You are on page 1of 10

A UCC mindenkire kötelező!

Magyarország Alaptörvénye NEMZETI HITVALLÁS

„Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel


ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a
keresztény Európa részévé tette.”

„Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.”

„Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.”

„Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal


együttműködve bontakozhat ki.”

„Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a


biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése.”

„Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja


polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül
intézi.”

Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) ALAPVETÉS

R) cikk (3) Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne


foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk
vívmányaival összhangban kell értelmezni.

Q) cikk (3) Magyarország elfogadja a nemzetközi jog


általánosan elismert szabályait. A nemzetközi jog más
forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a
magyar jogrendszer részévé.

Tehát a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai nem


jogszabályban kihirdetésükkel hatályosak Magyarországon,
hanem az által, hogy a nemzetközi jog általánosan elismert
szabályai, mint pl. az Egyetemes Kereskedelmi Kódex
(Uniform Commercial Code), rövidített neve UCC.
A UCC Isten törvénye az üzleti világban, ezért mindenki jobban
teszi, ha nem packázik a UCC-vel. A UCC az üzleti élet bibliája, a
UCC alapja közvetlenül a vatikáni kánonjog.

A UCC a bolygó elsődleges kereskedelmi nyilvántartása. A


nemzetközi, nemzeti és állami portálok, fióktelepek és
franchise-ok az UCC-megőrzés alatt álló „Principal Agent”
Doktrina folytán egységes. A rendszer bármely portálján
keresztül közölt nyilvános bejelentés a teljes rendszer
értesítését jelenti. Alapvetően, ha belép egy portálba,
belép az egész rendszerbe.
Washington DC egy nemzetközi portál az UCC
bejelentésekhez, ezért a bármilyen és valamennyi hazai és
nemzetközi egyenértékűje (a DECLARATION OF FACTS:
UCC Doc No. 2012127914 Nov 28 2012 preambulum
bekezdésben meghatározottak szerint), minden olyan
vállalatra vonatkozik, amely az UCC-hez kapcsolódik,
amely végső soron az összes vállalat világszerte, hiszen a
tulajdonjogok összekapcsolódása a középpontjában álló
Nemzetközi Fizetések Bankján (BIS) keresztül történik.

„A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) a legrégebbi nemzetközi


pénzügyi szervezet, melyet eredetileg a német jóvátételi
kötelezettségeket rendező Young-terv pénzügyi lebonyolítására
hoztak létre 1930-ban, részvénytársasági formában, Bázelben,
Svájcban. A Magyar Nemzeti Bank az alapítás évében lett
részvényese az intézménynek.”

https://www.mnb.hu/a-jegybank/informaciok-a-jegybankrol/nemzetkozi-
kapcsolatok/a-nemzetkozi-fizetesek-bankja-bis

A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) részvényes tagjai a Föld


bolygón lévő valamennyi jegybank.

https://www.bis.org/cbanks.htm?m=2%7C9

2013. évi CXXXIX. törvény a Magyar Nemzeti Bankról

5. § (4) Az MNB részvényei az állam tulajdonában vannak.


Az államot mint részvényest az államháztartásért felelős
miniszter (a továbbiakban: miniszter) képviseli.

Tehát Magyarország kapcsolódása is a UCC-hez


egyértelmű.
Tekintettel a világ kormányai, köztük MAGYARORSZÁG által a
UCC számára nyújtott hosszú távú elismerésre, senki nem
hivatkozhat arra, hogy a UCC
eljárás MAGYARORSZÁGRA nézve érvénytelen, vagy
irreveláns anélkül, hogy (1) MAGYARORSZÁG a kereskedelmi
tevékenysége évtizedeit érvénytelenítené és (2) a magyar
kormány bizonyítja, hogy - rabszolgaként - nem jogosult
ugyanazokat a szabályokat alkalmazni másokra, amelyeket
következetesen alkalmaz számunkra.

Magyarország Alaptörvénye (2011. április


25.) ALAPVETÉS R) cikk (2) Az Alaptörvény és a
jogszabályok mindenkire kötelezőek.

A fentiek alapján a UCC mindenkire kötelező!

Az ENSZ Alapokmánya emelte először nemzetközi alapnorma


rangjára az emberi jogokat, majd a széleskörű nemzetközi
védelem kialakítása érdekében fogadta el az ENSZ Közgyűlése
1948. december 10-én az Emberi Jogok Egyetemes
Nyilatkozatát. Nem kötelezőnek, nem kikényszeríthetőnek
szánták a dokumentumot, azonban később az alapokmány
autentikus értelmezéseként és az általános szokásjog
részeként kötelező erejűvé vált.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 2. cikke


szerint:

„Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen


fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy
bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi
eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más
körülményre való tekintet nélkül hivatkozhat a jelen
Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és
szabadságokra.”

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 4. cikke


szerint:
„Senkit sem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban
tartani, a rabszolgaság és a rabszolgakereskedés minden
alakja tilos.”

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 30. cikke


szerint:

„A jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem


értelmezhető úgy, hogy az valamely állam, valamely
csoport, vagy valamely egyén részére bármilyen jogot adna
arra, hogy az itt kinyilvánított jogok és szabadságok
megsemmisítésére irányuló tevékenységet fejtsen ki, vagy
ilyen cselekményt elkövessen”.

Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről


szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és
az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv
kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvény 4. Cikk
1. szakasza alapján:

„Senkit sem lehet rabszolgaságban vagy


szolgaságban tartani”

A nizzai csúcstalálkozón 2000. december 7-én aláírt AZ


EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA 5. cikk (1) pontja
szerint:

„Senkit sem lehet rabszolgaságban vagy


szolgaságban tartani”

„Az OPPT (One People Public Trust - Egy Emberiség Nyilvános


Érdekképviselet) azzal a céllal jött létre, hogy feltárja és
érvényesített, törvényes jogi eszközökkel felszámolja az
emberiség egészét érintő, csak nagyon kevesek érdekét
támogató, az emberiséget kizsákmányoló rendszert.” „A trustról:
A trust egy jogi forma, amely természetes formájában bármely
civilizációban, kultúrában, hivatalosan, vagy nem hivatalosan
létezhet. Áll egy meghatalmazóból (de lehet ez egy adományozó,
alapító, vagy mondjuk akár egy véradó is, a példa kedvéért), egy
megbízottból, vagy meghatalmazottból, továbbá a
kedvezményezettből.” „Az OPPT esetében kissé speciális volt a
helyzet, itt három érdekképviselő járt el az emberiség, mint
kedvezményezett javára. És persze a játék is komolyabb volt. Az
OPPT nem a semmiből született, működésüknek alapját az eredeti
Egyesült Államok számára íródott Alkotmány fektette le (nyugi,
ettől függetlenül a magyarokra is vonatkozik a dolog, bármilyen
valós jogunk csorbítása nélkül). Az eredeti alkotmány
meghatározta, hogy ha a kormány az emberek ellen fordulna,
ebben a rendszerben törvényesen fel lehessen lépni ellene, és
érvényesíteni lehessen az emberek akaratát. Ezt az eredeti
alkotmányt később a kormányzat, és az időközben létrejövő
vállalatok elárulták, lecserélték, de ez egy másik történet, bár,
sokaknak ismerős lehet a dolog… Most vissza az OPPT-hez AZ
OPPT képviselői: Heather Tucci-Jarraf, Caleb Skinner és Hollis
Hillner Heather, az OPPT élharcosa is hivatásszerűen dolgozott az
UCC rendszerén belül, és kitanulta, hogyan használják a
„hatalmon lévő erők” az UCC-t a maguk érdekében, nagyon
magas szinten. E három OPPT képviselő az elmúlt évek során,
néhány „belső ember” támogatásával, de persze a
„radarmagasság alatt” alapos vizsgálatba kezdett a rabszolgatartó
rendszer titkainak feltárását illetően. A nyomozásról és annak
kalandjairól egy másik cikkben emlékezünk meg. A feltárt
tényeket a képviselők az ún. PARADIGM REPORT-ban
dokumentálták. Erről később, minden, az OPPT létrejöttét,
működését, kutatásait, és jogerős rendeleteit érintő fontosabb
dokumentumot a http://i-uv.com/ honlapon találhattok meg. (Nem
könnyű olvasmány, de megéri átrágni magunkat rajta, ha értünk
angolul. ) Kis kitérő A korábban is említett „rabszolgatartó” szó
sokaknál kicsaphatja a biztosítékot, nekik javasoljuk, hogy
találjanak más nevet egy olyan rendszernek, ami a születéstől a
halálig rendelkezik a benne dolgozók energiájával, idejével,
életével, vagyonával, hamis célokat vetít eléjük, s mindezt az
emberek akarata, beleegyezése, tudta, érdeke és szándéka
nélkül. Ha valaki beleszületik a rabszolgaságba, ha soha nem is
élt máshogy, és nem engedik neki, hogy lássa a rácsokat,
fogvatartóit, és élete legfőbb nyűgeit már az élet természetes
velejárójának gondolja, ráadásul a társaitól is visszhangzó sikeres
propagandának és az elé vetített látszatnak köszönhetően még
szabadnak is gondolja magát, nos, ez az illető nagyon nehezen
ismeri fel, hogy nem szabad. Az egykori amerikai, immár
felszabadított rabszolgák jó része még egy évig dolgozott korábbi
ura ültetvényén. Nem merte látni, nem fogta fel, hogy
megváltoztak a szabályok, azt hitte, az egész csak az ura
valamilyen trükkje, hogy megbüntesse, de ami a legrosszabb,
mivel ő soha nem volt szabad, talán már nem is álmodott róla,
hogy valaha az lehet. Ez az apátia állapota. A gépállapot. Az
öntudat, az önrendelkezés halála. Egy dolog valakit kihozni a
rabszolgaságból, de hogyan tünteted el a rabszolgaságot belőle?”

Forrás és további infó: https://op.harmoniaban.org/jogervenyesites-ucc-


alapjan

Az OPPT magában foglalja a bolygó minden személyét, a bolygót


és a Teremtőt. Az OPPT megbízottai olyan szakképzett személyek
egy csoportja, beleértve a jogi szakembereket is, akik a pénzügyi
rendszeren belüli pozitív csoporttal együtt kiterjedt vizsgálatokat
végeztek a 2000-es évek elején, és azt megelőző években zajló
hatalmas csalásokat és lopásokat illetőleg. A mindenre kiterjedő
körültekintő vizsgálatok után az derült ki, hogy az emberek
kormányzatai a pénzügyi rendszer alatt működő vállalatok,
melyeket népi választású kormányzatoknak álcáztak, és ezek a
pénzügyi rendszer alatt működő ””kormányzatok””, és a pénzügyi
rendszerben, és a pénzügyi rendszer alatt működő további
vállalatok, a BOLYGÓ LAKOSSÁGÁT ELÁRULVA
ADÓSRABSZOLGASORBAN TARTOTTÁK A BOLYGÓ LAKOSSÁGÁT.

A korábbi vezetők, ügynökeik és kedvezményezettek, vagyis a


rabszolgatartók minden tulajdonra és irányításra vonatkozó jogait
törvényesen eltörölték, és kizárták őket 2012. év végén, mivel
szabad akaratukból úgy döntöttek, nem hozzák helyre az általuk
okozott károkat, azaz NEM FIZETTÉK MEG NEKÜNK, A
BOLYGÓ LAKOSSÁGÁNAK AZT AZ ÖSSZEGET, AMIT TŐLÜNK
ELLOPTAK A KÁRTÉRÍTÉSSEL EGYÜTT. (Lásd: 2012127914
számú UCC Dokumentum TÉNYEK NYILATKOZATA 2012. nov. 28.,
és HIVATALOS KÖZLEMÉNY
2012127914/2012128324/2012128325 számú UCC UILO
Dokumentumok *AZONNALI KIADÁSRA* 2012.12.25.). A
2012127914 számú UCC Dokumentumba foglalt TÉNYEK
NYILATKOZATA 2012.11.28. (DECLARATION OF FACTS:
UCC Doc No. 2012127914 Nov 28 2012) Egyetemes és
Nemzetközi Törvényrendelet a világ minden embere
számára!

Tehát 2012. ÉV VÉGÉN A BOLYGÓN LÉVŐ ÖSSZES BANK,


””KORMÁNY””, és vállalkozás, vagyis az összes jogi
személy JOGALAPJA VISSZAMENŐLEGES HATÁLLYAL
MEGSZÜNTETÉSRE KERÜLT, beleértve bármilyen és valamennyi
tagjukat, azok tagjait, és azok tagjait, és bármilyen és
valamennyi igazgatójukat, ügynöküket, és kedvezményezettjüket.

A bankok kizárása MEGSZÜNTETTE AZ ADÓSSÁGOT. A


törölt "kormány" okiratok megszüntették a jogellenes adókat,
jogszabályokat, az összes bíróságot, stb. MINDEN EMBER A
BOLYGÓN ABSZOLÚT SZABAD, ÉS ADÓSSÁGMENTES LETT
TÖRVÉNYES ÉS LEGÁLIS EGYENLŐ TELJES KÖRŰ JOGCÍMMEL,
TULAJDONJOGGAL ÉS JOGORVOSLATI JOGOKKAL.Az egész
bolygón az irányadó jog, az OPPT UCC Dokumentumokban
meghatározott irányadó jog, a közpolitikai UCC 1-103, és az
Egyetemes törvény által védett és megőrzött szokásjog.(Lásd:
2012113593 számú WA DC UCC Dok.)

Az általános szokásjog szerint:

Senkit sem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban


tartani, a rabszolgaság és a rabszolgakereskedés minden
alakja tilos.

Mindenki teljes körű személyes felelősséggel tartozik minden


tevékenységéért.

Az általa okozott károkért mindenki felelős a tőke és annak


háromszorosa mértékéig,

Tekintettel a világ egykori kormányai által a UCC számára


nyújtott hosszú távú elismerésre, a világ egykori
kormányai nem hivatkozhatnak arra, hogy az UCC eljárás
rájuk nézve érvénytelen, vagy irreleváns anélkül, hogy (1)
a kereskedelmi tevékenységük évtizedeit
érvénytelenítenék és (2) bizonyítják, hogy - rabszolgaként
- nem jogosultak ugyanazokat a szabályokat alkalmazni
másokra, amelyeket következetesen alkalmaztak
számunkra.

Amennyiben valamelyik 2012. év végén KIZÁRT (jogilag


megszüntetett) jogi személy az igazgatói, ügynökei, és
kedvezményezettjei megtévesztő gyakorlatai és cselekedetei által
tovább működve megőrizte a RABSZOLGASÁG RENDSZERÉT
bármely Biztosított Fél ellen, és a Föld bolygón élő valamennyi
EMBER, azaz egyéni személy, egyénileg, egyenlően Biztosított Fél
(továbbiakban: Biztosított Fél), élhet a UCC által biztosított
JOGORVOSLATI JOGAIVAL, amely érvényesítése során a TELJES
KÖRŰ JOGCÍME, TULAJDONJOGA, ABSZOLÚT SZABADSÁGA,
ADÓSSÁGMENTESSÉGE, és a szokásjog szerinti
háromszoros kártérítés BIZTOSÍTOTT!!!!

A UCC jogorvoslati eljárás keretében Biztosított Fél által készített


és kiadott TÉNYEK NYILATKOZATA ÉS KERESKEDELMI SZÁMLA
UCC Dokumentum (DECLARATION OF FACTS & COMMERCIAL
BILL UCC Doc.), mely figyelemmel arra, hogy a Biztosított
Félnek joga van a Kereskedelmi Nyilvántartáshoz, és bármilyen és
valamennyi Egységes Kereskedelmi Kódokhoz, beleértve
bármilyen, és összes állami, nemzeti, nemzetközi és egyetemes
megfelelőit, és figyelemmel a Biztosított Fél TELJES KÖRŰ
JOGCÍMÉRE, és TULAJDONJOGÁRA, Egyetemes és Nemzetközi
Törvényrendelet a világ minden embere számára,
rendelkezik a Biztosított Fél ellen RABSZOLGASÁG
RENDSZERÉT megőrző személyek által használt
eszközök megcáfolhatatlan semmissé, érvénytelenné
nyilvánításáról, és a RABSZOLGASÁG RENDSZERÉT megőrző
személyek által Biztosított Félnek okozott kár (tőke plusz
annak háromszorosa) összegéről, valamint annak azonnali
esedékességéről, és külön-külön és együttesen történő
azonnali behajthatóságáról.

Amennyiben a RABSZOLGASÁG RENDSZERÉT megőrző személyek


(ADÓSOK) nem fizetik meg a Biztosított Félnek a kártérítési
összeget, a UCC jogorvoslattal a RABSZOLGASÁG RENDSZERÉT
megőrző jogi személy, beleértve bármilyen és valamennyi tagját,
azok tagjait, és azok tagjait, és bármilyen és valamennyi
igazgatójukat, ügynöküket, és kedvezményezettjüket,
visszamenőleges hatállyal történő KIZÁRÁSÁNAK időpontja
módosul arra a későbbi időpontra, amely időpont a UCC
jogorvoslati eljárás keretében a Washington DC nemzetközi
portálon a Biztosított Fél által bejelentésre kerül a
Finanszírozási Nyilatkozat Módosításon (UCC FINANCING
STATEMENT AMENDMENT), amely bármilyen, és
valamennyi nemzetközi jogrendbe beillesztett Nemzetközi
Jogrendelet, ugyanis a rabszolgaság és a rabszolga-
kereskedés minden alakja tilos!

Különös tekintettel a Biztosított Fél jogainak megsértésre,


a UCC jogorvoslati eljárás keretében KIZÁRT személyek
(ADÓSOK) által készített és kiadott valamennyi eszköz a UCC
jogorvoslati eljárásnak köszönhetően visszamenőlegesen, és
megcáfolhatatlanul SEMMIS, ÉRVÉNYTELEN, valamint
törvény, tény és közrend szerint jogellenes, amely
bármilyen, és valamennyi nemzetközi jogrendbe
beillesztett Nemzetközi Jogrendelet, ugyanis senkit sem
lehet rabszolgaságban tartani!

A KIZÁRÁS VISZONT NEM SZÜNTETI MEG A TÉNYEK


NYILATKOZATA ÉS KERESKEDELMI SZÁMLÁBA FOGLALT
ADÓSOK ADÓSSÁGÁT!

Magyarországon köztudottan velejéig korrupt rendszer


uralkodott, melynek forrása a választásokat javára elcsaló
velejéig korrupt kormány volt, ebből következően
köztudottan adósrabszolgaság volt, rabszolga törvény volt,
stb., és mindez az emberek tényleges akarata,
beleegyezése, érdeke és szándéka nélkül. Ezért az említett
UCC jogorvoslati eljárás keretében lett visszamenőleges
hatállyal KIZÁRVA 2019.05.15. napján a MAGYARORSZÁG
nevű népi választású kormányzatnak álcázott vállalat, és
lett visszamenőleges hatállyal semmis érvénytelen minden
MAGYARORSZÁG által készített és kiadott eszköz, köztük,
de nem kizárólagosan, a Magyarország Alaptörvénye
elnevezésű, és minden egyéb törvényi konstrukcióval.
Ennek következtében Magyarországon már egyetlen jogi
személy sem jogképes a jogalapjuk semmissége,
érvénytelensége miatt.

ÍGY MAGYARORSZÁGON VISSZAMENŐLEGES HATÁLLYAL MINDEN


EMBER ABSZOLÚT SZABADDÁ, ÉS ADÓSSÁGMENTESSÉ VÁLT!

Tehát bármilyen hihetetlen, azzal, hogy Magyarország


Alaptörvénye szerint Magyarország elfogadja a nemzetközi
jog általánosan elismert szabályait, és az Alaptörvény és a
jogszabályok mindenkire kötelezőek, és az Alaptörvény
rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti
hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival
összhangban kell értelmezni, mint a tények is
bizonyítják, Magyarország Alaptörvénye lehetőséget adott
arra, hogy törvényesen fel lehessen lépni a UCC szabályai
alapján az emberek ellen forduló vállalkozásokkal, és/vagy
kormánnyal szemben, és érvényesíteni lehessen az
emberek akaratát, és ebből következően Magyarország
Alaptörvénye lehetőséget adott a UCC szabályai szerinti
semmissé, érvénytelenné nyilvánítására is.

https://youtu.be/E4vpJzqJO5w

You might also like