Római jog

Második félév
 101.
Vagyon, hagyaték, örökség

Vagyonjog:
A magánjognak azt a részét, mely a vagyonalkotó részek részletes szabályait adja, továbbá
ezeknek az egyes vagyonok közti mozgását meghatározza, vagyonjognak nevezzük.

Három fő része:
- dologi jog
- költelmi jog
- öröklési jog

Vagyonjogok alanyai csak vagyonjogi képességgel (ius commercium) rendelkező személyek

lehetnek, azaz mindenekelőtt az önjogú cives Latini, továbbá a jogi személyek jogalanyiságuk
határain belül.

Az elhunyt az örökhagyó vagyona annak halálával rendszerint nem veszíti el egységét,

amely addig az örökhagyóhoz való tartozásban testesült meg, hanem egészként száll át egy
másik személyre, vagy személyekre.

Az öröklési viszonyok tárgya

1. hagyaték (hereditas),
A természetes személy halála után fennmaradó vagyoni természetű jogok és
kötelezettségek, melyek egységes vagyont (universitas iuris) alkotnak – ez az örökhagyó
halála esetén utódaira átszállhat.

Típusai: aszerint, hogy benne a jogok v. a kötelezettségek vannak túlsúlyban:

- aktív hagyaték,
- passzív hagyaték (hereditas damnosa v. odiosa) = túlterhelt hagyaték.

Hagyaték csak vagyonképes (sui iuris) személy után maradhat.

A hagyatékot csak azok a vagyontételek alkotják, amelyek az örökhagyó halála esetén

átszállanak, a hagyaték nem egyenlő azzal a vagyonnal, amely az örökhagyót élete utolsó
pillanatában megillette; az örökhagyónak ugyanis halálával megszűnnek azok a jogai és
kötelezettségei, melyek személyéhez tapadtak, és azok a jogutódra nem szállanak át.

A hagyaték nem tartalmazza az örökhagyó:

1) családi jogait (patria potestas, manus, tutela)
2) birtokát (civilis és naturalis possessio)
3) személyes szolgalmait,
4) eltartásra való jogát v. ilyen irányú kötelezettségét, (alimentatio)
5) delictumaiból eredő, pönális tartozásait,
6) személyéhez tapadó követeléseit. (pl. örökhagyó ellen elkövetett iniuriaból származó
követelés)
A hagyatékban bekövetkező jogutódlás kétféle lehet:
1) Egyetemes jogutódlás (universalis successio):
Amikor a hagyaték mint egész, a bennefoglalt összes jog és kötelezettség együttesen száll át
egy vagy több személyre. – > ezt öröklésnek nevezzük
Lehet több örökös is, amikor is eszmei hányadban lesznek jogosítottjai az örökségben lévő
jogoknak és kötelességeknek.

2) Különös jogutódlás (singularis successio):

Ennek folytán az örökhagyó egyes (szorosan meghatározott) vagyoni jogai szállnak át a
jogutódra. Pl. a hagyomány esetén a kedvezményezett itt nem örökös, hanem hagyományos

A hagyaték 2 részre oszlik:

a) Örökség (hereditas): a hagyatéknak az a része, amely halál esetére szóló egyetemes

jogutódlás révén száll át egy vagy több örökösre.

Tartalma:
Az örökhagyó vagyona a maga egészében, tehát az aktív és passzív vagyontömeg együttesen
száll át. Fontos viszont, hogy a kötelmi hagyományost megillető követelés az örökségen belül
elhelyezkedő passzívum (in personam lehet érvényesíteni).
Amennyiben a hagyaték nincsen hagyománnyal terhelve, az örökösre átszálló vagyon
(örökség) megegyezik a hagyatékkal.

A passzívák lehetnek:
- a hitelezők irányában teljesítendő tartozások,
-az örökhagyó által az örökösre nézve megállapított terhek (hagyomány).

Örökség = a hagyatéknak a hagyományokkal csökkentett része.

b) Hagyomány (legatum): a hagyatéknak az a része, amely halál esetére szóló különös

jogutódlás s.singularis), vagyis hagyományozás révén a különös jogutódra, tehát a
hagyományosra száll át.

Tartalmát egyes aktív hagyatéki vagyontételek képezik, pl. egy hagyatéki ékszer
tulajdonjoga vagy egy bútornak az örökös által való kiszolgáltatására irányuló követelés. A
hagyományos a neki jutott vagyontárgyakat nem mint jogi egészet szerzi meg, vagyis csak
akítvákat kap, passzívák nélkül.

Típusai:
· tulajdonképpeni hagyomány (legatum) és
· hitbizomány (fideicommissium).

Az örökség és a hagyomány viszonya:

Hagyomány csak az örökség örökös általi megszerzése esetén lehetséges. Viszont a mortis
causa donatio független az örökség megszerzésétől. A római jogban egyenlőtlen volt: a
hagyomány (a halál esetére szóló kül. jogutódlás) csak abban az esetben létezett, ha
egyetemes jogutód, örökös is volt nevezve, mivel az örökösnek kellett a hagyaték ügyeit
lebonyolítania. Örökösnevezés nélkül tehát a hagyományrendelés nem állhatott meg.
 102.
Az öröklés, örökség, hagyomány, hagyaték egybevetése

Öröklési jog: azoknak a szabályoknak az összessége, amelyek a halál folytán felmerülő

magánjogi kérdéseket, elsősorban az elhunytak vagyonának az örökösökre való átszállását
rendezik.
Tárgyát csak az ember halálával kapcs. jogviszonyok képezik, ezért a jogi személy
megszűnése nem tartozik ide (mint pl. az ember jogképességének c.d.maxima folytán való
elvesztése sem).

1. Öröklés az ókori Rómában

(Az öröklést ma individuális és vagyonjogi jelenségnek tekintjük, amely nem más, mint az
elhunyt vagyonának örökösökre való átszállása.) Az ősi Rómában az öröklés a pater familias
hat-a alatt álló paraszti házközösség életének legfontosabb mozzanataként jelentkezett. Mivel
pater familiason kívüli sccaládtagok a familia proprio iure (házközösség tagjai voltak, nem
individuumok, így uagynúgy lényeges a pater familias halála.

Az öröklés lényege:
A családnak, a házközösségnek örökké fenn kell maradnia, és hogy a család egységét
megtestesítő családfő személyisége a halállal nem szűnik meg, hanem az örökségben és az
örökösökben folytatódik.
Nem beszélhetünk hagyaték megszerzéséről a mai értelemben, hiszen házközösség tagjai,
mint sui heredes már “lappangó” tulajdonosok voltak a családfő életében is. A házköz., így a
családi sacra kultuszának változatlan formában való fennmaradásának vagyonjogi
tükröződése az archaikus jogban az ún. consortium ercto non cito volt. Amíg vmelyik
örököstárs nem kezdeményezte e közösség megszűnését, addig a régi házközösség - a korábbi
pater familias halála ellenére - szinte változatlan formában fennmaradt.

Csak a császárkorban indult meg a házköz-i kötelékek bomlása, és ezzel párhuzamosan az

örökés individuális, vagyoni jellegének előtérbe kerülése. A hangsúly egyre inkább a
vagyonátszállásra, a hagyaték megszerzésére helyeződött, de még a iustinianusi jogban is
tovább élt az a felfogás, hogy az örökös nem egyszerűen az a személy, akire átszáll a
hagyatéki vagyon, hanem ő mintegy folytatója az elhunyt személyiségének.

A római jog öröklési rendje:

 törvényes öröklés = szokásjogi rend, kezdetben az elhunyt után a gyermekek
örököltek, azok hiányában a rokonok (agnát), végső soron pedig a nemzetség. Ez
lehetőve tette a gyermekek nemlétében is a családi kultusz és vagyon folytonosságát,
de egyben a vagyon felaprózódásának veszélyét is jelentette, vagy egyéb nemkívántos
következményt is.
 végrendelkezés = előbbiek elkerülése érdekében kialakult, hogy a pater familias
meghatározhatta, hogy kik legyenek az örökösei (már a XII. t.tv. előtt is létezett).

A római öröklési jog jellemzése

a) az örökhagyó személyiségének folytatásként az öröklés nem egyszerűen a hagyatéki
vagyontárgyak átszállása, hanem egyetemes jogutódlás (successio universalis), melynek
alapján az örökös az örökhagyó mindazon jogait és kötelezettségeit egységes
vagyontömegként (in universum ius) megszerzi (succedit), melyek nem szűnnek meg a halál
ténye folytán.

b) a végrendelet kialakulása nem feltétlenül a tv-es öröklés fogyatékosságaiból következik; a

római jog fejlesztette ki a végr-t jogintézménnyé, amely teljessé teszi a tulajdonos
rendelkezési jogát. A szabad végrendelet kialakulása korszakalktó újítás, és a nemzetségi
társd. érdekeivel való szembenállást jelentette, mivel az agnátok a törvényes rendben
örökölhetnének.

c) a magánjog legfontosabb alapterülete az öröklési jog volt, hiszen nagy vagyont leginkább
öröklés útján lehetett szerezni, a legfontosabb jogdogmatikákat itt dolgozták ki a legjobban
(hatályosság, érvényesség stb.)

Öröklés =a hátrahagyott vagyon átszállásának folyamata (hereditatis második jelentése). Az

egyetemes jogutódlást (universalis successio) is öröklés szóval jelöljük.

Örökség= hagyaték-hagyomány

Hagyomány= különleges jogutódlás egyik formája (hitbizomány és donatio mortis is causa

idetartozik). Csak akkor áll meg, ha van egyetemes jogutód, örökös. Örökösnevezés nélkül a
hagyományrendelés nem áll meg.
 103.
Milyen alapon örökölhet valaki?

Három alapon lehetséges, hogy valaki számára öröklés (egyetemes jogutódlás) nyíljék a
római jogban:
1) végrendelet alapján (successio testamentaria)
2) törvény rendelkezése alapján (successio legitima)
3) végrendelet ellenére (successio contra tabulas)

A végrendeleti és törvényes öröklés mereven kizárja egymást! („Nem pro parte…” elve)

Törvényes öröklésre csak akkor kerülhet sor, ha végrendelet nincs (nem is volt, vagy
egészében megdőlt)
 ha a végrendelet csak a hagyaték egy részéről intézkedik is, vagy
 a kinevezett örökösök közül csak egy maradt is,
a hagyaték végrendelet alalpján nyílik meg!!

Azon vagyonrészek is, melyről a végrendelet nem szól, a megmaradt örököst illetik
(növedékjog) – itt eltérés van a modern jogok felfogásától

Ugyanakkor a végrendeleti öröklés későbbi eredetű, és csak fokozatosan türte át a szabad

rendelkezés elve a családi vagyonközösség kereteit.

Nem is törte át teljesen, hiszen:

a) a preklasszikus jogtól a családfő rendelkezhet vagyonáról, de családja tagjairól meg
kell emlékeznie:
- vagy örökössé nevezi őket
- vagy kitagadja őket, elhárítja az útból – „alaki mellőzhetetlenség”
b) majd a jog fejlődésével bizonyos közlei családtagok a törvény alapján kötelezően
részesedtek a hagyatékból a végrendelkező akarata ellenére is, a törvény rendelkezése
alapján – „anyagi mellőzhetetlenség”

Utóbbi szabályokkal egy új egyetemes örölési jogalap jelent meg: a végrendelet ellenére
való öröklés:
Nota bene!
A „nemo pro parte” leve alól vannak kivételek:
 a katonák végrendelete
 az anyagi mellőzhetetlenség – köteles rész
 (a régi jogban az „uti legassit…” elv)

Érvényes végrendelet ellenére a törvényes öröklés állt be, ha a végrendelet hatályossága

meghiusúlt, mert pl. az összes nevezett örökös a megnyílásig meghalt.

Hereditasnak 2 szakaszát különböztetjük meg:

1. az örökség megnyílása valaki számára (delatio hereditatis), ami az örökhagyó halálával
következik be.
Megnyílásának (delatio hereditatis) 2 jogalapja volt:
1) a törvény
2) a végrendelet.

Aszerint, hogy ezek közül melyik érvényesül, az örökség megszerzésének 3 jogcíme volt:

1) a legősibb időkben, amikor kizárólag a tv. határozta meg, hogy a hagyaték kikre nyílik
meg, a tv-es öröklés (successio legitima v. ab instestatio) szabályai érvényesültek.

2) Később lehetőség volt a végrendeleti öröklésre (successio testamentaria). Amennyiben az

örökhagyó után érvényes végrendelet maradt, úgy az öröklés rendszerint ennek alapján
történt.

3) A tv. rendelkezése biz. személyeknek a végrendelet ellenére is biztosítja a részesedést a

hagyatékból, ilyenkor végrendelet ellenére való öröklésről (successio contra tabulas)
beszélünk.

Az örökség megszerzésnek módjai (acquisitio hereditatis)

alatt azokat a tulajdonszerzési módokhoz hasonló tényeket értjük, amelynél fogva az
öröklésre jogcímmel renelkező személy örökössé válik.

Eltérés azonban, hogy a tulajdonos bármikor megszüntetheti a tulajdonjogát (pl derelictio),

addig az örökséget egyszer megszerző személy mindenkorra örökössé válik, ezt a minőségét
nem veszíti és nem veszítheti el (semel heres smeper heres- eaki egyszer örökös, az
mindekor örökös) elve.
 104.
Az örökség megszerzésének módjai

1. Az örökség megszerzése a civiljog szerint

Az határozta meg, hogy az örökös tagja volt-e az örökhagyó házközösségének vagy sem.

A) Házköz. tagjai = házon belüli v. szükszégszerű örökösök (heredes domestici/necessarii):

az örökséget a halál tényénél fogva azonnal, elfogadó nyilatkozat nélkül (ipso iure) szerzik
meg, még akaratuk ellenére is.

A szükségszerű örökösök két csoportja:

1. az örökhagyó hatalma alatt álló, halálával önjogúakká váló családtagok = a sui heredes
(saját örökösök = suusok). Nem utasíthatták vissza az örökséget, a praetori edictum szerint
azonban ha nem avatkoztak be a hagyaték ügyeibe, távol tarthatták magukat az örökségtől.
(beneficium abstinendi)

2. Az örökhagyó által végrendeletileg felszabadított és örökössé nevezett rabszolgák (servi

testamenti manumissii), akik az örökössé váló kinevezést szintén kötelesek voltak vállalni =
sui necessarii. Helyzetük súlyosab volt a suusokénál, mivel a preator az ő részükre nem adta
meg a beneficium abstinendit.

B) Házon kívüli v. önkéntes örökösök (heredes extranei/ voluntarii), az örökséget rendesen

csak elfogadó nyilatkozattal, egyébként elbirtoklással szerezhette meg.

a) Elfogadó nyilatkozat (aditio hereditatis) 2 formája:

 az ősi, alakszerű cretio,
Cretio (meglátni) = actus legitimus ünnepélyes elfogadó nyilatkozat, melyet az
örökhagyó házában, előírt szavakkal, tanúk előtt kellett megtenni, mégpedig az
örökhagyónak a végrendbe foglalt utasítása szerinti határidőn belül (ált-ban 100 nap). Az
így kinevezett örökös nem utasíthatta vissza az örökséget, ha azonba nem ebben a
formában ill. nem a megszabott határidőn belül tette meg a nyilatkozatot, elvesztette azt
 a később kialakult, alakszerűtlen pro herede gestio. (cretio imperfecta)
Pro herede gestio = alakszerűtlen, hallgatólagos akaratnyilvánítás, melynek keretében az
örökséget elfogadó személy „örökösként jár el”. Ehhez korábban a hagyaték egészének v.
egy részének birtokbavételét kívánták meg, később azonban elég volt a ráutaló magatartás
(pl. ha az örökös egyezkedni kezdett a hitelezőkkel). A pro h.g-t lehetett sürgetni,
ugyanakkor a praetor gondolkodási időt adhatott az örökösnek.

2) Elbirtoklás (usucapio pro herede): -1 év-az archaikus korban azok az örökösök

szerezték meg az örökséget, akik a hagyatékot cretio nélkül vették birtokukba. Ez a
lehetőség azok számára is nyitva állt (mivel még nem kellett titulus és bona fides),
akiknek semmilyen jogosultságuk nem volt a hagyatékhoz, feltéve, hogy az
örökhagyónak nem voltak szükségszerű örökösei, a házon kívüli örökösök pedig még
nem jelentkeztek.

A preator idővel bonorum possessiot adott a jelentkező örökösnek az usucaio ellenére is,
majd Hadrianus SC-ben érvénytelenítette.
2. Az örökség megszerzése a praetori jog szerint
A praetor az öröklésre nem civiljogi alapon jelentkező személyeket még fikcióval sem tehette
örökössé, hanem csak bonorum possessiót adhatott a számukra, melyet a felmenő és lemenő
örökösöknek 1 év alatt, másoknak pedig 100 napon belül kellett kérelmezniük a praetotról.
Így a hagyatéknak csak bonitar tulajdonosa lett, ezért sok esetben az elbirtoklásra volt
ráutalva, bonitár tulajdon védelmet kapott a civiljogi örökössel szemben is.

Praetori jogi örökösök 3 csoportja aszerint, hogy a bonorum possessiot milyen feltételekkel
adta:

1) Bonorum possessiót az kapott, aki valószínűvé tette, hogy az ő civiljogi örökös, tehát vagy
érvényes civiljogi végrend-t produkált (b.p.secundum tabulas), vagy valószínűsíthette tv-es
örökösi címét (b.p. intestati), amely esetben nem volt szükség az örökösi jogcím
bizonyítására, hiszen az csak az örökösödési perben történhetett. A civiljogi tv-es örökös a
végrendelet ellenére is kérhetett bon.poss-t, ha bizonyította annak az alaki mellőzhetetlenség
megsértése miatti érvénytelenséget (b.p. contra tabulas).

Ha több örökös jelentkezett egyszerre kül. jogcímeken, a praetor a köv. sorrendet

alkalmazta:
1. végrendelet ellenére való örölés,
2. végrendeleti öröklés,
3. tv-es öröklés.

2) Amennyiben civiljogi örökös nem jelentkezett, a praetor b.p intestatiban részesített olyan
személyeket, akik a civiljog szerint egyáltalán nem voltak tv-es örökösök, pl. agnátión kívüli
vérrokonok (cognati) és az örökhagyót túlélő feleség ill. férj.

3) A praetor végül a civiljogi örökösök létében is részesített b.p.i-ban olyanokat, akik nem
voltak civiljogi örökösök. (emancipált gyerek)

3. A megnyílt örökség átháramlása

Ha a meghívott személy az öröklés megnyílása után, de a hagyaték megszerzése előtt halt
meg, az elfogadás joga nem szállott tovább az ő örököseire. Később kialakult az a felfogás,
hogy az örökös halálával ez a jog (korlátozásokkal) átszáll utódaira is! = az örökség
átháramlása (transmissio). Előbb egyes, kiv. esetben ismerték el, Ius-nál azonban már
általános volt.

A ius-i jogban az öröklésre meghívott személy halála esetén annak jogutódai az eredeti
delatiótól számított 1 éven belül elfogadó nyilatkozatot téve elődjük helyébe léphettek.
 105.
A praetor öröklési reformjai (bon. possessio intestati). Successsio
graduum et ordinum

A praetori törvényes öröklés

1. Az öröklési osztályok 4, egymást követő osztálya:

A praetori tv-es öröklés (bonorum possessio intestati) a praetori edictumon alapult, benne az
agnát rokonság mellett a kognát rokonság is helyet kapott. A praetor nem hivatalból hívta meg
az örökösöket a bonorum possessiora, hanem azt kérni kellett/lehetett az edictumban
megszabott határidőn belül. Itt tehát nem egyetlen, hanem több, egymást követő delatio volt.
 I. osztály: bonorum possessio unde liberi (gyermekek):
 a sui heredes, köztük az örökhagyóval manusos házasságban élt feleség is,
 az emancipált fiúk,
 az előzőek emancipatio után fogant gyermekei. (utobbi 2 is suus-nak
tekintette.)
Nem tartoztak ide
-a más pater familias által örökbefogadott gyermek,
-a manusos házasságot kötött lány, mert ezek új házközösségükben nyertek öröklési jogot, ha
viszont az örökbefogadó pater familiasuk emacipálta őket, vagy az örökhagyó egykori filia
familiasa feletti manus az azt gyakorló férj halálával vagy a manust megszűntető aktussal
megszűnt, ilyenkor ezek fiktív suusok.

 II. osztály: bonorum possessio unde legitimi: (törvényes örökösök)

 a sui heredes,
 a proximi agnati,
 egy ideig még a gens tagjai is.

Ha tehát nem voltak/ nem jeletkeztek liberi a b.p-ért, a praetor azt a civiljogi örökösök
örököltek.
A sui heredes közül azok, akik a bonorum possessiora mint liberi az 1. éven belül az I.
osztályba is jelentkezhettek volna (pl. az örökhagyó fia v. lánya), a 2. év folyamán már csak a
legitimi első csoportjába tartozókként a II. osztályba jelentkezhettek. A proximi agnati a
legitimi kategóriába csak akkor jelentkezhetett, amikor egyáltalán nem volt suus heres. Ha
voltak suusok és még most sem jelentkeztek, a proximi agnati nem kérhettek b-p-t, hiszen
ilyenkor a suusok a hagyatékot ipso iure megszerezték.(megtartotta a civiljogi rendet a II.
osztályban)

 III. osztály: bonorum possessio unde cognati (vérrokonok)

Ha az I. és II. osztályból nem jelentkeztek a b.p-ra, a praetor az öröklést az összes vérrokon
(cognati) részére lehetővé tette oly módon, hogy a közelebbi vérrokon léte kizárta a távolabbi
b.pját.
Ebben a vonatkozásban kizárólag a fokközelség számított, az azonos fokú rokonok egymás
között egyenlő arányban örököltek, attól függetlenül, hogy lemenők, felmenők v. oldalági
rokonokvoltak. Így elsősorban az I. fokú rokonok, ilyenek hiányában a II. fokú rokonok
örököltek stb.
A praetor itt a lemenők közül a suusok számára 3-ízben, a fiktív suusok részére 2. izben, a
vérrokonok pedig 1. ízben jelentkezhettek. (6. fokontúl már nem adott bon.possessiot).
A törvénytelen gyermek apja után nem örököl, de az anya utáni öröklésnél a praetor nem tett
különbséget a törvényes és törvénytelen gyermek között.

 IV. osztály: bonorum possessio unde vir et uxor (házastársak)

Amennyiben kognát rokonok sem jelentkeztek, úgy a praetor ezen osztályban b-p-t adott a
jelentkező túlélő házastársnak, aki így csak az örökhagyó összes agnát és kognát rokona
után jelentkezhetett a praetornál. Ennek bevezetését a manus nélküli házasságok elterjedése
tette szükségessé.

Összefoglalva:
-A praetor a házköz. és az agnát rokonság öröklése mellett biztosította a kognát rokonság
öröklését is (sőt biz. mértékben előnyben is részesítette).
-A praetor bevezette a successio graduum et ordinum lehetőségét a maga tv-es öröklési
rendjének III. osztályában: ha a közelebbi rokon (cognatus) nem tudja elfogadni az
örökséget, a távolabbi fokú rokon örököl, ha pedig erre ő sem képes, az elfogadás joga a
következő rendre száll át.
 106.
A törvényes öröklés három rendszere (successio ab intestatio v.
legitima)

A civiljogi törvényes öröklés (hereditas ab intestatio)

1. Lényeges
A c. tv-es öröklés rendjét (hereditas ab intestato)a XII. t. tv. rögzítette, melyet alapvetően a
házköz-i köteléken (familila proprio iure), ennek hiányában az agnát rokonságon (familia
communi iure) épült.
A törvényes örökösök (heredes ab intestato) általában az örökhagyó rokonai, akik közül a
rokonsági fokban az örökhagyótól távolabb állók ált.-ban nem örökölnek akkor, ha náluk
közelebb álló személy van a túlélők között. Ez a rokonság a házközösség tagjait és a civiljogi
rokonságot jelentette, amely mellett fokozatosan kialakult a kognát rokonság öröklése is, míg
végül a vérrokonság lett a törvényes öröklés alapja.
A sui heredes öröklése ugyanakkor a római jog szerint másféle örökös, mint az egyéb rokonok
öröklése. Vagyis amikor a sui heredes örökölnek, akkor nem egy tőlük független személy
hagyatékát szerzik meg, hiszen ők a házköz-i vagyonnak már a pater f. életében is „lappangó”
tulajdonostársai voltak (mintha nem is történt volna öröklés); a javak feletti szabad
rendelkezést
nyerik el.

S: A sui h. öröklése eredetileg inkább a házköz. belső viszonyaiban történt átrendeződés volt,
nem pedig a szó kimondott értelmében vett öröklés.
A ptaer f. halála után az addigi familia proprio iure annyi új familiára bonlott fel, ahány suus
heres volt, de amíg vmelyik örököstárs nem kezdeményezte a régi házköz. megszűnését (a
házköz-i vagyon megosztását), addig ezek a familiák (az ezeket reprezentáló pater és mater
familiasok) a consortium ercto non cito kötelékébe tartoznak, amely jogilag is tükrözte a
házközösség fennmaradását. (a XII tt. csak a necesarii heres hiányára tartalmaz rendelkezést)

2. Az öröklési osztályok
Az öröklésre – végrendelet hiányában – hivatottak 3 egymást követő osztályba, rendre (ordo)
tagolódtak; egyúttal a proximi agnati osztályon belül az egyes rokonok különböző fokokhoz
(gradus) tartoznak:
· I. osztály: sui heredes:
1) az örökhagyó manusa alatt álló feleség (uxor in manu), aki saját jogon, de mintegy filiae

loco örökölt,

2) a családgyermekek (filii és filiae familias),

3) az örökbefogyadott (arrogatus, adoptivus),

4) a filius familias felesége és gyermekei, amennyiben a filius f. nem élte volna túl az

örökhagyót, vagy az örökhagyó őt emancipálta; azonban az emancipált fiú gyermekei

közül csak azok a sui heredes, akik az emancipatio előtt fogantak (mivel még a nagyapa
hatalma alatt születtek).

Nem tartoztak sui heredes körébe

· azok, akik empancipacio vagy adopacio útján kikerültek a családfő hat-a alól, továbbá
· azok a lányok, akik manusos házasságot kötöttek, ill.
· az emancipált fiú „későbbi” gyermekei.
Ha a filius familias az örökhagyó halálakor már nem élt, az ő gyermekei és manusos
házasságot
kötött felesége (meny és unokák) annyit örököltek, mint a kieső apa ill. férj örökölt volna. ®
Lényege: a római örökhagyó gyermekei fejenként (in capita) örököltek, menye és az unokái
törzsenként (in stirpes) örököltek (vagyis amennyit a kieső egymaga örökölt volna) . Ugyanez
állott a további lemenőkre is. A rokonsági fokban távolabb állók együttesen annyit örökölnek,
mint kieső elődjük egymaga örökölt volna = ez a törzsenkénti (in stirpes), képviseleti elv;
ezen öröklők jogát pedig képviseleti jognak, ius repraesentationis. (ma is átvették)

· II. osztály: proximi agnati

A legközelebbi agnát rokonok, akik sui heredes hiányában örökölnek.

•
az örökhagyó teljes testvérei, ezen belül:
1. fivérei,
2. nővérei,
· az örökhagyó apai féltestvérei.
Testvérek hiányában a távolabbi fokú agnát rokonok örökölnek, közülük azonban csak a
férfiak
(pl. az örökhagyó olyan unokatestvére, aki még tagja az agnatiónak, mert nem emancipálták
sem
őt, sem apját).
E csoport egyenlő részekben, fejenként osztoztak a hagyatékban , de a fokban közelebbi agnát
rokon léte akkor is kizárta a távolabbit, ha a közelebbi agnátus nem fogadta el az örökséget (a
fokban távolabbi agnatus ilyenkor csak birtoklás útján válhatott örökössé). A civiljogi tv-es
rend
tehát nem ismerte a successio graduumot, a távolabbi fokú rokon belépését közelebbi létében.

•
III. osztály: gentiles
Amennyiben sem suus heres, sem proximus agnatus nem volt, akkor a nemzetség, a gens
tagjai
örököltek. Ez az öröklési kategória a közt. kor vége felé eltűnt.

3. A civiljogi tv-es öröklési rend sajátosságai

- Ez az öröklési rend agnát öröklési rend, melynek keretében a kognát rokonság önmagában
véve semmilyen jelentőséggel nem bírt.
-
Nem ismerte a succesio graduum et ordinuim intézményét,
Ez azt jelentette, hogy

1. ha a meghívott proximus agnatus nem tudta v. nem akarta elfogadni az örökséget, a

távolabbi fokban lévő agnatus nem örölhetett, vagyis a hagyaték nem nyílt meg, nem
volt tehát successio graduum.

2. Másfelől viszont ha volt agnatus és az nem fogadta el az örökséget, úgy a köv, osztály
(rend) tagjai, a gentiles sem örökölhetett, nem volt tehát successio ordinum sem. A
gentiles így csak suusok és agnatusok hiányában örökölhetett.
Mivel a civiljog szerint egy hagyaték csak egyszer nyílt meg, és az egyetlen delatio alapján
csak a legközelebbi rokon örökölhetett, a hagyaték viszonylag könnyen uratlanná válhatott.
Ilyenkor nem volt akadálya, hogy adott esetben vmelyik távolabbi agnát rokon vagy kívülálló
személy elbirtoklás útján mégis megszerezze a hagyatékot.

3. proximi agnati csoportjába tartozó törvényes örökösöknek joga volt arra, hogy mielőtt az
örökséget elfogadta volna, erre irányuló jogosultságát 3. Személynek in iure cessio útján
átengedje (in iure cessio hereditatis). Az, akinek örökrészét átengedte, örökösi minőséget
nyert.
Az örökség megszerzés után in iure cessio h-nak már nem volt helye.
Preatori- lásd: 125. tétel

2. A császári jogszabályok kiegészítő szerepe

Míg a praetori edictum a gyermekeket anyjuk után, ill. az anyát gyermeke után csak a b.p.
unde
cognati elnevezésű III. osztályba hívta meg az öröklésre, klasszikus kor 2 senatus consultuma
civiljogi örökössé tette őket, és ezzel a b.p. unde legitimi osztályába léptette őket.
a) Hadrianus uralkodása alatt a SC Tertullianum kimondta, hogy a 3 gyerekes ingenua ill. a 4
gyerekes libertina anya gyermekei után civiljogi örökös lesz, akit azonban az öröklésben az
elhalt gyermek lemenői, apja és apai ágról való testvérei megelőznek. Az a tény, hogy Kr. u.
II.
sz. után is a anyát a gyermeke utáni öröklésben még a gyermek apai féltestvérei is
megelőzték,
bizonyítja, hogy milyen szívos volt az agnát rokonság öröklésének szabálya.

b)
Marcus Aurelius idején keletkezett SC Orfitianum kimondta, hogy az anya után gyermekeit
mindenkit megelőzően civiljogi öröklés illeti meg. Ez a SC. gyermekeket elsősorban az anya
testvéreivel szemben juttatta kedvező helyzetbe.

A iustinianusi törvényes öröklés

1. Az öröklési osztályok
Ius. (a Digestában) a 118. és az ezt kiegészítő 127. novellában (543. és 547-ben) új alapokra
helyezte a tv-es öröklési rendjét. 4 osztálya:
•
I. osztály: lemenők (descendentes):
-
vér szerinti gyermekek (a tvtelenek csak anyjuk után), -sui heredes szükségszerű örökösök
akikre nézve nyugvó hagyaték nincs; (concubinatusból származó törvénytelen gyermesk
lemenők és túlélő feleség hiányában örökölhet apja után 1/6-ot törvényes hagyományként)

- örökbefogadottak.-nem sui heredes utóbbiak (pl. emancipatus és gyermekei) a hagyatékot

csak elfogadó nyilatkozat útján szerezhetik meg
A képviseleti elv továbbra is érvényesül a távolabbi lemenők tekintetében.

•
II. osztály:
- felmenők (ascendentes)
- teljes testvérek (germani):
Ha az örökhagyó után szülők és teljes testvérek maradtak, úgy ők fejenként egyenlő arányban
(in
capita) örökölnek. Ha a teljes testvéreknek gyermekeik is vannak, azok kieső elődjük helyén a
képviseleti elv alapján együttesen örökölnek annyit, minz kieső elődjük (in stirpes). A teljes
testvérek unokái már nem a II., hanem csak a IV. osztályban örökölhetnek.
Teljes testvérek létében a szülőknél a távolabbi fokú felmenők nem örökölhettek. Ha azonban
az
örökhagyó után kizárólag felmenők maradtak, akkor a dédszülők is örökölhettek! Ebben az
esetben a hagyaték ágak szerint –in lineas-(apai és anyai ág) oszlik meg, s a közelebbi
felmenő
léte kizárja a távolabbi felmenő öröklését. Ha az egyik ágon egy adott fokon nincs senki,
akkor az
egész hagyaték a másik ág azonos fokát illet. Egy ágon belül a felmenők fejenként osztoznak.
•
III. osztály:
- apai ill. anyai féltestvérek (consanguinei ill. uterini),
- elhalt féltestvérek gyermekei (itt a képviseleti elv érvényesült).
A féltestvéreket a teljes testvérek kizárják az öröklésből, ugyanakkor az elhalt féltestvérek
gyermekei megelőzik az egyéb 3. fokú oldalági rokonokat (pl. nagybácsi). A féltestvérek
unokái
már csak a IV. osztályban örökölhettek.
•
IV. osztály: az összes távolabbi oldalrokon (cognati collaterales).
E vérrokonok – szemben a a b.p. III. osztályára érvényes szabályokkal – a 6. fokon túl is
örökölhettek. A közelebbi fokúak kizárták a távolabbi fokúakat, tehát a képviseleti elv itt nem
érvényesült. Az azonos fokú oldalági rokonok között az öröklés fejenként történik.
A túlélő házastárs tv-es öröklési jogát Ius. novellái nem szabályozták, ily módon a praetori
b.p.
unde vir et uxor szabálya élt tovább azzal, hogy a túlélő házastársat a tv-es öröklésben az
örökhagyónak most már a legtávolabbi kognát rokona is megelőzte. Ezért Ius. a rászoruló
özvegy
nőnek (de csak a nőnek), amennyiben a férje után közös gyermekük maradt, részleges
haszonélvezetet biztosított a hagyatékon (törvényes haagyomány= 1), ha viszont a férj közös
gyermek nélkül halt meg, a hagyatéknak ugyanezen részét az özvegy tulajdonul kapta.

3. A ius-i tv-es öröklési rend dogmatörténeti jelentősége

-cognátok a legfontosabbak
-civiljogi elvek közül egyedül marad meg: a sui heredes számára nem volt nyugvó hagyaték.
-A Novellae véglegesen és teljesen megszüntette az agnát rokonok öröklését, egyben a ius

commune közvetítésével évszázadokon át képviselte a testvérek, valamint a férfiak és

nőköröklési egyenjogúságát. Így Iustinianus Novellai vetették meg a modern törvényes
öröklési
rendek alapjait.
-érdeme a tv-es özvegyi haszonélvezetet bevezetése, melyet a modern tvkönyvek átvesznek

-hiányossága, hogy a túlélő házastársat még a praetori edictumnál is hátrányosabban kezelte,

sőt e kérdést külön nem is szabályozta, így a b.p. unde vir et uxor intézménye annak ellenére
fennmaradt, hogy a b.p. többi eseteit Ius. öröklési tárgyú novellái eltörölték.

128. Öröklés libertinus után

Eltért a szabadon születtek utáni öröklés rendjétől, hiszena libertinusoka római jog értelmében
sem felmenői, sem oldalrokonai nem lehettek. Ezek hiányát a római jog a patronatus öröklési
jogának a tv-es öröklési rendbe való beiktatásával pótolta.
A libertinus civis utáni öröklési rend is 3 fejlődési szakaszon ment át:

. A civiljog alapján az elhalt libertinus után végrendelet híján örökölnek:

•
a sui heredes,
•
a patronatus v. annak agnát rokonai, ill. gentilisei.
. A praetori jog b.p. intestatit adott
-a liberi,
-a legitimi (felszabadított suusai),
-ezek híján a patronus, ill. ennek agnatusai, és a cognati részére,
-a patronus családja,
-a libertinus túlélő házastársa, ill.
-a felszabadított kognát rokonai részére.
. A ius-i jog szerint a libertinusok örökölnek:
-a lemenők,
-a patronatus és gyermekei,
-túlélő házastársa
-a patronus oldalrokonai.
A libertinus utáni öröklés lényege, hogy utána csak lemenői és túlélő házastásrsa örökölt, az
utóbbit azonban a patronus családja megelőzte.
 107.
In stirpes, in capita, per lineas öröklés. Hol érvényesülnek?

In stirpes öröklés: az a törvényes öröklési jogi megoldás, amikor a távolabbi fokon lévők az
elődjük helyébe lépnek, együttesen annyit örököknek, amennyit kieső elődjük örökölt volna,
vagyis kieső elődjük részén osztoznak.
Ezen esetben egy fokban távolabb álló, mint törzsenként öröklő egy sorban örökölhetnek egy
fokban az örökhagyóhoz közelebb állóval. Ebben az esetben a képviseleti elv (ius
repraesentationis) érvényesül.

Esetei:
 civiljogi öröklésben
 suusok rendjében, kieső suusok helyén
 praetori törvényes öröklésben
 bonorum possessio unde liberi
 Iust.-nál
 a lemenők között
 a teljes testvérek gyermekei
 az elhalt féltestvérek gyermekeinél

In capita öröklés: a fejenkénti öröklés, amikor ugyanannyit kapnak az azonos fokon állók.

Esetei:

civiljogi öröklésben
 suusok rendjében a suusok között
 öbb egyenlő fokú agnatus a proximi agnati rendjében
praetori törvényes öröklésben
 a liberi között, ha egyenlő fokon állnak
 legitiminél is suusok v. agnatok között egyenlő fokon
 cognati között egyenlő fokon állók között
Iust.-nál
 a lemenők, ha azonos fokon vannak
 a felmenők egy ágon belül, fejenként,
 szülők és teljes testvérek között is
 a féltestvérek közt
 az összes oldalrokonok között, az azonos fokon állók között

Per lineas: egyedül Iustinianusnál érvényesül a felmenők öröklésénél, amikor az örökhagyó

után kizárólag felmenők maradnak, a hagyaték az anyai és az apai ág között egyenlően
oszlik meg, az ágon belül az ott lévők fejenként osztoznak. Közelebbi felmenő léte bármely
ágon kizárja az összes távolabbit. Ha az egyik ágon nincsen senki, a másik ág osztozik az
egészen.
 108.
A végrendelet fogalma, fajai
Fogalma
A római végrendelet halál esetére szóló, alakszerűségekhez kötött, örökösnevezést tartalmazó,
egyoldalú, visszavonható akaratnyilvánítás. (a civiljogi nem ilyen)
A végrendelkezés, a végrendelet ünnepélyes jogügyletnek minősült. Fontos, hogy tanúk előtt
történjen, a végrendelkező halála után ők ismerik a tartalmát és a körülményeket.

Tartalma
Minden római jogi végrendeletnek tartalmaznia kellett:
1. az örökös kinevezését,
2. vagy kitagadást
3. az örökös helyettesítését,
4. hagyományrendelést,
5. gyámrendelést,
6. rabszolga-felszabadítást.

1) Örökösnevezés (heredes institutio):

A végrendelet nélkülözhetetlen eleme, mely a római végakarati intézkedést az örökösnevezés
teszi végrendeletté (vagyis „kezdete és alapja a végrendeletnek”). Az összes többi rendelkezés
az örökösnevezés érvényességétől függ, annak hiányában egyik sem állhat meg.
a) Szigorú formai előírások: az örököst latin nyelven, ünnepélyesen, biz. „parancsoló és
egyenes szavakkal” kellett megnevezni (pl. „Titius legyen az örökösöm.”)

b) Tartalmi korlátozások: az örökhagyó eredetileg csak akkor végrendelkezhetett szabadon,

ha nem voltak suus heresei, ha ugyanis voltak, azoknak kellett örökölniük. Ez később
módosult: az örökhagyónak a suusokat a végrendeletben vagy örökössé kellett tennie, vagy ki
kellett tagadnia, mellőzésük esetén ugyanis a végrendelet érvénytelenné vált.

c) Az örököst nem szükséges név szerint megjelölni, alapvető köveletmény volt azonban,
hogy pontosan meghatározott személy legyen kinevezve. Örökösnek több személy is
rendelhető volt, akiknek osztályrészeit meg kellett határozni, egyébként egyenlő részben
örököltek.

d) Ha az örökhagyó az örökös részarányát a hagyaték egy részére korlátozta, a végrendeleti

öröklés mint successio in universum ius a kikötés ellenére az egész hagyatékban bekövetkezik
(szemben a modren öröklési joggal, ahol is a végrendelet áltak érintetlenül hagyott részben a
tv-es öröklési rend szerint megy végbe az öröklés)

2) Örökös helyettesítés (heredis substitutio) 3 formája:

1. arra az esetre, ha az örökösnek nevezett személy bármilyen okból nem válnék örökössé, a
végrendelkező ő utána egy vagy több helyettes örököst is rendelhetett = közönséges
örököshelyettesítés

2. amikor az apa serdületlen gyermeke számára rendelt örököst arra az esetre, ha a hagyatékot
megszerző gyermek még serdületlen korában elhalna = különleges esete,

3. az őrült gyermek részére is rendelhető örökös, amennyiben az őrült gyermek haláláig őrült
marad, s így végrendeletet sem tehet.

A testamentum formái

A végrendelet, mint jogügylet érvényességének egyik alapvető feltétele, hogy létrehozásánál

szigorú alakszerűségi szabályokat kell betartani.

A civiljog végrendeleti formáira s szóbeliség és a nyilvánosság jellemző:

 testamentum in comitiis calatis = arrogatióból fejődött ki. Ennek keretében az
örökbefogadó, miután kijelentette a comitia calata előtt, hogy” nincs és nem is lehet
gyermeke,, jogi úton szerzett magának filiust, vagyis olyan suus herest, akire az egész
vagyona maradt. A későbbi változata: a comitia calatán tett végrendelet, amelynél
elmaradt az arrogatio és a pater f. csupán jogutódját jelölte ki halála esetére.
 testamentum in procinctu = a hadba vonult római polgároknak katonatársai előtt,
nyilvánosan tett végrendelete, melynél a hadsereg lépett a népgyűlés helyére.
 testamentum per aes et libram = ez nem közösségi jellegű, hanem mancipatio útján
lezajló magánjogi aktus volt, érvényre juttatta a végrendelkezési szabadság elvét, a
préklasszikus kortól kezdve a legáltalánosabb végrendeleti formává vált. Az
örökhagyó színleges vételárért eladta a hagyatáki vagyont halála esetére egy meghitt
emberének, az örökségvevőnek, akit 5 serdült római polgár tanú és a libripens
jelenlétében szóbeli utasításával (nuncupatió) felkért, hogy halála után adja ki az
örökséget az általa megjelölt személyeknek. A nuncupatiót később a nagyobb
biztonság ill. a nyilvánosság kizárása érdekében viaszostáblán írásba foglalták
(tabulae). A végrendelkező már csak a táblákat tartva közölte, hogy végakarata
azokban van leírva, majd a tanúk, a libripens és a familiae emptor (tul.képpen ő az
egyetemes jogutód és az örökösnek élők közötti jogügylettel adja át a vagyont)
lepecsételték az okiratot. A tábla nem a végrend., csak bizonyíték a mancip. megtört.

A praetori jog szabályai lehetővé tették a mancipatiótól független, írásbeli végrendelet

(testamentum septem signis obsignatum) kialakulását. Mivel a manc. alakiságát a felek nem
mindig tartották be, a praetor azt a személyt utalta be a hagyatéki birtokba, aki a 7 aláírással
és pecséttel (érvényességi kellékekkel) ellátott végrendeleti táblákat felmutatta.

A császárkori jog Augustus tekintélye folytán fiókvégrendeletként (a végrendeletet utólagos

kiegészítéseként) ismerte el a végrendeleti örököshöz írott levelet (codicillus). Az ebben
foglaltak betartása eredetileg csak az örökös lelkiismeretére, hűségére volt bízva, a principatus
idején azonban cognitio extra ordinem útján peresíthetővé vált.
 A codicillus abban tér el a testamentumtól, hogy egyfelől nem tartalmazhat
örökösnevezést és kitagadást,
 másfelől mentes a formakényszertől (és több is hátrahagyható belőle).

A iustinianusi jogban a végrendelkezésnek több új formája alakult ki, ekkor jött létre a 2 fő
típusa:
1) közvégrendelet (t. publicum) 2 fajtája:
 hatósági jegyzőkönyvbe vétel,
 okiratnak császári megőrzésre való átadása;

2) magánvégrendelet (t. privata)

a) közönséges magánvégrendelet lehetett írásbeli v.szóbeli, II. Theodosius szabályai:

  írásbeli végrend-t 7 serdült, cselekvőképes és római polgár férfitanú előtt kell
felmutatni, akik aláírásukkal és pecsétjükkel igazolják, hogy az az örökhagyó akaratát
tartalmazza.
 szóbeli végrend.-hez örökhagyó akaratkijelentése, 7 tanú megszakítás nélkül, együtt
jelenléte
 örökhagyó végig saját kezével írt, aláírt végrendelete tanúk nélkül is érvényes
 ha írástudatlan vagy vak, a subscriptio pótlására egy 8. tanú (a tabularius) is kell, de
lehet más is.
A süket és néma szóbeli végrend-t nem tehet, írásbeli végrendeletét sajátkezűleg kell írnia.
A SC Libonianum szerint visszaélések elkerülésre a végrend. írójának tett juttatás csak e
résznek az örökhagyó általi aláírásával lesz hatályossá.

b) kiváltságos magánvégrendeletnél a jogrend csökkenti a tanúk számát és az

alakiságokat
 járványidején/szülők gyermekeik javára tettek -nem kellett tanú
 faluhelyen- 5 tanú elég volt
 katona végrendelte - minden alakiságtól mentes volt
 109.
A végrendelet érvénytelensége

1. Érvényesség
A végrendelet akkor jön létre érvényesen (vagyis alkalmas a célzott joghatások kiváltására),
ha a végrendelet és annak alakszerű megnyilatkozása összhangban van egymással, és ha a
joghatáshoz kapcsolódás nem ütközik a jogrend vmely tilalmába.

a) A kógens szabályok szerint a végrend. teljes érvényességéhez a végakarat megfelelő

formában és eszközölt kinyilvánítása volt szükséges, valamint hogy utóbb ne következzenek
be olyan tények, melyek megdöntenék a jogügyletet (pl. ne kerüljön sor a végrend.
visszavonására). Vagyis a még teljesen szabályosan tett, hibátlan végrend. érvényessége is
tulajdonképpen egészen a végrendelkező haláláig bizonytalan, így az. érvénytelensége (a
szerződésekkel szemben) lehet eredeti és utólagos is alaki vagy tartalmi hibák miatt!

b) A végrendeletek érvénytelenségének megítélésekor fokozottan érényesült a jóindulatú

értelmezés elve: a jogszolgáltatás igyekezett a hibában szenvedő végrendeleteket is
megmenteni az érvénytelenségtől. + a favor testamenti elv, miszerint a végrend-t a lehető
legteljesebben kell értelmezni, azokra a körülményekre is ki kell terjeszteni, amelyekre az a
szöveg szó szerinti jelentése alapján nem vonatkozik.
A halál esetére szóló jogügyleteknél gyakran szerepel a részleges érvénytelenség.

Nem létező végrendelet

A favor testamenti elvéből következőleg csak szúk körben beszélhetünk nem létező
végrendeletről; ezek főként a végrendlet külső tényállásának hiánya miatt még a preatori
jogban sem válhatnak ki joghatást.

a) nem tartalmaz örökösnevezést, mivel ez lényeges alkatrésze a végrendeletnek

b) hamisított végrendelet
c) színpadon, tréfából elhangozott végrendelet - nem valódi akaratnyilvánítás, ezért nem
létezőnek kell tekinteni
d) formailag vagy tartalmilag befejezetlen, de csak a súlyos hiányosságok miatt: pl szóban
végrendelkező megnémúl, megőrül közben, írásbelinél elmarad a felajánlás, felolvasás, tanúk
pecsétek teljes hiánya

Az érvénytelen végrendelet
Amennyiben a végrend. fogalmi elemeinek egyike hiányzik, a jogügylet a tv. előírása
folytán nem alkalmas a célzott joghatás, az öröklés kiváltására, és így tv-es öröklésre
kerül sor.

Az érvénytelenség csoportosításai:
a) feltétlen és feltételes,
Feltétlen= semmis: hibás végrendletek főszabály szerint; (ezt hivatalból is megállapítható)
Feltételes= megtámadhatóság: akarathibában szenvedő és anyagi mellőzhetetlenséget sértő
b) civiljogi és praetori jogi,
gyakran egybesett egymással, mégis voltak számottevő eltérések; preator néha a civiljogilag
érvényeset alkalmatlannak minősítette, vagy az érvénytelennél bonorum possessio secundum
tabulast adott az örökösöknek
c) eredeti és utólagos,
Eredeti: akarat, nyilatkozat vagy joghatáshoz kapcsolódás valamely eredeti hibája miatt a
jogrend megtagadja a joghatások kivált. (a végrendeletben van a hiba) testamentum irritum
– eredetileg érvénytelen végrendelet
Az eredeti érvénytelenség 3 csoportja:
 akarathiba: az örökhagyó a végrendelet megtételekor tévedésben, megtévesztésben
vagy erőszak hatása alatt volt. (feltételes érvénytelenség-megtámadónak hivatkoznia
kellett rá)
 nyilatkozati hiba:
 formai hiba
 (alakszerűség: ünnepélyes szavak, nő gyámja hiányzik, nem 7 pecsét és
aláírás),
 a végrendelkezőnek nem volt meg a testamenti factio activája. -
ilyenkor semmis -,
 vagy tartalmi
 nem megfelelően nyilatkozik a törvényes örökösök
bizonyos csoportjáról
 ha a végakarat sérti egy meglévő alaki mellőzhetetlen
örökös jogait – kihagyják a végrendeletből
 joghatásokhoz kapcsolódó hiba: alanyi okok - a felek nem lehetnek jogalanyai az
ügyletnek (végrendelkezési és öröklési képesség hiánya), vagy tárgyi okok - pl. az
örökösnevezés erkölcstelen alapon történt, feltételhez van kötve; császárt nevezi
örökösnek, hogy a perben vele szemben álló pórul járjon; más feleségétől született
gyermékre hagyja a vagyont; örökösnevezés nem egyértelmű

Utólagos: érvénytelenségi ok a végrenelet érvényes létrejötte után merül fel= megdőlt.

 akarat utólagos változása: visszavont végrendelet (újabb végrendelet készítésével).
- a régi jogban lehetetlen vagy korlátozott volt a visszavonás: a comitia előtt lehetett
esetleg megváltoztatni az eredetit
- később a visszavonás már lehetségessé vált
1) a civiljog a visszavonás egyetlen módját ismerte:
új végrendelet készítését (ezzel a korábbi hatályát veszti)
(Nem szünteti meg a végrendelet civiljogi hatályát az örökhagyó akaratának puszta
megváltoztatása – még akkor sem
- ha elégeti az okiratot
- feltöri a pecséteket
- kitörli az örökös nevét – mert civiljogoalg érvényes marad, mivel az irat csak a
mancipatitot igazolja.)

2) A praetor azonban nem adott a megsemmisített, sérült okirat alapján bonorum

possesiot, mert ahhoz sértetlen okirat kell
- vagy a törvényes örököst bocsátotta be a hagyatékba
- vagy ha bizonyítható, hogy az örökhagyó azért semmisítette meg
végrendeletét, hogy korábbi rendelkezését keltse életre, akkor az előbb
keletkezett végrendelet alapján adott bonorum possessiot

3) A késői császári jogban a végrendelet hatályát vesztette még a végrendelkező

életében azáltal, ha a keletkezéstől számított 10 év már eltelt (vélelmezték a
hatálytalanságot. Justinianusnal azonban csak akkor, ha a 10 év elteltével az
örökhagyó 3 tanú vagy hatóság előtt kifejezetten visszavonta (a hatályosságot
vélelmezték)
  nyilatkozat utólagos hibája: mellőzővé vált: a életbenlévő suusokról nyilatkozni
kellett, a később születetteket suus heres postumus miatt megdőlt a végrendelet
(részben /egészben)
 örökhgyó filiusa meghal, emancipátio miat egy unoka utólag válik suus heressé= a
nagyapa méhmagzat unokát már megneveezheti örökösnek, később kiterjesztették: a
filius halála miatt az unoka lép be (nem kell már akkor legalább méhmagzatnak
lennie)
 joghatáshoz kapcsolódás hibája:
létalapját vesztett végrendelet: ha az örökhagyő dapitis deminutio folytán elveszíti
végrendelkezési képességét (kivéve: ha hadifogságban hal meg – fictio legis Cornelia, ha
a ius postliminii alapján a hadifogságból hazatér)
a) A civiljog szerint, ha a végrendelkező elveszíti caputját égrendelet végleg megdől,
még akkor is ha utóbb az eredeti caput helyreállna
b) A praetor ilyen esetben ad bonorum possessiot, de ehhez az kell, hogy a caput
visszanyerése után a végrendelkező kifejezésre juttassa, hogy a végrendeltét továbbra
is fenntartja
(A cselekvőképesség elvesztése nem teszi a korábban készített végrendeletet
érvénytelenné!)
Megdől a végrendelet:
- ha az örökös visszautasította pl. a túlterhelt örökséget. Ezt megelőzendő (hogy
emiatt a részesített hagyományosok le ne veszítsék hagyományukat) a lex Falcidia
kimondta a hagyományosok érdekében, hogy az örökös legalább a hagyaték ¼-ét
kapja meg tisztán – tehát a terhek levonása után.
- Az összes örökösnevezés meghiusult
 Az örökös elveszíti az öröklés megnyílásáig öröklési képességét
 Ha a feltétel, mely mellett a kinevezés történt meghiusult,
 Vagy a kinevezett nem fogadta el az örökséget
 Megdőlhetett a végrendelet alaki vagy anyagi mellőzhetetlenség elve
alapján, ha a végrendeletet megtámadja az arra jogosított mellőzhetetlen személy

d) teljes és részleges,
e) abszolút és relatív,
f) orvosolható és orvosolhatatlan.

A hatályosság
Hatályos az a végrendelet, amelynek alapján ténylegesen is öröklésre kerül sor, melynek
alapján tehát az örökös elfogadja és megszerzi az örökséget. A végrendelet csak az örökhagyó
halálának pillanatában léphet hatályba. Hatálybalépésről csak akkor lehet beszélni, ha a
végrendelet kezdettől fogva érvényes.
 110.
Mellőzhetetlenség

A mellőzhetetlenség 2 fajtája: alaki mellőzhetetlenség és anyagi mellőzhetetlenség.

Alaki mellőzhetetlenség:
A civiljog szerint tartalmi okokból nem jön létre érvényesen a végrendelet, ha a végakarat
sérti egy meglévő mellőzhetetlen örökös jogait – kihagyják kitagadás nélkül

1) A civiljog szerint mellőzhetetlenek a végrendeletben a suusok

Tehát ha a suusokat mellőzik, vagyis nem nevezik ki örökössé vagy nem tagadják ki – a
végrendelet eleve hibás (semmis)
A kitagadásnak határozott formában kellett történnie:
- a filius familiast külön-külön, egyenként névszerint vagy pontos körülírással
- más suust (leányt, unokát) általánosságban is ki lehetett tagadni
A mellőzés a civiljog szerint akkor járt súlyosabb következményekkel, ha filius familiast
mellőztek.
Az örökössé ki nem nevezett és ki sem tagadott filius familias illetve más suus mellőzése
ellen hereditas petitioval lehetett fellépni.

Ha más suust (lányt, unokát) a végrendelet érvényben maradt, de a mellőzötteknek

keresete volt az örökségből való részesedés iránt is:
- a sui mellett törvényes örökrészt kapnak
- más kinevezett örökös örökrészének felére tarthatnak igényt
A mellőzötteket ekkor megemlítettnek tekintették.

Utólagosan dől a meg a végrendelet az alaki mellőzhetetlenség elve alapján, ha a végrendelet

készítése után az örökhagyónak mellőzhetetlen suusa született.

Három postumus kategóriát különböztetünk meg:

- postumi legitimii: az örökhagyó halála után született
- postumi Velleiani: az örökhagyó életében, de a végrendelet elkészítése után születettek
vagy örökbefogadottak,
- postumi Aquiliani: olyan unokák, akik a végrendelet készítésekor még nem voltak
suusok, de azzá lettek apjuk emancipatioja vagy halála folytán

Bármelyik postumus közbekötte (legyen az nő, vagy akár unoka) az egész végrendelet
érvénytelenségét vonta maga után a civiljogban.
Később azonban lehetővé teszik a postumusok előzetes kinevezését vagy kitagadását, s így a
végrendelet nem dől meg, nem lesz testamentum ruptum (megdőlt végrendelet).

2) A praetor tovább fejlesztette az alaki mellőzhetetlenség civiljogi szabályait:

a) a mellőzhetetlenségét a liberi körére, vagyis az ún. fiktív suusokra
(emancipáltakra) si kiterjesztette
b) A kitagadást valamennyi férfi liberire név szerint követelte meg (vagyis a férfi
unokára is)
c) A mellőzés eredménye pedig már nem a végrendelet semmissége, hanem csak
annak relatív érvénytelensége lett. Ez azt jelenti, hogy a végrendeletnek csak azon
rendelkezései lettek érvénytelenek, amelyek a mellőzött érdekeit sértették.
 Ez az érvénytelenség is az utólagosan bekövetkező érvénytelenségi okok közé tartozik,
mivel a végrendelet érvénytelenné válását a mellőzött fellépése, hagyaték iránti igényének
érvényesítése idézi elő (bonorum possessiot kért)

Anyagi mellőzhetetlenség:
A mellőzhetetlenség másik formájának gondolata a császárkor elején (kalsszikus korban)
merült fel, s ez már azt törekedett biztosítani, hogy
 a mellőzhetetlen személyek (ekkor már a legközelebbi cognatus rokonok) valósággal
részesedjenek a hagyatékból,
 legalább a rájuk néző törvényes örökrész meghatározott hányada erejéig.

Mellékes, hogy ez úgy valósul-e meg, hogy az örökhagyó

- örökössé nevezi ki őket, vagy
- formailag ugyan kitagadja vagy mellőzi őket, de más úton ajándék vagy hagyomány
címén juttatja nekik a megfelelelő részt

A százszemélyes bíróság gyakorlata szerint erre a minimális hagyatéki részre, a kötelesrészre

- a lemenők (akár a suusok, akár nem – benne az adoptált gyermekek is)
- a felemnők (örökbefogadó szülők nem)
- a testvérek (a teljes ls apai testvérek, de csak akkor ha egyébként turpis persona van
örökössé kinevezve) jogosultak.

Ezek közül adott esetben azoka illeti meg a köteles rész, akik a végrendelet nemlétében
örökösk lennének. Tehát a közelebbi kizárja a távolabbi rokont.

Ezen rokonok kötelesrésze a törvényes örökrészük egy negyede, tehát annak a hagyatéki
résznek a negyede, amely végrendelet nemlétében illetné meg őket.

Justinianus a kétféle mellőzhetetlenséget egybekapcsolta:

a) a kötelesrészre jogosultak továbbra is a lemenők, felmenők és a testvérek
voltak. De a lemeőkre és a felmenőkre nézve egybekapcsolta az alaki sé anyagi
mellőzhetetlenséget, vagyis a lemenőt és a felmenőt örökössé kellett kinevezni, s a
kötelesrészét is meg kellett adni.
b) Taxatíve megállapította a kitagadás lehetséges okait, lemenőkre és
felmenőkre külön-külön.
Kitagadás csak a törvényben felsorolt és a végrendeletben megjelölt okoból volt
érvényes, s a részesülő örökösöknek kellett az ok valódiságát bizonyítani.
c) A kötelesrészt felemelte a törvényes örökrész
- egyharmadára, ha a jogosult törvényes örökrésze a teljes hagyaték egynegyede vagy
annál nagyobb lenne,
- felére, ha kisebb a teljes hagyaték negyedénél
 111.
A végrendelet megtámadása

Alaki mellőzhetetlenség sérelme miatt:

Az örökössé nem nevezett és ki sem tagadott filius familias, ill. más suus mellőzése ellen
hereditatis petitioval léphetett fel.

A civiljogban:
-a filius familias mellőzése esetén a végrendelet visszamenőleg érvénytelennek volt
tekintendő (testamentum nullum, iniustum) és a törvényes öröklés állt be
-más suus mellőzött esetén ha más kinevezett suussal álltak szemben, akkor a megtámadás
hatására törvényes örökrészüket (portio virilis) kapták meg
-extraneus kinevezettel szemben a hagyaték felét kapják (vo. utolsó példa a. pont)

A praetroi jogban a mellőzött liberi egy éven belül bonorum possessiot kérhetett a praetortól.
A praetor megoszthatja a hagyatékot a több liberi között (az igénylő mellőzött és a hozzá
csatlakozó többiek), ugyanakkor azonban az extraneus kinevezetteket mellőzi a bonorum
possessio megadásakor. Ha a mellőzött nem kér bonorum possessiot, a határidőn belül
bonorum possessio secundum tabulas-ra van lehetőség, vagyi s a végrendelet érvényben
marad-

Az anyagi mellőzhetetlenség sérelme miatt:

Aki a jogosultak közül kötelesrészét nem kapta meg, mert:
- egészen kitagadta
- vagy mellőzte az örökhagyó
- vagy kevesebbet hagyott neki a kötelesrészénél

A jogosult egy querela inofficiosi testamenti nevű keresetet (helyesebben kérelmet)

indíthatott a végrendeleti örökösök ellen a százszemélyes bíróság előtt. Ha a bíróság úgy
találta, hogy a felperes alaptalanul lett mellőzve, kitagadva, megrövidítve, vagyis a panaszló
ezt bizonyította, akkor a bíróság érvénytelenné nyilvánította a végrendeletet abban részében,
amely a panaszló mellőzhetetlenségét sértette. A bíróság azzal a fictioval élt, hogy a
legközelebbi rokonnal ilyen barátságtalanul bánó örökhagyó őrült volt.

A végrendelet ilyetén
- relatív (vagy egyes esetekben, ha a panaszló egyedül lett volna törvényes örökös)
-és egészében való megdőlése után a panaszos mostmár egész tv-es örökrészét követelhette
(hereditatis petitioval).

A querela sikertelenségekor a panaszos elvesztette tv-es öröklési jogát, s azt is, amit juttattak
neki.

A querela inofficiosi testamenti

-vindictam spirans (bosszúért lihegő) actio, mert csak maga a mellőzött indíthatta.
Lehetősége megszűnt:
 a sérelmes fél halálával
 a sérelem megbocsátásával - pl. a végrendelet elismerésével
- praeiudicialis kereset (mert siker esetén megelőzi a panaszló öröklési keresetét)
- öt év alatt elévül az örökhagyó halálától számítva
-subsidiarius jellegű, csak akkor indítható, ha egyéb jogsegély nem áll rendelkezésre
pl. alaki mellőzhetetlenség sérelme miatt a filius fam.-nak öröklési kereset áll rendelkezésére
(hereditas petitio), de ha a filius familiast kitagadta, vagy kötelesrésznél kevesebbre nevezte
ki az örökhagyó, akkor csak a querela állt rendelkezésére.

Az örökhagyó a kötelesrészt kijátszhatta úgy is, hogy a vagyonának jelentős részét életében
ingyenesen elidegenítette (ajándék, hozomány). Ha ezek miatt az elidegenítés előtti vagyon
alapján kiszámított kötelesrész a hagyatékból nem telt ki, a kötelesrészre jogosultnak egy ún.
querela inofficiosae donationis vel dotis eszköze volt a megajándékozott ellen, mellyel
megdönthette az ajándéknak, vagy a hozománynak a kötelesrészt sértő részét.
Ez a későbbi császákorban kialakult eszköz teljesen a querela inofficiosi testamenti szabályai
szerint futott le.

Iustinianus a querelanak csak akkor adott helyt, ha a kötelesrészre jogosult semmit sem
kapott. Ha valamit is juttattak neki, csak kötelesrészének mértékéig kérhetett kiegészítést,
actio suppletoriaval, ami egy megtérítési (rei persecutorius) kereset volt.
Ekkor a querela hatása az lett, hogy a mellőzöttre vonatkozó részében megdőlt a végrendelet,
s rendes hagyatéki perrel (hereditatis petitio) az egész törvényes örökrészét kérhette a
panaszló.
 112.
A törvényes rész, a köteles rész, a quarta Falcidia és a quarta Divi
Pii egybevetése

1. Törvényes rész:
Az öröklésre végrendelet nélkül, a trövényes öröklés beálltával eső, v. őt megillető örökrész.

2. Kötelesrész:
1) A kötelesrészi iránti igény jogi természete
Az örökhagyó egyes legközelebbi rokonainak, az ún. anyagilag mellőzhetetleneknek, a
hagyatékból bizonyos hányadot meg kellett kapniuk: ezt a kötelezően járó részt nevezzük
kötelesrésznek.
A kötelesrész mértéke: a törvényes (intastat) örökrész 1/4-e.
Ezt az 1/4-es mértéket a százszemélyes bíróság gyakorolta a quarta Falcidia mintájára hozta
be.
Iustinianus a kötelesrészt felemelte a törvényes örökrész
- egyharmadára, ha a jogosult törvényes örökrésze a teljes hagyaték egynegyede vagy
annál nagyobb lenne,
- felére, ha kisebb a teljes hagyaték negyedénél

A klasszikus jogban a kötelesrészre jogosult, amennyiben querelája sikeres volt, civiljogi

örökössé vált, ennélfogva most már a rendes in rem actióval, a rei vindicatióhoz hasonló
hereditatis petitióval követelhette az őt megillető hagyatéki vagyonrész kiadását, de kérhetett
természetesen bonorum possessiót is. Az igény kettős természettel rendelkezett: a querelát
tekintve a kötelmi jogi, végeredményben azonban dologi jogi, örökösi igénynek nevezhető.

A iustinianusi jogban az actio suppletoria bevezetése újítást jelentett. Az a.s. a querelán

alapuló jogosultságtól egyrészt abban különbözik, hogy az igény nem a teljes tv-es részre,
hanem csak a kötelesrész-re irányul, másrészt az a.s. tisztán kötelmi jogi igényt érvényesítő in
personam actio, melynek felperese nem szerezhet örökösi pozíciót, csupán egyfajta hagyatéki
hitelezőként léphet fel. Ezzel jön létre a sui generis jogintézménye, mely elszakad a tv-es
öröklés modelljétől.
A iustinianusi jogban tehát megmaradt a hagyományos, dologi jogi és létrejött egy tisztán
kötelmi jogi konstrukció.

3. Quarta Falcidia:
A köztársaság vége felé hozta be a lex Falcidia, mely elrendeli, hogy az örökösnek a tiszta
hagyaték legalább 1/4-ét hagyományoktól mentesen meg kell kapnia.
Ha a hagyományok a hagyaték 3/4-ét meghaladják, az örökös a hagyományokból a quartát
arányosan levonhatja, számítva a hagyaték tiszta értékét az örökhagyó halála idopontjában.

1/ A legatumot az archaikus korban parancsoló szavakkal kellett rendelni, a SC Neronianum

szerint pedig minden, a rendelési alakszerűségek hibája miatt érvénytelen legatum érvényes
marad kötelmi hagyományként.

Annak megakadályozására, hogy a hagyományok kimerítsék a hagyatékot, Kötelesrész. Kr.e.

40-ben hozott lex Falcidia elrendelte, hogy az örökös az ő tv-es örökrészészének 1/4-ét
hagyományoktól mentesen kapja meg. E negyed = quarta Falcidia. Amennyiben pedig a
hagyományok a hagyatéknak több mint a 3/4-ét kimerítétték, az örökösnek joga volt a
hagyományokat a quarta F. mértékéig csökkenteni.

2/ A túlélő házastársat a iustinianusi Novellák tv-es öröklési rendje szerint megelőzték a az

elhalt házastárs legtávolabbi oldalrokonai is, az özvegyi quarta pedig csak a rászorult nőt
illette meg. A középkorban viszont ez a forma kedvezőbbé vált, az újkorban pedig a lemenők
pozíciójával konkurál.

A quarta Divi Pii

Az örökbefogadással kapcsolatos intézmény, melyben Antonius Pius császár az
örökbefogadott számára biztosította az örökbefogadó vagyonának 1/4-át, abban az esetben, ha
az örökbefogadó őt serdületlensége idején emancipálná, vagy végrendeletében kitagadná.
 113.
Az incapacitas és indignitas

Az örökség megszerzésének és megtartásának akadályai

Akadályok:
 Incapitas - az örökség megszerzésére való teljes v. korlátozott képtelenség
 Indignitas - örökségre való érdemtelenség

1. Incapitas
Mind a tv-es, mind a végrendeleti örökös vonatkozásában az örökség megszerzésének
korlátját képezte az incapitas, vagyis az örökség megszerzésének teljes v. korlátozott
képessége.

Különbség az öröklőképtelenség és szerzésképtelenség között:

Amíg az öröklőképtelen személyre nézve eleve nem következik be a delatio, s ennek

megfelelően a neki szánt örökrész növedékjog útján a többi örököstárs között oszlik meg,
addig az örökség megszerzésére képtelen személy (incapax) kinevezhető örökössé, magát az
örökséget viszont nem v. csak korlátozottan szerezheti meg.
Az incapitas megszűnt, ha annak okát a szerzésképtelen személy a cretio határidején belül
elhárította. Az incapaxra nézve tehát az érvényes végrendelet részben v. egészben hatálytalan.

A principatus idején a szerzésképtelenség kategóriái:

a) A házasságra kötelezett korban lévő
 de házasulatlan személyt a lex Iulia de maritandis ordinibus képtelennek nyilvánította
arra, hogy a számára megnyílt örökséget megszerezze;
 a házasságban élő, de gyermektelen személy pedig a lex Papia Poppae értelmében
csak felerészben szerezhette meg az örökséget. (egymáséinak csak az 1/10-ét
kaphatták)
Megszűnt a szerzésképtelenség, ha a caelebes megházasodott, ill. az orbusnak gyermeke lett.
Az incapacitas e kategóriáját I. Constatinus megszűntette.

b) A lex Iunia Norbana értelmében szintén incapax volt a formahibával felszabadított

rabszolga (Latini Iuniani), aki sem végrendeleti örökös, sem hagyományos nem lehetett,
hacsak a cretio határidején belül meg nem szerezte a polgárjogot.
Miután Ius. eltörölte a Latini Iuniani kategóriát, a szerzésképtelenség e fajáta is megszűnt.

c) Dominatus cs. incapaxnak minősítette a feslett erkölcsű nőket is, akik azonban az ellenkező
bizonyítása esetén szintén visszanyerték szerzőképességüket. A ius-i korban a feminiae
probrose képezték a szerzésképtelenség egyetlen megmaradt formáját.

3) A hagyaték incapacitas miatt üresen maradt része nem a növedékjog tárgya, hanem elesett
örökrésszé (bona caduca) lesz; ez egyazon végrend-ben örökösnek kinevezett gyermekes
családapákra, ezek hiányában a gyermekes hagyományosokra háramlik, ezek hiányában a
fiscusra száll.
A caducumra jogosultak igényüket a caducorum vindicatio keresettel érvényesíthették. Az
ezt megszerző személy a hagyatéki tartozásokért csak annak erejéig felelt.
2. Indignitas = Örökségre való érdemtelenség.
Azokat az eseményeket, melyekben az öröklésre érdelmtelen örökös a megszerzett örökséget
nem tarthajta meg, a császárkor jogtud. alakította ki a lex Papia Poppaea alapján. Fiscus
elvonhatja az örökséget méltatlanság címén extra ordinem lefolytatott perrel.

Érdemtelen az az örökös, aki:

 az örökhagyót még életében súlyosan bántalmazta, esetleg meg is ölte,
 akadályozta a végrendelkezési aktust
 az örökhagyó halála után annak végrendeletét alaptalanul megtámadta,
meghamisította, eltitkolta

Az érdemtelen személy (indignus) a jog szerint ugyan örökös, az örökség azonban

„elragadtatik tőle” (bona ereptoria) és valaki másra, rendszerint a fiscusra háramlik. Aki tehát
a bona ereptoriat megszerzi, csupán az örökös helyzetébe kerül (heredis loco), nem válik
örökössé, s a hagyatéki terhekért a reá szállt vagyon erejéig felel.
 114.
Beneficiumok az öröklési jogban

1. Helytállás a tartozásokért
Az örökös az örökhagyó halálával annak egyetemes jogutódja lesz, vagyis: az örökhagyó
összes, nem személyhez tapadó alanyi jogai és kötelezettségei az örökség megszerzése
pillanatában reá szállnak.
Az örökhagyó és az örökös között valaha fennálló jogviszonyok az öröklés tényével
megszűnnek (confusio), főleg az idegen dologbéli jogoknál, legfontosabb esete a consolidatio,
ami dolog tulajdonjoának és azon a dolgon fennálló haszonélvezeti jognak egyesülése (pl.
telek).

a) Az öröklés folytán a hagyatéki vagyon minden aktívájával és passzívájával öszevegyült az

örökös vagyonával, így az örökös minden vagyonával (az örökléskor meglévő és öröklött
vagyonával egyaránt!) korlátlanul felelős a hagyatéki hitelezőknek, éppúgy, mint saját
korábbi hitelezőinek = ultra vires hereditatis (hagyaték erején túli) felelősség. (Ma csak a
hagyatékig) Az ultra vires hereditatis elv az örököst túlterhelt hagyatéknál igen súlyos
helyzetbe hozhatta, mert ha öörkössé vált szükségszerűen, vagy egyszer elfogadta a
hagyatékot, akkor többé nem szabadulhatott az adósságoktól, még ha azok az elfogadáskor
ismertlenek is voltak előtte.

b) A modern jogrendszerben az örökös hagyatéki tartozásokért elsősorban a hagyaték

tárgyaival és azok hasznaival felel, kielégítést tehát csak ebből lehet követelni = cum viribus
hereditatis felelősség. (pl. beneficium inventarii esetében.)

c) ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai és azok hasznai nincsenek az örökös

birtokában, az örökös rendszerint egész vagyonával felel, de csak az örökség erejéig = pro
viribus hereditatis felelősség.

Az ultra vires szabálya folytán a túladósodott hagyaték örökösének vagyonára az örökhagyó

hitelezői igényt tarthattak. A hagyatéki hitelezőket is fenyegethette veszély, ha az örökös
eladósodott, mert így a meglevő és a hagyatéki vagyon összekeveredése esetén a hitelezők a
kielégítés szempontjából egy sorba kerültek az örökös hitelezőivel.

A római jog tehát arra kényszerült, hogy jogeszközöket teremtsen:

1. a túladósodott hagyaték örökösének védelmére a hagyatéki hitelezőkkel szemben,
2. a hagyatéki hitelezők védelmére az eladósodott örökössel szemben.

A túladósodott hagyaték örökösének védelme (damnosa hereditas)

1) A nesessarius heres suust a hagyaték túladosodása esetén infámiával járó, csődszerű
végrehajtás fenyegette. A praetor részükre a tartozás kedvezménye = beneficium
abstinendi útján lehetővé tette, hogy amennyiben a hagyatékba való beavatkozástól
tartózkodtak, vagyis ha nem rendelkeztek a hagyatéki vagyontárgyairól, akkor a hagy.i
hitelezőknek nem adott keresetet. (a suus ellen irányuló kereseteket a praetor denegalja) Ha
suus megkapja a beneficium abstinendi kedvezményét, a praetor a nonorum possessiot a
sorban következő meghívottnak ajánlja fel, ha ilyen nincs a hagyatékot a hitelezőknek adja át.
2) A servus cum libertate institutus, aki szintén heres necessarius, nem kaphat beneficium
abstinendit, de a praetor neki megadja a separatio bonorumot. Ezzel a hitelezők
követeléseinek végrehajtása a hagyatékra korlátozódik, és ezáltal a volt rabszolga saját
szerzeményei illetve személye mentes lesz a végrehajtás alól. (tuljadonképpen cum viribus
felel)

3) Az extraneus heres esetében a praetori segítség abban jelentkezett, hogy amennyiben a

hitelezők az ún. interrogatio in iure eljárás keretében sürgették az örökösöket az elfogadó
nyilatkozat megtételére, a praetor az utóbbiaknak bizonyos gondolkodási időt, rendszerint 100
napot adott, ez volt az ún. meggondolás kedvezménye = beneficium deliberandi. Ha az
extraneus elfogadta a hagyatékot a meggondolás után, akkor ultra vires felelt.

Emellett a praetor in integrum restitutiot adott az örökösnek pl. arra az esetre, ha az

fenyegetés v. megtévesztés hatása alatt tett elfogadó nyilatkozatot, s a hitelezők az ultra vires
hereditatis felelősség alapján az örökösnek az örökség megszerzésekor meglévő vagyonát is
követelésük kielégítésére használták fel.

4) Az örökös felelősségének a hagyatékra való korlátozását Iust. teremtette meg. Megadta az

örökösnek (szintén az extraneusok számára) a leltározás kedvezményét = beneficium
inventarii,: ha az örökös a hagyaték megnyílásáról való értesülését követő 30 napon belül a
mai közjegyzőnek megfelelő hatósági személy (tabularius) közreműködésével legfeljebb 60
nap alatt leleltározta a hagyatékot, úgy a leltárba felvett hagyaték erejével felelt. (pro viribus
heredeitatis felelősség)

Ha nem élt e kedvezményével, ultra vires hereditatis felelt a hagytéki hitelezőkkel szemben.

A beneficium inventarii kizáró viszonyban volt a beneficium deliberationisszal. Az örökös

vagy egyiket, vagy másikat választhatta.

A hagyatéki hitelezők védelme

Ha az örökség eladósodott örökösre száll, a hagyatéki hitelezők követelései csak az örökös
saját hitelezőinek követeléseivel egy sorban nyerhettek kielégítést. A hagyatéki hitelezők
védelmére a praetor megadta az elkülönítés lehetőségét = a beneficium separationist: a
hagyatéki hitelezők és a hagyományosok kérelmére a praetor elkülönítette a hagyatéki
vagyont az örökös vagyonától oly módon, hogy a hagyatéki vagyont elsősorban az ő
követeléseiknek a kielégítésére tartotta fenn, őket viszont lemondatta az örökös ellen
indítandó keresetekről.

A hagyatéki vagyonból az örökös hitelezői csak a hagyatéki hitelezők, majd a

hagyományosok után részesülhettek..

Nem kapta meg a beneficium separationist a hitelező, ha:

 az örökössel tárgyalásokba bocsátkozott
 a hagyaték és az örökös vagyona már összekeveredett
 a hagyaték megszerzésétől számítva 5 év eltelt
 115.
A singularis successio esetei az öröklési jogban

A hagyatékban bekövetkező változás kétféle lehet:

a) Egyetemes jogutódlás (universalis successio):
Amikor a hagyaték mint egész, a benne foglalt összes jog és kötelezettség együttesen
száll át egy vagy több személyre. Ezt öröklésnek, az egyetemes jogutódot örökösnek
nevezzük. – lehet több örökös, mikor is eszmei hányadban lesznek jogosítottjai az
örökségben levő jogoknak és kötelezettségeknek.
b) Különös jogutódlás (singularis successio):
Ennek folytán az örökhagyó egyes (szorosan meghatározott) vagyoni jogai szállnak át
a jogutódra. Pl. a hagyomány esetén a kedvezményezett nem örökös, hanem
hagyományos. Ilyenkor tehát egy jogok ki vannak véve az egyetemes jogutódlás alól,
és másnak vannak juttatva.

A justinianusi jog hagyomány alatt értett minden olyan vagyoni juttatást, melyet az örökhagyó
végrendeletben, vagy codicillusban egyedileg tett.
A régibb jogban a juttatás módja szerint különbséget tettek szűkebb értelemben vett
hagyomány (legatum) és hitbizomány (fideicommissum) között.

- a hagyomány a régi civiljogból eredt, s mint ilyen szigorú formaságokhoz kötött volt
- a fideicommissum a császári jogban jelent meg, s a hagyományrendelésnek minden
formai szabályát áttörte

A legatum (hagyomány) az örökhagyó által rendelt:

- halálesetre szóló juttattás,
- végrendeletben vagy legalább megerősített fiókvégrendeletben
- előírt formák között
- az örökös terhére
- egy harmadik javára, a hagyományosnak (legatarius)

A legatum önmagában nem állhat meg, hanem szükségképp egy örökösnevezésre

támaszkodik, ezzel áll vagy bukik: a hagyomány a végrendeleti örökös örökrészének
csökkentése.

A hagyományos csak a megterhelt örökös közvetítésével jut a hagyományhoz:

 nem folytatója az örökhagyó személyiségének, csak kap valamit a hagyatékból
 nem felel a hagyatéki hitelezőknek
Viszont hagyományról csak akkor lehet szó, ha a hitelezők kielégítése után maradt még
aktív vagyon.

A legatum tárgya lehet:

- in rem actioval védett jogok (tulajdon, szolgalom) átruházása
- in rem actioval védett jogok (tulajdon, szolgalom) alapítása
- kötelmi jogok átruházása
- kötelmi jellegű juttatások
 legatum nominis (követelésátruházás)
  legatum liberationis (adósságelengedés)
 az örökös terhére új kötelem alapítása (pl.: járadék, tartás)
-esetleg az örökös saját dolgának, vagy egy harmadik személy dolgának, tehát a hagyatékhoz
nem tartozó dolog szolgáltatására.

A legatum lehet:
 egy vagy több dolog vagy jog (pl. dologösszesség, bútor, üzlet)
 egész vagyonrész (pl. peculium, hozomány)
 hagyatéki rész hagyományozása
Passzív vagyonalkatrészek (adósságok) hagyományozása ki van zárva. (a hagyomány ajándék
természete miatt)

Külső formáját tekintve, a régi jog szerint ünnepélyes szavak használatához volt kötve, a
formakényszer azonban idővel itt is engedett, s Constantinus óta megszűnt.

A rendelés módja szerint minden hagyomány két alaptípusra vezethető vissza:

1) vagy aként rendeli az örökhagyó a hagyományt, hogy a hozományozott jog (csak civiljogi
tulajdon, szolgalom lehet) róla közvetlenül a hagyományosra háramlik át, azaz a
hagyományost nyomban a hagyomány életbelépte után dologi kereset: vindicatio (rei –
servitutis – ususfructus) illesse, épp ezért ezt a rendelésmódot legatum per vindicationem
nevezzük. (A vindicatios legatum is csak akkor érvényes, ha van örökös, aki elfogadta a
hagyatékot.)

2) vagy akként, hogy a hagyomány szolgáltatásával az örököst terheli meg, mikor is az örökös
terhére és a hagyományos javára csak egy quasi-contractualis kötelem keletkezik, melyet az
actio ex testamento nevű keresettel érvényesíthet, s mint ilyet legatum per damnationemnek
nevezünk.
Az actio ex testamento egy stricti iuris kereset, a tagadó alperessel szemben duplumra, a
megterhelt felelőssége omnis culpára megy.

Vindicatios legatum: Damnatios legatum:

- csak civiljogi tulajdon, szolgalom
áthárítására (ha a hagyományozott
dolog az örökhagyó civiljogi
tulajdonában volt)
- ugyanazon dologra nevezett több
vindicatios hagyományos között
mindig közös tulajdon keletkezik,
tehát az esetleg eleső részek a
condominium szabályai szerint a
legatarius társak részeihez
nővedékként hozzánőnek
- damnatioval hagyományozhatott
bármely dolgot vagy jogot: a
sajátját, az öörkösét, másét (ekkor
az örökös köteles volt azt
megszerezni és szolgáltatni)
- több kötelmi hagyományostárs
közül
 ha összekapcsolva vannak
megnevezve (coniunctum),
mindegyik csak a ráeső részt
 ha külön-külön (disiunctum)
akkor mindegyik az egészet
követelheti (egyik kapja a
dolgotm másik becsértéket),
viszont nincs köztük
növedékjog, az üresen maradt
rész tehát az örökösé
Mindkét rendelési módnak kialakult egy-egy változata:
a) dologi hagyománynak az ún. legatum per praeceptionem
 eredetileg csak az egyik örököstárs részére rendelt előhagyomány, melyet
előre kiadnak az örökösnek, s melyet az osztoszkodásba nem kell beszámítani
(sabinianusok)
 S melyet kéőbb más idegen hagyományos részére is érvényesnek ismertek el
(proculianusok)
Erre a dologi legatum szabályai alkalmazandók (ha a praelegatarius egyben örkös is
volt, keresete: az actio familiae herciscundae)
b) a kötelmi legatumnak az ún. legatum sinendi modo a változata
- mely szerint az örökös tartozott eltűrni, hogy a hagyományos a dolgot elvigye, mely
tehát legfeljebb oly dolgok hagyományozására volt alkalmas, melyek a hagyatékban
vagy az örökös vagyonában benne voltak

A különböző rendelésformák szabályainak szem elől tévesztése a régebbi jogban a

legatum érvénytelenségét eredményezte. Ezen a bajon segített az Sc. Neronianum, mely
kimondta, hogy a rendelési firmák hibája miatt érvénytelen legatum ezután érvényes
legyen, min legatum per damnationem. Vagy amelyik formának megfelelt a legatum,
annak értelmezték – a követelés utilis actioval volt lehetséges.

A hagyományok korlátozása:
Hogy milyen mértékben rendeljen valaki hagyományokat, az elvileg az örökhagyó
tetszérésre volt bízva: akár teljesen is kimeríthette velük a hagyatékot. Viszont ezzel
kitette magát annak, hogy az örökös visszautasítja az örökséget, s ezzel a hagyományok is
veszendőbe mennek.

- ezért a törvényhozás beavatkozott:

I. lex Furia testamentaria: az 1000 as-t meghaladó hagyomány tilos (lex
minus quam perfecta: érvényes, de visszakövetelés a többlet 4 X-esére
II. lex Voconia: a hagyományos nem kaphat többet, mint az örökös – első
classisba tartozó polgár hagyatékából
III. lex Falcidia (Kr. e. 40.) elrendelte, hogy az örökös hagyatéki részének
legalább egynegyedét tisztán meg kell kapja. Ennek érdekében a háromnegyedet
meghaladó hagyományokból a quartát arányosan levonhatja számítva ezt a
hagyaték tiszta értéke után az örökhagyó halála időpontjában. (Justinianus szerint
az örökhagyó megtilthatja a quarta levonását)

Fajai:
- hagyomány (legatum), ennek császárkori változata a hitbizomány (fideicomissum)
- részhagyomány (partitio legata) és egyetemes hitbizomány (universale fideicomissum)
- halál estére szóló ajándékozás (donatio mortis causa) és a halál esetére szóló egyéb juttatás
(mortis causa capio)

Szűkebb értelemben vett hagyomány

A legatum, azaz a régi, civiljog szerinti hagyomány olyan halálesetre szóló juttatása, amelyet
az örökhagyó végrendeletében rendel a hagyományos javára, az örökösök, vagy egyik
meghatározott örökös terhére. A legatum lényegében nem más, mint végrendeletileg hagyott
ajándék.
 116.
A dologi és a kötelmi hagyomány egybevetése

Szűkebb értelemben vett hagyomány (legatum): olyan halál esetére szóló juttatás, amelyet az
örökhagyó végrendeletében rendel a hagyományos javára, az örökösök v. egyik
meghatározott örökös terhére. Hagyomány = végrendeletileg hagyott ajándék, vagyis a
hagyományos vagyonának növelése az aktív hagyaték terhére, ami megnyilvánulhat a
hagyatékban lévő
a) dologi jogok átruházásában ill. alapításában,
b) kötelemi jellegű juttatásokban, azon belül is lehet:

A legatum tárgya lehet:

- in rem actioval védett jogok (tulajdon, szolgalom) átruházása
- in rem actioval védett jogok (tulajdon, szolgalom) alapítása
- kötelmi jogok átruházása
- kötelmi jellegű juttatások
 legatum nominis (követelésátruházás)
 legatum liberationis (adósságelengedés)
 az örökös terhére új kötelem alapítása (pl.: járadék, tartás)
-esetleg az örökös saját dolgának, vagy egy harmadik személy dolgának, tehát a hagyatékhoz
nem tartozó dolog szolgáltatására.

A rendelés módja szerint minden hagyomány két alaptípusra vezethető vissza:

1) vagy aként rendeli az örökhagyó a hagyományt, hogy a hozományozott jog (csak civiljogi
tulajdon, szolgalom lehet) róla közvetlenül a hagyományosra háramlik át, azaz a
hagyományost nyomban a hagyomány életbelépte után dologi kereset: vindicatio (rei –
servitutis – ususfructus) illesse, épp ezért ezt a rendelésmódot legatum per vindicationem
nevezzük. (A vindicatios legatum is csak akkor érvényes, ha van örökös, aki elfogadta a
hagyatékot.)

2) vagy akként, hogy a hagyomány szolgáltatásával az örököst terheli meg, mikor is az örökös
terhére és a hagyományos javára csak egy quasi-contractualis kötelem keletkezik, melyet az
actio ex testamento nevű keresettel érvényesíthet, s mint ilyet legatum per damnationemnek
nevezünk.
Az actio ex testamento egy stricti iuris kereset, a tagadó alperessel szemben duplumra, a
megterhelt felelőssége omnis culpára megy.

Vindicatios legatum:
- csak civiljogi tulajdon, szolgalom áthárítására (ha a hagyományozott dolog az
örökhagyó civiljogi tulajdonában volt)
- ugyanazon dologra nevezett több vindicatios hagyományos között mindig közös
tulajdon keletkezik, tehát az esetleg eleső részek a condominium szabályai szerint a
legatarius társak részeihez nővedékként hozzánőnek
Damnatios legatum:
- damnatioval hagyományozhatott bármely dolgot vagy jogot: a sajátját, az öörkösét,
másét (ekkor az örökös köteles volt azt megszerezni és szolgáltatni)
- több kötelmi hagyományostárs közül
 ha összekapcsolva vannak megnevezve (coniunctum), mindegyik csak a ráeső
részt
 ha külön-külön (disiunctum) akkor mindegyik az egészet követelheti (egyik kapja
a dolgotm másik becsértéket), viszont nincs köztük növedékjog, az üresen maradt
rész tehát az örökösé

Mindkét rendelési módnak kialakult egy-egy változata:

1/a dologi hagyománynak az ún. legatum per praeceptionem
 eredetileg csak az egyik örököstárs részére rendelt előhagyomány, melyet
előre kiadnak az örökösnek, s melyet az osztoszkodásba nem kell beszámítani
(sabinianusok)
 S melyet kéőbb más idegen hagyományos részére is érvényesnek ismertek el
(proculianusok)
Erre a dologi legatum szabályai alkalmazandók (ha a praelegatarius egyben örkös is
volt, keresete: az actio familiae herciscundae)
2/a a kötelmi legatumnak az ún. legatum sinendi modo a változata
- mely szerint az örökös tartozott eltűrni, hogy a hagyományos a dolgot elvigye, mely
tehát legfeljebb oly dolgok hagyományozására volt alkalmas, melyek a hagyatékban
vagy az örökös vagyonában benne voltak
 117.
Fideicommissum

Hitbizomány (fideicommissum)= alakszerűtlenül rendelt hagyomány. Végrendelet tételétől

függetlenül az örökhagyó írásban v. élőszóval felkérte a hagyatékból részesülő személyt (nem
csak az örökös lehetett, hanem bárki abból részesülő), hogy a neki jutott vagyonból juttasson
valakinek valamit, vagy hogy egy rabszolgát szabadítson fel.

Ennek teljesítése Augusztusig a felkért személy hitére volt bízva (fides), majd extra ordinem
peresíthetővé vált a legatum per damnationem szabályai szerint (mivel kötelmi hatályú).

Az új intézmény a ius ivilen kívül állott, s a civiljogi öröklés csaknem minden sarkallatos
szabályán keresztül gázolt:
1. minden formaság nélkül rendelhető volt: szóval vagy írásban
(codicillusban), sőt hallgatólagosan is (fejbólintással)
2. rendelhető volt nem csak az örökös, hanem a hagyomásnyos vagy
bármely részeltetett terhére
3. rendelhető volt nem csak végrendeleti megerősítéssel, de végrendelet
nélkül hátrahagyott codicillusban is, a törvéynes örökös terhére (szókásba jött a
végrendeletet ellátni egy ún. clausula codicillarissal, mely által az esetleg megdőlt
végrendelet intézkedései menthetőek voltak, mint hitbizomány)
4. a kedvezményezettnek nem kellett testamenti factio passivaval
rendelkeznie
5. akár felbonó feltétellel vagy terminushoz kötve is tehető
6. a megterhelt halála utánra is (egy vagy több fokon) úgy hogy az illető
a juttatást halála után a megjelölt személynek legyen köteles keiadni (ez lett a feudális
családi hitbizomány alapgondolata)
7. rendelhető volt még peregrinus (Hadrianusig), inpax, incerta persona
(nasciturus, sőt még meg sem fogant személy) részére is
8. eredetileg mentes volt a lex Falcidia korlátaitól
9. nem vonatkozott rá a regula Catoniana
A hitbizomány hatása mindig csak az volt, ami a kötelmi legatumé, vagyis kötelmi
viszonyt hozott létre a megterhelt és a fideicommissarius között a hitbizomány
tárgyának a szolgáltatására, csakhogy ez természetesen nem stricti iuris, hanem bona
fidei obligatiot eredményezett. (perlés extra ordinem)

A legatumok és a fideicommissumok egyesítése:

A két páruzamos jogintézménynek az idők folymán közlednie kellett egymáshoz. A legatum
formai szabályai enyhültek a fideicommissum megszorításával.
1) először az Sc. Pegasianum (Kr. u. I. sz.) kiterjesztette a fideicommissumra a quarta
Falcidiat, s az incapacitas szabályait
2) Hadrianus érvénytelenítette a peregrinus vagy incerta persona számára rendelt
fideicommissumot
3) Constantinus egyrészt a legatumot felszabadította a civiljogi szavak használata alól,
másfelől bizonyos formát adott a codicillusnak (5 tanú)

→ Ennél fogva csak annyi különbség maradt a kettő között, hogy legatumot csak
végrendeleti örökös terhére lehetett rendelni, fideicommissumot más részeltetett terhére is.
4) Justinianus végül teljesen egybeolvasztotta a legatumot és a fideicommissumot külső és
belső követelmények tekintetében is:
a) a rendekés formájára nézve végrendeletben, vagy 5 tanú előtt szóval vagy írásban
készített codicillusban való rendlést írt elő
b) hatályára nézve szinte minden legatum vagy fideicommissum kötelmi keresetet
szült (actio ex testamento) a hagyomány vagy a hitbizomány szolgáltatására (mely
törvényes zálogjoggal van biztosítva). Emellett közvetlen dologi kereset (rei
vindicatio) is keletkezik a hagyományos vagy hitbizományos javára, azaz direkt
jogátháramlás áll be mindannyiszor, mikor a hagyományozott dolog az örökhagyó
hagyatékában megvan
 118.
Jogsegély (keresetek stb.) az öröklési jogban

I. A civiljogi örökös keresete (hereditatis petitio, hereditatis vindicatio) rei v. mintájára

1) A kereset tárgya: mindannak a kiadása, amit az alperes a hagyatékból megszerzett.

Ennek megfelelően a kereset irányulhatott az alperes birtokában lévő:
 egész hagyaték kiadására (összes hagyatéki dolog és azok összes járulékai),
 egyes vagyontárgyak kiadására (beleértve a hagyaték minden növedékét,
jövedelmeit).

Követelhette a felperes mindazon vagyontárgyakat is, amelyek eladás v. cseréje folytán a

hagyatéki tárgyak helyébe léptek (pl. kertért vett lakóház). Nem képezték azonban a
hereditatis petitio mint in rem actio tárgyát az örökhagyó követelései, melyeket az örökös a
megfelelő reá szállott in personam actiókkal hajthatott be.

2) Felek:
A kereset felperese a civiljogi örökös, az alperese az, aki a hagyatékot v. a hozzá tartozó
dolgot pro herede v. pro possessore birtokolja.
- pro herede az birtokol, aki: a végrend. érvényességét kétségbe vonva, jó- vagy
rosszhiszeműen magát tekinti örökösnek;
- pro possessore az birtokol, aki: a perben a praetor előtt a felperes által feltett kérdésre kitérő
választ adott, azaz a birtoklását nem indokolta meg, de nem is volt hajlandó a h-i tárgyat
kiadni (vitatta a felperes öröklési jogát).

3) A bizonyítási teher a felperest terhelte, akinek a delatiót kellett bizonyítania. Az acquisitio

(megszerzés) bizonyítása csak a heredes extranei esetén merült fel, és csak a kifejezett
elfogadó nyilatkozat tekintetében, a kereset megindítása ugyanis a hagyaték elfogadására
utaló magatartásnak minősült.

Ezzel szemben az alperes vagy v. saját örökösi minőségét, v. a hagyaték (h-i tárgy)
birtoklásának jogcímét bizonyíthatta.

4) Az ítélet az interesse megfizetésére marasztalta az alperest, hacsak az általa birtokolt

hagyatékot v. hagyatéki részt a bíró által előírtaknak megfelelően természetben ki nem adta.

5) Joghatásai:
Hadrianus cs. idején keletkezett a SC Iuventianum, mely részletesen szabályozta a pervesztes
alperes kötelezettségét a hagyatéki vagyon kiadása tekintetében.
 alperes jóhiszemű birtokos, a hagyatékból természetben azt kell kiadnia a
felperesnek, ami a litis contestatiókor megvan, annak meglévő gyümölcseivel együtt.
 Ezzel szemben a rosszhiszemű alperes köteles megfizetni mindazon h-i
vagyontárgyaknak az értékét, melyek a litis c. előtt az ő vétkesség folytán elpusztultak,
és a beszedni elmulaszt gyümölcsök értékét is
 A jóhiszemű alperes felelőssége a kárért ugyanolyan mint a rei vindicatiónál. A litis
c. előtt keletkezett károkért nem felelt, a l.c. után az ő hibájából keletkezett károkért
viszont igen.
  A rosszhiszemű alperes minden kárért (elpusztult gyümülcsért, vagy beszedni
elmulasztottért) felel, még a litis c. előttiekért az ő vétkessége miatt keletkeztek is, vis
maiorért is, ami a a felperesnél nem következett volna be.
 A beruházások megtérítésénél a jóhiszemű birtokos nemcsak a szükséges és a
hasznos, hanem a fényűző beruházásainak a megtérítését követelhette.
 A szükséges és a hasznos kiadások megtérítését a rosszhiszemű birtokos is
követelhette, a fényűzési beruházások esetében csak elviteli joggal (ius tollendi) bír.

II. A praetori jogi örökös jogsegélye (interdictum quorum bonorum)

 Az örökös a dolgokat ezzel követelehette attól, aki akár pro herede, akár pro
possessore, akár pedig dolo desiit possidere (rosszhiszeműen túladott a dolgon) is
birtokolhatta a hagyatéki dolgokat.
 A bonorum possessor ezt az interdictumot a civiljogi örökös ellen is kérhette,
és ha cum re hatállyal utalták be, akkor a civiljogi örökös nem védekezhetett azzal,
hogy örökös.

Szűkebb körű védelmet biztosított a hereditatis petitional, mart csak az alperes által birtokolt
hagyaték dolgok kiadására irányult

Iustinianus azonban megadta a bonorum possessornak a hereditatis petitio utilis keresetet

azzal a fikcióval élve, hogy a b. possessor úgy kezelendő, mintha civiljogi örökös volna.

III. Egyéb keresetek az öröklési jogban

1. a kötelesrészre jogosult örökös által indítható querela inofficiosi testamenti
2. Iustinianus korától az actio suppletoria,
3. az örököstársak közösségét megszüntető kereset, az actio familiae herciscundae.
4. különös jogutód (kötelmi hagyományos) keresete: actio ex testamento
 119.
Nyugvó hagyaték, uratlan hagyaték

1. A nyugvó hagyaték (hereditas iacens)

Az öröklés megnyílása (delatio) és az örökség megszerzése (acquisitio) közé eső idő alatt a
hagyaték a heredes extranei szempontjából „nyugszik”, vagyis ideiglenes nincs örököse.

Annak ellenére, hogy Gaius szerint „a hagyatéki javak, amíg nincs örökös, senki tulajdonába
sem tartoznak”, a nyugvó hagyaték mégsem tekinthető egészen uratlan vagyonnak, mert az a
cél, hogy egyszer majd lesz ura.

- Necessarius heresnél ilyen nincs (hacsak végrendeleti kineveztetése nem volt feltételhez
kötve, bár, mint végrendeleti örökös nem suus necessarius!).
-Voluntarii heresnél több-kevesebb ideig mindig van.

A hereditas iacens uratlan vagyontömeg:

 már nem az örökhagyó vagyona
 s még nem az örökösé, egy függő, átmeneti állapotban levő vagyonegység (épp ezért
nem jogi személy), melynek függősége megszűnik az aquisitioval, mely a delatio
időpontjára visszahat, úgyhogy az örökös közvetlenül az örökhagyó jogutódja lesz
(nem a hereditatis iacensé), mintha a halál pillanatában örökös lett volna.
 Időközben ez a vagyon változásokon mehet keresztül, szerezhet jogokat és
kötelezettségeket minden olyan módon, mely a vagyon alanyának tevékenységét nem
tételezi fel:
 tulajdonszerzés, dologegyesülés, gyümölcselválás, rabszolgák szerzeményei
negoltorum gestor által való szerzés révén
 kötelezés rabszolgák delictumaiból, ügyleteiből
A hereditas iacens kezelésére a praetor szükség esetén gondnokot is rendelt.

2. Uratlan hagyaték (bona vacantia)

A nyugvó hagyaték szűkebb érteleme.

Ha a hagyatékot végrendeleti, vagy törvényes öröklés címén senki sem szerzi meg (bona
vacantia), - a régibb jog erre az esetre nem ismert külön rendszabályt: bármely hagyaték
bárki által elfoglalható, s elbirtokolható volt, ha az örökös nem jelentkezett, vagy
késlekedett. Az ilyen elbirtokló mintegy occupatioval vált örökössé.

Később a lex Papia Poppaea (Kr. u. 9.) értelmében, mint caducum az aerariumra, később az
ennek helyére lépő fiscusra szállt.

A fiscusra háramlás ipso iure áll be, általa azonban a fiscus nem örökössé válik, csupán
heredis loco jut a vagyonhoz (universalis successor), s mint ilyen, terhelik az esetleges
hagyományok, felszabadítások, valamint tartozik fizetni a hagyatéki adósságokat, azonban az
utóbbiakat is csak a hagyaték erejéig. A fiscus joga a hagyaték bevonására (bonorum
vindicatio) az uratlanná válástól négy év alatt megszűnik.
Ha a fiscus is elhárítja az adóssággal túlterhelt hagyatékot, akkor következik a hagyaték
csődje (bonorum venditio), melynél természetesen a hagymányok, rabszolgafelszabadítások
érvénytelenné váltak.

Éppen ezért, hogy a végrendeletben esetleg rendelt felszabadítások érvényre juthassanak,

Marcus Aurelius megengedte, hogy a felszabadulandó, vagy helyette bárki más kérhesse a
hagyaték addictioját annak ellenében, hogy a hitelezők kielégítését vállalja és biztosítja.
Ekkor a kérelmező válik universalis successorrá (heredis loco), őt illetik utiliter a hagyatéki
keresetek, a felszabadítások pedig érvénybe lépnek.
 120.
A végrendelkezési és öröklési képesség egybevetése

Az öröklés halál esetére bekövetkező jogutódlás (successio mortis causa).

Az öröklési jogviszonyok alanyai:

 jogelőd, akinek a halála esetén a vagyon átszáll. Az elhaltat (defunctus), aki után a
jogutódlás bekövekezik örökhagyónak (de cuius) nevezzük
 jogutód:
 egyetemes jogutód, vagyis örökös (heres),
 különleges jogutód (singularis successor), azaz hagyományos (legatarius)

Az öröklési jogviszonyok alanyává valaki saját ténykedése nélkül, sőt adott esetben még
akarata ellenére is válhatik, de oly módon is, hogy jogi cselekményt visz véghez (pl.
végrendeletet készít v, elfogadja az örökséget).
A tv-es öröklés a személyi, családjogi viszonyokkal, a végrendeleti öröklés a vagyonjogi
jogviszonyokkal mutat rokonságot. Az öröklési jogviszonyok is kettősséget mutatnak: egy
részük dologi, más részük kötelmi jellegű jogviszony.

Az öröklési jogképesség ált-ban:

Teljes öröklési jogképesség =
 valaki egyfelől korlátozás nélkül átörökítheti vagyonát (akár a tv-es öröklés rendje
szerint, akár végrendelet alapján),
 másfelől pedig korlátozás nélkül megszerezheti azt a vagyont, amely (akár tv., akár
végr. alapján) reá száll.

Az öröklési jogképesség az általános vagyonjogi jogképesség (ius commercium) részét

képezi, de vannak olyan személyi kategóriák, amelyek csak élők közötti (inter vivos)
vagyonjogi jogképességgel rendelkeznek, ill. amelyeknek halál esetére szóló vagyonjogi
jogképességük korlátozás alá esik.

Az öröklési jogképesség lehet törvényes öröklés, vagy végrendeleti öröklés, ezen belül pedig
aktív-örökhagyóként és passzív-jogutódként.

1. Törvényes öröklési képesség (facultas ab intestato succedendi)

a) törvényes ÖRÖKHAGYÓi képességgel rendelkezik (~ activa) vagyis átörökítheti
vagyonát:
1. minden önjogú római polgár;
2. latinjogúak (prisci és coloniarii), források nincsnek, valószínű, hogy saját joguk szerint;
3. peregrinusok (saját népjoguk szerint).

Nem volt tv-es örökhagyói képessége:

1. a rómaik közül a Vesta-szűzeknek;
2. a Latini Iuniani ; -(vagyona a patronusra száll vissza mint peculium, nem örökségként)
3. a peregrinusok közül a peregrini nullius certae civitatis személyi kat-ba tartozóknak
(miután ez a kat. a ius-i jogban megszűnt, tagjai elnyerték e képességet).
4. eretnekeknek (keresztény korban) és hittagadóknak
b) -tv-es ÖRÖKÖSI képességgel rendelkezik (~ passiva, vagyis tv. alapján örökölhetnek):
1. minden önjogú római polgár, azokat is ideértve, aki éppen így válnak önjogúvá;
2. latinjogúak (valószínű, hogy a ius Latii alapján illette meg)
3. peregrinusok (saját népjoguk szerint).

Nem volt tv-es örökösi képessége:

1. Vesta-szűzeknek
2. eretnekeknek (kersztény korban) és hittagadóknak
3. a peregrinusok közül a peregrini nullius certae civitatis személyi kat-ba tartozóknak
(miután ez a kat. a ius-i jogban megszűnt, tagjai elnyerték e képességet).

Itt két időpont jelentős:

1. örökség megnyílásának időpontja;

2. hagyaték megszerzésének időpontja

Mindkét időpontban meg kell lennie az örökösi képességnek (inspectio duorum temporum)

2. Végrendeleti örökléssel kapcs. jogképesség (testamenti factio)

E jogképességben a végrendelkezés és a végrendeleti öröklés, valamint a végrendeleti
tanúskodás jogképességét értették.

a) - VÉGRENDELKEZÉSI képessége volt (testamenti factio activa) (érvényes

végrendeletet tehetett):
1. az önjogú és a cselekvőképes római polgároknak;
2. a cselekvőképes Latini priscinek és a Latini coloniariinak;
3. a peregrinusok (akik ki voltak zárva a commerciumból) saját népjoguk szerint
rendelkezhettek, ez a képességük azonban nem minősült testamenti factionak.

A római polgárok közül nem végrendelkezhettek cselekvők. korlátozottsága miatt:

1. hat.alatti családtagok (alieni iuris) (a filius familias kivételesen tehetett)
2. önjogú nők; (sui iuris)-Hadrianus gyámi auctoritaaas mellet megadta, a
preator pedig e nélkül is adhatott bonorum possessiot.
3. serdületlenek;
4. őrültek és tékozlók;- kivéve “lucida intervalla- világos pillanatok”
5. süketek és némák;- kezdetben csak szóban lehetett tenni
6. büntetésből az archaikus korban az intestabilisnek (gyalázatos), a keresztény
korban pedig az eretnekeknek és a hittagadóknak;
7. felségsértésért elítéltek gyermekeinek;
8. a gyászéven belül újraházasodó özvegyeknek.

Fontos tényezők itt:

1. végrendelkezés (testamentum factum)
2. végrendelkező halála (mors testatoris)
3. küzbülső időtartam (media tempora)
Ha a végrendelkező nem bír testamenti factio activaval a végrendelt készítésekor, vagy
haláláig azt elveszíti, a végrendelet eredetileg érvénytelenné válik.

b) a végrendeleti ÖRÖKÖSI képesség (testamenti factio passiva) (végrendeletben

örökössé nevezhető):
1. római polgárok;
2. minden latinjogú (Latini prisci, L. coloniarii, és L. Iuniani is megszorításokkal
3. a peregrinusok csak saját helyi joguk szerint rendelkezhettek, ezért az előző kettő nem
nevezhette ki őket örökösévé.

A római polgárok közül nem volt a végrendeleti ÖRÖKÖSI képessége:

1. hat.alattinak (gyermek, rabszolga); -őket nem csak a hatalom gyakorlója
nevezhette örökösnek, de ilyenkor a hat.gyakorlónak szereztek
2. minden bizonytalan személynek (personae incertae)
3. aki a végrendelet készítése után született (postumus)
4. az államnak;
5. a jogalanyiságot szerzett személyegyesületnek; - de lehetett (egyház
Constatntinus után, kegyes alapítványok, kolostorok Iustinianus után); magánjellegű
személyegyesülések pedig császári privilégiummal
6. a nők öröklési képességét a Kr. e. 164-ből a lex Voconia korlátozta (ennek
értelmében nem örökölhettek az I. vagyoni osztályíba tartozó férfi után, a hagyaték
1/4-nél nagyobb legatumot nem kaphatott), utóbb azonban e képességük a férfiakéval
azonossá vált;
7. büntetésből nem volt a posztklasszikus korban az eretnekeknek,
hittagadóknak.

Fontos tényezők itt:

1. végrendelkezés időpontja
2. örökség megnyílása
3. örökség megszerzése

A végreneletben megnevezettnek a végrendelet készítésekor az örökösnevezés érvényessége

miatt, az öröklés megnyílásakor pedig a végrendelet hatályba léphetősége miatt kell e
jogképesség.
 121.
Kielégítési sorrend a római öröklési jogban

A kielégítési sorrend
A hitelezők és a hagyományosok követeléseit ált. olyan sorrendben voltak kötelesek
kielégíteni, amilyen sorrendben azok igényeiket érvényesíthették. Voltak azonba ún.
privilégizált követelések, amelyeket az egyéb követeléseket megelőzően kellett kielégíteni.

Ilyenek:
 temetés költségei
 hagyatéki eljárás lefolytatásával kapcs. költségek
 leltárkészítés költségei
 a végrendelt felnyitásának és kihirdetésének költségei

Kielégítési sorrend a következő:

1) privilegizált követelések
2) hagyatéki hitelezők jelenkezésük sorrendjében;
3) kötelesrészre jogosultak;
4) hagyományosok és hitbizományosok (a quarta Falcida és Pegasiana szabályai által
korlátozva)
5) Csak az ezután fennmaradó hagyatékon osztozkodhatnak az örökösök.
 122.
Helyettes öröklés, utóöröklés.
Az örökség áthárulása és a növedékjog. Collatio

A római végrendelet:
Akaratnyilvánítás, amely
 halál esetére szóló (csak a végrendelkező halálával lép életve, adddig korlátlanul
visszavonható)
 egyolddalú (vagyis szerződéses kikötéselet nem tűr, pl. a végrendelkező nem köthet ki
ellenszolgáltatást)
 formaságokhoz kötött (ünnepélyes, szorosan meghatározott formák, majd pontosan
megkívánt alakszerűségek között jöhetett érvényesen létre)
 visszavonható (mivel az örökhagyó akaratát tükrözi, haláláig korlátlanul
visszavonható)
 örökösnevezést tartalamz (ez teszi végrendeletté az akaratnyilvánítást)

A végrendeletnek alapja és lényege az örökösnevezés (heredis institutio) – e nélkül nincs

végrendelet.

1. Helyettes örökös (substitutio):

Az örökhagyó kinevezhet helyettes örököst is, a kinevezett örökös helyettesítésére arra az
esetre, ha a kinevezett örökös valami okból nem válna örökössé (pl. nem élné túl az
örökhagyót)
 ez a substitutio vulgaris – nem más mint feltételes örökösnevezés
A kinevezést akárhány fokon meg lehet ismételni. A helyettes örökös az örökhagyó örököse
lesz, ha a feltétel beáll.

Útóörökös (substitutio):
a) Substitutio pupillaris
Az örökhagyó serdületlen gyermekének rendelt örököst arra az esetre, hogyha az, miután
már hozzájutott a hagyatékhoz, meghalna serdültsége előtt (vagyis mielőtt
végrendelkezhetett volna).
Ebben az esetben a substitutus az örökös gyermek örököse lesz, akit tehát az apa nevezett
ki a gyermek felett hatalmánál fogva. (Ez az egyetlen eset a római jog szerint, mikor
valaki másnak rendel örököst)

b) Substitutio quasi pupillaris

Fenti mintára engedte meg Justinianus az őrült gyermek részére való örökösnevezést, ha
az haláláig nem gyógyulna ki betegségéből.

2. Transmissio - a megnyílt örökség átháramlása

Ha a meghívott személy az öröklés megnyílása után, de a hagyaték megszerzése előtt halt

meg, az elfogadás joga nem szállott tovább az ő örököseire. Utóbb mégis kialakult az a
felfogás, hogy az örökös halálával ez a jog átszáll utódaira is! = az örökség átháramlása
(transmissio).
Előbb egyéves, kiv. esetben ismerték el, Ius-nál azonban már ált. érvényre jutott.

a) Előbb csak a preator adott ezeknek bonorum possessiot, ha elődjük külső akadály miatt
(távollét, fogság) gátolva volt az elfogadásban (transmissio ex capite in integrum restitutionis)

b) posztklasszikus jogban ha egy infans halt meg ,mielőtt megszerzhette volna az örökséget,
akkor pater familiasa léphetett a helyében örökösként.

c) Theodosius császár (450-ben) adta meg a végrendelet felnyitása előtt (de az örökhagyó
halála után) meghalt végrendeleti örökös lemenőinek a jogot, hogy elődjük helyett
elfogadhassák a hagyatékot.

d) A ius-i jogban (529) általánosításra került ez a kedvezmény minden meghívott örököseire:

az öröklésre meghívott személy halála esetén annak jogutódai az eredeti delatiótól számított 1
éven, illetve a meggondolás (deliberatio) határidejlén belül elfogadó nyilatkozatot téve
elődjük helyébe léphettek. (transmissio iustiniana)

A transmissio esetén természetesen az előd jogán történik az elfoadás az utód által, s nem új
delatio áll be.

In iure cessio hereditatis

1. A civiljogban a törvényes örökösnek (csak nekik) joga volt arra, hogy miután számára
megnyílt, de még mielőtt az örökséget elfogadta volna, erre irányuló jogosultságot egy
harmadik személynek in iure cessio útján (in iure cessio hereditatis) átruházhassa.
Az, akinek átengedte örökösi minőséget nyert, ezért kellett az elfogadás előtt megtörténnie,
mivel az semel heres, semper heres. Universalis successio nyilvánul meg.

Kizárólag a proximi agnati törvényes örökösöket illette meg, de azokat sem, ha

végrendeleti úton nyertek örökössé való kinevezést. Gyakorlati célja a successio ordinum et
graduum hiányának pótlása volt.

2. Később az in iure hereditatis lehetséges volt a hagyaték megszerzése után is bármely

örökösnél, de ekkor ennek lényegesen eltérő hatásai voltak:
- az előbbinél maga az öröksi minőség ruháztatott át, emiatt csupán a hagyatékban lévő egyes
dolgok, csupán testi dolgok, a követelések kivételével; ez utóbbiak ugyanis egyszerűen
megszűnnek, mivel átruházásukra az in iure cessio alkalmatlan, de benne mégis lemondás
nyilvánul meg. Singularis successiot jelent.

Iustinianus egyik formájában sem ismeri el.

3. Ius adrescendi = növedékjog

Ha az örökhagyó végrendeletében a hagyaték egyes részeiről nem intézkedett, v. a
végrendeletileg kinevezett v. a tv-es örököstársak egyike kiesett, az így megürült hagyatéki
részek a többi örökös örökrészét arányosan növelték. A megmaradó örökösnek ez a joga a
növedékjog (ius a.), ami már a hagyaték megnyílása (delatio) előtt is érvényesül, az
örökségnek az örökösök általi megszerzése után viszont már nincs helye. (acquisitio untán az
ő örökösei örökölnek, de a condominium szabályai itt is érvényesülhetnek)

a) A növedékjog érvényesülését az örökhagyó a saját akaratából leszűkíthette azáltal, hogy

  a kieső örökös helyére helyettes örököst nevezett ki, vagy
 a növedékjogot egyetlen örököscsoportra korlátozta. (Ha az örököscsoport egyik tagja
kiesik, annak örökrésze csak a csoport többi tagjának részét növeli; a többi
örököscsoport részét nem növelve.)

b) Tv. alapján nem érvényesült a növedékjog:

 a transmissiónál, amely a helyettes öröklést is lerontja,
 az indignitas esetében, amikor az örökrész nem az örököstársak részeit növeli, hanem
általábanban a fiscus szerezte azt meg,
 az incapax elesett (caducum) örökrészénél, mert azt az ugyanazon végrend-ben
kinevezett, gyermekekkel rendelkező pater familias, ennek hiányában a fiscus kapta
meg.

c) Maga az örökös nem mondhatott le a növedékjogról, ha ugyanis örökrészét megszerezte,

növedékjoga is fennállott. (semel heres semper heres elve- aki egyszer örökös, az is marad)

Az örökös társak jogi helyzete

Ha több örökös van, az örököstársak (coheredes) joga az örököség eszmei hányadára
korlátozódik. Közöttük dologi jogi szempontból tulajdonközösség (condominium), kötelmi
jogi szempontból véletlen közösség (communio incidens) keletkezik.

Az örököstársak az örökségben levő kül. jogokat és kötelezettségeket hányadrészeik

arányában szerzik meg, de az oszthatatlan követelések és tartozások egyetemlegesen illetik ill.
terhelik őket.
A közösség megszűntetését bármelyik örököstárs kérheti, amit ha békés úton nem tud elérni,
az actio familie herciscundae áll a rendelkezésére.

Collatio = osztályra bocsátás

Amennyiben az örököstársak az örökhagyó lemenői voltak, a méltányosság azt kívánta, hogy
az örökhagyótól még életükben kapott ingyenes juttatásokat (ajándék, hozomány) az
örökségbe beszámítsák. E vagyontárgyakat tehát osztályra kellett bocsátani, s az így
eszmeileg kiegészített hagyatéki érték volt megosztandó. (Aki az örökhagyó életében már
kapott juttatást, csak e juttatás levonásával szerezhette meg örökrészét.) Nem vonatkozott a
peculium castrense és quasi catr-re.

Az osztályra bocsátás első esetei megnvezve a preatori edictumban:

 collatio emancipati: az emancipált volt köteles az emacipatio és a hagyaték
megnyílásának (delatio) időpontja közötti időben szerzett vagyonát osztályra
bocsátani;
 collatio dotis: a házaságot kötött filia familias volt köteles hozományát osztályra
bocsátani;
A császári jog a collationak egy új esetét simerte el:
 collatio descendentium: a lemenők kötelesek voltak ált-ban minden élők közti
ingyenes juttatást (hozomány, kiházasítás, más inygenyes juttatás) osztályra bocsátani,
amely a szülői vagyonból származott.

A ius-i jogban e kötelezettsége végrendeleti öröklés esetére is elő volt írva, hacsak az
örökhagyó ezt ki nem zárta. Az osztárlyrabocsátás csak arra a lemenőre kötelező, aki az
öörkségben részt kíván venni. Rákényszeríteni senkire nem lehet.
 123.
Halál esetére szóló ajándékozás. Mortis causa capio.

1. Donatio mortis causa

A halálesetre szóló ajándékozás lényegében élők közötti, kétoldalú ajándékozási ügylet,
melynek feltétele az, hogy az ajándékozott túlélje az ajándékozót. Rá tehát általában az
ajándékozás szabályai alkalmazandók (ügyleti megegyezés, nagyobb ajándéknál bejelentési
kötelezettség), viszont nem esik az örökjogi ügyeletek különös szabályai alá:
 nem kell hozzá testamentum factio
 nincs megnyílás, megszerzés, hanem az ajándékozó korábbi halála csupán, mint
feltétel szerepel, melynek beálltától az ajándékozási ügylet hatálya függ
 akár van örökös, akár nincs
 akár elfogadja a hagyatékot, akár nem.
 alakszerűtlen megállapodás (pactum) a felek között

Mégis a donatio mortis causa, mint halálesettel kapcsolatos juttatás, az idők folyamán felvette
a halálesetre szóló ügyletek némely tulajdonságát:
 feltételhez kötött: a megajándékozott az ajándékozót túlélje, Az ajándék azonnal
hatályba lép (a tulajdon átszáll, etc.), de a feltétel meghiúsultával (a megajándékozott
korábbi halálával) mint causáját vesztett szolgáltatás visszakövetelhető (condictio
causa data, causa non secuta)
 nem érintették az élők közötti ajándékozásra von. korlátozások (pl. lex Cincia,
házastársak közötti ajándékozás tilalma, hatósági bejelentési kötelezettség) mint a
hagyatékból való részesedés hitbizománnyal terhelhető volt
 a quarta Falcidia kiterjedt rá
 incapax nem szerezhette meg
 Iustinianusnál tetszés szerint visszavonható.
 Másfelől -ugyancsak Iustinianus -a codicillus formai kellékeit írta elő az
ajándékozásra is.
Viszont szabadult az ajándékozás némely korlátozásaitól, így a házastársak közti ajándék
tilalma alól, s a iustinianusi jogban a bejelentési kötelezettség alól. Ajándék természetét
azonban alapjában megtartotta.

3. Mortis causa capio

Halál esetére szóló egyéb juttatás: minden olyan halál esetére szóló juttatás, ami nem esett az
öröklés v. a halál esetére szóló egyéb jogutódlás 3 fajának (legatum, fideicomissum, mortis
causa donatio) fogalma alá.

Leggyakoribb esete: olyan feltétel tűzése az örökös v. a hagyományos számára, amely 3.

személynek biz. előnyt jelent (pl. ha valaki rabszolgáját végrendeletileg olyan feltétellel
szabadította fel, hogy az biz. összeget fizessen egy 3. személynek. Ilyenkor amit a 3. személy
kap, halál esetére szóló juttatásnak minősül.
A m.c.c. öröklési jogba való tartozását bizonyítja, hogy ezt a juttatást
 az incapax (befogadóképtelen) nem szerezheti meg,
 az érdemtelen pedig nem tarthatja meg, továbbá
 a fideicommissummal megterhelhető, és a
 lex Falcidia szabályai vonatkoznak rá
 124.
A kötelem fogalma, szembeállítása az in rem védelemmel ellátott
jogokkal

A kötelem (obligatio) meghatározott személyek között fennálló a magánautonómián

alapuló azon jogviszony, melynél fogva az egyik fél a másiktól szolgáltatást követelhet.
- a szolgáltatás követelésére jogosult fél: hitelező (creditor)
- a szolgáltatásra kötelezett: az adós (debitor)

A kötelmi viszony a hitelező szemszögéből nézve követelés (nomen), az adósi oldalról

szemlélve peig tartozás (debitum).

A kötelem fogalmi elemei:

a) az adós és a hitelező, mint a kötelelm személyei
b) a szolgáltatás, mint a kötelem tárgya
c) a szolgáltatás jogi kikényszeríthetőságe, vagyis a szankció

Az obligatio – kötelem fogalmát a római jog többféleképpen definiálja:

Paulus szerint:
„A kötelmek lényege nem abban áll, hogy a mienkké tegyen egy dolgot, vagy egy szolgalmat,
hanem hogy valaki mást rászorítson arra, hogy valamit adjon (dandum), valamit tegyen
(faciendum), vagy valamiért helytálljon (praestandum) számunkra.”
Ez a definicio az obligatiot a dologi jogi jogosultságokkal veti össze.

1. A kötelemnél mindig két, vagy több, de meghatározott személy áll egymással szemben,
ellentétben az in rem védelemmel ellátott jogokkal, ahol egy személy (pl. a tulajdonos) áll
szemben mindenkivel.
2. Így beszélhetünk a (a modern magánjgtudományban) dologi jogviszonyok abszolút, és a
kötelmi jogviszonyok, relatív szerkezetéről. (Actiones in rem - actiones in personam: Ha a
kereset bárki ellen indítható, aki a jogosultat jogának gyakorlásában sérti, vagyis abszolút
hatályú (pl. tulajdoni kereset), akkor actio in rem-ről, ha azonban csak meghatározott adós
ellen irányulhat (pl. kölcsönvevő ellen), tehát relatív hatályú, akkor actio in personamról
beszélünk.)
3. A kötelmi jogban az adós általában pozitív, aktív, tevőleges magatartásra van
kötelezve, a dologi jogban a jogosult általában negatív, passzív magatartást vár el
mindenkitől.
4. A dologi jogi (in rem) jogosultságok általában „erősebbek”, mint az in personam
actióval védett kötelmi jogiak. ( pl. a tulajdonos az örökhaszonbérlővel szemben, aki dologi
jogi jogosult, alig tehet valamit - az emphyteuta hozzájárulása vagy kötelezettségszegése
nélkül nem szüntetheti meg az emphyteusist, addig a közönséges haszonbérlőt, csak kötelmi
jogi jogosult, a tulajdonos bármikor kidobhatja a bérleményből: tulajdonos=dologi jogi
jogusult!, ilyenkor a bérlő csak kártérítést követelhet a kötelmet egyébiránt dologi jogi
szempontból megszegő béradótól, mivel gyengébb a kötelmi jogosultsága.)
5. A kötelmi jogi jogosultság többnyire rövid életű, átmeneti jellegű. Szinte a legtöbb
kötelem esetében akkor zajlanak rendben a dolgok, ha a kötelem minnél hamarabb
megszűnik.(teljesítés által.) Ezzel szemben a tulajdon és a hozzá hasonló in rem védelemmel
ellátott egyéb jogok, többnyire tartós jellegűek, legalább élethossziglaniak. !!! Az egyetlen
kifejezetten időleges, de in rem védelemmel ellátott jog, a zálogjog vegyes jellegű
jogintézmény, mert járulékos jogként az általa biztosított kötelmi jog időtartamához,
fennállásához igazodik. (hosszú idejű kötelmi jogviszony pl. az ingatlanok bérlete, egyes
munkavégzésre irányuló jogviszonyok, rövid ideig fennálló tulajdonjogot szerez másfelől a
kereskedő az áruin)
6. A dologi jogok keletkezése, módosulása, és megszűnése, csak törvény által taxatíve és
kógens jelleggel meghatározott módokon lehetséges, a kötelmi, szerződési jogviszonyokat
viszonylag szabadon hozzák létre.

Interferenciák a dologi és a kötelmi jogok között:

Már a római jogban is vannak arra példák, hogy a kötelem kilép a relatív szerkezet adta
keretből actio Pauliana + actio quod metus causa + actiones populares, valamint a dologi
jogok megsértése esetén a jogosult és a jogsértő között lényegében ugyanolyan relatív
szerkezetű jogviszony jön létre, mint a kötelmi jogviszonyonál.

Iustinianusi Institutiok szerint:

„a kötelem olyan jogi kötelék, amelynél fogva, szükségszerűen valamilyen szolgáltatás
teljesítésére kényszerülünk államunk jogának megfelelően.”
= A kötelem jogi lekötelezés. Eleve kizárja a kötelmek köréből a jogon kívüli, vallási,
erkölcsi, illem.- és becsületbeli stb. kötelezettségeket.
= A kötelem esetében mindig jelentkezik bizonyos jogi kényszer. Valaminek a teljesítésére
kényszerülünk, mert a jog eszközeivel rákényszerítenek bennünket kötelezettségünk
teljesítésére.
= Csak az a kötelem, obligatio, amit az állam, jogrendszer ilyennek elismer, és annak minősít.
A kötelem tehát olyan jogviszony, amelynél az egyik fél (hitelező, creditor) a másik féltől
(adós, debitor) bizonyos magatartást követelhet, s amennyiben az adós ennek a
kötelezettségének nem tenne eleget, a hitelező jogosult őt in personam actióval erre a
magatartásra (illetve pénzbeli egyenértéke megfizetésére) rászorítani.
 125.
A kötelem kialakulása, keletkezési forrásai

A kötelem kialakulása:

Két alapvető forrásra vezetik vissza a kötelem eredetét:

1. A kötelmi jogi jellegű jogviszonyok először delictumok, bűncselekmények

következményeként jelentek meg. Ha valaki kárt okozott a másiknak, testi sértést követett el
ellene, akkor az ilyen cselekményekből a sértettnek az ősi jogban joga keletkezett arra, hogy
bosszút álljon a sértőn, később, azonban lehetővé tették az elkövető számára, hogy
„váltságdíj” fizetésével megmentse magát. Maga az obligatio (megkötözés, bilincsbe verés)
szó a Kre. I. sz-ban jelent meg, s csak évszázadok múlva jelentett már nemcsak lehetőséget,
hanem kötelezettséget is.-liberati (megszabadulás), solutio(feloldás).
2. Kialakulását tekintve a másik jelentős dolog, a contractusok, szerződések. Sok tudós
kiemeli az ősi szerződések szakrális jellegét, amelyek formájaként az isteneket tanuul hívó
eskü szolgált.
Persze a kötelező erőt itt nem a megállapodás eredményezte, hanem az előírt formaságok
eszközlése, a szerződésszegés pedig a delictumokéhoz hasonló következménnyel járt: a
hitelező elfoghatta a nem teljesítő adóst. Az ősi római kötelmek sajátosságai, hogy élesen
elkülönül egymástól a tartozás és a felelősség.
Pl. Az adós tartozik, de tartozásáért sokszor valaki más a felelős, pl a kezes. Vagy amikor a
hatalomalatti családtag hoz létre delictuális kötelmet-pater familias felel de nem tartozik.

A kötelem keletkezési forrásai:

Kötelemlétesítő tényeknek, má szóval a kötelmek tényalapjának (causa obligationis)

nevezzük azokat a tényállásokat, melyek joghatásaként kötelem keletkezik. Ezek a tények a
kötelmek forrásai:

A kötelmeket keletkezésük szerint két csoportba osztották: Gaius szerint: minden kötelem
1. vagy szerződésből (ex contactu),
2. vagy pedig jogellenes cselekedetekből (ex delicto) keletkezik. - delictum

Gaius később Institutioiban a kötelmek keletkezésének már három forrásáról beszél:

1. contractusok
2. delictumok
3. „különböző más jogcímekből” keletkező kötelmek (melyek sem a szerződések, sem a
jogellenes cselekmények közé nem sorolhatók)

Végül Iustinianus a kötelmek keletkezésének már négy fajtáját említi:

1. szerződés (contractus)
2. jogellenes cselekmény (maleficium, delictum)
3. quasi contractusok, vagyis szerződésserzű tények
4. quasi delictumok, azaz delictumszerű tények csoportja

Az obligatióban szereplő személyek

A főszemélyek:
Minden kötelem alanyaként elengedhetetlenül legalább két személy szerepel:
a.) A hitelező (creditor)

b.) Az adós (debitor)

Ők a kötelem fő személyei, az „ügy urai” (domini negotii).

a.) Hitelező (jogosult) az, aki egy másik féltől, az adóstól valamit követelhet, valamilyen
magatartást elvárhat, ha az adós nem tenne eleget a kötelezettségének, akkor ezt a
(kötelemszerű)
magatartást a hitelező a jog segítségével rendszerint perrel kikényszerítheti, tehát rászoríthatja
az
adóst a teljesítésre.
b.) Adós (kötelezett) az, aki tartozik valamivel, aki a hitelezővel szemben valamilyen
magatartásra köteles.

A főszemélyek egymáshoz való viszonya alapján, a kötelmeken belül az alábbi típusok

vannak:
1.) Az adós csak tartozik, a hitelező csak követel, ez az ún. egyoldalú kötelem (obligatio
unilateralis) Pl: delictualis kötelmek, az ajándékozás.

2.)
Olyan kötelmi viszonyok, melyben mind a két fél, tehát mind az adós, mind a hitelező is
tartozik a másik félnek, de ugyanakkor tőle is elvárhat bizonyos magatartást, ezek az ún.
kétoldalú kötelmek (obligationes bilateralis).

-A kétoldalú kötelmeken belül vannak olyan kötelmek, melyeknél a tartozások és a

követelések
ellenszolgáltatásai egymásnak, egyik feltételezi a másikat, tehát értékük rendszerint egyenlő.
Ezek az ún. egyenlően kétoldalú kötelmek.(obligationes bilaterales aequales /
szinallagmatikus kötelmek) Pl: az adásvételnél az eladó adós az árút illetően, de hitelező a
vételár vonatkozásában, a vevő viszont adós a vételárral, de hitelező az áru tekintetében. A
szinallagmatikus kötelmeknél az egymás ellenértékét képező szolgáltatásoknak csak elvileg
kell egyenértékűnek lenni.

-Egyenlőtlenül kétoldalú kötelem (obligationes bilaterales ina equales), amelyeknél

látszólag csak egy tartozás és csak követelés áll egymással szemben, gyakran azonban
jelentkezhet valamilyen kevésbé jelentős ellenkövetelés, illetve viszonttartozás. Ezek a
kötelmek arról is fölismerhetőek, hogy a főkövetelés mindig actio directával, míg az esetleges
ellenkövetelés actio contrariával érvényesíthető.(602) Pl: a római letéti szerződés. Ez a
szerződés ingyenes, amiből kifolyólag a letevő csak hitelezőként szerepelt (visszakövetelhette
a letett dolgot), a letéteményes viszont-mivel ingyen vállalta a megőrzést-rendszerint csak
adós (felhívásra vissza kell adnia a dolgot). Ha azonban a megőrzéssel költségek merültek
felpl
a letétbe adott állatot etetni kell-akkor a letéteményes ezen költségei megtérítését
követelheti, tehát ebből a szempontból ő hitelezővé, a letevő pedig adóssá válhat.

A kötelem mellékszemélyei:
A kötelem mellékszemélyeinek egy része, mint képviselő az „ügy ura” helyett meghatározott
körben jognyilatkozatot is tehet, sőt esetleg jogokat és kötelezettségeket is szerezhet. Pl: a régi
civiljogban stipulatiónál a hitelező mellett (stipulator) mellékszemély az adstipulator. Az
adstipulator csak járulékos hitelező, mégis az adós joghatályosan teljesíthet az ő kezéhez, s az
adstipulator nemcsak perelhet, de biz. korlátok között a hitelező nevében jognyilatkozatokat is
tehet. Ténykedéséről azonban a hitelezőnek elszámolni köteles. A dominus negotii helyett
eljáró
adstipulator már ún. képviselőnek tekinthető, de az ügyleti képviselet jogi konstrukciójának
kifejlődésében nem játszott különösebb szerepet.

A kötelemben részt vettek olyan személyek is akik alig vagy nem tekinthetőek képviselőknek
de
a kötelemmel kapcsolatban ők is bizonyos jognyilatkozatokat tesznek vagy egyéb fontos
cselekményeket végeznek:
-Solutionis causa adiectus (teljesítés végett odavett) személy, aki a teljesítés felvételére volt

feljogosítva, perlésre nem.

-Kezesek, akik valójában egy főkötelemhez kapcsolódó járulékos kötelem (kezesség) alanyai.
-Teljesítési segédek alvállalkozók, és az adós által teljesítéssel megbízott egyéb személyek.

A kötelem segédszemélyei:

Technikai feladatokat ellátó segédszemélyek nem tesznek jognyilatkozatot, sem, jogokat sem
kötelezettségeket nem szereznek. E személyek ügylettel kapcsolatos jogai és kötelezettségei
nem
magából az ügyletből, hanem külön szerződésből fakadnak. Szerepük irányulhat:
-bizonyítás megkönnyítésére
-segédkezésre a szerződés technikai létrehozásában, pl: írnokok, küldöncök, tolmácsok.
 126.
A kötelem fajai (elsősorban a naturalis obligatio)

1.) Civilis obligatio – honoraria (praetoria) obligatio

A rómaiak a klasszikus korig csak egyféle kötelmet ismertek, vagyis azt amelyet valamely
civiljogi jogforrás tekint obligationak. később a praetor „jogalkotó” tevékenysége új
kötelmeket vezetett be.

Így a kötelmek két fajtáját különböztethetjük meg:

1. a civiljog által bevezetett civilis obligatiót
2. a praetor által bevezetett honoraria (praetoria) obligatiót

2.) Stricti iuris obligatio - bona fidei obligatio

Kezdetben csak stricti iuris obligatiókkal találkozhatunk, hiszen a civiljog maga is ius stictum,
később a préklasszikus korban a praetor tevékenysége folytán teret hódított a bona fides elve.:
kezdetben, mint a követelés erkölcsi (praetori jogi) alapja, később, mint a marasztalás
mértéke.

3.) Naturalis obligatio („természetes kötelem”)

Eredetileg csak a hatalom alattiak peresíthetetlen kötelmeit nevezték így, majd kiterjesztették
az egyéb peresíthetetlen kötelmekre is. Naturalis obligatiónak nevezünk minden olyan
kötelmet, amelyet nem lehet peresíteni, amelynek nincs actiója.

4.) Obligatio principalis - Obligatio accessoria

A kötelmek általában önmagukban is megálló ún. főkötelmek (obligationes principales).
Vannak azonban járulékos kötelmek (ún. obligationes accessoriae), melyek egy főkötelem
kiegészítéséül szolgálnak, pl. kezesség. A járulékos kötelem önmagában nem létezhetik, és a
főkötelem megszűnésével megszűnik.
 127.
A jogügylet (negotium), a szerződés (contractus) és a kötelem
(obligatio) egybevetése

A negotium fogalma:

A kötelmet (obligatio), mint a hitelező és az adós jogviszonyát határoztuk meg. A jogügylet

(negotium) ezzel szemben nem jogviszony, hanem jogi tény, nevezetesen, joghatás
kiváltására irányuló akaratkijelentés. (pl. ha vki adósként tartozik egy pénzösszeg
megfizrtésével a hitelezőnek, akkor a két fél közötti jogviszonyra=kötelemre gondolunk, ha
ellenben azt mondjuk vki adósként pénzkölcsön-szerződést kötött, akkor a kötelem alapjául
szolgáló jogi tényre=jogügyletre gondolunk.)

Az obligatio és a negotium egyfelől eltérő kategóriák, másfelől szoros kapcsolatban állnak,

mivel, a kötelmek legfontosabb keletkezési forrásai a jogügyletek, elsősorban szerződések.

A jogügyleteknek, két fogalmi elemét különböztetjük meg:

1. a joghatásra irányulást
2. akaratnyilatkozatot: Az akaratnyilatkozat (ami a jogügylet "külső tényállását " képezi)
maga is felosztható: 1. a jogügyletet létrehozó személy belső akaratára és 2. annak külső
megnyilvánulására, a nyilatkozatra.

A jogügyletek fajai:
A magánjog rendszerén belül vannak:
- személyi és családjogi jogügyletek, pl. manumissio, confaerratio
- dologi jogi jogügyletek, pl mancipatio
- kötelmi jogi jogügyletek, pl stipulatio
- öröklési jogi jogügyletek, pl. testamentum

Ennél a felosztásnál fontosabbak az alábbiak:

1.) Civiljogi jogügylet (negotium sollemne), ünnepélyes jogügylet, - egyéb ünnepélyes
formaságoktól mentes jogügylet (negotium minus sollemne).
A civiljogi jogügyleteket más néven „törvényes jogügyleteknek”(actus legitimi) is nevezték,
mivel az archaikus ius strictumon alapultak a civiljogi jogügyletek szabályai. Pl. érccel és
mérleggel végzett jogügyletek. Fontosak: mancipatio, fiducia, nexum-különleges formai és
tartalmi kötöttségek.

2.) Egyoldalú jogügylet (negotium unilaterale) – kétoldalú jogügylet (negotium

bilaterale)
Attól függően, hogy a kívánt joghatás létrehozásához elegendő-e egy személy
akaratnyilatkozata, vagy ahhoz legalább két akarat találkozása, azaz megegyezés szükséges.
pl. egyoldalú jogügylet: a manumissio, occupatio, és végrendelet, kétoldalú jogügylet, pl.
szerződés, házasságkötés, tulajdon traditio.

3.) Élők közötti jogügylet (negotia inter vivos) – halál esetésre szóló jogügylet (negotia
mortis causa) Ezt aszerint különböztetjük meg, hogy a jogügylet által kiváltani kívánt
joghatás beállása függ-e valakinek a halálától vagy sem. Pl. élők közötti jogügylet:
vállalkozási szerződés, halál esetére szóló jogügylet pedig a végrendelet.
A negotia mortis causa sajátosságai a következők:
1. Csak a jogügyletet létrehozo személy halálával léphetnek hatályba
2. Tetszés szerint visszavonhatók
3. Akkor sem lépnek hatályba ha a kedvezményezett előbb hal meg mint a jogügyletet tevő
fél.

4.) Kauzális jogügyletek (negotium causale) – absztrakt jogügyletek (negotium

abstractum)
A jogügyletek többségénél a nyilatkozatból kitűnik az a jogi cél (causa), amelynek
megvalósítása érdekében az adott jogügylet létrejön. Ilyen kauzális jogügylet pl: a
munkaszerződés és az adásvételi szerződés. Az ősi civiljogra viszont az absztrakt jogügyletek
voltak jellemzőek., melyek lényegét a törvényes formaságok, betartása képezte, és a
jogügyleti cél háttérbe szorult. Erre példa a in iure cessio és a mancipatio+stipulatio

5.) Visszterhes jogügylet (negotium onerosum) – ingyenes jogügylet (negotium

gratuitum)
Annak alapján, hogy a jogügylet kötelez-e valakit, a kapott szolgáltatás ellenszolgáltatással
való viszonzására vagy sem. A jogügyletek többsége visszterhes, de ingyenes minden halál
esetére szóló jogügylet. Fogalmilag ingyenes pl: az ajándékozás, a haszonkölcsön, szívességi
használat, a római jogban meg a letét és a megbízás is.
 128.
A jogügylet elemei (alkatrészei)

A jogügyleteket, mint akarat-kijelentéseket összetevőkre bonthatjuk föl, ezek az ún,

jogügyleti alkatrészek.
Ezek három nagy csoportba sorolhatóak:
1.) Esszenciális (elengedhetetlen) alkatrészek (essentialia negotii). Ennek az alkatrésznek a
jogügyletben feltétlenül szerepelnie kell, mely hiányában a jogügylet létre sem jön.

2.) Naturalis (természetes) alkatrészek,(naturalia negotii). A törvény szabályai alapján

egyes jogügyleteknek ipso iure tartalmát képezik. A természetes alkatrészeket a feleknek nem
kell külön belefoglalniuk a szerződésbe, és megállapodásukkal mellőzhetik azokat.

3.) Akcidentális (esetleges) alkatrészek, (actidentalia negotii)

Ezek az alkatrészek csak akkor képezik a jogügylet tartalmát, ha azokat a felek a jogügyletbe
kifejezetten felveszik.

Egy adásvételi szerződésnek pl: esszenciális eleme a vételárban való megállapodás (enélkül a
szerződés létre sem jöhet), naturális eleme a kellékszavatosság, amelyet használtcikknél
csökkenteni szoktak, vagy egyenesen kizárnak akcidentális eleme pedig a visszaeladási jog
kikötése. - a naturalis negotiira vonatkozó szabályok diszpozitivek, az essentialia negotiira
valók kógensek.
Az akcidentális elemeket-a jogügylet esszenciális tartalmához záradékként kapcsoltak hozzá.

A jogügyletek legfontosabb kikötései:

1.) A feltétel
2.) Az időhatározás
3.) A meghagyás

1.) A feltétel (condicio)

A feltétel olyan jövőbeli, bizonytalan esemény, amelytől a jogügylet hatálya függ. A feltételek
csoportosítása:

a. Megkülönböztethetünk felfüggesztő, és bontó feltételt aszerint, hogy a jövőbeli bizonytalan

esemény hatására a szerződés hatálya miként változik.
Felfüggesztő feltétel:(condicio suspensiva) esetében a már érvényesen létrejött jogügylet az
esemény beálltáig nem lép hatályba (ideiglenes hatálytalanság) és ha a feltétel egyáltalán nem
következik be, meghiúsul, a jogügylet soha nem lép hatályba.(végleges hatálytalanság).pl.
amikor adásvételi szerződésénél az eladó a köv. nyilatkozatot teszi: Ha megérkezika hajó
Africából, eladom lovamat 5 aranyért, akkor amig a hajó meg nem érkezik-jóllehet létezik és
érvényes az adásvételi serződés-a vevő nem követelheti a ló átadását.

A bontó feltétel (condicio resolutiva) ezzel ellentétes irányba működik. A jogügylet a

megkötéssel egyidejűleg azonnal hatályba is lép, ha azonban a feltétel beáll, a szerződés
hatályát veszti .

b. Aszerint, hogy egy esemény beállta ill nem beállta eredményez e joghatást, beszélhetünk
1. condictio positivaról, amikor a hatály vmely esemény bekövetkezésétől függ-pl ha consul
lesz, és
2.. condictio negativaról,mely esetén a hatály vmely esemény be nem következésétől függ-ha
nem férjhez

c. Annak alapján, hogy a felek akarata és a külső esemény hogyan viszonyul egymáshoz.
1. condicio casualis: amikor az esemény a felek akaratán kívűl áll,
2. condicio potestativa: amikor feltételként a fél akaratától függő cselekmény van megszabva
3. condicio mixta: amikor az esemény csak rézben múlik a fél akaratán

A feltétel egyik alapvető követelménye, hogy a megszabott eseménynek jövőbelinek kell

lennie.

A condicio mindig magában hordozza a bizonytalanságot is.

Az ex nunc és az ex tunc hatály. A feltételnek ez a hatálybaléptető, illetve a hatálytalanító

ereje, a klasszikus korba ex nunc (=mostantól), azaz a feltétel beálltától érvényesült. (pl ha
vki végrendeletében egy rabszolga felszabadítását feltételhez köti és annak még a feltétel
teljesülése előtt gyereke születik, a gyermek az ex nunc hatály szerint rabszolga lesz.

Ezzel szemben Iustinianusnál általánosabb a visszaható hatály, vagyis amikor a feltétel, ex

tunc (=akkortól), a jogügylet megkötésére visszamenőlegesen lépteti életbe azt, illetve
szünteti meg a hatályát.

2. Az időhatározás (dies)
A feleknek az a rendelkezése, amellyel a jogügylet hatályát bizonyos időponthoz kötik. Ennek
alkalmával meghatározhatják
a.) azt, hogy a jogügylet mikor lépjen hatályba
b.) a jogügylet hatálya mikor szűnjék meg

Az időhatározásnál a felek a jogügylet hatásának a kezdetét és/vagy végét jövőbeli de

biztosan bekövetkező eseménnyel kapcsolják össze, a feltétel ellenben bizonytalan.

A meghagyás (modus)

Ingyenes jogügyleteknél, főleg halál esetére szóló intézkedéseknél gyakran találkozunk

meghagyással. Ha egy jogügylet ingyenes vagyoni juttatást tartalmaz, a juttató fél meghagyás
útján (sub modo) bizonyos feladat teljesítését írhatja elő az ingyenesen szerző fél terhére. Pl
Neked adom a földemet de tarts el engem életem végéig.
 129.
(A kötelem személyei*)Az egyetemlegesség és a halmozás

Többalanyú obligatiók:

A kötelmi jogviszonyok többségénél egy adós áll szemben egy hitelezővel. Nincs akadálya
azonban annak sem, hogy bármelyik oldalon többen szerepeljenek. Ilyenkor az általános
szabály az, hogy a követelés ill. a tartozás általában és elvileg egyenlő arányban megoszlik a
több hitelező ill. a több adós között (obligatio divisa). Pl: a XII. táblás törvényekben hagyatéki
követelések megoszlanak az örököstársak között.

Egyetemlegességről (solidaritas vagy correalitas) akkor beszélünk, ha a követelés ill. a

tartozás kivételesen nem oszlik meg a kötelemben szereplő több személy között.

Az egyetemlegességnek 2 fajtája van:

a.) A hitelezői egyetemlegesség-aktív egyetemlegesség

b.) Az adósi egyetemlegesség-passzív egyetemlegesség

a.)
A hitelezői egyetemlegesség esetében a hitelezői oldalon többen vannak, de a követelés nem
oszlik meg közöttük, hanem bármelyik hitelező követelheti az adóstól az egészet, de csak
egyszer, (una res vertitur) ill. az adós bármelyik hitelezőnek kötelemszüntető hatállyal az
egészet teljesítheti. Pl: Laci és Feri hitelezői Vilmának 1000 Ft-tal. Vilma bármelyiküknek
kifizetheti a teljes tartozását. Ugyanígy bármelyik bármrlyik hitelező követelheti tőle az egész
összeget-ha azonban az egyik már behalytotta, akkor a másik nem léphet fel.

Ennek a hitelezők szempontjából az az előnye, hogy nem kell együttesen fellépniük, hanem
közülük bárki behajthatja a követelést. A hitelezők közötti jogviszonytól függ ezután, hogy a
hitelező, aki számára teljesítettek ,mennyit köteles és köteles-e adni hitelezőtársainak.

b.) Az adósi egyetemlegességről akkor beszélünk, ha az adósi oldalon többen vannak, de a

tartozás nem oszlik meg közöttük, hanem minden adós az egésszel tartozik. A hitelező
bármelyik adóson követelheti az egész tartozást, de csak egyszer, tehát tetszése szerint
válogathatja meg, hogy az adósok közül ki ellen és milyen összeggel lép fel. (ha 5 adós
egyetemlegesen tartozik a hitelezőnek 5000 sestertiussal, akkor a hitelező bármelyik adóstól
követelheti a teljes összeget, 5000 sestertiust, tehát nem csak areá eső 1000 sest.-t).) Ezután az
adósok közti jogviszony dönti el, hogy a fizető adósnak van-e visszkereseti joga (regressus)
adóstársai ellen, követelhet e megtérítést és mennyit adótársaitól.- adelictum elkövetői között
pl. nincs regressus. Az adósi egyetemlegesség rendkívül előnyös a hitelező számára.
Követelésének a fedezete többszörösére nő, nagyobb biztonságot élvez, mintha a tartozás
megoszlanék az adósok között.: ha az egyik adós kiesik a ráeső tartozás nem szünik meg, a
kötelemben maradt adóstársaifelelnek a teljes tartozásért.

Az egyetemlegesség keletkezése:

a.)
Ügyleti rendelkezés alapján (ex voluntate) Pl: a felek így szerződnek, vagy pedig az
örökhagyó végrendeletében meghagyja az örököstársak egyetemleges felelősségét a
hozomány kiadásáért.

b.)
Törvény rendelkezése folytán (ex lege) Pl: oszthatatlan szolgáltatás esetén, több gyám
együttes eljárásánál, vagy egy büncselekményt együtt elkövetők esetében a vagyoni
megtérítés vonatkozásában.-tulajdonközösségnél, társaságnál általában nincs
egyetemlegesség. Tehát egyetemlegesség csak meghtaározott esetekben jöhet létre és
önmagában az, hogy a hitelezői vagy az adósi oldalon vannak többen még eredményez
egyetemlegességet. Ugyanakkor fontos , hogy az egyetemlegesség nem csak azt jelenti, hogy
amennyiben az egyik adós teljesít a többi mentesül a kötelezettség alól. Ehhez uis. nsm
szükséges egyetemlegesség A legtöbb kötelem megszűnik a teljesítéssel, még akkor is ha nem
az adós teljesített, sőt még akkor is ha a teljesítés az adós tudta nélkül történt, vagy akarata
ellenére.

Az egyetemlegesség szabályozása:

Az ügyleti egyetemlegességnél a klasszikus korban hátrányosan érvényesült az a perjogi

szabály, hogy egy ügyben csak egyszer lehetett perelni. Ez az egyetemleges kötelem
szempontjából annyit jelentett, hogy ha a hitelező vmelyik adóst az egész követelés erejéig
perelte be, de rosszul választott és a végrehajtási eljárás nem, vagy csak részben vezetett
eredményre, akkor a hitelező nem perelhetett tovább, nem követelhette a többi adóstól a
fennmaradt, ki nem fizetett részt, a litis contestatio miatt a hitelező felemésztette a
keresetjogát, és ha még egyszer perelni próbált az adósok exceptióval éltek.-exceptio rei in
iudicium deductae.
A Iustinianusi jog változtatott ezen annyiban, hogy az ügyletből keletkezett egyetemleges
kötelem csak a tényleges teljesítéssel szűnt meg, nem pedig a kiválasztott adós ellen indított
perrel, ill. litis contestatioval. Pl. ha hitelező csak követelésének egy részét kapta volna meg
az először beperelt adóstól, tovább perelhette az egyik adóst a másik után, amíg csak a
követelése teljes egészében kielégítést nem nyert. Később Iustinianus megszüntette az
egyetemlegességet, mikor előírta, hogy a hitelező az adósok kérelmére csak megosztva
perelheti őket, figyelembe véve a jelenlevő és fizetőképes adóstársakat.

Halmozás (cumulatio)

a.) A halmozás azt jelenti, hogy egy bizonyos cselekmény alapján az abból fakadó egyetlen
keresetet egyszerre több személy által vagy ellen lehet indítani. (ez a személyek halmozása),
ill.
b.) Egy adott tényállás alapján egyszerre több kereset is indítható. (ez a keresetek halmozása)

a.) A személyek halmozása (cumulatio personarum):

-Hitelezői (aktív) halmazat, melyről akkor beszélünk, ha több hitelező indíthatja meg
ugyanazt a keresetet ugyanazon a jogcímen egy adós ellen. Pl. amikor a külön-külön rendelt
hagyományostársak mindegyike perelhette az örököst, míg az együttesen rendelt
hagyományosok csak egyetemleges hitelezői voltak.

-Adósi (passzív) halmazat, melyről akkor beszélünk, ha egyetlen hitelező perel ugyanazon
jogcím alapján több adóst. Pl. ha sértett egy tolvajbanda valamennyi tagját perli actio furtival.
Mindegyik adós önállóan egymástól függetlenül felel az egész tartozásért. A hitelező tehát
jogosult mindegyik adóstól az egészet behajtani, annyiszor ahány adósa van, tehát a
halmozásnál több önálló kötelem (obligationes cumulativae) áll fenn egymás mellet. Az
adósok így sem formailag-a perelhetés szempontjából-sem materiálisan-a követelés
kielégítése szempontjából- nincsenek összefüggésben egymással.

-Halmozás és az egyetemlegesség különbsége: több tolvaj által együttesen elkövetett lopásnál

világosan látható. A condictio furtivával a meglopott alak a lopás folytán előállt gazdagodás
elvonását a tolvajoktól egyetemlegesen követelheti, vagyis amig az egyszeres összeget teljes
egészében meg nem kapta,a ddig egyik tolvajt a másik után perelheti, a teljes összeg
megszerzése után azonban tovább nem perelhet. -ezzel szemben az actio furtival hlmozva
perelhet a büntetésre. Ha tehát pl. ketten együtt loptak és tetten érték őket, akkor a meglopott
egyenként, külön-külön perelheti a tolvajokat a négyszeresre, s ha van fedezet, akkor a üntetés
címén összesen 8-szorosat hajthat be a két tolvajtól( s ehhez járul még az egyszeres megtérítés
a condictio furtiva vagy egyéb rei persecutoriaactio alapján.) ha azonban az egyiknél nincs
elegendő fedezet, akkor a másiktól változatlanul csak a négyszerest hajthatja be, mert a
büntetésért mindegyik tettes önállóan a másiktól függetlenül felel.

b.) A keresetek halmozása (cumulatio actionum):

A cumulatio valamennyi esetében beszélhetünk a keresetek halmozásáról.

Vannak olyan tényállásások amelyek alapján egyetlen hitelező egyetlen adóssal szemben
indíthat több keresetet. Ilyenkor csak akkor jön létre valóságos keresethalmaz, ha ezek az
actiók egymással nem alternatív, hanem egymással kumulatív viszonyban állnak. Alternatív
keresetként illetik meg a hitelezőt a rei persecutoria actiok különböző fajtái egymás között
(dologlopás esetén pl a rei vindicatio és a condictio furtiva) ezért ilyenkor a hitelezőnek el kell
döntenie, hogy melyik keresetet választja, ugyanakkor a rei persecutoria actiokat az ún. tiszta
bűntetőkeresetekkel már halmozva indíthatja meg. (furtum usus esetén pl. a szerződés
keresetével és az actio furtival egyszerre élhet.
Hiányzik a 130. tétel : A hatalomalattiak és az alkalmazottak
kötelmei. Az ügyleti képviselet.
 131.
A "dare, facere, praestare" szolgáltatások figyelembe vételével,
milyen szolgáltatásra
vannak kötelezve az egyes reál- és konszenzuál szerződésekben
szereplő felek?

A szolgáltatások lehetnek dare, facere és praestare szolgáltatások.

1. A dare szolgáltatás annyit jelent, hogy az adós civiljogi tulajdont köteles átruházni. A
pénzfizetés mindig dare szolgáltatás, mivel az átvevő a pénz tulajdonát szükségszerűen
megszerzi.

2. Facere szolgáltatásoknak nevezzük mindazokat a szolgáltatásokat, melynél az adós nem

köteles civiljogi tulajdon átruházására. A munkaszerződésnél pl: a munkaadó
pénzfizetéssel tartozik, szolgáltatása tehát dare, míg a munkás szolgáltatása facere. Az
adásvételnél az eladó szolgáltatása sem dare, hanem csak facere (praestare), mert a római jog
az eladót nem kötelezi a dolog tulajdonának átruházására, a vevő viszont, mivel vételár címén
pénzt fizet, dare szolgáltatással tartozik.

A facere megjelölés azonban más jelentésekben is használható:

-A facere szolgáltatás tágabb értelemben jóformán minden szolgáltatást felölel, jelenthet tehát
pl. tulajdonátruházást, birtokátadást, munkavégtést, szavatosságot tehát tartalmazza a dare és
a praestare szolgáltatásokat is, szembeállítható viszont a nemtevésben, tűrésben álló, non
facere szolgáltatásokkal. A facere szó magában foglalja a tevésnek minden formáját, az adást,
a teljesítést, a leszámolást, az ítélkezést, az utazást.

A szűkebb értelemben vett facere szolgáltatás körébe nem tartoznak bele sem a dare, sem a
praestare szolgáltatások.

3. A praestare szolgáltatás helytállást, szavatolást jelent. Valahányszor az adós valamit

garantál, praestare szolgáltatásról beszélünk. Tipikusan ilyen a kezes szolgáltatása még akkor
is ha nem kerül sor a kezes általi tényleges teljesítésre, aki vállalja, hogy az adós nem fizetése
esetén ő teljesít az adós helyett. Erre további példa, a custodia-kötelezettség: olyan adósok
szolgáltatása, akik egy náluk levő idegen dolgot törvénynél, vagy szerződésnél fogva
megőrizni és épségben visszaadni tartoznak.. A dare, praestare szolgáltatások nem zárják ki
egymást. Pl. a dologbérlő a díjfizetésre tekintettel dare és emellett custodia-kötelezettsége
alapján praestare szolgáltatással is tartozik.

A konszenzuál-szerződések, magával a puszta, formátlan megegyezéssel jönnek létre. Ilyen

pl: az adásvétel, a bérlet, a társaság és a megbízás.

A reálszerződések esetében nem elegendő a felek közötti megegyezés, a kötelem ezekben az

esetekben egy dolog megállapodásszerű átadásával jön létre. Ilyen a kölcsön, a
haszonkölcsön, a letét, a zálogszerződés.
 132.
Az ún. "helyettesíthető" és "helyettesíthetetlen" dolgok és a
specifikus és generikus
szolgáltatások közötti összefüggés

Praestatio specifica (specifikus, egyedi szolgáltatás) – praestatio generica (fajlagos

szolgáltatás)

A rómaiak ismertek olyan szolgáltatásokat, melyeknél meghatározott konkrét dolog (species)

volt a szolgáltatás tárgya. Ezt nevezzük specifikus szolgáltatásnak. pl. Stichus nevű rabszolga
eladása

Ahol a szolgáltatás tárgya csak egy bizonyos fajta (genus), azaz mennyiség és minőség szerint
van meghatározva, ott generikus szolgáltatásról beszélünk. Pl.50 mérő búza

Ha a specifikus szolgáltatásnál a dolog megsemmisül, akkor megszűnik a kötelem is

(legfeljebb kártérítési kötelezettség léphet a helyébe), ha viszont a generikus szolgáltatásnál
semmisül meg a dologmennyiség, akkor a kötelem nem szűnik meg, az adós továbbra is
köteles szolgáltatni. Genus perire non censetur - a fajata nem pusztulhat ki.

A specifikus szolgáltatás tárgya legtöbbször helyettesíthetetlen dolog, a fajta szerinti

szolgáltatásnál pedig rendszerint res fungibilis.

Ez azonban nem szükségszerű mert a helyettesíthető dolgok is lehetnek specifikus kötelem

tárgyai, és lényegében áll ez megfordítva is:
pl ha egy zsák lisztet helyezünk letétbe, a letéteményes - bár a liszt helyettesíthető- mégis
ugyanazt a zsák lisztet köteles visszaadni, és nem csupán egy zsák lisztet. Ha viszont az
örökhagyó a rabszolgái közül valakinek egyet hagyományoz, akkor - bár a rabszolga
helyettesíthetetlen dolog - a szolgáltatás mégis generikus, mert nem ezt, vagy azt a rabszolgát
hagyta, hanem a rabszolgái közül csak egyet.

A helyettesíthetetlen dolgok meghatározott köréből teljesítendő generikus szolgáltatás a

zártfajú szolgáltatás. A zárt fajra nem vonatkozik a genus perire non censetur szabálya.
Ilyenkor ugyanis lehetséges az összes egyed pusztulása, amely kiválthatja a lehetetlenülést,
így a kötelem megszünését.

Az archaikus jogban az adós döntötte el, hogy a generikus szolgáltatás esetén milyen
dolgokkal tesz eleget a kötelezettségének, teljesíthet akár a legrosszabb fajtával is. A
posztklasszikus jogban kimondták, hogy az adós közepes minőségű (mediae aestimationis)
egyedekkel köteles a generikus szolgáltatást teljesíteni.
 133.
Vagylagos szolgáltatás, vagylagos felhalmozottság és teljesítés
helyetti adás példákkal

1.) Vagylagos szolgáltatás (alternatio)

Vagylagos szolgáltatásról beszélünk akkor, ha a kötelem keletkezésekor, az adós

egyszerre többféle szolgáltatással tartozik, de az egyik szolgáltatás teljesítésével a
kötelem megszűnik. (Ígéred nekem Stichust vagy Pamphilust? Ígérem)

Az ilyen szolgáltatást tartalmazó vagylagos kötelemnél (obligatio alternativa) alapvető kérdés,

hogy kit illet meg a választás joga. Ha erről a felek nem rendelkeztek, az adós választhat.
-Ha a hitelező választhat, és valamelyik szolgáltatás megvalósítása az adóson kívülálló
okból lehetetlenné vált, akkor a hitelező követelési joga a megmaradt szolgáltatásra
koncentrálódik. Ha azonban bármelyik szolgáltatás lehetetlenülése az adósnak felróható,
akkor a hitelező választhatja a megszűnt szolgáltatás pénzbeli ellenértékét is.
-Ha az adós a választásra jogosult, akkor bármelyik szolgáltatással teljesíthet. Ha az adós
által kiválasztott szolgáltatás teljesítése lehetetlenné vált, akkor az adós kötelezettsége a
megmaradt szolgáltatásokra koncentrálódik. Ha az adóstól függetlenül, tehát neki fel nem
róható módon az összes szolgáltatás lehetetlenné vált, az adós szabadul.

2.) Vagylagos felhatalmazottság (facultas alternativa)

Ez esetben a törvény, illetve a szerződés felhatalmazza az adóst, hogy a hitelező által

követelt szolgáltatás helyett, a törvény, illetve a szerződés által meghatározott másikkal
teljesítsen. Az adós által választott másik szolgáltatás a felváltó szolgáltatás. A felváltó
szolgáltatást a hitelező akkor sem követelheti, ha a főszolgáltatás lehetetlenült. A vagylagos
felhatalmazottságot meg kell különböztetni a vagylagos szolgáltatástól.
-Alternatiónál a kötelem keletkezésekor eleve több szolgáltatás szerepel, de az egyikkel való
teljesítés megszünteti a kötelmet, a teljesítéskor tehát már csak egy szolgáltatást találunk.

-A facultas alternativánál a hitelező csak egy meghatározott szolgáltatást követelhet, tehát a

kötelem teljesítéseikor csak egy szolgáltatás szerepel, amikor azonban a teljesítésre kerül sor,
az adós több szolgáltatás közül választhat. Pl.feléntúli sérelemnél az eladó csak az adásvétel
felbontására perelhet, a vevő pedig vagy hozzálárul az adásvétel felbontásához, vagy a
vételárnak a tényleges értékre való kiegészítésével fenntartja hatályban az adásvételt (az eladó
nem követelhet vételár kiegészítést)

3.) Teljesítés helyetti adás (datio in solutum)

Az adós ebben az esetben is mással teljesít, mint ami eredetileg ki volt kötve, csakhogy ezt a
hitelezőnek a szerződés megkötését követően adott hozzájárulásával teszi. pl: pénzbeli
tartozása fejében felajánl egy telket. amelyet a hitelező elfogad teljesítésül.
Iustinianus bevezette a kényszerű datio in solutumot. Ennek értelmében ha az adós nem tudja
pénzbeni tartozását megfizetni, és nincs fedezetül szolgáló ingósága, akkor a hitelezők
kötelesek az adós által teljesítésként felajánlott ingatlant hatósági becsértékben elfogadni.
A facultas alternativa és a datio in solutum közötti főbb különbségek:

-A facultas alternativánál a felek előzetes rendelkezése, vagy a törvény jogosítja fel az adóst,
hogy mással teljesíthessen. A datio in solutumnál a mással való teljesítéshez szükséges a
hitelező hozzájárulása is.
-A facultas alternativánál csak a törvényben vagy a felek előzetes rendelkezésében
meghatározott más módon teljesíthet az adós, ezzel szemben a datio in solutumnál bármi
mással, ha azt a hitelező elfogadja.
-A facultas alternativánál már a kötelem létrejöttekor mindkét fél tudja, hogy az adós esetleg
mással fog teljesíteni. A datio in solutum kérdése viszont csak a teljesítéskor merül fel.
 134.
A kártérítés fogalma, a kártérítés jogalapja a római jogban

Kártérítés:
A felróható kötelemszegés alapvető szankciója, hogy az adós tartozik azt a kárt megtéríteni,
amit a kötelemszegés a hitelezőnek okozott.

A kár (damnum) nem más, mint az a vagyoni hátrány, melyet valaki egy károsító tény
(ún. kár-ok) következményeként elszenvedett.

Kártérítésnek a római jogban alapvetően csak a kárral egyenértékű vagyoni megtérítést lehet
nevezni, mely alapulhat a kár viselésének szerződési elvállalásán (pl: biztosítás) és egyéb
jogcímeken is. Ennek megfelelően kizárjuk a kártérítés köréből azokat az eseteket, amikor a
római jog károsultat pénzbeli magánbüntetés (poena) kárpótolja.

A kártérítés alaptörvényének tartott lex Aquilia is csak büntetésre menő keresetet adott
dologrongálás esetére. Csak lassan válik tehát el egymástól a károkozó cselekmény kettős
következménye, a kártérítés és a büntetés.

A kár összetevői:
A kár a vagyonban bekövetkezett csökkenés (deminutio patrimonii).
E csökkenés természete szerint a kár két fajtáját különböztetjük meg:

a.) Amikor a vagyon csökkenése bizonyos vagyontárgyak elpusztulásával,

megrongálódásával következik be (pl. rabszolgát megölik) damnum emergensről, felmerülő
(tényleges) kárról beszélünk, amely alatt a ténylegesen érzékelhető, valóságos
vagyoncsökkenés értendő. A károsult meglévő vagyonának csökkenése azáltal, hogy abból
egy vagyontárgy teljesen kiesett, vagy értékben megfogyatkozott.

b.) Kárnak minősül az is, ha olyan előnytől, haszontól esünk el, amelyet joggal és alaposan
remélhettünk. („amennyi hasznot szerezhettem volna”).pl. ha a más által okozott testi sértés
következtében egy ideig nem tudunk dolgozni - kiesett munkabér Az ilyen kárt lucrum
cessansnak, elmaradt haszonnak nevezzük. Egy károsító tény következtében elmaradt
vagyonnövekedés:
- vagy egy már folyó jövedelem esik ki (béráz leégése miatt a házbérjövedelem)
- vagy a jövöben elvárható jövedelem marad el (a meg nem fizetett vételár után az eladó által
szedhetett kamat).

A károkozásnál elvben mindkét kárféleség együtt fordul elő, de lehetséges, hogy a kár:
a) csupán damnum emergensként mutatkozik (pl. a köcsönkapott ékszert a
haszonkölcsönbevevő elvezstette)
b) vagy egyedül lucrum ceasencként (a pénztartozást az adós késve fizette meg)

A római jog a kárt tisztán vagyoni sérelemként definiálta, ezért az ún. nemvagyoni, erkölcsi
kár, vagyis az ember immateriális (szellemi, erkölcsi, személyiségi) javainak sérelmét a kár
felmérésénél figyelmen kívül hagyta.
A nemvagyoni kár legtöbbször oly testi fájdalom vagy lelki szenvedés formájában
jelentkezik, melyet a testi épség, külalak, üzleti vagy magánéletbeli jó hírnév sérelme idéz elő.
Minthogy a sérelem előidézte hátrány pénzbeli egyenértéke nem határozható meg, ezért a
nemvagyonik kárnál helyesebb nem kártérítésről, hanem elégtételről (reparatio) beszélni.
(Az elégtétel azonban nem csupán pénzbeli kárpótlásban állhat hanem más módon is
történhet, pl. bocsánatkéréssel, a sértő kijelentés nyilvános visszavonásával, az ítélet
közzétételével.)

A római jog ezt az elégtételt a poenalis jellegű actio iniuriarum aestimatoria útján, ugyan
büntetés címén, de a nem vagyoni sérelem súlyának messzemenő figyelembevételével tudta
biztosítani.

A kárviselés és a kártérítés:
Általános jogelv, hogy a vagyonban bekövetkezett kár a vagyon alanyát terheli („casum sentit
dominus”), hacsak a jogrend nem teszi lehetővé, hogy a kárának megtérítését a károsult
mástól, a károkozótól követelhesse.
- a kárviselés: a bekövetkett kár kényszerű elszenvedése és
- a kártérítés: a kár következményének áthárítása másra tehát egymást kizáró, egyszersmind
egymást kiegészítő fogalmak.

Egymással kötelmi viszonyban álló felekre vonatkoztatva ez azt jlenti, hogy:

- kártérítéssel a szolgáltatásért felelős adós tartozik,
- a káveszélyt pedig a hitelező viseli olyankor, amidőn az adóstól kártérítést nem követelhet

A kártérítési kötelezettség alapja:

a) az elsődleges kártérítési kötelmek esetleges körében:
 A magánjogi tilos cselekmények, mint delicumok (ill. quasidelictumok) nem szorosan
vett kártérítésre, hanem a kárösszeget egyes esetekben el nem érő, másszor azt
meghaladó poena fizetésére kötelezték a károkozót, s ezek a delictuális kötelmek csak
a továbbélés során alakultak át valódi kártérítési kötelmekké
 Szerződéssel előre felvállalt kártérítési kötelezettség pedig alig volt ismert (pl.
kártérítési kötbér)

b) ezért a kártérítés fő esete a másodlagos kártérítési kötelem, különösen

 A bona fidei szerződéssel vállalt kötelezettség felróható megszegése, ill.
 A jogellenes birtoklásból eredő károk megtérítésére való igény

A kártérítési igény alapjául a római jogban elsősorban a bonae fidei contractusok szolgáltak.
A régi civiljog ilyen szerződéseket nem ismert, a ius strictus alapján kötött szerződéseket
ugyanis stricti iuris obligatiot kletkeztettek.

Az ilyen bona fidei actióval szankcionált szerződéseket nevezték bona fidei contractusoknak,
melyekben az adós mindazt köteles teljesíteni, amit az objektív értelemben vett
jóhiszeműség megkíván, tehát pl. károkozás esetén kártérítést is köteles fizetni. Így ha a
bérlő hanyagsága folytán a bérelt dolog megrongálódott, ezért a bérlő kártérítéssel tartozik. A
stricti iuris contractusok alapján rendszerint nem volt helye kártérítésnek, mert ezeknél az
adós csak annyival tartozott a hitelezőnek, amennyit a szerződésben szó szerint megígért.
A kártérítési igényt azonban stricti iuris contractusok is megalapozhatták.(ha a felek a
stipulatioba azt, tehát az adós alakszerűen megígérte, hogy tartózkodni fog a dolus
elkövetésétől, ill. hogy a bona fidesnek megfelelően fog eljárni, akkor a hitelező a stipulatio
alapján megfelelő esetben kártérítést is követelhetett.)

Ha senki sincs, akit akár szerződés, akár a törvény kártérítésre kötelezne, akkor a károsult
maga viseli a kárt. Ezt az elvet a középkori jogtudomány a casum sentit dominus („a
tulajdonos érzi a véletlent”) regulával juttatta kifejezésre. Ez az elv a főszabály, és ehhez
képest kivételesnek tekinthető, ha valamilyen meghatározott jogcím alapján mást lehet
kötelezni a kár megtérítésére.

Ahhoz, hogy valaki más kárának megtérítésére legyen kötelezve (kár áthárítása – kártérítés)
három tényállás elem megléte szükséges:
1. valamely kártérítési jogalap (tényalap: causa) fennforgása
2. az okozatosság, vagyis az a követelmény, hogy a káreredmény azzal az eseménnyel,
melyért a kártérítésre kötelezett felelős, okozati összefüggésben álljon.
3. a károkozó személyében a károkozás felróhatósága, vagyis többnyire a károkozó
szubjektív vétkessége, ritkábban a vétlen károkozó terhére az objektív kár-ok
beszámíthatósága
 135.
A kártérítés mértéke. A kármegosztás, a károk és hasznok
kompenzációja, a kárenyhítési kötelezettség (A pozitív és negatív
interesse)

Az okozott kár értéke és a kártérítés címén kifizetett összeg aránya ideális esetben egyensúlyt
mutat. Itt is megnyilvánul a kártérítés szolgáltatás jellege, minthogy annak a szinallagmatikus
szerződésekre emlékeztető módon egyenértékűnek kell lennie az okozott kárral.

A kártérítés módja:
A kártérítés alapgondolata az okozott vagyoni sérelem helyreállítása (in integrum restitutio),
ami azt jelenti, hogy
a) a kártérítésnek fel kell ölelnie a károsult teljes érdeksérelmét,
b) de a kártéítés nem mehet túl a saját célján, vagyis a kiegyenlítésen, így a károsult számára
nyereség forrása nem lehet

Ebből következik, hogy:

a) ha a károsító cselekmény a károsultnak előnyt is okoz, a kárért felelős személy ezt az
előnyt a kártésítés összegéből levonhatja (kárkiegyenkítés)
b) ha a károkozó a kárt megtérítette, mindaz, ami a károsult dologból,
- mint residum (maradvány: rom, törött ablak), vagy
- mint az elveszett előny surrogatuma (pl. a tolvaj elleni kereset magmaradt, a
kártérítést teljesítő félre száll át)

A kártérítés mibenléte:
A kártérítésnek legtöbbször egyetlen célja van: az eredeti állapot helyreállítása (in integrum
restitutio), hiszen a sértettet olyan helyzetbe kell hozni, mintha a kár nem következett volna
be. Ez a cél többféle módon is megvalósulhat:
1.) A kártérítés legegyszerűbb módja, ha a károkozó a megrongált dolgot kijavítja, a kérdéses
dolgot visszaadja stb., vagyis természetben (in natura) téríti meg az okozott kárt. Gyakran
azonban ez tljességgel lehetetlen, vagy a károkozó számára aránytalan nehézséggel járna.
Máskor viszont a károsult nem kötűeles elfogadni a természetbeni kártérítést.(pl.: a tolvaj által
viselt ruhát)
2.) A római jogban egyrészt a természetbeni restituio nehézségei, másrészt a formuláris
perbeli condemnatio követelménye miatt elterjedt a pénzbeli kártérítés. ”Minden dolgot át
lehet változtatni pénzzé”

A kártérítés mértékét befolyásolja a dologérték megállapításának a módja:

-Minimumként és többnyire a rendes forgalmi érték, verum rei pretium, azaz a dolog piaci
ára jön figyelembe.

A római jog azonban nem áll meg ennél az értéknél, mivel a klasszikus jogban nem csak az
objektív értéket vették figyelembe, hanem mindazt a szubjektív egyéni érdeket is, amely a
káreset folytán közvetlenül vagy közvetve sérelmet szenvedett.
A kár mértékét a jogosult interesseje (érdeke) vagyis objektíve megokolt, igazolt és
ellenőrizhető, de mégis személyes viszonyai szabják meg, a dologkár esetében is meg kell
térítenie azt a rendkívüli értéket (interesse érték), melyet a károsultnak az adott fűződő
individuális érdeke határoz meg.
Pl.: a vak ember kutyája, a négyes-fogatba tartozó ló, a zárt készletbe tartozó egyedi darab, az
a rabszolga, akire örökség nyílt meg. stb.

A jogügyleti, szerződési kártérítés körében Jhering óta megkülönböztetik:

- a pozitív vagy teljesítési és
- a negatív vagy biztatási szerződési érdeket ill. ezek sérelmére beálló kárt.

A pozitív szerződési érdek a hitelezőnek a szerződéshez fűződő teljes érdekét foglalja

magában, vagyis azt a vagyonkülönbözetet, amely a hitelező mostani és ama vagyoni állapota
között jönne létre, ha az adós a szolgáltatást teljesítette volna.

A negatív szerződési érdek ellenben azt a vagyonkülönbözetet jelenti, mely akkor állt volna
elő, ha a hitelező a szerződés érvényességében és az abból eredő szolgáltatás teljesítésében
nem bízott volna és a szerződést nem kötötte volna meg.

A szerződés elestéből eredő ún. biztatás kár lehet:

A) damnum emergens: pl.: szerződésre eszközölt költségek, teljesítési előkészületek
B) lucrum cessans: pl.: azok az előnyök, melyek az érvénytelen szerződés miatt elszalasztott
más szerződésből származtak volna

Kárkötelem:
Ahhoz, hogy valaki már kárának megtérítésére legyen kötelelzhető (kártérítés), három
tényálláselem megléte szükséges:
Ahhoz, hogy valaki más kárának megtérítésére legyen kötelezve (kár áthárítása – kártérítés)
három tényállás elem megléte szükséges:
4. valamely kártérítési jogalap (tényalap: causa) fennforgása
5. az okozatosság, vagyis az a követelmény, hogy a káreredmény azzal az eseménnyel,
melyért a kártérítésre kötelezett felelős, okozati összefüggésben álljon.
6. a károkozó személyében a károkozás felróhatósága, vagyis többnyire a károkozó
szubjektív vétkessége, ritkábban a vétlen károkozó terhére az objektív kár-ok
beszámíthatósága

Annak érdekében hogy a károsult védelme ne vezessen túl súlyos következményekhez a

kártérítés maximumát Iustinianus egységesen a forgalmi érték kétszeresében állapította meg.

-Kivételesen a törvény kármegosztásként a forgalmi érték alatt is megállapíthatja a

kártérítési kötelezettség mértékét, ezt azonban a szerződő felek maguk is előírhatták.-lex
Rhodia de iactu: tengeri vihar esetén a hajóból annak megkönnyitése miatt kidobott áruk
tulajdonosainak a hajós receptum felelősség szerint - 1743-teljes kártérítést kellene hogy
fizessen, a lex rhodia alapján viszont a kár megtérítésében mindazok osztoznak akiknek az aru
kidobásához érdekük fűződött.

-A római jog szerint nem követelhető teljes kártérítés, ha a károkozó cselekményből a

károsultra nézve bizonyos hasznok is származtak, ilyenkor csak az esetleges hasznokat
meghaladó kár megtérítéséről lehet szó. Ez a károk és hasznok beszámítása.-pl vki két
különálló, meghat területű telket ad el ugyanannak, s kiderül,, hogy a telkekk területe nem
egyezik a szrződés szerinti mértékkel, akkor az eladó csak a beszámítás után fennmaradó
esetleges különbözetért felel.

-Ha a károsult a maga részéről nem teszi meg mindazt, ami tőle a kár elhárítása, ill.
csökkentése érdekében elvárható, tehát nem tesz eleget a kárenyhítési kötelezettségének,
akkor az ebből adódó többletkárt magának kell viselnie.

Mentesülés a kártérítési kötelezettség alól:

Ha a törvényben vagy szerződésben meghatározott mentesítő körülmény fennállását
bizonyítja:
-pl: bizonyítja culpájának hiányát
-ha felelőségét szerződésben korlátozta
-ha kimutatja, hogy a kár a károsult hibájából vagy beleegyezésével következett be.

Az okozott kár értéke és a kártérítés címén kifizetett összeg aránya ideális esetben egyensúlyt
mutat.
 136.
Az adós felelőssége általában.
Milyen esetkben lehet áthárítani a vis maiorból eredő károkat?

A római jog tehát a felelősség fogalmát nem ismerte. A fogalom lényegével azonban a
rómaiak is tisztában voltak, sőt ők dolgozták ki azokat a szabályokat, amelyekre végső fokon
a mai napig is épül a jogi felelősség.

A kárkötelem 3. tényálláseleme: a felróhatóság

Felróhatóságon azt értjük, hogy a jogrend a szolgáltatás elmaradását az adósnak beszámítja, s

azért felelősség teszi – terhére írja a szolgáltatás elmradásából eredő kárt.

A kötelem eredeti tárgyának nem teljesítéséért (lehetetlenüléséért vagy késedelmért) az adós

akkor tartozik felelősséggel (kártérítéssel), ha a nem-teljesítés neki felróható,

Ellenkező esetben:
 vagy szabadul a kötelelm alól (lehetetlenülésnél),
 vagy benne marad ugyan, de nem tartozik felelősséggel (késedelemnél)

Ugyanígy az elkövetett delictumokért is csak akkor felel, ha az elkövetés neki felróható.

Felróhatóság-vétkesség

Szabályként a nem-teljesítés az adósnak akkpr róható fel, ha

 azt az adós vétke magatartása idézte elő (szubjektív felróhatóság)
 némely esetben felel azonban a vétlensége esetén, tehát olyankor, amidőn a nem-
teljesítés véletlen esemény következményeként állott elő (objektív felróhatóság)
.
Vétkességen általános értelemben az embernek a saját cselekményével való olyan pszichikai
kapcsolatát értjük, mely rosszalló társadalmi értékítélet alá esik.

A kötelmi viszonyokban a vétkesség, mint az adós vétkessége jelenik meg, s attól függően,
hogy az adósnak milyen képzete van kötelemsértő magatartásáról, súlyossága szerint a
vétkességnek különböző fokozatait különböztetjük meg:

1) DOLUS – szándékosság

Szándékosság: a tudatos jogsértés, a vétkesség legsúlyossab alakzata, mely akkor forog

fenn,
- ha az adósnak megvolt a képzete magatartása kötelességsértő voltáról, de ez a képzet
nemhogy visszatartotta volna, hanem egyenesen motiválta cselekedetét (dolus directus
– egyenes szándék) pl.: az eladott rabszolgát tudatosan megmérgezte
 - vagy ha belátta tettei negatív következményeit, de közömbös volt magatartása
eredményével szemben (dolus eventualis – eshetőleges szándék) pl.: a felvállalt
munkát akaratlagosan nem végezte el

A SZÁNDÉKOSSÁGNAK NINCSENEK FOKOZATAI!

2) CULPA – gondatlanság
A gondatlanság az a vétkességi alakzat, amidőn az adósnak vagy egyáltalán hiányzott
magatartása kötelességsértő voltának képzete, vagy ha megvolt, azt magától elhárította,
remélvel, hogy a negatív erdmény nem következik be.

A gondatlanság emgjelenhet:
 Culpa in faciendo: figyelmetlen, nem eléggé körültekintő cselekedet (komisszív
culpa)
 Culpa in non faciendo: a köteles magatartás elmulasztása (omisszív culpa) pl.: a
felügyelet, őrizet elhanyagolása

A culpa fokozatai:

A gondatlanságnak a kötelességsértés súlya szerint eltérő fokozatai vannak:

a) súlyos gondatlanság (culpa lata, culpamagna):

figyelmen kívül hagyása annak az enyhébben mért gondosságnak, melyet még a közönséges
ember is tanúsítani szokott, s melyet tőle is el lehet várni

b) enyhe gondatlanság (culpa levis):

elhanyagolása annak a nagyfokú gondosság-nak (diligentia), amelyet a gondos ember (a „jó
gazda”, a „jó és gondos családfő”, bonus et diligens paterfamilias) szokott ügyeire fordítani.

c) Az enyhe gondatlanságot néha (a kései jog-ban) nem a diligenspaterfamiliasabszolút

mértékévelmérték, hanem az illető adósra vonatkoztatott relatív mértékkel.
Ez a culpa (levis) in concreto: annak a gondosságnak az elmulasztása, melyet az illető adós a
saját ügyeiben szokott tanúsítani

Ez a gondatlanság tehát
• súlyosabb (s az elvárható gondosság egyszersmind csekélyebb) mint a jó családfőé, (ha ti. az
adós a saját ügyeiben is kevésbé gondos),
•a culpa lata szintjére azonban nem szállhat le.

Casus - objektív felróhatóság

Az a káresemény, amely a jó gazda gondosságával sem volt elárítható, a véletlen baleset
(casus) fogalma alá esik.

Ennek két fokozata van:

a) alsó baleset (casus minor): olyan káresemény, mely
• egyfelől a legnagyobb gondossággal sem előzhető meg, ill. hárítható el,
• másfelől viszont nem is olyan elemi erejű, hogy ellene a védekezés ne lenne elképzelhető.
A leggyakrabban előforduló esetei:
 a közönséges lopás,
 a rabszolga szökése,
 z ingók elkallódása, elvesztése, törése, rongálódása,
 a rozsdásodás, molyrágás, vadkár, stb.

b) erőhatalom(casus maior, vis maior):

olyan k{rosító esemény, melyről teljességgel bizonyos, hogy a vele szembeni védekezés eleve
lehetetlen, illetőleg eredménytelen.
Az erőhatalom előállhat, mint
• ellenállhatatlan természeti erők eredménye
(pl. földrengés, hajótörés, villámcsapás, árvíz, jégverés, aszály, rabszolga természetes halála,
• vagy elháríthatatlan emberi tevékenység következményeként (pl. ellenség, rablók, kalózok
károkozásai).

A vis maiorért általában senki nek felel kivéve, ha

a) azt valaki szerződésben vállalta (pl. tengeri biztosítások)
b) ha az illetőnek felróható, hogy a dolog vis maior érte

Felel továbbá a vis maiorért

 a késedelmes adós
 a tolvaj
 a generikus szolgáltatással atrtozó adós
 az érdekelt adós, aki kataztrófahelyzetben a saját dolgát menti

(Az adós átháríthatja a vis maiorból eredő károkat, ha bizonyítja, hogy a kár a hitelezőnél
is megtörtént volna. Vagy ha az adós teljesítése hitlezői késedelem miatt nem valósult
meg.)
 137-138.
A reál- és konszenzuál-szerződésekben szereplő felek felelőssége

Az egyes reál- és konszenzuál- szerződésekben szereplő felek felelőssége

A felróhatóság az egyes kötelmi viszonyokban

A felróhatóság kérdése eltérő módon merül fel a delictualis és a contractualis kötelmek
esetében.
1. A delictualis kötelmeknél nem a kötelemszegésnek, hanem már magának a kötelem
létesítő ténynek egyik eleme az elkövető vétkessége, éspedig általában annak legsúlyosabb
alakzata, a dolus.
Ez alól csupán
•a damnum iniuria datum jelent kivételt, melynél a delictum a kommisszív culpa esetén is
megvalósul,
•továbbá a quasi-delictumok, ahol a felelősség objektív alapoko nnyugszik.

Mindezekben az esetekben a szolgáltatás a bíró által kiszabott poena, melynél a lehetetlenülés

nem jöhet szóba, meg nem fizetése pedig végrehajtást von maga után.

2. A szolgáltatásért való felelősség és a szolgáltatás nem-teljesítésének felróhatósága

problémaként csupán a contractualis (ill. a szabályaikban ezekhez igazodó quasi-
contractualis) kötelmeknél jelentkezik.

A felróhatóság ezeken belül is egymástól gyökeresen eltérő alapokon nyugszik attól függően,
hogy
-strictiiuri svagy
-bonaefide ikötelemről van-e szó.
A. a stricti iuris kötelmeknél, melyek a szerződések és a szerződésszerű-tények egy
viszonylag szűk, bár jelentős csoportjából fakadnak, a nem-teljesítés felróhatóságát tárgyi,
objektív körülmények határozzák meg, függetlenül az adós szubjektív vétkességétől.

Avétkesség szerepe
B. a contractualis és quasi contractualis kötelmek zömét kitevő bonaefidei obligatiokban
ellenben általános elvként érvényesül, hogy a felróhatóság alapja az adós szubjek-
tívvétkessége, és csak kivételesen jut szóhoz az objektív alapú felelősség (felelősség a
casusért:
–a custodia-felelősségnél és
–az adóskésedelemnél).

De a bonaefidei kötelmeken belül is a kötelemszegés felróhatósága a különböző adós

kategóriák szerint eltérő módon van szabályozva, s ennek megfelelően az adósi felelősségnek
is több fokozata különböztethető meg:
culpa levis
a) Alap eset a
rendes
felelősség:
ez nem más,
mint az

adós omnis

culpa-ért,

azaz

mindenfajta vétkességért (dolus, culpa lata, culpalevis) való felelőssége.

E mérce szerint felel valamennyi ÉRDEKELT ADÓS, tehát

-egyfelől az, akinek a másik féltől ellenszolgáltatás jár (mindkét fél a szinallagmatikus
kötelmekben, továbbá az elzálogosító és a záloghitelező),
-másfelől, aki egyedül érdekelt a kötelemből (pl. a letevő, a haszonkölcsönbe vevő).
Tőlük a forgalom elvárja, hogy a kötelem teljesítése érdekében kifejtsékmindazt agondosságot
(diligentia), melyet egy gondos ember (a diligens paterfamilias) az adott helyzetben
tanúsítana.
A szakismeretet feltételező facere-kötelmekben culpaként jön figyelembe az elvállalt feladat
ellátásához szükséges hozzáértés hiánya, az imperitia.

culpa in concreto
Néhány tartós, bizalmi jellegűkötelmi viszonyban (ahol az adós személyét valamelkülönös
szempont alapján választották meg), az adós csupán culpa inconcretoért felel, így:
1. a társaság ügyében eljáró socius,
2. a gyámolt érdekében ténykedő tutor,
3. a női szabad vagyont kezelő férj,
4. a más ügyét ingyenesen ellátó mandatarius.

Ezek eredetileg egyedül dolusért feleltek, s felelősségüket később fokozták egy szigorúbb
mértékre.

Custodia
b) A rendes felelősség esetleges kísérője a fokozott (custodia-) felelősség, vagyis az adós
felelőssége az omnis culpa mértékén túlmenően az alsó balesetért (casusminor).
E mérce szerint felelnek azok az érdekelt adósok, akik a hitelező dolgát a kötelmi viszony
(vagy külön felvállalás) alapján kizárólagos őrizetükben (custodia: vagyis birtokban ill.
bírlalatban) tartják.

Custodia-felelősök tehát az ún.érdekelt őrző adósok:

aa) pusztán a kötelmi viszonyból kifolyólag
 az eladó az eladott, de még át nem adott áru,
 a bérlő a bérelt dolog,
 a munkavállaló az átvett munkaeszköz,
 a vállalkozó az átalakítandó dolog,
 a záloghitelező a zálogtárgy,
 a haszonkölcsönbe vevő az átvett dolog tekintetében.
(egyéb kötelezettségeik körüli felelősségük omnis culpara szorítkozik),

bb)külön felvállalás alapján custodia-felelős

a hajós, a vendéglős, a fogadós az utastól, vendégektől átvett (recipiált) dolgokért.
A custodia-kötelezettfelelőssége objektív (tárgyi) alapú, azaz a vétkesség nem kerül
mérlegelésre, s a dolog elvesztése esetén az adós csak a vis maior bizonyításával mentheti ki
(exkulpálhatja) magát.

Justinianusezt a felelősségi alakzatot is vétkességi alaprahelyezte azzal, hogy az őrizetben

lévő dolog alsó baleset folytán történt elvesztését is a custodia-kötelezettadós vétkességének
(culpa levissima) tudta be, akit ezért a jó gazda gondosságán túlmenő exactissima
diligentiaval terhelt meg, ti. a diligentissimus paterfamilias gondosságával.

dolus -culpa lata

c) Kivételes felelősségi alakzat az enyhe felelősség, melynek lényege, hogy az adósnak
csupán a dolus (és a justinianusijog-bana culpa lata) róható fel kötelemszegésnél.

Ilyen mérték szerint felel a klasszikus jogban valamennyi INGYENADÓS, vagyis az, akinek
a szerződésből haszna nincs, mert az kizárólaga másik fél érdekébenjött létre, ahol tehát
ingyen (szívességből) teljesít, pl. a letéteményes, ajándékozó.

Történeti okokból (kivételesen) egyedül dolusértfelel a precarista és az agrimensor.

Az enyhe felelősség fő alkalmazási esete az, hogy bármely adós felelőssége erre a mértékre
száll le a hitelező késedelme esetén.

139.
A késedelem

Ha az adós nem teljesít, úgy hiszik, hogy ezáltal késedelembe esett, pedig már a római jog is
felismerte, hogy a nemteljesítés ténye egymagában még nem teszi az adóst késedelmessé,
azzal még nem állnak be a késedelemhez fűződő meglehetősen súlyos joghatások.
Az adóskésedelem
Az adóskésedelem (mora debitoris) beáll, ha az adós
1) a még lehetséges és lejárt (esedékes) tartozását
2) a hitelezőfelhívására
3) neki felróható okból
nem teljesíti.

Tényállásának elemei ezek szerint:

a) Aszolgáltatás teljesítésa késedelembe esés időpontjában még lehetséges kell legyen.

Ellenkező esetben a nem-teljesítésre nem az adóskésedelem, hanem az utólagos lehetetlenülés
szabályát kell alkalmazni.

Az adóskésedelem és a lehetetlenülés tehát egymást kizárja!!

b) A szolgáltatásnak lejártnak (esedékesnek) kell lennie, vagyis olyannak, hogy teljesítése az

adóstól már követelhető.
Lejárat előtt a még nem teljesítő adós nem debitor in mora, és nem is ejthető késedelembe a
hitelező által.

az adóskésedelem -megintés
c) Az adós késedelembe eséséhez szabályként szükséges, akár volt időtűzés, akár nem, hogy
őt a hitelező megintse, vagyis felhívja az esedékes tartozás teljesítésére.

A megintés (interpellatio), a hitelezőnek vagy megbízottjának egyoldalú, az adóshoz vagy

törvényes képviselőjéhez címzett jognyilatkozata, melynek tanúk előtt kellett végbemennie.

Az adós távolléte vagy örökös nélküli elhalálozása esetén a hitelezőnek tanúk előtt kellett
kijelentenie igényét a szolgáltatás teljesítésére.

Kivételes esetekben az adós megintés nélkülis késedelembe esik, így

1. a delictualis adós, aki a tett elkövetése óta késedelemben van

2. néhány olyan adós, akinek a magatartása dolózus jellegű:

•a vételi alkalmat tudatosan elmulasztó árubeszerzési megbízott,
•a követelések (közte a saját maga elleniek) behajtását elmulasztó vagyonkezelő,
•a gyám, aki tisztének letelte után nem adja ki a gyámolt vagyonát;

3. az a vállalkozó, aki a határidőre vállalt munka megkezdésével oly mértékben

késedelmeskedik, hogy azzal a megadott időre nyilvánvalóan nem fog elkészülni;

4. a fix határnapon teljesítendő alkalmi szolgáltatásra vállalkozó, aki a határnapot

elmulasztja (nem készül el az esküvői ruha, a fuvaros nem jelenik meg az alkalmi fuvarhoz,
stb.).

Az adóskésedelem – felróhatóság

d) Szubjektíve szükséges, hogy a késedelmet az adósnak felróható tény idézze elő

A felróhatóság elvei azonosak azokkal, amelyek a lehetetlenülésnél érvényesülnek; így pl. az
ingyenadós letéteményes, (a preklasszikus korban) a megbízott csupán szándékos vagy
súlyosan gondatlan magatartásuk esetén esnek késedelembe.

Az adóskésedelem következménye

Az adóskésedelem hatása kettős:

a) Bármilyen is volt korábban az adós felelősségének a mértéke, a késedelembe eséstől
fogvaaz adós felelőssége megszigorodik,: felel a specifikus szolgáltatás erőhatalom(vis maior)
okozta lehetetlenülésért is.

E felelősség alól az adós csak azzal tudja kimenteni magát, ha bizonyítja, hogy a vis maior
okozta lehetetlenülés a hitelezőnél isbekövetkezett volna.

b) Az adós tartozik megtéríteni azokat a károkat, melyek a hitelezőt a késedelemből

kifolyólag érték (késedelmi kártérítés).

Ennek keretében ki kell adnia a gyümölcsöket, pénztartozás után késedelmi kamatokat kell
fizetnie.
Meg kell térítenie a késedelemmel kapcsolatos nem közvetlen károkat is, így pl. olyanokat,
melyek a hitelezőt zálogjoga vagy a neki járó kötbér elvesztése folytán érték.

Az adóskésedelm megszűnése
Késedelmét megszünteti az adós, ha a szolgáltatást az okozott károk egyidejű megtérítésével a
hitelezőnek felajánlja.

Ha a hitelező a felajánlott szolgáltatást elfogadja, a kötelem megszűnik, ha viszont jogos ok

nélkül visszautasítja, úgy most már ő jut hitelezőkésedelembe.

A hitelezőkésedelem
Hitelezőkésedelemről (mora creditoris), más kifejezéssel, átvételi késedelemről van szó,
• ha a hitelező a kötelemszerű időben és helyen felajánlott szolgáltatást nem veszi át vagy
visszautasítja (elfogadási késedelem),
• illetőleg a teljesítéshez szükséges közreműködését megtagadja (közreműködési késedelem).

A hitelezőkésedelem tényállása
1. A hitelező késedelembe eséséhez szükséges, hogy a szolgáltatást az adós a hitelezőnek
felajánlja (oblatio), melynek a hitelező, vagy ha cselekvőképtelen, gyámja vagy gondnoka
részére tett nyilatkozattal kell történnie.

a) A felajánlás szabályszerű módja reál-oblatio, vagyis az adósnak a szolgáltatást ténylegesen

és kötelezettségének megfelelően, az azonnali teljesítés lehetőségével kell felajánlania.
A kötelem tárgyát kell felajánlania, a kötelemnek megfelelő /mennyiségben /minőségben
és/állapotban, továbbá a kötelem tartalmának megfelelő /időben és/helyen.

b) Kivételesen nincsen szükség tényleges felajánlásra, hanem elegendő a verbál-oblatio, a

teljesítési készség puszta szóbeli kijelentése: elsősorban akkor, ha a hitelező a szolgáltatás
elfogadását előre megtagadja, továbbá olyankor, amidőn a hitelező elmulasztja
közreműködését a teljesítésnél.

c) Még verbál-oblatiora sincsen szükség, ha szerződésükben a felek a teljesítés-re, vagy annál

a hitelezői közreműködésre határozott időt állapítottak meg, és a hitelező a szolgáltatás
átvételét előre megtagadta vagy a határidőn belül a cselekményt nem vitte véghez.

2. Amennyiben a felajánlás kötelemszerű volt, a hitelező késedelembeeséséhez elegendő, ha a

teljesítés elmaradására ő adott okot, vagyis rajta múlt, hogy az adós nem tudott teljesíteni.

A hitelezőkésedelem tehát akkor is bekövetkezik,haa hitelezőteljesen vétlen az átvétel

elmaradásában (objektív felróhatóság)(pl. abban betegség, erőszak, rossz idő akadályozta
meg)

3. A hitelező a nem kötelemszerű (pl. a nem alkalmas időben vagy helyen, illetőleg nem
alkalmas személy által eszközölt) szolgáltatást persze visszautasíthatja, anélkül hogy
késedelembe esnék.

Hasonlóképpen kizárja a hitelezőkésedelmet a szolgáltatás adósnak felróható lehetetlenülése.

Végeredményben tehát azadós szolgáltatási képessége feltétele a hitelezőkésedelemnek.

A hitelezőkésedelem következményei
Ellentétben az adósnak felróható lehetetlenüléssel és az adóskésedelemmel, a hitelező olyan
magatartása, mely a kötelem teljesedésbe menetelét akadályozza, nem minősül
kötelemszegésnek.

Ennek az a magyarázata, hogy a hitelezőnek nincsen teljesítési kötelezettsége, amit

megszeghetne (m{s kérdés az esetleges ellenszolgáltatás, melyre nézve ő az adós).

Ha a hitelező a teljesítés véghezvitelét megakadályozza, ezzel nem az adósnak okoz kárt,

hanemönmagának. Ő is köteles ugyan közreműködni a teljesítési eredmény létrehozásában, de
ez csupán feltétela szolgáltatásnak, elmulasztása azonban nem kötelemszegés.

Másrészt viszont az adóstól sem lehet elvárni, hogy azokat az akadályokat is elhárítsa
melyeket a hitelező gördített a teljesítés elé.

E helyett a jogrend sajátos következményeket fűz a hitelező késedelméhez:

1. Bármilyen volt is az adós felelősségének mértéke a specifikus szolgáltatás lehetetlenné

válásáért a hitelező késedelembe esését megelőzően, ettől fogv aenyhe felelősséggel tartozik,
azaz csupán dolusért és culpa lataért felel.
Sőt szabadul a generikus kötelemalól is, amennyiben ateljesítésre szánt és elkülönített
egyedeket a hitelező nem vette át, s ezt követően azok az adós dolusa és culpa lataja nélkül
mentek veszendőbe (pl. az adós a pénzt egyszerűen elvesztette).
Ilyenkor az adós exceptio dolival védekezhet a hitelező keresetével szemben.

2. Pénztartozás esetén az adósnak jogában áll a teljesítésre felajánlott és át nem vett pénzt
lezárva és lepecsételveletétbe helyezni. Ezzel a kárveszély átszáll a hitelezőre, s a hitelező
szabadul a kamatfizetés terhe alól is.
Diocletianus óta a hatósági letétbe helyezés teljesítés számba megy, s az adós azonnali
szabadulását eredményezi.

3. Az adós követelheti
• azoknak akiadásainak a megtérítését, melyeket a szolgáltatandó dologra fordított
• hasonlóképpen a hitelezőkésedelem folytán őt ért károk megtérítését is.

Az ilyen igényeit beszámítás útján is érvényesítheti, illetőleg követelései kielégítéséig a

szolgáltatást visszatarthatja.

4. A hitelezőkésedelem feltartóztatja, vagy ha már bekövetkezett, megszünteti az

adóskésedelmet. A késedelmes adóst terhelő késedelmi kamat fizetési kötelezettsége a
hitelezői késedelem beálltával megszűnik.

5. Amennyiben a szolgáltatás a hitelezőnek felróhatóokból lehetetlenül, ezt úgy kell tekinteni,

mintha a hitelező megkapta volna a neki járó szolgáltatást, vagyis visszterhes kötelemnél
tartozik az ellenszolgáltatást teljesíteni.

A hitelezőkésedelem megszűnése
A hitelezőkésedelem megszűnik, ha a hitelező elmulasztott tennivalóit pótolja, s egyúttal
kinyilvánítjakészségét a szolgáltatás átvételére és az ebből eredő kötelezettségeinek
teljesítésére.
Egyszersmind meg kell térítenie az adós kárát és kiadásait is.

A hitelezőkésedelem ilyen megszűnése egyúttal az adós megintését jelenti; így most mostmár
ő eshet késedelembe.
 140.
A kezesség formái a római jogban*

A kötelem biztosítása általában:

A római jog igyekezett a hitelezői jog helyzetét megerősíteni, s e célból kidolgozta azokat a
napjainkig tovább élő jogintézményeket, amelyek hathatós garanciát nyújtanak arra nézve,
hogy az adós teljesítse kötelességét.

A kötelmi viszonyban az adós teljesítését illetően a hitelező két vonatkozásban szorulhat a jog
fokozott segítségére: biztosítania kell magát arra az esetre, ha az adós fedezet híján nem tudna
teljesíteni

fizetésképtelen. Az adós fizetőképtelensége esetére a római jog a kezesség és a zálogjog

intézményével sietett a hitelezők segítségére, amelyek közül a kezesség személyi jellegű tehát
kötelmi jog(in personam,)a zálogjog viszont dologi jogi (in rem) biztosítékot jelentett. A
rómaiak kezdetben előnyben részeesítették a szmélyi biztosítékot a dologiakkal szemben.
Ennek az lehettettt az oka, hogy egy kezesnek az egész vagyona szolgált fedezetül, nagyobb
biztonségot nyújtva a hitelező számára, mint egyetlen zálogul lekötött dolog ami aztán el is
pusztulhatott, persze aztán ez egy ingatlan esetében más, ez akár meg is haladhatja a követelés
értékét, és ez előnyösebb az azt zálogtárgyként birtokló hitelező számára, mint egy fizetni
képtelen kezes.

szüksége lehet olyan jogeszközökre, amelyekkel a fizetőképes, de teljesíteni nem akaró adósát
rászoríthatja a teljesítésre és így biztosítja fizetőkészségét. Az adós fizetőkészségének
előmozdítására a római jog a kötbér és a foglaló intézményét vezette be.

Cautio: az eljárásjogban, a személyi jogban és a dologi jogban már találkoztunk vele. Fontos,
hogy a római jog cautioja nem azonos a magyar PTK-ban szerződési biztosítékként
szabályozott óvadékkal. A római jogban azt jelentette, hogy vki egy külön stipulatioban-
amelyet a praetor parancsára más esetekben közvetlenül cautio adását előíró jogszabály
alapján a jogosult felszólítására, vagy önként tett-megígéri egy vele jogviszonyban álló másik
félnek, hogy annak az adott jogviszonyból eredő, de csak később felmerülő esetleges
követeléseit előre meghatározott vagy a teljesítéskor meghatározandó pénzösszeg
megfizetésével ki fogja elégíteni. A ptk beli óvadékkal szemben tehát a cautio összegét nem
adták átelőre, csak igérték, ráadásul a cautio a római jogban nem szerződésből, ha nem más-
nem is kötelmi-jogviszonyokból fakadó kötelezettségek teljesítésére szolgált

A kötelem személyi biztosítéka:kezesség

A kezesség fogalma és formái

"az olyan személyért, aki vminek a teljesítését igéri, mások is kötelezettséget szoktak vállalni.
Ezek közül egyeseket sponsoroknak, másokat fidepromissoroknak, másokat fideiussoroknak
nevezünk" -Gaius
A kezesség fogalma:

A kezesség olyan járulékos kötelem, (obligatio accessoria), amely egy másik kötelem
(főkötelem obbligatio printipalis) teljesítését biztosítja azáltal, hogy a kezes a főadós (debitor
printipalis vagy reus principalis) nemteljesítése esetére, kötelezi magát a főadósi kötelezettség
teljesítésére. A kezesség tehát egy kötelem teljesítését garantálja azáltal, hogy mintegy
megsokszorozva az adóst, személyi biztosítékkal növeli a hitelező követelésének fedezetét.

A kezesség története:

A kezesség még Iustinianusnál sem válik sui generis jogintézménnyé. A kezesség

megteremtésének társadalmi igényét nem egy új jogintézmény kidolgozásával, hanem más,
meglevő jogi konstrukciók (stipulatio, mandatum, costitutum receptum argentarii) megfelelő
alkalmazásával elégítették ki. A kezességnek még latin megfelelője sincs.

A. A stipulatio formájában létrehozott kezesség

A kezesség legősibb formái a stipulatio keretében alakultak ki.
a.) Az archaikus korban a stipulatiós kezességnek két fajtája volt.

1.) sponsio

2.) fidepromissio

Ezek közös jellemzői: lex Furia de sponsu-kre 200

-Csak szóbeli kötelmekhez járulhattak (verbálszerződésekhez)

-Ha egyszer létrejöttek, a továbbiakban már függetlenek voltak a főkötelemtől
-A kezességi kötelem az örökösre nem szállt át
-Csak két évig állott fent
-Több kezes esetén a tartozás fejenként megoszlott

A sponsio (Quod Maevius spopondit, idem dari spondense?-Spondeo=esküvel ígéred, hogy

ugynazt adod, amit Maevius esküvel ígért?-Esküvel igérem) eredetileg mindazokat a
stipulatiókat jelentette, amelyekben a spondeo igét használták, később azonban a szó szűkebb
értelemben a kezesség egyik fajtájának elnevezéséül szolgált. A kezes elnevezése-sponsor. A
sponsio kizárólag a római polgárok számára fenntartott jogügylet volt. Még a ius
commerciivel rendelkező latinjogúak sem élhettek vele.

Fidepromissionál a kérdés-felelet csak az alkalmazott szavakban különbözött a sponsiotól.

(Quod
Maevius spopondit, idem dari fide tua promittis?-Fide promitto=becsületedre ígéred, hogy
ugynazt adod, amit Maevius ígért?-Becsületemre igérem) A fidepromissiot a sponsióval
szemben nem csak rómaiak, hanem latinjogúak és peregrinusok is alkalmazhatták.

b.)
A preklasszikus kor kezességi formája a fideiussio, mely idővel kiszorította a kezesség
korábbi fajtáit. A fideiussio alakilag még mindig stipulatio formájában jött létre, (Quod
Maevius debet, idem dari fide tua iubes?-Fide iubeo=Becsületedre fogadod, hogy ugynazt
adod, amvel Maevius tartozik?-Becsületemre fogadom) de tartalmilag azonban, már kezdettől
eltért a két kezességi formától (a fideiussor ígérete ugyanis nem a főadós által formálisan
megígért, hanem a tényleges tartozásra vonatkozik.), később pedig még e formai közös vonást
is levetkőzte

B. A megbízás formájában létrehozott kezesség (mandatum qualificatum)

A klasszikus korban a kezességet egyre gyakrabban formátlan, pénz hitelezésére szóló
megbízással hozták létre-mandatum, pecuniae credendae.
Itt a kezes (mint megbízó, mandator) megbízza a hitelezőt (megbízott, mandatarius), hogy
hitelezzen bizonyos összeget a főadósnak. Ha a főadós lejáratkor nem teljesítene, a hitelező a
megbízási szerződés folytán actio mandati contrariával fordulhat megbízója, vagyis a kezes
ellen, hogy térítse meg a főadósnak nyújtott hitelt.)ez a főadósnak nyújtott hitelt jelenti. A
iustinianusi jogban, a mandatum qualificatum a kezesség legfőbb formájává válik.

A tartozás-elismerés formájában létrehozott kezesség (constitutum debiti alieni=cda)

Ha valaki egy másik személy tartozását elismerte, ebből az elismerésből kifolyólag kezesként
felelt. A cda szabályai –a járulékosság tekintetében –eredetileg jelentősen eltértek a kezesség
szabályitól, és csak Iusti terjesztette ki a fideiussio és a mandatum qualificatum aszabályait a
cdara)

D.) A klasszikus korban a fentiek mellett a receptum argentariit is alkalmazták kezesség

céljára.
 141.
A modern kezesség legfőbb elvei. Beneficiumok a kezességnél

A fejlett kezesség főbb elvei.

A fideiussio néven indult majd később mandatum formájában létrehozott fejlett római
kezesség fő
elvei a következők.

a kezesség mindig járulékos kötelem (a források sokszor egyenesena a főkötelem

accessiojának, vagyis a főkötelem járulékának nevezik. A kezesség járulékos jellegéből
következik, hogy a kezes nem lehet többre kötelezve mint a főadós, kevesebbre azonban igen.
Továbbá, ha a főkötelem bármilyen okból megszűnik, a kezes automatikusan szabadul, és a
főadóst mgillető exceptiókra a kezes is hivatkozhat.

A kezesség nem csak stipulatios, hanem bármilyen más kötelem biztosítására szolgálhat, akár
jövőbeli, vagy természetes kötelemre is.(a rabszolga kötelmét –naturalis obligatio-szintén
érvényesen lehetett kezességgel biztosítani.

A kezesség nem személyhez tapadó kötelem, ennek folytán időbeli korlátozás nélkül átszáll a
kezes örököseire.

Több kezes egyetemlegesen felel. Ha viszont bármelyikük kérné, a tartozás hadrianus egy
rendelete alapján megoszlik a fizetőképes kezesek között-ez a megosztás
kedvezményebenefitium divisionis. Az egyetemlegesség még ekkor is fennmarad, mivel, ha a
hitelező valamelyik kezestől nem kapná meg teljes egészében a rá eső részt, a hiányt
behajthatja a többi kezesen.-e szabályt Iusti kiterjeszti minden egyetemleges kötelemre azzal a
megszorítással, hogy a megosztás feltétele nemcsak az adóstársak fizetőképessége, hanem
jelenléte, elérhetősége, perelhetősége is.

Iusti ig a hitelező szabadon választhatta meg, hogy a főadós nemteljesítése esetén a főadóst
vagy a kezest perli –készfizető kezesség. Iusti ezt annyiban változtatta meg, hogy a hitelező
köteles előbb a főadóson megkisérelni a tartozás behajtását, és csak ennek sikertelensége
esetén (vis a végrahajtási eljárás eredménytelenségének bizonyítása alapján) fordulhat
akezesek ellen. Ez a sortartás kedvezménye-beneficium ordinis.

A fizető kezes bizonyos értelemben a hiotelező helyébe lép:megkapja a hitelező kereseteit, s

esetleg egyéb biztosítékait(pl zálogjog). A legis actios eljárás esetén a sponsor a főadós ellen
eredetileg egyenesen és közvetlenül manus iniectioval élhetett, később ehelyett a lex Publilia
alapján duplumra menő actio depensinek volt helye.
Beneficiumok a kezességnél
A fejlett kezesség főbb elvei. Beneficiumok a kezességnél
A kezesség főbb elvei:

-A kezesség mindig járulékos kötelem. A kezesség járulékos jellegéből pedig következik,

hogy a kezes nem lehet többre kötelezve, mint a főadós (kevesebbre azonban igen). Ha a
főkötelem bármilyen okból megszűnik, a kezes automatikusan szabadul (ipso iure liberatio),
valamint, hogy a főadóst megillető exceptiokra a kezes is hivatkozhat.

A kezesség nemcsak stipulatiós, hanem bármilyen más kötelem biztosítására szolgálhat, akár
jövőbeli, akár természetes kötelemre is.

-A kezesség nem személyhez tapadó kötelem, ezért időbeli korlátozás nélkül átszáll a kezes
örököseire.

-Több kezes egyetemlegesen felel. Ha viszont bármelyikük kéri, a tartozás megoszlik a

fizetőképes kezesek között. Ez a megosztás kedvezménye (beneficium divisionis) Az
egyetemlegesség azonban még ekkor is fennmarad, mivel ha a hitelező valamelyik kezestől
nem kapná meg teljes egészében a ráeső részt, a hiányzó összeget behajthatja a többi kezesen.

-Iustinianusig a hitelező szabadon választhatta meg, hogy a főadós nemteljesítése esetén a

főadóst vagy a kezest perli. (készfizető kezesség.).
Iustinianus ezt annyiban változtatta meg, hogy a hitelező köteles előbb a főadóson behajtani a
tartozást, és csak ennek sikertelensége után fordulhat a kezesek ellen a hiányzó összeg erejéig.
Ez a sortartás kedvezménye (beneficium ordinis).

-A fizető kezes bizonyos értelemben a hitelező helyébe lép: megkapja a hitelező kereseteit, és
esetleges egyéb biztosítékait (pl. zálogjog)

170. A zálogjog elhelyezkedése a tananyagban

A zálogjogot lehet tárgyalni a szolgalmakkal. az örökhaszonbérlettel és a felülépítményi
joggal együtt.

2. Ismertetheto a zálogjog a kötelem biztosítékai között, a kezességgel együtt.

3. Végül ismertetheto a zálogjog a zálogszerzodés kapcsán is.
(Brósz-Pólay: 2.)
(Benedek: 1., 2.)
 142-143.
(A zálogjog elhelyezkedése a tananyagban) Zálogjogi formák

A kötelem dologi biztosítéka: a zálogjog

A zálogjog fogalma, formái, keletkezési forrásai, megszűnése

A zálogjog fogalma:

A zálogjog olyan in rem actióval ellátott jog, melynél fogva valamilyen vagyontárgy egy
követelés biztosítékául szolgál akként, hogyha az adós a lejáratkor nem teljesítene a hitelező
jogosult ezt a vagyontárgyat értékesíteni és követelését a vételárból kielégíteni, köteles
azonban az esetleges vételárfelesleget (superfluum, hyperocha) az adósnak kifizetni ill. ha a
követelés megszűnnék a dolgot visszaadni.

A zálogjog formái:

A zálogjog jogintézményként meglehetősen későn jelentkezik a római jogban. 3 zálogjogi

forma alakult ki:
fiducia (cum creditore contracta)
pignus
hypotheca

A fiducia és a pignus kialakulási idejét nem ismerjük, a történeti időkben párhuzamosan

érvényesültek. A iustinianusi jogban már csak a pignus és a hypotheca volt élő jogintézmény.

Fiducia (cum creditore contracta)

Ez olyan mancipációt jelentett, amelynek alkalmával a hitelező (formailag vevő),

ünnepélyesen megígérte, hogy a dolgot, melyet mancipációval megszerez bizonyos
feltételekkel mancipáció,(in iure cessio) útján visszaszolgáltatja az adósnak, az (eladónak).
Mindez csupán a hitelezővel kötött bizalmi alapú megállapodás (mivel az ősi civiljogi
jogügylet nem tartalmazhatott feltételt) pactum fiduciae, amelynek keretében a dolog
visszaadását pusztán a tisztesség és a szótartás (fides) garantálja. A fiducia tárgya
értelemszerűen csak res mancipi lehetett, melyet a hitelező az adóstól civiljogi tulajdonba
kapott. A nuncupatio úgy szólt, hogy ha az adós bizonyos időn belül (lejáratkor) nem adná
vissza a „vételárat” akkor az „adásvétel” véglegessé válik, a hitelező megtarthatja a dolgot.
(zálogtárgyat) Ha azonban az adós – eladó – időben teljesítene a hitelező is köteles a dolgot
visszaadni, ezzel pedig az adásvétel hatályát veszti. Ha a fiduciárius nem mancipációval vagy
in iure cessióval szolgáltatja vissza a dolgot, akkor a másik fél a dolgot elbirtoklással is
megszerezheti. (usureceptio ex fiducia)
A praetori jog idővel kialakított egy infámiával járó kötelmi keresetet (actio fiduciae). Ebben
az esetben az a zálogadós perelhetett e dolog kiadása iránt, ill. a kártérítés iránt. A fiduciánál a
hitelező teljes biztonságot élvezett, az adós pedig ki volt szolgáltatva, hiszen ha a hitelező,
mint ugyebár tudjuk,-civiljogi tulajdonos-elidegenítette a dolgot (ezt dologi jogi szempontból
jogszerűen megtehette) az adós legfeljebb kötelmi jogi alapon, kártérítésért perelhette őt.

Pignus (kézizálog)
Rendelkezik bizonyos civiljogi gyökerekkel (legis actio per pignoris capionem-659.) A
pignust eredetileg csak ingókra (ezen belül is csak res mancipire) lehetett alkalmazni.

A praetor a formátlanul átadott zálogtárgyat birtokló hitelezőnek:

a teljesítés előtt vele szemben fellépő adós rei vindicatiójával szemben exceptiót
mindenkivel szemben birtokinterdictumokat a későbbiekben már in rem actiókat is adott

A fiduciával szemben a pignus esetében az adós nem tulajdont, hanem csak birtokot (civilis
possessio ad reliquas causas) ruház a hitelezőre. A hitelező (creditor pigneratitius) nem lévén
tulajdonos jogszerűen nem idegeníthette el a zálogtárgyat ugyanakkor az adós rei
vindicatióval bárkitől visszaszerezhette azt (feltéve hogy teljesített és tulajdonos volt). A
hitelező keresetét actio pigneraticiának nevezzük. A zálogba adott tárgyat a hitelező nem
használhatta,(gazdasági hátrány,hiszen a zálogba adás által a dolog kiesett a gazdasági élet
vérkeringéséből) mert ha megtette lopást követett el. Ezt a hátrányt több módon próbálták
kiküszöbölni:
A hitelező visszaadta a dolgot az adósnak, vagy precambriumba vagy bérbe, hogy az tovább
használhassa "A pignus csak a birtokot viszi át a hitelezőre, az adós tulajdona változatlan
marad. Az adós mégis használhatja a dolgát szívességi használat és bérlet alapján is."

A klasszikus korban már külön megállapodással biztosították, hogy a hitelező használhatja a

zálogtárgyat és szedheti annak gyümölcseit. Ez az ellenhasználat (antichrésis) esete. A
hitelező által beszedett gyümölcsök értékét ill. a használat értékét ilyenkor levonták az adós
kamattartozásból, ha pedig az előbbi az utóbbit meghaladta, a főkövetelésból. Amennyiben
még igy is maradt volna fölösleg, azt a záloghitelezőnek ki kellett adnia.Az antichrésis a
posztklasszikus korban accidentalia negotiiből naturale negotiivé vált, mivel a törvény
egyenesen felhatalmazta a záloghitelezőt, hogy a zálogba kapott telket bérbeadás útján, vagy
egyéb módokon hasznosítsa. A zálogtárgyból befolyó hasznok beszámítandók voltak a
követelésbe.Az antichresisre vonatkozó megállapodás hiányában a záloghitelező köteles volt
a gyümölcsöző dolog gyümölcseit beszedni, amelyeken szintén zálogjogot szerzett, míg
pactum esetén a gyümölcsökön tulajdont szerzett.

Császári rendeletek megtiltották a közérdekű dolgoknak a hitelezők általi birtokbavételét.

Nagy hátrány volt a pignusnál az, hogy amíg a fiduciánál a zálogtárgy tulajdonának
megszerzése révén a záloghitelező nemteljesítés esetére biztosítva volt, a pignusnál a dolog
birtoklása nem (még elbírtoklás utján sem eredményezhetett tulajdonszerzést. Mivel a
zálogtárgyat a hitelező eredetileg nem adhatta el, valamint tulajdonos sem lehett, a pignus
ebben a formájában csak visszatartási jogot (retentio) biztosított, vagyis nem garantálta, hogy
a hitelező követelése kielégítést nyerjen, így szokássá vált külön pactummal kikötni az eladási
jogot (ius distrahendi) vagyis hogy ha az adós lejáratkor nem teljesít a hitelező eladhassa a
dolgot és a vételárból kielégíthesse igényeit. (Mivel az adásvétel tárgya bármely vagyoni
értékkel bíró jog lehetett,a különféle kötelmi jogosultságok elzálogosítása esetén a ius
distrahendi gyakorlása semmiféle nehézséget nem okozott. ) ez a klasszikus korban a pignus
velejárója lett (vagyis a pignusnál a ius distrahendi, amely a klasszikus kor előtt més csak
accidentale negotii volt a klasszikus korban már naturale negotiivé vált, aiustinianusi jogban
meg már egyenesen essentiale negotiivé vált, mivel az eladási jogot ekkor már a felek
megállapodásával sem lehetett kizárni) Ha a zálogtárgyat hitelezőnek magasabb áron kellett
értékesítenie, akkor ez árverés útján történt.( a bona fides szerint kellett eljárni a
záloghitelezőnek.
Hypotheca (jelzálog)

Ez a zálogjog puszta megegyezéssel (conventio pactum) jött létre. Az adós formátlan

megállapodással leköti zálogba valamilyen dolgát,(nem kell hozzá sem tulajdonbaadás, sem
birtokba adás) ezt jelzálognak (jelképes zálog) nevezzük. A kézizálog hitelezőt megillető
dologijogi jogosultságok megilletik a jelzáloghitelezőt (creditor hypothecarius), aki birtokjogi
szempontból látens civilis possessornak nevezhető, aki szükség esetén ugyanúgy megkapja a
praetortól a birtokinterdictumokat, mint a creditor pigneraticius."pignusnak tulképpen azt
nevezzük ami átkerül a hitelezőhöz, hypothecának pedig azt, amikr még a birtok sem kerül a
hitelezőhöz."

A gazd élet szükségletei hívták létre ezt a álogjogi formát. A haszonbérlő a föld
tulajdonosához képest rendszerint nagyon szegény ember volt, aki legfeljebb a bérbe vett föld
megműveléséhez szükkséges eszközökkel rendelkezett, viszont a tulajdonos épp ezért
biztosítékot kívánt szerezni, arranézve, hogy majd a bérleti díjat megkapja. Ha a haszonbérlő
kis vagyonát vette volna zálogba a régi zálogjogi formák szerint, lehetetlenné vált volna a föld
megművelése. Olyan megoldást kellett találni, amely lehetővé teszi a föld megművelését, és
ugynakkor biztosítékul szolgál a bérösszeg megfizetésére nézve is:

Egy Salvius nevű praetor interdiktális úton biztosította a haszonbérbeadót, hogy a

haszonbérlőjével (colonus) kötött formátlan megegyezés alapján bérlőjének a bérleményébe
bevitt dolgai (invecta, illata) a bérleti díj biztosítására zálogul szolgáljanak.(nemteljesítés
esetén uis a bérbeadó jogosult volt megakadályozni a dolgok elvitelét ill. birtokba vehette
azokat) Ez volt az in personam hatályú interdictum Salvianum, amely a birtok
megszerzésére szolgáló birtokinterdictum. (lakásbérletnél a praetor az interdictum salvianum
hoz képest fordított előjelű interdictum de migrandoval tiltotta meg, hogy a bérbeadó
visszatartsa bérlőjének (inquilinus) a bérleménybe bevitt és zálogul lekötött dolgait, ha már a
bérlő eleget tett kötelezettségeinek. A colonust ez az interdictum nem illette meg)

Ennek a továbbfejlesztésére egy Servius nevű praetor in rem keresetet adott a

haszonbérbeadónak nemcsak a haszonbérlő, de bárki más ellen is, akinél a bérleménybe bevitt
és lekötött vagyontárgyak találhatók. Ez az actio Serviana.(e kereset újítása tehát lényegében
az in rem hatályú védelem megteremtése, mert alkalmazási köre továbbra is csak a
haszonbérlettel kapcsolatban zálogul lekötött invectára és illatara terjed ki)

Az actio Serviana kötöttségeit hamarosan megszüntették, ugyanis a későbbi praetorok a

keresetet utiliter megadták minden olyan esetben, amikor az adós a hitelezővel kötött puszta
megállapodással (pactum hypotechae) alapított zálogjogot, tehát nemcsak haszonbérlet,
hanem bármely más jogviszony körében is, és akkor is ha a zálogtárgy invecta et illataként sm
került a hitelező ellenőrzése alá. Ilyen esetben adták az actio Serviana utilist, actio
hypotecariát. (1419 lap alja)

A iustinianusi jog kétféle zálogjogot ismert: az egyik puszta megegyezéssel jött létre, a
másiknál a dolog átadása is szükséges a zálogjog keletkezéséhez. E két zálogjogi formát a
lényegében egységes zálogjog két konkrét megnyilvánulásának tekintették. Fontos azonban
hogy a Iustinianusi jogban már egysége zálogjog a továbbélés folyamán megint kettévált az
ingó dolgokon alapítható kézizálogra (ol.pegno) és az ingatlanokon alapítható jelzálogra
(ipoteca).
A zálogjog keletkezése:

1. A felek rendelkezése
2. Törvény útján
3. Hatósági vagy bírói intézkedés
1. A felek rendelkezése:
Alapvetően szerződés, kivételesen egyoldalú rendelkezés pl végrendelet. A zálogjogot
keletkeztető szerződés:
fiducia esetén a mancipatio
zálogtárgy birtokba adása esetén contractus pignareticius mint reálszerződés, mely a dolog
átadása
nélkül is érvényes, a többi reálszerződéstől eltérően, mint
alakszerűtlen de peresíthető pactum hypothecae

2. A törvényi zálogjog:
• a bérbeadót a bér biztosítására a bérleménybe a bérlő által bevitt dolgokon kikötés nélkül is
fennálló zálogjog
• haszonbérletnél a bérlő által quasi traditioval megszerzett gyümölcsökön fennálló zálogjog
• a feleséget hozománya visszakövetelésének biztosítására valamint a férj vagyonkezelése
esetén a férje vagyonán fennálló zálogjog
• A gyám és a gondnok vagyonát terhelő zálogjog
• A fiscus törvényi zálogjoga
3. A hatósági, bíró intézkedésből keletkező zálogjog:
• pl egyes praetori birtokbautalásoknál
• vagy a marasztalt adós vagyonára vezetett végrehajtásnál
A zálogjog megszűnése:

a.) Ha a biztosított követelés megszűnik:

Teljesítéssel
ius offerendi gyakorlásával
Letétbe helyezéssel
Ezen esetekben a járulékos kötelem is megszűnik. Amíg azonban a követelésből a
legcsekélyebb rész is fennáll, a zálogjog teljes egészében fennmaradt, sőt a későklasszikus
kortól ugyanazon személyek közt fennálló és eredetileg e zálogjoggal nem biztosított egyéb
követelések biztosítását isszolgálta-pignus Gordianum.
A hitelező követelésének teljes kielégítéséig a követelés biztosítását szolgáló több zálogtárgy
közül –részteljesítés esetén- egyetlen zálogtárgyat sem köteles mentesíteni a zálogjogi
kötelezettség alól. Ha pl. a hitelező meghal és a követelés több személy között oszlanék meg ,
a zálogjog fennáll továbbra is amíg az összes hitelező követelése kielégítést nem nyer. A
zálogjog OSZTHATATLAN:

b.) A zálogtárgy eladása:

A befolyt vételárból először a kamatokat kell elszámolni, és csak azután kerülhet sor a tőkére.
Fontos kiemelni, hogy a zálogjog oszthatatlan.

c.)A zálogjog megszűnésének egyéb esetei:

• A zálogtárgy elenyészése megszünteti a zálogjogot

• Confusio
• Lex Commissoria érvényesítése
• Hitelező lemond a zálogjogáról
• Posztklasszikus korban elévüléssel (30-40 év után a zálogjog is elévült)
• Zálogmentesség elbirtoklásával (erre egy 3. személynek praescriptio longi temporis révén
volt módja)
 144.
A zálogjog és a zálogszerződés közötti összefüggés.
A zálogjog megszűnése.

A zálogjogot élesen meg kell különböztetnünk a zálogszerződéstől. A zálogszerződés

kötelmi jogi ügylet, nem azonos az idegen dologbeli jogok (iura in re aliena) közé tartozó
zálogjoggal, hanem annak csak egyik keletkeztető forrása. A zálogszerződés azon kívül, hogy
tulajdonképpeni következményként in rem actióval védett jogot (zálogjogot) hoz létre,
szabályozza egyben a záloghitelező és zálogadós közötti belső kötelmi viszonyt is -így tehát
kettős – kötelmi jogviszonyt és idegen dologbeli jogot keletkeztető - hatása van.

A zálogszerződés csak a belőle keletkező kötelmi jogviszonyt szabályozza, és közvetlenül

csak az in personam actioknak képezi jogalapját, míg a belőle keletkezett zálogjog, mint
dologi jogviszony önálló léttel bír, s a záloghitelező dologi jogosultságainak, in rem
actiojának csak ez a zálogjog a közvetlen alapja, nam pedig az azt keletkeztető
zálogszerződés.

A zálogjog három módon keletkezik:

- jogügyleti úton, azaz a hitelezo és az elzálogosító szerzodésével, ill. végintézkedéssel
- magistartusi, vagy bírói határozattal
- jogszabályi rendelkezés alapján.

A zálogszerzodés az ügyleti úton történő zálogalapítás fő esete. A zálogszerzodés lehet:

- contractus pigneraticius (ingó)
- pactum hypothecae (ingatlan)

A zálogjog megszűnése

A) megszűnik a zálog olyan okokból, melyek az idegendologbeli jogokat általában

megszüntetik:
a) ha a zálogtárgy megsemmisül, állaga átalakul (pl. specificatio folytán) vagy forgalmon
kívülivé válik;
b) confusio esetén, vagyis ha a záloghitelező a zálogtárgy tulajdonosalesz vagy megfordítva, a
zálogtárgy tulajdonosa azáloghitelező utódjává válik;
c) a záloghitelező lemondásával, mely alakszerűtlen ügylet.
Erre többnyire amiatt kerül sor, mert az adós egyéb biztosítékotnyújt, pl. kezest állít.
Lemondásnak minősült az is, ha egy ingatlan elidegenítésekor írásbeli hirdetmény útján
jelentkezésre felszólított záloghitelezok,bár az adott helység lakosai, nem jelentkeztek.

B) A zálogjog sajátos megszűnési okai:

a) a biztosított követelés teljes megszűnése
(ha a követelés csak részben szűnik meg, a zálogjog osztatlanul fennmarad a hátralékra,
továbbá akkor is, ha a követelés naturalis obligatiová lesz - pl.elévülés, kereset-konszumpció
miatt);
b) a ius distrahendi gyakorlása
mely nem csupán az eladást foganatosító hitelező zálogjogát szünteti meg, hanem a
rangsorban utána következokét is;
c) a dolog zálogmentességének elbirtoklása (usucapio libertatis)
ha valaki egy dolgot az azt terhelo zálogjogról nem tudva jóhiszeműen ésvalamely élők közti
ügylet, mint titulus alapján szerzett meg (tehát nem örökléssel), és azt a longi temporis
praescriptióhoz megkívánt időn át (10 ill. 20 év) birtokolja, maga a zálogjog enyészik el. Ha a
szerzés titulus nélkül történt, a megszűnés 30 év múlva következik be;

d) a zálogkereset elévülése
ha a záloghitelező az őt illető zálogjogot olyankor, amidőn a zálogtárgy egy harmadiknál van,
30 éven át, ha pedig magánál az elzálogosító adósnál vagy örököseinél, 40 éven keresztül nem
érvényesítette.
 145.
A zálogjoghoz kapcsolódó in rem védelmet élvező jogosultságok

A záloghitelező jogai:
Ius possidendi - a záloghitelezo birtoklási joga
A birtokbaadást a hitelező az adóssal szemben interdictum Salvianum-mal, mindenki mással
szemben actio Serviana utilis, vagy actio hypothecaria-val kényszerítheti ki.

Ius distrahendi - a záloghitelezo eladási joga

Vevővel szemben a záloghitelező csak eladási jogáért felel. Elperlés miatt a vevő az
elzálogosító ellen fordulhat actio empti utilis-szel.

A záloghitelező eleinte csak akkor adhatta el a zálogtárgyat, ha azt a felek előre kikötötték
(pactum de distrahendo) – de a klasszikus jogban már külön kikötés nélkül is megillette a
zálogtárgy eladásának a joga.

Az eladási jog tehát a zálogszerződés esetleges alkotórészéből annak természetes alkatrészévé

vált, melyet minden elzálogosításba bele kellett érteni.

Justinianus szerint az eladási jog már a zálogszerződés lényeges alkatrésze, tehát ki sem
zárható, s a pactum de non distrahendonak csupán az a jelentősége, hogy eladás előtt az adóst
háromszor kellett értesíteni és felszólítani teljesítésre.

Az eladás nem volt formaságokhoz kötve, s történhetett magánúton, de a záloghitelezőnek

bona fidi kellett eljárnia, vagyis törekednie kellett reális vételár elérésére.
Erre tekintettel sem ő, sem az adós nem vehette meg a zálogtárgyat.

A hitelező eljárása körüli esetleges későbbi viták elkerülése érdekében éppen ezért szokásos
volt zálogtárgy árverés útján való értékesítése.

Eladás esetén a vevő a záloghitelezőtől a traditioval

 res nec mancipi felett quiritar,
 res mancipi felett bonitar tulajdonjogot szerzett

A vevővel szemben a zálohitelező csak eladási jogáért felelt.

Az eladással az elzálogosít tulajdonjoga, valamint a dolgot terhelő későbbi jogok (szolgalmak,

zálogjogok) megszűntek.
 146.
Kielégítési sorrend több záloghitelező esetén. Ius offerendi

Ugyanazon a dolgon több zálogjog is alapítható, amelyek úgy keletkezhetnek, hogy:

 Különböző személyek engedélyeznek zálogjogot a dolgon. (pl a civiljogi
tulajdonos+az aki elbirtokló félben van)
 Azonos zálogadós alapít egymást követően zálogjogot ugyanarra a dologra.
(„jelzálog” esetében)

a) Ha a dolgot különböző személyek zálogosították el, akkor a kielégítés szempontjából az

actio
Publiciana elvei érvényesülnek. Aki erősebb jogelődtől szerzett, annak van elsőbbsége,
azonos jogú jogelődtől való szerzés esetén pedig a birtokló helyzete az erősebb.

b) Ha a több zálogjogot ugyanaz a személy létesítette, ugyanazon a dolgon, akkor:

 Ha a zálogjogok egy aktussal keletkeztek, a több záloghitelező követelése arányában
kap kielégítést.
 Ha a zálogjogok egy időben, de különböző ügylettel keletkeztek, a birtokló
záloghitelező részesül előnyben.

Ezeket az elveket azonban több ún. privilegizált zálogjog esetében áttörték. Pl. a fiscus
követelése, a feleség hozománykövetelése, stb. keletkezési idejére tekintet nélkül minden
egyéb zálogjogot megelőz.

Több zálogjog esetén csak az első helyen lévő záloghitelező rendelkezhetett a zálogtárggyal, ő
határozhatott az eladás ideje és módja felől.
A zálogtárgynak az első helyen álló záloghitelező általi eladása a többi zálogjogot is
megszünteti.
Így a vevő a dolgon zálogtehertől mentes tulajdont szerez. A hátrább álló záloghitelezőknek
csak annyi joguk maradt, hogy az őket megelőző hitelezők követeléseinek kielégítése után
megkaphatták az eladási ár esetleges fennmaradó részét. E hátrányos helyzeten a hátrább álló
záloghitelezők csak oly módon segíthettek, ha felajánlották az előttük álló hitelezők
követeléseinek teljes követelését. (ius offerendi). Ezt az előttük álló hitelező köteles
elfogadni.

Ha nem fogadná el bírói letétbe helyezéssel érhető el a kívánt cél s ezáltal a fizető hitelező
megszerzi a kielégített hitelező helyét: "Aki második helyen szerzett zálogjogot, jogát úgy
erősítheti meg, hogy az őt megelőző hitelezőnek kifizeti az annak járó összeget, vagy ha
felajánlása után az (előző hitelező) nem akarná elfogadni (a pénzt), pecsételje le azt és
helyezze letétbe. Ily módon a fizető hitelező kezébe kerül a zálogtárgy feletti rendelkezési jog.

Az összes követelések kielégítése után fennmaradó esetleges vételár-fölösleget a hitelező

ilyenkor is köteles volt kiadni a zálogadósnak.
A rómaiaknál ugyanannak a dolognak többszörös elzálogosítása nem volt kielégítően
szabályozva. A római jog nem tartalmazott olyan rendelkezéseket, amely biztosította volna,
hogy egyik hitelező tudjon a másikról.
Kielégítési sorrend
-ha a zálogjogok egy aktussal keletkeztek, akkor a több záloghitelező követelése arányában
kap kielégítést
-ha a zálogjogok egy időben, de különböző ügylettel keletkeztek, akkor a birtokló
záloghitelező részesül előnyben
-ha a zálogjogok különböző időben keletkeztek, akkor az “aki előbb van időben, erősebb a
jogot illetően” elv érvényesül.

Ezeket az elveket áttörték az ún. privilegizált jogok:

- a fiscus követelése
- a feleség hozománykövetelése
- a már elzálogosított hajó, vagy ház javítására adott kölcsön.
 147.
A kötbér fogalma, funkciói.
A foglaló

A kötbér (poena)-poena conventionalis (szerződéses bírság) A szerződő felek által

stipulatióban kikötött pénzösszeg, amelyet az adós a szerződés nem teljesítése vagy nem kellő
teljesítése esetén köteles a hitelezőnek visszafizetni.

A fizetokészség biztosítása
A kötelem teljesítése függ
• egyrészt az adós a fizetőképességétől,
• másrészt szubjektív fizetőkészségétől.

Az adósi teljesítőkészség (fizetőkészség) növeléséről a felek előzetesen, a szerződés

megkötése alkalmával gondoskodhattak,
• kötbér (poena conventionalis) kikötésével, vagy
• foglaló (arrha) adásával.

A kötbér (poena conventionalis)

A kötbér (másként szerződéses bírság) az a pénzösszeg, melyet az adós arra az esetre ígér a
hitelezőnek, ha tartozását egyáltalán nem vagy késedelmesen ill. nem kellően teljesítené =
ún. valódi kötbér, mely tehát lényegét tekintve nem más, mint kárátalány, vagyis a
szolgáltatáshoz fűződő és a kötelemszegéssel sérelmet szenvedett hitelezői érdek (interesse)
pénzben történő előzetes megállapítása.

A kötbér, melynek kikötése stipulatioval történik, és a delictualis adós által fizetendő poena a
névazonosság ellenére egymástól lényegesen különbözik:
a) a delictumot elkövető terhére a poenát a törvény írja elő, míg a kötbért a felek állapítják
meg,
b) a delictualis poena-tartozás a tettes halálával megszűnik, a kötbér fizetési kötelezettség
ellenben átmegy az adós örököseire.

A kötbér értelme
A szolgáltatási kötelezettség neki felróható megsértése esetén az adós természetesen külön
kikötés nélkül is, pusztán a törvény alapján tartozik a hitelezőnek okozott kárt megtéríteni.
Ahhoz azonban, hogy kárának megtérítését a hitelező követelhesse, bizonyítania kell:
a) a szerződésszegéssel összefüggő kárának nagyságát,
b) továbbá azt, hogy a szerződésszegés az adósnak felróható, vagyis többnyire az adós
vétkességét.

Mindkét körülmény bizonyításának terhe a hitelezőre nehezedik, így őt adandó esetben

hátrány érheti pusztán amiatt, hogy teljes kára nagyságát vagy az adós vétkességét nem tudja
bebizonyítani, melynek következményeit azután viseli (bizonyítási szükséghelyzet).

Ezeken a nehézségeken segít a kötbérkikötés: ahhoz, hogy a kikötött kötbért követelhesse, a

hitelezőnek csupán a kötbérkikötés tényét és a kötelemszegés (nemteljesítés vagy nem kellő
teljesítés) fennforgását kell bizonyítania.
A kötbér funkciói
A hitelező igénye a kötbérre attól függ, hogy mi volt a kötbérkikötés célja.

a) amennyiben a kötbért nemteljesítés esetére kötötték ki, a hitelező vagylagosan követelheti

• a kötbért, éspedig tekintet nélkül az adós vétkességére, vagy
• perelhet az alapszerződés keresetével kártérítésre, amihez persze a kár nagyságán kívül az
adós vétkességét is bizonyítani tartozik.

Utóbbi keresetre éppen ezért olyankor kerül sor, amidon a hitelező kimutatható kára a kötbér
összegét meghaladja. A két kereset azonban együttesen nem indítható. Ha mégis erre kerülne
sor, az adós a késobbi kereset ellen exceptia dolival védekezhet.

„alternatív kötbér”
kötbér vagy kártérítés

b) Ha a kötbért nem kellő teljesítés (leggyakrabban adóskésedelem) esetére kötötték ki, a

szerződési alapkereset és a kötbérre irányuló kereset együttesen, halmozva indítható: a
hitelező az alapkeresettel követeli a szolgáltatást (ill. az annak kimaradása miatti kártérítést), a
kötbérkikötés alapján pedig a késedelmi kötbér megfizetését.
„késedelmi kötbér”
kötbér + teljesítés

c) A kötbér kiköthető arra az esetre is, ha a nemteljesítésből, vagy nem szerződésszerű

teljesítésből eredő kár nehezen volna megállapítható - „kártérítési kötbér”
A felek tulajdonképpen közös megegyezéssel állapítják meg a kártérítést előre, meghatározott
összegben. Az alapkövetelés teljesítése eredetileg nem jön szóba emellett.

Justinianusnál a hitelező követelheti a kötbér összegét meghaladó bizonyított kárát is.

kötbér + (kártérítés)

d) „teljesítési (nem valódi) kötbér”

A valódi kötbértől (mely egy már fennálló kötelemhez kapcsolódik, mint az adós elsodleges
kötelezettségének kiegészítése) különbözikaz ún. nem valódi kötbér, melynél arról van szó,
hogy a jogi kötelezettséget valaki terhére egyedül a kötbérkikötés teremti meg.

Ekkor a poena conventionalis arra szolgál, hogy vele bármely magatartást ki lehet
kényszeríteni, feltéve hogy az nem jogellenes vagy erkölcstelen, főleg pedig olyan
kötelezettségek teljesítését, melyek egyébként perelhetetlenek (pl. a harmadik személy terhére
vagy javára szóló kötelezettségvállalásokat).

A közvetett kényszer abban áll, hogy ha az érvényesíthetetlen kötelezettséget a felvállaló nem

teljesíti, köteles a kikötött kötbért megfizetni.
Ellentétben tehát a valódi kötbérrel, itt hiányzik a kötelmi alapkereset, csupán a stipulatio
poenae alapján lehet perelni.

A kötbér kikötése
A kötbért általában stipulatioban kötötték ki (poenae stipulatio), s külön a stipulatioból eredő
keresettel érvényesíthető (actio ex stipulatu)
Az alapkötelem utólagos (a kötbér esedékessé válása utáni) teljesítésének elfogadása a kötbér
követelhetoségét megszüntette.

A kötbérnek lehet szerepe a peres eljárásban is:

• biztosíthatja a felek tárgyaláson való megjelenését,
• a választott bíró ítéletének elfogadására szoríthatják egymást vele a felek.

a foglaló - arrha
1. A foglaló (arrha confirmatoria) a szerzodés megkötésének jeléül valamelyik szerződő fél
részéről a másiknak átadott dolog vagy pénzösszeg, melyet ő a szerzodés teljesítése után
tartozik visszaadni, vagy a szolgáltatásba beszámítani.

Azon túl, hogy elsődlegesen a szerződéskötés bizonyítéka, egyben biztosítéka is annyiban,

hogy a teljesíteni vonakodó fél a kártérítésen felül még az adott foglalót is elveszti, a kapott
értékét pedig kétszeresen tartozik megtéríteni.
A foglalóadás görög szokása Rómában már a köztársaság korában meghonosodott.
Maga az intézmény, elnevezésébol következtethetően közel-keleti eredetű. (a héber arrha szó
gyűrűt jelent, a foglaló szokásszerű, feltehetően eredeti tárgyát).

Rómában a posztklasszikus kortól az adásvételnél

• a vevő foglaló adásával,
• az eladó annak elfogadásával hozza magát kötelezettségbe, persze nem a szolgáltatásra,
hanem csupán a tekintetben, hogy szerződésszegése esetén
• a vevő az adott foglalót elveszti,
• eladó pedig a kapottat többszörösen, esetleg büntetéspénzzel tetézve tartozik visszaadni
(arrha poenalis)

A nemteljesítésből származó károk megtérítése nyitva marad, perelhető.

Szerzodésszerű teljesítés esetén a foglaló beszámítandó ill. visszaadandó.

A bánatpénz
Élesen megkülönböztetendő a foglalótól a bánatpénz (arrha poenitentialis):
ez a szerzodéskötésnél adott vagy kikötött fix büntetési összeg (poena), melynek
megfizetésével a szerződő fél az egyoldalú elállás jogát biztosítja magának, ha a
szerződéskötést utóbb megbánná.

Ez egy facultas alternativa a szerzodő fél javára.

A bánatpénz követelhető, de az alperes választhat, hogy
– megfizeti a bánatpénzt, vagy
– teljesít.
A bánatpénz tehát nemhogy erosítené, inkább lazítja a kötelmet, s a szerződés felbontása miatt
károsodó fél nem is igényelheti a bánatpénz összegét meghaladó kára megtérítését.
 148.
A lex comissoria fogalma, alkalmazási köre

A lex Commissoria (ún. jogvesztő záradék) elnevezésű szerződési kikötés értelmében a

záloghitelező nemteljesítés esetén követelése fejében megtarthatta a zálogtárgyat.
Constantinus az ilyen követeléseket semmisnek nyilvánította, mivel azok az adós érdekeit
sértették.

Elállás („visszalépés”) kikötése arra az esetre, ha a vevő nem fizetne. Ilyenkor az eladott árut
a vevő visszakapja rendszerint a már fizetett részletek megtartása mellett. Ezt a részben
büntető tartalmú kikötést (lex commissoria, jogvesztő záradék) a források általában felbontő
feltételnek mindőítették.
 149.
A novatio és a delegatio

A kötelmek módosítása a római jogban: A kötelem mint jogviszony fennállása során, csakúgy
mint bármely más jogviszony, 3 alapvető jogi jelentőséggel bíró mozzanatot tartalmaz:
keletkezik, módosul, megszűnik. A kötelem keletkezéséről már volt szó. A kötelmek
módosulása, nemcsak módosítással (tehát a felek jogügyletével) következhetik be, hanem az
egyik fél cselekménye (szerződésszegés) vagy egyéb jogi tény (pl. vis maior) folytán is. A
római jgban a kötelmeket jogügyletek révén sokáig nem lehetett módosítani, hanem csak
létrehozni, vagy megszűntetni.
Csak a klasszikus korban alakult ki a kötelem hitelezői oldalon való átruházásának a
lehetősége (cessio)és talán csak Iustinál ismerték el annak a lehetőségét, hogy a kötelem
alanyai utólagos megállapodásukkal a kötelmet ne csak megszüntethessék, hanem azt
fenntartva módosíthassák is.

A kötelem megújítása (novatio)

Ennek során a régi kötelem teljesen megszűnik és helyette egy merőben új obligatio
keletkezik:
„az újítás egy előző kötelemnek egy más kötelembe való átöntése és átvitele" (Ulpianus).
Tehát valami új felvételével, beiktatásával a megszűnt régi kötelem helyén egy másik újabb
kötelem jön létre.

Ez a novum megvalósulhat, hogy pl.:

1. a kötelem személyei változnak meg,
2. a kötelem biztosítására kezest vagy zálogot adnak,
3. a követelés összegét változtatják meg,
4. feltételt, időhatározást visznek a kötelembe vagy hagynak el, stb.

Csak a kötelem tárgya kell hogy azonos maradjon, minden egyéb megváltozhat. A novatióra
gyakran abból a célból kerül sor, hogy egy kötelmet (sponsor beiktatása végett) stipulatiós
kötelemmé alakítsanak át.
A novatióval a régi kötelem mindenestől (ill. a maga privilegizált voltában) megszűnik:A
novatiót követően csak a felek legutóbbi akaratának megfelelő új kötelem hatályos; és még
akkor is megvalósult, ha az új kötelem vmilyen oknál fogva érvénytelen lett volna.(pl.gyámi
auctoritás nélkül jött létre)
A novatio mindig stipulatióval jött létre, még akkor is, ha az eredeti kötelem teljesen
alakszerűtlen volt.

Novatio necessaria: a peres elj. során szükségképpen bekövetkezik.

Ez valójában nem novatio, hanem csak hasonlít a novatióhoz: ugyanis nem felel meg a
novatio elemi fogalmi kritériumainak, hiszen a felek akaratától függetlenül jön létre és vele a
kötelem tárgya is megváltozik. A novatio necessarianak két tipusa ismeretes:

1. „Az adós a litis contestatio előtt adni köteles, a litis contestatio után pedig köteles bevárni
az ítéletet.”
2. "Az ítélethozatal után a marasztalt fél köteles eleget tenni az ítéletnek"
Az adós kötelezettsége a litis contestatio előtt sokféle lehet (dolog átadása, munkateljesítés,
kártérítés, stb)
A litis contestatio: újítja az alapkötelmet, s kötelezi a feleket, hogy bevárják a bíró ítéletét,
mely már csakis pénzre szólhat. (az új kötelem tárgyát tekintve is más) A condemnatióval ill.
annak alapján hozott ítélettel ismét noválódik a régi kötelem, mert a feleket ezentúl az ítélet
kötelezi, vagyis azt kötelesek tenni, amit a bíró ítéletében rájuk hagyott.
Mint láttuk ha a felek egy már meglévő kötelem alapján stipulatio formájában úgy létesítettek
kötelmet, hogy abban az előzőhöz képest vmi. új volt, akkor bekövetkezett a novatio, és beállt
a novationak az alapkötelemre gyakorolt megszüntető hatása. Mindez objektíve a felek erre
irányuló akarata nélkül is megtörtént.

Iusti a novatiót azonban a felek újító szándékától (animus novandi) tette függővé. Eszerint
valamely új elem beiktatása önmagában még nem minősült novatiónak, vagyis az előző
kötelemipso iure sohasem szűnt meg, kivéve, ha a felek ezt kifejezetten így akarják. Így
lehetővé vált a kötelmek utólagos jogügylettel történő módosítása, ám a jogtudósok ezt nem
dolgozták ki, önálló elnevezést sem kapott.
A posztklasszikus és a iustinianusi jog szerint a novatio nemcsak szóbeli obligatióként, hanem
bármilyen más formában is létrejöhetett.

A kötelem átruházhatósága – delegatio, a kötelem alanyainak megváltozása

Az archaikus jog szerint a kötelmeket sem a hitelezői, sem az adósi oldalon nem lehetett
átruházni. Ezt a meghat. személyekhez való kötődést a római peres és végrehajtási eljárás.
indokolta, hiszen mindkettő erősen személyi jellegű volt, és csak másodsorban irányult a
vagyon ellen.
A préklasszikus korban viszont a gazd-i élet fejlődése már megkívánta, hogy a követeléseket
„mozgósítani” lehessen. Mivel a kötelmek is beletartoztak a vagyonba, felmerült az átruházás
szükségessége.
Ennek megfelelően változások az öröklési jogban:

- az örökhagyó kötelmei (mind az adósi, mind a hitelezői oldalon) átszállnak az örökösre,

- ha vki a reá megnyilt örökséget még annak megszerzése előtt eladja akkor a vevő-mint
örökös megszerzi az eladott örökségben levő kötelmeket is.

Ezek a rendelkezések azonban még nem jelentik a kötelem átruházhatósága elvének

elismerését, mivel mindkét esetben universalis sucessioról és nem egyes kötelmi jogok
átruházásáról van szó.
A kötelem-átruházások kialakulásában a delegatiónak volt jelentősége.

Delegatio: a hitelező az adóst egy új hitelezőhöz küldi, vagy az adós egy új adóst küld a
hitelezőhöz. E háromoldalú jogviszonyban mindig megtalálható a delegáns (utalványozó,
vagyis a régi hitelező vagy a régi adós) a delegatus (utalványozott, vagyis a delegáns által
felkért adós) és a delegatarius (utalványos, vagyis az a hitelező akihez a delegatust küldik)

Attól függően, hogy a delegatio a hitelező vagy az adós részéről történik-e,

megkülönböztetjük:
a) követelés (nomen) átruházását = hitelezői delegatio (delegatio nominis,activa),
b) tartozás (debitum) átruházását = adósi delegatio (delegatio debiti, passiva).
Továbbá mindkettőn belül beszélhetünk

- teljesítésre irányuló delegatioról (d. solvendi)-itt nem beszélhetünk a kötelem módosításáról

ill. új kötelem keletkezéséről, hacsak nem a delegans és a delegatus között, mert a d. solvendi
csupán a teljesítés konkrét módjának meghatározása, ezért a delegatio solvendi nem is tartozik
szorosan ide
- stipulatióval történő kötelezettségvállalásra irányuló delegatio (d. obligandi).

a) Delegatio activa esetében(hitelezői delegatio)

- a delegatio solvendi úgy valósul meg, hogy hitelező (delegansutalványozó)

felhívja az adóst (delegatus-utalványozott) arra, hogy
ne neki, hanem egy 3. személy részére (delegatarius) teljesítsen,
- a delegatio obligandi keretében a hitelező arra kéri fel az adóst, hogy a teljesítést stipulatio
formájában egy 3. személynek ígérje
meg.

A hitelezői delegatio elvileg senkire sem lehet sérelmes; ugyanis a nemo plus iuris elve
érvényesül, miszerint az adós semmivel sem kerülhet hátrányosabb helyzetbe azáltal, hogy az
eredeti hitelező helyett másnak teljesít.

b) Delegatio passiva esetében:

- a delegatio solvendi esetén az adós (delegans) megbíz egy 3. személyt (delegatus) -aki
rendszerint saját adósa, de lehet más is -,
hogy az utóbbi teljesítsen a hitelező (delegatarius) részére,
- a delegatio obligandinál arra kéri fel a delegatust, hogy
stipulatióval ígérje meg a hitelezőnek, hogy helyette (a régi adós
helyett) teljesíteni fog.

Az adósi delegatio viszont már sérthet biz. érdekeket, pl. a régi adóshoz képest az új adós
kevesebb fedezettel rendelkezik, nem olyan megbízható, stb. és ez a hitelezőre nézve
hátrányos.

További megkülönböztetés a delegatio obligandi esetében, hogy noválják-e a kötelmet vagy

sem.

® A delegatio solvendi esetében ez fel sem merül, a delegatio csak akkor jelentett egyúttal
novatiót is, ha olyan d. obligendire került sor, amelynél a stipulatióban a felek kifejezetten
utaltak a régi kötelemre. Az utóbbi ipso iure megszűnt, és helyébe a stipulatioval létrehozott
új kötelem lépett. A delegatio obligandi esetében az új kötelem a régi mellé lépett. Ilyenkor a
hitelező választása szerint a régi vagy az új kötelem alapján léphetett fel, tehát nem
kumulatív, hanem csak alternatív módon, ekkor ugyanis-modern büntetőjogi terminusszal élv-
látszólagos halmazat lépett fel.
Tehát a delegatio obligandi mindig stipulatio formájában történt. Hitelezőváltozásra irányuló
delegatiónál az új hitelezőnek az adóshoz intézett kérdésére az adós ugyanazt ígéri az új
hitelezőnek, mint amivel a régi hitelezőnek tartozott.
Adóscserénél a hitelező kérdésére az új adós ugyanazt ígéri, mint amivel a régi adós tartozott
a hitelezőnek.
® Hátrányt jelentett, hogy a régi hitelező nem kényszeríthette adósát a stipulatióra, annak
ellenére, hogy az adós szükségszerű közreműködését semmiféle érdek nem indokolta. E
kötöttség miatt a hitelezői delegatio. nem elégíthette ki a rohamosan fejlődő forgalmi
igényeket, eltekintve attól, hogy a d-nál sem egy meglévő kötelem átruházása történt, hanem
új kötelmeket hoztak létre részben új felek között.
 150. A liberatio és a szűkebb értelemben vett solutio közötti
összefüggés

Solutio a kötelékektől való megszabadulás. Szűkebb értelemben az adós kötelemszerű

magatartását jelenti. Tágabb értelemben azonban a solutio egyenlő a liberatioval.

A kötelemmegszűnés két fázisa:

- az adós ténykedése, teljesítése (solutioja), minek következménye
- az adósnak a hitelező tevékenysége folytán való megszabadulása (liberatioja).
 151.
A teljesítés

A kötelmek megszűnése ált-ban:

A kötelmek megszűnése (liberatio, szűkebb értelemben vett solutio-exstinctio obligationis) a

kötelem ill. szerződésből származó kötelemnél a kötelem alapjául szolgáló szerződés
hatályosságának végleges megszűnése. Rendes, normális esete az adós kötelemszerű
teljesítése, azonban megszűnhet a kötelem biz. egyéb teljesítésekkel és teljesítés nélkül is.
Csoportosítható még, aszerint, hogy a kötelem
 a tv. erejénél fogva - ipso iure -
 vagy a praetor által adott – per exceptionem - kifogás révén szűnik meg.

A kötelem megszűnéséhez vezető okok járhatnak erőssebb és gyengébb hatással:

a) vannak olyan megszűnési okok, mikor az adós a jog errejénél fogva „ipso iure” szabadil,
úgy hogy a bíró hivatalból az obligatiot megszűntnek kell, hogy tekintse. – ezen megszűnési
okok a ius civile alapján hatnak, vagyis fennforgásuk esetén az alperes egyszerűen
tagadhatja az intentioban megfogalmazott kötelezettséget.

b) más esetekben az obligatio fennmarad, de azáltal válik erőtlenné, hogy a praetor a hitelező
keresetét denegaalja, vagy gyakran a civiljogilag megálló intentoval szemben xceptiot ad. –
per exceptionem okok, melyek mindig a ius hornorarium alapján hatnak.

Teljesítés (solutio)
Az adós eleget tesz kötelezettségének, vagyis azt a magatartást tanúsítja, amelyet a kötelem
előírt. A teljesítés a megvalósult szolgáltatás.
Az archaikus jogban a kötelem valóságos célja biz. értelemben háttérbe szorul;
középpontban az adósnak az a törekvése áll, hogy a kötelemtől valamiképpen
megszabaduljon, a kötelékeiből feloldják. A solutio (megszabadítás) a hangsúlyt nem a
hitelezőre, hanem az adósra helyezi.

Ekkor még 2 szakasz különböztethető meg:

* az adós teljesítése-solutioja- a hitelező felé, és
* melynek következményeként a hitelező feloldozza őt kötelékeiből, és bekövetkezik az adós
megszabadulása, liberatioja.

A klasszikus jog már a hitelező aktivitásától függetlenül, magában a teljesítésben látta az

adós szabadulását: „az adósok megszabadulnak a solutio révén” (Paulus).

A teljesítés mint kötelemszüntető ok

1. Az archaikus jogban tehát a teljesítés még nem szüntette meg a kötelmet, mert arra is
szükség
volt, hogy amilyen formában létrehozták a kötelmet, olyan formában is szüntessék meg.
Az egyes szerződéses formáknak megvolt az ellenaktusa:
 a nexumnak a nexi liberato, vagy solutio aes et libram, mely a nexum formaságai
között (5 tanú, mérlegtartó, ünnepélyes feloldó formula elmondása) ment végbe
 a stipulationak az acceptilatio volt az ellenügylete (kérdés-felelet formájában ment
végbe, mint a stipulatio)
 a litterál-kontraktusok között is volt ellenaktus
Mindezen formák eleinte bizonyára a valóságos teljesítést kísérő formaságai voltak. A
kötelemfeloldó hatály azonban ezen ügyletekben volt, és nem a teljesítésben, így a teljesítés
nélkül is joghatályosak voltak, de nélkülük a teljesítés nem szüntette meg a kötelmet.

2. A praetor áttörte ezt az elvet, és a formaságok betartása nélkül teljesítőnek a rosszhiszemű

hitelező ellen kifogást adott. (exceptio doli generalis)

3. A köztársaság vége felé a teljesítés már önmagában megszünteti a kötelmet. Ezek után már
csak a teljesítés könyebb bizonyíthatósága miatt vitték végbe ezeket az ügyeleteket.

De a klasszikus korban is felhasználták ezeket az ügyleteket, ha a felek célja az volt, hogy a

kötelmet valóságos teljesítés nélkül szüntessék meg. pl.: a hozományadás tartozás-
elengedéssel úgy ment végben, hogy a hozományrendelő a hozományt kapó férj tartozását
acceptilatioval megszüntette.
Ilyen célra használt formális megszüntető ügylet az imagnia solutio (képletes teljesítés).

A teljesítésre vonatkozó szabályok általában diszpozitívak.

A teljesítés feltételei:
a) Köteles-e az adós személyesen teljesíteni? (KI?) - Az adós helyett ált-ban teljesíthet más
is (ha abból nem háramlik át kár a hitelezőre), még az adós tudta és beleegyezése nélkül is, sőt
akarat ellenére is. Kivétel: ha a tv. vagy a szerződés személyes teljesítést ír elő, vagy a
szolgáltatás olyan jellegű, hogy azt más az adós helyett nem tudná megfelelően ellátni (pl.
pénztartozás mindegy, faaprítás is az, azonban nem mindegy, hogy a házat ki építi fel, mert "a
mesteremberek között igen nagy különbség vant tehetségüket, természetüket, tudásukat és
képzettségüket illetően.").ugyanilyen személyes jellegű kötelem a megbízás, vagy társasági
szerződés is.
b) Köteles-e az adós a hitelező kezéhez teljesíteni? (Kinek?) -A kötelem személyes
jellegéből folyik, hogy az adós ált-ban köteles a hitelező kezéhez teljesíteni, kivéve, ha a tv.
vagy a szerződés felhatalmazza arra, hogy más kezéhez teljesítsen.
 A hitelező felhatalmaz valakit a teljesítés elfogadására pl. procuratort, ezt a
meghatalmazáőst bármikor visszavonhatja
 A hitelező felhatlmazhatja az adóst, hogy más kezéhez teljesítsen (delagatio
solvendi), de az adós akko is szabadul, ha ilyen meghatalmazás híján teljesít
harmadiknak, és azt utólag a hitelező jóváhagyja (ratihabito).
 Stipulationak vagy dotis dictional a hitelező mellett egy harmadik személyt is
megnevezhetnek mint a teljesítés átvételére jogosultat (pl. egy bankárt) – solutionis
causa adiectus
A harmadik személy ezáltal elfogadhatja a teljesítést, de nem követelheti azt, nem
perelheti.
 Lehetősége van mellékhitelező megjelölésére is egy a főstipulatiot rögtön
követő második stipulatioban, mikor a harmadik nemcsak átvételre, hanem perlésre is
josoult – jogai persze a hitelező jogaitól függnek - adstipulator
c) Mikor köteles az adós teljesíteni? (Mikor?) -Elsősorban a szerződés rendelkezései az
irányadók, eltérő rendelkezés híján az adós azonnal köteles teljesíteni. A megállapított idő
lejártával a szolgáltatás esedékessé válik, a hitelező azt követelheti, perelheti. (Az adós
korábban is teljesíthet, ha a hitelezőnek nem fűződik nyomós érdeke a megállíptott
időponthoz való teljesításhez.)
d) Hol köteles az adós teljesíteni? (Hol?) -A szerződés rendelkezései adnak erre feleletet, ha
ilyen utalás nincs, akkor az adós bárhol teljesíthet, csak nem alkalmatlan helyen.
Általános szabály szerint:
- helyettesíthető dolgokra irányuló kötelmek ott teljesítendőek, ahol a teljesítést perelni
lehetne, vagyis általában az adós lakhelyén.
- egyedi tárgyak tekintetében ott volt a teljesítés helye, ahol a tárgy megtalálható volt.

e) MIT? A teljesítés tárgya meg kell feleljen a kötelezettség tárgyának.

a. részteljesítést a hitelező visszautasíthatja, ha az adósnak nincs kifejezetten
megnegedve az ilyen teljesítés
b. ha az adós mással teljesít, mint amivel tartozik, csak akkor szabadul a
kötelezettségtől, ha azt a hitelező elfogadja (datio in solutum).
c. ha az adós és a hitelező között több hasonló teljesítésre (pl. pénz) menő kötelem áll
fenn (adósi teljesítési kötelezettséggel), kérdéses lehet, hogy melyik adósság fejében
számolják el az adott teljesítést.
- egyes nézetek szerint ezt alapvetően az adós, majd a hitelező határozhatja meg
- ha egyikük sem nyilatkozott, akkor (1) az esedékes adósság előzi a nem lejártat,
(2) több esedékes közül az adós számára terhesebb kötelezettség fejében
számítandó be, (3) hasonló terhesek esetén arányosan számolják be

f) Lehet-e a részletekben teljesíteni? -Részletteljesítésre a tv. vagy a szerződés is

feljogosíthatja az adóst. Ennek a kérdésnek csak az osztható szolg-ok esetében van
jelentősége, mert pl. egy telek részletekbe való átadása nem minősülhet teljesítésnek.
 152.
Az ipso iure liberatio egyes esetei.

1. Liberatio ipso iure

Az adós nemcsak a teljesítéssel, hanem sok egyéb más módon is megszabadulhat
kötelezettségeitől, mint pl. olyanok, amelyek ipso iure hatnak, vagyis felmerültükkor a
kötelem a törvény erejénél fogva – civiljogilag is - megszűnik, az adós szabadul, ipso iure
megszűnik a kötelem teljesítés nélkül:

1) Ha teljesítés az adósnak fel nem róhatóan lehetetlenné vált. (Felróhatóság esetén

azonban bár az eredeti kötelem megszűnik - az adós mégsem szabadul, mivel az eredeti szolg.
helyébe kártérítés lép.) A lehetetlenülés objektív fogalom, nem forog fenn tehát akkor, ha az
adós vmilyen szubjektív okból (pl. csődbe ment) nem tud teljesíteni. Lehetetlenülésre példa: a
szerződés tárgyát képező dolog vis maior folytán elpusztul.

2) A kötelem litis contestatioval bekövetkező megszűnése, ilyenkor csak az eredeti kötelem

szűnik meg, hiszen a l.c-val megújított kötelem továbbra is fennmarad.

3) Némely esetben a felek halála is megszünteti a kötelmet.

 Bármelyik fél halála megszünteti a megbízási szerződést, a társaságot
 A hitelező halála megszünteti a vindictam spirans actioval szankcionált
személyhez tapadó kötelmeket, és az adstipulator kereseti jogát
 Az adós halála a litis contestatio előtt az összes poenalis kötelmet, valamint
bármikor a sponsor és fideipromissor kezesi kötelmeit szünteti meg
A többi kötelmek aktív és passzív oldalon átszállnak az örökösökre.

4) A capitis deminutio (jogállapotváltozás) is ált-ban megszünteti az adós tartozásait (kivéve

a delictumból származókat), bár a praetor adott esetben visszaállítja azt azokkal szemben,
akikre a c. d-t szenvedett vagyona átszállt.

5) A confusio, vagyis az adósi és a hitelezői pozíció egy kézben való egyesülése szintén
megszűnteti a kötelmet. Ha pl. az adós a hitelező örököse lesz, a kötelem az öröklés folytán
ipso iure megszűnik.

6) Az határidőhöz és felbontó feltételhez kötött kötelmek megszűnnek az időpont

bekövetkeztével dies ad quem ill. a bontó feltétel beálltával - condicio resolutiva.

7) Megszűnhet a kötelem büntetésből is, mint pl. az önhatalmúlag zálogot vevő hitelező
esetében.

8) A főkötelem (obligatio principalis) megszűnte önmagától megszünteti a járulékos

kötelmet. (obligatio accessoria)

Az alapkötelem a novatióval is megszűnik, helyébe lép azonban az új kötelem, amely a

stipulatiós forma miatt mindig szóbeli, stricti iuris obligatio.-különleges formája az Aquilius
Gallus jogtudós által kifejlesztett stipulatio Aquiliana:ennél az egyezséghez hasonló jellegű
stipulationál a két fél abban állapodott meg, hogy a kettejük között fennálló összes követelés
és tartozás helyébe annak egyenlege (szaldó) lép, amelynek kiegyenlítését a szaldo jogosultja
az egyidejüleg eszközölt acceptilatioval ismerte el.

9) A delictumot elkövető személy mint adós ipso iure libertatióját eredményezi az obligatio
ex delictoból az, ha kiegyezik a sértettel a sértettel büntetési összeg poena kifizetésében.

10) 2 ingyenes jogcím találkozása is megszűnteti a kötelmet pl ha valakinek ugyanazt a

dolgot ajándékként is ígérték és hagyományként is rendelték, miután a dolgot az egyik címen
magkapta, a másik jogcímen alapuló igény elenyészik.

11) a kereset elévüléssel az elévült kereset alapjául szolgáló kötelem is elenyészik. (vannak
naturalis obligatioként való fennállást hirdetők is.)

12) a kötelmi cél meghiusulása is megszünteti a kötelmet.

Ezen tényállások megvalósulása esetén a kötelem ipso iure megszűnik, a felek akaratától
függetlenül.
 153.
A liberatio egyéb esetei. A beszámítás.

I. Liberatio per exceptionem

A felek akaratából való megszűnés eseteiben a liberatio nem következik be, az adós a
hitelező keresete ellen csak kifogással élhet.
Vannak olyan tények, amelyek a kötelmet civiljogilag nem szüntetik meg, de a praetor
kifogást (exceptio) biztosít az adósnak az esetleg fellépő hitelezővel szemben.

Még a iustinianusi jogban is csak per exceptionem hatállyal szűnt meg a kötelem a köv.
esetekben:

1. Konszenzuál-szerződések esetén a felek egy ellenirányú megegyezéssel (contrarius

contractus) megszüntetik a kötelezettséget. Adásvételnél, bérletnél, megbízásnál, társaságnál
van lehetőség ilyen kölcsönös feloldásra, de csak akkor, ha még egyik fél sem teljesített a
sterződés alapján (res integra). Később ezt a lehetőséget kiterjesztik minden kötelmi
viszonyra.
2. Megszűnt a kötelem a hitelező egyoldalú lemondása vagy a tartozás elengedése révén.
(Korábban ez formaságokhoz volt kötve: aolutio per aes et libram, acceptilatio)
Ez az elengedés a ius horarium alapján lehetséges.

A pactum de non petendo (vagyis a felek azon emgegyezése, hogy a htelező nem fogja kérni
a teljesítést) alapján az adósnak egy exceptio pacti áll rendelkezésére a megegyezés ellenére
perlő hitelezővel szemben.

3. A klasszikus jogban az elengedés egyik formája a kiegyezés (transactio) is, mikor vitás
igényeket kölcsönös engedéssel szüntetnek meg a felek. Általában az egyik fél egy bizonyos
szolgáltatás fejében lemond az actio érvényesítéséről.

3. A posztklasszikus korban megjelenik az elévülés is, amely szintén csak olyan formában
szünteti meg a kötelmet, hogy az adós hivatkozhat az elévülési kifogásra (praescriptio). Az
elévült kötelem azonban fennmarad naturalis obligatióként.

II. Vegyes jellegű liberatiók

A jogtudósi iskolák ellentétéből kifolyólag a különböző korokban hol az ipso iure, hol per
exceptionem szűnt meg a kötelem. Amikor nem külső ok és nem is elsődlegesen a felek
kötelem-megszüntető szándéka szünteti meg a kötelmet. A felek érdekei azonban
valamilyen módon kiegyenlítódnek.

1. A datio is solutumot (amikor az adós mással teljesít, mint amiben megegyeztek, és a

hitelező teljesítésként elfogadja) a prokuliánusok per exceptionem (exceptio doli), a
szabiniánusok és Iusti. viszont ipso iure liberationak tekintették. Ha szolgáltatott dolgott (a
szolgáltatás dare) elperelnék a hitelezőtől, mert azt az adós jogtalanul adta tovább, akkor a
követelés tovbbra is fenn fog állni.
2. Vegyes jellegű volt a liberatio, ha az adós a tartozást valamely hatóságnál, templomban,
pénzváltónál vagy ahol az illetékes bíró letenni rendelte, letétbe helyezte (depositum
solutionis causa). Erre akkor került sor, ha a hitelező a felajánlott szolgáltatást nem fogadta el,
vagy ha egyéb - a hitelező személyével kapcsolatos - okból (pl. távollét) az adós nem tud
kinek teljesíteni = bírói letét. Ekkor a hitelező a szolgáltatást még nem kapta meg, de az adós
szabadul.

3. A beszámítás (compensatio) Következő tételben kidolgozva!

Amennyiben az adósnak a hitelezővel szemben ellenkövetelése van, a hitelező az adós ellen
arra a különbözetre perelhet, amely az adós ellenkövetelésének levonása után neki, mint
egyenleg megmarad.

A beszámítás a tartozások és követelések egymás közötti kiegyenlítése, amikor a felek

kölcsönösen hitelezők s egyben adósok is.

Sokáig csak per exceptionem hatályú libertatiót eredményezett, de a fokozatos fejlődés

eredményeként a Iustinál már ipso iure libertatiónak tekinthető.

A beszámítás a római jogban perjogi intézmény, amely lehetővé teszi, hogy a bíró a per
során az alperes kérésére a felperes követelését csak az alperesi ellenkövetelést meghaladó
rész erejéig ítélje meg. Ilyenkor a két fél egymással szemben fennálló kölcsönös követelésénél
a kötelem a követelés és az ellenkövetelés egymást fedő részében (a kisebbik követelés
erejéig) megszűnik. (pl.ha titius tartozik seiusnak 100 sesterciussal, ugyanakkor Seius is
tartozik Titiusnak 50 sestertiussal, a felek viszonylatában csak a két követelés közti
különbözet az irányadó=Titius tartorik Seiusnak 50 sesterciusszal, mert a másik 50 sestertius
beszámítás folytán megszűnt.)

a) A régebbi jogban beszámításnak csak a bona fidei iudiciumokban lehetett helye, de ekkor
is csak az ugyanazon causan (ec aedem causa) alapuló esedékes és egynemű ellenkövetelés
érvényesítésére. Pl.: az actio tutelae directa és contraria által fedett követelések között volt rá
lehetősége a bírónak. (A beszámítás elrendelése teljesen a bíró mérlegelésére volt bízva.)

b) A praetor kivételes szabályokat alkalmazott:

 A bankárok (argentarii) és
 A csődtömeg vevője (bonorum emptor) tekintetében.

A bankár csak a fennmaradt részre perelhetett, ha ügyfelének vele szemben hasonló, vagyis
általában pénzre menő követelése volt. (agere cum compensatione) A szembenálló
követeléseknek ebben az esetben nem kellett ugyanazon jogalapból származnia. A különbözet
kiszámítása a perlő bankár lehetősége, ha azonban túl sokat kér pluris petitiot követ el, és
keresetét elutasítják.

A csődtömeg vevője a vagyonhoz tartozó, behajtandó követeléseket csak ú gy érvényesítheti,

hogy az alperesnek a vagyonnal szembeni követeléseit előzőleg levonja. (agere cum
deductione) Itt nem kell az azonos jogalapra és szolgáltatás esedékességére tekintettel lenni.

c) A stricti iuris obligatioknál csak Marcus Aurelius egyik decretuma alapján volt lehetséges
(túlkövetelés miatti) exceptio dolival az ellenkövetelés felszámítását elérni.
Azonban a felperesre csak akkor lehetett ráhúzni a rosszhiszemű perlés ódiumát, ha a
határozott összegre perelt alperes a per folyamán egy
- hasonnemű
- esedékes,
- bizonyítható nagyságú ellenkövetelést tud felmutatni.
Ha az alperes nem tud bizonyítani, nehezen lehet rosszhiszemű perlésért a felperest
elutasítani.

d) A Iusti a beszámítást kérő személyt megillető alanyi jogként teszi lehetővé a

compensatiot mindazokban az esetekben, ahol egynemű (hasonló jellegű szolgáltatásra
irányul), likvid és esedékes követelések állnak egymással szemben. Ennek megfelelően
1) pénz pénzzel, bor borral kompenzálható, de a bor pénzzel nem (egyneműség);
2) a követelésnek tisztázottnak, likvidnek kell lennie, nem lehet vita a követelés fennállása,
mibenléte, összegszerűsége tekintetében (pl. meghat. összegű tartozásról szóló kötelezvény,
vagy a bírói ítélet likvid, a még nem peresített kártérítési követelés még nem az);
3) esedékesség, lejárat előtt nem lehet érvényesíteni a követeléseket, aminek folytán comp-
nak is csak akkor van helye, ha mindkét fél követelése már esedékes.

A kodifikáció szerint már csak a különbözet tekintendő követelhetőnek. Ezt a bíró számolja
ki. A bíró ugyanis hivatalból köteles az egynemű, likvid és esdékes követléseket
beszámítani, és csak a különbözetről dönthet.

Vannak olyan esetek, mikor a tv. tiltja a comp-t, pl. egyik korszakban sem lehetett kérni a
letétből keletkezett követelések beszámítását.

Még Iustinál is perjogi intézmény a compensatio, ami a továbbélés során anyagi jogi
intézménnyé vált.
 154.
A szerződések története.
Mivel, milyen eszközökkel tágították a rómaiak szűk, kötött
szerződésrendszerüket?

A szerződés fogalma
A római jogban a legfontosabb kötelem-keletkeztető tény a szerződés: a felek egybehangzó
akaratnyilvánítása kötelmi jogok és kötelességek létrehozására.

Léteznek szerződések a kötelmi jog körén kívül is, mint pl. örökhaszonbérleti szerződés, sőt
sokan dologi jogi szerződésnek tartják a traditiót is.

A szerződés lényegét ugyanis 2 vagy több fél megállapodása, megegyezése képezi, amely a
felek egybehangzó akaratnyilatkozatában testesül meg.
Vagyis a szerződés: két vagy több fél egybehangzó, joghatás kiváltására irányuló
akaratkijelentése.
A szerződés külső tényállása: a felek akaratkijelentése abban a formában, ahogyan azt a
külvilág létező szerződésként érzékeli.

Az akaratkijelentés lehet:
a) alakszerű, formális nyilatkozatok: olyan nyilatkozatok, amelyek pontos formáját,
körülményeit nem a felek, hanem a tv., a jogrend kógens előírása határozza meg, pl: az
ünnepélyes jogügyletek (melyeknél az előírt szavak, cselekmények be nem tartása az ügylet
érvénytelenségét jelentette).

b) alakszerűtlen, formátlan ügyleti nyilatkozatok: nincsenek egy meghat. alakisághoz

kötve, hanem bármely felismerhető formában megjelenhetnek. Ezen belül is lehet:
- kifejezett (pl. élőszó, írott szöveg)
- ráutaló magatartás (concludens factum),

A szerződés a római jogban:

a római jog szerződésfogalmának is lényeges eleme a megegyezés.
A római jogtudósok kimondták: „semmis az olyan szerződés, semmis az olyan kötelem,
amely nem tartalmaz megegyezést." , "A szerződések kötelező erejüket a megegyezéstől
kapják.” (Ulp.)

Azonban a puszta megállapodás, megegyezés még a fejlett jogban is kevés volt a kötelem
létrejöttéhez. “…ha semmilyen civilis causa nem forog fenn, bizonyos, hogy ilyenkor a
megegyezésből még nem jöhet létre kötelem, a puszta megállapodás tehát nem keletkeztet
kötelmet, hanem cask kifogást”
Szükség volt még a civilis causára, ami a megegyezést contractus rangjára emelte, vagyis
kikényszeríthetővé, peresíthetővé tette a megállapodást-ez a civilis causa többféle formában
jelentkezett:

1) a civilis causa kezdetben és leggyakrabban a forma volt: érc és mérleg használata, előírt
szavak elmondása, meghat. írásbeli formaságok alkalmazása (librál-, verbál-és
litterálszerződések). Az archaikus korban volt döntő jelentősége. Ezek tették kétségtelenné a
felek akaratát, ezek mutatták a kivülállók felé, hogy szerződés jött létre.=nem az
akaratmegegyezés, hanem az alkalmazott forma képezte a szerződés lényegét.

2) A préklasszikus kortól egyes esetekben a megegyezést - a megállapodásnak megfelelő

dologátadás követte, a szerződés érvényes létrejötte ilyenkor az átadáshoz kapcsolódott
(reálszerződés)

3) Kr. e. II. sz-ban döntő változás volt, hogy megnövekedett a fides (szótartás, becsület)
szerepe. A hangsúly egyre inkább a felek akaratának találkozására, magára a megegyezésre
tevődött át.

4) A klasszikus korban az akarati elem erősödésével a formátlanság, az alakszerűtlenség is

mind nagyobb területen kezdett el érvénysülni, mindaddig amig már szerződésként ismerték
el már magát a formátlan megegyezést is.
A római jog 4 esetben jutott el annak elismeréséig, hogy maga a formátlan megegyezés
(consensus) már kötelez, s így önmagában véve is jogilag kötelező contractusnak minősül
 Ez az ún. konszenzuál-szerződések csoportja. Az az elv is érvényre jutott, hogy a
megegyezéshez nem szükséges a kifejezett akaratkijelentés, még szóbeli kijelentések
megtétele sem, hanem elegendő a puszta ráutaló magatartás. Azt mondjuk, hogy a
konsenzuál szerződéseknél maga a a megegyezés képezi a civilis causát.

5) A ius-i kodifikációban csak az a contractus, amit a jog konkrétan és taxatíve ilyennek

minősít. A formátlan megállapodást (pactum) és a joghatásokkal bíró szerződést (contractus)
még ekkor sem ismerték el teljesen egyenlőnek egymással.

A peresíthető pactumok kialakulása.

A római jogot a szerződéstípusok zárt rendszere az ún. szerződési típuskényszer jellemezte.
A forgalmi élet következtében szükségszerűvé vált, hogy kötelmi jogi erővel ruházzák fel a
puszta megállapodások legalább egy részét, (pactumokat).

A praetor védelmet biztosított bizonyos pactumok alapján is, ez a védelem ált-ban csak
perbeli kifogások megadásában jelentkezett (exception pacti, exception doli).
Bizonyos. esetekben azonban a praetor keresetet is biztosított a pactum alapján = ez volt a
pacta praetoria:a praetor által actióval ellátott, tehát peresíthetővé tett megállapodások.

Később a császári jog is felkarolta a pactumokat (pacta legitima) olyannyira, hogy Iusti.
elrendelte, hogy senkinek sem szabad a saját pactuma ellenére eljárnia és a szerződő feleket
becsapnia.

A klasszikus korban ált-sá vált az a felfogás, hogy a bonae fidei contractusok mellett
kiegészítő jellegű pactumok (pacta adiecta, pl. kamatkikötés) szintén jogi elismerést
érdemelnek.
A iustinianusi kodifikáció idejére tehát kialakult a peresíthető pactumoknak egy meglehetősen
tág köre.

A szerződési típuskényszer oldásának eszközei

A rómaiak csak meghatározott tényállásokat ismerték el a szerződések alapjául. A peresíthető
pactumok kialakulása rést ütött a szerződési típuskényszer zárt rendszerén, emellett a
szerződési rendszer kereteit egyéb eszközökkel is sikeresen tágították.
További eszközök:
a/ a stipulatio volt alkalmas arra, hogy felhasználásával bármiféle igényt érvényesíteni
lehetett, hiszen itt nem a stipulatióban nem kellett utalni a jogügylet céljára, causajára;

b/ a kötbér funkciója volt, hogy közvetve lehetővé tegye nem peresíthető igények
érvényesítését is;

c/ a praetor in factum actiók megalkotásával nyomon követte az életben jelentkező új

igényeket, és keresetet adott ott is, ahol erre a civiljog szerint nem volt lehetőség;

d/ A civiljogi condictio és a praetori jogi in factum actiok révén fejlődött ki a névtelen

szerződések amelyek (contractus innominati) lehetőséget biztosítottak a szinallagmatikus
megállapodásokat érvényesítésére;

e/ az alakszerűtlen megállapodásokat in personam hatályú interditumokkal is ki lehetett

kényszeríteni (pl. interdictum Salvianum). Ius. már majdnem teljes mértékben elismerte, hogy
a pactum minden hozzáadás nélkül, önmagában kötelező.- >

A iustinianusi kodifikáció idején, ha formailag nem is, gyakorlatilag megszűntnek

tekinthetjük a szerződési típuskényszert.
 155.
A klasszikus kor szerződésrendszere.
Szerződési típus- és formakényszer. A nevesített szerződések.

Az archaikus jog szerződései:

Jellemzői:
- formatakérkosság
- formalizmus
- hiányzik az írásbeliség

Legrégebbi szerződések:
a) mancipatio: adásvétel megvalósítására szolgált (res mancipi)
b) in iure cessio: tulajdonjog és egyéb jogok megszerzésére irányult színleges perindítás
formájában
c) nexum: nyers érpénz, majd később vert pénzkölcsön megalapítására szolgált. A nexum
alapján a hitelező a lex Poetelia Papiria előtt a nem teljesítő adós ellen alkalmazhatta a
manus iniectiot.
d) fiducia: egy dolog megszerzője becsületére kötelezte magát, hogy a mancipatio útján
tulajdonba kapott dolgot bizonyos feltételek melett vissza fogja adni.
e) stipulatio: alakszerű és egybenhangzó kérdés-felet formájába foglalt lekötelezés.

A klasszikus kor szerződései:

A fejlettebb áruviszonyok igényeit az archaikus jog csekély számú és merev, formális

szerződéstípusa már nem tudta kielégíteni.

A klasszikus kor szerződésrendszerét Gaius négy csoportra osztotta:

1.) Reálszerződések, melyek dologátadással jöttek létre.
2.) Verbálszerződések, melyek alakszerű szóbeli megállapodással jönnek létre.
3.) Litterálszerződések, melyek alakszerű írásba foglalással létrejövő szerződések.
4.) Konszenzuál – szerződések, melyek formátlanul, puszta megegyezéssel jönnek létre.

1.) Reálszerződések (contractus reales):

Ezek a szerződések re, vagyis dologgal, dolog átadásával jönnek létre. E szerződéseknél tehát
nem elegendő a felek közötti megegyezés: ez önmagában még semmiféle kötelezettséget nem
eredményez. A kötelem ezekben az esetekben egy dolog megállapodásszerű átadásával jön
létre.

Ilyen szerződések pl:

a.) Kölcsön (mutuum) (ez eredményez egyedül stricti iuris obligatiót a felsoroltak közül)
b.) Haszonkölcsön (commodatum)
c.) Letét (depositum)
d.) Zálogszerződés (pignus)
e.) Névtelen reálszerződések (contractus reales innominati)

2.) Verbálszerződések (contractus verbales):

Ezek előírt szavak elmondásával létesített szerződések. Itt a kötelem létrejöttéhez mindig
alakszerűen elhangzott élőszóra van szükség. A verbálszerződések kötelező erejét
azelőírásoknak megfelelő, alakszerű mondatok, formulák előszóban való elmondása adta.

Ilyen szerződések:
a.) Stipulatio
b.) Stipulatio válfajai (pl. sponsio)

Stipulation kívüli verbál-obligatiok:

- a felszabadított esküje
- a hozomány ígérése (dotis dictio) a nő, a nő apja, vagy a nő adósa részéről
- az istenek részére tett fogadalom felajánlás (votum)

A stipulatiotól eltérően ezek egyoldalú szóbeli kijelentéssel jöttek létre, formájukat tekintve
verbálaktusok, mégis egyoldaló jogügyletek..

3.) Litterálszerződések (contractus litterales):

A préklasszikus korban szokássá vált, hogy a kötelmeket bizonyos könyvelési fogások, fiktív
bejegyzések révén pénztárkönyvekbe (codex accepti et expensi) történő kölcsönös
bejegyzéssel (litteris) hozzák létre. E szerződések érvényességéhez nemcsak az írásba
foglalás, hanem a pontosan meghatározott, szigorú alakszerűségek betartása is szükséges.
A litterálszerződésekből stricti iuris obligatio keletkezik, keresetük a condictio. E
szerződés esetében az írásbeliség, az írásba foglalás eredményezi a kötelmet, tehát az írás itt
érvényességi kellék.

4.) Konszenzuál – szerződések (contractus consensuales):

Ezek a szerződések magával a puszta, formátlan megegyezéssel (nudo consensu) jönnek létre.
Kötelező erejükhöz nem kell előírt szavak használata, sem írásba foglalás, sem tanúk vagy
egyéb ünnepélyes formaság alkalmazása.

Négy contractus tartozik ide, és valamennyi bona fidei kötelmet eredményez:

a.) Adásvétel (emptio venditio)
b.) Bérlet (locatio conductio)
c.) Társaság (societas)
d.) Megbízás (mandatum)

A posztklasszikus és iustinianusi kor szerződései:

A hanyatló birodalom joga a klasszikus korhoz képest nem igényelt továbbfejlesztést. A

klasszikus kor szerződésrendszere megfelelt a korabeli igényeknek. Haladás csupán a
szerződési típuskényszer további lazításában jelentkezett, elsősorban a pactumok és a
contractus innominati terén.

Szerződési típus- és formakényszer

A mai jogok a szerződési szabadság elve alapján állnak. Ez nem csupán azt jelenti, hogy a
felek elhatározásától függ, kötnek-e szerződést egymással avagy sem, hanem azt is, hogy ha
erre egyszer hajlandóak, akkor megállapodásukat
1) tetszés szerinti tartalommal (bizonyos határokon belül) és az általuk
2) szabadon megválasztott formában (azonban bizonyos szerződésekre jogbiztonsági
meggondolásokból kötelező formát ír elő) hozhatják létre

A) A római jog kezdetektől fogva azt az elvet követte, hogy a felek tetszés szerinti tartalmú
megállapodása kötelmet létesíthet ugyan, de ehhez az kell, hogy szerződésüket a civiljog által
előírt formában, éspedig általában a stipulatio alkszerűségei szerint kössék. (A stipulatio
mindig egyoldalú kötelezettségvállalást jelent, kétoldalú kötelmekhez mindkét fél részéről
külön-külön stipulatio szükséges.) - > típusszabadság, de formakényszer

B) Kötelmet létesíthetnek a felek formátlan megállapodásokkal is, feltéve, hogy a benne

felvállalt szolgáltatások olyanok, melyek pontosan egybevágnak azokkal a szolgáltatás-
típusokkal, melyeket a ius civile az illető szerződésfajtára jellemzőként, célját kifejezőként
megállapított – típuskényszer (pl.:dolog szolgáltatása pénz ellenében – adásvétel, más dolog
ellenében – csere, ingyenesen – ajándékozás) - > formaszabadság, de típuskényszer

Azok a formátlan megállapodások, melyek az elismert szerződéstípusoktól valamiben eltérő

szolgáltatásra köteleztek (a mai atipikus szerződések), illetőleg amelyek több szerződéstípus
szolgáltatásait elegyítették (a mai vegyes típusú szerződések) a római jogban nem
eredményeztek kötelmet.

A római jog cintractusnak csak azokat a megállapodásokat nevezte, melyek civiljogon alapuló
keresettel voltak felrúházva. Azt az okot pedig, mely a peresíthetőséget megadja, mondták
civilis causának – ezt a FORMA vagy a TÍPUS adta

Ennek hiányában az alakszerűtlen megállapodás csupán nudum pactum, mely nem

eredményez kötelmet, legfeljebb egyes esetekben kifogásként (exceptio pacti conventi) lehet
rá hivatkozni.

A római szerződések rendszere:

A klasszikus jog szerződéseit Gaius nyomán az eltérő civilis causák szerint szoktuk
osztályozni. Alapvető megkülönböztetés a contractusok felosztása:
 formálisokra (alakszerűekre) – alakszerűségeit a jogalkotó írja elő kötelezően
 formátlanokra (alakszerűtlenekre) – a szerződési forma megválasztását a törvény a
felek teszésére bízza, így azokat szóban vagy írásban, tanúk előtt vagy anélkül
érvényesen emgköthetik.

A törvényileg előírt alakszerűség a forgalom biztonságát, a forma szabad megválasztásának

lehetősége a forgalom könnyítését szolgálja.

Az ődi jog szerződésire az ünnepélyes szavak és jelképes cselekmények alkalmazásában

megnyilvánuló forma volt a jellemző.
A klasszikus jogban két formális szerződéscsoport volt ismeretes:
1) litterál-kontraktus
2) verbál-kontraktus, különösen a stpulatio, melyek mindegyikéből egyoldalú stricti iuris
kötelem keletkezik

Valójában ezek egyike sem egyfajta konkrét szerződéstípus, hanem valójában általános
kötelezettségvállalási módok, melyek bármely tényalapból eredő kötelezettségek
peresíthetővé tételére szolgálnak.
A formátlan szerződések egyes típusai kétféle módon lettek kontraktusként elismerve:
 reál-contractusként
 konszenzuál-contractusként

A reál-contractusok esetében a kötelem keletkezéséhez nem elegendő a felek formátlan

megállapodása, hanem kell hogy a felek egyike, anélkül, hogy erre kényszeríthető lenne, a
megállapodást önként teljesítse, mely által a másik fél terhére jogilag is érvényesíthető
kötelezettséget hoz létre.

A konszezuál-contractusok esetében a kötelem-keletkeztető tény a felek formátlan

megállapodása (consensus) önmagában. A forgalmi élet szempontjából legfontosabb
szerződések tartoznak ide, melyek zömükben szinallagmatikus kötelmet eredményeznek, ahol
az egyik fél szolgáltatása többnyire pénzben van megállapítva.

A tipizált real- és konszenzuál-kontraktusok kialakulásával megszilárdul a formátlan

kontraktusok zárt rendszere, melyek actio civlis útján érvényesíthetőek.
Minden más formátlan megállpodás csupán egyszerű pactum, mely obligatot nem (vagy csak
kivételesen: pacta vestita eredményezhet.
 156.
A szerződések érvényét befolyásoló körülmények

Error: a szerzodo felek, vagy egyikük helytelen elgondolásból köt szerzodést.

Lehet:
- error iusris (jogbeli)
- error facti (ténybeli)
-csak akkor nem ártott, ha magára a szerzodésre, vagy lényeges elemére: személyeire,
tárgyára, anyagára vonatkozott
- menthető volt
- nem nagyfokú hanyagságon alapult.

A lényeges és menthető tévedéssel kötött szerződés semmis.

Dolus malus: megtévesztésről akkor beszélünk, ha a szerzodő fél tévedését egy másik
személy szándékosan és rosszhiszeműen idézi elő
- exceptio doli
- actio de dolo
- in integrum restitutio
- actio empti

Reticentia: a dolus egyik különleges esete az elhallgatás; megtámadási, kártérítési igényt

létesít
Reservatio mentalis: rokon az elhallgatással, egyoldalú, titkos fenntartás. Az egyik fél
részben, vagy egészben más tartalmú ügyletet akar kötni, de ezt nem közli másik féllel.

Kényszer és megfélelmlítés (vis ac metus):

- a megfélemlítés kényszer okozta félelem. A megfélemlítés hatása alatt létrejött szerződés

általában megtámadható.
- exceptio metus
- in integrum restitutio
- in rem jellegu actio quod metus causa
- fizikai kényszerrel (vis absoluta) létrejött szerzodés semmis.

Simulatio: ha a felek összejátszanak. Pl. tiltott ajándékozások férj és feleség között adásvétel,
bérlet leple alatt.
Színlelt ügyletet meg nem történtnek kell venni.
(1162-1177)
A contractusok érvényessége és hatályossága általában*

Érvényesség
A szerződés akkor jön létre érvényesen, vagyis alkalmas a célzott joghatások kiváltására, ha
a felek akarata és nyilatkozata önmagában véve ép (mert cselekvőképesek, betartják az
alaki követelményeket stb.) emellett külön-külön összhangban van egymással (azt mondják,
amit akarnak), továbbá egymás között is találkozik (a 2 akaratnyilatkozat megfelel
egymásnak), továbbá, ha a joghatáshoz kapcsolódás nem ütközik a jogrend valamely
tilalmába.›az érvényes szerződés e három lényegi kellékének-akarat, nyilatkozat és a
joghatáshoz kapcsolódáshiány, ill. Hibái szerint kell beszélnünk a nem létező és az
érvénytelenül létrejött szerződésekről.
A nem létező szerződés: Ha a szerződés külső tényállása-tehát az akaratmegegyezésnek még a
látszata is teljességgel hiányzik, akkor a jogügylet létre sem jött, tehát nem létező szerződésről
van szó (contractus non existens) A külső tényállás két alpvető esete a következő:

a. Nem létezik mindenekelőtt az olyan szerződés, amelynek lényeges alkatrésze (essentiale

negotii) teljesen hiányzik.(pl. nem jön létre az adásvételi szerződés, ha a felek nem egyeznek
meg a vételárban-sine precio nulla vendita est-ULP.
b. nem tekinthető szerződésnek a hamisított szerződési okmány sem, mivel ez esetben
hiányzik a hiteles ügyleti nyilatkozat, s nem szerződés a merő tréfából vagy tisztán oktatási
céllal létrehozott contractus.
Érvénytelen szerződés: ha a szerződés fogalmi elemeinek egyike (akarat, nyilatkozat,
joghatáshoz kapcsolódás) valamely, a jogrend által meghat. jelentősebb hibában szenved,
mert a tv. előírása folytán nem alkalmas a felek által kívánt joghatás kiváltására, és mert nem
keletkeztet kötelmet.

Ezen belül is az érvénytelenség lehet:

a. Feltétlen és feltételes =
- a feltétlenül érvénytelen, azaz semmis szerződés (contractus
nullus) megszületésekor olyan súlyos hibában szenved, amely
miatt ipso iure nem alkalmas a célzott joghatások kiváltására, és
így jogilag nem létezőnek minősül;

- a feltételesen semmis, vagyis megtámadható

szerződés(contractus rescissibilis) hibája nem olyan súlyos, ezért
az ilyen jogügylet csak akkor válik semmissé, ha valamely külső
tényező (pl. exceptio) folytán alkalmatlannak bizonyul a célzott
joghatások kiváltására.

Az akarathibák közül semmisséget okozhat:

• a tévedés (error),
• a színlelés (simulatio) és
• a megfélemlítés (metus).
Az akarathibákkal szemben a nyilatkozati hibák és a joghatáshoz kapcsolódás hibái (mivel
nem az akaratra hatnak) szinte mindig feltétlen érvénytelenséget vonnak maguk után.

b. Eredeti és utólagos =
Minthogy az érvénytelenségi ok a szerződésnél cask a szerződéskötés időpontjában merülhet
fel, a szerződés érvénytelensége -szemben a végrendeletével -kizárólag eredeti lehet. Az
egyszer érvényesen létrejött szerződés utóbb nem válhat érvénytelenné, a szerződés
érvénytelenségét tehát sem a felek akaratának utólagos megváltoztatása, sem a tv-i előírások
utólagos módosulása, sem a joghatáshoz kapcsolódás meghibásodása nem érinti.

c. Teljes és részleges =
A római jogban a szerződés érvénytelensége főszabály szerint teljes érvénytelenséget jelent,
néhány kivételes esetben azonban szó lehet részleges érvénytelenségről.:

1. a házastársak ajándékozással vegyes adásvételi szerződése (emptio mixta cum donatione) ,

amely a házastársak közötti ajándékozási tilalom miatt cask az adásvétel erejéig érvényes

2. a törvényes kamatmaximumot meghaladó kamatkikötés, amely cask a megszabott mértéken

felül érvénytelen

3.a iustinianusi jogban a megengedett mértéken felüli, be nem jelentett ajándékozás

d. Abszolút és relatív =
abszolút: mindenkire vonatkozó,
relatív: olyan érvénytelenség, amely csak az egyik vagy a másik félre nézve áll be, pl. a
gyámolt gyámi auctoritas nélkül kötött szerződése.

e. Orvosolható és orvosolhatatlan =
a szerződés érvénytelensége főszabály szerint nem orvosolható, a regula Catoniana ill.
Papinianus szerint: „azok a kötelmek, amelyek a maguk erejéből nem állnak meg, sem a bíró
hivatalból, sem a praetor hatalma, sem a tv. ereje nem teheti érvényessé”.

f. Civiljogi és praetori jogi=

Ugyanakkor a római jog lehetőséget biztosított az érvénytelen szerződés megerősítésére
(convalescentia) , ill. egy másik, érvényes szerződéshez való átfordulásra (conversio).
 157.
A szerződések hatályát befolyásoló körülmények

Feltétel: olyan jövobeli bizonytalan esemény, amelytol a szerzodés hatálya függ. Jövobeninek
kell lennie.

Mindig magában hordozza a bizonytalanságot:

-felfüggeszto feltétel
- az esemény beálltáig nem lép életbe a szerzodés
- ha a feltétel nem következik be, a szerzodés véglegesen meghiúsul
-bontó feltétel
- a szerzodés megkötéséval hatályba lép, de ha az esemény beáll, a szerződés hatályát veszti
195.2. Időmeghatározás: a feleknek az a rendelkezése, amellyel a szerződés hatását bizonyos
idohöz kötik:
- vagy úgy, hogy hatása mikor kezdődjék
- vagy úgy, hogy mikor szűnjék meg.
195.3. Meghagyás: rendszerint ajándékozásoknál, de foleg halál esetére szóló intézkedéseknél
fordul elő.
A szerződés jogi hatását nem érinti.

A szerződések hatályossága:

Az érvényeség és a hatályosság fogalmának lényegi különbségét a szerződéseknél sokkal

inkább kell hangsúlyoznunk, mint a többi jogügyletnél, ahol ez a két kategória gyakran nem
különül el egymástól(a tulajdon-traditio, a coemptio, az adoptio esetében pl. az érvényes
jogügylet rögtön hatályos is.) Hatályosnak az az érvényes szerződés minősül, amelynek
alapján már közvetlen jogérvényesítésre nyílik lehetőség, amelyekmél a hitelező in personam
actioval rászoríthatja az adóst kötelezettségének teljesítésére. A hatályosság arra utal, hogy az
érvényesen létrejött szerződés életbe lépett –e már, életben van-e, részt vesz-e már a forgalmi
életben. A szerződések hatélyossága a felek megállapodásától függ., kiváltképptn attól, hogy
meghatároznak-e a szerződésben valamilyen feltételt-condiciot, vagy időtűzést-dies.
Megállapítható továbbá, hogy a szerződések hatályosságát az előírt szolgáltatás teljesítése
megszünteti, hiszen a teljesítést kövtően a hitelező az adóssal szembenjogokat általában márr
nem érvényesíthet.
Hatályos az az érvényes szerződés, amely ténylegesen kiváltja a célzott joghatásokat,
amelynek alapján tehát jogok ill. kötelezettségek szerezhetők és érvényesíthetők.

A szerződés hatályossága függ:

1.Feltételtől

· Felfüggesztő feltétel (condictio suspensiva): az esemény beálltáig nem lép hatályba

· Bontó feltétel (condictio resolutiva): a megkötéssel egyidejűleg azonnal hatályba is lép
(érvényesség és hatályosság kezdete egybeesik), ha azonban a feltétel beáll (c. exsistit), a
szerződés hatályát veszti; pl.: „Ha január 1-jéig nem fizeted ki a vételárat, a telket
úgy kell tekinteni, mintha meg sem vetted volna.” A bontó feltétel beálltával az érvényes
szerződésből már nem származnak jogok és kötelezettségek, a szerződés jogi hatása
megszűnik.
Az ex nunc és az ex tunc hatály:

• Ex nunc = mostantól: a feltétel beálltától érvényesült (pl. ha valaki végrendeletében egy

rabszolganője felszabadítását feltételhez köti, és a rabszolganőnek még a feltétel teljesülése
előtt gyermeke születik, akkor a gyermek ex nunc szerint rabszolga lesz);
• Ex tunc = akkortól: a jogügylet megkötésére visszamenőlegesen lépteti életbe azt, ill.
szünteti meg a hatályát (pl. előző példa, de eszernt a gyermek szabadnak születik).

2. Időhatározástól (dies)
Meghatározhatják azt, hogy
- a szerződés mikor lépjen hatályba (dies a quo, kezdő időpont),
- a szerződés hatálya mikor szűnjék meg (dies ad quem), befejező időpont).

Hatálytalan szerződés:
Az az érvényes szerződés, amelynek alapján a hitelezőnek még vagy már nincs módja arra,
hogy az adóst kötelességének teljesítésére rászorítsa, akár azért mert a szerződés még nem
lépett hatályba, akár azért, mert már hatályát vesztette., vagyis az, amely -bár elvileg
alkalmas rá -mégsem vált ki joghatásokat Pl. a Titius eladja a jövő évi termését, az adásvételi
szerződés, bár érvényesen létrejött, mégsem hatályos, mert a vevő most még nem követelhet
semmit, csak ha eljött a kikötött idő, akkor kívánhatja a szerződés teljesítését. („Rögtön
tartozunk, de követelni nem lehet” Ius. Fordítva is igaz: pl. ha vki elvállalja, hogy felszántja 2
éven át a szomszéd földjét. A szerződés a kikötött két év után már nem hatályos-a
szomszédettől kezdve a szerződés alapján nem követelhet semmit, jollehet az továbbra is
érvényes.

A szerződés hatálytalansága lehet:

o eredeti-utólagos: eredeti amig a felfüggesztő feltétel be nem áll, és utólagos miután a

bontó feltétel beállt vagy a szolgáltatás lehetetlenült.
o teljes-részleges: teljes, ha a szerződés egészére kiterjed, és részleges, ha annak csak
egy része nem vált ki joghatásokat(pl.condicio,vagy dies miatt
o abszolut-relatív: abszolut, ha a joghatások egyik félre nézve sem állnak be, és relatív,
ha csak bizonyos felekre vonatkoznak
o ideiglenes-végleges: ideiglenes, amig pl. el nem következik a hatálybalépésre kitűzött
időpont, és végleges, ha pl. a kitűzött időponttal a szrződés hatályát veszti.

Akarathibák: akkr beszélünk akarathibáról, ha a jogügylet az ügyleti akarat valamilyen

fogytékossága, hibája, ill. Az akarat és a nyilatkozat összhangjának hiánya miatt érvénytelen.
Az akaratok és a nyilatkozatok összhangja több okból is megbomolhatik, amelyeket a
következőképpen lehet rendszerezni:

o az egyik vagy mindkét fél nyilatkozata nem felel meg az ő valóságos akaratának pl. ha
a vevő más telket akar megvenni mint amire nyilatkozatot tesz
o a felek nyilatkozata megfelel ugyan akaratuknak, akaratnyilatkozataik azonban
nincsenek összhangban a valós tényekkel pl. egy rézgyűrűt mind az eladó, mind a
vevő jóhiszeműen aranygyűrűnek vél.
 o A felek akarata és nyilatkozata nincs összhangban az általuk közösen kívánt, de a
külvilág előtt ltitkolt céllal. .
o Az akarat és a nyilatkozat összhangjának hiányát az egyik fél rosszhiszemű
magatartása idézi elő.

A római jogban az a-b esetben az error(tévedés) és a reservatio mentalis (egyoldalú titkos

fenntartás) felel meg, a c tényállás nem más mint a simuletio a d csoportba pedig a
megtévesztés (dolus malus) és a kényszer ill. Fenyegetés (vis ac metus) tartozik.

1. Tévedés (error)
Az archaikus jogban nem bírt jelentőséggel az a körülmény, hogy a szerződő felek (vagy csak
egyikük) helytelen elgondolásokból, feltevésekből kiindulva, vagy véletlenül mást mondva,
mint amit akart (tévedve) köt szerződést, ez nem befolyásolta a szerződés érvényes létrejöttét.
(„Ahogyan a nylev szólott, úgy jöjjön létre a kötelezettség.” XII. t. tv.)
A tévedés egyfelől kizárja a megegyezést („úgy tűnik, hogy akik tévednek, nem értenek
egyet”); másfelől viszont a tévedő fél valódi akaratát sem engedi érvényre juttatni („a tévedő
akarata semmis”).

Megkülönböztetünk: jogbeli tévedést (error iuris) és ténybeli tévedést (error facti), melyeknél
az az elv érvényesül, hogy „a jogbeli tévedés árt, a ténybeli tévedés nem árt”. („A jog
nemtudása kinek-kinek árt, a tények nemtudása viszont nem árt.”)

A) A jogbeli tévedés ( tévedés „ártalmassága”):

A tévedés ellenére a szerződés érvényes lesz. Pl. ha valaki nem ismeri vagy helytelenül ismeri
a jogszabályt és így köt szerződést, ennek következményeit viselnie kell. Kivételt képeznek: a
minorok, katonák, nők és rusticusok; esetükben sem az error iuris, sem az error facti nem árt,
így a tévedéssel kötött szerződés mindig érvénytelen.
(A tévedés a szerződő felek érdekére, és nem a szerződés létére lehet ártalmas vagy
ártalmatlan.)

B) A ténybeli tévedések:

Ezek sem feltétlenül „ártalmatlanok”, azaz nem okoznak mindenkor semmisséget, mivel a
római jog szerint az error facti elbírálásánál is figyelembe vette a tévedő fél érdeke mellett a
forgalom biztonságához fűződő érdeket.
A ténybeli tévedés csak akkor nem árt, ill csak akkor teszi érvénytelenné az ügyletet, ha
a) lényeges (iustus), b) menthető (tolerabilis) volt. A lényeges és menthető tévedéssel
(essentialis et tolerabilis error) kötött szerződés semmis!

a) Az essentialis error (lényeges tévedés) esetei:

1. tévedés magában a szerződésben, ha pl. az egyik fél kölcsönre, a másik ajándékozásra

gondol (error in negotio);
2. tévedés a szerződő fél kilétében , amennyiben az jogilag releváns (error in persona);
3. tévedés a szerződés tárgyában (error in corpore);
4. tévedés a szerződés tárgyát képező dolog lényegében, anyagában (error in substantia).
Nem minősül lényeges tévedésnek (nem befolyásolja a szerződés érvényességét), ha a tévedés
nem a szerződő fél személyére ill. a szerződés tárgyára, hanem csak ezek elnevezésére (error
in nomine) vonatkozik, továbbá ha a fél nem a dolog lényegében, hanem csak minőségében
téved (error in qualita).
b) A tolerabilis error (menthető tévedés): ha a tévedést a tévedő félnek nem lehet felróni,
vagyis az nem nagyfokú hanyagságon, figyelmetlenségen alapult. Emiatt a szerződések
érvényességét nem érinti az, ha a felet helytelen várakozások vagy hamis indítóokok vezették.

2. Egyoldalú fenntartás (reservatio mentalis)

Ha az egyik fél akarata és nyilatkozata szándékosan eltér egymástól (egyoldalú és titkos
fenntartás-reservatio mentalis). Ilyenkor a felek egyike részben v. egészben más tartalmú
ügyletet, szerződést akar kötni, mint amelyre vonatkozóan nyilatkozatot tesz, ezt azonban
nem közli a vele szerződő másik féllel. A r. m. a római jogban nem érinti a szerződésnek a
felek nyilatkozata szerinti létrejöttét, így nem is tartozik a a szerződés érvényességét
befolyásoló akarathibák közé.tényállása csak a kánonjogban nyert bizonyos elismerést.

3. Színlelés (simulatio)
Ha az ügyletkötés során az akarat és a nyilatkozat mindkét félnél tudatosan eltér egymástól,
vagyis amikor a felek összejátszanak és látszatra más szerződést kötnek, mint amilyet
valójában akarnak.A színlelt ügylet (negotium simulatum) az archaikus jog szerint nem volt
érvénytelen , később azonban már civiljogilag is ipso iure semmisnek minősült. Ugyanakkor
semmissége nem zárja ki, hogy a vele palástolt ügylet (negotium dissimulatum) érvényes
lehessen (pl. az ajándékozást adásvételi, bérleti szerzősédnek álcázták).
“mindazt amit színlelve tesznek,…a civjog tilalma folytán meg nem történtnek kell tekinteni”

4. A megtévesztés (dolus malus)

Ha a szerződő fél tévedését egy másik személy (a vele szerződő fél) szándékosan és
rosszhiszeműen idézi elő.

1. csoportosítása:
• aktív dolus: tevőleges, aktív becsapás, megtévesztés (többnyire ez érvényesül, „Minden
olyan ravaszság, csalás, mesterkedés, amelyet a másik fél kijátszása, becsapása, rászedése
céljából alkalmaznak.” Ulp.);
• passzív dolus vagy elhallgatás (reticentia) : valaki a szerződéskötés során valamilyen fontos
tényt, körülményt elhallgat, nem közöl a másik féllel. (“ha az eladott telkekhez bizonyos
szolgalom tartozott és az eladó ezt nem említette, hanem jollehet tudta, hogy fennáll, mégis
elhallgatta, és emiatt nem tudása fplytán a vevő az előírt időn át való nem gyakorlás által ezt a
szolgalmat elveszítette, némelyek joggal vélekednek úgy, hogy dolusa miatt az eladó felel az
átadásvételből kifolyólag.”Pomp.

2. csoportosítása:
A ius civile sem az aktív, sem a passziv dolust nem vette figyelembe (nem befolyásolták a
szerződés érvényességét); ezen a merev szemléleten először a lex Laetoria változtatott: a
minor rovására elkövetett csalás esetén büntetőkeresetet adott. A megtévesztést szankcionáló
további szabályokat már a praetori jogalkotás dolgozta ki.

A stricti iuris contracrusoknál a praetor a megtévesztést delictumnak minősítette és ennek

alapján a köv. jogsegélyeket adta meg a megtévesztettnek (mint a bűncsel. Sértettjének-
praetori jogi megtámadhatóság):
• Ha az még nem teljesítette a szerződést, a dolusszal létrejött szerződés teljesítésére perlő
megtévesztővel szemben kifogást emelhetett (exceptio doli), ami közvetve a megtévesztéssel
létrejött a szerződés praetori jogi megtámadhatóságát jelentette (ha ugyanis a fél nem kérte az
exceptiót, a szerződés alapján marasztalták).
• Ha viszont a megtévesztett már teljesített, számára a praetor 1 éven belül 1x-re menő
simplum, de infamáló büntetőkeresetet adott (actio de dolo) = ez a kereset szubszidiarius actio
volt, a fél tehát csak egyéb jogi eszköz hiányában vehette igénybe, egyúttal nem érintette a
szerződés érvényességét, mivel azt a praetor nem a megtévesztéssel létrejött contractus,
hanem a megtévesztés ténye mint delictum alapján irányozta elő.
• Továbbá az előző állapotba való visszahelyezést (in integrum restitutio) is alkalmazhatta a
praetor. Erre akkor lehetett szükség, ha az adós a csalárd hitelező által ellene megindított
stricti iuris perben elmulasztotta az exceptio dolira való hivatkozást, és ezért a bíró a
megtévesztés ellenére-a formula alapján szükségszerűen-marasztalta, marasztalta, vagy ha a
megtévesztés miatt kárt szenvedett adós az actio de dolo mgindítására eéőírt egyéves határidőt
túllépte.
A bonae fidei contractusoknál a csalásból származó teljes kár megtérítését elsősorban az illető
szerződés keresetével lehetett követelni. (Ezeknél a bíró már a kereset természeténél fogva,
tehát külön exceptio nélkül is figyelemmel volt az olyan ügylethűséggel, jóhiszeműséggel
ellenkező magatartásra, mint amilyen a csalás.)

5. Kényszer és megfélemlítés (vis ac metus)

Megfélemlítés: kényszer (vis) okozta alapos félelem (metus), vagyis vmilyen nagyobb
rossztól való tartás, jelenlegi v. jövőbeli veszélytől való rettegés.
Modern értelemben: komoly és jogellenes hátrány kilátásba helyezése, amely korlátozza,
esetleg ki is zárja az ügyleti akarat szabadságát. (A rómaiaknál a megfélemlítés és az annak
eszközéül szolgáló kényszer sokáig egy fogalmat alkotott.) a megfélemlítéssel kötött
szerződés érvényességét a római jog a kényszer, a vis minősége szerint eltérően ítélte meg.

Csoportosítása:

1. Közvetett
kényszer (vis compulsiva) hatására létrejött szerződést a ius civile teljesen
szabályosnak, érvényesnek tekintette. (Az akarat akkor is megvan, amikor az kényszer hatása
alatt jutott kifejezésre, „jóllehet ha szabad lett volna, nem akartam volna, rákényszerítve
mégis akartam” Paulus).
A középkori jogtudósok már másként látták: „az akaratom ellenére létrehozott ügylet nem az
én ügyletem”, vagyis a kényszer kizárja az ügyleti akarat szabadságát.-a praetor jog
gondoskodott arról, hogy a kényszer hatására létrejött jogügylet megtámadható legyen.

a.
A stricti iuris contractusoknál a praetor a vis ac metust szintén delictumnak
nyilvánította, ennek megfelelően a következő jogsegélyek álltak a sértett rendelkezésére.
Ha a kényszerített vmely kötelezettséget vállalt, és e kötelezettség teljesítésére perelnek,
számára a praetor (a köztársaság vége felé) kifogást adott (exceptio metus) = ez a civiljog
szerint érvényes szerződés praetpri jogi „megtámadása”.

A praetor a kényszerített rendelkezésére bocsátotta az in rem jellegű actio quod metus causa
nevű büntetőkeresetet, amellyel 1 éven belül 4x-re, 1 éven túl pedig 1x-re menő kárpótló
büntetés-poena megfizetését tette lehetővé. Ezt minden olyan 3. személy ellen lehetett
megindítani, akinek a megfélemlítésből haszna származott.
Ha a kényszerített már teljesítette kötelezettségét, a praetor megadta számára az előző
állapotba való visszahelyezést, mely szintén a szerződés érvénytelenségének megállapítását
jelentette.-in integrum restitutio

b.
A kikényszerített bonae fidei contractus semmis volt, így az annk alapján a kényszerített
ellen indított perben a praetor az actiot elvileg megtagadta(ha a vic metus ténye in iure
bizonyítást nyert, egyébként pedig a bíró az alperest a megfélemlítés bizonyítása esetébena
bona fidesnek a felperes általi súlyos megsértésére hivatkozva-fölmentette. A kényszerített
emellett megindíthatta az actio quod metus causat is, és adott eseben in integrum restitutiot is
kérhetett a praetortól.

Mind a stricti iuris, mind a bonae fidei contractusokra vonatkozott a lex Iulia de vi privata
rendelkezése, miszerint ha a megfélemlítést közvetlen fizikai kényszer (vis absoluta) idézte
elő, az így keletkezett szerződés a klasszikus korban már civiljogilag is semmis (pl. ha
valakinek a kezét erőszakkal vezetik az aláírásra, fogságba vetik, stb.).
 158.
A szerződések keretei. A lehetetlen és a lehetetlenülés egybevetése

A szerződési tartalom általános keretei

A megkötött szerződésük tartalmát a felek szabadon állapítják meg, s e szabadságnak csupán

a jogrend állít korlátokat azzal, hogy bizonyos szolgáltatások felvállalásától egyszerűen
megtagadja a joghatást, vagy azok felvállalását kifejezetten megtagadja.

A törvényi kolrátok áthágása a szerződés semmisségét vonja maga után.

a) A szerződés nem kötelezhet olyan szolgáltatásra, melynek teljesítése fizikailag vagy

jogilag lehetetlen. Az ilyen szerződést mint céltalant, a jog nem tartja édelemre
érdemesnek.

Fizikailag lehetetlen annak a szolgáltatása,

- ami vagy sohasem létezett
- vagy létezett ugyan, de még a szerződéskötés előtt megsemmisült
- olyan cselekmény lenne, melynek véghezvitelére senki nem képes.

(Érvényes ellenben a szerződés, ha a teljesítése nem objektíve, hanem csupán az adós számára
lehetetlen – szubjektív lehetetlenség. Pl.: olyan munka felvállalása, melynek elvégzésére az
adós képtelen)

Jogi lehetetlenség:
Akkor forog fenn, ha a szolgáltatás véghezvitelére a jog egyáltalán nem simer lehetőséget. Pl.
a forgalomképtelen dolog, szabad ember ladása, saját dolog megvétele)

b) A szolgáltatásnak nem kell már a szerződéskötés idején teljességgel meghatározottnak

lennie (ld.: certa – incerta obligatio), de nem lehet oly mértékben határozatlan sem,
hogy a szerződésből nem állapítható meg, a fél valójában mire is kötelezte magát. Pl.
„Ígérek neked valamit.”
- A szolgáltatásnak legkésőbb a teljesítéskor határozottnak kell lennie. A szolgáltatás
megállapítását bízhatják a felek egy harmadim személy méltányos megítélésére
(arbitrium boni viri) is, de nem valamelyik fél önkényére.
- A klasszikus jogban a condemnatio pecuniaria elvéből következően a szolgáltatásnak
pénzben felbecsülhetőnek is kellett lennie.

c) Semmis az a szerződés, melynke teljesítését valamely jogszabály kifejezetten

megtiltja.
- Általánosságban áll az, hogy ennek külön kimondása nélkül is mindaz tilos, ami a ius
publicumba vagy cogens magánjogi szabályba ütközik. Pl.: bűncselekmény
elkövetésére való vállalkozás, házastársak közötti ajándékozás, nők intercessioja
- Tilos nem csupán a törvény betűjébe ütköző szerződés, hanem a törvényi tilalmat
megkerülő (in faudem legis agere), a törvény céljával és szellemével ellentétes
megállapodás is. Pl.: az adásvételbe burkolt házastársi ajándékozás

d) Érvénytelen az erkölcstelen szolgáltatásra költelező szerződés (negotium contra bonos

mores), vagyis az, melynek teljesítése ugyan nem ütközik a jog tilalmába, de
 ellentétben áll a társadalom általános értékrendjével. Pl.: vállalkozás prostitúcióra,
kerítésre

A formátlan szerződések körében érvényesülő típuskényszer elvéből következően, a római

jog valamennyi formátlan szerződésnek külön meghatározza a lényeges tartalmát, vagyis
azon
- tényállásbeli és
- joghatásbeli elemeit,
Melyek nélkül az illető szerződés érvényesen nem jöhet létre.

a) Ezek az egyes szerződéstípusok lényeges alkatrészei (essentialia negotii).

- adásvétel pl. nem jöhet létre az áruban és a vételárban való megegyezés nélkül, és a
joghatásai közül nem zárható ki az eladó áruszolgáltatási és a vevő vételár-fizetési
kötelezettsége.

A lényeges és nélkülözhetetlen tartalmon kívül a szerződésnek lehetnek változó tartalmi

elemei is, melyek kétfélék:
b) Természetes alkatrészek (naturalia negotii),
Vagyis azok a tényállásbeli és joghatásbeli elemek, melyeket a forgalom tipikus
érdekeinek alapulvételével a tárgyi jog valamely szerződés részének tekint a felek
külön akaratnyilvánítása nélkül is, amennyiben azok a szerződés lényeges
tartalmában megállapodtak.
Ezeket tehát a megkötött szerződéshez hozzáértjük, hacsak a felek ellenkező
megállapodással ki nem zárják őket – vagyis diszpozitívak!! Pl. az eladói
szavatosságra, a szolgáltatásért való felelősségre vonatkozó törvényi rendelkezések
Rendeltetésük:
- kiegészítik a felek akaratlanul is előforduló hiányos szerződési rendelkezéseit,
- megkönnyítik a szerződéskötést azáltal, hogy a felek a lényeges tartalomban
megállapodva, egyebekben a törvényes ügyleti határozmányokra hagyatkozhatnak. –
Nevesített szerződések!!

c) Esetleges alkatrészek (accidentalia negotii)

Azaz a szerződésnek olyan elemei, melyeket a felek külön megállapodása visz be a
szerződésbe, a diszpozitív jellegű természetes alkatrészek helyébe vagy azok mellé. Pl.
részletfizetés vagy egyetemlegesség kikötése

Esetleges alkatrész bármely megállapodá lehet, ami nem ütközik cogens jogszabályba,
vagy nem összeegyeztethetetlen a szerződéslényeges tartalmával.

Minden szerződéstípusnál külön kell vizsgálni, hogy mi annak lényeges és mellőzhetetlen, mi

a vele járó, de kizárható természetes alkatrésze és milyen alkatelemeket esetlegesen
hozzáfűzni.

A "lehetetlen" és a "lehetetlenülés" egybevetése

lehetetlenség
ha a szolgáltatás már eredetileg (a szerződés megkötésekor) lehetetlen volt. Ekkor a szerződés
semmis, a kötelem létre sem jön.

ha az egyik fél a szerződéskötéskor a lehetetlenséget ismerte: magatartása bona fides – ellenes

volt, tartozik a biztatási kárt megtéríteni annak, aki a szolgáltatás lehetetlen voltáról nem
tudva a szerződésben bízott.

Lehetetlenülés: a szolgáltatás utólagos lehetetlenné válása. Ez ott jön szóba, ahol a kötelem
tárgya egyedileg megjelölt dolog vagy személyesen végzendő facere, pl.: munka. Soha nem
lehetetlenül a pénztartozás.

Lehetetlenülés oka:
 fizikai jellegű (közbejött természeti akadály zárja ki a szolgáltatást pl.: ígért rabszolga
meghal.
 gyakorlati lehetetlenülés (a fizikai lehetőség a szolgáltatásra fennáll, de a józan
életfelfogás szerint azzal már nem lehet számolni pl: terngerbe esett gyűrű
visszaszolgáltatása)
 jogi lehetetlenülés (ha a szolgáltatásnak utólag valamilyen elháríthatatlan jogi
akadálya keletkezik) pl.: ígért rabszolgát gazdája felszabadítja

Lehetetlenülés következményei:

 ha a lehetetlenülést az adósnak fel nem róható körülmény okozta az adós szabadul

kötelezettsége alól
 ha a lehetetlenülés az adósnak felróható a kötelem kártérítésbe fordul át, az adós
tartozik a hitelezőnek a teljesítés elmaradásából eredő teljes kárát megtéríteni
 Ha a lehetetlenülés csak részleges, az adós a maradék szolgáltatással továbbra is a
kötelemben marad.

(Pl. fizikai lehetetlenség: az eladni kívánt ház még a szerződéskötés előtt leégett, de erről a
felek nem tudtak, lehetetlenülés: a ház a szerződéskötés után égett le.)
 159.
A kölcsön és a nexum. A kölcsön és a rendhagyó letét

A kölcsön (mutuum):

A kölcsön nem más, mint helyettesíthető dolgok tulajdonba adása azzal, hogy az adós
lejáratkor ugyanabból a dologfajtából ugyanannyit köteles visszaadni.

• A kölcsön tárgya csak helyettesíthető dolog (res fungibilis) lehet. Míg a nexum (a kölcsön
ősi formája) tárgya csak pénz lehetett, addig a mutuum bármilyen helyettesíthető dolog
kölcsönadását lehetővé tette. A kölcsönbe vevő, az adós generikus szolgáltatással tartozik
(praestatio generica). Nem a kölcsönvett dolgot kell visszaadnia, hanem csak ugyanabból a
dologfajtából ugyanannyit.

• A generikus szolgáltatás lehetővé teszi, hogy az adós a kölcsönvett dolgokon tulajdont

szerezhessen. Hiszen a kölcsön gazdasági célja éppen az, hogy az adós a kölcsön
tárgyávalszabadon rendelkezhessék. Ebből viszont az is következik, hogy a kölcsönadó
szolgáltatása dare, vagyis tulajdonba adás. Ha tehát ő nem volt tulajdonos, akkor a kölcsön
elvileg nem is jön létre. A kölcsön azonban a dolog természeténél fogva általában akkor is
létrejön, ha az átruházó nem volt tulajdonos. A pénz elköltése, a gabona elkeveredése
(commixtio) után a tulajdoni helyzet rendezése gyakorlatilag lehetetlen.

• A kölcsönszerződésből stricti iuris, egyoldalú kötelem keletkezik. A mutuum az egyetlen

stricti iuris obligatio a reál-és konszenzuál – szerződések közt. A mutuum mint reálszerződés
a kölcsön tárgyának adásával jön létre. A kölcsön stricti iuris jellegéből következően nem
beszélhetünk a szokásos értelemben a felek felelősségéről. A hitelező eleve nem felel, ő csak
követel. De a kölcsönadós sem felelősséggel, hanem abszolút helytállással tartozik, a kölcsönt
mindenképpen vissza kell fizetnie, még vis maior esetén is. Szintén a stricti iuris jellegből
következik, hogy késedelem esetén az adós nem köteles késedelmi kamatot vagy kártérítést
fizetni, hacsak ezt stipulatióban ki nem kötötték.

• Követelését a hitelező legis actio per condictionemmel, később pedig condictióval

érvényesíthette. Ennek neve pénzkölcsönnél actio certae creditae pecuniae, egyéb
helyettesíthető dolog esetén pedig condictio triticaria.

• A kölcsönnél a hitelezőt ipso iure nem illette meg a kamat, sőt erre vonatkozó stipulatio
hiányában még késedelmi kamat sem.

• Külön szabályozás alá esett a tengeri kölcsön (fenus nauticum), melyet hajórakományra
adtak. Itt a veszélyt a kölcsönadó vállalja: ha a tengeren szállított áruk elvesznek, a
kölcsönnem követelhető vissza. A hitelező kockázatát az ellensúlyozta, hogy a tengeri
kölcsön kamatát szabadon, a törvényi kamatmaximumtól függetlenül lehetett megállapítani.
 160.
A haszonkölcsön

Fogalma:
A haszonkölcsön (commodatum) egy dolog ingyenes használatba adása azzal a
kötelezettséggel, hogy lejáratkor ugyanazt a dolgot kell visszaadni.

 A haszonkölcsön egyik alapvető követelménye az ingyenesség. (a dolog használata

pénzért már bérletnek minősül).
 A dolog csak bírlalatba, detentióba kerül, mivel a haszonkölcsönbe adott dolognak
a hitelező mind a birtokát, mind a tulajdonát megtartja.
 Tárgya: csak elhasználhatatlan (ingó vagy ingatlan) dolog lehet -> csupán ily
módon egyeztethető össze a használat joga a specifkus visszadási kötelezettséggel
(Kivételes eset: az ún. commodatum ad pompam et ostentationem: elhasználható
dolognak a rendeltetésszerűtől eltérő használatra való átengedése. Pl. pénzérmék a
pénváltó kirakatába történő elhelyezése)
 Ugyanazt a dolgot kell visszaadni: ebből következik, hogyha a dolog a
haszonkölcsönbe vevőnek fel nem róható okból megsemmisült, a szerződés utólagos
lehetetlenülés okából megszűnik.
 A visszaadási kötelezettség specifikus szolgáltatás (praestatio specifica). Tehát azokat
a dolgokat, melyeknek használata elfogyasztással jár, nem lehet haszonkölcsönbe
adni.
 A használatba adás mindig meghatározott időre történik, tehát mindig van lejárat. A
lejárat jelenthet bizonyos konkrét időpontot vagy időtartamot, de szólhat a használat
csak egy alkalomra is.

A commodatum, mint szerződés:

A haszonkölcsön szerződés reál-szerződés, vagyis létrejöttéhez a felek formátlan
megállapodásán felül szükséges az ígért dolog önkéntes átadása.
 A commodatumból bonae fidei, egyenlőtlenül kétoldalú kötelem
keletkezik. A főszolgáltatás (praestatio principalis): a dolgot a kikötött
használat után épségben visszaadni.
 Ezt a haszonkölcsönbe adó actio commodati directával kényszerítheti ki. A
haszonkölcsönbe vevő esetleges ellenköveteléseit actio commodati
contrariával érvényesíthette. A commodatariust az actio contraria mellett
megilleti a retentio is.
 A commodans – mint ingyenadós – csak dolusért felel. A commodatarius
rendszerint custodia -felelős. A haszonkölcsönbe kapott dolgot csak a
megállapodásnak megfelelően lehet használni. A megállapodásellenes
használat lopásnak minősül, és ezután az adós már a vis maiorért is felel.

A commodatarius jogai és kötelezettségei:

A commodatum a haszonkölcsönbe vevő (commodatarius) érdekében jön létre, akinek a
kötelezettségei ezért az érdekelt adósi mérce szerint vannak megszabva,
  A kapott dolognak csupán a birtokközvetítő detentora, birtokvédelemben tehát
csak a haszonkölcsönbe adón keresztül részersül, aki viszont harmadik személyekkel
szemben a védelemre kötelezve is van.
 Köteles a dolgot a bona fidei követelményeinek megfelelően, rendeltetésszerűen
haszálni pl. az ünneplő ruhát munkához fel nem veheti
 A haszonkölcsön jellegének megfelelően jogosult a dolog gyümölcseinek szedésére
is
 Tartozik a dolog állagának fenntartásáról a jó gazda módján gondoskodni pl.: földet
trágyázni, állatot etetni
 Az állagfenntartás költségeit viseli, nem felel viszont a természetes elhasználódás
folytán előálltott állagromlásért
 A lejárat után köteles a dolgot átvételkori állapotban visszaszolgáltatni. A lejárat
napját többnyire a felek állapítják meg.
 Mint érdekelt őrző adós, custodia felelős: nem csupán omnis culpaért felel, de alső
balesetért is, rendeltetésellenes használat esetén pedig vis maiorért is

A commodans jogai és kötelezettségei:

A haszonkölcsönbe adó (commodans) ingyenadós, költelezttségei ezért enyhébbek:
 Bár nem köteles az ígért dolgot adni, de ha használatra önként átengedte, tartozik azt a
lejáratig a haszonkölcsönbe vevőnél hagyni
 Nem köteles a használatba adott dolgot használatra alkalmas állapotba hozni, de ha
szándékosa (dolus) adott hibás dolgot, a haszonkölcsönbe vevő ebből eredő teljes
kárát tartozik megtéríteni. Pl. ragályos betegségben szenvedő állatot adott, és az
megfertőzte a többit is
 Tartozik megtéríteni azokat az állag fenntartása érdekében szükséges rendkívüli
költekezéseket, melyeket a haszonkölcsönbe vevő kötelességein túlmenően eszközölt
pl. a viharban megrongálódott házat tataroztatta (Ellenigényei megtérítése végett a
haszonkölcsönbe vevőnek retentio-joag van.)

A kölcsön és a haszonkölcsön közötti különbségek:

-A mutuum tárgya csak helyettesíthető dolog lehet, míg commodatumba bármilyen dolog
(kivételesen res consumptibilis is) adható.
-A mutuumnál az átadás tulajdonátruházást jelent, míg a commodatumnál csak bírlalatot
(detentio) adunk át.
-A mutuumnál a visszaadási kötelezettség generikus, a commodatumnál viszont specifikus.
-A kölcsönszerződésből egyoldalú, stricti iuris obligatio keletkezik, míg a haszonkölcsönből
egyenlőtlenül kétoldalú, bonae fidei obligatio.

A szívességi használat (precarium):

Egy dolog ingyenes használatra való átengedése bármikori visszavonás kikötésével.

Ezt az eredetileg baráti gesztusként kezelt tényállást a praetor látta el jogi védelemmel:
először mindkét félnek interdictumot adott (interdictum de precario), majd a precariumba
adónak külön actiót is biztosított. (actio de precario).

A precarium lényegét tekintve majdnem azonos a commodtummal, de vannak köztük

különbségek:
 Míg a commodatumnál mindig van lejárat, a precariumnál a dolog bármikor
visszakérhető.
 A precarista a birtokvédelem szempontjából civilis possessor, a commodatarius
viszont csak detentor.
 A commodatarius custodia – felelős, a precarista viszont csak dolusért felel.
 161.
A letét és különös fajai

Fogalma:
A letét (depositum) nem más, mint ingó dolog ingyenes őrizetbe adása bármikori
visszaadás kötelezettségével.

A letét lényegéhez tartozik, hogy:

 Tárgya csak ingó dolog lehet (ingatlan őrizetének ingyenes elvállalása mandatum)
 A visszaadási kötelezettség specifikus még helyettesíthető dolgoknál is, ha azok
elkülönítve vagy lezárva kerültek átadásra (kivétel a rendhagyó letét)
 Az őrzés ingyenes (ellenszolgáltatás kikötése eseén munkaszerződésről, vagy névtelen
reálszerződésről van szó)
 A letét tetszés szerinti időben visszavonható

A letét fejlődése:
1) A letét eredete a XII táblás törvényre megy vissza, mely a sikkasztó letéteményes ellen
duplumra menő büntetőkeresetet adott.
2) Ezt később a praetori edictum egyszeresre menő in factum actioval helyettesítette (a
duplumra menő marasztalást csupán a szükségletétnél hagyva meg)
3) majd előbb az in factum actio mellé, később pedig annak helyébe lépett a civiljogi in ius
concepta actio.

A letéti szerződés reál-szerződés, vagyis a dologbefogadására vonatkozó előzetes ígéret nem

kötelez, hanem csupán a dolog tényleges befogadása alapítja meg a letéteményes őrzési
kötelezettségét, aki viszont magát meggondolva nem adhatja vissza a dolgot a kikötött idő
előtt.

A despositum, mint reál-szerződés:

A letéti szerződésből egyenlőtlenül kétoldalú, bonae fidei kötelem keletkezik. A
főszolgáltatás (praestatio principalis): a dolog megőrzése és bármikori felhívásra való
visszaadása.
 A letéteményes szükségképpen,
 A letevő pedig esetlegesen lesz kötelezve

A letevő követelésének érvényesítésére az infamáló actio depositi directa, a letéteményes

ellenköveteléseire pedig az actio depositi contraria szolgál.

A letéteményes (depositarius) kötelezettségei, felelősésge:

Kötelezettségét kettős szempont határozza meg:
- egyfelől a kötelem fő célját ő valósítja meg
- másfelől, hog tevékenységéért nem kap ellenszolgáltatást, tehát ingyenadós

Ennek megfelelőn a kötelessége:

a) a rábízott dolgot épségben megőrizni, azt külön engedély nélkül nem használhatja (a
használat: furtum usus), és mint detentor, nem részesül birtokvédelemben sem.
 b) A dolgot minden növekményével együtt a letevő kívánságára ennek, illetőleg ha a
dolog tulajdonosa ketevő, az általa megjelölt személynek kiadni
c) Felelőssége:
 A klasszikus jogban a letéteményes csak dolusért
 Iustinianus idején culpa lataért is felelt

A Justinianusi jogban különös körülmények között felelős a culpa levisért is, így
ha a letét az ő érdekét is szolgálta, ha a letevő a dolog használatát megnegedte, ha
a letét átvételére ő maga ajánlkozott.

A letevő (deponens) kötelezettségei, felelőssége:

Mivel a letét az ő érdekében jön létre, a letevő kötelezttségei és felelőssége szigorúbbak:
a) köteles a letéteményesnek a dologra fordított összes kiadását, tehát nem csupán a
rendkívülit, megtéríteni.
b) Felel minden kárért, melyet a letétes a letevő hibájából (culpa levis folytán is)
leszenvedett, így ha nem figyelmeztette a dolog veszélyes voltára pl.a rabszolga olvaj
természetű

A letét különös nemei:

Kialakultak a letéthez hasonló, de némely vonatkozásban eltérően szabályozott szerződések,
melyeket modern szóval a “letét különös nemeinek” nevezünk.

a.) A szükség – (v. kényszer -) letét (depositum miserabile)

Az a letéti alakzat, amidőn a letevő fenyegető erőhatalom (tűzvész, árvíz, tömegzavargás) elől
kimentett tárgyait bízza valaki őrizetére. (A letevőnek nincs lehetősége az alkalmas személy
kiválasztására, arra bízza a dolgát, akivel a véletlen összehozza.)
Ennek az esetnek az a különlegessége, hogy a letétményes felróható magatartása esetén a
marasztalás duplumra történik.

a.) A vitás dolog letéte (sequestrum)

Többen tesznek le egy dolgot a sequesternél azzal a megállapodással, hogy ő majd
valamelyiküknek tartozik kiadni.
Leggyakoribb esete a peres dolog letétele a per tartamára, mely a pernyertesnek kiadandó. A
sequester a letevőkkel szemben is birtokvédelemben részesül!!
- a sequester ellen az actio depositi sequestraria directa
- a letevők ellen az a. d. c. contraria indítható

c.) A rendhagyó letét (depositum irregulare)

Elfogyasztható dolgok letétele azzal a megállapodással, hogy a letéteményes az átvett
dolgokat nem in specie tartozik visszaadni, hanem azokból csupán ugyanannyit, e letevő
kívánsága szerinti időben.
A letéteményes itt tehát generikus adós, a tulajdonjog rerá a letétb helyezéssel átszáll, s ettől
fogva ő viseli a dolog pusztulásának veszélyeit.

Ez a letét mindjét fél érdekét szolgálja:

- a letéteményes a nála elhelyezett dologgal szabadon rendelkezik, de köteles a letevőnek
kamatot fizetni. (a tetszészerinti visszavonhatás miatt azonban ez kölcsönkamatnál
alacsonyabb)
A rendhagyó letétnél a kölcsön és a letét elemei keverednek. Ez a szerződés mégis
annyiban eltér a kölcsöntől, hogy:

• Bonae fidei obligatiót eredményez.

• A letevő (átadó) érdekében jön létre.
• Bármikor követelhető a teljesítés, az ügyletnek a letéti jellegét legfőképpen a szabad
visszavonhatás lehetősége adja
• A kamatkikötés formátlan pactummal is lehetséges
• Késedelem esetén ipso iure késedelmi kamat jár.
•.A letéteményes elleni actio alapján való marasztalás infamál
•. Retentiónak és compensatiónak nincs helye
 162.
A névtelen reál-szerződések

A névtelen szerződések (contractus innominati):

A contractusok zárt rendszere, ill. a szerződési típuskényszer fellazítása céljából már a
préklasszikus kortól kezdve kialakultak bizonyos szerződésként ismert tényállások, melyeket
a posztklasszikus korban a “névtelen szerződések” kategóriája alá foglaltak.

E szerződések névtelensége azt jelenti, hogy nem tartoznak az önálló elnevezéssel rendelkező
(nevesített) szerződéstípusok zárt körébe, a “reáljelleg” pedig arra utal, hogy itt is a szerződés,
a kötelem létrejöttéhez a megegyezésen felül szükséges valamilyen res, dolog is. A res
ugyanis itt nemcsak dologátadást, hanem bármilyen egyéb szolgáltatást, pl. munkavégzést is
jelenthet.

A leggyakrabban előforduló változatok már a klasszikus jogban saját önálló nevet kaptak:
“Neves – névtelen” szerződések:

1) A bizományi szerződés (contractus aestimatorius):

Az a megállapodás, melyben a bizományos felvállalja, hogy a neki meghatározott
becsértékben átadott dolgot saját nevében eladja, s a kapott vételárból a becsértéket a
megbízónak – a többletet megtartva – kifizeti, ha pedig az eladás nem sikerül, a dolgot
visszaadja.

2) A csereszerződés ( aontractus permutationis)

Melyben a felek két különböző dolog tulajdonának kölcsönös átruházására kötelezik magukat
(szemben a készcserével, ahol a készvételhez hasonlóan a dolgot kéz-közön cserélik).
A felek kötelezettsége dare, vagyis tulajdonátruházás.

Az ügyletre a keresettől eltekintve általában az adásvétel szabályai vonatkoznak azzal a

különbséggel, hogy a veszélyviselés, és a feléntúli sérelem szabálya a cserére nem
alkalmazható, továbbá, ha valamelyik cserélő fél nem a sajátjáz adta, hanem idegen dolgot,
másiknak nem kell bevárnia az elperlést.

3) Perenkívüli egyezség (transactio): ami nem más mint a vitássá vált kölcsönös követelések
szaldójának kölcsönös engedéssel történő megállapítása.

4) Szívességi használat (precarium): Egy dolog ingyenes használatra való átengedése a

precaristának, akitől az bármikor és indokolás nélkül visszavonható.

Eredeti formájában szivességi, nem pedig kötelmi viszony, mert a birtokkereset (interdictum
de precario) csak a dologi alapú visszakövetelést biztosított.

Szerződési ill. kötelmi viszonnyá a precarium akkor vált, amidőn a preascriptis verbis actiot
adtak nem csupán a pecario dansnak, hanem bármely jogutódjának is, a dolog
visszakövetelésére és a vétkesen (dolus) okozott károk megtérítésére.

A névtelen reál-szerződések Justinianusnál:

Azokat a formátlan megállapodásokat, melyek szinallagmatikus, de atipikus szolgáltatásokra
irányulnak, vagyis nem minősíthetők konszenzuál-szerződéseknek, Justinianus általános
érvénnyel ismerte el peresíthetőnek, azonban csupán reál-kontraktusként, tehát arra az esetre,
ha a megállapodásnak az egyik fél már önként eleget tett.

A szóba jövő szolgáltatások annyira sokfélék, hogy tulajdonképpen a kötelmek lehetséges

tárgyainak teljes körét (dare, facere), s ezek tetszésszerinti kombinációit felölelik, amiért is a
következő séma szerint csoportoríthatók:
 do ut des „adok, hogy adj”
 do ut facias „adok, hogy tégy”
 facio ut des „teszek, hogy adj”
 facio ut facias „teszek, hogy tégy”
Hiányzik a 163. tétel: Per aes et libram ügyek
 164.
Az adásvétel fogalma, létrejötte, tárgya (emptio venditio)

Fogalma: Az adásvétel áru megszerzése pénzért, így akkor jön létre mihelyt a felek az áruban
és az árban megegyeztek. Az adásvétel konszenzuál szerződés.

Az adásvétel története:

a.) Az ősi adásvétel készvétel, vagyis az áru és a pénz átadással, ahol az eladó és a vevő
szolgáltatása időben egybeesik. Végeredményben ez még mindig az ősi csereügylet, melynek
keretében a kölcsönösen kicserélt dolgok egyikét a pénz jelenti.

b.) Az adásvételi szerződés megkötése és lebonyolítása akkor különült el, amikor lehetségessé
vált a vételár hitelezése, vagyis az, hogy az eladó átadja az árut a szerződés megkötésekor,
de csak egy későbbi időpontban kapja majd meg érte a vételárat.

c.) Újabb lépés, amikor már megengedik, hogy ne csak a vételár, hanem az áru szolgáltatása is
elszakadjon a szerződéskötéstől, és később történjék. Ez a préklasszikus korban
következettbe. Így vált az adásvétel dologi ügyletből (készvételből) kötelmi ügyletté
(szerződéssé), vagyis
a dologátruházó ügylet (traditio) puszta causájából önálló szerződéssé (emptio venditio).

d.) A rómaiak a fides jelentőségének felismerésével jutottak el oda, hogy az adásvételi

szerződés
jogi kötelező erejének alapját a felek ilyen irányú megegyezésében, consensusában találták
meg. Így vált általánossá az az elv, hogy az adásvétel lényege a megegyezés, minden egyéb
(forma, traditio) már csak annak lebonyolítása. A praetor peregrinus és a praetor urbanus is
proponálta edictumában az actio emptit és az actio venditit, s ezzel létrejön a római jogban az
első konszenzuálszerződés, emptio venditio, ami a Kre. I. században nyert civiljogi recepciót.

e.) A posztklasszikus korban a készvétel ismét előtérbe került. Emellett az értékesebb dolgok
adásvételénél kötelezővé vált az írásbeliség, aminek következtében az adásvétel szinte
elvesztette konszenzuál – szerződési jellegét.

f.) Iustinianus idejében a felek kiköthették az írásbeliséget, s ilyenkor az adásvétel csak

akkor jön létre, akkor kész (emptio perfecta) ha azt a felek írásba foglalták, és az adásvételről
szóló okiratot aláírták.

Az adásvétel lényegi elemei:

“Ha már tisztázott az eladásra kerülő dolog mibenléte, mennyisége, minősége és megvan
vételár is, akkor kész az adásvétel.”Vagyis az adásvétel 2 lényeges eleme (essentialia negotii):

Ha a felek
1.) az áruban
2.) és az árban megállapodtak, létrejött az adásvételi szerződés.

Ehhez járulhatnak további kikötések (accidentalia negotii) is:telj.-i határidő, fizetési feltét. stb
1.) Az áru (merx):

Az áru többnyire res corporalis, amelynek az eladó általában a tulajdonjogát ruházza át a

vevőre.

Nemcsak egyes dolgokat, hanem dologösszességet (universitas rerum) is el lehetett adni

egyetlen szerződéssel. A rómaiak tágan értelmezték az adásvétel tárgyát képezhető dolgok
(res in commercio) fogalmát: “Mindazon dolgok eladása jogszerűen történik, amelyeket
valaki bírhat, vagy birtokolhat, vagy perrel megszerezhet.”

a.
Ebből következik, hogy az adásvétel tárgyát testetlen dolgok (res incorporales) is képezhetik:
eladható ezért vagyontömeg, követelés, dologbeli jog is.
A saját dolgok megvásárlása azonban semmis.
Servitutes eladása: ha a leendő szolgáló telek tulajdonosa-eladó-a vev ő javára szolgalom
alapításra kötelezettséget vállalt előzetesen. Ususfructus eladása: lehetséges, de a vevő általi
gyakorlása csak az eladó-eredeti haszonélvező haláláig lehetséges.
Emphyteusis és superficies eladása megkötés nélkül lehetséges.

b.
El lehet adni a más tulajdonába lévő dolgot (res aliena) is. Idegen dolog eladásáról csak akkor
beszélünk, ha az adásvétel célja tulajdon – traditio, nem tartozik ide ezért pl. az
örökhaszonbérleti jog eladása. A res aliena eladását bizonyos garanciális szabályok
korlátozzák. Az idege dolog tulajdonát a vevő legfeljebb elbirtoklás utján szerezheti meg, míg
vele szemben az eladót jogszavatosság terheli, a lopott dolog (res furtiva) eladása pedig
dologi jogi és kötelmi jogi szempontból egyaránt semmis.

c.
Eladhatók ezen kívül a szerződés megkötésekor még nem létező, de a jövőben létrejövő
dolgok, amelyek esetében a remélt dolog vételéről beszélünk (emptio rei speratae). A római
jog szerint a vételárat csak a szaporulat megszületésekor kell kifizetni. Az ilyen adásvétel nem
más, mint egy felfüggesztő feltétellel kötött szerződés, amelynek tárgya a véletlentől függően
jön létre. Tehát, ha a várt szaporulat elmarad, pl. a vemhes anyaállat elvetél, a feltétel sem
teljesül, ezért az eladó nem követelheti a vételárat.

d.
Létezik olyan eset is, amikor jövőben elkészítendő dolgot adnak el. Ez a jövőbeli dolog vétele
(emptio rei futurae). A res futura (pl. egy elkészítendő iparcikk) abban tér el a res speratától,
hogy létrejötte nem bizonytalan, alig befolyásolható természeti eseménytől, hanem az
emberimunka többé kevésbé biztos eredményétől függ. Éppen ezért az emptio rei futurae nem
feltételes adásvétel, hanem inkább a vállalkozási szerződéshez közel álló jogügylet.

e.
Az adásvétel megkötésekor nemcsak remélt, illetve jövőbeli dolgokat, de magát a reményt is
el lehet adni. Ez az un. reményvétel (emptio spei). Az emptio spei nem feltételes szerződés, a
vevő ugyanis az előre kialkudott vételárért azt veszi meg, ami a “hálóba akad”. Ilyenkor az
adásvétel tárgya egy véletlentől függő esemény: így a vevő nem tudja, hogy kap-e valamit
egyáltalán, de vételárat ki kell fizetnie. Az ilyen un. aleatórikus, vagy szerencseszerződésre a
követelés és a haszonélvezet eladásánál is láttunk példát.
f.
Az adásvétel eredeti, kész vétel jellegéből folyik, hogy tárgya általában egyedileg
meghatározott, specifikus dolog. De a klasszikusok is ismertek már fajta szerinti (generikus)
vételt. Az ilyen szűkebb körű generikus szolgáltatást ma zártfajú szolgáltatásnak nevezik.

2.) A vételár (pretium):

Az adásvételt elsősorban az különbözteti meg a cserétől, hogy az egyik oldalon mindig pénz a
cseretárgy. A vételárnak tehát meghatározott pénzösszegnek (certa pecunia) kell lennie.

a.
Nem szükséges, hogy az összegszerűség rögtön az adásvétel megkötésekor tisztázott legyen.
Létezik olyan adásvételi lehetőség, amelynél a vételárat a teljesítéskor esetleg egy harmadik
személy fogja majd meghatározni. Ha ilyenkor a harmadik személy nem határozza meg a
vételárat, az adásvétel meghiúsul.

b.
A vételár nagyságának a meghatározása teljesen a felek megállapodására van bízva.

c.
Diocletianus az ingatlanok adásvételére nézve változtatott e klasszikus szabályon és előírta az
igazságos árat (iustum pretium). Rendelete szerint ingatlan adásvételénél a vételárnak el kell
érnie az ingatlan értékének legalább a felét. Ha az eladó az ingatlan értékének még a felét sem
kapta meg, kérhette az adásvétel felbontását és a vételár, valamint az ingatlan visszaadását. Ez
volt az un. felén túli sérelem (laesio enormis) Ez az eladó érdekét védte, a kánonjjog a
középkorban továbbörökítette, majd a francia jora volt nagy hatással ez az intézmény. Ha a
vevő meg akarta tartani az ingatlant, a vételárnak a telek teljes értékéig való kiegészítésével
fenntarthatta a szerződést. Őt tehát facultas alternativa illette meg.

d.
Diocletianusnak ármaximáló rendelete is volt. Az inflációt azonban a rendeletet
megszegőknek a halálbüntetéssel való fenyegetéssel sem lehetett megszüntetni.

e.
Méltányosság alapján a bíró hivatalból is mérsékelhette a vételárat. Pl. amikor valaki
jóhiszeműen egy olyan ingatlant vett meg, amelyen neki haszonélvezete volt. Ekkor a bíró a
haszonélvezet értékével csökkentette a vételárat.

f.
A XII táblás törvény idején a vevő addig nem szerzett tulajdont, amíg ki nem fizette a
vételárat, vagy amíg valamilyen más formában (kezes, zálog) nem biztosította az eladó
követelését. Ez a szabály már a klasszikus kor előtt kiment a gyakorlatból, de Iustinianus
felújította.

Felek kötelezettségei:

-eladó= venditor: preastare-szolgáltatni az árut. Ez tipikusanb a dolog birtokának az átadása;

res mancipi esetén viszont nem kötelező a civiljogi tulajdon átruházásra (nem dare), elég
biztosítani a vevő elbirtoklásának zavartalanságát. Ha nem fizikai dolog az áru, annak
szolgáltatása eseténként különböző.
Felelőssége, mint érdekelet adósnak a culpam, ha az áruu eladás után is nála van , akkor a
custodia-kötelezetté (casus miorokért is felel)

- vevő=emptor: kifizetni avételárat, tehát dare szolgáltatás.

Iustinianus

a culpa felelősség majdnem átveszi a helyét a custodia felelősségnek, a vevő felelőssége a

kiterjed már a casus minorokat. Ellensúlyozás képpen a vevőt illeti meg az áru haszna már a
megállapodás aláírásától

Periculum

A veszélyviselés a készvételnél fel sem merül. Egyénként:

-az árura a köztes időszakban (megállap és teljesítés) az eladóé a felelősség, ami
custodiafelelősség, így a vis maiort a vevő viseli.
 165.
Szavatosság adásvételnél

~ szavatosság a hibás teljesítéssel kapcsolatban a törvény által előirt feltétlen helytállást (ma)
Az adásvételi szerződésnél az eladót a felelősségen túl – a véteksségtől függetlenül-
szavatosság is terheli.

Ez a szavatosság két irányú:

1. az eladó szavatol azért, hogy az áru körül jogilag minden rendben

legyen (jogszavatosság),
2. az eladó szavatol azért, hogy az áru materiálisan, fizikailag is
rendelkezzék azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket a törvény,
illetve a szerződés előír (kellékszavatosság).

1.) Az eladó jogszavatossága (evictiós szavatosság):

-jogszavatosság keretében az eladó egyfelől azért áll helyt, hogy a vevő a dolog tulajdonjogát
legalább elbirtoklás útján megszerezhesse,
-hogy az adott dolog élvezetének ne legyen jogi akadálya (pl. mást megillető haszonélvezet)
A jogszavatosság első látásra tehát rendkívül súlyos kötelezettséget, kockázatot jelent még a
jóhiszemű eladóra is. A római jog azonban az eladói jogszavatosságot nem alakította abszolút
helytállási kötelezettséggé. Csak az elperlésért (evictio) való szavatosságig jutottak el, ami
azt jelenti, hogy az eladóval szemben általában csak akkor lehet jogszavatossági igényt
érvényesíteni, ha a vevőtől a dolgot harmadik személy (ált. valódi tulajdonos) elperelte.

A jogszavatosság szabályainak fejlődése:

-Az archaikus jogban a mancipatios vétel vevőjének, ha tőle harmadik személy a megvásárolt
dolgot el akarta perelni, joga és kötelessége volt az eladót, mint jogelődjét segítségül hívni a
perben. Ha az eladó nem támogatta a vevőt, vagy segítsége eredménytelen maradt és így a
dolgot tőle egy harmadik személy szerezte meg, az eladó egy actio auctoritas nevű kereset
alapján a vételár kétszeresével felelt. Más vételeknél (pl. res nec mancipi vételénél) az
eladónak az elperlésért való szavatosságát szerződésileg, stipulatióval kötötték ki. Ebben az
eladó a vevőnek azt ígérte, hogy a vételár kétszeresét fizeti meg neki, ha elperelnék tőle a
megvett árut.

-A klasszikus jogban az eladó elperlésért való szavatossága ipso iure, tehát stipulatio nélkül is
érvényesült. A vevő evictio esetén az adásvételi szerződésből kifolyólag indíthatott keresetet.
Az így kialakult klasszikus evictiós szavatosság alapján az eladó akkor tartozik helyt állni,
ha a vevő az eladott dolgot, vagy annak zavartalan birtoklását azért veszti el, mert
harmadik személy a dolgon fennálló tulajdonjogot, vagy egyéb jogosultságokat tőle az eladás
előtti időből származó, korábbi jogcím (pl. tulajdonjog, szolgalom) alapján perrel
visszaszerezte. Ha azonban az eladó csalárdul idegen vagy szolgalommal terhelt dolgot adott
el a jóhiszemű vevőnek, be sem kellett várni az elperlést: az eladó dolusára tekintettel a vevő
már azonnal felléphetett az eladó ellen és kártérítést követelhetett.

-A posztklasszikus vulgárjog az elperlés következményét a vételár kétszeresében állapította

meg. Az Iustinianusi jogban a mancipatio és az actio auctoritatis eltűntével csak a vevő
érdeksérelmét megtérítő actio empti, valamint az értékesebb dolgok eladása esetében a
stipulatio duplae maradt fenn.

2.) Az eladó kellékszavatossága (rejtett hibákért való szavatosság):

E szavatosság keretében az eladó csak az áru rejtett hibáiért állt helyt, a nyilvánvaló hibákat
ugyanis (pl. hogy a ház rozoga) a vevőnek kell észlelnie a szerződéskötési eljárás folyamán.

A kellékszavatosság fejlődése:

-Az archaikus jog az áru hibáiért való felelősséget egyetlen esetben ismerte: ha az eladó az
eladott telket a mancipatiohoz fűzött jognyilatkozatában nagyobbnak tüntette fel, mint az a
valóságban volt. Ilyenkor a vevő a törvény alapján a különbözet kétszeresére menő actio de
modo agrival fordulhatott ellene. Egyéb esetekben az eladó stipulatióval garantálhatta az áru
hibamentességét (stipulatio simplae). Sokszor a jogszavatossággal összekötve azeladó felelt
az árunak a stipulatióban megígért tulajdonságaiért (stipulatio duplae),a megjelölt hibák
nemlétéért.

-A praetori edictum alapján bizonyos esetekben az actio emptivel lehetett az áru hibáiért való
szavatosságot érvényesíteni. Ezzel felelt az eladó, ha csalárd módon elhallgatta az előtte
ismert hibákat, vagy kifejezetten ígérte, hogy a dolog bizonyos tulajdonságokkal rendelkezik,
vagy bizonyos hibáktól mentes. (felelősök: az eladó formátlan ígérete és a dolusa)

-Az aedilisi edictumokban a vásári forgalom biztonsága érdekébe – a rabszolga és az igásállat

vétele tekintetében – megszigorították az eladók szavatosságát, felelőssé téve őket az un.
rejtett hibákért is. Az aedilis curilisek taxatíve felsorolták a hibákat, amelyekért az eladók
objektív alapon álltak helyt. Rejtett hiba esetén (edictum) vevő a köv. keresetekkel élhetett:
-Actio redhibitoria, mellyel 6 hónapon belül felbonthatta a szerződést (elállhatott), vagyis
az áru visszaadása ellenében visszakövetelhette a vételárat.
-Actio quanti minoris, mellyel, ha a vevő kisebb hiba esetén meg akarta tartani az árut egy
éven belül vételár –árleszállításra perelhetett.

-A iustinianusi jog az eladónak az áru rejtett hibájáért való objektív felelősségét a

rabszolgákon és az igásállatokon felül kiterjesztette minden más dologra. Emellett a vevő ezt
a jogát az actio emptivel is érvényesíthette, amely nem volt a másik két kereset rövid
határidejéhez kötve. Az aedilisi keresetek csak hagyománytiszteletből maradtak meg.
 166.
Az adásvétel különleges esetei

Az adásvételnél előforduló mellékegyezmények:

Minthogy az adásvétel bonae fidei szerződés, a felek ún. mellékegyezményeket is

kapcsolhattak hozzá (pacta adiecta), amelyek voltaképpen az emptio venditio, mint jogügylet
esetleges alkatrészei (accidentalia negotii).

• Mindkét fél javára szóló mellékegyezmények: Az adásvételt kísérheti olyan kiegészítő

megegyezés, amely az eladó számára visszavásárlási jogot (pactum de retroemendo) vagy a
vevő számára visszaeladási jogot (pactum de retrovendendo) biztosit.
• Csak az eladó javára szóló mellékegyezmények:
-Elállás (visszalépés-felbontás) kikötése arra az esetre, ha a vevő nem fizetne. Ilyenkor az
eladott árut az eladó visszakapja, de rendszerint a már fizetett részletek megtartása mellett.
Ezt a részben büntető tartalmú kikötést (lex commissoria, jogvesztő záradék) általában
felbontó feltételnek (condicio resolutiva) minősítették.

-Ugyancsak az eladó javára szolgál az a szintén felbontó feltétel formájában megszövegezett

kikötés, amely szerint az eladó elállhat a szerződéstől, ha meghatározott időn belül többet
fizető vevőt talál (in diem addictio)

- Az elővásárlási jog fenntartása esetén az eladó kiköti, hogyha a vevő a dolgot bármikor el
kívánná adni, elsősorban az eladónak köteles azt felajánlani, aki jogosult a dolgot a más által
(vagy adott esetben a másnak) kínált vételáron megvásárolni.

• Csak a vevő javára szolgáló mellékegyezmények:

-Ilyen a próbára, megtekintésre szóló vétel (pactum displicentiae) amelynek alapján a vevő
meghatározott időn belül egyoldalúan elállhatott az adásvételtől, amennyiben neki a vétel
tárgya nem tetszik.

- A vevő kiköthette, hogyha megbánná a vételt, attól egy bizonyos időn belül egy előre
meghatározott összeg feláldozásával (bánatpénz) elállhasson.

1. Az adásvétel tárgyát testetlen dolgok (res incorporales) is képezhetik: eladható ezért

vagyontömeg, követelés, dologbeli jog is.
2. A saját dolgok megvásárlása azonban semmis.
3. El lehet adni a más tulajdonába lévő dolgot (res aliena) is. Idegen dolog eladásáról csak
akkor beszélünk, ha az adásvétel célja tulajdon – traditio, nem tartozik ide ezért pl. az
örökhaszonbérleti jog eladása. A res aliena eladását bizonyos garanciális szabályok
korlátozzák. Az idege dolog tulajdonát a vevő legfeljebb elbirtoklás utján szerezheti meg, míg
vele szemben az eladót jogszavatosság terheli, a lopott dolog (res furtiva) eladása pedig
dologi
jogi és kötelmi jogi szempontból egyaránt semmis.
4. Eladhatók a szerződés megkötésekor még nem létező, de a jövőben létrejövő dolgok,
amelyek esetében a remélt dolog vételéről beszélünk (emptio rei speratae). A rj szerint a
vételárat csak a szaporulat megszületésekor kell kifizetni. Az ilyen adásvétel az egy
felfüggesztő feltétellel kötött szerződés, amelynek tárgya a véletlentől függően jön létre. Ha a
várt szaporulat elmarad pl. vemhes anyaállat elvetél, a feltétel sem teljesül, így az eladó nem
követelheti a vételárat.

5. Létezik olyan eset is, amikor jövőben elkészítendő dolgot adnak el. Ez a jövőbeli dolog
vétele (emptio rei futurae). A res futura (pl. egy elkészítendő iparcikk) abban tér el a res
speratától, hogy létrejötte nem bizonytalan, alig befolyásolható természeti eseménytől, hanem
az emberimunka többé kevésbé biztos eredményétől függ. Éppen ezért az emptio rei futurae
nem feltételes adásvétel, hanem inkább a vállalkozási szerződéshez közel álló jogügylet.
6. Az adásvétel megkötésekor nemcsak remélt, illetve jövőbeli dolgokat, de magát a reményt
is el lehet adni. Ez az ún. reményvétel (emptio spei). Az emptio spei nem feltételes szerződés,
a vevő ugyanis az előre kialkudott vételárért azt veszi meg, ami a “hálóba akad”. Ilyenkor az
adásvétel tárgya egy véletlentől függő esemény: így a vevő nem tudja, hogy kap-e valamit
egyáltalán, de vételárat ki kell fizetnie. Az ilyen ún. aleatórikus, vagy szerencseszerződésre a
követelés és a haszonélvezet eladásánál is láttunk példát.
7. Az adásvétel eredeti, kész vétel jellegéből folyik, hogy tárgya általában egyedileg
meghatározott, specifikus dolog. De a klasszikusok is ismertek már fajta szerinti (generikus)
vételt. Az ilyen szűkebb körű generikus szolgáltatást ma zártfajú szolgáltatásnak nevezik.
 167.
A locatio-conductio fogalma, komplexitása

A rómaiaknál a bérlet fogalma tágabb volt, mint ma, több tényállást ölelt fel; nehéz őket egy
fogalom alá vonni. A locatio conductio fogalmába sorolták minden pénzért végzett
szolgáltatást és csak a középkori jog választotta szét a 3 eltérő fajta bérletre:

1. dologbérletet, locatio conductio rei

2. a munkaszerződést, locatio c. operarum
3. a vállalkozási szerződést, locatio c. operis

A bérlet tényállásait összekapcsolja, hogy mindhárom esetben

1) az egyik fél szolg-a majdnem mindig pénz (bér v. bérleti díj),
2) szinallagmatikus bonae fidei kötelem jön létre,
3) a szerződéskötés puszta megegyezéssel történik,
4) az egyik fél (locator) általában ad, a másik fél (conductor) pedig átvesz valamit.

De a 3 alakzat különbözik egymástól aszerint, hogy a locator mit ad át a conductornak.

A locator
A) egy dolgot ad át használatra (esetleg gyümölcsöztetésre is) = dologbérlet, vagy
B) önmagát és szolg-ait adja át, = munkaszerződés v. munkabérlet, vagy
C) lehetőséget nyújt arra (rendszerint egy dolog átadása révén), hogy az ő részére valaki
munkával elérhető eredményt hozzon létre (pl. előállítson valamit) = vállalkozási szerződés v.
műbérlet.

A római bérlet általában

A bérlet eredetéről nem sokat tudunk. Kétségtelen, hogy e szerződéstípus csak a pénz
megjelenését követően fejlődhetett ki, de kialakulását fékezte, hogy az ősi római társd-ban az
igények kielégítése majdnem kizárólag saját dolgokkal történt. Ha jelentkezett is igény bérleti
viszonyok létrehozására, feltehetően csak a meglévő formák, pl. stipulatio alkalmazásával
lehetett kielégíteni. A preklasszikus kor elején azonban a dologbérlők, a bérmunkások, a
vállalkozók száma nagyon növekedett, ami szükségessé tette egy rugalmas jogi konstrukció
megteremtését.
Így alakult ki Kr. e. II. sz-ban (a praetor jogfejlesztő tev-ének hatására) a locatio
conductio.

A római bérlet fogalomrendszere

A elnevezése= a locare (elhelyezni, kiállítani), a conducere (magával vezetni, elvezetni)
igékből

Locator - bérbeadó conductor - bérlő

dologbérletnél tulajdonos használó
munkabérletnél bérmunkás munkaadó
vállalkozásnál megrendelő vállalkozó

A bérlet tényleges eleme: a pénzfizetés. (egyetlen kivétel: részes haszonbérlet - mg.i

bérleményért terménnyel fizetett) Mind az adásvételnél, mind a locatio c-nál míg az egyik fél
szolg-a jól meghatározható (=pénzfizetés), addig a másik fél ellenszolg-a szinte
körülírhatatlanul sokféle lehet (ezért az adásv. és a bérlet alig határolható el egymástól). Ha a
dologbérletnél nemcsak használatról, hanem gyümölcsöztetésről is szó van, akkor
haszonbérletről beszélünk.
Megkülönböztették: közönséges bérlő (conductor), haszonbérlő (colonus), lakásbérlő
(inquilinus)

Méltánytalan szabályok a locatio conductionál

A bérlet szerint a 2 fél elvileg egyenlő súlyú, mégis számos szabály a bérlőre és a
bérmunkásra nézve igen hátrányosnak tekinthető. Pl.

- A bérlő csak detentor, nem illeti meg a birtokvédelem; a bérbeadó bérlőt bármikor
kidobhatta a bérletből, és ilyenkor a bérlőnek csak az actio conducti áll rendelkezésére,
amellyel csupán kártérítést és nem in integrum restitutiót követelhetett.

- A bérlő csak a tulajdonos egyetértésével (quasi traditióval) szerez tulajdont a gyümölcsön;

ha a tulajdonos megtiltja a gyümölcsszedést és a bérlő ennek ellenére leszedi a gyümölcsöt,
tolvajnak minősül, ilyenkor ismét csak kártérítést perelhet, a gyümölcsöket nem követelheti.

Ma a munkajog védi a munkavállalók érdekeit, a római jogban még a „jóléti állam”-i

császárkor idején is alig találunk a bérmunkás érdekeit védő szabályokat. Pl. a dologbérletből
megszűnésével ‘kikergetik’ a bérlőt.
 168.
A dologbérlet szabályai

A locatio conductio rei

Dologbérlet: egy dolog használata pénzfizetés ellenében.
(A dolog alatt nem csak testi dolgok lehet, mivel a jog megengedte jogosultságok bérbeadását
is.)

A bérleti szerződésben:
- a bérbeadó (locator) egy elhasználhatatlan dolog időleges használatának, s ha a dolog
gyümölcsöző, gyümölcsöztetésének átengedésére,
- a bérlő (conductor) pedig a kialkudott bér (merces) fizetésére vállal kötelezettséget.

1) A felek kötelezettségei és jogai

A dologbérlet egyenlően kétoldalú (szinallagmatikus), bonae fidei kötelmet keletkeztet.
1) A locator köteles:
- egy elhasználhatatlan dolgot a kikötött használatra alkalmas állapotban átadni, és a bérlet
tartalma alatt ilyen állapotban tartani; felelőssége culpa levis;

- biz. jog- és kellékszavatosság is terheli;

- ő viseli a dolgot vis maior folytán ért kárt is annyiban, hogy ameddig a bérlő a vis maior
folytán (pl. ha a bérbe adott lakás a bérleti idő lejárta előtt földrengés folytán elpusztul) nem
használhatja a dolgot, a bérbeadót nem illeti meg a bér, ill. a kapott bért erre az időre köteles
visszaadni. A nem vis maiorból eredő károkat ált-ban a conductornak kell viselnie.

A locator jogai:

• conductorának a bérleménybe bevitt dolgain (invecta, illata), továbbá az ott termett és a

bérlő által megszerzett gyümölcsökön tv-es zálogjog illeti meg a bérösszeg biztosítására,
• a bérletet bármikor felmondhatja.
Bérlővel szembeni igény érvényesítése: actio locatival (bér megfizetését, károk megtérítését)
2) A conductor kötelezettségei:
- a bért megfizetni -ezt utólag kell teljesítenie (diszpozitív szabály), de a felek
megállapodhatnak abban is, hogy a bérlő időszakonként előre fizet (prenumerando);
- a dolgot rendeltetésszerűen használni,
- és a bérlet tartalmának lejártával köteles azt épségben visszaadni, custodia-felelőssége van

A conductor jogai:

követelheti a locatortól a bérbe adott dolog zavartalan élvezetének biztosítását, így különösen
a birtokháborítással szembeni védelmet (ő natur. possessor, birtokvédelemet nem kap,biz.
beruházásainak kárainak megtérítését; haszonbérletnél a gyümölcsökön quasi traditióval
tulajdont szerezhet;
¦
rendkívüli károk, természeti csapások esetén a mg-i ingatlan conductora (colonus)
bérleszállítást kérhet, amit azonban jó esztendőben köteles kipótolni!;
¦
ellenkező kifogás híján megilleti a további bérbeadás joga (sublocatio), amely a nemo plus
iuris elve szerint a (fő)bérlethez igazodik.
Jogait actio conductival érvényesítheti.

2) A dologbérlet megszűnése

a)
A határozott időre kötött bérlet: megszűnt az előírt határnap bekövetkeztével, ugyanakkor
már a rómaiak is ismerték a hat. tartalmú bérlet hallgatólagos meghosszabbítását: ha a
conductor nem ment el a kikötött idő lejártával, s a locator őt megtűrte a bérletben,
határozatlan
időre meghosszabbították a bérletet (a hallgatás, beleegyezés).

b)
A határozatlan idejű bérlet: megszűnését a római jog nem szabályozta kielégítően, ugyanis
ők nem ismerték a felmondás (a kötelező felmondási idő -15 nap) intézményét. Így a locator
bármikor kidobhatta conductorát, s a conductor is bármikor elhagyhatta a bérleményt (ennek
kivédésére ált-ban kötbért (poena) fizettek).

c)
A bérbeadó erősebb, dologi jogi helyzete alapján akár önkényesen és egyoldalúan is
megszüntetheti a bérletet, és így a hat. időre kötött bérletnél is eladhatta a bérleményt.
Ilyenkor a vevő birtokba lépése automatikusan megszüntette a bérletet (de új bérleti
szerződést
is köthettek). Ha a locator a bérbe adott ingatlant a bérlet fennmaradását kikötve adta el, a
vevő
azonban ezt nem tartotta tiszteletben, a locator kártérítésért perelheti a vevőt, ill. a conductor a
locatort -a vevő által kidobott conductor azonban nem tarthat igényt arra, hogy visszakerüljön
a bérleménybe. A conductort ezekben az esetekben csak in personam actio illeti meg, tehát
csak kártérítést követelhet a bérbeadótól, (egyébként pedig kénytelen meghátrálni az in rem
védelemmel ellátott jogok elől).

d)
A bérletet a bérbeadó biz. kivételes esetekben tv-i felhatalmazás alapján egyoldalúan, de e
bérleti szerződést nem megsértve is megszüntetheti. Ez különösen Kr u. III. sz -tól vált
jelentőssé, mikor a bérbeadó önkényes fellépését a jogszab-ok korlátozni kezdték. „Ha a bért
a bérház tulajdonosának megfizetted, akaratod ellenére nem kergethet el, kivéve, ha
bizonyítja,
hogy saját használatára lenne szüksége a házra, vagy ha renováltatni akarja a házat, vagy ha
te a bérbe adott dolgot nem megfelelően használtad.” A tulajdonos azonnali hatállyal és
teljesen jogszerűen kidobhatja a bérlőt és perelhet is, aki viszont nem követelhetett kártérítést.

e)
A bérletet a bérlő is megszüntetheti azonnali hatállyal és teljesen jogszerűen, ha a dolog
használata lehetetlenné, veszélyessé válik. A bérbeadó nem követelheti az elmaradt bérleti
díjat

3) A dologbérlet különleges fajtái

1. részes bérlet;
2. locatio perpetua, eredetileg csak in personam, később in rem védelemmel ellátott örökös,
személyhez nem kötődő bérlet volt a posztklasszikus időkben;
3. superficies;
4. jogok (res incorporales) bérbeadása pl. albérlet;
5. a posztklasszikus korban a próbára bérlet, amikor a fél az első éven belül visszaléphetett, és
elállását nem kellett indokolnia, kötelezettsége belőle nem keletkezett.
 169.
A "munkabérlet" és a "műbérlet" egybevetése

„Munkabérlet”
A locatio conductio operarum= munkaszerződés: szabad ember munkájának igénybevétele a
munkában töltött idő szerint fizetett pénzért (»napszámosmunka). Valaki kötelezi magát,
hogyegy másik személy szolgálatába áll, neki dolgozik, ennek fejében őt napra, hétre, stb.
fizeti.

A munkaszerződéssel a
 munkavállaló (locator operaum) fizikai munka meghatározott időn át tartó végzésére,
 A munkaadó (conductor operarum) pedig pézbeli munkabér (merces) fizetésére
kötelezi magát.

1. A munkabérlet tárgya
Elsősorban fizikai munka (operae), de biz. szellemi tevékenységek (orvosi, tanítói, mérnöki,
stb.) végzésére is lehetett szerződni. Ugyanakkor a szorosan vett artes liberalesnek minősülő
magasabb szellemi munka (jogtudosoké, filozófusoké, stb.) még Ius. korában sem lehetett l.c.
tárgya. Ezeket sokáig csak ingyenesen, megbízás keretébe lehetett végezni, ám később a
mandatumml kapcs. díjigényt elismerték, de a megbízott díját nem tekintették unkabérnek,
hanem tiszteletdíjnak nevezték. (Az ügyvéd az igszolg., az orvos a humanitás, a tanár a tud.
Képviselője.)

2. A felek kötelezettségei és jogai

 A bérmunkás a munkaadó utasításainak megfelelően és tisztességesen dolgozni,
felelőssége culpa levis. Ehhez képest érdektelen, hogy munkája eredményes-e, ebben
az esetben csak gondossági kötelem forog fenn. A bérmunkás actio locatióval
követelheti a kikötött időért.
 A munkaadó a munkással szembeni (pl. kártérítési) igényét a munkabér
visszatartásán túlmenően actio conductióval érvényesíthette.

3. A veszélyviselés
Megoszlik a 2 fél között. Általános szabály, hogy akinek az érdekkörében az akadály
bekövetkezett, az viseli az ebből eredő veszélyt, kárt, mivel „aki munkáját adta bérbe, annak
az egész időre von. bért meg kel kapnia, ha nem rajta múlott, hogy a szolgálatait nem
bocsáthatta rendelkezésre” (pl. rossz időjárás miatt nem lehetett dolgozni); ha viszont
megbetegedett és ezért nem tudott dolgozni, erre az időre nem illette meg a bér! A.
veszélyviselés (és a felelősség) szabályozása az érdekszféra-elven alapul.

4. A munkaszerződés megszűnése
A módja és szabályai hasonlóak a dologbérletéhez. A felmondás pótlására poena-t
alkalmazták.

„Műbérlet”
A locatio conductio operis =vállalkozási szerződés: valaki egy meghat. művet állít elő
(munkával elérhető eredményt produkál) pénzért, vállalkozói díjért.
1. Ált. szabályai
a) A szerződés tárgya:
Itt nem egy biz. munka elvégzése, hanem a szerződésben meghat. eredmény, mű (opus)
létrehozása. A conductor arra vállalkozik, hogy - rendszerint a locator által rendelkezésre
bocsátott anyagból, dologból - munkája révén valamit előállít.

b) A felek kötelezettségei és jogai

A vállalk. szerződés is egyenlőtlen kétoldalú kötelemet keletkeztet, ez eredménykötelem.

Ha tehát a vállalkozó (conductor!)az ígért művet vmilyen okból nem készítette el, ált-ban még
költségeinek megtérítésére sem tarthat igényt. A szerződés teljesítése során köteles gondosan
eljárni, ezzel kapcs-ban culpa levisért felel; ha pedig át is vesz valamit a megrendelőtől,
akkor az idegen anyagért custodia-felelősséggel tartozik. Emellett felelőssé tették a
vállalkozót azért is, hogy megfelelő hozzáértéssel, szakszerűen lássa el a vállalt feladatot.

c) A veszélyviselés
1/ Az alapvető kérdés itt is, hogy köteles-e a megrendelő kifizetni a vállalkozó díját akkor is,
ha a mű vis maior következtében megrongálódott vagy elpusztult?

 A régebbi jog szerint ilyenkor a veszélyt a mű átadásáig teljes egészében a vállalkozó

viselte.
 Az újabb jog azonban már nem volt ilyen egyoldalú. Pl. Labeo: „Ha a csatorna,
amelynek elkészítésére vállalkoztál és amelyet elkészítettél, mielőtt átvetted volna,
földcsuszamlás következtében tönkrement, te viseled a veszélyt.”, Paulus: „Ha pedig
mindez a talaj hibájából történt, a locator viseli a veszélyt, ha mindez a mű hibájából
történt, a tied a kár.” érdekszféra-elv alapján.

2/ Mindig felmerül az a kérdés is, hogy a veszélyviselés mikor száll át a megrendelőre?

a) Az „átalánydíjas” vállalkozás esetében a vállalkozó egy összegért vállalta a mű
produkálását, a veszélyviselés a teljesítéskor, a mű kipróbálását követően annak átvételével
szállt át a megrendelőre.
b) A „mérték szerinti” vállalkozás esetén a megrendelő mérték szerint, részletekben veszi át
művet, mindig csak az elkészült és átadott részlet vonatkozásában száll át a veszély a
megrendelőre.

Különösen szabályozta a veszélyviselést a lex Rhodia de iactu mercium (áruk kibocsátásáról

szóló rhodosi tv.) = ált-ban az egész antik Mediterraneumban elfogadott „ker-i jogi”
szabályokat jelentette. Eszerint, ha tengeri vihar esetén a hajó megkönnyítése céljából árukat
dobtak ki, az ebből adódó kárt meg kell osztani mindazok között, akiknek a hajó
megmentéséhez érdekük fűződött. E spec. kármegosztási szabály átvétele a locatio c.
konstrukciójának alkalmazásával történt. Az árutulajdonosok rendszerint locatio conductio
operis formájában szerződtek a hajóssal.
A károsult feladók actio locatioval fordultak a hajós ellen a megmenekült áruk és a hajó
értékének megfelelő arányú kártérítésért. A hajós pedig actio conductióval perelhette a
megmenekült áruk tulajdonosait a megfelelő arányú kártérítésért, a veszteségben való arányos
osztozásért. A hajósjogosult (köteles) a megmenekült árukat a kárigények rendezéséig
visszatartani (retentio). Így az érdekeltek között valójában egy communio incidens (quasi
contractus) jön létre, amelyre a római jog a locatio c. szabályait alkalmazta.
 170.
A megbízás és alkalmazási köre

A mandatum fogalma:
A megbízás az a konszenzuális szerződés, melyben az egyik fél (a megbízott:
mandatarius) a másik fél (a megbízó: mandans) érdekében ingenyenes tevékenységre
kötelezi magát.

A megbízás fogalma és főbb elvei

Megbízás: más ügyének felkérésre történő, ingyenes ellátása.
Megbízó=mandator, megbízott=mandatarius.
1) Tárgya: bármilyen megengedett cél megvalósítása,, akár egyetlen feladat ellátása, akár
hosszabb lejáratú, tágabb körű megbízás is. Szellemi (operae liberales) és fizikai munkát
(operse, opus) is el lehet végeztetni. Más érdekében végzett szellemi munka csak megbízás
tárgya lehetett.

2) Lényeges eleme: az ingyenesség. (A rómaiak csak meglehetősen későn jutottak el ahhoz a

felismeréshez, hogy a szellemi munkáért is pénzt fogadjanak el.) Ha vmilyen feladat
ellátásáért ellenértéket kötöttek ki, akkor az ilyen szerződést pénzfizetés esetén
loc.conductionak, egyéb ellenszolg. esetén pedig contractus innominatusnak tekintették. Az
ingyenesség elvének szigorú betartását a császárkortól kezdve feladták, hiszen már a
principátus idején elismerték a megbízottnak azt a jogát, hogy a megbízás teljesítéséért
ellenértéket köthessen ki, és azt perelhesse (extra ordinem) is, de ez csak honorárium, nem
munkabér volt.

3) A megbízott rendszerint a megbízó kizárólagos érdekében jár el, kivételesen azonban

eljárhat a megbízás folytán egy 3. személy javára, sőt esetleg részben a saját javára is, de
kizárólag a maga egyéni hasznára soha. A megbízás mindig csak a megbízó és a megbízott
között hoz létre kötelmi jogviszonyt, még akkor is, ha a megbízás nem kizárólag a megbízó
érdekében történik.

4) A megbízás mindkét oldalon szorosan személyhez kötött: a kötelem egyrészt bármelyik

fél halálával megszűnik, másrészt bármelyik fél egyoldalúan is megszüntetheti azt. Ekkor a
mandator helyzete előnyösebb, mert korlátozás nélkül visszavonhatja a megbízást, míg a
mandatarius csak a megbízó számára alkalmas időben léphet vissza. Ezért a megbízás
megszűnéséről a másik felet haladéktalanul értesíteni kell!

A felek jogai és kötelezettségei

 A megbízásból egyenlőtlen kétoldalú, bonae fidei, egyszersiminbizali jellegű

kötelem keletkezik. A mandatum egyetlen célja, hogy a megbízott elvégezze a
megbízó által meghat. feladatot.
 A megbízott csak dolus miatt tartozik felelősséggel, Ius-nál azonban honorariumot is
lehetett kikötni, így culpáért (culpa in concreto v. culpa levis) is felelt.
 A megbízó mint érdekelt adós felelősségi fokozata elvileg culpa levis, de meghat.
esetekben egyfajta fordított custodia-felelősséggel is terheli (pl. ha a megbízás alapján
vásárolt rabszolga meglopta a megbízottat, a megbízó köteles volt a kárt megtéríteni).
  Ha a megbízott köteles feladatát a mandatum keretei között ellátni. Ha túllépné a
megbízás határait, az ebből eredő kárát, költségeit nem érvényesíttetheti a megbízóval
szemben.
 A megbízott köteles az ügy végeztével a megbízótól kapott értékekkel elszámolni, és
3. személyektől a hozzá befolyt javakat, pénzt a megbízónak átadni. Erre őt a megbízó
actio mandati diractivával szoríthatja (a marasztalás infamiával jár). Ha a
megbízás teljesítése során a megbízottnak kára, kiadásai merültek fel, ezt a megbízó
megtéríteni tartozik, melyet a megbízott actio mandati contrariával érvényesíthetett.
Ezzel kényszeríthette a megbízott megbízóját, hogy a vállalt kötelezettségeit átvegye,
itt ugyanis nem volt közvetlen képviselet.

4. A megbízás spec. alkalmazásai

A megbízás a rómaiak kedvelt és széles körben alkalmazott ügylete volt, melyet egyebk
mellett kezességvállalásra és követelések átruházására is fel lehetett használni.

1) mandatum qualificatum – kezességvállalás céljából alkalmazott megbízás

Vagyis megbízás arra, hogy a megbízott nyújtson hitelt egy harmadiknak. Ha ez
megtörténik és a harmadik nem fizet, a hitelező mint magát költségb verő megbízott actio
mandati contraria-t indíthat megbízója, mint kezes ellen.

2) mandatum agendi – perlési megbízás

A követelés átruházására szolgál, bagyis megbízás arra, hogy a megbízó előre lemond a
megbízott elleni actio mandati directaról, azaz hozzájárul, hogy utóbbi a per tárgyát
magának megtarthassa.

Előnye ennek a megoldásnak, hogy az átruházónak nem kell megkérdeznie adósát,

továbbá mivel az új hitelező a régi hitelező jogát érvényesíti, a biztosítékok (kezesség)
megmaradnak.

Hátránya viszont, hogy a litis contestatiot megelőzően a megbízás egyoldalú visszavonás

vagy bármelyik fél halála folytán emgszűnik, továbbá a litsi c.-ig a régi hitelező is
rendelkezhetik a követelés felett.
 171.
Verbál obligatiók

A szóbeli (ún. verbál) szerzodések az előírt formaságoknak megfeleloően elmondott szavak

által létesített contractusok. A kötelem létrejöttéhez mindig kimondott éloszóra van szükség.
A szóbeli szerzodések fő példája a római jog egész történetén át érvényesülő stipulatio.
Pl. egyoldalú szóbeli ígéret létesíti az iuniurandum liberti (a felszabadított esküje) elnevezésű
kötelmet. Ez a felszabadítandó rabszolga esküvel megerősített ígérete, amellyel a rabszolga
kötelezi magát, hogy felszabadítása után ura részére bizonyos szolgálatokat fog teljesíteni.

A magánjog tovfábbélése

1.
Rendszere a glosszátorok és a kommentárok idején is az institúció-rendszert tükrözte, a
koraújkorban a német természetjogi iskola próbálta meg összefoglalni a magánjog alapvető
jogelveit, s ezzel megvetette az általános rész alapját. A modern pandekta-rendszerben a
személyi jog jogalanyisággal kapcsolatos szabályai alkotják további anyagokkal együtt a
magánjog ált. részét, a családi viszonyokra von. szabályait a csakádjog tartalmazza.

2.
A jogképesség a középkorban és a koraújkorban nem volt még ált., a rendi tagozódásnak
megfelelően a teljes jogképesség csak a nemeseket illette meg. A jobbágyság politikai téren
teljesen jogképtelen volt, vagyonjogi és cs.jogi szempontból részleges jogképességgel
rendelkezett. A jogképesség csak a XIX. sz-ban vált ált-sá és egyenlővé. A római polgárjog
egyszerre közjogi és magánjogi jellege is tovább élt (pl. Code civil).

3.
A jogi személyekre von. szabályok részletesebb kidolgozása csak a középkorban indult meg,
a „képzelt személy” (ficta persona) fogalmának megállapításával, mely alapja lett a XIX.sz.
elején a pandektista iskola fikciós elméletének. A jogi személyeket csak a XIX. sz-tól
tekinették valóságos jogalanynak. Az állam jogi személyisége nehezen, csak a XIX. sz-ban
alakult ki.

4.
Az apai hat-t a modern jogrendszerben ált-ban a korlátozottabb szülői hat., a szülői felügyelet
váltották fel, melyek az anyát is megillették. A gyermek vagyonára kezelési és haszonélvezeti
jog áll fenn. Az apaság vélelmének intézményét is átvették Rómától. Ismeretes volt a
törvénytelen gyermeknek utólagos házassággal, államfői engedéllyel való legitimatioja is. Az
örökbefogadásnál a iustinianusi adoptio szabályai érvényesülnek.

5.
A házasság megítélése fokozatosan átalakult. A római és a keresztény egyház hosszú ideig
egymás mellett élt, és csak a iust. kodifikáció után fogadták el a kánoni házasságot (VI. Bölcs
Leó érvénytelenített azt a házasságot, ami nem az egyház előtt köttetett.) A házasság manus
nélküli formája vált ált-sá. A tridenti egyetemes zsinat (1545-1563) megállapította a házasság
szentségét. A Code civil (1804) intézményesítette a polgári házasságot (állami
közreműködéssel, világi szabályok szerint, válással felbontható). Mo.-n 1894: XXXI.tc.
vezette be.
6.
A férji hatalom sokáig fennmaradt, leginkább a jelentősebb családi döntések tekintetében, ill.
a nő megfenyitésének jogában. Némely jogrendszerben megmaradt, hogy házasságtörés
esetén
férj feleséget megölhette. A nő teljes vagyonjogi jogképességének elismerése csak az
újkorban következett be.

7.
A gyámság alatt a modern jogrendszerben a kiskorúak állnak csak. Formáik a középkorban is
megmaradtak, de a hatályos jogban a gyámságot a családjogi tv., a gondnokságot a Ptk.
szabályozta.
 172.
Litterál-szerződések

Az írásbeli (ún. litterál) szerzodések a köztársaság vége felé elsosorban az üzletemberek

között szokássá vált a pénztárkönyvekbe történo kölcsönös bejegyzéssel (litteris) kötelmeket.
Létrejöttük pontos módjáról, alkalmazásukról nem sokat tudunk.
Syngrapha: az adós és a hitelezo által együttesen aláírt adóslevél.
Chirographum: az adós által egyoldalúan kiállított és csak általa aláírt kötelezvény.
Ezekben az esetekben az írásbeliség, az írásba foglalás eredményezi a kötelmet. Itt tehát az
írás érvényességi kellék.
(1211-1212)

537. A császárkor szerződésrendszere általában

A megnövekedett gazd-i forgalom kívánalmainak megfelelően lassan háttérbe szorultak vagy
eltűntek a régi szerződésminták, helyüket rugalmasabb szerződéstípusok vették át, melyeket
Gaius 4 csoportba sorolt be: „a kötelem vagy dolog, vagy szavak, vagy írás, vagy megegyezés
útján jön létre”.

A császárkori jogra nézve beszélhetünk:

A) dologátadással létrejövő, ún. reálszerződés,
B) alakszerű szóbeli megállapodással létrejövő, ún. verbálszerződés,
C) alakszerű írásba foglalással létrejövő, ún. litterálszerződés,
D) formátlan, puszta megegyezéssel létrejövő, ún. konszenzuál-szerződés.

A) Reálszerződések (contractus reales):

E szerződések re, vagyis dologgal, dolog átadásával jönnek létre, ezekhez tehát nem elegendő
a felek közötti megegyezés.

Ide tartozik:
a) kölcsön (mutuum),
b) haszonkölcsön (commodatum),
c) letét (depositum),
d) zálogszerződés (pignus),
e) a névtelen reálszerződések.
(Az 1. stricti iurist, a többi bonae fidei obligatiót eredményez.)

B) Verbálszerződések (contractus verbales):

Az előírt formaságoknak megfelelően elmondott szavak által létesített szerződések. A

szerződések kötelező erejét az előírásoknak megfelelő, alakszerű mondatok, formulák
élőszóban való elmondása. A szóbeliség tehát nem mai értelemben vett szóbeliséget, hanem
szigorú alakszerűséget jelentett.
Fő példája: a stipulatio. (Itt az írásba foglalása nem érvényességi kellék, hanem csak a
könnyebb bizonyítást szolgálta.)
C) Litterálszerződések (contractus litterales):

A közt-i kor végén szokássá vált, hogy a kötelmet biz. könyvelési fogások, fiktív bejegyzések
révén a pénztárkönyvekbe történő kölcsönös bejegyzéssel (litteris) hozzák létre. Már a
principátus korában eltűntek a használatból. Nem tekinthetők egyszerűen mai értelemben vett
írásbeli szerződésnek, mert az érvényességhez nemcsak az írásba foglalás, hanem a pontosan
meghat., szigorú alakszerűségek betartása is szükséges. Mivel az írásbeliség eredményezi a
kötelmet, az írás itt is érvényességi kellék.

D) Konszenzuál-szerződés (contractus consensuales):

Magával a puszta, formátlan megegyezéssel jönnek létre. Megalkotásukhoz nem kell sem
előírt

szavak, sem írásba foglalás, sem tanúk v. egyéb ünnepélyes formaság. 4 contractus tartozik
ide:
a) adásvétel (empio consensu),
b) bérlet (locatio conductio),
c) társaság (societas),
d) megbízás (mandatum).
(Valamennyi bonei fidei kötelmet eredményez.)

(Azt szokták mondani, hogy k-sz-eknél maga a megegyezés képezi a civilis causát, azonban
ez nincs teljesen így, hiszen megegyezésre a többi szerződésnél is szükség van, ami t dolog
átadása, stb. nem helyettesít.

A posztklasszikus és a ius-i kor szerződései:

A gazd-i és tárds-i viszonyok ált-ban nem kedveztek a jogfejlődésnek, maga a széthulló bir.
nem igényelt jelentősebb továbbfejlesztést. Haladás csupán a szerződési típuskényszer
további lazításában jelentkezett, elsősorban a pactumok és a contractus innominati terén.
 173.
A pactum érvénye a római jogfejlődés során

Ulpianus:

- “A puszta megállapodás nem szül kötelmet.”

- “A szerzodések kötelezo erejüket a megegyezéstol (pactum) kapják.
Tehát egy contractus létrejöttéhez megkívánták a felek megállapodását, de ez még csak
pactum volt.
Csupán négy esetben jutottak el oda, hogy maga a puszta, formátlan megegyezés, consensus
már kötelez, már contractus: az ún. konszenzuál szerzodéseknél (adás-vétel, bérlet
,munkaszerzodés, vállalkozási szerzodés, societas).

552. A peresíthető paktumok

A római jog zárt szerződési rendszere folytán a civilis causával nem rendelkező
megállapodásokat sem a civiljog, sem a praetori jog, de még a ius-i jog sem ismerte el
contractusnak, ezek csak pactumok voltak. A pactumok ált-ban peresíthetetlenek voltak (pacta
nuda), vagyis nem keletkeztettek obligatiót (pl. pactum de non petendo). A praetor az ilyen
pactumot sértő módon beperelt alperesnek csak kifogást (exeptio pacti) adott, actiót nem.
Egyes pactumokat a praetori jogfejlődés, a császári tvhozás idővel önálló keresettel látott el ®
így jöttek létre a peresíthető pactumok (pacta vestita), melyeknek 3 formája van:

d) pacta praetoria =
a praetori jog által lett peresíthető, a praetor ugyanis nem feltétlenül tagadta meg az actiót
azoktól, akik peresíthetetlen pactumok alapján kívánták jogaikat érvényesíteni.
Ha az adott tényállást jogi védelemre méltónak találta, in factum actiót adott, de ez egyrészt
még csak alkalmi védelem volt, másrészt nem teremtett precedenst. Később kikristályosodtak
biz. fontosabb, gyakrabban előforduló tényállások, melyekre nézve a praetor már edictumban
külön actiókat (actio edictalis) hirdetett meg (így alakult ki a pactum praetoria).

e)
pacta legitima =
a császári rendeletek által lett peresíthető

f)
pacta adiecta =
olyan megállapodások, melyek egy főszerződéshez kapcsolódnak, az ún.
járulékos pactumok (pl. a kölcsönszerződés mellett kamat kikötése; a zálogszerződéseknél, az
adásvételeknél). Csak abban az esetben volt peresíthető, ha a felek azt stipulatio formájában
kötötték meg. A védelem eredetileg a nudum pactumoknál is alkalmazott kifogásban (exeptio
pacti v. doli) merült ki, melyet a praetor akkor adott ki az alperesnek, ha a felperes a pactumot
sértő követeléssel lépett fel ellene. Később már felperesként is lehetett jogokat érvényesíteni,
de csak akkor, ha a főszerződés bonae fidei contractus volt és ha a mellékegyezmény azzal
egyidejűleg - és nem utólag - jött létre.

Peresítheto pactumok:

- praetori jog
-receptum argentarii: bankár garanciavállalása valamilyen szolgáltatásért bankár az
utalványozott, ügyfele az utalványozó, harmadik személy az utalványos

-receptum arbitrii: a jogvitában álló felekkel szemben bíráskodás elvállalása a választott bíró
által, az ot erre felkérő,

-receptum hajófuvarozókat, nautarum, cauponum, stabulariorum: a praetor felelossé tette a

fogadósokat, istálló-tulajdonosokat mindazokért a károkért, melyek oket ott érték,
amennyiben ezek az utasok, vendégek vagyontárgyainak orzését elvállalták;
utóbb ilyen egyezmény nem is volt szükséges, elegendo volt, ha a vagyontárgyakat a
hajófuvarozó, fogadós, istálló-tulajdonos befogadta

-constitutum: formátlan, meghatározott idopontra tett ígéret az adós terhére fennálló pénz-,
vagy más helyettesítheto dologban álló tartozás kiegyenlítésére

-császári jog

-compromissum: olyan egyezmény, amely arra irányult, hogy a felek jogvitájuk tisztázása
érdekében választott bíró döntésének fogják alávetni magukat

-hozományígéret: kezdetben csak stipulatio keretében volt érvényesítheto, késobb a

posztklasszikus jog tette peresíthetővé

-ajándékozás: a formátlan ajándékígéretet csak a iustinianusi jog tette peresíthetové, csak

akkor teszi peresíthetővé, ha azt a másik fél elfogadta

-házastársak közötti nagyobb ajándékozás a lex Cincia értelmében szabálytalan

-az ajándékozó felelossége nem volt azonos az eladóéval (csak dolus és culpa lata)

- a megajándékozott az ajándékozó hitelezoivel szemben felelosséggel tartozott

- jóhiszemuség esetén e felelosség csak a meglevo gazdagodásra vonatkozott

- Iustinianus az ajándékozást hálátlanság cmén visszavonhatóvá tette.

Hiányzik a 174. tétel: A praetori pactumok és a 175. tétel: A császári
pactumok
 176.
A novatio és a constitutum egybevetése

A) A NOVATIO

1. A kötelem megújítása (novatio): Ennek során a régi kötelem teljesen megszűnik és helyette
egy merőben új obligatio keletkezik: „az újítás egy előző kötelemnek egy más kötelembe való
átáramlása ás átkerülése” (Ulpianus).
Tehát valami új felvételével, beiktatásával a megszűnt régi kötelem „romjain” egy másikújabb
kötelem jön létre.

Ez a novum megvalósulhat úgy pl.:

- a kötelem személyei változnak meg,
- a kötelem biztosítására zálogot adnak,
- a követelés összegét változtatják meg,
- időhatározást visznek a kötelembe vagy hagynak el, stb.

Csak a kötelem tárgya kell hogy azonos maradjon, minden egyéb megváltozhat. A novatióra
gyakran abból a célból kerül sor, hogy egy kötelem (sponsor beiktatása végett) stipulatiós
kötelemmé alakítsanak át.
A novatióval a régi kötelem mindenestől megszűnik: a novatiót követően csak a felek
legutóbbi akaratának megfelelő új kötelem hatályos; az még akkor is megvalósult, ha az új
kötelem vmilyen oknál fogva érvénytelen lett volna.
A novatio mindig stipulatióval jött létre, még akkor is, ha az eredeti kötelem teljesen
alakszerűtlen volt.

Novatio necessaria: a peres elj. során szükségképpen bekövetkezik. Ez valójában nem

novatio, hiszen a felek akaratától függetlenül jön létre és vele a kötelem tárgya is
megváltozik.
„Az adós a litis contestatio előtt adni köteles, a litis contestatio után pedig köteles bevárni az
ítéletet.”
A litis contestatio sokféle lehet: újítja az alapkötelmet, s kötelezi a feleket, hogy bevárják a
bíró ítéletét, mely már csakis pénzre szólhat. Az ítélettel ismét noválódik a régi kötelem, mert
a feleket ezentúl az ítélet kötelezi.

A iustinianusi jogban:
Ius. a novatiót a felek újító szándékától tette függővé.
Eszerint valamely új elem beiktatása önmagában még nem minősült novatiónak, vagyis az
előző kötelem ipso iure sohasem szűnt meg, kivéve, ha a felek ezt kifejezetten így akarják.
Így lehetővé vált a kötelmek utólagos jogügylettel történő módosítása.

A posztklasszikus és a ius.t jog szerint a novatio nemcsak szóbeli obligatióként, hanem

bármilyen más formában is létrejöhetett.

2. A kötelem átruházhatósága
Az archaikus jog szerint a kötelmeket sem a hitelezői, sem az adósi oldalon nem lehetett
átruházni. Ezt a meghat. személyekhez való kötődést a római peres és végrehajtási elj.
indokolta, hiszen mindkettő erősen személyes jellegű volt, és csak másodsorban irányult a
vagyon ellen.

B) CONSTITUTUM (tartozáselismerés)
Formátlan ígéret az adós terhére pénzben vagy más helyettesíthető dologban fennálló tartozás
későbbi időpontban történő teljesítésére.
A római jog nemcsak saját, hanem idegen tartozás elismerését is lehetővé tette, a
kezességvállalás egyik formájaként.

A constitutum szükségtelenné tette az adós újabb felhívását, és a határidő eredménytelen

eltelte után a nem teljesítő adós ellen az alapkövetelésből származó kereset (pl. actio empti)
mellett egy alternatív kereset, a másfélszeresre menő actio de pecunia constituta is a
hitelező rendelkezésére állt.
Az alapkötelem tehát nem szűnt meg, a hitelező viszont természetesen csak a egyik alapon
érvényesíthette igényét. A constitutum a követelés számára új jogcímet létesített, így ha az
alapkötelemből származó kereset elévült, a hitelező élhetett a constitutumból eredő actióval.

Iustinianus a constitutum alkalmazási körét szélessé tette (pl. kiterjesztette a

helyettesíthetetlen dolgokban álló tartozásokra is.
 177.
A bíróra vonatkozó római jogintézmények, rendelkezések

1. Receptum arbitrii:(pacta preatoria)

A választott bíró elvállalta a bíráskodást az őt erre felkérő felek jogvitájában. Ha a vita
eldöntését vállaló személy nem volt hajlandó teljesíteni a feladatát, a praetor rákényszerítette
az ítélet kimondására, mégpedig bírságolással (vagyis anélkül, hogy keresetet adott volna
ellene).

2. Compromissum: (pacta legitima) (császár által peresíthető pactum)

A vitában álló felek olyan egyezménye, amely arra irányult, hogy a felek a vita eldöntése
érdekében választott bíró döntésének fogják magukat alávetni. (Mindaddig csupán a 2 fél
stipulatiós ígérete biztosította, hogy a rendes peres elj. elkerülésével választott bíró döntését
ismerjék el ügyükben.)

3. Kötelességszegő bíró felelőssége:

Az a bíró, aki kötelességének megszegésével szándékosan v. hanyagul kért okozott a perben
félnek kártérítésre volt kötelezhető. (posztkl. korban nevesítették.)

Rómában a törvényhozói és bírói hatalom nem különült úgy el, mint a modern államokban.
A bírósági hatáskörök sem voltak olyan pontosan meghatározva, mint a modern
jogrendszerekben.
A modern értelemben vett büntető és polgári bírói hatáskör sok vonatkozásban összefonódott
Rómában.
A praetorok Róma, városközpontú állam főmagistratusai voltak, míg magában a Római
Birodalomban bíróságok egész hálózata működött.
Minden összefonódottság ellenére is megkülönböztetjük a polgári és a büntető bíráskodást.

A magánjogi peres eljárás fejlődésében Rómában 3 perrend váltja egymást időlegesen,

párhuzamosan is érvényesülve: a civiljogi, a praetori és a császári perrend. Ennek
megfelelően alakul a bíráskodás is.

Civiljogi perrend

aA peres eljárás kettéosztott: első fele az imperiummal rendelkező magistratus előtt, második
fele az esetenként kijelölt esküdtbíró előtt folyt le

- a jogszolgáltató magistratus: eredetileg a rex volt, ezután a consulok, késobb a praetor

- a iurisdictio lehetett: peres (iurisdictio contentiosa) és perenkívüli (iurisdictio voluntaria)
- a iurisdictio contentiosat a praetor gyakorolta, a consulok legfeljebb a iurisdictio voluntariat
- esküdtbírák három kategóriája: iudex, arbiter, recuperatorok
 iudex és arbiter: a közönséges civiljogi perben a bizonyítási eljárást lefolytatta és a
pert eldöntötte
 arbiter: amikor bizonyos szakértői funkciót is el kellett látni (pl. közös vagyon
felosztása)
 iudex mindig egyesbíró volt, arbiterként esetleg három esküdt is eljárhatott
 recuperatorok: hármas vagy ötös tanácsban eljáró esküdtbírák, olyan perekben jártak
el államközi szerződés alapján, amelyek tárgya Rómával szerződéses viszonyban lévő
állam, vagy polgárai által Róma állam vagy polgárainak okozott vagyoni vagy
személyi jellegű károk elbírálása volt
 178.
A jogalap nélküli gazdagodás elve és esetei

A szerződésszerű tények ált-ban:

E tényállások (melyek a posztklasszikus kor termékei) biz. értelemben hasonlítanak a

szerződésekhez, mégsem contractusok, de még csak ne is pactumok, mert nem a felek
megegyezésén alapulnak, s így hiányzik belőlük az előző 2 lényegi eleme, a consensus.
Quasi contractusok: „nem mondható ugyan hogy szerződésből erednek, de mégis, mivel nem
delictumnak (bcs.) köszönhetik létüket, mintegy szerződésből látszanak keletkezni”.

Jogalap nélküli gazdagodás (locupletatio iniusta)

1) Kialakulása:
Már a közt-végi jogtud-ban elismerést nyert az a nézet (legis a.per
conditionemre visszavezethetően), mely szerint pusztán abból a tényből, hogy valaki a más
kárára jogalap nélkül gazdagodott, a gazdagodóra nézve kártérítési kötelem keletkezik. De
nem jött létre a ~ általános fogalma, terminus technicusa (konkrét esetek szintjén nyert csak
kidolgozást.)
• Bár Pomponius a jogalap nélküli gazdagodás tilalmát a természetjogból vezeti le, a római
jogban nem görög hatásra alakult ki, hanem eredete az archaikus korra nyúlik vissza.
(538old.)
• Későbbi fejlődés során kikristályosodott a formátlan kölcsön, a mutuum (formátlan kölcsön
– l.a.p.conditionem-azért kell visszaadnia, mert így a jhitelező kárára gazdagodnék, nem
szerződést (nexum) teljesít ilyenkor-nem kellett jogalap/causa) intézménye, de még a jogalap
nélküli gazdagodással való összefüggése még Gaiusnál is erősen érezhető volt (ő ugyanis
mindkettőt az obligationes re contractae köréb sorolja).
• a ~ önállósulását a perjog, a condictiok fejlődése indította el, egyes esetekben külön
condictiot
adtak, iusti-nál már külön titulusban fogalmazzák meg. (a ius comuneban sem jött létre
fogalom, a Code és ABGB csak néhány esetét ismerteti. XIX sz veszik fel a ptk.ba
általánosan.

2) Fogalma
Annak ellenére, hogy fogalmát még Ius. sem dolgozta ki, a római jog szabályai alapján
elmondható, hogy e tényállás megállapításának 2 ált. feltétele van:
1/ Az egyik fél részéről datiónak kell fennforognia. A datio ált. olyan tulajdonátruházás,
melynek révén a gazdagodó meg is szerzi a dolog tulajdonát. Nem szükséges, hogy a
perindításkor, hogy a gazdagodás még meglegyen (a római jogban ált-ban a jóhiszemű
gazdagodó is felelt mindazon vagyoni értékért, amely hozzá került, még akkor is, ha attól
önhibájából kívül elesett. (A rosszhiszemű gazdagodótól még kártérítést is lehetett követelni!)

2/
a datio sine causa retinendi történjék = a gazdagodónak ne legyen érvényes jogcíme a
megszerzett vagyoni érték megtartására. Ennek oka az, hogy az egyik fél az ügylet
megkötésénél más célt tartott szem előtt, mint amely kifejezést nyert; vagy maga a cél
(ügylet) olyan, amely már létrejöttekor érvénytelen (eredeti érvénytelenség), vagy esetleg
csak később hiúsult meg (utólagos érvénytelenség).

3.) Tényállások/keresetek:

Condictio indebiti = tartozatlan szolgáltatás visszakövetelésére szolgáló kereset: ha valaki

másnak tévedésből anélkül szolgáltat, hogy az illetőnek tartoznék. A rómaiak ezt a tényállást
kölcsönnek fogták fel, és ezen az alapon adták meg a condictiót. A tartozatlan szolg-nál
mindkét félnek tévedésben kell lennie!

Ha vki tudatosan tartozatlanul fizetett, az ajándékozásnak minősült, nem lehetett

visszakövetni.
Ha csak az átadó volt tévedésben, s az átvevő tudta, elfogadta a telj.-t, akkor lopást követett
el.
Condictio causa data causa non secuta = elmaradt ellenteljesítés reményében történt szolg.
visszakövetelésére szolgáló kereset: ha valaki biz. ellenteljesítés reményében szolgáltatott (pl.
pénzt adott, hogy egy rabszolgát felszabadítsanak, hozományt adott házasság reményében), de
az ellenszolg. mégsem következett be.
Condictio ob turpem vel iniustam causam = erkölcstelen vagy jogellenes ok alapján történt
teljesítések visszakövetelésére szolgáló kereset.

-Jogellenes causa (iniustam causam) alapján történik a gazdagodás, ha a gazdagodó konkrét

jogszabályi tilalomba ütköző módon szerez meg vmely vagyoni értéket. Ilyenkor nem történik
meg a tulajdon átszállása, a kereset konkurálhat a rei vindicatióval. (Pl. a tolvaj gazdagodása)

-Biz. esetekben konkrét jogszabályi tilalom híján is el lehetett vonni a gazdagodást

erkölcstelenség (turpitudo) címén, pl. ha valaki a nála letett dolgot csak pénzfizetés ellenében
hajlandó visszaadni, az e címen történt teljesítés visszakövetelhető, mert a letét ingyenes. Ha
azonban a teljesítő magatartása is erkölcstelen, nincs helye visszakövetelésnek. (a prostituált
nem erkölcstelen jogcímne veszi át a pénzt; az átadó viszont erkölcstelenséget tett-tehát a
tényállás itt nem áll meg ,mert az átvevő erkölcstelensége kell hozzá- Gaius)

Condictio sine causa = nevesítetlen jogalap nélküli teljesítések visszakövetelésére szolgáló

kereset: a ius-i jog szerint biz. esetekben kiegészítő jellegű keresetként volt indítható.
Visszakövetelhető pl. a teljesítés, ha a teljesítés oka megszűnt, ha valaki odaadta a gyűrűjét
foglalóul, és azt, miután az adásvétel már rendben lebonyolódott, nem adták vissza. de
leginkább az érvénytelens zerződés alapján teljesített szolgáltatás visszakövetelésére.
 179.
A negotium gestum (és más quasi contractusok*)

A megbízás nélküli ügyvitel (negotium gestum)

1/ Fogalma:
Ha valaki a más ügyébe önként beleavatkozik - ált-ban azért, hogy az illetőt
vmilyen hátránytól megóvja -, ebből a tev-ből kölcsönösen jogok és kötelezettségek
származhatnak. A praetor edictumában az ilyen tényállásokat kötelemkeletkeztetőknek
ismerte el, és keresettel látta el. Ezekben az esetekben látszólag olyan a helyzet, mintha az
ügyvivő megbízás alapján járna el, holott az ügy urí és az ügyvivő között sokszor semmiféle
megállapodás nincsen, sőt az ügy ura legtöbbször csak utólag szerez tudomást az ügyvivő tev-
éről.

a/ negotiorum gestor, megbízás nélküli ügyvivő az hiszi, hogy megbízták, de nincs megbízása
b/ ha a megbízott a mandatumban kapott jogkörében határait túllépte,
c/ ha valaki tudta azt, hogy nincs megbízása, mégis beavatkozik az ügy ura dolgába, jóllehet
az illető érdekében és többnyire azért, hogy őt vmilyen fenyegető kártól megóvja (pl. távol
van).

2/ Szabályai:

• A ügy ura az ügyvivőhöz került értékekről, az esetleg behajtott összegekről elszámolást és

emellett esetleg kártérítést is követelhet. (actio negotiorum gestorum directa)

• az ügyvivő keresetével (actio n.g. contraria) követelheti az ügyvitel folyamán keletkezett

költségeinek, kárának megtérítését, de azonban csak akkor, ha célirányosan, hasznosan járt el.
Az a körülmény, hogy a negatorium gestor eljárása esetleg nem volt sikeres, nem érinti az ügy
urának vele szemben keletkezett megtérítési kötelezettségét

• Nem illeti meg a contraria actio az ügyvivőt., ha nem úgy jár el, ahogy „kellett volna”, ill. az
ügy urának kifejezett tilalma ellenére járt el. (Bár e szabályt nem alkalmazták mereven, pl.
követelheti a temetési klts-ek megtérítését az a személy, aki az örökhagyó az örökös tilalma
ellenére eltemettette.)

• Az ügyvivőt eredetileg csak dolusért, de a klasszikkus jogban már culpa levisért való
felelősség terheli! Olyan erős ez a felelősség, mintha érdekelt adós lenne. Ha valaki
beavatkozott, attól megköveteltéák a bonus pater familias gondosságát.

Kötelmek egyéb szerződésszerű tényekből

1) Gyámság (tutela):
A gyám és gyámoltja között nincs ügylet, mégis olyan a helyzet, mintha a
gyámolt megkérte, megbízta volna gyámját, hogy intézze ügyeit. Éppen ezért ebből a
kapcs-ból is kötelem keletkezik, amelyből mindkét fél kölcsönösen jogosítva és kötelezve
van.
A gyámolt a gyámság megszűntekor actio tutelae gestae directával követelheti az
elszámolást, és a gyámnál lévő értékek átadását, a gyám ezzel szemben actio tutelae gestae
contrariával kérheti mindazon kiadásai, klt-ei megtérítését, amelyeket a gyámság során
gyámoltja vagyonára fordított, ill. az őhelyette átvállalt kötelezettségek átvételére is igényt
tarthat.
A gyámság (ill. a gondnokság) mindig ingyenesen és gyakran kötelezően ellátandó tisztség. A
gyám és a gondnok felelősségi fokozata ezért csak dolus, Ius-nál culpa in concreto.

2) Kötelmi hagyomány (legatum per damnationem): Ha valaki végrendeletében örökösét

arra kötelezi, hogy az a hagyatékából egy 3. személy, hagyományos részére teljesítsen
vmilyen juttatást, akkor ennélfogva az örökhagyó halálát követően egyoldalú kötelmi
jogviszony jön létre az örökös (mint adós) és a hagyományos (mint hitelező) között, melynek
alapján a hagyományos az actio ex testamanto (in personam actio) útján követelheti az
örököstől a hagyomány kiadását. A kötelmi hagyományt a klasszikusok sorolták a quasi
contractusok közé.

3) Véletlen közösség (communio incidens): Olyan tényállás, mikor többen vétetlenül

kerülnek bele egy közösségbe (pl. közösen örökölnek valamit, egyszerre találnak kincset). /A
c.i őse az archaikusi jog örököstársi közössége, a consortium ercto non cito, melyből a
konszenzuál-szerződéssel létrejövő societas is származik. A préklasszikus kortól az
örököstársi közösségre már nem a consortium e.n.c. szabályait, hanem dologi jogi
szempontból a condominium, kötelmi jogi szempontból pedig a communio incidens előírásait
alkalmazták./
Olyan tulajdonközösség, amely nem társasági szerződéssel keletkezik és amely ált-ban
csak rövid ideig állt fenn. A tulajdontársak között elsősorban dologi jogi jogviszony
keletkezik. A közös dologra való ráfordításokból, annak megrongálásából ugyan kötelmi
jellegű igények származnak, de zek érvényesítésére nem alakítottak ki külön keresetet, mert
az actio communi dividundo kötelmi igények érvényesítésére is alkalmas volt.

Ha valaki a más ügyébe önként beavatkozik, ebbol a tevékenységbol kölcsönösen jogok és

kötelezettségek (kötelem) származhatnak.
A negotiorum gestor azt hiszi, hogy megbízták valamivel, holott nincs megbízása, ha valaki a
megbízása határait túllépte; ha valaki tudva azt, hogy nincs megbízása, mégi beavatkozik a
más dominus negotii dolgába, az illeto érdekében, hogy azt valamilyen fenyegto kártól
megóvja.
A megbízás nélküli ügyvitelvél az ügy ura az ügyvivohöz került értéke körül, az esetleg
behajtott összegekrol elszámolást és esetleg kártérítést követelhet (actio negotiorum gestorum
directa-val).
Ezzel szmben az ügyvivo követelheti az ügyvitel folytán keletkezett költségeinek, kárának a
megtérítését (contraria actio-val). Ha célirányosan, hasznosan (utiliter) járt el. Nem illeti meg
az actio az ügyvivot, ha nem úgy jár el, ahogy “kellett volna”, ill. ha az ügy urának kifejezett
tilalma ellenére járt el. Az a körülmény, hogy eljárása esetleg nem volt sikeres, nem érinti az
ügy urának vele szemben keletkezo megtérítési kötelezettségét.
(1355-1356)
 180.
A delictum fogalma, elemei, következményei

1. Deliktuális felelősség:

A polgári jog azon szabályait jelenti, melyek a szerződésen kívül, jogellenesen és vétkesen
(szándékosan v. gondatlanul) okozott károknak a károkozó által való megtérítését rendezik
(pl. ha valaki csónakázás közben megrongálja a halász hajóját).

A polgári tv-ek ált. jelleggel kimondják, hogy a károkozó s kárt köteles megtéríteni. Mikor a
károkozó magatartása a büntetőjogi normákba is beleütközik, a delektuális kötelem mint
magánjogi jogviszony mellett létrejön egy közjogi, büntetőjogi jogviszony is, melynek
körében a károkozó mint a bűncselelekmény elkövetője már nem elsősorban a sértettel,
hanem az állammal áll szemben (mikor is a bíróság az okozott kár megtérítése mellett
pénzbüntetést is kiszab). Az elkövetőnek az okozott kárt meg kell térítenie a polgári jog,
közelebbről a delektuális felelősség szabályai szerint. E felelősség kialakulása folyamatos,
szerves fejlődést jelent, ugyanakkor a diszkontinuitás megjelenik: a modern del. jogot sem
lehet mélyebben megérteni, és nem lehet helyesen értékelni a római del. jog ismerete nélkül.

Delictum: a ius privatum hatálya alaatti magánbcs.; Crimen: a ius publicum hatálya alatti.
közbcs.
A római jog delictumai képezik a modern polgári jog delektuális felelősségének, a modern
büntetőjognak az alapját. A modern b.jog másik alapját a crimenek képezik a delictum
mellett.

2. A deliktuális kötelmek kialakulása (obligatio ex delicto)

. A legrégebbi időkben a bcs-eknek megfelelő sérelmeket a sértést szenvedett személy maga

v. családja, rokonai torolták meg szabad belátásuk szerint a magánbosszú eszközeivel. Az
elkövető és a sértett közötti alkuval megállapított vagyoni váltság ill. annak megfizetése
(compositio voluntaria) megszüntette a sértett magánbosszúra való igényét.

. A kialakuló állam nem tűrte el a magánbosszú intézményét, már korán korlátok közé
szorította: előre meghatározta a megtorlás mértékét a talio-elv bevezetésével, más esetekben a
vagyoni váltság tarifális megállapításával (XII. t.tv.).A táliónál súlyosabb megtorlás ettől
kezdve bűntethető cselekmény volt, mint az, ha a tarifális compositiót megfizetni hajlandó
elkövetőn a sértett és rokonai mégis bosszút állnak. Ezután a talio sem volt szabad, peres úton
kellett a poenat követelni (mint compositio legalis), de pl .manus inietio megmaradt
(magánbosszú)

. Az elkövető által a sértettnek fizetendő pénzösszeget (poena) sokáig egyszerűen

„váltságdíjnak” a bosszú megváltásának tekintették, tehát olyan lehetőségnek, amellyel az
elkövető élhetett abból a célból, hogy magát a bosszútól, később pedig a szigorú végrehajtási
eljárástól megmentse. Csak évszázadokkal később lett az elkövető kötelezettsége. (obligatio)
. A delictum egyetlen joghatása az obligatio ex delicto és poena, így a delictum alapján a
sértett kártérítési igénnyel nem léphetett fel. Ha egyéb jogcímen megillette kártérítés, akkor
ezt az igényét a büntetésre menő igénnyel ált-ban halmozva érvényesíthette; ha azonban ilyen
jogcímmel nem rendelkezett, akkor meg kellett elégednie a poenával, amely ilyenkor
kártérítési funkciót is betöltött.

. a modern jogokban az obligatio ex delicto kevéssé ismeretes, mivel ezt a kötelmet az un.
deliktuélis felelősség váltotta fel, amely gyakorlatiproblémákat vet fel:

a) felelősség alapja a vétlesség maradt, holott a polgári jogi delictumnál (szerződésen kívüli
károkozás) úo.igény jelentkezik, mint a szerződésszegésnél (nem büntetőjogi)

b) büntető és kárpótló funkcióját úgy szüntették meg, hogy az elkövető vissztartásáról vagy a
károsult védelméről gondoskodtak volna. (csak annyit veszit, amit nem is tarthat meg, és csak
annyihoz jut, amennyi egyébként ismegilletné)

A delictumok és a crimenek viszonya

Delictumok: magánjogi szankcióval járó bűncselekmények; olyan bcs-ek., amely elsősorban

az egyén magánérdekeit sértették, pl. lopás. A sértettre bízott magánbosszú, majd magánjogi
szankció is megfelelőnek bizonyult.

Crimenek: közüldözés alá eső bűncselekemények; olyan magatartások, melyek nem ill. nem
csak az egyes személyekre vagy családokra, hanem közvetlenül az államra és az egész társd-i
rendre (közérdekre) nézve jelentettek veszélyt,

Időrendben:

. archaikus korban

crimenek:
• hazaárulás,
• szakrális bcs.,
• később az emberölés is;

. préklasszikus korban

delictumok:
a preatori edictum jelentősen szaporatotta a aszámikat , mint pl:
• fenyegetés,
• csalárd megkárosítás,
• rablás,

crimenek:
jelentősen bővült a köt a delictumok rovására
• állami főszervek megsértése,
• állami tulajdon megkárosítása,
• provinciák elnyomása,
• méregkeverés,
• pénzhamisítás;
. klasszikus korban:

a korábban még delictumnak sem minősülő mag-ok is crimenekké nyilvánították, pl. hagyaték
önkényes elfoglalása;
. posztklasszikus korban fellazult a delictumok és crimenek közötti határ, amennyiben mind
több bcs-nél tették lehetővé, hogy a sértett választása szerint polgári v. büntető eljárás
induljon;
ius-i jogban is megmaradt a 2 kategória megkülönböztetése.

DELICTUMOK FOGALMI ELEMEI

A polgári joggal szemben a büntetőjognál a bcs-eknek ált-ban nem jogsértő tények

minősülnek: a bcs-ek pontosan definiált tényállások. Delictum = az a magatartás, amelyet a
jogszabályok (tvek, praetori edictumok) annak nyilvánítanak.

Tartalmi eleme:
a) A delictum objektív előfeltétele: a magatartás jogellenessége (iniuria):

• ált. értelemben: elkövetett magatartás beleütközik a delictumot büntetni rendelő jogszabály

tilalmába, megvalósítja azt a tényállást, melyet a büntetőjogsz. meghat.; (tényállásszerűség)

• speciálisan: a tv-i tényállás formális megvalósulása esetén sem lehet a delictum fennforgását
megállapítani akkor, ha a tényállást megvalósító magatartás az adott helyzetben vmilyen
okból mégis jogszerű volt (pl. XII. t. tv. szerint az éjszakai tolvaj megölése nem emberölés,
hanem jogszerű cselekmény).

Vannak azonban ált. érvényű jogellenességet kizáró okok, pl. önvédelem vim vi repellere elv
alapján, alanyi jog gyakorlása (saját rabszolga megverése).
c) A delictum szubjektív előfeltétele: a vétkesség (culpabilitas)

A vétkesség 2 formában jelentkezhet:

* culpa = gondatlanság,(neglegentia)
* dolus = szándékosság - erkölcsileg és jogilag is súlyosabb alakzat

Az archaikus kor eredményfelelőssége nem fordított figyelmet a vétkességre-csak kivételes

esetben van rá utalás (tűzvészokozásnál). A delictumok fennforgását a klasszikus jogban már
csak az elkövető vétkessége esetén lehetett megállapítani. A del. tényállások majdnem mind
szándékosak, kivéve a lex Aquilia által szabályozott károkozást, amely gondatlanul is
elkövethető volt, s a culpa levissima is megalapozta a felelősséget.
A régi jog a serdületlen jogsértő cslekményét is dfelictumnak minősítette, de legfeljebb a
pubertashoz közelállóak voltak vétőképesek.
A véletlen károkozás a klasszikus jogban már nem minősült delictumnak, így a vétőképtelen
személyek jogsértő cselekményei nem delictumok, hanem csak balesetek (casus).
 181.
A poenális actiók jellemzői. Noxalis felelősség, noxalis keresetek.

A BÜNTETŐKERESETEK (ACTIONES POENALES)

A delictumokból a római jogban del. kötelem keletkezett, amelynél fogva a sértett (v. utódja)
mint hitelező követelhette az elkövetőtől mint adóstól az adott delictumra a tv-által
megállapított kárpótló büntetés megfizetését. Pénzben megfizetendő büntetés a poena, így a
bűntetőkereseteket actiones poenalesnek nevezték.(szemben a vagyoni megtérítésre
szolg.kerettel- rei persecutoria)

1. Csoportosításuk:

A) tiszta büntetőkeresetek (actiones poenales purae): a sértettnek joga volt arra, hogy a poena
mellett halmozva - más jogcímen pl. szerződésszegés alapján - vagyoni megtérítést is
követeljen (cumulatio);

B) vegyes büntetőkeresetek (a.p. mixtae): a sértettnek választania kellett, hogy a vagyoni

kártérítést is magába foglaló mixta actiót vagy a rei persecutoria actiót (pl. a lopott dolog
visszaadására v. megtérítésére irányuló kereset) indítja-e meg (alternatio).

2. A poena összegét a jogsz-ok többféle módon határozzák meg:

a) a vagyoni sérelem többszörösében (duplum, triplum) való megállapítása (pl. lopásnál),

b) a tarifális poena, mikor a tv. pontosan meghatározza az egyes tényállások elkövetése
folytán fizetendő poena összegét,
c) a nehezen összegszerűsíthető károknál és az ún. nem vagyoni károknál jellemző a poena
becslés (aestimatio) útján való megállapítása, melyet a bíró végez el,
d) egyes delictumoknál a vagyoni sérelemnek megfelelő, vagy annak alapján számított összeg

3. A büntetőkeresetek jellegzetességei:

1) Mivel a bk-ek passzív legitimaciója szorosan az elkövető személyéhez tapad, azért a

büntetőkereset csak a tettes ellen volt indítható, és annak halálával megszűntek (a tettes
capitis deminutiója azonban nem volt akadálya azok megindításának). Ha a litis contestatio
után hal meg, a poena kötelezettség átszáll az örökösre és a gazdagodásért is felel.

2) A bk-eket elsősorban csak a sértett indíthatta meg, sértettnek viszont nem mindig maga a
delictummal ténylegesen érintett személy minősült, a hat.alattiak esetében a perindítás joga a
hat.gyakorlót illette meg. A perindítási jog rendszerint átszállott a jogutódokra.

Az aktív legitimáció ezen szabályai alól 2 kivétel is volt:

- a sértett halálával megszűntek azok a bk-ek., melyek célja

személyes jellegű elégtétel volt (actiones vindictam spirantes),
- egyes bk-ek nemcsak a sértett, hanem az ő fellépésének elmaradása
esetén bármely polgár megindíthatta (actiones populares, pl. sírhely meggyalázója ellen)
3) A bk-ek nem csak a tettes (kivételesen a sértett) halálával szűntek meg, hanem akkor is, ha
a tettes és a sértett egymással akár előbb, akár a per folyamán a váltságul fizetendő összegben
megegyeztek. (Ezt az ipso iure liberatiót kiváltó ősi pactumot már a XII. t..tv. is ismerte.)

4) Több tettes esetén az actio poenalis halmozva volt indítható, vagyis a jogosult az összes
tettestől külön-külön követelhette a poena összegét, mégpedig tekintet nélkül arra, hogy az
egyik esetleg már kifizette a pénzbüntetést, vagy hogy a másikkal a fenti módon már
kiegyezett.

5) A marasztalás -de a sértettel való kiegyezés is! - ált-ban infamiával járt (kivéve: az actio
legis Aquiliaet és az actio quod metus causát).

6) Ha a delictumot hat.alatti követte el, a poena iránti igényt csak actio noxalis útján lehetett
érvényesíteni. (240. tétel)

A noxális keresetek eredete:

A magánbosszú korára vezethető vissza. Az ősi időkben ugyanis ha a családfő a sértést

elkövető hat.alattit kiadta a sértettnek, megszabadult a sértett bosszújától. A fejlett időkben ez
úgy módosult, hogy a sértett csak a poena megfizetését követelhette a családfőtől, aki azonban
jogosult volt fizetés helyett őt a sértettnek noxába adni, vagyis kártalanítás céljából kiadni.

A noxába adás (noxae deditio) a családtagra nézve mancipiumba való kerülést jelentett, míg a
rabszolgára nézve tulajdonátszállást eredményezett, végleges jelleggel.

 A praetori jog továbbfejlesztette a szabályokat: amennyiben a családfő v. a

rabszolgatartó maga is hibás volt a delictum elkövetésével kapcs-ban, a praetor nem
adta meg részére azt a jogot, hogy büntetésfizetési kötelezettségét a tettes noxába
adásával megválthassa.

Ha pedig a családfő maga bujtotta fel a hat.alattit, úgy ellene rendes actio poenalis volt
indítható a saját delictuma, és actio noxalis a hat.alatti delictuma alapján.

 A klasszikus és posztklasszikus jogtud. szerint, a noxa caput sequitur elve alapján: a

családfő v. a rabszolga ellen annak családtagja v. rabszolgája ált elkövetett delictum
miatt folyamatba tett noxalis actio rendes poenalis actióvá vált, ha a hat.alatti
családtagokat emancipálták vagy a rabszolgát felszabadították - ilyenkor a családfő v.
a rabszolgatartó a perből megszabadult, és az most már felszabadult ellen folyt.

Ez állott fordítva is. ha a családjogilag önjogú személy családfői hat. alá kerül, vagy a szabad
ember rabszolgává lett, az ellen indított büntetőper most már a családfő ellen folytatódó
noxalis perré vált.

A kl. jogban a női családtagok már nem voltak noxába adhatók, mivel pedig a Iustiniánus ezt
a hatalomalatti fiúkra nézve is kizárta, ezt az intézmény a ius.-i jogban egyedül a rabszolgákra
korlátozódott.
 182.
Az iniuria

-Civil jogban:

Személysértés: tágabb értelemben jogellenességet jelent, amely a tárgyi jog (jogszabály) és

emellett egy biz. személy alanyi jogának megsértésével járt. Az archaikus jogban a pater
familiast megillető legfontosabb alanyi magánjogok megsértését jelentette. (vagyis
aházközösséget ért jogsértések mind a pater familiast sértik)

Tényállását a XII. t. tv. határozta meg először. 3 tényállást szabályoz csökkenő súlyuk
sorrendjében:

a)
membrum ruptum (tagcsonkítás): ha az elkövető a sértettnek maradandó testi károsodást
okoz, ilyenkor a tv. korlátai között gyakorolható a magánbosszú, a talio elve. („Ha valaki
másnak tagját töri, és nem egyezik ki vele, hasonló büntetés érje.”) Talio-elv.

b)
os fractum (csonttörés): a tarifális composítio enyhébb szabályát kell alkalmazni („Ha valaki
kézzel v. bottal szabad ember csontját törte, 300, ha rabszolgáét 150 sestertius büntetés alá
esik.”)

c)
iniuria: az egyéb, enyhébb súlyú jogsértéseket szankcionálja („Ha mással szemben
személysértést követnek el, 25 legyen a büntetés.”)

. A praetori edictum megállapította az iniuria ált. tényállását, amely az idegen személyiség

minden tudatos megsértését magában foglalta. A praetori edictumból származó és a sértett
részére biztosított kereset az actio iniuriarum volt, amellyel a sértett egy általa megfelelőnek
tartott összeget követelhetett a tettestől, a marasztalás mértékét azonban a követelt összeg
keretén belül az esküdtbíró állapította meg. Az actio iniuriarum mint actio vindictam spirans
csak a sértett által volt megindítható, halála esetén örököseire nem szállott át.

. Tényállását a klasszikus jog dolgozta ki részletesebben: nemcsak közvetlenül, hanem a

sértett önjogú személy ellen, de családtagjain, rabszolgáin, vagyontárgyain keresztül,
közvetve is elkövethető. Lényege: a sértett becsülete ellen irányul, vagyis nem csak
szándékos, de célzatos bűncselekmény. A személysértő célzat hiányában iniuria helyet esetleg
más delictum pl. rongálás megállapítása lehetséges.

Az iniuria Labeo szerint lehet tettleges ill. szóbeli és irányulhat:

- a sértett testére,
- méltóságára,
- jó hírnevére

Modern jogokban: testi sértés, rágalmazás, becsületsértés, szabálysértések,

bűncselekmények.
 183.
A lopás

A civiljog szerint:

Lopás: egy dolog alattomos birtokba vétele haszonszerzés céljából akár magát a dolgot, akár
annak használatát vagy birtokát illetően (Paulus).
Tehát nemcsak egy dolog mástól való alattomos elvételét, hanem az elkövető kezeire bízott
idegen dolog jogellenes használatát, elsajátítását, a talált idegen dolog birtokba vételét a
haszonszerzés célzatával, stb. A dolognak mindig ingónak (res mobilis) kell lennie!

Felosztása szerint 3 csoportja:

a) dologlopás (furtum rei), ezen belül is:

- tetten ért lopás (furtum manifestum) és -büntetése mindig is szigorúbb volt.
- tetten nem ért lopás (furtum nec manifestum),

Továbbá a klassz.jogban:
- alakszerűtlen házkutatással felderített lopás
- a lopás látszatának idegen dolog becsempészése útján való

rosszhiszemű keltése
b) használatlopás (furtum usus) pl. ha a letéteményes ,az őrizetére bízott dolgot használta,
c) birtoklopás (furtum possessionis) pl. valaki a kézizálog hitelezőnél lévő, zálogul lekötött
dolgát a záloghitelezőtől ellopta.

Jogkövetkezmények

Tettenért:

- A XII. tv. tv. szerint : ha a tettenérés éjjel történt vagy az elkövető

fegyveresen ellenállt, a károsult magánbosszújának adták ki, ha
tehát az megölte, jogosan ölte meg. Ha viszont a tettenérés nappal
történt és a tettes fegyverrel nem állott ellen, úgy megkorbácsolták
és a sértett rabszolgaságába adták. A rabszolgákat ez esetben
halállal büntették; a serdületlen gyerekeket is felelősségre vonták a
preator mérlegelése szerint

- A préklasszikus jog a XII. t. tv. büntetéseit eltörölve 4x-re menő

keresetet adott. A házkutatást most már nem az ősi rituálé szerint
folytatták le (meztelenül egy csészével), ha pedig a lopott dolgot az
alakszerűtlen házkutatás során találták meg, a kereset 3x-ra ment.

- Iusti- csak a négyszeresre menő kereset

Tetten nem ért:

- A XII. tv. tv. szerint A nem tetten ért tolvaj büntetése a dolog
értékének a 2x-e (duplum).
- A préklasszikus jogban a praetor fenntartotta a dolog értékének 2x-e menő keresetet.
- Iusti: duplumra menő kereset

Az actio furti megindítására ált-ban a dolog tulajdonosa volt jogosult, ha azonban azt a
custodiakötelezett (pl. ruhatisztító) birtokából lopták el, a lopási kereset aktív legitimációja az
utóbbit illette, feltéve, hogy kész volt a tulajdonos kárát megtéríteni.

A dolog tulajdonosa (csak ő) az actio furti mellett halmozva indíthatta meg a tulajdoni
keresetet (rei vind.) vagy ehelyett a condictio (ex causa) furtivát, amellyel magát a dolgot, ill.
ha az már nem volt, annak a lopás elkövetése óta elért legmagasabb értékét követelhette.
Ha a lopás egyúttal szerződésszegést is megvalósított, akkor a károsult az actio furti mellett
halmozva kártérítés iránt is perelhetett a szerződés alapján.(pl furtum usus alapján a
letéteményes kárt is okozott)

A lopási kereset mellett rendelkezésre álló rei persecutoria actiók előnye volt, hogy nemcsak a
tolvajjal, hanem jogutódjával szemben is meg lehetett indítani.
 184.
A damnum iniuria datum

E delictum tényállása kezdetben csak meghat. dologrongálásokra terjedt ki, és bár körét a
klasszikus jogtudósok folyamatosan tágították, még a ius-i jogban sem vált olyan ált.
fogalommá, mint amelyen a modern értelemben vett károkozás. Amíg a furtum és az iniuria
esetében a római jogi tényállás több mai bcs. tényállását foglalja magában, addig a damnum
iniuria datum esetében a helyzet lényegesen eltérő, célszerűbb rongálásnak magyarítani.(nem
csak jogellenes károkozás)

A károkozás szabályozása a XII. t. tv-ben:

A XII. t.tv-ben még csak eseti szintű, kazuisztikus károkozási, rongálási tényállásokat
találunk (pl: tűzvészokozás). A római jog a károkozás modern fogalmát éppúgy nem ismerte,
mint ahogy a károk megtérítését sem! A római gondolkodásban a károkozásnak a
dologrongálás delictuma, a kártérítésnek - a delictum alapján fizetendő - poena felelt meg.
Ált. kártérítési szabályt a római jog nem ismert, sőt az ált. elv (ha valaki másnak kárt okoz -
különösen akkor, ha vétkesen tette - a károkozónak a kárt meg kell térítenie) csak a XVII. sz-
ban a természetjogi tanok nyomán került csak be a polgári tvkönyvekbe.

~Tényállása a lex Aquiliában (Kr. e. 286.):

A károkozást még mindig esetileg, de lényegesen átfogóbb módon szabályozza; továbbélés

során alapja a delictuális kötelem tanának:
Tartalma:
1.fejezete: idegen rabszolga és barom (szamár, kecske, de nem baromfi/kutya/vadállat)
megölését,
2.fejezete: falsus adstipulator (a hitelezőt megkárosító képviselő) felelősségét,
3.fejezete: idegen rabszolga/barom megsebesítését, dologrongálások
égetéssel/töréssel/zúzással

A damnum iniuria datum egyes elemei:

damnum=csak a pontosan leírt tényállásokban meghat. károk (tényleges sérülés,
dologrongálás) iniuria = a jogellenességre utal, pl. nem követ el delictumot az, aki saját dolgát
pusztítja el, vagy más dolgát a tulajdonos megbízásából semmisít meg, továbbá hiányzik a
jogellenesség az önvédelemből okozott rongálásnál. (Jogtud. belemagy.a vétkességet is (culpa
Auiliana).)

datum = a rongálást okozó magatartás, melynek közvetlen, fizikai (corpori corpore= testnek
testtel)összefüggésben kell lennie a bekövetkezett rongálódással.(megütött rabszolga
igen, de a tetőre felküldött leesett nem)

A damnum iniuria datum tényállásának tágítása

A merev szabályokat a praetori jogfejlesztés és a jogtud. nagymértékben lebontotta. Gaius
szerint:
a lex Aquilia 3. Fejezete minden egyéb rongálásra kiterjed, ezért a rumpere (roncsolás)
fogalmát kiterjeszti a vágással, elszakítással, kiöntéssel, stb. okozott károkra is.A klasszikus
jogban in factum actiót adtak közvetlen fizikai okozás és biz. esetekben rongálódás hiányában
is. A klassz. jogtudósok a culpa commissiva követelményétől is sokszor eltekintettek, pl.
felelőssé tették a tűz őrzésével megbízott szenélyt az elalvása miatt keletkezett tűzkárokért is.

Kereset és büntetés

A tv. alapján az actio legis Aquiliae kereset volt megindíthat, amellyel idegen rabszolga és
barom megölése a rabszolga vagy a barom 1 évre visszamenő legnagyobb értékét, megsebzett
rabszolga, barom vagy egyéb megrongált dolog esetén pedig 30 napra visszamenő
legmagasabb érték megfizetését lehetett követelni poena címén a tettestől.

Szabad ember testét ért és okozott vagyoni kár esetében az acti legis Aquiliae nem volt
indítható, de a hat.gyakorló a filius familiast ért kár sértés esetén élhetett e keresettel.
Az actio legis Aquiliae az alaptalanul védekező alperes ellen duplumra megy. Ez az actio a kl.
korban még tiszta büntetőkereset, mellette az actio rei persecutoria is indítható volt. A
posztkl. kor a halmozás lehetőségét megszűntette, s ezzel a kereset actio mixta jellegét öltötte.
Iusti-nál még büntetőkereset (de már poenalis mixta)

-nem kártérítésre, hanem az okozott kárt meghaladó poena megfizetésére irányul

-meghatározott károkozási tényállások esetén indítható
-minden vonatkozásban a poenalis actiok jellegzetesoségeit viseli magán (jogutód;
rabsz;noxa.)
-szabad ember testén ért sértés miatt okozott vagyni kár megtérítésére (gyógyítási
költségekre)
Továbbélés során egyre inkább kártérítési tv; akviliánus felelősség a polgri jog által
szabályozott szerződésen kívül jogellenesen és vétkesen okozott károkért-polgári jogi
deliktum elnevezést kapja, felelőssége pedig a deliktuális felelősséget.
 185.
Praetori delictumok

PRAETORI DELICTUMOK:

1. dolus malus
2. metus
3. rapina
4. sepulchrum violatum (sírhely megrongálása)

1. megtévesztéssel okozott károsítás (dolus malus):

A civlijog eredetileg egyáltalán nem büntette, a lex Laetoria óta pedig csak akkor, ha azt
minor sérelmére követték el.
A praetor azonban a felperes dolusa esetén az alperesnek exceptiót adott, majd Aquilius
Gallus jogtudós (Kr. e. 66.) felvette az edictumba: megtévesztés esetén a sértett 1x-re menő
büntetőkeresetet (actio de dolo) indíthatott, de csak akkor, ha más jogsegély (pl. vmely bonae
fidei actio) nem állt rendelkezésre, tehát csak kisegítő jellegű, szubszidiárius jogsegély volt.

2. A megfélemlítéssel (metus):

Szerződés kötésére vagy joglemondásra való kényszerítés a Kr. e. I. sz-tól fogva 4x-re menő
praetori büntetőkeresetet (actio quod metus causa) vont maga után. Akkor is lehet perelni, ha
más jogsegélyek is rendelkezésre állank; nem járt infámiával; önkéntesen lehet teljesíteni és
elkerüli a 4x-re menő marasztalást. (A rómaik ált-ban együtt beszéltek erőszakról és
megfélemlítésről, az előbbi azonban később átkerült a crimenek közé.)

3. A rablás (rapina):

Delictuma részben a furtumból, részben az iniuriából alakult ki a polgárháborúk idején. A

rabló nem minősült fur manifestusnak. A rablás ingó dolog elvétele személy elleni erőszak
vagy fenyegetés útján. Kre 76-Licinius Lucullus preator . 1 éven belül 4x-re, 1 éven túl 1x-re
menő poena, a) csoportosan és fegyveresen elkövetett rongálás és b) erőszak alkalmazűsűval
elkövetett lopás- actio vi bonorum raptorum. Pura poenalis actio, mellette actio rei
persecutoria is indíható.
Posztklaaasziku sés Iusti hoóójogban már actio mixta.

4. A sírhely megrongálása (sepulchrum violatum):

miatt az eltemettek rokonai, s ha ilyen nem volt, bárki más actio in factumot indíthatott (actio
de sepulchro violato), amely, ha rokon indította, a bíró belátása szerinti összegre, ha idegen,
akkor (a császárkorban) 100 aranyra ment.

VEGYES KÖTELMEK

olyan kötelmek, amelyek sem a contractusok, sem a delictumok, sem a pedig a quasi
contractusok és - delictumok közé nem sorolhatók.
 1. Állatkárokból eredő kötelmek:

A civiljog az állatkárok esetére a következő kereseteket biztosította:

· actio de pauperie a 4 lábú háziállat károkozása esetére
· a. de pastu pecoris a tilosba legelő állat gazdája ellen. E keresetek sajátos módon noxalis
actiók voltak, az állat tulajdonosa kártérítés helyett teljesíthetett a károkozó állat noxába
adásával is.
Az aediles curules mint Róma rendőrparancsnokai, ha egy közút, köztér környékén tartott
veszélyes állat a járókelőket megsebesítette, a tulajdonos ellen keresetet adtak, amely ilyenkor
bírói mérlegeléssel megállapított összegű kártérítésre, ha halált okozott, tarifális bírságra
ment, összegszerűen meghatározható károk esetén pedig duplumra irányult.

2. Tartási kötelmek:

A császárkori jogszabályok értelmében a felmenőket és a lemenőket egymás között

kölcsönösen, valamint a patronust és a libertinust tartási kötelezettség terhelte. A feleség
eltartása a férjet terhelte, még akkor is, ha a nő önjogú volt és különvagyonnal terndelkezett.

3. Felmutatási kötelmek:

Az a körülmény, hogy valaki egy dologt a birtokában tarott, kötelességévé tette a tényleges
hatalmat gyakorlónak, hogy a dolgot mindazoknak felmutassa, akiknek ehhez jogos érdeke
fűződik. A dolog birtokosától annak felmutatását in personam jellegű interdictummal v. in
personam actióval lehetett követelni.
 186.
A crimenek

1. Az archaikus kor "büntetőjoga" (korai köztársaság)

A delictumok és a crimenek fogalma ismeretlen volt, ugyanis ekkor még a bcs-ek tipikus
szankciója a magánbosszú volt, és a közüldözés sok esetben csak annyit jelentett, hogy az
elkövetőt nemcsak a sértett, hanem bárki jogosan megölhette.
Ar achaikus büntetőjogot az ősi szakrális normák nagy fontossága jellemezte: A rómaiak a
bűncselekményeket az istenek megsértésének tekintették. Úgy gondolták, hogy a megsértett
istenek haragja nemcsak az elkövetőt, hanem a egész közösséget fenyegeti.. Az istenek
jóindulatát úgy kívánták visszanyerni, hogy az elkövetőt homo sacernek nyilvánítva rituálisan
kivégezték.
A büntetési rendszer egyhangú volt: majdnem mindegyik bcs. szankciója halálbüntetés, és
emellett a talio megjelenése a tanúskodás megtagadójának instabilitasa.

A XII.t.tv-ben lévő crimenek 4 csoportja:

A. az állam biztonságát és a közrendet veszélyeztető (szakrális szabályokat is sértő) bcs-ek,

B. gyengébbek (feleség) sérelmére elkövetett (szakr.) bcs-ek,
C. ált-ban szakrális- szabályokat is sértő vagyon elleni bcs-ek,
D. kifejezetten szakrális bcs-ek.

A) Állam biztonságát és a közrendet veszélyeztető bcs-ek:

1) A legsúlyosabb bcs: a hazaárulás (perduellio= ellenság Róma elleni feltüzelése, római

kiszolgáltatása az ellenségnek), melyet nemcsak a tv-ek, de a szakrális szabályok súlyos
megsértését is jelentette; szankciója: minősített halálbüntetés.

2) Prodotio: a hazaáruláshoz hasonló olyan bcs., amely nem ütközik szakr. szabályokba, pl.
katonai szolgálatban tanúsított engedetlenség. büntetés: max lefejezés

3) Titkos éjszakai összejövetelek tartása, szankciója ismeretlen.

4) A szándékosan elkövetett emberölés (parricidium) szankciója halálbüntetés volt. Ha az

elkövetőt nem érték tetten, vagy tettét nem ismerte be, avagy ara hivatkozott, hogy az ölés
gondatlanságból vagy vétetlenül történt, akkor a a quaestores parricidii folytattak le. Ekkor
a halál okozójának egy kost kellett az elhunyt agnát rokonai részére felajánlania
engesztelésük, amely esetben a kos leölése a rokonok által a bosszúállást helyettesítette.
Rokongilkosáág: minősített halálbüntetés (szörnyű állatokkal zsákba varrták és vízbe dobták

5) A néptribunus mint magistratus sacrosanctus megsértése az elkövetőt sacerré tette.

6) Azt a a bírót, aki megvesztegetési pénzt fogadott el, halállal büntették.

7) A hamis eskü és hamis tanúzás büntetése a tarpei szikláról való levetés.

8) A tanúskodás megtagadásának szankciója az intestabilitas.

B) Gyengébbek sérelmére elkövetett crimenek:

a) ha a férj jogos ok nélkül eltaszítja feleségét, vagyonának egyik felét Ceres istennőnek kell
áldozni, vagyonának másik fele pedig a feleség rokonaira száll,

b) ha a férj feleségét eladja, akkor súlyosabb esetekben őt magát lehetett Ceresnek feláldozni,
c) ha a patronatus cliensét becsapja, az sacerré válik,

d) a hűtlen gyám büntetése: a hűtlen kezeléssel okozott kár 2x-ét kell megfizetnie (bár
Ulpinianus már crimennek nevezi).

C) Vagyon elleni crimenek:

1. Az idegen termés éjszakai levágását és legeltetését "Ceres istennő kiengesztelése céljából"

akasztással végrehajtott halálbüntetéssel torolták meg (még az emberölésnél is súlyosabb).

2. A szándékos tűzvészokozást máglyahalállal büntették, gondatlanság esetén azonban csak

kárpótló büntetést kellett fizetni.

3. Aki szántás közben kimozdította helyéről a mezei telkek határát jelölő, szentnek tartott
határkövet, azt ökreivel együtt Terminus istennek kellett feláldozni.

D) Kifejezetten szakrális bcs-ek:

1. a res sacra ellopásáért,

2. gonosz varázsének ráolvasásáért és
3. más termésének ártó varázsénekkel való megrontásáért halálbüntetés járt,
4. ha Vesta-szűz szüzességi fogadalmát megszegte, élve eltemették és bűntársát is kivégezték

2. A preklasszikus "büntetőjog" ( késői köztársaság)

A Kr. e. II. sz-ban kialakuló új büntető bíróságok (quaestiones perpetuae) a közüldözés alá
eső bcs-ek körét bővítették és részben átalakították. A választott magistratusok rendjének
teljes kibontakozása, a provinciák rendszerének kiépítése, a közt-i vezető réteg korrupciója, a
gyilkosságok tükröződtek az új meghatározott crimenekben.

Büntetési rendszer jellemzői:

• halálbüntetés (túlsúlyban), poena capitalis

• a poena capitalis végrehajtása előtt az elítéltnek módja volt a száműzetést választani, amikor
is kimondták rá az aqua et igni interdictiót,
• mellékbüntetésként még vagyonelkobzás is,
• pénzbüntetés, amely részben az államot, részben a feljelentő és a per során a vádat képviselő
polgárt, kivételesen pedig a sértettet illeti meg (crimen repetundarum esetén).
a) Közéleti viszonyokat sértő crimenek:

1) a perduellio helyébe az államellenes bcs-ek (crimina maiestatis) léptek, melyekkel a Sulla

által felállított quaestio (q.) foglalkozott; vagyis minden olyan bcs., amely az államot sértette
v. veszélyeztette, szankciója: halálbüntetés.

2) A provinciai lakosságnak a helytartó általi kizsákmányolás (crimen

repetundarum) az állami tisztségviselők korrupciós bcs-eit ölelte fel (melyek
sok esetben zsarolással kikényszerített ajándékok elfogadása volt). Az első állandó
q-k éppen e bcs. üldözése végett jöttek létre. Szankciója: az okozott kár
megtérítése.

3) Külön q. járt el az ingó állami javak elsikkasztása, az állami pénzek hűtlen

kezelése (peculatus) esetében. Szankció: okozott kár 4x-e.

4) Kr. e. II. sz-ban külön q. foglalkozott a választási megvesztegetésekkel (ambitus),

melynek szankciója: pénzbüntetés.

5) A lex Cornelia de falsis bcs-nek minősítette a hamisítások minden fajtáját

(crimina falsi), szankciója: száműzetés.

b) Magánéleti viszonyokat sértő crimenek:

1.) A parriciduium már nem a szándékos emberölés átfogó kategóriája, már csak a lex
Pompeia által meghat. rokonok megölését jelentette, különbséget tettek:
- a közönséges emberölés (homicidium),
- orgyilkosság és egyéb veszélyes bcs-eket magába foglaló crimen inter sicarios,
- méregkeverés (veneficium)

2.) A lex Cornelia de iniuriis alapján a személysértés alábbi fajtái lettek bcs-ek (crimen
iniuriae):
- megverés,
- ütlegelés,
- erőszakos magánlaksértés.

A klasszikus kor "büntetőjoga" (A principátus idején)

Ekkor ugyan még létesültek új quaestiok, sőt a rendes büntetőelj. Augustus által egységes
szabályozást is kapott, de mindezek egyre inkább háttérbe szorultak a cognitio extra ordinem
mellett.Ekkor alakultak ki a modern büntetőjog olyan alapfogalmai, mint pl. szándékon túli
cselekmény (pl. halált okozó testi sértés); erős felindulásból ill. előre megfontolt szándékkal
elkövetett cselekmény, bűnrészesség, kísérlet, visszaesés.

Büntetési rendszere:

– Halálbüntetés (a száműzetésbe menekülés joga megszűnik):

* lefejezés,
* keresztre feszítés,
* vadállatok elé vettetés,
* élve elégettetés által.
–a száműzetés kül. formái differenciálódnak
* kitiltás,
* egyszerű száműzetés,
* capitis deminutióval járó száműzetés (deportatio).

– Biz. crimenek elkövetőit rabszolgává minősítvén bányamunkára vagy közmunkákra ítélve.

-A teljes vagyonelkobzás mellett lehetséges a
-részleges vagyonelkobzás és az esethez igazodó pénzbüntetések kiszabása is.

A korábban is létező crimenek változásai:

• Az államellenes bcs-ek már nem a populus Romanus biztonsága elleni bcs-eket jelentette,
hanem egyre inkább az államot megtestesítő császár személye ellen irányuló felségsértés volt
(pl. a császár előtti eskütétel megtagadása).
• A választási megvesztegetés (ambitus) inkább a büntetőbírák megvesztegetését jelentette.
• A hamisítás a végrendelet, a pénz, a súly-és hosszmértékek meghamisításán túl magában
foglalta a hamis percselekményeket, a jogosulatlan név- és címhasználatot.
• A hamis vád már azokra is kiterjedt, akik ártó szándék nélkül emelnek megalapozatlan
vádat.

A fontosabb új crimenek:

. A lex Iulia de adulteriis coercendis quaestiót állított fel a házasságtörések elbírálására,

ugyanakkor a vérfertőzést, a kerítést és a szabad nővel, tartós házasságon kívüli kapcs-ot is.

. Augustus idején nyilvánítják crimenné vis publica és vis privata néven az erőszakos bcs-
eket.

. A lopás biz., veszélyesnek tartott esetei crimenné váltak (pl. más barmának elkötése,
elhajtása).

. Marcus Aurelius korától számított közbcs-nek a hagyatéki javak önkényes elvétele.

a A stellionatus = minden olyan csalárd cselekmény, amely nem volt más bcs-el alá vonható.
A posztklasszikus és ius-i jog "büntetőjoga" (A dominatus és Iusti idején)
A kereszténység hatására új bcs-i tényállások jöttek létre (pl. eretnekség) és biz. büntetési
nemek eltűntek (pl. keresztre feszítés). A gazd-i és társd-i válság folytán romló közbiztonság,
a fokozódó bűnözés egyre szigorúbb büntetéseket (halálbüntetés v. kényszermunka)
alkalmazását eredményezte, bár kevés sikerrel.
A ius-i jog a dominatus büntetési rendszerének szigorán biz. enyhítéseket eszközölt.

A korábbi idők bcs-ei:

részben tartalmi változásokon estek át (pl. a sacrilegium most már a kereszténység és a

sacerként tisztelt uralkodó elleni cselekményeket jelöli),
részben pedig szigorúbb büntetéseket kaptak (pl. a pecultas halálbüntetést vont maga után)
A fontosabb újonnan létesített bcs-i tényállások:

- eretnekség,
- keresztény hitről más vallásra való áttérés,
- nőrablás.
 187.
A quasi delictumok

QUASI DELICTUMOK:

1. a lakás gazdájának delictumszerű felelősége

2. felelősség a nyilvános helyen elhelyezett és leeséssel fenyegető tárgyakért
3. a hajósok és fogadósok delictimszerű felelőssége
4. a kötelességszegő bíró felelőssége

1. A lakás gazdájának delictumszerű felelőssége:

A praetor felelőssé tette azt, akinek lakásából közútra kidobtak v. kiöntöttek valamit, ha ez a
ténykedés kárt okozott, még akkor is, ha a lakás gazdája a károkozásban teljesen vétlen volt,
mivel a lakás tuljadnosa jobban ki tudja nyomozni, ki volt a károkozó. Az e tényállásból
származó büntetőkereset-actio se effusis et deiectis- az okozott kár 2x-re ment.

Iustiniánuszi szabályozás a poena kiszabásának 3 féle módját irányozza elő:

1. megállapítható összegű vagyoni kár esetén duplumot ír elő

2. nehezebben meghatározható kár esetén lehet a bírói mérlegelés alapján történő aestimatió
3. halál esetére tarifális poenát állapít meg

2. Felelősség a nyilvános helyen elhelyezett és leeséssel fenyegető tárgyakért:

A praetori edictum keresetet biztosított bárkinek azon háztulajdonos v. lakó ellen, akinek a
házán, lakásán, a közút felé eső részen leeséssel fenyegető tárgy volt kifüggesztve. E kereset
(actio de posito et suspenso) tekintet nélkül a kár bekövetkeztére a posztkl. korban 10 arany
összegű büntetésre ment, melyet a felperes kapott meg. Ha a kár is bekövetkezett, akkor a
kifüggesztő ellen az actio legis Aquiliae (in factum) vagy az actio se effusis et deiectis is
megindítható volt.

3. A hajósok és fogadósok delictumszerű felelőssége:

A praetor a hajósgazdát, a fogadóst és a béristálló tulajdonost a receptum-felelősségük

kiegészítéseként az utasok ill. a vendégek azon dolgaiért, amelyeket őrzésre nem vett át,
vagyis direkte közttük receptum nem jött létre, azok eltűnése, megrongálódása esetén
felelőssé tette, amennyiben a lopást v. rongálást a hajós ill. fogadós rabszolgái v. szabad
állapotú alkalmazottai avagy a fogadóban állandó jelleggel lakó vendégek követték el. (a
rabszolágáiért csak noxaliter volt felelős, más alkalmazott rabszolgáiért viszont deliktuálisan)
A kereset (actio in factum adversus nautas caupones stabularios) duplumra menő poenalis
actio volt.
 4. Kötelességszegő bíró felelőssége:

Az olyan bíró ellen, aki az eljárási szabályokat megsértve járt el és ezzel valamelyik félnek
kárt okozott, a károsult fél pert indíthatott, akár szándékosan sértette meg a bíró a szabályokat,
akár pedig hanyagsággal, mulasztásával okozott kárt a peres félnek.
 188.
Bonitár tulajdonos és bonorum possessor

1. Az actio Publiciana (a bonitár tulajdonos védelme)

Speciális tulajdonvédelmi kereset, melyet az egyik tulajdonszerzési mód, az elbirtoklás
sajátos jellege tett szükségessé.

Története:
A többi tulajdonszerzési módnál a tulajdonszerzés vagy azonnal beáll, vagy elmarad, s ezáltal
a tulajdon kérdése egy csapásra eldől. Az elbirtoklás megkezdése viszont még nem
keletkeztet tulajdont. Ilyenkor elméletileg egy bizonytalan, függő helyzet áll elő, amely
csak az elbirtoklási idő befejeztével válik véglegessé oly módon, hogy az addigi birtok
tulajdonná erősődik. Ezzel szemben a tényleges helyzet (a látszat) olyan, mintha az
elbirtokló tulajdonos lenne, mert birtokolja, használja a dolgot, rendelkezik vele.
Az elbirtokló lényegesen könnyebb helyzetben volt birtokon belül, mivel ha ilyenkor támadta
meg valaki, majdnem mindig rendelkezésére állt valamilyen exceptio.
Később szükségessé vált az elbirtoklási helyzet erősebb védelme. Kr.e. II-I. században a
fellendülő gazdasági élet következtében gyakrabban mellőzték a mancipatiót és az in iure
cessiót, általában csak traditiot alkalmaztak. Az ilyen formátlan szerzésmód viszont nem
tette a vásárlót civiljogi tulajdonossá, ha tehát kiesett a birtokból, nem tudta a dolgot
visszaperelni. A civiljogi tulajdonosoknak is egyre inkább szükségük volt a rei vindicatio
mellett egy olyan tulajdoni keresetre, amellyel könnyebben érvényesíthették
tulajdonjogukat. Az egyik praetor, Publicius teremtette meg az actio Publicianat,
melyben nemcsak védelmi (excepcio, ld. fentebb), de támadó (actio) eszközt is biztosított
az elbirtoklók számára.

Jellemzői: a rei vindicatio mintájára képzett, ficticia in rem actio. A praetor nem
nyilváníthatta civiljogi tulajdonosnak az elbirtoklófélben lévő birtokost. A praetor arra
utasította a bírót, hogy tekintse úgy, mintha az elbirtoklás ideje már letelt volna, vagyis a
felperes a dolgot 1 ill. 2 éve birtokolná.
Ha tehát a bíró leteltnek tekinti az elbirtoklási időt és az elbirtoklás egyéb feltételeinek
fennforgása megállapítató, a felperes szükségszerűen civiljogi tulajdonosnak minősült.
Ezzel a praetor a nem csak a birtokbanmaradást biztosította, de a dolog visszaszerzését is
lehetővé tette, azaz az elbirtoklási helyzetet tulajdonszerű helyzetté, bonitár tulajdonná
erősítette.

Az actio Publiciana nyújtotta védelem csak az elbirtoklás befejeztével válik végleges

hatályúvá, tehát - a rei vindicatiótól eltérően - csupán ideiglenesen rendezi a tulajdonjogi
helyzetet. Ezen túlmenően nem abszolút, hanem relatív jellegű, a per során ugyanis nem az
vita tárgya, hogy valaki tulajdonos-e vagy sem, hanem hogy adott esetben kinek van több joga
a dologhoz, a dolog birtoklásához.
Az actio Publiciana valójában több mint puszta birtokvédelem, valójában tulajdonvédelmi
jogsegély.

A bonitar tulajdonos: ha valaki res mancipit annak tulajdonosától puszta traditioval szerzett
meg, nem vált annak quiritar tulajdonosává, hanem az továbbra is az átruházóé maradt
mindaddig, amíg utóbbi a dolog quiritar tulajdonát elbirtoklással meg nem szerezte.
2. Bonorum possessio cum re: nem mindenképpen hatálytalanok azok a végrendeletek,
amelyeket eleve nem jogszerűen készítettek, vagy bár jogszerűen csinálták őket, később
mégis érvénytelenné váltak, vagy megdőltek. Ha ugyanis hét tanú pecsétjével van ellátva a
végrendelet, a kinevezett örökös bonorum possessio-t kérhet, feltéve, hogy a végrendelkező
halála idején római polgár és önjogú volt.

Ugyanis, ha azért vált érvénytelenné a végrendelet, mert mondjuk a végrendelkező

polgárságát vagy szabadságát elvesztette, vagy valakivel örökbe fogadtatta magát, és halála
idején örökbefogadó apjának a potestasa alatt állt, a kinevezett örökös nem kérheti a bonorum
possessio secundum tabulas-t.

Azok tehát, akik egy olyan végrendelet rendelkezéseinek megfelelően kapták meg a bonorum
possessio-t, amely végrendelet rögtön már keletkezésekor nem a jog előírásai szerint
készítettek el, vagy ha a jognak megfelelt is, az később megdőlt, vagy érvénytelenné vált,
föltéve, hogy elnyerhetik az örökséget, ebben az esetben az ő bonorum possessio-juk cum re
(végleges hatályú) lesz.

Ha azonban tolük el lehet vonni az örökséget, ebben az esetben az ő bonorum possessio-juk

csak sine re (nem végleges hatályú) lesz. (Gaius)

Bonorum possessio sine re: a praetor egyeseknek gyakran úgy adja meg a bonorum
possessio-t, hogy az akinek megadja, nem kapja meg véglegesen az örökséget. Az ilyen
possessiot sine re (ideiglenesen) mondják. Ha ugyanis a jogszerűen készült végrendeletben
kinevezett örökös elfogadta az örökséget, de a bonorum possessio tabulas testamenti-t nem
akarja kérni megelégedvén azzal, hogy a civiljog szerint örökös -minden további nélkül azok,
akik ha nem készült volna végrendelet, a törvény alapján az örökségre meghívást kapnának,
kérhetik a bonorum possessio-t. Ez esetben azonban ők sine re kapják meg az örökséget, mert
a végrendeletben kinevezett örökös elperelheti tőlük az örökséget.

Ugyanez a szabály érvényesül, ha valaki végrendelet nélkül halván el, az ő suus heres-e nem
akar kérni bonorum possessio-t, neki elég, hogy törvényes jogon örökös és az agnatust
megilleti a bonorum possessio, de csak sine re, mert az örökös elperelheti tőle az örökséget.
Ennek megfelelően ha egy agnatust illet meg az örökség a civiljog szerint és az illető
elfogadta az örökséget, de bonorum possessio-t nem akar kérni és ha egy cognatus a
legközelebbiek közül megkéri, sine re kapja meg a bonorum possessio-t ugyanezen indokok
alapján.

Összegezve:
A bonorum possessio sine re és a bonitar tulajdon állítható párhuzamba, tekintve hogy
mindkettő időleges hatályú birtok. Ezen azt kell érteni, hogy mindkettő visszaszerzésére az
eredeti tulajdonos keresetet indíthat.

A bonorum possessio cum re végleges hatályú, visszaszerzésére további lehetőség nem áll
fenn.
 189.
Rei vindicatio és hereditatis petitio

A rei vindicatio
A birtokból kiesett civiljogi tulajdonos indítja dolga megszerzéséért.
Megvan már a legis actio sacramentónál is, melynél mindkét félnek állítania kell, hogy
tulajdonos, s legalább egy jelképet be kell mutatni.
Megvan a formuláris eljárásban is egyszerűbb módon, ahol is csak a felperes állítja, hogy a
vitás dolog az övé, az alperes védekezése pedig a tagadás.

A rei vindicatiónál a felperesnek per megnyerése érdekében két dolgot kell bizonyítania:
- hogy ő a tulajdonos
- hogy a dolog az alperesnél van

A rei vindicatiót megelőző esetleges eljárások:

-a vitás birtokhelyzet tisztázása: ha a birtokedictumos eljárás folytán tisztázódott a helyzet

és a tulajdonos kapta a birtokot (mint hibátlan birtokos), akkor az ügy be is fejezodött, a
petitorius perre már nem volt szükség. Egyébként az eljárás csak elokészítő jellegő volt.
-a bizonyítás megkönnyítésére: a felperes actio ad exhibendum kényszeríthette az alperest
a dolog felmutatására, s ha az felmutatta, megindítható volt a főkereset a rei vindicatio. Ha az
alperes tagadta és az eljárás során kiderült, hogy mégis nála van, akkor minden további nélkül
a felperesnek ítéltetett a dolog.

Rei vindicatio indítása nem birtokló alperes ellen:

- valaki rosszhiszeműen túladott a dolgon

- valaki más helyett vállalta az alperességet

Alperesi magatartások a rei vindicatioval szemben:

- elismerhette a felperesi tulajdont és átengedte a dolgot
-a felperes tulajdonjoga elismerése mellett hivatkozhatott olyan jogra, mely biztosította neki a
birtokot (pl. zálog)
- más nevében tartja magánál a birtokot, s megnevezi az elődöt
- ha alperes elismerte felperes tulajdonjogát, hivatkozhatott arra, hogy bizonyos
beruházásokat eszközölt

Az alperes marasztalása:
- nemcsak a dolgot, de a gyarapodást is ki kell adni
-ha vonakodik a dolgot kiadni és ha ki tudná akkor a felperes becslő esküje alapján
marasztalják a perérték megfizetésére. Iustinianusnál már hatósági kényszert is igénybe
lehetett venni.

Hereditatis petitio:
A civiljogi örökös keresete az ellen, aki a hagyatékot pro herede vagy pro possessore
birtokolja.
Felperes: civiljogi örökös
Alperes: aki a hagyatékot, vagy egy hagyatéki részt pro herede vagy pro possessore
birtokolja.
- pro herede az birtokolt, aki magát jó-, akár rosszhiszeműen örökösnek vallotta
-pro possessore az birtokolt, aki a perben a praetor előtt neki a felperes által feltett kérdésre
kitérő választ adott, azaz birtoklását nem indokolta meg, de nem is volt hajlandó a hagyatéki
tárgyat kiadi, s ezzel felperes öröklési jogát mintegy vitatta.

Bizonyítási teher: elsősorban a felperest terhelte, akinek a delatiot kellett bizonyítania. Az

aquisitio bizonyítása csak kifejezett elfogadó nyilatkozat (cretio) esetén volt szükséges, ui. a
kereset megindítása a hagyaték elfogadására utaló magatartásnak minősült (pro herede
gestio).
Ezzel szemben az alperes vagy saját örökösi minőségét, vagy esetleg a hagyaték, vagy
hagyatéki tárgy birtoklásának jogcímét bizonyíthatta.

Perben hozott ítélet:

a hagyaték, a hagyatéki rész, vagy egyes hagyatéki dolgok kiadására marasztalt, ideértve
mindazokat a vagyontárgyakat is, amelyek eladás vagy csere folytán a hagyatéki tárgyak
helyébe léptek (pl. az eladott hagyatéki gyümölcsöskert árából vett lekóház, vagy a hagyatéki
lakóház eladásából befolyt vételár.)
 Hiányzik az 190. tétel: A societas és a collegium egybevetése
a 191. tétel: Leges Romanae Barbarorum. Jelentőségük
és a 192. tétel: A ius commune fogalma, korszakai, tudománya
 193.-194.
A római jog sorsa Kelet- és Nyugat Európában, Justinianus után
a recepcióig

1. A római jog Nyugaton a iustinianusi kodifikációig

- Leges Romanae barbarorum

- 476 után: barbár államok (barbár és római lakosság)
- személyességi elv alapján:
- germánok saját szokásjog alapján
- birodalom volt polgárai római jog alapján élnek
- a barbár uralkodók kodifikálják a római alattvalóikra vonatkozó joganyagot
- Lex Romana Visigothorum
- 506: II. Alarik (484-507) király parancsára életbe lép a nyugati gót királyságban
= XVI.sz-tól Breviarium Alaricianum
-részei: Codex Theodosianus, gaiusi Institutiones, Paulusnak tulajdonitott Sententiarum libri
- tolosai gót királyság T-n élo v. római polgárok életét szabályozza
- Lex Romana Burgundionum
- Gundobad király (475-516) lépteti életbe a burgund királyságban
-részei: Codex Gregorianus, Hermogenianus, Theodosianus, Sententiarum libri, Gaius 1
müve. Egységes szöveg
- Papianusnak is nevezik (azt hiszik a Breviarium folytatása)
- Edictum Theodorici
- I. Nagy Theodorik (493-526) keleti gót király adja ki
- minden alattvalóra vonatkozik
- forrásai: Lex Romana Burgundionum, kivéve Gaius müve. Egységes szöveg

A iustinianusi joganyag hatásának fő típusai:

1. római jog folytatólagos továbbélése

2. római jog újjáéledése (ahol régebben hatályban volt)
3. recepciója (egyzseri tvhozási aktussal vagy folyamatos beszivrágással)

Ius civile fejlődése

Középkorban – római jog

Újkorban – polgári jog=római magánjog (ma magánjogban van még más is pl kereskedelmi
jog)
Római jog a görög területeken

Iustinianus csak szó szerinti fordítást engedélyezett és csak néhány tartalommutató

beiktatását, még életében kommentálni kedzték a törvényit, a VIII sz-tól ezek hivatalos
tv.könyben jelentek meg.

a)
“törvényszemelvények”-III. Leó császár parancsára 18 titulusból állt (VIII sz.)

b)
I. Basilios császár elrendelte a iustinianusi kodifikáció teljes anyagának görtög nyelvű
összefoglalását, de csaka bevezető készült el 40 titulusban

c)
VI. Bölcs Leó császár fejezte be az összegyűjtést-“Basilika” 60 könyvével a Iustinianusi
corpust akarta felváltani: Digesta, Codex, Institutiones, Novellae szövege, kivonatolt, görög
fodításban és részben átdolgozott formában

d)
Epanagógé ‘Útmutató a tv.könyvhöz” a Procheiron újabb, javított kiadása

e)
Hexabyblos-Harmenopulos bíró magángyűjteménya, 1345-ben közzétett pandekta-rendszert
vetíti előre-1946-ig hatályban volt
 195.
A római jog recepciója. ( A jogi humanizmus*). Usus modernus
pandectarum

Római jog és jogtudomány Italiában

553 után, a keleti gót birodalom bukáa után Iusti törvényei hatályát Itáliára is kiterjesztette,
viszont-mivel a bizánci hódítsokhoz szorosan kötődtek-csak néhány vidéken maradt
érvényben (Ravenna, Velence). Recepciója csak a megfelelő gazdasági és társadalmi háttér
megtermetésével, valamint a római birodalom eszméjének feltámadásával vált lehetségessé a
X.sz-tól. 1050-ben találták meg a Codex Florentius egy másolatát, amelyben Digesta szövegét
találták meg és így az feléledhetett.

a) bolognai egyetem már az 1080-as évektől kezdte meg a iustinianusi szöveeg magyarázatát
Irnerius, nem önálló glosszái viszont hamar elterjedtek italában és d-fr területeken. Az így
kialakult glosszátor-iskola klésőbb már összefglalásokat és fogalmi meghatározásokat is
fűzött hozzá, vlamint jogesetgyűjteményeket és monográfiákat készítettek, precíz
forrásgyűjteményt állítottak össze. Iustinianus művét gységben kezelték, így mindenáron
azonvoltak, hogy az ellentmondásokat kiküszöböljék. Glosszátorok módszere: szövegek
könyv nélküli elsajátitása (mos docendi Italicus), amig a francia városok egyetemei: ált.
elvekbol vezetik le a konkrét esetek megoldását (mos docendi Gallicus)

Közülük kiemelkedik 4 doktor:

1. Bulgarus: meghonosította az ún. mozaik-stilust (különbözo forráshelyek szavainak

összegyüjtése és egybefűzése), szorosan értelmezték az tv.szövegeket.
2. Martinus Gosia a méltányosságonalapuló jogértelmezés és jogalkalmazás hive
3. Iacobus:
4. Hugo de Porta Ravennate

Mellettük Placentinus, Hugolinus, Iohannes Bassianus, Azo Portius

Accursius: glossa ordinaria 96940 magyarázatból álló múve nagy tekintélyt szerzett (benne:
"mindazt, amit nem fogad el a glossza a biróság sem fogadja el"); Odofredus: Accursius
kollegája

Kommentátorok, consiliatorok

Az eszmei alapot a római jog hatályossá tételéhez a Szent Római Birodalom biztosította, ade a
császárság hanyatlásával ismét az alacsonyabb szintű rendeltalkotás és területi hűbérjog lett
jelentősebb, így a bíróságok igénye szülte a kommentátorok (tanácsadók) és consiliatorok
(posztglosszátorok) munkáját. XIII. sz-tól a glosszátorok széljegyzeteit magyarázzák (glossa
glossarum glossas); tanácsadás; gyakorlati szerepük viszont jelentős, mivel közös anyajog
létrehozása a római jog korabeli viszonyokra való alkalmazásával szinte az egész
kontinensen.

-Wilhelms Durantis: elokészito szerep

-Cinbus: kommentátor-iskola alapitója
-Bartolus de Saxoferrato
-Cinus tanitványa
-kereskedelmi jog + nemzetközi mgnjog megalapitója
-Baldus de Ubaldis
-usus modernus irányzat (rj-t az aktuális igényekhez alkalmazók)
-Paul de Castro
-Iason de Mayno
-1865: Codice civile (olasz ptk, Code Civil hatás), uj: 1942-szakít fr. rendszerrel, + keresk.
jog

Ius commune (192. tételhez is.)

Iustinianusi jog + longobárd hübéri jog + kánonjogi elemek = kevert jog a közös jog, ius
commune
egész eu-ban elterjedt. (sokszor mást értettek bele: egyetemkes római jog a városi
statútumokkal
szemben, de beleértették az adott helyi normákat is, így alakult ki a territoriális közös jog
fogalma.
Fontos hatása van a kánonjognak is a ius communera. A sokrétű értelmezés mellett azonban
elmondható, hgoy a ius commune a kpkori és koraujkori Eu közös jogaként funkcionáló
tovább élo római jog, amely az XVII-XIX sz-tól kezdve folyamatosan átadta a helyét a
nemzetállamok törvénkönyveinek.

1811. Osztrák Polgári Törvénykönyv kihirdetése.

1865. Olasz Polgári Törvénykönyv kihirdetése.
1889. Spanyol Polgári Törvénykönyv kihirdetése.
1946. Görög Polgári Törvénykönyv kihirdetése.
1907. Svájci Polgári Törvénykönyv kihirdetése.

Franciaország

a.)
Délen nyugati gót és burgund királyság területén a Breviarium Alaricianum vulgárjoga élt
tovább, e vidéket ezért az „írott jog” területének nevezték.

b.)
Az ország északi részén a germán hűbéri szokásjogok, az un. coutume-ök egész tömege volt
hatályban, ezért e területet a „szokásjog” területének nevezték.
-általános coutume – egész országra kiterjed
-coutume local- heliyérvényű
-dél-francia vrásook helyli jogár összefoglaló gyűjteményeket is íg hívták.

Code Civil= francia ius comune és római jog

Németország

A középkori Németországban a iustinianusi jog először fokozatosan hatolt be, majd a XV.
században e törvényhozási aktussal általános recepciót nyert.
A császárság és a pápaság küzdelme részben jogi síkon folyt, így az érvekben nagy szerephez
jutó
római közjogra a recepció szintén kiterjedt. A római jog a XIII. századtól az egyházi
bíróságok gyakorlatában is érvényesült, a különböző tartományok azonban csak a XV. század
második felében kezdték el bevezetni szubszidiárius jogként a város, illetve tartományi jogok
mellett. (Breviarium Alaricianumot oktatták a XII. sz-tól)
1495-ben elfogadott birodalmi, kamarai, bírósági rendtartás, mely a birodalmi és a közös
jognak — értve az utóbbin a római jogot — kisegítő jogként való alkalmazását rendelte el arra
az esetre, ha sem a városi jog, sem a tartományi jog nem nyújt szabályozást. Az 1495-ös
recepció az alábbi jogforrásokra terjed ki:

1.) A iustinianusi törvénykönyvet a hozzájuk kapcsolódó glosszákkal.

2.) A novellák latin fordítása.
3.) I. és II. Frigyes római császárok törvényei.
4.) A szent Római Birodalom néhány további uralkodójának törvényei és a longobárd
hűbérjogot tartalmazó kódex. (Libri feudorum)

Az Ibériai-félsziget

714. után az Ibériai-félsziget arab fennhatóság alá került és ezzel egy időre a római jog
hivatalos alkalmazásának is véget szakadt.
Spanyolországban a római jog és a kánonjog a helyi statútumok mellett kisegítő jelleggel
érvényesülm, de a XIII. sz-tól az írot tés íratlan szokásjg is romanizálódni kezd.
Katalóniában több város szokásjogi gyűjteménye döntően a római jogra épült. I. Jakab
aragónob király törvényeiben a joghézagokra a „természetes értelem” használatát írja elő,
ezzel leehetőséget teremtve a római jognak (1409-ben van csak aformális recepció).
Kasztilia és León területén X: Bölcs Alfonz „spanyl Iustinanus” XIII. sz-I tv.könyve elrendeli
a római jogszubszidiarius érvényesülésést. Portugália

A szokások (costumes) és az egyes városi statútumok szintén sok római jogi elemet
tartalmaztak, a római jog formális recepciója azonban mégsem történt meg.

Svájc

Területénk legnagyobb részén a jogi partikularizmus ellenére sem recipiálták a római jogot,
melynek bizonyos szabályai így a gyakorlatban csak akkor érvényesültek, ha a helyi
szokásjog egy adott életviszonyt nem, vagy már nem kielégítően szabályozott. (Basel egyetem
jogi akra szakvélemények több kantonban használták.)

Az Osztrák örökös tartományok

Az Osztrák örökös tartományok jogkönyveinek anyagában megtaláljuk a római jog tételeit,

melyek azonban a joggyakorlatban csak kisegítő szereppel bírtak. Városi bíróságok öröklési
és házassági vagyonjogi perekben, ill. kommntátorok munkáin keresztül recepiálták a római
jogot.
Cseh és Morvaország

II. Vencel uralkodása alatt született meg a római jogi elemeket is tartalmazó bányajogi kódex.
Magángyűjtemény (Constitutiones iuris metalli) első eljárásjogi összefoglalás kánonjogi és
római jogoi alapokon szintén ebből az időből. A városi szokásjog szívesen vett át római jogi
elemeket.

Lengyelország és Litvánia

A nyugati szlávok lakta területek ugyan nem tartoztak a Római Birodalom nyugati feléhez,
mégis sok római jogi hatás érte őket, mint pl. Angliát.
a) itáliai egyetemeken tanulő diákok a XII sz-tól kezdik meghonosítani a rj-t; házassági és
végrendeli vagyonjogban főként; a XV.sz-tól a városi bíróságok egyre többször hivatkoztak a
rjra, amíg s hazai szokásjogot alkalmazó nemesi bíróságokon szinte egyeltalán nem jelent
meg.
(rj=császári jog- előmozdíthatja a német hűbéress éválást)
b) Litvánia (1386 perszonálunió; 1569-től reálunió Lengyelo-val) III. litván statútum a római
jog, mint keresztényjog szubszidiárius hatályáról rendelkezett, formális recepciót jelentett.

Észak-Európa

A kontinens északi országait, melyek a common lawtól és a római-germán jogcsaládtól

egyaránt elkülönültek a római jogi hagyományok szempontjából is célszerű két csoportra
osztani:
1.) Dán-norvég: a római jog hatása csak kis mértékben mutatható ki
2.) Svéd-finn jogterület: városi és falusi jog rendszerbve foglalása külön, nem alkalmasak a
római jogi intézmények átvételére.
Római jog, pandekta jog és a római-holland pandektatudomány e területekre való behatoláa
jelentősen megkönnytette a magánjog egységesitéseit (főként a kerskedelmi jog- kitűnő).

Balkáni államok

A balkáni államok felé a római jogot a bizánci birodalom és annak jogrendszere közvetítette.
Bulgáriában alapvetően a bizánci jog érvényesült, de Szerbia területén is a bizánci jog
kezdettől fogva erősen jelen volt. A román fejedelemségekben a bizánci római jog hatása csak
megkésve, de annál nagyobb mértékben mutatható ki.

Oroszország és a Baltikum

A római jog orosz földre, részben a Bizánccal folytatott kereskedelmi kapcsolatok révén,
részben az ortodox egyház közvetítésével hatolt be.

Brit szigetek

A normann szász frank jog a polgári fejlődés során sem alklamazkodott a római joghoz
(common law). A ius communét Angliában elsőként a lombardiai származású Vacarius tette
ismertté; a
XII.sz.-ban kezd elterjedni, nemves bírók gyűjtéseiben megtalálható, s mivel ezek jogforrások
is egyben ,a jogba is átsivárgott rj.
A kánonjogon keresztül az equity intézményére tudott némi befolyást gyakorlni, de a tengeri
kereskedelmi jogra még inkább-Admiralitás bíróságokon a civil law-t alkalmazták (=rj)

Skócia

Skóciában, mivel a szoksjogot nem foglaláták írásban és a precedens-rendszer

hiányzott, a neves jogtudósok római jogi alapokon írott művei jogforrássá váltak.

FONTOS elolvasni: TK 112-146 EU országai+ Mo

Usus modernus Pandectarum és Pandecta-jogtudomány

• A humanisták tudományossága és a hatályos római jog gyakorlatias művelésének

kettősségében bontakozott ki a pandektisztika.

• A pandekta szó jelentése mindent magába foglaló. A XVI. századtól kezdve a Szent Római
Birodalom német tartományaiban egy gyakorlati irányzat alakult ki, mely a bíróságok
számára a kommentátorok római jogát dolgozta fel, melyet a Digesta (Pandectae) után
pandektajognak neveztek. Ez az új irányzat volt „a pandekták modern gyakorlata” (usus
modernus Pandectarum) amely elnevezést Samuel Stryk könyvéről kapta.

• Az usus modernus jogtudósaira a XVII. és XVIII. században jelentős mértékben hatott a

természetjogi iskola, amelynek egyik kiemelkedő képviselője Christian Thomasius volt. A
pandektisztika tehát a XIX. századi német jogtudomány azon ága, mely a római jogot
művelte.

• A klasszikus ókortudomány, amely a korabeli Németországban fejlődésének csúcsán volt.

Ez Theodor Mommsen munkásságában teljesedik ki, aki minden idők legnagyobb római
jogásza. Szembe fordult valamiképpen a termeszetjogi iskolával és az usus modernus
pandectarummal, és történeti jogi iskola és az előbbiekből kibontakozó pandektisztika révén
érte el magas nívóját.

• A Gustav Hugo által alapított történeti jogi iskolából fejlődött ki a pandektisztika.

A germanista (ők a német nemzeti jogtörténetet kutatták) irányzattal szemben a
pandektisztika, és ezen irányzat egyik kiemelkedő alakja Beserel volt. A történeti jogi iskola
alapvetően szellemi irányzat volt, a Hegeli filozófiával szembe helyezkedett.

• A pandektisták első generációjához tartozott Heise, nála fogalmazódott meg előszór a

modern pandekta rendszer, de nevéhez fűződik még a jogi személyek két fő csoportjának
megkülönböztetése is.

• A történeti jog iskola tényleges megalapítója azonban Savigny. (1779-1861), porosz

miniszter, tanár, hiszen az ő munkássága során vált nagy erejűvé ezen irányzat. Külső és belső
történetet egyaránt művelte; 1803-ban megjelent könyvével Savigny az usus modernus
tanainak lerombolásával új alapokra helyezte a birtoktant , de a továbbélésről írt 7 kötete;
jogviszony-elméetről írt 8 kötete (a modern nemzetközi magánjog alapjai) is felülmúlhatatlan.

• A történeti jogi iskola római jogi irányzatának történelmi képviselői közül kiemelkedik még
Puchta, a historikus és dogmatikus szemlélet egyszerre volt jelen munkásságában. (jogi
fogalmak logikus rendben való felépüléséről).

Savigny követői Puchta idején 3 irányzatra bomlottak:

1) Történeti irányzat.
2) Dogmatikai irányzat. (Kiemelkedő alakjai: Windscheid, Dernburg, Brinz)
Képviselői dolgozták ki a mai napig is mérvadó módon a modern magánjog dogmatikáját
Windscheid a pandektisztika Accursiusa, mivel monumentális méretű pandekta tankönyvet írt
3) Érdekkutató irányzat. (Jhering) képviselője Jhering a történeti jogi iskola alapjaiból
kiindulva a jogintézmények belső összefüggéseit, a jogok által védett érdeket és a jogi
szabályozás célját tette elemzései alapjává.

• 1900. január 01. hatályba lép a Bürgerliches Gesetzbuch (BGB), a német polgári
törvénykönyv, ezáltal megszűnt a pandektajog élő, hatályos jognak lenni.
A pandektisták így vagy jogtörténészek lettek vagy a BGB-t oktatták, hiszen az egyetemeken
is eltörölték a pandekta jog oktatását.

-Savigny és történeti iskolája tárta fel:

- a római tulajdon és birtok közti elvi különbséget
- a római jog tételeinek történetiségét
- azok közép- és újkori továbbfejlodését
-Következo pandektista nemzedék (Dernburg, Windscheid):
- megpróbálta megalkotni a jog teljes fogalomtárát
- megalapozni a német kodifikációt
- Rudolf von Jehring:
- feltárta a jog társadalmi érdekmegvalósító szerepét
- vallotta, hogy a jogalkotó (ha helyesen látja meg az érdekeket), azoknak érvényesülését a
jogalkotással segíteni, rendezni és irányítani is képes

-Savigny és Jehring vitája:

- Savigny: a possessio és a detentio különbségét a birtokló animusára vezeti vissza
- Jehring szerint a possessio független az animustól, a különbség a causán múlik
(Jehringgel szemben felvetheto: hol van a rosszhiszemu, sajátként birtokló causája?)
Hiányzik a 196. tétel: A természetjog és a római jog,
a 197. tétel: A pandektisztika
 198.
Az egyházi jog, mint a római jog hordozója

Kánonjog (ius canonicum)

AZ óegyház életét szabályozó szokásjog, amely a püspöki bíráskodásban érvényesült. II-III

sz-tól gyűjteményekbe (collectiones) foglalták az egyházfegyelmi előírásokat-kanón=
mérőrúd után kánonoknak neveztékel. De foglalkozott még magánszemélyek egyes
jogviszonaival is (házasság, örökbefogadás, keresztények közötti vagyonjogi ügyek stb.)

Alapját a zsidó jog adta, majd római jog elemeit is beolvasztotta. A 4-7 sz.-ban fo
források:
-egyetemes és helyi zsinatok határozatai
-püspöki rendelkezések
-pápák jogi tartalmu és erejü ügylevelei (decretales)

Ezek összefoglalásai:

a) középkor első felében több, sokszor hamis, magángyüjtemény (kánonjog hivatalos

művelése viszint inne datálható)
-Gratianus: Concordia discordantium canonum (1140k) = Decretum Gratiani
-Decretum kommentálói: dekretisták (Paucapalea, Rolandus, Rufinus, Hugoccio) önálló
magyarázatokat (summák) + glosszákat írtak a Decretumhoz

b) virágzó kzpkorban a Decretum Gratianihoz novellálódott decretalisok voltakk a

legfontosabb kéánonjogi jogforrások. Öt jelenetős gyűjtemény született, amelyet Szt. Gergely
pápa 1234-ben közzétett -Penaforti Szt. Rajmund: Liber extra c. véglges összeállításában.
Ehhez is a dekretalisták decretalisokhoz jegyzeteket irnak.

c) késoközépkor még született néhány decretalis; pl. XXII. János Clementinae c. kollekciója.
Így nőtt ki a hat műből űlló egység, a Corpus Iuris Canonici (1582. XII. Gergely)
tartalmazza: Decretum Gratiani; Liber extra, Liber sextus, clementinae és két Extravagantes.
Római jog recepciója a IX.sz-tól kezdődik meg az egyházban, bár folyamatosan hirdette annk
elsőrendűségét a barbár területeken élő keresztények között, mégis átvétele csak a kodifikált
anyag ujjáéledése után volt lehetséges Leges (világi tv.) szerepe szubszidiárius a
kánonjogban-hidette már Gratiani is. A kánonjogászok munkája sokban kapcsolódott a ius
civile jogászaihoz, mivel a világi jogot érintő kérdések sokszor az egyhzi bíróságok előtt
kaptak helyet. Nem kis mértékben nekik köszönhető a bona fides, aequitas, iustum pretium,
pactum nudum, jogi személyek elmélete, bizonyítékok rendszerének átvétele a modern
jogokba. Ekkor a kánonjog a ius civile mellettt élő jogág.
X: Pius 1904-ben elrendeli a kodifikációt, amely a római institutio rendszert követi
(kiemelkedő munkatársak: Pietro Gasparri; Sarédi Jusztinián).
1917: Codex Iuris Canonici “CIC17” (XV. Benedek hirdeti ki)
1965-XIII. János; II. Vatikáni Zsint után indul meg a CIC17 reviziója, hatályba léptetése II.
János Pál 1983: Codex Iuris Canonici (II.) CIC83: 7 könyv; szakít az institúció rendszerrel
A Rómával egyesült keleti keresztények számára II. János Pál ad ki egységes tvkönyvet 1990:
Codex canonum ecclesiarum orientalium CCEO
Hiányzik a 199. tétel: A „tudós jogok” Magyarországon Werbőczy előtt
a 200. tétel: Werbőczy és a római jog
201. tétel: A ius commune Magyarországon Werbőczy után
 202.
A római eljárási jog továbbélése

1. A római eljárásjog rendszere

(A crimenekre vonatkozott -büntető eljárásjog -szabályok kivételével) a glosszátoroknál és a

kommentároknál a magánjog részét képezte. Az eljárási szabályok később önállósultak az
anyagi jogtól. A magánjogi peres eljárás szabálya ia XX sz-tól (civil eljárási Code hatására)
kiválik a magánjogból és tisztán anyagi joggá válik. Ma a polgári perjog a büntető
eljárásjoghoz hasonlóan önáll jogág és a tág értelembe vett közjogba sorolható.
Az elévülés szabályai-mint anyagi jogi igény-ennek ellenére a modern jogokban továbbra is a
magánjog és a polgári anyagi jog körébe tartozik.

2. A perbeli képviselet

A iustinianusi jogban már közvetlen képviselet (cognitor) volt, az újkorra egészen azzá vált. A
mai közjegyzőség nem a tabulariusokra, hanem a tabelliókra von. szabályok továbbélését
mutatja, minthogy az ezekre vonatkozó iustinianusi szabályozás a XII-XIII. sz-ban a fő
jogforrásuk. A özépkori notariusok nagy szerepet játszottak a római jog eu-i elterjesztésében.
Irnerius gyűjtötte össze az első formulákat; a legrégebbi hazai római jogi munka: Summa artis
notariae (közjegyzői kézikönyv).

3. A császári perrend

A bolognai glosszátor-iskolának köszönhetően teljesen újjáéledt, a középkor derekától kezdve

a cognitiós eljárás az, amely kánonjogi és középkori itáliai elemekkel alapja lett a modern
államok polgári perjogának.

E perrendekben:
· az egységes eljárást a legtöbb esetben kinevezett hivatlnokbíró vezeti;
· az idézés a bíróság hivatalos cselekménye;
· a keresetet irásban kell benyújtani;
· az írásbeliség az egész per fplyamán fontos szerephez jut;
· a bizonyítást különböző szabályok rendezik; nincs szabad mérlegelés vagy csak kevés
· az ítélet ellen fellebbezésnek van helye

4. A peren kívüli eljárások

Az interdictumok alapgondolta a modern jogba is átkerült pl. a fizetési meghagyás

formájában, amelynél a bíróság a hitelező kérelmére, az adós meghallgatása nélkül teljesíti,
fizetési parancsot bocsát ki az adós felé. Ha az adós ennek ellentmond, az ügyből per lesz,
ellenkező esetben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik és végrehajthatóvá válik.
5. Végrehajtási eljárás
A személyi végrehajtás fokozatosan csökkenve, de egészen a XIX. sz-ig élt(pl. adósok
börtöne). A singularis vagyoni végrehajtás lesz a jellemző, mely hatósági zálogolással
történik. Az újkorban jelentkezik ismét az univerzális végrehajtás csődeljárás
formájában.
Hiányzik a 203. téte: A római személyi – és családi jog továbbélése
 204.
A "dologi jog" fogalom megjelenése és a tulajdon főbb
változtatásai a feudális jogfejlődés során

A dologi jog kategóriáinak megjelenése

-ius in re (dologbeli jog): már klasszikus jogészoknál is megtalálható, tulajdon körén kívüli,
de in rem védelemmel ellátott jogokra használják. A glosszátorok már a tulajdont is bevonják;

-ált. megjelölése ius reale lesz (öröklési jogot és magában foglalja)

-kzpkori jogtudomány ugyanakkor elkülönítette a ius in re sua (saját dologra vonatkozó jog =
tul) és ius in re aliena (idegen dologbeli jogok = szolgalmak, örökh, felülé, zálogj)

A tulajdonjog fejlodése a középkorban

-kettos tulajdon (duplex dominium) megjelenése: hübérur és vazallus tulajdonának kettossége

(a római jogban a kettős védelmet jelentett (Actio Publiciana, rei vindicatio), itt viszint már
olyan nagy fokú hiánya van a szabad rendelkezésnek, hogy inkább a birtoktanba tartozó
jogintézmény.

-allodium: földesur eredeti foglalása jogán birt, nem uralkodótól származó földje. Elvileg a
feudális terhektől mentes, de a nemzetségi korlátozások miatt a szabad rendelkezési jog
erősen leszűkült.

-feudum: örökitheto hübérbirtok (beneficium: nem örökitheto); a tualjdonjog formálisan a

feudális úrnál volt (dominium directum; nudum ius= felsőtulajdon); vele szemben a
használati tulajdon (dominium utile) – a föld tényleges használatára (usufructus, emphyteuta

Tulajdonszerzési módok a középkorban

-investitura (feudum formális átruházása), amely erdetileg az egyházi birtokok

“beöltöztetését” és átruházását jelentette. A földesúr bejárással, bizonyos jelképek (kesztyű,
gally;) átruházásával ruházza űt a föld tulajdonjogát.

-intellectualis traditio: puszta megegyezés alapján, testi átadás nélkül

-usucapio: a jkánonjo ghatására elbirtoklás egész idotartamára megkivánják a jóhiszemüséget

(nala fides superveniens)
A tulajdonjog fejlodésének ált. tendenciái az ujkorban

-Code civil: egységes és elvileg korlátlan magántulajdon deklarálása; vissztrérés a római

klasszikus alapokra. Azon eltérés egyre nő, mivel a római jogban tulajdon: testi tárgyak
fölötti, ált. birtoklással járó hatalom; res incorporales: nem lehet tul. tárgya, így tul. fogalma
kitágul: pl: értékpapirban megtestesülo jogok. Ma már viszont annyira kitágult, hogy szinte a
rendelkezési jog és a mindenkivel szembeni abszolút jog tartja össze. Nem csak veszít
értékéből, hanem korlátozásokat is szenved (pl: környezetvédelem érdekében) és tulajdonosi
jogvédelem sokkal kevésbé hatékony, minta római volt.
Tulajdonszerzés módjainak ujkori modelljei

Code Civil hatása: (posztkasszikus és fr. szokásjpg hatására) már szerzodéskötéssel átszáll
(kauzális rendszer); ezzelszemben az osztrák, svájci magyar jogrendszerekben: tradicionális
rendszer (megfelelo jogcím és szerzésmód (pl átadás/tradizio) szükséges az átruházáshoz)

A birtokjog fejlodése a kzpkorban

-bizánci jogtud: folytatódott a posztklasszikus jogban megindult tendencia és elmosta a

különbséget a birtokés tualjdon között; a birtok jogi mivoltát helyezi előtérbe, de a
jelentősebb változások a birtokvédelmmel kapcsaoltosak
-eroszakkal kapcsolatos kereset (II. Valentianus óta)
-glosszátorokidején a kánonjog hatására a birtokvédelmi rendszer teljesne kitárult ”mindent
vissza kell adni a kivetettnek” c. kánon, birtokfosztás kifogása, majd keresete új
birtokelméletek alapját vetette meg:
-actio spolii reformjai:
-egy éven tul is inditható
-bármely birtokos (detentor is) indithatja
-ingóság visszaszerzésére is alkalmas
-régebbi birtok elonyben részesül
-kereset örökösre is átszáll
-ius communében actio spolii mellett kialakultak a
-summarium
-possessorium summariissimum birtokvédelmi eszközök, amelyek a sommás birtokperek
elodei. Felismerhetőek e preatori interdiktális védelem nyomai

Újkori (pandektista) birtokelméletek

-Savigny: “Das Recht des Besitzes” (1803) ab irtoktant és a történeti iskola tudományos
módszerét alapozza meg e művében. a Brtoktanban a legfőbb tézisei:
-a birtok tény,
-birtokháboritás delictum,
-birtokvédelem: deliktuális jellegü védelem (kötelmii jog ebben az értelemben)

A birtokvédelem uj tartalma a modern jogokban

-a jelenkori ptk-k simerik a birtokvédelmet, amelyek elsosorban a közigazgatási szervektol

kérheto, ugynaakkor a középkori sommás birtokvédelem hagyományai élnek tovább, így
ellentmondások jelentkeznek, így:
-ma birtokvédelmen belül különböztetik meg a posszessziórius és petitórius védelmet
(utóbbi: jogosultság vizsgálatára is kiterjed)

Az idegen dologbeli jogok továbbélése

-kzpkori ius commune kialakitja a rendellenes szolgalmak fogalmát (servitutes irregulares):

-~:olyan szolgalmak, amelyek a telkektol függetlenül illetnek meg bizonyos személyeket
életük tartamára bizonyos telek vonatkozásában, vagyis keveredenek a személyes és telki
szolgálamak elvei.
-megszaporodnak a törvényi szolgalmak

-a telki és személyes szolgalmak szabályainak nag része a modern jogokban I tovább él,
jelentősebb fogalmi-rendzsertani és dogmatiakai továbbfejlesztésükre azonban a mai napig
nem került sor.

-örökhaszonbérlet tovább él(német területeken: Erbpacht): a római jogban tisztán vagonjogi

jogosultségokhoz és kötelezettségekhez személyi kötöttségek is kapcsolódnak, ami afeudális
jelenség

-felülépitményi jog (Erbbaurecht, superficie): ma is él

Hiányzik a 205. tétel: A feudális birtok fogalma és védelme
 206.
A tulajdon és a birtok újrafelfedezése

Tulajdon:

Megjelölése a középkorban is proprietas, dominium (dominium uralkodói felségjogok eredeti,

vagy átengedett gyakorlása, valamint az összes iura in re, idegen dologbeli jogalappal bíró
jogok (pl gyökeres birtok, haszonélvezet) is.

Megkülönböztettek:
- dominium directum: tulajdonnal rendelkezésének joga; érvényesítése rei vindicatio által
-dominium utile: a tulajdon hasznosításának joga (örökbérletre és haszonbérletre is
alkalmazták); érvényesítése actio negatoria által
A feudális jog nem ismerte a római tulajdon teles szabadságát, kötöttségek: visszahárímlási
jog; időhatárjoz kötött rendelkezési jog. Csak Savigny állította helyre a tulajdon és a birtok
fogalmát spolgáti kodofokációs jogalkoztásban.

A tulajdon védelme:

-rei vindicatio: a tulajdon birtokának visszaszerzésére. Vélelem szólt amellett, hogy a

birtokos tulajdonos.
- a tulajdonos a birtokbabocsátást követelte a hozammal és a károk megtérítésével
- beruházások római jog szerint (rosszhiszemű- hasznos beruházások elviteli értéken)
- actio negatoria: - a behatás jogosságát kellett bizonyítani
- vélelem amellett, hogy a birtokos tulajdonos
-actio Publiciana-t a ius commune alkalmazta: kereset a birtokos ellen annak, aki korábbi
jogcímes birtokát igazolta

Tulajdon megszerzése eredeti módon: (Grotius elnev.)

-elbirtoklás: iusti jog szerint

-foglalást korlátozta a vadászati-halászati regale jog
-kincstalálást korlátozta a tartományúr joga
-gyümölcs (vitás- bona fidees vagy termelői munka)
-növedék; dologegyesülés
-feldolgozás : feltétel a sajátkénti jóhiszemu feldolgozás; feldolgozó és anyagtulajdonos közös
tulajdona a terméken (természtjogi dolgozta ki)-ha a feldolgozás nem aalieno nomine, akkor
munkaszeződés alapján történt.
-folyómeder és sziget: lehetett tartományúri jog
-hajótörésbol kimentett ingóságok: parti mentok javára középkori császári jog alkotta meg e
módot
-találás: ha bejelentették és a tulajdonos határidon belül nem jelentkezett
-származékos tulajdonszerzés:
jogi elofeltételei (iusti jog alapján).
-traditio: CIC összes módjai elismertek voltak; az akaratnak vagy kifejezetten vgy a nevesített
ügyletben meg kellett jelenni, egyébként csak birtok-traditio volt. Főleg a dom.utile átadását
kötötték meg. egyes jogok a vételár megfizetéséhez kötötték a tul.átszállását.
-megegyezés
-iusta causa: tul-átruházásra irányuló érvényes és törvényes ügylet; hat akkor is, ha a felek
tévednek az ügyletben ,de az akaratuk közözsen az átruházásra vonatkozik.
-birtok: Mint a posztklasszikus korban rögzített jogbirtokot a kánonjog védte (közrend, béke)
Sok tényleges birtok minosült detentionak: így a korabeli szóhasználatban a jogvédelmet és a
rendelkezési-hasznosítási jogot jelentette.
Usus modernus birtokfogalmat feléleszti:
- ténylegse birtokhelyzet= detentio; corpus nélkül nincs birtok, de a hangsúly az animuson
van

A birtok joghatása:

- védelem
- alperesi pozíció
- jóhiszemu birtokos elválással való gyümölcsszerzése
- elbirtoklás
-birtokvédelem: A jogbiztokok is megkapták ezeket a védelmeket.
-interdictum utrubi és interdictum unde vi a kánonjogban továbbélnek
-inetrdictum uti possidetis visszaszerzo hatályt kapott, vagyis nem kellett az erőszakos elvétel,
elég volt a birtoklási jogcím, ill. jogi út nélküli elvonás.
-actio spolii
-nemcsak birtokra, gyümölcsire is
-nemcsak az elvonó, hanem a jogutódai ellen is
-sommás birtokvédelem (summariissimum)
-a per tartamára rendezi a birtokhelyzetet,
-birtokon kívüli felet eltilja a zavarástól jogvesztés terhe mellett

Polgári fejlődés

-rendi társadalom a 18. sz. átalakul; polgári forradaloma a személyi egynelőséget és a

magántulajdon abszolút jellegétt követelte. Ez először Amerikában valósult meg, a római
modellt hozták e tekintetben vissaz, de az azt övező egyéb garanciákat (terheket, cenzort stb.)
nem, így akommunizmusban a tulajdonban látták a a legföbb bajt.

Pandektisták

K.F. Savigny és a történeti iskola választja ela tulajdon és a birtok jelenségét rümai
jogfejlődés és annak továbbélésénak feltárásával.

Savigny és Jhering vitája:

Savigny: a jog igazodik a a társadalom igényeihez. A jog önként, belső törvényei szerint
követi a átrs. feljlődését, hagyni így érvényesülni.
Possessio: aki sajátként birtokol animusa alapján; detentio: aki nem sajátként birtokol (animus
fontos)

Jhering: jognak társadalmi érdekmegvalósítós szerepe van; a jogalkotó, ha helyesen látja az

érdeket,
igazítania is kell a jogon.
Ha Savignynak igaza van, akkor a civilis possessorok közül aki tudatosan.,de joalappal
birtokol idegen dolgot, nem birtokos. A possessio és detentio közötti különbség a causa-tól
függ. Vagyias akinek a tv. megadja birtokvédelmet saját vagy közérdei causa alapján.
(hol vanakkor a rosszhiszemű sajáként birtokló causa-ja?????)
19. sz eldologiasította, kihasználva az in rem védelmet az in personammal szamben
 207.
Az öroklési jog továbbélése

1. A középkorban

A Iusti Digestaba felvett civiljogi-praetori öröklest a Novellaban újraszabalyozta, amely maga

is ingatag volt, mivel a bizanci joggyakorlatot nyugaton nem ismertek és a CIC részinek
összhangja sem volt zavartalan. A feudális magánjogban a vagyon 2 alapvető részre, ősi
(öröklött) és szerzeményi vagyonra oszlott. A hűberi jogok a végrendelkezést a szerzeményi
vagyonra korlatozták, az ősi vagyonra a vegrendelkezés ki volt zárva. Primogenitura elve (fr.
nem.) szerint a legidősebb fiú, lemenők hiányában az ági öröklés érvenyesült, legvégül pedig
a kiraly háramlási joga. Rendi korban rendekként más szábalyok szerint volt az öröklés.

A hűbéri korszak öröklési jogának jellegzetességei:

1) a vagyon eredet szerinti kettéosztottsága,

2) a végrendelkezési szabadság szűk körre szoritása,
3) a paterna paternis, materna maternis elv, (ági öröklés)
4) a tv-es öröklésnek rendek szerinti differenciálódasa,
5) az uralkodó ill. a korona háramlási joga.

Ezen intézmények jó része a német jogterületen került előtérbe; mivel a ius-i kodifikáció
anyagához hozzáfüggesztették a longobard hűberi jogot, a ius-i öröklési jog alapelvei háttérbe
szorultak.

Végrendeleti öröklés

A római végrendelet intézményét a német jogterületre a kánonjog vitte be, és ált-ban

mindenhol megnyilvánul az egyház azon törekvése, hogy a végrendeleti jogot saját
szabályozása alá vonja.
A végrendelkezési aktív képesség csak a cselekvőképessége korlátai ala esett. Egyébhelyi
megkötések léteztek. A végrendeleti döntésnek szabadnak, ünnepélyesnek, az
akaratnyilvánításnak egyértelműnek kellett lenni. Képviselet nem volt lehetséges. 7 tanú előtt
vagy hatósági személy közreműködésével.
Volt codicillus, a szülők gyermekeik javaira szóló privilegizált rendelkezés, és a végrendelt
utalhatott későbbi egyszerű kiegészítésekre, amelyek ezáltal joghatályt nyertek.
Az egyházi jog elismerte az intézkedést örökösnevezés nelkül is, 2-3 tanú elég volt vagy
egyházi hatóság előtt kellett megtenni. A végrendeletet ünnepélyesen kellett felbontani; de az
usu modernus ezt közjegyzők által bonyolíttatta, valamint megkövetelte az örökösnevezést,
elismerte a helyettesöröklést ill. az utóörökösnevezést.
Elfogadott volt a kitagadás, de sok helyen a kötelesrésszre jogosult mellőzése megdöntötte a
végrendelet érvényét.

Hagyomány: ismeretes. szerzeményi vagyonból és kötelesrészt nem sértő mértékben lehetett.

Fideicommissum universale: ismeretes, az öröklés rendjét kötötte meg: vagy kifejezetten
vagy a juttatottra bízott választás szerint. emiatt néhol hivatalosan kellett bejegyeztetni.
Legtöbb ország elfogadta a közös végrendeletet, kölcsönös végrendeletet, öröklési szerződést,
öröklésről való lemondást, a hagyatéki végrehajtó és a kegyes alapítványok intézmenyét is.
Törvényes öröklés:

4 iustinianusi osztályt befogadtak, sok helyi módosítással, pl paterna paternis, materna

maternis elv átvétele. Néhol az oldalági öröklést korlátozták, házastárs tv-es örökös lett.
A kánonjog a rokonsági fokot a parentela elvből vezette le (közelebbi ős leszármazottai).
A kötelesrész, bár sok helyi módosítással, de ismeretes volt.
Római intézmények szerint voltak: örökösök egyetemlegessége; felelőssége a tartozasokért a
beneficium invetarii alapján; osztályra bocsájtás és az alóla való végintézkedési felmentés.

Újkorban

A természetjogászok a végintézkedésben a halálesetre szóló ajándékot láttak, a tv-es öröklést

mint az örökhagyó valoszinű akaratát látták. A Code Civil megszűntett minden feudális
megkülönböztetés, amely éppen e területen volt a legnagyobb számban. Csak tv-es öröklést
ismerte el, végrendelettel csak hagyomány adható, egyetemes hagyomány is, de csak
korlátozottan, ezt pedig a kötelesrészek korlátozták le. Öröklési szerződés csak házastársak
között, 37 közös végrendelt azonban tilos. (pl. végrendeleti alakszerűséggel ius-i rendszere,
kötelesrész, özvegyi haszonélvezet, örökös-helyettesítés, utóörökös-nevezés).
A római jognak a heredes extraneire von. adicionalis hagyatékmegszerzési rendszerét
(miszerint a szüksegképpeni örökösök kivételével csak elfogadó aktussal szerezhető meg a
hagyaték), több állam jogrendszere kizárólagosan érvényesülő főszabállyá tette (pl. ABGB).
A német jog a távolabbi igazolható rokonra is kiterjeszti az öröklést, kötelesrész a tv-es fele,
lemenőket illeti. Házastárs lemenők mellett .-ed, felmenő mellett .-ed részben örökös. Tv-es
részének, kötelesrésznek minősül.
Ugyanakkor máshol a heredes domestici helyzetéből adódó ipso iure öröklési rendszer
érvényesül (Ptk., Code civile, BGB).
Nagy szerepet játszott a german szokásjogbol eredő parentela-rendszer, mely a Ptk-ban is
érvényesül. Ez egy un. felmenői csoport- azonos fokú felmenőket és leszármazóikat
tartalmazza. A közelebbi csoport kizárja a távolabbit (testver első felemnői csoport
leszarmazója; nagyszülő második felmenői csoport. Ez a Iusti. tv-es öröklési rend II
csoportjával esik egybe.
A túlélő házastársat a ius-i Novellák tv-es öröklési rendje szerint megelőztek az elhalt
házasáars legtávolabbi oldalrokonai is, az özvegyi quarta pedig csak a rászorult nőt illette
meg. A középkorban viszont ez a forma kedvezőbbé valt, az újkorban pedig a lemenők
poziciójával konkural.

2. A jogrendszer önállósulása

A glosszatorok és a kommentátorok átvettek a ius-i institucio-rendszert, igy az öröklésre

von. joganyag meg a „dolgokról” szóló rész keretében, a tulajdonjogot követően helyezkedett
el.
A kommentátorok azonban már megkezdték a vagyonjog differenciálását, majd Johann Apel
(1486-1536) jogtanár a régebbi ius ad rem fogalom általánosításaval megvetette a dologi jog
és a kötelmi jog modern elhatárolásának alapját.
Vinnius (1588-1657) holland jogtudós nevéhez fűződik a dologi és a kötelmi jogi
jogosultságok mint abszolut ill relativ szerkezetű jogok elvi szembeállítasa. (Ez mutatkozik
meg az ABGB-ben is, amely a vagyonjogot dologi, öröklési jogra és kötelmi jogra osztotta
fel.
Heise pandekta-tankönyveben (1807) az öröklési jog a magánjog önálló (a családjogot
követő) utolsó fejezeteként nyert elhelyezest.

Puchta tekintélyes pandekta-tankönyve (1838) megvetette az öröklési jog magánjogon belüli

önállósulásának alapjait. Alaptétele mint a régi rómaiak, vagyis az örükös egyben folytatója
az örökhagyó személyiségének: örökös az örökhagyó személyét képviselő személy, az öröklés
pedig az örökhagyó vagyonán fennálló képviselői joga. (un. lélekvándorlás-elmélet)
XIX. sz-ban véglegesen megszilárdult a magánjogban és máig hatályos a szász polgári
tvkönyvben (1865), a BGB-ben (1896), a svájci ZGB-ben (1907). Önálló részét kápezi az
öröklési jog a magyar Ptk-nak is.
persona - res - actiones felosztáshoz képest jelentős előrelépést jelentett a magánjogi
dogmatika fejlődésében.

Szaszy-Schwarz Gusztav szerint a pandekta-rendszer logikailag olyan, mintha az

embereket szőkékre, barnákra, férfiakra és gazdagokra osztanánk. Az öröklési jog mint halál
esetére von. jogviszonyok joga nyer szembeállitást a dologi joggal és a kötelmi joggal,
melyek mint élők közötti vagyonjogi jogviszonyok joga rendelkeznek önállósággal. Ez
nemcsak azért hibás, mert ily módon a vagyonjog 3 fő területének felosztása nem egységes
principium divisionis alapján történik, hanem, mert az öröklsi jog keretében is megtalalhatók
az abszolut és relativ szerkezetű jogviszonyok.
De a római jog nem merő logika, elméleti rendszer, hanem gyakorlati célokat szolgáló
tudomány.
 208.-209.
A kötelmi jog továbbélése

A későbbi korok a római jog kötelmi jog túlnyomó részét átvették. A római kötelmi jog
átalakulását azt magyarázza, hogy a ker-i áruforgalmi viszonyok területén a technikai fejlődés
sem okozott olyan alapvető változásokat, amilyenek pl. a személyi, csalágjogban, a dologi
jogban a középkortól fogva kimutathatók.

1. A kötelemi jog fogalma és önálló rendszere

Továbbélés folyamán ezt fokozatos fejlődés eredményeként született meg.

Már a glosszátoroknál elindult az az irányzat, mely kiemelte a köt. jog (ius obligationis)
szabályait a ius-i institúció-rendszerből, és szembeállította a dologi joggal (ius reale). /Ez az
elkülönülés a mai napig így áll fenn./ in rem-in personame szemben álláson alapul. Jahann
Apel wittenbergi jogtanár vetetett meg a dologi és kötelmi jog elklönülésének alapját a ius ad
rem és a ius in re fogalompárok szembeállításával.

. A koraújkori jogtud. tovább ment, kialakította a köt. jogon belül az általános részt. Itt
tágyalták együttesen mindazokat a rendelezéseket, melyek a jogviszonyok keletkezését,
változását, megszűnését ált. érintik. (alanyai, tárgyai, biztosítékai a kötelemnek) Ezzel a
különös részt állították szembe, amely a különös kötelmi alakzatokat. (szerződéstípusokat pl.)
foglalja magában

. Idővel a kötelmi jog egyes területeinek önállósodása következett be. Az É-itáliai városokban
már a XII. sz-tól kezdve kialakultak a kereskedőkre von. különleges szabályok (lex
mercatoria-kereskedők joga). ius speciale volt, a kereskedők rendjének külön joga a feudális
joggal szemben a kereskedlmi szoksokra és a római jogra támaszkodott. Ez egy szubjektív
rendszer volt, vagyis az alanya legyen kereskedő-ma a tárgya legyen kereskedelmi. Johann
Marquard (1610-1668) jogász 1662-ben megjelent műve megvetette az önálló ker.i jog
elméleti alapjait, majd Jacqeus Savary (1662-1690) fr. jogtudós munkája nyomán létrejött az
első ker-i tvkönyv is 8Ordonnance du commerce), amely igen jelentékeny hatással volt a
napóleoni Code de commerce-re.

Legfontosabb területei:
-tengeri jog,
- értékpapírjog (különösen váltójog),
- társasági jog ker-i társaságok joga

. A középkori és újkori tud. munkája során kialakult a modern jogi dogmatika latin
terminológiája, amely széles körben ma is tovább él.
 2. A szerződési típus- és forma szabadság kialakulása

• A középkori viszonyok eleinte nem kedveztek a szerződési szab. elvének (ragaszkodtaka

külsőségekhez konszenzuál szerztődések eesestében is, így a pactumok lés contreactusok nem
tudtak összeolvadni), mégis az elméleti alapok kidolgozása révén megindult egy folyamata,
mely a puszta megállapodások elismeréséhez vezetett.

Lépések:
* A glosszátorok dolgozták ki a contractus,a nudum pactum és a pactum vestitum fogalmát, és
így előkészítették a contractus és a pactum későbbi teljes egyesítését.

* A középkori ker-i jog kötelező erejűnek ismerte el a kereskedők közötti alakszerűtlen

megállapodásokat.

* A kánonjog az evangéliumi tanítás alapján fokozatosan érvényre juttatta „a

megállapodásokat be kell tartani” elvet.

• A koraújkorban a természetjogászok (Grotius) már egyértelműen kimondták a

megállapodások
kötelező erejét, függetlenül azok formájától, egyúttal a pacta sunt servanda elv az egész
modern jogtud. alapelvévé vált. Törvényi zniten azonban a pactum ésa contractus elismerése
még nem történt meg a legtöbb helyen.

• Az újkori szerződésfogalom már elszakadt a rómi jog zárt típusrendszerétől, és alapjául

egyedüli elemként a megegyezést fogadta el. A pandektisztika rögzítette, hogy a szerződést a
megegyezés hozza létre, s ezért a felek elvileg ás ált-ban nincsenek kötve tvkönyvekben
szabályozott szerződési típusokhoz és formákhoz, jogi céljaikat szabadon valósíthatják meg.

® A szerződési típus-és formaszabadság ált-osságban és alapvetően érvényesül, hiszen éppen

a gazd-i és ker-i viszonyok területén jelentkeznek egyre-másra olya atupikus szerződések, mnt
pl. lízing, stb.

3. A szerződési rendszer változásai

a) A középkori jogtudósok nevéhez fűződik a szerződési rendszer világos, egyértelmű

kidolgozása: contractus reales fogalom, azon belül pedig a neves –névtelen
megkülönböztetése.

b) Már ettől a kortól kezdődően olyan új, önálló szerződéstípusok egész sora jött létre,
amelyek a római jogban nem, v. mág csak kezdetleges formában léteztek. Főként a
kereskedelmben, pl bankügyletek, biztosítási, alkuszi, bizományi és szállítmányozási,
fuvarozásis zerződés.

c) A római jog egyes intézményeit a középkori és újkori jogtud. részletesen kidolgozta és

továbbfejlesztette. Pl. a tengeri jog körében a lex Rhodia de iactu mercium máig is, a tengeri
kölcsön pedig a múlt sz-ig tovább él., tengei kölcsön, de a jogis szem. nélküli keresk.
társaságok szabályzása is ekko ralakul ki római jogi alapokon.

4. A modern deliktuális felelősség és önálló büntetőjog kialakulása

A legjelentősebb változások a delictumok körében történtek.

. A középkorban jött létre a delicta privata és a delicta publica (crimina) szembeállítása, ami
már egységes büntetőjogi szemléletet tükröz. A magándelictumok szankciója azonban még a
középkorban is a sértettet megillető kárpótló büntetés volt. Lassan mégis megindult a polgári
jogi és büntetőjogi felelősség szétválása., a reparatív szankció.

. Az újkorban a természetjogászok (Christian Thomasius) hatására a jogtud. már véglegesen

elszakadt a római jogi deliktuális szemlélettől, és önállósította a kártérítési kötelmet. Ezt most
már az ált. „polgári jogi delictum” keletkezteti, amely minden jogellenes és vétkes károkozást
magában foglal, és így a kötelem alapján a károkozó immár nem kárpótló büntetést, hanem a
kárnak megfelelő összegű kártérítést köteles fizetni. Az így kidolgozott polgári jogi felelősség
szabályai bekerültek a Code Civilbe és a későbbi polgári tvkönyvekbe.

. A modern delictuális felelősség kialakulása a magándel-ok régi rendszerének megszűnését is

jelentette, ezáltal hozzájárult a modern büntetőjog (ius crminale) kialakulásához.-Constitutio
Criminalis Carolina, 1532.

A jogügyleti tan
A jogügyleti tant a pandektisztika dolgozta ki részletesen a római jogi alapokra támaszkodva.
A jogi jelenségek rendszerezése során a történések, tények közül kiemelték azokat, melyek
joghatásokat váltanak ki, és ezeket jogi tényeknek nevezték.

Ezen belül is különbséget tettek:

a) az emberi magatartások, cselekmények, ezen belül is:

- megengedett mag-ok ® itt kiemelve azokat a jogi tényeket,
melyek egy meghat. joghatás létrehozására irányulnak:
jogügyletek (negotia)=a joghatás kiváltására irányuló
akaratkijelenté
- tiltott mag-ok (delictumok és egyéb tilos csel-ek)

b) az egyéb történések (pl. születés, halál, vis maior, időmúlás) között.

Az akaratnyilatkozatot a pandektisták 2 mozzanatra bontották:
• akaratelhatározás (belső akarat),
• akaratnyilatkozat (külső megnyilvánulás).

A pandektisták többsége (pl. Savigny) az ügyleti akaratot tartotta lényegesebbnek, a

nyilatkozatot csak mint annak hordozóját tekinette (akarati elmélet). « Többen (pl. Jhering,
Dernburg) azonban a forgalmi élet követelményeinek figyelembevételével az ügyleti
nyilatkozatot helyezték előtérbe, még akkor is ha ettől az ügyleti akarat eltér, vagy esetleg
teljesen hiányzik (nyilatkozati elmélet).
 210.
A lex Aquilia és a kártérítési jog

~Tényállása a lex Aquiliában (Kr. e. 286.):

A károkozást még mindig esetileg, de lényegesen átfogóbb módon szabályozza; továbbélés
során alapja a delictuális kötelem tanának:

Tartalma:

1.fejezete: idegen rabszolga és barom (szamár, kecske, de nem baromfi/kutya/vadállat)

megölését,
2.fejezete: falsus adstipulator (a hitelezőt megkárosító képviselő) felelősségét,
3.fejezete: idegen rabszolga/barom megsebesítését, dologrongálások
égetéssel/töréssel/zúzással

A damnum iniuria datum egyes elemei:

damnum=csak a pontosan leírt tényállásokban meghat. károk (tényleges sérülés,
dologrongálás) iniuria = a jogellenességre utal, pl. nem követ el delictumot az, aki saját dolgát
pusztítja el, vagy más dolgát a tulajdonos megbízásából semmisít meg, továbbá hiányzik a
jogellenesség az önvédelemből okozott rongálásnál. (Jogtud. belemagy.a vétkességet is (culpa
Auiliana).) datum = a rongálást okozó magatartás, melynek közvetlen, fizikai (corpori
corpore= testnek testtel)összefüggésben kell lennie a bekövetkezett rongálódással.(megütött
rabszolga igen, de a tetőre felküldött leesett nem)

A damnum iniuria datum tényállásának tágítása

A merev szabályokat a praetori jogfejlesztés és a jogtud. nagymértékben lebontotta. Gaius
szerint:
a lex Aquilia 3. Fejezete minden egyéb rongálásra kiterjed, ezért a rumpere (roncsolás)
fogalmát kiterjeszti a vágással, elszakítással, kiöntéssel, stb. okozott károkra is.A klasszikus
jogban in factum actiót adtak közvetlen fizikai okozás és biz. esetekben rongálódás hiányában
is. A klassz. jogtudósok a culpa commissiva követelményétől is sokszor eltekintettek, pl.
felelőssé tették a tűz őrzésével megbízott szenélyt az elalvása miatt keletkezett tűzkárokért is.

Kereset és büntetés

A tv. alapján az actio legis Aquiliae kereset volt megindíthat, amellyel idegen rabszolga és
barom megölése a rabszolga vagy a barom 1 évre visszamenő legnagyobb értékét,
megsebzettrabszolga, barom vagy egyéb megrongált dolog esetén pedig 30 napra visszamenő
legmagasabb érték megfizetését lehetett követelni poena címén a tettestől.
Szabad ember testét ért és okozott vagyoni kár esetében az acti legis Aquiliae nem volt
indítható, de a hat.gyakorló a filius familiast ért kár sértés esetén élhetett e keresettel.
Az actio legis Aquiliae az alaptalanul védekező alperes ellen duplumra megy. Ez az actio a kl.
korban még tiszta büntetőkereset, mellette az actio rei persecutoria is indítható volt. A
posztkl. kor a halmozás lehetőségét megszűntette, s ezzel a kereset actio mixta jellegét öltötte.
Iusti-nál még büntetőkereset (de már poenalis mixta)
-nem kártérítésre, hanem az okozott kárt meghaladó poena megfizetésére irányul
-meghatározott károkozási tényállások esetén indítható
-minden vonatkozásban a poenalis actiok jellegzetesoségeit viseli magán (jogutód;
rabsz;noxa.)
-szabad ember testén ért sértés miatt okozott vagyni kár megtérítésére (gyógyítási
költségekre)

Továbbélés során egyre inkább kártérítési tv; akviliánus felelősség a polgri jog által
szabályozott szerződésen kívül jogellenesen és vétkesen okozott károkért-polgári jogi
deliktum elnevezést kapja, felelőssége pedig a deliktuális felelősséget.