Armie Hammer dédapja még Lenin

Moszkvájában is Rolls-Royce-szal furikázott

és egy kastélyban lakott
Armand Hammer magánrepülőgépén 1985-ben – Fotó:
Bettmann Collection / Getty Images

Armand Hammer életét sokféleképpen le lehet írni. A családja

ápolhatja a zseniális üzletember, a filantróp műgyűjtő és a
rendszerek közötti béke apostolának idealisztikus képét,
életrajzírói viszont inkább egy olyan kiváló kapcsolatépítő
portréját írják le, akit hazájában „vörös kémként” kezeltek, és
aki csillapíthatatlan gazdagodási vágyának kielégítésére minden
lehetőséget kihasznált, vesztegetett, csalt és hamisított.
Armand Hammer orosz származású, de az Egyesült Államokban
született üzletember egyszerűen imádott a kommunistákkal, a
diktátorokkal üzletelni, a Szovjetunióból kihozta az orosz
nemesség festményeit, Faberger-tojásait, a szovjetek olaját, de
szállított is árut a nyomorgó államba, főleg gyógyszereket,
illetve gabonát. Műkincsekkel csencselt, német ceruzagyárat
telepített a Szovjetunióba, de alapított szennyező azbeszt- és
ammóniagyárakat is. Sztálin kivételével minden kommunista
vezetővel megtalálta a hangot, Lenin közvetlen bizalmasa volt,
sokat szervezkedett Hruscsovval, de még 90 éves kora felett is
Gorbacsovval üzletelt. Ha pedig éppen forró lett a talaj, talált
más partnereket is, Líbiában, Bolíviában, Venezuelában.
Armand Hammer történetét most kannibalista üzeneteket
küldözgető dédunokája, Armie Hammer színész apropóján
elevenítjük fel.

Egy orosz család menekül

Armand Hammer (1898–1990) édesapja, Julius Hammer
Odesszában élt, zsidó származású orvos és gyógyszerész volt,
akinek kommunista nézetei miatt menekülnie kellett a cári
Oroszországból. Egészen New Yorkig jutott, ahol részt vett az
Amerikai Szocialista Munkáspárt (SLP) megalapításában. Ez a
kommunista párt egészen 2008-ig működött, pár tízezer
szavazatnál azonban nem kapott soha többet a különféle
választásokon.
Bár cikkünk hőse, vagyis Armand Hammer, republikánus
amerikaiként azt terjesztette, hogy édesapja egy Alexander
Dumas-regény hőséről nevezte el őt, ez nem volt igaz. Az
amerikai kommunisták ötvözték az ismert kommunista
szimbólumokat, a vasökölt és a sarló-kalapácsot, az SLP
jelképe ugyanis egy kalapácsot tartó erős kar lett. Juliusnak, az
apának ez annyira megtetszett, hogy a fiát is így nevezte el,
„Arm and Hammer” ugyanis azt jelenti, hogy „kar és kalapács”.

Fia már Bronxban, vagyis New Yorkban született, de

édesapjához hasonlóan ő is vonzódott Moszkvához, sőt, bár ő
maga nem volt doktríner, de alapvetően a kommunistákhoz is.
Később nagyon jól megismerte a szovjet vezetőket, és bár a
hidegháborús ellenfelek, a két nagyhatalom általában nem
nagyon barátkozott, Armand Hammer az Egyesült Államok és a
Szovjetunió örökös ellentéte ellenére évtizedekig üzletelt a két
hatalom közötti hídépítéssel.
Később, amikor már amolyan igazi olajbáró volt, az Occidental
Petroleum elnökeként Magyarországon is járt, alighanem
gyümölcsöző eszmecserét folytathatott Kádár János
pártfőtitkárral, aki vélhetően amúgy nem túl sűrűn egyezkedett
nyugati olajvállalkozókkal.
Armand Hammer 1922-ben – Fotó: Hulton-Deutsch Collection /
Corbis / Getty Images

A kezdetek
Amikor a 20. század elején a kommunizmus győzött a
Szovjetunióban, a lelkes, és mindössze 23 éves, a Columbia
Universityn orvosként diplomát szerző Armand Hammer
Moszkvába utazott. Ezzel eldőlt a sorsa, később soha nem
praktizált, csak üzlettel foglalkozott. A Hammer-családnak volt
egy kisebb gyógyszercége, az Allied Drug, de édesapját éppen
börtönbe zárták, hiszen, mint kommunistát, figyelték és
felelősnek találták egy szerencsétlenül járt orosz nő
félrekezelésében és halálában. Julius Hammer három és fél évet
ült a hírhedt Sing Sing börtönben.
Armand Hammer moszkvai útjának az volt a célja, hogy mint
frissen a cég élére került fiatal vezető, a forradalmak és
háborúk sújtotta Szovjetunióba gyógyszereket szállító cég első
embereként megtalálja a módját, hogy az ellenértéket is
megkapja. Hammer már 1921-ben összebarátkozott Vlagyimir
Iljics Leninnel. A forradalmár vezető nagy hatást tett rá, ahogy
később lelkesen mesélte:
„Rajongtam érte, ha Lenin megparancsolta volna, hogy
ugorjak ki az ablakon, valószínűleg megtettem volna.”
Zavaros megoldások

Hammer élete során mindig szeretett a legalitás határán

mozogni, valójában a Hammer család gyógyszercége sem c-
vitaminból szedte meg magát, hanem az amerikai szesztilalom
idején egy gyömbéres-alkoholos oldattal futottak be, amiből
már nem is volt olyan nehéz házilag alkoholos italokat
készíteni.
Moszkvában a fiatal üzletember (aki végzett orvosként Dr.
Hammernek neveztette magát) különösen jóban volt Anasztasz
Mikojannal, Lenin örmény származású bizalmasával, és a
Legfelsőbb Gazdasági Tanács valóságos országjáró turnét
szervezett neki. Vonattal eljutott Szamarába, Jekatyerinburgba,
kendőzetlenül látta a szegény orosz vidék betegségeit, a
nyomort, az éhínséget.
Amikor az országjárás után visszatért Moszkvába, több ötlete is
támadt. A nagy recesszió előtt az Egyesült Államokban
túltermelési válság alakult ki, a gazdák eltüzelték a gabonát, a
kukoricát és a kávét, csak ne törjék le az árakat. Eközben a
Szovjetunióban milliók haltak éhen. Hammer ötlete az volt,
hogy nagy tételben segít gabonát importálni a Szovjetunióba,
ellenértékként pedig a megdöntött orosz főnemesség
értéktárgyaiból mazsolázott. Kis túlzással, a hatalmas tengeri
hajók búzával érkeztek, műkincsekkel fordultak vissza.

Egy amerikai Moszkvában

Az ilyen üzleteket hosszú évtizedeken át szervezte, egyedül
Sztálin alatt érezte úgy, hogy a rendszer már számára is
kiszámíthatatlan és kockázatos. Előtte egy évtizedig
Moszkvában is lakott, fényűzően élt, hosszú évekre beköltözött
egy grófi kastélyba és a koldusszegény városban fényűző Rolls-
Royce autóval járt-kelt.
Feleségül vette Olga Vadimovna Von Root színésznőt, a cári
hadsereg egy volt tábornokának a lányát, és megszületett
egyetlen gyermeke, Julian (Armie Hammer nagyapja).
Az üzlet hasított, pár év alatt több mint egymillió tonna gabonát
importált – akár fogalmazhatnánk fennkölten úgy is, hogy
százezreket mentett meg az éhhaláltól. Ami igaz is, de ennek
volt egy másik oldala is: kifosztotta az országot. Mindezt úgy,
hogy az Egyesült Államok kormánya 1933-ig el sem ismerte a
bolsevikok államát, a fáma szerint az, hogy ez később
megtörtént, részben Hammert dicsérte.

Mindenbe belevágott
Megtehette, mert óriási becsben tartották: ő volt Lenin nyugati
embere, aki különböző koncessziós szerződéseknek
köszönhetően számos vállalkozást nyitott.
A legsikeresebb vállalkozása tollak és ceruzák gyártásával
foglalkozott. Ahogy évtizedekkel később Kína, úgy a
szocializmusban a keleti blokk is jeleskedett a nyugati
szabadalmak másolásával. A ceruzagyártás nagymestere ekkor
a német Faber cég volt (egy Kaspar Faber nevű mester még
1761-ben alapította, a ma Faber-Castell néven ismert céget).
A Hammer által gyártott ceruza orosz nyelvű hirdetése
Hammer német ceruzagyártókat és brit mérnököket csábított a
kommunista Moszkvába, és az 1926-ban megnyitott Hammer
ceruzagyár óriási tételben gyártotta azt, amit az egykori
kézműves ceruzagyár kicsiben. A gyárat Sztálin aztán
államosította, de ami alighanem egyedülálló volt akkoriban,
Hammer pénzt is kapott ennél a lépésnél.

Műkincs
Hammer gyakorlatilag kipakolta az országból a Romanovok
festményeit (a cári család minden tagját kivégezték, ezért ők
maguk aligha kérték ezt rajta számon). Különösen sok
festményt és szobrot vásárolt a szentpétervári – akkor
leningrádi – Ermitázsból.
Megszerzett például több Fabergé-tojást is. A Fabergé-tojásokat
máig az ékszerészet csúcsteljesítményének tartják, Peter Carl
Fabergé francia származású orosz ékszerész készítette őket a
cárok megrendelésére. Történetük, elherdálásuk külön is
izgalmas kalandregény lehetne, Moszkva nemrégiben a
milliárdos Viktor Vekszelberg, Putyin-barát oligarcha
finanszírozásában 90 millió dollárért szerzett vissza néhány
tojást.
Hammer rendkívül ellentmondásos „művészetpártoló” volt,
fillérekért vásárolta fel az orosz állami múzeumokból a
kincseket, és a gyanú szerint olykor eladóit és vevőit is átverte
hamisítványokkal is. Orosz kapcsolatai eközben egyre
értékesebbek lettek, így az a pár amerikai cég, amelyik
megpróbált a kommunista állammal üzletelni – autógyárak,
gumicégek – mindig őt bízták meg a közvetítéssel.
Fénykorában 37 amerikai céget képviselt Moszkvában, ő volt a
Szovjetunió legdédelgetettebb külföldije.
Hammer egy stockholmi múzeum előtt, ahol épp gyűjteményét
állították ki 1979-ben – Fotó: Keystone Features / Getty
Images

Jön Sztálin
A harmincas évek elején aztán forró lett számára a talaj, ekkor
már elterjedt róla, hogy szélhámos, az orosz múzeumokba
önzetlenül vitt kiállításai gyenge hamisítványokat tartalmaznak,
ő maga viszont csempészi ki a műkincseket. Sztálin nagyon
kiszámíthatatlan volt még az addigi szövetségeseivel is, fiatal
kommunistaként korábban bakui olajmunkásként sokat harcolt
a gazdag olajvállalati vezetőkkel. Egy időre Hammer az
Egyesült Államokba vonult vissza. Orosz feleségétől elvált
(később még kétszer nősült), többféle iparágban próbálkozott
és már gazdag emberként filantrópként is egyre ismertebb lett.
A világháború után az Egyesült Államokban a szovjet befolyás
virtuális ügynökeként kezelték, nem került soha eljárás alá, de
később kiderült, hogy az FBI, majd a CIA is megfigyelte. Ez
azonban nem zavarta abban, hogy amikor előbb Nyikita
Hruscsov, majd Leonyid Brezsnyev lett a párt vezetője,
Hammer ott folytassa, ahol Lenin idején abbahagyta. Ő építette
fel például Moszkvában a Nemzetközi Kereskedelmi Központot,
de segített hitelügyletek közvetítésében is, a pénzügyi világban
szokatlanul magas jutalékokért.

Hammer rendre úgy segített, hogy azért a végén ő járt jól,

amikor létrehozott például egy nagy ammóniagyárat, az
átadásra elvitt ajándékba egy Goya-festményt, és szerényen
elfogadta cserébe a szovjet államtól kapott festményt. A
pletyka szerint a gáláns ajándék vagy ócska hamisítvány volt,
vagy legalábbis nagyon olcsón beszerezhető darab, a cserébe
kapott kép viszont egy igazi műremek, ami tízszer annyit ért.
Hammer és Brezsnyev 1978-ban – Fotó: Vladimir Musaelyan /
TASS / Getty Images

Az olajiparban
1957-től Hammer figyelme az olajipar felé fordult. Mindezt a
legrészletesebben Daniel Yergin a The Prize című könyve írja le,
ez egyébként egy zseniális munka, a világ olajiparának
történelméről, geopolitikáról, üzletről és ármányról szól.
Hammer vagy üzleti megfontolásból, vagy egyesek szerint
pusztán adóoptimalizációs célból beszállt egy poros kaliforniai
olajcégbe, az Occidental Petroleumba, majd döbbenetesen
felfuttatta azt. A cég Hammer elnöksége alatt olajat talált az
Egyesült Államokban, majd sikeres, de persze Hammerre
jellemzően zavaros dél-amerikai koncessziós üzletekbe kezdett
Venezuelában, Peruban, Bolíviában.
Ám Hammer igazi nagy dobása Líbia volt. A korábbi, rendkívül
szegény olasz gyarmat a második világháború után függetlenné
vált. 1954-ben olajat találtak az országban, I. Idrisz király
azonban csak magának és szűk elitjének tartotta meg a
bevételeket. Ez a lakosságot nagyon irritálta, így 1969-ben egy
Moammer Kadhafi nevű fiatal tábornok vezetésével győzött az
iszlám, szocialista forradalom. Hammer szeretett diktátorokkal
és kommunista vezetőkkel üzletelni, mindenkit
megvesztegetett. Líbiában tényleg mindenki lecserélődött, de
az Occidental túlélte a váltást és hamarosan az Esso cég mellett
az Occidental termelhette ki a líbiai olaj zömét. Hammer
reputációján ekkor már végképp csorba esett, a szovjet
kapcsolatok, a sok környezetszennyezési ügy, majd a líbiai
korrupció ellentmondásos, negatív figurává tette, amin az sem
segített, hogy bevételeit nagylelkűen elajándékozta
(képtárakra, a rákellenes harcra különösen sokat adott.)
Érdekesség, hogy bár ő maga republikánus szavazó és bőkezű
támogató volt, vállalkozásaiban végig együttműködött Al Gore
seniorral, aki a későbbi amerikai demokrata elnökjelölt Al Gore
junior édesapja volt. Bár az ifjabb Gore lelkes
környezetvédőként és klímaszakértőként lépett fel, édesapja a
legszennyezőbb iparágakban, széniparban és olajban dolgozott
együtt Armand Hammerrel.

Lecsengőben
A korosodó Armand Hammer még a 90-es éveiben is aktív volt.
Már bőven 80 felett járt, amikor például felvásárolta az Arm &
Hammer márkanevű termékeket gyártó Church & Dwight céget.
Sokan hitték el, hogy magáról elnevezett brandről van szó, de
nem, az már sokkal korábban létezett, mint hogy Hammer
bevásárolt volna. Ő amúgy csak a brandet akarta megvenni, de
mivel az nem volt eladó, megvette hát az egész céget. A vörös
milliomos élete végére elszegényedett – persze ez csak relatív
elszegényedés volt, de a dollármilliárdos ligából kiesett a
milliomosok közé. Mivel az Occidental Petroleumot egyfajta
kifizetőhelyként használta a jótékonysági akcióihoz, utódainak
rendbe kellett raknia a cég pénzügyeit és a családra több
adósság és kötelezettség maradt, mint vagyontárgy.
Armie Hammer, a dédapa nevét már becézett formában öröklő
fiatal színész esélyt kapott arra, hogy jobb csengésűvé tegye a
Hammer nevet. A dolgok jelen állása szerint azonban ő is
vegyes megítélésű celeb lesz.
Párhuzamos életrajzok
A XX. században mintha lennének szinte teljesen párhuzamos
életrajzok. Érdekesség, hogy Armand Hammer modellje
(menekülni kényszerülő család sarja, energia-kereskedelem,
adócsalások, vesztegetések, műkincsek, nemzetközi
kalandorság, jótékonyság) többszörösen ismétlődik a
században.
Az ismert portugál képtár, a Gulbenkian egy törökországi
örmény menekült Calouste Gulbenkian nevét viseli, aki
mindenkivel összebarátkozott, maga puritán életet élt, de az
iraki olajkitermelést – némi baksissal – ő szervezte meg és
elképesztő mennyiségű képet vásárolt a pénzéből.
De ez volt Mark Rich sztorija is, az családja Belgiumból
menekült a nácik elől, Ő maga világpolgár volt, később belga,
spanyol izraeli, bolíviai és amerikai állampolgár is lett. A
Glencore cég ellentmondásos alapítója is ismert filantróp volt,
ám súlyos börtönbüntetésétől csak Bill Clinton elnök sokat
vitatott kegyelmével menekült.