Orvosbiológiai méréstechnika

Szimmetrikus erősítő kapcsolások

A szimmetrikus erősítők megvalósítására sok, műveleti erősítős kapcsolás
ismert. A műveleti erősítő maga is egy nagy erősítésű szimmetrikus erősítő, de
a szükséges átviteli tulajdonságokat csak pontos ellenállásokból felépített
visszacsatoló hálózattal képes megvalósítani. A biopotenciálok méréséhez
szükséges nagy szimmetrikus bemeneti ellenállást és nagy közös bemeneti
ellenállást olyan kapcsolásokkal lehet elérni, amelyeknél a szimmetrikus erősítő
bemeneteit közvetlenül a műveleti erősítő bemenetei alkotják (A műveleti
erősítő bemenete előtt legfeljebb soros védőellenállások vannak. Lásd 3.4.2.)

Három műveleti erősítős mérőerősítő

Kapcsolási rajza a 3.15. ábrán látható. A mérőerősítő elnevezés

(Instrumentation Amplifier) arra utal, hogy a kapcsolás a műveleti erősítők és a
kapcsolásba beépített pontos ellenállások segítségével, egy méréstechnikai
célra alkalmas specifikációjú erősítőt valósít meg.

A kapcsolás eredő közösjel-elnyomása a műveleti erősítők közösjel-

elnyomásától és az ellenállások egyenlőségére vonatkozó feltételek
betartásának pontosságától függ. Ez utóbbi nagypontosságú ellenállásokkal
vagy az erősítő bemérésénél az egyik ellenállás beállításával valósítható meg. A
0,5% toleranciájú ellenállásokkal, beállítás nélkül elérhető érték 60–80 dB. A
specifikált Eku csak kisfrekvencián teljesül, 0,5–5 kHz frekvenciától indulva, a
frekvenciával fordított arányban csökken. A kapcsolást egy tokba integrálva is
gyártják, ahol RB kapcsait kivezetik, hogy a felhasználó változtatni tudja az Aus
erősítést.

3.15. ábra - Szimmetrikus erősítő három műveleti erősítővel

Az erősítők bemenetének védelme
Az erősítők bemenetére, a normál körülmények között előforduló legnagyobb
mérendő jeleknél lényegesen nagyobb amplitúdójú feszültségimpulzusok is
kerülhetnek, amelyek az érzékeny bemenetek meghibásodását okozzák [3.10].
Ilyen impulzust kelthet a statikus kisülés (pl. a mozgástól feltöltődött kezelő
személy hozzáér a bemenethez), defibrillátor használata, kapcsolási
tranzienseket keltő berendezés a villamos hálózaton, közeli villámcsapás. A
bemenet védelmét úgy kell megoldani, hogy az üzemi amplitúdójú jeleket ne
befolyásolja, az annál nagyobbakat korlátozza. A legkisebb korlátozási szintet a
védendő bemenet elé beépített 3.16.a. ábra szerinti kapcsolással valósítjuk
meg. A diódákból álló bekeretezett nemlineáris rész nagyon nagy ellenállású,
amíg a feszültség kisebb, mint a rá jellemző UL határ. Amint a feszültség túllépi
az UL határt, megindul rajta az áram, és alig nő tovább a feszültség (3.16.b.
ábra). Az áramot az RV ellenállással korlátozni kell. Egyrészt a védelmi elem,
másrészt a páciens miatt, hiszen a túlfeszültség árama átfolyhat a páciensen is.
A szokásos korlátozó ellenállás RV = 200–500 kΩ. A túlfeszültség fennállása
közben a mérendő jel torzul, de az erősítő bemenete nem károsodik (3.16.c.
ábra). A túlfeszültség energiáját (az ábrán szürkével jelölt területtel
jellemeztük) a védőáramkörnek kell elviselni, hővé alakítani.

3.16. ábra - Diódás túlfeszültségkorlátozó áramkör (a), a bekeretezett

nemlineáris elemek karakterisztikája (b), és a védelem hatása a mérendő jelre
(c)
A szokásos nemlineáris védelmi elemeket a 3.17. ábrán látjuk. A nagy bemeneti
ellenállású erősítő elé kapcsolt védőáramkörnek is hasonlóan nagy
ellenállásúnak kell lenni, amíg ∣Ube∣<UL. A dióda nulla feszültség környezetében
akkor nagy ellenállású, ha kicsi a visszárama (10–100 pA).

3.17. ábra - Túlfeszültségkorlátozó áramkörök. Kis visszáramú diódák a föld

felé: UL = 0,6–1,1 V (a), kis visszáramú diódák a tápfeszültség felé: UL = Ut + 1,1
V (b). Korlátozás tranzienslevezető Zener-diódával: UL = 3–30 V (c) és
gáztöltésű túlfeszültség-levezetővel: UL = 70–90 V (d).

Az integrált erősítők bemenetére gyárilag is beépítenek védelmi elemeket, de

ezek teljesítőképessége korlátozott. A nagyenergiájú tranziensek ellen két vagy
több korlátozó áramkör soros kapcsolására is szükség lehet. Egy komplex
bemeneti fokozatot mutat a 3.18. ábra.
 3.18. ábra - Egy összetett kapcsolás, árnyékolás utánhúzással (a), bemeneti
védelemmel (b) és meghajtott jobb láb erősítővel (c)

Az erősítők belső zaj- és zavarforrásai

Az erősítő bemeneteinek megfelelő lezárásával elérhető, hogy azokon keresztül
sem hasznos jel, sem az eddig tárgyalt zavarok ne jussanak be. Az erősítő
kimenetén ilyenkor is mérhető zavarfeszültség, különösen, ha az erősítése
nagy. Ez a zavar természetesen mindig jelen van, és hozzáadódik a mért
biopotenciálhoz is. Nem a bemeneten keresztül jut be az erősítőbe, hanem a
következő forrásokból származhat:

A tápfeszültségből származó zavarok a tápegységben keletkeznek (pl.

kapcsolóüzemű tápegységnél), vagy az elektromos hálózatból a tápegységen
keresztül jutnak az erősítőbe. Helyes konstrukcióval, jó szűréssel és az erősítőn
belüli megfelelő belső földhálózattal kell a hatásukat az elfogadható szintre
csökkenteni.
A külső környezetből származó hálózati és rádiófrekvenciás zavarok, amelyek
sugárzás vagy vezetés útján jutnak az erősítőbe. (Lásd: 5.5. Elektromágneses
összeférhetőség c. fejezet). Elhárításukra az erősítőt árnyékolni, a ki- és
bemenő vezetékek jeleit rádiófrekvenciásan szűrni kell.

Az erősítő belsejében keletkező zajok. Az ellenállások és félvezetők a fizikai

működésükből eredően zajt is termelnek, amit megszüntetni nem lehet.
Csökkentésükhöz jó minőségű alkatrészek és helyes konstrukció szükséges. Míg
az első két pontban leírt zavarforrásokban felismerhető valamilyen működési
frekvencia, addig az erősítő zaja széles sávú és sztochasztikus jellegű. Az
erősítőlánc minden fokozatában keletkezik, de az eredő kimeneti
zajfeszültségben a bemeneti áramkörök zaja dominál, hiszen azt minden
következő fokozat erősíti. Mivel a zaj széles sávú, az erősítő átvitelének
sávszélességét, a hasznos jel frekvenciatartományára érdemes korlátozni.