ERICH VON DÄNIKEN

A MÚLT A JÖVŐRŐL
MESÉL
 A mű eredeti címe:
Die Spuren der Auberirdischen

Copyright © 1990 by Erich von Däniken

Ali rights reserved!

A fordítás a C. Bertelsmann Verlag GmbH, München

1990. évi kiadása alapján készült

Fordította: Dr. Miklós Erika

Szerkesztette:

Számadó László

Műszaki szerkesztő:
Pintyéné Krucsó Mária

Hungarian edition and translation

© 1995 by AQUILA

ISBN: 963 8276 39 8

Kiadja: AQUILA KÖNYVKIADÓ

A nyomás a debreceni Kinizsi Nyomdában készült

1995.évben
Felelős vezető: Bördős János
Felelős Kiadó: AQUILA Könyvkiadó
TARTALOM

1. FEJEZET
HOL VANNAK AZ E.T.-K?

2. FEJEZET

AZ ISTENEK NYOMAI 15

3. FEJEZET

VÉDŐBESZÉD A TANÍTÓMESTEREK MELLETT 47

4. FEJEZET
AZ ÉGBŐL FEL... 85

5. FEJEZET
AKI KERES, TALÁL 125
 1. FEJEZET

HOL VANNAK AZ E.T.-K?

A tudósok jelentős része ennek ellenére vallja,

A világegyetemen belüli élet nagy kérdése olyan
régi, mint maga az emberi intelligencia a régi
idők gondolkodói, az antik filozófusok a középkori
hogy földönkívüli életnek lennie kell, s feltehetőleg
intelligens lények is léteznek. Mivel magyarázható
az ellentmondás? A rádiócsillagászatnak köszön-
asztronómusok, az újabb idők tudósai egyaránt
hetően az utóbbi években számtalan világűri mo-
sokat tépelődtek rajta. Mióta az ember képes ész-
lekulát fedeztek fel, melyek között organikus kap-
revenni a csodát, megdöbbenve szemléli a külön-
csolatok is találhatók. Hogyan lehetséges ez? Hát
böző fényességű, távoli lámpákként feje fölé bol-
nem steril és üres a világűr?
tozódó talányos fényforrások sokaságát. Fényvil-
A csillagközi térben köbcentiméterenként kb.
lanások hullócsillagok – szelik át az éjszakai ho-
0,1-1000 atom létezik. A molekulák képződéséhez
rizontot.
az atomoknak egymáshoz kell kapcsolódniuk. Ösz-
A grandiózus, hallgatag pompával eltöltött jelen-
szekapcsolódhatnak például akkor, ha az úgyne-
ségek vágyat ébresztenek, gondolkodásra késztet-
vezett „napszél" erre készteti őket. A molekulák
nek. Bár az ég megfigyelése nem a tudomány leg-
képződésével egy magasabb energiaszint jár együtt,
ősibb ága – a ginekológia régebbi ám bizonyára ez a
ami bizonyos hullámhossz kisugárzását jelenti.
legmaradandóbb kutatási terület.
Ennek alapján minden molekulára jellemző egy
Az emberi fantázia és feltaláló szellem modern
specifikus hullámhossz, ezt pedig érzékeny rádió-
technikával ajándékozott meg bennünket: tükrös
teleszkóp, számítógép, műhold tartozik kincsestá- teleszkópjainkkal mérni tudjuk. íme néhány példa:
runkba. A fölöttünk elterülő csillagos égről mi jóval
többet tudunk, mint elődeink.
Mindennek ellenére a földönkívüli élet kérdése a
mai napig megválaszolatlan. Kémiai képlet Molekula Hullámhossz
Egyetlen múzeumban sem láthatunk preparált
élőlényt, amely egy távoli csillag vonzáskörzetéből OH hidroxil 18,0 cm
érkezett volna hozzánk. Egyetlen ufólegénység sem NH 3 ammónia 1.3 cm
szállt le a washingtoni Fehér Ház vagy a moszkvai H2O víz 1.4 cm
Vörös tér környékén, és nem helyezett el kegye- H2CO formaldehid 6,2 cm
lettel teli ajándékot a Szíriusz, Aldebaran vagy az H3C-CHO acetaldehid 28,0 cm
Alfa Centauri nevében az ismeretlen katona sírjá-
nál. Bármenynyire is igyekeznek rádiócsillagásza- Az univerzumban talált komplex molekulák ta-
ink, a földönkívüli életformák egyetlen rádióadását núsítják, hogy legalábbis az élet „alapkövei" jelen
sem sikerült eddig fogni. vannak a világűrben. Hosszú az út a molekulától az
egyszerű sejtig, ám ezt az utat a Földön kívül már
megtették, ugyanis évmilliárdokkal ezelőtt a világ-
űrből mikroorganizmusok kerültek bolygónkra.
Mindezt Hans-Ditrich Pflug geológusprofesszor, a
giesseni egyetem tanára fedezte fel. Munkatársaival
a Föld legrégebbi üledékes kőzeteit, a délnyu-
gat-grönlandi isua-köveket vizsgálta meg, melyek
kereken 3,8 milliárd évükkel öregebbek, mint bármi
más, amit mikropaleontologikusan valaha is bon-
colgattak.
A szakemberek számára ismert volt, hogy a fia-
talabb kövek organikus eredetű karbont tartal-
maznak, ez az úgynevezett izotópanalízis során
derült ki. Az olyan képződmények, mint az
isua-kövek, melyek oly távoli időpontban jöttek
létre, amikor a Földön még semmiféle komplikált
organizmus nem létezett, nyilvánvalóan nem tar-
talmazhatnának organikus nyomokat. Ennek
azonban éppen az ellenkezője igaz: az
isua-kvarcitok össztömegének három százaléka
organikus eredetű karbon. Dr. Pflug professzor:
„3,8 milliárd évvel ezelőtt tehát virágzó élettel
kell számolnunk a Földön: csupán jelentős foto-
szintetikus teljesítményű organizmusok képesek
ekkora tömegű biomasszát produkálni."
Honnan ez a biomassza? Dr. Pflug professzor
csapata olyan meteoritokat is vizsgálat alá vett,
amelyek még a grönlandi isua-köveknél is régeb-
biek, többek között az Ausztráliába becsapódott
Murchinson-meteoritot, aminek korát kereken 4,6
milliárd évre datálják.
A tudósok megdöbbenésére a meteoritmarad-
ványban ugyanazokat a sejtstruktúrákat találták
meg, mint az isua-kövekben. Mivel az ausztráliai
meteorit nyolcszázmillió évvel öregebb az
isua-köveknél, másrészt viszont mindössze negyed
évszázada csapódott be a Földre, organikus anyaga
is régebbi, mint a földi élet. Ráadásul a
Murchinson-meteorit tizenhét aminosava közül
tizenkettő jobbcsavart mutat, amely a Földön igen
ritka. A földi aminosavak spirál alakban balra
csavarodnak. Ennek alapján az organikus anyagot
egyértelműen földönkívülinek nyilvánították.
Nem csupán a világűrben felfedezett makromo-
lekulák és a Földön talált mikroorganizmusok
utalnak a világűrbéli életre, hanem a statisztika és a
filozófia is ugyanerre az eredményre jut. Egyedül a
mi galaxisunkban körülbelül 200 milliárd állócsil-
lag létezik. Optimistaként azt gondolhatnánk, hogy
minden
állócsillaghoz tartoznak bolygók is, de inkább
pesszimista leszek, és csupán minden tizedikhez
rendelek bolygókat. Ennek alapján az eredmény 20
milliárd bolygó a Tejútrendszerben. Közülük hány
kering anyacsillaga ökoszféráján, az életzónán
belül? Csak tízből egy? Még így is marad 2 milliárd
ilyen bolygó. Hány fejlesztett ki atmoszférát az élet
lehetőségével? Csupán minden tizedik? Jó, tehát
200 millió.
Ezen életformák közül hány jutott el a technikai
intelligencia fokára? Minden tízedik? Tehát legyen
20 millió. Túl sok? Csak minden századik? Rend-
ben van, a 2 milliónak is örülünk.
Ezen technológiai civilizációk közül menynyi
vállalkozott intersztelláris űrkutatásra? Minden
tizedik? Minden századik? Az eredmény 200000
vagy legalábbis 20 000 űrutazgató civilizáció.
Számításaink nem is nevezhetőek igazán optimis-
tának. A modern asztronómusok egyre inkább
hajlanak afelé, hogy minden második „naphoz"
bolygót is rendeljenek.
Számjátszadozásom kiindulási helyzetét galaxi-
sunk 200 milliárd csillaga képezi. Mi a helyzet a
galaxisok egyéb milliárdjaival?
A Murchinson-meteoritban talált aminosavak és
kövületmaradványok egyértelműen régebbiek, mint
a földi élet. Ebből következően az élet valahol
másutt, a földitől évmilliárdokkal előbb kellett
hogy keletkezzék. A másfajta életformák jóval több
idővel rendelkeztek evolúciójukhoz. Egyetlen
meggyőző érv sem létezik, mely az intelligens
földönkívüli élet ellen szólna.
Egy új modell
Vajon az E.T.-k hosszú fejlődéstörténetük során
egyszer már felkeresték a Földet? A hajdani vi-
lágűri látogatók izgalmas gondolatkörében a nép-
nyelv a „preasztronautika" kifejezést használja. A
tudomány a friss ötletek kereszttüzében ugyanerre a
szakterületre a „paleo- SETI" elnevezést ötlötte ki.
SETI=Search for Extraterrestrial Intelligence
(Földönkívüli értelmes
lények keresése). Az elismert tudomány is évek óta
foglalkozik a SETI-programmal. A rádiócsillagá-
szok a legkorszerűbb antennák segítségével pró-
bálják fogni a földönkívüli életformák jeleit. A
kísérletek eddig eredménytelennek bizonyultak.
Miért ez a sikertelenség? Nem megfelelőek a be-
rendezéseink? Nem a helyes körzetben mozgunk?
Rossz végénél fogtuk meg a problémát?
Mi, „preasztronauták" más úton haladunk, mint a
rádióasztronómusok. Bár mi sem vagyunk képesek
kutatásaink jelenlegi stádiumában a földönkívüliek
létezésével kapcsolatban objektív bizonyítékokkal
szolgálni, ám vaskos kötetre rúgó, ellenőrizhető
indiciumokkal rendelkezünk. Ezek olyannyira
megalapozottak, hogy a szkeptikusokat is fülük
hegyezésére késztethetik. Michael Papagiannis
professzor, a bostoni (USA) egyetem csillagásza a
Nemzetközi Asztronautikai Szövetség 33. kong-
resszusán figyelemre méltó előadását a következő
szavakkal fejezte be:
„A jövendő generáció szemében meglehetősen
együgyűnek fogunk tűnni, ha továbbra is a távoli
csillagok világában keressük a földön- kívüli civi-
lizációt, miközben a válasz itt, a mi Naprendsze-
rünkben bujkál"
Ez a helyzet. Az egykori földönkívüliek létezé-
sének bizonyítéka gondolkodásunkat, filozófián-
kat, vallásainkat és ezáltal politikánkat jobban meg
fogja változtatni, mint a múlt tízezernyi éles eszű
tudósa. Akkor majd rádöbbenünk, hogy nem az
univerzum köldöke, még kevésbé a teremtés ko-
ronája vagyunk. A kutatás költségei megtérülnek,
az ismeretek pedig mindany- nyiunkra tartoznak.
Az okos emberek ügyes kifogásokat hoztak fel a
földönkívüliek látogatásával kapcsolatban. íme
néhány ésszerű probléma:
a) A világűr távolságai leküzdhetetlenek.
b) Miért kellene az E.T.-knek bennünket meg-
látogatniuk?
c) Miért éppen minket kellene felkeresniük?
Végül is 200 milliárd egyéb csillag van csupán a mi
galaxisunkban.
d) Miért éppen most, az utóbbi pár évezredben
tettek volna ilyen látogatást nálunk? Az idegenek
nem sejthették, hogy a Földön élőlények léteznek,
arról pedig még kevesebb tudomásuk lehetett, hogy
a földi élet milyen fejlődést ért el.
e) A kozmikus életformák nem lehetnek ember
formájúak. Még valószínűtlenebb az a feltevés,
hogy az idegen élőlények az emberekhez hasonlóan
gondolkodnak és éreznek.
Ezek a röviden vázolt ellenérvek gyenge lábakon
állnak.
Utazások térben
és időben
Dr. Harry O. Ruppe professzor, Wernher von
Braun régi munkatársa, a Müncheni Műszaki
Egyetem űrkutatási ügyekben illetékes tanára kü-
lönböző módokat ad meg „Die grenzenlose Di-
mension – Raumfahrt" (Határtalan dimenzió –
űrutazás) című kétkötetes munkájában az in-
tersztelláris tér távolságainak leküzdésére.
Legénység nélküli repülés: Gépek (robotok)
vezetik az expedíciót és rádión jelentik eredmé-
nyeiket az űrállomásnak. (Ezt teszik az amerikai
űrszondák, a Pioneer-10 és -11 valamint a Voya-
ger-1 és -2.)
Generációs utak: Az emberek egész telepü-
lésnyi tömegét indítják útnak, egy energiaforrással
(reaktor, mini-nap), zárt, önellátó rendszerrel fel-
szerelve. A célhoz ért csoport már nem azonos az
utat megkezdőkkel.
Az életfunkciók lassítása: Az asztronauták élet-
folyamatait annyira lelassítják (téli alvás), hogy
űrrepülés közben csak alig öregszenek.
Életkonzerválás: Keltetőgépeket, magvakat,
egysejtűeket, vagy más, alkalmas biológiai for-
mákat indítanak útnak. Az emberi életet csupán
röviddel a cél előtti időszakban „hívják elő".
Az élet meghosszabbítása: Az asztronauták életét
olyannyira meghosszabbítják, hogy még a hosszú út
is a várható élettartam törtrészére esik csupán.
Ebben a hipotézisben fontos szerep jut a
kiborgoknak (kibernetikus organizmusok), azaz az
ember-gép kombinációknak.
Daidalosz-terv: A British Interplanetary Society
által a hetvenes évek elején nyilvánosságra hozott
tervben az űrhajók meghajtására lézer- vagy
elektronsugárral előidézett termonukleáris explózió
szolgálna. Ezáltal elérhető lenne, hogy egy
52 950 tonnányi starttömegű és 450 tonnányi
hasznos tömegű űrhajó 50 év alatt eljusson az 5,91
fényévnyire lévő Barnard-csillaghoz.
Jövendő energiaforrások: Gondolnak a hidrogén
fúziós reakciójára, mely során hélium keletkezne,
de az eljárás a tömegnek csak kis részét lenne képes
energiává alakítani. Érdekesebbnek ígérkezik az
anyagszétsugárzás, melynél az anyagot antianyag-
gal hozzák kapcsolatba.
Ebben az esetben nincs figyelembe véve a fény-
sebesség által meghatározott értékhatár. Ahogy azt
a fizikusok értelmezik, Einstein relativitáselméle-
téből mindössze annyi következik, hogy a fénykü-
szöb alatti, materiális részecskék legfeljebb a
majdnem fénysebességet érik el, a fényküszöb
felettiek pedig nem mehetnek, lassabban, mint
kevéssel a fénysebesség fölött. Az ilyen, a fényse-
bességet túlhaladó részecskék, a tachyonok létezése
matematikailag levezethető.
Még az intersztelláris távolságok leküzdésének
kivitelezhetőségét feltételezve is nyitva marad a
motívum kérdése: Mi célt szolgál egy csillagközi
utazás?
Ellenkérdés: Mit csinálna az emberség, ha már
mindent kikutatott volna, ami a Földön létezik?
Miféle feladat hívná ki a soha ki nem elégíthető
emberi tudásvágyat? Fölöttünk van a milliónyi
világító csillag, a maga különböző nagyságával és
fényességével. Mik ezek a „lámpák"? Mi történik
odafönn? Léteznek ott is valamilyen életformák?
Lehet, hogy intelligens élet is létezik? A kérdések
közül ezeket a gondolkodó ember feltétlenül meg
akarná válaszolni.
Minden intelligencia egyik alkotórésze a tudás
megsokszorozásának vágya. Olyan biztosan vezet
az út a világűr felé, mint amilyen biztosan elhangzik
a templomban az ámen. Néhány földi évezreddel
több vagy kevesebb nem játszik szerepet a kozmi-
kus színpadon.
Dr. Papagiannis professzor azok közé az igen jó
hímévnek örvendő akadémikusok közé tartozik,
akik megoldást próbálnak találni a problémára, és
nem rejtőznek el egy „lehetetlen" feliratú fal mögé.
Az utóbbi száz évben – így Papagiannis — az ember
utazási távolságát 10 16 -szorosára, utazási sebessé-
gét pedig 4000-szeresére növelte.
,, Teljesen logikusnak látszik a feltevés, mely
szerint a következő és az azt követő évszázadban
egy tizeddel többet is elérhetünk. Ezzel a sebessé-
get a mostani 400-szorosára emelnénk, amely már
a fénysebesség egy-három százalékát jelentené, az
utazási távolság pedig szeresére, tíz fényévnyire
nőne. A fénysebesség két százalékának megfelelő
sebesség esetén – amely magfúzió segítségével
minden további nélkül elérhető – egy űrhajó kö-
rülbelül 5000 év alatt eljutna a tíz fényévnyire lévő
szomszédos csillagokig.''
Dr. Papagiannis professzor megszívlelte Albert
Einstein elvét: „A tudomány legtöbb alaptétele
önmagában egyszerű, és az esetek többségében
mindenki számára érthetően megfogalmazható."
Ennek alapján a bostoni asztronómus a követke-
zőképpen számol:
Kevesebb mint 400 év alatt Amerika az ökrös
szekérről „átszállt" a Holdra. Ez alapján feltehető –
amennyiben minden technikai feltétel adott hogy
egy másik bolygó űrrepülő kolóniája hasonlót visz
véghez 500 év alatt: Az űrutazók, akik rendelkeznek
a generációs űrhajó építéséhez szükséges tervekkel,
leszállnak az X bolygón. Van köztük nyersanyag-
okhoz, kohászathoz, atomhasadáshoz, hajtómű-
vekhez, stb. értő szakember. Egy ilyesfajta koló-
niának nem lenne szüksége nagy bolygóra. A hol-
dak, aszteroidák, holt bolygók kiváló nyersanyag-
lelőhelyek.
A kolónia tehát 500 évig úton van, a következő
naprendszerben pedig újabb 500 évet tölt el egy
bolygó iparosításával, majd a legénység egy része a
régi vagy az új, fejlettebb űrhajóval továbbmegy.
„Ez azt jelenti, hogy egy körülbelül tíz fényévnyiről
induló kolonizációs hullám 1000 évenként to-
vábblép (500 év utazás, 500 fejlesztés), tehát év-
századonként egy fényévnyit halad" – mondja
Papagiannis.
Ily módon tízmillió év alatt a teljes Tejútrendszer
kolonizálható lenne.
E szerint az egyszerű modell szerint lehetséges,
hogy a földönkívüliek már régóta „utazgatnak".
Egyfajta „intelligencia-kolonizációt" hajthattak
végre. Mindezt egyébként azon ősi érdektől hajtva,
mely szerint csak az intelligencia megsokszorozása
által lesz térben és időben lehetséges a kommuni-
káció és így a tudásanyag növekedése.
 Másfajta okok is adódhatnak, amelyek miatt egy
intelligens életforma űrutazásra vállalkozhat. Pél-
dául:
- a világűr kutatása,
- a világűr intelligens uralma,
- menekülés kozmikus katasztrófák elől (a saját
csillag felrobbanása, gravitációs kollapszus – fe-
kete lyuk, a saját bolygó szétzúzása),
- viszály a saját bolygón, mely után a vesztes
csoport elhagyja otthonát,
- vallás és filozófia (Isten keresése, az eredet, a
teremtés kutatása),
- a ritka nyersanyagok kutatása (anyagi értékek,
nemesfémek),
- szórakozás és unalom.
Az „Én"- és a
„Most"- szindróma
Az emberiség egy „pont-Én-szindrómában"
szenved. Miért kellene – érvelnek – a csillagok
millióinak egyike közelében élő földönkívüli
életformának éppen a mi jelentéktelen, a Tejút
szélére eső bolygórendszerünket felkeresnie?
Egyáltalán miért tételezhetnénk fel, hogy csak a
Földet keresik fel idegenek? Mivel pillanatnyilag
nem állunk az E. T.-kkel rádió-összeköttetésben,
unikumként tetszelgünk önmagunknak.
Egy ember megbetegszik, orvoshoz megy, az
pedig felállítja a hibás diagnózist. A fájdalom
fokozódik, az ember specialistához fordul, aki egy
különleges betegséget állapít meg. A páciens a
következő gondolattal gyötri magát: „miért éppen
velem történik ilyesmi?" Nem hajlandó figyelembe
venni, hogy a Föld különböző részein ezrek szen-
vednek ugyanebben a betegségben.
„Pont-Én-szindrómája" bebeszéli neki esetének
egyediségét. Ilyenek vagyunk.
A következő állócsillag – a Proxima Centauri –
kereken négy fényévre van tőlünk. Nagy távolság.
Ezzel szemben a Proxima Centauri és a Szíriusz
között, melyek négy és fél fényévre vannak egy-
mástól, öt további csillag is található, azaz 9
„fényhavonta" egy-egy csillag. Ezután úgyszólván
csillag csillag hátán követ
kezik, száz fényéven belül 30 000 állócsillag. Mit
tudunk róluk? Semmit. Talán galaktikus szövet-
ségben állnak egymással. Ám a mi „pont-
Én-szindrómánk" jobban szereti, ha helyzetünk
egyedülállóságát senki sem vitatja, ezért kizárja a
fentiek lehetőségét.
A „pont-Én-szindróma" mellett létezik még egy
„pont-Most-szindróma" is. Milliárd évekig tartott,
amíg az egysejtűekből olyan komplikált életformák
jöttek létre, mint a négylábúak vagy a hominidák.
Honnan tudhatták az ominózus földönkívüliek,
hogy az előember éppen „Most" érte el evolúció-
jának azt a fokát, amelyen képes földönkívülieket
fogadni?
Nem tudták, de nem is volt rá szükségük. Ha
feltesszük, hogy bolygónkat 5 millió évvel ezelőtt
idegen élőlények keresték fel, akkor a primitív
hominidák céltudatos, mesterséges mutációja,
homo sapiensszé válása akkor ment volna végbe, és
ötmillió évvel ezelőtt ezt kérdeztük volna ma-
gunktól: miért pont most jöttek? Ha pedig azt té-
telezzük fel, hogy a Földet csak a jövőben, 50000 év
múlva keresik fel az idegenek, és a mutáció, mely
intelligens lényekhez vezet, akkor megy csak
végbe, 50 000 év múlva szintén megkérdeznénk:
miért éppen most jöttek? A „Most" időpont fiktív,
mert az intelligencia órája csupán az E.T.-k láto-
gatása óta jár. A „Most" olyan, mint egy gumiöv,
mindig identikus őseink intelligenssé válásával.
Az E.T.-k hasonlóak
az emberhez?
A földönkívüliek korai időben tett látogatása
ellen fel szokták hozni azt az érvet, mely minden-
kinek eszébe juthat: miért kellene a földönkívüli-
eknek hasonlóaknak lenniük az emberhez, hason-
lóan gondolkodniuk és cselekedniük? Az evolúció
kinn, a messzi világűrben nem ugyanazt a játékot
játssza, mint itt.
Ennél a kifogásnál két különböző dologra kell
figyelnünk: az élet keletkezésére és a (sokkal ké-
sőbbi) primitív hominidákat intelligens lényekké
tevő mutációra.
 Már a mai technológiai színvonalon – megfelelő
anyagi háttérrel — tízezernyi szondát küldhetnénk
szét csillagszerűen galaxisunk minden része felé.
Valamennyi szonda tartalmazna néhány százmilli-
árdnyi mikroorganizmust. Naprendszerünktől elég
távol, rádiójelekkel történő utasításra a szondák
felrobbannának. így genetikai információnk milli-
árdszorosa terjedne el a világűr minden részében.
Az élet ezen csírái közül sok nem érne célba, az
örökkévalóságon át bolyongana az univerzumban,
égne el egy csillag közelében, vagy érkezne meg
egy, az életfeltételeket biztosítani nem tudó bolygó
felszínére. Ezzel szemben mikroorganizmusaink
egy igen kis része ideális feltételekkel rendelkező
bolygókra jutna, olyan világokba kerülne, melyek
hasonlóak a miénkhez. Itt az életkezdemények
fejlődésnek indulnának, szaporodnának, és az
evolúció szabályainak megfelelően hosszú-hosszú
idő alatt a régi törvényszerűségeket követve érnék
el a fejlődés magasabb fokát.
Hasonló ez ahhoz, mintha egy európai fa magjait
repülőgépről szétszórnák a világ minden részén. A
tengerekbe hulló magvak természetesen nem in-
dulnának fejlődésnek. A sziklákra vagy az
Antarktiszra leérkezetteknek aligha volna valami
esélyük, s ugyanez érvényes a kiszáradt pusztasá-
gokra is. Ha csupán néhány mag esne le kedvező
körülmények közé, esetleg akár a távoli Ausztrá-
liában, ugyanolyan fák növekednének ott belőlük,
mint az, amelytől származnak. A fejlődés a bele-
táplált mikro program szerint zajlik.
Ahogyan azt Roland Puccetti professzor és mások
bizonyították, az evolúció egész sor kényszerítő
formát ismer. Puccetti abból indult ki, hogy hasonló
külső körülmények hasonló alakhoz és szervezethez
vezetnek a genetikailag különböző lények esetében
is. Az új testformák kialakulása az élőlényeknél
nem véletlen: a szilárd talajon való élet másfajta
testrészeket előfeltételez, mint amilyen a halaknak
van. A természet kifejlesztette a szárazföldön tör-
ténő előrehaladás legértelmesebb módját: a járást.
Vajon a szilárd talajhoz alkalmazkodó, hajdani
újfajta élőlényeknek hány lábuk volt? – kérdezte
Puccetti. Egy láb kevés a helyváltoztatáshoz, pá-
ratlan számú láb nem kedvező a test
egyensúlya szempontjából. A túl sok lábpár sem
szerencsés, mert azokkal lassan lehetne csak ha-
ladni. A megkövült leletek valóban azt bizonyítják,
hogy az évmilliók során lezajlott evolúció során a
lábak száma csökkent, míg végül a rendkívül ked-
vező két párnál állapodott meg. Puccetti: „Úgy
tűnik, két láb a legmegfelelőbb a terjedelmes agy-
velő kialakulásához, A fákon való élettől kiinduló
átmenet során egy pár láb karokká alakult át és a
törzsfejlődés folyamán létrejöhetett a szerszám
használat."
Világos tehát, hogy a talajhoz alkalmazkodott
élőlény a „helyváltoztatás szerveinek átalakítására"
kényszerült. Ha nálunk ez játszódott le, akkor
másutt is. Azonban másfajta változás is szüksé-
gesnek látszott: a primitív állatból kialakuló aktív,
kétoldalú szimmetriát mutató életforma kezdetéhez
hozzátartozott a test elülső részén elhelyezkedő
száj és hátulsó részén elhelyezkedő végbélnyílás.
Ez a forma látszik minden állat esetén a tápanyag
felvételére és leadására a legalkalmasabbnak. A
legfontosabb érzékszervek és fogásra alkalmas
testrészek az elülső fronton, a száj területének
közelében helyezkednek el. Nyilván érezni és látni
kell, amit megfogunk. Nem csoda, ha a legnagyobb
idegköteg, az agyvelő is a szemek közvetlen kö-
zelében kapott helyet. Amit látunk, azt a legrövi-
debb úton közölni kell az aggyal.
A szárazföldhöz kötött életmóddal párhuzamosan
az idegrendszer finomodása is lezajlott. Ismeretes,
hogy a vízben élő delfinek agyveleje is igen fejlett,
azonban a fogalomalkotás képessége csupán a
szerszámok használatával egy időben látszik ki-
alakulni. Még az igen intelligens víziállatok sem
képesek tüzet rakni és a tűz segítségével fémeket
megmunkálni. Ehhez száraz terület kell, akár
akarják, akár nem.
Ez is az evolúció száz egyéb kényszerfolyamata,
mint például a szemek és a fülek száma valamint
helyzete, az ízlelés, a keringés és ezáltal az agyvelő
oxigénellátásának biztosítása. Puccetti professzort
mindezek a következő meggyőződésre vezették:
„Végkövetkeztetésem igen egyszerűen az, hogy az
egész kozmosz földönkívüli intelligens lényei nagy
vonalakban hasonlóak kell hogy legyenek a homo
sapienshez."
 E szemszögből nézve nincs annak szerepe, hogy
az élet esetleg kémiai folyamatok által keletkezett-e
magán a Földön, vagy – mint ahogyan azt egy
modell magyarázza – a világűrből érkezett. A
Földhöz hasonló bolygók esetében mindkét lehe-
tőség emberszerű lényeket eredményezne.
Francis Crick, Nobel-díjas DNS-kutató „Magok
a csillagokról" című cikkében azt a véleményét
hangoztatja, mely szerint a világűrhajók túlságosan
lassúak ahhoz, hogy egy galaxisban az életet szét-
szórják. Crick: „Nem lenne egyszerűbb olyan or-
ganizmusokat szétküldeni, amelyek az igen hosszú
utat túlélik, melyeket könnyű szállítani és amelyek
egy ősi óceánban tovább tudnának fejlődni? E
célból a baktériumok lennének a legalkalmasab-
bak. Mivel igen apróak, sokat lehet belőlük szál-
lítani. Nagyon alacsony hőmérsékleten is szinte
korlátlanul megmaradnának és jó esélyük lenne rá,
hogy egy primitív óceán »levesében« szaporodja-
nak. Talán nem véletlen, hogy a legrégebbi orga-
nizmusok, melyeket eddig felfedeznünk sikerült,
éppen ilyen típusú életet mutatnak.''
Sir Fred Hoyle, a briliáns angol sci-fi szerző és
világhírű asztrofizikus még tovább megy. Úgy véli,
az élet és az intelligencia nem a Földön keletkezett,
s az ember egy korábbi intelligens életforma újra-
éledése. Ez az idegen intelligencia egyfajta „épí-
tőkövekre" tagolódott, melyek közül a legalapve-
tőbbek a teljes térben szétoszlottak, s megőrizték a
biológiai alapanyagot, amiből az az élet, melyet mi
is ismerünk, összeállt. Amikor a molekuláris vagy
biológiai „építőkövek" a Földre értek, a folyamat
meghatározott, előre eltervezett módon zajlott le.
Hoyle véleménye szerint az evolúciónak ez a vi-
lágűrből kiinduló módja nincs lezárva, állandóan új
„építőkövek" érkeznek ide és kiváltják az evolúció
ugrásszerű változásait. Ez a modern szemléletmód
semmiképp sem zárja ki azt, hogy az univerzum
olyan idegen életformákkal van benépesülve, me-
lyeket a legmerészebb fantáziával sem volnánk
képesek elképzelni. Ám: az idegen életformák
magvai a mi Földünkön éppoly kevéssé lennének
képesek növekedni, mint a földi magvak a Jupite-
ren.
És miért kellene – kérdezi a kritikus – a földön-
kívüli, intelligens életformáknak hasonló
an gondolkodniuk és cselekedniük, mint nekünk,
embereknek?
Valamikor az elmúlt évezredekben landolt elő-
ször bolygónkon földönkívüli legénység. A máris
meglévő előemberektől magsejteket vettek, azokat
genetikusan megváltoztatták (ez manapság nálunk
is folyik), és a mutáns sejteket tápanyagban nö-
vesztették. Ezeket ültették be mesterségesen a
hasonló fajtájú női egyedekbe (lombikbébi). A
nőnemű lények utódokat szültek, akik a mestersé-
ges mutáció ellenére mégis földi lények voltak.
Nyilván rendelkeztek az eredeti faj minden tulaj-
donságával – ugyanolyan csontváz, testfelépítés,
koponya -, de a földönkívüli beavatkozás hatására
olyan képességekkel is, amelyekkel a szülők nem.
Ilyen volt például a beszédközpont, amely lehetővé
tette, hogy emlékeiket bármikor információba
öntsék. Vagy ilyen a problémaalkotás képessége és
ezáltal a kultúra (zene, festészet, vallás, szégyen-
érzet, tudományos kíváncsiság stb.). Mivel ez a
céltudatos, mesterséges mutáció a földönkívüliek
tulajdonságai szerint, az ő „képük" alapján történt,
a fejlődésünk hasonló, mint az övéké.
Eleve hibás az a kérdés, hogy miért gondolkod-
nak a földönkívüliek hozzánk hasonlóan. Nem
gondolkodnak hozzánk hasonlóan, de mi hasonlí-
tunk rájuk. A két dolog nem ugyanaz, végül is mi
vagyunk az ő produktumuk.
A fentiekben vázolt modell ellentmond mind az
evolúciónak, mind a vallási hagyományoknak,
melyek szerint Isten vagy az istenek saját képükre
teremtették az embereket. A mesterséges mutáció
feltételezése az antropológiai „missing link", a
hiányzó láncszem lehet. A származás és intelli-
genssé válás talánya megoldható anélkül, hogy az
igen kis valószínűségeket be kellene vonnunk a
játékba.
Mi marad tehát az E.T.-k történelem előtti láto-
gatása ellen szóló ésszerű érvekből?
Komoly elvi kifogás nem emelhető az ilyesfajta
látogatás hipotézise ellen.
 2. FEJEZET

Az ISTENEK NYOMAI

A franciaországi Chartres katedrálisának építői

A Z amerikaiak és az oroszok nyomokat hagytak
hátra a Holdon. Kérdés, hol vannak a földön-
éppen olyan kevéssé voltak Jézus életének tanúi,
mint a barokk templomok stukkóinak készítői.
kívüliek nyomai?
Egyetlen oberammergaui jászolfaragó sem fi-
A Föld telítve van velük. Naponta észrevétlenül
gyelte meg saját szemével Jézus születését, sem
„lépkedünk" rajtuk, turisták haladnak el mellettük,
Michelangelo, sem Johann Sebastian Bach nem volt
bámulják őket a múzeumok vitrinjeiben és nem
hivatalos az utolsó vacsorára, az elmúlt 2000 év
ismerik fel az üzeneteket, melyek majdnem ki-
egyetlen művésze sem halotta saját fülével a hegyi
szúrják a szemüket. Különleges szemüvegre volna
beszédet. Ezek az emberek kivétel nélkül mind a
szükségünk? Speciális szűrőket, sugárdetektorokat,
hagyományok megformázói.
infravörös készülékeket vagy parapszichológiai
Jézus maga egyetlen tárgyat sem hagyott ránk,
képességeket feltételez az E.T.-k nyomainak ész-
melyet a világ valamely múzeumában megcsodál-
revétele?
hatnánk, nem látott el kézjegyével egyetlen per-
Csupán az értelem „fegyvere" szükséges hozzá,
gamendarabot sem, nem szilárdult meg egyetlen
és a dolgokhoz való újfajta hozzáállás. Egy eretnek
agyagdarabban sem isteni lábnyoma, és nem hagyta
modell által úgy eshet le a hályog a szemünkről,
ránk aláírását a római időszámítás éppen akkor
mint az elsárgult falevél ősszel az ágakról.
aktuális dátumával.
Mindenki tudja, hogy kétezer évvel ezelőtt Ná-
Ugyanez a helyzet a földönkívüliekkel. Míto-
záreti Jézus Palesztinában prédikált, és végül az
szokban, legendákban és elődeink szent könyvei-
emberek halálra ítélték. Tulajdonképpen honnan
ben hagyták hátra indirekt nyomaikat, melyek a
tudjuk? Hol vannak e csodálatos vallásalapító
múlt átláthatatlan barázdáiba vannak belevésve.
nyomai?
Aki kapcsolatba kerül a régi írásokkal, ezekben a
Buta kérdés. – Buta kérdés? Hiszen ott vannak az
barázdákban botladozik. Olyan fontos telephelyek
írásos bizonyítékok, az evangéliumok, az apostolok
kísérteties maradványaira bukkanhatunk, melyek
levelei. Ott a Kálvária-hegy és a jeruzsálemi dóm a
technikai tökéletessége csupán sejthető, de fel nem
sziklasírral. Ott vannak a kápolnák százezrei, a
fogható.
templomok, a katedrálisok, a grandiózus olajfest-
Ahol az istenek megjelentek, ahol működtek,
ményű oltárok, a festmények és szobrok, például
szent helyek, csomópontok keletkeztek; ezekben a
Michelangelótól, a Mária-szobrok, a keresztre
szemtanúk és az őket követő generációk oltárokat
feszítési jelenetek, az áhítattal teli gregoriánus
és templomokat emeltek az égi tanítómesterek
énekek és a nagyszabású zenekari misék Johann-
emlékére. Azt mondják, az „istenek" iránti csilla-
Sebastian Bachtól. Mindez semmi? Nem elegendő a
píthatatlan vágy, az „isteneknek" való tetszés
nyomoknak eme sokfélesége Názáreti Jézus léte-
zésének visszavonhatatlan bizonyítására?
kívánsága, az „istenek" által rájuk szabott köte-
lességek teljesítésének kényszere adott nekik erőt
a számtalan csodálatos építmény létrehozásához.
Az „istenek" iránti vágy?
Miféle „istenekről" van szó?
Az „istenek" által rájuk szabott kötelességek
teljesítése?
Miféle „istenek" határozták meg a kötelességeket?
Az „istenek" tiszteletére, az ő emlékükre épült a
számtalan feledhetetlen templom?
Miféle „istenekre" kellett hát emlékezni?
éppoly kevéssé voltak szemtanúk, mint Miche-
langelo az utolsó vacsoránál, a hagyományok
alapján mégis létrehozták művüket. A földre
szállt istenek tiszteletére egész városokat is
emeltek. Közéjük tartozik a Mexikóban lévő
Tulum, Chichén Itza és Teotihuacán, a guatemalai
Tikal, Buritaca Kolumbiában, a perui Andokban
található Chavín de Huantar, a jávai Prambanan és
Kanchipuram Dél-Indiában.

Az élő hagyományok

Az „isteneknek" csodálatra méltót kell alkotniuk,

hisz többre képesek, mint az egyszerű halandók.
Kitalált „istenek", egyszerű fantáziaszülemények
nem sokáig kapnának helyet az emberiség emlé-
keiben. Hamar elfelednék őket. így az én véle-
ményem szerint az „istenek" reális lények voltak,
akik mély benyomást tettek elődeinkre, és évez-
redeken át kitöltötték az emberek gondolat- és
hitvilágát.
Könyveimben számtalan templomot, sztélét,
szobrot és piramist mutattam be, melyek a földre
szállt istenek tiszteletére készültek. Alkotóik

Senki sem tudja, melyik

nép építette Chavín de
Huantar templomát, ahol
az archeológusok idegen-
fej formájú szobrokat és
szárnyas lényeket ábrázoló
kőlapokat találtak. Szintén
itt került elő a jobbra
látható, máig is érthetetlen
„Raimondi-sztélé"
 Ősrégi szankszrit kéziratok, melyek eredete a legóvatosabb becslések mellett is 5000 évre nyúlik vissza, óriási, a Föld körül
keringő világűri városokat és olyan eseményeket írnak le, melyeket mi science fictionnek tartunk. Az ókori Indiában gyakran
építettek olyan templomegyütteseket, melyek az égi városok képmásai voltak

Ezeken a helyeken a papok és a művészek meg-

örökítették a felhőkből alászálló tanítómestereket.
Végül is nem a fantáziánk élénkségét mutatja, ha
csupán a fényképezhető valóságot látjuk. Tulumban
a földre szállt istenek reliefjeit láthatjuk, Chav'n de
Huantarban pedig talányos, szárnyas lények fi-
gyelhetők meg a sztéléken. Prambananban valamint
Kanchipuramban az istenek járműveit – a
vimánákat formázták meg kőből.

Bal oldal: A jávai Prambanan hatalmas templomában az

isteni járművet, a vimánát is tisztelik. Az űreszközzel az iste-
nek rendszeresen repültek
 A dél-indiai Kanchipuram templomkomplexuma. Minden templom és templompiramis csúcsán egy vimána – isteni jármű –
trónol
A yucatáni maja városban, Chichén Itzában olyan
rafináltan helyezték el a főpiramist a tájban, hogy a
földre szállt isten jelképe még ma is – minden
évben! – a nézők ezreinek szolgál ragyogó látvá-
nyossággal.
A döbbenetes jelenet a következőképpen játszó-
dik le:
A piramis négy lépcsősora kissé eltér az égtá-
jaktól, kevéssel a K-Ny-É-D kardinálpontok mellett
helyezkedik el. Március 21-én, körülbelül másfél
órával napnyugta előtt a nap a nyugati piramisfalra
süt. A sugarak és az árnyékok kígyószerűen nyúl-
nak át az északi piramisfalra. Minél mélyebbre
süllyed a nap, annál izgalmasabb lesz az egyedül-
álló színjáték.
A leereszkedő nappal együtt a kilenc sík lépcsőin
az árnyékokból először egyenlő szárú háromszögek
képződnek. Ezután az árnyékok
hullámköteggé alakulnak, amely – olyan lassan,
ahogy a nap halad – a lépcsőn lefelé mászik, hogy
aztán az utolsó, legalsó fokon Kukulcan isten óriási
kő kígyófejével egyesüljön.
Szeptember 21-én, napfelkeltekor az ellentétes
piramisfronton, fordított sorrendben játszódik le
ugyanez a színjáték: először a szárnyas kígyó feje
látszik fényből és árnyékból életre kelni, aztán
sötét, a napsugártól élesen határolt árnyékvonalak
másznak fölfelé a kígyófejről a felső sík irányába.
A Kukulcan-templomon való rövid időzés után a
színjáték véget ér: a ragyogó napfényben a szárnyas
kígyó eltűnik a világűrben. A jelenség a magasabb
matematika demonstrációja az istenek szolgálatá-
ban: Kukulcan eljött a kozmoszból, egy ideig az
emberek között időzött, majd visszatért csillagha-
zájába.
 A Kukulcan-piramis Chic-
hén Itzában. Az égi tanítómester
még ma is minden év március
21-én fény-árny játékban jön le a
lépcsőn az emberekhez
 A földre szálló isten motívuma nem csupán a Kukulcan tiszteletére emelt piramison, hanem az oszlopokon is megtalálható. A
maják ezt az istent gyakran „fej lent – láb fent" pozícióban ábrázolták. Valószínűleg ezzel is az égből való leereszkedését akarták
szimbolizálni. Ez a megjelenítési forma nem a szo kványos. A földre szálló istent másutt fényalakként; sugárkoszorúval övezve
vésték kőbe.

A Kukulcan-piramis, ez az egyedülálló zse- kívüliek üzenete közöttünk él, csupán a tegnap-

ni-alkotás bizonyítja, hogyan őrizték meg ha- előtti tudomány szemünket fedő hályoga akadá-
gyományaikat az épületekben az asztronómusok, lyozza a tisztánlátást.
matematikusok, építészek és a papok. A földön-
Szintén Chichén Itzá ban láthatunk overallsze rű ruhába bújt vagy repülő sárkány torkában ülő istenalakokat

Az Iniciálék temploma, illetve Chichén Itza obszervatóriuma

Az istenek kincsei
Mi történt az izraeliták titokzatos szövetségi lá-
dájának maradványaival? A mitológiai hagyo-
mányok szerint az Axum nevű etióp város Má-
ria-katedrálisának padlója alatt rejtőznek.
Mi történt a muzulmánok szent Kába-kövével,
melyet állítólag Gábriel arkangyal hozott le a
Földre? Mi a helyzet a rejtélyes „fémtükörrel",
amit Amaterasu napkirálynő i. e. 1660-ban aján-
dékozott Jimmu Tennónak, a japán császárság
megalapítójának? A tükör ma számtalan rétegbe
csomagolva a Honshu szigetén lévő Ise város
templomában található.
 Miféle történelem előtti hatalom építette a gi-
gantikus föld alatti labirintusokat, az úgynevezett
chinkanákat a perui város, Cuzco alatt? Bár a
hatalmas építménynek legalább egy bejárata pon-
tosan a Santo Domingo-templom alatt van, senki
sem foglalkozik a feltárásával. Miféle talányos
épületek álltak valaha a Cuzco melletti
Sacsayhuaman inka erődítmény fölött?
Mára a dombokon csupán sima, lekopott vagy ég
felé törő, különös alakú sziklák maradtak.
Miről árulkodnak az angliai, skót és máltai ta-
lányos megalitkultúrák? Miféle üzenetet hordoz-
nak magukban a franciaországi Bretagne szabá-
lyosan elrendezett menhirei?
A világ egyik leghíresebb megalitikus emléke a
Dél-Angliában található Stonehenge.

Stonehenge, Avebury és Rollright – három a számtalan angliai megalitikus léte-

sítmény közül. Építőiket, az építők céljait nem ismerjük. Egyedül Stonehenge-ről
feltételezzük, hogy asztronómiai építmény
Carnaci felvételek (Bretagne)
 Építői nem lehettek egyszerű földművesek.
Ügyességük és jártasságuk kimagasló tudásról árul-
kodik. A gondos tervezés és kivitelezés is bizonyítja,
hogy Stonehenge egykor fontos létesítmény volt. Va-
laha talán a mai obszervatóriumok elődjeként funkci-
onált, és jelentős asztronómiai események előrejelzé-
sére szolgált.
Bretagne-ba (Franciaország) évszázadok óta érkez-
nek utazók – ma turistáknak hívjuk őket -, hogy meg-
tekintsék az itt található sok ezer menhirt, melyek az
elképzelhetetlenül távoli múlt kővé váll kihívásaiként
uralják a vidéket.
A Carnac környéki rengeteg mesterséges domb, kő
sugárút, dolmen és különálló kő a világ egyik legna-
gyobb megalit emlékegyüttese. Több részletéről ki-
derült már, hogy asztrológiai megfigyelések alapján
épült, ám a többi valódi rendeltetését homály fedi.
 Talán óriások építkeztek Máltán? Az istenek és a bukott
angyalok leszármazottjai, akikről Énok próféta beszél?

Málta szigete 25 km hosszú és 12 km széles. Kis

területén 30 megalitikus templom kapott helyet.
Óriási kőtömbökből és menhirekből építették fel
őket. Tarxien létesítménye Paola közelében áll,
Hagar Qim monolittemploma csupán néhány száz
méterre található a sziget déli partján fekvő
Mnajdrától, miközben Málta prehisztorikus, mo-
numentális építménye, Ggantija temploma az
északi szigetszomszédon, Gozón keresendő. Kik
voltak vajon az építőik?
Máltát különleges „keréknyomok" hálózzák be,
a helyiek ezeket „cartruts"-nak nevezik. A talajba
vésett nyomok völgyeken vezetnek át, hegyekre
„másznak" fel, gyakran több is fut egymás mellett.
A barázdák néhol meglepő módon olyan kétnyomú
szakasszá egyesülnek, mint a vasúti sínek, hogy
aztán váratlanul elkanyarodjanak és nyílegyenesen
torkolljanak bele a Földközi-tengerbe. Más ke-
réknyomok hirtelen „nekimennek" egy meredeken
emelkedő szirtnek. Ezek a páratlan dokumentu-
mok nem sokáig lesznek már láthatók, a máltai
kormány semmit nem tesz a megmentésük érde-
kében.
A főváros, Valletta közelében egy másik
megalitikus szenzáció. Hal Saflieni Hypogeuma (a
görög szó jelentése földalatti terem) döbbenti meg
a látogatókat.
A háromszintes létesítmény 12 méter mélyen
nyúlik a földfelszín alá. A központi csarnok be-
mélyedései és oszlopai, a különböző járatok va-
lamint kamrák tökéletes tervezésről és kivitele-
zésről árulkodnak. Mely kőkorszaki nép lehetett
képes ilyen teljesítményre?
 A megalitikus templomok fölött évezredek múltak el. Az időjárás mára már megtépázta, szétzilálta őket, de tanúsítják, hogy
Málta legkorábbi lakói buzgón tisztelték isteneiket és nem sajnálták a fáradságot, hogy az égiek csodálatát képszerűen is kife-
jezzék
 Ggantija, Tarxien és Hagar Qim romjai régebbiek,
mint az egyiptomi piramisok. A radiokarbon (C-14)
módszerrel olyan famaradványokat sikerült analizálni
Hagar Qim templomában, melyek eredete i. e. 4000
körülire tehető. Ez idő tájt a „régi rómaiak" még nem
voltak aktívak, korai vaskorszaki településeik az i. e.
első évezredre datálhatok. A máltai építészeti csodák a
kőkorszakban keletkeztek!

n
r

N
A templomokat óriási kőtömbökből és menhirekből építették fel.
Ggantija egyik megalitja 7,34 méter széles. Kik lehettek képesek erre
az embeifeletti teljesítményre? A legenda szerint a messzi múltban
óriások lakták a szigetcsoportot. Lehetséges, hogy Málta a küklopszok
országa volt?
A különleges keréknyomok az egész szigetet behálózzák
Hal Saflieni Hypogeuma
 A Hypogeum bemélyedéseit, kamráit a csupasz sziklába vájták. Mely kőkorszaki nép tervezte ezt a föld alatti létesítményt? Mi
célt szolgált a talányos építmény?

Az egymással kapcsolatban nem lévő kultúrák

vajon miért készítettek hatalmas rajzokat a talajon,
melyeknek összessége csupán magasan a levegő-
ből látható? A világhírű Nazca-fenn- sík rajzaival
és leszállópályára emlékeztető vonalaival nem
egyedüli helye Földünknek, ahol az emberek raj-
zokat készítettek az istenek számára.
A dél-perui Mollendo város közelében – Naz-
cától légvonalban 400 kilométerre – egészen a
chilei provincia, Antofagasta pusztaságaiig és
hegyeiig a lejtőkön óriási jelek láthatók, melyek-
nek értelmét és célját mind a mai napig nem si-
került kideríteni, köztük egy 121 méter magas
robotszerű alakét sem. Los An- gelestől délkeletre,
nem messze a Colorado folyó menti Blythe vá-
roskától óriási ember- és állatfigurák tűnnek föl a Jobb oldal: A perui Nanza-fennsíkon kilométernyi hosz-
szúságú, kifutópályára emlékeztető vonalak húzódnak. Hir-
part feletti kőszirteken.
telen kezdődnek, hirtelen végződnek, gyakran egymással
párhuzamosan futnak
A levegőből szemlélve a fennsík úgy néz ki, mint valami gigantikus, évezredekkel ezelőtt elhagyott repülőtér. A vonalak
gyakran sugárszerűen haladnak, hogy aztán egy pontban egyesüljenek
A Nanza-fennsíkot környező hegyfalakba istenrajzokat véstek (fent). Az óriási alakot (lenn) ma „Asztronautának" nevezik

Coloradótól le Mexikóig, de a Rocky Moun-

taintól az Appalache-hegységig is kereken 5000
úgynevezett „képdomb", vagy „Indián Mound"
található, melyek bölény, madár, kígyó, medve és
gyík formájúak. A mesterségesen kialakított
dombok gyakran – nem mindig! – sírokul szol-
gáltak, de a Nazca-fennsíkon lévő rajzokhoz ha-
sonlóan összességük csupán a levegőből ismerhető
fel. Ember alakú dombokat is láthatunk, ezek
gyakran kavicsból állnak, mint például a manito-
bai (Kanada) Whiteshell Tartományi Parkban
lévők. Még a Mexikói-sivatag kiterjedt lávaterü-
leteit is hatalmas, ég felé törő jelekkel látták el.
A rajzok imént említett jelensége nem korláto-
zódik csupán az amerikai kontinensre. Mintha
valamiféle nemzetközi csoport irányította volna a
népek munkáját.
Berkshire angol grófságban, Uffington mellett
található a híres, 110 méter hosszú Fehér Ló, ami a
gyeptégláknak a dombos területből való kiemelé-
sével keletkezett. Kora körülbelül 2000 év. Szin- Johh oldal: Taratacar, Chile
tén Angliában van a 70 méter magas wilmingtoni
Hosszú Ember (Sussex) valamint a 25 méteres Következő dupla oldal: A Paracas-félsziget (Peru) rejtélyes
rajzolata, a „Kandeláber"
Cerne Abbas-i óriás (Dorset).
 Kaliforniában, a Colorado folyó feletti kőszirteken óriási, köbe
vésett alakok találhatók. A lelőhely Blythe városka közelében
fekszik. A képeken látható „repülő isten „ 29 méter magas. A
bennszülött indiánok készítették volna?
Szaúd-Arábiában, 200 mérföldre délre Ta-
buktól egy gigantikus, 800 méter magas pira-
misszerű háromszöget véstek a sziklába, majd
kövekkel rakták ki. A háromszög csúcsa „ké-
ménybe" torkollik, ami öt egyforma szektorra
tagolódik. A „kéményt" fekete kőgyűrű övezi,
melynek átmérője nagyobb, mint a piramislá-
bazat. A kör közepét fekete pont jelöli. Nem
tudjuk ki készítette, és miért. Csupán az nem
vitatott, hogy csak a levegőből kivehető.
Szovjet archeológusok az Aral-tó körüli te-
rület műholdfelvételeinek kiértékelése során
döbbenetes felfedezést tettek: a talajon több száz
kilométeren át szinte folyamatos láncban óriási
háromszögek, ovális és egyéb geometriai formák
sorakoznak. A „Szovjet Kultúra" című lap írja:
„A létesítmény óriási méretei az emberi
mértékek szempontjából nézve teljességgel
érthetetlenek. Reliefje olyan sima, hogy több
száz jelen keresztül lépkedhetünk anélkül, hogy
észre-
 Á Fehér Ló óriási, stilizált ábrája az angliai Ujfington falu közelében található. Készítése során a gyeptéglákat kivágták, s így
előtűnt a fehér mészkő. Hosszúsága fejétől a farkáig 110 méter. Teljes nagyságában csak bizonyos távolságból vagy a levegőből
látható. A korát 2000 év körülire becsülik

vennénk, micsoda archeológiai emlékmű terül el

talpunk alatt. A rendszert eddig 100 km hosszú-
ságban kutatták. A tudósok vélemény szerint Ka-
zahsztán területén húzódik tovább a jelsorozat, és
kiterjedése nagyobb, mint a világhírű Nazca-fennsík
rajzainak mérete...''
Az ilyesfajta kuriózumok sokaságát tekintve meg
kell kérdeznünk: miért emeltek az emberek a Föld
különböző részein óriási, ég felé törőjeleket, ame-
lyeket ők maguk sohasem tudtak áttekinteni?
 3. FEJEZET

VÉDŐBESZÉD
A TANÍTÓMESTEREK MELLETT

idején az Inka Birodalom központja volt, és 200

C uzco, az Inka Birodalom régi fővárosa ma
minden Peruba látogató turista mágneses
vonzáspontja. A város 3500 méter magasan fek-
000-300 000 lakost számlált.
A város fölött, északi irányban terül el a Sa-
csayhuaman erődítmény. A monument megali-
szik egy lejtős hegyekkel övezett völgyben.
tikus falai számtalan spekulációra és elméletre
Senki sem tudja, valójában hol keresendő Cuzco
adnak okot. Naponta buszok tömegei és kipufo-
eredete. A klasszikus archeológia „legendás kez-
gógázt okádó taxik százai szállítják ide a turistá-
detekről" beszél, melyet csodálatos módon a
kat. A ciklikus, cikkcakk formában emelt fal 540
Krisztus utáni XIII. századra tesz. Tény, hogy
méter hosszú és három, egymás fölött
Cuzco a XY században, Pachacuti kormányzása

Az inka fal legnagyobb darabja 9x5x4 méteres és 360 tonnát nyom

 ,Muyuc Marca", a koncentrikus kőkörök együttese. Állítólag naptárként használták
elhelyezkedő síkban 18 méter magasra emelkedik.
A yucaykőből és fekete andezitből pontosan ösz-
szeillesztett kődarabok tömege eléri a 360 tonnát is.
A legnagyobb darab 9x5x4 méteres.
A létesítményt az inkáknak tulajdonítják, meri a
különböző sarkú kőkolosszusok egymásba fűzése
tipikus inka építészeti sajátosság. A tudósok ennek
ellenére úgy vélik, az erődítmény több ezer éves.
Nem átlátható, miféle ellenség miatt építettek volna
az inkák ilyen hatalmas erődítményt, végül is bi-
rodalmukban korlátlan hatalmat mondhattak ma-
gukénak. Ráadásul a fal nem illik a tájba és nem
illik ehhez a magassághoz. Mi ellen kellett tulaj-
donképpen védekezniük?
Az inkák Manco Capac ősapára vezetik visz- sza
dinasztiájukat, aki mint a Napisten fia alapította a
birodalmat. Manco Capac csodálatos tudásanyagot
mondhatott magáénak, ugyanis tanító volt, aki a
Balra: Cuzco közepén áll a Santo Domingo-templom. Az
ásatások során sikerült feltárni ezt a különös bemélyedést. Az
egykori precíz technológia maradványai szembeötlőek
képzetlen Andok-lakóknak elmagyarázta, hogyan
kell növényeket termeszteni, vízvezetékeket és
templomokat építeni. Talán Sacsayhuaman érthe-
tetlen falai Manco Capac ősapa isteni ismereteire
vezethetők vissza.
Jóval a legendás Manco Capac előtt, az Inka
Birodalom feltételezett kezdetét megelőzően Cuzco
környékén egy ismeretlen kultúra mega- litikus
városa állt, melynek építői úgy „játszottak" a
sziklákkal, mint a mi gyermekeink a Le- góval.
Amikor Pachacuti (1438-1471) inka uralkodó
Cuzcót újjáépíttette, templomokat és palotákat
emeltetett az ősi város hatalmas megalitjein. A
várost állítólag Viracocha teremtő- isten építette és
eredetileg Acamamának hívták. A Cuzco alatti
ásatások során valóban találtak 3800 éves csonto-
kat, az 1950-es pusztító földrengés pedig két
megalitikus templomot hozott a felszínre. Ezek
egyike, egy csiszolt, zöld dioritból épült templom
csupán 80 méterre fekszik Cuzco főterétől.
Ugyanennek az 1950-es földrengésnek köszön-
hetjük a Quorikancha, az egykori inka szentély
„feltárását", mely pontosan a Santo
Domingo-kolostorban illetve alatt terül el. A
spanyol krónikások szerint ebben a szentélyben
aranytrónon ültek az inka uralkodók konzervált
múmiái, minden terem arannyal és ezüsttel volt
kirakva, a csillagtemplomban pedig óriási arany
napkorong és sok más csillag ragyogott a meny-
nyezeten.
Az inkák tudtak a Cuzco körüli évezredes szu-
perváros talányos, megalitikus épületeiről, mert
nem csupán építkeztek ezekre, hanem saját célja-
ikra is felhasználták őket. Mikor a spanyolok
fosztogatva, rabolva, gyilkolva terjesztették a
keresztény vallás jámborságát és békéjét, óriási
mennyiségű nemesfém és drágakő került a ke-
zükbe, ám a kincs jelentős része, melyet saját
szemükkel láttak, titokzatos módon eltűnt a tör-
ténelem előtti kor föld alatti labirintusaiban, a
„chinkanákban". A „chinka-nák" évezredekkel
régebbiek, mint az Inka Birodalom. A sziklába
művészien vájt aknák és
folyosók keresztezik egymást, összefonódnak,
kanyarognak, egymás fölött és alatt különböző
irányokba futnak. Csupán a megfelelő ismere-
tekkel bírók merészkedtek le a labirintusba, még
az inka Garcilaso de la Vega is csak addig mert
elmenni, ameddig a napfény bevilágított.
A labirintus szoros összefüggésben áll a föld
feletti rejtéllyel. Sacsayhuaman falainak lesimított
felületén fekszik „Muyuc Marca", a három
koncetrikus kőkörből álló képződmény, melyet ma
a turistáknak az „inkák kalendáriumaként" tálal-
nak. „Muyuc Marca" impozáns látvánnyal szolgál,
és inkább egyfajta „számlapra" emlékeztet. A
három kört „tárolókra" osztották. Ma is látható az
andezitből készült vízvezeték, valamint a lecsi-
szolt monolitikus blokkok, melyek egykor egy
óriási alagút alját képezték.
Csak pár száz méterre Sacsayhuaman inka fala-
itól, a Pisac felé vezető út mentén fekszik Kenko
Grande, az érthetetlen megalitkultúra
 másik csodája, melyet Viracocha istennek tulaj-
donítanak. „Kenko" jelentése „tekervénnyel teli",
és a kőből készült létesítmény valóban hű a ne-
véhez. A több mint három méter magas, kissé
előrehajló sziklafalak simára csiszoltak, a lép-
csőfokokat, bemélyedéseket és hajlatokat a szik-
lából vágták ki. A talányosan egymásba ékelődött
aknák sejtetni engedik, hogy Kenko Grande eredeti
formájában egészen más célt szolgálhatott, mint
amit ma gondolunk. Az inkák szentélyként hasz-
nálták. Két különböző építészeti stílus figyelhető
meg rajta: az ismeretlen megalittechnikusok gi-
gantikus törekvései és az inka szentély ehhez
képest jóval szerényebb falai.

Ennek a Cuzcóból Pisacba (Peru) vezető út mentén lévő

sziklamunkának Kenko Grandé a neve. Az inkák tisztelték a
sziklát és egy részére falat építettek. A hatalmas sziklatömb
hátoldala olyan, mintha óriási késsel vágták volna le
 hatatlan kővitrinjeivel, kamráival és lépcsőfokai-
A bázistábor val, melyek a normálistól eltérően a tetőtől futnak a
padló felé. Egy rejtélyes kultúra emlékei ezek,
amely jóval az inkáké fölött állt; vagy egyszerűen a
Cuzco valódi szenzációja Sacsayhuaman inka földönkívüliek bázistáborának nyomaival állunk
falai fölött található. Töredezett sziklák sokasága szemben.
látható itt, melyek méltatlanul kapták a „romok"
elnevezést. Nem széthullott falmaradványok, nem
kisebb-nagyobb kődarabok vagy felismerhetetlen
falrészletek ezek. A sziklákon átmászva egy síkra
jutunk, és elérjük a kő- monstrumokat. Csodál-
kozva állunk a simára csiszolt falak előtt, melyek
úgy néznek ki, mintha betonból volnának, amiről a
zsalut csak az imént távolították el. Mintegy őserő
által vezérelve vannak a barlangok és simára
csiszolt alagútbejáratok egymásba csúsztatva.
Kötőanyagnak nyoma sincs. Az élek derékszögűek
és élesek; minden hajlat, minden kamra, minden
emelet újabb meglepetéssel szolgál.
A felfoghatatlan építmények eme sokaságától
néhány kilométerre fekszik Cusieluchayoc, egy
ugyancsak érthetetlen sziklamonstrum, derék-
szögű élekbe futó részleteivel, sávozott felülete-
ivel, definiálhatatlan mélységeivel, megmagyaráz-

A sacsayhuamani inka erődítmény hátoldalán és a fölötte magasodó hegyfalakon egy soha meg nem értett megalit- kultúra
maradványai láthatóak. A sziklatömbök nem a szokásos értelemben vett „romok". Amikor a spanyol hódítók az inkákat a sajátos
sziklamunkákról kérdezték, válaszul azt kapták, hogy mindez még az istenek idejéből származik
Az itt tapasztalható technika fejlettebb, pontosabb, gigantikusabb és nagyvonalúbb volt, mint amellyel Sacsayhuaman inka falai
épültek. A sziklamunkák régebbiek, mint az inka falak
 Közvetlenül Sacsayhuaman inka erődítménye len időpontban, számunkra ismeretlen lények
mögött, ugyanolyan magasságban áll egy egészen építették.
különleges megalitikus rejtély. Itt aztán semmi Ugyanezek a mai Peru területén tevékenykedő
sincs, ami a szokásos séma alapján megmagya- tanító- és építőmesterek másutt is hátrahagyták
rázható lenne. Semmiféle elrendezés, semmiféle kézjegyüket. Anatóliában (Törökország), kereken
fal vagy sziklacsúcs, melynek a hagyományos 15 000 km-re az Inka Birodalomtól, az i. e. 2.
módon értelmet tulajdoníthatnánk. A síkok for- évezredben keletkezett a hettiták kultúrá
dított, a mennyezet mentén haladó lépcsőfokokban
végződnek. A lépcsőkön lehetetlen járni, mivel
nem ragadhatunk hozzá a mennyezethez. A szik-
lamonstrum olyan benyomást kelt, mintha egy
zavaros elméjű kőfaragó műhelyéből származna.
A gránittömbökbe vésett párkányok olyanok,
mintha egy kőfaragó-iskola növendékei gyako-
roltak volna rajtuk.
Mivel e körül is inka falak sorakoznak, az ar-
cheológusok rásütötték a sziklatömegre az inka
kor bélyegét. így a síkokból „áldozati helyek", a
kivésett mélyedésekből „inka trónusok", a bar-
langokból és bemélyedésekből a „halottkultusz"
tartozékai lettek. Nem szégyen elismerni, ha va-
lamit nem tudunk. A létesítményt előttünk isme-
retlen módszerrel, ismeret

Beton? Az inkák kőfalai? Nem: a hajdani tanítómesterek rezidenciájának romjai. Hatalmas gránitdarabok állnak fejjel lefelé – az
alsó kép fordítva futó lépcsői bizonyítják mindezt
ja. Kezdeteikről keveset tudunk, valószínűleg A körkörös védőfal hettita építési módja döbbe-
kapcsolatban álltak Asszíriával és Egyiptommal. netes módon megegyezik a perui inkák építési
módszerével. Mindkét helyen ugyanúgy munkálták
Fővárosuk, Hattusa (a mai Bogazkale) egyike az meg és illesztették egymáshoz a szikladarabokat.
ókor legnagyszerűbb erődítményeinek. A régészek A Hattusa és a yazilikayai sziklaszentély közötti
már a múlt század közepén felfedezték, az érdemi lejtős területen, mintegy óriási kéz által megfor-
ásatások, feltárások azonban csak a XX. század málva, hasonlóan talányos szikladarabok sora-
koznak, mint Sac
első éveiben kezdődtek meg, majd 1931-39 között
sayhuaman fölött. Mindkét helyen érthetetlen
haladtak jelentősen előre. A kutatási munkálatok a
élek, bemélyedések, vitrinek, lépcsőfokok, tégla-
második világháborút követően lendületesen
lapok láthatók. Yazilikaya szentélyének bizonyos
folytatódtak. Hatalmas kultúrtörténeti jelentőségű
részletei Cuzco ismeretlen megalitépítőjének
értékeket hoztak felszínre, melyek szinte beszél-
technikájára emlékeztetnek. Yazilikayában a tu-
nek, mesélnek a hettiták kultúrájáról, mindennapi
risták ma is megfigyelhetik a sziklából kivésett
életéről. Sok lelet a világ híres múzeumaiba ke-
magas „kalapú" isteneket. Hattusától nem messze
rült, de a helyszínen Hattusa maradványait, vár-
fekszik a bronzkori város, Alacahöyük, melynek
falait, templomainak megmaradt alapjait csodál-
kapuja éppúgy lehetne az Andokban. A kapu alsó
hatjuk meg. A város központját 6 méter magas, 8
harmadában kétfejű sas kivésett alakja áll. A
méter széles körkörös fal vette körül. A nyugati
repülés jelképe? Az istenek jelképe? A madarak
falban található az egy szikladarabból kivésett
királyának jelképével világszerte találkozhatunk.
monumentális Oroszlános-kapu. Hattusa éppúgy
dombos vidéken fekszik, mint Sacsayhuaman, a
várost és a falakat a terepnek megfelelően ren-
dezték el.

A törökországi hettita város, Hattusa sziklamunkái és falai akár Peruban is állhatnának.

Ugyanazok a tanítómesterek = ugyanolyan művek?
Hattusa Oroszlános-kapujának íve nyolc méter vastag falak között feszül
 Alacahöyük kapujának monumentális darabjai 100 tonnát nyomnak

A hettiták az istenek egész panteonját tisztelték,

ezek testet öltött és halhatatlan alakok voltak. A
hettita istenek úgy ettek és ittak, mint a földi ha-
landók, bárkákban utaztak az égbe, elképzelhetet-
len pusztító fegyverekkel rendelkeztek, villámot
szórtak és utasításokat adtak az embereknek.
Csak 500 évvel a Hettita Birodalom kezdetei után
neveztette magát IV Tuthalija király (i. e. 1250
körül) istennek. Az őt követő királyok szintén
embernek és istennek tekintették magukat, de őe-
lőtte a királyok is tisztában voltak vele, hogy a
tényleges uralkodók, a hatalmasok, a semmihez
sem hasonlatosak maguk az istenek, akiknek még a
király is csupán helytartója és szolgája.
 IV. Tuthalija hettita király Yazilikaya sziklaszentélyében örökíttette meg magát. Isteni elődeinek megfelelően „magas ka-
lappal" díszítette a fejét. Ugyanilyen istenszimbólumot követeltek maguknak az egyiptomi fáraók. A szárnyas golyó jelképét már
i e. 1400 körül sziklába vésték Yazilikayában
 Természeti vallások?
Kik voltak ezek az istenek? Pszichológiailag
könnyen kezelhető lények? Természeti erők, mint a
mennydörgés, földrengés, villám, vulkán?
Minden időben keletkeztek természeti vallások.
Érthető, hiszen a régiek keveset értettek azokból a
folyamatokból, amelyek a villámláshoz vezettek,
fogalmuk sem volt a földrengés kialakulásának
okairól, nem tudták megmagyarázni, miért okád
tüzet egy hegy. Ami hatalommal bírónak látszott,
ami pusztító erőnek bizonyult, ami az ég felé tört és
az emberek számára megközelíthetetlennek mu-
tatkozott, isteni eredetű kellett hogy legyen. A
felfoghatatlan félelemhez, majd tisztelethez, a
természet kiengeszteléséhez, rituálékhoz, áldoza-
tokhoz vezetett. Az érthetetlenhez társult a fantázia
és képzelet, az isteni természeti hatalom testet
öltött. Mindez keveset magyaráz meg. A régi val-
lások és mitológiák istenei beszéltek, utasításokat
adtak, irányítottak, dicsértek vagy elmarasztaltak.
A természeti erők nem beszélnek, nem adnak
semmire magyarázatot és nem állítanak fel visel-
kedési normákat a társadalom számára. Nem dik-
tálnak illemkódexet, nem adnak utasítást semmiféle
külső-belső udvaros épület emelésére. Egyes el-
lenőrizhető esetekben ezek az istenek embereket
vittek magukkal távoli „égi városaikba", de-
monstrálták technikai hatalmukat a népeknek, új-
fajta tudásanyagot közöltek velük, mely jóval
megelőzte fejlettségi szintjüket. A kiválasztottak,
akiknek az volt a feladatuk, hogy az istenek utasí-
tásait társaiknak továbbítsák, megbízatásukat a
világ minden részén egyes szám első személyben
teljesítették: ... és hallottam... és láttam... szólt
hozzám... megmutatta nekem... parancsolta ne-
kem... odamentem... Mióta az ember beszélni tud,
az egyes szám első személy szemtanúságot jelent.
A később sokszor prófétálásnak minősített ese-
tekben a szemtanúk adatokkal is szolgáltak arra
vonatkozóan, hol és mikor játszódott le egy ese-
mény, megnevezték az isteneket és társaikat.
Zavaros helyzet!
Az istenek állítólag nem léteztek, hanem a fan-
tázia szülöttjei vagy természeti jelenségek. Ak-
kor a nevükben közölt üzenetek kitalálmányok,
fikciók vagy hazugságok, melyek olyan állítólagos
prófétáktól származnak, akik hatalomra törtek.
Nagyon érdekes. Az emberiség ezekből a hazug
jelentésekből ácsolta össze nagy vallásait. Mit
gondolunk? Egyes szám első személyű kitalált
eseményekről, vagy az istenek reális utasításairól
van szó? Az utóbbi esetben elkerülhetetlen a kér-
dés: miféle istenekéről?
Hogy magyarázható az épületek hasonlatossága
két olyan helyszínen, melyek egymástól 15 000
kilométerre vannak és az óceán választja el őket?
Talán a régi hettiták kivándoroltak Amerikába és
megalapították az Inka Birodalmat? Aligha,
ugyanis a hettiták és az inkák között évezredes
szakadék tátong. Ennek ellenére mindkét helyen
hibátlan technikáról tanúskodik a történelem előtti
korszak. Képtelenség ez, mely az evolúciós elvekbe
úgy illeszkedik, mint szálka a szembe. Az evolúciós
elmélet képzett képviselői szerint minden generáció
az előtte járótól tanul. A későbbi korok építészeti
módszereinek pontosabbaknak, impozánsabbaknak
kellene lenniük, mint egyszerűbb elődeinek.
Ennek az ellenkezője igaz. A megalitkultúra
grandiózusabb volt, mint bármelyik utóda.
Az inkák elődeihez hasonlóan a hettiták ősei is
olyan helyen telepedtek le, amelyet az istenek
laktak. Ezek az istenek átrepülték a kontinenseket,
inspirálták az embereket és illemkódexet állítottak
össze nekik. Még a Kasmíri-felföldön, a hettiták
birodalmától 5000 kilométerre – attól sivatagokkal
és hegyekkel elválasztva Perutól pedig 20 000
kilométerre is megtalálhatjuk az inkákra jellem-
zőnek tartott építészeti stílust. A Srinagartól 30
kilométernyire fekvő Martand templomának alap-
fala olyan, mintha inkák építették volna, a Srinagar
közelében lévő Parhaspur gigantikus rompiramisai
pedig szinte az inka konstrukciók másolatai. Nem
csoda hát, ha Parhaspurban ugyanolyan szikla-
tömböket lokalizáltak, mint Sacsayhuaman fölött.
Mindenütt ugyanolyan bemélyedések, vitrinek,
téglalapok láthatók, az épületek alatt pedig egy régi
megalitkultúra nyomai fekszenek.
Szokás azzal a kifogással élni, hogy az istenek, a
földönkívüli lények nem foglalkoztak volna kö-
vekkel, bizonyára másfajta építőanyag
 Srinagar (Kasmír, India) madártávlathói
rendelkezésükre állt. Előre gyártott elemek, fel-
fújható sátrak, mindenféle műanyag. Ez igaz is,
meg nem is, ugyanis az egyik nem zárja ki a má-
sikat.
Ha mi, emberek, egykor a Holdon vagy a Marson
állomást építünk, laboratóriumokat rendezünk be és
járműveink számára javítóműhelyeket hozunk létre,
a felfújható sátrak csupán tevékenységünk első
lépcsőfokát jelentik majd, ezeket később felváltják
a szilárdabb építmények. A módszert és szerszá-
mokat importáljuk, de az alapanyagot nem. A
Holdon és a Marson minden mennyisége adott a
köveknek és szikláknak, melyek kiváló építő-
anyagok lennének. A kő a legegyszerűbb anyag,
ellenáll a szélnek, a hőmérséklet-különbségeknek, a
tűznek, talajmozgásnak és egyéb hatásoknak.
Akinek megfelelő szerszámai vannak a kő meg-
munkálásához, az a követ fogja felhasználni, még
ha más csillagrendszerből jött is. Ráadásul az űr-
utazás energiaproblémát is jelent. Egy űrutazásra
képes civilizáció nem fog kész házakat berakni
űrhajóiba, a súlyproblémák miatt nem fog vasge-
rendát cipelni a táskájában.
A szétzúzott rezidencia
Hogy az istenek micsoda hihetetlen logikával
jártak el, az Puma Punku példáján világosan
megmutatható. A maradványok Bolíviában, 4000
méter magasságban, másfél kilométerre délnyu-
gatra vannak Tiahuanacótól. Az archeológusok
Puma Punkut és Tiahuanacót egységként kezelik,
de egyesek véleménye szerint Puma Punku számí-
tott az istenek rezidenciájának, Tiahuanaco pedig
az istenek tiszteletére volt kijelölve. Már a spanyol
hódítók idejében is romos állapotban volt mind-
kettő. A Peruról és Bolíviáról író legrégebbi tör-
ténész, Cieza de León egész fejezetet szentelt kró-
nikájában a romoknak, s lelkesen számolt be az
óriási méretekről valamint kövekről. Még az inka
Huayna Capac (1493-1525) is csodálattal szemlélte
a maradványokat.
Következő oldal: Martandban, Kasmír egyik legnagyobb
rom vidékén áll a Nap temploma. A fal köveit „ inka minta"
szerint helyezték egymásra
 Parhaspur romváros (Kasmír, India) piramisának maradványai. Az építészeti stílus azonos volt a korabeli közé amerikai
maja stílussal
 Juan de Betanzos „Summa y narracion de los
Incas" című történelmi művében megjegyzi, hogy
Con Tiki Viracocha tette az égre a Holdat, Napot
és a csillagokat, illetve ő alkotta Tiahuanacóban
az első embereket. Egy másik mítosz szerint,
melyet Cristobal de Molina, a cuzcói indiánkór-
ház papja jegyzett le, teremtő munkája idején
Viracocha nem egyedül volt, két fia, Ymaymana
és Tocapo Viracocha kísérte. Az isten és fiai nem
csupán az első intelligens embereket alkották meg
Tiahuanacóban, hanem a madarakat és mindenféle
állatot is. Viracocha több embercsoportot helye-
zett az ország különböző részeibe, majd elküldte
ellenőrzésükre a fiait az Andok vidékére. Azok
megállapították, hogy az emberek a saját fejük
után mennek, hatalomra vágynak és saját maguk
által gyártott istenfigurákat imádnak. Miután az
isteni csemeték jelentést tettek apjuknak, fel-
szálltak az égbe, apjuk pedig dühtől szikrázva
villámot és tüzet bocsátott a hálátlan emberekre.
Ebben a hagyományban, melyet hasonló módon
több spanyol krónikás tollából is olvashatunk,
Viracocha nem csupán betegségekkel, járvá-
nyokkal, egyedülléttel, a vetés vagy az állatok
elpusztításával büntette az embereket, hanem
villámmal és tűzzel is. Vajon igaza van a mí-
tosznak? A perui és más megalitikus épületek
szétzúzásának oka itt keresendő? Még Puma
Punku, a Viracocha által személyesen emelt bá-
zistábor sem menekült az isten haragja elől. Mi-
előtt az isten és tanítómester definiálhatatlan
járművén eltávozott, úgy zúzta szét Puma Punkut,
hogy felemelte a levegőbe és az épületeket „fejjel
lefelé" visszaejtette.
A Viracocha név jelentésén sokat vitatkoztak.
Cieza de León nyomatékosan kijelenti, hogy az
eredeti név „Ticsiviracocha" volt, ezzel szemben
Betanzos „Con Tiki Viracocháról" beszél. Meg-
próbálták a neveket lefordítani. A kecsua nyelv-
ben „cocha" tavat jelent, „vira" pedig zsírt vagy
habot. Ebből „habtó" vagy „zsírtó" keletkezhet.
Már az ismert német tudósok, Alphons Stübel
(1835-1904) és Max Uhle (1856-1944) megje-
gyezték: olyan kifejezés, melynek értelme isme-
retlen.'' Milyen igaz! Egy „habvagy zsírtó" aligha
alkotna ilyen tökéletes városokat!
Talán a híres svájci útleíró, Johann Jakob von
Tschudi, aki a múlt században beutazta Dél-
Amerikát, közelebb jutott az igazsághoz. Szerinte
a „vira" szót fonetikailag félreértették és erede-
tileg a kecsua „huaira" szóra vezethető vissza
(kiejtése „vaira"), ami levegőt jelent. Hát éppen a
„levegőtó" sem valami szellemes istennév.
A modern interpretációk meghatározása a kö-
vetkező: a levegőből jött isten, aki a tavai habbá
változtatta, vagy aki a tóra szállt le. A legenda
szerint Viracocha valóban az égből érkezett és a
Titicaca-tóra szállt le.
Amit Viracocha a hálátlan emberek miatti jogos
dühében Puma Punkuból meghagyott, még mindig
csodálatra méltó. Már Pedro de Cieza de León úgy
jellemezte Puma Punkut, mint „gigantikus osz-
lopokból és egy óriási teraszból álló egyedüli
építkezési helyet. A félelmetes területet senki sem
látta másként, mint romjaiban." Honfitársa, An-
tonio de Castro y del Castillo, aki 1651-ben La
Paz püspöke volt, nem kevésbé elragadtatottnak
mutatta magát:
„Bár régebben feltételezték, hogy a romok
egykor az inkák épületei voltak, az ő háborús
erődítményeik, most felismerték, hogy az épületek
az özönvíz előtti időből származnak... Ha ugyanis
az inkák műve lenne ez a víz nélküli helyen mélyre
vésett komplexum, úgy mi, spanyolok sem lettünk
volna képesek ilyen csodálatos szépséget alkotni.
Ami engem ámulatba ejt, az a tökéletesen illesz-
kedő kövek sokasága..."
Puma Punku (Bolívia): egy másik világ panorámája.
Minden leírásnál jobban igazolják a következő oldal felvételei
az ismeretlen építők kifogástalan tervezését és megmunkálási
technikáját
 Mi az, ami itt látható? Monolitok andezitből,
homokkőből, dioritból, az utóbbi rendkívüli ke-
ménységű és ellenálló képességű szürkészöld kő.
Az óriási darabok kifogástalanul megmunkáltak,
lecsiszoltak. Egy dioritmonoliton hat milliméter
széles és tizenhárom milliméter mélységű rovát-
kák futnak végig, melyek úgy néznek ki, mintha
vonalzóval húzták volna őket. Az óriási köveket
pontosan egymásra illesztették, és fémkapcsokkal
gigantikus képződményekké fogták össze őket.
Hol vannak a
tervezők – hol az írás?
Fémkapcsok? A klasszikus archeológia csupán
a vörösrézzel számol, mert Puma Punkut az
ajmara indiánoknak tulajdonítják, akik csak ezt az
egyfajta fémet ismerték. A vörösréz puha, a 100
000 kilogramm tömegű kőlapokat ezzel képte-
lenség lenne összetartani. A kőóriásokon öt kü-
lönböző fajtájú kapocszár figyelhető meg. Egy-
szeres és dupla kapocsmélységet használtak a
kisebb darabokhoz, emellett különböző ke-
resztzáras szerkezetekkel tették képessé a behe-
lyezett fémeket a nagyobb ellenállásra. A mai
építészek jól tudják, a hőmérséklet-ingadozások
hatására milyen gyorsan elcsúsznak a betonele-
mek. Puma Punkuban – 4000 méter magasságban!
– a hőmérséklet éjszaka gyakran fagypont alá
süllyed, délben pedig a 20''C-ot is eléri. Még a két
egymásra helyezett lemez félcentis eltolódása is a
tartók kicsúszását eredményezte volna.
A XIX. század első felében Alcide Charles
Victor d' Orbigny (1802-1857) francia paleonto-
lógus beutazta Perut. Puma Punkuval kapcsolat-
ban hatalmas kapukról ír, melyek egy 40 méter
hosszú sík kőlapon álltak. Ma semmi nyoma
ennek a sík lapnak. Nem csoda, ugyanis a múlt
század végén Alphons Stübel és Max Uhle német
archeológusok a saját szemükkel látták, hogy a
bolíviai hadsereg lövészgyakorlatot tartott Puma
Punku monolitjain. De már a spanyolok is tönk-
retették, amit csak lehetett. A kődarabokat kor-
mányzói paloták, kolostorok és templomok épí-
téséhez használták fel.
Ha Alcide d' Orbigny nem hazudott, az általa
látott sík körülbelül 1000 tonnát nyomhatott.
Már a Puma Punku kis dombjára való felka-
paszkodás közben egy különlegesen megmunkált,
kékes kőbe ütközünk, amely egyébként a romte-
rületen nem található. 1889-ben írta Johann Jakob
von Tschudi erről a kőről:
„A Puma Punku felé vezető úton egy talányos,
155 cm magas, 182 cm széles, az alapjánál 52, a
tetejénél pedig 45 cm vastag monolitot találunk.
Két sor bemélyedés van rajta. Az alsó sorban két
nagy, hosszú bemélyedés látható, közöttük két
kisebb, négyszögletű. A felső sor az alsótól egy-
szerű párkánnyal van elválasztva, itt négy négy-
szögletű bemélyedés helyezkedik el. A monolitot
»El Escritoriónak«, »íróasztalnak« nevezik.''
Nagy koponyák generációi gondolkodtak már
az „íróasztal" jelentésén. A sima, derékszögű élek
semmiféle díszítést nem mutatnak. Stübel és Uhle
nézete szerint egy „oltárszerű építmény alkotó-
részével" van dolgunk.
Ha ma házat építünk, az építész előre megha-
tározza a fűtőcsövek, elektromos kapcsolók he-
lyét, a konyhai eszközök vagy a mosógép elhe-
lyezkedését. Az „íróasztalban" is lehettek szá-
munkra ismeretlen készülékek, melyek fémből
vagy műanyagból álltak. Kérdés: hová lettek a
fémek vagy műanyagok?
Talán nem nemesfémről, hanem esetleg cinkről,
vörös- vagy sárgarézről volt szó, mely az évez-
redeket nem „élte" túl? Talán mégis ezüst vagy
arany lehetett az alapanyag, csak éppen ellopták?
Ha különleges műanyag vagy az igen értékes
platina volt beépítve az „íróasztalba", lehet, hogy
az építők magukkal vitték. Végül is a mi etno-
lógusaink sem hagyják el értékes eszközeiket.
Puma Punku a tökéletes technikával előállított
épület benyomását kelti, mindez meghaladta az
egyszerű ajmara indiánok tervezési képességeit,
technikai színvonalát. Ha akarjuk, itt megmutat-
hatjuk, mennyire téves lehet a tekintélyes hiva-
talos álláspont. Aki olyan komplikáltan tervez,
mint ahogyan az Puma Punkuban történt, aki
milliméter pontosságú síneket, rovátkákat, mé-
lyedéseket, kapcsokat készít, különböző magas-
ságú síkokon dolgozik, előre gyártott elemeket
épít be, annak az egész folyamat a fejében kell
hogy legyen.
Két andezitblokk sematikus rajza. Miféle szerszámaik lehettek a Puma Punku-i mestereknek? Lenn:
Példák a monolitok kapcsolódására
 „El Escritorio" – az „íróasztal".
Andezitblokk, mely egyetlen szokványos sémába sem illik.
Keresztelőjét valószínűleg egy tudós tartotta, aki íróasztalának
fiókjaira és rekeszeire emlékeztetve érezte magát. A szakiroda-
lomban a mai napig sincs javaslat arra vonatkozóan, hogy mit
tartsunk erről az értékes munkáról, és mi célt szolgált egyáltalán
A kőformáló munkásoknak tudniuk kellett, melyik
helyen fog állni az éppen megmunkálandó kőda-
rab, hová kell lyukakat vágni, hol kell a kőtömbből
csapoknak kiállniuk. A helyszínen dolgozók ke-
zében pontos terv kellett hogy legyen, csak így
lehetett a komplikált kő- építményt létrehozni.
Mindehhez még nehézségként hozzájárult a kő-
darabok hatalmas súlya. Az építészeknek tisztában
kellett lenniük a különböző anyagok ellenálló
képességével és terhelhetőségével. Olyan munka-
eszközökkel kellett rendelkezniük, melyek kivétel
nélkül keményebbek voltak, mint az andezit és
diorit. Senki se próbálja bemesélni, hogy a mil-
liméteres barázdák és lyukak valamint a precíz
sínek fával, vörösrézzel, vassal vagy állati cson-
tokkal kimunkálhatók. Egyetlen, az ajmara indi-
ánok által ismert anyag sem megfelelő ehhez.
 Ezek a felvételek 1967-hen készültek Puma Punkuhan.
Akkor az állítólagos „vízvezetékek" még érintetlenül fe-
küdtek a talajban. Mind az egyenes, mind a derékszögű dara-
boknál hiányoznak az alsó részek. A vízvezetékekhez bizonyára
fontosabb lett volna az alsó rész, mint a csak befedő szereppel
rendelkező felső. Egy esetben két 1,14 m hosszú félcsövet vettem
észre – alsó rész nélkül! Ha a preinka mérnök megállapította,
hogy a csövek túl kevés vizet képesek befogadni, miért nem
nagyobbította meg az egyiket? Miért helyezett el 2 cm távolsá-
gon belül egy másik félcsövet?
 Ha már a hiányzó alsó részek is a vízvezetékek ellen szólnak, a derékszögű dupla darabok miatt teljességgel el kell vetnünk a
vízvezeték gondolatát. Egy érintetlen derékszögű darab a földben. Az alsó rész, a tulajdonképpeni vízelvezető hiányzik

Ahol olyan előre gyártott elemekkel dolgoznak, melyeket később illesztenek össze, elkerülhetetlen a tervezés

A tervezés feltétele az írás. Az ajmarák – ebben

minden archeológus megegyezik – nem tudtak írni.
Ha feltételezzük, hogy ők építették Puma Punkut,
akkor biztos, hogy az indiánok szerény munka- és
szállítási módszerei mellett egy emberöltő alatt
sem készültek volna el. Ebből következően a
zseniális építészeknek szavakban kellett volna
utódaiknak elképzeléseiket és terveiket tovább-
adniuk, és ha egy, legalább egyes részeket fejben
tartani képes zseni hirtelen meghalt volna, a cso-
dálatos építmény befejezetlen marad.
A megoldhatatlan
szállítási probléma
A Puma Punkuban beépített andezittömbök nagy
része Cerro Capirából származik, egy 80 km-re
lévő vulkánhegyről. A szabálytalan talpazatú hegy
északi oldalának lejtői a Titicaca- tó partjával
határosak. A 80 km-ből 50 km a tóra esik. Bolí-
viában a felföldön semmiféle
olyan fa nem nő, amelyből alkalmas tutajt lehetne
ácsolni. Az építéshez csupán a balsafa jöhet szóba,
amely alacsonyabban fekvő területeken, a Kele-
ti-Kordillerák menti erdőkben nő. A felföldi in-
diánok valóban egészen napjainkig kiválóan ér-
tenek a tutajácsoláshoz. A balsatutaj kb. 100
embert bír el, azaz nagyjából 7500 kilogrammot.
2000 tonnának a tavon való átszállításához kö-
rülbelül 1300 darab, 10 méter hosszú balsatörzsre
lenne szükség.
Számolni mindenki tud – a gyakorlat mégsem
ezt mutatja. Az építészek aligha kockáztatták
volna meg, hogy a fáradságosan megmunkált
monolitok lecsússzanak a tutajokról és a tóba
essenek. Ennek megfelelően megmunkálatlan,
jóval súlyosabb darabokat kellett volna elszállí-
tani. De hogyan tették fel a kőmonstrumokat az
állítólagos tutajokra, amelyeknek terhelés előtt
négy méter magas toronyként kellett kiemelked-
niük a vízből, majd terhelés után ugyanolyan
mélyre süllyedniük. A tutajokat le kellett volna
horgonyozni, a partnak pedig csak kis része al-
kalmas a rakodásra. Rámpákat, emelvényeket,
fahengerek ezreit kellett volna elkészíteni, az
asszonyoknak szakításbíró, hosszú köteleket
fonni, a hatalmas andezitblokkokat pedig le kel-
lett volna robbantani a sziklafalakról.
A népesség jelentős részének generációkon át
mást sem kellett volna csinálnia, mint az ala-
csonyabban lévő területeken balsafákat kivágni, a
törzsüket a Titicaca-tóhoz szállítani, majd rám-
pákat, emelvényeket és tutajtornyokat ösz-
szeállítani.
Az emberek, népek, nemzetek büszkék a telje-
sítményeikre. Ennek tudatában nehezen elkép-
zelhető, hogy miért nem vállalják magukra az
ajmarák Puma Punku építését? Miért mondták a
spanyol hódítóknak, hogy Viracocha építette a
félelmetes helyet egyetlen éjszaka alatt, és a
terhek a tó fölött lettek átrepítve? Miért tisztelnek
az indiánok Tiahuanacóban egy szárnyas istent?
Tiahuanaco ismert Nap-kapujába, mindössze
nevetséges másfél kilométerre Puma Punkutói, 48
alak van belevésve, melyek repülő főistenük két
oldalán helyezkednek el. Az új idők egyetlen
archeológusának sem sikerült még csak megkö-
zelítően sem értelmeznie a három méter magas,
négy méter széles Nap-kapu figuráit.
Talán örülnöm is kellene annak, hogy az elisme-
résnek örvendő iskolásbölcsesség rokkantjai nem
találnak megoldást.
Egyedül Hans Schindler-Bellamy, az időköz-
ben elhunyt professzor volt képes a 48 alakból egy
olyan fenomenális kalendárium adatait kideríteni,
amely 22 000 évvel nyúlik vissza a múltba. Ebből
a kalendáriumból nem csupán a szokásos adatok
olvashatók ki, hanem a napéj- egyenlőségek, az
asztronómiai évszakok és a Hold óránkénti pozí-
ciója. Mindennél nem hanyagolták el a Föld
forgását sem.
Az egyszerű ajmara indiánok eredményei ezek?
Akkor érthetetlen, miért olyan szerények, hogy
mindezt a csodát az isteneknek tulajdonítják?
Nemesfémek az
isteneknek
Dél-Amerika sok szempontból kemény arche-
ológiai dió. Samaipata falucska mellett, ötórai
autóútra Santa Cruztól (Bolívia), található az El
Fuerte-hegy. A hegy csúcsa hasonlít az emberkéz
alkotta piramiscsúcshoz. Lentről felfelé két pár-
huzamos, 38 cm széles, 26,36 m hosszú nyíl-
egyenes barázda fut. Ha eljátsszuk az „úgy néz ki,
mint"-játékot, azt mondhatjuk, úgy néz ki, mint
egy, az ég felé irányuló rámpa. A „rámpa" felső
végén, a hegy csúcsán a sziklába vésett tégla-
lapok, körök láthatók, melyek barázdákkal van-
nak összekötve. Oldalt, a jobb lejtőnél és újra
csak a sziklába vésve találkozhatunk a jól ismert
„vitrinekkel", négyzetekkel, „trónszékekkel".
A tudósok találgatják a létesítmény jelentősé-
gét. Beszélnek az „inkák kultuszhelyéről", az
„ősök kultuszáról", egy „herceg vagy egy elme-
háborodott szeszélyéről", sőt még katonai erő-
dítményről is. Az ismert amerikanista, Hermann
Trimborn „páratlan, egyetlen más rommal össze
nem hasonlítható alkotásnak" tartja az itt látot-
takat.
Samaipata mélyedései és barázdái ennek elle-
nére nem egyedülállóak. San Augustínban (Ko-
lumbia) föld alatti templomok társaságában
 Tiahuamco monolitikus Nap-kapuja, mindössze másfél kilométerre Puma Punkutói. 48 szárnyas figura kíséri a sugárko-
szorútól övezett főistent. A rajzok az eredetinél meggyőzőbben tükrözik a soha meg nem értett üzenetet. Ami első ránézésre stilizált
arcnak néz ki. az akár egy motor sematikus ábrája is lehetne
 Még 25 éve csupasz monolitok álltak ki
Tiahuanaco földjéből. Nyílegyenes barázdák futot-
tak rajtuk fentről lefelé, melyek rendeltetése nyil-
vánvalóan az volt, hogy a párjuk kiálló része bele-
illeszkedjék, és így egymáshoz lehessen őket kap-
csolni. Időközben buzgó restaurátorok a monolitok
közé köveket halmoztak fel, melyek egy templom-
falat eredményeztek. Ezáltal a barázdákat elfedték.
Tiahuanaco technikai színvonalának egyik jelentős
mutatója tűnt ezzel el
A SantaCruztól (Bolívia) 150 kilométerre lévő Samaipata falucska közelében, a dzsungel közepén emelkedik mesterséges eredetű,
rejtélyes véseteivel az El Fuerte-hegy. A régészek keveset tudnak El Fuertéről, csak szegényes és mosolyogni való teóriákat
állítottak fel róla. Fenn az összkép látható, lenn pedig ellentétes pozícióból fényképezve a „rámpa"
 El Fuerte lekopott hegycsúcsát rondellák, barázdák, háromszögek, medencék tarkítják. Bármilyen funkciója is volt az épít-
ménynek, alkotói a művészetről sem feledkeztek meg. A mélyedések szélénél kőbe vésett állatfigurák szimbolizálják az erőt

rémítő istenalakok állnak, akikkel senki sem tud
mit kezdeni. Ezenkívül itt található a „Lábmo-
sások forrása", ami a Samaipatában látottak párja.
A sima, barnás szikla 300 négyzetméteres terüle-
tén mesterségesen előállított, különböző méretű
csatornák bonyolult hálózata figyelhető meg.
Keskeny, kígyószerűen kőbe vésett barázdákat,
szisztematikusan elrendezett kisebb-nagyobb
medencéket és rondellákat is láthatunk. Szala-
mandrát, gyíkot, majomszerű állatokat ábrázoló
reliefek díszítik a sziklát és a mélyedések szélét. A
legnagyobb medence 3,20 méter hosszú, 1,40
méter széles és 81 centiméter mély.
 Az archeológusok, akiknek tisztában kellene
lenniük a látottakkal, a lábmosás és a vér kettős
kultuszához menekülnek. Még a hivatalos turis-
takalauz – melyet a Kolumbiai Nemzeti Antro-
pológiai Intézet adott ki – is „szent ceremóniák és
rituális fürdések" helyének tartja a „Lábmosások
forrását".
Én sem szolgálhatok megoldással a Samai- pata
melletti El Fuerte-hegyet és a San Au- gustín-i
„Lábmosások forrását" illetően, de számomra
leginkább fémtisztító berendezésnek tűnik mind-
kettő. A forró, folyékony fém medencéből
medencébe folyhatott, nehezebb részei mélyre
süllyedtek, a könnyebbeket továbbszállították, a
szennyeződések pedig fennakadtak a rondellák és
a kígyóbarázdák jelentette szűrőkön.
Általánosan ismert, hogy az inkáknak hihetetlen
fémek voltak a birtokukban. Olvasztómódszerük,
öntési technikájuk keverékötvözeteket eredmé-
nyezett, amelyek bár úgy néztek ki, mint az arany,
de valójában nemesített sárgarézből álltak. A
fejlett nemesítési technika tanítói az istenek vol-
tak.

Á különböző nagyságú kőmedencék egy „csatornarendszeren" keresztül összeköttetésben álltak egymással. El Fuerte léte-
sítménye azonban nem egyedülálló. A San Augustínban (Kolumbia) lévő „Lábmosások forrása" megdöbbentően hasonló az itt
látottakhoz. A két hely légvonalban 2500 kilométerre van egymástól, köztük őserdők és hegységek terülnek el

A Machu Picchu-i mese
Különleges isteni szentély a Peruban lévő vi-
lághírű Machu Picchu. Cuzcótól 112 km-re
északnyugatra, 2360 méter magasan fekszik a
kanyargós Urubamba folyó felett. Machu Picchu
felfedezője Hiram Bingham (1875-1956) ameri-
kai kutató, aki tulajdonképpen nem felfedezte,
hanem újra felfedezte a helyet, ugyanis az
ottlakók régen tudtak már róla.
Machu Picchu jelentése „öreg csúcs". Vele
szemben fekszik a Huayna Picchu, a „fiatal
hegycsúcs". Machu Picchu és Huayna Picchu
csillogó cukoralapként állnak ki a ködös Uru-
bamba-völgyből, csupán a folyó ezüstje választja
el őket, melynek morajlása még Machu Picchu
magasán is hallható.
Machu Picchu leírhatatlan. Roger Caillois „a
kövek szédületes, megrázó erejű himnuszának"
nevezte. Nyaktörőnek, az „inkák páncélszek-
rényének", a „Napfiak isteni székhelyének" is
nevezték már. Machu Picchu kora ismeretlen,
eredeti nevét sem tudjuk. 290 épület emelkedik a
mesterségesen kialakított síkokon, 800 méter
hosszú, 500 méter széles felületet elfoglalva, nem
számítva a rengeteg szántóföld síkot, amelyek
közül néhány szó szerint függőleges sziklafalon
kapott helyet. A mérnöki művészet eme egye-
dülálló csodája ráadásul oly rafináltan nyert el-
rendezést, hogy lentről, az Urubamba-völgyből
nem látható. Az építőanyag túlnyomórészt kékes
és smaragdzöld gránit valamint világos vulkáni
kő.
Az ásatások során Hiram Bingham és munka-
társai talányos dolgokra bukkantak. Vaslemezek,
bronzékszerek, karperecek, kések, kalapácsok,
tűk, tükrök kerültek a felszínre, de nem találtak
drágakövet, aranyat vagy ezüstöt. A környékbe-
liek már régen kifosztották Machu Picchut.
Bingham 173 csontvázat ásott ki, ebből 150 női
csontváz. E tény spekulációkra adott okot: Machu
Picchu talán az inka papnők vagy isteni szüzek
városa volt. Előkerült 156 diszkosz alakú, rejté-
lyes tárgy is, melyek nagysága a teniszlabdától az
ókori ágymelegítő flaskák méretéig terjed. Kö-
zülük 42 finoman csiszolt korong zöld, átlátszó
anyagú. Bingham feltételezte, hogy ezek „szám-
lálókorongok". Érdekes, hogy még a felületes, az
idegenvezetők befolyása alá került turisták is
három különböző építészeti stílust vesznek észre
Machu Picchuban.
Ott vannak a szántóföld teraszok falai és né-
hány „modern" ház, melyeket akár a mai peruiak is
építhettek volna. Aztán ott vannak az óriási inka
falak, négyszögletes, egymáshoz jól illeszkedő
köveikkel, monolitikus keresztgerendáikkal, ha-
talmas, impozáns tornyaikkal és klasszikus tra-
péznyílásaikkal. Végül ott vannak az ősi, több-
tonnás megalitok százai, amelyekbe az előzőek
kapaszkodnak.
Vitathatatlan, hogy Machu Picchuban inka nők
és férfiak uralkodtak, tagadhatatlan, hogy egy kis
csoport itt élte túl a spanyol katasztrófát. Ám nem
ezek a túlélők építették Machu Picchut, még csak
idejük sem lett volna rá. Machu Picchu teljessége
generációs alkotás, amely sok más társához ha-
sonlóan egy sokkal régebbi megalitikus kultúra
maradványain épült fel. Az „inkák elsüllyedt
városa" már régen létezett, amikor Francisco
Pizarro megérkezett. A megalitépítészet és az inka
mű stíluskülönbsége szembeötlő. Az úgynevezett
„Királyi mauzóleum" teljes nagyságában a szik-
lába van vájva és még a hozzá vezető hét lép-
csőfok is az inka szokással ellentétben ugyanab-
ból a szikladarabból lett kivésve. Machu Picchu
patkó alakú főtemplomának fala három hatalmas,
egyetlen blokkból kivésett szikladarabra tá-
maszkodik. Ezek a falak kétszer olyan magasak,
mint a rájuk épített inka fal. Csupán a templomfal
felső
Machu PiccJni, az „inkák páncélszekrénye' az Unihamha folyó
menti meredek sziklafal mentén található.
A nyaktörő városhegy már jóval az inkák előtt létezett és erede-
tileg állítólag Tampu TXocónak hívták. Az inkák egy megalitikus
település maradványaira építkeztek – sőt még a régi megalitok
köré is.
A stílusváltás minden képen felismerhető
harmada inka mű, az alsó kétharmad azoknak az
ismeretlen megalitikusoknak a munkája, akik az
eredeti Machu Picchut építették.
Az úgynevezett „Őrtorony" – félkör alakú fal a
„Királyi mauzóleum" fölött – bizonyossá teszi a
mondottakat. Itt ugyanis az inkák körülépítették
az eredeti részeket, a régi falat ismeretlen okokból
érintetlenül hagyták. Máig tisztázatlan, mit jelent
az „Őrtorony" kőformációja.
Kalendárium
a nulláknak
Éppígy megmagyarázhatatlan a gyakran meg-
csodált és fényképezett megalitikus kimagasodás,
„tüske", mely az Intihuatana, azaz a Nap tartó-
oszlopa nevet viseli.
A szent kő a létesítmény legmagasabb pontján
kapott helyet, keskeny kőlépcsőkön érhető el,
balra a mélyben kígyózik az Urubamba ezüstje.
Az Intihuatanát impozáns sziklából faragták. A
lábazat és a talányos „tüske" egy egységet képez,
a különböző lépcsőfokok büszke, derékszögű
oszlopban végződnek, mely akár a soha fel nem
fogott ősi technika ég felé meredő néma jelképe is
lehetne. Ez az oszlop pontosan a négy égtáj felé
néz, átmérője az eget két egyforma részre osztja
és egy távoli hegycsúcsra mutat.
A szakirodalomban gyakran találkozhatunk
azzal a véleménnyel, mely szerint a régi papok
kalendáriumi célokra használták az ilyesfajta
obszervatóriumokat, hogy megmondhassák a
tavasz vagy az aratás kezdetének idejét, illetve
hogy mikor kell a magvakat a földbe elültetni.
Ezt a verziót igen primitívnek találom. Világ-
szerte azért tornyoztak volna csupán egymásra
köveket – gondoljunk Stonehenge-re, Bre-
tagne-ra, Cuzcóra, Machu Picchura -, hogy
megmutassák, amit mindenki szabad szemmel
Bal oldal: Az Intihuatana, azaz a Nap tartóoszlopa a lá-
bazatával együtt egyetlen kőből lett kifaragva. A környéken
az eredeti Tampu Tloco néhány monolitja hever
is lát? A régi törzsek kunyhóikból és barlangja-
ikból kísérték figyelemmel az évszakok változá-
sait. A papok „Itt a tavasz!" bejelentése semmit
sem változtatott volna a természet valóságán. Ha
Machu Picchuban tavasszal még hó volt, semmit
sem ért a tavaszkezdés bejelentése, nem lehetett a
magvakat a földbe helyezni.
A természetben élő ember a tavasz kezdetét a
sarjadó növényekről olvassa le, s azt is tudja,
mikor jött el az idő az aratásra. Ráadásul kalen-
dáriumokat vagy napórákat egyszerűen,
megalitikus monstrumok nélkül is elő lehet állí-
tani. Ezek közül az egyszerű kalendáriumok kö-
zül, melyek egy földbe szúrt botból, egy
sziklakiemelkedésből vagy egy barlangbeli re-
pedésből állnak, sokat sikerült is azonosítani.
Pedro de Cieza de León, aki 1541 és 1550 kö-
zött a spanyol hódítók hadjárataiban is részt vett,
említést tett a Cuzco lejtőin lévő bizonyos „ka-
lendáriumtornyokról":
,Itt bizonyos távolságokban kis tornyok állnak,
amelyek segítségével a Nap mozgása figyelemmel
kísérhető. Ennek nagy jelentőséget tulajdoníta-
nak... E tornyok árnyékhelyzete szerint rögzítették
a vetés és egyéb ügyek időpontját. Az inkák
gondosan figyelték az eget és ügyeltek minden, az
éggel összefüggő jelre, így nagy jövendőmondók
voltak."
A vetés idejének meghatározásához nem kellett
ennyi kalendáriumtorony. Kettő elég lett volna.
Úgy vélem, az inkák teljesen más ok miatt fi-
gyelték olyan gondosan az eget: várták az istenek
megígért visszatérését. Figyelték az égi jeleket, a
bizonyos égtájakon feltűnő fény- jelenségeket,
amely számukra az istenek közeledését jelentette.
Az istenek megígérték visszatértüket. Ez az a
visszatérés-remény – s egyben félelem -, amely a
mai napig minden vallás élő valósága.
 4. FEJEZET
Az ÉGBŐL FEL,
O lyasmi történt 1519. november 15-én, ami
az ókorkutatókat még ma is zavarba hoz-
za. Ezen a napon Hernando Cortez (1485-1547)
spanyol hódító ragyogó admirálisi egyenruhájá-
ban állt Tenochtitlán azték főváros előtt, mely
titokzatos tornyaival, palotáival és piramisaival
hajnalpírban ragyogott. Cortez katonáitól körül-
véve a széles Avenidán lovagolt be a városba.
Montezuma, azték uralkodó aranyat érő szívé-
lyességgel fogadta a spanyolokat. A két fél ve-
zérei drága szőnyegeken foglaltak helyet, az azték
uralkodó pedig beszédet intézett a spanyolokhoz
és honfitársaihoz: ,,Előttetek és előttem is isme-
retes, hogy elődeink nem e földről valók, ahol
most lakunk, hanem egy nagyvezér oltalma alatt
vándoroltunk ide a messzi távolból r
Ez a 450 éves beszéd irritálja a történészeket.
Honnan jöhettek az aztékok elődei? Az archeo-
lógiai kutatások tanúsága szerint Közép-Amerikát
már 6000 évvel ezelőtt benépesítette egy kőkor-
szaki nép; találtak egyszerű szerszámokat, edé-
nyeket, fegyvereket. De mit állított Montezuma?
Az aztékok elődeihez tartoztak a maják, akik
több megoldást felvető rejtélyt hagytak hátra
Közép-Amerikában. I. e. 1000-800 körül - akko-
riban még az ősi Róma sem létezett – alapították
legrégebbi városukat. Tikalt, mely a mai Guate-
mala területén található, 40 kilométerre a Petén
Itza-tótól. Ezzel kezdődött a rejtély.
Tikalban sem folyó, sem állóvíz nincs. Vizet a
40 kilométerre lévő tóból kellett hozni; később
víztárolót és gigantikus csatornarendszert alakí-
tottak ki.
Miért építették Tikalt egy ilyen „nem éppen
szerencsés" helyre? Micsoda kényszerítő körül-
mény miatt kezdték el az építkezést a víztől távoli
helyen?
A talány megoldása egy kis jadelapocskába van
belevésve, amely ma a hollandiai Leyden város
múzeumában látható. Ez, a szakirodalomban
Leyden-lemeznek nevezett tárgy Tikal legrégebbi
leletei közé tartozik. Tizenöt maja írás – glyp –
van belevésve. Egy megfejthetetlen név után a
következő áll: „...ide ereszkedett le a tikali égi
család eme uralkodója..."
Égi család? Miféle uralkodó ereszkedett le? A
kérdések válasz nélkül maradnak, de bizonyos
következtetéseket tesznek lehetővé. Régen is úgy
volt, mint ma: zarándokhelyek keletkeztek ott,
ahol az „isteni" testetöltések lezajlottak. Tikal
úgy fejlődött az évszázadok alatt, mint valami
modern nagyváros. A központi zónában eddig
3000 épületet számoltak össze: lakóházakat,
palotákat, gazdasági épületeket, szentélyeket és
piramisokat, melyeket kikövezett utak kötöttek
össze. Egyedül piramisból illetve piramislába-
zatból hatvanat tartanak nyilván.
Mi célból épültek ezek a 70 méteres magasságot
is elérő, meredek piramisok?
Vajon – ahogyan azt gyakran hallhatjuk – ob-
szervatóriumok voltak? De minek belőlük ilyen
sok, ilyen viszonylag kis helyen?
Talán sírokkal állunk szemben? Tikal piramisai
alatt nem találtak sírokat.
Fenn: Állítólag így nézett ki valaha a tikali városközpont. Lenn: Ez a mai kép
Tikalban több mint hatvan piramist és piramislábazatot találtak
 Netán áldozati helyül szolgáltak, ahol a papok
hátborzongató rituálé keretében kiszakították a
rabszolgák szívét? Ismeretes, hogy az aztékok és a
maják döbbenetes emberáldozatokat mutattak be,
de az ősi Tikalt akkor már régen elhagyták lakói.
Esetleg a különböző gondolkodási irányzatok
iskoláiként működtek? Ez esetben hol álltak vagy
ültek a hallgatók? Alig néhány ember talált volna
csak helyet magának.
A piramisok az uralkodócsaládok emlékművei?
Tikal régi piramisain nincs ennek írásos nyoma.
Ráadásul több piramis épült ugyanabban az idő-
ben.
Talán fogadóhelyül – „horgonyvetésre" – szol-
gáltak az égboltot beutazó istenek számára? Le-
hetséges, hogy a papok az őserdőből kiemelkedő
magaslatokon várták égi tanítómestereiket, hogy
ünnepélyes keretek között vezessék le őket a
meredek lépcsőkön az emberek közé? Ennek a
lehetőségnek nem mond ellent az, hogy sok pira-
Vakító napfényben törnek az ég felé a zöld dzsungelből a még meglévő maja piramisok
mis áll szűk területen. Középkori városaink
számtalan templommal büszkélkedhettek, melyek
gyakran közvetlenül egymás mellé épültek.
Ha a mexikói Coclex Chimalpopoca, a Hagyo-
mányok könyve állításaira hagyatkozunk, tudjuk,
hogy Quetzalcoatl isten, akit a maják Kukulcan
(vagy Kukumac) néven tiszteltek, 52 évig tar-
tózkodott tanítómesterként az emberek között.
Quetzalcoatl neve „zöld tollú kígyó"-t jelent. A
zöld tollak voltak az ékszerei, ezért ábrázolták
repülő kígyóként. Jelképéül a Vénusz szolgált.
A hagyomány szerint Quetzalcoatl nagy ter-
metű, erős testalkatú lény volt. Koponyáját széles
homloka uralta, szúrós szemei egymástól nagy
távolságban helyezkedtek el. Szakálla volt és
fejfedőt viselt. Hangja állítólag 15 km messze-
ségbe is elhangzott.
Az égi tanítómester váratlan eltűnését kétféle-
képpen magyarázzák: vagy elégette saját ma
Az időjárás viszontagságaitól megtépázott sztélék egy érthetetlen istenkultusz néma tanúi
gát és Hajnalcsillaggá vált, vagy hajnali szürkü-
letben indult az ég felé, miután megígérte, hogy a
távoli jövőben visszatér.
Ennek a sokat csodált égi tanítómesternek épí-
tették a templomokat és piramisokat. Érthető,
hiszen Quetzalcoatl, avagy Kukulcan tanította
meg az embereket írni, matematikai ismereteket,
asztronómiai tényeket közölt velük.
A számrejtély
Még a szakemberek sem vitatják, hogy a maják
kezdettől fogva teljes írásrendszerrel és hihetet-
lenül pontos naptárral rendelkeztek. Ez ellentét-
ben áll a más népeknél tapasztaltakkal, akik írá-
sukat és naptárukat generációról generációra
fejlesztették ki. Természetesen az évszázadok
alatt a maja írásokban is történtek változások, de
az írás és a kalendárium már Tikal építésekor
léteztek. Olyan ez, mintha az ismeretek az égből
pottyantak volna le, vagy egy bevándorolt, idegen
nép hozta volna őket magával. Talán Montezuma
450 évvel ezelőtti beszéde több volt, mint egy-
szerű szóvirág?
A maják a Föld Nap körüli keringési idejét
365,2421 napnak tartották. A mai számítások
szerint 365,2424 nap a keringési idő.
A Vénusz pályaadatait oly pontosan ismerték,
hogy 6000 év alatt csupán egyetlen napot tévedtek.
Emellett a maják nem éltek még 6000
 A hondurasi Copán szobrait hihetetlen művészi ügyességgel készítették el. A felső emlékmű mindeddig megfejthetetlennek
bizonyult. Talán az istenek fel nem ismert járműve? Lenn: Az „asztronómusjelenet" a tudósok szerint négy papot mutat, akik egy
új dátumot számolgatnak
Bal oldal: Copán hierogliflépcsője rajzokkal és számokkal díszített. A maják kezdettől fogva komplett írással valamint egy
rafinált számrendszerrel rendelkeztek. Tanítómestereik az istenek voltak
 A copáni D-sztélé képei dátumadatokat mutatnak, melyek együttesen 1405800 napot, vagyis több mint 3815 évet eredmé-
nyeznek. A mi naptárunkra átszámítva a maja kalendárium i. e. 3114. augusztus 11-én kezdődik. Akkor szálltak le a tanító-
mesterek az égből
 éves történelmet, nem nyílt arra lehetőségük,
hogy adataikat ellenőrizzék. A brit asztronómus,
Michael Rowan-Robinson professzor véleménye:
„Ilyen mértékű pontosságot a nyugati asztronó-
mia csupán a legmodernebb időkben ért el.
A Drezdai Tartományi Könyvtárban őrzik az
úgynevezett Drezdai kódexet, a régi maja írások
egyikét. A kódex két lapja a Mars pályájával, négy
a Jupiterrel és holdjaival, nyolc a Merkúrral,
Szaturnusszal és Vénusszal foglalkozik, de a
Sarkcsillag és az Orion csillagkép sem hiányzik a
precíz tárgyalásból. Még az üstökösökről sem
feledkeztek el. Az úgynevezett fogyatkozási
táblák hét lapján évszázadokra megadták nap és
óra pontossággal a nap- és holdfogyatkozások
idejét. Ezzel kapcsolatban így írt 1937-ben egy
etnológiai folyóiratban az ismert német profesz-
szor, Herbert Noll-Hussum:
n A fogyatkozási tábla olyan pontos, hogy év-
századokra megadja minden egyes lehetséges
fogyatkozás idejét, sőt még az elvi, meg nem fi-
gyelhetőkét is. Mindezek időpontja meghatároz-
ható és kiolvasható belőle.
Sok majakutató mindezt kelletlenül fogadja.
Hogy volt arra képes egy nép, amely ráadásul
emberáldozatokat hajtott végre, hogy ilyen, korát
messze meghaladó asztronómiai ismereteket
rögzítsen? Honnan vették ismereteiket a „vadak"?
Ki tanította meg őket a bolygók adatainak ki-
számítására, amelynél még ráadásul azok egy-
máshoz képesti viszonyait is figyelembe vették?
Ha a Mars az X pontban áll, hol van akkor a
Vénusz a Jupiterhez képest? A maják ismerték a
választ. De honnan?
Évszázados megfigyelésekből, a pontos naptár
iránti mánikus vágytól, a matematika iránti von-
zalomtól hajtva, állítják az archeológusok.
„De itt, mint másutt is, más a tény, mint amit
hiszünk" – mondja Wilhelm Busch.
vál Talán a régi sumerok, babiloniak, egyiptomiak
vagy görögök, akik évezredes hagyományokkal
rendelkeztek, butábbak voltak, mint a maják? És
mi, okos európaiak, akik a régi népek ismereteiből
merítettünk, nem fogtuk fel egészen Galileo Ga-
lileiig (1564-1642), hogy mi játszódik le az ég-
ben.
A maják – és velük együtt a régi népek – ke-
vésbé voltak nagyképűek, mint mi. Hagyomá-
nyaikban rögzítették, hogy isteni tanítómeste
rek szálltak le az égből. Róluk írják a Jaguár-
papok könyvében:
„A csillagok útjáról szálltak le... Az ég
csillagainak mágikus nyelvét beszélték...
Jelük a mi bizonyosságunk, hogy az égből
jöttek...
Ha majd újra leszállnak... Újra fogják
rendezni, amit valaha alkottak...''
Méhek sisakok
és istenek
Az eredeti, igazi Quetzalcoatl / Kukulcan „égi
kígyó", „égi szörny" volt, aki bizonyos „idő-
közönként a Földre jön". Ez az egyedülálló égi
lény kezdettől fogva szorosan kapcsolódott
Itzamnához, a maják legfőbb égi istenéhez, az írás
és a naptár adományozójához. Ő volt az ég ura,
aki „a felhőkben lakozik". Öreg emberként áb-
rázolták, testét a bolygók jelei és asztronómiai
szimbólumok díszítették. Nem úgy nézett ki, mint
egy szokásos szárnyas kígyó, amely valójában
nem is létezik, hanem olyan „repülő kígyó" volt,
aki az égből jött. (Mellékesen: az óegyiptomiak is
tiszteltek egy szárnyas kígyót, a kínaiak pedig
impozáns történeteket írtak a repülő kígyó láto-
gatásáról.)
Az arizonai (USA) rezervátumban élő hopi
indiánok igazolják a maja hagyományokat. A
nagyon régi ősöket az isteni tanítómesterek, a
kacsinák irányították a világűrből. Ezen égi ta-
nítómestereknek a tiszteletére évről évre – ma is!
– kacsinabábukat faragnak ki és kacsinatáncot
járnak. Egy másik, az Amazonas felső vidékén
lakó törzs szintén tiszteli a távoli világűri láto-
gatókat. Ők a kayapó indiánok, akik egy szal-
mából készült öltözékkel imitálják mesterüket,
ugyanis égi tanítójuk egy hasonló, fonott öltö-
zéket viselt.
Jüan de Grijalva spanyol admirális 1518 má-
jusában a mexikói partok mentén vitorlázott. O és
emberei a hajóról csodáltak meg egy várost, mely
ugyanolyan nagynak és hatalmasnak tűnt
Az arizoniai hopi indiánok
kacsinabábukat faragnak és minden
évben kacsinatáncot járnak.
A kacsinák a hopik őseinek égből jött
tanítómesterei voltak.
Az inkák előtti törzsek szőttesei szin-
tén az égi küldötteket ábrázolják
 Az Amazonas mellett élő kayapo in-
diánok még ma is táncot járnak az égi
tanítómesterek tiszteletére. Rituáléru-
hájuk az égiek szem-, száj- és orrnyílás
nélküli viseletéhez hasonló
m
 Yucatan (Mexikó) régi maja városainak minden
templomát a földre szállt istennek szentelték, akit az
archeológusok „méhistenné" degradáltak
 A művészi, ám ma már érthetetlen stuk-
kóábrázolások emberi arccal mutatják a
„méhistent". A lény hason, fejjel előre
fekszik, széttárt karjait könyökben behaj-
lítja, öklébe botkormány illenék. Cipős lá-
bait megtámasztja, tollai a repülést jelké-
pezik. A felvételek Tulumban készültek
szemükben, mint az otthoni Sevilla. A Karib-
tenger feletti sziklán trónoló város neve Tulum. A
spanyolok nem merték Tulumot megtámadni, a
hatalmas erődítményt bevehetetlennek ítélték.
Tulum valóban egyike azon kevés maja vá-
rosoknak, melyeket három oldalról fal vesz körül.
Templomai fehéres-sárgás világítótornyokként
emelkednek a zöldeskék Karib-tenger fölé. Fő
szentélye a Földre szállt isten temploma. A
szárnyas istent a modern archeológia méh- is-
tenként tartja számon, ám több épületet díszítő
művészi stukkóábrázolásai minden másra utalnak,
csak nem éppen egy szorgalmas méz- gyűjtöge-
tőre – ugyanis egy, az égből érkező, emberi arcú
lényről van szó. Hasmánt száguld lefelé, széttárt
karjait behajlítja, öklébe jól illene egy
Az egyik tulumi templom belső falának még meglévő freskója félelmetes isteneket mutat, akik meghatározhatatlan gépekkel
dolgoznak
botkormány. Lábait cipőbe bújtatta. Hogy az
isteni mézgyűjtő overallt és védősisakot visel,
nem teszi valószínűbbé méh voltát.
A Grijalva admirális által harc nélkül feladott
Tulumot a maja időkben állítólag Tzamának, a
Hajnalpír városának nevezték. Tulumból kilo-
méteres, kövezett utak vezettek az olyan maja
centrumokba, mint Cobá, Yaxuna, Chichén Itza
vagy Uxmal. Zavaros helyzet. A klasszikus ar-
cheológia nem „engedélyezi" a majáknak a kerék
ismeretét. De akkor mire jók a kövezett utak? Úgy
látszik, az útépítők egy egységes megbízatás
szerint dolgoztak. Minden utat összeaprított
sziklákkal raktak ki és világos, vízálló anyaggal
öntöttek le. A Cobá-Yaxuna szakasz tíz méter
széles, túlságosan pazar ahhoz, hogy egyszerű
felvonulási út legyen.
 Uxmalban (Mexikó) a Kormányzó palotáján eredetileg négy isten volt látható, akik a hagyomány szerint utasításokat adtak az
embereknek. A fenti képen az istent sugárkoszorú övezi
A Cobá-Yaxuna út mentén találtak egy ötton-
nás, kétfelé tört hengert. Az óriási tárgy négy
méter hosszú és valószínűleg az út lehengerlésére
szolgált. Hasonló, valamivel kisebb hengerekre
bukkantak Uxmalban. Ezek szerint egy kőkorszaki
nép darabokat tört le a sziklából, hosszú henge-
rekké formálta azokat, de a kereket – amelyet tehát
ismert – nem használta.
Az oaxacai Museo de Arte Prehispanicóban több
hegyikristály kereket fényképeztem le. Mexikó-
város és Jalapa antrpológiai múzeumaiban kerekes
gyerekjátékok állnak a vitrinben. A hondurasi
Copán maja városban fogaskerekeket és kőkere-
keket sikerült lencsevégre kapnom. Röviddel
ezelőtt olvastam, hogy bár a maják ismerték a
kereket, de nem használták, mert szent dolognak
tartották. Mindez meggyőzően hangzanék, ha nem
léteznének az utak...
Az utak és a kerekek bizonyára az istenek
számára voltak fenntartva. De milyen istenek
számára? Ezen istenek szenzációs ábrázolásával
találkozhatunk Villahermosa (Mexikó) városának
közelében, a La Venta-i Parkmúzeumban, mely
óriási, sisakos olmék koponyáiról híres, amik
tompán bámulnak maguk elé. Kevésbé ismert a La
Venta-i 3-as számú sztélé, bár ötven tonnájával a
park legsúlyosabb darabja. A kődarab 4,27 méter
magas és 2,03 méter széles. Bal alsó részén egy
alak felső lábszára és nadrágja ismerhető fel. A
figura feje hiányzik, ám látható komplikált fejdí-
sze, mely az egyiptomi Min istenéhez hasonló. A
sztélé felső, jobb oldali része „lebegő emberalakot
" mutat, melynek fejét szorosan illeszkedő sisak
takarja. A „leereszkedő isten" maszkféleséget
visel az állán, az orra és szája előtt pedig egy
golyócska áll, hasonlóan a mai mikrofonokhoz.
A képbe foglalt kijelentés világos: az égiek
egyike leereszkedik az emberekhez.
 A maják állítólag nem ismerték a kereket. Copánban (bal
oldal) valamint a Mexikóvárosi Antropológiai Múzeumban
(jobb oldal, felső kép) is lefényképeztem kerekeket és fo-
gaskerekeket, Uxmalban pedig hengereket
 A La Venta-i 3-as számú sztélé 4,27x2,03 méteres. Jobb felső
részén egy lebegő, leszálló isten látható. Fején sisakot, állán
maszkot visel, szája előtt a mai mikrofonokhoz hasonló go-
lyócska áll. A művész jól megfigyelte istenét

Ennek párja, egy startoló isten ugyanazon

parkmúzeum „sárkánymonolitján" látható, melyen
meghajlított hátú emberalak ül egy „kígyóban".
Az alak hasonló sisakot visel, mint az előbbi, a
3-as számú. A „sárkánymonoliton" az isteni lény
zárt térrészben ül. Lábai magasabban vannak, mint
az ülepe, jobb kezével egy rúdfélét kezel. A ru-
hába bújt isten bal kezében kosaracska látható,
ami a sumer és babiloni „repülő lényeknél" is
feltűnik. Feje fölött négyszögletű doboz lóg,
melyet élénken figyel.
1952. június 15-én fedezett fel a mexikói ar-
cheológus, Dr. Alberto Ruz Lhuillier a palen- quei
Feliratok temploma alatt egy titkos kriptát.
 La Venta „sárkánymonolitján" a sisakos emberi alak zárt térrészben – a sárkányban – ül. Jobb kezével botkormányt kezel, feje
fölött négyszögletű doboz lóg. Jobbra lenn: Olmék fej ugyanebben a parkban. Jobbra fenn: A lábait keresztbe téve imádkozó pap
akár egy indiai templomban is ülhetne. A szanszkrit szövegekben valóban azt állítják, hogy az istenek kisebb embercsoportokat
szállítottak el Indiából távoli országokba
 A palenque-i Palota (Mexikó) istenek és papok figuráival van díszítve, közülük néhányan „görkorcsolyát" viselnek, ami ki-
válóan illett volna a maják aszfaltos útjaira. Jobb oldal: Palenque templomainak az archeológusok hangzatos neveket adtak,
például Kereszt temploma. Feliratok temploma, Levélkereszt temploma, XIV struktúra vagy Naptemplom
A mennyezetről cseppkövek függtek lefelé, amiből
a föld alatti kripta igen magas korára lehet kö-
vetkeztetni. A padlót egyetlen óriási, 3,80 méter
hosszú, 2,20 méter széles, 25 cm vastag monolit
fedte. A „palenquei sírkőbe" – ez a szakkifejezés a
monolitlapra – a kőfaragók semmi mással össze
nem hasonlítható, fantasztikus ábrázolásokat vés-
tek. Egy előrehajló emberi lény ül egy „kabinban"
vagy járműben. Arca előtt egy gép található, me-
lyet kezeivel irányít. Bal lábának sarka pedálon
nyugszik. A kabin hátsó része zárt, mögötte
fénycsóva izzik.
Mivel ezen az egyedülálló táblán maja írások
szerepelnek, melyek másutt is előfordulnak, a
tudósok „életkeresztet", „földszörnyeteget",
„madarat", sőt az „esőisten szakállát" látják rajta.
A komplikált fejdíszű ülő alak pedig „egy halott
portréja", „halálisten", az „emberi nem szimbó-
luma", „fiatal ember a földmonstrum maszkján",
„Yum Kox kukoricaisten" vagy egyszerűen „Pa-
cal", Palenque utolsó uralkodója.
A föld alatti kripta és sírkő keletkezését i. sz.
603-633-ra teszik. Valójában maga a sírkő nem
datálható, ugyanis a dátumjelölések ciklusoknak
felelnek meg, melyek 52 évente ismétlődnek.
Ezért az archeológusok a Feliratok templomán
kívül kutattak dátumadatok után, majd ezeket
hasonlították össze a sírkő adataival. Ez a módszer
nem kifogástalan.
Palenque különböző helyein jóval azután is
rögzíthettek dátumokat, hogy a sírkövet a mélyben
elhelyezték. Ráadásul a specialisták azt is elhall-
gatják, hogy magán a sírkövön olyan adatok for-
dulnak elő, melyek az általuk megállapítottaknak
teljességgel ellentmondanak. Azzal vigasztalják
magukat, hogy a hajdani kőfaragók „tévedhettek".
Miért nem vettek tudomást a kripta kinyitásakor a
mennyezetről függő cseppkövekből?
A sírkő fantasztikus reliefjének nincs szüksége
interpretációra. A képek önmagukért beszélnek.

Fehér Medve, a bölcs, öreg hopi indián szerint Palenque egyetemi város volt, ahol a csillagokból érkezett tanítómesterek, a
kacsinák oktatták az embereket. Jobb oldal: Dr. Alberto Ruz Lhuillier 1952-ben fedezte fel a Feliratok temploma alatt lévő titkos
kriptát. A padlót fedő hatalmas monolitlapba, az úgynevezett „sírkőbe" készítői fantasztikus ábrákat véstek
 Különös dublettek léteznek. Guatemalaváros
Popol Vuh Múzeumában olyan fejeket láthatunk
sisakok mögött, amelyek modern ismereteink
birtokában egyértelmű következtetésekre vezet-
nek bennünket. Az isteni fejek üveglapok mögött
kaptak helyet, orruk alatt technikai készülék
helyezkedik el. Ugyanebben a múzeumban fino-
man cizellált vázákat csodálhatunk meg. Ezek
közül néhány trónjukon ábrázolja az égi meste-
reket, kezükben definiálhatatlan tárgyakkal
(Egyiptom!) és – ahogyan az várható – fejüket
díszes sisakba dugva.
Ugyanebbe a csoportba tartozik az El Baul-i
(Guatemala) 27-es számú emlékmű. Ez egy 2,54
méter magas, 1,47 méter széles sztélé. A kő-
plasztikán domináló alak öntudatosan csípőre
teszi a kezét. Egyfajta ökölvívókesztyűt visel, s
teniszlabda nagyságú golyókat tart. Lábait csiz-
mába dugta, ezek egészen a térdéig érnek, majd
nadrágban folytatódnak. A nadrágot széles öv
választja el a szűk felső résztől. Csodálatot éb-
reszt a fejet övező sisak, mely a búvárokéhoz
hasonlatos. A sisakból tömlő vezet az alak hátán
lévő kicsiny, tankszerű dobozhoz, egy tartályhoz.
A szemek előtt kémlelőnyílás látható, mely mö-
gött megfigyelhetők a szemöldökök, a szemek és
az orr egy része.
Az orr egyenes meghosszabbításában, de a si-
sakon kívül egy állat, talán egy jaguár pofáját
alakította ki a kőfaragó. Torkából a sisakos alak
által elhasznált, kilélegzett gáz áramlik ki.
Különleges szob-
rok istenfejekkel,
sisakok kémlelő-
lyukkal a guate-
malavárosi Popol
Vuh Múzeumban
 Az El Baul-i 27-es számú emlékmű (Guatemala) sisakban és szorosan a testhez simuló ruhában mutatja az isteni alakot.
Tikalban is (alsó kép) találtak fogaskerékhez hasonló tarisznyát viselő alakokat. Itt is felismerhetők egy tömlő nyomai, mely a
tarisznyából kiindulva átvezet a vállon

A tudósok szerint a relief a maják labdajátékának egy

jelenetét ábrázolja. A győztes egy oposszum
maszkját viseli, a sisaktól a tartályig vezető tömlő
egyszerűen farok, a szájból kiáramló gáz pedig a
vizet szimbolizálja. Az El Baul-i 27-es számú tár-
gyat én így interpretálom: Két földönkívüli lény,
„isten" küzd egymással, a legyőzött átnyújtja
fegyverét a győztesnek és könyörületért esedezik.
Esetleg csak a nagy alak ábrázol égi tanítómestert,
akinek ruhája hermatikusan zárt, hogy megvédje őt a
baktériumoktól és a vírusoktól. Az idegen a tartály
és a tömlő segítségével szűrt levegőt szívbe a si-
sakból, az elhasznált levegőt pedig kifújja.
A mai védősisakok is hasonlóak. A kőfaragó anél-
kül, hogy értette volna a látottakat, kőbe véste, ami a
szeme elé tárult, illetve ami emlékeiben megmaradt.
Tikalban és Copánban is találtak sisakos lényeket,
melyeknek sisakját tömlő kapcsolja össze valami-
féle, a hátoldalon elhelyezkedő edénnyel.
 A tikali preklasszikus sztélé (Guatemala) ismeretlen istenséget mutat, aki technikai kiegészítőkkel van körülvéve. Felismer-
hetők a csövek, menetek, zárak és egy több részből álló cső, mely a jobb oldali hasfaltól fut a behajlított karokig és kezekig
 A Hondurasban lévő maja város, Copán építményei között fényképeztem le ezeket a szohormaradványokat. A behajlított kö-
nyökű, ökölbe szorított kezű ülő alakokban valószínűleg az égből érkezett isteneket örökítették meg. Felsőtestük előtt valaha
„dobozok" vagy műszerek lehettek, melyeknek rögzítő része még ma is felismerhető

A maják fantáziadús stukkói hasonlítanak az ázsiai, különösen a kambodzsai és indiai istenábrázolásokra. A két földrész me-
redek lépcsőpiramisai is identikusak
 A Guatemalai-felföldön található Seibal romváros az ország legjelentő-
sebb kultikus helyei közé tartozik. A maja kultúra klasszikus emlékei ma-
radtak fenn itt. A képeken látható sztéléket is Seibalban találták. A hivatalos
vélemény szerint maja harcosokat ábrázolnak. Szerintem egyértelmű tech-
nikai részletek ismerhetők fel rajtuk, melyek meghaladják az indiánok
fejlettségi szintjét

Valószínűleg a hajdani „művészek'' sem értették azt, amit Seibalban kőbe

véstek. Csupán az általuk látott és megfigyelt dolgokat ábrázolták. A tech-
nikai eszközök funkciója és kezelési módja rejtve maradt előttük. Még a
századunkban, Új-Guineában keletkezett cargo kultusz is ilyen alapokra épül
 Sayil (fenn és középen balra) temp-
lomát is a földre szállt istennek szentel-
ték. Mexikóváros Antropológiai Múze-
umában több hasonló ábrázolást is ta-
lálunk (lenn), egy óamerikai rajzon
pedig az égi tanítómestert olyan jármű-
vön mutatják, mely a felhők fölött repül
(középen jobbra)
 A Berlini Néprajzi Múzeumban nyolc sztélé található, melyeket a múzeum egykori igazgatója 1876-ban szerzett be a guate-
malai Santa Lucia Cotzumalguapáhan. A szakemberek szerint ezek a maják labdajátékának kultikus részleteit jelenítik meg.
Eközben nem figyelnek arra, hogy a sugárkoszorútól övezett, földre szálló isten nem tipikus közép- amerikai motívum. A hasonló
ábrázolások nemzetköziek

Ha a sisakos és/vagy földre szállt/ szárnyas is-

tenek csupán Közép-Amerikában előforduló
szimbólumok lennének, nem vesztegetném rájuk
az időt. Ki vitatja azonban e szimbólumok nem-
zetköziségét? Ki tud nekem ellentmondani, ha
megállapítom, hogy ezek az égi lények számtalan
hagyományban megörökítést nyertek? Nem régen,
„csupán" 2600 évvel ezelőtt hallhatta Ezékiel
próféta:
„Nektek, embereknek szemetek van a látásra,
mégsem láttok semmit/'
 5. FEJEZET

AKI KERES, TALÁL

cán építésével kapcsolatos terveiket, ugyanis a

R itkán élhetjük meg a modern és az ismeretlen
távoli idők kontrasztját olyan élén
romokból földönkívüli üzenetek olvashatók ki.
Az ismeretlen teotihuacánok, az építőmesterek,
ken, mint amikor egyórai autózással magunk
aligha lettek volna képesek így tervezni, ugyanis –
mögött hagyjuk Mexikóvárost a maga négyzet-
mondja a hivatalos vélemény – kő- korszaki em-
kilométerenként 11 000 lakosával, és megláto-
berekkel állunk szemben.
gatjuk Teotihuacán romjait. Aki tájékozódni
Az egyszerű polgár bunkóhajigáló, állati pré-
szeretne, a Mexikóról szóló útikönyvben a kö-
mekbe öltözött, primitív kőkorszaki embereket
vetkezőket olvashatja: „Az aztékok romokat ta-
képzel el. Az archeológusok mindezt másként
láltak itt, elnevezték őket az istenek helyének,
látják. A kőkorszakiak, mondják, a különböző
mert úgy gondolták, a gigantikus építmények
területeken igen kulturáltak lehettek, ahogyan azt
kizárólag az istenektől származhatnak. Nem is-
pl. a sziklarajzok vagy a dolmenek és menhirek
meretes, ki építette Teotihuacánt, ahogy eredeti-
mutatják. A kőkorszaki ember fogalma az esetek
leg nevezték a helyet, nem tudjuk, mikor és miért
többségében annyit jelent, hogy ezek még nem
döntötték romba, s hagyták el lakói.'*
ismerték a fémeket.
Mivel sem a maják, sem az aztékok nem
A tudósok i. e. 1000-800-ra teszik Teotihuacán
emelhették a várost és mivel senkinek sincs róla
kialakulását. Ekkor még nem alapították meg a
fogalma, ki kezdte el az építést körülbelül i. e.
régi Rómát, még nem állt Jeruzsálem, Európában
1000-ben, az ismeretlen építőket egyszerűen
nomádok éltek. Virágkorában, i. sz. 600 után 25
„teotihuacánoknak" nevezik.
négyzetkilométeres területen terült el, lakosainak
Amikor a spanyol hódítók 1519-ben Hernando
számát több mint 200 000-re becsülik. A mesterek
Cortez vezetésével az országba érkeztek,
az egész építési idő alatt következetesen tartották
Teotihuacán már romokban hevert, az épületeket
magukat az eredeti tervekhez. Ilyesfajta „enge-
benőtte a buja trópusi növényzet. Már maguk az
delmesség" csak egy uralkodó vallás bűvkörében
aztékok is csak ebben a formájában ismerték a
képzelhető el.
várost, melynek azonban a neve nem újkori ki-
találás. Az aztékok keresztelték el így, meg is
mondták a spanyoloknak, hogy miért:
„Az éjszaka idején, amikor még nem sütött a
nap, amikor még nem volt nappal, azt mondják
összegyűltek az istenek azon a helyen, melyet
Tervek a csillagokból?
Teotihuacánnak hívtak, hogy tanácskozzanak az
emberekről.'*
Akármit is határoztak az istenek a nagy sötét- Laurette Séjourné archeológus. Ő vezette né-
ségben, bizonyára hátrahagyták a Teotihua- hány éve a szellemvárosban az ásatásokat és a
Teotihuacán
következőképpen vélekedik Teotihuacán alapítá- A Halottak útja és a Nap-piramis

sáról valamint építészetéről:

„Ennek a fejlett kultúrának az alapjai minden
titkok legtitkosabbjaihoz tartoznak... Nehéz elkép-
zelni, hogy a szellemi előfeltételek komplexuma
hirtelen, előzmények nélkül, egyszerűen csak adott
lett. Semmiféle tárgyi bizonyítékunk nincs e döb-
benetes fejlődési folyamat lezajlását illetően."
Ez a helyzet. Ki tervezte Teotihuacánt? Ki ins-
pirálta a fenomenális piramisokat? Talán az iste-
nek emléket akartak állítani? Talán a kövekkel
akarták átadni üzeneteiket?
A városban északról délre fut egy három kilo-
méter hosszú, 40 méter széles út, amelyet ma
Halottak útjának neveznek. Ez a névadás éppoly
önkényes, mint a Hold-piramis, Quetzal-
coatl-templom vagy Nap-piramis elnevezések.
Egyetlen írásos emlék sem maradt fenn, amely a hihetetlenül pontos mérési technikájáról tanús-
monumentális épületek nevére utalna. kodik. Északról délre 30 méteres esése van, melyet
Az út északi végén egy 150x200 méteres terü- a (kőkorszaki) mesterek egyenletesen elhelyezett
leten áll a teraszosan épített Hold-piramis. Ennek lépcsőfokokkal kompenzáltak ki: minden ötvene-
legfelső szintjéről balra tekintve a Nappiramist dik méteren hét lépcsőfok és egy sík található. E
látjuk. Ez Közép-Amerika leghatalmasabb épít- technikai megoldás következtében valamennyi
ménye, az alapja 222x225 méteres. látogató optikai csalódás áldozata lesz. Lentről
A Halottak útja képezi a város észak-déli ten- fölfelé, avagy délről északra nézve még ma is
gelyét. Architektonikus kialakítása a tervezők végtelen lépcsőt látunk, amely végül a
Hold-piramisba megy át.
 Quetzalcoatl isten temploma a szárnyas kígyóval, amely inkább egy hatalmas sárkányra emlékeztet.
De ha az ellentétes irányba nézünk, akkor minden
lépcső és sík eltűnik, mintha elvarázsolták volna,
csupán a Halottak útjának világosbarna, kilomé-
teres csíkja látszik. Ráadásul úgy érezzük, mintha
a Nap- és a Hold-piramis ugyanolyan magas volna,
pedig a Nap-piramis 19 méterrel feljebb emelke-
dik.
A piramissíkokról ma már hiányoznak a temp-
lomok, a Hold-piramis tetejéről pedig az a 3 méter
magas, 22 000 kilogrammos kőfigura,
melyet a piramis lábánál találtak meg és ástak ki. A
Nap-piramis tetején eredetileg egy isten arany-
nyal-ezüsttel bevont szobra állt, amit a spanyol
hódítások idején a franciskánus Jüan de Zumágarra
(1478-1548), Mexikó első püspöke beolvasztatott.
Egy magasabb síkon áll Teotihuacán stukkódí-
szekkel leggazdagabban ékesített épülete, a
Quetzalcoatl-templom. Tollakkal díszített kígyó-
fejek tekergőznek, démoni lények maszkjai lesnek
kifelé a lépcsők falaiból és kígyótestek másznak a
templom talpazata körül.
A templommaradványok díszítő elemei bizo-
nyítják, hogy a szárnyas kígyóisten emblémája
jóval az aztékok és maják előtt ismert volt Me-
zo-Amerikában. A motívumok azonosak az azté-
kok Quetzalcoatl és a maják Kukulcan istenének
ábrázolásával.
Ezáltal a „fehér szakállú férfi", aki állítólag a
maják idejében vándorolt be „keletről" szintén
megmagyarázható.
Teotihuacánban az a legdöbbenetesebb tény,
hogy a város Naprendszerünk kőbe öntött mo-
dellje.
 Kicsinyített ságban, a Halottak útjának végén a Hold-piramis
jelöli az Uránusz bolygó helyét.
Naprendszer Vajon a történelem előtti időkben élt város-
építők ismerték a Neptunuszt és a Plútót is, me-
lyeket csupán századunkban sikerült felfedezniük
Hugh Harleston amerikai mérnök, aki éveken át a csillagászoknak? Igen! Ha meghosszabbítjuk a
kutatott az „istenek" eme helyén, észrevette, hogy Halottak útját a Hold-piramison túl, 2880 hunabra
minden épületen lemérhető 57 méter vagy ennek a a hegyoldalon egy kis templomot, további 3780
többszöröse. Például a Halottak útja mentén 114 hunabra egy tornyot találunk, az utóbbi jelképezi
(=2x57) és 342 (=6x57) méterre helyezkednek el a Plútót. Bár a torony újabb építmény, de egy
egymástól a jelentős építmények. A Citadella fala régebbi templomocska alapjára emelték.
399 (=7x57) méteres. Nem vitás: Teotihuacán a Naprendszer mo-
Hugh Harleston egy kisebb egység után kuta- dellje. A kőkorszaki építőmesterek és városter-
tott, amely szintén illene Teotihuacán épületeire. vezők azonban nem ismerhették Naprendszerünk
Ez az alapegység 1,059 méternek adódott, s bolygóinak adatait. Ki juttatta őket e tudás bir-
Harleston az azték hunab nevet adta neki, ami tokába?
egységet jelent.
A Quetzalcoatl-, a Hold- és a Nap-piramis
magassága 21,42 és 63 hunab, tehát 1:2:3 arány-
ban állnak egymással.
Közben egy számítógép döbbenetes adatokat
szolgáltatott. A Quetzalcoatl-piramis alapkerülete
megfelel a polárrádiusz 100 000-ed részének.
Harleston a Citadellán különféle pitagoraszi há-
romszögeket fedezett fel, valamint a körkerület
kiszámítására szolgáló n értéket és a fénysebes-
ségnek megfelelő számjegyeket (299 792 km/sec).
A piramistalpazatok és a Citadella síkjai a
Merkúr, Vénusz, Föld és Mars pályaadatainak
megfelelően nyertek elhelyezést. Az adatok
közvetlenül a Citadella mögött, a Halottak útján
folytatódnak: egykor itt folyt egy mesterséges
mederben a San Jüan-patak, ami megfelelő tá-
volságával szimbolizálta a Mars és a Jupiter kö-
zötti Aszteroida-övet. A Citadella középpontjától
mérve, tovább a Halottak útjának irányában a
Hold-piramis felé, 945 hunab távolságban kellett
volna Harlestonnak újabb épületet találnia,
mégpedig a Szaturnusz bolygónak megfelelő
helyen. Ott azonban semmit sem talált. Mexikó-
város Nemzeti Könyvtárában Harleston rábukkant
a régi Teotihuacán rajzára, amelyen éppen a
megfelelő helyen egy templomot jelöltek. A
templom áldozatául esett a terület kiegyengeté-
sére irányuló munkálatoknak. 1845 hunab távol-
Csillámok a
szendvicsben
Bal oldal: A templomok és piramisok falai valaha pompás
színekben ragyogtak. A szárnyas rémalakok még ma is felis- 1983-ban az ásatások során több üregre buk-
merhetők kantak, melyeknek a teteje 15 cm vastagságú
 A felnyitott vaslemez alatt egy pincerész fedele található. A
kőrétegek közé 10-15 centiméter vastag csillámot húztak be
szendvicsszerűen

csillámréteggel volt izolálva. Ezeket a

csillámlemezkéket egykor szendvics-eljárással
helyezték az üregek fedeleibe: kő/csillám/kő.
A csillámnak igen figyelemreméltó tulajdon-
ságai vannak: Elasztikus, 800 -ig hőálló, ellenáll a
hőmérsékleti ingadozásoknak (forró/hideg) va-
lamint az organikus savaknak. Kiváló elektromos
szigetelő és lehetetvékony lapokra bomlik. Jó
tulajdonságai miatt többek között a nagyolvasztók
ablakai is csillámból készülnek.
A kőkorszaki teotihuacánoknak egy sor isme-
retet tulajdoníthatunk, de azt már mégsem gon-
dolhatjuk róluk, hogy tisztában voltak a csillám
előnyeivel. Nem is volt rá szükségük, hiszen sem
magas hőmérséklettel, sem veszélyes savakkal,
sem elektromos feszültséggel nem volt dolguk.
A nagy talányt maga a csillám jelenti: musz-
kovit csillámról van szó, melyet nagyapáink
moszkvai üvegnek neveztek, s ezt tették a kályhák
kémlelőnyílásaiba. találhatók. Honnan származnak Teotihuacán
Nagy csillámlelőhelyek Dél-Afrikában, Brazí- vastag csillámrétegei? Közép-Amerika hegysé-
liában, az USA-ban és a Bajkál-tó környékén geiben, melyek túlnyomórészt vulkáni kőzetekből
állnak, alig található csillám. Kik és miért ren-
delhették el, hogy a teotihuacáni ürege
ket csillámmal kell szigetelni? Talán valami ér-
zékeny anyagot tároltak itt egykor, amit védeni
kellett a savaktól, a hőségtől, a hidegtől vagy a
villámoktól?
,, Szomorú ez az egész: a buták biztosak a
dolgukban, az okosak pedig telve vannak kétsé-
gekkel:' (Bertrand Russell, 1872-1970)
Egy ismerős archeológus elmagyarázta nekem,
hogy mivel a csillám szépen csillog, ékszerké-
szítéshez és a szem gyönyörködtetésére használ-
ták, még talán épületeket is díszítettek vele. El-
képzelhető, de ez még nem visz közelebb a
teotihuacáni rejtély megoldásához. Ne feledjük: a
csillámot szendvicsszerűen, mesterségesen húz-
ták be a kőrétegek közé, tehát nem „élvezték" a
ragyogását. A ragyogáshoz egyébként elegendő
lenne egyetlen rétegecske, semmi szükség 15
centiméteres vastagságra.
Ha a földönkívüliek állnak Teotihuacán rejtélye
mögött, felvetődik a kérdés: mit akartak mind-
ezzel elérni? Azt, ami évezredekkel később va-
lósággá lett: a késői generációknak fontos kö-
vetkeztetéseket kell levonniuk a romokból! Ha
nem tudjuk megtenni ezt, az nem válik dicsősé-
gére a világűrkutatás kezdetén álló földi civili-
zációnak.
Feljegyezve az
örökkévalóságnak
Az új ismeretekből levont következtetések
alapján a közép-amerikai népek történelmét újra
kell értelmezni. A régi mítoszokhoz tartozik a
Popol Vuh, a quiché maják szent könyve, valamint
a Chilam Balam könyvek, melyek mítoszokra és
történelmi forrásokra támaszkodnak. Chumayel
Chilam Balam könyve szerint a teremtés a kö-
vetkezőképpen zajlott le:
„Ez a világ története, ahogyan azt a régi idők-
ben leírták... így a maják megtudhatják, hogy
születtek ebbe az országba... Katun 11 Ahauban
(dátum) történt, amikor Ah Mucencab (földre
szállt isten) megjelent. Akkor történt, hogy tűz
esett az égből, majd leereszkedett a kötél, azután a
sziklák és a fák...'' Mani Chilam Balam könyvében
hasonló áll:
„Íme, a beszámoló egy isten, tizenhárom isten
és egyezer isten születéséről, akik Chilam Balam,
Xupán, Nauat... papokat tanították."
Hasonló ábrázolásmóddal találkozhatunk Enok
próféta könyvében, melyben azt is olvashatjuk,
hogyan oktatta az embereket a tanítómesterek
egész hada:
„Semjasa tanította... a gyökerek vágását, Ar-
maros a ráolvasás megszüntetését, Baraqel a
csillagnézést, Kokabeel az asztrológiát, Eze- qeel
a felhőtudományt, Arakiel a Föld jeleit,
Samsaveel a Nap jeleit, Seriel a Hold jeleit..."
Világszerte ugyanarról van szó, csak éppen
tudósaink elkülönítve nézik az írásokat, ahelyett,
hogy együtt szemlélnék azokat. Az arizonai hopi
indiánok mesélik, hogy eredeti isteneik, a
kacsinák, féltök alakú bárkákban érkeztek a
Földre. A csendes-óceáni szigetcsoportok lakói a
bárkákat „kagylókhoz" hasonlítják, Mikronézia
egyik szigetcsoportjának, Kiribatinak a legendá-
iban Nareau ősisten kókuszhéjban repült, az indiai
istenek pedig vimánákban érkeztek világűri vá-
rosaikból. Még az Ótestamentum Istene is „füst-
tel, földrengéssel, zajjal, fénnyel" ijeszti meg az
embereket. Mindez csak kép – de minek a képe?
A korai népeknek – vagy az őseiknek, ha így
jobb – a szemében a Földre érkezett tanítómes-
terek, a kozmosz bölcsei istenek voltak. Amint
eltűntek a színpadról, a hátramaradottak töre-
kedtek elfoglalni a helyüket: epigonok folytatták
művüket és követeltek tiszteletet maguknak. A
sok kis, mondvacsinált „isten" zavart idézett elő,
miközben az igaziak visszavonultak, s távol tar-
tották magukat az eseményektől.
A régi népek tudatából sohasem törlődött az égi
tanítómesterek emléke. Állandóan gyötörte őket a
kérdés: meg fognak bennünket büntetni az iste-
nek, ha ígéretükhöz híven visszatérnek? Észre
kell vennünk, hogy ez a kérdés a modern vallá-
sokat is foglalkoztatja, csupán istenük büntetését
az utolsó ítélet napjára tolják ki. Ezzel szemben a
régi népek isteneik tényleges visszatérését várták.
Félelemmel telve vizsgálták az égboltot és fel-
jegyeztek mindenféle változást. Ilyesfajta
„könyvelésekkel" még a maja szobrokon is ta-
lálkozhatunk, például Copán város „asztronómiai
jelenetén".
A három maja kéziratot, melyek a véletlen
folytán „túlélték" a spanyol hódítók pusztításait,
máig sem sikerült teljesen (a számok kivételével)
megfejteni. Talán az ennek az oka, hogy téves
elképzeléseket kapcsolunk a fordításhoz? Talán a
maja képekhez fűzött magyarázatok azért olyan
üresek, mert a szellemi modell mögött megbújó
tartalom csak kevés pontban találkozik a hajdani
papok elképzeléseivel? Az olyan semmitmondó
megnevezések, mint pl. zöld tollú kígyó, méhisten,
pajzs-jaguár, Mágus temploma (Uxmal), Levél-
kereszt temploma (Palenque), repülő géniusz,
mitológiai monstrum és életkereszt... üres fo-
galmak csupán, melyeket a tankönyvek ültettek a
köztudatba.
Ezek szerint a tulai, úgynevezett At-
lasz-harcosok (70 kilométerre északnyugatra
Mexikóvárostól) „nyílköteggel" és
„parittyafelszereléssel" vannak ellátva, dobozhoz
hasonló kalapot és mellkasukon „stilizált pillan-
góemblémát" viselnek. Te jó ég – a képek valami
egészen mást mutatnak!
Egyre messzebb –
egyre régebbre
Az archeológusok még nehézkesebben bánnak
az időpontok megállapításával, mint a hagyo-
mányok és képek korszerű kiértékelésével. Bár a
datálási módszerek, különösen a sokat emlegetett
C-14 izotópnak köszönhetően sokat fejlődtek, de
mit ér mindez, ha az eredetekre nem derül fény?
Egy sír korát könnyű megállapítani – egy, a halott
kezében lévő fémtárgyét nem. A romokat az or-
ganikus maradványoknak köszönhetően (csontok,
faszén, szövetek, stb.) el lehet helyezni az időben,
különösen ha dátumjelek díszítették az épülete-
ket. Világos! Világos?
A kérlelhetetlen idő minden épületet kikezdett,
a szent templomokat sem kímélte. Ha ma egy
templom károsodik, a pap segítségnyújtásra szó-
lítja fel az ország gyülekezeteit. Nem csupán
renoválják és restaurálják az épületet, hanem
gyakran le is bontják, majd a helyén újat emelnek.
Ezt a játékot évezredeken át el lehet játszani. így
keletkeztek a régi, pogány templomok helyén
keresztény építmények.
Mielőtt restaurálták és kibővítették volna, a
legtöbb kultuszhely földje szentnek számított. A
legmesszebbre nyúló nyomok a legérdekesebbek.
Sokszor csupán anyagi okok miatt felületi ar-
cheológiai kutatásokat végeznek, még ha ez a
felület 15 méter mélyen fekszik is a törmelékben
vagy a humuszban. Aztán megállapítják, hogy az
X maja törzs háborúzott az Y-nal, vagy hogy
Chichén Itza uralkodója, Chac Chib Chac meg-
szöktette Tzamal uralkodójának menyasszonyát.
Kit érdekel? A vallás forrásaira és az istenkultusz
kezdeteire vonatkozó kérdések megválaszolat-
lanok maradnak, a rituális maszkok és tárgyak
jelentőségének kiderítése várat magára, az egész
ködbe és zsákutcába kerül.
Malinalcóban a jaguár és a sas tiszteletére
templomot vájtak a sziklába, melyhez hasonlót
Mexikóban hiába keresnénk. Az építményt az
aztékoknak tulajdonítják. Csak hát: a szikla-
templom nem jellemzi az aztékokat. Itt már ko-
rábban kellett hogy legyen egy szentély. A
templom előtti teret a csupasz sziklából alakí-
tották ki, a tényleges szentély egy gigantikus,
megalitikus patkó egy mesterséges szikladómban.
A sima falakon és a patkó középpontjában sas ül,
mely széttárt szárnyaival mintha a szűk szikla-
bejáratot célozná meg.
A létesítmény korát illetően nincsenek adata-
ink. Nem tudjuk, miféle emberek keze munkájá-
nak köszönhető a pompás sziklaalkotás. Nem
tudjuk, mindez miféle isten tiszteletére készült.
„Állatkultusz", hangzik az egyetlen, fantázia-
szegény válasz. Banális állattiszteletnél többet
nézek ki elődeinkből.
Korcsok és
monstrumok
A különböző fajtájú állatok istenítése olykor
groteszk formákat ölt. Tisztelni lehet egy sast,
mert a repülés iránti csendes vágyat fejezi ki, egy
jaguárt, mert gyorsan és csöndben vadászik, vagy
tőlem egy tehenet is, ami a tej forrásaként hálát
ébreszt. Még a legirracionálisabb gondolatokat is
el bírom viselni, ha muszáj.
 A legenda szerint a mexikói Tulában a kisebb rangú istenek találkoztak a magasabb rangúakkal, a kapcsolatot zsinórokon át
tartották egymással. A tulai istenek szemüveget és fülvédőt viselnek, mellkasukra pedig dobozt erősítettek, amikben az archeo-
lógusok „pillangóemblémát" vélnek felfedezni. Két ujjukkal különös tárgyakat fognak át, melyekről a szakirodalom úgy tudja,
„szimbolikus kulcsok" vagy „nyílkilövők". A technikai jelentés keresése mindenesetre értelmesebbnek tűnik

Az archeológiai datálások egyre messzebbre vezetnek, a kronológia alatt inog a föld. Ez a helyzet az ősi maja város, Acancéh
esetében is, melyet még monolitokból építettek
Malinalco (Mexikó) kevésbé ismert templomának előterét a sziklából vájták ki, a tulajdonképpeni szentély egy óriási szikladóm.
A falakon nagy madarak láthatók, egy sasnak vélt állat ül egy kőpatkó közepén. A létesítmény a történelem előtti időkből
származik. Senki sem ismeri a tervezőt s az isteneket, akiket valaha itt tiszteltek
 Egyes elméletek szerint elődeink az állatokban lényegüket az embereknek, s lerajzolták őket,
az istenek és az ősök újjáéledését látták. Azonban ahogyan a tanárok az iskolákban ezt most is teszik.
közelebbről vizsgálva ez a magyarázathalmaz Az ilyen rajzok címzettjei nem csupán egy gene-
pótmegoldásnak bizonyul, egyszerűbben semmi ráció tagjai voltak, ezek egyszer maguk is genetikai
okosabb nem jut eszünkbe. problémák előtt álltak. Mi lett mindebből? „Repülő
Miért tekintett oly sok nép istennek egy repülő géniuszok dolgoznak az élet fáján".
kígyót vagy egy tűzokádó sárkányt, amely való-
jában nem létezett? Mit jelentenek a „repülő gé-
niuszok", melyek az „élet fáján" láthatók? És mi is
az „élet fája"?
Értelmetlen elnevezések ezek, s még a képi
ábrázolásnak sem felelnek meg. A „repülő géni-
usz" lehetne egy két- vagy négyszárnyú ember-
alak, esetleg egy szárnyas embertorzó, melynek a
feje egy ragadozó madáré. Az ominózus „élet fája"
egyszer kereszt, aztán „ceremóniagerenda" vagy
„sztélé", esetleg mint a babilóniai ábrázolásokon,
egymással összefont kötegek talányos képződ-
ménye. De sehol sem fa! Egy modern interpretá-
ciónak legalább a kiindulása értelmes: a lények,
amelyek repülni tudtak, megváltoztatták a gene-
tikai kódokat.
Az évezredekkel ezelőtti emberek bizonyára
semmit sem tudtak a genetikai kódokról, az ami- A babiloni és perzsa templomfalakon is „repülőgéniusz-
nak'' nevezett alakok tűnnek fel, akik az életfáján dolgoznak.
nosavakról vagy a DNS-láncokról – ám az égi Az ominózus „élet fájának" néhány ábrázolásmódja érdekes
tanítómesterek ismerték ezeket. Elmagyarázták tanulmány lehetne egy genetikus számára
A művészi gonddal készült sumer hengerpecsétek a világ legősibb emlékei közé tartoznak. I. e. 3000 körül keletkeztek, hosszuk
csupán néhány centiméter

I.e. 3000 körül kezdett a sumer nép hengerpe-

cséteket előállítani, melyeket tulajdonosuk gyak-
ran a nyakába akasztva viselt. Az egy-hat centi-
méter hosszúságú kis pecséteket nyomták az
agyagba, az okmányokra, ezekkel nyugtázták a
templomok számára teljesített adományokat. A
templomok egyúttal a kor pénzügyi hivatalai is
voltak. A pecsétek legrégebbjei mitológiai ala-
kokat mutatnak és madáremberek, mesebeli álla-
tok, hermafroditák, égi repülő tárgyak, golyók
láthatók rajtuk. Itt is megjelennek sisakos istenek
az „élet fáján" – már akkor! – vagy égi bárkák a
Hold fölött, melyekben emberszerű lények ülnek. Éppoly szerencsétlenül állunk az ember-állat
Más pecsétek csillagokkal és repülő képződ- monstrumok állatkertjében. Keverék lényeknek,
ményekkel díszített fejű isteneket, technikailag „szfinxeknek" nevezik ezeket a korcsokat, el-
megformált gépeket ábrázolnak, s a Naprendszert kezdve Gíza ismert szfinxétől egészen a görög
is megjelenítik. Mindezt úgy, hogy a sumerok mitológiában szereplő Medúzáig, akinek fején
semmit sem tudtak a Naprendszerről. kígyók rángatóznak. A variációk százait mutató
A modern vélemény szerint mindez „absztrak- csodaalakok a fantázia szülöttjei, mondja a szak-
ció". Érdekes. Az absztrakció a művészet igen irodalom. Sok esetben ez igaz lehet – máskor
előrehaladott fázisára jellemző. És ha az, akkor viszont nem, ahogyan azt csontleletek, irodalmi
minek az absztrakciója? utalások, emlékművek bizonyítják.
A horrorba illő monstrumok közül legalábbis
néhány valaha ténylegesen élt.
 A British Museumban őrzik 11. Szalmanasszar
fekete obeliszkjét, melynek kifejezőereje nem
hagy kívánnivalót maga után. Az őrök láncon
vezetnek két „állatot", melyeknek feje vitathatat-
lanul emberi, arcvonásaik pedig fiatalságukra
utalnak. Az archeológusok ennek ellenére fogoly
majmokat látnak bennük. Miféle genetikai labo-
ratóriumból származtak ezek a teremtmények? Az
egyiptomi és babilóniai emlékek úgy tudják, hogy
egykor az istenek alkották az embereket, de
számtalan korcs, keverék lényt is életre keltettek.
II. Szalmanasszar fekete oheliszkjén egy elefánt mögött különös alakokat vezetnek. Hogy a művész a reális valóságot ábrázolta. azt
az oheliszken lévő normális alkatú állatok bizonyítják
Az obeliszkbe vésett szöveg „fogoly emherállatokról" beszél, melyeket hadisarcként hurcoltak el. Az archeológusok majmot
látnak bennük, ami a fenti ábrázolás esetében lehetetlen. A keverék lények arca ugyanis emberi
KEDVES OLVASÓ!

Végezetül be szeretném mutatni Önöknek az ANCIENT ASTRONAUT

SOCETY-t – rövidítve A.A.S. Ez egy közhasznú társaság, amely nem nye-
reségvágyból tevékenykedik. 1973-ban alapították az USA-ban. Azóta szá-
mos országban élnek tagjai.
A társaság célja azoknak a indiciumoknak a gyűjtése, kicserélése és publi-
kálása, melyek alkalmasak az alábbiak alátámasztására:
- a történelem előtti időkben látogatók érkeztek a Földre a világűrből...
- a jelenlegi technikai civilizáció a mi bolygónkon már nem az első... (vagy)
- mindkét elmélet kombinációja érvényes...

Az A.A.S.-nek bárki tagja lehet. Kéthavonta jelenteti meg közlönyét német és

angol nyelven. Az A.A.S. tanulmányi utakat szervez régészeti szempontból
érdekes lelőhelyekre. Ezeket az utazásokat többnyire én magam vezetem.
Időszakosan nemzetközi kongresszusokat és nemzeti gyűléseket szervezünk.
Mostanig 13 világkongresszusra és 18 nemzeti ülésezésre került sor.
Az A.A.S. évi tagsági díja 30 SFR,- vagy 35 DM,-. A német nyelvterületen
kereken 2000 tagot számlálunk.

Örülnék, ha az A.A.S.-vei kapcsolatos további felvilágosításokért a követ-

kező címhez fordulnának:

ANCIENT ASTRONAUT SOCIETY

CH-4532 Feldbrunnen.

Szívélyesen üdvözli Önöket:

ERICH VON DÄNIKEN