Kosztolányi Dezső: Esti Kornél

MÁSODIK FEJEZET,
MELYBEN 1891. SZEPTEMBER 1-ÉN A VÖRÖS ÖKÖRBE MEGY,
ÉS OTT MEGISMERKEDIK AZ EMBERI TÁRSADALOMMAL

Kosztolányi Dezső 1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán,

Kosztolányi Árpád fizika- és kémiaprofesszor, iskolaigazgató és a francia származású Brenner
Eulália gyermekeként. A gimnáziumot Szabadkán kezdte, majd önképzőköri konfliktusa miatt
(magyartanárára tett megjegyzést) kicsapták, s magántanulóként, Szegeden tette le az érettségit.
1903-ban Budapestre ment, s beiratkozott a bölcsészkar magyar–német szakára. 1904-ben
beiratkozott a bécsi egyetemre, ahol Hegel filozófiájáról, Grillparzerről, Schillerről hallgatott
szemináriumokat. 1905-ben hazatért, de nem ment vissza az egyetemre, hanem újságíró lett.
1907-ben jelent meg első verseskötete, a Négy fal között. 1913-ban házasságot kötött Harmos
Ilona színésznővel, aki Görög Ilona néven jelentette meg novelláit például a Nyugatban is.
1933-ban mutatkoztak betegsége első jelei. 1936. november 3-án halt meg Budapesten, a Szent
János Kórházban.

Stílusa pontos, érzékletes és takarékos. Verseiben sokat ad a szépségre, dallamosságra.

Különösen prózájában érezzük közvetlennek és természetesnek. Elbeszélései és újságcikkei ma
is úgy hatnak, mintha közvetlenül az olvasóhoz beszélne. Verseinek stílusa más:
költeményeinek nagy része inkább elkápráztat és gyönyörködtet ritmusával, a szavak szép
hangzásával, festői képeivel és hangulatával. Sok verse van azonban, amelynek nem csupán a
dallamosság adja legfőbb értékét, hanem a gondolat ereje is.
Kosztolányi szépprózájában sajátos színt jelentenek az ún. Esti-novellák. Ezeknek
darabjai a műfaj különböző változatait képviselik, s csupán egyetlen közös elemük van: Esti
Kornél. Esti Kornél rejtélyes, talányos alak. Szoros köze van az íróhoz, tetteit, gondolatait
azonban mégsem szabad Kosztolányin számon kérni. Az író szerint mindenkinek joga van saját
életét leélnie, joga van gondolataiban akár a legabszurdabb végkövetkeztetésig eljutnia, de már
nincs joga ezeket az életben realizálnia.

Nagy időt fognak át a novellák: a legkorábbi 1925-ből való, a legkésőbbiek az 1936-ban

megjelent Tengerszem című kötetben láttak napvilágot. Kosztolányi előzetes terv nélkül
dolgozott, s szándékoltan is laza szerkezetű művet akart létrehozni. Esti arra kéri az elbeszélőt,
hogy közös művük legyen egyszerre útirajz, életrajz és regény.

Az Esti Kornél második fejezete, a Vörös Ökör, 1929-ben jelent meg. A mű címe
többször is megtalálható a szövegben, ami a fejezet legfontosabb helyszínének, az iskolának
neve. Első hallásra furcsának tűnhet, majd ahogy tovább olvassuk a művet, megkapjuk a választ
eme furcsaságra. Ezt a nevet, egy korábban az iskola helyén álló kocsmáról kapta, melynek
cégérjére egy vörös ökör volt pingálva. Mivel a kis falucska nagyon szerette a duhaj éjszakákat,
így kegyeletesen az iskolára is átruházták a kocsma nevét. Véleményem szerint sokkal találóbb
lett volna a műnek az Első élmény cím, ennek ellenére a mostani valami titokzatosságot sugall,
mely felkelti az érdeklődést.

A mű az idő megjelölésével kezdődik, 1891. szeptember elsején játszódik. A dátum és

az édesanya korai keltése már sejteti, hogy talán ekkor van az iskolakezdés, a 6 éves fiú első
napja az iskolában. A cselekmény nem igazán eseménydús, egyetlen nap alatt játszódik, egész
pontosan egy átlagos iskolai reggelt mutat be, egy elesett, félős kisfiú szemszögéből. Ennek
ellenére mégis színesnek nevezhetjük, mert rengeteg érzelmet jelenít meg. A műben számos
nyelvi eszköz található, talán ezek közül a legjelentősebb az ismétlés, mely hangsúlyozza a fiú
félénkségét. (- Félek - susogta./- Mitől félsz?/- Félek - ismételte.) Megfigyelhetőek rövidebb
párbeszédek is, melyek mind a fiú valamely érzelmét mutatják be.

A novella egy átalagos reggelen kezdődik mikor is a főszereplőt, Esti Kornélt, kora
reggel ébresztik, mivel eljött az iskola első napja. Az ébredéstől az indulásig eltelő időben
megtudjuk, hogy ő egy betegeskedő, vézna, vérszegény fiúcska, akinek időközönként
mindenféle bogarai támadnak. Félt a kendős öregasszonyoktól, attól, hogy édesapja főbe lövi
magát és, hogy nem kap elég levegőt, így bútorokat ölelgetett, hogy kitágítsa tüdejét.

A konfliktus az elindulás pillanatától kezdődik, amikor Kornél a ruhácskát elemzi, amit

édesanyja varrt neki, és amelyet női gombok díszítenek. A gyermek tudja, hogy családja nincs
olyan anyagi helyzetben, hogy megengedjenek egy új ruhát, ezért bosszúja csupán annyi, hogy
nem áll szóba édesanyjával az iskolába vezető úton. Kornél félelme akkor mutatkozik meg
leginkább, mikor édesanyja egyedül hagyja az iskolában. Ebben a pillanatban annyira megijed,
hogy még a megfutamodás gondolata is átjárja, de inkább az osztályterem felé veszi az irányt.
Ekkor következik be a fejezet tetőpontja, amikor is az osztálytársai figyelembe se veszik, a
tanár faggatja, de megszeppentségében csak egyszavas válaszokkal illeti. Ennek a problémának
a megoldását ebben a fejezetben nem találjuk meg, hiszen a cselekmény egy párbeszéd végén
fejeződik be. Esetleges megoldásnak tekinthetjük, hogy a fiú az utolsó párbeszéd végén már
értelmesen válaszol tanárának (Mi a neved? - kérdezte még egyszer./- Esti Kornél - válaszolt a
kisfiú, bátran és értelmesen.).

A narrátor egy kívülálló személy, nem része a műnek, ő csak mesélője a történetnek,
általa figyelhetjük meg a kis Kornél első napját az iskolában. A szereplőket csak párbeszédek
formájában hallhatjuk megszólani a műben. A fiún kívül megszólal még édesanyja, tanára és
egyik diáktársa.

A fejezet során mindössze annyit tudunk meg a főszereplő múltjáról, hogy

mellhártyagyulladása volt, melyből igen nehezen lábalt ki, és hogy 4 éves kora óta tud írni és
olvasni, egyéb részletekre nem derül fény. Édesapja egy igazi férfi, aki minden megtesz
családjáért. Bár nincs jól kereső állás, csak egy gimnáziumi tanár, mégis megpróbál mindent
megadni gyermekének és feleségének. Az édesanyja egy gondoskodó szülő, aki bár félti fiát,
mégis úgy dönt, hogy beíratja az elemi iskolába. Kornél tanára egy erős jellemű ember, aki
számára fontos a tanítás, s igyekszik egyenrangúan bánni diákjaival.

A mű üzente, hogy bármilyen nehéz is legyen az első lépes, sosem szabad meghátrálni,
le kell győznünk félelmeinket, és így felül tudunk kerekedni az előttünk álló akadályokon.

Számomra nagyon megindító volt ez a mű, mert szerintem minden kisiskolás átél
hasonló érzéseket, még ha ezek nem is olyan intenzívek. Mindenki számára nehéz egy teljesen
új közegbe bekerülni, új emberekkel ismerkedni. Én is hasonló élményeket éltem át, mikor
először beléptem az általános iskolába, féltem, hogy vajon most mi fog történni velem, el
fognak e fogadni az emberek. A különbség kettőnk között, hogy én szerencsére találkoztam egy
hozzám hasonló fiúval, akivel nagyon hamar összebarátkoztunk és így ketten sokkal könnyebb
volt felfedezni az iskola rejtelmeit, megszokni annak követelményeit és leküzdeni az előttünk
álló akadályokat.