevált. Tara érezte, hogy arcát elönti a forróság.
– Ne gyere nekem a szexszel!
Ford a serpenyőre mutatott.
– Én rántott csirkére gondoltam, de a te ötleted sem
megvetendő. Gyere közelebb, Tara!
Mondta a pók a légynek…
– Azt már nem!
Ford elmosolyodott, és a hűtőből előhúzott egy csomag
csirkehúst, megkereste a szükséges fűszereket meg a
panírmorzsát, és alágyújtott a serpenyőnek. Ezután töltött egy
pohár bort.
Tara körülnézett, mint aki nem tudja hova tenni a dolgot,
hogy mit keres élete megkeserítője az ő szentélyében.
– Egyszerűen nem értem, miért vagy itt!
– Épp megleplek.
Ford magának is töltött egy pohárral a borból, és a világ
legtermészetesebb módján nekilátott, hogy vacsorát készítsen
Tarának. Olykor kortyolt egyet a borból, miközben gyakorlott
csuklómozdulatokkal rázogatta a serpenyőben sülő
húsdarabokat. Amikor fel-felnézett a tűzhely mellől, Tara
valami fura bizsergést érzett a gyomrában.

74
 És valamivel lejjebb is…
Tara próbálta elterelni a gondolatait az önkéntelen érzésről,
de hormonjai már beindultak, a férfi iránti vonzalmát képtelen
volt letagadni. Nagy erőfeszítés árán végül levette tekintetét
Fordról, és körülnézett a konyhában. Most először vette
használatba a helyiséget, s bizony nagyon kellemes érzés volt
ez. Igazán kellemes! Sőt még annál is több. Attól, hogy Ford is
itt volt, a konyha otthonossá, bensőséges hangulatúvá vált.
De a fenébe is, ez a pasi túl nagy részét foglalja el az ő
terének!
A levegő lassan megtelt az olajban sercegő íncsiklandó hús
illatával. Tara szájában összefutott a nyál.
– Nos, mi van ezzel a meglepetés dologgal?
– Csitt – szólt rá Ford, s mielőtt Tara letorkolhatta volna
érte, a férfi megemelte Tara kezét, hogy a borospoharat a
szájához érintse. – Maradj veszteg, és adj pár perc szabadságot
a gondolataidnak! Csak öt percet, Tara! Még jobb lenne, ha
leülnél. – Finoman lenyomta egy bárszékre. – Vegyél egy mély
levegőt! – Ford megvárta, hogy Tara így tegyen. – Jól van! Most
pedig engedd ki szép lassan. Azután ismételd meg párszor.
Tara bosszús pillantással nézte Fordot, de folytatta a mély
légzéseket. Lassan beszívta és lassan kiengedte a levegőt.
Aztán ivott egy kortyot. Még párat levegőzött. Öt perc
elteltével – láss csodát – sokkal, de sokkal jobban érezte magát
az estével kapcsolatban.
– A bor hatása – szólalt meg Tara.
Ford újratöltötte Tara poharát, majd elé tett egy tányért,
telepakolva frissen sült rántott csirkével.
– Meg a társaságé.
Tara nem tudott nem nevetni ekkora önteltség hallatán.
Amikor beleharapott Ford rántott csirkéjébe, elismerően
hümmögött.
– Uramatyám! – sóhajtotta.

75
 – Parancsolsz? – kérdezte Ford pimasz vigyorral.
– Ó, ez mennyei! – Tara mutatóujjával Fordra bökött. – De
ezt te pontosan tudod. Én viszont nem hagyom, hogy kibújj a
válasz alól. Tehát megkérdezem még egyszer, lassan és
érthetően: miért pakolod te a fűszereket az én konyhámban?
– Mert a húgaid megkértek. És azért kértek meg, mert
rendmániás vagy, és ha reggel szanaszét találod azokat a
pulton, csúnya szavak röpködnének a levegőben.
– Nem vagyok… – Tara elhallgatott, és vett egy mély levegőt.
Próbált relaxálni. Mert az volt. Totálisan és tagadhatatlanul
rendmániás. Még egy nagy levegő. És egy korty bor.
Ford szeme nevetett, de Tara most nem arra figyelt, mivel a
férfi újra nekilátott a fűszerek elpakolásának.
– Nem szabad a bazsalikomot és a köményt olyan közel
rakni a tűzhelyhez – mondta Tara. – Tönkremennek.
– De könnyen elérhető helyen kell lenniük, és ha ez a hely
olyan forgalmas lesz, mint ahogy feltételezem, a fűszereidnek
nem lesz idejük tönkremenni.
Tara fölállt, és odalépett Ford mellé, hogy megállítsa a kezét,
s közben véletlenül súrolta a férfi széles hátát. Ez annyira
emberfelettien idegesítő volt – de tényleg, lehetne ez az ember
ennél szexibb? –, hogy Tara elfelejtett bocsánatot kérni. Sőt az
igazság az, hogy szándékosan lökte meg a férfit, hogy menjen
arrébb. Ford azonban szilárdan állt a lábán, nem engedve a
nógatásnak.
– Minden tönkre fog menni – morogta Tara, miközben
próbálta elérni a bazsalikomos üveget. Különben sem jó, ha a
kömény mellett áll, te páva…
– Nem lesz baja – ellenkezett Ford, és úgy helyezkedett,
hogy Tara mögé kerüljön, akit így a konyhapulthoz
szögezhetett.
Tara szeme önkéntelenül lecsukódott, a testén remegés
futott végig. Mert akármennyi év is telt el, a teste most is

76
pontosan emlékezett Ford minden porcikájára. Megragadta a
pult szélét, feje előrebillent, és Ford neve buggyant elő ajkai
közül, amikor a férfi erős karját megérezte magán.
Csakhogy Ford nem ölelte át, hanem lekapta a polcról a
bazsalikomot, és odatette Tara elé. Még nyújtózkodnia sem
kellett érte! A langaléta akasztófavirág!
– A mák megbüdösödik, ha nem teszed hűtőbe – mondta
Tara.
Ford lehajtotta a fejét, és beleszagolt Tara nyakába.
– Nem én – hessentette el Tara nevetve. – A mákról
beszéltem.
– Igazad van, mert neked isteni az illatod! Mindig is az volt.
Ó, istenem! Tara térde elgyöngült a bók hallatán.
– Pillanatnyilag rántotthús-szagom van.
– Ühüm! Olyan mennyei, hogy mind a tíz ujjamat
megnyalnám.
Tara úgy szorította a pult szélét, hogy ujjai belefehéredtek.
– És a húgaim miért pont téged szemeltek ki a feladatra? –
kérdezte.
– Mert felajánlottam a segítségemet. Jax is ajánlkozott, de ő
elég béna a konyhában, úgyhogy eltanácsolták.
– Én nem kértem segítséget.
– Jól tudom – felelte Ford, majd a vállánál fogva maga felé
fordította Tarát. – Inkább leharapnád a nyelved, de nem kérsz
segítséget. Meglepetésnek szánták a húgaid. Egy fullra
feltöltött konyhát, használatra készen.
A gondolat, hogy Maddie és Chloe érte ilyesmit tett, nagyon
mélyen megérintette Tarát.
– Ja, és elhoztam neked a palacsintasütőmet – intett Ford a
konyhasziget felé. – Maddie mondta, hogy palacsintát akartál
sütni, de nem volt hozzá megfelelő serpenyőd.

77
 Tara az edényre pillantott, és felnyögött. Egy Le Creuset!
Izgatottan odalépett a középső pulthoz, és áhítattal végighúzta
az ujját az első osztályú öntöttvas edény peremén.
– Gyönyörű – sóhajtotta.
Ford egy percig hagyta élvezkedni, mielőtt folytatta.
– Nos, hogy miért én pakolok be a szekrényekbe? – Lassan
megvonta a vállát. – Mert én tudom, mit csinálok.
Ez így igaz. Ford mindig is tudta, mit csinál.
– Egyszerűen csak meglepődtem, hogy itt talállak –
szabadkozott Tara. – Azok után, hogy mi… Hogy én…
– Hogy utálsz – fejezte be Ford a mondatot szelíden.
Tara torkába gombóc gyűlt.
– Nem utállak, Ford. Soha nem is utáltalak.
A férfi egy pillanatig némán nézte Tarát, tekintetéből
kihunyt az előbbi csillogás.
– Rám bízták ezt, ahogyan hajdan te is rám bíztad magadat –
mondta érzelemmentes hangon Ford, majd a fülhallgatót
visszahelyezve elfordult, hogy folytassa a megkezdett munkát.
Tara bámulta a férfi széles vállát, feszes hátát, és rádöbbent,
hogy nem ő az egyetlen, aki régóta hurcolja a megbántottság
érzését. A gondolat szinte gyomorszájon vágta. A fenébe! Sok
mindent lehet rá mondani, de hogy elcseszett szuka lenne, azt
nem! Nagyot sóhajtott, és Ford mögé lépett.
– Ford!
A férfi rá sem hederítve kinyitott egy újabb szekrényt, és
elmélyülten tanulmányozta az üres polcokat.
Tara átbújt Ford kinyújtott karja alatt, és becsusszant a férfi
meg a konyhapult közé úgy, hogy szemben legyenek
egymással. Ford lepillantott, Tara pedig visszafojtott
lélegzettel nézett vissza rá. A férfi két karja közt állva újabb
emlékek rohanták meg.
Kellemes, vidám, szexi emlékek…

78
 Tara a Boyd által nehezményezett magas cipősarok ellenére
is csak Ford álláig ért. A férfi tizenhét évesen is ugyanilyen
magas volt már, de sokkal soványabb, mert nemigen jutott
rendes ételhez, ugyanakkor két-háromféle munkát is bevállalt
egy nap. Mindez persze azelőtt volt, hogy Ford vitorlázni
kezdett, és versenyeket nyert. A nemzetközi tornák tisztes
megélhetést biztosítottak számára. Bár ma sem látszik rajta,
hogy dúskál a pénzben. Akármennyire is idegesítő a jelenléte,
a teste egyenesen tökéletes!
Uramatyám! Micsoda test… Ráadásul sugárzott róla a
magabiztosság. Olyan ember benyomását keltette, aki
mindenkit szívesen meghallgat, de nem feltétlenül hallgat
másra. Tara Ford szemébe nézett, és reszketve szívta be a
levegőt.
Ford nem mozdult. Komor és kifürkészhetetlen tekintettel
nézett Tarára, testtartásából azonban nyugalom és
fesztelenség áradt. Várta, hogy mit akar mondani a nő, vagy
inkább azt remélte, hogy végre magára hagyja.
– Köszönöm, hogy segítesz – szólalt meg végül Tara.
– Szívesen – felelte Ford.
A férfi hangja most mintha mélyebb és rekedtesebb lett
volna, amitől Tara megmagyarázhatatlan késztetést érzett,
hogy felnyúljon, és csitítólag megsimogassa Ford arcát.
Annak idején meg is tette ezt. Ott volt Ford mellett,
meghallgatta, elsimította a bánatát, megérintette, ha szüksége
volt rá.
És ugyanezt tette Ford is vele.
Meggyógyították egymást.
Most viszont hatalmas szakadék tátongott közöttük, és
Tarának fogalma sem volt, hogyan hidalja azt át.
Vagy hogy át akarja-e hidalni.
Nem, ez hazugság! Tara énjének egyik fele nagyon is át
akarta hidalni a szakadékot. Csakhogy mielőtt megtehette

79
volna a szükséges gesztust, Ford elfordult, és ismét a
szekrények feltöltésére összpontosított. Amit egyszerűen
azért tett, mert Tara húgai megkérték erre.
Nem is találhattak volna megfelelőbb embert a feladatra,
hiszen Ford fiatalkora óta magának főzött. Most is maga
készíti az italokat meg az ételeket a saját grillbárjában. Tara
nem ismert még egy embert, aki olyan jól tudta, mire és
milyen elrendezésben van szükség egy konyhában, mint Ford.
Nézte, ahogy egy tízkilós zsák lisztet könnyedén fölemelt a
pultra, hogy kibontsa.
A pulton már ott állt Tara szép lisztesdoboza, azt készült
Ford megtölteni.
– Hagyd, majd én – nyúlt a csomag felé Tara.
– Megoldom.
– De itt vagyok én is, Ford. Akár ki is használhatnád. Nem
fogom ölbe tett kézzel végignézni, ahogy mindent te csinálsz.
Mivel Ford nem hagyta abba az ügyködést, Tara a csípőjével
meglökte a férfit, hogy közelebb férjen a zsákhoz.
– Rendben! – adta meg magát Ford, s felemelt kézzel
hátrább lépett, miközben Tara felszakította a zsák sarkát, csak
épp a kelleténél kicsit nagyobb lendülettel. A liszt kirobbant a
zsákból. Tara meglepetten levegő után kapkodott, majd erősen
pislogni kezdett, mert a liszt a szemébe ment. Végignézett
magán, és látta, hogy mindene csupa liszt lett. Fölnézett, és
dühösen Fordra meredt, aki igen bölcsen igyekezett
visszafojtani mosolyát.
– Direkt csináltad!
– Nem én voltam. Te tehetsz róla!
Tara megpróbálta lerázni a ruhájáról a lisztet.
– Jobb? – kérdezte.
– Aha – mondta Ford olyan mozdulatot téve, mintha a száját
törölgetné, de valószínűleg a mosolyt törölte le a képéről.
– Hazudsz! – mondta Tara összehúzott szemmel.

80
 – Aha.
Na jó, ebből elég! Tara peckes léptekkel megindult a férfi
felé.
Ford hangosan nevetve fölegyenesedett.
– Akármit is forgatsz a fejedben – mondta –, ne tedd!
– Nos, kedvesem! – közeledett Tara. Hát nem tanulta még
meg, hogy ne akarja neki megmondani, mit tegyen és mit ne? –
Ide figyelj! – Ezzel Tara egészen a konyhaszigetig terelte
Fordot, nekiszorította a pultnak… s teljes testével
nekidörgölőzött a férfinak, hogy a mellkasától a hasán át le a
combjáig, meg ami közte van, azt is, összekenje liszttel. Fúria
küldetésben. – Ezt neked! – közölte diadalittasan. – Most már
te is csupa maszat vagy.
Ford keze Tara csípőjét markolta.
– És most jó? – kérdezte. A hangja megváltozott. Mélyebb
lett. És reszelős, mint a csiszolópapír.
Tara testét elöntötte a forróság.
– Üh-hüm – szuszogta, de gyorsan az ajkába harapott, mert
észrevette, hogy az ő hangja is másként csengett. Ráadásul le
sem bírta venni a szemét Ford ajkáról.
S akkor még valami eljutott a tudatáig.
Hogy visszatartott lélegzettel várt.
És Ford sem vett levegőt.
Aztán Tara két keze önállósította magát, s lassan felsiklott
Ford mellkasán egészen a nyakáig, aztán… Istenem, és aztán!
Ford nagyot fújt, miközben Tara nevét búgta. Közelebb
húzta őt széles mellkasához, szeme némán és áthatóan
fürkészte a nőt, miközben lassan lehajtotta hozzá a fejét.
– Állíts le, ha nem akarod – mondta csöndes kérleléssel a
hangjában, s tekintetében nyoma sem volt már játékosságnak.
Tara idegesen szuszogott, de nem állította le. Sem amikor
Ford ajka az övéhez ért, sem a csók közben, amelytől Tara a
saját nevét is elfelejtette.

81
82
 7. fejezet

„Fogadd el, hogy néha a bogár vagy, máskor meg a szélvédő.”

TARA DANIELS

Ford a meglepetéstől kábultan szorította Tara csípőjét, s

hallotta a saját torkából a nő csókjára feltörő mély mormogást.
Tara csókolta meg őt! Ennél jobban akkor sem lepődött volna
meg, ha a nő hátralép, és egy jobbegyenessel a padlóra küldi.
Ehelyett odapréselte őt a konyhapulthoz és megcsókolta. De
még hogy csókolta?! A nap fénypontja!
Sőt, az egész átkozott év fénypontja!
De a pokolba is! Ez a nő tényleg az őrületbe kergette, és
most is megőrjíti. Viszont olyan jó érzés, ahogy most
egymáshoz préselődnek… Tara olyan kedves, lágy és odaadó.
Csodálatos!
És meg kell hagyni, agresszív.
Jesszus! Nemigen lehet Tarának ellenállni, ha eltökélten
megindul a célja felé. S annál izgalmasabb a dolog, mivel ma
Ford ez a cél.
Tara kissé hátrahúzta a fejét.
– Ezt most büntetésnek szántad? – kérdezte Ford
mosolyogva.
– Igen – felelte Tara, ujjaival a férfi ingén babrálva. –
Úgyhogy hallgass, és viseld férfi módra!

83
 Ford még mosolygott, amikor Tara újra megcsókolta, de a
vidámság helyét egy csapásra átvette valami egészen más
érzés. Észveszejtő vágy kerítette hatalmába.
Csakhogy Tara újra elhúzta a fejét. Tekintete homályos volt,
az ajka a csóktól nedves.
– Van valaki az ágyadban? – kérdezte a nő elmélyült hangon,
tősgyökeres déli akcentussal.
Ford annyira szerette, amikor Tara érzelmes állapotában
ilyen vidékiesen beszélt.
– Nincs – felelte Ford. – Senki sincs az ágyamban. – Bár
remélhetőleg hamarosan lesz. Tara. Mert az annyival jobb
lenne, mint az eddigi idegesítő huzakodásuk!
– Csak biztos akartam lenni benne. – Tara ajka minden
szónál picit hozzáért Ford szájához, amivel sikerült teljesen
feltüzelnie. Ford megragadta Tarát a derekánál, és hirtelen
körbeperdült vele, így most ő szorította a nőt a
konyhapulthoz. Tara illata éppoly részegítő volt, mint a csókja.
S amikor Ford száját bámulva lassan megnyalta az ajkát,
Fordban valami elpattant. Magához húzta és emelte Tarát úgy
lisztesen, és szabadjára engedte az eddig gondosan
megzabolázott érzéseit, a vágyait, az indulatait, a kínzó
epekedést.
Tara csak egy másodpercig habozott, de aztán Ford nyakába
csimpaszkodva olyan hevesen csókolta vissza a férfit, hogy
majdnem mindketten fenékre estek.
– Ugye, nincs itt senki? – kérdezte Ford a csók közben.
– Senki.
Ford kibújtatta Tarát rövid kis kötött szvetteréből, majd a
ruha gombjait kezdte babrálni. Közben az járt a fejében, hogy
ez volt élete legjobb ötlete. Nem fogják többet kerülgetni
egymást. Mostantól nyílt sisakkal, jobban mondva meztelenül
birkóznak majd. Meztelenül! De jó is az! De nagyon jó!

84
 Láthatóan Tara is ugyanezt érezte. Ujjai szenvedélyesen
simogatták Ford mellkasát, vállát, hátát, fenekét. Hol vadul, hol
becézőn markolászta. Nem hallatszott más, csak a vágytól
felfokozott zihálásuk, no meg Tara szexi dorombolása, amikor
Ford a tenyerébe fogta és megszorította a mellét.
Ford emlékezett erre a hangra. Sőt álmodott is róla. Tara a
gyönyörtől vonaglott Ford keze alatt, s egyre közelebb
nyomakodott hozzá, mintha föl akarna mászni a testére – amit
Ford is nagyon díjazott. Aztán Tara végre utat talált Ford
pólója alá, s keze immár a férfi meztelen bőrén szánkázott fel-
alá, a csípőre eresztett nadrág dereka fölött cirógatta a hasát.
Ford is többet akart, s tett is érte. Az ő keze is a ruha alatt
volt már, bejárta az összes elérhető helyet. Nem volt kérdés,
mit és miért is művelnek pillanatnyilag. Gondolkodás
kiiktatva. Csak érzések vannak. És bizony Fordot elárasztották
az érzések. Kínzó sóvárgás gyötörte, őrjítő vágy.
Tara mellett mindig is ezt érezte.
De most, hogy Tara keze egyre lejjebb vándorolt,
belenyilallt egy gondolat. Amikor legutóbb ezt csinálták,
majdnem tönkretették egymást.
Vagy legalábbis Tara majdnem tönkretette őt. Ford most
sem volt még biztos Tara érzelmeiben. Ez a nő mindig is
vigyázott, nehogy kiadja az érzéseit. Bár most úgy tűnt, nem
tart vissza semmit. Az érintése annyira gyönyörűséges volt,
hogy Ford mellkasa majd’ szétrobbant. S még csak ezután
nyúlt Tara a farmernadrág gombjáért, amitől Ford végképp
eszét vesztette. Úgy van, bébi! Gyerünk csak, oda be!
Tara egy fél percig eljátszadozott a meglazított nadrágderék
vonalában, mire Ford felnyögött. Egyik kezét Tara hajába
fúrta, a másikkal a nő mellét markolta s közben hüvelykujjával
a bimbóját cirógatta, mialatt úgy elmélyítette a csókot, hogy
hamarosan mindketten ziháltak.

85
 – Ford – búgta Tara, mikor a férfi végre hagyta levegőhöz
jutni. Aztán a szája elindult lefelé, Ford ádámcsutkája felé,
majd belenyalt a férfi nyakgödrébe, ahol hevesen lüktetett az
aortája. – Hmm! – És Tara finoman beleharapott Ford bőrébe,
aki ijedtében megrándult, mire Tara felnevetett.
– Szerinted ez vicces? – kérdezte Ford, de már hajtotta is le
a fejét, hogy megtorolja Tara alattomos húzását, s közben a
tenyere gyors ütemben siklott lefelé a nő hátán, le egészen az
édes, édes tomporáig! Aztán szája közé fogta és szívni kezdte a
bőrt Tara nyakán…
– Hűűű! – szólalt meg Chloe az ajtóból. – Hát, így kell
feltölteni egy konyhát!
– Nekem különösen a kis lisztfoltok tetszenek a csini
ruhádon, Tara! – tette hozzá Maddie Chloe mellett állva.
Csak tíz perc kellett volna hozzá, és a csini ruha már a
földön hevert volna.
Tara ijedten vonta el magát Fordtól, és arca sápadtságából
ítélve maga is erre a felismerésre jutott. De lehet, hogy a
lisztfoltok hozták zavarba. Akárhogy is, borzasztó zavarában
hirtelen egyszerre igyekezett lesöpörni magáról a lisztet,
megigazítani a haját, és a lehető legártatlanabb képet vágni.
– Mi lett a vakrandiddal? – kérdezte Chloe Tarától.
– Megfájdult a fejem.
Chloe szemöldöke magasba szaladt, és már kezdett volna
mondani valamit, de Maddie a szájára tapasztotta a kezét.
– Ne is törődj velünk! – mondta a középső nővér, s elkezdte
kituszkolni Chloét a konyhából.
– Mintha az olyan könnyű lenne – motyogta Tara maga elé. –
És mi lett a ti programjaitokkal? Jaxszel meg a jógaórával?
Chloe végre megszabadult nővére karjából.
– Még van egy kis idő a kezdésig – nézett az órájára. – Csak
épp eszünkbe sem jutott, hogy itt a „Kerítek egy séfet” show

86
előválogatója folyik. Vagy mi is volt a címe… „Leterítek egy
séfet”?
– Túl sok a szöveg! – morogta Maddie a húgának, de Ford
számára nem volt világos, miről beszél.
Chloe mosolygott.
– Akadt egy kis baleset a liszteszsákkal – kezdett
szabadkozni Tara, miközben még mindig a ruháját paskolta.
– Igen, azt látom – kuncogott Chloe. – Nekem a kéznyomok
tetszenek Ford hátsó zsebén. Igazán ízléses munka, Tara!
Ford ugyan nem láthatta a hátsóján éktelenkedő
kéznyomokat, de bizony nagyon élvezte, amikor odakerültek.
– Ez mind a te hibád! – közölte Tara.
A férfi azt hitte, róla beszél, de Tara a legkisebb húgára
nézett. Remek, legalább most nem ő a célpont – gondolta Ford.
– Hogy van az, hogy mindig az én hibám minden? –
kalimpált Chloe sértődötten a kezével.
Tara Fordra nézett támogatásért. Ennyit arról, hogy nem ő a
céltábla! Egy tűzpárbaj közepén is nagyobb biztonságban
lenne. És már Chloe is őt nézte! Alig észrevehetően megvonta
a vállát, majd a pult felé fordult, és elkezdte letakarítani róla a
lisztet, csak hogy ne kelljen megszólalnia, amivel inkább
rontana a helyzeten.
– Ne haragudj! – szólalt meg Tara.
Chloe előhúzta a táskájából az iPhone-ját, és bepötyögött
valamit.
– Most meg mit csinálsz? – kérdezte Maddie.
– Feljegyzem a naptáramba, hogy Tara bocsánatot kért.
Maddie kikapta húga kezéből a telefont, és Tarára nézett.
– Te ne haragudj! Gondolhattuk volna, hogy inkább annak
örülnél, ha valaki segít neked kipakolni.
– Ó, nem! Igazán kedves ötlet volt tőletek! És legalább nem
görcsöltem magam halálra, mit hova tegyek.

87
 Ford ezen önkéntelenül is elmosolyodott, hiszen Tarát
legfeljebb az apokalipszis rángathatta volna ki abból, hogy
mindenen görcsöljön.
– És Ford is remek választás volt – tette hozzá Tara.
Hűha! Ám amikor mind a három nő Ford felé fordult, a férfi
úgy határozott, hogy jelen helyzetben a legbölcsebb, ha
hallgat. Hiszen ezek hárman legalább végre kommunikálnak
egymással, és próbálnak dűlőre jutni.
Mondjuk.
Akárhogy is, Ford legfeljebb mediátor lehetett itt, úgyhogy
próbált bölcs képet vágni.
– Ford – szólalt meg végül Maddie. – Van egy méretes ikusz
a kocsimban. Felhoznád ide a teraszra?
Pontosan tudta, mikor akar valaki megszabadulni tőle
valamilyen ürüggyel, de Ford nem futamodott meg.
– Hogyne – válaszolta Maddie-nek.
Kifelé menet a szükségesnél jóval közelebb ment el Tara
előtt.
– Még nem végeztünk – súgta a nő fülébe.
Amikor az ajtó becsukódott Ford mögött, Tara a pultnak
dőlve megdörzsölte az arcát.
– Te jó ég! – mondta, majd kezét maga mellé ejtette. Ekkor
megpillantotta két húgát, akik mosolyogva, ugyanakkor mohó
kíváncsisággal bámultak rá.
Elsőnek Maddie csettintett vigyorogva.
Aztán Chloe.
– Menjetek a fenébe! – közölte Tara kimerülten, bár jólesett
mosolyogva látni a testvéreit; csak kár, hogy rajta mulattak.
– Hékás, mi nem ítélünk el! – mondta Chloe. – Ha én
körülöttem szaglászna egy ilyen pazar hím, én is
megragadnám a seggét. Meg még mást is… – Kotorászni
kezdett a táskájában, majd előhúzott egy tucat kotont, és

88
színpadias mozdulattal kitette a konyhapultra a csomagot. –
Fogadd ezt előszülinapi ajándékként.
Tara eltátotta a száját.
– De nekem nem kell!
– Biztos vagy ebben?
– Kettőnk között nincs szó szexről.
– Valóban? Akkor ti csak… doktorosat játszottatok? A
manduláit nézted meg, vagy micsoda?
– Ezt mi most nagyon nem beszéljük meg! – torkolta le Tara.
– Ugyan már – unszolta Chloe. – Miért nem szállsz le egy
kicsit a magas lóról, és osztod meg velünk a részleteket? Olyan
jól is csókol, amilyen dögösen kinéz?
Tara nem felelt. Az ablakon bámult kifelé, és Fordot nézte,
aki Maddie autójából emelte ki a ikuszt. Minden mozdulata
visszafogott és megfontolt volt, amitől úgy tűnt, a nehéz
cserepes növénynek alig van súlya.
– Mesébe illő fickó – lépett Chloe Tara mellé, ügyetlenül
utánozva annak déli akcentusát.
– Vékony jégen jársz, Chloe! – figyelmeztette Tara, egy
pillanatra felé fordítva tekintetét.
– Bocsáss meg – duzzogott Chloe –, de képtelen vagyok
komolyan venni téged ilyen lisztes képpel!
– Ti vettétek rá Fordot, hogy rendezze be a konyhámat? –
szegezte neki a kérdést Tara. – És engem meg se kérdeztetek?
– Ezt hívják meglepetésnek – védekezett Chloe.
– Édesem! Rossz oldalról közelíted a dolgot – szólt közbe
Maddie. – Csak neked akartunk jót. Annyi mindent vállalsz
értünk, hogy most az egyszer szerettünk volna mi adni neked
valamit.
– Nos, én vetkőzőfiút akartam, de leszavaztak – közölte
Chloe, sértődött pillantást vetve Maddie felé.
– Helyes döntés – mondta Tara Maddie-nek,
megkönnyebbülten nevetve.

89
 – Tényleg csak segíteni próbáltunk valahogy.
– Tudom – sóhajtott föl Tara. – És köszönöm! Édes tőletek.
Sajnálom, ha túlreagáltam!
A fenébe! Tara kézfejével próbálta letörölni a lisztet az
arcáról.
– Elmondod neki végre? – kérdezte Chloe Maddie-től.
– Mit mondjon el nekem? – érdeklődött Tara.
– Hogy miért hozta a fikuszt – válaszolta Chloe. – Eredetileg
egy csokor lufit akartunk, de én próbálok egy kis természetet
csempészni a környezetembe.
Tara kérdőn pillantott Maddie-re.
– Lefordítanád?
– Szeretnénk, ha otthagynád a bisztrót, és a fogadót
panzióként üzemeltetnéd – felelte Maddie, aztán óvatosan
Tarára mosolygott.
– Tessék? – bámult rá nagy szemekkel Tara.
– Úgy bizony! – lelkendezett Chloe. – Úgy főzöl, mint egy
kisangyal, halálra dolgozod magad, de alig keresel vele a
bisztróban, ami igazságtalan!
– Az az „alig” fél évig elég volt hármunk kosztjára –
tiltakozott Tara. – Nem léphetek ki csak úgy! Mind szeretünk
jókat enni.
– Lehet, hogy most még nem léphetsz ki – csitította Maddie
–, de talán amint beindul a fogadó, már megteheted. Úgyis
utálsz éjjeli műszakba járni, úgyhogy azt gondoltuk, helyette
inkább itt dolgozhatnál, és a vendégeknek bőséges reggeliket
készíthetnél. Igazi panzióvá tehetnénk ezt a helyet, ami így
sokkal vonzóbb lenne, és…
– És úgy okoskodtatok, hogy ha magamnak dolgozhatnék,
szívesebben maradnék itt – vonta le a következtetést Tara.
– Nekünk – szólalt meg Chloe. – A családi vállalkozásnak
dolgoznál.
Tara szemöldöke magasba szaladt.

90
 – Mondja ezt az a kislány, aki mindig fél lábbal az ajtón kívül
van?
– Igen, de mindig vissza is húzom a lábam – vágott vissza
Chloe. – És már nem vagyok kislány! Egy nap majd rájössz,
hogy időközben felnőttem.
– Talán azon a napon, amikor Sawyernek nem kell többé
érted menni, hogy kihúzzon a slamasztikából.
– Csak egyszer jött értem! – puffogott Chloe.
– Hogy pontosak legyünk, háromszor – vetette közbe
Maddie. Chloe összehúzott szemmel nézett rá, de ő csak vállat
vont, és újra Tarához fordult. – De most rólad van szó,
nővérkém.
– Pontosan! – ragadta meg a szót Chloe. – Ne tereld el
folyton a témát, különben megint elkezdelek Fordról és az
oltári seggéről faggatni! Amúgy meg mire készültél? Hogy
bepanírozod, és forró olajban kisütöd?
– Az ég szerelmére! Ne beszélj folyton a lisztről, se a
mandulavizsgálatról, de legkevésbé Ford fenekéről! – mondta
Tara. Pontosabban ordította, amikor – mint az várható volt –
Ford visszatért a konyhába.
A fülsiketítő csöndben Tara és Ford tekintete egymásba
fúródott. Tara igyekezett nagyon elegáns és higgadt
benyomást kelteni, ami tetőtől talpig lisztesen nem volt
könnyű.
– Vigyázat, mindjárt robban a csend! – mondta Chloe. –
Talán jobb lesz, ha ti ketten most folytatjátok a… –
Bizonytalanul legyintett. – Akármit is csináltatok eddig.
Tara lesújtó pillantást vetett legkisebb húgára.
– Jól van, na – csapott Chloe a homlokára. – Kussolok.
Tudom, mondtad már, hogy ne beszéljek annyit.
– Oké, lányok – vágott közbe Maddie. – Nagyon szívesen
maradnánk még, de nem lehet! – vágta ki ügyesen magukat a
helyzetből.

91
 – Ó, igen, mennünk kell – kontrázott Chloe, és látszólag
mellékesen Tara felé pöccintette a kotoncsomagot, mielőtt
Maddie kiráncigálta az ajtón.
Végre elmentek!
Tara nagyot sóhajtott, majd a mosogatónál töltött magának
egy pohár csapvizet. Szüksége volt egy percre.
Vagy inkább százra.
Amíg itta a vizet, megpróbálta az agytekervényeit kibogozni.
Bezzeg Fordnak nem volt ilyesmire szüksége! Lezserül a
konyhapultnak támaszkodott, aminek nem sokkal korábban
Tarát szorította neki, és a legnagyobb nyugalommal szemlélte
a nő előtt heverő óvszerhalmot.
Tara tekintete is a kotonokra tévedt, és a helyiségben
hirtelen forró lett a levegő.
Akárcsak Tara teste.
– Verd ki a fejedből! – tanácsolta Fordnak.
A férfi Tarára villantott pillantása tovább srófolta a
hőmérsékletet.
– Te képes vagy rá?
Az Úr a tanúja, hogy mennyire igyekszik. Közben meg
odakint fantasztikus éjszaka van, idebent pedig egy szintén
fantasztikus férfi áll. Tara megrázta a fejét, és lehunyta a
szemét.
– Miért van az, hogy még mindig érezzük a vonzást?
Ford szorosan Tara mellé lépett, hadd érezze meg a nő,
mennyire vonzza őt.
– Úgy értem, nem kellene már vonzódnunk egymáshoz –
suttogta Tara a férfi ádámcsutkájának, miközben Ford köréje
fonta a karját. – Nekem nem kellene…
Annyira vágyódnom utánad…
– Van, amikor nem parancsolhatunk a dolgoknak –
mormolta Ford Tara hajába. – A nappalból éjszaka lesz. A

92
dagályt apály követi. Én pedig kívánlak, Tara. Az ördög vigye
el, de így van! És mindig is így volt.

93
 8. fejezet

„Ne feledd, ha nem beszélsz, nem akarják befogni a szád!”

TARA DANIELS

Tara is nagyon kívánta Fordot. Jobban, mint bárkit életében. A

vágy ott lüktetett körülöttük a levegőben. Ott volt Ford
szemében és Tara szívének zakatolásában. Talán kettejük
története nem végződik majd happy enddel, de Tara miért ne
élvezhetné ezt?
Ford a csókból kibontakozva ajkával végigcirógatta Tara
arcát, az állkapcsától a füle tövéig. A keze is szorgosan járt, a
nyári ruha könnyű pamutanyagán keresztül kitapintva a nő
minden domborulatát.
– Mondd ki! – dörmögte, miközben nyelvével Tara
fülcimpáját birizgálta.
Tara megmarkolta Ford derekát.
– Akarlak! – De még mennyire! Túlságosan is! – Jó az, ha…
– Igen!
Tara kérdőn bámult Fordra.
– Hiszen még azt se tudod, mit akartam mondani!
– Akármit mondasz, a válaszom igen!
– Megőrültél? Nem adhatsz a kezembe ekkora hatalmat. Mit
szólnál, ha fognálak, és összekötöznélek, aztán…
– Arra is igent mondanék – felelte Ford, és lejjebb hajtotta a
fejét, hogy csókjaival végigszánkázzon Tara torkán a
nyakgödréig.

94
 Tara mély hangon felnevetett, majd kezével végigsimította
Ford karját, föl a keményen duzzadó bicepszéig, és elismerően
hümmögött.
Ford foggal lehúzta Tara válláról a ruha nyakát, és folytatta
a válla csókolgatásával.
– Hmm. Finom vagy, Tara! Annyira átkozottul finom! Mindig
is az voltál.
Már a kulcscsontjánál járt, s Tara érezte, hogy egyik
agysejtje kapcsol ki a másik után, szinte lehetetlenné téve,
hogy gondolkodjon.
– S mi lesz, ha ezzel elrontunk mindent?
Ford nevetett, de száját nem vette el Tara bőréről.
– Az elmúlt hat hónapban alig szóltál hozzám. Ennél
rosszabb úgysem lehet.
Egy pont oda – gondolta Tara.
– De…
– Tara! – Ford ujjai a ruha hátán a cipzárt kezdték matatni. –
Most ne gondolkozz!
Oké. Remek ötlet.
– Épp most hagyom abba a gondolkodást. – Tara
elhallgatott. – Tehát akkor mi most…
– Igen. – Ford eddig a cipzárra koncentrált, de most
fölemelte a fejét, és vágytól homályos, de mosolygó tekintettel
nézett Tarára. – Egy feltétellel!
– Várjunk csak… – Tara megrázta a fejét, de így sem sikerült
elűznie agyából a vágy ködét. – Mit kérsz? Ugye nem fogsz
mindenféle feltételeket szabni?
– Csak egyet.
Tara fejében megfordult, hogy ellöki magától a férfit, de
akkor itt maradna ebben az… állapotban.
– Igen? Mi lenne az?
– Ezután nem nézhetsz át rajtam.
– De én nem…

95
 Ford Tara szájára tette a mutatóujját, hogy ne füllenthessen.
– Igen vagy nem, Tara?
A fenébe!
– Igen.
– Igen mi?
Tara értetlenül nézett a férfira.
– Azt akarod, hogy mint egy esküt, ismételjem, amit
mondtál?
– Igen – felelte Ford nagyon is komolyan.
Tara mélyen nézett Ford zöld szemébe, aki állta a tekintetét.
– Rendben – bökte ki végül Tara, és úgy összezuhant, mint
egy ócska sporttáska. – Nem fogok többé átnézni rajtad. Ami
amúgy sosem rólad szólt!
Ford felhúzta az egyik szemöldökét.
– Na jó, egy kicsit mégis – mondta Tara a szemét forgatva. –
De azt akarom, hogy tudd: nem te tehettél róla, Ford! Tényleg.
Miattam volt meg az én… problémáim miatt.
– És túl vagy rajtuk? – kérdezte Ford, miközben tenyere
Tara fenekére vándorolt, majd keményen domborodó
erekciójához szorította a nőt.
– Nem vagyok benne biztos – lihegte Tara –, de dolgozom
rajtuk.
– Jó!
– Akkor befejeztük a társalgást?
– Krisztusom, hát nagyon remélem! – tört ki Fordból.
Vágytól izzó tekintettel követte Tara mozdulatát, aki felkapta a
pultról az óvszerkupacot, majd az ő 501-es Levi’sének elülső
zsebébe gyömöszölte. Ford megdermedt, sőt amikor a nő
végighúzta ujját a farmer erősen kidudorodó részén, hirtelen
levegő után kapott.
Tara többet akart, sokkal többet. Kézen fogta a férfit, és
maga után húzta. Keresztülmentek az udvaron, a tulajnak
fenntartott házikó felé, ahol Tara és a húgai laktak. Ezt az

96
épületet is újjáépítették az elmúlt hónapokban. A szobákban
ma már nem a nyolcvanas évek kék-fehér csíkos tapétája
díszelgett, a falak ugyanolyan földszínekben pompáztak, mint
a fogadó helyiségei.
Ez az otthonuk.
Bár a házban nyoma sem volt a húgainak, Tara – a nem
sokkal korábbi esetből okulva – kulcsra zárta maguk mögött a
hálószobája ajtaját. A helyiség halványzöld színezést kapott, és
Tara bolyhos fehér ágytakarót meg egy csomó díszpárnát
halmozott az óriás ágyra. Ez itt az ő kis mennyországa.
Szándékosan nem gyújtott villanyt, úgy gondolta, hogy így a
legbölcsebb. Bár szívesen nézegette volna Ford izgató tagjait,
félt a férfi mélységes mély tekintetébe nézni. Tudta, ha egyszer
belenézne, örökre elmerülne benne.
Arra is gondolt viszont, hogy amikor Ford legutóbb látta őt,
egy tizenhét éves lány testét látta. Tara egyáltalán nem érezte
úgy, hogy az eltelt évek ugyanolyan kegyesen bántak vele is,
mint Forddal, aki láthatóan még vonzóbb, mint hajdanán.
Csakhogy Ford nem értette meg Tara szándékát a
sötétséggel. Felkapcsolta a villanyt, mire meleg, sárgás fény
töltötte be a szobát.
Tara újra leoltotta, és áldott sötétség borult rájuk.
– Kapcsoljuk fel! – szólalt meg Ford határozottan, és máris
újra világos lett.
Tara próbált tiltakozni, de mielőtt kinyithatta volna a száját,
egy izmos és forró test se szó, se beszéd a falhoz szorította.
Ford keze ismét felfedezőútra indult az idomain.
– Még mindig csupa liszt vagy – suttogta a férfi a fülébe,
majd azon nyomban szájába kapta Tara fülcimpáját, és
szívogatni kezdte. – Kell a fény, hogy az utolsó szemig
megtalálhassam.
Nos, az állítás Fordra is igaz volt. És igazából Tara el tudta
viselni, hogy testközelből veheti szemügyre a férfi testét. Első

97
lépésként felhúzta Ford pólóját a hasán. A férfi örömest
segített neki, és egyetlen hatékony mozdulattal már ki is bújt a
felsőjéből. Szinte ugyanabban a pillanatban, hogy a póló a
földre esett, Tara ruhája is lehullott, s a bokája körül
fodrozódott, akár egy tó. Mielőtt azonban Tara érte nyúlhatott
volna, Ford határozott mozdulattal belépett a nő két lába közé,
majd Tara melleit kezdte csókolgatni a melltartó csipkéjén
keresztül. Tara agya leolvadt biztosítékra hasonlított. Vadul
csókolni kezdte Fordot, ahol csak érte íncsiklandó testét – az
állkapcsát, az ádámcsutkáját, nyakán a feszes izomkötegeket.
Végül nem bírta megállni, és picit beleharapott Ford nyakába.
Ford felszisszent, Tara pedig elmotyogott egy
bocsánatkérést.
– Nem, nem. Csináld csak!
Tara engedelmeskedett, miközben ütemesen ringatta a
medencéjét előre-hátra. Észvesztően izgató volt Ford combja,
ahogy erősen dörzsölte őt a két lába között. A férfi ezalatt
lehúzta a melltartó pántját Tara két könyökére, gyakorlatilag
leszorítva a nő két kezét. Azután módszeresen kezdte
felkorbácsolni Tara érzékeit.
– Ford! A kezem…
– Mmm! – hallatszott egy egészen mélyről feltörő morgás,
mialatt Ford a hüvelykujjaival Tara izgatottan meredő
mellbimbóin játszott. – Annyira hiányzott ez – mondta,
csípőjét erősen Taráénak dörzsölve. – Hiányoztál! –
Megcsókolta a nőt, majd egy gyengéd, de határozott
mozdulattal lenyomta az ágyra, s maga is követte. Tovább
csókolta, ajka bejárta Tara állát és nyakát, miközben lassan
lehámozta róla a melltartót és a bugyit. Tarának elakadt a
lélegzete, amikor Ford a nyelve hegyét az immár fedetlen
bimbókon kezdte járatni, majd az egyiket a szájába véve szívni
kezdte, mire Tara szinte sikkantva felnyögött. Ezután Ford
szája Tara mellének alsó felére vándorolt, s úgy csókolta, mint

98
aki fel akarja falni, amitől Tara apró áramütéseket érzett a
gerincében.
– Mi a baj? – kérdezte Ford, amikor Tara mozdulatlanná
vált.
– Te… – Tara fejében megmaradt az élmény arról, ahogyan
Ford annyi évvel ezelőtt szeretkezett vele. A férfi nem sietett,
megtanulta, mivel okozhat neki örömet. Tara mindig is
szerette, ha a melle alsó felét csókolgatta.
És Ford emlékezett. Emlékezett még ennyi év után is, hogy
miként szerette Tara, ha hozzáért.
– Én mi, Tara?
– Te emlékszel rám.
– Nagyon is!
Tara felült, és segített Fordnak levenni a farmert. A férfi
forró bőrének illata körbefogta, elárasztotta az érzékeit, s
elgyengülve sóhajtotta bele a következő csókba. Akkor is
sóhajtott egyet, amikor Ford átkarolta és maga alá gördítette,
majd apró csókokkal és harapásokkal megindult a szájától
lefelé a testén. Elérkezve Tara combtövéhez, Ford két erős
kezével határozottan széthúzta a lábait.
– A kedvenc részem – mondta Ford, s rögvest alá is merült,
hogy bebizonyítsa.
A férfi addig bizonygatta a dolgot, míg végül Tara reszketve
kapkodott levegő után.
– Gyere – suttogta, és felhúzta Fordot. – Most!
Jutalmul szélesen ragyogó mosolyt kapott, miközben Ford
kibontott egy óvszert, és felhúzta, majd lassan becsusszant
Tara hüvelyébe. Egyszerre kaptak levegő után a csodás
érzéstől, s a hang egy ideig ott vibrált körülöttük.
– Istenem, Tara! – Ford alig hallható, mély hangon mondta
ezt. – Olyan régen volt már. – Egy kicsit kijjebb húzta magát,
majd megbillentette a csípőjét, és egy lökéssel megint benn
volt. – Olyan jó!

99
 Tara lélegzete elakadt az érzéstől, ahogy Ford betöltötte.
Próbálta előre-hátra mozgatni a csípőjét, de a férfi acélkemény
teste nem engedte. Ford a saját ritmusában mozgott, amit
őrjítően lassúra fogott. Nem lehetett sürgetni. Soha. Ezt Tara
jól tudta, keze mégis izgatottan pásztázta a férfi kidolgozott,
izmos testét, nógatva, győzködve, követelőzve. Amikor ezzel
sem ért el semmit, belecsimpaszkodott a nyakába, lehúzta
magához a férfi fejét, és beleharapott az alsó ajkába.
Egy morgó torokhang kíséretében, Ford végre kínzóan
egyenletes ritmust vett fel, s miközben csípőjét kényeztetőn
körbe-körbe járatta, egy-egy lökéssel kéjes nyögéseket csalt
elő Tarából. Ugyanakkor nem gyorsított a tempón, hiába mart
bele a hátába Tara, és súgta elkeseredetten a fülébe, hogy
„Kérlek!”, miközben hátát hídba emelve és lábát felhúzva
igyekezett, hogy Ford még beljebb hatolhasson.
– Ó, Krisztusom! – Ford lehajolt, hogy megcsókolja Tarát. –
Istenem, de jó ez!
– Akkor gyorsíts!
– Még nem.
– A fenébe…
– Tara, most az egyszer hadd vezesselek én! – Két tenyerébe
vette a nő arcát. – Egy picit engedd át az irányítást!
Nem, ebben Tara nem jeleskedett.
– De…
– Nincs de! – Ford belefúrta ujjait a nő hajába, és befogta a
száját egy heves és mély csókkal, nyelvük szinte csatázott.
Ha valaki más próbálta volna így elhallgattatni Tarát,
valószínűleg másnap fájdalmas képpel, furán járt volna. De ha
Ford csókolta őt, Tara egyszerűen elfeledkezett magáról,
elveszítve az idő- és helyérzékelését is. Minden. Egyes.
Alkalommal. Minden feloldódott körülötte, ahogy Ford benne
mozgott, mígnem valahol egészen mélyen belül elindult
valami, és a gyönyör egyre fokozódva szétáradt a testében.

100
 Nem kellett mást tennie, csak nyitva tartani a szemét, és
Ford tekintetébe nézni.
Általában, ha koncentrálni akart, be kellett csuknia a
szemét, de Ford mellett nem volt szükség összpontosításra.
Látszólag minden erőfeszítés nélkül oda vitte őt a férfi, ahova
mennie kellett, ő pedig az utazás egyetlen másodpercéről sem
akart lemaradni. Egy idő után a szemhéja ugyan magától
kezdett lecsukódni, de Tara szándékosan nyitva tartotta a
szemét, mert látni akarta a férfi arcán a színtiszta örömöt.
Meg tudta ajándékozni Fordot, örömöt nyújtott neki.
Megrészegítő és erotikus érzés volt, a teste pedig szinte sajgott
már a vágy lüktetésétől.
– Tara – hallotta Ford rekedtes, vágytól elfúló hangját. –
Most!
Még ki sem mondta Ford a szót, utolsó mozdulata elragadta
Tarát, mintha nekifutásból elemelkedett volna a földtől. Mély,
zokogásszerű kiáltás tört föl a torkából, amit akkor sem lett
volna képes visszafojtani, ha az élete múlik rajta.
Végül mégis átengedte Fordnak az irányítást – futott át Tara
örömtől kába agyán.
S mikor ő már hevesen lüktetett az orgazmustól, Ford
beljebb lökte magát, és még beljebb, majd egy nyers, rekedt,
nagyon férfias nyögéssel maga is elélvezett.
Ford és Tara még mélyen egymásba temetkezve feküdt,
amikor meghallották, hogy a ház bejárati ajtaja kinyílt, majd
becsukódott.
– Tara? – hallatszott egy férfihang, mire Tara megvonaglott
Ford alatt.
– Nem lehet – súgta döbbenten, azután ijedten legördítette
magáról a férfit, és felült. A takarót a melle elé kapta, tágra
nyílt szemébe rémület költözött. – Ne!
– Ki az? – kérdezte Ford elkeseredetten.
– Tara? Itt vagy? – hallották.

101
 Tara végre magához tért, kiugrott az ágyból, és elkezdte
magára kapkodni a ruháit.
– Egy perc – kiáltotta az ajtón át. – Mindjárt jövök.
– Az előbb még máshova készültél – morgott Ford.
Bizonyítékul élesen érezte még a fenekén Tara körmeinek a
nyomát. – Ki van odalent, Tara?
Tara gyorsan belebújt a magassarkújába, azután
megdermedt, és Fordra pillantott. A férfi még mindig az ágyon
feküdt. Meztelenül!
– Jesszusom! Öltözz föl!
Miközben Tara igyekezett a haját valahogy elrendezni, Ford
végre fölkelt, odalépett hozzá, majd magához rántotta, hogy
Tara kénytelen legyen abbahagyni a kapkodást.
– Mondj valamit!
– Logan az – mondta elfúló hangon, majd taszított egyet
Fordon. Ő azonban nem engedte el.
– Logan? – kérdezte, kutatva a memóriájában. – Az exed?
– Igen. De várj csak… – Tara megállt, bár még csak félig
húzta magára a ruháját. – Te ismered?
– Csak mert nagyon szeret magazinok és újságok címlapján
szerepelni. És nem oly régen még te is ott mosolyogtál vele a
képeken. – Megragadta Tara karját, mielőtt az kisiethetett
volna a szobából. Bár elvben csak szexeltek, Ford nem örült
annak, hogy a nő volt férje a ház körül szimatol. Sőt
kifejezetten bosszantotta a dolog. – Miért jött?
– Nem tudom – felelte Tara az arcát paskolva. – Te viszont
még mindig meztelen vagy.
– Úgy van. Te pedig nem egészen három perce még nagyon
élvezted ezt – mondta Ford morcosan. – Szóval, nem tudod,
miért van itt?
– Fogalmam sincs – válaszolta Tara, homlokát Ford
mellkasának döntve.

102
 Ford megmarkolta hátul Tara selymes haját, és finoman
addig húzta, míg a nő ránézett.
– Azt kérdezted, van-e valaki az ágyamban. Talán most
nekem kellene föltennem ezt a kérdést neked!
– Senki nem feküdt az ágyamban már vagy… két éve! – Tara
lehunyta a szemét. – Két éve, Ford!
– Akkor már nagyon kijárt ez neked – morogta Ford
megcirógatva a nő állkapcsát. Oké, tehát Tara és Logan nem
szexelnek többé. Ez jó. Nem mintha kellene hogy érdekelje a
dolog. – Miért vártál ilyen soká?
– Mert nem találtam senkit, akivel együtt akartam volna
lenni – felelte Tara némi mentegetőzéssel a hangjában. – Most
meg egyszerre két férfi is van körülöttem, és az egyiken még
ott a parfümöm illata, és…
Ford megcsókolta, hosszan, elmélyülten. Őrült! Féleszű! De
Krisztusom, annyira kegyetlenül jó!
– …és a csókom íze még a száján – suttogta Tara
nyögdécselve, amikor Ford végre elengedte. – Istenkém, Ford!
Mivel Tara annyira édesen elveszettnek és zavarodottnak
látszott, a hangjába pedig pánik költözött – ez mind szokatlan
és új jelenség volt nála –, Ford bátorítóan végigsimított a nő
haján.
– A meztelenség kérdését megoldom. A többivel neked kell
megbirkóznod, hacsak nem szeretnéd, hogy segítsek a pokolba
küldeni Logant.
– Micsoda? Nem!
Ez fájt! De legalább nem téveszti szem elől, hogy miről is
szólt az együttlétük. És miről nem!
– Ford. Én képtelen vagyok ezt veled folytatni.
– Mit?
– Hát ezt! Akkor sem működött, és most sem fog.
Igen, ezzel Ford is tisztában volt. Úgyhogy igazából maga
sem tudta, miért terelte megint a falhoz Tarát, és csókolta meg

103
újra, keményen, szinte erőszakosan, míg végül Tara is
megragadta őt. Talán buta, macsós, seggfej húzás volt tőle, de
megérte, mert amikor hátrébb lépett, Tara bódult tekintettel
nézett rá.
– Nem hiszem, hogy csak ennyi lett volna – szólalt meg Ford
higgadtnak tűnő hangon, bár közel sem érezte magát
nyugodtnak.
– Pedig be kell fejeznünk – felelte Tara az alsó ajkát
harapdálva. – Én dolgozom…
– Mindenki dolgozik, Tara – szakította félbe Ford.
– Úgy értem, magamon – nyögte Tara, aztán sietősen az ajtó
felé pillantott, nyilvánvalóvá téve, mennyire feszült. – Amikor
legutóbb együtt voltunk, még fiatal voltam, és nem tudtam…
Nem tudtam, mit jelent egy kapcsolat. Ügyetlenül csináltam,
nem adtam bele magam.
– És Logannel mi volt a helyzet? Vele sem adtad bele
magad?
– Jaj, nem. Ott épp az ellenkezője történt – magyarázta Tara,
whiskyszínű szemét Fordra szegezve. – Neki éppen hogy túl
sokat adtam magamból. Mindent odaadtam. Hát nem érted?
Pont ezt kell végiggondolnom, hogy ne kövessem el újra egyik
hibát se.
– Vagyis ezen dolgozol? – kérdezte Ford. – Hogy úgy add át
magad, hogy közben ne veszítsd el magad?
– Pontosan!
A pokolba is! Ez szíven ütötte Fordot, miközben
végigsimította Tara állát.
– És hogy haladsz?
– Épp most? Nem túl jól.
– Jaj, Tara…
Tara kihúzta magát, és határozottan megrázta a fejét. Nem
kért Ford segítségéből, de együttérzéséből sem! Ez így van jól.

104
Ford amúgy sem akart belebonyolódni ebbe. Legalábbis abba
nem, ami a hálószobán kívül történik.
– Tara? – kiáltotta az előszobában Logan.
Ford megfeszült.
Tara lehunyta a szemét.
– Csak egy perc, Logan!
– Ne felejtsd el a feltételemet!
– Nem fogok átnézni rajtad.
– Akkor jó. És még egyet…
– Ford… – Tara megpróbálta kihúzni magát a férfi kezéből,
de Ford erősen megragadta.
– Ne ismételd meg a hajdani húzásodat! Ne lépj le!
– Akkor tizenhét éves, tudatlan gyerekek voltunk.
– A tudatlan te voltál.
Tara szája megfeszült.
– Nem úgy egyszerűen léptem le.
– Marhaság! – Ford még közelebb húzta Tarát,
megkockáztatva, hogy feldühíti, de alig bírt uralkodni magán.
– Ford – lihegte Tara riadtan. – Komolyan mondtam.
Képtelen vagyok folytatni veled. Az első kapcsolatunkba
majdnem belehaltam. Tanuljunk az elkövetett hibákból, és
kerüljük a kockázatot.
No, igen! Kitűnő terv. Kerüljük a kockázatot. Nagyon
logikusan hangzik, különös tekintettel arra, hogy amikor Tara
legutóbb Lucky Harborban időzött, a dolgok nem kifejezetten
jól alakultak a számára – nem kis részben Fordnak
köszönhetően. Jó eséllyel előbb vagy utóbb úgyis elmenekülne
innen. És ezzel nincs is semmi baj. Ford úgy gondolta, Tara
sokkal értékesebb, semhogy itt ragadjon, ahova csak rossz
emlékek kötik.
Ezek egyike pedig éppen ő maga. Méghozzá a legrosszabb
emlékek egyike, ez kétségtelen. Úgyhogy Ford magára húzta a
ruháit, és megadta Tarának, amit akart, s amiről Ford magát is

105
igyekezett meggyőzni. Kisétált az ajtón, átment az előszobán, s
odabiccentett az autóversenyzős hírekből jól ismert férfinak.
Logan Perrish éppen száznyolcvan centi magas volt, barna
hajához barna szempár társult. Meglehetősen jól tartotta
magát, s úgy nézett ki, mint aki címlapfotózásra vár.
Tökéletesen illett az elegáns és kifinomult Tarához, úgyhogy
Ford annál inkább szerette volna fenéken billenteni és kitenni
az ajtón.
Logan ránézett Fordra, majd tekintetét arra fordította,
ahonnan a férfi kilépett – egyértelműen a hálószobából.
– Ön itt… fizetővendég? – kérdezte Logan. – Úgy tudtam, a
fogadó még nem nyitott meg.
Ford válaszra nyitotta a száját, de Tara, szintén a hálószoba
felől érkezve, megelőzte.
– Nos, igazából panziót csinálunk belőle – mondta. – De ő itt
nem vendég. És te sem vagy fizetővendég. Nem jelenhetsz meg
itt csak úgy! Egyáltalán, kopogtál, mielőtt bejöttél? – Tara
gyűrött ruhában állt az előszobában. Mégis valami ragyogás
vette körül, amit Ford büszkén figyelt, hiszen annak
létrehozásában ő is szerepet játszott.
– Igen, kopogtam – felelte Logan. – De nem nyitottál ajtót. –
Tekintetét most Fordra szegezte. – Nem feltételeztem, hogy
társaságod van. Gondoltam, megvárom, amíg hazaérsz.
Ford szintén merőn bámulta Logant.
Tara részben hitetlenkedő, részben bosszús sóhajt hallatott.
Ford felismerte a bosszúság rezgéseit, hiszen ő gyakorta
váltotta ki ezt az érzést Tarából.
– Nem feltételezted, hogy társaságom van – ismételte Tara
lassan Logan szavait. – Pedig mennyi ideje is? Több hónapja is
lehet már, hogy utoljára beszéltünk.
– Mindig ilyen hosszú szünetek vannak közöttünk – mondta
Logan zavartan. – Valami baj van talán?

106
 – Nincs – válaszolta Tara. – Csak épp eszembe villant, miért
is ment tönkre a házasságunk.
Logan hirtelen ismét Fordra meredt.
– Egyáltalán, ki ez az ember?
A fickó, aki épp most dugta meg a volt feleségedet, seggfej –
gondolta Ford. Lehet, hogy nekik kettőjüknek nincs jövőjük, de
annyira nem volt nagylelkű, hogy azt kívánja, Tara újra
Loganhez tartozzon.
Tara Fordra pillantott, és már nyitotta a száját, hogy
mondjon valamit, de inkább visszacsukta. Látszott, hogy nem
tudja elmagyarázni a dolgot.
– Ford Walker – nyögte ki végül. – Ford, ő itt Logan.
Logan kézfogásra nyújtotta a kezét.
– Tara férje vagyok.
– Csak a volt férje – csapott Tara a férfi mellkasára. – Mi a
problémád? És mit keresel itt?
– Hiányoztál – felelte Logan.
Ford legnagyobb meglepetésére Tara nevetésben tört ki.
– Ugyan már! Az igazat! – mondta végül, továbbra is
mosolyogva.
Logan is mosolygott, de tekintete szomorkásnak tűnt.
– Tényleg hiányoztál – mondta. Közelebb lépett, de Tara
feltartotta az egyik kezét, majd egy lépést hátralépett.
– Logan! – kezdte. – Amikor elhagytalak, egy teljes hónapig
észre sem vetted, hogy nem vagyok ott. Egy hónapig, Logan!
Szóval, mi az igazi ok?
Logan Fordra pillantott.
Tara is a férfira nézett. Ford levette, hogy az este nyilvános
részének vége.
A francba! Neki semmi köze ahhoz, ha Tara nem akarja a
volt férjét kilökni az utcára, így aztán fogta magát, és a bejárat
felé indult.

107
 9. fejezet

„A mai nap életed egy bizonyos szakaszának utolsó napja,

használd ki jól!”
TARA DANIELS

Tara váratlan szúrást érzett a mellkasában, amikor hallotta

Ford mögött becsukódni az ajtót. Eltűnődött, vajon mi kellene
ahhoz, hogy Ford harcoljon érte? Vagy hogy kiálljon érte, és
elkötelezze magát?
A szexnél nyilvánvalóan több. És Tara titkon pont arra
vágyott, hogy kapjon valami jelet, bármilyet, ami arra utalna,
hogy kettejük között mégiscsak több lehet kellemes
szeretkezéseknél, hogy… Hogy megérdemelnek még egy esélyt.
– Az új barátod? – kérdezte Logan.
Tara majdnem egy epés megjegyzéssel válaszolt, de mivel
Logan csöndes hangon és ítélkezés nélkül kérdezte, végül
őszintén felelt neki.
– Inkább egy régi barát – mondta Tara. Olyan furcsa érzés
volt viszontlátnia Logant, aki, mint mindig, most is itt, karcsú
és ápolt volt. Tara várta az ismerős szívdobogást a férfi
látványától, de csak édes-bús fájdalmat érzett a gondolatra,
hogy mi volt közöttük.
És mi nem volt.
– Egyszer azt mesélted, hogy előttem csak egy komoly
kapcsolatod volt – szólalt meg Logan. – Egész fiatalon.
– Így van.

108
 – És ő lenne az? A fiú, akivel… – kérdezte Logan
elkerekedett szemmel.
Tara arca megrándult. Logan tudott a babáról. Ő volt az
egyetlen, akinek Tara beszélt róla, mert nem akarta, hogy a
házaséletüket titok árnyékolja be.
– Ő az – felelte Tara.
– Megint együtt vagytok? – faggatta tovább Logan.
– Nem. – Ahogy kimondta a szót, Tara legszívesebben
visszaszívta volna. Végül is nem voltak együtt abban az
értelemben, de akkor miért érezte úgy, hogy a tagadással
elárulta kettőjüket? – Vagyis nem tudom – javította ki magát
Tara.
– Értem – mondta Logan, és bólintott. – Ez egy kis kitérőt
jelent.
Tara a fejét ingatta. Nem értette, mit is keres itt volt férje,
oly messze saját csillogó világától.
– Miért nem hajszolod épp a pénzt és a dicsőséget
valamelyik versenyen?
– Egy szezont kihagyok.
Ennek semmi értelme. Logan számára a versenyzés jelentett
mindent. Mindent! Ráadásul nem is olyan egyszerű, sőt inkább
lehetetlen csak úgy „kihagyni egy szezont”. Szerződés köti a
versenyzőket a tulajdonos és a szponzorok felé, a garázs és a
boksz személyzetét se lehet fizetés nélküli szabadságra
küldeni.
– Hogy tudsz csak úgy…
Logan feltűrte az ingujját, s megmutatta Tarának a karját. És
rajta a sínt.
– A múltkori ütközésnél komolyan megsérült az ínszalagom.
Több műtét is vár rám, vagyis nem sokat érek a pályán.
Szerződtettek egy helyettest, határozatlan időre.
– Ó, Logan! – mondta Tara nagyot fújva, mert tudta, mit
jelent a volt férjének, hogy nem versenyezhet.

109
 – Ne aggódj! – nyugtatta meg Logan. – Nem bánom ezt a kis
szünetet.
– Miért?
– Mert a versenyzés miatt elvesztettem valamit, ami most
hiányzik. Téged, Tara. Téged veszítettelek el!
Tara meglepetten bámulta Logant. Volt idő, amikor mindent
odaadott volna azért, hogy ezt hallja tőle: az úgynevezett
karrierjét, a jobb karját, bármit! Most azonban már másként
álltak a dolgok. Sőt Tara is megváltozott.
– Logan…
– Ne mondj most semmit! – rázta meg a fejét a férfi. – Csak
gondold végig. Gondolkozz el rólam, rendben?
Tara hitetlenkedve nevetett, és döbbenten lehuppant a
kanapéra.
– Két évembe telt, hogy túljussak rajtad. Nem tehetem egy
csettintéssel semmissé azt, ami köztünk történt.
– Tudom. És nem sürgetlek – biztosította Logan. – Itt leszek
egész nyáron, úgyhogy…
– Egész nyáron? Hogy érted, hogy egész nyáron?
– Vissza akarlak hódítani – mondta Logan vigyorogva,
azután letérdelt Tara elé, és rávillantotta szívtipró mosolyát. –
Nem kell most döntened, oké? Ahogy mondtam, itt van rá az
egész nyár.
Istenem!
– De hát nem lebzselhetsz itt egész nyáron!
– Miért?
– Mert… – Igazából Tarának fogalma sem volt, miért. –
Mihez kezdesz itt magaddal?
Logan közelebb hajolt, és megpuszilta Tara arcát.
– Majdcsak kitalálom – felelte. Tara tenyerét a férfi
mellkasának feszítette, hogy ne közeledhessen. – No meg –
folytatta Logan, mosolyogva Tara elutasító gesztusán –, neked

110
most rengeteg dolgod lesz a fogadó újranyitása körül.
Segíthetnék.
Ez az ember egyetlen lépést sem tett két asszisztense nélkül.
Sose mosott, főzött, takarított vagy könyvelt még életében…
Semmit nem csinált maga.
– Pontosan miben is tudnál nekem segíteni? – kérdezte
Tara.
– Figyelj csak! Egy új és továbbfejlesztett verzió áll előtted –
mondta Logan legelbűvölőbb mosolyával. – Még nem ismersz
ilyennek, de majd meglátod!
– Logan…
– Nem sürgetlek, Tara. Nagyon türelmes fickó vagyok.
S ezzel Logan is, akárcsak Ford, eltűnt az éjszakában.

Másnap nyirkos, ködös reggelre ébredt a világ. Tara

hajnalhasadáskor már talpon volt, s elindult sétálni. Lehet,
hogy inkább futnia kellett volna, de utált futni. Egész gondosan
kialakított élete megállíthatatlanul robog a pokol felé, és lelki
szemeivel már látta, hogyan fogja magát egy kosárnyi
egészségtelen kajával kárpótolni. Muszáj tehát megelőző
intézkedésként némi kalóriát elégetnie, különben rövid időn
belül csak laza tréningruhákban járhat majd.
Besétált tehát a városkába, majd végiggyalogolt a
kikötőmólón. Közben odaintegetett Lance-nek, aki épp a
fagyizója előtti placcot locsolta.
A móló végén megfordulva Tara visszagyalogolt a partig.
Ahelyett azonban, hogy egyenesen hazament volna a kis
házba, hogy vegyen egy jó zuhanyt, Tara úgy döntött, elsétál
még a kishajókikötőig, ezzel is további kalóriamennyiségtől
szabadulva meg.
Bár lehet, hogy azért tette, mert Ford kint volt a stégen.

111
 A férfi úgy vonzotta Tarát, akár egy mágnes. Ford körül
vitorlásalkatrészek hevertek. Egyik kezében szerszám, a
másikban egy alkatrész, az arcán pedig látszott, mennyire
összpontosít.
Amikor felpillantva meglátta Tarát, Ford csodálatos, érzéki
szája mosolyra húzódott. Alig pár órája még szorosan ölelték
egymást, izzadt testük összetapadt, lélegzetük eggyé olvadt,
egymásra hangolódva mozogtak. A puszta emlék hatására
felizzott körülöttük a levegő, és Tarát további emlékek
rohanták meg.
És felébredt benne a vágy…
Tekintetük egymásba fonódott, bár egyikük sem szólalt
meg. Tara idegszálai izgatott remegésbe kezdtek. Akárcsak
némely testrésze.
– Jól vagy? – kérdezte végül Ford.
Ez nem afféle udvariassági kérdés volt. A múlt éjszaka
intenzív érzések kerültek felszínre, és Ford arcán őszinte
aggodalom tükröződött.
Mindez ellentmondott a képnek, amely Tara fejében rögzült,
ahogyan előző este Ford kisétált az ajtón, vissza se nézve.
– Jól vagyok – felelte Tara.
– Logan elment?
– Nem egészen.
Ford állkapcsa megfeszült, és némi habozás után szólalt
csak meg újra.
– Akkor mi az ábra?
– Itt marad a nyár végéig. – Ford mélyen Tara szemébe
nézett, és várt, mire a nő védekezőn fölemelte a két kezét. –
Nem az én ötletem volt!
Ford meg sem szólalt, de a hallgatása mindennél többet
mondott.
– Ez így neked kellemetlen lesz? – kérdezte Tara.
Ford félrebillentette a fejét, és visszakérdezett:

112
 – Neked kellemetlen?
– Még nem tudom.
Ford felsóhajtott, és valami olyasmit motyogott maga elé,
hogy „hé, ember, ne csináld!”, de aztán egyik karjával átfogta
Tara derekát, és finoman odadörgölte a csípőjét az övéhez.
– És most milyen?
– Nos, kellemetlennek nem mondanám – nyögte Tara. –
Ford! – Képtelen volt ellenállni a férfi vonzerejének, még
kevésbé könnyed, szexi sármjának, úgyhogy két kezével
megragadta Ford ingét, és a homlokát a mellkasának
támasztotta.
Válaszul Ford gondoskodó szeretettel simította végig Tara
haját, mire ő még közelebb húzódott a férfihoz. Nem lehet –
zakatolta az agya. Nem lehet újra a tiéd. Csakhogy most nem az
agya irányította a dolgokat. Tara Ford válla mellett
kikukucskálva a férfi vitorlását fürkészte, amelynek aljában
volt egy hálófülke.
Benne egy ágy.
Ford követte a tekintetét, és torokhangon felnevetett.
– Oké, de csak ha szépen kérsz!
– Ez nem vicces! – csattant fel Tara, és ellökte magát a
férfitól. – Ráadásul csupa izzadság vagyok, te meg csupa
piszok.
– Akkor jó úton haladunk a célom felé.
– Hagyd abba, Ford!
– Bébi! Te tettél kitérőt azért, hogy láthass, nem?
Ebben igaza volt, de ettől még Tarát épp annyira zavarta,
hogy Ford mindig pontosan tudta, mire gondol!
– Megyek, lezuhanyozom. – Hideg vízzel…
– Mossam meg a hátad?
– Ne!
– Rettentően kívánsz te engem – szólt Ford a távozó Tara
után.

113
 Így van, kívánta. Mégpedig nagyon. Melyik nő ne akarna egy
ilyen férfit az ágyába? Csak az volt a baj, hogy Ford nem
szívesen fektetett energiát a komplikált dolgokba. Márpedig
Tara meglehetősen komplikált eset volt. Ami azt jelentette,
hogy jobb, ha Tara ellenáll a kívánatosan férfias Fordnak,
hiszen úgyis tudta, mi lesz a történetük vége.

Pár estével később Ford a Szerelemkunyhóban mérte az

italokat. A hely tömve volt, ami rendszerint elégedettséggel
töltötte el. Imádott itt lenni, hallgatni a csevegő, nevetgélő
vendégeket, s tudni, hogy megint mindenkit összehozott.
Nagyon régen megtanulta már, hogy ott teremtsen magának
családot és otthont, ahol lehetősége nyílik erre. A
Szerelemkunyhó egyszerre jelentette számára mindkettőt.
A bár falai bordélyházat idéző, parázna mélyvörös színben
pompáztak, a dekorációt pedig régi-régi bányászkellékek
alkották, amiket ő és Jax különféle kalandjaik során gyűjtöttek
össze. A mennyezet gerendáiról lámpások lógtak, azok
világították meg az összevissza karcolt deszkaasztalokat s
magát a bárpultot is, amelyet hosszában egymás mellé
illesztett régi faajtókból ácsoltak össze. Ford legszívesebben
itt töltötte az idejét, amikor éppen nem a tenger hullámait
szelte a vitorlásával, élvezve az arcába csapó szelet.
Egyszerű életet élt, de ha jobban megnézzük, Ford is
egyszerű lélek volt. Erről tanúskodott a mérhetetlen
szegénység, amelyben felnőtt, és a nagyanyja, aki óvta és
szerette őt, amennyire tudta, miközben mindketten
kidolgozták a lelküket is. Mindig mondogatta az öreglány,
hogy egy napon majd meglesz mindennek a jutalma, és ő Palm
Springsben töltheti a nyugdíjaséveit.
Ford büszke volt, hogy végül megadhatta neki ezt.
Nagyanyja talán ebben a pillanatban is a Ford által vett Palm

114
Springs-i háza teraszán ült jeges teát szürcsölve, és a környező
hegyekben gyönyörködött. Ez volt a második legkedvesebb
elfoglaltsága – az után, hogy megfőzte Ford kedvenc ételét, ha
nagy ritkán elautózott hozzá. Valahányszor az unokája átlépte
a ház küszöbét, a mami ámulva emlegette, milyen szép szál
ember lett belőle, mint aki el sem hiszi, hogy az egykori
csenevész gyerek ilyen jó kiállású, magas férfivá
cseperedhetett.
Ford nem csodálkozott azon, hogy csodálkozik. Hiszen
tizenévesen sok marhaságot csinált, de még a húszas éveiben
sem volt könnyű eset. Most pedig, a harmadik ikszet is
betöltve, végre felnőttnek érezhette magát. Megtanulta
elfogadni a hibáit és nem bánkódni semmin. Igaz ugyan, hogy
az utóbbi hónapokban sokszor eszébe jut egyik legnagyobb
bánata.
Tara.
– Föld hívja Fordot! – Sawyer Thompson meglengette kezét
Ford arca előtt. – Itt vagy velünk? Vagy egy percre
kikapcsoltál?
– Azt hittem, ma este nem dolgozol – mondta Ford.
Sawyer egy szekrény méretű pasas volt, aki kegyetlenül
tudta feszélyezni az embereket – kivéve, ha valaki együtt nőtt
föl vele, és tudta, hogy Sawyer azért nem néz Disney–Pixar
rajzfilmeket, mert úgy bőg rajtuk, mint egy kislány. Ford kólát
töltött neki – Sawyer szolgálatban mindig azt rendelt.
– Berendeltek – felelte Sawyer, és mosolya lelohadt. –
Váratlan gond adódott a Horn-gerincen.
– Megint siklóernyősök? – Legutóbb a siklóernyősökről
kiderült, hogy Chloe, Lance és Tucker voltak, akiket meg is
büntettek, miután Mrs. Azalea díjnyertes
rododendronkertjében landoltak. Lance szinte sportot űzött
abból, hogy a lehető legtöbb őrült kalandban vegyen részt,
mielőtt az epilepsziája elhatalmasodik, és Chloe meg Lance

115
öccse, Tucker szíves örömest segédkeztek minden
hülyeségben.
Érthetetlen, de Sawyer ettől teljesen be tudott kattanni.
Ford örömmel konstatálta, hogy ez valami családi vonás
Taráéknál – mindhárom nővér képes volt az őrületbe kergetni
a pasikat.
– Ezúttal nem siklóernyősök – felelte Sawyer
megkönnyebbülten. Chloét mindenki szerette a városban, és
valahányszor bajba került, amiből azután Sawyernek kellett
kimentenie, mindig a férfin köszörülte mindenki a nyelvét.
Ford tudta, hogy Sawyer szereti a rendet. A nyugis rendet.
Vagyis Sawyer és Chloe olyan volt, mint az olaj és a víz. De
akárcsak az olaj és a víz, ezek ketten gyakran végezték egy
pikszisben. A karma egy boszorkány, akinek van humorérzéke.
– Egy csapat tizenéves volt – folytatta Sawyer. – Hazavittem
mindet a szüleihez, és az egyik mamától aztán kaptam
hideget-meleget! Azt mondta, jobban tenném, ha az ő adójából
a valódi rosszfiúk nyomában járnék. – Nagyot sóhajtva
lehuppant az egyik székre, és elvette a kólát. – Viszont te mit
csinálsz itt? – kérdezte. – Azt hittem, hétvégén az öbölbeli
versenyen leszel.
– Majd talán legközelebb – vonta meg a vállát Ford.
Sawyer egyik szemöldöke magasba szaladt.
– A bajnok bekrepált?
– Micsoda? Dehogyis!
– Akkor meg mi van? Harmincnégy évesen már túl a
csúcson?
– Fogd be! Ha jól emlékszem, a múlt hónapban a te derekad
állt be csocsózás közben.
– Haver! – csattant föl Sawyer mogorva ábrázattal. – Az egy
remek játék! És komoly szellemi munka.

116
 – No igen, és az eredmény? A hétvégét vinnyogva a kanapén
töltötted, aztán egy teljes hétig csak szellemi munkára voltál
alkalmas.
– És akkor mi van? – kérdezte Sawyer. – Legalább gyönyörű
nők részesítettek ápolásban.
– Miféle nők? – horkant fel Ford.
– Pajtikám. Vannak ám nekem nőim!
– Az online pornóoldalak nem számítanak.
– Igazi seggfej vagy – mondta Sawyer elérzékenyülve. – Az
előrehaladott kor újabb jele. Esetleg szóljak Cierának, hogy
nézzen neked helyet a nyugdíjasotthonban? És írasson föl
Viagrát?
Ciera Ford egyik húga, aki Seattle-ben egy idősotthonban
dolgozott ápolóként.
– Te vagy az idősebb – emlékeztette Ford a barátját.
– Két hónappal, de sokkal jobban nézek ki nálad! És nem is
kötekedem az öreg cimboráimmal.
Ford nagyot fújt.
– Azért nem versenyzem, mert nem volt kedvem utazni.
– És?
– És Jax túl kedves a törzsvendégekkel, úgyhogy jobbnak
láttam, ha maradok, nehogy elszabaduljon a pokol.
– És még?
– És… – A francba! Nem jutott eszébe semmi.
– Ismerd be! – csapott le rá Sawyer. – Azért nem mész
sehova, mert felbukkant Tara exférje, és nem akarod
elveszíteni a pozíciódat.
Ford idegesen a hajába túrt.
– Így van!
Lucille sündörgött oda a bárpulthoz. Szokásos rózsaszín
tréningruhájában volt, ősz haja pedig úgy nézett ki, mint a
vattacukor. Vizenyős szemét Fordra emelte.

117
 – Vodka jéggel! – mondta, miközben tenyerével megütögette
a pultot. – Nos, hogy haladnak a dolgok Acélmagnóliával?
Ford átnyújtotta a kért italt.
– Micsodával?
– Ne játszd meg a hülyét, kedveském! Nem áll jól.
– Nem játssza meg – vetette közbe Sawyer készségesen,
mire Ford felkapta előle az üdítőjét. – Hékás!
– Tarával – folytatta Lucille Fordnak. – Taráról beszélek. –
Gyakorlott mozdulattal hajtotta föl a vodkát. – Az exe itt van a
városban. Egy élő legenda, mint tudod.
Ford fújt egyet. Hogyne tudta volna?
– Egy orrhosszal előtted jár, fiacskám! – mondta Lucille
meglökve Ford vállát.
Ford kezdte azt kívánni, bárcsak ne lennének elvei a munka
közbeni ivással kapcsolatban.
– Nem fogunk erről beszélgetni, Lucille! – mondta.
– Nos, lehet, hogy te nem, de mindenki más erről beszél!
Résen kell lenned! Érted? – Lucille átnyúlt a pult fölött, és
csontos mutatóujjával Ford gyomrába bökött. – Légy résen,
hallod-e?
– Hallom, hallom – dörzsölte meg Ford a köldökét. – És ez
fájt!
– Légy résen, ha mondom!
Mintha Ford nem tudná! Mintha nem ez lett volna az örök
problémája, hogy igazából nem felelt meg Tara magas
elvárásainak! És most újra szembesülnie kellett a
felismeréssel, amikor meglátta Logant, ezt a kikent-kifent
menő figurát. Ráadásul biztosra vette, hogy Tara és az exe
között még most is működik a kémia.
Sawyer a szokott csöndes nyugalommal figyelte a jelenetet.
– Mégis miből gondolja bárki, hogy a mi barátunkat érdekli
az a lány? – kérdezte Sawyer Lucille-től.
Az asszony fölvihogott, majd a pultra csapta üres poharát.

118
 – Már hogyne érdekelné?
Sawyer elgondolkodva tanulmányozta barátját, majd a szája
mosolyra görbült.
– Ja, azt hiszem, igaza van!
– Kösz, haver! – bökte oda Ford.
Lucille egy taslit adott Ford tarkójára.
– Oké – mondta Ford. – Be lehet fejezni!
– Te fejezd be! Fejezd végre be a töketlenkedést! Ideje a
sarkadra állnod, Ford! Egyszer az életben!
Az a szörnyű, hogy Lucille-nek bizonyos szempontból igaza
volt. Ford tudta, mit gondolnak róla az emberek: ez a fickó
még életében nem kötelezte el magát senki és semmi mellett,
talán csak a vitorlázás kivétel. És az óta a régvolt nyár óta,
amit Tarával töltött, nem tudott olyan nőt találni, akivel
egyszerre barátok és szeretők lettek volna. Az ő fejében ez a
két dolog élesen elvált egymástól. Napról napra élt. Vitorlázás.
A bár. Haverok. Persze a nagyanyjával rendes volt, de hát ő
nemigen várt tőle semmit. Nem okozott neki problémát
gondoskodni a nagyijáról, hiszen volt pénze bőven!
Viszont kénytelen volt elismerni, hogy az elmúlt fél évben…
nyugtalannak érezte magát. Bizonytalannak és
boldogtalannak.
Hat hónapja. Azóta, hogy Tara visszatért Lucky Harborba.
Márpedig ez marhaság, különösen mivel egyikük sem akart
másodszor is ugyanabba a folyóba belelépni.
Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy volt valami kettejük között,
ami többet jelent a Tara ágyában történteknél. Amitől Ford
egyszerre érzett kényszert fejvesztve menekülni Tarától és
koslatni utána.
Kinyílt a bár ajtaja, és besétált rajta… A francba!
Logan Perrish.
Az öltözete jobban illett volna egy felkapott éjszakai
mulatóhoz, mint ehhez a kisvárosi bárhoz. Minden

119
ruhadarabján látszott, hogy átkozottul sokba került. Ford
megpróbálta elvi alapon kapásból utálni a pasast, de az
mindenkinek adott autogramot, aki csak megállította. Egy
ilyen fickót nem lehet utálni! A bárpulthoz érve Logan
láthatóan meglepődött, hogy Ford állt ott.
– Hé, haver! Te csapos vagy?
– Ja. Egy italt?
– Persze. – Logan végigfutott a Ford háta mögött függő
táblára felírt sörfélék listáján. – Hallottam valami olyanról,
hogy… Gyömbér Istennő?
A szomszéd bárszéken ülő Sawyer vágott egy grimaszt.
– Egy pasi legfeljebb a strandon rendel ilyen gyümölcsös,
csajos italt, különben megkérdőjelezik a férfiasságát! –
mondta.
Logan elmosolyodott, de nem vette magára a célzást.
– Keversz nekem egyet vagy sem? – kérdezte Fordtól.
– Persze! – Ford szokott készíteni ilyen koktélokat.
Kizárólag csajoknak. Sawyernek igaza van, punciknak való ital.
Ford arckifejezése láttán Logan elnevette magát.
– Tudom, tudom! – mondta. – De ha valamiben van pezsgő,
vagy a neve nőre utaló, képtelen vagyok ellenállni.
Ford mégis az utálat mellé tette le a voksát, s hátat fordítva
előszedett egy kivit, egy körtét és egy koktélkeverőt, majd
nekilátott, hogy elkészítsen egy átkozott Gyömbér Istennőt.
– Nahát! Szavamra, ez itt a híres Logan Perrish – szólalt meg
Lucille reszelős hangon.
– Helló, kedves! – fordult felé Logan lazán mosolyogva. –
Csak nem egy autóverseny-rajongó?
Lucille vigyorra húzta a száját.
– De igen! – Logan elé tolta a szalvétáját. – Autogram?
Ford a válla fölött hátrapillantva kérdőn felvonta a
szemöldökét, de Lucille csak egy grimaszt eresztett meg felé,
mielőtt ismét Loganhez fordult.

120
 – Ez már valami, hogy eljött hozzánk Lucky Harborba! Szép
időt autózott Talladegában. Sajnálom, hogy úgy összetörte
magát utána! – Lucille megérintette Logan alkarján a sínt. –
Remélem, nem fáj nagyon!
– Szépen gyógyulok, kösz! – nyugtatta meg Logan, s kissé
elfordult, hogy a másik oldalán közelebb húzódó két hölgyet is
bevonja a társalgásba. Ők is odanyújtották a szalvétáikat,
amiket Logan boldogan aláírt.
Ford időközben beledobott a keverőedénybe némi
gyömbért és jeget, majd ráöntötte a vodkát, s közben
Sawyerre sandított.
Barátja megint rávigyorgott.
Ford mogorva képpel töltötte ki Logan koktélját a szűrőn át
egy magas, talpas pohárba, és feltöltötte habzóborral.
Logant ekkorra már körülvették a rajongók, s hátat fordított
a pultnak. A bár vendégeinek a fele úgy csapott le rá, mint
valami mennyei csemegére.
– Egy hús-vér celeb – bökött Sawyer Logan felé. – Az
emberek nem tudnak ellenállni az ilyennek.
Ford igenis ellen tudott állni.
– Nem értem, mit esznek rajta – morogta az orra alatt. – A
legutóbbi tizennyolc versenyén még annyira sem volt képes,
hogy legalább egy körön át vezessen! Közben meg úgy öltözik,
mint aki elhiszi, amit a sajtó terjeszt róla.
– Azt hiszem, ma elfelejtetted bevenni a görcsoldódat –
vetette közbe Sawyer.
– És akkor mi van? – torkolta le Ford. – Ráadásul az
autóvezetés nem is sport.
Sawyer ekkor már hangosan röhögött.
– Jól látom?
– Mit látsz jól?

121
 – Hogy végre megemeled a seggedet azért a nőért, aki után
az elmúlt mennyi is, hat hónapban sóhajtoztál! Csak azért,
mert megjelent az exférj? Ez gáz, haver!
– Ki mondta, hogy bármimet megemelem?
– Kezded felpörgetni magad, én látom.
– Nem jól látod!
– Cimbora! A középsuli óta figyellek. A technikád nem sokat
változott.
– Mindegy! – Ford zajosan tett-vett a pálinkáspoharak
között, csak hogy elfoglaltnak látsszon. – És ami a technikát
illeti, már Logan érkezése előtt megtettem az első lépést.
Ford érezte, hogy valaki megpaskolja a kezét, lenézett, s
látta, hogy Lucille az.
– Egyet se aggódj, édes fiam! – mondta az idős hölgy
színpadi suttogással, amit még Seattle-ben is hallottak. – Majd
mi segítünk megszerezni neked azt a lányt.
– Ki az a mi?
Lucille négy még nála is idősebbnek látszó nő felé mutatott,
akik csillogó rúzzsal az ajkukon, az őszítő sampontól
kékesfehér frizurával mosolyogtak Fordra.
– Majd mi feléd billentjük a mérleg nyelvét – folytatta
Lucille. – De az sokat lendítene a dolgon, ha legalább egyszer
bemutatott volna a tévé mint vitorlásbajnokot.
– Voltam a tévében! – horkant föl Ford, és bosszúsan
összecsippentette az orra tövét. – Figyeljen ide, Lucille! Ne
keverjék itt nekem a dolgokat! Hallja, amit mondok?
Csakhogy eddigre Lucille már a kis különítményére
összpontosított.
– Nem lesz egyszerű, csajok! – mondta. – De meg tudjuk
csinálni! A mi Fordunkért.
– Úgy van! Fordért! – ismételték a barátnői.
Sawyer, az a seggfej, megint vigyorgott.

122
 – Oké, Lucille, itt a vége! – mondta Ford a nő felé bökve. –
Álljanak le!
– Sss, kedveském! – intette le Lucille. – Mi itt most
dolgozunk. És amíg te játszod a szépfiút, nekünk szükségünk
lesz egy kancsó Margaritára!
Jesszus!
Ford épp a Margarita koktélt készítette, amikor Logan
visszasomfordált a pulthoz egy újabb italért.
– Ne is mondd – szólalt meg Ford. – Egy újabb Gyömbér
Istennő.
– Neem! – húzta vigyorra a száját Logan. – Csak látni
akartam, hogy tudsz-e csajos italt keverni. Amúgy finom volt.
Kösz!
Sawyer, még mindig a székén terpeszkedve, felröhögött.
Na jó, ennyi elég! Mindenkit le fog állítani. A genyók!
Lucille újabb autogramot kért Logantől.
– Nem adtam már egyet, aranyos? – kérdezte Logan.
– De igen. Az megy majd föl az eBayre. – Megpaskolta a férfi
kezét, és Fordra mutatott. – Találkozott már a városkánk
ünnepelt hírességével?
Logan a vetélytársára pillantott.
– Igen – mondta –, de nem tudtam, hogy híresség.
Ford várta, hogy valaki felvilágosítja Logant az Amerika
Kupán elért győzelmeiről, vagy az ISAF Rolextől kapott „Az év
vitorlásversenyzője” címéről. És esetleg valamelyik
aranyérmét is megemlíthetnék.
– Pedig az ám! – jelentette ki Lucille büszkén. – Ford készíti
a Nyugati part legfinomabb Margaritáját.
Sawyer fuldokolni kezdett, és intett, hogy vizet kér. Ford rá
se nézett.
– Ja, el ne felejtsem – folytatta Lucille. – És hajózni is
remekül tud.

123
 Ford szinte érezte, ahogy a bal szeme mögött megpattant
egy ér. Nagyot, mélyet lélegzett, hogy lenyugodjon. Nem
segített, de hát az égvilágon semmi értelme sem lett volna, ha
most előáll azzal, hogy egyszer a Sports Illustrated is hozott
egy cikket róla.
Sawyer továbbra is köhögött, és Ford azt remélte, hogy
sikerült a nyelvét lenyelnie.
Lucille – poharával a kezében – széles mozdulatot tett.
– Teszem hozzá, a minap Ford megjavította a Lucky Harbor
Parti Fogadó bérelhető jachtjait is. Olyan rendes gyerek!
– Ez szép tőle! – vigyorgott Logan.
– Ó, igen. A mi Fordunk igazi főnyeremény – áradozott
tovább Lucille, és a kék hajú különítmény vadul bólogatott. –
Tara is így gondolhatja, mert a múltkori kis gyűlésükre őt is
behívta, és megkérte, hogy a hölgyek kedvéért vegye le az
ingét.
Most Fordon volt a sor, hogy fulladozni kezdjen.
– Nos, nem pont ez történt – hörögte. – Én…
– Ne szégyenlősködj, kedveském! Nagyon jól nézel ki ing
nélkül! – Lucille kihívón nézett Loganre. – Bár szerintem
ennek a fickónak is jól nézhet ki a felsőteste. Ha jól
belegondolok, akár itt helyben meg is mérkőzhetnének.
Jesszus!
A kék hajú különítmény tagjai izgatottan húzták ki magukat
székeiken, és helyeslőn bólogattak göndörített fürtjeikkel.
Logan nevetett, de egy hosszú pillantással végigmérte
Fordot.
Ford egyenesen a szemébe nézett, és látta, hogy Logant
felvillanyozta a kihívás. Na nem! Nem fognak felsőtest-
szépségversenyt rendezni. De vetélkedni fognak.
Induljon a móka!

124
 10. fejezet

„Önmagadat nem megtalálnod kell, hanem megteremtened.”

TARA DANIELS

Tara a következő pár napot a fogadó konyhájának végső

kialakításával töltötte, többször is átrendezve az egészet.
A fogadót végül panzióként fogják újranyitni.
Maddie intézte a papírmunkát, beszerezte az engedélyeket,
és lerendezte a hatósági ellenőrzést. Közben Chloe egyedi
ötletekkel állt elő, például hogy legyenek kis előrendelhető
piknikkosarak elvitelre. Tara a reggeli menüket tervezgette,
recepteket gyűjtött, és a szükséges készleteket gondolta át.
Úgy nézett ki, hogy a dolog végre beindulhat.
Tara alig akarta elhinni. Egyrészt csodálkozott azon, hogy
egyáltalán belement a dologba, másrészt hogy az idő
múlásával egyre jobban tetszett neki az ötlet. Egészen különös
izgalmat érzett, mert végre olyasmit csinálhatott, amit mindig
is szeretett volna – a saját konyhájában szakácskodni és ebből
megélni.
Ugyanakkor ijesztőnek is tűnt a feladat, hiszen hatalmasat
lehetett bukni egy ilyen vállalkozással. És eddig még nem
igazán könyvelhetett el jelentős sikereket… nos, igazából
semmiben.
Azzal biztatta magát, hogy egyszer mindennek eljön az
ideje. A gondolat reménnyel töltötte el. Szép lassan csörögni
kezdtek a telefonok, érkeztek a foglalások, viszont Chloe

125
gyakran úton volt, így Tarát elborították a feladatok.
Elhatározták, hogy keresnek egy részidős alkalmazottat.
Meghirdették az állást, és már el is beszélgettek pár
középiskolás jelentkezővel, akik remélhetőleg hajlandók némi
pénzért elvégezni kevésbé nemes feladatokat.
Lucky Harbor lakói is érdeklődéssel figyelték a készülődést.
Többen is benéztek a fogadóba: Lucille recepteket szállított,
Lance és Tucker felajánlotta, hogy a hétvégeken a fagyizóból
rendelhetnének a vendégek desszertet, Sawyer pedig kávézni
tért be – a fogadó ugyanis útba esett neki, és jobban szerette
Tara kávéját az őrsön kaphatónál.
A betérők legalább elterelték Tara figyelmét a megnyitó
ijesztő közeledtéről, és más problémáira sem maradt szabad
agyi kapacitása.
Például a férfiügyeivel kapcsolatos kérdésekre.
A tény, hogy egyáltalán a férfiügyek kifejezés szöget ütött a
fejébe, egyszerre tűnt elképesztőnek és nevetségesnek. Sose
voltak férfiügyei!
Sőt eddig férfiak sem voltak az életében!
Nagy meglepetésére Logan komolyan gondolta, és a
városban maradt. A parttól pár kilométerre kibérelt egy
üdülőházat, és mindennap benézett Tarához. A házasságuk
ideje alatt mindig Tara futott Logan után. Enyhén szólva is
különös érzés volt, hogy mindez a visszájára fordult.
Ford ugyanakkor mindig valahol a közelben volt. A minap is
ő szolgálta ki Tarát és húgait, amikor este a
Szerelemkunyhóban eresztettek le. Tegnap a kishajókikötőben
javítgatta a saját jachtját. De négyszemközt sosem találkoztak.
Tudván, hogy Ford nagyon is tisztában volt Logan jelenlétével,
Tara azt a következtetést vonta le, hogy Ford nem fog
nyomulni vagy küzdeni érte. Vagy bevonzza a dolgokat, mint
lámpa a lepkéket, vagy sem.

126
 Tara nem volt lepke, így azt tehette, amihez kedve volt. Csak
azt nem tudta, mihez lenne kedve.
Na jó, ez egy szép kövér hazugság! Nagyon is tudta, mihez
lenne kedve: egy bizonyos Ford Walker nevű pasashoz! De
nincs az a pénz, amiért még egyszer kitenné magát ennek…
Egy héttel a nem-is-annyira-gáz reggeli találkájuk után Tara
hajnalban útra kelt, hogy visszaszolgáltassa Ford
palacsintasütőjét, amit imádott és eddig használt is. Muszáj
lesz majd vennie egy ugyanilyet, ha egyszer lesz pár száz fölös
dollárja rá.
Tíz perc alatt autózott föl Ford házához – tíz perc, amiről azt
mondta magának, hogy éppen rá tudja szánni. A kikötőben
kellett volna visszaadnia az edényt, az lett volna a logikus és
értelmes lépés. Csakhogy amint Fordról van szó, Tarából
elpárolog minden logika és értelem!
Sebaj, legalább nem nehéz feljutni a házához. Ford a fogadó
fölötti meredek part tetején lakott. A hegyek mögül
előbukkanó nap első sugarai rózsaszínre festették a reggeli
égboltot, amikor Tara leparkolt a kocsival, és megindult gyalog
a ház felé. Legbelül picit reménykedett, hogy még ágyban
találja a férfit. De tényleg csak egy icipicit. Sokkal jobban
kívánta, hogy a zuhany alatt leljen rá…
Körbepillantva nem látta Ford kocsiját. Hideg zuhanyként
értre a felismerés, hogy nem lesz itt ébresszük-fel-a-pasit
műsorszám. Lépteit meglassította a szorongató gondolat, hogy
vajon hol lehet Ford ilyen kora reggel, még inkább, hogy kivel
lehet.
Semmi közöd hozzá – intette le magát. Semmi! Nagyot fújva
előhúzta a mobilját, és felhívta Fordot.
– Helló, bébi – szólt bele Ford a telefonba szokásos szexi
hangján. – Hiányzom?
Tara elhessegette a kellemesen bizsergető érzést, amit a
férfi hangja kiváltott belőle.

127
 – Visszahoztam a palacsintasütődet – mondta. – Itt állok a
kapud előtt. – Elhallgatott, remélve, hogy a férfi felvilágosítja,
hol van éppen.
– Menj be nyugodtan – felelte ehelyett Ford, és megadta a
kapunyitó kódot.
– Hol hagyjam az edényt? A konyhában?
– Hagyhatod az ágyamon is…
– Szeretnéd az ágyadban tudni a Le Creuset-det? – kérdezett
vissza Tara értetlenkedve.
– Nem – mondta Ford. – Téged szeretnélek az ágyamban
tudni. Mi van rajtad?
Tara eltartotta a telefont magától, és hitetlenkedve bámult
rá.
– Ugye, nem jól hallottam, amit kérdeztél?
– Ne is válaszolj! – folytatta Ford. – Legalább úgy képzellek
magam elé, amiben látni szeretnélek.
– És mi lenne az? – csúszott ki Tara száján, mielőtt
megállíthatta volna. Tudat alatt nagyon is izgatta a kérdés.
– Mmmm – tűnődött el Ford. – Talán francia szobalánynak
öltözve?
– Ez… – Tara elcsodálkozott, miért indította be a fantáziáját
Ford ötlete. – Ódivatú és antifeminista gondolat! – bökte ki
végül, a kelleténél erőtlenebb hangon. – Ráadásul
szolgálatkészséget feltételez.
– Naná, egy kis szolgálatkészséget elviselnék tőled – húzta
tovább Ford. – Jól esne pár „igen, uram”!
– Te komolyan meghibbantál!
– Nem kétséges. – Ford hangja mélyen és izgatóan búgott.
Tara teljesen megfeledkezett magáról, és arról is, hogy a férfi
csak a testét akarja. Nem csoda, hiszen ebben a pillanatban ő
is akarta Ford testét.
– Húsz percen belül ott lehetek – ajánlotta Ford, és Tara
hallotta, hogy mosolyogva mondta ezt.

128
 – Ne! Meg se forduljon a fejedben ilyesmi! – Tara
szándékosan nem vett tudomást a gyomorszájában keletkezett
remegésről. Nem tehetett róla, de akármilyen ősemberként is
viselkedett, Ford mindig felizgatta. Igaz, az imént Tara is arról
fantáziált, hogy a zuhanyzóban találja majd a férfit, de az csak
fantázia. Neki szigorúan a valóságban kell élnie! – Ezt a
kérdést már lezártuk.
– Fogadjunk, hogy meg tudnálak győzni!
– Nem kétséges – felelte Tara. Istenkém, segítsen valaki! –
Csakhogy te rendes fickó vagy, ezért nem akarsz meggyőzni.
– Annyira nem vagyok rendes fickó.
Remek! Szépen vagyunk!
– Amúgy nem sokat törődtél velem mostanában.
Ford elcsendesedett.
– Nem láttam szükségét, hogy belezavarjak a dolgaidba –
felelte.
Mint például abba, hogy újra találkozott Logannel? Tara
mély levegőt vett.
– Sose fordult meg a fejedben, hogy néha érdemes vállalni a
kockázatot?
– Nem.
Gyors, őszinte, kegyetlen válasz. Jellemző Fordra. Ezt
később még át kell gondolnia. Ebben a pillanatban viszont
Tara dühödten bepötyögte a kapunyitó kódot, majd hallotta a
zárkioldó kattanását.
– Biztos, hogy nem lenne jobb, ha a küszöbön hagynám az
edény? – kérdezte Tara. – Nem lopnák el.
Lucky Harbor a legbiztonságosabb hely a világon.
Egyedül az ő szíve nincs itt biztonságban, döbbent rá Tara.
– Félsz belépni a barlangomba? – cukkolta Ford.
– Ha-ha. Egyébként nem! A konyhapultra teszem.
– Vettem! – nyugtázta Ford. – Amúgy, ha már ott vagy,
kutakodsz is kicsit?

129
 – Ugyan! – Talán. – Hol akarnék kutakodni?
– Mit tudom én? Talán az alsóneműs fiókomban?
Legutóbb, amikor Tara keze Ford alsóneműjét érintette, a
bokszer rajta volt. Tara a puszta gondolatra elvörösödött.
– Nem! – vágta rá sietve.
Túlságosan is sietősen, mert Ford halkan nevetett.
– Ha szeretnéd, semmi akadálya – mondta egészen halkra
fogva. – Azt tehetsz, amit csak akarsz, Tara. Lapozz bele a
pornómagazinjaimba, egyél egy kis enchiladát . Tegnap este
{4}

készítettem Carlos nagyapjának receptjéből.

– Várj csak! – Tara azon nyomban elfeledkezett a
bokszeralsókról, pornómagazinról, még arról is, hogy
legszívesebben rávetné magát Fordra. – Carlos elárulta neked
a nagyapja receptjét? Egy örökkévalóság óta kunyerálom tőle!
– Persze! De te nem viszed el minden héten vitorlázni
tanulni. És nem okítod arra, hogyan csípjen föl csajokat úgy,
hogy az alapszakasz után legyen rájátszás is.
– Rájátszás?
– Ja. Tudod, baseball…
– Uramisten! – fakadt ki Tara. – Annyira pasi vagy!
Ford most már igazán nevetett.
– Töredelmesen bevallom!
– Szóval, ez egy zártkörű férfiklub? – kérdezte Tara
sóhajtva.
– Ühüm. És örömmel jelenthetem, hogy neked nincs meg a
belépéshez szükséges „berendezésed”.
– De nekem kell az a recept, Ford!
– Ezt csak férfiak ismerhetik. Nemzedékek óta apáról fiúra
szállt a tudás.
– Ezt most csak kitaláltad!
Ford nem felelt, de Tara szinte hallotta, ahogy
elmosolyodott.
– Kérlek! – könyörgött Tara.

130
 – Ó, hogy én mennyire szeretem, ahogyan ezt a szót
mondod…
– Ford!
– Itt vagyok, Tara. – Ford még mindig a hálószobának
tartogatott mély, halk hangon beszélt. És pontosan tudta, hogy
Tara ettől tökéletesen elkábul. – Mit tennél meg azért a
receptért? – tudakolta.
Tara bosszúsan megrázta a fejét.
– Most leteszlek, Ford.
– Oké. De ha meggondolnád magad, és mégis szívesen
játszanál az alsóneműmmel, csak üzenj, és megyek. Akkor a
rajtam levővel bíbelődhetnél…
Tara érezte, hogy a bugyija átnedvesedett, úgyhogy gyorsan
kinyomta a telefont. Nem fog SMS-t küldeni neki. Nem
hagyhatja magát megint elragadtatni. Túlzottan nagy a
kockázat, ha Fordról van szó, mert ő sosem kockáztat. Tara
már ismeri, milyen olyankor.
Belépett Ford tágas, férfias házába. Tűsarkúja kopogott a
keményfa parkettán. A nappaliban méretes kanapé állt, vele
szemben óriási tévéképernyő. Az egyik fal tiszta üveg volt,
azon keresztül az óceánra lehetett látni. És Tara észrevette,
hogy pont a kishajókikötőre néznek az ablakok.
A Lucky Harbor Fogadó kikötőhelyére.
Eltűnődött, vajon Ford szokott-e itt állni, és keresni őt a
tekintetével. Ám aztán figyelmeztette magát, hogy csak azért
jött, hogy letegye a palacsintasütőt és távozzon, így körül sem
nézve megindult a konyha felé.
Igaz, útközben a szeme megakadt a kandallópárkányon, s
megnézte az ott sorakozó fényképeket. Az egyiken Jax, Ford és
Sawyer állt Ford jachtján. Három remekbeszabott,
napbarnított pasas, vizes testtel pózolva a kamera előtt.
Eltűnődött, ki készíthette a fotót, s hogy az árbócon himbálózó
bikinifelső vajon a fotósé volt-e.

131
 Aztán egy másik csoportképen Ford és jó pár másik fickó
nemzeti színű amerikai melegítőben integetett, kezükben
érmekkel – az olimpiai vitorláscsapat.
A harmadik fotón egy idősebb és két fiatalabb nő látszott.
Mindhárman hasonlítottak Fordra, ugyanolyan zöld szemük és
széles, nyílt, pajkos mosolyuk volt.
A nagyanyja és a húgai.
Tara továbbment. Elhaladt a mosókonyha mellett, és egy
boltíven át belépett a konyhába, ahol azonnal elfogta a sárga
irigység. Micsoda berendezés?! És ez a Corian konyhapult! Ó,
istenem! Nézd azt a japán késkészletet! Tara érezte, hogy
mindjárt elájul. Gyorsan letette a palacsintasütőt a pultra, és
erőszakkal elfordult. Kifelé megint átment a boltíven, és
belesve a mosókonyhába meglátott egy kosár tiszta ruhát a
szárító tetején. A friss illatnak nem tudott ellenállni, belépett
hát, és mélyen beszívta a helyiség levegőjét.
Elérzékenyült.
A kosár tetején egy póló hevert. Az elején a „Lucky Harbor
Vitorlás Bajnok” felirat virított. Egykor sötétszürke színű volt,
de a sok mosástól majdnem fehérre fakult már. Tara ismerte a
pólót. Ford annak idején, azon a sok-sok évvel ezelőtti nyáron
kettőt is kapott belőle. Akkor még csak a helyi csapat segítője
volt, aki kikötötte a stéghez a hajót.
A póló párja Tarához került – Ford adta neki azon a nyáron.
Azóta is hordta pizsama helyett. Az egyik legbecsesebb emléke
volt. Sajnos azon az éjszakán is abban aludt, amikor a fogadó
leégett, úgyhogy a póló hat hónappal ezelőtt tönkrement. Tara
nem bírta megállni, hogy ujjait végig ne húzza Ford pólóján, és
hopsz, nézzenek oda! Kezébe kapta a ruhadarabot. De hiszen
Ford megengedte, hogy kutakodjon az alsóneműi között! S
végeredményben a póló is tekinthető alsóneműnek. A puha,
megfakult pamutot az arcához szorította, s érezte, hogy a

132
térde elgyöngül, pedig nem is érződött rajta a férfi szaga, csak
a mosószeré.
Kellett neki ez a póló.
Ne tedd…
De megtette. Tara egész egyszerűen elemelte Ford pólóját!
A táskájába süllyesztette, és visszahajtott a fogadóhoz.
Ezután egyenesen a kikötőhöz sétált, és kigyalogolt a stég
végéig.
Szüksége volt egy perc magányra.
Belélegezte a párás, sós levegőt. Ceruzavonalú, szűk
szoknyájában komoly kihívást jelentett leülni a pallókra, és a
tűsarkúját is le kellett rúgnia, de megérte a manőver. Tara
élvezte, ahogy a víz nyaldossa a lábát és a napsugarak
simogatják az arcát. Persze megjelenik majd pár nemkívánatos
szeplő, és majdnem a vízbe pottyant a tűsarkú Jimmy Choo-
utánzat, de a stéghez csapódó hullámok ritmusa és a
kikötőben ringatózó hajók látványa megnyugtatta a lelkét.
Még a keserű csokoládénál is hatásosabb volt a
boldogsághormonok felszabadítására és az ellazulás
elősegítésére.
Még az orgazmusnál is jobb.
Na jó, azért az orgazmusnál nincs jobb, de ez a második
befutó.
Ellopta Ford pólóját! Uramisten! Ez a vég kezdete.
Periférikus látásában egy pár kopott edzőcipő jelent meg,
majd két hosszú lábszár, egy sötétkék szörfös rövidnadrág és
egy fehér póló.
Aztán az a lélegzetelállító mosoly!
– Szóval tényleg bemásztál az ágyamba – mondta Ford Tara
mellé huppanva.
– Honnan tudod, hogy nem untam meg tovább várni rád? –
kérdezte Tara.

133
 Ford szemöldöke olyan magasra szaladt, hogy a homlokába
hulló haja el is takarta.
– Azt akarod mondani, hogy elpuskáztam egy esélyt?
– Barátocskám, neked soha nem volt esélyed!
Ford elvigyorodva átkarolta Tara vállát, és magához húzta.
Milyen finom illata van – gondolta Tara. A sós levegő és óceán
szaga keveredett valami erdőre emlékeztetővel.
Meg férfias illattal.
Nagyon férfias illattal.
– Kis hazug! – dorgálta kedvesen Ford.
Igaza volt.
– Túl közel vagy! – jegyezte meg Tara.
– Nos, nem így beszéltél, amikor… Huhh! – nyögött Ford,
mert Tara könyöke a bordái között landolt. De nem zavartatta
magát, csak vigyorgott tovább. – Nem kell szégyellned magad,
amiért letámadtál a konyhádban!
– Tessék? Az egész a te hibád volt! – közölte Tara. – Ott álltál,
a fűszereimet pakoltad, aztán rántott csirkét sütöttél nekem,
és olyan… – Szexi voltál. Pokolian szexi, tette hozzá
gondolatban. – Úgy értem, egyszerűen édes voltál.
– Édes – ismételte Ford, mint aki ízlelgeti a szót, aztán
elhúzta a száját. – Nem vagyok édes!
– Jó, igazad van. Ahhoz túlságosan férfi vagy.
Ford fölkapta a fejét.
– Tehát azt állítod, hogy pusztán miattam szeretkeztünk?
Tara elvörösödött, és egész testét elöntötte a forróság.
– Azt állítom, hogy elkábítottál a…
– Ha még egyszer kimondod, hogy „édes” – figyelmeztette
Ford –, itt helyben letépem rólad a ruhát, és megmutatom,
mennyire nem vagyok édes! És addig bizonygatom neked,
amíg sikoltozva nem mondod a nevem.

134
 – Hé, várjunk csak! Tényleg van, aki orgazmus közben
sikoltozik? Persze az ember ezt olvassa mindenféle
könyvekben, de…
Ford elnevette magát.
– Oké, te nem sikoltozol – nyugtatta meg, aztán odahajolt a
nyakához. – De akadozva veszed a levegőt, amit mellesleg
nagyon izgatónak találok, aztán meg végtelenül szexi
dorombolást hallatsz, és…
Tara megint az oldalába nyomta a könyökét.
– Én figyelmeztettelek, hogy nem vagyok édes – tiltakozott
Ford a bordáit masszírozva.
Tara legszívesebben még egyszer kimondta volna az „édes”
szót, csak hogy lássa, Ford beváltaná-e a fenyegetését, de
inkább visszanyelte. Ehelyett körülnézett, hogy egyedül
vannak-e, ha netán…
Ford megint felnevetett, majd Tara füléhez egészen közel
hajolt.
– Nos, ragaszkodsz még a sztoridhoz, Tara?
Tara gyomra megremegett.
– Mármint, hogy elkábítottál? Igen!
– Akkor kvittek vagyunk! – Ford a fogai közé csippentette
Tara fülcimpáját, amitől kéjes borzongás futott végig Tara
gerincén. – Mert a legelső találkozásunk óta te vagy az, aki
folyamatosan elkábítasz. – Ezután Ford megpuszilta a füle
tövét, majd a halántékát, miközben Tara küzdött, nehogy
teljesen elolvadjon tőle.
– M… Mit művelsz?
– Tesztelem, meddig hagyod.
Vedd kezedbe az irányítást! – utasította magát Tara, amikor
Ford a szája sarkáig jutott a puszisorozattal, aztán kézbe is
vette a dolgot. Pontosabban Ford pólóját ragadta meg mindkét
kezével, és olyan szorosan tartotta, hogy Ford akkor sem

135
szabadulhatott volna, ha akar. De a torkából feltörő morgásból
ítélve nem igazán akart szabadulni.
– Nem csináljuk ezt még egyszer! – figyelmeztette Tara. – Te
is tudod, hogy nem!
Ford két ajka közé fogta Tara alsó ajkát, és finoman
megszívta.
– Igen, tudom. Csak egyszerűen nem emlékszem, miért nem.
Tara a férfi dús, selymes, hullámos hajába fúrta az ujjait.
Annyira jó érzés!
– Azért, mert…
Ford megcsókolta. Hevesen, hosszan, s közben tenyerét
Tara derekára csúsztatva erősen magához húzta.
– Ford! Kérlek, várj!
Ford elmosolyodott, de nem húzódott el.
– Hadd találjam ki – szuszogta Tara szájába. – Még akarsz
mondani valamit?
– Igen! Te rám… – Tara alig bírt gondolkodni. – Bajt hozol.
Ugye tudod? Veszélyes vagy!
– Lehet. De nem mindig vagyok veszélyes – mormogta
reszelős, izgató hangon, amitől Tara legszívesebben mindenbe
beleegyezett volna, amit csak a férfi akart.
– És milyen vagy, amikor nem vagy veszélyes? – nyögte ki
nagy nehezen Tara. – Jó cserkész?
– Hm, az talán nem. De olykor a szándékaim tisztességesek.
– Mint például most?
– Nem! – Ford zöld szembogara sötéten csillogott, amikor
Tara szemébe nézett. – Most egyáltalán nem mondanám
tisztességesnek a szándékaimat. – Újra megcsókolta. És addig
csókolta, míg Tara úgy nem kapaszkodott belé, mint egy
mentőövbe, nehogy végleg alámerüljön…
– Ó! Hm, elnézést kérek…
Mindketten az ifjú hölgy felé fordultak, aki csinos kis rövid
szoknyában és pamut topban állt a stégen, s két kezéből a

136
szeme fölé ellenzőt formálva nézett rájuk. Napszítta, csillogó
barna haját lobogtatta a szellő.
– Helló! Bocs a zavarásért. Mia Hutchinson a nevem.
Az egyik seattle-i középiskolás lány, aki a hirdetésre
jelentkezett, és Tarával ma reggelre beszéltek meg interjút.
– Mia! Helló! – Tara még mindig remegő térddel felállt. Kicsi
volt az esélye, hogy a lány ne látta volna, ahogy Forddal
smárolt, de Tara úgy döntött, ügyet sem vet a dologra. –
Nagyon pontos vagy!
Ford is talpra ugrott.
– Azt hittem, délutánra beszéltük meg – mondta a lánynak.
Tara értetlenül nézett Fordra.
– Nem. Hozzám jött interjúra, a fogadóban meghirdetett
állásra.
– Nos – szólalt meg Ford –, a kisasszony felhívott, hogy a
vitorlázásról szeretne velem beszélgetni egy cikkhez.
– Ööö, úgy van! – mondta Mia örömteli meglepetéssel. – Az a
helyzet, hogy mindkettőjüket megkerestem. Elhoztam az
életrajzomat – folytatta, előhúzva egy borítékot a táskájából. –
Nem igazán volt korábbi releváns munkatapasztalatom,
úgyhogy azt küldtem el, amit tavaly gazdaságtanórára kellett
írnunk. És mielőtt megkérdezné, nem, nem dolgoztam sem a
Facebooknak, sem Bill Gatesnek. És a Mariners
menedzserének sem voltam személyi titkára. – Kicsit
habozott, s most egészen kislányosnak tűnt, noha tizenhét
éves. – A referenciáim azonban valódiak. – Bocsánatkérő
tekintettel fordult Fordhoz. – Munkára van szükségem, de a
cikkírást csak kitaláltam.
– Miért? – kérdezte Ford.
– Mert olyan közegben akartam találkozni mindkettőjükkel,
amiben nem kezdenek majrézni. Az, hogy így együtt találtam
magukat, gondolom, puszta véletlen.

137
 Tara rettentő higgadtnak látszott, pedig a szíve majd’
kiugrott a helyéből.
– Te ismersz minket? – kérdezte.
A lány beharapta az alsó ajkát, és egyikről a másikra járt a
szeme, amely pont olyan mohazöld volt, mint…
Fordé!
– Mondhatjuk így is – felelte Mia. – Nagyon, nagyon hosszú
sztori.
– Akkor a zanzásított verziót, ha szabad kérnünk! –
javasolta Ford kedvesen.
Jó! Ez jó! Ford nagyon nyugodt, higgadt és összeszedett.
Normál esetben ez az ő szerepköre, de a nyugalmat pár perce
maga mögött hagyta, elhúzott a higgadtság meg az
összeszedettség mellett is, és most robog az őrület felé. Mert
ha Miára nézett, Tara a tizenhét éves Fordot látta!
Női változatban.
És saját nádszáltermetével.
– Nos, az igazat megvallva, nagyon meglepett, hogy
kettejüket együtt találom így… csókolózva – fogalmazott
óvatosan Mia. – Nem tudom, mire számítottam, de erre
biztosan nem.
– Miért nem világosítasz fel bennünket, hogy mire is
számítottál? – kérdezte Ford. – Vagy esetleg elmondjam
helyetted?
Mia felkapta a fejét, és metszőn nézett a férfira. Ugyanolyan
gyors felfogásúnak tűnt, mint Ford.
– Kitalálta! – fújt nagyot Mia megkönnyebbülten.
– Bizony! – felelte Ford.
Tara szóhoz sem jutott a döbbenettől. A pokolba, levegőt is
alig kapott. Bizonytalanul keresett valamit a kezével maga
mellett, és megtalálta Ford kezét.
– Te a mienk vagy – mondta csöndesen Ford Miának. – A mi
kisbabánk!

138
139
 11. fejezet

„Mindig mondj igazat, akkor nem kell semmit észben tartanod.”

TARA DANIELS

Eddig a pillanatig Ford úgy tervezte, hogy rábeszéli Tarát egy

kis vitorlázásra. És némi közös testmozgásra.
Meztelenül.
Nos, a tennivalói listáján ez szerepelt az első helyen.
Csakhogy minden megváltozott azzal, hogy Mia itt állt
előtte, akinek arcából saját zöld szeme tekintett vissza rá. A
lány kissé kihívóan nézett, de látszott rajta, hogy felkészült… a
bántásra és a visszautasításra. Ford szíve elszorult a
felismeréstől.
Hány éve próbálta maga elé képzelni a gyermeket, akit ő és
Tara örökbe adtak?
Tizenhét!
S hány éve tűnődött azon, vajon a gyermek boldog,
egészséges, élénk, gyors felfogású vagy akármilyen felnőtté
érve egyszer… egyszer majd ott áll a küszöbön előtte.
Krisztusom! Ford nem emlékezett rá, hogy valaha ilyen
ideges lett volna, mint most. Még a tizenkét méteres hullámok
között hányódva sem, amelyek pedig könnyen ripityára
törhették volna a hajóját. Még akkor sem, amikor az olimpiai
dobogón állt, és az amerikai csapat tagjaként átvette az érmét.
Soha.

140
 Tara le sem vette a szemét Miáról, s maga is idegesnek
látszott.
– Olyan gyönyörű vagy – suttogta elhomályosult tekintettel.
Mia az anyja felé fordult, és higgadtan tanulmányozta.
– Hasonlítok rád.
– De nem annyira, mint…
Anya és lánya egyszerre nézett Fordra.
A férfit szinte gyomorszájon vágta az érzés, hogy itt áll
előtte a nő, akit egykor eltökélten szeretett, s a lánya, akiről
annyiszor álmodott, és ezek ketten eltérő érzelmektől fűtött
tekintettel nézték őt. Ford úgy érezte, mintha valaki a
mellkasára ült volna.
– Megölelhetlek? – kérdezte Tara a lányt.
Mia rövid habozás után bólintott, s ettől a
bizonytalankodástól sűrű lett körülöttük a levegő.
Mindannyian zavarban voltak, miközben Mia egy gyors
ölelésre odalépett Tarához. Aztán Ford következett, aki
meglepetten tapasztalta, hogy Mia vele szemben egyáltalán
nem tűnik félszegnek. Feszülten, sőt szinte sóvárogva ölelte
meg Mia az apját, s egy cseppet sem vonakodva. Ford lehunyta
a szemét, és beszívta a karcsú, gyönyörű lány illatát –
Krisztusom, az ő lánya!
– Hogyan találtál ránk? – kérdezte.
Mia hátralépett, és egyik lábáról a másikra állt zavarában,
bár a hangja nyugodt maradt.
– Gondoltam, majd az után mesélem el, hogy megkapom az
állást.
Bátor és pimasz. Talán a génkészlet kiosztásakor ebből a
kettőből dupla adagot kapott – gondolta Ford.
– Nem egészen két hónapom van – folytatta Mia, mire Tara a
mellkasára szorította a kezét, nehogy a szíve kiugorjon a
helyéből.

141
 Ford tökéletesen átérezte Tara riadalmát. A pokolba is!
Miának egész pici korában baj volt a szívével. Meg is kellett
műteni, mert az egyik billentyűje nem zárt. Tara és Ford csak
onnan tudott a dologról, hogy Tara anyja tekintélyes summát
adományozott az orvosi számlák kiegyenlítésére, újabb
jelzáloghitellel terhelve meg a fogadót. Az egész most, Phoebe
halála után derült ki.
– Mi a baj, Mia? – kérdezte Tara aggodalmas hangon. –
Megint a szíved?
– Nem. A középiskola harmadik évét Spanyolországban
járom majd. Diákcsereprogram. Kilenc hónapra elutazom.
– Ó! – Tara ennek hallatán látványosan megkönnyebbült.
– Ezek szerint egészséges vagy? – kérdezte Ford a lányát. –
Minden oké?
– Aha. Évek óta még csak náthás sem voltam.
– Hát ez csodálatos! – lelkendezett Tara. – És a szüleid
áldásukat adták arra, amit most csinálsz? Hogy eljöttél
találkozni velünk?
Mia ismét hezitált egy picit.
– Nos, el akartak kísérni – ismerte el Mia. – Hogy lássák,
szívesen fogadtok-e, de én egyedül akartam jönni. – Ezeknél a
szavaknál a tekintete megváltozott. Nyugtalanabb lett. És
mintha védekező állásba húzódott volna.
Ford azonban észrevett valami mást is. Valahányszor Mia
megszólalt, mindig egyenesen hozzá beszélt, sosem Tarához.
Mintha a lány valahogy neheztelne az anyjára, aki lemondott
róla, viszont a vér szerinti apjára nem.
Szörnyű, de Tara arcán látszott, hogy ezt ugyanígy érzi ő is,
és nagyon bántja a dolog. Mostanáig Fordnak csak sejtése
lehetett a Tarát kínzó bűntudat súlyáról, amelynek ilyen
erőteljes látványától a férfi szíve összeszorult.
– A szüleim tudják, hogy egy állásra is jelentkeztem –
mondta Mia. – Beleegyeztek, hogy naponta kocsival járhatok

142
Seattle-ből Lucky Harborba. Mármint, ha megkapom a
munkát.
Laza – állapította meg Ford. Ezt is a génjeiben hordozza.
– Én felveszlek – szólalt meg Tara halkan. – Már ha ezt
szeretnéd, hogy nálam dolgozz.
– Tényleg? – Egy pillanatra lehullott a közömbös,
keménylány-álca, és Mia szívbe markolóan sebezhetőnek
látszott.
– Természetesen – felelte Tara.
– De hát… még nem is ismered a valódi képességeimet! Meg
engem sem.
– Komoly utat tettél meg, Mia – szólalt meg csöndesen Ford.
– Ne veszítsd el a bátorságodat!
Mia odafordult az apja felé, és úgy tanulmányozta annak
arcát, mint aki régóta sóvárog a látványra. Akárcsak Ford az
övére.
– Fel vagy véve – mondta Tara. – Megtaníthatlak mindenre,
ami kell a munkához. És aztán a nyár végére írhatsz majd egy
igazi szakmai életrajzot is, valódi szakmai tapasztalattal.
– Köszönöm! – mondta Mia valamivel lágyabb hangon.
Kislányosan. – És nem kell aggódnod. Nagyon összeszedett
vagyok és tudok tervezni. A szüleim mindenkinek azt
mondják, kényszeres vagyok, és valóban sokszor túlzottan
ragaszkodom a rendhez.
– Van egy ötletem, kitől örökölted ezt – jegyezte meg Ford.
Tara összehúzott szemmel nézett rá, amitől a férfi
elmosolyodott.
– Szerintem inkább rád hasonlítok – mondta Mia Fordnak.
Tara félrefordult, mert bántotta a megjegyzés, Ford pedig
szokatlanul tanácstalannak érezte magát. Nem tudta, mivel
hidalhatná át a szakadékot anya és lánya között.
– Elnézést, Ms. Daniels – szólt ki Carlos a kikötőiroda
ajtajából. Csípőre eresztett buggyos farmerban és pólóban

143
volt, amin egy szörfösbolt reklámja virított. Ma tüskékbe
zselézte fekete haját, s fekete fülbevalót és
szemöldökpirszinget viselt, ami ment fekete, magas szárú
Nike-jához. A reggeli napsütésben épp ablakokat pucolt,
úgyhogy karja és arca fénylett az izzadságtól. – Telefonon
keresik.
Mia a srácra nézett, és rajta is felejtette a tekintetét.
– Köszönöm, Carlos! – mondta Tara. – Mondd, hogy hagyjon
üzenetet.
A fiú biccentett, s közben Miára siklott a tekintete, aki
kíváncsian fürkészte.
– Mia, ő Carlos – mutatta be őket egymásnak Tara. – Szintén
a fogadóban dolgozik részmunkaidőben.
Carlos elmosolyodott, és Ford azonnal levette a felizgult
tinédzser jeleit. Fordot szinte fejbe kólintotta egy teljesen új és
tökéletesen meghökkentő érzés: apai féltés.
Ez nevetséges! A pokolba is! Amikor annyi idős volt, mint
Carlos, ő is pontosan így nézett Tarára. És nemcsak bámulta a
lány, de tett is ezt-azt…
– Hamarosan elkezdem kiültetni azokat a palántákat –
közölte Carlos Tarával. – Azt mondta múltkor, hogy az
kétemberes munka, de most éppen mindenki mást csinál,
úgyhogy…
– Én segíthetek – vetette közbe Mia vékonyka hangon.
– Nem! – szólalt meg egyszerre Ford és Tara. A férfi nagyot
fújt. Most már biztos, hogy ki kell nyírnia Carlost. Tarára
sandított, és látta, hogy ő is éppoly mogorván figyeli a
fiatalokat.
Szerencse, hogy mielőtt bármelyikük valami ostobaságot
mondhatott volna, Mia gyomra hangosan megkordult.
– Ó, kicsikém! – kiáltott föl Tara. – Hiszen te éhes vagy!
Gyere! Gyere föl a fogadóba! Készítek neked reggelit.
– De a palánták… – kezdte Mia Carlos felé pislogva.

144
 – Talán később – csitította Tara.
Sokkal később – gondolta Ford. Mondjuk, soha!
Tara az egész bandát beterelte a konyhába. Kivéve persze
Carlost – a fiút beküldte a városba pár elintéznivalóval.
Amikor a srác elment, Tara leültette Miát az asztal mellé, és
a hűtőből mindenféle alapanyagokat szedett elő, mígnem a
konyhasziget tetején halomban állt az étel.
– Mit szeretnél? Omlettet? Palacsintát? Bundáskenyeret?
Van még…
– Mindegy – legyintett Mia. Forddal együtt nézte, ahogy
Tara munkához lát, és jár a keze, mint a motolla. – Bármi jó
lesz. Szóval, mi a helyzet kettőtökkel? Ti még… egy pár
vagytok?
– Zöldséges-sajtos omlett? – kérdezte Tara, s látszott, hogy
nagyon szeretne témát váltani. – Pulykasonkával és friss
gyümölccsel?
– Oké. – Mia rövid habozás után Fordra pillantott. – Mindig
ilyen? – kérdezte suttogva.
– Zizi? Igen. Gyakran. Tudod, szeret főzni.
Mia bólintott, aztán a szeme az asztalon felejtett újságra
tévedt.
– Ez most komoly? – kérdezte.
– Micsoda? – kukucskált át a válla fölött Ford.
Mia a címlap egyik cikkére bökött, és hangosan olvasni
kezdte: „Fej fej mellett halad a két remek mén a Lucky Harbor
Parti Fogadó tulajdonosa, Tara Daniels meghódításáért folyó
vetélkedésben. Melyik szexi izompacsirta lesz a befutó? Vajon
a NASCAR-futamok sármos sztárja, Logan Perrish, vagy a mi
dögös vitorlázónk, Ford Walker? Lehet, hogy csak célfotó dönt
a végén, emberek? Ne hagyják ki a szavazást, már a
Facebookon is leadhatják a voksukat! Szavazatonként egy
dollár adományt is várunk. A befolyt összeggel a seattle-i

145
kórház gyermekrákkutató központját támogatjuk, úgyhogy ne
legyenek szemérmesek! Mindenkinek van egy dollárja, igaz?”
Ford megnézte, ki írta a cikket. Lucille Oldenburg. A
kotnyeles piás öreglány!
A tűzhely mellett álló Tara mozdulatlanná dermedt, a
tekintetébe rémület költözött.
– Most ugratsz?
– Dehogy! – felelte Mia. – Itt van a címlapon feketén-fehéren.
Ki az a Logan Perrish? Csak mer’ azt is írják, hogy tegnap két
teljes órán át adott autogramokat a strandon, volt, akinek a
bikinijére!
Tara lehunyta a szemét.
– Ő a volt férjem.
– A volt férjével állsz versenyben? – fordult oda Mia
Fordhoz. – Komolyan?
– Tréfa az egész – felelte Ford. Azon járt az agya, vajon Jax
tud-e neki jó ügyvédet találni, ha megfojtja Lucille-t.
Mia elgondolkodva nézegette az újságot.
– Szerinted nyerhetsz? – kérdezte Fordtól. – Mármint a
szavazáson.
– Ne foglalkozz ezzel – szólt közbe Tara, a spatulával
hadonászva Mia felé. – Egyikükkel sem járok.
Mia Fordra bámult.
Tara is a férfira nézett, némán esdekelve, hogy erősítse meg,
amit mondott. Ford nem tette, mert… A pokolba is! Nem is
tudta, miért nem. Mivel azonban néma maradt, Tara nagyon is
rosszalló sóhajt hallatott. Ford tökéletesen megértette, mit
gondol róla a nő.
– Ezek szerint nem jártok? – faggatta Mia Fordot.
– Nem – felelt a férfi helyett Tara.
– Ha nem jártok, akkor miért is csókolóztatok a stégen?

146
 – Milyen sajtot kérsz az omlettbe? Mozzarella, ementáli,
parmezán? – Tara elkeseredetten igyekezett elterelni a
beszélgetést, és már fordult is a hűtőszekrény felé.
– Nekem mindegy! – Mia még mindig az apját nézte. – Tehát
ti ketten… azóta nem is voltatok együtt? A tizenhét év alatt?
– Nem – mondta Tara. – Illetve igen. Várj! – Ujjbegyével a
szemét nyomkodta. – Fogalmazhatnánk másképp?
– Tara úgy hat hónappal ezelőttig Texasban élt – kezdte
Ford a magyarázatot. – Én itt maradtam.
– Akkor ti soha nem is voltatok egy pár? – kérdezte Mia. –
Még akkor sem, amikor… tudjátok. Amikor megfogantam?
Ford mély levegőt vett. Ez a rész fájni fog.
– Tudod, Mia, csak tizenhét évesek voltunk – mondta.
– Mint most én – bólintott Mia.
Pontosan. És Ford nem volt büszke rá, hogy a korához
képest már akkor tapasztalt férfinak számított. Tizenöt évesen
vesztette el a szüzességét. Egy dögös felszolgálólány csípte fel,
és megígérte, hogy meghintáztatja. A tavaszi szünet néhány
csodálatos napja alatt Forddal megfordult a világ.
Tara azonban teljesen tapasztalatlan volt. Ford nem is
értette, miért bízott meg benne a lány.
– Túl fiatalok voltunk ahhoz a fajta kapcsolathoz, amiben
hirtelen találtuk magunkat. – Ford próbált óvatosan
fogalmazni.
Kérlek, kérlek! Halld ki a sorok közé rejtett üzenetet, és ne
feküdj le senkivel!
Soha!
– Aha – mondta Mia halkan. – Gondoltam, hogy véletlenül
lettem. Egy szerencsétlen véletlen.
– Nem! – tiltakozott Tara hevesen.
– Semmi gáz – mondta Mia. – Bizonyíték rá, hogy örökbe
adtatok. – Tara teljesen le volt sújtva, de Mia csak megvonta a

147
vállát. – Gyorsan orvosolni kellett az óriási hibát, úgyhogy
lemondtál rólam. Egyszerű képlet.
Krisztusom, azok a szemek – gondolta Ford. Ebbe a nézésbe
ő beledöglik!
– Egyáltalán nem volt egyszerű – mondta, remélve, hogy Mia
meg fogja érteni. – És nem is arról szólt, hogy
megszabaduljunk tőled, és nekünk jobb legyen. Éppen hogy
neked akartunk jót.
Tara az ablak felé fordulva a semmibe bámult, meg is
feledkezve a reggelikészítésről.
Ford úgy képzelte, ugyanaz a gondolat taglózta le, ami őt is.
Az ember szíve meghasad, ha azt hallja, hogy a gyerek szerint,
akit örökbe adtak, a döntés nem volt nehéz a számukra. És
még fájdalmasabb tudni, hogy a lányuk akárcsak egy pillanatra
is úgy érezte, nem akarták őt.
– Azt hiszem, reggel elfelejtettem elmosogatni odaát, a kis
házban – mondta Tara fakó hangon. – Átmegyek, megnézem.
Ford bármibe lefogadta volna, hogy Tara az utolsó
kiskanalat is elmosta, ezért fölállt, hogy odamenjen hozzá.
Tara azonban könnybe lábadt szemmel, lefelé görbülő szájjal
megrázta a fejét.
Gyerekek voltak még, amikor Tara teherbe esett. Oktalan
gyerekek. Ma már nem ez a helyzet, de akkori érzései újra
feltolultak benne – a félelem, a feszültség, az aggodalom.
A mérhetetlen gyámoltalanság.
És az a letaglózó, örökké jelen lévő, minden energiáit
elemésztő bűntudat!
Ford Tarára nézett, és mindezt jól látta rajta. Tudta, hogy
Tara akkor is, most is helyesnek érezte a döntésüket.
Csakhogy nincs az a nő, akit ne kínozna örök életére a tény,
hogy lemondott a gyermekéről. Ő hordta ki Miát, az ő hasában
mocorgott és rugdalózott, ő érezte a magzat minden csuklását.
Aztán pedig kénytelen volt lemondani a tulajdon véréről!

148
 – Valami égett szagot érzek – mondta Mia a tűzhely felé
mutatva, amely füstölgött.
Úgy bizony, valami odakozmált rendesen! Ford odalépett
Tara mögé, kikapta kezéből a spatulát, és kikapcsolta a
főzőlapot. A serpenyőt a leégett omlettel a mosogatóhoz vitte,
ahol a csap alá tartotta. A hideg víztől hangosan sercegett az
edény, és még egy kicsit füstölt is.
– Leégettem… – motyogta Tara.
– Huhh – mondta Mia a serpenyőt bámulva. – Ezt rendesen
elintézted.
– De én sosem szoktam odaégetni semmit…
– Nem nagy ügy – próbálta megnyugtatni Mia. – Amúgy sem
voltam annyira éhes. Akkor most menjek el?
– Ne! – Tara kihúzta magát, mint aki végre magához tért. –
Mia! A reggeli leégetése szerencsétlen véletlen volt. Mint
amikor az ember elfelejt elmenni az orvoshoz. Vagy az
autópályán kifogy a benzin… – Elhallgatott, azután nagyot
nyelt. – De gyereket szülni, az soha nem lehet szerencsétlen
véletlen! Én nem nevezném annak. Azt akarom, hogy tudd ezt.
Nekem nehezen megy az ilyesmi. Visszagondolni a múltra,
vagy olyan dolgokról beszélni, mint… Nem vagyok jó az
érzések és érzelmek terén. De szeretném, hogy tudd – muszáj
tudnod –, én soha nem tekintettelek szerencsétlen
véletlennek. És szeretném, ha maradnál.
Mia nem fordult el, így Tara jól láthatta a lánya arcán
átsuhanó ezernyi érzelmet. Végül megköszörülte a torkát.
– Értem. Köszönöm! – mondta.
A rájuk nehezedő csöndben Ford odalépett a
hűtőszekrényhez. Ideje improvizálni. A tekintete egy nagy,
szaftosnak látszó epres pitén akadt meg. Ez jó lesz. Fogta a
tálcát, rajta a jó sok piros eperrel megrakott és fénylő
gyümölcskocsonyával nyakon öntött pitével, és az asztalhoz
vitte.

149
 – Ez az én Szupernyami eperpitém! – kiáltott föl Tara
meglepetten.
– Így van. És mostantól úgy hívják, Szupernyami reggeli. –
Ford a székekre mutatott. Ülj le!
Ford megdöbbenésére Tara szó nélkül engedelmeskedett.
Mia is visszafordult az asztalhoz, mire Ford három részre
vágta a pitét.
– Nem adhatunk eperpitét a lányunknak reggelire –
tiltakozott Tara elfúló hangon.
– Miért ne?
– Tényleg – kontrázott Mia. – Miért ne?
– Mert… – Tara lázasan kereste az okokat. – Nem
egészséges.
– Tele van gyümölccsel – ellenkezett Mia.
Tara a lányára nézett. Még mindig érezhető volt a zavar és
feszélyezettség közöttük. A levegőben ki nem mondott
kérdések és válaszok feszültek. Végül Tara beleegyezően
bólintott. Legyen akkor Szupernyami reggeli.
Mia a tányérjára tett egyharmad pitét méregette, miközben
frizurája a szemébe hullott. Lehet, hogy a szeme színe az apjáé,
de a tekintete az anyjáé.
Az ő lánya, ismételgette magának Ford. Az övé! Istenem! Egy
óvatos, fegyelmezett és eszes lány. Ám amikor Mia odanyúlt,
hogy türelmetlenül elsimítsa szeméből a haját, Ford
önkéntelenül elmosolyodott.
– Mi az? – kérdezte Mia.
– Olyan vagy, mint Tara a te korodban – felelte Ford. – De
most már hajlandó vagy elmondani, hogyan találtál ránk?
– Apu segített.
Ford önkéntelenül megrándult az apu hallatán. Ő
nyilvánvalóan soha nem lehet az Mia számára. Tara is felkapta
a fejét, és amikor a tekintetük találkozott, Ford megrendült

150
attól az együttérzéstől, amit a szeméből kiolvasott. Inkább
fölállt, és töltött három nagy pohár tejet maguknak.
– Már korábban is próbálkoztam – folytatta Mia –, de nem
találtalak benneteket. Aztán amikor Phoebe Traeger meghalt,
a végrendeletében hagyott rám némi pénzt. – Mia Tarára
nézett. – Részvétem az anyukád miatt.
– Köszönöm – felelte Tara alig hallhatóan. – Valamikor
hálaadás körül kaptad meg a pénzt, ugye?
– Igen, és a pénzzel együtt egy levelet is átadtak tőle. Azt
írta, hogy nem lenne szabad felfednie előttem, ki ő. Meg azt is,
hogy ezzel minden szabályt és ígéretet megszegett, de mivel
meghalt, mindenki bekaphatja. Ő írta így – tette hozzá Mia
félszeg mosollyal. – A levélben megadta az elérhetőségeiteket.
Mindkettőtökét. Ha kapcsolatba akarnék lépni veletek. – Mia
elhallgatott. Nagy levegőt véve folytatta. – Mindig is akartam,
de eltartott egy ideig, amíg összeszedtem a bátorságomat. –
Tarára nézett. – Az állt a levélben, hogy te Texasban élsz,
úgyhogy meglepett, amikor megláttam az álláshirdetést, és
megtudtam, hogy itt vagy. – Szünetet tartott. – Félórányira
innen kellemes otthonom, jó életem van. Két szerető szülővel
élek. Ennyi elég kellene hogy legyen. – Megint elhallgatott. –
Azt akartam, hogy megelégedjek ennyivel.
– Természetes, ha kíváncsi vagy – nyugtatta meg Tara. –
Nincs semmi baj a kíváncsisággal.
– Ja. Kezdetben azt mondogattam magamnak, hogy nem
érdekeltek. Egyikőtök sem. – Mia a villájával tologatta a
süteményt a tányéron. – Hiszen lemondtatok rólam, nem?
Tehát nem törődöm veletek. Nem leszek kíváncsi. Nem
akartam az lenni, akár természetes dolog, akár nem.
Tara kétségbeesett tekintettel nézett Miára. Ford megfogta
Tara kezét, és megszorította.
– Örülök, hogy meggondoltad magad – mondta Miának.
– Ki mondta, hogy meggondoltam magam?

151
 – De hát itt vagy! – jegyezte meg Ford. – Ez azt mutatja, hogy
valamennyire mégiscsak érdeklünk téged. Valamennyire
kíváncsi vagy.
Mia lejjebb csúszott a széken.
– Igen – mondta. – Mindig is kíváncsi voltam, olykor
túlzottan is.
– Nos, most, hogy itt vagy – kérdezte Ford –, mit szeretnél,
mi történjen?
Mia nagyon összpontosított egy szép nagy eperszemre, amit
lassan kettévágott a villájával.
– Nyilván tudnom kellene, hiszen eljöttem hozzátok.
Mégsem tudom. Legalábbis nincs határozott elképzelésem. –
Mia Fordra pillantott, aki még mindig a kezében tartotta Tara
ujjait, és hüvelykujjával nyugtatólag simogatta a nő kézfejét,
bár láthatóan nem volt tudatában ennek. – Tudom, hogy már
megkérdeztem – folytatta Mia kényszeredett mosollyal –, de
nekem nagyon úgy tűnik, hogy ti ketten együtt vagytok.
Ford értette, miért kérdezi ezt a lánya, de magának is azt
hazudta, hogy ez az egész köztük csak a szexről szól. A
pokolba is, ezt Tara is kijelentette. És egészen biztos is volt
benne, hogy ennél többről szó sem lehet. Így védte magát. De
amikor most találkozott a tekintete Taráéval, olyan
sebezhetőnek látta, hogy belesajdult a szíve. Meg kell óvnia őt!
Legutolsó együttlétük sokkal nagyobb sebet ejtett Tarán, mint
Fordon. Jól látszik, hogy azóta Tara rettentően óvatos lett.
Hiszen a kapcsolatuk következményeit egyedül neki kellett
hordoznia.
– Nehéz elmagyarázni – szólalt meg Tara.
Enyhén szólva is. Ford már erősítette magát Mia
reakciójára, de a lányuk éppoly gyorsan regenerálódó típus,
mint amilyen gyors felfogású. Mia egyszerűen felállt és
biccentett.
– Kölcsönkaphatnék egy számítógépet? – kérdezte.

152
 Tara zavartan nézett fel.
– Számítógépet?
– Be szeretnék lépni a Facebookra, hogy szavazzak. Rád
fogok szavazni – fordult Ford felé. – Jó érzés lenne a szüleimet
újra együtt tudni.
– Rád akar szavazni – mondta Tara alig hallhatóan Fordnak.
– Ugye, van rá esély? – tudakolta Mia. – Úgy értem, hogy ti
ketten egy pár legyetek. Ugye, nem fogtok most arról papolni,
hogy mennyire fontos nektek a másik, de nem ez van megírva
a csillagokban? – hadarta, aztán végre levegőt vett. – Vagy
olyasmit, hogy a saját életeteket akarjátok élni, meg hűnek kell
maradnotok önmagatokhoz, vagy nem hagyhatjátok, hogy a
másik visszahúzzon… – Elhallgatott, és az arca megrándult. –
Bocsánat. Ez egy másik konyha.
– A szüleid válni készülnek, igaz? – kérdezte Ford.
Mia némán bólintott.
Basszus! Ford legszívesebben megérintette volna, de Mia
egész lénye azt sugározta, hogy senki ne nyúlon hozzá! Nem
lévén jobb ötlete, Ford fölállt, és újratöltötte Mia poharát. A
lány kikapta a kezéből az újabb pohár tejet, és rámosolygott.
– Mia! Annyira sajnálom! – mondta Tara.
– Aha. Kösz! – Mia felállt. – Akkor… van számítógép?
– Az enyémet megtalálod a mosókonyha mögötti kis
irodában – szólalt meg Tara egy pillanatnyi szünet után. – A
második ajtó jobbra.
– Köszi!
Miután Mia kiment, Tara a mosogatóhoz lépett, és az
omlettsütőben úszkáló fekete trutyit bámulta.
– Leégettem a reggelit – dohogott. – Szénné égettem az ételt!
Ford odasétált és megállt Tara háta mögött. Akárcsak a
lányánál, Taránál is érezte a „ne-nyúlj-hozzám” rezgést, de
Ford átlépett a láthatatlan vonalon, és Tara csípőjére tette a
kezét.

153
 – Jól vagy? – kérdezte.
Ford meglepetésére Tara megfordult, és a szemébe nézett.
– Ez a lány… a mi lányunk!
– Bizony!
– Úgy értem, jól megnézted? Mi hoztuk létre. Belőlünk lett –
lelkendezett.
– Igen. Szép munkát végeztünk! – Ford közel húzta magához
Tarát.
Tara a torkát köszörülte. Látszott, hogy a könnyeivel küzd.
– Nagyon szép munkát végeztünk. Istenem! Miatta újra
átélem azt, hallod? – Homlokát a férfi mellkasának
támasztotta. – Azt, amikor minden annyira összezavarodott.
– Tudom. – Ford is ugyanazt érezte, mint ő. Tara a terhesség
utolsó öt hónapját Seattle-ben töltötte. Amikor eljött a szülés
ideje, nem akarta, hogy Ford ott legyen. Azért ő odament a
kórházhoz, bár amennyire tudja, Tarának erről senki nem
szólt. A váróban ült egyedül, a falat bámulta, és rettegett
Taráért, aki hosszú órákon át vajúdott és szenvedett.
Amikor meglett a baba, Ford még jó pár órát a
csecsemőszoba üvegablaka előtt töltött a pici lányt bámulva,
amíg el nem vitték, hogy új szüleivel új életet kezdjen.
– Amikor világra hoztam – kezdte Tara a férfi mellkasának
dőlve –, sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam. Nagy
fájdalmaim voltak. Sokat aggódtam. Biztattam magam, hogy
hamarosan túl leszek rajta, aztán amikor tényleg vége lett,
megkérdezték, hogy meg akarom-e fogni egy percre. Azt
mondtam magamnak, hogy nem szabad, mert utána képtelen
leszek elengedni. De mégis megfogtam. A karomba vettem. –
Tara szünetet tartott. – Csak egy perc volt, de ő ébren volt
akkor. Kinyitotta a szemét, és ahogy rám nézett, tudtam –
suttogta. – Tudtam, hogy gyönyörű lesz. – Összeszorította a
száját. – És egy percig eszembe sem jutott, hogy lemondjak
róla.

154
 – Tara! – Ford a homlokát Taráéhoz nyomta, és fejében mi-
lett-volna-ha kérdések cikáztak.
– De én meghoztam azt a döntést, és megbékéltem vele –
magyarázta bólogatva, mintha saját magát is meg akarná
győzni. – Csak egyszerűen, amikor rám nézett… Istenem, azok
a szemek! Most is olyan a szeme, mint a tiéd, Ford. Az a
szempár… a te szemed… tizenhét éven át kísértett.
– De hiszen te reszketsz! – dünnyögte Ford.
– Nem, ez te vagy.
Nos, a pokolba is! Tényleg ő reszketett.
– Annyira szépen bántál vele ma – mondta Tara szipogva. –
Tudtad, mit kell mondani, én meg… lefagytam.
– Te is jól csináltad. Hatalmas sokk ért. – Ford a nő hajába
süllyesztette az ujjait, és finoman meghúzva maga felé
fordította Tara arcát.
Tara könnyes szemmel nézett föl rá, és egy egészen
halovány mosolyt küldött felé, amely a sok-sok éven és
érzelmen átsugározva szíven ütötte. A világ legtermészetesebb
módján két tenyerébe fogta Tara arcát, lehajolt, és szájon
csókolta. Épp ebben a pillanatban tért vissza Mia a konyhába.
Egy végtelen hosszúnak tűnő, másodpercnyi csönd után Mia
megszólalt.
– Nem tudom, hogy röhögjek vagy sírjak…
– Megtaláltad a számítógépet? – kérdezte Tara
nyilvánvalóan terelve a témát.
– Igen – felelte Mia, azután Fordhoz fordult. – Vezetsz a
szavazáson, de nem sokkal. Talán átsegíthetnél ma pár hölgyet
az úttest túloldalára, ha úgy adódik. – Felkapta az asztalról a
pitéstányérját, aztán megállt, és felszegett fejjel szemügyre
vette kettejüket. – Most tényleg! Az előbb megint
csókolóztatok?
Tara összerezzent.
– Csak egy kicsit.

155
– De nem vagytok egy pár – szögezte le Mia.
Tara megint megrezzent.
– Nem.
Mia tovább vizslatta őket.
– Testvéreim, ugye, nincsenek?

156
 12. fejezet

„Érthetetlen okból a siker általában egyedül talál, de a

bukásodnak mindig van tanúja.”
TARA DANIELS

Tara bemutatta Miát a két húgának. A nagynénik összevissza

ölelték és dicsérték. Négyesben elmentek vacsorázni, de előtte
még Tara fölhívta Mia nevelőszüleit, és megnyugodott, hogy
valóban nincs kifogásuk az egész ellen.
Mármint hogy osztozzanak a lányukon.
Az ő lányán.
Mia gyorsan összemelegedett Maddie-vel és Chloéval.
Mindenfélét mesélt nekik magáról, például hogy ügyvéd akart
lenni, mert jól tud érvelni, vitázni.
– Családi vonás, drágaságom – mondta mézesmázosan
Maddie, s közben megpaskolta Tara kezét. Mindenki nevetett,
kivéve Miát, aki egyáltalán nem látszott boldognak, amiért
valamiben hasonlít az anyjára.
Később, amikor Mia már hazament, és Maddie, Chloe meg
Tara hármasban borozgatott a kikötő stégjén, Tara bevallotta,
fél attól, hogy nem találja majd a hangot Miával. Maddie
megnyugtatta, hogy a lány csak azért barátkozott meg velük
olyan könnyen, mert mint nagynénik, nem hordoznak akkora
érzelmi batyut, mint Tara, aki a szülőanyja.
Tara nagyon is tisztában volt a maga érzelmi batyujával.
Éppen most is olyan súllyal húzza a vállát, hogy alig kap tőle

157
levegőt. És ugyanilyen súllyal telepedett rá az az elemi erejű,
szívszaggató vágy, hogy – minden zavartság, ki nem mondott
kérdés és feszültség ellenére – többet lehessen együtt Miával.
Maddie megígérte, hogy eljön az idő, amikor közel kerülnek
egymáshoz. Tara életében semmit nem kívánt még ennél
jobban.
Tara másnap megpróbált a szokott napi teendőkben
feloldódni. Elment bevásárolni, ami általában – furcsamód –
mindig megnyugtatta, de nem most. Az üzletben összefutott
Logannel, és a jégkrémhűtők között állva a férfi úgy mutatta
be őt a rajongóinak, mint volt és leendő feleségét. Tara
bosszúsan kijavította Logant, majd a bevásárlókocsival
sürgősen továbbindult. Akkor meg pár ismerősbe futott bele,
akik nem tudták türtőztetni magukat, és elmesélték, hogyan
szavaztak a Facebookon. A jelen állás szerint Ford a
szavazatok 60 százalékát kapta, de Logan sok lányt bűvölt el
Lucky Harborban, és fokozatosan erősíti a pozícióját.
Ez most már tagadhatatlan: Tara élete kikerült az
ellenőrzése alól. Itt a lánya, aki szeretné megismerni, a volt
férje, aki szeretné visszaszerezni, és Ford, aki…
Tarának gőze sem volt arról, mit szeretne Ford.
Bosszúsan rázta a fejét, majd visszaindult a fogadóhoz.
Amikor kiszállt a kocsiból, meglepetésére Mia jött ki a házból,
hogy segítsen.
– Köszönöm! – mondta Tara szívből jövő mosollyal az arcán.
Mia is elmosolyodott, bár a szeme mást tükrözött. Tara még
egyszer sem látott őszinte örömöt a tekintetében.
Még egy dolog, amin dolgoznia kell: el kell érnie, hogy a
lánya elengedje a tizenhét éve dédelgetett rosszallását, és
megbízzon benne.
– Mia! – szólította meg lágy hangon a lányát Tara, amikor a
csomagtartó mellett szembetalálkoztak. – Mit tehetnék?

158
 Mia nem tett úgy, mint aki félreértette a kérdést. Benyúlt a
kocsiba, és kiemelt egy élelmiszerekkel teli papírtáskát.
– Nem tudom – felelte. – Egyszerűen… – Megvonta a vállát. –
Azt hittem, ez az egész könnyebben megy majd. Hogy egyből
fogom érezni a kötődést meg az összhangot veled, és… – A
lány nagyot sóhajtott, és megrázta a fejét. – Nem tudom.
– Mondd meg, hogyan segítsek! – kérlelte Tara. – Szeretnék
segíteni. Ugyanazt szeretném, amit te.
Mia bólintott.
– Azt hiszem, még maradtak kérdéseim.
– Akkor tedd fel őket! Kérdezz bármit! – mondta Tara, és
remélte, hogy csak ennyi a baj.
Mia hat papírzacskót markolt föl egyszerre. Erősebb, mint
amilyennek látszik!
– Bármit?
– Igen – felelte Tara, remélve, hogy Mia valami nem túl
meredek témával kezdi. Például, hogy mi Tara kedvenc színe
vagy milyen jegyben született. Aztán majd egyre mélyebbre
áshatnak.
– Könnyen le tudtál mondani rólam? – tette föl a kérdést
Mia.
Tara meglepetésében félreszívta a levegőt.
– Öööö…
– Gondoltál akkor rám? És most? – Mia szünetet tartott. –
Megbántad, hogy örökbe adtál?
Ennyit a meredek kérdésről – gondolta Tara, miközben
szorított a mellkasa. Nem volt könnyű döntés lemondani
Miáról, és Tara sokszor gondolt a babájára. De ami a
megbánást illeti… nem. Nem bánta meg a dolgot, legalábbis
akkor nem.
Az érzés később költözött a lelkébe.

159
 Tara nehezen találta a szavakat, hogyan mondja el ezt a
lányának úgy, hogy ne bántsa meg, csakhogy Mia arca
elkomorult, és egy lépést hátralépett.
– Tudod, mit? Nem számít! – mondta, és elfordult. Megindult
a csomagokkal a fogadó hátsó ajtaja felé.
– Mia! Mia, várj!
Mia szomorú arccal fordult hátra.
– Anyukám figyelmeztetett, hogy ez lesz.
A másik anyukája. Az igazi anyukája.
– Mit mondott, mi lesz?
– Hogy valószínűleg nem ugrálsz majd örömödben, amikor
életed legnagyobb ballépése ott áll a küszöbödön. És esetleg
dühös leszel, hiszen az örökbeadásom bizalmas, titkos módon
történt.
Tara elképedve nézte a lányát.
– Anyukád azt mondta, hogy te egy ballépés lennél?
– Nem kellett mondania.
– Mia! Én egyáltalán nem így érzek irántad! És nem vagyok
dühös. Én… – Tara elhallgatott, mert nem tudta, mit mondjon.
Hiszen maga is most próbálja feldolgozni ezt az egészet, és
még nem dolgozta ki a stratégiát, hogyan értethetné meg a
dolgot Miával. Ez annyira, de annyira fontos, és Tarának időre
volt szüksége, hogy gondosan előre eltervezzen mindent,
nehogy rosszul süljön el…
– Meggondoltam magam. Már nem akarom tudni! – Mia
továbbindult a fogadó felé. – A csomagok nagyon nehezek. Be
kell mennem.
– Mia!
Hiába, már elment.

***

160
Néhány hete Maddie „próbaüzemet” szervezett a fogadónak. A
legutóbbi zenei fesztiválon tombolát hirdetett, és a szerencsés
nyertes a párjával egy éjszakát ingyen tölthetett el a
fogadóban.
Másnap reggelre várták a házaspárt.
Ettől Maddie teljesen felajzva rohangált az épületben, még
egyszer ellenőrzött minden apró részletet, s közben
utasításokat osztogatott Tarának. Ezzel szemben Tara kis
sárga cédulákon üzeneteket hagyott mindenen és mindenhol,
Maddie teendőit vázolva rajtuk. Mindenki készenlétben állt, és
panaszkodás nélkül hajtotta végre kettejük utasításait.
Na jó, volt, aki panaszkodott, de Tara figyelmen kívül
hagyta, és tovább ragasztgatta a kis üzeneteit. Végül arra lett
figyelmes, hogy Maddie már nem osztogatott parancsokat,
hanem egyre többször tűnt el Jax társaságában, olykor
hosszabb időre is.
– Hova a fenébe mászkálnak? – kérdezte Tara Chloétól,
teljesen kitikkadva.
– A manzárdszobába – felelte Chloe, és kikapta a sárga Post-
it tömböt nővére kezéből. – Add csak ide! Befejezted az
üzengetést!
Chloe ma terepszínű, rövid derekú csőnadrágot viselt piros
ujjatlan pólóval és élénkvörös Nike edzőcipővel.
Egész nap meglepően hasznossá tette magát a fogadóban,
sőt még egy hatalmas meglepetéskosarat is összeállított a
vendégeknek az általa készített fürdőtermékekből. Mostanra
viszont egyértelműen elege lett a parancsolgatásból, ezért
vette el az öntapadós üzenőtömböt.
– Mit keresnek a manzárdszobában? – kérdezte Tara, s az
ujjai viszkettek, hogy visszakaphassa a tömböcskéjét.
Chloe a legfelső lapra ráírt valamit, majd Tara mellkasára
ragasztotta. Nővére levette, és hangosan olvasni kezdte:

161
 – „Mert ott fent szeretik csinálni.” – Tara Chloéra bámult. –
Mit hablatyolsz itt nekem?
– Na tessék! Megint előjött a délies szókincsed, Miss Daisy!{5}

És nem „hablatyolok”. Emlékszel, amikor pár hónapja

felküldted őket a manzárdba azért az antik asztalkáért? Több
mint egy órát voltak fönn, aztán meg azt mondták, hogy ki
kellett fényesíteni rajta a politúrt.
Tara lehunyta a szemét.
– Ugye, nem…
– De bizony! Pontosan azt csinálták.
Atyaég! Maddie és Jax úgy viselkedtek, mint a bezsongott
ifjú házasok, akik egy doboz majdnem lejárt szavatosságú
óvszert kaptak nászajándékba.
– Csupa kiskorúval vagyok körülvéve!
– A kiskorú túl szép kifejezés. Inkább felgerjedt tinédzserek.
Na gyerünk, ismerd be! Ha tehetnéd, te is ugyanezt tennéd!
– Nem, nem tenném!
– Na persze! Én viszont igen. Én felmennék, ha lenne kivel!
Megkérdezzem a Mágikus Nyolcast, hogy a közeljövőben
neked lesz-e rá esélyed? – És miközben feltette a kérdést, már
elő is húzta a telefonját. A „nem valószínű” válasz láttán
elmosolyodott.
Chloe visszacsúsztatta a készüléket a táskájába. A hajában
most épp éjkék színűre festett két oldalsó tincset megtekerve
hátul megtűzte, és mintegy pántként ezzel fogta le a frizuráját.
– Klassz, hogy Maddie és Jax tudják élvezni az életet, no meg
egymást! S mivel úgy tűnik, effajta élvezetek rád nem várnak a
közeljövőben, megérdemlünk valami másfajta élvezetet!
– Most nem lehet – közölte Tara, Chloe kezébe adva egy
vödörnyi fürdőszobai tisztítószert.
Chloe elfintorodott.
– A takarítás mindig a te feladatot!
– Ma nem.

162
 – És mi lett a két tinédzser rabszolgánkkal?
– Carlos az utcai előkertet teszi rendbe, Miát pedig
megpróbálom bevezetni a konyhába.
– Hogyan? – pislogott Chloe.
– Bizony – mondta Tara. – Egy meglehetősen átlátszó
kísérlet arra, hogy megkedveltessem magam vele.
Megengedtem, hogy ő készítse a vendégváró sütiket.
– No, várjunk csak! – hördült fel Chloe. – Neki jut a
sütögetés, nekem a vécépucolás? De én vagyok az idősebb! Hol
itt az igazság?
– Úgy látom, nem érted a gesztusom lényegét. Tudod,
mennyire fontos, hogy jó legyen a vendégváró sütemény!
– Hogyan is felejthetném el? – mondta mogorva ábrázattal
Chloe. – Micsoda megtisztelő feladattal bíztad meg a kis Miát!
– Hé, ne beszélj így róla! Ő a lányom! – Alighogy kimondta
ezt, Tara elmosolyodott. Mi tagadás, csodás érzés volt, ahogy a
szavak kigördültek a száján!
Chloe váratlanul elvigyorodott.
– Édesem! Látom, élvezettel mondtad ki.
Tara bólintott, és ismét apró mosolyra húzta a száját.
– Bizony, élvezem.
De még mennyire!
– Szóval, most sütiket készít?
– Igen. – Tara észrevette, hogy Chloe gonosz vigyorral nézi
őt. – Mi az? Miről maradtam le?
– Ó, semmiről. Csupán annyi történt, hogy Mia nem sütit
készít, hanem a nappali ablakából lesi, hogyan slagozza Carlos
az udvart. – Chloe elmosolyodott. – Bevezetésnek nem rossz.
Tara felsóhajtott.
– Láttam Miát ma reggel a büfénél Forddal – váltott témát
Chloe. – Úgy tűnt, jól elvannak egymással.
Tara legbelül valami melegséget érzett a gondolatra. Annak
ellenére, hogy különösebb irányítás és szülői tekintély nélkül

163
nőtt fel, Ford remekül elboldogult az emberekkel. Természetes
érzéke volt ahhoz, hogy másokkal törődjön vagy
gondoskodjon róluk. Nem volt kétséges, hogy Mia rögtön meg
fogja kedvelni. Viszont hiába járta át kellemes bizsergés,
amikor maga elé képzelte Fordot és a lányukat, Tara
sajnálattal gondolt arra, hogy ő nem került ilyen közel Miához.
– Mia nem akárhogyan tud mosolyogni – jegyezte meg
Chloe. – És nevetni is!
Ezek szerint Mia Ford társaságában hajlandó volt nevetni.
Hát persze!
Hiszen Ford foglalkozott vele. Elvitte például reggelizni,
bevetette könnyed és szerethető stílusát, Tara viszont szénné
égette Mia reggelijét, és még a legegyszerűbb kérdésekre sem
volt képes válaszolni neki.
Most pedig féltékeny volt. Nagyszerű! Féltékeny, mert Ford
könnyen meg tudta szerettetni magát, Tara viszont… nos, Tara
senkinek nem könnyítette meg a dolgát, nem hagyta, hogy
törődjön vele bárki, és ezzel tisztában is volt.
– Gyerünk, láss neki a fürdőszobáknak! Én felhúzom az
ágyakat.
– Egy ágyat – tromfolta le Chloe. – Csak egyet kell felhúznod!
A két vendégünknek, akik ráadásul házasok. Mégpedig friss
házasok. Talán azt sem vennék észre, ha fel sem húznád az
ágyat. Most pedig térjünk vissza hozzám! Az asztmám miatt
nem takaríthatok.
– Látom én, hogy az asztmádat használod menlevélként
minden alól, amit nem szeretnél megcsinálni – zsörtölődött
Tara. – Csakhogy vegyszermentes tisztítószereket vettem.
Egyikben sincs olyasmi, amitől bajod lenne!
– Hát jó! Perfekt! Akkor én leszek Hamupipőke. – Chloe
nagyot sóhajtva kinézett az ablakon, s a látványtól felnevetett.
– Mi az?
– Semmi.

164
 Pedig nyilván nem semmi volt az. Tara az ablakhoz lépett.
Carlos odakint valóban az udvart slagozta, csakhogy már Mia
is kint volt mellette.
Carlos vagány, ugyanakkor csendes gyerek volt, és
legtöbbször nem lehetett eligazodni rajta. Rosszfiús szerkója
ellenére mindig időben járt dolgozni, és egészen a mai napig
becsülettel húzta az igát.
Pillanatnyilag azonban nem annyira húzta azt az igát…
inkább tette magát Miának. És noha az elmúlt három
hónapban Tara legfeljebb, ha tíz egész mondatot hallott a fiú
szájából, ezeknek ott kint egyfolytában be nem állt a szájuk.
Carlos lemosolygott Miára, miközben a meglocsolni
szándékozott virágágyást még véletlenül sem érte a vízsugár.
Mia olyan közel állt a fiúhoz, amennyire csak tudott anélkül,
hogy belelépett volna a csónak méretű, befűzetlen Nike
csukájába. És olyasmit művelt, amiről Tara ugyan hallott már,
de a saját szemével még sosem látta.
Mia nevetett. Kedves, őszinte nevetése egészen
megváltoztatta a lány arcát.
– Édesek! – mondta Chloe.
– Nem! Nem édesek! – fakadt ki Tara. – Tizenhét éves a srác,
és tizenhét évesen a fiúk csak egyvalamit akarnak.
– Milyen képmutató vagy! – nevetett Chloe.
Tara kifújta a levegőt, és homlokát az ablaknak támasztotta.
– Rám sosem mosolyog így!
– Persze hogy nem. Tőled nem reméli, hogy egyszer
valamikor megcsókolod…
Tara megint nagyot sóhajtott, mire Chloe átkarolta a vállát.
Tara meglepetten fordította felé a fejét, és a tekintetük
találkozott. Gyerekként több nyarat is együtt töltöttek, most
meg hat hónapja egymás nyakán élnek, de Tara egy kezén meg
tudta számolni, hány alkalommal érintették meg egymást
szeretettel.

165
 – Minden rendben lesz – nyugtatta meg Chloe egy
meghökkentően gyengéd szorítás kíséretében. – Miának is jó
lesz. Láthatóan boldog itt.
A váratlan irányból érkező, meglepő gesztus hatására Tara
mellkasából süvítve szakadt fel a kérdés:
– Biztos?
– Persze! És az az érzésem, hogy a kislánynak jó ideje nem
jutott boldogság. Oké, Tara, mély levegő!
– Gyűlölöm, amikor valaki azt mondja, vegyek mély levegőt!
– Akkor szerencsés lenne, ha magadtól is eszedbe jutna.
Tara lassan beszívta a levegőt, majd ugyanolyan lassan
kifújta.
– Csak szeretném, ha velem is barátságosabb lenne.
– Drágaságom! Már eljött ide, nem? Idővel az is meglesz. –
Chloe újra megszorította a nővérét. – Csak hagyd békén!
Egyszer az életben ne akarj irányítani! Egyszerűen hagyd,
hogy történjenek a dolgok, és élvezd, ami jön!
Tara meghökkenve mérte végig a húgát.
– Nézzenek oda! Milyen kedves lettél!
– Jól van, na – vigyorodott el Chloe. – Persze tudnék én
kedves is lenni, de nem ez a helyzet.
Tara megint sóhajtott egyet. Túl szép volt, hogy igaz
legyen…
– Oké, tehát mit szeretnél?
– Jövő héten elmennék, de szeretném, ha nem zsémbelnél,
amiért nyitás előtt itt hagylak benneteket.
– És ezúttal hová készülsz?
– Cabóba. Van egy haverom, aki az egyik ötcsillagos
szállodában melózik, és a helyet érdeklik a bőrápolási
termékeim.
– Amikor legutóbb Cabóba mentél, négy napra eltűntél,
aztán meg platinaszőke hajjal és mellbimbópirszinggel jöttél
meg.

166
 Chloe összerándult a felidézett emlék hatására.
– Ja. De most dolgozni fogok, úgyhogy nem lesz alkohol!
– Jó tudni – mondta Tara. – Mostanra már úgyis alig maradt
testrészed, ahova még pirszinget tetethetnél.
– Hát, ha meggondolom…
– Ne folytasd! – intette le Tara egy fintor kíséretében. – Nem
akarom tudni. – Mivel azonban nehezére esett megtörni a
húgával töltött kellemes percek varázsát, váratlanul Chloe
arcához szorította az arcát. – Szeretlek! Ugye, tudod?
Chloe egy pillanatnyi habozás után megölelte nővérét,
mégpedig jó erősen. Bár nem mondta hozzá, hogy ő is szereti
Tarát, de ilyesmit amúgy sem szokott mondani. A gesztus
azonban minden szónál ékesebben bizonyította az érzéseit, és
Chloe jó sokáig nem engedte el Tarát. Végül bólintott, majd
óvatosan elterelte nővérét az ablaktól és a két tinédzser
látványától.
– Láttad már a mai újságot? Logan és Ford fej fej mellett
halad a városi szavazáson. Talán a tegnap éjjel az oka.
Tara mozdulatlanná dermedt.
– Miért? Mi történt tegnap éjjel?
– Logan megint elment a Szerelemkunyhóba – mondta
Chloe mosolyogva. – A jelenlegi pasid szolgálta ki az expasidat.
Sose hittem volna, hogy képes vagy két ilyen alfahímet is
bevonzani! – Chloe gyanakvó pillantással méregette Tarát. –
Biztos megvannak a trükkjeid, ha egyszer sikerül levetkőznöd
ezt a nagyon-összeszedett-vagyok dolgot. Bár lehet, hogy a
pasik pont ezt szeretik benned! Az ördög tudja! Az ágyban is te
vagy a főnök?
Tara nem vett tudomást Chloe kérdéséről.
– Logan megint a bárban volt? – kérdezte.
– Nos, az este nagy részében Ford állt a bárpult mögött, és
Lucille meg a barátnői odaültek. Küldetésben jártak, hogy

167
összehozzanak téged meg Fordot. Na, nem mintha Logant nem
tartanák szexinek, de tudod, mennyire imádják Fordot.
Ez így igaz. Az egész város imádta Fordot. Őt mindenki
szerette. Hiszen könnyed és sármos volt, akármit is csinált.
És akárkivel is csinálta.
– A csapat elhatározta, hogy Ford felé billentik a szavazás
mérlegét – folytatta Chloe. – Városszerte plakátokat
ragasztottak ki meg minden. A posta melletti falragaszon
például Ford középiskolai évkönyvbeli fotója van. Tudtad,
hogy a beceneve „flörtmester” volt?
Tara szeme elkerekedett.
– Nem lehetnek plakátok városszerte!
– Oké – próbálta Chloe nyugtatni. – De vannak.
Tara felnyögött.
– Rendben, akkor változik a terv! – S ezzel Chloe kezébe
nyomta az ágyneműt. – A fürdőszobák után az ágyakat is te
csinálod meg. Én meg megyek a városba, és letépkedem a
falragaszokat.
– Miért kell nekem szívnom a te problémáid miatt? Tudod,
ha végre letennéd a voksod az egyik macsó mellett, az egész
szavazósdi értelmét veszítené.
– Nem az én voksomról szól a dolog – csattant fel Tara. –
Logan egy olyan nőt akar, aki már nem létezik, Ford pedig…
Csakhogy Tara már magának beszélt, Chloe időközben
elillant. Remek!
Tara megfordult, és egy sziklaszilárd akadályba ütközött,
amit történetesen Ford mellkasa képezett.

168
 13. fejezet

„Szerelmes ember nem lehet okos.”

TARA DANIELS

Ford elkapta Tara csípőjét, hogy a nő el ne essen. Egy kicsit

behúzta a nyakát, hogy tekintete találkozzon Taráéval.
– Milyet akarok én? – kérdezte Ford.
Tara megkerülte a férfit, és a konyhába indult. Ford
utánament. Hát persze hogy utánament! Idegesítette Tarát,
hogy nem tiltakozott ez ellen, ugyanakkor tanácstalannak
érezte magát – mint általában Ford közelében.
– Felelj! – szólt rá Ford. – Milyen nőt akarok én?
– Majd te megmondod – válaszolt Tara némiképp kacéran,
mivel maga sem tudta, akarja-e hallani a férfi válaszát.
Ford kérdőn pillantott rá.
– Inkább megmutatom – mondta, és kezét Tara felé
nyújtotta, de a nő elhátrált előle, egyenesen a kamrába.
Ford egyszerűen Tara után lépett, és becsukta maga mögött
a kamraajtót. Úgy hunyorgott a nőre, akár egy áldozatát
becserkésző oroszlán.
– Nos, pont erről beszéltem – állította meg Tara a férfit,
kinyújtott kezét annak mellkasára téve. – Úgy is gondoltam,
ahogy mondtam azon az estén, miután…
Ford egyik szemöldöke magasra szaladt.
– …együtt voltunk. – Tara egyet hátralépett, és nekiütközött
az ajtónak. – Elmondtam, hogy dolgozom magamon. A bennem

169
lévő dolgokon. Te viszont… eltereled a figyelmemet ezekről a
dolgokról! – Tara egy ujjal a férfi mellkasára bökött. – Úgyhogy
megkérlek szépen, fejezd ezt be! Ne tereld el a figyelmemet!
Igen, együtt aludtunk. A pokolba is, a kémia nagyon is
működött köztünk, és azon az éjszakán nem voltam ura
magamnak. De annyi minden zajlik bennem, Ford!
Mindkettőnkben sok minden zajlik, úgyhogy muszáj
függetleníteni magunkat egymástól. Rendben? Nem kell ez a
macska-egér harc. Össze kell végre kapnunk magunkat.
Ford szinte fülsiketítő hallgatásba burkolózott. Aztán mégis
megszólalt.
– Nos, ez mind rettentően érdekes! Sőt tanulságos. Úgyhogy
szépen körül is fogjuk járni bizonyos részeit, elsősorban azt,
hogy a jelenlétemben nem tudsz uralkodni magadon, pedig én
csak próbáltam… – Lassan kinyújtotta a kezét, és levett egy
Post-it cédulát Tara hátáról.
Két szó állt rajta: „Harapj belém!”.
Tara felnyögött.
– Chloe szerint ilyen egy poén. Koncentráljunk inkább az
előbbi beszélgetésünkre!
– Én inkább beléd harapnék.
– Nagyon vicces! Na figyelj! Értem én, miért gondolod, hogy
kettőnk kapcsolatában természetes lépés lenne újból szexelni,
de nem tehetjük. Én nem vagyok képes rá.
– Mert, ugyebár, dolgozol magadon…
Tehát Ford figyelt rá!
– Igen – felelte Tara. – És azért is, mert amikor így veled
vagyok, nekem… – Tara kereste a megfelelő szót.
– Többszörös orgazmusod lesz?
Tara bosszúsan lehunyta a szemét.
– Te nem veszel komolyan!
– Dehogynem! Nagyon is komolyan veszlek.

170
 Tekintetük összefonódott. Hosszan nézték egymást. Tara
furcsa rángást érzett a gyomrában. Ford tekintete komoly,
ünnepélyes volt, ellentmondva könnyed hanghordozásának.
Mindenre odafigyelt, amit Tara mondott. És azt is hallotta,
amit nem mondott ki. Viszont Tara bizonytalan volt, vajon
Ford egyetért-e a felvetésével.
– Valakinek az érzelmei sérülni fognak, Ford. – A „valaki”
alatt Tara saját magát értette. Hiszen múltkor is ez történt,
amikor utoljára megengedte magának, hogy szorosan
kötődjön Fordhoz, élete legfájdalmasabb időszakát idézve elő.
Ilyesféle érzelmi zűrzavarból nem igazán lehet felépülni. A
felmelegített kapcsolat pedig ritkán teljesedik ki.
– Ó – mondta Ford elgondolkozva. – Végre elindultunk
valamerre. – Egy ujjával végigsimította Tara állát. – Te félsz!
– Igen! Valld be, hogy te is – mondta Tara, megragadva a
férfi ingét. – Mia…
– Csodálatos teremtés.
– Valóban. – Tara nagyot fújt. – Az. De pont erről beszélek.
Az érzelmek sérülékenységéről.
– Én nem akarok bántani senkit – csitította Ford. Ellágyult
tekintettel két kezébe fogta a nő arcát. – Tara, ezúttal másként
állnak a dolgok.
Persze, mert csak szexről volt szó! Tara lenyelte a sértést.
– Nézd! Csupán annyit kérek, hogy legyen minden úgy, mint
azelőtt.
– Mi előtt?
Persze Ford tudta, mit ért Tara ez alatt.
– Mielőtt szeretkeztünk – nyögte ki Tara, és haragudott,
amiért Ford rákényszerítette, hogy hangosan kimondja a szót.
– Ó, legalább tisztában vagy vele, mi zajlott köztünk! – Ford
elhallgatott. – Mennyi a szerepe ebben az egészben Logannek?
– kérdezte végül.

171
 – Semennyi. – Tara rezzenéstelen tekintettel nézett Ford
szemébe. – Na jó, talán valamennyi van, de nem úgy, ahogy
gondolod.
– Hát, most ettől sokkal jobban érzem magam!
– Már megpróbáltam elmagyarázni neked, hogy annyi
minden zajlik bennem – folytatta Tara nagyot sóhajtva. – És
benned is!
– Azt hittem, nem rólam beszélgetünk.
– Nézd, ugyanabban a körhintában ülünk.
Ford értetlenül nézett rá.
– Most akkor ki dolgozik kinek a belső dolgain?
– Én a magam problémáján dolgozom – emelte föl a fejét
Tara. – Te pedig jó lenne, ha dolgoznál a magadén.
– És milyen problémám is van nekem?
– Az egyik például az, hogy képtelen vagy megállapodni.
– Mit értesz ez alatt?
– Azt, hogy lezser vagy, könnyen veszed a dolgokat, és élsz
bele a világba – mondta Tara. – És legyünk őszinték, szinte
mindenben jó vagy. Ezért aztán, ha valami bonyolultnak vagy
nehezebbnek tűnik, esetleg nem pottyan a sült galamb a
szádba, nem is teszel érte erőfeszítést.
Ford arca nem változott, de a szemében feszültség
tükröződött.
– Úgy gondolod, általában a számba repül a sült galamb?
Hogy nem kellett keményen megdolgoznom semmiért?
– Nem – rázta a fejét Tara. – Tudom, honnan indultál. Azt is
tudom, mennyit dolgoztál azért, hogy kikerülj onnan, de a
vitorlázás… légy magadhoz őszinte, Ford! A vitorlázás
számodra nem erőfeszítés. És nem Logan az egyetlen férfi az
életemben, aki az újságok címlapján szerepelt. Te is benne
voltál a lapokban. A Cosmo érdekes dolgokat hozott le rólad, a
világiéletedről.

172
 – Mi van akkor, ha nem éltem szerzetes módjára? Az ég
szerelmére, Tara! Húszéves voltam, rengeteg pénzzel a
zsebemben, és fürtökben lógtak rajtam a csajok. Iszonyatosan
élveztem, igen! De idővel felnőttem.
– Igen, tudom, hogy miután megnyerted az aranyérmet,
eljegyeztél egy lányt, akit a felkészülés során ismertél meg. De
az utolsó pillanatban felbontottad az eljegyzést.
Ford szeme megvillant. Talán bosszús lett, amiért
magyarázkodnia kellene. Tipikus férfi!
– Azért történt – kezdte Ford –, mert a lányt a csillogás és a
sok pénz vonzotta, és a sztárpárok életét akarta élni. Odavolt
azért, hogy a figyelem középpontjában legyen, én viszont… –
Ford elhallgatott, és vágott egy grimaszt. – Én viszont a régi,
egyszerű életemet akartam. Amiért olyan keményen
megdolgoztam!
– Aztán aláírtál egy tekintélyes szponzori szerződést, de
visszaléptél!
Ford elképedve nézett a nőre.
– Te tényleg olvastad az újságokat?
Igazság szerint Tara az évek során a legutolsó hírmorzsát is
felcsippentette, ami Fordról megjelent.
– Tényleg.
Ford egy pillanatig csöndben nézte.
– Az azért volt, mert már nem éreztem a versenyzés
izgalmát. Szerettem volna visszafogni kicsit a pörgésből. Nem
lett volna tisztességes vállalni a szerződést, ha a pénzükért
nem azt nyújtom nekik, amit várnak. Nos, talán nem mindig
jártam el úgy, ahogy mások várták, de mindig azt tettem, amit
helyesnek gondoltam.
– És mi történt kettőnkkel? Tizenhét évvel ezelőtt?
Ford tekintete elkomorult.
– Te sétáltál ki a kapcsolatunkból!
– Igen, de te hagytál elmenni!

173
 – Tessék? Most viccelsz? – Ford hirtelen mozdulattal a
hajába túrt, majd kezét magasba emelve, megfeszített
izmokkal megpördült maga körül. Amikor újra szembekerült
Tarával, arcán düh és csalódottság ült. – Ha te egyszer a
fejedbe vettél valamit, nem volt ember, aki megállítson! Tara,
ezt te is pontosan tudod!
– De soha meg sem próbáltál megállítani. – Tara torkát
fojtogatta a fájdalmas emlék. Istenem, az a fájdalom. Soha
többé nem akarja átélni azt a riadalmat, magányt és
szorongást! Valóban ő lépett ki, ő ment el, de hát annyira fiatal
volt még és tapasztalatlan. – Egyszer sem próbáltad felvenni
velem a kapcsolatot.
Végül Tara megbékélt ezzel. Hiszen a teljes szakítás időt és
lehetőséget adott számára, hogy túltegye magát a csalódáson,
nem kellett örökké rágódnia rajta. De most azt vette észre,
hogy legbelül mégis bántotta a dolog. Azt tudta, hogy Ford
nagyon szerette őt, de abban nem volt biztos, hogy eléggé
szerette-e. Annyira nyilván nem, hogy hozzá akarja kötni az
életét Taráéhoz. Ő viszont lassan ráébredt, hogy Forddal
kapcsolatban nem éri be kevesebbel.
Annak idején persze Ford igyekezett, hogy működjön a
kapcsolatuk, de egy tizenéves ígérete és lelkesedése nem
feltétlenül elég ehhez. És különben is, mit tudnak a
tinédzserek a szerelemről? Ha valóban összeillettek volna,
nem kellett volna Fordnak Tara után mennie, vagy legalább
megpróbálnia megtalálni?
Igaz, Ford igyekezett helyesen cselekedni vele kapcsolatban,
Tara hitt ebben. És rendes srác volt: megbízható, kedves,
törődő…, de Tara a döntését csak arra alapozhatta, amit tudni
vélt. És akkor úgy gondolta, nem volt eléggé fontos Fordnak.
Most sincs oka azt gondolni, hogy másképp lenne.
– Én másként emlékszem – szólalt meg Ford csöndesen. –
Úgy emlékszem, te adtad fel. Te futottál el! Én szívesen

174
vállaltam volna azt a boldogan-élnek-míg-meg-nem-halnak
dolgot, amit te a bűntudat miatt képtelen voltál megengedni
magadnak.
Tara nagyot nyelt. Nem számított erre a viszontvádra,
ugyanakkor igaza volt Fordnak.
– Ami elmúlt, elmúlt – közölte. – És most már nem csak
rólunk van szó. Itt van Mia. Nem játszhatjuk ezt tovább, Ford,
amikor ilyen nagy a tét. Mia olyan törékeny, és még fel kell
dolgoznia az örökbe fogadó szüleinek a válását. Nem
zavarhatjuk még jobban össze. Nem tehetjük vele! – Elfordult
a férfitól, azután meggondolta magát. Hiszen Ford
megérdemli, hogy tudja az igazat. – Az van, hogy ha most
valami csoda folytán működne köztünk a dolog, akkor… – Tara
megint nagyot nyelt, és suttogva folytatta – …akkor talán sok-
sok évvel ezelőtt is működhetett volna. És ebbe én belehalok,
Ford! Hogy mennyi fájdalmat okoztam… értelmetlenül.
Ford megdöbbenve figyelte a nőt.
– Tara! – kezdte szelíden, hangjában őszinte sajnálattal. –
Nem büntetheted magad örökké, és nem lehetsz a saját
boldogságod kerékkötője arra hivatkozva, amit a múltban
tettél!
Tara korábban nem fogalmazta ezt meg ilyen világosan
magának, de Fordnak igaza van. Hiszen legbelül, mélyen
mindig úgy érezte, bűnhődnie kell, amiért lemondott Miáról.
– Ugyanezek a gondolatok gyötörtek engem is – szólalt meg
Ford komoly tekintettel vizsgálva Tarát. – A bűntudat. Nem
vagy egyedül vele!
– Honnan tudod mindig, hogy mit gondolok? – kérdezte
Tara sóhajtva.
Ford hüvelykujjával végigsimított a nő állát.
– Rá van írva az arcodra – mondta aprócska mosollyal. –
Annak idején hoztál egy döntést. A magad szempontjából

175
helyes döntés volt. Ne hagyd, hogy így utólag felemésszen a
dolog. Ez egy másik fejezet. Lapozz végre!
Ford nem engedte el a nő arcát, a másik kezével pedig a
derekánál magához vonta. Tara legszívesebben a férfi
tenyerébe hajtotta volna a fejét.
– És mi lesz, ha lapozok?
– Az rajtad múlik – mondta Ford. – Mindig is te döntöttél. De
egyet ne feledj! Már nem vagy egyedül. Ketten vagyunk. Sőt
hárman.
Tara megadta magát, és homlokát Ford mellkasára ejtette.
Olyan kedves és erős volt! Elég erős ahhoz, hogy segítsen
elhordozni az ő terhét is, legalábbis ebben a pillanatban. Észre
sem vette, hogy időközben egészen közel lépett Fordhoz. S
egyre közelebb simult hozzá. A férfi nyugodt és egyenletes
szívverését hallgatta. Ford együttérző tekintettel nézett rá.
Vagyis inkább bele a lelkébe.
Eszébe jutott, ahogy Ford az imént arról beszélt, hogy ő is
ugyanazokat az érzéseket élte át, s erre Tarában valami
ismerős melegség, gyöngédség fakadt fel. Fölemelte a fejét,
majd hátával a kamraajtónak dőlt.
– Ford!
– Igen?
A férfi szilárdan állt, akár egy szikla.
Az ő sziklája!
Tara belefáradt a gondolkodásba, belefáradt abba, hogy
okot találjon, amiért ki kellene térniük egymás útjából. Most
inkább a belső késztetésének engedett, és ajkával lassan
megkereste Ford ajkát. Ebben a pillanatban azonban kinyílt a
kamraajtó, mire Tara kizuhant – egyenesen Logan karjaiba.

176
 14. fejezet

„Általában elmondható, hogy akinek jár a szája, az nem sokat

tanul.”
TARA DANIELS

– Mi az ördög? – Logan meglepetten pislogott a karjába borult

Tarára, majd tekintetét Fordra emelte.
Mielőtt Tara megmoccanhatott volna, Chloe toppant be a
konyhába. Egy pillantást vetett a Logan és Ford közé ékelődött
nővérére, majd értetlenkedő kézmozdulatot tett.
– Istenemre mondom, nem bírom követni ezt! – fakadt ki,
azután sarkon fordult, és kisétált.
Logan még mindig Fordot méregette, aki persze szintén
próbálta felmérni Logan reakcióját.
Tara végre kiszabadította magát a szendvicsből.
– Ez olyan kellemetlen! Megyek vissza a dolgomra.
Eredetileg a városba készült, de most nem akart messzire
menni. Inkább porszívót ragadott, és megindult az emeletre.
Ha elbizonytalanodsz, kezdj porszívózni! Ő pedig úgy forgatta a
takarítógépet, akár egy démon. Már a második szoba felénél
tartott, amikor két kar átfogta hátulról, és a porszívót is
kikapcsolta.
Logan volt az. Megfordította Tarát, és szolid mosollyal az
arcán magához húzta.
– Talán menekülsz előlem? – kérdezte komoly tekintettel.

177
 – Mondhatjuk. – Tara fújt egyet. – Logan! Valójában miért
vagy itt?
– Már elmondtam.
– Mert azt hiszed, hiányzom neked.
– Tényleg hiányzol – felelte a férfi. – Hiányzik, hogy nem
utazol velem, hiányzik az, ahogy reggelente elkészítetted a
kávémat, ahogyan bepakoltad a bőröndömet. Hiányzik a
gondoskodásod!
– Ó, Logan – sóhajtott egy nagyot Tara. – Én már nem az a
nő vagyok. – Közelről sem, tette hozzá gondolatban. – A te
világod… nyüzsgő, csillogó, izgalmas, én pedig… nem ilyen
vagyok. Lucky Harbor sem ilyen, úgyhogy nem értem!
– Tényleg nem? – Logan elérzékenyülten nézett végig Tara
vonalain. – Eszes és szórakoztató nő vagy, s annak idején
miattam akartál velem lenni, nem az eredményeim vagy a
bankszámlám vonzott. Rajtad kívül mindenki csak hízelkedik
körülöttem.
– Hát erről szól a dolog. Szükséged van valakire, aki nem
bólogat engedelmesen?
– Látod? – kérdezte, mosolyogva azon, hogy Tara felemelte a
hangját. – Soha senki nem mutatja, ha dühös rám. Egyedül te!
Logan most úgy nézett rá, ahogy a hálószobában szokott,
mire Tara önkéntelenül is felsóhajtott.
– Igazából hiányoztál, Tara – folytatta Logan, kezét a nő
csípőjére téve, miközben a füléhez hajolt. – Mondd, hogy én is
hiányoztam neked.
Jól ismerte Logant, és megnyugtatta a lénye, úgyhogy Tara
egy picit úgy érezte, jó lenne odasimulni hozzá. Szerencsére
azonban énje okosabbik fele inkább pofonvágta volna.
– Logan, az elmúlt pár évben… – Igen, hihetetlenül
vágyódott a férfi után. Azt akarta, hogy Logan megkeresse.
Erről álmodott, éppúgy, ahogyan korábban arról ábrándozott,
hogy Ford utánamegy. De nem tette. Egyikük sem tette. –

178
Túlságosan elfoglalt lettem ahhoz, hogy hiányozz – mondta
végül, mert képtelen lett volna ezeket a patetikus érzéseket
feltárni Logan előtt. – Sajnálom – tette még hozzá.
Logan a nő tekintetét kereste, miközben arcán kissé
elhalványult a mosoly.
– Semmi baj! Megérdemeltem. Túl sok idő telt el úgy, hogy
nem értem rá veled foglalkozni, igaz? – Egyik kezével
megigazította Tara elszabadult fürtjét. Teljesen betöltötte a nő
intim szféráját, és tekintetében az a csak neki szóló kedves
melegség bujkált, amitől Tara hajdanán megigézve vetkőzni
kezdett.
Csakhogy ez akkor volt, amikor még Logan Perrish felesége
volt, amikor Tara Daniels gyakorlatilag nem is létezett. És
Tarának nem volt kedve visszatérni ahhoz a ponthoz.
– Fáradt vagy. Túl sokat dolgozol! – korholta Logan
gyengéden. – Tegnap azért kerestelek, mert segíteni
szeretnék. És ne hidd, hogy gúnyolódom. Egyszerűen rájöttem,
hogy eddig mindig te segítettél nekem. Úgyhogy valójában
nekem kell bocsánatot kérnem, Tara. Annyira sajnálom!
Tara két ujját az alsó szemhéjára nyomta.
– Nem akarom, hogy sajnálkozz. Én már túl vagyok az
egészen.
– És rajtam is – mondta Logan elgondolkodva. – Tavaly
megnyertem a Sprint Cup sorozatot.
– Tudom – felelte Tara, és a férfira mosolygott. – Ez volt
életed álma.
– Valóban – mondta Logan. – Harminckét éves koromra
elértem. És amikor vége lett a versenynek, körülnéztem, hogy
kivel oszthatnám meg az örömömet. De te nem voltál sehol. A
legjobb dolog, ami eddigi életemben történt… elhagyott. – Két
tenyerébe fogta Tara arcát. – Családot szeretnék, Tara. Veled
élni. Talán egy-két gyerek is jöhetne…

179
 Tara torkába gombóc gyűlt. Még nem szólt Logannek, hogy
Mia feltűnt Lucky Harborban. Pontosabban rajta kívül csak a
húgai tudták a dolgot, de sejtette, hogy előbb-utóbb úgyis
kitudódik.
– Logan…
– Tudom! Igazából sosem beszéltünk közös gyerekről, de
ideje lenne, nem gondolod?
Jesszus!
– Nem, azt hiszem, nem értesz. Én…
– Vissza foglak hódítani – vágott közbe Logan szelíd hangon,
de érezhetően eltökélten.
Tara meghökkent, és azon gondolkodott, mit is érez most.
Hízik a mája? Talán. Diadalt aratott? Naná! Egy kicsit felizgult?
Nos, nem tagadhatta, de hát ez a pasi olyan remek példány, ő
pedig nincs fából.
De leginkább nyugtalanságot érzett.
– Úgy beszélsz, mintha egy közelgő verseny díja lennék –
szólalt meg. – Nem vagyok elérhető, elhódítható.
– Nem látok az ujjadon gyűrűt.
– Nem ebben az értelemben mondtam.
– Tara, én nélküled nem megyek el ebből a városból!
– De Logan…
Logan megcsókolta, sőt közelebb is húzódott a nőhöz, hogy
elmélyíthesse a csókot, de Tara hátralépett, és fölemelte kezét.
Logan vágytól fátyolos szemmel, zihálva nézett rá.
– Ez nem hagyott hidegen, igaz?
Valóban, Logan az a férfi volt, akitől tűzbe jött hajdan, de
Tara most nem érezte a tüzet. Na jó, talán egy kis melegséget
előidézett benne, de tűzről szó sem volt. Azok a bizonyos
szervei nem bizseregtek úgy, mint amikor Ford csókolta meg.
– Logan…
– Előttünk az egész nyár – intette le a férfi.

180
 Tara tisztában volt vele, hogy Logan karrierje
szempontjából ennyi idő hatalmas áldozat lenne. Hacsak nem
a tavalyi sérülése miatti kényszerpihenőről van szó.
– Csak mert megsérültél – szúrt oda neki Tara.
– Na jó, valóban jókor jött – felelte Logan fanyar mosollyal. –
Mármint a kettőnk dolga szempontjából.
– Logan! Kérlek, légy őszinte!
– Rendben! Igen, pihenőre kellett mennem, hogy felépüljek.
Sőt szükségem is volt a pihenőre. – Elhallgatott. – De a
leginkább rád volt szükségem, Tara! Hogy megint együtt
legyünk.
Ha igazat is mondott, ez most csak azért volt, mert Logan
éppen nem versenyzett. Ennyi. Lehet, hogy egyszerűen
unatkozott – gondolta Tara.
– Már nem vagyunk együtt.
Logan olyan mosolyt villantott, amiből kiderült, nem ért
egyet az állítással, és kész be is bizonyítani Tarának az
ellenkezőjét.
– Most mennem kell – mondta a férfi. – Megígértem
Chloénak, hogy ha elárulja, hol talállak, kitakarítom az egyik
fürdőszobát.
Mialatt Tara elkerekedett szemmel próbálta elképzelni a
NASCAR-bajnok Logant, kezében vécékefével, a férfi lopva
megcsókolta, és lelépett.
Tara lebámult a porszívóra. Nem azt mondják, hogy ahogy
öregszik az ember, az élete egyre egyszerűbb lesz? Már
annyira szeretne „egyszerűen” élni. Bekapcsolta a masinát, de
egy pár pillanattal később felvisított, amikor két meleg kar
átfogta a derekát.
– A fenébe, Logan! Megmondtam, hogy mi már nem vagyunk
együtt!
Amikor az ölelés szorosabbá vált, és megérezte a férfi illatát,
Tara rájött, hogy tévedett.

181
 – Csak én vagyok – kuncogott Ford, és maga felé fordította a
nőt. – Bár tetszik ez a „mimárnemvagyunkegyütt” dolog
Logannel kapcsolatban. Maradjon is így! – Végignézett Tarán,
és a mosoly lehervadt az arcáról. – Minden oké?
– Velem? Hát persze! Hiszen itt vagyok abban a városban,
ahova azt mondtam, soha többé nem térek vissza. És van némi
gondom a lányommal a kapcsolatunk helyreállításában, persze
az én hibámból. Aztán feltűnt az exem… és te is… – Tara
összeszorította a száját. Nem, nem megy oda vissza! – Szóval,
remekül vagyok.
– Helyreáll a kapcsolatod Miával, ne aggódj! – mondta Ford.
– Csak adj neki egy kis időt! Mit akart Logan?
– Meg akarta tudni, hogy hat-e még rám a csókja.
Ford kissé megfeszült.
– Megcsókolt?
Nahát, ideje kiüríteni a porszívó zsákját! Tara lehajolt, de
Ford azonnal visszahúzta. Tara felnézett a férfi arcába.
Egyértelmű, hogy Ford nem kínálja azt a megnyugtató
melegséget, ami Loganből árad, de van benne valami más.
Valami új, karcos és veszélyes. Legalábbis Tara szívére nézve.
És olyan átkozottul csábító is. Magának ennyit hajlandó volt
elismerni, de Fordnak nem mutatta. Próbálta megkerülni a
férfit, de Ford nekiszorította a falnak, és magas, felhevült
testével körbekerítette.
– Most miért játszod az ősembert? – kérdezte Tara. És
istenem, miért vagyok oda ennyire érte?
– Tehát, Logan csókja hatott rád? – Ford fogai közé vette
Tara alsó ajkát, és kissé meghúzta, mielőtt elengedte. –
Beleremegett a térded?
Nem, de most remeg…
Ford most Tara felső ajkára koncentrált, azt kezdte
harapdálni.

182
 – Logan csókjától bizseregtél? – Ezt kérdezve teli szájjal
tapadt Tara ajkára, lassú, forró csókkal jelezve, hogy teljesen a
magáénak akarja. Aztán picit visszahúzódott, hogy Tara
levegőt vehessen. – Hm, Tara? Hatott rád?
Tara most már olyan forrónak érezte a testét, hogy azon
csodálkozott, nem kapott még lángra a ruhája, és Ford is
érezhetően ugyanolyan izgalomban volt, mint ő. A férfi
tekintetével végigszánkázott Tara testén, aki ettől minden
idegvégződésén elektromos kisüléseket érzett. Aztán Ford
teljes testével nekidőlt, és szája ismét egészen közel került
Taráéhoz.
Tara ajka szétnyílt, lélegzet-visszafojtva készült a csókra,
ám ekkor Ford hátralépett, amitől ő lehuppant a földre.
Ford sokat sejtető tekintettel segített fölállni Tarának, és oly
könnyedén húzta föl, mintha nem is lenne súlya a nőnek.
– Tara?
A nő lehunyta a szemét, azután ismét kinyitotta.
– Nem – mondta –, Logan nem hatott rám. Te annál inkább.
Mint mindig. – Felelet helyett pimasz mosoly terült el Ford
arcán, mire Tara mellbe taszította a férfit. Büntetni kellene az
efféle halálos mosoly villantóit, gondolta. – Amit persze már
amúgy is tudsz, te csibész! De ez nem jelent semmit, Ford!
Nem akarom.
– Én sok mindent akarok…
Ez nem vicces.
– Én nem akarom – erősítette meg Tara. – Csak a lányomat
akarom végre megismerni, a hétvégén pedig hatalmas sikerre
vágyom a panzió megnyitásával. Aztán majd jön a következő
cél, és így tovább. Egészen addig, amíg elég pénzt nem
teremtünk ahhoz, hogy Maddie egyedül is boldoguljon.
Ezt hallva Ford tekintetébe eddig ismeretlen árnyalat
költözött. Tara nem volt biztos benne, mi az.
– És aztán? – kérdezte a férfi.

183
 – Aztán én elmegyek.
Düh – gondolta Tara. – Dühöt látok a szemében. Nem is
keveset, és csalódottságot is.
– Hova mész? Vissza Texasba? – faggatta Ford. – Minél
messzebb a szívedre gabalyodott szálaktól, mert így a
legegyszerűbb?
Ez fájt!
Mert eltalálta.
– Talán – ismerte el Tara. Legyen átkozott Ford, amiért
beleverte az orrát ebbe az igazságba! – Így aztán ördögi párost
alkotunk, nemde? Az egyik elfut, ez lennék én, a másik meg…
– A másik mit csinál? – kérdezte Ford összeszűkült
szemmel.
– Neked minden vagy-bejön-vagy-nem alapon működik,
nem igaz? Vagy az öledbe hullik a megoldás és klappolnak a
dolgok, vagy nem. Ha pedig nem, te akkor sem aggódod halálra
magad. – Tara megint ellökte magától a férfit.
S ezúttal Ford hagyta, hadd menjen.

Másnap reggel Ford rossz szájízzel ébredt, ami ritka volt nála.
Tarának igaza van vele kapcsolatban, tényleg nem sokat
foglalkozik azzal, ha valami nem jön be neki. És ez a felismerés
nem töltötte el örömmel.
Ami pedig Tarát illeti, bonyolult nő, és tüske a körme alatt,
úgyhogy nem is értette igazán, miért hajt rá. Pedig hajt rá,
szent igaz.
Azért fut utána, mert Tara az igazi énjét látja. És nem veszi
be a dumáját. Ráadásul érzelmeket vált ki belőle. Uramisten,
micsoda érzelmeket… Ebben a pillanatban például pokoli
türelmetlenséget és elégedetlenséget érzett.
Általában ilyenkor szokott kilépni a helyzetekből.

184
 A francba, ez a sürgető érzés, hogy ki kellene lépnie, most
nagyon dühítette. Mert azt igazolta, hogy Tarának igaza van,
amitől tényleg berágott.
Döbbenet! Úgy érezte, ezúttal még jobban belezúgott
Tarába, mint hajdanán…
Ami pedig Tarát illeti, az ő érzéseiről alig tudott valamit.
Abból, amit látott, úgy képzelte, a nőben is ugyanolyan
érzelmek dolgoznak, csak épp Logan iránt.
Ez is nagyon bántotta. Dühös volt Tarára, dühös volt
magára, az egész elcseszett helyzetre. Így futotta le a szokásos
reggeli körét, aztán bement a postára a leveleiért. Logan állt az
egyetlen ablaknál, mire Ford megrázta a fejét. Remek! Hát
nem találkoztak már így is túl sokat?
Ford számára kiderült, hogy az autóversenyző épp
postafiókot bérelne egész nyárra, vagyis esze ágában sincs
elmenni.
– De hát azt mondták, nem lehet semmi akadálya – hallotta
Ford Logan felháborodását.
Ford kezdte érteni a dolgot. Az ablak mögött Paige Robinson
ült, aki tizenéves kora óta próbált Ford barátnője lenni. Aztán
tizedikben is tett egy kísérletet. Együtt mentek a gimis
„Hazatérés-királynő” koronázására, ami után Paige előhúzta
retiküljéből az apjától csent, megkezdett vodkásüveget. Ford
már azt hitte, aznap este összejönnek, de aztán a lány túl sokat
ivott, és kitaccsolt, pont Ford cipőjére. Talán emiatt érezte
Paige, hogy tartozik Fordnak, vagy lehet, hogy még mindig
dédelgeti kamaszkori álmát, de bármi volt is az oka, a lány
sajnálkozva rázta a fejét, hogy jelenleg egyetlen szabad
postafiók sincs Lucky Harborban, amit Logan kibérelhetne.
Logan bosszúsan, de lemondó sóhajjal távozott a postáról.
Ford pedig nézte, ahogy kimegy, és az agya zakatolt. Ne
csináld, haver!

185
 Ne! Basszus! Magához vette a postáját, aztán Logan után
eredt.
– A Negyedik utcában van egy postafiók-szolgáltató cég –
közölte Ford. – Ott esetleg találsz még üreset.
Logan köszönet helyett gyanakvóan végigmérte Fordot.
– Gondolom, fogalmad sincs róla, miért közölte ma reggel
Jan, hogy elfogyott a kávé, amikor próbáltam egy kis
koffeinhez jutni. Vagy hogy miért ébresztett föl egy
csengőbetyár hajnali ötkor, hatkor, hétkor és nyolckor is? Vagy
esetleg arról, hova tűnt a bérelt kocsim?
– Miért kellene tudnom bármelyikről ezek közül?
Logan bosszúsan fölnevetett.
– Hát csak azért, mert a helyieket ugyan lenyűgözik a
NASCAR-eredményeim, de érted bármire hajlandók. A fenébe
is, a Facebook rá a bizonyíték!
– A Facebook? Még tart a szavazás?
Logan előhúzta a Blackberryjét, és rákeresett az oldalra. Az
emberek tweeteket küldözgettek, de a legutóbbi
blogbejegyzés mindent vitt:
„Románcot szimatolok a levegőben! Legalábbis a móló
körül, ahol Tara Danielset csókolózni látták városkánk szexi
matrózával. A szavazást még nem zártuk le, de úgy tűnik, Tara
maga is puhatolózik. És ne felejtsetek a csatolt kérdésben is
véleményt nyilvánítani: Fordnak feleségül kellene kérnie
Tarát? Vannak tweetjeink is, amiben ötleteket kaphat, mivel
álljon Tara elé…”
Ford a képernyőre meredt.
– Mi a franc ez?
Logan nagyot fújt.
– Én csak annyit tudok, hogy nem velem csókolózott a
mólón. – Bepötyögte készülékén a 911-et. – Halló, diszpécser?
Be szeretném jelenteni, hogy a bérelt autómat ellopták.

186
 Ford együtt várakozott Logannel, mert valahogy felelősnek
érezte magát a történtekért. Meg volt egy olyan érzése is, hogy
Sawyer hamarosan felbukkan.
Úgy is lett, Ford legjobb barátja alig öt perc múlva már a
helyszínen volt.
Sawyer egyenruhában és sötét napszemüvegben szállt ki a
járőrkocsiból, és hozta szokásos, vagány modorát. Amikor
meglátta, hogy Logan és Ford egymás mellett ácsorognak,
egyik szemöldöke magasba szaladt. Általában pókerarcot
viselt, de egy kis gúnyos mosoly játszott az arcán, amikor
megszólította őket.
– Láttátok ma reggel a Facebookot?
– Ja, ja – morogta Ford. – Röhögj csak nyugodtan!
– Már megvolt. Az új kérdésben még nem szavaztam.
Komoly dolgokat kell mérlegelnem hozzá. Például, hogy
szokás-e manapság fél térdre ereszkedni? Vagy hogy milyen
drága gyűrűt illik venni?
Ford a középső ujját mutatta barátjának.
– Hivatalos közeg elleni verbális erőszak – közölte Sawyer. –
Letartóztatnálak, de nincs kedvem végigcsinálni a
papírmunkát.
– Van itt egy ellopott bérautó – jegyezte meg Ford. – Mi
lenne, ha jó zsarut játszanál, és a nyomába erednél?
– Nem lopták el – fordult Sawyer Loganhez. – Most
értesültem róla, hogy tiltott helyen parkolt, ezért elvontatták.
– Napszemüvege fölött jelentőségteljesen nézett Loganre. –
Nálunk a celebekre is vonatkoznak a törvények.
– Akkor szükségem lesz egy fuvarra – sóhajtott nagyot
Logan.
Sawyer Fordra pillantott.
Jesszusom!
– Nem – tiltakozott Ford.

187
 – Nekem vissza kell mennem dolgozni – jelentette ki
Sawyer.
– De a te dolgod, hogy a bajba jutott polgárokon segíts –
mutatott rá Ford.
– Hacsak nem szólítanak bevetésre. És épp most hívtak.
– Milyen bevetésre? Fánkot kell vinni valakinek?
Sawyer ujjával Ford felé bökött, mint aki pisztolyt szegez rá,
és eljátszotta, hogy elsüti. Ezután visszaült a járőrkocsiba, és
elhajtott.
Logan kérdőn nézett Fordra.
– Basszus! – Ford dühösen előhalászta zsebéből a
slusszkulcsot. – Na, gyere!
Elsétáltak Ford kocsijához, ahol Logan körbecsodálta az
1969-es Chevrolet Camarót.
– Szoktál versenyezni vele?
– Én csak a vízen versenyzek.
Logan a motorháztető fölött átpillantva érdeklődve nézte
Fordot.
– És jó vagy benne?
– Igen.
– Hallottam pár aranyérmedről.
– Akkor meg tudod, hogy jó vagyok benne.
– Engednéd, hogy én vezessek? – kérdezte Logan a
motorháztető fölött áthajolva.
– Majd ha fagy! És szállj le a kocsimról, ember! A saját
járgányodra szoktál így ráfeküdni?
– Aki a kocsimhoz ér, annak vége – közölte Logan nevetve.
Ford összecsippentette az orra tövét.
– Hol szálltál meg?
– Nos, eddig a Beachside Cottages egyik házikójában laktam,
de amikor ma reggel panaszt tettem a csengőbetyárok miatt,
rövid úton kipenderítettek. Valami utolsó pillanatban
elvégzendő felújítási munkát emlegettek.

188
 – Ilyesmit nem igazán tehetnének.
– De megtették – biztosította Logan. – Felhívtam Tarát, és ő
megígérte, hogy ad szállást.
Nagyszerű! A legfájóbb rémálma látszik valóra válni.
– Ah, Tara.
– Úgy van – felelte Logan, és hangjában nevetés bujkált. –
Gondolom, a zaklatóim ezzel a verzióval nem számoltak!
Tarával fogok lakni a fogadóban. Szerinted még ma is szeret…
főzni?
Ford első kézből tudta, hogy a válasz igen, és ahogy most
erre gondolt, egy kicsit jobban odalépett a gázpedálra, kicsit
sportosabban vezetett, mint szokott.
– Próbálsz lenyűgözni? – kérdezte Logan. – Semmi gáz.
Sokszor találkozom a jelenséggel.
A francba! Ford próbált lassítani, de már elkésett. Logan
arcán vigyor ült.
– Olyannal is találkoztál már, hogy valaki seggfejnek
gondolt? – bökte oda Ford.
Logan nemtörődöm képpel vállat vont.
Ford ügyelt rá, nehogy tövig nyomja a pedált, míg tovább
beszélgettek.
– Egyáltalán miért vagy itt?
– Hagytam, hogy a feleségem elhagyjon. Pedig jók voltunk
együtt. Együtt utazott velem, elviselhetővé tette az életemet,
cserébe pedig gondoskodtam róla.
Ezen Ford kicsit elgondolkodott. Szerinte, ha Tarának
valaha is szüksége volt bárkire, azok az idők már rég elmúltak.
Felnőtt nő lett, s e mostani énjében semmi nem utalt arra,
hogy másokra hagyatkozna vagy bárkire rászorulna.
– És te? – kérdezett vissza Logan.
– Én mi? – sandított Ford Loganre. – Vigyázz, mert ha rólam
meg Taráról akarsz kérdezősködni, seggbe rúglak, és még
élvezni is fogom.

189
 Az üres fenyegetőzés hallatán Logan elröhögte magát. Na, ez
aztán fantasztikus!
Amikor Ford leparkolt a fogadó előtt, Logan komoly
tekintettel odafordult.
– Ha csak szórakozni akarsz vele, Tara annál sokkal jobbat
érdemel.
Ford azon csodálkozott, hogy még megvannak a hátsó fogai,
úgy összeszorította őket egész úton!
– Az én szándékaimhoz neked semmi közöd!
– Na figyelj ide! Én voltam ott Tara mellett, miután te
elcseszted. És elég nehéz volt meghódítani, éppen a történtek
miatt. De a kitartásom és a türelmem meghozta gyümölcsét,
végül feleségül jött hozzám. Úgyhogy mint férfi a férfinak
mondom… – s ezzel keskeny mosolyt küldött Ford felé –, ha
azt hiszed, jó móka újra becserkészni, hát jobb, ha más
zsákmányt keresel magadnak!
– Kifelé!
Logan kiszállt a kocsiból, de még visszahajolt az ablakon.
– Sok mindent hallottam felőled. Nem nehéz: errefelé
mindenki csak rólad akar beszélni. Azt mondják, rendes vagy a
nőkhöz, de nem tartod meg őket. Ezért tudom, hogy én
maradok állva a ringben. És szerintem ezt te is tudod.
Ford nézte, ahogy Logan elsétál. Igaz, hogy benne és
Tarában csak a vágy volt közös, amit valószínűleg sikerült
kielégíteniük. No meg persze Mia.
Hacsak…
Istenem, az a hacsak… Míg figyelte Logan lépteit, azon
morfondírozott, mostani érzései mennyiben mennek túl a testi
vágyakozáson. Miért érez másként, mint amikor „rendes a
nőkhöz”. Miért van összezavarodva, mint aki sokkal többet
szeretne ezúttal, mint eddigi életében valaha is?

190
Tara és Maddie már kora hajnalban a mólón állt, és figyelte,
ahogy Logan az öböl távoli csücskében, a család lakóhajóján
küszködik valamivel.
– Szerinted úgy néz ki, mint akivel minden oké? – kérdezte
Tara a kikötőházban talált kis távcsővel pásztázva az öblöt.
– Nála van a talkie-walkie – közölte Maddie. – Ha segítségre
lenne szüksége, szólna, nem?
– Nem, nem szólna. Pasi. Csak akkor kér segítséget, ha már
meghalt.
A lakóhajó a fogadóval és a kikötőházzal együtt hullott az
ölükbe, s mivel a tél közepén vették át az örökségüket, eddig
még nem volt módjuk kipróbálni. Ám amikor tegnap Logan
felhívta Tarát, hogy szállásra van szüksége, Tara a húgai
segítségével kitakarította a járművet, és azt kínálta fel volt
férjének.
Jobb, mint ha a fogadóban lábatlankodna.
Chloe is megérkezett a mólóra.
– Hé, azt hittem, ma reggel együtt jógázunk…
– Nekem elég testmozgás a szerencsémmel birkózni –
közölte Tara, még mindig a távcsőbe bámulva. Logan a
fedélzeten szerencsétlenkedett, valamit keresett a
szerszámosládában. Tara fejében megfordult, hogy felhívja
Logant, de talán épp azért akar az exe szerencsétlennek tűnni,
hogy ő kimenjen hozzá. Ugyanígy bénázott a házasságuk
elején a konyhában is.
– Átnézte valamelyikőtök a tegnapi postát? Várok pár
csekket a múlt hónapban Tucsonban tartott óráim után.
– Csekk nem jött, csak befizetendő számlák.
– A számlák mindig gyorsabban jutnak célba – sóhajtott fel
Chloe. – Miért van ez?
Erre sem Maddie, sem Tara nem tudott felelni. Az utóbbi
még mindig a lakóhajót figyelte. Jaj! Logan nagyon
gondterheltnek tűnt.

191
 – Megmondanád, miért nem hagytad, hogy szobát béreljen a
fogadóban? – kérdezte Maddie, kezével formázva ellenzőt a
felkelő nap sugarai miatt. – Pedig épp azért dolgozunk, hogy
valaki bérbe vegye a szobáinkat. Fizetővendég lehetne.
– Mert akkor túl közel lenne hozzám.
Maddie értetlenkedve nézett nővérére.
– Ha nem akarod, hogy itt legyen, miért nem kéred meg,
hogy menjen el?
– Mert közölte, hogy addig nem megy innen, amíg vissza
nem szerez engem.
– Egyáltalán van rá esélye?
Tara nyelvén ott volt a „nem”, de valahogy mégsem tudta
kimondani. Nem szándékozott újrakezdeni Logannel, de a férfi
jelentette számára a családot, mikor Tara életében nemigen
voltak más emberek, ráadásul együtt csináltak mindent, amíg
végül Tara már nem tudta tovább működtetni a kapcsolatukat.
Mindenesetre érzelmileg még mindig kötődik hozzá.
– És mi a helyzet Forddal? – kérdezett tovább Maddie.
– Mi lenne?
– Ő miatta nincs esélye Logannek? És ne hazudj! Láttam,
hogy néztél rá. Pont úgy, ahogy én a csipszre.
– Most sokkal több dolgunk van, semhogy ezt
megvitathatnánk – hárított Tara. – Vannak vendégeink…
– Akik épp kirándulni mentek, úgyhogy nem jelentenek
feladatot. – Maddie elmosolyodott, mert Tara erőteljes délies
hanghordozással oktatta ki az előbb. – Tudod, ugye, hogy már
nem ijesztesz meg bennünket Chloéval, hiába beszélsz így?
– Mintha valaha is megijedtetek volna tőlem!
Maddie mosolya vigyorrá szélesedett.
– Tudod, mit kellene Forddal csinálnod?
– Vonszoljam föl a padlásszobába, ahogy te tetted Jaxszel? –
kérdezte Tara fintorogva.
Maddie elvörösödött.

192
 – Ugyan már, mi azért mentünk fel oda, hogy…
– Ötven dolcsit kapsz, ha nem fejezed be ezt a mondatot –
fakadt ki Tara.
A hátuk mögött valaki felpattintotta egy dobozos üdítő
zárját, mire mindhárman sarkon perdültek.
Ford a Benetau peremén állva iszogatott, másik kezében egy
zacskó csipszet tartva. Győztesek reggelije. WeatherTech pólót
viselt bő szárú rövidnadrággal, baseballsapkáját silddel
hátrafelé tette a fejére, és göndör fürtjei itt-ott kikandikáltak.
A hajnali órához képest pimaszul jól nézett ki. Az
üdítősdobozzal üdvözlő mozdulatot tett a nővérek felé,
miközben tekintetét Taráéba fúrta.
– ’Reggelt!
Maddie halkan felsikoltott. Egyedül őt nem kötötte le Ford
látványa.
– Szerinted Logannel minden rendben? – kérdezte.
– Vele mindig minden rendben van – felelte Tara. – Miért?
– Mert integet felénk.
Ford kikémlelt a víz felé, aztán lecsapta az üdítőjét, és már
ugrott is a kormányhoz, hogy beindítsa a hajóját.
– Mit művelsz? – kérdezte Tara.
– Megmentem a szemétládát. – Ford keze megállt egy
pillanatra, és reményteljes pillantást vetett Tarára. – Persze,
ha neked okés, hogy meghal, akkor…
– Micsoda?
– Süllyed a lakóhajó.
Tara odakapta a fejét, Ford igazat beszélt. Logan
nyilvánvalóan süllyedt.
– Ó, istenem – suttogta Maddie rémülten. – Én adtam neki
bérbe a hajót. Akkor én most gyilkos vagyok?
Tara szíve összeszorult.
– Még nem halt meg – nyugtatta Maddie-t.

193
 – Igyekezz! – kiáltotta Maddie Fordnak. – Nem akarok Tara
exének gyilkosa lenni. A narancsszín nem állna jól nekem a
börtönben!
Tara próbált visszaemlékezni, vajon Logan hogy áll az
úszással. Kocsit vezetni mindenkinél jobban tudott, de
Tarának fogalma sem volt az úszástudásáról. Lekapta a talkie-
walkie-t Maddie övéről.
– Logan, miért nincs rajtad védőfelszerelés? – ordította a
készülékbe.
A rádió recsegett egy kicsit, aztán megjött Logan válasza.
– A bőröndömben van „védőfelszerelés” – mondta. – De nem
hiszem, kedvesem, hogy ez a megfelelő pillanat arról
érdeklődnöd, van-e nálam óvszer. Gondjaim akadtak.
– Mentőmellény, Logan. Azt kérdeztem, hol a mentőmellény!
– Ó, tudtam én – sóhajtott Logan.
Maddie folyamatosan kiabált Forddal.
– Gyorsabban! Rád szavaztam, és azt akarom, hogy te nyerj,
de ne így, ne az exe halála árán!
Tara a fejét csóválta.
– Te szavaztál rá? Megkértelek, és Chloét is, hogy ne
szavazzatok. Úgy volt, hogy egyikünk sem szavaz.
– Ami azt illeti, ez egészen mókás – szólalt meg Chloe,
miközben Ford teljes gőzzel Logan megmentésén iparkodott.
– Nem tudom, mi a mókás számodra ebben a helyzetben –
mondta Tara megrökönyödve.
– Mondjuk az, hogy a két pasid mostanában több időt tölt
egymással, mint veled.

194
 15. fejezet

„A tapasztalat az a dolog, amit akkor kapsz, ha nem tudod, mit

is akarsz.”
TARA DANIELS

Délre sikerült a lakóhajót a kikötőbe vontatni, ahol kiderült,

hogy elromlott a fenékszivattyú. Logan megmenekült, de kissé
mogorva hangulatba került. Végül Tara felhívta a Beachside
Cottages vezetőjét, és Logan visszaköltözhetett korábbi
szállására.
A hétvégére érkezett vendégek egyáltalán nem jelentettek
gondot. Chloénak igaza volt. A harmincas évei közepén járó
ifjú házasok a nászútjukon semmit sem érzékeltek a fogadó
körüli zűrzavarból. Kizárólag az ágyuk érdekelte őket.
Maddie vállalta a délután és este levezénylését, amihez
szükség esetére Chloét és Miát is csatasorba állította. Tarának
be kellett mennie dolgozni a bisztróba, de késésben volt.
Amikor kulcsokkal a kezében kiviharzott a kis ház ajtaján,
majdnem felbukott Miában, aki a legfelső lépcsőfokon ült.
A lány az életrecept-gyűjtemény dobozát szorongatta.
– Szia, bogaram – torpant meg Tara. – Ezt honnan szedted?
– Chloétól kaptam. – Mia felnyitotta a dobozt, és kivette az
első kártyát, amire Tara azt írta: Lányomnak. – Chloe úgy
gondolta, talán szívesen megnézném.
Tara tudta, ha most leáll beszélgetni, biztosan elkésik a
munkából. Mit számít? Ha Miával lehet, még Jan zsörtölődését

195
is szívesen hallgatja, márpedig Jan zsörtölődni fog, az egyszer
szent. A falépcsőt vizslatva Tara elharapott egy sóhajt, majd
combközépig feltornázta szűk szoknyáját, és óvatosan leült
Mia mellé.
Mia próbálta leplezni mosolyát, de Tara jól látta, hogy a
lánya szemében valószínűleg nemcsak öregnek tűnik, hanem
kínosnak is.
– A tornácon levő hintaágyba elegánsabban is le tudtam
volna ülni – közölte Tara.
– Nekem itt is megfelel. Nézhetem, ahogy a világ elvitorlázik
előttem.
Mi tagadás, a házikó lépcsőjéről remek kilátás nyílt a
kikötőre és az előtte elhaladó vitorlásokra.
– Érdekel a vitorlázás? – kérdezte Tara. – Csak mert az egyik
rokonod éppenséggel kiváló vitorlázó.
– Tudom – felelte Mia elmosolyodva. – És igen, érdekel a
vitorlázás. Ford azt mondta, nemsokára magával visz. –
Kihúzott egy kártyát, és Tara elé tartotta: „Sose hagyj ki egy jó
lehetőséget, hogy befogd a szád.”
– Akkor és ott helyénvalónak tűnt – kacagott föl Tara, apró
vállrándítással.
– Chloe?
Tara a lányára nézett, aki még mindig mosolygott, mire neki
is óhatatlanul felfelé görbült a szája.
– Na igen, a húgom túl sokat fecseg, nem gondolod?
– Aha. – Mia egy percig némán vizsgálgatta a kezében tartott
dobozt. A hallgatás a lényéhez tartozott, de Taráéhoz nem. Alig
bírta visszafogni magát, hogy ne akarja kényszeresen kitölteni
a csöndet. A fenébe, nem volt könnyű, de amikor Mia végre
megszólalt, Tara tudta, hogy érdemes volt türtőztetnie magát.
– Ezek szerint gondoltál rám – mondta Mia.
Tara halk nevetéssel felelt.

196
 – Olykor… – Mia felemelte a fejét, és tekintete találkozott
anyjáéval. – Jóval többször, mint olykor – nyugtatta meg Tara
lágy hangon.
Mia szemében kedvesség gyúlt. Ó azok a szemek,
amelyekről Tarának minden alkalommal Ford jutott eszébe!
Mindennél jobban szerette volna, ha Mia mindig így néz rá, de
nem hallgathatott el a lánya elől semmit.
– Azt akarom, hogy tudd az igazságot. Tudnod kell az igazat.
Nem bántam meg, hogy örökbe adtalak.
Mia ledermedt.
– Ó!
– Szerettelek, Mia – folytatta Tara, s kezét a mellkasára
szorította, hogy enyhüljön a fájdalom, ami egyetlen babája
gyönyörű tekintetének emlékétől ébredt benne. – Istenem,
hogy mennyire szerettelek az első másodperctől fogva, amikor
azt hittem, valami pillangó verdes a blúzomon, de kiderült,
hogy te rugdosod a hasam belülről. De arra a fajta szeretetre,
amire neked szükséged volt akkor, én még nem voltam képes.
– Tara torka kiszáradt, ezért elhallgatott. – Tinédzserként
leginkább csak magamra gondoltam, de még így is
megértettem, hogy te többet érdemelsz – folytatta. – Én nem
tudtam megadni mindazt, amit megérdemeltél. Úgyhogy ezért
nem bánom, Mia. Mert azzal, hogy örökbe adtalak, olyan
gyerekkorod lehetett, amilyet én nem biztosíthattam volna
neked. – Tara elszorult szívvel nézte Miát, aki hallgatásba
burkolózva ujjával a dobozka mintáját követte. – És még
valamit nem bánok – mondta Tara, megfogva lánya kezét. –
Azt, hogy most itt vagy. Mindennél többet ér az, hogy
megismerhetlek.
Mia ujjai anyja kezére fonódtak.
– Még azt is, hogy szembe kell nézned életed legnagyobb
ballépésével?

197
 – Ó, Mia! – Tara mindent kockára téve karjával lassan
átfogta gyönyörű, okos és tartózkodó lánya vállát. – Amit erről
mondtam, az úgy is van. Sosem gondoltam rád ballépésként.
Vállaltam, hogy megszüless, és most nagyon, nagyon boldog
vagyok, amiért itt vagy.
– Igazán?
– Igazán.
Mia egy pillanatig elgondolkozott a válaszon, majd fejét Tara
vállára hajtotta, amitől Tara szíve túlcsordult. Még jó pár
percig így maradtak csöndben, Tara még a zsebében vibráló
telefonjáról sem vett tudomást. Tudta, hogy Jan keresi, és
szinte érezte az éter hullámain felé áradó dühöt, de még nem
akart megmozdulni, nem akart elindulni.
– Én is boldog vagyok, hogy eljöttem – szólalt meg Mia.
Tara elmosolyodott.
– Olyan jó érzés volt neked kiosztani a kellemes feladatokat,
és a fürdőszobák takarítását Chloéra bízni.
Mia szája széle aprót rándult. Ford is ilyen volt, szinte
észrevétlen rezdülésekkel képes volt kifejezni az érzéseit. Tara
zsebében megint vibrálni kezdett a telefonja, de Mia most
ránézett, és látszott, hogy valamit mondani szeretne, így Tara
nem moccant.
– Az előbb megpróbáltam elképzelni – bökte ki végül Mia –,
milyen lenne, ha én most, ebben a korban babát várnék. Ez
szinte… feldolgozhatatlan. A trauma. Az irtózatos felelősség,
amivel járna.
Tara felnevetett, de nem jókedvében.
– És a pánikról se feledkezz meg!
– A szüleid nagyon kiakadtak?
– Apám, ő igen. – Tarának még most is a fülében csengett a
telefonon át is jól érzékelhető csalódottság az apja hangjában.
Napok teltek el, mire valamelyik üzleti útján erőt vett magán,
hogy válaszoljon Tara kétségbeesett üzenetére, amit a

198
rögzítőre mondott. – A nagyanyád viszont meglepően
elfogadó, sőt támogató volt velem.
– Miért lepődtél meg ezen?
– Mert ritkán láttuk egymást. Legfeljebb olykor-olykor a
nyári szünet alatt. Ő azonban nem ítélkezett, és nem is kiabált
velem. Nem akart megszégyeníteni sem. Egyszerűen keresett
nekem egy spéci iskolát Seattle-ben, és ott volt mellettem,
amikor szükségem volt rá. És melletted is ott volt, amikor
neked…
– Amikor beteg lettem – bólintott Mia. – A szüleim mesélték.
Ő állta a kórházi számlát.
– Akkor nekem erről fogalmam sem volt – ismerte el Tara. –
Egészen a haláláig nem is hallottam a dologról. De utána
átböngésztem az iratait, és így tudtam meg, min mentél
keresztül. Az egyik szívbillentyűddel volt gond.
– Rendetlenkedett – mondta Mia, két ujjal idézőjelek közé
téve a szót. – Ezt mondták a szüleim. Megoperáltak, és most
már tökéletesen működik a szívem. Ezt a kardiológusom
mondta: tökéletesen.
– Gondolom, rettentően megijedhettél akkor.
Mia vállat vont.
– A szüleim elhalmoztak ajándékokkal, a műtét után pedig
elvittek Disneylandbe.
A fiatal szervezet rugalmas ellenállása.
– És Ford? Ő mit szólt, amikor kiderült, hogy terhes lettél? –
kérdezte Mia.
– Jobban vette az akadályt, mint én. Ő olyan… – Erős.
Magabiztos. Nyugodt. Visszatekintve persze Tara is tudta,
hogy Ford éppúgy kétségbe eshetett, mint ő. – Olyan
csodálatosan fogadta.
– És akkor miért is nem vagytok együtt? – Mia
elmosolyodott Tara mély sóhaján. – Bocs, de nem bírtam
megállni, hogy megkérdezzem.

199
 Újabb kártyát húzott elő a dobozból. „A leggyorsabban úgy
duplázhatod meg a pénzed, ha kettéhajtod, és visszateszed a
zsebedbe.” Mia erre megint felnevetett, s Tarának végre
leesett a kő a szívéről, amely aznap került rá, amikor Mia
először feltűnt Lucky Harborban. Istenem, a lánya annyira
gyönyörű!
– Ez olyan klassz – szólalt meg Tara. – Jó veled így együtt
lenni.
Mia a dobozra szegezte a tekintetét.
– Sajnálom, hogy azt mondtam, merev, hajthatatlan és
makacs vagy.
– Ilyet sosem mondtál nekem – hökkent meg Tara.
– No igen, de gondoltam – felelte Mia pislogva. – Sajnálom!
– Semmi baj! Én tényleg olyan vagyok, sőt még olyanabb.
– Viszont okos és szép is vagy, és törődsz másokkal –
mondta Mia szinte suttogva. – Mindig nagyon összeszedettnek
és nyugodtnak látszol, és egy olyan vibrálás is árad belőled,
hogy ne-kezdjen-ki-velem-senki. Ugyanakkor mindenkiről
gondoskodsz a környezetben. Még azokról is, akik az agyadra
mennek.
Tara egy pillanatra felnevetett. Meglepődött, elérzékenyült
és meghatódott, hogy a lánya ilyen jól kiismerte.
– Honnan tudod mindezt? – kérdezte.
– Chloe mondta. Azt mondta, az agyadra megy, de te mégis
mindig ott vagy neki, akármibe is keveredjen. Ezt szereti
benned a legjobban. És én is.
Tara szíve belesajdult abba, amit hallott, de ezúttal a
boldogságtól.
– Tudod, én mit szeretek magamból a legjobban?
Mia a fejét rázta.
– Téged!
Mia tekintete elhomályosult, és az anyjára mosolygott. Tara
erősen tartotta magát, nehogy sírjon. Lassan átölelte Miát, s

200
egy ideig így maradtak. Ám Tara telefonja megint rezegni
kezdett, mire a lánya szipogva kibontakozott az ölelésből.
– Valaki tényleg nagyon beszélni akar veled…
– A főnököm az – felelte Tara, miközben mutatóujjával
megtörölte a szemét.
– A sminkem?
– A helyén – biztosította Mia. – De azért vehetnél vízálló
spirált. És beszerezhetnél egy olyan kedves főnököt is, amilyen
nekem van.
Tara nevetve állt fel, lesöpörte a port a szoknya hátuljáról,
és bízott benne, hogy nem gyűrődött nagyon össze.
– Gyere be a bisztróba, ha itt befejezted a munkát. Készítek
neked vacsorát!
– Hozhatok valakit magammal?
Carlos – gondolta Tara. Ez volt a másik dolog, ami miatt nem
aludt éjszakánként. Úgy gondolta, a fiatalok túl gyorsan
haladnak. Máris elválaszthatatlanok.
– Édesem, Carlosról annyit – kezdte kimérten Tara –, hogy
az a fiú… – Egy felajzott tinédzser? – túl idős hozzád!
– Egyidősek vagyunk…
– Akkor meg túl… – A francba! Nem volt egyáltalán
semmiben „túl”. Nagyon is rendes gyerek, csak hát Tarának
soha senki nem lesz elég jó a lánya mellé.
– Nos, a helyzet az – kezdte Mia –, hogy én Fordra
gondoltam. Van ellene kifogásod? Merthogy Ford szereti
nézni, amikor főzöl. Ő mondta nekem.
Tara megtorpant, próbálta a gondolatait átkapcsolni.
– Tényleg? – kérdezte. – És még mit mondott neked rólam?
– Hogy imádja, ha együtt lát minket!
Ó! A pokolba! Megint úgy szorított a szíve.
A lánya szemében valami furcsa fényt látott az előbbi
kijelentéskor, mint akinek valamilyen hátsó szándéka van.

201
 – Édesem, ugye nem mesterkedsz semmiben? – kérdezte
Tara összeszűkült szemmel.
– Mint például? – kérdezett vissza Mia ártatlan szemekkel.
Atyaég!
– Mondjuk, hogy megpróbálsz engem meg Fordot
összeboronálni.
– De hát nem én tettem fel a Facebook-szavazást.
– Mia!
– Miért, az olyan borzasztó volna? – kérdezte Mia egészen
gyerekes hanghordozással.
– Csak nem szeretném, ha csalódnod kellene – válaszolta
Tara. – Merthogy Ford meg én… mi sosem…
– Tudom, tudom. Már ezerszer elmondtad. – Mia tekintetét
váratlanul megragadta valami Tara háta mögött. – Szerintem
most már sietned kellene, nehogy elkéss a bisztróból!
Tara megfordult, hogy megnézze, mi vonta magára a lánya
figyelmét, és meglátta Carlost, aki az udvaron át épp a
kikötőépület felé tartott.
– Nyugis napot kívánok! – tette még hozzá Mia, és talpra
szökkent. – Viszlát!
– Mia…
Mire Tara megszólalt, a lánya már Carlos után iramodott.
Nyoma sem volt az iménti kisgyereknek, megint tizenhét éves
nagylánynak tűnt.

Aznap éjjel Tara arra ébredt, hogy mintha valaki láncfűrésszel

próbálna betörni a kis házba. Felült az ágyában, aztán rájött,
hogy a húga horkolását hallja. Az alsó szinten levő
hálószobából!
Tara az órájára pillantott. Éjfél. Remek! Kicsusszant az
ágyból, és lement a lépcsőn Chloé szobájába.
– Fordulj hasra!

202
 Chloe álmában morgott valamit, ami úgy hangzott: „Egy
kicsit balra, Paco!”
– Chloe! – szólt rá Tara hangosabban.
A húga megfordult, és áldott csend telepedett a szobára.
Tara sóhajtva visszabaktatott a saját hálószobájába, és
sikerült újra elszenderednie. Álmában épp meztelenül feküdt
az ágyon, és Ford csodálatos nyelvjátékát élvezte, amikor
Chloe egy emelettel lejjebb újfent fűrészelni kezdett. Tara az
órát nézte.
Két perccel múlt éjfél!
Az ördögbe! Ennyit az alvásról. Ráadásul Tarát megrohanta
az éhség. Furcsamód csipszre vágyott, de nagyon, akárcsak
Maddie húga szokott. Muszáj volt csipszet szereznie. Volt
azonban egy kis bökkenő: a kis házban egy darab csipszet sem
tartottak, mert Tara már rég kitiltotta az ilyesmit Maddie
érdekében. Legközelebb a városban szerezhetett volna efféle
szemetet.
Vagy… Ford hajóján.
Most akkor betöréses lopásra készül? Fellopakodik egy pasi
hajójára, hogy kaját lopjon? Nem kétséges. De a fenébe is, a
pólóját már úgyis elcsente, most is épp az van rajta, úgyhogy
mit számít még egy bűntett?
Tara gyomra hangosan korgott, ezért az oldalára gördült, és
kiszállt az ágyból. Már az ajtón kívül vette észre, hogy nem
húzott cipőt, így belelépett az egyetlen lábbelijébe, ami elöl
volt: a telitalpú szandáljába. Egy pillanatra elgondolkodott,
hogy nézhet ki Ford pólójában, bugyiban és magas sarkú,
telitalpú szandálban. Mint egy „vadóclány”-videó főszereplője!
Ilyen késő éjjel úgysem lát senki – biztatta magát Tara. A
csónak ötven méterre sincs a háztól, a kocsiút túloldalán. Tara
futásnak eredt magassarkújában. A kikötőépületet megkerülve
máris a mólón volt. Csodák csodájára nem ficamította ki a
bokáját, és a nyakát sem szegte.

203
 Zajos éjszaka volt. Bár a szél nem fújt, de egy bagoly lágyan
huhogott valahol a közelben. Tücskök ciripeltek, és a Hold
vonzásától felkavarodott víz hangosan nyaldosta a móló
cölöpjeit.
Houstonban Tara egy negyedik emeleti bérlakásban lakott.
Az ablakán holdfény helyett városi reklámtáblák villogása
hatolt be, viszont nem hallatszott fel az utca zaja, csak a
légkondi örökös zümmögése. Fél évvel ezelőtt, amikor
feldúltan, szégyenkezve és boldogtalanul megérkezett Lucky
Harborba, gyűlölte az éjszakai természet hangjait. Nem tudott
tőlük aludni. Órákon át álmatlanul feküdt az ágyában, és a
gondolatok egymást kergették a fejében. Valahogy azonban a
hónapok során megszokta és elfogadta az itteni zajokat. Mi
több, ma már kifejezetten élvezi.
Valahogy most is megnyugtatták, akárcsak az éjszaka
sötétje. Itt nem villództak városi fények, semmi nem
tompította a csillagok ragyogását. Legszívesebben kint maradt
volna élvezni a kikötői éjszakát, de az öltözéke miatt inkább
lemondott erről. Ráadásul a csipsz közelsége sem hagyta
nyugodni. Egy pillanatra elbizonytalanodott, ahogy a
magassarkúban a fedélzetre lépett. Már-már elképzelte, ahogy
belepottyan a hajó és a móló között a vízbe, aztán majd Ford
pólójával a nyaka körül találják meg másnap.
Végül feljutott a hajóra, és rögtön lement a belső térbe.
Ahogy számított rá, az apró konyhafülke pultján talált egy
zacskó csipszet. Teletömte a száját, és épp nyúlt a második
adagért, amikor felgyulladt a lámpa. A hirtelen fénytől
elvakulva hátrafordult, és meglátta…
Fordot!
A férfi végigmérte Tarát, akinek tele volt a szája és a keze is
csipsszel, erre elmosolyodott. Mire tekintetével végigjárta a nő
kócos haját, meztelen lábát és a magassarkút, már vigyorgott.
– Szép! – mondta Ford.

204
 – Ez nem az, aminek látszik.
– Ne-em? – Ford sportnadrágban volt, amit csípő alá
eresztve viselt. Haja olyan szexi módon borzas volt, amilyen az
álmukból felébresztett pasiké szokott lenni. A szemközti
pultnak dőlve, zsebre vágott kézzel állt. Lezserül. Éber
figyelemmel.
Élvezte a helyzetet.
Vinné el az ördög!
– Nos, szerinted minek látszik? – kérdezte Ford.
Mondjuk annak, hogy Tara annyira berágott rá, hogy betört
Fordhoz kaját lopni.
– Ööö…
– Te vagy nagyon ridegen bánsz velem, vagy nagyon örülsz,
amikor találkozunk… – Ford tekintete megakadt Tara pólóján.
– Ez az én pólóm?
Püff neki! Tara lepillantott, majd két karjával átfogta saját
derekát, amitől a póló följebb csúszott a combján, és
valószínűleg kivillant rózsaszín csipkebugyija.
Ford mosolya piszkos gondolatokról árulkodott, és a levegő
felforrósodott körülöttük.
Egész biztosan kivillant a bugyija!
– Ó igen – mondta Ford. – Ez az én pólóm.
Tarának nem volt kedve a pólóról beszélgetni.
– Nem tudtam aludni. Éhes lettem, és eszembe jutott, hogy
nálad a hajón mindig van rágcsálnivaló.
– Ezért aztán behatoltál, és eltulajdonítottad a csipszemet –
egészítette ki Ford bólogatva. – Remek terv. Csak a
rajtakapással nem számoltál. És az ágyamba is befeküdtél
volna, Aranyfürtöcske?
Ahogy az ágy szót kimondta, az élénk emlékképeket idézett
fel Tarában mindarról, amit Ford művelt vele az ágyban. És az
ágyon kívül…
– Nem – felelte Tara. – Az már illetlenség lett volna.

205
 – Még mindig dolgozol a problémáidon? – kérdezte Ford
nevetve.
– Igen – felelte Tara csípősen. – És te?
– Még van mit csiszolni rajtam is – mondta kihívóan
szemezve Tarával. – Még mindig éhes vagy? – kérdezte ezután.
Hajaj!
– Igen – suttogta Tara izgatottan.
Ford a mutatóujjával intett.
– Gyere csak, Aranyfürtöcske!
– Ez egy… nagyon rossz ötlet.
– Annyira rossz, hogy élvezni fogod!
Na ne!
– Ezt most már fejezd be! – könyörgött Tara.
– Mit fejezzek be?
Hogy perzsel a tekinteted – gondolta Tara. – És sikamlós
dolgokat mondasz…
Nagy levegő, nagy levegő!
Tara hátrafordult, hogy letegye a pultra a csipszet, és
gyorsan megragadott egy üveg vizet, hogy leöblítse a sós ízt. A
nyakszirtje bizseregni kezdett, amiből tudta, hogy Ford már
közvetlenül mögötte áll. Aztán olyan közel jött, hogy Tara
érezte a férfi testéből áradó meleget, amint a pólón át a bőréig
hatol. Odébb léphetett volna, de igazság szerint pontosan ott
volt, ahol lenni szeretett volna.
– Na jó – kezdte kissé bizonytalanul. – Akkor elmondom. Én
még… mindig vonzónak talállak. – Tara légzése elakadt,
amikor Ford egy ujjal félrehúzta nyakából a haját, és ajkával
finoman végigsimította a tarkóját. Tara összeszorította a
térdeit, máskülönben összecsuklott volna. – De nem akarok
megint lefeküdni veled – fejezte be.
– És mégis itt vagy – morogta Ford a nő nyakának. – Az én
hajómon. Az éjszaka közepén.

206
 – Igen. Tudom, hogy ez furán hat – ismerte el Tara. – De az
egész csak a csipsz miatt történt.
– És rajtad van a pólóm. – Ford lassan végighúzta
hüvelykujját Tara gerincén, egészen le a már illetlenül
erotikus pontig, mire Tara hirtelen mély levegőt vett
izgalmában. – Hogy került hozzád? – faggatta Ford, miközben
a nő fenekét markolta.
Tara erősen küzdött a késztetés ellen, hogy nekinyomja
alfelét a férfi ágyékának.
– Tara? – nógatta Ford.
Tara összeszorította a szemét.
– Hát elloptam. Aznap, amikor visszavittem a
palacsintasütődet.
– Nézz a szemembe!
Nem, nem! Köszönöm szépen!
Ford két tenyerét Tara csípőjére csúsztatta, majd
megragadta és megfordította a nőt.
– Nem mintha nem tetszenél a pólómban – kezdte Ford. –
Ellenkezőleg! Nagyon is tetszel. De te folyton igyekeztél
megtartani a három lépés távolságot, én pedig tiszteletben
tartottam ezt. Viszont ma éjjel te magad jöttél ide, amivel
felrúgtad a játékszabályt. Ki vele, miért van rajtad a pólóm?
Tara az alsó ajkát harapdálta. Igazából nem tudta
megmondani. Pontosabban nem akarta elmondani Fordnak az
okát.
– Nos, hajdan adtál egy ugyanilyet nekem, emlékszel?
– Igen, de azt nem is feltételeztem, hogy te is emlékszel erre.
– Pedig így van. Sőt nagyon szerettem azt a pólót –
magyarázta Tara. – Csakhogy a tűzvészben tönkrement. És
nagyon hiányzott. Úgyhogy amikor megláttam nálad a te
pólódat… – Megint lehunyta a szemét. – A pokolba is, Ford!
Nem tudom megmagyarázni. Elvesztettem a fejem, és
elemeltem az átkozott pólódat. Tessék! Most boldog vagy?

207
 Ford közönyös hümmögéssel felelt.
– A tűz hat hónappal ezelőtt volt – kezdte aztán a férfi, két
hüvelykujjával lágyan simogatva Tara csípőjén a bőrt. Tara
teste apró izomrándulásokkal felelt. – Vagyis egészen addig
megvolt a régi póló?
– Kényelmes viselet volt.
Ford rámosolygott Tarára.
– Kényelmes? Vagyis tizenhét éven át megtartottál egy pólót,
mert kényelmes viselet volt?
– Igen.
– Hazug! Gyönyörű, hazug nőszemély. – Ford odahajolt, és
szájon csókolta Tarát.
Lágyan.
Afféle bemelegítésként.
És Tara pontosan tudta, milyen érzéki lesz az a csók, ami
ezután következik. Ezért két tenyerét Ford mellkasának
vetette, de maga sem volt biztos, hogy el akarja-e taszítani,
vagy inkább arra biztatja, hogy folytassák.
A rájuk telepedett csöndben Tara gyomra hangosan
megkordult, mire Ford elvigyorodott.
– Hm. Szánom-bánom, hogy nem hittem neked. Te tényleg
éhes vagy. – Ezzel megfordult, és a pici hűtőszekrényből
tortillát, reszelt sajtot és salsát varázsolt elő.
– Mire készülsz?
– Quesadillát készítek neked. Általában összegrillezem, de
most itt nincs rá mód.
Tara nézte, ahogy a férfi lágy mozdulatokkal szétkeni a
salsaszószt a tortillalapon, majd megszórja reszelt sajttal. Volt
valami a mozdulataiban, az összpontosításában, a nyilvánvaló
könnyedségében, ahogy a saját konyhájában ügyködött, amitől
Tara elérzékenyült.
Valójában egész lénye megindult ebben a pillanatban.

208
 Ford megvárta, amíg Tara befalja a quesadillát, aztán elvette
a tányérját, és csípőjénél megragadva a konyhapultra ültette a
nőt.
Szemét Tara tekintetébe fúrva belépett a nő combja közé.
– Nem ezért jöttem – tiltakozott erőtlenül Tara, mialatt Ford
feltolta a derekán a pólót, majd lehámozta róla.
– Mindjárt elkezd nőni az orrod, Pinokkió! – cukkolta Ford,
tenyerét Tara derekán nyugtatva.
– Te miért nem ettél? – vetette fel Tara.
– Nem vágytam quesadillára.
– Akkor mire vágytál volna? – tette fel Tara az ostoba
kérdést.
Ford tekintetében olyan tűz lobbant, amitől Tara úgy érezte,
még a csontjai is nyomban megolvadnak.
– Találd ki! – morogta Ford.
Keze Tara combja közé siklott. Két hüvelykujját
beakasztotta a nő bugyijába, és szép lassan elkezdte
lehámozni róla. Aztán letérdelt elé, és megmutatta, mire
vágyik.

209
 16. fejezet

„A dolgok mindig viccesebbek, ha mással történnek.”

TARA DANIELS

Tara egyedül állt a fogadó konyhájában, áldott csöndben.

Próbált nem gondolni arra, hányszor elégítette ki őt Ford – és
ő Fordot – múlt éjjel, mielőtt a férfi visszakísérte a kis házhoz,
és hajnalhasadtakor ágyba bújt. Igyekezett kizárni a
gondolataiból azt is, milyen sokat kezd jelenteni számára Ford.
Akárcsak Mia. És a húgai. És Lucky Harbor…
Ezekre a kötelékekre – amelyek egyre szorosabbra fonódtak
a szíve körül – mind Ford világított rá.
Átkozott kötelékek! Tara nem akarta, hogy így legyen.
Szerette volna megvédeni a szívét, de ez egyre nehezebbnek
bizonyult. Igaz, Forddal kapcsolatban legalább tudta, hogy mit
kap cserébe. Jól érzik magukat együtt. Na jó, átkozottul jó érzik
magukat. Nem is akarná, hogy több legyen a dologból, de
mégsem így néz ki a helyzet…
Tara épp üres tekintettel bámult be a hűtőszekrény nyitott
ajtaján, amikor belépett Chloe.
– Éhes vagy?
– Nem – felelte Tara. – Csak próbálom eldönteni, hogy
vodkát vagy narancslét igyak-e.
– Mindig válaszd a vodkát – mondta Chloe nevetve. –
Kevesebb kalória. Bár igazából szerintem nem zárja ki

210
egymást a vodka és a narancsdzsúsz. Ne habozz, tölts
magadnak bőven mindkettőből!
– Hm – morogta Tara, és elővette a tojásosdobozt.
– Bizonyára teljesen kiéheztél a tegnap éjszakai vad
szextől…
Tara majdnem elejtette a tojásokat.
– Tessék? – kérdezte Chloéra meredve.
– Nos, hajnalban szétzilált frizurával és dilinyós vigyorral a
képeden tértél haza, ami nem illik egy olyan személyhez, aki
gyűlöli a korán kelést – közölte Chloe vállrándítva. –
Gondoltam, szex van a háttérben. És mivel úgy kalkuláltam,
hogy Forddal voltál, hát biztosan állati jó szex volt. Mert ugye
Forddal voltál?
– Atyaég! – sóhajtott fel Tara. – Igen!
Chloe elvigyorodott a vallomás hallatán.
– Ezt fejezd be! – mordult rá Tara. – Nem fogjuk megvitatni
a dolgot.
– Légyszi! Ez annyival jobb, mint amiről én számolhatnék
be.
Tara már épp mondott volna erre valamit, de a hátsó ajtón
belépett Sawyer, és szokásos hosszú lépteivel a pulthoz
ügetett. Egy picit elbizonytalanodott, amikor meglátta Chloét,
hiszen a reggeli kávéjáratai idején sosem találkozott a lánnyal
a konyhában.
Tara elővett egy elvitelre szolgáló kávéspoharat abból a
csomagból, amit direkt Sawyer kedvéért tartott, és
megtöltötte kávéval.
Chloe végignézte a rítust, Sawyer halk, de hálás
köszönömjéig bezárólag, de csak akkor szólalt meg, amikor a
férfi távozott.
– Miért hagyod, hogy lenyúlja a kávédat?
– Mert jó ember, és rémes a munkája, amit te még
rémesebbé teszel számára. Úgy érzem, tartozom neki.

211
 Chloe a szemét forgatta.
– Akkor térjünk vissza hozzád és az épp-most-döntöttek-
hanyatt arckifejezésedhez, kedves primadonna. Szerencsés
lenne, ha ezt letörölnéd a képedről, legalább a kiskorúak miatt.
Tara megnézte magát a hűtő tükörsima fémajtajában. A
fenébe! Chloénak igaza van – ragyogott az arca.
– Ja, és ma reggel kölcsönvettem a laptopodat – tette hozzá
közömbös hangon Chloe, miközben előszedte a mixert, a
joghurtot és az epret a reggelihez.
– Ne mondd, hogy megint pornót néztél rajta! – hördült fel
Tara. – Múltkor is lefagyott a gép, amikor megnyitottad azt a
„Channing Tatum meztelenre vetkőzött” mellékletet.
– Nővérkém! Mindenki rákattintott volna. Amúgy átverés
volt az egész, nem is vetkőzött le. Ma reggel különben sem
ilyesmire használtam. Csak a leveleimet akartam elolvasni. És
véletlenül rákattintottam a irefoxos előzményeidre.
– Igen?
– Igen. És láttam, hogy felmentél a Facebookra, és
létrehoztál egy fiókot, amivel szavaztál Fordra.
– Ez nem igaz! – közölte Tara teljesen ledermedve.
– Pedig igaz.
Tara összefonta maga előtt a karját.
– Közlöm veled, hogy a Facebookon nincs Tara Daniels nevű
felhasználó! – jelentette ki Tara magabiztosan.
Chloe jót mulatott magában.
– És ezt honnan tudod, Tallulah Danielson? Tallulah?
Danielson? Ne már! Az ég szerelmére, kérlek, ha legközelebb
álcázni szeretnéd magad valami ilyesmiben, kérj segítséget! És
nehogy eszedbe jusson az FBI-nál munkát keresni.
A pokolba is! Ez rettentő kínos. És a legkínosabb az, hogy
Tarának nem jutott eszébe értelmes magyarázat.
Hacsak nem átmeneti elmezavar. Ezt talán bevennék. De
még jobb, ha tudomást sem vesz a dologról, döntött Tara, és

212
hátat fordított vigyorgó húgának. Ennek köszönhetően
szemben találta magát a szóban forgó pasival. Ford képén
szintén vigyor ült.
– Egyem a szíved, Tallulah! – köszöntötte Ford.
Chloe nevetve sietett oda a férfihoz, és átölelte.
– Ha nem lennél annyira totálisan rákattanva a nővéremre,
igényt tartanék rád – közölte Forddal.
– Jól mondod. Totálisan rá vagyok kattanva – mondta Ford,
viszonozva az ölelést.
Au! És a francba! Fordnak tényleg be kéne ezt fejeznie –
gondolta Tara, elérzékenyült szívvel nézve a férfit és a húgát.
Ettől a sok kis apróságtól teljesen elolvad. A hajnali quesadilla,
amit neki készített, vagy az, ahogy éjjel ránézett, mintha
jobban örülne a látványának, mint a reggeli első kávéja
illatának. No meg ahogy épp most néz rá, mintha nagyon is
kedvét lelné Tara kinézetében.
– Szólhattál volna, hogy a hátam mögött áll! – feddte meg
húgát Tara.
– Igen, szólhattam volna.
Tara Fordra nézett, és a fejét rázta.
– Loganre akartam voksolni, de rossz gombra kattintottam.
Ford hahotázni kezdett. Póló és kopott farmer volt rajta,
mindkettő érzékien rajzolta ki tökéletes idomait. Egynapos
borostával a képén annyira kívánatos volt, hogy Tara azon
kapta magát, hogy szájtátva bámul rá.
Ford vidáman csillogó tekintettel, az ajka körül játszó apró
mosollyal figyelte Tarát.
Ám Chloe megköszörülte a torkát.
– Ez itt nagyon édes meg minden, de… – nézett riadtan
Tarára. – Tényleg muszáj lenne mondanom valamit neked. Van
egy perced?
– Majd később. Neked is lenne dolgod. Mindjárt felkelnek, és
reggelizni akarnak a vendégeink.

213
 – Gyors leszek, megígérem – sürgette Chloe. – De nagyon
fontos a dolog.
A pokolba! Tényleg súlyos dologról lehetett szó, most már
Tara is látta Chloe tekintetéből.
– Nehogy azt mondd, hogy megint letartóztattak! Mert
abban biztos lehetsz, hogy ezúttal Sawyer még a kulcsot is
eldobja.
– Jesszus! Nem! – méltatlankodott Chloe magasba lendített
karral. – Az ember lányát legfeljebb egyszer csukják le.
– Háromszor – javította ki Tara.
Chloe nagyot sóhajtott.
– Most rólad van szó.
– Mi van velem?
Chloe zavartan Fordra nézett, de a férfi láthatóan nem
kívánt megmoccanni. Így aztán Chloe előhúzott egy fehér
műanyag pálcikát a zsebéből.
– A földszinti fürdőben készítettem össze egy kosárba a
tusfürdőket és szappanokat, és takarítottam, aztán a
szemetest is kiürítettem.
– Ma reggel én már kiürítettem a szemetest – mondta Tara.
– Tudom – felelte Chloe. – Láttalak. Vagyis te jártál odalent
utoljára. Ezért gondoltam, hogy odaadom neked ezt, mielőtt
valaki más téves következtetésre jutna belőle.
Tara megnézte, mit tart a kezében Chloe.
– De hisz ez egy terhességi teszt!
– Egy negatív teszt – biztosította Chloe. – Ami nyilván nagy
megkönnyebbülés a számotokra, nem igaz?
Tara majdnem infarktust kapott.
– Te most miről beszélsz? Ez nem az enyém!
Ford megrökönyödve meredt a tesztre. Egy pillanattal
később zavarodott tekintetét Tarára emelte, és találkozott a
pillantásuk.

214
 Hiszen köztük hallgatólagos megállapodás volt, hogy mindig
használnak óvszert. Ezt mindketten nagyon komolyan vették.
Így most agyában az egyetlen alternatív lehetőség motozott.
Tara esetleg lefeküdt… Logannel?
– Nem az enyém – szögezte le újra Tara, és megragadta
Chloe karját. – Megbocsátanál nekünk egy percre? – kérdezte
Fordtól, majd meg sem várva a választ, betuszkolta húgát a
kamrába, és becsapta maguk mögött az ajtót.
– Ez igen! – mondta elismerően Chloe, ahogy szemügyre
vette a szűk, de barátságos helyiséget. – Már értem, miért
rángatod be ide Fordot, ahányszor csak teheted! Egyszerűen
kínálja magát a szexre. – Belekapaszkodott az egyik polcba, és
megrángatta. – Ez elbírja az embert?
– Chloe! Hogy képzeled? – támadt Tara a húgára visszafojtott
hangon.
– Nem is tudom. Gondoltam, ha felülnék ide, ő meg a lábam
közé állna…
– Úgy értettem, hogy képzelted, hogy Ford előtt adod ide ezt
nekem? Istenem! Ez volt a legfelelőtlenebb, legdurvább,
legkevésbé testvéri cselekedet, amit tehettél. Pedig követtél
már el efféléket, de ez most minden határon túlment.
Chloe egy pillanatra értetlenül bámult Tarára, mintha ez a
dühkitörése pont azt mutatná, hogy Tara az, aki nem törődik
mások érzelmeivel. Persze most is sikerült kimentenie magát.
– Ha olyan közel engedted magadhoz, hogy terhességi
tesztre volt szükség, akkor álljon a következmények
elviselésében is melletted! Másodjára legalábbis!
– Nem. Az. Enyém!
– De az enyém se! – fakadt ki Chloe. – Év eleje óta nem
szexeltem, amikor az a kubai srác Miamiban a sürgősségi
osztályra juttatott. Teszem hozzá, a „közösülés után depis”
fajtából való volt.
– Az ég szerelmére! Miáé lehet – vágott közbe Tara.

215
 – Micsoda?
– Hát a terhességi teszt. Nyilván Miáé.
Chloe elgondolkozott, aztán hosszan kifújta a levegőt.
– Jaj, ne!
– Kinyuvasztom Carlost – közölte Tara összeszorított
fogakkal.
– Nem Mia tesztje, hanem az enyém.
Tara és Chloe egymásra meredt, aztán az ajtóra, ahonnan az
imént a szavakat hallották. Chloe kinyitotta, s az ajtóban ott
állt Maddie.
És mellette Mia.
Maddie szégyenlősen nézett rájuk.
– Azt hittem, jól becsomagoltam – szabadkozott.
Tara kidugta a fejét, és körbenézett, Fordot keresve.
– Már elment – világosította fel Maddie.
Mia, aki eddig meg sem szólalt, Tarát bámulta alig leplezett
megbántódással.
– Azt gondoltad, hogy az enyém a teszt? – Tara felelni akart,
de Mia egyet hátralépett. – Mennem kell – hadarta, és az ajtó
felé indult.
– Mia, kérlek! – futott utána Tara. – Várj!
Mia hátraperdült, szeme könnyben úszott.
– Azt gondoltad, hogy az enyém – ismételte. – Azt gondoltad,
lefekszem Carlosszal, és elég hülye vagyok hozzá, hogy ne
védekezzek? És az egészet azzal tetézem, hogy olyan helyen
hagyom a tesztet, ahol bárki megtalálhatja? – Megrándult az
arca, és bocsánatkérőn pillantott Maddie felé. – Ne vedd
zokon!
– Nem veszem – felelte Maddie sóhajtva.
– Mia – kezdte Tara, s maga is hallotta, hogy elérzékenyült a
hangja. – Annyira sajnálom! Nem is gondoltam bele. Bocsáss
meg!

216
 Mia válláról láthatóan legördült némi súly, de még érződött
a feszültség benne, ahogy anyja felé biccentett.
– Tehát nem feküdtetek le? – kérdezte Chloe a lánytól.
– Nem! – csattant fel Mia, és karját maga köré fonta. –
Jesszusom!
– Az jó – bólintott Chloe. – Mert nem szeretném, ha én
lennék az egyedüli a családban, aki nem szexel. – Ezzel Maddie
felé fordult. – Te meg tényleg azt hitted, hogy terhes vagy?
Maddie biccentett, majd egy székig hátrált, és belehuppant.
Elemelte Chloe kávéját, beleszürcsölt, de arca elfintorodott.
Három púpozott teáskanál cukrot lapátolt a kávéba,
felkavarta, megint kortyolt egyet, és elégedetten bólintott.
– Oké, ha nem vagy várandós, akkor cukorbeteg akarsz
lenni? – kérdezte Chloe.
Tara dühös pillantást vetett a húgára, mire Chloe úgy tett,
mint aki behúzza a cipzárt a száján, és eldobja a kulcsot. Tara
még mindig a legszívesebben megtépte volna, de ennél is
sürgetőbbnek érezte, hogy megkeresse Fordot, hogy
tisztázzák, minden rendben köztük. Vagy legalábbis nem
rosszabb a helyzet, mint amikor pár órája…
A pokolba! Nem tudta volna megmondani, mi is volt köztük
pár órája, legfeljebb annyi volt biztos, hogy hosszú, hosszú
órákig kéjes nyögésekre késztették egymást. De mindegy is,
Tara csak azt akarta neki elmondani, hogy tényleg nem az övé
a teszt.
Csakhogy Maddie-n látszott, hogy pár pillanat, és
összeomlik, úgyhogy Tara odahúzott mellé egy széket, és leült.
– Jax házasodni akar – suttogta Maddie a fel sem tett
kérdésre, aztán nagyot sóhajtott, mint akinek hatalmas súly
gördült le a válláról.
– És? – faggatta Chloe.

217
 – És szerintem csak azért, mert felmerült, hogy terhes
lehetek. – Maddie tágra nyílt szemmel nézett testvéreire. – De
én nem akarom, hogy csak ezért vegyen el!
– Nem csak erről van szó – csitította Tara. – Jax szeret téged.
– Én is szeretem. De ehhez nekem nem kell papír.
– És a jegygyűrű sem kell? – kérdezte Chloe. – Nem akarsz
gyémántgyűrűt?
– Nem! Na jó, talán – kacagta el magát Maddie. – De még
nem vagyunk együtt elég régen.
– Hat hónapja – mondta Tara.
– Így van. És elköteleztük magukat – hagyta helyben
Maddie. – De nekem ennyi elég is. Vagy szerintetek nem elég?
– Most magadat győzködöd, vagy minket? – cukkolta Chloe.
– Mert ha engem kérdezel, én a gyémántgyűrűre szavazok. Ha
eléd áll valaki egy nagy, kövér gyémánttal, nehéz nemet
mondani. Aztán tartotok egy hatalmas partit, flancos nászútra
mentek, és használhatod a hitelkártyáját. – Tara finom
fejrázását látva Chloe megint a szemét forgatta. – Na jó, a
legfontosabb persze az, hogy odáig vagy érte. Tudom, hogy így
van. Jax képes mosolyt varázsolni az arcodra. És szerinte a
kényszerbetegséged is cuki. – Ezzel Tarára mosolygott, mint
aki azt mondja, „látod, milyen támogató módon is tudok
viselkedni?”.
– Nincs kényszerbetegségem – tiltakozott Maddie. – Persze
totálisan bele vagyok zúgva. És ha tényleg terhes lettem
volna…
– Örülhetsz, hogy ez az ijedség most történt – szólt közbe
Tara, aki pontosan tudta, hogy Mia a három nővér
beszélgetésének minden rezdülését magába szívja. – Mármint
a megfelelő életkorban, és egy olyan szerető pasi mellett, mint
Jax. – Tara észrevette Chloe éles pillantását. – Mi az?
– Úgy mondod ezt, mintha téged nem az általunk ismert
egyik legrendesebb pasi környékezne…

218
 – A vágy nem egyenlő a szerelemmel – vágott vissza Tara.
Chloe megint csak a szemét forgatta.
– Ha nem hagyod ezt abba – szólt rá Tara –, kipöckölöm a
szemed egy pohárba, és majd én megforgatom őket.
– Na tessék, és én még azt hittem, hogy neked van a legtöbb
eszed közülünk.
Tara szeme összeszűkült.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Atyaég! – emelte fel a kezét Chloe védekezőn. – Ha
magadtól nem jössz rá, nem én leszek, aki elmagyarázza
neked. Csak annyit mondok, hogy a neve F-fel kezdődik, és a
vége O-R-D. Fogod már? Ő is éppúgy odavan érted, ahogy Jax
Maddie-ért.
Tara feszengve pillantott Mia felé, aki rábólintott.
– Oké – nyögte Tara. – Igaz, hogy sok évvel ezelőtt
összeházasodhattunk volna, de tizenhét évesen az ember nem
házasodik meg.
– Talán nem – ismerte el Chloe. – De Ford már felnőtt, és ha
engem kérdezel, nagyon is dögös pasi. Rendezett anyagi
körülmények között él, ráadásul kanos is rád… Bocsi, Mia… és
valószínűleg előbb halna meg, semhogy bántana téged. Akkor
meg mi tart vissza?
– Én is ugyanezt kérdeztem – szólalt meg Mia. – Persze a
kanos rész nélkül, mert hát…
Tara leeresztette a vállát.
– Én. Értitek? Én tartom vissza magam. Amikor legutóbb
összejöttünk… – és itt Miára pillantott –, én nem tudtam jól
kezelni a dolgokat.
– De hiszen gyerek voltál még – mondta Maddie, és közben
Miára pillantott. – Bocs, nem akartalak megbántani.
– Nem bántottál meg – felelte Mia udvariasan.
– Milyen cinikus lettél – korholta Chloe Tarát. – Nem hiszel a
szerelem erejében?

219
 – Mondja ezt egy olyan nő, aki ki sem tudja mondani, hogy
„szeretlek”? – vágott vissza Tara.
Chloe megbántódva visszavonult, arca is zárkózott lett.
– Most nem rólam van szó – vetette oda.
Mia észrevette, hogy Carlos épp leparkolt a fogadó előtt,
mire egész lénye felvillanyozódott.
– Most mennem kell – közölte, és már ott sem volt.
Tara egy sóhajjal nyugtázta Mia távozását.
– Akkor most térjünk vissza hozzád – fordult Maddie-hez.
– Én inkább nem szeretném.
– Hát, így jártál – folytatta Tara. – Merthogy rólam már
eleget beszéltünk. Most akkor örülünk, vagy csalódottak
vagyunk a negatív teszt miatt?
– Hú – hökkent meg Maddie, és gyanúsan fátyolos szemmel
nézett nővérére. – Többes szám első személyben kérdezted.
– Nocsak! Te erősködtél, hogy egy család vagyunk –
emlékeztette Tara. – Úgy fél éve azzal jöttél, hogy tartsunk
össze, és viselkedjünk úgy, mint a nővérek. Emlékszel?
– Úgy van – kontrázott Chloe. – Te beszéltél mindig többes
szám első személyben, Maddie. Folyton azt emlegetted, hogy
„mi” így meg „mi” úgy.
– És mióta figyel bármelyikőtök is rám? – kérdezte Maddie.
– Azóta, hogy rávettél bennünket, hogy öleljük és csókoljuk
meg egymást, és kössünk vérszövetséget – közölte Tara, mire
Maddie hirtelen úgy megölelte, hogy alig kapott levegőt, és
Chloét is odavonta magukhoz.
– Imádlak benneteket! – suttogta Maddie.
– Én is imádlak – sóhajtotta Tara.
Chloe kis híján belefulladt az ölelésbe és az érzelmi
hullámba.
Maddie végre kibontakozott az ölelésből, és szipogva fogta
meg testvérei kezét.

220
 – Sajnálom ezt az egészet – mondta. – Amikor nem jött meg,
pánikba estem. Hülyeség, tudom. Annyira szeretem Jaxet. És
már beszéltünk is az esküvőről, tortás cuccról…
– És a tánc? – vetette közbe Chloe. – Ha nagy felhajtást
akartok, akkor táncnak is kell lennie.
Maddie hahotázott.
– Na persze. Tánc is kell…
– Akkor most már vége a pániknak? – kérdezte Tara.
– Igen – felelte Maddie a mellkasát masszírozva. – Az van,
hogy egyikünknek se volt rendes gyerekkora. Jax se úgy nőtt
fel. Egyszerűen nem tudtam elképzelni… Képtelen voltam
belegondolni, milyen szülők lennénk. Nem tudom, hogyan kell.
Egyikünk se tudja!
– Te vagy a legkedvesebb, legédesebb, legszeretetreméltóbb
ember, akit ismerek – nyugtatta meg Tara. – Jax meg eszes és
belevaló férfi. Amit most még nem tudtok, majd együtt
kitaláljátok. Nagyszerű szülők lesztek!
– Jaj, ez olyan édes tőled! – érzékenyült el Maddie. – De én
még egy kicsit szeretnék csak ketten lenni Jaxszel. Ez annyira
önző dolog?
– Már hogy lenne az? – fakadt ki Chloe. – Ha Jax nekem
udvarolna, én bizony éjjel-nappal csak kettesben szeretnék
lenni vele. Meztelenül!
Tara hátulról befogta Chloe száját, de a húga nevetve
kiszabadította magát.
– Ha befejezted a pánikolást – fordult Chloe Maddie-hez –,
akkor akár el is magyarázhatnád, miből feltételezted, hogy
terhes lehetsz. Azt hittem, szeded az antibébit.
Maddie összerezzent.
– Szedem is. De ha antibiotikumot is szed az ember, a hatás
kétséges. Emlékszel, hogy múlt hónapban hörghurutom volt?
– És te hurutosan szexeltél? – hördült fel Chloe. – Olyankor
nem szabad megerőltetnie magát az embernek!

221
 Maddie beharapta az alsó ajkát, és elpirult.
– Én nem erőltettem meg magam. Mindent Jax csinált.
– Mázlista! – sóhajtott fel Chloe irigykedve.
– Nos – vette át a szót Tara, megszorítva Maddie kezét. –
Szedjük össze magunkat! A pánik elmúlt, és kiderült, hogy
szerelmes vagy. – Vagyis ő végre mehet megkeresni Fordot…
– Azért jobb lesz, ha a következő vérzésem időben megjön –
mondta Maddie. – Mostanában annyira szétszórt vagyok. Úgy
értem, a vendégszobába egyszemélyes lepedőket rendeltem
dupla helyett. Múltkor majdnem dízelt tankoltam a kocsiba
benzin helyett. Nem beszélve arról, hogy a fenékszivattyút
sem ellenőriztem a lakóhajón, és majdnem megöltem Logant.
– Ugyan már – legyintett Chloe. – Ő csak egy ex. Nem kár
érte…
– De Chloe! – hördült fel Tara.
Maddie felnevetett, aztán gyorsan a szája elé kapta a kezét.
– Bocsi! De ne is tagadd, hogy vicces, amit mondott.
Mindenesetre most már ideje nekilátni a reggelinek.
– Úgy van – ismerte el Tara. – De nekem előbb a szemébe
kell néznem egy pasinak a terhességi teszt okozta riadalom
miatt. – Tara hosszú, jelentőségteljes pillantást vetett húgára.
– Az én hibám – ismerte el Chloe, majd fejét fölszegve,
öntudatos képet vágott. – Én csinálom a reggelit.
– Nem – vágta rá egyszerre Maddie és Tara.
– Lányok! Tökéletesen meg tudom csinálni. Én akarok
reggelit készíteni!
Tara egy ideig csak bámulta Chloét, aztán biccentett.
– Rendben, de visszajövök, hátha szükséged lesz rám.
Ezzel Tara elindult, hogy megkeresse Fordot. Bár a kocsija a
fogadó előtt parkolt, az épületben sehol nem találta.
A kikötőépületben is hiába kereste a férfit.
Ekkor vette észre, hogy Ford Finnje nincs a kikötőben.
Nyilván vízre szállt. Így Tara fellépett a Beneteau fedélzetére,

222
és letelepedett a hajótörzsre. Hosszú lábát kinyújtva
igyekezett minél többet magába szívni a reggeli napsütésből,
hátha átmelegedne várakozás közben. Fejét hátrahajtva
lehunyta a szemét, és relaxálni próbált. Az előző hajnalon
majdnem elsüllyedt a lakóhajó, s rajta Logan, aztán este
felkavarta a beszélgetése Miával, ma hajnalban pedig
ugyancsak felkavaró élményben volt része Ford hajóján. És
akkor jött Maddie terhességi tesztje meg a pánik. Még nem
volt nyolc óra sem, és Tara teljesen kimerültnek érezte magát.
Valószínűleg elszenderedett, mert arra riadt fel, hogy a hajó
kissé megbillent, ahogy valaki a fedélzetre lépett. Tara nem
nézett fel. Nem volt rá szüksége, mert tudta, ki az. Minden
idegszála bizseregni kezdett.
Ford nem szólalt meg, Tara is hallgatott. Szótlanul
kihajóztak a kikötőből. Ford az öblön túlra kormányozta a
hajót, egy kíváncsi szemek elől rejtett partszakaszhoz. Miután
horgonyt vetett, odaült Tara mellé, és leutánozta a pózát.
Nyújtott lábbal ült, háta mögött támaszkodva, arcát az égnek
emelve. A nap sugarai szánkáztak kidolgozott izmain.
Tarának azonban a szemébe kellett néznie ahhoz, amit
mondani akart, ezért felült, és levette Ford napszemüvegét.
Ford fölemelete a fejét, és Tarára nézett.
– A terhességi teszt tényleg nem az enyém volt – kezdte
Tara. – Arról szóltam volna neked.
Tekintetük találkozott.
– Vagy Logannek.
– Tényleg azt gondolod, hogy mindkettőtökkel ágyba bújnék
egyszerre?
Ford habozott.
– Ha más pasiról lenne szó, azt mondanám, biztos nem. De
egy ördögi hang a fejemben azt hajtogatja, hogy téged erős
szálak fűznek hozzá. És házasok is voltatok. Annyira gyűlölöm
ezt a hangot odabent!

223
 – Logan és én már majdnem két éve külön élünk.
– Mi pedig már tizenhét éve.
– Szerintem nem az évek száma számít – felelte Tara.
Ford egy ideig hallgatott.
– Tudod, az előbb odabent, amikor megláttam a tesztet, egy
csomó érzés rohant meg – szólalt meg végül.
– Igen. Páni rémület.
– És zavarodottság – folytatta Ford. – És talán… izgatottság.
– Tekintetük ismét találkozott. – Sosem bántam meg, hogy Mia
megszületett. Egyetlen percig sem. Csak azt sajnálom, ami
kettőnkkel történt.
Tara szíve összeszorult.
– Annyira sajnálom, hogy megbántottalak!
Ford megint hallgatott.
– Tara. Érzek irántad valamit – szólalt meg végül. – És te is
érzed ugyanazt. Látom a tekintetedben, amikor rám nézel.
Érzem az érintésedben, amikor közel engedsz magadhoz.
Tara nagyot sóhajtott, és a vizet bámulta.
– Igen.
Ford az ölébe ültette, és hüvelykujjával végigsimította Tara
állkapcsát. Megvárta, amíg a nő kinyitja a szemét.
– Igen, érzem – mondta ki Tara a szavakat, amikre Ford várt.
– És csak irántad érzem, bármi legyen is ez az érzés. De…
– Nincs de! – mondta Ford. – Az a mondat „de” nélkül
tökéletes volt. – Ford Tara szoknyája alá csúsztatta a kezét,
majd két tenyere megállapodott a nő fenekén. Kissé közelebb
húzta magához Tarát, aki megérezte Ford ágaskodó
férfiasságát. A férfi finoman végigpuszilta Tarát az állától a
füle tövéig, felébresztve benne is a vágyakozást.
– Itt. Most. Velem – mondta Ford.
Nem volt kérdőjel a szavak után, de mégis kérdésként
hatottak.

224
 – Itt – bólintott Tara, és két tenyerébe fogta Ford arcát. –
Most. Veled. Csakis veled…
Ford egyetértő morgással felhúzta Tara pulcsiját, és
kiszabadította mellét a melltartóból.
– Megőrülök érted… – mormogta a nő csupasz mellének. –
Megőrjítesz!
– Te is engem – mondta Tara levegő után kapkodva, majd
még egyszer, amikor Ford a két combja közé csúsztatta a
kezét. Belemarkolt a férfi hajába, s felkiáltva nekifeszítette
ágyékát Ford kezének. Annyira vágyott rá, akarta, hogy benne
legyen. Nem is tudott uralkodni magán.
– Éjjel-nappal csak rád gondolok – mondta Ford rekedtes
hangon. – Jesszusom, jó időre tápot adtál a fantáziámnak,
ahogy ott álltál a pólómban és a magas sarkú szandálban.
– És mi lenne, ha fényes nappal a hajódon történne a dolog?
– kérdezte Tara elfúló hangon. – Ez is jó gyújtóanyag a
fantáziádnak?
Ford tekintete felizzott.
– Ó, egek! Mi az hogy?
Ford lehúzta Taráról a pulcsit, és meztelen testét a
magáéhoz rántotta, miközben elhalmozta csókokkal a nyakát,
állát, mellét. Az egyik mellbimbóját addig izgatta a nyelvével,
míg mindketten kéjesen nyögdécselni kezdtek. Miközben Ford
lehámozta a szoknyát is Taráról, a nő igyekezett kiszabadítani
Fordot a farmerjából.
– Könyörgöm, mondd, hogy van nálad óvszer! – lihegte Tara,
mikor Ford benyúlt a bugyijába, és izgatni kezdte a lába közt,
amitől Tara vágya még inkább felkorbácsolódott.
Ford előhalászott a zsebéből egy tasakot, mire Tara
majdnem elsírta magát kéjes örömében.
– Most! – zihálta Tara. – Azt ígérted, itt és most!
Ford állta a szavát, és szép lassan, centiről centire engedte,
hogy Tara ráüljön.

225
 – Istenem, Tara! Amikor benned vagyok, úgy érzem,
hazataláltam!
Mielőtt Tara magához térhetett volna e gyönyörű szavaktól,
Ford hevesen a szájára tapadt, majd megragadta a nő csípőjét,
és lassú, körkörös mozgással a csúcs közelébe juttatta Tarát.
Ekkor megragadta a derekánál, és a hátára fordította a nőt. A
nap melegen simogatta a bőrüket, az óceán hullámai
kellemesen ringatták a hajót, s mindeközben Ford olyan
kéjutazásra vitte Tarát, amilyet még soha nem élt át. Élete
legerotikusabb élményében volt része, ami után csak feküdtek
egymás mellett összekulcsolt kézzel, és zihálva bámulták a
tiszta, kék eget.
Végül Tara öltözni kezdett, s Ford is követte. Kielégült,
békés hallgatásba burkolózva hajóztak vissza a kikötőbe.
Miután Ford kikötötte a hajót, Tarához fordult.
Tara a szemébe nézett. A fülében még ott csengett Ford
utolsó mondata: „…hazataláltam!”.
– Ford!?
– Tessék?
– Én is!

226
 17. fejezet

„Az olyan ember, aki arra kér, találkozzatok félúton, általában

rosszul méri fel a távolságot!”
TARA DANIELS

Tara belépett a konyhába, és a pult tetején ülve találta Chloét,

aki egy finom illatú valamit kevergetett.
– Ez az új arcradírmaszkom – magyarázta Chloe. – Dinnyés.
Az íze is kitűnő.
Tara nagy levegőt vett, mert elfogta az idegesség.
– Azt hittem, reggelit készítesz.
– Az is kész – lépett a konyhába Mia az ebédlőből, kezében
hatalmas öntöttvas tállal. – Jó Reggelt, Napfény casserolét
sütöttem – mondta. Imádnivalóan nézett ki frissen mosott,
aprócska farmersortjában és sztreccspólójában. – Bár
gondolkoztam az epres pitén is, de végül a maradék sonkából,
burgonyakrokettből és reszelt sajtból alkottam serpenyős
sültet. – Úgy látszott, Mia nagyon büszke magára. – Már fel is
tálaltam, és el is fogyott!
Tara meglepetten nézte ezt a lényt, aki az ő teste és vére, és
majd’ túlcsordult benne is a büszkeség.
– Hűha! – mondta elismerően.
– Tudom. Cuki és tehetséges vagyok – nyugtázta Mia az
elismerést.
Carlos a hátsó ajtón át épp ekkor lépett a szobába. Mia
széles mosollyal fordult felé. Szegény fiú tekintetét Mia hosszú

227
combjai olyannyira magukra vonták, hogy nekiment a
konyhasziget sarkának.
Chloe Tarára vigyorgott.
Tara nem vett róla tudomást, inkább jól megnézte magának
ezt a kamasz párt. Egyáltalán nem örült a lelke a nyilvánvalóan
felfűtött érzelmek láttán.
– Sok dolgunk lesz ma – szólt oda Carlosnak, aki nagy
nehezen próbálta összeszedni magát. – Le kell slagozni a
tornácot, meg kell locsolni a virágokat, és megjavítani a mólón
a villódzó lámpákat, hátha a vendégek éjjel szeretnének
kisétálni a vízhez.
– Rajta vagyok a dolgon – mondta Carlos, és már ki is
slisszolt a hátsó ajtón.
– Segítek – szólt utána Mia, és ő is lelépett.
Tara megvárta, míg becsukódik utánuk az ajtó.
– Ez a kettő…
– Lefeküdtek? – próbálta kisegíteni Chloe.
– Mia azt mondta, hogy nem!
– Na ja. De azért talán okos dolog, ha a fürdőszobai
kosárkákba óvszert is teszek…
Tara a gondolatra köhögőrohamot kapott, mire Chloe
megveregette a vállát.
– Aranyom, tizenhét évesek! Ilyenkor az embert
kilencvenkilenc százalékban a hormonok irányítják.
Gondolom, erre te is emlékszel – bölcselkedett Chloe.
Tara érezte, hogy gyomra ökölnyire rándul.
– Azt hiszem, ki kell rúgnom a srácot.
– És aztán az összes fiút kirúgod, aki csak ránéz a lányodra?
– Igen. Vagy kinyírom őket – mondta Tara, félig komolyan is
gondolva a dolgot.

228
Aznap este Ford a Szerelemkunyhó bárpultja mögött kötött ki.
Délután Sawyer társaságában nagyot vitorláztak – ez volt az az
elfoglaltság, ami mindig hatásosan lenyugtatta Fordot, ha
valami baja volt. Az ég ragyogott, csak pár vékony felhő szűrte
meg a napfényt. Északnyugati szél fújt, tizenkettő–tizennégy
csomós erősséggel, ami a vitorlázás szempontjából „szívatós”
időjárás. Ford pont így szerette. Ilyenkor minden idegszálával
koncentrálnia kellett, hogy a hajó el ne süllyedjen. Sawyer
egész idő alatt keményen káromkodott is miatta.
A kiruccanásnak az lett volna a lényege, hogy Ford feje
kitisztuljon. De nem ez történt. Agyában egymást kergették a
gondolatok. Az életén járt az esze, hogy mit kezdjen magával.
És ott volt Mia. És Tara… A szentségit! Már annyira belefáradt
a gondolkodásba! Nehezen viselte ezt a fennforgást.
Amúgy mikor váltott erre a fokozatra az élete? Azt hitte,
hogy már szépen megállapodott. Volt elég pénze a bankban, és
munkahelye is volt, a Szerelemkunyhó, ahova akkor járt be,
amikor kedve tartotta. Nem hiányzott semmi.
Na jó, ez így nem teljesen igaz.
Mert valami új dolog mégis vonzani kezdte, amire ezelőtt
sosem vágyott. Kapcsolatra. Korábban nemigen tudott
megmaradni egy-egy párkapcsolatában, hiszen tizenkét
hónapból nyolcat a vízen töltött, versenyzéssel. Még a saját
húgait és a nagyanyját is alig-alig látta. Most azonban, hogy
már nem versenyez rendszeresen, a húgai egyre gyakrabban
jelennek meg nála. Vagyis úgy tűnik, mostanság akár lehetne is
tartós kapcsolata.
Ami némileg meg is riasztotta.
Sawyer munkája végeztével betrappolt a bárba.
– Mivel kimentetted Logant a hajóról, a szavazásban
nyolcvan százalékkal te vezetsz!

229
 Lucky Harbor pletykamalma teljes gőzzel zakatolt. Nem
volt, ami lefékezze – sem a valódi hírek, sem az illendőség, de
még az igazság sem fogta vissza pörgését.
A bár ajtaja újra kinyílt, s ezúttal Logan lépett be rajta. Ő
sem nézett ki vidámabbnak, mint Ford.
– Hát ez tökéletes – szűrte Ford a foga között Sawyernek.
Logan egyenesen a bárpulthoz sietett.
– Csaltál! – közölte Forddal. – Sört kérek!
Ford kiszolgálta, s közben kérdőn nézett rá.
– Hogy érted, hogy csaltam?
– Egy gyerek? Előhoztál egy gyereket?
Fordot meglepte a kérdés.
– Te nem tudtál Miáról?
– Azt tudtam, hogy született gyereketek. De azt nem, hogy
felnőttként, akkor egyszer csak megjelent itt.
Ford eltöprengett, vajon Tara és Logan mennyit
beszélgethetnek mostanság, ha egyáltalán beszélnek.
Valószínűleg nem sokat, ha ennyi nap eltelt, mire eljutott a hír
Loganhez, hogy Mia itt van.
– Ezzel nem tudom felvenni a versenyt – fakadt ki Logan.
Nagyot kortyolt a söréből, majd Sawyerhez fordult. – Hogy
lehet ezzel versenyezni?
– Te a férje voltál – vont vállat Sawyer. Ford rosszalló
pillantására ismét vállat vont. – Ő kérdezte.
– Na igen – sóhajtott Logan, némi vigasztalást találva
Sawyer szavaiban. – Valóban házasok voltunk. Akkor azt
mondta, én vagyok a szuperhőse. – Fordra pillantott, hogy
lássa, figyel-e a vetélytársa. – Én voltam neki a Superman, a
Zöld Darázs és Flash Gordon egyben.
Logan másik oldalán, a pult mellett néhány hölgy otrombán
hallgatózott, előttük valami rózsaszínű és habos ital állt egy
kancsóban. Egyikük a városházán dolgozó Sandy volt. Sandy
igazán csinos volt, rajzottak körülötte a férfiak, de ő rájuk sem

230
hederített, amióta tavaly egy bunkó pasi Seattleben felültette.
Úgy stírölte Logant, mintha végre fel akarná adni a
tartózkodását.
– Úgy nézem, légy van a levesedben, Ford – szólt közbe
Sandy. – Leköröz ezzel a szuperhős micsodával.
– Az autóversenyzéshez is kell kondi? – kérdezte valaki.
Paige volt az, a postáskisasszony. Ford most legszívesebben
megcsókolta volna ezért.
– A kormány megtartásához erősebb vázizomzat kell, mint a
vitorlázáshoz – jelentette ki Logan. – És én tökéletesen itt
vagyok. Ide nézzenek! – Ezzel felhúzta a pólóját, hogy
kivillantsa izmos hasát.
A hölgyek elismerő hűhával fogadták a látványt.
– Szép nyolcas kockák! – jegyezte meg Amy, aki a bisztróban
dolgozott felszolgálóként, de ma estére Sandy rettenthetetlen
csatlósává avanzsált. Magas, hosszú lábú, szőke lány volt, a
húszas évei végén. A mosolya azt hirdette, hogy nemcsak
kemény csaj, hanem ugrásra kész is, aki minden lehetőségre
ráveti magát. – Te jössz, Ford! – kurjantotta vigyorogva.
Ettől már fülsiketítő hu-húzás kezdődött a teremben.
Ford a barátjára pillantott, mire Sawyer „Lássuk!”
felkiáltással megemelte a söröspoharát.
Na, ne már!
– Ezt a vitát már lefolytattuk – győzködte Ford a körülötte
állókat, de senki sem figyelt rá. – Nem fogom kivillantani a
hasamat.
Erre azonban még annál is hangosabban kezdték
noszogatni.
Logan elvigyorodott.
– Félsz a versenytől? Ne izgulj, nem veszem zokon!
Az úristenit! Ford soha nem félt versenybe szállni. Tehát
felhúzta a pólóját.
A tömeg hisztérikussá vált.

231
 Sawyer a fejét rázta.
Ford nagyot sóhajtott.
– Szép – közölte Amy. – Szerintem döntetlen.
Sandy azonban nem hagyta annyiban.
– Nem is tudom. Szerintem további bizonyítékokra van
szükségünk.
Amy tele szájjal vigyorogva fordult Ford és Logan felé.
– Hallottátok, fiúk! Elő a farbával! Sandy, van nálad
mérőszalag?
Ford épp ekkor kortyolt egyet a kólájából, amit rögvest félre
is nyelt. Sawyer erősen meglapogatta a hátát.
– Megér egy próbát – biztatta őket Amy, kihívó
vállrándítással.
Sandy is mosolygott, majd vállával megbökte Logant.
– Ne is törődj a szavazással, Logan! Amúgy nem Tara az
egyetlen nő a városban. Tudod te azt, szépfiú!
Logan lassan mosolyra húzta a száját.
– Azt mondod? – kérdezte Sandyt.
– Azt. – Sandy közelebb húzódott a férfihoz. – És én
akármikor elfogadnálak szuperhősömnek…

Hajnali kettőkor Tara még ébren feküdt az ágyában, és az órát

bámulta. Pár óra múlva frissen és éberen az utolsó napi
reggelit kellene készítenie a vendégeiknek, de képtelen volt
ellazulni, nem jött álom a szemére.
Ezúttal nem Chloe horkolása nem hagyta aludni, hiszen a
húga még otthon sem volt. Lance-szel és a haverjaival mentek,
ki tudja, hova, és ki tudja, mit csinálni.
Maddie miatt se kellett aggódnia, ő Jaxnél töltötte az
éjszakát. Persze maradt elég dolog, ami nem hagyta nyugodni
Tarát. A nap folyamán rajtakapta Miát és Carlost a
kikötőépületben. Hogy pontosan miben zavarta meg őket, az

232
nem derült ki, mert egy szemvillanás alatt szétugrottak, de az
arcukon aggasztó bűntudatot látott.
Ha nem lőheti le a fiút, és nem tehet erényövet Miára,
milyen eszközt vethetne be anélkül, hogy álszentnek tűnjék?
Ráadásul ott volt Ford is. Tara lényének egy kis része most
is legszívesebben a férfi ölébe kucorodott volna. Hogy
pontosak legyünk, elég nagy része. A gondolatot
elhessegetendő Tara felrázta a párnáját, és megpróbált újra
elaludni. Nem ment. Azon járt az esze, vajon minden számlát
időben kifizettek-e, van-e elég benzin a kocsijában, és a
holnapi pitéhez talál-e a kamrában friss barackot. Amúgy meg,
hol van Chloe? A francba! Tara kikászálódott az ágyból és a
mobiljáért nyúlt. Üzenetrögzítő! „A te érdekedben remélem,
hogy nincs semmi bajod!” – morogta a készüléknek. Ezután
kikocogott a fürdőbe, és beült egy kád forró vízbe. Fél órával
később ellazulva, átmelegedve visszabújt az ágyába, hogy újra
próbálkozzon.
A mobilja több nem fogadott hívást jelzett. Tarának leállt a
szívverése. A legutóbb, amikor éjszaka ilyen történt, Chloét
lecsukták, mert Lance társaságában ülősztrájkkal
akadályozták az egyik Rascal Pass-i favágó üzem munkáját.
– Nincs semmi baj – biztatta magát suttogva, mialatt
előhívta a hangpostaüzeneteit, de a pulzusa az egekbe szökött.
– Ajánlom, hogy ne legyen bajod, mert én akarlak kinyírni!
Az első üzenet valóban a húgától jött. „Jól vagyok – közölte
Chloe. – Élek és paintballozok egy éjszakai szórakozóhelyen.
Ne várj meg! És az isten szerelmére, ne aggódj annyit! Már
nagylány vagyok.”
– Na persze – motyogta Tara maga elé. – Ettől rögtön
abbahagyom az aggódást. Mintha az olyan egyszerű lenne…
A következő üzenet azonban úgy meglepte Tarát, hogy
bosszankodni is elfelejtett.

233
 „Tara! – hallotta Ford hangját, ami nem a szokásos lezser
önelégültséggel hatott. – Nos, azt hiszem, tudnod kell, hogy
nem vagyok annyira rossz választás. Úgy értem, hogy tudok
néha rossz is lenni, de jó is. Tudok jó dolgokat is csinálni. Egy
csomó nagyon klassz rosszalkodás telik tőlem…” – A hangja
mélyről jött, vágytól mámorosnak hatott, s a szavak értelmével
együtt azonnal Tara zsigereiig hatolt. – „De nem hiszem –
folytatta Ford szándékolt lassúsággal –, hogy lehetnék a
szuperhősöd.”
Ennél a pontnál Tara eltartotta magától a telefont, és
értetlenül bámulta a készüléket. Szuperhős? Vajon ezt honnan
szedte? A háttérben Tara hangos nevetést és zenét hallott.
Talán a Szerelemkunyhóban lehet.
„Lehet, hogy egy kicsit részeg vagyok” – mondta ezután
Ford, ami szíven ütötte Tarát. Ford nem szokott inni. Az igazi
apja alkoholista volt, akárcsak az egyik nevelőapja, ezért Ford
elfordult az italtól. Ráadásul, kényelmes ember lévén, szerette
kontroll alatt tartani magát. Nagyon is.
„Na szóval, ami ezt a szuperhős dolgot illeti – folytatta Ford.
– Megvannak hozzá a képességeim. Ezt te is láthattad. Asszem,
a testi részben nincs hiba, mert úgy tűnik, az neked is tetszik.
Nem is kicsit. Egy pár éjszakával ezelőtt szádba vetted a…”
Itt dulakodás hangjait lehetett hallani, és Sawyert, aki azt
mondta: „Öregem, tedd már le, vagy én nyomom ki helyetted, a
köz érdekében.”
„Húzz innen! – hallotta most Tara megint Ford hangját,
aztán újabb zörgés következett. – Egyesek nem tudnak
viselkedni – közölte a férfi kissé összegabalyodó nyelvvel. –
Azt szeretném, ha tudnád, hogy ha engem szeretnél
szuperhősödnek, készen állok rá. De egyet még érted sem
vagyok hajlandó megtenni, nem húzok a seggemre
harisnyanadrágot! – Elgondolkozva elhallgatott. –

234
Szexrabszolgád azonban szívesen lennék. Ez fair ajánlat, nem
igaz?”
Tara felnevetett, aztán elképedve kapta a szája elé a kezét. A
pasi tényleg részeg, és tőle szokatlan módon elengedte magát,
mégis képes volt megnevettetni őt. Meg kell hagyni, Ford a
hálószobában mindig, minden pillanatban lebilincselte Tara
teljes figyelmét. Vagyis pont fordítva volt, mint ahogy az imént
mondta: Tara volt Ford rabszolgája. A kezének és a szájának a
rabja…
„Amit mondani akarok, Tara, az az, hogy én mindig itt leszek
neked. Kell egy segítő kéz? Én vagyok az embered. Két-három
orgazmusra vágysz? Leszek én a játékszered. Ki akarod
engedni a gőzt, és kell valaki, akivel ordibálhatsz? Itt vagyok
lábtörlőnek. Nem! Várj! Lábtörlőnek nem vagyok jó…”
„Haver! – kiáltotta oda valakinek Ford. – Vidd innen a
mocskos kezedet…”
Klikk.
Tara a telefonját bámulta, de már hallotta is a következő
üzenetet.
„A fenébe is! Logan még mindig itt van, és elvette a
mobilomat. A genyóláda! Hangosan büszkélkedett azzal, hogy
mit fog veled csinálni! – Ford hangjába érzelgősség költözött. –
De ő nem látja az igazi énedet, amit én, Tara! Uralkodni akar
rajtad, és süt belőle a szexi hím. Csak azt szeretné, ha mezítláb
szaladgálnál, terhesen. Nincs azzal semmi baj, de te ennél több
vagy. Sokkal, de sokkal több…”
Tara torka összeszorult és kiszáradt, mire az üzenetnek
vége szakadt. Ford tényleg látta az igazi énjét. Az igazi Tarát.
Egy percig várt, míg összeszedte magát, mert érezte, hogy nem
teheti meg, hogy ne hívja vissza Fordot.
Épp mielőtt az üzenetrögzítő bekapcsolt volna, Ford fölvette
a telefonját.

235
 – Helló – szólt bele rekedtes hangon. – Későre jár. Minden
oké?
– Én is pont ezt akartam kérdezni tőled, Tengerész!
– Jól vagyok – felelte Ford. – Bár lehetnék jobban is.
– Hazavigyelek? – kérdezte Tara.
Meglepett csönd a vonal túlvégén.
– Megtennéd?
– Persze – vágta rá Tara.
– És Logannek is megtennéd?
Tara lehunyta a szemét. Úgy döntött, Ford megérdemli az
igazságot.
– Előbb kinyiffantanám.
– Engem nem akarsz kinyiffantani?
– Odáig nem mennék el. Legfeljebb egy kis csonkítás…
– Vérszomjas némber – közölte Ford, de hallhatóan jót
mulatott magában.
– Na igen! – Tara habozott, mielőtt folytatta. – Ford! Ami
Logant illeti…
– Most jön az, amikor közlöd, hogy ami kettőnk között
történt, csupán tévedés volt?
– Nem. Most az következik, hogy kimondom, Logan nem
tényező a kapcsolatunk szempontjából.
Újabb meglepett csönd hallatszott.
– Oké, folytasd!
Tara megkönnyebbülten fölnevetett.
– Sosem volt tényező.
– De mégis törődsz vele.
– Nagyon is – ismerte el Tara. – Csakhogy már nem ugyanaz
a helyzetem, mint amikor a felesége voltam. De mi van ezzel a
szuperhős dologgal? Mert tudnod kell, hogy soha nem volt a
szuperhősöm senki. Sosem vágytam szuperhősre, Ford!

236
 – Aha. Most azért ideillene egy „de”. Mondjuk, „Sosem
vágytam szuperhősre, Ford, de most, hogy visszatértem Lucky
Harborba, téged bármikor elfogadnálak szuperhősömnek…”
Tara nevetve dőlt hanyatt az ágyán, és azon gondolkodott,
milyen jó lenne, ha Ford most itt teremne mellette, és
elhessegetné a felhőket a homlokáról.
– Tudod, én inkább elriasztom a pasikat magam mellől.
– De nem engem! – Ford lágyabb hangon folytatta. – Tudom,
milyen kemény nő vagy. Kívül erős a páncél, de belül lágy és
krémes vagy…
Tara megint nevetett.
– Ez nagyon obszcénul hangzik!
– Igazán. Pedig én durván obszcén szerettem volna lenni.
– Most akkor hazavigyelek vagy se?
– Nem kell. Sawyer a gondjaiba vett.
– Le is tartóztatott talán?
– Kedvesem! Annyira azért nem vagyok részeg.
– De igen – hallotta Tara Sawyer közbeszólását.
– Ez egyáltalán nem illik hozzád – mondta Tara mosolyogva.
– Tudom. Logan, az a szemétláda, az asztal alá ivott!
– Logan is ott van veled?
– Volt.
Tara kihallotta Ford hangjából, hogy itt valamit elhallgatott.
Talán azt, hogy Logan hölgytársaságban távozott. Ford nyilván
védeni akarta Tara érzéseit, de erre semmi szükség nem volt.
Ismerte jól Logant. Tudta, hogy a férfi csak úgy hiszi, szereti
őt, legalábbis azt a nőt, aki egykor volt, de Logan
mindenekfelett a karrierjét és az ezzel járó életformát
szerette. A szép nők csak úgy tapadtak rá. Tara nagyon
meglepődött volna, ha Logan egész éjjel ott ül a bárban, és
egyetlen nő se repül rá. Igaz, sosem csalta meg őt, amíg
házasok voltak, de Tara egóját rendesen kikezdte a tudat, hogy
a férje bármikor megtehette volna, ha kedve támad ilyesmire.

237
 Tara részben ezért is utazott Logannel annyit. De a feszes
időbeosztás meg az az érzés és tudat, hogy bár ott van
körülötte Logan népes sleppje, ő mégis egyedül van, majdnem
felőrölte Tarát. És milyen házasság az, ha a nő folyton úgy érzi,
bébiszitterkednie kell a férje mellett.
– Szóval – hallotta ismét Ford hangját. – Ami a
szexrabszolgaságot illeti…
– Ford – forgatta a szemét Tara. – Most már jó éjszakát!
– Éccakát!
Tara lecsukta a mobilját, de nem igazán tudta, hogy
nevessen, vagy elérzékenyüljön. Így aztán fejét ingatva
elmosolyodott. Ford már megint megnevettette. És érzéseket
ébresztett benne.
Mint minden alkalommal.
A szíve már tudta ezt. Az esze azonban tiltakozott. Tara
fejében emlékek zakatoltak, az agya mérlegelt, és még mindig
képtelen volt elhinni, hogy működhet a kapcsolatuk. Ezúttal
azonban elengedte a kérdést, és mély álomba zuhant.

238
 18. fejezet

„Ne vedd túl komolyan az életet, különben nem fogod túlélni!”

TARA DANIELS

Hajnalodott, amikor Tara felébredt, s azonnal aggódni kezdett,

mivel Chloe még mindig nem ért haza. Miután lezuhanyozott,
meghallotta kishúga óvatos lépteit a földszinten. Chloe tetőtől
talpig piros, kék és sárga festékben virított.
– Minden oké? – kérdezte Tara.
– Jól vagyok. Fogjuk rá.
Tara elképedve nézte Chloe maszatos ruháit és arcát.
– Úgy nézel ki, mint egy szivárványba oltott frontharcos. Mi
a…
– Ne kérdezd! – Chloe az előszobában ledobta a ruháit, és
meztelenül tipegett a fürdőszoba felé. – A tornácon van egy
küldemény neked címezve.
Tara kinyitotta a bejárati ajtót. A legfelső lépcsőfokon egy
hasas váza állt, tele vadvirágokkal. Láthatóan nem boltban
vették a csokrot, hanem úgy szedte valaki. Egy kis papírlap is
volt mellé tűzve, rajta egyetlen szó: Tara.
Gyönyörű látvány, de vajon ki küldte? Sem Loganre, sem
Fordra nem volt jellemző, hogy kimennek a természetbe
vadvirágot szedni. Tara felemelte a vázát, és az udvaron
keresztül átvitte a fogadó konyhájába, ahol letette a pultra.
Máris nekilátott bekeverni egy adag muffintésztát. A művelet
végeztével megint épp a csokrot bámulta, amikor a hátsó ajtón

239
át belépett Maddie, kezében egy ölnyi friss virággal, s
meghökkent Tara csokrát látva.
– A mindenit! – szaladt ki a száján a meglepetéstől. – Úgy
emlékszem, szóltam, hogy én hozok ma virágot.
– Nem én vettem – tiltakozott Tara.
– Logan? Ford? – kérdezte Maddie tanácstalanul.
Tara vállat vont.
– Jó lenne, ha két pasi törné magát mindegyikünkért –
sóhajtott merengve Maddie.
– Nekem nincs két pasim – szögezte le Tara.
– Én nem bánnám a szitut – toppant be a konyhába Chloe.
Többé-kevésbé újra természetes színe volt a bőrének. – Persze
lehet, hogy ha mindketten egyszerre próbálnának a kedvemre
tenni, meztelenül, olyan asztmarohamot kapnék, hogy
belepusztulnék.
Egy pillanatnyi csönd telepedett a konyhára, míg a három
nővér megpróbálta elképzelni, hogy Ford és Logan egyszerre
állnak előttük meztelenül.
– Nektek nincs melegetek? – kérdezte Maddie az arcát
legyezgetve. – Szerintem nagyon meleg van itt.
Chloe előkereste az inhalátorát, és szippantott egyet belőle.
– Nos, kitől kaptad? Logantől?
– Logan egy elegáns üzletből küldött volna vörös rózsákat –
mondta Tara, finoman megérintve a virágokat.
– Talán Ford küldte – jegyezte meg Mia, aki épp ebben a
pillanatban érkezett munkába. Kulcsait és tárcáját a
takarítószekrénykébe zárta. Szűk halásznadrágjában és
spagettipántos topjában iszonyú dögösnek és összeszedettnek
nézett ki. Tara irigykedve mérte végig a lányát. Hajdanán ő is
ilyen dögös és összeszedett volt.
De az Lucky Harbor előtt volt.
– A virág nem vall Fordra. Nem az ő stílusa – felelte Miának.
– Lehet, de azt mondtad, nem éltetek együtt – mondta Mia.

240
 – Így van.
– Akkor meg honnan tudod, mi az ő stílusa?
Chloe elmosolyodott.
– Kedvellek, uncsihúgom. Nagyon tetszel nekem!
Mia elégedett grimaszt vágott, mire Tara felsóhajtott.
– Ne add alá a lovat – torkollta le Chloét, miközben egy kis
kosárban szépen elrendezett egy adag muffint. Aztán gondolt
egyet, és elővette a termoszt, amit megtöltött hideg tejjel.
– Hova készülsz? – érdeklődött Maddie.
– Megkeresem a Nyári Mikulást – felelte Tara, megragadva a
kosarat és a termoszt. – Tartsátok a frontot, mindjárt
visszajövök, és készítek reggelit.
– Ha mindjárt visszajössz, valamit elszúrtál! – szólt utána
Chloe.
Tara még hallotta, hogy Chloe méltatlankodva felszisszen.
Valószínűleg Maddie-től kapott a fejére egy taslit.

Ford csak hajnali háromkor került ágyba. Sawyer a

kikötőépülethez deponálta. Jobb ötletnek tűnt, mint fölautózni
vele a hegyre a házáig. Amikor már Ford a hajóján volt, Sawyer
elvette tőle a kocsikulcsot és a két hajó indítókulcsát is.
– Ne csinálj semmi hülyeséget! – figyelmeztette barátját,
aztán megállt egy pillanatra, mert eszébe jutott, hogy talán
Ford mobilját is el kellene koboznia.
Ford azonban észrevette, mire készül Sawyer, és ügyesen
farmerja elülső zsebébe süllyesztette a telefont. Sawyer dühös
morgással távozott.
Ne csinálj semmi hülyeséget! Ford a következő percekben
többször is emlékeztette magát erre. Vajon hülyeség lenne
felkutyagolnia a kis házhoz, és belopakodnia Tara
hálószobájába, hogy a lába közé fészkelje magát, és kéjes
nyögdécselésre meg a neve zihálására késztesse?

241
 Mert biz’ isten megtenné – ha nem félne attól, hogy
miközben elhagyja a hajót, a vízbe pottyan.
Innentől még öt egész másodpercbe tellett, amíg Ford mély
álomba zuhant. Ki tudja, mennyi idő múlva arra ébredt, hogy a
fejében egy légkalapács dübörög, s kezét-lábát szétvetve
fekszik a kabinban. Odakint épp csak világosodott.
Az ágya szélén pedig ült valaki.
Ford mozdulatlanná dermedt, de a szemét nem nyitotta ki.
– El ne hibázd! – figyelmeztette Ford az ismeretlent.
– Majd igyekszem – jött a felelet.
Ford meglepetten kapta föl a fejét, és bár úgy érezte, a
szemgolyói kiugranak a helyükről, ha a szemhéja nem tartja
vissza őket, mégis kinyitotta a szemét.
A lánya ült az ágyon, kezében egy bögre gőzölgő kávét
tartott, amit most odanyújtott Fordnak.
– Az isten áldjon meg! – suttogta hálásan Ford. Fájdalmas
nyögés kíséretében a hátára gördült, és felült, hogy elvegye a
bögrét.
Mia megvárta, amíg belekortyol a kávéba.
– Az alkohol nem tesz jót neked, ugye tudod? – jelentette ki
a lánya. – Pusztítja az agysejteket. És a spermákat is.
Ford meglepetésében levegő után kapott, s ezzel hatalmas
kortyot vett a szájába, mire a forró kávé megégette a nyelvét.
– Bocsi – szabadkozott Mia, és élénk, átható tekintetével
apja szemébe nézett. – Csak nem szeretném, ha elpuskáznád a
lehetőséget, hogy egyszer legyen egy kisöcsém vagy kishúgom,
ha ti ketten Tarával egyenesbe jöttök.
Ford szíve belesajdult Mia puszta látványába. Micsoda
szerencsés fintora a sorsnak, hogy ő lehet ennek a csupaszív,
gyönyörű kislánynak az apja!
– Szívem – kezdte Ford óvatosan. – Ugye tudod, hogy az
életben nem mindig mennek a dolgok ilyen simán és
egyszerűen? Merthogy Tara meg én…

242
 – Azért előfordulhat. – Mia felpattant, arca és szája dacosan
megfeszült. Ford magára ismert, és tudta, ezt nem Tarától
örökölte ez a lány. – Ja, és a virágok – fordult vissza Mia az
ajtóból. – Tarának tetszett a csokor, amit küldtél.
– Tarának… én… Micsoda?
Csakhogy Mia már nem volt ott.
Ford visszahanyatlott az ágyra és lehunyta a szemét.
Amikor újra kinyitotta, a nap már valamivel magasabban járt,
és egy másik nő ült az ágya szélén.

Tara fellépett Ford hajójára, majd lesétált a kabinba vezető

lépcsőn. A hajón rend uralkodott, eltekintve a konyhapulton
felejtett üres pizzásdoboztól és a hálófülke padlóján heverő
ruhakupactól.
Ford nyilvánvalóan levetkőzött, mielőtt ágyba zuhant. Tarát
enyhe remegés fogta el, amikor meglátta Ford hatalmas és
mozdulatlan testét. Hason feküdt, békaszerűen
elterpeszkedve, és csak egy fekete bokszer volt rajta. Áradt
belőle a tesztoszteron, amitől Tara térde mindig elgyengült.
Ráadásul olyan feszes, izmos és sima tompor dudorodott ki
elnyúlt testéből, hogy Tara legszívesebben beleharapott
volna…
Ám most uralkodott magán, és leült az ágy szélére, onnan
figyelve, ahogy Ford lassan feleszmélt. A férfi nyögve fordult a
hátára, aztán két kezével a fejéhez kapott, mint aki fél, hogy
elválik a nyakától.
– Krisztusom! – szisszent fel álmosságtól reszelős hangon.
Óvatosan kinyitotta a szemét, és fátyolos tekintettel nézett fel.
Imádnivalóan szerencsétlennek tűnt. – Lőj fejbe, könyörgöm!
– Sokkal jobbat tudok – felelte Tara, fölemelve a kosarat,
amelyben mézes-mogyorós-banános muffinokat hozott.
Ford lehunyt szemmel mélyet szippantott.

243
 – Isteni az illatod!
– A sütit érzed.
– Hogyhogy nem dolgozol? – kérdezte Ford, továbbra is
mozdulatlanul feküdve.
– Mia és Maddie tartja a frontot a fogadóban. Pár percet
kértem tőlük. Gondoltam, szükséged lehet rám.
Ford egy percig hallgatott.
– Nekem eddig nemigen volt szükségem senkire – mondta.
Tara bólintott, pontosan tudta, mire gondol a férfi.
– De a kedvedért – folytatta Ford – hajlandó lennék
kipróbálni, milyen az.
Tara szíve belesajdult.
– Perszer csak később – nyögte Ford, és összeszorított
szemmel az arcát dörzsölte. – Most épp meghalni készülök.
Esetleg leeresztenéd a horgonyt? Forog az egész világ.
Tara felnevetett, és közelebb húzódott hozzá. Nem tudott
ellenállni a késztetésnek, és megsimogatta Ford homlokát, aki
élvezettel morgott.
– Miért kellett ennyit innod? – kérdezte. – Nem vagy
hozzászokva.
Ford motyogott valamit arról, hogy meg akarta mutatni, ő is
lehetne Superman, ha akarná, meg hogy nem kellene az
embereknek a bárpult tetején táncolniuk, mert onnan nagyot
lehet esni.
Tara ismét nevetett, de közben el akarta húzni a kezét, hogy
induljon vissza a fogadóba. Ám Ford elkapta, és az arcára
szorította a nő tenyerét.
– Olyan hűs és finom az érintésed – sóhajtott fel Ford, még
mindig csukott szemmel. – Nem is értem, miért vagyok olyan
szerencsés, hogy ma mindketten meglátogattatok. Annyira
hálás vagyok! – Óvatosan feltornázta magát ülésbe, és a kosár
után nyúlt, de Tara elhúzta előle.
– Mindketten? – kérdezte meglepetten.

244
 – A lányunk kávét hozott. – Ford karja hosszabb volt
Taráénál, így sikerült elmarnia a muffinokat. – És elújságolta,
hogy küldtem neked virágot.
Ez nagyon váratlanul érte Tarát, hiszen a lelke mélyén
remélte, hogy valóban Ford küldte a virágot. Nem is tudta
leplezni meglepetését.
Ford arcáról lehervadt a mosoly.
– Ah, te meg azt hitted, hogy én voltam – mondta
vontatottan.
– Nem – rázta meg a fejét Tara. – Na jó, talán egy kicsit.
– Basszus! – Ford bosszús grimasszal Tara keze után nyúlt. –
Sajnálom, Tara! Őszintén szólva, egy ilyen gesztushoz nem
voltam megfelelő állapotban.
– Semmi baj – vonta meg a vállát Tara. – Úgy értem, hogy
valóban nem a te stílusod az a csokor. Igazából tudtam.
Mondjuk, ha pizza és sör lett volna a tornácon…
– Ezzel most azt akarod mondani, hogy nem vagyok
romantikus? – vonta fel egyik szemöldökét Ford.
– Nos, ebben valóban nem vagy erős.
Ford beleharapott a muffinba.
– Akkor mi az erősségem?
Tara elgondolkodott. Eszébe jutott, milyen libabőrös lesz, ha
Ford csak hozzáér, és ahogy vonaglik a férfi keze között, az
ágyban. Elvörösödött.
– Gyere ide! – mondta Ford elmosolyodva.
– Nem hiszem, hogy jó ötlet.
– Nem bízol bennem?
– Magamban nem bízom.
Ettől Fordnak kacaghatnékja támadt.
– Miféle mennyei süti ez? – kérdezte Ford az utolsó falatot is
lenyelve.
– Mézes-banános muffin, nyugtatja a gyomrot. A méz a
vércukorszintet is növeli, a banánban pedig rengeteg

245
létfontosságú anyag van: elektrolitok, magnézium és kálium.
Ezeket a sok alkoholbevitellel rendesen lecsökkentetted. –
Tara elővette a termoszt, lecsavarta a tetejét, és Ford kezébe
adta. – És hoztam tejet is a hidratálás érdekében.
– Nevet is szoktál adni a remekműveidnek. Ezeket a
muffinokat hogy hívod?
Tara összerezzent. Ez a férfi túlságosan is jól ismeri őt!
Valóban adott nevet ennek a muffinnak is, de nem akarta
elárulni Fordnak. Zavarba jött volna, annyira árulkodó a név.
– Na, halljam csak! – cukkolta Ford.
Tara nagy levegőt vett, és egy szuszra elhadarta:
– TeVagyAzÉnMézesMackóm muffin.
Egy szemöldök a magasba futott.
– Na még egyszer!
– Te Vagy Az Én Mézes Mackóm muffin – mondta Tara, és
fenyegetően Ford felé bökött. – De ha nevetni mersz, nem
állok szóba veled többet!
– Juj – vigyorodott el Ford. – Én vagyok a Mézes Mackód…
– Ezt fejezd be! – méltatlankodott Tara, és egy szalvétával
arcon legyintette. – Ráadásul csupa morzsa lesz az ágy.
– Netalán úgy akartad mondani, hogy „Csupa morzsa lesz az
ágy, Mézes Mackóm”?
– Na, ennyi. Add vissza a muffinokat! – Tara a kosárért
nyúlt, de Ford nevetve jó messzire eltartotta, úgyhogy Tarának
nyújtózkodnia kellett, s közben rázuhant a férfira.
Istenem, micsoda ruganyos test – futott végig Tarán a
gondolat, miközben igyekezett föltápászkodni Ford feszes,
forró, tökéletes idomairól. Ruganyosnak látta akkor is, amikor
a férfi még három muffint eltüntetett, majd megitta rá az
összes tejet. Annyira… férfias. Logan folyton edzőterembe járt,
szigorú rendje volt a súlyzós és kardioedzéseknek, hogy
megőrizze teste tónusosságát. Ford nem járt kondizni, csak
futott és vitorlázott, de a teste így is izgatóan feszes volt.

246
 Tarára legalábbis izgatóan hatott.
– Beszélhetnénk a telefonhívásaidról? – kérdezte Tara,
amint Ford végre abbahagyta a falatozást, és látszott rajta,
hogy már jobban érzi magát.
Ford megrezzent.
– Annyira reméltem, hogy az éjszakának az a része csak
álmomban történt.
– Hát nem – nevetett föl Tara a fejét rázva.
– Nem tehetnénk úgy, mintha meg sem történt volna?
– Ezek szerinte nem akarsz a szexrabszolgám lenni?
Ford hirtelen feléledt reménykedéssel kereste Tara
tekintetét, ám lelombozódott a nő csak-vicceltem pillantását
látva.
– Nem szép dolog ugratni egy hervadt pasit!
– Te nem szoktál lehervadni – tiltakozott Tara.
– És én még azt hittem, hogy jó megfigyelő vagy – morogta
Ford, majd legördült az ágyról.
– Most hova mész?
Ford a földre dobta alsónadrágját.
– Jézusom! Meztelen vagy!
– Igen. Én így szoktam zuhanyozni – közölte, és kisétált a
kabinból.
Tara nem tudta levenni a tekintetét arról a feszes hátsóról.

247
 19. fejezet

„Ketten egy ellen helyzetben ügyelj rá, hogy ne te legyél

egyedül!”
TARA DANIELS

A fogadóba visszatérve Tara kiadós reggelit készített, azután

kenyeret sütött, és főzött egy levest lassú tűzön, későbbre.
Amikor végzett, összetakarított a konyhában, és kinyitotta a
hátsó ajtót, hogy a morzsákat kisöpörje rajta. Visszafordulva
Logant pillantotta meg, aki véreres, kialvatlan szemekkel állt a
konyhában.
– Hű – szólalt meg Tara. – Ramatyul nézel ki!
Logan keserű mosollyal nézett rá.
– Fordnak másnaposság elleni muffint viszel, nekem meg
azt mondod, ramatyul nézek ki. Hol itt az egyenlő bánásmód?
És mielőtt megkérdeznéd, a Facebookról tudom. Lucille
posztolta ki, hogy látott, amikor a muffinokkal felszálltál a
hajóra. Twitteren is közzétette, még fotót is csatolt mellé.
Tara rémülten bámult Loganre.
– Mondd, hogy nem tette!
– De igen.
Tara hiába rázta meg a fejét, hogy magához térjen, nem
segített. Ráadásul lassan befészkelte magát a fejébe a gyanú,
hogy Logan miért is jelent meg.
– Te meg idejöttél, hátha egy lesifotós rólad is készít képet?

248
 A férfi a szépfiús arcán átsuhanó bűntudatot lefegyverző
mosollyal leplezte.
– Gondoltam, nem árthatok vele.
Tara szeme elkerekedett, aztán rájött, hogy Logan esdeklő
tekintete valódi kétségbeesésről árulkodik, mire elfacsarodott
a szíve.
– Jaj, Logan – mondta Tara szelíden, és megkerülte a
konyhaszigetet, hogy Logant leültesse egy székre.
– A francba! – nyögött fel Logan, de ülve maradt. – Tara, a
segítőkész. Ha jól sejtem, ejteni fogsz.
– Már rég ejtettelek! – Tara zöld teát készített Logannek, a
férfi kedvencét. – És ez nem a segítőkész Tara, csupán a
könyörületes – mondta, átadva a csészét. – Idd meg, enyhíti a
fejfájást. Persze, nem lenne szükség erre, ha nem akartál volna
másokat az asztal alá inni…
– Nem csak akartam, meg is tettem! És nem akárkiről volt
szó, hanem a pasidról!
– Ford nem a pasim.
– Na ja!
– Nos – kezdte Tara határozottan. – Megtennéd, hogy most
az egyszer figyelsz rám? – Leült a férfival szemben, és
megfogta a kezét. – Nem akarok férjhez menni. Annak a
korszaknak vége.
– De én nem adom fel, küzdeni fogok érted.
– Logan, én nem valami elnyerhető díj vagyok, amiért
versenghetsz.
– De igen, aranyat érsz! – felelte Logan gyöngéd mosollyal.
A fenébe is, néha olyan lehengerlő tud lenni!
– Nem akarlak megbántani – folytatta Tara –, de szeretném,
ha megértenéd, hogy amit korábban mondtam neked, azt ma
is úgy gondolom. Nem megyek vissza hozzád, Logan. Nem lesz
többé te meg én.
Logan hosszan nézte volt feleségét.

249
 – Tara, én ezt még képtelen vagyok elfogadni.
– Logan…
– Nézd, Tara! Nekem tetszik ez a hely. Olyan emberekkel
barátkoztam össze, akik nem hajbókolnak előttem, és nem
akarnak kapni tőlem semmit.
– Nem, neked ez a vetélkedés tetszik – vágott közbe Tara –
meg az, hogy beszélnek rólad az emberek.
– Jó, talán ez is benne van – ismerte el Logan.
Tara a fejét ingatva felállt.
– Menj haza, Logan! Menj vissza a régi életedbe!
– Én soha semmit nem adtam még fel, ezt te is tudod. –
Logan felállt, és elkapta Tara kezét, majd visszahúzta, és maga
felé fordította a nőt. – Ezt sem fogom feladni. Még érted sem!
Tara mindig arról álmodott, hogy Logan egyszer ilyen
tekintettel nézzen rá, mint most – kedvesen, szelíden,
kitárulkozóan. De sajnos túl késő ehhez.
– Logan…
– Ssss! – Logan mutatóujját Tara szája elé emelte. – Az isten
szerelmére, csak ne sajnálj! Üss pofon, mondj el mindennek,
de ne sajnálkozz! – Egy pillanatra elgondolkozott. – Persze, az
jól esne, ha… ufff – Logan nagyot nyögött, amikor Tara
gyomorszájon vágta.
– Átkozott nőstény!
– Menj innen! – szólt rá Tara. Megkönnyebbült, hogy nem
érzett bűntudatot, amiért megütötte a férfit, s ezzel
kipenderítette a konyhából.

A fogadó első fizető vendégei a foglalásnak megfelelően

érkeztek. A középkorú házaspár a Nyugati partot járta végig
San Diegótól Vancouverig, s minden éjjel másik fogadóban
szálltak meg.

250
 Maddie és Tara fogadta őket a bejelentkezéskor, Chloe pedig
kezükbe nyomott egy ajándékkosarat saját, természetes
alapanyagú készítményeiből. A feleség megvizsgálta a kosár
tartalmát, lelkendezve a fürdősó és a herbateák láttán.
– Masszázsolaj? – kérdezte meghökkenve. Kezébe vette az
üvegcsét, majd feltette a szemüvegét, hogy elolvashassa a
címkéjét. – Ehető epres masszázsolaj – olvasta fennhangon. –
Remek választás a nagy Őnek. Kenjen belőle egy kicsit…
Istenem!
Mia levegő után kapkodott.
Maddie eltakarta a lány szemét.
Tara rémülten pislogott Chloe felé.
Chloe felnevetett, és az üvegcse után nyúlt.
– Nahát, mennyit kerestem ezt! Nem emlékeztem, melyik
kosárba került. Inkább ezt ajánlom Önnek – mondta, és a nő
kezébe nyomott egy testápolót.
– Ó – sóhajtott a feleség csalódottan. – Nem lehetne, hogy
mindkettőt megtartsam?
– Nos, miért ne? – Chloe visszaadta a masszázsolajat. – Jó
mulatást!
A nő vigyorogva pillantott a férjére.
– Meglesz – mondta.
Amikor a házaspár már az emeleti szobájában volt, Tara és
Maddie közrefogta Chloét, aki feltartott kézzel védekezett.
– Jól van, na! Elismerem…
– Mégis, mit gondoltál? – kérdezte Tara.
Mia kuncogni kezdett. Őszinte, felszabadult kuncogás volt
ez, Maddie pedig elröhögte magát. Aztán ijedten a szájára
csapott, a csattanásra pedig kitört Miából a nevetés. Chloe is
hiába próbálta már visszafojtani a kacagását.
– Egyáltalán nem vicces – közölte Tara. – Odafönn ezek
ketten… mindenféle olyasmit fognak művelni! – A lánya
azonban képtelen volt abbahagyni a nevetést, mire Tara szája

251
sarka is fölfelé kezdett görbülni. Egy pillanattal később mind a
négyen a falnak dőlve guggolásba csúsztak, és nevettek, akár a
bolondok.
Együtt.

Aznap este, amikor már mindenki ágyba került, Tara

kilopakodott a házból, és kiült a mólóra a csillagos eget
bámulni. Egyszer csak valami bizsergés futott végig a gerincén.
– Ford? – szólalt meg csöndesen.
A képbe belépett a férfi két hosszú lába, aztán Ford
odaguggolt mellé, hogy a szemük egy magasságban legyen.
– A vendégek?
– Elhelyezkedtek – mondta Tara, és érezte, hogy
elmosolyodik. – Azt hiszem, kedvelnek minket.
– Nincs okuk nem kedvelni benneteket! – Két sörösüveget
tartott az ujjai közt, másik kezében pizzásdobozt fogott. – Nem
virágcsokor – nyújtotta oda Tarának az egyik sört.
Tara elvette tőle, s az ujjaik összeértek.
– Nincs szükségem virágra – mondta összeszorult torokkal.
– És pizzára szükséged van?
Nincs. Rengeteg kalória van benne, és akkor holnap reggel
muszáj lesz elmennie futni. Márpedig utál futni. Ugyanakkor
itt guggol előtte álmai pasija…
– Nos – sóhajtott fel Tara. – Mindennél jobban vágyom most
egy kis pizzára.
Ford letelepedett mellé, és kellemes csöndben falatoztak
együtt. Amikor végeztek, Ford bevitte a kikötőépületbe az üres
dobozt és a két sörösüveget, hogy kidobja, majd visszajött.
Olyan szorosan ült Tara mellé, hogy a combjuk és a karjuk is
összeért. Rovarok zümmögtek körülöttük, a hullámok
nyaldosták a móló gerendáit. Megnyugtató hangok.
– Gyönyörű ez az éjszaka – szólalt meg Tara elérzékenyülve.

252
 – Az – felelte Ford, és Tara érezte, hogy a férfi nézi őt.
Ford egy ujját végighúzta Tara könnyű nyári gézruhájának
pántján, s mikor a kulcscsontjához ért, Tara mellbimbója
megkeményedett.
– Nem is az éjszakát nézed – jegyezte meg.
– Nem – ismerte el Ford, de az ujját nem vette le Tara
bőréről, hanem föl s alá cirógatta. Tara összeszorította a két
combját, és a magas sarkú szandálban meggörbítette a
lábujjait.
Ford tekintete alaposan végigjárta a nő testét, majd
megállapodott azokon a bizonyos lábujjakon. Mosoly játszott a
szája sarkában, hiszen nyilvánvaló volt előtte, milyen hatással
van Tarára.
– A fülembe jutott a masszázsolajos incidens – szólalt meg
Ford.
– Istenem! Csak nem a Facebookról?
– De igen. Nézd a jó oldalát! Az emberek mostantól sorban
állnak majd, hogy itt szállhassanak meg.
Tara felnyögött, mire Ford elnevette magát.
– Ez azért nem olyan rossz! És hidd el, csak jobb lehet annál,
mint amikor mindenki a szorulásodon évődött.
– Sose voltam szorulásos! Megkérhetlek, hogy többé ne
hozd fel a témát? Soha többé!
Ford elvigyorodott, mire Tara összes érzékeny pontját
valami melegség járta át.
– Ne nézz rám úgy – bökött a férfi felé –, mint aki…
Mint aki fel akar falni a szemével.
Mindenestül.
– Kimondjam helyetted? – kérdezte a férfi göcögve, amitől
Tara erogén zónái bizseregni kezdtek.
– Ne!

253
 Valahonnan a távolból, talán a parti sétány vagy Lucille
boltja felől zene szólt. Lassú, dallamos, fájdalmasan szép zene,
az a fajta, amelyik aztán nem megy ki az ember fejéből.
Ford a tökéletesen itt emberek ruganyos és könnyed
mozdulatával felállt, majd talpra segítette Tarát is.
– Ez most mi? – kérdezte Tara, amikor a férfi magához
húzta, és ringatni kezdte magukat a zene ütemére. –
Lassúzunk?
– Úgy van. Lassúzunk.
És Tara még azzal vádolta Fordot, hogy nem romantikus
alkat! A férfi forró, erős teste hozzásimult, egy hatalmas tenyér
a derekát fogta már majdnem a popsijánál, Tara pedig erős
késztetést érzett, hogy kicsit izegjen-mozogjon, hátha az a kéz
lejjebb csúszik.
– Ha tovább mocorogsz – dörmögte Ford a fülébe, miközben
továbbra is a zenére ringatóztak –, akkor kimondom, hogy
mire vágyom!
– Mire vágysz? – bukott ki Tarából a kérdés.
Ford Tara fülére tapasztotta a száját, és részletekbe menően
ismertette vágya tárgyát.
Erre aztán Tara igencsak célirányosan kezdte tekergetni a
csípőjét.
Ford nevetve egy csókot nyomott a nő fülcimpája alá, majd a
nyelve hegyével is megérintette azt a pontot. Tara
beleborzongott, mire Ford megismételte, és közben tenyerével
föl-le simogatta Tara hátát. Olyan megnyugtató, és egyben
izgató volt az egész. Akárcsak az, amikor Ford lejjebb
csúsztatta az egyik kezét, és belemarkolt Tara fenekébe. A nő
nyögésére Ford torokhangon morgott valamit, jelezve,
mennyire élvezi Tara érintését.
– Nem bírok betelni veled. Éjjel-nappal csak az jár a
fejemben, milyen jó megérinteni téged, és az is, amikor te érsz
hozzám.

254
 Tara elgyöngült. Ám a zene elhallgatott, és ők is
abbahagyták a ringatózást. A világ legtermészetesebb
mozdulatával Tara hátrahajtotta a fejét, és ajkuk félúton
találkozott.
– A fenébe! – szakadt fel Tarából, amikor Ford abbahagyta a
csókot.
– Hm, ezt még nem hallottam egy csók után sem!
– Úgy értem… ez olyan romantikus. – Tara bosszúsan nézett
a férfira. – És egészen komoly lépéseket teszel… szóval jó.
– Tényleg? – Ford tekintete vágytól izzott. – Hadd tegyek
további lépéseket. – Ezzel száját Tara ajkára tapasztotta.
A gondolatoknak itt befellegzett, helyettük az érzékiség
vette át az irányítást, és mindent elöntött a bizsergető izgalom.
Ijesztően sürgető nyögés tört fel Tara torkából, de most ezt
sem bánta. Kétségbeesett vágytól hajtva igyekezett minden
porcikájával Fordhoz préselődni, többet és többet követelve…
Ford megölelte és megfordította a nőt, hogy nekidöntse a
kikötőépület egyik faoszlopának. Így mindkét keze
felszabadult. Tara egyik lábát a férfi köré fonta, két kezét pedig
a pólója alá csúsztatta, és simogatta a hátát. Aztán lejjebb
csúszott a keze, majd kéjesen markolászni kezdte Ford
fenekét.
Nem tehetett róla, de olyan markolni való feneke van!
A férfi hüvelykujjaival Tara mellbimbóit birizgálta,
miközben szája erkölcstelen dolgokat művelt a nő nyakán.
Tara érezte Ford ágaskodó férfiasságát, mire szégyentelenül
odanyomta a csípőjét, és igyekezett magába szívni a férfi ízét,
illatát, tapintását. Tara valamit mondani akart, de Ford
belefojtotta a szót. Az alsó ajkát szívogatta, aztán újabb csók
következett, amitől Tara kéjesen felnyögött.
– Mondd, hogy ezután ágyba bújunk – szólalt meg Ford kissé
rekedtes hangon, miután szétváltak, hogy levegőhöz jussanak.
– Mindegy, melyikünk ágyába!

255
 Tara minden porcikája igent akart mondani.
– És azután mi lesz majd? – kérdezte visszafojtott
lélegzettel.
– Azután levetkőztetlek, és nagyon, nagyon boldoggá
teszlek. Egész éjjel ezen leszek.
Remekül hangzik, csakhogy Tara ismerte már magát. Tudta,
hogy egy ilyen éjszaka után másnap miféle érzelmek rohannák
meg. Még egy lépéssel közelebb kerülne ahhoz a ponthoz,
ahonnan nincs visszaút, már ami a szívét illeti. Persze Ford
elragadó férfi és jó ember. Az is lehet, hogy a neki való pasi.
Nem is csak egyéjszakás kalandokra jó. Vagy már most is
túlléptek ezen a ponton? Valahogy elbizonytalanodott, nem
tudta, hol tartanak ők ketten, sőt mi több, elfogta a félelem.
Félt, hogy kicsúsztak a dolgok az irányítása alól.
– És aztán?
– Aztán nappal is azon leszek – dörmögte Ford Tara bőrére
nyomott szájjal, folyamatosan simogatva a hátát. – Azután a
következő éjszaka is.
Persze, persze! Tara pontosan tudta, hogy Ford képes erre.
De azt is tudta, hogy a férfi nem értette meg, mire akar
kilyukadni a kérdéseivel. Vagy nem akarta megérteni.
– Ford, várj!
De Ford nem állt le. Ellenkezőleg, teljes lendülettel szórta a
csókokat Tara nyakára, torkára, elhallgattatva a nő minden
tiltakozását.
És Tara egy percig hagyta is ezt. Képtelen volt ellenállni.
Mennyei volt Ford csókja, s mielőtt feleszmélt volna, már Tara
volt az, aki csókokkal halmozta el a férfit. Amikor már egyikük
sem kapott levegőt, Ford két tenyerébe fogta Tara arcát, és
ajkával a nő homlokát, halántékát, állkapcsát cirógatta végig.
Aztán nyelvét a Tara torka alatti gödröcskébe nyomta, amibe a
nő egész teste beleremegett. Tara Ford hajába fúrta az ujjait,
és kétségbeesetten csimpaszkodott belé.

256
 – Ford? És azután mi lesz?
Ford fölemelte a fejét. Gyönyörű arcára egyértelműen kiült,
hogy mennyire kívánja őt, de a zavar is látszott rajta.
– Mi a baj? – kérdezte a férfi a fejét ingatva. – Mit akarsz
hallani? Mondd meg!
Nem. Tara nem akarta, hogy neki kelljen kimondania.
– Hagyjuk! – sóhajtotta. – Gyorsan csókolj meg, és fojtsd
belém a szót!
Ford kérdezés nélkül engedelmeskedett, ám Tarának most
tényleg meg kellett feszítenie a térdét, nehogy megrogyjon.
Már nem volt kérdés számára, hogy elvesztette a küzdelmet,
és belezúgott Fordba.
Már megint!
Istenem. Már a gondolattól is reszketni kezdett. Emiatt
hosszan fogja ostorozni magát holnaptól, és lehet, hogy még
több zacskó csipszre is szüksége lesz. Egy üveg bor biztosan
elkel majd, s talán még a húgait is igénybe kell vennie. Na nem
tanácsot kér tőlük, hanem azt, hogy vágják jól állkapcson, ha
legközelebb akár csak titkon is vágyakat dédelgetne.
Ford iránt.
A kapcsolat iránt.
– Ne haragudj! Most mennem kell – súgta váratlanul Tara,
bár még mindig szorosan tapadt Fordhoz.
– Micsoda?
– Korán kell kelnem – mondta, és vágott egy grimaszt,
amiért ennyire gyáva.
Valami volt a nő hangjában, ami figyelmeztette Fordot, hogy
Tara közel áll az összeomláshoz, ezért inkább hátralépett
egyet, és nem állta útját. Tara megigazgatta a ruháját, azután
elsétált.
Ford szó nélkül engedte elmenni, nem kérdezett semmit.
Íme, a problémájuk dióhéjban: Ford hagyja elmenni őt.
Sosem próbálja visszatartani!

257
258
 20. fejezet

„Ne feledd, hogy különleges vagy.

Akárcsak mindenki más.”
TARA DANIELS

Másnap a vendégek még virradat előtt továbbindultak, s a

feleség búcsúzóul még egy üvegcse olajat kért Tarától.
Ezután Tara megkérte Miát, hogy seperje föl a hajópadlót,
amin láthatóan gyorsabban gyűlt a por, mint hájas kutyán a
bolhanép.
– Vigyázz, hogy ne kavard föl a port, mert az irritálja Chloét,
és megint szüksége lesz az inhalátorra.
– Cuki, hogy így aggódsz érte – mondta Mia.
Tara felnevetett, hiszen hármójuk minden volt, csak cuki
nem. Na jó, ez nem igaz. Maddie cuki volt. De Chloe és Tara?
Nem annyira…
Mia felszaladt a lépcsőn, hogy föltakarítsa a folyosót, Tara
pedig a kikötőépületbe sietett, ahol Maddie-vel a papírmunkát
kellett elvégezniük. Chloe a papírmunkára még a pornál is
jobban allergiás volt, ezért inkább odakint jógázott a napon,
lefelé néző kutyapózban. Mire Tara visszaért a fogadóba,
Miának nyoma sem volt, csak a seprűje pihent a falnak
támasztva, az emeleti folyosón.
– Sss – hallatszott a fürdőszobaajtó mögül. – Meghallhat
minket.

259
 Mia szavaira Carlos halk nevetéssel felelt, erre a lány még
erélyesebben pisszegte le.
A francba – gondolta Tara. Ezek odabent hetyegnek! Ami azt
illeti, az állatok ezért zabálják fel a kölykeiket. Tara – kiadós
kioktatásra készülve – rájuk nyitotta az ajtót, aztán csak
pislogott.
A lánya és Carlos a mosdókagyló két oldalán ült. Mia ölében
egy laptop volt, a monitort Carlos felé fordította, aki majdnem
felvihogott. A tulajdonos láttán a fiú leugrott a
mosdószekrényről.
– Ms. Daniels!
Tara kicsit megkönnyebbülve, hogy nem szeretkezésen
kapta a fiatalokat, az ajtónak dőlt, de aztán észrevette, hogy
Mia és Carlos meredten bámulnak rá.
– Miért nem dolgoztok? – kérdezte erre Tara.
– Nos, tényleg nem dolgozunk – kezdte Mia –, de a fogadóval
foglalkozunk – mondta, a laptopot az anyja felé fordítva.
– Mia… – Carlos megpróbálta lehajtani a képernyőt. – Nem a
legjobb ötlet.
– Előbb-utóbb úgyis eljut hozzá, és akkor már inkább tőlünk
tudja meg. – Mia visszaállította a monitort. Persze hogy a
Facebook! Tara életének megrontója. Logan figyelmeztette
erre, de egészen más így, hogy a saját szemével látja.
Az elmosódott és szemcsés képet valószínűleg
mobiltelefonnal készítették, de elég világosan látszott rajta,
hogy Tara a muffinos kosárkával Ford hajójára lép. A kép alatt
szöveg is állt: „Titkos találka egy bizonyos szexi
vitorlázóbajnok és egy nagyon csinos fogadó-tulajdonosnő
között. Ezzel le is zárhatjuk azt a bizonyos szavazást…”
Ezután egy másik kép következett. Ford és Tara a
kikötőépület mólóján. Nagyon árulkodó volt a fotó. Ford az
egyik oszlopnak nyomja Tarát, ajkuk csókban forr össze, a férfi
egyik keze a nő hajában, a másikkal a hátát öleli. Tara mindkét

260
keze a férfi pólója alatt! És a szöveg: „Nos, ezzel elszállt a
NASCAR-versenyző Logan Perrish minden esélye. De ne
aggódj, Logan! Még ma új szavazás indul. Regisztráljatok, és
küldjetek képeket »Agglegény, Lucky Harbor módra«
témában. Magányos hölgyek, iratkozzatok fel Logan
randilistájára!”
Tara döbbenten meredt a képernyőre.
– Te csináltad…?
– Nem – vágta rá Mia. – Nem én csináltam a képeket, és nem
is Carlos. Valaki kémkedik utánad. Épp kommentelni
készültem, hogy az emberek inkább törődjenek a maguk
dolgával, téged pedig hagyjanak békén!
Tara keserű mosolyra húzta a száját.
– Te még nem ismered eléggé az ittenieket. Ezek az
emberek nem hatódnak meg egy ilyen felszólítástól.
– Mennem kell – szólalt meg Carlos, és az ajtó felé indult. –
Dolgom van…
Amikor a fiú eltűnt, Tara kérdőn felhúzott szemöldökkel
nézett Miára, aki vállat vont.
– A suliban ő a kemény csávó, de te halálra ijeszted.
– Sose ijesztettem rá.
– Mégis fél, hogy meg akarod ölni.
Tara mozdulatlanná vált.
– Talán adott rá okot, hogy megöljem? – kérdezte.
– Úgy érzi, belelátsz a gondolataiba, és attól retteg, hogy
kinyírod azokért a dolgokért, amiket gondol. Tudod, hogy a
srácok agyában mik forognak. – Igen, Tara tisztában volt vele.
De nem örült annak, hogy Mia is tud efféléket. – Ugye, nem
fogod kinyírni?
– Ennyire kedveled? – kérdezte Tara nagyot sóhajtva.
– Igen, szerelmes vagyok belé – vágta rá Mia gondolkodás
nélkül.
– Szerelmes? De Mia, még csak…

261
 – Tudom, mit érzek – felelte a lánya egy tizenhét éves teljes
meggyőződésével. Lecsukta a laptop képernyőjét, és a falnak
dőlt. – Emlékszel, hogy egyszer azt mondtad, bármilyen
kérdésemre válaszolni fogsz? Áll még ez a dolog?
Atyaég!
– Kérdezz! – vágta rá Tara merészen.
– Azon filóztam, miért szakadt meg a kapcsolat közted és
Ford között, miután megszülettem. Szerettétek egymást, és te
mégis elhagytad.
Tara mély levegőt vett.
– Hazaköltöztem. Texasba. Elég messze van Lucky
Harbortól.
– Igen, de létezik a világon telefon is. Meg számítógép. Sőt
posta is. Anyukád pedig itt élt.
– Phoebe nem itt élt. Akkor még nem. Azon a nyáron
vendégségben volt itt, és… nos, Ford meg én… nyári kalandnak
tűnt, hisz mindkettőnknek megvolt a maga élete. – Béna
kifogások. Mia ennél többet érdemel. – A dolog egyik része,
hogy akkor én még korántsem voltam olyan érett, mint te
most.
– Nem is akartál kapcsolatban maradni vele? – kérdezte Mia.
– Már nem szeretted?
– Mia! A helyzet nem volt ilyen egyszerű, mi pedig még
gyerekek voltunk!
– Texas helyett ide is visszajöhettél volna.
– Nem így van, mivel Phoebe sem telepedett le itt. De ha
maradt is volna, én nem voltam hozzászokva a kisvárosi
léthez. Akkor minden más volt.
– Jobb volt?
Nem. Tara szűknek és fojtogatónak érezte a helyet, de ezt
nem akarta mondani.
– Gazdagabb élethez szoktam. Ráadásul a texasi
agráregyetemre akartam menni.

262
 – Hm, az egy hatalmas egyetem! – biccentett Mia.
– Igen, és… – Tara elhallgatott, mert nem tudta, hogyan
fogalmazzon. Szerette volna, ha logikusan hangzik, amit mond,
pedig akkori tetteiben nem volt logika. Csak az érzelmei
vezérelték. – Hogy őszinte legyek, egyszerűen próbáltam
valahogy kézben tartani az életemet, nem vágytam menő
állásra. – Megfogta a lánya kezét. – De ma már szeretném
hinni, hogy azóta majdnem felnőtt lettem. Ha most
visszamehetnék, talán…
Mi lenne?
Mit csinálna másképp? Ebben egyáltalán nem volt biztos.
– Az ember nem forgathatja vissza az idő kerekét –
jelentette ki Mia csöndesen. – Ennyit már én is megtanultam.
Soha nem tudunk visszamenni, hogy újrakezdjük.
Ez a nagy igazság!
Mia sóhajtva az ajtó felé fordult. Tara is utánaindult, s
véletlenül a szemetesre pillantott. A tetején egy üres
kotoncsomag hevert.
Tara a látványtól döbbenten Miára emelte a tekintetét, aki
maga is észrevette, mit néz az anyja. Zavarában az alsó ajkát
harapdálta.
– Talán Maddie… – töprengett Tara reménykedve.
Mia erősen az ajkába harapott, s a fejét rázta.
– Nem, nem Maddie hagyta itt.
– De hát azt mondtad, nem feküdtél le Carlosszal – mondta
Tara, meglehetősen higgadt hangon.
– Nem. Én azt mondtam, hogy nem vagyok olyan hülye, hogy
ne védekezzek.
– Istenem! – Tara két ujjával a szemét masszírozta. – Mia
drágám…
– Akkor most menjek el?
– Nem! Azt szeretném, ha… – Tara elvette a kezét az arca
elől, és tekintete Mia zavart pillantásával találkozott. – Azt

263
szeretném, ha képes lennél őszintén elmondani nekem
mindent.
– Tényleg? Azt szeretted volna, ha elmondom, hogy
lefeküdtem Carlosszal? – kérdezte Mia hitetlenkedve és
dacosan.
– Így van.
Mia a fejét ingatta.
– Te vajon elmondtad a szüleidnek, hogy lefeküdtél
Forddal?
Tara hátratántorodott, és nekitámaszkodott a mosdónak.
Nem, természetesen nem szólt senkinek. Ami Ford és közte
történt, az kettejük titka volt.
– Most megbuktam előtted – nyögte Tara. – Valahogy az én
hibám, hogy megtörténhetett.
– Nem a te hibád – mondta Mia sóhajtva. – Neked ehhez
semmi közöd nem volt. Csak úgy csinálsz, mintha túl fiatal
lennék még.
– Igenis, túl fiatal vagy ehhez!
– Mintha te nem pont ugyanezt tetted volna az én
koromban!
Tara mondani akart valamit, aztán becsukta a száját.
Teljesen elveszettnek érezte magát.
– Mia! A testi szerelemhez nagy érzelmi elköteleződés
szükséges, és nem hiszem, hogy tizenhét évesen bárki készen
áll eféle elköteleződésre.
– Nos, talán. De nekem is el kell követnem a magam hibáit –
felelte Mia. – Nem a te hibáidat, hanem a sajátjaimat. És a
kapcsolatunk érdekében hagynod kellene, hogy magam
döntsek és hibázzak.
– Mia…
De Mia már nem volt a fürdőszobában.

***

264
Tarának szüksége volt egy testvérre. Az ég tudja, Chloe merre
járt, és mit csinált, de Maddie-re ráakadt Jax házában, a
hegyen. Kint ültek a lugasban, s míg a ház ura a grill körül
ügyködött, Tara Maddie nyakába öntötte, hogyan sült fel Mia
előtt.
– Történelmi pofára esés – mondta, miközben Maddie
mindkettőjük poharát megtöltötte borral. – És a legrosszabb
az benne, hogy én kínáltam neki tálcán Carlost. Miattam
veszítette el a szüzességét a lányom!
– Nem tudhatod, hogy Carlos volt-e neki az első…
Tara ennek hallatán megmerevedett, felnyögött, majd két
tenyerével eltakarta a szemét.
– Na jó, ez nem segít!
– Ide figyelj – kezdte Maddie. – Tizenhét évesen az ember
tetőtől talpig csak élvezetet akar. Te is tudod. Mia és Carlos
nagyon vonzódnak egymáshoz. Ezt is tudod. Legalább olyan
fiúval van, aki úgy néz rá, mintha a nap csak miatta kelne fel
minden reggel. Carlos törődik vele, úgy csinálja, hogy jó legyen
neki.
Tara megint felnyögött.
– Vagy esetleg jobban örülnél, ha olyan fiúja lenne, aki nincs
tekintettel Mia igényeire?
– Annak örülnék, ha egyáltalán nem lenne fiúja – csattant fel
Tara. – Legalábbis amíg be nem tölti a harmincötöt, és én meg
nem halok. Amelyik később következik be, persze. De most
már ne beszéljünk a lányom szexuális életéről! – Tara
összerezzent. – Inkább arról beszéljünk, mitől fog megszeretni
engem.
– De hiszen szeret! – Maddie belekortyolt a borba, és Jax felé
pillantott, aki úgy hat-hét méterre tőlük épp a csirkeszeleteket
forgatta a grillen. – Emlékszel rá, hogyan éreztél akkor, amikor
arra kértelek benneteket Chloéval, hogy maradjatok itt velem

265
Lucky Harborban, te meg legszívesebben messze futottál
volna?
– Hogyne. – Nehéz idő volt az mindannyiuknak. Tarában
felbugyogott minden emléke, ahogy a lábát betette a
városkába. Maddie viszont szeretett volna valamit, amihez
kötődhet végre, és ezt a fogadóban megtalálta. Meg Jaxben.
Tara mérhetetlenül örült húga boldogságának.
Ezért döntött úgy, hogy tovább marad, mint szeretné, és
mindent megtesz, hogy a befektetésük – a fogadó – szilárd
alapokra kerüljön, a két húga pedig megállapodhasson.
Maradt, és egyszer csak azt érezte, már nem kötelességből van
itt. Természetessé vált számára, hogy Lucky Harborban él.
– Chloe és én anyánktól örökölt bájunkkal vettünk rá a
maradásra. És ezt a bájt te is örökölted. – Maddie biztató
mosolyt küldött Tara felé. – El fogod bájolni Miát, meglásd!
– Lemondtam róla, amikor megszületett – borongott Tara. –
Másokra hagytam, hogy fölneveljék. Nem hiszem, hogy ennek
ellensúlyozására elég a báj.
– Nyomós okod volt arra, amit tettél – emlékeztette szelíden
Maddie. – És ezt Mia is tudja. Drágám, ő volt az, aki eljött, hogy
megkeressen. Hagyj neki időt arra, hogy összerakja magában a
dolgokat, és mindent megértsen! Ideje abbahagynod a
kesergést azon, ami kimaradt eddig, és inkább azzal törődj,
amit most megtehetsz!
Jax Maddie mögé lépett, és letett az asztalra egy tál
grillezett, nagyon guszta zöldséget. Kicsit megnyomkodta
Maddie vállát, majd a nyakába hajolt és leheletfinom csókot
nyomott a bőrére.
– Minden oké? – kérdezte Jax.
Tara irigykedve nézte őket. Ezt a két embert az isten is
egymásnak teremtette. De azért lehetnek együtt, mert Maddie
azt tette, amit az előbb neki tanácsolt: azzal törődött, amit
most megtehetett.

266
 – Jól vagyunk – felelte Maddie, mire Jax rámosolygott, aztán
elcsente a poharát, és nagyot kortyolt a nő borából. Egy újabb
nyakszirtpuszi után szépen visszabattyogott a posztjára, a
sütőrostély mellé. Maddie álmatag sóhajjal az ajkán nézett a
férfi után.
– Imádom a seggét – közölte.
Tara hangosan felnevetett, mire Jax kérdő pillantást vetett
feléjük. Maddie intett neki, hogy semmi, Tara pedig dörmögve
figyelmeztette húgát.
– Jobb lesz, ha magadhoz láncolod, Mad. A jó segg muy
importante a kapcsolatban.
{6}

Maddie széles vigyorral csókot dobott Jax felé.

– Más is van, ami miatt hozzá akarok menni.
Tara szemöldöke magasba szaladt.
– Nézzenek oda! Milyen természetességgel beszélsz már a
házasságról!
– Ő az igazi – jelentette ki Maddie egyszerűen. – A nagy Ő.
Tara kortyolt egyet a borból, és irigykedve nézte a Maddie
arcán tükröződő teljes meggyőződést.

Másnap reggel Ford hosszú hajókázásra vitte Miát. Már

kitapasztalta, hogy a lánya éppúgy szereti a kora reggeleket,
mint ő, így aztán még virradat előtt vitorlát bontottak, és a
napfelkeltét a vízről nézték. Ford megtanította Miának, hogyan
kormányozza ki a motoros jachtot a kishajókikötőből, miként
fordítsa szélbe a vitorlát, hogyan manőverezzen a fővitorlával
a húzókötél segítségével, amit szükség esetén a csörlőre kell
csavarnia és azzal felhúznia a vitorlát. Megmutatta neki,
hogyan húzza be vagy eressze ki az orrvitorlát az alsó, széles
kötelekkel. Most pedig ott állt a lánya a pilótafülkében, keze a
kormányon, előtte a dagadó vitorla, a szél bele-belekapott a
hajába. Mia boldognak és gondtalannak látszott.

267
 Ahogy elnézte a lányát, Fordnak eszébe jutott a fiatal Tara, s
ettől bensőjének egy olyan porcikáját járta át váratlan
melegség, amiről eddig észre sem vette, hogy kihűlt.
Mia elkapta apja tekintetét.
– Mi az? – kérdezte.
– Csak ülök itt, és repes a szívem, hogy idejöttél, válaszokat
kutatva – felelte Ford mosolyogva és a fejét ingatva.
– Még nem kaptam mindenre választ – jegyezte meg Mia.
Fordnak tetszett Mia fesztelensége, s remélte, hogy a
felnőtté válás folyamán nem vész majd ki belőle ez a
tulajdonság.
– Csak kérdezned kell – biztatta a lányát.
Mia profi módon szélbe fordította a hajót, és elgondolkodva
kémlelte a vizet. Aztán leguggolt, ahogy nekiütődtek a
keresztbe futó hullámnak, és a vízpermet egyenesen Ford
nyakába szóródott. Mia hangosan felkacagott, édesen, bájosan.
– Gyorsan tanulsz – mondta Ford az arcát törölgetve. – Jax
még mindig képtelen kivitelezni ezt a manővert.
Mia arcán büszke vigyor jelent meg.
– Tara azt mondta, te vagy a legeslegjobb.
– Tényleg ezt mondta?
– Aha. – Mia meglökte apját a vállával. – Kedvel téged.
Ford elnevette magát, de Mia nem. Komoly tekintettel
nézett az apjára.
– Volna pár kérdésem – mondta a lány.
– Rendben, halljuk!
– Az első tolakodónak tűnhet.
– Tedd fel!
– Örökölhettem bármilyen genetikai betegséget, ami később
kibukhat?
– Nem, hacsak a makacsság nem számít annak – felelte Ford.
– A nagyanyám kilencvenéves, és olyan makacs, mint egy
öszvér. – Ford mosolyogva gondolt az öreg mamára. Jó lenne

268
még a nyár vége előtt elrepülni hozzá, hogy találkozhasson
Miával. – Téged viszont imádni fog. Mi a következő kérdés?
– Te félsz valamitől?
– Nem.
Mia a szemét forgatta.
– Ez tipikus fiúválasz. Mindenki fél valamitől. A pókoktól
vagy a kígyóktól. Esetleg a magasságtól.
– Nos, igazság szerint a békáktól – ismerte el Ford.
Mia meghökkenve bámult rá.
– Marhaság!
– Ne mondd ezt, mert így van. Az egészről Sawyer tehet.
Tízévesek voltunk. Azt mondtuk az apjának, hogy nálunk
alszunk, a nagyanyámnak meg azt, hogy hozzájuk megyünk.
Aztán elmentünk sátorozni.
– Ketten?
– Aha. Azon az éjszakán telepakolta a hálózsákomat
békákkal. Amikor bebújtam, ott csúsztak-másztak rajtam. A
nyálkás dögök. – Ford megborzongott. – Máig ki nem állhatom
a békákat.
Mia egy ideig mosolygott, aztán megint komollyá vált az
arca, és azzal az átható tekintettel nézett Fordra, amivel Tara
szokott.
– Tényleg semmi mástól nem féltél még?
Ford arcáról lehervadt a mosoly. Ez a lány olyan komoly,
úgyhogy megérdemli, hogy ő is komolyan vegye.
– Nos, azért volt egy dolog.
– Mi az? – kérdezte fürkész tekintettel Mia.
– Attól féltem, hogy soha nem foglak megismerni.
Mia tekintete felragyogott. Micsoda gyönyörű, szívbe
markoló szempár!
– Nos, akkor szerencséd van, hogy megtaláltalak – suttogta
Mia.
– Bizony, szerencsém – ismételte Ford elérzékenyülve.

269
 Mivel Miának déltől dolgoznia kellett, Ford visszafordította
a hajót – fordított sorrendben végigcsinálta a mozdulatokat az
orrvitorlával és a fővitorlával, aztán bekapcsolta a motort, és
visszatértek a kikötőbe. Ford végignézte, ahogy Mia kikötötte
a hajót, de nem kellett segítenie neki. Elöntötte az apai
büszkeség. Ez a lány őstehetség.
Tara dossziékkal a kezében épp ekkor lépett ki a
kikötőépületből, és amint meglátta kettejüket a mólón,
megtorpant.
Fáradtnak és feszültnek látszott, s Ford tudta, hogy oka van
rá. A fogadó mellett a bisztróban is dolgozott, és két állás
mindenkinek megterhelő lenne. Erre itt állnak ők ketten
Miával, nyilvánvalóan épp vitorlázni voltak, láthatóan
gondtalanok, mint akiket a világon semmi felelősség nem
terhel.
Ford éveken át tudatosan így állt a világhoz. Megterhelő
gyerekkora után élvezte, hogy könnyed és visszafogott életet
élhetett. Nincs stressz, nincs min aggódni. Szerette, hogy nem
kellett foglalkoznia egy csomó dologgal. Azzal törődött, amivel
tényleg akart törődni: a családjával, a másnapi kajával,
akármivel, de sose nyomasztotta, ha nem tellett valamire.
Pontosan érezte, hogy ha akkoriban ott lett volna a lánya,
nem élhetett volna így, de legalábbis zavarta volna a jelenléte.
Csakhogy nem volt ott. Ugyanakkor azt is látta, hogy neki
egyáltalán nem okozott olyan félelmeket, hogy belefolyjon Mia
életébe, mint amilyennel Tara küzdött. Sokkal inkább tartotta
a dolgot élvezetesnek, hiszen megjelent egy gyerek, akinek
szüksége volt rájuk. Cserébe Ford is úgy érezte, hogy már
szüksége van Miára.
Vér szerinti kötelék fűzte őket egymáshoz. Ezt pedig senki
nem veheti el tőlük.
– Klassz idő a vitorlázáshoz – szólalt meg Tara.
Mia grimaszt vágott, aztán leugrott a fedélzetről.

270
 – Aha. Ti is kimehetnétek kettesben.
– Ó – lépett hátra Tara félszegen. – Én nem tehetem. Tényleg
sok itt a teendő, és…
– Chloe és Maddie a fogadóban vannak, nem igaz? –
kérdezett vissza Mia ravaszkás pillantást vetve Ford felé.
Jaj, te szent szűz! Nézd már, hogy tolja?
– És fogadok, hogy a vacsorát is megfőzted már – folytatta
Mia. – Igazam van?
– Pulykasült gyümölcsmártással és áfonyás quiche – ismerte
be Tara.
– Na ugye? – Mia finoman tuszkolni kezdte az anyját a jacht
felé, és a válla fölött sürgető pillantásokat lövellt Fordra.
Ez az ő lánya! Gyönyörű boszorka!
– Minden szépen megy a maga útján, úgyhogy menjetek –
nógatta Tarát a lánya. – És egy órán belül meg ne lássalak újra
a parton, ifjú hölgy! Megértettél?
Ford nagyon igyekezett, nehogy elvigyorogja magát. Ez az!
Borzasztó erélyesen eligazította őket egy lány, aki fele olyan
idős, mint ők.
– Gyere! – fogta meg Ford Tara kezét. – Csináljuk, amit
mond! Menjünk el egy rövid vitorlázásra!
– De te már voltál az előbb.
– Én egész nap kint lehetek a vízen. Ráadásul igazad van,
tökéletes az idő a vitorlázáshoz. Csak egy óra, Tara.
Szakadjunk el egy órácskányira!
– De épp csinálok valamit!
– Te mindig csinálsz valamit. – Ford lassan, de biztos kézzel
egyre közelebb húzta Tarát, majd odahajolt a füléhez. –
Csirke? – kérdezte búgva.
– Természetesen nem!
– Csak egy óra – ismételte meg Ford, majd a derekánál fogva
átlendítette Tarát a fedélzetre.
Mia arca fölragyogott.

271
 – Rohannom kell – közölte, és eliszkolt a fogadó felé.
Tara nyakát nyújtogatva nézett utána.
– Remek ügyvéd lenne belőle.
– Ahogy mondod.
Tara visszafordult, és zavart pillantása találkozott Ford
tekintetével.
– Aggódom, hogy felültetjük, fölös reménnyel kecsegtetjük,
és csalódni fog.
– Jó lenne, ha nem aggódnál olyasmin, amire nincs
ráhatásod. Sőt, nem kellene gondolkoznod sem. A következő
egy órában nincs más dolgod, mint megélni a pillanatot. A
pillanatot, amit e csodás nap ad… – Elmosolyodott. – És ez a
nem is rossz társaság.
Tara habozott. Ford gyöngéden megigazította egy
elszabadult tincsét.
– Mi a baj? Még mindig nem bízol magadban velem
kapcsolatban? – Miután Tara összerezzent, és elismerte, hogy
pontosan ez a helyzet, Ford elnevette magát. – Egyetlen
órácskáról van szó, Tara. Olyan nagyon sok rémes dolgot nem
tudunk ennyi idő alatt művelni.
– Most viccelsz? – nézett rá Tara látványos hitetlenkedéssel.
Ford a lehető legártatlanabb mosolyt villantotta Tarára, aki
nem dőlt be neki, de azért bólintott. – Oké – bökött egy ujjal
Ford mellkasára. – De semmi ostobaság!
– Mit értesz ostobaságon?
– Nincs meztelenkedés.
– A fenébe – sóhajtott Ford. – Akkor ugrott a sztriptíz, amit
beterveztem. – Intett Tarának, hogy lépjen a
kormányosfülkébe, de ő megtorpant, és gyanakodva mérte
végig a férfit.
– Jól csinálod? – kérdezte.
– A kormányzást?
– Nem – kacagta el magát Tara. Mennyei hang! – A sztriptízt.

272
 Ford érezte, hogy arcát beteríti a vigyor.
– Hogy őszinte legyek, mesterien vetkőzöm.
Tara erre kihívóan nézett rá, miközben a szemöldökét
emelgette.
– Tara Daniels, te most flörtölsz velem? – kérdezte Ford
nevetve.
– Nem – közölte Tara, majd elfordult, és a felhúzó kötéllel
kezdett ügyködni. – Ne is figyelj rám.
– Nos, ebben az egy dologban sosem voltam jó – jegyezte
meg Ford.

273
 21. fejezet

„Akkor mondhatod, hogy felnőttél, amikor megtanulsz nevetni –

magadon.”
TARA DANIELS

Tíz perccel később Ford vitorlása vígan szelte a habokat. A nap

hátulról sütött, a szél az arcukba fújt, és Tara arcára
önkéntelen vigyor ült ki.
– Hm – szólalt meg Ford. – Ezt már szeretem! – Odahúzta a
nőt a kormánykerék és saját izmos teste közé, s két oldalról
kalodába zárta.
Tara befészkelte magát Ford ölébe.
– Jól van, de ne feledd: semmi ostobaság! – mondta. – Csak
vitorlázunk.
– Csak vitorlázunk. – Ford ráhelyezte Tara kezét a
kormányra, így az övé felszabadult, s máris Tara csípőjére
vándorolt, miközben állát a nő nyakához dörzsölte, majd
megpuszilta. – Jó látni téged mosolyogni. Szerencsére egyre
többet látlak így. Úgy érzem, kedvedre való ez a Lucky Harbor.
Tara pont ettől félt.
– Ismerd el! – folytatta Ford, miközben keze föl-alá járt Tara
testén, s finoman súrolta mellének külső oldalát.
Tara ennél többet is elviselt volna…
– Mit ismerjek el? – kérdezte alig hallhatóan.

274
 – Hogy ott vagy, ahol lenni szeretnél. – Ford visszakapcsolta
a motort, majd maga felé fordította Tarát. – Itt, Lucky
Harborban.
– Azért maradtam itt, mert a húgaimnak szükségük volt rám
– jelentette ki Tara. – A fogadónak is szüksége volt rám.
– Lehet, hogy így van, de mindketten tudjuk, hogy hajdan
egyik dolog sem tarthatott volna a városban.
Ez annyit tesz, ugyebár, hogy hajdan Tara kizárólag a maga
érdekeit nézte. A nő egy másodpercig elmélázott ennek
igazságán, majd nagyot fújt. Vagy nem reagál a megjegyzésre,
vagy őszinte lesz Fordhoz.
– Itt akartam maradni – ismerte el végül.
Ford levette Tara napszemüvegét. Tekintete izzott, s Tara
érezte, hogy az övé is.
– Miért? – kérdezte Ford.
Ezt a kérdést is passzolhatná, de inkább az őszinteséget
választotta.
– Mert az életem darabokra hullott, és igazából nem volt
mihez visszatérnem.
– És…?
– És… – A fenébe! – Mert szeretek valami nagyobb egység
része lenni. Jó érzés a húgaimmal együtt lenni, még ha néha
csatázunk is.
Ford szája sarkában egészen halovány mosoly játszott.
– Ééés? – nógatta Tarát.
Tara merőn bámulta a férfit. Kicsit úgy érezte, túlságosan
kitárulkozik.
– Számodra nem lesz ez túl mély víz?
– Mély víz?
– Igen. Úgy értem, ez a faggatózás, hogy az élet nagy
kérdéseit feszegeted. Általában nem így működsz, amikor
efféle helyzetben vagyunk, kettesben.

275
 Ford végtelenül hosszúnak tűnő másodpercekig fürkészte
szótlanul Tara arcát.
– Meg szeretnélek kérni valamire – szólalt meg végül.
Tara erősen rázta a fejét.
– Nem, nem! Már mondtam, hogy semmi ostobaság! – Azt
várta, hogy Ford elmosolyodik, de ehelyett szokatlan düh
villant meg a férfi tekintetében.
– Ne képzelj minden férfit olyannak, mint a volt férjed vagy
az apád – torkolta le Ford.
– De ők mindketten jó emberek – emlékeztette Tara.
– Persze, de olyan az életformájuk, amitől óhatatlanul önzők
lettek, nem figyelnek másokra.
– A munkájukkal járt – vette védelmébe Tara Logant és az
apját. – Sokat utaztak, alig voltak otthon.
– Mindig van választása az embernek. Én másmilyen
vagyok, Tara. És jó lenne, ha ezt észben tartanád. Sőt néha ki is
próbálhatnál. Igaziból próbára tehetnél.
Tara szíve a torkában dobogott.
– Egyszer már megpróbáltuk ezt.
– Akkor próbáljuk meg újra!
Ó, istenem. Annyira szívesen megpróbálta volna!
– Nem tudhatod, milyen csapás vár rád – súgta Tara.
– Ha rólad van szó, ezt sosem tudhatom – felelte Ford egy
kis grimasszal.
– Most már el kellene indulnom vissza.
– Még csak negyedóra telt el. Háromnegyed órával jössz
még nekem. Nagyon keményen dolgozol, úgyhogy élvezhetnéd
egy kicsit a helyzetet.
Tara nézte, ahogy a férfi finoman változtatott a hajó irányán,
így már egyenletesebben siklottak a vízen.
– Hozzá vagyok szokva a kemény munkához – szólalt meg
Tara.
– De a szórakozáshoz nem – mondta Ford.

276
 – Valóban – felelte Tara a tiszta és széles horizontot figyelve.
Milyen gyönyörű! – De igazad van, élvezem a helyzetet. Egy
egész hétre elegendő szórakozást nyújt.
Ford átkarolta és magához húzta a nőt, majd ajkával
megcirógatta Tara homlokát.
– Szerintem ennél élvezetesebb szórakozásban is lehetne
részed.
– Mint hajdan?
– Ha szeretnéd…
Tara felnézett, és tekintetük találkozott. Ford szemében a
buja vágy mellett ott bujkált az ugratás is.
– Én nem ugyanaz a lány vagyok már – emlékeztette Tara. –
Aki csak azért élt, hogy minden éjjel veled szórakozhasson.
– Tudom. Felnőttél. Okos, lenyűgöző nő lettél. De
mechanikusan csinálod a dolgaidat, és nem hagysz magadnak
időt a szórakozásra.
– Ne csinálj ostobaságot! – figyelmeztette Tara, de hangja
erőtlen volt, sem magát, még kevésbé Fordot nem győzte meg.
A fenébe is!
A férfi halványan mosolygott.
– Mi lenne, ha te csinálnál ostobaságot?
– Ne is várd! – mondta sokkal kevesebb meggyőződéssel a
hangjában, mint ahogy szánta.
Ford láthatóan jót mulatott rajta, de Tara nem hibáztathatta
ezért. Már oly sokszor képtelen volt ellenállni a férfinak.
Rendre alulmaradt. De hiszen olyan jó ránézni, ahogy a
legcsekélyebb erőfeszítés nélkül elkormányozza a hajóját,
tökéletesen ura a helyzetnek. Lába kis terpeszben, testével
beledől a szélbe. A nap sugarai megcsillannak barnára sült
bőrén és napszemüvege lencséjén. USA feliratú pólója és térd
alá érő tengerészkék sortja alatt kirajzolódnak pompás
idomai. Magas és erős alkatát meghazudtolóan kecses
mozdulatai lenyűgözőek.

277
 – Behúzod az orrvitorlát? – kérdezte Ford.
Tara büszke volt magára, hogy tudja, hogyan kell felvonni és
leengedni a vitorlákat. A kérésnek eleget téve előredőlt, s már
félig behúzta a széles kötelet, amikor egy hullámtaréj
felcsapott, és tetőtől talpig beterítette a víz. Mindene
csöpögött, Tara levegő után kapkodott.
Ford elvigyorodott.
– Ilyenkor le kell bukni.
Tara összehúzott szemmel nézte.
– Van neked fogalmad róla, mennyi ideig tartott ma reggel
megcsinálni a frizurámat? – Nyomkodni kezdte a vizet a
hajából, de már elkésett. Érezte, hogy göndörödnek a fürtjei. –
Neked könnyű. Megmosod a hajad, megrázod a fürtjeidet, és
már mehetsz ki a világba tökéletes fejjel. De nézz meg engem!
Tara végignézett magán, akárcsak Ford. Vékony blúza
vizesen tapadt felsőtestére, mint egy második bőrréteg. Fordot
mulattatta Tara kifakadása, amit élénk gesztusokkal kísért. A
férfi szája sarka görbülni kezdett felfelé, de a mosoly helyett
átható, vágytól fűtött kifejezés ült ki az arcára, miután
bekapcsolta a robotkormányt, és megindult a nő felé.
– Meg ne próbáld! – Tara egy lépést hátrált, majd Ford felé
bökött. – Ott maradsz, ahol vagy! Különben…
Ford nem állt meg.
– Különben? – kérdezte.
– Olyat teszek, hogy… – Tara két tenyerével Ford mellkasára
csapott. – Jön a meztelenkedés. Meg egyéb nyalánkságok. De
nem! – Tara a fejét rázta. Légy erős, kislány! – A mostani
rendszerből kiiktattam az ilyesmit, Ford! Komolyan mondom.
Ford feléje kapott, Tara pedig próbált tovább hátrálni, de
nem volt hova.
– Jó, talán nem teljesen iktattam ki – ismerte el Tara. – Mert
hát van nekünk ez a kis problémánk a kémiával. Nem a te
hibád, nem is az enyém. Csakhogy erősnek kell lennünk. Ford!

278
– Tara felsikoltott, amint a férfi odarántotta áthevült, csupa
izom testéhez.
Ford bugyborékoló nevetése olyan volt, mint egy erotikus
érintés vagy csók.
– Hagyd abba! – kérlelte elhaló hangon Tara. – Teljesen
begerjesztesz!
Ford lehajtotta hozzá a fejét, és arcát Taráéhoz szorította.
– Imádom, amikor begerjedsz. A szemed szikrázik, és végre
azt mondod, amit gondolsz.
– Nedves lett mindened. Észrevetted?
– Ühüm. Szerintem tőled. – Testével szinte belebújt Tarába.
– Meséld el, hol és mennyire vagy nedves. Lassan! Minden
részletre kiterjedően!
– Lehetetlen alak vagy!
– És javíthatatlan is – felelte Ford. – No meg, ahogy
mondtad, nedves. Talán le kéne dobnom a ruháimat.
Jaj, úgy van!
– Ne! – Tara ennek ellenére karját a férfi nyaka köré fonta. –
Mi ez a vetkőzősdi nálad? – Hozzásimult Fordhoz. Annyira, de
annyira gyöngének érezte magát. – Mennyi időnk maradt
még?
Ford hátravetett fejjel kacagott.
– Fél óra.
Tara nagyot fújt.
– Nekem nagyjából tíz–tizenöt percre van szükségem.
– Vegyem úgy, hogy te csinálsz ostobaságot? – kérdezte
Ford továbbra is vigyorogva.
Tara a férfi szemébe nézett. Istenem, hogy mennyire
hiányzott ez neki. Mennyire hiányzott a móka. Az ugratás. A
nevetés. A beszélgetés. Ford…
– Ha erre igennel felelek, azt fölhasználod majd ellenem?

279
 – Igen – biztosította Ford. – A hátralévő fél óra minden
egyes percében ezzel foglak sakkban tartani. – Ford gyorsan
horgonyt vetett, és Tarát lerángatta a fedélzet alatti kabinba.
Az ágy felé tuszkolta a nőt, akit igazából nem is kellett
tuszkolni. Tara szinte futott, majd az ágyra vetette magát és a
hátára gördült. Onnan nézte, ahogy Ford lassan áthúzza a fején
nedves pólóját, majd meglazítja sortját, és hagyja, hogy a
földre csússzon.
Hallotta saját hangját, ahogy felnyögött, amikor centiről
centire végigmérte Ford acélos testét.
– Imádom a sikkes és élére vasalt cuccaidat – közölte Ford, s
máris elkezdte kihámozni Tarát a ruháiból. Csak a barackszín
csipkés bugyi maradt rajta. Ekkor az ágy mellé huppant, és
kihívó mosolyt lövellt Tara felé, mielőtt kezébe vette a nő két
bokáját. Lassan szétnyitotta Tara lábát, odahajolt, és a
vádlijától őrjítő lassúsággal haladva csókolgatni kezdte.
Mire Tara belső combjáig ért, a nő kéjesen vonaglott. Ekkor
Ford hüvelykujját a bugyi korcába akasztotta, és lassan
lehúzta azt, majd egyik hüvelykujjával megcirógatta Tara
vénuszdombját.
– Gyönyörű – suttogta vágytól fátyolos hangon, aztán
befúrta magát a combhajlatok közé, és következett a szokásos
varázslat. Tarának ezúttal sem volt szüksége tizenöt percre,
csak ötre.
– Gyere! – nógatta Fordot, mikor végre levegőhöz jutott.
Felült, és próbálta magára húzni a férfit.
De ő nem hagyta magát irányítani.
Sem sürgetni.
– Csitt – mondta Ford, és nem hatolt belé. Ehelyett a
derekánál fogva visszacsúsztatta Tarát fekvő helyzetbe.
Mielőtt kifejezhette volna méltatlankodását, Tara ismét
megérezte Ford nyelvét a bőrén.

280
 – Atyaég! – suttogta. Két kezével Ford hajába markolt, és bár
megfordult a fejében, hogy megpróbálja följebb húzni a férfit,
hogy a szemébe nézzen, annyira gyönyörűséges volt, amit a
lába között művelt, hogy inkább hagyta.
– Akarom. Folytasd, Ford, vágyom rá…
– Óhajod parancs – felelte a férfi, de nem hódolt be. Ó, az
átkozott sátánfajzat! Hosszan-hosszan játszott vele, de nem
engedte elszállni. Annyiszor vitte el a határig, majd
visszahúzta, kínozta, mígnem Tara lihegett, könyörögve
vonaglott, és egyre Ford nevét sikoltotta.
– Az istenért, Ford!
Nem segített.
– Ezt még visszakapod – figyelmeztette Tara. Talán a
fenyegetés hatására, talán mert megkönyörült rajta, Ford
végül megadta magát. Tara édes lüktetéssel, zihálva élvezett
el, s még alig eszmélt fel, amikor Ford az éjjeliszekrény
fiókjából elővette az óvszert, gyorsan felhúzta, és becsusszant,
tökéletesen betöltve a Tara által kínált édes zugot.
– Jézusom – tört fel Ford torkából a rekedt kiáltás. –
Belepusztulok. Minden egyes alkalommal. – Egyre beljebb
nyomakodott, egyik lökés a másikat követte, mígnem Tara
sikoltozva markolt a hátába.
Ford megmerevedett.
– Túl erős?
– Pont jó. – Tara a férfi fenekét gyúrta. – És ha nem folytatod
rögtön, kinyírlak!
Ford felnevetett, bár zihálva vette a levegőt, aztán szájon
csókolta Tarát. Egyik karját a nő dereka alá csúsztatta, hogy
kellemesebb pozícióba igazítsa, de Tara többé nem volt kezes
bárány, aki átengedi Fordnak a teljes irányítást. Nem akarta
engedni, hogy előcsalja belőle ezeket a nyers, ijesztő
érzéseket. Most ő következett.

281
 Tara átvette a kezdeményezést, miközben magában hálát
rebegett Chloénak a sok jógaóráért, amivel feszesen tartotta
legbensőbb izmait is. Nagy lendületet vett, és átfordította
magukat, hogy felülre kerüljön.
Ford felnyögött, amikor Tara lovaglópózban ráhelyezkedett,
és magába fogadta. Mély, torokhangú nyögéssel fogadta azt is,
amikor Tara lehunyt szemmel, az élvezettől átszellemült
arccal körkörös mozgásba hozta a csípőjét.
– Tara! Istenem! Istenem, Tara, ez nagyon jó!
Olyan átkozottul jó.
Tara ujjait a férfiéba fonta, és annak két karját leszorította a
feje mellett a matracra. A saját fegyverét fordította Ford ellen
– nyelvével a férfi alsó ajkát kezdte nyalogatni.
– Mmm – hallatszott Ford torkából, aki azonnal átvette az
irányítást, és elmélyítette a csókot, minden nyelvmozdulatával
kínzó gyönyört okozva Tarának.
Tara ellencsapásként erőteljesebb csípőmozgásba kezdett, s
még beljebb vonta Fordot. Ford megadóan hörögte Tara nevét.
A férfi minden lökésére Tara is csípőmozdulattal felelt, hogy a
végén már alig bírt magával. Érezte a gyomra tájékán elinduló
édes, kéjes remegést, a lábujjaitól egyre feljebb kúszó
forróságot.
Közel járt ahhoz, hogy teljesen elveszíti az eszét…
S mintha Ford jobban ismerné Tara testét, mint a nő maga,
kiszabadította ujjait a kulcsolásból, megragadta Tara csípőjét,
és ritmust adott a mozdulataiknak, amire mindketten izgatott
remegéssel válaszoltak. Tara az érzés egyszerű tisztaságán és
helyénvalóságán meglepődve kinyitotta a szemét, és Fordra
bámult.
Ford elkapta Tara tekintetét. S egészen addig le nem vette a
szemét róla, amíg mindketten a csúcsra nem jutottak. Tara
élvezett el előbb, ráomolva Ford mellkasára, aki zihálva
követte a gyönyörbe.

282
 – Atyaég! – motyogta Ford kis idő múltán. Miután
lecsillapodott a zihálása, lehunyt szemmel, ellazulva feküdt, de
a keze Tara fenekét markolta birtoklóan. – Meg fogjuk
gyilkolni egymást!
Könnyen lehet.
Tara a férfi nyakába temette az arcát.
– Jól van, most már tényleg muszáj mennem – mondta, de
nem mozdult. Képtelen volt rá.
Ford megcsókolt a nő homlokát.
– Még van pár percünk… – Ujjait lejjebb fúrta Tara combjai
közé.
Tara egész teste beleremegett az érzésbe, de megrázta a
fejét.
Ford nagyot sóhajtva felült, finoman rácsapott Tara
fenekére, majd kigurult az ágy szélére és felállt. Laza léptekkel
a parányi fürdőszoba felé indult.
Tara is felült, s önkéntelenül bámulta a férfit. Végül
megrázta magát, fölkelt, és maga köré tekert egy lepedőt.
Ruhái a padlón hevertek szerteszét.
– Mit játszod nekem a szemérmes kislányt?
Tara megpördült, s látta, hogy Ford anyaszült meztelenül
közeledik felé.
– Ööö… fázom – felelte, amire Ford puha nevetéssel felelt.
– Tara! Én már láttam minden porcikádat, sőt csókoltam is
minden porcikádat. Előlem nem kell takargatod magad.
– Értem, de fényes nappal van!
Ford vigyorogva rángatta a lepedőt.
– Én fényes nappal is szeretem a meztelenséget.
Tara küzdött, hogy eltakarhassa magát.
– Persze, de neked tökéletes a tested.
Végül Ford győzött, és a háta mögé rejtette a lepedőt.
– A tiéd is – mondta elérzékenyült tekintettel.

283
 22. fejezet

„Az ember halandó. Élvezd ki az élet minden pillanatát!”

TARA DANIELS

Tara a kikötőépület felől sétált a kis ház felé, amikor Chloe a

járda mellé húzódott Vespájával.
– Nézzenek oda! – kiáltott föl, miután levette bukósisakját. –
Már megint ragyogsz.
Tara szó nélkül hagyta a megjegyzést, és benyitott a házba.
A látványtól ledermedt.
Maddie a pici nappali pici kanapéján ült, és folyt a könnye,
ahogy tátott szájjal meredt Jaxre.
A férfi előtte térdelt, a kezét fogva.
– Ó, istenem – szakadt fel Tarából, aki kezét a mellkasára
szorította. – Mi történt? Mi a baj?
Chloe utolérte nővérét, felmérte a jelenetet, majd kezét
Taráéba csúsztatva megkapaszkodott. Nővére biztatóan
megszorította Chloe kezét, pedig a szíve a gyomrában kalapált.
Egyikük sem volt felkészülve egy újabb válsághelyzetre.
Jax a homlokát Maddie térdére ejtette, s a válla rázkódni
kezdett, mire Tara lélegzete is elállt.
– Halljuk már – suttogta Chloe, úgy szorítva Tara kezét, hogy
majd’ eltörte nővére ujjait. – Tudunk segíteni?
Jax torkából hörgésféle tört elő. De nem a bánat hangja volt,
ismerte föl Tara, mire összehúzta a szemét.
A férfi nevetett!

284
 Jax fölemelte a fejét, és ellágyult tekintettel nézett Maddie
szemébe.
– Sejthettem volna, hogy testületi meghallgatás lesz belőle –
mondta, gyöngéden letörölve a nő könnyeit. – Most akkor meg
kellene kérdeznünk a Mágikus Nyolcas appot, vagy tegyük fel
szavazásra a kérdést?
Maddie könnyes szemmel kacagott.
– Semmi szükség rá, én már igent mondtam. – Ezzel
fölemelte a bal kezét, amelyen súlyos gyémántgyűrű csillogott.
– Ejha! – kiáltotta Chloe, és ugrálni kezdett örömében. – Én
is igennel szavazok, így megvan a többség! És a többség szava
dönt.
– Mintha én nemmel szavaztam volna… – mondta tettetett
méltatlankodással Tara, majd mindketten Maddie-hez siettek,
hogy megöleljék. – Bocs, hogy megzavartunk!
– Igazság szerint már túl voltunk a lánykérésen – közölte
Maddie. – Épp kezdtünk volna… – Elpirulva szünetet tartott. –
Épp a részleteket kezdtük egyeztetni.
– Milyen részleteket?
Maddie és Jax látható izgalommal mosolygott egymásra, s
Tara azon kapta magát, hogy a szemöldöke majdnem
túlszaladt a homlokán.
– Vagy úgy – sóhajtott föl Chloe. – Ha nem lépünk be, itt a
kanapén csináltátok volna. – Megragadta Tara karját, és az ajtó
felé ráncigálta. – Csináljatok úgy, mintha nem toppantunk
volna be. Folytassátok nyugodtan!
– Ez már ciki – nevetett föl Maddie. – Hiszen tudnátok róla.
– Igen, és soha többé nem ülnénk rá erre a kanapéra –
cukkolta a húga. – De emiatt ne zavartassátok magatokat,
kedves Ess-a-barátodnak-a padlásszobában asszonyság!
– Állj le! – csattant fel Maddie céklavörös arccal. – Azért ne
felejtkezzünk meg Taráról sem, a kamrában, a két pasijával…
Tara nagyot sóhajtott.

285
 – Ez nem valós sztori – mondta, mire Jax fölkapta a fejét. –
Logannel már két éve nem voltunk úgy.
Chloe Maddie-re vigyorgott.
– Figyeled? Azt nem tagadja, hogy Forddal „úgy” volt.
Nyilvánvaló, hogy meglovagolta. Nézd csak meg! Hahó! Még
most is ragyog az arca. A szex annyira jót tesz a bőrnek.
Bárcsak össze tudnék hozni egy olyan arcápolót, aminek
ugyanilyen hatása lenne! Bankot robbanthatnék vele.
Maddie jól megnézte nővére arcát, és ő is elvigyorodott.
– Ó, tényleg látszik, hogy meglovagolta Fordot.
Jax arca fájdalmasan megvonaglott.
– Oké, lányok, ezt most már fejezzétek be! Annyira durván
hangzik.
Maddie nevetve megölelte a férfit, és közelebb húzta
magához.
– Mondok én neked ennél fájdalmasabb kifejezést is erre,
bébi! – Ezzel valamit súgott Jax fülébe. Aztán fölállt,
gyöngéden, ám határozottan kitessékelte testvéreit a
házikóból, és bezárta mögöttük az ajtót.

Aznap délután Ford a bárpultnál állva a havi elszámolással

bíbelődött, s már épp befejezte, mire Jax, aki általában
segédkezni szokott ebben, feltűnt végre.
– Köszi a segítséget! – fogadta mogorván a barátját, aztán
meglátta Jax arcán az ostoba vigyort. – Mi van? – kérdezte.
– Majd rájössz – közölte Jax sejtelmesen, és bevonult a hátsó
irodába, hogy rendbe tegye a papírokat.
A bárban szépen gyűltek már az esti vendégek, amikor
Maddie sétált be az ajtón, Jaxéhez hasonló ostoba vigyorral az
arcán.
– Csak egy férfit ismerek, aki ezt a vigyort a képedre
varázsolhatta – köszöntötte Ford.

286
 Maddie felkacagott, ami hajdanán nem volt rá jellemző.
– Lehet, hogy csipsz van a dologban.
– Mi lenne hát az ok, gyönyörűségem? – kérdezte Ford
mosolyogva.
– Nos, nem is tudom… – Maddie látványos gesztussal a
bárpultra helyezte a kezét, miközben majdnem kiütötte Ford
szemét a gyémánttal.
– Atyavilág! Erre a kőre csak napszemüvegben lehet
ránézni! – Ford ugyan látta már előző nap is a gyűrűt, hiszen
Jax megmutatta neki, mégis meglepetést színlelve ölelte meg a
nőt. Majd mosolyogva kezébe vette Maddie kezét. – Egy ilyen
gyémántra nem lehet nemet mondani.
– Az nem lehet, hogy én vagyok az, akinek nem lehet nemet
mondani? – toppant be a helyiségbe Jax, kezében egy tálcányi
tiszta pohárral. Megpillantva Maddie dicsekedő mozdulatát,
ahogy a gyűrűt mutogatja, Jax szája a füléig szaladt. Letette a
poharakat a pultra, majd egy ugrással a túloldalon termett, és
karjába kapta Maddie-t. – Hé, asszony!
– Nem, még nem vagyok az… – tiltakozott Maddie nevetve,
miközben befészkelte magát a férfi ölébe. – Előbb oltár elé kell
vezetned.
– Meglesz az is – mondta Jax, majd Maddie füléhez hajolva
súgott neki valamit, amitől a nő elpirult, Jax pedig gyorsan
megcsókolta.
És még egyszer megcsókolta.
– Útban vagytok – közölte Ford, és arrébb tolta a párt, akik
még mindig egybeforrt ajkakkal ültek.
Pár perccel később a szerelmespár távozott, és Ford rögtön
érezte, hogy Jax másnap délig nemigen fog előkerülni. Nem
mintha gond lenne, hiszen ma este sem ő, sem Jax nincs
beosztva a bárpult mögé. Csakhogy Sawyer is randevúra ment,
úgyhogy Ford ott állt egyedül, terv nélkül. Korábban ilyenkor
simán talált magának valami balhét.

287
 Vagy egy nőcskét.
Most egyik lehetőség sem vonzotta. Fogta hát magát, és
kocsiba vágódott. Hamarosan a fogadó előtt találta magát.
Carlos az udvaron slagozott egy feketére égetett serpenyőt.
– Mi történt? – kérdezte Ford.
– Tara leégette a ragut.
Ez annyira szokatlan információ volt, hogy Fordnak pár
percig emésztenie kellett.
– Tényleg?
– Nem most történt, még délelőtt. Azt mondja, valami
elvonta a figyelmét. – Carlos körbenézett, hogy egyedül
vannak-e. – Ha nem muszáj, inkább ne menjen be. Már ne
vegye sértésnek, de úgy tűnik, mindig rosszabb lesz a helyzet,
ha maga feltűnik.
Ford elszégyellte magát, mert eszébe jutott, hogy Tara talán
az alatt az idő alatt égette el az ételt, amíg odakint voltak a
vízen.
– Szerinted hozzak valami vacsorát a vendégeknek?
Elszaladhatok a bisztróba.
– Nem kell. Ms. Daniels valami különleges hamburgert rak
éppen össze. Különlegesen büdös sajtot és fura fűszereket
használ hozzá, és azt mondja, ínyenc fogás lesz. Közölte, hogy
ha még egyszer elfintorítom az orromat, átrendezi a képemet.
– Carlos elmosolyodott, ami nem volt jellemző rá, de
mindketten tudták, hogy Tara föl sem érné a fiú arcát. – Mia
segédkezik neki.
Ahogy a srác kimondta Mia nevét, Ford a hangszínéből jól
tudta, hogy a lánya teljesen az ujja köré csavarta Carlost.
A két pasi együtt lépett a konyhába, de már a küszöbön
mellbe vágta őket az égett ragu szaga. Zúgott a ventilátor, és
két gyertya is égett, de egyelőre nem volt hatásuk. A helyiség
úgy festett, mintha a pokol üstje felrobbant volna. A pultot
mindenféle edények és konyhai eszközök borították, a sütő

288
előtt pedig Tara hevesen gesztikulált egy szedőlapáttal. Amint
meglátta Fordot, úgy megszorította a spatula nyelét, mintha
azzal készülne megpofozni a férfit.
– Te… – hördült fel Tara.
– Igen, én – felelte Ford óvatosan. Pár órával ezelőtt Tara
meztelenül zihálta a nevét, de most mintha a régi
Acélmagnólia állt volna előtte.
– Jobb lesz, ha messze húzol innét, kisfiam! – mordult rá
Tara jellegzetesen dühös, déli hanghordozással.
Pár hete Ford ezt úgy értelmezte volna, hogy Tara hatszáz
mérföldes körzetben nem szeretné látni a képét. Most
azonban már ismerte az igazságot. Tara figyelme miatta
kalandozott el. És ez büszkeséggel töltötte el.
– Jöttem, hátha segíthetek.
– Egyem a szíved, ez kedves tőled! – közölte Tara
negédesen. Vagyis cseszd meg, és húzz el innen! – De úgy
hiszem, magam is meg tudok sütni egy hamburgert.
Carlos pillantásában benne volt: „én megmondtam”. Aztán
Miára nézett, és olyan pillantást váltottak, amit egyetlen
ember sem érthetett félre, aki valaha átélte a kamaszkori
szerelmet.
– Nos… Beugrom a városba, feladni a postát és feltölteni a
gázpalackot – mondta Carlos hanyagul.
– Jaj, megyek, és segítek – közölte sietve Mia.
Amatőrök.
– Nem! – vágta rá egyszerre Tara és Ford.
Carlos nagyot fújva távozott a hátsó kijáraton. Mia a kamasz
sértődöttség mintaszerű arckifejezésével fordult el, majd
felkapta a két vázát, amelyekben az imént rendezte el a
virágokat, s eltűnt a dupla ajtón át, hogy elhelyezze a vázákat
az utcafronti szobákban.
Mia távozása után Tara gondterhelten csóválta a fejét.

289
 – Miért nem tanítják az embereknek, hogy egy kamasz
nevelése olyan, mintha pudingot akarnál felszögelni egy
istenverte fára?
Ford együttérző nevetéssel felelt.
– Talán mert akkor kihalna az emberi faj.
– Úgy néz rá – bosszankodott tovább Tara –, úgy és olyan
sokszor, mint…
Ford merész mozdulattal hátulról átkarolta Tara derekát.
– Mint én rád? – kérdezte, megcirógatva ajkával a nő fülét,
és élvezve a Tarán végigfutó pici remegést.
– Hagyd abba! – hessentette el Tara magától.
– Ma reggel nem épp így beszéltél velem. Akkor ilyeneket
mondtál, hogy „Akarom. Folytasd, Ford, …” – A mondat
befejezése helyett Ford felnyögött, mert Tara finoman
gyomorszájon vágta.
– Nekem sokkal fontosabb teendőim vannak, mint a
kettőnk… – Hirtelenjében Tara nem találta a megfelelő
kifejezést, úgyhogy elhallgatott, és az orrán keresztül dühösen
szuszogott. – Lényegesen komolyabb bajjal nézünk szembe.
– Én a ma reggel köztünk történteket nem nevezném bajnak
– csitította Ford, és Tara állkapcsára nyomott egy puszit.
Tara a fenekével próbálta ellökni a férfit. Nyilvánvaló volt,
hogy a fiatalok láttán egészen megváltozott a hangulata.
– Feladatunk van, Ford. Úgy hívják: ne engedd levetkőzni a
lányunkat!
Ford elhúzta a száját.
– Ne grimaszolj, mert komolyan mondom. Ez a fiú nagyon
odateszi magát a munkában, és ezért hálás vagyok neki. De
valami másban is nagyon odateszi magát, ez pedig a
lányunkkal való foglalkozás. Hallod, amit mondok?
– Csillagom, jelen pillanatban az egész város hallja, amit
mondasz.

290
 – Nem engedem – közölte Tara. – Amíg én élek, ez nem fog
megtörténni. – Egy ujjal Ford felé bökött. – És te sem
engedheted.
Ford felvonta az egyik szemöldökét.
– Te nem látod, milyen nevetséges a helyzet?
– Persze hogy látom! De nem számít, mennyire vagyunk
nevetségesek.
Ford gondosan megfosztotta Tarát a fegyverétől – a
szedőlapáttól –, mielőtt körülölelte, hogy ne csapkodhasson.
Szorosan magához szorítva, önkéntelenül beleszagolt a nő
hajába.
– Ha annak idején bárkit érdekelt volna annyira a kettőnk
dolga, hogy megpróbáljon elválasztani bennünket, mi akkor is
megtaláltuk volna a módját, hogy együtt legyünk.
– Nem biztos.
– De biztos – szögezte le Ford. – Engem semmi sem
állíthatott volna meg.
– De okostojás valaki! – sóhajtott fel Tara.
– Eddig nem volt bajod a tojásaimmal…
– Nos, ez igaz – ismerte el Tara. – Pedig nem is az a
legédesebb porcikád. Upsz! – Tara gondterhelten szimatolni
kezdett, majd megpördülve a tűzhelyre bámult. – Jesszusom!
Már megint! Egy újabb ételt égettem el. – Kiszabadította magát
Ford karjai közül, gyorsan elzárta a lángot, és döbbenten
meredt az elégetett húspogácsákra.
Ekkor futólépések zaja hallatszott, majd kivágódott az ajtó.
– Tűz van! Tűz van! – ordította Chloe, egyik kezében az
inhalátorát szorongatva, a másikban pedig egy poroltó
készüléket. Meglátva az elégett hamburgereket,
megkönnyebbülten felsóhajtott. – Jézusom! Szent ég! Azt
hittem, megint felgyújtottuk a házat.
Tara teljesen elképedve rogyott le egy székbe.

291
 – Soha életemben nem égettem még el ételt, most meg
egymás után ez a harmadik. – Kétségbeesett tekintettel nézett
Fordra és a húgára. – Mi lelt engem, mondjátok?
Egyikük sem volt olyan bolond, hogy feleljen Tara
kérdésére. A férfi inkább töltött egy jó nagy pohár bort
Tarának, és belekukkantott a hűtőbe. Pár perccel később újra
begyújtotta a gáztűzhelyet, és gyorsan megvajazott pár szelet
kenyeret, amit Tara nem sokkal előbb sütött, majd megpakolta
őket cheddar sajttal, és meggrillezte a szendvicseket.
Tara egy húzásra megitta a bort, majd tiltakozni kezdett.
– Nem tálalhatok fel ilyen pórias grillezett sajtos
szendvicseket!
– Ez itt nem pórias sajtos szendvics, hanem Jax-féle Chillax
Grillszendvics. Az a majom huszonnégy éves koráig semmi
más kaját nem volt képes elkészíteni. Mindenesetre átkozottul
jó recept.
– Helyre akarod hozni a hibámat? – kérdezte Tara.
– Valahogy úgy.
– Kezd a szokásoddá válni, hogy kisegítesz. – Valami újfajta
csillogás jelent meg Tara szemében. Ford nem tudta volna
megfogalmazni, mi az, de bőszen remélte, hogy Tara végre
kezd megvilágosodni, és a valódi énjét látni.
Őt látni, olyannak, amilyen.

292
 23. fejezet

„A szerelem az, amikor valaki piedesztálra állít, de mindig ott

van, hogy elkapjon, ha mégis leesnél.”
TARA DANIELS

A nyár teljes sebességgel pörgött, özönlöttek a turisták, és a

forró, hosszú, lusta napokat forró, hosszú és lusta éjszakák
követték.
Szerda esténként a nagy kikötői mólón zenés fesztivált
rendezett a város, ahol Ford a Szerelemkunyhó kitelepült
bódéját üzemeltette. Erre az alkalomra szerződtette Carlost,
hogy készítsen elő mindent, de amikor megérkezett, nem épp
munkába merülve találta a fiút. Carlos épp Mia szájában
merült el, de nagyon.
A fiatalokat annyira lefoglalta egymás habzsolása, hogy nem
is vették észre Fordot, aki közelebb érve megköszörülte a
torkát.
Semmi.
Ford határozottan dühös felhanggal megismételte a
torokköszörülést, mire a tinédzserek végre szétrebbentek.
– Hahó – lihegte Mia a száját törölgetve. – Mi csak…
Ford felvont szemöldökkel várta, hogyan fogja befejezni a
mondatot a lánya. Mia azonban megkukult.
– Mandulavizsgálatot tartottatok? – segítette ki Ford.
Mia kényszeredett arcot vágott, mire Carlos a kezébe
csúsztatta a kezét. Vigasztaló és szolidáris gesztus! És bár

293
nyakát kissé behúzta, a fiú tántoríthatatlanul állt Mia mellett.
Ford merőn bámulta a fiút, aki ugyan észrevehetően
kényelmetlenül érezte magát, nem kapta el a tekintetét.
– Az én hibám – szabadkozott Mia. – Nem Carlos tehet róla.
– Nem így van, uram – helyesbített Carlos. – Én vagyok a
hibás.
Ford megvakarta az állát. Uram? Jézusom, ettől hirtelen
olyan öregnek érezte magát.
Mia védelmezőn a fiú elé lépett, legalábbis megpróbálta, de
Carlos nem hagyta.
– Azt csókolok meg, akit akarok – közölte Mia lágyacélos
csengéssel a hangjában. Mintha Ford Tarát hallotta volna.
A férfi Mia őszinte és édes pofikájába nézett. Tizenhét év.
Még sosem tűnt ennyire fiatalnak a korához képest!
– Mia…
– Jó, jó, tudom, hogy az apám vagy, de nekem már van egy
apám.
Ennyit a fenyegető fellépésről. És a jogos apai
felháborodásról.
– Tisztában vagyok vele – ismerte el Ford.
Mia felnézett az apjára hatalmas szemével, amitől mindig
megrohanták Fordot a „mi lenne, ha” kérdések.
– És Carlos rendes srác – folytatta Mia, a fiúra mosolyogva,
aki még mindig szorította a kezét.
Carlos nem viszonozta a mosolyt, de egy pillanatra sem
vette le a tekintetét Miáról.
Ford nagyot sóhajtott.
– Igen, tudom.
– És én is rendes gyerek vagyok – szögezte le Mia.
– Az én saját kis csodám – mondta Ford elérzékenyülve.
Mia kissé habozott, mert nem számított rá, hogy az apja
ilyen elnéző lesz.

294
 – Vagyis bízhatsz benne, hogy helyesen cselekszem. Ugye,
ezt is tudod? És megengeded, hogy elkövessem a saját
tévedéseimet?
– Nos, igen. Ettől persze nekem egyáltalán nem lesz
könnyebb. Mia… – Ford kereste a szavakat. – El tudod
képzelni, hányszor gondoltam arra, bárcsak találkozhatnák?
Bárcsak megismerhetnélek?
– Nem.
– Minden áldott nap. Életem minden egyes napján.
– Tényleg? – kérdezte Mia könnybe lábadt szemmel.
– Tényleg!
Mia elengedte Carlos kezét, és odabújt Fordhoz, két karjával
szorosan átölelve apja derekát.
– Akkor nem bánod, hogy ha visszajövök Spanyolországból,
olykor feltűnök itt?
Ford megigazította lánya egyik kiszabadult tincsét.
– Ha nem tűnnél fel, én keresnélek meg.
Mia könnyes tekintete melegséget csalt Ford szívének
legeldugottabb zugaiba is.
– Továbbra is szeretnék csókolózni az alkalmazottaddal –
jelentette ki Mia.
A fiú összerezzent, mire a lány ragyogó mosolyt villantott
felé. Carlos szája sarka önkéntelenül mosolyra húzódott,
egyértelművé téve, hogy teljesen belezúgott Miába.
Ford ismerte az érzést.
– Most mennem kell – fuvolázta Mia. – Megígértem Tarának,
hogy ötkor megkeresem. – Odalépett Fordhoz, lábujjhegyre
állt, és puszit nyomott apja arcára. – De ígérd meg, hogy nem
csinálsz semmilyen hülye apás cirkuszt! – suttogta a fülébe. –
Nehogy elüldözd a fiúmat!
Carlos megint összerezzent. Valószínűleg érezte, hogy Mia
épp most döntötte romba keményfiús imázsát. A srác mégsem
szólt egy szót sem, miközben Forddal figyelték Mia ringó,

295
távolodó lépteit. Csak amikor már eltűnt a lány a szemük elől,
akkor fordult Carlos Ford felé aggodalmas pillantással.
– Van valami mondanivalód? – kérdezte Ford.
– Javítana a helyzetemen?
– Nem! Eredj, és pakolj ki! Ma este nagy tömeg várható.
Carlos habozott, még mindig arra várt, hogy atyai fejmosást
kap.
– Ennyi? – kérdezte félénken.
Ford igazából nem volt felkészülve arra, ami az imént
történt, pedig számíthatott volna rá. Gyerektelen macsóból
hirtelen egy hormonvezérelt kamasz apja lett, és valahogy
megviselte a dolog.
– Pillanatnyilag szükségem van a munkádra, de készülj rá,
hogy később szétrúgom a segged.
Carlos olyan hirtelen pattant dolgozni, hogy Ford
beleszédült.
A mólófesztivál bódéiban estefelé mindig nagy hajtás volt.
Tara is kint járt a húgaival, a fogadót reklámozták. Ford maga
elé képzelte elegáns, összeszedett öltözetében és
magassarkújában. Éles ellentéte volt a kép annak, ahogyan az
ágyban meztelenül zihálni látta. Pár percig eljátszott az utóbbi
gondolattal, majd rájött, hogy ő sem jobb, mint Carlos.
A késő délutáni levegő csak úgy perzselt. Az óceán tiszta
azúrkék felszínén a könnyű szél fehér tajtékot fodrozott, a nap
pedig lassan kúszott lefelé a láthatár felé. Ford háta mögött
Carlos még mindig iparkodott az előkészületekkel, miközben
rá-rápillantott a férfira.
– Mi az? – kérdezte végül Ford.
– Most akkor ki fog rúgni? Mert akkor inkább a seggbe
rúgást választanám, uram!
– Ha még egyszer uramnak szólítasz, biz’ isten megkapod.
– Ezek szerint rendben vagyunk?

296
 – Mit gondolsz? Nem! Fogdostad a lányomat. Közlöm veled,
hogy ha még egyszer akárcsak eszedbe jut, hogy taperold,
gondoskodom róla, hogy a hulládat sose találják meg.
Carlos kissé elsápadt, mire Ford nagyot fújt.
– Persze, ezt nem tehetem meg.
A srác erősen bólogatott. Készséggel egyetértett abban,
hogy Ford ezt nem teheti vele.
– Miért? – kérdezte Carlos.
– Mert Mia bepöccenne rám, és csak nemrég lett része az
életemnek. És mert én is voltam tizenhét éves, sőt sokkal
hülyébb és önzőbb voltam, mint te. – Ford egy pillanatra
elhallgatott. – Nézd, tudom én, hogy te csak egynyári kalandot
keresel, de Mia…
– Nem!
Ford szemöldöke felszaladt a fiú komolyan és dühösen
kimondott egyszavas tiltakozásán.
– Ne-em?
– Nem, számomra ez nem egynyári kaland.
– Akkor szerinted hova fejlődhet a dolog? Hiszen tudod,
hogy a nyár végén Mia Spanyolországba utazik. Egy teljes évre.
Ez egy magadfajta srác számára maga az örökkévalóság. Nem
akarom, hogy bárki megsebezze!
– Nem fogom bántani. Én szeretem őt!
Ford belenézett Carlos mélybarna szemébe, és azt látta,
hogy akármit tud is ez a tizenhét éves gyerek a szerelemről,
nagyon komolyan gondolta, amit mondott. A francba!
– Oké! Megváltozott a terv. Ha hozzáérsz…
– Sosem találják meg a holttestemet?
– Csak ne érj hozzá. Érted? Ne fogdosd! Soha! – Ford mélyet
sóhajtott. – Egyszer majd neked is lesz lányod, és akkor
megérted.
– Én már most is értem. De mi lesz Ms. Danielsszel?
– Mi lenne vele?

297
 – Lehet, hogy nem vagyok negyvennégy vagy hány éves –
kezdte Carlos –, de Ms. Daniels nagyon kedves hölgy. Őt sem
kellene megsebezni.
Ford annyira meglepődött, hogy sokáig nem találta a
szavakat.
– Harmincnégy. És nem áll szándékomban bántani Tarát.
Soha.
– Akkor…
– Akkor sem tágítok – jelentette ki Ford.
Carlos megdöbbent.
De nem annyira, mint maga Ford, aki az állát vakargatta.
– Huhh. Erre nem számítottam!
– Én se készültem rá – mondta Carlos a fejét ingatva.

Tara megint muffinokat kínált a közönségnek. Mia jött ki a

kosárral először, de aztán szeretett volna körbebóklászni,
úgyhogy mos itt volt Tara.
– Dupla Élvezet áfonyás muffin. Tessék! – mondta,
egyenletes tempóban osztva jobbra-balra a süteményeket.
Nem lassított sehol, hogy ne kelljen beszélgetésbe elegyednie.
De két erős kar hátulról váratlanul átfogta, s a kosárból
kiemelt egy-egy muffint.
Logan, torpant meg Tara.
A férfi beleharapott az egyik sütibe.
– Mmm. Átkozottul jó vagy ebben! Hallod-e, holnap jön ide
pár fotós a People magazintól. Felkerültem a legsármosabb
pasik 100-as listájára! A bárpultosodnak sikerült már ez?
Tara fenyegetően pillantott Loganre, aki elmosolyodott.
– Tudod, még ez a „ne akard, hogy seggbe rúgjalak” nézésed
is hiányzik! A People emberei hoznak pár bikinis modellt, akik
valami kellékautó tetején henteregnek és pózolnak majd

298
velem. Gondoltam, hátha inkább te szeretnél a helyükben
lenni.
– Ó, hogyne szeretnék – fuvolázta Tara –, csakhogy a pokol
még nem fagyott be!
– Oké – vigyorgott Logan. – Ezek szerint a modellekkel kell
valahogy megoldanom a dolgot.
– Aha. Biztosan nem lesz egyszerű!
Logan Tara hajával kezdett babrálni.
– Még mindig reménykedem, Tara. Hogy adsz esélyt nekem.
Nekünk.
Csakhogy a „nekem” előbb hangzott el, mint a „nekünk”. És
ez sose lenne másképp. Logan jó pasi volt, csak épp nem a neki
való jó pasi. Tara ezt pontosan tudta. Valahol mindig is tudta.
– Logan…
– Szavad ne feledd – vágott közbe Logan –, a rajongóim
követelnek.
Tara pislogva nézte, ahogy a férfi egy lépéssel eltávolodott
tőle, s azonnal körbevette pár nő, köztük Sandy és Cindy.
Tara visszafogott nevetéssel elfordult, és nekiütközött
Chloénak.
– Segíthetek? – kérdezte Chloe, a kosárért nyúlva.
– Persze – felelte Tara. – De vajon miért zavar, hogy segíteni
akarsz nekem? – kérdezte gyanakvó pillantással.
Chloe válasz nélkül hagyta a kérdést, és elkezdte a
muffinokat osztogatni. A húga arcára kiült mosolyt Tara
tenyérbe mászónak találta.
A tömegben feltűnt Sawyer. Egyenruhában közeledett, és a
mobilján beszélt, amikor Chloe szándékosan elé lépett.
– Egy muffint, biztos úr?
A férfi megtorpant, és lepillantott Chloéra. Tara visszafojtott
lélegzettel figyelt. Ezek ketten soha nem voltak egy
véleményen… semmiben. Sawyer a maga 190 centijével
meglehetősen félelmetes jelenség volt, de az aprócska Chloe

299
rendíthetetlenül mosolygott felé, mintha nem lenne tüske a
biztos úr körme alatt. Chloe sok galibát csinált, amióta betette
a lábát a városkába.
– Dupla Élvezet áfonyás muffinok. Vegyen kettőt, és
négyszeres élvezetben lesz része! Biztos úr!
Sawyer nem tudta levenni a tekintetét a lányról.
– Te csináltad?
Chloe felnevetett.
– Miért? Talán tart valamitől?
– Az attól függ. Előbb felelj!
– Ó – sóhajtott fel Chloe. – Azt hiszi, megmérgeztem?
– Lehet, hogy csak azokat, amiket nekem szántál.
Chloe hátrébb lépett, és komótosan végigmérte a férfit
tetőtől talpig.
– Az szentségtörés lenne!
Tara köhögőrohamot kapott.
Sawyer nem felelt, csak lassú mozdulattal levette a
napszemüvegét.
– Mit vettél a fejedbe? – kérdezte végül.
Chloe leszedett egy láthatatlan szöszt a férfi mellkasáról.
– Nos, hogy őszinte legyek – motyogta –, kissé
berozsdásodtam.
Sawyer elkapta Chloe tekintetét, és Tara másfél méterről is
érezte, hogy kettejük között felforrósodott a levegő. Ettől
majdnem hátratántorodott. Nem értette, Chloe miért játszik a
rendőrrel, azt meg még kevésbé, hogy Sawyer miért nem söpri
félre. Viszont olyan feszültség vibrált közöttük, amit Tara
korábban sosem érzékelt.
Szexuális izgalom.
Sawyer adóvevője recsegni kezdett. Nem mozdult, szemét
nem vette le Chloéról.

300
 – Mennie kell – szólalt meg Chloe olyan könnyedén, mintha
semmi se történt volna. Átadott a férfinak néhány süteményt.
– Vigyázzon magára, hallja-e!
Sawyer egy hosszú pillanatig csodálkozva és gyanakodva
nézett a Chloétól szokatlan kedvesség láttán. Szegény ördög!
– Te… – morogta, lassan a helyére illesztve napszemüvegét.
– Te nagyon veszélyes nő vagy!
– Igen – mosolyodott el Chloe. – És jobb lesz, ha ezt nem
felejti el. Pá-pá! – Ezzel Chloe karját Taráéba fűzte, és kissé
odébb vezette nővérét.
– Ez meg mi volt? – kérdezte Tara visszafojtott hangon.
– Megkínáltam muffinnal.
– Úgy értem, hogy elcsavartad a szegény fickó fejét.
Chloe megvonta a vállát.
– Ez egy adok-kapok szitu.
– Hogy értsem ezt? – kérdezte Tara oldalt pillantva a
húgára.
– Úgy értsd, hogy talán nem csak a szegény fickó feje lett
elcsavarva. – Chloe nem adott bővebb magyarázatot, ehelyett
megint a muffinokat kezdte osztogatni.
– Chloe…
– Nem akarok beszélni róla!
– Akkor beszélhetnénk arról, miért jöttél segíteni?
– Mi az? Az egyik testvér nem segíthet a másiknak? –
kérdezte Chloe sértődötten.
– Rendben, ez tényleg nem volt szép tőlem – ismerte el Tara.
– Sajnálom!
– Nahát! Maddie-nek igaza volt – kiáltott fel Chloe. – Tényleg
lágyabb lettél, amióta Forddal kamatyolsz. Eddig nem vettem
észre. De azért szeretnék kérni valamit. Ma este elmennék
sziklát mászni, ha holnap megtennéd, hogy korán felkeltesz.
Lesz egy nagy fürdőtermék-bemutatóm a seattle-i Four
Seasons szállodában. – Chloe széles mosollyal köszöntötte a

301
srácot, aki ebben a pillanatban lépett oda hozzá, és a kezébe
nyomott egy muffint. Tucker volt az, Lance ikertestvére.
– Fél óra múlva indulunk – közölte Tucker.
– Megint le fognak tartóztatni bennünket? – kérdezte Chloe
reménykedve.
– Nem – felelte Tucker nevetve. – Ezúttal engedélyünk van,
hogy fölmenjünk a tanúhegyre. Megyek, összeszedem a
felszerelést, addig Lance viszi a boltot. Jamie és Todd is
jönnek.
Tara visszafogta magát, hogy ne tegyen megjegyzést.
Tuckert és Lance-et kedvelte, de Jamie unokatestvérét, Toddot
nem. Ha ő is benne volt a buliban, általában rosszul végződtek
a dolgok.
Chloe láthatóan nem aggódott semmin.
– Nos, akkor jobb lesz, ha megyek segíteni – mondta. Tarára
nézett, aki beleegyezően bólintott, és visszavette a kosarat a
húgától.
– Légy óvatos! – szólt Tara Chloe után, aki már indult is.
Persze tudta, hogy a húga nem lesz óvatos.
A kosárra pillantva elfogta a magányosság érzése. Mindkét
húgának vannak barátai. Tara viszont nem törődött korábban
azzal, hogy barátokat szerezzen. Nagy tévedés volt. De annyira
lefoglalta, hogy a fogadót sikeres vállalkozássá tegye, hogy
nem volt ideje, így aztán nem is barátkozott össze a városban
szinte senkivel.
Ami persze csak részben volt igaz, merthogy egyvalakire
igenis sok időt szánt. Túl sokat is.
Természetesen Fordra gondolt. Valahogy mindig Fordnál
lyukadt ki.
Azon kapta magát, hogy amíg a gondolatai a férfi körül
jártak, a lába a Szerelemkunyhó bódéjához vitte. Ezen meg
sem kellett volna lepődnie, hiszen Ford volt az egyetlen
ember, aki mellett Tara tisztában lehetett önmagával.

302
 Ford nem dőlt be az álcájának.
A pult mögött azonban Jaxet találta Ford helyett. Tara
korholta magát, amiért ez csalódottságot keltett benne.
– Mivel szolgálhatok? – kérdezte Jax barátságos mosollyal.
– Ó, én csak… – Tara nem italért jött. Egy pillantást szeretett
volna vetni a férfira, aki szüntelenül az eszében járt. Így hát
lezserül körbenézett, mire Jax felvonta az egyik szemöldökét.
– Súgjak?
Tara bizsergető leheletet érzett a tarkóján.
– Itt áll a hátam mögött, ugye?
– Aha!
Tara sóhajtva fordult szembe Forddal, aki kényelmesen
ácsorgott a Mariners baseballsapkájában, sokzsebes
térdnadrágjában és „Hajózz sebesen, élj csendesen” feliratú
pólójában.
Ford arcán lassan elterülő mosollyal nézett Tarára, akinek
olyan porcikái is lángra gyúltak, amelyeknek most nem illett
volna.
– Hali – szólalt meg Tara könnyed hangon. Figyelemre méltó
összeszedettség és nyugalom! – Nos…. – Egy lépést tett hátra.
– Remélem, szép forgalmatok van ma este.
Ford gyorsan kapcsolt, és Tara útját állta.
– Sietsz valahova?
– Dolgozom.
– Tényleg? Mert nekem úgy tűnt, épp engem kerestél.
A francba!
– Miért tennék ilyet?
Ford azzal a lágy nevetéssel felelt, amibe Tara minden
alkalommal beleremegett.
– Mert esz a fene utánam!
Istenem! Tara körülnézett, hogy Jax nem hallhatja-e őket, de
a férfi háttal állt nekik, és valamit ügyködött.
– Ma már megvoltál egyszer – súgta Tara Fordnak.

303
 – Úgy van! Ezért nem tudod türtőztetni magad – jelentette
ki Ford. – Gyere, sétáljunk egyet! – Ford válaszra sem várva
kivette Tara kezéből a kosarat, és betette a pult mögé. Ezután
tenyerét a nő derekára illesztve finoman mozgásba lendítette,
majd ügyesen átlavírozott vele a tömegen. Nevetés és zeneszó
vette őket körül. Az óriáskerék nagyon lassan járt körbe-
körbe.
Akárcsak Tara élete.

– Ugye, tudod, hogy Carlos azt hiszi, szerelmes Miába.

– Igen. De túl fiatalok még a szerelemhez.
– Téged sem riasztott el ez tizenhét évesen – felelte Ford kurta
mosollyal.
Igaz! Tara a homlokát masszírozta.
– Jól van! Majd megpróbálok arra gondolni, hogy ők sokkal
okosabbak nálunk, hiszen az örökbe fogadó szülei Miát
csodálatosan nevelték.
– Igen.
Némán baktattak el az óriáskerék alatt. Tara tudta, hogy
mindkettőjük fejében ugyanaz jár: Istennek hála, hogy Mia
nevelőszülei nyilvánvalóan remek munkát végeztek. Tara
rendkívül hálás volt nekik.
– És hallottál már arról, hogy Chloe meg Sawyer úgy
kerülgetik egymást, mint két ketrecbe zárt tigris?
– Igazából csak Sawyer ketrecbe zárt tigris. Chloe a ketrec
közepén ostorral a kezében játszik vele.
– Úgy sajnálom!
– Sawyer már nagyfiú – hárította el Ford Tara
bocsánatkérését.
A fagylaltosbódé előtt lelassítottak, mert ingyen kóstolókat
hirdetett a hely. Lance állt a pult mögött, és mindenből kis
falatokat osztott.

304
 – Milyen legyen? – kérdezte az újonnan érkezőket.
Tara a dupla karamellás csokoládéra bökött, amely máris
ott olvadt a szájában.
– Ha az ízlett, akkor ezt is meg kell kóstolnia – mondta
Lance egy újabb kanálkát kínálva Tara felé. – Belga keserű
csoki.
– Ó, atyám! – Tara elégedett nyögéssel nyelte le a mennyei
falatot. – És az ott micsoda? – kérdezte egy harmadik
csokoládés kreálmányra mutatva.
– E-csoki. E mint extázis. Csak óvatosan azzal! – mondta
Lance Fordra hunyorítva. – Azt mondják, maga a bűnbeesés.
Tara megkóstolta, s újra felnyögött. Életében nem evett még
ilyen finomat.
– Adhatok egy gombócot belőle? – kérdezte Lance.
Nehéz döntés. Mindegyik annyira csodálatos volt, hogy Tara
képtelen volt választani.
– Várjunk csak, a vajkaramellás csokit még nem kóstoltam
meg – mondta végül, mire Lance türelmesen abból is adott
kóstolót.
Tara torkából ismét mennyei élvezetre utaló nyögés tört elő,
amikor megérezte, hogy Ford ajka a füléhez ér.
– Még egy kóstoló ilyen nyögéssel kísérve – figyelmeztette a
férfi kéjesen rekedtes suttogással –, és a legközelebbi sötét
zugba vonszollak. S tudod, mi lesz, Tara? – Ford forró
leheletétől Tara bensőjét remegés fogta el. – Mire végzünk,
már a nevedre sem fogsz emlékezni.
Igazság szerint Tara már most sem emlékezett a saját
nevére.
– Ez vérlázító fenyegetés – nyögte ki végül.
– Az bizony. Ha szerencséd van, talán megvárom, hogy
kettesben maradjunk…

305
 Tara megfordult, s látta, hogy a férfi is elvesz egy
ugyanolyan kóstolót Lance-től. Ford tekintetét Taráéba fúrva
lassan nyalni kezdte az édességet.
Tara combja megremegett.
– Nos, milyet veszel? – kérdezte Ford tovább ízlelgetve a
kóstolót.
Tara később nem tudott visszaemlékezni, végül mit is kért.
Csak az marad meg benne, hogy kézen fogva lavíroztak át a
tömegen, mialatt Tara ereiben a vér helyett immár a vágy
lüktetett.
Egyenesen Ford kocsijához siettek, majd kiautóztak a
kikötőépülethez. Amikor felléptek Ford hajójára, még mindig
nem szóltak egymáshoz.
A hold keskeny, ezüstös sarlója tükröződött a vízen, amely
csöndesen nyaldosta a csónak oldalát, amint Ford és Tara
átölelte egymást.

306
 24. fejezet

„Minden cselekedetünket helyteleníti valaki, de ezzel nem kell

törődni!”
TARA DANIELS

Az éjszaka fojtott csöndjében egyedül Tara lassú zihálása és

halk nyögése hallatszott. A legszebb muzsika, amelyet Ford
valaha hallott!
Ford ágyán feküdtek. Tara szenvedélyesen vonaglott a férfi
alatt, aki kábultan figyelte, hogyan kerül a nő lépésről lépésre
önkívületi állapotba, levetkőzve minden gátlást.
És ebben Tara nem volt egyedül.
Valahányszor a nő közelébe került, Ford is teljesen
lecsupaszítottnak érezte magát, lelkét nem védte többé
semmi. Ezt élte át azon a napon is, amikor Tara hosszú évek
után újra feltűnt Lucky Harborban, s Ford ráeszmélt, hogy
minden alkalommal ugyanezt érezte már a legelső,
kamaszkori találkozásuk óta.
Tekintetét végigjáratta Tara csodás és formás testén, amely
most az ágyon elterülve olyan szemet gyönyörködtető
látványt nyújtott, hogy Ford ágyéka belesajdult.
Tara kinyitotta a szemét.
– Úgy nézel rám, mint…
– Mint ahogy te néztél a fagyira? – kérdezte Ford
mosolyogva. – Így van. Fel tudnálak falni, Tara!

307
 Tara nyújtózkodott egyet, majd két karját a feje alá téve
némán felkínálta magát, hogy Ford bárhol belékóstolhasson.
Pont erre vágyott már napok óta – hogy kedvére ízlelgesse ezt
a nőt a kislábujjától a feje búbjáig meg vissza, amíg könyörögni
nem kezd neki. És aztán megint és megint. Tara álla alatt
kezdte a nyalogatást, centiről centire haladva, az izgalmas
pontokon elidőzve, s meg-megállva, kínzó incselkedéssel,
valahányszor Tara izgatottan szívta be a levegőt vagy
megrándult egy apró izma.
– Olyan édes vagy – mormogta Ford a nő bőrének. –
Átkozottul édes! – Mire a köldökéig ért, Tara a lepedőt
markolászta, Ford nevét ismételgette, és azért fohászkodott,
hogy mihamarabb érjen el a legédesebb pontig.
Fordnak ettől nevethetnékje támadt.
– Lazíts és élvezd, Tara! – Élvezz engem… – Hadd irányítsak
most én. Pontosan oda viszlek, ahova menni szeretnél,
megígérem!
– Én… Ó, istenem! – nyögte Tara, amikor Ford szája a
legérzékenyebb porcikáját kezdte szívogatni, miközben két
markával lefogta Tara szexi fenekét, hogy ne izegjen. – Abba
ne hagyd! – követelte.
Még mindig próbál irányítani – gondolta Ford.
– Kérlek – javította ki Ford. – Abba ne hagyd, kérlek…
Tara ujjait a férfi hajába fúrta, és úgy markolta, hogy az már
szinte fájt Fordnak. Kényszeríteni akarta, hogy ott maradjon,
mire Ford megint felnevetett.
– Mondd még egyszer!
– Abba ne hagyd, kérlek… – szűrte a szavakat Tara a foga
között, miközben majdnem kitépte Ford haját.
– Ugye, ugye? – mormogta Ford. – Édes, mint a bűn. – És
nem hagyta abba. Csak akkor, amikor már Tara kérlelte.

308
A szeretkezés után Tarát elnyomta az álom. Egyik karját az
arca alá tette, a másikat pedig Ford mellkasán pihentette.
Ford csak feküdt ott, teljesen ellazulva, mint egy rongybábú,
és hallgatta a nő lélegzését. Nem akart megmozdulni, nehogy
felriassza Tarát, s annak eszébe jusson, hogy inkább távol
szeretné tartani magát tőle.
Mert akkor bizony felkelne, felöltözne és elmenne.
Ebben Tara profi volt.
Ford pedig rendre hagyta, hogy elmenjen.
Ezért kizárólag magát okolhatta. Rossz gének, nehéz
gyerekkor – ez mind csak kifogás volt. Jól tudta ezt Ford is. S
ma már nem hivatkozhat rájuk.
Tara visszatérését Lucky Harborba a körülmények hozták.
Az ottmaradását még inkább. Viszont a kapcsolatuk az első
perctől újra élt, talán erősebben is, mint hajdan, de Tara
próbált hárítani, amiért viszont Ford nem tudta hibáztatni.
Hiszen Tara nagyon megégette magát.
Ford tudta ezt. Értette. A pokolba is, ráadásul nagy szerepe
volt abban, hogy a nő megégette magát. Ford elfogadta, hogy
Tarának időre van szüksége, hiszen magának is időt akart
nyerni. Időt arra, hogy szembenézzen múltja egy-két kapitális
hibájával. Időt annak megértésére, hogy mennyire lettek
komolyak a szándékai.
Ez pedig azért van, mert Tara megváltoztatta. Tara
megnevettette. Tara felébresztette az érzéseit, a gondolatait.
Tara boldoggá tette. Ez a nő… a mindene.
Tara ásítva mocorogni kezdett, majd lehámozta magát
Fordról.
– Ne! – szólalt meg Ford halkan.
– Mit ne? – kérdezte Tara meglepetten.
Ford mély levegőt vett.
– Ne menj el! Maradj itt éjszakára!

309
 Tara elérzékenyülve húzta mosolyra a száját, és a szemében
gyúlt fény elárulta Fordnak, hogy e szavak valamit
megindítottak benne. Fontos üzenetük volt. Az a fény azt
jelezte, hogy a jó irányba tett egy lépést. Ford
visszamosolygott.
Tara ennek ellenére kikászálódott az ágyból.
– Nem maradhatok. Meg kell néznem, hogy állnak a dolgok a
fogadóban – mondta, majd magára húzta könnyű nyári
ruháját. Azután odahajolt az ágy fölé, és megcsókolta Fordot. –
Jó éjt, Ford! – S ezzel eltűnt. Magassarkúja kopogott a móló
padozatán, Ford heves szívdobogásához hasonló ritmust
verve.
Jól van, na, egy kicsit hirtelen ment el, de legalább megcsókolt
– gondolta Ford. Egy lépés a helyes irányba, nyugtatgatta
magát a férfi. Egyedül feküdt a sötétben, és mosolygott.

Másnap reggel Tara felkelt és lezuhanyozott, s eltökélte, hogy

életük legfantasztikusabb reggelijét készíti el a vendégeiknek.
Ma nem fog odaégetni semmit. Először azonban ment
felébreszteni Chloét, hiszen erre kérte a húga. Csakhogy Chloe
ágya üres volt. Bár Tara nem hallotta éjjel hazatérni a
sziklamászás után, de úgy vélte, húga már a fogadó
konyhájában maszatol valamit.
Tara átment a fogadóba, és egy jó kis fejmosásra készülve
benyitott a konyhába.
De a konyhában nem volt senki. Huhh! Tara megcsörgette
Chloe mobilját, de az rögtön hangpostára kapcsolt. Ezután
Maddie-t tárcsázta.
– ’alló? – szólt a telefonba Maddie álmos hangon. – Ki halt
meg?
– Ott van Chloé Jaxnél? – kérdezte Tara.
– Kicsit szűkösen lennénk hárman az ágyban. De miért?

310
 – Azt hiszem, nem jött haza az éjjel.
– A sziklamászásból? Basszus! – Maddie hallhatóan felébredt
a hírre, és ki is mondta a Tara fejében már egy ideje keringő
kérdést. – Vajon megint fogdába került?
– Mit tudom én?
– Tizenöt perc és ott vagyok!
– Nem kell – tiltakozott Tara. – Te vitted az esti műszakot,
úgyhogy megoldom én.
– Aranyom, amúgy is átmentem volna, hogy segítsek
feltálalni a reggelit. Adj tizenöt percet!
– Oké – felelte Tara, és hálás volt, amiért lesz valaki, akivel
együtt aggódhat. – Köszi! Te hívod fel Sawyert, vagy beszéljek
vele én?
– Miért kell felhívni Sawyert? – kérdezte Sawyer belépve a
hátsó ajtón, s tekintélyes alakja hirtelen betöltötte a konyhát.
Egyenruhát viselt, és láthatóan remekül érezte megát.
Egyenesen a kávégéphez sietett.
Tara a kezébe nyomta a szokásos, elvitelre szánt poharat.
– Köszönöm! – Sawyer szája sarkában alig észrevehető,
sármos mosoly jelent meg, ahogy kezében a kávéval a pultnak
dőlt. – Miről van szó? – kérdezte.
Tara agyán átfutott, hogy inkább nem avatja be Sawyert,
hiszen mindahányszor Chloe bajba keveredett, szegény
Sawyernek kellett foglalkoznia az ügyével.
De ha most Tara nem beszél, és esetleg valami történt
Chloéval… Nagyot sóhajtott.
– Chloe nem ért haza tegnap éjjel.
Sawyer arca meg sem rezdült, de mintha megdermedt
volna, ami azt sugallta, hogy nem örül a hírnek.
– Mert úgy volt, hogy hazajön?
– Igen.
– A sziklamászó csoporttal volt a tanúhegyen?
– Valószínűleg – felelte Tara aggodalmas hangon. – Miért?

311
 – Mert az egyiküket letartóztattam ma reggel. Istenem!
– Ki volt az? És mit vétett?
– Todd Fitzgerald. Nyilvános részegeskedés.
Todd. Hát persze! Tara felsóhajtott, Sawyer pedig ellökte
magát a pulttól.
– Felhívok ezt-azt – mondta.
Tara tudta, hogy az őrsöt fogja hívni meg a kórházat…
esetleg a hullaházat. Csakhogy Sawyer az ajtóig sem ért,
amikor Chloe megérkezett – kócos hajjal, kipirult arccal,
tegnapi ruhájában, kezében a cipőjével.
Sawyer egykedvű pillantást vetett rá.
– Ne szólaljon meg! – figyelmeztette Chloe, és majdnem
elsodorta, ahogy beljebb lépett.
Bicegett.
Sawyer alaposan végignézte a lányt.
– Minden oké?
Chloe szembefordult vele.
– Én mindig oké vagyok.
Hosszú, kínos szünet következett. Mint általában Chloe és
Sawyer között. Tara nem értette pontosan a dolgot, és azt se
tudta, mit tehetne.
– Nincs valami seriffkednivalója? – kérdezte Chloe.
Sawyer megrázta a fejét, ami egyértelműen azt jelentette,
hogy cseszd meg. Azután elindult az ajtó felé. Tara feddő
tekintettel nézett a húgára, mint aki azt mondja: rettentő
udvariatlan voltál. Chloe a szemét forgatta.
– Sawyer – szólt a férfi után kényszeredett bocsánatkéréssel
a hangjában.
– Örülök, hogy biztonságban hazajutottál – mondta Sawyer
kitárva az ajtót.
– A tanúhegyen voltunk – mondta Chloe a férfi széles és
merev hátának. – Kifogyott a benzin, és hajnalig kellett várni,
hogy valaki felvegyen bennünket.

312
 Sawyer a lányra nézett.
– Odafent tilos bulizni!
– De hát kifogyott a benzin – ismételte meg Chloe.
– És a mobilodat is elhagytad?
– Itthon felejtettem, oké? – sóhajtott Chloe drámai
mozdulattal. – Lance meg nem hord magánál telefont.
Sawyer a lány szemébe fúrta a tekintetét.
– Todd is veletek volt? – kérdezte.
– Egy ideig.
– Nála volt telefon.
– Ezt honnan tudja? – kérdezte Chloe.
– Mert ott hever a személyes holmijait tartalmazó
zacskóban, amit majd megkap, ha kijózanodik és eliszkol.
– Letartóztatta? Ez komoly?
Sawyert nem hatotta meg Chloe, és bűntudatot sem érzett.
– Ma reggel ötkor betámolygott a kisboltba, feldöntött
három polcot, és lehugyozta az újságosállványt. – Sawyer a
fejét rázta. – Neked meg Lance-nek viszont eltökélt
szándékotok, hogy meghaltok, ugye? Mi lett volna, ha rohamot
kap?
– De Sawyer! Szüksége volt arra, hogy megcsinálja ezt. Én
meg nem vagyok a dajkája, hogy megmondjam, mit tehet és
mit nem.
– Jesszusom, Chloe! A rángógörcs nem valami nyári nátha!
– És maga szerint Lance ezt nem tudja?
– És mi van veled? – kérdezte Sawyer. – Az inhalátor mindig
segít? Nem hiszem. Ne mondd, hogy soha nem kellett a
sürgősségire bevinni, mert mászás közben asztmás rohamot
kaptál!
– Nem történt semmi – erősködött Chloe. – Úgyhogy nem
értem magát! Miért dühös?
– Nem vagyok dühös – közölte rezzenéstelen zsaruarccal
Sawyer. – Az azt jelentené, hogy érzelmileg érint a dolog.

313
 Chloe egy hosszú másodpercig a férfit bámulta.
– Akkor én kérek elnézést… – mondta végül a lány.
Sawyer egyenesen Chloe szemébe nézett, az orra alatt
elmorzsolt egy káromkodást, aztán távozott. Amikor az ajtó
halkan bevágódott mögötte, Chloe nagyot fújt.
– Nahát! – törte meg a csöndet Tara. – Nem is feszült az én
húgocskám…
– Nehogy te is elkezdd! – Chloe a hűtőhöz sántikált, hogy
megnézze, maradt-e almás pite.
– Csak négyesben voltatok a hegyen? – kérdezte Tara.
– Nem, Lance hozott egy csomó havert, aztán beindultak a
dolgok.
Vagyis Sawyernek igaza volt. Buliztak odafenn.
– Azt hittem, a szex minden alkalommal kórházba juttat.
– Senki nem szexelt. Legalábbis én nem. – Chloe felsóhajtott.
– Ez a város tele van tökkelütött fiúkkal!
– Sawyer nem tökkelütött.
– De nem is fiú.
Tara nézte, ahogy Chloe magába tömi az almás pitét, mint
aki egy hete nem evett.
– Akkor mit mondanál rá? – kérdezte húgától.
– A pokolba is, Tara! Tényleg szeretnéd a porzó meg a bibe
történetét hallani? Igazán kinézhetnéd az internetről, mint a
mai fiatalok többsége! – Tara felnevetett, mire Chloe kissé
megkönnyebbült. – Tényleg nem akarok erről beszélgetni.
– Ez valahogy közös bennünk, a három nővérben…
– Mi lenne ez? – kérdezte Chloe. – Sajnálkozás? A három
nővér közül a legzárkózottabbtól? – A választ meg se várva
betette a tányérját a mosogatóba, és az ajtó felé indult. – Már
itt se vagyok.
Amint Tara egyedül maradt, felsóhajtott.
– Igen, határozottan sajnálom – mondta maga elé, aztán
megrázta magát, és elkezdte előszedni a Jó reggelt, Napfény

314
casserole hozzávalóit. A receptet Mia múltkori kreálmánya
alapján alkotta meg. Épp sajtot reszelt, amikor egyszerre nyílt
ki a hátsó ajtó és a folyosó felé vezető kétszárnyú.
Az egyiken Logan, a másikon Ford lépett be.
A két férfi egymásra meredt Tara feje fölött, és egy
másodperc alatt égbe szökött mindkettő tesztoszteronszintje.
– Nahát, a két ivócimbora! Bontsak pezsgőt, fiúk? – kérdezte
Tara szarkasztikusan.
– Beugrottam segíteni – szólalt meg Logan. – Mert
mostanában mindent leégetsz.
– És hogy akarnál segíteni? – kérdezte Ford. – Tudsz
egyáltalán főzni?
– Nos, azt nem, de nagyon jó kukta vagyok – felelte Logan
elbűvölő mosolyt villantva Tara felé.
– Én viszont tudok főzni – jelentette ki Ford.
Logan szeme összeszűkült, és Tara érezte, hogy összecsapás
közeledik. Hallott a bárban lezajlott kockahasparádéról, amit
még most is nehezen tudott elhinni, bár szívesen megnézte
volna magának.
– Jól van, tudod, mit? – Loganhez lépett, és a kezébe
nyomott egy üres nejlonszatyrot, majd az ajtó felé taszította a
nyúlánk, izmos testet. – Almára van szükségem. Szednél a
fáról?
Ford kihúzta magát, és öntelt, sármos vigyorral figyelte a
jelenetet a konyhapult mellől.
– Azt már nem – csattant fel Tara. – Te is mész! És légy jó
kisfiú! – A két férfi után bezárta az ajtót, betolta a tepsit a
sütőbe, majd hátrafordulva Miába botlott, aki mosolygott.
– Beugrottam, hogy megnézzem, simán mennek-e a dolgok.
– Simán, persze. Egy-két apróságot leszámítva az életem a
szokott unalmas mederben halad.
– Aha – nevetett Mia. – Akkor most koncentráljunk arra,
hogy ne égessük oda a reggelit!

315
 – Hidd el, a konyhában jó vagyok! – erősködött Tara, mert
szerette volna, ha a lánya szemében valamiben jónak tűnik.
Aztán közösen bedagasztottak egy adag kenyértésztát. Tara
lépésről lépésre mutatta a lányának, mit hogyan csináljon.
– Ez hamar kisül, utána pedig elmehetünk… – Tara
elhallgatott, amikor kipillantott az ablakon. – Az ég
szerelmére!
Logan és Ford egy-egy fa koronájában csimpaszkodott –
Logannek létrára volt szüksége, hogy felmásszon –, és a két fa
alatt almakupacok gyűltek. Hatalmas kupacok!
Többet szedtek, mint amennyit egy hónap alatt felhasznál!
Na, nem mintha az ő kedvéért halmoznák az almákat…
Dehogy! Már megint vetélkedtek.
Mia is az ablakhoz lépett, és egyik szemöldökét magasba
húzta – ezt is az apjától örökölte. Ketten nézték, ahogy a két
pasi almát szed.
– És még azt mondod, hogy az életed unalmas – morgott
Mia.

– Lefekszel vele! – Logan az almafa koronájának közepéről

elkeseredetten ismételgette a mondatot. A karsérülése miatt
Logan lassabban jutott föl a fára Fordnál, aki mindkét kezét
használhatta, így létra nélkül is föl tudott mászni.
– Ez nem újdonság – felelte Ford. – Olvasod a Facebookot,
nem?
– A szentségit! Egyszerűen meg kellene hogy gyilkoljalak.
Vagy magamat kellene megölöm. Akkor nem fájna annyira!
– Azért nem szenvedsz te annyira – bökte oda Ford
lenézően. – Az egódat bántja, mert nem szeretsz veszíteni.
– Bagoly mondja verébnek – vágott vissza Logan.
Nos, ebben igaza van, de Fordnak ez a történet többről szólt,
mint egyszerű győzelemről. Taráról szólt, a nőről, aki nélkül

316
már nem tud élni. Egy ággal följebb kapaszkodott, és újabb
három gyönyörű almát pottyantott a kupacra. Lepillantott.
Büszkén állapította meg, hogy az ő kupaca nagyobb Loganénál.
Épp ebben a pillanatban a füle mellett elsüvített egy alma.
– Haver!
Logan elkeseredett vigyorral az arcán célzott, és elhajított
egy másik almát. Csakhogy Ford ezt már érzékelte, így elhajolt,
viszont a lába megcsúszott.
– Basszus…
Csak ennyire futotta, mielőtt a keze is lecsúszott az ágról,
elvesztette az önuralmát meg az egyensúlyát is, és leesett a
fáról…

317
 25. fejezet

„A család olyan, mint a csilis csoki – alapvetően édes, de vigyázni

kell vele, mert olykor nagyon csíp!”
TARA DANIELS

Ford kinyitotta a szemét. Hanyatt feküdt a földön, és az eget

bámulta.
– Jesszusom! – hallatszott egy rémült kiáltás a szomszédos
fa koronájából, de a hang forrása nem látszott. – Mi történt?
Nem tudsz megkapaszkodni egy faágban?
– Te dobtál fejbe egy almával – replikázott Ford. – Nem
emlékszel?
– És még te mondod, hogy sportos alkat vagy! – Logan
iparkodott lefelé a fáról, már amennyire sínbe tett karjával
sietni tudott, és közben cifrákat káromkodott.
Ford azért imádkozott, hogy Logan is essen le, de ez nem
következett be. A francos karmáját!
– Nem is találtalak el olyan erősen – motyogta Logan. – Nem
kellett volna lepottyannod, mint egy ványadt kismacskának.
– Köszönöm, ez kedves! – morogta Ford, s nagyon vigyázott,
hogy ne mozduljon meg. – Egy földre került embert
becsmérelsz!
– Hékás! Te vagy az, aki folyton azzal cukkolsz, hogy nem
vagyok elég atletikus…
Igaza van. Fordnak nem volt mivel védekeznie.
Hacsak a féltékenységet nem soroljuk az érvek közé.

318
 – Mindig is csak azt mondtam, hogy egy autóversenyzőnek
nem szükséges az a fajta állóképesség, ami, mondjuk, egy
vitorlásversenyzőnek…
– Jesszus! Nem fejeznéd be végre? De miért fekszel
mozdulatlanul? Mondd, hogy nem sérültél meg! Még ebből a
helyzetből is előnyt akarsz kovácsolni, ugye? Tudom én! Fáj
valamid?
Ford visszafojtott lélegzetét kiengedve felelt.
– Épp azon vagyok, hogy ez ne derüljön ki.
Logan újabb káromkodás kíséretében végre földet ért.
– Meglep ez a fürgeség – jegyezte meg Ford. – Egy olyan
emberhez képest, aki a seggén csücsülve keresi a pénzt…
– Én nem… A szentségit, fogd már be! – Logan odahuppant
Ford mellé, végignézett rajta, majd a lábához érve
elkerekedett a szeme. – Basszus!
– Ne! Ne mondd ki! – Ford már tudta. Érezte az égő
fájdalmat a lábujjától az ágyékáig. De nem valami aprócska
kellemetlenséget, hanem csontig hatoló fájdalmat, amitől
legszívesebben ordított volna. Csakhogy nem volt ványadt
kismacska, ahogy Logan aposztrofálta az imént. Azért az
izzadást engedélyezte magának, s közben a hányinger is
kerülgette.
Ekkor meghallotta a tompa, zümmögő hangot, és azt
gondolta, ennyi, itt a vég. Az élet mindjárt elhagyja a testét.
– Méhek! – visította Logan felpattanva, és elkezdett
csapkodva körbe-körbe ugrálni.
– A földre dobott almákból kifolyt lére jönnek – magyarázta
Ford. – Ne is törődj velük. Inkább gyere, és nem is tudom,
segíts a fickónak, akit levertél a fáról!
Logan azonban nem hagyta abba a méhecsketáncot, ami
tulajdonképpen szórakoztató látvány volt.
– Hé, ember, ha nyugton maradnál…
– De allergiás vagyok a méhcsípésre! – ordította Logan.

319
 – Most csak viccelsz, ugye?
– Basszus! Aúú! – Logan nagyot csapott a kulcscsontjára. –
Megcsípett! Megcsípett!
Ford szívesen megkérdezte volna Logantől, hogy akkor
melyikük a ványadt cicuska, de úgy érezte, bunkó dolog lenne.
Nem mellesleg Ford kezdte egyre furcsábban érezni magát,
teljesen elgyengült…
Futólépések hangja közeledett Ford felé, aki lehunyta a
szemét, mert a fájdalom kezdett az agyáig hatolni. Igen, most
már biztos, hogy hányni fog.
– Ford! – lihegte Tara. – Úristen! A lábad!
Ford hallotta, hogy Tara térdre rogyott mellette, és átsuhant
az agyán, hogy bárcsak valami más szituációban lennének
ebben a testhelyzetben!
– Meghalt?
Chloe kérdésére Ford keservesen felnevetett.
– Még nem – nyugtatta meg a lányt.
Tara előkapta a telefonját, és tárcsázta a 911-et, miközben
sürgető tekintetet vetett Chloéra.
– Mi az? – kérdezte Chloe ártatlanul. – Nos, a nővérek
segítenek egymásnak, és az igazi nővérek még a sebesült
pasidat is hajlandók cipelni. De örömmel látom, hogy erre
nincs szükség – paskolta meg Ford vállát. – Ugye, nagyfiú?
– Én is örülök – szuszogta Ford.
– Segítsetek! – hallatszott egy suttogó hang.
Mindenki Logan felé kapta a fejét, aki céklavörös arccal ült a
földön, a torkát szorongatta, és izzadt.
– Logan, most nem tudok – mondta Tara. – Ford
megsebesült.
– De engem… megcsípett egy méh – nyögte Logan, majd
oldalára dőlt.
Tara majdnem felsikoltott, otthagyta Fordot, és négykézláb
Loganhez kúszott.

320
 – Allergiás roham! – kiáltotta Tara.
Remek – gondolta Ford. Átkozottul klassz! Ez a Logan a
nagyjelenettel kiüti őt a nyeregből.

Megérkezett a mentő. Tara megint odaégette a reggelit.

És fél órán beül valaki frissítette azt a bizonyos Facebook-
oldalt: „Tara majdnem kinyírta mindkét pasiját.”
Mia mentette meg a napot azzal, hogy palacsintát sütött a
vendégeknek. A háztartástanórán szerencsére ilyet is tanultak.
Maddie segítségével szolgálta fel nekik a reggelit, amíg Tara
bekísérte a kórházba Fordot és Logant.
Másfél órával később Tara a kórház várótermében ült, egyik
oldalán Miával, a másikon Chloéval. Maddie vállalta a fogadó
ügyes-bajos dolgainak intézését.
Még semmi információt nem kaptak sem Loganről, sem
Fordról, és Tara kezdte elveszíteni a türelmét.
– Mi tart ilyen sokáig? – kérdezte immár tizedszerre.
Chloe békésen ücsörgött, és a Cosmopolitant olvasgatta.
Lapozott, jól megnézte a jóképű, félmeztelen pasit az oldalon,
és elismerően hümmögött.
– Talán most operálják ki belőlük a Tara iránti szerelem
gént.
– Ez mit jelentsen? – kérdezte Tara összehúzott szemmel.
– Azt jelenti, hogy még mindig nem tudom felfogni, mit eszik
ez a két pasi rajtad! Zsémbes vagy és hatalmaskodó, és
követelőző, és mindent kontrollálni akarsz, ráadásul kicsit
kényszeres vagy, és vannak rögeszméid is. – Chloe rövid
szünetet tartott. – De ne vedd sértésnek!
Tara Mia felé fordult, aki csöndesen várakozott.
– Még mindig örülsz, hogy megtaláltad a szüleidet?
Mia mosolyra húzta a száját.
– Vannak jó pillanatok is.

321
 – Tényleg imádlak, kislány! – nevetett fel Chloe.
Tara könyökével oldalba bökte Chloét, aztán visszafordult
Miához.
– Még egyszer köszönöm, hogy reggel kisegítettél a
konyhában!
– Semmiség. De kérdeznék még valamit.
Remek – gondolta Tara. – Újabb nehéz kérdés.
– Amy, a felszolgálólány a bisztróban azt mondja, ott soha
semmit nem égettél még oda.
– Így igaz – erősítette meg Tara, miközben Chloe vihogni
kezdett.
– Hogy lehet ez? – kérdezte Mia.
– Fogalmam sincs.
Végre érkezett egy orvos, hogy beszéljen velük. Logan
súlyos allergiás rohamát sikeresen ellátták, most már rendben
lesz. Fordnak eltörött a lába, de már helyretették és
begipszelték. Kicsit az agyára ment a dolog, de ő is rendbe jön.
Hatnyolc hét alatt.
Mia ment be elsőnek Fordot meglátogatni, ezalatt Tara
felhívta a fogadót. Maddie szerint a vendégek jól érzik
magukat, elmentek kirándulni. Két újabb vendég jelentkezett
be, de mindent kézben tart.
Tara nagy sóhaj után elindult a folyosón a kórtermek felé,
de előbb vásárolt két lufit. Mindkét pasija rettentő gyerekesen
viselkedett ma, úgyhogy pont ezt érdemlik.
Loganhez ment be először. A férfi az ágyban ült, és flörtölt a
nővérkével, aki a vérnyomását mérte éppen.
– Jaj, mindig is szerettem volna egy élő NASCAR-bajnokkal
találkozni – csicseregte a fiatal hölgy.
Tara a szemét forgatva megkopogtatta az ajtófélfát.
– Zavarok? – kérdezte.
A nővérke arckifejezése elárulta, hogy igen, de a hölgy elég
profi volt ahhoz, hogy a fejét rázza.

322
 – Dehogy! Megkeresem a doktor urat, hogy aláírja a
zárójelentését, és már mehetnek is. – Egy utolsó vágyakozó
pillantást vetett Logan felé, és kiment a szobából.
Logan a lufik láttán elvigyorodott.
– Nekem hoztad?
– Csak az egyiket. – Tara átnyújtotta az egyik lufit, és arcon
puszilta a férfit. – Tiszta idióta vagy!
– Hé, köszi!
– Ettől még kedvellek.
Logan arcáról lehervadt a mosoly.
– Persze. De nem vagy szerelmes belém.
Tara leült az ágy szélére, és Logan szemébe nézett.
– És te az vagy? Szerelmes vagy belém? – kérdezte. Logan
már válaszolni akart volna, de ő közbevágott. – Őszintén!
Szerelmes vagy abba a Tarába, aki ma vagyok?
– Most nem mondanám – felelte Logan komor képpel. –
Mostanában meglehetősen undok vagy.
– Milyennek találsz engem? Azt a nőt, aki nem a te életedet
éli. Aki most a nővérei életével vállal közösséget. Azt a nőt, aki
nem hagy ott csapot-papot, hogy beutazza veled a világot, és a
leghangosabb szurkolód legyen. Ezzel a Tarával mi van,
Logan? Ebbe a Tarába vagy szerelmes?
Logan egy hosszú másodpercig csak nézte Tarát, aztán
nagyot fújt.
– Ezt a Tarát nem ismerem.
– Valóban nem. Tehát nem is lehetsz belém szerelmes.
Logan hosszan hallgatott.
– Sose hittem volna, hogy ide jutunk! – mondta végül.
Megfogta Tara kezét, és az ajkához húzta. – Viszont azt már
látom, mit szeretsz annyira Lucky Harborban. Igazán belevaló
hely.

323
 Nem a hely volt belevaló. Az emberek. Azok, akikkel Tara az
elmúlt hónapok alatt ismeretséget, sőt barátságot kötött.
Lucky Harbor az otthona lett.
– Nos, ha nem jössz vissza hozzám – kérdezte Logan –,
akkor mihez kezdesz?
– Megyek az utamon tovább.
– Mész tovább, miközben itt maradsz?
– Igen – felelte Tara, megerősítve a maga által is csak
nemrég felismert igazságot. – Maradok.
– Forddal?
– Még nem tudom – vallotta be Tara őszintén.
Logan nagyot nevetett.
– De én tudom – mondta halkan a férfi. A hangjában olyan
reménytelen várakozás és kiszolgáltatottság csengett, amire
Tara nem számított.

324
 26. fejezet

„Ne tégy olyat, amit egy mentős előtt később nehezen tudnál
megmagyarázi.”
TARA DANIELS

Tara otthagyta Logan szobáját, és elindult, hogy

szembenézzen a másik súlyos problémájával. Amikor
meghallotta Mia hangját, lelassított. Ford szobájába
bepillantva azt látta, hogy Mia az ágy mellett egy széken ül.
Fordból csak a két hosszú lábát látta, az egyik gipszben. Még
mindig takarásban állva Tara önkéntelenül elmosolyodott.
Azok ketten kártyáztak, black jacket játszottak.
– Lapot! – mondta Ford.
Mia osztott neki még egy lapot.
– Lapot! – mondta ismét Ford.
Mia teljesítette a kérést.
– Lapot!
Mia elbizonytalanodva hümmögött.
– Már harminchatod van.
Ford a lapjaiba sandított.
– Biztos vagy benne?
– Nahát, apa – kuncogott Mia. – Ezek valami jó kis szert
adtak be neked!
Ford mozdulatlanná válva bámulta a lányát.
– Te az előbb…
– Aha – suttogta Mia. – Fura?

325
 – Igen – Ford ködös tekintettel mosolygott Miára. – A
legklasszabb fura érzés a világon. Talán most kellene
kifaggatnod minden titkomat. El vagyok érzékenyülve és
kábulva. Dalolnék, akár egy kanári.
– Miféle titkaid lennének? – kérdezte Mia vigyorogva.
– Mély, sötét titkok.
– Mint például?
– Mint például, hogy a Pokol Konyhája lelkes nézője vagyok
– felelte, egy ujját a szája elé emelve, de közben majdnem
kibökte a saját szemét. – És a bárban folyton átcserélem a
zárakat, hogy Jaxet hecceljem vele. Ja, és szívesen cukkolom
Tarát, mert imádom, ahogy dühöng.
Mia nagyot nevetett.
– Tényleg be vagy kábszerezve! Mondd már el nekem, miért
nem vagytok ti együtt?
– Én és Jax? Hát mert másnak kérte meg a kezét, úgyhogy…
– Tudod jól, hogy Tarára gondoltam – korholta Mia még
mindig nevetve.
Ford a lapjaiba pillantott, mintha azokból kiolvashatná a
választ.
– Ugyan már, nem lehet ez olyan bonyolult kérdés!
– Pedig az. És különben is, nem beszéltem én már erről
neked?
– Valójában nem – felelte Mia. – Te még sosem meséltél.
Tara mondott ezt-azt, de te még nem.
Tara az ajtóban állt, a függöny takarásában, és a szája elé
kapta a kezét, nehogy közbeszóljon véletlenül.
– Tudod, ez rázós dolog – szólalt meg végül Ford. – És
persze ez egy hülye válasz, pedig megfogadtam, hogy ha
egyszer megismerhetlek, sose foglak hülyíteni.
Tara döbbenten hallgatta, hogy Ford gondolt ilyesmire
korábban. Hogy mi lenne, ha megismerhetné Miát, ha együtt
lehetne vele. Gondolt erre, és vágyott rá.

326
 Tara most szégyellte magát, amiért ő mindig azon
igyekezett, hogy ne gondoljon bele a lehetőségbe, mert a
bűntudatba belepusztult volna.
– Örülök, hogy ezt mondod, mert nagyon messziről
megérzem, ha valaki hülyíteni akar – mondta Mia.
Ford egy félmosollyal az arcán kamasz lánya kezéért nyúlt.
– Ezt Tarától örökölted, tudod-e? Sok mindent örököltél
tőle. A belső tartásodat, az eltökéltségedet, az eszedet.
Mindent, ami jó benned, tőle kaptál, nem tőlem.
Tara a másik kezét a szívére szorította, mert fájdalmasan
kezdett kalapálni.
– Nos, akkor végre kiböknéd a választ? – kérdezte Mia
halkan. – Mesélnél nekem kettőtökről? Hogy s mint volt régen?
Ha már ilyen kábulatban találtalak?
Ford mélyet sóhajtott.
– Tönkretettem az életét, Mia.
Tarának elakadt a lélegzete. Sok mindenre számított, de
erre nem, hogy pont ezt mondja majd Ford.
– Ő mondta ezt neked? – kérdezte Mia. – Hogy tönkretetted
az életét?
De nem tette – gondolta Tara a torkában gombóccal. Ford
csodálatos volt vele. Pont az az ember, akire akkor szüksége
volt. Hiszen ő még tapasztalatlan volt, Ford pedig ezt nem
használta ki. És igazság szerint Tara épp annyira kívánta akkor
Fordot, mint a fiú őt. Amikor terhes lett, Ford erős bűntudatot
érzett. Pedig nem az ő hibája volt. Legalábbis nem teljesen.
Ketten voltak abban az ágyban, s miután Ford megmutatta
neki, milyen csodálatos dolgokat élhetnek át együtt, Tara
semmi másra nem vágyott, csak hogy lefeküdjenek.
– Nem – ismerte el Ford. – Tara soha nem mondta ezt.
– Talán mert nem is gondolja így – vitatkozott tovább Mia.
Ford vállat vont.

327
 Tara kezét még mindig a szájára és a szívére szorítva a fejét
rázta. Sosem gondolta, hogy Ford rosszat tett volna neki. Soha!
Látta a balhés fiút, a kemény külsőt, de a gondoskodó, kedves
srácot is.
– Nem működhetett a dolog – folytatta Ford. – Mi együtt.
Nem tudtam volna gondoskodni róla, mint ahogy rólad sem,
bármennyire is szerettem volna. Igazság szerint Tara sokkal
jobbat érdemelt annál, mint hogy leragadjon egy srác mellett
egy ilyen kisvárosban, amit gyűlölt.
– És mi van a szerelemmel? – kérdezte Mia. – Ha szerettétek
egymást…
– Tizenhét évesek voltunk – mondta Ford halkan. – Még
nem ismertük az igaz szerelmet.
Mia tiltakozó, helytelenítő mormogást hallatott.
Tara azonban egyetértően bólintott a függöny takarásában.
Ő talán azt mondta volna, hogy egy kicsit szerelmesek voltak,
de ezért nem ítéli el Fordot. Ő lenne az utolsó, aki ezt tehetné.
– Rendben – sóhajtott Mia. – Tara tehát elhagyott. És te…
mit tettél? Egyszerűen hagytad elsétálni?
A lány annyira elkeseredettnek tűnt, hogy Ford hümmögve
nevetett, de hangjában nyoma sem volt vidámságnak.
– Istenem, hogy tényleg mennyi van benned Tarából! –
kicsit elhallgatott. – Igen. Hagytam elmenni. Ezt nehezen
emésztette meg. Amikor visszatért ide, majdnem hat hónapig
hozzám se szólt!
– Annyira dühös volt, amiért elengedted?
– Igen. És meg is érdemeltem.
– De hiszen a szeretet vezérelt akkor! – fakadt ki a
romantikus lelkületű énje Miából. – Hiszen úgy gondoltad,
többet érdemel.
– Azért ennyire nem voltam önzetlen – ismerte el Ford. –
Szívesen választottam akkoriban a könnyebb utat. Tara
viszont nem ismeri a könnyebb út fogalmát.

328
 Ford hangjából büszkeséget hallott ki Tara. Őrá volt büszke.
A keménységére.
– És mi van most? – unszolta tovább Mia. – Most, hogy
mindketten idősebbek vagytok, és egy helyen éltek, esetleg
másképp végződhetne a kapcsolatotok. Igazam van?
A szívfájdalom mélyebbé vált, és Tara egész mellkasát
átjárta már, amikor váratlanul elsuhant mellette egy nővér, és
belépett a szobába.
– Oké, Mr. Walker – kezdte fennhangon. – Elkészültek a
papírjai, hazamehet, ha van, aki hazavigye.
Tara ekkor belépett a szobába, és magasba emelte a kezét.
– Én lennék az.
Ford tekintetét Taráéba fúrta.
– Sawyer is…
– Nem, nem! Az én fámról estél le – közölte furcsa
felhanggal, mint akit zavar, hogy más is segíthetne Fordnak. –
A legkevesebb, amit tehetek érted.

Ford a begipszelt és merev lábával Tara kocsijának egész

hátsó ülését elfoglalta, így Logannek maradt az anyósülés,
ahova jókedvűen telepedett be.
Sawyer felvette Miát és Chloét. Felajánlotta, hogy Fordot is
elviszi, de Tara nem akart elválni tőle, így kifogásként azt
hozta fel, hogy már az ő kocsijában volt.
A kormány mögé huppanva Tara kicsit ideges lett, hogy
Ford és Logan is figyelni fogja vezetés közben, így aztán az
első kanyart valóban túl szűken vette, és Ford majdnem
legurult a hátsó ülésről.
Logan vigyorogva pillantott a tükörbe.
– A kanyarokban be kell dőlni, tengerész! Tanuld meg
használni a testedet!

329
 – Nagyon jól tudom használni a testemet – mondta Ford a
fogát csikorgatva.
– Akárcsak én. Mondd csak meg neki, Tara!
– Ne akard, hogy satuféket nyomjak – fordult vészjósló
tekintettel Tara Logan felé. – Mert istenuccse megteszem!
Logan a legkisebb bűnbánat nélkül vállat vont. Tara egy kis
kitérőt tett, hogy először Logant tehesse ki a lakhelyén.
Amikor leparkolt a férfi bérelt nyaralójánál, Logan az ülésbe
süppedve meg se mozdult.
– Miért nekem kell először kiszállnom?
– Mert nagy valószínűséggel téged fojtanálak meg elsőnek –
közölte Tara.
Ennek hallatára Ford már egyáltalán nem vágott mogorva
képet a hátsó ülésen, hanem kissé kihúzta magát.
– Rendben – mondta Logan. – De szükségem van rád, hogy
bekísérj.
– Minek?
– Mert a gyógyszertől kicsit kába a fejem.
– A kortizon kábává tesz?
Logan felszegte az állát.
– Tájékoztatásul közlöm, hogy előfordul ilyesmi. Rosszul
érzem magam. Tudod, majdnem meghaltam!
Tara sóhajtva vette ki sebességből a kocsit, aztán a
visszapillantó tükörben Fordra nézett.
– Várj meg itt! – mondta.
– Oké – morogta Ford. – Mintha elszaladhatnék…
Logan arcán gonosz mosoly terült el.
Ford legyintett, hogy tűnjön már el.
– Akkor indulás – szólt rá Tara a volt férjére. – Te pedig
viselkedj! – utasította Fordot.
A férfi arckifejezése azt sugallta, hogy Tara ebben nem lehet
biztos. A nő elkísérte Logant az ajtóig, ahol Sandy várakozott
cuki ruhában, kihívó arckifejezéssel.

330
 – Jaj, szegénykém! – fogadta Logant felpattanva. – Hallottam,
mi történt. Jól vagy?
Logan nyilvánvalóan rájátszott egy kicsit az elesettségére,
amikor válaszolt.
– Kicsit necces volt – mondta borzongva. – De rendbe fogok
jönni.
Sandy izgatottan próbált segíteni Logannek.
– Hadd kísérjelek be!
– Remek ötlet – mondta Logan, és a nő vállára hajtotta a
fejét. – Ha az ember majdnem belehal az anailaxiás sokkba, az
bizony kimeríti.
Tara hevesen forgatta a szemét. Sandy azonban ügyet sem
vetett rá, és átkarolta Logant.
– Most már tényleg jól vagy? Mit tehetek érted? Bármit
kérhetsz!
– Jaj, drágám, ez nagyon édes tőled, de nem kell aggódnod
szegény öreg fejemért!
– Ne csacsiskodj! – fakadt ki Sandy. – Neked most szerető
gondoskodásra van szükséged.
– Talán igazad van – adta meg magát Logan, és élvezettel
sóhajtva még inkább rátámaszkodott a nőre.
Tara a fejét rázta.
– Úgy látom, most már jó kezekben leszel – közölte
szárazon.
– Igen – csicseregte Sandy. – Innen átveszem, és
gondoskodom róla.
Tara visszaült a kocsiba, és Fordra pillantott.
– A házadhoz vagy a hajóra?
– A házhoz – felelte Ford. Morcos képét egynapos borosta és
karikás szemek tették még sötétebbé. – Nem állok elég
biztosan a lábamon ahhoz, hogy a hajón elboldoguljak.
Negyedóra múlva Tara kettes számú betege a ház
nappalijában csücsült a kanapén, lábát feltámasztotta a

331
dohányzóasztalkára. Keze ügyébe készítve ott volt a két
mankó, némi víz és rágcsálnivaló meg a távirányító. Tara még
két fájdalomcsillapítót is beadott neki.
Nagyon elgyötörtnek tűnt, Tara pedig megsajnálta.
– Mekkora fájdalmaid vannak?
Ford nem felelt. Erre Tara a férfi háta mögé lépett, és
megnyomkodta a vállát.
– Jobb valamivel?
Válasz helyett egyetértő morgás érkezett, mire Tara
folytatta a masszírozást, míg végre érezhetően engedtek a
csomók, és Ford válla ellazult.
– Kösz – vetette oda Ford szárazon.
Tarának nem akaródzott levenni a kezét a férfi izmos
testéről, de tudta, hogy nem élhet vissza a helyzettel. Például
nem célszerű ráugrania, amíg Ford fájdalomcsillapítók hatása
alatt van, és szenved.
Talán.
– Hamar megszokod a mankókat – szólalt meg Tara,
remélve, hogy így is lesz. – De addig is felváltva járunk majd
hozzád, hogy megkapd, amire szükséged van.
– Itt van, amire szükségem van. – Tara már készült odébb
lépni, de Ford elkapta a kezét. – Az én privát ápolónőm.
Tara felnevetett.
– Egyszer tényleg ápolónő voltam halloweenkor, de ugye
tudod, hogy a való életben nem jeleskedem e téren.
– Fogadok, hogy szexi ápolónő voltál. – Ford szeme
felcsillant, ahogy erre gondolt. – Icipici fehér egyenruhában,
fehér, magas szárú, fűzős cipőben és pántos bugyiban. Vagy
inkább bugyi nélkül. Igen, bugyi nélkül!
– Ezt rendesen végiggondoltad – mondta Tara vidáman. És
kissé felajzva, hogy Ford róla fantáziál.

332
 – Nagyon élénk a fantáziám. – Ford arcán nyoma sem volt
viccelődésnek, amikor Tarára nézett. – Ma, amikor közel
jártam a halálhoz, valami megvilágosodott bennem.
– Ford! Csak leestél a fáról, és eltört a lábad. Nem jártál a
halál közelében!
– De járhattam volna – erősködött a férfi.
– Túl sok pirulát adtam volna be? – morfondírozott Tara,
szemügyre véve a gyógyszeres üvegcsét. – Lehet, hogy a
kórházban úgy értették, csak reggel adjam be a következő
adagot? – A fejét csóválva nagyot kortyolt Ford ásványvizéből.
A férfi elmosolyodott.
– Szeretlek, tudod-e? Lehet, hogy egyszerűen csak feleségül
kellene jönnöd hozzám!
Tara meglepetésében az orrába szívta a buborékos vizet, és
most köhögve meg zihálva meredt Fordra.
– Jól vagy?
– Mindjárt rendbe jövök – hörögte Tara. – Amint elmúlik a
bal karomból az idegrángás. – Nehézkesen nagy levegőt vett. –
Mit mondtál az előbb?
– Ezúttal megfelelőképpen szeretném csinálni veled –
mondta Ford. – Szeretnék megházasodni. Nincs több idióta
Facebook, nincs többé Logan, nincsenek mi-a-fenét-akarunk-
mi-egymástól típusú kérdések, nincs rossz befejezés. Csak te
meg én, és egy darab papír, hogy hivatalos legyen.
Tara egy ideig méregette a férfit, aztán megint a kezébe
vette az orvosságot.
– Most komolyan! Mit adtam én be neked?
Ford megtévesztő hanyagsággal Tara keze után nyúlt, aztán
odarántotta magára.
– Óvatosan – sikkantott Tara. – A lábad…
– Az jól van. Mivel nincs kedved a házasságról csevegni
velem, másfajta szolgálatodat kérem.
– Mire gondolsz?

333
 – Adj egy gyógypuszit!
Hát ez megbolondult. És Tara is bolondult érte.
– Ford…
– Kérem, Daniels nővér!
Tara nagyot sóhajtott, majd két tenyerébe fogta a férfi
kimerültség és fájdalom barázdálta arcát. Gyönyörű volt!
Odahajolt, és gyöngéd puszit nyomott a férfi borostás képének
egyik felére, és készült a másikat is megpuszilni. Ám Ford
ekkor elfordította a fejét, és elkapta Tara száját, majd
megcsókolta, mélyen és határozottan.
– Jobb már? – kérdezte Tara egy hosszú pillanattal később,
levegő után kapkodva.
– Még nem – hangzott Ford komor válasza. – Kérek még!
– Ford! Ami a… – A házassági ajánlatot illeti, vajon
komolyan mondta? Vagy egyáltalán emlékszik rá, hogy mit
mondott? Tara a férfi szemébe nézett, de nem tudta, hogyan
hozhatná fel újra a témát. – Amikor az előbb…
Tara táskájában vibrálni kezdett a mobilja.
– Talán Logan az. Megint megcsípte egy méh – játszott el
Ford a gondolattal reménykedve, míg Tara előhalászta a
készüléket.
– Szia – mondta Chloe, amint Tara végre fölvette a telefont. –
A vendégek kérdezik, hogy külön fizetségért összekészítenél-e
nekik valami piknikvacsorát? Valahol a szabadban szeretnék
nézni a naplementét.
Tara a kanapé és a dohányzóasztal között állt, s lába Ford ép
lábát súrolta.
– Aha… – Tara majdnem kiugrott a bőréből ijedtében,
amikor egy nagy és meleg kéz végigsimította a vádliját. –
Persze, de…
Ford ujjai eltökélten haladtak felfelé, mire Tara gondolatai
összezavarodtak.

334
 – Bort is szeretnének vinni – folytatta Chloe. – Van itthon
minden, amire szükséged van a kosárhoz?
Ford Tara popsijára tette a tenyerét. És belemarkolt.
– Ümm… – mormogta Tara lehunyva a szemét, amikor Ford
elégedett nyögését hallotta.
– Tudom, hogy rosszkor hívlak – mondta Chloe
együttérzően. – És hogy sok mindenen kell rajta tartanod a
kezed.
Igazság szerint Ford volt az, aki rajta tartotta a kezét. Az
ujjai épp Tara bugyikorca alá siklottak. Tara beleremegett, de
rálegyintett a férfi célirányosan haladó kezére.
Ám az a kéz nem hátrált!
– Tedd le – közölte Ford.
– Sss!
– Jól van, na! – szólalt meg Chloe sértődötten. – Én csak egy
kérést tolmácsoltam.
– Jaj, nem neked mondtam – szabadkozott Tara, majd az
ajkába harapva tartotta vissza a lélegzetét, amikor Ford
gipszmentes lába a két combja közé siklott, kisebb terpeszbe
kényszerítve őt. – Istenkém!
– Mi a fenét művelsz? – kérdezte Chloe gyanakvással. –
Olyan hangokat adsz ki, mint aki épp maratont fut.
– Megcsinálom nekik a vacsorát – nyögte ki végül Tara. –
Van még más is?
– Igen, sok más is volna még – sziszegte Ford. – De előbb
tedd le!
– Nos – hallotta Tara Chloe elbizonytalanodott hangját –,
olyan érzésem van, hogy ez a mai este valamiféle emlékezetes
alkalom lehet a vendégeink számára, úgyhogy arra gondoltam,
összerakhatnánk nekik egy csinos kis ajándékkosarat az én…
Ford belecsípett Tara combjába, hogy magára vonja a
figyelmét.
Sikerült neki.

335
 Tara mellkason taszította Fordot, hogy csillapodjék, de a
férfit nem tudta eltéríteni a szándékától. Egy gyors rántás, és
Tara bugyija a földön landolt.
Erre nem lehet mást mondani, mint hogy ügyes!
– A lábad – figyelmeztette Tara súgva, majd visszaszívott
egy kéjes nyögést, amikor Ford ujja a zéróponthoz ért.
– A lábamat nem fogom használni – közölte Ford.
Te jó ég!
– …Hallóóó? – hallatszott Chloe hangja. – Mikor érsz haza? –
Ezt már egészen más hangon kérdezte, még mindig
gyanakodva, de jó adag humorral. – Ha majd befejezted Ford
leápolását?
– Ööö. Igen. Ne! Most le kell tennem – hadarta Tara, hogy
még azelőtt megszakítsa a vonalat, mielőtt elélvez Ford
kezétől. Mivel már igencsak előrehaladt ezen az úton. – Időben
ott leszek, hogy elkészítsem a vacsorát.
– Jól van. De figyelmeztetlek… Maddie be fog ugrani
Fordhoz egy kis ellátmánnyal. Jax is vele megy.
– Oké. Most már mennem kell. – Tara ledobta a telefont, és
próbált emlékezni rá, hogy miért is butaság, amit épp művel.
De nem jutott eszébe egyetlen érv sem. – Maddie nemsokára
idejön – lihegte Fordnak.
– Nem jön. Felhívtam Jaxet, amíg a konyhában voltál, és
megmondtam, hogy remekül vagyok – mondta Ford vágytól
rekedtes hangon. – De te, Tara, te gyere! Gyere az ölembe!
– De Ford! Nem tehetjük… Neked nem szabad… – Tara
elhallgatott, és a fejét rázta. Próbált a férfira hatni, de Ford
egyáltalán nem akart együttműködő lenni.
Legalábbis ebben nem.
A jó ég tudja, honnan, Ford elővarázsolt egy óvszert, és
határozottan közelebb húzta Tarát, lovaglóülésbe
kényszerítve. Kosaras sort volt rajta, amit Sawyer vitt be neki
a kórházba, így nem kellett sokat bajlódnia. Egyetlen jó

336
irányzott csípőmozdulattal behatolt, és édes extázisba
röpítette Tarát. A nő fülébe morgott valamit, valami erotikus
dolgot, de Tara nem értette, mit, mert a férfi hangját elnyomta
saját vérének dübörgése. Gyorsan közeledett a csúcs felé.
– Vigyáznunk kellene a lábadra – lihegte Tara.
– Nem a lábam miatt kellene aggódnod – motyogta Ford.
Ó, jaj, igaza volt Fordnak. Amikor Tara elélvezett, repeső
szívéből és lelkéből egyszerre szakadt fel a kiáltás. Ford nevét
kiáltotta. Mit törődött ő már akkor a férfi begipszelt lábával?!

337
 27. fejezet

„Bosszantó, ha mindenre tudnád a választ, de a kérdéseket senki

nem teszi fel.”
TARA DANIELS

Tara érintése blokkolta a lábából induló fájdalomhullámokat,

így azok nem jutottak el Ford agyáig. Egyszerre csak egyfajta
érzésnek volt hely benne, és a Tara iránti olthatatlan vágy
minden mást kizárt.
Ez Fordnak bejött. Tara bejött neki. Nem tudott betelni vele.
Nem is értette, hogyan lehet akkora szerencséje, hogy Tara itt
van most vele, mivel azonban egész életében megszokta, hogy
ne kérdőjelezzen meg semmit, egyszerűen elfogadta a
helyzetet. Elfogadta, hogy Tara újfent belopta magát a szívébe,
sőt beköltözött az otthonába.
Ezúttal végérvényesen. Ebben biztos volt.
Egyelőre mindketten zihálva, izzadtan kapaszkodtak
egymásba. Ford tenyerével végigsimította Tara hátát, aki
érzékien dorombolt hozzá. Megszólalt Ford telefonja a sortja
zsebében, de mivel a keze épp egy gyönyörű, kielégült nővel
volt tele, nem törődött a vibrálással.
– Jól vagy? – motyogta Tara.
– Akkorát élveztem, hogy majdnem felakadt a szemem,
szóval olyan jól vagyok, hogy azt nem is tudom elmondani.
– A lábadra gondoltam. – Tara kibontakozott Ford karjai
közül. – De azért jó hallani, hogyan érzed magad!

338
 – Hogyan is?
– A jó szextől ellazulva – mondta Tara, és körbenézett, a
ruháit keresve. – Bár lehet, hogy a gyógyszerek hatása.
– Nem! Egészen biztos, hogy te tehetsz róla – mondta Ford
szelíden. – S bár nem szívesen vitatkozom egy nagyon dögös,
nagyon meztelen hölggyel, de ez több volt szexnél.
Valaki kopogott a bejárati ajtón. Tara a melle elé kapta a
ruháját, és kikukucskált az ablakon.
– Sawyer – sziszegte, miközben lehajolt a bugyijáért,
világbajnok látványt kínálva Fordnak.
– Tehát – kezdte Ford, ismét felgerjedve –, hogy mennyivel
volt ez több szexnél…
Tara keze megállt a ruhagombolás közben.
– Tessék?
– Ha engem kérdezel, sokkal több volt szexnél. Bár a
„sokkal” nem igazán írja le dolgot.
Tara egy pillanatig csak bámult.
– Az sem mindegy, melyikünk mit ért a „sokkal” alatt.
– Ez bizony dilemma – értett egyet Ford. – Talán
elmondhatnád, te mit értesz rajta.
– Most? Amikor Sawyer az ajtóban áll?
– Igen, jó lenne! – mondta Ford megkönnyebbülve, majd
felhúzta a sortját, és kissé összeszedte magát, mivel a második
menet láthatóan nem volt benne a pakliban. A francba
Sawyerrel!
– Ehhez nekem több időre van szükségem, mint amennyink
most van – felelte Tara.
– Tényleg? Nem tudnád egyszerűen azt mondani, hogy
„lényegesen több volt egyszerű szexnél, kösz, hogy kérdezted,
Ford”?
– Mondd, a fejedet is beütötted, amikor leestél? – kérdezte
Tara, miközben belebújt a magas sarkú szandáljába.

339
 Ford kinyújtotta a mankóját, és elkapta Tarát, odahúzva
maga mellé a kanapéra. Nem törődött azzal, hogy Sawyer újra
kopogtatott.
– Ne számíts rá, hogy megint hagylak elmenni!
Tara elgondolkodva figyelte Fordot.
– Akkor mire számítsak?
Jogos kérdés!
– Mondjuk azt, hogy megadjuk egymásnak, amit tudunk, és
nem hibáztatjuk a másikat azért, amit nem tud adni?
– Ez korábban nem vált be, Ford!
– Mert te úgy mentél el, hogy hátra se néztél! – mutatott rá
Ford.
– Volt egy kis problémám, ha emlékszel rá. Gyereket vártam.
– Közös volt a problémánk – vetette ellen Ford.
Sawyer immár dörömbölt az ajtón.
– Ne is figyelj oda! – mondta Ford.
– Nem fogok többé elmenekülni – mondta Tara csöndesen. –
Maradok és küzdök.
– Az jó. Mert…
A bejárati ajtó feltárult, és Sawyer dühösen kémlelt befelé.
– Na jó. Legalább élsz – torkollta le Fordot. – De miért nem
veszed fel a rohadt telefont, vagy nyitod ki a rohadt ajtót?
Végre szemügyre vette a párt, ahogy a kanapén ültek, mint
akik épp birkóztak. Ford félmeztelenül, Tara szokatlanul
kócosan és rendezetlenül.
– Ööö… Adjak egy percet?
– Nem kell – mondta Tara.
– Igen. Köszi – mondta Ford, és erősen megmarkolta Tarát,
nehogy meglógjon, mert esélytelen lenne, hogy üldözőbe
vegye.
Sawyer szó nélkül eltűnt a konyha irányába, és Tara meg
Ford azt hallotta, hogy feltúrja a szekrényeket, mint akinek
feltett szándéka, hogy kieszi Fordot minden készletéből.

340
 – Akkor maradj és küzdj! – mondta Ford Tara szemébe
nézve. – Kettőnkért.
Tara tekintetéből aggodalom és remény tükröződött.
– Miközben mindent megadok neked, amit tudok, és nem
téged hibáztatlak azért, amit nem tudok megadni? – kérdezte
elérzékenyülve.
– Ahogy mondod. – Ford örömmel látta Tara arckifejezését,
amely arról árulkodott, hogy kezd kísértésbe esni.
– De én szeretek mindent kielemezni – figyelmeztette Tara.
– Gyötrődöm dolgokon. Túl sokat gondolkodom.
– Ne már! Te aztán nem! – incselkedett Ford halálosan
komoly hangon.
– Nem viccelek!
– Igen, tudom – mosolyodott el Ford. – Nézd, biztos lehetsz
benne, hogy adok neked elég elemezni- meg gyötrődnivalót.
Akár most el is kezdhetnénk. Vannak bizonyos pontjaim, amit
behatóan elemezhetnél.
– Sss! Sawyer a konyhában van – intette le Tara.
– Nem fog hallgatózni – mondta Ford ásítva, és hirtelen
nagyon nehéznek érezte a szemhéját. – Legalábbis úgy tesz
majd, mint aki nem hall semmit.
– A pirulák miatt kezdesz elálmosodni – mondta Tara kissé
aggódva.
– Nem is. – De persze így volt. Fordot ez nem érdekelte.
Megint Tarát akarta. És még sokszor. Bár lehet, hogy most az
egyszer mindent Tarának kellene csinálnia. Csak most az
egyszer. A lekötelezettje lesz. Nagyon szívesen lenne a
lekötelezettje.
– Figyelj, Ford! Én hallottam, amit Miával beszéltél a
kórházban.
– Tudom. Láttam a szandálodat a függöny alatt. Most már
tudod, hogy szeretem átcserélni a zárakat, hogy idegesítsem
Jaxet.

341
 – Meg azt is, hogy szerinted tönkretetted az életemet. Vagy
hogy nekem jobb élet járt, mint itt ragadni veled ebben a
gyűlölt kisvárosban. – Tara hangja megremegett. – Én ezt nem
így éltem meg, Ford. Soha! – Megrázta a fejét. – Nagyon fontos
része voltál az életemnek. A legjobb barátom voltál. Csak még
nem tudtam akkor, hogyan lehetnék én neked a legjobb
barátod. Nem tudom odaadni magamat. És nagyon hosszú
időbe telt, mire megtanultam. Még akkor sem tudtam, amikor
feleségül mentem Loganhez, úgyhogy átestem a ló túloldalára.
Mindenemet odaadtam. Csak most tapasztalom meg a boldog
középutat.
Ford szívét gyöngéd érzés járta át.
– Tudom – mondta lágyan. – Mostanában sokkal
boldogabbnak látlak, mint korábban bármikor.
– Igen, és ez miattad van.
– Miattam?
– Igen. – Tara elmosolyodott. Megcsókolta a férfit, aztán
fölpattant, és valami bonyolult kontyba tekerte a haját. – Most
mennem kell. A vendégek várják a fogadóban, hogy
piknikvacsorát készítsek nekik. – Amikor visszafordult Ford
felé, Tara teljesen rendezett benyomást keltett, csinos,
nyugodt és dögös volt.
És az övé – gondolta Ford.
Legalábbis ezt remélte.
– Ford?
– Hmm? – mondta a férfi, vagy inkább csak akarta mondani.
Ford érezte, hogy Tara közelebb hajol, s erre elmosolyodott. –
Jó illatod van!
– Szeretlek – suttogta Tara.
Ford egész testén végigsöpört a boldogság érzése, és
lehunyta a szemét, hogy minden porcikáját eltölthesse vele.
Hallotta, hogy Tara egészen otthonosan jön-megy körülötte. És
ez tetszett neki. Nagyon is. Szerette nézni a nőt. Ekkor

342
azonban ráébredt, hogy most nem is nézi Tarát, csak a
szemhéjára vetült képeket látja.
Huhh! Mire nagy nehezen kinyitotta a szemét, egyedül ült a
szobában.
– Tara?
– Nem egészen. De ha szeretnéd, tudok délies akcentussal
beszélni és dühösen meg basáskodóan viselkedni.
Sawyer.
Ford körülnézett. Még mindig a kanapén ült. Sawyer tévét
nézett és csipszet zabált. A szomszéd széken ült hátradőlve,
lábát a kanapé karfáján pihentetve, egészen közel Ford
arcához. Ford lesöpörte barátja csizmás lábát maga mellől.
– Mi történt? – kérdezte Ford.
– Szükséged volt egy kis áramszünetre – felelte Sawyer.
– Tara?
– Elment. – Sawyer félrebillentett fejjel figyelte barátját. –
Mintha nem teljes fordulatszámon üzemelnél…
Ez nem vicces. Tara elment, és Ford nem volt benne biztos,
hogy hallotta-e tőle azt, amit hallani szeretett volna… amit már
nagyon régen hallani akart tőle… Talán csak álmodta?
– Tara mondott olyat, hogy…?
– Mit?
Szeretlek…
– Nem érdekes. Felejtsd el!
– Amikor búcsúcsókot adott, Tara kedveskedve
megsimogatott. Nem emlékszel?
– Nem.
Sawyer vállat vont, majd a csipszeszacskó maradék
tartalmát egyenesen a szájába öntötte.
– Sajnálhatod! Ha egy ilyen nő megsimogat, arra én bizony
emlékszem.

343
Tara visszasietett a fogadóba. Olyan érzése volt, mintha egész
nap távol lett volna, pedig onnan, hogy kinézve az ablakon
meglátta a fáról lezuhanó Fordot, mostanáig csupán négy óra
telt el.
Soha nem akarja újra átélni azt a rémületet! Egy
örökkévalóságnak tűnt, amíg kifutott a kertbe, aztán a
szívverése is elállt, amikor meglátta Ford lábát s az arcán a
fájdalmat.
Most egy kicsit jobban érezte magát, miután Fordot teljesen
kielégülve, lenyugodva, fájdalmaktól mentesen hagyta az
imént a házban. A fogadóba lépve Chloét a télikertben találta,
amint a vendégeknek arcpakolást tett fel. Tara megállt az
ajtóban, és egy percig eltűnődve figyelte kishúgát, aki
meglepően szakszerű mozdulatokkal, mégis bűbájosan
ügyködött a vendégek körül. Chloe mindenkit egy pillanat alatt
elbűvölt, megnevettetett, amire Tara sosem volt képes. Még
mindig ezen csodálkozott, amikor Chloe felpillantva észrevette
őt.
– Most pedig dőljenek hátra, és lazuljanak! – mondta Chloe a
vendégeknek, majd lábujjhegyen odatipegett Tarához, s
gyöngéden kitolta a folyosóra.
– Hugi – kezdte Tara –, isteni illat van odabent.
– A zabpehely és méz keverékét érzed az arcpakolásban.
Melegítve íncsiklandó az illata. De ne ijedj meg! Tudom, hogy a
fogadónak nincs engedélye wellness-szolgáltatásra, de nem is
számítok fel érte semmit. Ez afféle bónusz. Mindaddig nem is
kérek pénzt érte, amíg Maddie el nem intézi a megfelelő
engedélyeket.
– Eszembe se jutott erről papolni!
– Jó, akkor miről akarsz papolni? Ki vele! De meg is
spórolhatom neked ezt az időt: igen, elvettem az olajos
arckrémedet, de ma reggel vettem helyette másikat. Könnyebb
volt vele az arcpakolást simára keverni.

344
 – Nem érdekel – mondta Tara.
Chloe azonban benne volt a lendületben.
– És való igaz, hogy megettem az utolsó szelet almás pitét.
De… – Tarára villantotta pókerarcmosolyát. – Neked ott a szex,
egy csúcs pasival, úgyhogy nincs szükséged édességre. Igazam
van? És helyette készítettem brownie-t. Tehetsz abból is a
piknikkosárba.
Tara feje szédült húga gyors témaváltásaitól, ráadásul
kellemes meglepetésként érte ez az új Chloe, aki nem kihúzni
akarja magát a munka alól, hanem felelősségteljesen megoldja
a dolgokat.
– Sütöttél brownie-t? – kérdezte.
– Igazság szerint Mia sütötte. Az a lány tagadhatatlanul
örökölte Ford szakácstehetségét. – Chloe egy pillanatra
félénken elhallgatott, látva Tara arcán a grimaszt, aztán
felnevetett. – Meg persze a tiédet is. Amúgy a pár férfi tagja
allergiás egy csomóféle zöldségre. Tudtad ezt? Így aztán
növényi olaj helyett Mia almapépet használt. Ettől egészen
fantasztikus lett a brownie-ja. Ha nem láttam volna, hogy a
lányod készítette, megesküdtem volna, hogy a te alkotásod.
Tara próbálta kirázni a fejéből a szédülést.
– Chloe…
– Jól van, letolhatsz, de csak később. Muszáj visszamennem
a vendégekhez.
– Édesem, féreértesz! – Tara megfogta Chloe kezét. – Nem
haragszom rád. Bolond vagy, ha ezt hiszed! A szabadidődet
feláldozva helytálltál helyettem, ráadásul wellness-szállodát
csináltál a fogadóból! Megmentetted az életünket!
– Bevettél Ford bogyóiból? – kérdezte Chloe összehúzott
szemmel.
– Mi van? Dehogy!
– Biztos?

345
 – Igen! Chloe, azt próbálom elmondani, hogy le vagyok
nyűgözve. És talán túl szigorú voltam veled, amikor
korholtalak, hogy sosem nősz fel. Nem kellett volna ilyet
mondanom.
Chloe felvonta az egyik szemöldökét.
– Csípj meg! Te most gyakorlatilag majdnem elismerted,
mert azért őszintén szólva nem volt ez kerek perec vallomás,
szóval, elismerted, hogy tévedtél velem kapcsolatban?
– Ide hallgass! Tudom, hogy szigorú voltam veled…
– Tévedtél – vágott közbe Chloe. – Ismerd be!
Tara nagyot sóhajtott.
– Rendben, igazad van. Tévedtem.
– Nahát! És még a nyelvedet sem haraptad el közben! –
Chloe elvigyorodott. – Ha már itt tartunk, levetkőzhetnéd a
nyárspolgári tartásodat, és elismerhetnéd, hogy nyakig vagy a
szeretetbizniszben. Mindenki életét megkönnyítenéd vele.
– Miával még dolgoznom kell a kapcsolatunkon.
– Én Fordról beszélek. – Chloe közelebb hajolva
beleszimatolt Tara nyakába. – Itt van rajtad az illata!
Tara érezte, hogy elvörösödik.
– Most már igazán vissza kell menned a vendégekhez!
Chloe halk, mindentudó nevetéssel visszatért a télikertbe.
Tara nagyot fújt, aztán a konyha felé vette az irányt, hogy
összeállítsa a piknikvacsorát. Sonkás és brie sajtos tortillate-
kercsekre gondolt, zöldfűszerekkel és magvakkal megszórva,
előre felkarikázva. Már nevet is talált a kreálmányának:
Tekergő tortillafalatok.
Mia is megjelent a konyhában, és némán hozzálátott a
zöldfűszerek meg a magvak aprításának. Tara érezte, hogy
eltölti a büszkeség és szeretet a lánya iránt. Igazán jó csapatot
alkotnak! Miára mosolygott, de ahogy jobban szemügyre vette
lánya arcát, lehervadt a mosolya.
– De hiszen te sírtál!

346
 – Nem! – A határozott tagadás ellenére Mia szemét elfutotta
a könny. Dühösen szipogva törölte meg a szemét. – Nem sírok
– közölte, majd kitört belőle a zokogás.
A fenébe! Basszus! Már csak ez hiányzott! Tara óvatosan
kihalászta Mia kezéből a kést, miközben a kamasz lányból
hosszú, nehezen érthető monológ bugyogott fel. Tara csak pár
kifejezést tudott kivenni, például „seggfej” meg „azt hiszi,
tudja, hogy nekem mire van szükségem” és „ezt majd
megemlegeti”.
Tara még messzebb tolta a kést a pulton, aztán szorosan
magához ölelte Miát, nem törődve kényes selyemblúzával.
Mia teljesen összeomolva szipogott anyja mellkasán.
– Ahazt mondta, hogy amikor véhége a nyáhárnak, úgyis
elemegyek Spanyolohországba, és többé nehem látjuk ehegy-
máhást. Soha!
Szóval, Carlos!
– Nos, Spanyolország elég messze van, és neki túl sokba
kerülne odautazni. De biztos vagyok benne, hogy amikor
visszatérsz Seattle-be, ti újra…
– Nem, nem a távolságról van szó. Azt mondja, hogy csak
visszafogna engem. Hogy nekem mennem kell, és át kell élnem
a koleszélményt. Szerinte nem valós azt várni… szerinte
könnyebb, ha most végleg szakítunk. Mint amikor letéped a
ragtapaszt magadról.
– Erre te mit mondtál?
– Hogy ez a legnagyobb marhaság, amit hallottam! Hogy egy
szarjankó! Mert ha szeretne, nem számítana, milyen messze
megyek, valahogy működhetne a dolog.
Istenkém! Az élet iróniája – gondolta Tara.
– Talán csak szeretne megóvni téged. Azt szeretné, ha
mindent megkapnál az élettől, amit megérdemelsz. És azt
hiszi, hogy ez csak akkor lehetséges, ha eltaszít magától.

347
 – De hát ez hülyeség! – kiabálta Mia. – Én megszerzem,
amire az életemben szükségem van. Nem az ő dolga, hogy
helyettem cselekedjen vagy döntsön!
Tara megint megölelte a kétségbeesett kamaszként
önfeledten zokogó lányát. Isten a tanúja, mennyit sírt maga is
ugyanebben az életkorban! Igaz, az ő helyzete egészen más
volt akkoriban.
Bizonyos szempontból, persze.
Ahogy belegondolt Carlos helyzetébe, aki most Miát
szeretné oltalmazni, egészen megsajnálta a fiút. Az
önzetlensége torkon ragadta…
És akkor szinte a szívverése is leállt a felismeréstől. A
kórházban hallotta Ford beszélgetését Miával, és azt is, hogy
csupa olyan dologgal magyarázta a lányának, miért nem
maradtak hajdan ők ketten együtt, ami Taráról szólt. Taráért
volt.
Hogy megvédje őt.
Tarát nagyon megdöbbentette az a válasz. Ford
önzetlensége. Hiszen azzal vádolta a férfit, hogy azért hagyta
elmenni, mert nem törődött ővele. Pedig nem is erről volt szó!
Azért engedte el, mert hitte, hogy Tara többet érdemel.
Mit is mondott ő Miának napokkal ezelőtt? Hogy nem volt
hozzászokva a kisvárosi léthez, sokkal gazdagabb életet élt…
Istenem! Amikor itt hagyta Lucky Harbort, Tara csak magára
gondolt.
Ford pedig azt mondta Miának: „Tara sokkal jobbat
érdemelt annál, mint hogy leragadjon mellettem.”
Carlos most pont ugyanezt teszi. Elvágja a szálakat,
megtagadja azt, amire a legjobban vágyik, hogy Mia olyan
életet élhessen, amilyet szerinte megérdemel. Hiszen az ő
szemében Mia többet érdemel nála, de azt nem veszi észre,
hogy neki is jár egy jobb élet.

348
 Eszébe jutott Ford, és szinte fizikai fájdalmat érzett. Mert
hogyan is állnak most? Elmúltak már tizenhét évesek, és Tara
már egyedül is el tudja dönteni, mit akar, mit érdemel meg.
Mit érdemelnek meg mindketten.
„Mondjuk azt, hogy megadjuk egymásnak, amit tudunk, és
nem hibáztatjuk a másikat azért, amit nem tud adni” – így
fogalmazott Ford. Akkor úgy gondolta, Ford magáról beszél,
hogy ő mit nem tud megadni Tarának. De most rájött, hogy őrá
értette, Tarára. Hogy Ford nem fogja Tarát hibáztatni azért,
amit nem tud neki megadni.
Tara megvárta, amíg Mia már csak hüppögött, s akkor egy
konyhai papírtörlőt nyújtott oda neki, hogy megtörölhesse az
arcát.
– Sminkteszt – mondta Mia, sötét karikákkal övezett szemét
Tarára emelve. – Teljesen elmosódott a spirál?
Tara visszavette lányától a papírtörlőt, és gondosan
letisztította a szeme körül a fekete sminket.
– Gyönyörű vagy! – mondta.

Valaki kopogott a hátsó ajtón. Carlos állt ott buggyos

farmerjában és szűk pólójában, csillogó pirszingekkel, karikás
szemmel, kezében egy rekesz vörösáfonya-üdítővel.
– Jax küldi ezt a bárból. Duplán szállították ma ki hozzájuk.
Gondolta, itt hasznát vehetik. – Ekkor pillantott csak Miára. –
Te sírtál – mondta gyászos képpel.
– Igen – felelte Mia. – Ez van, ha egy hülye srác felültet.
Carlos csak topogott kényszeredetten, kezéből még mindig
nem tette le az üdítősrekeszt.
Tara behúzta a fiút a küszöbről.
– Bepakolnád a dobozokat a kamrába? – kérdezte, majd Mia
felé fordult. – Elkelne neki a segítséged.
Mia meglepetten nézett az anyjára.

349
 – Nem azt mondtad, hogy nem maradhatunk kettesben a
kamrában?
– Három percet kaptok – közölte Tara. – De ha valami
olyasmit művelnétek odabent, akkor nem állok jót magamért!
Áll az alku?
Mia Carlost bámulta, aztán megszólalt.
– Áll az alku.
Carlos maga elé engedte Miát, majd utánaindult, de
visszapillantott Tarára.
– Minden helyzetben van megoldás – mondta Tara halkan a
fiúnak. – Már ha nagyon meg akarod találni a megoldást.
Carlos bólintott, és belépett Mia után a kamrába.
Tara körülnézett az üres és meglehetősen kaotikus képet
mutató konyhában. Életében először nem érzett pánikot a
felfordulás láttán. Ehelyett egészen egyértelműen…
otthonosnak találta a helyet.
Kilépett a hátsó ajtón, mélyet lélegzett a sós levegőből, aztán
lehajolt, és kihúzott egy gyomot a virágágyásból. Az órájára
pillantott. Letelt a három perc. Visszament a konyhába, és
kopogott a kamraajtón.
Semmi. A francba! Nyújtsd a kamaszodnak a kisujjadat, és az
egész kezedet akarja. De akkor eszébe jutott, hogy bizony ő is
visszaélt minden helyzettel kamaszkorában. Minden egyes
alkalmat megragadott.
– Helló! – kopogtatott újra. – Nem vicceltem az előbb. Nem
állok jót magamért!
– Minden rendben, anya!
Tara megpördült tengelye körül, és a torkára szorította a
kezét, annyira váratlanul érte az „anya” megszólítás. Amikor
visszafordult, ott állt előtte Mia és Carlos kéz a kézben.
– Oh – szuszogta, mert alig kapott levegőt. – Az előbb
anyának szólítottál.
– Igen. Nem baj?

350
 – Egyáltalán nem! – lihegte Tara. – Megbeszéltetek mindent?
– Nem mindent – mondta Mia szelíden, majd Carlosra
pillantott. A fiú odaadó tekintettel nézte a lányt, de nem
mosolygott. – Úgy döntöttünk, kihozzuk a nyárból, amit még
lehet – folytatta Mia, le nem véve a szemét Carlosról. – Ahogy
adják magukat a dolgok. Aztán ha elmegyek, és majd
visszajövök… – Megvonta az egyik vállát. – Majd meglátjuk.
– Nagyon érett elgondolás – nyögte ki Tara, mert majdnem
elsírta magát Carlos arckifejezése láttán, ahogy bámulta a
lányát. A srác nagyon igyekezett nyugodtnak és lezsernek
látszani. Meg erősnek. Tara felismerte a technikát.
Jól látszott azonban, hogy Carlos szenved, és Tara szíve
majd’ megszakadt érte. Legszívesebb letépte volna azt a
ragtapaszt, nemcsak Mia, de a maga érdekében is. Mégis
beleegyezett, hogy vár, tudva, hogy végül úgyis megkapja a
kegyelemdöfést. Nagy valószínűséggel nem reménykedett
abban, hogy Mia visszajön hozzá. De ezzel nincs semmi baj.
Tara úgy látta, Miában mindkettejük számára elegendő hit
van.
– Volna kedvetek segíteni nekem? – kérdezte a fiataloktól.
Carlos és Mia lelkesen aprítottak, pároltak, kavartak,
kóstoltak. Mire elkészült a vacsora, Taráról csorgott a verejték,
az arca kipirult. Mia elé tartott egy kanalat, hogy nézze meg
magát benne.
– Úgy nézel ki… – kezdte Mia vigyorogva.
– Mint egy rakás szerencsétlenség – fejezte be a mondatot
Tara.
– Szerintem meg gyönyörű vagy! – mondta Mia.

Aznap délután Tara élete első igazi sikerét könyvelhette el a

fogadó konyhájában – egyrészt a remekül sikerült vacsora,
másrészt a lányával töltött értékes idő miatt. Rá kellett jönnie,

351
hogy ebben a szeretetnek nagy szerepe volt. Ha szeretettel
készíti az ételt, minden jobban sikerül.
Ha tehát az életébe is beengedi a szeretetet… ugyanez
történhet? Szeretettől vezérelve kiváló szakács, anya, testvér
és szerető lehet?
Bármit elérhet, amit csak szeretne.
Az lehet, akivé válni szeretne.
Istenem, valóban így van.
– Egy percre el kell szaladnom – mondta Miára pillantva. –
Figyelnél a telefonra?
– Persze – felelte Mia. – Maddie és Chloe is itt van, ne
aggódj!
Tara felkapta a kulcsait, és kirohant a fogadóból. Muszáj
visszamennie Fordhoz. Meg kell neki mondania, mire ébredt
rá az imént.
Ám a férfi ott volt az udvaron – épp kászálódott kifelé
Sawyer kisteherautójának utasüléséről.

352
 28. fejezet

„Az élet szerelem nélkül nem élet.”

TARA DANIELS

Amikor Ford nagy nehezen kimászott a furgonból, Tara

aggodalomtól összeszorult torokkal megindult a férfi felé, aki
azonban hevesen megrázta a fejét, mire Tara megállt.
– Ne is törődj vele – szólt oda Tarának Sawyer a
motorháztető fölött. – Tisztára olyan, mint egy PMS-es, ha
segíteni próbál az ember.
Tara alaposan megnézte Fordot, aki sápadtnak és izzadtnak
tűnt, s meglehetősen bizonytalanul állt a lábán. A francba!
– Be kell jönnöd a házba, és le kell ülnöd.
– Mindjárt – felelte Ford.
– Ford, légy szíves! – kérlelte Tara. – Várj, mindjárt…
– Nos, igazság szerint elegem van a várakozásból – mordult
fel Ford. – Elegem van abból, hogy mindig a könnyebbik utat
válasszam, és hagyjam a dolgokat maguktól folyni.
– Mit akar ez jelenteni? – kérdezte Tara tanácstalanul.
– Azt jelenti, hogy ez most túlságosan is fontos ahhoz, hogy
ne cselekedjek. Vagyis te vagy túlságosan fontos. – Ford
elgyötört arccal, összeszorított fogakkal a kocsi oldalának
támaszkodott, és fájdalmasan felnyögött. – Én is szeretlek,
Tara – mondta.
Tarának a lélegzete is elállt, mire Ford ijedten bámult rá.

353
 – Ugye, azt mondtad, hogy szeretsz? Krisztusom, mondd,
hogy nem a gyógyszerek hatására hallottam csak!
Tara félig sírva, félig nevetve a fejét ingatta.
Ford értetlenül nézte.
– Na jó, a szegény bedrogozott pasi kedvéért… Ez most azt
jelenti, hogy nem a gyógyszerek hatására hallottam, amit
hallottam, vagy hogy nem mondtad?
Tara szíve majd’ kiugrott a helyéből, s csak nehezen tudott
újra megszólalni. Most mégis hangosan és érthetően kimondta
azt, amit korábban csak elsuttogni mert, amikor azt hitte, Ford
már alszik.
– Azt mondtam, szeretlek.
– Remek, merthogy én is. Azt hiszem, mindig is szerettelek,
és mindig szeretni is foglak.
Az egyik mankó kicsúszott a férfi kezéből, és a földre esett.
Ford le akart hajolni érte, de hirtelen megállt. Az arcszíne
fehérről zöldre váltott.
– Ford! – ugrott oda mellé Tara, és átkarolta a férfi derekát,
miközben Sawyer is odaért, és a másik oldalról támogatta
Fordot.
– Nem kell – hajtotta el mindkettőjüket Ford. – Csak adjatok
egy átkozott percet! Azt hiszem… Basszus! Mindjárt elájulok.
– Na jó, ennyi volt! – közölte Tara Sawyer felé biccentve. –
Befelé, de azonnal!
– Imádom, amikor irányítasz – motyogta Ford. – Különösen
az ágyban. Ugye, hamarosan játszunk majd olyat megint?
– A helyzet az, hogy olyankor nem figyelsz rám – mondta
Tara erősen karolva a férfit.
– Ha levetkőzöl, csak rád fogok figyelni. Esküszöm!
Sawyer láthatóan kényelmetlenül érezte magát.
– Hahó. Itt vagyok én is – próbálkozott, majd igyekezett
Fordot a fogadó felé terelni. Ám barátja megmakacsolta magát.
– Ne! – hörögte Ford. – Még ne. Sawyer…

354
 – Hadd találjam ki! Szeretnél négyszemközt maradni vele.
– Úgy van.
– Ford, látom, hogy fájdalmaid vannak – szólalt meg Tara, de
aztán csak sóhajtott, amikor Sawyer engedelmesen elengedte
Fordot és a tornác felé indult.
– A fájdalomcsillapító hatása már elmúlt – közölte Ford.
– Tudom, ezért mondom, hogy…
– Tara! Muszáj megtennem. Azért jöttem ide, hogy végre
megtegyem.
– Azt hiszem, szeretnél valamit mondani nekem – találgatott
Tara.
– Igen. Pontosabban kérdezni szeretnék valamit. Amikor
legutóbb rákérdeztem, nem vettél komolyan, mert a
gyógyszerektől kótyagos voltam. Most nem vagyok
begyógyszerezve, Tara. – Ford szemében fájdalom ült, de
odaadás és szerelem is izzott benne. – Tudom, mert kivártam,
hogy elmúljon a hatás.
Mielőtt Tara bármit mondhatott volna erre, két húga és Mia
csatlakozott Sawyerhez a tornácon, és a vendégek is kiléptek a
fogadóból, kezükben a piknikkosárral, indulásra készen.
Ford a kisebb tömeg láttán maga elé dörmögött egy
káromkodást.
– Ne, ne – csitította Tara, ügyet sem vetve a nézőseregre. –
Nincs több várakozás – ragadta meg a férfi pólóját a
mellkasán. – Te mondtad. Úgyhogy kérdezd meg, amit akartál!
Ford kissé csodálkozva nyugtázta, hogy Tara valószínűleg
kitalálta, mire megy ki a játék.
– Most? – kérdezte Ford.
– Most!
– Amikor kettesben voltunk, és megkértem a kezed, nem
válaszoltál, mert azt hitted, nem vagyok eszemnél. Most meg
azt akarod, hogy közönség előtt kérjelek meg… – Ford
elhallgatott, és szemügyre vette a nézőket.

355
 A tornácon állók kedvesen integettek felé.
Ford a fejét ingatva visszaintegetett.
– Van, akit nem is ismerek közülük, akiket meg ismerek,
egész életemben húzni fognak a mostani
szerencsétlenkedésem miatt. Jesszus! Chloe meg tényleg
videóra veszi az egészet?
– A Facebookra megy – közölte Chloe a párra irányított
telefonja mögül.
Tara hátat fordított a tornácon állóknak.
– Gyerünk, kérdezd meg! – mondta.
– Te tényleg a földkerekség legmakacsabb asszonya vagy –
morogta Ford a fejét ingatva.
– Igen, igen, sokat dolgozom ezen. Kérdezd már meg!
– Nagyon szereted megmondani az embereknek, hogy mit
csináljanak…
– Tudom, de a helyzet az, hogy ebben egészen eredményes
vagyok. Ford…
– Meg türelmetlen is vagy – tűnődött a férfi. – Folyton
közbevágsz, amikor próbálom elmondani, miért is szeretlek.
– Most azt akarod mondani – hökkent meg Tara –, hogy
szereted ezt az irányítgatós, makacs és közbevágós énemet?
– Nos, én inkább úgy fogalmaznék, hogy perverz módon
rugalmatlan és csökönyös vagy, de lényegében igen. És a
délies kiejtésedet is szeretem, meg hogy főzés közben
folyamatosan beszélgetsz magaddal. És imádom, hogy azt
hiszed, fenemód higgadt és összeszedett vagy, amikor
valójában mindent elárul a tekinteted, és gyakorlatilag sosem
vagy higgadt és összeszedett.
Tara szóhoz sem jutott.
– Úgy van, Tara. Ismerem minden titkodat. És azokat is
szeretem egytől egyig. – Ford Tara homlokára nyomta az ajkát.
– Szeretlek, Tara! Szeress te is engem! Gyere hozzám feleségül!

356
 Tara homlokát a férfi mellkasának döntve figyelte, ahogy
összetört szíve darabkái a helyükre kerülnek.
– Hozzád megyek – felelte kis idő múlva, mire az
összegyűltek hangos éljenzésben törtek ki.
– Ez az én művem – fordult Mia büszkén Maddie és Chloe
felé, ölelkező szüleire mutatva. – Én hoztam össze őket.
Ford egy vigyort küldött a lánya felé, majd lepillantott
Tarára.
– Még gyűrűm is van – közölte. – Akkor szereztem be,
amikor a teraszon gyűléseztetek, és te nekem is töltöttél egy
pohár jeges teát – mondta, és nevetve vállat vont. – Akkor még
csak ábránd volt az egész. A gyűrűt a hajón tartom – folytatta
egy szemöldökrándítással.
Tara felnevetett.
– Próbálsz visszacsábítani a territóriumodra?
– Úgy van. És mi a válaszod?
Tara egy pillanatra elgondolkodott.
– Nos, kemény menet lesz.
– Ezt megígérhetem – mondta Ford lehalkított hangon, hogy
csak Tara hallhassa.
– Úgy értettem, hogy mostantól többre készülj kellemes
időtöltésnél, Ford.
– Ebben reménykedtem – mormogta Ford. Amikor Tara a
dereka köré fonta a karját, ő lehunyta a szemét, és ajkával
megcirógatta a nő füle tövét. – Te vagy a legédesebb!
Tara Ford mellkasára szorította az arcát, és felsóhajtott,
mire a férfi szorosan magához ölelte, bár igazság szerint
inkább rátámaszkodott Tarára, mintsem a karjában tartotta
volna.
– Szerinted mennyi időnk van, mielőtt összecsuklanál? –
kérdezte Tara.
– Talán tíz másodperc.

357
 – Sawyer! – kiáltotta Tara, le nem véve a szemét újdonsült
vőlegényéről, aki két tenyerébe fogta az arcát, és mélyen a
szemébe nézett.
Sawyer sietve indult feléjük.
– Ezúttal örökre szól a dolog – mondta Ford.
Tara üdvözült mosollyal felsóhajtott.
– Ugye, tudod, hogy ez mit jelent?
– Nincs erőm találgatni – közölte Ford. – Inkább mondd
meg.
– Azt jelenti, hogy te az enyém, én a tiéd. Nem fogok többé
elmenekülni. Ezúttal mindent jól fogunk csinálni.
Ford arcán megkönnyebbült mosoly terült szét.
– Igen, végre!

358
 Jó reggelt, Napfény

casserole

Hozzávalók:
1 réteg burgonyakrokett
1 réteg sonkakocka vagy kolbászkarika (vagy pirított
baconszalonna – amelyikre jobban gerjedsz)
1 réteg reszelt sajt (reggeli esetén nincs olyan, hogy túl sok
sajt)

Öntsük nyakon az egészet az alábbiak keverékével:

6 db felvert tojás
½ tk. só (ha nem lát senki, lehet több is)
½ tk. őrölt bors
1 tk. őrölt szerecsendió
½ bögre kockára vágott vöröshagyma
3 bögre tej
2 tk. Worcester-szósz

Mielőtt betolod a sütőbe, csorgass rá ½ bögre olvasztott vajat

is (de erről ne szólj senkinek!), majd süsd egy órán át 180 °C-
os sütőben.

359
 A kulisszák mögött

Jill Shalvis íróasztaláról

Kedves Olvasó!
A tengerparti üdülőváros, Lucky Harbor foglyul ejtett három
nővért. Tara, Maddie és Chloe más-más apától született, de
Phoebe, szabad szellemű édesanyjuk hármukra hagyta azt a
roskatag fogadót, amely a sorozat előző kötetének (Egyszerűen
ellenállhatatlan) hőse, Maddie számára egy új életkezdet
reményével kecsegtet. S mivel Maddie-nek – a cél érdekében –
sikerül a féltestvéreit egységbe kovácsolnia, immár a
legidősebb nővéren, Tarán a sor, hogy gyakorlatias
szemléletével sikeres üzleti vállalkozássá formálja közös
örökségüket.
Nagyon szórakoztató volt az Édes, mint a méz című kötet
megírása, hiszen a főhősnő egyáltalán nem édes: Tara Daniels
kissé merev és kemény nő, mondhatni, szálkás és örökké
ugrásra kész. Mindent a maga feje után csinál. Ráadásul a déli
Texas szemrevaló szülötte, ezért kicsit fenn hordja az orrát.
Nem is kicsit!
Édes, mint a méz? Ugyan már!
A szíve viszont mindig a helyén van. S mint kiderül, akad
egy jóképű férfi, aki képes levenni a lábáról. Nemcsak testi
értelemben olvadozik tőle, hanem a lelkét is meglágyítja – s ez
Tarának nem feltétlenül tetszik. Hiszen már kezdte azt hinni,
hogy kézben tartja a saját életét, mire kiderül, hogy ez koránt

360
sincs így. Tara sok mindent nem tudott eddig önmagáról.
Például, hogy mi minden fakadhat remek
szakácstudományából és abból, hogy imád sütni-főzni.
Tara alakja komoly kihívást jelentett számomra, hiszen – itt
az ideje elismernem – a neki tulajdonított receptek jó részét a
férjemtől kölcsönöztem. Így igaz! Egy termetes pasi oldalán
élek, aki kétkezi munkás, a megtestesült alfahím, és mégis tud
főzni. Képtelenség kiismerni, úgyhogy nem ajánlom, hogy
bárki ezzel fárassza magát – úgyis beletörne a bicskája.
A Jó Reggelt, Napfény casserole is a férjem kreálmánya. Csak
meg ne tudja, hogy „elcsentem”… Azt hiszem, nagyon
bepöccenne… Úgy tálalom a világnak, mintha a hősnőm
alkotta volna.

Jó olvasást és főzőcskézést!

www.jillshalvis.com

361
 A könyv elektronikus változatának kiadója
Kossuth Kiadó Zrt.
www.kossuth.hu

A kiadásért felel a Kossuth Kiadó Zrt. vezetője.

Az e-könyv létrehozásában közreműködött:

Katona Zoltán, Pekó Zsolt
Projektvezető: Földes László

A kiadás alapja
Jill Shalvis: The Sweetest Thing
Forever, Hachette Book Group,
237 Park Avenue, New York

Fordította
Medgyesy Zsófia

Szerkesztette
Winter Angéla

Borítóterv
Csorba Veronika

Epub: ISBN 978-963-09-9371-5

Mobi: ISBN 978-963-09-9372-2

© Jill Shalvis 2011

© Kossuth Kiadó 2018
© Hungarian translation Medgyesy Zsófia 2018

Minden jog fenntartva.

www.multimediaplaza.com
info@multimediaplaza.com

362
{1} Ilyen az élet (fr.)
{2} National Association for Stock Car Auto(mobile) Racing, azaz Széria (gyári) Autók
Versenyének Nemzeti Szövetsége, az USA legnagyobb autóverseny-sorozatokat
működtető szervezete. (a Szerk.)
{3} A baseballban az a helyzet, amikor mindhárom bázison futójátékos van. (a Ford.)
{4} Mexikói étel, töltött tortillák szószban (a Ford.)
{5} Utalás az Oscar-díjas Miss Daisy sofőrje (1989) című film főszereplőjére (a Szerk.)
{6} Nagyon fontos (sp.)

363
 Tartalomjegyzék
1. fejezet
2. fejezet
3. fejezet
4. fejezet
5. fejezet
6. fejezet
7. fejezet
8. fejezet
9. fejezet
10. fejezet
11. fejezet
12. fejezet
13. fejezet
14. fejezet
15. fejezet
16. fejezet
17. fejezet
18. fejezet
19. fejezet
20. fejezet
21. fejezet
22. fejezet
23. fejezet
24. fejezet
25. fejezet
26. fejezet
27. fejezet
28. fejezet
Jó reggelt, Napfény casserole
A kulisszák mögött

364
Impresszum

365