A Talaj Éltetése PDF

A TALAJ ÉLTETÉSE
Kiadja a
Göcsej Természetvédelmi Alapítvány
2016.
A kiadvány az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap

támogatásával valósult meg
ISBN 978-963-12-5475-4
ISSN 2498-6291
A talaj éltetése 1
Írta:
Juhász Attila
Lázár Péter
Sorozatszerkesztő: Lázár Péter
Külső borító: Kovács Ágota
Mikroszkópos fotók: Baranyai Vitália
Felelős kiadó:
Darázsi Zsolt
Előkészítés/kivitelezés:
Graffit Desing Kft.
2 Gyümölcsész füzetek 2016

Tartalomjegyzék
Bevezetés......................................................................................... 5
Élő talaj, teljes értékű táplálék ........................................................7
Az egészséges talaj összetétele .......................................................8
A talaj táplálékhálója .....................................................................10
A talajélet változása a szukcesszió során .......................................12
A gombák szerepe, és kapcsolatuk a növényekkel ........................14
Makroaggregátumok a talajban ....................................................20
A mikroorganizmusok szerepe a talajéletben................................20
A légköri nitrogén bilógiai megkötése ...........................................24
A folyékony szén útja.....................................................................28
Ember okozta talajpusztítás...........................................................31
Tudatos talajéltetés .......................................................................33
Mikrobiológiai készítmények a talajéltetésben ............................41
Talajéltetés magas biológiai értékű komposzttal ...........................45
Mikorrhizák alkalmazása a gyakorlatban ......................................52
Felhasznált anyagok ......................................................................54
Hasznos linkek ............................................................................... 55
Bevezetés
A természetszerű gazdálkodás – így az alkalmazkodó gyümölcsészet –

egyik legfontosabb alapelve, hogy nem vesz át feleslegesen és oktalanul
feladatokat a természettől. Ennek érzékeltetésére talán a növényvédelem
a legjobb példa. Míg az iparszerű gazdálkodási rendszerekben az alacsony
biodiverzitás miatt energia- és munkaigényes technológiákkal az ember
kénytelen megoldani a kártevők elleni védekezést, addig egy magas
szervezettségű, összetett ökológiai rendszerben (pl. egy gyümölcsösben)
olyan szabályozás valósul meg, amely a járványszerű kártételek esélyét
minimálisra csökkenti. Ugyanakkor minden „ölőszeres” beavatkozás akkora
pusztítást okoz a rendszerben, amely visszaveti, vagy akár tönkre is teszi
ennek az önszabályozó mechanizmusnak a működését. A magas biológiai
diverzitás kialakítása és megőrzése tehát kulcskérdés a vegyszermentes
gazdálkodásban.
Amikor biológiai sokféleségről beszélünk, leggyakrabban a talajszint
felett élő magasabb rendű élőlényekre (növényekre, rovarokra,
gerincesekre) gondolunk, és ritkán jut eszünkbe a felszín alatt, a talajban
zajló élet. Pedig ez a – számunkra hétköznapi értelemben láthatatlan –
élővilág szerves egységet alkot a felszín felettivel, összetétele és működése
alapvetően meghatározza a teljes rendszer jellemzőit és biológiai
produkcióját. A felszín alatti és feletti élővilág együtt fejlődött és alakult, és
a kettő elválaszthatatlan egységet alkot. E kapcsolatot jól szemlélteti a fa,
amely terjedelmes gyökérzetével mélyen hatol a talajba, élő kapcsolatot
teremtve a két világ között.
Az egész Földet tekintve a talajban ugyanakkora tömegű élő szervezet
van, mint a felszínen! Ha kisebb léptékkel közelítünk, és a számosságot
vesszük tekintetbe, ugyanilyen megdöbbentő ténnyel szembesülünk: Egy
maroknyi jó talajban több baktériumot találunk, mint ahány ember él a
Földön. A talajlakó szervezetek fajszáma óriási. Becslések szerint 3 millió
féle baktérium és 300 ezer különböző gomba él a talajban. A tudomány a
XXI. évszázad elejéig ezeknek töredékét írta le, a közöttük lévő kapcsolatok
és azok működése 99,9 %-ban ismeretlen számunkra.
Mindezek ellenére az iparszerű rendszerek a talajra csak, mint egy
termesztő közegre tekintenek, melyen „megfelelő” agrotechnológiai
eljárások alkalmazásával megtermelhető a kívánt mértékű profit. Ez a
fajta „művelés” – főként a talajforgatásnak, az egyoldalú használatnak, az
öntözésnek és a növényvédőszerek, műtrágyák használatának köszönhetően
– elkeserítő mértékben és ütemben pusztítja a talajt. Az új évezred
elejére kialakult állapotot Claude Bourguignon, a beaujeu-i Talajtani és
Mikrobiológiai Tanszék vezetője így foglalta össze:
• „A világ talajainak 10%-a nehézfémekkel szennyezett;
• a világ talajainak 60%-a erózió hatásának kitett;
• a világ talajainak 90%-a gyenge biológiai aktivitású, amelyből főleg
a gombák aktivitása (a növények és a gombák kapcsolata, a
mikorrhiza jelenség) hiányzik;
• a talajuntság jelensége egyre súlyosabb, különösen a kertészetben
és cukorrépa-termesztés esetén.
Úgy gondolom, hogy ez elég ahhoz, hogy elgondolkodjunk a
szemléletváltáson.”
Az áhított (és az emberiség földi jövője szempontjából szükségszerű)
szemléletváltást az jelentheti, ha a talajra úgy tekintünk, mint a talajlakó
élőlények által alkotott szuperorganizmus élőhelyére. E szemlélet megértése,
a belőle fakadó alapelvek és módszerek gyakorlati alkalmazása a haldokló
talajok regenerálását, életközösségük gazdagítását, a termőképességük
magas szinten történő megőrzését eredményezi.
Miután közreműködésünkkel és segítségünkkel kialakult, pontosabban
meggyógyult és életre kelt a talaj, életközössége biztosítani fogja a kiváló
morzsalékos szerkezetet, a jó levegőzöttséget és vízellátást, valamint a
haszonvételt biztosító növényeink optimális tápanyagellátását. Tehát az élő
talaj – elválaszthatatlan és szoros együttműködésben a benne gyökerező
növényekkel – képes ellátni mindazokat a feladatokat, amelyeket a
„korszerű” mezőgazdaság a természet leigázásának szellemében egyre
elkeseredettebben próbál megoldani technikai vívmányai segítségével, és
mérhetetlen mennyiségű fosszilis energiahordozó felhasználásával.
Minderre meggyőző bizonyítékokkal szolgálnak azok a farmok,
amelyeken takarónövények alkalmazásával, szántás nélkül, direktvetéssel
termesztenek szántóföldi növényeket. Számunkra azért fontosak ezek a
tapasztalatok, mert sokan egy olyan „kultúrsivatagon” – közismert nevén
szántóföldön – kezdik el gyümölcsösük kialakítását, ahol a humusztartalom

már alig haladja meg az 1 %-ot és a talaj magától már képtelen regenerálódni.
Ha szerencsésebb állapotban van a talajunk (régi gyümölcsös, erdősülő
rét, legelő), akkor is kiemelt feladatnak kell tekintetünk a talaj éltetését.
Kiadványunk a magas szervezettségű, nagy diverzitású élő talaj
kialakításához és fenntartásához kíván segítséget nyújtani, egyrészt táplálva
a természet megtartó erejében, ember és természet harmóniájának
újrateremtésébe vetett hitet, másrészt tudatosítva néhány olyan alapelvet,
melyek segítségével a természetszerű gazdálkodásban megtervezhetjük
gyakorlati tennivalóinkat. A füzet néhány fontos ökológiai összefüggés
megértése és a gondolkodást gátló hamis mítoszok lerombolása érdekében
a talaj biológiai jellemzőire fókuszál.
Élő talaj, teljes értékű táplálék
A kimerülő talajok állapotának következménye és egyben egyik hiteles

indikátora termesztett növényeink beltartalmi értékének változása. Noha
nem igazolja az iparszerű mezőgazdaság létjogosultságát, és ezért nem
is áll a tudományos kutatások középpontjában, azért folytak vizsgálatok
arra vonatkozóan, hogy az „intenzív” technológiáknak milyen hatása volt
kultúrnövényeink beltartalmárára. A következő táblázat – reprezentatív
példaként - néhány termesztett növény vastartalmának változását mutatja:
1944 1967 1988 1995 2005

Burgonya 110 42 6 4 5
Répafélék 266 130 31 7 8
Kukorica 78 43 18 18 15
1. táblázat: Néhány kultúrnövény vastartalmának változása mg/kg-ban kifejezve

(Márai Géza, 2014)
Szervezetünk érzi a hiányt, és ha nem pótoljuk táplálékkiegészítők

segítségével (több-kevesebb sike rrel) a hiányzó vitaminokat, nyomelemeket
és egyéb létfontosságú anyagokat, akkor fokozott élelmiszermennyiség
fogyasztására késztet bennünket. Na de nem fogyaszthatunk el egy ültő
helyünkben 20 deka krumpli helyett 4 kilót, vagy 5 deka répa helyett 3 kilót
a vasbevitel helyrezökkentése érdekében. A megoldás kulcsa a talajban
rejlik, merthogy így radikálisan (azaz gyökeresen) orvosolhatjuk a problémát,
ráadásul pontosan ott, ahol keletkezett.
Az élő talajon egészséges, betegségeknek ellenálló növények fejlődnek,
amelyek teljes értékű táplálékot biztosítanak az ember számára.
A következő fejezetek rávilágítanak azokra az összefüggésre, melyek
megértésével megszabadulhatunk a korunk mezőgazdaságát meghatározó
hamis mítoszoktól, melyeknek mindennapi „eleségünket” köszönhetjük. Így
többek között ezektől:
• Szántás nélkül nincs mezőgazdaság.
• Megfelelő terméshozamokat csak műtrágyák alkalmazásával
lehet elérni.
• Termesztett növényeink kártevőit irtani kell, és csak mérgekkel
vehetjük fel ellenük a harcot.
• Az aszályt és egyenetlen csapadékeloszlást csak öntözéssel lehet
kivédeni.
Miután belátjuk ezeknek a valójában sohasem igazolt, életellenes
tevékenységekre ösztönző állításoknak a tarthatatlanságát, a természet elleni
küzdelem helyett a természettel történő együttműködéssel egy olyan tudatos
gazdálkodásba foghatunk, amely egészséges élelmet biztosít számunkra.
Az egészséges talaj összetétele
Egy erdőben senki nem szánt, (mű)trágyáz, permetez, mégis működik a

rendszer. Méghozzá olyan jól, hogy a Kárpát-medence klimatikus viszonyai
között jellemző klimax társulás, a lomberdő képes a legnagyobb mennyiségű
szervesanyag előállítására.
Jó kiindulási alapnak tűnik, ha megnézzük egy jól működő
természetes rendszer talajának összetételét. Egy ilyen rendszerben
nyilván a talajnak is termékenynek kell lennie, amit azzal szoktunk
összefüggésbe hozni, hogy magas a humusztartalma. Nézzük hát, hogy
mi is van egy 6%-os humusztartalmú, bolygatatlan talajban: A térfogat
50%-a pórustér, amelyet kb. fele-fele arányban víz és levegő foglal el.
Az 1.ábrán láthatjuk, hogy miből áll a másik 50 %.

1. ábra: Az egészséges, termékeny talaj szilárd fázisának összetétele
tömegszázalékban (Széky Pál 1983)
Bár a az összes szerves anyagnak csupán 5%-át adják a talajlakó

élőlények, melyek összességét edafonnak nevezzük, így is hatalmas tömegű
biomasszát képeznek. (Egy jó talajállapotú legelőn pl. az edafon tömege
eléri a terület által eltartott állatok tömegét.)
Még figyelemreméltóbb azonban, hogy az edafon 80%-át baktériumok,
sugárgombák, algák és gombák alkotják. Az edafon lényeinek nagyrésze
mikroszkopikus méretű. Mivel nincsenek szem előtt (kicsinyek és ráadásul
a felszín alatt élnek) tevékenységükről és jelentőségükről nehezen veszünk
tudomást. Pedig ha hisszük, ha nem, a földi élet a baktériumokról és parányi
munkatársaikról szól.
Szomorú tény, hogy a bolygatott mezőgazdasági területek edafonja
sokkal szegényesebb, mint az előzőekben bemutatott talajé: Az élő
mikroorganizmusok egyedszáma század-ezred része, élőtömege ötöde-
tizede a gazdag, élő talajénak. Minél intenzívebben „művelünk” egy talajt,
annál inkább csökkentjük a talaj élőlényeinek egyedszámát és fajgazdagságát,
aminek egyenes következménye a termőképesség csökkenése.
A talaj táplálékhálója
A talajban élő baktériumok, gombák, egysejtűek, fonálférgek, ízeltlábúak

bonyolult táplálkozási kapcsolatokban bontják le a szerves maradványokat,
tárják fel a kőzetből a tápanyagokat, kötik meg és alakítják át a nitrogént,
támogatják a növényeket, s védik a fertőzésektől a gyökérzónában és a
felszín felett is.
A növények nem rendelkeznek olyan típusú enzimekkel, amelyekkel
képesek volnának felvehető tápanyagok előállítására ásványi anyagokból,
ellentétben a baktériumokkal és gombákkal, amelyek képesek a talaj
ásványi részéből a tápanyagokat feltárni és felvehetővé tenni. Már az első
szárazföldi növények is az ezekből a kölcsönös kapcsolatokból származó,
készen kapott tápanyagokra támaszkodtak. Így alakították ki a növények
a mikrobákkal együtt, összetett kölcsönhatásokon keresztül a termékeny
talajokat. A talaj természetes termőképességét a mikroorganizmusok által
létrehozott, érzékeny egyensúlyú talaj táplálékháló biztosítja már több
százmillió év óta. A táplálékháló a legfontosabb, mégis egyben legkevésbé
ismert része a talajnak. A kapcsolatok összetettségét a 2. ábra szemlélteti.
2. ábra: A talaj táplálékhálója a táplálkozási szintjei (www.permaforum.hu)

A táplálékháló minden élőlénye fogyasztó és táplálék is egyben. Például
a fonálférgek felfalják a baktériumot és a gombát, viszont egyes gombák is
képesek csapdába ejteni és megemészteni a fonálférget (lásd külső hátsó
borító).
Az egészséges táplálékháló egy folyamatosan és dinamikusan változó
életközösség, és minél változatosabb az összetétele, annál hatékonyabban
képes biztosítani egy olyan egyensúlyi állapotot, melyben egyetlen kórokozó
sem képes számottevő kárt okozni.
A változatos összetétel azért is fontos, mert minden funkciót több faj,
fajta és törzs végezhet el a környezeti hatások változásától függően. Például
a lisztharmat elnyomásáért felelős több tucatnyi mikroorganizmusból
néhány működik csak egy adott helyzetben. Ha változnak a körülmények
(páratartalom, hőmérséklet), egyes fajták hibernálják magukat, míg más
fajok akkor élednek fel, ezért sosem szabad statikus rendszerként gondolni
talajra és a növényegészségre.
A talaj táplálékhálójában megvan a sok millió éves megoldás, miként
is jutnak a növények tápanyaghoz. A talaj táplálékháló legapróbb és
legnagyobb számban előforduló képviselői az archeák, baktériumok és a
sugárgombák, valamint a szaprofita és mikorrhiza gombák. Ezek a mikrobák
végtelenül sokrétű funkciókkal rendelkeznek. Leginkább ők a talaj tápanyag
raktárai, szerves kötésben tárolják valamennyi mikro- és makroelemet.
A jótékony mikrobák az oxigénben gazdag környezetet kedvelik, a talaj
felső rétegeiben, az avarrétegben és a lombkoronában is nagy számban
élnek, ha az ember nem pusztítja el őket vegyi anyagokkal. Ők képezik a
növények számára a védőfalat, beborítva a leveleket is, megakadályozva a
kórokozók megtelepedését.
A táplálékhálóban a következő fogyasztói rétegekben belépnek az
egysejtűek, fonálférgek, férgek, ízeltlábúak. Elfogyasztják a baktériumokat
és gombákat, kiválasztott szerves anyagaik pedig már tápanyagként
szolgálnak a növények számára.
A jól működő táplálékháló képes minden növény tápanyagigényét
kielégíteni, pontosan akkor, azzal a tápanyaggal és olyan mennyiségben,
amire az adott növénynek szüksége van.
A növények és a mikrobák kémiai szignálokkal beszélgetnek és ennek
köszönhetően a mikroorganizmusok milliárdjai foglalkoznak azzal minden
egyes másodpercben az év minden egyes napján, hogy a növények minden
szükséges tápanyagot megkapjanak. Ez a kommunikáció teszi lehetővé azt
is, hogy a növények csoportosan reagáljanak stresszhelyzetre. A mikorrhizák
gombafonal-hálózata a tápanyagok mellett földalatti internetként
információkat is szállít a növények között.
Az iparszerű termelés hatására talajaink táplálékhálója erősen
korlátozódott, ezzel együtt a termőképességük jelentősen csökkent, a
jótékony hatású mikrobákból is csak a legellenállóbb fajok találhatók meg
a kórokozók mellett. A sérült táplálékháló nem képes kellő tápanyagot és
fertőzéselnyomást biztosítani a kultúrnövények számára, ezért van szükség
a műtrágyák, baktériumtrágyák, peszticidek, fungicidek, baktericidek
folyamatos használatára a megfelelő terméseredmények érdekében.
Fontos lenne elérni, hogy aki földet művel, legyen tisztában a
táplálékháló működésével, és képes legyen a talaj éltetését megoldani, és az
ehhez szükséges magas biológiai értékű mikroorganizmus készítményeket
házilag előállítani. A táplálékháló regenerálása és a termékenység
fenntartása annak a feladata, akire a földet bízták, legyen az tulajdonos,
bérlő vagy gondnok!
A talajélet változása a szukcesszió során
A szukcesszió egy adott élőhely életközösségében végbemenő

változások sorozata. Az egyirányú folyamat során a társulást alkotó
populációk részben vagy teljes egészében kicserélődnek. A változó élőhelyi
feltételekhez igazodva egyes fajok eltűnnek, mások viszont megjelennek és
benépesítik a rendelkezésre álló élőhelyet. A szukcesszió folyamatában az
elsőként megjelenő, úgynevezett pionírtársulásoktól kezdve egyre fejlettebb
társulások váltják egymást, míg kialakul, a zárótársulás (klimax társulás).
A társulás fejlődésével folyamatosan növekszik a populációk közötti
kölcsönhatások száma, megszaporodnak a mindkét fél számára előnyös
kapcsolatok, segítve az együtt élő populációk elterjedését. A folyamat
elejét jellemző versengést felváltja az együttműködés. A szukcesszió végső
stádiuma a klimax társulás, amely az adott terület klímaviszonyai mellett
a legbonyolultabb, legnagyobb szervezettségű életközösség. Magyarország
területének legnagyobb részén ilyenek a lombos erdőtársulások.

A vegetáció szukcessziójával párhuzamosan zajlik a talaj szukcessziója
is. E két folyamat egymást feltételezi, és csak együtt értelmezhető. Az elmúlt
évek talajbiológiai kutatásainak eredményei alapján elmondhatjuk, hogy
a talajban lejátszódó szukcessziós folyamatoknak legfontosabb szereplői
a baktériumok és a gombák. A talaj kialakulásának kezdeti stádiumában
a baktériumok játsszák a meghatározó szerepet ( mennyiségük ekkor
100 µg/g). A gombák eleinte csekély mértékben vannak jelen (10 µg/g).
Elérve a cserjés-ligetes társulásokat a baktériumok és gombák mennyisége
egyensúlyba kerül (500-600 µg/g). Ahogy a fás vegetációjú társulásokban a
klimax felé haladunk, úgy nő a gombák mennyisége a talajban (7000 µg/g).
Ekkor már egy nagyságrenddel nagyobb mennyiségben vannak jelen a
baktériumokhoz képest, melyek mennyisége nem sokat emelkedett az előző
stádiumhoz képest (700 µg/g). A mennyiségi változásokkal párhuzamosan a
fajok diverzitása is növekszik.
Megfigyelték, hogy a két legnagyobb mikroba csoport lebontó
szervezetei jól elosztják egymás között a lebontandó szerves anyagokat.
A baktériumok a gyorsan lebomló, magas nitrogéntartalmú tápanyagokat
kedvelik, míg a gombák a lassan lebomló, magas széntartalmú tápanyagok
fogyasztására specializálódtak.
Egy teáskanálnyi jó szántótalajban 5-500 millió, erdőtalajban pedig
20 -2000 millió baktérium él. Ugyanennyi erdei talajban a mikroszkopikus
gombafonalak hossza elérheti az 5 km-t.
Általánosan elmondható, hogy a talajélet fontos szereplőinek - a
mikro- mezo-, és makrofauna fajainak – egyedszáma a fás vegetáció (erdő)
irányába haladva jelentősen nő.
A fonálférgek (nematódák) a talajban igen sokféle életmódban élnek
(baktérium, gyökér- és gombafogyasztók, ragadozók stb.), közülük csupán
a gyökérfogyasztók azok, melyeket kártevőként tartunk számon. A többi
nematóda igen fontos és hasznos eleme a talaj táplálékhálójának. Ahogy
halad a szukcessszió a zárótársulás irányába, úgy csökken a parazita
fonálférgek egyedszámának aránya az összes fonálféreg egyedszámához
képest (1:6 →1:16).
Érdemes még megemlítenünk a földigiliszták populációinak mennyiségi
változását különböző művelésű és különböző hasznosítású területeken.
Egy hektár beállt és bolygatatlan gyertyános tölgyesben közel 1,8 millió db
giliszta él, melyek tömege megközelítőleg 1000 kg-ot tesz ki. Ugyanekkora
területű füves vegetációban (réten) 1,7 millió db giliszta él átlagosan,
melyek tömege 1350 kg. Kisebb egyedszám mellett a nagyobb tömeg abból
adódik, hogy a réten közel azonos volt a fiatal (juvenil) és a kifejlett (adult)
giliszták aránya, míg az erdőnél 2:1 volt a fiatal és kifejlett giliszták aránya.
A szántóföldi kultúrában (amely egy alacsony szukcessziós stádiumnak felel
meg) hektáronként csupán kb. 500 ezer giliszta fordul elő, átlagosan 200 kg-
os tömeggel. (Zicsi et al 1990).
A tölgyesben lakó földigiliszták hektáronként, évente átlagosan 3
tonna avar lebontásában vesznek részt, amely az évente képződő teljes
avarmennyiség közel háromnegyede. Ürüléktermelésük, mellyel jelentősen
hozzájárulnak a talaj termékenységéhez, megközelítőleg 22,3 tonna
hektáronként. (Zicsi 1977).
Ezek a vizsgálati eredmények jól szemléltetik a talaj élőlényeinek
mennyiségi és minőségi változását, melyek a talaj szukcessziós folyamatát
kísérik.
A gombák szerepe, és kapcsolatuk a növényekkel
A mikorrhiza a gombák és a növények gyökérzete között kialakult

szimbiózis egyik formája. Ezt az együttélési formát gyökérkapcsoltságnak,
„gombagyökér”-nek is nevezzük. A gombafonalak (hifák) a gyökérszálakhoz
kapcsolódva szinte pókháló szerűen szövik át a talajt (vastagságuk aránya
olyan, mint a hajszál és a ceruza aránya). A növényi gyökerek és a gombák
hifái által alkotott rendszer a növény tápanyagfelvételét és fejlődését
segíti, a gomba pedig közvetlenül jut hozzá a növény által előállított
szénhidrátokhoz, vitaminokhoz és aminosavakhoz.
Több mint 400 millió éve létezik ez a kapcsolat a növények és gombák
között. A gombák minden más élőlénycsoportnál hajlamosabbak sajátos
együttélések kialakítására különböző szervezetekkel. Úgy tűnik, hogy a
szimbiózis hatalmas szelekciós előnyt jelent a növények számára is és fontos
szerepet játszhatott a növények szárazföldön történő megtelepedésében.
Bár a tudomány már régóta ismeri az együttélésnek ezt a típusát, a mikorrhiza
részletesebb és alaposabb vizsgálata csak az 1980-as években indult el. Az
újabb kutatások megerősítették és kibővítették a korábbi ismereteket, és a

szimbiotikus kapcsolatrendszer finomabb részleteit is feltárták.
Mai ismereteink szerint a virágos növények közel 90%-a él mikorrhizás
kapcsolatban valamilyen gombával. A gombafonalak kusza szövedéke
(micélium) hatalmas felületet képez a gyökerek közvetlen környezetében,
így akár százszorosára is emelheti a növény gyökerének felületét. A
gombaszövedék sejtjei segítik a gyökerek anyagfelvételét a talajból,
támogatják és kiegészítik a gyökérszőrök működését.
A gomba-gyökér szimbiózisnak két fontosabb csoportja az
ektomikorrhiza és az endomikorrhiza (3. ábra). Az ektomikorrhiza
esetében a gombafonalak a gyökér felszínét kívülről vonják be. A
micéliumszövedék emellett megtalálható a gyökér belsejében a kéreg
(cortex) sejtközötti tereiben is, de a hifák nem hatolnak be a sejtekbe.
Az ektomikorrhizás gomba a gyökerek felületén vékony bevonatot, ún.
köpenyt képez, amelyből gombafonalak ágaznak szét. A kiágazó hifák
biztosítják az anyagfelvételt, míg a felvett anyagok egy jó része átmenetileg
a köpenyben, mint egy „logisztikai központ”-ban raktározódik. A növény
számára hasznosuló anyagok a köpenyből a sejtközötti terekbe kerülnek. Ez
a belső „szabad tér” (Apparent Free Space-AFS) a gyökértérfogat 10-30%-át
teszi ki. Innen történik az anyagok felvétele a gyökérkéreg sejtekbe.
3. ábra: Endo- és ektomikorrhiza a gyökér keresztmetszeti rajzán

(www.plantscience4u.com)
A lombos erdőalkotó fafajaink gyakran képeznek ilyen ektomikorrhiza
szimbiózist. Az ektomikorrhiza képző gombák zöme a bazídiumos
gombákhoz tartozik, (pl. galambgombák, légyölő galóca, gyilkos galóca,
ízletes vargánya) kisebb arányban azonban a tömlősgombák között is
találunk ilyen fajokat (szarvasgombák). A gombák termőtesteit mindig
a partner növény közelében találjuk. A kapcsolat csupán meghatározott
partnerek között jöhet létre, de a specifikusság mértéke változó. Vannak
kevéssé specifikus, több fajjal is együttműködő gombafajok, de nem ritka
a szigorúan fajspecifikus ektomikorrhiza sem. (pl.: a sárga gyűrűstinórú
csak a vörösfenyő gyökereivel alkot szimbiózist).
Az endomikorrhiza esetében a hifák behatolnak a növény
gyökérsejtjeibe a sejtfal és a citoplazmamembrán közé. A gombafonal ebben
a térben növekszik. A hifák hurkokat, hólyagszerű raktározó képleteket
(vezikulumokat) és gazdagon elágazó, villás végű, ún. arbuszkulumokat
hoznak létre. Ezért ezt az endomikorrhizát vezikuláris-arbuszkuláris (VAM)
típusnak nevezzük.
Az endomikorrhiza képző gombák igen ősi szervezetek, ennek
ellenére fajszámuk igen csekély. Mintegy kétszáz faj sorolható ide,
melyek valamennyien Glomales törzsbe tartoznak. A törzsön belül
a Glomus, Scutellospora, Gigaspora és Acaulospora nemzetségek a
legismertebbek. Fajai mikroszkópikus méretű gombák, melyek nem
képeznek termőtestet. Méretes spóráik a talajokban szinte mindenütt
megtalálhatók.
Földrajzi elterjedésük széles körű, a világon valamennyi szárazföldi
területen előfordulnak. Obligát biotrofok, vagyis csak a növényi partnerrel
együtt fordulnak elő, és csak ebben a kapcsolatban növekednek és
képezek szaporító sejteket (spórákat). A növényfajok jelentős részével
képesek mikorrhiza kapcsolatot létrehozni, amely így nem szigorúan gazda
specifikus. Hazánkban elsősorban a lágyszárúakkal, főként a természetes
füves vegetációtípus fajaival és az erdei aljnövényzet lágyszárúival
alkotnak mikorrhiza kapcsolatot, de – a keresztes virágúak kivételével-
a haszonnövények gyökereiben is jelen vannak. A harasztok és mohák
gyökérzetével is képesek mikorrhizát létrehozni.
A mikorrhiza gomba sűrű finomgyökér hálózatot képez a növények
hajszálgyökerei körül. A VAM mikorrhizával oltott növények gyökere

morfológiai és fiziológiai változásokon megy keresztül. A gomba kiterjedt
externális hifa hálózata jelentősen megnöveli a rizoszférát, azt a szűk
talajzónát, amelyben a gyökerek által kiválasztott kémiai anyagok a
hatásukat kifejtik (4. ábra). Ezzel együtt nagymértékben megnő a gyökér
felszívó felülete is.
4. ábra: A rizoszféra növekedése a mikorrhiza által (www.sunseed.org.uk)
Egy növény egyed akár több mikorrhiza gombával is kapcsolatban lehet.

A mikorriza gombák nagy telepeket képeznek és kapcsolatban vannak más
gyökérkapcsolatokkal (lásd a külső borító ábráját.) A gombafonalak nagyobb
területeket, akár egész erdőrészeket hatnak át és „szabályoznak”. A hálózat
tulajdonképpen a talaj idegrendszerét alkotja, amit durva agrotechnikai
beavatkozásokkal (talajforgatás, gombaölő szerek kijuttatásával) nagyon
könnyen és gyorsan tönkre lehet tenni.
A művelt területeken a szimbiotikus mikorrhiza kapcsolatok hiánya
miatt kell vízoldható szintetikus anyagokat adni a növényeknek, miközben
bőven elég foszfor és kálium van minden termőföldben. Csupán a mikorrizák
hiányoznak, akik azt kioldanák és továbbítanák a gyökérbe. A mikorrhiza
gombák a legfontosabb biológiai foszforakkumulátorai az élő talajoknak.
A mikorriza csak élő gyökérkapcsolattal nő és szaporodik. Mindig
szüksége van tápanyagáramlása; a gombának azokra az egyszerű
szénhidrátokra, fehérjékre és glükozaminokra, amiket a növény
gyökérváladékként biztosít, a növénynek pedig a gomba által feltárt és
szállított tápanyagokra, szerves kötésű ásványi elemekre. Ha ez a kapcsolat
hiányzik, akkor lelassul és megszűnik a biológiai aktivitás. Nekünk viszont
állandóan aktív talajra van szükségünk, hogy ha bármikor a földbe kerül
egy mag, optimális tápanyagmennyiség álljon rendelkezésére a megfelelő
összetételben.
A mikorrhiza gombák hálózata csak a csökkentett vagy forgatás nélküli
művelés mellett és állandó növényfedettségű területeken tud kialakulni és
növekedni. Ha vigyáz az ember a mikorrhizákra, akkor fennmaradnak, és
nem kell újratelepíteni őket.
Ez a szimbiotikus kapcsolat a növényeknek több szempontból is előnyös.
A már említett mértékben növeli a gyökér felületét, ezáltal jelentősen javul a
víz- és tápanyagfelvétel. A micélium által közvetlenül felvett víz mennyisége
meghaladhatja az összes felvett mennyiség 10%-át.
A mikorrhiza gombák szerepe a nitrogénkötés folyamatában is
létfontosságú. Bár maguk a gombák nem képesek a légköri nitrogén
megkötésére, azonban ők szállítják az energiát a társult nitrogénkötőknek
folyékony szén formájában (Jones 2008). A megkötött nitrogént is
gombafonalak szállítják, például aminosavak formájában (Leake et al.
2004, Whiteside et al. 2009). A szerves nitrogén beszerzése és szállítása a
mikorrhiza segítségével rendkívül energiahatékony. Ez az útvonal bezárja
a nitrogénciklust, csökkenti az elpárolgás és kimosódás veszteségét, és a
nitrogént szerves formában tárolva megakadályozza a talaj savanyodását.
A foszfort és káliumot - sok nyomelemmel együtt - javarészt a szimbióta
mikorrihza és szaprofita gombák teszik elérhetővé a növények számára. Ez a
szimbiózis azonban csak akkor működik, ha nincs magas szintetikus bevitel,
mert akkor a növény nem alakít ki kapcsolatot. Ha nincs mikorrhiza kapcsolat,
akkor rendszerint alacsony tápanyagdenzitás és tápanyag felszívódási
zavarok jelentkeznek. Ilyenkor könnyebben lépnek fel fertőzések. Már
csak ezért is fontos újra betelepíteni a gombákat, és a táplálékháló fontos
részeként megőrizni azokat.
A mikorrhizának köszönhetően növekszik a növények ellenállósága

különböző stresszhatásokkal szemben (só, nehézfém szennyezés, előnytelen
pH-érték, aszály, fagy). A növénypatogén szervezetekkel szemben is
hatékonyabban védekeznek, valamint erősebbé válnak a kártevők elleni
harcban.
A mikorrhizás gombákkal történő kezelés (”beoltás”) fokozza a
telepített facsemeték fejlődését, a degradált talajokon vagy rekultivációs
területeken gyorsítja a természetes vegetáció kialakulását. Segíti a bő
és korai virágképződést, valamint a növények gyökeresedését átültetés
és áttelepítés esetén. Összességében növeli,a terméshozamot és a
termésbiztonságot, mindezt magas beltartalmi értékekkel társítva. Az 5.
ábra jól szemlélteti a mikorizzha hatását a növény fejlődésére és a bilógiai
produkció növekedésre. A mikorrhizás kapcsolat kalakulása rövid időn belül
látványos változásokat eredményez.
5.ábra: A mikorizzha hatása a Senna spectabilis növekedésere 90 nap alatt,

%-ban kifejezve (Kátai János 2011)
Makroaggregátumok a talajban
A glomalin a gombák hifái által termelt anyag, amely a mi klímánkon a

talajok stabil szénkészletének akár a 25%-át is kiteheti. Ez a stabil, glikoprotein
típusú vegyületcsoport a legfontosabb ragasztóként közrejátszik a jó minőségű
morzsalékos talaj kialakításában.
Az aggregátumok (talajmorzsák) a talajban azok az egymáshoz kötődő
halmazok, amelyek a talaj stabilitását, porozitását, textúráját, rugalmasságát és
víztartó képességét befolyásolják. (Az aggregátumok szerkezete és felépítése a
hátsó belső borítón látható.) A szabad szemmel láthatatlan mikroaggregátok,
amelyeket a baktériumok ragasztója és a mikorrhizák gombaszálai kötnek össze,
nagyobb csomókká, 2-5 mm méretű kis morzsákká egyesülnek. Amennyiben a
talajban nincsenek jelen és nem képződnek folyamatosan aggregátumok, a talaj
nem képes jelentős mennyiségű légköri nitrogént és stabil szenet megkötni.
A három funkció, az aggregátképződés, a biológiai nitrogénmegkötés és a
stabil szénmegkötés / humuszképződés kölcsönös függőségben működnek a
talajban.
A talajaggregátumok kialakításában résztvevő mikrobák energiaforrást
igényelnek, ez az energia elsőként a napból érkezik. A fotoszintézis során a zöld
növények a fényenergiát, vizet és széndioxidot átalakítják biokémiai energiává,
amely folyékony szén formájában szállítódik a talajba a gyökereken, a mikorriza
gombák és a velük kapcsolatban lévő baktériumok bonyolult hálózatán
keresztül.
A mikroorganizmusok szerepe a talajéletben
A talaj élőlényeinek legkisebb méretű, de egyben a legnagyobb

egyedszámban előforduló képviselői a mikroorganizmusok. Nagyon sok funkciót
töltenek be a talajéletben. Jelentős részük nagyon fontos az anyagáramlások
körfolyamatainak megfelelő működésében, a növények táplálásában és
egészségének megőrzésében. Az egészséges talajokban csak csekély mértékben
fordulnak elő a növényeket megbetegítő (patogén) mikrobák. Ha a talajban
felborul az egészséges egyensúly, és a jótékony mikroorganizmusok a már nem
képesek kontrollálni kórokozókat, a környezet erre jól látható jelekkel, beteg
növények, állatok és emberek megjelenésével válaszol.

A hasznos mikroorganizmusok segítik a növényeket abban, hogy
tápanyaghoz és vízhez jussanak. Megvédik őket a kórokozóktól, és megkötik,
lebontják a fejlődésükre káros anyagokat. Az egyensúlyban élő mikrobák
hozzák létre a tápanyagok áramlását, teszik elérhetővé egyedülálló módon
a légköri nitrogént. Folyamatos ciklusban keringetik a szerves kötésű mikro-
és makroelemeket, amelyek egyre gazdagodó áramlásából részesülnek a
növények.
A mikroorganizmusok szabad szemmel nem látható, többnyire egysejtű
élőlények, melyek olykor sejthalmazokba tömörülnek, de nem rendeződnek
szövetté. A mikroorganizmus összefoglaló elnevezés alatt a vírus, a
micoplasma, a baktérium, a gomba, az alga és a protozoa csoportokat értjük.
A tudomány a mikrobákat két fő csoportra bontja, prokariótákra és
eukariótákra. A prokarioták kisméretű, egyszerűbb felépítésű őssejtek.
Nem rendelkeznek sejtmaghártyával körülhatárolt sejtmaggal, csak sejtmag
anyaggal. A citoplazmában nem alakult ki a membrán rendszer, és hiányzik
több sejtszervecske is. Ebbe a csoportba tartoznak a baktériumok, melyekhez
a kékmoszatokat (cianobaktériumok) és a sugárgombákat is soroljuk.
Az eukarioták sejtmagját a citoplazma membrán választja el, a mag
örökítő anyaga a DNS, amelyhez sajátos összetételű fehérje kapcsolódik, és
kromoszómákká formálódik. A citoplazmában sokféle membrán szerkezet és
szervecske található. A gombák és a protozoák (állati egysejtűek) mellett az
algák többsége is ide tartozik.
A baktériumok (Schizomycetes) a bioszféra legkisebb, önálló
anyagcserére képes, individuális szintű biológiai rendszerei. Apró méretük
és ebből adódó nagy testfelület-testtömeg arányuk kiemelkedő fiziológiai és
ökológiai jelentőségű.
A baktériumok igen nagyfokú fiziológiai változatossággal rendelkeznek.
Testtömegük 100-1000-szeresének megfelelő anyagmennyiséget tudnak
lebontani egy nap alatt. A felépítő és lebontó folyamatokban egyaránt
részt vesznek. Mennyiségük óriási, egy gramm talaj akár 100-1000 millió
baktériumot is tartalmazhat. A különböző típusú egészséges talajokban az
egy hektárra jutó aktív baktériumtömeg 1-5 tonnára tehető.
A sugárgombák (Actinobacteria) a baktériumok egy nagyobb
csoportját alkotják. A levegő oxigénjével együtt élő (aerob) baktériumok,
melyek növekedésük során a gombákhoz hasonló hifákat képeznek.
A sugárgombák nagyon sokféle anyagot bontanak, de különösen jelentős
az aktivitásuk a nehezen bontható kitin és cellulóz átalakításában. Ezek
a szervezetek magasabb pH-jú közegben aktívak. (A gombák is jelentős
szerepet játszanak ezen anyagok bontásában, de elsősorban alacsonyabb
pH-jú közegben.) A sugárgombák közül néhány csoport antibiotikumot
is termel, közülük is legismertebb a Streptomyces nemzetség. Ezeknek a
mikrobáknak köszönhetjük az eső után illetve tavasszal érezhető kellemes
földillatot is.
A Cianobaktériumok (kékmoszatok, kékbaktériumok) a baktériumok
másik fontos csoportját képezik. A Föld legősibb szervezetei közé
tartoznak. Plazmájuk fotoszintetikus pigmenteket tartalmaz, ezért képesek
a fotoszintézisre.. A talajfelszín közelében fordulnak elő nagyobb számban,
de a talajfelszín alatt, 15-20 cm-re is megtalálhatók. Legtöbb fajuk
kozmopolita flóraelemként édesvizekben fordul elő, ahol tartósan meleg
időjárás mellett „vízvirágzást” okozhatnak. A talajban és vizekben élők
egyaránt képesek megkötni légköri nitrogént .
A baktériumokat életmódjuk alapján több csoportba sorolhatjuk. A
talajélet szempontjából a heterotrófok legfontosabbak, melyek a szerves
anyagokat szervetlenné alakítják. Ezáltal az anyag körfolyamataiban fontos
szerepet töltenek be
Egy másik csoportba tartoznak a növényekkel együtt élő szimbiotikus
baktériumok, melyek a növények egészséges fejlődésében közvetlenül
játszanak szerepet (Pl.: Rizobium baktériumok).
Az autotróf mikrobák is fontos részét képezik a talajéletnek. A szervetlen
anyagokat a napenergia (fotoszintetizálók) vagy egyes vegyületek kémiai
energiájának (kemolitotrófok) segítségével alakítják át szervessé.
Minden talajban előfordulnak patogén és parazita életmódú mikrobák
is, melyek mennyisége és aránya a talaj egészségi állapotától függ.
A gombák (Fungi, Mycetes) klorofill nélküli, spórás, egy vagy
többsejtű, fonalas, valódi sejtmaggal rendelkező, telepes szervezetek,
melyek ivartalanul és ivarosan spórákkal szaporodnak. A heterotróf
táplálkozási módon belül speciális táplálkozásúak, mivel a gombák a
szükséges tápanyagokat megkötik a sejtek felületén, vagyis kilotróf
táplálkozási módot folytatnak. Aerob szervezetek. A talajban élő gombák
is mikroszkopikus nagyságú sejtekből épülnek fel, amelyek rendszerint

hosszú hifákká alakulnak. A hifák kötegeit micéliumnak nevezzük.
A gombák életmódjukat tekintve leginkább lebontó (szaprofita)
szervezetek, melyek kizárólag elhalt növényi és állati eredetű szerves
anyagokkal táplálkoznak. A lignint csak a gombák képesek bontani! Nagyon
jelentős a gombafajok és magasabb rendű növények kölcsönös együttélése,
a mikorrhiza, amelyet az előzőekben részletesen tárgyaltunk. Egyes fajok
növényi és állati betegségek előidézői (Pl.: Fusarium, Phytophtora stb.).
Az algák közös jellemzője, hogy klorofillal rendelkező autotróf, eukariota
szervezetek. Sejttestük egyedi, citoplazmatikus hártyák által reakcióterekre
osztott. Ezek a terek sajátos élettevékenységeket végeznek. Az algák fontos
szerepet játszanak a tápanyagok feltárásában és szintetizálásában (például
vitaminok, növényi hormonok készítése).
A zuzmók igen különleges élőlények, hiszen cianobaktériumok vagy
moszatok (fotobionta) és gombák (mikobionta) tartós együttéléséből
keletkeztek. Speciális szervezeteknek minősíthetjük őket, mert alkotóikhoz
képest minőségileg más morfológiai és fiziológiai tulajdonságokkal
rendelkeznek, és azoktól eltérő élőhelyeket népesítenek be. Tevékenységük
nagyon jelentős az ásványok és a kőzetek biológiai mállásában, a
talajképződés folyamatában. A szukcessziós folyamat kezdetén elsők között
kezdenek rátelepedni a holt anyagra. Igen érzékenyek a szennyezésekre,
ezért jó indikátorai a környezet állapotának.
A protozoák (állati egysejtűek, véglények) az állatvilág legősibb
és legegyszerűbb szervezetei. Mikroszkopikus méretű, egysejtű,
eukariotikus, ivartalanul és ivarosan szaporodó élőlények. Náluk kisebb
mikroorganizmusok illetve szerves részecskék bekebelezésével és oldott
anyagok felvételével táplálkoznak. Kivétel nélkül heterotróf szervezetek,
testük felépítéséhez szerves anyagok szükségesek. Többségük szaprofita
életmódú. de egyes fajai paraziták is lehetnek. Közel 250 fajuk van.
A talajban nem homogén az eloszlásuk, hanem gócpontokban,
bomló szerves anyagok és gyökerek mentén élnek. Bár az egysejtű állatok
képesek egy óra alatt 30 ezer baktériumot is fölfalni, bizonyították, hogy a
nagyobb véglény-aktivitás nagyobb mikrobiológiai aktivitást eredményez.
A véglények egyszerűbb vegyületekké alakítják a bonyolult szerves
anyagokat, így hozzáférhetővé teszik a magasabb rendű növények számára.
A légköri nitrogén biológiai megkötése
A biológiai nitrogénkötés a természetes nitrogén-körforgalom fontos

része. E fogalom alatt általában a légköri nitrogén (N2) redukálása értendő
az élőlények számára felvehető formákká (NH3, NH4+) a nitrogenáz komplex
segítségével, mely enzimként ismert, és katalizátorként is szerepel. Ezt a
műveletet, a természetben különböző élőhelyeken előforduló baktériumfajok
kolóniái végzik. Azokat a baktériumokat, amelyek képesek a molekuláris
nitrogén megkötésére diazotrofikus baktériumoknak nevezzük.
Mivel a növények nem képesek az elemi nitrogén (N2) megkötésére,
nagymértékben függnek a nitrogénkötő baktériumok működésétől.
A kétatomos molekuláris nitrogén igen stabil, háromszoros kovalens
kötéssel rendelkezik. A N2 molekula 946 kJ /mol kötési energiát tárol, ezért
felbontásához a baktériumoknak nagy mennyiségű energiára van szükségük.
A nitrogénfixálást olyan enzimek segítségével érik el, amelyek központi aktív
részét egy vas és molibdén által alkotott komplex képezi. (Egyes baktériumok
esetében a molibdént a vanádium helyettesítheti.) A nitrogenáz általában
nagyon érzékeny az oxigénre, ezért különböző védelmi modelleket fejlesztett ki.
A nitrogén megkötése a nagy szervesanyag-tartalmú talajokban erőteljesebben
érvényesül, mivel ezek a talajok relatíve oxigénszegények.
A nitrogén nem-szimbiotikus megkötése talajban vagy vízben történik,
és a nitrogén ammóniává történő redukálásából áll. Ebben a folyamatban
résztvevő fontosabb mikroorganizmusok az Azotobacter, Azomonas és
Cyanobacterium nemzetségek.
Az Azotobacter nemzetség csak aerob körülmények között tudja a
nitrogént megkötni. Szabadon él a talajban. Az ammónia mellett növekedés-
serkentőket (indol-ecetsavat (IAA), giberellineket (GA), B vitamint) és fungicid
anyagokat is termel.
Az Azomonas fajok fakultatív anaerobok. A nitrogén-megkötésben az
Azomonas macrocytogenis a legaktívabb faj. Egy másik nemzetség a Clostridium,
amely szabadon képes megkötni a nitrogént. Anaerob körülmények között
egyes fajaik 2-3 kg/ha nitrogént kötnek meg évente..
A Klebsiella és Rhodospirillum nemzetség fajai, melyek teljesen szabadon
élnek a talajban, a szerves növényi maradványokon élve 1-2 kg/ha nitrogén
képesek fixálni.

A Cyanobacteriumok fotoszintetizáló képességüknek köszönhetően nem
függnek a növényektől. A nedves talajokban több képviselője is él, amelyek
képesek a nitrogén szabad megkötésére. A talajban szabadon megkötött
nitrogén mennyisége általában 20-30 kg/ha, amely mennyiség kb. 25%-a a
legtöbb növény nitrogén-szükségletének.
A Nitrosomonas baktériumok az oxidációs folyamat első lépésében
vesznek részt. Aerob körülmények között átalakítják az ammónium-iont nitrit-
ionná (NH4+ › NO2-). A folyamat nitrifikáció néven is ismert. A folyamat második
részében az oxidáció a Nitrobacter fajok közreműködésével folytatódik,
amelyek a nitritek nitráttá történő átalakulását segítik elő.
A nitrifikálással fordított irányú folyamat és lejátszódhat a talajban és a
növényekben egyaránt. A denitrifikációs folyamatokban nitrogén-veszteséggel
kell számolnunk, mely annál nagyobb mértékű, minél jobban erősödnek az
anaerob folyamatok Az eddig vizsgált baktériumok több mint 50%-a képesek
denitrifikálóvá válni oxigén hiányában.
Vannak olyan baktériumok is, amelyek egy szimbiózisnál gyengébb
kapcsolatban, asszociációban élnek a különböző növények rizoszférájában,
ahol könnyebben találnak megfelelő tápközeget. Ez a jelenség az
asszociatív együttműködés, melyből a növények is profitálnak a közvetlen
gyökérzónájukban megkötött nitrogén által. A fél-szimbiotikus típusú biológiai
nitrogénkötésben résztvevő leggyakoribb baktériumok az Azospirillumok,
melyek csillóik segítségével relatíva gyors mozgásra képesek a gyökérzónában.
Annak ellenére, hogy nem alakul ki szimbiózis, az Azospirilliumok nem
élhetnek szabadon a gyökérzónán kívül, mivel erősen függnek a gyökér által
kibocsátott gyökérváladékoktól. Hatékonyságuk sokkal nagyobb a szabadon élő
nitrogénkötő baktériumoknál, 80 kg/ha nitrogént képesek megkötni évente.
Leginkább a kalászosok és más egyszikűek gyökérváladéka vonzó az
Azospirillum baktériumok számára, amelyek így ideális növekedési és fejlődési
feltételeket találnak maguknak. Gyakran előfordulnak a különböző talajokban,
a vizsgált talajminták 30-40%-ban megtalálhatók. (Ezért lehetnek hatásosak
azok a baktérium készítmények, amelyeket a kalászos növények magjainak
csávázására használnak.)
Egyéb asszociatív típusú baktériumok az Acetobacter és Azotobacter
nemzetségek egyes fajai, melyek a fotoszintetikus energia felhasználásával
akár 10-80 kg/ha nitrogént is meg tudnak kötni.
Vannak olyan növényfajok, amelyek nagyon hatékonyan tudják
megkötni a légköri nitrogént baktériumokkal kialakított szimbiózis
segítségével. Ezt nevezzük szimbiotikus típusú biológiai nitrogénkötésnek.
Az ebben részt vevő baktérium fajok az általuk megkötött nitrogént
ammónium-ion formában a növények rendelkezésére bocsátják, cserébe
azokért a szintetizált tápanyagokért, amelyeket a növényektől kapnak.
Két ismertebb csoportjuk létezik:
• A Rhizobium genus mely sok, pillangós gazdanövényre specializált
fajjal rendelkezik.
• A Frankia genus szimbiózis kialakítására képes nem pillangós
növényekkel (pl.: mogyoró és homoktövis).
A Rhizobium fajok a legelterjedtebb talajbaktériumok közé tartoznak,
amelyek csillóik (2-6db) segítségével aktív helyváltoztatásra képesek
a rizoszférán belül. Nagy jelentőségű ez a rendkívül szoros együttélés,
amely mind a Rhizobium fajoknál, mind a pillangós növényeknél jelentős
morfológiai és élettani változásokhoz vezet. A szimbiotikus kapcsolat
eredményeként speciális képződmények, ún. szimbiotikus gümők
jelennek meg a gyökereken. A gümők egy új életformát képviselnek, nem
hasonlítanak sem a gazdanövényre, sem a baktériumra, sejtjeik genetikai
anyaga a növény és a baktérium genomjának közös eredménye.
A növény gyökerei a gyökérzónába számos szerves anyagot bocsátanak
ki, amelyeket gyökérváladéknak (exszudátumnak) nevezünk. Ezek az anyagok
egy specifikus mikroorganizmusokból álló populáció kifejlődését szolgálják,
amelyek a rizoszférában élő gombákból és baktériumokból állnak. A talajban
mozgó Rhizobiumokat a gyökérzet által kibocsátott gyökérváladék vonzza
a hajszálgyökerek felé, és kedvező körülmények között be tudnak hatolni
a gyökerekbe. Ennek feltétele a baktérium és a növény gyökerei közötti
kölcsönös molekuláris szintű felismerési reakció. Egy “kémiai párbeszéd”
zajlik le a gyökerek és a baktériumok között. Mindegyik partner választ kap
a másik fél vegyi jelzéseire.
Az infekció ténylegesen csak bizonyos hajszálgyökereken alakul
ki. A baktérium faj egyes egyedei előfertőzési (preinfekciós) tömlőt
fejlesztenek ki, amely a növény részéről történő felismerés első jele.
Ezeknél a baktériumoknál a szaporodásuk során deformációk, duzzanatok
keletkeznek. A folyamat végén kialakulnak a gümők, amelyek benépesítik a

növény gyökereit. Azok az egyedek, amelyek nem alakultak át a gümők érése
után, azokon belül képesek lesznek szaporodásra és a levegő nitrogénjének
megkötésére.
A túl sok gümő képződése kedvezőtlen a növények számára, mivel ez
egy rendkívül energiaigényes folyamat. A növények etilén termelésével
gátolják a további gümőképződési folyamatot, ezzel szabályozzák a biológiai
nitrogén megkötésének mértékét, amely 200-300 kg/ha is lehet évente.
A talajban élnek olyan baktériumfajok is, amelyek leginkább a fás szárú
növényekkel vannak szimbiózisban. Ezek egyike a nálunk is előforduló
Frankia, amely flamentumokat tud képezni. Ez a finom, farokszerű
képződmény a helyváltoztatásban segíti a sejtet.
A Frankia baktériumok a nitrogenáz enzimet használják ahhoz, hogy a
nitrogént ammónia formában megkössék, amit a gyökér sejtmembránjain
keresztül tesznek elérhetővé a növény számára. Cserébe a baktériumok
szénhidrátokat kapnak a növényektől. A megkötött nitrogén mennyisége
150-180 kg/ha/év .
A nemzetség legismertebb képviselője (Frankia alni) leginkább a
mogyoróval képez szimbiózist. A mogyorón gyakori a kettős szimbiózis
jelensége, ami azt jelenti, hogy egyszerre van jelen az endomikorrhiza
gomba és a Frankia baktérium által kialakított szimbiózis. A mikorrhiza
egy talajszint alatti aktív biomasszát hoz létre, amivel a talajt megköti, a
Frankiával kialakult szimbiózis pedig nagy mennyiségű nitrogént juttat a
talajba, és új, főleg lágyszárú fajokat von be az ökoszisztémába. Az intenzív
bioaktivitás, amely ezzel a partnerséggel kialakul, a talaj minőségét javítja. A
szimbiózis kialakulása után a gomba fonalai beszövik a gyökeret. A gombák
nagy mennyiségű oxigén felhasználása tovább erősíti a szimbiotikus nitrogén
megkötését, mert oxigénben szegény környezetet teremt nitrogenáz
komplexum működéséhez. Így egy sikeres hármas, hasznos együttélés
alakul ki.
Összegzésként vessük össze a biológiai és a technikai nitrogén
megkötést a következő táblázat segítségével.
Technika Biológiai
Energiaigény Nagy Nagy
Energiaforrás Fosszilis Friss fotoszintézis

energiahordozók termékek
Katalizátor Vas és molibdén Fehérje-vas-molibdén
(Alacsony hatásfok) (magas hatásfok)
Fizikai körülmények 200 bar 1 bar
500 °C 20 °C
Költségek 450 Dollár/tonna 0 Dollár
2. táblázat: A fizikai és biológiai nitrogén megkötés összehasonlítása

(Kátai János, 2011)
Nem lenne itt az ideje, hogy a nitrogénmegkötés feladatát (is)
visszaadjuk a természetnek?
A folyékony szén útja
A szén és nitrogén ciklusok százmillió éveken keresztül szinergikusan

működtek és biztosították a létező legnagyobb biomasszával rendelkező
ökoszisztémák létrejöttét. Az elmúlt évtizedek biológiai talajkutatásai
rámutattak arra, hogy a fotoszintézis után a talajban zajló, nem szimbiotikus
nitrogénkötés a második legfontosabb életfolyamat bolygónkon. Nélkülük
nem léteznének magasabb rendű növények és a rájuk épülő táplálékláncok,
melyek végén az ember áll.
A szén létfontosságú elem a fotoszintézishez, és ezen keresztül a
talaj működéséhez. Ugyanakkor mindössze a légkör 0.04%-át kitevő
nyomelemként fordul elő széndioxid formájában. Mégis ebből a forrásból
épül fel a növények segítségével az egész élővilág. A nitrogén a növények
növekedését leggyakrabban meghatározó és egyben korlátozó elem. Annak
ellenére, hogy légkörünk nitrogén tartalma 78 %, amely korlátlanul és
szabadon állna rendelkezésre a növények számára, ők mégsem képesek
közvetlenül a levegőből felvenni.
Mára a talajtudomány felismerte, hogy a növények által kiválasztott
gyökérváladékok sokkal nagyobb mértékben járulnak hozzá a talajban
zajló folyamatokhoz, mint a felszín feletti biomassza. Ezek a növény
fotoszintézise révén létrejövő szénvegyületek elégítik ki a talajban

játszódó tápanyagfeltárási és -áramlási folyamatokban résztvevő mikrobák
energiaigényét.
A légkör nitrogénjének megkötésére és szerves formává,
biológiailag aktívvá alakítására specializálódott baktériumok a növények
gyökérzónájában élnek. Ahhoz, hogy a növények és a baktériumok
közötti információ- és anyagcsere bekövetkezhessen, hifahálózatukkal
bekapcsolódnak a folyamatba a mikorriza gombák is.
A mikorriza gombák szállítják a becsomagolt napsugár-energiát
folyékony szén formájában a növénytől a gyökérzónába azoknak a
mikrobáknak, melyek a növény táplálkozásában és fertőzéselnyomásban
vesznek részt. A szénért cserébe ugyanezen a csatornán keresztül áramlik
a növény felé a nitrogén, foszfor, kálium, kalcium, magnézium, vas és a
létfontosságú nyomelemek, mint a cink, mangán és réz. (Jones 2008)
A növényekkel szorosan együttműködő gombák és baktériumok a
talaj szerkezetének kialakításában is fontos szerepet játszanak aggregátok
képzése révén. Az egyik legfontosabb jellemzője az aggregátokban
működő rendszernek, hogy a nedvesség és a folyékony szén koncentrációja
magasabb, míg az oxigén parciális nyomása alacsonyabb a gyökér által
támogatott aggregátumokban, mint a környező talajban. Ezek a feltételek
elengedhetetlenek a nitrogénmegkötő baktériumok esetében a nitrogenáz
enzimek működéséhez, a folyamat - néhány kivételtől eltekintve -
oxigénmentes környezetben zajlik. A biológiai nitrogénkötésnek nagyon
magas az energiaigénye. melyet a gyökér által támogatott aggregátumokban
a hajszálgyökerektől a mikorrizák hifáin keresztül az összetett mikrobiális
közösségekhez áramló folyékony szén biztosít. A mikrobák megkapják ezt a
folyékony szenet és metabolitjait, s a lebontás során keletkező egyszerűbb
vegyületeket olyan szerves anyaggá alakítják, amely tartalmazza a
biológiailag megkötött nitrogént és bakteriálisan oldott foszfort is. A vas és
az alumínium, amely oxidok formájában találhatóak meg a talajban, fontos
katalizátorai a folyamatnak.
Amennyiben a talajban nincsenek jelen aggregátumok, a talaj nem
képes jelentős mennyiségű légköri nitrogént és stabil szenet megkötni. A
három funkció, az aggregátképződés, a biológiai nitrogén és a humuszképzés
kölcsönös függőségben működnek.
Mai mezőgazdasági gyakorlatunk során több ponton is károsítjuk a
talaj termékenységéért felelős folyamatokat. Ilyen például a tarlókezelés,
feketeugar vagy a magas dózisú nitrogén és foszfor műtrágyázás, melyek
eredményeként a szén és nitrogén ciklusok szétválnak. Ha területünkre
szervetlen nitrogén illetve foszfor műtrágyát juttatunk ki, a talajban élő
nitrogén megkötő baktériumok könnyen elérhető forráshoz jutnak. Ez által
aktivitásuk és függetlenedésük a növénytől erősödik, és elkezdik felhasználni
az aggregátokban tárolt szénkészletet. Ezzel szemben a mikorriza kapcsolatok
alacsony szintre kerülnek a műtrágya hatására, ami gátolja a növény felől
érkező folyékony szén eljutását a baktériumokhoz, egyben átalakulását és
megkötődését a talajkomplexekben. Így a baktériumok által felhasznált
szén utánpótlása sem megoldott, a készletek csökkenni kezdenek. Ha ez
a kívülről érkező hatás hosszú ideig zavarja a talaj működési rendszerét,
annak szénben kimerülő, csökkenő humusztartalmú talaj a végeredménye.
Fontos itt megemlítenünk, hogy hasonló hatással lehetnek a talajra
a vetésforgóba rosszul beillesztett pillangós növények is. Míg a bakteriális
nitrogénkötés esetében aminosavak és humuszanyagok keletkeznek, addig
ez a folyamat kevésbé zajlik a tisztán pillangós növénykultúrában. Ha a
pillangósok nem keverékben vannak termesztve, ugyanúgy kimeríthetik a
talaj széntartalmát, mint a magas dózisú műtrágyázás.
A kimerülő szénkészlet hatással van a mikrobiális közösségek széleskörű
hálózatára. A csökkenő szénáramlás korlátozza létfontosságú ásványi
anyagok, nyomelemek, vitaminok és hormonok rendelkezésre állását,
amelyek szükségesek ahhoz, hogy a növény sikeresen reagáljon a környezeti
stresszre (aszály, fagy), és ellenálló legyen a kártevőkkel és betegségekkel
szemben. Az alacsonyabb nyomelem sűrűség a növényekben az alacsonyabb
tápértékben jelenik meg. (Benbrook et al. 2008) A felszín felett a növények
gyakran normálisnak néznek ki, a hiányzó talajfunkciók nem nyilvánvalóak,
de a felszín alatt a talajok egyre jobban pusztulnak.
Ha a területünkön időszakosan növény sincs jelen, tehát parlagon
hagyjuk, akkor nitrogén és szén is távozik a talajból, élő gyökér hiányában
a mikorrizák teljesen inaktívvá válnak, a tápanyagok körforgása
működésképtelenné válik, a talaj szerkezete és víztartó képessége romlik.
Az így kezelt szántón egy lassú, önpusztító folyamat indul el, amely a talaj
termékenységének csökkenését eredményezi. Ha ez a kezelés hosszabb
ideig (pl: évtizedekig) fennáll, az a talaj pusztulását, eltűnését okozza!

A nitrogén körforgás tekintetében kimutatták, hogy akár 80 kg/
ha nitrogén is eltávozhat gázok formájában a nyári parlagon hagyott
földből. Ha zöld növények fedik ekkor is a szántót, a növények felveszik
ezt a nitrogénmennyiséget és újrahasznosítva beépítik a szervezetükbe,
megakadályozva a helyrehozhatatlan veszteséget.
A szén körforgás tekintetében elmondható, hogy a feketeugaron vagy
parlagon megszűnik a fotoszintézis és nagyon alacsony a biológiai aktivitás.
Azokon a területeken, ahol az iparszerű mezőgazdaság módszereit
alkalmazzák, a biológiai nitrogénkötés és humuszosodás erősen gyengül
vagy teljesen megszűnik.
Ember okozta talajpusztítás
Az intenzív mezőgazdaság alaptevékenysége a szántás, melyet korszerű

ekékkel végeznek. Amíg a hagyományos lovas művelésben használt
ekék leginkább lazították a talaj felső rétegét, addig a mai nagyméretű
terelőlemezes vasekék szinte tökéletes talajforgatást hajtanak végre. A
legújabb talajkutatások rámutattak arra, hogy a nagymértékű és rendszeres
talajforgatás jelentős mértékben rontja a talaj természetes termékenységét
és gyengíti az aktív talajéletet. Az ökologikus szemléletben egyre inkább
elfogadott a forgatás nélküli talajművelés alkalmazása.
A szántás hatására a talaj felső rétegében élő oxigénkedvelő
mikroorganizmusok anaerob körülmények közé kerülnek, míg a mélyebb
rétegekből a felszín közelébe jutnak az oxigénmentes körülmények között
fejlődő mikroba populációk. Ennek következtében mindkét rétegben
csökken a honos fajok egyedszáma és a fajok változatossága.
A nagy mennyiségben előkerülő, könnyen feltáródó tápanyagok
robbanásszerű szaporodást váltanak ki az életben maradt baktériumoknál.
Elkezdenek felélni minden elérhető tápanyagot, amely jelentős mértékű
nitrogén- (denitrifikáció) és szénvesztéssel jár. E folyamat végén az extrém
számban elpusztult mikroorganizmusok rövid távon nagy mennyiségű
tápanyaghoz juttatják a növényeket.
A megmaradt kolóniákból elindul a mikroorganizmusok
újrarendeződése, de a diverzitás csökkenésével gyengül a rendszer
stabilitása és nő a sebezhetősége. A táplálékháló lassan összeomlik,
a mikorrhiza hálózat erősen sérül, és a patogén mikrobák aránya egyre
növekszik. A forgatás rendszeressé válásával elkezdődik a talajok lassú
kimerülése, és a regenerációja egyre hosszabb időt vesz igénybe.
A rendszeres forgatással évtizedekig gyűlnek a gyommagvak a
földalatti magbankban, biztosítva a folyamatos a gyomutánpótlás. A
forgatás elhagyásával megszakítjuk ezt a magkonzerváló hatását, így egyre
kevesebb problémánk lesz a gyomokkal, mert a felszínen maradó magokat
a természet feldolgozza.
Az intenzív mezőgazdaság gyakran használ nehéz gépeket a
földműveléshez, amelyek súlyukból adódóan önmagukban is nagy
terhelést jelentenek a talajra. A rendszeres és azonos mélységben végzett
talajmunkák alatt egy tömörebb réteg (eketalp vagy tárcsatalp) alakul
ki, amely zárórétegként működik. Ez a réteg megakadályozza, hogy a
gyökerek mélyebbre hatoljanak, így csupán a művelési mélységben
képesek a tápanyagot és a vizet felvenni. Ráadásul a természetes csapadék
beszivárgását is akadályozzák. Az ilyen területen fejlődő növényeknél
gyakrabban fordul elő az aszály és tápanyaghiány. Ha nem alakítunk ki ilyen
tömör réteget, akkor a növények gyökerei képesek mélyebbre lenyúlni,
ami kiegyensúlyozottabb fejlődést eredményez,és a talaj vízkapacitása is
jelentős mértékben növekszik.
A folyamatos műtrágyázás hatására fellépő ozmotikus stressz
következtében csökken a mikroorganizmusok mennyisége és összetétele. A
közvetlen ozmotikus sokk mellett a magas nitrogén- és foszforszint közvetett
módon akadályozza meg, hogy a növények a természetes tápanyagciklusban
részt vegyenek. Nem tudnak kialakulni a hasznos együttműködések a
jótékony mikroorganizmusok és a növény között. Műtrágyázási kísérletek
bizonyították azt is, hogy optimális feltételek között is csupán 1/3-1/2
része hasznosul a kijuttatott műtrágyáknak, jelentős része kimosódik, és a
vizeinket szennyezi.
Az alkalmazott növényvédő szerek jelentős része sem csak a megcélzott
fertőzést számolja fel, hanem válogatás nélkül elpusztít minden fajt, amelyik
érzékeny az adott hatóanyagra. Egyben indukálják a rezisztens kórokozók
nagymértékű és rendszeres megjelenését.
A mai mezőgazdasági gyakorlatban egyeduralkodó a fekete ugar
alkalmazása. Pedig a folyamatos növényborítottság fontos eleme az

egészséges talajélet működésének. A növények hiánya jelentős mértékben
hozzájárul ahhoz, hogy gyengül talajaink vitalitása, és eltűnik belőlük
az egészséges táplálékháló. Ökológiai szempontból az ember mindig
visszahelyezi területeit a szukcesszió kiinduló állapotába (kultúrsivatag),
ami kiszolgáltatja a talajt a víz és a szél romboló hatásainak (talajerózió).
Összességében elmondható, hogy ezek a hatások felborítják a
talajélet érzékeny egyensúlyát, aminek rendszeresen fellépő fertőzések,
terméketlenség és folyamatosan pusztuló talaj az eredménye.
Tudatos talajéltetés
A talajkárosító hatások kiküszöbölése
Ebben a fejezetben azokról a gyakorlati módszerekről teszünk említést,

amelyekkel tudatosan segíthetjük talajaink egészséges működését.
Első lépésben minden olyan eljárást el kell hagynunk, illetve ki
kell váltanunk, amelyek az egészséges talajélet kialakulását gátolják.
Legfontosabb, hogy abbahagyjuk a talaj rendszeres forgatását, és
támaszkodjunk a talajainkban lévő élőlények aktivitására és lazító hatására.
Ezzel együtt kerüljük a talajaink fedetlen állapotát, helyette kezdjük el a
talaj takarását fedőnövények vagy mulcs használatával.
Kiemelten fontos, hogy a műtrágyákat és más vegyszereket teljesen
kiiktassuk gazdálkodásunkból. A forgatás nélküli művelésre történő átállás
időszakában a tápanyag utánpótlására alkalmazhatunk szerves trágyákat,
komposztot és más biológiai termésfokozót.
A növényvédelem területén támaszkodjunk az ellenálló fajtákra, a
kórokozók, kártevők természetes ellenségeire élőhelyük megteremtésével.
A kemikáliák és a talajforgatás kiváltásához mindenképpen
fokozatosságra és tudatos tervezésre van szükség. Az átállás folyamata több
évet vesz igénybe, mely türelmet és kitartást kíván tőlünk.
A talajképződés gyorsítása
Az egészséges és termékeny talaj kialakulása alapvető feltétele a teljes

értékű élelem előállításának. A talajképződés a természetben állandóan
zajló, lassú folyamat. Vannak olyan módszerek, melyek alkalmazásával
segíthetjük, és bizonyos mértékben gyorsíthatjuk a talajképződést. Erre
különösen azokon a területeken van szükség, amelyeken hosszabb ideje
szántóföldi művelés folyt, de sokat javíthatunk a rossz adottságú talajok
szerkezetén és humusztartalmán is.
A szerves trágyázás az egyik legrégebb óta használt, hagyományosan
alkalmazott tápanyag-utánpótló eljárás. Szerves anyagban gazdagítja
a talajt, javítja a szerkezetét, tápanyagot szolgáltat, rövidtávon (2-4 év)
élénkíti a talajéletet, és egyben a termékenységét is fokozza. Mivel az állati
trágya magas nitrogéntartalmú (alacsony szén/nitrogén arányú), ezért
mindenképpen keverni kell magas széntartalmú anyaggal, pl. szalmával.
Ellenkező esetben az alacsony C/N arány miatt a trágya a talajból pótolja a
hiányzó szenet, csökkentve annak humusztartalmát.
Fontos, hogy a trágyát kijuttatás előtt érleljük, átalakulását segítsük a
növények számára megfelelő állapot elérése érdekében. Erősen legyengült
állapotú talajoknál kifejezetten előnyös un. „injekciós hatású” eljárás.
Ebben az esetben élénkítő, javító hatása van. Viszont egy jobb állapotú,
vagy beállt talaj esetében, inkább megzavarja, visszaveti a talaj egészséges
működését! A felszabaduló tápanyagok következtében a gyomosodás
mértéke is jelentősen növekedhet ebben az esetben.
A ma uralkodó szemlélet a szerves trágyázást mennyiségi oldalról
közelíti. Az érett istállótrágya esetében átlagosan 20-40 tonna kijuttatása
javasolják hektáronként, de érdemes tudni, hogy ennek ¾ része víz, és
csupán 1-2 tömegszázalékban tartalmaz felvehető tápanyagokat (0,5-0,6%
N, 0,25-0,4% P, 0,6-0,8% K). Ez a mennyiség is több év alatt táródik fel a
növények számára. Az okszerű szervestrágyázásnál fontos, hogy a kijuttatott
anyagot minél hamarabb a talajba forgassuk, különben hasznosulása
jelentős mértékben csökken. A benne lévő tápanyagok gáz formájában
(ammónia, széndioxid) távoznak.
Újszerű megközelítésben a szerves trágyát minőségi tényezőként,
„esszencia”-ként vesszük számításba a talaj éltetése szempontjából. Ez azt
jelenti, hogy a termékenyítő minőségét viszi bele a rendszerbe. Csupán
kis dózisokban, „fűszerként” ajánlott az alkalmazása. Legcélszerűbb a
trágyát teljes átalakulás után, komposztált formában használni. Ennek egy
előremutató alkalmazási módja a homeopatikus elven működő biodinamikus

humuszpreparátumként történő használata. A magas biológiai értékű
komposztokkal kiemelt szerepük miatt külön fejezetben foglalkozunk.
A talajképződés folyamatát segíthetjük és gyorsíthatjuk rendszeres
mulcsozással, változatos növénytársítás és fedőnövény keverékek
alkalmazásával, valamint jó mikrobiológiai összetételű oltóanyagok (pl:
komposzt, komposzt tea) bejuttatásával.
Az állatvilág igen fontos része az egészséges ökoszisztémának.
Az állatok – különös tekintette a növényevőkre - nagy szerepet játszanak
a talajok fejlődésében, kialakulásában is. A természetben a növényi
vegetációk és a talajok a növényevőkkel együtt fejlődnek. Mindegyikük itt
táplálkozik, végtelen körforgásban újrahasznosítva a képződő biomasszát. A
természeti mintákból merítve a legkedvezőbb az állatok közvetlen bevonása
a gazdálkodásunkba. Ennek a növény-állat kapcsolatnak az okszerű
alkalmazásával (az állatok trágyázása, szabályozó és gazdagító szerepe)
magasabb és stabilabb szintre emelhetjük ökológiai rendszerünket.
A talajok pozitívan reagálnak az állatok jelenlétére, ha a legeltetés
megfelelő alapelvek mentén történik. Az egyik ilyen elv a rövid időtartamú,
koncentrált állományú legeltetés, amely esetünkben a fűfélékkel együtt
fejlődő, vándorló, nagytestű legelő állatok természetes csordáinak
mintáját másolja le. Itt nagy állománysűrűségben legeltetnek, és minden
területrésznek bőségesen hagynak időt a regenerálódásra. A gyakorlatban
ez azt jelenti, hogy nagy egyedszámú állatcsordát legeltetnek egy bekerített
területrészen egy napig, majd átterelik őket a következő területrészre
(kiscellás legeltetés). A cél, hogy az állatok elfogyasszák a cellában lévő
fűfélék kb. harmadát, a többit pedig beletapossák a talajba, ezzel táplálva a
gilisztákat és a talajmikrobákat.
A legeltetés növeli a gyökérváladékok képződését, a levélzet vesztesége
pedig növeli többek közt a gyökérrel kapcsolatban élő nitrogénkötő
baktériumok számát és aktivitását, amelyek így extra adag nitrogént
biztosítanak a növényeknek az újranövekedéshez. E módszer eredményes
alkalmazásához nagy legelőterületekre és jelentős állatlétszámra van
szükség. Megvalósítása nagyobb gazdaságokban lehetséges.
Kisebb területeken a rendszeres vagy folyamatos időtartamú, de
kisebb állatlétszámú elv alkalmazása lehetséges. Ebben az esetben az
állatlétszámot a terület természetes eltartó képességéhez igazítjuk. A mi
klímánkon mindenképpen biztosítani kell a téli tartalék takarmányt (pl.:
széna, abrak). Kifejezetten külterjes viszonyok között tartható fajtákat
alkalmazzunk, amelyek jó táplálékkereső és feltáró képességgel, megfelelő
életösztönökkel és társas viselkedéssel rendelkeznek. Gyümölcsösben
leginkább baromfikból alakíthatók ki ilyen állományok.
A talajtakarás szerepe a talajéltetésben
Talajtakarásnak nevezünk minden olyan tevékenységet, amellyel a

talaj felszínét fedjük, hogy a termesztett növények számára kedvezőbb
feltételeket biztosítsunk. A mulcsozás a szerves anyagokkal való talajtakarás
másik elnevezése, amely hasonló szerepet tölt be, mint az erdei fák esetében
az avartakaró. Beszélhetünk még élő mulcsról, amikor élő növényeket
alkalmazunk takarás céljából.
Az alkalmazott takaróanyagok igen változatosak. Többnyire természetes
anyagokat használunk (szalma, lekaszált fű, fafapríték, megdarált komposzt,
kipréselt szőlőtörköly, kéregzúzalék vagy akár szerves trágya), de speciális
esetekben alkalmazhatunk mesterséges anyagokat is (kartonpapír, fóliák,
agroszövet, geotextil, stb.). Ezeket mindenképpen a talaj felszínén vagy
annak néhány centiméteres rétegével keverve kell alkalmaznunk.
A talajtakarásnak a talaj éltetése szempontjából a biológiai aktivitás
serkentése a legfontosabb funkciója. A takaróanyag táplálékul szolgál a
lebontó talajélőlényeknek és élőhelye lehet számos állatnak. Hatására
elszaporodnak a talaj mikro- és makroorganizmusai. A talajlakó állatok
behúzzák a talajba a mulcsanyagot, majd aprítják, őrlik, bontják, keverik.
A giliszták óriási szerepet töltenek be a talaj szervesanyag tartalmát növelő
folyamatban. Egyben kiváló indikátorok is, egyedszámukból, populációik
jellemzőiből következtethetünk a talaj állapotára.
A talajtakarás lassú lebomlása folyamatos tápanyagfeltárást és megfelelő
tápanyag „szolgáltatást” biztosít a talajlakóknak és növényeknek egyaránt.
Növeli a finomgyökérzet arányát, ami hatékonyabb tápanyagfelvétellel
jár együtt. Javítja a talaj levegőzöttségét és hőgazdálkodását. Jelentős a
talajnedvesség-megőrző hatása, és javítja a talajba kerülő víz hasznosulását,
mivel a takarás alatt a nedvesség időben és térben is egyenletesebben
oszlik meg. A takarás alatt fokozódik a talaj porozitása, ami nagyobb

vízkapacitást és tápanyagmegőrző-képességet jelent. A takarás kedvezően
hat a talaj szerkezetére, élénkíti a talajlégzést, valamint megakadályozza a
talajtömörödést. Megváltoztatja, általában kiegyenlítettebbé teszi a talaj
hőmérsékletét, amely így sokkal kedvezőbb lesz a megfelelő talajélethez.
Véd a víz és a szél romboló hatása (erózió és defláció) ellen. Kiküszöböli
a csapadék káros mechanikai hatását, például az esőcseppek roncsoló,
eliszapoló hatásának kiküszöbölésére is alkalmas.
A takarás a gyomok mennyiségének csökkentésében is szerepet
játszik, de e tekintetben csodaszer, csak egy a több lehetséges és szükséges
módszerből.
Általánosan megállapítható, hogy a takarás – összetett hatásának
köszönhetően - növeli a termés mennyiségét és javítja minőségét.
A talajtakarásnak azonban – átgondolatlan alkalmazása esetén -
hátrányai is lehetnek. A magas széntartalmú anyagok talajba forgatása
pentozánhatást okozhat, azaz bomlásuk során nitrogét vonnak el a talajból.
Ennek elkerülésére nagy figyelmet kell fordítani a takaróanyag C/N arányára,
melyet a talaj állapotához és az adott növénykultúrához kell igazítanunk.
A takaróanyag jelentős mennyiségű vizet tarthat vissza, amely
a természetes csapadék talajba jutását nehezíti (ennek főleg a nyári
időszakban lehet jelentősége).
Szeles időben a szél elhordhatja a növények mellől a könnyebb és
lazább takaróanyagot.
Egyes növényfajoknál a túl vastag holt takarás esetében csökkenhet a
haszonnövény növekedése, amely a termés mennyiségének és minőségének
csökkenését eredményezheti.
A takarás párásabbá teheti a mikroklímát, ami kedvez egyes gombás
és baktériumos betegségeknek. Fokozódhat a rágcsálók (pl.: egér, mezei
pocok) és egyéb kártevők (pl.: csigák) betelepülése. A vastag takarás lassítja
a talaj tavaszi felmelegedését.
Érdemes megemlíteni, hogy a nagy mennyiségű holt szerves anyaggal
történő takarás esetén nagy mennyiségű CO2 termelődik a felfokozott
lebontó folyamatok következtében. Ennek jelentős része elillan a levegőbe,
ahonnan a növények fotoszintézis útján tudják újra felvenni és a talajba
juttatni. Közvetlenül csak a mulcs széntartalmának csekély része kerül
fixálásra, így nem növeli jelentősen a stabil szénkészletet (humusztartalmat).
A takaróanyag kiválasztása és kialakítása, illetve a takarás művelete tehát
némi szaktudást és komoly odafigyelést igényel.
Élő mulcsnak nevezzük azt, amikor növényekkel nem csak takarjuk
a talajt, hanem élő gyökértömeget is képezünk. Ez a típusú talajtakarás
már átmenetet képez a takarónövények alkalmazásának irányába. Célja
a folyamatos talajfedés biztosítása és az aktív talajélet elősegítése a
gyökerek körül kialakuló tevékeny talaj-ökoszisztémák fenntartásával. Egyes
esetekben a természetes gyomflóra meghagyása is működhet időszakosan,
de szigorúan csak az egyévesek, melyeket a virágzás előtt mindenképp
érdemes lekaszálni.
Az élő mulcs megoldható takaró növények vetésével is (pl.: zöldtrágya-,
fedőnövények, gyepesítés stb.). A mulcsra vágott zöldtrágyanövények
felületi komposztálódással segítik megőrizni a talaj nedvességtartalmát,
növelik a talajéletet. Szerves anyagban dúsítják, és a gyomosságot is
mérséklik, amíg bele nem vetjük, vagy ültetjük a haszonnövényünket.
Fontosabb élőmulcs növények lehetnek a mustár, a spenót, a facélia, a
fehérhere és az újzélandi spenót.
A Chop-and-drop mulcsozást is lehet használni, ami azt jelenti, hogy
nagy levélzetet fejlesztő növényeknél (pl.: fekete nadálytő, csalán, torma
stb.) a levelekből időnként levagdosunk, és a talajra dobva mulcsozásra
használjuk.
Az élőmulcs nem minden esetben alkalmazható. Gyakran előfordul,
hogy a takarónövény a főnövénnyel verseng a tápanyagokért és a vízért.
Bekövetkezhet, hogy biológiai hidat biztosít a fertőzéseknek és a kártevőknek
a kultúrnövény felé (pl. a mustár a levélbolhának és a káposztapoloskának).
Az élő takarásnak abban az időszakban van a legnagyobb szerepe, amikor
nincs a területen haszonnövény (a nyár második felétől a következő év
tavaszáig).
Takarónövények alkalmazása
A mai mezőgazdasági gyakorlatban a zöldtrágyázás fogalma és

alkalmazása terjedt el, mely során a magas nedvességtartalmú és tartós
szerves anyagban szegény másodvetést a földbe forgatják. Egy virágzáskor
leforgatott zöldtrágya tömegének jelentős része (70-75%-a) víz, és csak

elenyésző mennyiségű benne a tartós szerkezetű szervesanyag, így
minimális hatást képes kifejteni a talaj szerkezetére és termékenységére.
Az egyszeri zöldtrágyázásnak a képződő nagymennyiségű (30-60 t/ha)
zöld biomassza ellenére sincs az utónövényre termésnövelő hatása. A
zöldtrágyázás rendszeres alkalmazása hosszú távon sem növeli jelentősen a
termékenységet, talajéltetés céljából nem alkalmazható hatékonyan.
A takaró vagy fedőnövény az, amelynek maradványa mindig a
felszínen és a felszín közelében marad, utánozva azokat a természetes
folyamatokat, amelyek a termékeny fekete, mezőségi talajainkat hozták
létre. Ezek a gazdag talajok a mérsékelt övben sok ezer év alatt a füves
legelőkön (sztyeppe) jöttek létre. Felülről lefelé építkezve, a gyökerek és
szármaradványok mindig a megfelelő rétegben maradtak. Ez a humusz és a
talaj képződésének a természetes módja.
A takarónövények elsődleges feladata a tápanyagoknak - leginkább
a nitrogénnek - a felszínen tartása. Ez a legfontosabb és legnagyobb
megtakarítást hozó tevékenységük. Ebben segítenek a gyorsan fejlődő,
mélyen gyökerező és kiterjedt gyökérhálózattal rendelkező takarónövény
keverékek (”tápanyag-halászok”).
Fontos céljuk még az állandó, élő talajtakarás biztosítása. Kivételes
eredményeket lehet elérni velük, mivel a rizoszférában a talajéletet
újraélesztik. Valamint a tápanyagkörforgást a talaj felső rétegében tartják.
Fedetlen földben megszűnik a tápanyagkörforgás a talaj felső
rétegében. A tápanyagok egy része megkötődik a legtöbb növény számára
feloldhatatlan ásványi kötésekben, más része gáz formájában elillannak
a légkörbe (CO2 és NH4), vagy a csapadék hatására mélyebb, a következő
főnövény számára elérhetetlen rétegekbe vándorol. Ezért fontos, hogy ne
maradjon soha takaratlan terület.
Minden egyes talajban akkora tápanyagkészlet van, amely messze
meghaladja a legtápanyag-igényesebb növények szükségletét. Ez azonban
csak megfelelő talajélet esetén hozzáférhető a növények számára. Ha nincs
élő gyökér, akkor nincs szénhidrát, így aktív talajélet és tápanyagfeltárás
sem.
A tápanyaggyűjtést a takarónövények különböző kiterjedésű,
összetettségű és mélységű gyökérhálózata végzi. Az eltérő növényfajok más
és más tápanyagokat tárnak fel hatékonyabban. (pl.: a keresztesvirágúak
a legmobilabb nitrogént gyűjtik a leghatékonyabban). Változatos
növénykeverék alkalmazásával több talajszintből is eltárolásra kerül az
elérhető nitrogén jelentős része. A növények hiányában elvesző tápanyagok
ebben az esetben stabilan beépülnek a növények szöveteibe, illetve a
talajélet felszaporodó mikrobáiban és a gyarapodó humuszvegyületekben
kerülnek eltárolásra. Ez utóbbi több tonna, szerves formában kötött
tápanyagot jelenthet hektáronként
Az állandó élő takarás talajstabilizáló hatású is. Ahogy az elpusztult
növények lebomlanak, számtalan csatorna marad a gyökerük helyén. A
mélyen lazult talajállapot fontos alapfeltétele, hogy a gyökérzóna minél
kevésbé legyen művelve, minél több biológiai úton kialakuló mikro- és
makropórus maradjon érintetlen, amelyekben minimális ellenállással
növekedhet a következő növény gyökérzete. A termékeny talaj addig tart,
ameddig a gyökerek képesek lemenni, hiszen az élő gyökerek környezetében
a legnagyobb aktivitású a talaj. A nagyobb gyökérzet pedig a jobb hozammal
és egészségi állapottal áll összefüggésben.
Fontos, hogy az ökológiai jelentőségű, másodvetésű fedőnövényeket
ne forgassuk le, hanem hagyjuk a felszín közelében elbomlani. A tél
során észrevehetően melegebb a takarónövényes talaj, a sok gyökértől
felszaporodott mikrobák hőt termelnek, nem áll le a tápanyagok körforgása.
A növény szöveteiben tárolt tápanyagok beépülnek a talajélet mikrobáiba.
Az elfagyó takarónövények pedig pontosan a következő főnövény aktív
periódusában adják le az elraktározott tápanyagok jelentős részét.
Két főnövény között ezek a fedőnövények tartják fenn a mikorrhiza
gombahálózatokat és aktív állapotban a rizoszféra mikrobáit. Minél kevesebb
a leállás a talajban, annál gyorsabban lehet eljutni a jobb állapotig.
A fedőnövények sokkal több szerves anyagot adnak a talajnak, mint
amennyit kivesznek! A gyökerük és zöldtömegük teljes egészében szerves
kötésű tápanyagként fog szolgálni a talajélet, és ezen keresztül a következő
kultúrnövény számára. Másrészt a növények az energiájuk jelentős részét
egyszerű cukrokban és fehérjékben gazdag gyökérváladékok (exudátum)
termelésére fordítják. A magasabb rendű fajok (mint pl. a fák) esetében
ez az arány elérheti a 80%-ot is. Kölcsönösen előnyös kapcsolat ez, amely
során folyamatosan gazdagodik a talaj szervesanyagokban.
A takarónövények mind másra szolgálnak, ezért a keverék

összeállításához érdemes megismerni „erősségeiket” és „gyengeségeiket”.
A segítségükkel fenntartott változatos növényi kultúra azért is nagyon fontos,
mert minden növény gyökérzete más mikrobiológiai közösséggel él együtt.
A minél több fajta baktérium és gomba jelenléte a fertőzések csökkenését
segíti. A talaj egészségének fejlesztésével el lehet jutni a fertőzéselnyomó
talajok létrehozásáig.
A keverékek összeállításánál szem előtt kell tehát tartanunk a talaj
feletti és a felszín alatti biodiverzitás egyidejű növelését, mert ez a rendszer
stabilitásának alapja. Pl. az eltérő kelésű és virágzású növények sokféle
hasznos beporzó rovart, köztük méheket is vonzanak, emellett a ragadozó
rovaroknak is otthont biztosítanak.
Ha kifejlődött növények magassága eltérő, több szintet alkotnak a
talaj felett (pl.: a facélia gyors növekedésű, jelentős árnyékoló hatását
érvényesíteni tudja a konkurens gyomokkal szemben).
A talaj lazítása érdekében mindenképpen legyenek gyorsan mély
gyökérzetet növesztő fajok a keverékben (pl. mustár, olajretek, szegletes
lednek, bükköny, stb.). Ezek mellett kapjanak teret olyan növények is,
melyek a talajfelszín közelében finom gyökérhálót képeznek (pl.: hajdina,
facélia).
A nitrogén megkötésére minimum két pillangós faj legyen a
keverékben (pl.: lóbab, lednek, herefélék). Ezen kívül válasszunk kálium-
és foszformobilizálásra alkalmas fajt is. A facélia és a csillagfürt a foszfort
felvehetővé teszi a növények számára, a hajdina pedig káliumot hagy maga
után a talajban.
A keverékeknek tökéletesen gyommagmentesnek kell lennie.
Mikrobiológiai készítmények a talajéltetésben
Napjainkban egyre szélesedik az organikus gazdaságokban is

használható készítmények palettája, melyek között egyre fontosabb
szerepet töltenek be a mikrobiológiai készítmények. Ezek egy csoportja
a talaj termékenységét javító, mesterséges körülmények között izolált és
felszaporított mikroszervezeteket (baktériumokat, gombákat, algákat)
tartalmaz. Hatásmechanizmusuk nem a közvetlen tápanyag-kijuttatáson,
hanem a talajélet serkentésén, ezen belül egyes speciális feladatok
(pl.: nitrogénkötés, foszformobilizálás stb.) aktiválásán alapul.
Mivel élőlényekről van szó, a készítmények kijuttatása és alkalmazása
nagy körültekintést igényel. Használhatóságuk legfőbb korlátja a szűk
fajspektrum, mivel a legtöbb készítmény csupán néhány laboratóriumi
körülmények között kitenyésztett és standardizált tenyészetet tartalmaz.
Ráadásul ezek a mikrobák inaktív, „alvó” állapotban valamilyen hordozó
anyagba vannak ágyazva, amely segíti a termékben való túlélésüket. Ezért
a kijutatásuk és az alkalmazásuk körüli feltételekre nagy figyelmet kell
fordítanunk. Nem megfelelő körülmények között (éghajlati és gazdálkodási
környezet) történő alkalmazásuk esetén a kezelés eredménytelen lesz.
Ennek köszönhetően ezek a talajoltó készítmények csak nagyon ideális
esetben érnek el megfelelő és hosszan tartó hatást. A napjainkban általános
gazdálkodási gyakorlat mellett (rendszeres talajforgatás, műtrágyák és
vegyszerek alkalmazása) használatuk nem hoz látványos eredményeket és
nem számíthatunk tartós hatásra.
Alacsony szervesanyag tartalommal rendelkező talajokon (erősen
erodált vagy gyengébb homoktalajok) alkalmazásuk kifejezetten kerülendő,
mivel a meglévő szénkészlet, a humusztartalom elvesztését okozhatják.
Leghatékonyabban az erősödő, de még gyenge talajélettel rendelkező
talajok esetében alkalmazhatók. Abban az esetben, ha az adott talajnak
van mozgósítható szervesanyag tartaléka, amit a bejuttatott mikrobák
hasznosítani tudnak, átmeneti „talajvitalizáló” kezelésként segítséget
nyújhatnak. Jobb kultúrállapotú, aktívabb talajélettel rendelkező vagy beállt
talajok esetében is csupán a talajmikrobák diverzitásának növekedésében
segíthetnek.
Összességében elmondható, hogy ha a talajaink alakulását helyes
irányba segítjük (pl.: bolygatás csökkentése, szervesanyag pótlás, minőségi
komposzt alkalmazása, talajoltás saját készítményekkel stb.), akkor ezen
szerek alkalmazása indokolatlan.
Effektív mikrorganizmusok
A kereskedelmi forgalomban kapható mikrobiológiai készítmények

között egyedülállóan nagy fajtaspekturammal rendelkezik az EM1
(Effektív Mikroorganizmusok) és annak aktivált változata. A japán Teruo

Higa professzor által az 1980-as évek elején kifejlesztett készítmény a
természetben is előforduló mikrobák speciális, egymással együttműködő
közösségéből áll. Az EM a mikroorganizmusok 5 csoportjának több, mint
80 ( anaerob és fakultatív aerob) törzsét tartalmazza egy standardizált
oldatban, melyek együtt egy igen erős mikroba komplexet képeznek.
Az EM1 hatása több, egymást erősítő módon jelentkezik:
A kiszorítás elvén működve az EM mikrobák - kolonizációjuk és az
általuk termelt anyagok révén - kiszorítják a kedvezőtlen hatású, rothasztó ,
illetve kórokozó szervezeteket.
Az irányítás elvén keresztül szabályozzák a talajban zajló mikrobiális
folyamatokat, előmozdítva a korhadási és erjedési irányokat és csökkentve
vagy megszüntetve a káros rothadási folyamatokat.
A mozgósítás elvén keresztül: Az EM technológia egy mikroba mátrix
(háló), amelyben más mikroorganizmusok stabil alapra találnak és olyan
folyamatokat indítanak el, amely ideális életteret készítenek elő a hasznos,
környezethonos mikroorganizmusok számára.
A gyógyítás elvén keresztül: Számos fajuk bioaktív anyagokat
(antioxidánsok, vitaminok, természetes antibiotikumok, stb.) termel,
amelyek a magasabb rendű szervezetek számára rendkívül hasznosak,
továbbá a közegben előforduló szennyező anyagok és vegyszerek elbontását,
megkötésükkel káros hatásuk csökkentését idézik elő.
Maguk az EM mikroorganizmusok ideális esetben rövid idővel a
kijuttatás után nem kimutathatók a talajban, számuk lecsökken, vagy
eltűnnek a közegből. Hatásuk révén a mikroflóra gyarapodik, gazdagodik és
egy kiegyensúlyozottabb mikrobiológiai ökoszisztéma jön létre.
A különböző mikroba csoportok több különböző feladatot látnak el:
Fotoszintetizáló baktériumok (önellátó, építő, mozgósító)

• Képesek önmaguk ellátására és fenntartására.
• Hasznos és könnyen felvehető vegyületeket állítanak elő (aminosavak,
nukleinsavak, bioaktív anyagok, cukrok).
• Segítik a növények növekedését, fejlődését.
• Hatásukra növekszik a VA-mikorriza és a baktériumok mennyisége
Tejsav baktériumok (átalakító, kiszorító)
• Tejsavat állítanak elő cukrokból és egyéb szénhidrátokból.
• Elnyomják a káros hatású mikroorganizmusokat.
• Gyorsítják a szerves anyag átalakulását.
• Elősegítik a lignin és a cellulóz átalakulását, és káros melléktermékek
kialakulása nélkül fermentálják azokat.
• Visszaszorítják a Fuzáriumot és a káros gyökérfonálférgeket.
Élesztőgombák (gyógyító, szabályozó)
• Antimikrobiális és hasznos vegyületeket előállítanak elő a növények
számára
• Bioaktív anyagokat ( pl. hormonok és enzimek) termelnek, melyek
elősegítik a sejtosztódást és gyökérképződést.
Sugárgombák (gyógyító, együttműködő)
• Antimikrobiális vegyületeket termelnek, amelyek képesek elnyomni
a káros gombákat és baktériumok.
• A fotoszintetizáló baktériummal együtt élve javítják a talaj
minőségét
Fermentáló gombák (Aspergillus, Penicillium, gyógyító, átalakító)
• Alkoholt, észtereket és antimikrobiális vegyületeket állítanak elő.
• Elnyomják a kellemetlen szagokat
• Megakadályozzák a káros rovarok és férgek elszaporodását.
A tág fajtaspektrumnak és a komplexitásnak köszönhetően az EM

mezőgazdasági felhasználhatósága igen sokrétű, és messze túlmutat
talajoltóként történő alkalmazásán. Pl. a levelekre permetezve is jótékony és
összetett hatást fejt ki, az állattartásban pedig – többek között - eredményes
alkalmazzák az ólak és a trágya kezelésére, a takarmányhoz és az itató vízhez
adagolva a tápanyaghasznosítás és az egészségi állapot javítására.
Az aktivált EM-et magunk is elkészíthetjük bio cukornád melasz és
EM1 törzskultúra felhasználásával. A felszaporításhoz – a komposztálással
és a később ismertetett komposzt tea készítéssel ellentétben – anaerob
körülményeket kell biztosítani. (Több európai országgal ellentétben nálunk
a kézirat leadásakor – 2016. áprilisában – még nem lehetett kereskedelmi
forgalomban hozzájutni az alapanyagokhoz!)

Talajéltetés magas biológiai értékű komposzttal
Az egészséges talajélet megteremtésében nagy szerepe van a minőségi

komposzttal történő kezelésnek, mely az erősen degradált, alacsony
humusztartalmú talajok újraélesztésénél különösen nagy jelentőséggel bír.
A talajéltetésben a komposztot nem tápanyag utánpótlást biztosító
szerves trágyának tekintjük, hanem komplex biológiai oltóanyagnak,
mellyel nagy számban juttatunk a talajba élő, továbbszaporodásra képes
szervezeteket. Az eljárás hasonlít ahhoz, mint amikor az antibiotikummal
kiölt bélflórát egy probiotikus készítménnyel élesztjük újra, segítve
az emésztőrendszer működőképességének visszaállítását. Itt maga a
megfelelő komposzt a készítmény, mely hatalmas mennyiségben és nagy
fajgazdagságban tartalmaz olyan szervezeteket, amelyek felszaporodva,
egymással együttműködve, és más szervezetek betelepedését biztosítva
azonnal elindítják a regenerálódást. Ehhez olyan komposztot kell
készítenünk, melynek 40-60%-át élő mikroorganizmusok teszik ki.
Ilyen minőségű komposztot irányított és ellenőrzött feltételek
között végzett termokomposztálással készíthetünk. Az alapfeltételeket a
„szakszerű” statikus komposztáláshoz hasonlóan kell megteremtenünk,
azaz biztosítanunk kell
• a megfelelő C/N arányt,
• a levegőzöttséget (aerob körülményeket),
• a megfelelő víztartalmat
• a felmelegedést a termofil fázis elérése érdekében.
A termokomposzt C/N arányát 30-35-re állítjuk be különböző
alapanyagok gazdag keverékéből. A különböző típusú alapanyagokat a
következő térfogatszézalékban használjuk:
• 25% nitrogénforrás (különböző trágyák, beleérve az alomszékből
kikerülő emberi trágyát is, valamint pillangósok kaszáléka)
• 45% szénforrás (falevél, gallyapríték, szecskázott szalmák,
kukoricaszár)
• 30% zöld anyag (zöldkaszálék, széna, kerti gyomok, zöld nyesedék
Kívánatos, hogy az alapanyag minél változatosabb legyen, és ne
tartalmazzon gyógyszer és növényvédőszer maradványokat.
Az aprózottság két szempontból is fontos. A túl kicsire darabolt
anyag könnyen tömörödik, és megakadályozza a komposzt átszellőzését,
így nem biztosítható, hogy a folyamat aerob körülmények között menjen
végbe. A túl nagy darabok esetén pedig a kis felület/tömeg arány miatt a
mikroorganizmusok nem tudnak kellő intenzitással „dolgozni”.
A megfelelő C/N arány beállításához eleinte nagy segítséget jelentenek
a különböző alapanyagok C/N arányát tartalmazó táblázatok, később
bátrabban támaszkodhatunk a gyakorlati tapasztalatainkra.
A nedvességtartalmat, melyet 50-55%-ra kell beállítanunk, praktikusan
marokpróbával ellenőrizhetjük. A túl száraz alapanyagból nem távozik víz, ha
markunkban összeszorítjuk, a túl nedvesből viszont kicsurran. Az alapanyag
víztartalma akkor megfelelő, ha egy-két cseppet tudunk belőle kiszorítani.
A komposzt összerakásakor rétegenkénti permetszerű nedvesítéssel
pótolhatjuk a hiányzó vizet. Ha túl sok a víz, szárazabb anyagot adagolunk (pl.
szecskázott szénát, amely nem tolja el C/N arányt, ellentétben a szalmával
vagy faforgáccsal).
A folyamat irányítása és ellenőrzése miatt nagy szerepe van a komposzt
méretének és formájának. A házi termokomposztálásnál célszerű 1-1,5 m3-
es, henger alakú kast kialakítani, melynek palástját nagylyukú fémháló
alkotja. (1m-es magasság esetén ez 1,2-1,4 m-es átmérőt jelent.) Ekkora
méretnél még nem kell mesterséges szellőztetésről gondoskodnunk,
ugyanakkor már biztosítható a megfelelő felmelegedés.
Fontos hogy a komposzt érintkezzen a talajjal, és árnyékos, szélvédett
helyen legyen. A különböző alapanyagok egymásra rétegzéséhez és az
átrakásokhoz komposztvillát használjunk.
Miután összeraktuk a kast, az eső okozta túlnedvesedés, ill. a túlzott
vízvesztés elkerülése érdekében felülről takarjuk le!
Ha ezek után magára hagynánk a komposztot, belsejében az 6. ábrán
látható módon alakulna a hőmérséklet az idő függvényében. A különböző
hőmérsékleti tartományokban a komposztálódás más-más szakasza zajlik.
Az egyes szakaszokban egymástól nagyon különböző életközösségek végzik
az átalakítás egyes feladatait. A folyamat végére (ami „statikus” komposzt
esetén 1-1,5 év) érett komposztot kapunk, melynek térfogata az kiindulási
térfogat 25-30%-ára, C/N aránya 20 körülire csökken. (A minőség javítása
érdekében ennél a típusú komposztálásnál is át szokták 1-2-szer forgatni a
komposztot 6-7 hetente, de csak a lehűlés után.)

hét
6. ábra: A statikus komposztálás hőmérsékleti diagramja és szakaszai

(www.docplayer.hu)
A termokomposztálásnál nagy hangsúly van a magas hőmérsékletű

(termofil) szakasz minél tökéletesebb megvalósításán, ezért a hőmérséklet
folyamatos ellenőrzése mellett az első időszakban többször átforgatjuk az
anyagot. Ennek eredményeképp a hőmérsékleti görbe a 7. ábrán látható
módon alakul.
7. ábra: A termokomposzt hőmérsékleti diagramja

(www.talajdoktor.blogspot.com)
A hőmérsékletet egy komposzt hőmérővel rendszeresen ellenőrizzük
több ponton, de a magban mindenképpen. Ha a belső hőmérséklet 3 napig
50 oC felett volt, vagy eléri a 65 oC-t, átrakjuk a kast.
Az átrakással biztosítjuk, hogy a teljes anyag átmenjen a termofil
fázison. Ez nem csak az egyenletes érés miatt fontos. A magas hőmérséklet
hatására a gyommagok elvesztik csírázó képességüket, a patogén mikrobák
pedig elpusztulnak.
Az átrakás menete a következő: Levesszük a kas palástját és a komposzt
mellett újra felállítjuk. Ezután a halom felső harmadát félretesszük, majd
külön rakjuk a maradék felső 2/3-ának külső részét. Belsejét az új kas
szélére rakjuk, majd középre a réginek a szélét. Erre jön a régi komposzt
teteje, majd az alja (8.ábra).
8. ábra: A komposztkas átrakásának szisztémája
4-5 átrakás után már nem emelkedik 50 oC fölé a hőmérséklet, innentől

nem avatkozunk a folyamatba. A lehűlési szakaszban lévő komposzt 3-6
hónapig használható a talaj újraéltetésére. Ekkor is ügyelnünk kell a kijuttatás
körülményeire, mert a napsugárzás és a szárazság hatására elpusztulnak a
komposzt élőlényei. Nedves talajra szórjuk, majd sekélyen dolgozzuk be,
vagy takarjuk le mulccsal. Ha van élő növény a területen (pl. egy réten)
esős időben jutassuk ki, hogy a mikroorganizmusok a csapadékkal együtt
bejuthassanak a talaj felső rétegébe.
Joggal merül fel a kérdés, hogy miért éri meg ennyi munkát és 3-4 heti
folyamatos odafigyelést fektetni kerti „bioreaktorunk” működtetésébe.

Hát pl. azért, mert olyan értékes mikrobiológiai készítményünk lesz,
melynek segítségével egy lepusztult talajból egy évtized alatt termékeny
földet varázsolhatunk (a pozitív változások már 2-3 év elteltével
megmutatkoznak). Természetesen ennek az a feltétele, hogy felhagyjunk
a talajpusztító beavatkozásokkal és a talajoltást követően folyamatosan
biztosítsuk a talajlakók létfeltételeit, elsősorban az állandó fedettséggel
és az élö gyökereken keresztül érkező folyékony szénnel. Innentől kezdve
nem lesz szükségünk újabb talajoltásra, és fokozatosan elfelejthetjük a
tápanyag utánpótlást is, mert ezt a szolgáltatást 100%-ban az élő talaj fogja
biztosítani, méghozzá a legoptimálisabb módon.
Az sem mellékes, hogy a 1,5m3-es komposztunk érett terméke 0,4-0,5
ha újraéltetésére elegendő. Ráadásul a kiadósság komposzt tea készítésével
100x-osára növelhető!
A giliszta humusz
Mikrobiológiai szempontból igen értékes anyag un. giliszta humusz

készíthető komposztgiliszták segítségével. Nagy előnye, hogy egységes
szerkezetű és könnyen kezelhető. A keletkező gilisztahumusz térfogata
15-20%-a a kiindulási anyagénak.
Míg a termokomposztálás szakaszos, addig a gilisztával történő
átalakítás folyamatos üzemű, és alacsonyabb hőmérsékleten, optimálisan
20 oC-on megy végbe. A gilisztáknak előkomposztált táplálékra van
szükségük, melyet úgy is előkészíthetünk, hogy egy átrakással átengedjük
két meleg fázison.
Szerencsés, ha a humuszkészítést az Eisenie foetida (trágyagiliszta),
ill. Eisenia fajok (E. foetida, E. hortensis, E. Andrei) keverékének szelektált
állományára alapozzuk. Ezek szorgosabban dolgoznak és jobban szaporodnak,
mint a „vad” változatok. Kerti körülmények között átteleltetésük külön
gondoskodást igényel, mert fagypont alatt elpusztulnak.
Talajéletre, és ezen keresztül a növények beltartalmi értékére gyakorolt
jótékony hatását jól szemlélteti a 9. ábra.
9. ábra: Giliszta humusz hatása a C-vitamin tartalomra (mg/100g)
(Frühwald Fernc 1986)
A komposzt tea készítése és alkalmazása
A komposzt tea, vagy más néven Aktívan Levegőztetett Komposzt Oldat

(ALKO) a magas biológiai értékű komposzt mikrobáinak tápoldatban, aerob
körülmények között történő felszaporításával készül. Előállításához mind a
termokomposzt, mind pedig a gilisztahumusz megfelelő kiindulási anyag lehet.
Készülhet pl. így: 15 l komposzt teához 0,5 kg komposztot egy
400µ-os szűrőben a tápoldatba lógatunk és legalább 200 l/perc mennyiségű
levegőt buborékoltatunk a folyadékba úgy, hogy az csak a felszínhez közeli
filteren keresztül távozhasson. A felszaporítás hőmérsékletét a kijuttatás
hőmérsékletéhez igazítjuk. 15 oC-on 48 óra alatt, 25 oC-on 24 óra alatt lesz kész
a teánk, amit azonnal (lehetőleg egy órán belül) fel kell használnunk! Ha állni
hagyjuk, akkor az aerob szervezetek elpusztulnak, és kedvezőtlen folyamatok
indulnak el a készítményben. Nagy kár lenne érte, mert a tea 1 ml-ében annyi
hasznos élő mikroba van, mint az oltóanyagként szolgáló komposzt 1 g-jában!
Az ALCO készítésének sikere a komposzt minősége mellett különböző

feltételek (tápanyag mennyisége és minősége, hőmérséklet, levegőztetés
mértéke) összehangolásán múlik.
Az anaerob körülmények között készített és/vagy tárolt „komposzt tea”
nem ALKO!
Különböző összetételű tápoldatokban más-más szervezeteket
juttathatunk előnyhöz, a kívánt felhasználási iránytól függően. Így készülhet:
• Baktérium-dús ALKO zöldségek, gyümölcsök levélbetegségeinek
megelőzésére
• Magas gombatartalmú ALKO gyümölcsfák, bogyósok köré öntve
immunerősítés céljából
• Protozoa-dús ALKO a talajélet serkentésére, tápanyagfeltárás
segítésére
Az első típusú tea levelekre történő permetezésével a levél felületének
magas biológiai diverzitását biztosítjuk, ill. állítjuk helyre, minimalizálva
ezzel a kórokozók megtelepedésének és elszaporodásának lehetőségét.
Az ALKO alkalmazásában óriási lehetőség rejlik, ezért mind az elkészítést
(tápoldatok alapanyagait), mind pedig a felhasználást illetően minél több
hazai tapasztalatra lenne szükség. A kezdeti lépésekhez magyar nyelvű
oldalakon is találhatunk támpontokat (lásd „Hasznos linkek”).
A minőség vizsgálata
A komposzt minőségét illetően az érzékszervi vizsgálat is jó támpontot

nyújthat. Ha sötétbarna, morzsalékos szerkezetű és kellemes erdei föld
illata van, akkor már érdemes egy otthon is elvégezhető mikroszkópos
vizsgálattal meggyőződnünk arról, hogy a mikrobiológiai minőség megfelel-e
a talajéltetés és ALKO készítés követelményeinek. Ugyanígy ellenőrizhetjük
az komposzt teát és vizsgálhatjuk talajéletet.
Ehhez - egy speciális kurzuson elsajátítható tudáson kívül – szükségünk
van egy ABBE kondenzoros, írisz diafragmás, 10x, 20x, 40x objektívvel és10x-
es okuláréval rendelkező mikroszkópra, valamint néhány egyszerű labor
eszközre. A belső borító képei, melyen komposztlakó élőlények láthatók
400x-os nagyításban, ilyen technika segítségével készültek egy jó minőségű
komposzt vizsgálata során.
Mikorrhizák alkalmazása a gyakorlatban
A kertészeti és szántóföldi művelésben a hasznos szimbiotikus gombák

élettevékenységét és aktivitását több módon is segíthetjük. A legfontosabb,
hogy a számukra kedvezőtlen behatásokat, a talajforgatás, a gombaölő szerek
(fungicid) valamint a foszfor műtrágyák alkalmazását erősen lecsökkentjük
vagy teljesen elhagyjuk. Ezek teljesen összeegyeztethetetlenek a talajok
baktérium és gombaflórájának kívánatos fejlődésével. A túlzott mértékű
talajművelés és a nagymértékű forgatás csökkenti talajok gombapopulációinak
életfeltételeit. A nagy kiterjedésű micéliumhálózat jelentős mértékben sérül
és csökken a gyökerekkel kialakított együttműködéseknek a hatékonysága. A
rézbázisú gombaölő szerek és a magas oldható foszfor koncentráció (50ppm
felett) hatástalanítják, vagy elpusztítják a mikorrhiza kolóniákat.
A visszatelepedésüket segíthetjük ha a talajainkat beoltjuk
valamilyen mikorrhiza gombák szaporító képleteit (pl: spórák, hifaszálak
stb.) bőven tartalmazó oltóanyaggal. A legkedvezőbb, ha a környékünkön
keresünk a természetben még kevésbé érintett, bolygatott helyeket
(erdő, rét, kaszáló, erdősáv, patakpart stb.) és annak talajából viszünk a
területünkre. A környékünkön még fellelhető mikorrhiza gombapopulációk
nagy valószínűséggel jobban alkalmazkodtak a lakhelyünk éghajlati és
talaj adottságaihoz és könnyebben tudnak visszatelepülni a talajainkba,
mint egy távolabbi területről származó oltóanyag vagy mesterséges
körülmények között felszaporított gombakészítmény. Ha ilyet nem tudunk
kialakítani, akkor a kereskedelemben kapható, mesterségesen előállított,
mikorrhiza gombákat tartalmazó oltószereket (pl: Amykor, Aegis, Symbivit)
is alkalmazhatunk. Ezek standardizált, nyugalmi állapotban lévő és kevés
fajt tartalmazó készítmények, ami miatt az alkalmazásuk eredményessége
is korlátozott mértékű. Többszöri és rendszeres használatukkal viszont
hatékonyságuk javítható.
Fontos, hogy az oltáshoz alkalmazott talaj a legfelső rétegből, az
avar vagy fedőnövényzet alatti, gyökérrel átszőtt részből származzon.
Valamint, elegendő 1-2 kg belőle, mivel leginkább annak minősége a
meghatározó nem a mennyisége. Kijuttathatjuk közvetlenül a talaj felszínére,
begereblyézhetjük vagy a komposztba is keverhetjük. Javasolt a többszöri
és több helyről származó oltóanyag alkalmazása, így eredményesebb és

sokkal változatosabb összetételű szimbiotikus gombapopulációt tudunk a
talajainkban rekonstruálni.
A mikorrhizák folyamatos jelenlétéhez és aktivitásához elengedhetetlenek
a növények dús és elő gyökérzete. Mindenképpen törekedjük a talajaink
folyamatos és változatos fajösszetételű növénytársítás és/vagy társulás
kialakítására. Alkalmazhatunk különböző fedő- vagy méhlegelő keverékeket is
a kialakításhoz, de a legkedvezőbb eredményeket a környékünk természetes
növénytársulásaiban előforduló fajainak vetőmagjaiból összegyűjtött
magkeverékek kijuttatásával érhetünk el. A visszatelepedés egy lassabb több
éves folyamat, ezért a kedvezőbb eredmények csupán néhány év tudatosan
és szisztematikusan végzett munka esetén érhetők el.
A mikorrhizás tápanyagszolgáltató kapcsolat felépülése általában
2-3 hónapot vesz igénybe, de ha kész hálózatba kerül a növény, akkor
néhány hétre rövidül ez az idő. Ha egy növény gyökérzete elpusztul, a
mikorriza micéliumhálózata még aktív egy ideig, aztán tápanyag hiányában
hibernálódik, majd elpusztul. A spórái még egy ideig a talajban maradnak,
azok képesek újrakolonizálni a növényeket, de az újra kolonizálás elég
esetleges, az alacsony spóra koncentráció végett. Az erősebben kolonizált,
több mikorrizás kapcsolatokat tartalmazó talajokban nagyobb az esélye,
hogy marad élő hálózat.
Eredményesen alkalmazhatók a koncentrált oltóanyagok, ha vetéssel
vagy ültetéssel egy időben juttatjuk ki. Legegyszerűbb a vetőmaggal/
szaporítóanyaggal összekeverni és ebben az állapotban elvetni/elültetni.
Használatuk már a palántanevelés kezdetekor ajánlott. Ültetéskor,
palántázáskor történő használat esetén arra kell törekedni, hogy az oltóanyag
a lehető legközvetlenebb fizikai kapcsolatba kerüljön (bemártásos módszer)
a növény élő, fehér gyökereivel. Fák és cserjék esetében juttathatunk
gombaspórákat a gyökérzónába. Ültetésnél szórhatunk száraz spórakeveréket
az ültetőgödörbe, vagy beöntözéskor vízbe keverve alkalmazhatjuk.
A gombák fennmaradását és elterjedését segíthetjük nehezen
bomló, magas széntartalmú anyagok talajon történő szétterítésével. A
faaprítékkal való mulcsozás elősegítik a mikorrhiza gombák fennmaradását
és gyarapodását. Az így kialakuló gomba-növény kapcsolat megteremti a
kiegyensúlyozott tápanyagellátást, amire a fáknak szüksége van ahhoz, hogy
ellenállóbbak legyenek a kártevőkkel és betegségekkel szemben.
Felhasznált anyagok:
- Baranyai V. (2015)/: Ecovitka talajász blogja

http://www.permaforum.hu/permaforum/index.php/blog/
- Biró B., Pacsuta P. (2009): Talajaink rejtett értékei, Agrofórum,
2009 (V): 5-8.
- Bíró B. (2014 10 06): Rekviem Kishantosért.
Gondolatok a talajról, a talajéletről és az emberről!
http://greenr.blog.hu/tags/ökogazdálkodás/
- Elaine R. Ingham (2005): The Compost Tea Brewing Manual.
Fifth Edition Soil Foodweb Incorporated 728
SW Wale Robin Ave. Corvallis, Oregon
- Frühwald F. (1986): Gilisztatenyésztés a biokertben
- Gyuricza Cs. (2002 04 23): Eső után giliszta
http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/eletmod/eso-utan-giliszta
- Horváth E. (2012): Talajtan és talajökológia Pannon Egyetem
Keszthely, Környezetmérnöki Intézet XXIV. kötet
- Kökény A. (2014-16): Talajmegújító Mezőgazdaság
http://talajdoktor.blogspot.hu/
- Kátai J. (2011): Alkalmazott talajtan, Az agrármérnöki MSc szak
tananyagfejlesztése
- Kátai J. (2011): Talajökológia, Az agrármérnöki MSc szak
tananyagfejlesztése
- Managing Cover Crops Profitably (2012 June)
Handbook Series Book 9. - Third Edition
- Murányi A. (2007): Természetőrző gazdálkodás,
Biokultúra 18 (1) pp. 5-8
- Pacs I., Puskás F. Zicsi A. (1990): Giliszta, gilisztahumusz,
Mezőgazdasági Kiadó Kft. Bp,
- Sweeney R. (2010 10 19): EM Sustainable Living, Solution to
Pollution Volume 1 Issue 2, %. Clydesdale Avenue Paisley
- Széky P. (1983) Ökológiai kislexikon
- Szvitacs E. (2015 11 19) Útmutató mély és gazdag talaj létrehozásához,
a természet utánzásával http://www.permaforum.hu/permaforum/
index.php/magazin-top/forditasok

Hasznos linkek:
-A jövő farmja
http://www.youtube.com/watch?v=garu8VUuEI4
- Baranyai Vitália:: Élő talaj: az életünk alapja c. előadása III. Kecskeméti
Magbörze 2015. jan. 24
https://www.youtube.com/watch?v=Br8QgDOKyUk/
- Geofifika
http://www.foldev.ggki.hu/geofifika.htm/
- Komposztálás
http://www.okollegium.hu/komposztalas/
- Komposzt tea
http://www.edenkert.hu/novenydoktor/novenyvedelem/komposzt-tea-
keszitese/4341/
http://www.permaforum.hu/permaforum/index.php/blog /entry/
komposzt-tea-keszites
- Konyhakerti talajművelés másképp
http://www.onellatas.hu/elelmiszeronellatas/talajmuveles/
talajmuveles.html/
- Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon
http://www.mtafki.hu/konyvtar/kiadv/ktrm/pdf/KTRM_2015_teljes.pdf
-Ruth Stout’s Garden
https://www.youtube.com/watch?v=GNU8IJzRHZk
- Stefanovics P. :A talaj-növény kapcsolatról Talajökológiai Lapok 1 (1): 3-6.
(2003)
http://www.mkk.szie.hu/~centeri/tajoko/2003_1_1.pdf
- Száraz toalettek http://www.eautarcie.org/hu/05a.html/
- Talajélet-Talajbiológia, Tápanyagok körforgása
http://zeus.nyf.hu/~tkgt/okse/memita08/memi0810.pdf/
-Talajfauna I-III.
http://ecology.science.unideb.hu/files/04-Talajfauna1.pdf/
KAPCSOLATOK, ELÉRHETŐSÉGEK
Göcsej Természetvédelmi Alapítvány
www.gocsejta.hu
E-mail: gocsejta@gmail.com
Telefon: 0630-520-5968
Baranyai Vitália
0620-228-3833
E-mail: vitalia.baranyai@gmail.com
Juhász Attila
0630-467-0676
E-mail:neonata@freemail.hu
Lázár Péter
0630-645-9905
E-mail:holdbeli@gmail.com

A Talaj Éltetése PDF

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

A Talaj Éltetése PDF

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

A TALAJ ÉLTETÉSE

A kiadvány az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap

Sorozatszerkesztő: Lázár Péter

Külső borító: Kovács Ágota

Mikroszkópos fotók: Baranyai Vitália

2 Gyümölcsész füzetek 2016

Élő talaj, teljes értékű táplálék ........................................................7

Az egészséges talaj összetétele .......................................................8

A talaj táplálékhálója .....................................................................10

A talajélet változása a szukcesszió során .......................................12

A gombák szerepe, és kapcsolatuk a növényekkel ........................14

Makroaggregátumok a talajban ....................................................20

A mikroorganizmusok szerepe a talajéletben................................20

A légköri nitrogén bilógiai megkötése ...........................................24

A folyékony szén útja.....................................................................28

Ember okozta talajpusztítás...........................................................31

Tudatos talajéltetés .......................................................................33

Mikrobiológiai készítmények a talajéltetésben ............................41

Talajéltetés magas biológiai értékű komposzttal ...........................45

Mikorrhizák alkalmazása a gyakorlatban ......................................52

Felhasznált anyagok ......................................................................54

Hasznos linkek ............................................................................... 55

A természetszerű gazdálkodás – így az alkalmazkodó gyümölcsészet –

6 Gyümölcsész füzetek 2016

Élő talaj, teljes értékű táplálék

A kimerülő talajok állapotának következménye és egyben egyik hiteles

1944 1967 1988 1995 2005

1. táblázat: Néhány kultúrnövény vastartalmának változása mg/kg-ban kifejezve

Szervezetünk érzi a hiányt, és ha nem pótoljuk táplálékkiegészítők

Az egészséges talaj összetétele

Egy erdőben senki nem szánt, (mű)trágyáz, permetez, mégis működik a

8 Gyümölcsész füzetek 2016

Bár a az összes szerves anyagnak csupán 5%-át adják a talajlakó

A talajban élő baktériumok, gombák, egysejtűek, fonálférgek, ízeltlábúak

2. ábra: A talaj táplálékhálója a táplálkozási szintjei (www.permaforum.hu)

10 Gyümölcsész füzetek 2016

A talajélet változása a szukcesszió során

A szukcesszió egy adott élőhely életközösségében végbemenő

12 Gyümölcsész füzetek 2016

A gombák szerepe, és kapcsolatuk a növényekkel

A mikorrhiza a gombák és a növények gyökérzete között kialakult

14 Gyümölcsész füzetek 2016

3. ábra: Endo- és ektomikorrhiza a gyökér keresztmetszeti rajzán

16 Gyümölcsész füzetek 2016

4. ábra: A rizoszféra növekedése a mikorrhiza által (www.sunseed.org.uk)

Egy növény egyed akár több mikorrhiza gombával is kapcsolatban lehet.

18 Gyümölcsész füzetek 2016

5.ábra: A mikorizzha hatása a Senna spectabilis növekedésere 90 nap alatt,

A glomalin a gombák hifái által termelt anyag, amely a mi klímánkon a

A mikroorganizmusok szerepe a talajéletben

A talaj élőlényeinek legkisebb méretű, de egyben a legnagyobb

20 Gyümölcsész füzetek 2016

22 Gyümölcsész füzetek 2016

A biológiai nitrogénkötés a természetes nitrogén-körforgalom fontos

24 Gyümölcsész füzetek 2016

26 Gyümölcsész füzetek 2016

Energiaforrás Fosszilis Friss fotoszintézis

2. táblázat: A fizikai és biológiai nitrogén megkötés összehasonlítása

A folyékony szén útja

A szén és nitrogén ciklusok százmillió éveken keresztül szinergikusan

28 Gyümölcsész füzetek 2016

30 Gyümölcsész füzetek 2016

Ember okozta talajpusztítás