Magyar gyakorlat

Ellenőrző kérdéssor

I. A jogforrások; a rendi kor magánjo

1. Mit tud a jogágak kialakulásáról (közjog, magánjog)? Jt. 24-26. o.

Jogágak kialakulása
A fentiekből következik, hogy a jogágak elkülönülése meglehetősen kései. Maga a jogtudomány csak a 17-18.
században jelentkezett és az egyetemi oktatás is csupán a 17. században vette kezdetét, s a praxis még később
tartotta szükségesnek a szabályok magánjog és közjog szerinti szétválasztását.

A jogágazatiság csírái már a 13-14. században megfogalmazódtak, de a közjog további rétegeinek leválása a 18-
19. századig váratott magára.

A közjog és a magánjog szétválasztásának elméleti megokolása a római jogra nyúlik vissza. A magánjogot a
közjoggal szemben rendszerint a szerint szokták elhatárolni, hogy a közjog a közérdekű, közületi viszonyok, a
magánjog pedig a magánérdekű, magánéletviszonyok jogi rendje.
Közjog
A közjog tágabb értelemben azon jogszabályok összessége, amelyek az állami élet jogi rendjét megállapítják, az
ország közéletét, a közviszonyokat szabályozzák. A közjog a közérdek biztosítására szolgál. A közjogok alanya
az állam. A magánjog ezzel szemben az egyénből kiindulva annak érdekeit szolgálja, ezért az egyéni akarat
befolyásolja. A jogosított jogát el is hagyhatja, másra átruházhatja, elidegenítheti.

A közjog jellemző vonása, hogy általa a közakarat nyilatkozik meg, és mert az állam érdekében áll fenn, azért
gyakorlása közkötelesség. Az egyén a közjogot az állam akaratából, mint annak jogát bírja, azért másra át nem
ruházhatja, el nem idegenítheti. Keletkezésénel, alakulásánál, megszűnésénél egyedül az állami feladatok, a
közérdek az irányadó. Minden közjog az államtól, az állam akaratából ered.

A középkor közjoga magánjogilag kezeltetett, aminek folytán a közjogok gyakran „magántulajdonba” kerültek.
Az uralkodás joga például a család joga lett, és az állam a családfő halála után, mint magánbirtok, a család tagjai
között felosztás alá került. Magánjogi címen nagy fontosságú közjogokat lehetett szerezni. A magánjog pedig
gyakran közjoggá vált, a föld birtokával a közigazgatás, az igazságszolgáltatás is kapcsolatba jutott.

A jog fejlődésével a közjog köréből egyes részek, mint önálló szakok (jogágakként) kiváltak és önállósultak.
Ennek következtében a közjog a jogrendszer egyik törzse lett, amelynek több ága volt. Ilyen jogágak az államjog
(alkotmányjog), a közigazgatási jog, a büntetőjog (beleértve a büntetőeljárást is), a peres eljárás, valamint a
pénzügyi jog.

Magánjog
A magánjog azon jogszabályok összessége, amelyek a magánjogi viszonyokat, azaz azon jogi kapcsolatokat
rendezik, amelyekben a személyek, mint magánosok állnak egymással szemben. Az embereknek embertársai
iránti pozitív és negatív tartalmú kötelezettségeit ún. teljesítési kényszerrel valósítja meg.

Így különböztetjük meg a magánjogot a közjogtól, amelyben a személyeknek a közhatalomhoz való

vonatkozásai foglaltatnak. Maguk a közhatalmat gyakorló szervezetek, mint jogi személyek szintén állhatnak
magánjogi viszonyokban.

A magánjogi viszonyok tárgyai az ember személyes és gazdasági életviszonyai. Személyes életviszonyok

például az ember személyiségének mások behatásaival szemben való magánjogi védelem és a család egyes
tagjainak egymáshoz való viszonya. A magánjog körébe eső gazdasági életviszonyok az ún. magángazdaságot
ölelik fel, vagyis az egyenjogú gazdasági alanyok gazdaságát, szemben az állami gazdálkodással.
A magánjog három nagy egysége a személyek joga, a családjog és a vagyonjog.

2. Mik az ún. anyagi és alaki jogforrások? Jt. 29. o.

Anyagi jogforrások közé sorolja azon jogforrásokat, amelyek a jogot származtatják, létesítik.
Alaki jogforrásnak tekinti azokat, amelyek a már keletkezett, fennálló jogszabályokat foglalják magukban.

3. Mik az ún. belső és külső jogforrások? Jt. 29. o.

Belső jogforrás az a hatalom, amely a jogot alkotja, jogalkotó képességgel rendelkezik.
Külső jogforrás a jogszabály megjelenési formája, amelynek révén megismerhető az adott jogszabály.
azon jogképző erő, ami a jogtól függetlenül létezik, és amiből a jog tartalmát/érvényességét nyeri el (gyakorlat,
társadalmi struktúra, társadalmi szükséglet, isteni akarat, stb)

4. Mit tud a döntvényről, mint jogforrásról? Jt. 31. o.

Döntvény
A döntvény/elvi jelentőségű határozat célja a jogegység megóvása a jogszolgáltatás terén. Tulajdonképpen a már
meglévő jog nem hiteles magyarázata, megállapítása, így nem rendelkezett általánosan kötelező erővel.
Kizárólag a konkrét jogalkalmazás területén felmerült vitás kérdést dönthette el, követése csak a bíróságokra
nézve volt kötelező.

A döntvény által kifejezésre juttatott és irányított bírói gyakorlatot a jog részévé tehette a jogi közmeggyőződés
azáltal, hogy szokásjogi erőre emelte.

5. Mi volt a Planum Tabulare? Jt. 33. o.

Mária Terézia 1768-ban kelt leirata értelmében összegyűjtötték a Kúriának újjászervezésétől kezdve hozott elvi
jelentőségű döntéseit (Planum Tabulare). A döntvénygyűjteményt a Kúria teljes ülése felülvizsgálta, Mária
Terézia pedig királyi rendelettel megerősítette, és alkalmazását kötelezővé tette a bíróságok számára. A bírói
gyakorlat által már korábban elfogadott és alkalmazott kúriai döntvényeket foglalták össze. Főleg magánjogi és
perjogi szabályokat tartalmazott.

6. Mit tud a királyi törvényhozásról (decretumok)? Jt. 34-35. o.

A 13. században a királyi dekrétumok kiváltságlevél formájában keletkeztek.

Fogalmát tekintve a törvényesen megkoronázott király által bizonyos ünnepélyes alakban adott különös jog,
kiváltság.

7. A méhmagzat jogi helyzete a rendi korban Jt. 87. o.

A rendi jog már jogvédelemben részesítette a méhmagzatot is. A 14. századtól kezdve találkozunk olyan
joggyakorlattal, ahol a férj halálát követően az állapotos özvegyre való tekintettel a férj vagyonának
felosztásával megvárták a gyermek megszületését.

8. A nemesség származékos szerzésmódjai. Jt. 91-92. o.

Erről akkor beszélünk, ha a király közvetlenül nem avatkozik bele a nemesi rendi állás megszerzésébe. Ennek
esetei a születés és a házasság.

9. A nem és a jogképesség kapcsolata rendi jogunkban. Jt. 92-93. o.

A rendi korszakban teljes jogképességgel csak a férfiak rendelkeztek, a nők jogképessége a vagyonjogi
viszonyokban mutatkozott meg. A nők kezdetben apai, majd pedig férji hatalom alatt álltak. Az apai vagyonból a
leány és a fiúgyermekek egyenlő arányban részesültek. Ugyanakkor a nők nem gyakorolhattak apai hatalmat és
gyámsága is csak gyermekei vonatkozásában állhatott fenn. Még a családi okiratokat is a férfiak felügyelték, a
nők csak másolatot kaphattak belőle.

A korlátozásokkal egyidejűleg bizonyos előnyök is megillették a nőket. Már 12. életévük betöltése után férjhez
mehettek, ezáltal kikerülve az apai hatalom alól teljes korúakká váltak. Ezt akkor sem vesztették el, ha 24.
életévük betöltése előtt megszűnt a házasság. Ha nemes emberhez mentek feleségül nemesek lettek, fordítva
azonban ez nem volt igaz. Nőket halálbüntetéssel semmilyen körülmények között nem lehetett sújtani. A női
jogegyenlőtlenséget fiúsítás vagy fiúlányság esetén lehetett megszüntetni.

10. Az életkor megállapítása a rendi korban. Jt. 95-96. o.

Az anyakönyvvezetés a középkorban ismeretlen volt, Magyarországon csak a 17. században terjedt el. Hiánya
miatt egy különleges eljárást (életkort megállapító eljárást) kellett lefolytatni, amire rendszerint jogvita esetén
került sor.

A bíró az esküdtekkel megszemléléssel kísérelte meg az életkort megállapítani, vagy az illetékes hiteles helyet
bízta meg az eljárás lefolytatására. Ekkor a hiteles hely két tagja a gyermek lakóhelyén tudakozódott a
rokonoktól, ismerősöktől a születés időpontjáról vagy megszemléléssel állapították meg a gyerek korát. A
döntésről kiállított kormegállapító okiratokat időlátott leveleknek nevezzük.

11. A jogi személy fogalma és fajtái a rendi korban Jt. 96. o.
Olyan jogalanyisággal rendelkező szervezetek, melyek önálló jogképességgel rendelkeznek.
Fajtái:
A személyösszesség

Vagyon szempontjából a testületet ugyanúgy kellett tekinteni, mint a természetes személyt, mivel ingó és
ingatlan dolgok tulajdonosa lehetett, szerződéseket köthetett, perbe szállhatott. A testület adósa nem az egyes
tagoknak teljesített, ill. a testület adósságát nem az egyes tagoknak kellett rendezniük. A testület megszűnt, ha
tagjai elfogytak, a társaságot feloszlatták vagy országos hatalom megszüntette.

A személyegyesülések típusai

A szabad királyi városok, a jász- és kun kerületek, a hajdúvárosok, melyek összességükben országos
nemességgel bírtak, közhitelű pecséttel rendelkeztek és hiteles bizonyságlevelet adhattak ki.

A hiteles helyek, azaz a káptalanok és a konventek, melyek testületként jártak el és közhitelű okiratokat
állítottak ki.

A vagyonösszesség
Azaz alapítványok. A rendi korban legjelentősebb ezek közül a királyi kincstár volt.

Királyi vagyon/fejedelmi jószág:

1) A koronajószágok – szabad királyi városok, jász-kun kerületek, hajdúvárosok, sóbányák, harmincadok,

közadó
 2) A magszakadás és hűtlenség miatt visszaszállt jószágok – a király a haza és polgárok megjutalmazására
fordíthatta
3) A fejedelem nemzetségi jószágai

Kereskedelmi társaságok
1840-ben megszülettek az első, kereskedelmi jog körébe tartozó törvényeink. Ebből több már a kereskedelmi
társaságokkal is foglalkozik, mint a közkereseti társaság és a részvénytársaság. Ezek megjelenése a jogi
személyek körét is kibővítette.

12. Az ősi és a szerzett javak elkülönítése Jt. 98-99. o.

Ősi és szerzett javak
Ősi, örökölt az a kötött dolog, amely elidegeníthetetlen, megterhelhetetlen és felmenőről
lemenőre legalább egyszer törvényes öröklés útján szállt át, vagy osztályra bocsátották.
Elidegeníthetetlen, kivéve, ha az öröklésre jogosultak, az ún. osztályos atyafiak ehhez
hozzájárultak. Ezalól csak két kivétel ismertek: a végszükség esetét, ha az ősi birtok értékének
növelése céljából a birtok egy részét azért idegenítették el, hogy az azért kapott pénzt a
maradék ősi birtokba fektessék be, ezzel annak értékét jelentősen megnöveljék.
Szerzett birtoknak tekintették azt a jószágot, melyet a tulajdonos saját maga vásárolt,
adományba kapott vagy elbirtokolt. Felette tulajdonosa szabadon rendelkezhetett élők között
és halála esetére egyaránt. Ha valaki életében nem rendelkezett, a szerzemény utódaira szállt,
s ezzel ősivé alakult át.
a) Adománybirtok – Az adománylevél egyik záradéka meghatározta, hogy az
adománybirtokot kik örökölhették. Az ott meghatározott örökösök hiányában a birtok
visszaszállt a koronára.
b) Vásárolt jószág

13. A jószágok értéke (közbecsű, örökbecsű, igazbecsű) Jt. 100-101. o.

A közbecsű érték
Az ingóknak és ingatlanoknak a bírói gyakorlatban megállapodott, állandó értéke volt.

Az örökbecsű érték
Csak az ingatlanoknál alkalmazták, értéke pontosan tízszerese volt a közbecsűnek. Csak kivételesen,
büntetőszankcióként ítélték meg.

Az igazbecsű érték
Azaz a méltányos érték, gyakorlatban a piaci ár.

14. Az elévülés és az elbirtoklás szabályai rendi jogunkban. Jt. 102-104. o.

Elévülés és elbirtoklás

Az elévülés időmúláshoz kötött jogvesztést jelent, A magyar jogban az elévülés a kereseti jog elvesztését jelenti
az elbirtoklás pedig időmúláshoz kötött jogszerzés., az elbirtoklást az elbirtoklás előnyeinek megszerzését
jelentette.
15. Az osztály (divisio) fogalma és jogkövetkezményei. Jt. 108-110. o.
Az osztály (divisio)

Az atya osztályra kényszeríthette fiait:

1. Ha a fiú kezet emelt az apjára;

2. ha olyan bűncselekmény elkövetésével vádolta a fiú a szüleit, amely nem tartozott a hűtlenség körébe;
3. ha a fiai hadifogságba esett atyjukat nem igyekeztek kiváltani;
4. ha a fiú szülei élete ellen leselkedett;
5. ha a fiú gonosz cimborák társaságában pazarló életet folytatott.

Ez nem kizárást jelentett az ősi vagyonból, csupán fel kellett azt osztani és a fiúnak ki kellett adni az őt megillető
részt.

A fiúk kényszeríthették osztályra apjukat:

1. Ha az atya az ősi vagyont pazarolta, el akarta idegeníteni;

2. ha elhanyagolta az apa a birtokát;
3. ha kegyetlenül vagy ok nélkül gyakorolta fenyítő jogát;
4. ha bűntett elkövetésére akarta kényszeríteni fiát;
5. ha teljes korú fiát házasságkötésében megakadályozta.

Az osztály alkalmából az ingókat és az ingatlanokat leltárba foglalták, melybe csak a közös vagyon került. A
család tagjait esküre is lehetett kötelezni, hogy a közös vagyonból nem titkoltak el semmit. Az ingókat a férfiak
és nők között egyenlő részben osztották meg. Az ingatlanokból általános szabályként csak a férfiak részesültek.
Egy kivétel volt, ha az első szerző leányaira is kiterjesztette az öröklés jogát, akkor a lányok is részesültek az
ingatlanból.

Az osztály jogkövetkezményei

1. Az osztályon, törvényes öröklésen átment birtok ősi birtokká vált;

2. így az osztályosok kölcsönös öröklési jogot szereztek egymás örökrészére úgy, hogy ha valamelyiknek
az ága kihalt a többi testvér ágai örökölték az osztályrészt.

3. Az osztályrész az osztályosok között elbirtokolhatatlan volt,

4. az osztályosok egymás iránt szavatossággal tartoztak (Kötelesek voltak együttesen védeni azt a testvért,
aki ellen pert indítottak a közös vagyonból eredő osztályrészre vonatkozóan).

5. A szabályosan végrehajtott osztály, egy év eltelte után már csak per útján volt megváltoztatható.

16. Az adomány jogcímei. [Jt. 111-114. o.]

Adományok jogcímei:
a) Tiszta adomány: Az adományos a birtokot korábban szerzett érdemek jutalmaként kapta minden
további ellenszolgáltatás nélkül.

b) Vegyes adomány: Az adományozott a királynak és az országnak tett szolgálaton kívül köteles volt
fizetni a fiscusnak.

c) Teljes adomány: Az adományozásra felkért birtok ténylegesen és jogilag is visszaszállt a királyra.

d) Peres adomány: A király tulajdonképpen csak felperesi jogosultságot adományozott. Attól függött az
adomány tényleges átadása, hogy megnyerte-e a pert vagy sem.

17. Mi a teljes, illetőleg a peres adomány? Jt. 114-115. o.

Teljes adomány: Az adományozásra felkért birtok ténylegesen és jogilag is visszaszállt a királyra.
Peres adomány: A király tulajdonképpen csak felperesi jogosultságot adományozott. Attól függött az adomány
tényleges átadása, hogy megnyerte-e a pert vagy sem

18. Az örökbevallás szabályai az ősi vagyonra vonatkozóan Jt. 122-123. o.

Örökbevallás ősi vagyonra
Az elidegeníteni kívánt ősi vagyont fel kellett kínálni mindenkinek, akinek törvényes öröklési joga volt rá. Erre
azért volt szükség, mert az osztályos atyafiakat elővételi jog illette meg.

Az elidegenítő szóban volt köteles kijelenteni elidegenítési szándékát a hiteles hely előtt. Közölnie kellett, hogy
ingatlanát örökáron, az ingatlanra vonatkozó okiratok kíséretében átadja a vevőnek. Azon okiratok, amelyeket
nem tudott az eladó átadni a vevőnek, érvénytelenek. Az eladónak közölnie kellett a birtok fekvését, annak
határait és a birtok jogi természetét (ősi, szerzett, adományos vagy nem adományos birtok).

Ősi birtok esetében tipikus gyakorlat volt, hogy az egész osztályos atyafiság személyesen megjelent a hiteles
hely előtt, s itt szóban kijelentették, hogy hozzájárulnak az ősi birtok elidegenítéséhez. Később elegendő volt
ügyvédvalló oklevelet kiállítani, amelyben az eladót felhatalmazták az elidegenítésre. Védelmet a vevő számára
leginkább ez az oklevél jelentett.

A felkínálásnak, mely bírói úton történt, abban a sorrendben kellett történnie, amilyen sorrendben örököltek
volna. Az ősi birtokot csak meghatározott indok esetén lehetett eladni.

Az elidegenítés lehetett menthetetlen (igaz ok nélküli), amikor valaki az adósságait gonoszságból vagy
pazarlásból tette. Ebben az esetben a szerződés érvénytelen volt.

Lehetett menthető (okszerű) indokból. Ilyennek minősült a gazdaságilag ésszerű indok, például ha a megmaradó
birtokra hasznos beruházásokat tett lehetővé.

Okszerű volt az indok, ha valaki idegen kézen lévő zálogbirtokot váltott vissza vagy hitbért, leánynegyedet
fizetett ki. Ezzel a megmaradó birtokrészt tehermentesítették.

Szükségszerű volt az elidegenítés, amikor az elidegenítő rabságból vagy hatalmaskodás miatt kiszabott
fejvesztéstől menekült. Ha erre került sor, akkor a birtokot nem kellett felajánlani az osztályos atyafiaknak.

Nem kellett felajánlani a szükségszerű elidegenítésen kívül az ősi birtokot akkor sem:

1. Ha elővételi joggal rendelkezőnek adták el a birtokot;

2. ha más hasonló értékű jószágra cserélték át;
3. ha hű szolgálatok jutalmául történt a birtok elidegenítése, elajándékozása,
4. perbeli egyezségnél.

Az osztályosok öröklési joguk sérelme miatt követelhették az örökvallás felbontását.

19. Mi volt az ún. bírói zálog, illetőleg törvényes zálog? Jt. 126. o.
1. Bírói zálog
Ha a zálogszerződést bírói ítélet pótolta. Ekkor nem került sor hiteles hely igénybevételére. Nem kellett
királyi hozzájárulás sem, mert a bíró csak közbecsű értékben rendelhette el a zálogba adást. Beiktatásra
itt is szükség volt 50 Ft-ot meghaladó közbecsű érték esetén.

Elsősorban a perköltségek biztosítékaként szolgált, de a pernyertesnek fizetendő össze biztosítékaként

is szolgálhatott.

2. Törvényes zálog
Amikor a szerződést, ill. a bírói ítéletet az absztrakt jogszabály hozza létre. Nem volt szükség
beiktatásra, mert mindig a birtokban ülőt illette meg.
Visszatartási jognak is nevezhetjük. A tulajdonos mindaddig nem vehette birtokba az ingatlant, amíg a birtok
használójának követelését nem teljesítette. Nemesi jogunkban megillette az özvegyasszonyt az özvegyi jog és a
hitbér mértékéig, ill. az árva lányokat hajadoni jog címén.

20. A károkozásra (kártérítésre) vonatkozó szabályok rendi jogunkban. Jt. 129-130. o.
Károkozás
A kár a dologban bekövetkezett értékcsökkenés. A rendi magyar magánjog elsődlegesen a ténylegesen okozott
kárt ismerte el, de bizonyos esetekben már az elmaradt hasznot is megítélte.

A kárt okozó személyt vétkesség esetén kötelezték a helytállásra. Ezalatt a szántszándékkal, ill. a gondatlanul
okozott kárt értették. Meghatározott esetekben ugyanakkor a helytállási kötelezettséget a vis maiorig terjesztették
ki.

A károkozó tilos cselekmények közé sorolták a marhák általi károk okozását; olyan malmok építését, melyek
akadályozták a folyón való közlekedést; vagy az úgy épített gátakat, melyek a víz lefolyását akadályozták.

21. Mi volt az ún. fiókvégrendelet? Jt. 133. o.

Fiókvégrendelet
A már elkészített végrendelet kiegészítése. Nem kellett új végrendeletet készíteni, hanem a alapvégrendelethez
kiegészítést ún. fiókvégrendeletet csatolni. Elegendő volt hozzá három tanú is. Az alapvégrendelet lényegi
elemeit nem változtathatta meg.

Az örökhagyónak jogában állt végrendeletét bármikor megváltoztatni, módosítani, visszavonni. Mindig az

időben legutoljára írt és érvényes végrendeletet kellett az örökhagyó utolsó akaratának tekinteni.

22. Mi volt az ún. kiváltságos végrendelet? Jt. 133. o.

Kiváltságos végrendelet
Készítését jogunk szigorúan meghatározott esetekben engedélyezte. Kiváltságos végrendeletet lehetett készíteni
hadműveleti területen; járvány sújtotta vidéken; ha a végrendelkező kizárólag törvényes örökösei javára
rendelkezett; ha az örökhagyó kizárólag kegyes hagyományokat rendelt az egyház, kórház, árvaház vagy iskolák
javára.

Készülhetett írásban vagy szóban. Írottnál nem volt szükség tanúkra, szóban történt végrendelkezés esetén két
tanúra volt szükség.

23. Mi volt a végrendelet alaki, illetőleg tartalmi érvénytelensége? Jt. 134. o.
A végrendelet tartalmi feltételei

Végrendelkezni alapvetően a szerzett ingó és ingatlan vagyonról lehetett. Végrendeletet csak az készíthetett, aki
végrendelkezési képességgel rendelkezett.
Alaki vagy tartalmi hiba miatt lehetett érvénytelen. Érvénytelen volt, ha nem a törvényben meghatározott
formában készült; ha hiányzott a kellő létszámú tanú; ha nem volt pecsét; ha valaki nem írta alá.

Tartalmában volt érvénytelen, ha az örökhagyó olyan javakról rendelkezett, amelyeket szokásjogi rendszerünk
kiemelt a szabad végrendelkezési jog alól. Így tilos volt végrendelkezni az ősi vagyonról és az adománybirtokról.
A férj nem rendelkezhetett felesége hozományáról, hitbéréről. Az apa nem rendelkezhetett a leányait megillető
leánynegyedről.

Érvénytelennek tekintendő továbbá a végrendelet, ha végrendelkezési képességgel nem rendelkező személy vagy
olyan valaki készítette, akinek jogilag nem volt értékelhető akarata.

24. Mit tud a jobbágyok örökléséről? Jt. 137. o.

Jobbágyok öröklése
A jobbágy ingó és ingatlan apai vagyonban a fiúk és a kiházasítatlan leányok fejenként egyenlő arányban
örökölnek. A kiházasított leányok nem örökölhettek. A feleség abban a vagyonban, melyet férje a házasság
tartama alatt szerzett, mindig részessé és osztályossá válik.

Amennyiben a jobbágy örökös nélkül halt volna meg, ingó vagyonáról szabadon rendelkezhetett, ingatlanairól
nem. Ha nem volt végrendelet, akkor mind ingó, mind ingatlan jószágának örököse földesura lett.

1840-ben kaptak szabad rendelkezési jogot minden ingó és ingatlan szerzeményeikre. Ugyanakkor ősi javakban a
nemesek öröklésénél elmondottak érvényesültek, de lemenők esetében a fiúk és leányok egyenlő arányban
örököltek. Lemenők hiányában a szülők, azok hiányában az oldalági rokonok örököltek, s ha azok sem voltak,
akkor az urafogyott jobbágyi hagyatékot a jobbágy földesura örökölte.

25. Mi a hitbizomány? Jt. 137-138. o.

Hitbizomány
Olyan elidegeníthetetlen és megterhelhetetlen kötött birtok, amelyet az osztályos atyafiak jóváhagyásával, a
király engedélyével hoztak létre és az alapítólevélben meghatározott módon, de mindig csak egy kézen
öröklődött.

E jogintézmény Kasztíliában alakult ki. Eredetileg a király a család örökösei közül kiválasztott egy személyt, aki
megkapta a hitbizományi birtokot, hogy elegendő katonát tudjon kiállítani. Később a király lemondott erről a
jogáról, és az elsőszülött fiú kapta meg a hitbizományi birtokot.

Magyarországon hitbizományt csak szerzett birtokon lehetett alapítani, ősin nem, mert abból nem lehetett kizárni
az osztályos atyafiakat.
Az alapítólevél legfontosabb része a hitbizományi birtok öröklési rendjét határozta meg. Magyarországon három
öröklési forma létezett, a primogenitura elve, a seniorátus elve, ill. a maioratus elve, amely szerint az alapítóhoz
ízben legközelebb álló legidősebb férfi rokon volt az örökös.

26. Mi a hajadoni jog? Jt. 138-139. o.

Hajadoni jog
Az apátlan, árva leánynak az a joga, hogy az atyai vagyon fiúörököseitől rangjának megfelelő lakást, ellátást,
ill. férjhezmenetele esetére hozományt, kiházasítást igényelhet. A kiházasítás az apa ingó vagyonában való
részesítést jelentett.

27. Mi a Közszerzemény
Az a vagyon, amelyet a házastársak a házasság fennállta alatt visszterhesen szereztek.

A nemesi jogban főszabályként a férj volt a főszerző, e szabály alól egy kivétel volt, ha a szerzőlevélbe
szerzőtársként a feleség nevét is beírták. Polgárok és jobbágyok esetében a közszerzemény volt az általános. A
közszerzeményi vagyon fele-fele arányban illette meg a házastársakat.
közszerzemény? Jt. 141. o.

28. Milyen házassági akadályokat ismertünk meg a rendi korban? 

Hazassági akadályok tekintetében különbséget tettek az érvénytelen (semmis vagy megtámadható) házasságot
eredményező ún. bontó akadályok, valamint a tiltó akadályok között.

Bontó akadályok
Semmis házasság jött létre, ha:
 1) a házasulók egyike vagy mindkettő cselekvőképtelen volt;
2) egymásnak rokonai vagy sógorai voltak;
3) az egyik házasulandó félnek korábbi érvényes házassága még fennállott;
4) az egyik fél a másik házastársának életére tört, ill. ha
5) a házassági törvény által előírt lényeges alaki kellékek közül bármelyik hiányzott.

A házasulóknak a házasságot a tisztében eljáró polgári tisztviselő és két tanú előtt, együttesen és személyesen,
feltételtől és időhatározástól mentes házasságkötésre irányuló kijelentéssel kellett megkötniük.

A házasságot meg lehetett támadni, ha:

1) fejletlen korúak, azaz 18. életévét be nem töltött férfi vagy 16. életévét el nem ért nő kívántak
házasságot kötni;
2) kényszer állt fenn, azaz ha a házasságot valamelyik házasuló fél fenyegetéssel előidézett alapos félelem
folytán kötötte;
3) tévedés (részletesen felsorolták eseteit) vagy megtévesztés (a házastárs lényeges személyes
tulajdonságára kellett vonatkoznia) történt.

A megtámadás határideje 1 év volt.

Tiltó akadályok

1) Ha valamelyik házasuló felet korlátolt cselekvőképessége miatt gondnokság alá helyezték, ill. ha a
gondnokság alá helyezési eljárás folyamatban volt;
2) 20. életévét el nem ért kiskorú törvényes képviselője vagy gyámja beleegyezésének hiánya;
3) unokatestvérek házassága csak igazságügy-miniszteri felmentéssel volt érvényes;
4) házasuló felek között fennálló örökbefogadási és gyámsági viszony;
5) házasságtörés;
6) felek egyikének fennálló házassága van;
7) egyházi rendbe tartozás;
8) katonák esetében a nősülési engedély és kihirdetés hiánya;
9) nők esetében a korábbi házasság felbontását vagy megszűnését követően előírt várakozási idő be nem
tartása (10 hónap)

II. A büntetőjog és a perjog fejlődése a XVIII. századig

A cinkostárs fogalma rendi kor büntetőjogában. Jt. 283. o.
A cinkostárs
Amikor magát a cselekményt egyszerre többen hajtották végre, akik mind jelen voltak, közreműködtek. A késő
középkori szóhasználat ezeket hívta complexeknek. A 18-19. században már cinkostárs, bűntárs, társcinkos, társ,
tettestárs, részes megnevezéssel is szerepelnek. Ez utóbbi utalás arra, hogy az illető kivette részét a
cselekményből. A complexek büntetése azonos volt, minthogy egyöntetűen tanúsítottak magatartást.

A felbiztatás fogalma rendi kor büntetőjogában. Jt. 283-284. o.

A felbiztató
A közvetlen megvalósításban nem vettek részt, mégis érezhetően részt vállaltak az ügy sikeressé tételében.
Tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a tiltott cselekmény realizálásához.

Ki volt a híres és tanácsos személy? Jt. 284. o.

Olyan, mintha complexként vett volna részt a cselekményben, nem volt ugyanis jelen a bűntettnél, csak
valamilyen módon segítette azt. Tudott az elkövető elhatározásáról, sőt egyetértett vele, bár az elkövetésben nem
vett részt.

A fizikai és lelki segítségnyújtást a középkor terminológiája nem igazán különböztette meg. Általános megoldás
volt a „híres és tanácsos” formula alkalmazása, ami körülbelül azt jelentette, hogy tanácsokat adott a
végrehajtáshoz, esetleg fizikai eszközökkel is támogatta a sikeres tettet. Ma ezt nevezi a büntetőjog
bűnsegélynek.

Ilyen volt például a feljelentési kötelezettség elmulasztásának esete, minthogy tudott az illető az elkövetendő
bűncselekményről és azáltal, hogy nem jelentette, voltaképpen „az elkövető társa lett” a vétekben. Szolidaritást
vállalt vele, tehát lényegében támogatta az elkövetőt.

Ki volt az ún. latroknak gazdálkodó és a latorrejtegető? Jt. 284-285. o.

Ismert a praxis olyan bűncselekményhez kapcsolódó formát is, mely a megvalósult bűncselekményhez kötődve,
de annak megtörténte után jelentkezett.

A bűncselekményből származó javak értékesítésében történő közreműködést „latroknak gazdálkodás” címen

büntette a büntetőjog. A „bűnelkövető” bújtatását, a törvény elől történő menekülésének elősegítését
latorrejtegetésként minősítették.

Mi az ún. eredményfelelősség? Jt. 286. o.

Hosszú ideig értékelhetetlen volt a szándékosság és a gondatlanság és a szándék intenzitása. A bűnösség
mértékét leginkább tárgyi eredményével mérték, s ennek arányában vonták felelősségre azt, ill. azokat, akiknek a
bűnösség a közfelfogás szerint beszámított. Az eredményfelelősség jelentősége a bizonyítás fejlődésével, a
tudományosság megjelenésével háttérbe szorult, de uralma csak a polgári büntetőjog diadalával tört meg.

Még a 18. században is gyakori volt a felmentő ítélet, ha a vádlott, ill. védői arra hivatkoztak, hogy „a szándék
még nem cselekvés”. Ez a felfogás gyakorlatilag kizárta az értékelhető bűntettek köréből a nem materiális
bűncselekményeket. A gondatlanság és szándékosság, a kísérlet, előkészület és befejezett cselekmény közötti
különbségek vizsgálata csak ritka esetekben jelent meg a praxisban.

Mi az ún. kollektív felelősség? Jt. 286-287. o.

Ahogyan a vérségi igazságszolgáltatás a sértő egész rokonságát terhelte meg a felelősséggel, úgy épült be a
középkori jogba az egyetemes helytállás eszméje. Ezt a gyakorlatot a keresztény etikai felfogás, a Biblia
felelősségi eszméje is megerősítette.

A bűnért nem csak az elkövető felelt, hanem az a közösség is, amelyik engedte őt eljutni a bűncselekményig.
Fokozta még az igényt az a praktikus szempont is, hogy a környezet felelősségének megállapítása fokozott
garanciát jelentett az anyagi igények kielégítésére. A kollektív felelősség szellemében felelősségre vonták a
családot, a lakókörnyezetet, a falut, néha a várost, később a céhet is.

6) A végszükség a rendi kor büntetőjogában. Jt. 288. o.

Végszükség
A végszükségben elkövetett cselekmény már az Articuli Juris Taver- nicalis egy passzusa szerint sem
büntetendő. („Ha valaki famelicus, szóval éhesen jő a városba és Isten nevére hivatkozással sem tud munkát
kapni és egy vagy két kenyeret lop vagy rabol, nem büntethető...”) Előfordult, hogy a vádlotton kívül eső okból
bekövetkezett bűncselekményt erre tekintettel nem számították be.
 7) A jogos védelem a rendi kor büntetőjogában. Jt. 288. o.
A jogos védelem korai megfogalmazását Szent István második dekrétumában olvashatjuk: „ha valaki az ispánok
közül mást házánál keres halálra és dúlja annak javait. ha azon ispán elesik ott a bajban, feküdjék
megtorlatlanul”. A Hármaskönyv precíz definícióját adta és körülírta azt a helyzetet, melyben megmenekült a
halálos ítélettől az elkövető. A bírói praxis ezt időnként figyelembe vette, de általános szabályként
fogalmazódott meg, hogy a szolgát ura ellen semmiképpen sem illetheti meg ajogos védelemre történő
hivatkozás joga. A törvény nem tudására, a jogban való tévedésre nem tekintett a középkori bíró, a ténybeli
tévedést azonban alkalmanként méltányolta. Az ítéletre hatással volt az elkövető rendi állása (például „korára és
nemességére tekintettel kerék helyett fővesztésre ítéltetett”). A kényszer és a fenyegetés, továbbá a parancs több
esetben menlevelet adott az elkövetőnek

9) A visszaesők megítélése a középkorban. Jt. 289-290. o.

Visszaesés
Ezek között a középkor legjellemzőbbjei: a titkosság, a csoportos elkövetés és a visszaesés. A kor ököljoga és
fizikai erőre alapozott biztonsága, a fegyverforgatás mindennapossága és a virtus becsülete kevésbé találta
veszélyesnek a szemtől szemben elkövetett erőszakot a titkos elkövetésnél. Így történhetett meg, hogy a rablás
(ahol szemtől szemben álltak fegyveresek egymással) elfogadhatóbb és enyhébb volt a kor praxisa számára, mint
a lopás, mely ellen alig tudott a becsületes harcos védekezni. A többek által, csoportosan elkövetett támadás
természetesen jóval veszélyesebbnek és becstelenebbnek tartatott, mint a párharcra menő fegyveres agresszió. A
visszaesés Szent István törvényeiben többszörösen értékelt kategória. A „különös visszaesés” esetei ezek, mert a
többször egymás után elkövetett azonos cselekményt büntették három fokozatban egyre súlyosabban (így ítélték
meg a szolgálóval történő paráználkodást és a tolvaj- lást). Az ún. általános visszaesést (vagyis az elkövetett
cselekményre tekintet nélküli bűnismétlést) törvényeink nem definiálták, aminek többek között oka a
nyilvántartás megoldhatatlansága is. Büntetőjog-fejlődésünk első századaiban a bűnügyi nyilvántartás
kézenfekvőnek tűnő eszköze volt a bűncselekmények jellegét visszatükröző csonkítások és megbélyegzések
alkalmazása. (Az első ízben lopó szolga orrát veszítette, a megismételt tolvajlás füllevágást eredményezett. A
magát boszorkánynak mondó büntetése a templomkulccsal történő megbélyegzés volt.) Később a bíróságok
(földesurak, vármegyei vezetők, városi magistra- tusok) igyekeztek valamiképpen helyi módokon megoldani e
problémát. A nagyobb problémát jelentő idegen bűnözők elriasztására állították föl a bírói hatalom
szimbólumaként az akasztófákat, a karóra tűzött kereketa birtok/megye/városhatárban a bevezető utak mellett;
szerveztek időről időre „cirkálást” a bujkáló bűnözők, rablók és betyárok ellen.

A bűncselekmények elkövetési stádiumai a rendi korban. Jt. 290. o.

az elsó stádium a magánelzárás, melynek időtartama a teljes büntetés egyharmada.

A magyar Btk. a rendszer legsúlyosabb mozzanatát, a teljes elkülönítésben eltelő első négy hónapos szakaszt
nem ismerte. Ugyancsak enyhített a szigoron a munkavégzés tekintetében.

A második stádium a közös fogság volt. A fegyencek, rabok, foglyok közösen dolgoztak, de éjjelre elkülönítették
őket.

Mik voltak a közbűncselekmények? Jt. 290. o.

1) Közbűncselekmény/Delictum publicum
Az állam által legsúlyosabbnak vélt bűncselekmények főként az új intézmények, a király, az állam, a hűbéri
társadalom ellen irányultak. A hűtlenség, a felségsértés mellett a „hivatali” bűntetteket is ide sorolták. A
bűntettek ilyen csoportosításának alapját a patrimoniális szemlélet adja meg, mely az egész államot a király
tulajdonaként fogta fel, s mely minden egyes állam elleni cselekményt a személyét sértő magatartással azonosít.

szándékos gyilkosság, falvak felgyújtása, tolvajság, rablás vagy haramiaság, sőt az erőszakos paráznaság

12) Mik voltak a magánbűncselekmények? Jt. 290-291. o.

Magánbűncselekmény/Delictum privatum
Ezen konfliktusok megoldása a magánszféra részeként volt lehetséges. A fellépés a sértővel szemben, az eljárás
kezdeményezése, a bizonyítás, a megállapodás, a végrehajtás egyformán a sértett vagy nemzetségének dolga
volt. Az emberölés, a test sérelmére elkövetett cselekmények, a vagyon elleni bűntettek a magán-
igazságszolgáltatás tárgyai voltak.

13) A hűtlenségről, mint a rendi kor legsúlyosabb bűncselekménye. Jt. 291-292. o.
A hűtlenség, a felségsértés mellett a „hivatali” bűntetteket (ispánok, bírák kötelezettségmulasztásait) is ide
sorolták.

14) Mit tud a főbenjáró ítélet alá eső cselekményekről? Jt. 292-293. o.
2) Főbenjáró ítélet alá eső cselekmények
Lényege a vagylagosság volt. Azok a bűncselekmények, amelyek súlyukat tekintve enyhébbnek minősültek a
hűtlenség eseteinél, ennél fogva a büntetés a felek megállapodásától volt függővé tehető. A kiszabott halálos
ítélet helyett a sértett fél dönthetett a vagyoni kiegyezés mellett.

A rendelkezésre álló 3 napban a sértett és az elítélt megállapodhatott a halálbüntetés megváltásában. Ha a

megjelölt terminuson belül nem született megállapodás, a bíró a sértettnek átadta az elítéltet a halálbüntetés
végrehajtására. Ha azonban a sértett sem a vagyoni megváltás kérdésében nem tudott megegyezésre jutni, sem a
halálos ítéletet nem hajtotta végre, automatikus jószágvesztés következett be. A jószág ilyenkor nem a kincstárra
szállt, hanem kétharmada a bírót illette, egyharmada a sértettet.

A főbenjáró ítélet alapvetően a nagyobb hatalmaskodást szankcionálta – nemes birtokainak elfoglalása, nemes
letartóztatása, megverése, megölése. Az ún. kisebb hatalmaskodás a jelentéktelenebb zavargások, kisebb
birtokfoglalások, enyhébb erőszaktételek körét körvonalazta, melynek büntetése a fél vérdíj volt.

A legsúlyosabb, nemesek által elkövetett közbűncselekmények palettáját tovább bővítve emílti a Hármaskönyv
„úgymint a szándékos gyilkosság, falvak felgyújtása, tolvajság, rablás vagy haramiaság, sőt az erőszakos
paráznaság is”, melyek esetében a nemes tisztességét, címét és szabadságát elveszti. Elkövetői a felperesi
perképességüktől is megfosztattak, s a gyakorlat még a király kegyelmezési jogát is korlátozta.

A közrend és közbiztonság ellen támadó nyilvános gonosztevők bűneiért halálbüntetés járt. A nyilvános
bűncselekmények elkövetői köre zömében vagyontalan tettesek közül került ki. Az ítéletek gyakran szóltak a
legkedveltebb akasztás mellett ún. minősített halálbüntetésre, azaz kerékbetörésre, karóba húzásra,
megkövezésre, élve eltemettetésre, máglyára.

15) Mit tud az ún. fejváltságról? Jt. 293. o.

Fejváltsági ítélettel járó cselekmények
A fejváltság eredetileg az egyháziak, a nők és a felperes atyafiai elleni halálos ítélet tilalmából növekedett ki.
Ebben az esetben a bíróság már eleve a főbenjáró ítélet vagyoni oldaláról rendelkezett. Eszerint a felperest
először megillette az elítélt vérdíja, majd a fennmaradt jószágokon egyharmad-kétharmad arányban osztozott a
bíróval.

16) A becstelenség (infámia). Jt. 293. o.

A becstelenség (infamia)
A jog megsértésének jogkövetkezménye volt. Visszahatott az emberi jog-, ill. cselekvőképességre. Esetei:
vértagadás, okirat-hamisítás, hamis eskü, a gyámnak a gyermekei felett elkövetett számadási vétke. Az
infámiában marasztalt személyt a társaságokból kizárták, nem lehetett sem gyám, sem vádló, sem tanú és nem
indíthatott pert.
17) Mi volt a feleltváltás és a perfüggőség? Jt. 408-409. o.
A feleletváltás
Ha a felek jelen voltak, kezdődhetett a per. Az eljárás érdemi része a feleletváltással indult, amelynek során
először a kezdeményező adta elő panaszát. Ezután a perbe hívott fél válaszolt.

Az Árpád-korban részletesen kellett válaszolni minden felvetésre, részigényre, később Károly Róbert
rendelkezése nyomán elegendő volt, ha az alperes a felperesi panasz kapcsán ártatlannak nyilvánította magát.

A perfüggőség
Az alperes nyilatkozatával állt be. Ez azt jelentette, hogy az alperest ebben az ügyben más bíróság elé nem
lehetett idézni, ellene ugyanazon jogalapból máshol nem indíthattak pert.

A felek bármikor, akár a per kezdetén is megegyezhettek. Ha az alperes tagadta a felperes igényét, a bíró
bizonyítást rendelt el, amelyre új határidőt tűzött ki.

18) Mi volt a tisztító eskü? Jt. 411. o.]

A tisztító eskü
Az eljárásjog fejlődésével a formai jellegű tanúbizonyítás háttérbe szorult, helyére fokozatosan a tanúk érdemi
meghallgatása lépett. Ebben a rendszerben megváltozott az eskü szerepe is. Ekkor az előzetes bizonyítás
általában a felperes kötelezettsége, a végbizonyítás az alperes joga lett.

A bizonyítós módja függött attól, hogy milyen természetű perben kellett dönteni. A bűnperekben az alperesnek
és vádlottnak már a kereset ellen is tisztáznia kellett magát párbaj vagy ún. tisztító eskü által. Ennek letételét
megelőzte az inkvizíció, a tudományvétel.

19) Mi volt a földre letett eskü? Jt. 411. o.

A földre letett eskü
Az esküt letevő eskütársaival együtt, öv nélkül, mezítláb, a vitás földre állva, egy földdarabot feje fölé emelve
mondta el. Erre a bizonyításra ingatlan- vagy birtokvita esetén került sor, leggyakoribb esete a határvita volt. Ha
a felperes okirattal vagy tanúkkal nem tudta jogát bizonyítani, az alperes tagadó esküt tett, és mentesült a perbeli
kötelezettség alól.

20) Mit tud az eskü értékéről? Jt. 411-412. o.

Az eskü értéke
A perben letett eskünek súlya, értéke volt. Ez az eskütársak számától és társadalmi állásától függött. Az
eskütársnak teljes korúnak, becsületesnek, és valamelyik rendhez tartozónak kellett lennie. A peres fél
rendszerint vele azonos rendű eskütársakkal esküdött; nemesek közötti perekben csak birtokos nemes lehetett
eskütárs.

21) Mit tud a tetemrehívásról? Jt. 413-414. o.

A tetemrehívás
Gyilkosság esetén, ha a tettes ismeretlen volt, a holttestet nem temették el, s arra kötelezték a település lakóit,
hogy a tetem előtt jelenjenek meg. Ha tudták, ki a gyilkos, meg kellett nevezniük, ha erről nem volt tudomásuk,
kezüket a meggyilkolt fejére téve esküdniük kellett, hogy nem ők ölték meg, s hogy gyilkosát sem ismerik. Azt
nyilvánították bűnösnek, aki nem akart esküdni, vagy akinek esküje alatt a holttest vérezni kezdett, vagy aki
jelenlétében bármilyen elváltozást véltek az élettelen testen megjelenni.
22) Mi volt a Váradi Regestrum? Jt. 414-415. o.]
A Váradi Regestrum
A próbákat ritkán magánjogi ügyekben is alkalmazták. Bírósági döntés esetén mindenki köteles volt a megítélt
próbát kiállni. Megkívánták azonban, hogy az illető egészséges legyen. Ha beteg volt, halasztást kaphatott vagy
megengedték, hogy valaki más helyettesítse.

Az istenítéletek hazai történetének legfontosabb forrása a Váradi Regestrum, amelyben istenítélettel való
bizonyítással lezárt esetek leírását találjuk.

23) Mi volt az alaki tanúbizonyítás Jt. 417-418. o.

Az alaki tanúbizonyítás
Az eljárásjogban kezdetben csak ügyleti tanúk vehettek részt. Ők voltak, akik egy megállapodás, szerződés, stb.
megkötésénél jelen voltak, és akik neveit az elkészített jogbiztosító iratban feltüntették, hogy később
igazolhassák a megállapodás létrejöttét és nyilatkozhassanak annak tartalmáról.

Az alaki tanúbizonyítás fejlettebb változatát képezte a szabad tanúskodás gyakorlata. Egyre gyakrabban hívtak
valamilyen tényállítás igazolására tanúkat a perbe. Ennek következménye volt a hamis tanúzás tömeges
elterjedése, ezért idővel a tanúkkal szemben meghatározott követelményeket állítottak fel.

Ezek közé tartozott a törvényes kor elérése, a perbeli ellenféllel való azonos rendi állás, a jó hírnév, a családos
állapot, a földbirtok. Határozott elvárás volt annak valószínűsítése, hogy a bizonyítandó tényről tudomása
lehetett. Kialakult az az elv is, hogy nemes ellen csak nemes, szász ellen csak szász, kun ellen csak kun, stb.
tanúval lehetett bizonyítani.

24) Mi volt az anyagi tanúbizonyítás Jt. 418. o.

Az anyagi tanúbizonyítás
Inkvizíciós tanúbizonyítás. Itt a tanúknak az anyagi igazság felderítését kell szolgálniuk, az általuk tapasztalt
valóságról kell hiteles nyilatkozatot tenniük. Az alaki és anyagi tanúbizonyítás között négy lényeges különbség
van:

1) Az alaki tanúkat a peres fél toborozta, az anyagi tanúkat a bíró hívta perbe azok közül, akikről
feltételezte, hogy a perbeli tényről tudomásuk lehet.

2) Az alaki tanúbizonyításnál a tanúk esküje megerősítő volt, amely a tanút perbe hívó fél esküjét
támasztja alá, míg a nyomozási tanú az igazság kimondását vállaló, ún. ígérő esküt tett.

3) Az alaki tanúbizonyítás ereje a letett esküben rejlett, míg az anyagi tanúvallomás önálló bizonyítékot
szolgáltathatott a per eldöntéséhez.

4) Az alaki tanúk csak a tanúállító fél javára szolgáltak bizonyítékul, míg az anyagi tanúbizonyítás
bármelyik perbeli fél javára vagy terhére felhasználható volt.

25) Mit tud az okirati bizonyításról a rendi korban? Jt. 418. o.

Az okirati bizonyítás
Csak a közhitelű pecséttel ellátott okiratoknak volt önálló bizonyító erejük, csak ezek szolgáltattak perdöntő
bizonyítékot. A közhitelű pecséttel megerősített okirat tartalmát nem lehetett kétségbe vonni, az abban foglalt
tényeket valónak kellett elfogadni. A magánpecsét alatt kiállított okiratba foglaltak valódiságát a perben vitatni
lehetett.
26) Mit tud az írásbeli polgári perről? Jt. 427-428. o.]
1.Az írásbeli polgári per
Az írásbeli polgári perben csak az ítélethirdetés volt nyilvános, az eljárás lényegében az iratok
beszerzéséből és értékeléséből állt. Az eljárás a felperes által benyújtott keresetlevél beadásával indult.
A bíróság eldöntötte, hogy a keresetlevél alkalmas-e jogérvényesítésre. Pozitív döntés esetén a
keresetlevelet megküldte az alperesnek.

A per lényegében a felek megbízottai között folyt, színtere a pertár volt, ahová a jogvita eldöntéséhez
szükséges iratokat gyűjtötték be. A teljes írásos peranyag végül a bíróság elé került, amely döntést,
legtöbbször végítéletet hozott. Az ítélet ellen fellebbezni lehetett, de a fellebbezést elbíráló fórumok is
az összegyűjtött iratokból indultak ki.

27) Mit tud a szóbeli büntető perről. Jt. 428. o.]

4.A szóbeli büntetőper
A sommás (szóbeli, védő nélkül, fellebbezés kizárásával folyó) büntetőpert a háromévi fogháznál
enyhébb büntetéssel fenyegetett bűncselekmények esetén lehetett indítani. Csak a nem nemesi
jogállásúak ellen lehetett így eljárni beleegyezésük nélkül. Az ítélet ellen a renden kívüli személyek
nem fellebbezhettek.

28) Mit tud a vármegyei bűnvádi eljárás előkészítő szakaszáról. Jt. 429-430. o.
A vármegyei bűnvádi eljárás
A Magyar Királyság területén a legtöbb per a vármegyei törvényszékek előtt folyt, hiszen ez általános hatáskörű
bíróság volt.

Előkészületi szakasz
A per első fázisa előkészületi jellegű volt. A vármegyei bűnvádi eljárás általában hivatalból indult. A feljelentést
általában a sértett fél vagy annak hozzátartozója, ill. az eset tanúja tette meg. Ezen kívül természetesen bárki, aki
valamilyen jogsértésről tudott, bejelentéssel élhetett.