Dr. Sz+Ĺcs L - SZL - N+Ż DR - Siska Katalin - Teljes

Dr. Szűcs Lászlóné Dr.
Siska Katalin
Magyar alkotmány- és jogtörténet

Szigorlat
2011-2012
Dr. Szűcs Lászlóné Dr. Siska Katalin 2011/12 SZIGORLAT
2
SZIGORLAT 2011/12 Dr. Szűcs Lászlóné Dr. Siska Katalin
I. féléves beugrók
3
1. Sorolja fel a királyi felségjogokat a patrimoniális monarchia korában!

- Hadügyi felségjog,
- Bírói felségjog, Tradicionális, magyar felségjogok
- Hivatali felségjog,
- Törvényhozás felségjog,
- Pénzügyi felségjog
- Adományozási felségjog, Nyugati mintájú felségjogok
- Egyházkormányzati felségjog.
2. Ismertesse a lényegét a tradicionálisan magyar felségjogoknak!

Hadügyi: A király joga volt, az, hogy rendelkezett a háborúindítás, illetve a békekötés
kérdéséről, valamit a haderővel is ő rendelkezett. Kizárólagos volt a király
várépítési joga is a 13. század végéig, akkortól viszont ez a jog megoszlott a
király és a várral rendelkező főurak között.
Bírói: A király az egyetlen bíró majd a bíró fokozatosan leadja az eseti feladatait majd
állandó megbízással: nádor, udvarbíró/országbíró. Bíráskodni csak a király
jogán, csak az ő felhatalmazása alapján és nevében lehet.
Hivatali: A királyi a hivatalszervezést frank és bajor mintára oldotta meg, familiárisok
megbízásával. Kizárólag a király döntésén múlott, hogy milyen tisztségek
jöttek létre, és azokat ki töltötte be.
Törvényhozásbeli: Kizárólagos királyi jog volt a törvényhozás 1298-ig (királyi rendelet =
decretum), utána a királyi tanács meghallgatásával, majd később beleszólásával
döntött. A patrimoniális időszakban ugyanakkor nem mondhatjuk, hogy
intézményesség vált volna a királyi akarat befolyásolásának, korlátozásának
lehetősége. Az Árpád-házi időszakban a király joga volt a privilégium
(kiváltság) adományozása is, amely annyiban tartozik a törvényhozói felségjog
körébe, amennyiben a privilégiumlevéllel a király az általános törvények
hatálya alól vett ki személyeket vagy közösségeket.
3. Milyen fogalmat takar a durante beneplacito?

Az adományozási felségjoghoz tartozó fogalom. Ennek a felségjognak az első formája, az, amikor a
király haszonélvezetet enged egy tisztség ellátásáért, amely addig tart, amíg az a neki tetszik, amíg
azt a király úgy akarja. E haszonélvezeti jogot később az adománybirtokba való beiktatás váltotta
fel.
4. Mit értünk a iura circa sacra alatt?

Az egyházkormányzati felségjogokat. Egyik fontos jog az egyházszervezés, az egyház hierarchikus
felépítésének létrehozása. Kezdetben az apostolok egyházalapításai, később egyházmegyék,
kerületek, püspökségek kialakításáról beszélünk.
Részei:
- Az egyház anyagi alapjainak megteremtése,
- A javadalombetöltési jog,
- A kegyúri jog,
- Az egyházi törvényhozásban való királyi részvétel.
4
5. Milyen trónbetöltési módot ismer az Árpádok korából?

- Vérségi elv, amelyen belül a
 Senioratus, vagyis az uralkodó nemzetség legidősebb-uralkodásra alkalmas- tagjának
elsősége érvényesül a fiatalabbakkal szemben.
 Leviratus: a patriarchális társadalmaknak a szokása, amely szerint az özvegyasszony az
elhunyt férj fivéréhez, vagy közeli rokonához megy férjhez, így a családi vagyonközösség
egyben marad és gyerekek helyben maradása is biztosított volt. Ezért az a családtag lett az új
király, aki az özvegy királynét feleségül vette.
 Primogenitura (elsőszülöttség) a család vagyonát, jogait és a trónt az apa halála után az
elsőszülött fiú örökölte. A primogenitura biztosította a birtok osztatlan öröklését, a
trónöröklésnél pedig a hatalom legitimitását.
- Választás: amikor is a nép a királyválasztó országgyűlésen közfelkiáltással, vagy egyéb módon
uralkodót választ magának.
- Vérséggel/örökléssel korlátozott választás, amely szerint a vérségi elv alapján számításba
vehető, potenciális uralkodó jelöltek közül fog valakit megválasztani a nép. (Timon Ákos
elmélete)
6. Mit jelent a választás elve?

Az Árpád-ház magvaszakadtával előtérbe került a választás elve. Vagyis a bárókat, és főpapokat,
majd a nemességet is magában foglaló országgyűlésé volt az eljövendő uralkodó megválasztásnak a
joga.
7. Mi a különbség a leviratus és a senioratus intézménye között?

Leviratus: A patriarchális társadalmaknak a szokása, amely szerint az özvegyasszony az elhunyt
férj fivéréhez, vagy közeli rokonához megy férjhez. Így a családi vagyonközösség
egyben maradt és gyerekek helyben maradása biztosított volt. Ezért az a családtag lett
az új király, aki az özvegy királynéz feleségül vette.
Senioratus: A patriarchális nagycsaládban a legidősebb vezetésre alkalmas férfi örökölte a
hatalmat. Rendszerint a báty, öcs, vagy unokaöcs.
8. Mit jelent a primogenitura?

Primogenitura (elsőszülöttség) a család vagyonát, jogait és a trónt az apa halála után az elsőszülött
fiú örökölte. A primogenitura biztosította a birtok osztatlan öröklését, a trónöröklésnél pedig a
hatalom legitimitását.
9. Mit jelent az idoneitás?

Uralkodásra való fizikai alkalmasságot jelent. A királlyá választásnak két fontos alapelve volt: a
vérség és az alkalmasság (idoneitás). A középkorban az idoneitás szűkebb értelemben az
uralkodásra való (fizikai, testi, szellemi) alkalmasságot jelentette. A keresztény egyház ebben a
szóban foglalta össze a keresztény uralkodó legfontosabbnak vélt erényeit is: A jámborságot és az
igazságosságot. Pl.: a vakság nem ilyen (lásd: vak Béla), de a debilitás már megalapozhatja…
10. Mit kell tudni a koronázási ordókról?

A koronázással jutott hozzá az uralkodó a legtöbb hatalmi jogosítványhoz, az egyház feletti
kinevezési és rendelkezési jogához. A koronázás a királlyá avatásnak az egyházi és közjogi jellegű
szertartása. A koronázási szertartásnak írásba foglalt előírásai, szabályai voltak a koronázási ordók.
Ezek tehát nem mások, mint a koronázási eljárás szigorú formaiságai, amelyek szükségesek ahhoz,
hogy valaki teljes jogú magyar királynak tekinthető legyen. Ilyen pl.: az esztergomi érseknek,
5
Székesfehérváron, a Szent Koronával… a koronázás folyamata 2 részből állt: egyházi- és világi

részből.
11. Ismertesse a koronázási folyamat világi részét!

A koronázás a királlyá avatásnak különböző szimbólumok sorozatából álló egyházi és közjogi
jellegű szertartása. A VIII. századtól meghatározott rend szerint zajlik. A szertartásnak írásba foglalt
előírásai, szabályai az ún. ordók.
Világi részei:
- a világi támogatottság publikálása: az ország nagyurai, főpapok,
- a nép formális megkérdezése („akarjátok-e királyotokul?”),
- világi eskü: az új uralkodó hitet tesz az ország jogai, törvényei, ezek megtartása és megtartatása
mellett.
12. Ismertesse a koronázási folyamat egyházi részét!

1. a püspökszentelés mintájára celebrált egyházi szertartás során jutott az új király az isteni
kegyelem birtokába,
2. a hatalmi jelvények átadása,
3. az egyházi intelem: felhívták a jövendő uralkodó figyelmét a keresztény monarcha
kötelességeire,
4. az egyházi eskü: az új király esküdött az igazságosságra, a béke megtartására, a gonoszság elleni
harcra, a gyengék védelmezésére,
5. a fölkenés (az egyházi szertartásnak megfelelően jobb karján és hátán),
6. a hatalmi jelvények (palást, kard, jogar, országalma) átadása,
7. a koronának a király fejére helyezése,
8. ünnepélyes Te Deum (hálaadó ének) és
9. a koronázási mise.
13. Hogyan csoportosítjuk a patrimoniális monarchia központi szerveit?

Két csoportra osztjuk: testületi és egyedi szervek.
- Testületi szervek:
 királyi tanács
 királyi kápolna
 királyi kancellária
- Egyedi szervek:
 országos méltóságok
 kancellár
 nádor
 udvarbíró / udvarbíró
 tárnokmester
 udvari méltóságok
 főpohárnok mester / kamarás / udvarmester
 étekfogó
 főlovász
 főpohárnok
 hírnökök ispánja
6
14. Jellemezze a királyi tanácsot a patrimoniális monarchia korában!

Első királyaink mellett fontos tanácsadó testület volt. A királyi tanácsban tartott tanácskozások a
királyt nem kötelezték semmire,1298-ig nincs a királyi tanácsra vonatkozó szabályozás. Működése
nem rendszeres. Tagjai ekkor tkp. a király környezete (családtagok, udvari méltóságok), illetve a
király által személyesen választott urak.
Hatásköre (az Intelmek alapján):
- királyok állítása
- országos kérdésekben döntés
- az ország védelme
- csaták lecsendesítése
- támadó hadak elűzése
- barátok behívása
- városok alapítása
- ellenséges várak lerombolása
1298-ban III. András törvényben rögzíti, hogy a király 3 havonta vegyen maga mellé 2-2 főurat és
papot, és semmilyen adományozásban és fontos kérdésben nélkülük ne döntsön.
15. Sorolja fel az országos és udvari méltóságokat a patrimoniális monarchia korában!

- Országos méltóságok:
 Nádor
 Országbíró (iudex curiae) / udvarbíró
 Tárnokmester
 Kancellár
- Udvari méltóságok:
 kamarás/főajtónálló / udvarmester
 főpohárnok mester
 étekfogó mester
 főlovászmester
 hírnökök ispánja
16. Sorolja fel a nádori cikkeket!

A nádor hatáskörét 1485-ben Mátyás rendezte a nádori cikkekben. Eszerint feladata:
- királyválasztó OGY összehívása
- kiskorú király gyámja, gondnoka
- király nemlétében vagy kiskorúsága esetén OGY-t hirdethet
- az ország főkapitánya
- egyenetlenségek elsimítója
- király és rendek közötti viszályt kiegyenlíti
- követek fogadása, ha a király nem teheti
- vitatott birtokadományokban dönt, vagy a király elé terjeszt
- az ország legfőbb bírája
- király távollétében annak helytartója
- kunok főbírája és örökös ispánja
- Dalmácia bírája
7
17. Kik a libertinusok?

XII-XIII. század során megjelenő, a XI. századi liber-ekből, közszabadokból lesüllyedt társadalmi
réteg. Felszabadítottak, akik a szabadok és szolgák közötti köztes jogállással bírnak.
18. Kiket nevezünk veri baronesnek?

A XIII. század második felében lezajló újabb változások eredményeként létrejövő társadalmi réteg.
A jobbágyurak, bárók közötti újabb tagozódás következtében kialakulnak az igazi és a névszerinti
bárók. A veri barones az igazi bárókat jelenti, akik óriási vagyonnal és földbirtokkal rendelkező
főurak, akik emellett országos méltóságot vagy tisztséget is betöltenek.
19. Kiket nevezünk barones solo nomine-nek?

XIII: század során a bárók újabb tagozódása következtében létrejövő társadalmi réteg, más néven a
névszerinti bárók, akik nagy vagyonnal rendelkeznek, de politikai tisztséget nem vállalnak, vagy
nem kaptak. Belőlük lesznek később a hétszilvafás nemesek.
20. Kik voltak a király szolgái?

A vitézek (milites) rétege a XII-XIII. század folyamán differenciálódik. A király hadseregében
szolgálók lesznek a király szolgái, a serviens regis. A serviensek és a királyi várakban szolgáló ún.
várjobbágyok rétege összeolvad, s ebből alakul ki a később köznemesi rétegnek nevezett rend
21. Milyen kiváltságai voltak a papságnak?

Papság – Praelati. Az első olyan társadalmi csoport, amely már a XI. századtól egységesnek
mondható. A magyarországi rendiség sajátossága, hogy nem válik külön – rendi jogállását tekintve
– a főpapság és az alsópapság, hanem kiváltságaik lényegileg azonosak maradnak.
Kiváltságaik:
- immunitás (királyi beavatkozástól mentes birtok, amiből következik a bíráskodás a birtokon
élők felett)
- manus mortua: „holt kéz” – az egyházi birtok címén juttatott királyi adomány nem háramlik
vissza a koronára; a kezdetek kezdetétől fennálló jog.
- privilégium fori: egyházi személy felett csak egyházi bíróság ítélkezhet, valamint az egyházi
birtokon élők joghatósága is az egyházi bíróság volt; ezen kiváltság alól egyedül a birtokperek
képeztek kivételt; a főpapok perekben élvezett kiváltságai a XI. század folyamán erősödtek meg.
- adómentesség
- tized
22. Mit értünk káptalanok alatt és milyen formái vannak?

A püspökök tanácsadó testülete a székeskáptalan, azaz a püspöki székhelyen élő kanonokok
testülete volt. A püspöki székhelyeken kívül élő kanonokok testületét társaskáptalannak nevezték. A
káptalanok élén a prépost állt. A kanonokok munkatársai, tanácsadói voltak a püspököknek,
mindamellett világ papokként közösségben éltek. A káptalanok a XII. századtól fogva egyre
növekvő önkormányzati jogokkal rendelkező, jogi személyiséggel bíró testületté váltak. Önmaguk
alkotta és a püspökök által jóváhagyott statútumok szerint működtek. Hozzájutottak a
püspökválasztás jogához (kánoni választás) is. Üresedés esetén kormányozták egy egyházmegyét,
majd a kinevezett püspököt segítették a kormányzásban. A káptalani iskolában tanítottak, a
káptalanok 1874-ig hiteleshelyi tevékenységet láttak el, regestrumokat, könyveket, okleveleket
őriztek.
8
23. Mit jelent az immunitás?

A papság (praelati) egyik legősibb kiváltsága, mely szerint: valamennyi egyházi birtok királyi
beavatkozástól való mentességet élvezett.
24. Mit jelent a manus mortua?

A papság (praelati) egyik legősibb kiváltsága a „holt-kéz” joga, mely szerint: az egyház tulajdonába
jutott világi földek többé vissza nem vehetők, vagyis nem háramlanak vissza a koronára.
25. Mi a privilégium fori?

A papság (praelati) ítélkezési kiváltsága volt, mely szerint: klerikus fölött csak szentszék ítélhetett,
továbbá az egyházi birtokon élők joghatósága is az egyházi bíróság volt. Ezen kiváltság alól egyedül
a birtokperek képeztek kivételt.
26. Mit jelent a primae nonus?

Werbőczy Hármaskönyve (Tripartitum) I. részének 9. címe (partim primae, titulus nonus) a Primae
Nonus vagyis a nemesi szabadságok katalógusa. Tartalmazta a négy nemesi szabadságot:
1. személyes szabadság: nemest törvényes elmarasztalás nélkül letartóztatni nem lehetett
2. király joghatósága alá tartozás: a nemesség kizárólag a törvényesen megkoronázott király
hatalma alatt állott, de még az uralkodó maga is csak törvényes úton vonhatott felelőséger
közülük bárkit is.
3. adómentesség: a nemesek mentesek voltak a jobbágyi szolgáltatások, adakozás, rovás és egyéb
adók, vámok és harmincadok fizetése alól; vagyonukkal, birtokjövedelmeikkel mindenkor
szabadon rendelkezhettek
4. ellenállási jog: az Aranybulla 31. cikkelyében rögzítve van, hogy a nemességnek és
leszármazottaiknak örök időkre joga van szembe szállni azzal szemben, aki jogaikat megsérti
legyen az akár király is, anélkül, hogy hűtlenség vétkébe esnének.
1867-ben az osztrák abszolutizmus hatályon kívül helyezte a Habsburg–ellenes rendi mozgalmak
közjogi érvként használt negyedik passzust.
27. Határozza meg a rendi dualizmus fogalmát és sorolja fel a garanciáit?

A működő rendi–képviseleti államalapja a rendi dualizmus. Lényege a rendek és a központi hatalom
között kialakuló relatív egyensúly (a rex és a regnum kettőssége). Ebben a helyzetben a rendek
tudomásul vették a központi hatalom ténykedését, a királyi hatalom, pedig garantálta a rendi
intézményeket. Rex és regnum álltak egymással szemben és folyamatos hatalmi küzdelmük adta
meg a rendi monarchia kereteit. Ez a hatalommegosztás a rendi dualizmus, amelynek fontos
jellemzője, hogy míg a király a központi szervek működésében bír jelentős befolyást, addig a rendek
a helyi, területi szerveket működtetik (pl.: nemesi vármegye, szabad királyi városok), de a
törvényhozás kompromisszum alapján a rendi országgyűlésen zajlik. A király és a rendek közötti
egyensúly fenntartását különböző garanciális intézmények biztosítják.
Ezek a garanciák:
- Hitlevél
- Koronázási eskü
- Contractusok (kölcsönös megegyezések, szerződések)
- Törvények megalkotása közösen az országgyűlésen
- Öröklési szerződések
- Közös diplomáciai követküldés
- Adómegajánlás
9
- Nádorválasztás
- Koronaőrök
28. Ismertess a koronaőrök intézményét!

Az 1464. évi II. tc. az uralkodó kötelezettségévé tette, hogy a főpapok és bárók, valamint az ország
nemességének egyetértésével olyan személyekről gondoskodjon, akik alkalmasak és képesek az
ország szent koronájának őrzésére. E rendelkezések nyomán született meg a koronaőri intézmény,
melynek létrejötte, tehát I. Mátyás király nevéhez fűzhető. A koronaőrök kezdetben főpapok és
főurak közül kerültek ki, ezt azonban az 1500. évi 23. tc. a világi bárókra korlátozta. 1530 után
nyolc évtizedig nem választottak koronaőröket, az intézményt az 1608. évi országgyűlés keltette
életre. A koronaőrök feladata volt: hogy legalább egyikük a korona mellett tartózkodjék, senkit ne
engedjenek a király és az országgyűlés engedély nélkül az uralkodói ékszer közelébe, mindenáron
az ország határain belül kellett tartaniuk, s végül bevezették az 1608. évi 16. tc. által felállított
fegyveres testületet is, a két századból (egy magyarból és egy németből) álló koronaőrséget. Ezután
a koronaőrök pozíciója lassan formálissá vált.
29. Ismertesse a Szentkorona-tant?
- A jog és a hatalom forrása a Szent Korona,

- Minden országlakos a Szent Korona hatalma alatt áll,
- Az ország területe a Szent Korona területe:
 A Szent Korona országai
 Elidegeníthetetlen koronajavak,
 Birtokadomány forrása a Szent Korona
- A király és a nemesség együttesen a főhatalom birtokosai:
 A nemzet (rendek) és a király a Szent Korona teste (totum corpus)
- A király nemesít, a nemesség koronáz
30. Sorolja fel a királyt helyettesítő intézményeket a rendi korban!

Mind a patrimoniális, mind a rendi korszakban fontos kérdést jelentett, hogy egyes esetekben
miként helyettesíthető a király. Erre több lehetőség kínálkozott:
- Királyi család tagjai,
- Anyakirálynő,
- Corregens,
- Dux,
- Rex junior,
- Reginatus,
- Megbízottak,
- Helytartó (locumentenens),
- Kormányzó (gubernátor) vagy gyámkormányzó,
- Nádor.
31. Ki a corregens?
Kormánytárs - amennyiben a magyar trónon nő ült, munkájának segítésére meghatározatlan
hatáskörrel férjét maga mellé vehette a kormányzásban. Felségjogokat nem gyakorolhatott,
kiváltságokat nem adományozhatott. A megbízatás a királynő halála után nem élhetett tovább.
10
32. Ki a dux?
Részleges helyettesítésnek tekinthetjük a királyi hatalom territoriális megosztását. A politikai
viszályok kezelésének, családi konfliktusok oldásának útja volt a ducatus – a hercegség intézménye.
A dux királyi jogokat gyakorolhatott, a fennhatósága alatt álló területen mintegy királyként léphetett
fel.
33. Kit nevezünk rex juniornak?

Az ifjabb király intézménye. Hasonlít a ducatus formájában történő hatalmi osztozkodáshoz. Ekkor
azonban még a király életében megkoronázták. Az ifjabb király uralkodóként viselkedett, a maga
területén gyakorolta a királyi jogokat, saját udvartartást vitt, háborúzott, szerződést kötött,
törvénykezett, kiépített saját központi kormányzata volt. Hatalmát atyja engedményéből
származtatja.
34. Sorolja fel a király személyes felségjogait a rendi korban!
- Szent,
- Sérthetetlen,
- Felelőtlen,
- Majestas- és az apostoli jelző illeti meg,
- Címerébe beillesztheti az ország címerét,
- Speciális tisztesség (születésnapja… országos ünnep) övezi
35. Sorolja fel az uralmi felségjogokat a rendi korban!
- Hadügyi felségjog,
- Bíráskodás,
- Hivatali felségjog,
- Törvényhozásbeli felségjog (közvetlen, közvetett),
- Adományozási felségjog,
- Egyház körüli felségjogok (iura circa sacra).
36. Mi a placetum regium?

Királyi tetszvényjog, amelyről 1404-ben Zsigmond rendelkezett:
- Pápai „bullások” magyarországi javadalmat nem tölthetnek be/tarthatnak meg a király engedélye
nélkül
- Királyi engedély nélkül tilos pápai, bíborosi iratokat, ítéleteket, idézéseket elfogadni, kihirdetni,
végrehajtani
(ezen rendelkezések megszegésének szankciója: fej – és jószágvesztés)
37. Mit értünk Habsburg örökösödési jog alatt?

A Pragmatica Sanctio valójában a Habsburg-dinasztia 1713-ban született házi törvénye volt, amely
többek között magába foglalta azon rendelkezést, hogy a Habsburgok valamennyi örökös királysága
és tartománya feloszthatatlanul öröklődjön nőágon is az elsőszülöttségi jog alapján. Ezt az erdélyi
rendek 1722-ben, a magyarok az 1723-ban fogadták el. Az 1723. évi törvények rögzítették, hogy az
Ausztriai Ház valamennyi örökös országa a jövőbeni szerzeményekkel együtt „feloszthatatlanul s
elválaszthatatlanul, kölcsönösen és együttesen örökösödésileg birtokolandó”, és a nagyobb
biztonság és a kölcsönös védelem érdekében és csupán az uralkodóház egészének kihalása esetén
lépjen újra érvénybe a magyarok királyválasztási joga.
11
38. Ismertesse a főkegyúri jog tartalmát a rendi korban!

Zsigmond 1404-ben hívta életre a főkegyúri intézményt. A konstanzi zsinat alkalmával, ahol
Zsigmond, mint római király elnökölt, sikerült elfogadtatni a jelen lévő bíborosokkal, hogy a pápa
és utódai mindig a magyar király jelöltjeit fogják az érsekségek és püspökségek valamint a
monostorok élére megválasztani, és a pápa nem avatkozik bele a magyarországi egyházi javadalmak
adományozásába.
A főkegyúri jog alapján álló más jogosítványok:
- egyházszervezési jogkör
- az egyház anyagi alapjairól és a javadalmak felügyeletéről való gondoskodás
- az egyháznak adományozott javak kezelése, igazgatása felett felügyeleti jog
39. Mit értünk electio canonica alatt?

A 12. század elejétől általánossá vált a kánoni választás az érseki, püspöki, valamint az apáti és
préposti székek betöltésénél az egyházjog általános szabályai szerint. A választás megtartásához
szükség volt a király engedélyére, és a megválasztására sem kerülhetett sor a király hozzájárulása
nélkül. A megválasztott érseket a pápa, püspököt a metropolita, királyi prépostot és az apátot pedig
az esztergomi érsek erősítette meg. A kisebb javadalmak betöltésénél a főkegyúri jog érvényesült.
40. Ismertesse I. Mátyás kancelláriai reformjait!
- a kisebb kancelláriát a személynök alá rendeli, így létrejön a királyi személyes jelenlét fóruma
(ez az első állandó bírói fórum),
- nagykancellária plusz feladatokat kap, pl.: belső államügyek intézése,
- titkos kancelláriát külügyi, diplomáciai és bizalmas feladatok intézésével bízza meg,
- 1464-ben megszünteti a főkancellár bíróságát, (királyi különös jelenlét bírósága)
- egyesíti a főkancellári és titkos kancellári címet.
41. Melyek voltak az országgyűlés előzményei?
- Egyházi zsinatok
- Székesfehérvári törvénylátó napok
- Serviensi gyűlések
- Királyi tanácsok
- Törvényhozó országos gyűlések
42. Ismertesse a rendi országgyűlés szervezetét az 1608. k. u. I. tc. alapján!

1608-ig a kétfajta országgyűlés (tömeges és követi) egymás mellett volt jelen, majd 1608-ban végső
formát nyert a gyűlésezés szervezete.
A királyi tanács nyomán jött létre, az 1608-ban végső formát nyert felsőtábla, amely tanácskozásait
már a nádor elnökletével tartotta.
Az alsótábla a vármegyei nemesség követei által történő képviseleti rendszer kialakultával született
meg. Az alsótáblára delegált követek a királyi személynök elnökletével tartották üléseiket (országos
ülés, sessio regnicolaris). A két tábla között a kapcsolatokat üzenetváltás útján tartották, ha a szükség
úgy hozta, közös tanácskozásokat (sessiones mixta) is hirdettek.
A felsőtáblán a papság (a megyés püspökökig bezárólag) és a főurak személyes meghívólevél alapján
vettek részt. Pl.: esztergomi érsek, fehérvári püspök… nádor, országbíró, személynök, kancellár…
12
Az alsótáblán pedig a szabad királyi városok és a köznemesség követei voltak jelen, kollektív
meghívólevél alapján.
43. Mutassa be a király törvényhozásbeli felségjogait a rendi korban!

A király törvényhozásbeli jogai:
- Közvetlen /törvényalkotásbeli jogok:
 Törvénykezdeményezés,
 Szentesítés,
 Kihirdetés,
- Közvetett /OGY szervezetére vonatkozó jogok:
 Összehívás,
 Megnyitás, elnöklés,
 Berekesztés,
 Elnapolás,
 Feloszlatás,
 Szervezeti hatáskör: az alsótábla elnöke a király által megbízott személy (személynök).
44. Ismertesse a kerületi ülések rendszerét!

A 18. században vált szokássá, de nagy jelentőségű csak a reformkorban lett a kerületi ülés (sessio
districtualis) intézménye. A négy districtus (a két tiszai és a két dunai kerület) szerinti üléseken a
vármegyei követek maguk választotta elnökök és jegyzők irányítása mellett egyeztették álláspontjukat
és vetették össze instrukcióikat, hogy felkészültebben kezdhessék meg tárgyalásaikat a personalis
elnökletével bonyolított alsótáblai üléseken. Ezeken az előkészítő tanácskozásokon született többségi
javaslatok általában az alsótábla plénuma által is elfogadtattak. Ezen sajátos intézményen keresztül
sikerült némileg korlátozni a kormányzati befolyást a törvényhozásra. Ami az udvar ellenállását
váltotta ki.
A kerületi ülések egészen 1848-ig, a polgári parlament felállásáig, hasznos kiegészítői maradtak a
rendi országgyűlésnek.
45. Határozza meg a gravimina et postulata fogalmát!

Az adott országgyűlésen szóba kerülő tárgyak körét elsősorban a királyi propozíciókban foglaltak és
a vármegyei institúciók alapján egybeszerkesztett sérelmek és kívánalmak (Gravamina et postulata
regnicolarum) határozták meg. Ezek mellett, a tárgyalások során is fölvetődhettek egyéb kérdések,
melyeket, amennyiben idő van rá, ugyancsak napirendre tűztek. Ez tulajdonképpen nem más, mint a
nemesi vármegye quasi törvénykezdeményezési joga. Ugyanis minden országgyűlés előtt lehetőség
volt a vármegyék követeinek az adott gravaminák előadására, amelyek megvitatása tulajdonképpen
előfeltétele volt a tényleges országgyűlés megtartásának.
46. Határozza meg a dikasztériumok általános jellemzőit!

A kormányszékeket (dikasztériumokat) általánosan jellemzi, hogy:
- egyenrangú tanácsosokból álló kollégiumok, amelyekben
- főurak és nemesi rendűek mellett polgári egyének, szakemberek is szerephez juthatnak,
- őket a király nevezi ki, és
- neki tartoznak felelősséggel,
- az ügyeket együttes tanácskozással intézhették (grémiumok, így nincs egyéni felelőssége a
vezetőjének) amelynek
- eredményét a kormányszék vezetője az uralkodó elő terjeszthette döntés végett.
13
47. Jellemezze a Helytartótanácsot!

1723-ban III. Károly állította fel.
- a 18.-19. században az államigazgatás legfőbb szervévé, mintegy kormánnyá nőtte ki magát (a
végrehajtás legfőbb szerve), székhelye eredetileg Pozsony, II. József Budára helyeztette l785-
ben, élén a nádor (ha nem volt betöltve, akkor a helytartó, ha ő sem volt, akkor országbíró vagy
a tárnokmester eleinte 22 tanácsos működött, akiket a király nevezett ki:
- szervezete: 4 főpap, 10 főnemes, 8 köznemes + hivatal,
- a tanácsosokat az ország különböző részeiből nevezték ki, hogy legyen helyi ismeretük, 1779-
től egy mindig horvát volt, képviselet céljából
- ismeretes volt a bizottsági előkészítés 3-4 tagú bizottságok.
- ebből fejlődött ki, hogy a Helytartótanács állandó bizottságokban működöt később, mégpedig
10 bizottság volt ügykörök szerint a 18. sz. közepére. (pl. vallásügyi, egészségügyi, gazdasági,
vámügyi),
- II. József idején a bizottságok helyén ügyosztályokat szerveztek, ez a rendszer egészen 1848-ig
megmaradt.
- megállapítható, hogy a Helytartótanács a pénzügyek, és az igazságügy kivételével az egész
belső igazgatás és kormányzás hatáskörét egyesítette. Ez egy "előkormány" volt, mégpedig a
királynak felelős kormány (ellentétben a majdani 48-as kormánnyal).
- e szervezet mintájára jött létre 1848-ban az immár az országgyűlésnek felelős, de a bécsi
központi szervektől független magyar kormány.
48. Milyen elemekből épül fel a megyei autonómia a rendi korban?

A megyei önkormányzat tartalma: a megyei autonómia körei:
- törvényhozásban való részvétel, illetve követküldés az országgyűlésekre.
- végrehajtás = vármegye a középkori felfogás szerint a törvények végrehajtásának egyedüli
alkotmányos szerve,
- helyi (köz)igazgatás, adóügyek intézése (adónemek megállapítása, adók kivetése, beszedés),
- tisztviselő választás, elszámoltatása
- statútumalkotás,
- politikai funkcióként az országos kérdések napirendre vétele és megtárgyalása, felirati jog a
királyhoz, központi kormányzathoz, a vármegyék közötti levelezésének joga ugyanilyen
tárgyakban, „szövetkezési jog”, azaz a vármegyék politikai fellépéseiket egymással
szervezetileg is összehangolhatták. (Ez utóbbi később, főleg a reformkorban lesz jelentős.),
- hadügy igazgatás, vagyis a helyi katonai ügyek intézése (hadiadó beszedése, újoncozás),
- közhitelességi funkció, tehát a vármegyék – különösen bizonyos időszakokban, de elsősorban
csak később, a 17 századtól – hiteles helyi funkciót is elláttak,
- igazságszolgáltatás (bíráskodás): a sedrián első- és másodfokú ítélkezési jogkör, megyei bírák
megválasztása és elbocsátása.
49. Határolja el egymástól az ispán, alispán, főispán fogalmát!
- Ispán (comes): A királyi vármegye élén a király által kinevezett comes (ispán) állt, akinek
közigazgatási, igazságszolgáltatási, katonai és adóbeszedési funkciója volt. A királyi akaratot
közvetítette a központi igazgatás részeként („a király meghosszabbított keze”).
14
- Főispán: nem a nemesi vármegye tisztségviselője, hanem méltóság, a király személyének

képviselője. A 15. századtól nevezik főispánnak, e máltóságot a király adományozza tetszése
szerinti időre- durante beneplacito – a kinevezésről a nemesi vármegyét csupán értesíteni kellett.
Gyakran valamely országos vagy udvari méltóságot is viselő királyhű személy kapta- e
kinevezést, egy-egy személy gyakran több vármegyébe is. Így alakultak ki az örökös, ill.
örökletes főispánságok. A főispán miután helyettesről gondoskodott, általában nem tartózkodott
a megyében, hanem leginkább a királyi udvarban. Előfordult az is, hogy egy megye főispánságát
a király több személynek adta, de a megyei igazgatás nem oszlott meg, mert közös volt az
alispánjuk vagy alispánjaik.
- Az alispán ebben a korszakban a vármegye első számú tisztviselője. Kezdetben nem a vármegye
választotta, de nem is a király nevezte ki, hanem a főispán tette meg a saját familiárisai közül,
azok előkelőbb rétegéből. A főispán és az alispán között kezdetben magánjogi szerződés állt
fenn, amelyen az alispán közjogi működése alapult (1317: kap 10 márkát beállásakor, 10-et
később, köpönyeget és felsőruhát – olyan, mint egy gazdatiszt felfogadási szerződése).
Egyébként az alispán kezdetben hivatali ideje alatt is intézte a főispán magánügyeit, mint annak
gazdatisztje.
50. Határozza meg az örökös és örökletes főispánság fogalmát!

A főispán a szerepcsökkenése is eredményezte, hogy a királyok egyre inkább átengedték az egyházi
személyeknek a székhelyük örökös főispánságát (a 15. században veszprémi, győri, pécsi, nyitrai,
váradi, egri püspök és a kalocsai érsek is örökös főispán lett. - ezért megyék kezdték törvényben
követelni az örökös főispánságok számának csökkentését. De voltak világi főispánságok is pl.: Pest
vármegye örökös főispánja a mindenkori nádor volt.)
Kialakult az örökletes főispánság is: a király egyes családoknak osztogatott a családon belül
örökölhető főispáni méltóságokat, amelyek vegyesen voltak a primogenitúra (az elsőszülöttség
rendje) szerint öröklődők (Eszterházyak vagy Abaúj vármegyében a Perényiek) vagy akként, hogy a
király választotta ki minden egyes alkalommal, hogy a családtagok, leszármazók közül ki lesz a
főispán.
A 18. században a nádoron kívül kilenc főpapi tisztséggel járt az örökös főispánság és már 16 főúri
család rendelkezett örökletes főispánsággal.
51. Mit értünk verifikációs jog alatt?

A nemesi vármegye törvényalkotással kapcsolatos jogköre a vertifikációs jogkör, vagyis a követek
mandátumának igazolása az országgyűlésen.
Nota Bene! Az országgyűlés szervei 1848 előtt nem vizsgálhatták, hogy a megyék követeiket
szabályosan választották -e meg.
52. Jellemezze a nemesi vármegye törvényhozással kapcsolatos jogköreit!
- követküldés a törvényhozásba,
- verifikációs jogkör,
- követek utasításának joga,
- követek visszahívásának joga,
- a szentesített törvények kihirdetése,
- törvénykezdeményezési jogkör,
- statútum alkotási jog.
 Követküldés a törvényhozásba: A nemesi vármegye közgyűlése főispáni kijelölés nélkül
választotta az alsótáblára küldendő követeit. A vármegyei közgyűlés határozta meg ennek a
15
feltételeit ilyen volt pl. az életkor az aktív (szavazati) illetve a passzív (választhatósági)
joghoz.
 Verifikációs jogkör = mandátumok igazolása. Az országgyűlés szervei 1848 előtt nem
vizsgálták, hogy a megyék követeiket szabályosan választották-e meg.
 Követek utasításának joga: Az országgyűlésre küldött követ köteles volt a közgyűlés által
kialakított álláspontot képviselni és a szerint leadni a szavazatát. Szükség esetén pótutasítás
adásának joga valamint az utasítás szövegének értelmezése is.
 Követek visszahívásának joga: A visszahívást nem kellett indokolni. A követeket a megyei
közgyűlés bármikor beszámoltatathatta.
 A szentesített törvények kihirdetése: 1848-ig a megyék hatáskörébe tartozott, a közgyűlésen
való felolvasással hirdették ki a törvényeket.
 Törvénykezdeményezési jogkör: Formálisan 1848 előtt soha nem illette meg a megyéket, de
gyakran elérték, hogy az országgyűlés megnyitása előtt- javaslataik, sérelmi felirataik a
törvényhozás elé kerüljenek.
 Statútum alkotási jogkör: A vármegye közgyűlése kötelező érvényű helyi normát alkothatott
a törvények által nem szabályozott ügyekben, érvényességéhez, kötelező erejéhez nem
kellett királyi jóváhagyás, és nem ellenkezhetett magasabb szintű jogforrással. A statútumok
területi hatálya csak az illető vármegyére terjed ki.
53. Jellemezze a nemesi vármegye végrehajtói szerepkörét!

A felfogás szerint a törvények végrehajtásának egyedüli alkotmányos szervei a vármegyék voltak.
- Adóügyi jogkör: adónemek meghatározása, adó kivetése,
- Tisztviselőválasztási jogkör: a tisztviselők fizetésének megállapítása, tisztviselőit ellenőrizhette,
elbocsáthatta,
- Katonai igazgatási funkció: hadiadó beszedése, újoncozás, katonai egységek elszállásolásának
feladata,
- Belső közigazgatási egységek igazgatása: a megyén belüli belső egységek határainak
megállapításának joga, ezek székhelyeinek meghatározása, felügyelet gyakorlása a községek
felett,
- Rendészeti hatáskör: rendvédelem szervezése, közegészségügy szervezése, út, tűz, és
mezőrendészet,
- Jobbágyigazgatás: közreműködik a községi választásokban, ellátja az úriszék felügyeletét,
közreműködik az urbáriumok végrehajtásában.
54. Mutassa be a nemesi vármegye politikai funkcióit!
- 13. századtól jellemző,

- országos és nemzetközi kérdések napirendre vétele és tárgyalása,
- felirati jog a királyhoz,
- levelezési jog egymással,
- szövetkezési jog – a vármegyék politikai fellépéseiket egymással is egyeztethették – a
reformkorban erre jönnek létre a kerületi ülések – célja a nemzeti függetlenség és a nemesi
politikai szabadságjogok védelme.
55. Jellemezze az adminisztrátori rendszert!

A főispán helyettese, az örökös főispán intézményéhez kapcsolódik.
- ha a főispán kiskorú volt,
- vagy más okból alkalmatlan a tisztség betöltésére,
16
- vagy időközben vált alkalmatlanná,

- vagy egyéb teendői miatt nem tudott főispáni tisztségével foglalkozni,
- a király a főispán kérésére főispáni helytartó adminisztrátort nevezett ki mellé.
- Nem volt kedvelt a korrupció miatt.
56. Mit értünk vis inertiae alatt?

A nemesi vármegye ellenállási joga, amely alapján a megyei közgyűlés, a megítélése szerint
törvénybe ütköző, vagy a nemesi alkotmány szellemével ellentétes uralkodói, vagy dikasztériális
normák végrehajtását megtagadhatta.
57. Jellemezze a szabad királyi városi polgárok jogállását!

Személyes kiváltságaik:
- személyes szabadság: ítélet nélkül nem lehet őket letartóztatni,
- csak saját bíróságuk előtt lehetett elítélni őket,
- vérdíjuk a városban a nemesekével egyezik,
- esküjük a városon kívül a jobbágyokéval azonos,
- szabad végrendelkezési jog: ha nincs utód a városra száll,
- rév, vám, harmincad-mentesség,
- beszállásolás és közmunkák alóli mentesség.
Kötelezettségeik:
- egyösszegű pénzadó a királynak, a városi tulajdon arányában,
- meghatározott alkalmanként ajándék a királynak,
- papi tized az egyháznak,
- katonai terhek: városfal, bástyák, védelem, rendkívüli hadiadók a királynak,
- városi önkormányzat költségei,
- országgyűlési követek költségei.
58. Mutassa be a székely székek szervezetét!

A szék a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szerve, amelynek élén a székelyek ispánja áll, akit a
király nevezett ki a nem székelyek közül,
- feladata többek között a közbiztonság fenntartása, a fejedelemség idejében, adó kivetése és
behajtása, valamint a szék hadi szolgálatáról is gondoskodott,
- a széki önkormányzat elsőszámú tisztviselője a hadnagy, aki pl.: ellenőrizte a szék
hadikészültségét szemlén, az ispán parancsára elrendelte a hadi felkelést, melyet ő vezetett,
- 1562 után megszűnik a hadnagyi tisztség, helyét a székelység kapitánya vette át,
- minden székben volt még egy széktartó, aki a hadnaggyal és az esküdtekkel együtt
törvénykezett,
- 15. században felváltja őt a királybíró, aki addig csak ellenőrizte a székbírót,
- Mindezek mellett a dullók a közbiztonság és a közigazgatás feladatait látták el, ellenőrizték a
falusi bírákat,
17
59. Miről rendelkezett a Diploma Adreanum?

A szászok 1224-es arany kiváltságlevele, amely a következőkről rendelkezett:
- szabad bíró és papválasztás,
- a szebeni ispánság és a királyi joghatóság alá tartozás,
- kisebb ügyekben saját bírói ítélkeznek, nagyobb ügyekben a szebeni ispán vagy a király által
rendelt királyi bíró (iudex regius),
- a szászokat megillető jogosítványok a halászat, vadászat, bányászat,
- szász területen csak szász szerezhet birtokot,
- szabad vámmentes áruszállítás az országban, királyi vámok alól mentesek,
- vásártartási jog.
Kötelezettségek:
- együttesen a terület 500 márka ezüstöt fizet,
- határokon belül 500 katona állítása, ha királyi vezetés alatt,
- határokon túl 100 katona állítása,
- 50, ha a király helyett más vezeti a sereget külföldre.
60. Sorolja fel az Erdélyi Fejedelemség központi szerveit!
- fejedelem
- fejedelmi tanács
- erdélyi országgyűlés
- kancellária
61. Hogyan választották az erdélyi fejedelmet?

A rendek feltételeket szabtak a fejedelem megválasztásához, melyeket törvénybe iktattak. Pl.:
- A fejedelem nem jelölheti ki utódját, mivel mindig fenntartják a rendek a választás jogát
- Megerősítették a fejedelemmel a négy bevett vallás szabad gyakorlását.
- Szabad véleménynyilvánítás az országgyűlésen.
- Nemesi szabadságok garantálása.
- Törvények megtartása.
62. Mutassa be a fejedelmi tanácsot!

Az erdélyi közigazgatás legfőbb szerve. Mivel állandóan az uralkodó mellett működött,
véleményezhette az összes uralkodói jogkört érintő kérdést, valamint kül- és belügyi kérdésekben is
állást foglalhatott. Rendi szerv, létszámát az országgyűlés határozta meg, a három nemzetből
egyenlő arányban kerültek be tagok, ezen felül a fejedelem tetszése szerint nevezhetett ki további
tagokat. Eljárt a fejedelem elé fellebbezés folytán került ügyekben. A tanács tárgyait a közigazgatás
vezetője, egyben a fejedelem bizalmasa, a kancellár adta elő.
63. Kik vettek részt az erdélyi országgyűlésen?
- A három nemzet képviselői:

 Magyar nemesség: a 7 magyar vármegye 2-2 követe
 Székelyek: az 5 székely szék 2-2 követe
 Szászok: székenként 1-3 követ
18
- A Partium képviselői: 1-3 követ

- Egyes városok követei (pl.: Fehérvár, Torda, Kolozsvár, Várad, Kézdivásárhely stb.)
- A fejedelem által személy szerint meghívottak (regalisták):
 A fejedelmi tanács tagjai
 A részben főrendekből álló fejedelmi tábla
 A fejedelmi és törvényhatósági főtisztviselők
 Az erdélyi egyházak fejei
Az erdélyi országgyűlés elnöke mindig a fejedelem valamelyik tanácsnoka volt, akit a fejedelem
nevezett ki.
64. Kik voltak a regalisták?

Az erdélyi országgyűlés fejedelem által meghívott résztvevői:
- A fejedelmi tanács tagjai
- A részben főrendekből álló fejedelmi tábla
- A fejedelmi és törvényhatósági főtisztviselők
- Az erdélyi egyházak fejei
65. Miről rendelkezett a Diploma Leopoldinum?

I. Lipót, Habsburg császár adta ki az erdélyi rendek kérésére 1690-ben, majd 1691-ben ünnepélyes
oklevélbe foglalva megerősítette. Ez a hitlevél biztosította a korábbi erdélyi fejedelmek által
elismert jogokat és kiváltságokat. Eszerint Erdély, mint önálló fejedelemség illeszkedett be a
Habsburg Birodalomba. Kijelentette, hogy a császár erdélyi fejedelem is, valamint biztosította, hogy
Erdély különálló, megőrzi „alkotmányát”, központi és helyi szervezetét. Az erdélyi rendek
alaptörvénynek tekintették.
66. Ki volt a székelyek ispánja?

A székely székek élén álló, erdélyi vagy magyarországi (de sohasem székely) előkelők közül a
király által kinevezett személy. Hunyadi Mátyás korától ez a poszt az erdélyi vajda hatáskörébe
olvadt. Helyettese az alispán volt. A székelyispán katonai és igazságszolgáltatási hatáskörrel bírt.
Jövedelme fizetésből, a királyi várbirtokokból és a bírói tevékenységért kapott fizetésből
származott.
67. Melyek a bírói hatalom keletkezésének módjai?

A magyar alkotmányosság történetében a bírói hatalom keletkezésének három módja ismeretes.
- Az államalapítást követően ez a hatalom kizárólag királyi megbízásból vagy kinevezésből eredt.
- A rendiség kialakulását követően az önkormányzatiság megjelenésével párhuzamosan
megjelentek a pozíciójukat választással elnyerő bírák.
- A 13. századtól pedig a királyi birtokadománnyal az adományozott felhatalmazást kapott a
terület lakossága fölötti ítélkezésre (dologi jogi alapú hatalomkeletkezés).
68. Ismertesse az Aranybulla igazságszolgáltatással kapcsolatos rendelkezéseit!

Az I. Aranybulla 8. cikke alapján a nádor bárki felett szabadon ítélkezhet, kivéve a nemesek fej- és
jószágvesztési ügyeit. A 9. cikk alapján a judex curiae udvari méltóságból országossá növi ki magát,
immár országbíró elnevezés alatt (királyi jelenlét fóruma, praesentia regia).
19
69. Kik voltak a poroszlók?

A poroszló (pristaldus) évszázadokon keresztül a bíró legfontosabb segédje volt. Egyrészt
különböző jogcselekményeket (pl.: idézés, birtokba iktatás) végzett, másrészt hiteles tanúként
igazolt jogi aktusokat. Közreműködött a bíróság által hozott határozatok végrehajtásában is.
Valamennyi perbeli cselekményről neki kellett jelentést készítenie. Működéséért díjazást kapott.
70. Sorolja fel az 1526 előtti központi bíróságokat!
- Királyi Jelenlét Fóruma (praesentia regia)

- Királyi Különös Jelenlét Fóruma (specialis praesentia regia)
- Királyi Személyes Jelenlét Fóruma (personalis praesentia regia)
- Királyi Tábla
- Lovagi Becsületbíróság
71. Mit értünk proclamata congregatio alatt?

A nádori közgyűlést, amely 2-3 megyére terjedt ki, minden nemesnek kötelessége volt megjelenni,
de renden kívüliek is részt vehettek rajta. Kezdetben a megjelent nemesek közül választottak 12
személyt, akik a nádor mellett bíráskodtak. Hatásköre kiterjedt
- a nyilvános gonosztevőkre (rablók, gyújtogatók, orgazdák, pénz- és oklevél hamisítók)
- és a rejtett királyi jogok felkutatására (pl.: magvaszakadt nemesi családok birtokai).
Ezen a fórumon a távollevő elkövetőt is elítélhették, ez volt a levelesítés (proscriptio).
72. Jellemezze a Tárnoki Cikkeket!

A tárnoki szék statútumait és gyakorlatára vonatkozó legfőbb elveket egybefoglaló munkát Laki
Thuz János, Hunyadi Mátyás tárnokmestere állította össze az 1479. évi állapotot véve figyelembe.
1602-ben királyi megerősítéssel Articuli juris tavernicalis, tárnokjogi cikkek címen a Corpus Juris
részévé vált.
73. Ismertesse a szabad királyi városok fellebbviteli rendszerét!

Figyelembe véve a Magyarországon uralkodó városi jogcsaládokat, csak a két legfontosabbat
kiemelve:
- A budai jog alapján ítélkező városoktól a tárnokmesterhez,
- A fehérvári jog alapján ítélkező városoktól pedig a személynökhöz lehetett fellebbezni.
- Egyéként minden kisebb jelentőségű város joga megengedte az anyavároshoz való fellebbezést.
74. Kik voltak az ítélőmesterek, milyen funkcióval rendelkeztek 1526 után?

A rendi korszak központi (kúriai) bíróságainak érdemi ítélkezési tevékenységgel megbízott
közreműködői.
1526 után a protonótáriusok már nem a nagybírák segédei voltak. A központi ítélkezés
hiányosságait próbálta orvosolni az ítélőmesterek vándorbíráskodása. Az ítélőmesterek felosztották
az országot egymás közt (Szűkebb értelemben vett Magyarországon 4 ítélőmester volt.) 1723-ban a
kerületi tábla váltja fel.
20
75. Ismertesse a kerületi táblákat!

A kerületi táblákat 1723-ban, a bírósági reform keretében állították fel. A protonotáriusok
vándorbíráskodásának helyébe lépett.4 kerületi tábla működött: Nagyszombat, Eperjes, Nagyvárad,
Debrecen. A táblák szervezetét az 1723:XXX. tc. rendezi. Élén az elnök állt, munkáját 4 ülnök
segítette.1848 előtt csak a nemesek magánjogi ügyeire terjedt ki hatásköre. Elsőfokú bíróságok
voltak, a királyi bíróság helyi szervei.
76. Ismertesse az 1723-as bírósági reformot!

Átfogó, tv. által szabályozott reform. Megszüntette az eddig működő kuriális bíróságokat. A Kúria
egységes bírósággá vált, melynek 2 része volt: a királyi tábla élén a személynökkel, és a
hétszemélyes tábla élén a nádorral. (Hierarchikus szervezet alakult ki)
A hétszemélyes tábla a királyi tábla fellebbviteli fórumává vált. A kúria székhelye Pest volt,
folyamatos, de nem állandó ülésezéssel működött, nem voltak általános törvénykezési szünetek. A
királyi tábla vegyes bíróság lett, elsőfokú és fellebbviteli fórumként is eljárt.
77. Ismertesse II. József igazságszolgáltatással kapcsolatos reformjait!

1785. december 12-én kiadott rendelet, amely a középkori, rendi alapokon nyugvó magyar
igazságszolgáltatás radikális átalakítását célozta a következő módon:
- szakított volna a rendi alapú vármegyei törvényszékekkel
- eltörölte a földesúri pallosjogot
- megvalósította volna a közigazgatás és igazságszolgáltatás elválasztását
- egyházi bíróságok hatásköreit a világi ügyekre megszünteti
- megszüntette volna a személynöki széket és a nádori széket
II. József halála előtt visszavonta ezen rendletét.
78. Milyen jelentőséggel bír az 1790/1791-es ogy. az igazságszolgáltatás terén?
- 1790:XII. tc. mely szerint a bírósági szervezetrendszert csak tv. által lehet megváltoztatni
(kizárja az uralkodó pátensek útján történő módosítást).
- 1791:XXXIX. tc.: a Kúria székhelyét Pozsonyból Pestre teszi át.
- 1791:XLIII. tc.: rendi állástól függetlenül lehetővé teszi az elsőfokú döntés elleni jogorvoslatot.
- 1791:LVI. tc.: a legsúlyosabb állam-és uralkodó elleni bűncselekmények (felségsértés,
hűtlenség) esetén első fokon a királyi tábla,másodfokon a hétszemélyes tábla járhat el.
79. Ismertesse a váltótörvényszék rendszerét!

Az 1840:XV. tc. hozta létre a váltóügyi bíróságok rendszerét,melyek hatásköre a váltóügyeken túl
kiterjedt a kereskedőkről szóló 1840:XVI. tc. és a csődeljárást szabályozó 1840:XXII. tc. által
szabályozott kérdésekre is. A váltótörvényszékek 3 szinten szerveződtek:
- első fokon váltótörvényszékek szerveződtek 7 nagyvárosban és a Fiume kereskedelmi váltó és
tengeri törvényszéke,
- másodfokon: a Kúria mellett szerveződött váltófeltörvényszék,
- harmadfokon:a hétszemélyes tábla. Erre a célra a hétszemélyes táblán két váltóügyi bírót kellett
alkalmazni.
21
80. Mutassa be az 1790/1791.évi XII. törvénycikk főbb rendelkezéseit!

A törvényhozó és a végrehajtó hatalom gyakorlásáról.
- A törvényalkotás joga a törvényesen megkoronázott fejedelmet és az ogy–re törvényesen
egybegyűlt országos karokat és rendeket közösen illeti meg.
- A király megígéri, hogy az országot és a kapcsolt részeket pátensekkel soha többé nem fogja
kormányozni.
- A király a bíróságoknak törvénnyel megállapított vagy megállapítandó szervezetét önkényesen
nem változtathatja meg.
- A törvényesen meghozott ítéletek végrehajtását a király nem gátolja és másoknak sem engedi.
- A bíróságok törvényes ítéleteit nem lehet megmásítani, illetve akár a királynak, akár valamely
politika kormányszéknek felülvizsgálata alá nem vonhatóak.
- A bírákat választani kell, és a bírák az ország érvényben álló, vagy ezután hozandó törvényei és
bevett szokási szerint ítéljenek.
- A végrehajtó hatalmat a törvények értelmében gyakorolja a király.
81. Csoportosítsa az áprilisi törvényeket példákkal!

Polgári államszervezetet felépítő:
- független felelős magyar minisztériumról 1848:III. tc.
- országgyűlés évenkénti tartásáról 1848:IV. tc.
- népképviseletről 1848:V. tc.
- Partium visszacsatolásáról 1848VI. tc.
- Magyarország és Erdély Uniójáról 1848:VII. tc.
Rendi államot lebontó:
- közteherviselés 1848:VIII. tc.
- úrbéri szolgáltatások megszüntetése 1848:IX. tc.
- legelő elkülönítése és faizásról 1848:X. tc.
- úriszék eltörlése 1848:XI. tc.
- papi tized megszüntetése1848:XIII. tc.
- ősiség eltörléséről 1848:XV. tc.
Szabadságjogokat lefektető:
- sajtószabadság 1848XVIII. tc.
- tanszabadság 1848XIX. tc.
- vallásszabadság 1848XX. tc.
82. Mit jelent a jogkiterjesztés elve? Hozzon rá példát!

A jogkiterjesztés elve azt jelenti, hogy az 1848-as törvények megalkotása során senkinek a szerzett
jogát nem fogják elvenni, hanem akinek eddig nem voltak quasi nemesi jogai azoknak is megadják
ezen jogokat. Így tkp.: mindenkit nemesi rangra emelnek. Pl.:választási joggal rendelkezett az, aki
eddig is, ezen kívül pedig, akiknek eddig nem volt ilyen jogok és a választójogi feltételek
kiterjedtek ezen személyekre.
22
83. Ismertesse az aktív választójogi szabályokat az áprilisi törvények alapján!

Aktív választójog általános feltételei (konjunktív: minden feltételnek érvényesülnie kell)
- Magyar honos, vagy honosított,
- 20. életévet betöltött,
- Férfi,
- nem áll atyai, gyámi hatalom alatt,
- hűtlenség, csempészés, rablás, gyilkosság és gyújtogatás miatt nem állt eljárás ill. fenyíték alatt,
- valamely törvényesen bevett valláshoz tartozott.
84. Mit értünk parlamentáris monarchia alatt?

Olyan államforma, amelyben az uralkodó a végrehajtó hatalom élén áll ugyan, de azt a
minisztériumok útján gyakorolja, amely felelős a törvényhozásnak. Vagyis egy parlamentnek felelős
kormány létezését feltételező kormányforma.
85. Milyen célt szolgált a miniszteri ellenjegyzés?

A végrehajtó hatalom élén az uralkodó állt az áprilisi törvények alapján, melyet a minisztériumok
útján gyakorolta. Az uralkodó azonban továbbra is felelőtlen és sérthetetlen volt, ezért egy új
intézményre lett szükség: a miniszteri ellenjegyzésre. Így az uralkodói intézkedések csak akkor
lettek érvényesek, ha valamelyik Pesten székelő miniszter ellenjegyezte őket. A miniszteri
ellenjegyzés intézménye tehát biztosította a végrehajtó hatalom törvényhozás előtti felelősségét még
úgyis, hogy a király továbbra is felelőtlen maradt.
86. Ismertesse a miniszteri felelősség szabályait az 1848:III. tc. alapján!

A miniszterek hivatali minőségükkel összefüggő cselekedeteik miatt a 32-35.§§-ban foglalt eljárás
szerint vonhatók felelősségre (miniszteri felelősség).
A miniszterek feleletre vonhatóak:
- Minden olyan tettért, vagy rendeletért, mely az ország függetlenségét, az alkotmány
biztosítékait, a fennálló törvények rendeletét, az egyéni szabadságot, vagy a tulajdon szentségét
sérti, s általuk hivatalos minőségükben követtetik el, vagy illetőleg adatik ki.
- A kezeikre bízott pénz, s egyéb értékek elsikkasztásáért, vagy törvényellenes alkalmazásáért.
- A törvények végrehajtásában, vagy a közcsend és bátorság fenntartásában elkövetett
mulasztásokért, amennyiben ezek a törvény által rendelkezésükre bízott végrehajtási eszközzel
elháríthatók voltak.
A vád alá helyezést a képviselőház szavazatainak általános többségével rendeli el. A bíráskodást a
felsőtábla végzi úgy, hogy tagjai közül egy 36 tagú testület választ. Ebből a 36 személyből 12-t a
képviselőház, 12-t a vád alá helyezett miniszter visszahívhat, s így tényleg 12 felsőtáblai tag fog
ítélkezni. Ha minisztert elmarasztalják, az uralkodó egyéni kegyelmet nem adhat, a miniszter csak
általános közbocsánat keretei között mentesülhet a büntetés alól.
87. Határozza meg a sajtóvétség fogalmát!

1848:XVIII. tc. deklarálja, hogy gondolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti és kijelöli a
sajtószabadság határait, amely közül az egyik a sajtóvétség.
Sajtóvétség: „Ki valamely bűn, avagy vétség elkövetésére, egyenes vagy határozott felhívást tesz
sajtó útján közzé” és ha a felhívás eredményes, bűnrészesként; ha a felhívás eredménytelen,
bűnkísérlőként kell felelősségre vonni. A sajtóvétség elbírálására a törvény esküdtbíróság felállítását
23
rendeli el. A felelősségre vonás kapcsán pedig a „fokozatos felelősség” elve érvényesül
(szerzőkiadónyomda).
88. Ismertesse a Függetlenségi Nyilatkozat tartalmát!

1849. április 14-én az OGY országos határozatban mondta ki a függetlenségét, s ebben a
határozatban megjelölt elvek alapján dolgozta ki egy háromtagú bizottság a Függetlenségi
Nyilatkozatot, amely lényege az alábbi pontokban foglalható össze:
- Magyarország Erdéllyel együtt szabad, független és önálló ország, melynek terület egységes és
feloszthatatlan.
- Habsburg-ház trónfosztása, melynek oka a Habsburg-ház magyar nemzet elleni árulása,
hitszegése, és fegyverfogása. Ennek következményeként Magyarország és a Habsburg-ház
közötti minden kötelék, beleértve a Pragmatica Sanctiot is szétszakadt.
- Magyarország, minden más állammal békét és barátságot akar tartani.
- Az országot kormányzóelnök irányítja mindaddig, amíg az ország kormányrendszerét a
nemzetgyűlés meg nem állapítja.
89. Mit nevezünk a jogeljátszás elméletének?

Alapvetően határozta meg Magyarország és a Habsburgok viszonyát az a császári udvar által
megfogalmazott és hosszú éveken hangoztatott teória, amely értelmében Magyarország az 1848-as
forradalommal és az azt követő jogellenes zendüléssel, különösen pedig a Függetlenségi
Nyilatkozattal (1848. április 14.) eljátszotta szerzett jogát az önrendelkezésre és az önálló
államiságra. Ez az ún. jogeljátszás elmélete.
90. Miről rendelkezett az olmützi alkotmány?
- 1849.március.4.
 oktrojált birodalmi okmány
 centralizált egységállam ideáját valósítja meg
 nem ismeri el a korábbi magyar központi és helyi szerveket.
 jelentős változások az igazgatásban:
- A Magyar Korona Országait tartományként kezeli, s magát Magyarországot öt kerületre osztja
(Pest, Sopron, Pozsony, Kassa, Nagyvárad, élükön az uralkodó által kinevezett főispánokkal),
- Budán, a központban a Helytartóság működik,
- Kerületeken belül megyék (megyefőnökökkel) illetve járások (szolgabírákkal),
- A tisztségviselők nagy része idegen származású volt (osztrák, cseh),
- A szerveket Bécsből irányították.
91. Miről rendelkezett az Októberi Diploma?
- 1860. október. 20.

- Föderalisztikus elemeket centralista megoldásokkal ötvöz,
- A birodalom részeinek, így Magyarországnak is bizonyos fokú autonómiát ad (magyar a
hivatalos nyelv; magyar OGY, dikasztériumok és megyei szervek visszaállítása 1847es
állapotukba),
- Az uralkodó visszacsatolta a Temesi Bánságot és a Szerb Vajdaságot,
- A törvényhozó és végrehajtó hatalom továbbra is az uralkodó kezében összpontosul, de a
császár kötelezte magát, hogy törvényeket csak a tartománygyűlések, ill. a birodalmi gyűlés
közreműködésével fog hozni, a birodalom legfontosabb ügyeit, melyek az összes tartományokat
érdeklik, a Birodalmi Tanács fogja tárgyalni.
24
92. Hogyan változott meg a Birodalmi Tanács az Októberi Diploma után?
- A birodalom legfontosabb ügyeit, melyek az összes tartományokat érdeklik, a Birodalmi Tanács

fogja tárgyalni.
- Létszámnövekedés: a császár élethossziglan kinevezett tagokkal és harmincnyolc –szintén általa
delegált- rendkívüli tanácsossal „erősítette meg”,
- Hatáskörbővülés: a költségvetés és a zárszámadás elfogadása, az államkölcsönök felvételének
jóváhagyása s a kormány jelentős intézkedéseinek megtárgyalása.
93. Jellemezze a Februári pátens rendelkezéseit!
- 1861.február.26.
- Abszolutikus fordulat,
- A monarchia egy államszövetség, de centralizált állam,
- A császár a pátens szerint Birodalmi Tanácsban kétkamarás központi parlamentet akart
felállítani, egy „urak házát” és 343 tagból álló képviselőházat,
- Az elgondolás szerint ebben 85 képviselő Magyarországot, 26 Erdélyt és 9 Horvát-
Szlavónországot képviselte volna, ezeket a tartományok gyűlése választotta volna (a német és
szláv lakosság túlsúlyt alkotott volna a magyarokkal szemben!)
- Tiltakozást váltott ki Magyarországon, mivel a császár nem volt hajlandó a 48-as törvények
érvényét általában elfogadni, s a magyar törvényhozást az összbirodalmi parlamentnek kívánta
alárendelni.
94. Jellemezze a király jogállását az 1867:XII. tc. alapján!

A 1867:XIII. tc. alapján megillette a királyt a hadügyi felségjog, amely egyike legfontosabb
jogainak, hiszen a király az országgyűléstől és a kormány közreműködésétől teljesen független
különös jogokat élvezett. A királyt, mint legfőbb hadurat megillette a hadsereg vezérletére,
vezényletére és belszervezetére vonatkozó rendelkezési jog és ezeken kívül a hadüzenet és a
békekötés joga is. A törvényhozással kapcsolatos jogai közül a közvetett jogok még 1848-ban
megváltoztak, amiket a kiegyezési törvény is fenntartott (feloszlatás joga, csak a költségvetés és a
zárszámadás elfogadása után).
95. Jellemezze a közös pénzügyet a kiegyezési törvény alapján!

Közös pénzügy: az 1867. évi kiegyezési tv. alapján a két országot a közös uralkodón kívül az
úgynevezett közös ügyek is összekötik. Ilyen a közös külügy, hadügy,és az ezek fedezésére szolgáló
pénzügy. A pénzügyek csak annyiban közösek, amennyiben azok a közös külügyre, és hadügyre
fordítandók. Összegét a két fél közösen állapítja meg és terheit ugyancsak közösen-a kiegyezési tv-
ben meghatározott eljárással-kialkudott arányban (kvóta) fogják a felek viselni. Ezt külön-külön
törvényben is rögzítik, meghatározott időre (10 évre). Költségeket Ausztria 70%-ban, Magyarország
30%-ban viselte, majd az arány 65-35%-ra módosult.
96. Jellemezze a delegációkat és azok működését!

Delegációk: a közös ügyek tárgyalására létrehozott bizottságok, amelyeket azonos létszámban (60-
60 fő) a saját törvényhozási szervek állítottak ki. Ez se nem egy teljes Birodalmi Tanács, se nem egy
közös parlament, hanem egy osztrák és egy magyar delegáció, amelyek évente felváltva Buda-
Pesten illetve Bécsben ülnek össze. Külön-külön üléseznek, egymással írásban érintkeznek. Ha ez a
3-szori feleletváltás sem vezet megegyezésre, csak abban az esetben tarthattak közös ülést.
Legfontosabb feladataik: közös miniszterek felelősségének megállapítása, és a közös költségvetés
megállapítása.
25
97. Határolja el a közös érdekű ügyeket a közös ügyektől!

Közös érdekű ügyek: a közös érdekű ügyek a közös ügyekkel ellentétben nem vezethetők le a
Pragmatica Sanctio-ból, a két ország együttéléséből fakadnak, és bár nem közös ügyek de célszerű
őket, egyformán szabályozni, de nem közös szervek intézik őket. Közös érdekű ügy: hitelügy
(jövőbeni új államkölcsönök); kereskedelem, ipartermeléssel kapcsolatos közvetett adók, közös vám
(ami a közös ügyek fedezetét szolgálja), vasút, pénzrendszer, kamatláb.
Elkülönítésük a közös ügyektől:
- Nem vezethetőek le a Pragmatica Sanctioból
- A két ország együttéléséből fakadnak
- Nincsenek rájuk alapított közös szervek/intézmények
- Ezen ügyekben csak a közös egyezkedés és az azonos elvek alapján történő (egyforma)
szabályozás szükséges (közös elvek szerint kezelt ügyek)
- Ezeket határozott időre (10 év) kötötték
98. Melyek a horvátok saját ügyei az 1868:XXX. tc. alapján?
- A horvát végrehajtó hatalmat a báni kormány gyakorolja:

- 3 horvát saját ügy:
 Belügy
 Igazságügy
 Vallás- és közoktatási ügy
- minden más ügy Magyarországgal közös ügy!!!!!
99. Jellemezze az 1874-es választójogi novellát!

1874-es választójogi novella a vagyoni cenzus helyett az adócenzust vezette be.
100. Mit értünk klotűr alatt?

Klotűr: az obstrukció letörésére kialakult módszer. Az országgyűlési képviselők beszédidejének
korlátozása, megvonása.
101. Mit értünk obstrukció alatt, milyen fajtái ismeretesek?

Obstrukció: a 19-20.sz. jellegzetes parlamentáris intézménye. A kormányakaratnak ellenálló
ellenzékiek oppozíciójából, bojkott ízű, tervszerű ellenállásából fakadó eszköz volt. Nem
jellegzetesen magyar intézmény.
Fajtái:
- technikai: a tárgyak agyonbeszélése,
- erőszakos: az ellenzékiek bekiabálással, verekedéssel akadályozzák a tv. hozást és a kormány
munkáját.
102. Ismertesse a plurális választójogi tervezetet!

A plurális választójog kidolgozója Gróf Andrássy Gyula. Elképzelése szerint a középiskolai
végzettség v. 100 korona egyenes adó fizetése 3 szavazati értéket, 4 középiskolai végzettség vagy
20 korona egyenes adó fizetése 2, az írni, olvasni tudás 1 szavazati értéket jelentett volna. Az
analfabéták elektorok útján, 12-en jutottak volna 1 szavazathoz.
26
103. Milyen változásokat hozott a főrendiházi reform az országgyűlés összetételében?

A főrendiházi reform, 1885. évi VII. tc.: Ez a tv. váltotta fel végleg az 1608. évi ku. I. tc.-ket,
ugyanis összetételében változtatta meg a 2. kamarát, amelyet immár főrendiháznak neveztek.
Összetétele:
- eltörlik a címzetes püspöki tagságot.
- nincs főispáni tagság
- valamennyi bevett egyház képviselethez jutott
- eltörölték a bizonyos vagyoni képességgel nem bíró örökös jogú főrendek tagságát
- Teljes jogon vehet részt:
 Királyi Kúria elnöke
 Budapesti Ítélőtábla elnöke
 Közigazgatási Bíróság elnöke és másodelnöke+ az uralkodó kinevezési joga alapján bekerült
főrendiház tagok 50 fő a kormány javaslata alapján
Az országgyűlés két háza egyenrangú, a gyakorlatban azonban a képviselőház nagyobb hangsúlyt
kap.
104. Mi az előszentesítési jog?

Előszentesítési jog: A dualizmusban a minisztérium (a kormány) által előterjesztett törvény
javaslatokat, az országgyűlés előtt a királynak megküldik előzetes elfogadás (szentesítés) végett, így
a későbbi politikai kellemetlenségeket elkerülhetik.
105. Határozza meg a törvényhatóság fogalmát és típusait!

Törvényhatóságok: ez egy speciális elnevezés, egy olyan tételes jogi fogalom, amely csak a
középfokú és általános hatáskörű közhatóságokra vonatkozott.
Hatóságnak tekinti a közigazgatás azokat a szerveket, melyek hatáskörükbe utalt ügyekben minden
természetes és jogi személyre, szervezetre nézve jogokat és kötelezettségeket állapíthatnak meg, s
ezeket a rendelkezésükre álló törvényes eszközökkel biztosíthatják, illetve kikényszeríthetik.
A törvényhatóságok típusai:
- Vármegye
- Törvényhatóságú jogú város
- Budapest székesfőváros
106. Melyek a törvényhatóságok feladatai?

A törvényhatóságok szabályozásának alapja az 1870:XLII. tc. Feladatai:
- A törvény korlátai között gyakorolták az önkormányzatot (szabályrendelet-alkotás, belső ügyek
intézése).
- Közvetítik az állami közigazgatást (a kormány – belügyminisztérium – erőteljes jóváhagyási
joga érvényesül).
- Politikai és alkotmányvédő szerepük van (az ellenállási jog megszűnt, felírási jogot
gyakorolhatnak a végrehajtás előtt).
107. Ismertesse a főispán jogállását a törvényhatóságokban.

A vármegyék és törvényhatósági joggal felruházott városok élén a megyei, illetőleg városi főispán
állt. A belügyminiszter előterjesztésére az államfő nevezte ki, a kormány tisztviselője volt. A
főispán felügyeleti joggal rendelkezett a törvényhatóság szervei felett. Ellenőrzési joga volta
27
közigazgatás működése és a tisztviselők felett. Felfüggesztési jogot gyakorolhatott a hanyag és

vétkes tisztviselők ellen, jelölési és kinevezési joga volt a legfontosabb állásokra, rendkívüli jogköre
volt arra, hogy az önkormányzat mulasztása esetén a végrehajtáshoz rendelkezhet a szükséges
tisztviselőkkel, megillette a garanciális panasz intézménye (ez a törvényhatóság jogorvoslati
lehetősége volt a törvénytelen rendeletek ellen). Felterjesztési joga volt: miniszteri vizsgálatot
indíthatott el a törvényhatóság törvénybe ütköző rendeletei ellen a végrehajtás előtt, a
képviselőválasztások előkészítésének és a hivatalok adományozásának joga is megillette.
108. Mit értünk virilizmus alatt, milyen fajtái ismeretesek?

Virilista: legtöbb adót fizető volt, akiket az adófizető listáról a befizetett adó nagysága alapján
válogatás nélkül delegáltak a törvényhatósági bizottságba – nyers virilizmus.
Az 1929:XXX. tc. következtében megváltozott a törvényhatósági bizottság összetétele és a puha
virilizmust vezette be: a virilis tagok az összes tagnak 2/5-ét adták, és őket is a szükséges létszámot
– megyékben háromszorosan, törvényhatósági jogú városokban hatszorosan – meghaladó számú
virilis választotta a listából.
109. Jellemezze a közigazgatási bizottságot!

Az 1876:VI. tc. szabályozta, megyei szerv volt. A már kiépült különböző szakigazgatási ágak és a
törvényhatósági tevékenység összehangolását végezte: felügyeleti és ellenőrzési jogot gyakorolt az
egész közigazgatás felett. Hatásköre:
- Közigazgatás összhangjának megteremtése,
- Fegyelmi ügyek,
- Fellebbviteli ügyek.
Elnöke a főispán, tagjai ½ részben a vármegyei tisztviselők, ½ részben a törvényhatósági bizottság
által választott személyek. Havonta ülésezett és elsősorban másodfokú, fellebbviteli jogköre volt
jelentős. 1929-ben feladati nagyobb részét az alispán kapta meg, helyette operatív szervként a
kisgyűlést hozták létre.
110. Ismertesse a kisgyűlés szerepét és működését.

A kisgyűlés 1929-től kis létszámú, érdemi ügyintéző szervként működött. A törvényhatósági
bizottság kicsinyített mása volt. 16-24 tagja volt, kisebb részben hivatalból, nagyobb részben
választott tagok. Elnöke a főispán, akadályoztatása esetén az alispán. Hatásköre:
- költségvetés és jelentősebb gazdasági ügyek
- politikai, levelezési, panaszjogi ügyek
- az 1939. XVI.tc.-től a hatásköre kiszélesedik:
 első fokon minden ügyben eljárhat, amelyet az 1929.XXX.tc. nem utalt a közgyűlés
hatáskörébe – pedig az korábban oda tartozott.
 másodfokon az összes közérdekű ügyben, amely korábban a törvényhatósági bizottság
másodfokú hatáskörébe tartozott.
- Előkészítette a közgyűlés elé tartozó ügyeket.
111. Ismertetesse a községek típusait a dualizmus korában.

A község a közigazgatás legalsóbb fokú szerve, saját lakosságával szemben az államhatalmat
jeleníti meg helyi szinten, a területükön élő emberekkel közvetlen kapcsolatban állnak, vagyis
helyhatóságokat képeznek. Típusai:
- Kisközség: a törvénnyel rájuk ruházott teendőket, korlátozott anyagi erejük miatt, saját
erejükből teljesíteni nem voltak képesek, ezért más községekkel szövetkeztek, Összefogva
állítottak fel körjegyzőségeket, de önálló képviselő-testületük volt.
28
- Nagyközség: a törvény által ráruházott teendőket egyedül is képes volt ellátni. A kis-és
nagyközségek egyaránt valamely járás hatáskörébe tartoztak, és felügyeleti hatóságuk a járási
főszolgabíró volt. A főszolgabíró volt a községi közigazgatási ügyekben az elsőfokú
közigazgatási hatóság és a kihágási bíró is.
- Rendezett tanácsú város: a járással volt egyenrangú, ezért részben megegyezett vele a hatásköre,
és közvetlenül rendelték alá a vármegyének. A régi mezővárosoknak, illetve szabad királyi
városok utódai, amelyeknek nem volt kellő gazdasági erejük ahhoz, h önálló törvényhatóságot
alkossanak. Elöljárósága a kibővített városi tanácsból állt: polgármester, jegyző, főügyész,
városi orvos. Az 1929:XXX.tc. a tanácsot megszüntette, és feladatait a polgármester
hatáskörébe utalta.
112. Ismertesse a Lex Apponyi rendelkezéseit!

Az1907:XXVII.tc., a Lex Apponyi nemzetiségi iskolai törvény, mely a magyar államcél
szolgálatában az államsegélyt – elsősorban – a magyar nyelv oktatásától tette függővé. A törvény
elfogadásának évében a belügyminiszter a megyei és járási hivatalnokok számára ajánlotta a helyi
lakosság anyanyelvének használatát. A nemzetiségeik csonka társadalmai mindjobban kiteljesedtek,
erőteljes polgárosodás következett be, megteremtődtek az önálló gazdasági fejlődés feltételei,
kiépültek a pénz-és hitelélet szervezeti. Egyre kevésbé volt realitás, hogy a magyarok és
nemzetiségiek a monarchiában együtt, egymás mellett egyetértésben éljenek.
113. Határozza meg jogforrások megjelölésével a kivételes hatalom fogalmát.

A kivételes állapot intézményének lényege a rendkívüli helyzetben a végrehajtó hatalomnak, a
működőképesség fenntartását, az erő-összpontosítást biztosító rendkívüli intézkedések
meghozatalára történő országgyűlés által történő ideiglenes feljogosítása. Az 1912:63.tc. és az
1939:2. tc. Az e során megtett intézkedésekről a helyzet megszűnését követően a kormánynak be
kell számolnia.
114. Mutassa be a Népkormányt!

A néphatározat értelmében tkp. tejhatalommal felruházott szerv, az állami főhatalom birtokosa.
Tagjai – 3 kivételével – a Nemzeti Tanács tagjaiból kerültek ki. Szociáldemokraták is voltak benne,
de a szerv jellegében, szervezetében és működésében leginkább a dualizmus polgári hagyományait
tartotta meg. Nemzetiségi tagja nem volt. Skizofrén szerv: végrehajtó szerepet kellett volna ellátnia,
helyette a kormánynak a Nagy Nemzeti Tanács november 16-i Néphatározata konkrét törvényhozási
cselekvési programot adott ki. 4. cikk:
„A népkormány alkosson sürgősen törvényeket
1. az általános, titkos, egyenlő, közvetlen és nőkre is kiterjedő nemzetgyűlési, törvényhatósági és
községi választójogról,
2. a sajtószabadságról,
3. a nép esküdtbíráskodásáról,
4. az egyesülés és gyülekezés szabadságáról,
5. a földmíves nép földhöz juttatásáról.
Ezeket a törvényeket léptesse a népkormány sürgősen életbe és hajtsa végre.”
A miniszterelnök Károlyi Mihály, aki 1919 januárjától köztársasági elnök lett. Ekkor a kormány
vezetését Berinkey Dénes vette át. Köztársasági jogkörében államfői jogokat gyakorolhat, de a
kegyelmezési jogot, követek küldésének és fogadásának jogát a minisztertanács együttesen
gyakorolja.
29
115. Sorolja fel a Tanácsköztársaság központi szerveit!
- SZTOGY = Szövetséges Tanácsok Országos Gyűlése,

- SZKIB = Szövetséges Központi Intézőbizottság,
- Forradalmi Kormányzótanács,
- Népgazdasági Tanács.
116. Ismertesse a jogfolytonosság elvét!

1920 augusztusától az egymást sűrűn váltó kormányok politikájában a jogfolytonosság elvi
tételéhez való ragaszkodás volt a közös érintkezési pont. Politikai hitvallásukat, a háború előtti
alkotmányos rendszer maradéktalan vagy a bekövetkezett változásokat csupán a legszükségesebb
mértékben adaptáló visszaállításában vélték feltalálni. Az 1918-19 során (a Nép- és a
Tanácsköztársaság alatt) megszületett jogszabályok, mivel nem elfogadott közjogi alapon álltak,
ezért érvénytelennek tekintendők (mintha meg sem születtek volna), tehát vissza kell térni az1918
előtti állapotokhoz.
117. Ismertesse a Lex Bethlen rendelkezéseit!

1922-ben lépett életbe. Tartalma:
- a vidéki választókörzetekben visszahozta a nyílt szavazásos metódust illetve:
- választójoga van minden férfinak, aki
- 24. életévét betöltötte
- legalább 10 éve magyar állampolgár
- legalább 2 éve ugyanabban a községben lakik vagy van lakása
- az elemi iskola negyedik osztályát sikeresen elvégezte
- Választójoga van minden nőnek, aki
 30. életévét betöltötte
 az elemi iskola hatodik osztályát sikeresen elvégezte
Következménye: a választók száma csaknem egymillióval csökkent
118. Sorolja fel a demokratikus választójog alapelveit!
- általános,
- egyenlő,
- közvetlen és
- titkos.
119. Ismertesse a kormányzó törvényhozásbeli jogait az 1920.I. tc. alapján!
- Megilleti a király korábbi törvénykezdeményezési joga úgy, hogy a kormányjavaslatokat

előzetesen megvizsgálta. E nélkül a kormány nem vihetett javaslatot a nemzetgyűlés elé.
- Szentesítés helyett a törvényeket 60 napon belül kihirdetési záradékkal látja el és aláírja.
- Egyszeri szuszpenzív vétójog: a kihirdetés előtt a kormányzó – indokai közlése mellett – az
elfogadott törvényjavaslatot ismételt megfontolásra egy ízben a nemzetgyűléshez
visszaküldhette. Ha a törvényhozás fenntartotta az álláspontját, a kormányzó 15 napon belül
köteles volt kihirdetni a törvényt. (Kivéve az államforma, és az államfő személyének a
kérdésében alkotott törvény.)
- A nemzetgyűlés elnapolásának joga NEM illeti meg!
30
- A nemzetgyűlést csak akkor oszlathatja fel, ha az tartósan munkaképtelenné vált, és a

munkaképességet a nemzetgyűlés elnöke a házszabályokban biztosított jogaival helyreállítani
nem volt képes. Ebben az esetben választásokat kellett kiírni úgy, hogy az új nemzetgyűlés 3
hónapon belül összeülhessen.
120. Ismertesse a kormányzó vétójogát és annak változásait!

1920. évi I. tc. alapján:
- egyszeri szuszpenzív vétójog:
 a kihirdetés előtt
 indokai közlése mellett
 ismételt megfontolásra
 egy ízben a NGY-hez visszaküldhette.
 ha a NGY fenntartotta az álláspontját>15 napon belül köteles kihirdetni
1937. évi XIX. tc. alapján:
- kétszeri szuszpenzív vétójog:
 a kormányzó az országgyűlés által alkotott törvényt a kihirdetési záradékkal és aláírással 6
hónapon belül látja el,
 a kihirdetés előtt a törvényt újabb megfontolás végett visszaküldheti az országgyűlésnek.
 ha az országgyűlés fenntartja, a kormányzó a törvényt hozzáérkezésétől számított 6 hónapon
belül ismét újabb megfontolás végett visszaküldheti
 ha az országgyűlés a másodszor is visszaküldött törvényt változatlanul fenntartja, a
kormányzó a törvényt a hozzáérkezésétől számított 15 nap alatt kihirdetni köteles.
121. Mutassa be a kormányzó végrehajtásbeli jogait az 1920:I.tc. alapján!
- Képviseli az országot nemzetközi kapcsolataiban.

- Követeket küld és fogad.
- Nemzetközi szerződéseket köthet (törvényhozási tárgyakban a nemzetgyűlés hozzájárulásával).
- Hadsereg országhatáron túli alkalmazása és a békekötés joga a nemzetgyűlés hozzájárulásával
illette meg.
- A kormányzó a végrehajtó hatalmat kizárólag a nemzetgyűlésnek felelő minisztérium (kormány)
útján gyakorolja.
- A kormányzó minden aktusához az illetékes felelős miniszter ellenjegyzése szükséges.
- A legfőbb hadúri jogok (vezérlet, vezénylet és belszervezet) megillették.
- A kormányzó nemességet nem adományozhat. (Helyette később vitézi cím.)
- A főkegyúri jogot nem gyakorolhatja. (Ezt a pápa fenntartotta magának, helyette főfelügyeleti
jog illette meg a kormányzót.)
- Általános kegyelmet nem adhat, csak a nemzetgyűlés törvény formájában.
122. Jellemezze az 1937:XIX. törvénycikket!
- kétszeri szuszpenzív vétójog:

 a kormányzó az országgyűlés által alkotott törvényt a kihirdetési záradékkal és aláírással 6
hónapon belül látja el,
 a kihirdetés előtt a törvényt újabb megfontolás végett visszaküldheti az országgyűlésnek
megfontolás végett,
 ha az országgyűlés fenntartja a kormányzó a törvényt hozzáérkezésétől számított 6 hónapon
belül ISMÉT újabb megfontolás végett visszaküldheti,
31
 ha az országgyűlés a másodszor is visszaküldött törvényt változatlanul fenntartja a kormányzó

a törvényt hozzáérkezésétől számított tizenöt nap alatt kihirdetni köteles.
- dinasztiaalapítási szándék jelenik meg a szabályozás mögött,
- a kormányzó három nagykorú magyar állampolgárt a kormányzói tisztre utódjaként ajánlhat, s
ajánlását tisztének tartama alatt bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja (kormányzóajánlás)
- ajánlását a kormányzó írásban, sajátkezű aláírásával és pecsétjével ellátva három teljesen egyező
példányban állítja ki, s borítékba zárja vagy lezárja,
- a Királyi Kúria elnöke, a két koronaőr s a miniszterelnök őrzi a példányokat,
- az ajánlás miniszteri ellenjegyzéshez nincs kötve;
- érvénytelen azonban az ajánlás,
 ha háromnál több vagy háromnál kevesebb személyre szól,
 ha kiállításra vagy átadásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.
123. Mutassa be a kormányzóhelyettes intézményét!
- 1942. évi II. tc.

- kormányzóhelyettes intézménye:
 a kormányzóhelyettest az alatt az idő alatt, amíg a kormányzót tisztének személyes
ellátásában
 távollét,
 betegség vagy más ok akadályozza,
 úgyszintén a kormányzói tiszt megüresedése esetében, amíg az új kormányzó az esküt le
nem teszi, a kormányzói jogok megilletik, kivéve az utódajánlási jogot.
- A kormányzó – a miniszterelnök ellenjegyzésével – a kormányzóhelyettest megbízhatja, hogy a
kormányzói hatáskörbe tartozó egyes tennivalókat a kormányzó nevében elvégezze. A megbízás
bármikor visszavonható.
124. Mit értünk a kormányzó utódajánlási joga alatt?
- Az 1937:19. tc.: A kormányzó három nagykorú magyar állampolgárt a kormányzói tisztre

utódjaként ajánlhat, s ajánlását tisztének tartama alatt bármikor módosíthatja vagy
visszavonhatja (kormányzóajánlás)
- ajánlását a kormányzó írásban, sajátkezű aláírásával és pecsétjével ellátva három teljesen egyező
példányban állítja ki, s borítékba zárja vagy lezárja,
- a Királyi Kúria elnöke, a két koronaőr s a miniszterelnök őrzi a példányokat,
- az ajánlás miniszteri ellenjegyzéshez nincs kötve;
- érvénytelen azonban az ajánlás,
 ha háromnál több vagy háromnál kevesebb személyre szól,
 ha kiállításra vagy átadásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.
125. Jellemezze a felsőházi reformot!

A történeti alkotmányosságnak megfelelő kétkamarás országgyűlés az 1926:XXII. tc.-kel került
visszaállításra, mely újjászervezte a második kamarát. A felsőházat a stabilitás erősítőjének
tartották. Eltért a főrendiháztól, mert valóságos politikai feladatokkal felruházott intézmény volt, az
arisztokráciát visszaszorította (76%-ról 29%-ra), s tagjainak legnépesebb csoportja a középrétegből
került ki (46-47%). A tagság elnyerésére a törvény három esetkört állapított meg:
1. hivatal és méltóság alapján (pl.: zászlósurak, koronaőrök, koronaügyész, Magyar Nemzeti Bank
elnöke, Magyar Királyi Kúria elnöke és másodelnöke, stb.),
32
2. államfő kinevezése alapján (kiválóan érdemes állampolgárok közül élethossziglan vagy a

hiányzó tagok pótlására) és
3. választás útján (MTA, Országos Vitézi Szék, egyetemek és főiskolák maguk közül választott
tagjai, képviselői).
A mandátum 10 évre szólt, az újraválasztás lehetséges volt. A felsőház joga ugyanaz volt, mint a
főrendiházé volt, de a törvénykezdeményezés joga a felsőházat is megillette. A felsőházi reform
vezette be az aszimmetrikus bikameralizmust is.
126. Mit értünk aszimmetrikus bikameralizmus alatt?

Az 1926:XXII.tc. (felsőházi reform) vezette be: a két kamara egymáshoz való viszonyát sajátos
módon rendezte (a két ház nem teljesen egyenlő): egyeztető eljárás kétszeri eredménytelensége
esetén a képviselőház önállóan is az államfőhöz fordulhat; a felsőház a költségvetési törvény
elfogadásakor az egyes kiadási tételeket nem módosíthatta, vagy egészében fogadta el a javaslatot,
vagy teljesen elvetette azt. Tehát a képviselőház dominanciája érvényesült a felsőház fölött.
127. Mit jelent a fokozatos felelősség elve?

A sajtóról szóló 1848:XVIII. tc. bevezette a felelősségre vonás kapcsán a fokozatos felelősség elvét.
Sajtóvétség esetén a következő sorrendben felelnek a felelősek: szerző, szerkesztő, és végső soron
nyomda tulajdonosa.
128. Ismertesse a vésztörvényszékek rendszerét!

1848 októberében a Honvédelmi Bizottmány felfüggesztette a civil bíróságok működését és a
haditörvényszékek hatályát kiterjesztette a népfelkeléssel szembeni elégedetlenekre. Jellegüket
tekintve hadi és polgári vegyes bíróságként működtek. Tagjait a Honvédelmi Bizottmány nevezte ki
és szervezetileg függetlenek a megyei bírósági szervezettől. Polgári és katonai tagokból álltak, és
azonos szabályok szerint bírálták el a katonák és civilek cselekményeit. Összesen 18
vésztörvényszéket állítottak fel, majd az ítélkezési gyakorlat egységesítése végett ezek fölé központi
vésztörvényszéket szervezett, mely országos hatáskörű volt, és szervezetileg az igazságügyi
minisztérium alá tartozott. A vésztörvényszékek rendszerét a Szemere-kormány számolta fel.
129. Mutassa be a neoabszolutizmus rendes bíróságait!

A szabadságharc bukása után Magyarország elvesztette önálló államiságát, a főbb állami szervek
működése szünetelt. Az igazságszolgáltatás átszervezése is ennek fényében történt. Az ország teljes
területét átfogó bíróság nem létesült. A kialakult új szervezet közvetlenül az osztrák igazságügy
miniszter felügyelete alatt állt. Jellemzői – 3 fokú igazságszolgáltatás:
- járásbíróság
- megyei törvényszék
- főtörvényszék (5 db, kerületenként)
- legfőbb ítélőszék
Erdélyt és Magyarországot a szűkebb értelemben vett Magyarországtól elkülönítve szervezték meg.
1849. november 18-án kiadott pátens a Bánságot és Bácskát is elszakította Magyarországtól és
„Szerb Vajdaság és Temesi Bánság” néven külön tartománynak nyilvánította.
130. Mutassa be a neoabszolutizmus különbíróságait!

Haditörvényszékek – hatáskörük kiterjedt a felségsértés és lázadás bűncselekményével vádolt
polgári személyekre is. A haditörvényszékek felállítását Haynau Mo. és Erdély területén 1849.
július 1-jén rendelte el. Kezdetben a hadijogban szokásos statáriális ügyekben ítélkezett, később
azonban hatáskörébe utalták a forradalomban való részvétellel gyanúsított személyekkel szembeni
ítélkezést is. A hadibírósági ítéletek ellen kegyelmi kérvényt az uralkodóhoz lehetett előterjeszteni,
33
aki arról a minisztertanács állásfoglalása alapján döntött. A volt jobbágy és a földesurak közötti
jogviták rendezésére állították fel az úrbéri bíróságokat. Háromfokozatú bíróság: törvényszékekre,
országos törvényszékre és a Bécsben székelő legfőbb úrbéri törvényszékre tagolódott. A bíróságok
feladata volt a jobbágyok és a volt földesurak közötti jogviták rendezése az 1853. évi úrbéri pátens
alapján. Különös bíróságként járt el Pesten a kereskedelmi törvényszék.
131. Jellemezze az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokat!

A magyar hatóságok nem voltak hajlandóak elismerni a Bach-korszakban kiadott pátenseket, s az
1848 előtti magyar jogszabályok sem voltak már alkalmazhatóak; 1861-ben gróf Apponyi György
országbíró vezetésével összeült Országbírói Értekezlet, melyen megszületett az ITSZ elnevezésű
dokumentum. Ez arra kereste a választ, hogy a magyar perjogi, magánjogi és büntetőjogi szabályok
mennyiben alkalmazhatóak, és milyen kiegészítő rendelkezések szükségesek. Az ITSZ visszatért az
1848 előtti ítélkezési szervezetrendszerhez, de tekintettel volt az időközi változásokra. A büntetőjog
terén egyértelművé tette az 1843. évi javaslat elvetését, a büntetőjogi reformok eszméjének
elnapolását, azt a kiegyezést követő évekre hagyva. A magyar bíróságok azonban nem voltak
hajlandóak az osztrák büntetőjogot alkalmazni (visszatérés a polgári átalakulás előtti magyar
joghoz). A magánjog terén a magyar törvényeket kellett alkalmazni, de ha azok az 1848:XV.tc., és
az újabb jogviszonyok miatt nem lettek volna alkalmazhatók, addig, míg az újabb törvények
megszületnek, az Országbírói értekezlet munkáit kellett kisegítő jelleggel, ideiglenesen használni.
Uralkodó megerősítette, Kúria kijelentette, hogy zsinórmértékül szolgál.
132. Mi volt az 1869:IV. tc. jelentősége?

Bírói hatalom gyakorlásáról szóló tc. – jelentősége abban áll, hogy először foglalt álláspontot a
közigazgatás és a bíráskodás elválasztása mellett. Rögzítette azt az elvet is, hogy az ítélkezés mindig
a király nevében történik, a bírákat a király nevezi ki és az állampénztár fizeti. Ekkor szabták meg
első ízben a bírák alkalmazásának szakmai feltételeit, a hivatali összeférhetetlenség (politikai,
társadalmi és anyagi) szabályait. Elvi súlyú intézkedés volt a bírói függetlenség szabályozása, amely
szerint a bíró csak a törvényeknek, ill. a törvényerejű szokásoknak van alávetve. Nem volt azonban
minden meghirdetett elv realizálásában következetes: nem választotta következetesen a
közigazgatást a bíráskodástól; a kihágási ügyek nagy részét továbbra is a közigazgatási hatóságokra
bízta, miközben a bíróság is végzett közigazgatási feladatokat (telekkönyvezés).
133. Mit jelent a bírói függetlenség, és milyen garanciái vannak?

1869:IV. tc. – a bírói hatalom gyakorlásáról szóló tc. rögzítette a bírói függetlenséget, amely szerint
a bíró csak a törvényeknek, valamint a törvényerejű szokásoknak van alávetve. Szétválasztotta a
közigazgatást és az igazságszolgáltatást, és kijelentette, hogy új bírói fórumot csak törvény útján
lehet létrehozni. A függetlenség megvalósulásának fontos mozzanata volt a bírói állás betöltésének
mikéntje is (magyar jogban – életfogytiglani kinevezés). A bíró csak 26. életévét betöltött magyar
állampolgárságú, feddhetetlen előéletű férfi lehetett, aki nem állt csőd vagy gondnokság alatt,
beszélte a magyar nyelvet, jogi diplomájának elnyerése után a gyakorlatban is kellő jártasságot
szerzett és letette a bírói vizsgát. Függetlenségét biztosította továbbá, hogy akarata ellenére,
büntető-vagy fegyelmi eljárás nélkül, állásából sem elmozdítására, sem áthelyezésére nem volt
lehetőség. A bírákat 40 évi kötelező szolgálati idejük letöltése előtt, a bírói szolgálat ellátását illető
képtelenség külön megállapítása nélkül akaratuk ellenére csak akkor lehetett nyugdíjazni, ha 70./65.
életévüket betöltötték.
134. Jellemezze a bírákra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat a dualizmus korában!

1869: IV. tc. – bírói hatalom gyakorlásáról szóló tc. rögzítette a bírói hivatali összeférhetetlenség
szabályait. Bíró politikai összeférhetetlenség alapján nem lehet országgyűlési képviselő,
munkásegylet tagja, gyülekezet tagja, folyóirat tulajdonosa, kiadója és szerkesztője. Társadalmi
összeférhetetlenség alapján nem járhat el ügyvédként és nem folytathat kereskedést vagy
34
iparügyletet. Anyagi összeférhetetlenség alapján fizetését az állampénztártól kapja, törvényben

meghatározott illeték vagy díj kivételével ingyen szolgáltat igazságot, így a munkájával
összefüggésben semmilyen anyagi juttatást nem fogadhat el, valamint fizetése nem szállítható le.
135. Ismertesse a bírói felelősséget a dualizmus korában!

1871:VIII. tc. szabályozza eszerint a bíró kötelességének minden szándékos vagy vétkes
gondatlanságból eredő megszerzéséért és minden ily módon okozott kárért felelősséggel tartozik.
Két felelősséget különböztetünk meg:
- Bírói vagyoni felelősség az esetleges károkért járó kártérítési kötelezettségeket jelenti.
- A bíró bűnvádi felelősségét az 1871:8. tc. ill. a 1878:5 tc. rendezte Megvesztegetésről és a többi
hivatali bűncselekményeket tartalmazó tényállásaiban.
136. Sorolja fel a dualizmus rendes bíróságait!

Mindazok, amelyek az igazság szolgáltatási funkciókat az ügyek jellegétől függetlenül,
jogszabályokból fakadóan általános hatáskörrel gyakorolják.
- Kúria
- Ítélőtáblák
- Törvényszék
- járásbíróságok.
A legmagasabb szintű bírói fórum a kúria ezt követék az ítélőtáblák, a törvényszékek, és legalsóbb
szinteken a járásbíróságok.
137. Mutassa be az esküdtképesség feltételeit a dualizmusban!

1897. évi törvény határozza meg az esküdtképesség feltételeit:
- Magyar állampolgár,
- Férfi,
- 26. életév,
- Érti az állam hivatalos nyelvét,
- Tud írni, olvasni,
- Műveltségi (min. középiskola) vagy vagyoni (20 korona) cenzus,
- Kizárás: bizonyos büntetések; büntetőeljárás; foglakozások (bíró, miniszter, rendőr).
Akik megfelelnekalaplajstrombabizottságesküdtek éves lajstroma (180-360 fő)szolgálati
lajstrom (1-1 ülésszakra/főtárgyalásra)
138. Ismertesse az esküdtbíróság hatáskörét!

Az esküdt bíróság hatásköre: Egy részt a 1837:33. tc. szerint: ötévi vagy annál súlyosabb szabadság
vesztés büntetés kiszabása, életfogytig tartó szabadság vesztés, halálbüntetés kiszabása.
Másrészt az 1897:34. tc. 15§-a alapján 3 csoportba oszthatjuk:
1. Az esküd bíróság rendes hatáskörébe tartozó ügyek: gyilkosságok a szándékos emberölés,
párbaj, kitétel és elhagyás, halát okozó testi sértés, mérgezés.
2. Közösség elleni bűntett, a gyermekrablás, szöktetés kivételes hatáskörrel csak a királyi
ítélőtáblák székhelyén működő esküdt bíróságok járhatnak el: felségsértés, a
királybántalmazása, hűtlenség, lázadás.
3. végül a sajtó a sajtó útján elkövetett bűncselekmények.
35
139. Sorolja fel a dualizmus különbíróságait!

Közigazgatási bíróság (bár ez nem egyértelműen ide sorolható) Főudvarnagyi bíróság, Hatásköri
bíróság, Szabadalmi bíróság, Tőzsdebíróság hadbíróság, Budapesti Áru- és Értéktőzsde Bírósága.
140. Milyen feltételei vannak a közigazgatási jogvédelem megteremtésének?

A végrehajtás és igazság szolgáltatás szerveinek elkülönítése, közigazgatásra jellemző szokásjogi
normák megszüntetése, társadalmi igény az állampolgári jogok védelme, 1869:4. tc. által
megvalósulta a közigazgatás és igazság szolgáltatás elválasztása és a közigazgatás törvényeknek
való alávetése.
A közigazgatás két alaptörvénye az 1870:XLII. Tc. és a 1871:XVIII. tc. A kormány széles befolyást
nyert és a helyi szintű önkormányzatok mozgástere minimálisra csökkent.
141. Mit értünk garanciális panasz alatt?

Az 1907. évi LX. tc. bevezette az ún. garanciális panaszt,. A századfordulót követően a koalíciós
kormány visszaéléseinek kiküszöbölésére a törvényhatóságok az ún. garanciális panasz
intézményével jogot kaptak a miniszter sérelmezett rendelkezésének felülvizsgálatára, s eljárást
kezdeményezhettek e bíróságnál. Tehát által az alacsonyabb szintű közigazgatási szervek is kereseti
jogot kaptak a hierarchiában felettük levő szerv ellen.
142. Mutassa be a Főudvarnagyi Bíróság működését!

A főudvarnagyi bíróság a 1907:XVI. tc . állította fel 3 tagú tanács az élén az uralkodó által
kinevezett elnök. Hatásköre: A Habsburg lotaringiai és az olyan diplomáciai mentességet élvező
személyekre terjedt ki akik el ismerik a bíróság joghatóságát. Ez a bíróság ítélt az uralkodó család
hitbizománya felett. Magyarországon található ingatlanok örökösödési pereiben.
143. Mit értünk hatásköri összeütközés alatt, mely típusai ismeretesek?

Ha különböző bíróságok nem tudnak megegyezni afölött a kérdés fölött, hogy valamely felmerült
ügy melyik bíróság hatásköréhez tartozik, akkor beszélünk a hatásköri összeütközésről. A hatásköri
összeütközésnek 2 típusa van: lehet
- pozitív, ez esetben egyszerre több szerv állapítja meg az adott ügy hatáskörét
- és negatív, vagyis egyetlen szerv sem állapítja meg az ügy hatáskörét.
A Hatásköri Bíróság kötelező érvényű, megfellebbezhetetlen határozatot hozott a bíróságok és
közigazgatási hatóságok, a közigazgatási bíróságok és rendes bíróságok, valamint a közigazgatási
bíróság és a közigazgatási szervek közötti hatásköri vitákban.
144. Jellemezze a Szabadalmi Hatóságok rendszerét!

1895:XXXVII. tc. alapján a következő. Szabadalmi hivatal: bejelentési osztály 3 tag 2 műszaki
szakember és egy bíró ez jár el a szabadalom meg adásával kapcsolatos ügyekben fellebbviteli
fóruma a Bírói osztály: 5 tagú tanács egy elnök 2 bíró és 2 műszaki szakember 1920:XXXV. tc.
rendezi át a szabadalmi hivatal rendszerét szabadalmi hivatalból szabadalmi bíróság és a
szabadalmi tanácsból szabadalmi felsőbb bíróság alakul. Hatáskörében azonban változás nem
következik be.
145. Ismertesse az 1945: VIII. tc. rendelkezéseit!

Az 1945. évi VIII. tc. a választások rendjéről intézkedett, amelyet a néhány napra összehívott
Ideiglenes Nemzetgyűlés bocsátott ki. Ez a választójogi törvény listás szavazásról rendelkezett:
- a listát csak az Országos Nemzeti Bizottság és a SZEB engedélyezte szervezetek állíthatnak
36
- az arányos képviselet elve érvényesült: az országot 16 kerületre osztották, 12 ezer szavazat egy
mandátumhoz
- korhatár 20 év
- a természetes kizáró okokon kívül nincs semmilyen cenzus, csak : magyar állampolgárság,
ország területén belüli lakás, (de a hazai németségeket a kollektív bűnösség alapján kizárták a
választójogból)
- a lakosság 60 %-a szavazhatott
- általános, egyenlő, közvetlen és titkos a választás
- 25 betiltott szervezet vezetőjét diszkvalifikálták
A választásokat 1945. nov. 4-én tartották meg, ahol 6 párt versengett a mandátumokért. 57%-os
abszolút többséget szerzett a Kisgazdapárt.
146. Hogyan választják a köztársasági elnököt az 1946:I. tc. szerint?
- a köztársasági elnök megválasztását jelölés előzi meg (legalább 50 képviselő ajánlása)

- ha csak egy jelölt van, a nemzetgyűlés 2/3-ának jelenlétében közfelkiáltással megválasztható,
egyébként a választás titkos.
- a megválasztáshoz az összes képviselő kétharmadának szavazata szükséges.
- ha az első forduló nem eredményes, újabb jelölés következik, és hasonló feltételek vannak a
megválasztáshoz, mint előzőekben
- amennyiben ez sem eredményes, a 3. fordulóban a legtöbb szavazatot kapott jelölt lesz az elnök.
- a megválasztás után pedig a köztársasági elnök esküt és fogadalmat tesz.
147. Ismertesse a köztársasági elnök feloszlatási jogát az 1946:I. tc. szerint!

A köztársasági elnöknek a nemzetgyűlés feloszlatásához csak a kormány előterjesztése, ill. a
nemzetgyűlési képviselők 40%-ának a felterjesztése alapján volt joga. Ezzel egyrészt a kormány,
másrészt pedig a nemzetgyűlés kisebbsége is törvényes alapot kapott ahhoz, hogy a parlament
feloszlatását kérje, ha elégedetlen volt annak munkájával. (Ez utóbbival a kommunista pást azt
akarta biztosítani, hogy képviselői adott körülmények között a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti
Parasztpárt képviselőivel együtt elérhessék a kisgazdapárti többségű nemzetgyűlés feloszlatását.)
148. Mit tud az ajánlási rendszerről?

Az 1947: XXII. törvény az előre hozott, 1947. augusztus 31.-i választásokat szabályozta. Több, a
demokratikus választójog alapelveit sértő rendelkezést tartalmazott (kék cédulák, prémiumos
rendszer). Ilyen volt az ajánlási rendszer, mely korlátozottan érvényesült. Azoknak a pártoknak,
amelyek 1945-ben nem kaptak indulási engedélyt az Országos Nemzeti Bizottságtól, minden
választókerületben ötvenszer annyi választópolgár ajánlását kellett felmutatni, mint amennyi a
körzetben jelölhető személyek száma.
149. Mit tud a prémiumos rendszerről?

Az 1947: XXII. törvényben a Nemzetgyűlés az idő előtt választásokat szabályozta, melyek
megtartására 1947. augusztus 31.-én került sor. Több, a demokratikus választójog alapelveit sértő
rendelkezést tartalmazott, pl. ajánlási rendszer, kék cédulák és a prémiumos rendszer. Ha a
választási szövetségbe tömörül pártok (csak azok, melyek 1945-ben indultak) megszerezték a
szavazatok 60%-át, akkor az országos listán a megválasztható képviselői helyek 80%-ára, ha a 75%-
át, akkor az országos lista helyeinek 100%-ára tarthatnak igényt.
37
150. Mit tud a NET-ről?

Az 1949-es alkotmány szovjet mintára deklarálta egyfajta kollektív államfőként a Népköztársaság
Elnöki Tanácsát (NET), amelynek közjogi hagyományai nem voltak Magyarországon. A NET
önálló jogkörrel alig rendelkezett, azonban az országgyőlést helyettesítő jogköre szinte korlátlan
volt. Mivel az OGY alig ülésezett, a NET helyettesítő jogköre lett a főszabály. Az alkotmány
módosításán kívül minden kérdésben jogszabályt alkothatott, de a formaságokat fenntartva ez nem
törvény volt, hanem törvényerejű rendelet (tvr.).
A NET saját hatásköre:
- az OGY napjának kitűzése
- tv. hitelesítése és kihirdetése
- népszavazás elrendelése (hiányoztak a jogi keretei)
- követek küldése, fogadása
- kegyelmezési jogkör (elvileg csak egyéni kegyelem, de lehetőség volt közkegyelemre is tvr.
keretében)
- kinevezési hatáskör:
 államtitkárok
 fontosabb állami alkalmazottak
 fegyveres erők magasabb rangú tisztjei esetében,
- kitüntetések, címek alapítása és adományozása
- a tanácsok alkotmányos felügyelete
- az egyházi kinevezésekhez való hozzájárulás
- diszpenzációs jog: a hivatalos bírák kinevezésekor a szükséges képesítés alóli felmentés
Működése: ügyrendjét a párt titkársága tárgyalta és állította össze, eleinte havi 1-2, később már 3-4
alkalommal ült össze.
151. Milyen jogforrás a törvényerejű rendelet?

A törvényerejű rendeletek a szovjet minta nyomán kerültek be a magyar jogforrási hierarchiába. A
tvr. leegyszerűsítette a legfőbb jogalkotást. Nem kellett bevárni az OGY ülésszakát, nem volt
szükség nyilvános vitákra. Miután a NET (Népköztársaság Elnöki Tanácsa) az OGY-t
helyettesíthette, a törvényerejű rendeletek – az alkotmányt kivéve – a törvényeket is módosíthatták.
Akár helyettesítő, akár saját jogkörében alkotta meg őket a NET, az OGY legközelebbi ülésén be
kellett mutatni. A törvények száma lassan csökkeni kezdett a törvényerejű rendeletekhez képest.
(1950-ben 5 törvénnyel szemben 48 tvr.-et alkottak.)
152. Ismertesse a NET saját jogkörét!

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa szovjet mintára alakult, egyfajta kollektív államfőként. Önálló
jogkörrel alig rendelkezett, azonban az országgyűlést helyettesítő jogköre szinte korlátlan lett.
A NET saját hatásköre:
- az országgyűlés napjának kitűzése
- tv. hitelesítése és kihirdetése
- népszavazás elrendelése (ennek azonban hiányoztak a jogi keretei)
- követek küldése, fogadása
- kegyelmezési jogkör (elvileg csak egyéni kegyelem, de lehetőség volt közkegyelemre is a
törvényerejű rendeletek keretében)
- kinevezési hatáskör:
38
 államtitkárok
 fontosabb állami alkalmazottak
 fegyveres erők magasabb rangú tisztjei esetében
- kitüntetések, címek alapítása és adományozása
- a tanácsok alkotmányos felügyelete
- az egyházi kinevezésekhez való hozzájárulás
- diszpenzációs jog: a hivatásos bírák kinevezésekor a szükséges képesítés alóli felmentés.
153. Mit értünk kettős alárendeltség alatt?

Az 1954: X. tv. (második tanácstörvény) vezette be a kettős alárendeltséget a végrehajtó
bizottságokkal szemben. A VB-k a helyi tanácsok végrehajtó és intézkedő szervei, melyek
közvetlenül felelősek voltak a helyi tanácsoknak és a felsőbb tanácsok végrehajtó bizottságának. A
második tanácstörvény értelmében a VB, mint általános hatáskörű államigazgatási szerv a
Minisztertanácsnak alárendelve működött. A tanács ugyanakkor utasíthatta a VB-t, így e testület
kettős alárendeltségben működött. Azáltal biztosította a VB-k általános irányító szerepét, hogy a
nekik alárendelt, de kettős alárendeltségi viszonyban álló szakigazgatási szerveknek önálló hatósági
jogkört adott.
154. Hogyan érvényesül a demokratikus centralizmus elve a tanácsrendszerben?

A tanácsrendszer alapját az 1950: I. tv. (első tanácstörvény) jelentette. A tanácstörvény szerint az
államhatalom helyi szervei a Budapest fővárosi, megyei, megyei jogú városi, járási, járási jogú
városi, városi kerületi és községi tanácsok voltak. A tanácsok egymásnak és a legfelsőbb
államhatalmi szerveknek is alárendeltjei voltak. A helyi tanácsok végrehajtó és intézkedő szervei a
végrehajtó bizottságok (VB), amelyek közvetlenül felelősek a helyi tanácsoknak és a felsőbb
tanácsok végrehajtó bizottságainak. A hatalom koncentrációját testesíti meg a tanácstörvény azon
rendelkezése, amely szerint a helyi tanácsok felett a felügyeletet és az ellenőrzést a NET, a
minisztertanács és a felsőbb helyi tanácsok gyakorolják. A helyi VB-ok felett pedig a
minisztertanács, az egyes miniszterek és a felsőbb VB- ok. A NET és a minisztertanács
megsemmisítheti, ill. megváltoztathatja a helyi tanácsok minden olyan szabályrendeletét, határozatát
vagy intézkedését, amely az Alkotmányba ütközik, vagy sérti a dolgozó nép érdekeit. A felsőbb
helyi tanácsok az alájuk tartozó tanácsoknak minden olyan rendeletét, határozatát vagy intézkedését,
amely az Alkotmányba vagy alkotmányosan hozott jogszabályokba ütközik, megsemmisíthetik, ill.
megváltoztathatják. A felsőbb végrehajtó bizottság megsemmisítheti, ill. megváltoztathatja az
alsóbb VB minden olyan intézkedését, amely az Alkotmányba, vagy alkotmányosan hozott
jogszabályokba ütközik. Ezek a rendelkezések jelentették a demokratikus centralizmus
megvalósulását a tanácsrendszerben.
39
40
II. féléves beugrók
41
1. Határozza meg a jogképesség fogalmát, és sorolja fel a jogképességet befolyásoló tényezőket a rendi
korban!
A jogképesség a jogalany azon helyzete, lehetősége, melynek eredményeképpen jogok és
kötelezettségek alanyává válhat. Élve születéstől a halálig tart és ismert a méhmagzat feltételes
jogképessége.
Befolyásoló tényezők:
- törvényes születés,
- honfiúság,
- rendi állás,
- vallás,
- nem
2. Sorolja fel a nemesség eredeti szerzésmódjait!

Királytól való szerzésmód:
- királyi birtokadományozás,
- címereslevél adományozás,
- törvényesítés,
- fiúsítás,
- fiúvá fogadás,
- ünnepélyes honfiúsítás.
3. Mit értünk fiúsítás alatt?

A fiúsítás (praefectio) a nemesség egyik eredeti szerzésmódja. Olyan privilégium, amellyel a király
a fiúágon magvaszakadt nemes leányát vagy nemzetségének valamely más nőtagját nemesi
jogokban részesítette.
A fiúsított nő új nemesi család alapítója lesz, tehát jogi értelemben férfi.
A fiúsítás a nemesi birtok öröklődését biztosítja.
A fiúsított nő nem nemes férfitól származó gyermeke a fiúsított anya nemesi jogállását követi.
4-ed, illetve 5-öd ízig nincs fiú a nemzetségben
A 14. században jelent meg először.
4. Mit értünk fiúvá fogadás alatt?

A fiúvá fogadás (adoptio) a nemesség eredeti szerzésmódja. Fiúvá fogadással az a nem nemes
szerzett nemességet, akit fiúágon a magszakadás előtt álló nemes királyi engedéllyel fiává fogadott
és ezzel a királyi adományból származó birtokában örökösévé tett. A fiúvá fogadás tehát
tulajdonképpen örökbefogadás.
Feltételei:
- a nemes magszakadás előtt áll,
- nincs sem törvényes, sem törvénytelen fiú utóda,
- a királynak engedélyeznie kell,
- ha később törvényes fiú utód születne, csak a személyi hatály marad fenn.
42
5. Ismertesse az ünnepélyes honfiúsítást!

A 16. századtól kezdve az idegen magyar honfiúságot és magyar nemességet nyer. Eleinte az
uralkodó saját döntése alapján, majd az országgyűlés beleegyezésével adták meg.
Feltételei:
- az uralkodó terjeszti elő az országgyűlésnek,
- fel kell sorolni az országnak/királynak tett jószolgálatokat,
- ha az országgyűlés elfogadja, 1000 aranyforintot (Mária Teréziától kezdve 2000-t) kell fizetni a
fiscusnak),
- eskütétel az országgyűlés (vagy magyar udvari kancellária) előtt,
- törvénybe foglalják, diploma indigenatus.
6. Ismertesse a nemesség származékos szerzésmódjait!

Közvetítő útján: születés és házasságkötés
7. Mutassa be a nők jogképességét a rendi korban!

A nők magánjogi jogképessége elsődlegesen a vagyonjogi viszonyokban mutatkozott meg. A
magyar feudális jog határozott különbséget tett a férfi és a nő jogképessége között.
A nők jogképességét korlátozta, hogy férjhezmenetelükig apai hatalom, utána férji hatalom alatt
álltak, ők (az anyák kivéve) nem viselhettek gyámságot, az anya gyámsága is csak gyermekei
vonatkozásában állhatott fenn.
Az apai szerzett vagyonból a leányok egyenlő arányban részesülhettek a fiútestvéreikkel.
A nő nem gyakorolhatott családi jogokat, apai hatalmat.
A nők 12. életévük betöltésével férjhez mehettek, ezáltal kikerültek az apai hatalom alól és a
házasságkötés tényével nagykorúakká váltak – ez számukra „nagykorúsító tényező” volt,
teljeskorúságukat akkor sem vesztették el, ha esetleg a házasságuk 24. életévük betöltése előtt
megszűnt.
Míg férfiakra fej- és jószágvesztést is kiszabhattak, nőket halálbüntetéssel semmilyen körülmények
között nem lehetett sújtani.
Női különjogok: hitbér, jegyajándék, hozomány, leánynegyed, hajadoni jog, özvegyi jog.
A női jogegyenlőtlenséget királyi kegyelemmel vagy első birtokszerző ügyleti rendelkezéssel
lehetett megszűntetni, pl.: fiúsítás vagy fiúlányság.
A nők vagyonjogi jogképessége erősen korlátozódott azáltal, hogy a király általában a nőknek nem
adományozott birtokot (egy kivétel: 1435-ben Zsigmond Rozgonyi Cecíliának), de öröklés útján a
leánynegyed révén nők is részesülhettek adománybirtokban, ha a leánynegyedet az apa vagy a
fiútestvérek jóváhagyásával természetben adták ki.
8. Mit értünk törvényesítés alatt a rendi korban?

A törvényesítés a nemesség egyik eredeti szerzésmódja. Nemes férfi nem nemes anyától született
természetes gyerekének törvényesítése utólagos házasságkötéssel is királyi kegyelemmel vihető
véghez.
43
9. Mit értünk incapacitas alatt?

A jobbágyokra vonatkozóan a nemesség kialakította a jobbágyi birtokképtelenség (incapacitas)
fogalmát. Ha egy jobbágy nemesi birtokot szerzett, bármelyik nemes elperelhette tőle. Ezt a szabályt
az Aranybulla rendelkezésére támaszkodva Werbőczi fogalmazta meg az idegenekre vonatkozóan, s
a Királyi Kúria ítéletét követően a bírói gyakorlat ültette át a jobbágyságra. A birtokképességüket
csak 1844:IV tc.-kel kapták vissza, miután 1840-ben lehetővé vált az önkéntes örökváltság. A
perképesség területén is hasonló helyzet alakult ki. A jobbágy csak a földesurán keresztül
perelhetett, s nemes emberrel szemben nem volt tanúzási képessége sem.
10. Határozza meg a cselekvőképesség fogalmát, és sorolja fel a cselekvőképességet befolyásoló

tényezőket a rendi korban!
A cselekvőképesség az ember azon képessége, hogy saját cselekedeteivel magának vagy másnak
jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat.
Befolyásoló tényezők: életkor, elmeállapot, nem, rendi állás, becsület.
11. Sorolja fel a személyegyesülések típusait a rendi korban

A magyar magánjogban a személyegyesülések közül különösen fontos szerepet játszottak:
- A szabad királyi városok, a jász- és kun kerületek, a hajdúvárosok
Melyek összességükben országos nemességgel bírtak, közhitelű pecséttel rendelkeztek és hiteles
bizonyságlevelet adhattak ki.
- A hiteles helyek, azaz a káptalanok és konventek
Melyek testületként jártak el és közhitelű okiratokat állítottak ki.
12. Jellemezette a forgalomképes és forgalmon kívüli dolgokat a rendi korban!
- A szokásjog, a törvény, illetve a királyi kiváltságlevelek egyes jószágokat kivettek azon dolgok
köréből, amelyek jogügyletek tárgyai (vagyis forgalomképesek) lehettek.
- Forgalmon kívüli dolgoknak tekintették:
 A kánonjogi szabályok értelmében az úgynevezett szentelt, azaz az egyház használatára
rendelt dolgokat: templomok, kápolnák, szertartási kellékek stb. E körbe tartoztak az egyház
számára rendelt javak is. E vonalon érvényesült Magyarországon is a holtkézi jog (manus
mortua) intézménye, amely azt jelentette, hogy ha egy dolog egyszer az egyház tulajdonába
került onnan nem kerülhetett ki, még hűtlenség esetében sem.
 Az úgynevezett kincstári javak, amelyeket a király és az udvartartása számára rendeltek.
 A vármegyékben, a közösség javára rendelt vármegyeház, szabad királyi városokban a városi
fundus.
13. Határozza meg az ősiség fogalmát

Ősi, örökölt (bona avitica) az a kötött dolog, amely elidegeníthetetlen, megterhelhetetlen és
felmenőről lemenőre legalább egyszer törvényes öröklés útján szállt át, vagy osztályra bocsátották.
14. Jellemezze a becsük rendszerét a Tripartitum alapján!

A vagyontárgyak fontossága miatt minden dolognak valamilyen értéket tulajdonítottak, melyet
Werbőczi a dolgok becsűjének nevezett. Rendi jogunk a dolog értékének három fajtáját ismerte:
- Közbecsű érték (aestimatio commumis):
A közbecsű az ingóknak és ingatlanoknak a bírói gyakorlatban, a 16. század elejére alakult,
Werbőczi korára megállapodott, állandó értéke volt. A bírói gyakorlat szerint, ha ismerték a
szóban forgó vagyontárgy évi hozadékát, akkor ennek tízszeresét tartották a dolog közbecsű
értékének.
44
- Örökbecsű érték (aestimatio perennalis):

Csak ingatlanoknál, vagy, ahogy Werbőczi fogalmaz a „birtokjogoknál” alkalmazták. Érétke
pontosan tízszerese volt a közbecsűének. Csak kivételesen büntetőszankcióként ítélték meg. Egy
kivétel volt, ha a szerződő felek kölcsönösen örökbecsűben állapodtak meg. Örökbecsűben
marasztalták azt, aki:
 Hatalmaskodva szerzett megának birtokot házára, jószágra vagy egyházi birtokra.
 Mást el nem követett hűtlenséggel vádolt, s ezen a címen akarta magának megszerezni a
bevádolt birtokát.
- Igazbecsű érték (aestimatio condogna)
Azaz méltányos értékről már Werbőczi is beszélt, mely a gyakorlatban nem volt más, mint a
piaci ár. A 18. század gyakorlatában a közbecsű érték szerencsére lassanként jelentőségét
veszítette. A bírói gyakorlat helyett egyre következetesebben az igazbecsűt alkalmazza
ítéleteiben.
15. Határozza meg az elévülés fogalmát és annak joghatását a rendi korban!

A magyar rendi jogban az elévülés a kereseti jog elvesztését jelentette. az elévülés időmúláshoz
kötött jogvesztést jelent az egyik félnek.
16. Mutassa be az elbirtoklást és annak feltételeit a rendi korban!

Az elbirtoklás időmúláshoz kötött jogszerzés. az elbirtoklás előnyeinek a megszerzését jelentette:
Az elbirtokló erősebb birtoklást szerzett, ami jogcímmé volt a tulajdon megszerzésére: új adományt
kérhetett a tulajdonjog biztosításra.
A magyar jogban az elbirtokló tehát nem szerez tulajdont, és a tulajdonos nem veszíti el tulajdont –
így, ha bármilyen úton-módon (akár kiűzéssel) a tulajdonoshoz visszakerült a tőle elbirtokolt dolog,
akkor tulajdonjoga teljes egészében feléledt, az elbirtokló ezen a címen nem indíthatott pert.
Ahhoz, hogy az elbirtoklás megvalósuljon, meghatározott feltételeknek együttesen kellett
teljesülniük:
- elbirtokolhatónak kellett lenni a dolognak,
- meghatározott időnek el kellett telnie,
- zavartalanul kellett birtokolni a szóban forgó vagyontárgyat.
17. Jellemezze az elbirtoklás nyugvását és a megszakadását a rendi korban
- A birtoklás megzavarásának (tiltakozás, bírói megintés, perindítás) esetében az elbirtoklás

megszakadt (az addig eltelt időelveszett, s abban a pillanatban új elbirtoklás kezdődött).
- Az elbirtoklás nyugvásának két főtípusa volt:
 Szünetelt az elbirtoklás országosan, ha azt időben később alkotott törvény visszaható hatállyal
rendelte el. Az országos nyugvásnak rendi jogunkban mindig konkrét rendelkezés volt az
alapja. Ezek az országos nyugvások rendszerint külső vagy belső háborúhoz tapadtak.
 Nyugodott az elbirtoklás egy adott birtokra vonatkozóan,
 ha az apa hadifogságban vagy száműzetésben volt, és otthon nem volt a jog megvédésére
alkalmas családtag,
 abban az esetben is, ha az árva a 16. életévét még nem töltötte be.
(a nyugvás kezdete előtti és a nyugvás befejezése utáni időt össze kell adni.)
18. Mely esetekben kényszeríthette az atya osztályra a fiait a rendi korban?

Az atya osztályra kényszeríthette fiait:
- ha a fiú kezet emelt apjára;
- ha a hűtlenség kivételével, más bűncselekménnyel vádolta a fiú a szüleit,
45
- ha a fiai hadifogságba esett atyjukat nem igyekeztek kiváltani;

- ha a fiú a szülei élete ellen leselkedett;
- ha a fiú gonosz cimborák társaságában pazarló életet folytatott.
Ezekben az esetekben sem zárhatta ki az apa az ősi vagyonból a fiút, csupán arról volt szó, hogy az
ősi vagyont fel kellett osztani,és a fiúnak ki kellett adni, az őt megillető részt.
19. Mely esetekben kényszeríthették a fiúk osztályra apjukat a rendi korban?

A fiúk kényszeríthették osztályra apjukat:
- ha az atya az ősi vagyont pazarolta, el akarta idegeníteni;
- ha az apa elhanyagolta a birtokát;
- ha kegyetlenül vagy ok nélkül gyakorolta fenyítőjogát;
- ha bűntett elkövetésére akarta kényszeríteni a fiút;
- ha teljes korú fiát házasságkötésében megakadályozta.
20. Ismertesse az osztály jogkövetkezményeit a rendi korban!
- az osztályon, törvényes öröklésen átment birtok ősi birtokká vált,

- az osztályosok kölcsönös öröklési jogot szereztek egymás örök-részére úgy, hogy ha
valamelyiknek az ága kihalt a többi testvér ágai örökölték az osztályrészt.
- az osztályrész az osztályosok között elbirtokolhatatlan volt,
- az osztályosok egymás iránt szavatossággal tartoztak. (Kötelesek voltak együttesen védeni azt a
testvért, akivel szemben pert indítottak a közös vagyonból eredő osztályrészre vonatkozóan.)
- a szabályosan végrehajtott osztály, egy éveltelte után már csak per útján volt megváltoztatható.
21. Jellemezze az osztálynál elkövetett hibák orvoslásának módjait!

Az osztálynál elkövetett hibák orvoslására két lehetőség alakult ki:
- Osztályigazítást kérhetett az, akit az osztálynál mellékes, kisebb jelentőségű dologban
megrövidítettek vagy az osztály során kapott jószágának egy részét önhibáján kívül perben
elvesztette.
- Új osztály: Ha valamelyik osztályost lényeges dolgokban szándékosan rövidítettek meg, ha az
osztályosok hibájából vagy csalárdságból lényegesen kisebb értékűt, kevesebbet vagy semmit
sem kapott valamelyik utód, vagy valamelyik osztályos önhibáján kívül háborúban vagy perben
osztályrészét, illetve annak jelentős részét elvesztette
22. Ismertesse a tridenti formula szerinti házasságkötést!

A tridenti formula szerinti házasságkötés 2 részre bomlik:
- Eljegyzés:
 Nincsenek alaki feltételek
 Házassági ígéretnek számít
 Jogos ok nélkül elhagyott jegyes perrel követelheti az esküvő költségeit
 Csak 7. életévüket betöltöttek jegyezhették el egymást (előre biztosítják a
vagyonegyesülést)
- Esküvő:
 Alaki feltételek:
 Ha a két házasulandó fél valamelyikének illetékes plébánosa előtt,
 Legalább kettő
 Tanúzási képességel rendlekező tanú jelenlétében
46
 A felek kölcsönösen,
 Szabad akartból
 Kijelentették házasságkötési szándékukat.
 Anyagi feltételek:
 Bontó akadályokérvénytelen a házasság
 Tiltó akadályok nem érvénytelen, de a feleket megbüntették
23. Sorolja fel az adományozás jogcímeit a rendi korban!

A király és a nádor minden adományt valamilyen jogcímre hivatkozásra tett. Ez az a jog, amelynél
fogva visszaszállt a koronára és így újból eladományozhatóvá vált.
A magyar joggyakorlat a következő adományozási jogcímeket ismerte:
- Magszakadás (defectus seminis),
- Hűtlenség (nota infidelitatis),
- Királyi jog (ius regium),
- Új adomány (nova donatio),
- Királyi hozzájárulás különböző esetei (consensus regius),
- Fegyverjog (ius armorum).
24. Mit értünk tiszta és vegyes adomány alatt?

Különbséget tettek az adományozás jogcímei között aszerint is, hogy a megadományozott
mennyiben ellenszolgáltatás nélkül s mennyiben valamiféle ellenszolgáltatás fejében kapta az
adományt.
- A tiszta adomány sajátossága, hogy az adományos a birtokot kizárólag korábban szerzett
érdemek jutalmaként, minden további ellenszolgáltatás nélkül kapta.
- A vegyes adománynál a megadományozott a királynak és az országnak tett jószolgálatokon kívül
fizetni is tartozott a fiscusnak. Ez nem volt más, mint az adományrendszer keretei közé illesztett
adásvételi szerződés.
25. Mit értünk peres adomány alatt?

A peres adománynál a király tulajdonképpen csak a felperesi jogosultságot adományozott, attól tette
függővé az adomány tényleges átadását, hogy megnyerte-e a pert vagy sem az adományt kérő a
birtokban ülővel szemben. A peres adomány pátenssel, azaz rányomott pecsétű oklevéllel történt,
melyet a per megnyerése után függőpecsétes okirattá alakítottak.
26. Ismertesse a beiktatás menetét a rendi korban!
- A beiktatás a helyszínen vagy a megyegyűlésen lehetett foganatosítani.

- A birtok fekvése szerint illetékes hiteles hely volt jogosítva a beiktatási eljárás lebonyolítására
- Mindig a szomszédok és határosok jelenlétében kellett sort keríteni.
- Ezek jelenlétében a királyi ember a hiteles helyi ember társaságában, vagy magát a
megadományozottat, vagy annak megbízottját iktatta be a birtokba
- A királyi ember olvasta fel az adománylevelet és a beiktatási parancsot
- A királyi ember kézen fogta az adományost vagy megbízottját, néhány lépést tett vele, a földről
egy rögöt vett fel és adott át az adományosnak, s fennhangon kijelentette, hogy a megnevezett
adományost a jószág birtokába vezeti, és az adományozó nevében elrendeli, hogy azt minden
jövedelmével és hasznával együtt örökjogon bírhassa.
47
27. Sorolja fel az eredeti tulajdonszerzési módokat a rendi korban!

Eredeti szerzésmódnak minősült:
- A foglalás, amely csak uratlan dolog megszerzésére szolgált, melyet vadászat, halászat és
madarászat útján lehetett foganatosítani, az
- Az egyesülés,
 Ha ingó dolog ingatlannal egyesült akkor a dolog az ingatlan tulajdonosáé lett.
 Ha több tulajdonos ingó dolgai egyesültek és szét nem választhatók, akkor:
 Ha az ingó dolgok egyneműek, az egyesülés arányában szerezték meg a tulajdonjogot,
 Ha különneműek, a jelentősebb értékű dolog magához vonta a csekélyebb értékű dolog
tulajdonjogát.
- A kincslelet, amelynek szabályozására az 1795. évi tervezetben tettek először kísérletet, bár a
joggyakorlat ismerte a kincslelet útján való tulajdonszerzést. A kincs olyan értékes és rejtett ingó
dolog, melynek tulajdonosa régiségénél fogva nem állapítható meg.
28. Sorolja fel a származékos tulajdonszerzési módokat a rendi korban!

Származékos szerzésmódnak minősül
- Az átadás, ha az tulajdon-átruházási szándékkal történt, s az átadás minden kelléke megvolt.
 A birtokot ténylegesen át kellett adni, és át kellett venni.
 Az átadó félnek a birtok tényleges urának kellett lennie, és szabad rendelkezése alatt kellett
állnia
 Az átvevőnek a dolgot sajátjaként kellett megszereznie
 Az adomány útján is , mert az adománylevélben meghatározott személy szerezte meg a dolog
tulajdonjogát,
- Az elbirtoklás, de ezzel csak az elbirtoklás előnyeit lehetett megszerezni a magyar rendi jog
értelmében,
- Az öröklés, amikor az örökös tulajdonjogot szerzett mindazon dolog felett, melyek az örökhagyó
halálának pillanatában az örökhagyó tulajdonában voltak és az örökséghez tartoztak. (Ugyancsak
tulajdonjogot szerzett a hagyományos, ha a hagyomány tárgya az örökhagyó tulajdonában volt a
halál bekövetkezésekor)
29. Határozza meg a kötelem fogalmát, és sorolja fel a kötelem keletkeztető tényállásokat a rendi
korban!
A kötelem olyan jogviszony, amelyben az egyik fél a másik, a másik félnek valamit szolgáltatni
köteles. Római jogi tradíciók alapján a szolgáltatót az adósnak, a másik felet hitelezőnek nevezik.
Werbőczi szerint a kötelem keletkezhet
- Egyezésekből, szerződésekből (contractusok)
- Gonosztettek által (delictumok)
- Más tényállásokból (házasság, gyámság)
30. Sorolja fel a szerződési biztosítékokat a rendi korban!
- Tehervállalás
- Szavatosság
- Kötésbeli büntetés
- Eskü
48
- Kezes
- Foglaló
- Bánatpénz
31. Jellemezze a foglalót a rendi korban

A foglaló (archa) mindig a szerződés megkötésének jele volt, ami azt jelentette, hogy a felek által
megkötött szerződést teljesíteni kellett. HA valamelyik fél hibájából mégsem teljesült a szerződés,
akkor a foglalót adó fél azt elvesztette, a foglalót kapó félnek kétszeresen kellett visszaadnia.
32. Mit értünk örökbevallás alatt? Melyek az örökbevallás kellékei?

A szerződések közül a legfontosabb helyet a nemesi ingatlanok tulajdonjogának átruházásával kötött
örökbevallások foglalták el. Ma ezt a nemesi birtok eladásának, cseréjének vagy ajándékozásának
neveznénk. Werbőczy az örökbevallás körébe tartozó szerződések szabályait összefoglalóan
szabályozta.
Kellékei:
- Hiteles személy vagy hiteles hely előtt kell kötni örökbevallást
- Hiteles pecsét alatt (mégpedig függő pecsét> mert tulajdonjogot átruházni csak függőpecsétes
oklevéllel lehetett a 13. századtól)
- Személyesen vagy teljhatalmú képviselők útján kellett megjelenni a szerződő feleknek és
akaratukat élőszóval nyilvánították ki
- személyesen megjelent felek nyilatkozatát joghatályosan a hiteles helyek csak akkor fogadták el,
ha azok tagjai személyesen ismerték a szerződő feleket vagy az általuk ismert felek igazolni
tudták a szerződő felek azonosságát)
- tejhatalmú megbízott csak abban az esetben járhatott el, ha az eljárásra ügyvédvalló oklevéllel
megbízást kapott
- élőszóban kifejtett ezeket a hiteles személy írásba foglalta, a 18. századig latin nyelven. Az
írásba foglalás után a szerződő felek nyelvén az írásba foglalt szerződés tartalmát ismertetni
kellett.
33. Mire szolgált a nil iuris záradék?

Amennyiben a szerződő felek a hiteles hely előtt a szokásjognak megfelelően kötötték meg az
örökbevallást, még nem jelentette azt, hogy az osztályosok örökre elveszítették jogosultságukat. A
hagyományoknak megfelelően élhettek visszavásárlási jogukkal (hármaskönyv I.69.1.) Ekkor a
vevőt kártalanítani kellett, azaz vissza kellett fizetni a vételárat, s az időközben tett beruházások
összegét. Ez alól csak úgy menekülhetett, ha a szerződés szövegébe bevették az ún. nil juris
záradékot. Ez azt jelentette,hogy az eladó örökre lemondott saját maga és utódai nevében a birtok
visszaváltásáról.
34. Jellemezze a kölcsönszerződést a rendi korban!

Kölcsön: olyan szerződés, amelyben a kölcsönadó a dolog tulajdonjogát engedi át a kölcsönbe
vevőnek azzal a kikötéssel, hogy azt meghatározott idő elteltével ugyanolyan mennyiségben és
fajtában adja vissza.
A kölcsönszerződés tárgya mindig valamilyen helyettesíthető dolog, mint a pénz, a gabona, a fa bár
tagadhatatlan, hogy amikor kölcsönről beszélünk elsősorban, hitelügyletekre gondolunk, mely
esetekben a szerződés tárgya meghatározott pénzösszeg átadása az adós számára azzal a feltétellel,
hogy a felek megállapodása szerint a kölcsön tárgyát visszaszolgáltatja a hitelezőnek.
Feltételei:
- felek akaratától függ
49
- nincs alaki feltétel: akár szóban akár írásban köthettek szerződést. Amennyiben szóbeli
megállapodás született az adós és a hitelező között, a szerződés tényét vagy a felek nyilatkozata,
vagy a megállapodásnál jelen lévő tanúk bizonyították.
35. Ismertesse a kamatra vonatkozó szabályokat a rendi korban!

1647.144.tc tette lehetővé a kamatszedést. A 6%-os törvényes kamatot azonban csak akkor lehetett
követelni, ha a szerződésben a felek ezt kikötötték.
Ha a szerződés lejártakor az adós nem fizetett, a hitelezőnek először meg kellett inteni adósát a
teljesítésre, s ha ezt követően sem került sor a teljesítésre, akkor fordulhatott bírósághoz. Nem
teljesítés esetén az adóstól akkor is kamatot lehetett követelni, ha a szerződést eredetileg ingyenesen
kötötték meg.
36. Mutassa be a törvényes zálogjogot a rendi korban!

Törvényes zálogról akkor beszélünk, amikor a szerződést illetve a bírói ítéletet az absztrakt
jogszabály hozza létre. A törvényes zálogjognál nem volt szükség beiktatásra, mert a törvényes
zálogjog mindig a birtokban ülőt illette meg. A beiktatásnak épp az volt a célja, hogy a zálogbirtok
jogosultja bekerüljön a birtokba. A törvényes zálogjogot visszatartási jognak is nevezhetjük. A
birtok tulajdonosa mindaddig nem vehette birtokba az ingatlant, amíg a birtok használójának
követelését nem teljesítette. Törvényes zálogjog illette meg az özvegyasszonyt az özvegyi jog és a
hitbér mértékéig, illetve az árva leányokat hajadoni jogcímen.
37. Sorolja fel a záloghitelező jogait és kötelezettségeit a rendi korban!
- Záloghitelező joga:
 zálogbirtokot birtokában tartsa, szabadon használja és, mint jóhiszemű birtokos a kamatok
helyett élvezte a zálogbirtok gyümölcseit
 kezén lévő zálogbirtokot zálogba adhatja (nem adhatta zálogba nagyobb összegért, mint
ahogy kaptam nem adhatta hosszabb időre, mint amennyire az alapzálog-szerződést kötötték.
 Zálogbirtokon beruházásokat tehet, de csak szükséges beruházások teljes összegét
követelhette a zálogadóstól a szerződés lejártakor. Fényűző beruházások összegét egyáltalán
nem követelhette.
 Kiköthette magának érvényesen, hogy ha újból zálogba kívánja adni a zálogadós a birtokot,
első helyen őt kell figyelembe venni
- Záloghitelező kötelezettsége:
 a szándékosan vagy a gondatlanságból okozott károkat megtéríteni. Vis maiorból fakadó
károkért nem felel.
 Zálogszerződés lejártakor, amennyiben a zálogadós a teljesíteni akart és tudott, köteles volt
visszaadni a zálogbirtokot. Ha az érvényesen teljesíteni kívánó zálogadós teljesítését a
hitelező nem fogadta el, akkor a hitelező rosszhiszeművé vált, s ezzel minden követelési jogát
elvesztette, kötelessé vált, hogy a szerződés lejáratától szedett gyümölcsök értékét megtérítse.
38. Sorolja fel a zálogadós jogait és kötelezettségeit a rendi korban!
- A zálogbirtokra vonatkozó tulajdonjogát a zálogszerződés érvényességének idejére is

megtartotta, ebből következően jogában állt a zálogba adott birtokát eladni, de csak ugyanazon
kötelezettségekkel adhatta el, amilyen kötöttségek a birtokon eredetileg voltak.
- Zálogadós köteles a volt birtokot a hitelező birtokába átadni
- Zálogszerződés lejártakor az adós csak a teljesítés után kaphatta vissza birtokát a hitelezőtől.
- Akár ő akár az örökösei a lejárat után bármikor visszaválthatták a zálogba adott birtokot>>
zálogbirtok elbirtokolhatatlan volt.
50
- Érvényes teljesítés: zálogadós kifizette a kölcsönt, valamint a hitelező által teljesített szükséges
és elismert hasznos beruházások összegét.
39. Határolja el egymástól a bérlet és haszonbérlet jogintézményét!
- Bérlet: (locatio conductio rei)

Egy egyedileg meghatározott dolog használatának időleges átengedését jelenti a bérlő számára,
bérfizetés ellenében.
A bérleti szerződést a felek a megegyezése hozta létre. Általában meghatározott időre kötötték.
Bérbeadó kötelezettsége volt, hogy a bérlet tárgyát a bérlő birtokába adja. A bérlőnek joga volt a
bérlet tárgyát rendeltetésszerűen használni és haszonbérlet esetében gyümölcsöztetni. A
bérbeadó jogában állt a bérleti szerződést felmondani, ha a bérlő a bér fizetésével késedelembe
esett.
- Haszonbérlet: (arenda)
Esetében gyümölcsöztethető dolog használatának átengedéséről beszélünk.
A bérlet és a haszonbérlet tárgya: tartós használatra rendelt ingó és ingatlan vagyontárgy lehetett. A
szerződésben pontosan rögzítették a fizetendő bér nagyságát illetve a fizetés időpontját. Bérleti díj
fizetése negyed-és félévente volt meghatározva.
40. Jellemezze a vállalkozási szerződést a rendi korban!

A vállalkozási szerződést (locatio conductio operis) a megrendelő és a vállalkozó megegyezése
hozza létre, melynek értelmében a vállalkozó arra vállal kötelezettséget, hogy a megrendelő
számára, díjfizetés ellenében új dolgot készítsen.
A szerződést a felek megegyezése hozza létre. A vállalkozó kötelezettsége volt, hogy a munkát a
szerződésben meghatározott időre, hozzáértéssel elkészítse. Köteles volt olyan munkát végezni,
hogy annak eredményeként rendeltetésszerű használatra alkalmas, a szerződésben kikötött
tulajdonságokkal rendelkező dolog keletkezzen. A vállalkozó a szerződésben elvállalt munka
elvégzéséért díjat követelhetett. A megrendelő a munka átvételekor köteles volt ellenőrizni, hogy azt
a vállalkozó a szerződésben meghatározott módon készítette-e el. A megrendelő a hibás munka
átvételét megtagadhatta, kérhette annak kijavítását illetve árleszállítást igényelhetett.
41. Ismertesse az Aranybulla öröklésre vonatkozó rendelkezéseit!

Ha nem voltak fiú leszármazottak, akkor a királyra szállt vissza a birtok és ezzel érvényesült a
fiscalitas elve. Ez ellentétben állt a nemzetségi tulajdonosi szemlélettel, és a német hűbériségen
alapuló új jogrendszert kívánta meghonosítani. Ez indította el a küzdelmet a nemzetségek és a király
között az ősi és az adománybirtok öröklésének tárgymában, mely az 1222. évi Aranybullában is
megfogalmazódott. Ezzel honosodott meg a ius regium elve, melyet a szállásbirtokra is igyekezett
az uralkodó kiterjeszteni, ami azt jelentette, hogy a 13. századra már „csak” a fiú utódokat
tekintették „szükségképpeni”, azaz törvényes örökösöknek. Az aranybulla ezen rendelkezése azt
jelentette, hogy a fiú utódokat nem lehetett megfosztani öröklési igényüktől, ha nem volt fiú örökös,
akkor a leányokat leánynegyed illette meg és a vagyon többi részéről az örökhagyó szabadon
rendelkezett, ha pedig nem készült végrendelet, akkor az örökhagyó vagyonát testvérei, illetve
osztályos atyafiai örökölték, s ha azok sem éltek, akkor a királyi kincstárra szállt a birtok. Az
Aranybulla rendelkezései alapvetően az ősi birtokra vonatkoztak, hiszen az adománybirtok öröklését
a király határozta meg az adománylevélben.
Aranybulla 4.tc.:
„ha valamely nemes ember fiúmagzat nélkül hal meg, birtokának negyed részét leánya kapja; a
többivel azt művelje ami neki tetszik.”
51
42. Határozza meg a végrendelet fogalmát a rendi korban!

Nemes ember csak ingóiról és a szerzett fekvő jószágokról végrendelkezhetett. 13. századra alakult
ki a végrendelet fogalma. A végrendelet halál esetére szóló, egyoldalú, örökös nevezést tartalmazó,
vagyoni tartalmú, szabad akaratnyilatkozat, amely meghatározott alakiságokhoz kötött.
43. Jellemezze a magánvégrendeletet!

A magánvégrendelet készítéséhez, amennyiben a végrendelkező maga írta és aláírta a végrendeletet,
öt tanúzási képességgel rendelkező tanú együttes jelenléte, aláírása és pecsétje volt szükséges.
Ebben az esetben a tanúnak nem kellett ismernie a végrendelet tartalmát, csak azt bizonyították,
hogy az örökhagyó állítása szerint az irat az ő végrendelete, és az aláírás is a végrendelkező aláírása.
Ha nem a végrendelkező írta a végrendeletet, akkor egy hatodik tanúnak is jelen kellett lennie, aki a
végrendeletet leírta. Ha a végrendelkező a nevét alá tudta írni, akkor ezt meg kellett tennie, ha nem,
akkor keze keresztvonásával kellett hitelesítenie saját végrendeletét, s azt a végrendeletet
ténylegesen író hatodik tanú hitelesítette. Ebben az esetben a végrendelkező a jelenlévő tanúk által
értett nyelven mondta el a végakaratát, amelyet a hatodik tanú írt le, majd hangosan felolvasta a leírt
végrendeletet, hogy az örökhagyó meggyőződhessen arról, hogy tényleg az került lejegyzésre, ami
szándékában állt. Ha az örökhagyó valamely jelenlévő tanú javára juttatott valamit végrendeletében,
akkor szükség volt egy hetedik tanú jelenlétére, aláírására és pecsétjére, ez a hetedik tanú azonban
csak azt a részét igazolta a végrendeletben, amelyben a jelenlévő másik tanú javára szóló
intézkedésről esett szó. Nemesek ügyében nem nemeseknek nem volt tanúzási képessége.
44. Jellemezze a kiváltságos végrendeletet!

Kiváltságos végrendeletek készítését jogunk szigorúan meghatározott esetekben engedélyezte.
Kiváltságos végrendeletet lehetett készíteni hadműveleti területen, járvány (pestis, kolera) sújtotta
vidéken. Emellett abban az esetben, ha a végrendelkező kizárólag törvényes örökösei javára
rendelkezett, és végül, ha az örökhagyó kizárólag kegyes hagyományokat rendelt az egyház, árvaház
vagy iskolák javára. A törvény enyhébb alakiságokat kívánt meg a kiváltságos végrendeleteknél.
Készülhetett írásban vagy szóban. Ha írásban történt a végrendelkezés, elegendő volt a
végrendelkező aláírása. Tanúkra nem volt szükség. Szóban történt végrendelkezés esetén két
szavahihető, tanúzási képességgel rendelkező tanú együttes jelenlétére volt szükség.
45. Jellemezze a végrendelet érvénytelenségét a rendi korban!

A végrendelet alaki vagy tartalmi hiba miatt lehetett érvénytelen. Érvénytelen volt a végrendelet, ha
nem a jogban, pontosabban a 1715. évi törvényben meghatározott formában készült. Ha hiányzott a
kellő létszámú tanú, ha nem volt pecsét, ha valaki nem írta alá. Tartalmában volt érvénytelen a
végrendelet, ha az örökhagyó olyan javakról rendelkezett, amelyeket szokásjogi rendszerünk kiemelt
a szabad rendelkezési jog alól. Így tilos volt végrendelkezni az ősi vagyonról, adománybirtokról, a
férj nem rendelkezhetett felesége hozományáról és hitbéréről, az apa nem rendelkezhetett a leányait
megillető leánynegyedről. Érvénytelennek tekintendő továbbá a végrendelet, ha végrendelkezési
képességgel nem rendelkező személy vagy olyan valaki készítette, akinek jogilag nem volt
értékelhető akarata.
46. Ismertesse a nők törvényes öröklésére vonatkozó szabályokat a rendi korban!

A magyar nemesi jogban általános szabályként érvényesült, hogy az özvegy feleséget a más Szent
István törvényében szabályozott özvegyi jog illette meg, ami valójában haszonélvezetet biztosított
elhunyt férje javaiban. Ha az elhunyt férj után közös gyerekek maradtak, akkor az ingóságokból az
özvegy feleségnek egy gyermekrésznyi vagyont kellett juttatni, ha gyermekek nem voltak, akkor az
ingóságok teljes egészében az özvegy feleséget illették. Ha az elhunyt férj vagyonában
közszerzemény is volt, akkor a törvény erejénél fogva a közszerzemény fele az özvegy feleség
52
tulajdonát képezte, gyermekek hiányában a közszerzeményi vagyon másik fele része is az özvegyet
illette. Ezt a kölcsönös hitvesi öröklés szabályozta.
47. Mit jelent a paterna paternis, materna maternis elv a rendi korban?
A törvényes öröklést alapvetően az ősiség intézménye határozta meg, ezért érvényesült néhány
általános szabály, melyek kogens jellegűek voltak. Érvényesíteni kellett a paterna paternis, materna
maternis elve, ami azt jelentette, hogy az apai vagyont az apa örökösei, az anyai vagyont az anya
örökösei örökölték. Ez a nemzetségek azon gyakorlatából következett, hogy a nemzetség a
tulajdonos, onnan nem kerülhetett ki vagyon sem házasság, sem öröklés esetén.
48. Ismertesse a hitbizomány fogalmát a rendi korban!

A hitbizomány (fideicommissium) olyan elidegeníthetetlen és megterhelhetetlen kötött birtok,
amelyet az osztályos atyafiak jóváhagyásával, a király engedélyével hoztak létre és az
alapítólevélben meghatározott módon, de mindig csak egy kézen öröklődött. Hitbizományt csak
szerzett birtokon lehetett alapítani. Az alapítólevél legfontosabb része a hitbizományi birtok öröklési
rendjét határozta meg.
49. Ismertesse a leánynegyedre vonatkozó szabályokat a rendi korban!

A leánynegyed (quarta puellaris) jogintézménye igen korán megjelent jogrendszerünkben. Legelső
törvényi említése éppen az 1222-ben kiadott Aranybullában történik, melynek híres 4. tc.-e
kimondja:
„ha valamely nemes ember fiúmagzat nélkül hal meg, birtokának negyed részét leánya kapja; a
többivel azt művelje, ami neki tetszik.”
Ez a negyedrész képezi a leánynegyedet, amelyet az apai ősi birtokból kellett kiadni és a leányokat
együttesen illette. Pontos szabályozása csak a későbbi századokban alakult ki, mikor kimondták,
hogy a leánynegyedet az apa halálakor az örökösöknek, a birtok közbecsűjében kellett kiadni a
leányok számára. Természetben csak akkor volt kiadható, ha a leány apjának vagy fiútestvérének
hozzájárulásával nem nemeshez vagy birtoktalan nemeshez ment feleségül.
50. Mit értünk jegyajándék alatt a rendi korban?

Jegyajándék (res paraphernales) alatt értették mindazon ingóságokat, tipikusan ékszereket, ruházati
tárgyakat, amelyeket az eljegyzés alkalmával, illetve a házasságkötés előtt a vőlegény vagy bárki
más a menyasszony számára adott. A jegyajándék a nő tulajdonát képezte és a rendelkezési jog is őt
illette meg. Ezt a nő nem veszíthette el házasságtörés, vérfertőző házasságkötés esetén sem. Ha a
házasság az eljegyzést követően nem jött létre, a vőlegény az általa adott jegyajándékot csak akkor
követelhette vissza, ha a házasságkötésre a nő hibájából nem került sor. A jegyajándék felett a nő
szabadon rendelkezett, ha nem élt ezzel a jogával és gyermekei sem voltak, akkor a jegyajándék a
házasság megszűnését követően a férjre szállt. Törvényes öröklés esettén a leányok örökölték
édesanyjuk jegyajándékát.
51. Ismertesse a hozomány fogalmát a rendi korban!

A hozomány (allatura) a kiházasításból fejlődött ki, amelynek nagysága a leány rangjától,
családjának vagyoni állásától függött. A férjhezmenetel előtt álló leány hozománylistájának
összeállítása és elkészítése sokszor hosszú évekig tartott.
A hozomány: (ingó vagy ingatlan)
- a menyasszony atyja vagy testvérei adják a vőlegénynek
- a házasság terheinek megkönnyítésére
- a nő tulajdona, de a férj rendelkezik vele
- a házasság megszűnésével visszajár neki vagy örököseinek
53
52. Mit értünk hitbér alatt? Ismertesse változatait!

A „dos” a nő részére rendelt vagyon volt, amelyet férjétől kapott. A hitbért jogunk már az Árpádok
korában ismerte. A Hármaskönyv szerint a hitbér szüzessége elvesztéséért és az elhálásért járt a
nőnek, akár készpénzben, akár ingó és eladhatatlan dolgokban. A hitbér a férfi ősi és szerzett
vagyonát egyaránt terhelte. Kiadására rendszerint a férj halála után került sor. A hitbér az asszony
különvagyona volt, amit özvegysége után a férj hagyatékából meg kellett kapnia. A nő a hitbért
törvényes házassága alapján az országos jogszokás szerint akkor is követelhette, ha erre
vonatkozólag előzetes megállapodás nem született. A követelés átszállt az özvegy örököseire és
nem is évülhetett el: gyökeres jog volt. A fejlődés során két változata alakult ki:
 törvényes hitbér:
A férj egész vagyonát terhelte: előbb ugyan a szerzett vagyonból kellett kiadni, de ha az nem volt
elegendő, akkor az ősi birtokból kellett a hitbérigényt kielégíteni. Nagyságát a férj rendi állása
határozta meg, illetve befolyásolta a nő házasságainak száma.
 szerződéses hitbér:
Csak a szerzett vagyon terhelte. Mértékét szerződésben állapították meg és nem lehetett
alacsonyabb a törvényes hitbér összegénél.
Kialakult az ellenhitbér fogalma is, amikor a vagyonosabb feleség biztosított hitbért férje
számára, ez azonban csak szerződéses hitbérként érvényesült.
53. Ismertesse a közszerzemény fogalmát a rendi korban!

A közszerzemény az a vagyon, amelyet a házastársak a házasság fennállta alatt, visszterhesen
szereztek. A nemesi jogban csak kivételesen élt a közszerzemény, mivel főszabályként a férj volt a
főszerző, ezért a házasság alatt szerzett vagyont úgy minősítették, mint amit kizárólag a férj vásárolt.
E szabály alól egy kivétel volt, ha a szerzőlevélbe szerzőtársként a feleség nevét is beírták. Az így
szerzett vagyon közszerzeménynek minősült. Polgárok és jobbágyok esetében a közszerzemény volt
az általános. A közszerzeményi vagyon fele-fele arányban illette meg a házastársakat.
54. Sorolja fel a házassági akadályokat a rendi korban!
- Fejletlen kor
- Nősztehetlenség
- Kényszer
- Tévedés
- Vérrokonság
- Rokonság
- Méltatlan házasság
- Nős papok
- Többnejűség
- Gyilkosság
- Valláskülönbség
55. Ismertesse az ősiségi nyílt parancs tartalmát!

Megszűntette a királyi és a nádori adományrendszert és a királyi kincstárnak a magszakadás és a
hűtlenség címén való utódlását. (1.§) Eltörölte az ősiség intézményét, ezután nem lehetett erre
hivatkozva többé pert indítani. Megszüntette az öröklött és a szerzeményi, a fiú- és leányági vagyon,
birtok közötti különbséget.
54
56. Határozza meg a telekkönyv fogalmát

Telekkönyv: az állami hatóság által vezetett olyan nyilvános és közhitelű adatgyűjtemény, mely az
ország földjeit és házait területileg nyilvántartja, főként abból a célból, hogy azok tulajdonosáról, és
az azokat illető jogokról és kötelezettségekről bárkit, minden kétséget kizáróan tájékoztasson.
Alapelvek:
- telekkönyvi kényszer (minden ingatlannal kapcsolatos jog vagy tény felveendő)
- közhitelesség
- nyilvánosság
- bejegyzés elve (ingatlanokon dologi jogi változás csak telekkönyvi bejegyzéssel jön létre,
konstitutív hatály)
- legalitás (telekkönyvi bejegyzés alapjául csak eredeti okirat szolgálhat, s ennek érvényességét
bizonyos fokig hivatalból vizsgálandó)
- specialitás (az egyes ingatlanok és azokra vonatkozó jogok vagy kötelezettségek külön-külön
vannak bejegyezve)
- prioritás elve (a bejegyzések sorrendjét az annak alapjául szolgáló beadványok érkezési
sorrendje határozza meg.
57. Jellemezze az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokat!

Az Országbírói Értekezlet elkészítette az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokat, melyet 8 részre
osztottak.
- Magánjog - 180 §
- Váltójog - 6 §
- Büntető eljárásjog - 9 §
- Csődjog - 27 §
- Kereskedelmi jog 4 - §
- Úrbéri, földtehermentesítési, arányossági, és mezei rendőrségi ügyek - 4 §
- Bányaügy - 72 §
- Vegyesek - 9 §
Az ITSZ szabályai az 1848-as törvényhozás eredményeiből indultak ki. Az OBÉ azt tekintette fő
feladatának, hogy a neoabszolutizmus idején kibocsátott jogszabályokat összhangba hozza a korábbi
törvényekkel és szokásjoggal, megteremtve ezzel az igazságügyi kiegyezést, amely politikai
tekintetben csak 1867-ben valósult meg.
Az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok magánjogi rendelkezései 3 irányban hatottak. Egy részük
hatályon kívül helyezte az abszolút kor rendeleteit, és helyette visszaállította a magyar jogot. Így
nyerte vissza érvényét a magyar váltó- és csődtörvény. A rendelkezések második csoportja alaki
joggal ruházta fel az abszolút korszak pátenseinek egy részét, többek között az ősiségi, úrbéri,
telekkönyvi pátenseket. Az intézkedések 3. csoportjába a módosított rendeletek tartoztak, elsősorban
az öröklési és a házassági vagyonjogi szabályok területén. Az ITSZ a szabályozandó joganyagban
igen nagy hézagot hagyott. A kötelmi jog területén pl. a bíróságokat saját gyakorlatukra utalta, ami
ellentmondásos ítélkezést eredményezett. A bíróságok megint az osztrák polgári törvénykönyv
megfelelő szabályait kezdték alkalmazni, és az osztrák jog továbbra is nagy hatást gyakorolt
jogfejlődésünkre.
55
58. Sorolja fel a modern magánjog alapelveit!
- Jogegyenlőség
- Tulajdon szentsége
- Szerződési szabadság
 szerződéskötési szabadság
 formaválasztás szabadsága
 tartalom meghatározásának szabadsága
- szerzett jogok védelme
59. Ismertesse a cselekvőképesség fogalmát és kritériumait a polgári korban!

Cselekvőképesség az ember azon képessége, hogy saját akarat-elhatározásából jogokat szerezhet és
kötelezettségeket vállalhat.
Cselekvőképes az, az önjogú, aki 24. életévét betöltötte, és nem áll gondnokság alatt. A nagykorúság
(és ezzel együtt a teljes cselekvőképesség) 24. életév betöltésével érhető el, kivéve 18. életévét
betöltött kiskorú a gyámhatóság által nagykorúsítható.
18. életévét betöltött kiskorú az édesapának vagy a gyámnak a beleegyezésével– és gyámhatósági
hozzájárulással–önálló ipart űzhet, s ez által teljes korúvá válhat.
20. életévét betöltött kiskorú teljes korúvá válik, ha az atyai hatalmat gyakorló.
A kiskorúnak vagyonát szabad rendelkezésére átadja vagy beleegyezik abba, hogy önálló háztartást
alapítson.
60. Ismertesse a korlátolt cselekvőképességet a polgári korban!

Korlátozottan cselekvőképes (1894:XXX. tc.)
- 12. életévét betöltött kiskorú (pl.: 17 éves)
- olyan személy, aki a bíróság cselekvőképességet korlátozó hatályú gondnokság alá helyezett
Az ilyen személy törvényes képviselőjének hozzájárulásával köthet szerződést, kivéve
- Ingyenes szerződés
 ha 14. életévét betöltötte, és saját keresettel rendelkezik, akkor keresménye erejéig szabadon
vállalhat kötelezettségeket.
 A korlátozottan cselekvőképes a rá nézve teherrel nem járó szerződés útján jogokat
szerezhetett, kötelezettségektől mentesülhetett.
61. Mutassa be a célvagyon elméletet!

Célvagyon elmélet a XIX. század végére a fikciós elmélet alkalmazása egyre nehézkesebbé vált.
Oka:
- Megjelennek a nagyvállalatok (kartell, tröszt, holding).
- Egyre többször fordul elő, hogy ugyanaz a személy több vagyonnak az élén állt, vagy több
ember bizonyos cél érdekében egyesült.
A társasági vagyon ilyenkor is elkülönült a tagok vagyonától. A célvagyon elmélet szerint két féle
vagyon létezik:
- Olyan, amely egy természetes személy tulajdonában van, és
- Olyan, melyet valamilyen cél érdekében állítottak.
56
62. Jellemezze a szerződési szabadságot a polgári korban!

A szerződési szabadság négy választási lehetőség együttes érvényesülését jelentette.
- Szerződéskötés szabadsága
- A szerződéskötés szabadsága alapján a felek meghatározhatták, akarnak-e szerződést kötni.
- Partnerválasztás szabadsága
- A partnerválasztás szabadsága értelmében dönthettek, kivel akarnak szerződést kötni.
- Szerződési típusszabadság
- A szerződési típusszabadság biztosította a felek szabad akaratának érvényesítését:
meghatározhatták, milyenfajta szerződést akarnak kötni, esetleg vegyes szerződést, vagy külön
nem szabályozott típusú szerződést.
- Diszpozitivitás elve
- A diszpozitivitás elve szerint a felek tetszőleges tartalommal tölthették ki a kiválasztott
szerződéstípus kereteit.
63. Mit értünk clasula rebus sic stantibus alatt a polgári korban?
Olyan érdek, amelyre tekintettel érvényteleníteni lehetett az ügyleteket, ez nem más, mint a
gazdasági lehetetlenülés szabálya (clausa rebus sic stantibus). Az I. világháború végén alakult ki.
Minden szerződést bizonyos hallgatólagos feltételek mellett kötnek, és a gazdasági helyzetet
természetszerűleg nem foglalják bele a szerződésekbe. Ezért, ha az jelentős mértékben megváltozott,
és ezért szerződés teljesítésével az egyik fél a jóhiszeműséggel és a méltányossággal ellentétben
nem vár aránytalan nyereségre tett volna szert, a másik fél pedig ugyanilyen veszteséget szenvedett
volna, a szerződést a bíróság ennek megfelelően módosította.
64. Ismertesse az objektív felelősség intézményét a polgári korban!

Az aki, veszélyes üzemet tart fent, és másnak valamely jogvédte érdekeit jogellenesen, de vétlenül
sérti meg, objektív felelősséggel tartozik. Az objektív felelősség kivételt jelent a vétkességi
felelősség főszabálya alól. Az objektív felelősség csak akkor nem terheli a károkozót, ha az be tudja
bizonyítani, hogy a kárt elháríthatatlan esemény (vis maior), esetleg egy harmadik személy
cselekménye vagy a sérült önhibája okozta, minden más esetben aki, veszélyes üzemet tart fenn,
annak vállalnia kell annak következményeit.
65. Ismertesse az adásvétel fogalmát a polgári korban!

A korabeli meghatározás szerint olyan szerződés, amelynél fogva az eladó az eladott tárgyat a
vevőre átruházni, a vevő pedig a megállapított vételárat megfizetni tartozott. A polgári korszakban
csak az ingóknál marad meg a dolog átadásának szabálya, a szerződéskötés csupán kötelmi jogi
jogcímet ad. Az ingatlanokra vonatkozóan az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok (ITSZ)
ideiglenesen fenntartotta az osztrák polgári törvénykönyv azon rendelkezéseit, melyek a telekkönyvi
szabályokhoz kapcsolódta. Eszerint az ingatlan átruházása a telekkönyvi bejegyzéssel történt.
66. Ismertesse az ajándékozás fogalmát a polgári korban!

Ajándékozás, ha valaki saját vagyona rovására másnak kötelezettség nélkül ingyenes vagyoni előnyt
juttatott, és a másik azt, mint ingyenest elfogadta.
57
67. Mit értünk szabványszerződések alatt?

Szabványszerződések megkötésére akkor kerül sor, ha sokszor és tömegesen jönnek létre hasonló
jellegű szerződéses kapcsolatok (munkaszerződések, biztosítási, fuvarozási szerződések, valamint a
közszolgáltatások). Létrejöttüket nem előzik meg kölcsönös tárgyalások és az alku folyamata. Az
árakat előre kalkulálják. A vevő ezt nem vitathatja: vagy vásárol, vagy más eladót keres. A
szerződési szabadság ezzel egyoldalú privilégiuma lett a nagyvállalatoknak.
68. Mit értünk ági öröklés alatt?

Az örökhagyó halála után leszármazók hiányában megmaradt a különbség a vagyon eredete szerint.
Az ősi vagyon helyébe lépő öröklött vagy ági vagyont az illető ágbeli rokonok örökölték, a
szerzeményt viszont a házastárs. Az ági öröklés tehát a törvényes öröklés egyik nem lett, amely
szerint gyermektelen örökhagyó utáni vagyon, amely reá életében valamely elődjétől hárult
ugyanezen elődre vagy leszármazóira szállt vissza. Az ági öröklés intézményének jogpolitikai
indítéka az volt, hogy a földbirtokok a régi családok kezében maradjanak.
69. Mit értünk kartellszerződés alatt?

Olyan megállapodás, melyek árukra vonatkozólag a termelés, forgalom vagy áralakítás tekintetében
vagy egyébként a gazdasági versenyit korlátozó vagy a versenyt más módon szabályozó
kötelezettséget állapítottak meg.
70. Ismertesse az uzsorás szerződést a polgári korban!

Olyan szerződés, amelyben valaki a vele szerződő fél szorult helyzetének, könnyelműségének,
értelmi gyengeségének, tapasztalatlanságának, függő helyzetének vagy a nála elfoglalt bizalmi
állásának kihasználásával:
- kölcsön nyújtása s általában bármilyen szolgáltatás előlegezése fejében, vagy
- annak fejében, hogy a másik felet terhelő bármilyen kötelezettség teljesítésére halasztást enged,
vagy a másik fél ellen fennálló valamely követelését módosítja, vagy megszünteti
- olyan vagyoni előnyt köt ki vagy szerez a maga vagy harmadik személy javára, amely a saját
szolgáltatásának értékét feltűnően aránytalan mértékben meghaladja. 1932:VI. tc.
71. Határozza meg a kereskedő fogalmát a kereskedelmi törvény alapján!

A magyar kereskedelmi törvény (1875:37 tc.) a kereskedői minőséghez különös
jogkövetkezményeket fűzött. A vegyes rendszerből következően, ha egyes ügyleteket kereskedő
kötött, akkor azok a kereskedelmi jog hatálya alá kerültek. Nem mindegyik ügylet válhatott ily
módon kereskedelmivé, csak amelyeket a kereskedelmi törvény 259§ felsorolt (nem részletesen,
hanem csak az általános kritériumokat meghatározva).
Vegyes rendszer: az ügylet kereskedelmi jellegét annak tárgya határozta meg ,és nem a részt vevő
felek minősége.
72. Mire terjedt ki a kereskedelmi törvény hatálya?

Amennyiben iparszerűleg folytattatnak kereskedelmi ügyletnek tekintendők:
- ingó dolgok fel-vagy átdolgozásának elvállalása mások részére, feltéve, hogy az átvállaló üzlete
a kisipari körét meghaladja.
- bank- és pénzváltói ügyletek
- a bizományi, szállítmányozási és fuvarozási ügyletek, nemkülönben a személyfuvarozásra
rendelt intézmények ügyletei
- közraktárak ügyletei
58
- kiadói ügyletek továbbá a könyv- és műkereskedés egyéb ügyletei, nemkülönben a nyomdai

ügyletek amennyiben ez utóbbiak a kisipar körét meghaladják
- azon termelők ügyletei, akik saját terményeiket át- vagy feldolgozzák és a bányaipar ügyletei,
amennyiben ez iparágak a kisipar körét meghaladják
- a kereskedelmi ügyletek közvetítése
73. Ismertesse a Kkt. fogalmát a kereskedelmi törvény alapján!

Kereskedelmi törvény 64.§
„Közkereseti társaság keletkezik, ha két vagy több személy kereskedelmi üzletet közös cég alatt,
korlátlan és egyetemleges kötelezettség mellett folytat.”
Legrégibb és leggyakoribb társasági forma volt ez.
74. Határozza meg a Bt. fogalmát a kereskedelmi törvény alapján!

Kereskedelmi törvény 125 §
„Betéti társaság keletkezik, ha közös cég alatt folytatott kereskedelmi üzletnél a társak közül egy
vagy több (kül) tag csak kikötött vagyonbetétével felelős, míg ellenben egy vagy több (bel) tagot
korlátlan és egyetemleges felelősség terhel”
Elsősorban tengeri vagy szárazföldi szállításnál alakultak ki.
75. Határozza meg az Rt. fogalmát a kereskedelmi törvény alapján!

Kereskedelmi törvény 147§
„Részvénytársaságnak azon társaság tekintetik, mely előre meghatározott, bizonyos számú és
egyenértékű (egész vagy hányad) részvényekből álló alaptőkével alakul, s melynél a részvények
tulajdonosai csak részvényeik erejéig felelősek.”
76. Mutassa be az Rt. alapításának módjait!

Alapítását az alapítok dolgozták ki a működési tervet és annak feltételeit. Általában kétféle módon
történt az alapítás:
- szimultán alapítással: amikor az alapítok maguk jegyezték az összes részvényt.
- szukcesszív alapítással: felhívással fordultak a nagyközönséghez, hogy jegyezzenek
részvényeket.
A részvénytársaság alaptőkéje a társaságinduló tőkéje, amelyet a részvényesek adtak össze, és amely
vagy készpénzből, különböző tárgyakból (apportból) vagy mindkettőből állt, de ez utóbbiak értékét
is becsült értékben nyilvánosságra hozták. A részvénytulajdonos tehát a vállalat eszmei hányadának
tulajdonosa volt. Az alaptőke minimumát 1925-ig nem határozták meg.
77. Jellemezze a részvényesek jogait!

A részvényesek tulajdonosok, vagyoni, társasági és egyéb jogokkal rendelkeztek.
- Vagyoni jogok:
Osztalékhoz való jog (a nyereség reá eső részéhez való jog) és a likviditási hányadhoz való jog
(amikor a társaságot megszüntették és már és már minden kötelezettséget teljesítettek, a
fennmaradó vagyontömeget a részvényesek között arányosan szétosztották)
- Társasági jogok:
A közgyűlésen való részvételi, hozzászólási, javaslattételi jog , a közgyűlési döntések
vonatkozásában, részvényarányos szavazati jog, aktív és passzív választójog a részvénytársaság
működésének ellenőrzése.
59
- Az egyéb jogok:
A közgyűlési határozatok bíróság előtti megtámadásának joga, ha az alapszabály így
rendelkezik, az alaptőke felemelése esetén elővásárlási jog és az alapszabályban megállapított
egyéb részvényesi jogok
78. Határozza meg a szövetkezet fogalmát!

A szövetkezet meg nem határozott számú tagból álló, ezek egyenjogúságának elvén alapuló
személyi társaság volt, mely saját tagjainak keresetét vagy gazdaságát közös üzletvitel által önsegély
vagy államsegéllyel kiegészített önsegítség útján mozdította elő.
79. Ismertesse a Kft. fogalmát!

A korlátolt felelősségű társaság (kft) előre meghatározott törzsbetétekből álló törzstőkével alakult .A
tag felelőssége a társasággal szemben törzsbetétének szolgáltatására és a társasági szerződésben
megállapított esetleges vagyoni hozzájárulására terjedt ki.
80. Ismertesse a csendes társaságot!

Elnevezése nem adja vissza a valódi jelentését, találóbb lett volna a rejtett társaság elnevezés.
A csendes társaságban ugyanis valaki a csendestárs úgy vett részt más vállalatában, hogy ennek
üzleti eredményében – legalábbis a nyereségben- részesedett kifelé azonban nyilvános tagként nem
jelentkezett, a vállalat kötelmei pedig egyedül a vállalat tulajdonosát kötelezték vagy
jogosították.(1930:5 tc., 115 §)
Ez nem olyan tiszta esete volt a társasági jogviszonyoknak, mint a többi kereskedelmi társaság
mégis szükség volt, rá, mert ha nem lett volna szabályozva, akkor jelentős összegű úgynevezett lusta
tőkét tartott volna távol a vállalkozástól. Magyarországon Apáthy István kihagyta a kereskedelmi
törvényből, mert „minősített kölcsönszerződésnek” tartotta a csendes társaságot. Ez az álláspont
azért nem helytálló, mert a kölcsönszerződésnél a felek gazdasági érdeke nem olvad össze.
A csendes társaságnál a vállalkozó rendelkezésére bocsátott vagyonbetét osztozik a vállalkozó
vállalatának a sorsában, a nyereségben, a veszteségben egyaránt. A csendes társaságot a szokásjog
szabályozta. A jogbiztonság érdekében szükség volt a szabályozásra ezért Kuncz Ödön készítette el.
(1930:5 tc.) A törvény célja elsősorban nem a felelősség kizárása, hanem a csendestárs személyének
titokban tartása. Jogok és kötelezettségek csak a csendestárs és a vállalkozó között keletkeztek. A
csendestárs a vállalat tulajdonosának tartozott vagyoni betéttel.
81. Mit értünk csődön kívüli kényszeregyezség alatt?

A csődön kívüli kényszeregyezség (4070/1915. ME rendelet, amelyet alaposan módosított az
1410/1926. ME rendelet) a gazdasági halált jelentő csőd helyett lehetővé tette, hogy a
fizetésképtelen adós a hitelezők érdekében gazdasági tevékenységét továbbra is folytassa és így a
csőd elkerülhető legyen. A hitelezők elengedték a tartozások egy részét (csőd esetén még ennyihez
sem jutottak volna hozzá). Azért kényszeregyezség, mert a hitelezők többségi határozatának a
kisebbség is köteles volt alávetni magát. Hamarosan a kényszeregyezségi eljárás vált általánossá,
mert hiányzott mellőle egy modern és gyors csődeljárás.
82. Mit értünk értékpapír alatt?

Az értékpapír olyan okirat volt, melyet valamilyen jogosultságról állítottak ki, megtestesítette a
benne tanúsított jogosultságt, és egyúttal valamilyen forgalmi értékkel is rendelkezett. Az
értékpapírnál a benne foglalt jog nem volt elválasztható magától a papírtól, azt rendszerint külön
érvényesíteni nem lehetett, és nem lehetett mással bizonyítani sem, mint magával az értékpapírral.
Ezáltal az alanyi jog az értékpapírban nemcsak megtestesült, hanem tulajdonképpen dologiasodott
is. Az értékpapírban kifejezett jog csak az értékpapír birtokában volt gyakorolható, és az biztosította
a birtokost, hogy e jogot csak ő gyakorolhatja.
60
83. Jellemezze az értékpapírok fajtáit!
- A követelést megtestesítő értékpapírok jellemzője volt, hogy az egyik fél elismeri a másik fél
követelését, és erről értékpapírt állítanak ki, amely jogilag jól körülírt és kényszerítő formában
kötelezi őt a meghatározott időben és módon való teljesítésre az értékpapír ellenében.
- A dologi jogi értékpapírok valamilyen dologi jogot, éspedig tulajdonjogot vagy zálogjogot
testesítettek meg. Ezáltal az adott dolog, illetőleg áru feletti tulajdont vagy zálogjogot
biztosították anélkül, hogy az adott dolog, illetve áru átadása szükséges lett volna (közraktárjegy,
hajóraklevél, záloglevél stb.)
- A részesedési jogot (tagságot) megtestesítő értékpapírok igazolták, hogy tulajdonosuk valamely
vállalkozás alaptőkéjéhez hozzájárult és ez után osztalékra jogosult (részvény, bányarészjegy
stb.).
84. Határozza meg a váltó fogalmát és fajtáit!

A váltó általában olyan rövid lejáratú (kb. 3 hónap), rendeletre szóló értékpapír volt, amelyben egy
később esedékes fizetés testesült meg; fizetési ígérvény vagy fizetési felszólítás. Olyan okirat,
amelyet a szigorú váltójogi szabályoknak megfelelő formában állítottak ki. A magyar jogtudomány
a váltójogot nem a kereskedelmi jog kiegészítő részének, hanem önálló, különös jogágnak tekintette.
A váltónak kétféle fajtája alakult ki. Az idegen váltó kibocsátója azt ígéri, hogy a váltó alapján egy
harmadik személy (a címzett) fog fizetni (középkori eredetű, utalvány alakú). Franciaországban és
az USA-ban csak ezt tartják váltónak. A saját váltó esetében a kibocsátója saját fizetését ígéri
(kötelezvény).
85. Ismertesse a váltókellékeket!

A váltó szigorú formához kötött értékpapír. A törvényben előírt úgynevezett váltókellékek közül ha
csak egy is hiányzik - váltóelnevezés, fizetendő pénzösszeg, a rendelvénye, a kibocsátó neve vagy
cégaláírása, a fizetés helye, ideje, a kiállítás helye és ideje - , az már megfosztja az okiratot a váltó
jellegétől.
86. Határozza meg a csekk fogalmát!

A csekk rövid írásbeli utalvány volt, melynek kiállítója egy bankot (az utalványozottat) arra hívott
fel, hogy a köztük fennálló szerződés alapján annak, aki magát az írásbeli utalvány által igazolja,
egy bizonyos összeget fizessen ki. A csekk a letéti üzletből fejlődött ki, amikor a bank az átvett
pénzt már nemcsak megőrizte, hanem állandó összeköttetést alakított ki az ügyfelével.
87. Határozza meg a kötvény fogalmát!

A kötvény olyan közforgalmú értékpapír volt, melynek kiállítója arra kötelezte magát, hogy az
abban megjelölt pénztömeget és annak előre meghatározott kamatait megfizeti. A kötvény a
részvények megjelenése után alakult ki. Első formájukban királyok által kibocsátott adósságlevelek
voltak.
88. Határozza meg a részvény fogalmát!

A részvény névre vagy bemutatóra szóló értékpapír, amely könnyen átruházható, és a tulajdonosa a
részvénytársaság egy eszmei hányadának tulajdonosává válik. Az első részvényeket a Kelet-indiai
Társaság alapításakor (1602) bocsátották ki. Kezdetben az utcán árusították, majd hamarosan a
tőzsde vette át a forgalmazásukat.
61
89. Határozza meg a házasság fogalmát a polgári korban!

A házasság két, különböző nemű cselekvőképes személynek állami törvény alapján létesült feltétlen
és állandó életközösségre irányuló szerződése. Magyarországon II. József vetette fel először a
polgári házasság bevezetésének gondolatát. Rendelkezései szerint a házasság polgári szerződés volt,
amelyet elsődlegesen állami és nem egyházi törvények szabályoznak. A házasságkötési szertartásnál
az egyházi személyek, mint állami tisztviselők működhettek közre.
90. Ismertesse a bontó okokat a Ht. alapján!

Semmis házasság jött létre, ha
- a házasulók egyike vagy mindkettő cselekvőképtelen volt
- egymásnak rokonai vagy sógorai voltak
- az egyik házasulandó félnek érvényes házassága még fennállott
- az egyik fél a másik házastársának életére tört
- a házassági törvény által előírt lényeges alaki kellékek közül bármelyik hiányzott
91. Ismertesse a tiltó okokat a Ht. alapján!

Házassági tilalmat jelentett, ha valamelyik házasulandó felet korlátlan cselekvőképessége miatt
gondnokság alá helyeztek, illetve a gondnokság alá helyezési eljárás folyamatban volt. Tiltó
akadályt képezett a 20. életévét el nem ért kiskorú törvényes képviselője vagy gyámja
beleegyezésének hiánya a házasságkötéshez. Unokatestvérek házassága csak igazságügy-miniszteri
felmentéssel volt érvényes. A törvény a tiltóakadályok közé sorolta a házasuló felek között fennálló
örökbefogadási és gyámsági viszonyt, a házasságtörést, a felek egyikének fennálló házasságát, a
holttá nyilvánítását, a házasságkötés érdekében elkövetett bűncselekményt, az egyházi rendbe
tartozást, a katonák esetében a nősülési engedély hiányát, a kihirdetés hiányát, valamint a nők
esetében a korábbi házasság felbontását vagy megszűnését követően előírt várakozási be nem
tartását. A nő korábbi házassága felbontását vagy megszűnését követően 10 hónapon belül nem
köthetett házasságot.
92. Mit értünk ágytól asztaltól való elválasztás alatt?

Vagyonjogi szempontból a házasság felbontásának joghatásával járt.1894. Évi törvény vezette be,
miszerint: minden olyan esetben sor kerülhetett erre, amikor a törvény alapján a házasság
felbontásának lehetett helye. Mentesítette a házasulandó feleket az együttélés kötelezettsége alól, de
a házassági életközösséget 2 éven belül bármikor visszaállíthatták. 2 év elteltével a házasság
felbontását lehetett kérni.
93. Ismertesse a házasság bírói felbontásának elveit a polgári korban!

A házasság felbontására feltételen vagy feltételes bontó okok szolgáltak. Feltétlen bontó okok esetén
a bírónak kellett felbontania a házasságot. Bírói felbontás alapján a felek akaratán alapszik, a
szerződéses felfogás következménye. A bontás két alapvető elve: vétkességi és feldultsági elv. A
vétkességi elv alapján egy házasság akkor bontható fel, ha az egyik fél szándékosan követ el
jogellenes cselekményt. Ezt a bíróság előtt kellett bizonyítani, ezen alapszik a házassági törvény. A
feldultsági elv esetén pedig: a bontáshoz elegendő az életközösség további fenntartásának
elviselhetetlen voltát igazolni. A közös megegyezéses bontás lehetséges 1945-től.
62
94. Kik nem viselhettek gyámságot a polgári korban?
- A nők az anyát, az örökbe fogadó anyát és a háztartást kivéve

- Az atyai hatalom, gyámság vagy gondokság alatt állók
- Akiket atyai hatalmuktól a bíróság megfosztott, illetve gyámi tisztükből a gyámhatóság
elmozdított
- A szerzetesek
- A botrányos életvitelt folytató személyek
- A csőd alatt állók,
- Azok, akiket valamely bűncselekmény elkövetése miatt hivatalvesztésre ítéltek.
95. Sorolja fel és jellemezze a gyámság fajtáit a polgári korban!

1877:20. tc. az atyai hatalom alatt nem álló kiskorúakat gyámság alá helyezte. A törvény
különbséget tett
- Nevezett
Nevezett gyámot az atya választhatott kiskorú gyermekének
- Törvényes és természetes
Természetes és törvényes gyám volt a kiskorú gyermek anyja, törvényes gyámnak minősültek a
rokonok.
- Törvényes
Az anya után törvényes gyámság illette meg az atyai nagyatyát, utána az atyai nagyatyát, majd
pedig a férfi rokonok következtek.
- Rendelt gyámok között
A rendelt gyám kirendelése a gyámhatóság jogkörébe tartozott.
A nő újbóli férjhez menetele nem szüntette meg a gyámságot, de kiskorú gyermek vagyonának
számadás nélküli vagyonkezelését igen. Amennyiben a kiskorúnak sem nevezett, sem természetes és
törvényes, sem törvényes gyámja nem volt, akkor a rokonok meghallgatásával a gyámhatóság
rendelt gyámot.
96. Ki helyezhető gondnokság alá a polgári korban?

1877:XX tc. nagykorú személy gondokság alá helyezését rendelte el, ha az illet:
- Elmebeteg vagy magát jelekkel megértetni nem tudó siketnéma volt
- Magát jelekkel megértetni tudó siketnéma vagy gyengeelméjű, s vagyonának kezelésére
alkalmatlan volt
- Tékozló életvitelt folytatott
- Egy évnél hosszabb ideig ismeretlenül tartózkodott, vagy hazautazásban és vagyona kezelésében
valamely ok meggátolta
- Egy évnél hosszabb szabadságvesztésre ítélték.
Az első három esetben a gondnokság alá helyezést a bíróság, az utóbbi két esetben pedig a
gyámhatóság mondta ki.
97. Ismertesse Venediktov kettős kollektíva elméletét!

Magyar Polgári Törvénykönyv alkalmazza, miszerint a jogi személyek jogalanyiságukat az államtól
nyerik. Így alakult ki az ún. kettős kollektíva, amely egyrészt az állami dolgozókból, másrészt az
államból, mint tulajdonosból áll. Ez a felfogás tette lehetővé annak indoklását, hogy ugyanannak a
tulajdonosnak különböző szervezetei vagyoni viszonyokat létesítenek egymással.
63
98. A tulajdonjog alanyai szerint milyen tulajdoni formákat különböztetett meg a szocialista polgári jog?
A szocialista polgárjog megtartotta a tulajdonjog egységét, de mesterségesen csoportokat alakított ki
az intézmény körében. Ez alapján beszélhetünk a tulajdon tárgya szerint: ún. fogyasztási javakról
(személyes használatra egyéni tulajdonban tartható ingóságok, kivételként ingatlanok) és ún.
termelési eszközökről, amelyeket szinte kizárólagosan állami vagy szövetkezeti tulajdonba voltak
tarthatóak. A tulajdonjog alanya szerint a jog ismerte az állami tulajdont, a szövetkezeti tulajdont, a
személyi tulajdont, a magántulajdont. A tulajdonjog alanyai esetén a sorrend hierarchikus volt:
magasabb rendű formától az alacsonyabb rendű forma felé való irányuló korlátozást jelentette.
99. Jellemezze a személyi tulajdon intézményét a második világháború után!

A személyi tulajdon meghatározásánál a munka szerinti elosztás elvéből indultak ki, a
legegyszerűbb a fizikai munka kategóriáit alkalmazva. Mértékét szigorúan korlátozták. Így nem az
egyént, hanem az együtt élő családokat vették alapul. Egy átmeneti időszak után minden családnak
meghatározott szobaszámú és méretű lakása, később telke vagy üdülője, autója lehetett. Ha
valakinek a személyi tulajdona ezt meghaladta, akkor még visszamenőleges hatállyal is el kellett azt
idegenítenie. A tulajdonszerzés korlátaiba ütköző szerződéseket pedig eleve semmisnek
nyilvánították.
100. Kik voltak a latrok?

Gonosztevők, rablók. A bűncselekményből származó javak értékesítésében történő közreműködést
„latroknak gazdálkodás” címen bűntette a büntetőjog; a „bűnelkövető” bújtatását, a törvény elől
történő menekülésének elősegítését latorrejtegetésként minősítették (crimen fautoratus)
101. Ismertesse a hűtlenség bűntettét a Tripartitum alapján!

A hűtlenség (nota infidelitatis) körébe tartozó cselekmények a Tripartitum rendszerezése szerint:
felségsértés, az ország elleni bűncselekmények, az eretnekség, hamisítás, hatóságok elleni
cselekmények, többféle magánszemély elleni cselekmény, magánosok vagyona elleni jelentősebb
bűntettek.
102. Mit jelent az infámia a rendi korban?

A becstelenség (infámia) büntetése az elítélt becsületének és joggal kapcsolatos képességeinek
elvesztésével volt egyenlő. Az illető továbbiakban nem rendelkezett hivatalviselési alkalmassággal,
nem indíthatott pert és nem léphetett fel tanúként, megszűnt öröklési képessége is. A becstelenséget
kiváltó büntettek java része becsületbe és tisztességbe ütköző magatartás volt: hamisan esküvők
(ludasok), a szerződésszegők, a hamis okleveleket készítők, álorcás személyek (personae larvatea),
a gyámoltak vagyonának hűtlen kezelői, a vértagadók, a lovagi becsületbíróságon becsületszó alatt
tett ígéretük meg nem tartásáért elmarasztaltak, bírónak hivatásában megsértői, megvesztegetők
szenvedték e büntetést.
103. Mutassa be a hatalmaskodás fajtáit a rendi korban!

A főben járó ítélet alapvetően az ún. nagyobb hatalmaskodást szankcionálta.
- Nagyobb hatalmaskodás esetei:
 a nemes házának megrohanása
 nemes birtokainak elfoglalása
 nemes letartóztatása
 nemes megsebesítése, megverése, vagy megölése
A hatalmaskodás köréből kivált az ún. kisebb hatalmaskodás (Melynek büntetése a fél vérdíj volt.):
 a jelentéktelenebb zavargások
 kisebb birtokfoglalások
 enyhébb erőszaktételek körét körvonalazta
64
104. Mit értünk patvarkodás és nyelvvátság alatt a rendi korban?

A pervesztés és nyelvváltság szankcionálta az oktalan és hamis pereskedést. A patvarkodás (jogtalan
perlekedés) a perszabályok szándékolt áthágása, s büntetése a per elvesztése mellett vérdíj fizetése
is. A hamis vád a becsületsértés, a rágalmazás, a kisebb perbeli vétségek indokolatlan perelhúzás, a
folyamatban volt per leszállását, pénzbírságot eredményeztek. Ez utóbbit nyelvváltságnak (emanda
lingue) is nevezték, minthogy annak kifizetéséig elvesztette perképességét mintegy megbénították a
nyelvét.
105. Sorolja fel a büntetési nemeket a rendi korban!
- Halálbüntetés,
- testi büntetés,
- vagyoni büntetés,
- megszégyenítés,
- szabadságvesztés büntetése.
106. Ismertesse az 1795-ös büntetőjogi javaslatot!

Az 1790-91. évi országgyűlés intézkedett a jogrendezés követelményeinek megfelelő munkálatainak
megindításáról. Az 1790:67.tc. által az általános kodifikációra kiküldött bizottságok hatodikát bízta
meg egyebek mellett a büntetőjog és a büntetőeljárás átfogó szabályozásával. A Deputatio
négyesztendős munka végén, 1795 februárjában eleget tett a törvénycikk által reá szabott
kötelezettségének, s tizenkét terjedelmes kötetben összefoglalta, a kancelláriának megküldte a
munkálatok eredményeképpen elkészített javaslatokat. Az anyag részét képező Codex azonban soha
nem került országgyűlés elé.
A plánum sorsát az a szakvélemény pecsételte meg, amit a kancellária megbízásából Németh János
készített, s amelynek végső következtetése, hogy a javaslat félretétele mellett új bizottságot
jelöljenek ki a kodifikációs munkára. Ez a bizottság - szemben a Deputatioval - ne egy új
büntetőjogi rendszert dolgozzon ki, hanem a magyar törvények büntetőjogi tartalmú
rendelkezéseinek és a bírói gyakorlatnak figyelembevételével munkáljon ki rendszert a már meglévő
büntetőjogi szabályok segítségével.
A kódex első részében az alaki, másodikban pedig az anyagi büntetőjoggal foglalkozott.
Általános elvként fogalmazta meg a törvények uralmának megteremtését a büntetőjog
terrénumában; mint fő célkitűzést hangsúlyozta a polgár szabadságának és jogainak védelmére való
törekvés szükségességét.
Az anyagi büntetőjog keretén belül a bűncselekményeket a jogellenes magatartással veszélyeztetett
jogi tárgyak szerkezetében csoportosította, tehát a modern bűncselekmény-fogalommal dolgozott
(közbiztonság, a polgárok élete és testi épsége elleni cselekmények, becsületsértések, egyesek javai
és szabadsága elleni, erkölcsrontó bűntettek). Fogalomalkotásában precizitásra törekedett: világos
definíciókat próbált adni.
Kísérletet tett a bűnösségi alakzatok, bűncselekményi stádiumok és a részesség formáinak
meghatározására. A gondolatokat nem lehet bűntettnek minősíteni - szólt a törvényjavaslat-, továbbá
a törvény áthágását kizárólag akkor lehet bűntettként értékelni, ha közvetve vagy közvetlenül
szabadon hajtják végre.
A büntetési rendszerében a megtorlás mellett megjelent a nevelés, a jobbítás eszméje is. A közösség
java, a társadalom biztonsága az egyik legnagyobb érték, amit a büntetőtörvény védeni van hivatva,
ezért helyet kapott a büntetési célok között az ártalmatlanná tétel is. A büntetési rendszer alapját már
a börtönbüntetés képezte (életfogytig tartó elzárás, időleges börtön, javítóintézet, házi büntetés);a
halálbüntetést a javaslat hat esetre korlátozta.
65
107. Ismertesse az 1843-as büntetőjogi tervezet anyagi jogi rendelkezéseit!

1840-ben ismét törvény szólt a kodifikációs deputáció felállításáról. Immáron kizárólag a
büntetőkodifikáció a bizottság munkálatainak célja,s nem csupán egyetlen feladat a számos
rendezésre váró kérdés közül, az általános jogrendezés keretein belül. Logikusan vezetett el idáig az
út: hiszen az 1791-es és 1827-es rendszeres bizottságok munkálatainak nagy része immáron
artikuláris megfogalmazást nyert, a büntető törvénykönyv azonban nem látható közöttük. A
racionalitás mellett sürgették a büntetőkodifikációt a polgárosodó viszonyok, a modern nyugat-
európai eszmék terjedése; követelték a radikális politikusok, jelszóvá emelte az ellenzék. Nem
lehetett tehát a munkát tovább halogatni.
„A bűntettekről és büntetésekről” szóló büntető anyagi jogi javaslat „teljesen önálló, az azon kori
összes európai BTK-et messze túlszárnyaló alkotás, a humanus és jogászi gondolkozás valódi
remeke” (Finkey Ferenc).
A kódex általános rendeletek cím alatt foglalta össze a büntetőjog általános része körébe tartozó
rendelkezéseket, az egyes tényállásokat pedig a „Külön rendeletek a bűntettek egyes nemeiről és
büntetésükről” szóló részben. A törvénykönyv a lehető legkövetkezetesebben végigvitte a törvény
előtti egyenlőség eszméjét. A kódex egészét mély humánum hatotta át: törölte rendszeréből a
halálbüntetést, a botbüntetést, tagadta a becstelenítő büntetések létjogosultságát. Számos fogalmat
precízen kidolgozott, miként a bűnösség keretében a gondatlanság definícióját. Pontosította a
kísérlet és a részesség meghatározását. A visszaesést az általános részben tárgyalta. Külön
meghatározta az enyhítő és súlyosító körülményeket. Foglalkozott az elévülés alakjaival. A
büntetések legfontosabbika a szabadságvesztés-büntetés, ami mellett a közhivatal elvesztése, a
pénzbüntetés és a bírói dorgálás lehetőségei között választott (volna) a bíró.
A különös részben „klasszikus szabatossággal határozza meg az egyes tényálladékokat” (Angyal
Pál), s jól láthatóan a polgárok személyét és vagyonát, a társadalmat és az álladalmat sértő
magatartások szerint csoportosította a bűncselekményeket.
108. Mutassa be a klasszikus büntetőjogi (tettbüntetőjogi) irányzatot!

A legfőbb garancia a bűncselekmény centrális elemi avatása volt az ún. tettbűntetőjogi szemlélet
elterelte a figyelmet az elkövetőről. A megelőző büntetőjog hangsúlyosan csak a személyes
körülményeket döntően tekintő szemléletével szemben a tettre helyezte a hangsúlyt. A
tettközpontúság nem jelentette az elkövető teljes figyelmen kívül hagyását, de mindenképpen
háttérbe szorította a személyes körülményeket. Ez volt a biztosíték arra, hogy a törvény előtti
egyenlőség csorbítatlanul megvalósulhasson, hogy a származási és kiváltságos körülményekre
támaszkodó önkény végleg eltűnjék a büntetőjogból.
109. Jellemezze a tettesbüntetőjogi irányzatot!

Ezek a közös néven tettesbüntetőjogi iskolának nevezett irányzatok egészen új szemléletet vittek a
kriminológiai vizsgálódásokba, s ezen keresztül a büntetőjogi tudományosságba. A legfontosabbak a
már említett tettesközpontúság a bűnösség határainak leszállítása, a normativizmus elutasítása, a
bűnözés körülményeinek sokoldalú vizsgálata, a büntetőjogi célok kiterjesztése, s végül az eszközök
körében a nevelés, a patronange, a rab segélyezés, valamint a szociálpolitika igénylése.
„Az új irányok vitték be a büntetőjogba a társadalmi és természettudományokat, amelyek ezután
átjárták a büntetőjog egész területét, minden hibájuk ellenére a reformiskolák forradalmasították a
büntetőjogot.”
66
110. Határozza meg a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elveket!
A Btk. első szakasza a nullum crimen ill. a nullum poena sine lege elvet deklarálta. Kimondván:
„büntetett, vagy vétséget csak azon cselekmény képez, mely a törvény annak nyilvánít. Bűntett vagy
vétség miatt senki sem büntethető más büntetéssel, mint amelyet arra elkövetése előtt a törvény
megállapított.”
Ez a szabály arra irányul, hogy kizárja mind az analógia legist, mind az analogia jurist. A törvénnyel
el akarták érni, hogy a bíróság ne vegye át a törvényhozó szerepét. Az indoklásban hangsúlyozták:
Mind a mai napig fennáll az, az állapot, hogy a bíróság nem a törvényből fejti ki az irányt adó
szabályt, hanem a saját, egyéni szempontjából viszonyítja a cselekményt az erkölcsi és állami
rendszerhez és azt büntetendőnek nyilvánítja. Aszerint, hogy azt a saját eszméi szerint amazzal
ellentétben állónak véli. A 19. században, amiatt is ostorozták a jogállapotokat, hogy előbb a bíró
eldönti mi a bűncselekmény, és ez után, ennek alapján ítél.
111. Határozza meg a büntett fogalmát a Csemegi kódex alapján!

Az a szándékosan elkövetett delictum, melyet a törvény annak nevez, és a bíróság halál, vagy
bármely időtartamú fegyház, börtön vagy 5 évet meghaladó államfogház büntetéssel súlyt.
112. Határozza meg a vétség fogalmát a Csemegi kódex alapján!

Az a közepes súlyú, akár szándékos akár gondatlan cselekmény, melyet a törvény annak nyilvánít és
melyre a bíróság bármely időtartamú fogház, pénzbüntetés, vagy 5 éven aluli államfogházat szab ki.
113. Csoportosítsa a Csemegi kóde büntetési nemeit!
- főbüntetés: halálbüntetés, szabadságvesztés-büntetés (fegyház, államfogház, börtön, fogház),

pénzfőbüntetés
- mellékbüntetés: hivatalvesztés, politikai jogok elvesztése, elkobzás, pénzmellékbüntetés, kitiltás
114. Mutassa be az ír fokozatos büntetőrendszert!
- magánelzárás (a büntetés minimum 1/3): teljes elkülönítés, munkát nem végezhet

- közös fogság: nappal közösen dolgoznak, de éjjel elkülönítették őket
- közvetítő intézet: ha szorgalmuk vagy jó magaviseletük alapján javulásra alapos reményt
mutattak
- feltételes szabadlábra helyezés
115. Jellemezze az angol fokozatos börtönrendszert!
- magánelzárás: teljes elkülönítés, munkát nem végezhet

- közös fogság: nappal közösen dolgoznak, de éjjel elkülönítették őket
- feltételes szabadlábra helyezés
116. Sorolja fel a beszámítást kizáró vagy enyhítő okokat a Csemegi kódex alapján!
- öntudatlan állapot
- elme megzavarodása
- az ellenállhatatlan erő és fenyegetés
- jogos védelem
- végszükség
67
- tévedés
- gyermekkor
- siketnémaság
117. Sorolja fel a büntetés alkalmazását kizáró vagy enyhítő okoat a Csemegi kódex alapján!
- bűnös halála
- királyi kegyelem
- elévülés
- magánindítvány hiánya
118. Mit értünk kísérlet alatt a Csemegi kódex alapján?

Kísérlet:
- a tényállásszerű elkövetési magatartás kifejtése megkezdődik, de nem fejeződik be
- bűntett kísérlete mindig büntetendő, vétségé csak akkor, ha a különös rész azt rendeli
- kísérletet csak szándékosan lehet elkövetni
- nem büntethető a kísérlet: önkéntes elállás, önkéntes elhárítás esetén
119. Ismertesse az elkövetői alakzatokat a Csemegi kódex alapján!
- tettesség, részesség
- felbujtó, bűnsegéd, tettestárs (=részes)
- felbujtó az, aki mást a bűncselekmény elkövetésére rábír
- bűnsegéd az, aki a bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt: előmozdítja vagy
könnyíti, előmozdításra könnyítésre mást rábír, segély a elkövetésben vagy azután, a
cselekményből származó haszon biztosítása,
- tettestársak azok, akik a bűncselekményt együtt vagy közösen, de mindenképp
szándékegységben követik el
120. Mit értünk kétszeres leszállás alatt?

Ha az enyhítő körülmények annyira nyomatékosak, hogy a kiszabható büntetése legkisebb mértéke
is aránytalanul súlyos lenne, akkor az érintett büntetési nem legkisebb mértékig is le lehet szállítani,
ha azonban még ez is túl súlyos, akkor fegyház helyett börtönt, börtön helyett fogházat, fogház
helyett pénzbüntetést szabhat ki a bíró.
121. Ismertesse a szigorított dologház intézményét!

A megrögzött bűntettesek büntetése a szigorított dologház volt, ami lényegébe egy fegyházban
letöltendő, legkevesebb három esztendeig tartó, határozatlan tartalmú szabadságvesztésként foglalta
el helyét a büntetőjogban.
122. Határozza meg a büntetés feltételes felfüggesztésének fogalmát!

A bíróság az egy hónapot meg nem haladó tartamban kiszabott fogházbüntetés és a pénzbüntetés
végrehajtását különös méltánylást érdemlő okból felfüggesztheti, ha ettől az elítélt magaviseletére
egyéniségének, életviszonyainak és az eset összes többi körülményeinek figyelembevételével
kedvező hatást vár. A törvény minden olyan esetben kizárta a felfüggesztést, amely az elkövető
alkalmiságát megkérdőjelezte. Az ítéletet próbaidőre függesztették föl, melynek tartama három
esztendő volt.
68
123. Ismertesse a próbára bocsátás intézményét!

Az ítélethozatal elhalasztása a bíróság a fiatalkorút ítélethozatal nélkül megfelelő figyelmeztetés
után 1 év próbaidőre szigorú feltételek mellett feltételesen szabadlábon hagyja. Nem alkalmazható,
ha egy hónapot meghaladó szabadságvesztéssel már volt bűntetve.
Felügyelet: törvényes képviselő, állami gyermekmenhely, gyermekvédő egyesület, alkalmas
személy, megfelelő elhelyezés magaviseletét állandóan ellenőrzi, eredményes eltelte után jelent a
bíróságnak. Az eljárás megszüntetése eredménytelen, ha: iszákos, erkölcstelen életmód, erkölcsi
züllés jeleit mutatja, felügyeleti szabályokat megszegi
124. Ismertesse a halmazati büntetés kiszabására vonatkozó megoldásokat!
- halmozás: (cumulatio) ez esetben a bíróság külön-külön szabja ki a büntetéseket minden

cselekményre és azokat egyszerűen összeadja
- felemésztés: (absorptio) a bűncselekmények legsúlyosabbikát kell figyelembe venni, annak
büntetési tételeit szablyák ki, a többen benne van a kevesebb elvén
- fokozás vagy súlyosbítás: (asperáció) a bíróság átlépi a legsúlyosabb cselekményért kiszabható
határt, de a halmozás mértékét nem éri el
125. Mit értünk megrögzött bűntettesek alatt?

A bíróság ítélettel határozott tartalmú szabadságvesztés büntetés kiszabása nélkül dologházba utalja
azt a bűntettest, aki az élet, a szemérem vagy vagyon ellen különböző időben és egymástól
függetlenül legalább három bűntettet követett el és a törvény értelmében nincs helye
halálbüntetésnek, ha megállapítja róla, hogy az utolsó és az azt közvetlenül megelőző bűntettet öt
éven belül követte el és hogy bűncselekményeket üzletszerűen követ el vagy bűncselekmények
elkövetésére állandó hajlamot mutat.
126. Jellemezze az akkuzatórius eljárást!
- Eljárás megindítása: magánkezdeményezés

- Működési elv: szóbeli, nyilvános, erősen formalizált
- Jellege: a felek a per urai
- Alperes (reus) szerepe: aktív – alanya az eljárásnak
- Bíró szerepe: passzív
- Bizonyítás célja: a fél szavahihetőségének bizonyítása
- Bizonyítási eszköz: eskü
- Bizonyítékok mérlegelése: kötött
- Ítélethozatal: Isten hozza
- Végrehajtás: a pernyertes fél magánügye
- Jogorvoslat: nincs
Vádelvi eljárás: A sérelmet szenvedett fél emel panaszt a bíróságnál, amely kötve volt a kérelemhez
„mást figyelembe nem vehet, többet nem tehetett, mint amit a vádló előterjesztett, vagy kért”.
Kötött bizonyítás: a bíró csak azokat a bizonyítékokat vehette figyelembe, amiket a felek előtte
bemutattak.
69
127. Jellemezze az inkvizitórius eljárást!
- Eljárás megindítása: hivatalból

- Működési elv: írásbeli, titkos, erősen formalizált
- Jellege: a per ura a bíró
- Alperes (reus) szerepe: passzív (tárgya az eljárásnak)
- Bíró szerepe: aktív
- Bizonyítás célja: tényleges történések feltárása
- Bizonyítási eszköz: beismerő vallomás, tanúvallomás, okirat, szemle, tárgyi bizonyítékok
- Bizonyítékok mérlegelése: kötött
- Ítélethozatal: bíró hozza a döntést
- Végrehajtás: hivatalból
- Jogorvoslat: fellebbezés lehetséges
Nyomozó elvi eljárás. Hivatalból történik a perindítás, a bizonyítékok beszerzése és a tényállás
felderítése. Az egyházi joggyakorlat alakítja ki. Az ország rendes bíráin kívül a delegált bírók is
segíthették a nyomozást. A nyomozás eredményét írásba foglalták, amely perbeli bizonyítékká vált.
128. Mit tud a procurator intzményéről?

A magánjogú perekben nincs kötelező személyes megjelenés, a meghatalmazott (procurator)
hivatalos képviselőnek tekinthető, mert a meghatalmazási okiratot közhitelű pecséttel kellett ellátni.
Ilyennel a Mohács előtti időszakban csak a király, az ország nagybírái (nádor, országbíró,
tárnokmester), az egyházi főméltóságok, és a hiteles helyek rendelkeztek. Kötelező volt a képviselet
a törvényes kor alattiak, az egyházi testületek és a kincstár érdekeit érintő jogvitákban. Először az
uralkodói ügyek vitelére alakult ki a szervezett jogvédelem, amit eseti vagy állandó megbízással
királyi procuratorok láttak el.
129. Ki volt az avatkozó?

Az avatkozó a felperes oldalán lépett be a perbe, mert azzal közös jogi érdeke volt. Erre akkor
kerülhetett sor, ha a felperes valamilyen jog megszerzéséért indított pert. Ezt a bíróságnak
hivatalosan el kellett fogadnia, hiszen a felperessel történt megállapodás esetén az avatkozó a pert
később felperesi pozícióban folytathatta.
130. Ki volt a szavatos?

Az alperes oldalán állt és annak esetleges perbeli veszteségét átvállalta. Ingatlanok adásvétele,
ajándékozása, cseréje esetén vállaltak ilyen kötelezettséget szerződés alapján a vevő javára. Ha
később az ügylettel kapcsolatban per keletkezett, a szavatos az alperes helyébe lépett. Ha nem
vállalta a pert, pervesztés esetén az ingatlan értékéig felelt.
131. Sorolja fel az istenítéleteket és jellemezze a tüzesvaspróbát!

Istenítéletek:
- istenítéleti eskü,
- tüzesvas-próba,
- vízpróbák,
- mérlegpróba,
- tetemre hívás,
- szent falat/harapás próbája,
70
- áldozás próbája,
- keresztpróba,
- sorsvetés
Tüzesvaspróba:
A Váradi Regestrum tanulsága szerint ennek során templom előcsarnokában, vagy cintermében
(cemeterium) a vádlottnak kézbe kellett vennie egy 1-3 font súlyú tüzes vasat, amelyet előbb a
püspök megszentelt. A próbát teljesítő kezét korábban vászonba csavarták nehogy valami bűbájos
szert használhasson a vas, izzó ereje ellen; a vásznot lepecsételték, s a vádlottat szemmel tartották. A
próba után a kezét ismét bekötözték és csak harmadnap vizsgálták meg hivatalosan, hogy az égési
seb gyógyult-e, vagy sem. Tehát a delikvens ártatlan-e vagy bűnös. Ha a próba közben a vádlott nem
mozdult ki a templomból, ha megszökött a próba elől, vagy sebe nem kezdett el gyógyulni,
bűnösnek tekintették. A bírák dönthettek más próba mellett is: oklevelek tanulsága szerint egyes
vádlottaknak mezítláb 6-17 izzó szántóvason vagy égő máglyán kellett keresztül gyalogolniuk,
másoknak izzó vaskesztyűt felhúzniuk.
132. Jellemezze az eskü kánonjogi feltételeit a korai perjogban!

Érvényességének kezdetben 3 feltétele volt:
- Az első a judicium in jurante, vagyis az eskü letételéhez szükséges teljes belátás és szabadság.
- A második a veritas in mente, az igazság bevallására irányuló akarat.
- A harmadik a justicia in objecto, amely szerint esküt érvényesen csak igazságos ügyben lehetett
tenni; az nem irányulhatott például a vallás, az erkölcs, a kegyelet ellen, illetve nem sérthette
harmadik személy jogait.
133. Hogyan határozható meg az eskü értéke a korai perjogban?

A perben letett eskünek súlya, értéke volt. Ez az eskütársak számától és társadalmi állásától függött.
Az eskütársakat a 14. századig általában azok közül kellett kiválasztani, akik ismerték, vagy
ismerhették az ügyet. Az eskütársnak:
- teljes korúnak,
- becsületesnek,
- valamelyik rendhez tartozónak kellett lennie.
A kereset tárgyának értékéhez képest több vagy kevesebb eskütárs kellett aszerint, hogy milyen
rendi állású az esküt letevő és az eskütárs. Zászlósurak és főpapok 10 márka, nemesek és papok 1
márka, jobbágyok egy forint erejéig esküdhettek. Ha a jogvita földterülettel függött össze, a
közbecsű értéket vették alapul, és ezt kitevő értékű esküt kellett tenni. Hatalmaskodási perekben a
vérdíj mértéke szolgált alapul. Egyéb erőszakoskodás esetén a sérelem nagyságához képest lehetett
több vagy kevesebb az eskütársak száma. Emberölés esetén száz toborzott eskütárs közül
kiválasztott 47 személlyel együtt kellett a vádlottnak tisztítóesküt tennie. A lovagkori szemléletből
ered, hogy nők sérelmére elkövetett sérelem esetén az eskütársak száma kétszer annyi volt, mint a
férfiak bántalmazásánál.
134. Mit értünk tudományvételek alatt a rendi perjogban?

A magyar nyelvben a tudományvétel szó honosodott meg azon személyi nyilatkozatok
megjelölésére, amelyek a perbeli ügyre vonatkoztak. A tanúbizonyításnak két változata alakult ki a
15. században, mindkét forma csak előzetes bizonyításnak számított. Az egyszerű tudományvétel a
per előkészítését, a kereset megalapozását szolgálta. Ezt a felperes indítványozta, aki kérhette, hogy
„hivatalos személyek” előzetesen gyűjtsék össze az ügyre vonatkozó tényeket, adatokat és ezeket
foglalják írásba. A másik változat a közös tudományvétel. Erre per során került sor, ahol bármelyik
fél kérhette, hogy tanúit a hiteles hely kiküldötte, és egy királyi ember a helyszínen vagy a vármegye
71
központjában részletesen hallgassa ki. A tanúvallomásokról ebben az esetben is részletes írásos

összefoglaló készült.
135. Sorolja fel a vármegyei büntetőeljárás szakaszait az érett rendiség korában!
- Előkészületi szakasz
- Érdemi, törvényszék előtti szakasz:
 perfelvétel-levata
 kifogások
 allegatio
 perbe bocsátkozás
- Ítélet
- Perorvoslat
- Végrehajtás
136. Sorolja fel a táblai per szakaszait!
 megintés
 idézés
 perfelvétel
- Exceptiones
- Allegationes
- Ítélethozatal
- Perorvoslat
- Végrehajtás
137. Mit értünk repulsio alatt?

Másnéven visszaűzés. Szimbolikus erőszak alkalmazására került sor a végrehajtást végző
személyekkel szemben. A visszaűzés csak az ősiségi joggal kapcsolatban lehetett alkalmazni. A
repulsio a végrehajtás színhelyén vagy az elfoglalni szándékolt birtok határszélén történt azzal, hogy
a pervesztes a bírói kiküldött előtt olyan eszközt (bot, buzogány kivont kard) mutatott fel, amely
alkalmas volt az erőszak elkövetésére. A repulsio a végrehajtást megszakította, a marasztalt fél
birtokban maradt. Ebben az esetben egy új per indult, amelyben a visszaűzőnek bizonyítania kellett
azt a törvényes okot, ami indokolttá tette a végrehajtás megakasztását.
138. Mit értünk revocatio alatt?

Hatásos perorvoslat volt az „ügyvédszó visszavonása” (revocatio procuratioris) is, amely – a
képviselő helytelennek (sikertelennek) bizonyult érvelése esetén – az ügyvédet megbízó fél
nyilatkozatával történt. A visszavonás csak az ügyvéd addigi cselekményeit, érvelését semmisítette
meg, utána a pert ugyanaz az ügyvéd vihette tovább.
139. Ismertesse az ITSZ perjogi rendelkezéseit!

Az 1861-es Ideiglenes Törvénykezési Szabályok visszaállították a reformkori törvényeket, de ezzel
együtt a magyar peres eljárásban kialakult régi szokásjogot is. Az ITSZ több rendelkezése az osztrák
perrendhez képest visszalépést jelentett: az úriszék kivételével visszaállította a rendi bíróságokat.
Sikertelenül kísérletezett azzal, hogy a „rendes írásbeli” és a sommás per mellett bevezesse a
„rendes szóbeli” pert. Fő törekvése a régi magyar perjogi szabályok, mint „magyar” joganyag
visszaállítása volt. Ezen szabályok azonban már 1848 előtt is elavultak voltak, a korabeli gazdasági
szükségletnek nem feleltek meg. Az osztrák perrendtartásból azt ITSZ meghagyta a periratok két
72
példányban való benyújtását, valamint a háromszori periratváltás elvét. Az adósok börtönét azonban
nem vette át. Az ITSZ a peres eljárás további rendelkezéssel egészítette ki. Új, de kevéssé
szerencsés kezdeményezése volt, hogy az eljárási szabályok megsértése esetén külön jogorvoslatot,
a „semmisségi panaszt” vezette be, és eltörölte a legkirívóbb rendi intézményeket, például a bírói
parancsok (mandátumok) rendszerét.
140. Mutassa be a polgári per fellebbvitelére vonatkozó szabályoka az 1868:LIV. Tc. alapján!
A fellebbvitel terén a törvény a fellebbezés mellett a semmisségi panaszt is ismerte. A semmisség
panasszal, amely az eljárásjogi szabály megsértése miatt használható külön jogorvoslat volt és azt
gyakran ítélethozatal előtt is lehetett alkalmazni, nem a fellebbezési bírósághoz, hanem közvetlenül
a Kúrián szervezett Semmítőszékhez került fel a per. Minthogy ilyen módon a jogorvoslatok száma
indokolatlanul növelhető volt, ez alkalmat kínált az amúgy is lassan folyó perek elhúzására. Ezért is
törölték el az 1881:LIX. tc-kel.
141. Sorolja fel a polgári perrendtartás alapelveit!
- közvetlenség
- szóbeliség
- nyilvánosság
- a rendelkezési elv
- tárgyalási elv
- a bizonyítékok szabad mérlegelése
- a perbeli cselekvés szabadságának elve
142. Határozza meg a főbeavatkozó fogalmát a Pp. szerint!

Főbeavatkozó: aki valamely dolgot vagy jogot, a mely iránt más személyek közt per van
folyamatban, egészben vagy részben maga részére követel, jogát a per jogerős eldöntéséig
főbeavatkozási perrel érvényesíthet.
143. Határozza meg a mellékbeavatkozó fogalmát a Pp. szerint!

Mellékbeavatkozó: A ki jogilag érdekelve van abban, hogy más személyek között folyamatban lévő
per az egyik fél javára dőljön el, a fél pernyertességének elősegítése céljából a perbe beavatkozhat.
144. Mit értünk perbehívás alatt a Pp. tükrében?

Perbehívás: Az a fél aki, pervesztessége esetén harmadik személy követelésétől tart, vagy harmadik
személlyel szemben követelést támaszt, ezt a személyt perbe hívhatja.
145. Mit értünk perfüggőség alatt a Pp. rendelkezése alapján?

A perfelvételi tárgyalásra szóló idézések kézbesítésével beállt a perfüggőség: a littis pendentia. Ez
azt jelentette, hogy a megindított per alatt ugyanazon jog iránt újabb pert sem ugyanazon sem más
bíróság előtt nem lehetett indítani.
146. Mit értünk perbebocsátkozás alatt? Milyen joghatása van?

Amennyiben a bíróság kifogásának helyt adott rendszerint megszüntette a pert, ha viszont a kifogást,
mint megalapozatlant elvesztette sor került a perbe bocsátkozásra. Ez nem más volt, mint az alperes
érdemleges válasza a keresetre, vagyis az alperes keresetet, tényalapját vagy elismerte, vagy tagadta,
vagy kijelentette, hogy arról nincs tudomása. Ha az alperes elismerte a keresetet a bíróság azonnal
ennek megfelelően ítéletet hozott, ha viszont az alperes nem ismerte el a keresetet, úgynevezett
ellenkérelmet terjesztett elő, amely a felperes keresetének elutasítására irányult. Az alperes indokolt
73
esetben viszontkeresettel is élhetett a felperessel szemben. A perbe bocsátkozással, amely

kizárólagosan az alperes egyoldalú, perbeli cselekménye volt a peralapítás lezárult. Ezt követően
egyoldalúan nem vonhatta vissza keresetét a pertől, már csak az alperes beleegyezésével állhatott el,
az alperes pedig többé nem élhetett pergátló kifogással.
147. Sorolja fel a pergátló kifogásokat a modern polgári perben!

Mielőtt a kereset érdemére nyilatkozott volna az alperesnek lehetősége volt pergátló kifogások
- hogy a per nem tartozik a bíróság hatáskörébe,
- hogy a bíróság nem illetékes,
- a felek valamelyikének nincs jogképessége, (vagy perbeli cselekvőképessége.)
- bíró személye (hamis bíró)
- kereseti igény elévülése
148. Határozza meg a bizonyítási teher fogalmát a Pp. alapján!

A bizonyítási teher kérdését a Pp. általánosságban akként szabályozta, hogy a bizonyítás azt a felet
terheli, akinek érdekében áll, hogy a bíróság az állított tényt valónak tekintse. Minden fő
bizonyítással szemben azonban meg volt engedve a másik fél részére az ellenbizonyítás. A
pergazdaságosság érdekében a bíróság hivatalból is elrendelhette a bizonyítást.
149. Jellemezze a Pp. bizonyítási rendszerét!

Általános szabályként a Pp. a szabad bizonyítási rendszert fogadta el, vagyis a felhozott bizonyító
tény, bizonyító erejének mérlegelését a bíróság belátására bízta. A kötött bizonyítást mind kivételt
engedte meg, azaz meghatározott bizonyítási szabályokhoz a bíróság csak a Pp.-ben kijelölt
esetekben volt kötve, pl.: perbeli beismerés, közokiratok, szabályszerűen kiállított magánokiratok
esetében. Volt olyan pertípus, amelyben a bizonyítás kizárólag közokiratokkal történhetett.
150. Ismertesse a felülvizsgálatra vonatkozó rendelkezéseket a Pp. alapján!

A felülvizsgálat a fellebbezési bíróság nem jogerős ítélete ellen irányuló perorvoslat volt. Ennek
során az ügy harmadfokú bíróság elé került. Felülvizsgálati kérelemnek csak a Pp.-ben felsorolt
esetekben volt helye. A felülvizsgálati bíróság általában csak jogkérdésben dönthetett, az alsófokú
bíróság ténymegállapításait csak jogszabálysértés esetén vizsgálhatta felül. Semmisségi panaszt a
Pp. nem ismert.
151. Sorolja fel a bűnvádi perrendtartás alapelveit!

A büntetőeljárás alapelvei voltak a II. Bp. szerint a személyes szabadság biztosítása, terhelő és
mentő körülmények figyelembe vétele, a szabad bizonyítás, a büntetőeljárás kizárása, a többszöri
eljárás tilalma, a nyilvánosság és az anyanyelv használatának joga.
152. Ismertesse a magánvád fogalmát és fajtáit!

Bírósági eljárásra csak abban az esetben kerülhetett sor, ha az ügyész vádat emel, és ráadásul a
bíróság kötve van a vádhoz. A magánvád 2 fajtája ismert:
- főmagánvád:
A főmagánvádas cselekmények csekély súlyú, de jelentős számú eseteiben a Bp. a vádemelés és
a vádképviselet jogát a sértett félre ruházta és ezzel tehermentesítette a vádhatóságot. Az ilyen
önálló jognyilatkozat tételére jogosult magánvádlót a törvény főmagánvádlónak nevezte. Ilyen
volt pl.: becsületsértés, könnyű testi sértés, a levél v távirati titok megsértése magánszemélyek
által.
- pótmagánvád:
A Bp. a magánérdek védelme érdekében meghonosította a pótmagánvád intézményét. Ebben az
eljárásjogi rendszerben ugyanis a bíróság vád nélkül nem járhatott el. Az ügyészséggel szemben
74
pedig a kormánynak utasítási joga volt, így a kormánynak lehetősége adódhatott (a vádemelés
megtagadásával, vagy a vád elejtésével) egyeseket mentesíteni a bírói felelősségre vonás alól.
Ennek megakadályozására a sértett vagy törvényes képviselője az ügyész helyett bármely
bűncselekmény esetén magánvádlóként léphetett fel, és így pótolhatta az eljáráshoz szükséges
vádhatóságot.
153. Ismertesse az előkészítő eljárás nyomati szakát a Bp. tükrében!

A Bp. az előkészítő eljárás 2 szakaszát: a nyomozást és a vizsgálatot különítette el. A nyomozási
szakasz célja a vádemelésre jogosult tájékoztatása azon adatokról és tényekről, amelyek alapján
eldönthető, hogy az adott esetben lehet e megalapozottan vádat emelni. A nyomozást rendszerint az
ügyészség rendelte el, irányította, befejezte, vagy szüntette meg. A nyomozást be kellett fejezni, ha a
vizsgálat indítványozásához, vagy a vádirat benyújtásához megfelelő mennyiségű adat volt. Meg
kellett szüntetni a nyomozást, ha kiderült, hogy nem történt bűncselekmény, vagy a további
eljárástól nem várhattak eredményt. A bp. szerint az ügyészség önállóan nem végezhetett nyomozást
annak végrehajtása a rendőrség feladata volt. Ha az eljárás főmagánvádra indult, a nyomozást az
illetékes rendőrség főnöke rendelte el és szüntette meg.
154. Mutassa be a vizsgálóbíró szerepét a büntetőeljárásban!

A vizsgálatot kinevezett bíró, a gyakorlatban általában vizsgálóbíró folytatta le. A Bp.
rendszeresítette ezt az állást, elrendelve, hogy az igazságügyi miniszter köteles a törvényszékeken
erre a feladatra bírákat kijelölni. A vizsgálóbíró, ha bármely vizsgálati cselekmény tekintetében
kételyei voltak, a vádtanácstól utasítást kérhetett. A vádtanács utasításait a vizsgálóbíró köteles volt
teljesíteni. A vizsgálóbíró hallgatta ki a terheltet, rendelte el a helyszíni szemlét, gondoskodott a
szakértői vizsgálatról. A nyomozati cselekményeket csak hiányos voltuk miatt, a perjogi kétség
eloszlatása céljából lehetett megismételni. A vizsgálóbíró a vizsgálat megszüntetéséről csak akkor
dönthetett, ha a vádló a vádat visszavonta. A vizsgálat befejezését a vizsgálóbíró vagy a vádtanács
mondta ki.
155. Jellemezze a vádtanács szerepét a büntetőeljárásban a Bp. rendelkezései alapján!

A vád alá helyezési eljárás a vádtanács előtt zajlott. (Ennek célja, hogy megalapozatlan vádak ne
kerüljenek főtárgyalásral.) A vádtanács természetesen, nem a teljes büntetőügyet tárgyalta meg,
hanem csupán a kifogásolt kérdéseket. Liberalizmusával páratlan az európai büntető
perrendtartásban, hogy a vádlott és védője jelen lehetett a vádtanács tárgyalásán és védekezhetett az
ügyész vádjai ellen. A tárgyalás alapján a vádtanács 3 fajta érdemi határozatot hozhatott:
megszüntette az eljárást, ha vádat nem találta megalapozottnak, a vizsgálat kiegészítését rendelte el
és vád alá helyezhette a terheltet.
156. Ismertesse az esküdtszék megalakítására vonatkozó szabályokat a Bp. rendelkezései alapján!

A megidézettek számbavétele után az esküdtszék megalakítása következett, mindig nyilvános
ülésen, a felek és a képviselők jelenlétében. A szolgálati lajstromról beidézett 30 esküdtképes
állampolgár közül előbb 6-ot kisorsoltak, ők lettek a pótesküdtek. A fennmaradó 24 esküdtből mind
a vád, mind a védelem 6-6 személyt minden indoklás nélkül visszautasíthatott. Ha páratlan számú
esküdt volt visszautasítható, a védelemnek volt joga többet visszavenni, ám mindig csak úgy, hogy
az esküdtszéknek végül 12 tagja maradjon.
157. Mi a semmisségi panasz?

A semmisségi panasszal csak olyan ítéleteket lehetett megtámadni, amelyek ellen egyébként nem
volt helye fellebbezésnek. Ilyenek voltak pl.: az esküdtbíróság ítéletei, a törvényszék másodfokú, a
királyi tábla első- és másodfokú döntései. A semmisségi panasz a Bp. szerint mindig a legmagasabb
bírói fórum, a Kúria bírálta el. Ebben az eljárásban csupán a jogi kérdést vizsgálhatták felül. A
legfelsőbb szintű bíróság azt ellenőrizte, hogy a bíróságok az alaki és az anyagi büntetőjog
75
szabályait a törvénynek megfelelően alkalmazták-e. Alaki semmisségi ok esetén a Kúria

kasszatórius jogkört gyakorolt (részben vagy egészben megsemmisítette az alsó bíróság ítéletét és a
nevezett bíróságot új eljárásra utasította). Anyagi semmisség esetén pedig reformatórius jogköre
volt (a hibás ítéletet megsemmisítette és maga hozott új ítéletet)
158. Ismertesse az esküdtszék ítélete ellen benyújtott semmisségi panaszt!

Az esküdtbíróság ellen csak alaki törvénysértés címén lehetett semmisségi panaszt emelni. A Kúria
az esküdtbírósági ítélettel szemben benyújtott semmisségi panaszt - mint megalapozatlant - vagy
elutasította, vagy új esküdtbírósági tárgyalást rendelt el. Az ítéletet azonban nem változtatta meg.
159. Ismertesse a „perorvoslat a jogegység érdekében” elnevezésű perorvoslatot!

A perorvoslat a jogegység érdekében elnevezésű perorvoslat kivételes jellegét az adta, hogy ezzel
csak a koronaügyész élhetett a Kúriánál. Ezt a perorvoslati formát egyébként bármely
büntetőbíróság jogerős határozata ellen alkalmazni lehetett, ha azt az ügyészség vezetője
törvénysértőnek találta. Amennyiben a Kúria megállapította a törvénysértést, az elítéltet
felmenthette, vagy enyhíthette a büntetést, a vádlott terhére azonban nem változtathatta meg a
megtámadott ítéletet.
76
I. féléves tételek
77
I. TÉTEL
A PATRIMONIÁLIS MONARCHI A F OGALMA ÉS JELLEMZŐI
A PA TR IM O N IÁ LI S Á LLA M FO GA LM A
A patrimoniális állam fogalmának megteremtője von Haller német történész. Lényege az a fejedelmi
hatalom, mely „magánjogi természetű és az állam földje felett való tulajdonon alapszik”.
A patrimoniális államban a királyi hatalom alapja a király által birtokolt magángazdaság és
földbirtokmennyiség: az uralkodó ez által rendelkezik elegendő, mások fölött hatalmat biztosító fegyveres
kézzel és gazdasági erővel. A király patrimoniumára (öröklődő apai vagyon, birtok) hivatkozva az
egyedüli törvényhozó, a legfőbb bíró és kormányzó. Az ország közigazgatási beosztása is igazodott a
király magángazdaságának a kiterjedtségéhez. A közfeladatokat magánjogi eszközökkel,
magángazdasága jövedelméből, hozzá magánjogi kapcsolatokkal kötődő személyek segítségével
megoldani. Az állam élén a király állt, aki a hatalom teljességével rendelkezett. A király monarchikus
hatalomgyakorlásának, uralmának teljességét felségjogaival jellemezhetjük. A király felségjogai:
a) Hadügyi felségjog:
A király joga volt, hogy rendelkezzen a háborúindítás, illetve a békekötés kérdéséről, valamint ő
rendelkezett a haderővel is (az Aranybulla annyiban korlátozza ezt a jogot, hogy az országhatáron
kívül csak akkor gyakorolhatta a király, ha a résztvevőknek megfizeti a hadbavonulás költségeit).
Kizárólagos volt a király várépítési joga is a 13. század végéig, akkortól, viszont megoszlott ez a jog a
király és a várral rendelkező főurak között.
b) Bírói felségjog:
A király az egyetlen bíró (bírói feladatait viszont eseti, majd állandó jelleggel fokozatosan leadja:
nádor, udvarbíró/országbíró). Bíráskodni csak a király jogán, csak az ő felhatalmazása alapján és
nevében lehet!
c) Hivatali felségjog:
A király a hivatalszervezést frank és bajor mintára oldotta meg, familiárisok (szoros bizalmi
viszonyban álltak a megbízóikkal és valamilyen szolgálatot láttak el, ezért cserébe megélhetést,
védelmet kaptak) megbízásával. Kizárólag a királyi döntésen múlott, hogy milyen tisztségek jöttek
létre, és azokat ki töltötte be.
d) Törvényhozás:
Kizárólagos királyi jog volt 1298-ig (királyi rendelet = dekrétum), utána a királyi tanács
meghallgatásával, majd később beleszólásával döntött. A patrimoniális időszakban ugyanakkor nem
mondhatjuk, hogy intézményessé vált volna a királyi akarat befolyásolásának, korlátozásának
lehetősége. Az Árpád-házi időszakban a király joga volt a privilégium adományozása is, amely
annyiban tartozik a törvényhozás tárgykörébe, amennyiben a privilégiumlevéllel a király az általános
törvények hatálya alól vett ki személyeket, vagy közösségeket.
e) Pénzügyi felségjog:
A királyt megilleti a pénzverés, adóztatás és a vámszedés joga, valamint a vásártartási jog
adományozása. Regáléjogok (államkincstárt illető, királyi jogon szedett jövedelmek) voltak a
sókereskedelemből és bányászatból származó bevételek.
f) Adományozási jog:
Magánjogi jellegű, a király és az ország vagyona nincs szétválasztva. Csak a Szent Koronával
megkoronázott királyt illeti meg. Első formája az, amely haszonélvezetet enged egy tisztség (honor)
ellátásáért, amíg a királynak tetszik (durante beneplacio). Később örökölhetővé válik
(adománybirtok).
g) Egyházkormányzati felségjog (iura circa sacra):
Nyugati mintára egyik fontos jog az egyházszervezés, az egyház hierarchikus felépítésének
létrehozása. Kezdetben az apostolok, később egyházmegyék, kerületek, püspökségek kialakításáról
beszélünk. Az egyház anyagi alapjainak megteremtése két részből állt: a tizedből és az adományokból
(ingatlanok, pénz, manus mortua = holt kéz elve). A javadalombetöltési jogon belül a király nevezte
ki az egyházi méltóságokat és átadta a birtok feletti rendelkezési jogot is. Később a kinevezésekhez
pápai hozzájárulás is szükséges volt. A kegyúri jog (ius patronatus) a király földesúri jogait jelentette
78
az egyház fölött. Egyházkormányzásban való királyi részvétel: partikuláris zsinatok összehívása,

elnöklés vagy részvétel – egyházi reformok (egyházi törvények) elfogadása, egyházi törvénykezés
(bíráskodás).
Az a-d pontokban részletezett felségjogok tradicionálisan magyar felségjogok, a továbbiak nyugati mintára kerültek be a
felségjogok közzé.
T R Ó N BE TÖ LTÉSI M Ó D O K
A királyi trón megszerzésének – a koronázás szertartásán túl – szükséges volt még más jogcím is az
uralkodáshoz. Az Árpádok korában ennek egyértelmű szabálya a vérsédi elv, melyen belül nem
egyértelműek a kiválasztás előírásai. Az ősi magyar utódlási rendből örökölt gyakorlat volt a senioratus,
vagyis az uralkodó nemzettség legidősebb - uralkodásra alkalmas - tagjának elsősége a fiatalabbakkal
szemben.
Az Árpád-ház magszakadásával előtérbe került a választás elve, a bárók, a főpapok és az országgyűlés
uralkodó-választásának a joga. A királlyá választásnak két fontos alapelve volt: a vérség és az
alkalmasság (idoneitás). A középkorban az idoneitás szűkebb értelemben az uralkodásra való (fizikai,
testi és szellemi) alkalmasságot jelentette. A keresztény egyház ebben a szóban foglalta össze a
keresztény uralkodó legfontosabbnak vélt erényeit is: a jámborságot (pietas) és az igazságosságot
(iustitia).
VÉR SÉ GI E LV
A leviratus a patriarchális társadalmak olyan szokása, mely szerint az özvegyasszony elhunyt férjének
fivéréhez, vagy közeli rokonához megy férjhez.
A senioratus szerint a patriarchális nagycsaládban a legidősebb vezetésre alkalmas férfi örökölte a
hatalmat: rendszerint a báty, öcs vagy unokaöcs.
A primogenitura (latin eredetű a szó: elsőszülöttség) azt jelenti, hogy a család vagyonát, jogait és a trónt
az apa halála után az elsőszülött fiú örökölte. A primogenitura biztosította a birtok osztatlan öröklését, a
trónöröklés pedig a hatalom legitimitását (Magyarországon csak lassan vált elsőszámú szabállyá: csak
Kálmán uralkodásától számít vezérlő elvnek).
A fiúk öröklését megerősítő intézmények voltak: a ducatus és az ifjabb királyság. A herceg (dux) vagy az
ifjabb király (rex minor) saját területén királyi jogokat gyakorolt, az utóbbi – mint apja életében
megkoronázott király – saját, az apjáéhoz hasonló udvart is szervezett, ítélkezett, birtokot adományozott,
stb., sőt, perben, de akár hadban is állt a királlyal.
A KORONÁZÁS
A királlyá avatásnak az egyházi és közjogi jellegű szertartása. A koronázási szertartásnak írásba foglalt
előírásai, szabályai voltak a koronázási ordók.
Folyamata (mely egyházi és világi részből állt):
A világi rész:
1. a világi támogatottság publikálása: nagyurak, főpapok
2. a nép formális megkérdezése
3. világi eskü: az új uralkodó hitet tesz az ország jogai, törvényei, ezek megtartása és megtartatása
mellett.
Az egyházi rész:
1. a püspökszentelés mintájára celebrált egyházi szertartás során jutott az új király az isteni
kegyelemhez
2. hatalmi jelvények átadása
3. az egyházi intelem
4. az egyházi eskü
5. a fölkenés (jobb karján és hátán)
6. a hatalmi jelvények átadása (palást, kard, jogar, országalma)
7. a koronának a király fejére helyezése
8. ünnepélyes Te Deum (hálaadó ének)
79
9. koronázási mise
A PA TR IM O N IÁ LI S Á LLA M M Ű KÖ D ÉS E
A patrimoniális monarchia központi szerveit két csoportra oszthatjuk: testületi és egyedi szervekre. A
testületi szervek királyi tanácsból, királyi kápolnából és királyi kancelláriából állnak. Az egyedi szervek
két csoportját a következők alkotják: országos méltóságok (király, nádor, udvar (ország) bíró,
tárnokmester, és udvari méltóságok (kamarás/főajtónálló mester, főpohárnok mester, étekfogó mester,
főlovászmester és hírnökök ispánja).
Központi szervek
patrimoniális monarchia
Király
Testületi szervek: Egyedi szervek:

- Királyi tanács
- Királyi kápolna Országos méltóságok: Udvari méltóságok:
- Királyi kancellária - Nádor - Kamarás/főajtónálló
- Udvar (ország) bíró mester/udvarmester
- Tárnokmester - Főpohárnok mester
- Kancellár - Étekfogó mester
- Főlovászmester
- Hírnökök ispánja
T ES TÜ LE TI SZ ER V EK
Királyi Tanács
Első királyaink mellett fontos tanácsadó testület volt a királyi tanács. A királyi tanácsban tartott
tanácskozások a királyt nem kötelezték semmire. 1298-ig nincs a királyi tanácsra vonatkozó szabályzás
sem.
Összetétele: a király környezete (a királyi család tagjai, udvari méltóságok, egyházi személyek), akiket
a király személyesen válasz. A tanács működése nem rendszeres. A tanács hatásköre az Intelmek
alapján:
- királyok állítása
- országos kérdésekben döntés
- az ország védelme
- a csaták lecsendesítése
- a támadó hadak elűzése
- barátok behívása
- városok alapítása
- ellenséges várak lerombolása.
1298-ban III. András rögzíti, hogy a király háromhavonta vegyen maga mellé 2-2 főurat és papot, és
semmilyen adományozásban és fontos kérdésben ne döntsön nélkülük.
Királyi Kápolna
II. Béla hozta létre. A 12. században a kápolnaispán őrizte a király pecsétjét és a kápolna tagjai írták, ill.
fogalmazták az uralkodó pecsétjével ellátott okleveleket. A királyi kápolna ispánja volt a király
gyóntató papja (fehérvári prépost) és a király bizalmasa. Rövidéletű szerv, helyét a királyi kancellária
veszi át.
Királyi Kancellária
80
III. Béla idején a kápolnából vált ki a királyi kancellára, mint a középkori magyar központi kormányzat
oklevélkiadó hivatala. Hatáskörébe tartoztak az írásbeliséget igénylő közigazgatási, adományozási,
bíráskodási és diplomáciai ügyek (hiteles helyi funkció és a levelezés is). Élén a kancellár (egyben
főpap) állt, aki többnyire a székhelyén tartózkodott. Így ténylegesen az alkancellár felügyelte a jegyzők
(notariusok) és az írnokok (scriptorok) munkáját.
EGYEDI SZERVEK
Országos méltóságok:
Nádor
Elnevezése feltehetőleg a szláv „na dvor zupan” kifejezésből ered. Az első név szerint ismert nádor Aba
Sámuel, későbbi magyar király volt. Feladatai a mindenkori király rendelkezése szerint változó volt. Ide
tartozhattak a következők:
- gondoskodott a királyi udvar ellátásáról
- összegyűjtötte és kezelte a királyi jövedelmeket
- felügyelte a királyi birtokokat
- a milesek (katonáskodó elemek) parancsnoka
- a király helyettese annak távollétében
- bíráskodott a király helyett az udvarban, a bírói működése az udvari hivatalt lassan országos
hatáskörűvé alakította (Aranybulla 8. cikkely). A nádor ellátási funkcióinak megsokasodása miatt
tehermentesítették az udvarispán, vagy udvarbíró tisztség létrehozásával, amelyből utóbb az
országbírói tisztség nőtt ki.
A nádori funkció betöltése a patrimoniális időszakban kizárólag a király kinevezése alapján történt.
Amikor már országos ügyekben bíráskodik, és már léteznek rendek, akkor az országgyűlés választja a
rendi időszakban helyettesi:
- Alnádor (minden hatáskörben)
- Nádori ítélőmesterek (bírói hatáskörben)
Országbíró (iudex curiae)

A nádor helyettese, az udvarbíró, a királyi udvarban bíráskodott az udvari népek felett. A 13. század
második felétől a magyar neve országbíró lett (akkor is, ha latinul nem változott meg az elnevezés). Az
Aranybulla úgy emlékezett meg róla, mint állandóan az udvarhoz kötött bíróról: „A mi udvarbíránk,
amíg az udvarban tartózkodik, mindenki fölött bíráskodhatik és az udvarban megkezdett pert bárhol
befejezheti, de ha a birtokán tartózkodik, nem küldhet ki poroszlót és nem idézhet meg feleket.” (9.
cikkely) A királyi jelenlét bíróságán ítélkezett.
Tárnokmester
Ő volt az Árpád-ház „pénzügyminisztere”. Feladatai közzé tartozott a tárnokok (gazdasági ágazatok)
igazgatása, ő volt a révészek, vámosok, sószállítók elöljárója, a királyi kincstár őrzője, kezelője,
valamint (a későbbiekben fokozatosan) a szabad királyi városok főhatósága (bíráskodás). A 13. század
élén pénzügyi feladatait a főkincstartó vette át.
Udvari méltóságok:
Az udvari méltóságok ellátó-szolgáltató jellegű feladatokat végeztek, kinevezésük kizárólag a király joga
volt. Eleinte valódi feladatok, később puszta címek:
- kamarás/főajtónálló mester/udvarmester - „rendezvényszervező”
- főpohárnok mester (főbocsár) – szőlősök, bortárolók igazgatója
- étekfogó mester (asztalnokmester) – élelemszolgáltatók elöljárója
- főlovászmester – lovászok, ménesek elöljárója, „utazásszervező”
- hírnökök ispánja – fullajtárszolgálat működtetése, „biztonsági szolgálat”
81
II. TÉTEL
A RENDI-KÉPVISELETI MONARCHIA KIALAKULÁSA ÉS SZERVEZETE
Magyarországon a rendi monarchia hosszú folyamat során kialakult állammodell, amely a patrimoniális
monarchiát váltotta fel, annak maradványaira épült fel. Ez a hosszú folyamat több évszázados társadalmi,
politikai, gazdasági változást jelent, amelyek a 13. századtól kezdtek megjelenni, s a 15. századra már
megszilárdult intézményeket eredményezett.
P A TR IM O N IÁ LIS M O N A R C HIA FE LBO M LÁ S A :

Ennek a folyamatnak több összetevője volt. Trónharcok, tisztázatlan szökési viszonyok az Árpádház
kihalása utáni időszakban. A várományosok megkezdték a királyi birtokok eladományozását. Az
államhatalom alapját képező királyi birtokszervezet felbontása a patrimoniális uralom alól húzta ki a
talajt. A király egyre kevésbé viselkedhetett földesúr módjára, egyre több kompromisszumra kényszerült,
egyre nagyobb szüksége volt támogatókra és szövetségesekre. Az adományozás folyamata nem állt meg a
királyi nagybirtokok határain: a szükséghelyzetben megkezdődött a királyi vármegyék eladományozása
is. A királyi tekintély folyamatosan romlott. Erre kiváló példa, hogy II. András nem álhatott bosszút
felesége gyilkosán, IV. Béla kiszolgáltatott helyzetben volt a tatárok elleni harcban, s később a
társadalomszervezésben. III. András már a rendivé váló társadalom elemeinek részvételével tartott
országgyűlésen hozta dekrétumait az ország előkelőinek ellenőrzése mellett, a bárók és a főpapok
hozzájárulásával. Növekedett a főurak hatalma. Egyre nagyobb mértékben avatkozott be a bárói rend a
politikai-kormányzati döntésekbe. Megváltozott a királyhoz fűződő személyes hűség viszonya is. A hűség
fogalma egyre inkább a feudumhoz és kevésbé a királyi udvarhoz kötődött. Kibontakozott az
adományrendszer, s ezzel párhuzamosan természetesen a hazai hűbériség állásai is kiépültek. A király
lehetőségeinek csökkentésével mindjobban beszűkültek az uralkodói bevételi források. A királyi pénzügyi
szervezet természetesen új forrásokat keresett: állandósult a pénzrontás, rendkívüli adók kirovása, a
regáléjövedelmek bérbeadása. A patrimoniális államigazgatás háttérbe szorulása mögött ott ált VII.
Gergely reformjai által fémjelzett új államfelfogás is, melynek központi tétele volt az uralkodói hatalom
szekularizációja. Ebben a folyamatban a világi hatalom elveszítette szakrális vonásait, racionálisabbá és
megragadhatóbbá vált.
A R ENDEK ÉS A RENDISÉG
A folyamat részét képezi a társadalom összetételének megváltozása is, amely ebben az időszakban a
rendek megjelenésében érhető tetten.
A rend fogalma:
- A társadalom azonos jogállású örökletesen kiváltságolt tagjainak a csoportja,
- Tagjai érdekeiket politikai síkon (rendi intézmények) is védelmezik.
Magyarországon a rendek az alábbi módon alakultak ki:
Eckhart Ferenc munkája nyomán a korai magyar társadalmi fejlődésről az alábbiakat állapíthajuk meg. A
letelepedés időszakában (9-10. század) a magyar társadalom szabadokra (liberi) és a szolgákra (szervi)
oszlott. A szabadok döntő többségben voltak, akik közt már ekkor nagy vagyoni különbségek voltak,
Szent István idejében (11. század) a szabadok rétege differenciálódott, így három csoport
különböztethetünk meg:
- Comes
A comesek / ispánok a leggazdagabb szabadok, előkelők, akik a nagy földbirotkkal rendelkeznek, a
király környezetéhez tartoznak, hivatalt viselhettek, lehetnek egyháziak s világiak egyaránt.
- Miles (milites)
„Vitézek”, azaz katonai szolgálatot teljesítő szabadok, állhattak mind a király, mind az előkelők
szolgálatában.
- Liber (liberi)
„Közszabadok”, szabad földművelők, azok, akik nem harcoltak, így hamar lesüllyedtek, már adóznak.
82
9-10. sz. 11. sz. 12-13. sz. 13-14. sz. 15. sz.
Veri barones Papság-Praleti
Jobbágyurak  Főpapság
Comes Barones solo
 alsópapság
nomine
Nemesek
Királyi vitézek Serviens regis Főurak-Barones
Liber Miles (Katonáskodó elemek)
Magánvitézek Várjobbágyok Nemesek-Nobiles

Familiárisok
Liber Prediálisok Szabad királyi
városok-Civites
Libertinusok Libertinusok
Servi Servi Servi Servi

A kiváltságai révén egyre erősebb egyháziak mellett a 12-13. században a szabadok rétege véglegesen
felbomlik különböző jogállású népelemekre. A 13. század közepére a comesek egy része tovább
emelkedik, ők az úgynevezett jobbágyurak, akiket később bároknak neveznek. Ők a király közvetlen
közelében vannak, nagy földbirtokkal és befolyással bírnak, akár a királyi tanácsban is részt vesznek.
Ugyancsak az előkelő réteg részét képezik a nemesek, akiket nagy vagyonuk és ennek révén hadi
szolgálatuk emel ki a többiek közül, s valamely ősről nevezik magukat (de genere), akinek nemétől
származnak, s ezért nemesek. Közöttük egyaránt találunk idegen és magyar eredetűeket is.
A vitézi, katonáskodó réteg is tovább differenciálódik. Akik a király hadseregében szolgálnak, a király
szolgái (serviens regis) lesznek. Mások magánhadseregben, bandériumokban szolgálnak, ők a
magánvitézek.
Új rétegként jelennek meg a libertinusok, azaz a felszabadítottak, akik a szabadok és a szolgák közötti
köztes jogállással bírnak.
A 13. század második felében újabb változások zajlanak le a magyar társadalomban. A jobbágyurak,
bárok körében újabb tagozódás következik be: az egyik részük az igazi bárók (veri baronas), a másik
részük a névszerinti bárok (barones solo nomine). Az igazi bárók azok az óriási vagyonnal, földbirtokkal
rendelkező főurak, akik mindemellett valamilyen országos méltóságot, tisztséget is betöltenek. A
névszerinti bárók „csak” nagy vagyonnal rendelkeznek, de politikai tisztséget nem vállalnak, vagy ilyet
nem kaptak.
A katonáskodó elemek körében is változást találunk: a serviensek és a királyi várakban szolgáló
várjobbágyok rétege összeolvad, s ebből alakul ki a köznemesi rétegnek nevezett rend.
Az egyházi nagybirtokosok esetében beszülhetünk először olyan szabad emberekről, akik az egyházi
földesúr részére teljesítenek hadi szolgálatot, s ennek fejében földet (predium) kapnak. Őket egyházi
nemeseknek, vagy más néven prediálisoknak nevezzük. Földjük öröklődik, de ők nem királyi joghatóság
alá tartoznak, így politikai jogokkal nem rendelkeznek.
Hűbéri jellegű elem a 13. században megjelenő familiaritás. A familiáris az a kisbirtokos személy, aki
szabad ugyan, de a meggyengülő királyi hatalom már nem tud védelmet biztosítani számára az erősödő
nagybirtokkal szemben, ezért valamely nagyúr szolgálatába szegődve keres védelmet. A familiáris és ura
közti viszony hadi vagy más szolgálat (tisztség, hivatal) ellátásán alapszik a védelemért cserében.
Mindezen változások következtében a 15. századra kialakulnak Magyarországon a rendek:
1. papság (praelati)
2. főurak (barones)
3. köznemesek (nobiles)
4. szabad királyi városok rendje (civites)
83
Papság – praelati
Már a 11. századtól egységesnek mondható. A magyar rendiség sajátossága, hogy nem válik külön –
rendi jogállást tekintve – az alsó papság a főpapságtól, hanem kiváltságaik lényegében azonosak:
- immunitás (királyi beavatkozástól mentes birtok, amiből következik a bíráskodás a birtok felett)
- manus mortua (= holt kéz elve – az egyházi birtok nem háramlik vissza a koronára)
- privilégium fori (egyházi személy felett csak egyházi bíróság ítélkezhet, kivéve a birtokpereket)
- adómentesség
- tized
Főurak/főnemesség – barones
- rendjük a 12-13. században alakult ki, amelynek alapja az öröklődővé váló rendi kiváltságok
- banderiális hadsereggel rendelkeznek
- immunitás joga
- nemesi szabadság
Nemesek/köznemesség – nobiles
- a 13. század második felétől alakult ki ez a rend
- rendi szervezkedésének alapja a nemesi vármegye
- 1222 – I. Aranybulla – serviensek kiváltságai
- 1351 – nemesi egyenjogúság (una et eadem libertas), kilenced
- Werbőczy: Tripartitum I. rész 9. cím (primae nonus) – a négy nemesi szabadság:
 személyes szabadság
 királyi joghatóság alá tartozás
 adómentesség
 ellenállási jog
Szabad Királyi Városok – Civites

- 13. századtól jelennek meg
- királyi kiváltságlevéllel jönnek létre (kollektív privilégium, a rendet a városok, és nem a polgárok
képviselik)
- Országrendiség (részvétel az országgyűlésN)
 először Zsigmond király hívja meg a szabad királyi városok követeit az országgyűlésRE (1405,
1437, 1445)
A R ENDI-KÉPVI SELETI MONARCHIA SZER VEZETE

A rendi-képviseleti monarchia egyik fontos ismérve, hogy az állam irányításában a király mellett, a
rendek is részt vesznek, s köztük egy relatív egyensúly jön létre. A rendek tudomásul veszik a központi
hatalom tevékenységét, a király pedig garantálja a rendi intézményeket. Ez a hatalommegosztás a rendi
dualizmus, amelynek fontos jellemzője, hogy míg a király a központi szervek működésében bír jelentős
befolyással, addig a rendek a helyi, területi szerveket működtetik, de a törvényhozás kompromisszum
alapján, a rendi országgyűlésen zajlik. A király és a rendek közti egyensúly fenntartását különböző
garanciális intézmények biztosítják.
- Hitlevél
- Koronázási eskü
- Contractusok (kölcsönös megegyezések, szerződések)
- Törvények megalkotása közösen az Országgyűlésen
- Öröklési szerződések, adómegajánlás
- Közös diplomáciai követküldés
- Adómegajánlás
- Nádorválasztás
84
- Koronaőrök
A K IR Á LY A R EN D I KO R BA N
A rendi időszakban az uralkodói felségjogokat a törvényesen megkoronázott király gyakorolhatta.
Törvényesen az a király volt megkoronázva, akit a Szent Koronával az esztergomi érsek koronázott meg
Székesfehérváron (fontos jelvény volt még: palást, jogar, országalma, kard, kereszt). A királyi hatalom
alapja és forrása a Szent Korona, mely elméletet a Szent Korona-tan lényegét tekintve a következők
állapíthatók meg:
- a jog és a hatalom forrása a Szent Korona
- minden országlakos a Szent Korona hatalma alatt áll
- az ország területet a Szent Korona területe
 a Szent Korona országai
 elidegeníthetetlen koronajavak
 birtokadomány forrása a Szent Korona
- a nemzet (rendek) és a király a Szent Korona teste (totum corpus)
- a király nemesít, a nemesség koronáz.
A királyi hatalom megszerzése és legitimációja a trónbetöltési módokkal írhatók le:

- vérségi elv
- választási elv
- Habsburg-ház örökösödési joga
Mind a patrimoniális, mind a rendi korszakban fontos kérdést jelentett, hogy egyes esetekben miként
helyettesíthető a király. Erre több lehetőség kínálkozott
- Királyi család tagjai
- Anyakirálynő
- Corregens
- Dux
- Rex junior
- Reginatus
- Megbízottak
- Helytartó, kormányzó
- Nádor
Az uralkodói hatalom tartalmát az úgynevezett királyi felségjogok írják le, amelyek a patrimoniális
időszakhoz képest valamelyest megváltoztak: már két csoportba sorolhatjuk ezeket, illetve már nem
minden korlátozás nélkül illetik meg az uralkodót:
- Személyes felségjogok:
 szent
 sérthetetlen
 felelőtlen
 majestas, és
 apostoli jelző illeti meg
 címerébe beleillesztheti az ország címerét
 speciális tisztség (ünnep) övezi
85
- Uralmi felségjogok:
 hadügyi:
 Megoszlik:
◦ a király és a várral rendelkező főurak közt
◦ a király és az Országgyűlés közt: háború/béke
 bíráskodás:
 korlátok:
◦ Földesúri immunitás,
◦ Szabad királyi városok bíráskodása
◦ Vármegyék ítélkező joghatósága
 hivatali:
 Lényegében változatlan, de a hivatalhoz kapcsolódó tevékenységek egyre inkább rögzülnek
 A hivatalok még mindig területi elven szerveződnek
 törvényhozásbeli:
 közvetlen
 közvetett
 adományozási
 egyház körüli felségjogok (iura circa sacra):
 Változik: az Anjouk alatt megerősödik a pápai befolyás a javadalombetöltésnél, majd:
◦ placetum regium – királyi tetszvényjog, amelyről
◦ 1404-ben Zsigmond rendelkezett:
◦ pápai „bullások” magyarországi javadalmat nem tölthetnek be a király engedélye nélkül
◦ királyi engedély nélkül tilos pápai, bíborosi iratokat, ítéleteket, idézéseket elfogadni,
kihirdetni, végrehajtani
◦ szankció: fej és jószágvesztés
 Főkegyúri jog:
 Javadalombetöltés és földesúri jogok átadása
 Először 1404-ben Zsigmondnál jelenik meg ebben a formában.
A R EN D I M O N A R C HIA KÖ Z PO N TI SZER V E I
Központi szervek
Rendi időszak 1526-ig

 Királyi tanács
 Királyi kancellária Országos méltóságok: Udvari méltóságok:
 Országgyűlés  Király  Kamarás / főajtónálló
 Nádor mester / udvarmester
 Országbíró  Főpohárnok mester
 Tárnokmester  Étekfogó mester
 Kancellár  Főlovászmester
 Személynök  Hírnökök ispánja
 Főkincstartó
 Koronaőrök
Az alábbiakban változatosan a központi szervek legfontosabb jellemzőit mutatjuk be:

Királyi Tanács – rendi kor:
- Károly Róbert idején kormányzati szervvé válik, tagjait a király választja
- interregnum idején Országtanáccsá alakul át,
- 1526 után Magyar tanácsként működik tovább,
- 1687-ben a tanács az országgyűlés felsőtáblájába olvad be
86
KANCE LLÁRIAI RE FORM OK:

- I. Lajos:
 Bíráskodási funkciót kap: különös jelenlét bírósága, vezetője a kancellár
 Nagykancellária létrehozása a főkancellár vezetésével:
 királyi nagypecsét kezelője
 klasszikus írásbeli feladatok ellátása
 Titkos kancellária létrehozása a titkos kancellár vezetésével:
 bizalmas tanácsadás
 diplomáciai feladatok ellátása
 királyi titkos pecsét kezelése
- Zsigmond:
 Kisebb kancellária felállítása:
 bíráskodási feladatok írásbeli ügyeinek intézésére
- Mátyás:
 Kisebb kancelláriát a személynök alá rendeli
 Királyi személyes jelenlét fóruma, ez az első állandó bírói fórum
 Nagykancelláriának plusz feladat: belső államügyek intézése
 Titkos kancellária: külügy, diplomácia, bizalmas feladatok
 1464: megszünteti a főkancellár bíróságát (királyi különös jelenlét)
 egyesíti a főkancellári és titkos kancellári címet
Országgyűlés
- Előzmények:
 Egyházi zsinatok
 Székesfehérvári törvénylátó napok
 Serviensi gyűlések
 Királyi tanácsok
 Törvényhozó országos gyűlések
- Országgyűlés, mint rendi gyűlés a 15. században állandósul
AZ O R SZÁ G GY Ű LÉS SZ ER V EZE TE ÉS M Ű K Ö D ÉSE

- A király hívja össze szóban, majd írásban (litterae regales):
 Helye (jellemzően Rákos), ideje és tárgya
- Megjelenés:
 Tömeges: minden nemes jelen van
 Követi: nemesi vármegye és SZKV 2-2 követe
 Meghívás:
 praelati, barones – személyes meghívólevél
 Nobiles, civiles – kollektív meghívólevél
- Szervezet:
 Egykamarás
 1526 után már van kétkamarás ülés
 1608. évi koronázás utáni I tc.: állandósul a két kamara
- Országos hatásköre:
 törvényhozás
 adómegszavazás
 hadüzenet – békekötés
 királyválasztás
 nádor és koronaőrök választása (rendi biztosíték)
 ritkán bíráskodás (felségsértési, hűtlenségi ügyekben)
87
KIR Á LY TÖ R V ÉN Y HO ZÁ SB E LI J O GA I
- közvetlen/törvényalkotásbeli jogok:
 törvénykezdeményezés
 szentesítés
 kihirdetés
- közvetett/országgyűlés szervezetére vonatkozó jogok:
 összehívás
 (megnyitás, elnökölés)
 berekesztés
 elnapolás
 feloszlatás
 szervezeti hatáskör: az alsótábla elnöke a király által megbízott személy (személynök)
ORSZÁGOS M É LTÓ SÁ GO K
- Nádor
 A rendi korban szilárd, rendi tisztség, hatáskörét 1485-ben Mátyás rendezte a nádori cikkekben:
 a királyválasztó országgyűlés összehívása, első szavazat leadása
 a kiskorú király gyámja, gondnoka
 király nemlétében vagy kiskorúsága idején országgyálést hirdethet
 az ország főkapitánya
 az egyenetlenségek elsimítója
 király és rendek közti viszályt kiegyenlít
 követek fogadása, ha a király nem teheti
 vitatott birtokadományokban dönt, király elé terjeszti
 az ország legfőbb bírája
 a király távollétében annak helytartója
 a kunok főbírája, örökös ispánja
 Dalmácia bírája
 Rendi érdekek képviselője  országgyűlés választja  garanciális jelleg
 1608-tól az országgyűlés felsőtáblájának elnöke
 1790-től Habsburg főhercegek töltik be a tisztséget, amely végül
 1867-ben megszűnik.
- Országbíró
 A nádor helyettese  UDVARBÍRÓ.
 A királyi udvarban bíráskodik az udvari népek felett.
 A 13. század második felétől ORSZÁGBÍRÓ:
 a nádor utáni országon nagybíró
 hatásköre kiterjed valamennyi lakosra
 az I. Aranybulla 9. cikke szerint joghatósága az udvarhoz kötött, de az itt megkezdett pert az
országban bárhol befejezheti
 a királyi jelenlét bíróságán ítélkezik
 elnököl a királyi kúria lovagi becsületbíróságán
- Tárnokmester
 A 13. század végén pénzügyi feladatait a főkincstartó veszi át,
 csak a bírói tevékenysége marad meg:
 Tárnoki szék  szabad királyi városok bírói fóruma
- Kancellár (1. korábban és a kancelláriánál és a kancellária reformoknál)
- Személynök
 Mátyás idején létrejövő méltóság  kisebb kancellária  bíráskodás
 a királyi személyes jelenlét bíróságának a vezetője
88
 a Királyi Tábla elnöke

 a személynöki szék vezetője  szabad királyi városi fellebbezési fórum
 1608: az országgyűlés alsó táblájának az elnöke.
- Kincstartó (főkincstartó)
 A tárnokmester gazdasági feladatait veszi át.
- Koronaőrök
 1464-ben Mátyás hozta létre
 főpapok és főurak, majd csak világi főurak közül kerülhettek ki
 az országgyűlés választja 2-2 protestáns és katolikus főúr közül
 feladatuk a korona őrzése, országhatáron belül tartása
 rendi biztosíték jellegük van
UDVARI MÉLTÓSÁ GOK

- Jellemzők:
 Eleinte valódi feladatokat láttása
 majd a rendi korban már puszta címekké válnak
 1526 után közjogi értelemben megszűnnek
 kinevezésük kizárólag királyi jog:
- kamarás – főajtónálló mester – udvarmester
- főpohárnok mester (főbocsár)
- étekfogó mester (asztalnok)
- főlovászmester
- hírnökök ispánja
89
III. TÉTEL
AZ ABSZOLÚT MONARCHI A JELLEGZETESSÉGEI
MAGYARORSZÁGON ÉS TÍPUSAI
Az abszolút állam a monarchiák sajátos formája, amelyben a legtöbbször öröklés útján trónra jutott,
élethossziglan trónján maradó és elmozdíthatatlan uralkodó abszolút módon kormányzott. Az abszolút
királyságban az uralkodó nem egyszerűen államfő, hanem kizárólagos hordozója és birtokosa volt a teljes
állami szuverenitásnak; hatalma gyakorlásában sem alkotmány, sem pedig más, jogilag meghatározott
állami szervek, vagy egyéb, politikai előjogokkal rendelkező társadalmi csoportok nem korlátozták. (Az
uralkodó nem első az egyenlők között, hanem szinte isteni jogok birtokosa. E tulajdonságával az
államhatalmat minden más hatalom fölé emelte.)
AZ A B SZO LU TIZM U S E LŐ ZM ÉN Y E IH EZ TA R TO Z I K:
- A hadakozás és hadseregépítés gyökeres átalakulása. A háborúskodás egyre inkább szakképzettséget,
mint bátorságot igényelt, a katonai szolgálat egyre inkább hivatásként jelent meg. Ez a folyamat a
nemessé lába alól húzta ki a talajt a nemesi katonáskodás háttérbe szorulásával.
- Az abszolút monarchiák legfontosabb előzménye volt még az európai válságok sorozata. A kontinenst
megrázó válság területei: az agrárválság, a pénzkrízis, a politikai anarchia, a városgazdaságok
hanyatlása, a falupusztulás, a népességcsökkenés voltak. A válaszok a terjeszkedésben
megfogalmazott politikai és gazdasági célok voltak.
Az expanzió a hagyományos rendi erőkkel nem volt végrehajtható: a hatalmas erőfeszítést igénylő
feladatok csak koncentrált állami szervezéssel voltak véghezvihetők. Igénybe kellett venni az
abszolutisztikus kormányzati eszközöket, amelyek képesek voltak a társadalom és gazdaság átfogó
igazgatását megoldani.
AZ A BS ZO LU TI ZM U S A MODERN Á LLA M E LSŐ MEGJELEN ÉSI FOR MÁJA.

LEGJELLEMZŐ BB VONÁSAI:
- az adóalanyok védelme a földesúri önkénnyel szemben
- államegyház kialakítása
- beavatkozás a gazdaságba (pénzforgalom szabályozása, mértékek megszabása)
- állandó állami hadsereg fenntartása
- kormányzati ügyvitel és szervezet módosítása
- az államhatalom beavatkozott a földesúr-jobbágy viszonyba
- korlátozta az egyházat
- szociális intézkedések
- oktatás és egészségügy, manufaktúraipar ösztönzése
- rendektől független szakképzett hivatalnokréteg és bürokrataapparátus kiépítése
- fölszámolta a hűbériség maradványait, a földesúri magánhadseregeket
- nem hívott össze rendi gyűlést
- egész országot átfogó közigazgatási és bíráskodási szervezetet teremtett
TÍPUSAI MAGYARORSZÁGON:
- Felvilágosult abszolutizmus 1760-1790
Az 1526-tól 1848-ig tartó időszakban Magyarország állam- és kormányformája mindvégig rendi-
képviseleti monarchia maradt, amely azonban tartalmi oldalon sérelmet szenvedett a Habsburgok
abszolutista kísérleteinek eredményeképpen. Az abszolút monarchiák legfontosabb előzményei az
európai válságok voltak, amelyek kezelését a hagyományos rendi erőkkel nem lehetett megoldani,
szükség volt egy újra megerősödő központi királyi hatalomra és a hadseregépítés gyökeres
90
átalakítására. Az abszolút monarchia a centralizáció újabb lépcsője, mely a rendi központosításra épül.
A felvilágosult abszolutizmus – mely elsősorban II. József uralkodásához köthető – több fontos
intézkedést hozott a kor számára:
 adófizető és katonáskodó jobbágyság védelmét a földesúri elnyomással szemben
 (urbárium, jobbágyrendeletek)
 egyházi privilégiumok megszorítását
 (türelmi rendelet, cenzúrával kapcsolatos intézkedések, szerzetesrendek feloszlatása)
 nemesi kiváltságok megtámadása (főként az adóztatásra tett kísérletek)
 szociális, egészségügyi, oktatási reformok (orvosképzés, Ratio Educationis)
 közigazgatás megújítására és modernizálására való törekvések
 merkantilista gazdaságpolitika támogatása
- Neoabszolutizmus 1849-1867
A megtorlás éveiben Magyarország közjogi helyzete, így igazgatása is megváltozott. Az ország önálló
államisága hiányzik, az összbirodalom része. Folyamatos hullámzása figyelhető meg a
centralizációnak és a föderációnak, s a kormányforma is folyamatosan változik az abszolutikustól az
alkotmányosig. Alapvetően határozza meg Magyarország és a Habsburgok viszonyát az a császári
udvar által megfogalmazott és hosszú éveken át hangoztatott teória, amely értelmében Magyarország
az 1848-as forradalommal és az azt követő jogellenes zendüléssel, különösen pedig a Függetlenségi
Nyilatkozattal eljátszotta szerzett jogát az önrendelkezésre és az önálló alkotmányra. jogeljátszás
elmélete. A csaknem 2 évtizedig tartó neoabszolutizmus államberendezkedése négy közjogi
dokumentumból ismerhető meg, az Olmützi alkotmányból, Sylvesterpatentből, Októberi diplomából és
a Februári pátensből.
91
IV. TÉTEL
A NEMESI REND JOGÁLLÁSA M AGYARORSZÁGON
A rend a társadalom azonos jogállású, örökletesen kiváltságolt tagjainak a csoportja, akik érdekeiket
politikai síkon (rendi intézmények) is védelmezik. Magyarországon a rendek kialakulása egy
évszázadokig tartó társadalmi folyamat eredménye, mely a 15. századra rögzül:
1. papság (praelati)
2. főurak (barones)
3. köznemesek (nobiles)
4. szabad királyi városok rendje (civites)
9-10. sz. 11. sz. 12-13. sz. 13-14. sz. 15. sz.
Veri barones Papság-Praleti
Jobbágyurak  Főpapság
Comes Barones solo
 alsópapság
nomine
Nemesek
Királyi vitézek Serviens regis Főurak-Barones
Liber Miles (Katonáskodó elemek)
Magánvitézek Várjobbágyok Nemesek-Nobiles

Familiárisok
Liber Prediálisok Szabad királyi
városok-Civites
Libertinusok Libertinusok
Servi Servi Servi Servi
Ennek a folyamatnak az egyik összetevője az úgynevezett Aranybulla-mozgalom, amely a köznemesi

réteg kialakulásában játszott szerepet. Nevét az 1222-ben kiadott első világi Aranybulláról kapta, amely
elsőként foglalja össze egy új társadalmi csoport, a serviensek jogait. Milyen előzmények vezettek az
Aranybulla kialakulásához?
- A 12. század folyamán kialakult az adományrendszer: a király birtokokat adományoz, hogy
megjutalmazza híveit katonai szolgálataikért. Ennek honvédelmi okai voltak.
- Mint Európában általában a 13. században, a királyt a legfőbb földesúrnak tekintik, ugyanis ő
rendelkezik a földekkel.
 A honvédelmi okok miatt megindul a várbirtokok nagyarányú eladományozása, ami megrendítette
a királyi hatalom gazdasági alapjait, és ami miatt megcsappantak a várjövedelmek (a
várjobbágyok a várföld megfogyatkozása miatt elégedetlenkedtek)
- A király (II. András) az alábbi intézkedésekkel igyekezett pótolni a hiányt:
 rendkívüli adókat vetett ki
 pénzrontást végzett, amely megkárosította az alattvalókat és megbénította a kereskedelmet
 a regálé-jövedelmeket idegeneknek adta bérbe (pénzverés, sójövedék, bányabevételek)
 a király igénybe vette mások jószágain a megszállás jogát: magának és udvarának ingyen ellátást
kívánt
 a nemesek embereitől közmunkák végzését kívánta meg: a királyi épületek karbantartása,
környékükön a gyepűvágást és árokásást, kerti munkák végzését
 a várföldeket a király visszaszerezni igyekszik a serviensektől, ez nekik hátrányt okozott,
elégedetlenkedtek
- az egyháziak érdekeit is sértette a király
92
Mindezek olyan visszaélésekre vezettek, amelyek általános elégedetlenségeket okoztak az országban (pl.
a tizedet pénzben kezdték el szedni). A királyi serviesek, a várjobbágyok és a kisbirtokos nemesek nagy
számban sereglettek Fehérvárra (törvénylátó napok), hogy előadják sérelmeiket. Az előkelők a
serviensek élére álltak, az ellenzéki főurak kiharcolták maguknak az udvar előkelő méltóságait, a
servienseknek pedig az Aranybullát. A kormányzati tisztviselők menesztésére és követeléseik
elismerésére kényszerítették az uralkodót.
Az 1222-es Aranybulla egy 31 cikkből álló díszes oklevél formájában kiadott olyan privilégium,
amelyben a király hozzájárult jogainak korlátozásához, és a birtokos szabadok, királyi serviensek vagy
nemesek szabadságait, azaz kiváltságait ünnepélyesen, arany pecsétjével megerősíti. Az Aranybulla
jelentősége abban áll, hogy ebben ismerte el a király egy olyan társadalmi csoport fennállását, amelynek
olyan jogai vannak, amelyeket ő maga sem sérthet meg. Ezek, a társadalom többi részével szemben
élvezett kiváltságok szolgáltatták az alapját a nemesi rend kifejlődésének. A nemest éppen e kiváltságok
birtoklása tette nemessé:
- nemest perbehívó parancs nélkül nem foghatnak el és állíthatnak bíróság elé (2. cikk)
- adómentesség (3. cikk)
- szabad végrendelkezés joga (4. cikk)
- ha a király hadjáratot indít az országon kívül, a nemesek nem kötelesek hadba vonulni, csak a király
pénzén (7. cikk)
- ellenállási záradék (31. cikk)
A világi aranybullának több megújítása is napvilágot látott:

- 1231: Első megújítás  Második Aranybulla
- 1267: Második megújítás  Harmadik Aranybulla
- 1351: Harmadik megújulás  Negyedik Aranybulla
I. Nagy Lajos 1351. évi dekrétumának 11. cikkelye tartalmazza azt a törvényi passzust, amelyre utóbb
Werbőczy is felépítette a nemesi jogok konstrukcióját. „Az országunk határai közt élő valódi nemesek,
még az országunk határai közt fekvő hercegi tartományban lévők is, megannyian ugyanazon egy
szabadsággal éljenek” (una et eadem libertas). A kilenced gazdaságilag kedvezett a nemeseknek. Anjou
Lajos törvényét konkretizálta utóbb a Hármaskönyv: „Magyarországnak minden főpap, zászlós-, s többi
országnagy urai és nemesei ugyanazon egy szabadsági, kivételi s mentességi előjogokkal élnek, s nincs is
valamely úrnak nagyobb vagy valamelyik nemesnek kisebb szabadsága.” Erre épül rá a nemesi
szabadságok katalógusa, a híres Primae Nonusba (primae partis nonus titulus: a Tripartitum I. rész 9.
címe után) foglalt jogosítványok.
Nemest törvényes elmarasztalás nélkül letartóztatni nem lehet (személyes szabadság).

A nemesség kizárólag a törvényesen megkoronázott király hatalma alatt állt, de még az uralkodó maga is
csak törvényes úton vonhatott felelősségre közülük bárkit is.
A nemesek mentesek voltak a jobbágyi szolgáltatások, adakozás, rovás, egyéb adók, vámok és
harmincadok fizetése alól, vagyonukkal, birtokjövedelmükkel mindenkor szabadon rendelkezhettek.
Werbőczy negyedikként említette az Aranybulla ellenállási záradékát. Ezt kiegészítve jogai voltak a
nemességnek: a hivatalviselési képesség, joghatóság birtokaik jobbágyai és cselédei fölött, nemesi javak
birtokába csak nemesek juthatnak, vérdíjuk magasabb volt, mint a közembereké. A politikai életben,
teljes terjedelemben részt vehettek: a törvényhozásban a közgyűlések által választott s instructionált
követek útján vagy személyesen, az önkormányzatokban választás és választhatóság jogát bírták.
93
V. TÉTEL
AZ EGYHÁZIAK JOGI HEL YZETE , AZ EGYHÁZ SZERVEZET , AZ ÁLLAM ÉS AZ
E GYHÁZ AK VI SZ ONYA , EGYHÁZI B Í RÁSKODÁS A RE NDI
AZ E GY HÁ Z IA K J O GI HE LY Z E TE
A papság az első olyan társadalmi csoport, amely már az XI. Századtól egységesnek mondható.
A magyar rendiség sajátossága, hogy nem válik külön, rendi jogállását tekintve, a főpapság és az
alsópapság, kiváltságaik lényegileg azonosak maradnak.
EGYHÁ ZI PRIV ILÉGIUMOK:

- Immunitás:
Királyi beavatkozástól való mentesség valamennyi egyházi birtokra.
- Manus mortua:
A holtkéz elve, miszerint az egyház tulajdonába jutatott világi földek nem háram-lanak vissza a
koronára, így nem is adományozható el újra, adásvétel útján sem lehet megszerezni az egyháztól,
ezekből következtetve az ilyen (egyház kezébe juttatott) birtok a világi forgalom számára „meghal”.
Ebben a vonatkozásban nevezik az egyházat és az egyházi személyeket „holtkéz”-nek.
- Privilégium fori:
Ítélkezési kiváltság, miszerint klerikus fölött csak szentszék ítélhetett, kivéve az ingatlanpereket. (A
XV. századtól azonban már súlyosabb bűncselekményeikért a világi bíróság előtt felelnek) Továbbá az
egyházi birtokon élők joghatósága is az egyházi bíróság volt.
- Adómentesség:
Az egyháziak teljes adómentességet élveztek.
- Tized:
Az egyház egyik legfontosabb bevétele, a terménytized, másnéven dézsma. A korai időszakban nálunk
a tizedet a föld terményei és az állatok után szedték.
( Érdekesség: Egyes írók – István legendái és Hartvik püspök tudósításai nyomán- tudni véltek gyermektizedről is, melyet egy
IV. Béla korából való összeírás is alátámaszt. E szerint a tizedik gyermeket az egyház szolgálatába kellett adni. Valószínű,
hogy ez a különös tizedszedés csak Somországgyűlésban fordult elő, s ott is rövid idő alatt megszűnt.)
EGYHÁ ZSZERVEZET
I. (Szent) István a kor kánonjogi igényének megfelelően 10 egyházmegyét alapított (a kor felfogásának
megfelelően az önálló ország feltételének tekintették legalább 10 egyházmegye létrehozását). A két
érseki egyházmegye (esztergomi, kalocsai) mellett 8, majd László és Kálmán uralkodása alatt további 5
püspökség szerveződött. Az egyházmegyék tehát kétfélék lehettek, érsekségek és püspökségek. A
püspökségek valamelyik érseki tartományba tartoztak. Az egyházmegyék belső igazgatása az egy-egy
királyi vármegyét felölelő főesperességekre tagozódott, amelyek élén a kanonokok közül kikerülő
főesperesnek álltak. A főesperességek tovább tagozódtak esperességekre. Az egyházkormányzat alsó
szintje a plébánia volt, meghatározott területtel és templommal.
A magyarországi egyházi hierarchia élén az esztergomi érsek állt, (ez a megoldás szüntette meg azt a
veszélyt, hogy a magyar egyház német érsekség fennhatósága alá kerüljön) joghatósága az egész magyar
egyházra kiterjedt. Az esztergomi érsek a magyar király első tanácsosa, a királyi tanács tagja, ülnöke a
helytartótanácsnak, az ország első főbírája, főkancellárja, a királyi pecsét őre volt. Legősibb közjogi
jogosultsága volt a magyar király megkoronázása és felszentelése.
A püspökök tanácsadó testülete a székeskáptalan, azaz a püspöki székhelyen kívül élő kanonokok
testülete volt. A püspöki székhelyeken kívül élő kanonokok testületét társaskáptalannak nevezték. A
káptalanok élén a prépost állt. A kanonokok munkatársai, tanácsadói voltak a püspöknek, mindamellett
világi papokként közösségben éltek. Hozzájutottak a püspökválasztás jogához is (kánoni választás). A
káptalanok 1874-ig hiteleshelyi tevékenységet láttak el, regestrumokat, könyveket, okleveleket őriztek.
94
(A szerzetesrendek az egyházi joghatóság szerint kettős függelem alatt álltak: részben a rendi hierarchiának, részben pedig a
területileg illetékes püspöknek alárendelten működtek, de a szerzetesek nem tartoztak az egyházi hierarchiába.)
AZ Á LLA M É S A Z EGY HÁ Z V ISZO N Y A

A keresztény a feudális társadalomigazgatás szerves részét képezte. Számos közhatalmi funkciót viselt,
törvényhozó hatalommal rendelkezett, jogot alkotott. Az egyház lehetőségeit az egyházjog szabályozta.
(Az egyházjog nem azonos a kánonjoggal. A kánonjog az egyház, illetve a zsinatok vagy pápák által
hozott jogtételeket, kánonokat öleli fel. Az egyházjog azoknak a jogszabályoknak az összessége, amelyek
az egyházra, mint szervezetre vonatkozóan, annak működését, illetve az egyháznak az államhoz, az egyik
egyháznak a másikhoz, az egyháznak az egyes személyekhez (egyházi tagjaihoz, vagy kívülállókhoz),
valamint az egyház tagjainak egymáshoz való viszonyát szabályozzák.
Magyarországon az egyházjog helyzetét erőteljesen meghatározta az, hogy a katolikus egyház az
államalapítás során a jogalkotás, a diplomácia és a politizálás terén egyaránt jelentős szerepet játszott. A
10-12. században a korabeli műveltséget hordozó és írástudó egyházi embereket, a papokat, jogászokat és
politikusokat mind a király és főrangú hívei oldalán találjuk. Így az egyházi és az állami hatalom
gyakorlatilag összefonódott, és a kialakulóban lévő papi rend megkérdőjelezhetetlen kiváltságokra tett
szert. I.(Szent) István törvényalkotása révén a római katolikus egyház állami védelem alá került, és a
római katolikus vallás a magyar királyság államvallása lett.
(Gregoriánus reform: A VII. Gergely (1073-1085) pápa nevével fémjelzett gregoriánus reform megfosztotta a világi uralkodót
addig elismert szakrális hatalmától, kizárta őt a klérus rendjéből, ezzel elenyészett a teokratikus királyság eszméje, és
szekularizálódott az államhatalom. Magyarországon azok a problémák, melyek Európában a gregoriánus reformot kiváltották,
nem jelentkeztek meghatározó mértékben, hiszen nem alakult ki még a hűbéri rendszer, s ezzel összefüggésben nem terjedt el a
főpapi simonia (egyházi méltóságok árusítása) sem.)
Az Árpád-ház kihalása az egyház és az államviszonyának újfajta elrendezését előlegezte meg. Az
uralkodók szekularizált hatalmuk ellenőrzése alá igyekezték vonni az egyházat. Az interregnumot
követően Károly Róbert a pápa támogatásával került trónra, aki így a főpapi székek betöltésénél nagy
befolyást gyakorolt hatalma megerősítése érdekében. I (Nagy) Lajos uralkodása idején átmenetileg a pápa
tekintélye még a kánoni választásokkal szemben is érvényesült. A magyar király azonban a főurak
nyomására szembefordult ezzel a törekvéssel, és a saját jogkörét igyekezett érvényesíteni.
Az igazi fordulat Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt következett be. 1404-ben elrendelte, hogy a
pápa által kinevezett főpapok (a „bullások” azaz: akik pápai bullával kaptak kinevezést főpapi tisztségre)
a király hozzájárulása nélkül Magyarországon egyházi javadalmakat nem kaphatnak és nem is tarthatnak
meg. Így Zsigmond megszüntette azt a korábbi gyakorlatot- a pápai rezervációs jogot-, amely a főpapi
székek betöltésének jogát tulajdonképpen a pápának tartotta fenn. Ez a rendelet honosította meg a királyi
tetszvényjogot, a placetum regnumot, mely szerint külön királyi engedély nélkül a pápától,
bíbornokoktól, a pápai bíróságtól származó és magyarországi javadalmakra, illetve peres ügyekre
vonatkozó iratokat, bullákat, ítéleteket, idézéseket elfogadni, kihirdetni vagy éppen végrehajtani tilos. E
tilalom megszegői fej- és jószágvesztéssel bűnhődtek.
Az 1404. évi rendelet fogalmazta meg először határozottan a magyar király által igényelt főkegyúri jogot
az ország összes egyházi javadalmai felett. Zsigmond Szent István egyházalapítói érdemeire hivatkozva
hívta életre a főkegyúri jognak nevezett intézményt. A konstanzi zsinat alkalmával, ahol Zsigmond, mint
római király is elnökölt, sikerült elfogadtatni a jelen lévő bíborosokkal egy olyan írásbeli ígéretet, amely
szerint a megválasztandó pápa és utódai mindenkor a magyar király jelöltjeit fogják az érsekségek és
püspökségek, valamint a monostorok élére megválasztani, illetve amely szerint a pápa nem avatkozik bele
a magyarországi egyházi javadalmak adományozásába. Az ígéret ugyan megvolt, ám a pápák nemigen
tartották azt be, így további csatározások jellemezték a magyar uralkodók és a pápák viszonyát. A magyar
trón birtokosai mindent elkövettek a királyi főkegyúri jog kiszélesítéséért és teljes érvényesüléséért
(Mátyás a királyi kegyúri jogra hivatkozva a főpapi székeket a maga hű embereivel töltette be, a pápától csak formális
megerősítést kért. Amikor a pápa Mátyás egyik jelöltjét nem akarta megerősíteni, Mátyás azzal fenyegetőzött, hogy egész
népével áttér inkább a görögkeleti vallásra, de az ország szabadságát nem engedi csorbítani)
95
A királyi főkegyúri jog az államfőt megillető jogból az ország szabadságának része lett. Tartalmát írásban
először Werbőczi Hármaskönyve fogalmazta meg: „a pápa e mi országunkban a megüresedett egyházi
javadalmak adományozása tekintetében semmi joghatóságot nem gyakorol, a megerősítés hatalmán
kívül”, és az egyházi javadalmak adományozása, az azokhoz tartozó birtokokkal és javakkal, a királyt
illeti. VIII. Orbán pápa 1637-ben elismerte, hogy „az egész világon nincs kegyuraság, mely szilárdabb
jogalapon állna, mint a [magyar] királyé, mert olyan egyházakra vonatkozik, amit egy szent király az ő
saját javaiból alapított”.
(Érdekesség: Az államegyházi törekvések II. József idején érték el a tetőpontjukat. Az utókor által jozefinizmusnak nevezett
berendezkedés és kormányzati rendszer egyházpolitikája a katolikus egyházat teljesen ki akarta vonni a pápa fősége alól, és az
állam felügyelete és irányítása alá kívánta sorolni. Az uralkodó az egyházat az államigazgatás egyik ágának tekintette. A
beavatkozás mértékét és türelmetlenségét is mutatta, hogy néhány év alatt 6206 egyházra vonatkozó rendelet látott napvilágot,
sürgős, sokszor néhány hetes végrehajtási határidővel.)
EGYHÁ ZI BÍRÁS KODÁS

Az egyházi bíróságoknak, a szentszékeknek (sacra sedes) szervezete és fórumrendszere: püspöki
szentszék, az érseki, prímási főszentszék, végső fokon a római kúria továbbra is fennmaradt.
(Kisebb ügyekben a főesperes bírósága ítélkezett.) A szentszékek igen széles hatáskörét azonban a pápai
hatalom csökkenésével (egyházszakadás, zsinati mozgalmak) a magyar királyok –főként Mátyás-
törvényhozási úton egyre inkább korlátok közé tudták szorítani, elvonván így az ügyek többségében a
döntés jogát és a bíráskodással járó hatalmas bevételeket a hazai főpapságtól és a pápától. Végül is,
évszázados küzdelem után a szorosan vett egyházi ügyeken kívül csak az egyházi személyek
bántalmazása, valamint a végrendelet alaki érvényessége, továbbá a házassággal kapcsolatos perek
maradtak meg a szentszék hatáskörében.
Egyébként már a Zsigmond által bevezetett placetum regium egyik rendelkezése, amely a pápai
bíróságoktól származó idézések, ítéletlevelek elfogadását, illetve végrehajtását királyi engedélyhez köti,
azt célozta, hogy az egyházi bíráskodást, amelynek legfelsőbb fóruma nem az országban, hanem
külföldön, Rómában volt, legalább részben a király ellenőrzése alá vonja.
96
VI. TÉTEL
A SZABAD KI RÁLYI VÁROSOK SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSE ,
A VÁROSI POLGÁRSÁG JOGÁLLÁSA,
A VÁROSOK ORSZÁG RENDISÉGE A RENDI M AGYARORSZÁGON
CIV I TES - S ZA BA D KIR Á LY I VÁ R O SO K KI LA KA U LÁ SA , R EN D IS É GÜ K:

A 13. századtól jelennek meg, királyi kiváltságlevéllel ön létre (kollektív privilégium, a városnak szól, s
nem az egyes polgároknak, ezért a rendet a városok és a nem a polgárok képezik) Az országgyűlésre
elsőnek Zsigmond hívja meg a szabad királyi városok követeit (1405, 1437, 1445). Nálunk tehát nem
alakult ki a polgári rend, csupán a szabad királyi városok országrendisége.
S ZA BA D KIR Á LY I V Á R O SO K Á LTA LÁ N O S J E LLEM ZÉS E:

A szabad királyi városok szabadságának lényege: a városnak, mint közösségnek teljes köz-és magánjogi
autonómiája (kollektív jogok) továbbá a polgárnak a feudális függetlenségtől való felszabadulása és a
hűbéri szolgáltatások alóli mentessége (egyéni jogok). A területi autonómia a civitas szabadságának
részét képezte. A városi földek, szántók, legelők, szőlők a városgazdaság legfőbb alapjai. A városhatár
többnyire néhány ősi polgárcsalád birtoka.
A város és annak urai a hozzá tartozó területek és annak lakosai fölött korlátlan hatalommal
rendelkezhettek. Ez a szabadság alapozta meg az önkormányzati és a gazdasági autonómiát is.
A földesúri jogok gyakorlása (vámszedés, malomtartás stb.) logikusan következik abból, hogy a város
tulajdonosa volt a város környéki földeknek, így az azokon dolgozó jobbágyok a városoknak tartoztak
szolgáltatásokkal, ajándékokkal, járadékokkal, amivel földesuruknak adóztak volna.
ÖN KO R M Á N Y ZA TI A U TO N Ó M IA :
Az önkormányzat joga városigazgatásban a teljes városi élet rendezésének és szabályozásának
szabadságát jelentette, a városi szervezet kialakításától kezdve egészen a polgárokra kötelező magatartási
normák megállapításáig (statútum alkotás)
Kiterjedt még a joga a bíró-és esküdtválasztásra, a bíróság megalakítására és működtetésére, a pallosjog
megalkotására. Az uralkodó általa birtokolt kegyúri jogokat is átruházták a városi magisztrátusra.
S ZER V EZ E TR EN D SZ ER :
Leggyakrabban a bíró (iudex), ritkábban a polgármester és az esküdtek vagy tanácsosok álltak. A bíró és
az esküdtek alkották a városi tanácsot. Ez a testület igazgatta a várost, ítélkezett magánjogi és
bűnügyekben, szervezte a város gazdaságát. A városbíró és a tanács segítségére volt a közigazgatásban a
városkapitány, valamint a városi jegyző. A tisztségeket a polgári gyűlések választották meg. Ez volt a
közgyűlés, amely a 13- századtól már csak a polgárjoggal rendelkezőket foglalta magába, a többi
városlakót már kizárta. A közgyűlés választotta meg az úgynevezett külső tanácsot, a választott községet
(electa communa), amely saját tagjai közül választotta meg azután a bírót és a magistratus többi tagjait.
Az autonómia megalapozásának másik pontja a gazdasági önállóság volt, mely a városi szabadságok
középponti kérdése volt. A vámmentesség, országon belülre, illetve határvámokra is vonatkozott. A
beszállás alóli mentesség, a királynak egy összegben való adózás, valamint az egyéb adók alóli mentesség
is a kiváltságok részét képezték.
Valamennyi város rendelkezett vásártartási joggal, majd a 14. századtól kezdve lehetőség adódott a
kéthetes országos vásár tartására is.
A gazdasági autonómia egyik sajátos megtestesülése volt a kollektív tulajdon (városi kincstár, a közösség
közös ingatlanai, a város pecsétje és a városi harang)
A V Á R O SO K KÖ TE LEZ E TTSÉ G EI:

Bizonyítania kellett hűségét, a közigazgatási feladatok ellátása mellett. Fontos volt a király igényeinek
eleget tenni, a katonaállítást teljesíteni, a királynak való egy összegben való adózás, címére az ajándékok
elküldése. Az egyháznak teljesíteni kellett a papi tizedet, a király seregeinek lőszert, fegyvert kellett
97
szállítani, és kötelesek voltak a rendkívüli hadiadó megfizetésére is. Alkalmanként a személyes

fegyverfogásra vagy csapatok kiállítására is lehetett kötelezni őket.
A VÁROSI PO LGÁROK JOGÁ LLÁSA:

Nemese jogok mintájára alakultak. A városlakó polgárnak jogai a város területére vonatkoztak csak. Így
személyes szabadsággal bírt a város területén joga volt saját bírájához. Vérdíja általában azonos volt a
nemesekével. Mentes volt mindenféle jobbágyi szolgáltatás alól, a közmunkák és a beszállásolás alól is.
Igényt tarthatott a vám-és révmentességre, az iparűzésre, kereskedelmi jogára, ingatlanszerzési
képességeire, a tulajdonhoz való jogra és az öröklési szabadságra is. Természetesen voltak kötelezettségei
is: részt kellett vállalni a központilag befizetett adókból, papi tized teljesítése is, katonaállítás
költségeiben való részvétel. A városi privilégiumok, kiváltságok haszonélvezői voltak a város polgárai.
Egyébként a polgárok is tagozódtak: Nyugat-Európában az első évszázadok "nemes polgársága" és a
városalapítók utódai a nemességbe olvadva átadták helyüket az "új patríciusoknak".A 14-15 században
költöztek be a német kereskedők és családjaik, akik fokozatosan szorították ki a korábbi
vezetőcsoportokat.
CÉHEK:
A céhek voltak a kora középkori városi társadalom forradalmasítói. A 13-14. századi gazdasági
fellendülés alapozta meg kiterjeszkedését Európában. Magyarországon a céhek kialakulása az uralkodók
gazdasági tevékenységéhez köthető. Céheket hasonló mesterséget űzők társulása teremtett: mészárosok,
pékek, tímárok, csizmadiák stb. Nem volt ritka a vallási szerveződés sem.
A céhek a városi iparűzők gazdasági, jogi, vallási, katonai és igazgatási szervezetei voltak, vagyis tagjaik
életét átfogóan irányító autonómiák. Pontos jogkörüket a céhlevelekben határozták meg. A céhmestereke
testülete, a céhgyűlés által választott céhmester irányította a céh ügyeit. A céh saját bírósággal és
vagyonnal is bírt: földekkel, házakkal, pénzzel.
A város rendészeti és katonai feladatainak oroszlánrészét vállalták magukra a céhek. Kiváltságaik közé
tartozott: saját szervezetüket, működésüket, életviszonyaikat statútumokban rögzítették.
A korai céhes segélyező formát a tiltó modell váltotta fel: tilalmazott lett a többlettermelés, a
megengedettnél több legyen felvétele, az előre történő munkavállalás, külön nyersanyag felvásárlás. A
formaiságok betartására ügyeltek: aprólékos előírások formájában vették körül magukat a céhmesterek,
legények, inasok.
A különféle szigorú normák a céheseket egymástól elzárt munkálkodásra ítélték.
98
VII. TÉTEL
A JOBBÁGYSÁG JOGI HELYZETE A RENDI M AGYARORSZ ÁGON
A J O BBÁ GY SÁ G N EM V O LT E GY SÉ GE S ÉS V Á LTO ZA TLA N R É TE G:

- Egyik pólusán található állandó csökkenő számarányban, de növekvő gazdaság mellett a
gazdagparasztság, amely a XV. századtól kimutathatóan egyre több bérmunkást (cseléd, napszámos,
részesarató) vett igénybe.
- Két réteg között a háromnegyed- és féltelkesek találhatók, akiknek anyagi alapja főleg
állatállományukkal mérhető
- A másik póluson a negyedtelkeseket és az ennél is kisebb gazdasággal rendelkezőket találjuk, akik
egyre nagyobb számban kényszerültek időszaki bérmunka végzésére, hogy családjuk létfenntartását és
állatállományuk terményszükségletét biztosítsák.
 Az alsó pólusról (egynegyed - egynyolcadtelkesek) egyre többen váltak le azok, akik önálló
jobbágyi szolgáltatásra és résztelek művelésére is képtelenek voltak. Ezek úgynevezett
zsellérsorban éltek. Köztük megkülönböztették a:
 Házzal rendelkező zsellért (házas zsellér = inquilinus)
 Háztalan zsellért (subinquilinus)
A zsellérek között is volt egy szűk réteg, amely szerencsés körülmények között önállóan is megélt:
 Fuvaros volt
 Önálló iparos volt
 Irtásföldön gazdálkodott
 Bérelt földön gazdálkodott
 Bérmunkát végzett
 Nem állottak személyes kötöttség alatt és így a jobbágyságtól elkülönültek a mezőgazdasági
cselédek. Ezek szerződéssel kötötték le munkaerejüket meghatározott időre (egy évre vagy néhány
hónapra) jómódú parasztgazdák, vagy földes urak gazdaságában. Létfenntartásukat a pénzben,
élelemben vagy az 1-2 holdnyi földben meghatározott konvenció biztosította.
A J O BBÁ GY O K H E LY Z E TE
A jobbágyok helyzetében közvetlenül a mohácsi vész után a török háború következtében nem
érvényesülhettek Werbőczinek és korának lenyomó törvényei, s annak ellenére, hogy a jobbágyot e
törvények örökös röghöz kötötték, ezeket valóban kevés helyen lehetett végrehajtani. A háború
következtében udvarházaikból, kastélyaikból elmenekült földbirtokosok nem tudták útját állni a jobbágy
költözésének, és nehezen tudták végrehajtani a röghöz kötés fokozását. Ennek ellenére nem lett könnyebb
a jobbágy helyzete, mert az állandó háborúk, s falvakon átvonuló csapatok oly mértékben pusztították a
falvakat, hogy a jobbágy állandó létbizonytalanságban tengődött. A végvárak fenntartására és építésére is
a paraszti igénymunkát vették igénybe, s ez a teher a földesúri roboton felül jelentkezett. Ehhez járulta
sokszor kétfelé fizetett adó (török és magyar úr), a királyi országrészeken a kilenced, tized a vármegye
költségeihez való hozzájárulás, a pap párbére (pénz, termény, munka); mindez a jobbágy terhe volt. A
királyi országrészen a megyék számos statútumot hoztak, melyekben meggátolták a jobbágy szabad
költözését, noha a Werbőczi-kori törvény előbb 1547-ben utóbb többször is (1550, 1556) felfüggesztették,
s jogilag lehetővé tették a jobbágy költözködését. Mindezt azonban a vármegyei szabályrendeletek vagy
teljesen eltiltották, vagy olyan feltételekhez kötötték, amelyekkel valójában meggátolták a szabad
költözést, s a jobbágy csak szökéssel segíthetett magán.
A XVII. századra a jobbágyság általában két jogi kategóriára különult:
- Az örökösen kötelezett jobbágy (colonus perpetuae obligationis) és a,
- Szabad költözésű jobbágy (colonus liberae migrationis) kategóriára.
A jobbágyok e két rétegének tényleges helyzete több különbséget mutat. Falvakban általában a szabad
költözők közül kerültek ki a taksások, azok a jobbágyok, akik úrbéri kötelezettségeiket egészében vagy
részben pénzajándékkal megválthatták. A XVIII. század előtt az örökös jobbágyaktól általában több
99
robotot követelhettek a földesuraik; a szabad költöző, ha eleget tett az évi kötelezettségének, eladhatta
ingó javait, és máshova vándorolhatott, miután e szándékát a földesúrnak előtte bejelentette. Az örökös
jobbágy távozása viszont mindig földesúri engedélyhez volt kötve.
MÁRIA TERÉZIA Ú R BÉR I R EN D E LE TE (1767)

- Az úrbéri rendelet mindenekelőtt megállapította a jobbágytelket (sessio). A jobbágytelek:
 belső (intravillanum)
A belső telek egy hold (1100 négyszögöl) föld volt, melyre a jobbágy házát felépítette, az egyben
magába foglalta a gazdasági udvart és a keretet.
 külső (estrevillanum)
A külső telek szántóbál és rétből állott, ezeknek nagysága a földnek minősége szerint változott.
Osztályozás:
 Az osztályozást az urbárium által adott keretek között megyénként bizottságok végezték. Az volt
az alapelv, hogy a legkisebb földdel rendelkező, vagyis a nyolcadtelkes jobbágy is kapjon annyi
földet, amelyből megélhet és kötelezettségeit is teljesítheti. Ennek megfelelően négy osztályba
sorolták a községeket. Az osztályba sorolásnak megfelelően egy rész jobbágytelekhez tartozó
szántó 16-36 holdig emelkedhetett. A szántó föld nagysága még aszerint is változott, hogy a falu
központjától közelebb vagy távolabb esett. Ennek megfelelően 1100-1200 és 1300 négyszögöles
holdakban mérték ki a jobbágyoknak a földeket.
 A réteknél három osztályt vettek fel. A rétek osztályozása kaszások (falcastrum) szerint történt.
részből állt.
Ez a járandóság az egésztelkes jobbágyot illette. A háromnegyed-, fél-, negyed- és nyolcadtelkes
jobbágy a telekilletőség megfelelő hányadát kapta.
- A legelőt nem osztották fel. A legelő tulajdonjoga a földesúré volt, de a jobbágyokat használati jog
illette. A közlegelőn a földesúr, továbbá gazdatisztjei, valamint a pap és a tanító is tarthatott marhát.
- A földesúr erdejéből a jobbágy fajárandóságot élvezett. Az úrbéri rendelet biztosította a jobbágy

részére a faizás (lignatio) jogát. Ez azt jelentette, hogy ha a község határában a földesúrnak erdeje volt,
onnan a jobbágy tüzelőszükségeltét kielégíthette. Ezenkívül a jobbágy megkapta a földesúr erdejéből a
saját szükségletére elegendő mennyiségű épületfát. Viszont a jobbágy a faizás élvezete fejében a
földesúr részére köteles volt fát vágni és befuvarozni. A vágást általában a zsellérek, a beszállítást az
igaerővel rendelkező jobbágyok végezték. A faizásért egy zsellér fél öl fát vágott, a telkes jobbágy
pedig egész telkenként egy öl fát szállított be a földesúrnak birtoka kijelölt részére.
- Erdő híján nádlási jogot élvezhetett a jobbágy, ha a község határában nád termett. Ennek
ellenértékeképpen a jobbágy 40 csomó nádat vágott és fuvarozott be a földesúrnak.
- Az urbárium végrehajtása során többnyire becslés útján állapította meg a teleknagyságot. Utóbb a
földesúr felmérethette a földeket, amit rendszerint úrbéri birtokrendezés (regulatio) során tett. Ha így
kiderült, hogy a jobbágy több földet használt, mint amennyit neki az urbárium szerint járt, e többletet
vissza kellett a földesúrnak bocsátani. Ezek voltak az úgynevezett visszamaradó (remanenciális)
földek, amelyeket azonban a földesúr nem tehetett majorsági földdé, hanem a jobbágyok részére kellett
– rendszerint bérbe – kiadnia.
- A királyi kisebb haszonvételi jogok (jura regalia minora) a földesurat illették. Mégis e jogokból
bizonyos részt a régi szokás és gyakorlata alapján az urbárium biztosított a jobbágy, illetve a
jobbágyközség részére. Az italmérés jog (jus educilli) az év bizonyos szakaszában a jobbágyközséget
illette.
Ha a község határában szőlőművelés folyt, a jobbágyok Szent Mihály-naptól (szeptember 29.) Szent György-napjáig
(április 24.) mérhették borukat. Ha nem volt szőlőjük, akkor a bormérés Szent Mihály-napjától karácsonyig terjedt. Az év
más részében a bormérés a földesurat illette. A földesúri bormérés ideje alatt a jobbágy nem adhatott el bort, de saját
termését felhasználhatta. Hasonló részesedést élvezett a jobbágy a pálinkaégetési jogból. Az urbárium megengedte a
jobbágyoknak és a zselléreknek, hogy saját üstjükben használatukra pálinkát főzhessenek, de az üst után a földesúrnak
100
illetéket kellett fizetniük. A többi királyi haszonélvezeti jog (vadászat, madarászat, vám- és révszedés, mészárszék- és
malomtartás stb.) a földesurat illette.
- A jobbágy szolgáltatása az urbárium szerint:

 Pénzbeli szolgáltatások:
 Füstpénz (cenzus)
Minden jobbágy és házas zsellér köteles volt évenként két részletben a földesúrnak fizetni (évi 1
forintot).
 Földesúr kiváltása
Pénzzel kellett segíteni rési szokás alapján a fogságba jutott földesúr kiváltását
 Pénzbeli segély (subsidium)
A jobbágy a földesúr lakodalmát vagy első miséjét pénzbeli segéllyel „ünnepelte meg”.
A kiváltási kötelezettségről s a pénzbeli segélyről már az úrbéri rendelet nem emlékezett meg.
Mégis a jobbágyok a főpapok és mágnások országgyűlési költségeinek fedezésére továbbra is
fizettek subsidiumot, még a megyebeli követek diétai (országgyűlés) költségeit a megyei adóban
fizették meg. A jobbágy ezen kívül, pénzbeli szolgáltatást adott
 Hadiadó (belica)
Az államnak fizetett pénzbeli szolgáltatás
 Háziadó (domestica)
Fenntartotta a vármegye igazgatását
 Párbér (egy része)
Papjának fizette.
 Terménybeli szolgáltatások:
 Kilenced
A XIV. századtól törvényben biztosították, mint terménybeli szolgáltatást. Ez a föld
terményeiből és az állatszaporulatból járt a földesúrnak. Az urbárium lehetőséget adott arra,
hogy a jobbágyok a terhet pénzben váltsák meg.
 Tized
A kilenceden kívül terhelte a jobbágyokat az6 egyház6nak járó tized. Ha nem főpap volt a
földesúr, a világi földesúr rendszerint bérelte a tizedet is. Ilyen helyeken a kilenced és tized
(együttesen a termény ötöde) helyett gyakran csak hetedet vagy nyolcadot szedtek. Az urbárium
úgy rendelkezett, hogy ahol ez a kedvezőbb szolgáltatás, szokásban volt, ezután is megmaradt.
 Ajándék
Természetbeni ajándékot is írt elő az urbárium. A jobbágyoknak évi 2 csirkét és 2 kappant, 12
tojást, 30 telkenként pedig egy borjút kellett szolgáltatniuk a földesúr részére.
 Párbér
Természetbeli szolgáltatás járt a papnak is. A házaspárok után járó párbér nagy része
terménybeli szolgáltatás volt, amelynek mértékét az egyházlátogatási jegyzőkönyvek (canonica
visitatio) tartalmazták.
 Munkaszolgáltatások
 Robot
A munkaszolgáltatás (robot) volt a jobbágy legsúlyosabb úrbéri terhe.
◦ Egésztelkes jobbágy hetenként:
~ 1 igás vagy,
~ 2 kézi robotot
(évenként 52 igás vagy 104 kézi robotot) tartozott teljesíteni. Maga helyett bérmunkást vagy
családtagot is küldhetett robotra.
◦ Háromnegyed telkes jobbágy
◦ Féltelkes jobbágy Robotterhe aránylagosan kevesebb volt,
◦ Negyed telkes jobbágy mint az egésztelkes jobbágyé
◦ Nyolcadtelkes jobbágy
◦ A házas zsellér
101
~ Évi 18 napi kézi robottal tartozott

◦ A házatlan zsellér
~ Évi 12 nap kézi robottal tartozott.
Az évi teljesítményt úgy kellett felosztani, hogy a jobbágynak is jusson ideje földjét
megművelni, Ezért az úrbéri rendelet úgy rendelkezett, hogy a jobbágytól általában csak heti 1
igés vagy 3 kézinapszám volt követelhető, de aratás, szénagyűjtés, kapálás vagy szüret idején
kétszeres mennyiséget is lehet kívánni. Ilyenkor azonban a következő hetet a jobbágy saját
céljaira teljesen felhasználhatta.
 Hosszúfuvar
A munkaszolgáltatások közé tartozott az úgynevezett hosszúfuvar is. A rendes roboton kívül
ugyanis négy egésztelkes (vagy ennek megfelelő) jobbágy kétnapi járóföldre négyökrös igájával
tartozott évenként egyszer fuvarozni. Ha több napig kellett elmaradnia, a többletet beszámították
a robotba.
- Az urbárium fontos rendelkezése volt, hogy az úrbéri perekben az úriszéktől a sedriához, s onnan a
helytartótanácshoz lehetett fellebbezni. Minden más ügyben megmaradt továbbra is az úriszék, illetve
a fellebbvitelre a megyei sedria joga.
Az úrbéri rendelet tehát véget kívánt vetni a földesurak részéről a jobbágyterhek emelésének, s egyúttal
meg akarta szüntetni a további allodizációt. A végrehajtást azonban a nemesi vármegye végezte, s az
gondoskodott arról, hogy a legtöbbször írni-olvasni sem tudó jobbágyok terhére olyan jegyzőkönyvek
készüljenek, amelyek az urbáriumban lefektetett, a szerződéses jobbágyok állapotánál súlyosabb
kötelezettségeket tartalmaznak a jobbágyok terhére. Sok helyen például az urbárium bevezetése előtt nem
szedtek kilencedet. Most mindenütt bevezették. Hasonlóképpen – ahol eddig kevesebb volt – most
emelték a szolgáltatásokat az urbáriumban megállapított mértékig.
II. JÓZSEF JOBBÁGYVÉDŐ IN TÉZKEDÉS EI :

Mária Terézia úrbéri szabályozását fia továbbfejlesztette.
- II. József a jobbágy emberi méltóságának emelésére törekedve 1785-ben megszüntette a jobbágy
elnevezést.
- Minden parasztnak biztosította a szabad költözködés jogát.
- A paraszt ezentúl szellemi pályára szabadon léphetett, vagy kézműves lehetett.
- Sem őt, sem családjának egyik tagját sem lehetett az úr udvarában személyes szolgálatra kötelezni.
- Megkapta az ingó javaira a szabad végrendelkezési jogot.
- Telkétől komoly ok nélkül meg nem lehet fosztani és joga volt bármely visszaélés esetén a megyei
ügyész segítségét igénybe venni.
II. József ezt a rendeletét halála előtt nem vonta vissza, így az halála után is érvényben maradt, sőt a
szabályok lényegét az 1791:XXXV. Tc. törvénybe iktatta. Az országgyűlések sora ígérte a kérdés
végleges rendezését. Mindennek ellenére csak részleges rendezés következett be az 1832-36. évi
országgyűlésen.
Maga II. József jobbágyvédő intézkedéseinek ellenére is lényegében a rendiséget akarta megerősíteni.
Az urbárium és II. József jobbágyvédő intézkedései ellenére a parasztság helyzete fokozatosan romlott. Állandóan növekedtek
a megyei terhek (megyei adó, országgyűlési költségek) s a megyei közmunkák (robot az útépítéshez stb.) is. A földesurak az
úgynevezett regulatióval, a községekben a telkek újrafelmérésével, s a jobb jobbágyföldek rosszabb, majorsági földekkel való
felcserélésével is rosszabb helyzetbe hozták a jobbágyot. A parasztság helyzetének romlását mutatja a zselléresedés folyamata
is.
A R EFO R M KO R I J O BBÁ GY TÖ R V ÉN Y E K J E L EN TŐ SÉ GE :
Az 1832-36. évi országgyűlésen a jobbágyok terheinek kisebb könnyítése mellett keresztülvitték a
jobbágytelken élő nemesek megadóztatását, s ezzel rést ütöttek a nemesi adómentességen (1836:XI. tc.).
Fontos rendelkezés volt a parasztság községi önkormányzatának rendezése (1836:IX. tc.). Elfogadott az
102
országgyűlés egy törvényjavaslatot a jobbágyok örökhagyási és birtokszerzési jogáról is, ezeket azonban
a király nem szentesítette.
A jobbágyok helyzetében az 1839-40. évi országgyűlés hozott újabb enyhítést. Az 1840:VII. tc. lehetővé
tette, hogy egyes jobbágyok vagy egész községek a földesúrral szerződést kössenek, s ezzel összes úrbéri
tartozásaikat örökre megválthassák. Még tovább megint az 1843-44. évi országgyűlés. Ekkor tették
lehetővé, hogy a nem nemesek is nemesi jószágot szerezhessenek (1844:IV. tc.). Ezzel a jobbágyság
felszabadulása még nem vált teljessé. A személyi és dologi kötöttségek megszüntetésére 1848-ban került
sor.
A J O BBÁ GY SÁ G HE LY ZE TE ER D É LY B EN :
A magyarországi jobbágyok helyzeténél rosszabb volt az erdélyi jobbágyok helyzete. Erdélyben a
földesúri igények még sokkal változatosabbak voltak, s bár a kilencedet itt nem ismerték, de a magasabb
állami adók é más szolgáltatások súlyosabb terhet jelentettek, mint a magyarországiak. A robotteher is
súlyosabb volt, a földesúr pedig a jobbágytelket tetszése szerint elcserélhette, ha ugyanolyan értékű földet
adott helyette. Ez rengeteg visszaélésre adott alkalmat.
A Mária Terézi-felé úrbérrendezés nem terjedt ki Erdélyre, illetőleg az Erdélyben életbe léptetett
urbárium (1769) nem változtatott az erdélyi jobbágy helyzetén. A földek felmérése és regulációja
sohasem történ meg. Az országgyűlés a reformkori Erdélyben is kívánt némi könnyítést megvalósítani.
Az 1834. évi erdélyi országgyűlés tárgysorozatán szerepelt az úrbéri szabályozás Erdélyben való
bevezetése is. Mivel azonban az erdélyi rendek először sérelmeikkel hozakodtak elő, a király az erdélyi
országgyűlést feloszlatta, s így az úrbéri szabályozás ott végleg elmaradt.
103
VIII. TÉTEL
A KI RÁLY A RENDI M AGYARORSZÁGON; AZ EGYÉB ÁLLAMF ŐI T I SZTEK
Rendiség: a feudális társadalom azon állapota, amikor a társadalom felső csoportjai rendekbe
szerveződnek és a rendek egymás és a királyi hatalom ellen megpróbálják érvényesíteni közös érdekeiket.
Korai rendiség: 1301 – 1526, érett rendiség: 1526-1848.
A rendi képviseleti monarchia egyik jellemző ismérve, hogy az állam irányításában a király mellett a
rendek is részt vesznek, s közöttük egy relatív egyensúly jön létre. A rendek tudomásul veszik a központi
hatalom tevékenységét, a király pedig garantálja a rendi intézményeket (rex – regnum). Ez a
hatalommegosztás a rendi dualizmus, amelynek fontos jellemzője, hogy míg a király a központi szervek
működésében bír jelentős befolyással, addig a rendek a helyi, területi szerveket működtetik, de a
törvényhozás kompromisszum alapján, a rendi országgyűlés-n zajlik.
A rendi időszakban az uralkodói felségjogokat a törvényesen megkoronázott (Szent Koronával,
esztergomi érsek Székesfehérvárott) király gyakorolhatta. A koronázásnak és a királyi hatalomnak a
jelképei a következőek voltak: korona, jogar, országalma, palást, kard és kereszt. A királyi hatalom alapja
és forrása a Szent Korona volt, amely elméletet a Szent Korona-eszme írja le:
- A jog és hatalom forrása a Szent Korona,
- Minden országlakos a Szent Korona hatalma alatt áll,
- Az ország területe a Szent Korona területe:
 A Szent Korona országai
 Elidegeníthetetlen koronajavak,
 Birtokadomány forrása a Szent Korona
- A király és a nemesség együttesen a főhatalom birtokosai: A nemzet és a király a Szent Korona teste
(totum corpus) – a király nemesít, a nemesség koronáz.
A KORONÁZÁS
Ezáltal jutott hozzá az uralkodó a legtöbb hatalmi jogosítványhoz, s az egyház feletti kinevezési és
rendelkezési jogához a leendő uralkodó. A koronázás a királlyá avatásnak az egyházi és közjogi jellegű
szertartása. Írásba foglalt szabályai – koronázási ordók
- Folyamata:
 Világi rész:
 világi támogatottság publikálása
 nép formális megkérdezése
 világi eskü
 Egyházi rész:
 püspökszentelés mintájára celebrált egyházi szertartás – isteni kegyelem
 hatalmi jelvények átadása
 egyházi intelem – keresztény monarcha kötelességei
 egyházi eskü: igazságosságra, béke megtartására, gonoszság elleni harcra, gyengék
védelmezésére
 fölkenés: jobb karján és hátán
 hatalmi jelvények átadása
 koronának a király fejére helyezése
 ünnepélyes Te Deum
 koronázási mise
- Királyi hatalom jelképei:

 Korona – római időkben a császár hatalmának állandó jelképe lett; magyar korona II. Szilvesztertől,
eredetileg nyílt
 Jogar – augurok jóslási tevékenységére szolgáló pálcából Augustus korában lett hatalmi jelvény
 Országalma – gömbölyű Földet jelképezi – Föld felett gyakorolt hatalmat illusztrálja
104
 Palást – hatalom tökéletessége és teljessége, védelmező hatalom

 Kard – perzsa tradíciók, kétszer vonták ki a koronázás során
 Kereszt – 13. sz., III. Béla – kettős kereszt
A királyi hatalom megszerzése és legitimációja a trónbetöltési módokkal írhatók le:

- Vérségi elv
 Seniorátus – a patriarchális nagycsaládban a legidősebb vezetésre alkalmas férfi örökli a hatalmat
 Primogenitúra – elsőszülöttség; a család vagyonát, jogait és a trónt az apa halála után az elsőszülött
fiú örökölte
 Levirátus – az özvegyasszony az elhunyt férj fivéréhez, vagy közeli rokonához megy férjhez –
családi vagyonközösség egyben tartása
- Választási elv – bárók, főpapok és az országgyűlés választási joga
- Örökléssel korlátozott választás (Timon Ákos)
Két alapelv kell a királlyá választáshoz:

- Vérség
- Alkalmasság (idoneitás – fizikai, testi és szellemi alkalmasság)
Rendi korban érvényesült:

- Vérség+választás+pápai támogatás (Károly Róbert)
- Leányági örökösödés (Mária)
- Királyi leány férje (Zsigmond)
- Rendek választása (Mátyás)
E GY É B Á LLA M FŐ I TIS Z TEK :

A király helyettesítésére több lehetőség volt:
- Anyakirálynő
 Ha a király kiskorú volt, az Árpád-házi gyakorlatnak megfelelően anyja helyettesítette a
kormányzásban
- Corregens
 Ha a magyar trónon nő ült, munkájának megsegítése céljából meghatározatlan hatáskörrel a férjét
maga mellé vehette a kormányzásban
 Mária Terézia – Lotharingiai Ferenc
 Megbízatás a királynő halála után nem élhetett tovább
 A corregens felségjogokat nem gyakorolhatott, kiváltságokat nem adományozhatott
 Ország rendjeire fel kellett esküdnie
 Nádori hatáskör működése nem befolyásolta
- Dux
 Királyi hatalom territoriális megosztása
 Ducatus – hercegség;
 1048 - Béla herceg I. Andrástól megkapta az ország harmadát kitevő terület feletti hercegséget – itt
királyi jogokat gyakorolhat
- Rex junior
 Ifjabb király intézménye
 Ország egy hányadát kormányozhatja, királyi jogokat gyakorolhat; háborúzhat, saját udvartartást
vihet, törvénykezhet stb.
 Nagyobb király megőrzi elsőbbségét a kisebbel/ifjabbal szemben
 Pl.: II. András regnálása alatt Béla lett ifjabb király
105
- Reginatus
 A királynéi javakkal a király felesége szabadon rendelkezhet
 Királyi címét nem saját jogán bírja, férje méltóságában osztozik
 Férjének alattvalója marad
 Felségnek hívják
 Megkoronázták, de ehhez az aktushoz közjogi funkciók nem társultak
- Megbízottak
 Ha a király akadályoztatva van hazai ügyeinek intézésében
 Világi vagy egyházi méltóság felkérése
 Pl. János esztergomi érsek II. Andrástól
- Helytartó – locumentens regius
 Király nem teljes értékű helyettese
 Királyi akarat hazai végrehajtója
 Megbízatásukat az uralkodótól nyerik, király utasításai szerint igazgatják az országot
 Később feladata beolvad a nádori tiszt általános helyettesítő funkciójába, bár a helytartóság, mint
kormányszerv állandósulásával különválnak bizonyos feladatok a nádorságtól
 1723-helytartótanács felállítása, elnöke a nádor, aki átveszi a helytartói funkciót
- Kormányzó – gubernátor
 Ha a király gyengeelméjű, ill. kiskorúsága miatt nem tudja az ország ügyeit intézni
 Vagy az uralkodó rendelte (pl.: V. István), vagy az országgyűlés (Mátyás mellé Szilágyi Mihály)
 Jogköre azonos a királyéval, de korlátozottabb:
 Igazságszolgáltatásban 12 tagú tanáccsal jár el
 Hűtlenségi ügyekben nem bíráskodhat,
 Kegyelmet nem adhat,
 Kinevezési jog gyakorlásában 4 tagú tanáccsal jár el,
 Birtokadományozás felső határa 32 telek
 Kossuth Lajos - 1849, Horthy Miklós – 1920-44.
- Kormányzóelnök
 az elnevezésben hangsúlyosabb az elnök, mint a kormányzó: valójában köztársasági elnök, nem
pedig királyhelyettesítő, kinevezett megbízott
 Kossuth Lajos - 1849, Horthy Miklós – 1920-44.
- Fejedelem
 kezdetben a törzsszövetség fejeként, Árpádnak és utódaina címe, a törzsszövetségben elfoglalt
vezető helyük megjelölésére szolgáló elnevezés
 kialakulása: hatalomcentralizáció terméke, illetve a vérszerződéshez és Árpád megválasztásához
köthető a tiszt megjelenése
 Géza államszervező tevékenysége István keresztény államépítésében teljesedett ki, amikor a
fejedelmi méltóság helyébe a királyi hatalom lépett
- Erdélyi fejedelem
 János Zsigmond viselte – 1570. speyeri egyezmény biztosította számára a princeps titulust
 1571 – Báthori István szerzi meg a címet
 1575-től állandósult a fejedelmi megnevezés
 A fejedelmi hatalom Erdély önállóságának de facto elismerésével szilárdult meg
 Erdélyi három nemzetből álló országgyűlés választotta a jelölt elé szabott választási feltételek
elfogadása esetén
 Jogkörét Erdély sajátos politikai helyzete, a török portához fűződő viszonya, illetve a magyar
politikában játszott szerepe határozta meg
 A török porta igényt tartott a fejedelem megerősítésére /athname/, s a hűbéres viszonyt kifejező
aktusra: méltósági jelvények elküldése
 Szabad külpolitikai tevékenységet folyatott a török érdekek tiszteletben tartásával
106
 A fejedelmek a diplomácia, hadüzenet, békekötés intézésének korlátlan birtokosai

 Jogkörei:
 országgyűléssel kapcsolatos
 Végrehajtó hatalom /korlátozás nélkül/ - belügy, hivatalok kinevezése, tisztviselők leváltása
 Gazdaságpolitika irányítása, kincstári jövedelmekkel való rendelkezés
 Legfőbb bírói hatalom
 Hadsereggel kapcsolatos jogok
 Egyház körüli jogok – protestantizmus hivatalossá tétele
◦ Központosítás feltételei megvalósultak, bár a hatalmi harcok, belső csatározások gyengítették
a fejedelmi hatalmat
- Vezérlő fejedelem
 1705 – szécsényi diéta – konföderáció megalakítása, új államfő – vezérlő fejedelem – Rákóczi
teljhatalma
 Kétirányú megszorítás – szenátus (fejedelem ellenőrzése); konföderált rendek (törvényhozó
hatalom)
 Fejedelem köteles volt döntéseit a rendek gyűlésével jóváhagyatnia
 Rendi alkotmányos keretek közé szorított, erősen korlátozott államfői status
 Nem kapott nemzetközi elismerést.
NE T ( NÉP KÖ Z TÁ R SA SÁ G E LN Ö KI T A N Á C SA )
Az 1949-es alkotmány szovjet mintára deklarálta egyfajta kollektív államfőként a Népköztársaság Elnöki
Tanácsát (NET), amelynek nem voltak közjogi hagyományai Magyarországon.
A NET önálló jogkörrel alig rendelkezett, azonban az országgyűlést helyettesítő jogköre szinte korlátlan
lett. Az országgyűlés azonban alig ülésezett, így a NET helyettesítő jogköre lett a főszabály.
Az alkotmány módosításán kívül minden kérdésben jogszabályt alkothatott, azonban ez a formalitások
miatt nem törvény volt, hanem törvényerejű rendelet (tvr.), amellyel leegyszerűsödött a jogalkotás,
ugyanis ezzel nem kellett bevárni az országgyűlés ülésszakát, így nyilvános vitákra sem került sor,
pusztán csak be kellett mutatni ezeket az országgyűlés következő ülésén. Törvényrendeletekkel
törvényeket is módosíthattak.
- Saját hatásköre:
 az országgyűlés napjának kitűzése
 tv. hitelesítése és kihirdetése
 népszavazás elrendelése (ennek hiányoznak a jogi keretei)
 követek küldése, fogadása
 kegyelmezési jogkör (elvileg csak egyéni kegyelem, de sor került közkegyelemre is tvr. keretében)
 kinevezési hatáskör: államtitkárok, fontosabb állami alkalmazottak, fegyveres erők magasabb rangú
tisztjei esetében
 kitüntetések, címek alapítása és adományozása
 tanácsok alkotmányos felügyelete
 egyházi kinevezésekhez való hozzájárulás
 diszpenzációs jog: a hivatásos bírák kinevezésekor a szükséges képesítés alóli felmentés
- Működés:
 ügyrendjét a párt titkársága tárgyalta és állította össze
 eleinte havi 1-2 ülés, később 3-4 alkalom
KÖ Z TÁ R SA SÁ GI E LN Ö K
- A köztársasági elnök jogköre szűkebb lett a hagyományos polgárai köztársaságok elnökeinek
jogkörénél.
- Az elnök megválasztását jelölés előzi meg. (legalább 50 képviselő ajánlása). Ha csak egy jelölt van,
nemzetgyűlés kétharmadának jelenlétében közfelkiáltással megválasztható, egyéként a választás titkos.
107
- A megválasztásához az összes képviselő kétharmadának szavazata szükséges, s ha az első fordulóban

ez nem eredményes, újabb jelölést követően hasonló feltételekkel választható meg. Ha ekkor sem nyeri
el egyik jelölt sem a megfelelő támogatása, a harmadik fordulóban a legtöbb szavazatot kapott jelölt
lesz az elnök. A köztársasági elnök nemzetgyűlési megválasztását követően esküt, illetve fogadalmat
tesz.
- A köztársasági elnök felelőssége az 1848.évi III. törvénycikk miniszteri felelősségén alapszik.
A végrehajtó hatalmat a köztársasági elnök a Nemzetgyűlésnek felelős minisztérium által gyakorolja. Ő
nevezi ki a parlamenti többség alapján a miniszterelnököt és a miniszterelnök előterjesztése alapján
kormány tagjait.
- A köztársasági elnök minden rendelkezéséhez és intézkedéséhez a miniszterelnök vagy az illetékes

felelős miniszter ellenjegyzése szükséges.
- A nemzetgyűlés által elfogadott törvényeket ő hirdeti ki. A törvényhozással kapcsolatban egyszeri
szuszpenzív vétójogot gyakorolhat, azaz a kihirdetés elrendelése előtt 15 napon belül a törvényt újabb
megfontolás végett, észrevételeinek közlésével, egy ízben visszaküldheti a Nemzetgyűlésnek; a
Nemzetgyűlés által hozzá másodízben átvett törvényt azonban tizenöt napon belül kihirdettetni köteles.
- A hadüzenet és békekötés jogának gyakorlását csak a Nemzetgyűlés előzetes hozzájárulásával
gyakorolhatja. A Nemzetgyűlést csak kormány vagy a képviselők kétötödének kezdeményezésére
oszlathatja fel.
108
IX. TÉTEL
AZ ORSZÁGGYŰLÉS
KIALAKULÁSA ÉS MŰKÖDÉSEA RENDI MAGYARORSZÁGON
A M A GY A R O R SZÁ G GY Ű LÉS E LŐ ZM ÉN Y EI
Biztos történeti nyomok igazolják, hogy az Árpádok korában a nemzetgyűlés intézménye fennmaradt és a
magyar nemzetgyűlés sokkal szélesebb, demokratikusabb alapon nyugodott, mint akár Anglia, akár más
nyugati állam országgyűlése, mert nemcsak a koronahűbéreseket, hanem a nemzet összes szabad tagjait
magába foglalta. Ott voltak a katolikus egyház zsinatai, főként I. László és Könyves Kálmán uralkodása
alatt mintegy valóságos országos gyülekezetként tűntek fel, ahol megjelentek a király és a tanácsadói, az
egyházi és világi méltóságok, s ahol döntéseket hoztak, szabályokat állapítottak meg. A magyar
törvényhozó országgyűlés legfontosabb előzménye a székesfehérvári törvénynap intézménye volt. A
koronázó városban alkalmanként megtartott ítélkező gyűlés eredeti funkciója szerint nem törvényhozó,
hanem törvénykező szerv volt. Itt az elnyomottak panaszaikat félelem nélkül előadhassák, és ügyükben
ítéletet mondjanak. A király legfőbb joga és kötelezettsége: az igazságszolgáltatás gyakorlása, a korai áll
a fejlődésben különös hangsúlyt kapott. A királyi jogszolgáltatás, a iurisdictis jóval szélesebb fogalom a
mai igazságszolgáltatásnál, nem ritkán kormányzati döntések megfogalmazására is kiterjedt. Az
ítélkezésen, vagyis a megsértett jogrend helyreállításán túl, célja még az érvényes jog megállapítása is.
Ilyen értelemben bizonyos mértékig alapjául szolgálhatott a törvényalkotásnak is. Az országgyűlések
előzményei kereshetők még a serviensek gyűléseiben is, amilyen volt az 1267. évi esztergomi gyülekezet
is, melyre az egyik nemes birtokügyének rendezése adott alkalmat. E congregatiókon kizárólag a
serviensek vettek részt, nem egyesültek a bárókkal és főpapokkal. Nem mellőzhető a királyi tanács
megemlítése sem az előzmények között. Ugyanis amíg szervezett formában funkcionáló országgyűlés a
nem alakult ki, az uralkodó az ország képviseletében az előkelőkkel, főpapokkal és bárókkal tanácskozott.
A 13. század végén tapasztalható a különböző formák összeolvadása, minek eredményeképpen az 1290 és
1298 évi parlamentum publicum már törvényhozó országos gyűlésként funkcionált. E gyülekezetben
megjelentek immár a rendek, s közreműködésükkel és hozzájárulásukkal születtek meg a kibocsátott
dekrétumok. A rendi országgyűlés intézménye csak a 15. századra állandósult, ettől kezdve beszélhetünk
viszonylagos rendszerességgel összehívott és teljessé váló rendi országgyűlésről. Az Anjouk korában nem
volt szokásban az országos gyűlések összehívása. Ezt a főrendek meglehetősen sérelmezték is. a főpapság
egyházi átok kilátásba helyezésével kényszeríttette Károly Róbertet az összes nemesek összehívására a
Rákos-mezejére. A Hunyadiak korában végleges formát öltő rendi képviseleti monarchia nem
nélkülözhette immár a rendi gyűlésintézményét. A 15. századra megerősödő rendi dualizmus
legfontosabb eszköze és működési terepe lett a rendi gyűlés. Az ország 3 részre szakadását követően a
szuverenitás megosztottságának eredményeképpen a törvényhozás és meghasadt.
AZ O R SZÁ G GY Ű LÉS K ÉPV I SE LE TE:

A főpapok és bárók mellett a köznemesség, majd a 15. századtól a szabad királyi városok polgársága
jelent meg, illetve képviseltette magát a tanácskozásokon. A tárgyalásokon helyet foglaltak az érsekek és
megye püspökök, a bárók, mágnások, a körükből kikerülő főispánok. Változást a mohácsi vészt követő
zavaros korszak, majd az ország 3 részre szakadás hozott. Ferdinánd országgyűlési meghívó leveleiben
már nem az egész nemességet szólítja meg, csak azt kéri a vármegyétől, hogy követeket küldjön a
nemesek személyes megjelenése, legyen. Ez a követ már nem egyszerűen helyettesíti a távollévő
nemeseket, hanem képviseli azokat. Méghozzá teljes körűen, hiszen ő, a vármegyei közösség követe vált
az országgyűlés törvényalkotó joggal rendelkező tagjává. A szabad királyi városok kezdettől fogva
csupán követek által képviseltethették magukat a gyűléseken. Követekkel képviseltette magát, továbbá
több egyházi testület, jelen voltak a kiváltságos apátok és prépostok, a birtokkal rendelkező kolostori
elöljárók, a pálos rend főnöke.
109
AZ O R SZÁ G GY Ű LÉS SZ ER V EZE TE:

Király hívja össze szóban majd írásban!
Helye Rákos, Ideje és tárgya.
- Megjelenés:
 Tömeges (minden nemes jelen van)
 Követ (Nemesi vármegye és szabad királyi város 2-2 követe.)
 Meghívás (papok, bárók Személyes meghívólevél, Nemes szabad királyi város lakói kollektív
meghívó levéllel)
A tárgyalásokat még a tömeges országgyűlések idejében is jellemezte bizonyos elkülönülés a király
tanács ugyanis általában a gyűléssel egy időben ülésezett, egyfajta előkészítő szerepet vállalva magára,
mely a 15. századra az egyre határozottabb különálló mester elnökölt és vette ki a szavazatokat. A döntés
az egyenként szedett szavazatok alapján születet meg. A tárgyaló tágabb királyi tanács nyomán jött létre
az 1608-ban végső formát nyert felsőtábla, mely a tanácskozásait már a nádor elnökletével tartotta. Az
alsótábla a vármegyei nemesség követei által történő képviseleti rendszer kialakulásával született meg. Az
alsótáblára delegált követek, a királyi személynök elnökletével tartották üléseiket. A 2. tábla között a
kapcsolatokat üzenetváltás útján tartották, ha a szükség úgy hozta, közös tanácskozásokat is hirdettek. Az
így kialakult kétkamarás Országgyűlés a polgári parlamentnek is modelljévé vált, s kisebb
megszakításoktól eltekintve, a 20. század közepéig a magyar parlamentáris élet jellemzője volt.
- Szervezete:
 Egy kamarás
 1526 után már 2 kamarás
 1608: I. tc. állandósul a 2 kamara
AZ ORS ZÁGGYŰ LÉSEK TANÁCSKOZÁSA I:

Az Országgyűlések tanácskozásai megszabott rend szerint zajlottak, jóllehet a diéta ülésezéseire
vonatkozó házszabályokat az 1848-as népképviseleti Országgyűlést megelőzően nem fogadtak el. A
gyűlést a király hívta össze az úgynevezett királyi meghívólevéllel. A királyválasztó Országgyűlést
általában a nádor hívására tartották, ezt a nádori cikkelyek kibocsátásakor törvényekben is rögzítették. A
királyi meghívólevél tartalmazta a megtartandó diéta időpontját, helyét, alkalmanként a legfontosabb
tárgyakat is, melyeket az uralkodó preparált a gyűlésnek. A vármegyék és a királyi városok, mint
testületek kaptak meghívókat. Az összehívás gyakorisága változó volt, valamiféle határozott
kötelezettségről csak a 15. századtól szólhatunk. A meghívó kibocsátás igen fontos érvényességi kelléke
az Országgyűlésnek, mert a gyűlés jogilag csak vált teljessé, ha mindazok, akik meghívandók voltak,
valóban meg is hívattak. Az Országgyűlések megnyitásának időpontja a 15. századi rendelkezések szerint
pünkösd és Szent György napja volt, a diéták időtartalma azonban változó. Az Országgyűlések helyére
kialakult gyakorlat szerint a mohácsi vészt megelőzően leginkább Rákoson tartottak üléseket. Az
Országgyűlésre szóló meghívó kézhezvétele után a vármegyevezetés, a városi magistratus intézkedett a
követek megválasztásáról. A meghívólevél által megjelölt tárgy ismeretében a megyei és városi vezetők
kialakíthatták véleményüket. Sérelmeiket és kívánságaikat ugyancsak összefoglalták a diétán való
szóvátétel végett. A főurak és követek a gyűlésre megérkezve bejelentkeztek regisztrálásra. A felsőtábla
tagjai a nádornál illetőleg a hercegprímásnál tették tiszteletüket a követek a personalisnál mutatták be
megbízólevelüket. Az Országgyűlés megnyitása a királyi előterjesztések átvételével történt.
AZ ORS ZÁGGYŰ LÉS HA TÁ S KÖ R E KI TER J E D T:

- királyválasztás,
- koronázás,
- királyhelyettesítés,
- a nádor és a koronaőrök választása,
- a hitlevél tartalmának megállapítására,
- a bírói hatalom gyakorlása a hűtlenségi esetekben,
110
- a határok kiigazítása,
- az ország védelmi kérdésekre,
- a hadügy, az általános nemesi felkelés szervezésének elrendelése,
- az adómegajánlás,
- a porták kiigazítása,
- a szabad királyi városi rangra emelés,
- az ünnepélyes honfiúsítás a sérelmek és kívánalmak egybeállítása és felterjesztése,
- s általában mindazon ügyek, melyeket az ország régebbi s újabb törvényei az Országgyűlés elé és a
rendek tárgyalásaira utaltak.
A tanácskozások tárgysorrendje általában propozíciókhoz kötött volt, a dinasztiával megromlott viszony
azonban a rendeket arra késztette, hogy sérelmeik előzetes tárgyalását s azok orvoslását követeljék,
mielőtt a királyi javaslatok fölötti disputába fognának. A szavazatok eredetileg az alsótáblán és fejenként
oszlottak el. A szabad királyi városok számának gyarapodásával azonban a köznemesség keresztülvitte
annak deklarálását, hogy a városi követek összesen csak egy szavazattal bírjanak. A szavazatokat nem
számolták, hanem mérlegelték. A követeket egyébként jelentkezésük sorrendjében illette meg a szó. A
rendek kínosan ügyelt arra, hogy a szólás szabadságát semmi se sérthesse meg s e kérdésben az udvarral
szemben is mindig egységes álláspontot foglaltak el. A tárgyalások nyelve, tekintettel a tömeges
megjelenésre és az alsóbb nemesi rétegekre nem kifejezetten jellemző latin nyelv ismeretére, a 16.
századot megelőzően, feltehető hogy túlnyomóan magyar volt. Az Országgyűlés határozat a király
szentesítésével vált csak törvénnyé, teljes érvényét azonban csak a kihirdetést követően nyerhette el. A
szentesítés meghatározott előírások szerint történt. A királyi aláírás mellett, a törvények szövegét
tartalmazó dokumentumot el kellett látni a nagyobb királyi pecséttel is, valamint az Országgyűlés
megnyitásánál szokásos szertartások keretében a rendeknek átadni.
AZ O R SZÁ G GY Ű LÉS HA TÁ SKÖ R E :

- Törvényhozás
- Adómegszavazás
- Hadüzenés, Békekötés
- Királyválasztás
- Nádor és koronaőrök választása
- Ritkán bíráskodás
111
X. TÉTEL
A KÖZPONTI SZERVEK A RENDI M AGYARORSZÁGON
Rendiség: a feudális társadalom azon állapota, amikor a társadalom felső csoportjai rendekbe
szerveződnek és a rendek egymás és a királyi hatalom ellen megpróbálják érvényesíteni közös érdekeiket.
Korai rendiség: 1301 – 1526, érett rendiség: 1526-1848.
A rendi képviseleti monarchia egyik jellemző ismérve, hogy az állam irányításában a király mellett a
rendek is részt vesznek, s közöttük egy relatív egyensúly jön létre. A rendek tudomásul veszik a központi
hatalom tevékenységét, a király pedig garantálja a rendi intézményeket (rex – regnum). Ez a
hatalommegosztás a rendi dualizmus, amelynek fontos jellemzője, hogy míg a király a központi szervek
működésében bír jelentős befolyással, addig a rendek a helyi, területi szerveket működtetik, de a
törvényhozás kompromisszum alapján, a rendi országgyűlésen zajlik.
Központi szervek
Rendi időszak 1526-ig

 Királyi tanács
 Királyi kancellária Országos méltóságok: Udvari méltóságok:
 Országgyűlés  Király  Kamarás / főajtónálló
 Nádor mester / udvarmester
 Országbíró  Főpohárnok mester
 Tárnokmester  Étekfogó mester
 Kancellár  Főlovászmester
 Személynök  Hírnökök ispánja
 Főkincstartó
 Koronaőrök
T ES TÜ LE TI SZ ER V EK
- Királyi tanács
 Károly Róbert idején kormányzati szervvé vált, tagjait a király választotta, előterjesztéseit
elfogadta, vagy nem
 A kormányzás valamennyi ágába beleszólhatott
 Feladatai:
 Törvényhozás és királyi rendeletek kiadása
 Méltóságok, hivatalok betöltése
 Külügy
 Hadügy
 Pénzügy
 Gazdasági feladatok
 Birtokadományozással kapcsolatos ügyek
 Bíráskodásban is részt vett
 Interregnum idején Országtanáccsá alakult át
 15. századra végrehajtó apparátussá alakult át
 Létrejött a kistanács: a nagyobb létszámú tanács igazgatta az országot, amelynek elveit kistanács
dolgozta ki
 Hunyadi János kormányzósága alatt önállóan működött
 Mátyás uralkodása alatt háttérbe szorult, majd a 15. században újra felerősödött szerepe
 1526 után Magyar Tanácsként működött tovább
 1687-ben az országgyűlés felsőtáblájába olvadt bele
 Felépítése: 1500:10. tc.: 4 főpap és 4 báró + 16 nemes
112
- Királyi kancellária
Reformok:
 Lajos:
 bíráskodási funkciót kap -> királyi különös jelenlét bírósága, élén a kancellár
 Nagykancellária létrehozása, élén a főkancellár, feladatai: királyi nagypecsét kezelése, klasszikus
írásbeli feladatok
 Titkos kancellária létrehozása, élén a titkos kancellár, feladatai: bizalmas tanácsadás, diplomáciai
feladatok, királyi titkos pecsét kezelése
 Zsigmond:
 Kisebb kancellária felállítása, a bíráskodási feladatok írásbeli ügyeinek intézésére
 Mátyás:
 a kisebb kancelláriát a személynök alá rendeli
 királyi személyes jelenlét fóruma, első állandó bírói fórum
 Nagykancellária plusz feladata: belső államügyek intézése
 Titkos kancellária: külügy, diplomácia, bizalmas feladatok
 1464: főkancellár bíróságát (királyi különös jelenlét) megszüntetni, a főkancellári s titkos
kancellári címet egyesíti
- Országgyűlés:
Az országgyűlés, mint rendi gyűlés a 15. században állandósul. A 15. századra megerősödő rendi
dualizmus legfontosabb eszköze és működési terepe lett. Mindvégig tényezője maradt a magyar
államéletnek, méltó ellenfele az abszolutizáló udvarbak, oltalmazója a magyar függetlenségnek, s a
vértelen polgári átalakulás vezénylője, s a rendszerváltozás megvalósítója lett.
Feladatai:
 törvényhozás,
 adómegszavazás,
 hadüzenet-békekötés,
 királyválasztás,
 nádor és koronaőrök választása,
 ritkán bíráskodás (felségsértési, hűtlenségi ügyek).
EGYEDI SZERVEK
- Országos méltóságok
 Nádor
A rendi korban szilárd, rendi tisztség, hatáskörét 1485-ben Mátyás rendezte a nádori cikkekben:
1. A királyválasztó országgyűlés összehívása, első szavazat leadása.
2. A kiskorú király gyámja és gondnoka.
3. Király nemlétében vagy kiskorúsága idején országgyűlés-t hirdethet.
4. Az ország főkapitánya.
5. Az egyenetlenségek elsimítója.
6. Király és rendek közötti viszályt kiegyenlíti.
7. Követek fogadása, ha a király nem teheti.
8. Vitatott birtokadományokban dönt, a király elé terjeszti.
9. Az ország legfőbb bírája.
10. A király távollétében annak helytartója.
11. A kunok főbírája és örökös ispánja.
12. Dalmácia bírája.
A nádor a rendi érdekek képviselője, országgyűlés választja (garanciális jelleg) 1608-as koronázás
utáni első tv. ck. szerint. országgyűlés felső táblájának elnöke. 1790-től Habsburg főhercegek töltik
be, és 1867-ben megszűnik ez a tisztség
113
 Országbíró
 a nádor helyettese az udvarbíró, a királyi udvarban bíráskodik az udvari népek fölött, majd a 13.
század második felétől országbíró (hatásköre bővül)
 A nádor utáni országos nagybíró
 hatásköre kiterjed valamennyi lakosra
 az 1222-es Aranybulla 9. cikke szerint joghatósága az udvarhoz kötött, de az itt megkezdett pert
bárhol befejezheti
 a királyi jelenlét bíróságán ítélkezik
 Elnököl a királyi kúria lovagi becsületbíróságán
 Helytartótanács másodelnöke
 Hétszemélyes tábla tagja
 Tárnokmester
 a 13. század végén pénzügyi feladatait a főkincstartó veszi át
 csak bírói tevékenysége marad meg -> tárnoki szék=szabad királyi városok bírói fóruma
 helytartótanács tagja
 felsőtábla tagja
 Kancellár
Reformok:
 Lajos:
◦ bíráskodási funkciót kap -> királyi különös jelenlét bírósága, élén a kancellár
◦ Nagykancellária létrehozása, élén a főkancellár, feladatai: királyi nagypecsét kezelése,
klasszikus írásbeli feladatok
◦ Titkos kancellária létrehozása, élén a titkos kancellár, feladatai: bizalmas tanácsadás,
diplomáciai feladatok, királyi titkos pecsét kezelése
 Zsigmond:
◦ Kisebb kancellária felállítása, a bíráskodási feladatok írásbeli ügyeinek intézésére
 Mátyás:
◦ a kisebb kancelláriát a személynök alá rendeli
◦ királyi személyes jelenlét fóruma, első állandó bírói fórum
◦ Nagykancellária plusz feladata: belső államügyek intézése
◦ Titkos kancellária: külügy, diplomácia, bizalmas feladatok
◦ 1464: főkancellár bíróságát (királyi különös jelenlét) megszüntetni, a főkancellári s titkos
kancellári címet egyesíti
 Személynök
 Mátyás idején létrejövő méltóság – kisebb kancellária – bíráskodás
 A király személyes jelenlét bíróságának vezetője
 A Királyi Tábla elnöke
 A személynöki szék vezetője – szabad királyi városok fellebbezési fóruma
 1608: országgyűlés alsó táblájának elnöke
 Király megbízható embere
 Főkincstartó
 A tárnokmester gazdasági feladatait veszi át
 Koronaőrök
 1464-ben Mátyás hozza létre
 főpap
 eleinte valódi feladatokat látnak el, majd a rendi korban puszta címekké válnak
 1526 után közjogi értelemben megszűnnek
 kinevezésük kizárólagos királyi jog ok és főurak, majd csak világi főurak közül kerülnek ki
 az országgyűlés választja 2-2 katolikus és protestáns főúr közül
114
 feladatuk a korona őrzése, országhatáron belül tartása (+koronaőrség 1608-tól)

 rendi biztosíték jellegük van
- Udvari méltóságok
 Jellemzők:
 Eleinte valódi feladatokat láttása
 majd a rendi korban már puszta címekké válnak
 1526 után közjogi értelemben megszűnnek
 kinevezésük kizárólag királyi jog:
 kamarás – főajtónálló mester – udvarmester
 főpohárnok mester (főbocsár)
 étekfogó mester (asztalnok)
 főlovászmester
 hírnökök ispánja
115
XI. TÉTEL
A KÖZPONTI SZERVEK A HAB SB URG-MAGYARORSZ ÁGON
A Mohácsot megelőző időszakhoz képest alapvető változások következtek be a központi hatalom, a

"kormány" kialakításában:
- a korábbi rendi dualizmus helyett lehetővé tették a fejedelmi önkényuralom, tehát a rendek közbejötte
nélküli, kizárólagos uralkodói végrehajtó hatalom kiépítését
- ezért az államigazgatás, illetve annak egyes ágai vezetésére olyan központi kormányszervek alakultak,
melyek tevékenységüket az uralkodó megbízásából végezték, és csak neki tartoztak felelősséggel
- e rendszer kifejlődésével az apparátus önállóan kezdett dolgozni, kialakult a bürokratikus,
tevékenységét hivatásszerűen végző államigazgatás, amely így függetlenebbé vált az uralkodótól,
elkezdett önállóan ellátni bizonyos ügyeket,
- másrészt hozzájárult ahhoz, hogy az állam igazgatása megszűnjék egy-egy nagyúr vállalkozása lenni.
ehelyett hivatásos, központi irányítású, egységes állami szervvé alakult.
Mindent összegezve létrejöttek a dikasztériumok. E dikaszteriális kormányzás alapját I. Miksa császár
vetett meg, aki burgundiai mintát véve alapul kezdte kiépíteni saját végrehajtói hatalmát.
A D I KA SZ TÉR IU M O K TÖ R TÉN E TÉ T ÉLES HA TÁ R V O N A L MEGHÚZÁ SA NÉLKÜ L KÉT

SZA KA S ZR A O SZ THA TJ U K:
- a Habsburg nagyhatalom, birodalom kialakulásáig (17- 18. század fordulója)
- 18- 19. század, s felvilágosult abszolutizmus időszaka, Mária Terézia, II. József, II. Lipót uralkodása.
Mindkét periódusban megfigyelhető a dikasztériumok, kormányszékek kétféle csoportjának működése
(egyfajta dualizmus jelenik meg ismét):
- az egész Habsburg Birodalom irányítására, a legfőbb kérdések eldöntésére hivatott szervek Bécsben,
az udvarban működtek, az egész birodalomra kiterjedő hatáskörrel.
- a csak az egyes területeket, így- Magyarországot tekintve, amely jórészt különbözött, elkülönült az
örökös tartományoktól- pl.: a Magyarországot érintő ügyekben eljárni hivatott főbb szervek pedig az
udvartól elkülönülve, leginkább Pozsonyban működtek.
A Bécsben székelő, udvari központi kormányszékek túlnyomó befolyást gyakoroltak minden ügyre, az
egyes országok, örökös tartományok kormányszékei a bécsi szervek vezetése alatt működtek. A magyar
rendeknek természetesen ez nem tetszett, ezt mindig panaszolták, és kérték, hogy a magyar ügyekben
magyar szerveknek legyen joga a királynak javaslatokat tenni. De Magyarország a törökdúlás idején
rászorult az uralkodó többi országának pénzügyi és katonai támogatására, ezért kénytelen volt elismerni,
hogy vannak nem tisztán Magyarországot érdeklő, úgynevezett vegyes ügyek (negotia mixta),
amelyekben idegen hatóságok intézkedhetnek. 1569-ben a magyar rendek törvényben (VIII. tc.) ismerték
el a központi udvarszervek hatáskörét. Pl.: gazdasági, külügyi ügyekben (csupán annyit kötöttek ki, hogy
a királyt mindenkor kísérje 2 magyar tanácsos, de e szabálynak sem lett sok foganatja a későbbiekben).
Tisztán magyar ügy maradt az igazságszolgáltatás és az ország jogaira és szabadságára vonatkozó ügy,
ezt a magyar tanács rendezte a tv. szerint.
A KO R M Á N Y SZÉ KE KE T Á LTA LÁ N O SA N J ELLEM Z I, HO GY :

- egyenrangú tanácsosokból álló kollégiumok, melyekben
- főurak és nemesi rendűek mellett polgári egyének, szakemberek is érvényesülhetnek,
- őket a király nevezi ki,
- neki tartoznak felelősséggel,
- az ügyeket együttes tanácskozással intézhették (grémiumok, így nincs egyéni felelőssége a
vezetőjének)
116
- melynek eredményét a kormányszék vezetője az uralkodó elé terjesztette döntés végett
A B ÉC SI KÖ ZPO N TI KO R M Á N Y SZÉK EK :
A dikasztériumok első periódusában 4 fontos központi szervről kell említést tennünk, amelyek
meghatározóak voltak a magyar kormányszervekre nézve is.
Ezek:
1. Udvari Tanács:
A 15. századtól látja el feladatát, a 16. század elejétől változik meg a neve titkos tanácsra.
 Csaknem 2 évszázadon keresztül a Habsburgok kül- és belpolitikájának lelke
 az uralkodó legfőbb tanácsadó testülete, ilyen értelemben az összes központi kormányszék feje,
amely nélkül fontosabb ügyekben az uralkodó nem döntött,
 tagjai a császár bizalmasai voltak, számuk változó: a 16. században: 6 tanácsos, a 17. században: I.
Lipót halálakor 150 fő. (később már nem volt operatív testület, a tanácsosi rang puszta címmé vált.
A testület néhány átalakulás után elvesztette jelentőségét.)
 Ülésein a főudvarmester elnökölt (ha az uralkodó jelen volt, akkor ő /az osztrák főudvarmester)
 Az ülésekre gyakran meghívták a központi hivatalok vezetőit is, tehát azon nem csak titkos
tanácsosok vettek részt
 A 16- 17. században fontos szerepe volt: a főbb belpolitikai ügyekben (pl.: koronázások,
országgyűlések összehívása) zajló előkészítő tárgyalások helyszíne volt.
 Ezt követően maga a titkos tanács pusztán reprezentatív szerv lett, ünnepélyes alkalmakkor ült
össze
 Lipót óta a titkos tanács ülései előtt bizottsági tárgyalásokat, úgynevezett konferenciákat tartottak.
1669 óta ilyen bizottság, a Geheime Konferenz vette át a tanács főleg külügyi szerepét,
 József idején ez is bizottságokra, "deputációkra" oszlott, a 18. század eleje óta újból állandó
konferencia működött, melyet leginkább miniszteri konferenciának neveztek
2. Udvari Kancellária:
Eredetileg az uralkodó központi irodája volt Bécsben.
 Képviselői részt vettek az Titkos Tanács ülésein, a határozatokat leírták és kiadták,
 amikor a tanács már nem működött operatív szervként, a kancellária vette át az államügyek
intézését.
 a Habsburgok nem feltétlenül akartak közös, minden államra kiterjedő kancelláriát felállítani, hisz
az egyes államoknak megvolt a sajátjuk, amelyeket a rendek nem engedtek megszüntetni, újakat
felállítani pedig nem akartak. Ezek tehát megmaradtak, a 16. századtól mégis működött egy
"központi" is, a német birodalmi kancellári, amelyben egy-egy titkár képviselte az egyes
országokat, így Magyarországot is.
 a 17. század folyamán az egyes országok, tartományok kancelláriái visszaszerezték önállóságukat
(cseh, osztrák udvari kancellária alakult külön) és a magyar is egyre növekvő ügykört szerzett.
3. Udvari Kamara:
I. Ferdinánd állította fel, mint a birodalom legfőbb pénzügyi hatóságát.
 Feladata: az uralkodó különböző országokból eredő jövedelmei felett felügyeletet gyakorolni, és
azokat növelni,
 ennek kapcsán ellenőrizte az országos kamarák ügyvitelét, és a kölcsönök felvételéről is
gondoskodott,
 a kamara egyúttal az uralkodó tanácsadó testülete gazdasági kérdésekben,
 a 16- 17. században magyar vonatkozásban a legfontosabb központi kormányszék volt, mert az
uralkodó nem csak pénzügyekben, hanem gazdasági és politikai kérdésekben is kérte a kamarájának
a véleményét, még akkor is, ha a döntés más hatóság, pl. a magyar kancellária útján adta
4. Udvari Haditanács:
I. Ferdinánd állította fel 1556-ban, a hadi igazgatás összes ágának központi vezetése céljából.
117
 Eleinte 5, II. Mátyástól kezdve 7 tanácsosa volt a császári hadsereg tábornoki karából, élén az elnök
általában tapasztalt hadvezér volt,
 feladatai: katonaság verbuválásának, felszerelésének, hadianyag- beszerzésének, végvárak
karbantartásának és ellátásának központi szervezése,
 e kérdések pénzügyi vonatkozásit az udvari kamara kezelte, amelyek egy tanácsosa állandóan részt
vett a haditanács ülésein,
 kiküldött biztosok útján látta el feladatait, akiket utasításokkal látott el,
 diplomáciai funkciója is volt, tárgyalt a török portával fegyverszünetről, békéről.
A felvilágosult abszolutizmus időszaka:

A birodalom fejlődésének második periódusában, a felvilágosult abszolutizmus időszakában, az
uralkodók az akkorra javarészt működésképtelenné vált központi kormányszékeket átszervezték. E
szakaszban 7 fontosabb bécsi kormányszéket sorolhatunk fel:
 1742-től a külügyeket az Udvari és Államkancellária végezte,
 Az állam pénzügyeinek ellenőrzése az Udvari Számvevőszék feladata lett,
 A gazdasági ügyek (Szilézia elvesztése miatt a gazdasági veszteség helyre hozása) intézésére 1746-
tól működött a Gazdasági Igazgatóság, melynek feladata a monarchia ipari, kereskedelmi és
vámpolitikai ügyeinek intézése, egységes gazdaságpolitika kialakítása,
 Az egységes monarchia gondolatának jegyében Mária Terézia létrehozta az Államtanácsot, célja a
monarchia nagyhatalmi állásának biztosítása volt. Leghíresebb vezetője: Kaunitz államkancellár
volt. Korábban a birodalom gazdasági alapját az örökös tartományok jelentették, Mária Terézia
korára Magyarország is hangsúlyt kapott, fontos kérdés lett a "magyar kérdés", ugyanis szükség
volt Magyarország erejére, mely nélkül összeroppanna a birodalom a porosz és török kettős nyomás
alatt.
Ez a "magyar kérdés" még mindig az "együtt vagy külön" az "azonosan vagy eltérően" kérdése volt,
azaz hogy hogyan lehet, miként kell Magyarországot irányítani, igazgatni ahhoz, hogy gazdasági
kincsei a monarchia számára kiaknázható forrást jelentsenek.
Az államtanács álláspontja: Magyarországot is át kell alakítani az örökös tartományok mintájára.
A magyar rendek e törekvést nem fogadták el: Magyarország nem olyan része a birodalomnak, mint az
örökös tartományok, ezért nem is lehet úgy kezelni, nem szabad engedni, hogy Bécs beolvassza az
egységes monarchiába.
A tanácsot az a szemlélet vezeti, hogy Magyarországot kizárólag, mint a monarchia részét kell
tekinteni, és sohasem önmagában. Ezért az államtanácsban az érdekek harca indult meg. Magyarország
a rendiséget jelentette, bár az örökös tartományokban a rendek ideje már lejárt. A rendek léte
ellenkezett az abszolút uralkodói hatalommal, így a korábbi uralkodó és rendek ellentétpárból
uralkodói hatalom és Magyarország, valamint örökös tartományok és Magyarország ellentétpár lett.
Az államtanács minden eszközt megragadott, hogy Magyarország különleges helyzetének alapjait
megingassa:
 a lakosság elnémetesítése (telepítések, vallás-, nevelésügy)
 a magyar hatóságok szervezetének átalakítása, uniformizálása
 a hivatalokban németeket alkalmazott a közigazgatás ellátására, vagy megbízható magyarokat
 a királyi rendeletek az örökös tartományokban tett intézkedések mintájára készültek
 a magyar különállás szimbólumát jelentő nemesi testőrséget is meg akarta szüntetni, ezt azonban
nem tehetvén, a haditanács alá rendelte
 a központi hivatalok hatáskörét mértéktelenül kiterjesztette (a magyar törvények tilalma ellenére is)
Az udvari kamara, a haditanács, a kereskedelmi tanács továbbra is állandóan előterjesztette
véleményét magyar kérdésekben is, az államtanács megkövetelte, hogy javaslatukat minden esetben
figyelembe vegyék.
118
A bécsi udvar hivatalaiba megbízható magyarokat kerestek, de az ilyen eléggé fehér holló volt. A
dologban az volt az ellentmondás, hogy az udvar nem alkalmaz magyarokat, mert terveivel nem
értenek egyet, mert idegenekre támaszkodott. Az államtanács nem bízott a magyarokban, Kaunitz még
Mária Terézia rokonszenvét is ferde szemmel nézte.
A két fél törekvése:

 a magyar rendek, Magyarország ne részesüljön rosszabb elbánásban, mint az örökös tartományok
lakossága, de alaptételük, hogy Magyarországot nem lehet az örökös tartományok mintájára
kormányozni.
 az uralkodó és az államtanács a monarchia egységét vallotta alapelvként, de Magyarországgal
szemben más mértékkel mért, mint az örökös tartományokkal szemben.
 Végső alapelv az érdekek harcában: az államtanács kimondja, hogy a német tartományok minden
tekintetben megkülönböztető bánásmódot érdekelnek. Magyarország érdekében csak olyan lépést
tehetnek, amely a német tartományoknak nem árt. Ennek jelentése két oldalról közelíthető:
 negatív értelemben: semmi olyat nem szabad tenni, ami az örökös tartományokat sérti
 pozitív értelemben: olyan intézkedéseket kell tenni, amelyek Magyarországnak és az örökös
tartományoknak egyaránt a hasznára vannak. Ennek előnye: az államtanács minden olyan
intézkedést, gondolatot felkarolt, melyből úgy látszott, a birodalom is (és Magyarország is) hasznot
húzhat. Hátránya: a Magyarország szempontjából fontos, de az örökös tartományokéból közömbös
dolgok figyelmen kívül maradtak.
Ez leginkább gazdasági téren érvényesült: Magyarország bázis, felvevő piac szerepet kapott, valamint
nyersanyagellátó volt. Az egyik tanácsos az örökös tartományok és Magyarország viszonyát
szabályszerűen, mint anyaország- gyarmat viszonyt látta.
5. A Konferenciatanács úgy jött létre, hogy I. Ferenc az államtanácsot elbürokratizálta, 4 külön
ügykörrel bíró osztályra bontotta és fölé szervezte a Konferenciatanácsot, amelynek feladata a legfőbb
ügyek (államtanács utáni) megtárgyalása volt.
6. Létezett a Titkos Kabinet, az uralkodó legbizalmasabb embereinek nagyon szűk körű gyűlése. A
legfőbb kérdésekről az uralkodó indoklás nélkül a kabineti leírttal döntött, melyet a kormányszékek
csak végrehajthattak, tovább nem forszírozhatták okát.
7. II. Lipót létrehozta, I. Ferenc kiépítette a Rendőr- Minisztériumot is, melynek feladata a politikai élet
teljes körű ellenőrzése volt.
MAGYAR KORM ÁNYSZÉ KE K:

A magyar kormányszékek létrejötte kapcsán két általános elvvel kell megismerkednünk:
- Milyen alapon hozták létre a kormányszékeket. Ez alapján két típust különböztetünk meg:
 egyik csoportjuk funkcionálisan, feladatorientáltan alakult ki, függetlenül a működési területtől,
mert az egész országra kiterjedt (pl. Magyar Kancellária, Helytartótanács)
 másik csoportjuk területi alapon szerveződött: pl. Magyar Kamara egész Magyarországra, de
amikor látszott, hogy a törökdúlás miatt ez nem képes mindenütt helytállni, akkor megalakították a
Szepesi Kamarát Kassán.
- Milyen mintára keletkeztek az új kormányszékek. Eszerint is két típus létezik:

 Régebbi, Mohács előtti központi hivatalok átszervezéséből keletkezett pl. Magyar Tanács lett a
korábbi királyi tanácsból
 A Habsburg Birodalom más államainak vagy tartományainak központi szerveihez hasonlóan,
újonnan jött létre.
A magyarországi székhelyű kormányszékek közül a következő öt a legfontosabb:
119
1. Magyar Tanács:
A korábbi, Mohács előtti királyi tanácsból kifejlődött szerv.
 Ferdinánd alakítja át, új formájúra azáltal, hogy tagjainak rendszeres fizetést ad.
 13 főpap és 38 báró tette le a tanácsosi esküt, ők kaptak fizetést, de a tanácsban részt vettek olyanok
is, akik nem részesültek fizetésben.
 nem jelentett állandó hivatalt, mert tagjainak más feladatai is voltak: főleg hadvezetés és
igazságszolgáltatási feladatok.
 Ferdinánd még gyakran hívatta össze a tanácsot, főleg országgyűlések idején, mert el akarta érni,
hogy a magyar tanács közbejöttével az adómegszavazást az országgyűlés mellőzésével is
megkaphassa. A magyar főurak azonban elzárkóztak a császár e kívánságának teljesítésétől
mondván, hogy ők csak, mint magánemberek vannak az uralkodó mellett, az adómegszavazás pedig
kizárólagos országgyűlési tárgy. Egyébként sem voltak hajlandóak Bécsben tartózkodni.
 E magatartásukkal lehetetlenné tették, hogy a tanács közjogi jelleget nyerjen, és az uralkodó
valamint az országgyűlés között közvetítő lehessen.
 Feladatai egy ideig mégis bővültek: országgyűlés összehívása, béketárgyalások, királyi
előterjesztések, végvárak gondozása, sérelmek, királyi városi cím adományozása tárgyában
állásfoglalás.
 Miksa uralkodása alatt egyre inkább háttérbe szorul a magyar tanács
 Tagjait a király nevezte ki- továbbra is
 A 17. század folyamán egyre többen kapnak tanácsosi címet. Ez addig is sok volt már, minden
főpap és az ország bárói, most még rajtuk kívül mások is. Ezzel pedig felsőtáblai tagság járt az
1687. évi 10. tc. 6. paragrafusa szerint.
 Ezzel megtörtént a tanácsnak a felsőtáblába való beolvadása
 A 17. század második felében már csak ünnepélyes alkalmakkor szerepelt a magyar tanács, de a
miniszteri konferencián tárgyalandó ügyeket ekkor már nem ez a szerv, hanem a kancellária
készítette elő.
2. Helytartó és Tanácsa: Helytartóság (Locumtenentia)

A magyar tanács rendi jellege miatt, a benne résztvevő méltóságok miatt a Habsburg uralkodók
számára nem volt alkalmas szerv a szakszerű belügyi igazgatásra, ezt pótolni akarta I. Ferdinánd egy
szakhivatallal, s ezért a nádor és a helytartó mellé egy tanácsot rendelt.
 a királyt képviselő helytartó többnyire főpap, ha a nádori szék be volt töltve, akkor a nádor. Mellette
szervezett tanács 1542-től működött.
 székhelye: Pozsony
 a tanácsosokat az uralkodó nevezte ki
 a tanácsosok az uralkodótól fizetést kaptak
 hatásköre:
 adóbehajtás
 eleinte még a kamarával is rendelkezett, de a magyar kamara felállításával pénzügyi befolyása
lassan elsorvadt
 javaslatokat tett hivatalok betöltésére, az egyházi javakra vonatkozóan
 tárgyalt a török hatóságokkal
 felügyelt a törvények végrehajtására
 legfőbb teendője a bíráskodás volt: legfőbb fellebbviteli fórum minden ügyben
 32 telekig a helytartó adományozási jogát is gyakorolta
 megszűnése a 17. századtól kezdve, mivel állandóan választottak nádort, a helytartóra és tanácsára
többé nem volt szükség
120
3. Magyar Kancellária:
A korábbi, Mohács előtt létezett királyi kancellária feloszlott. A Habsburg uralkodónak nem volt
szüksége magyar kancelláriára, hisz volt neki kancellárja és alkancellárja Bécsben.
 a rendek állandó nyomással is csak a 17. század legelejére tudták kiharcolni a magyar kancellária
felállítását és azt, hogy a magyar ügyekben ennek legyen hatásköre.
 ekkor hatásköre a tisztán magyar ügyekre, azaz az igazságszolgáltatásra és a rendi alkotmányra
terjedt ki, ezen túl:
 kegyelmi ügyek
 diplomáciai tárgyalások (Erdély, Lengyelország, Törökország)
 magyar tanács felterjesztésének írásba foglalása
 egyházi és világi javadalmak, címek adományozása
 1690: I. Lipót megreformálja a kancelláriát, hogy valóban királyi hatóság, tényleges bürokratikus
hivatal váljék belőle
 új elnevezése: magyar udvari kancellária
 állandóan Bécsben a király mellett működik
 a kancellár és a 4 később 12 tanácsos elé kerül minden megyei, városi, helytartótanácsi ügy,
véleményezés végett
 köteles az uralkodó érdekeit előtérbe helyezni
 feladata minden királyi jog, privilégium fenntartása, az uralkodói parancsok végrehajtása
 hivatali ügykörei:
 képviselte Magyarországot az örökös tartományokban
 kegyelmi ügyekben, egyházi, világi javak, méltóságok adományozásában, nemesítési, fiúsítási,
örökbefogadási stb. ügyekben a király felségjogából kifolyólag intézkedett
 politika, pénzügyi és hadügyi ügyekben eljárt, a Helytartótanács felterjesztéseire reagált
 hiteleshelyként is működött (szerződések, végrendeletek, meghatalmazások kiállítása stb.)
 vezeti a királyi könyveket (pl. a kegyelmezésekről)
 tanulmányi ügyek, a tudomány szervezeti kérdései központi szinten.
4. Magyar Kamara:
I. Ferdinánd állította fel Magyarországon 1528-ban.
 Állandóan és ténylegesen működő legfontosabb közigazgatási hivatal a 16- 17. században,
 Budán alapítják, majd a török előrenyomulása miatt hamarosan Pozsonyba került a székhelye
 hatásköre általában azon királyi jövedelmek kezelése, amelyekre a rendeknek befolyásuk nem volt:
 regálék (bánya-, só-, pénzverési és vámbevételek)
 királyi uradalmak kezelése
 16. század: az országgyűlés által megszavazott adók
 feladata:
 az ezekből származó jövedelmek növelése
 hitelek felvétele
 régebbi adósságok kiegyenlítése
 elzálogosított jószágok és jövedelmek visszaszerzése, stb.
 alárendelve voltak a só- és vámhivatalok, bányaigazgatóságok, birtokkezelőségek, ezeket
felügyelte, ellenőrizte, felettük a központi irányítást gyakorolta, jövedelmeiket pénztárilag kezelte
 szervezete:
 élén elnök állt
 16- 17. század: 3-5, 18. század: 10-14 tanácsos, akiket a király nevezett ki és fizetett, valamint
ellenőrzött legfőbb fokon
 titkár, aki az irodát vezeti, ami a határozatokat írásba foglalja stb.
 kebelén belül két hivatal működött:
◦ pénztári hivatal
◦ számvevőség
 utasításait a királytól kapja
121
 Ferdinánd megcsonkítja a hatáskörét, néhány jövedelmet kivont

 jogilag nincs a bécsi udvari kamara alá rendelve, ténylegesen azonban, mivel minden királyi leiratot
a bécsi kamara fogalmaz, nyilvánvaló annak jelentős, irányító befolyása
 a magyar kamara nem élvezett nagy népszerűséget a rendek körében, ugyanis innen indultak ki a
hűtlenségi perek, melyeket a 16. század végén főleg protestáns birtokosok ellen vezettek a királyi
jövedelmek gyarapítása céljából (fej- és jószágvesztés volt a büntetés). Ilyen perekben a király
érdekeit a kincstári jogügyi igazgató képviselte, azaz érvényesítette a "ius regiumot", a királyi
örökösödési jogot.
 1748: a magyar kamara nevét magyar udvari kamarára változtatják, de ez tényleges tevékenységén
nem sokat változtat.
 1784: II: József összevonja a Helytartótanáccsal, és székhelyét az ország természetes központjába,
Budára teszi át, de halála után a két kormányszék ismét különválik.
 működése 1848-ig tartott, amikor is jogköreit a pénzügyminisztérium vette át
 a fennálló közlekedési viszonyok és az állandó harcok miatt (török, erdélyi fejedelem) az ország
keleti részeit nem tudták Pozsonyból pénzügyileg megbízhatóan irányítani, ezért került sor 1567-
ben a Szepesi Kamara felállítására, aminek előzménye a Kassai majd Eperjesi székhelyű kincstári
jogügyi igazgatóság volt.
 Szervezete, mint a pozsonyié
 hatásköre:
 a Lipóttól keletre fekvő Tiszán inneni és túli megyékben a bányaművelés jövedelmének emelése
 a hadügyi igazgatás pénzügyi teendőinek ellátása a kassai főkapitánnyal együtt (pl. várak építése,
karbantartása)
5. Helytartótanács:
1723-ben III. Károly állította fel
 tisztán királyi hatóság
 a 18-19. században az államigazgatás legfőbb szervévé, mintegy kormánnyá nőtte ki magát (a
végrehajtás legfőbb szerve)
 székhelye eredetileg Pozsony, II. József Budára helyeztette 1785-ben
 élén a nádor (ha nem volt betöltve, akkor a helytartó, ha ő sem volt, akkor az országbíró vagy a
tárnokmester)
 eleinte 22 tanácsos működött, akiket a király nevezett ki: 4 főpap, 10 főnemes, 8 köznemes+hivatal
 a tanácsosokat az ország különböző részeiből nevezték ki, hogy legyen helyi ismeretük, 1779-től
egy mindig horvát volt, képviselet céljából
 ismeretes volt a bizottsági előkészítés: 3-4 tagú bizottságok
 ebből fejlődött ki, hogy a Helytartótanács állandó bizottságokban működött később, mégpedig 10
bizottság volt ügykörök szerint a 18. század közepére (pl.: vallásügyi, egészségügyi, gazdasági,
vámügyi)
 II. József idején a bizottságok helyén ügyosztályokat szerveztek, ez a rendszer egészen 1848-ig
megmaradt.
 megállapítható, hogy a Helytartótanács a pénzügyek és az igazságügy kivételével az egész belső
igazgatás és kormányzás hatáskörét egyesítette. Ez egy "előkormány" volt, mégpedig a királynak
felelős kormány
 a Helytartótanács fontos feladata volt az önkormányzatokkal való kapcsolattartás. Ez a belügyi
igazgatás témakörébe tartozik, mely kapcsán néha a magyar rendi érdekek ellen is fel kellett lépnie.
Két eszköz volt a kezében a belügy szervezésére, azaz ezen a téren kétfajta jogforrást adott ki:
 normálé: irányítási leiratot, valamely igazgatási szervnek
 egyetért azzal, hogy ennek tartalmát minél szélesebb körben ismerjék meg (pl.: ha a kormány
bármely faluban beindít egy vízimalmot, ha ehhez a földesúr hozzájárul)
 intimátum: bizalmas leiratot, melyről a címzett titoktartását várja, azaz, hogy ne szűrődjön ki a
tartalma, illetve indoka (pl. a főszolgabíró csak 6 botütést mérhet ki maximum)
122
E szervezet mintájára jött létre 1848-ban az immár az országgyűlésnek felelős, de a bécsi központi
szervektől független magyar kormány.
123
XII. TÉTEL
A KIRÁLYI VÁRMEGYE HATÁSKÖRE ÉS SZERVEZETE
A K IR Á LY I V Á R M EGY E FO GA LM A :
A patrimoniális királyság időszakában a középfokú területi igazgatás legfontosabb hazai szerve, az
uralkodói hatalom lokalizálásának legfontosabb eszköze volt. Kialakulása Magyarország területének arra
a periódusára esett, amikor az ország területének túlnyomó többsége királyi tulajdonban volt. Az
uralkodónak tekinthető történeti álláspont (Győrffy György, Kristó Gyula) szerint a királyi vármegye
általános hatáskörű közigazgatási, katonai, pénzügy-igazgatási és bíráskodási egység volt, amely
pontosan megállapított határokkal rendelkezett. A királyi birtok igazgatása mellett fokozatosan átvette a
határain belül élő szavad nemzetségtagok közösségi ügyeinek irányítását és hatáskörébe vonta a
kezdetben tőle független udvarbirtok állami felügyeletét.
A K IR Á LY I V Á R M EGY E ER ED E TE:
A tudományos nézetek egyik csoportja szerint a vármegye idegen eredetű, mert a magyarok a keresztény
államalapítás időszakában még nem érték el azt a társadalmi fejlettséget, amely a területhez kötött és
katonailag védhető igazgatási egységek kialakításához szükséges volt. Az idegen eredetet vallók egyik
csoportja szerint a vármegyéket a szláv népektől, a honfoglaláskor itt talált szláv előzményekből
vezethetjük le. Egy másik csoport a vármegyék előzményeiként a frank grófságokat jelöli meg. A tudósok
másik csoportja társadalmunk belső fejlődéséből, helyi előzményekből vezeti le. Ide tartozik Györffy
György, aki úgy vélte, hogy a magyar társadalom I. István korában rendelkezett mindazon feltételekkel,
amelyek lehetővé tették az uralkodó számára a vármegyék létrehozását, a központi hatalom helyi
kiépítését. A vármegyék tudatos és hatékony szervezés révén a nemzetségi szállásterületekből alakultak
ki. Van olyan tudományos álláspont, amely szerint a királyi vármegyék a királyi magánbirtok szervezeti
egységei voltak, alapját a királyi birtokok képezték. A 19. század második felétől azonban az a nézet vált
uralkodóvá, hogy a királyi vármegye olyan általános igazgatási egységnek tekinthető, amelynek
vonalszerűen meghatározott területe volt, amibe beletartoztak a nem királyi birtokok is, és joghatósága
kiterjedt mindenkire, aki határain belül élt. A királyi vármegyéket I. István király szervezte meg területi
és igazgatási egységként. A vármegye fontos eleme a székhely, a vár, amely az irányító ispán igazgatási
központja volt. A megye kifejezés a szláv eredetű mezsgye szóból ered. A történeti kutatás I. István
korában 45 vármegyét igazol, újabb felvetések szerint (Kristó Gyula) a comitatusok száma elérte a
hetvenet. Szerinte a vármegyéknek saját külön, a várispánsági szerkezettől eltérő tisztikara nem volt, és a
vármegye és a várispánság vezetője, az ispán, valamint központjuk, az ispáni vár is azonos volt. A
vármegye és a várispánság I. István idején még igen közel állt egymáshoz, de közöttük a különbségek
fokozatosan nőttek.
FO N TO S JELLEM ZŐK:
- a királyi vármegyék biztosították az uralkodó hatalmát, akaratának végrehajtását
- a vármegyének összefüggő, pontosan körülhatárolt területe volt
- sz. 45 db, 12-13. sz. kb. 70
- az államszervezet fontos középszintű egysége
- nemesi vármegyék kialakulása a királyi válságba kerülésének idejére tehető (13. század)
A K IR Á LY I V Á R M EGY E SZ ER V EZE TE:

- Ispán:
 Vezető, közigazgatási, igazságszolgáltatási, katonai és adóbeszedési funkció
 király meghosszabbított keze", és a király a familiárisai közül nevezte ki.
 a vármegyéből származó jövedelmek 2/3-a a királyt, 1/3-a őt illette
- Várnagy: a gazdasági ügyeket intézte, a vár népének vezetője
- Hadnagy: katonai feladatok, századosok és tizedesek segítségével
124
- Őrnagy: őrök vezetője
125
XIII. TÉTEL
A NEMESI VÁRMEGYE HAT ÁSKÖRE É S SZ E RVEZ E TE
A KORAI RENDI IDŐSZA KBAN (1301-1 52 6)

Alapja: a királyi vármegyerendszer, amely a XIII. század folyamán már erősen bomladozott:
- „a király pazarlása folytán” új birtokos arisztokrácia alakult ki,
- miközben a megyék birtokai megfogytak, mert a királyi vármegye ispánjainak, acomeseknek nem
voltak fegyvereseik a védekezésre megyéjük jövedelmeinek megcsappanása miatt (a comes maga is az
egyszerű vitézek sorába süllyedt)
- emellett a tatárjárás is szerepet játszott a királyi vármegyék megrendülésében: a vármegye már nem
tudott védelmet nyújtani a hozzá tartozó népeknek.
Ezzel párhuzamosan:
- megindul a köznemesség és a hozzájuk felemelkedő várjobbágyok szervezkedése a (királyi!)
vármegye területén,
- saját ügyeikben bíráskodási jogot nyernek (kehidai oklevél, 1232: Bertalan veszprémi püspök és
Atyusz (Oguz) szlavón bán jogvitája → sorra jelennek meg a nemesi közösség által választott
szolgabírák (iudex nobilium = judlium)
- mikor az ispán vidéken bíráskodik, tehetősebb helyi megbecsült idősebb férfiak (úgynevezett probi
viri), mint bírótársak működnek mellette, akiknek kiválasztására a lakosság is befolyást szerzett.
Ezekből lettek a szolgabírák. (Bizonyítékai: 1267 – es aranybulla rendelkezése a fehérvári
törvénynapokról; 1290: 14. tc. a szolgabírák hatásköréről; 1298: 32. tc. a megyei bírák hatásköréről,
stb.)
- az ispán egyes, földrajzilag különálló területek élére maga helyett egyik familiárisát, mint officialist
(„hivatalnokot”) rendelte ki. Ezekből lettek az alispánok.
A nemesi vármegye kialakulása azonban az ország különböző területein más-más ütemben zajlott le.
Ahol nagyobb számú volt a köznemesség, ott hamarabb, ahol a honfoglaló szabadoktól származó
köznemesi elem hiányzott (pl. a gyepűelvén vagy a zólyomi várispánság területén), ott később történt
meg. Az átalakulás az ország egész területét tekintve a XIII. századtól a XV. század elejéig tartott, ezen
idő alatt a kétféle vármegye párhuzamosan volt jelen az ország területén, s csak a XV. század elejére
váltotta fel teljesen a nemesi vármegye a királyi vármegyét.
Az biztos, hogy az új vármegye első jele a bíráskodás átalakulása volt: az a folyamat, ahogyan a királyi
vármegye ispánja által familiárisának delegált bírói funkciót és a mellette eljáró probi virit fokozatosan
felváltja az alispán, és mellette a (választott) szolgabírák.
A nemesi vármegye megye közönségét (universitas vagy communitas) a vármegyei nemesség alkotta. A
királyi vármegyeszervezet felbomlása ugyanis társadalmi változásokat is hozott: kialakult a
köznemesség, oly módon, hogy a korábbi serviensréteg kiszolgáltatottabbá vált, lesüllyedt, a
várjobbágyok felső rétege pedig felemelkedett. → A nemesség fogalma stabilizálódik. (Ez jelenik meg
a III. Aranybullában, 1267-ben, amikor először nevezik a – szerviensekből és várjobbágyokból
egységesülő – társadalmi csoportot nobilesnek, azaz nemeseknek.) Ezen nemesi közönséghez szóltak a
királyi rendeletek.
A megyék földrajzi határai sokáig nem voltak biztosak, egyes falvakat, községeket a király (vagy
valamely nagybírája) ide-oda sorolgathatta. A király többször csatolt el községeket birtokosaik kérésére is
egyik megyétől a másikhoz.
A megye belső szervezete a XV. századig biztosan nem alakult ki, hanem területileg egységes maradt,
még nem oszlott járásokra. Ez csak a XV. században történt meg, amikor a bírói székeket illetve a
közigazgatási összeírásokat (úgynevezett dicalis összeírásokat) a megyéken belül kisebb területenként
tartották, végezték.
126
A megye – csak lassan, folyamatosan stabilizálódó – székhelye az a hely lett, ahol a megye
törvénykezését általában gyakorolta.
A nemesi vármegye – ellentétben a királyi vármegyével, amely csupán a „király meghosszabbított keze”,
lényege az uralkodói birtokok jószágkormányzata – döntő mértékben már más minőségű szerveződés:
önkormányzat.
AZ Ö N KO R M Á N Y ZA T FO GA LM A :
Olyan testület, amely az állami közigazgatástól független, a benne (ellenérték, fizetés nélkül)
tevékenykedő emberek kezdeményezéseit megvalósítva, saját belső ügyeit önállóan intézi. (A kehidai
oklevél szerint ilyen önállóan intézhető belső ügy az igazságszolgáltatás.)
A M E GY E I Ö N KO R M Á N Y ZA T TA R TA LM A , A M EGY EI A U TO N Ó M IA KÖ R EI:
- törvényhozás (-ban való részvétel) = részvétel illetve követküldés az országgyűlésekre (attól függ,
hogy tömeges vagy követi-e a gyűlés).
- végrehajtás = a vármegye a középkori felfogás szerint a törvények végrehajtásának egyedüli
alkotmányos szervei.
- helyi(köz)-igazgatás = adóügyek intézése (adónemek megállapítása, adók kivetése, beszedése).
- tisztviselő választás, - elszámoltatás.
- statútum alkotás = a vármegye közgyűlése kötelező érvényű helyi normát alkothatott a törvények által
nem szabályozott ügyekben. E statútumok, helyi rendeletek (1526 utáni elnevezéssel:
szabályrendeletek) királyi jóváhagyás nélkül is kötelező erővel bírtak, de illeszkedniük kellett a
jogforrási hierarchiába: nem ütközhetett törvénnyel, országos szokással, királyi rendelettel. Céljuk a
helyi viszonyok szabályozása: közrend, közbiztonság alapvető szabályai (tűzvédelem, kijárási tilalom,
fegyvertartás, közlekedés, ruharendeletek, stb.)
- politikai funkció = országos kérdések napirendre vétele és megtárgyalása; felirati jog a királyhoz,
központi kormányzathoz; a vármegyék közötti levelezésének joga ugyanilyen tárgyakban;
„szövetkezési jog”, azaz a vármegyék politikai fellépéseiket egymással szervezetileg is
összehangolhatták. (Ez utóbbi később lesz jelentős)
- hadügyi igazgatás = helyi katonai ügyek intézése (hadiadó beszedése, újoncozás)
- közhitelességi funkció = a vármegyék – különösen bizonyos időszakokban, de elsősorban csak
később, a XVII. századtól – hiteles helyi funkciót is elláttak
- gazságszolgáltatás (bíráskodás) = a sedrián első- és másodfokú ítélkezési jogkör, megyei bírák
megválasztása és elbocsátása.
A VÁRMEGY E S ZERVEZETE MO HÁCS ELŐTT:

 Közgyűlés (generalis congregatio)
Ez a megyei nemesség közös döntéshozó szerve, ezen gyakorolják – kollektíven – a vármegye
hatásköreit. Ez a nyilvánosság fóruma is: birtokadományt, nemesítést, stb. itt kellett kihirdetni.
Minden nemesnek (vagyonára tekintet nélkül) joga (és a XVII. századig – bírság terhe mellett –
kötelessége is) volt megjelenni rajta, és a döntéshozatalban részt venni. A XV. századig
(Zsigmondig biztosan) nemnemesek is látogathatták: városiak, telepesek, udvarnokok, nem nemes,
de földtulajdonnal bíró földművelők is beleszólhattak a megye ügyeibe.
 Bírói székek (sedes iudiciaria = sedria = vármegyei törvényszékek)
 Egyenként kb. 30-40 fős bíróságok.
 Vannak rendes és rendkívüli ülnökei (lásd alább, az egyedi szerveknél, tisztviselőknél!). A
rendes ülnökök nemesek, akiket a közgyűlés ennek megválasztott, míg a rendkívüli ülnökök
fizetett szakértők.
127
 Emellett működik még az alispáni szék (a vármegye első tisztviselőjeként az alispán – vagy az
általa ezzel megbízott személy – a kisebb jelentőségű ügyekben ítélkezett),
 De létezett az alispán helyettesének, a másodalispánnak a bírói széke is,
 Valamint a szolgabírói szék, amelyen a szolgabírák az esküdtekkel többnyire a
megyeszékhelyen kívül ítélkeztek.
 A bíróságok büntető és polgári ügyeket egyaránt intéztek, az eljárásrend ugyanis ebben a
korszakban még nem vált szét, azonos volt az eljárás: jellegét tekintve minden ügy büntetőügy
volt.
- Egyedi szervek, tisztségviselők:
 Főispán = NEM a vármegye tisztségviselője!!!!! Méltóság, még mindig a király személyének
képviselője.
 XV. századtól nevezik főispánnak
 E méltóságot a király adományozza tetszése szerinti időre – durante beneplacito – a kinevezésről
a megyét csupán értesíteni kellett
 Gyakran valamely országos vagy udvari méltóságot is viselő királyhű személy kapta e
kinevezést, 1-1 személy gyakran több vármegyébe is. Ez vezetett a későbbiekben az örökös
illetve örökletes főispánságok (és ezzel az adminisztrátori rendszer) kialakulásához. A király
gyakran cserélte is a főispánokat – hogy híveket szerezzen magának e „zsíros” és tekintélyes
méltóságok juttatásával.
 A főispán, miután helyettesről gondoskodott, általában nem tartózkodott a megyében, hanem
leginkább a királyi udvarban
 Előfordult az is, hogy egy megye főispánságát a király több személynek adta – pl. testvérpárnak
–, ilyenkor a jövedelmet megfelezték, mindegyiknek megvoltak a maga hatáskörei, de a megyei
igazgatás nem oszlott meg, mert közös volt az alispánjuk vagy alispánjaik.
 A főispán kötelességei:
◦ A megye közönségének jogait és szabadságait megvédeni
◦ A királyi rendeletek végrehajtásáról gondoskodni
◦ A megyéből befolyó királyi jövedelmeket „híven” kezelni
◦ A só- és pénzkamara tisztjeit védelemben részesíteni
◦ Hadbahívás esetén, a megyei nemességet vezetni.
 A főispán jövedelmei:
◦ Bírságokból (a megye székén kirótt bírságok 2/3 része őt illette – bár ebből még adott a
szolgabíráknak is egy keveset).
◦ Vámokból (a királyi vám- és révhelyek bevételeinek 1/3-a illette a főispánt).
◦ Saját birtokainak jövedelme – ez nem kötődik a főispáni méltóságához.
 Ám a főispán a megye ügyeinek intézésében közvetlenül egyre kevésbé vett részt: míg a XIV.
században még sokszor személyesen ítélkezett a szolgabírákkal, a XV. századtól ezt a feladatot
egyre inkább az alispán vette át, akihez a királyi parancsok is szóltak.
 E szerepcsökkenés is eredményezte, hogy a királyok egyre inkább átengedték az egyházi
személyeknek a székhelyük örökös főispánságát (a XV. században a veszprémi, győri, pécsi,
nyitrai, váradi, egri püspök és a kalocsai érsek is örökös főispán lett – ezért a megyék elkezdték
törvényben követelni az örökös főispánságok számának csökkentését. De voltak világi örökös
főispánságok is: pl. Pest vármegye örökös főispánja a mindenkori nádor volt.
 Kialakult az örökletes főispánság is: a király egyes családoknak osztogatott a családon belül
örökíthető főispáni méltóságokat, amelyek vegyesen voltak a primogenitúra szerint öröklődők
(Esterházyak vagy Abaúj vármegyében a Perényiek) vagy akként, hogy a király választotta ki
minden egyes alkalommal, hogy a családtagok, leszármazók közül ki lesz a főispán.
 Alispán = a vármegye első számú tisztviselője, a főispán helyettese
 Kezdetben nem a vármegye választotta, de nem is a király nevezte ki, hanem az ispán tette meg a
saját familiárisai közül, azok előkelőbb rétegéből. Ez azt jelenti, hogy a főispán és az alispán
között kezdetben magánjogi szerződés állt fenn, amelyen az alispán közjogi működése alapult.
128
1317: kap 10 márkát beálláskor, 10-et később, köpönyeget és felsőruhát – olyan, mint egy
gazdatiszt felfogadási szerződése. Egyébként az alispán kezdetben a hivatali ideje alatt is intézte
a főispán magánügyeit, mint annak gazdatisztje.
 A kezdeti helyzetből (amikor a főispán kijelölte alispánnak a gazdatisztjét, és erről értesítette a
vármegyét) fokozatosan a megye kezébe ment át az alispáni tiszt betöltése:
◦ Előbb a főispán a megye jelentősebb családjai közül lett köteles kinevezni az alispánt, akinek
a megye előtt esküt kellett tennie (1486).
◦ Majd a főispán jelöltjét meg kellett erősítenie a megye közönségének (1504).
◦ Majd a megye jelöltjei közül választotta ki a főispán a majdani alispánt.
◦ Végül (de már csak jóval 1526 után) a megyei nemesek maguk választhatták szabadon
alispánjukat.
 A megválasztott alispán a tisztsége elfoglalásakor esküt tett a vármegyének.
 Minden megyének külön alispánja volt, de a főispán sokszor többet, 2-4-et is alkalmazott úgy,
hogy mindegyik a teljes joghatóságot gyakorolta.
 A XIV. század közepétől ő elnököl a megyei törvényszéken, és csak fontosabb ügyekben dönt a
főispán.
 Egyre inkább ő vezeti a megye ügyeit.
 A szolgabírákkal együtt ő állít ki okleveleket.
 Neki is lehettek familiárisai, ezek közül ő választhatta ki helyettesét, a másodalispánt, hogy az
adókat, bírságokat behajtsa a részére (bár az alispáni tiszt általában külön – a megyétől származó
– fizetés nélküli nobile officium).
 Szolgabíró (iudex nobilium = judlium) kezdettől fogva a megyei önkormányzat szerve: a megye
közgyűlése választotta.
 A hivatal a XIII. század közepén alakulhatott ki.
 1526 előtt általában megyénként négyet választottak.
 Általában egy évre választották őket.
 Esküt kellett tenniük a megye közönsége előtt.
 Terhes, ugyanakkor többnyire fizetéssel nem járó, úgynevezett nemesi hivatal (nobile officium)
volt, ezért vagyonos nemesek nem nagyon vállalták el. Emiatt az uralkodó törvénnyel kötelezte
őket – némi kedvezménnyel – a tisztség betöltésére: aki 1 évre elvállalta, utána 5 évre mentesült.
De volt olyan is, aki folyamatosan több éven át is ellátta.
 Nem lehetett a megválasztást visszautasítani, mert azért 25 (a XV. század végén 50) márka
bírság járt.
 A XV. századtól egyre inkább alszolgabírákat (vicejudlium) is választottak, mert az ügyvitel
megnőtt.
 Önálló bíráskodása a szolgabírónak nem volt, a 4 együtt, az alispánnal (csak ritkán – pl.: ha az
egyik peres fél maga az alispán – nélküle) bíráskodott testületileg, a megye székén.
 Ugyanakkor bírói eljárásokat (pl. idézést, vizsgálatot), továbbá peren kívüli eljárást
(birtokbaiktatást, határjárást) 1-1 szolgabíró önállóan is végezhetett. Tartozás kiegyenlítése is
történhetett előtte.
 Az adóbehajtásnál, tizedszedésnél a rovókat (a tisztességes eljárás garanciájaként) szolgabírák
kísérték
 Jobbágyügyekben is fontos szerepük volt: az úriszéken 1 vagy 2 szolgabíró is jelen volt. Ők
szerezték vissza az engedély nélkül eltávozott jobbágyot, és kényszeríttették az új urat a
jogtalanul befogadott vagy erőszakkal elvitt jobbágyok visszaadására.
 Jövedelmük a bírságokból és az eljárásukért fizetett díjazásokból volt.
 Jegyző (notárius, megyei írnok)
 Eleinte a főispán vagy az alispán familiárisa.
 Később a vármegye alkalmazottja volt: hosszabb-rövidebb időre fogadták fel.
 A XVI. században már biztos, hogy vármegyei tisztviselő.
129
 Mivel az alispán és a szolgabírák általában nem tudtak írni, jelentős volt a szerepük, sok múlott
becsületességükön – hiszen hamis okleveleket is megpecsételhettek az írástudatlan ispánnal,
judiummal.
 Esküdtek (jurati assessores = jurassores)
 A hivatal úgy jött létre, hogy a szolgabírák nem győzték a megszaporodott bírósági eljárásokat a
megye székén. Könnyítésükre rendelte el egy törvény 1444 – ben, hogy minden megyében
válasszanak 4 – 4 derék embert, akik az alispánnal és a szolgabírákkal szolgáltassanak igazságot
 Mátyás 1486-ban 8 – 12 tehetősebb nemes választásáról rendelkezik, akik a hiteles helyek
embereivel együtt szállnak ki, mint királyi emberek az eljárások elvégzésére. A megyei sedrián is
részt vettek, mint ülnökök.
A HABSBUR G-MA GYARORSZÁG IDŐS ZA KÁBAN ÉS A REFORMKORBAN (15 26-18 48)

A korai rendi időszakhoz képest tehát a vármegye hatásköre, az önkormányzatiság tartalma kibővült. Az
alábbiakban tekintsük át részletesen a megyei önkormányzat tartalmát: a megyei autonómia köreit:
- „Törvényhozói jogkör”
 Követküldés a törvényhozásba:
 A nemesi vármegye közgyűlése főispáni kijelölés nélkül választotta az alsótáblára küldendő
követeit.
 A választáshoz a közgyűlés határozta meg a szükséges feltételeket: pl. az életkor az aktív és a
passzív választójoghoz.
 A megye közgyűlése maga határozta meg a szavazás módját és eljárási rendjét.
 Verifikációs jogkör (= a mandátumok igazolása):
 Az országgyűlés szervei 1848 előtt nem vizsgálhatták, hogy a megyék követeiket szabályosan
választották-e meg.
 Követek utasításának joga:
 Az országgyűlési meghívóban szereplő naprendre a közgyűlés kialakította álláspontját, amelyet
határozatba foglaltak, és a követ köteles volt az országgyűlésben eszerint szavazni, az
instructiotól nem térhetett el.
 Szükség esetén pótutasítás adásának joga.
 Szükség esetén az utasítás szövegének értelmezése is.
 Követek visszahívásának joga:
 A követek visszahívását nem kellett indokolni!
 A követeket a megyei közgyűlés bármikor beszámoltathatta.
 A szentesített törvények kihirdetése:
 1848-ig mindvégig a megyék hatásköre volt, a közgyűlésen való felolvasással hirdették ki a
törvényeket
 Törvénykezdeményezési jogkör:
 Formálisan (törvény alapján) 1848 előtt soha nem illette meg a megyéket.
 De gyakran elérték, hogy – az országgyűlés megnyitása előtt – javaslataik, sérelmi felirataik
(úgynevezett: gravamina) a törvényhozás elé kerüljenek.
 Statútum alkotási jogkör:
 Fogalma a korábbi korszakhoz képest nem változott.
 A vármegye közgyűlése kötelező érvényű helyi normát alkothatott a törvények által nem
szabályozott ügyekben, érvényességéhez, kötelező erejéhez nem kellett királyi jóváhagyás, és
nem ellenkezhetett magasabb szintű jogforrással.
 A statútumok területi hatálya csak az illető vármegyére terjedt ki.
- Végrehajtói szerepkör
 A középkori felfogás szerint a törvények végrehajtásának egyedüli alkotmányos szervei a
vármegyék voltak.
 A királyi rendeletek és a kormányszékek rendeleteinek végrehajtása is ide tartozott. Ezzel
kapcsolatban alakult ki a vis inertiae (1545: 33. tc.), amelyet egyébként a megyék eddig is,
130
szokásjogi alapon gyakoroltak. Jelentése: a megyei közgyűlés a – megítélése szerint – törvénybe

ütköző vagy az alkotmány szellemével ellentétes uralkodói vagy dikaszteriális normák végrehajtását
megtagadhatta. (A megyék ezt gyakran saját céljaikra is fordították: a helyi érdekekkel össze nem
férő központi rendelkezéseket is erre hivatkozva nem hajtották végre…)
 Adóügyi jogkör:
 Megyei költségek megállapításának joga.
 Adónemek megállapítása, meghatározása.
 Adók kivetése is a közgyűlés joga és feladata volt.
 Tisztviselő választás joga:
 Ide tartozott a tisztviselők fizetésének megállapítása is.
 A megye a tisztviselőit ellenőrizhette, tetszés szerint visszahívhatta.
 Katonai igazgatási funkció:
 Hadiadó beszedése.
 Újoncozás.
 Katonai egységek elszállásolásáról való gondoskodás.
 Belső közigazgatási egységek igazgatása:
 A megyén belüli belső egységek határainak megállapítása:
◦ XV. századtól léteztek a megyéknek belül járások.
◦ XVII. század közepétől a járásokon belül: kerületek.
 Ezek székhelyeinek meghatározása.
 Felügyelet gyakorlása a községek felett.
 A XVII. század közepétől: felügyelet gyakorlása a városok egy része felett.
 Rendészeti hatáskör:
 Rendvédelem szervezése.
 Közegészségügy szervezése.
 Út-, tűz- és mezőrendészet.
 Főgyámi jogkör ellátása: a megyei nemes árvák és özvegyek személyi és vagyoni ügyeinek
kezelése.
 Jobbágyigazgatás:
 Közreműködik a községi választásokban.
 Ellátja az úriszék felügyeletét.
 Közreműködik az urbáriumok végrehajtásában.
- Igazságszolgáltatói jogkör
 A megyei bírák megválasztása és elbocsátása.
 Első- és másodfokú büntető- és magánjogi ítélkezési jogkör.
 1723-tól: a vérhatalom joga is megilleti a vármegyét: akár statáriális bíráskodást is bevezethetett.
 az úriszékek fellebbezési fóruma a vármegyei közgyűlés.
 A XVII. századtól a vármegye közhitelességi funkciót is nyer.
Ítélet végrehajtás: a XVIII. század végétől saját börtönökben hajtatta végre a megye a sedriájának
ítéleteit.
- Politikai funkció (a XVIII. századtól jellemző)

 Országos (sőt: nemzetközi) kérdések napirendre vétele és megtárgyalása.
 Felirati jog a királyhoz, központi kormányzathoz, országgyűléshez a megye álláspontjáról,
tiltakozásáról, kérelméről.
 Levelezési jog egymással, ugyanilyen tárgyakban.
 „Szövetkezési jog”:
 A vármegyék politikai fellépéseiket egymással szervezetileg is összehangolhatták.
 A reformkorban ezt a célt szolgálta a kerületi táblák létrejötte.
 Mindezen politikai funkciók célja: az alkotmány, a nemzeti függetlenség, a nemesi politikai
szabadságjogok védelme („megyei ellenállás” – először II. József reformjaival, elsősorban a
131
katonai szolgáltatásokkal szemben.) E funkciójuk miatt kapták a vármegyék a reformkorban „az

alkotmány védbástyái” elnevezést.
A V Á R M EGY E S ZER V EZ E TE MO HÁ C S U TÁ N :
 Közgyűlés (generalis congregatio)
 Ez a megyei nemesség közös döntéshozó szerve, ezen gyakorolják – kollektíven – a vármegye
hatásköreit. Ez a nyilvánosság fóruma is: birtokadományt, nemesítést, stb. itt kellett kihirdetni.
Minden, a megyében birtokkal rendelkező nemesnek (vagyonára tekintet nélkül) joga (és a XVII.
századig – bírság terhe mellett – kötelessége is) volt megjelenni rajta, ha már elment, végig ott is
maradni, és a döntéshozatalban részt venni. Ebben a korszakban nem nemesek már biztosan nem
látogathatták, nem szólhattak bele a megye ügyeibe.
 A közgyűléseket a megye valamely mezővárosában tartották. Ez nem volt olcsó a helyszínt adó
város számára, hiszen az ebéden kívül a közgyűlés tartama alatti összes egyéb étkezést az illető
mezőváros fedezte saját kasszájából.
 Közgyűléseket rendszertelenül, szükség szerint tartottak. A főispán vagy az alispán hívta össze és
elnökölt rajta. A nemeseknek – szintén bírság terhe mellett – fegyvertelenül kellett
megjelenniük.
 A XVII. század folyamán a szegényebb nemesek (akik számára az útiköltség, a szállás és étkezés
költségei, valamint a birtokuktól való távollét túl sok volt), több megyében elérték, hogy a
megjelenés a generalis congregation ne legyen kötelező, hanem ha képviseletükről
gondoskodnak (pl. tiszttartójuk útján), akkor bírságolás nélkül távol maradhatnak. Ilyenkor a
megbízottjuk a nemes helyett annak szavazati jogát is gyakorolhatta.
 Ezt követően is kötelező volt azonban megjelennie
 Annak, akinek az ügyét a közgyűlés tárgyalta (pl. új nemes a vármegyében).
 A vérmegye tisztviselőinek (ez alól kivétel volt a főispán, hiszen ő a korszakban végig küldhetett
maga helyett helyettest.
 1691-től a közgyűlés szervezete (tekintélyelvű ülésrendje) is rögzült:
◦ Főispán, alispán, főszolgabíró, szolgabírák asztala;
◦ Nagybirtokosok asztala;
◦ Követi asztal (a távollevők helyetteseinek).
 A közgyűlés tanácskozásai nyilvánosak voltak, de a jelenlevők kötelesek voltak a tárgyalás
rendjét megtartani: kiabálásért, káromkodásért rendbírság várt rájuk.
 A közgyűlés – ha szavazásra került sor – határozatait nem szám, hanem többség szerint hozta, a
szavazatokat ugyanis nem számlálták, hanem mérlegelték. (Csak a XIX. században, 1819 – ben
született meg egy kancelláriai leirat, amely utasította a megyéket, hogy a szavazatokat meg kell
számlálni.)
 A határozatokat jegyzőkönyvekben rögzítették, és a megyei levéltárban őrizték. A határozatok, a
meghozott statútumok a távollevőkre nézve is kötelező erejűek voltak, tehát arról nincs szó, hogy
a nemesek a távolmaradással mentesülhettek volna bizonyos kötelezettségeik alól.
 Ha a vármegye hatásköreit részletesen fel akarjuk sorolni, meg kell ismételnünk a vármegyei
autonómia köreit, hiszen a megye önkormányzata alatt tulajdonképpen a közgyűlés értendő. Ettől
most eltekintve csak néhány lényeges elemet emelünk ki:
 A közgyűlésen választották a megye tisztviselői karát. (Értelemszerűen nem vonatkozott ez a
főispánra, hiszen ő nem választott, hanem a király által posztjára helyezett személy, méltóság
volt.) A tisztújító közgyűléseket törvény szerint háromévenként kellett tartani, de a legtöbb
megyében minden évben volt ilyen ünnepélyes „tisztépítő szék”: sedes restauratoria vagy sedes
electoria. A választás rendszerint közfelkiáltással zajlott, amelynek eredményeként rendszerint
az első helyen szereplő jelölt nyert, aki általában az eddigi tisztviselő volt (tehát maradt).
Többnyire csak akkor került új személy hivatalba, ha a régi kiöregedett, meghalt, megbetegedett
vagy önszántából kérte a jelölésből való mellőzését. A megválasztást bírság terhe mellett
132
mindenkinek el kellett fogadnia. A megválasztottak a választás után a közgyűlés előtt esküt

tettek.
 A vármegyék a tisztújítás körében is egyre inkább teret nyertek. A közgyűlés ebben a korszakban
egyre inkább beleszólást kívánt abba a kérdésbe is, hogy kit nevezzen ki az uralkodó a megye
főispáni székébe. Hamarosan ugyanis a közgyűlés a királyi kinevezés érvényességét közgyűlési
(vármegyei) beiktatáshoz kötötte (a közgyűlésen elvileg bárki tiltakozhatott a főispán személye
ellen), továbbá a főispánnak a vármegye közgyűlése előtti s le kellett tennie hivatali esküjét.
 Rész- (vagy kis-)gyűlés: (particularis congregatio)
 Ez a testület (vármegyei hatáskörökkel) a törökdúlás idején alakult ki.
 A török kivonulása után megmaradt, mint a megyei tisztségviselők értekezlete, amelyen lehetőség
volt szakmai, közigazgatási kérdések megtárgyalására.
 Összehívására kb. havonként került sor.
 Hozhatott határozatokat – kivéve adó- és követválasztási ügyekben – de azokat a következő
generális congregationak mindig jóvá kellett hagynia.
 Megyei bizottságok:
 Egyes, közgyűlési hatáskörbe tartozó igazgatási feladatok előkészítését végezték,
 Az adott rendelkezést végrehajtották,
 Vagy a végrehajtást ellenőrizték.
 Működésük a XVIII. században vált általánossá.
 Bírói székek: (sedes iudiciaria = sedria = vármegyei törvényszékek)
 Továbbra is érvényes alapelv, hogy az igazságszolgáltatás és a közigazgatás egymástól nem
válik el, a sedria a vármegye szerve! Általában azok a szervek, amelyek közigazgatási
tevékenységet látnak el, bírói joghatósággal is fel vannak ruházva, és fordítva (pl.: helytartó,
helytartóság).
 A sedria működése során a büntető és polgári ügyeket egyaránt intézte, de az eljárásrend ebben a
korszakban már szétvált: 1613-tól külön ismerünk büntető sedriákat, valamint polgári sedriákat.
Általában a polgárin az alispán, a büntető sedrián pedig a másodalispán elnökölt.
 A sedriáról (és a megye igazságszolgáltatási tevékenységéről) itt bővebben nem, hanem külön
előadásban, az igazságszolgáltatás szervezetének tárgyalásakor lesz szó.
- Egyedi szervek, tisztségviselők:

 Főispán = Továbbra sem a vármegye tisztségviselője!!!!! Méltóság (honor), még mindig a király
személyének képviselője.
 E méltóságot továbbra is a király adományozza tetszése szerinti időre – durante beneplacito, de a
közgyűlés igyekezett némi befolyást érvényesíteni a királyi kijelölésre.
 Gyakran fordult elő, hogy a kinevezett királyhű nagybirtokos személy nem is lakott az adott
vármegyében.
 A királyt és annak érdekeit képviselte az önkormányzati vármegyében.
 A főispán hatáskörei:
◦ Tisztviselő kinevezés – azon állásokra, amelyet nem a közgyűlés tölt be választás útján (pl.:
jegyzők, aljegyzők); illetve az ideiglenes jellegű kinevezések (üresedés esetén a tisztújító
közgyűlésig).
◦ Elnöklés a testületi szervekben, bizottságokban.
◦ A megyei közigazgatás munkájának általános ellenőrzése.
 A XVII. századtól kezdve – annak ellenére, hogy ezt a fennálló magyar törvények tiltották –
terjedt el az örökös főispánság. Jelentése: egy vármegye főispáni tiszte valamely méltósághoz
kötődve, vagy valamely családban öröklődik. De az örökös főispánoknak is kellett királyi
kinevezés! Eckhart Ferenc szerint az örökös főispánságoknak két csoportját különböztethetjük
meg:
◦ Örökös főispánság: egyházi vagy világi méltósággal száll át a főispánság. a XVIII. században
9 egyházi és 14 világi örökös főispán működik.
133
◦ Örökletes főispánság: családon belül marad a főispáni cím. A király egyes családoknak
osztogatott a családon belül örökíthető főispáni méltóságokat, amelyek vegyesen voltak a
primogenitúra szerint öröklődők (Sopronban az Esterházyak vagy Abaúj vármegyében a
Perényiek) vagy akként, hogy a király választotta ki minden egyes alkalommal, hogy a
családtagok, leszármazók közül ki lesz a főispán. Az viszont mindig érvényesült, hogy a
főispánságot a jogosított családok leszármazói kizárólag fiágon örökölhették, leány nem
tölthette be ezt a méltóságot. Ha az öröklés folytán a főispán még kiskorú személy lett,
helyette gyám járt el.
 A főispán helyettesítése:
Az örökös főispán intézményéhez kapcsolódik az ADMINISZTRÁTORI rendszer kiépülése a
Habsburg-Magyarországon.
 Ha a főispán kiskorú volt.
 Vagy más okból alkalmatlan a tisztség betöltésére.
 Vagy időközben vált alkalmatlanná.
 Vagy egyéb teendői miatt nem tudott a főispánságával foglalkozni (pl. mert más megyében is
főispán volt).
A király – gyakran a főispán ajánlására – főispáni helytartót, akkori nevén helynököt
(adminisztrátort) nevezett ki mellé.
Ez nem volt közkedvelt rendszer, mert az adminisztrátorok – helyi kötődés hiányában – általában
könnyen kaphatók voltak mindenféle törvénytelenségre.
 Alispán = a vármegye első számú tisztviselője:
 A vármegyei közgyűlés választotta a korábban említettek szerint.
 A megválasztott alispán a tisztsége elfoglalásakor esküt tett a vármegyének.
 A XVII. században sok megyének két alispánja volt, de 1729-től törvény szabályozza, hogy
minden megyének csak egy alispánja legyen (1729: 15. tc.).
 Helyettesét, a másodalispánt, immár szintén a megyei közgyűlés választotta meg (tehát már nem
familiárisát hozza, a másodalispán már nem az alispán alárendeltje), és a közgyűlés határozta
meg a másodalispán hatáskörét is.
 Az alispán elnököl a megyei törvényszéken, elfoglaltsága esetén a másodalispán helyettesíti.
 Az alispán vezeti a megye ügyeit.
 A szolgabírákkal együtt ő állít ki okleveleket.
 A másodalispánnal rendszerint még a tisztújító széken megállapodtak a hatáskörök
megosztásában, tehát abban, hogy mely ügyeket intézze az alispán, és melyek tartozzanak a
másodalispánhoz (pl.. polgári sedrián elnöklés az alispán, büntetőn a másodalispán feladata).
 Szolgabíró: (iudex nobilium = judlium) kezdettől fogva a megyei önkormányzat szerve: a megye
közgyűlése választotta
 Míg 1526 előtt általában megyénként négyet választottak, addig később a nagyobb megyékben
többet, akár 8 – 10 – et is, de a XIX. században pl.: Pest megyében 17 (!) szolgabíró volt.
Számuk általában a megyében levő járások, illetve az ezeket tovább tagoló kerületek számától
függött.
 A XVIII-XIX. században minden kerületnek megvolt a maga szolgabírája, és ezek közül a
rangidős lett a főszolgabíró, aki az egész járás fölött állott.
 Általában egy évre választották őket.
 Esküt kellett tenniük a megye közönsége előtt.
 Feladatuk:
◦ Közlik a községekkel a Helytartótanács és a megye rendeleteit.
◦ Gondoskodnak ezek végrehajtásáról (katona kiállítás, lakosság összeírása, nemesség
összeírása, helységek kötelezettség-teljesítésének ellenőrzése, forspont-fogatokról való
gondoskodás, stb.).
◦ A közrend fenntartásáról gondoskodnak.
◦ Törvény megszabta esetekben bíráskodtak is 1-1 esküdttel.
134
 A XVII. századtól általános igény, hogy a sedrián mind a 4 szolgabíró legyen jelen. Az 1613: 24.
tc. által bevezetett táblabírói intézmény meghonosodása után megelégedtek 2 – 3 szolgabíró
jelenlétével is.
 Esküdtek: (jurati assessores = jurassores)
 A korábbi időszakban megismert rendszerben működtek.
 A megye választotta a rendes esküdteket a tisztújító közgyűlésen, míg a rendkívüli esküdtek
szakértők voltak. Az esküdtek ezt követően a sedrián csak akkor vettek részt, ha távollevő
táblabírát helyettesítettek.
 Feladatuk volt, hogy segítsék a szolgabírót az ügyek nyomozásában. Mindegyik szolgabíró
mellett előbb egy, majd 2 jurassor működött.
 A XIX. században megyénként 16 – 20 jurassor volt.
 Vármegyei jegyző: (notarius)
 Az 1550: 62. tc. szabályozta.
 A XVIII-XIX. században a főispán nevezte ki, néha a főispán engedélyével a rendek
választották.
 A XVIII-XIX. században már a legtöbb megyében aljegyzőket is választottak. (Pest megyének
pl. két főjegyzője és három aljegyzője volt).
 Feladatuk a közgyűlésen az akták felolvasása, a határozatok, jegyzőkönyvek és a feliratok,
megyei kiadmányok megfogalmazása.
 A jegyzők, aljegyzők (továbbá a levéltárnokok és pertárnokok) a főjegyző felügyelete alá
tartoztak.
 Táblai ülnökök = táblabírák
 Új hivatal, az 1613: 24. tc. állított a fel, mint fellebbviteli bírói intézményt.
 Eredetileg a vármegye közgyűlése választotta a táblabírákat, de a XVIII. század égén már
általában a főispán nevezte ki őket.
 A megyék állandóan harcoltak azért, hogy visszaszerezzék megválasztásuk jogát.
 Két fajtájuk alakult ki:
◦ Címzetes táblabírák (akiket a főispán nevezett ki) – mint a nevük is mutatja, ez csak puszta
cím volt. → Sok volt belőlük, a „jobbfajta, birtokos” megyei nemesek általában megkapták
ezt a címet. Megyénként akár 100 – 150, országosan kb. 8 – 10.000 volt belőlük.
◦ Táblabírák – választott, fizetéssel bíró tisztviselők, ők vettek részt ténylegesen a sedrián.
 Számos, nem a bíráskodással összefüggő tevékenységet, megbízást is kaptak (iskolák
felügyelete, gyámügyi kérdések, stb.).
 Új tisztségek:
 Adószedők (perceptorok), feladatuk a hadiadó (contributio) és a megyei adó (domestica)
beszedése, kezelése. Köztük volt egy főadószedő, aki a munkát koordinálta. Mivel fontos volt,
hogy megbízható személyek legyenek, törvény írta elő, hogy csak jómódú nemesek lehettek az
adószedői hivatal betöltői.
 Árvaszéki elnök.
 Vérmegyei ügyész (a vármegye jogi képviselője, büntető ügyekben a vádhatóság képviselője).
 Egyéb, „alantas hivatalok”:
 Pertárnok.
 Levéltárnok.
 várnagy (feladata a megyeháza karbantartása).
 A XVIII. századtól orvos, mérnök, seborvos, szülész.
 Börtönőrök, hajdúk, házmesterek, napszámosok is működtek a vármegye alkalmazásában
135
XIV. TÉTEL
K IVÁLTSÁGOS TERÜLETEK,
A KI VÁLTSÁGOLT NÉP CSOP ORTOK ÉS ERDÉLY I GAZGATÁSI ÉS
I GAZ SÁGSZ OL GÁL T ATÁSI SZ E RVE Z ET E A RE NDI M AGYARORSZ ÁGON
A K IV Á LTSÁ GO LT TER Ü LE TE K É S N ÉPC SO PO R TO K Í TÉ LŐ FÓ R U M A I

A rendes bírósági joghatóság alóli sajátos kivételt jelentettek az anyaország területén belüli kiváltságolt
területek. A Mohács előtti időszak uralkodói ilyen kivételt biztosítottak a kunoknak. A IV. Béla alatti
megtelepedésük után rövidesen önálló hatósággal rendelkező területi közösséggé szerveződtek,
különállásuk markáns sajátossága a IV. László által 1279-ben biztosított bíráskodási autonómia lett. A
jogbiztosító okiratból kitűnik, hogy a kunok már letelepedésükkor saját nemzetségi bíráik előtt tartoztak
felelősséggel. Abban az esetben pedig, ha valamely közösségen kívüli személlyel támadt jogvitájuk, azt a
nádor az érintett kun nemzetségi bíróval döntötte el. Rendkívül jellemező, hogy a kiváltságolt etnikumhoz
tartozók egymás közötti perében nem a nádor, hanem az érintett nemzetségek bírájával közösen maga a
király döntött. A kunok megtelepedése után már nem az adott nemzetség, hanem a települési egység bírái
szolgáltattak igazságot. A bíráskodás a szállásokra és székekre tagolódott területi beosztás szerint történt,
mindkét szinten a települési közösség választott tisztviselőjének közreműködésével. A kun székek
országos főhatósága a nádor volt, aki a jól jövedelmező,,kunok ispánja és bírája” címet viselte. A 14.
században a kunoktól elváló, külön székbe szerveződő jászok ugyanilyen bírói joghatóság alatt álltak.
Sajátosan alakult a szepesföldi katonai lakosság jogi helyzete is. A királynak lándzsával szolgáló, idegen
eredetű lakosság IV. Bélától 1243-ban kapott kiváltságot. Ebben az uralkodó megerősítette régi
kiváltságukat, mentesítette őket a szepesi ispán joghatósága alól, aki ettől kezdve csak lopás, pénz, és
tizedügyben ítélkezhetett felettük. A többi ügyben maguk választotta bíróság alá tartoztak.
A Szepesség másik kiváltságolt területe a szász városok közössége volt. Korábbi viszonylagos
függetlenségüket V. István 1271-i kiváltságlevele erősítette meg. Így a név szerint felsorolt 24 szepesi
város egy összetartozó tartományt képezett. A tartomány élén választott tisztviselő, a szász ispán állt, aki
maga, vagy a királyi ispán társaságában bíráskodott. A városokhoz tartozó községek a városi bíróhoz, a
városok a szász ispánhoz vagy a 24 város bíráinak Lőcsén tartott eseti üléseihez fellebbezhettek.
A szepesi városok és a szász comes befolyását jelentősen csökkentette, hogy 1412-ben 13 hozzájuk
tartozó várost Lengyelország javára zálogosítottak el. A megmaradt városok a 16sz-ra fokozatosan a
szepesi várnagy függésébe kerültek.
A dunántúli részekben és a Csanád vármegyében letelepült besenyő népcsoport fölött a 14. sz idején a
legfőbb bírói hatóságot a hadügyek országos vezetője, a nádor gyakorolta. Hiteles adatok igazolják, hogy
helyi ügyekben egy tisztviselő, a besenyők ispánja látta el az első fokú igazságszolgáltatást, aki két
szolgabírójával vizsgáltatta ki a jogvitás ügyeket. A bírói különállásuk Zsigmond király idejében szűnt
meg.
Sajátos, a gazdasági pozíciók szerint meghatározott bírósági rendszerben alakult ki a zsidó lakosság
fölötti jogszolgáltató hatalom. Ennek alapvonásait a IV. Béla által kiadott kiváltságlevél határozta meg. A
zsidó lakosság a megtelepedési helyül szolgáló szabad királyi városokban külön bíró, a comes Judaeorum
joghatósága alatt álltak. E tisztséget a városok többségében a polgárok választották, de volt olyan város
(Sopron) ahol a nádor nevezte ki. A bíró bírótársakkal ítélkezett a zsidó lakosság közötti perekben. Nem
tartozott hatáskörébe az ingatlanokkal kapcsolatos jogviták eldöntése akkor sem ha, azok a zsidók
tulajdonában, birtokában voltak. Ezekben az ügyekben a városi hatóságok döntöttek.
Hasonló módon külön fórum, a kancellária vagy a király személyes jelenléti bírósága döntött
keresztények és zsidók egymás sérelmére elkövetett súlyosabb bűncselekményei esetében. Zsidó vallású
személy keresztény elleni követeléseit annak illetékes bírája előtt érvényesíthette. Ez a helyzet Nagy
Lajos uralkodása idején alapvetően megváltozott. Az uralkodó a kancelláriai joghatóság megszüntetésével
párhuzamosan egy országos zsidóbírói tisztséget állított fel. Ez később valamely országos főméltóság
136
volt, leggyakrabban a nádor. Az 1440-es években ez a tisztség is megszűnt, az addig országos szervek
előtt folyó pereket a budai várnagy intézte.
A KÜ LÖ N KO R M Á N Y ZO TT O R SZÁ GR ÉSZ E K BÍR Ó SÁ GI S ZER V E ZE TE

- Erdély igazságszolgáltatási szervezete
Az erdélyi területek bírósági szervezeti szempontból és az alkalmazott jogot tekintve is elkülönültek az
anyaország jogától. A bíráskodást nézve Erdély zárt egységet képezett, a 15. századig minden peres
ügy területén zárult le. A magyarországi nagybírák az erdélyi peres ügyeket nem vehették magukhoz,
azokban nem bíráskodhattak. A király személyes bíráskodási jogát azonban nem vitathatták: ha az
uralkodó erdélyi területen volt, tarthatott törvényszékeket és bíráskodhatott is. Nevében személyes
megbízottja is eljárhatott. Az erdélyi terület bírósági szervezeti szempontból sem volt egységes.
Ahogyan a kormányzat egyéb ágait tekintve, ítélkezés terén is négy területi, kormányzati egységből
áll. Az erdélyi magyar vármegyék bírósági szervezet alig tért el a magyarországitól. Itt is a megyei,
városi, és úriszéki bíráskodás volt a jellemző, annyi specialitással, hogy az úriszéki bíróságok a
magyar területekhez képest később alakulhattak ki. A megyei bíráskodási rendszerhez képest további
különbség abban állt, hogy a megyéknek szabály szerint két szolgabírájuk volt.
Az erdélyi igazságszolgáltatás meghatározó tisztségviselője a vajda volt. Helyettesét maga nevezte ki,
bírói tevékenységét még a vajdai vagy erdélyrészi ítélőmester segítette. A vajdai bíráskodás központja
kezdetben Marosszentimre volt, ahol a felsorolt tisztviselők néhány megyei ülnökkel bíráskodtak. A
későbbi századokban megszűnt az azonos központban történő vajdai ítélkezés, a bírósági fórumokat
leggyakrabban az elnöklő vajdák, alvajdák lakóhelyein tartották. A vajdai bírósághoz közvetlenül
lehetett fordulni, ide kerültek a hiteleshelyi úton idézett nemesek jogvitái és a megyéktől vagy az
úriszéktől fellebbezett ügyek.
Fontosabb ügyekben, vagy ha a felek azt kérték a vajdai közgyűlés döntött. Ilyen közgyűlést
hirdethettek, mint a hét vármegye részére, de tarthattak ilyen fórumot egyetlen megye területén is. A
közgyűlésen minden megyebeli lakos részt vehetett. A több megye részére hirdetett vajdai közgyűlés
székhelye Torda volt. Előfordult, hogy a vajdán (alvajdán) kívül a király is elrendelte e kollektív bírói
testület összehívását. Arra is gyakran volt példa, hogy a vajda királyi megbízásból, a király nevében
rendelt el bírósági közgyűlést. Nagy Lajos a külön királyi parancsra összehívott közgyűlésen való
megjelenést kötelezővé tette. Ő erősítette meg a vajdai ítélkezés tekintélyét is, amikor megtiltotta,
hogy az erdélyi birtokos főpapok és bárók közönséges ügyeiket a királyi kúriába vigyék. Az udvarhoz
csak azokban az ügyekben lehetett fellebbezni, amelyek első fokú elbírálásakor valamilyen
rendelkezésre álló írásos bizonyítékot figyelmen kívül hagytak.
A vajda ítéletével elégedetlen fél a 14. századtól azonban már királyi kúriához fellebbezhetett.
Gyakran előfordul, hogy ilyen esetben is a vajda bírálta el az ügyet, ekkor már főpapi és országos bárói
bírótársakkal. Az első törvény, amely az első fokon eljáró tisztviselő számára kötelezővé tette az ügy
királyi kúriába való felterjesztését, az 1444:9 tc. volt. Az Erdélyből fellebbezett ügyekben az
országbíró járt el. Ez alól II. Ulászló tett kivételt, aki a hatalmaskodás négy esetében nemesekre
vonatkozóan a vajdai széket nyilvánította végső ügydöntő fórumnak, ahonnan csak kivételesen lehetett
a királyhoz fellebbezni.
A Székelyföld korabeli igazságszolgáltatási szervezetéről kevés adatunk van. Bizonyos, hogy a hét
székely szék igazságszolgáltatással foglalkozott: elnevezésüket (sedes) is innen származtathatjuk. Az
igazságszolgáltatás területi elv szerint zajlott, alapvető kereteit a hét szék határozta meg. A székeken
belül a főhadnagy későbbi nevén a kapitány, a királybíró, mint főbíró és a neki alárendelt területi bíró
játszott fontos szerepet. A tisztviselőket évente választották az adott szék nemeiből és ágaiból. A
főhadnagyi és főbírói tisztség elnyerésére csak annak volt esélye, aki a lófők csoportjához tartozott.
Fontosabb ügyekben a székely ispán bíráskodott, aki az 1555-i székely konstituciók szerint évente 15
napos bírói közgyűlést hirdetett minden székben, ahol 12 esküdt segítette az igazság kiszolgálásában.
Arra is van adat, hogy maga az uralkodó tartott egy-egy székely széknek bírói közgyűlést. A székek
bíróságaitól Udvarhely székhez, mint főszékhez, innen a székely ispánhoz lehetett fordulni. A
137
székelyek számára is nyitva állt az út vitás ügyeik király elé vitelére. A székelyföldi szabad királyi
városok nem a székely jog, hanem a királyi jog alá tartoztak.
Az erdélyi szászok bírósági viszonyai sok tekintetben a székelyek ítélkezési rendszerére
emlékeztettek. Itt is volt falusi és városi bíráskodás, amelyek mellett a székekbe szerveződött
közösségek is önálló bíróságokat szerveztek. Az ítélkezés kettős rendszerű volt. A közösségi jelleget a
székbíró, az állami ítélkezést a királybíró képviselte. I. Mátyás egyik jellemző reformja volt, amikor az
örökletessé vált királybírói tisztséget újra választás alá vonta, az előkelő szász patríciusok közüli
választását rendelve el.
A legfontosabb ítélkezési fórum az évi négy alkalommal tartott székgyűlés volt. Itt a királybíró
elnökölt, aki a választott székbírákkal és esküdtekkel szolgáltatott jogot. Később azon a székekben,
ahol viszonylag állandó szervezetű városok voltak, ezek polgármestere és tanácsa vette át a székgyűlés
bírói funkcióját. A székek bírósága felett a hét bírák széke állt. Erről a fórumról keveset tudunk, az
azonban tény, hogy egy idő után szerepét a szebeni királybíró elnöklete alatt álló szász nemzeti
közgyűlés vette át. A testület ülésein a városok polgármesterei, a királybírák, székbírák, esküdtek és a
székek küldöttei vettek részt. A szász bíróságoktól csak a királyhoz lehetett fellebbezni. Mentesek
voltak a vajda joghatósága alól, kivéve azokat a birtokpereket, amelyek valamely szász királyföldön
kívül fekvő birtokaira vonatkoztak.
Az erdélyi szászok egyes területei kezdetben a katonai szolgálatot ellátó székelyek fennhatósága alá
tartoztak. Később elérték, hogy ők is a hét székely szék mintájára külön királybírót vagy ispánt
választhassanak. A 15. századra így a szászság önálló nemzetiségi önállóságot nyert, amelyet szász
nemzeti egyetemnek neveztek el.
Erdély negyedik politikai és bírósági egysége a román etnikumú lakosságot fogta át. Az itt kialakult
bírósági szervezetnek három formája ismert. Viszonylag hamar kialakult az egyházi ítélkezés Bihar
megye ortodox román lakossága fölött. Már kezdetben volt példa a megyei keretek között szerveződő
igazságszolgáltatásra és a másik két etnikumhoz képest kisebb méretű autonómia törekvésekre is
utalnak adatok, ahol esküdtszék alakult ki. A román lakosságú kerületek összefogása korán megindult,
azonban nem alakult ki önálló bírósági rendszere, közös fellebbviteli fórum sem alakult ki. Az erdélyi
magyar vármegyék mintájára hozták létre és működtették ítélkezési szervezetüket.
- Horvátország, Szlavónia és Dalmácia bírósági szervezete

Horvátország hosszú ideig megőrizte a nemzetségi bíráskodás szervezetét és eljárási rendjét.
Kezdetben a nemzetség bírája szolgáltatott igazságot, aki a 15 századig megőrizte bírói joghatóságát.
Erre az időre fontosabb ügyekben a magyar vármegyének megfelelő területi egység a zsupánság
testülete döntött. A vérségi jellegű igazságszolgáltatás továbbélését igazolja, hogy a megyei ispánok a
nemzetségből vett bírótársakkal és az itt még fontos szerepet betöltő pristaldussal bíráskodtak. Az
örökös grófok által irányított megyékben sajátos jellegű volt az igazságszolgáltatás is, a gróf vagy a
megbízottja vezette a bíróságot. A fellebbezési rendszer is speciális volt. A zsupánságok ítéletei ellen a
bán helyettesének törvényszékéhez lehetett fordulni. A bán területi törvényszékeket tartott. A
központosítás időszakától kezdve erről a fórumról is lehetett fellebbezni a királyi kúriához.
Szlavónia esetén gyorsabb volt az ítélkező egységek területhez kötése, a nemzetségi jogszolgáltatás
felszámolása. Kezdetben itt is nemzetségi zsupák szerint, választott bírák közreműködésével
ítélkeztek. Ezen a területen azonban korábban alakult ki a vidéki szervezet megyei jellege, a
magyarországira jellemző birtok- és szolgálati rend. Ennek megfelelően épült kik a meghatározó súlyú
3 vármegye: Zágráb, Kőrös, Varas bírósági szervezete. Voltak ezen kívül olyan szlavóniai területek is,
amelyek nem tartoztak vármegyékhez, döntően egyházi birtokként főpapi uralom alá kerültek. Ezeken
a területeken élt tovább a nemzetségi bíráskodási rend, ahol első fokon a helyi közösségek rokonsági
elven szerveződő bíróságai, másodfokon a földbirtok urai ítélkeztek.
A szlavón megyékben az anyaországhoz hasonló volt a bírósági szervezet. A megyei törvényszék
vezetője a főispán volt, mellette az alispán és a szolgabírák szolgáltattak igazságot. Az úriszéki
rendszer itt is meghonosodott, a jobbágyok ügyeiben ez a fórum döntött. A szlavóniai úriszékek sem
138
jártak el súlyosabb büntető esetekben, ezekben az ügyekben, illetve fellebbezés esetén a megyei
törvényszék ítélt.
A szlavóniai igazságszolgáltatási rendszer egyik sajátossága volt, hogy a megyéken belül viszonylag
nagyszámú, olyan lakosság élt, akik nem tartoztak a közgyűlés joghatósága alá, akiknek külön bíráik
voltak. Ilyenek a helyi nemesek, akik az előkelő nemzetség tagjaiként saját bíráik előtt feleltek
tetteikért. A mentességnek ez a speciális formája a 15szig rendkívül gyakori volt. A vérségi kötelékek
lazulásával a külön privilégiummal rendelkező alattvalók kerületek szerinti megyei joghatóság alól
kivett bíróságok alá tartoztak. Például: várjobbágyoknak, prediálisoknak.
Helyi és egymás közötti ügyeik elbírálására ispánt választottak, aki helybeli bírótársakkal ítélkezett.
A szlavón területek fölött a bán gyakorolta a legfelsőbb bírói hatalmat. Joghatósága kiterjedt az
országrész egészére, csupán Zágráb városa vívott ki magának ítélkezési autonómiát. A bán gyakran
hirdetett az egész tartományra szóló bírói közgyűlést, amelyek annyiban voltak speciálisak, hogy a
későbbi korszakokban sem kötődtek egy székhelyhez, hanem a főméltóság mindenkori tartózkodási
helyén ültek össze. A bánnak két al-bánja volt, akik kinevezéssel kapták méltóságukat. Egymástól
elkülönített területeken segítették az országos bíráskodást.
A Szlavóniában hozott ítéletek ellen is lehetett fellebbezni. A szokásjog szerint alkalmazandó (horvát
vagy szlavón) jog kérdésében támadt vitát a király bírósága döntötte el. A királyi kúriához fordulást az
1444:9. tc tette lehetővé. A Szlavóniából és Horvátországból fellebbezett ügyek az országbíró elé
tartoztak, aki ezeket az adott törvénykezési periódusban a többi ügyet megelőzően volt köteles
tárgyalni.
A végvidéki területek bírái között kiemelkedő szerepet töltött be a macsói bán. Fontos katonai szerepe
miatt Magyarország déli megyéinek egy része is felügyelete alatt állt. A hadi jogosultság mellett a bán
bírói jogkört is gyakorolt. A törökök előrenyomulása folytán területe visszaszorult, ahol a megyei
főispáni jogkört gyakorolta. Bírói jogosultsága az ország nagybíráival volt azonos nagyságrendű:
hiteles bírói pecséttel rendelkezett, bizonyítást rendelhetett el, törvényszéke elé idézhetett peres
feleket, ítélőmestert alkalmazhatott. A bán ítélkezési tevékenységét Mátyás szüntette meg.
A szörényi bán bírósági hatásköre az Orsova környéki területek egy részére terjedt ki. A terület eleinte
két, majd nyolc kerületre oszlott, amelyek katonai elven tagozódtak. A román várkerületek élén
várnagy állt, felettesük a szörényi bán volt. A szörényi bánnak nem volt hitelesített bírói pecsétje,
ítéletét, saját gyűrűs pecsétje alatt adta ki. Nem volt udvari, hivatali szervezete és ítélőmestere sem.
A dalmát városok részére Kálmán király biztosított teljes bíráskodási szabadságot. A Trau városának
szóló privilégiumlevélben pl. biztosította azt a jogot, hogy egyházi vezetőjüket és comesüket maguk
választhatják, a régi szokásaik és törvényeik szerint éljenek. A városokban hozott ítéleteket a 12.sz.
végéig a királyhoz, majd a horvát-dalmát bánhoz, később a jogot adó itáliai városokhoz
fellebbezhették.
139
XV. TÉTEL
M EZŐVÁROSOK, FÖLDESÚRI URADALMAK, FALVAK,
KÖZSÉGEK ÉS P ARASZTVÁRMEGYÉK I GAZGATÁSA A RENDI MAGYARORSZÁGON
Városiasodás alapja: Teljes köz- és magánautonómiája (kollektív jogok) és a polgárok feudális, földesúri
függéstől való szabadulása (egyéni jogok). Magyarországon kicsit megkésve indul meg a városiasodás
folyamata.
T ER Ü LE TI A U TO N Ó M IA :
A városhoz tartozó valamennyi terület a városközösség tulajdona, ezeken gyakorolhatta a hatósági
jogokat. Gazdasági tevékenyégének alapja a 14-15. században a mezőgazdaság volt. Területe városi
földekből, szántókból, legelőkből és szőlősföldekből állt. A város és vezetősége ezen terültetek fölött
önkormányzati és gazdasági autonómiával rendelkezik. A város a hozzá tartozó területeknek, mintegy
„földesura” volt, így ezen földeken dolgozó jobbágyok, a városnak tartoztak a kötelező szolgáltatásokat
és járadékokat teljesíteni.
Országrendiség: a polgár csak városa területén rendelkezett szabadságjogokkal (kollektív szabadságjog),
a városfalakon kívül közrendűnek minősült
ÖNKORMÁNYZATI A U TO N Ó M IA :
- A városi önállósági joga volt a közigazgatásban, jogszolgáltatásban, jogalkotásban.
- Belső ügyeiben önállóan rendelkezhetett (statútumalkotás).
- Önrendelkezési joga az igazságszolgáltatásra is kiterjedt: bíró- és esküdtválasztás, pallosjog.
- Plébános választás
- Kegyúri jog: egyház feletti felügyeleti, védelmi jogkör.
- Polgárjogot csak a városi elöljárók engedélyével lehetett kapni.
A VÁROSI SZERVEZET:
- élén: választott bíró és esküdtek, vagy polgármester és tanácsosok = Városi tanács
- Feladata: városvezetés, ítélkezés.
- Városkapitány, Városi jegyző
- Közgyűlés: csak a polgárjogúakat foglalta magában. Nem lehettek tagok a kézművesek, a zsellérek és
a zsidók.
- Külső tanács: a közgyűlés választotta. Maguk közül választottak bírót.
GAZDASÁGI A U TO N Ó M IA :
- Jogok:
 Vámmentesség: országon belül és a határvámok esetén is.
 Beszállásolás alóli mentesség
 Egyösszegű adófizetés (terragium cenzus)
 Vásártartási jog (ius mundiranum)
 Árumegállító jog
 Kollektív tulajdon: városi kincstár, pecsét, harang
- Kötelezettségek:
 Közigazgatási feladatok ellátása (a királyi udvar irányába a hűség kifejezésének jele), azaz
adószedés, katonaállítás.
 Ajándék a királynak
 Papi tized a saját egyháznak
 Királyi hadsereg felfegyverzése
140
 Rendkívüli hadiadó
 Katonáskodó csapatok kiállítása
A VÁROSI PO LGÁR JOGAI:

- A nemesi jogok mintájára alakult, de jogai teljes érvénnyel csak a város falain belül érvényesülnek
(kollektív autonómia)
- Vérdíja azonos a nemesekével
- Esküértéke a városfalon túl a jobbágyéval megegyező volt
- Perében, csak azonos szabadsággal rendelkező tanú vallomását lehetett figyelembe venni. Fellebbezni
a királyi curiához tudott.
- Mentesült volt a jobbágyi szolgáltatások alól
- Ingatlanszerzési képesség, tulajdonhoz való jog, öröklési szabadság (tulajdonjog)
- Hivatalviselési képesség, választójog (politikai jog)
- Városfalak karbantartása és támadás esetén azok védelme
A VÁROSI PO LGÁRSÁG RÉTEGZŐDÉSE:

- A városi polgárság nem egyenlő a városi lakossággal (cselédek, koldusok, kontáros iparosok,
bevándorló jobbágyok, zsellérek)!!
- A polgárjogot csak meghatározott feltételek esetén lehetett elnyerni
- „Nemes” polgárság: az első városalapítók utódai
- Új patríciusok: a kereskedelemből, bankéletből meggazdagodott polgárok. Idővel leváltották a
„nemes” polgárságot a városvezetésben.
- Városi középréteg: céhes kézművesek
- Német kereskedők és családjaik (többségi német városok: Pozsony, Sopron)
141
XVI. TÉTEL
A KÖZPONTI I GAZSÁGSZOL GÁLTATÁSI SZERVEZET 1526 ELŐTT
I GA ZSÁ GS ZO LGÁ LTA TÁ S FO GA LM A ÉS A BÍR Ó I HA TA LO M KE LE TK EZ ÉSÉN E K M Ó D J A

Az igazságszolgáltatás olyan közhatalmi tevékenység, melynek keretében a bírói hatóságok – perben
vagy peren kívül – jogvitát döntenek el abból a célból, hogy a megsértett jogrend helyreálljon. A magyar
alkotmányosság történetében a bírói hatalom keletkeztetésének három módja ismeretes. Az államalapítást
követően a bírói hatalom kizárólag a király megbízásából eredt. A rendiség kialakulását követően az
önkormányzatiság megjelenésével párhuzamosan, illetve annak részeként megjelentek a választással
pozíciójukat elnyerő bírák. A 13. századra a királyi birtokadománnyal együtt az adományozott arra is
felhatalmazást kapott, hogy az érintett terület lakossága felett ítélkezzen. Ez lett a bíró hatalom
keletkezésének harmadik formája, mely dologi jogon alapul, ugyanis egy meghatározott dologi juttatás
képezte a bíráskodási jogosítvány alapját.
I GA ZSÁ GS ZO LGÁ LTA TÁ S A PA TR IM O N IÁ LIS M O N A R C HIÁ BA N

A patrimoniális monarchia korában az igazságszolgáltatás alapjait I. István teremtette meg. A keresztény
királyeszménynek megfelelően az uralkodó az igazságszolgáltatás legfőbb forrása, bármely jogvitában
dönthet. Az ő idejében különül el az igazságszolgáltatás az államhatalom egyéb területeitől. Ez azonban
nem felel meg a mai értelemben vett hatalommegosztásnak, hiszen ebben a korban az uralkodó testesíti
meg a törvényhozó és végrehajtó hatalmat is. Már István idejében az uralkodó távollétében a nádorispán
ítélkezett az udvar lakói felett. Vidéken a királybírák ítélkezhettek, kivéve a papok és ispánok jogvitáit.
Az egyháziak felett kizárólag egyházi bíróság ítélkezhetett. → privilégium fori. Első királyunkat
követően alakult ki az a gyakorlat, hogy az uralkodó évenként – augusztus 20-án – a székesfehérvári
törvénynapok keretében igazságot szolgáltat alattvalói felett. A nádor szerepe is bővül, mert udvar bíróból
országos bíróvá növi ki magát. (I. Aranybulla 8. cikk) Ezzel párhuzamosan az udvari ítélkezésben pedig
egy új szereplő tűnik fel: az udvarispán. A 12. század sajátos bírói szervei voltak a poroszlók, akik bírói
segédek voltak. Funkciójuk kettős. Egyrészt különböző jogcselekményeket végeztek pl.: idézés, birtokba
iktatás. Másrészt tanúként hitelesen igazolták a jogi aktusokat. Kálmán nevéhez fűződik a zsinati
törvényszékek megteremtése. Illetékességük több megyére is kiterjedt, megyéspüspökökből és
megyésispánokból állt. Évente két alkalommal ülésezett. A 13. század elejére az alapvető társadalmi
változások a törvénykezési szervezet átalakulását indukálták. Az I. Aranybulla 8. cikke szerint a nádor
bárki felett szabadon ítélkezhet, kivéve a nemesek fej- és jószágvesztéssel kapcsolatos ügyeit. A 9. cikk
szerint a judex curiae udvari méltóságból országossá növi ki magát, immár országbíró elnevezés alatt.
Mindezek mellett az uralkodó személyesen bíráskodhatott a királyi különös jelenlét fórumán is, I. Mátyás
pedig bírósági reformja során hozta létre a személyes jelenlét bíróságát. Emellett a korszak további
különbírósága a lovagi becsületbíróság, amely udvari lovagok ügyeit bírálta el.
KÖ ZPO N TI B ÍR Ó SÁ GO K 1 5 2 6 - I G
A királyi kúria kifejezés általában a középkori királyi udvar megnevezésére szolgál. Szűkebb értelemben
azonban a királyi udvarban működő központi bíróságot jelentette. Az elnevezés mögött az a korabeli
alkotmányos felfogás áll, hogy az uralkodó legfontosabb kötelezettsége az igazság szolgáltatása. A kúriai
bíráskodás a királyhoz kötött volt, akár maga az uralkodó, akár annak megbízásából országos főméltóság
ítélkezett.
KÚRIA I BÍRÓSÁGO K:
- Királyi különös jelenlét fóruma:
150 évig áll fenn. 1280-tól lehet tudni a működéséről. Eleinte a király személyesen, majd speciális
megbízás alapján egy tisztviselő áll az élén. Az Anjouk korában erősödött meg, bizonyos ügyeket a
király kivett az általános udvari bíróságok hatásköréből és áttette ide: egyházzal kapcsolatos jogviták,
birtokjogi viták. Főkancellár bírói fóruma. Perbehívó levelek kiállítása. Mátyás szüntette meg
véglegesen, beolvasztotta a királyi személyes jelenlét bíróságába. Mivel a főkancellári tisztet a
142
mindenkori legfőbb egyházi méltóság, az esztergomi érsek töltötte be, értelemszerű, hogy ez a bíróság
lett az egyházi ügyek királyi fóruma is.
- Királyi személyes jelenlét fóruma:

Az elnevezés Nagy Lajos idejéből származik, és Zsigmond idejében szaporodnak el azok az ügyek,
melyeket a nádortól vagy országbírótól a király elé vittek. A királyi személyes jelenlét fórumának
kialakulását követően a különös jelenlét fóruma háttérbe szorul. I. Mátyás egyesíti a fő és titkos
kancellári méltóságot, melynek eredményeként a különös jelenlét fóruma a személyes jelenlét
fórumába beolvadt. Az így létrejött szerv élén álló személy a personalis (személynök), mely immár az
ország rendes bírái közé tartozik
- Királyi Tábla:
I. Mátyás a magánharc visszaszorítása érdekében arra törekedett, hogy a kúriában állandó bírói szerv
működjön. Itt ítélőmesterek és 6 nemes ítélkezett. Ez utóbbiakat az országgyűlés választotta. Az így
kialakult bírói fórumot a 15. századtól királyi táblának nevezzük. Ennek szervezetéről Mátyás
Decretum maiusája és a Jagelló-kori törvények sora rendelkezett. Ítélőmesterek voltak a rendi korszak
központi bíróságainak érdemi ítélkezési tevékenységgel megbízott közreműködői. Az ítélőmesterek
fogalmazták meg az ítéleteket, készítették el a döntések indoklásait, őrizték a bíróságok pecsétjét. Az
uralkodó részére külön szék volt fenntartva. Hatáskörébe tartoztak azok a perek, amelyek meghaladták
a megyei törvényszékek hatáskörét.
- Királyi jelenlét fóruma:

II. István reformálja meg, elrendeli, hogy a nádor ne bíráskodjon a kúriában, menjen ki a megyékbe. A
nádor helyébe az udvarbíró kerül (13. sz. elejétől országbíró), aki minden lakos ügyében ítélhet, a
kúriában elindított pert bárhol befejezhette. Oklevelek kiadása perbeli egyezségről, hiteles helyi
szerepkör. Rendszeresen eljárt a falvak, községek peres ügyeiben. Királyi kiváltságlevelek alapján
keletkezett birtokviták elintézése. Ha egy alsóbb szintű bíróság nem akar eljárni, akkor panasszal lehet
fordulni a praesentia regiához. A 15. századtól visszaszorul, két fontos ügyköre marad: 1)
Magszakadással kapcsolatos ügyek; 2) Csatolt országrészekből származó fellebbezett ügyek. Az
országbírót az alországbíró helyettesíti: kisebb birtokperekben maga dönthet. A királytól eseti
felhatalmazást kaphat. Az ő szerepkörét veszik át az ítélőmesterek (szakemberek).
- Curia Militiaris:
(lovagi becsületbíróság) A kezdetek kezdetén a király látta el elnöklését, majd az országbíró. Károly
hozta létre a királyi udvar vitézeinek, később az egész ország ügyeire is kiterjed a hatásköre.
 Hittel vagy emberséggel vállalt kötelezettségek megszegése.
 Lesből vagy titokban történő útonállás.
 Tanúk nélkül felvett kölcsön eltagadása.
 Másra bízott fontos titok megsértése.
Nem volt állandó szervezete, kiszabhatott becsületveszést, az 1723-as bírósági reformig működött
ebben a formában.
143
XVII. TÉTEL
A KÖZP ONTI I GAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI SZERVEZET 1526-1848 KÖZÖTT
Az ország három részre szakadása (1541) az igazságszolgáltatási rendszerét is súlyosan érintette. A

királyi Magyarország területén tovább élt az addig kialakult rendszer, de a kor sajátosságaiból adódóan
egyre nagyobb hangsúlyt kapott a katonai ítélkezés is. A rendkívüli viszonyok, és a háborús események
következményeként gyakorlatilag megszűnt a felső bíróságok működése. A leghosszabb törvénykezési
szünet is erre az időre esik: 1650-től 1700-ig.
A központi ítélkezés hiányosságait próbálta orvosolni az ítélőmesterek (protonotariusok)
vándorbíráskodása. 1526 előtt a protonotariusok a nagybírák segédei voltak, majd az 1458:XIX.tc.
alapján eseti jelleggel a nagybírák rendelkezése folytán önállóan is eljárhattak, kezdetben csak a kúriában
később vidéken is. Ebből a gyakorlatból alakult ki a mohács utáni időszak ítélőmesteri
vándorbíráskodása. A négy nagybírónak (nádor, országbíró, személynök, horvát bán) öt ítélőmestere volt.
A szűkebb értelemben vett Magyarországon a négy ítélőmester járta az országot, úgy, hogy felosztották
azt egymás között. Ezt a gyakorlatot az 1723:XXXIV.tc. véglegesítette, mely területi felosztásnak később
is komoly jelentősége lesz, hisz ezt a kerületi táblák öröklik majd.
Az ítélkezési hiányosságok hívták életre a választott bíráskodást is. A mohács utáni időkre volt jellemző,
hogy a felek vitás ügyeiket jogtudókból álló tanács elé vitték. A választott bíróság ítélete mind a két félre
kötelező, de be kell jelenteni a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságnak. Ítéletük ellen
fellebbezésnek nem volt helye.
KIR Á LY I KÚ R IA :
A kúria kezdetben a király bírósága volt, ahol ő, később pedig az ország nagybírái szolgáltattak igazságot.
A 17. száradra ez a helyzet megváltozott, és kúria alatt a királyi táblát és a hétszemélyes táblát, mint bírói
fórumokat kell érteni. A királyi tábla jogállása szempontjából az 1723:XVI. tc. jelentős, mely az ország
egyedüli rendes bíróságaként nevezte meg. Élén a személynök áll, további tagja: alnádor, alországbíró, 4
ítélőmester, 1 főpap, 1 főúr, 4 nemes ülnök, és a kincstári ügyek igazgatója. A hétszemélyes tábla – élén a
nádorral – szokásjogi alapon a királyi tábla fellebbviteli fórumává vált. 1724-től a kúria működése
megváltozott, állandóan ülésezik, székhelye Pesten van. A királyi tábla vegyes bíróság lett, mert elsőfokú
és fellebbviteli fórumként is eljárt.
Első fokon járt el:
- a királyi kincstár pereiben,
- hűtlenségi perben,
- felségsértési perekben,
- nagyobb hatalmaskodások: ide tartoztak azok a perek, ahol az okirat érvényessége, értelmezése, vagy a
hitelessége volt a per tárgya.
Fellebbviteli fórumként járt el a királyi tábla, megyei törvényszék, városi törvényszékek, kerületi táblák
fellebbezési folytán.
KER Ü LE TI TÁ B LA :
Intézménytörténeti előzményei az ítélőmesterek vándorbíráskodása volt. A kerületi táblák felállításáról
szóló törvény a kerületi táblák hatáskörének a meghatározásánál közvetlenül az ítélőmesterek hatáskörére
hivatkozott. A kerületi táblák azon városokban kerültek felállításra, ahol korábban az ítélőmesterek
ítélkeztek.
Összesen négy kerületi tábla működött:
- Nagyszombat
- Eperjes
- Nagyvárad
- Debrecen székhellyel
144
A táblák szervezetét az 1723:XXX. tc. rendezi. Élén az elnök áll, akinek munkáját 4 ülnök segíti:
- bírói képesítéssel rendelkezik,
- magyar születésű,
- királynak esküt tett férfi.
Hatásköre 1848 előtt kizárólag a nemesek magánjogi ügyeire terjedt ki.
S ZA BA D KIR Á LY I V Á R O SO K :
A városi törvényszék első fokon minden fontos ügyben ítélkezett. A rendészeti és kihágási eseteket a
vásárbíró, illetve városkapitányi szék bírálta el első fokon. A büntetőperek a 18. század végéig nem
voltak megfellebbezhetőek, ezekben az ügyekben a városi törvényszék végérvényesen döntött. Polgári
perekben fellebbezni lehetett a tárnoki vagy a személynöki székhez. A szabad királyi városok nagy
részének a tárnoki, néhánynak a személynöki szék volt a fellebbviteli fóruma. A szabad királyi városok
ítélkezési rendszere II: József idején alapvetően megváltozott. Az uralkodó elkülönítette egymástól a
végrehajtási és bíráskodási ügyeket (utóbbit egységes szervezetű fórumok elé utalta). A városi bíróságok
csak polgári jellegű ügyekben ítélhettek a büntető joghatóságot a judicium subalterumok kapták meg. Az
1790/91:XLIII.tc. visszaállította a hagyományos rendszer, de büntető ügyekben hozott első fokú városi
ítéletet a kúriához lehetett fellebbezni.
SEDRIA:
Az ország három részre szakadása után egyre nagyobb hangsúly helyeződött a vármegyei törvényszékre.
Ez az ügyek számának növekedésében is megnyilvánult, ami szükségessé tette a sedria specifikálódását.
Ennek következményeként válik ki a büntető sedria, és ennek következményeként jönnek létre az
alispáni és szolgabírói székek. A 16. századra az igazságszolgáltatási szervezetrendszer a nemesi
vármegyén belül is tovább differenciálódott. Különbséget tehetünk polgári és büntető sedria között.
- Polgári sedria: hatáskörébe tartozott minden olyan ügy, melyet törvény vagy helyi statútum nem utal
alispáni, szolgabírói szék, kerületi tábla, vagy királyi tábla hatáskörébe. Másodfokú fórumként járt el a
szolgabírói, alispáni szék, mezővárosok, úriszékek bíróságától fellebbezett ügyekben.
- Büntető sedria: a 17. századtól válik ki a sedriától, de szervezetileg nem különül el.
Mindkettő élén az alispán áll, üléseiket egymás után tartják, vegyes bíróságként jár el.
Első fokon a büntető sedriához tartozik: a megyei nemesek és a pallosjogú urak hatalma alatt nem álló
jobbágyok büntető ügyei. A serdiától a büntető perekben II. József reformjáig sem a nemeseknek, sem a
jobbágyoknak nem volt fellebbezési lehetősége. (a 18. században a nemeseknek már gyakran sikerült
áttörniük!)
- Alispáni ítélőszék: élén az alispán, aki szolgabíróval és egy esküdttel ítélkezett. Az alispánt már nem a
főispán nevezi ki familiárisai közül, hanem a vármegyei közgyűlés választja. Kizárólag polgári
ügyekben jár el első fokon:
 kisebb hatalmaskodási ügyekben,
 becsületsértés (ekkor még polgári ügyekhez tartozott),
 adóssági perek,
 zálogjogi perek,
 Birtokperek.
Az alispáni ítélőszék hatásköre a kerületi tábláéval, szolgabírói székével is konkurált, ami csak tovább
bonyolította a rendi korszak amúgy is komplikált igazságszolgáltatási rendszerét. Az alispáni széktől a
serdiához lehet fellebbezni.
- Szolgabírák: szerepe a vármegyei ítélkezésben nem új keletű. Korábban bizonyítási cselekmények
foganatosításával és ítéletek végrehajtásával foglalkozó segédek voltak. Amikor az alispán önálló bírói
joghatóságot nyert, annak egy részét a szolgabírákra ruházta át. A szolgabírói ítélőszék (Forum
judlium) a legalacsonyabb szintű megyei bíróság volt. A szolgabírói esküdtekkel (iurati assesores)
ítélkezett kisebb jelentőségi polgári ügyekben, rendészeti, kihágási ügyekben. Ítéletétől a sedriához
lehetett fellebbezni.
145
A közbiztonság rohamos romlásával elterjedtebbé vált a rendkívüli büntető bíráskodás (cirkálás). Ez nem
egyenlő a statáriális bíráskodással. A közgyűlés felhatalmazta az alispánt, hogy néhány szolgabíróval és
esküdttel, mint rendkívüli bíróság ítélkezzen.
A földesúri bíráskodás szokásjogi alapon a 12-14. századra alakult ki. A korabeli felfogás szerint a
földesúr ítélkezhet jobbágyai és nem nemes szolgái felett, mind polgári, mind kisebb büntető ügyekben.
Ezen túl, a pallosjog (ius gladii) lehetővé tette, hogy a legsúlyosabb büntetést is kiszabja. A korszakban az
úriszék is vegyes bíróság, vagyis fellebbviteli volt azokban az ügyekben, melyek falvak vagy
mezővárosok bíróságai előtt indultak. Büntető ügyekben az úriszék mindig első fokon ítélt, de polgári
ügyekben lehetőség volt arra, hogy jogerős ítéleteket hozzon, vagyis jobbágyok esetén a sedriához való
fellebbezés vagy kizárt, vagy erősen korlátozott. Ezen a helyzeten II. József változtatott: 1787.08.20-án
megvonta a büntető joghatóságot az úriszéktől, és a jobbágyok valamennyi ügyében lehetővé tette a
kúriához való jogorvoslatot. Kegyelmet csak az uralkodó gyakorolhatott.
A 17-18. századra a mezővárosok többsége a szabad királyi városokhoz hasonló ítélkezési kiváltságot
nyert, így kivonták magukat a földesúri joghatóság alól. A mezővárosok közül a legfejlettebbek az ún.
„szabadalmas mezővárosok”: Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös. Fejlett önkormányzatisággal rendelkeztek.
Kb. 12 főből álló tanács ítélkezett mind polgári, mind büntető ügyben. A 17. században megjelennek a
falvak, mint közigazgatási egységek bírái. A falu élén választott bíró állt, aki kihágásokban, és magánjogi
vitákban dönthetett. Ítélete ellen vagy a szolgabíróhoz, vagy az úriszékhez lehetett fellebbezni.
A mohács utáni időben különülnek el a katonai hatáskörrel rendelkező bíróságok, melynek jellemzője az
esküdtszéki jelleg. Az 1715:VIII. tc. végérvényesen kialakította a katonai bíróságok rendszerét:
- ezredbíróság (első fokú)
- általános katonai fellebbezési törvényszék (másodfokú)
- fellebbviteli bíróság (harmadfokú az udvari haditanács mellett)
1785.12.12-én kiadott Novo Ordo Judiciarius rendelet átfogóan megváltoztatta a bírósági

szervezetrendszert oly módon:
- hogy szakított volna a rendi alapú vármegyei törvényszékkel;
- eltörölte a földesúri pallosjogot;
- megvalósította volna a közigazgatás és igazságszolgáltatás elválasztását;
- egyházi bíróságok hatáskörét a világi ügyekre megszünteti;
- megszüntette volna a személynöki széket és a nádori széket.
II. József halála előtt ezt a rendeletét is visszavonta.
AZ I GA Z SÁ G SZO LGÁ LTA TÁ S T ÉR IN TŐ FO N TO SA BB TÖ R V ÉN Y E K:

- 1790:XII.tc. :
a bírósági szervezetrendszert csak törvény által lehet megváltoztatni (kizárja az uralkodó pátensek
útján történő módosítást).
- 1791:XXXIX.tc.:
a kúria székhelyét Pozsonyról Pestre teszi át.
- 1791:XLIII.tc.:
rendi állástól függetlenül lehetővé teszi az elsőfokú döntés elleni jogorvoslatot.
- 1791:LVI.tc.:
a legsúlyosabb állam- és uralkodó elleni bűncselekmények (felségsértés, hűtlenség) esetén, első fokon
a királyi tábla, másodfokon a hétszemélyes tábla járhat el.
- 1830:VI.tc.:
első alkalommal írta elő, hogy az elsőfokú bíróságok az országgyűlési ülésszak alatt is kötelesek
működni.
146
- 1840:XV. tc.:
létrehozta a váltóügyi bíróságok rendszerét.
147
XVIII. Tétel
A VÁROSOK ÉS A F ALVAK I GAZSÁGSZOLGÁLTATÁSA ÉS A F ÖLDESÚRI BÍ RÁSKODÁS
A V Á R O SO K I GA ZSÁ GS ZO LGÁ LTA TÁ SA

A szabad királyi városok autonómiájának alapja az önálló igazságszolgáltatás; vagyis saját polgárai felett
szabadon ítélkezhetnek. Városi privilégiumot adhattak a magánföldesurak, de közjogi jelentőségű,
országrendiséget eredményező különjogokat csak az uralkodó adományozhatott.
A szabad királyi városok élén kezdettől fogva egy testület állt: egy bíró és 12 esküdt. Őket a városi
polgárok közössége választotta. A bírót:
- évente választják általában Szent György napján
- városi polgársággal kellett rendelkeznie
- ingatlantulajdona legyen a városban
- többévi helybenlakással
Bírói funkció differenciálódása:
- Pénzbíró: adóssági ügyekben
- Vásárbíró: vásárrendészeti vitákban
- Zsidóbíró: zsidók egymás közötti, és zsidók és keresztények közötti vitáiban
A városi bíróság hatásköre kiterjedt minden városi polgárra (személyi hatály). Tárgyi hatályát tekintve,
pedig valamennyi polgárra és büntető ügyre, kivéve a szentszék hatáskörébe utalt ügyek. Büntető
ügyekben pallosjogot is gyakorolhatott. Városban lakó nemesek felett osztott joghatóság érvényesült, a
városi bíróság joghatósága csak a nemes városi ingatlanára, vagy a városban lakó ingatlanára terjedt ki.
Büntető ügyben pedig rendes bíróság járt el függetlenül attól, hogy a nemes ki ellen és hol követett el
bűncselekményt.
A városi bíróságtól két féleképpen lehetett fellebbezni: közvetlenül az uralkodóhoz, aki ezt hamar a
tárnokmesterre, vagy a városok anyavárosához fordulhattak.
A tárnoki szék I. Mátyás idején nyerte el végleges szervezetét. A Bíróság székhelye Buda volt. Élén a
tárnokmester, de jelen volt az altárnokmester, és ítélőmesterek is. Kizárólag fellebbviteli fórum, de csak
polgári ügyekben. Ugyanakkor a tárnoki szék döntése ellen is volt helye jogorvoslatnak, hiszen mint
minden kúrián kívüli bíróságtól, így a tárnoki széktől is a kúriához lehetett fordulni. Ezek az ügyek a
királyi személyes jelenlét fóruma elé tartoztak, melynek élén a személynök állt. 1499-től a személynök
társbírái nem kúria bírák, hanem külön bírók voltak, akik az érintett város jogát alkalmazták. Ez az új
fórum lett a személynöki szék. Kezdetben csak a tárnoki széktől fellebbezett ügyeket bírálta el. Később I.
Mátyástól kezdve Székesfehérvár, Lőcse, és Esztergom városát közvetlenül a személynöki szék alá
rendelte. Így kialakult a szabad királyi városoknak egy sajátos fellebbviteli fóruma.
- A budai jog szerint működő szabad királyi város a tárnoki székhez,
- a székesfehérvári jog szerint működő városok a személynöki székhez fellebbezhettek.
II. József elkülönítette egymástól a végrehajtási és bíráskodási ügyeket, ezen utóbbiakat egységes
szervezetű fórumok elé utalta. A városi bíróságok polgári jellegű ügyekben ítélhettek, a bűntető
joghatóságot a judicium subalterumok kapták meg. Az 1790/91:XLIII. tc. visszaállította a hagyományos
rendszert, de bűntető ügyekben az első fokú városi ítélet ellen a kúriához lehetett fellebbezni.
ME ZŐ V Á R O SO K ÉS FA LV A K B ÍR Ó SÁ GI SZ ER V EZE TE
A 17-18. századra a mezővárosok többsége a szabad királyi városokhoz hasonlóan ítélkezési kiváltságot
nyert, s így kivonták magukat az úriszék hatásköre alól. A legfejlettebb mezővárosok, az úgynevezett
„szabadalmas mezővárosok”, melyek viszonylag fejlett önkormányzatisággal rendelkeztek pl.,
Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös. Egy 12 főből álló tanács ítélkezett, a kisebb kiváltsággal rendelkező
mezővárosoktól az úriszékhez, a nagyobbaktól a sedriához lehetett fellebbezni. A 17. századtól
megjelentek a falvak, mint közigazgatási egységek bírái. A falu élén választott bíró kisebb kihágásokban,
148
és magánjogi vitákban dönthetett, és a 17. századra egyfajta munkamegosztás alakult ki az úriszék és a

falusi bírák között. Így a falusi bíró ítélete ellen vagy a szolgabíróhoz, vagy az úriszékhez lehetett
fellebbezni.
A FÖ LD E SÚ R I B ÍR Á SKO D Á S
- Kialakulása:
 Magyarországon a földesúri jogszolgáltató törvényszék az Árpád –kor végére alakult ki. Kezdetben
a királybírák az uradalmak lakói felett is ítélkezhettek, mivel ekkor még nem állandósult a
magánföldesúri joghatóság. A központi hatalom hanyatlásának idején azonban az immunitási jogok
adományozása révén a szokásjog lehetővé tette a birtok jobbágyai felett az ítélkezést.
 Az I. világi Aranybulla rendelkezései is arra utalnak, hogy a világi nagybirtokosoknak adott
kiváltságok révén ezek a népek már nem a királyi bíróságok hatáskörébe tartoztak. Valószínűleg a
XV. századra kikerültek a vármegyei tv. szék hatásköréből is. Az úriszék joghatósága az Anjouk
idejére már világi és egyházi nagybirtokra nézve is elismert jogintézmény lett. A XIV. században a
„cum antiqua” kezdetű formula szerint minden nemesnek és birtokosnak bírói hatósága van a
birtokain lakó jobbágyok és a birtoktalan familiárisai felett minden ügyben, kivéve a
közbüntetteket, a lopás, rablás, gyújtogatás, emberölés eseteit, mert ezekben, kezdetben a comes,
később a megye ítélőszéke döntött és a földesúr csak azokban az esetekben járhatott el, ha a
királytól pallosjogot (ius gladií) kapott.
- Szervezete:
 Az úriszéket a földesúr személyesen vagy helyettese, tisztje tarthatta. A bíróság összetételét a felek
rendi állása határozta meg. Ítélőtársakként főszabály szerint csak nem nemesek vehettek részt,
kivéve, ha a felperes nemes volt. Jelen volt még a megyei szolgabíró vagy más megyei küldött,
azért hogy a bíráskodás lefolyásáról a következő megyei bírói közgyűlésen jelentést tehessen. Az
úriszéktől a vármegyéhez lehetett fellebbezni, aztán a kúriában lehetett jogorvoslatot keresni.
 a jobbágy felett kizárólag földesura ítélkezhetett, ugyanakkor a földesúr köteles volt jobbágyai felett
igazságot szolgáltatni, ellenkező esetben elveszítette jobbágyait.
 A jobbágyak feletti bíráskodás gyakorlását a földesúr átruházhatta az uradalmi községre vagy ezek
elöljáróira. Ez földesúri kiváltságlevél formájában történhetett, amelyben megszabták az ítélhető
ügyeket, a bíráskodás mértékét, az alkalmazandó büntetéseket és az ítélkezés alapjául szolgálandó
jogot.
 az át nem ruházható úriszéki hatáskört a földesúr helyett gyakran az „úr képében” bíráskodó
helyettesek gyakorolták, vagyis az uradalmi ispánok, a várnagyok, a porkolábok.
 a földesúri bíráskodási jogot nem csak egyes községekre, hanem meghatározott személyekre is át
lehetett ruházni. a joghatóság örökös átadásával találkozunk az ún. soltészek esetében. Ezek egy
meghatározott nagyságú területet kaptak a földesuruktól, amelyet művelhetővé kellett tenniük.
Cserében az adott területen községet alapíthattak, az ott élő termelőlakosság felett – évente 3szor –
bíráskodhattak. A soltészi tisztség eladható volt.
 Az úriszék másodfokú fórum is volt azokban az ügyekben, melyek falvak vagy földesúri
mezővárosok bíróságai előtt indultak. A nagyobb perértékű polgári perekben, bűnügyekben, és
úrbéri vitákban azonban az úriszék mindig első fokon ítélt. Ezekben a vitákban 1600-as évekig nem
lehetett fellebbezni, az ítélet jogerős és végrehajtandó volt. A pervesztes fél vagy elítélt a
földesurától kérhetett kegyelmet, akik ebben az időszakban- bár ellentétes volt a törvényekkel- a
bűnbocsánat gyakorlásának jogát is magukhoz vonták. A XVII. sz. végétől azonban már a
vármegyékhez lehetett fellebbezni. II. József pedig a jobbágyok ügyeiben is lehetővé tette a
fellebbezést a királyi kúriáig. Az 1787. augusztus 20-án kibocsátott pátensben az uralkodó
megvonta a büntető joghatóságot az úriszékektől. A reorganizáció során helyreállt a magánföldesúri
jogszolgáltató hatáskör is, de szorosabb megyei felügyelettel és a tv-ben biztosított fellebbezési
joggal. Az úriszéki pereket a királyi, onnan a hétszemélyes táblára lehetett vinni. A kegyelmezési
jogot az uralkodó gyakorolta.
149
XIX. TÉTEL
A NEMESSÉG VI DÉKI BÍRÓSÁGAI
A NÁDOR ÉS BÍRÓSÁGA:
Az első világi Aranybulla 8. cikkelye szerint a nádor a királyi kúriától független joghatóságot gyakorolt.
Ezen jogkör alapján, saját székhelyén személyesen vagy familiárisai közül választott két alnádor
segítségével bíráskodhatott. A nádori bíráskodásnak korszakunkban két változata alakult ki: a
meghatározó jellegű bírósági közgyűléseken és a királyi kúriában történő ítélkezés.
- Az Árpád – kor végéig az állami ítélkezésnek a nádori közgyűlés (Proclamata congregatio) volt a
legfontosabb fóruma. A nádori közgyűléseket ettől kezdve király megbízásából rendelték el, de nem
zárható ki az önálló kezdeményezés sem.
A nádori közgyűlés kezdetben egy nagyobb, összefüggő terület több megyéjében egyszerre hirdették
meg. Nagy Lajos 2 – 3 megye gyűlésének együttes összehívása vált szokássá. Minden nemesi
jogállású személy köteles volt megjelenni, de a renden kívüli elemek is részt vehettek rajta. A fórum
ítélkezési jellegéből következett, hogy az érintett megyék alispánjai és szolgabírói is jelen voltak. A
közgyűlés időtartamára, annak kezdetén 12 nemest választottak, akik a nádor mellett bírótársi
feladatokat láttak el. A nádori közgyűlések hatásköre kiterjedt:
 Nyilvános gonosztevőkre (rablók, gyújtogatók, orgazdák, pénz- és oklevél-hamisítók),
 Rejtett királyi jogok felkutatására.
A nádori közgyűlés az adott helyen és időpontban végítéletet hozhatott, csupán a birtokkal összefüggő
rejtett királyi jog esetében kellett az ügyet valamely kúriai fórumon világi és egyházi tisztviselő
jelenlétében eldönteni.
Ezen a fórumon a távollévő elkövetőt is el lehetett ítélni, ez volt a levelesítés. Ilyen esetben az ítéletet
bárki végrehajthatta.
Zsigmond, majd I. Mátyás a birtokfoglalási és egyéb hatalmaskodási ügyek terén bevezetett
intézkedések a nádori közgyűlés súlyát csökkentették.
1486: 21. tc.: Végül eltörölte a nádori közgyűléseket, azzal a megszorítással, hogy a
közbűncselekményekkel veszélyeztetett megyék esetről esetre felhatalmazást kaphattak a levelesítések
alkalmazására.
- A nádor egyéni bíráskodási jogosultsága a kúriához kötődött és Nagy Lajos idején erősödött meg.
Általában birtok- és hatalmaskodási perekben döntött. A nádori közgyűléstől a kúriához áttett ügyek,
melyeket a király rendelt oda. A szokásjog, amelynek tárgya királyt megillető jog volt. Személyesen
ítélkezett vám-, harmincad – ügyekben. A nádor volt a kunok és jászok főbírája, hozzá lehetett a
Dalmáciában hozott ítéletek ellen fellebbezni. A nádori cikkelyek alapján az országtól távollevő király
helyetteseként gyakorolt.
A N EM ESI V Á R M EGY E B ÍR Ó SÁ G I S ZER V EZ E TE:

Kialakult a nemesi vármegye ítélkezési autonómiája. A vármegyei királyi szerviensek szolgabírákat
választottak, akik a királyi vármegye ispánjával közösen ítéltek. Ezt a szervezetet nevezték sedes
judiciariának azaz sedriának. III. András 1291: 5. tc. – ben úgy rendelkezett, hogy 4 választott nemes
nélkül nem hozhat ítéletet az ispán.
A vármegyei ítélkezés kezdetben közgyűlés jellegű volt. Nagy Lajos: csak királyi engedéllyel tarthattak
bírósági közgyűléseket, ezért a sedrián ítélkezhettek. Hatásköre nemesekre és nem nemesekre is kiterjedt.
A nemesek esetében kezdetben szűk, hiszen a nemesek fontosabb ügyei a kúria elé tartozta, így főleg
rablás, lopás, kisebb jelentőségű bűncselekmények esetén járhatott el. A király elrendelte, hogy a megyék
kötelesek heti vagy kétheti időközönként ítélőszéket tartani. A megye területén kellett lennie.
A megye ítélkező fóruma, a sedria a XIV. századtól már gyakran a főispánt helyettesítő alispánnal: a négy
választott szolgabíróval és változó számú nemes ülnökkel.
150
A vármegyei törvényszék hatásköre általában érvényes volt a nem nemesekre és fokozatosan terjedt ki a
nemesek legfontosabb ügyeire.
Mátyás: 1486: XXVIII tc.: Eltörlésre került a nemesek részére adott addigi mentesség és előírta, hogy a
nemes abban a megyében, ahol birtoka volt, az ellene emelt panaszra felelni volt köteles. A birtokjog és a
személyes kiváltságok ügyében csak országos bírák dönthettek. Csak kisebb 100 Ft-ot meg nem haladó
perértékű nemesi ügyben ítélhettek.
151
XX. TÉTEL
A HABSBURG I DŐSZAK I GAZ SÁGSZOLGÁLTATÁSI REF ORMJAI
Az ország három részre szakadása (1541) az igazságszolgáltatás rendszerét is súlyosan érintette. a királyi
Magyarország területén tovább élt az eddig kialakult rendszer, de akkor sajátosságaiból adódóan egyre
nagyobb hangsúlyt kapott a katonai ítélkezés. A rendkívüli viszonyok, és a háborús események
következményeként gyakorlatilag megszűnt a felsőbíróságok működése. A leghosszabb törvénykezési
szünet is erre az időszakra tehető (1650-1700).
A központi ítélkezés hiányosságait próbálta orvosolni az ítélőmesterek (protonótáriusok)
vándorbíráskodása. 1526 előtt a protonotariusok a nagybírák segédei voltak, majd az 1458:XIX. tc.
alapján eseti jelleggel a nagybírák rendelkezése folytán önállóan is eljárhattak, kezdetben csak a Kúriában
később vidéken is. Ebből a gyakorlatból alakult ki a mohács utáni időszak ítélőmesteri
vándorbíráskodása. A négy nagybírónak (nádor, országbíró, személynök, horvát bán) öt ítélőmestere volt.
A szűkebb értelemben vett gyakorlatot az 1723:XXXIV. tc. véglegesítette , mely területi felosztásnak
később is komoly jelentősége lesz, hisz ezt a kerületi táblák öröklik majd.
Az ítélkezési hiányosságok hívták életre a választott bíráskodást is. A Mohács utáni időkre volt jellemző,
hogy a felek a vitás ügyeiket jogtudókból álló tanács elé vitték. A választott bíróság ítélete mind a két
félre kötelező, de be kell jelenteni a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságnak. Ítéletük ellen
fellebbezésnek nem volt helye.
KIR Á LY KÚ R IA
A Kúria kezdetben a király bírósága volt, ahol ő, később pedig az ország nagybírái szolgáltattak
igazságot. A 17. századra ez a helyzet megváltozott, és a Kúria alatt a királyi táblát és a hétszemélyes
táblát, mint bírói fórumokat kell érteni.
A királyi tábla jogállása szempontjából az 1723:XVI. tc jelentős, mely az ország egyedüli rendes
bíróságaként nevezte meg. Élén a személynök áll, további tagja: alnádor, alországbíró, négy ítélőmester,
egy főpap, egy főúr, négy nemes ülnök, és a kincstári ügyek igazgatója. A hétszemélyes tábla –élén a
nádorral – szokásjogi alapon a királyi tábla fellebbviteli fórumává vált. 1724-től a Kúria működése
megváltozott, állandóan ülésezik, székhelye Pesten van. A királyi tábla vegyesbíróság lett, mert elsőfokú
és fellebbviteli fórumként is eljárt. Első fokon járt el a királyi kincstár pereiben, hűtlenségi, felségsértési
perekben, nagyobb hatalmaskodások. Ide tartoztak azok a perek, ahol az okirat érvényessége, értelmezése
vagy hitelessége volt a per tárgya. Fellebbviteli fórumként járt el a királyi tábla, megyei törvényszék,
városi törvényszékek, kerületi táblák fellebbezése folytán.
KER Ü LE TI TÁ B LA
A kerületi táblák intézménytörténeti előzményei az ítélőmesterek vándorbíráskodása volt. Ugyanis a
kerületi táblák felállításáról szóló törvény a kerületi táblák hatáskörének meghatározásánál közvetlenül az
ítélőmesterek hatáskörére hivatkozott. Továbbá a kerületi táblák azon városokban kerültek felállításra,
ahol korábban protonotáriusok ítélkeztek. Összesen 4 kerületi tábla működött: nagyszombat, eperjed,
nagyvárad, Debrecen székhellyel. A táblák szervezetét az 1723:XXX. tc. rendezi. Élén az elnök áll,
akinek munkáját négy ülnök segíti (bírói képesítéssel rendelkezik, magyar születésű, királynak esküt tett
férfi). Hatásköre 1848 előtt kizárólag a nemesek magánjogi ügyeire terjedt ki.
S ZA BA D KIR Á LY I V Á R O SO K
A városi törvényszék első fokon minden fontos ügyben ítélkezett. A rendészeti és kihágási eseteket a
vásárbíró. illetve a korszakunkban kifejlődött városkapitányi szék bírálta el első fokon. A büntető perek a
18. század végéig nem voltak megfellebbezhetők, ezekben az ügyekben a városi törvényszék
végérvényesen döntött. A polgári perekben –régi módon- fellebbezni lehetett a tárnoki vagy a
személynöki székhez. A szabad királyi városok nagy részének a tárnoki, néhány szabad királyi városnak a
személynöki szék volt a fellebbviteli fóruma. A szabad királyi városok ítélkezési rendszere II. József
idején alapvetően megváltozott. Az uralkodó elkülönítette egymástól a végrehajtási és bíráskodási
152
ügyeket, ezen utóbbiakat egységes szervezetű fórumok elé utalta. A városi bíróságok csak polgári jellegű
ügyekben ítélhettek, a büntető joghatóságot a judicium subalterumok kapták meg. Az 1790/91:XLIII. tc.
visszaállította a hagyományos rendszert, annyi különbséggel, hogy ettől kezdve a büntetőügyekben hozott
első fokú városi ítéletet a kúriához lehetett fellebbezni.
SEDRIA
Az ország három részre szakadását követően a felsőfokú ítélkezés hiányában egyre nagyobb hangsúly
helyeződött a vármegyei törvényszékre . ez az ügyek számának növekedésében is megnyilvánult , ami
szükségessé tette a sedria további specifikálódását. Ennek következményeként válik ki a büntető sedria,
és ennek következményeként jönnek létre az alispáni és szolgabírói székek. Így a 16. századra az
igazságszolgáltatási szervezetrendszer a nemesi vármegyén belül is tovább differenciálódott.
Különbséget tehetünk polgári és büntető sedria között. A polgári sedria hatáskörébe tartozott minden
olyan ügy, melyet törvény vagy helyi statútum nem utal alispáni, szolgabíróiszék, kerületi tábla vagy
királyi tábla hatáskörébe. másodfokú fórumként járt el a szolgabírói, alispáni szék, mezővárosok,
úriszékek bíróságától fellebbezett ügyekben.
A büntető sedria a 17. századtól válik ki a sedriától , de szervezetileg nem különül el, mindkettő élén az
alispán áll. Üléseiket egymás után tartják , vegyesbíróságként jár el. Első fokon a büntető sedriához
tartoztak a megyei nemesek és a pallosjogú urak hatalma alatt nem álló jobbágyok büntető ügyei. A
sedriától a büntető perekben II. József reformjáig elvileg sem a nemesek, sem a jobbágyok számára nem
volt fellebbezési lehetőség. A gyakorlatban ezt a 18. század folyamán a nemeseknek már gyakran sikerült
áttörniük.
Az alispáni ítélőszék élén az alispán, aki szolagbíróval és egy esküdttel ítélkezett. Az alispán ebben az
időben egyre jelentősebb, hisz már nem a főispán nevezi ki familiárisai közül, hanem a vármegyei
közgyűlés (generalis congregatio) választja. Kizárólag polgári ügyekben jár el, elsőfokon: kisebb
hatalmaskodási ügyekben, becsületsértés(ekkor még polgári ügyekben jár el, elsőfokon: kisebb
hatalmaskodási ügyekben, becsületsértés(ekkor még polgári ügyekhez tartozott) adóssági, zálogjogi,
birtokperek. Így az alispáni ítélőszék hatásköre a kerületi tábláéval, szolgabírói székével is konkurált, ami
csak tovább bonyolította a rendi korszak amúgy is komplikált igazságszolgáltatási rendszerét. Az alispáni
széktől a sedriához lehet fellebbezni.
A szolgabírák szerepe a vármegyei ítélkezésben nem új keletű, korábban bizonyítási cselekmények
foganatosításával és ítéletek végrehajtásával foglalkozó segédek voltak, amikor az alispán önálló bírói
joghatóságot nyert, annak egy részét a szolgabírákra ruházta át. A szolgabírói ítélőszék ( forum judlium) a
legalacsonyabb szintű megyei bíróság volt. Szolgabíró esküdtekkel (iurati accessore) ítélkezett kisebb
jelentőségű polgári ügyekben , rendészeti , kihágási ügyekben , ítéletétől a sedriához lehetett fellebbezni.
Az eddig ismertetett megyei bíróságok illetékessége csak az adott megyére terjedt ki, így ha több megyét
érintő, de egyébként megyei bíróság hatáskörébe tartozó ügyről volt szó, az, az illetékességi viták
elkerülése végett a kerületi tábla hatáskörébe tartozott pl, több megyét érintő birtokvita.
A közbiztonság rohamos romlásával párhuzamosan egyre elterjedtebbé vált a rendkívüli büntető
bíráskodás (fiskálás). Ez nem egyenlő a statáriális bíráskodással. Ebben az esetben a közgyűlés
felhatalmazta az alispánt, hogy néhány szolgabíróval és esküdttel, mint rendkívüli bíróság ítélkezzen.
ÚRISZÉK
A földesúri bíráskodás szokásjogi alapon a 12-14. századra alakult ki. A korabeli felfogás szerint a
földesúr ítélkezhetett jobbágyai és nem nemes szolgái felett, mind polgári mind kisebb büntető ügyekben.
Ezen túl, a pallosjog (ius gladii) lehetővé tett, hogy a legsúlyosabb büntetést is kiszabja.
A korszakban már az úriszék is vegyes bíróság, vagyis fellebbviteli volt, azokban az ügyekben melyek
falvak vagy mezővárosok bíróságai előtt indultak. Büntető ügyek esetén az úriszék mindig elsőfokon ítélt,
de polgári ügyekben lehetőség volt arra, higy jogerős ítéleteket hozzon, vagyis jobbágyok esetén a
sedriához való fellebbezés vagy kizárt, vagy erősen korlátozott. Ezen a helyzeten II. József változtatott,
mikor 1781. augusztus 20-án kiadott rendeletében megvonta a büntető joghatóságot az úriszéktől , és a
153
jobbágyok valamennyi ügyében lehetővé tette a Kúriához való jogorvoslatot. 1781-től kegyelmet csak az
uralkodó gyakorolhatott.
ME ZŐ V Á R O SO K ÉS FA LV A K B ÍR Ó SÁ GI SZ ER V EZE TE
A 17-18. századra a mezővárosok többsége a szabad királyi városokhoz hasonló ítékezési kiváltságot
nyert, s így kivonták magukat a földesúri joghatóság alól. A mezővárosok közül a legfejlettebbek az ún.
„szabadalma mezővárosok”, amelyek viszonylag fejlett önkormányzatisággal rendelkeztek. Ilyen pl.
Kecskemét, Cegléd, nagykőrös. A szabad királyi városokhoz hasonlóan egy kb. 12 főből álló tanács az
úriszékhez , a jelentősebb mezővárosoktól pedig a sedriához lehetett fellebbezni.
A 17. századra a legalsóbb szintű igazságszolgáltatásban további gifferebciálódás következett be.
Megjelennek a falvak, mint közigazgatási egységek bírái. A legkisebb települések bevonása az
igazságszolgáltatásba nem előzmény nélküli, hiszen 1526 előtt is esett szó róla, hogy a földesurak
gyakran bírói hatáskörük egy részét a községek elöljáróira átruházta. A falu élén álló választott bíró
kisebb kihágásokban és magánjogi vitákban dönthetett, és a 17. századra egyfajta munkamegosztás
alakult ki az úriszék és a falusi bírók között. Így a falusi bíró ítélete ellen vagy a szolgabíróhoz, vagy az
úriszékhez lehetett fellebbezni.
KA TO N A I B ÍR Ó SÁ GO K
Az ország háromrészre-szakadását követően, az állandó hadsereg és a végvári rendszer kiépítése
megteremtette annak a lehetőségét és szükségességét, hogy a katonákra külön joganyag keletkezzen. Így a
mohács utáni időben különülnek el a katonai hatáskörrel rendelkező bíróságok. Ezen a bíróságok közös
jellemzője a 17. századig az esküdtszéki jelleg. Mind a végvári katonák, mind a császári gyalogság, vagy
lovasság esetén a függelem illetve figyelemsértéseket egy jogvégzett katona, esküdtekkel együtt ítélte
meg. Ez a helyzet a 17. századtól változott meg, amikor hivatásos hadbírákat alkalmaznak, majd az
1715:VIII. tc. –mely az állandó hadseregről rendelkezett- végérvényesen a katonai bíróságok rendszerét:
- Ezredbíróság (I. fok)
- Általános katonai fellebbezési törvényszék (2. fok)
- Fellebbviteli bíróság(3. fok , az udvari haditanács mellett.)
A középkori rendi alapokon nyugvó magyar igazságszolgáltatás radikális átalakítását célzó reform volt az
1785. december 12-én kiadott Novo Ordo Judiciarius. E rendelet átfogóan változtatta volna meg a
bírósági szervezetrendszert, oly módon,
- hogy szakított volna a rendi alapú vármegyei törvényszékkel,
- eltörölte a földesúri pallosjogot
- megvalósította volna a közigazgatás és igazságszolgáltatás elválasztását,
- egyházi bíróságok hatáskörét a világi ügyekre megszünteti,
- megszüntette volna a személynöki széke és a nádori széket.
- Halálát megelőzősen minden rendelkezését II. József a többi rendeletéhez hasonlóan visszavonta.
AZ 1 7 9 0 / 9 1 - ES O R SZÁ G GY Ű LÉ S
A jogéletet érintően 18 törvényt fogadott el. Az igazságszolgáltatást érintő fontosabb törvények:
- 1790:XII. tc., mely szerint a bírósági szervezetrendszert csak törvény által lehet megváltoztatni
(kizárja az uralkodó pátensek útján történő módosítását),
- 1791:XXXIX. tc.: A Kúria székhelyét Pozsonyról Pestre teszi át,
- 17911:XLIII. tc.: rendi állástól függetlenül lehetővé teszi az elsőfokú döntés elleni jogorvoslatot ,
- 1791:LVI. tc.: a legsúlyosabb állam-és uralkodó elleni bűncselekmények (felségsértés, hűtlenség)
- Esetén első fokon a királyi tábla, másodfokon a hétszemélyes tábla járhat el.
154
A 18-19. század fordulóján összeült egy bizottság, mely az igazságszolgáltatás átalakítására dolgozott ki
egy koncepciót. E tervezetet többször felülvizsgálták, a reformkori országgyűlések illetve az azt követő
események nem tették lehetővé azok diétai tárgyalását.
Mindezek ellenére a reformkori jogalkotás több ponton is érintett a bírósági szervezet működését. Ezek
közül ki kell emelni az 1830:VI. tc.-et , mely első alkalommal írta elő, hogy az elsőfokú bíróságok az
országgyűlési ülésszak alatt is kötelesek működni. Ugyanez a kötelezettség terheli a fellebbviteli
fórumokat, kivéve a királyi és a báni táblát. Ezeken túl a reformkori ogy. érintette a váltótörvényszéket,
vásári bíróságokat, és a községi bíráskodást is.
VÁ LTÓ TÖ R V ÉN Y SZ É K
Az 1840:XV. tc hozta létre a váltóügyi bíróságok rendszerét, melyek hatásköre a váltóügyeken túl
kiterjedt a kereskedőkről szóló 1840:XVI. Tc. és a csődeljárást szabályozó 1840:XXII. Tc. által e
szabályozott kérdésekre is. A váltótörvényszékek három szinten szerveződtek:
- első fokon váltótörvényszékek szerveződtek 7 nagyvárosban (Pest, Pozsony, Sopron, Károlyváros,
Arad, Debrecen, Eperjes). Ehhez járul hozzá Fiume kereskedelmi váltó és tengeri törvényszéke.
- másodfokon: a Kúria mellett szerveződött váltótörvényszék,
- harmadfokon: a hétszemélyes tábla. Erre a célra a hétszemélye táblán két váltóügyi bírót kellett
alkalmazni.
VÁSÁRI BÍRÓSÁGO K
A kereskedelmi élet élénkülése szükségessé tette, hogy vásárok ideje alatt az ott kötött ügyletekkel
kapcsolatos vitákat gyorsan és szakszerűen megítéljék. E célra jöttek létre az országos és hetivásárok
időtartamára vásári bíróságok. Az ilyen bíróság döntése ellen fellebbezésnek nem volt helye, de az
elégedetlen fél igényét rendes bíróságon érvényesíthette.
155
XXI. TÉTEL
AZ 1848/49-ES
FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI REFORMJAI
Az 1848.évi áprilisi törvények nem hoztak érdemi változást a bírósági szervezetrendszer terén. A 1848-as
jogalkotásnak nem célja az igazságszolgáltatás és peres eljárás teljes körű megreformálása. Ezt bizonyítja
két rendelkezés is:
- 1848:III. tc. 27.§ A törvényes bíróságok és ítélőszékek törvényes önállásukban, s a törvény további
rendeletéig eddigi szerkezetükben fenntartandók.
- 1848:XXIX.tc.29. § A törvény útján kívüli elmozdíthatatlanság, egyedül az igazság szolgáltatásával
megbízott bírói hivatalokra szoríttatik.
Az áprilisi törvények által megszüntetett kancellária helyett az igazságügy-minisztérium vette át a Kúria

feletti felügyeletet.
- Az 1848:IX. és XI. tc. eltörölte az úriszéket, és annak hatáskörét a következőképpen rendezte:
 szolgabírói szék: kisebb polgári ügyekben
 megyei törvényszék: nagyobb polgári ügyekben és büntető ügyekben
 alispáni ítélőszék: a volt jobbágyok és földesurak között a legelő-elkülönítés, faizás, makkoltatás és
a jobbágyokat megillető jogok tekintetében felmerült jogviták.
1848 eltörölte az úriszéket, de nem szüntette meg a büntetések és a büntetőeljárás során fennálló rendi
különbségeket. Így a nemes szabadlábon védekezhetett, a volt jobbágy letartóztatva várhatta tovább az
ítéletet, a nemes korlátlanul fellebbezhetett, a jobbágy csak halálbüntetésnél, 3 évnél súlyosabb
szabadságvesztés büntetés esetén, vagy ha nemes bűntárssal együtt ítélték el. Ezen kívül, nemes ellen
írásbeli, jobbággyal szemben sommás eljárást alkalmaztak, sőt a botbüntetést is alkalmazták
alkalomadtán.
- Az sajtóról szóló 1848:XVIII. tc. rendelkezik az esküdtbíróságok felállításáról, de kizárólag
sajtóvétségek esetén. Sajtóvétség: „Ki valamely bűn, avagy vétség elkövetésére, egyenes és határozott
felhívást tesz sajtó útján, és a bűn, avagy vétség valósággal el is követtetik, …”. A felelősségre vonás
kapcsán bevezeti a fokozatos felelősség elvét. sorrendben felel a szerző, a szerkesztő, a nyomda
tulajdonosa.
- A vészbíróságok szervezete:
1848 októberében a Honvédelmi Bizottmány felfüggesztette a civil bíróságok működését és a
haditörvényszékek hatályát kiterjesztette a népfelkeléssel szembeni elégedetlenségekre. Jellegüket
tekintve hadi és polgári vegyes bíróságként működtek. Tagjait a Honvédelmi Bizottmány nevezte ki és
szervezetileg függetlenek a megyei bírósági szervezettől. Polgári és katonai tagokból álltak, és azonos
szabályok szerint bírálták el a katonák és civilek cselekményeit. Összesen 18 vésztörvényszék került
felállításra, majd az ítélkezési gyakorlat egységesítése végett ezek fölé központi vésztörvényszéket
szerveztek, mely országos hatáskörű és szervezetileg az igazságügyi minisztérium alá tartozott.
A vésztörvényszékek rendszerét a Szemere-kormány számolta fel, és megkezdődött a korábbi bírósági
rendszer visszaállítása.
- Új központi bíróságok felállítása
A szabadságharc utolsó időszakában hozzáláttak a bírósági szervezet gyökeres átalakításához, de csak
a legfelsőbb bírói fórumok szintjén sikerült alapos átszervezést végrehajtaniuk, az alsóbb fokú
bíróságok átalakítására már nem volt idő. Kossuth Lajos kormányzóelnök elrendelte a hétszemélyes
tábla és a királyi tábla megszüntetését és helyettük hétszemélyes főtörvényszéket és országos
törvényszéket szerveztek. A hétszemélyes főtörvényszék 3 tanácsban ítélkezett: polgári, büntető és
váltó tanácsban. Az új bíróságok személyi összetételükben is újat mutattak. Tagjaik legtöbbnyire azok
a liberális nemesi és polgári jogászok voltak, akik mint képviselők követték az országgyűlést
Debrecenbe, és a legválságosabb időkben is kitartottak a szabadságharc kormánya mellett. Az új
legfelsőbb bírói szervek mellett a közvád képviseletére állami ügyészi hivatalt hoztak létre. A peres
156
eljárás nem változott, a fellebbezés közvetlenül az első fokon eljáró bíróság fölött álló szervhez volt
lehetséges. A hétszemélyes főtörvényszék, lévén legfelsőbb fórum, nem lehetett megfellebbezni, de az
ott elítélt a kormányzóelnök vezetése alatt álló kegyelmi székhez fordulhatott, amely az ítélet
végrehajtását felfüggeszthette. A vésztörvényszékektől nem lehetett felsőbb fórumhoz fellebbezni,
azok ítéleteit azonnal végrehajtották.
157
XXII. TÉTEL
A RENDES BÍRÓSÁGOK A DUALIZMUS IDEJÉN
A kiegyezés után a bíráskodásnak a közigazgatástól való elválasztása folytán csakhamar kiépült az állami
bírósági szervezet (rendes bíróságok).
Rendes bíróságok mindazok, amelyek az igazságszolgáltatási funkciót az ügyek jellegétől
függetlenül, jogszabályból fakadóan általános hatáskörrel gyakorolják.
- Általános jellemzők:
 A bírósági rendszer állandóvá vált, megszűnt az oktávák szerinti és az uralkodói megbízásból eredő
időszakos, egyedi igazságszolgáltatás.
 A bíróságok helyhez kötöttek voltak, főszabály szerint csak kijelölt székhelyükön és hivatali
helyiségeikben gyakorolhatták az igazságszolgáltatást. A törvényszékek központjait törvény, a
járásbíróságok székhelyét, területét és a törvényszékek határait az igazságügy-miniszer állapította
meg.
 A bíróságok folyamatosan működtek, az általános törvényszünet ismeretlen volt.
 Mindegyik rendes bíróság polgári és büntetőügyekben egyaránt ítélt, csupán Budapesten szerveztek
polgári és büntetőügyekre külön törvényszéket.
- A rendes bírósági szervezetrendszer:
 Magyar Királyi Kúria (1881: LIX. tc.)
A dualizmus idején a Magyar Királyi Kúria volt a legfőbb bírói fórum. A bíróság korábbi két
osztályát (semmitőszék és legfőbb ítélőszék) ugyanez a törvény egyesítette. Személyzetének
létszámát a következőképpen állapítottak meg: a bíróság elnökből, másodelnökből és hét
tanácselnökből és a fiumei s tengerészeti ügyek két előadójával együtt 65 rendes bíróból, ezen kívül
számfeletti és kisegítő bírákból állt. Kizárólag fellebbviteli fórum, munkája során öttagú, héttagú
tanácsban vagy teljes ülésben jár el. A jogfejlesztésben fontos szerepe volt a büntető vagy polgári
tanácsok teljes ülésének, mely a büntető vagy polgári ügyekben teljes ülési határozatokat hozhatott.
A jogegységesítés elősegítésére pedig 1912-től jogegységi tanácsokat is köteles volt alakítani.
Jogegységi határozatot hozott. Négy tanácsa volt:
 közszolgálati
 úrbéri, telekkönyvi, birtokrendezési
 váltó és kereskedelemügyi
 büntetőügyi
 Magyar Királyi Ítélőtábla (1890.XXV.tc.)
Kezdetben kettő, majd összesen 11 ítélőtábla szerveződött, melyek hatásköre több megyére terjedt
ki. Kizárólag fellebbviteli fórumként működött, csak hivatalnoki fegyelmi ügyekben döntött első
fokon. Két szakosztályban működött: polgári és büntetőügyek szakosztályában. Mind a két
szakosztály három vagy öttagú tanácsban ítélkezett. Ítélkezés szempontjából a Kúria alatt,
felügyelet szempontjából közvetlenül az igazságügy miniszter alatt álltak.
 Magyar Királyi Törvényszék (1871: XXXI. és XXXII. tc.)
A bíráskodás legfontosabb dualizmuskori szerve a törvényszék volt. Ez tekinthető a korabeli
törvénykezés általános hatáskörű, elsőfokú ítélkezési fórumának. Minden megye székhelyén
létesült, de előfordult, hogy a területnagyság alapján kisebb székhelyen kívül városokban is (pl.
Kalocsa) létrehozták. A törvényszékek polgári ügyekben egyesbíróként vagy hármas tanácsban
határoztak. Ítélkezési szempontból a törvényszék felettes hatósága az ítélőtábla volt, melynek
területén a törvényszék feküdt. Kivételt képeztek az 500 Ft értéket meghaladó sommás perekben
hozott ítéletek elleni felülvizsgálati kérelmek, melyekről a Kúria döntött.
 Magyar Királyi Járásbíróság (1871-es szabályozás alapján)
Az új bírósági rendszer alapegységei a járásbíróságok voltak. Itt bírálták el a kisebb vagyoni értékű
polgári pereket és a csekélyebb súlyú büntetőügyeket. A járásbíróság élén járásbírák álltak, az
158
ítélkezés egyes bíráskodás formájában történt. Ítéleteik ellen (polgári ügyekben) jogorvoslatért a
törvényszékhez lehetett fordulni, büntetőítéleteik az ítélőtáblához voltak fellebbezhetők.
159
XXIII. TÉTEL
AZ ESKÜDTBÍ RÓSÁGI RENDSZER MAGYARORSZÁGON
A LA IKU S E LEM RÉSZVÉTELÉRE AZ I GA ZSÁ GS ZO LGÁ LTA TÁ SBA N KÉT M E GO LD Á S
KÍNÁ LKOZI K:
- Esküdtszék:
A 17.századi Angliában jelenik meg, de már az 1791-es francia alkotmány is tartalmazza, a
kontinensen a büntetőügyekre jellemző, míg Angliában polgári perekben is alkalmazzák.
- Ülnökbíráskodás:
A laikus fél valamennyi bírói funkcióban részt vesz, a hivatásos bírákkal együtt jár el.
Az esküdtbíróság gondolata először az 1843/44-i országgyűlés alkalmával merült fel. Ekkor

fogalmazódott meg az igény, hogy súlyosabb büntetőügyek esetén társasbírósági rendszert kell követni.
Az esküdtbíróság első megjelenési formája az áprilisi törvényekhez köthető. A sajtótörvény (1848: XVIII.
tc.) 17.§- a sajtóvétség esetén esküdtszéki eljárást ír elő.
Ezt követően a 307/1867. számú igazságügy-miniszteri rendelet a sajtóvétségekben ítélkező
esküdtbíróságokat akként alakította meg, hogy a vétkesség kérdésében tizenkét laikus személy, a büntető
törvény alkalmazását illetően három szakbíróból álló tanács ítéljen.
Az esküdtbíróságok felállításáról az 1897: XXXIII. tc. rendelkezett oly módon, hogy minden büntető
hatáskörű törvényszéknél kell esküdtbíróságot felállítani. Az esküdtbíróságot a elnökkel együtt 3bírói
taggal és 12 esküdttel az ún. esküdtszékkel szervezte. Ezek a törvény szerint nem együtt ítélkeztek. Az
esküdtek döntöttek a tények megállapításáról, a bűnösség és a minősítés kérdésében, míg a bírói tanács
döntött a büntetéskiszabása kérdésében.
A kormányzat gondoskodott arról, hogy a szűk hatáskörű esküdtszék megbízható személyekből álljon.
Erre szolgált a magasan megállapított cenzus, amely csak a 26 évet betöltött, magyarul író, olvasó,
legalább 20 korona adót fizető, vagy középiskolát, illetve felsőbb szakiskolát végzett férfinak adta meg az
esküdtképességet. Kizáró okok is voltak, amik teljesülése esetén nem lehetett felvenni az esküdtek
jegyzékébe bizonyos személyeket: ilyenek voltak azok, akiket hivatalvesztésre ítéltek, akik
szabadságvesztés végrehajtása alatt állnak, vagy feltételesen szabadon vannak, akiket gondnokság alá
helyeztek, akik testi vagy szellemi fogyatkozás miatt esküdti kötelességeiket teljesíteni nem tudják ezen
kívül a bírák, ügyészek, fegyveres erők, rendőrség tagjai. Az így megmaradt esküdtképesekből azután
újabb szelekciót végzett a törvényszéki elnökből, egy bíróból és a törvényhatósági bizottság néhány
tagjából álló bizottság, akik az esküdtképesek alaplajstromából összeállították az esküdtek évi lajstromát.
A szűk körű évi lajstromból azután sorshúzással választották ki és hívták be az ülésszakokra a szükséges
számú esküdteket és póttagokat.
A törvény a magyar esküdtbíróság hatáskörének meghatározásánál egy kettős megszorítást alkalmaz.
Egyrészt az 1897:XXXIII. tc. szerint csak azok a bűncselekmények, melyekre a törvény öt évi vagy annál
súlyosabb szabadságvesztés büntetés kiszabását, életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabását,
vagy halálbüntetés kiszabását rendeli.
Másrészt további megszorításokat tartalmaz az 1897:XXXIV. tc. 15. §-a ,mely szerint a fenti
bűncselekmények közül taxatíve határozza meg az esküdtbíróság hatáskörébe tartozó ügyeket.
Így az esküdtbíróság elé utalt ügyeket a törvény szerint 3csoportba oszthatjuk:
- Az esküdtbíróságok rendes hatáskörébe tartozó ügyek:
 gyilkosság, a szándékos emberölés, az amerikai párbaj, a párbaj,
 a kitétel és elhagyás,
 halált okozó testi sértés, a mérgezés,
 közegészség elleni bűntett, a gyermekrablás, a szöktetés, stb.
- Az esküdtbíróságok kivételes hatáskörébe azok a bűntettek tartoztak, melyekben csak a királyi
ítélőtáblák székhelyén működő esküdtbíróságok járhattak el pl.:
160
 felségsértés, a király bántalmazása, a hűtlenség, a lázadás.

- Végül megmaradt az esküdtbíróság sajtóbíráskodási hatásköre egyes sajtó útján elkövetett
bűncselekményekre.
Még ilyen óvatossági rendszabályok mellett is az volt a vélemény, hogy az esküdtszékek túl enyhén
ítélkeztek, a vádlottakat gyakran felmentik. Az esküdtek magában a tárgyalás menetében nemigen vettek
részt, a megvizsgált esküdtszéki iratok azt mutatták, hogy az esküdtek a legritkább esetben avatkoztak be
a tárgyalás érdemi részébe, a kérdések feltevésébe vagy az eljárásba.
Az 1918-as Népköztársaság idején a bíróságok nagyrészt a régi szervezeti keretekbe, de a korra jellemző
változtatásokkal működtek. A Néphatározat értelmében, a kormány decemberben törvényt alkotott a nép
esküdtbíráskodásáról, amely szerint mindenki lehet esküdt, „akit községi választójog illett”. A
büntetőbíráskodást fontosabb ügyekben esküdtbíróság gyakorolja, a sajtóvétségek, valamint a politikai
bűncselekmények vádlottjai felett pedig minden esetben esküdtbíróság ítél.
A Horthy-korszakban pedig az esküdtbíróságok működését felfüggesztették.
161
XXIV. TÉTEL
A KÖZIGAZGATÁSI JOGVÉDELEM MEGTEREMTÉSE
A közigazgatási jogvédelemmel a dualizmus korában a Közigazgatási Bíróság foglalkozott, megteremtése

illetve igény erre azonban már korábban is jelentkezett.
A közigazgatási bíráskodás megteremtésének feltételei:
- végrehajtás és igazságszolgáltatás szervezeti elkülönülése,
- közigazgatásra jellemző szokásjogi normák megszűnése,
- társadalmi igény az állampolgári jogok védelmére.
A rendi korszakban e feltételek nem fejlődhettek ki, így 1848-ban jelenik meg a közigazgatási
intézkedésekkel szembeni jogvédelem iránti igény. Bár a formális jogegyenlőség megvalósult, ekkor még
nem tisztázott a két hatalmi ág egymáshoz való viszonya.
(Magyarországon 1848-ig egyes esetekben rendes bírósághoz vagy a miniszterekhez, mint a
közigazgatási ügyek legfelsőbb hatóságához fordulhattak vélt vagy valós sérelmeikkel az állampolgárok.
Speciális jogorvoslati fórumként először a Pénzügyi Közigazgatási Bíróságot (1883) állították fel, majd
kiterjesztették a hatáskörét és létrehozták a Közigazgatási Bíróságot.(1896) A magyar törvényhozás a
francia és a német példát követte, az osztrák mintát pedig elvetette, amikor hatáskörét nem terjesztette ki
minden jogvitás ügyre. A törvény taxatíve sorolta fel a Közigazgatási Bíróság hatáskörébe tartozó
ügyeket, összesen 200-at. További ügykörökre analógia útján sem terjeszthette ki hatáskörét. Az ítélet a
megtámadott határozatnak nemcsak a megsemmisítésére (kasszációs jogkör), hanem rendszerint az ügy
érdemében új döntő (meritórius jogkör) határozat hozatalára is kiterjedt, ami a határozat megváltoztatását
is jelenthette (reformatórius jogkör). A Közigazgatási Bíróság határozata jogerős, ellene jogorvoslat nem
vehető igénybe. A nem a polgárok rovására elkövetett jogsértések ügyében járt el a Hatásköri Bíróság,
amely a rendes bíróságok és a Közig. B. között, továbbá ezek valamelyike és a közigazgatási hatóságok
közötti problematikus hatásköri kérdésekben határozott.
A közigazgatási bíráskodás kiterjesztés két etapban valósult meg. Az első szakaszt a cseléd és gazda
közötti viszonyról szóló 1876. évi 13. tc továbbá a kisebb polgári ügyekre vonatkozó 1877-es szabályozás
testesítette meg.
Míg a második állomást a büntető törvénykönyvet kiegészítő kihágási törvénykönyv képviselte. Gazda-
cselég ügyekben a gazda és a cseléd, valamint mezei munkások vagy napszámosok között támadható
viták elintézésére a megyékben elsőfokú hatóságként járt el a szolgabíró, a városokban pedig a
rendőrkapitány. Később a kis-és nagyközségekben a főszolgabíró lett az elsőfokú döntés fórum.
Másodfokon megyékben az alispán, thjv-ban és a fővárosban pedig a tanács vizsgálta meg a vitatott
határozatokat, harmadfokú fórumként a földművelésügyi miniszter járt el.)
Komoly előrelépést jelentett az 1869: IV. tc., mely által megvalósult: a közigazgatás és az
igazságszolgáltatás elválasztása és a közigazgatás törvényeknek való alávetése.
A közigazgatási hatóságok kötelesek voltak a jogszabályokat betartani és betartatni, biztosítani kellett az
állampolgároknak a jogaikra nézve sérelmesnek talált közigazgatási határozattal szemben a jogorvoslatot.
A közigazgatás két alaptörvénye az 1870: XLII. tc. és 1871: XVIII. tc. a kormány számára széles
cselekvési lehetőséget biztosított, így a területi szintű önkormányzatok mozgástere minimálisra csökkent.
A kormányt képviselő főispánok ettől kezdve törvényes befolyást nyertek a helyi ügyekre, és a
tisztségviselőket csak akkor lehetett felelősségre vonni, ha tevékenységük vagy mulasztásuk egyben
bűncselekményt valósít meg. Ilyen körülmények között különösen fontos a közigazgatási jogvédelem
megteremtése, mely 1880-ban az általános közigazgatási bíróság felállításával megvalósult.
E szerv volt a közigazgatási bíróság közvetlen szervezeti elődje. A közigazgatási bíróság végleges
szervezete az 1896:XXVI. tc. által alakult ki. Legfelsőbb fokú bíróságként jött létre, két ügyszakban, az
általános közigazgatási és a pénzügyi osztályban működött.
162
Élén az elnök állt, aki a Kúria elnökével egyenrangú volt, bíráival szemben magas szakmai követelményt
állítottak (öttagú tanácsban, írásbeli eljárással ítélkeztek). A közigazgatási bíróság felállításával lehetővé
vált, hogy a polgárok a közigazgatási hatóság visszaélései ellen bírósághoz forduljanak. Így
törvényességi felügyeletet gyakorol a közigazgatási szervek felett és ez által biztosítja a közigazgatási
jogvédelem egyik alappillérét, miszerint érvényesülnie kell a jogállamiságnak, amely kimondja, hogy a
jog szabályai kell, hogy uralkodjanak tekintettel mindenkire (a természetes és jogi személyekre egyaránt,
beleértve utóbbiba az államot is!)
1907: LX. tc. hozta létre a garanciális panasz intézményét, amely lehetővé tette a miniszteri rendeletek
elleni jogorvoslatot, ha azok a törvényhatóságok törvényben biztosított jogkörét sértik. Abban az esetben,
ha a jogsértést a bíróság megállapította, megsemmisítette az érintett rendelkezést (előzménye a felirati
jog, későbbiekben pedig ez adja az alapját az alkotmánybíróságok működésének is!).
163
XXV. TÉTEL
A KÜLÖNBÍRÓSÁGOK A DUALI ZMUS I DEJÉN, KI VÉVE A KÖZI GAZGATÁSI BÍ RÓSÁG
FŐUDVARNAGYI BÍRÓSÁG:
A Főudvarnagyi Bíróságot az 1909. évi tc. állította fel. A bíróság háromtagú tanácsa élén álló elnököt az
uralkodó nevezte ki.
- Hatásköre:
A Magyarországon élő Habsburg-Lotharingiai főhercegekre és az olyan diplomáciai mentességet
élvező személyekre terjedt ki, akik elismerték a bíróság joghatóságát.
Ez a különbíróság ítélt az uralkodó család hitbizományi birtokainak, Mo.- n fekvő ingatlanainak
örökösödési pereikben. A Főudvarnagyi Bíróság ítélete ellen a budapesti királyi ítélőtáblához, onnan a
királyi Kúriához lehetett fellebbezni.
HA TÁ S KÖ R I B ÍR Ó SÁ G:
Az 1907: LXI. Törvénycikkel létrehozott hatásköri bíróság a leggyakrabban előforduló hatásköri
összeütközések eldöntésére alakult. Hatásköri összeütközés lehet:
- Pozitív: egyszerre több szerv állapítja meg az adott ügyre a hatáskörét.
- Negatív: egyetlen szerv sem állapítja meg a hatáskörét.
1920: XXXV. rendezi át a szabadalmi hatóságok rendszerét, s immár a közigazgatástól teljesen
függetlenül a következő szervezetrendszert állapítja meg.
- Szabadalmi Hivatal- Szabadalmi Bíróságához
- Szabadalmi Tanács- Szabadalmi Felső bíróság
Hatásköre: Szabadalmak megoldása, megsemmisítése, megvonása stb. iránt indított perek.
T OVÁBBI KÜ LÖNBÍRÓSÁ GO K:
- Választási bíráskodás
- Egyházi bíróságok
- Katonai bíróságok
- Szabadalmi hatóságok
- Választott bíróságok
- Budapesti áru és értéktőzsde bírósága
- Kereskedelmi és törvényszék
164
XXVI. TÉTEL
AZ I. NÉP KÖZTÁRSASÁG, A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG
ÉS A HORTHY-KORSZAK IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERE
AZ E LSŐ N ÉP KÖ Z TÁ R SA SÁ G ID EJ ÉN HO Z O TT R EFO R M O K:
A Károlyi-időszak alatt még nem alakult át radikálisan a dualizmustól örökölt bírósági szervezet. A
bíróságok, ügyészségek elnevezéséből elhagyták a „királyi” jelzőt és az ügyészségek elnevezésébe
beiktatták az „állam” szót. Egyidejűleg módosították a bírói, közjegyzői, ügyvédi eskü szövegét.
Kormányrendelet mondta ki, hogy a bíróságok ítéleteiket és egyéb ügydöntő határozataikat ezután a
Magyar Népköztársaság nevében hozzák.
A háborús okokból kiiktatott esküdtszéki rendszer újjáéledt a „nép esküdtbíráskodásáról” szóló
1918-ben alkotott törvény nyomán. Az adott időszak legradikálisabb reformja a törvénykezési szervezet
területén éppen az esküdtbíróság átalakítása volt. A Magyar Nemzeti Tanács politikai programját
tartalmazó 1918. október 26-i kiáltvány igazságügyi vonatkozású része még nem tartalmazta ugyan az
esküdtbíráskodás átszervezésének követelését, de az október 31-én kinevezett Károlyi-kormány első
minisztertanácsi ülésén rögzített kormányprogram már leszögezte az esküdtszék átalakításának tervét. A
Nemzeti Tanács által 1918. november 16-án meghozott néphatározatának IX. cikke ehhez képest
utasította a népkormányt néptörvény sürgős megalkotására a „ nép esküdtbíráskodásáról”. A „nép
esküdtbíráskodásáról szóló” 1918. évi III. néptörvény december 3-án jelent meg: a Károlyi-kormány
esküdtbírsági néptörvénye szerint az ítélkező esküdtbíróság szervezete a dualizmus-korihoz képest nem
változott. Változatlanul 12 tagú esküdtszék döntött a bűnösség kérdésében és 3 tagból álló bírói tanács
határozott a büntetés alkalmazhatósága és mértéke ügyében. A korszellemet tükröző változás volt, hogy
az esküdtszék hozzájárulás gyanúja esetén a vád jury jogkörét gyakorolta. Ebben az esetben ugyanis a
perbe fogás kérdésében is az esküdtek határoztak.
Az esküdtbíróság hatáskörére vonatkozó szabályok nem voltak ugyan egyértelműek, annyi azonban
bizonyos, hogy a rendszer a korábbinál nagyobb szerepet szánt a társasbíráskodás ezen formájának. Erre
utal a törvényi kitétel, amely szerint az esküdtbírósága „fontosabb ügyekben ítélkezik” A Károlyi-korszak
esküdtbíróságai változatlanul csupán büntető ügyszakban ítélkeztek, a sajtó útján elkövetett és a politikai
jellegű bűncselekményeket esküdtbírósági döntésre bízták.
Lényeges változás történt az esküdtképesség terén. A korábbi cenzusok helyére s községi választójogi
feltételek rendszere lépett. Az 1918. évin I. néptörvény a községi választójoghoz, legalább 6 éves magyar
állampolgárságot és a fél évi helyben lakást, a nőknél ezen felül a 24. életév betöltését és az írni-olvasni
tudást kívánta meg.
A Károlyi- kormány másik jelentősebb törvénykezési szervezeti intézkedést a munkaügyi bíróságok
megszervezése volt. A munkaügyi bíráskodás új szervezeti formáit az 1918. évi IX. néptörvény alakította
ki. A munkaügyi bíróságok a járásbíróságok mellett alakultak. A szakbíró elnöklete alatt működő
ítélőtanácsok a munkaadó képviselőjéből és egy munkavállaló elnökből álltak. A bíróságok történetében
elsőként nők is ítélkezhettek. A munkaügyi bíróság hatáskörébe magánjogi szerződések nyomán
keletkezett munkaügyi viták és az üzemi dolgozók peres ügyei tartoztak. Ez a törvény megszüntette az ún.
házi cselédek, gazdasági, gazdasági munkások munkaügyi jogvitáival együtt azok előtt és megnyitotta a
bírósági utat.
A munkaügyi bíróság a járásbíróságokon működött, ott ahol munkásbiztosítási bíróság is volt, ülnökök
közreműködésével, máshol egyesbíróságként, ülnökök nélkül.
Társasbíráskodás esetén egy egy munkaadó és egy munkavállaló ülnök vett részt az ítélkezésben. A laikus
eleme részt vett ülnök a törvényszék előtti fellebbezési eljárásban is, ha az esőfokú ítéletet a munkaügyi
bíróság ülnökök közreműködésével hozta.
Megszüntették a rendi jellegűnek minősített Főudvarnagyi Bíróságot és helyébe egyrészt Állami Zárlati
(?) Bíróságot szerveztek a volt korona javak, udvari, kincstári birtokok, a volt királyi magán és családi
165
alapítványi vagyon zár alá vételével, leltározásával és zárgondnoki kezelésével kapcsolatos intézkedések
céljára, másrészt felállították a Területen kívüliek Bíróságát, amely testület a diplomáciai mentességet
élvezők választott ítélkezési fóruma volt.
A tanácskormány időszakának törvénykezési rendszere: a hagyományos bíróságok működését
felfüggesztették, az igazságügyi népbiztos felhatalmazását kapott a bírák rendelkezési állományba
helyezésére. Megszervezték a forradalmi törvényszéket, amelyek zöme a járási székre terjedt ki. ( A
Forradalmi Kormányzótanács IX. számú rendelete szervezte meg.)
A hatalomátvétel után viszonylag gyorsan még a falvakban is alakultak népítéleti fórumok. A forradalmi
törvényszékek tanácsban hozták ítéleteiket. Elnökét és 2 ülnökét a Forradalmi Kormányzótanács nevezte
ki.
A bíróságok hatásköre nem volt pontosan rögzítve. Eljárt azokkal szemben, akik új hatalmi szervek
rendelete megszegték, sőt „sürgős szükség esetén” ítélkezett olyan bűnügyekben is, amelyeket maga a
bíróság tartott a Tanácsköztársaság érdekeivel ellentétesek.
A forradalmi bírósági rendszert 1919 májusában újra szabályozták. Eszerint ilyen típusú törvényszéket
csak a megyei székhelyeken kellett felállítani, a bíróság tagjait és elnökét a megyei szintű tanácsok
választották. Az ügyészi teendőket az igazságügyi népbiztos által meghozott vádbiztos látta el. Ő
készítette elő a tárgyalást, vádlott személyi viszonyait, szerezte be a bizonyítékokat és terjesztette az
ügyet a bíróság elé. A vádat képviselő személyeknek politikailag megbízhatóknak kellett lenniük. Jogi
képzettség nem volt kinevezés feltétele.
A rendszer megkezdte a régebben hozott fontosabb bírósági ítéletek felülvizsgálatát. Először a régi rend
alatt indított bűnügyek ellenőrzésére törekedtek. A LXII. számú kormányzótanácsi rendelet alapján
minden megyében, rendszerint, a forradalmi törvényszéken belül 3 tagú külön tanácsot szerveztek,
melyek korábbi bíróságok előtt megindított vagy akár jogerősen be is fejezett bűnügyeket vizsgálták felül
abból a célból, hogy a „burzsoá” bíróságok által „csupán a kapitalista társadalmi rend érdekében elítélt
proletárokat a büntetés alól feloldják és a régi rendszer büntetőbíróságai által okozott sérelmeket
orvosolják”. A felülvizsgálat kiterjedt a jogerős és részben végrehajtott ítéleteket is.
A budapesti forradalmi törvényszéken fellebbezési tanács is alakult, mert egyes vidéki forradalmi
törvényszékek néhány ügyet a budapesti forradalmi törvényszékhez küldtek felülvizsgálatára. Létrehozták
katonai forradalmi törvényszékeket hozott lére. Ezek tagjait a helyi tanácsok választották.
A kormányzótanács XXVII. számú rendelet a munkaügyi bíráskodást is újjászervezte. Hatáskörét
kiszélesítette, az ülnökök közül kizárta a munkaadókat. Elnökét a hivatásos bírák, 2 ülnökét pedig a
munkások közül jelölték ki.
A korábbi rendes bíróságok döntöttek a politikától távoli, sürgős természetű peres ügyekben. A tárgyalás
azonban csak akkor volt ilyen ügyekben kitűzhető, ha a kérelmező az ügy sürgősségét valószínűvé tette.
A családi viszonyból származó perekben hivatalból vélelmezték a sürgősséget. Családjogi perekben az
egyik ülnök nő volt.
E bíróság ítélete ellen fellebbezni lehetett volna az Országos Főtörvényszékhez, ennek megszervezése
azonban a hadi események miatt elmaradt.
A HO R THY - KO R SZA K IGA ZSÁ GSZO LGÁ LT A TÁ S I R EN D SZ ER E

A történeti alkotmány visszaállításával megkezdődött a bírósági rendszer is. A dualizmuskori
szervezethez képest kevés lényegi következett be: az igazságszolgáltatási feladatok zömét változatlanul a
rendes bírósági szervek látták el.
A gyorsabb ítélkezés igénye nyomán korlátozták a bírói tanácsok létszámát, a polgári perek túlnyomó
részében 1925 óta a törvényszékeken is egyesbíró ítélt. Szaporodott az egyesbíró elé tartozó bűnügyek
száma is. A decentralizálás jegyében 1930-tól lehetővé vált a kisebb jelentőségű törvényszéki jogviták
járásbíráskodási elbírálása.
Törvényszékeket Budapesten és általában megyénként szerveztek. A területi arányosság okán egyes
megyékben több ilyen bírói fórum létesült, más esetekben két megyét átfogó illetékességi területű
törvényszékek alakultak. Ilyen például Pest megyében a Pest vidéki, kecskeméti, kalocsai bíróság
működött, még Komárom-Esztergom megyében nem volt külön törvényszék. Az ítélőtáblák változatlanul
a megyei törvényszékek fölötti hatáskört gyakorolták, a bírósági hierarchia csúcsán ismét a kúria állt.
166
A két világháború közötti időszak különbíróságai szintén a dualizmus idején létrejött keretek között
működtek. Különös jelentőségű volt a Közigazgatási Bíróság amely, hatásköre az 1925: XXV: tc alapján
a választások ellen beadott panaszok elbírálására is kiterjedt, továbbá megnövekedett jogkörrel működött
közre a kormány és az önkormányzatok közötti viták eldöntésében.
Az 1929: XXX. tc.: megfelelő feltételek esetén lehetővé tette, hogy a kormány a törvényeket figyelmen
kívül hagyó törvényhatósági bizottságokat feloszlathassa. Az intézkedés ellen szinten a Közigazgatási
Bírósághoz lehetett fordulni.
A hatásköri bíráskodás szervezeti keretei az 1928: XLIII. tc. nyomán megváltoztak. Az 1921: XXXI: tc.
létrehozta a munkásbiztosítási bíráskodást. Az 1920: XXXV. tc. az egykori Szabadalmi Hivatalt,
Szabadalmi Bíróságot szervezte át. A földreform nyomán keletkezett viták eldöntésére megalakult az
országos Földbirtokrendező Bíróság. A gazdasági verseny szabályozásáról szóló törvény létrehozta a
Kartellbíróságot. Az esküdtbíróságok újjáélesztésére a Horthy-korszakban nem került sor.
167
XXVII. TÉTEL
A KÖZHITELESSÉGRE,AZ ÜGYVÉDSÉGRE ÉS
AZ ÜGYÉSZSÉGRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
A felek mellett a jogvitákban kiálló és őket segítő, jogismerő alakok a régi magyar jogban sem
ismeretlenek, ők a mai ügyvédek ősei.
Az Árpád-házi királyok uralkodásának első századaiban a perjogi gyakorlat értelmében a feleknek
személyesen kellett a bíró elé lépniük.
A 13. században, azokban a perekben, ahol a feleknek nem volt kötelessége személyesen megjelenni a
bíróság előtt, szokássá vált a prókátor (procurator) útján való képviselet. A prókátort a nemesek és
polgárok barátaik, rokonaik vagy alárendeltjeik közül választották. A prókátor szerepét kezdetben a
jegyzők (notáriusok) töltötték be, de gyakran az írni-olvasni tudó egyházi személyeket is igénybe vették.
A német jog hatására a városokban jelentek meg a szószólók, akik a peres féllel jelentek meg a bíróság
előtt és a fél helyett, de az ő jelenlétében szólaltak fel, érveltek és vitatkoztak.
AZ Ü GY V ÉD V A LLÁ S S ZA BÁ LY A I:
Évszázadokon át ügyvéd lehetett mindenki, aki
- cselekvőképességgel bírt,
- egyházi vagy világi állással rendelkezett és,
- a rokonsági kapcsolatai sem akadályozták abban, hogy a procuratori megbízást elfogadja
Ügyvédet vállalhatott minden perbeli jogképességgel bíró természetes és jogi személy. Az ügyvédvallás
érvényességi kelléke volt a hiteles pecsét. A hiteles pecsét jogával felruházott városok, káptalanok és
püspökök saját pecsétjük alatt vállalhattak ügyvédet.
ÜGYVÉD I MEGBÍ ZÁS:

Az ügyvédi megbízás tartamát annak tartalma határozta meg, külön rendelkezés nélkül a per végleges
elintézéséig tartott. II. Ulászló 1504-es szabályozása szerint a tanulás, utazás vagy szolgálat miatt
külföldön tartózkodók által adott ügyvédi megbízások általában egy évre szóltak. Az 1578:17 tc. az
ügyvédvalló levelek érvényességét egy évben állapította meg. Az 1723:35 tc. alapján az általánosságban
adott ügyvédi meghatalmazás egy évig, míg a meghatározott ügyben adott megbízás annak befejezéséig
tartott.
ÜGYVÉD I ES KÜ:
Az Árpád-házi királyok idején a procurator világi bíróságok idején nem tett esküt. Az 1667:27 tc.
bevezette a patvarkodási esküt, amelyben a procuratornak köteleznie kellett magát , hogy igazságtalan
ügy képviseletében nem jár el , azt az ország jogaival szemben nem védelmezi , valamint, hogy
peregyesség esetén nem játszik össze az ellenféllel. A patvarkodási eskü intézménye a per szándékos
elhúzását az összejátszás és mindennemű cselfogás megakadályozását célozta. Aki nem tett eleget az
esküben foglaltaknak azt hitszegés miatt vonták büntető jogi felelősségre. Az ügyvédi eskü intézménye
ezek után pár évre eltűnt a magyar jogéletből.1695-ben jelent meg ismételten a királyi rendeletben, amely
a királyi tábla előtt letett esküre kötelezte az ügyvédeket. Akik nem tettek szabályszerű esküt nem
ügyvédkedhettek, illetve ha ennek ellenére mégis eljártak valakinek az ügyében, akkor a ténykedésüket
semmisnek nyilvánították. A protestáns ügyvédektől is a katolikus vallás szerint követelték meg az esküt.
Az esküben később a király iránti hűségükre is hitet tettek.
Az 1723-ban kiadott ügyvédi rendtartás megerősítette az ügyvédi pályára lépők eskütételi kötelezettségét,
amelyre az ügyvédi vizsga letételével egy időben került sor. Az ügyvédek perbeszédeinek jogi alapját a
törvények és a törvényes okok alkották. Ekkor az ügyvédi intézmény még független és önálló volt, amit
az bizonyít a legjobban, hogy a munkadíjat az ügyben elvégzett munkájuk mennyiségét figyelembe véve
állapította meg az eljáró bíró. A munkadíjaz egyezség útján is meg lehetett határozni.
168
AZ 1 7 6 9 . ÉV I SZA BÁ LY O ZÁ S( Ü GY V ÉD I V I ZS GA )
Magyarországon egészen 1769-ig az ügyvédi tevékenységet ellátó személyeknek nem kellett képesítéssel
rendelkezniük. Mária Terézia 1769-es ügyvédi perrendtartásában foglaltaknak köszönhetően az ügyvédi
eskü letételére és az ügyvédi munka folytatására csak szigorú vizsga letétele után kerülhetett sor,
amelynek keretében a jelölt tanúbizonyságot tehetett arról, hogy rendelkezik az elengedhetetlen jogi
ismeretekkel. Tanáraiktól valamint az őket oktató szakemberektől erkölcsi és tanulmányi bizonyítványt
kellett szerezniük azoknak, akik kizárólag a gyakorlati ismeretek elsajátítására törekedtek. Külön szabály
vonatkozott azokra, a jelöltekre, akik a királyi vagy báni tábla mellett kívántak ügyvédkedni. Ebben az
esetben a királyi vagy báni tábla ülésén az elnök és a tábla testületéből a tábla által kijelölt négy tag előtt
kellett nyilvános vizsgát tennie a jelöltnek. Speciális rendelkezés érvényesült akkor is, ha valaki a
megyékben, a szabad királyi városokban valamint a kerületi és dalmát-, horvát,- és Szlavónország tábláin
pályázott ügyvédi helyre. Ebben az esetben a jelöltnek a megfelelő szintű tábla ülésén nyilvánosan kellet
számot adnia jogi ismereteiből.
Az ügyvédi vizsga alól mentességet élveztek azok, akik már korábban tettek ügyvédi esküt és
folyamatosan ügyvédként dolgoztak, ha
- életkoruknál vagy hivatásuk hosszabb gyakorlásánál fogva köztudomású volt, hogy munkájuk
gyakorlására alkalmasak, vagy ha;
- bár rövidebb idő óta ügyvédkedtek, de bizonyságot adtak szakmai ismereteikről és az ügyek vitelében
való jártasságukról. Az ügyvédi vizsga alóli mentesség nem illette meg azokat, akik csak három éve
gyakorolták az ügyvédséget, és azokat sem, akiknek jogi ismereteik annak ellenére, hogy hosszabb
ideje ügyvédkednek, hiányosak voltak. Ügyvédi hivatalukból elmozdították és alkalmatlanná
nyilvánították mindazokat, akik nem akartak vizsgát tenni. A sikeres vizsgázók bizonyságlevelet
kaptak, amelynek birtokában valamennyi törvény által szabályozott hatóság előtt (káptalanok,
konventek, közbírák, ítélőmesterek) esküt tehettek. Az eskü letételét igazoló bizonyságlevél alapján az
ügyvédeket törzskönyvbe vették, és ennek tényét is kihirdették.
A hallgatás vagy becstelenség vagy becstelenség vétkébe eső ügyvédet az őt elmarasztaló bíróság azonnal
hatállyal törölte a törzskönyvből és visszavonták az eskü letételéről szóló bizonyságlevelet is. Az 1769.
évi szabályozás szólt arról, hogy az eljáró ügyvédnek az adott ügyet az ügy körülményeitől függően minél
rövidebb idő alatt be kell fejeznie. A vállalható ügyek számára nézve Mária Terézia úgy rendelkezett,
hogy az ügyvédek csak ennyi ügyben járhatnak el egy időben, amennyit valóban tisztességesen tudnak
teljesíteni.
I I . JÓ ZSE F Ü GY V ÉD E KR E V O N A TKO ZÓ R E N D E LK EZ ÉSE I

II. József 1780-1782-ben kiadott perrendtartása az ügyvédi pálya betöltését csak annak a jelöltnek
engedte meg, aki sikerrel és erkölcsileg feddhetetlenül végezte el egyetemi, illetve akadémiai éveit. Az
általános jogi tanulmányok befejezése után, a frissen végzett személynek egy évig valamely bírósági
tisztviselő vagy valamely híres gyakorló ügyvéd mellett kellett joggyakornokként tevékenykednie. Ezután
egy évig a királyi vagy a báni tábla mellet hiteles jegyzőként kellett dolgoznia a jelöltnek. . A két év
gyakorlat letelte után a királyi tábla kiküldött bizottsága előtt szóbeli és írásbeli vizsgára bocsátották a
jelölteket.
AZ 1 8 0 4 . ÉV I I N S TR U C TIO PR O A D V O C A TIS
Az 1804. évi Instructio pro advocatis alapján ügyvédi tevékenység folytatására csak az volt jogosult, aki
az egyetemeken, illetve jogakadémiákon oktatott törvény-és államtudományokat elsajátította. Az elméleti
tanulmányokat két év gyakorlat követte, amelyeket korábbi szabályozás hasonlóan a királyi tábla
bizottsága előtti írásbeli és szóbeli vizsga zárt le. Gyakorló ügyvéd lehetett, aki ügyvédi oklevelét
bemutatta a bíróságnak kihirdetésre. Az ügyvéd a „törvényfolyamok” kezdetén köteles volt az eljáró
bíróságtól tapasztaltságáról és ügyességéről biztosítani és a hiteles bizonyítványt erről felmutatni. Az
ügyvédi tevékenység megszüntetésével egyidejűleg az illető személynek töröltetnie kellett magát a
gyakorló ügyvédek sorából. Bitorló zugírászként vonták büntetőjogi felelősségre azt, aki ügyvédi
jogosultságától megfosztva végzett ilyen jellegű munkát.
169
REV O C A TIO PR O C U R A TO R IS
Az ügyvéd az általa képviselt személy meghatalmazásánál fogva annak teljhatalmú képviselője volt. Az
ügyvéd és a képviselt személy viszonyából adódó esetleges visszaélések kiküszöbölésére hívták életre az
ügyvédszó visszavonásának intézményét (revocatio procuratoris). Az Anjouk korából származó iratokban
maradtak fent erre az intézményre utaló feljegyzések. Bizonyos díj megfizetésének ellenében a peres fél
visszavonhatta a képviseletében eljáró ügyvéd által a bíróságon vagy más hiteles helyen az ő tudta és
beleegyezése nélkül mondottakat. Az ügyvéd hibás perbeszédének visszavonására csak kisebb bírság
lerovásával kerülhetett sor.
AZ Ü GY ÉS ZI IN TÉ ZM ÉN Y
Magyarországon az állami ügyészi intézmény kialakulása a neoabszolutizmus idejére tehető. 1526 előtt
büntetőügyekben a vád képviseletét a sértett, illetve halála esetén örököse, bizonyos esetekben valamely
közigazgatósági hatóság tagja- ispán, szolgabíró, várnagy- látta el. A 16. század második felében a királyi
jogügyek igazgatójának feladata lett, hogy bizonyos bűncselekmények- felségsértés, uzsora, hűtlenség-
kapcsán képviselje a vádat a királyi tábla előtt. A kor logikájából fakadóan a királyi ügyek igazgatója
egyben a tábla tagja is volt. A 16-17. században már megjelentek az önkormányzati hatóságoknál a tiszti
ügyészi tisztségek. A tiszti főügyész a megye jogtanácsosa volt, aki bizonyos nyomozati funkciót is
betöltött. Védői, ügyvédi szerepben is eljárhatott, ha helyettese a tiszti ügyész látta el a vád képviseletét.
KÖ ZHI TE LESS ÉGI S ZERVEZ E T

A közhitelességű szervezet tevékenységének jelentősége abban állt, hogy jogilag releváns eseményt vagy
percselekményt hivatalból vagy valamely magánszemély kívánságára hitelesen igazolt.
Első királyaink idején elsősorban az egyházi testületek így a káptalanok és a konventek folytattak
közhitelességi tevékenységet, amely a különböző jogügyletekről felvett okiratok kiállításában és később
pecséttel való megerősítésében állt. A 12. században ilyen okiratok kiállítására valamely joggal
rendelkező személy kérésére került sor, majd az okiratot tanúk jelenlétében adták annak, akinek a javára a
rendelkezés történt. Eleinte az okiratok érvényességéhez nem volt szükség pecsétre később mégis
ezeknek nagyobb jelentőséget nyilvánítottak, melyet királyi vagy jegyzői pecséttel elláttak.
P R IS TA LD U SO K- PO R O SZ LÓ K
A poroszló évszázadokon keresztül a bíró legfontosabb segédje volt. A feudalizmus idején peres
eljárásban érvényesülő szóbeliség miatt, valamint annak következtében, hogy egyes percselekmények
általában nem közvetlenül a bíróság előtt zajlottak. Elengedhetetlen volt egy olyan hiteles közeg, amely
ezt a percselekmények megtörténtét igazolta, és a bíróság által hozott határozatok végrehajtásában is
közreműködött. E szerepet töltötte be az adott ügyben eljáró bíró által kiküldött poroszló, akinek
tevékenységi körébe tartozott a részvétel a felperes beidézésénél, a peres félnek az eskü vagy valamely
próba letételének helyére kísérése. Káptalannál az ítélet bevallása, a káptalannál a peres felek között
létrejött esetleges peregyezség bejelentése, eljárásbecslésnél, határjárásnál és az osztályoknál, a bíróság
által hozott ítéletek végrehajtása, illetve eljárás birtok-visszaváltási ügyekben. Működéséért díjazást
kapott.
A poroszlót eljárásában már Könyves Kálmán törvényei védelmezték a bántalmazások ellen és
bárminemű akadályoztatása esetén. Az általa okozott károkért és mulasztásaiért az őt kiküldő bírót
terhelte felelősség. Ha a pristaldust hamissággal vádolták, akkor eskütársak felsorakoztatása mellett, eskü
útján kellett tisztáznia magát. A poroszló által végzett idézést és bizonyságot nagyobb horderejű
ügyekben a megyéspüspöknek vagy a káptalannak kisebb ügyekben pedig a szomszédos konventeknek
vagy kolostoroknak kellett igazolnia. A hiteles helyek ilyen módon történő bevonásával az
igazságszolgáltatásba a pristaldus intézménye megszűnt.
KIR Á LY I EM BER
A királyi emberek megbízatásukat parancslevél formájában a bírótól kapták, amelynek, bírság terhe
mellett, eleget kellett tenniük. Kivételes esetekben a királyi parancs engedélyt adott arra, hogy a királyi
170
embert akadályoztatása esetén más helyettesítse. Kezdetben királyi ember csak nemes lehetett. Zsigmond
1409-ből származó oklevele arról tanúskodik, hogy a kalocsai egyház nemes praedialistáit külön kiváltság
illette meg, amely alapján ők is elláthatták e tisztet. Mátyás törvényei csak az előkelőbb nemeseknek
biztosították a királyi emberként való ténykedés jogosultságát. A királyi embernek a káptalannak adott
jelentéssel egy időben esküt kellett tennie arra, hogy az adott ügyben az törvényhez igazodva jár el. Ha
megszegte fej és jószágvesztéssel bűnhődött.
KÁ P TA LA N O K ÉS KO N V EN TE K
A 13. század második felében a káptalanok én konventek önálló hiteles tevékenységet is folytattak. Az
előttük foganatosított ügyleteket, az úgynevezett bevallásokat közhitelű oklevélbe foglalták, valamint a
felek kérésére hiteles másolatot is készítettek. A 13. századtól kezdődően a király, a nádor vagy az
országbíró által kibocsátott parancslevél nyomán a megyében illetékességgel bíró káptalannak vagy
konventnek kellett valakit küldenie az eljárás hitelességének garantálására. a kiküldöttek napidíjat kaptak,
valamint minden általuk kiállított okiratért díjat szedtek. a király engedélyezte a hiteles helyek számára a
pecsét használatát, ugyanakkor visszaélések esetén vissza is vonhatta annak jogát.
A 13-18. században hivatalos eljárásuk érvényességéhez egy öttagú testület jelenlétére volt szükség, a
tagoknak kellő tárgy-és nyelvismerettel kellett rendelkezniük. A hiteles helyek kiküldötteinek esküt
kellett tenniük, hogy igazságosan fognak munkálkodni, aki esküjét megszegte, és hamisan járt el, azt
javadalma elvesztése mellett örökös fogsággal büntették.
A KÖ ZÉP KORI KÖZJEGYZŐS ÉG KEZDETEI

Az egyházi bíráskodással egy időben megjelent a közjegyzőség intézménye néhány középkori európai
államban. Magyarországon azonban még váratott magára. Magyarországon a 13. században jelentek meg
az első közjegyzők, akiknek a kinevezését rendszerint a szentszéki küldöttek intézték. Magyarországon
azonban a közjegyzőség elterjedését nagymértékben akadályozta, hogy az államalapítástól kezdve a világi
igazságszolgáltatással összefonódva egyházi intézmények intenzív közhitelességi tevékenységet
végeztek, okirataikat a világi bíróságok bizonyítékként fogadták el, a magánszemélyek szemében ezek az
oklevelek nagy megbecsültségnek és tekintélynek örvendtek. A 16. századtól részben a reformáció
terjedése, részben pedig különféle törvényhatóságok közhitelű tevékenysége és pecséthasználata
esélytelenné tette az egyházi indíttatású közjegyzőség szervezeti és funkcionális kibontakoztatását.
HI TE LE S P EC SÉ TTE L B ÍR Ó E GY É B HE LY E K
Az udvari papság élén álló kápolnaispán részt vett az oklevelek, és 1320-tól hiteles helyként működött,
amely a király pecsétje alatt, de saját nevében járt el bevallások felvételénél. Elsősorban a kuriális
bíróságok előtti peres felek ügyeiben készített közhitelű okiratokat. Szent László király uralkodása idején
már született olyan oklevél, amelyet a királyi jegyző állított ki, és a királyi kápolna ispán látott el hites
pecséttel. A 13. század eleje óta egyházi perekben eljártak külföldi pápai és császári jegyzők. IV. Béla
idején a királyi jegyzők feladata volt, a peres ügyek írásban történő benyújtása után, a tárgyalási
jegyzőkönyv vezetése. A 15. században a nemesi vármegyében az írásbeli teendőket, jegyző könyvek
vezetését, ítéletek, határozatok, statútumok írásba foglalását és oklevelek kiállítását eseti jelleggel a
vármegyei jegyző végezte. A 16. századtól a jegyző választott megyei tisztviselő lett, aki a törvényben
foglaltaknak megfelelően megyei pecsét őrzője is lett egyben. Részletes szabályokat a jegyzők
működésével kapcsolatban ez idő tájt jórészt a városi jogkönyvek tartalmaztak. Pozsony város középkori
jogkönyvéből kiderül, hogy a jegyzőt eleinte a városlakók majd a városi képviselő testület választotta.
A J EGY ZŐ
- készített jegyzőkönyvet a városi tanács testületeiről, amelyet utólag jóváhagyott a városi bíró
- bevezette a bírói határozatokat a városi könyvekbe, és
- eljárt magánszemélyek egyes jogügyleteinél
171
Tevékenységét a városi bíró és egy vagy két esküdt felülvizsgálta. Hiteles helyi tevékenységet végzett
még országos illetékességgel a kancellária, valamint saját területükön 1526 után a szabad királyi városok
és 1550-től a vármegyék, továbbá birtokügyekben a nagyobb mezővárosok.
172
XXVIII. TÉTEL
AZ ÁPRILISI TÖRVÉNYEK
Az utolsó rendi országgyűlés (1847/48) a forradalmi cselekmények hatására született korszakváltó

törvényei, melyeket 1848. április 11-én szentesítettek, lehetővé tették Magyarországon a polgári
átalakulást és biztosították az állami önrendelkezést is. A rendkívül komplex, az egész reformkor
szellemiségét tükröző törvénycsomagot rohammunkában, három nap alatt szövegezték meg, nem
teljességre törekedtek, hanem a jövő fejlődésének akartak alapot adni. Az április törvényeket az alábbi
szempontok szerint lehet csoportosítani:
1. A feudális állam jogintézményeit lebontó törvények, a negatív jogalkotás cikkelyei
- A közteherviselés elvének törvénybe foglalása. (VIII. tc.)
- Az úrbéres szolgáltatások megszüntetése, az úrbéres föld a jobbágy szabad tulajdonába kerül, a
birtokosok kártalanítását az állam fedezi (ennek módjáról később intézkednek)(IX. tc.)
- A közös használatú földek, legelők felosztásával kapcsolatos vitás ügyek rendezésének (és az állami
tulajdonú erdők felügyeletének) szabályozása (X. tc.)
- Az úriszék eltörlése (XI. tc.)
- Az egyházi tized eltörlése (a kártalanítás rendezését a következő országgyűlésre hagyva)(XIII. tc.)
- Az ősiség eltörlése (XV. tc.)
2. Az állam szervezetét szabályozó törvények csoportja
- Felelős magyar minisztérium létrehozása és a végrehajtói hatalom működésének szabályozása (III.
tc.)
- Kétkamarás, évenként összehívandó országgyűlés létrehozása Pesten (korábbihoz képest bővebb
jogkörrel, pl. éves költségvetés, bármilyen tárgyú törvényhozás) (IV. tc.)
- Az országgyűlés népképviseleti jellegét biztosító választási kódex létrehozása (V. tc.)
- A Partium visszacsatolásának kimondása (VI. tc.)
- Egyesülés Erdéllyel (VII. tc.)
- A vármegyék autonómiájának további biztosítása (XVI. tc.), további szabályozásig a tisztségviselő-
váltás megtiltása (XVII. tc.)
- A szabad királyi városok igazgatásának népképviseleti alapokra helyezése, városi szervek
hatáskörének szabályozása (XXIII. tc.)
- községek közigazgatásának rendezése (XXIV. tc.)
- Egyéb területek közigazgatásának rendezése (Jászkun: XXV. tc.; Hajdú: XXVI. tc.; Fiume: XXVII.
tc.; Buccari XXVIII. tc.)
- Törvényi rendelkezés a nemzeti színről és a címerről (XXI. tc.)
- Nemzetőrség létrehozása (XXII. tc.)
3. A polgári szabadságjogokat biztosító cikkelyek
- Az előzetes cenzúra eltörlésével sajtószabadság biztosítása (XVIII. tc.)
- A bevett keresztény felekezetek egyenjogúságának biztosítása (XX. tc.)
- Tanszabadság deklarálása egyetemi szinten: szabad szak és tanárválasztás (XIX. tc.)
- Színházak működésének jogi szabályozása (XXXI. tc.)
173
4. Gazdasági jellegű jogszabályok

- A földbirtokosok kártalanítása az úrbéres földek elvesztéséért (XII. tc.)
- Hitelintézet felállítása a bevétel nélkül maradt földbirtokosok megsegítésére (XIV. tc.)
- Vasútépítési és folyamszabályozási terv lefektetése Széchenyi István munkája alapján (XXX. tc.)
VÁ LA SZ TÓ J O G
Az 1848:V. tc. határozta meg az országgyűlési választások menetét, a választásra jogosultak és a
választhatók körét, valamint az országgyűlési mandátumok elosztását.
- Választásra jogosultak
A cikkely 1-3. §-a szabályozza a választásra jogosultak (aktív választójog) és a választható
állampolgárok körét (passzív választójog).
A törvény kimondja, hogy aki eddig választásra jogosult volt, attól ezután sem vehetik el ezt a jogot.
Az e paragrafus alapján, a többiekre vonatkozó feltételeket nem teljesítve szavazókat a korszakban
„bunkokrácia” gúnynévvel is illették, és főként a bocskoros nemesek tartoztak közéjük.
Rajtuk kívül azonban választásra csak azon 20. évüket betöltött férfiak voltak jogosultak, akik
valamely bevett felekezethez tartoztak, és teljesítették a 2. § a)-e) pontjainak valamelyikét:
„a) Kik szabad királyi városokban, vagy rendezett tanáccsal ellátott községekben 300 000 ft. értékü
házat vagy földet, egyéb községekben pedig eddigi úrbéri értelemben vett 1/4 telket, vagy ezzel hasonló
kiterjedésű birtokot, kizáró tulajdonul, vagy hitveseikkel, s illetőleg kiskorú gyermekeikkel közösen
bírnak.
b) Kik, mint kézművesek, kereskedők, gyárosok telepedve vannak, ha tulajdon műhellyel vagy
kereskedési teleppel, vagy gyárral bírnak, s ha kézművesek, folytonosan legalább egy segéddel
dolgoznak.
c) Kik, habár a fentebbi osztályokba nem esnek is, saját földbirtokukból vagy tőkéjükből eredő 100
ezüst forint évenkénti állandó s biztos jövedelmet kimutatni képesek.
d) Jövedelmükre való tekintet nélkül a tudorok, sebészek, ügyvédek, mérnökök, academiai művészek,
tanárok, a magyar tudós társaság tagjai, gyógyszerészek, lelkészek, segédlelkészek, községi jegyzők és
iskolatanítók, azon választó kerületben, melyben állandó lakásuk van.
e) Kik eddig városi polgárok voltak, ha a fentebbi pontokban leírt képességgel nem bírnak is.
S A J TÓ TÖ R V ÉN Y
A XVIII. tc. kinyilvánította a cenzúra eltörlését, és általános érvénnyel kihirdette a sajtószabadságot.
A törvény négy fejezetre bomlik, ezek a sajtó működésének különböző aspektusait szabályozták.
- Az első fejezet a sajtóvétségek leírását és az alkalmazandó büntetéseket tartalmazza. Súlyos vétségként
elítélte az izgatást, az alkotmányos rend és az uralkodóház megdöntésére irányuló felhívás
közzétételét. Büntetendőnek nyilvánította ezen kívül vallás vagy erkölcs kigúnyolását, valamint a
rágalmazást. A sajtóvétségért elsősorban a szerző a vétkes, amennyiben őt nem lehet felelősségre
vonni, másodsorban a kiadó, majd a nyomda a felelős.
- A második fejezet eljárásjogi tartalmú, leírja a sajtóvétségek megtárgyalásának módját. Felállítja a
sajtóesküdtszékeket, amelyeket a Hétszemélyes Tábla alá rendel, és a vizsgálóbírót felhatalmazza,
hogy a vád alatt álló sajtóterméket lefoglalja.
- A harmadik fejezet az időszaki lapokról rendelkezik. A kiadónak be kellett jelenteni a lap indítását a
hatóságnál, és minden megjelenő termékből mintapéldányt kellett küldeni a helyi hatóságnak. Ezen
kívül egy lap elindításához (az 1848 előtt előírtnál alacsonyabb) kauciót kellett fizetni.
174
- A negyedik fejezet szabályozása a nyomdák és a könyvárusítás területére terjed ki. A törvény

bejelentési kötelezettséget írt elő a nyomdákhoz, és előírta, hogy a nyomdász neve és címe szerepeljen
minden kiadott terméken
175
XXIX. TÉTEL
AZ 1848/49-ES
FORRADALOM ÉS
SZABADSÁGHARC ÁLLAMSZERVEZETI MEGOLDÁSAI
Az Áprilisi törvények szerint a király az államfő. 1848. október elejétől a király, mint államfő nem
funkcionált. => Az államfő szerepét egy sajátos parlament által választott bizottmány látja el. Ez az
OHB: Országos Honvédelmi Bizottmány. 1849. április 14 – ig látja el a feladatát. 8 képviselőházi és 4
felsőtáblai tagból áll, és az ország törvényes kormánya lett. Jóval nagyobb önállóságot és hatalmat kapott,
mint amivel a minisztérium rendelkezett. Az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöki székébe a ház
bizalmából Kossuth Lajos került. A bizottmány munkájában a minisztériumi apparátusra támaszkodott, s
a minisztériumi apparátus vezetői is, tagjaivá váltak a bizottmánynak. Az OHB tagjai között felosztották
az egyes miniszteri tárcák felügyeletét.
Magyarország államformája királyság, de a trón üres. Ha a trón üres a kormányzó tölti be a helyét
(Kossuth), majd Görgeyre ruházzák a teljhatalmat.
A király személyében szent és sérthetetlen, felelőtlen (=felelősségre nem vonható). Sem politikai, sem
közjogi felelőssége nincs. Miniszteri ellenjegyzésre van szükség a királyi leiratokhoz. A miniszter
felelősségre vonható személy. A királyt megilleti a kegyelmezés joga, de nem adhat kegyelmet annak a
miniszternek, akit valamilyen ügyben felelősségre vontak és elítéltek.
AZ Á PR I LIS I T TÖ R V ÉN Y E K A LA PJ Á N A KI R Á LY J O G KÖ R E:
- Törvényhozásban:
 Szervezetével kapcsolatos jogkörök:
1848: 4. tc.: Az országgyűlést a király hívja össze Pestre, a téli hónapokra, évente. Joga van az
országgyűlés elnapolására, valamint az országgyűlést a háború vagy belső zendülés esetén el is
napolhatja, de ha az ok megszűnik, akkor haladéktalanul rendelkezni kell, hogy az országgyűlés
folytathassa a munkáját. Berekeszthette az országgyűlést (lejár az országgyűlés időtartama, akkor 3
év, a dualizmusban 5 év, ma 4 év). Fel is oszlathatta: Ha az országgyűlés megakad, akkor a
királynak jogában áll azt feloszlatni, új választásokat kell ezután kiírni. Addig nem lehet feloszlatni
az országgyűlést, amíg az előző évi költségvetést le nem zárja, és a következő évi költségvetést meg
nem tárgyalja. A főrendi ház elnökének kinevezése is a királyt illette meg.
 Törvényhozással kapcsolatos jogkörök:
1790 – 91 – es országgyűlés: a törvények meghozatala, módosítása, érvényesítése a király és az
országgyűlés közös feladata.
 Törvénykezdeményezési joggal rendelkeznek a képviselik és a király is (közvetlenül nem
gyakorolja, csak a kormányon keresztül).
◦ Előszentesítés gyakorlata: a kormány előzőleg bemutatja a királynak a javaslatok.
◦ Megtárgyalás: Elsődlegesen a képviselőház tárgyalja, üzenetváltás.
Az alsó és a felsőháznak is el kell fogadni, hogy a király elé lehessen terjeszteni és törvény
lehessen belőle. Először határozatot készítenek. Testület hoz döntést. A király szentesíti,
dekrétumba foglalja (aláírja, pecsételi).
 Miniszteri ellenjegyzésre van szükség: hitelesítés, felelősségvállalás kifejezése. Ezt követően
kihirdetik a törvényt.
Ha ezek nem teljesülnek, akkor nem beszélünk törvényről. Formailag, jog dogmatikailag nem
törvények, hanem
 képviselőházi határozatok.
 Végrehajtó hatalommal szembeni jogosítványok:
A király a végrehajtó hatalmat kizárólag a felelős minisztérium útján gyakorolhatja. Megilleti:
 A kormány kinevezése és felmentése.
 Önálló felségjog:
176
◦ Hadügyi felségjog: Tisztikar kinevezése, hadsereg, kinevezése. Hadsereg vezérlete (belföldi

igazgatás) és vezénylete (Magyarország határain kívüli felségjog).
◦ Külügyi felségjog: Követek küldése, fogadása, nemzetközi szerződések kötése.
◦ Rendeletalkotás joga:
~ Kézirat: A király egyedi ügyekben olyan választ ad, melynek normative tartalma van.
~ Rezolúció / elhatározás: Beleeggyező válasz.
~ Királyi leirat: A király a kormány féle a törvény végrehajtásában ad konkrét kifejezést.
Dekrétum: ünnepélyes alakba foglalt királyi rendelkezés.
~ Manifesztum: Kivételes alkalmakkor alkalmazott királyi rendelet vagy rendelkezés. Pl.: I.
világháború való belépés.
◦ Egyéb hivatalnokok kinevezése.
◦ Hivatalbetöltés.
◦ Hivatal szervezés.
◦ Ellenőrzés és felügyelet joga.
◦ Nemesség adományozása joga (cask cím, nincsenek előjogok hozzá).
◦ Honfiúsítás: 1867 – Ha egy külföldi állampolgár különös szolgálatot tett, Magyar
állampolgárrá válhatott.
A K IR Á LY I GA ZSÁ GS ZO LGÁ LTA TÁ SI J O G KÖ R E:
- Az ítéleteket a király nevében hozzák.

- Kinevezi a bírákat; kivéve a helyi szerveknél, ott választják őket.
- Kegyelmezési jog: Egyéni, ill. Közkegyelem = amnesztia. Nem részesíthető egyéni kegyelemben a
közjogi felelősség megállapítása után a miniszter.
177
XXX. TÉTEL
A NEOABSZOLUTIZMUS „ALKOTMÁNYFEJLŐDÉSE”
Az 1849-es katonai vereséget követően, a megtorlás éveiben Magyarország közjogi helyzete, így
igazgatása is megváltozott. Ebben az időszakban Magyarország önálló államisága hiányzik, az
összbirodalom része. Folyamatos hullámzása figyelhető meg a centralizációnak és a föderalizációnk, az
államforma is folyamatosan változik az abszolutikustól, az alkotmányosig. Ennek oka részben az volt,
hogy többször újragondolták az osztrák-magyar viszonyt, a Habsburg Birodalom éppen aktuális
külpolitikai helyzetétől függött, hogy mennyire van szüksége Magyarország támogatására. Magyarország
és a Habsburgok viszonyát éveken keresztül meghatározta a jogeljátszás elmélete (Verwirkungstheorie),
melynek értelmében Magyarország az 1848-as forradalommal és az azt követő jogellenes zendüléssel,
különösen pedig a Függetlenségi Nyilatkozattal (Debrecen, 1849. április 14) eljátszotta szerzett jogát az
önrendelkezésre és az önálló alkotmányra. A csaknem két évtizedig tartó neoabszolutizmus sajátos
államberendezkedése négy közjogi dokumentumból ismerhető meg.
O LM Ü TZI A LKO TM Á N Y ( 1 8 4 9 . M Á R C IU S 4 . ) :
- oktrojált birodalmi alkotmány,
- centralizált egységállam (Gesamtstaat) ideáját valósítja meg,
- nem ismeri el a korábbi magyar központi és helyi szerveket,
- igazgatás:
 a Magyar Korona Országait tartományként kezeli, magát Magyarországot öt kerületre osztja (Pest,
Sopron, Pozsony, Kassa, Nagyvárad),
 Budán, a központban helytartóság működik (élén Albrecht főherceg mint főkormányzó, kezében
egyesül a polgári és a katonai igazgatás),
 a kerületek központjaiban az uralkodó által kinevezett főispánok,
 a kerületeken belül megyék voltak, élükön megyefőnökökkel, illetve járások szolgabírákkal,
 a tisztségviselők nagy része idegen származású volt,
 a szerveket Bécsből irányították.
 magyar válasz: Függetlenségi Nyilatkozat.
 Közjogi értelemben nem létezett magyar állam.
S Y LV ES TER PA TEN T ( 1 8 5 1 . D EC EM BER 3 1 . ) :

- visszavonja az olmützi alkotmányt, és nyílt abszolutizmust vezet be:
 idegenekből álló bürokrácia,
 rendőrállam (1850-től államrendőrség működik),
 a magyar szervek nem működnek,
 a Hétszemélyes táblát áthelyezik Bécsbe,
 a német a hivatalos nyelv.
OK TÓ B ER I D IP LO M A ( 1 8 6 0 . O K TÓ BER 2 0 . ) :
- föderalista elemeket és centralista megoldásokat ötvöz,
- a birodalom részeinek, így Magyarországnak is bizonyos fokú autonómiát enged:
 deklarálta, hogy törvények csak a tartománygyűlések hozzájárulásával születhetnek meg,
 magyar országgyűlés, dikasztériumok és megyei szervek visszaállítása 1847-es állapotukban,
 magyar a hivatalos nyelv,
 változik a Birodalmi Tanács hatásköre:
 E szerv kezében van a pénz- és hitelügy, az adó- politika, a vám és a kereskedelem, a posta és a
közlekedés, valamint az állami költségvetéssel, zárszámadással és katonáskodási
kötelezettséggel kapcsolatos törvényhozási teendők.
 Tanácsadó funkciója volt. Magyar részről elutasítják, mivel visszalépést jelent az 1848-as
állapotokhoz képest.
178
FEBRUÁRI PÁ TENS (186 1. FEBRUÁR 26.):

- abszolutikus fordulat,
- a monarchia egy államszövetség, de centralizált állam,
- kétkamarás központi parlamentet hoz létre a Birodalmi Tanács átalakításával:
 Tanácsadó helyett korlátozott hatáskörű törvényhozó funkciója lesz.
 A külügy továbbra is államfői jog.
 Továbbra sincs felelős kormány.
 A Birodalmi Tanács vizsgálhatta a monarchia költségvetését, de nem állapíthatta meg.
 Ellenőrizte az államkölcsönök felvételét,
 közreműködött az adók kivetésében.
 Ügyrendjének megállapítása, üléseinek elnapolása, a testület feloszlatása és elnökének kinevezése
az uralkodó kezében volt.
 Mindez a magyar törvényhozás összbirodalmi parlament (osztrák-német túlsúly) alá rendelésével
valósult meg.
E GY É B P Á TEN S E K
Az ősiségi nyílt parancs (1852) és az úrbéri pátens (1853) a negyvennyolcas törvényhozás által
megállapított ősiség, illetve úrbériség megszüntetését hajtotta végre. Fontos jogszabály volt a magyar
bányajog alapját megvető 1854.évi bányapátens, az 1855.évi telekkönyvi rendtartás vagy az 1856.évi
cselédrendtartás. Jelentős volt az egyházpolitikai kérdéseket szabályozó 1855. konkordátum, mely a
katolikus egyház és az állam kapcsolatait szabályozza.
Konkordátum: nemzetközi szerződés volt, amelynek belső hatályát biztosította a császári pátens.
A protestáns egyházak jogviszonyait az 1859.évi protestáns pátens volt hivatva rendezni. ezt azonban
nem tudták végrehajtani.
Más jogszabályokat is hatályba léptettek Magyarországon. Így az osztrák büntető törvénykönyvet,
nemkülönben 1853-ban osztrák polgári törvénykönyvet (OPTK). 1853-ban ideiglenes polgári
perrendtartást is bevezettek.
AZ I D EI G LEN E S T Ö R V ÉN Y KE ZÉS I S ZA BÁ LY O K ( I T S Z)
Az Októberi Diploma alapján visszaállított magyar hatóságok „magyar jog „szerint kívántak eljárni. Az
1848 előtti jogszabályok azonban már nem voltak alkalmazhatók. Az Osztrák császár felhívására
1861.elején Gróf Apponyi György országbíró elnökletével főképpen jogászokból az ún. Országbírói
Értekezlet ült össze, amely megvizsgálta mennyiben lehet az 1848 előtti magyar perjogi, büntetőjogi,
magánjogi szabályokat alkalmazni, illetve milyen kiegészítő intézkedések szükségesek ezek
alkalmazhatóságához. Gyakorlatilag ezek után pátenseknek és az OPTK-nak rengeteg részletszabályát
átvették. Az értekezleten a konzervatívok retrográd törekvéseinek jó részét Deák Ferenc és csoportja
kivédte. Belenyugodott azonban a jobbágyfelszabadítás végrehajtását újraszabályozó úrbéri pátens
változatlan fenntartásába, a testi büntetés továbbéltetésébe, korlátozza a bányaszabadság érvényesülését, s
így maga is szembe került a fejlődés fontos követelményeivel. Munkálatuk elnevezése: Ideiglenes
Törvénykezési Szabályok volt. Ez a kompromisszumos jogalkotás felölelt magánjogi, büntetőjogi, eljárási
szabályokat, váltó-, csőd-, kereskedelmi, úrbéri, és bányaügyi rendelkezéseket ügyvédi, közjegyzői
szervezeti szabályozást. A jogi rendezéssel az uralkodó egyetértett, a képviselőház és a főrendiház
ideiglenes kisegítő gyanánt használhatónak mondta ki, de az országgyűlés váratlan feloszlatása miatt
törvényerőre nem emelkedett, különben is Ferenc József nem lévén koronás király, azt nem szentesíthette.
A Kúria azonban ünnepélyesen kijelentette, addig, amíg az alkotmányos törvényhozás másképp nem
rendelkezik, mindennemű törvényes eljárásaiban azonnal állandó zsinórmértékül követi. Így ez a
joganyag a bírói gyakorlat útján, tehát szokásjogi alapon vált a magyar jog részévé. Az Országbírói
Értekezlet által javasolt Ideiglenes Törvénykezési Szabályokat 35 évvel később felvették a Corpus Juris
Hungarici millenium kiadásába is.
179
XXXI. TÉTEL
AZ OSZTRÁK-MAGYAR ÉS A HORVÁT-MAGYAR KIEGYEZÉS ÁLLAMBERENDEZKEDÉSE
(AZ 1867. ÉVI XII. TC. ÉS 1868. ÉVI XXX. TC.)
1867-ben Magyarország és Ausztria között olyan kompromisszum jött létre, amely felszámolta a
Habsburg Birodalomban a magyar szabadságharc leverésekor bekövetkezett önkényuralmi rendszert, és
dualista szerkezetű, alkotmányos monarchiát hozott létre, amely biztosította az államalakulat
fennmaradását a következő fél évszázadra. A kiegyezés létrejöttét számos tényező befolyásolta:
- porosz-osztrák konfliktus: (német területek felett való irányítás megszerzése)
- szárd-francia-olasz-osztrák háború (Ausztria elveszti Lombardiát)
- porosz-osztrák-dán háború
- porosz-osztrák háború (osztrák vereség)
Az elvesztett háborúk a birodalom gyengeségét mutatták, Ausztria nagyhatalmi státuszát csak
Magyarország segítségével őrizhette meg. Mindeközben Magyarország csendes ellenállást folytatott a
császári önkénnyel szemben. Az abszolutista törekvések csak az Októberi diplomában enyhültek, azonban
ezt a dokumentumot a magyarok elutasították. Ennek köszönhetően a birodalmi gyűlés részeként újra
összeülhetett az országgyűlés és az országbírói Értekezlet, amely kiadta az ország 1848 előtti állapotát
visszaállító, de a forradalmi változásokat figyelembe vevő Ideiglenes törvénykezési Szabályokat. Deák
„húsvéti cikke” pedig tovább egyengette az utat a kiegyezés felé.
(Az „osztrák úthoz” képest egyéb megoldási javaslatok is születtek: ezek közül a legjelentősebb Kossuth
kütahyai alkotmánytervezete illetve a dunai konföderációról szóló tervezete, ám ezek a külpolitikai
helyzet miatt nem valósulhattak meg)
A két állam közötti kompromisszum megkonstruálását követően sor került Ferenc József
megkoronázására, aki ezután törvényes magyar királyként szentesítette az 1867. évi XII. törvénycikket,
amely rögzítette a kiegyezés alapján létrejött dualista államberendezkedést.
(A forradalom idején a magyar hadmozgások ellen nem tudtak nyílt támadást indítani, mivel Ferdinánd
szentesítette az áprilisi törvényeket, esküt tett a magyar alkotmányra, így annak betartását számon
kérhették rajta. Ferenc József trónra kerülésekor nem esküdött fel a magyar alkotmányra, és az áprilisi
törvényeket sem fogadta el, ezért sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezett a magyar országgyűléssel
szemben. A királyváltást az országgyűlésen elutasították, mondván a trón csak az előző uralkodó
halálával üresedhet meg, tehát V. Ferdinándot tartotta továbbra is királynak. Ferenc József személyét
azonban nem utasították el, amennyiben felesküszik az alkotmányra, és betartja azt.)
A dualizmus alkotmányossága a liberális parlamentizmus elvein és a ’48-as törvényeken alapult,
melyeket csekély részben módosítottak. A nádor királyi helytartói jogkörét az 1867: VII. tc.
felfüggesztette és a nádorválasztást mindaddig elhalasztotta, amíg a nádor jogállását a felelős
minisztériummal összeegyeztetik. (leginkább a miniszterelnök személyével nem volt összeegyeztethető)
Az 1867:XII. tc. Ausztria és Magyarország államkapcsolatát az Osztrák-Magyar Monarchia névvel illette,
mely kapcsolat a paritás elvén alapult. Mind a két állam független egymástól, különálló törvényhozással,
közigazgatással és kormányzattal bírt.
Deák érvelése szerint a dualista államberendezkedés a két fél között, már több mint másfél évszázada
meglévő közjogi alapon nyugszik, melyet a Pragmatika Sanctio néven ismerünk, mely magába foglalta,
hogy a Habsburgok valamennyi örökös királysága és tartománya feloszthatatlanul öröklődjön nőágon is
az elsőszülöttségi jog alapján. Az 1723-as törvények rögzítették, hogy az ausztriai Ház valamennyi
örökös országa a jövőbeni szerzeményekkel együtt „ feloszthatatlanul s elválaszthatatlanul, kölcsönösen
és együttesen örökösödésileg birtokolandó” ill. az uralkodóház egészének kihalása esetén léphetett
érvénybe a magyarok királyválasztási joga. Azon túl, hogy az uralkodó közös (perszonálunio) vannak
közös védelmi kötelezettségből adódó közös ügyek:
180
- külügy
- hadügy
- ezek fedezésére szolgáló pénzügy.
A törvény 11. §-a alapján a hadsereg vezérletét, vezényletét és belszervezetének meghatározását az
uralkodó jogkörében hagyja, azonban az újoncok megajánlása és a szolgálati idő meghatározása, a
katonaság elhelyezésének és élelmezésének megszervezése az országgyűlés hatáskörébe került (12.§).
A pénzügyeket csak annyiban ismerik el közösnek, amennyiben azok a közös külügyre és hadügyre
fordítandók. Ennek összegét a két fél közösen állapítja meg, s terheit az ugyancsak közösen kialakult
arányban fogják a felek viselni. (kvóta) ezt a kialakult arányt külön-külön törvényben rögzítik
meghatározott időre (10 év). A költségeket Ausztria 70, Magyarország 30%-ban viselte, majd az arány
65-35%-ra módosult.
A z O s z t r á k - M a g ya r M o na r c h i a á l l a m b e r e nd e z k e d é s e
Két hasonló felépítésű államszervezettel állunk szemben, amelyben a hatalmi ágak elválasztásának elve
érvényesül, így saját ügyeik tekintetében mindkét félnek működnek a törvényhozási, a végrehajtási és
igazságszolgáltatási szervei. Tehát két különálló, egymástól független államról beszélünk, amelyeket
azonban az uralkodó személyén túl összekötnek a közös ügyek, amelyek intézésére közös
minisztériumokat állítottak fel: közös külügy-, hadügy- és pénzügyminisztérium. Ezek a közös
minisztériumok – a saját kormányok mintájára – felelősek, egyrészt a saját törvényhozási szervek
irányába, másrészt a delegációk felé. A felelősségre vonás módjáról a kiegyezési törvény külön
rendelkezik.
50. § A mi a közös minisztérium felelősségét s annak módját illeti: mindenik bizottságnak joga leend oly
esetekben, midőn az alkotmányos törvények megsértése miatt szükségesnek látja, a közös
minisztériumnak vagy e minisztérium egyes tagjának perbefogását indítványozni, s ezen indítványát
írásban a másik bizottsággal is közölni. Ha a perbefogást mindenik bizottság elhatározza, vagy ha az, az
181
eltérő vélemények miatt, a fenebbik szerinti szavazó ülésben többséggel elhatároztatik: e határozat
azonnal jogérvényesnek tekintendő.
51. § Az ily módon elhatározott pernek bírósága következő módon lesz alakítandó: mindenik bizottság,
nem ugyan saját kebeléből, hanem azon országoknak, melyeket képvisel, független állású s törvénytudó
polgáraiból külön-külön 24 tagot hoz javaslatba. Mindenik bizottság bírni fog azon joggal, hogy a másik
bizottság által javaslatba hozott 24 tag közül 12-őt, okadás nélkül, kitörölhet. A vádlottaknak szintén
joguk van együtt és összesen tizenkét tag kitöröltetését követelni, úgy mindazonáltal, hogy a megmaradt
tagok számában mindenik bizottság választott bíráinak száma egyenlő legyen. S az így fennmaradt tagok
lesznek a pörnek bírái.
52. § Azon enebb körülirt közös tárgyakon kívül, melyek, a pragmatica sanctióból kiindulva, tekinthetők
közösen elintézendőknek, vannak még más nagy fontosságú közügyek, melyeknek közössége nem foly
ugyan a pragmatica sanctióból, de a melyek, részint a helyzetnél fogva, politikai tekintetből, részint a két
fél érdekeinek találkozásánál fogva; célszerübben intéztethetnek el közös egyetértéssel, mint szorosan
elkülönözve.
A delegációk a közös ügyek tárgyalására létrehozott bizottságok, amelyeket azonos létszámban (60-60 fő)
a saját törvényhozási szervek állítottak ki, tehát sem teljes birodalmi tanácsról, sem közös parlamentről
nem beszélhetünk, hanem egy osztrák és egy magyar delegációról, amelyek évente felváltva Buda-Pesten
illetve Bécsben ültek össze. Külön-külön üléseztek, s egymással írásban értekeztek. Ha e feleletváltás
háromszori próbálkozást követően sem vezetett megegyezésre, csak ebben az esetben és csak a szavazás
véget tarthattak közös ülést. Legfontosabb feladataik közé tartozott a közös miniszterek felelősségének
megállapítása és a közös költségvetés megállapítása.
40. § A közös költségvetés megállapítása leend e bizottságok feladatának évenként előforduló
legfontosabb része. E költségvetést, mely egyedül azon költségekre terjedhet, a melyek a jelen
határozatban közöseknek vannak kijelölve, a közös minisztérium mind a két külön felelős
minisztériumnak befolyásával fogja készíteni, s úgy adja azt át mindenik bizottságnak külön. A
bizottságok a fennebb körülírt mód szerint fogják azt külön tárgyalni, s észrevételeiket egymással írásban
közlik, s a mely pontra nézve nézeteik meg nem egyeznének, azt együttes ülésben szavazattal határozzák
el.
A kiegyezési törvény 52. §-a szerint: Azon enebb körülirt közös tárgyakon kívül, melyek, a pragmatica
sanctióból kiindulva, tekinthetők közösen elintézendőknek, vannak még más nagy fontosságú közügyek,
melyeknek közössége nem foly ugyan a pragmatica sanctióból, de a melyek, részint a helyzetnél fogva,
politikai tekintetből, részint a két fél érdekeinek találkozásánál fogva; célszerűbben intéztethetnek el
közös egyetértéssel, mint szorosan elkülönözve.
Közös érdekű ügyek:
- a Pragmatika Sancioból nem vezethetőek le
- a két ország együttéléséből fakad
- Nem közös ügyek, de célszerű együtt, egyformán szabályozni,
- De nem közös szervek intézik:
 hitelügy (jövőbeni államkölcsönök) 56-57§,
 kereskedelem (vám- és kereskedelmi szövetségek) 58-62§
 ipartermeléssel kapcsolatos közvetett adók 63§
 közös vám (ami a közös ügyek fedezetét szolgálta) 64§
 vasút 65§
 pénzrendszer 66§
 kamatláb
182
HORVÁT - MAGYAR KI EGY EZÉS

Az osztrák-magyar kiegyezést követően került sor a horvátokkal való megállapodásra, amelyet az 1868.
évi XXX. Törvénycikk rögzített. Ennek lényegét a következőképpen foglaljuk össze:
- Horvátország Magyarországon keresztül kapcsolódik a birodalomhoz
- A horvát törvényhozás (Sabor) önálló, de delegációt nem küld, hanem a magyar Országgyűlés horvát
tagjai részt vesznek a magyar delegációban (5 fő): 4 horvát tag a Képviselőházból
 1 horvát tag a Főrendiházból
- A horvát végrehajtó hatalmat a báni kormány gyakorolja:
3 horvát saját ügy:
- Belügy
- Igazságügy
- Vallás- és közoktatási ügy
(Az autonóm kormányzat élén a bán állt, akit a magyar király nevezett ki a magyar miniszterelnök
előterjesztésére és ellenjegyzése mellett.) Minden más ügy Magyarországgal közös ügy!
- A magyar kormányban egy horvát tárca nélküli miniszter képviseli a horvát érdekeket.
AZ O R SZÁ G GY Ű LÉS A D U A LIZM U S KO R Á B A N

A dualizmuskori Országgyűlés továbbra is kétkamarás törvényhozási szerv volt. A képviselőház
összetételét a ’48-as alapokon nyugvó választójog szabályozta. A választójog azonban a Monarchia
időszakában – s azt követően is – módosításokon esett át. Ezen változások közül kiemelkedő az izraelita
férfiak választójoghoz jutása 1867-ben, és az adócenzus bevezetése 1874-ben, amely felváltotta a vagyoni
cenzust. A századfordulón is születtek tervezetek a választójog reformjára, pl.: Andrássy-féle plurális
választójog
A felsőtábla reformjára az 1885. évi VII. törvénycikkel került sor. Ez a törvény váltotta fel végleg az
1608. évi koronázás utáni I. törvénycikket, ugyanis összetételében változtatta meg a második kamarát,
amelyet immár főrendiháznak neveztek, melynek összetétele a reform után:
- csökken a katolikus egyház képviselete: megszűnt a címzetes püspökök tagsága
- valamennyi bevett egyház képviselethez jutott,
- megszűnt a főispánok tagsága
- megszűnt a bizonyos vagyoni képességgel nem bíró örökös főrendek tagsága,
- teljes jogon részt vehetett: - a Királyi kúria elnöke,
 a budapesti ítélőtábla elnöke,
 a Közigazgatási Bíróság elnöke és másodelnöke
- továbbá az uralkodó kinevezési joga alapján bekerült főrendiházi tagok (50 fő a kormány javaslata
alapján)
Az országgyűlés két háza egyenrangú volt, bár a gyakorlatban a képviselőház nagyobb hangsúlyt kapott.
A működési rendjét az úgynevezett házszabályok rögzítették.
A D U A LI ZM U S KORÁBAN A KIR Á LY TÖ R V ÉN Y HO ZÁ SSA L KA PC SO LA TO S

FE LS É GJ O GA I BA N IS TÖ R TÉN TE K V Á LTO Z Á SO K:
- a közvetlen és közvetett jogai szinte változatlanok
- a törvénykezdeményezési jogát a kormányon keresztül gyakorolja, ehhez kapcsolódik az
előszentesítési jog. A minisztérium által előterjesztett törvényjavaslatokat az országgyűlés előtt a
királynak megküldik előzetes elfogadás végett, így a későbbi politikai „kellemetlenségeket”
elkerülhetik.
183
XXXII. TÉTEL
A SZABADSÁGJOGOK SZABÁLYOZÁSA A DUALIZMUSBAN
ÉS A KÉT VI LÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI M AGYARORSZÁGON
A SZA BA D SÁ GJ O GO K SZA BÁ LY O ZÁ SA A D U A LIZM U SBA N

Az 1848-as polgári átalakulás alkotmánya a szent korona tana modernizált értelmezésével a
szabadságjogok terén valódi jogkiterjesztést eredményezett. A törvény előtti jogegyenlőség
megteremtésével, a közteherviseléssel. A társadalom korábbi rendi tagozódásának megszűntével a
rendeken kívül rekedtek számára intézményesített törvényi szervezet, az úriszék felszámolásával, a főbb
feudális jogi intézmények megsemmisítésével az állam addigi alattvalói valóságos polgárokká léptek elő.
S ZEM É LY E S S ZA BA D SÁ G:
A személyes szabadság jogának köszönhetően mára dualizmus évtizedeiben is érvényesült az elv,
miszerint illetékes bírájának ítélete nélkül letartóztatni, szabadságától megfosztani senkit nem lehetett,
azon esetek kivételével, midőn a jogerős ítélet előtt az őrizetbe vételnek, előzetes Idetartóztatásnak s a
vizsgálati fogságba helyezésnek a bűnvádi perrendtartásban (1896: 33. tc.) meghatározott feltételei
fennforogtak. A korabeli irodalom a személyes szabadság részeként tárgyalta a szent korona joghatósága
alá tartozó területeken a hon polgárainak jogát a szabad tartózkodásra, a lakhatásra és a letelepedésre. Az
1886: 22. tc.-ben meghatározott esetekben lehetett megtagadni, nevezetesen akkor, ha a letelepedni
szándékozót bűncselekmény vagy nyereségvágyból eredő vétség miatt vád alá helyezték, illetve e
cselekmények miatt jogerős ítélet hatálya alatt állt, továbbá ha saját eltartását községi segély nélkül
biztosítani nem tudta, vagy legutolsó tartózkodási helyéről megfelelő erkölcsi bizonyítvánnyal nem
rendelkezett.
T U LA J D O N HO Z V A LÓ J O G:
A kapitalizmus magyarországi jogrendszerében a magántulajdon centrális helyet foglalt el. E kitüntetett
hely azonban nem jelentette e jogintézmény korlátlan tiszteletét. A műemlékek védelméről szóló 1881:
39. tc. rendelkezéseivel, melyek az ilyen épülettel rendelkező tulajdonost egyenesen eltiltották a saját
dolga feletti rendelkezéstől, elpusztítástól, megsemmisítéstől, sőt annak átalakítását is külön engedélyhez
kötötték. A tulajdonjog leggyakoribb és legjelentősebb korlátját a kisajátítás intézménye adta azzal, hogy
lehetővé tette a tulajdon korlátozását, vagy éppen a tulajdonjog megszüntetését. .). A kisajátítást ingó és
ingatlan tulajdonra egyaránt alkalmazták, jóllehet gyakoribb tárgya éppen ez utóbbi volt. A tulajdon
védelmét a magánjog szabályai mellett a büntetőjog is határozott védelemben részesítette.
T A N ÍTÁ S ÉS TA N U LÁ S S ZA BA D SÁ GA :
A polgárok szellemi gazdagodásához fűződő társadalmi érdekre is figyelemmel, a dualizmus jogalkotása
valóban hamar felismerte az oktatási feltételek biztosításának fontosságát. A magyar politika irányítói
azonban távolról sem gondoltak az oktatásügy államosítására, vagyis arra, hogy a tanítást egyedül az
állam jogává tegyék. Ehelyett törvények születtek az alsó és középiskolák létesítésének és fenntartásának
szabadságáról.
GO N D O LA T ÉS V É LEM ÉN Y N Y I LV Á N Í TÁ S S ZA BA D SÁ GA :
Nem korlátozták a polgárok véleményük szóban történő nyilvánosságra hozatalában. A pozitívjog
azonban csupán ott szolgált szövegszerű megoldással, ahol a veszélyes gondolatokkal szemben a
társadalom büntetőjogi védelemben részesült, vagy ahol nyomós indok szólt e szabadság gyakorlásának
fokozott biztosítására. Ez történt az ügyvédi rendtartás tárgyában, midőn leszögezte: „Az ügyvéd teljes
szólásszabadsággal bír megbízójának védelmében” (1874: 34. tc. 52.).
1914: 14. tc. – ként bevonuló jogszabály első szakasza megismételte az első sajtótörvény liberális
rendelkezését. A patinás előd rendészeti szabályait pontosító rendelkezéseken túl bizonyos
megszorításokat alkalmaztak a terjesztés feltételeinek újrafogalmazásakor, leszögezvén, hogy a belföldi
országos lapok utcai terjesztésére az engedélyt a belügyminiszter, míg a helyi jellegű lapok árusítására a
zöld utat a törvényhatóság első embere adhatta meg.
184
A törvény meghatározta a terjesztés feltételeit is, midőn aláhúzta: „Olyan sajtótermék utcai terjesztését,
amely a közrendet vagy a közerkölcsiséget sérti, vagy veszélyezteti, különösen amely, valamely
nemzetiség, osztály vagy hitfelekezet ellen gyűlölet ébresztésére alkalmas vagy a családi élet belső ügyeit
tárgyalja anélkül, hogy ezt a közérdek kívánná, engedélyezni nem szabad.”
VA LLÁ SS ZA BA D SÁ G É S F E LE K EZE TI E GY EN J O GÚ SÁ G:
A „közös ügyi alku” tető alá hozatala után azonnal két törvényt fogadott el az országgyűlés a felekezetek
viszonosságáról (1868: 53. tc.) és az izraeliták egyenjogúságáról a „polgári és politikai jogok
tekintetében” (1867: 17. tc.).A liberális vallásszabadságot az 1895: 43. tc. valósította meg, kimondván,
hogy „mindenki szabadon vallhat és követhet bár mely hitet”. A bevett vallások koordinációs rendszerét
honoráló jogi megoldással az ilyennek minősített fele kezetek a római katolikus, a református, az
evangélikus, az unitárius, és, az 1895: 42. tc. minősítésével, az izraelita, összeköttetésbe kerültek az
állami mechanizmussal. Számukra önkormányzati jogot biztosítottak, állami eszközökkel gondoskodtak
az egyházi adók beszedéséről, fegyelmi határozataik végrehajtásához állami segédletben részesültek,
állami és községi segélyeket folyósítottak számukra, iskoláikat anyagilag támogatták.
NEMZETIS ÉGI EGY ENJOGÚSÁG:

A nemzetiségi kérdés, a magyarországi nemzetiségek egyenjogúságának megoldása Magyarország egyik
sorskérdése volt. Az egyéni szabadságjogokon belül biztosította a szabad nyelvhasználat s művelődési
jogokat.
EGYESÜ LÉSI SZA BADSÁG:

Több természetes, illetve jogi személy által létrehozott állandó szervezetek, alakulatok, amelyeket
alapszabályban meghatározott célok, közös eszközök s mindenekelőtt a jogi személyiségjellemzett. A
jogrendszer különbséget tett a magánjogi és közjogi szabályok között. A magánjog szellemében egyesület
már a megalakítás elhatározásával s az alapszabály elfogadásával létrejött, míg a közjogi jogalanyiság
elnyerését illetékes miniszter, jóváhagyó aktusa biztosíthatta. Az egyesületi szabadságot a dualizmus
idején egységes törvényben nem szabályozták. A rendeleti jogalkotás többször foglalkozott az
egyesületek létrehozására vonatkozó szabályokkal.
ALKO TM Á N Y FEJ LŐ D ÉS É S S ZA BA D SÁ GJ O GO K A K É T V H. KÖ ZÖ TTI MA GY A R O R SZÁ GO N

1919 augusztusától az egymást sűrűn váltó kormányok politikájában a jogfolytonosság elvi tételéhez való
ragaszkodás volta közös érintkezési pont. A háború előtti alkotmányos rendszer visszaállítását azonban az
antant a választott országgyűlés nem fogadta el. Így a politikai berendezkedésének megformázása új
testületre várt.
Az 1920 februárjában létrejött egykamarás törvényhozói testület elvégezte az alkotmányosság
helyreállításával összefüggő feladatok teljesítését. A módosított alapokon megteremtett államrendszer
stabilizálóan hatott az addig igencsak túlfűtött politikai légkörre, így az 1921 – ben kormányra jutott
Bethlen István hozzáláthatott az ország gazdasági bajainak orvoslásához. A konszolidáció és a politikai
stabilitás mégsem párosult a gazdaság és a társadalom modernizációjával. A rendszer konzervatív –
nacionalista jelzőkkel volt jellemezhető. A rendszer a szabadságjogok bizonyos fokú érvényesülésének
teret adott, és létrejött a parlamenti önkormányzati struktúra. A személyes szabadság korlátozásának
formáiról megjelent összefoglaló jellegű kormányrendelet 1920. március 20 – án 4352. szám alatt, elejét
óhajtván venni a sok helyütt tapasztalt túlkapásoknak, taxatíve sorolta fel az internálás, a rendőri
felügyelet, az őrizetbe vétel s a lakóhelyről való kitiltás alapjául szolgáló okokat, ugyanakkor kitért az
azok okán alkalmazható intézkedések körére. Így szólt arról, hogy a felügyelet alá került személy számára
tartózkodási hely kijelölésére kerülhetett sor, amelyekhez az adott terület elhagyásának tilalma
társulhatott, a határozat jelentkezési kötelezettséget írhatott elő, megállapítást nyerhetett a lakásváltoztatás
hatósági bejelentésének kötelme, megszoríthatták a másokkal való érintkezésjogát, illetve a nyilvános
helyek látogatásának lehetőségét. A rendelet biztosította széles hatósági diszkrecionális jogot mindössze
egy ponton korlátozta a fenti jogszabály: a korlátozásokat úgy kell megállapítani, hogy azok a felügyelet
alá helyezett polgárt „a szükségen túl ne akadályozzák rendes foglalkozásában és keresetében”. A levél-
és távírdatitkok sérthetetlenségének joga sérült meg végletesen, majd ugyanerre a sorsra jutott a házjog
185
intézménye is. A személyes szabadság megsértésének egészen kirívó példáit azonban a korszak zsidóügyi
törvényhozása, majd 1944 rendeleti szintű jogalkotása szolgálta. A joganyag, mint ismeretes, ugyanis
egyre több lehetőséget biztosított a közigazgatás részére az izraelita vallású magyar állampolgárok emberi
jogainak, de mindenekelőtt személyes szabadságának megszorítására, sőt később életük elvételére is, bár
ekkorra már a magyar jogalkotás szuverenitásáról és autonómiájáról a német jelenlét és befolyás okán
nemigen beszélhetünk.
Az I. világháború esztendeiben a sajtószabadságot jelentősen korlátozták, egyes belföldi lapok
megjelenésének és terjesztésének betiltására, s ugyancsak módot adtak a külföldről érkező sajtótermékek
ellenőrzésére.
A sajtószabadság két világháború között nem ütközött tartósan akadályokba. A bethleni konszolidáció a
korlátok számát jelentősen csökkentette. A kivételes sajtóellenőrzés eszköztárát iktatták ki. 1922. június
26-án megszűnt a felhatalmazási törvényben biztosított kormányzati kivételes hatalom. 1932. november
24-én, a minisztertanács döntése nyomán a vidéki sajtó irányítására a főispánok kaptak megbízást. A
kabinet fenti határozatát értelmező, a sajtószubvencióban részesítés kritériumait magyarázó
belügyminiszteri körlevél megállapította, hogy támogatásban csak azok a lapok részesülhettek, amelyek
„a sajtóosztály részéről tett megállapítás szerint nem foglalnak ellentétes álláspontot a kormányzat által
képviselt nemzeti törekvésekkel és világszemlélettel” szemben.
Az évtized végén, a háború kitörése előtti esztendőben a hatalom a nyomtatott sajtó szabadságát
ismételten korlátozni kényszerült. Ennek megvalósulását az 1938: 18. tc. segítette elő, szabályozván „az
állam meg óvása végett” szükséges sajtórendészeti intézkedéseket. A szépítő megfogalmazás valójában a
sajtó német példa szerinti uniformizálásának nagyon is hazai változatát takarta. A két világháború közötti
Magyarország első kormányai kezdetben nem akarták a szomszédokhoz fűződő viszony elmérgesítését.
Sőt az első hónapokban, években a rendszer a világ előtt kisebbségi politikájával a legjobb arcát
igyekezett megmutatni. 1919. augusztus 21 – én kormányrendelet látott napvilágot, mely „a nemzeti
kisebbségek egyen jogúságáról” szólt, s a hivatalos nyelv megválasztását a törvényhatóságokra,
községekre bízta. Lehetővé tette az országgyűlésen, a más nyelven való szólást, s a bíróságok eljárásában
is szabadabbá vált a kisebbségek nyelvhasználata. 1919 őszén létrejött a Nemzetiségi Minisztérium.
A két világháború közötti rendszer törvényhozása a gyülekezési szabadság legmagasabb szintű
szabályozását, az itt számba vehető jogok és kötelességek törvénybe foglalását mindvégig elmulasztotta
teljesíteni. A polgárok gyűléseivel összefüggő normarendszer stabilitása, a tar tós szabályozás ez idő tájt
ugyancsak hiányzott. Elég itt utalnunk arra a szembetűnő tényre, hogy a bolsevik hatalom halálát
követően negyedszáz alkalommal született jogszabály (miniszterelnöki vagy belügyminiszteri
közreműködéssel) a gyülekezésekkel kapcsolatos rendészeti kérdésekről. Az aggályok azonban csak
tovább fokozhatók e tekintélyes mennyiségű normaszöveg tartalmi, bár e helyütt csak vázlatosan
ismertethető problémái miatt.
Az egyesületek alakítása egyre nagyobb akadályokba ütközött, sok esetben az alapszabályok láttamozását
a hatóság megtagadta. Különösen a munkásegyesületek és munkásszervezetek működését, illetve
újjáalakítását gátolták erőteljesen. Ugyanilyen ellenséges hatósági magatartás kísérte a liberális színezetű
értelmiségi csoportok, körök, s közöttük elsősorban a szabadkőműves – páholyok tevékenységét is.
A vallásszabadság nagy elvi kérdéseinek újragondolása, törvényhozási rendezése a húszas—harmincas
évek Magyarországán nem került szóba. A kormányzat hosszú ideig nem látta szükségét, hogy a majd egy
évszázados konstrukcióhoz, a bevett vallások rendszeréhez hozzányúljon.
Végül is a háborús fenyegetettség s az azzal párosuló, egyre erőteljesebb, német befolyás kellett ahhoz,
hogy a magyar törvényhozás a zsidókkal szemben alkalmazott diszkriminatív intézkedéseinek
konzekvenciáit a vallásszabadság körében is levonja. Az 1942: 8. tc. az izraelita vallást a bevett vallások
sorából kiemelte, az e státussal járójogoktól az izraelita egyházat megfosztotta, s az elismert vallások
kevéssé kedvezményezett csoportjába szorította le.
186
XXXIII. TÉTEL
AZ I. NÉPKÖZTÁRSASÁG ÉS TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ÁLLAMSZERVEZETE
I . NÉP KÖ Z TÁ R SA SÁ G:
A Károlyi-korban az eddigiekkel ütköző, azok rendszerétől és felépítésétől merőben eltérő állami
szervezeti struktúrával találkozunk. A hatalmi ágak elválasztásának a polgári korszakban következetesen
keresztülvitt elvével szemben forradalmi időszakban, majd az I. Népköztársaság alatt a törvényhozás,
végrehajtás és igazságszolgáltatás „összeomlásának”, a forradalmi szervek kezében történő
összpontosulásának lehetünk tanúi, azaz hatalomegység elve érvényesül.
KÖ ZPO N TI S ZER V E K: NEM Z E TI T A N Á C S:

1918. október 25. és november 16. között naponta ülésezett, feladata a kormány ellenőrzése volt. A
tényleges hatalmat a kormányra ruházta. Működéséről az alábbiak állapíthatóak meg:
- Kezdetben nem szakít a legalitással
- Nem dönt az államformáról
- Skizofrén alakulat: bizonyos mértékben az OGY kívánta helyettesíteni
- Összetétele: SZDP, Károlyi-párt, OPRP
- Egykamarás: a kamarás magyar OGY év után megszűnik általa
- Ugyanakkor a tényleges hatalmat a kormányra ruházza, magának csupán az ellenőrző hatáskört tart
fenn
Szervei:
- Nemzeti Tanács Intéző Bizottsága
- Nemzeti Tanács Irodája
- Nemzeti Tanács Szaktanácsai
Ideiglenesen fogja fel magát: működését befejezi akkor, amikor az alkotmányozó gyűlés dönt az ország
államformájáról és államberendezkedéséről. Ezért beindított egy folyamatot a végleges megoldás
kidolgozására: 1918. november 23-án új választójogi rendelkezést alkotott meg a kormány hogy a
közvetlen és titkos választások által meg tudják alakítani az alkotmányozó gyűlést. Ennek elvei:
- férfiak 21, nők 24 évtől
- általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog
- legalább 6 évi magyar állampolgárság
- legalább fél éve ugyanazon községben lakik, vagy ott van lakása
- nőknél 1 további cenzus: írni-olvasni tudás bármely hazai élő nyelven
Választójog gyakorlásából kizárták: Akinek politikai jogai gyakorlása fel volt függesztve, aki
közsegélyből élt, aki gondnokság vagy csőd alatt állt, akinek a kiskorúsága meg van hosszabbítva, aki
üzleténél vagy foglalkozásánál fogva erkölcsrendészeti ellenőrzés alatt állt.
N AGY N EMZETI T ANÁCS :

1918. november 16-tól működő Nagy Nemzeti Tanács a polgári demokratikus forradalom legfőbb hatalmi
szerve, amely ideiglenesen a nemzetgyűlés szerepét volt hivatott ellátni. Tagjai vidéki nemzeti tanácsok,
politikai pártok, munkásszervezetek, társadalmi és gazdasági egyesületek, érdekképviseletek, rendőr-,
katonatanács, Magyarországi Németek Nemzeti Tanácsa stb. Nem választás hanem, delegálás útján jött
létre. Elnöke Hock János, aki deklarálta Magyarország önállóságát és függetlenségét, majd indítványozta
az államforma megváltoztatását és a köztársaság kikiáltását. A N.N.T. szakított az O.M.M.-val, a
Habsburg-ház 400 éves Magyarországi uralmának vetett véget. Ezzel megszűnt a Pragmatica Sanctioval
kiépített kapocs, és megszűntek a közös ügyek is. Az önállóság legszebb bizonyítéka az önálló
külügyminisztérium létrehozása.
187
NÉP KORMÁNY:
A néphatározat értelmében tulajdonképpen tejhatalommal felruházott szerv, az állami főhatalom
tulajdonképpeni birtokosa. Tagjai a Nemzeti Tanács tagjaiból kerültek ki. Skizofrén szerv volt: végrehajtó
szerepet kéne ellátnia, ehelyett a kormánynak a Nagy Nemzeti Tanács november 16.-án kiadott
néphatározata konkrét törvényhozási cselekvési programot adott. -> 4. cikk: „A Népkormány alkosson
sürgősen törvényeket 1, az általános, titkos, egyenlő, közvetlen és nőkre is kiterjedő nemzetgyűlési,
törvényhatósági és községi választójogról, 2,a sajtószabadságról, 3, a nép esküdtbíráskodásáról, 4, az
egyesülés és gyülekezés szabadságáról, 5,a földműves nép földhözjuttatásáról. Ezeket a törvényeket
léptesse a népkormány sürgősen életbe és hajtsa végre.
KORM ÁNYBIZ TOSI IN TÉZM ÉNY:

A háborús közigazgatási feladatok végrehajtását biztosítsa. Ebben az időszakban célja a népkormány
erősítése.
HE LY I S Z ER V EK:
A dualizmushoz képest nincs nagy változás, az 1886-os törvények szabályozzák továbbra is, kivéve a
kormánybiztosi intézményt. A szervezeti keretek ugyanazok maradnak. Csak a tisztviselőket váltották le
helyenként és kormánybiztosok látták el a feladatokat ad hoc jelleggel.
Az államfő kérdésének rendezése: Mivel az 1918-as néphatározat nem szól a köztársasági elnökről, és
más megoldást sem tartottak megfelelőnek 1919. január 11.-én a Nagy Nemzeti Tanács Végrehajtó
Bizottsága határozatot hozott a kormányfő kérdésében visszamenőleg átértelmezte. Károlyit ideiglenes
kormányfői hatalommal ruházta fel, ekként nem a népkormány vezetője, így lépjen ki pártjából és
kormányából. Károlyi kilépett a kormányból és felkérte azt ügyvivő szerepre. Berinkey-t nevezte ki
Miniszterelnökké és kormányalakítással bízta meg.
T A N Á C SKÖ Z TÁ R SA SÁ G:
A népköztársaság kormányzati válsága és az 1919. március 20-án kelt Vyx-jegyzék végleg romba
döntötte az első polgári demokratikus kísérletet. A kialakuló hatalmi vákuumban a Berinkey-féle
koalíciós kormány ellehetetlenült s helyébe a szociáldemokrata és kommunista párt egyesülésével létrejött
Magyarországi Szocialista Párt lépett. Az 1919. március 21-én bekövetkezett fordulatot a
hatalomátvétellel létrejött Forradalmi Kormányzótanács Mindenkihez! c. kiáltványa jelenítette meg,
amelyben bejelentették, hogy létrejött a magyarországi Tanácsköztársaság.
A R ENDSZER JELLEMZŐI:
- szakított a történelmi alkotmánnyal, áttért az írott, kartális alaptörvényi formára
- az államépítésben a polgári államelmélet elvi alapjainak tagadásából indult ki, a hatalomegységének
elvét hangsúlyozták
- az új alkotmányozási folyamat a hatalom gyakorlásának eszközéül a diktatórikus formát jelölte meg,
azaz minden hatalmat a munkás-, paraszt és katonatanácsok diktatúrája gyakorolja, azaz a proletárság
- a képviseleti szervek tagjaival szemben megkonstruálták a visszahívási jogot
- a végrehajtói hatalom túlsúlyba került
I D EIG LEN ES A LKO TM Á N Y – 1 9 1 9 . Á PR I LI S 1 2 . :

- a tanácsrendszer országos kiépítése
- a Tanácsok Országos Gyűlésének összehívásáig a Forradalmi Kormányzótanács gyakorolja a teljes
állami főhatalmat. A végleges alkotmány megalkotására 1919. június 23-án került sor.
188
KÖ ZPO N TI SZERVEK:
- Szövetséges Tanácsok Országos Gyűlése – SZTOGy
 Jellemzői:
 az állami élet központi szerve
 az ideiglenes alkotmány e testület felállítását közvetlen választásokra bízta
 a tagokat minden 50 ezer lakos képviseletében a megyei és városi tanácsok választották, akik
visszahívhatóak voltak
 a delegáltak körét a budapesti intézőbizottság 80 és a Népgazdasági Tanács választmányának 40
tagja egészítette ki
 Hatásköre (a végleges alkotmány szerint 18 feladat):
 az alkotmány elfogadása, ill. módosítása
 hadüzenetben és békekötésben való döntés
 az ország határainak megállapítása
 más hatásköreiben a Központi Intézőbizottság helyettesíthette
 Működés:
 évente két ülésszak
 többször csak akkor, ha az lés összehívását olyan kerületek és városok tanácsai kérték, melyek az
ország népessége egyharmadának képviseletében működtek
 a tárgyalás népbiztosok jelenlétében folyt
 üléseit a nyilvánosság előtt tartotta
 tagjait megillette a törvénykezdeményezés, az indítványozás, a vitákban való részvétel, a
szavazás és a képviselői mentelem joga
 ismert az interpelláció joga
 napirendjét maga fogadta el
 a plénum előtti tárgyalást bizottsági vita előzte meg
 a szavazás általában nyílt volt
 az érvényességhez legalább 100 tag, bizottságokban a többség jelenléte volt szükséges
- Szövetséges Központi Intézőbizottság – SZKIB

 Jellemzői:
 a politika mindennapi vitelére hivatott szerv, azaz operatív jellegű szerv
 a SZTOGY választotta
 tevékenysége magában foglalta a törvényhozói, végrehajtói és a bírói hatalom gyakorlását is
 széles a SZTOGY-ot helyettesítő jogköre,
 saját: rendeletalkotás; megválasztja a kormányzótanács elnökét, tagjait; felülbírálhatja,
módosíthatja az alárendelt szervek és a Kormányzótanács rendeleteit és aktusait
 operatív irányítás: utasítási jog a munkások, katonák és földművesek tanácsai felé, ill. a
tanácsrendszer valamennyi szervére vonatkozóan
 működéséről, valamint az ország általános politikai-gazdasági helyzetéről a SZTOGY-nak
beszámolással, ekképp felelősséggel tartozik
 szervezet: max. 150 tagú; benne a kisebbségek számarányuknak megfelelő képviselethez jutnak;
elnöke egyúttal a Kormányzótanács elnöke
- Forradalmi Kormányzótanács
 Jellemzői:
 a forradalom központi szerve
 mandátumát a főváros munkástanácsától kapta
 élén elnök állt
 tagjaiként az egyes szakizgatási ágazatokat irányító népbiztosok funkcionáltak
 kezdetben: belügyi; külügyi; igazságügyi; hadügyi; földművelésügyi; közélelmezési;
kereskedelemügyi; szocializálási; munkaügyi; pénzügyi; közoktatásügyi; valamint német és
ruszinügyi népbiztosságokat állítottak fel
189
 az alkotmányjogi rendezések következtében a Kormányzótanács a TK kormányaként

funkcionált, amely a SZTOGY és a SZKIB szoros ellenőrzése alatt állt, ezek utasításait kötelesek
voltak követni
 rendeletalkotás megillette
- Népgazdasági Tanács
 Jellemzői:
 e szervben integrálták a korábban önálló pénzügyi; közellátási; szociális; termelési és
földművelésügyi bizottságot
 kifejezetten operatív jellegű szerv
 elvi jellegű rendeleteket csak a FKT egyetértésével adhatott ki
 azok a népbiztosságok kerültek bele, amelyek a termelés és a javak elosztásának egységes
irányításában jutottak szerephez
 elnökséggel (népbiztosok, rendelkező hatalom birtoklása) és választmánnyal rendelkezett
HE LY I SZERVEK
- A Tanácsok
A tanácsköztársaság megszüntette a hagyományos polgári önkormányzatokat és a szovjet gyakorlatnak
megfelelően az államigazgatás feladatait az ún. tanácsokra bízta. A tanácsok választással jöttek létre. A
tanácsok saját tagjaik sorából intézőbizottságot (direktórium) választottak, amely mint általános
hatáskörű szerv látta el a tényleges államigazgatási feladatokat.
190
XXXIV. TÉTEL
ALKOTMÁNYF EJLŐDÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI M AGYARORSZÁGON
A F O R R A D A L M I I D Ő S Z A K O K Á L L A M B E R E N D E Z KE D É S E ( 1 9 1 8 - 1 9 1 9 )
1918-ban, az I. világháború befejezésével, Magyarországon egy 50 évig meghatározó, államszervezeti
szempontból meglehetősen stabilnak (jogtörténeti szempontból pedig kifejezetten haladónak, polgárinak)
mondható rendszer is véget ért: a dualizmus, a Monarchia összeomlott.
A polgári demokratikus forradalom, melynek első lépéseként Károlyiék 1918. október 25-én
megalakították a Nemzeti Tanácsot, az első alkotmányos dokumentumaként október 26-án kiáltványt
adott ki, melyet főként Jászi és Kunfi fogalmazott meg, s amely 12 pontból állt. A kiáltvány felhívta a
külföldi népeket és kormányokat, hogy a fennálló kormány helyett a Nemzeti Tanáccsal keressenek
közvetlen kapcsolatot, mert az hivatott egyedül a „magyar nemzet nevében beszélni és cselekedni”. Azaz
az Nemzeti Tanács magát külön kormánynak tekintette. A kiáltványban követelték:
- Külpolitikailag: Magyarország teljes függetlenségét, a háború azonnali befejezés a német
 szövetség felbontását, a breszti és a bukaresti békeszerződések megsemmisítését;
- belpolitikailag: a polgári szabadságjogok életbeléptetését, a politikai foglyok szabadon
 bocsátását, új választásokat, földreformot, szociális intézkedéseket,
- a népek önrendelkezési jogát Magyarországon belül.
Ez a kiáltvány (proklamáció) nem érintette az állam- és kormányforma kérdését (nem kiáltotta ki a
köztársaságot): azt a legkésőbb hat héten belül összehívandó alkotmányozó gyűlés feladatai közé sorolta.
Károlyi Mihály a kinevezési okmányt és kormányalakítási megbízást október 31-én József főhercegtől
vette át – már november l-jén azonban felmentést kért (és kap) a királynak a jogfolytonosság fenntartására
tett esküje alól, és a hivatali esküt a Nemzeti Tanács elnöke, Hock János politikus, civilben katolikus
plébános előtt teszi le.
KÖ ZPO N TI SZ ER V EK
- Nemzeti Tanács
Ideiglenesnek fogta fel magát: működését befejezi akkor, amikor az alkotmányozó gyűlés dönt az
ország államformájáról és államberendezkedéséről. Ezért beindított egy folyamatot a végleges
megoldás kidolgozására: 1918. november 23-án új választójogi rendelkezést (I. néptörvény) alkotott
meg a kormány, hogy a közvetlen és titkos választások által (6.§) meg tudják alakítani az
alkotmányozó gyűlés.
Ennek elvei (7.§):
 férfiak 21, nőt 24. évtől (nők most először!)
 általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog,
 legalább hatévi magyar állampolgárság,
 legalább fél éve ugyanazon a községben lakik, vagy ott van lakása,
 és nőknél egy további műveltségi cenzus: írni-olvasni tudás bármeny hazai élő nyelven (nem
feltétlenül magyarul!)
Választójog gyakorlásából kizártak:
 akiknek politikai jogai gyakorlása fel volt függesztve,
 aki közsegélyből élt,
 aki gondnokság vagy csőd alatt állt,
 akinek kiskorúsága meg volt hosszabbítva,
 aki üzleténél vagy foglalkozásánál fogva erkölcsrendészeti ellenőrzés alatt állt.
Passzív választójog 24 évtől.
Magyarországon először a választójog során számos alapjog érvényesül (női választójog, cenzusok
eltörlése), de ennek során a szabályozás ütközik a jogegyenlőség elvével (nők-férfiak
megkülönböztetése). Ez a kettősség egyébként az egész korszakra jellemző.
191
E szabályok alapján kb. 9 millió állampolgár juthatott volna aktív választójoghoz. 1919. március elején
ezen szabályokon még csiszoltak, és kidolgozták az 1919. áprilisra tervezett választások
lebonyolításának részletes rendjét is. A tényleges választásokra azonban már nem került sor, csak a
tanácsköztársaság által kidolgozott választójogi szabályok alapján.
- Nagy Nemzeti Tanács

Az 1918. november 16-tól működő nagy Nemzeti Tanács a polgári demokratikus forradalom legfőbb
hatalmi szerve, amely ideiglenesen a nemzetgyűlés szerepét volt hivatva ellátni.
A Nagy Nemzeti Tanács szakít a legalitással, jogfolytonossággal: az 1918. november 16-i
Néphatározat l. cikkelye értelmében: „Magyarország minden más országtól független és önálló
népköztársaság.” Azaz szakított az Osztrák-Magyar Monarchiával: a Habsburg-ház négyszáz éves
magyarországi uralmának vetett véget. Ezzel megszűnt a Pragmatica Sanctioval kiépített kapocs, és
megszűntek a közös ügyek is. Az önállóság legszebb bizonyítéka az önálló külügyminisztérium
létrehozása. Ám ez az állásfoglalás csak „kullog az események után”. Ugyanis: a Monarchia a
világháború elvesztése után magától is szétesett, azt nem a Nagy Nemzeti Tanács szüntette meg, csak
„szavakba öntötte”. „A népköztársasági alkotmányt új választójog alapján sürgősen egybehívandó
alkotmányozó nemzetgyűlés állapítja meg.” 2.cikk: „A magyar országgyűlés képviselőháza és
főrendiháza feloszlik és megszűnik”. De ez is visszás: a kétkamarás országgyűlést nem kellett volna
megszüntetni, hiszen a képviselőház befejezte, magát feloszlatta, a főrendiház pedig berekesztette
működését (de nem oszlatta fel magát – most a néphatározat nyilvánította azt is megszűntnek).
A néphatározat rendelkezik a kormányzatról is: 3.cikk: „Amíg az alkotmányozó országgyűlés másként
nem határoz, az a állami főhatalmat a Károlyi Mihály elnöklete alatt álló népkormány gyakorolja a
Magyar Nemzeti Tanács Intéző Bizottságának támogatásával.” Az Intéző Bizottságot később
Végrehajtó Bizottságnak is nevezték.
- Népkormány
A néphatározat értelmében tulajdonképpen teljhatalommal felruházott szerv, az állami főhatalom
tulajdonképpeni birtokosa.
Ez is skizofrén szerv: végrehajtó szerepet kellene ellátnia, ehelyett a kormánynak a Nagy Nemzeti
Tanács november 16-i Néphatározata konkrét törvényhozási cselekvési programot adott:
5. cikk: „A népkormány alkosson sürgősen törvényeket
 az általános, titkos, egyenlő, közvetlen és nőkre is kiterjedő nemzetgyűlési, törvényhatósági és
községi választójogról;
 a sajtószabadságról;
 a nép esküdtbíráskodásáról;
 az egyesülés és gyülekezés szabadságáról;
 a földmíves nép földhöz juttatásáról.
Ezeket a törvényeket léptesse a népkormány sürgősen életbe és hajtsa végre.”
Már vezetője is érdekes: miniszterelnök az a Károlyi Mihály, akiről 1919 januárjában úgy döntenek,
hogy köztársasági elnök (is). Ekkor veszi át a kormány vezetését Berinkey Dénes. (Köztársasági elnöki
jogkörében államfői jogokat gyakorolhat, pl. minisztereket nevez ki és ment fel, a kegyelmezési jogot,
követek küldésének és fogadásának jogát ugyanakkor – amelyek szintén államfői jogok általában – a
minisztertanács együttesen gyakorolja!)
AZ Á LLA M FŐ KÉR D É SÉN E K R EN D E ZÉS E

Az 1918.november 16-i néphatározat nem szól a köztársasági elnökről, később, november és január
között állandósuló pártviszályok, kormányválság, kilépő miniszterek jellemezték a belpolitikai életet az
államfő hiánya miatt. Megoldás lehetett volna, ha az alkotmányozó nemzetgyűlés rendelkezéséig a Nagy
Nemzeti Tanács kezébe kerültek volna az államfői jogkörök. Ezt azonban nem tartották alkalmasnak,
hiszen a Tanács bürokratikus kezdet után 1919 elejére teljesen lefáradt.
192
Ehelyett 1919. január 11-én a Nagy Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága határozatot hozott az államfő
kérdésében: visszamenőleg átértelmezte („félremagyarázta”) a november 16-i néphatározat 3. cikkelyét
(„Amíg az alkotmányozó országgyűlés másként nem határoz, az állami főhatalmat a Károlyi Mihály
elnöklete alatt álló népkormány gyakorolja..”): Károlyit ideiglenes államfői hatáskörrel ruházta fel.
Ekként nem a népkormány vezetője, így lépjen ki pártjából és a kormányból. Károlyi belement: kilépett a
kormányából, köztársasági elnökként elfogadta a kormány lemondását, de megkérte őket ügyvivő
kormányi ténykedésre (Berinkey igazságügy miniszter vezetésével), majd január 18-án kinevezte
Berinkeyt Miniszterelnökké, és kormányalakítással bízta meg.
JOGFORRÁSI RENDSZER:
- Néphatározat
Ez áll a jogforrási hierarchia csúcsán, mivel alkotmány nem születik, a forradalom eredményeit rögzíti
és egyben programot ad, az alkotmányt helyettesítette, a november 16-i egy új alkotmány alapjait
foglalta össze.
- Néptörvény
Speciális, az egész demokrácia felrúgása. A Nagy Nemzeti Tanács felhatalmazása alapján a
néptörvény megalkotására a népkormány jogosult. Ez az abszolút eltávolodás a jogfolytonosságtól,
romba dönti az egész ’48-as rendszer: kormányszerv (végrehajtó hatalom) törvényt hoz! Ez a
közigazgatás és törvényhozás egymástól való elválasztásának megtagadása!
További néptörvények:
 1918:I. A választójogról (Magyarországon először általános, egyenlő, közvetlen, titkos és nőkre is
kiterjedő).
 1918:II. a sajtó szabadságáról.
 1918:III. a nép esküdtbíráskodásáról.
 1919:III. az egyesülés és gyülekezés szabadságáról (egyesület alakításához vagy Gyülekezéshez
sem hatósági engedély, sem bejelentés nem szükséges).
 1919:XVIII. a földreformról.
 1918:IV. munkaügyi és népjóléti minisztérium felállításáról.
 1918:V. önálló magyar külügyi igazgatás megszervezéséről.
1919. január 11-ig a ME és a kormány minden tagja aláírta a néptörvényeket, ezután Károlyi, mint
köztársasági elnök aláírása érvényességi kellék lett. Így született:
 1919:V. a kultusztárca kettéválik külön vallásügyi és külön közoktatásügyi minisztériummá.
 1919.X. népgazdasági minisztérium alakul.
 1919:XXV. és XXVI. alkotmányozó nemzetgyűlési és helyi választásokról.
 1919.XI. a népköztársasági államforma védelméről (a kommunista irányzat letörése érdekében
készült).
 1919:XXIII. a háborúval kapcsolatban felelős személyek elleni eljárás előkészítéséről: még a
nemzetgyűlés összeülése előtt meg kell tenni a felelősségre vonás céljából szükséges intézkedéseket
a világháború előidézésében vagy annak vétkesen könnyelmű továbbfolytatásában akár szándékos,
akár gondatlan cselekményük által részesek voltak. Eljárást kell indítani azok ellen a felelős állású
közhivatalnokok ellen is, akiknek hivatali működésében hasonló bűncselekmények látszanak
fennforogni. E néptörvény a háborúért történő felelősségvállalást plántálta be a magyar jogba.
Viszonylag szűk elkövető körrel számol, csak a magyar vagy közös miniszterek, valamint
közhivatalnokok (bírák, ügyészek, más állami tisztviselők). SOSEM ALKALMAZTÁK EZT A
NÉPTÖRVÉNY! A néptörvény hibája többek között, hogy a büntetőjognak több alapelvét sérti: a
forma miatt a nullum criment (nem törvény, mert nem törvényhozó szerv hozta!), tartalmilag pedig
a visszaható hatály tilalmának elvét.
Ezeken kívül más jogforrások is megtalálhatók voltak az I. Népköztársaság rendszerében:
 kormányrendelet,
 miniszteri rendelet, körrendelet,
 elvi jelentőségű miniszteri határozat,
193
 kormánybiztosi rendelt,
 az önkormányzatok szabályrendeletei,
 néptanácsok rendeletei.
A TA N Á C SKÖ Z TÁ R SA SÁ G Á LLA M SZ ER V EZ E TE:

A népköztársasági kormányzat válsága és az 1919. március 20-án kelt Vyx-jegyzék végleg romba
döntötte az első polgári demokratikus kísérletet. A kialakuló hatalmi vákuumban a Berinkey-féle
koalíciós kormány ellehetetlenült, s helyébe a szociáldemokrata és kommunista egyesüléssel létrejött a
Magyarországi Szocialista Párt lépett.
Az 1919. március 21-én bekövetkezett fordulatot a hatalomátvétellel létrejött Forradalmi Kormányzó
Mindenkihez! c. Kiáltványa jelenítette meg, amelyben bejelentették, hogy létrejött a magyarországi
Tanácsköztársaság.
A rendszer jellemzői:
- szakított a történeti alkotmánnyal, áttért az írott , kartális alaptörvényi formára,
- az államépítésben a polgári államelmélet elvi alapjainak tagadásából indult ki, a hatalomegységének
elvét hangsúlyozták,
- az új alkotmányozási folyamat a hatalom gyakorlásának eszközéül a diktatórikus formát jelölte meg,
azaz minden hatalmat a munkás-, paraszt- és katonatanácsok diktatúrája gyakorolja, azaz a proletárság,
- a képviseleti szervek tagjaival szemben megkonstruálták a visszahívási jogot,
- a végrehajtó hatalom túlsúlyba került.
- Ideiglenes alkotmány- 1919. április 2.:
 a tanácsrendszer országos kiépítése,
 a Tanácsok Országos Gyűlésének összehívásáig a Forradalmi Kormányzótanács gyakorolja a teljes
állami főhatalmat. A végleges alkotmány megalkotására 1919. június 23-án került sor.
A HO R THY - KO R SZA K TÖ R TÉN E TI E LŐ ZM ÉN Y EI

1919. augusztus l-jén a Tanácsköztársaság megbukott, melyet az eredménytelen Peidl, majd Friedrich
kormány követett. 1919.november 16-án, Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg élén bevonult Budapestre,
melynek eredményeként 1920 elején megtartották a nemzetgyűlési választásokat. Az egykamarás, 2 éves
mandátummal rendelkező Nemzetgyűlésnek alapvető feladata volt az államformáról való döntés. Ennek
eredményeként született meg a korszak egyik legjelentősebb közjogi dokumentuma: 1920:I. tc. A törvény
deklarálta:
- a királyi hatalom gyakorlása 1918. évi november hő 13. napján megszűnt
- a Pragmatica Sanctio hatályát vesztette,
- a királyválasztás joga ezzel visszaszállt a magyar nemzetre,
- az 1918. november 16. és 1919. augusztus 7. között született valamennyi jogszabály semmis, tehát
Magyarországon közjogi értelemben visszaáll az 1918. november 16. előtti állapot (jogfolytonosság
elve).
A KO R M Á N Y , M IN T Á LLA M FŐ
Az államformáról való végleges döntés azonban elmaradt, s a jogszabály pusztán annyit említ, hogy „A
nemzetgyűlés addig, amíg az államfői hatalom gyakorlásának minkéntjét véglegesen rendezi, [...] az
államfői teendők ideiglenes ellátására a magyar állampolgárok közül titkos szavazással kormányzót
választ.”A kormányzói tiszt egy ideiglenesnek szánt alkotmányos megoldás, de lényegileg 1944-ig
fennállt. A kormányzó jogállását a királyéhoz képes negatív taxációval határozhatjuk meg.
A KO R M Á N Y ZÓ J O GKÖ R ÉN E K BŐ V Ü LÉ SE
A korszak alkotmányos változásait a továbbiakban a kormányzói jogkör kiterjesztésén keresztül
vizsgáljuk meg. Ezen jogszabályok közül az első, az 1920:XVIII. tc., mely szerint
194
- a kormányzó a nemzetgyűlést 30 napi időtartamra elnapolhatja,

- a hadsereg külföldi alkalmazásának jog kibővült: közvetlen veszély esetén
 összminisztériumi felelősség mellett és a nemzetgyűlés utólagos hozzájárulásával
 a hadsereget az országhatárokon kívül is alkalmazhatja,
E jogszabályt törvények egész sora követte, melyek közül a legfontosabbak:
- megkapta az általános kegyelmezés jogát:
- 1926:XXII. tc.:
 ez a törvény a második kamara, a Felsőház visszaállításáról rendelkezett,
 a kormányzó 40 főt nevezhetett ki felsőház taggá, s ezzel nagy befolyást szerzett a törvényhozás
működésében.
- 1933:XXIII.tc.:
 a kormányzót az országgyűlés üléseinek elnapolására és feloszlatására a királyéhoz hasonló jog
illeti meg, aminek egyetlen korlátja az előző évi zárszámadás és következő évi költségvetés
elfogadása.
- 1937:XIX.tc.:
 kétszeri szuszpenzív vétójog:
 a kormányzó az országgyűlés által alkotott törvényt a kihirdetési záradékkal és aláírással 6
hónapon belül látja el.
 a kihirdetés előtt a törvényt újabb megfontolás véget visszaküldheti az országgyűlésnek
megfontolás végett,
 az országgyűlés fenntartja a kormányzó a törvényt hozzáérkezésétől számított 6 hónapon belül
ISMÉT újabb megfontolás végett visszaküldheti.
 ha az országgyűlés a másodszor is visszaküldött törvényt változatlanul fenntartja a kormányzó a
törvényt hozzáérkezésétől számított tizenöt nap alatt kihirdetni köteles.
195
XXXV. TÉTEL
A II. KÖZTÁRSASÁG KI KÁLTÁSA ÉS JOGI SZABÁLYOZÁSA
NEMZETGYŰ LÉS
Az 1945-ös választások után összeülő egykamarás Nemzetgyűlés első teendőjének az államforma
kérdésének végleges rendezést tartotta. Az államforma kérdésének eldöntése számos bel- és külpolitikai
tényezőtől függött. A háború utáni béke mielőbbi béke megteremtése, és Magyarország elismerése,
valamint a kisgazda választási győzelem és a kommunista befolyás egyaránt hozzájárul a király illetve
kormányzó nélküli királyság felszámolásához, és a köztársasági államforma megteremtéséhez. 1946
elején több tervezet is született az államforma és az államfői jogok szabályozásáról. A kommunisták egy
radikálisan korlátozott jogkörű elnöki tisztséget tartottak kívánatosnak, míg a kisgazdák egy teljes
jogkörű elnöki pozíciót alkottak volna meg. Terveztük világosan, elkülönítette volna egymástól a hatalmi
ágakat. Köztes megoldást jelentett a szociáldemokraták javaslata, amely szűkítette az elnöki jogkört, de a
hatalmi ágak megosztásán alapult.
E három tervezet formálódott törvényjavaslattá, s ebből született meg az 1946. évi I. törvény
Magyarország államformájáról.
1946. február 1-jével Magyarország államformája köztársaság lett, s ezzel megszűnt királyságnak
lenni. Az állam élén a köztársasági elnök áll, ami – az addig az államfői jogokat gyakorló – Nemzeti
Főtanács megszüntetését jelentette. Az államforma megváltozása kül- és belpolitikai értelemben egyaránt
deklarált a jogfolytonosság megszakítását a Horthy-rendszerrel. Az államfői tisztséget – a
nemzetgyűlésben közfelkiáltással megválasztott – Tildy Zoltán töltötte be egészen 1948. július 30-ig.
Ekkor veje ellen indított hűtlenségi per ürügyén lemondatták, utóda Szakasits Árpád, a Magyar
Dolgozók Pártjának elnöke, 1949.augusztus 20ig töltötte be a köztársasági elnöki posztot.
AZ 1 9 4 6 . ÉV I I . TÖ R V ÉN Y MA GY A R O R SZÁ G Á LLA M FO R M Á J Á R Ó L:
E törvényt „ideiglenes alkotmánynak” is nevezzük, nem egészen négy évig, 1949 augusztusáig volt
hatályban. A törvény népszuverenitás elvét mondja ki, az államhatalom kizárólagos forrása és
birtokosa a magyar nép. A magyar nép a törvényhozó hatalmat az általános, egyenlő, közvetlen és
titkos választójog alapján megválasztott Nemzetgyűlés útján gyakorolja.
Az ország államformája köztársaság, melynek élén a köztársasági elnök áll, akit a Nemzetgyűlés négy
évre választ.
Köztársasági elnök
A köztársasági elnök jogköre szűkebb lett a hagyományos polgárai köztársaságok elnökeinek
jogkörénél. Az elnök megválasztását jelölés előzi meg. (legalább 50 képviselő ajánlása). Ha csak egy
jelölt van, nemzetgyűlés kétharmadának jelenlétében közfelkiáltással megválasztható, egyéként a
választás titkos. A megválasztásához az összes képviselő kétharmadának szavazata szükséges, s ha az
első fordulóban ez nem eredményes, újabb jelölést követően hasonló feltételekkel választható meg. Ha
ekkor sem nyeri el egyik jelölt sem a megfelelő támogatása, a harmadik fordulóban a legtöbb
szavazatot kapott jelölt lesz az elnök. A köztársasági elnök nemzetgyűlési megválasztását követően
esküt, illetve fogadalmat tesz.
A köztársasági elnök felelőssége az 1848.évi III. törvénycikk miniszteri felelősségén alapszik.
A végrehajtó hatalmat a köztársasági elnök a Nemzetgyűlésnek felelős minisztérium által gyakorolja.
Ő nevezi ki a parlamenti többség alapján a miniszterelnököt és a miniszterelnök előterjesztése alapján
kormány tagjait.
A köztársasági elnök minden rendelkezéséhez és intézkedéséhez a miniszterelnök vagy az illetékes
felelős miniszter ellenjegyzése szükséges.
A nemzetgyűlés által elfogadott törvényeket ő hirdeti ki. A törvényhozással kapcsolatban egyszeri
szuszpenzív vétójogot gyakorolhat, azaz a kihirdetés elrendelése előtt 15 napon belül a törvényt újabb
196
megfontolás végett, észrevételeinek közlésével, egy ízben visszaküldheti a Nemzetgyűlésnek; a

Nemzetgyűlés által hozzá másodízben átett törvényt azonban tizenöt napon belül kihirdettetni köteles.
A hadüzenet és békekötés jogának gyakorlását csak a Nemzetgyűlés előzetes hozzájárulásával
gyakorolhatja. A Nemzetgyűlést csak kormány vagy a képviselők kétötödének kezdeményezésére
oszlathatja fel.
Az 1946:I. tv. A köztársasági államforma megállapítása és a köztársasági elnöki jogkörök
szabályozása mellett a magyar törvényalkotás történetében először preambulumában kifejezte az
emberi jogok tiszteletben tartásának és büntetőjogi védelmének elvét:
„A köztársaság polgárai részére biztosítja az ember természetes és elidegeníthetetlen jogait, a magyar
nép számára a rendezett együttélést s a más népekkel való békés együttműködést.
Az állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogai különösen: a személyes szabadság, jog az
elnyomástól, félelemtől és nélkülözéstől mentes emberi élethez, a gondolat és vélemény szabad
nyilvánítása, a vallás szabad gyakorlása, az egyesülési és gyülekezési jog, a tulajdonhoz, a személyi
biztonsághoz, a munkához és méltó emberi megélhetéshez, a szabad művelődéshez való jog s a
részvétel joga az állam és önkormányzatok életének irányításban.
Ezektől a jogoktól egyetlen állampolgár sem fosztható meg törvényes eljárás nélkül és e jogokat a
magyar állam valamennyi polgárának minden irányú megkülönböztetés nélkül. A demokratikus
államrend keretein belül, egyformán és egyenlő mértékben biztosítja”
A köztársaság kikiáltását követő hónapokban felgyorsultak a belpolitikai események, amelyek legfőbb
mozgatórugója a kommunista párt volt, amely az ún. „szalámi-taktikával” háttérbe szorította a
kisgazdákat a koalíción belül.
A belpolitikai változások és a kommunisták nyomására idő előtti választások megtartására került sor,
amelynek szabályait az 1947:XXII. törvényben rendezte a Nemzetgyűlés.
Ez a törvény:
 az előre hozott, 1947. aug.31-i választásokat szabályozta
 több, a demokratikus választójog alapelveit sértő rendelkezést tartalmazott, ilyen volt az:
 ajánlási rendszer:
korlátozottan érvényesült, ugyanis azoknak a pártoknak, amelyek 1945-ben nem kaptak indulási
engedélyt az Országos Nemzeti Bizottságtól, minden választókerületben ötvenszer annyi
választópolgár ajánlását kellett felmutatni, mint amennyi a körzetben jelölhető személyek száma
 prémiumos rendszer:
ha a választási szövetségbe tömörült pártok (csak azok, amelyek 1945-ben indultak)
megszervezték a szavazatok 60%-át, akkor az országos listán a megválasztható képviselői helyek
80%-ára, ha 75%-át, akkor az országos lista helyeinek 100%-ára tarthattak igényt
 kék cédulák:
névjegyzékkivonatokkal való szavazás, azaz, akik választói jogosultságukat a körzetük választási
bizottsága által kiadott névjegyzékkivonattal igazolták, a körzetükön kívül bárhol szavazhattak
Az 1947-es választások gondos előkészítése ellenére a Kommunista Pártnak ismét csalódnia kellett az
eredményekben, ugyanis szavazatainak arányát 17%-ról mindössze 22%-ra sikerült növelnie. A
felmorzsolt Kisgazdapárt 15%-ot szerzett, azonban utódpárjaival összesen a rájuk leadott szavazatok
aránya ismét meghaladta az 50%-ot
A kommunisták az ismételt versengés ellenére folytatták a hatalom megszerzésére irányuló
tevékenységüket, amelyhez kellőtámogatást, sőt utasítást kaptak Moszkvából.
A politikai tisztogatások, a plurális közélet tematizálása, felszámolása és a gazdaság államosítása a
társadalom és az állami berendezkedés teljes megváltozását eredményezték 1947 és 1949 között.
Mindennek következtében Magyarország sikeresen adoptálta a szovjet modellt, amely a
proletárdiktatúra megvalósulását jelentette.
197
A szovjet típusú diktatúra jellemzője a hatalom egységének elve, azaz a klasszikus, polgári
berendezkedésekben megszokott államhatalmi ágak nem válnak szét egymástól, egy kézben
összpontosulnak, egy hierarchikus, átpolitizált államgépezethez kapcsolódnak. Az ország életének
minden szegmensét áthatotta a kommunista párt ideológiája, a párt mindenhatósága.
A szorosan vett magyar alkotmánytörténetben is jelentős változás kövezett be, hiszen ekkor született meg
az első írott alkotmányunk, amely a Magyar Népköztársaságot a munkások és a dolgozó parasztok
államaként deklarálta.
198
XXXVI. TÉTEL
AZ ORSZÁGGYŰLÉS SZERVEZETE A DUALIZMUSBAN
A TÖRVÉNYHOZÁS SZERVEZETE ÉS MŰKÖ DÉSE

Az áprilisi törvények a parlament korábbi kétkamarás rendszerén nem változtattak, a különböző törvényi
intézkedések az alsótábla – vagy amint azt a kor jogforrásai több helyütt említi – a képviselőház
viszonyait szabályozzák.
- Képviselőház:
Az országgyűlés képviselőháza összetételében, szervezetében, hatáskörében jelentősen különbözött a
főrendiháztól. A törvényhozás e testületében a tagság a népképviselet elvében gyökerezett, s
összetételét a választójog demokratizmusa nagyban befolyásolta. Törvénynél fogva a képviselőtábla
453 képviselőt foglalt magában (ebből 40-et a társországok delegáltak).
A törvényhozás két kamarájának korábban csaknem teljes egyenlőségre alapozott, szokásjogi úton
kialakult viszonyában a Monarchia idején csak néhány hangsúlybeli módosulás következett be. A
folyamatosság hangsúlyozása s a mérsékelt változtatások politikája iránti elkötelezettség munkálhatott
akkor is, midőn a főrendiházról alkotott jogforrásban e kamara korábbi státusát, súlyát törvényileg is
megerősítették.
Az 1867-es kiegyezés államkonstrukciója nem hagyta érintetlenül az Országgyűlést sem, igaz csak az
1880-as évek közepére sikerült jelentős szervezeti változásokat megvalósítani.
A dualizmuskori Országgyűlés továbbra is kétkamarás törvényhozási szerv volt. A képviselőház
összetételét a ’48-as alapokon nyugvó választójog szabályozta. A választójog azonban a Monarchia
időszakában – s azt követően is – módosításokon esett át. Ezen változások közül kiemelendő az
izraelita férfiak választójoghoz jutása 1867-ban, és a az adócenzus bevezetése 1874-ben, amely
felváltott a vagyoni cenzust. A századfordulón is születtek tervezetek a választójog reformjára Pl. az
Andrássy-féle plurális választójogról.
Az 1885:7. tc. ugyanis expressis verbis szögezte le, hogy bármely törvényhozási tárgyban benyújtott
javaslatot, törvénykezdeményezést, illetve nem törvényi formában eldöntött ügyet előbb a
képviselőházban kell megtárgyalni s elfogadni. A főrendiház csak népképviseleti kamara placetjének
ismeretében foglalhatott állást. Mindez azonban a dolog érdemén, vagyis azon, hogy az országgyűlési
hatáskörnek a két kamara elvileg egyenlő mértékben volt részese, mit sem változtatott.
A képviselőház munkáját tisztségviselői- az országgyűlési teljes ciklus idejére választott elnök, illetve
az esztendőként titkos szavazással kijelölt két alelnök és hat jegyző – szervezték. A törvényhozás
plénumának tárgyalásait az elnök, illetve az őt helyettesítő egyik alelnök vezethette. A
törvényjavaslatok és egyéb indítványok az országgyűlés különböző bizottságai és osztályai, végső
soron pedig központi bizottmányának véleménye után kerültek a képviselőház tárgyalótermébe.
- Felsőtábla:
A felsőtábla reformjára az 1885. évi VII. törvénycikkel került sor. Ez a törvény váltotta fel végleg az
1608. évi koronázás utáni I. törvénycikket, ugyanis összetételében változtatta meg a második kamarát,
amelyet immár főrendiháznak neveztek. A felsőtábla összetételében lényeges változás ekkor nem
következett be, ám a változott viszonyokhoz történő igazodásként e grémium maga készítette el saját
reformjavaslatát. Említést érdemel azonban, hogy a forradalom és szabadságharc hónapjaiban a
felsőtábla végül is nem idomult a polgári állam filozófiája és szervezeti felépítése által kimondott
igényekhez.
Az alkotmányos szabályok a két tábla viszonyát az egyenjogúság elvi alapjára építették, mindazonáltal
a hétköznapok sodrásában a súlypont a képviselőházra tevődött át. Ezt egyfelől az alsótábla nagyobb
politikai legitimációjával magyarázhatjuk, másrészt azzal, hogy a főrendek a kedvezőtlenül alakuló
politikai helyzet nyomán mind kisebb politikai aktivitást mutattak. A felsőtábla inerciája végül is oda
vezetett, hogy a törvényhozás debreceni működése során annak tevékenységébe csak jelentős
199
késedelemmel tudtak bekapcsolódni, s ezt követően üléseit össze sem hívta. A dualista állam
alkotmányfejlődése, a mérsékelt közjogi reform a törvényhozás kétkamarás struktúráját – mint
említettük – nem érintette. A valóban feudális kötődésű főrendiház ugyan hosszú időn át állt váltakozó
intenzitású kritikák kereszttüzében, ám a korszellemhez jobban idomuló átszervezésére csupán a
nyolcvanas évtized közepén, 1885-ben került sor.
- Főrendiház:
A főrendiház összetétele a reform után:
A főrendiház reformját megvalósító 1885:7. tc. elsősorban e kamara összetételében hozott változást. S
történt mindez az egyházi képviselet bizonyos mértékű háttérbe szorításával, módosításával. A
katolikus egyház ugyanis – elvesztvén egykori államvallás szerepét – némiképp csökkentett számban
küldhette el képviselőit, hiszen a címzetes püspökök tagsága ekkor szűnt meg ugyanakkor az
egyházmegyével rendelkező katolikus főpapok mellett valamennyi bevett egyház képviselethez jutott.
A főrendi felduzzadt létszámát a főispános s a törvényben megállapított vagyoni képességgel nem
rendelkező örökös jogú főrendek tagsági státusának megszüntetésével sikerül némileg csökkenteni. A
reformnak köszönhetően a második kamara munkájában teljes jogon vehetett részt a Királyi Kúria
elnöke, a budapesti ítélőtábla elnöke s megalakulásától kezdve a Közigazgatási Bíróság elnöke és
másodelnöke. A főrendiház összetételét, nemegyszer aktuálpolitikai érdekektől is vezérelve, jelentősen
módosíthatta az uralkodónak engedményezett kinevezési jog. Eszerint ugyanis a király –
minisztertanácsának javaslatára – 50 főrendiházi tagot élethosszig tartó időre delegálhatott a
felsőtáblába.
Az Országgyűlés két háza egyenrangú volt, bár a gyakorlatban a képviselőház nagyobb hangsúlyt
kapott. A működés rendjét az ún. házszabályok rögzítették.
A dualizmus időszakában a király törvényhozással kapcsolatos felségjogaiban is történtek változások:
 a közvetlen és közvetett jogai szinte változatlanok
 a törvénykezdeményezés jogát a kormányon keresztül gyakorolja, ehhez kapcsolódik az
előszentesítési jog:
A minisztérium (kormány) által előterjesztett törvényjavaslatokat az Országgyűlés előtt a királynak
megküldik előzetes elfogadás végett, így a későbbi politikai „kellemetlenségeket” elkerülhetik.
AZ O R SZÁ G GY Ű LÉS TA N Á C SKO ZÁ SA I:

Az országgyűlési ügyek egymás utáni tárgyalásának módja, a törvényhozás két háza harmonikus
működésének indokolt igénye folyamatos érintkezést involvált. Ennek közvetett formája írásbeli
üzenetváltás révén, közvetlen módja pedig az együttes (közös, vegyes, elegyes) ülések tartásával valósult
meg. Az üzenetváltások a teljes megegyezés eléréséig bonyolódtak, s azok számát – egy adott
törvényhozási tárgy fölötti határozathozatalban – a hazai közjog nem limitálta.
A parlamenti jog az együttes ülések tartásának lehetőségét általában ünnepélyes alkotmányos aktusok
ritkább alkalmaira tartogatta. Így a két ház tagjainak jelenlétében került sor az országgyűlés megnyitására,
föloszlatására, koronaőrök megválasztására stb.
A parlament két háza munkájának kereteit, formáit és eszközeit maga határozhatta meg. A két kamara
belső szervezetét és tanácskozásának rendjét az első ízben 1848 nyarán elfogadott házszabályok
rögzítették.
A törvényhozás mindkét házában a tárgyalások általában nyilvánosan, hallgatóság előtt zajlottak. Zárt
üléseket meghatározott feltételek mellett lehetett elrendelni ám ezeken jegyzőkönyvet nem vezettek, s
határozatokat sem hoztak.
Az országgyűlés két házának működését e testületek autonómiája jellemezte. A törvények a törvényhozás
függetlenségét – amint azt az imént jeleztük is – csak elvétve korlátozták. A szervezeti munkamódszerbeli
kérdések szabályozását pedig kiváltképpen a képviselőház, illetve a főrendiház házszabályai végezték el.
200
A képviselőház működését osztályok és bizottságok segítségével végezte. E két szervezeti formában

zajlott a népképviseleti kamara tanácskozásainak előkészítése, míg az egyes törvényjavaslatok vagy
egyéb indítványok és javaslatok végérvényes eldöntése a ház plénumára tartozott.
A főrendiház autonómiáját bizonyos fokig az uralkodó jogosítványi csökkentették. E testület elnökét és
két alelnökét ugyanis a ház tagjai közül a miniszterelnök javaslatának figyelembevételével a király
nevezte ki, s csupán a háznagyuk és jegyzőik kiválasztásában kaptak a főrendek szabad kezet. Egyébiránt
e tábla üléseinek előkészítését kizárólag bizottságok teljesítették.
A törvényhozás ülései nyilvánosságát a dualizmus évtizedei alatt sohasem kérdőjelezték meg, az „igazi
alkotmányosság lényeges követelményének” tekintették. Mindazonáltal a parlamenti jog továbbra is
ismerte a zárt tárgyalások intézményét.
201
XXXVII. TÉTEL
A NÉPKÉPVISELETI VÁLASZTÓJOG ÉS A VÁLASZT ÓJOGI REF ORMOK 1948-IG
Az 1848:V tc. kiterjesztette a választójogot azokon túlra, akik már korábban is rendelkeztek ezzel a
joggal. Megkülönböztetünk aktív, illetve passzív választójogot.
- Aktív választójog:
 Általános feltételek (konjuktív, azaz minden feltételnek együttesen teljesülnie kell):
 honos vagy honosított (“állampolgár)
 legalább 20 éves férfi
 nem áll atyai, gyámi, gondnoki hatalom alatt
 nem ütközik szellemi/fizikai korlátba
 nem áll fenyíték, büntetőeljárás, büntetés alatt
 valamely bevett valláshoz tartozik.
 Különös feltételek (diszjunktív, azaz az általános mellett elegendő még, ha csak az egyik teljesül):
 SZKV-ban vagy rendezett tanácsú községben 300.000 Ft értékű házat vagy földet, egyéb
községekben pedig úrbéri értelemben vett 1/4 telket bírnak
 kézművesek, kereskedők, gyárosok, akik legalább egy segéddel dolgoznak
 azok, akik saját földbirtokukból vagy tőkéjükből eredő 100 ezüst forint évenkénti állandó és
biztos jövedelmet kimutatni képesek
 jövedelemre való tekintet nélkül a tudorok, sebészek, ügyvédek, mérnökök, akadémiai
művészek, tanárok, magyar tudós társaság tagjai, gyógyszerészek, lelkészek, segédlelkészek,
községi jegyzők és iskolatanítok azon választókerületben, ahol állandó lakásuk van
 (ez tehát egyszerűbben mondva vagyoni/jövedelmi/értelmiségi cenzus)
1867:XVII. tc. 1.§-a kimondta, hogy Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden
polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak., a 2 §. pedig eltörölt
minden előző, s ezzel ellenkező törvényt. Ez azonban a választási eljárás részletkérdéseit nem
szabályozta.
A hiányosságok pótlására született meg az 1874:XXXIII tc., amely a tulajdoni alapú cenzust az
adócenzussal váltotta fel, továbbá - sajnálatos módon - világossá tette, hogy a szavazás minden
választókerületben nyilvánosan, élőszóban történik. A nyílt szavazás egészen az 1938. évi választójogi
törvényig meghatározta a magyar képviselőválasztások jellegét.
Az 1874:XXX tc. kizárta az adóhátralékosokat a választójogból, így mindössze 6% körül volt a
választójoggal rendelkezők aránya, míg Európa más országaiban 20-30% körül, így az erre vonatkozó
passzust az 1899:XV tc. hatályon kívül helyezte.
Kristóffy József, a "parlamenten kívüli" Fejérváry-kormány belügyminisztere 1905. december 16-án
kelt törvényjavaslat-tervezetében a 24. életévüket betöltött, írni-olvasni tudó férfi polgárokat kívánta
választójoghoz juttatni, ami az addigi választásra jogosultak (6.2%) számát megduplázta volna.
Kristóffy javaslata a szociáldemokratákhoz, mint parlamenten kívüli tömegpárthoz történő közeledés
részét képezte.
Ifj. Andrássy Gyula belügyminiszter 1908-ban előterjesztett javaslatában általános, de - belga mintára -
plurális választójogot vezetett volna be. Vagyoni és műveltségi cenzusokhoz kötve lettek volna kettős,
illetve hármas szavazattal rendelkező választók, ugyanakkor a választójogot a cenzusoknak meg nem
felelő, írni-olvasni tudó, 24. életévüket betöltött férfiakra általában kiterjesztette volna (egy
szavazattal), sőt az analfabétáknak is biztosította volna a szavazás lehetőséget oly módon, hogy ők
"ősválasztóként" tízen választhattak volna egy választási megbízottat (elektort), azaz szavazatuk 1/10-
et ért volna. Bár a javaslat ezzel 2,6 millióra növelte volna a választásra jogosultak számát, a pluralitás
miatt minden oldalról komoly támadások érték, és végül Andrássy úgy döntött, hogy visszavonja azt.
Végül Lukács László 1912 decemberében beterjesztett törvényjavaslata vált csak törvénnyé, amely
szintén korlátozott és még mindig csak a férfiakra kiterjesztett választójogot irányzott elő. A parlament
202
által elfogadott, 1913. évi XIV. törvénycikkként becikkelyezett jogszabály a fővárosban és a

törvényhatósági városokban előírta ugyan a szavazások titkosságát, azonban ennek megvalósítására a
háború miatt nem került sor (1910-ben tartották az utolsó képviselőválasztásokat, még az 1874-es
szabályok alapján).
Az első világháború idején Vázsonyi Vilmos képviselte a jogkiterjesztő álláspontot. Vázsonyi 1917.
december 21-én előterjesztett törvényjavaslata - először a magyar történelemben - a nőkre is
kiterjesztette volna a képviselőválasztói jogot, azonban a Ház választójogi különbizottsága ezt nem
tartotta "időszerűnek".
Az 1918-ban elfogadott, Lex Vázsonyiként ismert, de az eredeti Vázsonyi-féle javaslathoz képest
"megkurtított" új választójogi törvény (1918. évi XVII. törvénycikk) úgyszintén nem léphetett
hatályba, az elkövetkező időszak forradalmai miatt.
A Károlyi-kormány 1918. november 23-án új választójogi rendelkezést (I. néptörvény) alkotott meg,
hogy a közvetlen és titkos választások által (6. §) meg tudják alakítani az alkotmányozó gyűlést.
Ennek elvei (7. §):
 férfiak 21, nők most először, 24 éves kortól választhattak
 általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog
 legalább hatévi magyar állampolgárság
 legalább fél éve ugyanazon községben lakik, vagy ott van lakása
 nőknél műveltségi cenzus: írni-olvasni tudás, bármely hazai élő nyelven (nem feltétlenül magyarul)
A választójog gyakorlásából kizárták:
 akinek politikai jogai gyakorlása fel volt függesztve
 aki közsegélyből élt
 aki gondnokság vagy csőd alatt állt
 akinek kiskorúsága meg volt hosszabbítva
 aki üzleténél vagy foglalkozásánál fogva erkölcsrendészeti ellenőrzés alatt állt
- Passzív választójog: 24 évtől.

Magyarországon először a választójog során számos alapjog érvényesül, de ennek során a szabályozás
ütközik a jogegyenlőség elvével. Ezek alapján kb. 9 millió állampolgár juthatott volna aktív
választójoghoz.
Az 1919. november 12-i Friedrich-féle választójogi rendelet nem tért el lényegesen az első néptörvénytől,
de egyéb kisebb változtatások mellett a férfi választók korhatárát 24 évre emelte. A magyar lakosság
szavazásra jogosultjainak aránya így 40% lett, de a szavazás titkosságának elve változatlanul megmaradt.
Klebelsberg Kunó 1922-ben törvényjavaslatot terjesztett elő a választójog törvényi szintű szabályozására,
azonban ez továbbra is váratott magára: helyette gróf Bethlen István 1922. évi 2200. M.E. sz. rendelete
került kiadásra. Ez a jogszabály a szavazásra jogosultak esetében megemelte a vagyoni és műveltségi
cenzusokat, amivel a választásra jogosultak összlakossághoz viszonyított aránya 29%-ra esett vissza.
Ugyanez az arány a 24 éven felüliek esetében 75%-ról 58%-ra változott, ugyanis a női
választójogosultság korhatárát a Bethlen-kormány 30 évre emelte.
Lényeges változás volt még, hogy Nagy-Budapest, illetve 10 (később 7) város kivételével a szavazás
módja ismét nyílt lett. Ennek következtében a 245 parlamenti képviselőből 199-et nyílt szavazással
választottak meg. Az összlakosság mintegy 20%-a szavazhatott csak titkosan.
A Bethlen-féle választójogi rendeletet a Nemzetgyűlés 1925-ben törvényerőre emelte, a szabályait
lényegében változatlanul átvéve (1925:XXVI tc. az országgyűlési képviselők választásáról).
A "Lex Bethlen" választójogát rengeteg kritika érte. Az 1922-es választásokat követően többször
sürgették a választójog demokratizálását.
Az új választójogi törvényt végül 1938-ban fogadta el az Országgyűlés (1938:XIX tc.), és ez végre
kimondta a szavazás titkosságát. Ugyanakkor felemelték a korhatárt (26, illetve 30 évre), a választásra
203
jogosultság egyéb feltételeit is korrigálták, ráadásul a nagyvárosi kerületekben csak lajstromos, a vidéki
kerületekben pedig lajstromos és egyéni választást egyaránt tartottak, azaz a választópolgárok
szavazatának értékét (vidéken: kettős szavazat) is egyenlőtlenül állapították meg.
A koalíciós időszakban a választások rendjéről a szeptemberben néhány napra ismét összehívott
Ideiglenes Nemzetgyűlés által kibocsátott 1945:VIII tc. intézkedett.
Ez a választójogi törvény listás szavazásról rendelkezett:
- listát csak az Országos Nemzeti Bizottság és a SZEB engedélyezte szervezetek állíthattak
- arányos képviselet elve érvényesült: az országot 16 kerületre osztották, 12 ezer szavazat egy
mandátumhoz
- korhatár 20 év
- a természetes kizárási okokon kívül nincs semmilyen cenzus, csak magyar állampolgárság és ország
területén belüli lakás volt előírva (a hazai németségeket kollektív bűnösség alapján kizárták a
választójogból)
- a lakosság 60%-a szavazhatott
- általános, egyenlő, közvetlen és titkos volt a választás
- 25 betiltott szervezet vezetőjét diszkvalifikálták
A belpolitikai változások és a kommunisták nyomására idő előtti választások megtartására került sor,
amelynek szabályait az 1947:XXII tc.-ben rendezte a Nemzetgyűlés.
- több, a demokratikus választójog alapelveit sértő rendelkezést tartalmazott, pl.:
- ajánlási rendszer: korlátozottan érvényesült, ugyanis azoknak a pártoknak, amelyek 1945-ben kaptak
indulási engedélyt az Országos Nemzeti Bizottságtól, minden választókerületben ötvenszer annyi
választópolgár ajánlását kellett felmutatni, mint amennyi a körzetben jelölhető személyek száma
- prémiumos rendszer: ha a választási szövetségbe tömörült pártok (csak azok, amelyek 1945-ben
indultak) megszerezték a szavazatok 60%-át, akkor az országos listán a megválasztható képviselői
helyek 80%-ára, ha 75%-át, akkor 100%-ára tarthattak igényt
- kék cédulák: névjegyzékkivonatokkal való szavazás, azaz akik választói jogosultságukat körzetük
választási bizottsága által kiadott névjegyzékkivonattal igazolták, a körzetükön kívül bárhol
szavazhattak
204
XXXVIII. TÉTEL
AZ ORSZÁGGYŰLÉS SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSE A HORTHY- KORSZAKBAN
A történeti alkotmányosságnak megfelelő kétkamarás országgyűlés az 1926.XXII. törvénycikkel került

visszaállításra (felsőházi reform), mely újjászervezte a második kamarát. A felsőházat más európai
országokban is a stabilitás erősítőjének, a „nyugalom és megfontoltság” megtestesítőjének tartották. Az
arisztokráciára épülő második kamara a korszakban már ritka kivételnek számított, jóformán csak
Angliában és Spanyolországban fordult elő. A felsőház eltér a főrendiháztól, mert:
- valóságos politikai feladatokkal felruházott intézményt hoz létre,
- az arisztokráciát visszaszorítja (76%-ról 29%-ra csökkent),
- tagjainak legnépesebb csoportja a középrétegekből került ki (46-47%).
A FE LSŐ HÁ ZI TA G SÁ G E LN Y ER ÉSÉR E A T Ö R V ÉN Y HÁ R O M HA TÁ S KÖ R T Á LLA P Í T M E G:

- Hivatal és méltóság alapján:
 az ország zászlósai, amennyiben e méltóságukat a törvény nem szüntette meg,
 a két koronaőr,
 a Magyar Királyi Kúria elnöke és másodelnöke,
 a Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság elnöke és másodelnöke,
 a budapesti királyi ítélőtábla elnöke,
 a koronaügyész,
 a Magyar Királyi Honvédség főparancsnoka,
 a Magyar Nemzeti Bank elnöke,
 a katolikus, református, evangélikus, unitárius, görög keleti és izraelita egyház legfőbb képviselői.
- Kinevezés alapján tagjai a felsőháznak azok, akiket az államfő:
 kiválóan érdemes állampolgárok közül,
 élethossziglan vagy
 a hiányzó tagok pótlására felsőházi taggá nevez.
- Választás:
 a legalább 2000 pengő földadót fizető főnemesi családok 24. évnél idősebb férfi tagjai,
 a területi és testületi önkormányzatok,
 Országos Vitézi Szék,
 MTA,
 egyetemek és főiskolák,
 Magyar Nemzeti Múzeum,
 Budapesti Áru- és Értéktőzsde,
 maguk közül választott tagjai, képviselői,
 a mandátum 10 évre szól, melynek lejárta után újraválaszthatók.
A felsőház jogköre ugyanaz, mint a főrendiházé volt, de a törvénykezdeményezés joga a felsőházat is
megilleti. Mind a két ház, a másik ház által elfogadott törvényjavaslatról 6 hónapon belül köteles dönteni.
Amennyiben a kamarák között kompromisszum nem jön létre, a két ház előkészítő bizottsága együttes
ülést tart, melynek konklúzióját a képviselőház és a felsőház ismételten külön-külön megtárgyalja.
Amennyiben a két kamara közötti ellentét az egyeztető eljárás másodszori megismétlésével sem oldható
fel, vagy ha a felsőház a 6 hónapos határidőt nem tartja be, a képviselőház a felsőház jóváhagyása nélkül
a javaslatot az államfő elé terjesztheti.
A felsőházi reform a két kamara egymáshoz való viszonyát sajátos módon rendezte, melyet az
aszimmetrikus bikameralizmussal (a két ház nem teljesen egyenlő) jellemzünk:
- egyeztető eljárás kétszeri eredménytelensége esetén a képviselőház önállóan is az államfőhöz
fordulhat,
205
- költségvetési törvény elfogadásakor az egyes kiadási tételeket nem módosíthatta, s így vagy egészben
fogadta el a javaslatot, vagy teljesen elvetette azt.
206
XXXIX. TÉTEL
A KIRÁLY JOGÁLLÁSA A DUALIZMUS IDŐSZAKÁBAN
A dualizmus időszakában az államfői tisztet változatlanul a király töltötte be. A kiegyezéssel

megszüntették a magyar alkotmányosság szerint addigi jogellenes állapotát, a még életben lévő törvényes
királyt, V. Ferdinándot, akinek lemondását 1848. decemberében a magyar országgyűlés. nem vette
tudomásul, most már törvény alapján lemondott királynak tekintették. Törvénybe iktatták a soron
következő Ferenc Károly főherceg lemondását is, és így annak fia, az 1848. december 2. óta ténylegesen
uralkodó, de a magyar törvények szerint eddig trónbitorlónak tekintett Ferenc József trónutódlását. A
most már törvényes uralkodót megkoronázták, letette az esküt, kiadta a szokásos hitlevelet, mindezeket
törvénybe iktatták. A királyi jogállás az 1848. évi márciusi törvénynek a kiegyezési törvénnyel módosított
illetve kiegészített szabálycímen nyugodott. Az államfő egyben egy közép-európai birodalomnak az
Osztrák-Magyar Monarchiának volt uralkodója, s ez a jogállás a magyar király részére is kiemelkedő
helyet biztosított az állami szervek között. A királynak a feudális korban kialakult jogai a kiegyezés után
is megmaradnak, s azok csak annyit csorbultak, amennyiben azokat a független felelős magyar
minisztériumot felállító 1848-as törvények érintettek. A monarchia közös uralkodójának a közös ügyek
feletti legfőbb döntés jóformán egyedülálló jogkört biztosított a korabeli európai alkotmányos államok
sorában. A törvény illetve a szokásjog módot nyújtott az uralkodónak a kormányzásba való érdemi
beavatkozásra, a parlament elnapolására és feloszlatására, a törvényjavaslatok beterjesztéséhez való
előzetes hozzájárulásra, a szentesítési jog kapcsán való elvetésre, sőt módja volt parlamenten kívüli
kormányt is létrehozni. A király személyét a feudális kor óta szentnek és sérthetetlennek tekintették. A
szent jelzőt az egyházi felszentelés alapján kapta, a sérthetetlenség fokozott büntetőjogi védelmet
jelentett, személye büntetőjogi felelősség alá nem volt vonható. A személye elleni bűncselekményt a
büntető törvénykönyv a legszigorúbban büntette. Személye felelőtlen volt, jogi felelősséggel az államban
senkinek nem tartozott, ellene sem bűnvádi eljárást, sem polgári pert nem lehetett indítani. Magánjogi
viszonyait tekintve, a közönséges jogrend vonatkozott rá is, de az ilyen természetű követelések
tekintetében az udvari titkár képviselte. A királyi trón betöltésének a Pragmatica Sanctioban foglalt
szabályok maradtak továbbra is érvényesek. A királyi trón betöltéséhez tartozott a koronázás aktusa. A
koronázás előtt csupán örökös király, akinek jogköre erősen korlátozva volt. A koronázás a 2 részből álló
szent koronával történt a koronázó templomban, a koronázásnál az esztergomi érsek, mint az ország
prímása, vagy mint a nádor, 1867 után a nádori állás nem volt betöltve, így az országgyűlés.
Képviseletében a miniszterelnök működött közre. A szertartás a szokásjogon alapult. A korona őrzésére
továbbra is a koronaőri intézmény szolgált. 1871 óta a korona őrzésére a magyar királyi koronaőrséget,
mint állandó katonai testületet szervezték. A koronázás aktusa az országgyűlés, keretében történt a római
katolikus egyház közreműködésével és szertartásai között. A koronázás 3 alkotmányjogi aktusból állt:
- királyi hitlevél kiadása
- a szoros értelemben vett koronázás
- a királyi eskü
A hitlevél szövegét az országgyűlés a koronázás után törvénybe. foglalta. A hitlevélben a király ígéretet
tett arra, hogy az ország jogait, alkotmányát és törvényeit sértetlenül fenntartja,alkotmánybiztosíték
jellegű volt.
A koronázási esküt a király a koronázási szertartás után a szabad ég alatt tette. Arra esküdött, hogy az
országot jogaiban megtartja, mindenkinek igazságot szolgáltat, az ország függetlenségét, területi épségét
és alkotmányát sértetlenül fenntartja. A királyi trón megüresedésének 2 lehetősége volt:
- a király halála
- a király lemondása
A lemondás érvényességéhez az országgyűlés. Hozzájárulása és törvénybe iktatása volt szükséges. A
király helyettesítését a nádori illetve helytartói intézmény biztosította.
207
A K IR Á LY J O G KÖ R EI:
- a törvényhozásban a király jogai: az országgyűlés. működése: a királyt az országgyűlés.
Összehívásának, elnapolásának és feloszlatásának joga egyaránt megillette. Már a koronázás előtt is
gyakorolhatta az összehívási jogot. Az országgyűlés. megnyitását személyesen végezte, ekkor adott
útmutatást a kidolgozandó törvényekre. Bizonytalan időre is elnapolhatta. A feloszlatás joga
korlátlanul nem illette meg 1848 óta. Csak akkor oszlathatta fel, ha előbb a következő évi költségvetést
letárgyalta. A feloszlatástól számított 5 hónap alatt a király az országgyűlés. Újból összehívni köteles.
- A törvényalkotásban való részvétel: A királyé volt a törvénykezdeményezés joga, amit az 1848. évi III.
tc. alapján a felelős minisztérium útján gyakorolt. Mielőtt a minisztérium 1-1 törvényjavaslatot az
országgyűlés. Elé terjesztett volna a királytól engedélyt kellett rá kérni. Ez az előszentesítési jog. A
törvényhozásban való legjelentősebb joga, a törvényszentesítő joga volt, ehhez járult a törvény
kihirdetése. A szentesítési jog a királyt a törvényhozásban az országgyűléssel egyenrangú tényezővé
tette.
- Az állami végrehajtó hatalom birtokosa a király volt, e jogát az 1848. évi III. tc. értelmében a
független felelős minisztérium útján gyakorolta. Elsősorban a végrehajtó hatalom legmagasabb szintje,
a kormányzás illette meg. A kormányzás az állami célok megvalósításához szükséges feltételek
megteremtése és a megvalósítás irányítása.
KO R M Á N Y ZA TI F E LS É GJ O GO K:
Egyes jogokat személyesen gyakorolt, másokat átengedett a kormány illetve más királyi szervek
hatáskörébe.
- Szervezési jogkör: hivatalok szervezéséből és betöltéséből állt. A hivatalok szervezését a király csak a
törvények korlátai között végezhetett. Új hivatal felállítása általában vagy törvénnyel, vagy törvényes
felhatalmazás alapján kibocsátott kormányrendelettel történt, míg a hivatalok létszámának
megállapítását a törvényhozás az állami költségvetésben végezte. E jogkörben szinte legfontosabb a
kormány kinevezése és felmentése volt. A király a parlamentarizmus elvei szerint a miniszterelnököt,
ill. a szakminisztereket az országgyűlésben többségben levő párt tagjai közül, nevezte ki. A kormány
tagjain kívül a magasabb állami tisztviselők kinevezése is királyi jogkör volt. Ezt a király a kormány
előterjesztése alapján eszközölte. A kinevezési jogkör kiterjedt az egyházi és a világi kinevezésekre. A
kinevezési jogkörbe tartozott egyes címek, méltóságok, rendek adományozásának joga is. A király
adományozhatott nemesi illetve főnemesi címeket, valóságos belső titkos tanácsosi címet, végül a
közszolgálat körében rendszeresített állások címét adományozhatta közszolgálatban nem álló
személyek részére is.
- A királyi főfelügyeleti jogkör: Mint a végrehajtó hatalom fejének igen széles körű főfelügyeleti
jogköre volt az összes állami és önkormányzati hatóságok és azok működése felett. Ezért nevezték a
jogkört főfelügyeleti jogkörnek. Az egyes ügyek megvizsgálására királyi biztosokat küldtek ki.
- Főkegyúri jog: Az egyház körüli felségjogtól meg kell különböztetni a magyar királyokat megillető
főkegyúri jogot. A kettő közötti különbség az volt, hogy míg az egyház körüli jogok valamennyi
egyházzal szemben megillették, a főkegyúri jog a király joga volt és csak a katolikus egyházzal
szemben illette meg. Az egyház körüli jogokat nem csak a király, hanem minden államfő
gyakorolhatta, a főkegyúri jog a király joga volt.
- A főkegyúri jogban foglalt jogosítványok közé tartozott a dualizmus idején:
 az egyházi szervezési jogkör: a király állapította meg a katolikus egyház Magyarországi területi
beosztását, ő alakított érsekségeket, püspökségeket, apátságokat és prépostságokat.
 a főkegyúri kinevezési jogkör alapján a király a szervezési jogkörben biztosított helyeken a
főpapokat kinevezte. A pápát csak a megerősítés joga illette meg.
 az egyetemes kegyúri jog következtében minden kisebb egyházi állásra vonatkozó kegyuraságok
felett a király felügyeletet gyakorolt. E jogot a vallás és közoktatásügyi miniszter útján gyakorolta.
 a kegyúri felügyelethez tartozott, hogy a javadalmasok kötelezettségteljesítését a király
ellenőrizhette.
208
 egyes egyházi célú javadalmakat a király külön szerv, a közalapítványi királyi ügyigazgatóság útján
kezeltette.
- Az államfői felségjogok között szerepelt a külügyi és hadügyi felségjog. A külügyi felségjog keretében
a király nemcsak a külügyek intézését irányította, hanem követeket küldött, fogadott és nemzetközi
szerződéseket kötött. A hadügyi felségjog a királyi jogok egyik legfontosabbja volt, amellyel a király a
magyar országgyűléstől és a kormány közreműködésétől teljesen független különleges jogokat
élvezett. A királyt, mint legfőbb hadurat, megillette a hadsereg vezérletére, vezényletére és
belszervezetére vonatkozó rendelkezés joga. Vezérlet alatt a haderőnek háborúban való legfőbb
vezetését és az azzal való rendelkezés jogát értették. A vezérlet a honvédségnél és a népfelkelésnél volt
megszorítva, amelyeket csak a törvényhozás előzetes hozzájárulásával lehetett az ország határán kívül
alkalmazni. Ha nem volt együtt az országgyűlés. és a mulasztásokból veszély származhatott, a király a
minisztérium felelősségére rendelhette el a hadsereg ország határai túl való alkalmazását. Az
országgyűlés. Jóváhagyását csak utólagosan kellett kikérni. Így az országgyűlés. előzetes
hozzájárulása nélkül indíthatta meg Ferenc József a háborút Szerbia ellen, mely az I. világháborúhoz
vezetett. A vezénylet joga a hadi igazgatásra vonatkozó legfőbb parancsolási jogot és a fegyelmi
hatalmat jelentette. A belszervezetre vonatkozó rendelkezési jog a hadsereg belső szervezetének
megállapítására vonatkozott, magába foglalta a kinevezési jogot, fegyvernemek, csapatok, katonai
hatóságok megállapításait, amennyiben ezt a törvény Nem határozta meg. A királynak a közös
hadsereggel kapcsolatban hadügyi felségjogai nem voltak korlátozva, a kiegyezési törvényben
„magyar hadsereg” elnevezéssel létrehozott honvédség tekintetében a külön magyar honvédelmi
miniszterrel kellett jogkörét bizonyos mértékben megosztania. A hadüzenet és a békekötés joga
egyaránt megillette a királyt.
209
XL. TÉTEL
A KIVÉTELES HATALOM SZABÁLYAI A MAGYAR AL KOTMÁNYTÖRTÉNETBEN
A kivételes hatalom az a működési rend, amikor a kormány törvényi felhatalmazás alapján törvényhozási
tárgyakban tud döntést hozni.
Az 1910 – es években már látszik az európai hatalmi viszonyokat tekintve, hogy gyakorlatilag nem
kerülhető el a háború. A különböző balkáni válságok megmutatták, hogy várhatóan nem kerülhető el az a
fajta újrarendeződés, ami már megindult a 19. sz. végén, ugyanis a Török Birodalom bukása és
gyengesége után rendezni kell a hatalmi erőviszonyokat.
Az 1910 – es években felmerült az, ha kitör a háború, akkor hogyan lehet működtetni az államigazgatási
szisztémát. A polgári alkotmányos államberendezkedés, törvényhozás, kormány, felelősség nagyon
tökéletesen működhetnek békében, azonban háború alatt ez nem bizonyul jónak. Lassú, bonyolult, és nem
teszi lehetővé, hogy azokat az intézkedéseket meghozzák, ami adott esetben, egy hadi helyzetben kell.
Ezért alakult ki az a rendszer, hogy ha háború van vagy háborúval fenyegető veszély, akkor meg kell
határozni, hogy melyik szerv az, amely olyan felhatalmazással fog bírni, hogy a törvényhozás
tárgykörébe tartozó ügyekben döntsön, azaz elvonja a törvényhozás hatáskörét felhatalmazás alapján, ill.
szűkítse azokat a szabadságjogokat, amelyeket biztosítottak (önkormányzatiság, gyülekezési jog,
egyesülési jog). Különböző megoldási lehetőségek vannak erre vonatkozóan.
Fel lehet hatalmazni az államfőt, ám Magyarországon ez kizárt, így a kormányt ruházzák fel ilyen
hatalommal. Ezért megalkotják, az 1912. évi 63. tc. –t. A kivételes hatalomról szóló törvény alapján a
kormány a törvény felhatalmazása alapján a törvényben pontosan meghatározott tárgykörökben eljárhat,
azaz törvényrontó rendelkezéseket hozhat háború, vagy háborúval fenyegető veszély esetén.
A kivételes hatalom megszűnik automatikusan akkor, hogy ha háborúval fenyegető veszély van, és 4
hónapon belül nem tör ki a háború. A rendelkezések hatályukat veszítik. Ha kitör a háború, akkor az
egész tartalma alatt fennáll, s majd a békeszerződés megkötésével szűnik meg. Az I. világháború alatt
elrendelt kivételes hatalom fennállt 1920–ig, ezt követően az 1920. évi 6. tc. meghosszabbította a
kivételes hatalmat 1922. júliusáig. Ekkor a 17. tc. – el pedig meghosszabbították 1923. febr. elsejéig.
A kivételes hatalom korlátja az, hogy az országgyűlés legközelebbi ülésén a rendelkezéseket be kell
mutatni. Az intézkedésekért a kormány valamennyi tagja felelősséggel tartozik. Ám nem fordult elő az,
hogy a kivételes hatalom tárgykörében hozott intézkedéseket ne fogadta volna el utólag a magyar
országgyűlés.
KIV É TE LES HA TA LO M TÁ R GY KÖ R E I:
- A rendőrséget szélesebb körben alkalmazhatja, önkormányzati rendelkezéseket megsemmisíthet, vagy
felfüggeszthet hogyha a hadviselés ezt szükségessé teszi.
- A kormányhoz kerül az útlevél – kiállítás joga, korlátozhatja a kormány egyes tárgyak birtoklását,
amely a hadviselés érdekeit sérti, lehetőség van lovak besorozására, gépkocsikat elvonjanak, és
felhasználják a hadviselés érdekében.
- Áruszabályozó intézkedéseket vezethetnek be, a kormány megtilthatta egyesületek alapítását, egyes
egyesületek működését ellenőrizheti, korlátozhatja, vagy felfüggesztheti.
- Megtilthatta a gyűléseket, felvonulások tartását, és korlátozhatta az esküdtbíróságok működését.
A kivételes hatalom idején gyorsított bűnvádi eljárás lefolytatására volt lehetőség. A személyes
szabadságot és az önkormányzatiságot sértő intézkedéseket hozhatott külön felhatalmazás alapján. A
végrehajtás idején a kormány kormánybiztosokat nevezhet ki, lehet az ország egy meghatározott
területére kinevezni, de lehetőség van arra is, hogy valamely ügybeni csoportra nevezzen ki
kormánybiztost. Ezzel élt a Károlyi – kormány, Friedrich – kormány.
Kormánybiztos kinevezésére nem csak háború fenyegetése vagy háború alatt volt példa Magyarországon,
ilyen eset volt a szegedi árvíz, 1879 – ben az 5. tc., az árvízzel sújtott területeken tette lehetővé a kivételes
210
hatalom intézkedéseit. 1931 - ben pedig 26. tc. alapján a gazdasági és a hitelélet megóvása érdekében
kivételes jogkört biztosított a kormánynak. Addig tart a felhatalmazás, ameddig a helyzet fennáll.
211
XLI. TÉTEL
A TÖRVÉNYHATÓSÁGOKA DUALIZMUSBAN ÉS A HORTHY-KORSZAKBAN
A polgári állam létrejötte megteremtette a feltételeket a közigazgatás átszervezéséhez. Az 1867-es

kiegyezés lényeges következménye az 1848-as állapotokat visszahozta az önkormányzati közigazgatásba.
Ez a polgári átalakulást megelőző vármegyei közigazgatással egyenlő. Hosszú út vezetett a polgári kori
területi, közigazgatási szervezet, a törvényhatóságok kialakulásáig.
T Ö R V ÉN Y HA TÓ SÁ GO K:
Ez egy speciális elnevezés, egy olyan tételes jogi fogalom, amely csak a középfokú és általános hatáskörű
közhatóságokra vonatkozott. A szabályozás alapja az 1870.évi XLII. tc.: az első megyetörvény. A törvény
keletkezésekor 153 törvényhatóság jött létre: 14 szék, 5 vidék, 4 kerület, 47 szabad királyi város, 25
törvényhatósági jogú város és 58 vármegye. Eredete az 1848 előtti gyakorlatra vezethető vissza, amikor a
vármegyék és a szabad királyi városok rendelkeztek hatósági jogkörrel bíró közigazgatási szervekkel.
A törvényhatóságok feladatai:
- a törvény korlátai között gyakorolták az önkormányzatot (szabályrendelet-alkotás, belső ügyek
intézése), ez tartalmilag hasonlít az 1848 előttihez.
- közvetítik az állami közigazgatást (a kormány [Belügyminisztérium] erőteljes jóváhagyási joga
érvényesült)
- politikai és alkotmányvédő szerepük van (az ellenállási jog megszűnt, helyette egyszeri felírási jog van
a végrehajtás előtt).
Magyarországon törvényhatóságok a vármegyék és a törvényhatósági jogú városok voltak (1886. évi
XXI.tc.1§), amelyeket a törvény még együtt szabályozott, annak ellenére, hogy eltérő volt szervezetük,
feladatkörük és gazdasági tevékenységük is. A vármegye és a thjv. mellé, mint törvényhatóságok mellé,
még idesorolhatjuk Budapest székesfővárost is. A törvények és rendeletek végrehajtása a
törvényhatóságok feladata volt. A törvényhatóság a végrehajtás előtt felírhatott az adott rendelet vagy
törvény ellen, de ha a miniszter ragaszkodott végrehajtásához, azt azonnal és feltétel nélkül végre kellett
hajtania. Tehát megszűnt a vis inertiae lehetősége. A törvényhatóságok politikai jogokat is
gyakorolhattak: közérdekű, sőt országos ügyekkel is foglalkozhattak.
- A törvényhatóságok típusai:
 Vármegye:
Összetett egység, amely a határain belül fekvő községek területeiből tevődik össze. Az ezeken lakó
állampolgárokkal nem közvetlenül érintkezik, hanem a községeken, mint alsó fokú, ún.
helyhatóságokon keresztül. Hármas hatáskörrel rendelkeztek. A törvény biztosította az
önkormányzat jogát – saját belügyeiben önállóan intézkedhetett, szabályrendeleteket alkotott, maga
választotta tisztségviselőit, gyakorolta a költségvetési jogot, a kormánnyal közvetlenül érintkezett.
Az önkormányzatok valóságos súlyát csökkentette az, hogy az öntevékenység alapjairól nem
sikerült gondoskodniuk, a dualizmus korába végig állami segélyből működtek. A második fontos
hatáskör az állami közigazgatás közvetítése volt. A vármegyei törvényhatóságok szervezete az
országos struktúrát képezte le. A vármegye tisztviselői: főispán, főjegyző, tiszti ügyész, jegyző,
pénztárosok és a főszámvevő. Harmadik, egyben legfontosabb hatásköre a szabályrendeletek
alkotása.
 Törvényhatósági jogú város (thjv.):
Olyan alakulat, amely maga képez egyetlen községet, tehát benne a törvényhatósági és községi
(helyhatósági) jelleg együtt létezett és funkcionált. Magyarországon a feudális kötöttségek alól való
felszabadulás tett lehetővé, hogy falusi népfelesleg nagyobb számban a városokba áramoljon, ahol a
fejlődő iparnak nagy szüksége volt rájuk. A magyar közigazgatási jog a legjelentősebb városokat
nem rendelte alá a vármegyének, hanem törvényhatósági jogokkal ruházta fel őket. Feladata,
hatásköre és szervei nagymértékben hasonlítottak a vérmegyéére, de a thjv. a községi feladatokat is
ellátta. Így a vármegye rendszerint másodfokon látta el a közigazgatási ügyek intézését, a thjv. első-
és másodfokon is eljárt a hatáskörébe és illetékességébe tartozó ügyekben.
212
 Budapest székesfőváros:
A thjv-k között különleges helyzetet biztosítottak a szervezetében is eltérő Budapest
székesfővárosnak. Széchenyi István Világ című művében javasolta a központosítást és a Budapest
nevet. A Szemere-kormány 1849.június 24-én kelt rendeletében elvégezte Pest, Buda és Óbuda
egyesítését. A bécsi kormány hosszú ideig nem volt tekintettel erre a döntésre és csak az 1872. évi
XXXVI. tc. alapján hozta létre fővárosunkat Buda és Pest szabad királyi városokból, a Pest
megyéből idecsatolt Óbuda kamarai mezővárosból és Margit-szigetből. Az egyesített főváros
közigazgatásáról külön törvények intézkedtek. Budapest lett a nemzet életének központja,
irányítója, az országgyűlés, az államfő, a kormány és a központi hatóságok székhelye. Budapest lett
az állam utáni legnagyobb közigazgatási egység. Legfontosabb eltérése a thjv-tól, hogy itt kezdettől
fogva finomított virilizmus érvényesült, de ezt 1920-ban eltörölték. Élén a főpolgármester állt. A
főváros nagy területe, hatalma lélekszáma, különböző városrészei miatt kerületekre lett bontva.
Önkormányzata erős volt, mint New York vagy London önkormányzata.
- Törvényhatóságok szervezete
A vármegyék és a törvényhatósági joggal felruházott városok élén a megyei illetőleg a városi főispán
áll (a székely székek élén a főkirálybíró, a kerületek és a vidékek élén a főkapitány, a szepesi kerülte
élén a kerület gróf).
 A főispán: őt a belügyminiszter előterjesztésére és ellenjegyzésével a király nevezte ki és
mozdíthatta el. Nem a törvényhatóság, hanem a kormány tisztviselője, de tevékenysége mégis a
vármegyéhez, ill. a thjv.-hez kapcsolódik. A főispán részint reform, részint szokás folytán már nem
a király megbízásából, élethossziglan működött, hanem a gyakran változó kormányoknak a bizalmi
emberévé vált. A végrehajtó hatalom gyakorlása során ő ellenőrizte az önkormányzatokat és
őrködött a törvényhatóság által közvetített állami közigazgatás érdekei felett.
 Főispán jogai:
 Felügyeleti jogkör: amely a bíróságokon kívül minden állam és önkormányzat hatóságra
kiterjedt, úgy hogy a törvényhatóságokban a közigazgatást csak az ő beleegyezésével lehetett
intézni.
 Ellenőrzési jogkör: ellenőrizte a közigazgatás működését, a tisztviselők eljárást.
 Felterjesztési jogkör: ha bármilyen határozatot törvénybe vagy miniszteri rendeletbe ütközőnek
talált, elrendelhette a határozatnak a végrehajtás előtti felülvizsgálat végett történő felterjesztést.
 Felfüggesztési jogkör: a hanyag és vétkes tisztviselők ellen fegyelmi vizsgálatot rendelhetett el,
és felfüggeszthette hivatalából.
 Kivételes hatalom jogköre: a passzív ellenállással szembe kivételes hatalommal volt felruházva,
ha a törvényhatóság vagy első tisztségviselője megszegné vagy nem teljesítené törvényes
kötelezettségeit. Ilyenkor a minisztérium felhatalmazta őt, hogy a végrehajtást biztosítsa és ehhez
rendelkezzen bármennyi tisztviselővel. Ez ad hoc jogosítványa a főispánnak, tehát a kivételes
hatalom a rendelet végrehajtásával azonnal megszűnik.
 Garanciális panasz intézménye: 1907-től pedig a törvényhatóságok megkapták azt a jogot is,
hogy a törvénytelen rendeletek ellen panasszal fordulhattak a közigazgatási bírósághoz.
(1907:LX. tc.)
 Jelölési és kinevezési jogkör: ezzel is rendelkezett a fontosabb állásoknál (pl.: tisztújítás,
törvényhatósági tisztviselők, csendbiztos, levéltárnok stb.)
 Képviselőválasztások előkészítésének és hivatalok adományozásának jogkörével is rendelkezett.
T Ö R V ÉN Y HA TÓ SÁ GI B IZO TTSÁ G
A korábbi vármegyei közgyűlés helyébe lépett. Ez a legfontosabb döntéshozó testület a vármegyében.
Tagjai létszáma 120-600 fő között mozgott és átlagosan minden 500 lakosra egy tag jutott.
Az 1929. évi XXX. tc. a tagjainak számét leszállította 150-450 főre. A testület tagjainak felét 6 évre
választották és itt a választójogi cenzus magasabb volt, mint a képviselőválasztásoknál, a szavazást, pedig
nyíltan tették meg. A testület tagjainak másik fele virilis, azaz a megye területén legtöbb állami adót
fizetők közül került ki automatikusan, ezt nevezzük nyers virilizmusnak.
213
Az 1929: XXX. tc. változtat a törvényhatósági bizottság összetételén: Tagjai 2/5 részben lettek választva,
2/5 részben lettek virilisek, de itt már a virilis tagok az összes tagnak csak 2/5-ét adják és őket is a
szükséges létszámot megyékben háromszorosan, thjv-kben hatszorosan meghaladó számú virilis
választott meg listáról, ezt nevezzük puha virilizmusnak.1/5 részben pedig hivatalból lettek tagok.
Elnöke a főispán, hatásköre a törvényhatóság területét, szervezetét, gazdaságát érintő ügyekre terjed ki.
KÖ ZI GA Z GA TÁ S I BIZO TTSÁ G
Az 1876: VI. tc. szabályozta, a vármegyék legfontosabb szerve volt. A már kiépült szakigazgatási ágak és
a törvényhatósági tevékenység összehangolását végezte: felügyeletet és ellenőrzést gyakorolt az egész
közigazgatás felett. Hatásköre a közigazgatás összhangjának a megteremtéséből, fegyelmi ügyek és
fellebbviteli ügyek tárgyalásából állt.
Elnöke a főispán volt, tagjait fele részben vármegyei tisztviselők (ezek fele állami, másik fele
önkormányzati), másik fele részben törvényhatósági bizottság által választott személyek. A
törvényhatósági választójog szigorúbb volt az országos választójognál: helyben lakást és írni-olvasni
tudást feltételezett. E testület havonta ülésezett és elsősorban másodfokú, fellebbviteli jogköre volt
jelentős. 1929-ben feladatai nagyobb részét az alispán kapta meg, helyette operatív szervként a Kisgyűlést
hozták létre.
KIS GY Ű LÉ S
A kisgyűlés 1929-től kis létszámú, érdemi ügyintéző szervként működött. A Törvényhatósági Bizottság
kicsinyített mása. 16-24 tagja volt, kisebb részben hivatalból, nagyobb részben választott tagokból állt.
- Elnöke:
A főispán volt, akadályoztatása esetén az alispán.
- Hatásköre:
A költségvetésre, jelentősebb gazdasági ügyekre, politikai, levelezései, panaszjogi ügyekre és a
közgyűlés elé tartozó ügyek előkészítésére terjedt ki. Hatásköre kiszélesedett az 1933: XVI. tc. által.
A HOR THY-KORSZA KBAN A KÖZI GAZGA TÁS RENDEZÉS ÉRŐ L

A közigazgatás rendezéséről szóló 1929: XXX. tc. átalakította az önkormányzati testületeket.
Radikálisan csökkent a törvényhatósági bizottságok létszáma mind a vármegyék, mind a thjv.-k esetében.
Ezen bizottságok létszámának megállapítása már törvényben történt meg. A 1920: XXX. tc. változtatta
meg a virilizmus korábbi rendszerét is. A törvény biztosítani akarta a szakszerűség képviseletét. Ezen az
alapon lett tagja a testületnek a rendőrkapitány, a pénzügyigazgató, a tankerületi vezető. AZ 1929: XXX.
tc. szervezett képviseletet biztosított a vallásfelekezetek képviselőinek is. Rajtuk kívül az ügyvédi, orvosi,
közjegyzői és mérnöki kamarák is képviseltették maguk a törvényhatósági bizottságban. Ez a törvény
vezette be a Kisgyűlés intézményét, amely átvette a Közgyűlés hatáskörének egy részét. A szabályozás
célja a középszintű közigazgatás egyszerűsítése, gyorsabbá tétele volt. Először fogalmazódott meg, hogy
az ügyek többségét lehetőleg ott döntsék el, ahol azok keletkeztek. Ezzel párhuzamosan korlátozták a
fellebbezés és a felülvizsgálat lehetőségét. A törvény – történelmünkben először – jogi, államtudományi
vagy közigazgatási végzettséghez kötötte a fogalmazói állás elnyerését. Bevezette a gyakorlati
közigazgatási vizsgát is.
214
XLII. TÉTEL
A TÖRVÉNYHATÓSÁGOKA DUALIZMUSBAN ÉS A HORTHY-KORSZAKBAN
A KÖ ZSÉ G EKR Ő L Á LTA LÁ BA N

A község, mint a legalsóbb fokú szerve, e területen az államcélok és ezen belül a közösségi célok
megvalósítása érdekében hatósági jogkört gyakorolt. Saját lakosságával szemben tehát az államhatalmat
jelenítette meg helyi szinten, az állammal szemben azonban viszonylagos önállóságot élvező egységet
képezett. A községek a területükön élő emberekkel közvetlen kapcsolatban álltak, vagyis helyhatóságot
képeztek. A közigazgatás felső és középső szervei csak rajtuk keresztül tudtak az állampolgárokkal
érintkezni. A község kialakításához szükség volt a viszonylag nagyobb népességre, a sűrű és egymásra
ható együttélésre, valamint a kellő gazdasági erőre. Az olyan kisebb települések, mint például a tanyák,
puszták nem alkottak községet.
A községek vonatkozásában 1848 előtt a gazdasági szempont volt a meghatározó. Az első községi
törvény (1871: XVIII. tc.) alapján a hatósági jogkör is előtérbe került. A községek jelentőségét még azzal
is növelték, hogy a törvénnyel minden területet valamelyik községhez soroltak. A választókerületek,
törvényhatóságok, közigazgatási, törvénykezési, pénzügyi és szakigazgatási szervek illetékességi területét
is a községek alapján határozták meg. A szavazás a nagyvárosok titkos voksával szemben, a községekben
és a rendezett tanáccsal bíró városokban, egyéni kerületekben, nyíltan történt
- A községek hatásköre
A község hatásköre jelentőségének és súlyának megfelelően alakult. Önállóan intézhette saját
belügyeit vagyis önkormányzati jogkört gyakorolhatott. Saját belügyeiben szabályrendeleteket
alkothatott (statútum), vagyona felett rendelkezhetett (önálló jogi személy), községi adót szedhetett és
vethetett ki, gondoskodott a község infrastruktúrájáról, oktatási, kulturális intézményeiről.
Gondoskodott a községi lakosság hatósági támogatásáról is. Nem terjedtek ki a községre a
törvényhatóságok ún. politikai jogai. A községi feladatokat a közvetlenül törvényhatósági jogú város
látta el. Így a községi ügyekben első- és másodfokon a törvényhatósági jogú város járt el, másod- ill.
harmadfokon pedig a vármegye.
- Községek típusai:
 nagyközség
 kisközség
A község gyűjtőfogalom alá a nagy- és kisközségek és a rendezett tanácsú városok (megyei városok)
tartoztak. A kisközségek a törvénnyel rájuk ruházott teendőket, korlátozott anyagi erejük miatt, saját
erejükből teljesíteni nem voltak képesek, ezért más községekkel szövetkeztek. Összefogva állítottak fel
körjegyzőségeket, de önálló-képviselőtestületük volt. A nagyközség a törvény által ráruházott
teendőket egyedül is képes volt ellátni. A kis- és nagyközségek, melyek helyhatóságot gyakoroltak,
egyaránt valamely járás hatáskörébe tartoztak és felügyeleti hatóságuk a járási főszolgabíró volt. A
főszolgabíró volt a községi közigazgatási ügyekben az elsőfokú közigazgatási hatóság és a kihágási
bíró is.
A rendezett tanácsú város a járással volt egyenrangú, ezért részben megegyezett vele a hatásköre, és
közvetlenül rendelté alá a vármegyének. A régi mezővárosoknak, ill. azoknak a szabd királyi
városoknak lett a jogutódja, amelyeknek a gazdasági ereje nem volt elegendő ara, hogy önálló
törvényhatóságot alkossanak. A rendezett tanácsú város elöljárósága a kibővített városi tanácsból állt.
A városi tanácsot polgármester, jegyző, a főügyész és a városi orvos alkotta. 1929: XXX. tc.
megszüntette a tanács intézményét és annak feladatait a polgármester hatáskörébe utalta. Ezzel a nevét
is meg kellett változtatni. Mivel közvetlen a megyének voltak alárendelve, ezért megyei városok lettek.
- A községekhez tartozó tanyasi települések
Magyarországon a tanyasi települési típus a török hódoltság korának pusztításai nyomán alakult ki, de
csak múlt század közepétől, a jobbágyfelszabadítás után vált állandó települési formává. A Dunántúlon
a községi (zárt), az Alföld közepén a tanyai (szétszórt) települések lettek a jellemzőek.
215
A tanya gazdasági épületekkel ellátott földbirtokot jelent, amely valamely község határához tartozott.
A tanyai életforma, a nagy távolságok, rossz minőségű utak nehézséget okozott a tanyasi lakosság
oktatási, művelődési, vallási, egészségügyi, és közlekedési igényeinek kielégítése szempontjából. A
tanyák közigazgatási helyzetének javítása érdekében 1927-ben belügyminiszter tanácskozásra hívta
össze a tanyakérdés legjobb szakértőit. A belügyminiszter feladatává tette minden törvényhatóságnak,
városnak és községnek, hogy a helyi viszonyok ismeretében hozzák közelebb a közigazgatást a tanyai
lakossághoz. Ez szervezeti változással történhetett, az igazgatási beosztás területi megváltoztatásával,
valamint tisztviselői kirendeltség szervezésével. Javasolta a belügyminiszter, hogy a törvényhatóságok
a tanyákat érintő rendelkezések előkészítésére tanyabizottságokat alakítsanak. A körrendeletnek sajnos
nem volt sok gyakorlati eredménye.17 évvel később már törvényi szabályozással kísérelték meg a
tanyakérdés megoldását (1944: II. tc.). A sűrűbb tanyai településeken állandó kirendeltségeket kellett
létesíteni.
216
XLIII. TÉTEL
A II. NÉPKÖZTÁRSASÁG SZERVEZETE ÉS
MŰKÖDÉSE AZ 1949-ES ALKOTMÁNY SZERINT
Az 1936-os szovjet alkotmány mintájára készült 1949. XX. Törvény egyik legfontosabb vonása, hogy
hatalom egységének elvét vallotta, ahol a törvényhozás elsődlegességét deklarálta, s a többi állami szerv
között csak a munkamegosztás miatt alakult ki valamiféle tagozódás.
ORSZÁGGYŰ LÉS
Az országgyűlés hatásköre a ’49-es alkotménnyal megváltozott és szerepe is módosult. Bár az
országgyűlés a legfőbb népképviseletei szervként, így a szuverenitás letéteményeseként volt deklarálva,
mégis elvesztette súlyát, jelentőségét.
- Működésének jellemzői:
 Évi 2-3
 Az ülésszakasz hossza évente átlagosan 8.5 nap lett
 Az országgyűlés működésének célja a pártirányítás legitimálása volt
 Az interpelláció teljesen hiányzott
- Képviselők:
 A képviselők kiválasztása a pártérdekeknek és a politikai szempontoknak megfelelően történt,
 A lakosság foglalkozási és származási összetételét kellett reprezentálniuk.
- Hatáskör:
 Az alkotmány megállapítása és módosítása
 Törvényalkotás (a tvr.-ek miatt nem jelntős)
 Kormányprogram megvitatása
 Népgadzasági és költségvetési törvény megalkotása ( de nincs parlamenti ellenőrzés,
Számvevőszék)
 A NET megválasztása
 Az országgyűlés házszabályának megalkotása
 Szabályozó hatáskörébe vonhatott bármilyen kérdést.
- Tisztviselők:
 Elnök
 2 alelnök
 6 jegyző
- Szervezet:
 állandó bizottságok
 ideiglenes bizottságok
 mentelmi
 összeférhetetlenségi bizottság
 Országgyűlés irodája adminisztrációs ügyek
A NÉ KÖ Z TÁ R SA SÁ G E LN Ö K I T A N Á C SA
A ’49-es alkotmány szovjet mintára deklarálta egyfajta kollektív államfőként a Népköztársaság Elnöki
Tanácsát (NET) amelynek közjogi hagyományai nem voltak Magyarországon.
A NET önálló jogkörrel alig rendelkezett, azonban az országgyűlést helyettesítő jogköre szinte korlátlan
lett. Mivel az országgyűlés. Alig ülésezett a NET helyettesítő jogköre lett a főszabály.
Így az alkotmány módosításán kívül minden kérdésben jogszabályt alkothatott. Azonban ez a
formalitások miatt nem törvény volt, hanem ún. törvényerejű rendelet amellyel leegyszerűsödött a
jogalkotás, ugyanis ezzel nem kellett bevárni az országgyűlés, ülésszakaszát, így nyílvános vitákra sem
került sor, pusztán csak be kellett mutatni ezeket az országgyűlés. Következő ülésén. Törvényerejű
rendeletekkel törvényeket is módosíthattak.
217
- A NET- nek volt saját hatásköre is:

 Az országgyűlés. Napjának kitűzése
 Törvény hitelesítése és kihirdetése
 Népszavazás elrendelése (ennek azonban hiányoztak jogi keretei)
 Követek küldése, fogadása
 Kegyelmezési jogkör (elvileg csak egyéni kegyelem, de sor került közkegyelemre is tvr. keretében)
 Kinevezési hatáskör : államtitkárok, fontosabb állami alkalmazottak, fegyveres eről magasabb
rangú tisztjei esetében
 Kitüntetések, címek alapítása és adományozása
 A tanácsok alkotmányos felügyelete
 Az egyházi kinevezésekhez való hozzájárulás
 Diszpenzációs jog: a hivatásos bírák kinevezésekor a szükséges képesítés alóli felmentés
- Működés:
 Ügyrendjét a párt titkársága tárgyalta és állította össze
 Eleinte havi 1-2 ülés, majd később 3-4 alkalom
MIN I SZ TER TA N Á C S:
Az 1919-es alkotmány hatályba lépésével a Minisztertanács – bár az alkotmány a hatalom egységének
elvéből indult ki- mint az „államigazgatás legfelsőbb szerve” a Magyar Népköztársaság végrehajtó-
rendelkező tevékenységének közigazgatási csúcsszerve lett (kormány).
A kormány személyi összetétele szokásjogon alapult, jogszabály nem rendelekezett róla, sem arról, hogy
az országgyűlés. Mikor és mennyi időre választja meg a Minisztertanácsot. A személyi változásoknál a
NET döntött. A Minisztertanács munkáját az országgyűlés. Nem ellenőrizhette, a kormány csak a
pártvezeteésnek tartozott számadásal. A Minisztertanács rendeleteket és határozatokat alkotott.
- Szervezet:
 Elnök
 Elnökhelyettes
 Államminiszterek
 Minisztériumokat vezető miniszterek (15 minisztérium)
AZ Á LLA M HA TA LO M H E LY I SZ ER V EI: A T A N Á C SO K
A szovjet típusú államigazgatás nem ismerte el az önkormányzatiság jogát, így a korábban létező helyi
igazgatási szerveket, önkormányzatokat felszámolta és helyette kiépítette a tanácsrendszert. Ezzel az
államélet egyetlen központi irányítás alá került, hiszen a tanácsok egyik legfontosabb feladata a központi
akarat helyi érvényesítése volt.
A helyi szervek működését nem csak jogszabályok, hanem a párt utasításai is meghatározták. Ehhez az
állami szervezet az államigazgatás minden szintjén megkétszereződött, ugyanis az államigazgatási
szervek mellett kiépültek a megfelelő szintű pártszervek is, amelyek a politikai irányítást végezték.
A tanácsrendszer alapját az 1950.I. tv (első tanácstörvény) jelentette, amely alapján megszűntek az
önkormányzatok, és a községi tulajdont az állami tulajdon váltotta fel. A tanácstörvény szerint az
államhatalom helyi szervei a Budapest fővárosi, megyei, megyei jogú városi, városi kerületi és községi
tanácsok voltak.
A tanácsok egymásnak és a legfelsőbb államhatalmi szerveknek is alárendeltjei voltak.
A helyi tanácsoknak a végrehajtó és intézkedő szervei a végrehajtó bizottságok (VB) voltak, amelyeknek
a tagjait a helyi tanácsoknak és felsőbb tanácsok végrehajtó bizottságainak.
A helyi tanácsoknak hivatali szervei is voltak, amelyek szakigazgatási ágak szerint osztályokban
szerveződtek.
218
A hatalom koncentrációját testesíti meg a tanácstörvény azon rendelkezése, amely szerint a helyi tanácsok
felett a felügyeletet és az ellenőrzést a NET, a minisztertanács és a felsőbb helyi tanácsok gyakorolják. A
helyi VB-ok felett pedig a minisztertanács az egyes miniszterek és a felsőbb VB-ok.
A Népköztársaság elnöki Tanácsa, illetőleg a minisztertanács megsemmisítheti, illetőleg
megváltoztathatja a helyi tanácsok minden olyan szabályrendelet, határozatát vagy intézkedését, amely az
Alkotmányba ütközik, vagy sérti a dolgozó nép érdekeit.
A felsőbb helyi tanácsok az alájuk tartozó tanácsoknak minden olyan rendeletét, határozatát vagy
intézkedést, amely az Alkotmányba vagy alkotmányosan hozott jogszabályba ütközik megsemmisíthetik,
illetőleg megváltoztathatják.
A felsőbb végrehajtó-bizottság megsemmisítheti, illetőleg megváltoztathatja az alsóbb végrehajtó-
bizottság minden olyan intézkedését, amely az Alkotmányba vagy alkotmányosan hozott jogszabályba
ütközik.
Ezek a rendelkezések jelentették a demokratikus centralizmus megvalósulását a tanácsrendszerben.
A tanácsrendszer 1990-es megszűnéséig számos reform esett át, melyet a következő törvények jeleznek:
- 1945.X. tv. A tanácsokról (második tanácstörvény). Az új szabályozás az előzővel szemben kiemelte a

tanács, mint választott államhatalmi szerv szerepét, a tanácsi testület elsődlegességét. Megszüntette a
VB általános helyettesítő jogkörét, a tanácstestület tagjaiból állandó bizottságokat hozott létre,
jogkörüket kibővítve szélesebb társadalmi bázisra támaszkodhattak. Kimondta, hogy államhatalmi
szervet csak felsőbb államhivatali szervet csak felsőbb államhatalmi szervek irányíthatnak. A megyei
tanács eszerint az Országgyűlés és az Elnöki Tanács irányítása alatt állt. A VB, mint általános
hatáskörű államigazgatási szerv a Minisztertanácsnak alárendelve működöt. A tanács ugyanakkor
utasíthatta a VB-t, így e testület kettős alárendeltségben működött. A második tanácstörvény azáltal
biztosította a VB-k általános irányító szerepét, hogy a nekik alárendelt, de kettős alárendeltségi
viszonyban álló szakigazgatási szerveknek önálló hatósági jogkört adott. ( Az első tanácstörvény
szerint csak a VB-nek volt hatósági jogköre, a szakigazgatási szervek ilyen funkciójukban a testület
nevében jártak el.)
- 1971.I. tv. A tanácsokról (3. tanácstörvény) újraszabályozta a tanácsok jogállását, szerepét és a tanácsi
szervezet hatáskörét. Az előzőekhez képest a legjelentősebb változás a tanácsok jellegének
meghatározásában történt. Eszerint a tanácsok a nép hatalmát megvalósító szocialista államnak a
demokratikus centralizmus alapján működő népképviseleti-önkormányzati és államigazgatási szervei.
Ez a változtatás azt jelentette, hogy a tanácsok munkájában a korábbinál jóval nagyobb szerepet kellett
kapnia az önkormányzati jellegnek, amely a tanácsok növekvő önállóságát és öntevékenységét célozta.
Ez természetesen azzal járt együtt, hogy a helyi igényeket figyelembe vevő tanácstestületi döntésekhez
a szükséges gazdasági eszközöket zs biztosítani kellett. Ezért a tanácsok szabadabb kezet kaptak a
tervezésben, az anyagi eszközök felhasználásában.
- 1985.IV. amely,m a harmadik tanácstörvényt módosította, továbblépést jelent a tanácsok
tevékenységének szabályozásában, a helyi tanács felelősségét és a döntési jogosultságát a lakosság
érdekeinek képviseletét hangsúlyozva.
BÍRÓSÁGI SZERVEZET
- Legfelsőbb Bíróság,
- Megyei Bíróságok,
- Járásbíróságok
ÜGY É SZ I SZ ER V EZ E T:
Szovjet mintára a törvényesség legfőbb őre lett, 1953-tól önálló ügyészi szervezet épült ki,tehát már nem
az igazságügyi miniszternek volt alárendelve:Legfőbb Ügyészség, Megyei Ügyészségek, Ügyészségek.
219
XLIV. TÉTEL
A JOGFORRÁSOK 1848 ELŐTT
A JO GFORRÁS:
A jogélet azon jelenségeit foglalja magában, amelyben a jogszabály léte,azaz valamely életviszony
rendezettsége megtestesül. A jogforrás tehát a jogélet megnyilatkozása, azaz valamely életviszony
felfogására, megítélésére vonatkozó meggyőződés külső megjelenése formája. (Kolosváry Bálint)
- Jogforrásként értelmezhető:
 maga az állam, mint minden jog forrása
 minden olyan tény, amelyhez szubjektív jog szerzése fűződik
 amiből megismerhetjük a jogot pl.: okiratok, jogszabályok
- A jogforrásokat többféleképpen csoportosíthatjuk:

 Anyagi: amelyek a jogot származtatják pl.: országgyűlés, kormány
 Alaki: a már keletkezett fennálló jogi norma pl.: törvény, rendelet
 Belső: az a hatalom, amely a jogot alkotja pl.: király, országgyűlés
 Külső: a jogi norma megjelenési formája pl.: törvény
 Írott: amelyeket írásban megszövegeztek és szabályszerűen kihirdettek pl.: alkotmány, törvény,
rendelet
 Íratlan: a létrejötte nincs meghatározott formákhoz kötve, a jogalkotó akarata hallgatólagosan jut
kifejezésre pl.: szokásjog
 Országos jellegű: egész ország területén érvényesül pl.: alkotmány, törvény
 Helyi jellegű (partikuláris): az országnak csak egy részére terjed ki pl.: statútum
 Általános (generális): egy adott országban mindenkire kiterjedő hatállyal érvényes pl.: alkotmány
 Különleges (speciális): az adott országban élő emberek csak egy részére terjed ki pl.:
önkormányzati rendelet, statútum
A MAGYAR TÖRTÉNETI JOGFORRÁSOK:

- Szokásjog: A XIX. század közepéig a legmeghatározóbb jogforrás Magyarországon. Alapja a szokás,
amely valamely cselekvés közmegegyezésen alapuló, következetes gyakorlása egy csoporton belül.
Mivel nincs szankciója, ezért ez nem valódi jogforrás. Szokásjoggá a rendszeres ismétlődés miatt
bekövetkező kötelező ereje teszi.
A szokásjognak két nagy csoportja van: a népi és a bírói. Népi eredetű szokásjogról akkor beszélünk,
ha egy adott közösségen belül jöttek létre,és ott általános meggyőződéssé váltak,majd utóbb ezeket a
bírói gyakorlat is átvette,és megsértését szankcióval sújtotta. A bírósági gyakorlat által kialakított
szokásjog a felmerülő hasonló esetekben hozott azonos ítéletek révén alakult ki.
A szokásjog jellemzői: közhatalmilag kikényszeríthető (szankcionálható), valódi jogforrás, spontán
jogalkotás eredménye. Latin elnevezése a ius consuetudinarium=consuetudo.
Werbőczy kritériumai a szokásjoggal szemben, ami megkülönbözteti a szokástól:
 okszerű: racionális, a közjót szolgálja
 tartós: min.10 év
 ismétlődő: időben gyakran előfordul
A szokásjog szerepe/ereje Werbőczy szerint:
 törvény magyarázó: ha a tv kétséges, ellentmondásos
 törvénypótló: ha nincs tv, akkor szokásjogot kell alkalmazni
 törvényrontó: ha a tv a szokásjognak ellentmond, a szokásjogot kell alkalmazni
Szokásjogi gyűjtemények:
220
 Tripartitum,
 Négyeskönyv,
 Planum Tabulare,
 ITSZ
- Lex-törvény: az állami akarat legmagasabb rendű megnyilvánulása. A patrimoniális monarchia idején a
király adja ki saját akaratából, saját jogkörében, általában csak életében kötelező erejű. Első királyaink
idején a legfőbb tv alkotó az uralkodó, aki a tv hozási munkálatokba 1298:XXIII. tc-vel a királyi
tanács tagjait is bevonta. Később a rendi dualizmust érvényre juttató országos képviseleti szerv
legfontosabb döntésévé vált. A polgári korszakban a legmegingathatatlanabb tekintélyű norma: olyan
egyetemes és általános érvényű jogforrás, amely a jogélet bármely viszonyára vonatkozhat és az
ország valamennyi állampolgárára kiterjed.
- Decretum-királyi rendelet:a patrimoniláis monarchia idején a tv-hez hasonlóan a király adja ki saját
akaratából saját jogán,így akkor még azonosnak tekinthetők. Ezek elsősorban büntetőjogi,valamint az
ítélkezésre szóló rendelkezéseket tartalmaztak. Az egy alkalommal hozott tv-ket az uralkodó
dekrétumba foglalta és pecsétjével látta el.
A rendi korszakban megmarad,mint király által kiadott jogforrás. Tárgya nem lehetett tv-hozásbeli.
Ekkor a lex és a decretum elváltak,és hierarchikus viszonyba kerültek egymással. A rendelet a tv-vel
nem ütközhetett.
- Pátens-nyílt parancs: az abszolutizmus és a neoabszolutizmus idejére jellemző jogforrás. A pátens tv
hozási tárgyban kiadott királyi rendelet,így a lex és a decretum közötti jogforrás,melynek kiadásának
célja rendek megkerülése volt. Kibocsátása sérti az alkotmányos berendezkedést, ezért II. Lipót
megígérte,hogy nem kormányozza pátenssel az országot (1791:XII.tc). Mária Terézia és II.J ózsef
nagy számban adtak ki pátenseket,de a szabadságharc leverése után Ferenc József is :februári pátens.
- Statútum-helyi szabályrendelet: önkormányzatok jogforrása, melyek rendelkeztek statútum alkotási
joggal, ius statuendi-vel. Ez csak az adott területen hatályos, helyi viszonyokat szabályoz,és nem
ellenkezhet az országos joggal(törvénnyel és szokásjoggal). Az önkormányzat saját szerve bocsájtja ki:
a nemesi vármegyében a közgyűlés, szabad királyi városban pedig a városi tanács.
- Privilégium-kiváltság: király által kiadott jogosítvány, a középkor jellemző jogforrása. Két fajtája van:
az egyéni (különös-privilegium speciale pl.: birtokadomány, címer, pallosjog), és a kollektív
(általános-privilegium generale pl: szabad királyi város, egyházi kiváltságok). Tartalmazza a „salvo
iure alieno” záradékot: mások jogának tiszteletben tartása mellett, tehát nem mondhat ellent a
törvénynek, vagy más privilégiumnak.
Érvényességi feltételei: törvényesen megkoronázott király adja ki; más jogaival ne ellenkezzen;
nagyobb királyi pecsét legyen rajta;1 éven belül hirdessék ki;minden úgy legyen,ahogy a király előtt
elhangzik.
Megszűnik, ha: a király visszavonja; személyes kiváltság eseten a személy halálával; ha a jogot nem
gyakorolják; ha lemondanak a jogról; kiderül, hogy érvényesen nem lehetett volna kiadni;ha nem
hirdetik ki 1 éven belül;ha a királyi bíróságok többször ellene ítéltek.
A PRIVILÉGIUM, A STA TÚ TU M ÉS A PÁ N TEN S E K JELLEMZŐI A RENDI

MAGYARORSZÁGON:
- A privilégium (kiváltság) egy speciális valamiféle kedvezményt biztosító jogforrás. Fajtáit tekintve
beszélhetünk egyéni kiváltáságról (privilegium speciale), mint a birtokadomány, nemesség, címer,
pallosjog, révjog stb., illetve kollektív kiváltságról (privilegium generale) pl. a szabad királyi városoké,
a Diploma Andrearum, amely az erdélyi szászok kiváltáságait rögzítette, vagy más, különböző egyházi
kiváltságok stb.,
Ahhoz, hogy a kiváltság biztosítsa a benne foglalt jogokat, azaz, hogy érvényes legyen, bizonyos
feltételeknek teljesülni kell. Ezek az érvényességi kellékek. Meghatározott esetekben a kiváltság
megszűnhet:
221
 a király visszavonja
 személyes kiváltság- a személy meghal
 nem gyakorolja jogát
 lemond róla
 kiderül, hogy érvényesen nem lehetett volna kiadni
 nem hirdetik ki egy éven belül
 a királyi bíróságok többször ellene ítélnek
Formája: oklevél, amely a benne foglaltakat hitelesen bizonyítja. Ez eredeti és hiteles másolatban is
kiállítható, hitelességét a pecsét bizonyítja (függőpecsét, amely révén azonnal végrehajtó a
rendelkezés). Szerkezetét tekintve a kiváltságlevél áll egy bevezetésből (fohász, kibocsátó neve és
címei, címzett, üdvözlés), amit az érdemi rész követ (kibocsátás ténye, oka, rendelkező rész: jogi
ügylet meghatározása, záróformulák a szankciókkal), végül aláírások, keltezés (két dátum: kibocsátás,
foganatosítás).
- Statútum (helyi szabályrendelet): rendi időszakban ismert szabályozás, amely helyi viszonyokat
rendez. A statútum az önkormányzatok jogforrása, amelyek rendelkeznek az ún. statútumalkotási
joggal (ius statuendi). Ilyen önkormányzatnak tekinthető a rendi korban a nemesi vármegye és a
szabadkirályi város, amelynek saját szerve (vármegyei közgyűlés, városi tanács) bocsátja ki ezt a
jogforrást. A statútum csak az adott területen hatályos s kizárólag helyi viszonyokat szabályoz. Nem
ellenkezhet az országos joggal.
- Pátens (nyílt parancs/nyílt rendelet): A törvény és a királyi rendelet mellett a rendi időszak második
periódusában, a Habsburg abszolutizmus idején egy újabb típusú jogforrás jelenik meg. A törvény és a
királyi rendelet közé helyezhető.
A pátens elsősorban a felvilágosult uralkodóink (Mária Terézia, II. József) által gyakorta kiadott olyan
királyi rendelkezés volt, amelyben törvényhozási tárgyakat érintették (Carolina Resolutio, türelemi,
úrbéri rendelet, Ratio Educationis stb.,). Formája a decretumé, tartalma a lexé. Éppen ezért a pátens
alkalmas eszköz volt arra, hogy az azt alkalmazó uralkodó, a rendek hozzájárulása nélkül, azok
megkerülésével fontos kérdésekben alkosson jogszabály önkényesen. Miután II. József (kizárólag)
pátensekkel kormányozta az országot, utóda, II. Lipót által összehívott országgyűlésen törvényt
alkottak arról,hogy „ pántensek kiadása csupán azon esetre tartatván fönn, midőn a törvénnyel
egyébként megegyező dolgokban, a kellő eredménnyel való kihirdetés egyedül ez úton lenne
eszközölhető” (1790/91: XII. tc). Pátensekkel ismét találkozunk az 1848/49-es szabadságharc leverését
követő neoabszolutizmus időszakában.
222
XLV. TÉTEL
A JOGFORRÁSOK 1848 ELŐTT
1848 tavaszán az utolsó rendi gyűlés a feudális jogintézményeket megszüntető, polgári korszak
szervezetének és működésének alapjait megteremtő és az egyes szabadságjogokat biztosító törvényeket
alkotott.
AZ Á PR I LIS I TÖ R V ÉN Y E K:
- Átfogó szabályozása a következő területeket ölelte fel:
- a független felelős magyar minisztérium felállításáról (1848:4. tc.),
- a népképviseletről az országgyűlés évenkénti tartásáról (1848:5. tc.),
- Partium visszacsatolásáról (1848:6. tc.),
- a Magyarország és Erdély uniójáról (1848:7. tc.),
- a közteherviselésről (1848:8. tc.),
- az úrbéri szolgáltatások megszüntetéséről (1848:9. tc.),
- a legelők elkülönüléséről és a fizásról (1848: 10. tc.),
- az úriszék eltörlése (1848:11. tc.),
- a papi tized megszüntetéséről (1848:13. tc.),
- az ősiség eltörlése (1848:15. tc.),
- a megyei hatóság ideiglenes gyakorlásáról (1848: 16. tc.),
- a megyei választásokról (1848: 17. tc.),
- a sajtószabadságról (148:18. tc.),
- a tanszabadságról (1848:19. tc.),
- a vallásszabadságról (1848: 20. tc.),
- a nemzeti őrseregről (1848: 22. tc.),
- a szabad királyi városokról (1848: 23. tc.),
- a községi választásokról (1848: 24. tc.)
szóló törvények.
1848 előtt törvényt kezdeményezhetett a király, 1848 után pedig a proponálás oly módon illette a királyt,
hogy e jogát a minisztérium, illetve egyes miniszterek által gyakorolta. A törvény elengedhetetlen
érvényességi kelléke volt annak kihirdetése. 1848:4. tc., kimondta,hogy az uralkodó az országgyűlés
ülésein a törvényeket külön-külön szentesítse, valamit lehetőséget adott azok külön-külön kihirdetésére is.
Rendelet: 1848-ban a független felelős magyar minisztérium felállításával megkezdődött a törvények
végrehajtására szolgáló miniszteri rendeletek kiadása. Találunk törvényt helyettesítő és törvényt pótló
vagy kiegészítő, továbbá szükségrendeleteket (a törvényben vagy országos szokásjogban biztosított
jogállapottal szembehelyezkedő kormányrendelet, amelynek célja az volt, hogy a törvény bizonyos
időben, bizonyos helyeken vagy bizonyos esetben a rendkívüli körülményekre tekintettel ne kerüljön
alkalmazásra.)
A N EO A BS ZO LU TIZM U S J O GFO R R Á SA I
- A neoabszolutizmus időszaka:
Az 1849-es katonai vereséget követően, a megtorlás éveiben Magyarország közjogi helyzete, így
igazgatása is megváltozott. Ebben az időszakban Magyarország önálló államisága hiányzik, az
összbirodalom része. Alapvetően határozta meg Magyarország és a Habsburgok viszonyát az a
császári udvar által megfogalmazott és hosszú években hangoztatott teória, amely értelmében
Magyarország az 1848-as forradalommal és az azt követő jogellenes zendüléssel, különösen pedig a
223
Függetlenségi Nyilatkozattal (Debrecen, 1849. április 14.) eljátszotta szerzett jogát az önrendelkezésre
s az önálló alkotmányra. Ez az ún. jogeljátszás elmélete.
A csaknem két évtizedig tartó neoabszolutizmus sajátos államberendezkedése négy közjogi
dokumentumból ismerhető meg.
 Olmützi alkotmány:
1849. április 4-én adták ki az olmützi alkotmányt. Nem ismerte el a korábbi magyar központi és
helyi szerveket, az országot pedig területi egységre osztotta, s azokat az összbirodalom egy-egy
tartományaként kezelte. Egy birodalmi oktrojált alkotmány, a centralizált egységállam ideálját
valósítja meg.
Igazgatás:- a Magyar Korona Országait tartományként kezeli, a magát Magyarországot öt kerületre
osztja (Pest, Sopron, Pozsony, Kassa, Nagyvárad). Budán, a központban a Helytartóság működik
(élén Albrect főherceg, mint főkormányzó, kezében egyesül a polgári és a katonai igazgatás)
 a kerületek központjaiban az uralkodó által kinevezett főispánok
 A kerületeken belül megyék voltak, élükön megyefőnökökkel, illetve járások szolgabírákkal
 A tisztségviselők nagy része idegen származású volt (osztrák, cseh)
 A szerveket Bécsből irányították
 Magyar válasz: Függetlenségi Nyilatkozat
 Sylvesterpatent:
A bécsi politika sokallta az olmützi alkotmányi engedélyeit, ezért 1851. december 31-én a császár
kiadta a Sylverterpatentet.
 Visszavonja az olmützi alkotmányt és nyílt abszolutizmust vezet be, idegenekből álló
bürokráciát és rendőrállamot (1850-től államrendőrség működik).
 A magyar szervek nem működnek.
 A Hétszemélyes táblát éthelyezik Bécsbe.
 A német a hivatalos nyelv.
 Októberi Diploma:
 1860. október 20-án adták ki.
 föderalisztikus elemeket centralista megoldásokkal ötvöz.
 a birodalom részeinek, így Magyarországnak is bizonyos fokú autonómiát enged:
◦ Deklarálta, hogy törvények csak a tartománygyűlések hozzájárulásával születhetnek.
◦ Magyar országgyűlés, dikasztériumok és megyei szervek visszaállítása 1847-es
állapotunkban.
◦ Magyar a hivatalos nyelv
 változik a Birodalmi Tanács hatásköre: Egészen 1860ig csupán véleményadó, tanácsadó funkció.
Ez a jelképes szerep megváltozott, a császár élethossziglan kinevezett tagokkal és 38 rendkívüli
tanácsossal erősítette meg.
A testület feladata lett:
 a költségvetés
 a zárszámadás elfogadása,
 az államkölcsönök felvételének jóváhagyása s a kormány jelentősebb intézkedésinek
megtárgyalása.
A tanácsnak önálló kezdeményezési joga nem volt, üléseit csak a császár hívta össze.
 korábbi tanácsadói funkcióját törvényhozási funkcióval cserélhette fel. (1861.)
 Februári pátens:
 1861. február 26-án adták ki, nyílt császári parancs
 abszolutikus fordulat
 a monarchia egy államszövetség, de centralizált állam
 kétkamarás központi parlamentet hoz létre a Birodalmi Tanács átalakításával.
224
JO G FO R R Á SO K A D U A LIZM U S BA N :
- Törvény: A dualizmus korának jogforrásai között a törvény foglalta el az első helyet. A polgári
korszak liberális szakasza az állami élet legfontosabb kérdéseit a törvényhozás útján igyekezett
szabályozni, s a törvényhozás, az országgyűlés munkája legalább formálisan függetlenségét biztosított
a külön magyar állami szervek számára. A két állam közötti közös ügyeket a delegációkban tárgyalták
meg, a megegyezést azonban önállóan törvénybe foglalva mindegyik állam saját törvényhozása elé
terjesztette.
A dualizmus idején törvénynek azt az írott jogszabályt nevezték „melyet a törvényesen egybegyűlt
országgyűlés a törvényes formák megtartása mellett alkotott, s a koronás király által szentesítve,
királyi pecséttel ellátva és kellő módon kihirdetve lett.” Ezeket az egyes momentumokat a kor
közjogászai olyan fontosnak tekintették, hogy azt vallották, egyiknek vagy másiknak elmaradása a
javaslat törvénnyé válását akadályozza.
A törvénykezdeményezés joga a királyt és bármelyik képviselőt is megillette. A király a kormány útján
kezdeményezett, s a kormány a király előzetes engedélyével terjesztette be az országgyűlésen a
törvényjavaslatot.
A törvényszöveg megállapítását az országgyűlés két háza végezte a két ház között szokásos
üzenetváltás útján, s a két ház által megállapított szöveget terjesztették ki a király elé szentesítés
végett. A szentesítés joga a királyé volt. A szentesítés után ugyancsak a király joga volt a kihirdetés,
mely 1881-től kezdve az Országos Törvénytárban történt a miniszterelnök ellenjegyzése mellett. A
törvénynek az Országos Törvénytárban közzétett szövegét tekintették közhitelességűnek.
1867-ig szokás volt az egyik országgyűlésen hozott törvényeket együttesen terjeszteni a király elé, s ő
azokat együttesen szentesítette és hirdette ki. Ettől kezdve minden törvénycikket külön-külön
szentesítettek és külön-külön hirdettek ki. A törvények szentesítése is magyar nyelven történt, a
Horvát- Szlavónországra is érvényes törvényeket a kiegyezés után a magyar nyelv mellett horvát
nyelven is szentesítették.
A dualizmus korában sem készült alkotmány. A kiegyezési törvények, a horvát-magyar kiegyezést
tárgyaló törvények csak részei az alkotmánynak, alkotmányjogi tárgyú törvények, egységes
alkotmánytörvény, írott alkotmány nem készült. Ezért nevezték a magyar alkotmányt, mely számos
törvényből, szokásjogi szabályból állt, történeti alkotmánynak. Találkozunk azonban a dualizmus
korában is sarkalatos törvény elnevezéssel. Ezzel az elnevezéssel illették a legfontosabb, az állam
kormányformáját, az ország függetlenségét, a szabadságjogokat biztosító, az alkotmánybiztosítékokat
magukban foglaló törvényeket.
A törvényhozási tárgyak, vagyis az a kör, amelynek szabályozása a törvényhozás jogkörébe tartozott, a
dualizmus idejében sem volt külön törvényben megállapítva. Évszázados gyakorlat alakította ki ezt a
kört, egyes törvényekben is találunk olyan rendelkezéseket, hogy a kérdés szabályozása a
törvényhozásnak van fenntartva. Ilyenek voltak az alkotmányjogi szabályok, a magánjog, büntetőjog
és az eljárási jogok szabályozása.
- Rendeletek: A törvény, mint legfontosabb jogforrás mellett a dualizmus idején mindinkább előtérbe
léptek a rendeletek, sőt az első világháborút közvetlenül megelőző időben már mindjobban
konkurálnak a törvénnyel. Rendeletet kibocsáthatott a király, a kormány és az egyes miniszterek.
A király rendeletalkotási joga igen szűk körre terjedt ki. Míg a feudális korban a királyi rendelet
gyakran a törvény helyett is érvényesült, s a pátensekkel való kormányzás folyt az abszolutizmus alatt,
a kiegyezés után a király rendeleti úton szabályozott, azt csak a miniszteri ellenjegyzéssel bocsáthatta
ki.
A kormányrendeletek lépnek mindjobban előtérbe a dualizmus korában. Különösen az első
világháború idején válnak általánossá a kormányrendeletek. Ennek jogi alapot a 1912: 63 tc. tc.-be
iktatott kivételes hatalom adott, amellyel a kormány az első világháború idején messzemenően élt.
225
A törvények és kormányrendeletek végrehajtásaképpen az egyes miniszterek is bocsátottak ki

rendelteket. Ezek voltak a miniszteri rendeletek. A miniszteri rendeletek magasabb jogforrással nem
ellenkezhettek. Két vagy több miniszter közösen is bocsáthatott ki miniszteri rendeltet, ha a rendelet
tárgya két vagy több miniszter jogkörébe tartozott. Gyakoriak voltak a minisztériumokban az
úgynevezett körrendeltek. Ezek nem mindig kerültek kihirdetésre, mert nem az állampolgárokhoz,
hanem az alárendelt hatóságokhoz szóltak, s belső utasításokat tartalmaztak.
- A törvényhatósági és községi szabályrendeletek:

Szabályrendeletet az úgynevezett helyi önkormányzatok alkothattak a hatáskörükbe tartozó
kérdésekben. Az adott korban ugyanis „szabályrendelet” elnevezés került a feudális kori statútum
helyébe. A modern államban gyakran történt, hogy valamely kérdést országosan magasabb jogforrás
rendezett, s ez a jogforrás a helyi önkormányzatok kötelességévé tette, hogy egyes részletkérdéseket,
amelyeknél a helyi szempontok voltak dominálók, a helyi önkormányzat maga szabályozza. Általános
szabály volt, hogy a szabályrendelet magasabb jogforrással nem ellenkezhet.
A szabályrendeletek a kibocsátó hatóság szerint lehettek törvényhatóságiak és községiek. A
törvényhatóságiak ismét: vármegyei és törvényhatósági jogú városi szabályrendeletek, ez utóbbiakhoz
sorolhatjuk Budapest székesfőváros szabályrendeleteit is. Községi szabályrendeleteket a rendezett
tanácsú városok, valamint a nagy-és kisközségek alkothattak.
- A szokásjogi döntvényalkotás:
Korszakunkban a szokásjog egyre jobban háttérbe szorult. A szokásjog valóban a feudális korszak
jogforrása volt, a modern polgár sokkal jobban szerette jogait törvényekben lefektetve látni, s a tételes
jogi szabályozással jobban biztosítottnak érezte magát. Mégis a szokásjognak jelentős területe maradt
a magánjogban. Ezt egyes vonatkozásban kikezdte ugyan a törvényi szabályozás, de magánjog legtöbb
területén megmaradt továbbra is a szokásjogi uralom. Sőt a bírói gyakorlaton keresztül tovább fejlődött
a szokásjog is.
A korabeli szokásjog egyesítését szolgálta felsőbíróságaink döntvényalkotási joga. Döntvények alatt a
felsőbb bíróságok olyan elvi jelentőségű határozatait értették, amelyek irányító hatást gyakoroltak az
alájuk rendelt bíróságok működésére. A Kúria elnöki tanács kiválogatta a konkrét polgári perekben
hozott ítéletekből azokat, amikben elvi állásfoglalás volt, és ezeket a Polgári Határozatok Tárában
közzétették. Ezek az elvi határozatok csak a Kúria tanácsait kötelezte, de természetesen hatottak a
többi bíróságra is. Ha a Kúria valamelyik tanácsa az elvi határozattól el akart térni, vagy úgy látta,
hogy a bíróságok valamely kérdésben ellentétes gyakorlatot folytatnak, vagy ha az igazságügy-
miniszter indítványozta, a Kúria 11 tagból álló jogegységi tanácsa jogegységi döntvényt hozott, amely
már az összes bíróságot kötelezte. Ha a jogegységi döntvényt módosítani akarták, hoztak teljes ülési
döntvényt, amely ugyancsak az összes bíróságra kötelező volt. Döntvényalkotási joga volt a
Közigazgatási Bíróságnak, a Hatásköri Bíróságnak, az ítélőtábláknak, és a legfelsőbb
honvédtörvényszéknek is.
226
II. féléves tételek
227
I. TÉTEL
AZ AKKUZATÓRIUS ÉS AZ INKVIZITÓRIUS ELJRÁS,
ÉS A KORAI PERJOG FŐBB JELLEMZŐI
E LJ Á R Á SJ O G:
Azon szabályok összessége, melyek biztosítják az anyagi jog szabályainak érvényesülését - szabályozzák
az eljárás menetét és biztosítják a szükséges állami kényszert. Az eljárásjog tehát az a forma, amelyben az
anyagi szabályok realizálódnak.
Alaki jog: szűkebb értelemben a peres eljárás, tágabb értelemben peres és nem peres eljárás (bírósági és
büntető végrehajtás) együttvéve. (Az anyagi és eljárásjogi normák együtt értelmezendők).
A perjog nem tartalmaz nemzeti sajátosságot, Európában nagyjából hasonló formák terjedtek el.
A peres eljárás az állam kialakulásához köthető. Államalapítás előtt nincs perjog, csak igazságtétel
(tekintélyes személy dönt a vitás ügyekben). Államalapítás után magán és állami igényérvényesítés
egyaránt van. Állami út igénybevétele esetén minden igényt büntetőeljárásként kezeltek. Nincs
felperes/alperes/vádlott stb., csak eljárást kezdeményező (actor) és eljárás alá vett (reus). Ez a korszak a
korai perjog, az Árpád-ház időszakára tehető.
- Actor/reus:
mindkét félre ugyanazok a feltételek érvényesek.
 csak szabad, törvényes korú személy (gyermek érdekében apa, nő helyett férje, jobbágy helyett
földesura, városi polgár helyett magistratusa jár el)
 életkor meghatározása szemrevételezéssel és kérdésekkel dől el (ha a bíró megállapítja, hogy a
személy elég érett, hogy törvényes korú legyen, akkor perelhet és perelhető, ellenkező esetben kell
képviselő, vagy ha alperes, akkor a törvényes kor betöltéséig el kell halasztani a pert)
 XIV. sz-tól nem lehetett actor/reus, aki súlyos bűncselekmény miatt lett elítélve, infamis
(jogképesség részleges elvesztése), egyházi átok/interdictum alatt áll.
- Bíró:
a korai perjogban nem feltétel a bírói jogban való jártasság, oka a bírói hatalom keletkezési módjaiban
keresendő. 1869:IV teszi kötelezővé.
- Egyéb perbeli szereplők:
 törvényes képviselő (pl. 12 év alattiak)
 procurator (meghatalmazott)
 egyház, kincstárak prókátora
 szószóló: nem ügyvéd, tanácsadó (magyar rendi sajátosság)
 poroszló: bíróságon kívüli eljárási cselekmények végzője
 hiteles helyi emberek
 tanúk
 avatkozó: ha a felperessel közös jogi érdeke volt, osztotta annak sorsát (pl. birtokperek)
 szavatos: az alperes esetleges pervesztéség átvállalta (tipikusan ingatlan adásvétele, cseréje,
ajándékozása esetén a szerződésben kikötött kötelezettség átvállalása - pl. kezesség)
AZ E LJ Á R Á S:
- Eljárás kezdete:
 felperes szóbeli panasztétele
 az eljárás a fél kérelmére indul (akkuzatórius jelleg)
 később az állami büntetőhatalom növekedésével és a közbűncselekmények megjelenésével lehetővé
válik a hivatalbóli perindítás (inkvizitórius jelleg)
- Idézés:
 ha az alperes nincs jelen, idézni kell (poroszló által, szóban, bírói pecsét felmutatásával - bíróság
előtti megjelenési kötelezettség)
228
 eredménytelen idézés: “megvetette a bíró pecsétjét”

 a pecsét nélküli idézés a zsinati törvényszékre jellemző
- Tárgyalás: feleletváltás.
 a felperes előadja a panaszát
 alperes nyilatkozata (litis pendentia)
 bizonyítás: szavahihetőség biztosítása
- Bizonyítási eszközök: főként eskü és istenítéletek.
 eskü: tényállás vagy tagadó nyilatkozat megerősítése Istenre hivatkozással
 eskütársak: nem a valóságot, hanem az eskütevő szavahihetőségét támasztják alá, értéke az
eskütársak számától függ
Eskü: formához kötött, Istenre való hivatkozás szerepel.
 evangélium, szent ereklye megérintése
 “Isten engem úgy segéljen!” elhangzása
 Magyarországon: Boldogságos Szűz Máriára való hivatkozás hangzik el
Eskü fajtái:
 tisztító eskü: büntetőperben a vádlott tisztázza magát
 főeskü: felperes eskütétele, ünnepélyes, az alperes fejére történő kézrátétellel
 földre tett eskü: birtokperekben eskütársakkal együtt mezítláb, öv nélkül, földre állva, egy darab
földet fej fölé emelve
Eskü értéke:
 eskütársak számától és társadalmi helyzetétől függ - az eskütárs teljes korú, becsületes, valamely
rendhez tartozó személy lehet
 száma: zászlósurak, főpapok = 10 márka, nemesek, papok = 1 márka, jobbágyok = 1 Ft
 pertárgy értéke: birtokberekben közbecsű, hatalmaskodási perben vérdíj összege, emberölésnél 100
eskütárs közül az ellenérdekű fél 47 szabadon választott személy esküjének értéke, nők sérelmére
pedig kétszer annyi eskütárs állítása
 Istenítéletek:
 alapja a középkori felfogás: Isten megsegíti az igaz embert (cél a szavahihetőség bizonyítása, nem a
történések reprodukálása)
 lebonyolításában az egyház fontos szerepet játszik
 pl. tüzesvaspróba, vízpróba, mérlegpróba, egyéb istenítéletek
 Perdöntő párbaj:
 rendhagyó istenítélet, az egyház nem támogatta
 elhatárolandó a nemzetségi vérbosszútól (Fehde)
 jogilag szabályozott keretek között döntik el a felek a vitát: aktív bírói szerep (időpont,
fegyvernem), első vérig/harcképtelenné válásig tart, király/nádor/országbíró/SZKV rendelheti el,
büntetőügyek eldöntése
 1486:XVIII korlátozza, 1492-ben Mátyás eltörli (de még előfordul)
 jelentősége: az állam büntetőhatalmát kiterjesztette a magánbosszúra: állami felügyelet, bírói
engedéllyel, szabályozott keretek között
- Tanúvallomás:
 másodlagos szerep
 alaki tanúbizonyítás: nem a valós történések közlése a cél, hanem a perben állító vagy tagadó fél
igazának megerősítése
 anyagi tanúbizonyítás: a tanú az általa észlelt tényekről ad hiteles tájékoztatást
Alaki tanúvallomás:
 a tanúkat a peres fél toborozta
 esküje megerősítő
 a tanúbizonyítás ereje a letett eskü erejében rejlett
 csak a tanúálló fél javára szolgáltak bizonyítékul
229
Anyagi tanúvallomás:
 bíró idézi
 esküje az állított tény valóságán alapul
- Ítélet:
 közbenszóló: a bizonyítás rendjéről történő döntés (kinek mit kell bizonyítania)
 végső: a per érdemi eldöntése. Nem a bírói mérlegelés eredménye, a bizonyítás formális. Írásba
foglalása a 15. sz.-tól általános. Fellebbezés nincs (de a SZKV esetén anya- és leányváros közt
jelenik meg először). A bíró ellen kifogást lehetett benyújtani az igazságszolgáltatás megtagadása
vagy elfogultság miatt. Ismert a perújíts intézménye királyi engedély esetén, ha új perdöntő
bizonyíték kerül elő.
 a per ítélet hiányában is lezárulhat, ha a peres felek megegyeznek
- Végrehajtás:
 kezdetben a pernyertes fél feladata (akkuzatórius jelleg), később a bíró köteles gondoskodni a
végrehajtásról
 1222:XXVIII szabályozza, de az asylum érvényesül
Eljárási rendszerek a peres eljárás szerkezetét és működését meghatározó elvek, továbba azok az
alapelvek, amelyek meghatározzák, hogy melyek az eljárás fő funkciói, illetve kit milyen jogok illetnek
meg az eljárás során. A magyar perjog az akkuzatórius (vádelvű) és az inkvizitórius (nyomozóelvű)
rendszer alapján fejlődött ki.
Akkuzatórius Inkvizitórius
Eljárás indítása magánkezdeményezés hivatalból
Működési elv szóbeli, nyilvános, formalizált írásbeli, titkos, formalizált
Jellege a felek a per urai a bíró a per ura
Alperes szerepe aktív (alanya az elj.-nak) passzív (tárgya az elj.-nak)
Bíró szerepe passzív aktív
Bizonyítás célja a fél szavahihetősége tényleges történés feltárása
Bizonyítási eszköz eskü/istenítélet beismerő-/tanúvallomás
Bizonyítékok mérlegelése kötött kötött
Ítélethozatal Isten hozza meg, a bíró a bíró hozza meg

közvetíti
Végrehajtás a pernyertes magánügye hivatalból
Jogorvoslat nincs fellebbezés lehetséges
A frank, germán előzményekből táplálkozó vádelvű eljárás főbb vonásai a következők:

- a bírósági eljárás vád alapján folyik és a bíróság csak arról dönthet, amiről a vád szól
- az eljárási főfunkciók egymástól elkülönülnek, más személyeket találunk a vád-védelem-ítélkezés
oldalán
- a vádlottat a vádlóval egyenlő jogok illetik meg
230
- vádlóként felléphet az érdeksérelmet szenvedett felperes, sértett, illetve “országellenes cselekmények”

esetén bármely állampolgár
- a bíró feladata nem az igazság keresése, hanem a felek indítványai felett való döntés - az akkuzatórius
perben formális bizonyítást végeznek, tehát nem a valóságban végbement cselekmények felderítése a
lényeg
- a bíró szerepe passzív, a per a felek között zajlik, eljárási cselekményeikkel ők alakítják a per menetét
- a per jellemzői: szóbeliség, közvetlenség, nyilvánosság, szigorú formaiságok betartása
- az eljárás nem hivatalból, hanem a felperes indítványa alapján indul
- nem különül el a polgári- és büntetőper
- érvényesül az ártatlanság vélelme
- virágkorát a XI-XIII. sz-ban élte
A patrimoniális korszak végén, az akkuzatórius eljárással párhuzamban megjelent az inkvizitórius,

nyomozóelvű eljárás is.
- az eljárási főfunkciók összeolvadnak, a vizsgáló összegyűjti a bizonyítékokat, a bíróság elé terjeszti
és részt vesz az ítélet meghozatalában - egy személyben nyomoz, vádol, de ha szükséges, véd is
- az eljárás hivatalból indul
- a vizsgáló a nyomozati tevékenységet hivatalból végzi, amely eredményeképpen a bíróság az
ítéletét kizárólag a jegyzőkönyvek alapján hozza meg
- a bíró a perben aktívan részt vesz, a perbeli cselekményekkel azt maga is alakítja
- a vádlott nem alanya az eljárásnak, hanem tárgya, a per menetét nem alakíthatja, vele kapcsolatban
a bűnösséget vélelmezték
- alaki helyett anyagi bizonyítás
- kötött bizonyítás - a bizonyítékoknak értéke, súlya van, amelyek előre meghatározzák a per
kimenetelét
- a bizonyítási eljárás titkos
- a feleket/tanúkat nem a bíróság hallgatja ki, hanem a vizsgáló
- a tanúbizonyítás egyszerű tudományvétellel (a vizsgáló titokban tudakozódik az információk után
és a vizsgálat eredményét összefoglalóan terjeszti a bíróság elé) illetve köztudományvétellel (a
vizsgáló részletes, tanúvallomásokat is tartalmazó jelentést terjeszt a bíró elé)
- a feleket már nem egyenlő jogok illetik meg
- a per írásbeli és titkos
- a nyomozóelvű eljárás Magyarországon az utolsó Árpádok alatt jelent meg és a 15. sz.-ig a két
peres rendszer egymás mellett élése volt a jellemző, azonban a 16. sz.-tól, amikor az Anjouk
továbbfejlesztették, a 19. sz.-ig jelentős szerepet fog játszani
231
II. TÉTEL
A 14-16. SZÁZADI RENDI PERJOG
Az 1526 előtti perjogunk két részre osztható időben: 11.-14. századig terjedő (patrimoniális időszak
jogszolgáltatása) és 14-16. század kora, amelyben a változások nem egyik napról a másikra, hanem akár
több évtizedes folyamatok révén ivódtak bele a magyar jogéletbe.
A 15. századtól kezdődően a korábban megismert eljárásjogi modell jelentősen átalakult.

- az Anjou reformok hatására oldódott az eljárás szigorú formalizmusa
- az eddig a formális bizonyítás alapján folyó per, most már az ügy tisztázását és az anyagi igazság bírói
kiszolgáltatását jelentette
- a hiteles helyek eljárásbeli szerepe erősödött és az eljárás egyes szakaszai ugyan írásbelivé váltak, de a
bíróság előtti perszakban a szóbeliség, a közvetlenség és a nyilvánosság továbbra is érvényesült
- megjelenik az okirati bizonyítás, mint új bizonyítási eszköz
- a bíró aktív szereplő: a per vezetője lett
- a polgári és büntetőper lefolyásában még mindig nem volt lényegi különbözőség, de a 16. sz.-ra a
jogágak kialakulása miatt megtörtént az elkülönülés
- az ítéleteket már nem Isten hozta, hanem szabad belátása szerint a bíró
- megjelent a perorvoslat intézménye: fellebbezés, visszaűzés, ügyvédszó visszavonása
Az eljárásban a következő változások mentek végbe:

- a hiteles helyek szerepének megnövekedése miatt kifejlődött az a gyakorlat, miszerint a király és a
nagybírák a hiteles helyhez küldött perbehívó parancs által idéztek, ebben az esetben a panaszló fél a
királytól, illetve a nagybírótól perbehívó parancsot (mandatum evocatorium) eszközölt
- a parancs kiadója kijelölt egy királyi embert, aki kézbesítette az idézést a perbe hívott ellenérdekű
félnek (60 napon belül), az idézés legtöbbször valamilyen nagyobb egyházi ünnep utáni nyolcadik
napra szólt
- nemest mindig perbehívó paranccsal idéztek, a ténylegesen a kezén lévő birtokán
- a nemes perbehívó parancs mellőzésével, a bíróság színe előtt vagy a királyi kúrián harmadnapra
“szemtől szembe” is perbe hívhatta ellenfelét
- a városi polgárt a városi törvényszolga szóban idézte a törvényszék elé, a jobbágyot és a szabad
birtokkal nem rendelkező familiárist nem idézték, hanem előállították
- fontosabb ügyekben a harmadik idézés már a pervesztés terhe mellett hívta fel az alperest a
tárgyaláson való részvételre
- a bíróság előtti eljárás valamelyik fél, illetve felek bíróság előtti személyes, vagy képviselő általi
megjelenésével indult - a meg nem jelenés joghatásai a makacssági ítélet és az örökhallgatás voltak
- a perfelvétel során komolyabb változásokkal nem találkozunk
- kifogásnak tekintettek tágabb értelemben minden olyan előterjesztést, amellyel a fél saját érdekeinek
előmozdítását törekedett elérni ellenfelével szemben, míg szűkebb értelemben az alperesnek a
perbeavatkozás előtt tett ellenvetését értették
- az alperes kifogásként hozhatta fel a bíróság hatáskörének és illetékességének hiányát, a bíró
személyében rejlő hibát (gyanús bíró), a felperes perképességének hiányát, az ügyvédi
megbízás/perbehívó parancs/idézés/stb. hibáját, a felperes keresetének elévülését, illetve, hogy a
felperes csalárdul zaklatja a perrel
232
A per megindulása (az előzetes eljárás) kapcsán lényeges változás a perhalasztás bevezetése, ugyanis
mielőtt a bizonyításra sor került volna, a bíró valamelyik fél, vagy a felek kérésére, vagy saját
elhatározásból perhalasztást rendelhetett el.
A bizonyítási eljárás célja az anyagi igazság kiderítése lesz. A bizonyítás az a művelet, amellyel a bíróság
egy múltban lejátszódott eseményre egy ügy eldöntése szempontjából lényeges tényre vagy tényekre a
jelen tények észlelése alapján következtet. A bizonyítási eljárás pedig olyan cselekmények összessége,
amely magában foglalja a bizonyítékok bíróság elé tárását, bírói észlelését és az észlelet alapján a bíróság
következtetését az eldöntendő tényre, azaz a ténymegállapítást.
A bizonyítási eljárás során az istenítéleteket felváltják az oklevéllel való bizonyítás, tanúbizonyítás és a
szemle, valamint tovább differenciálódnak az eskü fajtái:
- előzetes eskü: annak kell tennie, aki alaposan gyanúsítható volt azzal, hogy más ingatlanjogát igazoló
okiratot tart magánál
- perdöntő eskü: az, ha egy perbeli állítás mellett semmilyen bizonyíték nem volt és valamelyik fél
felajánlotta esküjét és azt az ellenfél elfogadta
- hamis eskü: örök becstelenséget és büntetést von maga után
A tanúbizonyítás a 14. század folyamán eltűnt a gyakorlatból, helyette a tudományvétel, az eskü alapjául
szolgáló anyagi tanúbizonyítás vált általánossá. A tanúknak már nem a fél mellett tett esküje volt a
mérvadó, hanem a vallomásuk, amely a félre nézve kedvezőtlen is lehetett.
Az egyszerű tudományvétel a per előkészítését, a kereset megalapozását szolgálja. Többnyire a felperes
indítványozta, aki kérhette, hogy “hivatalos személyek” előzetesen gyűjtsék össze az ügyre vonatkozó
tényeket, adatokat és ezeket foglalják írásba.
A közös tudományvételre viszont már a per során került sor, ahol bármelyik fél kérhette, hogy tanúit a
hiteles hely kiküldötte és egy királyi ember a helyszínen vagy a vármegye központjában részletesen
hallgassa ki (ekkor készült írásos összefoglaló).
A szó szoros értelemében vett tanúbizonyítás azt jelentette, hogy a fél vagy a felek önálló bizonyítással is
élhettek, maguk állították a tanúiakat a hiteles hely vagy hiteles személy vagy vármegye törvényszéke elé.
Mindezek mellett a bírói szemle is egyre nagyobb szerepet kapott a bizonyítás során az ítélet
meghozatalánál.
A per befejezése kapcsán jelentős újítás, hogy a per perletétellel is befejeződhetett, ha a felperes
visszavonta keresetét és megfizette a szokásjog által kialakított összegű bírságot.
P ER O R V O SLA TO K:
- fellebbezés: először a városi jogban jelent meg. Az országos jogban eleinte csak akkor lehetett a
királyhoz fordulni, ha az illetékes bíróság megtagadta az igazságszolgáltatást. Ilyen esetben a király
magához rendelte az eljárt bíróságot és orvosolta a sérelmet. A 15. sz. végétől a megyétől a kúriához
lehetett fellebbezni, sőt, az úriszéktől a megyére is, onnan tovább szintén a kúriához.
- tiltakozások: eredetileg olyan jogvédelmi eszköz, amellyel vagyoni sérelem bekövetkezését lehetett
elhárítani. Az idők során perben is alkalmazták. Az ítéletet vagy a végrehajtást a fél azért tilalmazta,
hogy mulasztásait igazolva újabb bizonyítékokat tárhasson a bíróság elé.
- visszaűzés vagy elűzés: az ítélet olyan megtámadása volt, amellyel a birtokperben hozott ítélettel
szemben jogszerűen egy alkalommal lehetett élni. A pervesztes fél az ítélet végrehajtását szimbolikus
erőhatalommal (kivont karddal) megakadályozhatta, ennek okát a bíróság elé kellett tárni. Ha az ok
nem volt jogszerű, az ellenálló büntetésben részesült (a további próbálkozás hűtlenségnek minősült).
- perújítás: az ítélettel lezárt per új elbírálása volt. Csak a pervesztes felet illette meg a király
kegyelméből.
233
- ügyvédszó visszavonása: a felperes közölhette a bírósággal, hogy az ügyvédje által a per során
előadottakat nem teszi a magáévá, mire némi bírság megfizetése mellett a per folytatására új
határnapot tűztek ki.
Az ítélet végrehajtására csak annak jogerősítése után volt lehetőség, ekkor a pernyertes fél egy éven belül
végrehajthatta az ítéletet. Amennyiben ezt elmulasztotta, ismételten meg kellett idéztetnie ellenfelét, és ha
ez alkalommal mulasztását ki tudta menteni, akkor ismételten kérhette a végrehajtás elrendelését.
234
III. TÉTEL
A HABSBURG-KOR ELJÁRÁSJOGA
1526 után változások történtek Magyarország igazságszolgáltatási rendszerében. A (három részre

szakadt) királyi Magyarroszág eljárásjogát az alábbiak jellemzik:
- eljárási garanciák hiányoznak, figyelmen kívül hagyták a rendi álláshoz fűződő jogokat
- birtokszerzési céllal koncepciós perek
- tisztázatlan hatáskörök
- többféle eljárási rend
- írásbeli per a jellemző
- sokféle perelhúzó magatartás
- oktaviális ítélkezés, hosszú törvénykezési szünetekkel
Ekkor különül el az írásbeli-szóbeli per, szétválik a bűnvádi és polgári per.
ÍRÁSBELI PO LGÁRI P ER:

- előkelők, nemesek pere
- hosszú lefolyású
- akkuzatórius jelleg: a bíró szerepe háttérbe szorul, a felek és képviselőik uralják a pert
- az eljárás az iratok beszerzéséből és értékeléséből áll (felp. keresetet nyújt be a bíróságon;
megvizsgálják, alkalmas-e; ha igen, megküldik az alperesnek, aki a perfelvétel napjáig; írásban
válaszolhat)
- a per a pertárban zajlik, a felek feleselnek
- általában 3 felelet, az így összegyűlt iratok = pertest, ez lesz az ítélet alapja
- az ítélet végítélet, nem jogerős, szóban hirdetik ki
- fellebbezés ismert, de csak iratokból döntenek
- sokszor van perújítás, királyi engedéllyel, de anélkülis, ha az eljárt bíróság megengedte
SZÓBELI PO LGÁRI PER:

- gyors lefolyású
- általában közrendűek részére
- községi bíró vagy úriszék előtt
- fellebbezésnek volt helye
Í R Á SBE LI BÜ N TE TŐ P ER
- nemesi büntetőperek
- ált. hivatalból indul
- vádképviselő: tiszti főügyész vagy királyi jogigazgató
- szakaszai az írásbeli polgári perrel azonosak
- előzetes fogvatartás nemesre is vonatkozhatott, ha súlyos bűncselekményt követett el
- gyakori a tortúra
- vannak ügyvédek, néha kirendelt védő is
- nemesek fellebbezhettek a kúriához, majd kegyelmet kérhettek a királytól
- nem nemesek csak kegyelmet kérhettek és csak súlyos ügyben
235
S ZÓ BE LI BÜ N TE TŐ PER :
- védő nélküli, fellebbezés kizárásával, nemesek ellen folyó büntetőper
- csak kevésbé súlyos büntetéssel fenyegetett cselekmény esetén volt lehetséges, a perek 80%-a ekkor
ilyen
- vád: megyei tiszti ügyész
- bíróság: úriszék vagy sedria, városi tanács
- szóban replikálnak
- általában egy tárgyaláson ítélet születik
- nincs fellebbezési lehetőség
SEDRIA E LŐ TTI BŰ N V Á D I P ER
- írásbeli, ünnepélyes forma
- nemesek büntetőügyeiben minden esetben, nem nemeseknél csak súlyos ügyekben írásbeli, más
esetekben szóbeli (sommás)
- egyes esetekben kötelező az ügyvédi védelem
- ismert a fellebbezés és a pergátló, perhalasztó formai kifogások előterjesztése
- nyilvános
- csak a per jegyzőkönyve kerül a törvényszék elé, az írásbeli feleletváltás a pertárban történik
- szakaszai: előkészületi szakasz, érdemi, törvényszék előtti szakasz (perfelvétel, kifogások, érdemi vita,
perbe bocsátkozás), ítélet, perorvoslat, végrehajtás
A per lefolyása
- Előkészületi szakasz:
 általában hivatalból indul az eljárás
 a VM-k spec. közgyűléseket, általános bűnvizsgálatokat tartottak, így jutott tudomásukra az
elkövetett bűncselekmény
 feljelentéssel is indulhat (felségsértés és istenkáromlás esetében kötelező)
 a feljelentés a járási szolgabíróhoz, mint nyomozóhatósághoz került (ebben a szakaszban a
bűncselekmény körülményeit és a gyanúsított szerepét igyekeztek tisztázni, ezért szemlét,
kihallgatásokat és látleletet vett fel a szolgabíró)
 a megyegyűlés a vizsgálati iratokat megküldte az ügyészi hivatalnak: az ügyész dönthetett
vádemelésről, felmentésről, vagy újabb vizsgálatot kérhetett
 a vádirat egyben idéző levél: első részben a vádbeli cselekmény leírása, másodikban a vonatkozó
törvénycikkek felsorolása, harmadikban az idézés, melyik napon kell a vádlottnak a bíróság előtt
megjelenni, negyedik a vádlott figyelmeztetése
 az előkészületi szak a vádirat elkészítésével ér véget
- Érdemi, törvényszék előtti szakasz
 perfelvétel (levata)
 az írásbeli per ezzel vette kezdetét
 a vádat a tiszti ügyész képviseli, aki a perjegyzőkönyv első ívére feljegyezte a kereseti és
marasztalási kérelmet
 ezt a sedria vmely tagja felolvasta
 a jegyző pedig írásban rögzítette a perfelvétel tényét
 a bíróság “gyertyagyújtásig” várta a vádlottat
 ha nem jelent meg, a következő napon a tiszti ügyész kérelmére makacssági ítéletet hozhattak
 ha a tiszti ügyész három egymás utáni sedrián elmulasztotta a perfelvételt, a vádlottat fel kell
menteni
236
 kifogások (exceptiones)
 a perfelvétel után a védő perhalasztó vagy pergátló alaki kifogásokat terjeszthetett elő, pl.: az
idézés nem volt szabályos, vagy a levata az országgyűlés idején történt
 érdemi vita (allegatio)
 pertárban zajlott
 a felek a pertárban zajló feleletváltással növelték a pertestet, amelyet időnként a törvényszék
közbenszóló ítéletei szakítottak meg
 perbe bocsátkozás (litis contestatio)
 a büntetőper érdemi része
 a per sorsa ebben a szakaszban, a felek vitájában dőlt el
 a tiszti ügyész becsatolta a bizonyítékokat
 a védő is felsorakoztathatott tanúkat
 a replikák után jött az ítélethozatal
 ítélet
 eldöntötte a pert, lehetett felmentő vagy marasztaló
 ha a felmentés bizonyítékok hiányában történt, a tiszti ügyész később újra vádat emelhetett
 perorvoslat
 fellebbezés: kezdetben az elmarasztaltat illette meg, a 18. sz-tól vált általánossá, hogy az ítélet
ellen tiszti ügyész is jogorvoslattal élhetett. Meghatározó a rendi állás: a nemesek rendelkeztek
ezzel a joggal, nem nemesek csak háromévnyi tömlöcnél súlyosabb ügyben. Halálos ítélet esetén
a védő köteles volt fellebbezni. Másodfokon a királyi tábla, harmadfokon a hétszemélyes tábla
járt el. Ha a halálbüntetést minden esetben helyben hagyták
 perújítás: ha a korábban elmarasztalt védő döntőnek látszó, új bizonyítékot terjesztett elő,
amelynek birtokában számítani lehetett az elmarasztaló ítélet mérséklésére, vagy hatályon kívül
helyezésére
 kegyelem: az uralkodót illette meg, korábban korlátlan, később szűkült. A 17. sz. végére
szokásjogi úton az országgyűlés, helytartó, bíróságok, pallosjoggal rendelkező földesurak is
gyakorolhattak kegyelmet.
 végrehajtás
 az eljárás befejező szakasza
 vármegyei feladat, az alispán vagy a rangidős szolgabíró hatáskörébe tartozott
 a testfenyítő büntetéseket nyilvánosan hajtották végre, csak nemtelenekkel szemben
A K IR Á LY I TÁ B LA E LŐ TTI PO LGÁ R I P ER
Szakaszai:
 megintés
 gyakori intézmény, mely során a leendő felperes felhívta az alperest a tartozás teljesítésére vagy a
sérelmezett magatartás abbahagyására
 a táblai per megindítása történhetett: keresetlevéllel (közvetlenül az illetékes bírósághoz fordulva),
perbe hívó paranccsal (személynöktől kérhető; a királyi tábla illetékese végrehajtja az alperes
perbe hívását. Meg kellett jelölni ki, kitől, mit, milyen jogcímen követel.
 a beérkezett dokumentumokat a bíróság nyilvántartásba vette és intézkedett az idézésről
 idézés
 módja függött a perindítás két fenti módjától
 keresetlevél esetén a felperes vagy képviselője a keresetlevél beadásakor az alperes részére szóló
idézőlevelet kért, amihez mellékelni kellett a kereset egy példányát
 a perbe hívó parancs tömeges idézésre volt alkalmas, ugyanis az idézést átadó tisztviselő egyben
számba vehette az alpereseket és hitelesen tanúsíthatta az idézés tényét
 perfelvétel
 fontos része az eljárásnak
237
 a felp. vagy ügyvédje az idézésben megjelölt napon benyújtotta a bíróságnak a részletes írásbeli
bizonyítékokat és az idézést igazoló okiratokat
 kérte az alp. nyilatkozattételre való felhívását és az igazság kiszolgáltatását
 a benyújtott okirat: levata, az ügyintéző átküldte a királyi tábla üléstermébe
 a személynök v. képviselője átvette, dátumozta és szignálta a kijelölt referensnek
 az ügy előadója a tanácsteremben a jelen lévő bírói testület előtt felolvasta a levata szövegét
 a felperesi igény bejelentését a királyi tábla ülésjegyzőkönyvében rögzítették
 véget ért a tárgyalás első, nyilvános része
 kezdődött a zárt
 a referens a pert fennszólva kikiáltva az alperest jelentkezésre szólította fel
 a szólításra megjelent az alperes vagy az ügyvédje, amelynek tényét a levata-ív első lapjára
bejegyezték
 ezzel a per ténylegesen megindult
 Exceptiones
 a táblai per második szakasza, az alaki kifogások vitája
 a felek élőszoban adják elő érveiket
 az adott kérdést a bíróság közbenszóló ítélettel döntötte el
 az alperes támadhatta a felperes soronkívüliség iránti kérelmét
 vagy magát a keresetlevelet, annak félreérthető tartalma miatt
 vitathatta az idézés szabályosságát
 kétségbe vonhatta a felperes cselekvőképességét (kiskorú, nemessége vitás stb.)
 hatásköri kifogás
 kereseti jog elévülését igazolhatta
 az exceptiok és feleletek számát háromban korlátozták, mégis eredményezhette a per elhúzódását
 egyéb perhalasztási módok: távollét, betegség, bizonyítékok beszerzése, peregyezség
előmozdítása, szavatos perbe hivatása, avatkozó belépése a perbe stb.
 Allegationes
 a perfolyam harmadik része, ahol az érdemi vita és a bizonyítás történt
 az allegatiok számát négyben maximalizálták
 bizonyítás: oklevél, tanú, bírói szemle
 Ítélethozatal
 zárulhatott végítélettel, amely a pert lezárta, vagy peregyezséggel
 Perorvoslat
 fellebbezés: még az ítéletkihirdetés napján be kellett jelenteni
 oppositio: ellenállás; az alperes megakadályozza a végrehajtást, minden perben lehetséges
 repulsio: visszaűzés; az alperes kivont karddal akadályozza meg a végrehajtást birtokkal
kapcsolatos és ősiségi perekben
 ügyvédszó visszavonása: csak az ügyvéd érvelését, cselekményeit semmisítette meg
 végrehajtás után perújítás: egyszerű perújítás, amelyet egy új keresetlevéllel lehetett kérni első
fokon eljáró bíróságnál, mindkét félnek, új érvelés vagy bizonyíték esetén. Kegyelemből való
perújítást az uralkodótól lehetett kérni.
 Végrehajtás
 a perorvoslati lehetőségek után végrehajtásról az első fokú bíróság gondoskodott
238
IV. TÉTEL
A P ERJOG F EJLŐDÉSE 1848 UTÁN A BP., ILLETVE A PP. ELF OGADÁSÁI G
A reformkori Magyarországon az első korszerű polgári eljárásjogi törvény a váltóeljárást szabályozó az

1840:15. tc. volt. Ez a jogszabály váltóügyekben a rendi különbségeket figyelmen kívül hagyva
gondoskodott a peres eljárás és a végrehajtás gyors lefolytatásáról. A reformkorban a polgári peres
eljárást érintő egyéb fontos jogszabályok születtek.
A magyar polgári jogrendszer alapjait lerakó 1848. márciusi törvények a perjog terén nem hoztak
lényeges változást és a büntető perrendtartás átfogó reformjára sem került sor. Eltörölték ugyan az
úriszéket, és a megyei ítélőszék hatáskörébe utalták a jobbágyok pereit, tehát megszűnt a magánföldesúri
bíráskodás, de új, polgári jellegű peres eljárás kidolgozására már nem jutott idő. Deák Ferenc igazságügy-
miniszer sajtóesküdtszéki rendelete volt az első perrendtartási jogszabály Magyarországon, amely a
szóbeliség, a közvetlenség, a nyilvánosság, a kötelező védelem, az ügyfélegyenlőség és a bizonyítékok
szabadmérlegelése elvét kötelező normává tette, és az igazságszolgáltatás terén nem ismerte el a rendi
különbségeket. A büntetőeljárásban egyre nagyobb szerepet kaptak a statáriális bíróságok és a rögtönítélő
hadbíróságok. Az 1849. február 13-án elfogadott vésztörvény az államellenes bűncselekmények esetében
szakított a rendi jellegű büntetőjoggal.
A neoabszolutizmus alatt a Magyarországon is felállított császári bíróságok az osztrák eljárási
szabályokat, főleg a Provisorische Zivilprozessordunungot alkalmazták. Az idegen állam a törvény előtti
egyenlőségen és az egységes bírói szervezeten alapuló háromfokú eljárást vezetett be magyar területeken
is. A járásbíróságon kezdődő perekre szóbeli „sommás” eljárást, a törvényszéki perekre az írásbeli eljárást
írta elő. A Zivilprozessordnung előremutató rendelkezése volt, hogy megkövetelte a felek, illetve
ügyvédek által készített periratok legalább két példányban való benyújtását, ezzel megszűntette a
pertárban való periratolvasás és az ott történő replikaírás kényszerét. Az osztrák eljárási rend hiányossága
volt a kötött bizonyítás, és hogy a vagyoni követelések behajtására az adósok börtönét is felhasználta.
Az 1861-es Ideiglenes Törvénykezési Szabályok visszaállították a reformkori törvényeket, de ezzel együtt
a magyar peres eljárásban kialakult régi szokásjogot is. Az ITSZ több rendelkezése az osztrák perrendhez
képest visszalépést jelentett: az úriszék kivételével visszaállította a rendi bíróságokat. Sikertelenül
kísérletezett azzal, hogy a „rendes írásbeli” és a sommás per mellett bevezesse a „rendes szóbeli” pert. Fő
törekvése a régi magyar perjogi szabályok, mint „magyar” joganyag visszaállítása volt. Ezen szabályok
azonban már 1848 előtt is elavultak voltak, a korabeli gazdasági szükségleteknek már nem feleltek meg.
Az osztrák perrendtartásból az ITSZ meghagyta a periratok két példányban való benyújtását, valamint a
háromszori perirat váltás elvét. Az adósok börtönét azonban nem vette át. Az ITSZ a peres eljárást
további rendelkezésekkel egészítette ki. Új, de kevésbé szerencsés kezdeményezése volt, hogy az eljárási
szabályok megsértése esetére külön jogorvoslatot, a „semmisségi panaszt” vezetett be, és eltörölte a
legkirívóbb rendi intézményeket, például a bírói parancsok (mandátumok) rendszerét.
A kiegyezés évében Horvát Boldizsár Igazságügy-miniszter benyújtotta a Polgári Törvénykezési
rendtartásról szóló javaslatot, s az a következő évben, mint A Polgári Törvénykezési Rendtartásról szóló
1868:54.tc. törvény erőre emelkedett. Ez a törvény a peres eljáráson kívül a végrehajtást és bizonyos
mértékben a peren kívüli eljárást is szabályozta. A rendtartás az írásbeliségre épült, a perszerkezete a
periratok szerint tagolódott. Az ügy a periratok pertárban történő előkészítése után került a bíró elé, aki az
iratok tartalmát az Ítélő Tanácsban előadta, és a bíróság ezen az alapon hozza meg ítéletét. A törvény
szerint a polgári peres eljárás a felek kérelmére indult. A bírói fórumok szigorúan ragaszkodtak az
ügyfelek rendelkezési jogosultságaihoz. Minden esetben felfüggesztették a pert, ha az előzetes kérdésben
büntetőbíróság döntött, illetve ha a perben a kiskorú személy nem rendelkezett megfelelő képviselettel.
Gyakori volt az eljárás felfüggesztése azért is, mert valamely büntetőbíróságot kellett előzte döntés
céljából megkeresni. Az is előfordult, hogy az áttételre az ítélet meghozatala után került sor. Az eljárás
során jogegyenlőség érvényesült, a korábbi rendi állás sem az alkalmazandó anyagi jogi szabályok, sem
az eljárás rendje terén nem játszottak szerepet. A bíróság illetékességét az alperes rendes lakhelye vagy
állandó szállása szerint állapították meg. A korabeli igazságszolgáltatási eljárás sommás jellegű vagy
239
rendes volt. Az előbbi esetben egyesbíró az utóbbiban a törvényszék járt el. Sommás eljárás alá tartoztak
a 300 Ft értéken aluli keresetek és az olyan ügyek, amelyeket a felek ilyen eljárásra utaltak. A sommás
eljárásban a tárgyalás szóbeli és nyilvános volt. Ebben az esetben nem kellett írásos keresetet benyújtani,
a szóbeli kérelmet a bíróság foglalta írásba. Az ítélkező testület a jegyzőkönyv felvételekor kitűzte a
tárgyalás helyét és idejét, és meghagyta a feleknek, hogy bizonyítékait hozzák magukkal. A tárgyalási
határnap rövid, 3 munkanap volt. Ha a tárgyaláson mindkét fél megjelent, a bíró felvette az ügyet, a
keresetet az alperesnek felolvasta, és a felek között egyeztetést kísérelt meg. Ha ez nem sikerült, az
alperest a kifogások és a védelmére szolgáló körülmények, bizonyítékok előterjesztésére szólította fel. A
megállapított tényállást a bíró a felek jelenlétében röviden jegyzőkönyvbe foglalta, és a felek előtt
felolvasta. Ha a felek a tárgyalás folytán tanúkra hivatkoztak, és a tárgyalásra tanúikkal együtt jelentek
meg, ezeket a bíró azonnal kihallgatta. A tanúkhoz a kérdést a bíró intézte és azok válaszait a perről
felvett rövid jegyzőkönyvben rögzítette. A sommás perben is helye volt az eskü általi bizonyításnak. Az
eljárás berekesztése után a bíró azonnal ítéletet mondott, és abban a vesztes fél részére legfeljebb nyolc
napig terjedő határidőt szabott. A szóban kihirdetett ítéletet 24 órán belül írásba kellett foglalni.
A rendes peres eljárás nyilvános volt. A bíróság által tárgyalandó perek jegyzékét legalább 3 nappal a
tárgyalás előtt a bíróságon ki kellett függeszteni. A tárgyaláson a bíróság elrendelhette a nyilvánosság
kizárását. A tanácskozás, az ítélethozatal és annak hitelesítése zárt ülésben, az ítélet és indokainak
kihirdetése általában ugyanazon az ülésben, de minden esetben nyilvánosan történt. A rendes eljárás során
sajátos, a törvény rendelkezéséből fakadó szabályok érvényesültek. A perek során alkalmazott bizonyítási
eszközök a beismerés, az okirat, a tanúvallomás, a bírói szemle és az eskü voltak. A bíróság előtti
beismerést később visszavonni vagy módosítani nem lehetett. A tanúbizonyítás szintén jelentős volt. Két
tanú egybehangzó vallomása olyan esemény igazolására, melynél együtt jelen voltak, teljes bizonyító
erővel bírt. A bíróság elvárta azonban, hogy a tanúk vallomása saját közvetlen tudomásukon alapuló,
világos és határozott legyen. Nem lehetett tanú, aki az esküvel bizonyítandó tény történtekor 12. életévét
nem töltötte be, továbbá aki elmebeli vagy testi fogyatékossága miatt a valóságot bizonyosan meg nem
tudhatta vagy azt kétségtelen módon előadni nem képes, végül, aki hamis tanúságért vagy hamis esküért
már büntetve volt.
A tényállás tisztázás érdekében a bíróság bírói szemlét rendelhetett el. Előfordult, hogy a szemlére
szakértőket rendeltek ki. Ha más bizonyíték nem volt, a bíróság esküt rendelt el. A bíróság a tárgyalás
végén végzést vagy ítéletet hozott. A határozatoknak tartalmazniuk kellett a végrehajtás pontos szabályait
is.
A fellebbvitel terén a törvény a fellebbezés mellett a semmisségi panaszt is ismerte. A semmisségi
panasszal, amely az eljárásjogi szabály megsértése miatt használható külön jogorvoslat volt, és azt
gyakran az ítélethozatal előtt is lehetett alkalmazni, nem a fellebbezési bírósághoz, hanem közvetlenül a
Kúrián szervezett semmítőszékhez került fel a per.
Horvát Boldizsár a törvényhozás elé terjesztette a bűnvádi eljárás ideiglenes szabályozásáról szóló
törvényjavaslatot, amelynek tervezetét Csemegi Károly készítette. A bűnvádi eljárási szabályzat, amelyet
fedőlapjának színe után „sárga könyv”-nek neveztek el, hivatalos jogforrási erő hiányában is 28 évig
irányította a büntető eljárásjogi gyakorlatot.
Az eljárási törvényt módosító, továbbfejlesztő jogszabályok közül legjelentősebb a Szilágyi Dezső
kezdeményezésére megalkotott, a sommás eljárás reformjáról szóló 1893:18. tc. volt. Ez a törvény a
szóbeliség és a közvetlenség elvét a sommás eljárásban teljesen, a fellebbezésben részben érvényesítette,
a kötött bizonyítási rendszer helyett bevezette a bizonyítékok szabad mérlegelését. A rendes (írásbeli)
eljárás hátrányai azonban ezzel még kirívóbba lettek: a járásbíróság elé tartozó, csekélyebb fontosságú,
jogilag is kevesebb problémát jelentő ügyeket a körszerűbb szóbeli eljárással intézték el. A „rendes”
eljárással a törvényszéken tárgyalt nagyobb jelentőségű, súlyosabb esetekben viszont továbbra is az
írásbeliség formalizmusával kellett megküzdeniük a feleknek és a bíróságoknak. A kétféle eljárás mind
alapelveiben, mind részleteiben eltért egymástól.
240
A peres eljárás egységének hiányát növelte, hogy az eljárás több különös nemét, így a váltó-és
kereskedelmi eljárást rendeletek szabályozták, a házassági, valamint a bányajogi eljárást pedig idejétmúlt
jogszabályok s még inkább a szokásjog, a bírói gyakorlat irányították.
Ilyen előzmények után született meg a polgári perrendtartásról szóló 1911:11. tc., a magyar jogi
kodifikáció addigi legszínvonalasabb alkotása. Kihirdetése után négy évvel, 1915. január 1-jén lépett
hatályba. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvény pedig 1896:33. tc.-ként került kihirdetésre, majd 1900.
január 1-jén lépett hatályba.
241
V. TÉTEL
ALAPELVEK A MODERN P OLGÁRI ÉS BÜNTET P ERJOGBAN
A Pp.-ben a polgári per főbb alapelvei:

1.) A rendelkezési elv lényege, hogy egyrészt a polgári bíróság csak akkor adhatott jogvédelmet, ha azt a
fél kérte. Ebből következik, hogy polgári pert nem lehetett hivatalból indítani. A rendelkezési elv
nyomán a felek szabadon rendelkezhettek perbeli jogaikkal: a per folyamán egyezséget köthettek, az
adott perben le is mondhattak a jogvédelemről. A felek rendelkezési elve mellett a bíróság pervezetési
jogosultságának elve is érvényesült, a bíró már nem puszta szemlélője volt a felek vitájának, hanem
széles körű pervezetési joggal rendelkezett. Mindez per gyorsítását célozta.
2.) A tárgyalási elv azt jelentette, hogy az eljárás tényanyagát és a bizonyító eszközöket a felek jelölték
meg és szolgáltatták, s a bíróság csak azt vehette figyelembe, amit a felek a perben felhoztak. A
tárgyalási elv alapjában megelégedett az „alaki”, a „jogi” igazság megállapításával, és nem tűzte ki
célul az objektív valóság kiderítését. ( Noha a polgári per során a tárgyalási elv dominált, a Pp. szűk
körben teret engedett a nyomozóelvnek is, eszerint a bíróság, ha a döntéshez szükségségesnek találta,
hivatalból szerezte be a szükséges tényeket és bizonyítékokat.
3.) A Pp. a bizonyítékok szabad mérlegelését rögzítette, a kötött bizonyítást csak kivételes lehetőségként
fogadta el.
4.) A közvetlenség elve alatt azt a perjogi követelményt értjük, hogy az ítélkező bíróság maga tekintse
meg a bizonyítékul megjelölt iratokat, hallgassa meg a feleket és a tanúkat, ne csupán a felvett
jegyzőkönyvek alapján ítéljen.
5.) A szóbeliség elvét követve a polgári per eldöntésekor csak az a tény, nyilatkozat, körülmény vehető
figyelembe, amit a felek a tárgyaláson előadtak. Az írás csak „előkészítő, emlékeztető, és bizonyító
eszköz” a Pp. szerint.
6.) A polgári perben a nyilvánosság elve volt irányadó, azonban kivételes esetekben a bíróság
elrendelhette a nyilvánosság kizárását.
7.) Perbeli cselekvés szabadsága
A Bp. Főbb alapelvei megegyeztek a korabeli dogmatika kívánalmaival. A francia mintát követő hazai
eljárásban is érvényesült a
1.) A hivatalból történő eljárás: A modern büntetőeljárás szakított a hagyományos vádelvi felfogással. Az
állam büntetőjogi igénye – a magánindítványra üldözendő bűncselekmények szűk körét kivéve –
teljessé vált, az eljárást ezért az állami szervek hivatalból indították. A Bp. következetesen
érvényesítette a bírói pervezetés elvét.
2.) A közvetlenség elve alapján a bíróság a perben a felekkel, s a többi perbeli személlyel, a tanúkkal és a
szakértőkkel személyes kapcsolatot tart, s az említett személyek egymás között is személyesen
érintkeznek. A közvetlenség fontos kritériuma az is, hogy a bíróság az ügy eldöntésekor nem vehet
figyelembe olyan körülményt, tényt, szempontot, amelyről az ítélő fórum nem közvetlenül maga
győződött meg.
3.) A szóbeliség elve szerint a büntetőügy eldöntése a bíróság előtt a felek részvételével tartott szóbeli
tárgyalás alapján történik. A követelmény egyben azt is jelenti, hogy a tárgyalás kontradiktatórikussá
vált, tehát a felek számára lehetőséget adott a személyes véleménynyilvánításra, az ellenérdekű fél
álláspontjának cáfolatára. Az előkészítő eljárás során összegyűjtött bizonyítékokat csak akkor lehetett
figyelembe venni, ha az ügy szóbeli tárgyalásán azt megfelelő formában a bíróság elé tárták. Az
ügynek csupán a periratok alapján történő eldöntése, a középkori írásbeli pert a Bp. Szerint nem
egyeztethető össze a közvetlenség és szóbeliség egymást feltételező elvével.
242
4.) A Bp a böntető perbeli nyilvánosság két változatát ismerte. Szabályozta a teljes nyilvánosság
kritériumait, amely az érdeklődők jelenlétének lehetővé tétele az ügy érdemleges tárgyalásán, egyrészt
a bíróság tevékenységének ellenőrzése, másrészt, a generális prevenció, az általános megelőzés
követelményének céljából. A nyilvánosság ezen változata sem volt teljes, igaz, csak a közrend és a
közerkölcsiség érdekében lehetett kizárni. Az ügyfélnyilvánosság a büntetőeljárásban érintetteknek és
érdekelteknek tette lehetővé, hogy az ügy releváns részleteiről tudomást szerezzenek, ás az eljárás
egyes mozzanatait figyelemmel kísérhessék. Ez a perbeli jogelv biztosította, hogy az eljárási
cselekményeknél a felek és képviselőik jelen lehessenek. A vizsgálatnál és a vád alá helyezési
eljárásban főszabályként érvényesült az ügyfélnyilvánosság, a nyomozati cselekményeknél azonban
ezt a törvény – az eljárás hatékonysága érdekében – általában nem engedte meg. A személyi tulajdont
és személyi szabadságot érintő hatósági eljárások (házkutatás, személyi motozás, lefoglalás) esetén az
érintettek, vagy megbízottjaik, továbbá két tanúnak azonban jelen kellett lennie. A nyilvánosság
mindkét változata feltétlenül ki volt zárva a bíróságok és az esküdtek tanácskozása és
határozathozatala során.
5.) Az ügyfélegyenlőség a büntetőeljárásban nem érvényesíthető teljes mértékben, mert gátolná a hatékony
bűnüldözést, és korlátozná az igazságszolgáltató szervek tevékenységét. A nyomozási és vizsgálati
szakaszban a Bp. sem érvényesíti az ügyfélegyenlőség elvét, a bíróság előtt azonban a vádlott és
védője ugyanolyan szabadon fejtheti ki véleményét, mint ahogyan a vádló a vádat képviselte. A
törvény a terheltet ügyfélnek tekintette, biztosította számára azt a jogot, hogy az eljárás tárgyalási
szakaszában bizonyításfelvételt, a bizonyítékok kiegészítését indítványozza, felszólaljon, és
jogorvoslatot kérjen. Önmagában a terhelt beismerése sem bírt bizonyító erővel, ugyanis ebben az
esetben is be kellett szerezni a bűnösség egyéb bizonyítékait.
6.) A személyes szabadság védelme. A Bp. haladó jogelvi követelményének alapján szabályozta a bűnvádi
eljárás alá vontak személyes szabadságának garanciáit. A szabályozás kiterjedt az előzetes
letartóztatás, valamint a vizsgálati fogság elrendelésének, végrehajtásának általános elveire és
részletszabályaira.
Előzetes letartóztatást ezután csak a törvényben meghatározott esetekben lehetett elrendelni. (Például
az eljárás alatt a terhelt új bűncselekményt követett el vagy annak elkövetésével fenyegetőzött). A
szabadságelvonó intézkedést a vizsgálóbíró, a vádtanács vagy az ítélőbíróság (ha a késedelem
veszéllyel jár hatott, a járásbíróság vagy a rendőrhatóság) rendelhetett el. A határozatot minden
esetben írásba kellett foglalni. Az előzetes letartóztatásba helyezett személyt nem lehetett sokáig
bizonytalanságban tartani, a rendőrség köteles volt 24 órán belül kihallgatni. A kihallgatás után
azonnal, de legkésőbb 48 óra alatt a vizsgálóbíróhoz kellett kísértetni. A fenti garanciák mellett a Bp.
az előzetes letartóztatás tartalmát is megszabta. Az erre vonatkozó rendelkezések szerint a letartóztatás
a nyomozás befejezéséig, legfeljebb 15 napig tarthatott, ezt azonban a vádtanács további 15 nappal
meghosszabbíthatta. Ezek szerint 30 nap elteltével szabadlábra kellett helyezni a terheltet, ha nem volt
oklevele szemben a vizsgálati fogság elrendelése.
A Bp. értelmezése szerint az előzetes letartóztatás csupán őrizet (custodia), ezért a letartóztatottnak
joga volt magát a saját költségén élelmezni, saját ruháját és ágyneműjét is használhatta. Ha kívánta,
munkát végezhetett, vagy foglalkozását is űzhette, ha ez nem ütközött a rögzített fogva tartási
szabályokba. A törvény a vádtanácsot arra is felhatalmazta, hogy a terhelt kérelmére engedélyt adjon,
hogy őt a lakásán őrizzék. Az őrizet költségeit azonban viselnie kellett, azt megelőlegezni tartozott. Az
előzetes letartóztatást azonnak meg kellett szüntetni, ha a vádhatóság a vádat elejtette vagy az
elrendelés eredeti oka megszűnt. Ha az előzetes letartóztatást a szökés veszélyével indokolták, a
terheltet óvadék ellenében szabadlábra lehetett bocsátani.
A szabadságmegvonást a Bp. vizsgálati fogságnak nevezte, ha a letartóztatást a vizsgálat
elrendelésével egyidejűleg vagy a vizsgálat során rendelték el. A törvény szerint arra kellett törekedni,
hogy ennek tartalma a lehető legrövidebb legyen. Maximális időtartama rendszerint csak három hónap,
de ezt a vádtanács nyomós indok alapján meghosszabíthatta. A vizsgálati fogságot meg kellett
szüntetni, ha elrendelésének oka megszűnt, vagy az ügyész a vádat elejtette. A vizsgálati foglyot is
megillették mindazon jogok és kedvezmények, amelyeket az előzetes letartóztatás kapcsán
említettünk.
243
VI. TÉTEL
A B ŰNVÁDI PE R SZ AKASZAI , LE F OL ÁYSA.
AZ ELŐKÉSZÍTŐ ÉS A KÖZBENSŐ ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI
E LJ Á R Á S SZA KA SZA I:
Tipikus eljárás a törvényszék előtti eljárás. A Bűnvádi perrendtartás (Bp.) 4 szakaszt különít el:
- Előkészítő eljárás:
 Nyomozás.
 Vizsgálat.
- Közbenső eljárás:
 Vádemelés.
 Főtárgyalásra való közvetlen idézés.
- Főtárgyalás:
 Törvényszék előtt zajló.
 Esküdtszék előtt zajló.
- Jogorvoslatok:
 Rendes jogorvoslat.
 Rendkívüli jogorvoslat.
Bejelentésre, feljelentésre, közvetlen észlelésre indulhat az eljárás.
E LŐ KÉ SZÍ TŐ E LJ Á R Á S:
A per adatainak kipuhatolása és összegyűjtése, ezekről a bíróság tájékoztatása. Bíróságon kívüli rész, nem
a per anyagának összegyűjtését, hanem a vádló tájékozódását-tájékoztatását szolgálja, azt, hogy lehet – e
az adott esetben megalapozottan vádat emelni. Két szakasz: nyomozati szakasz, vizsgálati szakasz.
- Nyomozás:
Az a szerv végzi, mely a vádemelésre jogosult lesz megkeresni azokat a tényeket, adatokat
(bizonyítékokat), mely alapján eldönti, hogy vádat emelnek e vagy sem. Az ügyész rendeli el tipikus
esetben. Rendszerint más hatóság hajtja végre. Többféle végeredménye lehetett:
 Eredményes => Az eljárást lefolytatják.
 Eredményes, de nem mindenre kiterjedő. => Az ügyész meghosszabbíthatta. Ha a bizonyítékok
összegyűltek az ügyész egy határozattal befejezettnek nyilvánította a nyomozást. A nem gyűlt össze
elegendő bizonyíték => A nyomozás szüneteltetéséről beszélhetünk (nincs bűncselekmény, nincs
elegendő bizonyíték.)
- Vizsgálat:
Nem ügyészi, hanem bírói cselekmény. Vizsgálóbírói funkció. Annak a megállapítására irányul, hogy
van e lehetőség főtárgyalásra vagy sem. Bizonyos esetekben kötelező: nagyon súlyos
bűncselekmények estében. Tanúk megállapítása, helyszíni szemle elrendelése, szakértő kirendelése.
Ezek alapján döntöttek. Ha továbbmegy a következő szakaszba lép az ügy. Ha nem. => Vizsgálat
megszüntetése, eljárás megszüntetése, felmentéssel megegyező befejezésnek minősült a megszüntetés.
KÖ ZBENSŐ E LJ Á R Á S:
- Vádemelés:
Az ügy a vádtanácshoz kerül tovább. 3 szakbíróból álló testület, nem ők döntenek érdemben az
ügyben. A vádtanács emel vádat vagy közvetlenül idézhet is. Mindig ilyen ügyekben döntött. Ha
bármely nyomozati vagy vizsgálati eljárás ellene kifogás volt, azt a vádtanács bírálta el. Mérlegelte a
bizonyítékokat és előterjesztéseket. => Elegendő bizonyíték. => Ügyésznek szólnak, hogy van helye a
vádemelésnek.
 Ha nem alapos a vád, az eljárás megszűnik.
 Visszadobható nyomozásra.
 Megalapozott a vádhatározat => Gyanúsított vád alá helyezése.
244
Ügy elbírálása egyszerű: beismerés esetén, bizonyítékok rendelkezésre állnak. => Vádemelési eljárás
helyett egyből főtárgyalást kezdenek.
A nyomozás és vizsgálat eredményének függvényében az ügyész vádiratot nyújt be a bíróságnak. Ebben

az összegyűjtött bizonyítékok alapján indítványozza a főtárgyalás kitűzését. A bíróság ezt kézbesítette a
terheltnek.
Kérdés: él-e a terhelt kifogásokkal:

- Ha nem – közvetlenül idézték a főtárgyalásra.
- Ha igen – legtöbbször élt:
 Elindult a vád alá helyezési eljárás. Vádtanács előtt zajló, garanciális jellegű egység. Célja, hogy
megalapozatlan vádak nem kerüljenek a főtárgyalásra; a terhelt bíróság elé állítását a vádtanács is
helyeselje.
A vádtanács csak a kifogásokat tárgyalta meg. Jelen lehetett a vádlott és védője – védekezhetett. 3 – fajta
határozatot hozhatott:
- Vádat nem találta megalapozottnak.
- Vizsgálat kiegészítését rendelte el.
- Vád alá helyezte a terheltet.
245
VII. TÉTEL
A FŐTÁRGYALÁS TÍPUSAI ÉS RÉSZLETES SZABÁLYAI.
PERORVOSLATI RENDSZER A BP.-BEN
A kisebb súlyú cselekményeket, az enyhébb megítélésű vétségeket és kihágásokat a törvény elsőfokon

egyesbíróságok, a járásbíróság, illetve a közigazgatási hatóság elé utalta. A bűntettek és a nagyobb
vétségek azonban első fokon is társasbíróságok, a királyi törvényszék vagy az esküdtbíróságok elé
tartoztak. Így megkülönböztetünk törvényszék előtti főtárgyalást, esküdtszéki főtárgyalást.
T Ö R V ÉN Y SZÉK E LŐ TTI FŐ TÁ R GY A LÁ S:
A bűnvádi eljárás súlypontját, döntő szakaszát a törvényszék előtti főtárgyalás képezte. Az eljárás korábbi
szakaszai csak a főtárgyalás, a szűkebb értelemben vett bűnvádi per előkészítését célozták. Itt dőlt el az
ügy, s itt érvényesültek a büntetőeljárás alapelvei.
Az ártatlanság védelmének megfelelően a tárgyaláson a vádlott mindig bilincs nélkül jelent meg. Ez a
mozzanat is arra utalt, hogy ő perbeli jogokkal rendelkező fél, aki magát szabadon védheti. A főtárgyalás
rendszerint nyilvános volt. A bíróság azonban a főtárgyalás egészére vagy egy részére elrendelhette a
nyilvánosság kizárását, ha az a közrendet vagy a közerkölcsiséget veszélyeztette. A tárgyalás azonban
ekkor sem volt titkos, mert azon a feleken kívül mindegyik vádlott és sértett részéről kijelölt két-két
bizalmi férfi jelen lehetett.
A törvényszék előtti főtárgyalás menete a Bp. Szerint meghatározott rendben történt. A tárgyalás
megnyitása után először a vádlott személyi adatait, viszonyait tisztázták, majd a megidézett személyek
jelenlétének megállapítása következett. Ezt követte a vádhatározat vagy a vádirat meghatározott részének
felolvasása. A vádhatározat vagy a vádirat részletes indokait nem olvasták fel, nehogy ezzel a vád
aránytalan súlyt kapjon és, előre befolyásolja a bíróság tagjait. Lényeges – ezt követő – eljárási mozzanat
volt a vádlott érdemi kihallgatása. A vádlott éppúgy, mint az előkészítő eljárásban, a főtárgyaláson sem
volt válaszadásra kötelezhető, a feleletet megtagadhatta, és emiatt ellene semmiféle (sem fizikai, sem
pszichikai) kényszerezközt alkalmazni már nem volt szabad. Ha önként vallani akart a bíróságnak mindig
meg kellett hallgatnia.
A bizonyítás: A bizonyítási eljárás a maga egészében mindig a főtárgyaláson folyt le, kivételt nem tűrő
kötelezettséggel a bíróság és a felek jelenlétében. A közvetlenség elvéből eredően a bíróság csak a
főtárgyaláson felvett bizonyítékokra alapíthatta ítéletét. A bizonyítási eszközök változatosak voltak. A
bíróság gyakran élt a tanúbizonyítással, hallgatott meg szakértőket, és kérdezte magukat az eljárás alá
vont személyeket is. Eltérő vallomások esetén szembesítette az érdekelteket, s ha szükséges volt, az
iratok (bírói szemléről, házkutatásról felvett jegyzőkönyvek stb.) felolvasása következett.
Perbeszédek: A bizonyítási eljárás befejezése után a perbeszédekre került sor. Először a vádló – tehát az
ügyész vagy a magánvádló – vádbeszéde következett, amely azonban a büntetés mértékére nem tehetett
indítványt. Őt követte a vádlott, majd a védő felszólalása. A vádló után a magánfél (sértett) vagy
képviselője is felszólalhatott magánjogi igénye érdekében. A védőbeszédre a vádló válaszolhatott, majd a
vádlott és a védő viszontválasszal élhetett. Az utolsó szó joga mindig a vádlottat illette meg.
Az ítélethozatal: A perbeszédek után a bíróság ítélethozatalra vonult vissza, s a vádlottat vagy
felmentette, vagy bűnösnek mondta ki. A tanácskozás titkos volt, arról csak akkor vettek fel – zárt
borítékban tartandó – külön jegyzőkönyvet, ha a tanács nem egyhangú ítéletet hozott, és a kisebbség
különvéleményét rögzíteni kívánta. Az ítéletet mindig írásba kellett foglalni, két fő részből: a rendelkező
és az indokolásból állt. A rendelkező rész többek között tartalmazta a vádlott felmentését, illetve
elítélését. Az utóbbi esetben tényállásszerűen meg kellett jelölni azt a bűncselekményt is, amelyben a
bíróság a vádlottat bűnösnek találta.
Az ítéletnek pontosan rögzítenie kellett a bűncselekmény törvény szerinti minősítését, a kiszabott
büntetést, az alkalmazott törvényszakaszokat.
246
Mind a felmentő, mint a marasztaló ítéletet részletesen ki kellett fejteni, hogy a bíróság milyen tényekre
alapozta a döntését, és milyen bizonyítékokat használt a döntéshozatalhoz. Az ítélethozatal érvényességi
feltétele volt továbbá a súlyosbító és enyhítő körülmények részletezése.
E SKÜ D TS ZÉ KI FŐ TÁ R GY A LÁ S :
Az esküdtszéki tárgyalás rendje megegyezett a törvényszék előtti főtárgyaláséval, az eltérések csupán a
törvényszék és az esküdtbíróság közötti szervezeti különbségekből adódtak. Az esküdtbíróság ugyanis
(feladata szerint is elkülönülő) kettős bírói testületből, a 12 tagú esküdtszékből, és a háromtagú szakbírói
tanácsból állt. Az esküdtbíróság elnökének, aki azonos volt a szakbírói tanács elnökével, a tárgyalás
vezetésében, a tárgyalás rendjének fenntartásában még több teendője volt, mint a törvényszék előtti
főtárgyalás elnökének. Neki kellett ugyani gondoskodnia az esküdtszék megalakításáról, az esküdtek
útbaigazításáról és – tájékoztatásukra – a törvények tartalmának, értelmének magyarázatáról.
Az esküdtbírósági előtti főtárgyaláson a vádlott személyi adatainak felvétele és a megidézettek
jelenlétének megállapítása után az esküdtszék megalakítására került sor. Erre az aktusra mindig nyilvános
ülésen, a felek és képviselőik jelenlétében került sor. A felek (a vádlott és a vádló) fontos joga volt
ugyanis a visszautasítás, amellyel bizonyos esküdteket indoklás nélkül kirekeszthettek az esküdtszékből.
A tárgyalásra 30 esküdtet kellett beidézni a korábban összeállított esküdtlistából. Közülük a vád és a
védelem általában azonos számú esküdtet vehetett vissza úgy, hogy 12 esküdt maradhatott meg. Az
esküdtszék tagjai kötelesek voltak az egész főtárgyaláson jelen lenni. Ha eltávoztak, sérült a közvetlenség
elve, és az ítélet megtámadható lett.
Az esküdtszék megalakítása után az elnök az esküdteket (és a pótesküdteket) a vádlott jelenlétében,
nyilvános ülésen megeskette. Ezután elfoglalták üléseiket a vádlott helyével szemben. A főtárgyalás a
vádirat felolvasásával, a vádlott részletes kihallgatásával, a bizonyítással folytatódott. A bizonyítási
eljárás ugyanúgy folyt le, mint a törvényszék előtti főtárgyaláson, az esküdteknek azonban – éppúgy, mint
a bíróság tagjainak – joguk volt a vádlotthoz, a tanúkhoz és a szakértőkhöz kérdéseket intézni. A
bizonyítás befejezése után a vád képviselője az esküdtekhez intézett kérdésekre tett javaslatot. A kérdések
végleges szövegét – a vádlott, a védő és az esküdtek esetleges módosító vagy kiegészítő indítványainak
meghallgatása után – a bíróság fogalmazta meg úgy, hogy azokra majd az esküdtek csupán „igen” vagy
„nem” szóval felelhessenek. A főkérdés természetesen arra irányult, hogy bűnös-e a vádlott a vád
tárgyává tett cselekményben. Az esküdtekhez intézendő kérdések megállapítása után került sor a
perbeszédekre. Ezt követte az elnök fejtegetése, amelyben útmutatást adott az esküdteknek feladatukra,
továbbá megmagyarázta az általuk megoldható jogi kérdéseket. Felsorolta és ismertette azon törvényeket,
amelyeket az ügy eldöntésekor a bíróságnak az adott ügyben alkalmaznia kell. Az elnöki fejtegetésben
azonban nem volt szabad véleményt nyilvánítani sem a bizonyítás eredményéről, sem a bizonyítékok
mérlegeléséről.
Az elnöki fejtegetés után az esküdtek visszavonultak, és mint esküdtszék zárt ülésen maguk közül
választott főnök vezetésével tanácskoztak. A feltett kérdésekről szótöbbséggel, nyílt vagy titkos
szavazással határoztak. A bűnösség megállapításához 2/3-os többség (8szavazat) kellett, a többi kérdésnél
abszolút többség (7szavazat) is elegendő volt. Szavazategyenlőség esetén a vádlottra kedvezőbb
állásfoglalás lett érvényes. A döntés után az esküdtek visszatértek a tárgyalóterembe. Az esküdtszék
határozatát, a verdiktet a vádlott előtt kihirdették, majd a szakbíróság – ha a döntés alapján a vádlott nem
volt bűnös – meghozta a felmentő ítéletet. Ha az esküdtszék a vádlottat bűnösnek találta, a szakbíróság a
felek meghallgatása után titkosan ítéletet hozott, amelyben megállapította a büntetés mértékét.
P ER O R V O SLA TO K A BP. - B EN
A büntető perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. Tc ( ez a Bp.! ) jelentős újításokat vezetett be a
büntető eljárásjog fellebbviteli rendszerében. Megkülönböztetünk rendes és rendkívüli jogorvoslatokat.
Rendes perorvoslatok:
- Fellebbezés:
Csak ítélet ellen van helye, amely során a fellebbviteli bíróság a büntetőpert, vagy annak döntő részét
érdemlegesen elbírálja. A Bp. Egyfokú fellebbezési rendszert tartalmazott, amelynek célja az eljárás
247
gyorsítása volt. A járásbíróság ítélete ellen a törvényszékhez, a törvényszék első fokú ítélete ellen
pedig az ítélőtáblához lehetett fellebbezni. Jelentős különbség adódik azonban magának a peres
eljárásnak a jellegéből, miszerint az ügyész, súlyosbításra irányuló fellebbezésének a hiányában, a
fellebbezési bíróság súlyosabb ítéletet nem hozhat (reformatio in peius elve).
- Felfolyamodás:
Csak az eljárás során hozott végzésekkel szemben lehetett élni. Ilyen végzések például: a vizsgálóbíró
rendbíróságot kiszabó, a vádtanács előzetes letartóztatást vagy vizsgálati fogságot elrendelő végzései.
- Semmisségi panasz:
Csak fellebbezéssel meg nem támadható ítéletek ellen volt alkalmazható. Ilyen ítéletek például: az
esküdtbíróság ítélete, a törvényszék másodfokú, az ítélőtábla első és másodfokú ítéletei. A semmiségi
panaszt minden esetben csak és kizárólag a Kúria bírálja el. A semmiségi panasz alapján eljáró
fellebbviteli fórum ténykérdést nem, csak jogi kérdéseket vizsgálhat felül, vagyis, hogy a bíróság az
anyagi és eljárási jog szabályait megfelelően alkalmazta-e. E jogorvoslattal alaki vagy anyagi
semmisség alapján a főügyész, a vádlott és a védő élhet.
Alaki semmisségi ok alapján a Kúria kasszációs jogkörével élve részben vagy egészben
megsemmisítette az alsóbíróság ítéletét és az érintett bíróságot új eljárásra vagy csupán új ítélet
meghozatalára utasítja. Míg anyagi semmiségi ok esetében, a megsemmisített ítélet helyett a Kúria
maga hozott új ítéletet.
REN D KÍV Ü LI PER O R V O S LA TO K:

- Perorvoslat a jogegység érdekében:
Jellegzetessége ennek a jogintézménynek, hogy ezen perorvoslattal határidős megkötés nélkül, csak a
koronaügyész élhet a Kúriánál, abban az esetben, ha a büntetőbíróság jogerős ítéletét törvénysértőnek
találja. Amennyiben a Kúria ténylegesen törvénysértést állapít meg, az elítéltet felmenti, vagy enyhíti a
büntetést, de a vádlott terhére nem változtathatja meg az ítéletet (tehát nem súlyosbíthatja a büntetést)
- Újrafelvétel
Korábban „perújítás” –ként ismert jogintézmény. A törvény lehetővé teszi az újrafelvételt, jogerős
bírói ítélettel befejezett büntetőügyben az elítélt javára, vagy akár terhére is, bizonyos szigorúan
meghatározott esetekben és feltételekkel. Ilyen eset például: az alapperben hamis okiratok használata,
hamis tanúzás, bírák megvesztegetése vagy új bizonyítékok felmerülése. Az újrafelvételt az alapperben
eljárt elsőfokú bíróságnál kell kezdeményezni és rendszerint ez a bíróság is fog határozni. Ha az
újrafelvételt az elítélt javára rendelték el, a megismételt eljárás során hozott ítélet az előzőnél
súlyosabb nem lehet! Az elítélt terhére elrendelt újrafelvétel esetében azonban (természetesen)
súlyosabb ítélet is születhet a megismételt eljárás során. Mivel az újrafelvétel gyakorlatilag
ugyanabban az ügyben egy teljesen új eljárást eredményez, ezért az új ítélet ellen ugyanolyan
perorvoslattal lehet élni, mint más ítélet ellen.
248
VIII. TÉTEL
AZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁS SZABÁLYAI AZ 1911. ÉVI I. TC. ALAPJÁN
A polgári perrendtartás (Pp.) kodifikációjának előkészületei az 1880-as évekre nyúlnak vissza, amikor az
Országgyűlés két jogtudóst bízott meg a törvényjavaslat előkészítésével. Emmer Kornél a francia polgári
eljárásjog, míg Plósz Sándor a német mintát követve készítette el javaslatát, melyek közül az utóbbi
jobban illeszkedik a magyar jogrendbe, így erre a tervezetre esett a választás. A Pp. Alapelvei már
tükrözik azt a szemléletbeli változást, mely osztrák hatásra a német perrendtartástban bekövetkezett, s így
a liberálkapitalista alapokon nyugvó magyar polgári perrendtartás a kor egyik legmodernebb törvénye
lett, melyben a szociális polgári per gondolata is kifejezésre jutott.
PP. A LA PE LV EI:
- A közvetlenség elve alapján a bíró a tényállás és az ítélet alapjául szolgáló bizonyítékokat közvetlenül
észleli, többnyire magán a tárgyaláson.
- A szóbeliség elve alapján csak az a tény, bizonyíték, nyilatkozat vehető figyelembe, melyet a felek a
tárgyaláson előadtak.
- A rendelkezési elv a felekre vonatkozik, mely alapján a bíróság csak akkor ad jogvédelmet, ha a fél azt
kifejezetten kéri. Vagyis polgári pert hivatalból nem lehet indítani! Ez alapján a felek szabadon
rendelkeznek perbeli jogaikkal, pl.: egyezséget köthetnek, vagy le is mondhatnak jogaikról.
Ugyanakkor a bíró szerepe nem korlátozódik pusztán arra, hogy a felek vitáját felügyelje, hanem
széles körű pervezetési joggal rendelkezik.
- A tárgyalási elv alapján a feleknek kell a tényanyagot és bizonyító eszközöket szolgáltatni, és a
bíróság csak azt veheti figyelembe, amit a per folyamán a felek felhoztak. Így nem az anyagi igazság
kiderítése a polgári per célja, hanem csupán a tényállás teljes körű felderítése.
- Bizonyítékok szabad mérlegesése: A bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességükben értékeli,
nincs a bizonyítási eszközöknek előre meghatározott értéke.
- A nyilvánosság elve alapján a tárgyalás nyilvános, kivéve a Pp.-ben meghatározott eseteket (ha a
tárgyalás nyilvánossága a közrendet vagy a közerkölcsiséget sértené, vagy valamelyik fél kérelmére,
ha a tárgyalás nyilvánossága a fél méltányos érdekét sértené).
P ER BE LI S ZER E P LŐ K:
- Felek
Alperesként és felperesként a perben az vehetett részt, aki a perbeli jog~ és cselekvőképességgel
rendelkezett. (Ha a korlátozottan cselekvőképes kiskorú 14. életévét betöltötte, és saját keresettel
rendelkezik, akkor keresménye erejéig szabadon vállalhat kötelezettséget, tehát keresete erejéig
perképes is lesz)
A Pp. ismerte és szabályozta azt az esetet, amikor akár a felperesi akár az alperesi pozícióban
egyszerre több fél szerepelt. Ennek sajátos esete a pertársaság, amikor több fél együtt perelhet vagy
együtt volt perbe vonható ha:
 A per tárgya közös jog vagy kötelezettség,
 Ugyanazon ténybeli és jogbeli alapon vannak jogosítva illetve kötelezve,
 Ha a per tárgya hasonló ténybeli és jogbeli alapból származó jog vagy kötelezettség.
- Bíró
Az 1869. évi IV. Törvény a bírák vonatkozásában szakmai követelményeket és összeférhetetlenségi
szabályokat állapított meg. E kritériumrenszer meghatározta azt, hogy kiből, milyen feltételek mellett
lehet bíró. Ezt a szabályrendszert kiegészítve az eljárásjogi törvények pedig meghatározták azt, hogy a
bíróságnál dolgozó bírók közül az adott ügyben ki nem járhatott el. Ezeket nevezzük kizárási okoknak.
(59.§)
249
Kizárási okok voltak, pl. ha a bíró:

 mint fél szerepel, vagy a féllel együtt jogosítva, vagy kötelezve van,
 ha a felek hozzátartozója,
 mint tanú vagy szakértő ki lett hallgatva
 illetve, jogorvoslat során nem járhat el az a bíró, aki az alapügyben eljárt.
- harmadik személy
A bírákon és a peres feleken kívül a Pp. lehetővé tette harmadik személyek perbeli részvételét,
melynek alábbi eseteit különíthetjük el:
 Főbeavatkozó: aki valamely dolgot vagy jogot, a mely iránt más személyek közt per van
folyamatban, egészben vagy részben maga részére követel, jogát a per jogerős eldöntéséig
főbeavatkozási perrel érvényesíthet.
 Mellékbeavatkozó: A ki jogilag érdekelve van abban, hogy más személyek között folyamatban lévő
per az egyik fél javára dőljön el, a fél pernyertességének elősegítése céljából a perbe beavatkozhat.
 Perbehívás: Az a fél, aki pervesztessége esetén harmadik személy követelésétől tart, vagy harmadik
személlyel szemben követelést támaszt, ezt a személyt perbe hívhatja.
- képviselet
A peres feleken, a bírón és a „harmadik személy perbeli részvételén” túl a Pp. lehetővé tette a
képviseletet, mely alapján bíróság előtt a fél helyett törvényes képviselő vagy meghatalmazott
(ügyvéd) is eljárhatott. Mindezekből következik, hogy nem volt ügyvédkényszer a polgári perben –
kivéve az ítélőtáblai- és kúriai eljárást, ezért a Pp. járásbíróság előtti eljárásban a bíróság
kötelezettségévé tette az ügyvéd nélkül eljáró fél kitanítását. E kitaníttatási kötelezettségtől meg kell
különböztetni a Pp. által bevezetett szegénységi jogot.
A PO LGÁRI P ER SZA KASZAI :

- keresetlevél és idézés
Az eljárás a keresetlevél bírósághoz történő benyújtásával kezdődött.
Keresetlevél tartalmi kellékei:
 A bíróság megjelölését;
 A felek megjelölését nevük, állásuk vagy foglalkozásuk, perbeli állásuk és lakásuk szerint,
valamint a felek képviselőinek nevét, állását vagy foglalkozását és lakását;
 A perfelvételi határnapon előadandó kereset közlését, vagyis a jog előadását, a melyet a felperes
érvényesíteni akar, és határozott kérelmet. (kereseti kérelem)
 Azokat az iratokat csatolni kell melyből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható.
A keresetlevél és azon belül is a kereseti kérelem kulcsfontosságú a polgári per folyamán. A
rendelkezési és tárgyalási elvből kifolyólag ugyanis a bíróság csak abban a kérdésben és csak olyan
mértékben nyújthatott jogvédelmet, amelyet a felek kifejezetten elé tártak. Ebből adódóan a
felperesnek a kereseti kérelem előterjesztésekor határozottan és pontosan meg kellett jelölnie, hogy mit
kér a bíróságtól, mely bíróság ehhez a kereseti kérelemhez kötve volt, attól többet, vagy mást nem
ítélhetett meg. (keresethez kötöttség elve)
A bíróság a benyújtott keresetlevél kötelező tartalmai kellékeit hivatalból megvizsgálta, és amennyiben
hiányosság merült fel, és az pótolható volt, akkor a felperest határidő tűzése mellett felszólította a
hiányosság pótlására. Amennyiben a keresetlevéllel összefüggésben olyan körülmény következett be,
mely alapvetően lehetetlenné tette az eljárás folytatását, akkor a bíróság a keresetlevelet idézés
kibocsátása nélkül elutasította. Ilyen esetek voltak pl.: a pergátló körülmény fennállása.
Tekintettel arra, hogy a per megindításáról az eljárás ezen fázisában csak a bíróságnak és a felperesnek
volt tudomása, az alperest is értesíteni kellett. Az alperes értesítése idézés formájában történt, mely
magába foglalja az alperes tájékoztatását és a keresetlevél megküldését. Az idézés legfontosabb
joghatása, hogy beáll a perfüggőség (litis pendentia), mely szerint ugyanazon jog iránt újabb per nem
indítható.
250
- Tárgyalás
A modern perjogok háromféle tárgyalási rendszert honosodott meg: osztott, egységes, vegyes.
 Az osztott tárgyalási rendszer két részből áll: perfelvételi és érdemi tárgyalásból. A kettő között
éles cenzúra van, és általában időben is elkülönülnek. A perfelvételi tárgyalás célja, hogy megszűrje
az ügyeket.
 Az egységes tárgyalási rendszerben ilyen jellegű megosztottság nincs.
 A vegyes rendszer pedig a kettőt ötvözi oly módon, hogy egy napon tartott tárgyalást osztja két
részre, így ha a perfelvételi tárgyaláson a pert nem szüntetik meg, akkor a berekesztés után
nyomban lehetőség van az érdemi tárgyalásra.
A Pp. a törvényszék előtti eljárásban az osztott, míg a járásbíróság előtti eljárásban a vegyes rendszert
követte.
A perfelvételi tárgyaláson a felperes előadta keresetét, de magához a keresethez nem volt kötve,
(rendelkezési elvből adódóan) azt bármikor megváltoztathatta (felemeli, leszállítja, eláll tőle). Ezt
követően az alperes nyilatkozata következett, mely kétfajta lehetett:
 Érdemi védekezés (pl. tartozom, de nem ennyivel)
 Alaki kifogás (pergátló kifogás)
A perfelvételi szakaszban az alperes az alaki kifogásait terjeszthetett elő.
Pergátló kifogások:
 Hogy a kereset érvényesítése egyáltalán nem tartozik a polgári perútra, vagy, hogy külön eljárásnak
van fenntartva; (az ügy nem tartozik bírósági útra)
 Hogy a törvény szerint a polgári pert más hatósági eljárásnak kell megelőznie;
 Hogy a per nem tartozik a bíróság hatáskörébe, vagy, hogy a bíróság nem illetékes; (hatáskör,
vagy illetékesség hiánya)
 Hogy az ügyben választott bíróságnak kell eljárni;
 A perfüggőség kifogása (147. §)
 Hogy a felek valamelyikének nincs perképessége, illetőleg hogy a törvényes képviselője mellőzve
van vagy nincs igazolva;
 Hogy a felperes a megelőző eljárásnak a 186. és a 439. § alapján megállapított költségét a törvény
értelmében meg nem térítette;
 Hogy a felperes a perköltségre nézve biztosítékot nem adott (124-128§)
Amennyiben a kifogás alapos, a bíróság a pert megszüntette, ha nem alapos, akkor, az érdemi
tárgyalásra határnapot tűzött.
Az érdemi tárgyalást az elnök vezette, ő adta és vonta meg a szót a felektől, ő szólította fel a feleket
nyilatkozataik megtételére, és ő gondoskodott a rendfenntartásról. A tárgyalás jegyzőkönyv készült.
(nincs szó szerinti jegyzőkönyvezés) Az alperes érdemi védekezése történhet ellenkérelem vagy
viszontkereset benyújtásával. Az ellenkérelemmel az alperes perbe bocsátkozott, melynek
legfontosabb joghatása, hogy ettől kezdve a felperes a keresetétől csak az alperes hozzájárulásával
állhatott el.
A tárgyalás legfontosabb része a bizonyítás, melynek során az alábbi elvekre kellett tekintettel lenni:
 Közvetlenség elvéből adódóan szabad bizonyítás van. Kivétel csak a Pp-ben meghatározott esetek,
pl.: bizonyos tényeket csak közokirattal lehet bizonyítani.
 Bizonyítási teher: annak a félnek kell bizonyítani, akinek érdekében áll, hogy a bíróság az állított
tényt valónak fogadja el.
 A feleknek kell megtenni a bizonyítási indítványokat, a bíróság csak kivételesen rendelhet el
hivatalból bizonyítást.
Bizonyítási eszközök (tanú, okirat, szakértő, szemle). A tanúvallomás a vallomás megtételéből és az
azt megerősítő esküből állt. Ha az eskü tétele a tanú meggyőződésével ellentétes, akkor fogadalmat
251
kellett tennie. Az eskü és a fogadalom arra vonatkozott, hogy legjobb tudomása és lelkiismerete szerint
az igazat, csakis az igazat állítja. Az eskü és a fogadalom között egyetlen eltérés volt. A Kúria szerint
ugyanis hamis tanúzás bűntettét csak az követhette el, aki esküt tett. Mindezekből következik, hogy a
tanúnak a bíróság előtt megjelenési és „igazmondási” kötelezettsége volt. A perrendtartásunk már
ismerte azokat az eseteket, amikor az érintett személyt tanúként kihallgatni egyáltalán nem lehetett
(abszolút tanúzási akadály), vagy tanúkénti kihallgatása során nem volt elvárható, hogy „igazmondási”
kötelezettségét teljesítse (relatív tanúzási akadály).
A tanúvallomás sajátos esetenként volt értelmezhető a fél eskü alatti kihallgatása, amikor a fél saját
perében tanúként került kihallgatásra. A felesleges és egymásnak ellentmondó esküket a Pp. két
rendelkezéssel kívánta kiküszöbölni:
 Ezt a sajátos bizonyítási eszközt csak akkor engedte elrendelni, ha döntő ténykörülményre nézve a
bizonyíték kiegészítésre szorult, vagy ha más bizonyíték egyáltalában nem áll rendelkezésre.
 A bíróság főszabály szerint mind a két felet kihallgatta, de csak azt a felet kötelezte a vallomás
esküvel való megerősítésére, akinek állításra valószínűnek mutatkozott.
A fél eskü alatti kihallgatásától meg kell különböztetni az úgynevezett egyezségi eskü intézményét.
Ebben az esetben a felek megállapodhattak abban, hogy egy döntő körülmény valósága vagy
valótlansága harmadik személy erre vonatkozó esküjétől függjön.
- Ítélethozatal
Amennyiben a bizonyítási eljárás befejeződött, a bíróság a tárgyalást berekesztette, s ítélethozatalra
visszavonult. Az eljárás során született bírósági határozatok kétfélék lehettek, ítélet (a bíró érdemben
dönt a perben) vagy végzés. A végzésnek két fajtáját különböztetjük meg: a pervezető és az eljárást
megszüntető végzést.
 Az ítélet felépítése:
 preambulum
(az ítéletet Ő felsége a király nevében hozták)
 bevezető rész
(a felek megnevezése, perbeli állása, pertárgya, bíróság megnevezése, ítélethozatal időpontja)
 rendelkező rész
 indoklás
Az ítélethozatal zárt tanácskozáson történt, titkos szavazással. A kihirdetése viszont nyilvános.
Kihirdetéskor a rendelkező részt fel kellett olvasni, az indoklást pedig szóban, röviden ismertetni
kellett. Ezt követően az ítéletet a feleknek kézbesítették. A végzés hasonló felépítésű, csak
szerkezetileg egyszerűbb, pl. idézésnél nincs indokolás.
 Az ítélet fajtái:
 Végítélet:
Ha a kereset minden része felől döntött, ezzel lezárul az elsőfokú eljárás.
 Elkülönített végítélet:
Több alperes perben állása esetén csak az egyik ügyében döntött
 Részítélet:
Ha a perben érvényesített több jog vagy követelés közül csak egy párat dönt el, de a többi
kereseti követelés végleges eldöntése e nélkül nem lehetséges.
 Közbenszóló ítélet:
A kereset egészéről dönt, de csak bizonyos vonatkozásban. Pl.: kárkötelmek
Az ítélet kézbesítésétől számított 15 napon belül lehetőség volt jogorvoslattal élni, ennek hiányában
beáll a jogerő. A jogerő legfontosabb hatása a res iudicata, vagyis ugyanabból a ténybeli és jogbeli
alapból származó követelés bírósági úton többet nem érvényesíthető.
252
IX. TÉTEL
A PERORVOSLATI RENDSZ ER ÉS A KÜLÖNLEGES E LJÁRÁSOK A PP.-BEN
A modern eljárásjogok – legyen szó akár polgári~, akár büntető eljárásjogról – egyik legfontosabb
szegletköve, a jogorvoslathoz való jogosultság alapelvi szintű törvényi deklarálása. Ez az inkvizitórius
eljárási rendszerben gyökerező alapelv nem jelent mást, minthogy az elsőfokú (ügydöntő) határozat ellen
mindig lehetőséget kell biztosítani, annak felsőbb fórumok által történő felülvizsgálatára. A jogorvoslati
lehetőség tehát nem csak a jogerőhöz kötődik, (pl. a fellebbezés még nem jogerős határozat elleni, míg a
perújítás már jogerőssé vált határozat elleni jogorvoslatot tesz lehetővé) azonban a jogerőnek releváns
szerepe is lehet (pl.: rendes és rendkívüli jogorvoslatok megkülönböztetése során).
Meg kell különböztetnünk az alaki- és az anyagi jogerőt.
- Az alaki jogerő az, amikor egy határozat rendes jogorvoslattal nem támadható meg.
- Az anyagi jogerő két dolog összemosásának eredménye. Ez a két dolog a már említett alaki jogerő és
az ítélt dolog. Az anyagi jogerő eljárásjogi hatása a perismétlés tilalma.
Elvi jelentőségű fogalmak:

Jogorvoslat és perorvoslat fogalmának (jogintézményének) megkülönböztetése:
- E két fogalom viszonylatában a jogorvoslat, mint a generális kategória szélesebb és részben más
tárgykört foglal magában, mint a perorvoslat. A jogorvoslat meghatározása alkotmányunk szerint a
következő: „Magyarországon a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az
olyan bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti.”
Tehát jogorvoslat nem csak bírósági eljárás során hozott határozat, hanem bármely hatósági döntés –
vagy ilyen döntés meghozatalának az elmulasztása – ellen igénybe vehető jogintézmény
- A perorvoslat ehhez képest egy szűkebb kategória, legegyszerűbb meghatározással „a per során
alkalmazható jogorvoslatokat” nevezzük perorvoslatoknak. Ennél a jogintézménynél tehát kifejezetten
szükség van az igazságszolgáltatási szervezetrendszer mechanizmusára.
Az 1911. évi Pp. szerint, ha az ítélet kézbesítésétől számított 15 napon elül egyik fél sem él jogorvoslati
jogával, akkor az ítélet jogerőssé és végrehajthatóvá válik. A jogerő egyik legfontosabb hatása az ítélt
dolog, vagyis a res iudicata. Ez azt jelenti, hogy ugyanabból a ténybeli és jogalapból származó követelés
iránt, ugyanazon felek között, sem ugyanazon, sem más bíróság előtt nem lehet újra pert indítani. A
követelés tehát bírói úton többé nem érvényesíthető.
P ER O R V O SLA TO K:
Az 1911. évi Pp. a rendes (még nem jogerős határozatokkal szemben alkalmazható), és fellebbviteli (a
pert elbírálás végett magasabb fórumhoz áttevő) perorvoslatok közül hármat nevesít: fellebbezés,
felülvizsgálat, felfolyamodás.
- A fellebbezés az elsőfokú bíróság, tényállásra és jogkérdésre is kiterjedő, nem jogerős ítélete ellen
igénybe vehető (rendes) perorvoslat, amely által a pert egy felsőbb bírósági fórum bírálja el. Láthatjuk
tehát, hogy az 1911-es Pp. által meghonosított fellebbezési rendszer kétfokú volt, vagyis:
 a járásbíróság ítélete ellen a törvényszékhez,
 a törvényszék (mint elsőbíróság) ítélete ellen a ítélőtáblához lehetett fellebbezni.
A fellebbezést az ítélet közlésétől számított 15 napon belül annál az elsőbíróságnál kell benyújtani
illetve bejelenteni, amelynek ítélete ellen a fellebbezés irányul. A fellebbviteli bíróság a fellebbezést
kétféle módon intézheti el: szóbeli tárgyalás vagy nyilvános előadás útján. Szóbeli tárgyalás esetén a
pert, a felek részvételével újra kell tárgyalni, míg nyilvános előadás esetében a fellebbviteli bíróság az
elsőbíróság ítélete, jegyzőkönyvei stb. alapján dönt.
Azonban ez utóbbi esetben is joga van a bíróságnak bármely ügyben szóbeli tárgyalás megtartását
elrendeli.
253
Az fellebbviteli fórum az elsőfokú bíróság ítéletét:

 helybenhagyja,
 megváltoztatja,
 az ítéletet hatályon kívül helyezi és az eljárást megszünteti, ha az elsőfokú bíróság pergátló
körülmény ellenére hoz ítéletet,
 lényeges eljárási szabályok megsértése esetén a fellebviteli bíróság az elsőbíróság ítéletét feloldja és
az elsőbíróságot új eljárásra kötelezi. Ebben az esetben azonban a bíróság, végzéssel hozza meg
döntését.
- A felfolyamodás az eljárás folyamán hozott és egyéb bírósági végzések ellen használható, kisebb
jelentőségű fellebbviteli perorvoslat. Az eljárás folyamán hozott végzések ellen azonban csak Pp-ben
meghatározott esetekben van helye felfolyamodásnak. Jogszabálysértés nem kötelező eleme a
felfolyamodásnak, de feltétele, hogy a határozat módosítását, vagy hatályon kívül helyezését
eredményezze.
- A felülvizsgálat a fellebbezési (fellebbviteli) fórum nem jogerős ítélete ellen irányuló perorvoslat,
amely által a per harmadfokú bíróság (Ítélőtábla, vagy Kúria) elé kerül. A felülvizsgálati kérelemnek
csak a Pp.-ben taxatíve felsorolt esetekben más jogcímeken van helye. A felülvizsgálati bíróság
döntést általában csak jogkérdésben hozhat, tehát az alsó fokú bíróság ténymegállapításait csak
jogszabálysértés esetén vizsgálhatja felül.
Az 1911.-es Pp. rendkívüli perorvoslatokat nem ismervén, a perújítást külön perként konstruálja meg. A
törvényben taxatíve meghatározott perújítási okok esetén a bíróság jogerős végítélete perújítási keresettel
megtámadható. Ilyen okok lehetnek a következők:
- az ítélőbíróság nem volt szabályszerűen megalakítva,
- az ítélet meghozatalában a törvény erejénél fogva kizárt bíró vesz részt,
- az adott fél ellenfelének, vagy más a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekménye miatt lett pervesztes
(crimen),
- az adott fél olyan bizonyítékot hoz fel, amelyet az alapperben nem használt, de a használt volna az
részére kedvezőbb ítéletet eredményezett volna (novum).
A perújítási keresetet rendszerint annál a bíróságnál kellett beterjeszteni, amelynek jogerős végítéletét
támadja a fél keresete. Határideje 6 hónap, amelynek elmulasztását igazolással orvosolni lehetett, kivéve,
ha a végítélet jogerőre emelkedése óta öt év eltelt.
Ennek a jogintézménynek az érdekessége abban áll, hogy teljesen úgy kell rá tekinteni, mintha nem előzte
volna meg már egy bírósági eljárás. Tehát a perújítás során hozott ítélet ellen fellebbezéssel, a
fellebbezési bíróság ítéletével szemben felülvizsgálattal lehet élni. A felülvizsgálati bíróság perújítás
során meghozott ítélete természetesen már nem támadható meg perorvoslattal.
KÜ LÖ N LE GE S PER EK
A polgári perrendtartás eddig tárgyalt általános eljárási szabályai a rendes vagyonjogi per lefolytatására
vonatkoztak. Voltak azonban olyan vagyonjogi perek is, amelyek a rendestől többé-kevésbé eltérő,
sajátos szabályozást igényeltek. Ilyenek a gyorsabb eljárással lefolytatott sommás visszahelyezési és
sommás határperek, amelyeknek célja a meglevő birtokállapot védelme volt. A Pp. külön szabályozta a
telekkönyvi, a bányaügyi, a községi bíráskodást és a választott bíróság előtti eljárást. Az általánostól
eltérő szabályokat állapított meg a személyi állapot iránti úgynevezett státusperekre. Ezek keretében
sajátos eljárás szerint zajlott a házassági per, a gyermek törvényességének megtámadása, a gondnokság
alá helyezés és a holtnak nyilvánítás.
254
X. TÉTEL
A PROLETÁRDIKTATÚRA BÜNTETŐELJÁRÁSI MODELLJE 1949-1954 KÖZÖTT.
A NÉP BÍ RÓSÁGI ÉS A KONCEP CI ÓS PEREK JELLE GZETESSÉGEI
KÖ Z TÖ R TÉN E TI E LŐ ZM ÉN Y EK :
A II. Világháború és annak elvesztése, valamint a szovjet front átvonulását követő újjászervezés mind a
büntető jogban, mind a büntető eljárási jogban változásokat indított el. Ezek közül némely a háború
következményeként jelentkezett, némely pedig a fokozatosan megváltozó politikai körülmények
folyományaként definiálható.
A Dálnoki Miklós Béla vezette, Debrecenben felállított Ideiglenes Nemzeti Kormány már 1944.
december 22-én nyilatkozatban vállalta, hogy a háborús és népellenes bűnösöket felkutatja és megbünteti.
Ezt a nyilatkozatot a Szovjetúnióval 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezményben
megerősítették. A kormány január 25-én már meg is tárgyalta az erről szóló rendelettervezetet, amely az
1945. évi VII. Törvénnyel törvényerőre emelkedett.
A szovjet „felszabadítás” következtében a SZEB és a szovjet hadsereg jelenléte miatt megváltoztak a
belpolitikai erőviszonyok, amelyet jól jelzett, hogy a kommunisták politikai súlya megnövekedett.
Mindennek az eredménye a szovjet politiai ideológia megjelenésében és fokozatos elmélyülésében,
valamint a jogszolgáltatás jellegének megváltoztatásában is érzékelhető volt.
A PR O LE TÁ R D IK TA TÚ R A BÜ N TE TŐ E LJ Á R Á SI M O D ELLJ E (1949-1954)
A kommunista mozgalom történetírásában fordulat évének nevezett 1948 után akadálymentesen
kezdődhetett meg a szovjet mintájú jog adaptációja.
Az 1951. évi III. törvény, a (szocialista) büntető perrendtartás olyképpen is fölfogható, mint a két
világháború közötti és az 1945-öt követő jogalkotás során lepusztított 1896-os büntető perrendtartás
maradványa, bár a miniszteri indoklás eredeti, szovjet mintára utalt. Az viszont tény, hogy meghozatalát
semmiféle jogirodalmi munkálkodás nem előzte meg, elméleti alapvetés nem készítette elő. Az új
szabályozás lényegében a régi Bp. Értelmezésében járásbírósági, illetve gyorsított bűnvádi eljárást tette
meg főszabállyá. Egységes bűntetti eljárást szabályozott, differenciálás nélküli megoldással (azonban 2
egyszerűsített eljárási formát is ismert: a büntetőparancsot és a bíróság elé állítást vádirat és tárgyalás
kitűzése nélkül).
A büntetőeljárás alapelvei voltak a II. Bp. Szerint a személyi szabadság biztosítása, a terhelő és mentő
körülmények figyelembevétele, a szabad bizonyítás, a büntetőeljárás kizárása, a többszöri eljárás tilalma,
a nyilvánosság és az anyanyelv használatának joga.
- Az eljárás szakaszai:
A nyomozó hatóságok: az ügyész és a rendőrség, egyéb jogszabály szerint a Belügyminisztérium
államvédelmi szervei is. A nyomozás során – legalábbis a törvény szerint – az ügy érdemében csak az
ügyész dönthetett. Ő hosszabíthatta meg a rendőrség által foganatosított 48 órás előzetes letartóztatást.
Az ügyész joga volt dönteni a törvény betűje szerint a vádemelésről vagy a vádirat mellőzésével a
bíróság elé állításról. Magáról nyomozásról, a nyomozás menetéről, a nyomozási cselekmények alaki
rendjéről a törvény nem rendelkezett. Ugyanakkor megszüntetve a bírói elővizsgálatot, tagolatlan és
egységes nyomozati rendszert hívott életre. A tárgyalás előkészítése során az ítélőbíróság
tanácselnöke, a hivatásos bíró járt el. Egyfelől konstatálta a per előfeltételeinek meglétét és döntött a
tárgyalás kitűzéséről, másfelől a tanács elé utalhatta az előkészítést. Ez akkor vált aktuálissá, amikor
dönteni kellett az áttételről, a nyomozás kiegészítéséről, az eljárás felfüggesztéséről, az eljárás
megszüntetéséről vagy a büntetőparancs kibocsátásáról. A tárgyalás vezetése a tanács elnökének
feladata volt; maga a tárgyalás nem tért el a szokásos büntetőeljárási struktúráktól (megnyitás –
számbavétel – a vád ismertetése – terhelt kihallgatása – bizonyítási eljárás – perbeszédek –
ítélethozatal). A perorvoslati eljárás megoszlott a rendes és rendkívüli jogorvoslati formákra. A rendes
perorvoslat az erőteljesen egyszerűsített egyfokú fellebbezés volt, melyről tanácsülésen vagy
tárgyaláson döntöttek. A másodfok felülbírálati (revíziós) joga teljesnek mondható, sőt kiterjedt a
255
fellebbezéssel nem érintett ítéleti részekre is, ha az a terhelt javára szolgált. A másodfokon eljáró
bíróság ugyan elvileg kötve volt az elsőfokú tényálláshoz; ha azonban azt hibásnak ítélte,
megváltoztathatta az iratok alapján vagy bizonyításfelvétellel. Az anyagi jogi hibák orvoslására
reformatórius jogkörhöz juttatta a törvény a másodfokú tanácsot, amiben súlyosítási tilalom nem
terhelte – mert az egyszerűen hiányzott. Rendkívüli perorvoslatok között a régi, a polgári büntető
perrendtartás idevágó rendelkezései mellett megjelent a „perorvoslat a törvényesség érdekében”
elnevezésű formával, mellyel a legfőbb ügyész élhetett bármely jogerős határozat ellenében; az ügyben
a Legfelsőbb Bíróság ötös vagy hetes tanácsa döntött.
- A kódex kritikája:
Ami a szocialista Bp. Egyik fő hiányossága, hogy kimaradt a szövegből a nyomozás szabályozása, s
emellett, mint minden inkvizitórius eljárás, korlátozta a védelem intézményét. Nem találjuk az
alapelvek között sem a védelemhez való jogot, s kimaradt a garanciális előírás is, hogy a gyanúsítottal
közölni kell, mivel gyanúsítják. Egyáltalán: a védőt igyekeztek a nyomozási cselekményektől távol
tartani. Ez jelzi azt is, hogy egy alapvetően inkvizitórius fordulatról van szó, ami a tárgyalás
jelentőségét formálissá tette. A tárgyalás mindenképp a nyomozás által megszabott kényszerpályán
mozgott. A fellebbezések körében a perrendtartás lényegében átvette az egyfokú, 1949-es
szabályozási megoldást. Ebben a fellebbezési rendszerben hivatalosan az objektív, teljes igazság
megállapítása érdekében eltörölték a másodfokú bíróság valamennyi korlátját a tényállás megállapítása
vagy a büntetés reformációja terén. További probléma, hogy a hatalom még ezt a megszelídített
büntetőeljárást is félretette, megcsúfolta. A magyar joghistória talán egyetlen „vegytiszta” inkviztórius
modellje született meg az 1951. évi III. törvénnyel. Az Államvédelmi Hatóság nyomozott, tartotta
őrizetben a gyanúsítottat, ő bizonyított vagy gyártotta a bizonyítékokat, minden törvényes kontroll
nélkül. A vizsgálóbíró posztját eltörölték, az ügyészség „törvényessége” hivatalosan csak 1953 után
erősödött meg.
Az 1954. évi V. Törvényben, a büntető perrendtartás első novellájában a politikai enyhüléssel
párhuzamosan újra felbukkant a garanciák kérdése. Ilyennek volt tekinthető a nyomozás során több
változás, mint a terheltté nyilvánításhoz szükséges indokolt határozat, a nyomozás befejezésekor
kötelező iratismertetés, a nyomozás határidejének rögzítése, vagy az ügyészi hatáskör megkurtítása a
vádirat mellőzésével történő bíróság elé állítás megszüntetésével.
A tárgyalás előkészítését a törvény a szovjet büntető perrendtartásból kölcsönzött intézénnyel
egészítette ki: az előkészítő ülés az ügyet érdemben nem tárgyalhatja, csupán ellenőrzi, hogy az ügyész
vádirata alapos-e, és hogy helyes volt-e a korábbi vizsgálat. Az előkészületi ülés kötelező volt a
törvény értelmében, ha a terhelt előzetes letartóztatásban volt, vagy ha két évnél súlyosabb börtönnel
fenyegetett bűntettel vádolják. Végül a fellebbezési eljárásban erősen szűkült a bíróság reformációs és
növekedett a kasszációs jogköre. (Másodfokon ekkor szűnt meg a laikus részvétel.) Az 1954-es
novella még változatlanul a szovjet jogalkotás és joggyakorlat hatása alatt született. A novella nyomán
teljesen egységes lett a büntetőeljárás, megszűntek a különeljárások, minden ügyben népi ülnökök
részvételével összeállított bírói tanácsok jártak el. Minden előrelépés ellenére meg kell állapítani, hogy
az adminisztratív garanciák nem vezettek eredményre, legfeljebb a jegyzőkönyvek készültek a törvény
betűje szerint.
A N ÉP BÍR Ó SÁ G I É S A KO N C EPC IÓ S P ER E K J E LLE G ZE TES SÉ GE I:

Az 1949. évi IX. törvénycikk tartalmazta a népnek a büntető igazságszolgáltatásban való részvételének
(és a felebbvitel egyszerűsítésének) követelményét.
A leglényegesebb változtatások között kell említenünk az egyetemes néprészvétel intézményesítését,
amelyet egyértelműen az általános bizalmatlanság jegyében honosították meg. Jóllehet a „B-listázás”, az
1948. évi XXII. törvénycikk már kellőképpen megtisztította a bírói kart a burzsoá felfogású, régi vágású,
részrehajló bíráktól, a bírói akadémiák pedig feltöltötték a bírói állományt új, megbízható káderekkel. A
törvény rendelkezése szerint megszűnt a járásbírósági, illetve a törvényszék egyesbírói jogköre; az
elsőfokú bíróságok is tanácsban tárgyalva jártak el. A bírói tanácsok összetételére vonatkozóan kimondta,
256
hogy a járásbíróságon a hivatalos bíró mellett két népi ülnök, a törvényszéken pedig a két hivatásos bíró
mellett három ülnök foglaljon helyet az ítélőtanácsban. A népi ülnökök a tanács egyenrangú tagjai lettek.
A koncepcióra épülő eljárások nem külön formát jelentettek a büntetőeljárások általános és különös
modelljei között, hanem a büntetőeljárások valamennyi területén felbukkanó speciális kezelési módot.
Maguk a koncepciós perek sem voltak egységesek, többféle „mintával” találkozhatunk. A koncepciós
elemeket tartalmazó büntetőügyek felülvizsgálatára létrehozott bizottság jogász albizottságának
csoportosításában eszerint a következő koncepciós ügyek kategóriái különíthetők el:
- az erkölcsileg, jogelméletileg kifogásolható jogszabályok alapján lefolytatott ügyek;
- erkölcsileg és jogilag helytelen szakmai-politikai irányítás hatására elbírált ügyek;
- hatályos büntető anyagi vagy eljárásjogi szabályok megsértésével elbírált ügyek. Ezen belül voltak
olyan eljárások, melyben,
 kitalált tényállásokat koholt bizonyítékokkal támasztotta alá;
 valós tényekből hamis következtetésekre jutottak;
 valós tények alapján valósághű konklúziókat vontak ugyan le, de kegyetlen; embertelen
büntetéseket kiszabásával fejezték be az ügyet.
257
XI. TÉTEL
A SZEMÉLYEK JOGÁNAK SZ AB ÁL YOZ ÁSA A RE NDI M AGYARORSZ ÁGON
A MA GYAR RENDI MAGÁNJOG JELLEMZŐI

- szokásjogi meghatározottság
- Werbőczy István Hármaskönyve
- a nemesi rendi állás meghatározó
- erős vagyonjogi szemlélet
- a szabályanyag tagolása utólagos és önkényes
S ZEM É LY I J O GI IN TÉZM ÉN Y E K:
- természetes személyek
- jogi személyek
- Jogképesség
- cselekvőképesség
JOGKÉPESSÉG
Azon általános jogi tétel, melynek birtokában valaki jogviszony alanyává válhat, tehát jogai és
kötelezettségei lehetnek.
Az ember személyisége születéstől haláláig tartott (a születés tényét elvileg a keresztlevél, a halál tényét a
halotti anyakönyv igazolta, így a személyiség fennállásának nyilvántartása és tanúsítása az egyház
joghatósága körébe esett, ebből a helyzetből eredt az a felfogás, hogy annak volt jogi személyisége,
jogképessége, akinél ezt az egyház elismerte).
Ismert a méhmagzat feltételes jogképessége (a „születendő már megszületettnek minősül, ha érdekeiről
van szó” elv a rendi hazai jogban is érvényesült).
JO G K ÉPE SSÉ G E T BEFO LY Á SO LÓ TÉN Y EZŐ K:

- Törvényes születés
 törvényes az a személy, aki törvényes házasságból, vagy a házasság megszűnését követő 300 napon
belül született (utószülött)
 fogamzás vélelme: a születéstől visszaszámított 182 és 300. nap közé tehető a fogantatás
 a törvényes születés hiánya 2 módon orvosolható:
 utólagos házasságkötés
◦ a hiányzó törvényes születést pótolja
◦ csak akkor, ha a házasságkötésnek a természetes anya és apa között nincs akadálya
◦ olyan mintha törvényes házasságból született volna
◦ az utólagos házasságkötéssel törvényesített gyermek jogállása = a törvényesben születettével
 királyi kegyelem
◦ ez is a hiányzó törvényes születést pótolja, akkor,
◦ ha utólagos házasságkötésre nincs lehetőség és a természetes apának nincs törvényes
gyermeke
◦ ekkor kérheti az apa a királyt, hogy gyermekét törvényesítse
◦ de, ha utóbb törvényes gyermek születik, akkor, a törvényesítés személyi hatálya megmarad, a
vagyonjogi viszont elvész
- Honfiúság
 honfiú az, aki a Szent Korona joghatósága alá tartozik, megszerzés:
 születéssel
◦ az apa jogállása a meghatározó
258
◦ az anyáé, ha házasságok kívül születik a gyermek

 honfiúsítással (=idegen személy honfiúság szerzése)
◦ ünnepélyes honfiúsítás
~ az idegen magyar honfiúságot és magyar nemességet nyer
~ 16. századtól jellemző
~ eleinte az uralkodó saját döntése alapján, majd az országgyűlés beleegyezésével
~ feltételei: az uralkodó terjeszti elő az országgyűlésnek, fel kell sorolni az országnak illetve
királynak tett jószolgálatokat, ha az országgyűlés elfogadja 1000 (Mária Teréziától 2000)
fizet a fiscusnak, eskütétel az országgyűlés előtt (vagy a magyar udvari kancellária előtt),
törvénybe foglalják
~ diploma indigenatus
◦ hallgatólagos honfiúsítás
~ az ország adózói közé való felvételt jelent, azaz nem nyer nemei jogállást
~ vagy szabad királyi városi polgár, vagy jobbágy (ha megfizette a földesúri
szolgáltatásokat)
- Rendi állás
 teljes jogképességgel csak a nemesek rendelkeznek
 egy és ugyanazon nemesi szabadság (1351.) érvényesül
 a nemesség megszerzésének módjai:
 eredeti szerzésmód (királytól)
◦ királyi birtokadomány (donatio regia, legrégebbi szerzésmód, a királyi birtokadomány ténye
nemesít egyúttal, adománybirtok+adománylevél+birtokbavétel)
◦ címereslevél adományozása (litterae armale, megjelenésének oka: az adományozható birtokok
elfogytak, az adományos a királynak és az országnak tett jószolgálat fejében nemességet és
nemesi címet nyert, a 16. századtól válik tömegessé, így relatíve nagy a nemesség aránya a
magyar lakosságban, 17. század: szigorítás, a vármenyei közgyűlésen 1 éven belül ki kellett
hirdetni)
◦ törvényesítés (l. korábban)
◦ fiúsítás (praefectio, olyan privilégium, amellyel a király a fiágon magvaszakadt nemes leányát
vagy nemzetségének valamely más nőtagját nemesi jogban részesítette, a fiúsított nő új
nemesi család alapítója, feje lesz, jogi értelemben férfi, a nemesi birtok öröklődését biztosítja,
a fiúsított nő nem nemes férfitól származott gyermeke a fiúsított anya nemesi jogállását
követte, 14. században jelenik meg)
◦ fiúvá fogadás (adoptio, fiúvá fogadással az a nem nemes szerzett nemességet, akit fiágon
magszakadás előtt álló nemes, királyi engedéllyel fiává fogadott és ezzel a királyi adományból
származó birtokában örökösévé tett, = örökbefogadás, feltételei: nemes magszakadás előtt áll,
nincs se törvényes, se törvénytelen fiú utóda, királynak engedélyeznie kell, ha utóbb
törvényes utód születne, csak a személyi hatály marad fent)
◦ ünnepélyes honfiúsítás (l. korábban)
 származékos szerzésmód (közvetítő útján)
◦ születés (feltétel: törvényes házasságból való születés, főszabály: a gyermek az apa rendi
állását követi, nem nemes apa a nemes anya gyermeke ún. agilis, vagyis félnemes) „öröklött
nemesség
◦ házasságkötés (nem nemes nő nemes férfival kötött házassága révén nemessé válik, a férj
halála után is megtartja nemesi jogállását, amíg nem köt új házasságot) „közlött nemesség”
- Vallás
 uralkodó (katolikus) és bevett vallás (református, evangélikus, unitárius) -> teljes jogképesség
 tűrt vallás (zsidó, izmaelita) -> nem viselhetnek hivatalokat, nem lehettek bérlők
 tiltott vallás (szekták)
- Nem
 férfiak -> teljes jogképesség
 nők -> korlátozott
259
 női különjogok: hitbér, jegyajándék, hozomány, leánynegyed, hajadoni jog, özvegyi jog
T E LJ ES J O G K ÉPE SSÉ G
Csak az a férfi rendelkezett, aki törvényes házasságból született vagy, akit törvényesítettek, honfiú volt
vagy ünnepélyesen honfiúsítottak, nemes volt, továbbá az uralkodó vagy a bevett vallások
valamelyikéhez tartozott.
VÁROSI PO LGÁROK ÉS JOBBÁGYO K

- a szabad királyi városok privilégiuma vagy a városi tanács határozta meg a polgári rendi jogállás
megszerzésének a módját
- jobbágyok: nem rendi állás, birtokképtelenség 1844-ig, csak földesurán keresztül perelhet, nemessel
szemben nincs tanúzási képessége
CSELEKVŐKÉP ESS ÉG
Az ember azon képessége, hogy saját cselekedeteivel magának vagy másnak jogokat szerezhet és
kötelezettségeket vállalhat
CSELEKVŐKÉP ESS ÉGET BE FO LY Á SO LÓ TÉ N Y EZŐ K ! :

- Életkor
 cselekvőképes kor = törvényes kor
 cselekvőképtelen
 a rendi magánjog szerint:
 teljes korúak (=nagykorúak)
◦ férfiak 24. évtől, nők 16. évtől (ha házasságot kötöttek: 12)
◦ (24. életév betöltése férfi/nő, teljes cselekvőképesség, de az apai hatalom alatt csak a vagyon
megosztásával szűnik meg)
 kiskorúak
◦ mindkét nem 12. életévig serdületlen (inpuberes)
◦ 12-16/24 – serdült (puberes) = törvényes korúak
Egyes korosztályok:
◦ Serdületlenek
~ 12 év alatti lány/fiú,
~ cselekvőképtelenek,
~ perképtelenek,
~ apjuk vagy anyjuk halála után gyámság alá kerülnek
◦ serdültek
~ 12-16 lány,
~ 12-24 fiú,
~ korlátozottan cselekvőképes,
~ fokozatos jogszerzés:
 12 – perelhet/perelhető,
 12 – lány törvényes képviselője hozzájárulásával férjhez mehet,
 14 – fiú elfogadhat ajándékot,
 16 – fiú kölcsönt vehet fel, zálogba adhatja birtokát,
 18 – fiú adásvételi szerződést köthet)
- Elmeállapot
 az elmebetegek cselekvőképtelenek, törvényes képviselőjük jóváhagyása nélkül nem tehetnek
semmit
- Nem
 különbség férfiak és nők cselekvőképessége között
 férfiak -> teljes
260
 nők -> korlátozottabb (nem lehetnek gyámok, ha férfi van a családban, csak ők őrizhetik a családi
iratokat, nők csak másolatot kapnak, saját vagyonát apja vagy férje kezeli, férje rendi állását követi,
ősi vagyont nem örökölhet, adományos ingatlant is csak kivételesen, leánynegyedet kaphat,
házassággal teljes korúvá válhat, nagyobb hatalmaskodásnál nincs halálbüntetés, csak pénzbeli
megtérítés, vagyoni különjogok: l. korábban)
- Rendi állás
 teljes cselekvőképesség = csak nemesi jogállás
 polgárok/jobbágyok – korlátozott cselekvőképesség pl. nemesi birtokot nem szerezhet, nemessel
szemben nincs teljes tanúzási képessége
- Becsület
 infámia = becstelenség
 valamely bűncselekményre kiszabott büntetés
 személy elveszti jó hírét, hírnevét, becsületét
 visszahat a cselekvőképességre
 infámia esetei: vértagadás, hűtlen gyámság, okirat hamisítás, hamis eskü
 az infámis személy nem lehet gyám, nem viselhet közhivatalt, perképességét elvesztette, birtokait és
összes fekvő jószágainak tulajdonjogát is
 külső megkülönböztetés (tarka ruha, kenderöv, mezítláb, hajadonfővel)
JO G I S ZEM É LY EK :
- személyösszesség
- személyegyesülések típusai:
 szabad királyi városok, jász- és kun kerületek, hajdúvárosok
 országos nemesség
 közhitelű pecsét
 hiteles bizonyságlevél kiadása
 hiteleshelyek
 vagyonösszesség:
◦ alapítványok
◦ királyi kincstár – királyi vagyon -> koronajószágok, visszaállt jószágok, a fejedelem
nemzetségi jószágai
◦ kereskedelmi társaságok (19. század)
261
XII. TÉTEL
A RENDI DOLOGI JOG
DO LO G ÉS V A GY O N :
Dolog jogi értelemben minden testi tárgy, amely jogviszonynak önálló tárgya lehet. A korabeli magyar
jogi terminológiában a dolog megfelelője a jószág volt, amely vagyont, jogot, fizikai tárgyat egyaránt
jelentett – tehát:
- a materiális értelemben vett testi tárgyaktól, a dolgoktól (res) megkülönböztették
- az immateriális értelemben vett testetlen tárgyakat, azaz a jogokat.
Ilyen például a haszonélvezeti jog, a vadászati és a halászati jog. Ezek a jogok, nem tekinthetőek testi
tárgynak, de a természetes személy számára mégis meghatározó erővel bírnak vagyoni viszonyait
illetően.
A vagyon bizonyos közös cél szolgálatára rendelt, gazdasági érdekű (dologi és kötelmi) jogok, illetve
kötelezettségek összessége.
Attól függően, hogy a jogok vagy a kötelezettségek vannak-e túlsúlyban különbséget teszünk aktív és
passzív vagyon között.
A DO LGO K FAJAI:
A szokásjogi szabályok rendelkezéseinek és a törvényeknek megfelelően a dolgokat különbözőképpen
lehet csoportosítani.
A szokásjog, a törvény, illetve a királyi kiváltságlevelek egyes jószágokat kivettek azon dolgok köréből,
amelyek jogügyletek tárgyai (vagyis forgalomképesek) lehettek.
Forgalmon kívüli dolgoknak tekintették:
- A kánonjogi szabályok értelmében az úgynevezett szentelt, azaz az egyház használatára rendelt
dolgokat: templomok, kápolnák, szertartási kellékek stb.
- Az egyház számára rendelt javakat is – e vonatkozásban érvényesült Magyarországon is a holtkézi jog
(manus mortua) intézménye, amely azt jelentette, hogy ha egy dolog egyszer az egyház tulajdonába
került, onnan nem kerülhetett ki, még hűtlenség esetében sem.
- Az úgynevezett kincstári javak, amelyeket a király és az udvartartása számára rendeltek
- A vármegyékben, a közösség javára rendelt vármegyeház, szabad királyi városokban a városi fundus.
(a város saját földbirtoka)
INGÓK:
A magyar rendi magán jog ingó és ingatlan fogalma nem egyezett a római jogi meghatározással.
Ingó dolognak minősült az a tárgy, amely mozog, vagy állagsérelem nélkül elmozdítható (pénz, ruhák,
barmok)
De ingó még:
- a zálogba adott ingatlan,
- a legalább 50 lóból álló ménes,
- a könyvtár,
- ősi pénz (az, az összeg, amely ősi birtok eladásából származott.)
262
I N GA TLA N :
Ingatlan az a dolog, mely állagsérelem nélkül nem mozdítható el (a föld, a rajta épült épület).
De a 18. századi jogban ingatlannak minősült minden olyan vagyontárgy is, amely az ingatlanhoz
tartozott és annak rendes megműveléséhez szükséges volt (fundus instructus - gazdasági eszközök, illetve
a föld megműveléséhez szükséges állatállomány).
Középkori jogrendszerünk az ingatlan fogalmán belül éles különbséget tett nemesi, paraszti és városi
ingatlan között.
A N EMESI JÓSZÁG:
A magyar birtokrend kezdetben a nemzetségi kötelékeken nyugodott. A honfoglaló magyarok
törzsenként, nemzetségenként telepedtek le, s ennek megfelelően az elfoglalt földterület a nemzetségek
tulajdonába került. Ezt nevezzük szállásbirtoknak. Amikor a törzsi-nemzetségi szervezet felbomlott a
szállásbirtok is az egyes családok birtokába ment át, de a vérrokonság révén a nemzetségek igyekeztek
megakadályozni, hogy kikerülhessen a nemzetség birtokából az adott szállásbirtok. Szent István jogilag is
megkülönböztette a szállásbirtokot a király által adományozott birtoktól. Az adománybirtok alapját a
királyi jog (ius regium) képezte, mert az államalapítást követően minden ingatlan főtulajdonosa
Magyarországon is a király lett. A királyi főtulajdonjog alapja részben közjogi (várbirtok, uratlan és
urafogyott birtok, valamint a büntetésül elkobzott birtokok) részben magánjogi (királyi csalás
magánbirtoka) természetű volt. Szent István az általa adományozott birtokokat a nemzetségi
szállásbirtokkal teljes egészében azonosította. Ez a szabály Kálmán uralkodásáig maradt érvényben,
amikor Könyves Kálmán az általa adományozott birtokokra az ági öröklés elvét léptette életbe. Ezzel az
oldalági rokonokat, azaz a nemzetségi tagokat kizárta a király által adományozott birtok örökléséből.
Ekkor indult meg a küzdelem a szállásbirtoknál meglévő nemzetségi jog és az adománybirtokban
megtestesülő királyi jog között.
A nemesi jószág:
- ősi,
- adományos és
- saját pénzen szerzett
birtokból állhatott, amelyet jobbágyi szolgáltatások nem terheltek, de amely több tekintetben korlátozott
volt. A nemesi jószághoz az évszázadok során meghatározott vagyoni jogok, úgynevezett királyi kisebb
haszonvételek járultak. (kocsmatartás és a mészárszéktartás joga, malomjog, a
pálinkafőzés joga, valamint a királyi privilégiumokkal biztosított vásártartás joga)
E jogok gyakorlása évszázadok alatt sokat változott. (többségüket 1848-ban eltörölték, de a malomtartás
jogának kiváltsága még a polgári kor magánjogában is fellelhető volt.)
A PA R A SZ TI B IR TO K:
- A paraszti birtok a községi földközösségből fejlodött ki – A közszabadok a korai középkorban falusi
földközösségekben éltek, ami azt jelentette, hogy a falu egésze volt a tulajdonosa a faluhoz tartozó
szántónak, legelőnek, rétnek, erdőnek, halászható vizeknek. Ezekből a szántót és a rétet évente
felosztották a falu egészét képező családok között. Ez volt a „füvön osztás”. Ez azt jelentette, hogy a
falu kollektív tulajdonosa volt a hozzá tartozó ingatlanoknak, de a szántó és a rét egyéni használatba
(évenkénti osztással), azaz az egyes családok birtokába ment át, míg a legelő, az erdő és a vizek
továbbra is közös használatban maradtak.
- Később a faluközösséget alkotó családok igyekeztek kikerülni az évenkénti földosztásból –
tulajdonképen, a szántó és a rét az egyes családok tulajdonába ment át, amely a faluközösség
felbomlását eredményezte.
- A földközösség felbomlása egybeesett az előkelők földigénynövekedésével
263
 A nemesek elvették a birtokaik szomszédságában lévő bomló faluközösségek földjeit – parasztok

védelemért a legközelebbi földesúrhoz fordultak, felajánlva földjeiket
 Ezzel a paraszti tulajdon nemesi tulajdonná változott, és a paraszt gyakran ugyanazt a földet kapta
vissza megművelésre.
 A paraszt elvesztette tulajdonjogát, csak az adott birtok használati joga volt az övé, amelynek
használatáért termény-, munka- és pénzjáradékkal tartozott földesurának – úrbéri szerződések.
A nem nemesi birtokkal járó szolgáltatásokat a kora középkorban nem határozták meg pontosan. Nagy
Lajos 1351-ben rögzítette először a paraszti birtok után fizetendő kilencedet, mint terményadót. A jogilag
egységes jobbágyság kialakulását követően a paraszti birtok megítélése lényeges változásokon ment át.
Az általánosan elfogadott vélemény szerint a jobbágy az általa megművelt urbáriális teleknek csak
használója volt, melyért meghatározott szolgáltatással tartozott. A török hódoltságot követően, illetve
Mária Teréziának 1767-ben kiadott urbáriumát követően változott a helyzet. Elfogadottá vált, hogy
meghatározott keretek között a jobbágy korlátozott tulajdonnal is rendelkezhetett.
A PO LGÁROK INGA TLANAI:

A városok kollektíve nemeseknek voltak tekintendők, így nemesi jószágokkal rendelkezhettek – de a
király főtulajdonjoga (fiscalitas) a városokban nem érvényesült.
Az egyes városi polgároknak lehet ingatlantulajdonuk, elsősorban a városok területén – de voltak
polgárok nemesi jószággal is. Több városban az ingatlan-tulajdon léte (esetleg 1 évi békés birtoklás) volt
a városi polgárjog elnyerésének a feltétele. Más városokban a polgárjog megszerzése előfeltétel az
ingatlannal való rendelkezésnek. Többnyire szabad rendelkezés érvényesült, de esetleg a polgár „ősi
birtokánál” a család jogai érvényesülhettek. A „szerzett javakkal” szabadon rendelkezhettek élők között
és halál esetére. Sok helyen a szomszédoknak, polgártársaknak „elővételi joga” volt az ingatlan
elidegenítése során. Örökös és végrendelet nélküli halál esetén az ingatlan a város közösségére szállt.
ŐSI JAVAK:
A nemesi jószágok eredete szerint különböztettek ősi és szerzett, ezen belül adománybirtok és vásárolt
jószág között.
Ősi, örökölt (bona avitica) az a kötött dolog, amely elidegeníthetetlen, megterhelhetetlen és felmenőről
lemenőre legalább egyszer törvényes öröklés útján szállt át, vagy osztályra bocsátották.
Az ősi vagyonban nemcsak az első szerző, hanem az összes utód joga megtestesült. Az ősi birtokot kezén
tartó természetes személy sajátos tulajdonos - rendelkezési joga az ősi birtokon rendkívül korlátozott:
- El nem idegeníthette, csak abban az esetben, ha az öröklésre jogosultak, az úgynevezett osztályos
atyafiak ehhez hozzájárultak.
- Időlegesen sem idegeníthette el, zálogba sem adhatta az osztályos atyafiak előzetes hozzájárulása
nélkül.
E szigorú szabály alól csak két kivételt ismertek:
- A végszükség esetét, amikor halálos ítélettől vagy hadifogságból a birtokot kezén tartó csak úgy
szabadulhatott, ha ősi birtokát áruba bocsátotta, s a megváltáshoz szükséges pénzt csak így tudta
megszerezni.
- Ha az ősi birtok értékének növelése céljából a birtok egy részét azért idegenítették el, hogy az ezért
kapott pénzt a maradék ősi birtokba fektessék be, így annak értékét jelentős mértékben megnöveljék.
SZERZETT VA GYON:
Szerzett vagyonnak tekintették azt a jószágot, melyet a tulajdonos saját maga vásárolt, adományba kapott
vagy elbirtokolt. Szerzett birtok felett tulajdonosa szabadon rendelkezett élők között és halála esetére
egyaránt (Tr. 1. 57.). Ha valaki életében nem rendelkezett, a szerzemény utódaira szállt, s ezzel a szerzett
birtok ősivé alakult át. Az apa végrendeleti úton gyermekeit csak azok rendkívül súlyos visszaélése esetén
zárhatta ki az öröklésből. Nem lehetett szerzeménynek tekinteni azt a birtokot, amelyet ősi birtok
264
eladásából eredő pénzen vásároltak - az így vásárolt birtok ősi birtoknak számított, függetlenül attól, hogy
formailag új szerzemény volt (1723: 49. tc.).
A J Ó S ZÁ GO K ÉR TÉ KE – KÖ Z BEC SŰ ÉR TÉ K :
A vagyontárgyak fontossága miatt minden dolognak valamilyen értéket tulajdonítottak, melyet Werbőczi
a dolgok becsűjének nevezett. Rendi jogunk a dolog értékének három fajtáját ismerte: a közbecsűt, az
örökbecsűt és az igazbecsűt.
A közbecsű érték (aestimatio communis) az ingóknak és ingatlanoknak a bírói gyakorlatban, a 16. század
elejére kialakult állandó értéke volt. A régebbi bírói gyakorlat szerint, ha ismerték a szóban forgó
vagyontárgy (általában ingatlan) évi hozadékát, akkor ennek tízszeresét tartották a dolog közbecsű
értékének. Később már nem állapították meg az évi hozadékot, hanem a táblázatokban foglalt közbecsű
értékeket alkalmazták. A közbecsű érték megmerevedését jól mutatja, hogy a Hármaskönyv közzétett egy
közbecsű értéktáblázatot.
A KÖ ZB EC SŰ ÉR TÉ K J E LEN TŐ SÉ GE :
A Tripartitumban megtalálható közbecsű tábla szerint pl.:
- egy lakott, megművelt jobbágytelek közbecsű értéke egy márka (négy aranyforint),
- az elhagyott jobbágytelek közbecsű értéke egy arany forint volt.
A közbecsű jelentősége: a bíróságok leggyakrabban ezt a közbecsű értéket alkalmazták, a perköltségek,
az adósság meghatározásakor. A közbecsű értékének megfelelően foglalták le és adták zálogba az
elmarasztalt vagyonát. Fej vagy jószágvesztő ítélet esetében a lefoglalt családi jószágok közbecsű értéken
voltak visszaválthatók. Közbecsű értékben adták ki a leányoknak a leánynegyedet, az özvegyeknek a
hitbért.
ÖRÖKBECSŰ ÉR TÉK:
Az örökbecsű értéket (aestimatio perennalis) csak az ingatlanoknál alkalmazták.
Értéke pontosan tízszerese volt a közbecsűnek. Csak kivételesen, büntetőszankcióként ítélték meg:
- a büntetőszankció jelleg érvényesült és ezért örökbecsűben marasztalták azt, aki hatalmaskodva
szerzett magának birtokot házára, jószágára vagy egyházi birtokra.
- örökbecsűben marasztalták azt is, aki mást el nem követett hűtlenséggel vádolt, s ezen a címen akarta
magának megszerezni a bevádolt birtokát.
Egy esetben nem büntetőszankcióként is megjelent: ha a szerződő felek kölcsönösen örökbecsűben
állapodtak meg.
IGAZBECSŰ:
Az igazbecsű (aestimatio condignum) azaz a méltányos érték (condignum praetium) a gyakorlatban nem
volt más, mint a piaci ár. Már Werbőczi is említi, de 18. század gyakorlatában, midőn a közbecsű érték
lassanként jelentőségét veszítette, a bírói gyakorlat ahelyett egyre következetesebben az igazbecsűt
alkalmazta ítéleteiben.
A B IR TO K:
A birtok (possessio) a középkori jog felfogás szerint egy jogilag védett tényleges állapot valamilyen
vagyontárgy felett. A középkori jogrendszerekben általában, így a magyarban sem alakult ki éles
különbség a birtok és a tulajdon között, mint az a római jogban élt. Az ingatlanok egyéni tulajdonjoga
nem volt korlátlan, mert egyrészt a nemzetségi jog, másrészt az állam korlátozta, bizonytalan volt a
védelemre jogosult személye, s emiatt a korabeli jog elsődlegesen a birtokot védte, a birtokban ülő
részesült fokozott (jog)védelemben, és ő alkalmazhatott önhatalmat is.
Birtokos: aki valamely fekvő jószágot részben jövedelmének beszedésére, részben a jobbágyi
szolgáltatások teljesítésére nyilván, valóságos és békés uralmában tart. (Tr. 1. 67.)
A magyar jogrendszerben a birtok, a posessio kifejezést további két
265
értelemben használták:
- „a birtok valamely ingó vagy ingatlan dolog uralma, használata és kormányzása”;
- „a ius possessionarium alatt általában a várakat, kastélyokat, erősségeket, városokat, mezővárosokat,
falukat, birtokrészeket, földeket, réteket, erdőket és pusztákat kell érteni.” (Tr. 1. 24.)
A B IR TO KO S J O GA I:
A birtokost megillető jogosultságok:
- A birtokosnak jogában állt a támadót, aki őt a birtokából ki akarta vetni, erőszakkal is elűzni.
Érvényesül a vim vi repellere elve.
- Ha a jogtalan támadó a birtokost kivetette birtokából, a kivetés időpontjától számított egy éven belül a
birtokos erővel is visszaszerezhette birtokát (Tr. 1. 68.).
További előnyök:
- A birtokosnak nem kellett igazolnia birtoklásának jogcímét – a vélelem amellett szólt, hogy a birtokos
jogosan tartja kezében a birtokot - vagyis a birtokban lévőt nem terhelte a bizonyítási kötelezettség: a
bizonyítási teher mindig arra hárult, aki kívülálló volt, aki be akart jutni a birtokba. Ennek kellett az
erősebb jogot bizonyítania.
- A jóhiszemű birtokosnak joga volt a dolog gyümölcsére. Ezt tőle a tulajdonos sem perelhette vissza.
A R O SS Z HIS ZEM Ű B IR TO KO SO K:
Werbőczi szerint a magyar jogban három esetben volt jelentősége a birtokos rosszhiszeműségének.
- Rosszhiszeműnek minősült a birtokos, aki nem akarta elfogadni a szerződéses vagy törvényes
zálogjoggal biztosított tartozás teljesítését azért, hogy a zálogbirtokot továbbra is a kezében tarthassa,
élvezze annak gyümölcseit.
- Rosszhiszemű volt továbbá az az özvegy, aki megtagadta a hitbér elfogadását, hogy továbbra is
élvezze férje birtokát. Az ilyen rosszhiszemű birtokosok nemcsak a birtokot, de követelésüket is
elveszítették.
- Rosszhiszeműnek minősültek azok a birtokosok is, akik maguknak jogtalanul kincstári javadalmakat
foglaltak el. Ez a rosszhiszemű magatartás száz évelteltével örököseiknek már nem ártott. A száz év
letelte előtt a király eladományozhatta a jogtalanul bírt jószágot.
266
XIII. TÉTEL
AZ ADOMÁNYRENDSZER,
A HÁRAM L ÁSI JOG É S A Z ŐSI SÉ G SZ AB ÁL YAI A RENDI MAGÁNJOGB AN
Rendi jogunk a tulajdont egy dolog felett fennálló jogi hatalomként fogta fel, ami elsősorban ingatlanok
felett nem volt korlátlan, hiszen gyakran előfordult, hogy a tulajdon részelemei nem feltétlenül egy
kézben összpontosultak: a tulajdon tartalmi elemei, mint a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének
a joga gyakran elvált az élők között és halál esetére szóló rendelkezési jogtól és ilyenkor különböző
személyek jogában állt ezek gyakorlása.
A jogok gyakori megosztása:
- eleinte a nemzetségi szállás birtok rendszeréből,
- később pedig a királyok birtokadományozó gyakorlatából (a fiscalitasból) következett.
S ZÁ LLÁ S BIR TO K:
A letelepedéskor kialakult szállásbirtok a nemzetség közös tulajdonát képezte, melyet a nemzetséghez
tartozó családok között osztottak szét, s ennek nyomán létrejött az egyéni birtok rendszere is. A
nemzetségi kötelék ereje az egész rendi korszakon keresztül képes volt megakadályozni, hogy a
szállásbirtok vagy annak egy meghatározott része kikerüljön a nemzetség tulajdonából.
AD O M Á N Y BIR TO K
Az uralkodók az adományozott földekre fenntartottak bizonyos királyi jogokat, s így annak tulajdoni
viszonyai alapjaiban tértek el a szállásbirtok tulajdoni helyzetétől.
Az adománybirtok főtulajdonosa mindig a király volt, akinek jogában állt a tulajdonát képező birtokot
határozott időre eladományozni, azaz a birtok használati jogát másra átruházni anélkül, hogy a
tulajdonjogot is átadta volna - a használati jog átengedése meghatározott időre történhetett, de legfeljebb a
megadományozott élete végéig tarthatott. A későbbi fejlődésnek köszönhető, hogy a megadományozottak
igyekeztek az adománybirtokot lemenőik számára továbbra is biztosítani, így lassan lehetővé vált az
adománybirtok öröklése. Ezt az adománylevélben rögzítették, és pontosan
meghatározták az öröklési rendet.
Amikor megjelent az adománybirtok, azonnal megindult a nemzetségek azon törekvése, hogy az
adománybirtokot annak a nemzetségnek a számára biztosítsák, amelynek tagja azt a királytól megnyerte
hosszú küzdelem kezdődött az uralkodó és a nemzetségek között a két eltérő birtoktípus összevegyítésére.
Végeredményként a 13. századra megfigyelhető, hogy élesen elkülönült egymástól a nemzetségi jog és a
királyijog, ami a tulajdonjog szempontjából arra az eredményre vezetett, hogy:
- a szállásbirtok tulajdonosa mindig a nemzetség volt, a birtokos, illetve a használati jog jogosultja pedig
az a férfi, aki a birtokot éppen a kezében tartotta.
- az adománybirtok főtulajdonosa a király, és a megadományozott lett a birtokos.
Egy idő után a nemzetség tagjai szerették volna az adománybirtokot is a saját nemzetségi hatalmukba
vonni.
AZ Ő SI B IR TO K :
Ugyanakkor a szállásbirtokokon érvényesülő nemzetségi tulajdon- és birtokjog nem tartalmazza a szabad
rendelkezési jogot, hiszen ezzel a nemzetség tulajdonában lévő „ősi” szállásterület idegen kezére
kerülhetett volna.
Az adománybirtokokon a király előbb korlátozta az oldalági rokonok (nemzetség) öröklését, majd szabad
rendelkezést adott a királyi servienseknek, ha nincs fiú utóduk. (I. Aranybulla)
Mintegy másfél százados küzdelem során a nemzetségi érdekek képviselői kiharcolták azt a jogot, hogy
lemenők hiányában, a birtok a nemzetség oldalági férfi rokonaira szállt meghatározott öröklési szabályok
szerint. Ezt mondta ki az 1351. évi törvény, amely eltörölte – az első Aranybulla 4. cikkében biztosított –
267
a szabad rendelkezési jogot, s biztosította a nemzetségek számára az ősi birtokot, az ősiséget (1351: 11.
tc.).
HŰ BÉR I ES A D O M Á N Y BIR TO K :
Ugyanakkor ellentétes tendenciaként a nyugati hűbéri jog hatására lehetővé vált hazánkban is, hogy a
megadományozott, amennyiben nagy földbirtokra tett szert, saját híveinek, katonáinak további adományt
tegyen. Így jött létre a magánadomány. Ez azt jelentette, hogy a tulajdon a királyé, a rendelkezési jog a
megadományozotté, a birtoklási jog pedig azé, aki tényleges birtokában tartja az ingatlant. (Nyugat-
Európában ez a hűbéri láncolat kialakulását eredményezte.) Magyarországon a hűbéri hierarchia
kialakulását a nemzetségek erős joga megakadályozta, melyek meg tudták akadályozni azt, hogy
magánadomány révén a birtok nemzetségen kívüli idegen kezére kerüljön.
A M A GY A R TU LA J D O N V ISZO N Y - R EN D SZE R :
A Nyugat-Európában érvényesüloő hűbériség egyes elemei tehát Magyarországon elegyedtek az ősi,
nemzetségi öröklési szabályokkal, amiből kialakult az a sajátos magyar tulajdoni rendszer, amely egy
családon belül egyesítette a:
- hűbéresi adományrendszer és a
- nagycsaládi-nemzetségi kötöttségi rendszer meghatározó elemeit. + mindezt tovább bonyolította a
földesúri hatalomból folyó
- urbáriális kötöttség, amelynek értelmében a földesúr tulajdonát képezte a jobbágyoknak művelésre
átadott urbáriális telek:
 ezt a jobbágyok használatba kapták, uruk beleegyezése nélkül nem idegeníthették el, nem
örökíthették, nem oszthatták fel egymás között.
 a valóságban azonban a jobbágyok ugyanúgy magukénak tekintették a földet, mint a földesuruk.
HÁ R M A S KÖ TÖ TTSÉ G:
Magyarországon is élt tehát az osztott tulajdoni rendszer egy sajátos változata, de a nyugati hűbéries
jellegre ráépült a magyar nemzetségi és urbáriális kötöttségi rendszer. A magyar tulajdont hármas
kötöttség terhelte (az avicitas, a ius regium és az urbariális rendszer), amelyet még színesítettek az osztott
tulajdoni viszonyok is.
ŐSISÉG – AVICITAS:
A rendi jog szerint a korlátlan jogú rendelkezés csak az ingókra és a szerzett ingatlanokra terjedt ki. Az
ősi ingatlanokat a család tagjai közösen használták. A család feje csak társtulajdonos az öröklésre
jogosultak mellett, mivel az ősi vagyon az élők és az elődök vér- és jogközösségét jelentette, de az ősi
vagyont éppen kezén tartó család fejét bizonyos előjogok illették meg. Ez a családi osztatlanság
rendszerint az atyából és fiaiból állott, de előfordult, hogy közösen tartották a kezükön az ősi birtokot
még a közeli oldalági rokonok is. Az osztatlan jószágot egy egészet alkotó vagyontömegnek kellett
tekinteni, melyről sem egészben sem részben egyetlen egy osztályos társ (osztályra jogosult) sem
rendelkezhetett önállóan.
OSZ TA TLA N V A GY O N KÖ ZÖ SS É G:
Gyakran az apa halála után sem osztották fel a testvérek a közös vagyont. Ekkor a családi osztatlansággal
szemben testvéri osztatlanságról beszéltek. Ilyenkor is fennmaradt az egész család kollektív tulajdona. A
legidosebb fiú lett a család feje és a közös vagyon kezelője.
Az családi vagy testvéri osztatlan vagyonközösség szabályai:
- a közös vagyon haszna közös volt, így a közös vagyont ért kárt is közösen kellett viselni.
- ha a közös vagyont veszteség fenyegette, az osztatlanság többi tagját, szükség esetén ismételt
figyelmeztetés után bíróilag kellett meginteni, hogy a közös jószágot fenyegető kárt közös
teherviseléssel hárítsák el – ha a bírói megintés sem segített, perrel lehetett kikényszeríteni a bírói
megintés elhárításához szükséges anyagiak biztosítását.
268
- ha kár érte a vagyont, a tagok részük arányában viselték a terheket. Az önhibából eredő kárért egyedül
az elkövető volt felelős.
- az osztályos atyafi az osztatlan közös vagyon felosztása előtt is megterhelhette saját osztályrészét, a
többiekét azonban csak akkor, ha azok hozzájárultak, és csak a közös vagyon hasznára, azaz kizárólag
a hasznos beruházások céljára szolgált.
OSZ TÁ LY ( D IV IS IO ) :
Az osztatlan birtokközösség megszüntetésére:
- az úgynevezett osztályra kényszerítéssel, vagy
- az érdekeltek, atya és fiai békés megegyezésével vagy
- meghatározott esetekben bírói úton kerülhetett sor.
A közös vagyon felosztását kikényszeríthette az atya, de kikényszeríthették a fiúk is.
- Az atya osztályra kényszeríthette fiait:
 ha a fiú kezet emelt apjára;
 ha a hűtlenség kivételével, más bűncselekménnyel vádolta a fiú a szüleit,
 ha a fiai hadifogságba esett atyjukat nem igyekeztek kiváltani;
 ha a fiú a szülei élete ellen leselkedett;
 ha a fiú gonosz cimborák társaságában pazarló életet folytatott
Ezekben az esetekben sem zárhatta ki az apa az osi vagyonból a fiát, csupán arról volt szó, hogy az ősi
vagyont fel kellett osztani és a fiúnak ki kellett adni az ot megillető részt.
- A fiúk kényszeríthették osztályra apjukat:
 ha az atya az ősi vagyont pazarolta, el akarta idegeníteni;
 ha elhanyagolta az apa a birtokát;
 ha kegyetlenül vagy ok nélkül gyakorolta fenyítő jogát;
 ha büntett elkövetésére akarta kényszeríteni a fiát;
 ha teljes korú fiát házasságkötésében megakadályozta.
Az osztály alkalmából az ingókat és az ingatlanokat leltárba foglalták, melybe csak a közös vagyon
került. A család tagjait esküre is lehetett kötelezni, hogy a közös vagyonból nem titkoltak el semmit.
- Az ingókat, így a zálogbirtokot is a férfiak és nők között, egyenlő részben osztottákmeg. A fegyvereket
és hadifelszerelést azonban a fiúk már az osztály előtt kivették a maguk részére.
- Az ingatlanokból általános szabályként csak a férfiak részesültek - az ingatlanokat annyi részre
osztották, ahány osztályos volt (azonos mennyiség és minőség) Az osztályrészeket ezután kisorsolták –
Vagy: „az egyik oszt, a másik választ.”
AZ O SZ TÁ LY J O G KÖ V E TK EZM ÉN Y E I:
- az osztályon, törvényes öröklésen átment birtok ősi birtokká vált,
- az osztályosok kölcsönös öröklési jogot szereztek egymás örökrészére úgy, hogy ha valamelyiknek az
ága kihalt a többi testvér ágai örökölték az osztályrészt.
- az osztályrész az osztályosok között elbirtokolhatatlan volt,
- az osztályosok egymás iránt szavatossággal tartoztak. (Kötelesek voltak együttesen védeni azt a
testvért, akivel szemben pert indítottak a közös vagyonból eredő osztályrészre vonatkozóan.)
- a szabályosan végrehajtott osztály, egy év eltelte után már csak per útján volt megváltoztatható.
Az osztálynál elkövetett hibák orvoslására két lehetőség alakult ki:
- Osztályigazítást kérhetett az, akit az osztálynál mellékes, kisebb jelentoségű dologban megrövidítettek
vagy az osztály során kapott jószágának egy részét önhibáján kívül perben elveszítette.
- Új osztály: ha valamelyik osztályost lényeges dolgokban szándékosan rövidítettek meg, ha az
osztályosok hibájából vagy csalárdságából lényegesen kisebb értékűt, kevesebbet vagy semmit sem
269
kapott valamelyik utód, vagy valamelyik osztályos önhibáján kívül háborúban vagy perben
osztályrészét, illetve annak jelentős részét elveszítette.
ADOM ÁNYRENDSZER :
A ius regium, a királyi háramlási jog érvényesülésének alapját az adományrendszer képezte.
A 11-12. században az adományrendszer szempontjából két fő birtoktípust különböztettek meg:
- a királytól származó adománybirtokot,
- a honfoglaló nemzetségek szállásbirtokát.
A királyok a birtokadományozást már igen korán adománylevéllel eszközölték, amellyel a
megadományozott per esetén tulajdonjogát bizonyítani tudta. A szállásbirtokokra vonatkozóan nem állott
írásos dokumentum a birtokosok rendelkezésére, ezért ilyet kezdtek kérni a királytól. A 13. századra
alakulhatott ki az az elv, hogy minden földesúri birtok végeredményben a királytól származó
adománybirtok.
Az adományozás rendszerét évszázadok alatt többször is igyekeztek szabályozni, s ezen törekvések
hatására, de szokásjogi úton alakult ki Werbőczi korára az adományozás és továbbörökítés érvényes
rendje. A Tripartitum szerint: „az adomány a Szent Korona joghatóságába törvényesen visszaszállt királyi
jogoknak örökös eladományozása, melyet az uralkodó szolgálatokért vagy kiváló érdemeiért tesz.”
Az adományozó személye szerint különbséget tettek:
- királyi,
- nádori és
- magánadomány között.
A D O M Á NY O ZÓ K SZ ER IN T:
- Királyi adomány: az uralkodó az országnak vagy a királynak jószolgálatokat tett személyt
birtokadományban részesítette. A király bárkinek adhatott birtokot, melynek nagysága csak a király
akaratától függött- az uralkodó egy személynek többször is adhatott birtokot.
- Magánadomány: egy nagyúr familiárisának adományozott birtokot, a király hozzájárulásával. A
magánadomány tehát a királyi adományhoz kapcsolódik, csak az uralkodó jóváhagyásával érvényes.
- Nádori adomány: korlátozott lehetőség, mert a nádor maximum 32 jobbágytelket adományozhatott.
Tilos volt nagyobb birtokot csak azért megosztania, hogy a 32 jobbágytelki maximumot tarthassa. A
nádor egy személynek csak egyszer adományozhatott, mégpedig csak olyan birtokot, amely nemcsak
jogilag, de ténylegesen is visszaszállt a koronára: ún. sajátkézből történő adományozást
kezdeményezhetett. A nádor csak nemesnek adományozhatott.
AZ ADOMÁNY JOGCÍMEI:
A király és a nádor minden adományt valamilyen jogcímre hivatkozásra tett. Ez az a jog, amelynél fogva
a jószág visszaszállt a koronára és így újból eladományozhatóvá vált.
A magyar joggyakorlat a következő adományozási jogcímeket ismerte:
- magszakadás (defectus seminis),
- hűtlenség (nota infidelitatis),
- királyi jog (ius regium),
- új adomány (nova donatio),
- királyi hozzájárulás különböző esetei (consensus regius),
- fegyverjog (ius armorum).
270
MAGSZA KADÁS:
A magszakadás akkor állt elő, ha az adománybirtokos, az adománylevélben meghatározott öröklésre
jogosult utód nélkül halt el, azaz a fiág (vagy mindkét ág) számára adományozott birtok esetében az
utolsó fiú (leány) halálával. A magszakadás nem az egész család kihalását jelenti, csak az öröklésre
jogosultak sorrendjének megváltozását. (Ha valaki magszakadásra hivatkozva kért a királytól birtokot, s
ez a magszakadás nem bizonyosodott be a perben, a magszakadásra hivatkozó adományost nem büntették
meg, hiszen csak a király jogát akarta tisztázni, más becsületébe nem gázolt.)
HŰ TLEN SÉ G:
A Hármaskönyv (1. 14.) és törvények (1715:7. tc., 1723:9. tc.) meghatározták azokat a
büncselekményeket, melyeknek büntetési tétele fej- és jószágvesztés volt.
Ide tartoztak például: felségsértés, hamis okirat készítése, hamis pénz verése. A jószágvesztő hatály az
elkövető egész vagyonára, ingókra és ingatlanokra, adományos és vásárolt birtokára egyaránt kiterjedt.
DE! Nem veszítették el vagyonrészüket a hűtlenségbe esett személlyel közösen birtoklók, a családi
osztatlanság esetén gyermekei, testvéri osztatlanság esetén testvérei. Ezek osztályrészét a vagyonelkobzás
előtt ki kellett adni, ezért szabályos osztályra került sor. Vagyis más vétlenek jogait nem sérthette a
hűtlenség jogkövetkezményeként beálló vagyonvesztés (a 13. század elott ez
még másként volt.)
A hűtlenség elvágta az öröklés jogát az elkövető és rokonai között, és ez akkor sem állt vissza, ha a király
megkegyelmezett a hűtlenségbe esett személynek. Ez a birtok szerzett birtoknak minősült, amire az
osztályos atyafiaknak nem volt joga. Ezért az ősi birtokból a hűtlenségbe esett gyermekei közül csak azok
kapták meg osztályrészüket, akik a hűtlenség elkövetése előtt születtek.
A hűtlenség jogi halált eredményezett, azaz a vagyonvesztő hatálya de facto a cselekmény elkövetésének
a pillanatában beállt, nem pedig de iure, amikor a bíróság azt jogerős ítéletében megállapította. Ha valaki
hűtlenségre hivatkozással kért a királytól birtokot és nem tudta bebizonyítani a hűtlenséget, mivel így
ártatlan személyt az egyik legsúlyosabb bűncselekmény
elkövetésével vádolt meg, az általa felkért birtok örökbecsű értékében marasztalták.
KIR Á LY I J O G :
A királyi jog (ius regium) alatt általában a visszaháramlási jogot értették, amikor hűtlenség vagy
magszakadás címén szállt vissza a jószág, de azóta már eltelt 32 év.
Emellett úgynevezett rejtett királyi jognak nevezték azt, ha egy birtok jogilag visszaszállt a királyra,
ténylegesen azonban még nem volt a korona kezén. A rejtett királyi jogra az adománykérők
másodlagosan hivatkoztak. Kérelmükben első helyen említették a magszakadást vagy a hűtlenséget, de
ehhez hozzátették a rejtett királyi jogot is. A megoldásnak gyakorlati jelentősége volt.
Ha csak magszakadásra vagy csak hutlenségre hivatkoztak, a nemesi birtokra vonatkozó 32 évi
elbirtoklási ido csak arra adott lehetőséget, hogy 32 évre visszamenően bizonyítsák a magszakadás, illetve
a hűtlenség tényét. Ha ezeken az alapjogcímeken túl a rejtett királyi jogra is hivatkoztak, akkor 100 évre
visszamenően bizonyíthatták, hogy magszakadás vagy hűtlenség történt.
Pervesztés esetén a kérelmezot örökbecsűben marasztalták.
ÚJ ADOMÁNY:
Ekkor olyan személy kért a királytól adományt, aki ténylegesen benne ült a birtokban, csak nem tudta
jogait bizonyítani. Valamelyik őse kapott adománylevelet, de az vagy megsemmisült, vagy
megrongálódott, így nem volt bizonyítóeszköze, s a királytól kért új adomány ezt volt hivatva pótolni.
- Abban az esetben, ha a birtokos egyben már tulajdonosa volt a birtoknak, az új adománynak az volt a
feltétele, hogy csak a jószághoz kötődő eredeti öröklési rend megerősítését kérhette a birtokos.
271
- Az új adomány másik esete, amikor a birtokban ülő sohasem volt tulajdonos. Ez az eset az
elbirtoklással következhetett be. Nem rendelkezett soha adománylevéllel, megszerezte az elbirtoklás
előnyeit, s erre hivatkozva kérte a királyt, hogy tegye tulajdonossá. Ezért olyan öröklési rendet
kérhetett, amelyet ő szeretett volna, vagy amilyet a király akart adni.
KIR Á LY I HO Z ZÁ J Á R U LÁ S:
A királyi hozzájárulás a király lemondása arról, hogy az adománybirtok visszaszálljon a koronára és
beleegyezés abba, hogy a magszakadás előtt álló kérelmező rendelkezzen azzal. A királyi jóváhagyásnak
két fő típusa alakult ki:
- Jövőbeli hatályú királyi hozzájárulást kellett kérni
 örökbefogadásnál (fiúvá és testvérré fogadás esetében),
 fiúsításkor, valamint
 szabad végrendelkezési jog kérésénél az adománybirtoknál.
(Itt a király leendo jogát ruházza át az adományt felkérő személyre.)
- Azonnali hatályú királyi hozzájárulás kellett:
 adománybirtok örökbevallásához, eladásához,
 adománybirtoknak közbecsű értéknél magasabb összegért történő zálogba adásához,
 az időleges bevalláshoz és
 a magánadományhoz.
FEGYVERJOG:
A török kiűzése utáni időkben, a Habsburg uralkodók gyakorlatának köszönhetően alakult ki egy új
adományozási jogcím, a fegyverjog.
Ezt korábbi joggyakorlatunk egyáltalán nem ismerte. Bevezetésének az volt a magyarázata, hogy
fegyverjogra, azaz a török elleni harcokban való részvételre hivatkozva a Habsburg uralkodók
idegeneknek, azaz saját híveiknek adományozták a magyar nemesség birtokait.
Különösen I. Lipót és III. Károly élt ezzel a lehetőséggel. A magyar nemesség gyakran tiltakozott e
joggyakorlat ellen.
T ISZ TA ÉS V E GY E S A D O M Á N Y :
Különbséget tettek az adományozás jogcímei között aszerint is, hogy a megadományozott mennyiben
ellenszolgáltatás nélkül s mennyiben valamiféle ellenszolgáltatás fejében kapta az adományt.
- A tiszta adomány sajátossága, hogy az adományos a birtokot kizárólag korábban szerzett érdemek
jutalmaként, minden további ellenszolgáltatás nélkül kapta.
- A vegyes adománynál a megadományozott a királynak és az országnak tett jószolgálatokon kívül
fizetni is tartozott a fiscusnak. Ez nem volt más, mint az adományrendszer keretei közé illesztett
adásvételi szerződés.
(Az adománybirtokért fizetett pénzből a nőág is részesült abban az esetben, ha a fiágnak magva szakadt, a
birtok visszaszállt a királyra és a fiscusnak fizetett pénzt ekkor vissza kellett adni a leányágnak.)
T E LJ ES ÉS P ER ES A D O M Á N Y :
Megkülönböztették az adományokat az alapján is, hogy az eladományozandó birtok ténylegesen is a
korona vagy a király kezén van-e, vagy csak jogilag szállt vissza?
- A teljes adomány azt jelentette, hogy az adományozásra felkért birtok ténylegesen és jogilag is
visszaszállt a királyra.
- A peres adománynál a király tulajdonképpen csak felperesi jogosultságot adományozott, attól tette
függővé az adomány tényleges átadását, hogy megnyerte-e a pert vagy sem az adományt kérő a
birtokban ülővel szemben.
A két adományozási változat különböző fajtájú oklevéllel történt:
272
- a teljes adomány esetén a tulajdonjog igazolására egyedül alkalmas függőpecsétes oklevelet állíttatott
ki a király.
- a peres adomány pátenssel, azaz rányomott pecsétű oklevéllel történt, melyet a per megnyerése után
függőpecsétes okirattá alakítottak át.
BEI K TA TÁ S:
A nemesi birtok tulajdonjogának a megszerzéséhez elengedhetetlen feltétel volt a bevezetésnek vagy
beiktatásnak nevezett eljárás. Célja, hogy az adományos a jószág kétségtelen tulajdonosává, egyben
birtokosává váljék, mert a bevezetéssel tisztázódott, hogy a király az adománnyal nem sértette-e meg
mások jogát. Minden adomány érvényét veszítette, ha az adományozást nem követte szabályszerű
beiktatás.
BEI K TA TÓ PA R A N C S:
A beiktatáshoz a kérelmezőnek beiktatást elrendelő parancsot, mandatumot kellett kieszközölnie,
aminek két válfaja volt:
- Az egyik teljes terjedelmében magában foglalta az adománylevelet is, felsorolván az adományos
érdemeit. Ilyen parancsot csak a király adhatott ki - egy évig volt érvényes
- A másik nem tartalmazta az adománylevelet, csak utasítást adott a hiteles helynek, hogy a parancsban
megjelölt királyi emberrel együtt foganatosítsa a beiktatást. Ezt a nagybírák is kiadhatták – csak 60
napig volt érvényes. A beiktatási cselekményeket mindig királyi ember foganatosította.
A B EI K TA TÁ S M EN E TE:
- a beiktatást a helyszínen vagy a megyegyűlésen lehetett foganatosítani.
- a birtok fekvése szerint illetékes hiteles hely volt jogosítva a beiktatási eljárás lebonyolítására
- mindig a szomszédok és határosok jelenlétében kellett sort keríteni
- ezek jelenlétében a királyi ember a hiteles helyi ember társaságában, vagy magát a
megadományozottat, vagy annak megbízottját iktatta be a birtokba
- a királyi ember olvasta fel az adománylevelet és a beiktatási parancsot
- a királyi ember kézen fogta az adományost vagy megbízottját, néhány lépést tett vele, a földről egy
rögöt vett fel és adott át az adományosnak, s fennhangon kijelentette, hogy a megnevezett adományost
a jószág birtokába bevezeti, és az adományozó nevében elrendeli, hogy azt minden jövedelmével és
hasznával együtt örökjogon bírhassa.
E LLEN TM O N D Á S:
- a beiktatás alkalmával bárki ellentmondhatott (contradictio) a beiktatásnak - ha ez bekövetkezett, a
beiktatást kérő személyt tilos volt a birtokba bevezetni.
- a beiktatást követően a királyi ember és a hiteles helyi ember három napig a birtokon maradt, majd
visszatérve az illetékes hiteles helyre további 12 napig együtt maradtak, mert ez idő
- alatt még történhetett ellentmondás.
- az ellentmondó személynek nem kellett indokolnia az ellentmondását
- akinek a beiktatását az ellentmondással megakadályozták, annak ellentmondást indokló pert kellett
kezdeményeznie.
- az ellentmondás értelme a jogfenntartás és a birtok védelme
- történhetett személyesen vagy meghatalmazott útján
- ha 15 nap alatt senki sem mondott ellent, a bevezetés épen maradt - az adományos birtokba vehette a
jószágot.
273
XIV. TÉTEL
AZ ELBIRTOKLÁS,AZ ÖRÖKVALLÁS,
A ZÁLOGJÓSZÁG MEGSZERZÉSÉNEK SZABÁLYAI A RENDI M AGYARORSZÁGON
AZ E LÉV Ü LÉS ÉS E LB IR TO K LÁ S:
Az elévülés és az elbirtoklás két egymást kiegészítő jogintézmény. Amíg az elévülés időmúláshoz kötött
jogvesztést jelent az egyik félnek, addig az elbirtoklás időmúláshoz kötött jogszerzés a másik félnél. A
magyar rendi jogban az elévülés a kereseti jog elvesztését, míg az elbirtoklás, az elbirtoklás előnyeinek a
megszerzését jelentette: az elbirtokló erősebb birtoklást szerzett, ami jogcímmé vált a tulajdon
megszerzésére: új adományt kérhetett a tulajdonjog biztosítására.
A magyar jogban az elbirtokló tehát nem szerez tulajdont, és a tulajdonos nem veszíti el tulajdonát - így
ha bármilyen úton-módon (akár kiűzéssel) a tulajdonoshoz visszakerült a tőle elbirtokolt dolog, akkor
tulajdonjoga teljes egészében feléledt, az elbirtokló ezen a címen nem indíthatott pert.
AZ E LB IR TO K LÁ S F E LTÉ TE LEI:
Ahhoz, hogy az elbirtoklás megvalósuljon, meghatározott feltételeknek együttesen kellett teljesülniük:
- Elbirtokolhatónak kellett lenni a dolognak,
Nem volt elbirtokolható rendi jogunkban:
 az osztályos atyafiak között az osztályrész (idegen elbirtokolhatott osztályrészt)
 a hitbér és a leánynegyed,
 a zálogbirtok,
 a szomszédok közti telekhatár.
- Meghatározott időnek el kellett telnie,
Az elbirtokláshoz meghatározott időnek is el kellett telnie – különböző birtoktípusok elbirtoklásánál
különböző elbirtoklási időt határozott meg:
 királyi birtokok, koronajószágok csak 100 esztendő alatt voltak elbirtokolhatók,
 egyházi javak 40 év,
 nemesi jószágok 32 év,
 városi birtokok 12 év alatt, (talán Werbőczi itt téves időt adott meg, mert városi javakban egy év és
egy nap volt az elbirtoklási idő)
 a paraszti birtokban egy év és egy nap
Az elbirtoklási időben jogutódlásnak volt helye, ami azt jelentette, hogy az eltelt idő átszállt az
örökhagyóról az örökösre, az eladóról a vevőre, az elajándékozóról a megajándékozottra.
- Zavartalanul kellett birtokolni a szóban forgó vagyontárgyat.
Zavartalannak kellett lennie a birtoklásnak - a birtoklást kétféle módon lehetett megzavarni:
 ténylegesen (de facto), amikor a birtokost kivetették a birtokából;
 jogilag (de iure), amelynek három változatát ismerték:
 Tiltakozás
A tulajdonos megjelent valamelyik hiteles hely előtt, s ott jegyzőkönyvbe mondta jogfenntartó
nyilatkozatát.
 Bírói megintés
A tulajdonos az ország valamelyik nagybírójához fordult, s tőle bírói parancsot eszközölt ki a
birtokban ülőhöz címezve, amely bírói parancsban a nagybíró felszólította a birtokban ülőt, hogy
adja át a birtokot a parancsot kieszközlőnek - rendeltetése az, hogy ha el lehet kerülni a pert,
akkor arra ne kerüljön sor.
 Perindítás
A tulajdonos keresetlevelet nyújtott be a bírósághoz – a keresetlevél benyújtásakor kellő
gondossággal kellett eljárni, mert ha a perindítónak nem álltak a rendelkezésére mindazon
bizonyítékok, amelyekben saját igazát maradéktalanul alá tudta támasztani, akkor elveszítette a
pert, beállt a res iudicata, az ítélt dolog esete, ami azt jelenti, hogy még egyszer ugyanabban az
274
ügyben pert indítani nem lehet. (Utóbbi esetben a birtokos a királyhoz fordulhatott
adománylevélért, amivel tulajdonjogát is bizonyítani tudta.)
AZ E LB IR TO K LÁ S N Y U GV Á SA ÉS M E GS ZA KA D Á SA :
- A birtoklás megzavarásának mindegyik fenti esetében az elbirtoklás megszakadt (az addig eltelt idő
elveszett, s abban a pillanatban új elbirtoklás kezdődött).
- Az elbirtoklás nyugvásának két fő típusa volt:
 Szünetelt az elbirtoklás országosan, ha azt időben később alkotott törvény visszaható hatállyal
rendelte el. Az országos nyugvásnak rendi jogunkban mindig konkrét rendelkezés volt az alapja.
Ezek az országos nyugvások rendszerint külső vagy belső háborúhoz tapadtak.
 Nyugodott az elbirtoklás egy adott birtokra vonatkozóan,
 ha az apa hadifogságban vagy száműzetésben volt, és otthon nem volt a jog megvédésére
alkalmas családtag
 abban az esetben is, ha az árva a 16. életévét még nem töltötte be. (a nyugvás kezdete előtti és a
nyugvás befejezése utáni időt össze kell adni.)
A tulajdon (proprium) egy dolog felett fennálló jogi hatalom. A tulajdon tartalmi elemei, mint a birtoklás,
a használat és a hasznok szedésének joga, valamint az élők között és a halál esetére szóló rendelkezési jog
elvált egymástól és különböző személyek jogában állt ezek gyakorlása.
AZ Ö R Ö K BEV A LLÁ SO K:
A tulajdonosváltozást eredményező szerződések (adásvétel, csere, ajándékozás) az időleges bevallások –
ez alatt a zálogszerződést értették. A bírói gyakorlat azonban az évszázadok alatt a szerződések más
típusait és az arra vonatkozó előírásokat is kialakította. Az örökbevallás a legfontosabb szerződés: a
nemesi ingatlanok tulajdonjogának átruházásával kötött örökbevallás.
- Tulajdonképen a nemesi birtok eladását, cseréjét vagy ajándékba adását takarja:
 adásvételi szerződés (emptio-venditio), amelyben az eladó a tulajdonát képező dolgot,
tulajdonátruházási szándékkal, meghatározott vételár ellenében a vevő tulajdonába adja.
 csere (cambium) egy dolog tulajdonjogának átruházása más dolog tulajdonba adása ellenében.
 ajándékozás (donatio privata) a dolog tulajdonjogának ingyenes átadása a megajándékozott
számára. A Tripartitum az örökbevallás körébe tartozó szerződések szabályait összefoglalóan
szabályozta – minden olyan szerződés alá vonható, amelyekben a tulajdonjog átruházása
következett be. Ezért együtt tárgyalhatók.
- Az örökbevallás kellékei:
 Hiteles személy vagy hiteles hely előtt kellett kötni hiteles függő pecsét alatt, mert tulajdonjogot
átruházni csak függőpecsétes oklevéllel lehetett a 13. századtól kezdve.
 Személyesen vagy teljhatalmú képviselők útján kellett megjelenni a szerződő feleknek, és
akaratukat élőszóval kellett kinyilvánítani. Teljhatalmú megbízott csak abban az esetben járhatott
el, ha az eljárására ügyvédvalló oklevéllel megbízást kapott.
 Az élőszóban kifejtetteket a hiteles személy, írásba foglalta, a 18. századig latin nyelven, még akkor
is, ha a szerződő felek magyarul nyilvánították ki szerződési akaratukat.
 Az írásba foglalás után a szerződő felek nyelvén az írásba foglalt szerződés tartalmát ismertetni
kellett.
- Örökbevallás ősi vagyonra:
 Az elidegeníteni kívánt ősi vagyont fel kellett kínálni (praemonitio) mindazoknak, akiknek
törvényes öröklési joga volt a szóban forgó birtokra. A felkínáláshoz nem volt elegendő csak az
eladási szándék közlése, hanem az eladás feltételeit is az öröklésre jogosultak tudomására kellett
hozni. A felkínálásra azért volt szükség, mert az osztályos atyafiakat, az öröklésre jogosultakat
elővételi jog illette meg, az ősi birtokra vonatkozóan.
275
 Az elidegenítő szóban volt köteles kijelenteni elidegenítési szándékát a hiteles hely előtt. Szóbeli
előterjesztésében közölnie kellett, hogy ingatlanát örökáron, az ingatlanra vonatkozó okiratok
kíséretében átadja a vevőnek.
 Az adásvétel tárgyát képező ingatlan esetében közölni kellett az eladónak a birtok fekvését, annak
határait és az eladott birtokjogi természetét (ősi, szerzett, adományos vagy nem adományos birtok)
Az ősi és az adományos birtoknál további feltételeket kellett teljesíteni.
- Az ősi birtokot csak meghatározott indok esetén lehetett eladni:
 Nem ilyen a menthetetlen (igaz ok nélküli), amikor valaki az adósságait gonoszságból vagy
pazarlásból (például kártyaadósság) szerezte, és az eladással ezt akarja fedezni. Ebben az esetben a
szerződés érvénytelen volt.
 Menthető (okszerű) indok:
 az olyan elidegenítés, mely gazdaságilag célszerű volt, például a megmaradó birtokra hasznos
beruházásokat tett lehetővé.
 okszerű volt az indok, ha valaki idegen kézen levő zálogbirtokot váltott vissza vagy hitbért,
leánynegyedet fizetett ki - ezzel a megmaradó birtokrészt tehermentesítették. Ehhez is kellett az
osztályos atyafiak hozzájárulása, mert a szerződés ugyan érvényes volt, de az osztályos atyafiak
hozzájárulása nélkül, általuk érvényteleníthetővé vált.
 szükségszerű volt az elidegenítés, amikor az elidegenítő rabságból vagy hatalmaskodás miatt
kiszabott fejvesztéstől menekült. Ha ilyen szükségszerű elidegenítésre került sor, akkor a
birtokot nem kellett felkínálni az osztályos atyafiaknak.
 Nem kellett felajánlani az ősi birtokot akkor sem, ha az elidegenítő olyannak adta el a birtokot,
akinek megvolt az elővételi joga, ha más hasonló értékű jószágra cserélték át. A csere olyan
szerződés, mikor két vagy több fél a birtokjogokat egymás között törvényesen kölcsönösen
egymásra ruházza. Az a birtokrész, melyet elcserélnek, a nemzetségre vagy az osztályos atyafiakra
fog háramlani.
 Nem kellett felajánlani az ősi birtokot, ha hű szolgálatok jutalmául történt a birtok elidegenítése,
elajándékozása. Per esetén a megadományozottnak csak a hű szolgálatokat kellett bizonyítania.
 Nem kellett az osztályosok beleegyezése az örökbevalláshoz a perbeli egyezségnél sem, amelynél
az ősi ingatlanra vonatkozó kétes kimenetelű pertől szabadult az elidegenítő.
- Örökbevallás más birtokokra:
 Adománybirtokra – e birtokban a király főtulajdonjoga volt benne, ezért szükségszerű feltétele volt
az örökbevallásnak, hogy a király azonnali hatályú hozzájárulását kellett megkérni.
 Szerzett birtokra – ez a tulajdonos szabad rendelkezésének tárgyát képezte, ezért adásvétel, csere,
ajándékozás tárgya is lehetett minden megkötöttség nélkül.
Ahhoz, hogy az örökbevallás érvényes legyen, szükség volt a szerző birtokba iktatására is, melyet a
szerződés megkötésétől számított egy éven belül teljesíteni kellett, különben az örökbevallás érvényét
vesztette.
- Nil juris-záradék:
örökbevallást, még nem jelentette azt, hogy az osztályosok örökre elveszítették jogosultságukat.
A hagyományoknak megfelelően élhettek visszavásárlási jogukkal. A vevőt kártalanítani kellett, azaz
vissza kellett fizetni a vételárat, s az időközben tett beruházások összegét. A szerzők ettől csak úgy
menekülhettek, ha a szerződés szövegébe bevették az ún. nil juris záradékot: ez azt jelentette, hogy az
eladó örökre lemondott saját maga és utódai nevében a birtok visszaváltásáról.
KÖ LC SÖ N ( MU TU U M) :
A kölcsönadó a dolog tulajdonjogát engedi át a kölcsönbe vevőnek azzal a kikötéssel, hogy azt
meghatározott idő elteltével ugyanolyan mennyiségben és fajtában adja vissza.
A szerződés tárgya mindig valamilyen helyettesíthető dolog (pénz, gabona) gyakran hitelügylet, mely
esetekben a szerződés tárgya meghatározott pénzösszeg átadása az adós számára azzal a feltétellel, hogy a
felek megállapodása szerint a kölcsön tárgyát visszaszolgáltatja a hitelezőnek.
276
A kölcsönszerződés feltételei elsődlegesen a felek akaratától függtek, ugyanakkor bizonyos általános

szabályok az egyedileg megkötött szerződésekbő1 is megállapíthatók:
- különösebb alaki feltételeket nem kellett figyelembe venniük a feleknek – akár szóban, akár írásban
megköthették a szerződést.
- amennyiben szóbeli megállapodás született az adós és a hitelező között, a szerződés tényét vagy a
felek nyilatkozata, vagy a megállapodásnál jelen lévő tanúk bizonyíthatták.
A kölcsönadó haszna a római jogban a felszámítható kamat volt. Mivel a kánonjog tiltotta a kamatszedést,
ezért a 17. századig zálogot adtak biztosítékként, és ebből szerzett előnyt a hitelező. Az 1647: 144. tc.
tette lehetővé a kamatszedést. A 6%-os törvényes kamatot azonban csak akkor lehetett követelni, ha a
szerződésben a felek ezt kikötötték. Ha a szerződés lejártakor az adós nem fizetett,
- • a hitelezőnek először meg kellett inteni adósát a teljesítésre,
- • ha ezt követően sem került sor a teljesítésre, akkor fordulhatott bírósághoz.
Nem teljesítés esetén az adóstól akkor is kamatot lehetett követelni, ha a szerződést eredetileg ingyenesen
kötötték meg.
ZÁ LO S ZER ZŐ D ÉS :
A zálogszerződés (pignus) létrejötte mögött mindig egy kölcsönszerződés állt:
Az adós arra vállalt kötelezettséget, hogy a hitelezőtől kapott kölcsön fejében hasznot hajtó jószágot ad a
hitelező birtokába annak biztosítására, hogy a szerződésben meghatározott idő elteltével a kölcsön
összegét visszafizeti.
A történeti fejlődés során a zálog lehetett kötelem keletkeztető és kötelemmegerősítő jogintézmény.
Történetileg kialakult három típusa volt:
- a fiducia (tulajdoni zálog), amikor a zálogadós a záloghitelező tulajdonába adta a szerződést biztosító
zálogtárgyat;
- a pignus (kézizálog/ birtokzálog), amelyben a zálogtárgyat már csak a hitelező birtokába adták
használatra;
- a hypotheca (jelzálog), mely esetben a zálog már csak jelzi a szerződés létrejöttét.
A magyar rendi magánjogban csak a pignus volt ismeretes, amikor a zálogadós, a követelése
biztosítékaként a zálogtárgyat átadta a záloghitelező birtokába.
AN TIC HR E TI KU S ZÁ LO G:
A kamatszedés tilalmát úgy kerülték meg, hogy a zálogadós átadta birtokát a záloghitelezőnek, aki a
kamat helyett élvezte a zálogbirtok gyümölcseit (antichretikus zálog).
Az ingatlan elzálogosítása csak annyiban különbözött az eladástól, hogy nem véglegesen, hanem
meghatározott időre történt az ingatlan átadása = ideiglenes eladásnak nevezzük. (venditio temporalis).
A zálog tárgya az esetek túlnyomó többségében ingatlan – zálogszerződés tárgyánál pontosan
meghatározták annak nagyságát, illetve határait. Az ingatlannal együtt annak tartozékai is a hitelező
birtokába kerültek.
A pignus keletkezését tekintve három változata alakult ki nálunk:
a szerződéses zálog, a bírói zálog és a törvényes zálog.
- Szerződéses zálog:
 Keletkezéséhez elengedhetetlenül szükséges volt a hiteles helyi bevallás. A zálogszerződést
megkötni kívánó felek kötelesek voltak személyesen vagy ügyvédvalló oklevéllel meghatalmazott
személy képében megjelenni valamelyik illetékes hiteles hely elott, ahol a birtokot zálogba adni
kívánó, a leendo zálogadós, szóban közölte a hiteles hellyel, hogy milyen követelés biztosítékaként
kívánja átadni meghatározott földbirtokát. és mennyi időre.
 A földbirtok meghatározásánál annak jogi természetére is ki kellett térnie:
277
 ha ősi birtok zálogba adásáról volt szó, ugyanazt az eljárást kellett lefolytatni, mint az ősi birtok
eladásánál, az osztályos atyafiak előzálogba-vételi joga miatt - szükséges a felkínálás az
osztályos
 atyafiaknak a zálogösszeg és az elzálogosítás időtartamának közlésével.
 az adománybirtokot közbecsű értéken lehetett zálogba adni – ha közbecsű értékénél magasabb
áron akarták az adománybirtokot zálogba adni, a király azonnali hatályú hozzájárulását kellett
kikérni.
 a zálogadós szerzett birtokát minden előzetes feltétel nélkül zálogba adhatta.
 Amennyiben a szerződő felek a hiteles hely előtt tisztázták a zálogba adandó birtok természetét, a
szerződés feltételeit, akkor a zálogba adásról szóló szerződést megköthették.
Ahhoz, hogy a szerződéses zálogjog megszülessen, beiktatásra is szükség volt (ha a zálogba adandó
birtok közbecsű értéke az 50 Ft-ot meghaladta.)
 birtokot legfeljebb 32 évre lehetett zálogba adni;
 ha a felek ennél hosszabb időt kötöttek ki, akkor érvénytelen volt a szerződés.
 de a szerződés - lejárta előtt - 32 éven túlra is meghosszabbítható volt a zálog abban az esetben, ha a
zálogösszeget megemelték, és a felek rögzítették a szerződés idejének meghosszabbítását.
A zálogszerződéssel nem lehetett tulajdonjogot szerezni, ezért nevezik a korabeli források a
zálogszerződést időleges bevallásnak.
A záloghitelező jogai és kötelezettségei:
 Birtokában tarthatta és szabadon használhatta a zálogos ingatlant.
 Továbbadhatta zálogba a jószágot, de sohasem hosszabb időre, mint ő kapta (subimpignoratio).
 Követelhette a kiváltáskor nemcsak a zálogösszeg, hanem a hasznos beruházások megfizetését is,
amivel szemben a szándékosan vagy a gondatlanságból okozott kárt megtéríteni tartozott. A vis
maiorból fakadó károkért nem felelt
 A birtoklással járó közterheket viselnie kellett.
 A szerződés letelte, legkésőbb 32 év után (ellenkező szerződés híján) vissza kellett adni a zálogos
birtokot és elfogadni a zálogösszeget. Ennek megtagadása az arra való igény elvesztésével járt.
Ha a zálogadós a szerződés lejártakor nem teljesítette kötelezettségét, nem vesztette el tulajdonjogát,
mert az nem évült el. Akár ő, akár örökösei később is bármikor kiválthatták a zálogba adott ingatlant.
A hitelező nem birtokolhatta azt el, végleges jogot nem szerezhetett.
- Bírói zálog:
 A zálogszerződést bírói ítélet pótolta.
 Nem került sor hiteles hely igénybevételére, hiszen a bíró ismerte a feleket, felette állt az osztályos
atyafiaknak, ezért is birtok zálogba adását is elrendelhette joghatályosan.
 Nem kellett kikérni a bírónak a király hozzájárulását sem, mert a bíró csak közbecsű értékben
rendelhette el a zálogba adást.
 Itt is szükség volt a beiktatásra, ha a zálogba adandó birtok közbecsű értéke az 50 Ft-ot meghaladta.
A bíróság a bírói zálogot a perköltségek biztosítékára alapította elsősorban, de a pernyertesnek
fizetendő összeg biztosítékaként is létrejöhetett.
- Törvényes zálog:
 Ilyenkor a szerződést, illetve a bírói ítéletet az absztrakt jogszabály pótolja.
 Nem volt szükség beiktatásra, mert a törvényes zálogjog mindig a birtokban ülőt illette meg. A
beiktatásnak épp az volt a célja, hogy a zálogbirtok jogosultja bekerüljön a birtokba.
 A törvényes zálogjogot visszatartási jognak is nevezhetjük: a birtok tulajdonosa mindaddig nem
vehette birtokba az ingatlant, amíg a birtok használójának követelését nem teljesítette.
 Nemesi jogunkban törvényes zálogjog illette meg:
 az özvegyasszonyt az özvegyi jog és a hitbér mértékéig, - az árva leányokat hajadoni jog címén.
278
XV. TÉTEL
A RENDI KÖTELMI JOG
A kötelem olyan jogviszony, amelyben az egyik fél (adós), a másik félnek (hitelező) valamit szolgáltatni
köteles. Werbőczi szerint a kötelem keletkezhet:
- Egyezésekből, kötésekből (contractusok),
- Gonosztettek által (delictumok)
- Más tényállásokból (házasság,gyámság).
A kötelmek igen változatos életviszonyokból keletkezhetnek. Magánjogunk történetében mégis a
legfontosabb szerepet a kötések, azaz a szerződések töltötték be.
Általánosan használt fogalma szerint a szerződés kötelmi joghatás előidézésére szánt megengedett
többoldalú akaratnyilatkozat.
A szerződés alanyai a hitelező és az adós. A szerződések lehetnek egy- (ingyenes) vagy kétoldalúak
(terhes) abban az értelemben, hogy az egyik fél csak jogosult, a másik pedig csak kötelezett vagy mindkét
fél jogosult és kötelezett egyaránt. A szerződés tárgya a szolgáltatás. A rendi jogunkban különös
jelentőséggel bírtak az ingatlanjószágok, illetve az ezekhez kapcsolódó jogosultságok. Ilyenek lehettek
például a vámszedés joga, a malomtartás joga.
A SZ ER ZŐ D ÉSE K TA R TA LM I E LEM E I LEH E TN E K:

- Kényszerítők (kógens) - olyan tartalmi elemek, amelyeket szokás, illetve a törvények rendelkezései
szerint kötelezően bele kellett érteni a szerződésekbe.
- Megengedők (diszpozitív), azaz a felek akaratától függők – általános szabályként a felek szabadon
állapodhatnak meg a szerződés tárgyában és tartalmában.
A SZ ER ZŐ D ÉSE K TA R TA LM I E LEM E I KÖ Z Ö TT KÜ LÖ N BS É GE T TEH E TÜ N K M É G:

- Lényeges – mindenképpen meg kell benn egyezni: lényeges eleme az adásvételnek a pénz, az
örökbevallásnak, bérleti díj a bérletnek.
- Természetes – a felek kizárhatják ezt a tartalmi elemet, de ha nem teszik, automatikusan a kötés
részévé válik: természetes eleme a kötéseknek a szavatosság, mivel
- Mellékes – a felek külön megállapodással teszik a szerződés részévé (a kezesség, a zálog, a bánatpénz
kikötése.)
A 16. századra néhány általánosan érvényesülő szabály alakult ki:
- A hiba nélküli kötést teljesíteni kell;
- A kötés tárgyának lehetségesnek és megengedettnek kellett lennie, mind fizikai, mind erkölcsi
értelemben - a nem ilyen szerződések érvénytelenek voltak. (pl. az ősi fekvő javakat az apa fiai
sérelmére nem idegeníthette el.)
- A kötéseknek a felek önkéntes akarat-elhatározásán kellett alapulnia - szükséges volt tehát, hogy a
felek között konszenzus, azaz akarategyezés jöjjön létre. Ezt írásban vagy szóban nyilvánosságra
kellett hozni.
- Régebbi uralkodó álláspont volt, hogy a már teljesített szolgáltatás alapján lehetett követelni az
ellenszolgáltatást.
A szerződések érvényességéhez általában nem volt szükség írásba foglalásra, kivéve, ha ingatlan jószág
volt a megegyezés tárgya.
279
A SZ ER ZŐ D ÉS ÉR V ÉN Y TE LEN SÉ G E:
- Ha a szerzodő felek valamelyikének nem volt jogilag figyelembe vehető akarata, nem jött létre a kötés
– így érvénytelenek volt a cselekvőképtelenek által kötött szerződések, mivel nem volt jogilag
figyelembe vehető akaratuk.
- A törvényes kort betöltött, de még nem nagykorú kiskorúak szerződései csak abban az esetben voltak
érvényesek, ha atyjuk vagy gyámjuk hozzájárult a szerződésekhez – ez csak a visszterhes
szerződésekre állt, az ingyenes szerződés esetén, amikor csak kedvezményezett volt a kiskorú, akkor
atyai, gyámi hozzájárulás nélkül is érvényes volt a 12. életévét betöltött kiskorú szerződése.
- A szerződéskötésre irányuló akaratnak szabadnak kellett lennie - hiányzott a jogilag értékelheti akarat,
ha kényszer, fenyegetés vagy megtévesztés hatása alatt szerződtek.
- Ha valaki a másét idegenítette el, ha például osztozatlan testvérek egymás részét vagy a hitvestárs
hitvesének vagyonát idegenítette el.
- Ha a felek által ismeretlen nyelven íródott és a felek anyanyelvén azt nem magyarázták meg.
- A törvényes örökösök sérelmére kötött szerződések az érdekeltek részéről megtámadhatóvá,
érvényteleníthetővé váltak.
- A gyám által tett kötések, elidegenítések, amennyiben nem voltak hasznosak a gyámgyermeknek, a
törvényes korra jutott gyermek által szintén megtámadhatók voltak.
A magyar szokásjog is kialakított olyan szabályokat, amelyek a megkötött szerződések teljesítését voltak
hivatva biztosítani. Mivel nagyon kockázatos volt nemcsak az ősi birtok, hanem bármely más ingatlan
vásárlása, ezért a vevők különböző szerződési biztosítékok kikötésével igyekeztek a maguk érdekét
megvédeni. Werbőczi a tehervállalást (opus assumere) és a szavatosságot (evictio) tárgyalta.
- Tehervállalás esetén az eladó arra kötelezte magát, hogy ha a vevőtől az eladó osztályos atyafiai
elvennék, elperelnék az eladott birtokot, kártalanítja más, hasonló értékű birtokkal. A tehervállalás
kártalanítási kötelezettségvállalást jelentett.
- Szavatosság vállalása esetén az eladó arra kötelezte magát, hogy ha a megvásárolt, megszerzett
birtokra vonatkozóan a szerző ellen bárki pert indított és ezzel alperesi pozícióba került, az alperes
szerző oldalán köteles volt belépni a perbe, és minden tőle telhető segítséget megadni, hogy a szerző a
perét megnyerhesse. A szavatosság perbeli, védelmi kötelezettségvállalást jelentett. A szavatosa
perköltségekből is kivette a maga részét.
Gyakran előforduló biztosíték volt még:
- A foglaló (arrha)
Mindig a szerződés megkötésének jele volt, ami azt jelentette, hogy a felek által megkötött szerződést
teljesíteni kellett. Ha valamelyik fél hibájából mégsem teljesült a szerződés, akkor a foglalót adó fél
azt elvesztette, a foglalót kapó félnek kétszeresen kellett visszaadnia.
- A bánatpénzt (arrha poenitentialis)
Meg kell különböztetni a foglalótól, mert ha valaki a szerződést megkötötte, sót a teljesítést
megkezdte, akkor a szerződéstől már nem állhatott el. Ha pl. a vevő az elállás jogát fenntartotta
magának, akkor köteles volt bánatpénzt fizetni, de ez nem jelentette azt, hogy az eladónak is jogában
állt a szerződéstől visszalépni.
- A kötésbeli büntetést (vinculum)
A kötelesbeli büntetést kikötöttek a szerződő felek arra az esetre, ha valaki a kötést jogos indok nélkül
megszegte volna. Ilyen esetben az egyezségben kikötött büntetést kellett megfizetni. Nagysága a felek
akaratától függött.
- Az eskü
Az egyik legősibb biztosíték volt, a kötésben tett ígéretek megszegésének elkerülésére. Ha valamelyik
fél mégis megszegte ígéretét, akkor valójában saját esküjét szegte meg, ezzel hitszegővé vált, s ennek
megfelelően büntették.
280
- Kezest
Kezest állíthattak a felek - arra vállalt kötelezettséget, hogy a szerződésből származó tartozást a fél
helyett teljesíti.
A rendi magyar magánjog a kötelmi viszonyokat nem szabályozta kellő precizitással. Werbőczy
Tripartitumában megjelennek:
- Az örökbevallások
A tulajdonosváltozást eredményező szerződések (adásvétel, csere, ajándékozás)
- Az időleges bevallások
Ez alatt a zálogszerződést értették. A bírói gyakorlat azonban az évszázadok alatt a szerződések más
típusait és az arra vonatkozó előírásokat is kialakította.
AZ Ö R Ö K BEV A LLÁ SO K:
A tulajdonosváltozást eredményező szerződések (adásvétel, csere, ajándékozás) az időleges bevallások –
ez alatt a zálogszerződést értették. A bírói gyakorlat azonban az évszázadok alatt a szerződések más
típusait és az arra vonatkozó előírásokat is kialakította. Az örökbevallás a legfontosabb szerződés: a
nemesi ingatlanok tulajdonjogának átruházásával kötött örökbevallás.
- Tulajdonképen a nemesi birtok eladását, cseréjét vagy ajándékba adását takarja:
 adásvételi szerződés (emptio-venditio), amelyben az eladó a tulajdonát képező dolgot,
tulajdonátruházási szándékkal, meghatározott vételár ellenében a vevő tulajdonába adja.
 csere (cambium) egy dolog tulajdonjogának átruházása más dolog tulajdonba adása ellenében.
 ajándékozás (donatio privata) a dolog tulajdonjogának ingyenes átadása a megajándékozott
számára. A Tripartitum az örökbevallás körébe tartozó szerződések szabályait összefoglalóan
szabályozta – minden olyan szerződés alá vonható, amelyekben a tulajdonjog átruházása
következett be. Ezért együtt tárgyalhatók.
- Az örökbevallás kellékei:
 Hiteles személy vagy hiteles hely előtt kellett kötni hiteles függő pecsét alatt, mert tulajdonjogot
átruházni csak függőpecsétes oklevéllel lehetett a 13. századtól kezdve.
 Személyesen vagy teljhatalmú képviselők útján kellett megjelenni a szerződő feleknek, és
akaratukat élőszóval kellett kinyilvánítani. Teljhatalmú megbízott csak abban az esetben járhatott
el, ha az eljárására ügyvédvalló oklevéllel megbízást kapott.
 Az élőszóban kifejtetteket a hiteles személy, írásba foglalta, a 18. századig latin nyelven, még akkor
is, ha a szerződő felek magyarul nyilvánították ki szerződési akaratukat.
 Az írásba foglalás után a szerződő felek nyelvén az írásba foglalt szerződés tartalmát ismertetni
kellett.
- Örökbevallás ősi vagyonra:
 Az elidegeníteni kívánt ősi vagyont fel kellett kínálni (praemonitio) mindazoknak, akiknek
törvényes öröklési joga volt a szóban forgó birtokra. A felkínáláshoz nem volt elegendő csak az
eladási szándék közlése, hanem az eladás feltételeit is az öröklésre jogosultak tudomására kellett
hozni. A felkínálásra azért volt szükség, mert az osztályos atyafiakat, az öröklésre jogosultakat
elővételi jog illette meg, az ősi birtokra vonatkozóan.
 Az elidegenítő szóban volt köteles kijelenteni elidegenítési szándékát a hiteles hely előtt. Szóbeli
előterjesztésében közölnie kellett, hogy ingatlanát örökáron, az ingatlanra vonatkozó okiratok
kíséretében átadja a vevőnek.
 Az adásvétel tárgyát képező ingatlan esetében közölni kellett az eladónak a birtok fekvését, annak
határait és az eladott birtokjogi természetét (ősi, szerzett, adományos vagy nem adományos birtok)
Az ősi és az adományos birtoknál további feltételeket kellett teljesíteni.
- Az ősi birtokot csak meghatározott indok esetén lehetett eladni:
 Nem ilyen a menthetetlen (igaz ok nélküli), amikor valaki az adósságait gonoszságból vagy
pazarlásból (például kártyaadósság) szerezte, és az eladással ezt akarja fedezni. Ebben az esetben a
szerződés érvénytelen volt.
281
 Menthető (okszerű) indok:

 az olyan elidegenítés, mely gazdaságilag célszerű volt, például a megmaradó birtokra hasznos
beruházásokat tett lehetővé.
 okszerű volt az indok, ha valaki idegen kézen levő zálogbirtokot váltott vissza vagy hitbért,
leánynegyedet fizetett ki - ezzel a megmaradó birtokrészt tehermentesítették. Ehhez is kellett az
osztályos atyafiak hozzájárulása, mert a szerződés ugyan érvényes volt, de az osztályos atyafiak
hozzájárulása nélkül, általuk érvényteleníthetővé vált.
 szükségszerű volt az elidegenítés, amikor az elidegenítő rabságból vagy hatalmaskodás miatt
kiszabott fejvesztéstől menekült. Ha ilyen szükségszerű elidegenítésre került sor, akkor a
birtokot nem kellett felkínálni az osztályos atyafiaknak.
 Nem kellett felajánlani az ősi birtokot akkor sem, ha az elidegenítő olyannak adta el a birtokot,
akinek megvolt az elővételi joga, ha más hasonló értékű jószágra cserélték át. A csere olyan
szerződés, mikor két vagy több fél a birtokjogokat egymás között törvényesen kölcsönösen
egymásra ruházza. Az a birtokrész, melyet elcserélnek, a nemzetségre vagy az osztályos atyafiakra
fog háramlani.
 Nem kellett felajánlani az ősi birtokot, ha hű szolgálatok jutalmául történt a birtok elidegenítése,
elajándékozása. Per esetén a megadományozottnak csak a hű szolgálatokat kellett bizonyítania.
 Nem kellett az osztályosok beleegyezése az örökbevalláshoz a perbeli egyezségnél sem, amelynél
az ősi ingatlanra vonatkozó kétes kimenetelű pertől szabadult az elidegenítő.
- Örökbevallás más birtokokra:
 Adománybirtokra – e birtokban a király főtulajdonjoga volt benne, ezért szükségszerű feltétele volt
az örökbevallásnak, hogy a király azonnali hatályú hozzájárulását kellett megkérni.
 Szerzett birtokra – ez a tulajdonos szabad rendelkezésének tárgyát képezte, ezért adásvétel, csere,
ajándékozás tárgya is lehetett minden megkötöttség nélkül.
Ahhoz, hogy az örökbevallás érvényes legyen, szükség volt a szerző birtokba iktatására is, melyet a
szerződés megkötésétől számított egy éven belül teljesíteni kellett, különben az örökbevallás érvényét
vesztette.
- Nil juris-záradék:
örökbevallást, még nem jelentette azt, hogy az osztályosok örökre elveszítették jogosultságukat.
A hagyományoknak megfelelően élhettek visszavásárlási jogukkal. A vevőt kártalanítani kellett, azaz
vissza kellett fizetni a vételárat, s az időközben tett beruházások összegét. A szerzők ettől csak úgy
menekülhettek, ha a szerződés szövegébe bevették az ún. nil juris záradékot: ez azt jelentette, hogy az
eladó örökre lemondott saját maga és utódai nevében a birtok visszaváltásáról.
KÖ LC SÖ N ( MU TU U M) :
A kölcsönadó a dolog tulajdonjogát engedi át a kölcsönbe vevőnek azzal a kikötéssel, hogy azt
meghatározott idő elteltével ugyanolyan mennyiségben és fajtában adja vissza.
A szerződés tárgya mindig valamilyen helyettesíthető dolog (pénz, gabona) gyakran hitelügylet, mely
esetekben a szerződés tárgya meghatározott pénzösszeg átadása az adós számára azzal a feltétellel, hogy a
felek megállapodása szerint a kölcsön tárgyát visszaszolgáltatja a hitelezőnek.
A kölcsönszerződés feltételei elsődlegesen a felek akaratától függtek, ugyanakkor bizonyos általános
szabályok az egyedileg megkötött szerződésekbő1 is megállapíthatók:
- különösebb alaki feltételeket nem kellett figyelembe venniük a feleknek – akár szóban, akár írásban
megköthették a szerződést.
- amennyiben szóbeli megállapodás született az adós és a hitelező között, a szerződés tényét vagy a
felek nyilatkozata, vagy a megállapodásnál jelen lévő tanúk bizonyíthatták.
A kölcsönadó haszna a római jogban a felszámítható kamat volt. Mivel a kánonjog tiltotta a kamatszedést,
ezért a 17. századig zálogot adtak biztosítékként, és ebből szerzett előnyt a hitelező. Az 1647: 144. tc.
tette lehetővé a kamatszedést. A 6%-os törvényes kamatot azonban csak akkor lehetett követelni, ha a
szerződésben a felek ezt kikötötték. Ha a szerződés lejártakor az adós nem fizetett,
282
- • a hitelezőnek először meg kellett inteni adósát a teljesítésre,

- • ha ezt követően sem került sor a teljesítésre, akkor fordulhatott bírósághoz.
Nem teljesítés esetén az adóstól akkor is kamatot lehetett követelni, ha a szerződést eredetileg ingyenesen
kötötték meg.
ZÁ LO S ZER ZŐ D ÉS :
A zálogszerződés (pignus) létrejötte mögött mindig egy kölcsönszerződés állt:
Az adós arra vállalt kötelezettséget, hogy a hitelezőtől kapott kölcsön fejében hasznot hajtó jószágot ad a
hitelező birtokába annak biztosítására, hogy a szerződésben meghatározott idő elteltével a kölcsön
összegét visszafizeti.
A történeti fejlődés során a zálog lehetett kötelem keletkeztető és kötelemmegerősítő jogintézmény.
Történetileg kialakult három típusa volt:
- a fiducia (tulajdoni zálog), amikor a zálogadós a záloghitelező tulajdonába adta a szerződést biztosító
zálogtárgyat;
- a pignus (kézizálog/ birtokzálog), amelyben a zálogtárgyat már csak a hitelező birtokába adták
használatra;
- a hypotheca (jelzálog), mely esetben a zálog már csak jelzi a szerződés létrejöttét.
A magyar rendi magánjogban csak a pignus volt ismeretes, amikor a zálogadós, a követelése
biztosítékaként a zálogtárgyat átadta a záloghitelező birtokába.
AN TIC HR E TI KU S ZÁ LO G:
A kamatszedés tilalmát úgy kerülték meg, hogy a zálogadós átadta birtokát a záloghitelezőnek, aki a
kamat helyett élvezte a zálogbirtok gyümölcseit (antichretikus zálog).
Az ingatlan elzálogosítása csak annyiban különbözött az eladástól, hogy nem véglegesen, hanem
meghatározott időre történt az ingatlan átadása = ideiglenes eladásnak nevezzük. (venditio temporalis).
A zálog tárgya az esetek túlnyomó többségében ingatlan – zálogszerződés tárgyánál pontosan
meghatározták annak nagyságát, illetve határait. Az ingatlannal együtt annak tartozékai is a hitelező
birtokába kerültek.
A pignus keletkezését tekintve három változata alakult ki nálunk:
A szerződéses zálog, a bírói zálog és a törvényes zálog.
- Szerződéses zálog:
 Keletkezéséhez elengedhetetlenül szükséges volt a hiteles helyi bevallás. A zálogszerződést
megkötni kívánó felek kötelesek voltak személyesen vagy ügyvédvalló oklevéllel meghatalmazott
személy képében megjelenni valamelyik illetékes hiteles hely elott, ahol a birtokot zálogba adni
kívánó, a leendo zálogadós, szóban közölte a hiteles hellyel, hogy milyen követelés biztosítékaként
kívánja átadni meghatározott földbirtokát. és mennyi időre.
 A földbirtok meghatározásánál annak jogi természetére is ki kellett térnie:
 ha ősi birtok zálogba adásáról volt szó, ugyanazt az eljárást kellett lefolytatni, mint az ősi birtok
eladásánál, az osztályos atyafiak előzálogba-vételi joga miatt - szükséges a felkínálás az
osztályos
 atyafiaknak a zálogösszeg és az elzálogosítás időtartamának közlésével.
 az adománybirtokot közbecsű értéken lehetett zálogba adni – ha közbecsű értékénél magasabb
áron akarták az adománybirtokot zálogba adni, a király azonnali hatályú hozzájárulását kellett
kikérni.
 a zálogadós szerzett birtokát minden előzetes feltétel nélkül zálogba adhatta.
 Amennyiben a szerződő felek a hiteles hely előtt tisztázták a zálogba adandó birtok természetét, a
szerződés feltételeit, akkor a zálogba adásról szóló szerződést megköthették.
Ahhoz, hogy a szerződéses zálogjog megszülessen, beiktatásra is szükség volt (ha a zálogba adandó
birtok közbecsű értéke az 50 Ft-ot meghaladta.)
283
 birtokot legfeljebb 32 évre lehetett zálogba adni;

 ha a felek ennél hosszabb időt kötöttek ki, akkor érvénytelen volt a szerződés.
 de a szerződés - lejárta előtt - 32 éven túlra is meghosszabbítható volt a zálog abban az esetben, ha a
zálogösszeget megemelték, és a felek rögzítették a szerződés idejének meghosszabbítását.
A zálogszerződéssel nem lehetett tulajdonjogot szerezni, ezért nevezik a korabeli források a
zálogszerződést időleges bevallásnak.
A záloghitelező jogai és kötelezettségei:
 Birtokában tarthatta és szabadon használhatta a zálogos ingatlant.
 Továbbadhatta zálogba a jószágot, de sohasem hosszabb időre, mint ő kapta (subimpignoratio).
 Követelhette a kiváltáskor nemcsak a zálogösszeg, hanem a hasznos beruházások megfizetését is,
amivel szemben a szándékosan vagy a gondatlanságból okozott kárt megtéríteni tartozott. A vis
maiorból fakadó károkért nem felelt
 A birtoklással járó közterheket viselnie kellett.
 A szerződés letelte, legkésőbb 32 év után (ellenkező szerződés híján) vissza kellett adni a zálogos
birtokot és elfogadni a zálogösszeget. Ennek megtagadása az arra való igény elvesztésével járt.
Ha a zálogadós a szerződés lejártakor nem teljesítette kötelezettségét, nem vesztette el tulajdonjogát,
mert az nem évült el. Akár ő, akár örökösei később is bármikor kiválthatták a zálogba adott ingatlant.
A hitelező nem birtokolhatta azt el, végleges jogot nem szerezhetett.
- Bírói zálog:
 A zálogszerződést bírói ítélet pótolta.
 Nem került sor hiteles hely igénybevételére, hiszen a bíró ismerte a feleket, felette állt az osztályos
atyafiaknak, ezért is birtok zálogba adását is elrendelhette joghatályosan.
 Nem kellett kikérni a bírónak a király hozzájárulását sem, mert a bíró csak közbecsű értékben
rendelhette el a zálogba adást.
 Itt is szükség volt a beiktatásra, ha a zálogba adandó birtok közbecsű értéke az 50 Ft-ot meghaladta.
A bíróság a bírói zálogot a perköltségek biztosítékára alapította elsősorban, de a pernyertesnek
fizetendő összeg biztosítékaként is létrejöhetett.
- Törvényes zálog:
 Ilyenkor a szerződést, illetve a bírói ítéletet az absztrakt jogszabály pótolja.
 Nem volt szükség beiktatásra, mert a törvényes zálogjog mindig a birtokban ülőt illette meg. A
beiktatásnak épp az volt a célja, hogy a zálogbirtok jogosultja bekerüljön a birtokba.
 A törvényes zálogjogot visszatartási jognak is nevezhetjük: a birtok tulajdonosa mindaddig nem
vehette birtokba az ingatlant, amíg a birtok használójának követelését nem teljesítette.
 Nemesi jogunkban törvényes zálogjog illette meg:
 az özvegyasszonyt az özvegyi jog és a hitbér mértékéig, - az árva leányokat hajadoni jog címén.
BÉR LE T ÉS HA SZO N BÉR LE T:

A bérlet (locatio conductio rei) egy egyedileg meghatározott dolog használatának időleges átengedését
jelenti a bérlő számára, bérfizetés ellenében.
A haszonbérlet (arenda) esetében gyümölcsöztethető dolog használatának átengedéséről beszélünk.
A rendi magyar magánjogban a haszonbérletnek különös fontossága és jelentősége volt, mert a kötött
tulajdoni rendszerben az ősi és az adományos birtokokat gyakran úgy hasznosították, hogy haszonbérbe
adták.
- A bérleti szerződést a felek megegyezése hozta létre:
 A bérlet és a haszonbérlet tárgya tartós használatra rendelt ingó és ingatlan vagyontárgy egyaránt
lehetett.
 Általában meghatározott időre kötötték.
 A szerződésben pontosan rögzítették a fizetendő bér nagyságát, illetve a fizetés időpontját. (negyed-
és félévente, ritkábban évi fizetési teher).
- Jogok és kötelezettségek:
284
 A bérbeadó kötelezettsége volt, hogy a bérlet tárgyát a bérlő birtokába adja.

 A bérbeadó jogában állt a bérleti szerződést felmondani, ha a bérlő a bér fizetésével késedelembe
esett.
 A bérlőnek joga volt a bérlet tárgyát rendeltetésszerűen használni és haszonbérlet esetében
gyümölcsöztetni.
 A bérlő az okozott károkat, a vis maior kivételével köteles volt megtéríteni.
A V Á LLA LKO ZÁ S I S ZER ZŐ D É S T ( LO C AT IO C O N D U C TIO O PER IS)

A megrendelő és a vállalkozó megegyezése hozza létre, melynek értelmében a vállalkozó arra vállal
kötelezettséget, hogy a megrendelő számára, díjfizetés ellenében új dolgot készítsen. A szerződést a felek
megegyezése hozta létre.
Jogok és kötelezettségek:
- A vállalkozó kötelezettsége volt, hogy a munkát a szerződésben meghatározott időre, hozzáértéssel
elkészítse.
- Köteles volt olyan munkát végezni, hogy annak eredményeként rendeltetésszerű használatra alkalmas,
a szerződésben kikötött tulajdonságokkal rendelkező dolog keletkezzen.
- A vállalkozó a szerződésben elvállalt munka elvégzéséért díjat követelhetett.
- A megrendelő a munka átvételekor köteles volt ellenőrizni, hogy azt a vállalkozó a szerződésben
meghatározott módon készítette-e el.
- A megrendelő a hibás munka átvételét megtagadhatta, kérhette annak kijavítását, illetve árleszállítást
igényelhetett.
MUNKAS ZERZŐDÉS:
A munkavállaló meghatározott ideig tartó munka végzésére kötelezte magát, amelyért a munkaadó a
szerződésben rögzített bért fizette. A munkaszerződés egyik fontos változata a rendi magyar magánjogban
a szolgálati szerződés (locatio conductio operarum) volt.
- Ez annyiban különbözött a munkaszerződéstől, hogy általában egyévi időtartamra kötötték és a
munkaadó tartást, ellátást is biztosított a szolgáló számára.
- A szolgáló a szerződésben rögzített munkát köteles volt elvégezni, a kezeire bízott dolgokat
rendeltetésszerűen használhatta.
- Ha a szolgálati szerződést béresek, pásztorok kötötték a gazdákkal, akkor felelős őrzéssel tartoztak a
kezeikre bízott állatokért - az éves szerződés lejártakor számadási kötelezettséggel tartoztak. Az
állatok elveszéséért, megdögléséért, az állatokban keletkezett károkért a vis maiort kivéve
felelősséggel tartoztak.
- A szolgálati szerződést a szerződésben meghatározott idő lejárta előtt felmondani nem lehetett.
E GY É B KÖ TE LM E K:
A kötelmek más csoportjaira vonatkozó szabályokat a szokásjog útján a bírói gyakorlat alakította ki.
Jelentős szerepet játszanak a jogellenes magatartásból származó kötelmek:
- Köztük a károkozás (damnum iniuria datum)
- A magánjogi tiltott cselekmények (delictaprivata).
- A rendi magyar magánjog elsődlegesen a ténylegesen okozott kárt (damnum emergens) ismerte el és
kötelezte a kár okozóját annak megtérítésére,
- De bizonyos esetekben már az elmaradt hasznot (lucrum cessans) is megítélte a kárt elszenvedőnek.
A KÁROKO ZÁS:
A kár a dologban bekövetkezett értékcsökkenés. A kárt okozó személyt vétkesség esetén kötelezték a
helytállásra. Vétkesség alatt:
- a szándékosan, szántszándékkal okozott kárt (dolus), illetve
285
- a gondatlanul okozott kárt (culpa) értették. A mindennapi gyakorlatban:

 a súlyos gondatlanság (culpa lata)
 és az enyhe gondatlanság (culpa levis)
között nem mindig tudtak különbséget tenni.
Meghatározott esetekben ugyanakkor a helytállási kötelezettséget a vis maiorig terjesztették ki. (szolgálati
szerződések – pásztorok).
KÁROKO ZÁSI TÉN Y Á LLÁ SO K:

- A károkozó tilos cselekmények pl.:
 A marhák általi károkozás (damna per pecora facta)
 Az ingatlan tulajdonosa, illetve birtokosa a kárt okozó állatot behajthatta, és zálogként magánál
tarthatta három napig.
 Ha az állat gazdája ez idő alatt nem jelentkezett a károsult köteles volt az állatot az alispánnak,
az illetékes járás szolgabírájának vagy a mezőváros bírájának átadni.
 Az állat tulajdonosa az okozott kár és a zálogolt állat tartása költségeinek megfizetése után
válthatta ki jószágát
 Olyan malmok építése, melyek akadályozták a folyón való közlekedést,
 Az úgy épített gát, mely a víz lefolyását akadályozta.
 A kárt okozó fél köteles volt az okozott kár megtérítésén túl a rosszul megépített malmot illetve
gátat elbontani.
- Magánjogi tiltott cselekményt az követett el, aki másnak személyében vagy vagyonában vétkesen, akár
szándékosan, akár gondatlanul kárt okozott. Eltérő megítélés a jogi irodalomban. A korabeli
szóhasználat gyakran bírságos bántalomnak nevezte e cselekményeket. Ide tartozott:
 A becsületsértés (infamia) és
 A rágalmazás, melyeket a források gyakran mocskolódásként jellemeztek.
 A 18. században a tettleges becsületsértést is ide sorolták, ha vér nem folyt.
Jelentős csoportot képeztek a hatalmaskodásnak nevezett tettek:
Hatalmaskodásnak minősült minden olyan cselekmény, amelyet erőszakkal követtek el.
Történetileg ennek két csoportja alakult ki a nagyobb és a kisebb hatalmaskodás. A késő rendiség
századaira azonban már csak a kisebb hatalmaskodás eseteit sorolták e csoportba:
 Törvénytelen háborgatás
 Kisebb birtokfoglalás
 Erőszaktétel
Magánjogi jogkövetkezménye abban jelentkezik, hogy az elkövető által okozott kárt a sértett, a
károsult magánjogi úton követelhette és kártérítésre tarthatott igényt.
286
XVI. TÉTEL
A RENDI KOR ÁLTALÁNOS ÖRÖKJOGI SZABÁLYOZÁSA. A NŐI KÜLÖNJOGOK
A rendi magánjog területén központi helye van. Szerteágazó. Alapvetően egy generális jogutódlás, mikor
az örökhagyó halálával az örökösei hagyatékot teljes egészében megszerzik, ezzel az örökhagyó
jogutódjává válnak. Személyhez kötődő jogokat nem örökölnek (pl.: királyi udvarban való megjelenés
joga). Vagyonjogi, perjogi tekintetben bekövetkezik a jogutódlás.
HAGYA TÉK:
Amit megszereznek. Az a vagyon (aktív és passzív), amely az örökhagyó után az öröklés tárgyát képezi.
U TÓ D LÁ S:
Csak vagyoni jogokban illetve kötelezettségekben van. Az utódlás tárgyát képező vagyon azonban nem
azonos az örökhagyó vagyonával, hiszen az örökhagyónak életében lehetett olyan személyes természetű
joga, például haszonélvezeti jog, amely nem száll át a halál bekövetkeztével az örökösökre.
ÖRÖKÖSÖK:
Azok a személyek, akik együttesen az örökhagyó hagyatékát megszerzik. Csak azok a személyek, akik
aktívákat és passzívákat is szereznek.
WERBŐCZI A Z Ö R Ö KÖ SÖ KE T N É GY C SO PO R TBA SO R O LTA :

- Maradékok: Azok, akiknek anyjuk vagy atyjuk után örökölniük kell, ideértve az utószülötteket is
(=apa halála után született gyermekek).
- Ivadékok: Már megszületett fiúk és lányok az utószülöttek kivételével.
- Gyermekek: Fiúk, lányok és fiú és leány dédunokák, leszármazók.
- Örökösök: Törvényes fiak, akik az atyai jogban örökölni szoktak.
HAGYOMÁNYOS:
A különös jogutód. Ebben az esetben az örökhagyó végrendeletében a hagyatékból egyes jogokat az
örökösöktől független személy(eknek) rendel hagyományként.
AZ ÖRÖKS ÉG MEGNYÍ LÁSA:

Az öröklés megnyílása azt a lehetősége jelenti, amikor az öröklés bekövetkezik. Az öröklés az örökhagyó
halálával következik be, azaz az örökség az örökhagyó halálának pillanatában megnyílik, s azonnali
jogutódlás következik be. A rendi magyar jog nem ismerte a nyugvó hagyaték fogalmát.
KÉT ÖRÖKLÉSI REND VAN:

Öröklési jogunkat alapvetően az ősiség intézménye határolta be, ezér tipikusan törvényes öröklésre került
sor. Kivételnek számított a végrendeleti öröklés. Ha azonban volt lehetőség a végrendeleti öröklésre, ezt
megelőzte a törvényes öröklést.
- Törvényes öröklés:
Alapvetően az ősiség intézménye határozta meg, ezért érvényesült néhány általános szabály, melyek
kogens jellegűek voltak. Érvényesíteni kellett a paterna paternis, materna maternis elve, ami azt
jelentette, hogy az apai vagyont az apa örökösei, az anyai vagyont az anya örökösei örökölték. Ez a
nemzetségek azon gyakorlatából következett, hogy a nemzetség a tulajdonos, onnan nem kerülhetett ki
vagyon sem házasság, sem öröklés esetén. Szigorúan meghatároztál az öröklései sorrendet, amelyben a
közelebbi fokban rokon kizárta az öröklésből a távolabbi fokú rokont. Rokonok alatt az egymással
vérségi kapcsolatban álló személyeket értjük. A rokonságot születés és házasság közvetíti. A rokonság
lehetett egyenes ági, ha két személy egyike a másiktól közvetlenül származott, és oldalági, ha a
rokonok egy közös őstől származtak. Különbséget teszünk:
 teljes rokonság, ha a kapcsolat apai és anyai ágon is fennállt, valamint
287
 félrokonság között, ha csak az egyik ágon létezett.

A rokonság fokát a nemzések száma határozta meg.
Lemenők öröklésénél mindenekelőtt meg kellett állapítani, hogy az örökhagyónak hány örököse van.
 Gyermekek fejenként egyenlő arányban (in capita) örököltek, míg
 az unokák törzsenként (in stripes), azaz összességében annyit, amennyit kieső elődjük örökölt
volna.
Az örökhagyó ősi vagyonát fiai örökölték fejenként egyenlő arányban. A királyi adománybirtokot az
adománylevélben meghatározott módon kellett örökölni, azaz a kizárólag fiág számára történt
adományt csak fiúk örökölték fejenként egyenlő arányban, a fiúk és a lányok számára történő
adományozásnál a fiúk és a leányok fejenként egyenlő arányban örököltek.
A vegyes adománynál, ha az kizárólag a fiág számára történt, akkor a birtokot a fiúk örökölték
fejenként egyenlő arányban, de a fiág megszakadása esetén az adományért fizetett pénzt a leány
örökösök között kellett szétosztani.
Amennyiben nem volt lemenő örökös, a felmenő rokonok öröklése következett, első helyen a szülők,
majd a nagyszülők z első szerző szintjéig.
Felmenők hiányába következtek az oldalági rokonok, azaz az osztályos atyafiak, melyet ágról-ágra
szálló öröklésnek nevezünk.
Ha oldalági rokonok sem éltek, akkor beszélünk a család magva szakadásáról. Ekkor következett be a
királyi kincstár öröklése.
Nők öröklési joga: A magyar nemesi jogban általános szabályként érvényesült, hogy az özvegy
feleséget a már Szent István törvényében meghatározott özvegyi jog illette meg, ami valójában
haszonélvezetet biztosított elhunyt férje javaiban.
A nemesek öröklési joga mellett létezett a polgárok és a jobbágyok öröklésének szabályozása is. A
polgárok öröklési jogát alapvetően az adott szabad királyi város kiváltságlevele, illetve a városi
statútumok határozták meg. Egységes szabályok nem alakultak ki.
A jobbágyok örökösödési viszonyait először Werbőczy rögzítette a Hármaskönyvben, amely
kimondta, hogy a jobbágy, ingó és ingatlan apai vagyonban a fiúk és kiházasítatlan leányok fejenként
egyenlő arányban örököltek. Amennyiben a jobbágy örökös nélkül halt volna meg, ingó vagyonáról
szabadon rendelkezett, ingatlanairól nem. Ha nem volt végrendelet, akkor mind ingó, mind ingatlan
jószágának örököse a földesura lett.
A hitbizomány (fideicommissium) olyan elidegeníthetetlen és megterhelhetetlen kötött birtok, amelyet
az osztályos atyafiak jóváhagyásával, a király engedélyével hoztak létre és az alapítólevélben
meghatározott módon, de mindig csak egy kézen öröklődött. Hitbizományt csak szerzett birtokon
lehetett alapítani. Az alapítólevél legfontosabb része a hitbizományi birtok öröklési rendjét határozta
meg.
- Végrendeleti öröklés:
A végrendelet készítése egyházi kezdeményezésre alakult ki, kezdetben az úgynevezett lélekváltság
formájában. Az egyház ösztönözte híveit, hogy vagyonukat vagy annak egy részét lelkük üdvössége
céljából hagyják az egyházra.
Nemes ember csak ingóról és szerzett fekvő jószágokról végrendelkezhetett. A 13. századra kialakult a
végrendelet fogalma. A végrendelet halál esetére szóló, egyoldalú, örökös nevezést tartalmazó,
vagyoni tartalmú, szabad akaratnyilatkozat, amely meghatározott alakiságokhoz kötött. A végrendelet
mindig halál esetére szól, azaz csak a végrendelkező halálával lép életbe, addig korlátlanul
visszavonható, módosítható. A végrendelet érvényessége szempontjából döntő jelentőséggel bírt, hogy
csak ingókról és pénzen vásárolt szerzett jószágról lehetett végrendelkezni. Mindig meg kellett nevezni
az örököst/örökösöket, mert ellenkező esetben végrehajthatatlan volt. A végrendelet érvényességi
288
feltétele, hogy a végrendelkező akaratát szabadon nyilvánítsa ki. Nem szabad az akaratnyilvánítás. ha
kényszer, fenyegetés vagy megtévesztés hatására kerül sor.
Az alakiságokra figyelemmel különbséget tettek a közvégrendelet, a magánvégrendelet és a
kiváltságos végrendelet között.
 Közvégrendelet:
Csak hiteles hely, illetve hiteles személy előtt lehetett tenni.
 Magánvégrendelet:
A magánvégrendelet készítéséhez, amennyiben a végrendelkező maga írta és aláírta a végrendeletet,
öt tanúzási képességgel rendelkező tanú együttes jelenléte, aláírása és pecsétje volt szükséges.
Ebben az esetben a tanúnak nem kellett ismernie a végrendelet tartalmát, csak azt bizonyították,
hogy az örökhagyó állítása szerint az irat az ő végrendelete, és az aláírás is a végrendelkező
aláírása. Ha nem a végrendelkező írta a végrendeletet, akkor egy hatodik tanúnak is jelen kellett
lennie, aki a végrendeletet leírta. Ha a végrendelkező a nevét alá tudta írni, akkor ezt meg kellett
tennie, ha nem, akkor keze keresztvonásával kellett hitelesítenie saját végrendeletét, s azt a
végrendeletet ténylegesen író hatodik tanú hitelesítette. Ebben az esetben a végrendelkező a
jelenlévő tanúk által értett nyelven mondta el a végakaratát, amelyet a hatodik tanú írt le, majd
hangosan felolvasta a leírt végrendeletet, hogy az örökhagyó meggyőződhessen arról, hogy tényleg
az került lejegyzésre, ami szándékában állt. Ha az örökhagyó valamely jelenlévő tanú javára
juttatott valamit végrendeletében, akkor szükség volt egy hetedik tanú jelenlétére, aláírására és
pecsétjére, ez a hetedik tanú azonban csak azt a részét igazolta a végrendeletben, amelyben a
jelenlévő másik tanú javára szóló intézkedésről esett szó. Nemesek ügyében nem nemeseknek nem
volt tanúzási képessége.
 Fiókvégrendelet:
A végrendelkező jogában állt a már elkészített végrendeletét kiegészíteni. Ebben az esetben nem
kellett új végrendeletet készíteni, elegendő volt az alapvégrendelethez kiegészítéset, ún.
fiókvégrendeletet csatolni. Ehhez elegendő volt a végrendelkező saját aláírása és három tanú
együttes jelenléte, aláírása és pecsétje.
 Kiváltságos végrendelet:
Kiváltságos végrendeletek készítését jogunk szigorúan meghatározott esetekben engedélyezte.
Kiváltságos végrendeletet lehetett készíteni hadműveleti területen, járvány (pestis, kolera)
sújtotta vidéken. Emellett abban az esetben, ha a végrendelkező kizárólag törvényes örökösei
javára rendelkezett, és végül, ha az örökhagyó kizárólag kegyes hagyományokat rendelt az
egyház, árvaház vagy iskolák javára. A törvény enyhébb alakiságokat kívánt meg a kiváltságos
végrendeleteknél. Készülhetett írásban vagy szóban. Ha írásban történt a végrendelkezés,
elegendő volt a végrendelkező aláírása. Tanúkra nem volt szükség. Szóban történt
végrendelkezés esetén két szavahihető, tanúzási képességgel rendelkező tanú együttes jelenlétére
volt szükség.
Végrendelet tartalmi feltételei:
 Végrendeletet csak az készíthetett:
 aki végrendelkezési képességgel rendelkezett,
 akinek az erre megkívánt jog-, és cselekvőképessége megvolt.
 A végrendelet tartalmazhatott
 örökös nevezést,
Azaz az örökhagyó nevezhetett:
◦ egy örököst vagy,
◦ több örököst
szabadon rendelkezhetett az örökrészekről. Ha erről nem intézkedett, akkor az örököstársak
között egyenlő arányban kellett a hagyatékot felosztani.
 helyettes örökös nevezését,
Arra az esetre, ha a végrendeletben első helyen megnevezett örökös az örökhagyó halála előtt
kiesne az öröklésből.
289
 Utóörökös nevezését,
Azt jelentette, hogy a végrendeletben meghatározott feltétel bekövetkezése esetén a várományos,
azaz az utóörökös kapta a hagyatékot.
 Hagyomány rendelését
◦ A hagyomány lehetett dologi hagyomány
Amikor a végrendelkező pontosan meghatározza azt a vagyontárgyat, melyet a
hagyományosnak szánt.
◦ Lehetett kötelmi hagyomány is
Amikor az öröklést terhelte azzal, hogy a hagyományt a megnevezett rendelkezésére
bocsássa.
 A végrendelet tartalmazhatott gyámrendelést.
A végrendelet érvénytelensége:
A végrendelet
 alaki hiba vagy:
 Érvénytelen volt a végrendelet, ha nem a jogban, pontosabban a 1715. évi törvényben
meghatározott formában készült.
 Ha hiányzott a kellő létszámú tanú.
 Ha nem volt pecsét, ha valaki nem írta alá.
 tartalmi hiba
 ha az örökhagyó olyan javakról rendelkezett, amelyeket szokásjogi rendszerünk kiemelt a szabad
rendelkezési jog alól. Így tilos volt végrendelkezni:
◦ az ősi vagyonról,
◦ adománybirtokról,
 a férj nem rendelkezhetett felesége
◦ hozományáról és,
◦ hitbéréről,
 az apa nem rendelkezhetett a leányait megillető leánynegyedről.
 ha végrendelkezési képességgel nem rendelkező személy vagy olyan valaki készítette, akinek
jogilag nem volt értékelhető akarata.
miatt lehetett érvénytelen.
A N Ő I KÜ LÖ N J O GO K :
A rendi magánjog a nők számára meghatározott jogokat biztosítottak, amelyeket összefoglalóan női
különjogoknak nevezünk.
- Leánynegyed:
A leánynegyed (quarta puellaris) jogintézménye igen korán megjelent jogrendszerünkben. Legelső
törvényi említése éppen az 1222-ben kiadott Aranybullában történik, melynek híres 4. tc.-e kimondja:
„Ha valamely nemes ember fiúmagzat nélkül hal meg, birtokának negyed részét leánya kapja; a
többivel azt művelje ami, neki tetszik.”
Ez a negyedrész képezi a leánynegyedet, amelyet az apai ősi birtokból kellett kiadni és a leányokat
együttesen illette. Pontos szabályozása csak a későbbi századokban alakult ki, mikor kimondták, hogy
a leánynegyedet az apa halálakor az örökösöknek, a birtok közbecsűjében kellett kiadni a leányok
számára. Természetben csak akkor volt kiadható, ha a leány apjának vagy fiútestvérének
hozzájárulásával nem nemeshez vagy birtoktalan nemeshez ment feleségül.
- Hajadoni jog (ius capillare):
Az apátlan, árva leánynak az a joga, hogy az apai vagyon fiú örököseitől rangjának megfelelő lakást,
ellátást illetve férjhezmenetele esetére hozományt, kiházasítást igényelhet.
- Jegyajándék:
Jegyajándék (res paraphernales) alatt értették mindazon ingóságokat, tipikusan ékszereket, ruházati
tárgyakat, amelyeket az eljegyzés alkalmával, illetve a házasságkötés előtt a vőlegény vagy bárki más
a menyasszony számára adott. A jegyajándék a nő tulajdonát képezte és a rendelkezési jog is őt illette
290
meg. Ezt a nő nem veszíthette el házasságtörés, vérfertőző házasságkötés esetén sem. Ha a házasság az
eljegyzést követően nem jött létre, a vőlegény az általa adott jegyajándékot csak akkor követelhette
vissza, ha a házasságkötésre a nő hibájából nem került sor. A jegyajándék felett a nő szabadon
rendelkezett, ha nem élt ezzel a jogával és gyermekei sem voltak, akkor a jegyajándék a házasság
megszűnését követően a férjre szállt. Törvényes öröklés esettén a leányok örökölték édesanyjuk
jegyajándékát.
- Hozomány:
A hozomány (allatura) a kiházasításból fejlődött ki, amelynek nagysága a leány rangjától, családjának
vagyoni állásától függött. A férjhezmenetel előtt álló leány hozománylistájának összeállítása és
elkészítése sokszor hosszú évekig tartott.
A hozomány: (ingó vagy ingatlan)
 a menyasszony atyja vagy testvérei adják a vőlegénynek
 a házasság terheinek megkönnyítésére
 a nő tulajdona, de a férj rendelkezik vele
 a házasság megszűnésével visszajár neki vagy örököseinek
- Hitbér:
A hitbér (dos) a nő részére rendelt vagyon volt, amelyet férjétől kapott. A hitbért jogunk már az
Árpádok korában ismerte. Werbőczy Hármaskönyve szerint a hitbér szüzessége elvesztéséért és az
elhálásért járt a nőnek, akár készpénzben, akár ingó és eladható dolgokban. A hitbér a férfi ősi és
szerzett vagyonát egyaránt terhelte. Kiadására rendszerint a férj halála után, illetve akkor került sor, ha
a nő halálával vagy újbóli férjhezmenetelével az özvegyi jog élvezete megszűnt. A hitbér az asszony
különvagyona volt, amit özvegysége után a férj hagyatékából meg kellett kapnia (más igényeket
megelőző rangsorban, az Aranybulla szerint)
 Törvényes hitbér:
A nő a hitbért törvényes házassága alapján az országos jogszokás szerint akkor is követelhette, ha
erre vonatkozólag előzetes megállapodás nem született.
 Szerződéses hitbér:
A férj feleségének élők között vagy halál esetére szóló alapján is biztosíthatta a hitbért.
 Ellenhitbér:
Az örökösökkel szemben az özvegynek, a hitbérre szóló követelése a hozományi javak kiadására
szóló követeléssel együtt érvényesíthető (res dotales), viszont a követelést az özvegy elengedhette,
és akkor az ő örökösei sem érvényesíthették (relaxacio). Egyébként a követelés átszállt az özvegy
örököseire és nem is évülhetett el: gyökeres jog volt.
- Özvegyi jog (ius viduale):
Címén férje birtokát vagy annak egy részét használó özvegyet a birtokból erőszakkal kivetették, az
özvegy perrel visszahelyeztethette magát a birtokba. Az özvegyi jog nem volt korlátozható, ha kiskorú
gyerekei voltak az elhunyt férjétől, mert ők még nem kezelhették a birtokot.
- Közszerzemény:
A közszerzemény az a vagyon, amelyet a házastársak a házasság fennállta alatt, visszterhesen
szereztek. A nemesi jogban csak kivételesen élt a közszerzemény, mivel főszabályként a férj volt a
főszerző, ezért a házasság alatt szerzett vagyont úgy minősítették, mint amit kizárólag a férj vásárolt. E
szabály alól egy kivétel volt, ha a szerzőlevélbe szerzőtársként a feleség nevét is beírták. Az így
szerzett vagyon közszerzeménynek minősült. Polgárok és jobbágyok esetében a közszerzemény volt az
általános. A közszerzeményi vagyon fele-fele arányban illette meg a házastársakat.
291
XVII. TÉTEL
A RENDI KOR ÁLTALÁNOS ÖRÖKJOGI SZABÁLYOZÁSA. A NŐI KÜLÖNJOGOK
Az osztatlan birtokközösség megszüntetésére az úgynevezett osztályra (divisio) kényszerítéssel, vagy az

érdekeltek, atya és fiai békés megegyezésével vagy jogban meghatározott bírói úton kerülhetett sor.
Gyakran az apa halála után sem osztottál fel a testvérek a közös vagyont. Ekkor a családi osztatlansággal
szemben testvéri osztatlanságról beszélünk. Ilyenkor is fennmaradt az egész család kollektív tulajdona. A
közös vagyon felosztására vagy békés megegyezésre, vagy királyi, vagy nagybírói parancs alapján kerül
sor. A közös vagyon felosztását kikényszeríthette az atya, de kikényszeríthették a fiúk is.
- Apa kényszerítheti fiait az osztályra:
 A fiú kezet emelt az apjára.
 A fiú olyan bűncselekménnyel vádolja meg a szüleit, melyek nem esnek a hűtlenség körébe.
 Hadifogságba esett az apa és a fiúk nem igyekeznek őt kiszabadítani.
 A fiúszülei életére tör.
 Ha a fiú pazarló életmódot folytatott.
- Fiú kényszeríti az apát osztályra:
 Atya ősi vagyont pazarolt vagy el akarta idegeníteni.
 Apa elhanyagolta a birtokot.
 Az apa kegyetlenül vagy ok nélkül gyakorolta a fenyítő jogát.
 Az apa bűncselekmény elkövetésére kényszeríttette a fiát.
 Teljes korú a fiú és a házasságát akadályozza az apa.
Az osztály alkalmából az ingókat és az ingatlanokat leltárba foglalták, melybe csak a közös vagyon
került. A család tagjait esküre is lehetett kötelezni, hogy a közös vagyonból nem titkoltak l semmit. Az
ingókat, így a zálogbirtokot is a férfiak és nők között, egyenlő részben osztották meg. A fegyvereket és
hadifelszerelést azonban a fiúk már az osztály előtt kivették a maguk részére. Az ingatlanokból általános
szabályként csak a férfiak részesültek. Az ingatlanokat annyi részre osztották ahány osztályos volt. Az
osztályrészeket ezután kisorsolták.
AZ O SZ TÁ LY J O G KÖ V E TK EZM ÉN Y E I:
- Az osztályon, törvényes öröklésen átment birtok ősi birtokká vált.
- Így az osztályosok kölcsönös öröklési jogot szereztek egymás öröklésére úgy, hogy ha valamelyiknek
az ága kihalt, a többi testvér ágai örökölték az osztályrészt.
- Az osztályrész az osztályosok között elbirtokolhatatlan volt.
- Az osztályosok egymás iránt szavatossággal tartoztak.
- A szabályosan végrehajtott osztály egy év eltelte után már csak per útján volt megváltoztatható.
Az osztálynál elkövetett hibák orvoslására két lehetőség alakult ki: az osztályigazítás és az új osztály.
- Az osztályigazítás:
Osztályigazítást kérhetett az, akit az osztálynál mellékes, kisebb jelentőségű dologban megrövidítettek
vagy az osztály során kapott jószágának egy részét önhibáján kívül perben elveszítette. Ilyen volt, ha
valaki hibát követett el a telek mennyisége és minősége vagy jobbágyok száma körül. Az
osztályigazítás úgy történt, hogy akik az osztályosok közül többet kaptak, a károsult számára átadtak
osztályrészükből, hogy megközelítőleg azonos értékű osztályrészhez juthasson mindenki.
- Új osztályra:
Akkor kerülhetett sor, ha valamelyik osztályost lényeges dolgokban szándékosan rövidítették meg, ha
az osztályosok hibájából vagy csalárdságából lényegesen kisebb értékűt, kevesebbet vagy semmit sem
kapott valamelyik utód, vagy ha valamelyik osztályos önhibáján kívül háborúban vagy perben
osztályrészt, illetve annak jelentős részét elveszítette.
Az osztályos atyafiak a közös őstől származó, öröklésre jogosultak voltak.
292
XVIII. TÉTEL
A RENDI KOR HÁZASSÁGI JOGÁNAK TÖRT ÉNETI F EJLŐDÉSE ÉS ALAP F OGALMAI
A HÁ ZA SSÁ GKÖ TÉS LE GR É G EB BI FO R M Á JA A N Ő R A BLÁ S ÉS A N Ő V É TE L V O LT.

A nőrablás a nő idegen néptől, törzsből vagy idegen községből való megszerzését jelentette. István
törvényei a nőrablást ugyan nem engedték meg, ám ha a szülők ebbe utólagosan beleegyeztek, akkor
érvényes házasság jött létre.
A régi magyar jog szerint házasság nővétel útján köttetett, azaz a férfi a nőt a családatyai hatalom
birtokosától megvásárolta. A családi vagyonközösség elvénél fogva a vőlegény csak családalapítása után
szerezhetett saját vagyont, így a vételárat rendszerint a vőlegény atyja ajánlotta fel. A házasságkötéskor a
leány apja a vételárat, mintegy vagyoni biztosítékul, a vőlegénynek visszaadta. A házasságkötés így
gyakorlatilag 2 jogügyletből állt: a tulajdonképpeni házasságkötésből, amely az adásvételi szerződés
aláírását és a vételár kifizetését foglalta magában; valamint a megkötött szerződés teljesítéséből, amely a
nőnek a vőlegény házába kísérését jelentette.
A K ER ES Z TÉN Y HÁ ZA S SÁ G
A keresztény egyház tanítása szerint a matrimonium a férfi és a nő isteni rendelésen nyugvó legbensőbb
egyesülése, amely csak a házasulandó felek kölcsönös megegyezése alapján jöhet létre. Az egyház
befolyása folytán a házasságkötés fokozatosan elvesztette adásvételi jellegét, a vőlegény már nem fizetett
vételárat, hanem az átalakult hitbérré, a nő részére kirendelt vagyonná. Az egykori vételárat az általában
pénzben vagy gyűrűben adott foglaló jelezte. A kereszténység terjedésével egyre inkább szokássá vált a
jegygyűrű, illetve a gyűrű általi eljegyzés. Az egyház előtt zajló házasságkötési szertartás az Árpád-házi
királyoktól kezdve gyakorlatban volt.
HÁ ZA SSÁ GKÖ TÉS A B ÍR Ó E LŐ TT

I.(Nagy) Lajos király korában gyakori volt a bíró előtt megkötött vagy éppen újrakötött házasság. A bírói
eljárás alapjául általában az szolgált, hogy a férfi erőszakot követett el a nőn, és az ezt tárgyaló
büntetőperben a bíró ítéletében a vádlottat az illető leány feleségül vételére kötelezte. Ezekben az
esetekben a bíró maga adta át a leányt, és a házasságot e pillanattól kezdve tekintették érvényesnek.
Az egyházi szertartás keretében házasságot kötött férfi gyakran a bíró elé vezette feleségét, amely célja
pusztán a házassági beleegyezés megismétlése volt.
E LJ E GY Z ÉS ÉS J E GY ES SÉ G
Érvényes eljegyzést a kánonjog szabályaihoz igazodva csak a 7. életévét betöltött fiú és leány köthetett.
Az érvényesen megkötött eljegyzés bizonyos erkölcsi kötelezettségeket rótt a felekre. Az eljegyzés
foganatosításának pillanatától kezdve a jegyesek kölcsönös hűséggel tartoztak egymásnak, amelynek
esetleges megszegése egyházi büntetést vont maga után. Az egyházi jog alapján a jegyesség kötelezett a
házasság megkötésére. Felbontására akkor kerülhetett sor, ha erről a jegyesek kölcsönösen megegyeztek.
Egyoldalú visszalépésre jogot adott a másik fél erkölcstelensége, becsületvesztése, hosszas indokolatlan
távolléte, eretneksége.
HA TÓ SÁ GO K
A középkorban a házassági ügyek a katolikus egyház, a szentszékek hatáskörébe tartoztak. A rendi Mo-n,
miután többvallásúvá lett, több egyházi fórum is illetékes lehetett a kötelék érvényessége kérdésében, ha a
két fél különböző valláshoz tartozott.
A HÁ ZA SSÁ G FE LBO N TÁ SA
Bár a kánonjog szerint a házasság felbonthatatlan életszövetségnek minősült, a régi magyar jog elismerte
a felek kölcsönös beleegyezésén nyugvó elválását. Az első esztergomi zsinat határozatai alapjána felesége
házasságtörését bizonyító férfi más nővel új házasságot köthetett. A nőnek ugyanakkor meghatározott
esetekben joga volt a házasság egyoldalú felbontására. E jogával élhetett akkor, ha férje őt hamisan
vádolta házasságtöréssel, vagy ha férje őt „gyűlölségből” elhagyta, és más országba távozott.
293
JOBBÁGYO K HÁZAS SÁGA

A jobbágy házastársak között a törvényes rend a közös szerzemény volt a vagyonban, tehát amit házasság
alatt szereztek, annak fele illette mindegyik házastársat. Ezzel szemben ellenbizonyítást sem engedtek
általában.
HÁ ZA SSÁ GI A KA D Á LY O K
Bizonyos házassági akadályok fennálta esetén nem jöhetett létre érvényes házasság a felek között.
- Fejletlen kor:
A szokásjog szabályai szerint fejletlen korú fiú vagy leány nem köthetett érvényes házasságot. A
fejletlen kor
 Fiúnál a 14. életév
 Leánynál a 12. életév
be nem töltését jelentette.
- Nősztehetetlenség:
Ez az elhálás lehetetlensége. Az elhálást gátolhatta valamely harmadik személy boszorkánykodása,
bűvös-bájos ténykedései, illetve valamelyik fél testi fogyatékossága, amely nem tette lehetővé a
házassági tartozás teljesítését.
- Kényszer:
Érvényesen nem jöhetett létre házasság, ha egyik vagy másik felet annak megkötésére akarata ellenére
kényszerítették. Nem számított érvényes házasságnak a valamely érdektől vezetett színlelt
házasságkötés.
- Tévedés:
Házassági akadályként kizárólag a személy azonosságára vonatkozó tévedést fogadták el.
- Vérrokonság:
I. István törvényei a vérrokonság hetedig ízéig visszamenőleg tiltottak valamennyi házasságkötést. A
Hármaskönyv különbséget tett a jóhiszeműen és a rosszhiszeműen kötött vérrokoni házasságok között.
- Rokonság:
Házassági akadályt képezett a törvényes rokonság, azaz az örökbefogadás is.
- Méltatlan házasság:
A szolgasorban élő férfi vagy nő csak földesura engedélyével köthetett frigyet. A régi magyar jog nem
zárta ki azt az eshetőséget, hogy szabad nő rabszolgához kíván feleségül menni, ám az érvényességhez
elengedhetetlen volt a nő szüleinek beleegyezése. Ha férjhezmenetelére a szülők tudta nélkül került
sor, akkor a szülők méltatlan házasság címén pert indíthattak a házasság érvénytelenítése érdekében.
- Nős papok:
Kálmán törvényei szerint a már nős papok feleségüket megtarthatták, de a nőtlenül pappá lett férfiak
nem nősülhettek meg. A papi nőtlenség Magyarországon a korabeli európai államoknál jóval később,
csupán a 17. századtól kezdett állandósulni
- Többnejűség:
Újabb érvényes házasság létrejöttét gátolta meg bármelyik fél korábban érvényesen kötött, még
fennálló házassága. E tilalom megszegőjét vagyonának elkobzásával, illetve súlyosabb esetben
halálbüntetéssel sújtották.
- Gyilkosság:
Házassági akadályt jelentett, ha valamelyik fél a másik házastársát az újabb házasságkötés
lehetőségének megteremtése érdekében megölte. Az egymásnak titokban házasságot ígérő
házasságtörő felek nem köthettek házasságot a kánonjog szabályi szerint.
- Valláskülönbség:
II. András idejében jelentkezett először erőteljesen, büntette a zsidókkal vagy izmaelitákkal házasságra
lépő keresztényeket jószág-és szabadságvesztéssel. A 17. században a katolikus egyház már elfogadta
294
a vegyes házasságokat. III. Károly 1731-ben kiadott Carolina Resolutiója elismerte a vegyes
házasságokat, de megkötésüket a katolikus fél lelkészének hatáskörébe utalta.
ABS ZO LÚ T/ R E LA TÍV HÁ ZA SSÁ GI A KA D Á LY O K

A cselekvőképtelenség, már fennálló házasság, egyházi rend, heréltség abszolút, a rokonság, sógorság,
előzetes házasságtörő kapcsolat, előző házastárs megölése, keresztény és nem keresztény házassága
relatív akadályok voltak. Az abszolút házassági akadály bárkivel, a relatív csak azzal szemben gátolta a
házasságot, akivel szemben fennállt.
A HÁ ZASSÁ GI JOG HA TÁSA

A nő házasságkötés révén kikerült atyja hatalma alól, és ettől kezdve férjének családi hatalma alá
tartozott.
- Kiházasítás:
Rendszerint női ruhákból és elsősorban a háztartáshoz szükséges ingó dolgokból tevődött össze. A
kiházasítást a leány atyjától, vagy attól kapta, akinek családatyai oltalma alatt állt. A házasság
fennállása alatt a kiházasításhoz tartozó dolgok beleolvadtak a férj vagyonába, hacsak azok nem a nő
kizárólagos használatára szolgáltak. A házasság megszűnésekor a férjnek vagy örököseinek
kötelességük volt e vagyontárgyakat kiadni, illetve azok értékét megtéríteni. A nő a kiházasításhoz
tartozó dolgokkal, mint saját vagyonával rendelkezhetett.
- Özvegy tartása:
Az özvegyen maradt nőt már nemcsak a családi közös vagyon együttes birtoklása és haszonélvezete
illette meg, hanem férje vagyonából külön vagyoni ellátást igényelhetett. A magyar rendi jog szerint a
házastárs már nem feltétlenül osztotta férje családi helyzetét, nem került be a férj osztályos
atyafiságába.
- Hitbér:
A „dos” a nő részére rendelt vagyon volt, amelyet férjétől kapott. A hitbért jogunk már az Árpádok
korában ismerte. A Hármaskönyv szerint a hitbér szüzessége elvesztéséért és az elhálásért járt a nőnek,
akár készpénzben, akár ingó és eladhatatlan dolgokban. A hitbér a férfi ősi és szerzett vagyonát
egyaránt terhelte. Kiadására rendszerint a férj halála után került sor. A hitbér az asszony különvagyona
volt, amit özvegysége után a férj hagyatékából meg kellett kapnia. A nő a hitbért törvényes házassága
alapján az országos jogszokás szerint akkor is követelhette, ha erre vonatkozólag előzetes
megállapodás nem született. A követelés átszállt az özvegy örököseire és nem is évülhetett el:
gyökeres jog volt.
- Hozomány:
A kiházasításból fejlődött ki, amelynek nagysága a leány rangjától, családjának vagyoni állásától
függött. A férjhezmenetel előtt álló leány hozománylistájának összeállítása és elkészítése sokszor
hosszú évekig tartott.
- Jegyajándék:
Fogalmába tartoztak mindazon vagyontárgyak, amelyeket a nő házasságra lépésekor férjének házába
vitt. Jegyajándékot apjától vagy férjétől kapott a nő. E vagyontárgyak a nő magántulajdonát képezték.
- Különvagyon:
A nőnek lehetett különvagyona, amelyre a házasság tartama alatt, de a házasságra való tekintet nélkül
tett szert. A nő különvagyonába tartoztak a királyi adomány, öröklés, adásvétel, csere vagy más
jogügylet útján szerzett vagyontárgyak.
- Özvegyi jog:
Amíg újra férjhez nem ment, már Szent István is biztosította az özvegy nő használati-lakhatási jogát a
férje vagyonán és jogát gyermekei nevelésére. Ezenkívül korlátozott joga volt férje után bizonyos
vagyontárgyakra. Az özvegynek joga volt a haszonélvezet mellett közös kiskorú gyermekei nevelését
is kézben tartani.
295
XIX. TÉTEL
A RENDI KOR HÁZASSÁGI JOGÁNAK TÖRTÉNETI F EJLŐDÉSE ÉS ALAP F OGALMAI
NŐ R A B LÁ S:
A házasságkötés legrégibb formája a nőrablás és a nővétel volt. A nőrablás intézménye a teljes
nőközösséget – amely a törzshöz tartozó valamennyi férfi számára hozzáférhetővé tette a törzshöz tartozó
valamennyi nőt – váltotta fel. A nőrablás a nő idegen néptől, törzsből vagy idegen községből való
megszerzését jelentette, amely a nő kizárólagos birtoklásával járt együtt. István törvényei a nőrablást
ugyan nem engedték meg, ám ha a szülők ebbe utólagosan beleegyeztek, akkor érvényes házasság jött
létre.
NŐ V É TE L:
A régi magyar jog szerint házasság nővétel útján köttetett, azaz a férfi a nőt a családatyai hatalom
birtokosától megvásárolta. A nővétel módjáról Gardízí perzsa történetíró tudósításában találunk
adalékokat:
„Leánykérés alkalmával, amikor a leányt megkérik, vételárat visznek a leány gazdagságával arányban,
több vagy kevesebb állatot. Amikor a vételár meghatározására összeülnek, a leány atyja a vőlegény atyja
saját házába viszi, és mindent összegyűjt, amije csak van coboly-, hermelin-, mókus-, nyestprémből és
rókamálból, a brokát ruhahuzatokkal és mindenféle bőrrel egyetemben tíz bőrruhára valót. Egy
szőnyegbe göngyölíti, és a vőlegény atyjának lovára kötözi, majd hazaküldi őt. Akkor az mindent elküld a
leány atyjának, amire csak szükség van az előre megállapított vételárhoz: állatot, pénzt, ingóságot, és
akkor hazaviszik a leányt.”
VA GY O N I HA TÁ SO K:
A családi vagyonközösség elvénél fogva a vőlegény csak családalapítása után szerezhetett saját vagyont,
így a vételárat rendszerint a vőlegény atyja ajánlotta fel. A házasságkötéskor a leány apja a vételárat,
mintegy vagyoni biztosítékul, a vőlegénynek visszaadta. A házasságkötés így gyakorlatilag két
jogügyletből állt:
- A tulajdonképpeni házasságkötésből, amely az adásvételi szerződés aláírását és a vételár kifizetését
foglalta magában
- A megkötött szerződés teljesítéséből, amely a nőnek a vőlegény házába kísérését jelentette (traditio
puellae).
A K ER ES Z TÉN Y HÁ ZA S SÁ G:
A keresztény egyház tanítása szerint a házasság (matrimonium) a férfi és a nő isteni rendelésen nyugvó
legbensőbb egyesülése, amely csak a házasulandó felek kölcsönös megegyezése alapján jöhet létre. Az
egyház befolyása folytán a házasságkötés fokozatosan elvesztette adásvételi jellegét, a vőlegény már nem
fizetett vételárat, hanem az átalakult hitbérre, a nő részére kirendelt vagyonná. Az egykori vételárat az
általában pénzben vagy gyűrűben adott foglaló jelezte. Az egykori vételárat az, az általában pénzben vagy
gyűrűben adott foglaló jelezte. A kereszténység terjedésével egyre inkább szokássá vált a jegygyűrű,
illetve a gyűrű általi eljegyzés.
A kötelék érvényességét az egyházi jog szerint bírálták el. Eredetileg a katolikus, később protestáns felek
számára saját egyházuk joga, illetve II. József türelmi rendelete érvényesült e tekintetben. Az egyház előtt
zajló házasságkötési szertartás az Árpád-házi királyoktól kezdve gyakorlatban volt. Kálmán
házasságkötésről szóló törvénye4 szerint:
„Minden házasságkötés az egyház színe előtt, a lelkész jelenlétében, alkalmas tanúk szeme láttára, az
eljegyzés foglalóadás valamely jelképével és a mind a két fél beleegyezésével történjék; máskülönben az
nem házasságnak, hanem paráználkodásnak tartassék”
E szabályozás igyekezett megakadályozni egyrészt az alattomos, valamint a keresztények és a pogányok
közti házasságokat, másrészt a házasságkötés nyilvánossá tételét is célozta.
296
Az 1279. évi budai nemzeti zsinat kiközösítéssel és nagy összegű váltság fizetésével fenyegette azokat a
jegyeseket, akik házassági akaratukat a templomon (azaz az egyházon) kívül nyilvánították ki. A tridenti
zsinat (1545-1563) a házasság érvényességi kellékévé tette, hogy az, az illetékes lelkész és a két tanú
jelenlétében történjék. E tridenti határozat Magyarországon csak a 17. század végén, a 18. század végén, a
18. század elején nyert alkalmazást, és akkor is kizárólag a katolikusok körében hiszen, ennek hatálya a
protestánsokra nem terjedt ki. A házasságkötési ceremóniát megelőző egyházi kihirdetés kötelezettségét
először az 1215. évi IV. leteráni közzsinat mondta ki. A kihirdetés célja a házassági akadályok
felbuktatása volt. Magyarországon az 1279-ben tartott budai nemzeti zsinat ugyan szintén elrendelte a
templomban történő három egymást követő vasárnapon való kihirdetést, ám ez egészen a 15-16. századig
nem vált gyakorlattá.
HÁ ZA SSÁ GKÖ TÉS A B ÍR Ó E LŐ TT:

I. (Nagy) Lajos király korában gyakori volt a bíró előtt megkötött vagy éppen újrakötött házasság. A bírói
eljárás alapjául általában az szolgált, hogy a férfi erőszakot követett el a nőn, és az ezt tárgyaló
büntetőperben a bíró ítéletében a vádlottat az illető leány feleségül vételére kötelezte. Ezekben az
esetekben a bíró maga adta át a leányt, és a házasságot e pillanattól kezdve tekintettel érvényesnek.
Az egyházi szertartás keretében házasságot kötött férfi gyakran a bíró elé vezette feleségét, amelynek
célja pusztán a házassági beleegyezés megismétlése volt.
E LJ E GY Z ÉS ÉS J E GY ES SÉ G:
Érvényes eljegyzést a kánonjog szabályaihoz igazodva csak a 7. életévet betöltött fiú és leány köthetett. E
szabály gyakorlati betartása, illetve megtartásának igazolása azonban gyakran akadályba ütközött, hiszen
hosszú ideig még nem volt sem egyházi, sem állami anyakönyvezés vagy más olyan feljegyzés, amelyből
az eljegyzésre készülő felek életkorát biztosan meg lehetett volna állapítani.
A kánonjog a 7. életév betöltése mellett megkívánta azt is, hogy a jegyesek beleegyezése valódi,
komolyan meggondolt és szabad legyen, valamint határozott személyre kellett vonatkoznia.
Az érvényesen megkötött eljegyzés bizonyos erkölcsi kötelezettségeket rótt a felekre. Az eljegyzés
foganatosításának pillanatától kezdve a jegyesek kölcsönös hűséggel tartoztak egymásnak, amelynek
esetleges megszegése egyházi büntetést vont maga után. Az egyházi jog alapján a jegyesség
(sponsaliciae) kötelezett a házasság megkötésére. Kényszert mindazonáltal e kötelezettség
kikényszerítésére nem lehetett alkalmazni (libera debent esse matrimonia). A tridenti zsinat határozatait
megelőzően a jegyesek együtthálása külön házasságkötés nélkül is házasságot eredményesezett. Az
eljegyzés aktusa ezen túlmenően az ígért házasság megkötése iránti kötelezettséget is jelentette.
Az eljegyzés felbontására akkor kerülhetett sor, ha erről a jegyesek kölcsönösen megegyeztek. Akit
gyermekkorban jegyeztek el, felnőttként elállhatott az eljegyzéstől. Egyébként a jegyesség hatálya
megszűnt:
- Valamelyik fél halála
- Valamely feltétel meghiúsulása
- Egyházi rendbe lépés miatt.
Egyoldalú visszalépésre jogot adott:
- A másik fél erkölcstelensége,
- Eretnekség
- Becsületvesztés
- Hosszas indokolatlan távollét.
Az egyházi rendes bíró illetékességébe tartozott annak megítélése, hogy valamelyik fél egyoldalú
visszalépése elegendő okot ad-e az eljegyzés felbontására. Ennek megállapítása általában per útján,
kivételes esetekben a megyés püspök peren kívüli eljárásban történt.
297
HÁ ZA SSÁ GI A KA D Á LY O K:
Bizonyos házassági akadályok fennállta esetén nem jöhetett létre érvényes házasság a felek között. Az
egyházi kihirdetés bevezetése – amely Magyarországon csak 15-16. századot követően vált gyakorlattá –
e házassági akadályok felismerését célozta.
- Fejletlen kor:
A szokásjog szabályai szerint fejletlen korú fiú vagy leány nem köthetett érvényes házasságot. A
fejletlen kor:
 Fiúnál a 14. életév
 Leánynál a 12. életév
Be nem töltését jelentette. Werbőczi Hármaskönyve már mindkét nem tekintetében a 12. életév
betöltését tekintette „vízválasztónak”.
- Nősztehetetlenség:
A házassági akadályok sorába tartozott a nősztehetetlenség, azaz az elhálás lehetetlensége. Az elhálást
gátolhatta valamely harmadik személy boszorkánykodás, bűvös-bájos ténykedései, illetve valamelyik
fél testi fogyatékossága, amely nem tette lehetővé a házassági tartozás teljesítését. A nősztehetetlenségi
perek már a 14. század folyamán sem számítottak ritka jelenségnek. Ilyen jellegű pereket indítani csak
valamelyik fél magánpanasza alapján lehetett, elbírálásuk pedig az egyházi bíróságok jogkörébe
utalták. A per legfontosabb ütőkártyái a bizonyítékok voltak. A szemle lebonyolításával a bíró
szükséges tudományos és szakmai ismeretekkel rendelkező személyek, így orvosokat, bábákat vagy
éppen tapasztalt öregasszonyokat bízott meg. A szakértői szemle, a tanúkihallgatás és az eskütételi
eljárás alkalmával összegyűjtött bizonyítékok alapján a bíró igyekezett igazságos döntést hozni. A bíró
egyes esetekben a feleket meghatározott próbaidőn át további együttélésre kötelezte. Az ítélet
meghozatalára a bizonyítási eljárás folytatása, illetve a próbaidő letelte után került sor. A megtámadott
házasság semmissé nyilvánítása esetén a házasságra képes fél érvényes új házasságot köthetett, ám a
házassági tartozás teljesítésére képtelen felet egyszer s mindenkorra eltiltotta az újabb
házasságkötéstől. Perújításnak volt helye, ha a képtelen fél utóbb alkalmassá vált a házaséletre. Ilyen
esetben ismét szakértői szemlét tartottak, és ennek eredményétől függően a bíró visszaállította a felek
között fennálló korábbi házasságot, tekintet nélkül arra, hogy a más fél időközben esetlegesen már
újból frigyre lépett.
- Kényszer:
Érvényesen nem jöhetett létre házasság, ha egyik vagy másik felet annak megkötésére akarata ellenére
kényszerítették. A kényszerházasságtól megkülönböztették azokat az eseteket, amikor a hatóság
kényszereszközök bevetése mellett szólította fel a már együtt hált jegyeseket a házasság megkötésére.
Nem számított érvényes házasságnak a valamely érdektől vezetett színlelet házasságkötés (mint II.
Ulászló Beatrixszel politikai megfontolásokból kötött házassága).
- Tévedés:
Házassági akadályként kizárólag a személy azonosságára vonatkozó tévedést fogadták el.
- Vérrokonság:
I. István törvényei a vérrokonság hetedik ízéig visszamenőleg tiltották valamennyi házasságkötést. Az
1215. évi IV. lateráni közzsinat negyedik ízig visszamenőleg nem tartotta elképzelhetőnek a
vérrokonok közti házasságot. 15. századi törvényeink e tilalmak megszegőit vérfertőzés és hűtlenség
bűncselekményének elkövetésével vádolták, és fej- és jószágvesztéssel büntették. A Hármaskönyv
különbséget tett a jóhiszeműen – a vérrokonságról való tudomás híján – és a rosszhiszeműen kötött
vérrokoni házasságok között. A rosszhiszemű házas fél fejét és vagyonát is kockáztatta e
cselekményével. Negyedik ízig visszamenőleg az egymással sógorsági viszonyban állók sem köthettek
érvényes házasságot.
- Rokonság:
Házassági akadályt képezett a törvényes rokonság, azaz az örökbefogadás is. Örökbefogadó és
örökbefogadott nem fogadhatott örök hűséget egymásnak. A keresztelés és a bérmálás folytán
keletkezett lelki rokonság is gátolta a házasságkötést. A szülők gyermekeiket jegyesével, illetve a
gyermekek szüleik jegyesével nem köthettek házasságot.
298
- Méltatlan házasság:
A szolgasorban élő férfi vagy nő csak földesura engedélyével köthetett frigyet. A szabad sorsú férfit I.
István törvényei szabadságvesztéssel fenyegették, ha rabnővel kötött házasságot, és vele három ízben
paráználkodott. A régi magyar jog ugyan nem zárta ki azt az eshetőséget, hogy szabad sorsú nő
rabszolgához kíván feleségül menni, ám az érvényességhez elengedhetetlen volt a nő szüleinek
beleegyezése. Ha a férjhezmenetelre a szülők tudta és hozzájárulása nélkül került sor, akkor a szülők
„méltatlan házasság” címen pert indíthattak a házasság érvénytelenítése érdekében.
- Nős papok:
A papság nősülésének kérdése sokáig vitatott volt a magyar társadalomi és jogéletben. Kálmán
törvényei szerint a már nős papok felelésüket megtarthatták, de nőtlenül pappá lett férfiak nem
nősülhettek meg. A 13. században III. Ince pápa rendelkezései folytán minden egyházi jövedelmüket
elvesztették azok a papok, akik nem hagyták el feleségüket. A 16. század folyamán ismét kezdett
szokássá válni a papi rend kötelékében állók házasságkötése. Ezzel egyidejűleg több kísérlet született
arra, hogy a papságot a nőtlenségi kötelezettség betartására indítsák. A papi nőtlenség Magyarországon
a korabeli európai államoknál jóval később, csupán a 17. századtól kezdve kezdett állandósulni.
- Többnejűség:
Újabb érvényes házasság létrejöttét gátolta meg bármelyik fél korábban érvényesen kötött, még
fennálló házassága. E tilalom megszegőjét vagyonának elkobzásával, illetve súlyosabb esetben
halálbüntetéssel sújtották (többnejűség).
- Gyilkosság:
Házassági akadályt jelentett, ha valamelyik fél a másik fél házastársát az újabb házasságkötés
lehetőségének megteremtése érdekében megölte. Az egymásnak titokban házasságot ígérő
házasságtörő felek nem köthettek házasságot a kánonjog szabályai szerint. Nőrablást követően a felek
között csak akkor jöhetett létre házasság, ha a bíró és esküdt társai előtt lefolytatott eljárás során a
leány a nőrablással vádlott ifjút választotta és nem szüleihez kívánt visszatérni.
- Valláskülönbség:
A valláskülönbség, mint házassági akadály II. András idejében jelentkezett először erőteljesen. Ennek
oka a kamaraispánságokat, valamint a só és vámtisztségeket kezelő zsidókkal és izmaelitákkal
szemben megmutatkozó közelégedetlenségben keresendő. Az 1233. évi beregi egyezményben II.
András esküvel fogadta, hogy a zsidókkal vagy izmaelitákkal házasságra lépő keresztényeket
jószágvesztéssel és szabadságvesztéssel fogja büntetni. A vegyes házasságok szigorú megítélése és
tilalma a 15. századtól kezdve mutatott némi változást. A 17. században a katolikus egyház már
elfogadta a vegyes házasságokat, és a protestáns fél katolikus vallásra való áttérését csak akkor
követelte meg, ha ezzel együtt más olyan házassági akadály is fennállt, amely alól az érintett félnek a
pápától felmentést kellett kérnie. Előrelépést jelentett III. Károly 1731-ben kiadott Carolina
Resolutiója, amely elismerte a ve4gyes házasságokat, de megkötésüket a katolikus fél lelkészének
hatáskörébe utalta. Az 1790-1791. évi országgyűlésen hozott törvények hiába gördítettek el minden
akadályt a vegyes házasságok megkötésének útjából, a gyakorlatban a katolikus lelkészek a protestáns
féllel szemben felmerült aggályaikra hivatkozva egyszerűen megtagadták a közreműködést. Maga a
katolikus püspöki kar úgy döntött – az 1790:55. tc. rendelkezéseit alaposan megszegve –, hogy a
katolikus lelkész a vegyes házasságokat csak akkor áldhatja meg, ha a protestáns fél a születendő
gyermekekre vonatkozóan reverzálist adott.
Bizonyos szent napokon é időszakokban nem illett házasságot kötni. Kiskorúak házasságára nem
kerülhetett sor szülői belegyezés nélkül. A cselekvőképtelenség, már fennálló házassági (jegyesség),
egyházi rend, heréltség abszolút, a rokonság, sógorság, előzetes házasságtörő kapcsolat, előző
házastárs megölése, keresztény és nem keresztény házassága relatív akadályok voltak. Az abszolút
házassági akadályok bárkivel, a relatív csak azzal a szemben gátolta a házasságot, akivel szemben
fennállt.
299
HA TÓ SÁ GO K:
A középkorban a házassági ügyek a katolikus egyház, a szent székek hatáskörébe tartoztak. A rendi
Magyarországon, miután többvallásúvá lett, több egyházi fórum is illetékes lehetett a kötelék
érvényessége kérdésében, ha a két fél különböző valláshoz tartozott. Az ellenreformációt követő időkben
a köteléki bírósággal nem rendelkező protestáns felek ügyében is katolikus szentszékek döntöttek? Noha
anyagi jogként a protestáns jogot kellett (volna) alkalmazniuk: II. József türelmi rendelete változtatott
ezen a helyzeten, és a protestáns felekre világi bíróságok illetékességét kívánta kimondani. A türelmi
rendeletig a vegyes házasságok a katolikus szentszékek hatáskörébe tartoztak. A rendi jog utolsó
korszakában (és majd később, a kiegyezés után a magyar polgári perrendtartás [1868:54. tc.] rendelkezése
szerint) vegyes házasságnál mindegyik félre saját egyháza joghatósága állott meg (lehetséges volt tehát,
hogy ugyanaz a kötelék az egyik félre érvényes volt, a másikra nem).
A HÁ ZA SSÁ G FE LBO N TÁ SA :
Bár a kánonjog szerint a házasság felbonthatatlan életszövetségnek minősült, a régi magyar jog elismerte
a felek kölcsönös beleegyezésén nyugvó elválását. Erre utalnak többek között a Váradi Regestrumban
összegyűjtött, a 13. századból származó egyes iratok.
Az első esztergomi zsinat határozatai alapján a felesége házasságtörését bizonyító férfi más nővel új
házasságot köthetett. A nőnek ugyanakkor meghatározott esetekben joga volt a házasság egyoldalú
felbontására. E jogával élhetett akkor, ha férje őt hamisan vádolta házasságtöréssel, vagy ha férje őt
„gyűlölségből” elhagyta, és más országba távozott.
Minthogy a katolikus kánonjog szerint a megkötött és elhált házasság felbonthatatlan, csak
érvénytelenítés lehetséges olyan okon, amely már a kötést is lehetetlenné vagy semmissé tette volna. A
keleti ortodox jog ismert bontóokot (házasságtörés, melynek bizonyítása esetén a vétlen fél jogosult volt
más házasságot kötni), a protestáns vallások is ismerték a bontás lehetőségét, az ortodox egyházénál
tágabb kerekben is, bár az összes keresztények vallották a házasság alapvetőn életre szóló jellegét.
A katolikus kánoni bíróság, ha érvénytelenség nem állott fenn, csak az ágytól és asztaltól elválást
(separatio a thoro et mensa) ismerte el. Ideiglenesen történhetett ez a szétválasztás határozott vagy
határozatlan időtartamra, lényegében feloldva a feleket a házassággal együtt járó pozitív lelkiismereti
kötelezettségek jelentős része alól (de nem a kötelező hűség és az újraházasodás tilalma alól). Véglegesen
engedélyezték a különválást házasságtörés esetén, a sértett fél kérésére.
A protestánsok is ismerték ezt az intézményt, mint a válást megelőző ideiglenes megoldást, amely a
házassági vagyonközösséget mindenesetre megszüntette.
A HÁ ZASSÁ G JOGI HA TÁSA:

A nő a házasságkötés révén kikerült atyja hatalma alól, és ettől kezdve férjének családi hatalma alá
tartozott. E kezdetben szinte mindenre kiterjedő korlátlan hatalom a nők egyre nagyobb önállósága
folytán az idők folyamán védelmi természetűvé alakult át. A nő érdekeinek védelme megnyilvánult
abban, hogy a férj feleségének törvényes képviselője volt a perekben. Ha a nő bűncselekményt követett
el, akkor a férjnek kötelessége volt a bíróságot kifizetni, illetve gondoskodnia kellett felesége rabságból
való mielőbbi kiváltásáról.
A nőért fizetett vételár az idők folyamán a nő részére kirendelt vagyonná alakult. I. István törvényei
szerint a nő férjétől kapott vagyoni juttatások révén belépett a családi vagyonközösségbe. Így férje halála
után gyermekeivel együtt birtokolta a családi vagyont, és a felett haszonélvezeti joggal bírt. Amennyiben
a nő férje halálát követően újabb házasságot kötött, akkor a családi közös vagyonból csak kiházasítást
kérhetett.
300
XX. TÉTEL
HÁZASSÁGI VAGYONJOG, NŐI KÜLÖNJOGOK A RE NDI MAGYARORSZÁGON
VA GY O N I HA TÁ SO K:
A családi vagyonközösség elvénél fogva a vőlegény csak családalapítása után szerezhetett saját vagyont,
így a vételárat rendszerint a vőlegény atyja ajánlotta fel. A házasságkötéskor a leány apja a vételárat,
mintegy vagyoni biztosítékul, a vőlegénynek visszaadta. A házasságkötés így gyakorlatilag két
jogügyletből állt:
- A tulajdonképpeni házasságkötésből, amely az adásvételi szerződés aláírását és a vételár kifizetését
foglalta magában
- A megkötött szerződés teljesítéséből, amely a nőnek a vőlegény házába kísérését jelentette (traditio
puellae).
Az ősiség családi vagyont védő ernyője alatt a nők csak korlátozott vagyoni jogokkal rendelkeztek. A
nőnek családja csak annyit biztosított a vagyonból, hogy a házasságkötéssel a családból kikerülve kellő
létalappal rendelkezzen, a feleségnek pedig befogadó családja annyit, hogy a házasság megszűnése esetén
önállóan is fenntarthassa magát.
LEÁNYNEGYED:
A leánynegyed a nemes leány törvényes örökrésze az ősi vagyonból. A quarta (negyed) római jogból
átvett intézmény, tulajdonképpen a leány javára biztosított kötelesrész (portio legitima). A világi jogba
feltehetőleg az egyházi bíróságok gyakorlatából, a kiházasítási kötelezettség sajátos értelmezésével
összefüggésben került be.
A leánynegyedre először az 122-i aranybulla utalt: „… ha valamely serviens fiú nélkül hal meg,
birtokának negyed részét leánya kapja…” Mint azt már az Aranybulla kibocsátása utáni évekből
származó oklevelek bizonyítják, a negyed akkor is járt, ha az örökhagyónak volt fiú örököse is.
A negyed, számunktól függetlenül az összes leányt együttesen illette. Kiadására mindig az atya halála
után kerülhetett sor. A hajadon leány csak házasságkötésekor követelhette a negyedet, de addig is joga
volt a negyednek megfelelő birtoktest használatára.
Már az 1291-i dekrétum lehetőséget adott arra, hogy a férfi örökösök mentesüljenek a negyed
természetbeni kiadása alól. A férfi örökösök a negyedként járó ingatlant az ősi javak közbecsű értékének
megfelelő ingókért vagy pénzért váltották meg. Ha a király, illetve a korona örökölt és a jószág el lett már
adományozva, a megváltás joga az adományost is megillette.
A szokásjog és Zsigmond 1453. évi II. dekrétumának rendelkezése alapján a leány egy esetben kérhette a
negyed természetbeni kiadását, mégpedig akkor, ha fivérei, rokonai, szülei beleegyezésével kötött
házasságot birtokkal nem rendelkező nemessel vagy nem nemessel. A XIV. század végéig az effajta
házasságból születettek megőrizték nemesi jellegüket, sőt a nem nemes férfi rendi állására is kihatott, ha a
feleség természetben kapta meg a negyedet, minthogy, ezáltal őt is nemesnek tekintették felesége után
(nobilis post uxorem suam).
A negyed iránti igény nem évült el, annak kiadását a nő örökösei is követelhették.
HAJADONI JOG:
A hajadoni jog nem más, mint az atya halálával árvult leány joga rangjához illő ellátásra és kiházasításra
az atyai vagyon terhére.
A hajadoni jog minden leányt külön-külön megilletett.
Az ellátás mindig járt a leánynak, azt akkor sem tagadhatták meg tőle az atya vagyonának örökösei, ha
már neki a szerezettekből részét kiadták. A kiházasítást, ami hozományt és kelengyeadást is jelentett, csak
akkor követelhette a hajadon ha, az osztály még nem volt meg.
301
A hajadoni jog a leánynak nem biztosított haszonélvezeti jogot atyja vagyonán, az csupán az atyai ház
használatára vonatkozott. A XV. századtól is csak a negyed okán volt a leánynak haszonélvezeti joga az
atya vagyonán, de a későbbiekben, ha a korona örökölt, a leány olykor az egész vagyon
haszonélvezetében maradhatott egészen férjhezmeneteléig.
KI HÁZASÍ TÁS:
A kiházasítás rendszerint női ruhákból és elsősorban a háztartáshoz szükséges ingó dolgokból tevődött
össze. A kiházasítást a leány atyjától vagy attól kapta, akinek családatyai oltalma alatt állt. A házasság
fennállása alatt a kiházasításhoz tartozó dolgok beleolvadtak a férj vagyonába, hacsak azok nem a nő
kizárólagos használatára szolgáltak. A házasság megszűnésekor a férjnek vagy örököseinek kötelességük
volt e vagyontárgyakat kiadni, illetve azok értékét megtéríteni. A nő a kiházasításhoz tartozó dolgokkal,
mint saját vagyonával rendelkezhetett.
HOZOMÁNY:
A kiházasításból fejlődött ki a hozomány, amelynek nagysága a leány rangjától, családjának vagyoni
állásától függött. A férjhezmenetel előtt álló leány hozománylistájának összeállítása és elkészítése
sokszor hosszú évekig tartott.
A hozomány az a vagyon, amit a nő vitt magával a házasságba és nem a férjétől kapott. A hozomány a
feleség külön vagyona, amit a házasság alatt férje kezelt.
Ha hozományt a házasság fennállása alatt elfogyasztották, azt a férj szerzett vagyonából kellett pótolni.
A pótlás az ősi vagyont csak akkor terhelhette, ha igazolható volt, hogy az allatura (hozomány) a férj ősi
jószágába került beruházásra és a férjnek nem volt szerzett vagyona.
A házasság megszűnésével: a férj halálával, az ágytól és asztaltól történő elválasztással a nő a hozomány
kiadásáig visszatarthatta férje vagyonát. Ha azonban vonakodott a hozományt átvenni és a férje vagyonát
kiadni a nő, elvesztette azt.
A nő a házasság megszűnésével, hozományával szabadon rendelkezhetett élők között és halál esetére.
Végrendelet hiányában a hozomány a nő leszármazói, ha nem lettek volna ilyenek, rokonai örököltek.
JEGYAJÁNDÉK:
A jegyajándék (res paraphernales) fogalmába tartoztak mindazon vagyontárgyak, amelyeket a nő
házasságra lépésekor férjének házába vitt. Jegyajándékot atyjától vagy férjétől kapott a nő. E
vagyontárgyak a nő magántulajdonát képezték.
A nő férje halála után a jegyajándékkal szabadon rendelkezhetett, ha ezt nem tette volna, azt törvényes
örökösei kapták meg, kivéve mégis a férjtől származó jegyajándékot, ami a férjre, illetve a férj törvényes
örököseire szállott vissza.
Nem veszett el a jegyajándék a nő házasságtörése, vérfertőző házassága, sőt a házasság meg nem történte,
vagyis érvénytelensége esetén sem.
KÜ LÖ N V A GY O N :
A nőnek lehetett különvagyona, amelyre a házasság tartama alatt, de a házasságra való tekintet nélkül tett
szert. A nő különvagyonába tartoztak a királyi adomány, öröklés, adásvétel, csere vagy más jogügylet
útján szerzett vagyontárgyak.
Amíg újra férjhez nem ment, már Szent István is biztosította az özvegy nő használati-lakhatási jogát a
férje vagyonán és jogát gyermekei nevelésére. Ezen kívül, korlátozott joga volt férje után bizonyos
vagyontárgyakra. Ebből fejlődött ki a máig ismert özvegyi jog hazai jogunkban.
Az özvegynek joga volt a haszonélvezet mellett közös kiskorú gyermekei nevelését is kézben tartani, de
az ősi vagyon kezelését az osztályos atyafiak megvonhatták tőle akkor is, ha ő volt gyermekei gyámja,
újraházasodása esetén pedig többnyire a gyámságot sem hagyták meg neki. Ha gyermekei egy része még
kiskorú volt, de olt már teljes korú fia is, általában ez a fiú vette át a családi vagyon kezelését. Jellemző
302
ezzel kapcsolatban a Planum Tabulare egy döntése, amely szerint a felnőtt gyermekeivel együtt élő
özvegy édesanyával szemben a családi közös ügyek vitelére törvényesen jogosultnak a legidősebb fiút
jelölték meg azzal az indoklással, hogy anyja a családban „filiae loco” foglal helyet. Mutatja ez, hogy a
családi viszonyok rendezésére, ha lehetett az egyébként külön szokás alapján álló hazai családi jogban is
alkalmazták a ius commune fogalmait, még ha eltérő tartalommal is.
ÖZV E GY TA R TÁ SA :
A családi vagyonközösség elve László uralkodása idején neméiképp módosultak, törvényeiben már
felbukkantak a feleség vagyonának elkülönítését célzó rendelkezések. Az özvegyen maradt nőt már
nemcsak a családi közös vagyon együttes birtoklása és a haszonélvezeti jog illette meg, hanem férje
vagyonából külön vagyoni ellátást igényelhetett. A magyar rendi jog szerint a házastárs már nem
feltétlenül osztotta férje családi helyzetét, nem került be a férj osztályos atyafiságába. (Ezért az asszonyok
családi nevüket is tovább viselték, a férj megjelölése mellett.) Az asszonyt saját családja „kiházasította a
családból”, saját vagyont, hozományt, kelengyét adott neki (parapherna), míg férjétől a nemesasszony
hitbért kapott, rendi állása szerint megszabottat vagy szerződésben kikötöttet (tehát magasabbat).
HITBÉR:
A hitbér a nő részére rendelt vagyon volt, amelyet férjétől kapott. A hitbért jogunk már az Árpádok
korában ismerte (Dos est donatio propter nuptias uxori a marito facta.) Werbőczi Hármaskönyve szerint
a hitbér szüzessége elvesztéséért és az elhálásért járt a nőnek, akár készpénzben, akár ingó és eladható
dologban.
A hitbér intézménye a nővételből fejlődött ki. A keresztény házasságkötés bevezetésével és általánossá
válásával a nővétel megszűnt, de a férj – az egyház által is erősen szorgalmazva, a vételárfizetés helyett
leendő özvegye létfenntartásának biztosítására lekötötte vagyona egy részét a korábban szokásos
nővételár erejéig.
A hitbér a férfi ősi és szerzett vagyonát egyaránt terhelte. Kiadására rendszerint a férj halála után, illetve
akkor került sor, ha a nő halálával vagy újbóli férjhezmenetelével az özvegyi jog élvezete megszűnt.
A hitbér az asszon különvagyona volt, amit özvegysége után a férj hagyatékából meg kellett kapnia (más
igényeket megelőző rangsorban, az Aranybulla szerint).
A nő a hitbért törvényes házassága alapján az országos jogszokás szerint akkor is követelhette, ha erre
vonatkozólag előzetes megállapodás nem született (törvényes hitbér). A törvényes hitbér a rendi állás és a
vagyoni helyzet szerint a vérdíj, a férj vérdíjának nagyságához igazodóan különböző mértékű volt. Az
ország bárói 100, a nemesek, ha legalább ötven jobbágytelket bírtak 50 márka, ennél kisebb vagyon
esetén a jobbágytelkek számának megfelelő összegű hitbérrel tartoztak. A törvényes hitbér nagysága
aszerint is változott, hogy a nő hány alkalommal kötött házasságot. Első esetben – természetesen – a
hitbér egésze, a megözvegyült nő második házassága esetén a törvényes hitbér fele, a harmadik házasság
után annak negyede járt.
A férj feleségének élők között vagy a halál esetére szóló rendelkezése alapján is biztosíthatta a hitbért
(szerződéses hitbér). A szerződéses hitbér mértéke nem lehetett kevesebb a nőnek járó törvényes
hitbérnél. Az írott, szerződéses hitbért csak szerzett jószágból lehetett kielégíteni, tehát a törvényes
hitbérrel szemben ez nem terhelte az ősi vagyont!
Az örökösökkel szemben az özvegynek a hitbérre szóló követelése a hozományi javak kiadására szóló
követeléssel együtt érvényesíthető (res dotales), viszont a követelést az özvegy elengedhette, és akkor az
ő örökösei sem érvényesíthették (relaxatio).
Egyébként a követelés átszállt az özvegy örököseire és nem is évülhetett el: gyökeres jog volt. A nő mind
a törvényes, mind a szerződéses hitbérből élők között és halál esetére is szabadon rendelkezhetett.
Végrendelet hiányában halála után gyermekei, ha azonban nem voltak, rokonai örököltek a törvényes
hitbérből származó vagyonban, a szerzett vagyonból eredő hitbérben pedig a férj törvényes örökösei.
303
A hitbér a feleség házasságtörése esetén, valamint akkor is elveszett, ha a házasság vérfertőző volt, és
erről a házastársak már a házasságkötéskor tudtak, ha a feleség a férj ősi vagyonát pusztította vagy el
akarta azt idegeníteni, ha a nő férje vagyonát vagy a családi okleveleket nem volt hajlandó kiadni a hitbér
fejében, végül ha, a feleség már korábban lemondott hitbérigényéről, férje javára. A nő hitbérigényét nem
érintette, ha a férjét hűtlenség miatt marasztalták.
AZ ÖZVEGY NŐ ÖRÖKLÉS E F ÉRJE VAGYO NÁBAN:

A nemes özvegye férje ingó vagyonából egy gyermekrészt örökölt. Emellett őt illette a férj díszruhája,
jegygyűrűje, a férjével egykor közösen használt kocsi (hintó) a hozzávaló lovakkal és egy osztályrész az
„ötven számot” meg nem haladó ménesből.
KÖ ZSZ ERZEM ÉNY:

A közszerzemény az a vagyon, amit a házastársak a házasság alatt együtt szereztek.
Nemes asszony csak adományos és egyéb módon szerzett ingatlan jószágban lehetett közszerző. De
adományos jószágban is csak akkor, ha a férje mellett az ő nevét is beírták az adománylevélbe. Szerzett
jószágban pedig abban az esetben, ha az ingatlan örökvallásáról készült okiratban őt is szerzőként
(jószágszerzőként) tüntették fel.
Közszerzeményben a túlélő házastárs, ha voltak lemenők is, rendszerint felerészt örökölt. Ha nem
maradtak lemenők, az egész közszerzeményi vagyon reá szállt. A szerződésen alapuló közszerzemény
felől, ha csak ez nem a feleség vagyonából szerezte, a férj szabadon rendelkezhetett halál esetére.
Szász, polgár- és jobbágyasszony a házasság alatt szerzett minden (akár ingó, akár ingatlan) vagyonban
közszerzőnek minősült.
VÁROSI JOG:
A polgárok házassági vagyonjogát, többnyire bizonyos vagyonközösségét a városi statútumok rendezték.
Általában közelebb állott városjogunk (német hatásra) e tekintetben az európai közös joghoz, azaz
elismertek bizonyos házasság alatti közös szerzeményt, kölcsönös öröklési jogot, esetleg köteles részt is.
A városi jog sajátos intézménye volt a céhtagok özvegyeinek iparfolytatási joga, feltéve, hogy megfelelő
mesterségbeli tudású legényt állítottak műhelyükbe.
A JO BBÁ GYOK HÁ ZASSÁ GA:

A jobbágy házastársak között a törvényes rend a közös szerzemény volt a vagyonban, tehát amit házasság
alatt szereztek, annak fele illette mindegyik házastársat. Ezzel szemben ellenbizonyítást sem engedtek
általában.
304
XXI. TÉTEL
A GYÁMSÁG ÉS A GONDNOKSÁG SZABÁLYAI A RENDI M AGYARORSZÁGON
A GY Á M SÁ G FO GA LM A :
A gyámság intézménye arra hivatott, hogy szülők hiányában, illetve azok akadályoztatása esetén
védelmet nyújtson a koránál fogva még szellemileg fejletlen kiskorúnak. Első királyaink nem alkottak
kifejezetten a gyámságra vonatkozó rendelkezéseket, az árvák védelméről családi közben gondoskodtak.
A gyámság intézményét törvényi szi8nten először II. Ulászló 1510:4. tc.-e rendezte.
A GY Á M SÁ G FA J TÁ I:
- Nemzetségi gyámság:
A gyámi hatalom legrégibb formája a magyar jogban a nemzetségi gyámság volt. A törvényes kort
még el nem ért gyermekek atyjuk halála után a nemzetség legközelebb álló férfi tagjának hatalma alá
kerülte, akik a gyermek után öröklésre voltak jogosultak. Az anyagi ági jósz6áőgban szokás szerint az
anyai ági férfi rokonok voltak a gyámok, feltéve, hogy a gyermek atyjában is megárvult. A gyámi tiszt
ellátása – ami tulajdonképpen a vagyon kezelését jelentette még ekkor – a gyámnak joga és nem
kötelezettsége volt. A gyám a vagyon kezeléséről, miként az atya nem volt köteles számot adni. A
gyám képviselte és védelmezte a gyermeket, ám annak vagyona felett nem rendelkezhetett szabadon.
Törvényes kora elérése után a gyámolt a gyámja által kötött jogügyleteket esetlegesen megtámadhatta.
A gyámság intézményének átfogó szabályozására először a Hármaskönyvben került sor. Werbőczi
háromféle gyámot különböztetett meg:
- Végrendeleti gyám (tutor testamentarius)
Az volt a végrendeleti gyám, akit az atya végrendeletében jelölt ki gyermeke számára. A végrendeleti
gyám jelölése ellen a legközelebbi osztályos atyafiak tiltakozhattak arra hivatkozva, hogy a gyám
csalárd személy.
- Törvényes gyám (tutor legitimus)
Végrendeleti gyám hiányában az életben maradt szülő – de csak újabb házassága megkötéséig –,
egyébként az árva vagyonának legközelebbi örököse viselte a gyámi tisztséget. Az atyai vagyonon az
osztályos atyafiak akkor is maguknak követelhették a vagyonkezelés jogát, ha a gyermek anyja
gondozásában maradt.
- Rendelt gyám (tutor dativus)
Ha nem volt sem végrendeleti, sem törvényes gyám, a királytól kellet kérni a gyám kirendelését.
Polgár árvái számára a város rendelt gyámot.
Gyámjuk volt az árváknak törvényes korukig. A gyám az apát helyettesítette. A magyar jog, sorrendben
előnyben részesítette az ősi vagyonban a törvényes majd a rendelt, még a szerzett vagyonban a
végrendeleti, majd a rendelt gyámot. A Hármaskönyv szóhasználata szerint gyámja volt a hajadon nőnek
és az elmebetegnek is, és gyámként járt el az atya gyermekei anyai ági vagyonának kezelésében.
Általában férfit rendeltek gyámul, de a magyar jog megadta a gyám jogállását özvegy női felmenőknek is.
A gyámságot nem volt köteles vállalni a kijelölt személy, ha:
- sok gyermekes,
- távol lakó,
- súlyos közhivatalt viselő,
- beteg,
- öreg
- nem teljes korú volt,
- vagy ha halálos ellensége volt a gyámoltnak, illetve atyjának.
Nem lehetett gyám:
305
- a pazarló,
- a rossz erkölcsű,
- a nincstelen,
- az árvák javaira vágyakozó,
- az ítélet alatt álló,
- az infámis,
- a hatalom alatt álló.
A gyám tartozott letárt venni, az árvák neveléséről gondoskodni, vagyonukat gondosan kezelni s arról a
gyámság lejártakor számot adni. Ha nem híven viselte tisztét, elmozdítható volt.
A király a rendi államban – a keresztény elvek értelmében – „mint az özvegyek és árvák gyámolítója” a
főgyám szerepkörében köteles és jogosult volt ellenőrizni hivatalból minden gyám működését. A király,
illetve – megbízásából is, osztott jogkörben is (mint a korona tagja) – a megye gyakorolta a gyámhatóság
szerepkörét. Városban a városi hatóság tette ugyanezt. A jobbágyárvák felett a gyámságot a földesúr
viselte, illetve ellenőrizte.
A GO N D N O K SÁ G FO GA LM A :
A gondnokság intézménye a személyi és vagyoni ügyeikben bizonyos körülmények folytán önálló
intézkedésre képtelen nagykorúaknak és kivételesen egyes kiskorúaknak nyújt védelmet. A gondnokság
és a gyámság a magyar jogban eleinte nem határolódott el egymástól. A rendi jogban a gyám és a
gondnok terminológiáját még bizonytalan módon használták. Látszik, hogy a két intézményt tartalma
szerint nem tudták pontosan elhatárolni. A gondokság önálló intézménnyé válásának későbbre tolódását
magyarázza az, hogy a gyámság szélesebb körű volt, így kiterjedt például az elmebetegekre is, másrészt a
törvényes korú személyek vagyonának védelmére sem volt szükség, hiszen az ősi javak elidegenítése és
megterhelése az örökösök tudta nélkül érvénytelen volt.
A GONDNOKSÁG:
A törvényes korú, atyai hatalom alatt nem álló férfi gondnokot kérhetett magának, Ha erre sor került, azaz
a gondok hivatalba lépett, annak jogai és kötelezettségei megegyeztek a gyáméval. Ha a gondok a
gondnokolt érdekeiben járt el, köteles volt a tisztsége igazolásáról szóló okiratot bemutatni.
GONDNOK:
Gondnoka volt a törvényes korúnak teljeskorúságáig (cura minorum), azon is túl annak, aki ügyei
intézésére nem képes, például elmebetegek, hadifogoly, egyéb akadályozott. A gondok az lett, aki a
kiskorúnak gyámja volt – ha azonban törvényes korban vált árvává, választhatott magának gondnokot a
nem teljes korú. (A magyar jog nem ismerte a nyugvó hagyatékot, ezért annak gondnokát sem,
egyebekben alkalmazta a gyámság és a gondnokság körében a ius commune megjelöléseit.)
A Hármaskönyv szabályozása alapján a törvényes kort elérő fiúk vagyonuk kezelését illetően továbbra is
gondokság alatt maradtak, de gondnokukat rendszerint maguk választhatták. Az 1715:68. tc. azonban e
jogukat megszüntette, és az előzőleg gyámi tisztet betöltő személyt ruházta fel a gondnokság ellátásával a
kiskorú törvényes korának elérése után.
Az 1723:48. tc. rendelkezett a tékozlók birtokainak zárlat alá helyezéséről: a megbízott gondok kezelte a
birtokokat, és azok jövedelméig a tulajdonos adósságainak törlesztésére fordította.
306
XXII. TÉTEL
A P OLGÁRI MAGÁNJOG FOGALMA, RENDSZERE, ALAPELVEI (1848 UTÁN)
A magántulajdonban épülő piacgazdaság kibontakozásával a magánjog a polgári társadalmak

legjellemzőbb és legfontosabb jogágává vált. Polgári jognak is nevezik. Elhatárolták egymástól a köz- és
magánszférát – közérdeket és magánérdeket, és a politikát és a gazdaságot.
Jogrendszer:
Általános magánjog: Közjog:

Magánjog Kereskedelmi jog
Személyek Szűk Értékpapírjog Alkotmányjog
Dologi jog értelemben Váltójog Közigazgatási jog
Kötelmi jog vett Csődjog Egyházjog
Öröklési jog kereskedelmi Tőzsdejog Büntetőjog
Családjog vagy hiteljog Eljárásjogok
MAGÁNJOG:
A jogrendszernek az, az ága, mely a legközvetlenebb összefüggésben áll a gazdasági viszonyokkal. A
magántulajdon lehető legteljesebb elismerésére épül. Jogilag egyenlő alanyok vesznek részt benne.
Szabályainak megsértőit főleg vagyoni szankciók érhetik, és a szankciók érvényesítése többnyire az
érdekelt felek autonóm akaratától függ.
- Magánjog szakjogai:
 A történelem során bizonyos szabályok, melyek eltértek az általános magánjogtól.
 Elsősorban magánjogi jellegű szabályok. + közigazgatási, eljárási, büntetőjogi szabályokkal együtt.
 A különbség fokozatbeli. Például:
 Kereskedelmi jog.
 Váltójog.
 Csődjog.
 Tőzsdejog.
 Bányajog.
 Tengerjog.
- A magánjog alapelvei:
 Egyéni szabadság/autonómia áll a magánjog központjában.
 Polgári jogegyenlőség:
Magánjogban egyik jogalany sem rendelkezik jogi értelemben vett hatalommal a másik felett,
Feltétel nélküli érvényesülést kíván.
 Tulajdon szabadsága:
Tulajdoni formák egyenlőek. Magántulajdont tiszteletben kell tartani. Tulajdont elvenni senkitől
sem lehet még az államnak sem! Az új gazdasági viszonyoknak lesz az alapja.
 Szerződési szabadság:
 Szerződéskötési szabadság: jogosult dönti el akar-e szerződést kötni
 Formaválasztás szabadsága: jogosult dönti el, milyen módon kívánja megkötni
 Tartalom meghatározásának szabadsága:
 Szerzett jogok tiszteletben tartása:
A megszerzett jogtól senki sem fosztható meg
Egyetlen ember sem rendelkezhet egy másik felett jogi hatalommal. Szabad akarata van a szerződő
feleknek – szabadon dönthetnek arról, hogy akarnak - e szerződést kötni vagy sem.
- A magánjog rendszere:
2 fő rész + 2 rész:
 Általános rész:
307
 Vagyonjog.
 Személyi és családjog.
 Öröklési jog
Ezt a felosztást a német pandekta-jogtudomány dolgozta ki és onnan vette át a magyar jogtudomány is.
Magyarországon korábban Kelemen Imre és Frank Ignác még a régi római felosztást használták. Az 5-
ös felosztás Wenzel Gusztáv 1863-ban megjelent magánjogi tankönyve révén terjedt el.
AZ 19 28-AS MAGYAR TÖ R V ÉN Y J A V A SLA T PED IG 4 FŐ RÉSZBŐ L Á LLT:

- Személyi és családjog
- Dologi jog
- Kötelmi jog
- Öröklési jog
Ennek dacára a jogtudomány és a jogi oktatás mindvégig megmaradt az áttekinthetőséget nagyban
elősegítő ötös felosztás mellett.
Általános rész:
- Pandektajog legsajátosabb és legtipikusabb intézménye, amely a különös fogalmak közös jegyeiből
képzett fogalmakból áll.
- Nem közvetlen magatartási szabályok, hanem olyan általános elvek,fogalmak, tényezők amelyek a
különös rész minden szabályára egyaránt vonatkoznak
- Kódex elején van
- Feladata: bevezessen a jogág elméleti alapjaiba s melynek ismerete a magánjogi gondolkodásra
meghatározó hatást gyakorol. Megismertet tehát a jogi kultúrával és a magánjog jogforrásaival.
Általános alapelveinek bemutatásával segítséget nyújt a jogalkalmazónak az egyes konkrét
jogszabályok értelmezésénél.
308
XXIII. TÉTEL
A MAGYAR MAGÁNJOG F ORRÁSAI ÉS A JOGF EJLESZTÉS ESZKÖZEI 1848 UTÁN
Átfogó törvénykönyv nem szabályozta a magyar polgári magánjogot. Így alakulását több tényező is
befolyásolta:
- A törvény a legjelentősebb jogforrás:
 A polgári állam kialakulásával a törvényalkotás fejlődni kezdett.
 Elősegítette a jogbiztonságot, kiszámíthatóságot.
 Lehetővé tette a magánjog modernizációját.
 Pl.: gyámságról és gondnokságról 1877.20. tc szerzői jogról 1884.16. tc.
 LEGFONTOSABB kereskedelmi törvény: 1875.37. tc.
- Rendeletek:
 Nőtt a jelentőségük.
 1914: 50. tc. 14. § - széles körű felhatalmazást adott a minisztériumnak magánjogi jogviszonyokat
is szabályozó rendeletek kiadására.
 1924: 4. tc. – szanálási törvény – felhatalmazta a minisztériumot, hogy a pénzügyek miatt az adott
körben eltérhetnek a törvényektől is.
 1931: 26. tc. – 2 évre adott felhatalmazást, hogy az ország gazdasági és hitelbeli rendjét megóvják.
- Kódextervezetek:
 Hatással voltak a magyar magánjog fejlődésére a sikertelen kodifikációs kísérletek.
 Kodifikáció: az 1 jogágba tartozó jogszabályoknak egyetlen, átfogó rendszerű törvénykönyvbe
foglalása. A jogalkotás különleges fajtája – egységesség, teljességre való törekvés.
 1848.15. tc – a minisztérium ki fogja dolgozni a polgári törvénykönyvet.
 1867 – résztervezetek készültek.
 1900. évi javaslat – az 1. egységes magánjogi törvényjavaslat tervezete – indoklással együtt.
 1913. évi tervezet – második a javítások, átdolgozások után. A háború megakadályozta ennek
érdemi tárgyalását.
 1928. évi javaslat – 5., eddig legjobb tervezet, felhasználták a svájci polgári törvénykönyvet is,
nem más, mint a magyar magánjogi törvénykönyv javaslata. Sajnos ebből sem lett törvény.
- Szokásjog:
 Univerzális jogforrás. Szabályait a mindennapi élet gyakorlata alakítja ki.
 Ugyanolyan erős, mint a törvény.
 Állami elismerése – mindig a politikai rendszertől függött.
 1869.4.tc. általános elvként jelentette ki: „ A bíró a törvények, a törvények alapján keletkezett és
kihirdetett rendeletek, a törvényerejű szokás szerint tartozik eljárni és ítélni.”
- Bírói gyakorlat
 A bíróságok ítéletei már Werbőczi idején jogforrásnak számítottak.
 Mária Terézia összegyűjtette ezeket – 1800-ban Planum Tabulare címen kiadták.
 Ez eredményezte, hogy a magyar magánjog nagy része szokásjogból állt.
 A bíróság kétféle módon reagált a szokásjogra:
 Konstitutív módon:
A bíróság az eléje vitt konkrét esetben, jogszabály hiányában analóg jogtételeket,
törvénytervezeteket, külföldi törvényeket figyelembe véve ítélkezett.
 Deklaratív módon:
A bíróság már egy kialakult szokásjogi tételt alkalmazott az ítélethozatalkor.
 1881: 59. tc. – perrendtartási novella – megadta a felsőbíróságoknak a döntvényalkotó jogot.
- Jogtudomány:
 Az Országbírói Értekezlet után kezdett kibontakozni.
 Példaképe volt a német.
 Elmélet és gyakorlat sajátos egysége jellemezte.
309
XXIV. TÉTEL
A TERMÉSZETES SZEMÉLYEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁS
1848 UTÁNI MAGÁNJOGUNKBA
A M A GY A R PO LGÁ R I M A GÁ N J O G SZ ER IN T A SZEM É LY E KN E K 2 C SO PO R TJ A V A N :
- Természetes személy – ember.
- Jogi személy.
A rendi előjogok eltörlésével a polgári korban nyílt először lehetőség az általános jogképesség
elismerésére.
- Az Optk (16. §) deklarálta elsőként
- 1900. évi tervezetben is benn volt
JOGKÉPESSÉG:
Minden ember jogképes – először a polgári korszakban deklarálták. (Jogelvként az osztrák polgári
törvénykönyv mondta ki először). Magyarországon tartalmazták már az 1848-as törvények is. Pontos
meghatározását a pandekta jog dolgozta ki:
Magánjogi jogképesség az embernek az, az absztrakt lehetőségét jelenti, amely alapján bárki magánjogi
jogviszony alanya lehet, bármilyen magánjogi jogviszony alanyaként szerepelhet, tehát:
az ember jogképessége:
- általános,
- egyenlő és
- feltétlen
Élveszületéstől a halálig tart (kivéve a méhmagzat feltételes jogképességét).
A polgári halál – a jogképesség elvesztése – a magyar polgári magánjogban ismeretlen volt.
- 1874: 23. tc. – ig: A nők házasságukig gyámság alatt álltak. Eltérő szabályok vonatkoztak a nőkre és a
férfiakra – hajadoni jognál, hitbérnél, özvegyi jognál, özvegyi öröklésnél, hozománynál,
nászajándéknál, közszerzeménynél.
Polgári házasság bevezetése – megszűntek a valláskülönbségből fakadó problémák.
- 1895: 43. tc. – polgári jogok gyakorlása hitvallástól független, nemeseknél megmaradt – hitbér,
közszerzemény, hitbizomány intézménye. Hitbizománya csak nemesnek lehetett.
CSELEKVŐKÉP ESS ÉG:

Az embernek az a képessége, hogy saját nevében, saját akarat elhatározásából tud jogokat szerezni és
kötelezettségeket vállalni. Szerepe jelentősen nőtt – különösen a szerződések megkötésének feltételeként.
- Vétőkésesség – a cselekvő jog elleni cselekményei vétségként való számítása.
- Ügyleti képesség – a cselekvő ügyleti cselekményeivel érvényesen előidézhet-e joghatásokat.
Az értelmi cenzus alapján van megállapítva.
- Cselekvőképesség
Önjogú, nagykorú, 24. életévet betöltött személy, nem állt gondnokság alatt (1877: 20. tc., 1874: 23.
tc.):
 Önjogú volt az, aki nem állt másnak magánjogi hatalma (atyai hatalma, gyámság vagy
cselekvőképességet kizáró gondnoksága alatt)
 Nagykorúság (és ezzel együtt a teljes cselekvőképesség) 24. életév betöltésével érhető el, kivéve
 18. életévét betöltött kiskorú a gyámhatóság által nagykorúsítható
 18. életévét betöltött kiskorú az édesapának vagy a gyámnak a beleegyezésével – és
gyámhatósági hozzájárulással–önálló ipart űzhet, s ezáltal teljeskorúvá válhat
 20. életévét betöltött kiskorú teljeskorúvá válik, ha az atyai hatalmat gyakorló a kiskorúnak
vagyonát szabad rendelkezésére átadja vagy beleegyezik abba ,hogy önálló háztartást alapítson
310
- Korlátolt cselekvőképesség – 12. életévet betöltött, kiskorú + gondnokság alá helyezett, de nem
cselekvőképtelenek:
 Jogokat szerezhet rá nem terhelő szerződések útján.
 Kötelezettségtől mentesülhetett terheléssel nem járó szerződések útján.
 törvényes képviselője nélkül szerződést nem köthetett.
 Házassági törvény óta vált általánossá (1894: 31. tc.).
- Cselekvőképtelenség – 12. életévét még be nem töltött, vagy elmebetegek voltak és nem tudták
vagyonukat kezelni. 1877: 20. tc. – gyámtörvény vezette be.
311
XXV. TÉTEL
JOGI SZEMÉLYEK 1848 UTÁNI MAGÁNJOGUNKBAN
(A KERESKEDELMI TÁRSASÁGOK KIVÉTELÉVEL)
Vagyonforgalmi intézmény, amely a jogi kultúra fejlődésének eredménye. A jog bizonyos

szervezeteket, vagyonokat úgy tekintett, mintha személyek volnának – és jogalanyisággal ruházza fel
azokat. A jogi személyiséggel rendelkező szervezetek a jog szerint bizonyos emberi magatartásokkal is
rendelkeznek.
Ok: hogy gazdasági kapcsolatokban megfelelően tudjanak működni.
A 18. században még csak a kegyes alapítványokat ismerte el a jog jogi személyként.
JOGI S ZEM É LY EK Á LTA LÁ BA N :

- Miként fogható fel ez a jogalanyiság, és hogyan kapcsolható a természetes személyekhez?
- A jogi személyek fogalmának első meghatározása, és osztályozása a kánonjoghoz kötődik
(személyösszesség-vagyonösszesség)
- A személyösszesség vagyonjogi személyiségére (jogalanyiságát) már a Tripartitumban is találunk
példákat
- Káptalanok, konventek, városok vonatkozásában (T. II. 16; T. III. 8)
FI KC IÓ S E LM É LE T
- A jogi személyt, mint kifejezést Savigny használta először
- Az egyén áll a jogrendszer középpontjában, ezért a magánjognak az ilyen jogalanyokra kell kialakítani
a dogmatikáját, nem pedig a szervezetekre.
- Ezért a szervezetek jogalanyiságát biztosító elméletek az ember jogalanyiságát vetítették rá a
szervezetre.
- Savigny, Puchta, Windscheid fikcióval, mesterségesen konstruálták meg ezt a jogintézményt
CÉ LV A GY O N E LM É LE T
- A XIX. század végére a fikciós elmélet alkalmazása egyre nehézkesebbé vált. Oka:
 Megjelennek a nagyvállalatok (kartell, tröszt, holding)
 Egyre többször fordult elő, hogy ugyanaz a személy több vagyonnak az élén állt, vagy több ember
bizonyos cél érdekében egyesült >>> A társasági vagyon ilyenkor is elkülönül a tagok vagyonától
- A célvagyon-elmélet szerint kétféle vagyon létezik:
 olyan, mely egy természetes személy tulajdonában van, és
 olyan melyet valamilyen cél érdekébe állítottak
 Jogi személyek esetén a vagyon az egyes emberektől elkülönül!
 Szászy-Schwarz Gusztáv továbbfejlesztette a célvagyonelméletet azzal, hogy az egyes emberek
vagyonát is célvagyonnak tekintette. Ezzel megteremtett a korszaknak leginkább megfelelő jogi
személyelméletet, melynek lényege, hogy a
„jogrend a jogokat közvetlenül a céllal köti össze, […] a jog a valóságban nem az érdekek
hordozójához, hanem magukhoz az érdekekhez van kapcsolva”
 E megközelítéssel több gyakorlati probléma is megoldódott:
◦ A csődgondnok, kárgondnok nem az adósnak vagy a hitelezőnek, hanem magának a
célvagyonnak a képviselője;
◦ ugyanígy a végrendeleti végrehajtó, hitbizomány, méhmagzat stb. hasonló problémái
A J O GI SZ EM É LY JOGKÉPES SÉGE A LA PJ Á N M IN D EN FA J TA JOGVISZONY A LA N Y A

LE HE T, K IV ÉV E
- azokat, melyeknek természetüknél fogva csak az ember lehet az alanya.(pl. házasság)
312
- Különös korlátok az ingatlanszerzés tekintetében

 Jogi személy mezőgazdaság és erdőingatlant csak a földművelésügyi miniszter engedélyével
szerezhetett.
 Be nem vett, vagy csupán elismert felekezetek ingatlanszerzési képességét imaházakra, oktatási,
nevelési és jótékonysági intézetekre korlátozták.
- Típusai:
 Kereskedelmi társaságok – elkülönültek a többitől.
 Testület, korporáció, egyesület, intézet, alapítvány, stb.
 Egyesület:
◦ Minden olyan önkéntes alapítású testület, mely különleges rendeltetésénél fogva eltérő jogi
szabályozás alá esett (1928-as magánjogi törvényjavaslat).
◦ Autonóm szervezet, társadalom életében való részvétel eszköze
◦ Kulturális, szociális, politikai, tudományos, művészeti céllal működött. (pl. sportegyesületek,
Kisfaludy Társaság)
◦ Cselekvés jellemezte.
◦ Létrejöttéhez nem volt szükség állami engedélyre, csak a belügyminisztérium által.
◦ A jogintézményt a polgári törvénykönyv 1900. évi tervezete szabályozta először–
elválasztotta az egyesület közjogot és magánjogot:
~ Közjog:
Meghatározta az egyesület keletkezésének, működésének, megszűnésének jogi feltételeit.
~ Magánjog:
Milyen feltételekkel vehet részt az egyesület jogi személyként magánjogi forgalomban.
Az újonnan alapított egyesület alapszabályát a törvényhatóságon keresztül a belügyminiszternek
kellett felterjeszteni. Ha 40 napon belül nem érkezett válasz, akkor az egyesület ideiglenesen
megalakulhatott, de a végleges működéshez mindenképp szükséges volt a miniszter
láttamozására.
Az egyesület szervezete:
◦ Közgyűlés (minden tag egyenlő szavazati joggal vehet részt)
◦ Igazgatóság (Közgyűlés által választott végrehajtó szerv)
◦ 1862-ben 579 egyesület volt az országban, mely 1920 után 16000-re nőtt! Ennek alapján a
felnőtt lakosságból 3 millióan voltak valamilyen egyesületnek a tagjai.
 Alapítvány:
◦ Szervezetileg hasonlított a társasághoz, de nem személyi egyesülés volt.
◦ Alapítók tulajdonától elszakadt vagyonok összekapcsolódása.
◦ Jótékony célú adományozás egyik formája volt az a nyilvános kezelés és ellenőrzés alatt álló
vagyon, melynek kamatait csak az előre megjelölt célra használhatták fel.
◦ Széchenyi István által meghonosított
◦ A feudalizmus idején az alapítványok kizárólag kegyeleti és humanitárius célokra létesültek,
kezelésüket és ellenőrzésüket az egyház végezte.
~ Volt olyan, ahol a törzsállomány is felhasználható volt.
~ Ezért kezdtek úgy alapítványt mindig, hogy biztos legyen a jövedelme.
◦ Az alapítvány modern fogalmát a 19. században dolgozták ki:
~ Egyoldalú jogügylet révén jött létre, az alapító így megválik a felajánlott pénztől -
meghatároz egy kezelő szervet.
◦ Vagyonát elidegeníteni nem lehet.
◦ Átfogó szabályozó törvény nem született, sokszínűség jellemezte.
◦ Közhitelű okirat készült az alapításáról.
Az alapítvány különleges nemei a Közalapítványok voltak:
◦ Közcélt szolgált.
◦ Valamelyik közigazgatási szerv kezelése alatt állt.
◦ Pl.: - Ludoviceum – 1808: 7. tc.: MTA – 1827: 11. tc.; Egyetemek.
313
XXVI. TÉTEL
A DOLOGI JOG INTÉZMÉNYEI 1484 UTÁN
A dolog olyan testi tárgy, amely emberi uralom alá vehető. A társadalmi fejlődés során a természeti-
társadalmi környezet egyre több tárgya minősült dolognak, mint pl.: pénz, szellemi alkotás, energia,
információ.
A D O LO G I J O G:
Abszolút, mindenkit kötelező jog valamely meghatározott dolgon. A magyar magánjog a dologi jogok
numerus claususának alapelvén állt.
A dologi jogok:
- Zárt kört alkotnak.
- Szerződéssel alapítani nem lehetett.
- Tartalmukat törvénytől eltérő módon nem határozhatták meg.
- Magyar magánjogban fajtái:
 Tulajdonjog – dolog feletti teljes és kizárólagos uralom.
 Korlátolt dologi jog – a jogosultaknak csak bizonyos vonatkozásban adtak a dologra másokat kizáró
hatalmat.
Pl.: szolgalom, örökbérleti jog, építményi jog, zálogjog, telki teherjog.
 Birtokjog – dologra vonatkozó védelem joga.
A dolgokat természeti minőségük szerint ingókra és ingatlanokra osztották fel.
Az osztrák polgári törvénykönyv 923.§- a szerint: „azon dolgok, amelyek állaguk sérelme nélkül egy
helyről a másikra áttehetők, ingók, ellenkező esetben: ingatlanok.”
Az 1928-as magyar magánjogi törvényjavaslat 423.§- a megfordította a tételt:
„Ingatlanok a telkek, a föld felületének egyes meghatározott részei alkotórészeikkel együtt, minden más
dolog, ingó.”
Ingó-ingatlan különbségek: A dologi jog módosulásának megszűnésének és szerzésének szabályai
eltértek aszerint, hogy a jog tárgya ingó vagy ingatlan. (pl.: kereskedelmi ügylet tárgya csak ingó dolog
lehetett)
Telekkönyvi bejegyzés nélkül is bekövetkezett a tulajdonváltozás az öröklés és az elbirtoklás esetében.
(Minden egyéb esetben az ingatlanra vonatkozó minden jogváltozást a telekkönyvbe kellett
bejegyeztetni.)
Elbirtoklással az szerezhetett az ingatlanon tulajdonjogot, aki az ingatlant: sajátul, békésen 32 évig
(egyházzal szemben 40 évig, államkincstárral szemben 100 évig) birtokolta.
T U LA J D O N J O G:
A magánjog legfontosabb intézménye.
Tulajdon:
Olyan emberek közötti viszony, mely a javak szűkösségéből fakad, és az e javakhoz való hozzájutást
szabályozza.
Dolgokon fennálló legfőbb jogi hatalom. Kijelöli a tulajdonos személyét. Meghatározza a tulajdonos
jogait – biztosítják számára a dologgal való rendelkezést, a dolog birtoklását / használatát.
E jogosítvány mindenki mást eltilt attól, hogy a tulajdonosnak a dologhoz fűződő kapcsolatát megzavarja.
A feudalizmus tulajdonjoga még rendkívül korlátozott, a kapitalizmus idején a magánjogban az egyén
áll a jogrendszer középpontjában, aki számára üzleti szabadságot és minden más szabadságjogot a
tulajdon korlátlansága biztosít.
314
A magántulajdon védi a tulajdonos és javait, illetve a tulajdon-átruházást is lehetővé teszi. A tulajdonjog

abszolút, mindenki mást kizáró jellege a 19. század közepén teljesedett ki. Korlátjaként, csak a közérdek
érdekében történő kisajátítást ismerték, (mint pl.: utak, vasutak, csatornák építése esetén) kártalanítás
ellenében.
A tulajdonjogi triászt (birtoklás, használat, rendelkezés), vagyis a dolog feletti korlátlannak tűnő
jogosítványokat a pandektajogászok dolgozták ki a 19. század közepén. Maga a pandektajog
Magyarországon 1848 után vált ismertté, Hoffmann Pál törvényjavaslatot is készített erre vonatkozóan
(1871). (a 48-as törvények eltörölték a földtulajdont korlátozó feudális kötöttségeket, a magántulajdont
pedig a miniszteri felelősség körében garantálták, illetve a föld forgalma is szabaddá vált)
A magántulajdon hatásai ellen a nagybirtokos családokat a hitbizomány intézménye védte. Ezt a kérdést
hasonlóan szabályozta az ősiségi pátens és az ITSZ is. (1848 és a századforduló között hatszorosára nőtt a
hitbizomány lévén lekötött birtok, melyet csak a köteles rész korlátozott.) A hitbizományi kötött birtok
mind gazdasági és szociális hatása károsnak bizonyult, ezért az 1936: 11. tc. korlátozta az alapításukat.
1896-ban a 63. számú határozatban a kúria megszűntette a holt-kéz intézményét, így az egyházak
ingatlanszerzését tiltó törvények hatályukat vesztették.
A tulajdonjog átalakulása a 20. században:
- Társadalmi kötelezettségként értelmezték.
- A közjót is szolgálnia kellett.
- A fő elv továbbra is a tulajdonos szabadsága és a magántulajdon szentsége volt.
- 1920: 35. tc. – földreform – az állam teljes kárpótlás fejében megválthatta a földet a tulajdonosától.
Független volt a kisajátítástól.
Korlátolt dologi jogok:
A ~ másokat kizáró hatalmat adtak bizonyos vonatkozásban a jogosultnak egy idegen dolgon.
Olyan dolgot terhelő jog volt, amely tulajdonváltozás estén is fennmaradt – a mindenkori dolgon
teherként kapcsolódott és a dolog értékét csökkentette.
Mindenkit kötelezett, még a tulajdonost is.
1928 – as magyar magánjogi törvényjavaslat arról rendelkezett, hogy a dolgokat nem tetszőleges,
hanem csak törvényben meghatározott jogokkal lehet terhelni, emellett nem mindegyik formát lehet ingón
és ingatlanon egyaránt érvényesíteni.
Fajtái:
- Állagjog/használati jog –a jogosult számára azt biztosították, hogy a dolog hasznosítása során
előálló gyümölcsöt megszerezze, vagy hogy a dolognak valamilyen más módon hasznát vegye. Ide
tartozott:
 Örökhaszonbérlet.
 Építményi jog.
 Haszonélvezeti jog.
 Szolgalom – lehetővé teszi a nem tulajdonos számára is, hogy a dolognak hasznát vegye valamilyen
módon. 2 csoportja van:
 telki szolgalom és
 személyes szolgalom.
A tulajdonjog korlátozása az OPTK alapján: Pl.: a haszonélvezet és a tulajdonjog osztott
tulajdonjogként jelentkezett, és a haszonélvezet a tulajdonjog megosztását jelentette azzal, hogy a
haszonélvezet volt az elsődleges, míg a tulajdonosnak puszta joga, várománya volt a teljes
tulajdonjogra. A használat ekkor még jelentősebb, mint a rendelkezési jog.
- Értékjogok/biztosítási jogok – lehetővé tették, hogy a jogosult a lekötött vagyontárgyat értékesíthesse
– és hogy a befolyt összegből bizonyos összeget megtarthasson. Pl.: telki teher, zálogjog.
 Zálogjog:
315
 A zálog olyan korlátolt dologi jog, amelynél fogva a hitelező - ha az adós nem teljesít - a zálogot
a hitelező eladhatta, árából követelését kielégíthette.
 Járulékos természetű,
 Kettős gazdasági szerep:
◦ Kötelmi követelés biztosítása,
◦ Ingókra és ingatlanokra nézve eltérő szabályozással.
 Kézizálogjog
Csak ingó dolgokon állhat fenn, mert az 1852. évi ősiségi pátens 19.§-a eltörölte az ingatlanon
fennálló zálogbirtokot, s ezt a rendelkezést az ITSZ sem érintette. Ha a kézizálogjog szerződés
alapján jött létre, keletkezéséhez szükséges volt a dolog átadása is. Amire nem lehet végrehajtást
vezetni, az nem lehetett zálogjog tárgya (pl.: kegytárgy, véderő felszerelése) A jogokon fennálló
zálogjog egy idő után elsősorban, a kereskedelmi jogban vált jelentőssé.
 Jelzálog
A telekkönyv bevezetésével vált lehetővé a jelzálog létesítése az ingatlanokon. A jelzálog
követelést a telekkönyvbe jegyezték be biztosítékként (ITSZ). Zálogjog létrejöhetett:
 szerződéssel
 jogszabály alapján: (törvényes zálogjog) 2 csoportja van:
◦ állami érdek
◦ magánérdek, melyet önhatalmú záloglásnak nevezünk
 bírói határozat alapján: ingók zár alá vétele, ingatlanok esetén végrehajtási zálogjog bejegyzése
 Birtokjog:
 Tulajdon célja a dolog élvezete, de csak tulajdonjoggal nem lehet elérni – biztosítani kell
fizikálisan is. A dolog élvezetének tényleges lehetősége a birtok.
 A birtok nem jog, hanem tény, melyhez jogi hatás kapcsolódik. A birtoklás ténye a birtokosnak
jogot ad arra, hogy őt a birtoklásban senki se zavarja, tekintet nélkül arra, hogy milyen módon
jutott hozzá a dologhoz.
 A birtokjog abszolút jog, mindenki, még a tulajdonos ellen is irányul. A tulajdonos a birtoklás
megszüntetését követelheti, de önhatalmúlag nem léphet fel a birtokossal szemben.
 Birtokvédelem:
 Jogos védelem (önvédelem)
 Önsegély (kivételes eszköz a jogsértéstől számított egy éven belül a birtokállapot
helyreállítására)
 Bírói oltalom (1893:18.tc.: a sommás eljárás nyújt bírói oltalmat a tényleges birtoklás alapján a
birtokháborítással szemben)
 Eszmei tulajdon:
 A védjegy (1890: 2.tc.) a kereskedelmi forgalomra szánt árunak hasonló árutól való
megkülönböztetését szolgáló jelvény (szó, ábra). A kizárólagos használatot 10 évre biztosítja, és
ez az idő meghosszabbítható.
 Az 1895:37.tc. biztosítja, hogy a feltaláló vagy jogutódja új, és iparilag értékesíthető találmánya
bejelentésével szabadalmi jogot szerezzen, amelynek alapján kizárólagos joga van a találmány
tárgyának iparszerű vagy üzemi berendezéskénti használatára. A kizárólagosság 15 évre szóló és
árukánt egészben vagy részben átruházható (licencia).
 Szerzői jogi törvény: (1884:16.tc.) Az irodalmi és képzőművészeti alkotások szerzőinek a
művel kapcsolatos jogviszonyaira alkalmazták.
316
XXVII. TÉTEL
A KÖTELMEK KELETKEZÉSÉNEK ESETEI
( SZERZŐDÉS, TI LTOTT CSELEKMÉNY, JOGALAP NÉLKÜLI GAZDAGOSÁG)
KÖ TE LEM :
Minden olyan jogviszony, amely meghatározott személyek között jön létre, és ahol az egyik fél (az adós)
a másik félnek (a hitelezőnek) a javára bizonyos magatartásra (tevésre/nem tevésre) van kötelezve, és a
hitelező az adóst jogi eszközökkel szoríthatja arra, hogy ezért a magatartásért helyt álljon. Egységbe
foglalja össze a követelést és tartozást.
KÖ TE LM I J O G:
A vagyonjog legfontosabb része, a forgalom biztosításának feltétele.
- Részei:
 Általános rész – kötelem tartalmát meghatározó szabályok.
 Különös rész – különböző típusokra vonatkozó eltérő szabályok.
- Keletkezése:
 Szerződés:
Kettő vagy több fél egybehangzó akaratnyilvánítása révén jön létre.
Jogi tény:
 jogviszonyt
◦ keletkeztet
◦ módosít
◦ megszüntet,
 mely állami védelemben részesül
 bírói úton kikényszeríthető.
 A piacgazdaság forgalmi igénye miatt: ugyanúgy kötelez minden szerződés, mint a törvény.
„Pacta sun servanda elve” – az önként vállalt kötelezettségét mindenkinek teljesítenie kell.
Szerződési szabadság: a 19. században a szerződési autonómia igen nagy volt, a felek szabad
akarat megegyezése érvényesülhetett. A szerződési szabadság jelenti:
 Szerződéskötés szabadsága. (a felek akarnak-e szerződést kötni)
 Partnerválasztás szabadsága. (kivel akarnak szerződést kötni)
 Szerződési típusszabadság. (milyen fajta szerződést akarnak kötni)
 Diszpozitivitás elve (a felek tetszőleges tartalommal tölthették ki a kiválasztott szerződéstípus
kereteit.)
Kényszerű állami beavatkozás:
 liberálkapitalizmus:
◦ Közömbös volt a felek gazdasági helyzete.
◦ Az üzletkötő feleket egyenlő képességűeknek fogták fel
◦ Nem vizsgálták, ki mennyire volt rászorulva a szerződéskötésre
◦ Minden szerződésben egyszerre volt jelen a felek közötti érdekazonosság és érdekellentét
◦ Továbbra is fennmarad a szabad ügyleti akarat
 állami beavatkozás korszaka
◦ továbbra is fennmarad a szabad ügyleti akarat, de ezt egyre inkább alárendelték a forgalmi
jóhiszeműség és a méltányosság elvének
◦ a feleknek a saját érdekeik mellett az ország érdekeit is figyelembe kell venniük
◦ a feleknek az ellenfél érdekeit is jóhiszeműen figyelembe kell venniük
A 20. század eleji jogok egyre nagyobb számban kezdtek honorálni olyan érdekeket, amelyre
tekintettel érvényteleníteni lehet az ügyletet:
 Gazdasági lehetetlenülés szabálya
Ha a szerződéskötés után a gazdasági helyzet jelentős mértékben megváltozott, és emiatt a
szerződés teljesítésekor az egyik fél aránytalan nyereségre tenne szert, míg a másik fél
317
ugyanilyen mértékű veszteséget szenvedett volna el, a szerződést a bíróság ennek megfelelően
módosította.
 Kizsákmányoló ügylet tilalmát szabályozta:
Gazdaadósok védelmére hozott jogszabályok – kistulajdonosok elnyomorodását próbálta
megakadályozni:1932: 6. tc. Az uzsorás szerződéseken túl semmisnek minősített minden olyan
szerződést, mellyel valaki másnak szorult helyzetét, könnyelműségét, értelmi gyengeségét,
tapasztalatlanságát, függő helyzetét, bizalmát kihasználva aránytalan nyereséget kötött ki a
másik fél kárára.
 Bírói szerződésmódosítás:
Ügyleti tartalom módosítása. A bíróság megváltoztathatta a szerződések egyes pontjait. (pl.:
mérsékelhette a kötbért)
 Szerződési kötelezettségek:
Kötött tartalommal jönnek létre, a hatóságok állapították meg a szerződési feltételeket. Ilyen
kötelezettség terhelte a postát, vasutat, közüzemek szolgáltatásait (víz-, villany-, gázműveket)
 Tiltott cselekmény:
Más személy jogvédte érdekének (vagyonának, személyének) jogellenes és vétkes megsértése,
melyet a magánjog kártérítési kötelezettséggel szankcionált.
 Objektív (vétlen) felelősség: a károkozó magatartás jogellenes, de nem volt vétkes;
 Jogos védelem és végszükség esetei: nem jogellenes, de vétkes cselekmény
Kártérítés:
A társadalmi együttműködés zavartalanságának védelme.
Célja: A károkozás általános tilalma, mindenkinek, aki nem szándékosan okoz magának kárt,
megtérüljön a kára.
Vétkesség:
Az OPTK felelősségi generálklauzulája minden vétkes károkozót kötelez a kár megtérítésére,
melynek mértéke a vétkesség fokához igazodott:
 T eljes kártérítés csak szándékosan és súlyos gondatlanság esetén kellett nyújtani.
 Enyhe gondatlanság esetén csupán a tényleges kárt kellett megtéríteni. Csak a 20. század elejétől
lehetett követelni enyhe gondatlanság esetén is a teljes kártérítés.
A 19. század vége felé a technikai fejlődés újfajta veszélyeket hozott létre (vasút-, gőzhajó-,
autóforgalom). Itt a legcsekélyebb figyelmetlenség is igen súlyos károkat okozhatott. A nagyüzemek
esetében a technika bonyolultsága miatt a bizonyítási teher is megoldhatatlan problémát okozott a
károsultaknak: a nagyvállalatokon belül nehéz volt egyéni felelősöket keresni. A vasút problémája
hozta az első áttörést:
 1874:18. tc.: a vasút objektív felelősségét írta elő, az első kivételt teremtve a vétkességi felelősség
főszabálya alól.
 A vasút csak akkor mentesülhetett a felelősség alól, ha bebizonyította, hogy
 a személyi sérülés miatt jelentkező kárt elháríthatatlan esemény (vis maior), vagy
 egy harmadik személy cselekménye vagy
 a sérült önhibája okozta.
Ezt követően a bírói gyakorlat a vasút tárgyi felelősségét a századfordulótól kezdve kiterjesztette
minden más hasonló ún. VESZÉLYES ÜZEMRE. A polgári törvénykönyv első és második tervezete a
bírói gyakorlatra támaszkodva (még a mintának tekintett német polgári törvénykönyvet is túllépte
ebben a kérdésben), az objektív felelősséget külön fejezetbe sorolta:
„Aki másnak valamely jogvédte érdekeit, jogellenesen, de vétlenül sérti meg...”
Az, hogy mi számít veszélyes üzemnek annak eldöntését a bíróságokra bízták.
Az 1928-as magyar magánjogi törvényjavaslat (MTJ) a „Felelősség vétlenül okozott kárért” című
fejezetében részletes szabályozását adta a veszélyes üzemek vétlen felelősségének, és míg eddig csak a
károsult személye volt védett, a védelmet kiterjesztették a dologi károkra is.
318
Marton Géza a prevenció gondolatával foglalkozott, véleménye szerint nemcsak a kárt kell elrendezni
az érdekek között (kártelepítés), hanem ennél sokkal fontosabb a társadalom védelme a bekövetkező
károkkal szemben. Az előbbi a kárnak az egyik vagyonból a másikba való áttolását eredményezi, az
utóbbi a nemzeti vagyon pusztulásának meggátlását. A szankció útján való nevelés eredménye, a
sikeres prevenció a társadalmat védi.
- Jogalap nélküli gazdálkodás:
Nem lehet felsorolni – általános, helyettesítő (szubszidiárius) jellegű tényállás – csak akkor
alkalmazható, ha a követelésnek más jogalapja nem maradt. A modern magánjog emelte jogtétellé azt
az elvet, hogy senki másnak a kárán nem gazdagodhat. Az 1928-as magyar magánjogi törvényjavaslat
adta meg az önálló elvi alapon álló szabályozását.
319
XXVIII. TÉTEL
AZ EGYES SZERZŐDÉSEK, A SZ AB VÁNYSZ E RZ ŐDÉ SE K É S VE GYE S SZ E RZ ŐDÉ SE K
A POLGÁRI KORBAN
A kötelmi jog különös része a leggyakoribb kötelem keletkeztető tényállásokat (főleg szerződéseket)
tartalmazta. Ezeket taxatíve nem lehet felsorolni, mert a gazdasági fejlődés a szerződési szabadság révén
újabb és újabb típusokat alkotott. A különös rész tehát csak a történelmi fejlődés tipikus eseteit foglalta
magában, melyek általában a gazdaság szereplőinek feleltek meg- ezekre a szerződéstípusokra a
szabályok diszpozitivitása jellemző (a felek eltérhettek a szabályok 1 részétől). A technika fejlődése:
- egyrészt a tömegtermeléshez, a forgalom növekedéséhez, tartós szerződési kapcsolatok kialakításához
vezetett,
- másrészt műszakilag és jogilag rendkívül bonyolult és különleges szakértelmet igénylő egyedi
szerződések alakultak ki.
Mindkét megoldás sokszor lehetetlenné tette a diszpozitív szerződési jog alkalmazását.
AD Á SV É TE L:
Olyan szerződés, melynél fogva az eladó az eladott tárgyat a vevőre átruházni, a vevő pedig a
megállapított vételárat megfizetni tartozott.
A tulajdonátruházás szempontjából a legfőbb szerződéstípus, s Európa-szerte lényegében hasonló
alapelvek vonatkoztak rá.
A legfontosabb eltérés:
- a francia jog a tulajdonátszállást magához a szerződés megkötéséhez kapcsolta függetlenül attól, hogy
a dolog átadása és a vételár kifizetése mikor történt meg.
- A magyar (és német, osztrák) jogban a dolog átadásához kapcsolódik a tulajdon átszállása:
 az ingóknál a szerződéskötés csupán tehát kötelmi jogcímet adott;
 az ingatlan átruházása pedig a telekkönyvi bejegyzéssel történt.
CSERE:
Olyan szerződés, mellyel a cserélő felek mindegyike arra kötelezte magát, hogy valamelyik dolgot más
dologért a másiknak tulajdonul átenged.
Annyiban különbözött a vételtől, hogy a dologért dolgot adtak a felek vételár helyett. Rendkívüli
körülmények között, mint a háború, infláció, gazdasági válság miatt később is visszatértek ehhez a
kezdetleges elidegenítési ügylethez.
AJ ÁNDÉ KOZÁS:
Ha valaki saját vagyona rovására másnak kötelezettség nélkül ingyenes vagyoni előnyt juttatott, és a
másik azt elfogadta.
Azért szerződés, mert a cselekmény csak akkor vált befejezetté, amikor a jutatott anyagi előnyt
elfogadták.
Az 1928-as magyar törvényjavaslat okiratot írt elő érvényességéhez. Az ajándékot a Hármaskönyv
szerint nem lehet visszavonni.
A 19. századtól a bírói gyakorlatban mégis alkalmazták, (az ajándékozó hitelezői az ajándékozás idején
fennállt követeléseik fedezésére igénybe vehetik az ajándékot) azért, hogy megakadályozzák, hogy az
adós a végrehajtás alól kivonja vagyontárgyait. Így fedezetnek lehetett használni az ajándékot.
KÖ LC SÖ N :
A magánjog egyik legfontosabb szerződése volt, hiszen a hitelélet alapját képezte.
A kölcsön során a kölcsönnyújtó hitelezési célból ideiglenesen átengedte a kölcsönvevőnek pénz vagy más
helyettesíthető dolog tulajdonjogát.
320
A polgári korban a kölcsönszerződés jellege megváltozott: a reálszerződésből konszenzuál szerződés lett.

(reálszerződéskor: csak a kölcsön átadásakor valósult meg a szerződés). A 20. század elején már Szászy-
Schwarz Gusztáv és Grosschmid Béni is kifejtette a kölcsön konszenzuál szerződéssé minősítésének
szükségességét. (ez lehetővé tette volna, hogy a kölcsönvevő előre tervezhessen a kölcsönösszeggel és
nem folyósítás esetén pedig perelje a kölcsönt megígérőt)
A bírói gyakorlat a századforduló után- bár továbbra is reálszerződésnek tartotta a kölcsönt, úgy kezelte,
mintha konszenzuál szerződés volna. Végül az 1930-as évekre lett általánosan elismert az utóbbi felfogás.
BÉR LE TI SZ ER ZŐ D ÉS:
A bérbeadó meghatározott dolog időleges használatának vagy használati jog időleges gyakorlásának
átengedésére, míg a bérlő meghatározott pénzbeli/más ellenértéknek a fizetésére kötelezte magát.
HA SZO N B ÉR LE T
A haszonbérlő nemcsak használta a dolgot, hanem annak hasznait is szedhette a bérért.
A mindennapi megélhetés és életkörülmények biztosítását elősegítő ügyletnek tekintették.
SZABVÁNYSZERZŐD ÉSEK:
Akkor kerül rá sor, ha sokszor és tömegesen jönnek létre hasonló jellegű szerződéses kapcsolatok.
Például:
- munkaszerződések,
- biztosítási,
- fuvarozási szerződések,
- közszolgáltatások
Létrejöttüket nem előzik meg kölcsönös tárgyalások és az alku folyamata, mivel kisember nem
választhat:
- vagy megköti, vagy
- kimarad a szolgáltatásból. (az árakat előre kalkulálják)
A szerződési szabadság ezzel egyoldalú privilégiuma lett a nagyvállalatoknak. A velük szerződő fél
sokszor nem is ismeri részletesen a jogviszonyból eredő jogait és kötelezettségeit, annak
tanulmányozására sem ideje, sem szakértelme nincs. Ezért az állam megpróbálta ellenőrizni ezeket a
szerződéseket, különösen az 1920-as, 1930-as években és védeni a gyengébb felet a monopólium
egyoldalú, méltánytalan kikötései ellen.
VEGYES SZERZŐD ÉSEK:

A szerződések történelmében a legvitatottabb intézmények. Több szerződéstípus jellegzetes szabályai
kapcsolják össze a hagyományos formáktól eltérő módon. - szintén elterjednek a 20. század első felétől.
321
XIX. TÉTEL
AZ ÖRÖKLÉSI JOG A DUALIZMUS IDEJÉN
FE LA D A TA :
- Hogy az örökhagyó halálával a vagyon ne váljék gazdátlanná.
- Rendeltetésszerű felhasználása továbbra is biztosítva legyen.
KÉT FŐ E LV E V A N :
- Egyrészt az egyén szabadon rendelkezhessen vagyona felett halála utáni sorsáról is,
- Másrészt, ha az állam olyan fontosnak tarja a házasságot és a gyermek-szülő viszonyt, nem bízza a
rendelkezést teljesen az egyén kénye-kedvére, határt szab önkényének.
FO GA LM A :
Azon jogszabályok összessége, amelyek a meghalt ember vagyonának (hagyatékának) sorsát rendezik.
A KO R SZA K N ÉHÁ N Y O R SZÁ GÁ N A K Ö R Ö K LÉS I SZA BÁ LY A I:

- Anglia: minden földet az elsőszülött örököl
- Franciaország, Magyarország: a földet egyenlően osztották fel az örökösök között.
- Németország: egyes területein a törzsöröklés rendszere érvényesült
A középkorban a törvényes öröklés volt a meghatározó, a végrendelkezés csak kivételes esetekben volt
lehetséges. Az újkorra ez az elv megfordult. A szabad végrendelkezés vált alapszabállyá, és a törvényes
öröklésre csak végrendelet hiányában került sor.
JO GA LA PJ A SZER IN T HÁ R O M FÉ LE Ö R Ö K L ÉS V A N A M A GY A R M A GÁ N J O GBA N :
- Törvényes öröklés
Végintézkedés/végrendelet hiányában, törvényen alapul – rokonok, házastárs, állam örököl. (a
rokonok, a házastárs és az állam öröklése)
- Végintézkedésen alapuló öröklés
Végrendelettel vagy öröklési szerződéssel, a törvényes öröklés félretételével – mások javára
rendelkezett az örökhagyó.
- Végintézkedés ellenére való öröklés
Szükségöröklés, köteles rész – törvény biztosította: az elhunyt vagyonából akkor is juttatott a
leszármazóknak vagy szülőknek, ha az örökhagyó másként intézkedett.
AZ ÖRÖKLÉS FELTÉTELE:
- az örökhagyó halála
- öröklésre kijelölt személy, öröklési képessége
- aki tulajdonos lehet, annak van öröklési képessége is
- a császári pátensek alapján magyarországi ingatlant külföldi is örökölhetett
- nem örökölhetett, aki az örökhagyó előtt halt meg (túlélés feltétele)
- a méhmagzat is lehet örökös, ha élve születik
KIESIK AZ ÖRÖKLÉSBŐ L
Az, aki érdemtelen az öröklésre és aki lemondott az öröklésről. (mindkettőt úgy kell tekinteni, mint aki
az örökhagyó előtt halt meg)
- Érdemtelen az, aki:
322
 az örökhagyó életére tört vagy,

 végakarata ellen tört
(végrendeletre akarta kényszeríteni vagy az meg akarta akadályozni),
- házastársával szemben méltatlan aki
 a házasság erkölcsi alapjait durván megsértette.
- Lemondhat az öröklésről az, aki
 az örökhagyóval törvényes öröklési kapcsolatban áll,
 az örökhagyó végintézkedésben részesített,
 az örökhagyóval- annak életében- kötött szerződéssel.
1848-AS TÖ R V ÉN Y E K M E GS ZÜ N TE TTÉ K:
- Az adományrendszert.
- Ősiséget, úrbériséget.
- Adományi és szerzett birtok közötti illetve,
- Férfi- és leányág közötti öröklési különbséget.
Az 1852. november 29-én kelt nyílt parancs, illetve az osztrák polgári törvénykönyv hatályba
lépéséig egy ideiglenes időszak következett. Ebben a periódusban az 1848-as törvényeket figyelmen
kívül hagyva a bíróságok a régi jogszabályok alapján ítélkeztek.: a „fiágat” illető javakban kizárólag a
férj örökösödési jogát állapították meg, a nők csak a leánynegyedet (hajadoni jogot) kapták. Az ősiségi
nyílt parancs, ill az OPTK a természetjogi felfogást követve a tulajdon szabadságából kiindulva a
végrendelkezés szabadságát deklarálta. A porosz Landrecht megoldásához hasonlóan az öröklést az
elidegenítés egyik módjának tekintették, mondván, a vagyonáról mindenki a halála után is szabadon
végrendelkezhet. A törvényes öröklés csak végrendelet hiányában volt lehetséges, ilyenkor ugyanis ezt
tekintették az örökhagyó vélelmezett akaratának. A családfenntartás érdekét a köteles résszel igyekeztek
biztosítani. Az olyan végintézkedést, amely nincs tekintettel a családra, a végrendeleti szabadsággal való
visszaélésnek tekintették, ugyanis az örökhagyónak erkölcsi és jogi kötelessége gondoskodni családjáról
halála után is. A köteles részt az Országbírói Értekezlet is fenntartotta, így a bírói gyakorlat révén
honosodott meg jogunkban az egyébként római jogi eredetű intézmény.
Az OBÉ tanácskozásán az ország legjelentősebb jogászai és jogtudósai vitatták meg a hagyományos

magyar jog alapján a joggyakorlat megújításának lehetőségeit. (Deák Ferenc, Zsigmondy Vilmos, Zsivora
György) Az OBÉ a majdani magyar törvényhozás számára javasolta egyes osztrák jogi megoldások és
szabályok hatályának fenntartását, ezt azonban kétségessé tette a visszaállított törvényhatóságok
törvénykezési hatáskörének helyreállítása. Miután a magyar jogi szervezet visszaállítása lezárult, előtérbe
kerülhetett a magyar joganyag visszaállításának lehetősége is.
Ezzel kapcsolatban két ellentétes álláspont állt szemben egymással:
- az egyik szerint: a forradalom előtti állapotokat kell helyreállítani, amely értelemszerűen az osztrák jog
teljes felfüggesztéséhez vezet. Ezt a nézetet vallotta az Értekezleten a radikális konzervatív többség.
- Mások úgy vélték, hogy átmenetileg az osztrák alkotmány ideiglenes érvényét meg lehet állapítani,
mert ezzel a magyar jog 1848-as és az azóta eltért fejlődését konzerválni lehet. Ezt a nézetet a
mérsékelten liberális kisebbség támogatta.
A magyar jogászok végül ráleltek a kompromisszumos megoldásra. („magánjogi kiegyezés”)
Az OBÉ határozatai rögzítették azt az elvet, hogy a korábbi magyar magánjogi törvények
visszaállítottnak tekintendők, de a jogbiztonság és a jogfolytonosság elveire figyelemmel egy sor kivételt
tettek, hogy a megváltozott viszonyokra tekintettel lehessenek.
Ha az előzőekben leírtakat az öröklési jog szempontjából megvizsgáljuk, akkor két csoport különül el:
- „águlhív” irányzat az ősi vagyon és ősi öröklés lehető legteljesebb megtartását kívánták.
323
- „águlellen” irányzat pedig a magyar örökjogot inkább a nyugat-európai jogfejlődési irányhoz kívánták
idomítani.
A végeleges kompromisszumos rendelkezés Horvát Boldizsár és társai által készített különvélemény
alapján fogalmazódott meg. Az OBÉ visszaállította a régi magyar öröklési rendet és egységesítette az
öröklési szabályokat.
ITSz 7-18.§-ai 1861-ben új törvényes öröklési rendet hozott létre, eszerint, a leszármazók hiányában
megmaradt a különbség a vagyon eredete szerint. Az ITSZ 7-8. §-ai azt rendelték, hogy az örökhagyó
minden vagyonával szabadon végrendelkezhessen, de rendelkezése ne érintse a leszármazó törvényes
örökösök, ezek hiányában pedig az életben lévő szülök törvényes osztályrészét. A törvényes osztályrész
a felét tette ki annak, amit az illetők az örökhagyó után végrendelet hiányában örököltek volna. A bírói
gyakorlat szerint a köteles részt pénzben kellett kiadni, és csak kivételesen engedték meg annak
természetben való kielégítését. A végrendelkezők többsége ugyanis a középbirtokosok köréből kerültek
ki, akik a földbirtokaik elaprózódását igyekeztek meggátolni.
Az ősi vagyon helyébe lépő öröklött vagy ági vagyont az illető ágbeli rokonok örökölték, a szerzeményt
(vagyis ami az ági vagyonon belül maradt) viszont a házastárs. Az ági öröklés egyik neme lett, amely
szerint a gyermektelen örökhagyó utáni vagyon, amely reá életében valamely elődjétől hárult,
ugyanezen elődre vagy leszármazóira száll vissza. (ITSZ 10-12.§) A túlélő házastárs viszont
haszonélvezetet nyert.
Az ági öröklés politikai célja: a földbirtokok a régi családok kezében maradjanak. Az 1871. évi
jogászgyűlés javasolta is az eltörlését – ok: ősiség maradványa, mely szemben áll a haladással és a
jogegyenlőséggel.
Teleszky István öröklési jogi tervezetében csak az osztályos testvérek körében tartotta volna fenn az ági
öröklést. Teleszky az öröklési jognak néhány hagyományosan magyarnak tekintett elemét
megtartandónak gondolta (pl.: családi hitbizományokat), ugyanakkor sok területen az európai példák
átvételét javasolta. (még akkor is, ha a hagyományos magyar szabályok megtartása sem ütközött volna az
ősiség eltörlésének alapelvébe) Elméletét nem tudták elfogadni a nemzeti elkötelezettségű jogászok (pl.:
Grosschmid Béni, Tóth Lőrincz, Herczeg Mihály, Zlinszky Imre)
Grosschmid Béni Frank Ignác alapján adja meg az ősiség definícióját: „ősi öröklés nem egyéb a haszontárs
(haszonélvezet) megszerzésénél abban, a miben az ember eleitől köztulajdonos, s továbbra is az marad”
Mivel tehát az ősi vagy nem valódi tulajdon, csupán haszonélvezet, ősi jószág tekintetében sem
végrendelkezni, sem a törvényes öröklési szabályokat alkalmazni nem lehet. Ezért nevezi Grosschmid a
régi ősiséget a vérség vagyoni védelmének, és nem öröklési jognak. Szerinte nem is az örökhagyó
halálával nyílt meg tehát az öröklési jog, hanem már a szerző halálával, és az is lehet, hogy olyan régen,
amikor még nem is élt a jelenleg szóban forgó örökhagyó. Ebből következik, hogy az ősiség
tulajdonképpen végrendelet elleni öröklés az ősi javakban, míg a végrendeleti és törvényes öröklés
csak a szerzeményi javakra értelmezhető.
Teleszky és Grosschmid eltérő véleménye kapcsán és hatására Szászy-Schwarz Gusztáv, az igazságügyi
bizottság határozata ellenére, a polgári törvénykönyv 1900-as tervezetében két parentára korlátozva
mégiscsak fenntartotta az ági öröklés intézményét.
HAGYA TÉKI E LJ Á R Á S:
Az ITSZ 163-172.§-a az árva, az elmebeteg és a távollevő örökösök érdekeire tekintettel szükségesnek

tartotta a kötelező hagyatéki eljárást. (Ez azonban csak igen szűk körben érvényesült és elsősorban az ingatlan vagyon
védelmét nem szolgálta.)
Az 1894:16.tc. szabályozza a hagyatéki eljárást. Az eljárás célja, hogy a megszerzett jogokat közhitelű
módon (hagyatékátadó végzéssel) tanúsítsa.
324
Az örökös a hagyatékot a hagyatéki tartozásokkal terhelten szerezte meg. (pl.: ilyen az, hogy az
örökhagyót illendő módon temessék el, a hagyatéki eljárás költségei, örökhagyó tartozásai, és ezt
követően a hagyomány és az örökhagyó meghagyásainak teljesítése)
Az 1928-as magyar magánjogi törvényjavaslat visszatért az ITSZ megoldásához, és az ági öröklést
korlátozás nélkül szabályozza. (1790-1793., 1797-1799.§)
325
XXX. TÉTEL
A KERESKEDELMI JOG KIALAKULÁSA, FOGALMA, FORRÁSAI ÉS HATÁSA
M AGÁNJOGUNK F E JL ŐDÉ SÉ RE ; A KE RE SKE DE LM I ÜGYLE TE K, A KE RE SKE DŐ
F OGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA, A TÁRGYI KERESKEDELMI ALAP ÜGYLETEK
A K ER ES KED E LM I J O G K IA LA KU LÁ SA :
A kereskedelmi jogtörténeti fejlődés útján történt. A kereskedelmi jog először a középkorban alakult ki.
Minden rendnek így a kereskedőknek is külön jogai és privilégiuami voltak így a kereskedőknek is,
különösen azért mert ők még jobban elkülönültek a tradicionális foglalkozásoktól. A kereskedők a zárt
közösségek között kereskedtek, tehát külön jogvédelemre szorultak. Kialakították sajátos szokásjogukat,
szervezeteiket.
A kereskedelmi jog a magánjog egyik szakjoga. A kereskedők jogaként eleinte a jogalanyok jogaként
különült el, szokásjog, amelyet évszázadok során jogkönyvekben rögzítettek és megteremtve a modern
kereskedelmi jog valamennyi fontos intézményét megfelelő alapokat nyújtottak a 19. század nagy
kereskedelmi törvényeinek. A modern kereskedelmi jog magába foglalja a kereskedelemre vonatkozó
jogszabályok egy részét valamint a gyáriparra, fuvarozásra, bankügyletekre, tőzsdére, értékpapírokra, stb.
vonatkozó szabályokat.
KER ES KED E LM I J O G FO GA LM A :
Vállalkozók szükségleteihez igazodó magánjog, de nemcsak magánjogi jellegű szabályokat tartalmaz,
hanem az illető tárgyra vonatkozó közigazgatási, eljárási és büntetőjogi rendelkezéseket is.
- A javak tömeges forgalmával kapcsolatos kérdéseket szabályozza – itt érintkezik leginkább a
magánjoggal (főleg a kötelmi joggal) úgy, hogy a magánjog szabályait saját céljainak megfelelően
alakítja, másrészt az eltérő, sajátos és új életviszonyokra külön szabályokat is alkot.
- a vállalkozóknak nemcsak közvetlen, hanem közvetett tevékenysége is ide tartozik – a kereskedelmi
meghatalmazott (cégvezető, kereskedelmi utazó, segéd, ügynök, bizományos stb.) a fuvarozó és
szállítmányozó jogviszonyai.
- a kereskedelmi jog körébe tartoznak jogviszonyok ahol valamilyen okból célszerűnek látszott az
általános magánjogtól eltérő rendelkezések megalkotása (biztosítási és kiadói ügylet).
- Olyan szervezetek (részvénytársaság, szövetkezet) joga, melyek tömeges üzletkötésekkel és a tőke
szervezésével foglalkoztak, emiatt számos olyan kérdés merült fel a működésükkor, amelyeket csak a
kereskedelmi jog tudott megfelelően szabályozni.
A gazdaság és a kereskedelem univerzális jellegűvé vált, igyekezett túllépni politikai határokon, és egyre
inkább nemzetközivé alakult, amely természetesen egységes szabályozást igényelt. Ezért a
világkereskedelembe bekapcsolódó országok az általános elfogadott jogszabályokat igyekeztek beépíteni
a saját jogrendszerükbe, amely általában a két élenjáró kereskedelmi törvénykönyv, a francia és német
kereskedelmi törvény mintájának a követését jelentette.
E LV Á R Á SO K:
- A kereskedelmi tömegforgalom akadálytalan és gyors lebonyolítása érdekében a szerződést szabadon
kell értelmezni és nem lehet minden esetben bonyolult alaki szabályokat betartani.
- Gyorsan és formakényszer nélkül megkötött ügyleteket csak szigorú feltételek és az adott szó
szentségében való bizalom, a korrekt üzleti magatartás mellett voltak lehetségesek.
- Védeni kellett tehát a jóhiszemű forgalmat a gyors üzletkötés mellett is.
- Biztosítani, hogy a kereskedő a megkötött ügylet véglegességében megbízhasson, ne lehessen azt
mindenféle kifogásokkal semmissé tenni, hosszadalmas eljárással az időt húzni. Ezért a kereskedelmi
jog egyfelől nagy szabadságot biztosított a szerződés megkötésének módjára nézve, de az általános
magánjog által előírtaknál sokkal, szigorúbb következményekkel számolhatott az, aki a vállalt
kötelezettségének nem tudott vagy nem akart eleget tenni. A magánjogtól eltérő szabályozás azért is
326
szükséges volt, mert a sokszor ellentétes érdekű felek között tömegesen kötött kereskedelmi
ügyletekből kifolyólag sokkal többször alakult ki jogvita, mint az élet más területén.
- A jóhiszemű visszteher szerzést a kereskedelmi jog ismerte először, és csak innen vette át később a
magánjog.
- A tapasztalatlan, a kereskedelmi jogban járatlan fél védelmében a kereskedelmi jog a kereskedőnek
fokozott gondosságot írt elő. Az ún. rendes kereskedő gondossága arra kötelezte a kereskedőt, hogy a
kereskedelmi jog előírásait szigorúan betartsa, és a vele ügyletet kötő nem kereskedőket ezekre
figyelmeztesse, például, hogy az általános magánjog által esetleg megengedett kifogásokat a
kereskedelmi bíróság nem fogja figyelembe venni. A kereskedelmi szigort mutató szabályozás:
 az adóintés nélkül is késedelembe esett
 a kereskedő ajánlatot hallgatással vissza nem utasíthatott
 kikötés nélkül is megfelelő kamatot kellett fizetni
 a teljesítés akkor is követelhető volt, ha a szerződéskötés és a teljesítés között eltelt idő alatt az árak
változása az eladó gazdasági létét fenyegette
- Más jogágaktól kölcsönösen megoldásokat is alkalmazott a kereskedelmi jog. Ilyen volt a
kereskedelmi tevékenység hatósági ellenőrzése, de például a törvény egyes rendelkezéseinek
megsértése esetére büntetőjogi szankciókat is alkalmaztak. A reformkorban Széchenyi István a
liberális ellenzék egyik fő követeléséve tette a kereskedelmi váltótörvényt, aminek meg is lett az
eredménye. Így született meg:
 a kereskedőkről
 a gyárak jogviszonyáról
 a közkeresetre összeálló társaságokról
 a kereskedői testületről és alkuszokról szóló törvények 1840- ben
A törvényhozás tehát azt a megoldást választotta, hogy egységes kódex helyett szétbontotta az egész
anyagot és külön- külön törvényekbe foglalta azokat. Ennek ellenére a jogszabályok nagy része
európai színvonalúnak mondható. Ezek a törvények szemben a váltó és csődtörvényekkel a
neoabszolutizmus idején is érvényben maradtak. A magyarországi kereskedők és vállalkozók kérésére
a kereskedelmi miniszter 1872-ben megbízta Apáthy Istvánt, hogy német kereskedelmi kódex alapján
készítse el az új magyar kereskedelmi törvényt. A magyar kereskedelmi törvény (Kt.) a német
kereskedelmi törvény alapján készült sokszor csak egyszerűen lefordították az egyes részeket
magyarra. A német törvény előtérbe kerülésének okai:
 a kereskedelmi jog nemzetközi jellege
 a német kódex (1862) kiforrottsága
 mivel Németországnak sem volt még ekkor egységes polgári törvénykönyve, ezért a kereskedelmi
törvénybe számos olyan rendelkezést is fel kellet venni, amelyek nem voltak specifikus
kereskedelmi jellegük, hanem magánjogi természetűek voltak.
 Ausztria már 1863.-ban átvette egészben a német törvénykönyvet.
Persze a magyar kereskedelmi kodifikációnál figyelembe vették hazánk eltérő viszonyait:
 A magyar kereskedelmi törvény a részvénytársaságokra nézve sokkal részletesebb és fejeltebb lett,
mint az eredeti német szabályozás
 nem vette át a magyar törvény a betéti részvénytársaságot és a csendes társaságot
 nem szabályozza a tengerjogot
 a magyar tartalmazta a szövetkezeti, a közraktárt, a biztosítási és kiadói ügyletekre vonatkozó
szabályozást
Magyarországon össze akarták kötni a kereskedelmi jog módosítását a magánjogi törvénykönyv
megalkotásával, mivel ez nem sikerült, csak bírói gyakorlat, kereskedelmi szokások, illetve egyes
kereskedelmi jogi vonatkozású törvények révén fejlődött a magyar kereskedelmi jog.
327
KER ES KED E LM I Ü GY LE TE K:
Ez segít eldönteni azt, hogy mely ügyletek, tartoznak a kereskedelmi jog és melyek az általános magánjog
hatálya alá.
- Alanyi ügyletek:
Régi rendi megközelítést követi, amikor is kereskedelmi jog a kereskedő joga volt. egy jogügyletet a
felek jogállása tett kereskedelmivé és nem annak a tartalma. A kereskedelmi státus sokszor tehát
formai kellékektől függött
- Tárgyi ügyletek:
Ez alapján differenciált a francia jog. Polgári átalakulás révén alakult ki. bizonyos ügyletek függetlenül
attól, hogy kik kötötték őket a kereskedelmi jogszabályok szabályozzák, kereskedelmi ügyletnek
minősültek. Vagyis az ügylet kereskedelmi jellegét annak tárgya határozta meg, és nem a részt vevő
felek minősége.
- Vegyes rendszer:
Előző kettőnek az ötvözete és ezen az állásponton a német kereskedelmi törvény állt valamint az azt
követő osztrák és magyar szabályozás
KER ES KED Ő FO GA LM A :
Kereskedői minőségéhez különös jogkövetkezményeket fűzött. A vegyes rendszerből következően, ha
egyes ügyleteket kereskedő kötött, akkor azok a kereskedelmi jog hatálya alá kerültek. Nem mindegyik
ügylet vállhatott ily módon kereskedelmivé, csak amelyeket a kereskedelmi törvény felsorolt.
- Iparszerűleg kereskedelmi ügylet lehet:
 Ingó dolgok fel-/átdolgozásának elvállalása mások részére, akkor, ha az átvállaló üzlete a kisipar
körét meghaladja.
 Bank- és pénzváltói ügyletek.
 Bizományi, szállítmányozási, fuvarozási ügyletek, személyfuvarozásra rendelt intézetek ügyletei.
 Közraktárak ügyletei.
 Kiadói ügyletek, könyv- és műkereskedés egyéb ügyletei, nyomdai ügyletek (ha a kisipar körét
meghaladják).
 Azon termelők ügyletei, akik saját termékeiket át-/feldolgozzák, bányaipar ügyletei, amennyiben a
kisipar körét meghaladják.
 Kereskedelmi ügyletek közvetítése.
- Tárgyi kereskedelmi alapügylet:
Olyan ügyletek, melyekkel való iparszerű és saját név alatt folytatott foglalkozás kereskedőnek
minősít.
Arra is a kereskedelmi jogot kell alkalmazni, aki nem kereskedő, de ilyen ügylett köt.
- Kereskedelmi ügyletnek tekintendők:
 Áruk (általában ingó dolgok) átvétele/egyébkénti megszerzése azzal a szándékkal, hogy azok
természetben át-/feldolgozva ismét továbbadassanak.
 Oly tárgyak szállításának elvállalása, melyeket a szállító fél evégből szerez meg.
 Állampapírok, részvények/más - kereskedelmi forgalom tárgyát képező – értékpapírok
vétele/egyébkénti megszerzése, abban az esetben is, ha a megszerzés nem továbbadási szándékkal
történt.
 Biztosítások elvállalása.
 Utasok/javak tengeren történő fuvarozásának elvállalása és hajókölcsönök kötése.
328
- A kereskedelmi jog forrásai:

 Törvény:
A kereskedelmi törvény elsődleges forrása.(1875:37. tc.) konkrét rendelkezésein túl azok a
jogszabályok is , amelyekhez törvénymagyarázat vagy analógia útján juthatott el a bíróság.
 Rendelet:
Egyenrangúak voltak az egyéb törvények és rendeletek – melyek a kereskedelmi ügyek
szabályozásával foglalkoztak:
 Váltótörvény: 1876:27. tc.
 Csődtörvény: 1881:17. tc
 Ipartörvény: 1884:17. tc
 Szokásjog:
Másodlagos jogforrás az arra vonatkozó szokást kellet alkalmazni. A törvénnyel szemben csak
szubszidiárius jogforrás volt, vagyis nem törvényrontó, hanem törvénypótló erejű. Derogáló hatása
csak az általános magánjoggal szemben volt, a kereskedelmi ügyletekre vonatkozóan csupán a
kereskedelmi szokás hiányában voltak alkalmazhatók. A szokásjogot nem kellet bizonyítani azt a
bíró hivatalból alkalmazta kivéve a helyi vagy különleges szokásokat. A jogszokást a megoldás
helyességének tudata alakította ki, és ezért a gyakorlatban meggyőződésből betartották és
kötelezőnek tekintették
 Magánjog szabályai:
Akkor irányadó, ha a jogviszonyra sem a kereskedelmi törvényben sem a szokásjogban nem volt
található rendelkezés. Szubszidiárius jogforrás mivel a szakjog alkalmazása megelőzi az általános
jogot Alkalmazásánál közömbösnek tekintették, hogy valamely szabálya törvényen, rendeleten,
statútumon, bírói gyakorlaton, szokáson alapul – e és, hogy mikor jött létre.
- Kereskedelmi jog hatása a magánjog fejlődésére
Nagy és általános jellegű befolyása volt:
 A jogélet fejlesztésére.
 Bírói gyakorlat kialakítására.
 Jogbiztonság megszilárdítására.
 Általános jogi etika erősítésére
A bírói gyakorlat magánjogi ügyletekben is alkalmazta – mert számos olyan szabály is bekerült a Kt. –
be, aminek semmi köze sem volt a kereskedelmi joghoz. A kereskedelmi törvény szerint 4 esetben
nem kereskedők is a kereskedelmi jog hatálya alá estek:
 Tárgyi kereskedelmi ügyletek.
 Alanyi kereskedelmi ügyletek.
 Néhány csak a kereskedőnek előírt szabályt a másik szerződő félnek is figyelembe kellett vennie.
 Amikor nem kereskedők kereskedelmi társaságokban vettek részt.
Fokozatosan a kodifikálatlan magánjog egyik fő forrásává vált a kereskedelmi jog.
329
XXXI. TÉTEL
A KÖZKERESETI TÁRSASÁG ÉS A BETÉTI TÁRSASÁG FŐBB SZABÁLYAI A KT-BEN
A kereskedelmi társaságokat az a felismerés hozta létre, hogy a gazdasági és a szellemi erők egyesítése a
teljesítményt meghatványozza, s egyben a kockázatot megosztja. Az egyes gazdasági társaságok bár
hasonlítanak egymásra, de mégis eltérő gazdasági célokért, más viszonyok között keletkeztek. A római
jogi elvektől eltérően a külön tagoktól különálló személyiséggel és szervezettel rendelkeztek vagyonuk
elkülönült a tagokétól.
KÖ ZK ER ES E TI TÁ R SA SÁ G:
Akkor keletkezik, ha két vagy több személy kereskedelmi üzletet közös cég alatt, korlátlan és egyetemleges
kötelezettség mellett folytat. Kereskedelmi törvény 64§
A kereskedelmi jog legrégebbi és leggyakoribb alaptársasága. Ha a felek nem határozták meg társaságuk
típusát, akkor mindig közkereseti társaság jött létre, hiszen a hitelezők számára ez volt a legelőnyösebb a
tagok tartozásaikért korlátlanul és egyetemlegesen feleltek
Először ipari üzemeknél alakult ki majd elterjedt a kereskedelem ágában. Rendszerint olyanok hozták
létre, akik nemcsak üzleti kapcsolatban álltak egymással, hanem rokonság vagy barátság összefűzte őket.
Az egyetemleges felelősség családi viszonyon majd egyre inkább társak kölcsönös meghatalmazásán
nyugodott a társak egyike az ügyletet nemcsak saját, hanem a többiek nevében is köti tehát nem, mint
magán szerződő fél, hanem mint a többiek megbízottja jár el. Az egyetemleges felelősség a társaknak
egymás irányában teljes bizalmat a hitelezők számára pedig jelentős biztonságot nyújtott. A tagok
nemcsak vagyonukkal, hanem személyesen is részt vesznek a társaság tevékenységében épp ezért a
tagsági jog csak az összes tag együttes akaratával ruházható át. A nyereség és a veszteség külön kikötés
hiányában, nem a vagyoni érdekeltség arányában, hanem egyenlően oszlott meg az egyes tagok között.
Rugalmas és mozgékony vállalkozási forma a kisebb tőkeegyesülések legszokványosabb formája.
BE TÉ TI TÁ R SA SÁ G:
Betéti társaság keletkezik, ha közös cég alatt folytatott kereskedelmi
üzletnél a társak közül egy vagy több (kül)tag csak kikötött vagyonbetétével felelős, míg ellenben egy vagy
több (bel)tagot korlátlan és egyetemleges felelősség terhel. (Kt. 125. §.)
Betéti társaságok (commenda) elsősorban tengeri vagy szárazföldi szállításnál alakultak. A bankár egy
vállalkozónak árut, pénzt vagy hajót adott át abból a célból, hogy az a pénzét befektesse, természetesen
százalékos nyereség-részesedés, jutalék vagy állandó fizetés kikötése mellett - olyanok kapcsolódhattak
be, akik nem akarták, hogy a nevük ismertté váljék. Modern szabályozására az 167 3-ban a franciáknál
került sor – ekkor a nagyobb hitelképesség érdekében a kültagokat is felelőssé tették a hitelezőkkel
szemben.
Németországban a commendából kétfajta társaság is kialakult.
- Az egyik a francia szabályozáshoz állt közel – betéti társaság,
- A másik az ún. csendes társaság volt, ahol a tőkéstárs harmadik személyekkel jogviszonyba
egyáltalában nem lépett, és mert megőrizte inkognitóját Nálunk az 1840:18. tc. középutat választott a
két formáció között:
 Elismerte a kültag felelősségét a betétje erejéig,
 De a cégjegyzékbe való bejegyzést nem tartotta szükségesnek.
A Kt. már a francia megoldást követte, és csak olyan betéti társaságot ismert el, melyben a kültagok
valóságos társasági tagok - a csendes társaság szabályozását pedig nem tartotta szükségesnek. A betéti
társaság tehát átmeneti alakulat lett a magyar jogban a személyi és a
Tőkeegyesülések között. A kereskedelmi törvény a közkereseti társaság minősített alakzatának tekintette,
s csak az eltéréseket szabályozta külön:
- A beltagok felelőssége ugyanis ugyan olyan mérvű, mint a közkereseti társasági tagoké - a társaság
kültagjai is egyetemlegesen feleltek, de kizárólag vagyoni betétjük erejéig.
330
- A betéti társaság csak kifejezetten erre irányuló szándék esetén jöhetett létre, mivel a bel és kültagok
közötti különbség egyedül attól függött, hogy a kültagok a társaság kötelezettségeiért való
felelősségüket mindjárt a szerződésben határozott összegre korlátozták.
- De csakúgy, mint a közkereseti társaságnál a betéti társaság bel- és kültagja a maga tagsági részét csak
a többiek beleegyezésével ruházhatta át. Betéti társaságot általában akkor alapítottak, ha a vállalat
működéséhez nagyobb tőkét igényelt, de régi vezetője továbbra is az eddigi igazgató maradt.
Előnyök:
- A nyereségre való kilátás a beltagot (akit a kültagmozgási szabadságában nem korlátozatott) minél
hatásosabb tevékenységre ösztönözte.
- A beltag a kültag vagyoni betétjét veszteség esetén nem volt köteles megtéríteni, mert annak
kockázatát a kültag viselte.
- A kültagnak mindez azért volt előnyös, mert a vállalkozás sikere esetén a rendes kamatot meghaladó
nyereségre számíthatott. A kereskedelmi társaságok közül a betéti társasági formációt hasznosították a
vállalkozók a legkevésbé.
331
XXXII. TÉTEL
A RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
RÉS ZV ÉN Y TÁ R SA SÁ G:
Részvénytársaságnak azon társaság tekintetik, mely előre meghatározott, bizonyos számú és egyenértékű
(egész vagy hányad) részvényekből álló alaptőkével alakul, s melynél a részvények tulajdonosai csak
részvényeik erejéig felelősek.” (Kt.147. §)
A mai modern részvénytársaság, mint törvényben szabályozott intézmény a Code de Commerce-ből
származik. A részvénytársaság, amely a 19. század előtt csak, mint különleges társasági alakzat szerepelt,
az ipari forradalommal párhuzamosan a legjelentősebb társasággá nőtte ki magát. Okai:
- A tömegtermelés nagy kezdő tőkét igényelt (például vasút-csatornaépítések, bankok, biztosító-,
gőzhajó- és bányatársaságok, nagyipari vállalat ok).
- Figyelemre méltó módon megnőtt a szélesebb rétegek megtakarítása is érdemes volt a kistőkéket is
összegyűjteni és bevonni a vállalkozásokba.
A részvénytársaság a modern kapitalizmus leggyakoribb társasági formájává vált, amely egyesítette a
kollektív termelés és az individuális kezdeményezés, az egyéni szabadság előnyeit. Magyarországon a
részvénytársaság a tőkeszegénység miatt különös jelentőségre tett szert. A modernizáció érdekében ezért
már alaposan kidolgozott és bevált intézményként vették át ezt a vállalkozási f ormát:
- Az 1840: 18. tc., már szabályozta a részvénytársaságokat is.
Az 1867 után kezdődő „gründolási láz” idején már a reális gazdasági kalkulációkkal alapított vállalat ok
mellett olyan részvénytársaságokat is létrehoztak, amelyeknél csak az alapítási nyereség és a tőzsdei játék
(spekuláció) volt az elsőrendű cél.
- Az 1873- as gazdasági válság sürgetővé tette a részvénytársaságok újabb
- Törvényi szabályozását - arra törekedtek, hogy a visszaélésekre minél kevesebb lehetőség nyíljon,
ezért szigorítani kellett a vezetők felelősségét és ellenőrzését – ez megvalósult a Kt ben.
- A századfordulótól kezdődően az egész világon szigorúbb, és részletesebb szabályozásra törekedtek,
de Magyarországon mégsem született a részvénytársaságról újabb törvény - így a bírói gyakorlatnak
kellett a legsúlyosabb problémákkal megbirkóznia.
A részvénytársaság legfontosabb jellemzői:
A részvénytársaságnak előre meghatározott tőkéje (alaptőke) van, ami egyenlő részösszegekre oszlott,
amelyeket értékpapír (részvény) tanúsít, és amelyeknek értékét a részvényesek szolgáltatták be a
társaságnak. A társaság kötelezettségeiért egyedül a társaság felelt. A részvénytársaság a
magánvállalatokkal szemben minőségi változást eredményezett: A tőkét és a munkát a legalkalmasabb
módon hozta kapcsolatba a vállalkozás szellemével.
Szétválasztotta a tőke tulajdont és a tőkeműködést. A tőkeegyesülés olyan formája, amely leginkább
független a társaság tagjaitól. Személyi tulajdonságoknak jóformán semmi jelentőségük sincs, mert a
tagsági jognak (részvénynek) nagyfokú forgalomképessége van.
A részvények a törvény erejénél fogva forgatható papírok, sőt ha bemutatóra szólnak puszta átadással is
átruházhatók.
- Előnyei:
 A tőkeszerzés sokkal könnyebb, mint az összes többi kereskedelmi társaságnál, és a spekulációra
igen alkalmas: kis tőkével minden további személyes tevékenység és felelősség nélkül részt lehet
venni a legnagyobb vállalatokban, a korlátlan nyereség lehetőségével.
 A lakosság kis tőkéje, ami egyébként inproduktív maradna, ily módon a termelés szolgálatába
állíthatták.
 Újabb részvények kibocsátásával pótlólagos tőkeszerzésre is lehetőség nyílt.
 Megszűntek a magánvállalatok növekedési korlátai, mert nemcsak a saját profitjukat vehették
igénybe, hanem az egész társadalom szabad tőkéit.
332
 Ez lehetővé tette a részvénytársaságok számára, hogy kitűnő, szakképzett erőket alkalmazzanak és a

technikai haladásvívmányait is kiaknázzák.
- Hátránya:
 Nehézkes az ügyvitelük;
 A részvénytársaság olyan üzletvitelre nem volt alkalmas, ahol
 A vállalkozó teljes felelőssége, egyéni kezdeményezése, folytonos ébersége, pillanatnyi
elhatározásai, találékonysága volt meghatározó;
 A kockázat és a felelősség megoszlása miatt sok esetben gyakran túl merész, anyagi erejüket
meghaladó spekulációkba kezdtek a menedzserek.
A R ÉSZV ÉNYJOG:
Részvénytársaság belső jogviszonyait, vagyis a társaknak a társasággal szemben fennálló jogait é s
kötelességeit tartalmazó szabályok.
Sajátossága: (míg a közkereseti és a betéti társaságnál a kógens szabályok csak a külső viszonyokra
vonatkoztak) addig a részvénytársaságnál a törvényi szabályozás a belső viszonyokra is szigorú
rendelkezéseket írt elő, amely a társasági tagok szabályszerűen létrejött határozataival sem volt
megváltoztatható. Oka:
- A részvénytársaságnak nagy az alaptőkéje, nagy a szervezete, a részvényesek általában nem is ismerik
egymást, a korrekt működéshez tehát törvényes garanciák szükségeltetnek.
Alapítása:
Az alapítók dolgozzák ki a működési tervet és annak feltételeit kétféle módon történt az alapítás:
- Szimultán alapítással, amikor az alapítók maguk jegyezték az
- Összes részvényt;
- Szukcesszív alapítással, amikor felhívással fordultak a nagyközönséghez, hogy jegyezzenek
részvényeket.
A részvénytársaság alaptőkéje a társaságinduló tőkéje, amelyet a részvényesek adtak össze, és amely
állhat készpénzből, különböző tárgyakból (apportból – ennek értékét is becsült értékben nyilvánosságra
hozták), vagy mindkettőből.
A részvény névértéke az alaptőke bizonyos hányadát képviselte. A részvénytulajdonos tehát a vállalat
eszmei hányadának tulajdonosa volt.
A közgyűlésen a részvényesek vettek részt, és betéteik arányában szavazhattak. A tulajdonosi döntések
megválasztották, illetve felmentették az igazgatóságot, a felügyelőbizottságot, megállapították a mérleget
és felosztották a nyereséget. Az alaptőke felemelése, illetve csökkentése, az alapszabály módosításáról
stb. A közgyűlést évente legalább egyszer össze kellett hívni. A közgyűlés a 20. században már nem
demokratikus szervezet, hanem a nagyrészvényesek jól szervezett testülete.
A részvénytársaság legfontosabb fóruma ellátja az üzlet vezetését és a társaság képviseletét Az
igazgatóság választja és nevezi ki, teszi a részvénytársaság fizetett alkalmazottjává a vezérigazgatót, a
vezérigazgató vezeti a részvénytársaságot, intézi az állandó ügyvitelt, illetve az üzleti tevékenységet. (a
vezérigazgatói tisztségről a Kt. nem rendelkezett, a bírói gyakorlat dolgozta ki a reá vonatkozó
szabályokat.) A felügyelőbizottság legalább három tagból álló testülete a tagok ellenőrzési jogának
letéteményese (a részvényesek nincsenek abban a helyzetben, hogy az üzletmenetet állandóan
figyelemmel kísérjék.)
Feladata:
- Az igazgatóság állandó és szakszerű ellenőrzése,
- Az évi számadást és mérleget, valamint
- A nyereségfelosztást tartalmazó indítványokat megvizsgálja
- És erről a közgyűlésnek jelentést tesz.
333
Amennyiben jogszabályba vagy a részvénytársaság alapszabályába ütköző mulasztásokat vagy

visszaéléseket észlelt köteles a közgyűlést azonnal összehívni.
A részvényesek, mint tulajdonosok:
- vagyoni jogai:
 Az osztalékhoz való jog (a nyereség reáeső részéhez való jog);
 A likviditási hányadhoz való jog (amikor a társaságot megszüntették és már minden kötelezettséget
teljesítettek, a fennmaradó vagyontömeget a részvényesek között arányosan szétosztották).
- társasági jogai:
 A közgyűlésen való részvételi, hozzászólási és javaslattételi jog;
 A közgyűlési döntések vonatkozásában részvényarányos szavazati jog;
 Aktív és passzív választójog;
 A részvénytársaság működésének ellenőrzése.
- egyéb jogai:
 A közgyűlési határozatok bíróság előtti megtámadásának joga, ha az alapszabály így rendelkezik,
 Az alaptőke felemelése esetén elővásárlási jog;
 Az alapszabályban megállapított egyéb részvényesi jogok.
334
XXXIII. TÉTEL
A SZÖVETKEZET
A II. világháborút követően Magyarországon is érvényesültek a szocialista magánjogi elképzelések

- Földreform végrehajtása
- Államosítás
- Szocialista gazdaság új formáinak kiépítése (állami vállalatok, szövetkezetek)
- Tagadták a közjog és magánjog megkülönböztetését
- Magánjog helyett polgári jog
- Visinszkij-féle normativista jogfelfogás
JOGI SZEMÉLYEK 4 TÍPUSA:

- Állami vállalat
- Szövetkezet
- Gazdasági társaságok
- Társadalmi szervezetek
VE NED IK TOV „ KETTŐ SKO LLEKTÍ V A” E LM É LET E„

A jogi személyek jogalanyiságukat az államtól nyerték. Így alakult ki az un. kettős kollektíva, mely egyrészt az
állami szervben dolgozókból, másrészt az államból, mint tulajdonosból állt.
DÁ N TÍPU SÚ SZÖ V E TK EZ E T
A dán szövetkezet olyan társulás, melyben több gazdaság valamely gazdálkodási műveletet közös
üzemben végez vagy végeztet el, úgy azonban, hogy a gazdaságokat egyébként független
különállásukban meghagyja. A szövetkezet a tagok tevékenységét előmozdító szerveződés, valójában egy
kisvállalkozói beszállító rendszer.
SZOVJET TÍPUSÚ S ZÖVETKEZET

- Nem gazdasági ésszerűség, hanem a politika érdekei szerint alakították ki
- Kollektivizálás
- Oszthatatlan közös vagyon „szövetkezetitulajdon”
S ZÖ V E TKE ZE TI TU LA J D O N
- 1945-ös földosztás
- Beszolgáltatási kötelezettség
- a „gazdaság büntetőjogi védelme”
- Padlásseprés
- Átmeneti tulajdoni formának tekintették, végső cél a teljes államosítás (állami gazdaságok)
- Hatása:
A termőföld, mint a nemzeti vagyon, jelentős része, megszűnt tőkeként működni (kvázi
forgalomképtelenné vált)
Lehetetlenné vált a hatékonyságot biztosító piaci szerződések kötése
- Kárpótlás
S ZÖVETKEZ ET FOG ALM A:

A szövetkezet meg nem határozott számú tagból álló, ezek egyenjogúságának elvén alapuló személyi társaság volt,
mely saját tagjainak keresetét vagy gazdaságát közös üzletvitel által önsegély vagy államsegéllyel kiegészített
önsegítség útján mozdította elő.
A szövetkezetben való egyesülés vezéreszméje tehát nem annyira a vagyonszerzés, hanem inkább az, hogy az
egyébként elszigeteltségükben egyedül tehetetlen gazdasági erők a nagytőkével szemben érvényesülhessenek,
335
magukat fenntarthassák, a nagyvállalkozás előnyeit a maguk részére hasznosíthassák, az önvédelem, az
önfenntartás és az önsegélyezés révén. A szövetkezet tehát nemcsak társas vállalkozás, hanem egyben mozgalom is
volt
A SZ ÖVET KEZET I ESZM E ÉS M OZG ALOM

Az angol fogyasztási szövetkezeti mozgalmat 28 rochdale-i takács kezdeményezte 1844-ben. A mozgalom eredeti
gondolata az volt, hogy a közvetítő kereskedelmet kikapcsolja. Üzletrészek útján tőkét gyűjtöttek, és olyan
üzleteket nyitottak, amelyek nem csak a tagoknak, hanem minden vásárlónak árusítottak. A nyereség a kívülállók
vásárlásaiból eredt, amit a tagok között saját vásárlásaik arányában osztottak fel. Emellett műhelyeket, lakásokat
építettek, birtokokat vásároltak, munkásköröket szerveztek. A szövetkezeteket a demokrácia iskolájának tekintették
a tagok anyagi érdekeinek óvását összekapcsolták a közösségi kulturális élettel. A „rochdale-i úttörők” által
megállapított elvek ma is a fogyasztási szövetkezetek tevékenységének alapjai.
A SZÖVETKEZET KÖZÖS VONÁSAI

- A közös részvétel: a tagok személyesen közreműködnek a vállalatban, legalábbis igénybe veszik azt.
- A demokratikus szervezet: az egyenlőség, a testvériség és a szabadság eszméje érvényesül, amit az „egy tag,
egy szavazat” elvével igyekeztek megvalósítani.
- A felesleges közvetítés kikerülése: a fogyasztók uralmának biztosítása, a közvetítő kereskedelem lehetséges
kikapcsolása.
- A munkának és az embernek az előtérbe állítása a tőke és a haszon rovására
A SZÖVETKEZETI ÜGY MAGYARORSZÁGON

A magyar szövetkezeti mozgalom a német minta nyomán bontakozott ki. Először a németek lakta területeken
(erdélyi szászoknál) terjedtek el a hitelszövetkezetek.
A neoabszolutizmus idején szövetkezetek alapítását nem engedélyezték, így azok csak a 60-as évektől indulhattak
fejlődésnek.
A kereskedelmi törvényben még nincs szabályozás, mivel a szövetkezeti eszme annyira újnak számított, emiatt
csak utólag illesztették bele a törvénybe (a szövetkezet elnevezést is ekkor alkották). Mintának az 1873-as osztrák
törvényt tekintették, és a részvénytársaságra vonatkozó szabályokat egyszerűen kiterjesztették rá annak ellenére,
hogy a két társasági forma egymástól jelentősen eltérő természetű. A jogalkotói szándék arra irányult, hogy a
szövetkezet is ugyanolyan jogokkal bírjon, mint a többi kereskedelmi társaság és így versenyképes legyen. A
gyakorlatban ezért sok problémát okozott a rengeteg utalás és joghézag.
Az európai szövetkezetekre legközvetlenebb hatást gyakorló német és osztrák fogyasztási szövetkezeti mozgalom
jellegzetes fejlődési útja tehát a „fogyasztási egyletektől” a szövetkezeti szövetségek és nagy bevásárló központok
létrehozásáig vezetett.
A magyar út ettől kissé eltért. Egyrészt tetemes késéssel bontakozott ki, másrészt állami segítséggel szerveződött
meg. Hiányzott a megfelelő szakképzettség és nem tudtak akkora tőkét összegyűjteni, amennyi a működéshez
elegendő lett volna, ezért az államnak támogatnia kellett a szövetkezeteket. Csak a gróf Károlyi vezetésével illetve
anyagi támogatásával alakult „Hangya” fogyasztási szövetkezeti mozgalom (1898) ért el sikereket. Az 1898:23. tc.
alapján a szövetkezetek állami támogatását a közigazgatástól független országos pénzintézeteken keresztül
szervezték meg. A gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről szóló 1898:23. tc. is a szövetkezetek állami támogatását
és alapítását igyekezett előmozdítani. A hitelszövetkezetekre vonatkozó szabályai ezért kivételes jogot (ius
singulare) alkottak.
Kétféle szövetkezet létezett ezután:
- azok a szövetkezetek, amelyek továbbra is a kereskedelmi törvény hatálya alá tartoztak és
- azok a gazdasági- és hitelszövetkezetek, amelyek az 1898:23. tc. által szabályozottak s, amelyekre nézve a
kereskedelmi törvény csak szubszidiárius jogforrásként szolgált.
A magyar szövetkezeti rendszer legjellemzőbb vonása az erős központosítás lett. Minden szövetkezeti formációnál
kialakították az állam beleszólási és ellenőrzési lehetőségeit. Cserébe viszont jelentős összegekkel támogatták őket.
A szövetkezetek szociális irányba mutattak. Az individualizmustól eltérő vonalat követtek, nem akarták
megváltoztatni az társadalmi rendszert, pusztán korlátozni a nagytőke termelésben betöltött szerepét.
Igazi sikereket a nyitott fogyasztási- és a hitelszövetkezetek értek el.
336
Ennek indoka a szövetkezetek két formájából eredt, amíg a
- nyitott szövetkezetek határozottan demokratikus módon, minél több tagot igyekeztek toborozni, addig a
- zárt szövetkezetek megnehezítették a tagfelvételt s ezáltal antidemokratikussá váltak.
A nyitott szövetkezetek azért vásároltak, hogy az olcsón szerzett árut egymás között felosszák, a zárt szövetkezetek
a maguk termelte áruk eladását szorgalmazták. Azonban, ha a verseny pszichológiáját vizsgáljuk, szembetűnő,
hogy mindig a vevő érdeke közös, nem az eladóké.
337
XXXIV. TÉTEL
A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ÉS A CSENDES TÁRSASÁG SZABÁLYOZÁSA
A K OR LÁ TO LT FE LE LŐSSÉG Ű TÁRS ASÁG

Az elnevezés pontatlan, mivel valójában csak a tagok felelőssége volt korlátozott, a társaság a hitelezők irányában
teljes vagyonával felelt. A korlátolt felelősségű társaság (kft.) előre meghatározott törzsbetétekből álló törzstőkével
alakult. A tag felelőssége a társasággal szemben törzsbetétének szolgáltatására és a társasági szerződésben
megállapított esetleges vagyoni hozzájárulására tejed ki.
A korlátolt felelősségű társasági forma megalkotásánál tehát megtartották a korlátolt felelősséget, de ezt
összekötötték a személyegyesülések bizalomra építő együttműködésével. (személyegyesítő és vagyonegyesítő
jelleg)
- Kialakulása
A korlátolt felelősségű társaság Németországban alakult ki, és azon ritka kereskedelmi jogi intézmények egyike
volt, amelyet a jogtudomány alkotott. Addig a részvénytársaság volt az egyetlen társasági forma, amely a
vállalkozásban résztvevők számára a korlátolt felelősséget biztosította ezért jelentéktelen részvénytársaságok
tömkelege alakult. A kis- és középvállalatok számára tehát egyszerűbb vállalkozási formát kellet találni. A
korlátolt felelősségű társasági forma megalkotásánál tehát megtartották a korlátolt felelősséget, de ezt
összekötötték a személyegyesülések bizalomra építő együttműködésével. Ezzel csökkentették a
részvénytársaságokra jellemző a közbizalom érdekében szükséges formalizmust és az ellenőrzéssel együtt járó
költségeket. A kft. rövidesen a legnépszerűbb kereskedelmi társasági formáció lett.
- A magyar korlátolt felelősségű társaság fejlődésének jellemzői
Magyarországon a német példát csak sokára követték, mert a kft. hiánya a liberális részvényjogi szabályok miatt
nem volt annyira szembetűnő. Nálunk nem hoztak részvényjogi reformtörvényeket. Az 1920-as évek gazdasági
válsága tette végül szükségessé, hogy az országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot. A részvénytársaságot akkor
már közérdekű nagyvállalatként képzelték el. Ezért is írta elő a 7000/1925.PM rendelet a nagy összegű alaptőke
minimumot az alapítandó részvénytársaságok számára. A helyi jellegű részvénytársaságoknál 100.000 pengő, a
többi részvénytársaságnál 150.000 pengő volt az alaptőke legalacsonyabb összege. Szükség volt egy kisebb
volumenű gazdasági változásokra gyorsan reagálni tudó társasági formára. Lehetővé tették azt is, hogy a kisebb
részvénytársaságok is átalakulhassanak kft-vé. Az 1930:5. tc. alapján a részvénytársaságnak a kisvállalkozásra,
a családi vállalkozásokra szelídített változata lett a kft. A tiszta tőkeegyesülés és a személyegyesülés közötti
helyezet foglalt el. Fennállása független volt ugyan a tagok személyében bekövetkező változásoktól, de a
tagsági jogokról nem lehetett értékpapírt kiállítani és nem engedték a tagok nyilvános felhívás útján való
toborzását. A törzsbetétet csak a többi tag beleegyezésével ruházhatták át. Szervezete taggyűlésből,
ügyvezetésből és esetleg felügyelő bizottságból állt, de rendkívül rugalmas volt a róluk szóló szabályozás. A
nyereségből és a veszteségből való részesedés (a személyes közreműködés mértékét is figyelembe véve) nem
függött a törzsbetétek arányától.
CSENDES TÁRSASÁG
Csendes társaság keletkezik, ha valaki (a csendes társ) anélkül, hogy kifelé tagul jelentkeznék, másnak vállalatában
vagyoni betéttel úgy vesz részt, hogy azt a vállalat tulajdonosának rendelkezésére adni köteles.
A csendes társaságban valaki (a csendes társ) úgy vett részt más vállalatában, hogy ennek üzleti eredményében,
legalábbis a nyereségben, részesedett, kifelé azonban nyilvános tagként nem jelentkezett, a vállalat kötelmei pedig
egyedül a vállalat tulajdonosát jogosították, vagy kötelezték (1930:5. tc. 115. §).
A csendes társaság nem olyan tiszta esete volt a társasági jogviszonyoknak, mint a többi kereskedelmi társaság,
mégis szükség volt rá, mert ha nem lett volna szabályozva, akkor jelentős összegű úgynevezett lusta tőkét tartott
volna távol a vállalkozásoktól.
Magyarországon Apáthy István kihagyta a kereskedelmi törvényből, mert „minősített kölcsönszerződésnek”
tartotta a csendes társaságot. Ez az álláspont azért nem helytálló, mert a kölcsönszerződésnél a felek gazdasági
érdeke nem olvad össze.
A csendes társaságnál a vállalkozó rendelkezésére bocsátott vagyonbetét osztozik a vállalkozó vállalatának
sorsában, a nyereségben és a veszteségben egyaránt. A csendestárs ezért jogosan követelheti, hogy a vállalkozó
betétjét az üzletbe befektesse, és az üzleti könyvekbe betekintethessen. A kereskedelmi törvény hallgatása miatt a
csendes társaságot csak a szokásjog szabályozta s ezért a jogos érdekek nem részesültek kellő védelemben. Ezért a
jogbiztonság érdekében feltétlenül szükségessé vált a szabályozása, melyet hosszú előkészületek után Kuncz Ödön
338
készített el (1930:5. tc.). A törvény célja elsősorban nem a felelősség kizárása, hanem a csendes társ személyének
titokban maradása. Jogok és kötelezettségek csak a csendestárs és a vállalkozó között keletkeztek. Nagy előnynek
számított, hogy a csendestárs a vállalkozó több üzletága közül egyre, vagy egyesekre korlátozhatta érdekeltségét. A
csendes társaság a betéti társasággal sok rokon vonással rendelkezett, hiszen azonos történelmi alapokból fejlődött
ki. Míg azonban a betéti társaságnál közös üzletet folytattak a csendes társaságnál kizárólag a vállalat foglakozott
ezzel. A betéti társaságnál a kültagot a cégjegyzékbe vezették be a csendes társaságnál nem. A kültag a társaság
kötelezettségeiért betétjével volt felelős a csendestárs csak a vállalt tulajdonosának tartozott a vagyoni betéttel.
- Jellemzői:
 A vállalat ügyletei egyedül a vállalat tulajdonosát jogosítják és kötelezik; azokból a csendes társra harmadik
személyekkel szemben sem jogok, sem kötelezettségek nem származnak.
 A társasági szerződés érvényességéhez sem írásbeli alakra, sem más alakszerűségre szükség nincs.
 A nyereségben és a veszteségben a csendes társ, más megállapodás hiányában, olyan arányban részesedik,
amelyben vagyoni betéte a vállalat tulajdonosának a vállalatba fektetett vagyonához áll.
 A veszteséget a csendes társ, ha a társasági szerződés annak viselése alól egészen fel nem menti, legfeljebb
betéte erejéig viseli. A nyereségben részesedésből a csendes társat kizárni nem lehet.
 Csendes társaság = minősített kölcsönszerződés?
 A csendes társaság a betéti társasággal sok rokon vonással rendelkezett, hiszen azonos történelmi alapokból
fejlődött ki.
 Míg azonban a betéti társaságnál közös üzletet folytattak, a csendes társaságnál kizárólag a vállalat,
foglalkozott ezzel.
 A betéti társaságnál a kültagot a cégjegyzékbe vezették, a csendes társaságnál nem.
 A kültag a társaság kötelezettségeiért betétjével volt felelős, a csendestárs csak a vállalat tulajdonosának a
vagyoni betéttel
339
XXXV. TÉTEL
A CSŐDJOG FEJLŐDÉSE M AGYARORSZÁGON
A C SŐ D J O GR Ó L Á LTA LÁ BA N :
A kereskedelmi jognak egy speciális területe, mely arra az esetre vonatkozik, ha egy adósnak több
hitelezője volt, de tartozásait nem tudta vagy nem akarta megfizetni.
- Funkciója:
 Az adós vagyonát a hitelezők kielégítésére fordítsa az egyenlő elbánás elve alapján. Hitelezői
érdekközösség alakul.
KÖ ZÉP KORI CSŐDJ OG:

A csődjog a 13. században az itáliai városállamokban alakult ki. A csődeljárást a fizetések beszüntetése
miatt (fizetésképtelenség) indulhatott, melynek következményeként az adós elvesztette rendelkezési jogát
vagyona felett.
Az eljárás az adós vagyona ellen irányult, de személyét is érintette, mert fizetésképtelen adóssal szemben
gyakran alkalmaztak tortúrákat (testi fenyítés), és a csődbe jutott személy teljes jog-és becsületvesztéssel
számolhatott.
Az itáliai csődjog azokon a területeken fejlődött tovább, ahol a kereskedői érdekek domináltak.
(Franciaország, Németalföld) A német csődjogi szabályozás: csődper, peres eljárás, így minden
intézkedés csak bírósági utasításra történhetett. Nem tett különbséget kereskedő és nem kereskedő között.
MA GY A R C SŐ D SZA BÁ LY O ZÁ S:
Mindig is sok volt az adós – uzsorák, kalandortőkék voltak előnyben. Olcsó hitel nem volt emiatt
lehetséges, muszáj volt megalkotni a csődtörvényt.
- 1840: 22. tc.
 Átvette a német csődeljárást, annak peres eljárási jellegével
 Eltörölte a rendi korból eredő kibúvókat
 Kis perértéknél egyszerűbb, gyorsabb eljárást engedélyezett
- 1844: 7. tc. – korrigálták az előző törvény hibáit.
- 1853-ban egy sokkal szigorúbb csődeljárást vezetett be Magyarországon az osztrák kormány.
Kísérletnek szánták – nem vált be.
- Az ITSZ (Ideiglenes Törvénykezési Szabályok): 1840: 22. tc. + 1844: 7. tc-eket állították vissza. 1867
után elavulttá vált, így új csődtörvény született.
- 1881: 17. tc. – csődtörvény:
 Apáthy István készítette.
 Ekkor fogadta el az országgyűlés.
 Megszűnt a csődper – bevezették a csődeljárást.
 A csődvagyon értékesítését a hitelezők intézték.
 Kiterjedt a kereskedőkre és nem kereskedőkre is.
 Kérelemre indult a csődeljárás (– nem hivatalból):
 Vagy az adós / valamelyik hitelező által.
 Kereskedőknek kötelező volt csődöt kérni, ha fizetéseiket beszüntették.
 Adósnak indoklás nem kellett.
A bíróság e kérelem alapján rendelkezik a csődnyitásról, melynek következtében az adós vagyonának
leltározását elrendelik, majd zár alá veszik, csődbiztost, tömeggondnokot neveznek ki, s minderről
hirdetményt bocsátanak ki.
A hirdetmény tartalmazta:
 Az eljáró bíróság megnevezését
 Az adós nevét lakhelyét, állását,
340
 Csődbiztos, tömeggondnok nevét, székhelyét

 A hitelezői követelések bejelentésére nyitva álló határidőt
A csődeljárást elrendelő határozat bírósági kifüggesztésének napjától a csődnyitás joghatálya beáll
 az adós vagyona feletti rendelkezési jog a csődtömeggondnokot illette meg
Az eljárás során kialakult hitelezői érdekközösség egy kényszerű közösség
 a hitelezői védelem nemcsak az adós, vagy a társadalom irányában szükséges, hanem a hitelezők
egymás közötti viszonyában is
 a törvényszék egy csődbiztost jelöl ki saját tagjai közül, aki ellenőrzi a tárgyalásokat
A hitelezők a csődbiztos közreműködésével saját maguk közül csődválasztmányt alakítanak, mely
segíti, s egyúttal ellenőrzi is a tömeggondnok tevékenységét
Az eljárás során az adós vagyonát értékesítették (árverés+ kintlévőségek behajtása), és a befolyt
összeget az eljárási költségek levonása után a hitelezők között követeléseik arányában szétosztották.
A CSŐDÖN KÍVÜ LI KÉNYSZEREGYEZSÉG:

Jelentősége: elkerülhetővé tette a csődöt a fizetésképtelen adósnak
- Lehetőséget adtak a hitelezők többségének arra, hogy az adóssal egyezséget kössenek
(kényszeregyezség, mert az egyezségben részt nem vevő adósokat is köti)
- Csak az adós kérhette – ügyvédi ellenjegyzés mellett – annál a törvényszéknél, mely a csődnyitásra
egyébként illetékes lenne.
- Az egyezségkötés feltétele, hogy az adós tartozása 50%-át 8 hónapon belül megfizesse.
- Az eljárás során az adós vagyoni jogát két lépcsőben korlátozták:
 Ingatlanvagyonát elidegeníteni, megterhelni, vagy arról élők között ingyenesen rendelkezni tilos
volt
 Ingyenes ügyletet nem köthet, és bizonyos jogügyletekhez a vagyonfelügyelő jóváhagyása
szükséges
- Amennyiben az adós a feltétlelket nem teljesítette vagy nem működött együtt, csődeljárást indíthatnak
ellene.
Csődön kívüli kényszerfelszámolás:
Ha a vállalat nem érdemelte meg a további fenntartását, de igazságtalan lett volna a vállalkozóval
szemben kizárni őt az üzleti életből – csak a vállalatot szüntették meg. Eredeti főszabály – végső
kisegítésként.
341
XXXVI. TÉTEL
ÉRTÉKP AP Í RJOG MAGYARORSZÁGON.
AZ ÉRTÉKP APÍ ROK F AJTÁI. A VÁLTÓ ÉS A CSEKK.
É R TÉ KPA P ÍR FO GA LM A :
Olyan okirat volt, melyet valamilyen jogosultságról állítottak ki, megtestesítette a benne tanúsított
jogosultságot, egyúttal valamilyen forgalmi értékkel is rendelkezett.
A benne foglalt jog nem volt elválasztható a papírtól, önmaga volt az alanyi jog.
Nem ismerte a római jog. Középkorban alakult ki.
Egyszerűbb volt a kereskedőknek a pénzüket bankban tartani, és papírt írni róla, mint magukkal hordani.
Kezdetben kézzel írták – később sorozatban nyomtatták őket, hamisítás veszélye fennállt. Egyedi
nyomtatással, mintázattal készültek.
Magyarországon átfogó törvény nem készült róla, de egyes csoportjait szabályozták:
- Váltó.
- Csekk.
- Jelzáloglevél.
É R TÉ KPA P ÍR O K FA J TÁ I:
Követelést megtestesítő értékpapírok –az egyik fél elismeri a másik fél követelését és erről értékpapírt
állítanak ki
Fajtái:
- váltó.
- csekk.
- kötvény
- adósságlevél.
- adósságkötelezvény.
Tagsági/Részesedési jogot megtestesítő értékpapírok
A tulajdonos valamely vállalkozás alaptőkéjéhez hozzájárult, s ez után osztalékra jogosult
- részvény.
- bányarészjegy.
Dologi jogi értékpapírok
Valamely dologi jogot (tulajdonjogot, zálogjogot) testesítenek meg. Ezáltal az adott dolog feletti tulajdont
vagy zálogjogot biztosították anélkül, hogy a dolog tényleges átadásra került volna Pl.:
- közraktári jegy.
- hajóraklevél.
- záloglevél.
VÁ LTÓ :
Olyan átruházható értékpapír, melyben a váltó kiállítója arra vállal kötelezettséget, hogy ő, vagy
meghatározott harmadik személy a váltón feltüntetett összeget, a váltón meghatározott időpontban a
jogosult részére megfizet.
Fajtái:
- saját váltó: a váltó kibocsátója saját fizetést ígér.
- idegen váltó: a váltó kibocsátója azt ígéri, hogy meghatározott harmadik személy fog fizetni.
- hitelviszonyt testesít meg (pénzkövetelésre jogosító értékpapír)
342
- váltókellékek:
 váltóelnevezés
 fizetendő összeg
 rendlevényes
 kibocsátó neve, vagy aláírása
 fizetési hely, idő
 kiállítás helye és ideje
A magyar jogban – különös, önálló jogág. Fokozatosan alakult ki: kezdetben bankárok használták. Kettős
funkciója miatt – hitel- és fizetési eszközként – ekkor csak az utóbbi dominált.
Egységesítése érdekében- Genfben 1930-ban aláírtak nemzetközi szerződést – Magyarország is.
Magyarországon az ősiség lehetetlenné tette: Széchenyi – Hitel című műve hívta fel rá a figyelmet.
1840:15. tc. – az országgyűlés elfogadta a váltótörvényt:
- váltóképessé tette a magyar nemességet.
- az ősi földet is a váltótörvényszékek alá vonta.
1844:6. tc. – a következő országgyűlésen módosították – kijavították, pótolták.
1850-ben császári nyílt paranccsal a német általános váltótörvényt vezették be. Az OBÉ állította vissza a
magyart.
Elavulttá vált a váltótörvény:
1876:27. tc. – új váltótörvény elfogadása:
(Apáthy István készítette), mindennapossá vált a váltóval való fizetés, a nagyvállalatok is használták
rendszeresen.
Váltójog célja:
A váltókon feltüntetett összeget a váltó birtokosa a lejáratkor megkapja attól, aki adta a váltót.
Váltószigor – elősegíti a fizetés akadálytalan és pontos végrehajtását. 2 részre osztható:
- Anyagi váltószigor – a váltóígéret abszolút érvényessége,
- nincsenek kifogások,
- papír alapján van követelés.
- Alaki váltószigor – a végrehajtási eljárás gyorsasága, határidők rövidsége.
- Hiteleszköz – kölcsönnél előnyösebb. Inkább kereskedelemben, mint iparban.
CSEKK:
Rövid, írásbeli utalvány, melynek kiállítója egy bankot (utalványozott) arra hívott fel, hogy a köztük
fennálló szerződés alapján annak, aki magát az írásbeli utalvány által igazolja, egy bizonyos összeget
fizessen ki.
- Magyarországon kis méretű csekkforgalom volt:
 Kereskedelmi utalványra vonatkozó szabályokat alkalmazták rá.
 1908: 58. tc. – csekktörvény: nem határozta meg a csekk fogalmát, hanem felsorolta lényeges
kellékeit.
- Csekkjogi szerződés 3 személy között bonyolódott le (3 pólusú jogviszony ):
 Számlát vezető bank / utalványozott.
 Csekkszámla-tulajdonos / kibocsátó.
 Csekkbirtokos / rendelvényes.
- Gazdasági előnyei:
 Nem kellett az üzletembereknek nagyobb összeget maguknál hordaniuk.
 Kamatozott a pénzük.
 Fizetésnél nem kellett a pénzt leolvasni.
343
 Termelés szempontjából – holt tőkének minősült.

 A legkülönbözőbb követeléseket átalakította egyszerű pénzköveteléssé.
344
XXXVII. TÉTEL
A HÁZASSÁGI TÖRVÉNY JEL LEMZŐI ,
SZERKEZETE, A P OLGÁRI HÁZASSÁGRA VONATKOZÓ FŐBB SZABÁLYOK
Magyarországon II. József vetette fel először a polgári házasság bevezetésének gondolatát. Rendelkezései
szerint a házasság polgári szerződés volt, amelyet elsődlegesen állami és nem egyházi törvények
szabályoznak. A házasságkötési szertartásnál az egyházi személyek, mint állami tisztviselők működhettek
közre.
II. Lipót valamennyi korábban kiadott intézkedést felfüggesztett.
Az 1790-1791. évi ogy.-en hozott törvények átmenetileg rendezték a házassági joggal kapcsolatban
felmerülő vitás kérdéseket. A 1790: 26. és 27. tc.-ek szerint a vegyes házasságok megkötése a katolikus
fél lelkésze előtt és a kánonjog alapján történt. A törvények végrehajtását a katolikus és a protestáns
egyház állandó összeütközése kísérte. Az országgyűlés ennek kiküszöbölésére szorgalmazta 1843-ban a
polgári házasság törvénybe iktatását.
A kiegyezést megelőző években a házassági jogot az osztrák polgári törvénykönyv alapján szabályozták.
1867-et követően a házassági jog reformjára irányuló előterjesztések kerültek az országgyűlés elé. A
képviselők az új házassági törvényt két módon tartották elképzelhetőnek:
- Egyik megoldás:
A felekezetek házassági pereikben továbbra is saját egyházi bíróságaik jártak volna el.
- A másik megoldás:
A házassági ügyekben való eljárást kivonva az egyházi bíróságok jogköréből az állami bíróságok elé
utalják. A házassági jogi törvénytervezetet az ogy. 1889-1893-ig tárgyalta.
A képviselőházban felszólalók a házassági jogi szabályozást négy alapelvre vezették vissza.
- Egységes házassági jog
- Egységes állami igazságszolgáltatás házassági ügyekben
- Kötelező polgári házasság
- Házasság felbonthatóságának lehetősége
A főrendiház a házasság felbontásának megengedését elképzelhetetlennek tartotta. 1894. december 9-én
szentesítették a házassági jogot rendező 1894: 31. tc.-et.
1 8 9 4 : 3 1 . TC . : A HÁ ZA SSÁ GI J O GR Ó L
Bevezette Magyarországon a polgári házasságot, amely 3 alapelven nyugszik:
- egységes állami jog érvényesül felekezetre tekintet nélkül
- kötelező polgári házasság
- állami bíráskodás a házassági perekben
A magyar házassági jog alapja a kötelező polgári házasság lett, amely kizárólag arra illetékes polgári
hatóságok előtt kötött házasságot ismerte el érvényesnek.
A HÁ ZA SSÁ G FO GA LM A :
Két, különböző nemű cselekvőképes személynek állami törvény alapján létesült feltétlen és állandó
életközösségre irányuló szerződése.
RENDSZERE:
- Eljegyzés:
Semmilyen joghatást nem fűzött hozzá, legfeljebb az alaptalanul visszalépő féllel szemben a felmerült
költségek erejéig biztosított kártérítést a károsultnak
A jegyajándékot az a jegyes társ is köteles volt visszaadni, aki a másik jegyesnek alapos okot
szolgáltatott az eljegyzéstől való visszalépésre
345
- Házassági akadályok:
Különbséget kellett tenni az érvénytelen (semmis vagy megtámadható) házasságot eredményező
úgynevezett bontó akadályok és a tiltó akadályok között.
A házasság megkötése előtt = házassági akadályok (bontó; tiltó)
 bontó akadályok
 cselekvőképtelen személyek
 fejletlen korúak
 testvérek
 egyenes ági vérrokonok
 sógorok
 kiskorú személy törvényes képviselője beleegyezése nélkül
 testvér testvérének vérszerinti leszármazottjával
 akinek másik, korábbi házassága fennáll, vagy érvénytelenné nyilvánítva nincs
 aki saját házastársának vagy a másik házasulandó fél házastársának életére tör
A házasság megkötése után = érvénytelenségi okok (semmisségi; megtámadható)
 tiltó akadályok
 testi és szellemi fogyatkozás
 Elmebetegség miatt gondnokság alatt, vagy hiányzik a gondnok beleegyezése
 beleegyezés hiánya
 20 év alatti kiskorúnak a szülője beleegyezése nélkül még akkor is, ha törvényes képviselője
beleegyezett a házasságba
 vérrokonság
 Unokatestvérek
 utánzott rokonság
 Fennálló örökbefogadás valamint gyámi viszony
 bírói ítélet
 Házasságtörőknek egymással a bírói ítélet alapján
 tényleg fennálló házasság
 Korábbi semmis házasság megszűnéséig; tudja, hogy holttá nyilvánított házastársa túlélte
 bűntett
 Az egyik házastársnak azzal, aki a másik házastárson elkövetett gyilkosság, szándékos
emberölés, vagy ezek kísérlete miatt van elítélve
 tilalomidő
 Nő régi házasságának megszűnésétől, vagy érvénytelenné nyilvánításától számított 10 hónap
eltelte előtt, kivéve, ha közben szült.
 egyházi rend és fogadalom miatt, ha nem kapott felmentést
 védkötelezettség és tényleges katonai szolgálat miatt, ha nem kapott felmentést
 szabályszerű kihirdetés elmulasztása miatt
- Házasság kihirdetése, megkötése
A kihirdetés célja az esetleges házassági akadályok bejelentése; érvénytelen vagy tilos házasságkötés
megakadályozása.
A házasságot a Polgári tisztviselő előtt; 2 legalább 16. életévüket betöltött tanú jelenlétében; a
tisztviselő hivatalos helyiségében; nyilvánosan; a felek együttes jelenlétével és kölcsönös akarat
kijelentésével kellett megkötni.
A házasságkötésről a tisztviselő tanúsítványt állított ki.
- Házasság érvénytelensége
Esetei:
 semmisség
Fennállásuk esetén bármelyik fél pert indíthatott a házasság érvénytelenítése iránt. A házasságnak
visszamenő hatállyal semmilyen joghatása nem állt be. Perindításra jogosultak a házasfelek; a
királyi ügyész; és az, aki bizonyítja a jog érdekét.
Semmisségi okok:
346
 egyenes ági rokonság, testvérek

 sógorság
 házasság lényeges alakiságainak figyelmen kívül hagyása
 cselekvőképtelen kötött házasságot
 fennálló érvényes házasság
 egyik, a másikkal egyetértve, saját házastársának vagy a másik házastársnak élete ellen tört
 megtámadhatóság
A jogosultak köre szűkebb. Érvényesíteni a házasság alatt keresettel, megszűnése utána bíróságnál
tett bejelentéssel lehetett. Határideje 1 év.
Megtámadási okok:
 fejletlen korú (18 év alatti férfi, 16 év alatti nő) kötött házasságot
 nem volt törvényes képviselői, szülői, gyámhatósági, beleegyezés a 20 év alatti kiskorúnak
 kényszer: valamelyik házasfél a házasságot fenyegetéssel előidézett alapos félelem
következtében kötötte
 tévedés: Valamelyik házasfél ne akart házasságot kötni, nem tudta, hogy kijelentésével azt köt.
Nem azzal kötött házasságot, akivel akart. Az egyik fél már a házasság megkötésekor képtelen
volt a házastársi kötelezettségek tejesítésére, s a másik ezt nem tudta, nem sejthette, amikor
hozzá ment. A másik felet halálra vagy minimum 5 év börtönre ítélték, s ha ezt a fél tudta volna,
nem kötött volna vele házasságot. Ha a nő házasságkötéskor mástól teherbe volt ejtve, és a másik
ezt nem tudta. Ha a holttá nyilvánított házastárs az új házasság megkötése után jelent meg és a
házasfelek a házasság megkötésekor nem tudták, hogy ő életben van.
 megtévesztés: fontos, hogy a házastárs lényeges személyi tulajdonságaira
- Házasság megszűnése
 valamelyik házastárs halálával
 bírói felbontás folytán
A felek akaratán alapszik, a szerződéses felfogás következménye.
2 alapvető elve =>
 Vétkességi elv:
A házasság csak akkor bontható fel, ha az egyik fél valamilyen szándékos jogellenes
cselekményt hajtott végre, vagy ellene súlyos büntető ítéletet hoztak.
 Feldultsági elv:
A bontáshoz elegendő az életközösség további fenntartásának elviselhetetlen voltát igazolni.
Bontó okok:
◦ Feltétlen:
~ a bíróság mérlegelés nélkül felbontja a házasságot
~ házasságtörés, természet elleni fajtalanság, kettős házasság
~ szándékos és jogos ok nélkül elhagyás
~ súlyos bántalmazás vagy a házastárs életére törés
~ elítélés a házasságkötést követően, legalább 5 évi fegyházra vagy börtönre, vagy halálra
◦ Feltételes:
~ a bíróság mérlegel, hogy fenntartható-e az életközösség
~ házastársi kötelesség szándékos és súlyos megsértése
~ ha valamelyik házastárs a családhoz tartozó gyermeket bűncselekmény elkövetésére bírta
rá vagy igyekezett arra rábírni
~ erkölcstelen életvitel
~ ha valamelyik házasfelet a házasság megkötése után 5 évnél rövidebb tartalmú
szabadságvesztésre ítéltek
Ágytól és asztaltól való elválás:
 az életközösség időleges, bírói felfüggesztése
 ha a törvény alapján bontásnak van helye
 mentesíti a feleket az együttélési kötelezettségek alól
 2 éven belül kérhetik az életközösség helyreállítását
347
 2 év után kérhetik a bontást

 vagyonjogi hatása a bontással egyezik
348
XXXVIII. TÉTEL
GYÁMSÁG ÉS GONDNOKSÁG A POLGÁRI KORBAN
GYÁMSÁG:
A gyámság a kiskorú gondviseléséről, vagyonának kezeléséről történő gondoskodás jogintézménye azok
számára, akik nem állnak atyai hatalom alatt. A gyámság viselését a törvényben meghatározott esetek
kivételével elutasítani nem lehetett. E rendelkezés megszegőjét 200 Ft pénzbírsággal büntette a bíróság.
- Kivételes esetek, mely megengedték a gyámi feladat visszautasítását:
 Ha a gyámnak sok kiskorú gyermeke volt és birtoka távol esett a gyámolt vagyonától
 ha a gyám birtokai más vármegyékben feküdtek, mint a gyámolt birtokai
 ha a gyám katona volt
 ha a király vagy az ország ügyében távol volt
 ha ellensége volt a gyámolt apjának
 ha öreg volt
 miniszterek
 országgyűlési képviselők
 közhivatalnokok, köztisztviselők
 világi papok
- Három fajtája van:
 végrendeleti
Apa joga végrendeletben; mindenkit megelőz
 törvényes
Osztályos atyafiak közül
 rendelt
 Nemesek: király rendeli ki;
 Polgárok: városi tanács rendeli ki;
 Jobbágyok: földesúr rendeli ki
- A gyámnak alkalmas személynek kellett lennie.
 Testi hiba miatt alkalmatlan:
 gyermekkorú
 elmebeteg
 fogságban levők
 akik nem tudnak magukról gondoskodni
 Törvény tiltotta el a gyámságtól:
 cselekvőképtelenek
 más hatalma alatt állok
 pazarlók
 nők, kivéve az anya
 akik ellen pereskedik
 hűtlenségben, hatalmaskodásban marasztaltak
 infámisok
- Gyám feladatai:
 A gyám, mint a gyámsága alatt álló kiskorú törvényes képviselője, egyes kivételektől eltekintve,
teljes jogkörrel képviselte a kiskorút annak peres és nem peres ügyeiben.
 Gondoskodnia kellett a kiskorú neveléséről, taníttatásáról, testi épségének megőrzéséről,
vagyonának lelkiismeretes és ésszerű kezeléséről.
 Évente köteles volt jelentést benyújtania a gyámhatóságnak gyámoltja nevelési, tanítási és egyéb
viszonyairól.
- Gyámság megszűnése:
 gyám vagy a gyámolt halálával
 kiskorú teljes korúvá válásával
349
 gyám felmentésével
 gyám lemondásával
 gyám elmozdításával
A gyámot elmozdítani akkor lehetett, ha a gyámi tisztjét nem megfelelően látta el, különösen, ha:
 elhanyagolta a kiskorú tartását és nevelését
 magatartása veszélyeztette a kiskorú erkölcsi és testi fejlődését
 hanyagul vagy hűtlenül kezelte a kiskorú vagyonát
 kárt okozott a kiskorú képviseletének elmulasztásával
GONDNOKSÁG:
A gondnokság az ügyek vitelére képtelen, illetve alkalmatlan nagykorúak képviseletének biztosítását
szolgáló jogintézmény.
A gondnokság viselését elutasítani csak a törvényben meghatározott esetekben lehetett.
E rendelkezés megsértőjét 200 Ft pénzbírsággal sújtották.
- Gondnoka volt:
 a törvényes kornak teljes korúságáig
 annak, aki ügyei intézésére nem képes (elmebeteg, hadifogoly, egyéb akadályozott)
 ha az anya lett gyermekei gyámja, de nem vállalta azok vagyonának kezelését
 kivételesen önjogú személy kért gondnokot vagyonának kezelésére
- Gondnok feladatai:
 A gondnok a gondnoksága alatt álló személyt teljes jogkörrel képviselte a bíróság előtt annak peres
és nem peres ügyeiben.
 Ha a gondnokolt távol lévő vagy szabadságvesztésre szóló ítéletét töltő személy volt, akkor a
gondnok képviseleti joga csak a vagyon kezelésével összefüggő eljárásra terjedt ki.
 A vagyont kezelő gondnok köteles volt minden évben a gondnokolt egészségügyi állapotáról
jelentést készíteni a gyámhatóságnak.
- Gondnokság megszűnése:
 gondnok vagy a gondnokolt halálával
 a gondnokság alóli felmentéssel
 ha a gondnok nem megfelelően látta el a kötelezettségeit
 a gondnokságból való elmozdítással
 A gondnokságot elrendelő bíróság is megszüntethette a gondnokságot.
1877:20. TC . , A GY Á M SÁ GR Ó L ÉS A GO N D N O KSÁ GR Ó L:
- Négy féle gyám van:
 nevezett
Atya nevezi végrendeletben
 természetes és törvényes gyám
Az anya, ha nincs nevezett gyám
 Törvényi gyám
Férfi rokonok unokatestvérig; atyai ág megelőzi az anyai ágat
 rendelt gyám
Már nincs rendi különbség, a gyámhatóság rendeli ki
- Gyámságból kizártak:
 a nők (kivéve anya, örökbefogadó anya, házastárs)
 az atyai hatalom, gyámság, vagy gondnokság alatt állók
 akiket atyai hatalmuktól a bíróság megfosztott, illetve gyámi tisztségükből a gyámhatóság
megfosztott
 szerzetesek
 csőd alatt állók
350
 botrányos életvitelt folytató személyek

 azok, akik valamely bűncselekmény elkövetése miatt hivatalvesztésre ítéltek
- Mentesül az, aki:
 60. életévét betöltötte
 már más személy gyámja
 öt gyerekről gondoskodik
 a gyámolt vagyonától, birtokától olyan távol lakik, hogy a gyámi feladatok számára nagy anyagi
teherrel és nehézséggel járna
 miniszter
 képviselő
 pap
 katona
- A törvény nagykorú gondnokság alá helyezését rendelte el, ha az:
 elmebeteg vagy magát jelekkel megérteni nem tudó siketnéma
 magát jelekkel megérteni tudó siketnéma vagy gyengeelméjű, és vagyonának kezelésére
alkalmatlan
 tékozló életvitelt folytat
 egy évnél hosszabb ideig ismeretlen helyen tartózkodik, vagy hazautazásában és vagyona
kezelésében valamely ok gátolja
 egy évnél hosszabb szabadságvesztésre ítélték
A törvény egyes rendelkezéseit módosította az 1885:6. tc. 1945-ig a gyámsággal és a gondnoksággal csak
miniszteri rendeletek foglalkoztak.
351
XXXIX. TÉTEL
AZ ANYAGI MAGÁNJOG VÁLTOZÁSAI A HORTHY-KORSZAKBAN
1928-as magánjogi törvény javaslat (Mtj.)

- A svájci törvénykönyv több elemét átvette.
- Nem reform kódexnek készült, célja a fennálló agyar magánjog értékes elemeinek rendszerbe
foglalása.
- Soha nem lépett törvényerőre
- Jelentősége:
Mindezek ellenére a bírói gyakorlat, használta a tervezetet, hivatkozott rá (bírói gyakorlat jogfejlesztő
szerepe).
ZÁ LO GJ O G:
- Olyan idegen dologbeli jog, amelynél fogva a zálogadós tűrni tartozik, hogy a hitelező a zálogtárgyból
magának kielégítést szerezhessen.
- Követelés biztosítására szolgál (járulékos jellegű)
- Ingót és ingatlant egyaránt terhelhet
- a dolgokat terhelő zálogjog kétféle:
 Kézizálog keletkezéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a zálogot a hitelező vagy képviselője
birtokba vegye. A kézizálogot alapító szerződés reálszerződés, vagyis csak akkor érvényes, ha a
zálogtárgyat átadták.
 Jelzálog minden olyan zálog, amely nem a zálogtárgy birtokba adásával, hanem más módon
keletkezik. Ingatlanon csak telekkönyvileg szerzett jelzálog lehetséges. Az ingók lehetnek mind
kézizálog és jelzálog tárgyai.
M TJ . SZ ER K EZ E TE :
- Személyek joga:
Nagy terjedelmű, mert magában foglalja azokat a szerződésképességre vonatkozó rendelkezéseket,
melyek a korábbi elképzelések szerint a kötelmi jog részben kaptak volna helyet és az egyesületi és
alapítványi jogok is.
- Dologi jog:
 1.Tulajdonról szóló (dolgok, birtokok)
 korlátolt dologi jogok (szolgalmak építményi jog)
 Telekkönyvi szabályok
- Kötelmi jog
- Öröklési jog
T EN D EN C IÁ K A M A GÁ N J O G F EJ LŐ D ÉS ÉB E N :
Modern magánjog alapelvei
- Jogegyenlőség
Egyetlen jogalanynak sincs jogi hatalma a másik felett.
Numerus clausus: 1920. XXV
Nemzethűség és erkölcsi megbízhatóság.
- Magántulajdon szentsége
Abszolút szerkezetű jogviszony
1896: Holt kéz intézményének eltörlése.
Ingatlantulajdon gazdasági, szociális politika jelentősége.
352
- Szerződési szabadság
XIX. századi jogfejlődés a szerződési szabadság lehető legteljesebb biztosítására irányult. 1.vh hatása
a szerződési szabadságra:
A háború után kibontakozó gazdasági válság és a „laissez faire” helyett megjelenő állami
szerepvállalás állandósította ezen kötöttségeket.
 Szerződési szabadság korlátozása + erősödő állami szerepvállalás a gazdasági életben
- Szerzett jogok védelme
T U LA J D O N J O G Á TA LA KU LÁ SA :
- A tulajdonos szabadságát biztosító szabályozás már nem bizonyult hatékonynak.
- A tulajdon már nemcsak a természettől eredő jog, hanem társadalmi kötelezettség is.
- A magántulajdon szentsége továbbra is a magánjog alapja, de egyre több „közérdekű korlátozással”
együtt
pl.: a mezőgazdasági földterület tulajdonosa már nem gazdálkodhat kedve szerint, hanem tekintettel
kell lennie az okszerű gazdálkodás követelményeire is.
- 1920.XXXV. tc:
Földreform, melynek keretében az állam teljes kárpótlás mellett megválthatta a földtulajdonostól a
földet.
- Szellemi tulajdon
Szerződési szabadság korlátozása:

Állami beavatkozás hatása a szerződési jogban.
- Egyes szerződési kategóriák állami ellenőrzése
- Központi gazdaságpolitika irányítás
- Szerződési kényszer
- Kényszerítő tartalmú szerződések
- Egyes szerződési kikötések tilalma, semmissége
- Szerződési jogviszonyok utólagos módosítása a gazdasági egyensúly helyreállítása végett.
353
XL. TÉTEL
A POLGÁRI JOG ÁTALAKULÁSA, A SZOCIALISTA POLGÁRI JOG JELLEMZŐI
A M A GY A R PO LGÁ R I Á TA LA KU LÁ S A J O G R EN D SZER B EN 3 LÉPÉ SB EN ZA J LO TT LE:

- Az április törvények jelentették a kezdetét: A jogalkotó jogintézményeket honosított meg, alapelveket
fogadott el. (1825 – 1848)
- Neoabszolutizmus: Végrehajtotta a jog részleges modernizációját: elősegítette a jog által körvonalazott
kapitalista vállalatok tartalmi fejlődését. (1849 és 1860 között)
- A kiegyezéssel hatalomra jutott polgári liberális kormányzat kiteljesítette a folyamatot, s
megteremtette a magyar polgári jogrendszert (1867 – 1914).
A SZOVJET JOG JELLEMZŐI:

- A szovjet típusú jogrendszer kiépítésében (1945 – 1953) nagy jelentősége volt a lenini ideológia jogról
alkotott vélekedésének.
- A jog alapvető feladatot kapott a társadalom totális irányításában. A jogszabály célja a politikai
szférában megfogalmazott utasítások sajátos technikai jellegű közvetítése.
- Jogként definiálták az államilag tételezett és kikényszerített politikai akaratot. A jognak ez az
alárendelt felfogása kiszolgáltatott helyzetbe hozta az egész jogrendszert. Konkrét politikai, taktikai,
stratégiai megfontolások döntötték el a jog tartalmát.
- A párt vezetői egyben az államigazgatás legfőbb tényleges irányítói is voltak.
- A jog kettészakadt, volt egy megismerhető, közzétett, magas rangú szabályokon elvi megalapozást
nyert és abban a szocialista jogeszmény következményeit teljesen kifejező része, a közzétett
jogszabály anyag. A másik az ünnepélyes deklaratív forma mögött a politika pillanatnyi érdekei és
tetszése szerint módosulni és alkalmazkodni képes hányada a jognak, az alsó szintű vagy mögöttes
jogalkotás és a rugalmas praxis. A kettő közötti szakadék alkalmanként olyan széles volt, hogy a
valóságos jog megismerése az írott és kihirdetett jogszabályokból egyszerűen lehetetlen volt.
A PO LGÁRI JOG JELLEM ZŐI:

- A törvényhozás létrehozta a legfontosabb polgári garanciákat biztosító jogszabályokat. A magánjog
terén a magántulajdon szentségének elismerését, a jogegyenlőséget, a szerződési szabadságot biztosító
szabályozás érvényesült.
- A polgári jogrendszer alaptétele a jogbiztonság. A polgári átalakulások követelte garanciák, az emberi
jogok tiszteletben tartása és a törvényesség csak biztonságos jogi keretek között érvényesülhetett.
- Áttekinthetőség, jogi nyilvánosság. Jogforrási rendszer és a jogszabályok közzététele.
- Kialakult a jogszabályok hierarchiája, hierarchiát szabályozó egységes elvek jelentek meg (különböző
érvényességi feltételekkel).
- Jogágazatiság (kodifikációs tevékenység).
- A közjog és magánjog elhatárolását követően tovább tagolódott a jog, s lassan kialakult ma ismert
struktúrája.
- A kodifikáció sora hozta létre a koherens, jogterületeket átfogóan szabályozó törvényeket, pl.:
 1875: 37. tc.: kereskedelmi törvény;
 1876: 27. tc.: váltótörvény;
 1894: 31. tc.: házassági törvény
 1911: 1. tc.: Polgári perrendtartás.
- A 20. századba lépve magyar jogrendszer is módosulásra szorult. A kereskedelmi jogban pl.:
természetessé váltak a különféle monopóliumformák.
- A gazdasági válság megteremtette a válságjogot.
354
- Megfogalmazódott a közszolgálat és magánalkalmazotti jogviszony közötti különbség, felbukkant a

kollektív szerződés fogalma.
355
XLI. TÉTEL
A BÜNTTŐJOG ÖNÁLLÓ JOGÁGGÁ VÁLÁSA ÉS
AZ ELSŐ BÜNTETŐJOGI TÖRVÉNYTERVEZETEK
A mohácsi vészt követő évszázadokban Magyarország államiságát sajátos kételyek övezték. Az Erdélyi
Fejedelemség, a 16. századi keletkeztette keleti magyar állam alárendelt szerepet játszott. Az erdélyi
országgyűlés jogának alapjait a korábbi magyar törvényhozásban és a magyar szokásjogban látta. Így az
erdélyi büntetőjog a magyar büntetőjog fejlődésének szerves részét képezte. Megkezdődött a büntetőjogi
műnyelv kialakulása is.
A Királyi Magyarország jelentősége lecsökkent a Habsburgok ideje alatt a sajátos Európa-centrikus
politizálás miatt. A büntetőjog, mint a birtokosok fegyvere a szegény mozgalmak ellen jelent meg. A
magyar-nemesi mozgalmak eszközévé is vált. Az osztrák–német jog hatása mellett, fokozódott a brutális
végrehajtási gyakorlat jelentősége.
A Habsburgok kormányzatának nem elhanyagolhatóak a pozitív hatásai sem. A jogrendezési igény
keretein belül átláthatóvá vált a jogi szabályozás; megnőtt a kodifikáció iránti igény. Ugyancsak a kor
sajátossága a büntetőjogi eszmék és intézmények terjedése. Maga a Hármaskönyv már átfogó képet adott
a büntetőjogi szabályozásról. A fokozódó törvényalkotás, a Quadripartium, az osztrák büntetőjog
többszörös becsempészési kísérlete végül is a büntetőjog lassú függetlenedési folyamatát idézte elő.
Megjelentek átfogó szempontok a jogalkotásban. Pl.: az állam fokozott vélelmének elve, nemes ellen nem
alkalmazható testi büntetés elve. A hűtlenség bűncselekményi körébe, melybe eredetileg a király és a
szorosabb értelemben vett államellenes magatartások tartoztak, immáron a 33 legsúlyosabb bűntett
vonták össze. A csoportosítási elv a büntetés volt: a hűtlenségi ítélet jószágvesztéssel járt.
Az egyházi törvénykezés esetében a mátyási koncepció kiteljesedett; a szentszékek hatáskörét a világiak
esküdtszegésére, a házassági ügyekre, s a végrendeleti alakiságokkal kapcsolatos problémákra szorították
vissza.
AZ E LSŐ BÜ N TE TŐ J O GI TER V EZ E TE K KO R A :
A szatmári béke (1711) új korszakot nyitott a történelemben. A megtorlások elmaradása, a generális
amnesztia békét hozott az országra. A volt Rákóczi párti nemesek Béccsel szembeni ellenszenve
csökkent, akik Bécset támogatták birtokokkal jutalmazták. Honfiúsítási és birtokadományozási
intézkedések sora egészítette ki a magyar mágnások körét gróffá és báróvá tett osztrák, német származású
és anyanyelvű udvari szállítókkal, bankárokkal, katonatisztekkel. Elapadtak azok az erők, melyek az
országban egy újabb, azonos méretű ellenállást tudtak volna indítani.
III. Károly a hűtlenség több száz esetét erősen megritkítva, azt a kilenc legfontosabban tartott
cselekményre tartotta fönn (1723:9.tc.), s a többit a hatalmaskodás körébe utalta (1723: 10-12.tc.) Ezzel
együtt persze a hatalmaskodás eseteit megváltoztatta: ide sorolták át ugyanis a hűtlenségi körből kivett
tényállások java részét, melyet halált érdemlőnek minősítettek. A hűtlenség és a hatalmaskodás
határainak felbomlása, a bűntettek átsorolása gyengítette a középkori cselekménycsoportosítás erejét, s
megelőlegezte a büntetőjog teljes közjogiasodásának folyamatát.
E tendencia lehetővé tette a büntetőjog jogágazatiságának kibontakozását. Kezdetét vette a büntetőjog
tudományos művelése, büntetőjogi szakmunkák és rendszeres tárgyalások sora jelent meg. Huszty István,
Bodó Mátyás, Gockhtez Gábor munkáikban már keresték a büntetőjog szerkezetét, elveket próbáltak
megállapítani, általánosan érvényesülő szabályokat körvonalazni. Munkáikban összevetették a
tradicionális magyar büntetőjogi intézményeit az európai jogfejlődés termékeivel. Szerkezetük inkább
igazodott a magyar gyakorlathoz, mint a szakmai tudományos követelményekhez.
A magyar büntetőjog-tudomány legelső, valóban tudományos értékű büntető kézikönyve Vuchetich
Mátyás tollából született meg, már a 19. század terméke lett. (Institutiones juris criminalis Hungariae
1819)
356
Magyar nyelven rendszeres munka Szlemenits Páltól jelent meg „Fenyítő törvényszéki magyar törvény”
címmel (1836) korábbi latin nyelvű könyve fordításaként.
Részben a tudományos munkálkodás eredményeképpen, részben a gyakorlat kívánalmainak
következményeként precízebbek lettek a fogalmak, alaposabbak a definíciók, pontosabbak a jogszabályi
leírások.
A BÜ N TE TŐ PO LI TI KA V Á LTO ZÁ SA I:
Új törekvések jelentkezek: a jogalkotás és joggyakorlat egységesítési szándékai, a progresszió elveinek
beépítése határozott célként fogalmazódott meg. A büntetőjog egyfajta humanizálódásának lehetünk
szemtanúi.( halálbüntetés eltörlése, kínzás megszüntetése, ún. „egzotikus” büntetések felszámolása).
A korszak jellemzője a kodifikációs tevékenység megkezdődése is. I. Lipót már az 1687. évi
országgyűlésen szorgalmazta a büntetőjogi reformmunkálatok megkezdését, s ez a törekvés a bécsi udvar
részéről direkt vagy indirekt formában a kiegyezésig fennmaradt. Sok egyéb tényező mellett azonban az
udvar és a rendek szembenállása tartósan akadályozta az együttműködést. A türelmetlen kormányzat így
az Alsó-Ausztria számára kibocsátott 1656. évi büntetőtörvénykönyvet latinra fordíttatta, s a Praxis
Criminalist az országgyűlés tagjai között szétosztotta.
Az osztrák büntetőtörvény hatását fokozta az, hogy Szentiványi Márton fölvetette a Corpus Juris legújabb
kiadásába; a magyar törvények függelékeként tehát e kódex a mindennapokban alkalmazott joganyag
része lett.
A büntetőjog szabályozatlansága miatt bíráink gyakran nyúlnak távolabbi forráshoz is: a Constitutio
Criminalis Carolina is ezt bizonyítja.
A magyar országgyűlések több ízben is tárgyaltak büntető törvényjavaslatokat, így 1712-ben a Bencsik
Mihály nagyszombati jogtanár és országgyűlési követ tervezetét, 1795-ben az 1790:67. tc. által kiküldött
Deputio Juridica elaborátumát, az 1827. évi diéta megbízásából készült újabb javaslatokat, majd a
nevezetes 1843. évi büntetőtervezetet, mely egyaránt felölelte a büntető anyagi jog, a büntető perjog és a
börtönügy kérdéskörét.
A reformmozgalmak dacára az első magyar büntetőtörvénykönyv csupán 1878-ban szentesíttetett.( 1875.
5.tc, az ún. Csemegi-kódex)
357
XLII. TÉTEL
AZ ELKÖVETŐ A KÖZÉP KORI MAGYAR BÜNTETŐJOGBAN
(A TETTES; A CINKOSTÁRS; A FELBIZTATÓ; A HÍRES ÉS TANÁCSOS SZEMÉLY;
LATROKNAK GAZDÁLKODÓ, A LATORREJTEGETŐ)
A középkori büntetőjog partikuláris, rendi állásra épülő, nyíltan (jog)egyenlőtlen, önkényt és erőszakot
befogadó, rendszertelen és tagolatlan, a perjoggal összefüggő, szokásjogokban és a hétköznapi
törvénykezésben élő és alakulóm joganyag.
A magán-igazságszolgáltatás korában két személy: sértő és sértett, illetőleg ezek nemzetségei állottak
egymással szemben konfliktus során.
- Sértett:
Ha be tudta bizonyítani a sértő magatartás elkövetését, jogot nyert az elkövető büntetésére, a bosszúra
vagy compositiora.
A vádlott helyzetét mind több szokás és előírás szabályozta; a törvénykezés árnyaltabbá válásával egyre
több hivatkozást tartott számon a bírói praxis.
- Elkövető:
A bűncselekmény elengedhetetlen eleme-nélküle nincs eljárás, bárki lehetett elkövető (ember, állat,
tárgy). Majd később alakították ki azt, hogy a bűncselekmény elkövetője fizikai személy lehetett.
Az elkövetők körét szűkítette a társadalmi státus. A rendi állás befolyásolta az elkövetői kört
ugyancsak. A hűtlenséget csak nemesember követhette el, latorság pedig a jobbágyság
bűncselekménye volt.
A bűncselekmény elkövetője a büntetendő magatartás megvalósítója, ezzel szemben az alany a
felelősségre vonható bűnelkövető, akivel szemben büntetést is lehet alkalmazni. A bírák mérlegelni
kezdték az elkövető „távolságát” a bűncselekménytől és az eredménytől. Az elkövetők között a
magatartás realizálásának aktivitása szerint kezdtek különbséget tenni tettes, résztettes, s bűnpártoló
között. Az elkövetési magatartás előrehaladottsága szempontjából értékelni kezdték az előkészület, a
kísérlet és a befejezett cselekmény közötti eltéréseket.
A nemi különbségtétel visszatükröződött a büntetőjogi tényállásokban is, korlátozó tényező lehetett a
foglalkozás is: a jogalkotó külön határozta meg, az ispánok sikkasztását vagy a kereskedők, kalmárok
felelősségét, akik lopott jószágot vásároltak. A vallás szerinti megkülönböztetés végigvonul a
középkoron. A lutheránus vallás megléte eleve bűncselekménynek minősült.
T E TTE S:
A bűncselekmény közvetlen elkövetője, a cselekmény megvalósítója. Nem volt általános elnevezése,
körülírták az elkövetett tettet vagy a bűncselekmény közkeletű elnevezéséből vezették le a megnevezést.(
hűtlenség- hűtlen; latorság-lator)
CIN KO S TÁ R S:
A tettesnek lehettek segítői is, ha a körülmények úgy hozták. Ekkor a cselekményt többen hajtották végre,
akik jelen voltak és közreműködtek, nem feltétlenül egyenlő súllyal. Complexeknek hívták őket.
Büntetésük azonos volt, minthogy egyöntetűen tanúsították a magatartást. Ez a felelősségre vonásra is
vonatkozott.
FE LB IZ TA TÓ :
Voltak olyan személyek, akiket nem lehetett a cinkostárs fogalma alá sorolni, de érezhetően részt
vállaltak az ügy sikeressé tételében.
Büntetésük oka: tevékenységükkel mégis hozzáárultak a tiltott bűncselekményhez, de enyhébb büntetést
kaptak.
358
HÍR ES ÉS TA N Á C SO S S ZEM É LY :
Általános megoldásnak számított ezen formula alkalmazása, ami azt jelentette körülbelül, hogy
tanácsokat adott a bűntett végrehajtásához, esetleg fizikai tettel is támogatta a sikeres tettet. Ma ezt nevezi
a büntetőjog bűnsegélynek. A feljelentési kötelezettség elmulasztása során a tettes társává vált, hiszen
tudott a bűntényről de ezt nem jelentette.
LA TO R N A K GA ZD Á LKO D Ó , LA TO R R EJ TE G E TŐ :
Az előzőek a bűncselekmény előtt vagy egyidejűleg tudtak róla, viszont ezek olyan voltak, amik a
bűncselekmény után derültek csak ki:
- latornak gazdálkodó: a bűncselekményből származó javak értékesítésében történő közreműködést
„latroknak gazdálkodás” címen büntette a bűntetőjog.
- A rejtegetés esetén a bűnelkövető bújtatása, a törvény elől történő menekülésnek elősegítése történt. A
gyakorlatban az alapbűncselekménnyel megegyező büntetést róttak rá.
A középkori jogban a bűncselekménynek két nagy csoportját különböztették meg a sértett szempontjából:
a közösséget, a közjót, s a magánosokat érintő sértések kategóriáját. A közösség esetében a sértett az
uralkodó volt, később a fogalom kiszélesedett az állam elvont kategóriájára, végül kiteljesedett a „polgári
társaság” megfogalmazásában.
- A közbűncselekmények üldözését az állam vállalta és vindikálta magának, közbűncselekmények
esetében a királyi fiscus,
- a magánbűncselekményekét a jog a magánsértettekre bízta, törvényhatóságok tiszti ügyészei voltak
hivatva képviselni a vádat és a közérdeket.
359
XLIII. TÉTEL
A FELELŐSSÉG KÉRDÉSE A KÖZÉPKORI MAGYAR BÜNTETŐJOGBAN
(BÜNTETŐJOFI FELELŐSSÉG; EREDMÉNYFELELŐSSÉG; KOLLEKTÍV FELELŐSSÉG;
RENDI FELELŐSSÉG)
BÜ N TE TŐ J O GI FE LE LŐ S SÉ G:
Büntetendő cselekményért való helytállást jelenti. A büntetőjogi felelősség megállapításánál felvetődik a
kérdés: miért is tehető valaki felelőssé?
A középkori büntetőjogban sem vontak felelősségre mindenkit, aki bűncselekményt követett el, s ennek
ellenkezője is igaz: olyanokat is elítéltek, akiknek közük nem volt a bűncselekmények elkövetéséhez. A
felelősség és a kiszabott büntetés mértékét meghatározta a szokás, a jogszabályok, az ítélő bíró kegyelme.
A lehetőségek adta mozgástérben tekintetbe vették például a cselekmény előrehaladottságát (vagyis hogy
meddig jutott el az illető a bűncselekmény elkövetésében), valamint a véletlenséget (gondatlanságot),
amennyire ez a kor technikai szintjén egyáltalán vizsgálható volt. Az enyhítő, súlyosító körülményeket is
elismerték a gyakorlatban.
A felelősség érvényesítésében a középkori büntetőgyakorlat három alapvető felelősségi elv mentén ítélte
meg a cselekményeket: eredményfelelősség, a kollektív felelősség, és a rendi felelősség elve.
E R ED M ÉN Y FELE LŐ S SÉ G:
Kényszerűségből elvvé lett gyakorlat. Sokáig nem volt értékelhető a szándékosság, gondatlanság netán a
szándék intenzitása. A bírák a kézelfoghatóságot honorálták. Az eredményfelelősség jelentősége a
technikai lehetőségek bővültével, a bizonyítás fejlődésével, a tudományosság megjelenésével háttérbe
szorult, de uralma csak a polgári büntetőjog diadalával tört meg. Még a 18. században is gyakori volt a
felmentő ítélet, ha a vádlott, illetve védői arra hivatkoztak, hogy a „szándék még nem cselekvés.” Ez a
felfogás gyakorlatilag kizárta az értékelhető bűntettek köréből a nem materiális bűncselekményeket. A
gondatlanság, szándékosság, a kísérlet, előkészület és befejezett cselekmény közötti különbségek
vizsgálata is csak kiváltképpen jelentek meg a praxisban.
KO LLE K TÍV F E LE LŐ SS É G:
Mint a vérségi társadalom kollektív helytállásának sajátos tükröződése gyökeresedett meg. A sértő a
sértett csoportjának egészével állt szemben, és fordítva is. A keresztény etikai felfogás is megerősítette az
egyetemes helytállás eszményét. E szerint a bűnért nem csak az elkövető felelt, hanem az egész
közössége- ami engedte őt bűncselekményt elkövetni. Felelősségre vonták a családot, a lakókörnyezetet, a
falut, néha a várost, később a termelőegységet (céhet) is. A kollektív felelősségi elv érvényesítésére
fokozta még az igényt az a praktikus szempont is, hogy a compositio, a megváltásos szisztéma, a vagyoni
büntetések rendszerének kiterjedése időszakában a környezet felelősségének megállapítása fokozott
garanciát jelentett az anyagi igények kielégítésére. Korán korlátozni kezdték uralkodóink, de még a 16.
században is alkalmazott megoldása volt a bírói gyakorlatnak.
REN D I FE LE LŐ S SÉ G:
A rétegekre tagozódott társadalom természetes velejárója. A társadalom privilégiumokra épül, mely miatt
az egyes rétegek követelik, hogy a büntetőjogban is ugyanolyan kiváltságaik legyenek. Ennek ellenére
elmondható, hogy a bíró gyakorlat tendenciájában igen, egyes ügyeiben azonban nem volt következetes a
differenciális vonatkozásban. A 18. századig tartó gyakorlatra sommásan megállapítható, hogy a rendi elv
változó értelemmel vétetett igénybe. A rendi helyzet vizsgálata inkább a bíróság illetékességének és
hatáskörének megállapítása miatt volt szükséges. Inkább a büntetőjog megkettőződéséről szólhatunk: az
ugyanazon cselekményt lefedő magatartások jobbágynál latorságként, nemesnél hűtlenségként minősített;
jobbágyra halál várt, nemesre vagyonvesztés (is).A 18. században növekedett meg minőségileg és
mennyiségileg is a jobbágyok büntetése, ekkor vált szembetűnővé a különbség: nemesre egy sor
megalázó büntetés nem volt kiszabható: verés, botütés, tömlöc, kaloda, pellengér.
360
XLIV. TÉTEL
A BESZÁMÍTHATÓSÁG ÉS AZ EZT KIZÁRÓ OKOK.
AZ ELKÖVETÉS KÖRÜLMÉNYEI. A RENDI BÜNTETŐJOG STÁDIUMTANA
A beszámítás értékelésére vonatkozó, mai bonyolult, gondosan kimunkált garanciális rendszer a

középkori büntetőjogból természetesen teljes egészében hiányzott. Minthogy ezen körülmények jelentős
része csak pszichikum és/vagy környezeti összefüggéseinek alapos elemzésével mérlegelhető, e
mérlegelés feltételeinek hiánya már eleve korlátozta, illetve kizárta tekintetbevételüket. Viszont a
középkorban a bűncselekményt elkövető személynél számítottak a bírói mérlegelésben: személyi
körülményei, lelki állapota, szándéka, elkövetés előrehaladottsága.
A bűncselekménnyel megsértett etikai és jogi egyensúlyt csak visszasértés állíthatta helyre, de azért
voltak esetek, amikor beszámított: a 18-19. század felé.
A bírói gyakorlat érzékelte, de többértelműen értékelte a tébolyodottak helyzetét. Néha enyhébben, néha
keményebben büntették. Enyhén azért, mert gyenge az ítélőképessége, viszont keményen meg azért, hogy
elrettenjen tőle.
A részegséget, melyre gyakran hivatkoztak a perben a vádlottak, olyan tudatzavarként fogták föl,
melynek előidézője maga a terhelt volt, inkább így súlyosító körülményként ítélték meg.
A korosabb személyek vagy kiskorú gyermekek bűncselekményeiről megoszlott a bírák véleménye.
Nyilvántartások hiányában sokszor megállapíthatatlan volt a kor, ránézésre konstatálták. Az ítéletetekben
nagy volt a bizonytalankodás a korhatárt illetően. Azt inkább a bűncselekmény tükrében állapították meg.
Ha figyelembe is vették, erős volt a bizonytalankodás afelől, hogy súlyosító vagy enyhítő tényezőként
számítsák be.
- Végszükség:
Enyhítő körülményként számított. Előfordult az is, hogy ha a vádlott rajta kívül eső okból tette meg
vagy következett be a cselekmény-erre tekintettel nem is számították be.
- A jogos védelem
Enyhítő körülmény, nagyrészt megmenekült az elkövető, de a szolgát ura ellen semmiképp sem illeti
meg a jogos védelemre történő hivatkozás joga. Jogbeli tudatlanságra nem lehetett hivatkozni, de a
ténybeli tévedést méltányolta alkalmanként a bíró.
Az ítéletre hatással volt az illető rendi állása: ha nemes volt az elkövető, enyhébb büntetésben részesült.
A kényszer, fenyegetés, illetve parancs több esetben menlevelet adott az elkövetőnek Ölésnél viszont nem
vették figyelembe, mondván, hogy miért nem hallgatott inkább az Úr parancsára.
Az elévülésre általános szabály nem volt, de elvétve tekintettel voltak rá az eljáró bíróságok, viszont az
egészségi állapotra tekintettel voltak, mint a terhességre, betegségre.
Számított a családi körülmény is, például több kiskorú gyermek atyja esetén.
AZ E LKÖ V E TÉS KÖ R Ü LM ÉN Y E I:
A középkor jogban kialakultak sajátos, bírói méltányosságon alapuló s az elkövető javulásának kedvező
intézmények is.
Az enyhítő körülmények közé tartozott a jótállás, minthogy a sértő atyafinak módjában állt jótállni a
kisebb bűnt elkövetett rokonukért, akit ennek alapján ítéltek el. Viszont újabb bűncselekmény esetén ez
súlyosító körülményként volt értékelhető.
A bírónak bírói hatalma keretén belül lehetősége volt kisebb bűnök elkövetőit nevelő célzattal
kegyelemben részesíteni.
A sértett megbocsátása több esetben is alkalmat adott a büntetés elengedésére vagy "kiváltására".A
feloldó aktusok során lehetőség volt a vádlottra való büntetlenség hozása.
361
Az enyhítő körülményeket a fentiek szellemében kis kivétellel a 18-19. századi gyakorlat kezdte beépíteni
a praxisba. A súlyosító körülmények azonban már a kezdetektől jelen vannak.
Ezek között a középkor legjellemzőbbjei: a titkosság, a csoportos elkövetés és a visszaesés. A kor
kevésbé találta veszélyesnek a szemtől szemben elkövetett erőszakot a titkos elkövetésnél: a rablás
szemtől szembe egymással enyhébb volt, mint a titkos lopás.
A csoportosan elkövetett támadás jóval veszélyesebb volt, mint a párharc, s becstelenebb is.
A visszaesés Szent István törvényeiben többszörösen értékelt kategória. Két esetét különböztethetjük
meg:
- különös visszaesés:
A többszörös visszaesés: egymás után elkövetett azonos cselekményt büntették egyre súlyosabban, 3
fokozatban.
- általános visszaesés:
Az elkövetett cselekményre tekintet nélküli bűnismétlést törvényeink nem definiálták, aminek többek
között oka a nyilvántartás megoldhatatlansága is.
Büntetőjog- fejlődésének első századaiban a bűnügyi nyilvántartás kézenfekvőnek tűnő eszköze volt a
bűncselekmények jellegét visszatükröző csonkítások és megbélyegzések alkalmazása. A nagyobb
problémát jelentő idegen bűnözők elriasztására állították föl a bírói hatalom szimbólumaként az
akasztófákat, a karóra tűzött kereket a birtok/megye/városhatárban a bevezető utak mellett; szervezetek
időről időre "cirkálást" a bujkáló bűnözők, rablók és betyárok ellen.
A R EN D I BÜ N TE TŐ J O G S TÁ D IU M A :
A bűncselekmények elkövetési stádiumaira főként a legsúlyosabb bűncselekmények esetében lehetett és
volt figyelemmel a jogalkotás és a törvénykezési praxis.
A bűncselekménnyel való fenyegetést egyetlen esetben bűntették: a gyújtogatás kilátásba helyezésekor.
Az előkészületi cselekmény az eredményfelelősségi konstrukcióban ugyancsak nehezen megragadható,
nem is találunk példát értékelésére a 18-19. századig. Kezdetben azonos volt a büntetése a befejezett
cselekménnyel. A későbbi enyhülés is csak arra utal, hogy minőségben egyeztek az ölés súlyával, a fél
vérdíjjal a mennyiségi különbséget próbálták meg kifejezni.
Számos bűncselekményt egyébként nem definiáltak, csak megnevezték, megint másokat ötletszerűen
részleteztek, hosszadalmasan körülírtak. A büntetendőnek ítélt magatartások között elkülönült a
közbűncselekmények csoportja. Alapját a patrimoniális szemlélet adja meg, mely az egész államot a
király tulajdonaként fogja fel, s mely minden egyes állam elleni bűncselekmény a személyét sértő
magatartással azonosít. A hűtlenség, a felségsértés mellett "hivatali" bűntetteket (ispánok, bírák
kötelezettségmulasztásait) is ide sorolták.
A bűncselekmények másik nagy körének szankcionálására az állam nem jelentette be még büntető
igényét. A magánybűncselekmények (delictum privatum) a magánosok közötti villongások, konfliktusok
megoldása a magánszféra részeként volt lehetséges. Az állam ehhez legfeljebb bíróállítást (asszisztenciát)
biztosított, de a fellépés a sértővel szemben, az eljárás kezdeményezése, a bizonyítás, az egyezkedés és a
megállapodás, a végrehajtás egyformán a sértett vagy nemzetségeknek a dolga volt. Az emberölés, a test
sérelmére elkövetett cselekmények, a vagyon elleni bűntettek a magán-igazságszolgáltatás tárgyai voltak.
Az egyházi bűncselekmények egy jellegzetes osztályt képeztek az előbbiekben említett két osztály között.
Rendező elvként az egyházi törvénykezés és az erkölcsi szabályoknak jogszabályként való
megfogalmazása dominál. Ide tartoztak a hívő élet rendjének megsértése:,ünnepek sértése,
megbotránkoztatás, böjt megszegése, káromlás, varázslás, borzsorkányaág stb. Az egyházi megítéléssel
kapcsolatos bűncselekmények szankcionálásnak kérdése már nem a magán-igazságszolgáltatásba esett.
Jellegüknél fogva nem sorolták be ezeket a felség sértő, hűtlenségi cselekmények közé.
A 15-15. században a patrimoniális szemlélet elbomlása, valamint az állam egyre erőteljesebb
szabályozásának igénye felbomlasztotta a felsorolt kategóriákat, más megközelítések jöttek létre egy-egy
362
bűncselekmény definiálásában és elrendezésében. A magán-igazságszolgáltatás szerepe összezsugorodott,

az egyház a büntetőjogi szerepléstől visszavonult. A kor a jogászi bűncselekményeket a lehető
legkézenfekvőbb összefüggés felől csoportosították: a rájuk kiszabott büntetés oldaláról.
363
XLV. TÉTEL
AZ EGYES BŰNCSELEKMÉNYEK BÜNTETÉSÉNEK ÉS A BÜNTETÉSKISZABÁS
ELVEI NEK SZABÁLYOZÁSA A 15- 16. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON
A TETT:
A kor fejletlensége visszatükröződött a bűntettek tényállásainak meghatározásában is. A
bűncselekménytípusok kialakítása azt az átmeneti állapotot jelzi, melyben az állam megtette az első
lépéseket a büntetőjog államosítása felé, majd évszázadokon át folytatta harcát kizárólagosság
megteremtéséért.
A TE TT A Z ÁR PÁ D - KO R BŰ N TE TŐ J O GÁ BA N :
Ennek megfelelően, más európai népek büntetőjogi fejlődésének megfelelően a büntetendőnek ítélt
magatartások között határozottan elkülönült az ún. közbűncselekmények csoportja.
- Közbűncselekmény:
Az állam által legsúlyosabbnak vélt bűncselekmények főként az új intézmények, a király, az állam,
hűbéri társadalom ellen irányultak. A hűtlenség, a felségsértés mellett a „hivatali” bűntetteket is ide
sorolták. A bűntettek ilyetén csoportosításának alapján a patrimoniális szemlélet adja meg, mely az
egész államot a király tulajdonaként fogja fel, s mely minden egyes állam elleni cselekményt a
személyét sértő magatartással azonosít. A bűncselekmény elkövetői a király iránti köteles hűséget
szegték meg, vele fordultak szembe, „felségsértést” követtek el.
- Magánbűncselekmények:
Ezekkel szemben a bűncselekmények másik nagy körének szankcionálására az állam nem jelentette be
még büntető igéjét. A magánbűncselekmények a magánosok közötti villongások, konfliktusok
megoldása a magánszféra részeként volt lehetséges. Az állam legfejlettebb asszisztenciát biztosította
hozzá, de a fellépés a sértővel szemben, az eljárás kezdeményezése, a bizonyítás, az egyezkedés és
megállapodás, a végrehajtás egyformán a sértett vagy nemzetségének dolga volt. Az emberölés, a test
sérelmére elkövetett cselekmények, a vagyon elleni bűntettek a magán-igazságszolgáltatás tárgyai
voltak.
- Egyház elleni cselekmények:
A közbűncselekmények és a magánbűncselekmények között képződött még egy jellegzetes
bűncselekményi osztály, az egyház szabályozása, illetőleg szankcionáló tevékenysége fűzött egybe. A
bűntettek meghatározásánál az egyházi törvénykezés, illetőleg az erkölcsi szabályoknak
jogszabálykénti megfogalmazása a rendező elv. Eszerint egyfelől az egyházi szabályok szokások és a
hívő élet rendjének megsértése (megbotránkoztatása, ünnepek megsértése, böjtmegszegése, káromlás,
varázslás, bűvölés-bájolás, boszorkányság stb.), másfelől az erkölcsileg súlyosan kárhoztatandó
cselekmények (hamis eskü, hamis pénz-verés, hamis mértékhasználat, hamis vád stb.) tartozik ide.
- Az egyházi megítéléssel kapcsolatos bűncselekmények:
Szankcionálásának kérdése már nem a magán-igazságszolgáltatás terrénumába esett. Az egyház a
lehetőségekhez mérten következetesen fellépett e vétkek ellen, s jelentős társadalmi szerepvállalása, az
állammal történt egybeolvadása jellegében közelítette e cselekményeket az „állami” vagy
közbűncselekmények köréhez. Mégsem érték el az állami igazságszolgáltatás érdeklődésének
felkeltéséhez szükséges súly. Jellegüknél fogva nem soroltattak be a felséget sértő, hűtlenségi
cselekmények közé.
A TE TT 1 5 - 1 6 . S ZÁ ZA D I J O GFEJ LŐ D É SB E N :
Egyrészt az állam egyre erőteljesebb szabályozási igénye felbomlasztotta a fentebb elősorolt kategóriákat,
s egészen új megközelítéseket hozott a bűncselekmények elrendezésében és definiálásában. Másrészt a
magán-igazságszolgáltatás területe összezsugorodott, az egyház a büntetőjogi szerepléstől visszahúzódott,
a korábban jelentéktelennek vagy csak erkölcsi vétségeknek minősített cselekmények elsőrangú, állami
érdeket súlyosan sértő bűntettekké avanzsáltak. Minthogy elméleti osztályozásnak nyoma sem volt, a kor
364
jogászai a bűncselekményeket a lehető legkézenfekvőbb összefüggés felől csoportosították: a rájuk

kiszabandó büntetések oldaláról.
- Fő- és jószágvesztéssel fenyegetett cselekmények:
Fő és jószágvesztés: a büntetése a hűtlenség bűnében (nota infidelitatis) marasztaltaknak. A hűtlenség
rendkívül szerteágazó s logikailag egymáshoz alig kapcsolódó tényállásait a büntetés fogja össze,
melynek lényege a teljes vagyonvesztés, tekintet nélkül fővesztéstől megkímélő kegyelemre. A
jószágok a királyi kincstára háramlottak, s csak a hűtlenség bűntettének elkövetése előtt született
gyermekek juthattak belőle osztályrészhez. A fiscus ezt követően szabadon rendelkezhetett a
vagyonnal, újabb adományok tárgya lehetett. A nota infidelitatis körében tartozó cselekmények a
Tripartitum rendszerezése szerint: a felségsértés, az ország elleni bűncselekmények, eretnekség,
hamisítás, hatóságok elleni cselekmények, többféle magánszemély elleni cselekmény, magánosok
vagyona elleni jelentősebb büntettek.
- Főbenjáró ítélet alá eső cselekmények:
A főbenjáró ítélet: lényege a vagylagosság volt. E körbe tartoztak azok a bűncselekmények, melyek
súlyukat tekintve enyhébbnek minősültek a hűtlenség eseteinél, ennélfogva a büntetés, bizonyos
korlátok között a felek megállapodásától volt függővé tehető. A kiszabott halálos ítélet végrehajtása
helyett a sértett fél dönthetett a vagyoni kiegyezés mellett. A rendelkezésre álló 3 napban a sértett és az
elítélt megállapodhatott a halálbüntetés megváltásában, ekkor a sértő szabadult. Ha a megjelölt
terminuson belül nem született megállapodás, a bíró a sértetnek átadta az elítéltet a halálbüntetés
végrehajtására. Ha azonban a sértett sem a vagyoni megváltás kérdésében nem tudott megegyezésre
jutni, sem a halálos ítéletet nem hajtotta végre, automatikus jószágvesztés következett be. A jószág
ilyenkor nem a kincstára szállt, hanem kétharmada a bírót illette, egyharmada a sértettet. A főben járó
ítélet alapvetően az úgynevezett nagyobb hatalmaskodást szankcionálta. Nagyobb hatalmaskodás
esetei a nemes házának megrohanása, nemes birtokainak elfoglalása, nemes letartóztatása,
megsebesítése, megverése és végül megölése voltak (1486:15. tc.). A hatalmaskodás köréből kivált ún.
kisebb hatalmaskodás a jelentéktelenebb zavargások, kisebb birtokfoglalások, enyhébb erőszaktételek
körét körvonalazta, melynek büntetése a fél vérdíj volt. A legsúlyosabb, nemesek által elkövetett
közbűncselekmények
„úgymint a szándékos gyilkosság, falvak felgyújtása, tolvajság, rablás vagy haramiaság, sőt az
erőszakos paráznaság is”,
melyek esetében
„a nemesség tisztességét, czimét és szabadságát mindenki elveszti”.
E testi büntetéssel sújtott bűnesetek elkövetői a bűnesetek mindegyikében a felperesi perképességüktől
is megfosztattak, s a gyakorlat még a király kegyelmezési jogát is korlátozta. A közrend és
közbiztonság ellen támadó nyilvános gonosztevők bűneiért halálbüntetés jár. A nyilvános
bűncselekmények elkövetői köre zömében vagyontalan tettesek közül került ki, ami a vagylagosság
érvényesítését eleve kizárta.
- Felváltsági ítélettel járó cselekmények:
A felváltság: Eredetileg az egyháziak, a nők és a felperes atya fiai elleni halálos ítélet tilalmából
növekedett ki. Ebben az esetben a bíróság már eleve a főben járó ítélet vagyoni oldaláról rendelkezett s
ún. fejváltsági ítéletet hozott. Eszerint a felperest először megillette az elítélt vérdíja, majd a
fennmaradt jószágokon egyharmad-kétharmad arányban osztozott a bíróval. Később a fejváltság
kiszabása a bíró megítélésétől függően lehetséges volt valamennyi fővesztésre szóló ítélettel szemben.
E büntetésben a vérdíj összeolvadt a jószágvesztéssel.
 Az ítéletek újabb fajtájaként ismerte a középkori magyar jog az „egyszerű ítéleteket” vagy kisebb
ítéleteket amelyek „csak a fejváltságnak felére, azaz száz forintra terjeszkednek”, továbbá a felperes
által a keresetben megjelölt károk megtérítését tartalmazzák.
 A becstelenség büntetése az elítélt becsületének és joggal kapcsolatos „képességeinek”
elvesztésével volt egyenlő. Az illető továbbiakban nem rendelkezett hivatalviselési alkalmassággal,
nem indíthatott pert és nem léphetett föl tanúként, megszűnt öröklési képessége is. A becstelenséget
kiváltó bűntettek java része a becsületbe és tisztességbe ütköző magatartás volt:
 hamis esküvő,
365
 a szerződés szegők,
 a hamis okleveleket készítők,
 az álorcás személyek,
 a gyámaltok vagyonának hűtlen kezelői,
 vértagadók,
 a lovagi becsületbíróságon becsületszó alatt tett ígéretük meg nem tartásáért elmarasztaltak,
 bírónak hivatásában megsértői,
 megvesztegetők szenvedték e büntetést.
 Pervesztés és nyelvváltság szankcionálta az oktalan és hamis kereskedést. A patvarkodás a
perszabályok szándékolt áthágása, s büntetése a per elvesztése mellett a vérdíj megfizetése is. A
hamis vád, a becsületsértés és rágalmazás, a kisebb perbeli vétségek, indokolatlan perelhúzás a
folyamatban volt per leszállását, pénzbíróságot eredményeztek. Ez utóbbit nyelvváltásnak is
nevezték. A bűncselekmények bármiféle középkori csoportosítása láttán a tisztesség úgy kívánja,
hogy leszögezzük: a teoretikus megközelítés korántsem a bírói gyakorlat jellemzője. A
bűncselekménycsoportoknak a Tripartitum és a törvényhozás kategorizálásán alapuló elkülönítése
csak a legnagyobb körvonalakban jelzi a büntettek osztályait, s a törvénykezési praxis a hétköznapi
apró-cseprő ügyekben nem is nagyon tudott mit kezdeni velük. Az „isteni törvények” megsértését
büntette a szék a tízparancsolatot, az erkölcsi közfelfogást sértő cselekményekben. Az „emberi
törvény” a fentebb jelzetek Hármaskönyvbéli része, illetőleg néhány, a Praxis Criminalisból
kölcsönzött tényállás szellemében büntetett. Az úrbérrel kapcsolatos mindenféle engedetlenség,
kötelezettség be nem tartása, hanyag végzése képezte. Végül a törvénykezési praxis definíciótól és
csoportosításától függetlenül vonta alkalmanként a büntetendő cselekmények körébe az egyes
magatartásokat. Igen sok nem nemesített, nem definiált, nem általánosított törvénysértést büntettek,
csupán a történeti tényállás alapulvételével (úgynevezett innominat büncselekmények).
366
XLVI. TÉTEL
K ODIFIKÁCIÓS KÍSÉRLETEK A BÜNTETŐJOG TERÜLETÉN 1843-IG
Magyarországon a 15-16.század fordulóján több ízben tárgyalt az országgyűlés a jogrendezésről átfogó

kódex a jogrendszer egyetlen területén sem született. Az 1498, az 1500. évi diéták az országos szokásjog
összegyűjtésére rendezésére kötelezték a végrehajtó hatalmat. Az 1514. és 1525.évi országos sereglések
pedig a dekrétumok egybeszedését és kijavítását követelték. A kodifikáció feltételének hiánya: a politikai
események más irányba terelték a magyarországi fejlődést az ország államiságának meghasadása a
Habsburgok trónra jutása s ezzel az ország centrumának a határokon túlra helyeződése a bécsi
kormányzat sajátos érdekérvényesítése, a nyílt abszolutizmus asszimiláló kísérletei nem kedveztek a
Magyar nemzeti jog kodifikációjának. Hiányzott a központi akarat a rendes törvényi összefoglaláshoz. A
kodifikációs munkálatok egyéb feltételei is hiányoztak. Az Erdélyi Fejedelemség relatív fejlettségét
mutatta az önállóság határai között kibontakozó fejedelmi centralizáció. Ennek elemei a Bethlen Gábor
kibocsátotta specimen juridici processus (1619) mely a perrendtartásra vonatkozó szabályokat kompilálta,
a II. Rákóczi György által elkészített app robatae constitutiones elnevezést viselő gyűjtemény 1653. évi
országgyűlésig megalkotott erdélyi törvények rendezett foglalatát adta. Folytatása a compilatae
constitutiones és az articuli novella res ugyanezt az utat járta. E gyűjtemények bőven tartalmaztak
büntetőjogi normákat, de önálló büntetőkodifikációról természetesen szó sem volt.
Az 1712. évi plánum: a Rákóczi szabadságharcot követő megbékítő politikai hangulat nem csak a
politikai rendezésnek kedvezett, de a jogrendszer szisztematikus áttekintésére is alkalmat kínált. Az
államélet megújulására utal az a tény is, hogy hosszú ellenkezés után a rendek elfogadták a bizottsági
tárgyalási szisztémát. Erre építve szavazta meg az országgyűlés a Bencsik Mihály professzor,
Nagyszombati szenátor megfogalmazásában előterjesztett jogi reformmunkálatok tárgysorozatát, melyben
önálló helyet foglalt el a magyar praxis criminalis kidolgozása. A június 23-tól augusztus 3-ig tartó
tárgyalások során részletes vizsgálat alá vették a büntetőjavaslatot. Az eredményes polémia (vita)
eredményeképpen az országgyűlés a többi tárgypontozattal egyetemben elfogadta a törvénykönyvet. A
becikkelyezés azonban elmaradt. Bónis György ennek okát nem politikai, jogi vonatkozásban látta,
hanem kizárólag technikai forrását találta. Időközben a rendek felállították az általános jogrendezésre
hivatkozott szisztematika commissziót, melynek feladata volt a vitás, vagy eddig még nem tárgyalt ügyek
tisztázása is. Bónis szerint ezekkel a tárgyakkal sodródott végül a bizottsághoz az elfogadott
törvénykönyv is. Az 1715:24. tc. alapján működő szisztematika commisszió megalkotta az úgynevezett
novum tripartitumnak már semmi köze nem volt az 1712. évi javaslathoz. A Bencsik-féle javaslatot
többször megtárgyalták, de teljes egészében már nem vitatták meg. A Bencsik -féle bizottság plánumát
egyfajta egyeztetési szándék jellemezte: igyekezett középutat lelni a köznemesi konzervatív igények és a
büntetőjog modern eszméi között. Ez azt eredményezte, hogy szabályozása tekintettel volt a rendi
érzékenységre, s egyes intézményeket nem formált át. Másfelől azonban az akkor Nyugat-Európában
elfogadott modern és humanitárius elvek is jellemezték. Továbbá áttért a bűncselekmények jellege
szerinti csoportosításra, amivel a tényálladékra helyezte a hangsúlyt. A magyar fejlődés szemszögéből
elsősorban konzervatív és reformáló irányok szerencsés egybeolvasztása, vagyis rendi jognak egy
modernebb, határozottabb irányba való fejlesztése., mégpedig nem csak anyagi, hanem formai
szempontból is. Ezzel kapcsolatos a bűntetőjog tudományának a hazai jog kiszakítása, melyet a külön
törvény kísérletével a javaslat kezd meg és inspiráló hatásának meg is van az eredménye. Gotz Hetz
művének megszületésében. A teljes képhez tartozik, hogy nem mindenki ért egyet Bónis elismerő
álláspontjával. Kovács Kálmán a Bencsik javaslatáról így szólt: kezdetleges, hézagos, s a jogág alapvető
elveit nem rögzítő tervezet, mely a mai értelemben még valóban kodifikációs munkának nem nevezhető.
Így vélekedett Hajdú Lajos is, aki a hiányosságra hivatkozva az 1795. évi javaslatot tekintette az első
magyar büntetőkódex tervezetnek.
1795. évi javaslat: az 1790-1791. évi országgyűlés sok jogszabály mellett hatályon kívül helyezte a
sanctio criminalis josephinát. Az 1790.67. tc. által általános kodifikációra kiküldött bizottságok hatodikát
bízta meg a büntetőjog és a büntetőeljárás átfogó szabályaival. 1795. februárjában a törvénycikk eleget
tett a reá szabott kötelezettségeknek. A tizenkét terjedelmes kötetben összefoglalta a kancelláriának
367
megküldte az elkészített javaslatokat. Az anyag részét képező kódex azonban sosem került az
országgyűlés elé. A kódex történetéhez tartozik, hogy a rendek 1802-ben, majd 1807-ben újfent sürgették
a tervezet napirendre tűzését. 1807-ben a javaslat teljes terjedelemben nyomtatásban látott napvilágot, a
plánum sorsát az a szakvélemény pecsételte meg, amit Németh János készített, s amelynek végső
következtetése a javaslat félretétele mellett az új bizottságot jelöltek a kodifikációs munkálatokra. A latin
nyelven elkészített kódex de delictis eorumque poenis szerkezete még nem a későbbi büntető
törvénykönyvek beosztását követte, hiszen általános rész helyett egy fő elveket tartalmazó trincípia mű
állt az élén. A kódex első része alaki, második anyagi büntetőjoggal foglalkozott. Általános elvként a
törvények uralmának teremtését fogalmazta meg, mint fő cél hangsúlyozta a polgárok szabadságának és
jogainak védelmét. Az anyagi büntetőjogon belül a bűncselekményeket jogellenes magatartással, jogi
tárgyak szerkezetében csoportosította, tehát modern bűncselekmény fogalommal dolgozott.
Fogalomalkotásban precizításra törekedett: világos definíciókat ad (pl.: büntett, büntetés, szándékos
magatartás, gondatlan magatartás). Kísérletet tett a bűnösségi alakzatok bűncselekményi stádiumok és a
részesség formáinak meghatározására. A büntetési rendszerben a megtorlás mellett megjelent a nevelés, a
jobbítás eszméje is. A közösség java, a társadalom biztonsága a legnagyobb érték, amit a büntető
törvénykönyv védeni hivatkozott. A büntetési rendszer alapját már a börtönbüntetés képezte. A
halálbüntetést a javaslat hat esetre korlátozta. A büntetések tekintetében a rendi különbségeket nem
ismerte, néhány esetben azonban fenntartotta. Mint az első magyar büntető kódex tervezet, a korszak
nagy jelentőségű terméke, egy régi periódussal való szakítást fogalmaz meg. Nem teljesen új az, amit
akar, de világosan meg akarja határozni a célokat, ezeket segítő elveket, bízva abban, hogy a torzulások
mellőzésével a büntetőjogi normáknak a fejlődés új távlatait nyithatja meg.
1829. elaborátum: 1795. évi javaslat sorsában osztozott, a szakirodalomban általában 1827. évi
elaborátumnak nevezett tervezet is. Az 1812 és 1825. közötti kényszerű tanácskozásai szünetet követően
az első reform országgyűlés résztvevői, visszatértek korábbi igényükhöz. Az 1827:8. tc. leszögezte, hogy
az 1792.67. tc. alapján kidolgozott rendszeres munkálatok tárgyalása, mint igen nagy jelentőségű
következményekkel bíró ügy a karok és a rendek őszentfelsége kegyes hozzájárulásával, az számos tagból
álló bizottság kiküldését határozták el, mely albizottságokra osztva az említett munkálatokat bírja meg, a
fentebb idézett 1790:67. cikkely elvei szerint. A rendes munkálatokra kiküldött bizottság feladatát
elvégezve, 1829-ben közzétette javaslatát. Ez a tervezet az 1792. évi plánummal azonos néven jelent meg.
Ám éppen abban, amiben az 1795. évi munka haladást jelentett, az 1829. évi visszalépésként
értelmezhető. Hallani sem akart nemes és nem nemes közti egyenlőségről, a rendi különbségek
felszámolásáról. A bizottság komolyan vette feladatát, az alapul szolgáló operátumot minden
vonatkozásban átdolgozta. Az elaborátum három fejezete, a de forma procedurae, a de delictis eo rumque
poenis, a harmadik a de delictis politicis. A javaslatban a bűncselekmény egységesen kezelt fogalmi
alakzat, ennyiben a Deák-féle javaslat bichonómiáját előlegezi meg: bűncselekmények mellett csupán a
kihallgatásokat különbözteti meg. Az 1829. évi javaslat legfőbb tulajdonsága a kihallgatások önálló
megfogalmazása. Kihágásnak tekintették a kodifikátorok minden olyan jogsértést, mely nem a büntetőjog
hatálya alatt állt. A kihágásokra szabott büntetések: pénzbírság, vagyonelkobzás, meghatározott jogoktól
való megfosztás. A bűncselekmények csoportosításában némiképp más elvet követett: közálladalom
elleni, az emberrel vele született jogokat sértő, az emberek szerzett jogait sértő, s végül a jó erkölcsöt
sértő tettek között. Sok szempontból az 1803. évi osztrák büntető törvénykönyvet követő javaslat
érthetően nem képezhette a reformkori országgyűlési törekvések alapját. Hamarosan új tervezet készült.
368
XLVII. TÉTEL
AZ 1843. ÉVI BÜNTETŐJOGI JAVASLAT
1840-ben ismét törvény szólt a kodifikációs deputáció felállításáról: a büntető törvénykönyvvel

elválhatatlan kapcsolatban lévő büntető, s javító rendszer behozása iránt kimerítő véleményadás végett
országos választmány neveztetik. Változás a korábbiakhoz képest: a büntető kodifikáció kizárólag a
bizottság munkálatainak célja. Logikusan vezetett el idáig az út: hiszen az 1791-es és 1827-es rendszeres
bizottságok munkálatainak nagy része immáron artikuláris megfogalmazást nyert a büntető törvénykönyv
azonban nem látható közöttük.
Sürgették: racionalitást, büntető kodifikációt. Nem lehetett tehát a munkát tovább halogatni.
A választmány 1841. december 1-jén tartotta első ülését. Javaslatait 3 álválasztmány dolgozta ki, munkája
eredményét pedig 1843. július 5-i elegyes ülésén mutatta be. A választmány munkamódszerére jellemző,
hogy a tárgyalások kezdetére beszerezték Európa valamennyi hatályos büntető törvénykönyvét, s az egyes
szakaszok fogalmazásánál tekintetbe vették a többi kódex fogalmazását és megfontolásait. Az elkészült
javaslatokat Pulszky Ferenc magával vitte Bécsbe és Heidelbergbe. A megfogalmazott törvényszöveg
értékelését Carl Joseph Anton Mittermaier professzor európai kodifikációs mozgalmak vezéralakja
vállalta. A legbátrabb törvényhozási kísérletnek tartotta Európában. Ennek dacára, mint ismeretes a
büntető anyagi jogi plánum a főrendek és az alsótábla nézeteltérésein, elsősorban a halálbüntetés kérdésén
megbukott.
A börtönügyi javaslat jutott a legtovább: a táblák közötti 6 üzenetváltás eredményeként végül mindkét fél
számára elfogadható kompromisszumos megoldás született. A 3 közül az egyetlen plánum volt, mely
feliratban végül is az uralkodó elé került. V. Ferdinánd elutasította. Arra hivatkozott, hogy a büntetőjogi
és büntető eljárásjogi kódexek nélkül pusztán a börtönök rendjének alakítása adminisztratív módon is
megvalósítható. Az ügy tehát nem igényel törvényi rendezést.
A J A V A S LA T PO LI TIKA I HÁ TTER E:
A 30-40-es évek új fordulata a büntetőjogi kodifikáció terén a korábbiaktól eltérően nem a büntetőjog
hivatalos művelőinek, hanem a politikai szféra gondolkodóinak köszönhető. A büntetőjog művelése
leegyszerűsítve a helyzetet 3 ágon folyt. A törvénykezési gyakorlat szakemberei praktikumot próbálták
formálni természetesen a konkrét esetekben jelentkező problémák kapcsán. Velük együtt haladt a
jogakadémiák és az egyetem katedráinak tudománya. Az elméleti tudományok és a napi technikai
ismeretek közötti versengés az utóbbiak javára dőlt el. S az ugyanebben a szférában működni kívánó
köznemesi réteg tömegei igényelte ezen oktatást. Az előadásokon néhány tucat hallgató jegyezte a
lediktált fejtegetéseket az előadók a tételes jog összefoglalására, rendezésére kényszerültek.
- Liberalizmus:
A büntetőjog művelésének 3. ága a liberálisok törekvéseiből serkent. Különlegessége hogy művelői az
esetek többségében nem hagyományos értelemben vett jogászok, tevékenységükben a politizálás
foglalta el a legnagyobb teret. Mivel a társadalomalapító reformgondolatok az emberek
egyenlőségének követelése a büntetőjog emberiesítését is magától érthetődnek tette nézeteik
kiterjeszkedtek a büntetőjog érvényesülésére. Ezen belül is 2intézményre a büntetőeljárásra és
büntetésre.
- Szabadság eszmény:
A szabadság fogalmat a liberalizmus hívei az abszolút kormányzattal szembeni harcaik keserű
tapasztalatai, a feudális hatalom válogatás nélküli alkalmazott büntetőjogi eszköztára. A büntető
prosszusok és eljárás nélküli letartóztatások az alattvalók szabadságának semmibevétele miatt tették
hangsúlyossá a szabadságjogok követelését. A büntetőjog kiemelt szerepet játszott ebben a körben. A
magyar liberálisoknak kettős indokuk volt a büntetőjog reformját zászlajukra tűzni. Egyrészt a
büntetőjog polgári szellemű átrendezése olyan rendelkezéseket indikált volna, amely az udvar
befolyását jelentősen csökkenti s így a függetlenség kérdéskörébe illeszthető. Másfelől a törvény előtti
egyenlőség központi programpontja leglátványosabban a büntetőperes eljárás és a büntetőjog rendi
369
előjogainak felszámolásában volt megragadható. Vagy devalválni kell a jogot vagy fölemelni a
kötelességet. (Eötvös József). Az egységes büntetőjog kialakulásának feltétele a jogegyenlőség. Az
hogy a büntető tekintetben kiváltsággal ne bírjon (nemesség) hogy ő ki a törvényeket alkotta, álljon e
törvények alatt melyeket alkotott, hogy nemesi kiváltságra ne legyen egyszersmind kiváltság, arra
hogy a bűnt büntetés épen ne vagy csak későn érje. Nem véletlen hogy a hazai fogházjavító mozgalom
élharcosai mind az ellenzéki politikusok köréből kerültek ki. A büntetőjogi kodifikáció nem szakmai
kérdés volt. Körülötte politikai problémák dúltak radikális és konzervatív nézetek csaptak össze. A
kodifikáció óriási szerencséje hogy az a politikus, aki a javaslatok szövegezését kézben tartotta a
század egyik legzseniálisabb jogásza és kodifikátora volt. Deák Ferenc életművének legbecsesebb
darabja az 1843. évi büntető javaslatok elkészítése.
- Anyagi jogi plánum:
A kódex általános rendeletek alatt foglalta össze a büntetőjog általános része körébe tartozó
rendelkezéseket, az egyes tényállásokat pedig a,, Külön rendeletek a bűntettek egyes nemeiről és
büntetésükről ,, szóló részben. A törvénykönyv végigvitte a törvény előtti egyenlőség eszméjét: sem
nemes és nem nemes, sem pedig világi és klerikus között nem ismert különbséget. A kódex egészét
mély humánum hatotta át: törölte rendszeréből a halálbüntetést, a botbüntetést tagadta, a becstelenít
büntetések létjogosultságát, minthogy pedig a büntetési tételeknek csupán felső határát szabta meg, a
bírák korlátlan enyhítési lehetőséget kaptak (volna). A büntetendő cselekmények tipizálásánál az
úgynevezett dichotomikus rendszert fogadta el, vagyis bűntetteket és kihágásokat ismert. Számos
fogalmat kidolgozott bűnösség keretében a gondatlanság definícióját. (Ha valamely cselekvésből, vagy
valamely kötelesség elmulasztásából jogsértés származik, melyet a cselekvő vagy elmulasztó éppen
nem szándéklott de köztapasztalásnál vagy különös tárgy ismereténél fogva előreláthatott és
kikerülhetett volna, a miatt a törvényszabta esetekben vétkes vigyázatlanság tekintetéből fog büntetni.
Kevésbé vétkes a vigyázatlanság, midőn a cselekvéssel vagy mulasztással, annak törvénytelen
eredményei távolabbi kapcsolatban állottak, s azoknak bekövetkezését, a sértést okozó valószínűnek
nem tarthatta. Pontosította a kísérlet (aki valamely bűntettnek általa célba vett elkövetését elkezdte
ugyan de, annak bevégzésében valamely szándékán kívüli ok vagy akadály által meggátoltatott) és a
részesség meghatározását (felbujtónak pedig tekintetik a ki valamely bűntettnek elkövetésére:
 Szóval vagy írásban mást világosan és egyenesen felszólított és reá vett
 Bérrel vagy jutalma ígéretével mást arra elcsábított
 Erőszakkal vagy fenyegetéssel mást arra kényszeríttet
 Valamely tőle függő egyénnek azt világosan parancsolta..
Aki másnak valamely bűntettét, akár az elkövetés előtt vagy alatti szándékos együttmunkálással, akár
az elkövetés előtti vagy alatti vagy, utáni segítségnek előre kijelentett egyenes megígérésével, akár
valamely szándékosan elkövetésre irányzott tanáccsal vagy biztatással, ismervén tettesnek bűnös
eltökélését, előmozdítja, bűnsegédnek tekintetik. A visszaesést az általános részben tárgyalta (Aki azon
bűntettbe, melyért már büntetve volt, vagy ahhoz hasonneműbe ismét visszaesik, tettéért súlyosabban
büntettetik) Külön meghatározta az enyhítő és súlyosító körülményeket (6. fejezet). Foglalkozott az
elévülés alakjaival.
A büntetések legfontosabbika a szabadságvesztés-büntetés, ami mellett a közhivatal elvesztése, a
pénzbüntetés és a bírói dorgálás lehetőségei között választhatott (volna) a bíró. A különös részben,,
klasszikus szabatossággal határozza meg az egyes tényálladékokat,, ( Angyal Pál), s jól láthatóan a
polgárok személyét és vagyonát, a társadalmat sértő magatartások szerint csoportosította a
bűncselekményeket.
- A büntetőeljárás szabályozásának terve és a börtönügy tervezet:
A tervezetet kidolgozó albizottság lelke és „motorja” Szalay László volt. Az anyagi elaborátumhoz
méltó, európai minták után haladó szellemű plánum az esküt bíráskodás intézményén bukott el,
melyről a főrendek hallani sem akartak. Az esküdt bíróság fölötti vita elsodorta a többi pozitív
javaslatot is, a vizsgálóbíró tisztségét, a perbefogó szék intézményét, a tisztán vádelvi főtárgyalást, a
felek egyenjogúságának princípiumát, a kötelező védelmet, a nyilvános és félbe nem szakítható
tárgyalást. Börtönügyi tervezet szervesen kötődött a büntető anyagi javaslathoz. Minthogy az alapvető,
szinte kizárólagos büntetési nem a szabadságvesztés – büntetés lett, a feudális tömlöcök országában
370
meg kellett (volna) teremteni a modern büntetési rendszer végrehajtására alkalmas börtön modelljét,
annak szűk értelemben vett szakmai, eljárási és technikai feltételeivel. A választmány javaslata erre „a
mintabörtön” gondolatával kibővített plánum azonban megadta a kibúvót a kormányzat részére. A
tervezetről sikertelensége ellenére is elmondható, hogy mind építészeti, mind a végrehajtási rezsimre
vonatkozó terveit illetően Európa élvonalához tartozott.
- Toldalék a rendőrségi kihágásokról:
A kihágás intézménye első szakasza is a büntető jogi kodifikáció egyetemes eredményeihez és hazai
kísérletéhez kötődött. 1843. évi javaslatokhoz csatolt toldalék a Btk. – tervezet bűntettekről és
büntetésekről, szóló részekről szoros tartozéka. A büntetőjog általános és különös részre bontását a
toldalék is átvette. Az általános részben foglaltak (hatály, felelősség, stádium, elkövetők, büntetési
nemek) kisebb módosításokkal a kihágásokra is kiterjedtek. A kisebb súlyú cselekmények
meghatározásának nehézségeit felismerve, az akkori kodifikáció előtt is világos volt, hogy nem csupán
a kriminalitás határán mozgó cselekmények és büntetőjogi relevanciájuk tartoznak e körbe, hanem
olyan magatartások is, amelyek igazgatási viszonyból fakadnak. Ezekre nem lehet általános érvényű
szabályokat adni, törvénybe foglalni. A toldalék felsorolta azokat a kihágási természetű
szabálytalanságokat, amelyek formulázása, büntetése részben kormányszintű rendeletekben, részben
törvényhatósági statútumokban történhetett. Tehát ennél a kodifikációs kísérletnél találkozunk a mai
jogi megoldás előzményével: kihágást törvény, kormányszintű rendelet és szabályrendelet
határozhatott meg. A bűncselekményekre hat, a kihágásokra 3 büntetési nemet rendelt a javaslat. A
kihágások elkövetői fogsággal, pénzbüntetéssel és bírói megdorgálással voltak marasztalhatók. A
toldalék ismerte a fogság pénzbüntetésre történő árváltoztatását, egyben megszabta a büntetések
generális maximumát. A különös rész az egyes kihágásokat és azok büntetését tartalmazta. Nem szedte
rendszerbe az azonos cselekményeket, az egyes tényállások azonban fellelhetők a jelenkori
szabályozásban. Az 1843. évi javaslatok a bűntett-kihágás megkülönböztetés mellett a büntetőeljárás-
rendőri eljárás párhuzamát is megteremtették. A kihágásokat elbíráló szervek nem egyesbíróságként,
hanem kollegiális testületként funkcionáltak. A rendőrbíró az elöljáróság által delegált 2 fővel
tanácsban ítélkezett. A községi elöljáróság részére a közrend és a közbiztonság fokozott védelmére az
eljárási toldalék helyi rendeletalkotást is biztosított, amire az illetékes törvényhatóság felügyelt. Az
eljárás egészére a büntetőeljárási javaslat vonatkozó szakaszait kellett alkalmazni. A jogorvoslati
rendszer az egyfokú fellebbezést a bírói út igénybevételével kívánta megteremteni.
- Törvény a mezei rendőrségről:
A büntetőjogi javaslatok mellett az első kihágási törvény, a mezei rendőrségről szóló 1840:9. tc.
érdemel még figyelmet. Ez a jogszabály elsőként tett kísérletet az ügyek egy meghatározott
csoportjában a veszélyeztető cselekmények összefogására és büntetésére. A felelőségi fokozatokat és
büntetési konzekvenciákat érintjük. E cselekmények általános jellemzője, hogy a tevékenység vagy
mulasztás kárt eredményez. A károkozás 2 felelőségi formát: a kártérítési és a rendészeti felelősséget
alapozza meg. A kártérítés a pénzbüntetéssel szoros összefüggést mutat. A vétkes gondatlanságból
elkövetett veszélyeztető cselekmény elkövetőjét a költségtérítésen felül kétszeres kártérítés, azaz
pénzbüntetés a vétkes gondatlanság ismétlődése esetén pedig fogság sújtotta. E büntetéseknél a
cselekmény jellege, súlya illetve a felelősség mértéke volt a meghatározó. Amennyiben a cselekmény
egyenes szándékkal valósította meg az elkövető, akkor a költségkártérítésen felül a büntetőtörvény
szerint volt büntethető. A cselekmények elbírálása a sommás eljárás alapján történt. A kisebb súlyú,
veszélyeztető cselekmények forrásainak tekintett 1840:9 tc. és a toldalék javaslatai feltárták
mindazokat a problémákat, amelyeket a burzsoá kódexek is magukban hordoznak.
- A javaslat értékelése:
Amikor a magyar ellenzék a büntetőjogi reformeszmék képviseletét magára vállalta, ezzel a magyar
valóság egy mindenkit foglalkoztató szelvényének szószólójává vált. Hiba lenne az ebben
megnyilvánuló realitást tagadni. Azonban a magyar liberálisok irreálisnak tűnő célkitűzéseket is
fölkaroltak. Ezek nem is annyira a programokban, megfogalmazódó jelszavakban érhetők tetten,
hanem az azok mögött meghúzódó, az elveket valóra váltani szándékozó cselekvési elképzelésekben.
Egy olyan nagyszerű eloborátum volt ez, mely feltétlenül megállta volna a helyét a polgárosult
Európában, de semmi esetre sem a feudális Magyarországon. A legkorszerűbb polgári tervezeteket és
371
büntetőtörvénykönyveket vették alapul, a legfejlettebb nyugati államok társadalomszervező elveit

tekintették példának a kodifikátorok. S készítették ennek alapján egy fejlett polgári eszméket tükröző
eljárásjogi tervezetet az országban. S hitték hogy a korábbiakhoz képest ugyan radikalizálódó, de
mégiscsak hagyományosan nemesi diéta ezt a társadalomidegen törvénytervezetet meg fogja szavazni,
a magyar büntetőbírói gyakorlat be fogja fogadni. Mint tudjuk, nem így történt. De a fogházjavító
mozgalom, a börtönügyi javaslat sem járt másként. A börtönök területe éppúgy az illúziók és realitások
sajátos keveréke volt, mint a reformkor jó néhány hasonló intézménye. Ezek az illúziók tették oly
páratlanná az eloborátumot, hiszen ezeknek köszönhetően kevésbé kötötte meg a szövegezők és
törvényszerkesztők kezét a földhözragadt valóság: tolluk szabadon futott a papíron, szárnyalásukat az
eszmék irányították. Ezért válhatott a büntetőpraxisban és a kodifikációkban is általános mércévé: ,,
progresszív elvei előrevivő, jótékony hatással voltak a bírói gyakorlatra, a halálbüntetés a
feudalizmusnak még hátralévő néhány évében a minimumra csökkent, a botbüntetés is egyre szűkebb
területre szorult: a haladó megyei nemesség nem egy helyen statútumokkal törölte el a botbüntetés
alkalmazását. (Kovács Kálmán) A javaslat szelleme pedig egészen az első büntető törvénykönyvig
kísérte az országgyűléseket: rendszeresen visszatérő kezdeményezés volt a javaslat felelevenítése és
becikkelyezésének javaslatba hozása.
372
XLVIII. TÉTEL
A CSEMEGI-KÓDEX RENDSZERE ÉS ÁLTALÁNOSRÉSZE, ELVEI
E LŐ ZM ÉN Y E K:
A magyar jogtudomány már évekkel ezelőtt készen állt egy büntető törvénykönyv megalkotására, és a
kódex előtt is születtek a témában kiemelkedő fontosságú művek. 1819-ben Vuchetich Mátyás kiadta
korszerű művét „Insitutiones iuris criminalis hungarici” címen, amely az európai jogtudomány eszméit
ismertette, majd 1834-ben megjelent Cesare Beccaria „A bűnökről és büntetésükről” című műve. A
politika terén is nagy teret szántak a kérdésnek, így Széchenyi István a jogegyenlőség mellett szállt síkra,
míg Kossuth Lajos a Pesti Hírlapban közölt cikksorozatot a büntetőjog korszerűsítése érdekében. Szalay
László ugyanitt publikált a kodifikációt és a büntetőjog legfontosabb elméleti kérdéseit tárgyaló
szakcikkeket. Fontos volt még Pauler Tivadar „Büntetőjogtan” című tankönyve, amelynek jelentősége
1861 után nőtt meg, amikor az Osztrák Polgári Törvénykönyv helyett a magyar szokásjog
alkalmazásához tértek vissza, és szinte kódexként használták a művet.
A kiegyezést követő években nőtt meg az igény egy büntetőjogi törvénykönyv megalkotására. Kezdetben
az 1843-as büntetőtörvénykönyv-javaslat alapján kívánták ezt végrehajtani, és még új tervezet is készült.
Azonban az igazságügy minisztérium ezt félrerakta, és Csemegi Károly aradi ügyvédet bízta meg 1871-
ben egy új tervezet megalkotásával. A javaslat elkészítése két évig tartott, majd újabb két évig ennek
átdolgozása, így végül 1875-ben került a parlament elé, ahol másfél éves vita után fogadták azt el az
1878. évi V. törvénycikkel, amely „A magyar büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről” címet
viselte, majd a következő évben fogadták el az 1879. évi XL. törvényt, amely a kihágásokat szabályozta.
A KÓDEX RENDSZERE:
A Btk. általános és különös részre osztható, ezek pedig 9 illetve 43 fejezetre, és folyamatos számozás
mellett 486 paragrafusra tagolódtak.
- Általános rész
A kódex általános része 9 fejezetből áll, ezek sorrendben a következő témákkal foglalkoznak:
 bevezető intézkedések,
 törvény hatálya,
 büntetések,
 kísérlet,
 részesség,
 szándék és gondatlanság,
 beszámíthatóságot enyhítő vagy kizáró okok,
 bűnhalmazat,
 bűnvádi eljárás megindítását és a büntetés végrehajtását kizáró okok.
A bűncselekményeket súlyuk szerint három részre, bűntettekre, vétségekre és kihágásokra osztották
fel. A felosztás alapja az európai tapasztalatok voltak. Az osztályozás elvi alapja a cselekmény súlya
volt.
- Bűntett
Pauler Tivadar a Btk. országgyűlési előadója rámutatott, hogy a bűntettek azok a szándékos
jogsértések, amelyek nagyobb súlyúak, nagyobb beszámításúak.
- Vétségek
Azok a szándékos jogsértések, amelyek kisebb súlyúak valamint a gondatlanságból eredt jogsértő
cselekmények. Kétséget nem szenved mondta, hogy a jogsértő cselekmények között a sértett jognak a
fontosságánál a sértés súlyánál, valamint a kárnak és veszélynek a nagyságánál fogva a különbség
létezik. Szándékos jogsértés a gyilkosság és a becsületsértés, és mégis milyen roppant nagy a
különbség a kettő között. De roppant nagy a különbség a szándákosan elkövetett gonosztett és a
gondatlanságból vagy könnyelműségből eredt jogsértés között is, habár eredményei azonosak, mert az
akarat elhatározása és a beszámíthatóság különböznek. Végül rámutatott. hogy a crime és a délit
valamint a Verbrechen és a Vergehen a büntetés a vétség elnevezést általánosan elfogadták. És, ahol
373
nincsenek is elfogadva ott is, mint a baden-i vagy a magyar 1843-as javaslatban megkülönböztetik a
cselekmények súlyát, a büntetési rendszerben. a kihágás azonban más , mint azt Csemegi és a Btk,
indoklása is kifejtette . A legtöbb kihágás nem valóságos jogsértés , hanem bizonyos cselekményből
vagy mulasztásból könnyen származható , jogsértés megerősítése végett alkotott törvénynek a
megszegése. Pl.: a koldulás nem sérti meg sem a magán sem a közjogot, de abból veszélyek
származnak.
- Kihágás
A kihágásról szóló törvények rendszerint preventívek. a bűntettekről és vétségekről intézkedő
törvények pedig általában represszívek. a bűncselekmények hármas felosztását támadta az
országgyűlési ellenzék. ettől eltekintve, ha ez az elméletileg helyes felosztás a gyakorlatban
keresztülvihető volna és még akkor sem lenne az helyes. A törvényhozásnak ugyanis ügyelnie kell a
hazai hagyományokra már pedig hazánkban a bűntett és vétség között különbségeket sem a régebbi
büntető intézkedések sem az 1843-as javaslat el nem fogadta .
A Btk. első szakasza a nullum crimen sine lege illetőleg nulla poena sine lege elvet deklarálta
kimondván: „büntettet vagy vétség csak azon cselekmény képez, melyet a törvény annak nyilvánít.
Bűntett vagy vétség miatt senki sem büntethető, amelyet annak elkövetése előtt a törvény
megállapított. Ez a szabály arra irányult, hogy a kizárja, mint az analógia legist, mind az analógia
iurist. a törvénnyel el akarták érni, hogy a bíróság ne vegye át a törvényhozó szerepét. Az indoklásban
hangsúlyozták: mind a mai napig fennáll az, az állapot „amelynek véget akar vetni a büntető
törvénykönyv”, hogy a bíróság nem a törvényből fejti ki az irányadó szabályt, hanem saját egyéni
szempontból viszonyítja a cselekményt az erkölcsi és állami rendszerhez és azt büntetendőnek
nyilvánítja a szerint, hogy az saját eszméi szerint, amazzal ellentétben állónak ellentétben állónak véli.
Az indoklásnak és a törvénynek az a szándéka nem is váltott ki vitát. a magyar igazságszolgáltatás
bírálói , az egész 19 %-ban, amiatt is ostorozták a jogállapotokat, hogy előbb a bíró eldönti mi a
bűncselekmény és az után ennek alapján ítél . a Btk. első paragrafusa „cselekményt mond, ami a tevést
és a mulasztást is magában foglalja „. A Btk. egész rendszerének középpontjában a cselekmény állt.
Az indoklásban rámutattak arra, hogy a cselekmény nem csak a tett, akció hanem, ennek eredménye is
(tett büntető jogi személye). A kódex később bírálataiban valamint ezek indoklásaiban elvetik ezt a
tettes-büntetőjogi koncepciót, de egyben az elkövető személyének figyelmen kívül hagyását. továbbá a
törvényhozó nem volt eléggé tekintettel az elkövető személyiségére.
A büntető törvénykönyvek nem határozzák meg kifejezetten az alapelveket. A BTK. maga azt az
alapelvet követi , amelyet az 1843-as törvényjavaslat is , vagyis sem az abszolút sem a relatív teóriát
nem fogadta el , kizárólagos vezéreszmeként . sem az erkölcsi igazság sem önmagában a hasznosság ,
sem pedig önállóan a javítás , egyike sem azon külön-külön céloknak , amelyek a relatív elméletek ,
kizárólagos céljaiként ismeretesek. A törvény elődjéhez csatlakozva az igazság és a hasznosság
egyesített elveiből képezett alapelvben gyökerezik. Alapja tehát „latte theorie complexe”, „de
vereiniging stheoria” vagyis az egyesítő teória.
- A kísérlet
A törvény meghatározza a kísérletet, és kimondja, hogy a bűntett kísérlete mindig, vétségé azonban
csak a törvény különös részében meghatározott esetekben büntetendő. A kísérlet bűncselekménye
enyhébb, mint a befejezett bűncselekményé. Nem büntethető az elkövető, ha kísérletről önként elállt,
illetőleg az eredményt önként elhárította. Az előkészületi cselekmény nem büntetendő kivéve, ha az
önálló sui generis bűncselekmény.
- Részesség és bűnsegély
A törvény a részességnek két alakzatát a felbujtást és a bűnsegélyt ismeri . A törvény a 7. fejezetben a
beszámítást kizáró és enyhítő okokat sorolja fel ( az öntudatlan állapot , az elme megzavarodása , az
ellenállhatatlan erő és fenyegetés, a jogos védelem, a végszükség, a tévedés, a gyermekkor, a
siketnémaság). A törvény ezeknek kizárólag a hatásukról rendelkezik.
- A büntetés alkalmazását kizáró okok
374
Bizonyos esetekben a büntetés foganatosítását objektív természeti vagy jogi akadályok meggátolják.
Ezek vagy a büntetőeljárás megindítását, illetve folytatását vagy pedig a büntetés végrehajtását zárják
ki. megakadályozta a büntetőeljárás megindítását illetve folytatását a bűnös halála, a királyi kegyelem,
az elévülés, valamint a magánindítvány hiánya. A végrehajtást pedig kizárta a bűnös halála, elévülés és
a kegyelem.
- Bűnhalmazat
Akkor van szó erről, ha a bűnelkövető ellen egy eljárásban több bűncselekmény miatt mondtak ítéletet.
A büntetés megállapítására szokásos megoldások: cumulatio (halmozás), ebben az esetben a bíróság
külön-külön szabja ki a büntetést minden egyes cselekményre , a azokat egyszerűen összeadja; az
absorptio (felemésztés) ilyenkor a bűncselekmények legsúlyosabbikát kell tekintetbe venni, a többen
benne van a kevesebb elve alapján; asperáció (fokozás vagy súlyosbítás) a bíróság átlépi a
legsúlyosabb bűncselekmény felső határát
- Büntetések
A kódex III. fejezete rendelkezett a büntetésekről. Eszerint a büntetések nemei:
 halálbüntetés,
 fegyház,
 államfogház,
 börtön,
 fogház,
 pénzbüntetés.
375
XLIX. TÉTEL
A CSEMEGI-KÓDEX KÜLÖNÖS RÉSZE ÉS ÉRTÉKELÉSE
A Btk. (általános és különös) részre oszlott, ezek pedig 9, illetve 43 fejezetre, és folyamatos számozás
mellett 486 paragrafusra tagolódtak. A Btk. különös része a rokon bűncselekményeket tárgyalja. Ezek 5
csoportba sorolhatók:
- az uralkodó és az állam elleni bűncselekmények (I-VIII fejezet);
- a társadalmi rend (IX-XIII. fejezet);
- az egyesek személye és vagyona (XIV-XXXVI. fejezet),
- a közbiztonság elleni bűncselekmények (XXXVII-XL. fejezet),
- majd megint az állam-, illetve az államigazgatás rendje elleni bűncselekmények és a hivatali
bűncselekmények (XLI-XLII. fejezet).
Az 1843-as javaslattal ellentétben a különös rész nem három részre
- állam elleni,
- társadalom elleni,
- egyesek elleni
osztja a bűncselekményeket, hanem a Code Pénal rendszerét átvevő német törvény beosztását utánozza le.
A Btk. különös része híven tükrözi a kor társadalmi és politikai viszonyait. A kódexben a legsúlyosabb
bűncselekményeknek a király elleni merénylet, illetve annak kísérlete, illetve a gyilkosság számítottak,
ezeket halállal büntették. A kódex tartalmazott a sztrájkszervezők elleni törvényt is, akik hat hónapi
elzárással voltak büntethetők. A 172. §-a büntette a nemzetiség, az osztály, a hitfelekezet, a tulajdon, a
házasság elleni izgatást. Megfelelő védelemben részesül a tulajdon, a vagyon, a kereskedelmi élet.
Büntetendő cselekmény a csalárd bukás, csőd, a váltóhamisítás. A lopásnak 12 kiemelt minősített esete
van, amikor is a lopott dolog értékére való tekintet nélkül bűntett a lopás.
E GY ES BŰ N C SE LE KM ÉN Y I KA TE GÓ R IÁ K
- Emberölés
Az élet elleni bűncselekmények között (a XVIII. fejezetben) a törvény megkülönbözteti a szándékos és
a gondatlan emberölést. A gondatlan emberölés 3 fő típusát határozza meg: a gyilkosságot, amelyet
előre megfontolt szándékkal követnek el, az erős felindulásban elkövetett emberölést, s a kettő között
elhelyezkedő megfontolt szándékkal elkövetett emberölést. E fejezetben tárgyalja a törvény a
kívánságra ölést (eutanázia), az öngyilkosságban való közreműködést (törvény ideveszi az amerikai
párbajt is), a gyermekölést, mint az emberölés privilegizált esetét, a magzatelhajtást (amelynél nem
ismert el külön büntethetőséget kizáró körülményt), és végül a kitételt és az elhagyást. A
gondatlanságból elkövetett emberölés minősített esete ha, a halált elkövetőnek a hivatásában,
foglalkozásában való járatlansága, hanyagsága, a szabályok megszegése okozta. Külön fejezetben
rendelkezik a törvény a párviadalról, amely az emberölés privilegizált eseteként jelenik meg.
- Testi sértés
A szándékos testi sértés 3 fő alakzatból áll. A testi sértés a gyógytartamtól függően minősül: a 8,
illetve a 20. nap a kritikus időpont. A súlyos testi sértés bűntettének (a gyógytartam 20 napot
meghalad) büntetése 3 évig terjedhető börtön.
- Rágalmazás, becsületsértés
A becsület büntetőjogi védelmének körbe tartozik. Megengedi a valóság bizonyítását, védi a holtak
emlékét is. külön rendelkezik a sajtó útján elkövetett rágalmazásról, és elrendeli, hogy az ítéletet
indokaival együtt ugyanannak a nyomtatványnak a jogerős ítélet kihirdetése után megjelenő első
számának az első oldalán tegyék közzé, amelyben a büntetendő cselekményt elkövették.
- Vagyon elleni bűncselekmények
376
A Btk. hat fejezetet szentelt ennek a résznek. A tv a következőket szabályozza: lopás, rablás, zsarolás,
sikkasztás, zártörés, hűtlen kezelés, jogtalan elsajátítás, orgazdaság. bűnpártolás, csalás. A lopás 12
minősített esete között szerepel pl. a vallási szertartáshoz tartozó tárgy ellopása, a betöréses lopás, a
közveszély színhelyén elkövetett lopás, a szolgálatban álló személy által vagy a tolvajjal közös
háztartásban élő személy terhére elkövetett lopás, a visszaeső által elkövetett lopás. Az úgynevezett
elkövetett lopás, a hivatali lopás, a visszaeső által elkövetett lopás. A ún. szolgálati vagy házi lopás
azonban csak magánindítványra volt üldözhető.
- Leánykereskedelem, kerítés
A Btk. ezzel szemben elnéző volt, ennek büntetéséről egyáltalán nem gondoskodott. A kerítést nem
lehetett elvileg büntetni, mert bizonyítása igen nehézkes. A leánykereskedelmet mindössze egy
miniszteri rendelet minősítette kihágássá. Egészen 1908-ig az első büntető novelláig ezek a
cselekmények büntetlenül maradtak.
A KÓ D EX ÉR TÉ K E LÉ SE
A Csemegi-kódexet számos bírálat érte még elfogadása előtt is. Az országgyűlési vita során Komjáthy
Béla ellenzéki képviselő, amiatt emelt szót, mert a kódex igen lényeges kérdésekben eltér az 1843-as
javaslattól, így bevezeti a halálbüntetést és a büntetési minimumot, és nem kettős, hanem hármas
rendszerben osztja fel a bűncselekményeket. Ugyanezt a gondolatot képviselték a fiatalabb nemzedék
képviselői: Fayer László, Balogh Jenő, Finkey Ferenc. Fayer szerint megdöbbenést okozott, hogy
Csemegi az 1843-as javaslatot teljesen mellőzte. Az 1843-as javaslat teljes mellőzése többeknek is
komoly felháborodást váltott ki, amely egyrészt Csemegi kodifikátori ambíciói, másrészt a jogdogmatika
iránti rajongásának eredménye, amelynek ő sokkal inkább volt tudósa, mint törvényhozója. A
legkomolyabb kritika azonban a kódex büntetési rendszerét érte, amelyet túl bonyolultnak, néhol túl
szigorúnak, máshol viszont túl megengedőnek találtak. Ezen véleményekre hatást gyakorolt a törvény
elfogadásának éveiben induló azon kriminalisztikai irányzat, amely a túlzott dogmatizálás veszélyeire
hívta fel a figyelmet. A lopások igen kemény megítélése, és értékhatártól függetlenül bűntettnek
nyilvánítása úgyszintén komoly kritikákra adott okot, hiszen egy kis értékben elkövetett lopás már hat
hónap börtönnel járt. Ezzel szemben a kódex egyáltalán nem szabályozta a leánykereskedelem ügyét,
mivel annak bizonyítását nehéznek tartotta, így nem rendelte büntetendő cselekménynek. A bírálók a fő
hibák közé sorolták ezeken kívül még azt, hogy a főbüntetésekhez rendszertelenül és helytelenül
kapcsolódnak a mellékbüntetések. A fegyházbüntetés általános minimuma túlságosan magas, néhol meg a
büntetési tétel túlságosan alacsony. A hibák közé sorolták, hogy a fiatalkorúakra és a visszaesőkre nem
állapít meg megfelelő szabályokat. A Btk. sok tekintetben nem felel meg az életnek. Ezek a kifogások
már viszonylag korán, 10 év múlva a Btk. revíziójának szükségességét hirdették meg, és végül elvezettek
az 1908. évi novellához, majd az 1913. évi törvényhez.
A B TK. ER ÉN Y EIN E K SZA KM A I M É LTA TÁ SA

A Csemegi –kódex bírálói sem zárkózhattak el azonban annak elismerésétől, hogy a kódexnek számos
erénye van. A legélesebb bírálók is elismerték, hogy a törvény bár eklektikus jellegű mégis önálló munka.
Sokra tartották a kódex indokolását, valamint, hogy egy hatalmas munkáról van szó, amely a büntetőjog
egész területét felöleli. Mindent számba véve elmondható, hogy csemegi a szó legjobb értelmében nagy
munkát végzett. Törvényhozásunk legjelesebb alkotásai közé sorolható. Az 1945 utáni irodalomban az
1878. évi kódex eleinte több elismerést, mint bírálatot váltott ki. A marxista büntetőjog-tudomány a
kódex osztályjellegére mutatott rá. A kódexet a burzsoá büntetőjog kifejezőjének minősítette, amelynek
az volt a feladata, hogy a kizsákmányoló osztályoknak, a burzsoáziának az érdekeit védje, a vagyon elleni
bűncselekmények elkövetőit kegyetlen szigorúsággal büntette, de az uralkodó osztályok tőkés tagjainak
érdekében álló cselekményekkel szemben elnéző volt. A kódex a klasszikus büntetőjogi iskola jegyeit
viseli magán, hogy a liberális kapitalizmusban keletkezett jellegzetes burzsoá büntető törvénykönyv .
értékeli benne a fogalmak precíz jogi meghatározását, és valószínűnek tartja , hogy felülmúlja e
tekintetben a nyugat-európai kódexeket, így az 1871-es német Btk-t is. A kódex 70 évig volt hatályban és
mély nyomokat hagyott a magyar büntetőjogi gondolkodásban. A kódex általános része 1950-ig, különös
része pedig az értelemszerű módosításokon túl 1961-ig, az új Btk. megalkotásáig volt hatályban.
377
L. TÉTEL
BÜNTETŐJOGI I SKOLÁK; A KLASSZI KUS I SKOLA, A KRI MI NALI TÁS JELL EGÉNEK
VÁLTOZÁSA A XIX. SZÁZAD VÉGÉN; A REFORMISKOLÁK
Magyarországon már a Btk. létrejöttének idején, majd pedig az azt követő évtizedekben egyre több
büntető jogi irányzat honosult meg, amely fokozatosan befolyást gyakoroltak a büntető jogi nézetekre és
gondolkodásra.
- Kriminál antropológiai irányzat: (C. Lombroso)
A bűnelkövetők antropológiai jelekből megismerhetőek, pl.: alacsony homlok. A bűnözés genetikai
hajlamon alapszik. Fejforma tan megállapítása ide köthető.
- Kriminál szociológiai irányzat: (Tarde)
A bűnelkövetés okának 2 tényezőt határoz meg:
 Tettesben meglévő bűnözési hajlam.
 Környezeti hatások.
Az ember cselekményei szabad akaraton alapulnak, bár a tettest a szociológiai körülményei
befolyásolják. A környezet miatt sem mentesülnek a tettesek a büntetés alól. A büntetés célja a
társadalom védelme. Elveti az arányosság elvét, valamilyen büntetés nemet kell a bírónak
megállapítani, majd a végrehajtás során, később állapítják meg a büntetés mértékét a büntetés
végrehajtás tisztjei. => Határozatlan tartalmú büntetések kategóriája.
- Kriminál szociál etikai irányzat:
A bűncselekmény tulajdonképpen a társadalom felelőssége, nem az egyéné.
 Biztonsági intézkedés:
Nem megbüntetik az elkövetőt, hanem biztonsági intézkedést hajtanak végre (pl.: rendőri őrizet).
Hiba a tézissel:
Áttöri a nulla poena sine lege elvet (csak olyan büntetést szabad kiszabni, amit már törvény
elrendelt). Az elítélttel szemben önkényre ad lehetőséget. A jövőre nézve akarja az egyént olyan
helyzetbe hozni, hogy ne kövessen el bűncselekményt. Személyes szabadság jogot is korlátoz.
 Veszélyes állapot: jogon kívüli kategória. Felállítja a szigorú normákat. Elveti a született bűnöző
fogalmát, senkit nem tekint született bűnözőnek.
KÖ ZV E TÍ TŐ IS KO LA :
A tett iskola és a 3 előző iskola között közvetít (F. von Liszt)
- Fő célkitűzése:
A cselekményt és az elkövetőt együtt kell vizsgálni. A büntetés a tettes tettéért jár. A bűncselekmény
antiszociális magatartás, a tettes antiszociális személyiség, aki nem veszi figyelembe a jog tilalmait. A
nullum crimen sine lege elvén alapul, és alapvetően elfogadja a nulla poena – t is, de kiegészíti az
elmebetegekkel, és a szokásos bűnözőkkel szemben a biztonsági intézkedésekkel. A bűncselekmény
elkövetésének külső és belső okait is feltételezi, de a mérlegelés miatt követik el a bűncselekményt. A
motivációk hibás mérlegelése (elkövetés mellett szólók: éhség, szegénység, félelem; elkövetés ellen
szólók: jogrendszerbe vetett hit, büntetés szigorától való félelem stb.). Az elkövetés mellett szólók
lesznek az erősebbek a bűnözőknél.
- Cél fogalma:
A büntetésnek célbüntetésnek kell lennie, célzottan, jelentős joghátrányt kell okozni az elkövetőnek
(előzmény: C. Beccaria).
Az arányosságot alapul veszi, de ezt egyéniesítéssel gyengítik. A rövid tartalmú szabadságvesztéseket
ki kell iktatni, szerintük nem jó a büntetési eszköz.
- A bűnelkövetők osztályozása:
2 csoportja van:
378
 Alkalmi bűnelkövetők:
Figyelmeztetőjellegű büntetést alkalmaznak rájuk.
 Állapot bűntettesek:
Tartósan bűnöző életmódra rendezkedtek be. 2 csoportja van:
 Javíthatók:
A büntetés végrehajtási intézetben letöltendő nevelőmunkát javasol nekik.
 Javíthatatlanok:
A legszigorúbb büntetések kiszabása határozatlan időre.
1910 – es évektől a II. világháborúig él ez az irányzat.
ÚJ TÁ R SA D A LO M V ÉD E LM I IR Á N Y ZA T:
II. világháború után. (Marc Aucel)
- Büntetőjog humanizálása.
- Büntetés az egyén elkövetésén alapszik.
- A büntetés célja a bűncselekmény megelőzése, elkövetők reszocializációja.
- Nevelési módszerek előtérbe helyezése.
- A bírónak megfigyelési szakaszt kellene biztosítani.
- Nem az elkövető ellen kell harcot indítani, hanem a bűnözés ellen.
- A modern tudományok eszközeinek beépítését szorgalmazta a bűntető eljárásban. Módosítani kell a
büntetési rendszert. Gyógyító jellegű eljárások kerüljenek előtérbe az elkövető személyiségének
pozitív irányba való terelése a cél.
S ZO C IA LIS TA BÜ N TE TŐ J O G TU D O M Á N Y :
- A bűnözés 2 féle lehet:
 Egyedi jelenség;
 Tömeg (társadalmi) jelenség.
- Nem vizsgálja sem a bűnözővé válás egyéni, sem a társadalmi okait.
- Nem gyakorlati indíttatású iskola, az eellm
méélleettet részesíti előnyben.
- Társadalomra veszélyesség fogalma.
A NOVELLA RENDELKEZÉSEI:
43 Büntetés feltételes felfüggesztésének intézménye.
44 Fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések: dorgálás, próbára bocsátás, javító nevelés, végül
fegyház, de maximum 2 évre és felnőttektől elkülönítve.
45 Javító intézeteket, gyermekvédelmi intézetek, egyesületek, hivatalok felállítása
46 törekszik az egyéniesítésre, tehát az életkörülmények és életviszonyok külön-külön
vizsgálata mindenkinél.
Ugyanakkor szigorítja ezeket az intézkedéseket a 1912:63. tc. a kivételes hatalomról, mely 5 évi
fegyházat is ítélhet fiatalkorúaknak is tüntetés, vagy sztrájk miatt.
379
LI. TÉTEL
A REFORMEREK JAVASLATAI É S AZ E L SŐ KÉ T B Ü NTE T ŐNOVE L LE .
A DOLOGHÁZI TÖRVÉNY
A reformerek megoldási javaslatainak központi eleme volt az individualizáció. Az individualizáció

tudományos fölbukkanása, majd elméleti pontosítása jelentős hatást gyakorolt a jogszabályok alakulására
is. Nekik köszönhető végső soron a fiatalkorúakra és a határozatlan tartalmú szabadságvesztés
bevezetésére vonatkozó jogalkotás.
AZ A LKA LM I BŰ N Ö ZŐ K K EZ E LÉSE
A tudomány fölismerte, hogy a kriminalitás és a visszaesők száma párhuzamosan növekszik, vagyis a
bűnözés bővülésének bár lényeges eleme a bűnismétlés, de nem kezelhető kizárólag a visszaesés elleni
harccal. Kettéválasztották az úgynevezett megrögzött bűntettesek irányában szükségesnek látszó
eszközök kutatását, ill. az alkalmi bűnözők, nevelésének, javításának ügyét. Az egyéniesítés keretén belül
vívta ki speciális helyzetét a fiatalkorúak intézménye. Az individualizáció megkövetelte a bűnelkövetők
osztályozását, és a csoportosítás folytatásaként a differenciált elbírálást. A jogalkotásnak a választ tehát 3
kategóriában a fiatalkorúak, az alkalmi bűnözők és a közveszélyes vagy megrögzött bűnelkövetők
vonatkozásában kellett megfogalmaznia.
Az alkalmi bűnözők körének speciális kezelését az a tény indokolta, hogy az ekként számon tartott
elkövetők cselekményének súlya csekély. Sem életvitelük, sem erkölcsi állapotuk nem indokolja azt a
feltételezést, hogy bűnismétlésre sor kerülhet. A fiatalkorúakra fordított nagy figyelmet részben az
életkorukból fakadóan feltételezett nagyobb esélyű javulás reménye idézte elő. Olyan eszközöket keresett
a tudomány, melyek a megelőzés céljait szolgálják.
Az alkalmi bűnözés ellen hatékonynak bizonyuló eszközök azonban nem nyújtottak védelmet a
megrögzött bűnösök ellen. Reflektorfénybe állították a visszaesőket, előtérbe került a büntetőjogi vitákon,
kriminológustanácskozásokon egy újabb fogalom:a közveszélyes bűnözők kategóriája. A büntetőjog-
tudomány a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület 1898.évi nemzetközi albizottsági vitái nyomán, majd az
1912.évi párizsi nagybizottsági tanácskozások eredményeképpen a közveszélyesek körét nagyjából három
bűnözőcsoportra terjesztette ki. Mindhárom csoportba sorolt elkövetők a szokásszerű bűnözés alapján
kerültek a közveszélyesek közé. A visszaesők a törzsét képezték a legveszélyesebb tettesként
nyilvántartottaknak.
A másik két csoportot pedig potenciális elkövető mivolta következtében sorolták ide: ezek az abnormális
(tehát beteg) és az életmódjukból eredően bűnözők (munkakerülők, koldusok, csavargók, prostituáltak
stb.) Míg az elmebetegekre nézve mindenki egyetértett abban, hogy gyógyintézeti kezelésük szükséges, a
másik két kategória elleni küzdelem módszereiről évtizedekig dúlt a polémia.
Fölvetődött a büntetések szigorítása, speciális intézetek létesítése, munkáltatásra koncentráló intézetek
felállítása, az elítélt-biztosítás; végül azonban győzelmet aratott a garanciákkal ellátott határozatlan
tartamú szabadságvesztés ideája.
A magyar reformgondolkodók táborának érveit csokorba gyűjtő Finkey Ferenc 1904-ben publikált
összefoglaló munkájában szintetizálta első ízben a bűnözők osztályozásáról szóló vita eredményeit. A
tudomány a századfordulóra leválasztotta a bűnözők büntetendő csoportjáról a serdületlenek és az
abnormálisok kategóriáját. Velük kapcsolatban a hagyományos büntetési célok értelmetlenek, kizárólag
javítás és gyógykezelés vehető náluk számításba. A büntethető bűnelkövetők osztályának is két szélső
rétege igényel külön elbánást. Az enyhe bűntettesek ugyan teljes beszámítási képességgel rendelkeznek,
bűnösségük foka azonban különlegesen alacsony. Ilyenek a fiatalkorúak, a felindulásból, menthető okból
vagy gondatlanul bűnözők. E csoport nem rendelkezik antiszociális hajlammal, így a javítás és nevelés
csupán mellékes tényező: legfontosabb a megtorlást érzékeltetni velük, s ezen keresztül a visszaesést
megakadályozni, visszatartani őket újabb bűnelkövetéstől. A másik véglet a bizonyítottan antiszociális
bűnözők köre, az úgynevezett megrögzött bűntetteseké.
380
Az igazságügyi kormányzat a büntetőkódex módosítására hamarosan (nyolc esztendővel az életbe léptetés

után) megtette az első lépéseket.
A miniszter szükségesnek látta a jogszabályi konzekvenciák levonását a törvénykönyv módosítására tett
javaslat (novella) elkészítésére adott megbízást. A novella első javaslatát 1892-ben Szilágyi Dezső tette le
a Ház asztalára. A tervezet a büntető törvénykönyvvel kapcsolatban felmerült problémákat egyenkénti
módosítással kívánta orvosolni (mint a fiatalkorúak kérdését, a pénzbüntetés egyes vonatkozásait, a
büntetési tételek módosításait, a csalás tényállásának kiegészítését). A tervezetet a Ház nem tárgyalta,
majd mikor sorra került volna, Erdélyi Sándor visszavonta. Új koncepció készült, mely a kódex átfogó
revízióját tűzte ki célul. Az újabb javaslatot előbb Edvi Illés Károly dolgozta ki, majd megfordult Balogh
Jenő, Angyal Pál, Finkey Ferenc kezén is. Az egyre terebélyesedő matériát több szakbizottmány is
tárgyalta, melyek újabb és újabb kiegészítéseket javasoltak. 1905-ben újabb koncepcióváltozás történt:
Polónyi Géza igazságügy-miniszter egy kifejezetten rövid, csak a leglényegesebb kérdésekre koncentráló
jogszabály tervezetének kidolgozásával bízta meg Balogh Jenőt. Ez a javaslat lett az alapja a háromszori
átdolgozás után beterjesztett s végül törvénnyé lett úgynevezett I. novellának (1908:36. tc.: A büntető
törvénykönyvek és a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről és módosításáról). Ez a jogszabály Balogh
indítványára már csak a fiatalkorúak ügyével és a feltételes elítéléssel foglalkozott.
A reformiskolák által megfogalmazott osztályozási szempontok szerint tehát az ún. alkalmi bűnelkövetők
és a fiatalkorúak kérdését oldotta meg.
A büntetőjog-tudomány és a nyugat-európai praxis által ajánlott megoldás volt az ún. alkalmi bűnözőkre a
feltételes elítélés, mely a megtévedt elkövetőt visszatartja az újabb kísértéstől. A magyar novella az
alkalmi bűnelkövetőkre a belga-francia szisztémát fogadta el, a kiszabott büntetés feltételes
felfüggesztésének intézményét.
A törvény minden olyan esetben kizárta a felfüggesztést, amely az elkövető „alkalmiságát”
megkérdőjelezte (például aljas indok, korábban már jogerősen elítéltetett vagy tíz éven belül
szabadságvesztést, illetve elzárásbüntetést róttak ki rá; a cselekmény olyan súlyos volta, mely börtön vagy
fegyházbüntetést vonna maga után). Az ítéletet próbaidőre függesztették föl, melynek tartama három
esztendő volt.
A törvény újraértelmezte a fiatalkorúságot. Eszerint az elkövető 12. életéve alatt gyermeknek tekintendő,
s ellene büntetőeljárás nem volt indítható. a 12-18. életév közötti tettes számított fiatalkorúnak. a novella
a fiatalkorúak szankciórendszerében a preventív szemléletet honosította meg. A fiatalkorúak esetében
mindig vizsgálni kellett, hogy a büntethetőséghez szükséges értelmi és erkölcsi fejlettséggel rendelkezett-
e. Ehhez képest részben megelőző intézkedésekkel (házi felügyelet alá helyezés, házi vagy iskolai
fenyítés, javító nevelés/javítóintézet/, gyermekmenhelyre utalás), részben megelőző büntetésekkel
(dorgálás, elkülönítés mellet végrehajtott szabadságvesztés-büntetés /fogház és államfogház/) operált. A
fiatalkorúakra vonatkozóan honosította meg a feltételes elítélés másik, az angol-amerikai praxisban bevett
formáját, a próbára bocsátást, amikor is nem a kiszabott ítéletet függesztik fel, hanem magát az
ítélethozatalt halasztják el egyévi próbaidőre, szigorú szabályokhoz kötött felügyelet mellett.
A szokásszerű bűnözők elleni szervezett fellépés gerincét két tervezet alkotta az igazságügy-minisztérium
koncepciójában. 1913:21. törvénycikként elfogadott javaslat, melyben a korábban jelzetteknek
megfelelően a csavargó és visszaeső bűnözők által okozott problémák megoldását kereste a jogalkotó. Ezt
egészítette ki a másik tervezet, mely 1913-ban készen állt a minisztériumban.
Ez a tervezet azonban csak másfél évtized múltán válhatott törvénnyé.
Az 1913:21. tc. szakaszai tehát a jogalkotó kettős szándékáról tanúskodnak. A jogszabály első
paragrafusai kifejezetten a csavargók, koldulók, munkakerülő életmódot folytatók ellen tartalmaztak
rendelkezéseket.
A szabály mögött az a tapasztalás állt, mely a bűnözés melegágyának tartotta és észlelte a munkakerülést,
a munkanélküli jövedelemből élést. Igyekezett tehát jogszabályi eszközökkel elejét venni a csavargásnak,
koldulásnak. Jelzi ezt a minősített alakzat egyik fordulata: súlyosabb megítélés alá esett, ha „oly tények
381
merülnek föl, amelyekből meg lehet állapítani, hogy a tettes rendszerint bűncselekmények elkövetéséből
tartja fenn magát”.
A törvény másik célpontja a visszaesés volt. A visszaesők számára a törvény dologházba utalást rendelt.
Megjelent a magyar büntetőjogban a határozatlan tartamú szabadságvesztés intézménye. Az 1-5 év
időtartamú dologházi őrizet a jogalkotó szerint csak addig szükséges, amíg az elítélt társadalmi
beilleszkedésre való hajlamában pozitív vonást nem fedeznek fel. A törvényhozó célja egyfajta átnevelés,
melyben ösztönző elem a határozatlan időtartam, a kikerülés előrehozható időpontja. A dologházba
utaltakat ennek érdekében „munkával kell foglalkoztatni és rendes életmódhoz szoktatni”.
A büntető igazságszolgáltatás egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló 1928:10. tc. két nagy területét
érintette a büntetőjognak. Szólt a pénzbüntetés átalakításáról, értékhatárok megváltoztatásáról, a
koronáról a pengőre való áttérés vonatkozásában, valamint rendezte a megrögzött bűntettesek tetteinek
elbírálásával kapcsolatos egyes kérdéseket. Az 1913. évi javaslatok kiteljesedtek, a közveszélyesek másik
nagy csoportja ellen is megszületett a törvényi szintű szabályozás. A szabály a visszaesők azon csoportját
célozta meg, akik az, az élet, a szemérem vagy a vagyon ellen különböző időben és egymástól függetlenül
legalább három bűntettet követtek el, az utolsó kettőt öt éven belül, s ezeket a bűncselekményeket vagy
üzletszerűen, vagy pedig a bűnözésre állandó hajlamot mutatva követték el. Ezeket nevezte a törvény
megrögzött bűntetteseknek.
A megrögzött bűntettesek büntetése a szigorított dologház volt, ami lényegében egy fegyházban
letöltendő, legkevesebb három esztendeig tartó, határozatlan tartamú szabadságvesztésként foglalta el
helyét büntetőjogunkban. A törvény a szigorított dologházi őrizet maximumát nem határozta meg, igen
súlyos büntetésnek tekinthető.
A két világháború közötti büntető jogalkotás a második büntetőnovella mellett néhány további büntető
jogszabályt is magáénak tudhatott. Így az 1921:3. tc.-ben az állami és társadalmi rend hatályosabb
védelméről rendelkezett a törvényalkotó. 1930-ban fogadták el a katonai büntető törvénykönyvet (1930:2.
tc.). Az 1939:2. tc., a honvédelmi törvény pedig a kormány kivételes hatalmát erősítette meg.
382
LII. TÉTEL
A CSEMEGI-KÓDEX BÜNTETÉSI RENDSZERE,
A F OKOZATOS BÖRTÖNRENDSZER M AGYARORSZÁGON
A KÓDEX RENDS ZERE:
A Btk. két (általános és különös) részre oszlott, ezek pedig 9 illetve 43 fejezetre, és folyamatos számozás
mellett 486 §-ra tagolódtak. A kihágási büntető törvénykönyv (továbbiakban Kbtk.) ugyancsak két
részből és összesen 145 paragrafusból állt
Általános rész beosztása fejezetenként: bevezető intézkedések; a törvény hatálya; a büntetések; a kísérlet;
a részesség; a bűnhalmazat; a bűnvádi eljárás megindítását kizáró okok; a büntetés végrehajtását kizáró
okok.
A különös rész 43 fejezetből áll. Együtt tárgyalja a rokon bűncselekményeket. 5 csoportba sorolhatók:
- Az uralkodó és az állam elleni bűncselekmények – 1 – 8. fejezet.
- Társadalmi rend – 9 – 13. fejezet
- Az egyesek személye és vagyona – 14 – 36. fejezet.
- Közbiztonság elleni bűncselekmények – 37 – 40 fejezet.
- Az állam-, az államigazgatás rendje elleni bűncselekmények és a hivatali bűncselekmények – 41 – 42.
fejezet.
A Btk és a Kbtk a bücselekményeket hármas felosztásba rendezte súlyuk szerint (mivel a külföldi
tapasztalatok ezt igazolták) Ezt nevezzük trichotomiának:
- Bűnt ett ek
Azok a szándékos jogsértések, melyek nagyobb súlyúak, nagyobb beszámításúak.
- Vét ségek
Azok a szándékos jogsértések, melyek kisebb súlyúak valamint a gondatlanságból eredt jogsértő
cselekmények. Szándékos jogsértések között is vannak különbségek (pl.: gyilkosság, becsületsértés).
- Kihágások
Más, mint ahogy a Csemegi-kódex indokolja. A legtöbb nem valóságos jogsértés, hanem bizonyos
cselekményből vagy mulasztásból könnyen származható jogsértés megelőzése végett alkotott
törvénynek a megszegése (pl.: koldulás, kóborlók, legtöbb rendőri kihágás).
A kihágásról szóló törvények rendszerint preventívek. A bűntettekről és vétségekről intézkedő törvények
pedig represszívek. Támadta az országgyűlési ellenzék, mivel nem tartja a hazai hagyományokat.
Első szakaszban találhatjuk a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elveket: „Bűntettet vagy
vétséget csak azon cselekmény képez, melyet e törvény annak nyilvánít.
Bűntett vagy vétség miatt senki sem büntethető más büntetéssel, mint amit arra elkövetése előtt a törvény
megállapított.”
Arra irányul, hogy kizárja az analógia legist és analógia iurist is, el akarták érni, hogy a bíróság ne vegye
át a törvényhozó szerepét.
A Btk. egész rendszerének középpontjában a cselekmény állt. Az indoklásban rámutattak arra, hogy a
cselekmény nemcsak a tett (actio), hanem ennek eredménye is.
A Btk. maga azt az alapelvet követi, amelyet az 1843-as törvényjavaslat is, vagyis sem az abszolút, sem a
relatív teóriát nem fogadta el kizárólagos vezéreszmeként. A törvény elődjéhez csatlakozva az igazság és
a hasznosság egyesített elveiből képezett alapelvben gyökerezik. Alapja tehát az egyesítő teória.
Büntetőjogi felelősséggel csak olyan fizikai személy tartozott, aki a cselekmény elkövetésekor 12.
életévét meghaladta és beszámítási képességeinek birtokában volt. (83. §) A 84. § kimondta a 12-16 év
közötti személy büntetlenségét, ha a cselekmény bűnösségének felismerésére szükséges belátással nem
383
bír. De az ilyen kiskorú javítóintézetben volt elhelyezhető. A Btk. a fiatalkorúak felelősségre vonásában
még a klasszikus iskola tanait képviselte. Megengedte, hogy 20 évnél fiatalabb személyt megjavítása
céljából 6 hónapig terjedő magánelzárásra ítéljék. (42. §) 16. évét betöltött személy elérte büntetőjogi
nagykorúságát. A serdülőkorúakra nézve a börtön és a fogház helyett dorgálást, próbára bocsátást,
javítóintézeti elhelyezést javasoltak.
A Btk. általános részének jellemzésére röviden érdemes még kiemelni néhány rendelkezését:
- Kísérlet:
A bűntett kísérlete mindig, vétségé azonban csak a törvény különös részében meghatározott esetekben
büntetendő. A kísérlet büntetése enyhébb, mint a befejezett bűncselekményé. Nem büntethető az
elkövető, ha a kísérlettől önként elállt, illetőleg az eredményt önként elhárította. Az előkészületi
cselekmény nem büntethető, kivéve, ha az sui generis (önálló) bűncselekmény.
- Részesség és bűnsegély:
A részesség 2 alakzatát a felbujtást és bűnsegélyt ismeri a törvény. Bűnpártolás a különös részben
önálló bűncselekményként szerepel. (69-74. §) Nem határozza meg a szándék, a gondatlanság
fogalmát és a beszámítási képességet.
- Beszámítást kizáró vagy enyhítő okok:
A 7. fejezetben sorolja fel (az öntudatlan állapot, az elme megzavarodása, az ellenállhatatlan erő és
fenyegetés, a jogos védelem, a végszükség, a tévedés, a gyermekkor, a siketnémaság). Az okokat nem
csoportosítja, kizárólag hatásukról rendelkezik.
- Büntetés alkalmazását kizáró okok:
Büntetőeljárás megindítását illetve folytatását akadályozta meg a bűnös halála, a királyi kegyelem, az
elévülés valamint a magánindítvány hiánya. A büntetés végrehajtását kizárta a bűnös halála, a
kegyelem és, az elévülés (IV. fejezet, 105-106. §)
- Bűnhalmazat:
Amikor a bűnelkövető ellen 1 eljárásban több bűncselekmény miatt mondanak ítéletet. Büntetés
megállapítására szokásos megoldások:
 cumulatio (halmozás):
A bíróság külön-külön szabja ki a büntetést minden cselekményre, s azokat egyszerűen összeadja.
 absorptio (felemésztés):
A bűncselekmények legsúlyosabbikát veszik figyelembe, annak büntetési tételét szabják ki.
 asperáció (fokozás vagy súlyosbítás):
Átlépi a bíróság a legsúlyosabb bűncselekmény felső határát, de a halmozással kialakítható
mértéket nem éri el.
- Büntetések:
A 3. fejezet rendelkezik a büntetési nemekről: halálbüntetés, fegyház, államfogház, börtön, fogház,
pénzbüntetés, továbbá hivatalvesztés, politikai jogok gyakorlásának ideiglenes felfüggesztése (utóbbi
kettő együtt vagy külön állapítható meg)
Bírálták a különös rész rendszerét. Korábban 3 nagy csoportra osztották a bűncselekményeket jogtárgyuk
szerint:
- Állam elleni.
- Közvetlenül a társadalom elleni.
- Közvetlenül az egyesek ellen intézett bűncselekmények.
De a Btk. ezt szétszaggatta, mivel a német törvény követte, sokkal helyesebb lett volna, ha e részben is
marad az 1843-as javaslat logikus és természetes beosztásánál. A különös rész híven tükrözi a kor
társadalmi és politikai viszonyait. A legsúlyosabb bűncselekmény az uralkodó megölése vagy ennek
megkísérlése és a gyilkosság (halálbüntetés a szankció). Megfelelő védelemben részesíti a tulajdont,
vagyont, kereskedelmi életet Büntetendő cselekmény a csalárd bukás (csőd), a váltóhamisítás és a lopás
(12 minősített esete van). Jellemző a kor politikájára a magánosok elleni erőszak vétségének tényállása.
Büntették az izgatást az osztály, nemzetiség, hitfelekezet, a tulajdon, a házassági jog intézménye ellen.
384
Egyes bűncselekményi kategóriák:

- Szándékos emberölés:
3 fő típust ad meg:
 Gyilkosság előre megfontolt szándékkal.
 Erős elindulásból elkövetett emberölés.
 Megfontolt szándékkal elkövetett emberölés.
 Továbbá ide tartozik még a kívánságra ölés (euthanasia) az öngyilkosságban való közreműködés
(valamint az úgynevezett amerikai párbaj), a gyermekölést, a magzatelhajtást valamint a kitételt és
az elhagyást.
- Gondatlanságból elkövetett emberölés:
A halált az elkövetőnek a hivatásában, foglalkozásában való járatlansága, hanyagsága, a szabályok
megszegése okozta.
- Testi sértés:
3 fő alakzatból állt (gyógytartamtól függően)
 8 napon belül
 8 napon túl, de 20 napon belül
 20 napon túl gyógyuló a súlyos testi sértés.
- Rágalmazás, becsületsértés:
Megengedi a valóság bizonyítását, védi a holtak emlékét. Külön rendelkezik a sajtó útján elkövetett
rágalmazásról (a helyesbítést a jogerős ítélet kihirdetése után megjelenő első szám, első oldalán kellett
közzétenni). 1914-ben megváltoztatták, mert nem volt kielégítő: szigorították a rágalmazás büntetését.
- Vagyon elleni bűncselekmények:
Hat fejezet szól erről a részről. A következőket szabályozza: lopás, rablás, zsarolás, sikkasztás,
zártörés, hűtlen kezelés, jogtalan elsajátítás, orgazdaság, bűnpártolás, csalás. (333-390. §). A Kbtk.
ismerte a lopás kihágási alakzatát. Idetartozott a 2 Ft-ot meg nem haladó élelmiszer vagy élvezeti cikk
lopása, de csak akkor, ha nem volt megállapítható minősítő.
- Leánykereskedelem, kerítés:
Elnéző volt a leánykereskedelemmel szemben, amelynek büntetéséről egyáltalán nem gondoskodott. A
kerítést elvileg nem rendelte büntetni, mert ennek a cselekménynek „a bizonyítása igen nehéz”. A
leánykereskedelmet mindössze egy belügyminiszteri rendelet minősítette kihágássá. (1908-ig az I.
büntetőnovelláig)
FO KO ZA TO S BÖ R TÖ N R EN D SZ ER MA GY A R O R SZÁ GO N :
Vegyes rendszerek egyike, melynek lényege a különféle korai börtönrezsimek kombinálása. A vegyes
osztályrendszer alapja, hogy az elítélteket a bűncselekményük súlya, magaviseletük alapján különböző
osztályokba sorolták, ezekben eltérő volt a szigorúság, végrehajtásra vonatkozó előírások. Az elítéltek
mozgása mindét irányban lehetséges volt: a súlyosabból az enyhébb felé, csakúgy, mint az enyhébből a
súlyosabb irányába. A másik típusa a vegyes rendszernek a fokozatos (progresszív) rendszer, melynek
végeredményeképpen az elítélt a magánelzárás felől a szabadság irányába haladt. A fokozatos rendszer
szerint szerveződő modellek vagy az ír vagy az angol megoldást követték. Az ír rendszer lényege, hogy a
fegyenc, rab, fogoly kezdetben a legszigorúbb magányrezsim keretei között tölti büntetése első hányadát,
majd kedvezőbb körülmények közé került. 4 stádium volt:
- Első stádium:
Magánelzárás, melynek időtartama a teljes büntetés 1/3-a (ha három évnél hosszabb a büntetés, akkor
1 év). Az 1. periódusban nem végezhetett munkát, a kódex a magánzárkában végzett
kényszermunkáltatás fogalmával operált.
- Második stádium:
Közös fogság. A fegyencek, rabok, foglyok közösen dolgoztak, de éjjelre elkülönítették őket. Javult az
élelmezés minősége, a szigor enyhült.
385
- Harmadik stádium:
Közvetítő intézet. Ide kerülhettek az életfogytiglan fegyházra ítéltek 10 év után, a legalább 3 évi
börtönre vagy fegyházra ítéltek büntetésük 2/3 részének letöltése után. Fegyelmi vétség esetén vissza
lehetett kerülni közös elzárásba).
- Negyedik stádium:
Feltételes szabadlábra helyezés. Saját kérelmükre és a felügyelő bizottság ajánlatára az igazságügy-
miniszter döntése alapján kerülhettek feltételes szabadlábra, feltéve, ha „jóviseletük és szorgalmuk
által a javulás reményét megerősítették”.
Ettől a négyfokozatú megoldástól az angol modell annyiban tért el, hogy hiányzott belőle a közvetítő
intézet. A kor legmodernebb konstrukciója a kódex egyik erőssége volt. Hatékonyságát csupán a
technikai feltételek (így a megfelelő számú magánzárka és az elegendő közvetítő intézet hiánya
korlátozta.
386
LIII. TÉTEL
A BÜNTETŐJOG FEJLŐDÉSE 1945 UTÁN
A II. világháborút közvetlenül követő időszakban Magyarországon a politikai helyzet bizonytalanságához

hasonlóan zavaros volt a jogalkotás, a jogalkalmazás és a jogértelmezés állapota is. Az új hatalom
képviselő kötelességüknek érezték a fellépést a háborús bűnösökkel szemben. Az anarchikushoz közelítő
helyzetben a büntetőjog e gazdasági célok elérésének eszközévé vált. A politikai rendszer védelme
elsődleges feladatává vált a büntetőjognak. A büntetőjog az osztályharc eszközélvé vált. Sztálinnak az
osztályharc folyamatos éleződéséről szóló teóriája megalapozta a következtetést, miszerint a politikai
rend ellen fellépők vagy a tételezett gazdasági szabályok megsértői a nép ellenségei, ergo: a büntetőjog
legkeményebb szigorára érdemesek. Már 1945-ben kezdetét vette a büntetőjog átalakítása, a terhes
biztosítékrendszer elbontása.
A büntetőjogi szabályozás alapját a kibocsátását követően többször módosított és kiegészített, de még
hatályban lévő Csemegi-kódex képezte. Ehhez csatlakoztak a büntetőjogi rendelkezéseket tartalmazó
csekélyebb fajsúlyú, hatályban tartott további törvények, valamint az újonnan hozott különféle szintű
jogszabályok. A törvény előtti egyenlőséget már a jogszabály szintjén sem érvényesítették. Tovatűnt a
nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege princípuma: bűncselekmények megállapítását,
büntetőjogi rendelkezéseket immáron rendeletek is tartalmaztak. A kormányrendeletek szabályozta
büntetőjogi tényállások sajátja volt a blankettajelleg. Ezeket e kerettényállásokat a legkülönfélébb
miniszteri rendeletek és utasítások vagy még alacsonyabb szintű hatósági utasítások töltötték meg
tartalommal, feltéve a jogszabályi hierarchia valamennyi garanciális lapelvét. A sajátos státusú
törvényerejű rendelet látszólagos legitimációját is bőven kihasználták. Ám még ezen is túlterjedt a
büntetőjog garanciális rendszerének módosítása. A bírói gyakorlat anonim tényállású ítéleteit lényegében
függetlenül az esetleges törvényi szabályozástól, a vádirat vagy a politikai hatóságoktól érkező utasítások,
nyíltan megfogalmazott igények szabták meg.
A háborús és népellenes bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonását rendezte az 1945:VII.
törvénnyel törvényerőre emelt 81/1945. ME rendelet és az 1440/1945. ME rendelet. Háborús
bűncselekményként ítélték meg többek között a megszállott területek lakosságával vagy a hadifoglyokkal
szembeni kegyetlenkedést, a háborús hírverés kifejtését, Magyarországnak a II. világháborúba való
belépését előmozdító közéleti tevékenységet. Népellenes bűncselekménynek minősült a nép érdekeit
súlyosan sértő jogszabályok kezdeményezése sajtó vagy nyomtatvány útján, illetve a rádióban vagy
közéleti szereplés során a fasiszta és demokráciaellenes irányzatok hirdetése és terjesztése, továbbá a
haladó társadalmi szervezetek ellen irányuló besúgó tevékenység. A rendelet felsorolta a népbíróság által
kiszabható büntetéseket:
- halál
- fegyház
- börtön
- fogház
- internálás
- vagyonelkobzásig terjedő pénzbüntetés
- állásvesztés
- foglalkozástól való eltiltás
- politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése
Bevezették a kényszermunkát, ugyanakkor megszüntették a fogházat, a főbüntetésként alkalmazott
pénzbüntetést, a fegyelmi büntetést, és az internálást. A kényszermunka életfogytig vagy határozatlan
időre volt kiszabható (1440/1945. ME rendelet). A népbíróság által kiszabott halálbüntetés kegyelmi úton
életfogytiglani, vagy 10-15 évig terjedő határozott tartamú fegyházbüntetésre változtatható át. A
kegyelmezés joga a Nemzeti Főtanácsost illette.
387
A felszabadulást követően kibocsátott új jogszabályok között kell megemlíteni „A demokratikus

államrend és a demokratikus köztársaság védelméről” szóló 1946. évi VII. törvénycikket, melynek célja
leplezetlenül a politikai típusú büntetőjog kiszélesítése volt. Míg a népbíróságokra vonatkozó rendelet a
háborús és népellenes bűntettek elkövetőit a múltban megtörténtek miatt rendelte a népbíróságok elé, a
demokratikus államrend büntetőjogi védelméről szóló törvény a jövőre nézve biztosította az eljárást a
fennálló politikai rendszerrel szembeszegülők ellenében, s tette le az ítélkezés jogát a népbíróságok
kezébe. Az 1946:VII. tc. megfogalmazott feladata az 1946:I. tc-kel megalkotott demokratikus államrend
védelme volt.
A demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről szóló törvény szerint bűntettnek volt
tekintendő:
a) a demokratikus államrend vagy demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló cselekmény,
mozgalom vagy szervezkedés, illetve ezek vezetése, kezdeményezése, támogatása, az ezekben való
részvétel,
b) a demokratikus államrend vagy annak alapintézményei, egyes személyek, csoportok, nemzetiségek,
fajok vagy felekezetek elleni izgatás, gyűlölködés felkeltésére alkalmas cselekmény elkövetése,
c) az a cselekmény, amely alkalmas a köztársasági elnök életének, testi épségének, személyes
szabadságának, alkotmányos hatalmának elvételére,
d) továbbá alkotmányos hatalmának korlátozására.
Bűntett miatt vonták felelősségre azt is, aki az a) – d) pontok valamelyikére szövetkezett, véghezvitelt
elősegítő más cselekményt követett el, a bűncselekmény elkövetésére izgatott, mást felhívott, ajánlkozott
vagy vállalkozott.
Vétségként volt büntetendő az államrend, a közgazdaság nemzetközi megbecsülését csorbító vagy azok
iránt megvetés keltésére alkalmas híresztelés, tényállítás, valamint a fentebb bűntettként megfogalmazott
bűncselekményekről tudomást szerző, s azt nyomban a hatóságnak nem jelentő személy. E törvénnyel
megkezdődhetett a politikai felelősségre vonások sorozata. A gond nélkül tágítható fogalmak
(kerettényállások) segítségével már nem okozhatott gondot sem a politikai nyomozóhatóságoknak, sem az
ügyészségeknek, sem a bíróságoknak, hogy megfelelő, éppen a politikai széljárás szerinti tartalommal
töltsék ki ezeket a törvényi kereteket. E rendeletekkel lényegében kialakult a régi Btk. mellett egy
párhuzamos büntetési rendszer a politikai jellegű bűncselekményekre, amely számos új elemet
tartalmazott. Az új büntetési rendszerben fontos helyet foglalt el a kényszermunka, amely a súlyosabb
bűncselekményekre szabályként volt alkalmazandó.
A rendeleti jogalkotás nem szűnt meg a legválságosabb esztendők múltával: a szovjet rendszerű gazdaság
kiépítésnek eszközévé lett. A gazdasági rend oltalmát szolgáló büntetőrendelkezések sajátja, hogy nem
kodifikált formában, sokszor egyéb vonatkozású rendeletek záradékaként vagy részrendelkezéseként
bukkantak fel, látványosan megtagadva a nullum crimen sine lege elvét.
Az első időszak főbb rendeletei: közszükségletek engedély nélküli kivitelének bűntetté nyilvánítása
(9480/1945. ME), az áru- és anyagkészletek felhasználásának és forgalmának szabályozása (12400/1945.
ME), a Gazdasági főtanács által kibocsátott hatósági intézkedések megszegésének vétséggé vagy
kihágássá nyilvánítása (12090/1945. ME), hitelfelhasználás bizonyos módjainak sikkasztássá deklarálása
(1890/1945. ME és 7200/1946. ME), a kereskedelmi vállalatok ellenőrzésének meghiúsítása
bűncselekmény (4660/1946. ME), árdrágító és közellátás elleni bűncselekmények (8800/1946. ME).
A kommunista párt politikai előretörését követően megváltozott a gazdasági büntetőjog-alkotás iránya. A
14200/1947. Korm. rendelet a hároméves gazdasági terv büntetőjogi védelméről szólt a 2550/1949.
Korm. rendelet a termelőszövetkezetek kialakítását, működését, tulajdoni viszonyait sértő
cselekményeket pönalizálta, az 1950. évi 4. tvr. az ötéves terv büntetőjogi oltalmáról rendelkezett, az
1950. évi 24. tvr. a társadalmi tulajdon fokozott védelmét tette tárgyává, az 1950. évi 30. tvr. a tervszerű
devizagazdálkodás szabályainak megszegését szankcionálta büntetőjogi eszközökkel. A kodifikáció
általános követelményével szemben a szétszórt, alig áttekinthető szabályozás útjára terelte a büntető
jogalkotást. Szokássá tette a gazdasági problémák büntetőjogi kezelését, precedensértékű lett a rendeleti
szabályozás.
388
LIV. TÉTEL
A HARMADIK BÜNTETŐNOVELLA, A B TÁ,
A F I ATALKORAKRA VONATKOZÓ ÚJ SZABÁLYOK É S AZ 1961. ÉVI BTK.
A HA R M A D IK BÜ N TE TŐ N O V E LLA ( 1 9 4 8 . ÉV I 4 8 . TC . ) :
Az 1878:5. tc. „legkirívóbb fogyatékosságainak felszámolása” és természetesen a „leghaladóbb elvek
érvényre juttatása” volt a célja. Szigorítás jellemezte a III. Bn.-t: az élet és testi épség elleni
cselekmények, gondatlan cselekmények, állami tulajdon rovására elkövetett lopás esetét súlyosabban
ítélte meg. Bevezette az elmebeteg bűnelkövetők biztonsági őrizetét. A biztonsági őrizet felnőtt korú
beszámíthatatlan személy által elkövetett bűntett vagy vétség esetén kellett elrendelni. Szabályozta és
törvényi tényállásba foglalta az ittasságot, a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést, valamint az
országhatár tiltott átlépését.
B TÁ . ( 1 9 5 0 . ÉV I I I . TV . ) :
A büntető törvénykönyv általános része. Fontos lépcső volt az 1950. évi 2. törvény a szovjet típusú
büntetőjogi kodifikáció történetében. A Btá. a Csemegi-kódex első részének, még hatályban lévő
rendelkezéseit és az általános részt kiegészítő jogszabályokat váltotta fel. Olyan törvény megalkotása tűnt
célszerűnek, amely „nem idéz fel szükségtelen bonyodalmakat, kerüli a felesleges jogászi aprólékosságot,
hanem ehelyett világos és áttekinthető szabályozásra törekszik”.
A Btá. teljesen új elveket honosított meg a magyar büntetőjogban: Bűncselekmény csakis a társadalomra
veszélyes cselekmény lehet. A büntetés céljának elsősorban: a dolgozó nép érdekeinek és a társadalmi
tulajdonnak védelmét tekintette a törvény. Nem tett különbséget bűntett és vétség között, hanem a
bűncselekményeket bűntettekre és kihágásokra osztotta, hogy az 1955. évi 17. tvr. később még a kihágás
intézményét is megszüntesse. Megszüntette a büntethetőséget kizáró okok addigi csoportosítását:
- Nem büntethető az, aki a bűntett elkövetésekor még nem töltötte be a 12. életévét. (Btá. 9. §).
- A büntethetőséget kizárhatta, illetőleg befolyásolhatta, hogy az elkövető a bűntettet elmebeteg
állapotban vagy tudatzavarban követte el, feltéve, hogy képtelen volt felmérésére, hogy cselekménye a
társadalomra veszélyes, illetve arra, hogy akaratának megfelelő magatartást tanúsítson. Ilyen
körülmények fennállása esetén az sem volt büntethető, aki kényszer vagy fenyegetés hatása alatt
követett el bűntettet.
Első ízben szabályozta a jogos védelmet és a végszükségben elkövetett cselekményt. Definiálta a szándék
és a gondatlanság fogalmát. Meghatározta továbbá a bűntett megvalósulási stádiumait. Az elkövető
halála, az elévülés és a kegyelem a bűnvádi eljárást kizáró okként érvényesültek. A büntethetőség
elévülése vonatkozásában a törvény 25. §-a két főszabályt tartalmazott:
- Halállal, életfogytig tartó vagy 10 évet meghaladó börtönnel fenyegetett bűntett esetében az elévülési
idő 15 év
- Minden más bűntett esetében az elévülési idő azonos az adott bűntettre a törvényben megállapított
szabadságvesztés-büntetés felső határával, de nem lehet rövidebb 3 évnél
A Btá. változásokat hozott a büntetési rendszerben is. A halálbüntetés és a börtön mindig főbüntetés volt.
Bővült a halálbüntetéssel sújtott bűncselekmények köre. A 18. életévét már betöltött, de 20. életévét még
el nem ért elkövetők esetében halálbüntetés kiszabása helyett életfogytig tartó szabadságvesztést
mondhatott ki a bíróság ítélete Egységes szabadságvesztés-büntetést vezetett be. A Btá. csupán kétféle
szabadságvesztés-büntetést tartott meg 1950 előttről: bűntett esetére a börtönt, kihágás esetére pedig az
elzárást. A börtön életfogytig vagy határozott ideig tartott. A határozott időre szóló börtönbüntetés
maximuma 15 év, minimuma pedig 30 nap lehetett. A Btá.-t életbe léptető 1950:39. tvr. (Btáé.) kimondta
a börtönbüntetésre ítéltek munkakötelezettségét, és szabályozta a munkáért járó díjazásukat. A feltételes
szabadságra bocsátásra legalább egy év kitöltése után a büntetés ¾ részének, kivételesen 2/3 részének
kiállásával kerülhetett sor. A feltételes szabadságra bocsátásról az igazságügyi-miniszter határozott. Az
389
életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltet 15, kivételesen pedig 14 év elteltével lehetett feltételes
szabadságra bocsátani.
Mellékbüntetések voltak: pénzbüntetés, elkobzás, vagyonelkobzás, közügyektől eltiltás, foglalkozástól
eltiltás, kiutasítás. A törvény ugyanakkor lehetőséget adott e mellékbüntetések főbüntetésként való
alkalmazására is meghatározott esetekben. Halálbüntetés, illetve 15évi vagy ezt meghaladó tartalmú
börtönbüntetés mellett pénzmellékbüntetés kiszabására nem volt lehetőség. A Btá-ban fontos szerep jutott
az elkobzásnak, mint mellékbüntetésnek. Elkobzás alá estek:
- Bűntett eszközei.
- Bűntett elkövetése útján létrejött tárgyak.
- Bűntett elkövetéséért kapott dolgok.
- Bűntettet megtestesítő sajtótermék.
- Azok a tárgyak, melyek miatt a bűntettet elkövették.
Az elkobzást bármely bűntett miatt el lehetett rendelni, ha egyébként alkalmazásának feltételei fennálltak,
vagyonelkobzásnak viszont csak akkor volt helye, ha azt a törvény külön rendelte, különösen súlyos,
illetve a társadalom érdekét közvetlenül veszélyeztető bűncselekmények miatt.
A Btá. A korábbi büntető törvénykönyvben szabályozott hivatalvesztést és a politikai jogok
gyakorlásának felfüggesztését közügyektől eltiltás formájában összevonta. Az elkövetőt 1-10 évi
időtartamra lehetett a közügyektől eltiltani. A foglalkozástól eltiltás is mellékbüntetésként volt
alkalmazható, azzal az elkövetővel szemben lehetett kiszabni, aki:
- szakképzettséget kívánó foglalkozása szabályainak megszegésével vagy azokban való járatlansága
következtében követ el bűntettet, illetőleg
- foglalkozásának felhasználásával követ el szándékos bűntettet. A foglalkozástól való eltiltást 1-10 évig
terjedő időtartamra lehetett elrendelni.
A javító-nevelő munka kizárólag az elkövető javítására és nevelésére irányult. Kiszabása akkor volt
célszerű, ha valószínűnek látszott, hogy a büntetés célját szabadságelvonás nélkül is el lehet érni. Nem
lehetett helye súlyosabb bűncselekményt elkövetővel szemben, azaz, akit a bíróság 5 évet meghaladó
börtönbüntetéssel fenyegetett bűntettben mondott ki bűnösnek. Tartamát a bíróság egy hónaptól két évig
terjedő időtartamban állapíthatta meg.
Kihágásnak minősül az a társadalomra veszélyes tevékenység vagy mulasztás, amelyet jogszabály,
rendőrségi rendelkezés vagy a törvénnyel, az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletével, illetve a
Minisztertanács rendeletével erre felhatalmazott hatóság kihágássá nyilvánított (72. §). A büntetés nemei:
elzárás, pénzbüntetés, elkobzás, foglalkozástól eltiltás illetve kiutasítás.
A FIA TA LKO R Ú A KR A V O N A TKO ZÓ TÖ R V É N Y ER EJ Ű R EN D ELE T

Az 1951. évi 34. törvényerejű rendelet (Ftvr.) a Btá. rendelkezéseit egészítette ki. Fiatalkorú volt, aki a
bűncselekmény elkövetésekor 12. életévét meghaladta, de 18. életévét még nem töltötte be.
Fiatalkorúakkal szemben a bíróság az adott eset körülményeinek mérlegelése után szabadságvesztés,
illetve pénzbüntetés helyett javító nevelést vagy gyógypedagógiai nevelést, próbára bocsátást vagy bírói
megrovást szabhatott ki. Javító nevelés akkor kellett elrendelni, ha a fiatalkorú nevelése és fejlődése
addigi környezetében nem biztosítható és „helyes irányban való fejlődése érdekében” intézeti nevelése
szükséges. A javító nevelés legrövidebb tartamát egy évben állapította meg a jogszabály. 20. életévét már
betöltött személlyel szemben javító nevelést nem lehetett alkalmazni. Nem lehetett próbára bocsátani azt,
aki 20. évét betöltötte, vagy akit korábban 1 évet meghaladó börtönre ítéltek. Fiatalkorúra halálbüntetést
vagy életfogytig tartó börtönbüntetést nem lehetett kiszabni. A fiatalkorúra kiszabható börtönbüntetés
maximuma 15 év, a legrövidebb tartama pedig bármely bűncselekmény elkövetése esetén 30 nap lehetett.
390
BÜ N TE TŐ T Ö R V ÉN Y KÖ N Y V :
Az egységes kódex kidolgozása érdekében 1954-ben megkezdődtek a különös részt is felölelő
kodifikációs munkák. A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény
és az azt életbe léptető 1962. évi 10. törvényerejű rendelet 1962. július 1-jén lépett hatályba, s ezzel a
magyar büntető jogalkotás bizonyos értelemben a büntetőjog kodifikáción nyugvó szabályozásának
elvéhez tért vissza.
391

Dr. Sz+Ĺcs L - SZL - N+Ż DR - Siska Katalin - Teljes

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Dr. Sz+Ĺcs L - SZL - N+Ż DR - Siska Katalin - Teljes

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Dr. Szűcs Lászlóné Dr.

Magyar alkotmány- és jogtörténet

1. Sorolja fel a királyi felségjogokat a patrimoniális monarchia korában!

2. Ismertesse a lényegét a tradicionálisan magyar felségjogoknak!

3. Milyen fogalmat takar a durante beneplacito?

4. Mit értünk a iura circa sacra alatt?

5. Milyen trónbetöltési módot ismer az Árpádok korából?

6. Mit jelent a választás elve?

7. Mi a különbség a leviratus és a senioratus intézménye között?

8. Mit jelent a primogenitura?

9. Mit jelent az idoneitás?

10. Mit kell tudni a koronázási ordókról?

Székesfehérváron, a Szent Koronával… a koronázás folyamata 2 részből állt: egyházi- és világi

11. Ismertesse a koronázási folyamat világi részét!

12. Ismertesse a koronázási folyamat egyházi részét!

13. Hogyan csoportosítjuk a patrimoniális monarchia központi szerveit?

14. Jellemezze a királyi tanácsot a patrimoniális monarchia korában!

15. Sorolja fel az országos és udvari méltóságokat a patrimoniális monarchia korában!

16. Sorolja fel a nádori cikkeket!

17. Kik a libertinusok?

18. Kiket nevezünk veri baronesnek?

19. Kiket nevezünk barones solo nomine-nek?

20. Kik voltak a király szolgái?

21. Milyen kiváltságai voltak a papságnak?

22. Mit értünk káptalanok alatt és milyen formái vannak?

23. Mit jelent az immunitás?

24. Mit jelent a manus mortua?

25. Mi a privilégium fori?

26. Mit jelent a primae nonus?

27. Határozza meg a rendi dualizmus fogalmát és sorolja fel a garanciáit?

28. Ismertess a koronaőrök intézményét!

29. Ismertesse a Szentkorona-tant?

- A jog és a hatalom forrása a Szent Korona,

30. Sorolja fel a királyt helyettesítő intézményeket a rendi korban!

33. Kit nevezünk rex juniornak?

34. Sorolja fel a király személyes felségjogait a rendi korban!

35. Sorolja fel az uralmi felségjogokat a rendi korban!

36. Mi a placetum regium?

37. Mit értünk Habsburg örökösödési jog alatt?

38. Ismertesse a főkegyúri jog tartalmát a rendi korban!

39. Mit értünk electio canonica alatt?

40. Ismertesse I. Mátyás kancelláriai reformjait!

41. Melyek voltak az országgyűlés előzményei?

42. Ismertesse a rendi országgyűlés szervezetét az 1608. k. u. I. tc. alapján!

43. Mutassa be a király törvényhozásbeli felségjogait a rendi korban!

44. Ismertesse a kerületi ülések rendszerét!

45. Határozza meg a gravimina et postulata fogalmát!

46. Határozza meg a dikasztériumok általános jellemzőit!

47. Jellemezze a Helytartótanácsot!

48. Milyen elemekből épül fel a megyei autonómia a rendi korban?

49. Határolja el egymástól az ispán, alispán, főispán fogalmát!

- Főispán: nem a nemesi vármegye tisztségviselője, hanem méltóság, a király személyének

50. Határozza meg az örökös és örökletes főispánság fogalmát!

51. Mit értünk verifikációs jog alatt?

52. Jellemezze a nemesi vármegye törvényhozással kapcsolatos jogköreit!

53. Jellemezze a nemesi vármegye végrehajtói szerepkörét!

54. Mutassa be a nemesi vármegye politikai funkcióit!

- 13. századtól jellemző,

55. Jellemezze az adminisztrátori rendszert!

- vagy időközben vált alkalmatlanná,

56. Mit értünk vis inertiae alatt?

57. Jellemezze a szabad királyi városi polgárok jogállását!

58. Mutassa be a székely székek szervezetét!