6.

A klasszikus hűbériség jellemzői, a hűbéri kapcsolat, az auxilium és

consilium, a hűbéri állam

A klasszikus hűbériség a IX. sz. második fele - a X. sz.-ban alakult ki. Ez két szabad
személy hűségkapcsolata, szerződéses jellegű megegyezés, amely tartalmazza a vazallus és a
hűbéres kötelezettségeit. A legfontosabb hűbértípus a földbirtok, vagyis a FEUDUM, amely a
vazallus saját tulajdonú, szabadon örökíthető földbirtoka; az örökítésben az elsőszülöttség
elve érvényesül. A senior és a vazallus kapcsolatát ünnepélyes szertartás során erősíti meg: a
vazallus esküt tesz a szolgálataira, és megtörténik a hűbérbe való jelképes beiktatás (kulcs,
jogar, pálca). A hűbér másik típusa a kamarai hűbér, amely mindig valamilyen jogosítvány
vazallusra történő ráruházását jelentette (pénzverési jog, vásártartási jog, vámszedés joga,
bányabérletek, bizonyos adók és egyházi jövedelmek behajtásának joga).

A hűbérúr a feudumot immunitási jogokkal együtt adja, vagyis a vazallusok

adómentességet élveznek. A jobbágyoktól terményadót és robotot követelhetnek
(járadékszedés joga), az uradalomban dolgozó jobbágyok fölött a bíráskodási jogot a vazallus
gyakorolja (uralmi-parancsolási jog), valamint rendelkeznek a kísérettartás jogával is, ami
együtt jár azzal, hogy a vazallus saját vazallusainak is adományozhat birtokaiból. Ez
előfeltétele volt a hűbéri hierarchia létrejöttének, a többszintes hűbériség kialakulásának
(Fro.-ban a XI. században ötszintes).

A vazallusnak többféle kötelezettsége is volt hűbérura felé. Egyrészt katonai és

pénzügyi segítségnyújtással, vagyis auxiliummal is tartozott. A katonai segítségnyújtás
kizárólag nehézpáncélos katonai szolgálatot jelentett, emellett a vazallusok várvédő
feladatokat is elláttak. A hűbérurak és a vazallusok alkották a nemesség társadalmi rétegét,
amely hivatásos katonaréteg volt. A vazallusok évi 40 nap katonai szolgálatot teljesíthettek,
ha ezt túllépték, a hűbérúrnak zsoldot kellett fizetnie. A XII-XIII. században Angliában és
Franciaországban a királyok lehetővé tették koronavazallusaik számára, hogy pénzen
megváltsák a katonai szolgálatot, ez volt az ún. pajzspénz. A hűbéri hadszervezetet így
fokozatosan felváltotta a fizetett haderő. Az auxilium másik formája a pénzügyi
segítségnyújtás. Ezzel akkor tartozott a vazallus, ha hűbérurának legidősebb fiát lovaggá
ütötték, ha legidősebb lánya megházasodott, illetve a hűbérúr fogsága esetén vazallusai
fizették ki a váltságdíjat (az ilyen esetek száma elsősorban a keresztes hadjáratok időszakában
volt kiemelkedő). Ha a vazallusok nem tudták kiváltani urukat, közülük egynek fel kellett
ajánlania, hogy ura helyett fogoly lesz.

A consilium, vagyis a tanácsadás kötelessége kölcsönös jellegű volt a hűbérúr és a

vazallus között. A vazallusok igazgatási-kormányzati feladatokat láttak el. Ez lehetett: az
uradalomban adóbehajtás, bíráskodási feladatok ellátása; a király és a koronavazallus
viszonyában grófi, őrgrófi feladatok ellátása és a királyi tanácsban való részvétel. A hűbérúr
kötelessége, hogy kikérje vazallusai tanácsát katonai és családjogi ügyekben, a király és a
koronavazallus viszonyában pedig a királynak mint legfőbb seniornak kötelessége
koronavazallusai jogi védelme, vagyis a koronavazallus peres ügyeiben a királyi bíróság
hozott ítéletet. A király katonai és külpolitikai döntésekben a koronavazallusokkal együtt
hozott határozatokat. Európában rendszeresen összehívták a koronavazallusok tanácsát, amely
Angliában a Nagytanács: ennek tagjai a világi és egyházi lordok voltak, ebből jött létre a
Lordok Háza. A XIII. század végére alakult ki a kétkamarás parlament (House of Lords,
House of Commons). Ugyanezt a szerepet töltötte be Franciaországban a pairek testülete,
tagjai hercegek, magasrangú grófok és a király által kijelölt főpapok voltak (12 fő).

Esküszegés esetén a hűbérúr felbonthatja a hűségkapcsolatot, a vazallust megfosztják a

hűbértől. A hűbérviszony nem örökletes, addig tart, amíg az esküt aláírók élnek. A hűbérúr
halála esetén a vazallusnak két lehetősége volt:

1. Ha a hűbérúrnak van felnőtt fia, annak leteheti a vazallus a hűbéresküt. Ennek

hátránya, hogy a vazallusnak birtoka egy évi jövedelmét fel kell ajánlania a seniornak.
A vazallusok többsége nem ezt választotta, hanem a szituációt birtokgyarapításra
használta fel.
2. Ha egy másik hűbérúrnak tette le az esküt, akkor az előző senirotól kapott birtok
megtartása mellett új birtokkal gazdagodott. Ez az eset a király halálakor nem állt
fenn.

A vazallus halála esetén, ha van felnőtt fia, ő újra leteheti a régi hűbérúrnak az esküt, vagy
más hűbérurat is választhatott. Utóbbi esetben szintén gyarapodott a birtokállománya.
Amennyiben a meghalt vazallus fia kiskorú, úgy a hűbérúr lesz a gyámja, és a gyermek
nagykorúságáig a hűbérúr kapja meg a birtok jövedelmeit.

A többszintű hűbériségnek voltak különböző anomáliái, amelyek különösen a Francia

Királyságra voltak érvényesek. A X. sz.-ban bekövetkezett az, hogy egy vazallus egyiedjűleg
több hűbérúrnak tette le a hűségesküt. Ez katonai szolgálat esetén, különösen a hűbérurak
egymás elleni háborúja esetén, esküszegéssel járt. Ezt a helyzetet a XI. sz. második felében
VII. Lajos jogilag szabályozta: a vazallus kizárólag a hűbéri hierarchia magasabb szintjén álló
seniornak teheti le a katonai szolgálatra vonatkozó hűségesküt. Ez a királynak és a
koronavazallusoknak kedvezett leginkább. Mivel a kialakult helyzet mindkettőjüket
földszerzésre kötelezte, a koronavazallusok között folyamatos háború dúlt, amelybe
bekapcsolódott a királyi család is. 987-ben kihalt a Karoling-dinasztia; a hercegek és grófok
maguk közül választottak új királyt, Capet Hugot, aki a Párizs környékén lévő földeket
birtokolta (Ile de France). A Capeting-dinasztia a koronavazallusokkal folytatott kizáró harcot
a XIII. sz. végére megnyeri, fokozatosan kiterjesztik a koronabirtok-állomány területét.

A klasszikus hűbériség több következménnyel is járt:

1. Az uradalom kialakulása
Az uradalom olyan nagybirtok, amelynek tulajdonosa nemcsak gazdasági hatalommal
rendelkezik, hanem uralmi-parancsolási jogai is vannak. Termelési
egységként kétközpontú nagybirtok, ami majorságból és telkekből áll, és önellátó,
mivel itt iparosműhelyek találhatók, és feldolgozóiparral rendelkezett. Emellett
igazgatási-bíráskodási egység is volt, a földesúr teljhatalommal rendelkezett az
uradalom dolgozói fölött. 
2. A jobbágyság társadalmi rétegének kialakulása
A IX-X. században a jobbágy szabad jogi személy volt, telkét szabadon örökíthette, de
illetéket kellett érte fizetnie (holtkézi illeték). Háza, szerszámai és állatai saját
tulajdonát képezték, a telek használatáért terményjáradékkal tartozott, emellett a
majorságon robotolt. A faluközösség közös használatú területeit, pl. a legelőt, erdőt és
a tavat használhatta. A jobbágyok nem hagyhatták el az uradalom területét, tehát nem
rendelkeztek szabad költözési joggal, vagyis személyileg kötöttek voltak. Földesúri
joghatóság alatt álltak, fölöttük az úriszék ítélkezett. Angliában csak a XI-XII.
században alakult ki az örökös jobbágyság, előtte jelentős volt a szabad paraszti réteg
aránya (14%), amely saját tulajdonú földdel rendelkezett.

3. A nemesség társadalmi rétegének kialakulása

A nemesség társadalmi rétegét a hűbéri hierarchia különböző szintjein álló személyek
alkották, kiváltságolt társadalmi réteg volt, mivel a feudummal
mentességi (=immunitási)  jogokat kaptak. Birtokukat és címüket az elsőszülöttség
elve alapján örökíthették. Vagyonuk, rangjuk és politikai befolyásuk alapján erősen
differenciált rétegről beszélhetünk. Mivel tanácsadási kötelezettségük volt, közhatalmi
 feladatokat láttak el, nehézpáncélos lovas katonai szolgálattal tartoztak, tehát a
nemesek rétege megfelel a lovagságnak. Megélhetését jobbágyai járadékai
biztosították. 

A hűbéri állam egy „mozaik-királyság”, amely hercegségekből, grófságokból áll. A

koronavazallusok teljhatalmat gyakorolnak saját területükön, vagyis függetlenítik magukat a
királyi hatalomtól. (A király is csak saját családi birtokát kormányozza közvetlenül.) Tipikus
példája a Francia Királyság, ahol 987-től a Capeting-dinasztia idején a király hatalma csak Ile
de France területére terjedt ki, mellette 29 herceg és gróf volt. A hűbéri állam tehát területileg
és politikailag erősen széttagolt állam.

A korszakban tehát megindult a FEUDALIZÁCIÓ, amelynek okai közé sorolahtjuk a

Karoling-dinasztián belüli családi viszályokat, a frank utódállamokat érő viking és szaracén
támadásokat, valamint a tényt, hogy az önellátó uradalmak mint termelési egységek, illetve a
nehézkes közlekedési és kommunikációs viszonyok a helyi hatalmak kialakulását és uralmát
biztosították.