1.

A patrimoniális monarchia fogalma és jellemzői

A patrimoniális állam fogalmának megteremtője, von Haller német történész. A

patrimoniális állam lényege az a fejedelmi hatalom, mely magánjogi természetű és az
állam földje felett való tulajdonon alapszik.
A királyi hatalom alapja a földbirtokmennyiség. A király egyedül törvényhozó, bíró és
kormányzó.
Mivel a királyi hatalom alapja a földbirtokmennyiség, az uralkodó ezáltal rendelkezik
elegendő mások fölött hatalmat biztosító fegyveres kézzel és gazdasági erővel.
A társadalom számára a földbirtoknagyság fokozása az uralkodói hatalommal való
szembenállás esélyinek növekedését is jelenti. A király közjogi hatalmának alapja,
patrimoniuma, azaz örökölt magángazdasága: földbirtoka és a földesúri hatósága alá tartozó
népek összessége. Az állam ebben a korban királyság (regnum), fogalmában a király
közhatalmán kívül a patrimoniumban gyökerező földesúri magánhatalom is benne van.
A királyi földbirtokon nyugvó állami hatalom primitív államüzemként (Bónis György)
működött, amely az uralkodó magánbirtokaként szerveződött. A király úgy viselkedik az
államban, mint saját birtokainak földesura.
A király a hatalmat személyesen vagy személyes hívei közreműködésével gyakorolta.
Mivel a király az egyedüli törvényhozó, bíró és kormányfő, így a patrimoniális elv alapján
ruházza át a hatáskörét és bízza meg törvénykezéssel, kormányzati teendők ellátásával
magánjogilag alárendelt híveit. Az ország közigazgatási beosztása is igazodott a király
magángazdaságának kiterjedtségéhez. A királyi vármegyerendszer és az udvarrendszer
tükrözi a berendezkedés magánjogi alapjait. A királynak nem állnak rendelkezésére megfelelő
állami intézmények feladatai megvalósításához, kénytelen a közfeladatokat magánbirtokára
támaszkodva, magánjogi eszközökkel, magángazdasága jövedelméből, hozzá magánjogi
kapcsolatokkal kötődő személyek segítségével megoldani.

Teoretikus állameszme:
Annak fejében, hogy a papság állami funkciókat is ellátott, a világi hatalom is igényt tartott az
egyház ügyeinek maghatározása. A világi uralkodó egyben az egyház fejének tartotta
magát. Ebben a rendszerben (teokrácia) az uralkodó szakrális személyiség, a klérus tagja,
mintegy pap. A kora középkori uralkodókat megszentelt olajjal kenték fel. Az uralkodó
hatalmát Istentől kapta. Első királyunk, Szent István megszervezte a magyarországi egyházat,
püspökségeket és monostorokat alapított, püspököket és apátokat nevezett ki. A király a
püspökkel egyetértően kormányozza az egyházat. A király a koronával együttszervezte meg a
jogot, hogy egyházmegyéket, apátságokat alapítson, főpapokat nevezzen ki, egyházi
törvényeket hozzon és kiváltságokat osztogasson.

Magyar patrimoniális állam:

Magyarországon az összes egyéb világi birtok egybefüggő teljes területe is kisebb volt, mint
az uralkodóé egyedül. A nyugati hűbéri szisztémát nem vették át teljes egészében, így pl.: a
tisztségek nem jártak javadalmazással; az kizárólag az ispáni pozíciónak volt eleme, amely
viszont nem volt örökölhető. A hűség nem az adománybirtokhoz, hanem a királyi kísérethez
kötődött. Az uralkodó réteg tagjai az uralkodó által felemelt kiváltságolt csoport tagjai, akiket
személyes hűség fűz az államfőhöz. A magyar hűbériségből hiányzott a szerződéses
meghatározás, a szolgáltatások egyensúlya, a kölcsönös hűség. Ami felfedezhető, az a
személyesség.

Patrimoniális állam működése:

1
Az Árpádok állama egy állammal tágult családrend, az egész a kormányzat a család
patriarchális szisztémájának államirányítássá bővült változata.
Királyi udvartartás: Mindenki, aki a királyi udvarban tisztségviselőként működik. Ők a
király famíliájába kerülnek.
Királyi kíséret: Tagjai a király személyesen kiválasztott hű emberei, tanácsadói, részben
tisztségviselők (comesek, országos méltóságok), részben alkalmi feladatteljesítők. A kíséret
feladata volt az uralkodó ellátása, a kormányzati tevékenység segítés, az államirányítás,
közigazgatás központi funkcióit is teljesítette az igazságszolgáltatási tevékenység mellett.
Királyi tanács: Nem érdemi szerv, feladata csupán a tanácsadás. A tanácskozások a királyt
nem kötelezték semmire. A tanács még nem hatalmi tényező.
Tisztségviselők: Részben országosak, mint a nádorispán, az országbíró, a vajda vagy a horvát
bán. Az udvari tisztségviselők szolgáltató feladatokat láttak el: főlovász, asztalnokmester,
pohárnokmester, hírnök ispánja, ajtónállómester és a többiek.
Királyi központok: A király kísérete az állam egyetlen és kizárólagos központja, maga a
központi államgépezet. Székvárosa nem volt, a királyi udvartartás beutazta az ország egy
részét. Az udvarhely az udvarispán alá tartozó szolgálónépek gazdálkodási centruma.
Királyi törvénykezés: a királyi kíséret vándorlásai közben tett eleget a legfőbb igénynek, az
igazságszolgáltatásnak. A király a törvényhozás fejévé lett, az országos méltóságok is az ő
nevében bíráskodtak.
Ispánok: A patrimoniális királyság helyi szerveiként az ispánok működtek. A vár- és az
ispáni hálózat a megyerendszer előtt jött létre, feltehetően katonai megfontolások, adóztatás,
közigazgatás, igazságszolgáltatás céljából.
Megyék: már 1009 – ben léteztek megyék, melyek egyúttal várszerkezetként is funkcionáltak.
Várak: kettévált a katonai funkciót teljesítő várispánság és az egyéb feladatokat is ellátó
megyésispánság. Az ispánok jobban kötődtek a királyi famíliához, mint vármegyéjükhöz.
Egyes méltóságlajstromokban például az ispánok neve mellett fel sem tüntették megyéjüket.
Nem a föld volta a kötődés fő eleme, hanem a személyesség.
Egyház: A politikusok, az írástudók, a jogismerők az egyháziak köréből kerültek ki. A
klerikusok a hivatalszervezeten tartották kezüket, majd csak századok múltán a világ írás és
jogtudó réteg kialakulásával volt képes függetlenedni az államhatalom. Az egyház sajátos
szerepét jelzi az is, hogy nem kiharcolta jogait, hanem az országot egyszerűen sajt ügyének
tekintette. A király viszont mindvégig hangsúlyozta főkegyúri jogát, sőt a főpapokat még
néha saját familiárisainak is titulálja.

2
 2. A rendi – képviseleti monarchia kialakulása és szervezete

A patrimoniális monarchia felbomlása:

A patrimoniális állam felbomlásának oka a patrimoniális szemléletnek, a hatalom
földbirtoknagyságára alapozott fölfogásának elenyészése. A tisztázatlan öröklési rend
következtében állandósuló trónharcok a hűségkínálók malmára hajtották a vizet; a
várományosok megkezdték a királyi birtok eladományozását. A bomlás már Kálmán idején
addig jutott, hogy a király kénytelen volt felülvizsgálni az adományozásokat, és még az
egyházzal is összeütközésbe került a birtokvisszavételek kapcsán. Az államhatalom alapját
képező királyi birtokszervezet felbomlása a patrimoniális uralom alól kihúzta a talajt. A király
egyre kevésbé viselkedhetett földesúr módjára, egyre több kompromisszumra kényszerült,
rászorult egyfajta állampénztár kialakítására, mely már nem azonos saját magánkincstárával.
Az adományozások folyamata nem állt meg a királyi magánbirtokok határain,
megkezdődött a királyi vármegyék eladományozása is. A bíró törekvései a serviensek fölötti
hatalom megszerzéséért harcba torkollottak. Az első ilyen nagy csata végeredményében, az
Aranybullában az eljövendő köznemesi rend körvonalai rajzolódtak ki: a személyes
szabadság, az adómentesség, az öröklési szabadság, a királyi bíróság alá tartozás fogalmaival.
Növekedett a főurak hatalma is. Egyre nagyobb mértékben avatkozott be a bárói rend a
politikai – kormányzati döntésekbe, a királyi tanács jellege is megváltozott. A király belső
tanácsadóinak szervéből az ország nagyurainak hatalmi centrumává nőtt. A királyi udvaron
kívül kisebb hatalmi centrumok épültek ki. Ezek ellensúlyozták a királyi hatalmat.
Megváltozott a királyhoz fűződő személyes hűségi viszony is. A hűség fogalma egyre
inkább a feudumhoz és egyre kevésbé a királyi udvarhoz kötődött. Kibontakozott az
adományrendszer.
Beszűkültek az udvari bevételi források is. Állandósult a pénzrontás, rendkívüli adók
kivonása, regáléjövedelmek bérbeadása.
A patrimoniális államigazgatás háttérbe szorulása mögött ott állt a VII. Gergely reformjai
által fémjelzett új államfelfogás is, melynek központi tétele az uralkodói hatalom
szekularizációja volt. A világi hatalom elveszítette szakrális vonásait, racionálisabbá vált.

A rendek és a rendiség:
Rend: A rend a feudális társadalom lényeges vonásokban azonos jogállású, örökletesen
kiváltságolt elemeit tömöríti, melyek érdekeiknek politikai síkon is hangot adnak.
Politikai hatalmukat rendi intézményeiken keresztül érvényesítik. A rendek jogállásuk alapján
körvonalazhatók: Gazdasági jogok (adómentesség), Politikai jogok (hatalomban való
részvétel személyesen vagy követek útján), Jogi jellegű privilégiumok (bíráskodás joga) az
ország első rendje a papság. Kiváltságait, az immunitást, vagyis a királyi beavatkozástól való
mentességet valamennyi egy házi bortokra. A manus mortua (=holtkéz), minek értelmében
az egyház tulajdonába juttatott világi földek többé vissza nem szerezhetőek. A papok rendje
bírta a privilegium forit,
fori az ítélkezési kiváltságot. Eszerint: a klérus fölött csak szentszék
ítélhetett, továbbá, az egyházi birtokon élők joghatósága is az egyházi bíróság volt.
Barones: A főurak bárók rendje. A bárók természetes igénnyel léptek fel: egyre terjeszkedő
uradalmaik fölött ők is immunitást, bíráskodási jogot akartak szerezni, sőt a vérhatalom jogát
is maguknak vindikálták. Küzdöttek a politikai pozíciókért, a királyi apparátus hatalmi
csomópontjának ellenőrzéséért. Rendjük kialakulása a 12 – 13. sz. – ra tehető.
Nobiles: Az Aranybulla – mozgalomtól szerveződő serviensek kemény küzdelem árán, a
királyi hatalommal és a főurakkal egyaránt folyatott harcban jutottak el a renddé
szerveződésig. Jogállásukat tekintve általános rendelkezések kiküzdésének sorozatával
alakították ki. Az Aranybullában
Aranybullá (1222) a személyes szabadság és adómentesség elve, a

3
kehidai oklevél (1232) a bíráskodás jogának megszerzését igazolta. Nagy Lajos jogi
egyenrangúságukat deklarálta, az ősiséggel és a kilenceddel pedig gazdasági érdekeit
biztosította (1351).
Civites: A városi polgárok jelentősége uralkodóink központi törekvése ellenére kicsi maradt.
Országrendiséget a polgárok csak a 15. sz. – ra szereztek. A városi polgárok kiváltságainak
java része kollektív privilégium, személyes rendi jogaik csak a városon belül érvényesültek.
Így a központosíts bázisává a polgárság nem válhatott. Modelltorzulással találkozunk: az
uralkodó jobb híján a köznemesekre támaszkodva alakította ki hatalmi túlsúlyát.
Rendiség: A rendiség a feudális társadalom azon állapota, amikor a társadalom felső
csoportjai már rendekbe szerveződtek, a társadalom építkezésének fő alapelveit a rendi
megfontolások jellemezték, a rendek megpróbálták érvényesíteni közös érdekeiket,
megszervezni hatalmukat. Ez az érdekérvényesítő törekvés a kezdetekkor még nem feltétlenül
olvadt bele az állami szervezetbe, még nem alakulnak ki a rendi monarchia ismérvei és állami
intézményrendszere. Ez az állapot a patrimoniális monarchia bomlásának periódusára
jellemző. Magyarországon a rendiség a 13. sz.- tól, a rendi állam a 15. sz.- tól számítható.

A rendi – képviseleti monarchia szervezete:

Rendnek tekinthető a feudális állam azon formája, melynek irányításában már a király mellett
a rendek is szerephez jutottak, és háttérbe szorult a főúri tanács.
Centralizáció: A központisítás feladata a társadalmi anarchia felszámolása, társadalmi kép
tisztázása. A Mátyás idejére bekövetkezett központosítást egy precentralizáció előzte meg. A
centralizáció a királyi hatalom bizonyos fokú erősítését, új alapokra helyezését szolgálta. Az
Anjouk központosításának érdeme, hogy uralmuk végeztével már nem lehetett visszaállítani a
tartományúri rendszert. Mátyás központosításának sikerében több tényező is közrejátszott. A
Hunyadi család nagy tekintélye, a köznemesség renddé szerveződésének országos politikai
kifejeződése, a külpolitikai tényezők. A centralizáció az az államszervező folyamat, amelyben
az uralkodó a rendek hatalmának megerősítésével kialakítja saját hatalmi túlsúlyát, de
lényegében érintetlenül hagyja azokat a rendi jogköröket, amelyek a központi hatalom
stabilizálásában nem tűnnek primer érdekkel bírónak.
Rendi dualizmus: A működő rendi – képviseleti állam alapja a rendi dualizmus, lényege a
rendek és a központi hatalom között kialakuló egyensúly. A rendek tudomásul vették a
központi hatalom ténykedését, a királyi hatalom pedig garantálta a rendi intézményeket. A
rendek legerősebb fegyvere az országgyűlés volt, az uralkodó számára a hadiadót az
országgyűlésen állapították meg. a törvényalkotás a diétán zajlik, a törvény már nem az
uralkodó egyoldalú akaratjelentése, hanem kompromisszumos egyezmény. Az országgyűlések
a 16 – 17. sz. – ig tömeges országgyűlések voltak, s szervezetlenséggel zajlottak.
Rendi dualizmus garanciái:
 Hitlevél: Az egyik legfontosabb garanciális dokumentum. A király,
megválasztása fejében, szerződés formájában ígérte meg a rendeknek
követeléseik teljesítését. Ezek hol általánosan megfogalmazott ígéretek, hol
részletesen fölsorolt konkrét követelésekre adott igenlő válaszok voltak.
 Contractusok: Sor került több ízben is contractusok kölcsönös aláírására, mint
például Mátyás és a lázadó főurak megegyezése estében.
 Törvényalkotás:
Törvényalkotás Nagy figyelmet fordítottak a törvények keletkezésére, az
érvényességi feltételekre: kihirdetésre, a kiállítás módjára és formájára. 1439 – ben
a rendek és a király „quasi contractust” kötöttek egymással a törvények
betartására, s a külön lejegyzett és aláírt törvények betartására. Mindkét fél
ünnepélyes ígéretet tett.

4
  Öröklési szerződések: Nagy jelentőségük volt, melyek csak rendi hozzájárulással
voltak érvényesek. Idegen dinasztiákkal kötött öröklési és házassági szerződéseket
az érvényesség feltételeként azt a rendeknek el kellett fogadniuk, pecsétjükkel
megerősíteniük.
 Kölcsönös mandátumok:
mandátumok A diplomáciai követküldés 15 – 16. sz.. – ig gyakorlat
volt. A külföldre deputált diplomatákat a király is, a rendek is mint külön
jogalanyok hatalmazták föl a tárgyalásokra. Megbízatásuk egyik vagy másik
mandátum nélkül érvénytelen volt.
 Adómegajánlás: Az adómegajánlási jog volt a döntő érv a rendek kezében. Az
országgyűlésen külön pénzügyi keretet, költségvetést jelöltek meg a király s
udvartartása és az ország költségeire. Az 1511. évi országgyűlésen pl.: portánként
100 dénárt szavaztak meg országos, és 20 – at a királyi szükségletekre.
A rendi dualizmus konfliktusai:
 Trónbetöltés: Az 1547: 5 tc. – ig, amikor is a rendek elfogadták a Habsburg – ház
örökös uralmát, majd az elsőszülöttségi rendet elismerő 1687: 2. tc. – ig a
trónbetöltés a legszikrázóbb összeütközések egyike volt.
 Gravamenek: Háttérbe szorult a hitlevél tartalmának rögzítése, viszont ezzel
egyidejűleg felerősödött az országgyűlésen előadott sérelmek orvosolásának
követelése. A válasz szinte minden esetben megelőzte a királyi pozíciók tárgyalását.
(A gravamenek a rendi előjogok sérelmét foglalták össze.)
 Kormányzati jogok:
jogok A rendi kormányzati jogok tágításáért folytatott küzdelem nagy
erőpróba volt. A rendek igyekeztek az országgyűlés jelentőségének és
rendszerességének növelésével mind nagyobb befolyásra szert tenni.
 Nádorválasztás: a Nádorválasztás a központi hatalommal folyó viták kardinális
pontjait képezte, s a 16. sz. – tól az államegyházi szerep felerősödése és a reformáció
megjelenése folytán vitatémává vált a vallásgyakorlás mikénti szabályozása és
engedélyezése. A rendekkel szemben a király a királyi hivatalszervezetre
támaszkodott. Egyfelől a királyi tanácsot saját szakmai szervként, mintegy
kormányként használja föl. Másfelől fölértékelődött a kancellária szerepe, s az
uralkodó az ügyek előkészítését a kancellárián végeztette, saját szakképzett
embereivel.
 Jogtudó értelmiség:
értelmiség A rendi – képviseleti monarchia egyik ismérve az egyre
nagyobb számban megjelenő jogtudó, világi értelmiség, egyetemeken tanult
személyek jelenléte. Hozzájárultak a királyi kormányzat önállóságának
kialakításához, az egyháztól való függőség enyhítéséhez.
 Nemesi vármegyék:
vármegyék A helyi közigazgatás a nemesi vármegyéken nyugodott, melyek
a serviensek érdekvédelmi harcaiból bontakoztak ki, s melyek az autonómia
megteremtésének visszavonzásaként ellátták az állam helyi közigazgatási –
igazságszolgáltatási teendőit is.

5
 3. Az abszolút monarchia jellegzetességei Magyarországon és típusai

Mo. állam- és kormányformája mindvégig rendi – képviseleti monarchiának tekinthető,

amely azonban bizonyos fokú sérelmet szenvedett A Habsburgok abszolutisztikus
kísérleteinek eredményeképpen. Az abszolút monarchiát hazánkban meghonosítani soha nem
tudták, a bécsi kormányzatnak csupán próbálkozásai voltak erre. Ezek azonban nem tudtak
gyökeret verni, Bécsnek részeredményekkel kellett beérnie, intézkedései nagyobb része
visszavonatott, vagy hasonult a magyar gyakorlathoz, a rendi igényekhez. Nem tagadhatjuk a
kísérletek során akklimatizálódott számos modern intézmény.

Az abszolút monarchia kialakulása és lényege:

Az abszolút monarchia bölcsője Ny – Eu volt, s a maga teljességében csak itt bontakozott
ki. Háttere az árutermelés kifejlődésével kapcsolatos pénzjáradéki formák elterjedése, a
kereskedő polgárság, és az ipari polgárság fellépése volt.
Abszolutizmus feltételei: A parasztság politikai és gazdasági függése földesuraitól csökkent.
Az eltűnőfélben lévő jobbágyság, a politizáló rétegek megrendült helyzete teremtette meg az
igényt egy magasabb fokon összegzett, központosított nemzeti hatalmi centrum kialakítására.
Ez az újraerősödött királyi hatalom. Az abszolutizmus keretet adott a modern nemzet
kifejlődésének.
Hadsereg: A hadakozás és a hadseregépítés gyökeres átalakulása figyelhető meg. A hivatásos
katonák birtokba vették a hadsereget: a háborúskodás szakképzettséget igényelt, a katonai
szolgálat hivatásként jelent meg. A zsoldosok alkalmazása általános lett.
Az abszolút monarchiák legfőbb előzménye az európai válságok sorozata. Az
agrárválság, a pénzkrízis, a politikai anarchia, a városgazdaságok hanyatlása, a fapusztulás, a
népességcsökkenés. Az expanzió kétirányú volt: a keleti, mely a Közép – Európát a Nyugat
gazdaságának infrastruktúrális kiegészítőjévé tette, s a nyugati, mely a földrajzi
felfedezésekkel a gyarmatosítás megindulását indukálta. Az expanzió a hagyományos rendi
erőkkel nem volt végrehajtható: a hatalmas erőfeszítéseket igénylő feladatok csak koncentrált
állami szervezéssel voltak végezhetők. Az óriási feladat, a költséges teendők, a sokirányú
tevékenység összehangolása egyre erősebb központi igazgatást igényelt. Így lett a
válságkezelés állami feladattá. Ennek sikeres ellátásához kellett igénybe venni az
abszolutizmus kormányzati eszközeit, melyek képesnek tűntek és képesek is voltak az európai
állam megoldani a társadalom és a gazdaság átfogó igazgatását.
Az abszolút állam a monarchiák sajátos formája, amelyben a legtöbbször öröklés útján
trónra jutott, élethossziglan trónján maradó és elmozdíthatatlan uralkodó abszolút módon
kormányzott. Az abszolút királyságban az uralkodó nem egyszerűen államfő, hanem
kizárólagos hordozója és birtokosa volt a teljes állami szuverenitásnak; hatalmának
gyakorlásában sem alkotmány, sem más jogilag meghatározott állami szervek vagy egyéb,
politikai előjogokkal rendelkező társadalmi csoportok nem korlátozták. Az abszolutizmus a
modern állam első megjelenési formája.
Az abszolút monarchia jellemzői: Az adóalanyok védelme a földesúri önkénnyel szemben,
államegyház kialakítása, beavatkozás a gazdaságba, állandó állami hadsereg fenntartása, a
kormányzati ügyvitel és szervezet módosítása. A későbbi szakaszban az államhatalom
beavatkozott földesúr – jobbágy viszonyba (úrbérrendezés, költözködési lehetőségek,
fellebbezési jog), korlátozta az egyházat (türelmi politika, egyházi funkciók átvétele) szociális
intézkedéseket hozott, fejlesztette az oktatást és egészségügyet, ösztönözte a
manufaktúraipart, s kiépített egy szakképzett hivatalnokréteget és bürokrataapparátust. A
központi hatalom az egész országot átfogó közigazgatási és bíráskodási szervezetet teremtett,

6
ahol tehette, a rendi erőket teljesen kikapcsolta a hatalomból. Fölszámolta a hűbériség
maradványait, a földesúri magánhadsereget, nem hívott össze rendi országgyűléseket. A
kormányzás teljes súllyal nehezedett az uralkodó hivatalnokrétegre.
Az abszolutizmus legkiteljesedettebb formáját II. József országláshoz köthetjük.

A Habsburg – abszolutizmus esélyei:

A Habsburgok által megszerzett területek a második jobbágyság zónájába tartozó
peremvidékek, melyek messze elmaradtak a gazdaságilag fejlett Nyugattól. A Birodalom
óriási kiterjedése dominális helyzetbe hozta külpolitikáját, nem gondoltak belső reformokra.
A Habsburgok abszolutizmusát is a periféria egyik modernizációs kísérleteként kell számon
tartani.
Gazdaság: amennyiben Bécs nem korszerűsítette volna állampolitikáját le kellett volna
mondania arról, hogy lépést tudjon tartani Angliával és Franciaországgal. Emiatt a bécsi
abszolutizmusban túlnyomó a formai jegyek jelenléte. Kiépült a központosított
adminisztráció, és megteremtődött az állandó és nagy létszámú hadsereg. Erősödött az állami
jobbágyvédelem, a céltudatos vám- és kereskedelempolitika. A merkantilista
gazdaságpolitika, nemesi kiváltságokat korlátozó intézkedések, egységes pénzrendszer 1659 –
től. Nem a gazdasági és társadalmi folyamatok teremtették meg az abszolút monarchia iránti
igényt, hanem fordítva. A Habsburgok esetében az anyagi feltételek biztosítása komoly
nehézségekbe ütközött. A tartományoktól, rendektől független pénzügyi politika
elképzelhetetlennek tűnt.
Nem kedvezett a Habsburgoknak a birodalom összetétele sem. Hiányzott az egység mind
az etnikumok tekintetében, mind a tradicionális értékekben, a földrajzi fölszabdaltságról és a
fejlettségbeli széttagoltságról nem is beszélve.

Az abszolutizmus államának működése:

Bécsben az udvari szerveknek több típusa is működött (központi szervek). Részben
tanácsadó szervek, melyeknek közvetlen kormányzati feladatik nem voltak, részben
kormányszervek, a dikasztériumok. A központi kormányszékek jellegzetessége, hogy a
munka javát a szakemberekre bízták. Munkamegosztás alakul ki a szervek s hivatalik között,
az ügyek kezelői szakosodtak s speciális szakképzettségre tettek szert. Államkancellária,
udvari haditanács, udvari kamara.
Magyarországon uralkodói és rendi közigazgatási szervek között tehetünk különbséget.
Uralkodói volt a magyar királyi udvari kancellária, a helytartó és tanácsa, 1723 – tól
helytartótanács. A helytartótanácsnak alárendelten működtek az országos bizottságok. A
pénzügyek kezelését a magyar kamarára bízták.
Országgyűlés: Az országgyűlés jelentőségét az uralkodók csökkenteni igyekeztek, sőt egyes
időszakokban kifejezetten visszaszorították (1765 és 1790 között össze sem hívták).
Felértékelődött az egyéb rendi szervek szerepe.
Jozefinizmus: Új lendületet hozott az állami reformok terén. Racionális igazgatási kereteket
épített ki. azonos nagyságú kerületeket alakította ki és az igazgatási apparátus létszámát is
azonos nagyságban határozta meg. Reformjai kiterjedek a tisztviselők kiválasztásának
rendszerére, a modern közigazgatás kialakítására. Tevékenysége megelőzte korát.

7
 4. A király a rendi Magyarországon; az egyéb államfői tisztek

Az államfő a legfelsőbb politikai hatalom birtokosa egy adott államban. A pozíció

lenyerése, formája, a tisztség viselésének időtartama függ az illető állam formájától. Az
államforma az alkotmányban, sarkalatos törvényekben államilag gyakorolt hatalom rendje; a
hatalomgyakorlásának és szervezésének az államra jellemző módja. Megkülönböztetünk
autokratikus, demokratikus és arisztokratikus berendezkedéseket. Az autokráciának korai
modellje a monarchia, a demokrácia megfelelője a köztársaság.
A monarchia államfője, a monarcha örökösödé útján, hagyománytól meghatározott,
szigorú öröklési rend szerint, életre szólóan nyeri el pozícióját. Ez az úgynevezett örökös
monarchia,
monarchia szemben a választási monarchiákkal,
monarchiák melyek az államfejlődés kezdeteire,
illetőleg a nemesi köztársaságokra voltak leginkább jellemzők. A monarcha fő vonása a
hatalom jogszerűségére vonatkozó feltevés, mely tradíciókra vagy isteni megnyilatkozás útján
törtnő kiválasztásra épül. A koronázott királyok monarchái mellett ugyanezen modelljére
épülő fejedelemségek, hercegségek is léteznek. Nem koronás uralkodóval rendelkeznek,
államfőjük hatalma kisebb, mint a királyoké.
Király: 1849. április 14 – ig, ig majd augusztus 14 – től 1918. november 16 – ig; ig s a
Tanácsköztársaságot követően 1919. augusztus 1 – jétől 1946. február 1 – jéig az
államforma monarchia volt. A két világháború között király nélküli királyság formájában
szerveződött újjá a monarchia.
Fejedelem: Az államfői pozíció betöltésében a király mellett jelentős szerepet játszottak a
fejedelmek is. Kezdetben, a törzsszövetség fejeként, Árpádnak és utódainak címe, a
törzsszövetségben eléfoglalt vezető helyük megjelölésére szolgáló elnevezés. A középkori
európai alkotmánytörténet fejedelme olyan uralkodó, aki a királynál kisebb területen,
kevesebb szuverenitáselemmel, a királyi hatalomra jellemző külsőségek (pl.: koronázás),
státus (pl.: sérthetetlenség) és jogok nélkül gyakorolt hatalmat (esetleg egy nagyobb
uralkodóval függő vagy hűbéres viszonyban állott).
Az Árpád – házi királyok korában az erdélyi vajda volt a király helyettese. A katonai ügyek
szervezése és az általános közigazgatás irányítása mellett a vajda jogköre kiterjedt a
bíráskodásra is. Az erdélyi vajda széles hatásköre fölvetette a különválás gondolatát.
A 16. sz. – ra tették lehetővé a fejedelmi hatalom kibontakozását, amikor a magyar királyság
keleti fele önálló állami léthez jutott. Ezt követően Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc
szabadságharcának rendi konföderációja ápolja a fejedelmi hagyományt.

A király:
A patrimoniális monarchiában valamennyi földnek és az ország minden lakójának ura,
hatalma elméletileg korlátlan. Szent István utódainak szilárd hatalmat adott át: a föld jelentős
része a király kezén volt, az ispánok az uralkodó bizalmi emberei voltak. Ez a hatalom két
évszázad alatt semmivé lett. A feudális berendezkedés létrehozta a rendeket, aktivizálódott a
nemesi vármegye, megszületett a nemesi rend. Az erőre kapott rendek korlátokat emeltek: az
országgyűlésben és a vármegyében csökkent a király befolyása. A döntések már a rendi
dualizmus jegyében születtek. A rendel fölbukkantak a hivatalokban, befolyást gyakoroltak a
hadseregre, az adóztatásra. Az Árpád – ház magszakadtával megszűnt a királyok Szent
Istvánra visszavezetett, megkérdőjelezhetetlen tradicionális tekintélye, a rendek harcot
indítottak a királyválasztás megszerzéséért, ami együtt járt a gyenge uralkodók keresésével, az
ősi jogokra tett koronázási eskü meghonosításával.
A 3 részre tördelt Mo. nyugati, északnyugati karéja Bécs befolyása alá jutott. Az ország
centruma külföldre került, a magyar érdek felolvadt a birodalmi érdekben.

8
 Az 1547: 5. tc. értelmében az ország képviselői lemondtak a királyválasztásról, s
elfogadták a Habsburg – ház fiágának örökösödési jogát, 1687 – ben az országgyűlés
tudomásul vette az első szülöttségi öröklési rendet is (1867: 2. tc.), sőt 1723 – ban a nőágra is
kiterjesztette az örökösödés jogát, mégsem tudott túljutni a királyi hatalom a rendi monarchia
határain.
A király jogköre a királyt illető személyes felségjogokból és az uralmi felségjogokból állt.
Uralmi felségjogok: Egyházszervezés; Központi hatalom megszervezése, helyi, világi
hatalom szervezése, vármegye rendszer; Bíráskodás; Törvényhozás joga; Hadsereg vezetése;
Pénzverés joga.
Személyes felségjogok: A király a legfőbb méltóság (majesztász). Tisztelet jár neki. A király
szent és sérthetetlen. Fokozott védelemben részesül. Nem vonható felelősségre. Az ország
címerét beépítheti a saját címerébe. Megilleti az apostoli jelző. Meghatározott címet viselhet.
Törvénykezés: Gyakorolta a bírói hatalmat, mindenféle törvénykező jogkör a király
felhatalmazásán alapult. A 18. sz. – ra személyes bíráskodása elenyészett, s az 1790/91: 12.
tc. értelmében már ítéleteket sem változtathatott meg. Továbbra is adhatott eljárás
kezdeményező bírói parancsokat, biztosított asylumot, kegyelmezhetett.
Kormányzat és közigazgatás: Teljes körű intézkedési lehetőség volt a kormányzatban, a
közigazgatásban, a kormányzati szerveken keresztül gondoskodott a törvények betartatásáról
(főfelügyeleti jog), kinevezte és elbocsátotta az országos főtisztviselőket (kinevezési jog);
pénzügyi jogosítványokkal rendelkezett, a ius gentium alapján megillette az elhagyott, uratlan
jószágok birtokbavétele, hűtlenség esetén a vagyonelkobzás. Ő volt a legfőbb hadúr, hadat
üzent, békét kötött, birtokot adományozhatott és megnemesíthetett, rangokat és címeket
adhatott. A királyi hatalom korlátai voltak: a hitlevélben és a koronázási esküben foglaltak, a
törvények rendelkezései, az ország régi szokásai s a rendi közigazgatás. Széles volt az
egyházzal kapcsolatos jogköre: egyházszervezet megállapításától, a javadalmak betöltésén
keresztül, a gondoskodási kötelezettséget szavatoló jogosítványokig.

A hatalom legitimációja; a szent korona – eszme:

Szent István koronázásának évében már egyházi szertartássá vált a királlyá tétel aktusa.
A püspökké szentelés mintájára alakították ki, mintegy szentséggé vált. A középkor
századaiban császárok, királyok, pápák, püspökök, sőt mindennemű egyházi és világi
hivatalnak, hatalomnak birtokosai bírák és tisztségviselők is hatalmukat min Istentől nyerték.
A hatalom szertartásos átruházása a hatalom gyakorlásának feltétele, a koronázás így vált
elengedhetetlen elemévé a legitim királyi uralkodásnak.
Koronaeszme: A királyi hatalom politikai alátámasztására szolgált. Lényege a királyi
méltóságnak, a királyi jogok összességének és a koronának az azonosítása. E jelkép teszi
lehetővé az uralkodó és az egyház, a megkoronázott monarcha és Isten bensőséges
kapcsolatát: a hatalom teljessége, Isten kegyelmének elnyerése, a koronázás során száll át a
királyra.
Organikus állameszme: A középkor másik államelmélete az organikus állameszme. Az antik
bölcselők államfelfogását (mely a társadalmat, az államot sajátos organizmusként, az élő
emberi szervezet mintájára képzelte el) a keresztény teológia az egyházra alkalmazta. Az
egyház nem más, mint Krisztus teste. Az egyház az emberi test mintájára tagokra oszlik,
melynek feje a római udvar. A szoros egybekapcsolódás folytán az egyházi szervezetre
vonatkozott organikus szemlélet természetesen terjedt át az államfelfogásra is.
Rex és korona: A 13. sz. – ig a király és a korona értelmezése nem vált külön. IV. Béla idején
már bizonyos eltávolodás észlelhető: ő a korona jogára hivatkozott bizonyos földbirtok
visszavételekor. A korona igazi korszaka akkor jött el, amikor a vegyesházakból származó

9
királyok arra kényszerültek, hogy reginátusuk jogosságát politikai – ideológiai
argumentumokkal alátámasszák. A korona egyre inkább a királyságot kezdte jellemezni. A
magánjogi uralomból közjogiba forduló királyi pozíció lehetővé tette a korona állami
főhatalmát szimbolizáló szerepének felerősödését. A korona a rendek hatalmát alátámasztó, s
az uralkodót korlátozó intézménnyé vált. Elfogadott elvvé vált, hogy azé a hatalom, akié a
korona.
korona A korona az állami főhatalmat jelentette.
Szentkorona eszme: Werbőczi István a Tripartitumban fejtette ki. A koronaeszmét és az
organikus állameszét egyesítette. Werbőczi szerint: a király és a nemesek kölcsönös
függésben birtokolják a hatalom teljességét. A királyi hatalom forrása a nemesek összessége,
a jogokat a nemes közösség ruházza át a koronázás útján. Az ősi egyenlőség úgy szűnt meg,
hogy a nemzet egy része vétkezett a nemzet egésze ellen, így elveszítette jogát a politikai
hatalom gyakorlására. A nemzet másik része pedig a maga akaratából az ország szent
koronájának joghatóságára ruházta az állami főhatalmat. A koronában testesült meg e
nemesek által birtokolt s átadott közhatalom. A szent korona organikus szemléletét csak az
egyenlő nemesi szabadság tételének bizonyítására alkalmazta. Az ország 3 részre szakadása
és a korona idegen dinasztiához kerülése után a szentkorona-tan vesztett jelentőségéből. A
Habsburg – ellenes küzdelmekben a magyar önállóság jelképévé vált a szent korona.

A hatalom megszerzése: trónbetöltés:

Trónbetöltési elvek:
– Királyválasztás egyik formája: vérségi rokonság (Árpád-ház), alkalmasság (idoneitás).
– Primogenitúra (elsőszülött fiú) – 12. századtól. Szeniorátus (király utáni legidősebb fiú) –
12. századig.
– Leány férjének trónszerzése.
– Külpolitikai szempontok: pápai befolyás alapján való trónra jutás.
– 1547 – Ferdinánd utódainak trónöröklése dinasztikus elv alapján.
– 1687 – 88 – A rendek lemondanak a választójogról.

Koronázás:
A koronázással jutott hozzá az uralkodó a legtöbb hatalmi jogosítványhoz, az egyház
feletti kinevezési és rendelkezési jogához. Kivétel a kormányzati jogkörök csoportja,
melyeket a trónutódlás tényével már gyakorolhat. A koronázás a királlyá avatásának
különböző szimbólumok sorozatából álló egyházi és közjogi jellegű szertartása. A koronázási
szertartás pontosan meghatározott szabályai voltak a koronázási ordók. E formulák
meghatározták a koronázási aktusok rendjét, a szertartáshoz tartozó egyházi és világi
beszédek rögzített szövegeit.
A koronázás kifejezte, hogy a koronázásban részt vevők elismerik királyunknak a jelöltet.
A koronázási szertartás világi és egyházi részekből épült föl. A ceremónia külsőségeiben
részt vállaltak az ország nagyurai, majd a nép megkérdezésekor a jelenlevő országlakosok
nyilvánítottak véleményt, az egyházi szertartást követően világi esküt is tett az új uralkodó: az
ország jogai, törvényei, ezek megtartása és megtartatása mellett tett hitet. Másfelől az egyházi
szertartás során jutott az isteni kegyelem birtokába az új király. A hatalmi jelvények átadása,
a királyi hatalomnak a klérus részéről történő támogatása is az egyházi szertartás részévé vált.
A koronázás a koronázótemplomban, az oltár előtti emelvényen történt. Része volt az egyházi
intelem (melyben felhívták a jövendő uralkodó figyelmét a keresztény monarchia
kötelességeire), az egyházi eskü (melyben az igazságosságra, a béke megtartására, a
gonoszság elleni harcra, a gyengék védelmezésére esküdött), a fölkenés (az egyházi
szertartásnak megfelelően jobb karján és hátán), a hatalmi jelvények (palást, kard, jogar,

10
országalma) átadása, a koronának a király fejére való helyezése, ünnepélyes Te Deum és
végezetül a koronázási mise.

Koronázási jelvények:
 KORONA: Megkülönböztetö jelvény. Az uralkodó a világ ura, minden alattvalójától
különbözik.
 JOGAR: A jogar az augorok jóslási tevékenységét szolgáló pálcából lett Augustus
korában hatalmi jelvény. A magyar jogar az legrégibb.
 ORSZÁGALMA: A gömbölyű Földet jelképező világalma Föld kerekségét és a fölötte
gyakorolt hatalmat illusztrálta.
 PALÁST: A védelmező hatalmat, a menedéket jelentette: akit a köpenyével betakart
valaki, az védelem alatt állt.
 KIRÁLYI KARD: A koronázási szertartás során 2-szer is kivonták a kardot: egyszer a
templomban, amikor a főpap átadta a megkoronázandó királynak; majd az egyházi
szertartás végeztével, a világi koronázási eskü letételekor.
 KERESZT:
KERESZT 12. sz.: nyélre erősített kereszt; 13. sz.: kettős kereszt.

Király helyettesítése. Kormányzó, helytartó:

Király helyettesítése:
 Királyi család tagjai: helyettesítő funkciójuk lehetett teljes vagy részleges. Ha kiskorú
volt az Árpád-házi gyakorlatnak megfelelően anyja helyettesítette. Lehetett a felesége
is.
 CORREGENS: Kormánytárs. Felségjogokat nem gyakorolhatott, kiváltságokat nem
adományozhatott. Az ország rendjeinek jogaira kellett esküdnie, a nádori hatáskört
működése nem befolyásolhatta.
 DUCATUS:
DUCATUS Részleges helyettesítésnek tekinthető, territoriális megoszlás. Hercegség
intézménye. Dux=herceg
 REX JUNIOR:
JUNIOR Ifjabb király intézménye. Ekkor az ország egy hányadát
kormányzásra megszerző fiatalabb uralkodót még a király életében megkoronázták.
Az ifjabb király uralkodóként viselkedett, a maga területén gyakorolta a királyi
jogokat, saját udvartartást vitt, háborúzott, szerződéseket kötött, törvénykezett,
kiépített saját központi kormányzata volt. Az ifjabb király hatalmát atyja
engedményéből származtatja.
 REGINATUS:
REGINATUS A királynéi javakkal a király felesége szabadon rendelkezhetett.
Királyi címét azonban nem saját jogán bírta, csupán férje méltóságában osztozott. Őt
is megkoronázták, de ehhez közjogi funkciók nem kapcsolódtak. Ő maga is férjének
alattvalója volt.
Megbízottak:
 HELYTARTÓ: (locumtenens regius) Nem teljes értékű helyettese a királynak, a
király akaratának hazai végrehajtói. Akkor tevékenykedett, amikor az uralkodó
külföldön volt. A 17. sz.-ra feladatköre beolvadt a nádori tiszt általános helyettesítő
funkciójába. A nádori és helytartói poszt egybeolvadása Mátyás rendelkezésére
vezethető vissza. 1723-tól, a helytartótanács felállításától fogva a nádor átvette a
helytartói funkciót.
 GUBRENÁTOR: Kormányzó, gyámkormányzó. Ha a király gyengeelméjű vagy
kiskorú. Vagy az uralkodó rendelte vagy a diéta tette ezt meg helyette. A gubernátor
az igazságszolgáltatásban 12 tagú tanáccsal járt le, hűtlenségi ügyekben nem
bíráskodhatott, kegyelmet nem adhatott, a kinevezési jog gyakorlásában 4 tagú
tanáccsal járhatott el, a birtokadományozás felső határa 32 telek volt.

11
Erdélyi fejedelem:
Érdemben az erdélyi fejedelem címet első ízben János Zsigmond viselte. Az 1556. évi
tordai országgyűlés deklarálta a rendek szabad fejedelemválasztási jogát. 1575 – től
állandósult méltóságának fejedelmi megnevezése.
A Habsburgok is tovább használták. A fejedelmi hatalom Erdély önállóságának de facto
elismerésével szilárdult meg, a porta és Bécs hallgatólagos hozzájárulásával Erdély
fejedelmeit az erdélyi 3 nemzetből álló országgyűlés választotta. A fejedelmi hatalom
szilárdsága az erdélyi politika állandó jellemzőjévé vált.
A fejdelem választásához választási feltételeket is szabtak. A török porta igényt tartott a
fejedelem megerősítésére (athname) s a hűbéres viszonyt kifejező aktusra: a méltóság
jelvényeinek (ló, kard, zászló, címeres süveg és fejedelmi pálca, kaftán) megküldésére.
Az erdélyi fejedelem relatíve szabad külpolitikai tevékenységet folytathatott, néhány
politikai tabu és a török érdekek tiszteletben tartásával. A fejedelmek lettek a diplomácia, a
hadüzenet, a békekötés intézésének korlátlan birtokosai.
Fejedelmi jogkörök: Országgyűléssel kapcsolatos jogok (összehívás, berekesztés,
propozíciók, sőt a résztvevők egy nagyobb részének kiválasztása is); a végrehajtó hatalom
gyakorlásával kapcsolatban gyakorlatilag korlátozás nélkül intézhették a belügyeket,
nevezhettek ki közhivatalokra, erősíthettek meg, válthattak le tisztségviselőket;
gazdaságpolitikai szálak rendezése, és rendelkeztek kincstári jövedelmekkel is. Külön
nevesítve voltak a pénzverés körüli jogaik, a postajog, az útlevélügy ellenőrzése.
Megillet őket a legfőbb bírói hatalom, melyet inkább a fejedelmi táblán keresztül gyakorolt;
fenntartva magának a kegyelmezés jogát. A hadsereggel kapcsolatos jogai korlátlanok voltak.
Kiváltságokat adott, nemesi rangra emelt és birtokokat adományozott. Egyház körüli jogai
különös jelentőségre tettek szert a protestantizmus hivatalossá tételével.
A vezérlő fejedelem:
Jogköre: teljhatalom (Rákóczi), a teljhatalom kétirányú megszorítást szenvedett. Egyik
oldalról a szenátus felállítása jelentett korlátot, másik oldalról pedig a „confoederált rendek”
felügyelete. A szenátus a fejedelem ellenőrzésére, esetleges hatalma kiterjesztésének
korlátozására szolgált. Minden ügybe beavatkozhatott. A tanácsban a klérus és a bárók voltak
többségben, s egy idő után az országos politika irányítását is magához vonta.
A 4. törvénycikkben leszögezték, hogy mind a szenátus, mind a fejedelem köteles döntéseit a
rendek gyűlésével jóváhagyatni, amennyiben azok a „békességének Tractá – ját” érintik,
annyiban a konföderáció ellenőrzése érvényesül.

12
 5. Az országgyűlés kialakulása és működése a rendi Magyarországon

A feudális magyar állam országgyűlésének kialakulását a 15. sz. első felére teszi.
Valamennyi réteg részt vesznek, s ott törvényeket hoznak, szervezetét tekintve állandóság
tapasztalható.

Országgyűlés előzményei:
– Nemzetgyűlések: Feltételezték, a honfoglalás korában a nemzetgyűlést, aminek
azonban semmi bizonyítéka.
– Egyházi zsinatok: a katolikus egyház zsinatai I. László és könyves Kálmán uralkodása
alatt országos gyülekezetként tűntek föl, ahol megjelenik a király és tanácsadói, az
egyházi és világi méltóságok, döntéseket hoztak, szabályokat állapítottak meg. Az
állami főhatalom birtokosa az uralkodó, ő a jog forrása. Saját jogán adta ki
dekrétumait. Azonban, hogy ezt melyik gyülekezetben lefolytatott, milyen
tanácskozást követően bocsátotta ki, nem volt keléke az érvényességnek.
– Az országgyűlés legfontosabb előzménye a székesfehérvári törvénynap. Eredeti
funkciója szerint törvényhozó szerv volt. Évenként a szent király ünnepén. Nádor is
jelen volt. A királyi jogszolgáltatásnál, kormányzati döntések megfogalmazására is
kiterjedt. Célja az érvényes jog megállapítása is. Az 1267. évi törvény 8. fejezete
elrendelte, hogy minden megyéből 2 vagy 3 nemes tartozik megjelenni.
– Az országgyűlések előzményei kereshetők még a serviensek gyűlésében is. Az 1267.
évi esztergomi gyülekezeten kizárólag a serviensek vettek részt, nem egyesültek a
bárókkal és főpapokkal.
– Nem mellőzhető a királyi tanácsok sem az előzmények közül. Az uralkodó az ország
képviseletében az előkelőkkel, főpapokkal és bárókkal tanácskozott.
– A 13. sz. végén a különböző formák összeolvadása az 1290. és 1298. évi
parlamenteum publicum már törvényhozó országos gyűlésként funkcionált.
Megjelentek a rendek (praelati, barones, nobiles). A rendi gyűlés csak a 15. sz. – ra
állandósult. Az Anjouk korában nem volt szokásban az országos gyűlések
összehívása. Zsigmond meghívta a városok, mezővárosok és szabad falvak követeit is.
A városi követek jelenléte csak 1445 – től állandósult.
– A Hunyadiak korában végleges formát öltött a rendi gyűlés intézménye. Az ország 3
részre szakadását követően az Erdélyi Fejedelemség függetlenedett törvényalkotása
1848 – ig fennmaradt. A Habsburg – kézre került országrész rendi gyűlése a magyar
rendi előjogok védelmező bástyájává vált. Összehívásáért is küzdeni kellett.
Mindvégig tényezője maradt a magyar államéletnek, méltó ellenfele az udvarnak,
oltalmazója a nemesi jogoknak, és a magyar függetlenségnek is. A vértelen polgári
átalakulás vezénylője.

Országgyűlési képviselet:
Fejenkénti megjelenés: A főpapok és bárók mellett a köznemesség, majd a 15. sz. – tól a
szabad királyi városok polgársága is megjelent, a prelátusok és mágnások is személyesen
jelentek meg a gyűlésen. Helyet foglaltak az érsekek és megyéspüspökök, bárók mágnások,
főispánok, 1687 – től a királyi tanács felsőtáblai tagságot nyert tagjai, 1792 – től a görög nem
egyesült főpapok. A serviensek, a vármegyei nemesség személyes jelenléte nem volt
egyértelmű, IV. Béla is csak a vármegyék követeit hívta 1267 – ben. 1290 – ben törvény szólt
a nemesség fejenkénti megjelenéséről. A megjelenés joga egyben kötelezettség is volt, s

13
törvények sora kötelezte a nemességet a jelenlétre, sőt büntetéssel fenyegette a távol
maradókat.
Követek: Változást a mohácsi vész, majd az ország 3 részre szakadása hozott. Ferdinánd azt
kéri a vármegyéktől, hogy követeket küldjön a nemesek személyes megjelenése helyett, ők
képviselik azokat teljeskörűen. 1908 – tól a magyar rendi országgyűlés végleges szervezeti és
működési rendjének megállapításától, kizárólagossá vált a követek általi képviselet. Ezzel
jelentős különbség alakult ki a főrendek és a köznemesség között, másfelől a vármegye
hatáskörbővülésével járt együtt. A szabad királyi városok kezdettől fogva követek által
képviselhették magukat, 1405 – ig alkalmanként, azt követően rendszeresen. A városi követek
országrendiség jogán vettek részt a tanácskozásban, a szent korona tagjaiként, összességében
illette meg őket a rendi állás. A városi követeket nem a város közössége, hanem a magistratus
küldte a diétára. Követekkel képviseltette magát több egyházi testület (káptalanok,
konventek), jelen voltak a kiváltságos apátok és prépostok, a birtokkal rendelkező kolostori
elöljárók, a pálos rend főnöke (1608.
1608. k. u.: 1. tc.);
tc orátorok útján Szlavónia, Horvátország
tartományi gyűlései, s a Tengermellék 2 követtel. Az erdélyi országgyűlés függetlenedéséig
az erdélyi főpapok és főurak is személyesen a székelyek és szászok követek útján jelentek
meg a magyar országgyűlésben. Az 1608 – as törvénycikk szerint az alsótábla tagjai lettek,
tisztségük okán, a királyi tanács nem főrangú tanácsosai, a királyi tábla bírái és ítélőmesterei.
1790 – től az alsótáblán szavazati jogot kaptak a jászkun- és hajdúkerület követei is. Az
alsótáblára jutottak be a felsőtábláról távol maradó mágnások és özvegyeik követei.

Országgyűlés szervezete:
Felsőtábla: A királyi tanács a gyűléssel egy időben ülésezett, egyfajta előkészítő szerepet
vállalva magára. E (1495:
1495: 25. tc.)
tc tanácskozáson a főajtónálló mester elnökölt. A döntés az
egyenként szedett szavazatok, valamint a józanabb ész véleménye alapján született meg. az
imigyen tárgyaló tágabb királyi tanács nyomán jön létre az 1608 – ban végső formát nyert
felsőtábla, mely tanácskozásait a nádor elnökletével tartotta.
Alsótábla: Az alsótábla a vármegyei nemesség követei által történő képviseleti rendszer
kialakultával született meg. A királyi személynök elnökletével tartották üléseiket. A két tábla
között a kapcsolatot üzenetváltás útján tartották, volt, hogy közös tanácskozásokat hirdettek.
Kerületi ülések: A 18. sz. – ban vált szokássá, nagy jelentőségű csak a reformkorban lett. A 4
districtus (2 tiszai és 3 dunai kerület) a vármegyei követek maguk választotta elnökök és
jegyzők irányítása mellett egyeztették álláspontjaikat, hogy felkészültebben kezdhessék meg
tárgyalásaikat a personalis elnökletével. 1848 – ig hasznos kiegészítői maradtak a rendi
országgyűlésnek.
Deputaciók: A rendek üléseikből alkalmanként választmányokat küldtek ki. Ezek lehettek
ügyrendi deputációk (pl.: a király meghívására vagy üdvözlésére siető bizottságok), de érdemi
előkészítő, szövegező munkát is oszthattak bizottságra, sérelmeket vagy végleges
törvényszövegeket feliratba fogalmazók is voltak.

Országgyűlések tanácskozásai:
Meghívás: Az országgyűlések megszabott rend szerint zajlottak. Királyi meghívólevél:
(=litterae
litterae regales)
regales A király hívta össze az ogy.-t a meghívólevéllel. Rendkívüli esetekben a
király helyett a nádor, az országbíró és a tárnokmester is egybehívhatta. A királyválasztó
ogy.-t a nádor hívására tartották. (nádori cikkek) A meghívólevél tartalma: diéta időpontja,
helye, legfontosabb tárgyai. Az 1453:3.tc.
1453:3.tc 40 nappal korábban rendeli kézbesíteni a leveleket.
A királya főrendeket személyes névre szóló meghívóval értesíti. A vármegyék és a királyi
városok, mint testületek kaptak meghívókat. Az összehívás gyakorisága változó. A 16. sz. 2.
felében ez 3 évben rögzült.

14
Országgyűlések megnyitása: Időpontja: pünkösd és Szent György-napja, időtartama változó.
1492: 108. tc.
tc szerint a megjelölt időpontot követő 4 napon belül meg kellett nyitni a gyűlést,
és 15 napon belül be kellett fejezni.
Gyűlések helye: Leginkább Rákoson. A Habsburg országgyűléseket legtöbbször Pozsonyban
hívták össze. Az 1635: 79. tc. és a 1681: 58. tc. Pozsonyt jelölik meg, Budán majd 1792. és
az 1807. évi diétákat tartották.
Követek: A vármegyei ablegatusokat a közgyűlés alispáni jelölés nélkül választotta meg, a
városokban a magistratus döntött. A meghívólevél által megjelölt tárgy ismeretében a megyei
és városi vezetők kialakíthatták véleményüket. Sérelmeiket és kívánságaikat (gravamina
gravamina et
postulata)
postulata is összefoglalták. A 18. sz. – ra szokássá váltak a követutasítások, és a
pótutasítások intézménye is. Pótutasítás:
Pótutasítás A tanácskozások közben előkerülő előre nem látott
tárgyak fölbukkanása, arra késztette a követeket, hogy vármegyéjétől az ún. anyautasításhoz
pótlólagos instrukciókat kérjen. A főurak és a követek megérkezve bejelentkeztek.
bejelentkeztek A
felsőtábla tagjai a nádornál, ill. a hercegprímásnál, a követek a personalisnál mutatták be
megbízólevelüket. Az 1845 / 44 – i országgyűléstől fogva igazolóválasztmány is ellenőrizte a
megbízásokat.
Országgyűlési tárgyak:
 Királyválasztás
 Koronázás
 A nádor és a koronaőrök választása
 A hitlevél tartalmának megállapítása
 A bírói hatalom gyakorlása a hűtlenségi esetekben
 A határok kiigazítása
 Országvédelmi kérdések
 Hadügy és az újoncmegajánlás
 Az általános nemesi felkelés szervezésének elrendelése
 Adómegajánlás
 Porták kiigazítása
 Szabad királyi városi rangba emelés
 Sérelmek és kívánalmak egybeállítása és felterjesztése
Tárgysorrend: A tanácskozások tárgysorrendje a pozíciókhoz kötött volt, a rendek sérelmeik
előzetes tárgyalását azok orvoslását követelték, mielőtt a királyi javaslatok fölötti disputába
fognának. A leglényegesebbeket közülük egyenként, a többit sommásan kezelték. A
tárgyalások táblánként zajlottak, az alsótábla által megszavazott tervezet került át üzenetként
a másik táblára, ahol ismét e fölött nyitottak vitát. A főrendek által megküldött válaszüzenet
esetleg többszöri üzenetváltás vagy a vegyes ülésben megérlelődő konszenzusos szöveget
feliratba foglalták, s megküldték az uralkodónak. A király elhatározásban reagált a döntésre,
vagy elfogadó, vagy újabb tárgyalásokra inspirálta a rendeket. Ha az uralkodói válasz
kedvező volt, következhetett a szöveg végső megállapítása, egy egyeztetőbizottság és a
kancellária részvételével.
Szavazás: A szavazatok eredetileg az alsótáblán is fejenként oszlottak el. A szabad királyi
városok számának gyarapodásával azonban a városi követek összesen csak egy szavazattal
bírjanak. A szavazatokat nem számlálták, hanem mérlegelték. Követeket jelentkezésük
sorrendjében illette meg a szó. Kínosan ügyletek arra, hogy a szólás szabadságát semmi sértse
meg.
A tanácskozások nyelve feltehetően magyar volt. A 17 – 18. sz. nagy változása a latin nyelv
diadal a volt.
Szentesítés és kihirdetés: Az országgyűlési határozat a király szentesítésével vált törvénnyé,
érvényét a kihirdetést követően nyerhette el. A királyi aláírás mellett, a dokumentumot el

15
kellett látni a nagyobb királyi pecséttel is, valamint az országgyűlés megnyitásánál a
rendeknek átadni.

Országgyűlések a fejedelmi Erdélyben:

Regalisták: Erdélyben az országgyűlésbe a fejedelem által meghívottak. Közöttük jelen
voltak a fejedelmi tanács és a fejedelmi tábla tagjai, a főtisztviselők, az erdélyi egyházak
vezetői.
Országgyűlés összehívása: A fejedelem joga volt az összehívás. Távollétében vagy halála
után az őt helyettesítő kormányzó vagy helytartó. A meghívók elkészítése a fejedelmi
kancellária feladata. A meghívólevélben feltüntették az országgyűlés helyét, idejét,
összehívások okát. Nem volt állandó helye. 1580 – tól állandósult az évi két, majd évi egy
országgyűlés tartásának kötelezettsége.
Országgyűlés típusai: az országgyűlés mellett sokszor részgyűléseket hívtak össze jogkörét
illetően különbözött egymástól. 1560 – tól a közjogi vonatkozású, valamint a kormányzatot
illető nagyobb horderejű döntések meghozatalát igyekeztek átadni az országgyűlésnek.
Hadjárat vagy inkább annak előkészületei közben került sor tábori gyűlések megtartására a
fejedelem táborában, ahol rendszerint adó-, ill. hadfelkelési ügyeket tárgyaltak meg. 1542 –
ban Tordán territoriális részgyűlést tartottak, melynek határozatai helyi hatállyal bírtak.
Az országgyűlés idején a fejedelemnek a gyűlés székhelyén kellett tartózkodnia, ám
személyesen nem vett részt, hanem tanácsosai útján állt azzal kapcsolatban. Távollétében
képviselhette: 1) leendő utódja, 2) fejedelem helyettese.
Helye: Leggyakrabban Kolozsvár és Gyulafehérvár. Nyelve a magyar volt. Az országgyűlés
tárgyalásait vezető elnököt a fejedelem nevezte ki.
Országgyűlés jogköre: Törvények megalkotása. Fejedelmi jogkör szabályozása. Nemzetek
jogállására, vallásügyekre, kormányzati kérdésekre, adóügyekre, kincstári ügyekre.
Törvénykezdeményezési joga volt a fejedelemnek és az országgyűlésnek. A fejedelem által
történt megerősítés, záradékkal való ellátás és aláírás után emelkedtek törvényerőre. Az
országgyűlés fejedelemválasztási jogkört is gyakorolt, hozzá tartozott a külpolitikai levelezés,
a követküldés, az államközi egyezmények becikkelyezése. Az országgyűlés jogkörét
átruházhatta: 1) fejedelemre, 2) fejedelemre és a vele együtt a fejedelmi tanácsra, 3) A
fejedelem tanácsára,4) külön erre a célra felállított küldöttségre.

16
 6. A központi szervek a rendi Magyarországon

Az állami ügyek sokasodásával szükséges lett a munkamegosztás, kialakult az állami

adminisztráció.
A rendi monarchia a központosítással együtt az állami dominancia erősödését, a hűbéri
vonatkozások gyengülését is jelentette. Hunyadi Mátyás a királyi tanácstól elvonta a belügyi
és diplomáciai ügyeket, s átirányította azokat a kancelláriára. A pénzügyek igazgatója, a
kincstartó, a királyi tanács tagja maradt, de körvonalazódott egy, a jövedelmek központi
igazgatást ellátó hivatal.
A 3 részre szakadt Mo. – on a központosítás elakadt, ugyanakkor a bécsi adminisztráció
tovább vezette a folyamatot. Folytatódott a közigazgatás ágazatainak szétválasztása,
hivatalnokarisztokrácia megjelenése. A magyar hivatalok csupán a bécsi hatóságok
fiókszerveiként működhettek. Az egyetlen magyar kamarán kívül, mely a törökellenes
harcokhoz szükséges pénzügyi háttér megteremtésének feladatával fejlődhetett csak korszerű
szervezettel bíró állandó hatósággá, nem működött hatékony központi hivatal az országban.
A központi pénzügyi igazgatás hatáskörébe vonta a teljes közigazgatást, az
igazságszolgáltatást. Az áldatlan állapot kívánta orvosolni az 1723. évi döntés alapján
felállított magyar királyi helytartótanács beillesztetése a kormányzati szervezetbe. A
helytartótanács 1848 – ig az ország legfontosabb központi kormányszerve.

Királyi tanács: (consilium regium)

Az Árpád – házi királyok korától kezdve segítette az uralkodót. Tagjai a királyi
családtagok, az udvari méltóságok és az udvaron kívüli előkelők voltak. Alkalmilag vettek
részt az éppen a királyiudvarban tartózkodó előkelők. Behívásuk nem volt kötelező, az a
király szándékától függött. A királynak nem volt kötelessége minden döntéshozatalkor
összehívnia a tanácsot, csak akkor kérte ki a véleményét, ha jónak látta. A tanács jogosult
arra, hogy: 1) királyokat állítson; 2) döntsön az ország sorsát meghatározó kérdésekben; 3)
védelmet nyújtson az országnak; 4) lecsendesítette a csatákat; 5) kikergesse a támadó hadakat
az ország területéről; 6) behívja a barátokat; 7) városokat alapítson; 8) lerombolja az
ellenséges várakat. Tagjainak
Tagjai bölcsebb véneknek kellett lenniük. A törvényalkotás
folyamatában komoly szerepük volt. Szent László és Könyves Kálmán idejében a királyi
tanács az egész ország beleegyezésével ért fel, ha valamely királyi döntéshez hozzájárult.
1290: 9. tc.: A király kifejezésre jutatta, hogy az ország által „kiküldött” tanácsosokkal együtt
kormányoz. A tanácsosok véleménye döntő volt a jogos adományok megtartása, ill. a jogtalan
adományok visszavétele kérdésében. A bárók és a nemesek ügyeiben a fehérvári törvénylátó
gyűlés törvénykezett. A király és tanácsosai ítéltek a magánjogi ügyekben, vizsgálódtak
bűnügyekben, jutalmaztak vagy büntettek. Bizonyos esetekben a királyi tanácsot választott
tanácsokkal egészítették ki, így ha a király jogszolgáltató tevékenységében vettek részt,
valamint ha a főtisztségviselők hivatali működésének felülvizsgálatáról volt szó. Szokás
szerint a nádor, a tárnokmester, az alkancellár és az országbíró kinevezéséhez is szükséges
volt a királyi tanács tagjainak beleegyezése.
Országgyűlés és a királyi tanács viszonya: III. András kötelező erejű döntésnek tekintette az
országgyűlés és a királyi tanács határozatait. 1298: 23. tc.: A királyi tanácsot szélesebb
jogkörrel ruházta fel III. András. A főpapság és a nemesség törvény szerkesztője, míg a király
és bárói a törvény megerősítésére voltak hivatottak. A király 3 – 3 hónapig tartson maga
mellett 2 – 2 püspököt, esztergomi és a kalocsai érsekség püspökei közül, ugyanennyi nemest
az eltartásukhoz szükséges javadalmazással. Ha a király elmulasztaná ezt megtenni,
semmiben ne legyen érvényes, bármit cselekednék is az alkotmányban, akár méltóságok
adományozásában vagy más nagy jelentőségű dologban (=Tanácstörvény).

17
Kormányzati funkció megerősödése: Az Anjouk éveiben a királyi hatalom kormányzati
szervévé vált. Tagjait a király választotta ki, előterjesztéseit vagy elfogadta, vagy nem. A 14 –
15. sz. – ban a kormányzás valamennyi ágába beleszólási joga volt. A hatáskörébe tartozott:
tartozott
1) törvényhozás és a királyi rendeletek kiadása; 2) méltóságok, hivatalok betöltése; 3) külügy:
követi megbízások, külföldi követek fogadása, külföldi államokkal történő szerződéskötés; 4)
hadügy: várak eladományozása, várépítési engedély, hadfelkelés; 5) pénzügy: adó, pénzverési
regálé és más királyi jövedelmek bérbeadása; 6) a király és a főbírák bírótársai ítélkezése; 7)
gazdaság: kiviteli tilalmak, vámügy, vásárügy, árumegállítási jog; 8) kegyúri jog gyakorlása;
9) belügy: kiváltságos területek megállapítása, városi kiváltságok adományozása; 10)
birtokadományozással kapcsolatos ügyletek; 11) közvetítés a nagyurak, ill. a nagyurak és a
király között.
Országos tanács: (consilium regni) Interregnum esetén átvette az ország kormányzását. 1386
– ban Mária fogsága idején a tanács országgyűlést hívott össze, és deklarálta, hogy a
királynak a nemesekkel kibővített tanáccsal együtt kell döntenie új intézmények, ill. új
szabályozás bevezetése esetén. A királyi tanácsból ki lehetett zárni azt, aki esküjét megszegve
nem szolgálta az ország javát. Zsigmond 1401. évi fogsága alatt a szent korona felhatalmazása
alapján, mind a rendek képviselői, a királyi tanács tagjai adták ki az okleveleket. A 15. sz. –
ban a bíráskodásban is részt vett. A királyi ítélőszéken a királyi tanács tagjai is jelen voltak.
A rendi kormányzat királyi tanácsa: Zsigmond a köznemesség tagjaiból kistanácsot hozott
létre. A királyi tanács működését illetően kettévált: a nagyobb létszámú tanács feladata az
ország általános igazgatása, amelynek elveit a kistanács dolgozta ki. E tendencia Zsigmond
halálával megtorpant. 1439 után az ország sorsát érintő nagyobb horderejű kérdések
megvitatása az országgyűlésben zajlott. Hunyadi János idején a királyi tanács önállóan
működött. V. László trónra kerüléséig a kormányzó rendelkezett a királyi hatalommal,
döntéseihez meg kellett szereznie a tanács jóváhagyását. Tovább korlátozták azzal is, hogy a
birtokadományozással, a bíráskodással és a királyi jövedelmek felhasználásával kapcsolatban
felmerülő vitás kérdésekben a királyi tanáccsal együtt határozhatott. Az 1446: 7. tc.: Szólt
arról, hogy Hunyadi mellé a nyolcados törvényszékek alkalmával a nádoron és az országbírón
kívül 2 főpapot, 2 bárót és 6 nemest rendeljenek ki, akik közül 1 főpapnak, 1 bárónak és 2
nemesnek folyamatosan a kormányzó mellett kellett maradnia. Mátyás éveiben
korszerűsödött. A tanács élén a király állt, akadályoztatása esetén a főkancellár látta el az
elnöki pozíciót. A főkancellár feladatai a benyújtott kérvények beterjesztése a királyhoz, a
tanács határozatainak eljuttatása az illetékes hatóságokhoz, valamint ő gondoskodott az
oklevelek kiállításáról. Ügyeit a későbbiekben a kancellári titkárok látták el. A
megvitatandó ügyeket a referensek terjesztették elő. Voltak olyan referensek, akik a
területüket érintő valamennyi ügyben eljártak (valamely megye főispánja), ill. olyanok, akik
hivataluknál fogva csak meghatározott ügyekben tevékenykedhettek (kincstartó vagy
tárnokmester). 1487: 10. tc.:
tc Kimondta, hogy az ország főpapjai, bárói, előkelői és nemesei
csak a tanácsvéleményének meghallgatása után foghatók el. 1486: 60. tc.: A főispánok
kinevezésére csak a tanács beleegyezésével kerülhetett sor.
A királyi tanács összetételének törvényi szabályozása: A királyi tanács szerepe a 15. sz.
végén felerősödött. 1495: 8. tc.: A király bírói tanácsának összetételét rendezte, amelynek
értelmében a 3 főpap és 3 főúr mellett 14 köznemes is ülnökké vált. 1500: 10. tc.: A király 4
főpapot és 4 bárói nevezett ki, valamint az országgyűlés hozzájárulásával 16 nemest választott
meg 3-3 évre, akik megbízatásuk letelte után újraválaszthatók voltak. A tanács 12 tagjának,
félévenként váltakozva, folyamatosan Budán kellett lennie a király mellett. A jogos ok nélkül
távol maradó nemesi ülnököt hivatal- és jószágvesztéssel sújtották. Büntetéssel fenyegették
azt az ülnököt is, aki az ország törvényeit megszegve járt el. II. Lajos kiskorúsága a királyi
tanácsot gyámtanáccsá változtatta, amely a király helyett és nevében kormányozta az
országot.

18
Királyi kancellária: Ügyek írásbeli intézése. Kancellár  Esztergomi érsek, az alkancellár a
tényleges vezető, Székesfehérvári prépost. Kibővül a kancellária személyi állománya:
nótáriusok (=jegyző), archiválók (=levéltarozás), regisztrátorok, konzervátotrok. Főnökük:
personalis: a kancellár segít a királynak az ügyek írásbeli intézésében. A vegyesházi királyok
idején szakképzett jogi személyek (egyháziak és világiak egyaránt) részt vettek benne.
Szakszerű jogalkalmazó szerv. A bíróság is szerepet kap.
– Specialis praesentia regia (= királyi különös jelenlét bírósága) a magyar jogba
belopja a római jogot. A szokásjog hiányait pótolták a római joggal.
– Oklevél kiállítás.
– Királyipecsét őrzése.
– Írásbeli ügyintézés.
– Diplomáciai levelezés.
– Libir regale – „királyi könyvek” => Nemesítések könyve (kitől, mikor, melyik család
kapta a nemesi címet).
A bíráskodási funkció bevezetése Nagy Lajos nevéhez köthető: kettéválasztotta formálisan a
főkancelláriát és a titkos kancelláriát, melynek élén a titkos kancellár, a királyi titkos pecsét
őrzője állt. Zsigmond:
Zsigmond Bíráskodás tekintetében létrehoz egy kisebb kancelláriát. Hunyadi
Mátyás: A kisebb kancelláriát a személynökhöz rendeli. Első állandóan működő bíróság
létrehozása, fellebbezés lehetősége, bírósági hierarchia struktúra alapjának megteremtése.
Reformálta a főkancelláriát és a titkos kancelláriát, szervezetileg külön meghagyta őket, de 1
ember irányítása alá vonta. A főkancelláriát belügyek intézésével a királyi tanácshoz rendeli,
a titkos kancellária: külügy, diplomácia. 1464 –es reform: megszünteti a főkancellár
bíróságát, a nádornak és a személynöknek fogja átadni.
Nádor: (palatinuss) Eredetileg a király hű embere, magánjogi kapcsolat a királlyal. Udvari
népek ispánja legyen, helyettesítse a királyt, a katonáskodó elemek parancsnoka legyen az
udvarban. Bajor eredetű tisztség, továbbfejlődött. A 13. sz. elején, közepén kö a király
valamennyi alattvalójának a bírája, a nádor még nem fejezet be fej- és jószágvesztéssel járó
pert, csak akkor, ha a király ezt jóváhagyta. Nem járhat el birtokperekben a király értesítése
nélkül. A 13 – 14. sz.: A kunok főbírája lesz. Pest vármegye mindenkori főispánja a
mindenkori nádor (=> örökös főispánság kialakulása). 1439 – A király a nádor a főpapok
tanácsával együtt választja. Nádori cikkek:
cikkek 1485 (12 pont)
1. A nádor a király első helyettese.
2. Kiskorú király gyámja.
3. Ha a király külföldön van a nádor a helytartó.
4. A királyválasztó országgyűlés összehívója, ha nincs jelen a király, övé az első
szavazat.
5. Az ország főkapitánya.
6. Pest vármegye örökös főispánja.
7. A király után az ország legfőbb bírája (nádori cikkek szerint korlátozás nélkül).
8. Kunok főbírája és örökös ispánja.
9. Dalmácia főbírája.
10. A király és a rendek közötti viszony elsimítója.
11. Ha a király nem ér rá, akkor a külföldi követek fogadója.
12. Királyi birtokadományozásokkal kapcsolatos vitákban jár el. Az ellentmondásokat
neki kell bejelenteni.
Országbíró: A 15. sz. - ban a nádor után a legjelentősebb méltóság. Az ország 2. nagybírája.
Elnököl a királyi jelenlét bíróságán (praesentia regia). Királyi kúria lovagi becsületbíróságán
is elnököl. Udvarbíró: csak az adott udvarban bíráskodhat.

19
Tárnokmester: Tárnoki szék: 14. sz. vége, saját palotában jön létre. Tárnoki hivatal: Buda.
Hivatalos levelezés, fellebbezett ügyek előkészítése, tárnoki városok bíróságainak
működéseinek ellenőrzése.
Főkincstartó: Jagelló uralkodók időszakában válik fontossá. Ő kezelte a török ellen
megszavazott adókat. Felelős legyen az országgyűlésnek.
Koronaőrök: Nem udvari, hanem rendi méltóságnak számít.

20
 7. Központi szervek a Habsburg – Magyarországon

Kormányzat:
Egy része Bécsben működik, másik Mo. – on. Bécsben kormányszékek
=DIKASZTÉRIUMOK
DIKASZTÉRIUMOK vannak. Az uralkodó fennhatósága alatt csak álltak, csak az
uralkodónak voltak felelősek. A tagok kinevezése a király dolga, ő vissza is hívhatta őket.
Nem engedett teret a nagyuraknak. Szakapparátusként kezdett el működni. Kialakult egy
bürokratikus hivatali rend, hivatalnoki réteg. => Lendület a közigazgatás fejlődésének.
A magyar kormány nem olyan, mint az örökös tartományoké. A bécsi dikasztériumoknak
alá vannak rendelve a magyar kormányszékek. Irányítja a bécsi kormányszék, függenek a
bécsi szervektől. Nem felelős az országgyűlésnek, csak a királynak. Testületileg működnek,
egyéni felelőség nincs. Meghozott határozatait az uralkodó elé kell vinni.
Mo. – on 4 közös kormányszék működött:
– Udvari tanács: A 15. sz.-tól működik. Legfontosabb tanácsadó testület. Mindenki
fölött áll. Tagjai a király bizalmasai változó számban. A főudvarester vezeti az
üléseket, ha nincs király. Fő belpolitikai ügyek intézője a 16 – 17 sz.- ban.
– Udvari kancellária: Bécs. Az udvari tanács határozatait foglalta írásba. Heterogén
szerv, nem volt egységes. Nem sokáig működött egységes kancelláriaként.
– Udvari kamara: I. Ferdinánd nevéhez köthető, legfőbb birodalmi pénzügyi hatóság.
Koordinálja a bevételeket, növeli azokat. Ellenőrizte az udvari kancelláriákat. =>
Kölcsönök felvétele. Pénzügyekben legfőbb tanácsadó. Magyar vonatkozásban a
legfontosabb központi kormányszerv. Az uralkodó magyar kérdésekben is kikérte a
tanácsadó véleményét, ha a tényleges határozat máshová tartozott.
– Udvari haditanács: I. Ferdinánd. Eleinte 5, a 17. sz.- ban 7 tanácsosa volt. Császár
tábornokai. Katonaállítás, hadsereg felszerelése. Végvárak fenntartása, ellátások
központi megszervezése. Együttműködött az udvari kamarával.
18. sz. közepétől a 19. sz. közepéig 7 kormányszék működik:
1. Udvari és állami kancellária: külügyi hivatal.
2. Állami (udvari) számvevőszék: pénzügyi ellenőrzés központja. Gazdasági
igazgatóság: birodalmi szintű gazdaságpolitika kidolgozása.
3. Gazdasági igazgatóság: birodalmi szintű gazdaságpolitika kidolgozása.
4. Államtanács: Magyar ügyek kezelésére jött létre.
5. Konferenciatanács: I. Ferenc az államtanácsot bürokratizálta. 4 osztályra
bontotta, e fölé rendelt végrehajtó szerv.
6. Titkos kabinet: uralkodó bizalmas embereiből. Bizonyos kérdésekről az
uralkodó dönthetett magában, de ha nem akart jött a titkos kabinet.
7. Rendőr minisztérium: politikai élet ellenőrzője.
Mo. – on működő 5 kormányszék:
1. Magyar tanács: I. Ferdinánd. Tagjainak fizetést adott (13 főpap, 38 báró). Nyitott szerv.
A 17. sz. folyamán felhígult, sokan kaptak címet. Belső táblai tagság 1687 óta.
Ünnepélyes alkalmakkor hívják össze (17. sz. vége).
2. Helytartó és tanácsa (=Helytartóság): I. Ferdinánd. Főpapot nevez ki. a 15. sz.-tól van
egy tanács is mellette. Pozsony a helyszíne. A tanács tagjait az uralkodó nevezi ki, fizetést
kapnak. Adóbehajtás, javaslattétel hivatalbetöltésre, egyházi hatalom betöltésére javaslat,
diplomáciai feladatok. Felügyelte a törvények végrehajtását. Bíráskodás: legfelsőbb

21
 fellebbezési fórum minden ügyben. 32 telekig birtokot adományozhatott a helytartó. 17.
sz.. – megszűnik, folyamatos volt a nádori tisztek betöltése.
3. Magyar kamara: I. Ferdinánd (1528). legfontosabb állandóan működő közigazgatási
szerv. Buda és Pozsony között ingázik. Kezeli a jövedelmeket. Jövedelmek növelése.
Hitelek felvétele. Régebbi adóságok törlesztése, ütemezése. Uralkodó által elzálogosított
dolgok visszaszerzése. Só és vámhivatalok, bányaigazgatóságok alárendelt viszonyban
vannak. Elnök + néhány tanácsos (16 – 17. sz.: 3 – 5 fő, később: 10 – 17 fő). Fizetés, a
király nevezi ki őket. Jogi szempontból nem köti semmi a bécsi kamarához, de
ténylegesen attól függ.
4. Magyar kancellária: a Mohács előtti kancellária felbomlott. Az uralkodónak nem kellett
kancellária. A 17. sz. elejére a rendek nyomására jött létre. Csak tisztán magyar ügyeket
intézte. Igazságszolgáltatás, kegyelmi ügyek intézése, diplomácia. Magyar tanács által
kezelt ügyek írásbeli intézése. 1690 – hivatalos szerv. Bécsbe kerül a székhelye. Először 4
tanácsos, később 12. minden megyei és városi ügy ide kerül véleményezésre. Az
uralkodói jog fenntartása a feladata.
5. Helytartótanács: 1723 – III. károly állította föl. Királyi hatóság, a rendeknek nincs
beleszólásuk, nem alakíthatják, elszenvedik a létét. A 18. sz. végére igazi kormányzati
szervvé nőtte ki magát. => Legfőbb igazgatási szerv lesz, kormány. Székhelye:
Székhelye eredetileg
Pozsony, majd 1785 – től Buda. A nádor állt az élén, ha ő nem töltötte be a helytartó vette
át e helyét, ha a helytartó sem volt jelen, akkor az országbíró vagy a tárnokmester veszi át
a helyét. Eleinte 22 tanácsos volt, akik többségében világi tagok; 4 főpap, 10 főnemes, 8
köznemes => Királyi kinevezés alapján. Leginkább a 8 hivatalnok és a hivatal dolgozott.
Az ország különböző területeiről lettek kinevezve. 1779 – A tagok közül 1 horvát. Sehol
nem érvényesült egyszemélyes felelősség, sem az ügyek előkészítésében, sem a
döntésben. A 18. sz. – tól 10 osztálya van reszort szerint. A pénzügyek és az igazságügy,
valamennyi belső igazgatási ügy a helytartótanács kezébe került. A királynak volt felelős,
csak a király mozdíthatta el a tanácsosokat. 2 jogforrástípust bocsátott ki:
 Normale: Irányítási, igazgatási leirat valamely igazgatási szervnek. Nyilvános
irat. Pl.: minden faluban működhetett malom, ha a földesúr megengedi.
 Intimatum: bizalmas leirat, olyan rendelet, amely a titoktartást kéri a címzettől.
Pl.: 1 főszolgabíró maximum 6 botütést kaphat büntetésként.
1848 –ig működik ebben a formában, ezután az országgyűlésnek felelős kormány
következik.

22
 8. A királyi vármegye hatásköre és szervezete

Fogalma:
Középszintű, világi közigazgatási egység, dekoncentrált szerv, a királyi hatalom
megvalósulása. Várakon felépülő hatalmi apparátus, mellyel a király a kerületébe
szervezett népesség fölött igazságszolgáltató és végrehajtó hatalmat gyakorol.

Királyi vármegye eredete:

Idegen eredetű.
eredetű Egyesek szerint a szláv népektől vezethetjük le a vármegyét. Egy
másik csoport előzményként a frank grófságokat jelöli meg. A tudósok másik csoportja
társadalmunk belső fejlődéséből
fejlődésé vezeti le. A magyar társadalom I. István korában
rendelkezett mindazon feltétekkel, amelyek lehetővé tették a vármegyék létrehozását.
Eszerint a magyarok rendelkeztek várépítési technikával, volt vonalszerű határtudatuk.
Elegendő számú katonaelem állt rendelkezésére.
Györffy szerint a vármegyék a nemzetségi szállásterületekből alakultak ki. Az
uralkodó harmadolta a nemzetségi szállásterületeket, kétharmad része az uralkodó
nemzetsége lett, egyharmad rész maradt a nemzetségfők birtokában. Ha a nemzetségfő
szembeszállt az államépítő akarattal, az adott területet a várispán kapta. A királyi
vármegye olyan általános igazgatási területnek tekinthető, amelynek vonalszerűen
meghatározott területe volt, amibe beletartoztak a nem királyi birtokok is, és joghatósága
kiterjedt mindenkire, aki határain belül élt. I. István király szervezte meg területi és
igazgatási egységekként a királyi vármegyéket. A székhely a vár, amely az ispán
igazgatási központja volt. I. István korában 42 – 45 vármegyét újabb feltevések szerint 70
– et hoztak létre.
Kristó Gyula álláspontja szerint a vármegyéknek saját külön, a várispánsági
szerkezettől eltérő tisztikara nem volt, és a vármegye és a várispánság vezetője, az ispán,
valamint központjuk az ispáni vár is azonos volt. De a különbségek fokozatosan nőttek. A
vár is elveszítette katonai funkcióját, az ispán a király képviselőjéből (gyakran vele
konkuráló) előkelővé vált.

Szervezete:
Élén a király által megbízott comes (ispán) állt. Ő képviselte a központi hatalmat az
adott területen, felelt a királyt megillető jövedelmek beszedésért, bíráskodott a várhoz
tartozó nép ügyeiben, közreműködött a királyi és egyházi bírák ítéletének
végrehajtásában.
Az ispán volt a helyi katonai erő főparancsnoka. Familiárisai közül jelentős szerepet
kapott az ítélkező udvarispán,
udvarispán hadügyi téren a hadnagy és a vár gondnoka (várnagy
várnagy). A
királyi vármegyén belüli egységek a század és teizedkerületek voltak. Az ország
határészein I. István határvármegyéket
határvármegyék szervezett. Ezek élére határvárispánt
határvárispán nevezett
ki, aki a comesnél szélesebb körű katonai hatalmat gyakorolt.
A várbirtok eladományozása révén a királyi vármegye elvesztette katonai funkcióját,
a megadományozott birtokosok és az ispán hatalmának növekedése, a földesúri immunitás
kialakulása folytán az uralkodó és a királyi vármegye közötti közjogi kapcsolat
megszakadt. A királyi vármegyék helyére a nemesi vármegyék léptek.

23
 9. A nemesi vármegye hatásköre és szervezete

A korai rendi időszakban (1301-1526)

Alapja: a királyi vármegyerendszer, amely a XIII. század folyamán már erősen bomladozott:
– „a király pazarlása folytán” új birtokos arisztokrácia alakult ki,
– miközben a megyék birtokai megfogytak, mert a királyi vármegye ispánjainak, a
comeseknek nem voltak fegyvereseik a védekezésre megyéjük jövedelmeinek
megcsappanása miatt (a comes maga is az egyszerű vitézek sorába süllyedt)
– emellett a tatárjárás is szerepet játszott a királyi vármegyék megrendülésében: a
vármegye már nem tudott védelmet nyújtani a hozzá tartozó népeknek.

Ezzel párhuzamosan:
– megindul a köznemesség és a hozzájuk felemelkedő várjobbágyok szervezkedése a
(királyi!) vármegye területén,
– saját ügyeikben bíráskodási jogot nyernek (kehidai oklevél, 1232: Bertalan veszprémi
püspök és Atyusz (Oguz) szlavón bán jogvitája → sorra jelennek meg a nemesi
közösség által választott szolgabírák (iudex nobilium = judlium)
– mikor az ispán vidéken bíráskodik, tehetősebb helyi megbecsült idősebb férfiak (ún.
probi viri), mint bírótársak működnek mellette, akiknek kiválasztására a lakosság is
befolyást szerzett. Ezekből lettek a szolgabírák. (Bizonyítékai: 1267 – es aranybulla
rendelkezése a fehérvári törvénynapokról; 1290: 14. tc. a szolgabírák hatásköréről;
1298: 32. tc. a megyei bírák hatásköréről, stb.)
– az ispán egyes, földrajzilag különálló területek élére maga helyett egyik familiárisát,
mint officialist („hivatalnokot”) rendelte ki. Ezekből lettek az alispánok.

A nemesi vármegye kialakulása azonban az ország különböző területein más-más ütemben

zajlott le. Ahol nagyobb számú volt a köznemesség, ott hamarabb, ahol a honfoglaló
szabadoktól származó köznemesi elem hiányzott (pl. a gyepűelvén vagy a zólyomi
várispánság területén), ott később történt meg. Az átalakulás az ország egész területét tekintve
a XIII. századtól a XV. század elejéig tartott, ezen idő alatt a kétféle vármegye párhuzamosan
volt jelen az ország területén, s csak a XV. század elejére váltotta fel teljesen a nemesi
vármegye a királyi vármegyét.
Az biztos, hogy az új vármegye első jele a bíráskodás átalakulása volt: az a folyamat, ahogyan
a királyi vármegye ispánja által familiárisának delegált bírói funkciót és a mellette eljáró
probi virit fokozatosan felváltja az alispán, és mellette a (választott) szolgabírák.

A nemesi vármegye megye közönségét (universitas vagy communitas) a vármegyei

nemesség alkotta. A királyi vármegyeszervezet felbomlása ugyanis társadalmi változások
változásokat
is hozott: kialakult a köznemesség
köznemesség, oly módon, hogy a korábbi serviensréteg
kiszolgáltatottabbá vált, lesüllyedt, a várjobbágyok felső rétege pedig felemelkedett. → A
nemesség fogalma stabilizálódik. (Ez jelenik meg a III. Aranybullában, 1267-ben, amikor
először nevezik a – szerviensekből és várjobbágyokból egységesülő – társadalmi csoportot
nobilesnek, azaz nemeseknek.) Ezen nemesi közönséghez szóltak a királyi rendeletek.
A megyék földrajzi határai sokáig nem voltak biztosak, egyes falvakat, községeket a király
(vagy valamely nagybírája) ide-oda sorolgathatta. A király többször csatolt el községeket
birtokosaik kérésére is egyik megyétől a másikhoz.
A megye belső szervezete a XV. századig biztosan nem alakult ki, hanem területileg egységes
maradt, még nem oszlott járásokra. Ez csak a XV. században történt meg, amikor a bírói

24
székeket illetve a közigazgatási összeírásokat (ún. dicalis összeírásokat) a megyéken belül
kisebb területenként tartották, végezték.
A megye – csak lassan, folyamatosan stabilizálódó – székhelye az a hely lett, ahol a megye
törvénykezését általában gyakorolta.

A nemesi vármegye – ellentétben a királyi vármegyével, amely csupán a „király

meghosszabbított keze”, lényege az uralkodói birtokok jószágkormányzata – döntő mértékben
már más minőségű szerveződés: önkormányzat.
Az önkormányzat fogalma:
Olyan testület
testület,, amely az állami közigazgatástól független, a benne (ellenérték, fizetés
nélkül) tevékenykedő emberek kezdeményezéseit megvalósítva, saját belső ügyeit
önállóan intézi
intézi. (A kehidai oklevél szerint ilyen önállóan intézhető belső ügy az
igazságszolgáltatás.)

A megyei önkormányzat tartalma: a megyei autonómia körei:

– t ö r v é n y h o z á s ( b a n v a l ó r é s z v é t e l ) = részvétel illetve követküldés az
országgyűlésekre (attól függ, hogy tömeges vagy követi-e a gyűlés).
– v é g r e h a j t á s = a vármegye a középkori felfogás szerint a törvények végrehajtásának
egyedüli alkotmányos szervei.
– h e l y i ( k ö z ) i g a z g a t á s = adóügyek intézése (adónemek megállapítása, adók
kivetése, beszedése).
– t i s z t v i s e l ő v á l a s z t á s , - elszámoltatás.
– s t a t ú t u m a l k o t á s = a vármegye közgyűlése kötelező érvényű helyi normát
alkothatott a törvények által nem szabályozott ügyekben. E statútumok, helyi rendeletek
(1526 utáni elnevezéssel: szabályrendeletek) királyi jóváhagyás nélkül is kötelező erővel
bírtak, de illeszkedniük kellett a jogforrási hierarchiába: nem ütközhetett törvénnyel,
országos szokással, királyi rendelettel. Céljuk a helyi viszonyok szabályozása: közrend,
közbiztonság alapvető szabályai (tűzvédelem, kijárási tilalom, fegyvertartás, közlekedés,
ruharendeletek, stb.)
– p o l i t i k a i f u n k c i ó = országos kérdések napirendre vétele és megtárgyalása;
felirati jog a királyhoz, központi kormányzathoz; a vármegyék közötti levelezésének
joga ugyanilyen tárgyakban; „szövetkezési jog”, azaz a vármegyék politikai
fellépéseiket egymással szervezetileg is összehangolhatták. (Ez utóbbi később lesz
jelentős)
– h a d ü g y i i g a z g a t á s = helyi katonai ügyek intézése (hadiadó beszedése,
újoncozás)
– k ö z h i t e l e s s é g i f u n k c i ó = a vármegyék – különösen bizonyos időszakokban, de
elsősorban csak később, a XVII. századtól – hiteles helyi funkciót is elláttak
– i g a z s á g s z o l g á l t a t á s (bíráskodás) = a sedrián első- és másodfokú ítélkezési
jogkör, megyei bírák megválasztása és elbocsátása.

A vármegye szervezete Mohács előtt:

a) Testületi szervek:
generalis congregatio
– Közgyűlés (generalis congregatio)
Ez a megyei nemesség közös döntéshozó szerve, ezen gyakorolják – kollektíven – a
vármegye hatásköreit. Ez a nyilvánosság fóruma is: birtokadományt, nemesítést, stb. itt
kellett kihirdetni. Minden nemesnek (vagyonára tekintet nélkül) joga (és a XVII.
századig – bírság terhe mellett – kötelessége is) volt megjelenni rajta, és a
döntéshozatalban részt venni. A XV. századig (Zsigmondig biztosan) nemnemesek is

25
 látogathatták: városiak, telepesek, udvarnokok, nem nemes, de földtulajdonnal bíró
földművelők is beleszólhattak a megye ügyeibe.
– Bírói székek (sedes iudiciaria = sedria = vármegyei törvényszékek)
Egyenként kb. 30-40 fős bíróságok.
Vannak rendes és rendkívüli ülnökei (lásd alább, az egyedi szerveknél, tisztviselőknél!).
A rendes ülnökök nemesek, akiket a közgyűlés ennek megválasztott, míg a rendkívüli
ülnökök fizetett szakértők.
Emellett működik még az alispáni szék (a vármegye első tisztviselőjeként az alispán –
vagy az általa ezzel megbízott személy – a kisebb jelentőségű ügyekben ítélkezett),
De létezett az alispán helyettesének, a másodalispánnak a bírói széke is,
Valamint a szolgabírói szék szék, amelyen a szolgabírák az esküdtekkel többnyire a
megyeszékhelyen kívül ítélkeztek.
A bíróságok büntető és polgári ügyeket egyaránt intéztek, az eljárásrend ugyanis ebben
a korszakban még nem vált szét, azonos volt az eljárás: jellegét tekintve minden ügy
büntetőügy volt.
b) Egyedi szervek, tisztségviselők:
 Főispán = NEM a vármegye tisztségviselője!!!!! Méltóság, még mindig a király
személyének képviselője.
– XV. századtól nevezik főispánnak
– E méltóságot a király adományozza tetszése szerinti időre – durante beneplacito – a
kinevezésről a megyét csupán értesíteni kellett
– Gyakran valamely országos vagy udvari méltóságot is viselő királyhű személy kapta
e kinevezést, 1-1 személy gyakran több vármegyébe is. Ez vezetett a későbbiekben
az örökös ill. örökletes főispánságok (és ezzel az adminisztrátori rendszer)
kialakulásához. A király gyakran cserélte is a főispánokat – hogy híveket szerezzen
magának e „zsíros” és tekintélyes méltóságok juttatásával.
– A főispán, miután helyettesről gondoskodott, általában nem tartózkodott a
megyében, hanem leginkább a királyi udvarban
– Előfordult az is, hogy egy megye főispánságát a király több személynek adta – pl.
testvérpárnak –, ilyenkor a jövedelmet megfelezték, mindegyiknek megvoltak a
maga hatáskörei, de a megyei igazgatás nem oszlott meg, mert közös volt az
alispánjuk vagy alispánjaik.
– A főispán kötelességei:
 A megye közönségének jogait és szabadságait megvédeni
 A királyi rendeletek végrehajtásáról gondoskodni
 A megyéből befolyó királyi jövedelmeket „híven” kezelni
 A só- és pénzkamara tisztjeit védelemben részesíteni
 Hadbahívás esetén a megyei nemességet vezetni.
– A főispán jövedelmei:
 Bírságokból (a megye székén kirótt bírságok 2/3 része őt illette – bár ebből
még adott a szolgabíráknak is egy keveset).
 Vámokból (a királyi vám- és révhelyek bevételeinek 1/3-a illette a főispánt).
 Saját birtokainak jövedelme – ez nem kötődik a főispáni méltóságához.
– Ám a főispán a megye ügyeinek intézésében közvetlenül egyre kevésbé vett részt:
míg a XIV. században még sokszor személyesen ítélkezett a szolgabírákkal, a XV.
századtól ezt a feladatot egyre inkább az alispán vette át, akihez a királyi parancsok
is szóltak.
– E szerepcsökkenés is eredményezte, hogy a királyok egyre inkább átengedték az
egyházi személyeknek a székhelyük örökös főispánságát (a XV. században a
veszprémi, győri, pécsi, nyitrai, váradi, egri püspök és a kalocsai érsek is örökös

26
 főispán lett – ezért a megyék elkezdték törvényben követelni az örökös főispánságok
számának csökkentését. De voltak világi örökös főispánságok is: pl. Pest vármegye
örökös főispánja a mindenkori nádor volt.
– Kialakult az örökletes főispánság is: a király egyes családoknak osztogatott a
családon belül örökíthető főispáni méltóságokat, amelyek vegyesen voltak a
primogenitúra szerint öröklődők (Esterházyak vagy Abaúj vármegyében a
Perényiek) vagy akként, hogy a király választotta ki minden egyes alkalommal, hogy
a családtagok, leszármazók közül ki lesz a főispán.
 Alispán = a vármegye első számú tisztviselője, a főispán helyettese
– Kezdetben nem a vármegye választotta, de nem is a király nevezte ki, hanem az
ispán tette meg a saját familiárisai közül, azok előkelőbb rétegéből. Ez azt jelenti,
hogy a főispán és az alispán között kezdetben magánjogi szerződés állt fenn,
amelyen az alispán közjogi működése alapult. 1317: kap 10 márkát beálláskor, 10-et
később, köpönyeget és felsőruhát – olyan, mint egy gazdatiszt felfogadási
szerződése. Egyébként az alispán kezdetben a hivatali ideje alatt is intézte a főispán
magánügyeit, mint annak gazdatisztje.
– A kezdeti helyzetből (amikor a főispán kijelölte alispánnak a gazdatisztjét, és erről
értesítette a vármegyét) fokozatosan a megye kezébe ment át az alispáni tiszt
betöltése:
o Előbb a főispán a megye jelentősebb családjai közül lett köteles kinevezni
az alispánt, akinek a megye előtt esküt kellett tennie (1486).
o Majd a főispán jelöltjét meg kellett erősítenie a megye közönségének
(1504).
o Majd a megye jelöltjei közül választotta ki a főispán a majdani alispánt.
o Végül (de már csak jóval 1526 után) a megyei nemesek maguk
választhatták szabadon alispánjukat.
– A megválasztott alispán a tisztsége elfoglalásakor esküt tett a vármegyének.
– Minden megyének külön alispánja volt, de a főispán sokszor többet, 2-4-et is
alkalmazott úgy, hogy mindegyik a teljes joghatóságot gyakorolta.
– A XIV. század közepétől ő elnököl a megyei törvényszéken, és csak fontosabb
ügyekben dönt a főispán.
– Egyre inkább ő vezeti a megye ügyeit.
– A szolgabírákkal együtt ő állít ki okleveleket.
– Neki is lehettek familiárisai, ezek közül ő választhatta ki helyettesét, a
másodalispánt, hogy az adókat, bírságokat behajtsa a részére (bár az alispáni tiszt
általában külön – a megyétől származó – fizetés nélküli nobile officium).
 Szolgabíró (iudex nobilium = judlium) kezdettől fogva a megyei önkormányzat szerve:
a megye közgyűlése választotta.
– A hivatal a XIII. század közepén alakulhatott ki.
– 1526 előtt általában megyénként négyet választottak.
– Általában egy évre választották őket.
– Esküt kellett tenniük a megye közönsége előtt.
– Terhes, ugyanakkor többnyire fizetéssel nem járó, ún. nemesi hivatal (nobile
officium) volt, ezért vagyonos nemesek nem nagyon vállalták el. Emiatt az uralkodó
törvénnyel kötelezte őket – némi kedvezménnyel – a tisztség betöltésére: aki 1 évre
elvállalta, utána 5 évre mentesült. De volt olyan is, aki folyamatosan több éven át is
ellátta.
– Nem lehetett a megválasztást visszautasítani, mert azért 25 (a XV. század végén 50)
márka bírság járt.

27
 – A XV. századtól egyre inkább alszolgabírák
alszolgabírákat (vicejudlium) is választottak, mert az
ügyvitel megnőtt.
– Önálló bíráskodása a szolgabírónak nem volt, a 4 együtt, az alispánnal (csak ritkán –
pl.: ha ah egyik peres fél maga az alispán – nélküle) bíráskodott testületileg, a megye
székén.
– Ugyanakkor bírói eljárásokat (pl. idézést, vizsgálatot), továbbá peren kívüli eljárást
(birtokbaiktatást, határjárást) 1-1 szolgabíró önállóan is végezhetett. Tartozás
kiegyenlítése is történhetett előtte.
– Az adóbehajtásnál, tizedszedésnél a rovókat (a tisztességes eljárás garanciájaként)
szolgabírák kísérték
– Jobbágyügyekben is fontos szerepük volt: az úriszéken 1 vagy 2 szolgabíró is jelen
volt. Ők szerezték vissza az engedély nélkül eltávozott jobbágyot, és kényszeríttették
az új urat a jogtalanul befogadott vagy erőszakkal elvitt jobbágyok visszaadására.
– Jövedelmük a bírságokból és az eljárásukért fizetett díjazásokból volt.
 Jegyző (notárius, megyei írnok)
– Eleinte a főispán vagy az alispán familiárisa.
– Később a vármegye alkalmazottja volt: hosszabb-rövidebb időre fogadták fel.
– A XVI. században már biztos, hogy vármegyei tisztviselő.
– Mivel az alispán és a szolgabírák általában nem tudtak írni, jelentős volt a szerepük,
sok múlott becsületességükön – hiszen hamis okleveleket is megpecsételhettek az
írástudatlan ispánnal, judliummal.
 Esküdtek (jurati assessores = jurassores)
– A hivatal úgy jött létre, hogy a szolgabírák nem győzték a megszaporodott bírósági
eljárásokat a megye székén. Könnyítésükre rendelte el egy törvény 1444 – ben, hogy
minden megyében válasszanak 4 – 4 derék embert, akik az alispánnal és a
szolgabírákkal szolgáltassanak igazságot
– Mátyás 1486 – ban 8 – 12 tehetősebb nemes választásáról rendelkezik, akik a hiteles
helyek embereivel együtt szállnak ki, mint királyi emberek az eljárások elvégzésére.
A megyei sedrián is részt vettek, mint ülnökök.

A Habsburg-Magyarország időszakában és a reformkorban (1526-1848)

A korai rendi időszakhoz képest tehát a vármegye hatásköre, az önkormányzatiság tartalma

kibővült.

Az alábbiakban tekintsük át részletesen a megyei önkormányzat tartalmát: a megyei

autonómia köreit:

I. „TÖRVÉNYHOZÓI” JOGKÖR
1) Követküldés a törvényhozásba:
 A nemesi vármegye közgyűlése főispáni kijelölés nélkül választotta az alsótáblára
küldendő követeit.
 A választáshoz a közgyűlés határozta meg a szükséges feltételeket: pl. az életkor
az aktív és a passzív választójoghoz.
 A megye közgyűlése maga határozta meg a szavazás módját és eljárási rendjét.
2) Verifikációs jogkör (= a mandátumok igazolása):
 Az országgyűlés szervei 1848 előtt nem vizsgálhatták, hogy a megyék követeiket
szabályosan választották-e meg.

28
 3) Követek utasításának joga:
 Az országgyűlési meghívóban szereplő naprendre a közgyűlés kialakította
álláspontját, amelyet határozatba foglaltak, és a követ köteles volt az
országgyűlésben eszerint szavazni, az instructiotól nem térhetett el.
 Szükség esetén pótutasítás adásának joga.
 Szükség esetén az utasítás szövegének értelmezése is.
4) Követek visszahívásának joga:
 A követek visszahívását nem kellett indokolni!
 A követeket a megyei közgyűlés bármikor beszámoltathatta.
5) A szentesített törvények kihirdetése:
 1848-ig mindvégig a megyék hatásköre volt, a közgyűlésen való felolvasással
hirdették ki a törvényeket
6) Törvénykezdeményezési jogkör:
 FORMÁLISAN (törvény alapján) 1848 előtt SOHA NEM ILLETTE MEG a
megyéket.
 De gyakran elérték, hogy – az országgyűlés megnyitása előtt – javaslataik, sérelmi
felirataik (ún.: gravamina) a törvényhozás elé kerüljenek.
7) Statútum alkotási jogkör:
 Fogalma a korábbi korszakhoz képest nem változott.
 A vármegye közgyűlése kötelező érvényű helyi normát alkothatott a törvények
által nem szabályozott ügyekben, érvényességéhez, kötelező erejéhez nem kellett
királyi jóváhagyás, és nem ellenkezhetett magasabb szintű jogforrással.
 A statútumok területi hatálya csak az illető vármegyére terjedt ki.

II. VÉGREHAJTÓI SZEREPKÖR

1) A középkori felfogás szerint a törvények végrehajtásának egyedüli alkotmányos szervei
a vármegyék voltak.
2) A királyi rendeletek és a kormányszékek rendeleteinek végrehajtása is ide tartozott.
Ezzel kapcsolatban alakult ki a vis inertiae (1545: 33. tc.), amelyet egyébként a megyék
eddig is, szokásjogi alapon gyakoroltak. Jelentése: a megyei közgyűlés a – megítélése
szerint – törvénybe ütköző vagy az alkotmány szellemével ellentétes uralkodói vagy
dikaszteriális normák végrehajtását megtagadhatta. (A megyék ezt gyakran saját
céljaikra is fordították: a helyi érdekekkel össze nem férő központi rendelkezéseket is
erre hivatkozva nem hajtották végre…)
3) Adóügyi jogkör:
 Megyei költségek megállapításának joga.
 Adónemek megállapítása, meghatározása.
 Adók kivetése is a közgyűlés joga és feladata volt.
4) Tisztviselő választás joga:
 Ide tartozott a tisztviselők fizetésének megállapítása is.
 A megye a tisztviselőit ellenőrizhette, tetszés szerint visszahívhatta.
5) Katonai igazgatási funkció:
 Hadiadó beszedése.
 Újoncozás.
 Katonai egységek elszállásolásáról való gondoskodás.
6) Belső közigazgatási egységek igazgatása:
 A megyén belüli belső egységek határainak megállapítása:

29
 1. XV. századtól léteztek a megyéknek belül járások.
2. XVII. század közepétől a járásokon belül: kerületek.
 Ezek székhelyeinek meghatározása.
 Felügyelet gyakorlása a községek felett.
 A XVII. század közepétől: felügyelet gyakorlása a városok egy része felett.
7) Rendészeti hatáskör:
 Rendvédelem szervezése.
 Közegészségügy szervezése.
 Út-, tűz- és mezőrendészet.
 Főgyámi jogkör ellátása: a megyei nemes árvák és özvegyek személyi és vagyoni
ügyeinek kezelése.
8) Jobbágyigazgatás:
 Közreműködik a községi választásokban.
 Ellátja az úriszék felügyeletét.
 Közreműködik az urbáriumok végrehajtásában.

III. IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI JOGKÖR

1) A megyei bírák megválasztása és elbocsátása.
2) Első- és másodfokú büntető- és magánjogi ítélkezési jogkör.
3) 1723 – tól: a vérhatalom joga is megilleti a vármegyét: akár statáriális bíráskodást is
bevezethetett.
4) az úriszékek fellebbezési fóruma a vármegyei közgyűlés.
5) A XVII. századtól a vármegye közhitelességi funkciót is nyer.
6) Ítélet végrehajtás: a XVIII. század végétől saját börtönökben hajtatta végre a megye a
sedriájának ítéleteit.

IV. POLITIKAI FUNKCIÓ (a XVIII. századtól jellemző)

1) Országos (sőt: nemzetközi) kérdések napirendre vétele és megtárgyalása.
2) Felirati jog a királyhoz, központi kormányzathoz, országgyűléshez a megye
álláspontjáról, tiltakozásáról, kérelméről.
3) Levelezési jog egymással, ugyanilyen tárgyakban.
Szövetkezési jog
4) „Szövetkezési jog”:
 A vármegyék politikai fellépéseiket egymással szervezetileg is összehangolhatták.
 A reformkorban ezt a célt szolgálta a kerületi táblák létrejötte.
 Mindezen politikai funkciók célja: az alkotmány, a nemzeti függetlenség, a nemesi
politikai szabadságjogok védelme („megyei ellenállás” – először II. József
reformjaival, elsősorban a katonai szolgáltatásokkal szemben.) E funkciójuk miatt
kapták a vármegyék a reformkorban „az alkotmány védbástyái” elnevezést.

A vármegye szervezete Mohács után:

c) Testületi szervek:
– Közgyűlés (generalis congregatio)
 Ez a megyei nemesség közös döntéshozó szerve, ezen gyakorolják – kollektíven –
a vármegye hatásköreit. Ez a nyilvánosság fóruma is: birtokadományt, nemesítést,
stb. itt kellett kihirdetni. Minden, a megyében birtokkal rendelkező nemesnek
(vagyonára tekintet nélkül) joga (és a XVII. századig – bírság terhe mellett –
kötelessége is) volt megjelenni rajta, ha már elment, végig ott is maradni, és a

30
 döntéshozatalban részt venni. Ebben a korszakban nem nemesek már biztosan nem
látogathatták, nem szólhattak bele a megye ügyeibe.
 A közgyűléseket a megye valamely mezővárosában tartották. Ez nem volt olcsó a
helyszínt adó város számára, hiszen az ebéden kívül a közgyűlés tartama alatti
összes egyéb étkezést az illető mezőváros fedezte saját kasszájából.
 Közgyűléseket rendszertelenül, szükség szerint tartottak. A főispán vagy az alispán
hívta össze és elnökölt rajta. A nemeseknek – szintén bírság terhe mellett –
fegyvertelenül kellett megjelenniük.
 A XVII. század folyamán a szegényebb nemesek (akik számára az útiköltség, a
szállás és étkezés költségei, valamint a birtokuktól való távollét túl sok volt), több
megyében elérték, hogy a megjelenés a generalis congregation ne legyen kötelező,
hanem ha képviseletükről gondoskodnak (pl. tiszttartójuk útján), akkor bírságolás
nélkül távolmaradhatnak. Ilyenkor a megbízottjuk a nemes helyett annak szavazati
jogát is gyakorolhatta.
 Ezt követően is kötelező volt azonban megjelennie
– Annak, akinek az ügyét a közgyűlés tárgyalta (pl. új nemes a
vármegyében).
– A vérmegye tisztviselőinek (ez alól kivétel volt a főispán, hiszen ő a
korszakban végig küldhetett maga helyett helyettest.
 1691-től a közgyűlés szervezete (tekintélyelvű ülésrendje) is rögzült:
1: Főispán, alispán, főszolgabíró, szolgabírák asztala;
2: Nagybirtokosok asztala;
3: Követi asztal (a távollevők helyetteseinek).
 A közgyűlés tanácskozásai nyilvánosak voltak, de a jelenlevők kötelesek voltak a
tárgyalás rendjét megtartani: kiabálásért, káromkodásért rendbírság várt rájuk.
 A közgyűlés – ha szavazásra került sor – határozatait nem szám, hanem többség
szerint hozta, a szavazatokat ugyanis nem számlálták, hanem mérlegelték. (Csak a
XIX. században, 1819 – ben született meg egy kancelláriai leirat, amely utasította
a megyéket, hogy a szavazatokat meg kell számlálni.)
 A határozatokat jegyzőkönyvekben rögzítették, és a megyei levéltárban őrizték. A
határozatok, a meghozott statútumok a távollevőkre nézve is kötelező erejűek
voltak, tehát arról nincs szó, hogy a nemesek a távolmaradással mentesülhettek
volna bizonyos kötelezettségeik alól.
 Ha a vármegye hatásköreit részletesen fel akarjuk sorolni, meg kell ismételnünk a
vármegyei autonómia köreit, hiszen a megye önkormányzata alatt tulajdonképpen
a közgyűlés értendő. Ettől most eltekintve csak néhány lényeges elemet emelünk
ki:
 A közgyűlésen választották a megye tisztviselői karát. (Értelemszerűen nem
vonatkozott ez a főispánra, hiszen ő nem választott, hanem a király által posztjára
helyezett személy, méltóság volt.) A tisztújító közgyűléseket törvény szerint
háromévenként kellett tartani, de a legtöbb megyében minden évben volt ilyen
ünnepélyes „tisztépítő szék”: sedes restauratoria vagy sedes electoria. A választás
rendszerint közfelkiáltással zajlott, amelynek eredményeként rendszerint az első
helyen szereplő jelölt nyert, aki általában az eddigi tisztviselő volt (tehát maradt).
Többnyire csak akkor került új személy hivatalba, ha a régi kiöregedett, meghalt,
megbetegedett vagy önszántából kérte a jelölésből való mellőzését. A
megválasztást bírság terhe mellett mindenkinek el kellett fogadnia. A
megválasztottak a választás után a közgyűlés előtt esküt tettek.
 A vármegyék a tisztújítás körében is egyre inkább teret nyertek. A közgyűlés
ebben a korszakban egyre inkább beleszólást kívánt abba a kérdésbe is, hogy kit

31
 nevezzen ki az uralkodó a megye főispáni székébe. Hamarosan ugyanis a
közgyűlés a királyi kinevezés érvényességét közgyűlési (vármegyei) beiktatáshoz
kötötte (a közgyűlésen elvileg bárki tiltakozhatott a főispán személye ellen),
továbbá a főispánnak a vármegye közgyűlése előtti s le kellett tennie hivatali
esküjét.
– Rész- (vagy kis-)gyűlés: (particularis congregatio)
 Ez a testület (vármegyei hatáskörökkel) a törökdúlás idején alakult ki.
 A török kivonulása után megmaradt, mint a megyei tisztségviselők értekezlete,
amelyen lehetőség volt szakmai, közigazgatási kérdések megtárgyalására.
 Összehívására kb. havonként került sor.
 Hozhatott határozatokat – kivéve adó- és követválasztási ügyekben – de azokat a
következő generális congregationak mindig jóvá kellett hagynia.
– Megyei bizottságok:
 Egyes, közgyűlési hatáskörbe tartozó igazgatási feladatok előkészítését végezték,
 Az adott rendelkezést végrehajtották,
 Vagy a végrehajtást ellenőrizték.
 Működésük a XVIII. században vált általánossá.
– Bírói székek: (sedes iudiciaria = sedria = vármegyei törvényszékek)
Továbbra is érvényes alapelv, hogy az igazságszolgáltatás és a közigazgatás
egymástól nem válik el, a sedria a vármegye szerve! Általában azok a szervek,
amelyek közigazgatási tevékenységet látnak el, bírói joghatósággal is fel
vannak ruházva, és fordítva (pl.: helytartó, helytartóság).
A sedria működése során a büntető és polgári ügyeket egyaránt intézte, de az
eljárásrend ebben a korszakban már szétvált: 1613-tól külön ismerünk büntető
sedriákat, valamint polgári sedriákat. Általában a polgárin az alispán, a büntető
sedrián pedig a másodalispán elnökölt.
A sedriáról (és a megye igazságszolgáltatási tevékenységéről) itt bővebben
nem, hanem külön előadásban, az igazságszolgáltatás szervezetének
tárgyalásakor lesz szó.
d) Egyedi szervek, tisztségviselők:
 Főispán = TOVÁBBRA SEM a vármegye tisztségviselője!!!!! Méltóság (honor), még
mindig a király személyének képviselője.
– E méltóságot továbbra is a király adományozza tetszése szerinti időre – durante
beneplacito, de a közgyűlés igyekezett némi befolyást érvényesíteni a királyi
kijelölésre.
– Gyakran fordult elő, hogy a kinevezett királyhű nagybirtokos személy nem is
lakott az adott vármegyében.
– A királyt és annak érdekeit képviselte az önkormányzati vármegyében.
– A főispán hatáskörei:
 Tisztviselő kinevezés – azon állásokra, amelyet nem a közgyűlés tölt be
választás útján (pl.: jegyzők, aljegyzők); illetve az ideiglenes jellegű
kinevezések (üresedés esetén a tisztújító közgyűlésig).
 Elnöklés a testületi szervekben, bizottságokban.
 A megyei közigazgatás munkájának általános ellenőrzése.
– A XVII. századtól kezdve – annak ellenére, hogy ezt a fennálló magyar
törvények tiltották – terjedt el az örökös főispánság
főispánság. Jelentése: egy vármegye
főispáni tiszte valamely méltósághoz kötődve, vagy valamely családban
öröklődik. De az örökös főispánoknak is kellett királyi kinevezés! Eckhart Ferenc
szerint az örökös főispánságoknak két csoportját különböztethetjük meg:

32
 o Ö r ö k ö s f ő i s p á n s á g : egyházi vagy világi méltósággal száll át a
főispánság. a XVIII. században 9 egyházi és 14 világi örökös főispán
működik.
o Ö r ö k l e t e s f ő i s p á n s á g : családon belül marad a főispáni cím. A
király egyes családoknak osztogatott a családon belül örökíthető főispáni
méltóságokat, amelyek vegyesen voltak a primogenitúra szerint öröklődők
(Sopronban az Esterházyak vagy Abaúj vármegyében a Perényiek) vagy
akként, hogy a király választotta ki minden egyes alkalommal, hogy a
családtagok, leszármazók közül ki lesz a főispán. Az viszont mindig
érvényesült, hogy a főispánságot a jogosított családok leszármazói
kizárólag fiágon örökölhették, leány nem tölthette be ezt a méltóságot. Ha
az öröklés folytán a főispán még kiskorú személy lett, helyette gyám járt el.
– A főispán helyettesítése: Az örökös főispán intézményéhez kapcsolódik az
ADMINISZTRÁTORI rendszer kiépülése a Habsburg-Magyarországon.
 Ha a főispán kiskorú volt.
 Vagy más okból alkalmatlan a tisztség betöltésére.
 Vagy időközben vált alkalmatlanná.
 Vagy egyéb teendői miatt nem tudott a főispánságával
foglalkozni (pl. mert más megyében is főispán volt).
A király – gyakran a főispán ajánlására – főispáni helytartót, akkori nevén
helynököt (adminisztrátort) nevezett ki mellé.
Ez nem volt közkedvelt rendszer, mert az adminisztrátorok – helyi kötődés
hiányában – általában könnyen kaphatók voltak mindenféle
törvénytelenségre.
 Alispán = a vármegye első számú tisztviselője:
– A vármegyei közgyűlés választotta a korábban említettek szerint.
– A megválasztott alispán a tisztsége elfoglalásakor esküt tett a vármegyének.
– A XVII. században sok megyének két alispánja volt, de 1729 – től törvény
szabályozza, hogy minden megyének csak egy alispánja legyen (1729:1729: 15. tc.).
tc
– Helyettesét, a másodalispánt, immár szintén a megyei közgyűlés választotta meg
(tehát már nem familiárisát hozza, a másodalispán már nem az alispán
alárendeltje), és a közgyűlés határozta meg a másodalispán hatáskörét is.
– Az alispán elnököl a megyei törvényszéken, elfoglaltsága esetén a másodalispán
helyettesíti.
– Az alispán vezeti a megye ügyeit.
– A szolgabírákkal együtt ő állít ki okleveleket.
– A másodalispánnal rendszerint még a tisztújító széken megállapodtak a
hatáskörök megosztásában, tehát abban, hogy mely ügyeket intézze az alispán,
és melyek tartozzanak a másodalispánhoz (pl.. polgári sedrián elnöklés az
alispán, büntetőn a másodalispán feladata).
 Szolgabíró: (iudex nobilium = judlium) kezdettől fogva a megyei önkormányzat
szerve: a megye közgyűlése választotta
– Míg 1526 előtt általában megyénként négyet választottak, addig később a
nagyobb megyékben többet, akár 8 – 10 – et is, de a XIX. században pl.: Pest
megyében 17 (!) szolgabíró volt. Számuk általában a megyében levő járások,
illetve az ezeket tovább tagoló kerületek számától függött.
– A XVIII-XIX. században minden kerületnek megvolt a maga szolgabírája, és
ezek közül a rangidős lett a főszolgabíró, aki az egész járás fölött állott.
– Általában egy évre választották őket.

33
 – Esküt kellett tenniük a megye közönsége előtt.
– Feladatuk:
 Közlik a községekkel a Helytartótanács és a megye rendeleteit.
 Gondoskodnak ezek végrehajtásáról (katonakiállítás, lakosság összeírása,
nemesség összeírása, helységek kötelezettség-teljesítésének ellenőrzése,
forspont-fogatokról való gondoskodás, stb.).
 A közrend fenntartásáról gondoskodnak.
 Törvény megszabta esetekben bíráskodtak is 1-1 esküdttel.
– A XVII. századtól általános igény, hogy a sedrián mind a 4 szolgabíró legyen
jelen. Az 1613: 24. tc
tc. által bevezetett táblabírói intézmény meghonosodása után
megelégedtek 2 – 3 szolgabíró jelenlétével is.
 Esküdtek: (jurati assessores = jurassores)
– A korábbi időszakban megismert rendszerben működtek.
– A megye választotta a rendes esküdteket a tisztújító közgyűlésen, míg a
rendkívüli esküdtek szakértők voltak. Az esküdtek ezt követően a sedrián csak
akkor vettek részt, ha távollevő táblabírát helyettesítettek.
– Feladatuk volt, hogy segítsék a szolgabírót az ügyek nyomozásában. Mindegyik
szolgabíró mellett előbb egy, majd 2 jurassor működött.
– A XIX. században megyénként 16 – 20 jurassor volt.

 Vármegyei jegyző: (notarius)

– Az 1550: 62. tc
tc. szabályozta.
– A XVIII-XIX. században a főispán nevezte ki, néha a főispán engedélyével a
rendek választották.
– A XVIII-XIX. században már a legtöbb megyében aljegyzőket is választottak.
(Pest megyének pl. két főjegyzője és három aljegyzője volt).
– Feladatuk a közgyűlésen az akták felolvasása, a határozatok, jegyzőkönyvek és a
feliratok, megyei kiadmányok megfogalmazása.
– A jegyzők, aljegyzők (továbbá a levéltárnokok és pertárnokok) a főjegyző
felügyelete alá tartoztak.
 Táblai ülnökök = táblabírák
– Új hivatal, az 1613: 24. tc
tc. állított a fel, mint fellebbviteli bírói intézményt.
– Eredetileg a vármegye közgyűlése választotta a táblabírákat, de a XVIII. század
égén már általában a főispán nevezte ki őket.
– A megyék állandóan harcoltak azért, hogy visszaszerezzék megválasztásuk
jogát.
– Két fajtájuk alakult ki:
o Címzetes táblabírák (akiket a főispán nevezett ki) – mint a nevük is
mutatja, ez csak puszta cím volt. → Sok volt belőlük, a „jobbfajta,
birtokos” megyei nemesek általában megkapták ezt a címet.
Megyénként akár 100 – 150, országosan kb. 8 – 10.000 volt belőlük.
o Táblabírák – választott, fizetéssel bíró tisztviselők, ők vettek részt
ténylegesen a sedrián.
– Számos, nem a bíráskodással összefüggő tevékenységet, megbízást is kaptak
(iskolák felügyelete, gyámügyi kérdések, stb.).
 Új tisztségek:
o Adószedők (perceptorok), feladatuk a hadiadó (contributio) és a
megyei adó (domestica) beszedése, kezelése. Köztük volt egy
főadószedő, aki a munkát koordinálta. Mivel fontos volt, hogy

34
 megbízható személyek legyenek, törvény írta elő, hogy csak jómódú
nemesek lehettek az adószedői hivatal betöltői.
o Árvaszéki elnök.
o Vérmegyei ügyész (a vármegye jogi képviselője, büntető ügyekben a
vádhatóság képviselője).
 Egyéb, „alantas hivatalok”:
o Pertárnok.
o Levéltárnok.
o várnagy (feladata a megyeháza kabantartása).
o A XVIII. századtól orvos, mérnök, seborvos, szülész.
o Börtönőrök, hajdúk, házmesterek, napszámosok is működtek a
vármegye alkalmazásában.

35
 10. Kiváltságos területek igazgatási szervezete a rendi Mo. – on

A szék (sedes) eredetileg ítélkező fórumra utaló megjelölés, melyből kialakult a speciális, a
vármegye joghatósága alól kivont, annak szervezetéből kimaradó területi közigazgatási
egység fogalma.
Székely székek: (sedes Sicolorum) Erdélyi közigazgatási alapegységek, kialakulása a 14.
sz.-ra tehető. Kezdetben 7 szék volt. Szervezete és hatásköre hasonlított a vármegyére, de
megkülönböztette attól katonai funkciója (élén a hadnagy vagy kapitány állt), illetőleg a
széken beüli, ősi szervezeti felépítés (6 nemzetségben, 24 ágban szerveződtek a székelyek). A
fejedelmi korszakban az uralkodók minden támogatást megadtak a kinevezett, majd választott
tisztségviselőinek, a királybíráknak (judex regius), a székely székek „bevételéhez”. A 16. sz.-
ra a királybírák a székek első embereivé váltak. A székely székek testület szervei a széki
közgyűlés és a törvényszék. A közgyűlés alkotta a statútumokat, döntött a széket érintő
legfontosabb kérdésekben, és ítélkezett is. A törvénykezés fő vonulata a törvényszék
bíráskodása volt.
Szász székek: (sedes Saxonum) Károly Róbert hozta létre a korábbi szebeni ispánság
helyén. A irály által kinevezett királybíró feladatául az igazságszolgáltatást szabták, a szász
székek azonban hamarosan önkormányzati-közigazgatási egységekké váltak. Nyolc szék.
Hasonlatosságuk a szabad királyi városi autonómiával mutatható ki. A polgármesterek
egyenrangúakká váltak a királybírákkal, a széki tanácsokat beolvasztották a szenátusok. A 16.
sz.-ban alkalmaztak kapitányt a rendészeti feladatokra, pénztárnokot, városgazdát.
Kancelláriát is tartottak fönn. A szász székeket és vidékeket a szász egyetem fűzte egybe.
Szepesi tízlándzsás szék: Történetét a 13. sz.–ra vezette vissza. Annak fejében kapott
kormányzati önállóságot, hogy a király mellé 10 lándzsást volt köteles kiállítani. A vármegyei
hatóság alóli mentes önkormányzatuk miatt nevezték „kisvármegyéknek” is. Nem küldhetett
követeket a magyar országgyűlésbe. A szék önállóságát az országgyűlés megszüntette, és
betagolta Szepes vármegyébe.
Praediális székek: Az egyházi nemesek önkormányzati testületei voltak. Területileg a
vármegye részét képezték, autonómiájuk széles volt, gyakorlatilag teljesen önálló életet éltek
igazgatási, igazságszolgáltatási és politikai értelemben. Tisztségviselőiket maguk választották.
Statútumokat alkottak. Közjogilag nem váltak önállóvá. Az országos megyei politizálásban
sem személyesen, sem követeik útján nem vettek részt. Felsőségük az egyházvolt. A
kormányszékekkel közvetlenül nem érintkeztek. Ugyanolyan szervei voltak, mint megyéknek,
s azonos elvek szerint is működött. A tisztikart vezető főispán valamely egyházi elöljáró volt,
érdemi igazgatója az alispán. Elvált egymástól a közgyűlés és a praediális törvényszék,
fellebbviteli fóruma a főispáni vagy oktavális szék volt.
Nemes községek: Lakói kisbirtokos nemesek voltak. Korlátozott önkormányzat jellemezte a
vármegye keretein belül. Tagjai közvetlenül a vármegyéhez kapcsolódtak; vezetőiket: a
főhadnagyot, a hadnagyot maguk választották. Mind a háziadó, mind a hadiadó alól mentesek
voltak.
Túrmezei kerületek: Kiváltságaikat IV. Bélától nyerték el. Privilégiumait több alkalommal
is megerősítették. Grófjukat és tisztviselőiket saját közgyűlésükön választották, s a
közigazgatási és igazságszolgáltatási ügyekben 1848-ig önállóak voltak.
Kisebb kiváltságos kerületek: Egyes kisebb kiváltságos kerületek szabadsága a határőri
szerepkörből növekedett ki (nagykikindai terület, tiszai koronai kerület, titeli sajkás kerület).
Nem kollektív és nem egyéni nemességet élveztek. Némi önkormányzati jogot tudtak
szerezni. Önállósága nem terjedt ki annyira, hogy kikerüljenek a vármegyei hatóság alól.

36
Katonai határőrvidékek:
A török háborúk eredményezte katonai igazgatási egységek voltak, a bécsi kormányszékek
közvetlen alárendeltségében. Előzményei II. Lajos uralkodására mennek vissza, aki a török
veszély elhárítására több horvát várat és erősséget átadott Ferdinándnak, aki ezeket német
katonasággal látta el. A mohácsi vészt követő időkben a Habsburg uralkodóknak be kellett
rendezkedniük a tartós háborúkra, s ezért megkezdték a katonai végvidékek szervezését,
Adriától egészen Erdélyig. A magyar rendek és Bécs között állandó csatározások tárgya volt a
Délvidék elszakítása.
A határőrvidékek
határőrvidék sajátos katonai feladatokat teljesítő, minimalizált, félpolgári
szerveződések voltak. A határőrként megtelepített szerb és vlach lakosság megtarthatta ősi
szervezetét, s a közterhek alól mentesítették őket. A határőrvidékek megalakulásuk
sorrendjében: horvát – szlavón – vend, Maros – Tisza vidéki (Temes vidéki) és a Bánság.

 Horvát-szlavón határőrvidék: 4 generalatusságra oszlott. Az elsők, a Ferdinánd

teremtette károlyvárosi (horvát) és varsadi (vend), a 17. sz. – ban kiegészültek az ún.
báni és szlavón – szerémségivel. Az igazgatás alapja részben a szerb és horvát
határőrök törzsi szervezete,
szervezet részben a határőrség katonai szervezete
szervezet volt (század,
zászlóalj, ezredparancsnokságok). Nagyobb települési a katonai közösségek voltak,
melyek élén tisztikar állt. A katonai directión kívül mindenféle közigazgatási és
törvénykezési jogkört is gyakorolt a lakosok fölött.

 Maros-tiszai határőrvidék: Párhuzamos közigazgatási szervezettel működött. Polgári

és katonai közigazgatás. A pozsareváci béke után feloszlatták, igaz, helyébe állították
a titeli sajkások kerületét és az egykori Temes, Torontál, Krassó – Szörény vármegyék
területét magába foglaló temesi határőrvidéket.

 A bánság kormányzata és a bánáti határőrvidék: Az 1718. évi pozseváci békekötést

követően külön kormányzatot szerveztek rajta. Első évtizedeiben kettős volt: kamarai
és katonai. 11 bánáti és 5 szerb kerületre tagolták. Falvait kenézek, a falucsoportokat
főkenézek vezetése alá rendelték. A kerületeket intézők igazgatták. 1753 és 1764
között átmenetileg megszűnt a katonai igazgatás. A bánáti határőrséget 1764 és 1768
között hozták létre. A térségbe csak határőröket telepítettek, s ők katonai szervezetben
éltek. A Temesváron székelő parancsnokság, a bécsi Haditanács, illetőleg az Udvari
Kamara irányítása alatt állt.

 Székely határőrség és román határőrezredek: A román határőrezredek és a székely

határőrség együtt éltek a polgári lakossággal. Katonai szolgálat fejében
adómentességhez és zsoldhoz jutottak. A román jobbágyok számára ez jelentős
felemelkedést hozott, a székelyek közül sokan inkább kivándoroltak Erdélyből. A két
gyalogos román határőrezred az Erdély déli és északi fertályán fekvő falvakban lakott.
A székely ezredek 2 gyalogos és egy lovas ezred székelyeiből verbuválódtak.

37
 11. A szabad királyi városok szervezete és működése a rendi Mo. – on

Középkori városok:
 Birodalmi városok
 Szabad királyi városok
 Földesúri városok (mezővárosok)
 Független városállamok
Mo. megkésett fejlődése következtében a városok nem tudtak olyan meghatározó
szerephez jutni, mint a nyugatabbra fekvő államokban. Hazánkban az első városok igazgatási
központok, püspöki székhelyek voltak. A magyar várost a feudális központok védelmező
ereje tette esélyessé a fejlődésre.
A nyugati mintájú városias településmód elterjesztése a latin, majd a német hospesek
megjelenéséhez köthető. Uralkodóink a hospesjog adományozásával (korlátozott autonómiát s
saját jog szerinti életet garantált) igyekeztek biztosítani a befogadott népek gazdasági
tevékenységét. A szabad királyi városi jogállás növelte a városok önállóságát. A városi bíró
jogköre meghaladta a hospestelepülés bírájáét: a város feje, a város minden ügyében
eljárhatott; fellebbezési fóruma a szabad királyi városok a király lett, míg a hospes csak a
király megbízottjához, esetleg földesurához fordulhatott jogorvoslatért.
A város lényege a kereskedelmi és gazdasági esélyeit biztosító szabadsága. A szabadság
feltétele a privilégium. A város a feudalizmus rendszerében a privilégiummal bíró szabad
közösség, melynek helyzete a kiváltságlevél biztosította jogosítványokból, a városi szabadság
terjedelméből körvonalazható.
Mo. városfejlődési kezdetei: Az első magyarországi városprivilégium Székesfehérvár
latinjainak szabadságlevele volt. Keletkezését nem ismerjük. Feltehetően II. István idejében
jött létre. Mo. – on a városok kialakulásának korszaka a 13. sz. második fele. Mo. – on az
uralkodók igyekeztek privilégiumok segítségével az ígéretes településeket a városi fejlődés
irányába késztetni. A kiváltságban részesült települések egy része elsüllyedt, miközben
gazdaságilag megerősödött helységek jelentkeztek elismerésre várva. Esztergom és
Székesfehérvár kiváltságlevél nélkül érték el rangjukat. Kiemelt jelentőségüket korábbi
királyi székhely mivoltuknak köszönhetik.
Városjogok, jogcsaládok: az uralkodótól kapott városprivilégiumok kezdetben saját joguk
megerősítésében testesült meg, később anyaváros jogát kapták (pl.: budai, selmeci,
székesfehérvári). Az első kiváltságlevelek jogkönyvbe foglaltattak, s később már csak erre
való utalással készültek a városalapító királyi oklevelek. Ez a gyakorlat városi jogcsaládokat
hozott létre. Fellebbezési joggal lehetett élni saját szenátusuk által hozott ítéletek ellen az
anyavároshoz.

Szabad királyi városok:

o Teljes köz- és magánjogi autonómia (kollektív jogok)
o Polgárának a feudális függésből való felszabadulása (egyéni jogok)
o Földesúri jogok gyakorlása (malomtarás, vámszedés)
o A város tulajdonosa volt a város környéki földeknek
o A városi polgárság rendisége országrendiség, mely a polgárt csak városa területén
jogosította szabadságos helyzetének élvezetére, a városfalakon túl.
o Önkormányzati autonómia (közigazgatásban, jogszolgáltatásban, jogalkotásban
elnyert önállóság).
o Kegyúri jogokat átruházták a város magisztrátusára.
o Polgárjogot csak a városi elöljáróság adományozhatott.

38
 o 15. sz.-tól követeket küldhettek a rendi gyűlésbe.
o Gazdasági autonómia (vámmentesség, beszállás alóli mentesség, a királynak egy
összegben fizetendő terragium és taxa fejében az egyéb adók alóli mentesség).
o Vásártartási jog (ius mundinarium)
o Árumegállító jog (ius stapulae), útkényszer (Esztergom és Buda élt vele)
o Város kötelezettségei: bizonyítani kell hűségét, közigazgatási feladatok ellátása,
adófizetés, katonaállítást teljesíteni, király igényeinek eleget tenni.
o Kollektív terhei: évi egy összegben a királynak kifizetni a terragiumot, királynak
címzett ajándékok, saját egyháznak teljesített papi tized, rendkívüli hadiadók
megfizetése.
o Polgár jogai: teljes érvénnyel a város területére korlátozódott, joga volt saját bírájához,
vérdíja azonos a nemesekével, eskütétele a városfalakon túl csak a jobbágyéval volt
azonos, mentes mindenféle jobbágyi szolgáltatás, közmunkák és beszállásolás alól,
vám- és révmentesség, iparűzés és kereskedés joga, ingatlanszerzési képesség,
választójog, hivatalviselési képesség.
o A városi polgárság rétegződött.
o Céhek jelenléte: 13. sz. saját vagyonnal rendelkeztek. A korai céhes segélyező formát
a tiltó modell váltotta fel.

Bányavárosok:
Speciális gazdasági érdekekből telepített, zömében külhoni mesterembereket befogadó
privilegizált helységek voltak.
Különlegességüket szinte kizárólag idegen ajkú lakosságuk, külföldről származó joguk,
egyszerre kibocsátott privilégiumuk, s a gazdasági okokból speciális irányításuk adta meg.
Szabad királyi bányavárosok (Körmöcbánya, Selmecbánya, Besztercebánya) és a királyi
bányavárosok (Szomolnok, Igló, felsőbánya, máramarosi koronaváros). Az utóbbiak nem
küldhettek az országgyűlésbe követeket.

39
 12. Mezővárosok, földesúri uradalmak, falvak, községek és
parasztvármegyék igazgatása a rendi Mo. – on

Mezővárosok:
A világi és egyházi földesurak jóvoltából kifejlődő gazdasági centrum, amelyből a
hasznot húzni szándékozó felsőbbség próbált meg várost faragni.
Vásártartási jog, korlátozott vámmentesség, de autonómiájuk soha meg sem közelítette a
szabad királyivárosokét. Lakói magánjogi és kereskedelmi ügyeikben használhatták a városi
jogi intézményeket, ők maguk azonban jobbágyok maradtak. Alkalmanként még
fellebbezhettek is polgári ügyeikben valamely szabad királyi városhoz.
Az oppidum intézményét a gazdasági racionalitás hívta életre; a földesúri hatalom a
gazdasági jelentőségét igyekezett kihasználni, és kisebb engedményekkel lehetőleg nagy
hasznot próbált szerezni.
A mezővárosoknak van egy speciális kategóriája is: A királyi vagy kincstári igazgatás alatt
álló, az uralkodó által privilegizált város.

Uradalmak, földesúri hatalom:

A középkori földesúri hatalom egy földbirtokon kifejlődő, az azon élő személyek fölött is
érvényesített magánjogi és közjogi hatalom. E személyek a földesúrnak alávetett, a földön
dolgozó, járadékokat teljesítő alattvalók voltak.
A hűbéri és földesúri hatalom több vonásban is különbözött. A vazallus elsősorban
szolgáltatással tartozott seniorának, a földesúr alattvalója gazdasági jellegű járadékokkal
(termény- és pénzjáradékok, robot). A vazallus nemesember volt, a földesúr birtokán ezzel
szemben közrendűek szolgáltak (parasztok, kézművesek). A hűbérbe kapott objektum jelentős
értékű ingatlan volt, a földesúri juttatás legfeljebb házhely és kert, szántó, parasztgazdaság,
kézművesüzem, vendéglő. A vazallus seniorrá válhatott, ami a földesúri birtokon nem volt
lehetséges.
Földesúr – jobbágy viszony: A birtok lakóinak egy része közvetlenül a földesúrnak
dolgozott, az úr közvetlen kezelésében tartott földeken, más része a földesúrtól kapott
parasztgazdaságát saját kezelésébe vette, s ennek fejében járadékokkal tartozott. A járadékon
felül megtermelt javak őt illették. A jobbágytelek tartalmazta a paraszt házát, kertjét és
szántóját. Emellett közös területet is igénybe vehetett, erdőket, legelőket, nádasokat, vizeket.
A külön járadék fejében juthatott a paraszt a földesúr által saját magának fenntartott
haszonélvezethez. Ilyenek voltak a vásározás, malomtartás, kocsmatartás, vadászat, halászat,
tenyészállatok tartása. A dologi oldala azon a tényen alapult, hogy a föld eladományozással a
földesúr rendelkezése alá jutott, s azt művelésre csak járadék fejében adta át. A jobbágy nem
áll közvetlenül hatalom alatt, hanem az ő földesurának alattvalója.
Praedium és udvarház: Kisméretű talapülés típus a praedium,
praedium mely a világi földesúr saját
kezelésében lévő, majorságszerű gazdasági központja, szolga jogállású lakossággal. Az
udvarház birtokkormányzati funkcióján túl hatalmi jelleggel is bírt. A földesúr ítélkezésének
színhelye, a birodalomadminisztráció központja volt.
Birtokkormányzat feladatai: 1) Gazdaság igazgatása. 2) közigazgatási funkciók teljesítése
és a jogszolgáltatás. 3) Közigazgatási feladatok teljesítése. A feudális nagybirtok a rajta élő
nem nemes lakosság fölött széles körű joghatósággal rendelkezett. A joghatóság nemcsak
előnyökkel, hanem kötelezettségekkel is járt. A nagybirtok adminisztrációjának kellett
intézkednie az állami adók kivonásáról és behajtásáról, az országgyűlési költségek
beszedéséről, a hadisegély begyűjtéséről.

40
Birtokigazgatás szervei: A közigazgatási teendőket a földesúr familiárisai köréből kikerülő
tisztségviselők látták el. A falvak fölötti igazgatási és törvénykezési jogosítványok a
földesúré voltak. A birtokkormányzat centrumában a vár állt. A várnagy felügyelte a
katonákat, és azokat vezető tisztet, irányította a gazdasági tevékenység koordináló szerveit
(udvarbírót, számvevőt stb.). Az udvarbíró igazgatása alá tartoztak a bírák, a vámos, a
majoros, az erdőőrök stb. máshol a vezető posztot a provisor látta el.
Családülés családigazgató: Családülés: A nemesi család valamennyi birtoktestére vonatkozó
minden lényeges kérdésben döntött. Halaszthatatlan ügyekben a szűkebb körű kisgyűlés
összehívása mellett döntöttek. A családgyűlésen az „idősb atyafi” a senior, a 18. sz. – tól a
családigazgató elnökölt. A famíliához tartozó valamennyi felnőtt férfi tagja volt, tárgyalási és
szavazati joggal bírt, különféle családi tisztségviselőket választottak. Így a családi
jogügyigazgatót, a közös javak kormányzóját, a családgazdát. A birtokkormányzati teendők
elősegítésére állandó bizottságot hívtak életre. Állandó bizottságként pl.: számlavizsgáló,
osztályos, gazdasági, úrbéri deputatiókat.
Tisztiszék: A birtokkormányzati tevékenység súlypontja a tisztiszékre esett. A tisztiszék az
uradalmi tisztek testülete volt. Megkülönböztettek szintenként (uradalomban, kerületben,
központban) szerveződő tisztiszékeket.
tisztiszékek A legfontosabb irányító szerv. A birtokigazgatás
szakmai szervei változatosak voltak. Lehetett régensi hivatal, praefectura, igazgatóság,
kormányzóság, ügyészség stb.
Tisztviselők: Személyi állományban megkülönböztettek tiszti, alkalmazotti és szolgastátust.
A tisztviselők, akik évtizedes gyakorlatban sajátították el a szakmai ismereteiket, ajánlás vagy
pályázat útján nyerték el tisztjüket. Fizetésük pénz- és terménybeli. Fontosabb tisztviselők:
jószágkormányzó, földesúr első és teljes jogú helyettese, a segédkormányzó, az uradalmakhoz
összeköttetést képező és azok számadásait ellenőrző felügyelő, a pénztárosok és számtartók
számadásait ellenőrző számvevő, a tiszttartó, az uradalom első embere, a konkrét gazdálkodás
szervezője; a számtartó, az uradalmi számadások vezetője; a szemes termény átvevője, őrzője
és nyilvántartója, a kasznár; az élelmezési és ellátási feladatokat szervező sáfár stb.
Alkalmazottak: Az alkalmazottak feladata a végrehajtás. Az ispán, majorgazda, pajtamester,
erdész, lovászmester, pincemester, vámszedő stb., de ide sorolták a plébánost és a káplánt,
iskolamestert. A szolgák a legalsóbb szintű végrehajtás teljesítői. Különböző csoportok
vannak: Általános feladatokat ellátó (béresgazda, béres, vincellér stb.); állattenyésztéssel
foglalkozó (gulyás, csordás stb.); rendészeti tevékenységet végző (porkoláb, hajdú, huszár
stb.); iparos (kádár, kovács stb.); udvartartás körül szorgoskodó szolga (gondnok, vadász,
solymász stb.).

Favak, községek:
Falu: önkormányzattal nem rendelkezett (Szt. István idején). Élén: falunagy áll, aki a
földesúri hatalom képviselője. 13. sz. – ra falubíró: kis jelentőségű ügyekben bíráskodott,
részt vett az adóbehajtásban, jogszabályokat hirdetett ki. A falu vénei is részt vettek az
ítélkezésben. Esküdtek (jurati), jegyző (notarius).
A közösség, község az egy településen élők érdekvédelmi – önkormányzati testülete volt.
Hatáskörét a földesúr által átengedett jogkör szabta meg. A községek szabályozását a Mária
Terézia által kibocsátott úrbéri pátens rendezte. Eszerint a község tisztviselői: a bíró, az
esküdtek és a jegyző. A község legfontosabb ügyeiben a bíró falugyűlést hirdetett.
A község függetlenedésének egyik első lépcsője, hogy a község közvetlenül a vármegyéhez
volt köteles az adót befizetni; a földesúr felügyelete a téren megszűnt, ellenben kötelezték
arra, hogy a községi gazdálkodásról a vármegyének bemutatandó számadásokat készítsen.

41
1836: 20. tc.: A községek 3 fajtáját különböztette meg: jobbágyközösség, rendezett ítélő
tanácsot tartó község, nemes község.

Parasztvármegyék:
A parasztvármegyék a jobbágyközösségek megvédésére szerveződött fegyveres
vállalkozások, amelyek egyéb közigazgatási teendőket is magukra vállaltak. A szomszédos
települések segítségnyújtására épültek. Központi szerve a gyűlés, melyen a közösségek lakói
határoztak a teendőkről, ítélkeztek, s megválasztották a parasztvármegye fegyvereseinek fejét
és tisztjeit. Mind a nádortól, mind a pasáktól oltalomlevelet szereztek, melynek birtokában
legálisan folytathatták a bűnüldözést.
A nemesi vármegyék a parasztvármegyéket az irányításuk alá vonni. A felszabadítás után a
parasztvármegye a vármegye egyfajta önkéntes rendőrségként funkcionált. A bűnelkövetőket
a sedria vonta felelősségre. A 19. sz. első felében a pandúrok vették át a parasztvármegye
feladatait.

42
 13. A központi igazságszolgáltatási szervezet 1526 előtt

Az igazságszolgáltatás korai története: Árpád - ház

– A bíráskodásban nem szükséges a szakértelem, a végzettség.
– A bíráskodás első fokú  első és végsőfokú. => Nincs fellebbezés 8majd csak
Mátyástól).
– Minden per büntetőper.
– Egyszerű eljárási rend, szóbeli eljárás, az egyik fél vádja alapján indul. Akkuzatórius
eljárási rendszer van (= vádszerű). A perben mindent a felek csinálnak. A bírónak
formális szerepe van, a keretek betartására ügyel. A bizonyítás istenítéletekkel
történik, nem valóságbizonyítás folyik. Egyoldalú istenítéletek (tüzes próba, víz
próba, párbaj). Nyilvános. Az ítéletet az istenítélet alapján döntik el, a bíró csak
kihirdeti azt. => Nincs fellebbezési lehetőség. A bírót be lehet panaszolni azzal az
indokkal, hogy az istenítéletet nem jó félnek ítélte meg. A végrehajtás a felek dolga,
nincs állami szerv, mely ebben segítene. A bíró juttatásban részesül.
– Hatáskörük: Korai középkor. Király: minden bírói joghatóság, a bíráskodás a király
személyes dolga vagy a király megbízásából kijelölt személy végzi el.
1526 előtt: rendi dualizmus. Kuriális bíróság (=curia regis): A királyi udvarban működnek. Az
udvar vándorol, Zsigmondtól fixálódik (Buda). => Budán működő bíróságok. 4 db:
1. Praesentia regia: (= királyi jelenlét bírósága) II. István reformálja: a nádor ne
bíráskodjon a curiában, menjen ki a megyéébe. A nádor helyébe az udvarbíró kerül
(13. sz. elejétől országbíró).
országbíró Minden lakos ügyében ítélhet. Az országbíró minden lakos
fölött ítélkezhet, a curiában elindított pert bárhol befejezhette. Oklevelek kiadása perbeli
egyezségről, hiteles helyi szerepkör. Rendszeresen eljárt a falvak, községek peres
ügyeiben. Királyi kiváltságlevelek alapján keletkezett birtokviták elintézése. Ha egy
alsóbb szintű bíróság nem akar eljárni, akkor panasszal lehet fordulni a praesentia
regiához. A 15. sz. – tól visszaszorul,
visszaszorul 2 fontos ügyköre
ügykör marad: 1) Magszakadással
kapcsolatos ügyek; 2) Csatolt országrészekből származó ügyek. Az országbírót az
alországbíró helyettesíti: kisebb birtokperekben maga dönthet. A királytól eseti
felhatalmazást kaphat. Az ő szerepkörét veszik át az ítélőmesterek (szakemberek).
2. Specialis praesentia regi: (= királyi különös jelenlét bírósága) 150 évig. 1280
– tól lehet tudni a működéséről. Eleinte a király személyesen, majd speciális megbízás
alapján egy tisztviselő áll az élén. Az Anjouk korában erősödött meg, bizonyos ügyeket
a király kivett a praesentia regiától és áttette ide: egyházzal kapcsolatos jogviták,
birtokjogi viták. Kancellár bírói fóruma. Perbehívó levelek. Mátyás szüntette meg
véglegesen, beolvasztotta a Personalis praesentia regiaba.
3. Personalis praesentia regia: (= személyes jelenlét bírósága). Személynök bírósága.
bírósága A
király személyes jelenléte nem minden esetben szükséges. Zsigmondtól erősödik. A
nádortól vagy az országbírótól sok a panasz. Hűtlenségi és hatalmaskodási perek.
Mindenkori tartózkodása helyén volt. Többnyire a királyi tanáccsal együtt ítélt. 15. sz. –
tól országbíró vagy főkancellár. 1453 – titkos kancellár. Mátyás egyesíti a fő és titkos
kancellári méltóságot. 1464 – a Specialis praesentia regiat beolvasztotta a personalis
praesentia regiaba (Mátyás). A király az élére nem egy már meglévő személyt nevez ki,
hanem eseti megbízással nevez ki valakit. Ne a kancellárra kelljen bízni (egyházi
személy). Király személyes helytartója = Personalis = személynök. Világi személy.
személy =>
Az egyház hatáskörének csorbítása. Személynök: a király első számú bizalmasa, az

43
 ország 3. nagybírája lesz. OKTÁVA:
OKTÁVA 8 – as bíróságok, 4 – szer ülnek össze egy évben,
4 nagy ünnepi utáni 8. napon.
4. Curia Militiaris: (=Lovagi becsületbíróság) A kezdetek kezdetén a király látta el, majd
az országbíró. Károly Róbert hozta létre a királyi udvar vitézeinek. Később az egész
ország ügyeire is kiterjed a hatásköre.
– Hittel vagy emberséggel vállalt kötelezettségek megszegése.
– Lesből vagy titokban történő útonállás.
– Tanúk nélkül felvett kölcsön eltagadása.
– Másra bízott fontos titkon megsértése.
Nem volt állandó szervezete (ahol a király volt, ott működött). Kiszabhatott
becsületveszést. 1723 – A bírósági reformig működött ebben a formában.

A király és Királyi Tábla viszonya:

A Királyi Tábla alkalmi jellegű fórum. Kezdetben bizonyos ügyekben járt el, melyeket a
király hívott össze. 1446 – tól oktavális bíróságként is működik. A királyi tábla tagjai:
tagjai 1)
Kormányzó. 2) 2 főpap. 3) 2 báró. 4) 6 nemes. 5) nádor. 6) Országbíró.
1458 – Mátyás: Újra létrehozza a Királyi Táblát. Külön ítélőmesterek, és 6 előkelő nemes
vesz részt rajta, mint ülnökök, akiket az országgyűlés választ meg. Székhelye: Buda.
Pénzfizetés. A 15. sz. – tól megszilárdul a szervezete.
Törvény: 3 egyházi főméltóság; 3 báró, 14, később 16 jogvédett személy; nemes. =>
Szolgabíróságként kezd el működni.
Hatásköre kettős:
– Első fokú: Vármegye vagy a városok hatáskörének túllépése.
– Másod fokú: A sedriától vagy a városi bíróságtól fellebbezett ügyek.

44
 15. A központi igazságszolgáltatási szervezet 1526 – 1848 között

A rendek igyekeznek erősíteni az országos nagybírákat. A király háttérbe szorítja a

Personalis praesentia regiát. Előtérbe helyezi a helytartót. Vissza akarja szorítani a nemesi
bíróságot, szétosztják a helytartó, főkapitány és a nádori helytartó között.
A király egyre kevésbé bíráskodik személyesen. Új hatáskör született: 1546 – ban született
egy dekrétum. A király a megyék és a városok valamint az országlakosok panaszai alapján
bírósági eljárás nélkül személyesen vagy az országos kapitányai eljárt 5 személykör ellen:
1. Mások kastélyait erőszakkal elfoglalók.
2. Új erődítményeket építenek, és onnan sanyargatják, kirabolják a lakosságot.
3. Azok ellen, akik sanyargatják a nemeseket vagy az egyháziakat.
4. Azok ellen, akik ellenszegülnek a curia ítéletének.
5. Akik közönséges kegyetlenkedők, a „szegény nép sanyargatói”.
Királyi helytartó: (Locumtenes
Locumtenes) Nem rendi ember, a király nevezi ki, neki felelős
közigazgatási személy. A rendek elfogadták addig, ameddig a nádor tölti be. A Habsburgok
viszont nem töltik be a nádori címet, így a rendek sérelmezik a helytartó személyét.
Törvények a bíráskodás szűkítése érdekében:
– Hatalmaskodási ügyek.
– Magszakadás.
– Egyházaktól elfoglalt vagyonnal kapcsolatos perek.
– Fellebbezési ügyek.
1542 – ben az uralkodó törvényben elfogadtatja a rendekkel, hogy ha a nádor nem tudja
ellátni ügyeit, akkor a nádori hatáskörbe tartozó ügyek intézésére a király nevez ki tetszése
szerint egy személyt. Az országot soha nem hagyhatja el, a király érdekeiben jár el, fejlett
hivatalszervezet segíti a munkáját.
Katonai bíráskodás: Addig, amíg katonai ügyeket lát el problémamentes. A király vagy
helyette országos kapitányai jártak el. Hatásköre: katonák egymás közötti jogvitái,
függelemsértések, rablók és gonosztevők megbüntetése a vármegyék és az országgyűlés
panasza alapján, lázadók megbüntetése. Delegált bíráskodás: A király ennek a főhatalomnak a
bizonyos fórumoknak tetszése szerint.
Delegált jogalkotás: Ha valamely ügyben szokásjog, törvények alapján nem lehet eldönteni,
hogy melyik bírói főrum járjon el, akkor a király jelölheti ki, hová kerüljön az ügy. A katonai
károkkal kapcsolatos ügyek – katonai bíráskodás. Hatalmaskodási ügyek: Nemesek ellen
elkövethető bűncselekmény, hűtlenség. => A királynak joga van személyesen elbírálni, ha
nem akarja átadhatja másnak. Főbenjáró ítéletet nemes ellen csak az országgyűlés hozhat
(idegen személyekből összeállított bírói fórumok statáriális jelleggel ítélkező bíróságok).
Új szerzeményi bizottság: Közigazgatási szerv. Törököktől visszahódított területek fölött.
Fegyveradó meghatározása. Nem törvényes bíróság. Osztrák személyekből udvari kamara +
tanács.
A curia differenciálódik: A Királyi Tábla elnöke a személynök. A 7 személyes tábla
vezetője a helytartó, részt vesz rajta 3 főpap és 3 báró is. A királyi tábla fölé helyeződik. A 16.
sz. – tól a királyi táblától fellebbezéssel lehet élni a 7 személyes táblához. Az oktavális
bíráskodás megmarad, a királyi tábla is megmarad. A központi ítélkezés eltolódott a király
felé, a hajdani nagybírák vidéken ítélkeztek.

Reformtörekvések:

45
 1. 1687: I. Lipót: Einrictungswerk: (tervezet) 3 lépést képzelt el: 1) Budán székelő: A
nádor vagy az esztergomi érsek vezetése alatt. 2) Kassán székelő: országbíró. 3)
Társországok: Zágráb – horvát bán elnököljön. Osztrák mintára kötelező lenne a
király elé vitel harmad fokon. Megszüntette volna a vidéki bíráskodást az ítélő
szerveknek. (Nem jött létre.)
2. II. Rákóczi szabadságharc: A Rákóczi által birtokolt területeken Országos
Ítélőtáblát állítottak volna fel. 1 évben legalább 6 hónapot működnie kellett.
Székhelye: Eperjes. Tagjai vármegyei delegátusok, küldöttek lettek volna, rendi
állástól függetlenül.
3. 1723: II. Károly féle reformok: Alapját egy 1715 óta készülő tervezet adta, egy ún.
rendszeres bizottságot állított föl, ez a Systematica Commissio.
Commissio Bírósági szervezet
kidolgozásának feladata.
– Átalakította a 7 személyes táblát: 2 főpap, 2 főűr, 4 köznemest rendelt
hozzá.
– A Királyi Táblát állandó fórummá tette. => Az ország első rendes
bírósága: minden országlakos fölött minden ügyben ítélhetett.
– Megerősítette a báni táblát (közigazgatás + bíráskodás). A báni
táblától is a 7 személyes táblához lehet fellebbezni.
– Kerületi Táblák: 4 db, új bírói fórumok. Eljárás egyszerűsítésére és
gyorsítására jött létre. Az ítélőmesterek hatáskörébe tartozó ügyeket
kapták meg. (Kerületi Tábla  Királyi Tábla  7 személyes tábla)
 II: József: felvilágosodás.
 Megreformálta a bányabíróságokat. Kiterjesztette a tárnokmester bíráskodását.
Elválasztotta egymástól a közigazgatást és az igazságszolgáltatást. A
bányavárosoknak a tárnoki székhez lehetett fellebbezni.
 1785 – NOVUS ORDO (=Új rend).
 Centralizált (központosított) és állandóan működő egységes szervezeti
felépítéssel bíró rendszert akart kiépíteni.
 Igyekezett felszámolni a rendi jellegű vármegyei bíráskodást. Ezt a célt
szolgálta a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szétválasztása.
 A földesuraktól megvonta a pallosjogot.
 Megszüntette a személynöki széket.
 Megszüntette a nádor bíráskodását.
 Csökkentette az egyházi ítélő hatásköröket. A szentszékek hatásköre a világi
ügyekre nem terjedt ki, megyei szinten is reformált.
 A megyei bíróságok szerkezetét leegyszerűsítette, helyettük 38 új királyi
bíróságot hozott létre. Judicium subalterum.
subalterum Eljárhatták első fokon szinte
minden ügyben, melyben eddig is.
 Az úrbéri pereket közigazgatási útra terelte. Peres ügyeknél változtatott a
büntető perek fellebbezésében: a) Nemes – királyi tábla  7 személyes tábla.
b) Nem nemes – Kerületi Tábla  Királyi biztos.
1790. május 1.
1 – ig volt hatályban.

1526 utáni curiális bíróságok:

7 személyes tábla: Elnöke a nádor, magasabb szintű, mint a Királyi Tábla.
Királyi Tábla: Alacsonyabb, a személynök vezeti. Tagjai: alnádor, 4 db ítélőmester, 1
főpap, 1 főúr, 4 nemes ülnök, királyi ügyek intézője (nincs szavazata). A király, a nádor vagy
a helytartó hívta össze.

46
 A 16 – 17. sz.
sz – ban még nem állandó egységes fórum, alkalmilag hívták össze, nem volt
állandó székhelye (Pozsony, Nagyszombat, Eperjes). Nem volt teljes a hatásköre. Minden
ügyben az oktavák jártak el, a rendkívüli helyzetekben, nem nagy ügyekben pedig a
kisoktavák jártak el. Hatáskörei: Első fokon kincstári ügyekben, nemesség különböző
magánjogi ügyeiben. Másod fokon megyéktől, báni tábláktól vagy ítélőmesterektől
fellebbezési fórum. Az 1723 – as reform nyomán állandósul a működése, nő a létszáma,
stabilizálódik a helye Pesten. Mindkét része kibővül. A 7 személyes táblától lesz a nádor
elnöklete alatt egy olyan fórum, mely 5 főpapból, 6 főúrból és 9 nemes ülnökből áll. Új
funkció: váltóügyi előadó (2 db). Királyi Tábla:
Tábla Személynök vezeti. Tagjai: 2 főpap, 2
főnemes, alnádor, alországbíró, 4 ítélőmester, 6 nemes ülnök, 12 számfeletti ülnök, 1
bányaügyi előadó, királyi ügyek igazgatója (nincs szavazata)
Királyi tábla hatásköre: vegyes fokú bíróság. Első fokon: kincstári perek, hűtlenségi ügyek,
felségsértési perek (18. sz. vége), számtalan magánjogi per nemesi birtokok ügyében.
Oklevelek hitelessége, érvényességével, értelmezésével kapcsolatos perek. Nagyobb
hatalmaskodással foglalkozó perek (kizrólag nemesek ellen elkövethető perek, nemes
megverése, megölése stb.) Másod fokon: Megyei és városi törvényszékektől fellebbezett
ügyek, néhány speciális ítélőfórumok ellen. A kerületi táblától is kerülnek ide ügyek. III.
Károlytól a fellebbezés csökken.
vidéken 1) Dunán inneni  Nagyszombat.
Kerületi táblák: Pozsonyból nézve az ország 4 vidéken:
2) Dunán túli  Kőszeg. 3) Tiszán inneni  Eperjes. 4) Tiszán túli  1723 – Nagyvárad,
1725 – Debrecen. 1729 – 5. tábla: Horvát – Szlavón – Dalmát ország: Zágráb, törvényes tábla.

Nemesség ítélkező fórumai:

1. Nádor: Anjou korban bekerül a curiába. Segítői: Segítői alnádor, ítélőmester. Később
mindkét bíráskodásban megjelenik: vidéki és curiai bíráskodás. Vidéki bíráskodás
bíráskodás:
Tipikus megjelenése 2 – 3 vármegye területére jellemző: minden nemesi jogállású
személy jogosult és köteles volt megjelenni. Megjelenhettek a köznemesek és a nők is.
12 személyt választottak meg, ők a nádor ítélőtársaiként működtek. Részt vesz rajta a
jegyző, és egy királyi ember a hitelesség igazolására. A székesfehérvári káptalan által
kiküldött személy pedig a közhitelesség végett. Kizárólag súlyos büntetőügyekben járt
el, az ún. nyilvános gonosztevők ügyeiben. Nádor a curiában
curiában: Praesentia palatinalis.
Néhány iderendelt és eleve ide tartozó ügy tartozik ide. Birtok és hatalmaskodási perek
elbírálása. Speciális privilégiumok fellebbezési ügyei. Vám- és harmincad ügyek,
főkegyúri jogból eredő ügyek. A király helyetteseként ítélhetett a nádor. Jász – kun –
dalmát fellebbezett perei is ide tartoznak.
2. Sedes judiciaria =SEDRIA (=törvényszék): A 13. sz. végére alakul ki
országosan. 1232 – kehidai oklevél. Szolgabírák: Vármegye a királyi vármegye
ispánjával együtt. 1298 – Helyettesíti a nádori közgyűlést. Szervezete: Eredetileg
kollegiális szerv. Később testületivé válik: Alispán + szolgabírák + nemes ülnökök (nem
meghatározott számban). A 15. sz. sz – tól a vármegye bíráskodási jogából a vármegye
bíráskodási kötelezettsége alakul ki. Hetente vagy 2 hetente kötelező megtartani a
sedriát. 1440 – ben a szervezete állandósul: az alispán elnököl, 4 nemes ülnök választása
elő volt írva. Mátyás 1486 – ban felemeli az ülnökök számát 8 – 12 főre, előírja nekik az
esküt, a főispánnak is. Az esküdtbírósági rendszer a Jagelló korban állandósul.
Hatásköre:
Hatásköre 1) Általános hatáskörű bíróság nem nemesek ügyeiben. Fokozottan
szervezte meg a jogot a nemesek feletti ítélkezésben. Csak súlyos ügyekben járhattak el.
2) Kisebb, 1000 Ft – ot meg nem haladó nemesi, polgári perek megítélése. 1526 után:
Elnöke az alispán. Felértékelődik, nő a jelentősége. Rendes bírósággá válik. Köteles
eljárni az eljárásban. A pert köteles a curialis bíróság felé továbbítani. A végrehajtás

47
 kötelező. Stabilizálódik a szervezete, differenciálódott:
differenciálódott a) Büntető sedria: Másod
alispán, önálló bírói fórum: alispáni ítélőszék, szolgabírói ítélőszék. Tagjai: 8 – 12
esküdt. A 16. sz. első harmada: nő az esküdtek száma: 12 becsületes ember. 1548 –
Minden megye 12 becsületes embert küld. 12 – 12 becsületes jogban jártas nemes,
akiknek a fele mindig jelen kell legyen a sedrián. b) Polgári sedria: Első fokon:
vármegyei statútum által ide rendelt ügyek. Másod fokon: Földesúri bíróságtól,
mezővárosi bíróságoktól valamint a szolgabírótól és az alispántól. Innen továbbítják a
királyi táblához az ügyeket, majd a 7 személyes táblához. A 17. sz. végén csak a
nemeseknek volt joguk fellebbezni. Ekkor a büntető sedria első fokon a megyei
nemesség, pallos jogú urak hatalma alá nem tartozó jobbágyok ügyei kerültek ide.
Fellebbezni majd csak II. Józseftől lehetett.
3. Önállósodott az alispáni ítélőszék : Bizonyos feladatokat átvett a sedriától.
Alispán + szolgabíró + esküdt. Kizárólag polgári hatáskörrel rendelkezett. Kisebb
hatalmaskodási és becsületsértési ügyekkel foglalkozott. Kisebb adóságok; zálogjogi
viták, alacsony perértékig. Innen a polgári sedriához lehetett fellebbezni.
4. Szolgabírói ítélőszék: A legalacsonyabb szintű vármegyei ítélő fórum. Csekély
jelentőségű ügyekkel foglalkozik, nem csak polgári ügyekkel. Pl.: kihágások, rendészeti
ügyek, kisebb perértékű polgári perek. Általános hatáskör a jobbágyok egymás közötti
pereiben. A kiszabható büntetés botütés volt. Elméletben lehetett fellebbezni a
sedriához, de a gyakorlatban a fellebbezés csak a nemeseknek lehetséges. A vármegye
területén járhatott el.
5. Esküdt ülnökök ítélőszéke: Néhány vármegyében működött, átmeneti időre. A
szolgabírák első fokon leadták a hatáskörüket a jurassoroknak,
jurassor ők a szolgabírók helyett
ítélkeztek.
6. Cirkáló bíróság: Rendkívüli büntetőbíróság. Ha egy vármegyében egy bizonyos
típusú bűncselekmény elszaporodik, akkor az alispán menjen végig a vármegyén és
ítéljen helyben. Csak és kizárólag nem nemesek ügyeiben ítélhetett.
7. Statáriális bíráskodás: Kizárólag elrendelés útján van mód az alkalmazására,
meg kell jelölni a cselekményt, eljárás módját stb. A nádor rendelhette el. Később a 18.
sz. – ban a helytartótanács egy rendeletben kimondta, hogy rablógyilkosság, rablással és
fosztogatással való útonállás esetében való elszaporodás esetén a vármegye kérheti.
Nemessel szemben is ítélhet. Az ítélet csak akasztásra szólhatott. Fellebbezésnek nem
volt helye.
8. Úri szék: immunitási jog. A hatalom kiterjed a jobbágyokra és az egyházi, világi
földbirtokosra is. A földesúr ítélőtársai: nem nemesek, kivéve, ha az egyik peres fél
nemes, ebben az esetben vegyes. A megyei szolgabírák közül egynek vagy más
vármegye személyének be kellett számolni a közgyűlésen. Fellebbezni lehetett a
sedriához. Hatásköre: jobbágyok ügyei. Vannak át- és át nem ruházható kötelességek.
kötelességek
Átruházható: bíráskodás (községek vagy községek elöljáróira). Át nem ruházható: úrbéri
viták: büntetőügyek, nagyobb perértékű polgári perek. 1526 után az úriszék nem sokat
változott. Vannak át- és át nem ruházható (első és végső fokon való ítélkezés)
hatáskörök. Összetétele stabilizálódott. Szolgabírák és esküdtek kötelesek részt venni.
Meg lehetett hívni az ítélőmestereket, ügyvédeket, papokat, szakértőket.

48
 15. A városok és falvak igazságszolgáltatása

A városok is nyernek bíráskodási autonómiát. Különböző mértékű jogosítványokat kapnak.

Teljes önkormányzat: Civitas – szabad királyi városok. Büntető és polgári joghatóság.
Városi bíró és 12 választott tanácsos gyakorolják a joghatóságot. Városjog alapján való
bíráskodás.

Városi bíróságok hatásköre:

 Hozhatott halálos ítéletet és végre is hajthatta azt.
 A városban lakó nemesek esetén csak a városi ingatlanaikkal vagy a városi
ügyleteikkel kapcsolatos ügyekben járhatott el.
 Nemes ellen a városi polgár követ el hatalmaskodást, nem jár el, csak a kisebb
hatalmaskodásban járhatott el. Kis hatalmaskodási ügyek megyei hatáskörbe
tartoznak, a nagy hatalmaskodási ügyek a curia hatáskörébe tartoznak.
 Városi polgár nem nemes birtokán bérel.
Falvak, közösségek:
Falu: önkormányzattal nem rendelkezett (Szt. István idején). Élén: falunagy áll, aki a
földesúri hatalom képviselője. 13. sz. – ra falubíró: kis jelentőségű ügyekben bíráskodott,
részt vett az adóbehajtásban, jogszabályokat hirdetett ki. A falu vénei is részt vettek az
ítélkezésben. A 15 – 16. sz. – ban megjelentek az Esküdtek (jurati), és a 18. sz. környékén a
jegyző (notarius). A birtokadminisztrációra csak a felügyelet jutott.
A közösség, község az egy településen élők érdekvédelmi – önkormányzati testülete volt.
Hatáskörét a földesúr által átengedett jogkör szabta meg. A községek szabályozását a Mária
Terézia által kibocsátott úrbéri pátens rendezte. Eszerint a község tisztviselői: a bíró, az
esküdtek és a jegyző. A bírót a földesúr 3 jelöltje közül választotta a község. Az esküdtek és a
jegyző választásába a földesúr nem szólhatott bele. A község legfontosabb ügyeiben a bíró
falugyűlést hirdetett.
A község függetlenedésének egyik első lépcsője, hogy a község közvetlenül a vármegyéhez
volt köteles az adót befizetni; a földesúr felügyelete a téren megszűnt, ellenben kötelezték
arra, hogy a községi gazdálkodásról a vármegyének bemutatandó számadásokat készítsen.
1836: 20. tc.: A községek 3 fajtáját különböztette meg: jobbágyközösség, rendezett ítélő
tanácsot tartó község, nemes község.

49
 16. A földesúri bíráskodás

Az úriszéki bíráskodás kialakulása, szervezete:

Magyarországon a földesúri jogszolgáltató törvényszék az Árpád-kor végére alakult ki. A
királybírák az uradalmak lakói fölött is ítélkezhettek. A központi hatalom hanyatlásának
idején, főképpen az immunitási jogok adományozása révén a szokásjog fokozatosan lehetővé
tette a birtokon élő sajátjobbágyokra és a jobbágyok módjára ott tartózkodó birtoktalan
szolgákra vonatkozó ítélkezési jog kialakítását. Az uralkodói központ szervezeti mintákkal is
szolgált.
A XV. századra már kikerültek a vármegyei törvényszék ítélkezési köréből is. Az úriszéki
joghatóság az Anjouk idején világi és egyházi nagybirtokra nézve egyaránt elismert
jogintézmény lett. A király az 1330-as
1330 években az „ország szabadságának” mondta, hogy a
jobbágyai és serviensei elleni kereseteket az Úr színe előtt indítsák el: ha pedig ezek a
panaszosoknak nem tesznek igazságot, nem a jobbágyait és híveit, hanem az urat kell az
országrendes bírák elé idézni. A XIV. század derekától általánosan érvényesülő, „Cum
antiqua” kezdetű formula szerint minden nemesnek és birtokosnak bírói hatósága van
birtokain lakó jobbágyok és birtoktalan familiárisai fölött minden ügyben, kivéve a
közbűntetteket, a lopás, rablás, gyújtogatás, emberölés eseteit. Ezekben a XIII. században a
comes,
comes később a megye ítélőszéke döntött, a földesúr csak abban az esetben járhatott el, ha a
királytól szabad ispánságot, pallosjogot
pallosjog (ius gladii) kapott.
Az úriszéket a földesúr személyesen vagy helyettese, tisztje tarthatta.
A bíróság összetételét a felek rendi állása határozta meg. Ítélőtársakként szabály szerint
csak nem nemesek működhettek közre, de ha a felperes nemes volt, nemesek és nem nemesek
egyaránt bírák lehettek. Az úriszéken jelen volt a megyei szolgabíró vagy más megyei küldött,
azért hogy a bíráskodás lefolyásáról a következő megyei bírói közgyűl4sen jelentést tehessen.
Az úriszéktől a vármegyéhez lehetett fellebbezni, innen tovább a kuriában lehetett
jogorvoslatot keresni.
A földesurak az úriszéki bíráskodás gyakorlását vagy a joghatóság egy részét gyakran az
uradalmi községekre vagy ezek elöljáróira ruházták át. Ez rendszerint egy földesúri öldesúri
kiváltságlevél formájában történt, amelyben megszabták az ítélhető ügyeket, a bíráskodás
mértékét, az alkalmazandó büntetéseket és az ítélkezés alapjául szolgáló jogot. Az ilyen
község bírósága dönthetett a községbeliek egymás közötti jogvitájában, de előfordult, hogy a
földesúr idegeneknek is a községi bíró útján szolgáltatott igazságot. Ilyen esetekben a
szokásjog megkívánta az illetékes szolgabíró jelenlétét.
Az át nem ruházható úriszéki hatáskört
hatáskör a földesúr helyett gyakran az‚ „úr képében”
bíráskodó helyettesek gyakorolták. Ezek voltak az uradalmi ispánok (comites), esetleg
várnagyok vagy porkolábok (castellani), ha a községek valamely földesúri várhoz tartoztak.
A földesúri bíráskodási jogot nem csupán egyes községekre, hanem meghatározott
személyekre is át lehetett ruházni. A joghatóság örökös átadásával találkozhatunk az ún.
soltészek (sculteti) esetében. Ezek a tisztviselők egy meghatározott nagyságú területet kaptak
a földesuruktól, amelyet művelhetővé kellett tétetniük. Cserében jogot nyertek arra, hogy az
adott területen községet alapítsanak, az ott élő termelőlakosság fölött — évi három
alkalommal tartott gyűlésen — bírói hatóságot gyakoroljanak. Súlyosabb bűncselekmények
esetén csak a földesúrral vagy annak tisztjével ítélkezhettek. A soltészi tisztség a vele járó
jövedelmekkel és bíráskodási joggal eladható volt.

50
 17. A nemesség vidéki bíróságai

A nádor és bírósága:
Az első világi Aranybulla 8. cikkelye szerint a nádor a királyi kuriától független
joghatóságot gyakorolt. Ezen jogkör alapján saját székhelyén személyesen vagy familiárisai
közül választott két alnádor segítségével bíráskodhatott. A nádori bíráskodásnak
korszakunkban két változata alakult ki: a meghatározó jellegű bírósági közgyűléseken és a
királyi kuriában történő ítélkezés.
Az Árpád – kor végéig az állami ítélkezésnek a nádori közgyűlés volt a legfontosabb
fóruma. A nádori közgyűléseket ettől kezdve király megbízásából rendelték l, nem zárható ki
az önálló kezdeményezés sem. Az alnádor tartott nádori közgyűlést.
A nádori közgyűlés kezdetben egy nagyobb, összefüggő terület több megyéjében egyszerre
hirdették meg. Nagy Lajos 2 – 3 megye gyűlésének együttes összehívása vált szokássá.
Minden nemesi jogállású személy köteles volt megjelenni, de a renden kívüli elemek is részt
vehettek rajta. A fórum ítélkezési jellegéből következett, hogy az érintett megyék alispánjai és
szolgabírói is jelen voltak. A közgyűlés időtartamára, annak kezdetén 12 nemest választottak,
akik a nádor mellett bírótársi feladatokat láttak el.
A nádori közgyűlések hatásköre kezdetben a nyilvános gonosztevők (rablók, tolvajok,
orgazdák stb.) felkutatása és megbüntetése volt. A közgyűlés hatáskörébe tartozott továbbá az
eltitkolt királyi jogok felderítése, a királyt megillető birtokok kiderítése, a teljesítendő
közszolgálat megállapítása. A nádori közgyűlés az adott helyen és időpontban végítéletet
hozhatott, csupán a birtokkal összefüggő rejtett királyi jog esetében kellett az ügyet valamely
kuriai fórumon világi és egyházi tisztviselő jelenlétében eldönteni.
Zsigmond,
Zsigmond majd I. Mátyás a birtokfoglalási és egyéb hatalmaskodási ügyek terén
bevezetett intézkedések a nádori közgyűlés súlyát csökkentették.
1486: 21. tc.: Végül eltörölte a nádori közgyűléseket, azzal a megszorítással, hogy a
közbűncselekményekkel veszélyeztetett megyék esetről esetre felhatalmazást kaphattak a
levelesítések alkalmazására.
A nádoregyéni bíráskodási jogosultsága a kuriához kötődött és Nagy Lajos idején
erősödött meg. Általában birtok- és hatalmaskodási perekben döntött. A nádori közgyűléstől a
kuriához áttett ügyek, melyeket a király rendelt oda. A szokásjog, amelynek tárgya királyt
megillető jog volt. Személyesen ítélkezett vám-, harmincad – ügyekben. A nádor volt a kunok
és jászok főbírája, hozzá lehetett a Dalmáciában hozott ítéletek ellen fellebbezni. A nádori
cikkelyek alapján az országtól távollevő király helyetteseként gyakorolt.

A nemesi vármegye bírósági szervezete:

Kialakult a nemesi vármegye ítélkezési autonómiája. A vármegyei irályi szerviensek
szolgabírákat választottak, akik a királyi vármegye ispánjával közösen ítéltek. III. András
1291: 5. tc. – ben úgy rendelkezett, hogy ne merészeljen 4 választott nemes nélkül nem
hozhat ítéletet az ispán. A 14. cikkelyben e fórum nádori közgyűléssel szembeni primátusáról
olvashatunk.
A vármegyei ítélkezés kezdetben közgyűlés jellegű volt. Nagy Lajos: Lajos csak királyi
engedéllyel tarthattak bírósági közgyűléseket, ezért a sedrián
sedriá ítélkezhettek. Ennek hatásköre
kezdetben szűk volt, hiszen a nemesek fontosabb ügyeiben a kuriai bíróságok döntöttek.
A király elrendelte, hogy a megyék kötelesek heti vagy kétheti időközönként ítélőszéket
tartani. A megye területén kellett lennie. A megye ítélkező fóruma, a sedria a XIV. sz. – tól
már gyakran a főispánt helyettesítő alispánnal: a négy választott szolgabíróval és változó
számú nemes ülnökkel.

51
 A vármegyei törvényszék hatásköre általában érvényes volt a nem nemesekre és
fokozatosan terjedt ki a nemesek legfontosabb ügyeire.
1486: 26. tc.: A nemes abban a megyében, ahol birtoka volt, az ellene emelt panaszra
felelni volt köteles. A birtokjog és a személyes kiváltságok ügyében csak országos bírák
dönthettek. Csak kisebb 100 Ft – ot meg nem haladó perértékű nemesi ügyben ítélhettek.

52
 18. A Habsburg időszak igazságszolgáltatási reformjai

A Habsburgok által megszerzett területek a második jobbágyság zónájába tartozó

peremvidékek, melyek messze elmaradtak a gazdaságilag fejlett Nyugattól. A Birodalom
óriási kiterjedése dominális helyzetbe hozta külpolitikáját, nem gondoltak belső reformokra.
A Habsburgok abszolutizmusát is a periféria egyik modernizációs kísérleteként kell számon
tartani.
1767 – Úrbéri Pátens: Ez az első olyan uralkodói ténykedés, amikor egy hagyományos
viszonyba az állam beleszól. Felmérik a földet, és ehhez képest határozzák meg a
szolgáltatásokat. 1754 – ben Mária Terézia meghozta vámrendeletét. A nemességben
megindul a belső válságtudat. => Választás. Ekkor alakul ki a magyar barokk, majd 1780 –
ban a magyar felvilágosodás.

1790: Megindul az a rendi nemesi mozgalom az országgyűlésen, melyen a rendi jogok

védelme mellett megjelennek a polgári eszmék. 1790 – ben koronázták meg II. Józsefet. A
felvilágosult abszolutizmusnak nem csak negatívumai, hanem pozitívumai is vannak.
Pozitívumai: Gazdaság fejlődése, a gazdaság folyamatainak ésszerűsítése, felvilágosult
szemék elterjedése. A gazdaság fejlődésével és a felvilágosult eszmékkel a nemesek egy része
egyet ért. Azzal az eszközzel nem értettek egyet, mellyel II. József megvalósította azokat.
1790 – 91 – es országgyűlés: Mo. önálló állam, független, saját szokásai szerint kell
kormányozni.
Bizottságok küldése: feladatuk, hogy megvizsgálják a magyar társadalmat és az eredmények
alapján készítsenek reformmunkálatokat.
Szabad kőműves páholyok:
páholyok Kicsi 10 – 15 fős társaságok, ahol a jelenlévők egyenrangúak, és
az ott felvetődött kérdésekre polgári módon adnak választ. Nem népszerűek, már II. József
ellenőrzi, megpróbálják betiltani. 1867 – ben újra engedélyezik a működésüket, majd 1920 –
ban ismét betiltják. 1950 – ben véglegesen betiltják a szabad kőműves páholyokat.
A politikai élet fóruma a nemesi vármegye lett. A magyar társadalom 5 % - a nemes, a
köznemesség egy része protestáns, másik része katolikus; egy részük kettős veszélyeztetési
érzésben van: egy részük a főnemesség felől, másik részük a jobbágyság felől.
Polgárság ebben az időben van Mo. – on, de nem nagy létszámban. Önálló rendként
szerepelhet, de nincs rendi terepe.
Óbudai Balogh Péter: alkotmánytervezet:
 A köznemesség számára is biztosítani kívánja az előjogokat.
 Az országgyűlést évente össze kell hívni, az uralkodó nem oszlathatja föl.
 A király mellé senatust állítsanak föl, amely kormányozhat. Ezzel korlátozza
az uralkodói hatalmat.
 Kormányszékeket Mo. – ra kell hozni, azaz Pesten legyen az irányítás.
Önállóságra való jel: önálló hadsereg, önálló diplomácia.
Az 1795. évi országgyűlés nem hozott áttörést. A francia háború utáni időszakban a király és
a nemesség egymásra talált.
1820. évi 20. tc.: elismeri a jobbágyok személyes perlési jogát.
A francia háború utáni időszakban abszolutisztikus kormányzás jellemző. A meglévő
kormányzatok megerősödnek, rendeleti úton kormányoznak (ez a kabineti kormányzás).
1825 – ös országgyűlés:
országgyűlés ez az első reformországgyűlés. Itt jelennek meg a haladással
kapcsolatos kérdések. Nem járt eredménnyel, elfogyott a pénz, ill. a magyar rendek
akadályozták az újoncozást. A rendek összegyűjtötték sérelmeiket és azok orvoslását

53
követelték, cserébe ajánlják az újoncozást és az adómegajánlást. 3 évenként hívják össze az
országgyűlést, elérik, hogy lehetetlenné váljon a rendeleti kormányzás. Megyék szabad
levelezési joga: Ezáltal tudják egyeztetni érdekeiket, pl.: követutasítások egyeztetése stb.
egyöntetű fellépést teszi lehetővé. Munkálatok megindítása: 1) MTA megalapítása (11. tc.): A
nemesség kinyilvánította igényét, hogy bekapcsolódjon a tudományos életbe. 2) Nemzet
nyelvének előtérbe kerülése. Segíti a nemzeti fejlődést.
1825 – 27 – es országgyűlés:
országgyűlés Reformkor megindulása. Ezen az országgyűlésen a rendi
alkotmányt nem akarták megreformálni, csak újabb biztosításokkal megvédeni. Tehát a
magyar nemesség még nem gondolt valódi reformokra. Megelégedett azzal, hogy a sérelmek
felpanaszolása után megerősítsék az alapvető törvényeket.
1830 – as országgyűlés:
országgyűlés A magyar nemesség és a bécsi kormány egyetért, együttműködik,
Ferdinándot megkoronázzák. Kisebb eredmények születnek:
 Maximalizálják a hadi szolgálat idejét.
 A hadi érdemeket szerzettek nemesi leveleket kapnak.
 Az országgyűlés 2 táblájának (alsó, felső) a nyelve a magyar.
 A helytartótanács köteles magyarul válaszolni egy magyar levélre.
 Hivatalokban alkalmazni kell azokat a személyeket is, akik csak magyarul
beszélnek.
A magyar nyelv államnyelvvé válik. Eddig a latin volt az államnyelv és így összekötötte a
magyarokat a nemzetiségiekkel. => Elválasztás indul meg.
1832 – 36 – os országgyűlés:
országgyűlés Foglalkoznak a haladás kérdéseivel: örökváltság,
jobbágyfelszabadítás. Önkéntes örökváltság: A jobbágyok pénzért megválthatják telküket. A
törvényjavaslatot az alsó- és a felső tábla is elfogadta. A felső tábla azért, mert tudta, hogy ezt
a király nem fogja szentesíteni. Az igazságszolgáltatás nyelve a magyar. Magyarul kell
kihirdetni a törvényeket. Községi reform: A földesúri jelöltek közül választják meg a bírót,
jegyzőt szabadon választanak. Nemesi adómentességen való rés ütése: A jobbágytelken élő
nemesek adóznak, a rendek magukra vállalták az országgyűlés költségeit. A hídvámot a
nemeseknek is fizetni kell.
1839 – 40 – es országgyűlés:
országgyűlés 1840: 18. tc.: Becikkelyezik a jobbágyok önkéntes
örökváltságát. Kevés számban váltják meg magukat, 7 falu váltja ki magát. Ennek oka: nincs
tőke, ill. igyekeznek eltitkolni. Megszületett az első zsidó emancipátiós törvény is: Szabad
letelepedés a városban. Meghozták a gyárakról szóló törvényt törvény is: Európában elsőként
korlátozzák a 16 éven aluliak munkaidejét. Közmunka szabályozása:
szabályozása A jobbágyok telkes és
telek nélküli jobbágyok rendkívüli esetben rendi állás nélkül bárki. 18 – 60 év közötti
férfiaknak kötelező. Nőknek csak kivételes esetben volt kötelező a közmunka, általában csak
a zsellér nőknek, abban az esetben, ha nincs olyan 18 – 60 év közötti férfi aki ellátná a
közmunkát.
1843 – 44 – es országgyűlés:
országgyűlés 100 törvényjavaslatot nyújtottak be, de csak 13 törvény lett
belőle. Magyar nyelv kérdése: közigazgatás, igazságszolgáltatás, és a törvényhozás a magyar
lett. Elismeri a protestáns lelkész előtt kötött vegyes házasságot.
1847 – es országgyűlés: 1847. november 7. 7 – Utolsó rendi országgyűlés.

54
 19. Az 1848 / 49 – es forradalom és szabadságharc igazságszolgáltatási
reformjai

1848. április 11.

11 – Áprilisi törvények. 31 törvénycikk. Olyan joghatósági csomag, melyben
az egységes résztörvények a társadalmi szerkezetre, az állam szervezetére és a politikai
jogokra vonatkozóan tartalmazzák azokat a normákat, melyek egy polgári alkotmányos
monarchiára jellemzőek. Király általszentesített törvények.
Megfelel az európai normáknak, törvényhozás szintjén felzárkózunk Európához. 1848 –
1949 közötti időszakban április 11. nemzeti ünnep.

Törvények csoportosítása:
A. Társadalom szerkezete megújítók:
1848: 9. tc.: Az úrbéri és az azt pótló szerződések megszűnnek. A jobbágy az
általa birtokolt földet megkapja, megszűnik felette a földesúr hatalma.
Személyesen szabaddá válik. A földesúr elveszíti a földje egy darabját. 12. tc.:
tc
A nemesek kármentesítéséről dönt. A nemesség a földért az államtól kárpótlást
kap. 1848: 13. tc.:
tc papi tized eltörlése. 1848: 15. tc.:
tc Ősiség eltörölhetősége.
B. Állam szervezetét változtató törvények; önállóság:
Az áprilisi törvények elismerik a Pragmatica Sanctiót.
Sanctiót Mo. jogilag független.
Erdély, Partium és a Határőrvidék bécsi kormányzat alatt áll. A bécsi
kormányzati szervektől akarunk függetlenek lenni. Helyreállítják a magyar
államegységet. 1848: 6. tc.:
tc Elvett részek visszacsatolása. 1848: 7. tc.:
tc Erdéllyel
való unió. 1848: 5. tc. 5. szakasza:
szakasza A Határőrvidék is magyar fennhatóság alá
tartozik.
Törvényhozó és végrehajtó hatalom szabályozása: 1848: 4. tc.:
tc Az országgyűlést
Pesten kell összehívni, mely meghatározza a király jogkörét: országgyűlés
összehívása, országgyűlés felosztása, országgyűlés berekesztése, és elnapolása. A
2 kamarás országgyűlés polgári típusú. A volt alsó tábla átalakul, tagjai nem
követek, hanem népképviseleti jog alapján választott képviselők. 1848: 3. tc.:
tc A
végrehajtó hatalmat a király gyakorolja, kizárólag a független felelős
minisztérium útján. Nincs önálló szerv. 4 pólusú központi szervrendszer alakul ki
(király, törvényhozás, végrehajtó hatalom, nádor), együttesen, összehangolt
tevékenységgel testesítik meg a központi hatalmat. Az igazságszolgáltatás, mint
önálló hatalmi ág nem valósul meg.
C. Politikai szabadságjogok biztosítása, előjogok lemondása:
 1848: 5 tc.: Népképviseleti választójog. (anyagi választójog; ki az aki
megválasztható + 1848 – ban választójoggal bír.).
 1848: 8. tc.: tc Mindenki, aki az állam polgára, viselje a köz terheit =
közteherviselés.
 1848: 11. tc.: Eltörli az úriszéket. Megszűnik az igazságszolgáltatás
hatalomgyakorlása.
 1848: 18. tc.:
tc Sajtószabadság. Új bírói fórumrendszer – sajtóesküdtszék.
 1848: 19. tc.:
tc Egyetemek: tanulás szabadságának kimondása.
 1848: 20. tc.: Vallás. Levonta a következtetést a 7. tc. – ből. Erdélyben az
unitárius vallás elterjedt lett. A bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai
szükségleteit az állam fedezi.
 1848: 22. tc.:
tc Nemzetőrség felállítása.

55
Áprilisi törvényekből kimaradt:
 Nemzetiségi kérdés.
 Vallásügyi rend: a zsidó vallás nem tartozott a bevett vallásfelekezetek közé
(nincs választójog).
 9. tc.
tc rendelkezése: A jobbágy kérdés nem megfelelő rendezése.
 Cenzusos választójog van, de nem egyenlő.
 Államszervezet: a király megtarthatott bizonyos előjogokat: hadügy, külügy,
főkegyúri jog: katolikus főpapi méltóságok betöltése. A főpapoknak
felsőtáblai helyük van, így a törvényhozói hatalmat befolyásolni tudják.
Felsőtábla: főpapok + főispánok.
Mindezek ellenére Mo. – on polgári alkotmányos monarchia van. Az áprilisi törvények a
kiegyezés alapját képezik, 1918. november 16 – ig marad meg. A Horthy – korszakban ezzel
mondják ki az ország folytonosságát. Második Népköztársaság alkotmányáig él.

56
 20. Külön kormányzott területek és kiváltságolt népcsoportok
igazságszolgáltatása

A rendes bírói joghatóság alóli sajátos kivételt jelentettek az anyaország területén belüli
kiváltságolt területek. A kunok IV. Béla alatti megtelepedése után rövidesen önálló
hatósággal rendelkező területi közösséggé szerveződtek. Rendkívül jellemző, hogy a
kiváltságolt etnikumhoz tartozók egymás közötti perében nem a nádor, hanem maga a király
döntött. A bíráskodás a szállásokra és székekre tagolódott területi beosztás szerint történt,
mindkét szinten a települési közösség választott tisztviselőjének közreműködésével. A kun
székek országos főhatósága a nádor volt. A XIV. sz. – ban a kunoktól elváló, külön székbe
szerveződő jászok ugyanilyen bírói joghatóság alatt álltak.
Sajátosan alakult a szepesföldi
szepesföld katonai lakosság jogi helyzete is. A királynak lándzsával
szolgáló, idegen eredetű lakosság IV. Bélától 1243 – ban kapott kiváltságot. Eben az uralkodó
megerősítette régi kiváltságukat, mentesítette őket a szepesi ispán joghatósága alól. A többi
ügyben maguk választotta bíróság alá tartoztak. A Szepesség másik kiváltságolt területe a
szász városok közössége volt. Korábbi viszonylagos függetlenségüket V. István 1271 – i
kiváltságlevele erősítette meg. Így a név szerint felsorolt 24 szepesi város egy összetartozó
tartományt képezett. A tartomány élén választott tisztviselő, a szász ispán állt, aki maga vagy
a királyi ispán társaságában bíráskodott. A szepesi városok és a szász comes befolyását
jelentősen csökkentette, hogy 1412 – ben 13 hozzájuk tartozó várost Lengyelország javára
zálogosították el.
A dunántúli részekben letelepült besenyő népcsoport fölött a XIV. sz. táján a legfőbb bírói
hatóságot a hadügyek vezetője, a nádor gyakorolta. A bírói különállásuk Zsigmond király
idejében szűnt meg.
Sajátos, a gazdasági pozíciók szerint meghatározott bírósági rendszerben alakult ki a zsidó
lakosság fölötti jogszolgáltató hatalom. Ennek alapvonásait a IV. Béla által kiadott
kiváltságlevél határozta meg. A bíró bírótársakkal ítélkezett a zsidó lakosság közötti perben.
Nem tartozott hatáskörébe az ingatlanokkal kapcsolatos jogviták eldöntése akkor sem, ha
azok a zsidók tulajdonában, birtokában vannak. Ezekben az ügyekben a városi hatóságok
döntöttek. A helyzet Nagy Lajos uralkodása idején alapvetően megváltozott. Az uralkodó a
kancelláriai joghatóság megszűntével párhuzamosan egy országos zsidóbírói tisztséget tisztség
állított fel. Ez később valamely országos főméltóság volt, leggyakrabban a nádor.
nádor A 1440 –
es években ez a tisztség is megszűnt.

Erdély igazságszolgáltatási szervezete:

Az erdélyi területek bírósági szervezeti szempontból elkülönültek az anyaország jogától. A
magyarországi nagybírák az erdélyi peres ügyeket nem vehették magukhoz, azokban nem
bíráskodhattak. A király személyes bíráskodási jogát nem vitathatták; ha az uralkodó Erdély
területén volt, tarthatott törvényszékeket és bíráskodhatott is. Az erdélyi magyar vármegyék
bírósági szervezete alig tért el a magyarországitól.
Meghatározó tisztviselője a vajda. Helyettesét maga nevezte ki, bírói tevékenységét még a
vajdai vagy erdélyrészi ítélőmester segítette.
Fontosabb ügyekben a vajdai közgyűlés döntött. A vármegye részére egyetlen megye
területén is tarthattak ilyen fórumot (Torda).
A vajdai ítélkezés tekintélyét, a birtokos főpapok és bárók közönséges ügyeiket a királyi
kuriába vitték. A királyi kuriához a XIV. sz. –tól folyamatosan lehetett fellebbezni. Gyakran
előfodrult, hogy a vajda bírálta el az ügyet, ekkor már a főpapi és országos bárói
bírótársakkal.

57
 Székelyföld: A 7 székelyszék igazságszolgáltatással foglalkozott. Az igazságszolgáltatás a
területi elv szerint zajlott, alapvető szabályait a 7 szék határozta meg. A székeken belül a
főhadnagy, későbbi nevén a kapitány, a királybíró, mint főbíró és a neki alárendelt területi
bíró játszott fontos szerepet. A tisztviselőket évente választották. Az adott szék nemesi
ágából.
A székely ispán bíráskodott a fontosabb ügyekben. A XV. sz. elejéig a székely ispán bírói
joghatóságot gyakorolt egyes szászok lakta vidékek fölött is.
Az erdélyi szászok bírósági viszonyai sok tekintetben a székelyek ítélkezési rendszerére
emlékeztettek. Itt is volt falusi bíráskodás.
bíráskodás A közösségi jelleget a székbíró,
székbíró az állami
ítélkezést a királybíró képviselte. Mátyás a királybírói tisztséget újraválasztás alá vonta, az
előkelő szász patríciusok közüli választását rendelve el.
A legfontosabb ítélkezési fórum az évi 4 alkalommal tartott székgyűés volt. Itt a
királybíró elnökölt, aki a választott székbírókkal és esküdtekkel szolgáltatott jogot. A szék
bírósága felett a hét bírák széke állt. A testület ülésein a városok polgármesterei, a
királybírák, székbírák, esküdtek és a székek küldöttei vettek részt. A szász bíróságoktól csak a
királyhoz lehetett fellebbezni.
Az erdélyi szászok egyes területei kezdetben a katonai szolgálatot ellátó székelyek
fennhatósága alá tartoztak. később elérték, hogy a ők is a 7 székely szék mintájára külön
királybírót vagy ispánt választhassanak.
Erdély negyedik politikai és bírói egysége a román etnikumú lakosságot
lakosság fogta át. Az itt
kialakult bírósági szervezeteknek 3 formája ismert. Viszonylag hamar kialakult az egyházi
ítélkezés is.

Horvátország, Szlavónia és Dalmácia bírósági szervezete:

Horvátország hosszú ideig a nemzetiségi bíráskodás szervezetét és eljárási rendjét
megőrizte. Kezdetben a nemzetség bírája szolgáltatott igazságot. Fontosabb ügyekben a
zsupánság testülete döntött. A vérségi jellegű igazságszolgáltatás továbbélését igazolja, hogy
a megyei ispánok a nemzetségből vett bírótársakkal
bírótársak és a pristaldussal
pristaldus bíráskodtak. Az
örökös grófságok által irányított megyékben sajátos jellegű volt az igazságszolgáltatás is; a
gróf vagy a megbízottja vezette a bíróságot. A zsupánságok
zsupánság ítéletei ellen a bán helyettesének
törvényszékéhez lehetett fordulni. A bán területi törvényszékeket tartott.
Szlavónia esetén gyorsabb volt az ítélkező egységek területeihez kötése, a nemzetségi
jogszolgáltatás felszámolása. Kezdetben itt is nemzetségi zsupák szerint, választott bírák
közreműködésével ítélkeztek. Voltak olyan szlavóniai területek is, amelyek nem tartoztak
vármegyékhez, döntően egyházi birtokként főpapi uralom alá kerültek. Első fokon a helyi
közösségek rokonsági elven szerveződő bíróságai, másodfokon a helyi közösségek urai
ítélkeztek.
A szalvón megyékben hasonló volt a bírósági szervezet. A megyei törvényszék vezetője
a főispán volt, mellette az alispán és a szolgabírák szolgáltattak igazságot. Az úriszéki
rendszer itt is meghonosodott. Súlyosabb büntető esetekben a megyei törvényszék ítélt.
A szlavóni igazságszolgáltatási rendszer egyik sajátossága volt, hogy a megyéken belül
viszonylag nagy számú olyan lakosság élt, akik nem tartoztak a közgyűlés joghatósága alá,
akiknek külön bírái voltak. Ilyenek a helyi nemesek. A bán gyakorolta a legfőbb bírói
hatalmat. A bánnak két al – bánja
bán volt, akik kinevezéssel kapták méltóságukat.
A végvidéki területek bírái között kiemelkedő szerepet töltött be a macsoi bán.
bán A hadi
jogosultságok mellett a bán bírói jogkört is gyakorolt. A XV. sz. közepétől lényegében a Mo.
– i részekre szorult vissza, ahol a megyei főispáni jogkört gyakorolta.
Kiemelkedő a szörényi bán bírósági hatásköre is, valamint a dalmát városok részére
Kálmán király biztosított teljes bíráskodási szabadságot.

58
 21. A rendes bíróságok a dualizmus idején

Királyi Kuria:
A dualizmus idején a magyar Királyi Kuria volt a legfőbb bírói fórum. A bíróság korábbi
két osztályát (semmitőszék és legfőbb ítélőszék) ugyanez a törvény egyesítette. A bíróság
elnökből, másodelnökből, hét tanácselnökből és a fiumei s tengerészeti ügyek két előadójával
együtt 65 rendes bíróból, ezenkívül számfeletti és kisegítő bírákból állt. Az elnök az elnöki
teendők végzését részben a másodelnökre ruházhatta át akkor is, ha hivatalában
akadályoztatva nem volt; rendes helyettese a másodelnök és a rangsor szerint legidősebb
tanácselnök. A másodelnök egyébként a tanácsüléseken az elnöki teendőket látta el.
A Kuria rendes bírái közül az elnök tanácsvezetőkül azokat rendelhette ki, akiket az ő
felterjesztésére az igazságügy-miniszter tanácsvezetés jogával felruházott. A rendes bírák
létszámába a Budapesten működő törvényszékek elnökeit is beszámították. A számfeletti
bírák száma három lehetett.
Kisegítő bírákul ítélőtáblai bírákat lehetett alkalmazni, ha azt az ügyek mennyisége s az
ennek folytán felszaporodott hátralékok szükségessé tették. A Kuria segéd- és
kezelőszemélyzetének létszámát a szükséghez képes az igazságügy-miniszter állapította meg.
A Kuria, az 1881 :LIX. tc. tc szerint, ha a fellebbvitel az öttagú tanács ban hozott táblai
határozat ellen történt, vagy a táblákra vonatkozó illetékesség-összeütközési kérdést kellett
eldönteni, héttagú, más ügyekben öttagú tanácsban határozott. Teljes ülésén azokban a vitás
elvi kérdésekben határozott, melyeket az 1881: LIX. tc. tc és az 1890: XXV. tc. tc – ek
hatáskörébe utaltak. A legfelsőbb bíróság tanácsai 1912 után csak öt tagból álltak.
Büntető ügyekben az esküdtszéki ítéletek ellen használható semmisségi panaszok ügyében
döntött.
Fegyelmi tanácsok és a választói jogosultság felett bíráskodó tanácsok működtek. Ilyen
volt a kisebb fegyelmi tanács,
tanács mely az állami hivatalnokok felett gyakorolt fegyelmi
bíráskodási hatáskört. A nagyobb fegyelmi tanács elé a kisebb fegyelmi tanácstól fellebbvitt
fegyelmi ügyek tartoztak. A harmadik különleges fórum a választói jogosultság felett
bíráskodó tanács volt, amely az 1874: XXXIII. tc. tc szerint a választói névjegyzék tekintetében
a központi választmány határozata ellen beadott fellebbezések ügyében határozott. A Kuria
évenként négy jogegységi tanácsot volt köteles alakítani, amelyek a vitás elvi kérdésekben
állást foglalva jogegységi határozatokat hoztak. A tanácsok tíz tagból álltak. A négy tanácsból
egy közszolgálati, egy telekkönyvi, úrbéri és birtokrendezési ügyekben, egy váltó,
kereskedelmi és csődügyekben, a negyedik büntető ügyekben járt el.

Királyi ítélőtáblák:
A sorrendben második társasbíróság. Az ítélőbírói személyzet elnökből — akit
akadályoztatása esetén a rangsor szerint legidősebb tanácselnök helyettesített —‚ alelnökből
és bírákból állt. A tanácselnökök, bírák összes létszáma a törvény szerint 245-öt nem
haladhatta meg. Számfeletti ítélőbírákat is kinevezhettek, ezek száma azonban a 14-et nem
haladhatta meg. A segédszemélyzet elnöki titkárból, tanácsjegyzőkből, (albírák, jegyzők és
bírói vizsgát tett aljegyzők) szükség szerint fordítóból állt, míg a kezelő személyzetet az
igazgató, az irodatisztek, az írnokok és díjnokok képezték.
A kerületi táblák büntető és polgári ügyekben kizárólag (másod- vagy harmadfokú)
fellebbezési bíróságként működtek. Csupán a hatáskörük beutalt hivatalnoki fegyelmi
ügyekben döntöttek első fokon. A kerületi táblák a kerületükben működő törvényszékek és
járásbíróságok által elbírált ügyekben dönthettek. Másodfokú fellebbezési jogköre volt a tör
vényszéken elbírált rendes polgári ügyek, úrbéri, váltó-, kereskedelmi, csőd- és bányaügyek,

59
telekkönyvi viták esetén. Harmadfokon döntött az ezer forintot meg nem haladó sommás
perekben. Büntető perekben a törvényszéktől fellebbezett ügyeket bírálta felül.
A bírák — az ügyek súlya szerint — három, vagy öttagú tanácsban döntöttek. Az
ítélőtábláknál két-két szakosztály, a polgári és büntető ügyek szakosztályoz, a polgári
szakosztályban pedig külön három szaktanács alakult a közpolgári, az úrbéri ügyek, a váltó-,
kereskedelmi és csődügyek, valamint a budapesti áru- és értéktőzsde és a vidéki termény- és
gabonacsarnokok külön bíróságaitól fellebbezett jogviták el döntésére.
Az ítélőtáblák fellebbviteli bírósága a Kuria volt. Az 1890: XXV. tc. az addigi két
ítélőtábla (Budapest, Marosvásárhely) helyett 11 királyi ítélőtáblát hozott létre.
A kerületi bíróságok illetékességi területei egybefüggő térségeket fogtak át.

Királyi törvényszék:
A bíráskodás legfontosabb dualizmuskori szerve a törvényszék volt. Ez tekinthető a
korabeli törvénykezés általános hatáskörű, elsőfokú ügy- döntő fórumának. Minden megye
székhelyén létesült, de előfordult, hogy területnagyság alapján kisebb székhelyen kívüli
városokban is (p1. Kalocsa) létrehozták. Az 1871 – es bírósági reform során 102 ilyen típusú
bíróság jött létre, 64 ilyen törvényszék maradt. A budapesti törvényszékből 1895- ben
kivették és önálló bírósággá szervezték a budapesti büntető törvény- széket. Ez a bíróság
kizárólag bűnügyekben járt el.
A törvényszék élén elnök állt, akit akadályoztatása esetén az ítélőtáblai bírói címmel
felruházott törvényszéki bírák rangsor szerint helyettesítettek. A Budapesten székelő
törvényszéki elnököket a kuria rendes bírál nak létszámába sorolták.
A váltó- és kereskedelmi ügyek elintézésére — a budapesti, a budapesti büntető és a
pestvidéki törvényszékek kivételével — minden törvényszéknél kereskedelmi ülnököket
alkalmaztak. Ezeken kívül a tör vényszékekhez segédszemélyzet és kezelőszemélyzet
tartozott.
A törvényszékek — mint elsőfolyamodású bíróságok — polgári ügyek ben egyes vagy
hármas tanácsban határoztak. Mint fellebbezési bíróságok a törvényszékek mindig hármas
tanácsban döntöttek (1893:
1893: XVIII. tc. 125.).
125. Hasonlóképpen döntöttek azon semmiségi
panaszok tárgyában is, melyeket a békebíráknak a községi bíráskodás alá tartozó ügyek ben
hozott ítéletei ellen nyújtottak be.
Büntető ügyek esetében a törvényszéknél, mint első fokú bíróságnál a vizsgálóbíró (1891: 1891:
XVII. t. cz. 33.
33 ) egyesbíróként járt el, aki nemcsak nyomozó tevékenységet fejtett ki, hanem
bírói hatáskört is betöltött. A vádtanács az elnökből és két bíróból álló testületben működött.
Ezekhez járult az időszakonként működő esküdtbíróság, amely az elnökkel együtt három bírói
tagból és 12 esküdtből állt. A törvényszékek fegyelmi bírósága a törvényszék területén levő
bíróságok hivatalnokai és szakértői felett ítélt. Fellebbviteli fóruma az ítélőtábla fegyelmi
bírósága volt.
Ítélkezési szempontból a törvényszék felettes hatósága az az ítélőtábla volt, melynek
területén a törvényszék feküdt.

Királyi járásbíróságok:
Az Új bírósági rendszer alapegységei a járásbíróságok voltak. Itt bírálták el a kisebb
vagyoni értékű polgári pereket és a csekélyebb súlyú büntetőügyeket.
A járásbíróság élén járásbírák álltak, akikhez — nagyobb ügyszámú helyeken —
aljárásbírákat
aljárásbírák osztottak be. Az ítélkezés egyesbíráskodás formájában történt. Ítéleteik ellen
(polgári ügyekben) jogorvoslatért a törvényszékhez lehetett fordulni, büntetőítéleteik az
ítélőtáblához voltak fellebbezhetők.

60
 A bírói létszámot a segéd-, kezelő-, és szolgaszemélyzet egészítette ki. Ide tartoztak a
bírósági végrehajtók is. Ha a járásbíróság telekkönyvi hatóság is volt, a telekhivatal külön
személyzetét is ide sorolták.
A kezelési teendőket a bírák mellett felállított jegyzői irodákba beosztott kezelők által, a
bíró közvetlen útmutatása és felügyelete alatt végeztette.
1893: XVII: és 1896: XXXIII. tc. tc szerint a z a törvényszék, amelyik területén az eljáró
járásbíróság székhelye volt.

61
 22. Az esküdtbírósági rendszer Mo. – on

Hazai előzményei:
Az esküdtbíróság gondolata első ízben az 1843 / 44 – i országgyűlés elé terjesztett büntető
perrendtartási reform kapcsán merült fel, az az igény, hogy súlyosabb bűnügyekben
társasbírósági rendszert kellene alkalmazni.
A jogrendet és a politikai berendezkedést megújítani törekvő nemesség előtt világossá vált,
hogy a társasbírósági rendszer csökkentheti az abszolutista hatalom beavatkozási lehetőségeit,
a bírósági önkényt. Egyre többen hangoztatták az esküdtszék bevezetésének szükségességét.
A vármegyei politikusok többsége is támogatta a kollektív bíráskodási rendszer behozatalát.
Deák Ferenc és több követtársa javasolta az esküdtszékek bevezetését, a testület és az
alsótábla konzervatív többsége azonban a javaslatot elvetette. A bírósági reform kérdésében
ettől kezdve meghatározó befolyást gyakoroltak azok a liberális követek, akik
alkotmányunkat radikális reformokkal, külföldi minták alapján kívánták átalakítani. Az 1847 /
48 – i utolsó rendi országgyűlés követeinek többsége olyan követutasítást kapott, amely
lehetővé tette az igazságszolgáltatás deáki szellemű átalakítását.
1848. április 29-i
29 sajtóesküdtszéki rendelet foglalt állást a törvény előtti egyenlőség, a
bírák és esküdtek választása, ill. kisorsolása, a bírói függetlenség elve mellett.
Az 1852-i neoabszolutizmus-kori sajtórendtartás felszámolta az esküdtszékeket.
Magyarországon az esküdtszék intézményét az 1867. évi május 17 - i 307., 307 Erdély területére
az 1870. március 14-én
14 kelt 1498. számú igazságügy-miniszteri rendelet újította fel. Az
igazságügy-miniszter az országgyűlés két házának felhatalmazása alapján döntött a rendelet ki
adásáról. A törvényhozás ugyanis elrendelte, hogy Pesten, Debrecenben, Eperjesen,
Nagyszombaton, és Kőszegen sajtóügyi esküdtszékeket kell szervezni.
Az 1867-es rendelet nem követte 1848 szellemét. A rendelkezés nem vonatkozott az
ország egész területére. A rendelet szerint esküdtszéki tag az lehetett, aki a 24. életévét elérte
(de a 60-at még nem töltötte be), ha évi kétszáz forint tiszta jövedelme volt.

Az esküdtszéki bíróságok szervezete, hatásköre:

Esküdtbíróságokat a törvény minden büntető hatáskörű törvényszéknél szervezett (1897: 1897:
XXX. tc. 1.).
1. Az igazságügy-miniszter azonban jogot kapott arra, hogy egy királyi ítélőtábla
területén több határos törvény- széket egy esküdtbírósági kerületté alakítsa át, s ilyenkor csak
egy-egy kijelölt törvényszék látta el a kerületben az esküdtbírósági teendőket. Az igazságügy-
miniszter élt is ezzel a joggal.
Az esküdtbíróságokat a dualizmus jogszabályai vegyes bíróságokként szervezték. A
vétkesség kérdésében 12 tagú laikus bíróság (esküdtszék), a büntető törvény alkalmazását
illetően három szakbíróból álló tanács ítéljen. Nem együtt ítélkeztek; a tények megállapítása,
a bűnösség és a minősítés kérdésében az esküdtek, a büntetés kiszabása kérdésében a bírói
tanács foglalt állást.
Az esküdtek kiválasztásánál
kiválasztásá mindegyik jogszabály cenzusokat alkalmazott. 26. évét
betöltött férfi legyen, aki az állani hivatalos nyelvét érti, azon írni-olvasni tud. Ezenkívül
vagyoni cenzusként
cenzus az esküdtképességhez legalább húsz korona egyenes adó befizetését
kellett igazolni, vagy adómentesség esetén ennek megfelelő értékű vagyonnal rendelkezni. E
vagyoni cenzus alól csak az értelmiségiek (középiskolát, illetve főiskolát végzettek)
mentesültek. Ki voltak zárva az esküdtképességből egyes bűncselekmények elkövetői, a
csőd, a gondnokság alatt állók, azok akiknek kiskorúságát meghosszabbították, valamint akik
testi vagy szellemi fogyatkozás miatt az esküdt kötelességeit nem tudták teljesíteni. A kizáró
okok másik csoportja egyes állásokhoz, foglalkozásokhoz kapcsolódott. Az ilyen címen
kizártak közé sorolta a törvény „a napszámost, vagy a szolgát”.

62
 A törvény a magyar esküdtbíróság hatáskörébe általában a legsúlyosabb
bűncselekményeket utalta: azokat, amelyeket a büntető törvény könyv különös része öt évet
meghaladó szabadságvesztés büntetéssel, életfogytig tartó fegyházzal vagy halálbüntetéssel
rendelt büntetni.
Az esküdtbíróságok elé utalt ügyeket a törvény alapján három csoportba sorolhatjuk:
1. Az esküdtbíróságok rendes hatáskörébe tartozó ügyek voltak, amelyekben minden
esküdtbíróság ítélhetett. Ide tartozott: a gyilkosság, a szándékos emberölés, az
amerikai párbaj, a párbaj, a ki tétel és elhagyás, a halált okozó testi sértés, a mérgezés,
a közegészség elleni bűntett, a gyermekrablás, a szöktetés, a személyes szabadság
megsértése stb.
2. Az esküdtbíróságok kivételes hatáskörébe azok a bűntettek tartoztak, melyekben csak
a királyi ítélőtáblák székhelyén működő esküdtbíróságok járhattak el. Ezek a politikai
bűncselekmények, mint a felségsértés, a király bántalmazása, a hűtlenség, a lázadás
bűntettek, és a nyilvános felhívás felsorolt bűntettek valamelyikének elkövetésére.
3. Végül megmaradt az esküdtbíróság sajtóbíráskodási hatásköre egyes sajtó útján
elkövetett bűncselekményekre.

63
 23. A közigazgatási jogvédelem megteremtése

Előzmények:
A közigazgatási bíráskodás gondolata hazánkban is csak akkor vetődhetett fel, amikor a
végrehajtás és törvénykezés egymástól szervezeti értelemben elkülönült. A közigazgatás
központi feladatait ellátó dikasztériumok egyben bírói fórumok is voltak, a vármegyék, a
szabad királyi városok igazgatási és ítélkezési tevékenységét egyaránt ellátták. Az
állampolgári jogon biztosított általános fellebbezési jog ismeretlen volt.
Az 1848 – as változások a közigazgatási intézkedésekkel szembeni jogvédelem fontos
feltételét teremtették meg. A jogegyenlőség kimondásával a korábbi időszak rendeken kívüli
elemei is igényt támaszthattak az állam nevében született intézkedésekkel szembeni bírói
védelem re. Csak részben teljesült a másik követelmény, hiszen az államhatalmi ágak
elválasztása nem történt meg, bár a felelős minisztérium felállítása a végrehajtó hatalom
alkotmányos mozgásterének korlátozását jelentet te.
Az 1848: 111. tc. 19. § - a az „ország közügyei felett tartandó értekezés végett Buda-
Pesten egy „álladalmi tanács” felállítását tervezte. Az átszervezésben érintett kancelláriai
főtisztviselők egykorú értelmezése szerint e fórumnak a korábban hatáskörükbe tartozó
semmisségi ügyek elbírálása részben közjogi bírósági funkciót is szántak. Az állami szervek
közötti feladatütközés esetén ügydöntő hatáskört gyakorolt volna. Az áprilisi törvények
eszméjét idézte, amikor a létrehozni rendelt középponti választmányokat egyes esetekben
ítélkezési jogkörrel ruházta fel. A törvény 19. § - a szerint egy sor közigazgatási döntés elleni
panaszról ez a fórum döntött. Fontos közigazgatási ügykörben ez volt az első, ténylege sen
működő, bírói jogkört gyakorló szervezet.
Az 1848 — 49 – es időszak a közigazgatási bíráskodás ügyében is csupán a kereteket, az
elvi igényt teremtette meg. A polgári államszervezet egyik alapkérdése változatlanul a hatalmi
ágak egymáshoz való viszonyának szabályozása maradt. Az első népképviseleti országgyűlés
előtt egyetlen olyan előterjesztés sem szerepelt, amely a miniszteriális szervek hatáskörébe
tartozó ügyek bírósági felülvizsgálatával foglalkozott volna.
A Deák – párt mértékadó személyiségei attól féltek, hogy a közigazgatási bíróság gyengíti
az állami akaratot, korlátozza a miniszteri önállóságot, szeparációs folyamatot erősít akkor,
amikor az ország nemzetiségi, politikai szempontból végletesen megosztott.
A bírósági szervezeti törvény meghozatalával, 1869-ben,
1869 a közigazgatási bíráskodás
bevezetésének fontos előfeltétele teljesült. A kormánypárt határozottan kiállt a korszerű,
végrehajtástól független bírósági rendszer mellett és az ellenzék rendkívül heves támadása
ellenére a bírák kinevezését támogatta.
Deák Ferenc olyan testület felállítását tartotta szükségesnek, amely véleményt nyilvánít a
bírói tisztségre pályázók vagy jelöltek személyéről, ítél a politikai bűntettek és vétségek
ügyében, és állást foglal a bíróságok és a közigazgatási szervek hatásköri vitáiban. A testületet
felét az országgyűlés választotta volna, másik felét az uralkodó nevezte volna ki. Elnöküket
maguk közül választanák.
Fontos lett volna az eljáró hatóság minden törvényellenes intézkedésével vagy
mulasztásával szemben védelmet nyújtó közigazgatási bíróság létesítése is. A közigazgatási
reformok tárgyalására a belügyminisztériumban összeült szaktanácskozás 1830 – ban úgy
döntött, hogy meg kell alkotni az általános közigazgatási bíráskodás intézményét. Ez volt az
első alakalom, amikor a kormányzati tényezők komolyan foglalkoztak a leendő megoldás
részleteivel. A legfontosabb kérdés az volt, hogy a közigazgatási határozatokat felülvizsgáló
testület elkülönül-e a rendes bíróságoktól, vagy annak szervezetén belül marad.

Pénzügyi közigazgatási bíróság:

64
 A rendi kor pénzügyi jogi szabályozása meglehetősen szegényes volt. Az adó-, harmincad-
és regálé-ügyeket mindössze két jogforrás, az 1788 – i és az 1842 – i kamarai
harmincadrendtartás szabályozta. A neoabszolutizmus idején a birodalmi szintű pénzügyi
szabályozás bonyolultabbá vált. Megváltozott az adórendszer, változatos adófajtákat vezettek
be. Elkülönültek az egyes adók a jövedékek és a fogyasztási adók. Külön szabályozás alá
estek az illetékek (bélyeg és az ezt pótló illeték). Az adófizetést elmulasztókkal szemben
életbe léptették jövedéki kihágási törvényt.
törvényt Ez a norma rendkívül részletesen rögzítette a
pénzügyi kihágásokat és azok büntetéseit. A neoabszolutizmus 1 850-től hazánkra is
kiterjesztette e „gyűlöletes intézményt”. Ettől az időtől kezdve a jövedéki „áthágások”
ügyében a kerületi és Országos pénzügyi igazgatóságok döntöttek.
A kiegyezés után az új kormány nem törölhette el rögtön az osztrák adóügyi rendszert. A
képviselőház 1867. március 2. – i és a Főrendi Ház március 4. – i döntése alapján a kormány
felhatalmazást kapott arra, hogy a közvetett adókat, illetékeket és az állami egyedárusítási
jogot 1867 végéig fenntartsa, elbírálásukkor a korábbi jogszabályokat vegye tekintetbe.
1867. március 26. – án a pénzügyek irányítója rendelkezett a jövedéki kihágások esetén
követendő eljárásról. A szabályozás ugyan átmeneti volt, de első ízben vette el a hatóságoktól
a panaszok intézésének jogát és vezette be a bírósági eljárást. Az ügyek elbírálására jövedéki
törvényszékeket
törvényszékek állítottak fel, melyek száma Magyarországon húsz, Erdélyben hat volt.
A bírói fórumok székhelyei megegyeztek a pénzügyi felügyelőségek központjaival. A
törvényszék három bíróból és egy jegyzőből állt. Szervezésének alapvető hiányossága volt,
hogy az elnöki funkciót a pénzügyi igazgató vagy helyettese látta el; egyik ülnökét a
pénzügyi, másikat az igazságügyi miniszter delegálta. A testület döntése ellen az
államkincstár és a panaszos fél egyaránt jog orvoslattal élhetett a fővárosban felállít ott
jövedéki feltörvényszékhez.
feltörvényszék Ez a bírói fórum öt tagból állt, elnökét a polgári bírák közül a
pénzügyi és igazságügyi miniszterek választották. Négy tagját — paritásos alapon — szintén
e két tárca delegálta. A kiszabott büntetések elengedésére — kegyelmi eljárás keretében — a
pénzügyminiszter kapott lehetőséget. A jövedéki feltörvényszéket Budán, a
pénzügyminisztérium épületében helyezték el.
Az 1883. július 13-án
13 szentesített, 1883. július 21-én
21 kihirdetett, a pénzügyi közigazgatási
bíróságról szóló törvény fontos állomása volt a dualizmus kori jogállamiság kiépítésének. A
megszabott ügykörökben első ízben volt lehetőség közigazgatási döntés elleni bírói
felülvizsgálat- ra, először fogadta el a végrehajtás bírói kontrolijának elvét. A történeti
alkotmányt módosítva megváltoztatta az 1869: IV. IV tc. rendelkezését, amely szerint a bírói és
végrehajtói hatalom egymástól független. A modern felfogásnak megfelelően ez a törvény
ismerte el először a polgárok közigazgatás elleni egyéni kereseti jogát és a pénzügyek egy
része, a legtöbb vitát kiváltó adó- és illetékügy területén, hatékony jogvédelmet biztosított.
A hatásköri szabályokat tekintve a törvény 1.§ - a nem alkalmazta a taxációt.
Általánosságban utalt arra, hogy a bírósághoz tartoznak mind azon ügyek, amelyeket
adókezelési vagy más törvény oda rendel.
A magyar pénzügyi közigazgatási bíróság hatásköre nem terjedt ki a közvetett adókra.
Speciális volt abban a tekintetben is, hogy csupán a törvényhatóságok közigazgatási
bizottságai, az egyenesadó-felszólalási bizottságok és a királyi pénzügyigazgatóságok
döntéseinek felülvizsgálatára kapott hatáskört.
A bíróságot legmagasabb fellebbezési fórumként szervezték meg. A miniszteri javaslat
szerint a testület elnöke a budapesti királyi ítélőtábla elnökével azonos jogállású, 4 tagja az
ítélőtábla tagjaival egyező joghelyzetű bíróból állt volna.
A bíróság elnökét a király nevezte ki. A miniszteri javaslat e funkciót bizalmi állásként
kezelte, viselőjével szemben nem kívánt szakmai feltételeket támasztani.

Általános hatáskörű közigazgatási bíróság:

65
 A közigazgatási bíróság a legfontosabb különbíróság volt. Ez a testület tette lehetővé, hogy
a polgárok a közigazgatási hatóságok visszaélései ellen bírói úton keressenek jogorvoslatot.
Végleges szervezete az 1896: XXVI. tc. tc nyomán alakult ki. Legfelsőbb fokú bíróságként jött
létre, két ügyszakban, az általános közigazgatási és pénzügyi osztályban működött. Élén az
elnök állt, aki a Kuria elnökével egyenrangú volt, bíráival szemben magas szakmai
követelményt állítottak. Öttagú tanácsban, írásbeli eljárással ítélkezett.
A közigazgatási bíróság ítélőbírái: a Kuria elnökével egyenlő rangban lévő elnök (akit
akadályoztatása esetén a másodelnök helyettesített), a Kuria másodelnökével egy rangban
levő másodelnök (az elnök és alelnök hivataluk tartama alatt a főrendiháznak tagjai); a
szükséges számú tanácselnökök és bírák. Ezek felét a magasabb bírói hivatalra képesített
hivatalnokok sorából, másik felét pedig olyan személyek közül kellett kinevezni, akik
valamely közigazgatási ágazat fogalmazási szakában legalább 5 évig szolgáltak és ebből
legalább 3 évet magasabb hivatali állásban töltöttek. A közigazgatási bíróság személyzetét két
elnöki titkár, a tanácsjegyzők, a kezelő szolgaszemélyzet egészítette ki. Érvényes
határozathozatalra a teljes ülésben az összes bírói tagok kétharmad részének, az osztályok
ülésében az illető osztályba sorozott bírói tagok kétharmad részének, tanácsülésekben pedig
az elnökön kívül négy tagnak jelenléte volt szükséges.
A közigazgatási bíróság hatáskörének megállapítása hosszas elvi viták után történt meg. A
törvényhozó végül azt a megoldást választotta, hogy a bíróság előtt megtámadható
közigazgatási ügyek, jogvitás estek körét a közigazgatási bíróságot létrehozó törvényben
sorolja fel. A törvények mellett a közigazgatási bíróság a minisztertanácsi felhatalmazás
alapján kiadott miniszteri rendeleten, törvényhatósági szabályrendeleten alapuló vitás
kérdések végérvé nyes eldöntésére is jogosult volt. A közigazgatási bíróság által eldöntött
ügyben rendes bírósághoz később nem lehetett fordulni.
Az 1907: LX tc. fontos alkotmányjogi garanciát teremtve lehetővé tette a miniszteri
rendeletek elleni jogorvoslatot, ha azok a törvényhatóságok törvényben biztosított jogkörét
sértették. A panaszt a törvényható sági bizottság terjeszthette elő. A bíróság a törvénysértés
megállapítása esetén a rendelkezést megsemmisíthette.

66
 24. A különbíróságok a dualizmus idején, kivéve a közigazgatási bíróság

A Főudvarnagyi Bíróság szervezeti előzménye Főudvarnagyi Hivatal volt, amelynek

király által kinevezett bírái a királyi ház tagjai és a területenkívüliség jogával rendelkező
személyek vitás ügyeiben ítélkeztek A hivatal hatáskörét az 1783. október 5 – i kelt császári
rendelet és az 1852. november 20 – i császári nyílt parancs (Jurisdictionsnorm) szabályozta.
Önálló bírói tevékenységet egyébként nem végzett, szükség esetén delegált bíróságként az
igazgatójának vagy helyettesének elnöklete alatt a bécsi országos törvényszék király által
kinevezett négy bírájának közreműködésével járt el. Határozatai ellen a bécsi
főtörvényszékhez, két eltérő ítélet esetén a legfőbb törvényszékhez lehetett fellebbezni.
Hatásköre a Magyarországon élő Habsburg - Lotharingiai főhercegekre és az olyan
diplomáciai mentességet élvező személyekre terjedt ki, akik elismerték a bíróság
joghatóságát. Ez a különbíróság ítélt az uralkodó család hitbizományi birtokainak,
Magyarországon fekvő ingatlanainak örökösödési pereiben. A királyi család egyéb magánjogi
és személyi jellegű pereiben az uralkodó személyesen döntött. A Főudvarnagyi Bíróság ítélete
ellen a budapesti királyi ítélőtáblához, onnan a királyi Kuriához lehetett fellebbezni.
A Hatásköri bíróság megszervezése régi alkotmányos igényt elégített ki. A kiegyezés
után számos törvény született, amelyek a büntető és magánjogi jellegű ügyek egy részét
közigazgatási szervek hatáskörébe utalták. Az 1869: IV. tc. 25. § - a a bírói és közigazgatási
szervek között felmerült hatásköri összeütközés eldöntésére ideiglenesen a minisztertanácsot
minisztertanács
hatalmazta fel. Az 1907: LXI. tc. tc – kel létrehozott Hatásköri bíróság a leggyakrabban
előforduló hatásköri összeütközések eldöntésére alakult.
A választási bíráskodás a közjogi ítélkezéshez tartozó tevékenység, amelynek feladata a
választási eljárás törvényességének felülvizsgálata, a benyújtott panaszok érdemi elbírálása.
Az 1868: LIV. tc. tc az egyházi bíróságok hatáskörében egyedül a házassági ügyek egy
részét hagyta meg. A katolikus egyház belső jogvitái nak és a hatáskörükben tartott világi
ügyeinek első fokú fóruma a dualizmus időszakában is az egyházmegyénként szervezett
püspöki Szent szék maradt. Ezek száma Magyarországon huszonhét volt. Felsőbb bíróságként
az esztergomi, kalocsai és egri érseki főszentszék, a prímási fő szentszék és a római apostoli
szentszék járt el.
A különbíróságokhoz tartoztak a katonai bíróságok (1889: VI., 1881:111. tc.).
Hatáskörüket az 1867: XII. tc. radikálisan csökkentette, polgári ügyekre kiterjedő bírói
hatóságukat megszüntette. Honvédség hadbíróságainak alaki és eljárási normáit az 1876 – ban
kiadott szabályzat határozta meg. Eszerint a császári és királyi hadseregnél, továbbá a
haditengerészetnél és ezek kiegészítésére alkalmazott népfölkelőknél elsőfokú állandó
ügydöntő szervek a katonai területi parancsnokságok székhelyén működő helyőrségi
bíróságok voltak. A bíróság élén a főnök állt, tagjai hadbírák voltak.
A szabadalmi hatóságok különbíráskodását az 1895: X. tc. vezette be. A hivatal kettős
rendszerű volt, első fokon a szabadalmi hatóságok döntöttek a szabadalom megvonása és
megsemmisítése iránt beadott keresetekről.
A választott bíróságok is a különbíróságok közé sorolhatóak. E bírói fórumok tagjait a
felek a vitás magánjogi igényeik eldöntésére szerződésileg maguk jelölték ki. Választott
bíróságra lehetett ruházni mindazon ügyeket, melyekben a rendes bírói illetékességtől a
törvény eltérést engedett. A választott bíróság négy bíróból és egy elnökből állt. Megalakítása
a választott bíró kötelessége volt, az eljárás módját és a választott bíróság határozatai ellen
használható jogorvoslatokat az 1868: LIV. és az 1881: LIX. tc. szabályozta. Törvénynél fogva
ehhez a bírósághoz tartoztak az ipari és gyári alkalmazottak segélyezésére alakult kerületi
pénztárak és ezek szövetsége között olyan vitás ügyek, amelyek a segélyek összegéről
keletkeztek.

67
 A budapesti áru- és értéktőzsde bírósága is sajátos választott bíróság volt. A bíróság
hatáskörébe olyan peres ügyek tartoztak, amelyek a tőzsdén vagy a gabonacsarnokban kötött
kereskedelmi ügyletekből keletkeztek, továbbá a közkereseti társaságok tagjai, betéti
társaságok beltagjai vagy alkalmi egyesülések tagjai között a társasági, illetve egye sülési
viszonyból, vagy a közraktári vállalat és a közraktári jegy tulajdonosa között szerződésből
eredtek.
A községi bíróságok kisebb jelentőségű polgári ügyekben döntöttek. Tagjaik
településtípusuktól függően változó összetételű közigazgatási tisztviselők voltak. Döntéseiket
a járásbíróságokhoz lehetett fellebbezni.
A konzuli bíráskodást az osztrák és magyar állampolgárok felett első fokban a konzuli
hivatalok gyakorolták.

68
 25. Az I. Népköztársaság igazságszolgáltatási rendszere

A Károlyi-időszak alatt még nem alakult át radikálisan a dualizmustól örökölt bírósági

szervezet. Kormányrendelet mondta ki, hogy a bíróságok ítéleteiket és egyéb ügydöntő
határozataikat ezután a Magyar Népköztársaság nevében hozzák.
A háborús okokból kiiktatott esküdtszéki rendszer újraéledt a „nép esküdtbíráskodásáról”
szóló, 1918 decemberében alkotott törvény nyomán. Az adott időszak legradikálisabb
reformja a törvénykezési szervezet területén éppen az esküdtbíráskodás átalakítása volt.
A Károlyi-kormány esküdtbírósági néptörvénye szerint az ítélkező esküdtbíróság
szervezete a dualizmus-korihoz képest nem változott. Változatlanul 12 tagú esküdtszék
döntött a bűnösség kérdésében és három tagból álló bírói tanács határozott a büntetés
alkalmazhatósága és mértéke ügyében. A korszellemet tükröző, és az 1848 – as időszakra
emlékeztető változás volt, hogy az esküdtszék a hazaárulás gyanúja esetén a vád jury jogkörét
gyakorolta.
Az esküdtbíróság hatáskörére vonatkozó szabályok nem voltak ugyan egyértelműek,
annyi azonban bizonyos, hogy a rendszer a korábbinál nagyobb Szerepet szánt a
társasbíráskodás ezen formájának. A Károlyi-korszak esküdtbíróságai változatlanul csupán
büntető ügyszakban ítélkeztek.
Lényeges változás történt az esküdtképesség terén. A korábbi cenzusok helyére a községi
választójogi feltételek rendszere lépett. Az 1918. évi I. néptörvény a községi választójoghoz
a legalább hat éves magyar állampolgárságot és a fél évi helybenlakást, a nőknél — ezen felül
— a 24. életév betöltését (férfiaknál 21. év volt az alsó korhatár) és az írni-olvasni tudást
kívánta meg.
A Károlyi-kormány másik jelentősebb törvénykezési szervezeti intézkedése a munkaügyi
bíróságok megszervezése volt. A munkaügyi bíráskodás új szervezeti formáit az 1918. évi
LX. néptörvény alakította ki. A munkaügyi bíróságok a járásbíróságok mellett alakultak. A
szakbíró elnöklete alatt működő ítélőtanácsok a munkaadó képviselőjéből és egy
munkavállaló ülnökből álltak. A munkaügyi bíróság hatáskörébe a magánjogi szerződések
nyomán keletkezett munkaügyi viták és az üzemi dolgozók peres ügyei tartoztak. A
néptörvény ezen kívül meghonosította a polgári bíráskodásnak ezen szakosított területén a
laikus elemek közreműködését az ítélkezésben. A munkaügyi bíróság a járásbíróságokon
működött, éspedig ott, ahol munkásbiztosítási bíróság is volt, ülnökök közreműködésével,
egyebütt egyesbíróságként, ülnökök nélkül. Társasbíráskodás esetén egy munkaadó és egy
munkavállaló ülnök vett részt az ítélkezésben. Az ülnököket a munkaadók és munkavállalók
szakegyesületei jelölték ki. A laikus elemek részt vettek a törvényszék előtti fellebbezési
eljárásban is, ha az elsőfokú ítéletet a munkaügyi bíróság ülnökök közreműködésével hozta.
Az új formájú munkaügyi bíráskodás igen lassan indult meg, bár a kormány számos rendeletet
bocsátott ki a néptörvény végrehajtása érdekében.
Megszüntették a rendi jellegűnek minősített Főudvarnagyi Bíróságot
Bíróság és helyébe egyrészt
Állami Zárlati Bíróságot szerveztek a volt koronajavak, udvari, kincstári birtokok, a volt
királyi magán- és családi alapítványi vagyon zár alá vételével, leltározásával és zárgondnoki
kezelésével kapcsolatos intézkedések céljára, másrészt felállították a Területenkívüliek
Bíróságát,
Bíróságá amely testület a diplomáciai mentességet élvezők választott ítélkezési fóruma volt.
Kisajátítási Vegyes Bíróság létesült a földreformmal kapcsolatos kisajátítási ár, kártérítési
összeg és egyéb feltételek megállapítására, ha az érdekeltek nem fogadták el az Országos
Birtokrendező Tanács határozatát. Paritásos alapon megszervezett üzemi választott
bíróságok alakultak a munkások által elrontott anyagokért és eszközökért fizetendő térítés
megállapítására és akkorddifferenciák elintézésére.
A közjogi felelősségrevonás sajátos kísérlete volt az 1919: XXIII. tc.
tc a háborús bűnösök
büntetőjogi felelösségének megállapításáról. A formailag 1919. március 2 – án életbe

69
léptetett néptörvény olyan, volt magyar vagy közös miniszterek felelősségrevonására irányult,
akikkel szemben az a gyanú merült fel, hogy a világháború előidézésében vagy „vétkesen
könnyelmű” továbbfolytatásában szerepük volt. A számonkérést a törvény kiterjesztette
azokra a magas beosztású hivatalnokokra is, akik az említett cselekményekben részesek
voltak. A törvény részletes szabályokat állított fel a perbefogásról, az ezt követő vizsgálatról
és a felelősség érvényesítéséről. A háborús bűnösök ügyében való ítélethozatal jogát a
nemzetgyűlés magának tartotta fenn. A politikai helyzet változása miatt a törvényt nem tudták
végrehajtani.

70
 26. A Tanácsköztársaság igazságszolgáltatási rendszere

Az új rezsim (mindkét) alkotmánya a bírósági rendszer meghatározását, szervezetének

kialakítását a legfelsőbb államhatalmi szerv, a Szövetséges Tanácsok Országos Gyűlésének
Gyűlésé
tartotta fenn. A bírósági szervezet gyökeres átalakításának gyakorlati igénye azonban már a
kurzus elvi alapjait deklaráló első dokumentumban megfogalmazódott. A „Mindenkihez”
szóló kiáltvány a népi bíráskodás mellett foglalt állást. A hagyományos bíróságok működését
felfüggesztették, az igazságügyi népbiztos felhatalmazást kapott a bírák rendelkezési
állományba helyezésére. Megszervezték a forradalmi törvényszékeket, amelyek zöme a járási
székhelyeken alakult. Hatáskörük elsősorban a politikai ügyekre terjedt ki, de az 1919. április
8 – i rendelet sürgős ügyekben már egyéb bűncselekmények elbírálását is hatáskörébe utalta.
Szerveztek ugyan országos forradalmi főtörvényszéket, ennek működtetésére azonban már
nem volt idő.
A Forradalmi Kormányzótanács felhatalmazta az igazságügy biztosát a régi bírák és
ügyészek rendelkezési állományba helyezésére. Ezzel egyidőben felfüggesztették az ügyvédi
és közjegyzői kamarák működését. A Forradalmi Kormányzótanács IV. számú rendelete
megszervezte a forradalmi törvényszékeket, amelyeket már a március 21 – i rendeletek
kilátásba helyeztek. Ennél fontosabb intézkedés csupán a statáriumról, a szesztilalomról és a
fegyverviselési tilalomról szólt (I—III. sz. rendeletek). A hatalomátvétel után viszonylag
gyorsan még a falvakban is alakultak népítéleti fórumok. Később ezek csak a
megyeszékhelyeken és más nagyobb városokban működtek. A forradalmi törvényszékek
tanácsban hozták ítéleteiket. Elnökét és két ülnökét a Forradalmi Kormányzótanács,
gyakorlatilag sokszor a politikai megbízott nevezte ki. Később a XCIV. Kormányzótanácsi
rendelet értelmében a bíróság tagjait a megyei munkástanács választotta. A kinevezést, illetve
választást sem képesítéshez, sem cenzushoz nem kötötték.
A bíróságok hatásköre nem volt pontosan rögzítve. Eljárt azokkal szemben, akik az Új
hatalmi szervek rendeleteit megszegték, sőt „sürgős szükség esetén” ítélhetett olyan
bűnügyekben is, amelyeket maga a bíróság tartott a Tanácsköztársaság érdekeivel
ellentétesnek.
A forradalmi bírósági rendszert 1919 májusában
május újra szabályozták. Eszerint ilyen típusú
törvényszékeket csak a megyei székhelyeken kel lett felállítani, a bíróság tagjait és elnökét a
megyei szintű tanácsok választották. Az ügyészi teendőket az igazságügyi népbiztos által
megbízott vádbiztos látta el. Ő készítette elő a tárgyalást, vizsgálta meg a bűncselekmény
Összes körülményeit, a vádlott személyi viszonyait, szerezte be a bizonyítékokat és
terjesztette az ügyet a bíróság elé. A vádat képviselő személyeknek politikailag
megbízhatóknak kellett lenniük. Jogi képzettség nem volt a kinevezés feltétele.
A kapitalista társadalmi rend érdekében elítélt proletárokat a büntetés alól feloldják és a
régi rendszer büntetőbíróságai által okozott sérelmeket orvosolják.
A Forradalmi Kormányzótanács LIII. sz. rendelete a Vörös Hadsereg fegyelmét sértő
katonai bűntettekben
bűntettek való eljárásra 3 tagú tanácsban ítélő katonai forradalmi
törvényszékeket hozott létre. Ezek tagjait a helyi tanácsok választották.
A kormányzótanács XXVIII. számú rendelete a munkaügyi bíráskodást
bíráskodás is újjászervezte.
Hatáskörét kiszélesítette, az ülnökök közül kizárta a munkaadókat. Elnökét a hivatásos bírák,
két ülnökét pedig a munkások közül jelölték ki. A bíróság inkább társadalmi, mint állami
szerv volt: eljárt minden magánjogi, szolgálati szerződésből eredő munkaügyi jogvitában.
Ilyen jogvitákban azonban, ha nem is rendszeresen, a járási tanácsok is döntöttek, abból az
elvből kiindulva, hogy az államhatalom oszthatatlan, bíráskodás jogát a tanácsoktól elvenni
nem lehet.
A korábbi rendes bíróságok döntöttek a politikától távoli, sürgős természetű peres
ügyekben. A családi viszonyból származó perekben hivatalból vélelmezték a sürgősséget. A

71
„sürgős tanácsok” – nak nevezett bíróságok elnökét a régi bírák közül az igazságügyi
népbiztos jelölte ki, 2 ülnökét a helyi munkás- katona- és földműves tanács választotta.
Családjogi perekben az egyik ülnök nő volt. E bíróság ítélete ellen fellebbezni lehetett volna
az Országos Főtörvényszékhez;
Főtörvényszék ennek megszervezése azonban hadi események miatt
elmaradt.

72
 29. A Horthy – korszak igazságszolgáltatási rendszere

A történeti alkotmány visszaállításával megkezdődött a bírósági rendszer reorganizációja

is. A dualizmuskori szervezethez képest kevés lényegi változás következett be: az
igazságszolgáltatási feladatok zömét változatlanul a rendes bírósági szervek látták el.
A gyorsabb ítélkezés igénye nyomán korlátozták a bírói tanácsok létszámát,
létszámát a polgári
perek túlnyomó részében 1925 óta a törvényszékeken is egyesbíró ítélt. Szaporodott az
egyesbíró elé tartozó bűnügyek száma is. A decentralizálás jegyében 1930 – tól lehetővé vált
a kisebb jelentőségű törvényszéki jogviták járásbírósági elbírálása.
Törvényszékeket Budapesten és általában megyénként szerveztek. A területi arányosság
okán egyes megyékben több ilyen bírói fórum létesült, más esetekben két megyét átfogó
illetékességi területű törvényszékek alakultak. Így pl.: Pest megyében a Pest vidéki,
kecskeméti, kalocsai bíróság működött, míg Komárom-Esztergom megyékben nem volt külön
törvényszék. Az ítélőtáblák változatlanul a megyei törvényszékek fölötti hatáskört
gyakoroltak, a bírósági hierarchia csúcsán ismét a Kuria állt.
A két világháború közötti időszak különbíróságai szintén a dualizmus idején létrejött
keretek között működtek. Különös jelentőségű volt a Közigazgatási Bíróság,
Bíróság amely
hatásköre az 1925: XXV. tc.
tc alapján a választások ellen beadott panaszok elbírálására is
kiterjedt, továbbá megnövekedett jogkörrel működött közre a kormány és az önkormányzatok
közötti viták eldöntésében. Az 1929: XXX. tc.
tc — megfelelő feltételek esetén — lehetővé
tette, hogy a kormány a törvényeket figyelmen kívül hagyó törvényhatósági bizottságokat
feloszlathassa. Az intézkedés ellen szintén a Közigazgatási Bírósághoz
Bíróság lehetett fordulni.
A hatásköri bíráskodás szervezeti keretei az 1928: XLIII. tc. nyomán megváltoztak. Az
1921: XXXI. tc. létrehozta a munkásbiztosítási bíráskodást. Az 1920: XXXV. tc.
tc az egykori
Szabadalmi Hivatalt Szabadalmi Bírósággá szervezte át. A földreform nyomán keletkezett
viták eldöntésére megalakult az Országos Földbirtokrendező Bíróság.
Bíróság (1920: XXXVI. tc.).
A gazdasági verseny szabályozásáról szóló törvény (1931 :XX. tc.) létrehozta a
Katrellbíróságot.
Katrellbíróság Az esküdtbíróságok újjászervezése a Horthy – korszakban nem került sor.

73
 28. A közhitelességre, az ügyvédségre és az ügyészségre vonatkozó
szabályok

Ügyvédek:
A feleket segítő,
segítő mellettük a jogvitákban kiálló, jogismerő alakja nem is meretlen a régi
magyarjogban sem. Ők voltak a mai ügyvédek ősei. A 13. sz. sz – ban azokban a perekben, ahol
a félnek nem kellett személyesen megjelennie a bíróság előtt, szokássá vált a prókátor útján
való képviselet. A prókátort a nemesek és a polgárok barátaik, rokonaik vagy alárendeltjeik
közül választották. A prókátor szerepét kezdetben a jegyzők
jegyző (notáriusok) töltötték be, de
gyakran az írni – olvasni tudó egyházi személyeket is igénybe vették.
A németjog hatására a városokban jelentek meg a szószólók,
szószóló akik a peres féllel együtt
jelentek meg a bíróság előtt, és ott a fél helyett, de a fél jelenlétében emelkedtek szólásra,
érveltek és vitatkoztak.
Évszázadokon át ügyvéd lehetett mindenki, aki cselekvőképességgel bírt, egyházi vagy
világi állással rendelkezett, és rokonsági kapcsolatai nem akadályozták abban, hogy a
procuratori megbízást elfogadja. Ügyvédet bízhatott meg minden perbeli jogképességgel bíró
természetes és jogi személy. Az ügyvédvallás érvényességi kelléke volt a hiteles pecsét.
pecsét A
hiteles pecsét jogával felruházott városok, káptalanok és püspökök saját pecsétjük alatt
vallhattak ügyvédet. Más személyek esetében az ügyvédvallás csak akkor volt érvényes, ha
azt hiteles helyen, egyházi ügyekben közjegyző előtt tették meg. A meghatalmazás
kiállításának e hosszadalmas és nehézkes módja csak lassan és fokozatosan szűnt meg.
Az ügyvédi megbízás tartamát
tartamá annak tartalma határozta meg, külön rendelkezés nélkül
pedig a per végleges elintézéséig tartott. II. Ulászló szabályozása szerint (1504: 14. tc.) a
tanulás, utazás vagy szolgálat miatt külföldön tartózkodók által adott ügyvédi megbízások
általában egy évre
év szóltak. Mátyás 1471: 14. tc. tc szabályozta az összeférhetetlenséget is,
amikor az ítélő- mestereket és ülnökeiket eltiltotta az ügyvédi teendők ellátásától.
Az Árpád – házi királyok idején a procurator világi bíróságok előtt nem tett esküt. esküt Az
1567: 27. tc.tc bevezette az ún. rágalmazási vagy patvarkodási esküt, eskü amelyben a
procuratornak köteleznie kellett magát, hogy igazságtalan ügy képviseletében nem jár el, azt
az ország jogaival szemben nem védelmezi, valamint hogy peregyezség esetén nem játszik
össze az ellenféllel. A patvarkodási eskü intézménye a per szándékos elhúzását, az
összejátszás és mindennemű cselfogás megakadályozását is célozta. Aki az esküben
foglaltaknak nem tett eleget,
eleget azt hitszegés miatt vonták büntetőjogi felelősségre. A
közvélemény szerint az esküre kötelezésnek a gyakorlatban nem igazán volt haszna, hiszen a
furfangos procuratorok minden korban és minden körülmények között megtalálták az utat a
törvény megkerülésére. Így az 1574: 34. tc. tc felmentette az ügyvédeket az eskü alól. Az
ügyvédi eskü intézménye azonban csak átmenetileg tűnt el a magyar jogéletből. 1695. január
24 – én kelt az a királyi rendelet, amely a királyi tábla előtt letett esküre kötelezte az
ügyvédeket. A szabályszerű esküt le nem tett személyek nem ügyködhettek.
Magyarországon egészen l769 – ig az ügyvédi teendőket ellátó személyeknek nem kellett
speciális képesítéssel rendelkezniük. Természetesen aki ügyvédként kívánt tevékenykedni,
azért igyekezett jogi ismeretekre szert tenni, de megszerzett tudományáról, az ügy viteléhez
szükséges szakmai ismeretek birtoklásáról semmiféle fórumon nem kellett számot adnia.
A Mária Terézia által 1769-ben kiadott ügyvédi rendtartásban rendtartás foglaltaknak
köszönhetően az ügyvédi eskü letételére és az ügyvédi munka folytatására csak szigorú vizsga
után kerülhetett sor, amelynek keretében a jelölt bizonyságot tett arról, hogy rendelkezik az
ügyek ellátásánál elengedhetetlenül fontos jogi ismeretekkel. Tanáraiktól, valamint az őket a
mindennapi élet joggyakorlatával megismertető szakemberektől erkölcsi és tanulmányi
bizonyítványt kellett szerezniük azoknak, akik a jogi mesterség elméletét tanulták. Jogban

74
valójártasságukat és erkölcseik feddhetetlenségét tanúsító okiratot kellett szerezniük azoknak,
akik kizárólag a gyakorlati ismeretek és fortélyok elsajátítására törekedtek. Külön szabály
vonatkozott azokra a jelöltekre, akik a királyi vagy a báni tábla mellett kívántak ügyvédkedni.
Ebben az esetben a királyi vagy a báni tábla ülésén az elnök és a tábla testületéből a tábla
által kijelölt négy tag előtt kellett nyilvános vizsgát tennie a jelöltnek. Speciális rendelkezés
érvényesült akkor is, ha valaki a megyékben, a szabad királyi városokban, valamint a kerületi
és Dalmát-, Horvát- és Szlavónország tábláin pályázott ügyvédi helyre. Ebben az esetben a
jelöltnek a megfelelő szintű tábla ülésén nyilvánosan kellett számot adnia jogi ismereteiről.
Az ügyvédi vizsga alól mentességet
mentesség élveztek azok, akik már korábban tettek ügyvédi
esküt, és folyamatosan ügyvédként dolgoztak, ha a) életkoruknál vagy hivatásuk hosszabb
gyakorlásánál fogva köztudomású volt, hogy munkájuk gyakorlására alkalmasak, vagy ha b)
bár rövidebb idő óta ügyvédkedtek, de bizonyságot adtak szakmai ismereteikről és az ügyek
vitelében valójártasságukról. Az ügyvédi vizsga alóli mentesség nem illette meg azokat,
akik csak három éve gyakorolták az ügyvédséget, és azokat sem, akiknek jogi ismereteik
annak ellenére, hogy hosszabb ideje ügyvédkednek, hiányosak voltak. Ügyvédi hivatalukból
elmozdították és alkalmatlanná nyilvánították mindazokat, akik nem akartak vizsgát tenni.
II. József 178O — 1782 – ben kiadott perrendtartása az ügyvédi pálya betöltését csak
annak a jelöltnek engedte meg, aki sikerrel és erkölcsileg feddhetetlenül végezte el egyetemi,
illetve akadémiai éveit. Az általános jogi tanulmányok befejezése után, a frissen végzett
személynek egy évig valamely bírósági tisztviselő (alispán vagy megyei jegyző), vagy
valamely híres gyakorló ügyvéd mellett kellett joggyakornokként (patvarista) tevékenykednie.
Ezután egy évig a királyi vagy a báni tábla mellett hites jegyzőként (juratus) kellett dolgoznia
a jelöltnek. A két év gyakorlat letelte után a királyi tábla kiküldött bizottsága előtt szóbeli és
írásbeli vizsgára bocsátották a jelölteket.
Az 1804. évi Instructio pro advocatis alapján ügyvédi tevékenység folytatására csak az volt
jogosult, aki az egyetemeken, illetve jogakadémiákon oktatott törvény- és államtudományokat
elsajátította. Az elméleti tanulmányokat két évgyakorlat követte, amelyet a korábbi
szabályozáshoz hasonlóan a királyi tábla bizottsága előtti írásbeli és szóbeli vizsga zárt le.
Gyakorlóügyvéd az lehetett, aki ügyvédi oklevelét bemutatta a bíróságnak kihirdetésre.
Az ügyvéd az általa képviselt személy meghatalmazásánál fogva annak teljhatalmú
képviselője volt. Az ügyvéd és a képviselt személy viszonyából adódó esetleges visszaélések
kiküszöbölésére hívták életre az ügyvédszó visszavonásának (revocatio revocatio procuratoris)
procuratoris
intézményét. E jogorvoslatot Árpád – házi királyaink idején még nem alkalmazták, de az
Anjouk korából származó egyes oklevelek utalnak ezen intézményre, amikor a procurator
perbeli előterjesztésének megváltásáért három márka bírság megfizetéséről rendelkeztek. II. I.
Ulászló 1492: 51. tc. – e az ügyvédszó visszavonását, mint régi szokást említette, amellyel
azonban csak a per tartama alatt lehetett élni.
Az 1723: 38. tc.
tc az ügyvédi önkény visszaszorítására és arra törekedett, hogy az igaz ügy
ne kerüljön veszélybe az ügyvéd hibája vagy szándékos rosszindulata miatt. Bizonyos díj
megfizetésének ellenében a peres fél visszavonhatta a képviseletében eljáró ügyvéd által a
bíróságon vagy más hiteles helyen az ő tudta és beleegyezése nélkül mondottakat. Az ügyvéd
hibás perbeszédének visszavonására csak kisebb vagy nagyobb bírság lerovásával kerülhetett
sor.

Az ügyész intézmény:
Magyarországon az állami ügyészi intézmény kialakulása a neoabszolutizmus idejére
tehető. 1526 előtt büntetőügyekben a vád képviseletét a sértett, illetve halála esetén örököse,
bizonyos esetekben valamely közigazgatási hatóság tagja — ispán, szolgabíró, várnagy —
látta el.

75
 A 16. század második felébenfelé a királyijogügyek igazgatójának feladata lett, hogy
bizonyos bűncselekmények kapcsán képviselje a vádat a királyi tábla előtt. A kor logikájából
fakadóan a királyi ügyek igazgatója egyben a tábla tagja is volt.
A 16 — 17. században már megjelentek az önkormányzati hatóságoknál (megyei és városi
bíróságoknál) a tiszti ügyészi tisztségek.
tisztségek A tiszti főügyész a megye jogtanácsosa volt, aki
emellett vádképviseleti és bizonyos nyomozati funkciót is betöltött. Védői, ügyvédi szerepben
is eljárhatott, ha helyettese a tiszti ügyész látta el a vád képviseletét. Az uradalmak tiszti
ügyészei hasonló tevékenységet végeztek a földbirtokkormányzat és a földesúri
igazságszolgáltatás kapcsán. A bíróságtól elkülönített vádhatóságként működő ügyészi
szervezet az 1850. évi igazságügy-miniszteri rendelet intézkedéseképpen született csak meg.

Közhitelességi szervezet:
A közhitelességi szervezet tevékenységének jelentősége abban állt, hogy jogilag releváns
eseményt vagy percselekményt hivatalból vagy valamely magánszemély kívánságára
hitelesen igazolt. Első királyaink idején elsősorban az egyházi testületek, így a káptalanok
(kanonokok testületei) és a konventek (szerzetesházak) folytattak közhitelességi
tevékenységet, amely a különböző jogügyletekről felvett okiratok kiállításában és később
pecséttel való megerősítésében állt. Nagyobb tekintélyt tulajdonítottak az olyan okiratnak,
amelyet a királyijegyző készített, és a király pecsétjével elláttak.
A poroszló (pristaldus) évszázadokon keresztül a bíró legfontosabb segédje volt. A
feudalizmus idején a peres eljárásban érvényesülő szóbeliség miatt, valamint annak
következtében, hogy egyes percselekmények (pl.: idézés, de a bizonyítás számos fajtája is)
általában nem közvetlenül a bíróság előtt zajlottak. E szerepet töltötte be az adott ügyben
eljáró bíró által kiküldött poroszló, akinek tevékenységi körébe tartozott a részvétel a felperes
beidézésénél. Valamennyi perbeli cselekményről a pristaldusnak kellett jelentést készítenie és
bizonyságot tennie, nevét az ítéletlevelekben is feltüntették. Működéséért díjazást
díjazás kapott.
A poroszlót eljárásában már Könyves Kálmán törvényei védelmezték a bántalmazások
ellen és bárminemű akadályoztatása esetén. Az általa okozott károkért és mulasztásaiért az őt
kiküldő bírót terhelte felelősség. Ha a pristaldust hamissággal vádolták, akkor eskütársak
felsorakoztatása mellett, eskü útján kellett tisztáznia magát.
A király és az ország nagybírái mellett működő bíróságokon a bírói jegyzők, illetve a
hiteles bizonyságul szolgáló királyi, nádori, országbírói stb. emberek vették át a
poroszlójogkörét. A királyi emberek (horno
horno regius)
regius megbízatásukat parancslevél formájában
a bírótól kapták, amelynek, bírság terhe mellett, eleget kellett tenniük. Kivételes esetekben a
királyi parancs engedélyt adott arra, hogy a királyi embert akadályoztatása esetén (például
betegség, távollét) más helyettesítse. Kezdetben királyi ember csak nemes lehetett. Zsigmond
1409 – ből származó egyik oklevele arról tanúskodik, hogy a kalocsai egyház nemes
praedialistáit külön kiváltság illette meg, amely alapján ők is elláthatták e tisztet. Mátyás
törvényei csak az előkelőbb nemeseknek biztosították a királyi emberként való ténykedés
jogosultságát.
Az 1231: 21. tc. tc kibocsátását követően a királyi ember eljárása hiteles bizonyságának
tanúsítására a megyében illetékes káptalanhoz vagy konventhez kellett fordulnia.
A 13. század második felében a káptalanok és a konventek már nem csak egyszerűen a
poroszló, illetve a királyi ember percselekményeknél való eljárását voltak hivatva tanúsítani,
hanem önálló hiteles tevékenységet is folytattak. Az írásbeliség elterjedése és a pecsét
használatának egyre gyakoribb igénybevétele, valamint az oklevéllel történő bizonyítás meg
honosodásával a hiteles pecséttel rendelkező egyházi testületek mind nagyobb szerepet
játszottak a magánszemélyek jogügyleteinél is.
A hiteles helyek (loca
loca credibilia)
credibilia kiküldötteinek jelenlétét írták elő tör vényeink az
előzetes tanúbizonyítás lebonyolításánál, a perdöntő eskünél és az istenítéletek

76
végrehajtásánál is. A 13. századtól kezdődően a király, a nádor vagy az országbíró által
kibocsátott parancslevél nyomán a megyében illetékességgel bíró káptalannak vagy
konventnek kellett valakit küldenie az eljárás hitelességének garantálására. A kiküldöttek
napidíjat kaptak, valamint minden általuk kiállított okiratért díjat szedtek. A király
engedélyezte a hiteles helyek számára a pecsét használatát, ugyanakkor visszaélések esetén
vissza is vonhatta annak jogát.
Az udvari papság élén álló kápolnaispán (comes comes capeilae)
capeilae részt vett az oklevelek
kiadásában, és 1320 – tól hiteles helyként működött, amely a király pecsétje alatt, de saját
nevében járt el bevallások felvételénél. Elsősorban a kuriális bíróságok előtti peres felek
ügyeiben készített közhitelű okiratokat. Szent László király uralkodása idején már született
olyan oklevél, amelyet a királyijegyző (notárius) állított ki, és a királyi kápolnaispán látott el
hites pecséttel. A 13. század eleje óta egyházi perekben eljártak külföldi pápai és császári
jegyzők. IV. Béla idején a királyi jegyzők feladata volt, a peres ügyek írásban történő
benyújtása után, a tárgyalási jegyzőkönyv vezetése.
A 15. sz. – ban a nemesi vármegyében az írásbeli teendőket, jegyzőkönyvek vezetését,
ítéletek, határozatok, statútumok írásba foglalását és oklevelek kiállításást eseti jelleggel a
vármegyei jegyző végezte. A 16. sz. – tól a jegyző választott megyei tisztviselő lett, aki a
törvényben foglaltaknak megfelelően a megyei pecsét őrzője lett egyben.
A jegyző készített jegyzőkönyvet a városi tanács üléseiről, amelyet utólag jóváhagyott a
városi bíró; bevezette a bírói határozatokat a városi könyvekbe; eljárt a magánszemélyek
egyes jogügyleteinél. Tevékenységét a városi bíró és esetenként egy vagy 2 esküdt
felülvizsgálta. A jegyző hivatala gyakorlásának kezdetén letett esküjében kötelezte magát
arra, hogy a város ügyeit és annak lakóit híven szolgálja.
Hiteles helyi tevékenységet végzett még az országos illetékességgel a kancellária,
kancellária
valamint saját területükön 1526 után a szabad királyi városok és 1550 – től a vármegyék,
továbbá birtokügyekben a nagyobb mezővárosok.

Földkönyv:
A telkekről készült felmérések és összeírások egyes uradalmakban elérték a telekkönyv
szintjét. E könyvekbe bevezették a telek adatait, a telket terhelő úrbéri szolgáltatások
mértékét, az első tulajdonos nevét, majd, az ezután következő változásokat a tulajdonváltozás
jogcímével. A nyilvántartásokat telekkönyvvezető kezelte, magát a telekkönyvezést bizottság
vezette, részt vett a felügyelő, a számvevő, egy esküdt és az illetékes szolgabíró. Vezetése
1840 óta lett kötelező (1840:
1840: 21. tc.)
tc

77
 29. Egyházszervezet, az állam és az egyházak viszonya a rendi Mo. – on

Az egyházjog: (ius ecclesiasticum)

Az egyházjog azoknak a jogszabályoknak az összessége, amelyek az egyházra, mint
szervezetre vonatkozóan, annak működését, ill. az egyháznak az államhoz, az egyik
egyháznak a másik egyházhoz, az egyháznak az egyes személyekhez, valamint az egyház
tagjainak egymáshoz való viszonyát szabályozzák. Tágabb értelemben a keresztény egyházak
joga, szűkebb értelmezés szerint a katolikus egyház joga. A külső vagy állami egyházjog
azokat a jogszabályokat tartalmazza, amelyek az egyház és a közhatalom viszonyát
szabályozzák. Ezek az állam által kibocsátott jogszabályok. Nehezen határolható el a többi
jogágtól.
Kánonjog (ius canonicum) és szűkebb értelemben vett egyházjog (ius ecclesiasticum)
között különbség! Előbbi: egyház, zsinatok, pápák által hozott jogtételek, egyházi és világi
viszonyokat rendező szabályok. Gyűjteménye: Corpus Juris Canonici.
Canonici Utóbbi: csak egyházi
ügyekre vonatkozó egyházi és világi joganyag.

Egyházszervezet
István 10 egyházmegyét alapított (esztergomi, kalocsai, váci, győri, veszprémi, pécsi, egri,
csanádi, váradi, erdélyi). László: zágrábi, Kálmán: nyitrai. 13. sz.: szerémi, milkói, boszniai,
zengi, korbáviai.
Püspökök tanácsadó testülete: székeskáptalan (= káptalanok testülete). Püspöki
székhelyeken kívüli kanonokok testülete: társaskáptalan. A káptalanok élén a prépost áll.
Egyházmegyék igazgatása: királyi vármegyénkénti főesperességek, élén a kanonokok
közül főesperesek (kisebb egységek: esperességek - esperes). Egyházi igazgatás legkisebb
egységei: plébániák. A szerzetesek nem tartoznak az egyházi hierarchiába (felettük: illetékes
püspök, kivéve: bencések, élükön: pannonhalmi főapát).

Állami egyházjog (állam és egyház viszonyát szabályozza)

Az egyháznak jelentős szerepe van az államalapításban. Király oldalán műveltséget hordozó
egyházi emberek Papi rend alakul, joguk: privilegium fori (törvénykezési kiváltság, világi
bírósági fórum nem járhat el), adómentesség.

Királyi egyházkormányzati jogok

– Egyházszervezési jogkör.
– Egyház anyagi kérdéseinek rendezése (tizedet elosztják egyházszervezeten belül).
– Egyházi javadalmak betöltése (király = főpap), electio canonica (kánoni választás)
érsek, püspök, apát, prépost esetén, királyi hozzájárulással.
– Kegyúri jog (kegyúr jelöli, egyház erősiti meg). Zsigmond: bullások csak királyi
hozzájárulással. Királyi tetszvényjog (placetum regium): Mo. – i javadalmakra
vonatkozó egyházi iratok elfogadása, kihirdetése, végrehajtása csak királyi
engedéllyel. 1417 – ígéret a főkegyúri jogra, de nem tartják be. Mátyás és utódai
ragaszkodnak hozzá, Mária Terézia szélesíti a jogkört, II. József egyházi bizottságot
állit fel a tisztségek betöltésére.
– Egyházi törvényhozás (király egyházi törvényeket hoz).

Hitujító felekezetek és ellenreformáció

 1525 - Minden lutheránus kiirtandó.

78
 1604 - Katolikus egyház előjogainak megszilárdítása.
 1606 - Protestánsoknak vallásszabadság, de a házasságban a katolikus szentszék
bíráskodik.
 1608 - Vallásszabadság megerősítése, egyházi önkormányzati jog a
protestánsoknak.
 1681 - Megyénként 2 helységben telket kapnak templom vagy paplak építésére
(articularis helyek).
 1691 - Explanatio Leopoldina:
Leopoldina csak articularis helyeken szabad a
vallásgyakorlás, magán-vallásgyakorlás engedélye (szűk családi körben).
 1731 - Carolina Resolutio:
Resolutio katolikus esperesek joghatósága alá protestáns
lelkészeket, továbbra is különbség magán- és nyilvános vallásgyakorlás között.
 Közhivatalt ellátni kívánó protestánsnak dekretális eskü (szövegében Mária +
szentek).
 II. József államosítja az egyházügyeket, 1781 - türelmi rendelet (különbségek
megszűnnek, zsinat királyi biztos vagy katolikus személy jelenlétében).

79
 30. Az 1848 / 49 – es forradalom és szabadságharc államszervezeti
megoldásai

Az Áprilisi törvények szerint a király az államfő. 1848 október elejétől a király, mint
államfő nem funkcionált. => Az államfő szerepét egy sajátos parlament által választott
bizottmány látja el. Ez az OHB: Országos Honvédelmi Bizottmány. 1849. április 14 – ig
látja el a feladatát. 8 képviselőházi és 4 felsőtáblai tagból áll, és az ország törvényes kormánya
lett. Jóval nagyobb önállóságot és hatalmat kapott, mint amivel a minisztérium rendelkezett.
Az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöki székébe a ház bizalmából Kossuth Lajos került.
A bizottmány munkájában a minisztériumi apparátusra támaszkodott, s a minisztériumi
apparatus vezetői is tagjaivá váltak a bizottmánynak. Az OHB tagjai között felosztották az
egyes miniszteri tárcák felügyeletét.
Mo. államformája királyság, de a trón üres. Ha a trón üres a kormányzó tölti be a helyét
(Kossuth), majd Görgeyre
Görgeyr ruházzák a teljhatalmat.
A király személyében szent és sérthetetlen, felelőtlen (=felelőségre nem vonható). Sem
politikai, sem közjogi felelőssége nincs. Miniszteri ellenjegyzésre
ellenjegyzés van szükség a királyi
leiratokhoz. A miniszter felelőségre vonható személy. A királyt megilleti a kegyelmezés joga,
de nem adhat kegyelmet annak a miniszternek, akit valamilyen ügyben fellősségre vontak és
elítéltek.

Az áprilisit törvények alapján a király jogköre:

Törvényhozásban: szervezetével kapcsolatos jogkörök; törvényhozással kapcsolatos
jogkörök.
Szervezetével kapcsolatos jogkörök:
jogkörök 1848: 4. tc.:
tc Az országgyűlést a király hívja össze Pestre,
a téli hónapokra, évente. Joga van az országgyűlés elnapolására, valamint az országgyűlést a
háború vagy belső zendülés esetén el is napolhatja, de ha az ok megszűnik, akkor
haladéktalanul rendelkezni kell, hogy az országgyűlés folytathassa a munkáját. Berekeszthette
az országgyűlést (lejár az országgyűlés időtartama, akkor 3 év, a dualizmusban 5 év, ma 4 év).
Fel is oszlathatta: Ha az országgyűlés megakad, akkor a királynak jogában áll azt feloszlatni,
új választásokat kell ezután kiírni. Addig nem lehet feloszlatni az országgyűlést, amíg az
előző évi költségvetést le nem zárja, és a következő évi költségvetést meg nem tárgyalja. A
főrendi ház elnökének kinevezése is a királyt illette meg.
Törvényhozással kapcsolatos jogkörök:
1790 – 91 – es országgyűlés: a törvények meghozatala, módosítása, érvényesítése a király és
az országgyűlés közös feladata. Törvénykezdeményezési joggal jog rendelkeznek a képviselik és
a király is (közvetlenül nem gyakorolja, csak a kormányon keresztül).
Előszentesítés gyakorlata: a kormány előzőleg bemutatja a királynak a javaslatok.
Megtárgyalás: Elsődlegesen a képviselőház tárgyalja, üzenetváltás.
Az alsó és a felsőháznak is el kell fogadni, hogy a király elé lehessen terjeszteni és törvény
lehessen belőle. Először határozatot készítenek. Testület hoz döntést. A király szentesíti,
dekrétumba foglalja (aláírja, pecsételi). Miniszteri ellenjegyzésre
ellenjegyzés van szükség: hitelesítés,
felelősségvállalás kifejezése. Ezt követően kihirdetik a törvényt.
Ha ezek nem teljesülnek, akkor nem beszélünk törvényről. Formailag, jog dogmatikailag nem
törvények, hanem képviselőházi határozatok.
határozatok
Végrehajtó hatalommal szembeni jogosítványok: A király a végrehajtó hatalmat kizárólag a
felelős minisztérium útján gyakorolhatja. Megilleti:
 A kormány kinevezése és felmentése.
 Önálló felségjog:
 Hadügyi felségjog: Tisztikar kinevezése, hadsereg, kinevezése. Hadsereg
vezérlete (belföldi igazgatás) és vezénylete (Mo. Határain kívüli felségjog).

80
  Külügyi felségjog: Követek küldése, fogadása, nemzetközi szerződések kötése.
 Rendeletalkotás joga:
 Kézirat: A király egyedi ügyekben olyan választ ad, melynek normative
tartalma van.
 Rezolúció / elhatározás: Beleeggyező válasz.
 Királyi leirat: A király a kormány féle a törvény végrehajtásában ad
konkrét kifejezést. Dekrétum: ünnepélyes alakba foglalt királyi
rendelkezés.
 Manifesztum: Kivételes alkalmakkor alkalmazott királyi rendelet vagy
rendelkezés. Pl.: i. világháború való belépés.
 Egyéb hivatalnokok kinevezése.
 Hivatalbetöltés.
 Hivatal szervezés.
 Ellenőrzés és felügyelet joga.
 Nemesség adományozása joga (cask cím, nincsenek előjogok hozzá).
 Honfiúsítás: 1867 – Ha egy külföldi állampolgár különös szolgálatot tett,
Magyar állampolgárrá válhatott.

A király igazságszolgáltatási jogköre:

– Az ítéleteket a király nevében hozzák.
– Kinevezi a bírákat; kivéve a helyi szerveknél, ott választják őket.
– Kegyelmezési jog: Egyéni, ill. Közkegyelem = amnesztia. Nem részesíthető
egyéni kegyelemben a közjogi felelősség megállapítása után a miniszter.

81
 31. A neoabszolutizmus „alkotmányfejlődése”

A szabadságharc katonai vereségét követően 1849 őszén véres megtorlás követte.

Az ország elvesztette szuverenitását, az 1849. március 4 – i oktrojált olmützi alkotmány
életbe lépésével. Az udvar nem tudta megállítani a kapitalista gazdaság erősödését, a ’48 –
ban megkezdett polgári átalakulás folytatását.
A magyarországi ellenállás a nemzetközi nyomás késztette Ferenc Józsefet arra, hogy
„állandó és vissza nem vonható állami alaptörvényt”, az Októberi Diploma néven ismertté
vált alkotmányreformot adjon ki. A bécsi engedmények azonban távolról sem elégítették ki a
magyar politikai köröket.
Az októberi alkotmányozási kísérlet magyarországi fogadtatása a császárt visszalépésre
ösztökélte. Már Schmerling kinevezése is rossz előjel volt 1860 decemberében. A Februári
Pátens végképp elosztotta a bécsi udvar engedékenységéhez fűzött reményeket.
Az 1861. évi országgyűlés a ’48 – as vívmányokhoz való ragaszkodást fejezte ki,
visszautasította a bécsi centralizmust. Az udvar az országgyűlést feloszlatta, s kezdetét vette a
Schmerling provizórium.
provizórium

Alkotmányfejlődés jellemzői:
1849. március 4 – én a császári pátenssel kihirdették az olmützi alkotmányt.
alkotmány A centralizált
egységállam nem ismerte el a magyar központi és helyi szerveket, az országot 5 területi
egységre osztotta, s azokat az összbirodalom egy – egy tartományként kezelte.
1851 változást hozott, a „Sylvesterpatent” néven ismertté vált rendelet formájában.
Leplezetlen abszolutizmusról beszélhetünk. A márciusi alkotmányt hatályon kívül helyezte,
mindössze a törvény előtti egyenlőségről és a jobbágyság eltörléséről szóló intézkedését
hagyta meg. Az abszolutisztikus kormányzat hosszú időre rendezkedett be.
1860. október 20 – án kibocsátották az Októberi Diplomát.
Diplomá A föderalisztikus elemeket
centralisztikus megoldásokkal, az abszolutisztikus eszköztár érvényben hagyását az
alkotmányos intézmények beépítésével hozta szintézisbe. Az udvar kész volt eltekinteni a
Verwirkungstheroire felemeltségétől, vagyis, hogy Mo. a ’48 – as „felfordulással”, az azt
követő jogellenes zendüléssel, különösen pedig a Függetlenségi Nyilatkozattal eljátszotta
szerzett jogát az önrendelkezésre asz önálló alkotmányra. Viszont ennek ellenére Mo. – nak is
bizonyos fokú autonómiáját
autonómiá ismerte el. A beligazgatás, a bíráskodás, a vallás és a közoktatás
magyar üggyé nyilvánításával, a magyar országgyűlés és a megyei szervek visszaállításával, a
magyar nyelv közéleti rangjának visszaadásával. A pénz- és hitelügy, az adó politika, a vám
és kereskedelem, a posta és a közlekedés, az állami költségvetéssel, zárszámadással és
katonáskodási kötelezettséggel kapcsolatos törvényhozási teendők a Reichsrat hatáskörében
maradtak.
A liberális s pragmatikus szemléletű Schmerling tanácsára Ferenc József a Februári
Pátensként
Pátens ismert alkotmánylevélben alkotmányosságot konstituált, növelte a centralizmus
erőterét, abszolutisztikus elemeket konzervált, tolerált bizonyos szabadságjogokat. Az
októberi és februári konstrukció leválását megvalósító új rendszer megtartotta az alkotmány
áldásait Ausztriában, midőn Pesten még a rendiség megismert intézmények és jogok jó részét
is megsemmisítették. A Habsburgok a német egység osztrák vezetéssel történő megteremtését
tűzték ki célul, egységes, történelmileg elkülönült alkotmányos tartományokat, királyságokat
nem ismerő abszolutizmus kiépítését. Az abszolutizmus eszméjét megrajzoló birodalmi
alaptörvény, majd az 1852 – től hatályos alkotmány kiemelkedő szerepet szántak a birodalom
császárjának. Szent, sérthetetlen és nem felelős államfő. Az uralkodó a törvényhozás során
domináns szerepre tett szert, a kormányzati funkciókban meghatározó befolyást gyakorolt, a
végrehajtás folyamatát döntően meghatározta. Még az Októberi Diploma is a birodalom első

82
emberének semmitől sem korlátozott, abszolút jogaként szabályozza a külügyi, valamint a
hadügyi felségjogok körében szabályozott jogosítványokat. Továbbra is a császár kezében
hagyta a törvényhozó és a végrehajtó hatalom legfontosabb részjogosítványait.

Törvényhozó és végrehajtó hatalom a neoabszolutizmus államában:

A korszak alkotmányaiban a törvényhozási feladatok teljesítését az államfő és a birodalom
képviseleti szerve közös kötelességként fogalmazták meg. Ez történt az olmützi alkotmány
esetében is. A törvényhozás jogalkotó funkciójára utalást papirosízű intézkedések szánhatták,
hiszen az államfő felhatalmazást nyert arra, hogy szükségrendeletek útján intézkedhessen
olyan tárgyakban, melyek egyébként törvény általi rendelkezést igényeltek. Az császár 1861 –
ig sem a birodalmi gyűlést, sem a tartományi törvényhozó testületeket nem hívta össze.
A jogalkotási monopólium kisajátításán alig enyhített az, hogy 1851 tavaszától az
uralkodót és kormányát – az államfő által a birodalom különböző tájairól kinevezett –
tanácsadó szerv, a Birodalmi Tanács támogatta. E tanács szerepét a jogalkotásban
indokolatlan volna túlértékelni, hiszen számára tanácsadó funkciót szánt csupán. A Birodalmi
Tanács jelképes szerepe csak 1860 tavaszán változott, amikor Ausztria szalonképesé tétele
érdekében a császár azt élethossziglan kinevezett tagokkal és 38 tanácsossal erősítette meg. A
hatásbővülés következtében a testület feladata lett a költségvetés és a zárszámadás elfogadása,
az állami kölcsönök felvételének jóváhagyása s a kormány jelentősebb intézkedéseinek
megtárgyalása. A tanácsnak önálló kezdeményezési joga nem volt, s üléseit csak a császár
hívhatta össze. A testület támadást intézett a centralizáció ellen. Az uralkodó az Októberi
Diploma kibocsátására kényszerült. A kormányhatalom gondoskodott arról, hogy a
képviseleti szervek hatásköre formális maradjon. A Birodalmi Tanács pusztán tanácskozási
joggal rendelkezik.
A kiutat a birodalom politikai válságából annak a felismerésnek akceptálása jelentette,
hogy a monarchia erejének záloga a „magyar kérdés” megoldása lehet.
Másfelől kínálkozott egy másik lehetőség is, ez a Birodalmi Tanács 1860 derekán
hangoztatott álláspontja, amely leszögezte: A monarchia „nem egységállam, amely azonos
néptörzseket, és azonos elemeket foglal magába, hanem olyan állam, amely különféle
országokból és nemzetekből van összetéve. Az e tételből következő reform a föderális elem
erősödését a képviseleti jelleg fokozását is eredményezte.
Az 1861. február 26 – án kibocsátott Februári Pátens a képviseleti elvek jelentős
térhódítását hozta agával. A Birodalmi Tanács tanácsadó funkcióját törvényhozási funkcióval
cserélhette fel. A hadügy és külügy továbbra is államfői jog maradt, s nem született meg a
törvényhozásnak felelős kormány sem, a Birodalmi Tanács csupán vizsgálhatta a monarchia
költségvetését, s az uralkodó kezében maradt a Birodalmi Tanács ügyrendjének
megállapítása, üléseinek elnapolása, a testület feloszlatása, elnökének kinevezése, mégis
munkálkodott egy parlament, amely törvényeket hozhatott, közreműködhetett az adók
kivetésében. Mindez a magyar törvényhozás összbirodalmi parlament alá rendelésével.
A kétkamarás törvényhozó testület felsőházát az arisztokrata családok, a nagybirtokos
réteg, a katolikus egyházfők, az államfő által kinevezett tagok alkothatták, a 343 tagú
képviselőházban 85 képviselő Mo. – ot, 26 Erdélyt és 9 Horvát – Szlavónországot
képviselhette volna.
A ’48 – as választójog érvényesülése mellett megválasztott törvényhozás képviselőháza,
nagy többséggel utasította vissza a schmerlingi reformokat. A császár az országgyűlést
feloszlatta, az országba „átmeneti kormányzat2 vette át az irányítást.

83
 34. A kiegyezés államberendezkedése (az 1867: XII. tc.)

A kiegyezés egy sajátos államkonstrukciót teremt, mely az alkotmányjog tudománya által

használt kategóriák egyikébe sem helyettesíthető be egyértelműen. Ez a dualistának nevezett
állam leginkább a monarchikus államkapcsolatok reáluniójaként számon tartott típusba lenne
sorolható. A lényegi állam kezében összpontosultak. Ez egészült ki az önállóság
garanciájaként megjelenő s az alkotó államokra érvényes parlamentarizmus jelenségével.
Magyarország nem törekedett alkotmányos szabályozásra, mégis a térségben talán a
legmesszebbre jutott a korszerű nyugat-európai államideák meghonosításában.
A kiegyezéssel életre hívott Osztrák—Magyar Monarchia közismerten a magyar és az
osztrák politikai elit kompromisszumaként született meg.
A „kiegyenlítés
kiegyenlítés”, a közép-európai nagyhatalom két államalkotó nemzete közötti
kompromisszum, nem volt tökéletes alkotás, s mint általában a kölcsönös engedményekkel
terhelt megegyezések.
Magyarországon, csaknem változtatás nélkül visszaállította azokat a liberális politikai
intézményeket,
intézmények melyekről még a forradalmi napok törvényhozása intézkedett. A birodalom
modernizálását megvalósító két törvény 1867 tavaszán és decemberében kiépítette a
Monarchia mindkét felében a parlamentáris állam népképviseleti törvényhozását a
parlamenteknek e felelős kormányzati szerveket, megteremtette a polgári – igazgatási
apparátust. A liberális eszményektől még el nem távolódó politikai elit döntött az alapvető
polgári szabadságjogok bevezetéséről, lépéseket tett az állampolgári egyenjogúság biztosítása
érdekében, beleértve a nemzetiségi jogok bizonyos mérvű elismerését is.
Az európai írott, kartális alaptörvényektől eltérően a magyar állami struktúrát ekkor sem
foglalták egy egységes kódexbe, alkotmányba. A változás egyszerű törvényhozási döntéssel is
megtörténhetett.
A jogfolytonosságnak
jogfolytonosság — mint alkotmányos alaptételnek — a 19. század előtti kiemelése,
a magyar állami szuverenitás ezeréves sértetlensége bizonnyal a történeti tényektől való
elrugaszkodással volt magyarázható. Volt e tételnek egy nyilvánvaló aktuálpolitikai üzenete:
az 1867 – ben kialkudott állami berendezkedés védelmének alkotmányjogi körülbástyázása. A
modern alkotmányosságból levezetett jogfolytonosság ugyanis olyan közjogi alapelvként tűnt
fel, amelynek követése és betartása biztosította az államhatalom alkotmányos gyakorlását,
egyúttal rendelkezéseinek törvényességét.
Kiinduló pontot Hajnik lmrének
lmré Magyarország az Árpád – királyoktól az ősiségnek
megállapításáig és a hűbéri Európa című, 1867-ben
1867 meg jelent könyve jelentette, melyben a
szerző az ország közjogi szimbólumának tekintett szent koronát
koroná már az első századoktól a
hűbéri korszakon át a nemzet szabad tagjaival, a szabad királyi városok követeivel és ás
királlyal azonosította.
A közjogi és politológiai irodalom Hajnik által papírra vetett s a rendi alkotmány magyar
jellemét bizonyító elmélet történeti konstrukcióját aktualizálta és a dualista korszak 2. felének
viszonyaira, egészen odáig menve, hogy a szent korona egységét a modern parlamentáris
alkotmánnyal látta kiteljesedni.
A szuverenitás a szent koronát illette, s a felségjogok a szent korona jogai voltak. A
főhatalom tehát nem a királyé és nem is a népé, hanem a közé, a szent koronában egyesült
állampolgárok közösségéé, az összességé.
A szent korona tana a nemzeti függetlenség illúzióját keltve az állampolgárik egyenlő
koronatagságával az idilli alkotmányosság és a társadalmi béke tablóját festette meg.
Az 1867 – es év eseményei sejteni engedik a kiegyezés során létrejött modell súlypontjait.
Ferenc József a magyar országgyűlés a június 8 – i koronázással törvényesítette. A
hosszantartó tárgyalások eredményeképpen megfogalmazott s a magyar országgyűlés kamarái
által május 29 – én jóváhagyott kiegyezési törvényt az uralkodó július 28-án szentesítette

84
(1867:
1867: 12. tc.).
tc A közösügyi törvényjavaslatot Ferenc József novemberben terjesztette a
Birodalmi Tanács elé, melynek képviselőháza november 21 – én hagyta jóvá az alkut.
A kiegyezés 3 érdekközpontot
érdekközpont kapcsolt egybe: Ausztria, Mo., valamint az európai hatalmi
szerepre vágyó dinasztia politikáját.
A parlamentarizmus eszméje a következő fogalmi ismérvekkel bírt, melyek
következményként jelentek meg az alkotmány kialakításakor: népképviseletre alapozott
parlament; demokratikus választójog; demokratikus politikai körülmények; a parlament
többségi pártjából felálló kabinet; végrehajtó hatalom felelőssége a népképviseleti szervnek.
Közös ügyek: A hadügy, a külügy és az ezekre vonatkozó pénzügyek, az ún. közös ügyek az
uralkodó hatáskörébe tartoztak. Ezek adminisztrálása közös szerveket: közös
minisztertanácsot, közös hadügyminisztériumot, közös külügyminisztériumot és közös
pénzügyminisztériumot hoztak létre. Az összes többi államügy Ausztria és Mo. belügyének
minősült, s azokban az uralkodó osztrák császárként, illetőleg magyar királyként járt el.
Kézenfekvő megoldás lett volna egy Monarchia – szinten megválasztott parlament. E
megoldás a magyar fél számára elfogadhatatlan volt. A parlamentből kibocsátott képviselők
alkotta delegációk létrehozása egy kompromisszumos megoldást kínált.
A delegáció elvileg elláthatta a végrehajtó hatalom ellenőrzésének feladatát. A delegációk
hosszabb távon eljelentéktelenednek, a parlamentáris ellenőrzés formálissá vált.
A közös állami létből eredtek olyan ügyek is, melyek nem voltak levelezhetők a Pragmatica
Sanctióból, s nem sikerült beilleszteni azokat a közös ügyek közé. Ezeket nevezték közös
érdekű ügyeknek.
ügyek A régi osztrák állandóságok ügye a kereskedelmi és vámügyek, bankügy,
majd Bosznia – Hercegovina közös igazgatása. A közös eredetű ügyek intézésére nem hoztak
létre közös szerveket,
szerveket hanem a 2 parlament és a 2 kormányzat egyeztetését követően külön
aktusokkal döntötte el azokat. A közös érdekű ügyekre szóló megállapodások meghatározott
időre, általában 10 évre szóltak, s végső soron megszüntethetők voltak.
Belügyek: Az összes többi ügy belügynek számított, melyeket Mo. maga bonyolított. Szabály
szerint a közös hadügyet, külügyet és pénzügyet leszámítva az ország szuverenitása teljes
volt.. Ferenc József rendelkezett mindazokkal a jogokkal, melyekkel a király mindig is
rendelkezett (törvényalkotásban való részvétel, kormányzati jogok, kegyelmezési jog stb.). A
törvényalkotásban biztosították számára az előszentesítési jogot (amely a törvények
beterjesztése előtti előzetes láttamozást jelentette), a kormányalakításba is beavatkozhatott. Ez
főként akkor történt meg, amikor a dinasztia számára fontos egységet a kormányváltás
fenyegette. Ilyen volt a Deák Párt felbomlása után Tisza Kálmán miniszterelnök ambíciója,
vagy az 1905. évi választásokon győzelemre jutott ellenzéki koalíció megtörése. Végül az
ellenzék 1906. április 4 – i meghátrálása után Wekerle Sándor kormánya április 8 – án
hivatalba lépet.
Horvát – magyar kiegyezés: (1868: 1868: 30. tc.)
tc Horvátország és a hozzá csatolt új Szlavónia
társországi státusa keretében tág autonómiát kapott. Közös az államhatalom és a király
személye, a koronák és a hitlevél, a koronázási eskü, az államhatár és az állampolgárság. A
társországok a magyar képviselőházba 40, a főrendiházba 3 tagot küldhettek; s a horvát
főrendek tagjai maradtak a magyar törvényhozásnak.. Közös ügynek számít a királyi
udvartarás, a külügy, hadügy, pénzügy, vám- és kereskedelemügy, a vasút, a posta, a távíró és
a hajózás ügye. Az egységes végrehajtó hatalmat a király a kormány útján gyakorolta,
amelynek egyik tagja a horvát – szlavón – dalmát tárca nélküli miniszter. A horvát autonómia
a belügyekre, a vallás- és közoktatásügyre, valamint az igazságügyre terjedt ki. a kormányzat
élén a bán állt, akit a magyar király nevezett ki a magyar miniszterelnök előterjesztése és
ellenjegyzése mellett. Fiume a magyar koronához csatolt külön testet képezett. Élén a fiumei
és magyar – horvát tengerparti királyi kormányzó állt, akit a király a magyar miniszterelnök
ellenjegyzése mellett nevezett ki. Közigazgatási szempontból a magyar törvényhatóságok
közé tartozott. Hivatalos nyelve az olasz volt.

85
 Mo. állam és kormányformája a patrimoniáils monarchia lett. Ez azt jelentette, hogy az
ország belső ügyeit tekintve az országgyűlés visszanyerte befolyását, érvényesült a miniszteri
felelősség. Az államrendszer feje Bécsben uralkodott, a törvényhozásnak felelősséggel tartozó
végrehajtó hatalom Budán teljesítette feladatait. Az államfőt az alkotmányos reform
korlátozta.
Az uralkodó és az országgyűlés a törvényalkotásban szorosan együttműködött; a
végrehajtás a kormány közbejöttével teljesült. A közigazgatás intézésében a helyi
önkormányzatokra is jelentős feladat hárult. A bíráskodást a közigazgatástól elválasztottan, a
király által kinevezett bíróságok gyakorolták.
A közigazgatási szervek a helyi önkormányzati testületekkel szemben, a kormányzatok a
parlamenttel szemben jutottak kitüntetett szerephez, az államfő a teljes szervrendszerrel
szemben vívott ki túlsúlyos pozíciót. A közös ügyi alku révén a parlamentáris alkotmányosság
erős államfői kontroll mellett valósult meg.
A polgári jogviszonyok eredményeképpen jött létre a jogállam. A hatalom 3 ágának
elkülönítésének
elkülönítésé megjelenése. A törvényhozás és a végrehajtás viszonyát az adócenzus
választójogon nyugvó képviselet, a törvények primátusa, ill. a parlamentnek felelős
kormányzati rendszer jellemezte.
A közigazgatás és az igazságszolgáltatás kettéválasztását az 1869: 4. tc.
tc deklarálta.
A jogállam egyfelől a polgárok jogainak védelmét volt hivatott biztosítani, másrészt a
jogrendszernek szánt döntő szerepet a hatalmi ágak szervezetrendszerének kialakításában. A
problémát a kormány és a törvényhatóságok egymáshoz való viszonya, a hatáskörök
elhatárolása jelentette.

86
 33. A horvát – magyar kiegyezés jogi szabályozása (az 1868: XXX. tc.)

Horvát – magyar kiegyezés: (1868: 1868: 30. tc.)

tc Horvátország és a hozzá csatolt új Szlavónia
társországi státusa keretében tág autonómiát kapott. Közös az államhatalom és a király
személye, a koronák és a hitlevél, a koronázási eskü, az államhatár és az állampolgárság. A
társországok a magyar képviselőházba 40, a főrendiházba 3 tagot küldhettek; s a horvát
főrendek tagjai maradtak a magyar törvényhozásnak.. Közös ügynek számít a királyi
udvartarás, a külügy, hadügy, pénzügy, vám- és kereskedelemügy, a vasút, a posta, a távíró és
a hajózás ügye. Az egységes végrehajtó hatalmat a király a kormány útján gyakorolta,
amelynek egyik tagja a horvát – szlavón – dalmát tárca nélküli miniszter. A horvát autonómia
a belügyekre, a vallás- és közoktatásügyre, valamint az igazságügyre terjedt ki. a kormányzat
élén a bán állt, akit a magyar király nevezett ki a magyar miniszterelnök előterjesztése és
ellenjegyzése mellett. Fiume a magyar koronához csatolt külön testet képezett. Élén a fiumei
és magyar – horvát tengerparti királyi kormányzó állt, akit a király a magyar miniszterelnök
ellenjegyzése mellett nevezett ki. Közigazgatási szempontból a magyar törvényhatóságok
közé tartozott. Hivatalos nyelve az olasz volt.
Mo. állam és kormányformája a patrimoniáils monarchia lett. Ez azt jelentette, hogy az
ország belső ügyeit tekintve az országgyűlés visszanyerte befolyását, érvényesült a miniszteri
felelősség. Az államrendszer feje Bécsben uralkodott, a törvényhozásnak felelősséggel tartozó
végrehajtó hatalom Budán teljesítette feladatait. Az államfőt az alkotmányos reform
korlátozta.
Az uralkodó és az országgyűlés a törvényalkotásban szorosan együttműködött; a
végrehajtás a kormány közbejöttével teljesült. A közigazgatás intézésében a helyi
önkormányzatokra is jelentős feladat hárult. A bíráskodást a közigazgatástól elválasztottan, a
király által kinevezett bíróságok gyakorolták.
A közigazgatási szervek a helyi önkormányzati testületekkel szemben, a kormányzatok a
parlamenttel szemben jutottak kitüntetett szerephez, az államfő a teljes szervrendszerrel
szemben vívott ki túlsúlyos pozíciót. A közös ügyi alku révén a parlamentáris alkotmányosság
erős államfői kontroll mellett valósult meg.
A polgári jogviszonyok eredményeképpen jött létre a jogállam. A hatalom 3 ágának
elkülönítésének
elkülönítésé megjelenése. A törvényhozás és a végrehajtás viszonyát az adócenzus
választójogon nyugvó képviselet, a törvények primátusa, ill. a parlamentnek felelős
kormányzati rendszer jellemezte.
A közigazgatás és az igazságszolgáltatás kettéválasztását az 1869: 4. tc.
tc deklarálta.
A jogállam egyfelől a polgárok jogainak védelmét volt hivatott biztosítani, másrészt a
jogrendszernek szánt döntő szerepet a hatalmi ágak szervezetrendszerének kialakításában. A
problémát a kormány és a törvényhatóságok egymáshoz való viszonya, a hatáskörök
elhatárolása jelentette.

87
 34. A szabadságjogok szabályozása a dualizmusban

Szabadságjogok:
Az 1848 – as polgári átalakulás alkotmánya a szent korona tana modernizált
értelmezésével a szabadságjogok terén valódi jogkiterjesztést eredményezett. A törvény előtti
jogegyenlőség megteremtésével, a közteherviseléssel. A társadalom korábbi rendi
tagozódásának megszűntével a rendeken kívül rekedtek számára intézményesített törvényi
szervezet, az úriszék felszámolásával, a főbb feudális jogi intézmények megsemmisítésével az
állam addigi alattvalói valóságos polgárokká léptek elő.
Személyes szabadság:
A polgári kor tudománya e jogot tág értelemben az ember szabad akaratelhatározásának
bármely irányú korlátlan érvényesülésével azonosította, amelynek határok közé szorítására
csak közérdekből s törvényes rendelkezés alapján kerülhetett sor. A személyes szabadság
jogának köszönhetően mára dualizmus évtizedeiben is érvényesült az elv, miszerint illetékes
bírájának ítélete nélkül letartóztatni, szabadságától megfosztani senkit nem lehetett, azon
esetek kivételével, midőn a jogerős ítélet előtt az őrizetbe vételnek, előzetes Idetartóztatásnak
s a vizsgálati fogságba helyezésnek a bűnvádi perrendtartásban (1896:
1896: 33. tc.)
tc meghatározott
feltételei fennforogtak. Mindehhez azonban hozzá kell tennünk, hogy szabadságelvonást
eredményező jogerős ítélet is csupán olyan cselekmény elkövetéséért volt kimondható,
amelyet törvény bűncselekménynek nyilvánított.
Büntetéssel fenyegette azokat a közhivatalnokokat vagy magánosokat, akik mások
szabadságát jogtalanul elvonták, vagy akár csak korlátozták. A büntetéssel fenyegetettség más
szóval bírói védelmet jelentett, amely egyébként kiterjedt az élet, a testi épség, a becsület
elleni jogellenes támadásokra, s a jog ugyancsak védelemben részesítette a magántitokhoz
fűződő érdeket és a házbéke jogát is. Ugyancsak büntetőjogi védelemben
védelem részesítették a
levél- és távírdatitok sérthetetlenségét is.
A korabeli irodalom a személyes szabadság részeként tárgyalta a szent korona joghatósága
alá tartozó területeken a hon polgárainak jogát a szabad tartózkodásra, a lakhatásra és a
letelepedésre.
letelepedés Az 1886: 22. tc. – ben meghatározott esetekben lehetett megtagadni,
nevezetesen akkor, ha a letelepedni szándékozót bűncselekmény vagy nyereségvágyból eredő
vétség miatt vád alá helyezték, illetve e cselekmények miatt jogerős ítélet hatálya alatt állt,
továbbá ha saját eltartását községi segély nélkül biztosítani nem tudta, vagy legutolsó
tartózkodási helyéről megfelelő erkölcsi bizonyítvánnyal nem rendelkezett.
Különböző egyéb jogszabályok olyan jogokat adtak a munkaadók kezébe, amelyek például
a mezőgazdasági munkások vagy ipari tanulók személyes szabadságát jelentősen korlátozták.
Tulajdonhoz való jog:
A szabadságjogok hazai rangsorában előkelő helyet foglalt a tulajdon szabadsága, annak
sérthetetlensége s a jogszerűen megszerzett tulajdon védelme. E jog jelentette egyébként a
tulajdonszerzés korábbi korlátainak felszámolását s a tulajdonnal való rendelkezés
szabadságát, vagyis az egyszer megszerzett tulajdon élők közötti és halál esetére szóló
átruházásának jogát.
A kapitalizmus magyarországi jogrendszerében a magántulajdon centrális helyet foglalt
el. E kitüntetett hely azonban nem jelentette e jogintézmény korlátlan tiszteletét. A
műemlékek védelméről szóló 1881: 39. tc. rendelkezéseivel,
rendelkezése melyek az ilyen épülettel
rendelkező tulajdonost egyenesen eltiltották a saját dolga feletti rendelkezéstől, elpusztítástól,
megsemmisítéstől, sőt annak átalakítását is külön engedélyhez kötötték. A tulajdonjog
leggyakoribb és legjelentősebb korlátját a kisajátítás intézménye adta azzal, hogy lehetővé
tette a tulajdon korlátozását,
korlátozásá vagy éppen a tulajdonjog megszüntetését.
megszüntetésé Történt mindez a

88
törvényben meghatározott esetek szigorú figyelembevételével s teljes kártalanítás el lenében
(1881: 41. tc. és 1913: 29. tc.). A kisajátítást ingó és ingatlan tulajdonra egyaránt alkalmazták,
jóllehet gyakoribb tárgya éppen ez utóbbi volt. A tulajdon védelmét a magánjog szabályai
mellett a büntetőjog is határozott védelemben részesítette.
Tanítás és tanulás szabadsága:
A polgárok szellemi gazdagodásához fűződő társadalmi érdekre is figyelemmel, a
dualizmus jogalkotása valóban hamar felismerte az oktatási feltételek biztosításának
fontosságát. A magyar politika irányítói azonban távolról sem gondoltak az oktatásügy
államosítására, vagyis arra, hogy a tanítást egyedül az állam jogává tegyék. Ehelyett
törvények születtek az alsó és középiskolák létesítésének és fenntartásának szabadságáról. Az
1868: 38. tc.
tc egyrészt kimondta, hogy „nyilvános néptanodákat létesíthetnek az állam,
községek, felekezetek, társulatok és egyesek is”, másrészt leszögezte, hogy „a szülőknek vagy
gyámoknak szabadságában áll gyermekeiket bármely iskolafenntartónak nyilvános vagy
magántanodájában neveltetni, vagy képzett tanító által háznál taníttatni”.
Az 1883: 30. tc. tc a „nyilvános középiskola” létesítésének jogát az állam, a
törvényhatóságok, a községek, a felekezetek, a testületek és a magánosok kezébe tette le.
A kultuszkormányzat azon iskolák fölött gyakorolta állam- és erkölcsrendészeti
szempontból felügyeletét, amelyek államilag elismert bizonyítványok kiállítására kaptak
jogosítványt, s ahol a tanítandó ismeretek minimumát az állam állapította meg.
Nem rögzítette a szólásszabadság jogát.
jogá
Gondolat és véleménynyilvánítás szabadsága:
Nem korlátozták a polgárok véleményük szóban történő nyilvánosságra hozatalában. A
pozitívjog azonban csupán ott szolgált szövegszerű megoldással, ahol a veszélyes
gondolatokkal szemben a társadalom büntetőjogi védelemben részesült, vagy ahol nyomós
indok szólt e szabadság gyakorlásának fokozott biztosítására. Ez történt az ügyvédi rendtartás
tárgyában, midőn leszögezte: „Az ügyvéd teljes szólásszabadsággal bír megbízójának
védelmében” (1874:
1874: 34. tc. 52.).
52
1914: 14. tc. – ként bevonuló jogszabály első szakasza megismételte az első sajtótörvény
liberális rendelkezését.
rendelkezésé A patinás előd rendészeti szabályait pontosító rendelkezéseken túl
bizonyos megszorításokat alkalmaztak a terjesztés feltételeinek újrafogalmazásakor,
leszögezvén, hogy a belföldi országos lapok utcai terjesztésére az engedélyt a
belügyminiszter, míg a helyi jellegű lapok árusítására a zöld utat a törvényhatóság első
embere adhatta meg.
A törvény meghatározta a terjesztés feltételeit is,
is midőn aláhúzta: „Olyan sajtótermék
utcai terjesztését, amely a közrendet vagy a közerkölcsiséget sérti, vagy veszélyezteti,
különösen amely valamely nemzetiség, osztály vagy hitfelekezet ellen gyűlölet ébresztésére
alkalmas vagy a családi élet belső ügyeit tárgyalja anélkül, hogy ezt a közérdek kívánná,
engedélyezni nem szabad.”
Vallásszabadság és felekezeti egyenjogúság:
A „közös ügyi alku” tető alá hozatala után azonnal két törvényt fogadott el az országgyűlés
a felekezetek viszonosságáról (1868:
1868: 53. tc.)
tc és az izraeliták egyenjogúságáról a „polgári és
politikai jogok tekintetében” (1867:
1867: 17. tc.).
tc
Eötvös József kultuszminiszterként törvénytervezetet készített 1870 – ben, amelyben
mindenki számára szabad vallásgyakorlatot tett volna lehetővé „az ország törvényeinek
korlátai között”, s biztosítani szándékozott a felekezetek egyenjogúságát egymás irányába és
az állammal szemben. A tervezetből azonban nem lett törvény.
törvény

89
 Deák is fellépett, s utolsó nagy parlamenti megszólalásában a fokozatosságot
hangsúlyozva szögezte le az állam és egyház szétválasztásának s a polgári házasságkötés
törvényi biztosításának szükségességét.
A kötelező polgári házasság intézményét törvényesítették (1894: 1894: 31. tc.),
tc. majd a
gyermekek vallásáról szólván, az arról való döntésjogát a szülők kezébe adták (1894:
1894: 32. tc.).
tc
A liberális vallásszabadságot az 1895: 43. tc.
tc valósította meg, kimondván, hogy „mindenki
szabadon vallhat és követhet bár mely hitet”.
A szabályok szerint senkit sem volt szabad a törvénybe vagy közerkölcsiségbe ütköző
esetet kivéve vallási szertartás gyakorlásában akadályozni, hitével ellentétes vallási
cselekményekre kényszeríteni. A törvény biztosította a jogot a vallásfelekezetekből történő
kilépésre, átlépésre, sőt 18 esztendős koron túl a felekezetenkívüliségre is.
A törvény a vallásfelekezetek egymáshoz való viszonyáról intézkedve két nagy
kategóriát állított fel: a bevett és az elismert vallásfelekezetet. Az előbbiek nagyobb
védelemben és autonómiában részesültek, s kapcsolatuk az állammal szorosabb.
A bevett vallások koordinációs rendszerét honoráló jogi megoldással az ilyennek
minősített fele kezetek a római katolikus, a református, az evangélikus, az unitárius, és, az
1895: 42. tc. minősítésével, az izraelita, összeköttetésbe kerültek az állami mechanizmussal.
Számukra önkormányzati jogot biztosítottak, állami eszközökkel gondoskodtak az egyházi
adók beszedéséről, fegyelmi határozataik végrehajtásához állami segédletben részesültek,
állami és községi segélyeket folyósítottak számukra, iskoláikat anyagilag támogatták.
A bevett vallások rendszerén kívül került elismert vallások,
vallások így a baptista és a
mohamedán (1916: 17. tc.), számos ponton erőteljes állami ellenőrzés alatt állt. Feltételeket
állapítottak meg e vallások lelkészeivel és világi vezetőivel szemben, az új egyházközségeik
megalakítását bejelentési kötelezettséghez kötötték, egyházi közgyűléseik nyilvánosságát
írták elő, s ami tán a leginkább húsba vágó lehetett, iskoláik a magántársulati iskolák
mintájára községi segélyben nem részesültek.
Az e kategóriába tartozó felekezetek rendőri ellenőrzés és szabályok alatt állottak,
kötelesek voltak vallási rendezvényeiket bejelenteni, s azokon 18 évnél fiatalabbak nem
vehettek részt.
Nemzetiségi egyenjogúság:
A nemzetiségi kérdés, a magyarországi nemzetiségek egyenjogúságának megoldása
Magyarország egyik sorskérdése volt.
Az egyéni szabadságjogokon belül biztosította a szabad nyelvhasználat s művelődési
jogokat.
Egységes politikai nemzet:
1868 – ban elfogadott nemzetiségi törvény szövege kitartott az egységes „magyar politikai
nemzet” elve mellett. „Magyarország összes honpolgárai... politikai tekintetben egy nemzetet
képeznek, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára,
bármely nemzetiséghez tartozzék is egyenjogú tagja” — szögezte le az 1868: 44. tc. bevezető
mondata.
A Kárpát-medencében élő nemzetiségek vezetőit a fenti, liberalizmus szellemiségétől
áthatott, elvi deklaráció nem elégítette ki, hiszen számukra a törvény a kollektív jogokat, a
területi önkormányzatot nem biztosította.
Nyelvhasználat:
A nemzetiségi törvény a magyarnak,
magyar mint hivatalos nyelvnek, valóban eminens szerepet
juttatott. A törvények magyarul történő megalkotását hangsúlyozva például lehetővé tette
azok hiteles fordításokban történő megjelentetését.

90
 A megyei jegyzőkönyvek nemzetiségi nyelven
nyelv történő rögzítésére is mód nyílhatott‚ ha
ezt a közgyűlés tagságának legalább egyötöde óhajtotta. A törvényhatósági bizottság ülésein
ki – ki saját nemzetiségi anyanyelvén szólhatott, s mód nyílt arra is, hogy a megyék és
törvényhatósági jogú városok kormányhoz intézett felirataikat hasábosan, tehát két nyelven
szerkesszék, egymás közötti hivatalos érintkezéseikben pedig a magyar helyett más, de a
jegyzőkönyvezés során használható nyelvet alkalmazzanak. A jogszabály részletesen szólt a
bíróságok előtti nyelvhasználat előírásairól,
előírásai lehetővé téve az anyanyelv használatát. Az
egyházi igazságszolgáltatásban és igazgatásban az ügyintézés nyelvének meghatározását
pedig egyenesen az illető egyházi fórumokra hagyta.
Közoktatás, közművelődés:
A nemzetiségek számára megvolt a lehetőség, hogy jelentékeny hatású iskolahálózatot
teremtsenek. Az állam köteles „az állami tanintézetekben a lehetőségig gondoskodni arról,
hogy a hon bármely nemzetiségű, nagyobb tömegekben együtt élő polgárai az általuk lakott
vidékek közelében anyanyelvükön képezhessék magukat egészen addig, hol a magasabb
akadémiai képzés kezdődik”. A nemzetiségi jogok nem érvényesültek azonos mértékben.
Lex Apponyi:
Lex Apponyi (1907:
1907: 27. tc.),
tc mely a magyar államcél szolgálatában az államsegélyt a
magyar nyelv oktatásától tette függővé. A belügyminiszter a megyei és járási hivatalnokok
számára ajánlotta a helyi lakosság anyanyelvének használatát.
A világháború közeledtével a nemzetiségi politikusok többsége népük sorsának jobbra
fordulását már nem a monarchiai együttéléstől remélte.
Gyülekezési szabadság:
Nem született egyértelmű döntés a gyülekezés jogáról. Mindössze a választási gyűlések
tartásával kapcsolatban tartalmazott egy kurta rendelkezést, kimondván, hogy az ilyen jellegű
összejövetelek jogszerűen tarthatók meg akkor is, ha azokat csupán az előző napon jelen
tették be.
A gyűlések tartásának szabadságát, szabályait a kormány belügyekért felelős minisztere
szabályozta, akként, hogy megismételte az 1848 áprilisában született lakonikus rendeletet.
Rendeletek a gyűlések megtartásának feltételéül hatósági engedélyt, 1913 – tól a nyilvános
gyűlések bejelentésének tudomásulvételét, a szabad ég alatt tartott gyűlések és felvonulások
rendőrhatósági engedélyezését kívánták meg. A gyűléseket a rendezőknek előbb 24, utóbb
már 48 órával korábban be kellett jelenteniük, megjelölve annak helyét, célját és pontos
idejét.
1848 – tól a népgyűlések lefolyását az illetékes rendőrhatóságok ellenőrizték. Az engedély
nélkül lefolytatott gyűlés résztvevőit megbüntették.
A háborús veszély fokozásával az országgyűlés felhatalmazta a kabinetet, hogy szükség
esetén a politikai jellegű gyűléseket betiltsa (1912:
1912: 63. tc.).
tc
Nagy hatású gyűléseket avagy szűk körű összejöveteleket a románok, szlovákok, németek,
szerbek és mások is gyakorta szerveztek. Ám ugyanezt tették a társadalom dolgozó
rétegeinek, osztályainak kisebb-nagyobb csoportjai, midőn politikai céljaik megvalósítására a
gyülekezési jogot használták fel.
Egyesülési szabadság:
Több természetes, illetve jogi személy által létrehozott állandó szervezetek, alakulatok,
amelyeket alap szabályban meghatározott célok, közös eszközök s mindenekelőtt a jogi
személyiségjellemzett. A jogrendszer különbséget tett a magánjogi és közjogi szabályok
között. A magánjog szellemében egyesület már a megalakítás elhatározásával s az alapszabály

91
elfogadásával létrejött, míg a közjogi jogalanyiság elnyerését illetékes miniszter jóváhagyó
aktusa biztosíthatta.
Az egyesületi szabadságot a dualizmus idején egységes törvényben nem szabályozták. A
rendeleti jogalkotás többször foglalkozott az egyesületek létrehozására vonatkozó
szabályokkal.
Az egyesületi jogot két alkalommal szabályozták részletesebben.
részletesebben Előbb az 1394/1873.
BM rendelet szögezte le, hogy a belügyminiszter feladata az egyesületek alapszabályszerű
működésének felügyelete, majd két év múltán az 1508/1875. BM rendelet átfogóan
kodifikálta az egyesületek alapításával, működésével és hatósági felügyeletével kapcsolatos
kérdéseket. Az egyesületi jog alapforrásaként jegyzett rendelet kimondta, hogy bármely
egyesület csak a belügyminiszter, illetőleg a belügyminiszterrel egyetértőleg más illetékes
szakminiszter által láttamozott alapszabály alapján működhet.
A jogszabály rögzítette, hogy nemzetiségi egylet csak közművelődési és irodalmi célokra
alakítható, s a munkásegyletek fiókalapítási jogát is meg szorította. Munkásegylet tagja csak
magyar állampolgársággal rendelkező személy lehetett, más foglalkozásúakat tagjai sorába fel
nem vehetett, s később még azt is megtiltották, hogy a tagdíjon felül a tag további anyagi
kötelezettséget vállaljon.
A századforduló után az egyesületi szabadság korlátozására számos belügyminiszteri
rendelet látott napvilágot, s ez a tendencia a világháború kitörése után, az egyesületi jog
gyakorlásának erőteljes megszorításával csak erősödött.
A kérelem, a panasz és a jogsegély joga:
A kérelmezési jog lehetőséget biztosított a polgár számára, hogy ha a hatóságok előtt
bármely ügyben előterjesztést, kérést fogalmazzon meg, míg panasszal akkor élhetett, ha
egyénként vagy közösség tagjaként szabadság-, illetve alanyi jogaiban jogsérelem érte, s a
törvény által biztosított jogorvoslatok bármely oknál fogva nem állottak az állampolgár
rendelkezésére. A korjogi szabályozása több alkalommal is körülírta a panaszok
kivizsgálásának körülményeit, módját. A 125 000/1902. BM rendelet a járási főszolgabíró
kötelességévé tette, hogy havonként legalább egy alkalommal, előre meg állapított napokon a
nagyobb községekben megjelenjen, s itt a kérelmeket és panaszokat meghallgassa. A
kérelmek és panaszok elintézési idejéről csupán a 126 000/1902. BM rendelet tartalmazott
előírást, kimondván, hogy a községi ügyekben, ha a fennálló szabályok vagy felsőbb
hatóságok más határidőt nem tűztek ki, az ügyet legkésőbb a beérkezéstől számított nyolc
napon belül el kellett intézni.
Az állampolgári és politikai szabadságjogok érvényesülésének további fontos garanciája a
jogsegélyhez tapadó jog volt, melynek alapján a hatáskörrel és illetékességgel bíró hatóság
köteles volt bármely kérelemmel vagy panasszal érdemben foglalkozni, s mi több, abban
döntést is hozni.
Említést érdemel, hogy kérelemmel az államfőhöz is fordulhatott a kor polgára, amit a jog
akkori szóhasználata szerint felségfolyamodványnak neveztek. Ezek átvételére az általános
kihallgatások során került sor, ám elintézésük az illetékes miniszterek feladatkörébe tartozott.
Az országgyűlés képviselőháza kérelemmel két módon is találkozott a dualizmus
évtizedeiben. Magánszemély képviselője útján, míg a tör vényhatóságok közvetlenül
fordultak a törvényhozáshoz, ahol mindkét esetben a ház kérvényi bizottsága adott azokról
„véleményes jelentést” a plénum számára.

92
 35. Alkotmányfejlődés és szabadságjogok a két vh. közötti Mo. – on

1919 augusztusától az egymást sűrűn váltó kormányok politikájában a jogfolytonosság elvi

tételéhez való ragaszkodás volta közös érintkezési pont. A háború előtti alkotmányos rendszer
visszaállítását azonban az antant a választott országgyűlés nem fogadta el. Így a politikai
berendezkedésének megformázása új testületre várt.
Az 1920 februárjában
februárjá létrejött egykamarás törvényhozói testület elvégezte az
alkotmányosság helyreállításával összefüggő feladatok teljesítését. A módosított alapokon
megteremtett államrendszer stabilizálóan hatott az addig igencsak túlfűtött politikai légkörre,
így az 1921 – ben kormányra jutott Bethlen István hozzáláthatott az ország gazdasági
bajainak orvoslásához.
A „bethleni
bethleni konszolidáció”
konszolidáció – ként aposztrofált tízesztendős periódus ugyan változatlanul
adós maradt egy kartális alkotmány becikkelyezésével, jó néhány alaptörvényi rendezést
igénylő tárgyban sikeres törvényalkotással büszkélkedhetett. E periódus törvényhozásai az
évtized derekán törvényben szabályozták a választójog gyakorlásával összefüggő kérdéseket,
a provizórikusnak szánt nemzetgyűlést kétkamarás országgyűléssel cserélték fel, kimerítő
részletességgel rendezték a helyi önkormányzatok és közigazgatási egységek szervezetét,
hatáskörét.
A konszolidáció és a politikai stabilitás mégsem párosult a gazdaság és a társadalom
modernizációjával. A rendszer konzervatív – nacionalista jelzőkkel volt jellemezhető.
A rendszer a szabadságjogok bizonyos fokú érvényesülésének teret adott, és létrejött a
parlamenti önkormányzati struktúra.
A II. vh. az alkotmányos elvek sérülését hozta magával. A zsidókérdés, a cenzúra, a
parlamentarizmus korlátozása intenzívebbé tette a rendőri felügyeletet, s a rendeleti
kormányzást.
Az I. világháborút lezáró trianoni béke (1921: 1921: 33. tc.)
tc Magyarország 325 411 km
területéből 93 073 km hagyott meg. (20 886 477 lakosból 7 987 204-et.)
A két világháború közötti kormányzat következetes revanspolitikája és német orientációja
jutalmaként, több lépésben, ismét kiegészült a magyar államterület a zömében magyar lakta
vidékekkel. Így az első bécsi döntés következményeként (1938. 1938. november 2.)
Csehszlovákiától visszacsatolták a felvidéki területek egy részét (11 927 km 1939. március
15—18 – án, amikor a csehszlovák állam megszűnt, a magyar királyi honvédség megszállta
Kárpátalját (ami újabb 12 141 km gyarapította az ország területét).
A második bécsi döntés 1940. augusztus 30-án 30 a kelet-és észak-erdélyi területek
visszacsatolásáról rendelkezett (43 591 km német megszállásakor a magyar honvédség
visszafoglalta a Mura-melléket, a Muraközt, a baranyai háromszöget és a Bácskát (1941.
április 11—16.), együtt 11 417 négyzetkilométert.
A legitimista alapra helyezkedő csoportok reprezentánsai, vagyis azok, akik IV. Károly
ominózus nyilatkozatától eltekintve továbbra is a Habsburg – ház tagját tisztelték
Magyarország királyaként, az alaki jogfolytonosság definíciójával s annak érvényre
juttatásával próbálkoztak. Tételezésük szerint a királyságban megtestesülő nemzeti
akaratképzés változatlansága a megkoronázott király és az 1918 novemberéig működő
kétkamarás országgyűlés újbóli együtt létezését, együtt munkálkodását követelte.
A nemzeti főhatalom szerveinek működése, az alkotmányos alapkérdésekről a nemzet
maga vált jogosítottá dönteni. „A jogfolytonosság az az állapot, melyben csakis
alkotmányunkban körülírt tényezők hoznak törvényt, és nem ezen kívül álló tényezők” —
fejtette ki az anyagi jogfolytonosság teóriáját. Az európai és a hazai erőviszonyok a szabad
királyválasztók állásait erősítették, ki is használták az az alkotmányosság helyreállításáról és
az állami főhatalom ideiglenes rendezéséről” szóló 1920: 1. tc.tc – ben.

93
 Számos alapkérdésben ugyanis sikerült közös nevezőre jutniuk. Azonosan ítélték meg
ugyanis a forradalmak okozta károkat s később a trianoni békediktátumot, s teljes volt a
nézetazonosság a monarchikus államforma igenlésében is. A királyság intézményét azonban
nem csupán a tradíció erejével magyarázták s védelmezték, de a Werbőcziig
Werbőcz visszavezetett
szentkorona-eszmében találták fel az Újra építkező rendszer régi-új formájának ideológiai
megalapozását.
Az 1912: 63. tc.tc intézményesítette a kivételes hatalmat,
hatalmat vagyis háború esetére vagy a
küszöbönálló háborús veszélyre figyelemmel a kormánynak adandó rendeletalkotási jogot. E
törvény azon ban egyfelől taxatíve felsorolta a kivételes hatalom körét, másfelől annak időbeli
hatályát a háború befejeztéhez kötötte.
A háborút követően azonban az egymást ekkor gyorsan követő kormányok nem vették
figyelembe a törvény szavát. Ellenkezőleg, előbb a nemzetgyűléssel az 1912: 63. tc. tc nyomán
keletkezett rendeletek hatályát egy újabb, a törvénytárba 1920: 6. tc. tc alatt becikkelyezett
törvénnyel 1923. január 1 – jéig meghosszabbították, majd később, egy újabb törvénnyel, a
kormány számára további lehetőség nyílt e rendeletek alkalmazására.
1931:26. tc.tc évenkénti megerősítést igénylő felhatalmazást adott a kormánynak a
törvényhozás körébe tartozó intézkedések megtételére.
Az 1914: 50. tc. 10. § - a felhatalmazást adott a végrehajtó hatalomnak arra, hogy rendeleti
úton intézkedhessék — az állam biztonsága érdekében — polgárai mozgásszabadságáról.
A személyes szabadság korlátozásának formáiról megjelent összefoglaló jellegű
kormányrendelet 1920. március 20 – án 4352. szám alatt, elejét óhajtván venni a sok helyütt
tapasztalt túlkapásoknak, taxatíve sorolta fel az internálás, a rendőri felügyelet, az őrizetbe
vétel s a lakóhelyről való kitiltás alapjául szolgáló okokat, ugyanakkor kitért az azok okán
alkalmazható intézkedések körére. Így szólt arról, hogy a felügyelet alá került személy
számára tartózkodási hely kijelölésére kerülhetett sor, amelyekhez az adott terület
elhagyásának tilalma társulhatott, a határozat jelentkezési kötelezettséget írhatott elő,
megállapítást nyerhetett a lakásváltoztatás hatósági bejelentésének kötelme, megszoríthatták a
másokkal való érintkezésjogát, illetve a nyilvános helyek látogatásának lehetőségét. A
rendelet biztosította széles hatósági diszkrecionális jogot mindössze egy ponton korlátozta a
fenti jogszabály: a korlátozásokat úgy kell megállapítani, hogy azok a felügyelet alá helyezett
polgárt „a szükségen túl ne akadályozzák rendes foglalkozásában és keresetében”.
Az 1939: 2. tc. tc adta felhatalmazást felhasználva. E jogforrás — köznapi nevén a
honvédelmi törvény—a
törvény katonai közigazgatás hatókörének a polgári életviszonyok s a
gazdasági élet körére való kiterjesztésével a jogállami elvek korrodálódásának esélyeit
növelte.
A levél- és távírdatitkok sérthetetlenségének joga sérült meg végletesen, majd ugyanerre
a sorsra jutott a házjog intézménye is. A személyes szabadság megsértésének egészen kirívó
példáit azonban a korszak zsidóügyi törvényhozása, majd 1944 rendeleti szintű jogalkotása
szolgálta. A joganyag, mint ismeretes, ugyanis egyre több lehetőséget biztosított a
közigazgatás részére az izraelita vallású magyar állampolgárok emberi jogainak, de
mindenekelőtt személyes szabadságának megszorítására, sőt később életük elvételére is, bár
ekkorra már a magyar jogalkotás szuverenitásáról és autonómiájáról a német jelenlét és
befolyás okán nemigen beszélhetünk.
Az I. vh. esztendeiben a sajtószabadságot
sajtószabadság jelentősen korlátozták, egyes belföldi lapok
megjelenésének és terjesztésének betiltására, s ugyancsak módot adtak a külföldről érkező
sajtótermékek ellenőrzésére.
A sajtószabadság két világháború között nem ütközött tartósan akadályokba. A bethleni
konszolidáció a korlátok számát jelentősen csökkentette. A kivételes sajtóellenőrzés
eszköztárát iktatták ki. 1922. június 26 – án megszűnt a felhatalmazási törvényben biztosított
kormányzati kivételes hatalom.

94
 1932. november 24 – én, a minisztertanács döntése nyomán a vidéki sajtó irányítására a
főispánok kaptak megbízást. A kabinet fenti határozatát értelmező, a sajtószubvencióban
részesítés kritériumait magyarázó belügyminiszteri körlevél megállapította, hogy
támogatásban csak azok a lapok részesülhettek, amelyek „a sajtóosztály részéről tett
megállapítás szerint nem foglalnak ellentétes álláspontot a kormányzat által képviselt nemzeti
törekvésekkel és világszemlélettel” szemben.
Az évtized végén, a háború kitörése előtti esztendőben a hatalom a nyomtatott sajtó
szabadságát ismételten korlátozni kényszerült. Ennek megvalósulását az 1938: 18. tc.
segítette elő, szabályozván „az állam meg óvása végett” szükséges sajtórendészeti
intézkedéseket. A szépítő megfogalmazás valójában a sajtó német példa szerinti
uniformizálásának nagyon is hazai változatát takarta.
A már hivatkozott sajtórendészeti törvény nyújtotta a leghatásosabb eszközt a végrehajtó
hatalom számára azzal, hogy új időszaki lap alapítását 1938 – at követően engedélyhez
köthette, s lehetőséget adott a cenzúra jövőbeni bevezetésére is. Az 1938: 15. tc.
tc intézkedett a
sajtókamara felállításáról, amelyen keresztül a végrehajtó hatalom az újságírói „hivatásrend”
személyi összetételének befolyásolására kapott eszközöket.
Az első világégést lezáró békerendszer, a maga nyilvánvaló igazságtalanságaival, sajátos
helyzetet teremtett Köztes – Európában. A nemzetállamok kialakításán munkálkodó
diplomácia jobbára többnemzetiségű
többnemzetiség utódállamokat kreált a monarchia romjain, míg a Párizs
környéki célok steril formában egyedül Magyarország esetében valósultak meg. Igaz, ez az
ország területének majd hetvenszázalékos megkisebbedésével járt, és azzal, hogy mintegy
hárommillió magyar került az új határokon kívülre. Az új helyzetet tovább színezte az a
sajátosság is, hogy a térség nemzetiségi politikája valójában a nemzetközi politika és jog
hatókörébe került. A szomszédos országok kisebbségi jogát különböző nemzetközi
szerződések rögzítették, Magyarországot pedig a trianoni békeszerződés szorította a nemzeti
kisebbségek egyenjogúságának, anyanyelvi, művelődési jogainak tiszteletben tartására. A
nemzetközi jog benyomulása azonban nem sokat segített a nemzetiségi egyenetlenségek
kiküszöbölésében.
A két világháború közötti Magyarország első kormányai kezdetben mindenesetre nem
akarták a szomszédokhoz fűződő viszony elmérgesítését. Sőt az első hónapokban, években a
rendszer a világ előtt kisebbségi politikájával a legjobb arcát igyekezett megmutatni. 1919.
augusztus 21 – én kormányrendelet látott napvilágot, mely „a nemzeti kisebbségek egyen
jogúságáról” szólt, s a hivatalos nyelv megválasztását a törvényhatóságokra, községekre bízta.
Lehetővé tette az országgyűlésen a más nyelven való szólást, s a bíróságok eljárásában is
szabadabbá vált a kisebbségek nyelvhasználata. 1919 őszén létrejött a Nemzetiségi
Minisztérium.
Az 1923 – ban megszületett 4800/1923. ME rendelet, illetve a nemzetiségi iskolatípusokat
liberálisabban formulázó 110 478/VIII. vallás- és közoktatási miniszteri rendelet, valamint a
közhivatalokban a kisebbségi nyelvek ismeretének biztosításáról intézkedő 1924: 2. tc. betűje
papíron valóban a rendszer igazi szándékait szolgálta. A hétköznapok gyakorlata azonban
mégis egészen más volt.
A hazai nemzetiségi jogalkotásra inkább külpolitika, semmint a hazai közvélemény volt
hatással.
A művelődési lehetőségek bizonyos mérvű kiszélesítése s az egységes típusú kisebbségi
népiskolai rendszer megteremtése mellett a nemzetiségi kultúregyesületek számára is nagyobb
mozgástér nyílt.
A két világháború közötti rendszer törvényhozása a gyülekezési szabadság legmagasabb
szintű szabályozását, az itt számba vehető jogok és kötelességek törvénybe foglalását
mindvégig elmulasztotta teljesíteni. A polgárok gyűléseivel összefüggő normarendszer
stabilitása, a tar tós szabályozás ez idő tájt ugyancsak hiányzott. Elég itt utalnunk arra a

95
szembetűnő tényre, hogy a bolsevik hatalom halálát követően negyedszáz alkalommal
született jogszabály (miniszterelnöki vagy belügyminiszteri közreműködéssel) a
gyülekezésekkel kapcsolatos rendészeti kérdésekről. Az aggályok azonban csak tovább
fokozhatók e tekintélyes mennyiségű normaszöveg tartalmi, bár e helyütt csak vázlatosan
ismertethető problémái miatt.
A gyülekezési jog forradalmak utáni első jelentősebb forrása a Friedrich – kormány
működéséhez kötődött. 1919. szeptember 30 – án egy rendelet fogalmazódott meg, amely a
Károlyi-kormányzás e téren is gyakorolt liberális intézkedéseivel szakítván a gyülekezések
jogát tárgyaló háború előtti állapothoz való visszatérésről tanúskodott. A népgyűlések,
politikai nyilvános összejövetelek tilalma azután bő két esztendeig biztosította „a közélet
nyugalmát”. 1921. december 23 – án azonban a minisztérium feloldotta a gyülekezések
tilalmát. A gyűlések megtartására rendőrhatósági engedély birtokában kerülhetett sor, az ez
iránti kérvényhez pedig csatolni kellett a gyűlés tárgyát, megtartásának körülményeit, a
rendezők nevét stb. Az ellenőrzés intenzitását a rendőrhatóság személyes jelenlétével s a
rendelkezésére álló kényszerítő eszközök alkalmazási lehetőségével biztosították. 1939 – ben
a honvédelmi törvény a politikai gyűlések tilalmát rendelte el.
Az egyesületek alakítása egyre nagyobb akadályokba ütközött, sok esetben az
alapszabályok láttamozását a hatóság megtagadta. Különösen a munkásegyesületek és
munkásszervezetek működését, illetve újjáalakítását gátolták erőteljesen. Ugyanilyen
ellenséges hatósági magatartás kísérte a liberális színezetű értelmiségi csoportok, körök, s
közöttük elsősorban a szabadkőműves – páholyok tevékenységét is.
Az 1938: 17. tc.
tc második törvényi szintű szabályozása, egyesületi szabadság kiterjesztése
megszorítása került napirendre. Megalkotta a „tilos
tilos egyesület”
egyesület kategóriáját. E körbe vonta a
törvény azokat az egyesületeket, amelyek kormányhatóság által láttamozott alapszabály
nélkül vagy éppen titkosan folytatták tevékenységüket, továbbá ide soroltattak azok a
szervezetek is, amelyek hatósági feloszlatásuk, illetve felfüggesztésük dacára tovább
működtek. A tilos szervezeteket a belügyminiszter feloszlathatta, javaikat elkobozhatta, s
közcélokra fordíthatta, s a tagok „cselekményük súlyossága” figyelembevételével bűnhődtek.
A kormány a kivételes hatalom gyakorlása során felhatalmazást kapott arra, hogy új
egyesületek létrejöttét megakadályozza, a már létező szervezetek tevékenységét korlátozza,
vagy éppen felfüggessze stb. S minderre 1939. szeptember 2 – ától sor is került.
A 19. század utolsó nagyhazai politikus generációja, a liberális gondolkodású politikai és
szellemi elit az egyházügyi törvényhozás körében alkotott igazán maradandót. Azok a
törvények a modern Magyarország megteremtését tűzték maguk elé, s törekedtek arra, hogy e
hon polgárainak szabadságfoka még inkább kiteljesedjék. E téren a vallás szabad
gyakorlásáról szóló 1895: 43. tc.tc járt elöl, de kijárhatott az elismerés a Corpus Jurisban e
törvény előtt felvett 42. tc.tc – nek is, amely pedig az izraelita vallást a bevett religiók
kedvezményezett családjába felvette.
Az állam és az egyházak viszonyát
viszonyá a kor színvonalán és kívánalmainak lehetséges
figyelembevétele mellett rendezték tehát, s távolról sem célozták meg az egyházak szerepének
háttérbe szorítását, a vallások áldásos társadalmi jelenléte a hivatalos körök gondolkodásában
kívánatos és támogatandó ügy volt.
A két világháború közötti politikai rendszer hosszú ideig a kilencvenes évek megteremtette
helyzetre alapozott. A hivatalos politika pedig a rendelkezésére álló eszközök nem csekély
tárházával támogatta a nagy hazai egyházak sokirányú s jobbára társadalmilag is hasznos
működését. A nagy egyházak jelenléte a kisebb és nagyobb közösségek körében
mindennapibbá vált, elég ha utalunk itt a vallásos nevelés erősödésére, az egyházak oktatási
funkcióinak megerősödésére s karitatív jellegű tevékenységük intenzívebbé válására.
A vallásszabadság nagy elvi kérdéseinek újragondolása, törvényhozási rendezése a húszas
—harmincas évek Magyarországán nem került szóba. A kormányzat hosszú ideig nem látta

96
szükségét, hogy a majd egy évszázados konstrukcióhoz, a bevett vallások rendszeréhez
hozzányúljon.
Végül is a háborús fenyegetettség s az azzal párosuló, egyre erőteljesebb, német befolyás
kellett ahhoz, hogy a magyar törvényhozás a zsidókkal szemben alkalmazott diszkriminatív
intézkedéseinek konzekvenciáit a vallásszabadság körében is levonja. Az 1942: 8. tc. tc az
izraelita vallást a bevett vallások sorából kiemelte, az e státussal járójogoktól az izraelita
egyházat megfosztotta, s az elismert vallások kevéssé kedvezményezett csoportjába szorította
le.

97
 36. Az I. Népköztársaság államszervezete

A világháborús katonai vereség, a birodalom nemzeteinek függetlenségi törekvései, a

háború okozta tömegelégedetlenség végül is elvezettek az Osztrák—Magyar Monarchia
felbomlásához. A dualista államrendszeren túllépve Kelet – Közép – Európában új, független
államok deklarálták szuverenitásukat.
Ausztria és Magyarország meghatározó vagy akár csak számottevő befolyásra szert tevő,
politikai körei a háború utolsó éveiben számos elképzelést, tervet dolgoztak ki a birodalom
belső válságának leküzdésére.
A befolyását vesztő Tisza István kabinetjét követő kormányok szociális törvényeket,
„demokratikus földbirtokpolitikát” s a politikai rendszer reformját helyezték kilátásba.
Károlyi Mihály és köre a birodalom szerkezetének lazítását, a szabadságjogok szavatolását,
nemzeti birtokpolitikát, továbbá az ország területi integritását tiszteletben tartó békét jelölték
meg prioritásaik között.
Az erősödő munkásmozgalom s fő ereje: ereje a Magyarországi Szociáldemokrata Párt
1918.
1918 októberi kiáltványában új kormánytól és alkotmányozó nemzetgyűléstől várta a béke, a
demokratikus társadalompolitikai célok, a föld- és tulajdonreform, illetve a társadalmi
igazságosság elérését, érvénye sülését.
A dinasztikus elképzeléseket IV. Károly 1918. október 16 – i manifesztuma villantotta
fel. A birodalom első embere, a monarchia egyben tartásának célját szem előtt tartva,
Habsburg – jogar alatti szövetséges államrendszert deklarált, amelyben minden nép külön
autonóm államot alkothatna, s a föderatív struktúrában az egyes nemzeteket a birodalmi
gyűlésben nemzeti tanácsaik képviselték volna.
Először Wekerle Sándor és kormánya tett kísérletet azzal, hogy alkotmányreform –
tervezetében Magyarországnak perszonáluniót, a nemzetiségeknek pedig „egyéni jogokat”
helyezett kilátásba.
1918. október 23 – án lemondott a régi rendszer utolsó kormánya, két nap múltán a
szociáldemokraták, a polgári radikálisok és a Károlyi – hívek megalakították a Nemzeti
Tanácsot. Károlyi miniszterelnöki megbízást kapott. 1918 őszén polgári demokratikus
forradalom tört ki, „a nép vette kezébe a hatalmat és adta át a Nemzeti Tanácsnak”. A
feudális struktúrák eltüntetésével a modern, polgári Magyarország megteremtésének jelszavát
tűzték zászlóikra.
1918. november l6-án
l6 a magyar állam valóban az alkotmányozás új, forradalmi útjára
lépett, s elhagyta az ezeréves közjogi fejlődés ösvényét.
Az őszirózsás forradalom államjogi építkezését, a szabályozás ideiglenessége, intenzív
átpolitizáltsága s spontaneitása is jellemezte.
A politikai események nyomását, feszítő hatását érzékelve azonban a Tanács provizórikus
hatásköröket s azonnali teendőket is sorjázott határozatában. S tette ezt azzal, hogy az
alkotmányozó gyűlés döntéséig az állami főhatalmat a Károlyi Mihály vezetése alatt álló
kormányra ruházta. A folyamatos spontán jelleg magában hordozta a rendszer funkcionális
enyhülését, a későbbi közjogi korrekciók mit sem enyhítettek a külpolitikai krízisen.
Hock János kezébe esküjét letevő kormány állásfoglalása, mely szerint a végrehajtó
hatalom az államforma tekintetében a döntést a legfeljebb hat héten belül összehívandó
alkotmányozó gyűlésre bízza. Később a tisztánlátást e téren némiképp segítette az uralkodó
1918. november 13 – i, Eckartsauban aláírt nyilatkozata, amelyben lemondott az állam ügyek
vitelében való részvételről.
Ekkor az alkotmány betűjéből és szelleméből kiolvashatóan a legfőbb állami hatalom
másik faktorára, az országgyűlésre várt a feladat, hogy gondoskodjék a királyi hatalomban
foglaltjogok és kötelezettségek teljesítéséről, helyettes állításáról. Az alkotmányos kereteken

98
túllépő politikai események hatására azonban a törvényhozás s annak mindkét háza önmaga
feloszlatásáról, illetve tanácskozásainak berekesztéséről döntött.
Ezzel a társadalom különböző rétegeinek és csoportjainak reprezentánsai november 16 - i
találkozójukon, magukat Nagy Nemzeti Tanácsként Tanács aposztrofálva, mint az ország
„forradalmi törvényes szerve” határozatilag és ünnepélyesen foglalhatott állást a függetlenség
és az államforma kérdésében.
A „Néphatározat
Néphatározat”- ként megjelölt s alkotmánylevélnek is tekinthető dokumentuma
Habsburg-ház négy évszázados uralmának végére pontot téve, magát a királyság intézményét
is felszámolta. Magyarország minden más államtól független és önálló népköztársaság —
formulázott a forradalmi testület.
A polgári forradalom kormánya, a liberális demokrácia államépítési posztulátumaiból
kiindulva, s nem kevésbé a Néphatározat pozitív parancsának engedelmeskedve, a politikai
rendszer mind teljesebb demokratizálására törekedett. Ezzel a magyar polgári
alkotmányfejlődés ívében olyan „törést” idézett elő, mely nem volt beilleszthető a
Tanácsköztársaságot
Tanácsköztársaság követő kurzus politikájába. A két világháború közötti politikai
garnitúra megtagadta Károlyitól a folytonosság elismerését, az októberi forradalom
demokratikus vívmányaitól a legalizálást.
A választójog kiterjesztésén túl, a legmarkánsabb változások az állampolgárok politikai
nyilvánosságban korábban élvezett jogainak, lehetőségeinek kiszélesítésében jelentkeztek.
A sajtószabadság korábbi korlátainak lebontása a forradalmi változások egyikfontos
hozadéka volt. Ennek során nem csupán alapalapításhoz korábban megkövetelt
biztosítékűzetési kötelezettséget törölték el, de a sajtóvétségek fölötti ítélkezést is újólag
esküdtszéki útra terelték.
Az egyesülés és gyülekezés szabadságáról intézkedő néptörvény liberalizmusa azonban
még a sajtónak biztosított szabad mozgás hatókörén is túl- tett. A politikai nyilvánosság és
szervezkedés számára oly fontos két intézményt megfogalmazó jogforrás, az 1919. évi 3.
néptörvény,
néptörvény ugyanis lakonikus egyszerűséggel rögzítette: „Az egyesülés és gyülekezésjoga
mindenkit megillet.”
megillet A szabályozás az addigi rendeleteket s azok rendészeti előírásait
messze meghaladva az egyesületek megalakításához s a gyűlések megtartásához semmilyen
hatósági aktus kötelezettségét nem fűzte. Egyedül az egyesületek jogalanyiságához kívánta
meg azok bírósági jegyzékbe történő felvételét. A törvény szólt arról is, hogy „a bíróság az
egyesületet, ha alapszabályszerű célja büntető- törvénybe nem ütközik, az egyesületek
jegyzékébe bejegyezni köteles”.
A polgári demokratikus reform szabadságjogokat konstituáló és tartalommal megtelítő
próbálkozásai sorában a legfigyelemreméltóbb vállalkozás a nemzetiségi egyenjogúság
törvényi rendezésének kísérlete volt. E téren a pesti kormánypolitika kettős szorításban és
szűk térben mozgott. A hazai konzervatív politika területi integritáshoz ragaszkodó és az
egyéni jogokon túl nem látó, kategorikus imperativusát nagy távolság választotta el a
nemzetiségek elszakadási szándékait erősítő önrendelkezési jogtól. A népkormány e két
véglet közötti konfliktust az ország föderatív köztársasággá szervezésével s a nemzetiségi
önrendelkezésre irányuló törekvéseket is honoráló autonóm területek létesítésével vélte
feloldani.
A Károlyi-korszak rövid néhány hónapja természetesen nem hagyott időt a nemzetiségi
jogok átfogó s egységes kodifikálására. Mindössze három nagyobb nemzetiség jogainak
csokorba szedésére került sor. Az e nemzetek autonómiáját megteremtő néptörvények a
belügyi igazgatás, az igazságszolgáltatás, a közoktatási, közművelődési és vallási ügyekben,
valamint a nyelvhasználat kérdéseiben kollektív önrendelkezési jogokról intézkedtek. E sietve
tető alá hozott törvények azonban későn születtek meg, a nemzetiségek vezető politikusait
márki nem elégíthették, a többségi nemzet részéről pedig kevés támogatásra számíthattak. A
területi integritás politikájához fűzött remények szertefoszlottak. Bebizonyosodott, hogy e

99
kérdésben olyan meg határozó érdekek és politikai erők fókuszába esik Magyarország,
melyek nem engednek a „helyi” kezdeményezéseknek.

100
 37. A Tanácsköztársaság államszervezete

AZ ALKOTMÁNYFEJLŐDÉS JELLEGZETESSÉGEI A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG

IDŐSZAKÁBAN
A „Tanácsköztársaság” elsőként e század magyar fejlődésében az alkotmányozás
folyamatában a történeti alkotmányfejlődés tagadásaként az írott, kartális alaptörvényi
formára tért át.
A proletariátus nevében fellépő s hatalmát a tömegektől származtató politika az
államépítés munkálataiban a polgári államelmélet elvi alapjainak tagadásából indult ki. A
korábbi berendezkedést elmarasztaló tételek, a hatalommegosztás Magyarországon
következetesen soha meg nem valósuló struktúráitól elfordulva, a hatalom egységének elvét
hangsúlyozták. A tör vényhozói, a végrehajtói és a bíráskodási hatalom együttes gyakorlása
ezekben a hónapokban mindig egyetlen szervet illetett.
A polgári demokráciák Csupán „látszategyenlőséget” hozó állapotával szemben az új
alkotmányozási folyamat a hatalom gyakorlásának eszközéül a diktatórikus formát formá jelölte
meg. A diktatórikus hatalmi rendszer ellensúlyozására az alkotmány rendszerén belül számos
garancia megfogalmazására került sor.
A „Tanácsköztársaság” alkotmányos struktúrájában az egységesen gyakorolt hatalmi
politikai tevékenységben a végrehajtás túlsúlyos volta mindvégig jelen lévő sajátosság volt.

A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEIGLENES ALKOTMÁNYA

Az új hatalom új típusúnak deklarált állama s annak központi szerve, a Forradalmi
Kormányzótanács április 3-án 3 jelentette meg a közhatalmi tevékenység alapelveire, a
közigazgatás szervrendszerére vonatkozó rendelkezéseit.
Az ideiglenes alkotmány szabályozta a különböző tanácsok és intézőbizottságaik
viszonyát, létrejöttük feltételeit, meghatározta a választójog új kritériumait, megfogalmazta a
választási eljárás folyamatát. Az ideiglenes alaptörvény elvi jellegű megnyilatkozásai sorában
szólt a nemzeti önrendelkezés jogáról, s kiemelte a proletárállam föderalisztikus vonását.

A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG VÉGLEGES ALKOTMÁNYA

Az ország általános válságára, külpolitikai elszigeteltségének oldására válaszokat kereső
totalitárius kísérlet államának alkotmányjogilag értékelhető termése az 1919. június 23-án
23
tető alá hozott végleges alaptörvény volt, amely „A Magyarországi Szocialista Szövetséges
Tanácsköztársaság Alkotmánya” címet viselte.
Az alaptörvény előkészítése hosszú heteket vett igénybe. Az alkotmány az új típusú
államra és annak jogára vonatkozó elvi tételeket összegezve hét fejezetre s 89 § - ra
tagolódott.
Az alkotmány,
alkotmány az államépítés tartalmi kérdéseit rendezve, első részé ben az alapelveket, a
másodikban a dolgozók jogait és kötelességeit, a harmadikban a tanácshatalom központi
szervezetét, a negyedikben a helyi tanácsok szervezetét, az ötödikben a választójogot, a
hatodikban a költségvetési jogot s a hetedik részben pedig a nemzetek jogait szabályozta.
Az új típusú hatalom véglegesnek szánt alaptörvénye nem maradt adós az állani polgári
jogok formai deklarálásával.
A nemzetiségi kérdés megoldására a pesti „proletárpolitika” már a végleges alaptörvény
formába öntése előtt is számos intézkedést hozott. A föderalizmus elvének deklarálását a
Kormányzótanács rendelete követte, amely a hatóságok előtti szabad nyelvhasználat
lehetőségét teremtette meg, majd különböző jogforrások a magyar országi népek
egyenjogúságáról, a nemzetiségi elnyomás megszűntéről, mint eltökélt hatalmi szándékról
tudósítottak.

101
 Az alkotmány az előbbi intenciók szintéziseként a „Tanácsköztársaság” területén élő
nemzetek szabad nyelvhasználati és kulturálisjogainak tételezése mellett a kisebbségi
autonómia intézményesítésére Országos tanácsok alakítását tette lehetővé. E testületek a
nem összefüggő területen élő kisebbségek autonómiatörekvéseinek megjelenítésére
szolgálhattak.
A választójog feltételeinek megfogalmazása az új hatalom első tennivalói között
szerepelt. A Forradalmi Kormányzótanács e tárgyban már április 3-án 3 kiadott XXVI. sz.
rendelete,
rendelete az úgynevezett „kisalkotmány” leszögezte: választójoga csak a dolgozó népnek
van, így választókká és választhatókká váltak mindazok, akik 18. életévüket betöltötték,
betöltötték és a
társadalom szempontjából is hasznos munkából éltek.
A munkások, az alkalmazottak és a Vörös Hadsereg katonái lettek tehát választók abban
az országban, ahol a korábbi évtizedekben a választójog a nyugat-európai fejlődési
folyamattól évtizedekkel elmaradt. A választójog kiterjesztése azonban ellentétes tendenciákat
is hordozott, midőn kirekesztette a voksolás lehetőségéből s így a politika formálásában való
részvételből azokat, akik nyereségszerzés céljából bérmunkásokat alkalmaztak. A
„proletárválasztó jog” egyébként titkos, ám közvetett voksolásról rendelkezett.

A DIKTATÚRA KÖZPONTI SZERVEI

A magyarországi Tanácsköztársaság központi és helyi szervei egy egészen új modellt
jelentettek a magyar alkotmányos életben. Gyökértelen konstrukciót, előzmények nélküli
eljárási szabályokat hozott a bolsevik mintájú államépítés.
Az új típusú állam kialakítására törekvő politikai körök az állami élet központi szervét a
Szövetséges Tanácsok Országos Gyűlésében (SZTOGY) rajzolták meg. Az ideiglenes
alaptörvény e testület felállítását közvetlen választásokra bízta. A tagokat minden ötvenezer
lakos képviseletében a megyei (kerületi) és városi tanácsok választották, akiknek
visszahívására a jogszabály lehetőséget adott. A delegáltak körét a budapesti intézőbizottság
80 s a Népgazdasági Tanács választmányának 40 tagja egészítette ki.
Az Országos Gyűlés hatásköréről szólván a végleges alkotmány minden nagy fontosságú
állami ügy, taxatív felsorolásban tizennyolc kérdés, elhatározásának jogát e testületre ruházta.
Az alkotmány elfogadása, illetve módosítása, a hadüzenet és a békekötés dolgában való
döntés, valamint az ország határainak megállapítása azonban kizárólagosan a gyűlés hatás
körébe tartozott.
A nagy létszámú, törvényhozási feladatok ellátására hivatott testületet egyébként az
állandó és folyamatos működés amúgy nem jellemezte volna. Az alaptörvény ugyanis
évente két ülésszakot tervezett meg csupán, s ennél többszöri tanácskozásra abban az esetben
kerülhetett csak sor, ha az ülés összehívását olyan kerületek és városok tanácsai kérték,
amelyek az ország népessége egyharmadának képviseletében működtek.
Az Országos Gyűlés üléseit a nyilvánosság előtt tartotta meg, s a tárgyalás a népbiztosok
jelenlétében bonyolódhatott. A tanácskongresszus tagjait megillette a
törvénykezdeményezés, az indítványozás, a vitákban való részvétel, a szavazás és a
„képviselői” mentelem joga. Az alaptörvény s a rövid törvényhozási gyakorlat egyaránt
elismerte az interpelláció intézményét.
A tanácskongresszus ülésszakainak szünetében a politika mindennapi vitelére az
alkotmány a Szövetséges Tanácsok Országos Gyűlése által megválasztott Szövetséges
Központi Intézőbizottságot
Intézőbizottság (SZKIB) hatalmazta fel. Az ország ügyeinek legfőbb
operatívjellegű irányítása magában foglalta törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalom
gyakorlását is, s e testület kezét az alkotmány mindössze a tanácskongresszus kizárólagos
hatáskörébe utalt tárgyak terén kötötte meg.
Az alkotmány számára önálló döntési jogot is biztosított, amelynek gyakorlása minden
feltételtől mentesen állapíttatott meg. Eszerint e testület rendeleteket alkothatott,

102
megválasztotta a Kormányzótanács elnökét (s személyében egyúttal saját elnökét is) s tagjait,
illetve ugyancsak dönthetett a Központi Ellenőrző Bizottság összetételéről. Az
Intézőbizottság felhatalmazást kapott továbbá az alárendelt szervek, köztük a
Kormányzótanács rendeleteinek és aktusainak felülvizsgálatára és módosítására is.
Az operatív irányítás feladatkörében a testület a munkások, katonák és földművesek
tanácsaira, illetve a tanácsrendszer valamennyi szervére vonatkozóan nyert utasítási jogot. A
Szövetséges Központi Intézőbizottság alkotmányból folyó túlsúlyos szerepe ellenére
működését nem felelősségmentesen végezte. Működéséről, valamint az ország általános
politikai - gazdasági helyzetéről, ill. egyes más, de fontos tárgyakról az Országos Gyűlésnek
beszámolással s ebből következően felelősséggel is tartozott.
Legfeljebb 150 tagot számláló testület, amelyben az országot lakó nemzeti kisebbségek
számarányuknak megfelelő képviselethez jutottak, néhány hetes tevékenysége során csupán
két rendelet megalkotását végezte el.
A Forradalmi Kormányzótanács szervezetét és személyi összetételét az első napoktól
kezdve nagy és gyakori változások jellemezték. A testület élén elnök állt, tagjaiként pedig az
egyes szakigazgatási ágazatokat irányító nép biztosok funkcionáltak.
Kezdetben a Kormányzótanács kebelében belügyi, külügyi, igazság ügyi, hadügyi,
földművelésügyi, közélelmezési, kereskedelemügyi, szocializálási, munkaügyi, pénzügyi,
közoktatásügyi, valamint a német és ruszin népbiztosságokat állítottak fel, ám már április első
napjaiban is több népbiztosság átszervezésére, megszüntetésére s újak szervezésére sor került.
A központi irányítás legszembetűnőbb átalakítása május havában következett be, midőn a
Népgazdasági Tanács létrehozásával a gazdasági élet egységes parancsnoklására tettek
kísérletet. E szervezetbe integrálták a korábban önálló pénzügyi, közellátási, szociális,
termelési és a földművelésügyi népbiztosságot. A tanács kifejezetten az operatív irányítás
szerveként működött, s elvi jellegű rendeleteket csupán a Forradalmi Kormányzótanács
egyetértésével adhatott ki. A Tanács kilenc főosztályt
főosztály működtetett, s ide tagozódtak be
mindazok a korábbi önálló népbiztosságok, amelyeknek a termelés és a javak elosztása
egységes irányításában kitüntetett szerep jutott. A Népgazdasági Tanács elnökét és helyettesét
a Kormányzótanács nevezte ki. A választmány az alkotmány szerint 80 főből fő álló testületként
működött, jórészt szakszervezeti képviselőket találunk soraikban, s e testületnek az
alaptörvény alapvetően véleményezési jogkört biztosított.

A TANÁCS KÖZTÁRSAÁG HELYI SZERVEI: A TANÁCSOK

A Tanácsköztársaság megszüntette a hagyományos polgári önkormányzatokat, és a szovjet
gyakorlatnak megfelelően az államigazgatás feladatait az ún. tanácsokra bízta. A tanácsok
választással jöttek létre, de csak az alsó szintű tanácsokat, a községit, a városi és a budapesti
kerületi tanácsok tagjait választották meg közvetlenül. Az ennél magasabb szintű tanácsok
tagjait az alsóbb szintű tanácsok delegálták Saját tagjaik köréből: Budapest 500 tagból álló
központi tanácsába a területi tanácsok lakosságuk számaránya szerint küldhettek tagokat.
A járási tanácsot a falusi és a városi tanácsok tagjaiból állították össze. A falvak és a
járással határos városok tanácsai minden 1000 lakos után egy-egy tagottag delegálhattak. Azok
a városok, amelyek ugyanazon megye több járásának területével határosak, mindegyikjárás
tanácsába küldhettek tagot.
A megyei tanácsok tagjait a megye területén lévő városok, járások és törvényhatósági jogú
városok tanácsai választották.
A tanácsok választása fokozatosan történt. Elsőként a falusi és városi tanácsokat
választották meg közvetlenül, ezután a járási, majd a megyei tanácsok, végül a Szövetséges
Tanácsok Országos Gyűlésének tagjai kerültek sorra.
A választók ugyanazon a módon, ahogy a tanácstagokat választották, új szavazással elvileg
visszahívhatták
visszahív volna tanácstagjaikat, akiknek mandátuma egyébként is csak 6 hónapra szólt.

103
 A tanácsok saját tagjaik sorából intézőbiztottságot
intézőbiztottság (direktórium) választottak, amely mint
általános hatáskörű szerv látta cl a tényleges államigazgatási feladatokat. Ezért minden olyan
feladat a hatáskörébe tartozott, amit külön jogszabály nem rendelt valamilyen más szerv
kizárólagos jogkörébe. Az intézőbizottságok határozatait a tanácsok hatályon kívül
helyezhették. A direktóriumok ezzel hármas, a tanácsok kettős alárendeltségben működtek. E
hierarchikus rendszer az ún. demokratikus centralizmus elve szerint működött, amely
lehetővé tette, hogy a felettes szerv korlátlan jogkörrel hivatalból semmisítse és változtassa
meg az alsóbb szintű szerv határozatait.
A központi hatalom és a helyi tanácsok közti ellentmondásokat politikai biztosok
kiküldésével próbálták feloldani. A megyei tanácsokat és az intézőbizottságokat a belügyi
politikai biztosok útján ellenőrizték. A tanácsok, amelyek laikus elemekből álltak, ritkán
üléseztek, az ügyeket ténylegesen az intézőbizottságok vitték.

104
 38. A II. Köztársaság kikiáltása és jogi szabályozása

A II. világháború magyarországi hadműveleteinek végeztével megkezdődött az ország

gazdasági és politikai helyreállítása.
Debrecenben, 1944. december 21 – én összeült egykamarás Ideiglenes Nemzetgyűlés volt
hivatott biztosítani. A Magyar Kommunista Párt és szövetségeseinek túlsúlyát (64, 78%)
alapvetően a Vörös Hadsereg jelenléte motiválta; ennek ellené re az Ideiglenes
Nemzetgyűlés legitimitását nemcsak a szövetséges nagy hatalmak (Amerikai Egyesült
Államok, Nagy – Britannia, Szovjetunió), hanem az ország lakosságának döntő többsége is
elismerte.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlést még két ízben kiegészítették: Budapest- nemzetgyűlésről és
a Dunántúlról összesen 268 fővel. Az új delegáltak némiképpen változtattak az Ideiglenes
Nemzetgyűlés pártarányain. Csak két alkalommal ülésezett.
Első ülésén magát a nemzeti akarat kifejezésére egyedül hivatottnak és a magyar állami
szuverenitás kizárólagos képviselőjének nyilvánította „A Nemzet gyűlés Szózatá” - ban.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 22-én 22 döntött az Ideiglenes Nemzeti
Kormány megalakulásáról. A koalíciós Ideiglenes Nemzeti Kormány összetételét lényegében
Moszkvában határozták meg. A kormányban érvényesült a kontinuitás igénye; sokkal inkább,
mint az Ideiglenes Nemzetgyűlés esetében. Így, jóllehet a kulcspozíciók a kommunista párt
ellenőrzése alájutottak, jelentős arány ban kerültek be Horthy hadseregének magas rangú
tisztjei is; köztük Miklós Béla (párton kívüli) vezérezredes, aki miniszterelnök lett.
Ami az Ideiglenes Nemzeti Kormány összetételét illeti, benne a polgári erők nagyobb
arányban voltak képviselve, mint az Ideiglenes Nemzetgyűlésben.
Nemzetgyűlésben Sőt a formális
párthovatartozáson túlmenően, tulajdonképpen polgári többségű volt.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés debreceni, első ülésszakán azonban nemcsak a központi
törvényhozó hatalom és a kormány született meg, de további államhatalmi intézmények is
létrejöttek, és egyúttal meg is kezdték működésüket.
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1945. szeptemberi budapesti „teljes” ülésén a Politikai
Bizottság is „teljessé” vált. Ez nem egyszerűen csak létszámemelkedést jelentett, a korábbi 23
helyett 31 főre, de a tagságjelentős részének lecserélését is.
1945. december 16-án
16- lépett életbe az 1945: XI. tc. tc az államhatalom gyakorlásának
ideiglenes rendezéséről. A törvény három fejezetből — A Nemzetgyűlés; A Nemzeti
Főtanács; A magyar felelős minisztérium — állt, melyek tartalmazták a három államhatalmi
szerv felépítését és rendezték egymáshoz való viszonyát.
A Külügyminiszterek Tanácsának
Tanácsá 1945 decemberi, moszkvai határozatát egyes
magyarországi pártvezetők és politikusok úgy értelmezték, hogy a várható béke érdekében
mielőbb erélyes kézzel kell hozzányúlni a „király nélküli királyság”, illetve a kormányzó
nélküli királyság felszámolásához; tovább kell lépni az állam- szervezetben még kétségtelenül
meglévő ideiglenesség és az államfői jogok körüli tisztázatlanság, rendezetlenség
megszüntetése terén. A külpolitikai háttér találkozott az egyes pártok kezdeményezéseivel,
valamint a már korábban is meglevő alkotmányjogi elképzelésekkel és szándékokkal is.
A II. világháború utáni Magyarországon a köztársasági államforma megteremtésére
irányuló kezdeményezés a Szociáldemokrata Párté volt. A Magyar Kommunista Párt nagy –
budapesti pártértekezletén, 1946. január elején Révai József bejelentette, hogy a Párt az
államforma kérdését a nemzetgyűlés januári ülésszakán mindenképpen dűlőre viszi. A
köztársasági államforma gondolata egyébként a Nemzeti Parasztpárt, a Magyar Radikális Párt
és a Polgári Demokrata Párt körében egyaránt kedvező visszhangra talált; utóbbiak esetében
még jóval a kommunista Párt fentebbi megnyilatkozása előtt. A kisgazdapárton belül
kezdetben nem volt egységes vélemény az államforma ügyével kapcsolatban. Egyes

105
kisgazdapárti politikusok, továbbá az ellenzéki politikusok többsége és a legitimizmus
képviselői az államforma feletti döntés elhalasztását javasolták.
1946 elején a koalíció három legnagyobb pártjának jogi szakértői a pártvezetők
megbízására törvénytervezeteket dolgoztak ki az államforma és az államfői jogok
szabályozásáról.
Az elsőként elkészült kommunista tervezet csak néhány alapelv leszögezésére s az államfői
jogkör nem túlságosan precíz körülírására szorítkozott. A tervezet az ún. parlamentáris
kormányzati formán belül, radikálisan korlátozott jogkörű elnöki tisztséget tartott
kívánatosnak.
A kisgazdapárt a parlamentáris kormányzati formának megfelelő, teljes jogkörű elnöki
tisztség létrehozását szorgalmazta. A tervezet világosan elkülönítette egymástól az egyes
államhatalmi ágakat, s az elnöki jogkört nemcsak önmagában, hanem a parlamenttel és a
kormánnyal való kapcsolatában is igyekezett megvilágítani. A tervezetek sorában mintegy
közbülső helyet foglalt el a Szociáldemokrata Párté.
Párt A Szociáldemokrata Párt a kisgazda
pártnál jóval szűkebb jogkört kívánt adnia köztársasági elnöknek‚ ugyanakkor a
hatalommegosztás „klasszikus” polgári elvét vallotta. A három tervezet törvényjavaslattá
formálódásával, majd a törvényjavaslatnak a közjogi és alkotmányjogi bizottsági, illetve
nemzetgyűlési vitájával kompromisszumos módon megszületett az 1946. évi I. törvény.
törvény
A köztársaság megteremtésével — 1946. február 1-jével 1 — államjogi és államforma
politikai szempontból egyaránt alapvető változások történtek Magyarországon. Az
államforma „de jure” megszűnt királyság lenni, ugyanakkor megszűnt az államfői jogok
gyakorlására lényegében ideiglenesen életre hívott testület, a Nemzeti Főtanács. Főtanács Az
államforma köztársaság lett, és létrejött a köztársasági elnöki intézmény. A köztársaság
megteremtése azonban elsősorban nem közjogi, hanem politikai kérdés volt. Kül- és
belpolitikailag egyértelműen demonstrálta, hogy a háború utáni Magyarország minden féle
jogfolytonosságot megszakított a Horthy-rendszerrel. A köztársasági államformát követelő
kommunista párt és szövetségesei egyértelműen nyertek. A köztársasági elnök Tildy Zoltán
lett.
Az államfői tisztséget Tildy Zoltán 1948. július 30-ig
30 töltötte be. Ekkor Tildyt a veje ellen
indított hűtlenségi per ürügyén „lemondatták”. Utóda a köztársaság fennállásáig, 1949.
augusztus 20-áig Szakasits Arpád,
Arpád a Magyar Dolgozók Pártja elnöke, elnöke a Szociáldemokrata
Párt korábbi főtitkára lett. A köztársasági elnöki funkció 1949. évi megszüntetésével
viszont Szakasits Arpád „automatikusan” a kollektív államfői testület, az Elnöki Tanács
elnöke lett (1950 áprilisában azonban letartóztatták, majd elítélték). Bár az 1946: 1. tc.tc az
államfő mandátumát 4 évben szabta meg, ezt a ciklust egyik elnök sem töltötte ki. Sőt a
köztársasági államforma sem élte meg a négy- esztendős fennállását.
A Politikai Bizottság megerősödött, a parlament szerepét szűkítette, a köztársasági elnök
jogkörét korlátozta.
A parlament és a köztársasági elnök hatáskörét egyaránt korlátozó Politikai Bizottságot
Bizottság
az 1949: XX. törvény „megszüntette”. Ez az aktus azon ban úgy ment végbe, hogy a
köztársasági elnöki intézményt és az ország gyűlés Politikai Bizottságát „összeházasította”.
Kollektív államfői testületként 1949. augusztus 23-án
23 létrejött az Elnöki Tanács,
Tanács élén az
Elnöki Tanács elnökével. A hatalom eldőlte után létrejött új, 21 tagú, kollektív államfői
testület a Politikai Bizottságok korábbi, fontos politikai döntés-előkészítő szerepéből már
veszített, és „csupán” sajátos törvényalkotói jogkörrel rendelkezett, azaz törvényerejű
rendeleteket hozott. Ez viszont az ekkorra már amúgy is alapvetően átalakult parlament
törvényalkotó funkciójának korlátozását szavatolta.
Az 1946: 1. tc.,
tc. a köztársasági törvény preambuluma a magyar történelemben, illetve
jogtörténetben törvényi szinten első ízben kodifikálta az állampolgárok „természetes és
elidegeníthetetlen” jogait. Ezek a jogok a következők voltak: „a személyes szabadságjog az

106
elnyomástól, félelem től és nélkülözéstől mentes emberi élethez, a gondolat és vélemény
szabad nyilvánítása, a vallás szabad gyakorlása, az egyesülési és gyülekezési jog, a
tulajdonhoz, a személyi biztonsághoz, a munkához és méltó emberi megélhetéshez, a szabad
művelődéshez valójog s a részvétel joga az állam és önkormányzatok életének irányításában.”
A Magyar Közigazgatási Bíróság elnöke 1946. február 27-én 27 feliratban hívta fel a
nemzetgyűlési képviselők figyelmét az „állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen
jogai”-t illetően a törvény alapvető mulasztásaira. Rendkívül fontosnak tartotta azt, hogy a
törvényben felsorolt jogok érvényesítése feltétlenül garanciát is kapjon, vagyis a jogokat a
független bíróságjogvédelme alá helyezzék.
Az emberi alapjogok hatályosabb védelméről szóló törvényjavaslatot 1946. május 9-én 9
tárgyalta a nemzetgyűlés. Az e tárgyban megszületett I 946: X. tc.tc kimondta, hogy a
köztársasági törvénybe foglalt demokratikus szabadságjogok megsértését szigorúan bünteti. A
független bíróságok jogvédelme alá történő helyezést azonban nem rendelt el.

107
 39. Az országgyűlés szervezete és működése a dualizmusban

PARLAMENTÁRIS VÁLTOZÁSOK
A magyarországi polgári átalakulás egyik legalapvetőbb hozadéka a hazai politikai
arénában a hatalomgyakorlás szélesebb társadalmi alapokra történő helyezése, mai közkeletű
szóval, demokratizálása volt.
A parlament hatáskörét, működését, létrejöttét — vagyis a parlamenti jog körébe tartozó
jogintézményeket — negyvennyolcban több törvény is szabályozta, érintette. Elsőként az
1848: 4. tc. említhető, amely a korábban évszázadokig Pozsonyban ülésező országgyűlést
Pestre helyezte át, kötelezve egyúttal az uralkodót arra is, hogy a törvényhozás üléseit évente
a téli hónapokra hívja össze.
A dinasztikus érdekek érvényesítése a parlamentarizmus kiteljesítésének egyik gátjává
vált. Ezért is működött a képviselőház mellérendelten a dualizmus egész ideje alatt a
főrendiház, amely azt a szerepet vállalta, hogy konzervatív korrekciójával fékezi a liberális
népképviselet esetleges „kinövéseit”.
Az 1918 – as őszi politikai változásai a rendszer reformját sürgették. A hatalom birtokosa a
Nemzeti Tanács lett. A Nemzeti Tanács a politikai hatalom operatív gyakorlását a
népkormányra hagyományozta, magának csupán a felügyeleti funkciót tartotta meg. Az
adminisztrációért a Nemzeti Tanács Irodája viselte a felelősséget.
Az állami főhatalom gyakorlásában 1918. november 16-án 16 Magyarország Nemzeti
Tanácsa, az ún. Nagy Nemzeti Tanács vette át a főszerepet.
A delegálás útján megjelenítő mintegy 1000-1200 képviselő a „Nép határozat”
elfogadásával teljesítette is hivatását. A kormány teljhatalommal ruháztatott fel, s rászállt a
törvényalkotásjoga is. Mindössze a választójog újraszabályozását s a választások
megtartásáról szóló döntést tudta meghozni. A nemzetgyűlés 1920 februárjában
februárjá munkáját
megkezdte.
A rendszer különböző intézményei és csoportjai között időről időre fellépő feszültség
kioltására, a politikai struktúra konszolidálásának feladatára megtervezett törvényhozás csak
akkor tud e hivatásának kellőképpen megfelelni, ha erre mind belső felépítésében, mind
összetételében maga is garanciát nyújt. A nemzetgyűlés működése jogi alapjait megteremtő,
majd a felsőház létrehozásáról már bemutatott törvények s a választójog fejlődését fémjelző
lentebb vázlatosan ismertetendő jogalkotások valamennyien ezt a célt szolgálták.
A parlamentre vonatkozó jogszabályi rendezés mellett a politika a jog pártstruktúra további
lehetőségeivel és jogon kívül eszközök seregével érte el, hogy a két világháború közötti
időszak magyar parlamentarizmusára az egypárti hegemónia nyomja rá karakteres bélyegét.
Az országgyűlés feladatkörét, elősegíthette volna a törvényszint tekintélyének növelését, a
végrehajtás elemeinek leválasztását a törvényalkotásról. Az országgyűlés különböző, később
nem igazolható indokokra tekintettel fogadta el a legfontosabb javaslatokat.
A parlamentarizmus betegségeiért nem kizárólagosan a törvényhozás tagjait terhelte
politikai felelősség, osztoztak abban a mindenkori kormányok meghatározó tényezőin túl, bár
jóval csekélyebb mértékben, a közjogtudomány jelesei is.

108
 40. A népképviseleti választójog és a választójogi reformok 1948 – ig

Népképviselet: Első lépés a választójogi törvény megalkotása volt (1848: 5. tc.) a választásra
jogosultak aránya 3 – 4 % - ról 10 %- ra emelkedett. A felnőtt férfi lakosság egynegyedét
hozta döntési helyzetbe. Nem valósultak meg a polgári választójog később evidenceiaként
elfogadott alapelveit.
Választójogosultság általános feltételei: A népképviseletről szóló törvény a voksolás jogát
annak a férfinak adta meg, aki a) Magyarországon született vagy honosították, b) huszadik
életévét betöltötte, c) nem állt atyai, gyámi vagy gazdai hatalom alatt, d) hűtlenség,
csempészés, rablás, gyilkosság és gyújtogatás miatt nem állt eljárás, illetve fenyíték alatt, e)
valamely törvényesen bevett valláshoz tartozott. A legalább negyed telekkel rendelkező
tegnapi jobbágyok kaptak választójogot, míg a városi polgároknak a népképviseleti alapra
helyezett képviselőtábla megválasztásakor immár háromszáz forint értékű városi ház
tulajdonát vagy százforintnyi éves jövedelmet kellett igazolniuk.
Cenzusok: Fontosnak tartjuk a vagyoni cenzusokat
cenzusok megállapító rendelkezések egyrészt a
korabeli európai rendezéshez viszonyítottan enyhébb szabályokat állapítottak meg, másrészt
általános alkalmazásához sem ragaszkodtak. Így azután a „vagyonosság” mértékétől
függetlenül jutottak választójoghoz a hazai értelmiség. A törvény ezért a választójogi reform
esetleges veszélyeinek enyhítésére meghagyta az addigi kiváltságosok korábban gyakorolt
voksolási jogát.
A dualizmus reformjai: A kiegyezés állama, politikai rendszere a negyvennyolcas
alkotmány alapintézményeihez óvatos kézzel s csak végszükség esetén nyúlt. A márciusi
törvények népképviseleti rendszere s választójoga így lényegében változtatás nélkül nyert az
l869 – es parlamenti megmérettetésnél alkalmazást. Mindössze az 1867: 17. tc. jelentett e
téren némi változást, azzal, hogy a választói jogosultságot ki terjesztette a honos izraelita
férfiakra is. 1872 – választójogi módosításának szándéka:
szándéka A javaslat két „csomagja”
konzervatív karakterű visszalépést tartalmazott: egyrészt az országgyűlési ciklus háromról öt
évre történő felemelésével ritkítani akarta a parlamenti rendszer megrázkódtatásait, másrészt a
választási feltételek szigorításával a politikailag megbízhatóbb és kiszámíthatóbb rétegeket
részesítette előnyben. Az ellenzék pártjai — a mérsékelt balközép és a negyvennyolcasok —
azonban keményen szembeszálltak a kormány elképzeléseivel, s a parlamenti harc később Oly
sokszor alkalmazott eszközét, az obstrukciót vetették be. Az agyonbeszélt és kifárasztott
képviselőház kapitulált, s a választójogi törvényjavaslat látványosan bekerült — ha rövid
időre is — a törvényhozás süllyesztőjébe. Két esztendő múltán azonban a balközép
pártjában, a kiegyezést már korántsem olyan éles kritikával fogadó megyei politikai
tényezőkben, értelmiségiekben s a középpolgárság hangadó köreiben egyre erősödött a
kompromisszumkészség. Így ez a párt, amely 1872-ben még ellenezte a választójog
megcsonkítását, 1874-ben hangos szóval és ékes parlamenti szónoklatokkal támogatta a még
mindig csak provizórikusnak szánt kormánypárti propozíciót.
Adócenzus: Az addig volt egynegyed jobbágytelek tulajdona helyett az ilyen birtok- nagyság
után fizetendő adó vált a választói jogosultság alapjává, míg a városokban az kaphatott.
Választási földrajz: 1877-ben a választókerületek meghatározásával, a választási geometria
kifinomult alkalmazásával, majd a korrupcióval-kényszerrel kicsikart kormánypárti
parlamenti helyekkel sikerült a kiegyezéssel elégedetlen ellenzéket, illetve a hivatalos
nemzetiségi politikával szembehelyezkedő kisebbségeket a kormányrúdtól távol tartani.
Megjegyzendő azonban, hogy a leleményesen kimódolt választási földrajz alkalmazása során
az uralkodó körök távolról sem nemzetiségi szempontokat követtek, ha nem minden
eszközzel a két központú monarchia közötti status quója megőrzésének célját tartották szem
előtt. Így azután igencsak általános volt a gyakorlat, hogy a biztos kormánypárti vidékeken

109
néhány száz választó juttathatta mandátumhoz képviselőjét, míg a hagyományosan ellenzéki
kerületekben 30 000 szavazó állt egy-egy képviselő parlamenti helye mögött.
Tervezetek a századfordulón: A század első évtizedében egymást érték a választójog
kiszélesítését sürgető parlamenti felszólalások, szakmai ankétok és hivatalos
törvénytervezetek. Ez utóbbiak sorában előbb a „darabont kormány” belügyminiszterének
plánuma érdemelte ki a közfigyelmet azzal, hogy a titkosan gyakorolható választójogot
megadni tervezte, minden 24. évet betöltött férfinak, majd a következő kormány „belügyére”,
ifj. gróf Andrássy Gyula fogalmazta meg, később elhíresült, plurális alapra helyezett
javaslatát mely még az előzőnél is nagyobb számú polgárnak biztosított volna bele szólást az
ország ügyeibe. Elképzelései szerint a középiskolai végzettséggel vagy 100 korona
egyenesadó befizetésének kötelezettségével rendelkezők szavazatának értéke három; a négy
középiskolát végzetteké kettő; az írni-olvasni tudóké egy. Az analfabéták elektoros szavazás
útján, tizenketten juthattak volna egy szavazathoz.
1913: 14. tc.: A szavazati joggal rendelkezők számát alig-alig növelve. E választójogi
reformot
reform valóban a „fontolva haladás” magatartása jellemezte, hiszen a titkosság
bevezetésével próbálkozott a törvényhatósági jogú városokban,jelentősen mérsékelte az
adócenzust, de ugyanakkora hat elemi elvégzéséhez kötötte a választójogosultságot.
Harmincadik életévük betöltése után volt lehetőség szavazni, középiskolai végzettséggel
rendelkezők már huszonnégy évesen is választhattak volna. E törvény alapján a háborús
esztendők ben már nem tartottak parlamenti választásokat. Ugyanez történt a korszak utolsó
választójogi törvényével is, amelyet Vázsonyi Vilmos neve fémjelzett.
Népköztársaság választójogi törvénye: A Népköztársaság 1918-ban a Nagy Nemzeti
Tanács „Néphatározat” – ának negyedik cikkelye egyértelműen sorolta fel azokat a
jogalkotási tárgyakat, amelyekben a kormánytól sürgős s tartalmi rendezést igényelt. Ezek
sorában igen elő kelő helyet foglalt el az általános, titkos, egyenlő, közvetlen és nőkre is
kiterjedő nemzetgyűlési, törvényhatósági és községi választójogról megalkotandó néptörvény.
1918. november 23-án 23 napvilágot is látott az 1. néptörvény,
néptörvény amely nemzetgyűlési
választójogban részesítette a 21. életévüket betöltött férfiakat, feltételül szabva meg a magyar
állampolgárságot. A női választójog korhatárát ugyan 24 évben állapították meg, s az
állampolgárság mellett bármely élő hazai nyelven az írni-olvasni tudást is megkövetelték.
Lex Bethlen: Minden férfi aki életének 24. életévét betöltötte, 10 év óta magyar állampolgár,
két év óta ugyanabban a községben lakik, vagy van lakása és az elemi iskola negyedik
osztályát sikeresen elvégezte nemzetgyűlési választójoggal rendelkezik. A nők esetében a
korhatárt 30 évben állapították meg, megkívánván tőlük az elemi iskola hatodik osztályának
sikeres abszolválását is.
1925: 26. tc.: Először adta összefoglalóan az országgyűlési képviselő-választásokra
vonatkozó teljes joganyagot. A választásra való jogosultság feltételrendszere a három évvel
korábbi rendezéshez képest lényegében mit sem változott. A választójog átfogó kódexe a
választások lebonyolításában többféle szavazási módszer alkalmazása mellett döntött. A
választókerületek egyik kategóriájában a pártok az általuk meghatározott lajstrommal indultak
a választási harcba, s a voksolás titkos, ugyanakkor kötelező volt. E csoportba tartoztak a
fővároson kívül a tör vényhatósági jogú városok, amelyekben egyébként arányos képviseleti
rend szer érvényesült. A választási körzetben érvényesen állított valamennyi lajstromra
leadott szavazatot ugyanis elosztották az elnyerhető mandátumokkal. Az így nyert hányados
határozta meg az egyes lajstromokon megszerezhető parlamenti helyeket. Megjegyezzük,
hogy az arányos képviseleti rendszer alapján a választópolgárok összesen 46 mandátum
sorsáról dönthettek.
1938: 19. tc.: Az egyéni kerületek területi kijelölését a törvény a belügyminiszter hatáskörébe
utalta, míg a lajstromos kerületek a vármegyék és városi tör vényhatóságok területét fedték le,
ahol is egyéni kerületeket nem állítottak fel. A lajstromos választókerületben
választókerület választójogot

110
biztosítottak annak a férfinak,
férfinak aki legalább 26. életévét betöltötte, legalább tíz esztendeje
magyar állampolgársággal bírt, hat év óta egy helyben lakott, és legalább hat elemit
eredményesen elvégzett. A női választójogot
választójog lajstromos választásnál a harmincéves
korhatárhoz kötötték, s egyúttal önfenntartói képességet írtak elő, vagy annak igazolását, hogy
választójogosult férfi felesége vagy özvegye. Aki az előírt iskolai végzettséget igazolni nem
tudta, ám a betűvetés ismeretével bírt, szintén lehetett választó, ha megfelelt bizonyos
feltételeknek, így ha férfiként családfenntartói szerepet vitt, a törvényben meghatározott
háborús kitüntetések birtokában volt, vagy önálló gazdaként, iparos ként, kereskedőként,
haszonbérlőként, négy éve egy munkaadónál szolgáló gazdasági cselédként dolgozott. A nők
esetében kedvezményezett el bírálást jelentett a választójogosultság szempontjából, ha három
vagy több törvényes gyermek anyja volt. Végezetül megjegyezzük, hogy a főiskolai
végzettség nőnek és férfiaknak korra való tekintet nélkül, a középiskolai végzettség pedig
nőnek 26 éves korában biztosított választójogot, ha egyébként a tízéves állampolgárság és a
hatévi egy helyben lakás feltételei megvoltak.
A törvény megfogalmazásában az egyéni kerületek választójogát még szigorúbb feltételekhez
kötötték. Ezekben a kerületekben férfi és nő egy formán a 30. életév betöltése után
gyakorolhatta választójogát. A politikai akaratnyilvánítás e formájának lehetőségéhez
megkívánták továbbá a tízévi magyar állampolgárság meglétét, állandó foglalkozás
igazolását, illetve a család fenntartói státus bizonyítását.
Passzív választójog: A 30. év betöltésén túl élethivatásszerű állandó foglalkozást vártak el a
jelölttől, vagy azt, hogy a választást megelőző tíz esztendőben országgyűlési képviselőnek,
törvényhatósági bizottsági, illetve községi képviselő-testületi tagnak választott legyen. A
törvény a fentieken túl felsorolta a képviselővé vólaszthatósóg akadályait is. Eszerint nem volt
megválasztható‚ aki nagyobb adóhátralékban volt, bűntett elkövetése miatt ítélet alatt állt, akit
hazafiatlan magatartás miatt hivatalvesztésre ítéltek, aki a kommunizmus alatt nép biztos,
népbiztoshelyettes, politikai megbízott vagy vádbiztos volt. Még egy lényeges óvintézkedés
párosult további megszorításokat tartalmazó ajánlási rendszer.
rendszer
Ideiglenes választások 1944 – ben: 1944 decemberére Magyarország területének mintegy
55-60%-a már a frontvonal mögé került. Mivel Horthy Miklós kormányzó kiválási kísérlete a
hitleri szövetségből (1944. október 15.) sikertelenül végződött, a szövetséges nagyhatalmak
jóváhagyása után, 1944. december 2-án 2 Szegeden a Magyar Kommunista Párt, a
Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt, a Polgári Demokrata
Párt és a szakszervezetek rész vételével megalakult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front. Front
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja kimondta többek között, hogy: „Hatályon
kívül kell helyezni mindazon törvényeket és rendeleteket, melyeknek célja a reakciós rendszer
védelme a néppel szemben, s amelynek szelleme és rendelkezései ellentétesek a
demokráciával.” Hangsúlyozta továbbá, hogy: „Meg kell valósítani az általános, titkos,
egyenlő, községenkénti, arányos, nőkre is kiterjedő választójogot.”
1944. december 14-én Debrecenben
Debrecen megalakult a 17 tagú Ideiglenes Nemzetgyűlés
Előkészítő Bizottsága elnöke a kisgazdapárt Vásáry István lett. 1944. december 15 – 20
között lebonyolította a választásokat.
50 helységben rendeztek választási gyűlést. A gyűlések résztvevői közvetlenül és nyílt
szavazással választották meg a képviselőket; összesen 230 főt. A helyi nemzeti
bizottságoknak szintén főszerepük volt az 1945. április 2-án 2 tartott Budapest és környéki
választásokon; a Dunántúlon azonban (1945. június 24.) már nem a helyi nemzeti bizottságok,
hanem a központi szerv, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front szervezte a választásokat.
1945: VIII. tc.: A természetes kizáró okokkal bírókon (elmebetegek, elítélt bűnözők stb.)
kívül senkit sem zártak ki a választójogból; vagyis nem alkalmaztak semmiféle cenzust.
Mindössze az állampolgársági feltételt hagyta meg a törvény, illetve (1945. szeptember 1.
után) az ország területén belül lakáshoz kötötte a választójogot (domicilium). A hazai

111
nemzetségeket kizárták. Az állampolgárok az induló pártok által állított önálló listákra
szavazhattak; a listákon az egyes pártok vezetői, ismert alakjai szerepeltek. A választásokon
csak olyan pártok vehettek részt, melyek részvételi jogát az Országos Nemzeti Bizottság
megállapította és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság engedélyezte. Egyéni kerület nem volt,
tehát egészében az arányos képviselet elvét követték. Az országot 16 választókerületre
osztották; egy mandátumhoz 12 ezer szavazat kellett; az Országos listán behívható képviselők
száma 50 volt. A korhatárt 20 évben szabták meg.
1947: XXII. tc.: A választójog módosításáról szóló 1947: XXII. tc. tc — amely az előre hozott,
1947. augusztus 31-i 31 választásokat szabályozta — több, a demokratikus választójog
alapelveit csorbító passzust tartalmazott. Az ajánlási rendszer korlátozott bevezetése azt
jelentette, hogy azoknak a pártoknak, melyek 1945-ben nem kaptak indulási engedélyt az
Országos Nemzeti Bizottságtól, minden választókerületben ötvenszer annyi választópolgár
írásbeli ajánlását kellett felmutatni, mint amennyi a körzet ben jelölhető személyek száma. A
prémiumos rendszer meghonosítása következtében, amennyiben a választási szövetségre
lépett pártok elérték a szavazatok 60%-át, úgy az országos listán megválasztható képviselői
helyek 80%-ára; ha elérték a szavazatok 75%-át, úgy az országos lista mandátumainak 100%-
ára tarthattak igényt.
Ez évben bővítették a kizárások körét. Az 1945: VIII. tc. tc – ben felsorolt 25 szervezetnek
nemcsak vezetőit, de választmányi tagjait és országgyűlési képviselőit is kizárták a
választójogból. Megvonták a választójogot újabb 27egyesület, szervezetvezetőitől, továbbá
azoktól is, akik Nyugatra (Németországba) menekültek, és 1945. október 31-ig nem tértek
vissza Magyarországra. A kollektív felelősség alapján megítélt németek mellett ki zárták a
választójogból az áttelepült csehszlovákiai magyarokat is, illetve mindazokat, akik 1947.
május 1-je
1 előtt Magyarország területén kívül laktak.
A törvény az egy mandátumhoz szükséges szavazatok számát 12 000-ről 14 000-re növelte, s
az Országos listán behívható képviselők számát 50-ről 60-ra emelte. 1945-tel ellentétben —
az arányosság feltétlen tiszteletben tartása jegyében — a kerületi töredékszavazatokat is
összeadták.
Új elem volta névjegyzékkivonatokkal (a színükről elnevezett ún. „kék kék cédulákkal”)
cédulákkal való
szavazás lehetőségének.

112
 41. Az országgyűlés szervezete és működése a Horthy – korszakban

Magyar országgyűlés képviselőháza 1918. november 16 16. – án határozatott hozott önmaga

feloszlatásáról. A főrendek tudomásul vették a döntést és berekesztették tanácskozásaikat.
Ebből kifolyólag megszűnt az országgyűlés is. A kormány már október 23 – án lemondott a
hatalmi vákuum , az október 23 – áról 24 – évre virradó éjszakára megalakult Magyar
Nemzeti Tanács
Tanács. Október 31. – én József főherceg kinevezte kormányfővé gróf Károlyi
Mihály
Mihályt, a Nemzeti Tanácsot alkotó pártok politikusaiból összeállított kabinet pedig
felesküdött a királyra, de már másnap politikai fejlemények hatására kérték a királytól az
esküjük aluli felmentést, hogy Nemzeti Tanács elnöke, Hock János előtt tegyenek esküt.
Érdekes alkotmányjogi szituáció, nincs parlament, helyét egy pártkoalíció konzultatív szerve
foglalta el. Az uralkodó még nem mondott le, trónjától meg nem fosztották Addig, amíg az
alkotmányozó nemzetgyűlés másként nem határoz, Károlyi Mihály elnöklete alatt álló
népkormány gyakorolj a Magyar Nemzeti Tanács Intéző Bizottságának támogatásával
egyben tartalmazta a köztársasági deklarációt is. Minden hatalom a népkormány kezébe ment
át magába olvasztotta az államfői pozíciót, s bizonyos értelembe helyettesítette az
országgyűlést is. A Magyart Nem. Tanács a Néphatározat kibocsátását követően visszavonult
a politikától tehát formailag nem váltotta fel a parlamentet.
1921. július 20. – án főrendiházi reformjavaslatról sem tudott dönteni. 1922 – ben
megválasztott törvényhozás így változatlanul nemzetgyűlés néven fogott dolgához. 1919.
február 16. – án összeülő nemzetgyűlés magát a magyar állami szuverenítás törvényes
képviseletének egyedüli letéteményesének nyilvánította. Nemzetgyűlés egykamarás
törvényhozó szerv volt feladatának tartotta államforma körüli vitás kérdések ideiglenes
megoldását, a főrendiház reformjáról szóló törvények megalkotását, mindvégig hangsúlyozta
ideiglenes jellegét.
1926. december 14 – 15 15. országgyűlési képviselő- választások után átadta helyét az
újjáformált kétkamarás országgyűlésnek. Utalt a jogfolytonosságra, és a felsőház egyúttal a
fokozott szakértelem forrására is.
Felső kamara hivatása: Az egyes társadalmi osztályokat és rétegeket a törvényhozásnak
önálló tényezőjévé tegye és ezáltal az első kamarában érvényesülő politikai pártszempontok
mellett hivatásos képviseletet adjon a szakszerűségnek és az egyes társadalmi osztályok
érdekeinek.
A választójog kiterjesztésével kapcsolatban az intelligenciának döntő szerepe az alsótábla
tanácskozásaiban nincs többé feltétlenül bizonyítva. 1926: 22. tc.: Kihirdetésre kerül ettől
kezdve a parlamentet hivatalosan ismét országgyűlésnek nevezték. Így az 1926: 22. tc tc.:
értelmében a felsőházi tagok örökös jogon, méltóság hivatal, választás, vagy kinevezés
alapján lehettek részesei a törvényhozásnak. A Habsburg- Lotaringiai ház állandóan
Magyarország területén lakó, 24 esztendőnél idősebb férfitagjai örökös jogon váltak a
felsőház tagjaivá. A hivatal és a méltóság alapján kiérdemelt tagság ugyanakkor az egyes
magas állami tisztségviselők és egyházi vezetők privilégiuma lett. Így a második kamara
munkájában részt vehettek- többek között- a koronaőrök, a legfőbb bíróságok vezetői, a
koronaügyész, honvédség vezérkari főnöke és rangidős tábornoka stb. A katolikus egyházi
hierarchiát a testületben a 3 érseken kívül 15 püspök és 10 további főpap képviselte a
reformátusokat 5 – 5 pap, illetve világi vezető reprezentálta, míg a többi kisebb egyházat jóval
szerényebb számú főrendiházi hellyel jutalmazta a törvény.
A felsőház demokratizálásának – a második kamara létrehozóinak szándéka a választás útján
megszervezhető tagsági viszonyban valósult meg.

113
Ilyen módon lehettek ugyan is részesei a törvényhozásnak a legalább 2000 pengő földadót
fizető főnemesi családok 24. évnél idősebb- érdemes – férfitagjai, területi és testületi
önkormányzatok, az országos Vitézi Szék
Szék. A Magyar Tudományos Akadémia, az egyetemek
és főiskolák, Magyar Nemzeti Múzeum, valamint a Budapesti Áru- és Értéktőzsde
kiválasztott reprezentásai.
Felsőház munkájában végezetül előbb 40, majd az ország területi növekedésével együtt ám
azzal nem egyenes arányban- 87, kormányzó által élethossziglan kinevezett felsőházi tag is
kivette a részét.
A két testület egyensúly viszonyát azonban az 1926: 22. tctc. korrekcióval teremtette meg. A
törvény 31 § - a kimondta, hogy képviselőház által megszavazott törvényjavaslat főrendiházi
negációi után végső soron a választott népképviseleti testület javaslata a felsőházi támogató
határozata nélkül is a kormányzó elé terjeszthető.
Az országgyűlés második kamarájának jogkörét a hazai parlamenti jog még egy lényeges
ponton szűkítette: a költségvetés részleteinek megállapításában nem volt kompetenciája,
egyes rovatainak, tételeinek módosításáról nem dönthetett.
A háború előtti esztendőkben, a titkos választójogra történő áttérés gondolatát mérlegelő
kormányzat több intézkedést is tett. Ezek sorában a felsőház pozícióinak megerősítéseivel a
politikai struktúra további zökkenőmentes, biztonságos működést óhajtott biztosítani. A
felsőház így jutott törvénykezdeményezési joghoz, valamint a képviselőház működése
hathatósabb befolyási lehetőséghez. 1937: 27. tc tc. akként rendelkezett, hogy a két kamara
ellentétes törvényalkotói akarata esetén a javaslat fölötti döntést a felsőház és képviselőház
együttes ülésén kell meghozni.
A második kamara restaurációja azonban képviselőház szervezetét nem érintette.
Változatlanul az elnök , alelnök, háznagy és jegyző irányítása alatt működött , s tevékenységét
bizottságok mozdították elő, amelyek hosszú időn át az ügyek előkészítését végezték. A
képviselőház 11 szakbizottságot választott, s a házszabályokban megállapított feladatok
teljesítésére hét további bizottságot hozott lére, míg az egyes konkrét kérdések
megvizsgálására ad hoc testületek kialakítására is sor kerülhetett.
A törvényhozás a törvény erejénél fogva két jelentős bizottságot is felállított, amelyek
mindkét ház képviseletében tevékenykedet. Az egyiket a gazdasági és hitelélet rendjének,
valamint az államháztartás egyensúlyának biztosításáról szóló 1931: 26. tc tc. hívta életre, s a
törvényben a 33 – as bizottság elnevezést kapta, míg a másik az 1939: 2. tc tc. – nek
köszönhette létét, s 36 – os bizottság. E testületek valójában az országgyűlés ellenőrző
funkcióját látták el a végrehajtó hatalom felett, s azt vizsgálták, hogy a kormány miként él a
törvényhozás által kapott felhatalmazással s az abból folyó rendeletalkotási jogával.
A második világháború kitörésének esztendejében a képviselőház házszabály módosítást
fogadott el, amely nagy mértékben változtatott az addigi tárgyalási gyakorlaton. Ezután ugyan
is a törvényjavaslatoknak nem csupán az előkészítése, de részletes vitája is bizottságokban
zajlott le. Ez alól mindössze az appropriáció fölötti döntéskor tettek kivételt: a költségvetés
végrehajtására a kormánynak adandó felhatalmazásról a ház teljes ülése közvetlenül
tárgyalhatott bizottság előkészítése nélkül

114
1920. évi I. törvény rögzíti, hogy a magyar kormány a parlamentnek (is) felelős. Ennek
ellenére a dualizmus folyamán és a Horthy-korszakban egyaránt komoly viták tárgya volt a
kormány politikai felelőssége.
A Horthy – korszakban a kinevezendő kormányfő személyéről előzetesen mindig bizalmi
szavazást tartottak a kormánypárt értekezletén. Horthy „legmagasabb kormányzói kéziratban”
közölte elhatározását a Házzal, melyet az új miniszterelnök programadó beszéde követett.
Ezután lefolytatták a vitát a kormányprogramról, melynek végén azonban sem a kormányfő
személyéről, sem a kormányprogramról nem szavaztak. Figyelmet érdemel, és jelzi a
parlament szerepének visszaszorulását, hogy a korszak vége felé két alkalommal is elmaradt a
kormányprogram feletti vita (Imrédy és Bárdossy kinevezésekor).
A magyar törvények lehetővé tették a miniszterelnök és a miniszterek jogi felelősségre
vonását is. A dualizmus során (az 1848. évi III. törvény alapján) erre abban az esetben volt
lehetőség, amennyiben az illető hivatali minőségében, hivatali tevékenységével
összefüggésben követett el törvénysértést, az 1920. évi I. törvény azonban ezt bármely
törvényszegés esetén engedélyezte. Mivel azonban a képviselőház többsége emelhetett vádat,
Magyarországon erre egyetlen esetben sem került sor, a többségi párt minden alkalommal
megakadályozta.
Minden minisztérium élén az illetékes miniszter állt.
Az államtitkárok száma változó volt, 1 – 3 között mozgott, mégpedig nem csupán
kormányonként volt változó, hanem egyazon kormányon belül is. Az államtitkárokon kívül
voltak az egyes osztályok „felülvizsgálatát ellátó” minisztériumi vezetők.

115
 42. A király jogállása a dualizmus időszakában

Az államfő szerepe az államélet irányításában a polgári forradalmak hatására jelentékenyen

csökkent. A parlamenti, illetőleg népszuverenitás princípiumának előtérbe helyezésével
Európa államai mind elméletben, mind gyakorlatban végrehajtották az államfői jogkör
korlátozását. Az abszolút monarchiák elleni küzdelemben fogant teóriák, illetve politikai
praktikum részben a hatáskörök elvonásával, részben az államfői hatalmat korlátozó
garanciák kiépítésével a törvényhozás súlypontját a parlamentekre, a végrehajtó hatalomét a
parlamenteknek felelős kormányokra helyezték. Így jött létre az alkotmányos, később a
parlanientáris monarchia.
Az autokratikus berendezkedéssel végleg szakító s államformájuknak a köztársaságot választó
társadalmak, az egzotikus megoldásokat eredményező kisebb kitérők után, a köztársasági
elnöki megoldásnál kötöttek ki (prezidenciális és parlamentáris köztársaságok). Az eltérő
politikai szituációk, történelmi tradíciók és gazdasági, történelmi helyzetek persze
országonként jelentős különbségeket idéztek elő befolyásban, jogkörben és a hatáskörök meg
osztásában. Függetlenül azonban az „erősebb” vagy „gyengébb” pozícióktól, valamennyi
államforma állandó eleme lett a népképviseleti alapokon szerveződő parlament, (Európában)
az ennek felelős kormányzat, s az abszolút monarchiához képest jelentős mértékben
meggyengített uralkodói vagy elnöki hatáskör. Magyarország polgári történelmében a
monarchikus államformához való következetes ragaszkodás nyomán a király, illetve a
kormányzójátszott lényeges szerepet. A köztársasági államfő fölbukkanása az 1989. évi
változásokig epizódszerű volt.
Az államrendszert és a magyar alkotmányt 1848—1849-ben
1848—1849 megreformáló forradalmi
törvényhozás az uralkodó hosszú ideje gyakorolt hatáskörét, hatalmát számottevően
csökkentette.
1848 – ig a királyt a végrehajtó hatalom gyakorlásában csupán a törvények korlátozták, az új
helyzetben az e téren hozott intézkedéseinek érvényességéhez a minisztérium egyik tagjának
ellenjegyzése is megkívántatott. A kormány megalakításakor is változott az uralkodói
szerepvállalás kerete, a miniszterelnök kinevezésén túl az egyes miniszterek hivatalba
lépéséhez Csupán azok megerősítésével járulhatott hozzá (1848:
1848: 3. tc.).
tc
Megillette a törvénykezdeményezés, a szentesítés és az elfogadott törvények ki hirdetésének a
joga. Az országgyűlést összehívhatta, üléseit elnapolhatta, tárgyalásait berekeszthette, s
végezetül azt fel is oszlathatta. Ez utóbbi két döntési aktusra azonban csak akkor kerülhetett
sor, ha a honatyák az előző évi zárszámadást, illetve a következő esztendőre szóló
költségvetést megtárgyalták és elfogadták.

Király helyettesítése: Az uralkodót helyettesítő nádort helytartóként további jogok illették

meg. Az országgyűlés által választott nádort az 1848: 3. tc.
tc felhatalmazta arra, hogy a király
távollétében a végrehajtó hatalmat a korona egységének és a birodalom kapcsolatainak
épségben tartása mellett teljes jogkörrel gyakorolja. A Habsburg – Lotharingiai családból
származó István nádor később államfői egyedi döntés révén hozzájutott az országgyűléssel és
a végrehajtó hatalommal összefüggő valamennyi királyijoghoz is. Igaz, e határozatot néhány
héttel később visszavonták.

Jogok a törvényhozásban: Az uralkodó rendelkezett az országgyűlés összehívásának,

elnapolásának és feloszlatásának jogával. Az országgyűlés megnyitását általában maga
teljesítette, s tette ezt az ún. „trónbeszéd” felolvasásával, midőn egyértelmű iránymutatást
adott a törvényhozás előtt álló feladatokról, a megvalósítandó kormányzati teendőkről. Az
elnapolás, a parlamenti tárgyalások felfüggesztése történhetett bizonytalan időre, vagy akként,
hogy az azt elrendelő királyi leirat meghatározta a következő ülés napját. Az országgyűlés

116
feloszlatása terén 1848 – ban kialakított államfői jogkör 1867 után módosul. Az 1867: 10. tc.
tc
Ugyanis lehetővé tette a parlament feloszlatását abban az esetben is, ha a költségvetést és az
előző évről szóló zárszámadást nem fogadták el. Igaz, a törvény hozzátette, hogy ilyenkor az
országgyűlést három hónapon belül még úgy kell összehívni, hogy az államélet vitelében
meghatározó jelentőségű döntések megszülethessenek. A törvényhozás folyamatában az
uralkodó megőrizte korábbi jogát a törvények kezdeményezésére. Sőt ez, a király
előszentesítési jogának kihangsúlyozásával, tovább erősödött.

Kormányzati felségjogok: A kormányzati felségjogok kimerültek a rendeletalkotási jogkör, a

szervezési jogkör, a főfelügyeleti jogkör, a főkegyúri jog, a hadügyi felségjog és a külügyi
felségjog gyakorlásában.
A király rendeletalkotási joga és gyakorlata a kiegyezés törvényes ülése után szűk térre
szorult vissza, s érvényességét a közjog miniszteri ellen jegyzéshez kötötte. Az államfő
szervezési jogkörét hivatalok felállításával s kinevezési jogának gyakorlásával teljesítette. Az
előbbi csupán a törvények keretei között valósulhatott meg, míg az utóbbi a kormány
kinevezésével és felmentésével teljesült elsősorban. Természetesen az uralkodót más
magasabb állami tisztviselők, így bírák és katonatisztek, kinevezési, valamint meghatározott
címek, méltóságok és rendek adományozási joga is megillette. Az uralkodó, alkotmányos
felhatalmazásából
felhatalmazásá fakadóan, valamennyi állami és önkormányzati szerv fölött, illetve
magántársulattal, testülettel, alappal és alapítvánnyal kapcsolatosan felügyeletet láthatott el. E
máskülönben és másutt főfelügyeleti jogkörként aposztrofált tevékenységekor a király
bármilyen ügyben felvilágosításra tarthatott igényt, bizonyos esetek ben királyi biztost
rendelhetett ki. Az államfői főfelügyeleti jog egyéb iránt kiterjedt az állam területén működő
valamennyi egyházra.
A hazai közjog az egyházak fölötti felügyeleti jogtól, jog a jura circa sacrától élesen
megkülönböztette a magyar királyokat hosszú évszázadok során át megillető s a katolikus
egyházzal kapcsolatban fennálló főkegyúri jogot. A főkegyúri jog a magyar királyt, még a 20.
század elején is, mint első uralkodóink örökösét illette meg, s magában foglalta az egy
házszervezési, a kinevezési és az egyetemes kegyúri jogot.
Ezek gyakorlatával a király valóban a nagy morális, politikai és gazdasági súllyal bíró
katolikus egyház napi életének és működésének részesévé vált. Igaz, az egyházszervezés terén
a kiegyezés után gyakorlattá vált az újabb püspökségek alapítását a törvényhozással is
elfogadtatni, törvénybe iktatni, ám az új főpapok kinevezésekor a jog még ennyire sem kötötte
meg a király kezét. Az érseki, püspöki javadalmak betöltésének korlátlan jogát azonban a
gyakorlatjelentős mértékben szelídítette, így a dualizmus főpapjai előzetes pápai beleegyezés
híján nem foglalták el székeiket.
A hadsereg vezérletének,
vezérleté vezényletének és belszervezetére vonatkozó rendelkezésének jogát.
A vezérlet a hadsereg háborúban való közvetlen irányítását jelentette, a vezénylet ezzel
szemben a hadi igazgatás terén érvényesülő parancsolási jogot és a fegyelmi-fenyítő hatalmat
testesítette meg, míg a belszervezetre vonatkozó rendelkezés joga a hadsereg belső
struktúrájának meghatározásában öltött alakot, magában foglalva kinevezések jogát, a
fegyvernemek, csapatok és különböző katonai hatóságok létesítésével.

117
 43. A Kormány és közös ügyek a dualizmusban

A végrehajtó hatalom sajátosságai a dualizmusban:

Úgy kell kiépíteni az 1848. évi 3.tc
3.tc. alapján egy korszerű közigazgatási struktúrát, hogy annak
elenyésző az előzménye, ennek megfelelően lehetőség van külföldi minták átvételére, de
ehhez a magyar közjogi hagyományok nem egyeztethetők össze. Komoly ragaszkodás van a
magyar közigazgatási szervekhez, pl. a megyerendszerhez.
A végrehajtó hatalomnak, amely kiépül 1867 – ben nagyon sajátos közjogi kötöttsége van. A
feladata a kiegyezéses struktúra fenntartása, működtetése. Mo. – nak és Ausztriának vannak
közös ügyei, az un. PRAGMATIKUS ÜGYEK ÜGYEK, ez külön megterheli a végrehajtó hatalmi
ágazatot. Folyamatosan egyeztetni kell, 10 évenként van a gazdasági kiegyezés, amely külön
megterheli a végrehajtó hatalmat. Ezen túlmenően a kiegyezéssel szemben komoly belső
ellenállás van. Nem csak a nemzetiségiek, de Mo. sem igazán támogatja.

A végrehajtó és törvényhozási szervek:

A végrehajtó hatalomnak kell megtalálni a közjogi garanciát egy olyan rendszerben, ahol van
a közös ügyek révén egy másik állam fél, ahol maradtak az abszolutizmusnak olyan
maradványi, hogy a királynak vannak külön jogai a külügyben és a hadügyben. És ezzel
szemben kell egy közjogi garancia. Ennek a telepítésének a helye a középszintű igazgatási
szerv, a törvényhatóság. Ha jól működik a rendszer, akkor a gazdasági fejlődés a XIX. sz.
végén azt igényelné, hogy hathatósabb állami irányítás, központi ellenőrzés, azaz
centralizációt igényel. Ezzel szemben áll a közjogi garanciális igény, és ezzel magyarázható
az, hogy a középszintű igazgatási egységeknél megmarad egyfajta politikai szerep.
A sajátosságok ellenére 1867 – ben egy olyan végrehajtó hatalmi ágazat alakul Mo. – on,
amely megfelel a polgári alkotmányosság követelményeinek a ’48 – as törvények alapján,
kiépül a közszolgálati jog alapja, s ez a dualista kormányzati szisztéma biztosítja az egyéni
szabadságjogokat (gyülekezési, egyesülési jog), és az önkormányzatiság joga.
A dualista kormányzati tevékenység szakaszai:
1) 1867 – 1875: A kormányzás alapjainak megteremtése, a tv.hozás, és a közjogi
viszony rendezése a társországokkal.
2) 1875 – 1890 1890: Tisza Kálmán. Sajátos nyugalmi periódus. Nincsenek a
közigazgatásban alapvető változások. Kb. 600 tv. születik, amelyek tartalommal
töltik meg a jog államiság kereteit. Végigviszik a tv hatóságon és a községeken,
ami az 1. szakaszban megszületett. A gazdasági kiegyezés fölkorbácsolja a
kedélyeket. Ekkor sikerül helyreállítani az államháztartást. 1867 – ben, amikor
átvették az úgymond önálló pénzügyi igazgatást, akkor látszott, hogy a pénztár
üres, az adók valahogy nem folynak be, hiszen a neoabszolutizmus és a
provizórium időszakában úgy gondolták, hogy önként nem kell eleget tenni az
adófizetésnek, ez egyfajta nemzeti ellenállás volt. 1869 – re látszott hogy komoly
pénzügyi hiány van és ezt tetézte az 1870 – es évek közepén lévő gazdasági
válság. Gyakorlatilag az 1890 – es évekig minden évben negatív a szaldó. Majd
1890 – től már 1 – 1 évben pozitív az államháztartás egyenlege.
3) 1890 után a magyar kormányzati struktúrában is észlelhető a dualizmus válsága.
A közigazgatás terén kísérletet tesznek arra, hogy államosítsák a közigazgatást. =>
Minél inkább kiépíteni az állami ellenőrzés és irányítás rendszerét, és elválasztani
az állami igazgatást az önkormányzatoktól, erre vonatkozóan be is terjesztik a
törvényjavaslatot, Tisza Kálmán utódja. Ekkor a magyar törvényhozásban a
szabadelvű pártnak 140 fős többsége van. Ennek ellenére nem szavazza meg a

118
 magyar országgyűlés. Nem megy keresztül az ellenzék ellenállása miatt, mert úgy
érzik, hogy az a fajta közjogi garanciális szerep, aminek meg kell felelnie a
végrehajtó hatalomnak, nem lenne biztosítva. 1894 – ben az állam és az egyház
elválasztódik, az ekkor hozott törvényekkel a világi anyakönyvezés megszületik.
1867 – kiegyezés. A 12. tc tc. meghatározza azt, hogy a közös ügyek hogyan kerülnek
elintézésre. A Pragmatica Sanctio elismerte a közös védelmet az osztrákok és a magyarok
között és azt, hogy ennek érdekében azonos az uralkodó. Azt nem mondta meg, hogy ezt
hogyan valósítsák meg, nem hoztak létre közös szerveket. A kiegyezéssel létrehozták a közös
szerveket, azok az ügyek, amik a P.S. – ból fakadnak azok a pragmatikus ügyek, ez a közös
védelem, amelynek az eszköze békeidőben a külügy, háborúban pedig a hadügy. Közösnek
minősül az erre való pénzügy.
A kiegyezési törvények nem hoznak létre közös minisztertanácsot, vannak közös miniszterek,
de nincs a tv alapján közös minisztertanács. A közös minisztereknek kell lennie felelősségnek
a törvényhozás és a király felé. Vannak sajátos országgyűlési delegációk, akiknek felelnek a
közös miniszterek. Gyakorlatban ez nem igazán valósult meg, mert a közös minisztereket az
uralkodó nevezi ki, és nincs ahhoz kötve, hogy a parlamentben többséget szerzett párt
soraiból. A kiegyezési törvények nem mondják meg pontosan azt, hogy hogyan fog ez
működni, ki nevezi ki, ki mentheti föl, ezt alkotmányos szokások fogják kialakítani. Az
alkotmányos szokás az, hogy a 3 közös miniszterből általában egy magyar. Az idő alatt
mialatt a monarchia működött volt 4 közös miniszter, és 4 közös pénzügyminiszter. Közös
hadügyminiszter nem volt.

Működik un. KÖZÖS MINISZTERTANÁCS

MINISZTERTANÁCS, melynek tagjai a közös miniszterek, a
magyar és az osztrák kormányfő-állandó tagok, esetenként meghívást kapnak a szaktárcák
miniszterei és a hadügyi kérdésekben a hadsereg főparancsnoka. Feladata, a mindkét
államfelet érintő ügyekben az álláspontok kialakítása és egyeztetése, a külügyek tekintetében
az 1867: évi 12. tc. akként rendelkezik, hogy mindkét fél egyetértésével kell a külügyek
vonatkozásában a döntéseket meghozni. Nem nélkülözhető a közös döntés. Ülésein ha az
uralkodó vezeti szintén koronatanácsnak hívták, egyébként a külügyminiszter vezeti. Közös
kormányfő nincs. A közös miniszterek közül a legnagyobb jelentőséggel a közös
külügyminiszter bírt, ő az, aki előkészíti a politikai irányvonalat, egyben a Habsburg család
jogügyi igazgatója is, ő képviseli magát a Habsburg házat is. A közös hadügyminiszter kisebb
jelentőséggel bír, mert az uralkodó felségjoga marad a hadügyi igazgatásban a hadsereg
vezérlet, vezénylete, a személyi kinevezések, és a szervezet megállapítása. Az uralkodó a
hadügyi felségjogát a saját irodáján keresztül gyakorolja, s így a közös hadügyminiszternek az
igazgatási tevékenységek maradnak fönt. Még kevesebb jelentősége van a közös
pénzügyminiszternek, feladata a közös ügyekre vonatkozó költségvetés előkészítése, és majd
Bosznia Hercegovina okkupálása után pedig a polgári igazgatás ellátásáért volt felelős. Függ
mind az osztrák mind a magyar pénzügyminisztertől, hiszen a pénzügyi fedezetet a két
államfélnek kell előteremtenie.
Vannak un. informális döntéshozó és döntés előkészítő szervek, amelyek azonos politikai
súlyt képviselnek a monarchiában, mint a közös minisztériumok és miniszterek. Ezek az
uralkodó kabinetjei. A király azt hív meg, akit fontosnak tart, ilyen pl. a hadsereg
főparancsnoka (mindig a Habsburg házból származó személy), a főudvarmester (informálisan
befolyásolják az uralkodó döntéshozatalát).
Az 1867 – ben készülő kormányzati struktúránál az 1848 – as előzmények után új
minisztériumként kellett megszervezni a honvédelmi minisztériumot Mo. – on. Ez a
kiegyezési alkuk eredménye. Gyakorlatilag a magyar honvédség létrehozása nem volt
alkalmas arra, hogy véderőt jelentsen az országnak, mert kis létszámú, a közös hadsereg
kiegészítőjeként került meghatározásra, és csökkentett fegyverzettel, fegyvernemekkel.

119
Ugyanis gyalogság és lovasság van a magyar honvédségen belül, hiányzik a tüzérség és a
műszaki alakulatok. Alkalmas arra, hogy a magyar hadsereg illúzióját keltse, nem kis
költséget visz el, 1881 – ig, amíg létrehozzák a csendőrséget, alkalmas arra hogy mit
karhatalmi erő a belső zavargásoknál bevessék. A magyarosított uniformisokban mégis a
magyar kormányszerve járt el a belügyi zavargásoknál, nem pedig a közös hadsereg.
Gazdasági tárcák
tárcák: 1867 – ben a kiegyezéssel sajátosan vetül a gazdaságra a dualisztikus
ügyek elintézése. Dualisztikus ügyek: az ügyek azon csoportja, amelyek nem a P. S. – ból
vezethetők le, de ellenben a két országfél közösségéből adódóan meglévő közös érdekű
ügyek: közös államadósság, 1867 – ben a kiegyezésnél úgy fogalmazták meg, hogy Mo az
erejéhez képest vállaljon részt az addig felhalmozott államadósság rendezésében. A kiegyezés
előtt a bécsi udvar jelentősen el volt adósodva, ez a részvállalás azt jelentette, hogy pl.: 1873 –
ban minden 4. költségvetési forint a közös államadósságra ment el. Ilyen közös érdekű ügy a
közös költségek, azaz a közös minisztériumok fenntartásának a költségei. Ennél egy kvótát
határoztak meg, 1867 – ben ennek a 30% - át viselte Mo. A század végére 34% körüli
részesedési arányt jelentett. A közös ügyek költségeit elsődlegesen a közös bevételekből
kellett fedezni, ezek pedig a vámbevételek. Csak arra a részre kellett a hozzájárulást
teljesíteni, amit a közös bevétel nem fedezett. A közös vámhatárból eredően számtalan közös
pont van, a pénzügy, a jegybank, a kamat, a közlekedés, a posta, a szabadalmak, amelyeknek
rendezni kellett a végrehajtó hatalomban a helyzetét. A gazdasági ügyek intézése
gyakorlatilag 3 minisztérium köré csoportosult, ez a pénzügyminisztérium, ipar-kereskedelem
és földművelésügyi minisztérium (letárgyalta a 10évenkénti kötelező gazdasági kiegyezést.
1877 – ben Tisza Kálmán – ék elérték azt, hogy agár védővámokat vezettek be, és az addigi
osztrák jegybank helyett létrehozták az osztrák-magyar bankot), közlekedés és közmunkaügyi
minisztérium (feladata a vízszabályozás, az út és a vasútépítés).
A dualizmus sajátossága az, hogy a kormány a gazdaság működtetését nem csak a végrehajtó
hatalmon és a tv-hozáson keresztül befolyásolja, hanem maga is gazdasági szereplővé válik.
Befektetéseket hoz létre a kormány, pl. a század végén a magyar befektetések 20% - át
képezik az állami tulajdonban lévő vállalkozások. A végrehajtó hatalom nem csak az egyes
minisztériumokon keresztül vesz részt a gazdasági életben, létrehoznak un. dekoncentrált
szervek
szerveket, amely ekkor épül ki. Feladata a gazdaság fejlődésének az elősegítése. Különböző
hitelintézetek, pl. a meteorológiai intézet, minőségbiztosítási intézetek létrehozása.
Komoly kérdésként merült fel 1867 – ben az önálló pénzügyminisztérium.

Államháztartás: 1867 után épült ki az a fajta modern állam, amelyik azt jelenti, hogy az
állam komoly szerepet vállal az oktatásba, az egészségügyben, az infrastruktúrafejlesztésben,
ill. szociális feladatokat is ellát. Az állam, ha több feladatot lát el, akkor lényegesen nagyobb
pénzeszközökkel is kell rendelkeznie, egyre nagyobb hányadot fog a társadalomban
megtermelt értékekből önmagához vonni és újra elosztani.
A bevétel 1. forrása az adó. Két formája:
 Egyenes adó adó: jövedelem, ingatlanok után.
 Közvetett adóadó: a forgalomhoz kapcsolódik.
1867 – ben kb. 50 – 50 % - ot képvisel az egyenes és a forgalomhoz kapcsolódó adó. Az
egyes adóbevételek változása mutatja a társadalom fejlettségét. 1867 – ben az egyenes
adóknak kb. 30%-a származott földbirtokból vagy a földhöz kapcsolódóan, az 1910 – es
évekre ez lecsökkent 6 % - ra. A forgalomból származó adó a szesz, a dohány, cukor, só, hús
után fizetett forgalmi adó. A bevételi oldalon a századforduló után 1910 – es évekre 68 % - a
az adóbevételeknek a forgalomból származott, és a kisebb hányada származott egyenes
adókból.

120
2. Kölcsönök. A kiegyezés után, miután kiderült hogy üres a kassza, kölcsönöket vettek fel. A
magyar és az osztrák államnak első kölcsönzője a Roadsildok, akik komoly pénzeket
kölcsönöztek az államnak. A kölcsönök, amiket 1869 – től vettek fel rossz kamatozásúak, és
rendkívül megterhelik a magyar költségvetést, majd az 1890 – es évekre sikerül ezt átfordítani
jó kamatozású kölcsönökké. A kölcsön az állai fejlesztésekre kellett.
3. Az állam befektetései után való hozadéka
hozadéka.

Kiadások:
Jelentős tételt visz el az államigazgatási apparátus fenntartása. Pár éven belül a 11 e állami
alkalmazott helyett 23 e alkalmazottja lett a dualista államberendezkedésnek Mo. – on.
Komoly költséget jelentett a hadsereg fenntartása (MAGYAR HONVÉDSÉG!!). Komoly
tétel még az oktatásügy. Eleinte a költségvetés 6 % - át jelentette, az 1910 – es évekre 10 % -
1848. 9. tc
ra emelkedett. Jelentős költséget jelent a kármentesítés (1848. tc.: jobbágyfelszabadítás), a
veszteséges vasúttársaságoknak fizetett kamatbiztosítás. Vannak évek, amikor a
jobbágyfizetés kapcsán fizetett kármentesítés és a vasútveszteség fizetésének a fedezésére a
költségvetési kiadások 1/8 – adát fizették ki. Jelentős költség a közös ügyek költségei, a közös
államadósság viselése, az állami szubvenciók (pl.: vízszabályozásnál), az állam befektetései,
amíg azok nem térülnek meg.
Az 1890 – re helyreállt költségvetési egyensúllyal vannak olyan évek, amikor plusz bevétellel
zár a magyar költségvetés.

121
 44. A végrehajtó hatalom szervezete és működése a Horthy – korszakban

Mo államformája királyság, ha üres a királyi trón, akkor Mo választhat e királyt?

Legitimisták és szabad királyi választók között vita robbant ki. IV. Károly 1918. nov. 13
13. – ai
nyilatkozata semmi,mert nincs miniszteri ellenjegyzés. A megkoronázott Habsburg uralkodó
nem térhet vissza a trónra, ezért az alkotmányos rend szerint megalkotják az 1920. évi 2. tc
tc. –
t, amely rendelkezik arról, hogy Mo. – on az államfői feladatokat a kormányzó tölti be és a
kormányzó jogkörét meghatározzák. A Ngy-ben 141 képviselő szavaz, ebből 131 szavazott
Horthy Miklósra.
A kormányzó jogkörét negatív taxációval határozták meg. A kormányzó nem szent, ennek
megfelelően nem sérthetetlen, de fokozott bűntető jogi védelemben részesül, 1920 – ban nem
szabályozzák kormányzó felelősségét, de az 1926. évi 22. tctc. rendelkezik erről, a kormányzót
felelősségre lehet vonni, úgy, mint egy minisztert, annyi a különbség, hogy ahhoz hogy a
kormányzó ellen a közjogi felelősség megállapítása végett vádat emeljenek, a
képviselőházban 2/3 – os szavazat kell.

A kormányzói hatalom kiterjesztése:

Első törvényi rendelkezés az 1920. évi 17. tc.tc., arról hogy a kormányzót megilleti a Ngy.
elnapolásának (30napra), és a feloszlatásának a joga olyan módon, ahogy a királyt.
Kiterjesztik a hadseregre vonatkozó rendelkezési jogot.
1926. évi 22. tc. az un. felsőházi tv, melynek értelmében Horthyt megilleti az a jog, hogy 40
felsőházi tagot életfogytiglan kinevezzen.
1933. évi 23. tc
tc. az országgyűlés elnapolására vonatkozóan kapja meg Horthy a jogosultságot.
1937. évi 19. tc
tc. a kormányzót megillető vétójog a tv hozás menetében megváltozik, akként,
hogy az eddigi 60 nap, ami egyszer megillette 6 hónapra emelkedik, és kétszer.
Az országgyűlés a kormányzót nem vonhatja felelősségre. 1926 – ban úgy pontosították, hogy
a kormányzót úgy vonhatja felelősségre, mint a minisztert. Minősített többség kell a
vádemeléshez.
1937 – ben pedig azt mondják, hogy nem vonható felelősségre.

Kormányzó helyettesítés:
1920 – ban gyakorlatilag nem is szabályozzák, hogy mi van akkor, ha a kormányzó nem tudja
ellátni a feladatát, mivel ezt ideiglenes megoldásnak gondolták. 1926 – ban a 22. tc tc. már
rendelkezik arról, hogy a kormányzói szék megüresedése esetén kinek kell ellátni azokat a
teendőket, amelyek halaszthatatlanok. 1926 – ra Mo. – on elfogadták azt, hogy ez az
ideiglenes jelleg állandó. Azt a megoldást választják, ha a kormányzói szék megüresedik, a
halaszthatatlan államfői feladatokat a MINISZTER TANÁCS látja el, az országgyűlés pedig
intézkedik a kormányzó választásáról. Az 1937. évi 19. tc. egy más megoldást választ,
rendelkezik arról, hogy a kormányzói szék megüresedése esetén ORSZÁGTANÁCS jár el,
amely megteszi a halaszthatatlan államfői intézkedéseket. Tagjai a legfőbb közjogi
méltóságok (miniszterelnök, a királyi kúria elnöke, a képviselőház elnöke, a felsőház elnöke,
Mo hercegprímása, a közigazgatási bíróság elnöke, honvédség főparancsnoka). Szintén
negatív taxáció. Az országgyűlés üléseit nem napolhatja el, és nem rekesztheti be, biztosítani
kell a folyamatos működését az országgyűlésnek, nem mentheti fel a minisztertanács tagjait,
nem mentheti fel a kormányt. 1942 – ben alkotják meg a 2. tc tc. – t, amely rendelkezik a
kormányzó helyettesi méltóság létrehozásáról.

122
Az országgyűlés kormányzó helyettesi méltóságról dönt, akkor kerül sor kormányzó
választásra, ha Horthy kifejezi ez irányú akaratát, javasol személyt, és az országgyűlés két
háza az együttes ülésen megválasztja a kormányzó helyettest.

A kormányzó helyettes jogköre:

A kormányzó betegsége vagy távolléte, vagy bármilyen akadályoztatása esetén helyettesíti a
kormányzót.
A kormányzó az ügyek meghatározott csoportjára nézve megbízhatta a kormányzó helyettest
a feladatok ellátásával.
Ugyanolyan bűntető jogi védelemben részesül, mint a kormányzó, ha gyakorolja a kormányzó
helyettesi feladatokat. Ha csak megválasztott és nem csinál semmit, akkor nem illeti meg a
védelem.
Felelősségre vonható, hasonlóan, mint bármelyik miniszter.

123
 45. A kivételes hatalom szabályai a magyar alkotmánytörténetben

A kivételes hatalom az a működési rend, amikor a kormány törvényi felhatalmazás alapján

törvényhozási tárgyakban tud döntést hozni.
Az 1910 – es években már látszik az európai hatalmi viszonyokat tekintve, hogy gyakorlatilag
nem kerülhető el a háború. A különböző balkáni válságok megmutatták, hogy várhatóan nem
kerülhető el az a fajta újrarendeződés, ami már megindult a 19. sz. végén, ugyanis a Török
Birodalom bukása és gyengesége után rendezni kell a hatalmi erőviszonyokat.
Az 1910 – es években felmerült az, ha kitör a háború, akkor hogyan lehet működtetni az
államigazgatási szisztémát. A polgári alkotmányos államberendezkedés, törvényhozás,
kormány, felelősség nagyon tökéletesen működhetnek békében, azonban háború alatt ez nem
igazán jó. Lassú, bonyolult, és nem teszi lehetővé, hogy azokat az intézkedéseket meghozzák,
ami adott esetben, egy hadi helyzetben kell. Ezért alakult ki az a rendszer, hogy ha háború van
vagy háborúval fenyegető veszély, akkor meg kell határozni, hogy melyik szerv az, amely
olyan felhatalmazással fog bírni, hogy a törvényhozás tárgykörébe tartozó ügyekben döntsön,
azaz elvonja a törvényhozás hatáskörét felhatalmazás alapján, ill. szűkítse azokat a
szabadságjogokat, amelyeket biztosítottak (önkormányzatiság, gyülekezési jog, egyesülési
jog). Különböző megoldási lehetőségek vannak erre vonatkozóan.
Fel lehet hatalmazni az államfőt, Mo. – on ez kizárt. Kizárt az is, hogy valamelyik közös
minisztert, egetlen dolog maradt, a magyar kormány. Ezért megalkotják, az 1912. évi 63. tc tc. –
t. A kivételes hatalomról szóló törvény alapján a kormány a törvény felhatalmazása alapján
a törvényben pontosan meghatározott tárgykörökben eljárhat, azaz törvényrontó
rendelkezéseket hozhat háború, vagy háborúval fenyegető veszély esetén.
A kivételes hatalom megszűnik automatikusan akkor, hogy ha háborúval fenyegető veszély
van, és 4 hónapon belül nem tör ki a háború. A rendelkezések hatályukat veszítik. Ha kitör a
háború, akkor az egész tartalma alatt fennáll, s majd a békeszerződés megkötésével szűnik
meg. Az I. vh alatt elrendelt kivételes hatalom fennállt 1920 – ig, ezt követően az 1920. évi 6.
tc. meghosszabbította a kivételes hatalmat 1922. júliusáig. Ekkor a 17. tc tc. – vel pedig
meghosszabbították 1923. febr. elsejéig.
A kivételes hatalom korlátja az, hogy az országgyűlés legközelebbi ülésén a rendelkezéseket
be kell mutatni. Az intézkedésekért a kormány valamennyi tagja felelősséggel tartozik. Nem
fordult elő az, hogy a kivételes hatalom tárgykörében hozott intézkedéseket ne fogadta volna
el utólag a magyar országgyűlés.

Kivételes hatalom tárgykörei:

 A rendőrséget szélesebb körben alkalmazhatja, önkormányzati rendelkezéseket
megsemmisíthet, vagy felfüggeszthet hogyha a hadviselés ezt szükségessé teszi.
 A kormányhoz kerül az útlevél – kiállítás joga, korlátozhatja a kormány egyes
tárgyak birtoklását, amely a hadviselés érdekeit sérti, lehetőség van lovak
besorozására, gépkocsikat elvonjanak, és felhasználják a hadviselés érdekében.
 Áruszabályozó intézkedéseket vezethetnek be, a kormány megtilthatta egyesületek
alapítását, egyes egyesületek működését ellenőrizheti, korlátozhatja, vagy
felfüggesztheti.
 Megtilthatta a gyűléseket, felvonulások tartását, és korlátozhatta az esküdtbíróságok
működését.
A kivételes hatalom idején gyorsított bűnvádi eljárás lefolytatására volt lehetőség. A
személyes szabadságot és az önkormányzatiságot sértő intézkedéseket hozhatott külön
felhatalmazás alapján. A végrehajtás idején a kormány kormánybiztosokat nevezhet ki, lehet

124
az ország egy meghatározott területére kinevezni, de lehetőség van arra, hogy valamely
ügybeni csoportra nevezzen ki kormánybiztost. Ezzel élt a Károlyi – kormány, Friedrich –
kormány.
Kormánybiztos kinevezésére nem csak háború fenyegetése vagy háború alatt volt példa Mo. –
on, ilyen eset volt a szegedi árvíz, 1879 – ben az 5. tc
tc., az árvízzel sújtott területeken tette
lehetővé a kivételes hatalom intézkedéseit. 1931 - ben pedig 26. tc. alapján a gazdasági és a
hitelélet megóvása érdekében kivételes jogkört biztosított a kormánynak. Addig tart a
felhatalmazás, ameddig a helyzet fennáll.

125
 46. A törvényhatóságok a dualizmusban és a Horthy - korszakban

Dualizmus időszaka

Törvényhozás:
1848 – Mo. – on a POLGÁRI PARLAMENT ekkor teremtődik meg, jól. 2. napján ül össze
az első olyan országgyűlés, amely nem a rendi képviseleti monarchia szabályi szerint
szerveződik. Az 1848. évi júl. 2. – án összeült polgári parlament sajátossága az, hogy részben
megváltozik az országgyűlés szervezete.
Van egy 2 kamarás országgyűlés
országgyűlés, a régi alsótáblán ott voltak a rendek követei, a felsőtáblán
az 1648. évi koronázási 1. tc tc. értelmében a világi és a főpapi méltóságok és a nemesi
vármegyékben lévő főispánok. 1848 – ban ez úgy változik meg, hogy a volt alsótábla
összetétele népképviseleti alapon szerveződik meg, az 1848. évi 5. tc. meghatározta a
választójog feltételeit, és az eljárási rendjét.
A választójogi törvény értelmében az alsótáblán ezt követően képviselők vesznek részt, az
elnevezés is megváltozik, mert ezután képviselőháznak hívják. A képviselőház megalkotja a
saját szervezetét, akként, hogy maga választja képviselőit, maga alkotja házszabályát és
kialakulnak azok az alkotmányos szokások, amelyek majd a dualizmus idejében nyernek
törvényi szabályozást. Ilyen az összeférhetetlenség, mentelmi jog.

Az 1848. évi képviselőház szervezete:

 Hasonló, mint a mai országgyűlésé. Van egy elnöke, amelyet a képviselők
választanak, van 2 alelnök és van 6 jegyző. A két utóbbit egy ülésszak idejére
választják.
 Ülései nyilvánosak, lehetőség van arra, hogy zárt ülést tartsanak, ez esetben a
képviselőknek kell kezdeményeznie, vagy a kormánynak. A zárt ülés tartásának célja
az, hogy valamely bizalmas ügyben kialakítsák az állásfoglalásukat, ilyenkor nem
vesznek fel jegyzőkönyvet, és nem lehet határozatot hozni, majd csak a nyílt ülésen, a
feltett kérdésre igennel vagy nemmel felelni. Amikor megnyitják az országgyűlést a
képviselők mandátumát leigazolják, és ezt követően un. osztályokba, és bizottságokba
sorolják a képviselőket.
 9 osztály van, és sorshúzással történik, a cél, hogy a volt kerületi üléseket pótolják, és
egyeztessék állásfoglalásukat, és ezt követően választanak egy előadót, és ők
döntenek, és ezután kerül az országgyűlés plénuma elé az ügy. Ez a törvényhozás
menete.
 Lehetősége van az országgyűlésnek arra, hogy bizottságokat hozzon létre, vannak
állandó (számvizsgáló bizottság- a kormány pénzügyi ellenőrzése, igazoló
választmány- a képviselők igazolása) és ad hoc bizottságok. Most is ugyanez van.
A felsőtábla: Marad az 1608 – ban kialakult szervezet egyetlen módosítással, hogy a
főispánok személye változik meg. 1848 – ban több megyében liberális főispán kerül
kinevezésre, akik tudják befolyásolni a felsőtábla működését. 1848. októberétől a felsőház
működése gyakorlatilag ellehetetlenül. Elnökét és másod alelnökeit a király nevezi ki
miniszteri ellenjegyzéssel, a jegyzőit saját maga választja. Főszabályként a két ház
egyenrangú, a kezdetekkor kialakul az a gyakorlat, hogy a törvényeket a képviselőházban
nyitják meg és ezt követően küldik át a felsőtáblához. Az a javaslat tekintendő elfogadottnak,
amelyet a képviselőház letárgyalt és a felsőtábla lefogadott, ezt követően kerülhet az államfő
elé szentesítésre.
A tv hozás szervezete:

126
1885 – ben változik meg a 7. tc tc. rendelkezései alapján, akként, hogy a rendkívül nagy
létszámú felsőtáblát megreformálják, kikerülnek belőle a címzetes püspökök, akik nem
rendelkeznek egyházmegyével, teljessé válik a törvényhozás és a végrehajtó hatalom
elválasztása, azáltal, hogy kikerülnek a főispánok, és megváltozik az a rend, hogy valaki
születés során automatikusan bekerüljön a törvényhozásba. Ez a 7. tc. az un. főrendiházi
reform
reform, amely alapján az addigi főrendek, akik addig automatikus részvételi joggal
rendelkeztek, ezt követően meg kell felelniük egy vagyoni kvalifikációnak, 1874-ben volt a
képviselőházi választójogi reform, amikor adócenzushoz igazították, 1885-ben a főrendeknek
is meg kellett felelniük egy vagyoni cenzusnak, mégpedig ingatlanjaik után évi 3000Ft-nyi
adókötelezettséget kellett kötelesíteni. Aki ennek nem felelt meg az nem vehetett részt a
főrendi ház ülésein.
A főrendi ház:
1) Részt vehettek un. örökös jogon: az uralkodóház felnőtt férfitagjai, azok a főrendek,
akik megfeleltek a vagyoni kvalifikációnak, akiket a király, mint magyar
állampolgárokat fiú utódaikra is kiterjedően örökös főrendiházi tagsággal felruházott
/nekik nem kell megfelelni a vagoni kvalifikációnak.
2) Akik hivataluk és méltóságuk alapján vannak jelen: világiak közül zászlósurak és a
pozsonyi őrgróf, a két koronaőr, a fiumei kormányzó, a királyi kúria elnöke és
másodelnöke, és 1896 – tól a közigazgatási bíróság elnöke és másodelnöke; egyháziak:
római és görög katolikus egyház nagyjai, református és az evangélikus egyház püspökei
és főgondnokai, a 19. sz. végétől 2 rabbi.
3) A királyt megilleti az a jogkör, hogy életfogytiglan kinevezzen 50 főrendházi tagot
miniszterelnöki ellenjegyzés mellett.
4) 1868. 30. tc.
tc.: Horváth-magyar kiegyezési tv alapján 3 tag kerül be a magyar főrendi
házba a Horváth törvényhozásból.
Lényegesen lecsökkent a főrendi házi tagoknak a száma, 1885 – től nemcsak alkotmányos
gyakorlat, hanem jogszabályi rendelkezés az, hogy valamennyi törvény javaslatot a
képviselőházba kell benyújtani, és ezt követően kerülhet fel a főrendi házba.
Működése 1818. nov. 16 16. – áig áll fenn, ekkor rekeszti be az üléseit. Ezzel Mo. – on megszűnt
a főrendi ház, az 1926: 22. tc tc. rendezi majd újra a második kamarát, innentől kezdve
felsőházról beszélünk.
1926 – ban megalkotott országgyűlési reform alapján megváltozik a második kamara
összetétele, olyan elemek kerülnek be, akik eddig nem. Korporatív elemek jelennek meg
(korporáció: az érdekképviseletek is kapnak szerepet a politikai hatalom gyakorlásában).
Megjelennek választások alapján a különböző érdekképviseletek képviselői.
Tagok: Maradnak a hivatal és a méltóság alapján, kibővül a Magyar Nemzeti Bank elnökével
és szűkül a fiumei kormányzóval, bekerül a honvédség főparancsnoka.
Választás:
1) Tv hatóságok, a megyék és a tv. hatósági jogú városok (4 képviselőre jut 1 felsőházi tag,
akit választanak).
2) Különböző érdekképviseletek, orvos-, iparkamara, stb., a főrendek részéről. Évi 2000 Ft
adót fizető főnemesek közül választanak a főnemesek 38 főt. A főrendek részéről 1926 –
ban választás van, és ide kerül meg be a Habsburg-Lotaringiai ház Mo. – on tartózkodó
magyarul tudó szükséges vagyoni kvalifikációval rendelkező 24. életévét betöltött
férfitagjai (2fő). A született nemesek háttérbe szorulnak, és a nagy súlyt a
törvényhatóságok által felsőházi tagok kapják meg.
3) 1926 – ban megilleti Horthyt 40 tagnak a kinevezése a felsőházba, megszűnik a horvát
képviselők szerepe.

127
Ez alapján a felsőházi reform alapján működik végig a magyar országgyűlés, gyakorlatilag a
II. vh. végéig.

Törvényhozás hatásköre:
A törvények meghozatala. Nagy számban alkot törvényeket az országgyűlés és az 1 kamarás
Nemzetgyűlés.
A végrehajtó hatalommal kapcsolatos jogosultságok: működéskörének a megszabása-
költségvetés meghatározása, zárszámadás elfogadása, ellenőrzése-az országgyűlésnek joga
van bizottságot kiküldeni ad hoc ügyben vagy állandó bizottság által ellenőrizni, felelősségre
vonása – miniszteri felelősség (sajátos bírói fórum).
Bíráskodás – 1926: 22. tc tc. a kormányzó felelősségre vonását is kezdeményezhette és
elbírálhatta volna egészen 1937 – ig.
Egyes képviselőket megillető jogállás:
 I n t e r p e l l á c i ó s j o g : A képviselőket megilleti az a jog, hogy a kormány
tagjainak kérdéseket tegyenek föl, a kormány tagjai és a miniszterelnök is köteles
ezekre a kérdésekre válaszolni. Ha jelen vannak az országgyűlés ülésén azonnal
kötelesek válaszolni, ha nincsenek akkor 30 napon belül. Ha az országgyűlés nem
fogadja el a választ annak az a politikai következménye, hogy az illetőnek le kell
mondania. 1848 – as országgyűlésen már kialakult.
 M e n t e l m i j o g : Szabályi 1848 – ban jelentek meg. A koalícióval nyer törvényi
szabályozást. A képviselő és később a másodkamara tagjai is az országgyűlés tagjai
által tett ténykedéseikért felelősségre nem vonhatóak, ill. minden más esetben
bűntető jogi felelősségre vonásra csak akkor kerülhet sor, ha az országgyűlés
előzetesen megadja a mentesítést, hogy vele szemben meginduljon a bűntető eljárás.
Mentelmi bizottság alakul ki, amely javaslatot tesz, hogy lehessen e valamelyik
képviselővel szemben eljárást kezdeményezni vagy ne. Fontos szerepe van az
alkotmányos garanciák körében, hogy a képviselő tudja azt, hogy a végrehajtó
hatalom vele szemben nem indíthat eljárást. Erről a jogról le lehet mondani.
 Ö s s z e f é r h e t e t l e n s é g : A képviselőknek fedhetetlennek kell lenni. 1848-ban
megjelent az összeférhetetlenségre vonatkozó igény, nem lett belőle tv-i rendelkezés
sem képviselőházi határozat. Szabályozták az összeférhetetlenséget azzal, hogy
kimondták hogy összeférhetetlen a képviselőségi megbízatással, ha úgy van távol, ha
erre nincs oka (kivétel betegség, hivatalos kiküldetés, ha valaki honvédelmi
szolgálatot teljesített). 87 esetben állapították meg azt, hogy a képviselői
megbízatással összeférhetetlen a távollét, megszűnt a képviselői mandátumuk. Az
összeférhetetlenséget törvényi úton 1901 – ben szabályozták, a 24. tc. kimondta,
hogy országgyűlési tag a miniszteri és államtitkári posztot kivéve nem, tölthet be a
végrehajtó hatalomban funkciót, továbbá összeférhetetlen, hogy az országgyűlés
tagjai a kormánnyal bizományosi, bármilyen vállalkozói jogviszonyban legyenek.
Biztosítani kellet az országgyűlés tagjainak a függetlenségét.

Horthy – korszak
Kormányzó jogköre a tv-hozással szemben:
Összehívhatja a törvényhozást, de nem illeti meg az elnapolás joga, a feloszlatást csak nagyon
szűk körben gyakorolhatja.
A tv-hozás menetével kapcsolatban a kormányzót nem illeti meg a törvénykezdeményezés
joga, csak a kormányt, a törvényeket nem szentesíti, ellenben van vétójoga
vétójoga, felfüggesztheti a
törvényhozás által elfogadott törvény javaslatok kihirdetését, ha az alapszabályozás szerint 60

128
nap áll rendelkezésére arra, hogy kihirdesse, vagy pedig visszaküldje a törvényhozásnak
újratárgyalásra. De ha a törvényhozás letárgyalta újra és elfogadja, akkor már nem tagadhatja
meg, 15 napon belül köteles kihirdetni. => Szuszpenzív hatályú vétójog vétójog: felfüggesztő
hatályú vétójog.
Végrehajtó hatalommal kapcsolatos jogkör:
A főkegyúri jog (katolikus főpapi kinevezéseknél) a magyar alkotmányos szabályok
értelmében a királyt megillető jogosultság, csak a király gyakorolhatja.
2 probléma:
1) Horthy nem törvényesen megkoronázott király.
2) Református.
Átmenetileg ezt úgy szabályozzák, hogy a katolikus főpapok kinevezési joga a pápánál
marad, addig ameddig a magyar királyi trónt betölti.
Horthyt
Horthyt, mint a magyar királyságban mint államfői posztot betöltő személyt megilleti a
főfelügyeleti jogkör
jogkör. Ez valamennyi egyházzal szemben meglévő jogkör. A külügyi és
hadügyi felségjog 1920 – ban nem illeti meg a királyi hatalomhoz hasonló mértékben
Horthyt, ezeket a jogokat az országgyűléssel együttesen gyakorolhatja. Ha nincs lehetőség az
országgyűlés összehívására, ekkor a Nemzetgyűlés összehívására, a magyarországi hadakat
külföldre csak akkor vezényelheti, ha a minisztertanács valamennyi tagja ellen jegyzi ezt az
államfői rendelkezést.
Nem illeti meg Horthyt a nemesség adományozásának a jogköre.
Szintén nem illeti meg önállóan a kegyelmezési jog. A megválasztott kormányzó az 1920. évi
törvények értelmében a Nemzetgyűlés, majd amikor 1926 – ban megalkotják a felsőházi
törvény
törvényt onnantól kezdve a képviselőház és a felsőház együttesen választja, a választáson a
jelenlévők 2/3 – os többsége kell, ha ez első körben nem jön össze, akkor a második körben
már elegendő az egyszerű sima többség.
Az 1926. évi 22. tc. az, amelyik először szabályozza az un. minősített többséget. A
kormányzó esküt tesz, és fizetést kap, ami évi 3 millió korona. Mo. – on ez a méltóság 1944.
október közepéig áll fönn, amikor Horthy lemond és Mo államfője nemzetvezető lesz. Ezeket
a törvényeket, amelyek 1944. októberétől születnek, nem cikkelyezik be a Corpus Iurisba,
ezeknek az érvényességét nem ismerjük el.
Akkor amikor 1920 – ban a kormányzói jogkört szabályozzák, úgy gondolják, hogy ez egy
ideiglenes jelleg, addig tart, amíg nem rendeződik a trónbetöltés. Az a sajátos helyzet állt
fönt, hogy 1921 – ben a trón kérdése rendeződik, mégpedig 1921. évi 47. tctc., ami kimondja a
Habsburg ház trónfosztását. 1922 – ben IV. Károly meghal és ezek után nem kérdéses az,
hogy a magyar királyi trón üres, és nem kérdéses az, hogy a Pragmatica Sanctio hatálya
megszűnt, azaz nincs trónutódlásra jogosult személy. A P.S. hatálya csak addig van
érvényben amíg van két országfél, ahol a kölcsönös és az együttes uralkodás alapján a
védelem megvalósítható és megvan a célja. Azzal azonban hogy 1918. novemberében
kikiáltották az Osztrák Köztársaságot, az osztrák államfél szüntette meg gyakorlatilag a P.S
hatályát.
1922 – ben már nem akartak királyt választani, folyamatosan megtörténik a kormánytói
jogkör kiterjesztése, és ez gyakorlatilag addig megy, hogy majdnem eléri a törvényesen
megkoronázott királyi jogköröket. Gyakorlatilag a vége az, hogy Horthynak utódajánlási joga
van, megpróbálják biztosítani a kormányzói méltóság utódlását is.

129
 47. A községek a dualizmusban és a Horthy – korszakban

A község mint a közigazgatás legalsóbb fokú szerve, e területen az államcélok ás ezen

belül a közösségi célok megvalósítása érdekében hatósági jogkört gyakorolt. Saját
lakosságával szemben tehát az államhatalmat jelenítette meg helyi szinten, az állammal
szemben azonban viszonylagos önállóságot élvező egységet képezett. A községek a
területükön élő emberekkel közvetlen kapcsolatban álltak, vagyis helyhatóságot képeztek. A
közigazgatás felső és középső szervei csak rajtuk keresztül tudtak az állampolgárokkal
érintkezni.
A község kialakításához, a korabeli közigazgatási szempontoknak meg felelően, három
nélkülözhetetlen feltétel volt szükséges:
 A viszonylag nagyobb népesség.
 A sűrű és egymásra ható együttélés.
 Valamint a kellő gazdasági erő.
Az olyan kisebb települések, mint például a tanyák, puszták nem alkothattak községet. A
községhez szükséges volt tehát, hogy az emberek jelentősebb számú csoportjai együtt,
egymás közeli szomszédságában éljenek, és a település nagyobb kiterjedésű lakatlan területtel
legyen körül véve.
A községek vonatkozásában 1848 előtt a gazdasági szempont volt a meghatározó. Az első
községi törvény (1871:
1871: 18. tc
tc.) alapján a hatósági jogkör is előtérbe került. A községek
jelentőségét még azzal is növelték, hogy a törvénnyel minden területet valamelyik községhez
soroltak. Ezután nem maradt olyan terület az országban, amelyik ne tartozott volna
valamelyik községhez. A választókerületek, törvényhatóságok, közigazgatási, törvénykezési,
pénzügyi és szakigazgatási szervek illetékességi területét is a községek alapján határozhatták
meg.
A község hatásköre jelentőségének és súlyának megfelelően alakult. A törvény korlátai
között önállóan intézhette saját belügyeit, Vagyis önkormányzati jogkört gyakorolhatott. Saját
belügyeiben normatív módon határozhatott, szabályrendeletet alkothatott, vagyona felett
rendelkezhetett (önállójogi személy), községi adót szedhetett és vethetett ki, gondoskodott a
község infrastruktúrájáról, oktatási, kulturális intézményeiről. Gondoskodott a községi
lakosság hatósági támogatásáról. Nem terjedtek ki a községekre Viszont a törvényhatóságok
ún. politikai jogai.
A község gyűjtőfogalom alá a nagy- és kisközségek
kisközségek, valamint a rendezett tanácsú
városok (megyei városok) tartoztak. A kisközségek a törvénnyel rájuk ruházott teendőket,
korlátozott anyagi erejük miatt, saját erejükből teljesíteni nem voltak képesek, ezért más
községekkel szövetkeztek.
Összefogva állítottak fel körjegyzőségek
körjegyzőségeket, de önálló képviselőtestületük volt. A
nagyközség a törvény által ráruházott teendőket egyedül is képes volt ellátni.
A kis- és nagyközségek
nagyközségek, melyek helyhatóságot gyakoroltak, egyaránt valamely járás
hatáskörébe tartoztak
tartoztak, és felügyeleti hatóságuk a járási főszolgabíró volt. A főszolgabíró
volt a községi közigazgatási ügyekben az elsőfokú közigazgatási hatóság és a kihágási bíró is.
A rendezett tanácsú város a járással volt egyenrangú, ezért részben megegyezett vele a
hatásköre, és közvetlenül rendelték alá a vármegyének. A régi mezővárosoknak, illetve
azoknak a szabad királyi városoknak lett a jogutódja, amelyeknek a gazdasági ereje nem volt
elegendő arra, hogy önálló törvényhatóságot alkossanak. E városok ezért arra törekedtek,
1912: 58. tc
hogy valamikor elérjék ezt a szintet (1912: tc.).
A trianoni békeszerződés előtt Magyarországon 126 megyei város volt, azt követően 45.
Lakosságuk száma átlagosan 16 es 50 ezer között mozgott.

130
 A rendezett tanácsú város elöljárósága a kibővített városi tanácsból állt. A városi tanácsot
polgármester, a jegyző, a főügyész és a városi orvos alkotta.
Mivel közvetlenül a megyének voltak alárendelve, ezért megyei városok lettek.

131
 48. A Népköztársaság szervezete és működése az 1949 alkotmány szerint

Az 1949: 20. törvénny

törvénnyel életbe lépett alaptörvény radikálisan átalakította az
igazságszolgáltatási rendszert, benne a bírósági szervezetet is.
Az 1949: 11. törvény megszüntette a Közigazgatási Bíróságot és a Hatásköri Bíróságot.
Az 1949. évi 9. számú törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezte a bíráknak politikai
pártok és szakszervezetek működésé ben való részvételére vonatkozó tilalmat.
Az 1950: 4. törvény felszámolta a tanácsrendszer területi beosztásával nem egyező
felsőbíróságokat, az egykori ítélőtáblákat és főállamügyészségeket. A végrehajtott
államosítások nyomán a közületi szektor jogvitás és szerződési ügyeinek eldöntésére rendeleti
úton Közületi Döntőbizottságokat állítottak fel.

A bírósági szervezetről szóló 1954: 40. törvény a rendszer egész idő szakára vonatkozó
elveket határozott meg. Ezután egységesen háromtagú tanács működött, a járásbíróságon és a
megyei bíróságon az ítélkező testület egy szakbíróból és két népi ülnökből, a megyei bíróság
fellebbezési tanácsán és a Legfelsőbb Bíróságon három szakbíróból állt. A bíró sági szervezet
hármas fokozatú lett. Általános hatáskörű bíróság a járás bíróság volt. Nagyobb városokban
ezzel a hatáskörrel városi bíróságok alakultak, kisebb városokban „városi és járási”,
Budapesten kilenc kerületi bíróság szerveződött. Ezek helyébe később a Központi Kerületi
Bíróság lépett.
A 19 megyei (Budapesten fővárosi) bíróság főleg másodfokú hatás- kört kapott, első fokon a
törvény által pontosan körülírt ügyekben járt el. A Legfelsőbb Bíróság kettős feladatkört
látott el:
 Egyrészt fellebbezési fórum volt a megyei bíróságok által első fokon eldöntött
ügyekben.
 Továbbá elvi irányítást gyakorolt „az Összes bíróságok működése és ítélkezése
tekintetében”.
A korabeli igazságszolgáltatási szervezet szerves részét képezték a különbíróságok. A katonai
jellegű ügyek elbírálására Budapesten, Győr ben, Kaposvárott, Szegeden és Debrecenben
szerveztek speciális fórumokat. A hadbírák elnöklete alatt működő háromtagú tanácsok
feladata a néphadsereg és egyéb fegyveres testületek tagjai által elkövetett bűncselekmények,
továbbá a honvédelem érdekeit sértő deliktumok elbírálása volt. Különbíróságokat szerveztek
a közlekedés, szállítás, hírközlés sérelmére elkövetett bűncselekmények, a fiatalkorúak
bűnügyeinek elbírálására, továbbá egyes gazdasági természetű ügyek eldöntésére. Az 1956-os
forradalom után öt megyei bíróságon és a fővárosban népbíró sági külön tanácsokat állítottak
fel, amelyek a politikai megtorlás eszközei lettek.
Gyülekezési jog
jogot szintén csak az alkotmány deklarálta, de a gyakorlat egyesülési jogban
nem érvényesülhetett. A totális diktatúra felszámolt minden nem az állam által alapított
egyesületet, társadalmi szervezetet. Az államhatalom így atomjaira bomlasztotta a
társadalmat, nem kellett számolnia többé a civil társadalom szervezeteivel. Az egyesülési
dolgozók” érdekében létrejövő egyesületekről az
szabadságjogi korlátait jelzi, hogy a „dolgozók”
alkotmányon kívül az 1955: 18. törvény rendelkezett, amely szerint az egyesületek
alapításához állami engedély volt szükséges, s a „népi demokrácia célkitűzéseit” kellett
szolgálniuk. Mindezeknek a betartását Szigorúan ellenőrizték. A törvény 16. § - a kivette a
rendelkezései hatálya alól az ún. tömegszervezeteket, a pártot, a szakszervezetet, a Magyar
Nők Demokratikus Szövetségét és a Dolgozók Ifjúsági Szövetségét. Felettük elvileg az állam
nem gyakorolt felügyeletet, sőt törvényi szabályozás sem született róluk. Mindegyikük a
maga területén szervezkedési monopóliummal rendelkezett, vezetőik a nómenklatúra tagjai
voltak. Fő feladatuk a párt határozatainak a végrehajtása a saját területükön.

132
A két munkáspárt egyesülése majd a többi párt felszámolása, illetve elsorvasztása után került
sor az 1949 – es „választásokra
„választásokra”. Az 1947 – ben meg választott képviselők már nem
tölthették le négyéves mandátumukat. A választásokon egyetlen listára lehetett szavazni, a
Magyar Függetlenségi Népfront jelöltjeire, akik javarészt (71%) a Magyar Dolgozók
Pártjának tagjai voltak. A listán változtatni, új neveket jelölni nem lehetett (kötött lista).
Ekkor már nem voltjelentősége a névjegyzéknek sem. A lényeg immáron az, hogy minél
többen részt vegyenek ezen az új ünnepen, politikai demonstráción, és tüntessenek a
szocializmus mellett.
A választójog alapelveit az 1949 – es alkotmány is rögzítette. Deklarálta, hogy a választójog
általános, egyenlő és közvetlen. A szavazás titkosan történt.
A további bekezdések már Szovjet hatást tükröztek. Az általános kizáró okok
megfogalmazása politikái megfontolásokat takart: „A dolgozó nép ellenségeit és az
elmebetegeket a törvény a választójogból kirekeszti”. A képviselők kötelesek voltak
választóiknak működésükről be számolni, és a választópolgárok a megválasztott
országgyűlési képviselőket visszahívhatták. Az alkotmány arra a kérdésre nem adott választ,
hogy ez lajstromos választás esetében technikailag hogyan lehetséges.
Az első tanácsi választás
választásra 1950 – ben került sor az 1950: 31. törvény
törvény. alapján. Itt is
lajstromos kerületekben választották a tanácstagokat. A népfrontbizottság egy lajstromra
annyi nevet vett fel, ahány tanácstagot meg kellett választani.
A következő években több olyan kísérletet regisztrálhatunk, melyek a totális politikai
rendszert szolgáló lajstromos rendszerrel szemben, legalább a lokális érdekeket megjelenítő
egyéni választókörzeti szisztémát juttatják érvényre. Először a tanácstagok vonatkozásában
1954: 9. törvény
tértek át az egyéni kerületi rendszerre (1954: törvény). Minden választókerületben egyetlen
mandátumot lehetett megszerezni. Az országot annyi kerületre osztották fel tehát, ahány
képviselőre szükség volt.

133
 49. A nemesi rend jogállása Mo. – on

A nemesség kialakulása és rendi szervezkedése:

A katonai elit kisebb birtokos eleminek, közvetlenül az uralkodó szolgálatában álló királyi
szerviensek és a várjobbágyok felső rétegének összeolvadása. Tulajdonképpen a serviensek és
a várjobbágyok felemelkedő rétegének összeolvadásából alakult ki a nemesség. Rajtuk kívül a
13. sz. – ban a nemességbe emelkedett a várispán alá nem rendelt birtokos szabad emberek
egy része is, pl.: zalai őrök. Nemesi rend = universitas nobilium.

Nemesség rétegződése: A magyar nemesség nem volt egységes, hanem különböző rétegekre
tagozódott.
a. Megyei nagybirtokos nemesek : Akik vagyoni tekintetben közvetlenül az
óriás birtokú bárók alatt álltak, egyenként 10 – 40 faluval, családi várral
rendelkeztek (országosan mintegy 40 – 50 családdal).
b. Középbirtokos nemesek : Jómódúak, 4 – 10 faluval, 10 – 20 000 holdnyi
birtokkal rendelkeznek. A nemesség e felső rétegeinek van döntő szavuk a megyei
közgyűléseken, a szavazatot nem számítják, hanem mérlegelik.
c. Birtokos kisnemesség : Mintegy 8 – 10 000 család, egy – két falvasak.
d. Parasztnemesek: Egytelkes nemesek, kurialisták (nobiles unius sessionis,
curialistae), egy részük egyetlen résztelken nyomorog. A 15. sz. – ban már
találkozunk birtokadomány nélkül pusztán címeres levéllel (litterae armales)
törénő nemesítéssel is (armális nemesek, armalisták).

Nemesség küzdelme a hatalom rendi megosztásáért:

- A nemesség a bárók ellen együttesen, mint rend kezd fellépni. A mozgalom

irányítói a jómódú középnemesek, és a kisbirtokos nemesség adja.
- Zsigmond uralkodása végén a középbirtokos nemesség gazdasági
megerősödése következtében részt akarnak az államhatalomból.
- Az 1446. évi országgyűlésen a köznemesi párt követeli a bárók uralmának
felszámolását, az anarchia megszüntetését, a központi hatalom megszilárdítását
és a hatalom rendi megosztását.
- Sikerül is elérniük a bárói ligák felosztásának kimondását és Hunyadi János
kormányzóvá választását.
- A bázisokon kialakul az állam rendi – képviseleti formája, ahol a főhatalom a
főpapok és a bárók mellett, őket bizonyos mértékig korlátozva, a többi rendek
is részt vesznek.
- Mátyás alatt fokozódott a nemesség szerepe az országgyűléseken és az állami
élet minden területén; Mátyás az országos méltóságok jelentős részét is velük
tölti be, a bárók rovására.
- A bárók elleni küzdelemben a nemeseknek Werbőczi ad ideológiai fegyvert. A
nemesség a hatalomnak nemcsak részese, hanem egyben gyökere, forrása is.
Werbőzci szerint a hatalmat a nemesség ruházza át a királyra azzal, hogy őt
megkoronázza.

134
 50. Az egyháziak jogi helyzete a rendi Mo. – on

A papi rend tagjai valamennyien élvezik az alapvető kiváltságokat (liertas clericorum),

amelyeket az 1222. évi papi aranybullában is lefektettek. Ezek közül a legfontosabbak:
- Teljes adómentesség.
- Törvénykezési kiváltság: privilegium fori fori, melynek értelmében egyházi személyek
csak saját bíróságaik (szentszék) jurisdictiója alá tartoznak,s világi bíróság elé
alperesként nem idézhetők, kivéve az ingatlanpereket; de a világiak ellen csupán
világi bíróságok előtt indíthatnak pert.
A papi rend közös privilégiumaihoz tartozik a papság önkormányzata, az egyháziak általában
csak saját hierarchikus elöljáróiknak vannak alárendelve.
A papi renden belül vannak:
Főpapok: Kiemelkedő anyagi helyzetük mellett, még külön előjogokkal is rendelkeztek (pl.:
magasabb vérdíj, esküjük magasabb értéke stb.). Kezdettől fogva személyesen részt vehetnek
a királyi tanácsban, majd az országgyűlés kialakulásával annak ülésein is; országos
főméltóságokat töltenek be (kancellár, főispán). Rangban megelőzik a bárókat.
Főpapság jövedelme:
A főpapság kimagasló szerepének és hatalmának alapját a jövedelmük képzik. Ezek közé
tartoznak: A királytól kapott adományként kapott birtokok.
 Az egyház kezére jutott birtokok, nem háramlanak vissza többé a koronára, így
nem is adományozható el újra, adásvétel útján sem lehet megszerezni az
egyháztól, mert az egyházi vagyon (bona eclecsastica) általában nem
idegeníthető el, tehát az ilyen birtok a világi forgalom számára meghal (manus
mortua = holtkéz
holtkéz). 1498: 55. tc.: első holtkézi törvény.
Az egyházi nagybirtokosok már a területi széttagoltság idején, megelőzve a bárókat is,
birtokaikból szinte külön tartományokat alakítottak ki a királytól megszerzett
privilégiumlevelek alapján.
 A földbirtokon kívül a főpapság jövedelmeinek másik forrása a papi tized tized,
vagy dézsma (decima). Jelentőségében ez gyakran megelőzi a birtokokból
származó jövedelmeket is. Évszázadokon át a nemesek is kötelesek fizetni az
egyházi tizedet. Csak a 15. sz. – ban sikerült a jobbágyokkal bíró nemeseknek
kiharcolniuk a tizedfizetés alóli mentességüket. Az egyház, amikor a számára
előnyösebb volt, pénzben hajtotta be a decimát, ezzel is növelte a tizedterheket.
=> Ellenállást váltott ki.
 A főpapság további bevételi forrással is rendelkezet: részesedet az állami
sómonopóliumból, arany- és ezüstbányái is voltak.
A papságon belül a vagyoni különbségek a 15. sz. – ra tovább mélyültek. A főpapság vagyona
állandóan növekszik, az alsópapság pedig egyre kisebb mértékben részesedik az egyházi
jövedelmekből.

135
51. A városi polgárság jogállása és a városok országrendisége a rendi Mo. –
on

A városok és a városi polgárság kialakulása, szabad királyi városok országos renddé válása:
A 13. sz. folyamán a földesurak és a jobbágyok alapvető rétegei mellett számban is
jelentőségben egyaránt növekedni kezd a társadalomnak egy másik eleme is: a városi
polgárság.
Privilégiummal a város lakosságát kiveszik az egyszerű jobbágyi sorból, városi polgárrá
teszik, ezáltal a királyi város lakossága területileg is különválik a megye lakosságától, nem
tartozik a megyei szervek hatásköre alá, hanem a király joghatóságának van alárendelve.
A királyi szabadságlevelek meghatározzák a városok, illetve az egyes polgárok kiváltságait,
jogait.

Városi kiváltságok:
1. Önkormányzat joga: A bíráskodásban és a város igazgatásában. Szabadon
választják a bírót, az esküdteket és más elöljárókat.
2. Plébánosukat is maguk választják, és a városok saját területükön kegyúri
jogokat gyakorolnak egyházai fölött.
3. Polgárság adása: A város lakosai közül csak az rendelkezi teljes joggal, akit
felvesznek a városi polgárok sorába.
4. Földesúri jogok: Malomtartás, hús- és italmérés, vámszedés stb. jogának
élvezése.
5. Statútumalkotás joga: Ius statuendi. A város lakosaira kötelező jogszabályokat
hoztak, ezek azonban nem ellenkezhettek az országos törvényekkel.
6. Országgyűlési követküldés joga.
7. Vásártartási jog.
8. Árumegállítási jog (ius stapulae), ez általában az úriszékkel volt egybekötve.

Városi polgárok személyes kiváltságai:

 A város területén személyes szabadságot élveztek, ítélet nélkül nem lehetett
őket letartóztatni.
 Csak városi bíróságok előtt voltak kötelesek törvényt állni, tehát csak ennek a
bíróságnak illetékessége alá tartoztak.
 Vérdíjuk ugyanannyi, mint a nemeseké, esküjük értéke azonban a városon
kívül egyenlő a jobbágyokéval.
 Szabad végrendelkezési joggal bírnak. Magszakadásuk esetén vagyonuk nem a
királyra, hanem a városra háramlik.
 Saját áruk után rév- és vámmentességet, s harmincadvámmentességet
élveznek.
 Mentesek a királyi főtisztviselők beleszólása alól, és a közmunkák alól.

Polgárok terhei: Jobbágyi szolgáltatással nem tartoztak. Pénzadójukat a királynak évenként

egy összegben fizették.
o Az adóterheket a városi tanács rótta az egyes polgárokra.
o Jelentős ajándékokat tartoztak adni a királynak.
o Papi tized (decima).
o Katonai terhek: Város falit, bástyáit fenntartani és ostrom esetén
védelmezni; a királyi hadserege részére meghatározott számú katonát

136
 kellett kiállítaniuk; rendkívüli hadiadó; lőszert, fegyvert, posztót
szállítsanak.
o Önkormányzati kiadások, országgyűlési követek költségeinek viselése.

Városi lakosság tagozódása:

1. Városi polgárság: Ingatlannal rendelkezzen, felvegyék a polgárok sorába. A
polgárok meg s voltak foszthatóak a polgári joguktól, de önként is le lehet mondani
róla, az előírt formaságok betartásával.
a. Petríciusok : Pénzügyekkel foglalkozó, uzsorás
polgárok, föld- és szőlőbirtokosok. Közülük kerülnek ki
a bírák, esküdtek.
b. Kispolgári középréteg : Kézműves céhpolgárok,
kereskedők, kisbirtokosok.
2. Plebejus elemek: Kézműveskedő parasztok, kontárok, zsellérek.

137
 52. A jobbágyság helyzete a rendi Mo. – on

A röghöz kötöttség a 15. sz. – ban lényegileg teljesen megszűnt, de 1514 – ben a nemesség új
életre kelti azt. A 15. sz. folyamán azonban még a költözési jog nagyjában – egészében
fennmaradt, mert ha a jobbágyot röghöz kötik, a király és a nagybirtokosok ne tudták volna
fejleszteni városaikat.
Mátyás után súlyosbodik a jobbágyság helyzete. A Jagellók alatt korlátozzák a jobbágyok
költözését.
A Dózsa – féle parasztháború leverését követő megtorló törvényben a nemesség a jobbágyot
röghöz kötött szolgává süllyesztette, megtagadva tőle a szabad költözés jogát (ezzel ismét
létrejött az örökös jobbágyság).
1514: 15. tc tc.: Mera et perpetua rusticitas. Az ő földesurainak föltétlen és örökös paraszti
állapotban legyenek alávetve.

Jobbágyterhek:
A jobbágyszolgáltatásokat megállapító okleveleket urbáriumnak nevezték. A legrégibb
urbáriumok a 14. sz. – ból maradtak fenn.
A 15. sz. első felében megnövekedtek a parasztság törvényes úrbéri terhei. Lajos 1351. évi
dekrétumának 6. cikkelye elrendeli minden terményüknek és boruknak kilenced kilencedét (nona
nona)
be kell szedni. Ha a földesúr elmulasztaná a kilenced behajtását, a király fogja azt beszedni, a
maga javára. A kilenced, a kialakult, s jogilag nagyjában – egészben egységessé vált
jobbágyság egyik legfontosabb jellemzője.
A jobbágyság más természetű terhei is növekedtek. A földesurak a 15. sz. – ban már általában
minden jobbágyuktól megkövetelték a pénzben fizetett földbért (terragium, census), ami a 18.
sz. elején még alig fordult elő.
 Robot: A földesúr saját kezében művelt majorsági birtokán végzett munka mértéke nem
emelkedett számottevően. Évenként legfeljebb 15 – 20 napi robotot kellett teljesíteni.
 Egyházi terhek pl.: tized, állami adók (kamara haszna, telekadó, hadiadó).

Mátyás alatt is növekedtek a jobbágyság terhei. Korlátozta a mértéktelen földesúri

harácsolást, az állami adókat nagy mértékben felemelte.
1514. évi megtorló törvény
törvény: A jogfosztással egyidejűleg megállapították a jobbágyok úrbéri
terheinek mértékét, illetve annak alsóhatárát. Pénzbeli szolgáltatásként minden nős paraszt
évente 100 dénár földbért tartozott fizetni.
A munkaszolgáltatás
munkaszolgáltatást, robotot (a törvény ezt rendes szolgálat, servitium ordinarium néven
nevezi) évi 52 napban állapították meg akként, hogy a jobbágy köteles minden héten egy –
egy egész napon át szolgálni urainak.
Termékszolgáltatás
Termékszolgáltatásra vonatkozóan úgy rendelkezik a törvény, hogy a jobbágyok a föld
minden termékből az egyháznak egy tizedét (decima, dézsma), a fennmaradó kilenc
tizedrészéből a földesúrnak egy kilencedrészt, az ún. kilencedet tartozik adni.
Ajándékok helyett havonként egy – egy csirkét, évenként 2 libát s minden tíz telek után 1 – 1
hízott disznót kötelesek a jobbágyok a földesúrnak ajándékba adni.

3 kategória különböztethető meg a parasztságon belül:

1. Telkesjobbágy: (colonus) Legalább egynegyed telket művel.
2. Házas zsellér: (inquilinus) Aki egynegyed teleknél kisebb vagy semmi földdel
nem rendelkezik, csupán belső telke és háza van.
3. Házatlan zsellér: (subinquilinus) Aki más házában lakik.

138
 1. A jogforrásokról általában (fogalma, fajtái)

A jogforrás a jogélet azon jelenségeit foglalja magában, amelyben a jogszabály léte, azaz
valamely életviszony rendezettsége megtestesül. A jogforrás a jogélet megnyilatkozása, azaz
valamely életviszony felfogásra, megítélésre vonatkozó meggyőződés külső megjelenési
formája (Kolosváry Bálint).
Jogforrásként értelmezhető:
 Maga az állam, mint minden jog forrása.
 Minden olyan tény, amelyhez szubjektív jog szerzése fűződik.
 Mindazon okiratok, amelyek a jogrend ismeretét közvetítik.
Jogforrás csoportosítások:
I. Különbséget tesznek anyagi jogforrások, és alaki jogforrások között:
 Anyagi jogforrások : Azok a jogforrások, amelyek a jogot
származtatják, létesítik. Pl.: szokás, döntvény.
 Alaki jogforrások : Azok, amelyek a már keletkezett, fennálló
jogszabályokat foglalják magukban. Pl.: törvény, rendelet, statútum,
privilégium, 1861. évi Országbírói Értekezleten hozott Ideiglenes
Törvénykezési Szabályok (ITSz).
II. Beszélhetünk továbbá belső és külső jogforrásokról :
 Belső jogforrás : Az a hatalom, amely a jogot alkotja, jogalkotó
képességgel rendelkezik, pl.: király, országgyűlés.
 Külső jogforrás : A jogszabály megjelenési formája, amelyek révén
megismerhető az adott jogszabály.
III. A jogforrások lehetnek írottak vagy íratlanok:
 Írott jogforrások : Azon jogszabályok, amelyeket írásban
megszövegeztek, és szabályszerűen kihirdettek.
 Íratlan jogforrások (szokásjog): Létrejötte nincs meghatározott
formákhoz kötve, azokban a jogalkotó akarata mintegy hallgatólagosan
jut kifejezésre.
Az írott és az íratlan jogforrások közötti elhatárolás pontatlan, hiszen a szokásjog nagy
hányadát is írásba foglalják, és folyamatosan rögzítik.
IV. Jogforrások lehetnek még országosak vagy helyiek :
 Országosak
Országosak: Az ország egész területére kiterjednek.
 Helyi
Helyi: (partikuláris) Az ország egy részére kiterjedő jogforrások.
V. Vannak általános jogforrások , amelyek egy adott országban generális szabályként
mindenkire kiterjedő hatállyal érvényesek, illetve különleges jogforrások , amelyek
csak az adott országban élő állampolgárok egy csoportjára tejednek ki.

139
 2. A törvény és a szokásjog 1848 – ig

Szokás
Szokás: Valamely irányelvnek, szabálynak vagy cselekvési normának bizonyos helyben és
időben az emberi társadalom bizonyos köre által való következetes gyakorlása, amely az
alkalmazott norma helyességét felismerő közmeggyőződésen alapszik (Bölöny Józyef).

Jogszokás: A szokások sajátos, a jog határán fekvő csoportja. Jogpótló szokás, amennyiben a
mindennapi élet sürgős és felétlen szabályozásra váró igényeit rendezi. Már több, mint szokás,
mert következetes kényszerítő erő áll mögötte, mely meghaladja az egyszerű
közmeggyőződést, de ég nem tekinthető szokásjognak, minthogy a közhatalmi kényszer
hiányzik mögüle.

Szokásjog
Szokásjog: Egyetemes, valamennyi jogágra kiterjedő jogforrás, a joglakotás spontán
megnyilvánulási módja.
Az 1790: 10. tc
tc.: kimondta, hogy Mo. – ot és társországait törvényei, és szokásai szerint kell
kormányozni és igazgatni.
1869: 4. tc.: bírói függetlenségről szóló törvény: a bírót a törvények, és törvényerejű
szokások szerinti ítélethozatalra kötelezte.
Különbséget kell tenni:
 Népi eredetű szokásjog : Amikor egyes normák egy adott közösségen belül
jöttek létre, és ott általános meggyőződéssé váltak, majd utóbb ezeket a bírói
gyakorlat is elismerte, kötelezővé tette, és megsértőit szankciókkal sújtotta.
 Bírósági gyakorlat által kialakított szokásjog : A bírónak a
jogrendszer hézagos vagy hiányos volta folytán szükségessé váló jogalkotó,
illetve a meglévő jogszabályokat megreformáló, továbbfejlesztő tevékenysége.
Werbőczi a Hármaskönyvben taglalta a szokásjog érvényességi kellékeit:
a. A szokás okszerű legyen, azaz a közjó elérését szolgálja, a köztudat szerint
helyes és a jogérzetnek megfelelő legyen.
b. Kellő időn át (legalább 10év) tartós legyen.
c. Ismétlődő, vagyis gyakran előforduló legyen.
A Hármaskönyvben foglaltak alapján a szokásjognak 3 féle ereje van: törvény magyarázó;
törvényrontó; törvénypótló.
A szokásjog rendkívüli jelentősége azon is lemérhető, hogy különböző formában még a
polgári kor jogrendszerében is fölbukkant. A Hármaskönyv egyes passzusai megérték a II. vh.
– t is. A szokásjognak a középkorban ismert fajtája nem érvényesülhetett a garanciákat
érvényesítő és szem előtt tartó polgári rendszerben.
A szokásjogot különféle könyvekben, szokásjogi gyűjtemények
gyűjteményekben összegezték, 1514:
Hármaskönyv, 1553: Négyeskönyv.

Törvény:

A törvény a feudalizmustól kezdődően szinte mindig a legfontosabb jogforrás volt. A törvény

az állami akarat legmagasabb rendű megnyilvánulása. A polgári korszakban a
legmegingathatatlanabb tekintélyű normává vált. Olyan egyetemes és általános jogforrás,
amely a jogélet bármely viszonyára vonatkozhat és az ország valamennyi állampolgárára
kiterjed.

Királyi törvények
törvények: (decretumok)

140
 - Az Árpád – házi királyok idején a törvények a szokásjog mellett kisegítő jellegű
jogforrások voltak. Ha az utód elismerte a korábbi törvényhozás rendelkezéseit, azt
szokás szerint ismételten megerősítette.
- Első királyaink uralkodása idején a legfőbb törvényalkotó az uralkodó volt, aki a
törvényhozási munkálatokba a királyitanács tagjait és az országos, majd rendi
1298: 23. tc
gyűléseken részt vevőket is bevonta (1298: tc.).
- Törvényhozás céljával összehívott országgyűlések a 13. sz. végétől fordultak elő. A
törvények ekkor elsősorban büntetőjogi, valamint az ítélkezésre vonatkozó
rendelkezéseket tartalmaztak.
- István törvényei biztosították a királyság lakóinak személyes szabadságát,
rendelkeztek vagyonukról, az egyéni födtulajdonról stb.
- László és Kálmán törvényeiben túlnyomórészt perjogi és büntetőjogi rendelkezések
szerepeltek. László törvényeinek elsőként számon tartott könyve az 1092. évi
szabolcsi zsinat határozatait tartalmazta. A második könyv a különböző vétségekre
vonatkozó büntetéseket és eljárásokat foglalta össze. Kálmán törvényeinek első
könyve az 1096 – ban tartott országgyűlés határozatait tartalmazta, második könyve
pedig a zsidóknak adott privilégiumokat.
- II. András: 1222. évi Aranybulla és annak alapján kibocsátott dekrétumok közjogi
szabályokat tartalmaztak.
- Béla 1267 – es törvénykönyve egyrészt megújította az Aranybulla legfontosabb
rendelkezéseit, másrészt tartalmazott új szabályokat is (írásbeliség megszüntetése a
nemesek ügyeiben).
- Anjouk: Károly Róbert idején a király törvényhozó hatalma érvényesült
elsődlegesen.

Országgyűlési törvények:
törvények (statútumok)
- Törvénynek azt tekintették, amit a törvényesen egybehívott és egybegyűlt
országgyűlés és a törvényesen megkoronázott király szentesített (aláírt, pecsétjével
ellátott, kihirdetett) – 1790 / 91: 12. tc.
- Hármaskönyv a törvények alkotásának 2 módját vázolta fel:
 A király hívja a népet, és megkérdezi előterjesztett javaslatáról.
 Maga a nép terjeszt a király elé jóváhagyásra a közjó szempontjából
hasznosnak tartott határozatokat, amelyek a király általi elfogadással
törvényekké válnak.
- 1635: 18. tc.: A törvények és a statútumok alkotásának hatalma és szabadsága a
királyt és az országot illeti.
- A Habsburg – korszakban az országgyűlés és a király együttesen alkottak
törvényeket.

Április törvények:
 Független magyar felelős minisztérium felállítása (1848: 3. tc.).
 Országgyűlés évenkénti tartása (1848: 4. tc.).
 Közteherviselés (1848: 8. tc.).
 Úriszék eltörlés (1848: 11. tc.).
 Ősiség eltörlése (1848: 15. tc.)
1848 előtt törvényt kezdeményezett a király, 1848 után pedig a proponálás oly módon illette a
királyt, hogy e jogát a minisztérium, illetve egyes miniszterek által gyakorolta.
1848 – at követően a benyújtott törvényjavaslatok elintézéséről és megvitatásáról az illető
törvényhozó testület házszabályai rendelkeztek.

141
 3. A priviégium, a statútum és a pátensek jellemzői a rendi Mo. – on

Privilégium: (királyi kiváltságlevelek)

A kiváltság a középkor jogának jellemző forrása. Királyi privilégiumok állapították meg az

egyházi és világi főurak jogait és kötelességeit a királlyal, mint főhűbérúrral szemben.
A kiváltság egyrészt azonos volt a szabadság fogalmával, másrészt azt a formát testesítette
meg, amelyben mind a király, mind az egyházi és világi főurak a szabályalkotási jogot
gyakorolták.
A privilégium fogalmát tekintve a törvényesen megkoronázott király által bizonyos
ünnepélyes alakban adott különös jog, kiváltság.
Első királyaink idején a privilégium és a törvény fogalma nem vált el élesen egymástól.
Forrásuk a korlátlan hatalom, és külső megjelenésük is egy forma.
A privilégium fajtái 1848 előtt sokfélék voltak. A legfontosabbak:
- Nemes- és címeres levelek.
- Fiúsítási oklevelek (litterae perfectionales).
- Birtokadományok (privilegium donationale).
- Országos és hetivásár – tartási, rév- és vámjog.
- Nemesi kiváltságot adó címeres levelek (litterae armales).
A privilégiumokat általános és különös privilégiumok ra osztották:
 Általános privilégium privilegium generale
privilégium: (privilegium generale) A király bizonyos
személyösszességének vagy testületének adományozta.
 Különleges privilégium privilegium speciale
privilégium: (privilegium speciale) Egyes személyeket illetnek
meg.
Privilégium érvényességi feltételei:
 A törvényesen megkoronázott király adja ki.
 A törvényekkel vagy mások jogival ne ellenkezzen.
 A nagyobb királyi pecséttel adják ki.
 Egy éven belül hirdessék ki, illetve az adománylevél a birtokba való
beiktatás által foganatosítva legyen, máskülönben érvényét veszíti. (a
kihirdetés a vármegye közgyűlésén vagy a megyei törvényszéken
történt.)
A privilégium érvénye megszűnt, ha arról a kiváltságolt személy vagy testületlemondott, ha a
király azt visszavonta, illetve, ha azt későbbi törvény megszüntette.
Két fő indokból jönnek létre:
1. A király különféle kiváltságok adományozása révén igyekszik magának a
hatalomért folyó harcban híveket, támaszt szerezni, az ellentábor hangadóit
elhallgattatni (pl.: vegyes adomány).
2. Az uralkodói körök egyes tagjai vagy csoportjai csikarnak ki maguknak
előjogokat a királytól, hogy ezzel nemcsak a jobbágyparasztokkal, hanem
egymással szemben is anyagi és egyéb előnyöket szerezzenek.
Más oka is lehet privilégium kiadásának: pl.: az immunitás kiváltság célja olykor a betelepítés
előmozdítása volt.
A kiváltságlevelet ünnepélyes formában, függő pecséttel ellátva (később könyv alakban)
adták ki, a kancellárián pedig szövegét bevezették a királyi könyvekbe (libri regii).

142
Országgyűlési törvények: (statútumok)

- A statútum a törvények és a szokásjog hézagait kitöltő jogforrás, az önkormányzattal

bíró területek és testületek helyi jellegű tételes jog. hatálya csak az illető területre
vagy testületre terjed ki. a statútum nem ellenkezhet a törvénnyel és az országos
szokásjoggal, nem sérthet privilegiális jogokat sem.
- A statútum mindenütt a vagyonos réteg helyi érdekeit és akaratát fejezi ki.
- Törvénynek azt tekintették, amit a törvényesen egybehívott és egybegyűlt
országgyűlés és a törvényesen megkoronázott király szentesített (aláírt, pecsétjével
ellátott, kihirdetett) – 1790 / 91: 12. tc.
- Hármaskönyv a törvények alkotásának 2 módját vázolta fel:
 A király hívja a népet, és megkérdezi előterjesztett javaslatáról.
 Maga a nép terjeszt a király elé jóváhagyásra a közjó szempontjából
hasznosnak tartott határozatokat, amelyek a király általi elfogadással
törvényekké válnak.
- 1635: 18. tc.: A törvények és a statútumok alkotásának hatalma és szabadsága a
királyt és az országot illeti.
- A Habsburg – korszakban az országgyűlés és a király együttesen alkottak
törvényeket.

Pátensek: (királyi rendelet, nyílt rendelet)

A rendeletalkotás különösen a 18. sz. – ban válik általánossá.

 1691 – Diploma Leopoldium.
 1732 – Explanatio Leopoldina, Resolutio Carolina.
 1767 – Urbarium (úrbéri kérdés).
1791: 12. tc
tc.: törvénybe iktatta, hogy az országot ezentúl rendeletekkel és pátensekkel nem
kormányozzák. Törvény azonban megengedte a pátens kiadását a törvények végrehajtására.

143
 4. Az 1848 /49 – es forradalom és szabadságharc jogforrásainak jellemzői

Az utolsó rendi országgyűlés 1848. április 11 11. – én szentesített törvényei Mo. – on a polgári
átalakulás jogi alapjait rakták le, és biztosították az állami önrendelkezést is. A törvények
között vannak olyanok, melyek:
1. A rendi állam jogintézményeit lebontják, és megteremtik a polgári átalakulás
1848: 8. tc
alapjait. Pl.: közteherviselés (1848: tc.); úrbéri szolgáltatások megszüntetése
(1848: 9. tc
1848: tc.); úriszék eltörlése (1848. 1848. 11. tctc.); papi tized megszűnése (1848:
1848:
13. tc 1848: 15. tc
tc.), ősiség eltörlése (1848: tc.).
2. A rendi államszervezet helyett a polgári állami szervezetet építik ki. Pl.:
polgári állam szervezetét kiépítő törvények: független felelős magyar
1848: 3. tc
minisztérium (1848: 1848: 4. tc
tc.), országgyűlés évenkénti tartása (1848: tc.).
3. Egyes emberi szabadságjogokat biztosítanak. Pl.: vallásszabadság (1848: 1848: 20.
tc 1848: 18. tc
tc.); sajtószabadság (1848: 1848: 19. tc.
tc.); tanszabadság (1848: tc.).
Ezek a törvények formai követelményeinek nem felelnek meg, mert hiányzott a királyi
szentesítés; senki sem kételkedett azonban, hogy azok nem lennének e szentesítés nélkül is a
legfőbb szuverén nemzeti akarat kifejezései, s nem teljes értékű, egyben nem legmagasabb
rendű jogforrások.
Az országgyűlés országos határozat
határozatot hozott olyan kérdésekben, amelyekben különben
törvényt kellett volna alkotni, pl.: hadsereg talpraállításáról. Az országos határozatok
hozatalának módját nem törvény, hanem szokásjog szabályozta. Meghozatalukhoz rendszerint
a 2 ház külön – külön történő beleegyezése kellett.
Az országos határozatok mellett egyes kérdésekben a képviselőház külön hozott határozatokat
(= házhatározat
házhatározat), pl.: szőlődészma eltörlése.
1949. április 14. – Országos határozattal mondták ki Debrecenben a függetlenséget. =>
Függetlenségi Nyilatkozat.  Alapul szolgálát egy polgári alkotmánynak. A Függetlenségi
Nyilatkozat után is hoztak törvényeket, ezekhez mindkét ház hozzájárult.
A törvények kihirdetésének módját írott jogforrás eleinte nem szabályozta. Az 1848. márciusi
törvények sem tartalmazta szabályokat a kihirdetésre, az 1848: 4. tc. 2. §: a király az
országgyűlés üléseinek folyamata alatt a törvényeket külön – külön szentesítheti, és
megengedte azoknak külön való kihirdetését.
A jogforrás jellegű határozatokat illető ház, az országos határozatokat a képviselőház elnöke
és jegyzője, a kiadványokat mindkét ház elnöke írták alá.

Kodifikációs törekvések 1848 – 49 – ben:

- A jogfejlődés keretében került volna sor a nagy jogterületek kodifikálására. A
képviselőház 1848. december 14 14. – én megbízta Deák Ferencet, hogy az 1843 – 44.
évi országgyűlés alatt elkészített büntetőtörvény – javaslatokat nézze át, és az
esküdtszéki intézmény alapján a polgári viszonyokhoz alakítsa.
- Az esküdtszék intézményét bevezették (1848: 8. tc.), a kormány felhatalmazást
kapott esküdtbíróságoknak rendeleti úton való felállítására.
- Anyagi büntetőjogi és eljárási szabályokat a sajtótörvényen kívül a vészbírósági
törvény is tartalmazott.
- A polgári törvénykönyv kidolgozására az ősiség eltörlése (1848: 15. tc.) kapcsán
kapott megbízást a kormány.
- Ez a tervezet a szabadságharc eseményei miatt nem készült el.
Rendelet: Rendeleti úton került pl.: szabályozásra a választási törvény (1848: 1848: 5. tctc.)
végrehajtás és a választások előkészítése. A miniszteri rendeletek először csak a napisajtóban,

144
1848. júniusától kezdve a kormány hivatalos lapjában (Közlöny) kerültek kihirdetésre. 1848.
októberétől a Honvédelmi Bizottmány tömegesen bocsátott ki rendeleteket.
Helyi statútum (szabályrendelet): A statútumok, szabályrendeletek az eddigi joggyakorlat
szerint készülnek. A szabadságharc alatt nincs nagyobb jelentőségük; a gyors változások nem
kedveznek a helyi jogszabályalkotásnak sem.

145
 5. A neoabszolutizmus jogforrásai

A neoabszolutizmus császári nyílt parancsokkal (pátens) kormányzott. A magyar alkotmány

szempontjából a neoabszolutizmus korának jogforrásai érvénytelenek. Ennek ellenére Mo. –
on az osztrák birodalmi törvények, rendeletek hatályba léptek.

Alkotmány:
 Az osztrák császár a legfontosabb jogszabályt, az alkotmányit is császári rendelettel
(pátenssel) léptette életbe, pl.: 1849. március 44. – olmützi alkotmány => Miniszteriális
abszolutizmust akart megvalósítani.
 1851. december 31 31. – Sylvesterpatent: Megvalósította a tartományi felosztást, és Mo.
önálló államiságának megszűnését fenntartotta.
 1860. október 20. – Októberi Diploma: Föderalisztikus összbirodalmi alkotmányt
tartalmazott. => 1848 előtti állampolgári viszonyokhoz való közeledés: Mo. – on
részlegesen visszaállította az 1848 előtti kormányszerveket, így a kamarát, de az
alárendelt hatóságokat nem.
 1861. február 26 26. – Februári Pátens: Újabb birodalmi alkotmány, centralizáló
összbirodalmi alkotmányt hozott kétkamarás központi szervvel.

Egyéb pátensek:
 Ősiségi nyílt parancs (1852), úrbéri pátens (1853).
 1854. évi bányapátens, 1855. évi telekkönyvi rendtartás, 1856. évi cselédrendtartás.
 Egyházpolitikai kérdéseket szabályozó 1855. évi konkordátum, mely a katolikus egyház
és az állam kapcsolatait szabályozza. (konkordátum = nemzetközi szerződés, amelynek
belső hatályát biztosította a császári pátens.)
 Más osztrákszabályok is életbe léptek: osztrák büntető törvénykönyv, osztrák polgári
törvénykönyv (OPTK), ideiglenes polgári perrendtartás (1853).

Ideiglenes Törvénykezési Szabályok:

1861
1861. elején Apponyi György országbíró elnökletével az Országbírói Értekezlet összeült,
hogy megvizsgálja mennyiben lehet az 1848 előtti magyar perjogi, büntetőjogi, magánjogi
szabályait alkalmazni, illetve milyen kiegészítő intézkedések szükségesek az
alkalmazhatóságához.
Ideiglenes törvénykezési Szabályok
Szabályok: Ez a kompromisszumos jogalkotás felölet magánjogi,
büntetőjogi és eljárási szabályokat, váltó-, csőd-, kereskedelmi, úrbéri és bányaügyi
rendelkezéseket, ügyvédi, közjegyzői szervezeti szabályzást.
A jogi rendezéssel az uralkodó egyetértett, a képviselőház és a főrendi ház ideiglenes kisegítő
gyanánt használhatónak mondta ki, de az országgyűlés váratlan feloszlatása miatt
törvényerőre nem emelkedett. Ez a joganyag a bírói szokásjogi alapon vált a magyar jog
részévé.

Jogszabályok közzététele a neoabszolutizmus alatt:

A neoabszolutizmus alatt a Magyar Hírlapban, 1860 után a Sürgönyben jelentek meg a Mo. –
ra vonatkozó jogszabályok.

146
 6. Jogforrások a dualizmusban

A. Törvények:

 A dualizmus korának jogforrásai között a törvény foglalta el az első helyet. A 2

állam közötti közös ügyeket a delegációban tárgyalták meg, a megegyezést önállóan
törvénybe foglalva mindegyik állam saját törvényhozása elé terjesztette.
 A törvények az uralkodó körök céljait szolgálták, mellőzték a legfontosabb
állampolgári szabadságjogok biztosítását.
 A dualizmus idején törvénynek azt az írott jogszabályt nevezték, melyet az
országgyűlés a törvényes formák megtartása mellett alkotott, s a koronás király által
szentesítve, királyipecséttel ellátva és kellő módon lett kihirdetve.
 A törvénykezdeményezés joga a királyt és bármelyik képviselőt is megillette. A
király a kormányútján kezdeményezett, s a kormány a király előzetes engedélyével
terjeszthette be az országgyűlésen a törvényjavaslatot.
 A törvényszöveg megállapítását az országgyűlés 2 háza végezte.
 A szentesítés és a kihirdetés joga a királyé.
 A dualizmus korában sem készült alkotmány (írott alkotmány nem készült). A
magyar alkotmány számos törvényből, szokásjogi szabályokból áll (történeti
alkotmány).
 Sarkalatos törvény
törvény: A legfontosabb, az állam kormányformáját, az ország
függetlenségét, a szabadságjogokat biztosító, az alkotmánybiztosítékokat magukban
foglaló törvények.
 A törvényhozási tárgyak a dualizmus idejében sem voltak külön törvényben
megállapítva.
Kodifikációs kísérletek: Kodifikáció: az egy jogágra, jogintézményre vonatkozó összes
szabályok egységes törvénybe foglalása. 1878: 5. tc tc.: büntető törvénykönyv; 1879: 40.
tc
tc.: kihágási büntető törvénykönyv; 1911: 1. tctc.: polgári perrendtartás; 1896: 32. tc
tc.:
büntető perrendtartás. A magánjogi kodifikáció a dualizmus korában nem valósult meg.
Kivételes hatalom: 1912: 63. tctc.: a kivételes hatalommal a kormány háború idején vagy
szükség szerint a háború fenyegető veszélyek okából elrendelt katonai előkészületek
esetében élhetett, de csak a minisztérium valamennyi tagjának felelőssége mellett.

B. Rendeletek:

Rendeletet kibocsáthatott:
1. Király: Rendeletalkotási joga szűk körre terjedt ki, csak miniszteri
ellenjegyzéssel bocsáthatta ki.
2. Kormány (minisztertanács): A kormányrendeletek lépnek előtérbe a
dualizmus korában. Ennek jogi alapot 1912: 63. tc. – be iktatott
kivételes hatalom adott.
3. Egyes miniszterek : a törvények és a kormányrendeletek
végrehajtásaképpen az egyes miniszterek is bocsátottak ki
rendeleteket = miniszteri rendeletek
rendeletek. Magasabb jogforrással
(törvénnyel, kormányrendelettel) ne ellenkezhettek. Közrendeletek
Közrendeletek:
Ezeket nem mindig hirdették ki, hanem az alárendelt hatóságokhoz
szóltak, s belső utasítást tartalmaztak.

147
 C. Törvényhatósági és községi szabályrendeletek:

Szabályrendeletet a helyi önkormányzatok (törvényhatóságok, községek) alkothattak a

hatáskörükbe tarozó kérdésekben. Magasabb jogforrással nem ellenkezhetett.
 Törvényhatósági szabályrendeletek : Vármegyei és törvényhatósági jogú
városi szabályrendeletek, pl.: Budapest székesfőváros szabályrendeletei.
 Községi szabályrendeletek : Rendezett tanácsú városok, valamint a nagy- és
kisközségek alkothatták.
D. A szokásjogi döntvényalkotás:
A szokásjog egyre jobban hátérbe szorult. A korabeli szokásjog egységesítését szolgálta
felsőbíróságainak döntvényalkotási joga. Döntvényen a felsőbb bíróságok olyan elvi
jelentőségű határozatait értették, amelyek irányító hatást gyakoroltak az alájuk rendelt
bíróságok működésére. Ha a jogegység döntvényt módosítani akarták, hoztak teljes ülési
döntvény
döntvényt, amely ugyancsak az összes bíróságra kötelező volt.
Jogszabályok kihirdetése: A törvények közzététele 1881 – től az Országos Törvénytárban
történt. A rendeletek kihirdetése 1867 – től kezdve a Budapesti Közlönyben történt. A
szabályrendeletek egy részét magasabb jogszabályok alapján a Budapesti Közlönyben
közölték. A döntvényeket is a Budapesti Közlönyben tették közzé.

148
 7. Az I. Népköztársaság és a Tanácsköztársaság jogforrási rendszere

I. Népköztársaság jogforrási rendszere:

a. Új típusú jogforrások : Nemzeti Tanácselnöke és jegyző által aláírt Néphatározat a

kor legmagasabb szintű, fundamentalista jogforrása. Ez bizonyos értelemben az
ideiglenes alkotmányt helyettesítette.
b. Nemzeti tanácsi határozatok : Károlyi Mihályt köztársasági elnökké
nyilvánította. Ezt a határozatot a Nemzeti Tanács megalkotandó Népalkotmány egyik
alapokmányának tekintette.
c. Néptörvények: Eleinte egyedül a kormány alkotta, s azokat a miniszterelnök és a
népkormány valamennyi tagjának aláírásával hirdették ki. Később szükséges hozzá a
köztársasági elnök aláírása is.
d. Kormányrendeletek és miniszteri rendeletek : Közrendelet: az alárendelt
szervek számára tartalmazott rendelkezéseket; Elvi jelentőségű miniszteri határozatok:
Az illetékes szakminiszterek egyes konkrét ügy kapcsán hozott olyan döntéseit
tartalmazták, amelyek hasonló esetekre iránymutatást jelentenek az alárendelt
szerveknek.
e. Kormánybiztosok : rendeletek kiadására is jogosultságot kaptak.
f. Helyi szervek rendeletalkotási joga : Nem hozott változást.

Tanácsköztársaság jogforrási rendszere:

a. Jogforrási rendszer csúcsán az alkotmány helyezkedett el, amelyet csak a Szövetséges

Tanácsok Országos Gyűlése módosíthatott.
b. Az alkotmánytörvényt közvetlenül követte az országos Gyűlés által megalkotható
jogszabály: a törvény. Törvényi szintű normát a Szövetséges Intéző bizottság is
kiadhatott.
c. Az Intéző Bizottság törvényi rangú rendelete lejjebb állt, mint az országos gyűlési
jogszabály.
d. Azokat a jogszabályokat, amelyeket a Kormányzótanács, továbbá a népgazdasági
Tanács és az egyes népbizottságok bocsátottak ki, az Alkotmány kifejezetten
rendelet nek mondja. A tanácskormány rendeletei a népbiztosokéinál egy fokkal
magasabban álltak a hierarchia lépcsőzetén.
e. A rendeleten kívül az Alkotmány említést tett még a Kormányzótanács
határozatairól és a népbiztosok utasításairól is.
f. Helyi szervek jogszabályalkotása: A tanácsok általános érvényű rendeleteket,
szabályrendeletek et alkothatnak.
Összegezve:
- A jogforrási hierarchia élén az alkotmány állt.
- Közvetlenül ez alatt helyezkedett el a Tanácsok Országos Gyűlése által
hozható egyéb jogszabály (pl.: törvény) és normatív határozat.
- Ezután következett a központi Intéző Bizottság törvényi erejű rendelete.
- Alatta foglalt helyet a jogforrási hierarchiában a Kormányzótanács rendelete.
- A következő lépcsőfokot a Népgazdasági Tanács és a többi népbizottságok
rendeletei képezik.
- A hierarchia alsó szintjén a tanácsok szabályrendeletei helyezkedtek el.

149
A tanácsi rendeletek közül a hierarchikus sorrend volt a tanácsok egymáshoz való fölé-
alárendeltségi viszonyának megfelelően.

150
 8. A Horthy – korszak jogforrási rendszere

A Horthy – korszak törvényhozását a kerettörvény – alkotás jellemzi. A törvényhozó szerv a

legfontosabb rendelkezéseket foglalja össze, a törvények végrehajtásához szükséges részletes
szabályozást a kormányra bízzák. A kormány a szabályozást rendelet formájában végzi.

Rendelet:
1) Kormányzói rendelet : A kormányzó rendeletalkotási jogkörét az 1920: 1. tc tc.
biztosította, rendelkezésének érvényességéhez azonban felelős miniszter ellenjegyzése
volt szükséges. A kormányzói rendeleteknek nem volt nagyobb jelentőségük.
2) Kormányrendelet: Jelentőségükben gyakran a törvények fölé emelkedtek. A
kormányrendeleteket a minisztertanács az egész kormány nevében adta ki, s a rendelet
száma és az évnek törtszáma mellett. ME jelzéssel jelentek meg. A legfontosabbal a
felhatalmazás alapján kibocsátott rendeletek.
- 1912: 63. tc.: kivételes hatalom: A törvény részletesen felsorolta a kivételes
hatalom körét. Kimondta, hogy a kivételes hatalom a háború befejezésével
megszűnik, amikor is hatályon kívül kell helyezni a kivételes hatalom alapján
tett intézkedéseket, ha addig még nem szűntek volna meg.
- 1939: 2. tc.: Honvédelmi törvény: Az első vh. kivételes felhatalmazási
törvényét is magába olvasztotta. Ez is háború idején vagy az országot
közvetlenül fenyegető háborús veszély esetén lépett életbe, és a törvényhozás
további rendelkezéséig szólt.
- A kormány rendeleti jogalkotását más törvények is kiterjesztették, pl.: 1924: 4.
tc.: szanálási törvény.
3) Miniszteri rendelet : A kormány egyes tagjai alkották a hatáskörükbe tartozó
kérdések elvi vagy gyakorlati szabályozására. Voltak olyan rendeletek is, amelyeket 2
vagy több miniszter egyöntetűleg adott ki.
A rendeletek kihirdetése a Budapesti Közlöny című hivatalos lapban történt.

Szabályrendelet:
1930: 18. tctc. szerint a főváros alkothatott szabályrendeleteket a közigazgatása körébe eső
minden közügyben, amely törvénnyel vagy miniszteri rendelettel szabályozva, vagy ilyen,
vagy másnemű szabályozásnak fenntartva nincs, vagy kifejezetten a szabályrendeleti rendezés
körébe van utalva. A budapesti szabályrendelet, sem ellenkezhetett törvénnyel sem miniszteri
rendelettel.

Házszabáylok, mint közvetett jogforrások:

Az országgyűlés jogának tekintették, hogy mindkét háza alakulásának, szervezetének,
tanácskozásának és határozásnak rendjét, amennyiben ezt törvény nem szabályozza, saját
1926: 22. tc
maga által alkotott szabályokkal az ún. házszabályokkal állapítsa meg (1926: tc. ezt
megerősített). A házszabályokat közvetett jogforrásnak tekintették, mert nem az
állampolgárokra, hanem csak a törvényalkotás rendjére vonatkozó szabályokat tartalmazták.

Szokásjog:
Meglehetősen háttérbe szorult. A magánjogi szabályok jelentős része azonban mindvégig
szokásjogi alapokon nyugodott.

151
 9. A személyek jogának szabályozása a rendi Mo. – on

Feudális jog – rendi jog:

- A jog jellemzője az esetlegesség: nem volt benne koncepció, hiányzott a
következetesség. Az esetlegesség egyik összetevője a partikularizmus. A jog
igazodott a privilégiumok, a szabadságok köreinek sokszínűségéhez.
- Mindennapi jelenség volt a szabályok konkurálása.
- Jogbiztonság hiánya. => Önkényeskedés.
- A jog szokásokban gyökerezik: kezdetekben a tradícióé és a szokásé a döntő szerep.
- Nem voltak külön jogágak, nem különült el a közjog intézménye a magánjogétól.

Jogágak kialakulása:
- A jogágak elkülönülése a magyar jogban meglehetősen kései.
- Maga a jogtudomány csak a 17 – 18. sz. – ban jelentkezett szisztematizáló,
rendszerteremtő igényével.
- A közjog és a magánjog szétválasztásának elméleti megokolása a római jogra nyúlik
vissza. A magánjogot a közjoggal szemben rendszerint aszerint szokták elhatárolni,
hogy a közjog a közérdekű, közületi viszonyok, a magánjogot pedig a magánérdekű,
magánéletviszonyok jogi rendje.

Közjog:
- A közjog tágabb értelemben azon jogszabályok összessége, amelyek az állami élet
jogi rendjét megállapítják, az ország közéletét, a közviszonyokat szabályozzák. A
közjog a közérdek biztosítására szolgál.
- A közjogok alanya az állam.
- Általa tulajdonképpen a közakarat nyilatkozik meg, és mert az állam érdekében áll
fenn, azért gyakorlása kötelesség.
- Az állam a közjogot az állam akaratából, mint annak jogát bírja, azért másra át nem
ruházhatja, el nem idegenítheti.
- Keletkezésénél, megszűnésénél egyedül az állami feladatok, illetőleg a közérdek az
irányadó. Minden közjog az államtól, az állam akaratából ered.
- A jog fejlődésével a közjog köréből egyes részek, mint önálló szakok (jogágakként)
kiváltak és önállósultak. Ilyen jogágak:
 Államjog (alkotmányjog).
 Közigazgatási jog.
 Büntetőjog (beleértve a büntetőeljárást).
 Peres eljárás.
 Pénzügyi jog.

Magánjog:
- A magánjog azon jogszabályok összessége, amelyek a magánjogi viszonyokat, azaz
azon jogi kapcsolatokat rendezik, amelyekben a személyek, mint mágnások állnak
egymással szemben.
- A magánjogi viszonyok tárgyai az ember személyes és gazdasági életviszonyai:
 A személyes életviszonyok: Az egyes ember személyiségének
mások behatásaival szemben való magánjogi védelme; család
egyes tagjainak egymáshoz való személyes viszonya.

152
  Gazdasági életviszonyok: A magángazdaságot ölelik fel,
vagyis az egyenjogú gazdasági alanyok gazdaságát.
- Magánjog 3 nagy egysége:
 Személyek joga.
 Családjog.
 Vagyonjog.
- A magánjog ugyanis az embereknek embertársai iránti pozitív és negatív tartalmú
kötelezettségeit ún. teljes kényszerrel valósítja meg.

153
 10. A rendi dologi jog
A rendi dologi jog jellege:
A birtokhoz való jog a rendi társadalomban betöltött birtokosi szerepkörben gyökerezett.
Tulajdon csak ingón állhatott fenn, de kötöttsége is nagyobb volt. Még a pénzgazdálkodás is
átszövődött kötöttségekkel, elsősorban az egyházi normák révén, amelyek a zálogházak,
bankházak és zsidók kivételével tiltották a kamatra történő hitelnyújtást. A tulajdon
kötöttségéből keletkezett a haszonjogok elkülönülése, a főhatalom határozta meg a
regáliajogok közül, melyiket tartja vissza vagy kapcsolja donációhoz. A dologi magánjog
különállása csak a jogvédelem terén érvényesült: a birtokon belüli védekezés lehetősége, a
birtokfoglalás tilalma, a gyökeres birtokkal kapcsolatos perek központi illetékessége is ezt
hangsúlyozta. Maga a juttatás is egy lépcsős volt, ellentétben a nyugati hűbérlánccal.
A dolgok (jószágok) felosztása:
Elsősorban a római jogi felosztást alkalmazták. Ismertek:
- Ingó és ingatlan dolgokat.
- Fődolgot és járulékot (principale, accessorium), utóbbi lehetett gyümölcs (fructus).
- Osztható és oszthatatlan.
- Helyettesíthető és helyettesíthetetlen.
- Forgalomképes és forgalomképtelen (szentelt és közhasznú dolgok).
A nemesi birtok lehetett: szállásbirtok és adománybirtok
A vagyon jellege szerint: ősi és szerzeményi jószág
Forgalomképes szabad birtoknak tekintették a kincstári vagyon forgó részét, az egyházi és a
nemesi vagyont; a kincstári vagyon állaga megőrzendő, az egyházi vagyon egyházon belül
marad, a nemesi vagyon a koronára visszaszállásakor újra kiadandó adományként.
Jelenősége volt a rendi jogban a dolog hivatalos értékének a valódi (piaci) értékkel szemben.
A dolog értéke szempontjából megkülönböztettek: köz- vagy igazbecsű és örökbecsű értéket.
Az örökbecsű érték a köz- vagy igazbecsű (törvényes) érték tízszerese (!) volt.

A tulajdon fogalma:
A tulajdon fogalmát a rendi jog elméletben nem ismerte. Összetevői: a birtoklás, a használat,
a hasznosítás, a forgalmazás, és visszaszerzés együttes joga. A tulajdon és a birtok mindig
egységes, csak a használat osztható meg. A közös birtoklás módja a közbirtokosság.
A királyi udvar költségeinek fedezésére szolgáltak a korona javak (bona coronalia), amelyek
nem voltak eladhatók, sem el nem zálogosíthatók, és csak az ország lakosainak voltak bérbe
adhatók. Az ingatlan tulajdona a koronáé, azon másnak csak birtoka állhatott fenn.
Szerzésmódok jogos birtokra és tulajdonra:
 Eredeti szerzésmód a foglalás (res nullius nem szabadon foglalható), a
dologegyesítés, a termelés és tenyésztés, a növekmény, a feldolgozás.
 Származékos szerzésmód az átadás, az öröklés, a hagyomány.

A birtok nemei:
A birtok nemei voltak:
- A possessio naturalis, vagyis a puszta ténybeli birtok.
- A detentio (bírlalat), amely más dolgának őrzése annak számára.
- A iusta possessio, jogcímes birtok (pl.: zálog, bérlet, stb).
- Az iniusta possessio, jogellenes sajátkénti birtoklás.

154
 - A plena possessio, sajátkénti jogcímes (gyökeres) birtok, amely lehetett bona/mala
fide.
- A possessio vitiosa, a hibás, azaz erőszakkal vagy lopva szerzett birtok.
A birtok tényének joghatásai: védelem, visszahelyezés (sommás), visszatartás joga,
elbirtoklás.

Jobbágybirtok:
A jobbágy birtoka körébe tartozhatott házhely, telek, szőlő és telepítvény, közös föld (legelő),
ingatlanhasználati részjogosítványok (faizás, nádvágás, makkoltatás, pálinkafőzés). Terhei
voltak a jobbágybirtoknak a robot, a termelés tizede az egyháznak, a maradvány kilencede a
földesúrnak. A jobbágybirtokot az uraságnak saját kezelésű majorjába bevonnia tilos volt. Az
úrbéri földhöz való jog is gyökeres jog.

Birtokjog a határőrvidéken:
A határőrvidéken a családi közös birtokjogot, compossessarust élveztek házhelyeiken és a
földeken a szerb eredetű házközösségek, amelyeknek katonaállítási kötelezettsége is
házközösségenként volt előírva.

Kisebb haszonvételi jogok:

A kisebb haszonélvezeti jogosítványok a tulajdon birtokának átengedése révén a földesúri
birtokjog tartozékai voltak, az ún. regalia maiora, a nagyobb haszonélvezeti jogok jogrend
szerint elváltak a nemesi birtoktól és a király jogosítványának maradtak.

A bányaregálé:
A nemesfém és só bányászata az Árpádok idejétől a királyt illette, aki az ilyen bánya telkét
köteles volt a földesúrtól cseretelekkel megváltani, vagy a föld donációs birtokosának
járadékot fizetni. A 15. században több város is ezzel ért el gazdasági fellendülést. Ez a
fejlődés a Habsburg-ház trónra jutásával megszakadt; I: Miksa Berg – Ordnungjával
függetlenítette a nemesfémek és a sóbányaregálé jogát a földtulajdontól, és a korona
rendelkezése alá vonta.

155
 11. Az adományrendszer, a háramlási jog és az ősiség szabályai a rendi
magánjogban
Adományszerzés:
- Az adomány jogalappal bíró (gyökeres) birtokjuttatás:
 Jogalapja a privilégium.
 Az adomány neme szerint lehetett királyi (Erdélyben fejedelmi) vagy nádori,
de korlátozottan a kormányzó és a királyi helytartó is adományozhatott.
 Lehetett teljes vagy per alatti, jogcímes.
 Más a nyílt (nova) vagy hallgatólagos (consensus regius) adomány.
- A visszahódított területeken a régi birtokos kaphatott adományt, ha ott elveszett
vagyonának voltát igazolni tudta.
- Az adomány jogcíme az a jogcím, amellyel az újra eladományozandó nemesi birtok
a koronára szállott
- Jogcíme szerint különbséget tettek:
 Magszakadás (adományozottak kihalása miatti visszaszállás).
 Hűtlenség (automatikus fő- és/vagy jószágvesztés).
 Királyi jog (büntetés miatti teljes vagy részleges jószágvesztés).
 szükségöröklés miatt háramlott javak adománya (ha szabad vagyonban
egyáltalán nem volt örökös).
 Nova donatio (jogcím novatio).
 Consensus regius (előző birtokos rendelkezésének jóváhagyása).
- Az adománylevél:
 Királyi okirat a koronára háramlott birtok adományozásáról.
 Csak szerzőképes fél kaphatta.
 A jószágnak adományozhatónak kellett lennie.
 Alaki érvényességi kellékek: nagypecsétes donációs oklevél és
törvényes bevezetés.
- Oklevél alaki kellékei: az adományozó, az adományozhatóság, a juttatás
jogcímének, az adomány tárgyának és a megadományozott személynek a
megjelölése. 3 a megfelelő, érvényes és töretlen pecsét és a kancelláriai záradék.
- A birtokba vezetés (átadás) az adományozás helyszínén ismertté és világossá kellett
váljon, külön bevezető parancs alapján a megye vagy a hiteles hely tanúsága mellett
történt. Jogvesztő határidőnek jelölték az egy évet a donáció keltétől számítva.
- Ellentmondás az ellenérdekeltek részéről történhetett, nyilatkozat segítségével, ha
az ellentmondó a birtokon belül volt (15 napon belül). Ha az ellentmondó birtokon
kívül volt, az ellentmondónak egy éve volt a per indítására.
Az adománylevélben az adományos megnevezése mellett szabály szerint feltűntették szokásos
formulákkal utalásszerűen, illetve részletes felsorolással az adományra érdemesítő
szolgálatokat, amit rend szerint a jószág leírása, tartozékainak felsorolása, majd az
adományozás jogcímének rögzítése követett
A jogcímek végső soron a háramlási okok voltak, amik alapján a király, illetve a szent
korona lappangó dologi joga, vagyis a jószág felőli szabad rendelkezés joga újból feléledt, és
ezzel a jószág ismét adományozhatóvá vált.
Háramlásnak magszakadás (defectus seminis) esetén, vagyis az adománylevél öröklési
záradékában megjelölt utolsó jogosult halálával, valamint hűtlenség (nota infidelitatis) miatt
volt helye.

156
Ha azonban a háramlási ok bekövetkeztétől már 32 év eltelt, tehát ha elévülési időn túl jutott
tudomásra, hogy magszakadás, illetve hűtlenség feléledt a jószágban lappangó dologi jog,
kisegítő jogcímként jus regium-ra hivatkozva történt az adomány, tekintettel arra, hogy a
királyi jog 100 év alatt évült el.
Emellett volt két különös adományozási jogcím is, az új adomány és a királyi beleegyezés:
 Új adományra (nova donatio) hivatkozva kérhette az a királyi adományt, aki
egy jószág hosszas békés birtokában volt, királyi belegyezést (consensus
regius) pedig a deficiens kért, mégpedig avégre, hogy halála esetén az általa
megjelölt személyre szálljanak adományos javai, tulajdonképpen, hogy a
király az általa megjelöltnek adományozza jószágait.
 A királyi beleegyezéssel történő adomány tipikus eseteinek számított
egyebek mellett például a törvényesítés, az örökbefogadás.
A régi magyar magánjogban a tulajdon általában csak az ingókon, illetve a szerzett
ingatlanokon jelentett mindenki más kizárásával teljes – de nem abszolút – uralmat biztosító
jogot.
Az ősi és az adományos ingatlanokon a tulajdon mindig korlátozott jog volt, mivel az öröklött
vagy ősi ingatlanon az ősiség, illetve a szomszédok joga, az adományoson pedig a jus regium
korlátozta a tulajdonos rendelkezési jogát.
Az öröklött vagyon felőli rendelkezést korlátozó és az öröklött vagyonban történő öröklés
rendjét meghatározó ősiség, a nemzetségi-nagycsaládi társadalomban fennálló, a család
létalapjául szolgáló vagyon összetartását biztosító elidegenítési tilalomban gyökeredzik,
vagyis az ősiség egy régtől fogva létező tilalmi rendszerből levezethető dologi korlátozás volt
és egyáltalán nem az 1351. évi dekrétum találmánya.
I. Lajos nevezetes dekrétumában csak a szokásjog deklarálásról volt szó az 1222. évi
dekrétum
dekrétumban megfogalmazott a szokásjogtól eltérő szabad rendelkezési jogot biztosító
rendelkezéssel szemben.
Dologi hatályát tekintve az ősiség a család létalapját biztosító ingatlanokon fennálló
elidegenítési és terhelési tilalom volt, amely az öröklésre jogosult atyafiaknak élők közötti
elidegenítés vagy a jószág megterhelése esetén adott jogot arra, hogy azt magukhoz váltsák, a
jogosultat pedig ezzel szemben arra kötelezte, hogy atyafiait az öröklés sorrendjében
megkínálja.
A megkínálásra (praemonitio) azonban a 13. századtól fennmaradt oklevelek alapján
következtethető régi szokások szerint csak az ősi jószágát elidegenítő után közvetlenül
öröklésre jogosultak tarthattak igényt, vagyis az öröklésre jogosult atyafiak igénye kizárta
távolabbi rokonok, a korábban osztozkodók és azok leszármazóinak megkínálás iránti
igényét, úgy, ahogy azt a törvényes öröklés rendje megszabta.
A megkínálás elmulasztásából a jogosult osztályos atyafiaknak a jószágok elidegenítésére,
illetve megterhelésére kötött szerződés felbontására támadt igényük, amit perben
érvényesítettek, vagyis az a szerződés, amit a tulajdonos a megkínálás elmulasztásával kötött,
bírói ítélettel érvénytelenné vált.
A 17. század végétől, illetve a 18. század elejétől már azoknak a távolabbi rokonoknak is
elismerték az eljárt bíróságok a megkínálás iránti igényét, akik olyan atyafiúk helyén
követelték a magukhoz váltást, aki nem kívánta, illetve nem tudta igényét érvényesíteni
Ez az abusus, valamint az az egyre inkább megcsontosodó gyakorlat, hogy az atyafiak
vagyontalanságukra hivatkozva a maguk és törvényes örököseik visszavásárlási jogának

157
fenntartásával adták csak beleegyezésüket az elidegenítéshez, az ősi ingatlanokat
gyakorlatilag elidegeníthetetlenné tették, hiszen a tulajdont szerző fél, illetve annak örökösei
ki voltak szolgáltatva annak, hogy az elidegenítő fél rokonai bármikor érvényesítik velük
szemben a visszavásárlás jogát.

158
 12. Az elbirtoklás, az örökvallás, a zálogjószág megszerzésének szabályai a
rendi Magyarországon

Elbirtoklás:
Gyökeres birtokjog keletkezhetett az elbirtoklás tárgyától függően:
 Királyi tulajdonnal szemben 100 év.
 Egyházi birtokkal és tulajdonnal szemben 40 év.
 Nemesi birtokkal és tulajdonnal szemben 32 év.
 Városi birtokkal és tulajdonnal szemben 12 év, a jobbágy birtoka és
tulajdona 1 év és 1 nap alatt volt elbirtokolható.
Az idő lejárta után a jogosult már nem perelhette vissza jószágát a birtokostól.

fassio perennalis
Örökvallás, b e v a l l á s , ö r ö k b e v a l l á s (=fassio perennalis):
Szigorú alakisághoz kötött. Szűk körben, hiteles hely előtt került rá sor. Függőpecsét alatt
(érvényesülésekor más aktus is kellet). Személyesen vagy meghatalmazott képviselők által.
Felhangzott szón egybehangzóan, kijelentve.
Speciális tartalommal: ősi vagyon: az „eladó” a birtokot az összes osztályos atyafinak
felkínálta (teljes körűen).  Ha valaki élt az elővásárlás jogával, akkor a birtokot
megszerezte.
Királyi hozzájárulás kellett hozzá.
Milyen birtokról van szó (ősi vagy szerzeményi). Az ősi esetében az örökbevalló minden
osztályos atyafi igényéért helytáll.
Nem volt időkorlátja
időkorlátja, hogy az osztályos atyafiak mikor támadják meg a birtokot.
Az eladókat quasi visszavásárlási jog is megillette.

Zálogjószág szerzése:
A kamattilalom okozta hitelszerzés nehézkessége miatt a rendi jogban igen elterjedt volt az
ingatlan zálogba adása.
A zálogos jószág tényleges birtokba adásával, gyümölcsöztetés céljából, meghatározott
minimális időre, melynek lejárta után történhetett csak a visszaváltás.
Zálogbirtok
Zálogbirtokot zálogszerződéssel lehetett szerezni, de legfeljebb 32 évre.
A visszaváltás felmondással történhetett, fel kellett kínálni a zálogösszeget; a visszaváltást a
zálogadós örökösei is kezdeményezhették.
A zálogbirtok visszaadásának előfeltétele volt a befektetések elszámolása, amíg ez nem nem
történt, addig retentio illette meg a zálogbirtokost.
A zálogbirtoktól különbözött a kézizálog ingó dolgokon. Zálogházak vették át a felkínált
ingóságot és adtak rá hitelt.
Ugyancsak különbözött a kézizálogtól az ingatlanjelzálog (hypotheca), melynél a birtok nem
szállt át a hitelezőre, hanem csak a hitel biztosítását szolgálta az ingatlanra a bejegyzett teher.
Inkább városi ingatlanokon fordult elő, ahol a 16 – 17. századtól már találhatóak voltak ún.
földkönyvek.
Dologiasított követelések:
A kora újkortól ismeretesek kereskedőházak és kincstárak részéről, tartozások fejében adott
ún. charta biancák, amelyek bárki által beváltható kötelezvények voltak, így azok birtoka a
követelés birtokát jelképezte és lehetett rajtuk tulajdont szerezni.

159
 13. A rendi kötelmi jog
Szerződések általában:
A kötelmi jog a rendi magyar magánjog legfejletlenebb része, szabályai is többnyire a városi
jogban alakultak ki, jórészt a szerződéses szabadság elvén, egyedi megállapodások útján; a
bírói gyakorlatba az ügyek alacsony száma révén mégis nehezen hatolt be. A kereskedelem a
tételes kötelmi jog hiányát korán észlelte, először 1792 – ben született az a lehetőség, hogy a
magyar bíróság alá tartozó szerződések ügyében anyagi és eljárási vonalon alávethessék
magukat a felek az osztrák jognak. Az első kereskedelmi törvények azonban csak 1840 – ben
születtek meg.

A kötelmi jog fogalmai:

Pactum vagy conventio az a megállapodás, amely jog szerint nem kötelez. Ha a
megállapodásból törvényes követelés, érvényesítési igény származott, akkor contractusról,
szerződésről beszélünk.
Általános törvényi szabályok a szerződésekről:
A hibátlan szerződése teljesítendő. Tévedés, erőszak, fenyegetés, csalárd megtévesztés okán a
szerződés érvénytelen, megsemmisíthető volt. Kiskorúak és atyai hatalom alatt állók atyjuk,
gyámjuk, gondnokuk hozzájárulása nélkül érvényesen kötelezettséget nem vállalhattak.
A szerződés keletkezhet:
- Megegyezéssel és dolog átadása: kölcsön, haszonkölcsön, zálog, őrizet, letét, csere.
- Törvényes formák betartásával: örökvallás, bíróválasztás, teljes körű meghatalmazás,
perbeli meghatalmazás, ügyvédvallás, váltókötelezettség vállalás.
- Megfelelő tartalmú kétoldali megegyezéssel: adásvétel, bérlet, magánfelek közötti
társaság esetében.
- Más szerződés járulékaként: elővétel, jelzálog, kezesség.
- Írásban: kereskedelmi ügyleteknél.
A szerződésekre vonatkozó közös szabályok:
A szerződést érvényteleníthetővé tette a felek tévedése. A tévedés lehetett ténybeli és jogi.
Csalárd megtévesztésre hivatkozva is megtámadható volt a szerződés. Ismertek voltak a
többalanyú kötelmek is. Létezett együttes és egyetemleges követelés és tartozás is. Az
egyetemlegességhez lex spacialis volt szükséges. Az egyetemlegesség anyagi előnyt is
jelentett a hitelezőnek, hiszen bármely adóstól az egész követelés behajtható volt. A halmozás
szankcióként a magándeliktumoknál fordult elő.
A kötelem tárgya, tartalma, feltétel és időtűzés a bírói gyakorlatban a természetjog szerint
nyertek meghatározást. A jogellenes okozó viselte a kárt, még ha vétlen volt is, mert
méltányosabb volt őt terhelni, mint az ugyancsak vétlen károsultat.
Nevesített szerződések:
A lényeges szerződést keletkeztető feltételek bekövetkeztével létrejövő szerződés vele járó
elemeit a jog kidolgozta, és a felek ellenkező megállapodása híján automatikusan, ipso iure
alkalmazta. Nevesített szerződések a magyar összefoglaló magánjogi művekben:
 Husztinál (1748, iurisprudentia practica): adásvétel, bérlet, kezesség, zálog, letét, kölcsön,
elővétel, csere, használat, ajándék, gazdagodás.
 Franknál (1841, Osztó igazság törvénye): adás-vevés, bérlet, kezesség, zálog, letét,
kölcsön, kereskedői munkaszerzőséd, szállítási szerződés, megbízás-felhatalmazás,
alkusz-ügynök, adósság, betáblázás, elsőbbségi követelések.

160
Kötelmek jogellenes magatartásokból: A kár:
A kár fogalma: a hátrány (kár) elsősorban a vagyon, dolog értékcsökkenése, romlása, de lehet
a joggal várt haszon, gyümölcs elmaradása. Mindig a vagyonban bekövetkezett
értékcsökkenést jelent. Szándékos ártás, rosszhiszem esetén a károkozótól előszereteti érték is
követelhető volt a sérelem miatt. A hazai különös jog is intézkedett a károkozásról. Fenyegető
kár elhárítása miatt a közös jog szerint lehetett keresetet indítani. A fenyegetett óvadékot
kérhetett, amíg meg nem kapta, zár alá helyezhette követelése biztosítására a fenyegető
dolgot.
Magándeliktumok:
A magándeliktumok a rendi magyar jogban éppúgy, mint a római jogban, a sértett magánfél
által volt perelhető, és a sértett javára kiszabandó büntetéssel járt. Egyezség lehetősége
létezett a felek között.
A magándeliktumokat két csoportba sorolták: a nagyobb, illetve kisebb hatalmaskodások
közé. Nagyobb hatalmaskodás volt pl.: a betörés nemes házába, jószág elfoglalása, nemes
letartóztatása, megsebesítése, megölése. Később ennek minősült a bárók és tisztségviselők
elleni erőszak, oltalomlevél megszegése, országgyűlési és megyegyűlési panasz vagy
részvétel akadályozása, tagroncsolás, követek elleni vétség; ezek díja (büntetése) főváltság,
jószágvesztés. Kisebb hatalmaskodás: minden erőszak, a jogos is, kivéve a védelmet.
Különösem a jobbágyok letartóztatása, levelek tartóztatása, erdősértés, hamis okirat készítése,
felhasználása, álnév, álorcásság, vértagadás, széksértés. Mindezek vagyoni büntetéssel vagy
bírsággal voltak szankcionálva.

161
 14. A rendi kor általános örökjogi szabályozása. A női különjogok

A rendi magánjog területén központi helye van. Szerteágazó. Alapvetően egy generális
jogutódlás, mikor az örökhagyó halálával az örökösei hagyatékot teljes egészében
megszerzik, ezzel az örökhagyó jogutódjává válnak.
Személyhez kötődő jogokat nem örökölnek (pl.: királyi udvarban való megjelenés joga).
Vagyonjogi, perjogi tekintetben bekövetkezik a jogutódlás.
Hagyaték: amit megszereznek. Az a vagyon (aktív + passzív), amely az örökhagyó után az
öröklés tárgyát képezi.
Örökösök: Azok a személyek, akik együttesen az örökhagyó hagyatékát megszerzik. Csak
azok a személyek, akik aktívákat és passzívákat is szereznek.
Werbőczi az örökösöket 4 csoportba sorolta:
1. M a r a d é k o k : Azok, akiknek anyjuk vagy atyjuk után örökölniük kell, ideértve
az utószülötteket is (=apa halála után született gyermekek).
2. I v a d é k o k : Már megszületett fiúk és lányok az utószülöttek kivételével.
3. G y e r m e k e k : Fiúk + lányok + fiúk és leány dédunokák, leszármazók.
4. Ö r ö k ö s ö k : Törvényes fiak, akik az atyai jogban örökölni szoktak.

Hagyaték megnyílása: nincs nyugvó hagyaték, azonnal megnyílik az örökhagyó halálával, azt
az örökösök azonnal megszerezhetik.
2 öröklési rend van:
 Törvényes öröklés (főszabály alapján).
 Végrendeleti öröklés. (ha van végrendelet, ez a kivétel, mely megelőzi a
törvényes öröklést, ill. a hagyaték azon részére nem terjed ki a végrendelet, a
törvényes öröklés lép életbe.)
A vagyonnak, hagyatéknak 3 lehetséges iránya van:
A. Lemenők felé, ha vannak lemenők.
B. Felmenők felé, ha nincsenek lemenők.
C. Se lemenő, se felmenő. => Oldalági rokonok.  Apai az apai, anyai az anyai
ágra megy.
Adományrendszer: megzavarja az öröklést.

Más szabály vonatkozik az ősi és a szerzeményi vagyonra, javakra:

I. Törvényes öröklés:
A. Lemenők felé, ha vannak lemenők: Az örökhagyó után törvényes fiúgyermekei
örökölnek, legalábbis az ősi ingatlan jószágra. Az ősi ingatlan jószágból a leány ki
van zárva. Ha a lánynak fia születik, az sem fog kapni a nagyapai jószágból. => Az
egész ág kiesik az öröklésből. A közös őstől származó nemzések száma határozza
meg az ízközösséget. Bizonyos vagyontárgyakat ki kellett venni az öröklésből:
1. Külön kellett venni az i n g ó t , i n g a t l a n t .
2. K ö z s z e r z e m é n y : a férj főszerzősége olt a főszabály, de ha
valamely szerzésnél a szerződésbe bele volt írva, hogy mást illet (pl.:
feleség) a szerzett dolog, akkor közszerzésről beszélünk. A
jobbágyoknál, városi polgároknál volt főszabály.  Fiúkés lányok
egyenlő mértékben öröklik.

162
 3. S z e r z e m é n y i v a g y o n : ha ez nem adományos. => Fiak lányok
egymás között egyenlő arányban örökölnek.
4. Z á l o g b i r t o k : Zálogos ingatlan ingók módjára öröklődik (fiúk,
lányok egyenlő arányban öröklik egymás között). Az örökhagyó
hintóját, díszruháját, fegyvereit is kiveszik (törvényes fiak öröklik).
Hozzá kell tenni az ősi pénzt.
Osztás után a törvényes fiaknak vannak kötelezettségeik:
 Ki kellett adniuk a feleség hitbérét (=szüzesség ára). Írott hitbér =
szerződésben a férj magasabb hitbért ígért a feleségének. Ki kell adni, ha
a férj meghal; ha a házasság felbontással szűnik meg a férj hibájából.
 Hozomány az özvegy részére: A leány beviszi a házasságba, férj kezeli,
ha a halál után megszűnik a házasság, ki kell adni az özvegynek.
 Leánynegyed kiadása kiadása: Főszabály szerint pénzben, ingókban kell kiadni.
Több lány együttesen kapott egy leánynegyedet.
 Érvényre kell juttatnia hajadoni jogot jogot. Az örökös fiúknak férjhez nem
ment leánytestvérüket illő módon kell tartaniuk. Nekik kell illő módon
férjhez adni stb.
 Hagyomány
Hagyomány: Ki kellett adni, ha valakinek az örökhagyó meghagyta.
B. Felmenők felé, ha nincsenek lemenők: éljenek a felmenők. Mindig csak a szerzőig
megy vissza.
C. Se lemenő, se felmenő. => Oldalági rokonok: Ha nem élnek a felmenők, de vannak
oldalági rokonok. => Oldalági öröklés. 2 dolog:
 Érvényesül, hogy csak a szerzőig megy vissza az öröklés.
 Figyelni kell az osztályt. Ha az osztály megtörténik az oldalági
öröklés lezárul. Az osztály előtt szerzett vagyonra van lehetőség az
öröklésre. A leányok oldalágon sohasem örökölnek.
Magszakadás esetén a királyra száll. => Ő megtarthatja, vagy újra adományozhatja.
II. V é g r e n d e l e t i ö r ö k l é s : Nem általánosan érvényesíthető szabály, nem minden ősi
vagyonról lehet rendelkezni. Nemes ősi vagyonról nem lehetett végrendelkezni.
Eredetileg egyházi jog volt: lélekváltság fejében megtettek kegyes végrendeleteket az
egyház javára (korai középkorban). Ebből fejlődik ki a későbbi öröklés.
Végrendelet:
Végrendelet (ZH!!!!!!!!!!!) Egyoldalú, halál esetére szóló, örökös nevezést is
tartalmazó, vagyoni tartalmú meghatározott alakisághoz kötözz szabad
akaratnyilatkozat. Bármikor kiegészíthet. => fiókvégrendelet (nincs benne örökös
nevezés). Szabadon kell tenni, kényszertől, fenyegetéstől mentesen. Meghatározott
alakisághoz van kötve, eszerint változnak a típusai. Végrendelkezni lehet szabadon:
 Szerzeményi jószág (kivéve adományos birtok).
 Ingóságok.
2 fő formája van:
 Magánvégrendelet.
 Közvégrendelet.
1715 – ös törvény rendezi a végrendelet alaki feltételeit:
Magánvégrendelet: 2 esete van:

163
  Örökhagyó írja alá: Ekkor 5 tanú egyidejű jelenléte szükséges hozzá.
Azt kell tudniuk, hogy végrendelkezés történt, és hogy az örökhagyó
előttük írta alá a végrendeletét.
 Nem maga az örökhagyó írja alá: Ekkor 5 tanú kell és egy hatodik
személy, aki megírja a végrendeletet és egyben tanú is. Ha a nevét sem
tudja az örökhagyó leírni akkor, a 6 tanú aláírja + 3 xxx a neve mellett.
Közvégrendelet 2 féle lehet:
 Hiteles hely előtt kerül sor a megírására. Elmegy a hiteles helyhez, és
ott írják le. => Hiteles ember megpecsételi és az irattárba helyezik a
végrendeletet.
 Magánvégrendelet keletkezik, de ezt elviszik a hiteles hely elé, és ott az
irattárban megőrzik.
Kiváltságos végrendelet (ZH!!!!!!!!!!): szegényebb alakisághoz kötött, mint a normál
végrendelet. Ha a körülmények nem engedik vagy nincs szükség a tanúkra. 4 esete
lehetséges:
 Háború idején, a hadszíntéren szóban tett végrendelet is érvényes. Nem kell 5
tanú hozzá.
 Járvány idején (2 ember is elég volt ha hallotta, vagy ha írott formájú,tanúk
nélkül is érvényes.)
 Valaki kizárólag az egyházra kegyes hagyományt (aktívákat) hagyott.
 Végrendeletben csak olyan személyeknek juttat, akik törvényesen is
örökölnének.
Ha szóban történt, akkor annak az érvényességi ideje korlátozott (3 hónap).
Érvénytelenségi okok:
- Végrendelkezési képességgel nem bíró személy tesz végrendelkezést
(gyengeelméjű, kiskorú, infámis).
- Ha kikényszerítik a végrendeletet.
- Megtévesztés, jogellenes fenyegetés, kényszer.
- Valamely tartalmi elem hiánya. Pl.: nem nevezett örököst; ősi vagyonra szólt;
lányra, aki nincs fiúsítva; túllépi a rendelkezésére nyitva álló jószágok körét;
apa a lányok leánynegyedéről rendelkezett; formai okok hiánya.
Örökös nevezésén túl:
- Hagyomány.
- Meghagyás.
- Az örökhagyó megnevezhet helyettes örököst, arra az esetre vonatkozóan, ha a
megnevezett örökös meghal.
- Utóöröklés: örökös személyének megváltoztatása.
Az örökhagyó rendelkezhetett kiskorú, serdült gyermekeinek gyámságáról
(=végrendeleti gyám = osztályos atyafiak közül valaki /férfi/, az anya nem lehet gyámja
törvényes gyermekének).

Női külön jog:

 L e á n y n e g y e d : öröklési jellegű, a birtok 1/4ed részét jelentette.
 H a j a d o n j o g : eltartási jellegű

164
 Ö z v e g y j o g : eltartási jellegű
 J e g y a j á n d é k : mindazok az ingóságok, (ékszerek, ruházati tárgyak) amelyeket az
eljegyzés alkalmával ill. házasságkötés előtt a vőlegény vagy bárki más a
menyasszony számára adott. A nő tulajdonjogát képezte, ő szabadon rendelkezett vele,
ezt nem vesztette el akkor sem, ha házasságtörést követett el, vagy vérfertőző
házasságot kötött. Az eljegyzést követően nem biztos, hogy létrejött a házasság, ha a
férfi hibájából nem jött létre, akkor a nő a jegyajándékot megtarthatta. Ha meghal a
nő, leányai öröklik a jegyajándékot. Ha nem voltak gyermekei a házasság megszűnését
követően a férjre száll vissza.
 H o z o m á n y : olyan ingó vagy ingatlan vagyon, amelyet atyja vagy fiú testvérei de
általában a leendő férj kivételével bárki más ad a házasok vagyonterhének enyhítése
céljából. A nő tulajdonát képezte, ám a férfi rendelkezett vele. Ha a házasság
megszűnt, a hozomány visszajárt a nőnek vagy örököseinek, azonban lehet, hogy ezt a
hozományt a házasság során felélték, akkor a nőnek a szerzett vagyonból kellett
visszaadni házasság megszűnése esetén. Ősi vagyonból vissza lehetett adni, de csak
akkor, ha bizonyíthatóan az ősi vagyon részére használták fel, vagy abba ruházták be.
Ha semmi sem volt, akkor egyszerűen elfogyasztottnak nyilvánították és nem lehetett
visszaadni. A nőnek volt visszatartási joga a férj birtokain. A férj mindaddig nem volt
köteles kiadni a birtokot, amíg a hozományt ki nem elégítették. És a hitelezői
sorrendben is első helyen állt a hozomány visszaadása. A férj halála esetén az
örökösök nem kapják meg örökségüket, amíg a nő a hozományát vissza nem kapja.
 H i t b é r : A nő részére rendelt vagyon, amelyet a férjétől kapott a házasságkötés
alkalmával. Törvényesen vett nő vételára, ill. a nő szüzességének az ára. A házasság
fennállta alatt a férj tulajdona a hitbér és a férj is rendelkezik vele. A nő csak a férje
természetes vagy jogi halála esetén juthatott hozzá, amit az örökösöktől követelhetett.
A nőnek akkor keletkezett joga a hitbérre, ha elhálták a házasságot, azonban igényelni
csak a házasság megszűnését követően lehetett. A nő elvesztette hitbér igényét, ha
házasságtörést követett el és a férj nem bocsátott meg, ha tudta, hogy vérfertőző
házasságot köt, vagy azért nem fogadta el a hitbért, hogy tovább maradhasson elhunyt
férje birtokaiban, ha önként szerződésben lemondott a hitbérről, ha tudatosan
károsította az örökséget.
 Törvényes hitbér: a férj egész vagyonát terhelte, ez első sorban a szerzett
vagon volt, ha ebből nem lehetett, akkor az ősiből kellett kiadni. Azért
törvényes, mert törvény kötelezte hitbér kiadásra a férjet.
 Szerződéses hitbér: a felek megállapodhattak. Ennek mértéke nem lehetett
alacsonyabb minta törvényes hitbéré. A házasság megkötését követően csak a
szerzett vagyont terhelte.
 Ellenhitbér: a nő adja a férjének, ha vagyonosabb volt a feleség. Ez
szerződéses hitbér.
 K ö z s z e r z e m é n y : az a vagyon, amit a felek a házasság fennállása során szereznek
hitterhesen (ellenszolgáltatás fejében). A nemesi jogban kivételes volt, hiszen a
nemesi házasságban a férj volt a szerző fél. Kivételesen érvényesül a közszerzemény
elve, pl.: ha szerződésbe a feleség nevét is beírták, mint szerzőtárs.
 K ü l ö n v a g y o n : a feleség külön vagyona, ha azt a házasságra tekintet nélkül
szerezte vagy kapta.
 Királyi adomány.
 Öröklés vagy adás – vétel vagy csere útján szerzett vagyon.

165
 15. Az osztály (osztályra bocsátás, osztályra szorítás, osztályigazítás, új
osztály, az osztályos atyafiak)

Egy dolog felett fennálló jogi hatalmat jelöl. Tartalmi elemei elváltak egymástól (birtoklás,
rendelkezési jog, használat).
Rendelkezési jog:
 Ingók esetében és szerzeményi ingatlanok esetében szabadvolt a rendelkezési jog.
 Az ősi ingatlanoknál nem érvényesül ill. korlátozottan érvényesül a rendelkezési jog.
Családi osztatlanság
osztatlanság: Atya és fiai együtt rendelkeznek a dologgal. Megkaphatnak részt:
Osztály:
Osztály közös vagyon részekre osztására szolgált. Az apa kényszeríthette a fiait az osztályra
illetve fordítva.
Apa kényszerítheti fiait az osztályra:
 A fiú kezet emelt az apjára.
 A fiú olyan bűncselekménnyel vádolja meg a szüleit, melyek nem esnek a
hűtlenség körébe.
 Hadifogságba esett az apa és a fiúk nem igyekeznek őt kiszabadítani.
 A fiúszülei életére tör.
 Ha a fiú pazarló életmódot folytatott.
Fiú kényszeríti az apát osztályra:
 Atya ősi vagyont pazarolt vagy el akarta idegeníteni.
 Apa elhanyagolta a birtokot.
 Az apa kegyetlenül vagy ok nélkül gyakorolta a fenyítő jogát.
 Az apa bűncselekmény elkövetésére kényszeríttette a fiát.
 Teljes korú a fiú és a házasságát akadályozza az apa.
Testvéri osztatlanság
osztatlanság: az apa meghalt, ennek ellenére a fiúk nem osztoztak meg a közös
vagyonon. A legidősebb fiú lesz a család feje, ő kezeli a közös vagyont, a rendes
gazdálkodáson túlmenő feladatokban egyedül nem dönthetett. Lehetett magánvagyonuk, de
csak az osztatlanságig.
Közös vagyon megosztása: (osztály = divisio
divisio).
1. Ingók, ingatlanokat leltárba vették. Csak a közös vagyontárgyak kerültek ide. Adott
esetben esküre lehetett kényszeríteni a családtagokat, hogy titkolnak – e magánvagyont.
Az ingókat egyenlő részben osztották föl a fiúk és a lányok között. A felosztás előtt a
fegyvereket és a hadi dolgokat kivették maguknak a fiúk. Minden más közös maradt. A
családi levelet a legidősebb fiú őrizte, ha valakinek szüksége volt az iratokra ki kellett
adnia.
2. Ingatlanok felosztása: Csak a férfiak között osztották fel, kivételes esetben a nők. Az
egyenlő részeket kisorsolták, az atyai ház a legkisebb fiúé lesz. A nagyobb fiúknak a
közös vagyon terhére házat kell építeni. Ha ez nem lehetséges, akkor az atyai házat
felértékelték és beszámították az osztályrészbe. Az özvegy anyának az ingó vagyonból
egy gyermekrésznyit kapott. Megillette az elhunyt hintója, ahhoz tartozó lovak,
ünneplőruhája, jegygyűrűje. A pecsétgyűrűket a fiúk örökölték.
Jogi következmények:
 Osztályon átment szerzeményi birtok ősi birtokká vált.
 Az osztályosok egymás között öröklési joggal bírtak egymás részére.
 Osztályrész az osztályosok között elbirtokolhatatlan volt.
 Szavatosság: osztályok egymás között perbeli szavatossággal tartoztak.

166
Hibák orvoslása:
 Osztályigazítás
Osztályigazítás: Jelentéktelen hiba orvoslására szolgált valamely osztályos önhibáján
kívül elvesztette kisebb részét.
 Új osztály
osztály: lényeges hiba esetén:
 Osztályosok hibájából vagy csalárdsága miatt valamely osztályos lényegesen
kevesebb vagy rosszabb minőségű birtokot kapott.
 Valamely osztályos perben elvesztette.
 Állami úton, hűtlenség, adóságok esetén vették el a birtokot nem lehetett új
osztályt kérni.
Ilyenkor az eredeti állapotot kellett helyreállítani. Kötelező volt, hogy az osztályosok
a részüket visszaszolgáltassák új osztály céljából, a bekövetkezett változásokat be
kellett számítani.  Eredeti állapot visszaállítása. => Új osztály.

167
 16. A rendi kor házassági jogának történeti fejlődése és alapfogalmai

Házasságkötés legrégibb formája a nőrablás és a nővétel volt:

a. N ő r a b l á s : a nő idegen néptől, törzsből vagy idegen községből való megszerzése:
 A nő kizárólagos birtoklásával járt együtt.
 István törvényei nem engedték – de ha a szülők utólagosan
beleegyeztek, akkor igen.
b. N ő v é t e l : a férfi a nőt a családatyai hatalom birtokosától megvásárolta
 A vételárat rendszerint a vőlegény apja ajánlotta fel. Mivel saját vagyont a
vőlegény csak a házasság után szerezhetett
 Házasságkötéskor az apa a vételárat a vőlegénynek visszaadta.
 A házasságkötés 2 jogügyletből állt:
 A tulajdonképpeni házasságkötésből – adásvételi
szerződés aláírása, a vételár kifizetése.
 A megkötött szerződés teljesítéséből – nőnek a vőlegény
házába való kísérése

Keresztény házasság:
A házasság a férfi és a nő isteni rendelésen nyugvó legbensőbb egyesülése, mely csak a
házasulandó felek kölcsönös megegyezése alapján jöhet létre.
A házasság elvesztette adásvételi jellegét.
A vőlegény nem fizet vételárat – hanem hitbér van (menyasszony részére kirendelt vagyon).
Elterjedt a jegygyűrű használata, a gyűrű általi eljegyzés.
Árpád-házi királyoktól kezdve gyakorlatban zajlott az egyház előtti házasságkötési szertartás.
Igyekeztek megakadályozni a keresztény és pogány között házasságokat.
1279. évi budai nemzeti zsinat
zsinat: kiközösítéssel és váltság fizetésével fenyegette a templomon
kívül házasságot kötőket.
Tridenti zsinat (1545 – 1563): szükségesség tette a 2 tanú jelenlétét.
1215
1215. – kimondták az egyházi kihirdetés kötelezettségét – célja: a házassági akadályok
felkutatása – 15 – 16. sz. – tól vált gyakorlattá.

Házassági akadályok:
 Fejletlen kor.
 Nősztehetetlenség = elhálás lehetetlensége.
 Kényszer.
 Tévedés – személy azonosságára vonatkozóan.
 Vérrokonság.
 Rokonság.
 Méltatlan házasság.
 Nőtlen papok.
 Már nős férfiak.
 Ha az egyik fél új házasságkötés miatt házastársát megölte.
 Valláskülönbség.

I. Lajos korában – bíró előtt megkötött/újrakötött házasság volt gyakori, általában amiatt,
hogy a férfi erőszakot követett el a nőn – a bíró kötelezte a feleségül vételére, ekkor a bíró
maga adta át a leányt.

168
Kiházasítás:
 Női ruhákból és háztartási ingó dolgokból állt.
 A nő kapta atyjától.
 Házasság alatt beleolvadtak a férj vagyonába – kivétel, ha a nő kizárólagos
használatára szolgáltak.
 A nő saját vagyonaként rendelkezett vele.

Özvegy tartása:
 Megillette a családi közös vagyon együttes birtoklása.
 Haszonélvezeti jog illette meg.
 Férje vagyonából külön vagyoni ellátást igényelhetett.

Hitbér:
 Nő részére rendelt vagyon, melyet férjétől kapott.
 Már az Árpád-korban ismert volt.
 Werbőczi szerint a nő szüzessége elvesztéséért és az elhálásért kapta.
 Kiadására a férj halála után került sor.

169
17. A házasság megkötése, házassági akadályok, a házasság felbontása, a
házasság jogi hatásai

1. A házasságkötés:
Formái:
Legrégibb formája: nőrablás/nővétel:
- A férfi a nőt megvásárolta a családatyai hatalom birtokosától.
- A vőlegény csak családalapítása után szerezhetett vagyont.
- A házasságkötés 2 jogügyletből állt:
a.A tulajdonképpeni házasságkötés:
 Adásvételi szerződés.
 Vételár kifizetése.
b. Megkötött szerződés teljesítése – a nőt a vőlegény a házába kísérte.
2. Keresztény egyház megjelenése a házasságkötésnél:
A házasság / matrimonium a férfi és a nő Isteni rendelésén nyugvó egyesülése.
Érvényességét az egyházi jog szerint bírálták el. Árpád-háztól kezdve – egyház előtt
zajló.
1545 - 63
63. tridenti zsinat szerint:
- Lelkész jelenlétében.
- Tanúkkal.
Eljegyzés: jelképes foglalóadás, mindkét fél beleegyezésével.
1729. évi budai nemzeti zsinat – Váltság fizetésével fenyegette azokat, akik
templomon kívül akartak házasságot kötni.
1215. évi 4. lateráni zsinat – Kimondta az egyházi kihirdetés kötelezettségét a
házasságkötés előtt.
3. Házasságkötés a bíró előtt:
Nagy Lajos korában: gyakori volt. Ha 1 nőt megerőszakolt 1 férfi – feleségül kellett
vennie.
4. Eljegyzés, jegyesség:
Érvényes, ha mindkét fél több, mint 7. Kölcsönös hűséggel tartoztak egymásnak az
eljegyzéstől kezdve. Felbontása: ha a felek közösen megegyeztek.
5. Házassági akadályok:
 Fejletlen kor – fiú 14, lány 12.
 Nősztehetetlenség = elhálás lehetősége.
 Ha az egyik felet kényszerítették.
 Érdekből színlelt házasságkötés.
 Vérrokonság, sógorság.
 Törvényes rokonság = örökbefogadás.
 Lelki rokonság – keresztelés és bérmálás során keletkezett.
 Még nőtlen pap.
 Calláskülönbség – 17. századtól már volt vegyes házasság, de a
katolikus fél papja kötötte meg (Carolina Resolutio).
 Bizonyos szent napokon.
 Kiskorúak csak szülői beleegyezéssel.
 Cselekvőképtelen.
 Már házas / jegyes.

170
  Egyházi rend tagja.
 Heréltség.
 Előzetes házasságkötő kapcsolat.
 Előző házastárs megölése.
 Keresztény és nem keresztény házassága.
6. Házasság felbontása:
Kánonjog szerint nincs. A régi magyar jog elismerte a felek kölcsönös beleegyezésén
alapulva. A férfi – ha házasságtörő volt a felesége, köthetett új házasságot. A nő –
felbonthatta – ha férje hamisan vádolta házasságtöréssel, ha férje elhagyta és más országba
költözött. Az ágytól és asztaltól való elválást ismerte el csak a katolikus egyház.
7. Házasság jogi hatásai:
Nő így kerül ki az atyai hatalom alól. A nő kirendelt vagyonává válik idővel az érte kifizetett
pénz. A nő a házassággal belépett a családi vagyonközösségbe – férje halála után
gyermekeivel együtt birtokolta a családi vagyont.
Hitbér
Hitbér: A nő részére rendelt vagyon, melyet férjétől kapott – a szüzességéért és az elhálásért,
lehetett készpénz / ingó / eladható dolgok. Kiadása: a férj halála után, nő halálával / újra
férjhezmenetelével az özvegyi jog megszűnt.
Kiházasítás
Kiházasítás: A női ruhák, háztartási dolgok, nő atyjától kapta, beleolvadtak a férj vagyonába,
kivétel, ha a nő kizárólagos használatára szolgáltak. A nő, mint saját vagyonával rendelkezett
vele, ebből fejlődött ki a hozomány.
Jegyajándék: Azok a vagyontárgyak, melyeket a nő a férje házába vitt házasságkötéskor, a
nő magántulajdona.
A nőnek lehetett különvagyona. Az özvegynek joga volt a haszonélvezetre + a közös
gyermekeik nevelésére.

171
 18. Házassági vagyonjog, női különjogok a rendi Magyarországon

A. Kiházasítás:
Rendszerint női ruhák + háztartáshoz szükséges ingó dolgok. A nő kapja atyjától. A
házasság alatt a férj vagyonába beleolvad. Kivétel: ha azok a nő kizárólagos
használatára voltak. A házasság megszűnésekor – visszakapta a nő / megtérítették az
értékét. A nő, mint saját vagyonával rendelkezett vele.
B. Özvegy tartása:
Megillette a családi közös vagyon együttes birtoklása. Megillette a haszonélvezeti jog.
Férje vagyonából külön vagyoni ellátást igényelhetett.
C. Hitbér:
Dos
Dos. A nő részére rendelt vagyon, melyet férjétől kapott. Már az Árpád-ház óta volt.
Werbőczi szerint a nő a szüzessége elvesztéséért és az elhálásért kapta. Készpénz / ingó
és eladható dolog. A férj halála után adták ki.
Az asszony különvagyona volt – a férj hagyatékából meg kellett kapnia.
 Törvényes hitbér
hitbér: a nő törvényes házassága alapján az országos jogszokás
szerint akkor is követelhette, ha erre vonatkozóan megállapodás nem született
 Szerződéses hitbér
hitbér: a férj előre rendelkezhetett és biztosíthatta a hitbért
D. Hozomány:
Kiházasításból fejlődött ki. Nagysága a nő rangjától, családjának vagyoni állásától
függött.
E. Jegyajándék:
Res paraphernales
paraphernales. Mindazon vagyontárgyak, melyeket a nő házasságra lépésekor
férjének házába vitt. A nő kapta atyjától / férjétől. A nő magántulajdonát képezte.
F. Különvagyon:
A nőnek lehetett. A házasság tartama alatt, de a házasságra való tekintet nélkül tett szert
a nő. Királyi adomány, öröklés, adásvétel, csere/más jogügylet útján szerzett
vagyontárgyak.
G. Özvegyi jog:
Használati – lakhatási jog a férj vagyonán. Haszonélvezet. Közös kiskorú gyermekek
nevelése. Az ősi vagyon kezelését az osztályos atyafiak megvonhatták tőle.
H. Városi jog:
Polgárok házassági vagyonjogát a városi statútumok rendezték. Sajátos intézménye: a
céhtagok özvegyeinek iparfolytatási joga – ha megfelelő mesterségbeli tudású legényt
állítottak műhelyükbe.
I. Jobbágyok házassága:
Jobbágy házastársak között – közös szerzemény volt a vagyonban – azaz amit házasság
alatt szereztek, az közös volt.

172
 19. A gyámság és a gondnokság szabályai a rendi Magyarországon

I. Gyámság:
Szülők hiányában, illetve azok akadályoztatása esetén védelmet nyújt a koránál fogva
még szellemileg fejletlen kiskorúnak van gyámjuk.
1510: 4. tc
tc.. – II. Ulászló rendezte először törvényi szinten.
a. Volt t ö r v é n y e s .  Rendelt gyám – ősi vagyonban.
b. Volt v é g r e n d e l e t i .  Rendelt gyám – szerzett vagyonban.
c. N e m z e t s é g i g y á m s á g :
 A gyámság legrégebbi formája.
 A törvényes kort még el nem érő gyermekek atyjuk halála után a
nemzetség legközelebb álló férfi tagjának hatalma alá kerültek.
 A gyám képviselte is védelmezte őket – vagyonuk felett nem
rendelkezhetett szabadon.
d. T ö r v é n y e s g y á m :
 Az árváknak gyámjuk volt törvényes korukig.
 Az apát helyettesítette.
e. V é g r e n d e l e t e i g y á m :
 Szerzett vagyonban volt.
 Hajadon nőnek, elmebetegnek, atya gyermekeinek anyai ági
vagyonának kezelésében.
Általában férfi volt a gyám. A kijelölt személy nem volt köteles vállalni.
Nem lehetett gyám:
 Pazarló.
 Rossz erkölcsű.
 Nincstelen.
 Az árvák javaira vágyakozó.
 Ítélet alatt álló.
 Infámis.
 hatalom alatt álló.
A gyám feladata:
 Leltár.
 Árvák neveléséről való gondoskodás.
 Árvák vagyonát gondosan kezelni – lejáratkor számot adni.
A gyám elmozdítható volt.
Főgyám
Főgyám: a király – jogosult volt ellenőrizni hivatalból minden gyám működését.
Gyámhatóság: király megbízásából a megye ellenőrizhette a gyámot.
- Városokban – városi hatóság.
- Jobbágy-árvák felett – földesúr volt a gyám és az ellenőrző is.

II. Gondnokság:
A személyi és vagyoni ügyeikben bizonyos okok miatt önálló intézkedésre képtelen
nagykorúaknak és kivételesen egyes kiskorúaknak nyújt védelmet. Eleinte nem
határolódott el a gyámságtól. A rendi korban is még bizonytalan volt – tartalmát nem
tudták még teljesen elválasztani.
Gondnoka volt:
 A törvényes korúnak teljeskorúságáig.

173
  Annak, aki ügyei intézésére képtelen:
- Elmebeteg.
- Hadifogoly.
- Egyéb akadályozott.
Az lett gondnok, aki a gyámja volt a kiskorúnak, ha törvényes korban vált árvává – akkor
választhatott magának.
Hármaskönyv szerint: a törvényes kort elérő fiúk vagyonuk kezelését illetően továbbra is
gondnokság alatt maradtak, de gondnokukat maguk választhatták. 1715: 68. tctc. – ezt a jogot
megszüntette.
1723: 48. tc
tc. – Rendelkezett a tékozlók birtokainak zárlat alá helyezéséről – a megbízott
gondnok kezelte e birtokokat, és azok jövedelmeit a tulajdonos adósságainak törlesztésére
fordította

174
 20. A polgári magánjog fogalma, rendszere és alapelvei (1848 után)

A magántulajdonban épülő piacgazdaság kibontakozásával a magánjog a polgári társadalmak

legjellemzőbb és legfontosabb jogágává vált. Polgári jognak is nevezik.
Elhatárolták egymástól a köz- és magánszférát – közérdeket és magánérdeket, és a politikát és
a gazdaságot.
Bele tartozik:
o Vagyonjog.
o Családjog.
o Kereskedelmi jog.
Közjog:
- Alkotmányjog.
- Büntetőjog.
- közigazgatási jog.
- eljárási jogok.

Magánjog
Magánjog: jogrendszernek az az ága, mely a legközvetlenebb összefüggésben áll a gazdasági
viszonyokkal. A magántulajdon lehető legteljesebb elismerésére épül. Jogilag egyenlő
alanyok vesznek részt benne. Szankció – főleg vagyoni.

Magánjog szakjogai:
 A történelem során bizonyos szabályok, melyek eltértek az általános magánjogtól.
 Elsősorban magánjogi jellegű szabályok. + közigazgatási, eljárási, büntetőjogi
szabályokkal együtt.
 A különbség fokozatbeli.
 Például:
 Kereskedelmi jog.
 Váltójog.
 Csődjog.
 Tőzsdejog.
 Bányajog.
 Tengerjog.

A magánjog alapelvei:
o Egyéni szabadság/autonómia áll a magánjog központjában.
o Polgári jogegyenlőség.
o Tulajdon szabadsága.
o Szerződési szabadság.
o Szerzett jogok tiszteletben tartása.

Egyetlen ember sem rendelkezhet egy másik felett jogi hatalommal. Szabad akarata van a
szerződő feleknek – szabadon dönthetnek arról, hogy akarnak - e szerződést kötni vagy sem.

A magánjog rendszere:
2 fő rész + 2 rész:
1) Általános rész:
 Vagyonjog.
 Személyi és családjog.

175
 2) Öröklési jog.
1928 – as magyar törvényjavaslat 4 fő részből állt:
1. Személyi és családjog.
2. Dologi jog.
3. Kötelmi jog.
4. Öröklési jog.
De megmaradt az ötös felosztás – német mintára.
Általános rész:
 Kódex elején van.
 Nem közvetlen magatartási szabályok.
 Olyan általános elvek, fogalmak, tényezők, melyek a különös rész minden
szabályára egyaránt vonatkoznak.
 Feladata: hogy bevezessen a jogág elméleti alapjaiba:
 Megismertet a magánjog általános alapelveinek bemutatásával.
 Segítséget nyújt a jogalkalmazónak az egyes konkrét
jogszabályok értelmezésénél.
 Magyar magánjogban – jelentősége volt joghézagok feloldásánál, bírói
jogalkalmazói jog alakulásánál.

176
 21. A magyar magánjog forrásai és a jogfejlesztés eszközei 1848 után

Átfogó törvénykönyv nem szabályozta a magyar polgári magánjogot. Így alakulását több
tényező is befolyásolta:
- A törvény a legjelentősebb jogforrás:
 A polgári állam kialakulásával a törvényalkotás fejlődni kezdett.
 Elősegítette a jogbiztonságot, kiszámíthatóságot.
 Lehetővé tette a magánjog modernizációját.
- Rendeletek:
 Nőtt a jelentőségük.
 1914: 50. tc. 14. § - széles körű felhatalmazást adott a minisztériumnak
magánjogi jogviszonyokat is szabályozó rendeletek kiadására.
 1924: 4. tc
tc. – szanálási törvény – felhatalmazta a minisztériumot, hogy a
pénzügyek miatt az adott körben eltérhetnek a törvényektől is.
 1931: 26. tc tc. – 2 évre adott felhatalmazást, hogy az ország gazdasági és
hitelbeli rendjét megóvják.
- Kódextervezetek:
 Hatással voltak a magyar magánjog fejlődésére a sikertelen kodifikációs
kísérletek.
 Kodifikáció
Kodifikáció: az 1 jogágba tartozó jogszabályoknak egyetlen, átfogó rendszerű
törvénykönyvbe foglalása. A jogalkotás különleges fajtája – egységesség,
teljességre való törekvés.
 1848 – a minisztérium ki fogja dolgozni a polgári törvénykönyvet.
 1867 – résztervezetek készültek.
 1900. évi javaslat – az 1. egységes magánjogi törvényjavaslat tervezete –
indoklással együtt.
 1913. évi tervezet – második a javítások, átdolgozások után.
 1928. évi javaslat – 5., eddig legjobb tervezet, felhasználták a svájci polgári
törvénykönyvet is.
- Szokásjog:
 Univerzális jogforrás.
 Ugyanolyan erős, mint a törvény.
 Állami elismerése – mindig a politikai rendszertől függött.
- Bírói gyakorlat
 A bíróságok ítéletei már Werbőczi idején jogforrásnak számítottak.
 Mária Terézia összegyűjtette ezeket – 1800-ban Planum Tabulare
címen kiadták.
 Ez eredményezte, hogy a magyar magánjog nagy része szokásjogból
állt.
 A bíróság kétféle módon reagált a szokásjogra:
A. Konstitutív módon
módon: A bíróság az eléje vitt konkrét esetben
jogszabály hiányában analóg jogtételeket, törvénytervezeteket,
külföldi törvényeket figyelembe véve ítélkezett.
B. Deklaratív módonmódon: A bíróság már egy kialakult szokásjogi
tételt alkalmazott az ítélethozatalkor.
 1881: 59. tc tc. – perrendtartási novella – megadta a felsőbíróságoknak a
döntvényalkotó jogot.

177
- Jogtudomány:
 Az Országbírói Értekezlet után kezdett kibontakozni.
 Példaképe volt a német.
 Elmélet és gyakorlat sajátos egysége jellemezte.

178
 22. A természetes személyekre vonatkozó szabályozás 1848 utáni
magánjogunkban
A magyar polgári magánjog szerint a személyeknek 2 csoportja van:
- Természetes személy – ember.
- Jogi személy.

Jogképesség:
Minden ember jogképes – először a polgári korszakban deklarálták. (Jogelvként az osztrák
polgári törvénykönyv mondta ki először). Magyarországon tartalmazták már az 1848 – as
törvények is. Pontos meghatározását a pandekta jog dolgozta ki: bárki magánjogi viszony
alanya lehet, bármilyen magánjogi jogviszony alanyaként szerepelhet.
Az ember jogképessége általános, egyenlő és feltétlen. Élveszületéstől a halálig tart.
A polgári halál – a jogképesség elvesztése – a magyar polgári magánjogban ismeretlen volt.
1874: 23. tc. – ig: A nők házasságukig gyámság alatt álltak. Eltérő szabályok vonatkoztak a
nőkre és a férfiakra – hajadoni jognál, hitbérnél, özvegyi jognál, özvegyi öröklésnél,
hozománynál, nászajándéknál, közszerzeménynél.
Polgári házasság bevezetése – megszűntek a valláskülönbségből fakadó problémák.
1895: 43. tc
tc. – polgári jogok gyakorlása hitvallástól független, nemeseknél megmaradt –
hitbér, közszerzemény, hitbizomány intézménye.

Cselekvőképesség:
Az embernek az a képessége, hogy saját nevében, saját akaratelhatározásából tud jogokat
szerezni és kötelezettségeket vállalni. Szerepe jelentősen nőtt – különösen a szerződések
megkötésének feltételeként.
- Vétőkésesség – a cselekvő jog elleni cselekményei vétségként való számítása.
- Ügyleti képesség – a cselekvő ügyleti cselekményeivel érvényesen előidézhet-e
joghatásokat.
Az értelmi cenzus alapján van megállapítva.
a. Cselekvőképesség – önjogú, nagykorú, 24. életévet betöltött személy, nem állt
1877: 20. tc., 1874: 23. tc
gondnokság alatt (1877: tc.): önjogú – nem áll más magánjogi
hatalma alatt.
b. Korlátolt cselekvőképesség – 12. életévet betöltött, kiskorú + gondnokság alá
helyezett, de nem cselekvőképtelenek:
 Jogokat szerezhet rá nem terhelő szerződések útján.
 Kötelezettségtől mentesülhetett terheléssel nem járó szerződések útján.
 törvényes képviselője nélkül szerződést nem köthetett.
1894: 31. tc
 Házassági törvény óta vált általánossá (1894: tc.).
c. Cselekvőképtelenség – 12. életévét még be nem töltött, vagy elmebetegek voltak és
nem tudták vagyonukat kezelni. 1877: 20. tc
tc. – gyámtörvény vezette be.

179
23. Jogi személyek 1848 utáni magánjogunkban (a kereskedelmi társaságok
kivételével)

Vagyonforgalmi intézmény
intézmény. Jogi kultúra fejlődésének eredménye. A jog bizonyos
szervezeteket, vagyonokat úgy tekintett, mintha személyek volnának – és jogalanyisággal
ruházza fel azokat. A jogi személyiséggel rendelkező szervezetek a jog szerint bizonyos
emberi magatartásokkal is rendelkeznek.
Ok: hogy gazdasági kapcsolatokban megfelelően tudjanak működni.
A 18. században még csak a kegyes alapítványokat ismerte el a jog jogi személyként.

Típusai:
2 nagy csoport:
 Kereskedelmi társaságok – elkülönültek a többitől.
 Testület, korporáció, egyesület, intézet, alapítvány, stb.
- Egyesület:
 Minden olyan önkéntes alapítású testület, mely különleges
rendeltetésénél fogva eltérő jogi szabályozás alá esett (1928).
 Autonóm szervezet.
 Kulturális, szociális, politikai, tudományos, művészeti céllal működött.
 Cselekvés jellemezte.
 Létrejöttéhez nem volt szükség állami engedélyre, csak a
belügyminisztérium által.
 1900. tervezet – elválasztotta az egyesület közjogot és magánjogot:
 Közjog: Meghatározta az egyesület keletkezésének,
működésének, megszűnésének jogi feltételeit.
 Magánjog: Milyen feltételekkel vehet részt az egyesület jogi
személyként magánjogi forgalomban.
- Alapítvány:
 Szervezetileg hasonlított a társasághoz, de nem személyi egyesülés
volt.
 Alapítók tulajdonától elszakadt vagyonok összekapcsolódása.
 Jótékony célú adományozás egyik formája volt az a nyilvános kezelés
és ellenőrzés alatt álló vagyon, melynek kamatait csak az előre
megjelölt célra használhatták fel.
 Volt olyan, ahol a törzsállomány is felhasználható volt.
 Ezért kezdtek úgy alapítványt mindig, hogy biztos legyen a
jövedelme.
 Egyoldalú jogügylet révén jött létre, az alapító így megválik a
felajánlott pénztől - meghatároz egy kezelő szervet.
 Vagyonát elidegeníteni nem lehet.
 Átfogó szabályozó törvény nem született, sokszínűség jellemezte.
 Közhitelű okirat készült az alapításáról.
 Közalapítvány:
- Különleges alapítvány.
- Közcélt szolgált.
- Valamelyik közigazgatási szerv kezelése alatt állt.
- Pl.: - Ludoviceum – 1808: 7. tc tc.: MTA – 1827: 11. tc
tc.; Egyetemek.

180
 24. A dologi jog intézményei 1848 után
Dologi jog: abszolút, mindenkit kötelez valamely meghatározott dolgon.
o Zárt kört alkotnak.
o Szerződéssel alapítani nem lehetett.
o Tartalmukat törvénytől eltérő módon nem határozhatták meg.
o Magyar magánjogban fajtái:
a. Tulajdonjog – dolog feletti teljes és kizárólagos uralom.
b. Korlátolt dologi jog – csak bizonyos vonatkozásban adott hatalmat.
 Szolgalom.
 Örökbérleti jog.
 Építményi jog.
 Zálogjog.
 Telki teherjog.
c. Birtokjog – dologra vonatkozó védelem joga.

Tulajdonjog:
A magánjog legfontosabb intézménye.
Tulajdon
Tulajdon: olyan emberek közötti viszony, mely a javak szűkösségéből fakad, és az e
javakhoz való hozzájutást szabályozza.
Dolgokon fennálló legfőbb jogi hatalom
hatalom. Kijelöli a tulajdonos személyét. Meghatározza a
tulajdonos jogait – biztosítják számára a dologgal való rendelkezést, a dolog birtoklását /
használatát.
Mindenki mást eltilt attól, hogy a tulajdonosnak a dologhoz fűződő kapcsolatát megzavarja.
Közvetlen hatalomból alakult ki.
A magántulajdon:
o Az árucsere előfeltétele.
o Lehetővé teszi a tulajdon-átruházást.
o A polgári társadalom elsőrendű alapja.
o Korlátja – csak a közérdek érdekében történő kisajátítás – kártérítés ellenében.
o Tulajdonjogi triász – birtoklás, használat, rendelkezés.
o A föld fogalma is szabaddá vált.
Hitbizomány:
 Nagycsaládokat védte.
 Magántulajdon hatásai ellen.
 1852. nov. 29
29. – ősiségi pátens.
 ITSz – Ideiglenes Törvénykezési szabályok.
Holtkéz / manus mortua:
 A Kúria megszűntette 1896-ban.
 Így az egyházak ingatlanszerzését tiltó törvények hatályukat vesztették.
A századfordulón megváltozott:
 Társadalmi kötelezettséggé vált.
 A közjót is szolgálnia kellett.
 A fő elv továbbra is a tulajdonos szabadsága és a magántulajdon szentsége
volt.
 1920: 35. tc tc. – földreform – az állam teljes kárpótlás fejében megválthatta a
földet a tulajdonosától. Független volt a kisajátítástól.

181
Korlátolt dologi jogok:
Másokat kizáró hatalmat adtak bizonyos vonatkozásnak a jogosultnak egy idegen dolgon.
Tulajdonváltozás estén is fennmaradt – a mindenkori dolgon teherként kapcsolódott és a
dolog értékét csökkentette.
Mindenkit kötelezett – a tulajdonost is.
1928 – as magyar magánjogi törvényjavaslat – a dolgokat nem tetszőleges, hanem csak
törvényben meghatározott jogokkal lehet terhelni. + nem mindegyik formát lehet ingón és
ingatlanon egyaránt érvényesíteni.
Fajtái:
- Állagjog/használati jog – biztosították, hogy a dolog hasznosítása során előálló
gyümölcsöt megszerezze, hogy a dolognak valamilyen más módon hasznát vegye.
 Örökhaszonbérlet.
 Építményi jog.
 Haszonélvezeti jog.
 Szolgalom – lehetővé teszi a nem tulajdonos számára is, hogy a
dolognak hasznát vegye valamilyen módon. 2 csoport: telki szolgalom
és személyes szolgalom.
- Értékjogok/biztosítási jogok – lehetővé tették, hogy a jogosult a lekötött
vagyontárgyat értékesíthesse – és hogy a befolyt összegből bizonyos összeget
megtarthasson. Pl.: telki teher, zálogjog. Zálogjog
Zálogjog:
 Egy követelés biztosítására ad a hitelezőnek hatalmat akkorra, ha az
adós lejáratkor nem teljesített.
 A hitelező a zálogot eladhatta – árából követelését kielégíthette.
 Járulékos természetű.
 Kettős gazdasági szerep:
- Kötelmi követelés biztosítása.
- Ingóban/ingatlanban fekvő érték mobilizálása.

Birtokjog – birtok és birtokvédelem:

o Tulajdon ↔ birtok.
o Tulajdon célja – dolog élvezete – csak tulajdonjoggal nem lehet elérni – biztosítani
kell fizikálisan is.
o A dolog élvezetének tényleges lehetősége – birtok.
o Birtokos – aki a dolgot ténylegesen élvezheti.
o Birtok – nem jog, hanem tény, melyhez jogi hatás kapcsolódik.
o A tulajdonos a birtoklás megszüntetését követelheti, de önhatalmúlag nem léphet
fel a birtokossal szemben.

182
25. A kötelmek keletkezésének esetei (szerződés, tiltott cselekmény, jogalap
nélküli gazdagodás)

Kötelem: Minden olyan jogviszony, amely meghatározott személyek között jön létre, és
ahol az egyik fél (az adós) a másik félnek (a hitelezőnek) a javára bizonyos magatartásra
(tevésre/nem tevésre) van kötelezve, és a hitelező az adóst jogi eszközökkel szoríthatja arra,
hogy ezért a magatartásért helyt álljon. Egységbe foglalja össze a követelést és tartozást.
Kötelmi jog : A vagyonjog legfontosabb része, a forgalom biztosításának feltétele. 2 fő rész:
- Általános rész – kötelem tartalmát meghatározó szabályok.
- Különös rész – különböző típusokra vonatkozó eltérő szabályok.

Keletkezése:
 Szerződés.
 Tiltott cselekmény.
 Jogalap nélküli gazdagodás.

SZERZŐDÉS:
2 vagy több fél egybehangzó akaratnyilvánítása révén jön létre. Jogi tény - jogviszonyt
keletkeztet / módosít / megszüntet. Ugyanúgy kötelez, mint egy törvény.
Pacta sun servanda elve – önként vállalt kötelezettségét mindenkinek teljesítenie kell.
Szerződési szabadság
szabadság: 4 választási lehetőség együttes érvényesülését jelentette:
1. Szerződéskötés szabadsága.
2. Partnerválasztás szabadsága.
3. Szerződési típusszabadság.
4. Diszpozitivitás elve – a felek tetszőleges tartalommal tölthették ki a
kiválasztott szerződéstípus kereteit.
Közömbös volt a felek gazdasági helyzete. Szolgáltatási és gondossági kötelezettség fakad
belőle: elmulasztásuk – szerződésszegést von maga után.
o Igazmondási, értesítési kötelezettség.
o Hű és kötelemszerű magatartás.
o Becsületes és méltányos teljesítés.
o Kárenyhítési kötelezettség.
Gazdasági lehetetlenülés szabálya – kiküszöbölte az infláció miatti pénz
értékállandóságának változását.
Gazdaadósok védelmére hozott jogszabályok – kistulajdonosok elnyomorodását próbálta
megakadályozni.
1932: 6. tc
tc. – kizsákmányoló ügylet tilalmát szabályozta: Az uzsorás szerződéseken túl
semmisnek minősített minden olyan szerződést, mellyel valaki másnak szorult helyzetét,
könnyelműségét, értelmi gyengeségét, tapasztalatlanságát, függő helyzetét, bizalmát
kihasználva aránytalan nyereséget kötött ki a másik fél kárára.
Bírói szerződésmódosítás:
- Beavatkozás.
- A bíróság megváltoztathatta a szerződések egyes pontjait.

TILTOTT CSELEKMÉNY:

Más személy jogvédte érdekének jogellenes és vétkes megsértése, melyet a magánjog

kártérítési kötelezettséggel szankcionált.

183
  K á r t é r í t é s : A társadalmi együttműködés zavartalanságának védelme.
Célja: A károkozás általános tilalma, mindenkinek, aki nem szándékosan okoz
magának kárt, megtérüljön a kára.
Büntetőjogi eredetű.
 V é t k e s s é g : Egységes felelősségi alap, kötelez a kár megtérítésére, vétkesség
foka ~ kártérítés mértéke: T eljes kártérítés csak szándékosan és súlyos
gondatlanság esetén kellett nyújtani.

JOGALAP NÉLKÜLI GAZDÁLKODÁS:

Nem lehet felsorolni – általános, helyettesítő tényállás – csak akkor alkalmazható, ha a

követelésnek más jogalapja nem maradt. Senki másnak a kárán nem gazdagodhat.
Az 1928 – as magyar magánjogi törvényjavaslat adta meg az önálló elvi alapon álló
szabályozását.

184
 26. Az egyes szerződések, a szabványszerződések és vegyes szerződések a
polgári korban

Adásvétel:
Olyan szerződés, melynél fogva az eladó az eladott tárgyat a vevőre átruházni, a vevő
pedig a megállapított vételárat megfizetni tartozott. A tulajdonátruházás szempontjából a
legfőbb szerződéstípus.
A római jog alapján fejlődött ki. Ingóknál megmaradt a dolog átadásának szabálya.
Ingatlanoknál az átruházás telekkönyvi bejegyzéssel történt. Cseréből alakult ki.

Csere:
Olyan szerződés, mellyel a cserélő felek mindegyike arra kötelezte magát, hogy
valamelyik dolgot más dologért a másiknak tulajdonul átenged.
Annyiban különbözött a vételtől, hogy a dologért dolgot adtak a felek vételár helyett.

Ajándékozás:
Ha valaki saját vagyona rovására másnak kötelezettség nélkül ingyenes vagyoni előnyt
juttatott, és a másik azt elfogadta.
Azért szerződés, mert a cselekmény csak akkor vált befejezetté, amikor a jutatott anyagi
előnyt elfogadták.
Az 1928 – as magyar törvényjavaslat okiratot írt elő érvényességéhez.
A Hármaskönyv szerint nem lehet visszavonni: A 19. századtól a bírói gyakorlatban mégis
alkalmazták, azért, hogy megakadályozzák, hogy az adós a végrehajtás alól kivonja
vagyontárgyait. Így fedezetnek lehetett használni az ajándékot.

Kölcsön:
A kölcsönnyújtó hitelezési célból ideiglenes átengedett pénzhasználatot a kölcsönvevőnek
úgy, hogy az a kölcsön tárgyán tulajdonba adta.
Reálszerződésből lett konszenzuál szerződés.

Bérleti szerződés és haszonbérlet:

Bérleti szerződés
szerződés: A bérbeadó meghatározott dolog időleges használatának vagy használati
jog időleges gyakorlásának átengedésére kötelezte magát. A bérlő meghatározott
pénzbeli/más ellenértéknek a fizetésére kötelezte magát.
Bérlet – haszonbérlet – nehezen elhatárolhatóak.
Haszonbérlő – nem csak használta a dolgot, hanem annak hasznait is szedhette a fizetett
bérért cserébe.
A mindennapi megélhetés és életkörülmények biztosítását elősegítő ügyletnek tekintették.

Szabványszerződések:
Akkor kerül rá sor, ha sokszor és tömegesen jönnek létre hasonló jellegű szerződéses
kapcsolatok. Nem előzik meg kölcsönös tárgyalások és az alku folyamata.
Előre kikalkulálják az árakat – nem vitatható – a vevő vagy vásárol vagy nem.
Nagyvállalatok egyoldalú privilégiuma lett – becsaphatja a másik felet, ezért az állam próbálja
ellenőrizni ezeket a szerződéseket és védeni a gyengébb felet.

Vegyes szerződések:

185
Legvitatottabb intézmények. Több szerződéstípus jellegzetes szabályai kapcsolják össze a
hagyományos formáktól eltérő módon.

186
 27. Az öröklési jog a dualizmus idején

Feladata/2 fő elve:
o Hogy az örökhagyó halálával a vagyon ne váljék gazdátlanná.
o Rendeltetésszerű felhasználása továbbra is biztosítva legyen.
Fogalma: Azon jogszabályok összessége, melyek a meghalt ember vagyonának
(hagyatékának) sorsát rendezik.
Jogalapja szerint 3 – féle öröklés van a magyar magánjogban:
1) T ö r v é n y e s ö r ö k l é s – végintézkedés/végrendelet hiányában, törvényen alapul –
rokonok, házastárs, állam örököl.
2) V é g i n t é z k e d é s e n a l a p u l ó ö r ö k l é s – végrendelettel/öröklési szerződéssel –
mások javára rendelkezett az örökhagyó.
3) V é g i n t é z k e d é s e l l e n é r e v a l ó ö r ö k l é s – szükségöröklés, köteles rész –
törvény biztosította – hogy ha az örökhagyó másnak örökített, akkor is biztosítottak a
leszármazóknak / szülőknek a vagyonból.

1848-as törvények: megszüntették:

- Az adományrendszert.
- Ősiséget, úrbériséget.
- Férfi- és leányág közötti öröklési különbséget.
Végrendelkezéskor a bírók figyelmen kívül hagyták az 1848 – as törvényeket ebben a korban
és a régi jogszabályok alapján ítélkeztek.
 Nőknek csak leány negyed, hajadoni jog.
 Ősiség.
 Deklarálták a végrendelkezés szabadságát.

Köteles rész:
Családfenntartás biztosítása végett.
Az olyan végrendeletet, mely nem volt tekintettel a családra – végrendeleti szabadsággal való
visszaélésnek tekintették. Ok: az örökhagyónak erkölcsi és jogi kötelessége gondoskodni
családjáról halála után is.
Pénzben kellett kiadni – kivételesen természetben.
Ági öröklés:
ITSz 1861 – ben új törvényes öröklési rendet hozott létre, a leszármazók hiányában
megmaradt a különbség a vagyon eredete szerint. Az ősi vagyon helyébe jött az öröklött / ági
vagyon – ágbeli rokonok örökölték.
Szerzemény – házastárs örökölte.
Törvényes öröklés neme lett.
A túlélő házastárs haszonélvezetet kapott.
Politikai célja: a földbirtokok a régi családok kezében maradjanak: később javasolták is az
eltörlését – ok: ősiség maradványa, de megmaradt.

187
28. A kereskedelmi jog kialakulása, fogalma, forrásai; az 1875: XXXVII. tc.
megalkotása és nemzetközi összehasonlítása

A kereskedelmi jog kialakulása:

A középkorban alakult ki, mint külön jog. A feudalizmusban minden rétegnek külön jogai,
privilégiumai voltak. Kereskedőknek is – zárt közösségek között kereskedtek – így külön
jogvédelemre szorultak.
Kialakították saját szokásjogukat, szervezeteiket, melyeket később a városi hatóságok is
megerősítettek. Védekezniük kellett az egyházi magánjog kereskedelemellenes
intézményeivel szemben is, de kereskedelemre szükség volt – az egyház nem tudta teljesen
érvényesíteni tilalmait.

A kereskedelmi jog fogalma:

A vállalkozók szükségleteihez igazodó magánjog
magánjog. Nem csak magánjogi jellegű szabályokat
tartalmaz. Az illető tárgyra vonatkozó: közigazgatási, eljárási, büntetőjogi rendelkezéseket.
A javak tömeges forgalmával kapcsolatos kérdéseket szabályozza elsősorban, + olyan
jogviszonyokat, melyeknél célszerű volt, hogy az általános magánjogtól eltérő rendelkezések
alá kerüljenek. Pl.: biztosítási ügylet, kiadói ügylet, részvénytársaság, szövetkezet.

A kereskedelmi jog forrásai:

 Törvény:
Elsődleges forrása volt a kereskedelmi törvény – 1875: 37. tc
tc.
Egyenrangúak voltak az egyéb törvények és rendeletek – melyek a kereskedelmi ügyek
szabályozásával foglalkoztak:
 Olyan, ami a kereskedelmi törvénybe fel nem vett anyagot szabályozták, pl.:
váltótörvény
váltótörvény.
 Olyan, ami a kereskedelmi törvénybe felvett anyagot szabályozták, pl.: a
szövetkezetekre vonatkozó.
 Szokásjog:
Másodlagos jogforrás. Abban az esetben, ha a kereskedelmi ügyletre nem volt
megfelelő törvény.
A kereskedelmi törvénnyel szemben csak szubszidiárius / kisegítő jogforrás = nem
törvényrontó, hanem törvénypótló erejű.
Mint törvénypótló jogforrás – automatikusan érvényesült.
Igazi hatóereje abban volt, hogy a törvénnyel ellentétben a megoldás helyességének
tudata alakította ki – ezért mindig betartották
 Magánjog szabályai:
Abban az esetben volt irányadó, ha a jogviszonyra sem a kereskedelmi törvényben, sem
a kereskedelmi szokásjogban nem volt rendelkezés.
Szubszidiárius / kisegítő jogforrása a kereskedelmi jognak.
Alkalmazásánál közömbösnek tekintették, hogy valamely szabálya törvényen,
rendeleten, statútumon, bírói gyakorlaton, szokáson alapul – e és, hogy mikor jött létre.

A magyar kereskedelmi törvény (Kt.):

1875: 37. tc.: A német kereskedelmi törvény alapján készült. A kereskedelmi jog
nemzetközisége miatt – sokszor csak lefordították és átmásolták a részeket.
Sok olyan rendelkezést is bele kellett venni, melyek magánjogi természetűek voltak. Ok: mert
a németeknek sem volt teljes.

188
1863 – ban Ausztria egy az egyben átvette a német törvénykönyvet.
Készítése során figyelembe vették hazánk eltérő viszonyait, azt is, hogy a német és a magyar
törvénykönyv elkészítése között Magyarországon lezajlott egy alapítási láz, és egy gazdasági
válság. Így a részvénytársaságokra nézve sokkal részletesebb, fejlettebb, mint a német.
Eltér a némettől:
 Nem vette át: Betéti részvénytársaság, Csendes társaság.
 Nem szabályozta a tengerjogot.
 Tartalmazott szövetkezeti, közraktári, biztosítási, kiadói ügyletekre vonatkozó
szabályokat (a német nem tartalmazott).
 Európa országai a történelmi változások miatt egymás után módosították a
kereskedelmi törvényeiket.
 Magyarországon össze akarták kötni a kereskedelmi törvényeket a magánjogi
törvényekkel. Ez nem sikerült. => Ezért utána fejlődni már csak: a bírói gyakorlat, a
kereskedelmi szokások, és egyes kereskedelmi jogi vonatkozású törvények révén
tudott.

189
 29. A kereskedelmi ügyletek, a kereskedő fogalmának meghatározása, a
tárgyi kereskedelmi alapügyletek, a kereskedelmi jog forrásai és hatása
magánjogunk fejlődésére

Kereskedelmi ügyletek:
3 – féle megközelítés:
 Alanyi ügyletek alapján történő: Régi rendi megközelítés, amikor a kereskedelmi jog a
kereskedő joga volt. Egy jogügyletet a felek jogállása tett kereskedelmivé, nem pedig
annak tartalma.
 Tárgyi ügyletek alapján történő: Bizonyos ügyletek – ha kereskedelmi jogszabályok
szabályozzák – kereskedelmi ügyletek, azaz az ügylet kereskedelmi jellegét annak
tárgya határozta meg
 Vegyes rendszer alapján: Előző 2 ötvözete, német kereskedelmi törvény.

Kereskedő fogalma:
Meg kell határozni – az, aki kereskedelmi ügyletet köt
köt.
Iparszerűleg kereskedelmi ügylet lehet:
1) Ingó dolgok fel-/átdolgozásának elvállalása mások részére, akkor, ha az átvállaló üzlete
a kisipar körét meghaladja.
2) Bank- és pénzváltói ügyletek.
3) Bizományi, szállítmányozási, fuvarozási ügyletek, személyfuvarozásra rendelt
intézetek ügyletei.
4) Közraktárak ügyletei.
5) Kiadói ügyletek, könyv- és műkereskedés egyéb ügyletei, nyomdai ügyletek (ha a
kisipar körét meghaladják).
6) Azon termelők ügyletei, akik saját termékeiket át-/feldolgozzák, bányaipar ügyletei,
amennyiben a kisipar körét meghaladják.
7) Kereskedelmi ügyletek közvetítése.

Tárgyi kereskedelmi alapügylet:

Olyan ügyletek, melyekkel való iparszerű és saját név alatt folytatott foglalkozás
kereskedőnek minősít.
Arra is a kereskedelmi jogot kell alkalmazni, aki nem kereskedő, de ilyen ügylett köt.
Kereskedelmi ügyletnek tekintendők:
1. Áruk (általában ingó dolgok) átvétele / egyébkénti megszerzése azzal a
szándékkal, hogy azok természetben át-/feldolgozva ismét továbbadassanak.
2. Oly tárgyak szállításának elvállalása, melyeket a szállító fél evégből szerez
meg.
3. Állampapírok, részvények / más - kereskedelmi forgalom tárgyát képező –
értékpapírok vétele / egyébkénti megszerzése, abban az esetben is, ha a
megszerzés nem továbbadási szándékkal történt.
4. Biztosítások elvállalása.
5. Utasok/javak tengeren történő fuvarozásának elvállalása és hajókölcsönök
kötése.

190
Kereskedelmi jog forrásai:
A. Törvény:
Elsődleges forrása volt a kereskedelmi törvény – 1875: 37. tc.
Egyenrangúak voltak az egyéb törvények és rendeletek – melyek a kereskedelmi ügyek
szabályozásával foglalkoztak:
o Olyan, ami a kereskedelmi törvénybe fel nem vett anyagot
szabályozták, pl.: váltótörvény
váltótörvény.
o Olyan, ami a kereskedelmi törvénybe felvett anyagot szabályozták
pl.: a szövetkezetekre vonatkozó.
B. Szokásjog:
Másodlagos jogforrás. Abban az esetben, ha a kereskedelmi ügyletre nem volt
megfelelő törvény
A kereskedelmi törvénnyel szemben csak szubszidiárius / kisegítő jogforrás = nem
törvényrontó, hanem törvénypótló erejű.
Mint törvénypótló jogforrás – automatikusan érvényesült.
Igazi hatóereje abban volt, hogy a törvénnyel ellentétben a megoldás helyességének
tudata alakította ki – ezért mindig betartották.
C. Magánjog szabályai:
Abban az esetben volt irányadó, ha a jogviszonyra sem a kereskedelmi törvényben, sem
a kereskedelmi szokásjogban nem volt rendelkezés.
Szubszidiárius / kisegítő jogforrása a kereskedelmi jognak.
Alkalmazásánál közömbösnek tekintették, hogy valamely szabálya törvényen,
rendeleten, statútumon, bírói gyakorlaton, szokáson alapul – e és, hogy mikor jött létre.

Kereskedelmi jog hatása a magánjog fejlődésére:

Nagy és általános jellegű befolyása volt:
- A jogélet fejlesztésére.
- Bírói gyakorlat kialakítására.
- Jogbiztonság megszilárdítására.
- Általános jogi etika erősítésére.
A bírói gyakorlat magánjogi ügyletekben is alkalmazta – mert számos olyan szabály is
bekerült a Kt. – be, aminek semmi köze sem volt a kereskedelmi joghoz. + a kereskedelmi
törvény szerint 4 esetben nem kereskedők is a kereskedelmi jog hatálya alá estek:
 Tárgyi kereskedelmi ügyletek.
 Alanyi kereskedelmi ügyletek.
 Néhány csak a kereskedőnek előírt szabályt a másik szerződő félnek is
figyelembe kellett vennie.
 Amikor nem kereskedők kereskedelmi társaságokban vettek részt.
Fokozatosan a kodifikálatlan magánjog egyik fő forrásává vált.

191
 30. A közkereseti társaság és a betéti társaság főbb szabályai a Kt. – ben

Közkereseti társaság:
Akkor keletkezik, ha 2 vagy több személy kereskedelmi üzletet közös cég alatt, korlátlan
és egyetemes kötelezettség mellett folytat.
Legrégibb és leggyakoribb társasági forma.
Kereskedelmi jog alaptársasága: Ok: ha a felek nem határozzák meg társaságuk típusát –
mindig közkereseti társaság keletkezik.
Először ipari üzemeknél alakult ki.
A kereskedelmi társaságban a társak egyike az ügyletet nem csak a saját, hanem a többiek
nevében is köti – azaz a többiek megbízottja – szokásjoggá vált.
Egyetemleges felelősség:
 Társak közötti teljes bizalom.
 Hitelezők számára jelentős biztonság.
Általában rokoni kapcsolatban álló személyek hozták létre.
Nyereség / veszteség egyenlő arányban van elosztva a tagok között.

Betéti társaság:
Akkor keletkezik, ha közös cég alatt folytatott kereskedelmi üzletnél a társak közül 1 / több
(kül)tag csak kikötött vagyonbetétével felelős, míg ellenben 1 / több (bel)tagot korlátlan és
egyetemes felelősség terhel.
Elődje: 13-14. századi itáliai commenda. Elsősorban tengeri / szárazföldi szállításnál
alakultak. Nagyobb hitelképesség érdekében a kültagokat is felelősség tették a hitelezőkkel
szemben.
Csendes társaság:
Amikor egy külső személy adta a tőkét, a nyereségből kapott, de nem állt más jogviszonyban
a beltagokkal, megőrizte inkognitóját – Magyarországon nem alakult ki – középutat talált.
Felelős volt a kültag betétje erejéig, de neve nem került be a cégjegyzékbe.
A kereskedelmi törvény csak olyan társaságot ismert el, ahol csak valóságos társasági tagok
vannak. + nem tartotta szükségesnek a csendes társaság szabályozását.
Szintén egyetemlegesen feletek a kültagok is – de csak vagyoni betétjük erejéig – ebben
különbözik a közkereseti társaságtól.
Beltag a tagsági jogot csak a többiek beleegyezésével ruházhatta át.
Tagsági jogok – öröklés útján is átszállhattak – csak beltag esetén + ha szerződésben
kikötötték.
Akkor alapították, ha a vállalat működéséhez nagyobb tőke kellett – de régi vezetője továbbra
is igazgató maradt.
Előnye: nyereségvágy ösztönözte a beltagokat. + veszteség esetén a kültag vagyoni betétjét
nem volt köteles megtéríteni.

192
 31. A részvénytársaság

Az a társaság, mely előre meghatározott, bizonyos számú és egyenértékű (egész /

hányad) részvényekből álló alaptőkével alakul, s melynél a részvények tulajdonosai csak
részvényeik erejéig felelősek.
A 19. században fejlődött ki – ösztönözte az embereket, hogy gyűjtsenek, és vásároljanak
részvényeket. Magyarországon a tőkeszegénység miatt fejlődött ki.

 Részvényes:
2 típus:
 Állandó nagy részvényesek – nem névtelenek, döntő befolyásuk van a vállalat
irányításában.
 Sok kisrészvényes – nem akarnak beleszólni a vállalat működésébe, nyereség
érdekében vesz részvényeket.
Egy csőd – sok mindent borítana:
- Nemzetgazdasági esés.
- Munkanélküliség – a sok alkalmazott.
- Pénzveszteség – a befektetők tőkéje.
- Követelések, tartozások.
Jellemzői:
o Előre meghatározott tőke – mely egyenlő részösszegekre bomlik – ezeket
értékpapír tanúsítja: értékét a részvényesek vitték be a társaságba.
o Kötelezettségekért egyedül a társaság felelt.
o Szétválasztotta a tőketulajdont és a tőkefunkciót.
o Tőkeegyesülés, mely leginkább független a tagjaitól.
o Lényeg
Lényeg: részvények forgalomképessége.
o Előnye: tőkeszerzés sokkal könnyebben ment + alkalmas volt spekulációra.
o Hátránya
Hátránya: nehézkes ügyvitel – olyan üzletvitelre nem volt alkalmas, ahol a
vállalkozó teljes felelőssége, egyéni kezdeményezése volt meghatározó.

 Részvényjog:
Az Rt. belső jogviszonyait (a társaknak a társasággal szemben fennálló jogait,
kötelességeit) tartalmazza. A külső és belső viszonyokra is rendelkezéseket ír elő.
Alapítása:
 Az alapítói dolgozták ki a működési tervet és feltételeit.
 2 – féle lehet:
a. Szimultán alapítás – az alapítók maguk jegyezték az összes részvényt.
b. Szukcesszív alapítás – felhívás a nagyközönséghez – hogy
jegyezzenek részvényeket.
Alaptőke
 Alaptőke: pénz / tárgyak / mindkettő. Minimumát 1925 – ig nem határozták
meg.
Szervezete:
A. Közgyűlés:
 Részvényesek vettek részt, betéteik arányában szavazhattak.
 Döntéshozatal.
 Legalább évi 1.

193
 B. Igazgatóság:
 Az Rt. legfontosabb fóruma.
 Üzletvezetés, társaság képviseletének ellátása.
 Vezérigazgató választása.
C. Felügyelőbizottság:
 Legalább 3 tag.
 Ellenőrzés joga: Igazgatóság állandó és szakszerű ellenőrzése:
 Évi számadás.
 Mérleg.
 Nyereségfelosztást tartalmazó indítványok vizsgálata.
 Visszaélés esetén – köteles volt a közgyűlést összehívni.

Legfontosabb jogai:
o Vagyoni jogok:
 Osztalékhoz való jog.
 Likviditási hányadhoz való jog.
o Társasági jogok:
 Közgyűlésen való részvételi, hozzászólási, javaslattételi jog.
 Közgyűlésen részarányos szavazat joga.
 Aktív/passzív választójog.
 Rt. működésének ellenőrzése.
o Egyéb jogok:
 Közgyűlési határozatok bíróság előtti megtámadásának joga.
 Elővásárlási jog – ha nő az alaptőke.
 Alapszabályban megállapított egyéb részvényesi jogok.

194
 32. A szövetkezet

Meg nem határozott számú tagból áll, ezek egyenjogúságának elvén alapuló személyi
társaság volt, mely saját tagjainak keresetét /gazdaságát közös üzletvitel által önsegéllyel
/ államsegéllyel kiegészített önsegítség útján mozdította elő.
Nem a haszonszerzés a lényeg – hanem az, hogy a nagytőkével szemben a kisebb gazdasági
erők érvényesülhessenek, fenntarthassák magukat önsegélyezés révén.
Egyben társas vállalkozás és mozgalom is volt.
1844 – angol fogyasztási szövetkezeti mozgalom – jelentős eredményeket ért el:
 Rochdale – i úttörők:
- Eredeti célja: kikapcsolni a közvetítő kereskedelmet.
- Üzleteket nyitottak – melyek nemcsak a tagoknak, hanem vásárlóknak is eladtak.
Nyereség – kívülálló vásárlóktól – arányosan felosztották a tagok között
 Önsegéllyel.
Franciáknál – állami támogatással.

Közös vonások:
1) Közös részvétel – tagok személyesen közreműködnek a vállalatban.
2) Demokratikus szervezet – egyenlőség, testvériség, szabadság – 1 tag – 1 szavazat.
3) Felesleges közvetítés kikerülése – fogyasztók uralmának biztosítása + közvetítő
kereskedelem lehetséges kikapcsolása.
4) Munka és ember legye az előtérben – nem pedig a tőke és a haszon.

Magyarországon:
Új volt a kereskedelmi törvény megalkotásakor – utólag illesztették bele.
Mintája
Mintája: 1873 – as osztrák törvény – a részvénytársaság szabályait kiterjesztették rá.
Eltért az általános európai kialakulástól:
 Lassabb volt.
 Állami támogatással fejlődött.
 megfelelő szakképzettség hiányzott.
 Tőkét az állam adott: 1898: 23. tc tc.: Szövetkezetek állami támogatása.
Közigazgatástól független országos pénzintézeteken keresztül.
2-féle szövetkezet alakult ki:
 Kereskedelmi törvény hatálya alá tartozók.
 Gazdasági és hitelszövetkezetek – 1898: 23. tc tc. szabályozta őket, így csak
szubszidiárius / kisegítő jogforrás volt rájuk nézve a kereskedelmi törvény.
Központosítás lett a legjellemzőbb tulajdonság.
Kialakították az állam beleszólási és ellenőrzési lehetőségeit, cserébe: jelentős összegű
támogatás.
Nyitott fogyasztási és hitelszövetkezetek – nagy sikereket értek el: Minél több tagot próbált
felvenni. Demokratikus maradt.
Zárt formában szerveződő ipari szövetkezetek – kevesebb sikert értek el: Megnehezítették
a tagfelvételt. Antidemokratikussá váltak.

195
 33. A korlátolt felelősségű társaság és a csendes társaság szabályozása

Korlátolt felelősségű társaság:

Kft.
Definíció:
Előre meghatározott törzsbetétekből álló törzstőkével alakult, a tag felelőssége a
társasággal szemben törzsbetétnek szolgáltatására és a társasági szerződésben
megállapított esetleges vagyoni hozzájárulásra terjed ki.
Németországban alakult ki. Jogtudomány alkotta. Korlátolt felelősség + személyegyesülések
bizalomra építő együttműködése. Legnépszerűbb formáció lett.
Magyarországon:
 Német minta – de csak sokára.
 1920 – as években fogadta el az országgyűlés a törvényjavaslatot.
 Nagy összegű alaptőke – minimumot írtak elő – mert közérdekű nagyvállalatként
képzelték el már akkor.
 1930: 5. tc
tc.:
 A részvénytársaságnak a kisvállalkozásra szelídített változata lett.
 Tiszta tőkeegyesülés és a személyegyesülés között volt.
 Nem lehetett nyilvánosa toborozni a tagokat.
 Nem lehetett értékpapírt kiállítani a tagsági jogokról.
 Törzsbetétek csak az összes tag beleegyezésével lehetett átruházni.
 Szervezete:
 Taggyűlés.
 Ügyvezetés.
 Felügyelőbizottság – nem mindig.
 A részesedés nem függött a törzsbetétek arányától.

Csendes társaság:
1930: 5. tctc. – van egy csendes társ – aki úgy vett részt más vállalatában, hogy ennek üzleti
eredményében (nyereségében) részesedett, kifelé azonban, a vállalat kötelmei pedig egyedül a
vállalat tulajdonosát jogosították / kötelezték.
Nem olyan tiszta eset, mint a többi kereskedelmi társaság.
Magyarországon kimaradt a kereskedelmi törvényből – mert nem tartották „minősített
kölcsönszerződésnek”.
A csendestárs jogosan követelheti, hogy a vállalkozó a betétjét befektesse az üzletbe +
betekinthessen az üzleti könyvekbe.
Csak a szokásjog szabályozta: Feltétlen szükséges volt szabályozni. 1930: 5. tc tc. – célja a
csendestárs személyének titokban maradása. Jogok és kötelezettségek csak a csendestárs és a
vállalkozó között keletkeznek.
Sok rokon vonása volt a Bt. – vel:
 Bt.:
 Közös üzletet folytattak.
 Bevezették a címjegyzékbe a kültagokat is.
 A kültag a társaság kötelezettségeiért betétjével volt felelős.
 Cst.:
 Csak a vállalat foglalkozott az üzlettel.
 Nem vezették be a kültagokat a címjegyzékbe.
 A csendestárs csak a vállalat tulajdonosának tartozott vagyoni betéttel.

196
 34. A csődjog fejlődése Magyarországon

A csőd, csődjogi szabályozás:

Azokat az eseteket rendezte, amikor egy adósnak több hitelezője volt, de nem tudta / nem
akarta tartozásait megfizetni. A csődjogi szabályozás arra irányult, hogy mentse, ami
menthető, + az adós vagyonából a hitelezőket kielégítse, egyenlő elbánás alapján.
Így a hitelezők érdekközösségbe kerültek – közös céljuk: az adós vagyonát megfelelő
arányban felosszák.
Állami érdek volt, hogy a hitelezők ne magán úton próbálják behajtani a tartozásokat.
Nem tartozott ide az, ha az adósnak több hitelezője volt, viszont volt rá pénze, hogy
visszafizesse tartozásait, ilyen esetben polgári eljárással megoldható volt az ügy.
Általánosan:
Középkorban alakult ki – itáliai városállamokban, a 13. században. Németországban a
kereskedelmi jog részévé vált. A 19. században általánossá váltak a liberális csődjog
alapelvei: legfontosabb: a hitelezők minél gyorsabb és hatásosabb kielégítése volt.
Magyar csődszabályozás:
Mindig is sok volt az adós – uzsorák, kalandortőkék voltak előnyben. Olcsó hitel nem volt
emiatt lehetséges, muszáj volt megalkotni a csődtörvényt.
 1840: 22. tc. – átvette a német csődeljárást: sokkal rövidebb lett a csődeljárás, mivel
eddig csak a kamatokból fizették a hitelezőket.
 1844: 7. tc tc. – korrigálták az előző törvény hibáit.
 1853 – ban egy sokkal szigorúbb csődeljárást vezetett be Magyarországon az osztrák
kormány. Kísérletnek szánták – nem vált be.
 Az ITSz (Ideiglenes Törvénykezési Szabályok): 1840: 22. tc. + 1844: 7. tc tc. – eket
állították vissza.
 1867 után elavulttá vált – költséges és hosszadalmas volt.
 1881: 17. tc. – csődtörvény
csődtörvény!!!
- Apáthy István készítette.
- Ekkor fogadta el az országgyűlés.
- Megszűnt a csődper – bevezették a csődeljárást.
- A csődvagyon értékesítését a hitelezők intézték.
- Kiterjedt a kereskedőkre + nem kereskedőkre is.
- Kérelemre indult a csődeljárás (– nem hivatalból):
 Vagy az adós / valamelyik hitelező által.
 Kereskedőknek kötelező volt csődöt kérni, ha fizetéseiket beszüntették.
 Adósnak indoklás nem kellett.
- Csődnyitás joghatálya: attól a naptól kezdve, hogy a határozatot az eljárásról a
bíróságon kifüggesztették.
- A közadósnak a csődtömeghez tartozó vagyonra vonatkozó ügyletei semmissé
váltak.
- Az adós vagyonát értékesítették majd szétosztották a hitelezők között.
A 20. században a nagy gazdasági válság miatt többlépcsősre kellett változtatni. 3 variáció
volt lehetséges:
1. A csődön kívüli kényszeregyezség – lekerülhetővé tette a csődöt a fizetésképtelen
adósnak Ez vált általánossá.

197
2. Kényszerfelszámolás – ha a vállalat nem érdemelte meg a további fenntartását, de
igazságtalan lett volna a vállalkozóval szemben kizárni őt az üzleti életből – csak a
vállalatot szüntették meg.
3. Eredeti főszabály – végső kisegítésként.

198
 35. Értékpapírjog Magyarországon. Az értékpapírok fajtái. A váltó és a
csekk

Értékpapírjog Magyarországon:
Értékpapír fogalma
fogalma: Olyan okirat volt, melyet valamilyen jogosultságról állítottak ki,
megtestesítette a benne tanúsított jogosultságot, egyúttal valamilyen forgalmi értékkel is
rendelkezett.
A benne foglalt jog nem volt elválasztható a papírtól, önmaga volt az alanyi jog.
Nem ismerte a római jog. Középkorban alakult ki.
Egyszerűbb volt a kereskedőknek a pénzüket bankban tartani, és papírt írni róla, mint
magukkal hordani. Kezdetben kézzel írták – később sorozatban nyomtatták őket, hamisítás
veszélye fennállt. Egyedi nyomtatással, mintázattal készültek.
Magyarországon átfogó törvény nem készült róla, de egyes csoportjait szabályozták:
o Váltó.
o Csekk.
o Jelzáloglevél.

Értékpapírok fajtái:
 KÖVETELÉST MEGTESTESÍTŐ ÉRTÉKPAPÍROK
– ha az egyik fél elismeri a másik követelését, és erről értékpapírt írnak. Fajtái:
 Váltó.
 Csekk.
 Kötvény.
 Adósságlevél.
 Adósságkötelezvény.
 RÉSZESEDÉSI JOGOT MEGTESTESÍTŐ
É R T É K P A P Í R O K – igazolták, hogy egy személy egy vállalkozás alaptőkéjéhez
hozzájárult és joga van az osztalékhoz. Pl.:
 Részvény.
 Bányarészjegy.
 D O L O G I J O G I É R T É K P A P Í R O K – dologi jogot –
tulajdonjogot, zálogjogot igazoltak Pl.:
 Közraktárjegy.
 Hajóraklevél.
 Záloglevél.

Váltó:
Olyan rövid lejáratú, rendeletre szóló értékpapír, melyben egy később esedékes fizetés
testesül meg. Fizetési ígérvény / fizetési felszólítás.
A magyar jogban – különös, önálló jogág. Fokozatosan alakult ki: kezdetben bankárok
használták. Kettős funkciója miatt – hitel- és fizetési eszközként – ekkor csak a 2. dominált.
Egységesítése érdekében – Genfben 1930 – ban aláírtak nemzetközi szerződést –
Magyarország is. Magyarországon az ősiség lehetetlenné tette: Széchenyi – Hitel című műve
hívta fel rá a figyelmet.
1840: 15. tc
tc. – az országgyűlés elfogadta a váltótörvény
váltótörvényt:
o Váltóképessé tette a magyar nemességet.
o Az ősi földet is a váltótörvényszékek alá vonta.
- 1844: 6. tc
tc. – a következő országgyűlésen módosították – kijavították, pótolták.

199
1850 – ben császári nyílt paranccsal a német általános váltótörvényt vezették be. Az OBÉ
(Országbírói Értekezlet) állította vissza a magyart.
Elavulttá vált a váltótörvény: 1876: 27. tc. – új váltótörvény elfogadása: (Apáthy István
készítette), mindennapossá vált a váltóval való fizetés, a nagyvállalatok is használták
rendszeresen.
Váltójog: Cél: a váltókon feltüntetett összeget a váltó birtokosa a lejáratkor megkapja attól,
akii adta a váltót.
Váltószigor – elősegíti a fizetés akadálytalan és pontos végrehajtását. 2 részre osztható:
 Anyagi váltószigor – a váltóígéret abszolút érvényessége, nincsenek
kifogások, papír alapján van követelés.
 Alaki váltószigor – a végrehajtási eljárás gyorsasága, határidők
rövidsége.
Fajtái:
 Idegen váltó – kibocsátója ígéri, hogy egy 3. személy fog fizetni.
 Saját váltó – kibocsátója ígéri, hogy ő maga fog fizetni.
Hiteleszköz – kölcsönnél előnyösebb. Inkább kereskedelemben, mint iparban.

Csekk:
Rövid, írásbeli utalvány, melynek kiállítója egy bankot arra hívott fel, hogy a köztük
fennálló szerződés alapján annak, aki magát az írásbeli utalvány által igazolja, egy
bizonyos összeget fizessen ki.
Magyarországon kis méretű csekkforgalom volt:
 Kereskedelmi utalványra vonatkozó szabályokat alkalmazták rá.
 1908: 58. tc. – csekktörvény
csekktörvény: nem határozta meg a csekk fogalmát,
hanem felsorolta lényeges kellékeit.
Csekkjogi szerződés 3 személy között bonyolódott le:
 Számlát vezető bank / utalványozott.
 Csekkszámla-tulajdonos / kibocsátó.
 Csekkbirtokos / rendelvényes.
Gazdasági előnyei:
 Nem kellett az üzletembereknek nagyobb összeget maguknál hordaniuk.
 Kamatozott a pénzük.
 Fizetésnél nem kellett a pénzt leolvasni.
 Termelés szempontjából – holt tőkének minősült.

200
 36. A Házassági törvény jellemzői, szerkezete, a polgári házasságra
vonatkozó főbb szabályok

Házassági törvény rendszere (1894: 31. tc.)

I. Eljegyzés:
Az eljegyzéshez semmiféle joghatást nem fűz. A polgári jog alapelvei érvényesülnek:
 Ha alapos ok nélkül visszalép valamelyik fél, akkor kártérítésre kötelezhető a
felmerült költségek megtérítéséig.
 Ha az eljegyzéskor ajándékot adtak, akkor az visszakövetelhető volt
természetben (az ajándékot kell visszaadni), vagy ha természetben nem
lehetséges visszaadni, akkor az értékét kell megtéríteni.

II. Házassági akadályok: (tényállásbeli hibák)

Kétszeresen is figyelembe veszi őket a Ht.:
 Házasság megkötése előtt.
 Házasság megkötése után. => a házasság érvénytelen lesz.
2 típusa van az okoknak:
1. B o n t ó o k o k : A házasság nem köthető meg ezek fennállása esetén. Nem köthet
házasságot:
- Cselekvőképtelen személyek (elmebeteg, gondnokság alatt álló
személy).
- Fejletlen korú személyek: 18. életévét be nem töltő férfi, és 16 év alatti
nők tartoznak ide.
- Kiskorú személy törvényes képviselője beleegyezése nélkül (20 év
alattiaknál kell a törvényes képviselő beleegyezése és a szülő
beleegyezése is).
- Egyenes ági vérrokonság is akadály.
- Testvérek közötti házasságkötés.
- Testvér testvérének vérszerinti leszármazójával nem köthet házasságot.
- Sógorság.
- Akinek korábbi házassága fennáll.
- Aki saját házastársának életére tör.
2. T i l t ó o k o k : Házasság fennállhat továbbra is. A házasságkötőnek meg kell tagadni
a közbenjárást.
- 20 év feletti kiskorú szülői beleegyezése nélkül nem köthet házasságot.
- Unokatestvérek.
- Örökbefogadó és örökbefogadott az örökbefogadás fennállásáig.
- Gyámság.
- Házasságtörés.
- Nő régi házasságának megszűnésétől vagy felbontásától számítva10 hónapon
belül nem köthet házasságot. Ha a nő megszült, akkor a gyermek megszületése
folytán megszűnt ez a kitétel.
- Katonák engedély nélkül nem köthetnek házasságot.
- Egyházi rendbe tartozás, fogadalomtevés is tiltja a házasságkötést, kivéve, ha
egyházi felmentéssel rendelkezik.
- Szabályszerű kihirdetés elmaradt.

201
Egyes házassági okoknál felmentést lehet kérni a házassági akadály alól. Pl.: hitvestárs
megölésénél, 10 hónapos várakozási idő esetén az igazságügyi miniszter felé lehet
kérelemmel fordulni.

III. Házasság kihirdetése, megkötése:

Célja: a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a házassági okokra fény derüljön. =>
Érvénytelen házasság megakadályozása. 1894: 33. tc tc.: a kihirdetést az anyakönyvvezetőnek
kell elvégezni. Az anyakönyvvezető a házasságkötési szándékot kifüggeszti 14 napra a
községben, szóban is lehet kihirdetni 2 vasárnap. A helyszín, attól függ, hogy mely községben
éltek a felek 3 hónapig. Ha valamelyik házasulandó fél közeli halála várható a kihirdetés alól
felmentést lehet kapni.
Megkötés: formai kritériumok:
 Polgári tisztviselők előtt kell megkötni (anyakönyvvezető, törvényhatóság első
tisztviselője; főszolgabíró; polgármester; az OMM diplomáciai képviselője,
konzulja).
 2 tanú jelenléte (legalább 16 évesek legyenek).
 Tisztviselő hivatalok helyiségében, nyilvánosan kell megtartani.
 A feleknek együttesen kell együtt lenni, és kölcsönösen kell akaratnyilvánítást
tenni.
 Tanúsítvány = házassági anyakönyvi kivonat.

IV. Házassági érvénytelenség:

1. S e m m i s s é g : Mintha létre se jött volna a házasság. Semmisségi perrel kérhető.
Kérhetik a házas felek, a királyi ügyész, illetve bárki, aki bizonyítja, hogy jogi érdeke
fűzi a házasság megszűnéséhez. Időmúlás sem érvényesül, nyilatkozattal sem
orvosolható.
Okok:
 Egyenes ági rokonság (testvérek).
 Sógorság.
 Házasság lényeges alakiságainak figyelmen kívül hagyása (felek nem
voltak együttesen jelen).
 Cselekvőképtelenség.
 Fennálló érvényes házasság.
2. M e g t á m a d h a t ó s á g : A megtámadás következménye az érvénytelenség lesz. Akik
támadhatnak:
 Kiskorú házastárs, a fejlett koráig a királyi ügyész megtámadhatja a
házasságot.
 Akit kényszerítettek.
 Tévedő, megtévesztett házastárs.
Okok:
 Fejletlen kor.
 20év feletti kiskorú esetében a törvényes képviselő beleegyezése mellett
hiányzik a szülő vagy a gyámhatóság hozzájárulása.
 Kényszer.
 Tévedés: több módja is van:
 Valamelyik fél nem akart házasságot kötni és nincs tisztában azzal,
hogy házasságot köt.
 Nem azzal köt házasságot, akivel akart.

202
  Az egyik fél a házasság megkötésekor képtelen volt házastársi
kötelezettségeinek megtételére.
 A másik fél halálbüntetést kapott vagy 5 évet meghaladó büntetésre
ítélték. => Ha tudta volna a fél, akkor nem kötött volna házasságot.
 Ha a nő a kötéskor teherbe volt ejtve mástól a házasságon kívül, és azt
a másik fél nem tudta.
 Holttá nyilvánított házastárs az új házasság megkötése után jelent meg.
Megtévesztés: lényeges személyes tulajdonságra vonatkozzon.
A Ht. szerint a megtámadás egyoldalú ügyleti akaratnyilvánítás, a házasságkötés időpontjáig
visszamenőleg érvénytelennek nyilvánítják a házasságot. A házasság fennállása alatt
keresettel lehet fordulni a bírósághoz. Ha megszűnt a házasság és utána derült ki. =>
Bejelentéssel lehetett élni. Nincs helye az érvénytelenségnek, ha a bontó okok alól felmentést
kaptak, valamint beleegyezés, jóváhagyás, helybenhagyás esetében sincs helye.
1 év a megtámadási határidő. Hivatalos tudomásra jutás kényszer alóli felszabadítástól.

V. Házasság megszűnése: 3 módja van:

1) Halál.
2) B í r ó i f e l b o n t á s :
a. Feltétlen bontó ok: Mindenképpen felbontják a házasságot.
- Házasságtörés.
- Természet elleni fajtalanság.
- Kettős házasság.
- Elhagyás.
- Súlyos bántalmazás, házastárs életére törés.
- Házasság kötése után ítéltek valakit 5 évet meghaladó büntetésre,
halálra.
b. Feltételes bontó ok: Itt a bíróság mérlegel. A házasság már olyan mértékben
feldúlt, hogy a házasság elképzelhetetlen, fenntarthatatlan.
- Házastársi kötelesség szándékos és súlyos megsértése.
- Valamely házastárs a gyermeket erkölcstelen életmódra,
bűncselekményre kényszeríti.
- Erkölcstelen életvitel (kicsapongás, alkohol).
- 5 évnél kevesebb büntetés.
3) H o l t t á nyilvánítás utáni h á z a s s á g k ö t é s : Speciális időszakra
vonatkozott. Az új házasság megszüntette a régit.

Ágytól asztaltól való elválasztás intézménye: A házasság felbontásának előzménye.

Mentesítette a feleket a házasság kötelezettségei alól. De a házasság életközösségét 2 éven
belül bármikor visszaállíthatták. Ha a 2 év eltelt és nem állították vissza a házasságot, akkor a
bontás kérhető. Vagyonjogi szempontból válásnak minősül.

Polgári házasságra vonatkozó főbb szabályok:

1790: 26. és 27. tc
tc. – lehetővé tették a felekezeti jog szerinti bíráskodást.
Vegyes házasságoknál – a házasság megkötése – katolikus fél lelkésze előtt a kánonjog
alapján történt.
1867 után országgyűléshez került előterjesztéseknél a képviselők 2 megoldást láttak:
1. A felekezetek házassági pereiben továbbra is a saját egyházaik bíróságai jártak
volna el.

203
 2. Házassági ügyekben való eljárást kivonták volna az egyházi bíróságok
jogköréből – az állami bíróságokhoz került volna.
1890 – elkeresztelési rendelet – a vegyes házasságból született gyermekek elkeresztelésének
megakadályozását akarta elérni, azaz: minden lelkész csak ma saját felekezetéhez tartozó
gyermeket keresztelhette meg.
1889 – 1893 – az országgyűlés tárgyalta a házassági jogi törvénytervezetet – képviselőház ↔
főrendiház, a képviselőház 4 alapelvre vezette vissza:
1. Egységes házassági jog.
2. Egységes állami igazságszolgáltatás házassági ügyekben.
3. Kötelező polgári házasság.
4. A házasság felbonthatóságának lehetősége.
1894: 31. tc. – szentesítette végül a házassági jogot.

204
 37. Gyámság és gondnokság a polgári korban

1877: 20. tc
tc. – gyámság és gondnokság.

Gyámság:
A törvény különbséget tett közöttük:
1. Nevezett – az atya választhatta kiskorú gyermekének.
2. Természetes és törvényes – kiskorú gyermek anyja.
3. Törvényes – rokonok.
4. Rendelt – a gyámhatóság rendelte ki.
Fogalma
Fogalma: A kiskorú gondviseléséről, vagyonának kezeléséről történő gondoskodás
jogintézménye azok számára, akik nem állnak atya hatalom alatt.
Nem viselhettek gyámságot:
1. Nők – kivéve anya, örökbe fogadó anya, házastárs.
2. Atyai hatalom, gyámság, gondnokság alatt állók.
3. Akiket atyai hatalmuktól a bíróság megfosztott, gyámi tisztükből a
gyámhatóság elmozdított.
4. Szerzetesek.
5. Botrányos életvitelt folytató személyek.
6. Csőd alatt állók.
7. Akiket valamely bűncselekmény elkövetése miatt hivatalvesztésre ítéltek.
Viselése alól mentesítő okok:
Elutasítani nem lehetett a gyámságot, csak a törvényben meghatározott esetek kivételével.
a. Akik 60. életévüket betöltötték.
b. Egyidejűleg már más személy gyámjaként is eljárnak.
c. 5 gyermekről gondoskodnak.
d. A kiskorú lakhelyétől és birtokától olyan távol laknak, hogy számukra a
gyámság Ellátása nagy anyagi teherrel és nehézséggel járna.
Mentesülhettek még:
 Miniszterek.
 Országgyűlési képviselők.
 Katonák.
 Közhivatalnokok.
 Köztisztviselők.
 Világi papok.
 Olyan betegségben szenvedők, ami gátolta volna őket a gyámság
megfelelő ellátásában.
Feladata:
 Teljes jogkörrel képviselte a kiskorút peres és nem peres ügyeiben.
 Gondoskodnia kellett a kiskorú neveléséről, taníttatásáról, testi épségének
megőrzéséről, vagyonának megfelelő kezeléséről.
 A vagyont is kezelő gyámnak jelentést kellett évente benyújtania a gyámhatóságnak.
Megszűnése:
 Gyám / gyámolt halálával.
 kiskorú teljes korúvá válásával.

205
  Kiskorú atyai hatalom alá kerülésével.
 Gyám felmentésével.
 Gyám elmozdításával.

Gondnokság:
Nagykorú személy gondnokság alá helyezése, ha az:
1. Elmebeteg / magát jelekkel megértetni nem tudó siketnéma – bíróság rendelte
ki.
2. Magát megértetni tudó siketnéma/gyengeelméjű, de vagyonának kezelésére
alkalmatlan – bíróság rendelte ki.
3. Tékozló életvitelt folytatott – bíróság rendelte ki.
a. Egy évnél hosszabb ideig ismeretlen helyen tartózkodott, vagy hazautazásában
és vagyonának kezelésében valami gátolta – gyámhatóság mondta ki.
4. Egy évnél hosszabb szabadságvesztésre ítélték – gyámhatóság mondta ki.
Fogalma:
Az ügyek vitelére képtelen, alkalmatlan nagykorúak képviseletének biztosítását szolgáló
jogintézmény.
Gondnokságból kizáró okok:
1) Nők – anyát, örökbe fogadó anyát, házastársak kivéve.
2) Atyai hatalom/gyámság/gondnokság alatt állók.
3) Akiket atyai hatalmuktól a bíróság megfosztott, gondnoki tisztükből a
gyámhatóság elmozdított.
4) Szerzetesek.
5) Botrányos életvitelt folytatók.
6) Csőd alatt állók.
7) Akiket valamely bűncselekmény elkövetése miatt hivatalvesztésre ítéltek.
Elutasítani csak törvényben meghatározott esetekben lehetett.
Viselése alól mentesítő okok:
1. 60. életévüket betöltötték.
2. Egyidejűleg már más személy gondnoka.
3. 5 gyermekről gondoskodnak.
4. A kiskorú lakhelyétől és birtokától olyan távol laknak, hogy számukra a
gondnokság ellátása nagy anyagi teherrel és nehézséggel járna.
Feladatai:
- Teljes jogkörrel képviselte a gondnoksága alatt álló személyt a bíróság előtt és
peres és nem peres ügyeiben.
- Ha a gondnokolt távolt volt / épp szabadságvesztését töltötte – akkor csak a
vagyon kezelésével kapcsolatos eljárásokban.
Megszűnése:
 Gondnok/gondnokolt halálával.
 Gondnokság alóli felmentéssel.
 Ha a gondnok nem megfelelően látta el kötelességét – gondnokságból való
elmozdítással.
 Ha a bíróság a gondnok vagy a gondnokolt kérésére megszüntette. Ha a
gondnokság alá helyezést indokló okok megszűntek

206
  Ha a kiskorú teljes korúvá vált/atyai hatalom alá került, akinek a vagyonát kezelte.

Az 1877: 20. tc
tc. egyes rendelkezéseit az 1885: 6. tc. módosította. 1945 – ig a gyámsággal és
gondnoksággal csak miniszteri rendeletek foglalkoztak.

207
 38. A polgári jog átalakulása, a szocialista polgári jogjellemzői

A magyar polgári átalakulás a jogrendszerben 3 lépésben zajlott le:

a. Az április törvények jelentették a kezdetét: A jogalkotó jogintézményeket
honosított meg, alapelveket fogadott el. (1825 – 1848)
b. Neoabszolutizmus: Végrehajtotta a jog részleges modernizációját: elősegítette a
jog által körvonalazott kapitalista vállalatok tartalmi fejlődését. (1849 és 1860
között)
c. A kiegyezéssel hatalomra jutott polgári liberális kormányzat kiteljesítette a
folyamatot, s megteremtette a magyar polgári jogrendszert (1867 – 1914).

 A törvényhozás létrehozta a legfontosabb polgári garanciákat biztosító jogszabályokat.

A magánjog terén a magántulajdon szentségének elismerését, a jogegyenlőséget, a
szerződési szabadságot biztosító szabályozás érvényesült.
 A polgári jogrendszer alaptétele a jogbiztonság. A polgári átalakulások követelte
garanciák, az emberi jogok tiszteletben tartása és a törvényesség csak biztonságos jogi
keretek között érvényesülhetett.
 Áttekinthetőség, jog nyilvánosság. Jogforrási rendszer és a jogszabályok közzététele.
 Kialakult a jogszabályok hierarchiája, a hierarchiát szabályozó egységes elvek jelentek
meg (különbözőérvényességi feltételek).
 Jogágazatiság (kodifikációs tevékenység).
 A közjog és magánjog elhatárolását követően tovább tagolódott a jog, s lassan kialakult
ma ismert struktúrája.
 A kodifikáció sora hozta létre a koherens, jogterületeket átfogóan szabályozó
törvényeket, pl.: 1875: 37. tc.: kereskedelmi törvény; 1876: 27. tc.: váltótörvény; 1894:
31. tc
tc.: házassági törvény stb. és a jogág normákat összefoglaló törvénykönyveket, pl.:
1911: 1. tctc.: Polgári perrendtartás.
 A 20. sz. – ba lépve magyar jogrendszer is módosulásra szorult. A kereskedelmi jogban
pl.: természetessé váltak a különféle monopóliumformák.
 A gazdasági válság megteremtette a válságjogot.
 Megfogalmazódott a közszolgálat és magánalkalmazotti jogviszony közötti különbség,
felbukkant a kollektív szerződés fogalma.

 A szovjet típusú jogrendszer kiépítésében (1945 – 1953) nagy jelentősége volt a lenini
ideológia jogról alkotott vélekedésének.
 A jog alapvető feladatot kapott a társadalom totális irányításában. A jogszabály célja a
politikai szférában megfogalmazott utasítások sajátos technikai jellegű közvetítése.
 Jogként definiálták az államilag tételezett és kikényszerített politikai akaratot. A jognak ez
az alárendelt felfogása kiszolgáltatott helyzetbe hozta az egész jogrendszert. Konkrét
politikai, taktikai, stratégiai megfontolások döntötték el a jog tartalmát.
 A párt vezetői egyben az államigazgatás legfőbb tényleges irányítói is voltak.
 A jog kettészakadt, volt egy megismerhető, közzétett, magas rangú szabályokon elvi
megalapozást nyert és abban a szocialista jogeszmény következményeit teljesen kifejező
része, a közzétett jogszabály anyag. A másik az ünnepélyes deklaratív forma mögött a
politika pillanatnyi érdekei és tetszése szerint módosulni és alkalmazkodni képes hányada
a jognak, az alsó szintű vagy mögöttes jogalkotás és a rugalmas praxis. A kettő közötti
szakadék alkalmanként olyan széles volt, hogy a valóságos jog megismerése az írott és
kihirdetett jogszabályokból egyszerűen lehetetlen volt.

208
 39. A büntetőjog önálló jogággá válása és az első büntetőjogi
törvénytervezetek

A büntetőjog önálló jogággá válása:

1526 után kételyek övezték a magyar államiságot.
Erdélyi Fejedelemség:
o Törvényalkotásban elkülönült – de magyar alapokon állt.
o Így az erdélyi büntetőjog a magyar szerves részét képezte.
o Magyar büntetőjogi műnyelv kialakulása.
Királyi Magyarország:
- Habsburgok alatt jelentősége lecsökkent.
- A büntetőjog volt a fegyvere a birtokosoknak a szegénymozgalmak ellen.
- Osztrák – német jog hatása.
- brutális végrehajtási gyakorlat terjedt el.
- Voltak pozitív hatásai is a Habsburgoknak:
 Jogrendezési igény: Átlátható jogi szabályozás, kodifikáció szorgalmazása.
 Büntetőjogi eszmék és intézmények terjedése.
 Pl.: Hármaskönyv – átfogó képet adott a büntetőjogi szabályozásról.
- Megindult a büntetőjog fokozatos függetlenedési folyamata.
- Megjelentek átfogó szempontok a jogalkotásban. Pl.: állam fokozott védelmének elve,
nemes ellen nem alkalmazható testi büntetés elve.
- A hűtlenségbe 33 legsúlyosabb bűntettek bevonták – régen csak a király és az
államellenes magatartások tartoztak bele. Csoportosítási elv: büntetés. A hűtlenségi
ítélet – jószágvesztéssel függött össze.
Egyházi törvénykezés:
- Mátyási koncepció kiteljesedett.
- Szentszékek hatásköre (visszaszorították):
 Világiak esküszegései.
 Házassági ügyek.
 Végrendeleti alakiságokkal kapcsolatos problémák.

Az első büntetőjogi törvénytervezetek:

Új korszakot nyitott a szatmári béke (1711), béke volt az országban.
A volt Rákóczi-párti nemesek Béccsel szembeni ellenszenve csökkent, akik Bécset
támogatták – birtokokkal jutalmazták.
o Honfiúsítások.
o Birtokadományozási intézkedések.
A magyar mágnások közé kerültek német, osztrák udvari szállítók, bankárok, katonatisztek.
Elapadtak azok az erők, melyek az országban egy újabb, azonos méretű ellenállást tudtak
volna elindítani.
A felvilágosult abszolutizmusnak megfelelő táptalaja volt az ország.
Büntetőjogban:
 1723: 9. tc
tc. – III. Károly leszűkítette a hűtlenség eseteit a 9 legfontosabbra.
 1723: 10 – 12. – a többit a hatalmaskodás körébe tette + megváltoztatta a
hatalmaskodás eseteit is. Ide sorolták a hűtlenségből kivett esetek nagy részét –
melyek halálbüntetéssel jártak.
 Új szempontokat is figyelembe vettek a rendezésnél, felépítésnél.
 Teljes közjogiasodásának folyamata indult el.

209
40. Az elkövető a középkori magyar büntetőjogban (a tettes, a cinkostárs, a
felbiztató, a híres és tanácsos személy, latroknak gazdálkodó, a
latorrejtegető)

Az elkövető:
A konfliktus során 2 személy állt egymással szemben – sértett és sértő:
Sértett: ha be tudta bizonyítani a sértő magatartás elkövetését, jogot nyert a sértő
megbüntetésére.
A büntetőjog formalizálásával erősödtek a perbeli személyek körvonalai is.
Elkövető a bűncselekmény elengedhetetlen eleme – nélküle nincs eljárás, bárki lehetett
(ember, állat, tárgy), később alakították ki azt, hogy csak fizikai személy lehessen elkövető.
Egyre jobban különítettek el csoportokat:
 Tettes.
 Részes.
 Bűnpártoló.
Elkövetési magatartás szempontjából is számítottak már a különbségek:
 Előkészület.
 Kísérlet.
 Befejezett cselekmény.
Tettes:
A bűncselekmény közvetlen elkövetője, a cselekmény megvalósítója, nem volt általános
elnevezése – körülírták.
Cinkostárs:
Ha úgy hozták a körülmények, a tettesnek segítői is akadtak. Ekkor magát a cselekményt
egyszerre többen hajtották végre – akik mind jelen voltak és közreműködtek, nem feltétlenül
egyenlő súllyal. Complex – eknek hívták őket. Azonos volt büntetésük: a tettes és társai sorsa
szorosan összefüggött – felelősségre vonásban is.
Felbiztató:
Néha problémát jelentett az, hogy voltak olyan személyek, akiket nem lehetett a cinkostársak
közé sorolni, de érezhetően részt vállaltak az ügy sikeressé tételében.
Büntetésük oka: tevékenységükkel hozzájárultak a tiltott cselekményhez, enyhébb büntetés.
Híres és tanácsos személy:
A személy tanácsokat adott a bűntett végrehajtásához, esetleg fizikai eszközökkel is
támogatta, ma bűnsegély
bűnsegélynek nevezik.
Másik eset – feljelentési kötelezettség elmulasztása: mivel tudott a bűntényről, de nem
jelentette – a tettes társává vált.
Latornak gazdálkodó, latorrejtegető:
Az előzőek a bűncselekmény előtt vagy egyidejűleg tudtak róla, viszont ezek olyanok voltak,
amik később, a bűncselekmény után derültek ki:
 Latornak gazdálkodó – a bűncselekményből származó javak
értékesítésében történő közreműködés.

210
  Latorrejtegetés – bűnelkövető bújtatása, a törvény elől történő
menekülésének elősegítése.
Gyakorlatban az alapbűncselekménnyel megegyező büntetést róttak rá.

211
 41. A felelősség kérdése a középkori magyar büntetőjogban (büntetőjogi
felelősség, eredményfelelősség, kollektív felelősség, rendi felelősség)

Büntetőjogi felelősség:
A büntetendő cselekményért való helytállás (a büntetőjogi felelősség érvényesítése) nagy
mértékben függ attól, hogy miért tehető felelősség valaki.
Nem vontak felelősségre mindenkit, aki bűncselekményt követett el, de olyanokat is elítéltek,
akiknek semmi közük nem volt a bűncselekményhez.
A felelősség és a kiszabott büntetés mértékét meghatározta a szokás, jogszabályok, az ítélő
bíró kegyelme.
Tekintetbe vették az előrehaladottságot – meddig jutott el az egyén.
Tekintetbe vették a véletlenséget/gondatlanságot.
Felelősség érvényesítésében 3 felelősségi elv volt:
a. Eredményfelelősség elve.
b. Kollektív felelősség elve.
c. Rendi felelősség elve.

A. Eredményfelelősség:
Kényszerűségből elvvé lett gyakorlat.
Nem volt értékelhető a véletlenség – kézzel fogható eredményekre alapoztak.
Lényeg: okozott kár, objektív, fizikai bűncselekmény.
A bizonyítás fejlődésével, a tudományosság megjelenésével háttérbe szorult.

B. Kollektív felelősség:
Vérségi társadalom kollektív helytállása: a sértő a sértett csoportjának egészével állt
szemben, és fordítva is.
Egyetemes helytállás eszméje
eszméje: ezt a keresztény etikai felfogás is megerősítette.
A bűnért nem csak az elkövető felelt, hanem az egész közössége – ami engedte őt
bűncselekményt elkövetni.
Felelősségre vonták a családot, a lakókörnyezetet, a falut, néha a várost, később a
termelő egységet (céhet) is.
Korán korlátozni kezdték.

C. Rendi felelősség:
A rétegekre tagozódott társadalom természetes velejárója, amiatt van, hogy a társadalom a
privilégiumokra épül, mely miatt követelik egyes rétegek, hogy ugyanúgy kiváltságaik
legyenek a büntetőjogban is.
Büntetőjog megkettőződése: ugyanazon cselekményt lefedő magatartások (pl.:
hamispénzverés)
 Jobbágynál latorságként – halál.
 Nemesnél hűtlenségként szerepeltek – vagyonvesztés.
A 18. században növekedett meg minőségileg és mennyiségileg is a jobbágyok büntetése,
ekkor vált szembetűnővé a különbség.

212
 42. A beszámíthatóság és az ezt kizáró okok. Az elkövetés körülményei. A
rendi büntetőjog stádiumtana

A beszámíthatóság és az ezt kizáró okok

A középkorban a bűncselekményt elkövető személynél számítottak a bírói mérlegelésben:

- Személyi körülményei.
- Lelki állapota.
- Szándéka.
- Elkövetés előrehaladottsága.
Értékelése hiányzott a középkorban.
A bűncselekménnyel megsértett etikai és jogi egyensúlyt csak visszasértés állíthatta helyre, de
azért voltak esetek, amikor beszámított – 18 – 19. század felé.
Téboly:
Többértelműen értékelte a bírói gyakorlat. Néha enyhébben, néha keményebben büntették:
 Enyhén mert gyenge az ítélőképessége.
 Keményen, hogy elrettenjen tőle.
Részegség:
Gyakran hivatkoztak rá a perekben. Olyan tudatzavarként fogták föl, melynek előidézője
maga a terhelt volt, úgyhogy csak súlyosbított inkább.
Kor:
Korosabb személyek / kiskorú gyermekek bűncselekményeiről is megoszlott a bírák
véleménye. Sokáig csak konstatálták a kort, mivel nem voltak nyilvántartások. Változó volt,
hogy enyhítő / súlyosbító körülmény – e.
Végszükség:
Enyhítő körülmény volt. Előfordult az is, hogy ha a vádlott rajta kívül eső okból tette – nem
számították be ellene.
Jogos védelem:
Enyhítő körülmény, nagyrészt megmenekült az elkövető, de: a szolgát ura ellen semmiképp
sem illetheti meg a jogos védelemre történő hivatkozás joga.
Jogbeli tudatlanságra nem lehetett hivatkozni, de a ténybeli tévedést méltányolta
alkalmanként a bíró.
Rendi állás:
Hatással volt az ítéletre, pl.: ha nemes volt, akkor enyhébb volt a büntetés.
Kényszer, fenyegetés, parancs:
Több esetben menlevelet adott az elkövetőnek.
Ölésnél viszont nem vették annyira figyelembe, mondván, hogy miért nem hallgatott inkább
az Úr parancsára.
Elévülés:
Általános szabály nem volt rá. Elvétve tekintettel volt rá a bíró.
Egészségi állapot:
Figyelembe vették, pl.: terhesség, betegség. Számított a családi körülmény is – pl.: több
kiskorú gyermek atyja.

213
Az elkövetés körülményei:

Kialakultak a bírói méltányosságon alapuló intézmények is – az elkövető javulásának

kedvezve.
1. Enyhítő körülmények:
 Jótállás:
A sértő atyafiainak módjában állt jótállni érte – így azt nem ítélték el – az
ítéletet feltételesen felfüggesztették:
 Kis bűnöknél.
 Újabb bűncselekmény esetén ez súlyosbító hatással volt rá.
 Kegyelem:
Bírónak lehetősége volt kisebb bűnök elkövetőit kegyelemben részesíteni.
 Megbocsátás:
Ha a sértett megbocsátott – el lehetett engedni/kiváltani a sértő büntetését.
Feloldó aktusok voltak – büntetlenséget hozhattak a vádlottra.
2. Súlyosbító körülmények:
o Titkosság:
A kor kevésbé találta veszélyesnek a szemtől szemben elkövetett erőszakot a titkos
elkövetésnél. Pl.: a rablás – szemtől szemben egymással enyhébb volt, mint a titkos
lopás.
o Csoportos elkövetés:
Jóval veszélyesebb volt, mint a párharc.
o Visszaesés:
- Különös visszaesés - a többszörös egymás után elkövetett azonos cselekményt
büntették egyre súlyosabban, 3 fokozatban.
- Általános visszaesés – az elkövetett a bűncselekményre való tekintet nélkül
ismételte meg. Nem definiálták, a nyilvántartások hiánya miatt nehéz volt
számon tartani.

A rendi büntetőjog stádiumtana:

A tett megítélésében néha jelentősége volt annak is, hogy a tettes meddig jutott el a
megvalósításban. Főként a legsúlyosabb bűncselekményeknél voltak figyelemmel rá.
Bűncselekménnyel fenyegetés – egy esetben büntették – gyújtogatással való fenyegetéskor.
Előkészületi cselekmény – nehezen megragadható, kezdetben azonos volt a büntetése a
befejezett cselekménnyel – ugyanolyan veszélyesnek tartották.

214
 43. Az egyes bűncselekmények büntetések és büntetéskiszabás elveinek
szabályozása a XV – XVI. századi Mo. – on

Igény volt egy új szabályozásra.

A bűncselekményeket a rájuk kiszabható büntetések szerint csoportosították:
I. FŐ- ÉS JÓSZÁGVESZTÉSSEL FENYEGETETT CSELEKMÉNYEK:

 Hűtlenség bűnében:
Teljes vagyonvesztés: jószágok a királyi kincstárhoz kerültek, csak a hűtlenség előtt
született gyereket kaphattak belőle osztályrészt.
 Felségsértés bűnében:
A király életére, személyére, tartózkodási helyére törés.
 Ország elleni bűncselekmények miatt:
Alkotmány, király és korona közhatalma ellen támadás, az ország békéjének idegen
zsoldosokkal történő felforgatása, a végvárak feladása, fegyver és élelmiszer
szállítása ellenségnek, a szabad menlevelek megsértése.
 Eretnekség, hamisítás miatt:
Hamis oklevél, pénz, pecsét készítése, felhasználása, forgalmazása.
 Hatóságok elleni cselekmények miatt:
Nagybírák megölése, bántalmazása, megsebesítése, elfogása, pereskedők,
országgyűlésbe tartók feltartóztatása, megölése, megverése, megsebesítése.
 Többféle magánszemély elleni cselekmények miatt:
Rokongyilkosság, vérfertőzés, nemi erőszak, tagcsonkítás, szemkivájás.
 Magánosok vagyona elleni jelentősebb bűntettek miatt:
Majorok, falvak nyilvánvaló felgyújtása, honfi várának kézre kerítése.
II. FŐBENJÁRÓ ÍTÉLET ALÁ ESŐ CSELEKMÉNYEK:

 Főbenjáró ítélet
ítélet: Fő- / jószágvesztés, lényege a vagylagosság.
 Azok a bűncselekmények, melyek enyhébbek voltak a hűtlenségnél – büntetés a felek
megállapodásától függött.
 Halálbüntetés helyett a sértett dönthetett vagyoni kiegyezés mellett. 3 napjuk volt
megegyezni:
- Ha sikerült – a sértett szabadult.
- Ha nem sikerült – halálbüntetést végrehajtották.
- Ha nem egyeztek meg, sem a halálbüntetést nem hajtották végre – automatikus
jószágvesztés: ekkor nem a kincstárra szállt: 2/3 – a a bíróra, 1/3 – a a sértettre.
 Nagyobb hatalmaskodás
hatalmaskodást szankcionálta: Nemes házának megrohanása, nemes
birtokainak elfoglalása, nemes letartóztatása, megsebesítése, megverése, megölése.
 Kisebb hatalmaskodás
hatalmaskodás: Büntetése – a fél vérdíj. Zavargások, kisebb birtokfoglalások,
enyhébb erőszaktételek.
 Nemesek által elkövetett közbűncselekmények:
- Szándékos gyilkosság, falvak felgyújtása, tolvajság, rablás/haramiaság,
erőszakos paráznaság.
- Szankció – a nemes elveszti címét, tisztességét, szabadságát.
 Nyilvános gonosztevők – halálbüntetés járt.
 Nyilvános bűncselekmények – minősített halálbüntetés (kerékbetörés, karóba húzás,
megkövezés, élve eltemettetés, máglya).

215
III. FEJVÁLTSÁGI ÍTÉLETTEL JÁRÓ CSELEKMÉNYEK:

Eredetileg az egyháziak, nők, felperes atyafiai elleni halálos ítélet tilalmából növekedett
ki. Ekkor a bíróság eleve vagyonról rendelkezett ítélethozatalkor – ez volt a fejváltság.
IV. EGYSZERŰ ÍTÉLETTEL JÁRÓ CSELEKMÉNYEK:

A fejváltság fele + felperes kárainak megtérítése.

V. INFAMIÁT ÉRDEMLŐ CSELEKMÉNYEK:

 Infamia / becstelenség büntetése

büntetése: Hamisan esküvők, szerződésszegők, hamis
okleveleket készítők, álorcás személyek, gyámoltak vagyonának hűtlen kezelői,
vértagadók, lovagi becsületbíróságon becsületszó alatt ígéretük meg nem tartásáért
elmarasztaltak, bírónak hivatásában megsértői, megvesztegetők
 Elítélt elvesztette jogképességét
jogképességét:
+ Nem viselhetett hivatalt.
+ Nem indíthatott pert.
+ Nem lehetett tanú.
+ Nem örökíthetett.
VI. PERVESZTÉSSEL ÉS NYELVVÁLTSÁGGAL JÁRÓ CSELEKMÉNYEK:

 Oktalan, hamis pereskedés miatt.

 Patvarkodás, perszabályok szándékolt áthágása: Büntetés: per elvesztése + vérdíj.
 Hamis vád, becsületsértés, rágalmazás, kisebb perbeli vétségek, indokolatlan perelhúzás.
Büntetés: a folyamatban volt per leszállása, pénzbírság: ezt a pénzbírságot nevezték
nyelvváltság
nyelvváltságnak, mert amíg nem fizette meg, perképtelen volt, mintha megbénították
volna a nyelvét.

216
 44. Kodifikációs kísérletek 1843-ig

1526 után Erdélyben a leggyakoribb hivatkozott jogforrás a Tripartitum volt. Megkezdődött a

magyar büntetőjogi műnyelv kialakulása.
A Habsburg Mo. jelentősége csökkent: osztrák-német joghatás, brutális végrehajtási
gyakorlat.
Jogrendezési igény.
Korszerű büntetőjogi eszmék és intézmények jellemezték a kort.
Elindult a büntetőjog lassú függetlenedési folyamata.
Megjelentek átfogó szempontok: Pl.: állam fokozott védelmének elve, nemes ellen nem
alkalmazható a testi büntetés elve.
1) Első büntetőjogi törvénytervezetek:
A szatmári békével új korszak indult. Bécs elleni ellenszenv nem csökkent (Rákóczi-
párt száműzetés – birtokaikkal jutalmazták a Bécset támogatókat).
III. Károly – 1923: 9. tc
tc.: a hűtlenség több 100 esetét leredukálta a 9 legfontosabbra, a
többi – a hatalmaskodáshoz.
Elindult a büntetőjog tudományos művelése.
Kodifikációs tevékenység is megkezdődött:
o I. Lipót – 1687 – es országgyűlésen már szorgalmazta. Az 1656 – os Alsó –
Ausztria büntető törvénykönyvét lefordíttatta latinra = Praxis Criminalis –
szétosztotta az országgyűlés tagjai között.
o 1694 – ben Szentiváni Márton felvette a P. C-t a Corpus Iuris legújabb
kiadásába.
o 1878 – ban szentesítették az 1. magyar Btk. – t – ez volt a Csemegi-kódex
Csemegi-kódex.
2) Kodifikáció feltételeinek hiánya:
Mo. – on hiányzott a római jog recepciója, domináns szerepet játszott a szokásjog.
Erdélyi Fejedelemség – fejlettebb volt – jogösszefoglalást kényszerített ki.
A magyar büntetőjogot a bécsi kormányzat korszerűsíteni próbálta: osztrák büntető
jogszabályok hatályba léptetésével, rendeletekkel.
3) 1712. évi plánum:
A Rákóczi-szabadságharc után az országgyűlés megszavazta az előterjesztett jogi
reformmunkálatokat – vizsgálat alá vették a büntetőjavaslatot. Az országgyűlés
elfogadta – köztük a Praxis Criminalist
Criminalist, de elmaradt a becikkelyezés.
Systematica Commissio
Commissio: a rendek állították fel, feladata: a vitás és eddig nem tárgyalt
ügyek lezárása. 1715: 24. tc
tc. alapján működött, megalkotta a Novum Tripartitum – ot
– már nem volt semmi köze az 1712 – es javaslathoz.
4) 1795. évi javaslat:
1790 – 91 – es országgyűlés hatályon kívül helyezte a Sanctio Criminalis Josephinát
+ általános kodifikációra kiküldött bizottságokat bízott meg – a büntetőjog és a
büntetőeljárás átfogó szabályozásával.
- 4 év után – 1795-ben – 12 kötetben foglalta össze munkáját: része
volt az ún. Codex – ami sosem került az országgyűlés elé.
- Eleve nem felelt meg.
1802 – ben és 1807 – ben újra napirendre tűzték a rendek a kérdést – végül a javaslat
teljes terjedelemben napvilágot látott.
Új bizottságot jelöltek ki a kodifikációs munkára.

217
 Anyagi büntetőjogon belül a bűncselekményeket a jogellenes magatartással
veszélyeztetett jogi tárgyak szerkezetében csoportosította.
A modern bűncselekmény-fogalommal dolgozott.
Világos definíciókat próbált adni.
Megpróbálta meghatározni a bűnösségi alakzatokat és a bűncselekményi stádiumokat.
Megtorlás mellett – megjelent a nevelés, jobbítás eszméje.
Börtönbüntetés vált a büntetési rendszer alapjává.
Korlátozta a halálbüntetést.
5) 1829 – es tervezet / elaborátum:
Hasonló sorsú volt, mint az 1795 – ös javaslat.
Az 1. reform – országgyűlés ismét sürgetni kezdte a büntetőjogi kodifikáció ügyének
rendezését.
A bizottság komolyan vette feladatát:
o 3 fejezet volt.
o A javaslatban a bűncselekmény egységesen kezelt fogalmi alakzat.
o Humanizálódott – jele: szakítás a minősített halálbüntetéssel.
o Legfőbb újdonsága – a kihágások önálló részben történt megfogalmazása:
 Kihágásoknak tekintettek minden olyan jogsértést, mely nem esett a
büntetőjog hatálya alá. Kihágás büntetése: pénzbírság, vagyonelkobzás,
meghatározott jogoktól való megfosztás.
o Szintén elmarasztalta a korabeli szakirodalom.

218
 45. Az 1843. évi büntetőjogi javaslat

1840 – ben törvény szót a kodifikációs deputáció felállításáról, ami a korábbiakhoz képest
jelentős változás: a büntetőkodifikáció a bizottság munkálatainak célja.
A tárgyalások kezdetére beszerezték Európa valamennyi hatályos büntető törvénykönyvét. Az
elészült javaslatokat Pulszky Ferenc magával vitte Bécsbe. A megfogalmazott törvényszöveg
értékelését Carl Joseph Anton Mittermaier vállata. A legeredetibb és legbátrabb törvényhozási
kísérletnek nevezte a munkát. Ennek dacára a főrendek és az alsótábla nézeteltérésein, a
halálbüntetés kérdésén megbukott.
A börtönügyi javaslat jutott a legtovább: az uralkodó elé került, V. Ferdinánd elutasította, arra
hivatkozott, hogy az ügy nem igényel törvényi rendezést.

Javaslat a politikai háttérre:

A büntetőjog művelése 3 ágon folyt:
- A törvénykezési gyakorlat szakemberei a mindennapi praktikumokat próbálták
formálni.
- Jogakadémiák, egyetemek tudománya. A felsőiskolák a gyakorlati képzéssel
folytatott harcban alulmaradtak. Az előadók tételes jog összefoglalására és
rendezésére kényszerültek.
- Harmadik ága: liberálisok
liberálisok, nem hivatalos jogászok. Tevékenységükben a politizálás
foglalta el a legnagyobb teret. Az emberek egyenlőségének követelése és a
büntetőjog emberiesítése. A liberálisoknak kettős indokuk is volt a büntetőjog
reformját zászlajukra tűzni. Egyrészt a büntetőjog átrendezése olyan rendelkezéseket
indikált volna, amely az udvar befolyását csökkenti, s így az a függetlenség
kérdéskörébe volt illeszthető. Másfelől a törvény előtti egyenlőség
leglátványosabban a büntetőperes eljárás és a büntetőjog rendi előjogainak
felszámolásában volt megragadható.

219
 46. A Csemegi – kódex rendszere és általános része, elvei

o Btk. = Büntetőtörvénykönyv.
o Kbtk. = Kihágási büntetőtörvénykönyv.
A kódex rendszere:
Általános rész – 9 fejezet: bevezető intézkedések; a törvény hatálya; a büntetések; a kísérlet; a
részesség; a bűnhalmazat; a bűnvádi eljárás megindítását kizáró okok; a büntetés
végrehajtását kizáró okok.
Különös rész – 43 fejezet: Együtt tárgyalja a rokon bűncselekményeket. 5 csoportba
sorolhatók:
1. Az uralkodó és az állam elleni bűncselekmények – 1 – 8. fejezet.
2. Társadalmi rend – 9 – 13. fejezet
3. Az egyesek személye és vagyona – 14 – 36. fejezet.
4. Közbiztonság elleni bűncselekmények – 37 – 40 fejezet.
5. Az állam-, az államigazgatás rendje elleni bűncselekmények és a hivatali
bűncselekmények – 41 – 42. fejezet.
Bűncselekmények tipizálása: hármas felosztású – súlyuk szerint: ok: a külföldi tapasztalatok
ezt igazolták:
a. Bűntettek – azok a szándékos jogsértések, melyek nagyobb súlyúak, nagyobb
beszámításúak.
b. Vétségek – azok a szándékos jogsértések, melyek kisebb súlyúak + a gondatlanságból
eredt jogsértő cselekmények, szándékos jogsértések között is vannak különbségek – pl.:
gyilkosság, becsületsértés.
c. Kihágások – más, mint ahogy a Csemegi – kódex indokolja. A legtöbb nem
valóságos jogsértés, hanem bizonyos cselekményből / mulasztásból könnyen
származható jogsértés megelőzése végett alkotott törvénynek a megszegése. Pl.:
koldulás, kóborlók, legtöbb rendőri kihágás.
 A kihágásról szóló törvények általában preventívek.
 A bűntettekről és vétségekről szólók pedig represszívek.
 Támadta az országgyűlési ellenzék – helytelen, nem tartja a hazai
hagyományokat.
Első szakasza – nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvek:
 Bűntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képez, melyet e törvény annak
nyilvánít.
 Bűntett / vétség miatt senki sem büntethető más büntetéssel, mint amit arra
elkövetése előtt a törvény megállapított.
Arra irányul, hogy kizárja az analogia legist és analogia iurist is, el akarták érni, hogy a
bíróság ne vegye át a törvényhozó szerepét.
Egész rendszerének központjában a cselekmény áll: a cselekmény nem csak tett, hanem
annak eredménye is. Kifogásolták is, hogy nincsenek megfelelően tekintettek az elkövető
személyiségére.
Állást foglal más alapkérdésekben is. Alapelvként nem fogadta el sem az abszolút sem a
relatív teóriát, hanem egyesítette az igazság és hasznosság elveit, és ebből képezett alapelvet –
ez az egyesítő teória – külön-külön nem fogadhatók el.

220
Büntetőjogi felelősség:
- 83 § - büntetőjogi felelősséggel csak olyan fizikai személy tartozott, aki a
cselekmény elkövetésekor 12-nél idősebb volt és beszámítási képességeinek
birtokában volt.
- 84 § - kimondta a 12-16 év közötti személy büntetlenségét – ha nem képes
bűnösségének felismerésére – kiskorú javítóintézetbe kell zárni.
Még a klasszikus iskola tanait képviselte.
Megengedte, hogy 20 – nál fiatalabb személyt megjavítása céljából 6 hónapig terjedő
magánelzárásra ítéljék.
16. évét betöltött személy elérte büntetőjogi nagykorúságát. Serdülőkorúaknál börtön és
fogház helyett – dorgálás, próbára bocsátás, javítóintézeti elhelyezés javaslata
Általános rész még néhány rendelkezése:
 Kísérlet – a bűntett kísérlete mindig, vétségé csak a törvény különös részében
meghatározott esetekben büntetendő: büntetése enyhébb, nem büntethető, ha az elkövető
önként elállt + ha önként elhárította az eredményt.
 Részesség és bűnsegély:
- Részesség – 2 alakzat – felbujtás és bűnsegély.
- Bűnpártolás a különös részben önálló bűncselekményként szerepel.
 Beszámítást kizáró / enyhítő okok:
o A 7. fejezetben sorolja fel.
o Nem csoportosítja, csak hatásukról rendelkezik.
 Büntetés alkalmazását kizáró okok:
- Büntetőeljárás megindítását akadályozta meg: bűnös halála, királyi kegyelem,
elévülés, magánindítvány hiánya.
- Büntetés-végrehajtást megakadályozta: bűnös halála, kegyelem, elévülés.
 Bűnhalmazat:
o Amikor a bűnelkövető ellen 1 eljárásban több bűncselekmény miatt mondanak
ítéletet. Büntetés megállapítására szokásos megoldások:
 Cumulatio / halmozás – a bíróság külön-külön szabja ki a büntetést
minden cselekményre, majd összeadja őket.
 Absorptio / felemésztés – a bűncselekmények legsúlyosabbikát veszik
figyelembe – annak büntetését szabják ki.
 Asperáció / fokozás / súlyosbítás – átlépi a bíróság a legsúlyosabb
bűncselekmény felső határát, de nem éri el a halmozással kialakítható
mértéket.
 Büntetések:
- 3. fejezet: Büntetési nemek:
a. Halálbüntetés.
b. Fegyház.
c. Államfogház.
d. Börtön.
e. Fogház.
f. Pénzbüntetés.
+ Mellékbüntetések: hivatalvesztés, politikai jogok gyakorlásának ideiglenes
felfüggesztése.

221
 47. A Csemegi - kódex Különös Része és értékelése

Különös rész:
Bírálták a rendszerét:
 Eddigi felfogás 3 nagy csoportra osztja a bűncselekményeket jogtárgyuk szerint:
1. Állam elleni.
2. Közvetlenül a társadalom elleni.
3. Közvetlenül az egyesek ellen intézett bűncselekmények.
 De a Btk. ezt szétszaggatta – német törvény követve, helyesebb lett volna, ha követi.
 Híven tükrözi a kor társadalmi és politikai viszonyait:
 Legsúlyosabb bűncselekmény: uralkodó megölése/ennek megkísérlése és a
gyilkosság – halálbüntetés.
 Jól védi a tulajdont, vagyont, kereskedelmi életet:
- Büntetett: csalárd bukás (csőd), váltóhamisítás, lopás.
- Jellemző a kor politikájára – magánosok elleni erőszak
vétségének tényállása.
 Büntették az izgatást – osztály, nemzetiség, hitfelekezet, tulajdon,
házassági jog ellen.
Egyes bűncselekményi kategóriák:
 Szándékos emberölés – 3 fő típust ad meg:
- Gyilkosság előre megfontolt szándékkal.
- Erős elindulásból elkövetett emberölés.
- Megfontolt szándékkal elkövetett emberölés.
 Gondatlanságból elkövetett emberölés:
- A halált az elkövető járatlansága, hanyagsága okozta.
 Szándékos testi sértés 3 fő alakzatból állt:
- Gyógytartamtól függően – 8 napon belül / túl gyógyuló, 20 napon túl gyógyuló
a súlyos testi sértés.
 Rágalmazás, becsületsértés:
- Megengedi a valóság bizonyítását. Védi a holtak emlékét.
- 1914 – ben megváltoztatták, mert nem volt kielégítő: szigorították a
rágalmazás büntetését.
 Vagyon elleni bűncselekmények:
- Lopás, rablás, zsarolás, sikkasztás, zártörés, hűtlen kezelés, jogtalan elsajátítás,
orgazdaság, bűnpártolás, csalás.
- Lopás kihágási alakzatát ismerte – ide tartozott a 2 Ft-ot meg nem haladó
élelmiszer, akkor, ha nem megállapíthatók a körülmények.
 Leánykereskedelem:
- Elnéző volt, nehéz a bizonyítása, alig szabott ki büntetést.

A kódex értékelése:
Számos bírálat érte – eltér az 1943. évi javaslatoktól:
Bevezeti a halálbüntetést. Büntetési minimumot állapít meg. Bonyolult büntetési rendszer.
Fiatalkorúaknak és visszaesőknek nem állapított meg megfelelő szabályokat.

222
Elismerték számos eredményét:
Eklektikus jellegű, mégis önálló munka. A büntetőjog egész területét felöleti.
Klasszikus büntetőjogi irányzatnak a betetézője: az egyéni szabadság biztosításáért harcoló
világnézetek; tényálladék tiszta meghatározására törekszik.
Precíz megfogalmazás.

223
 48. Büntetőjogi iskolák; a klasszikus iskola, a kriminalitás jellegének
változása a XIX. század végén; a reformiskolák
Magyarországon már a Btk. létrejöttének idején, majd pedig az azt követő évtizedekben egyre
több büntető jogi irányzat honosult meg, amely fokozatosan befolyást gyakoroltak a büntető
jogi nézetekre és gondolkodásra.
1) K r i m i n á l a n t r o p o l ó g i a i i r á n y z a t : (C. Lombroso)
A bűnelkövetők antropológiai jelek jelekből megismerhetőek, pl.: alacsony homlok. A
bűnözés genetikai hajlamon alapszik. Fejforma tan megállapítása ide köthető.
2) K r i m i n á l s z o c i o l ó g i a i i r á n y z a t : (Tarde)
A bűnelkövetés okának 2 tényezőt határoz meg:
 Tettesben meglévő bűnözési hajlam.
 Környezeti hatások.
Az ember cselekményei szabad akaraton alapulnak, bár a tettest a szociológiai
körülményei befolyásolják
befolyásolják. A környezet miatt sem mentesülnek a tettesek a büntetés
alól. A büntetés célja a társadalom védelme. Elveti az arányosság elvét
elvét, valamilyen
büntetés nemet kell a bírónak megállapítani, majd a végrehajtás során, később állapítják
meg a büntetés mértékét a büntetés végrehajtás tisztjei. => Határozatlan tartalmú
büntetések kategóriája.
3) K r i m i n á l s z o c i á e t i k a i i r á n y z a t :
A bűncselekmény tulajdonképpen a társadalom felelősége felelősége, nem az egyéné.
Biztonsági intézkedés : Nem megbüntetik az elkövetőt, hanem biztonsági
intézkedést hajtanak végre (pl.: rendőri őrizet). Hiba a tézissel: Áttöri a nulla poena sine
lege elvet (csak olyan büntetést szabad kiszabni, amit már törvény elrendelt). Az
elitélttel szemben önkényre ad lehetőséget. A jövőre nézve akarja az egyént
olyanhelyzetbe hozni, hogy ne kövessen el bűncselekményt. Személyes szabadság
jogot is korlátoz.
Veszélyes állapot : jogon kívüli kategória. Felállítja a szigorú normákat. Elveti a
született bűnöző fogalmát, senkit ne tekint született bűnözőnek.

A. K Ö Z V E T Í T Ő I S K O L A : A tett iskola és a 3 előző iskola között közvetít (F. von

Liszt)
Fő célkitűzése: A cselekményt és az elkövetőt együtt kell vizsgálni. A büntetés a
tettes tettéért jár. A bűncselekmény antiszociális magatartás, a tettes antiszociális
személyiség, aki nem veszi figyelembe a jog tilalmait. A nullum crimen sine lege
elvén alapul, és alapvetően elfogadja a nulla poena – t is, de kiegészíti az
elmebetegekkel, és a szokásos bűnözőkkel szemben a biztonsági intézkedések
intézkedésekkel. A
bűncselekmény elkövetésének külső és belső okait is feltételezi, de a mérlegelés miatt
követik el a bűncselekményt. A motivációk hibás mérlegelése (elkövetés mellett
szólók: éhség, szegénység, félelem; elkövetés ellen szólók: jogrendszerbe vetett hit,
büntetés szigorától való félelem stb.). az elkövetés mellett szólók lesznek az erősebbel
a bűnözőknél.
Cél fogalma: A büntetésnek célbüntetésnek kell lennie, célzottan, jelentős joghátrányt
kell okozni az elkövetőnek (előzmény: C. Beccaria).
Az arányosság
arányosságot alapul veszi, de ezt egyéniesítéssel gyengítik. A rövid tartalmú
szabadságvesztéseket ki kell iktatni, szerintük nem jó a büntetési eszköz.
A bűnelkövetők osztályozása: 2 csoport:

224
  Alkalmi bűnelkövetők: Figyelmeztetőjellegű büntetést alkalmaznak rájuk.
 Állapot bűntettesek: Tartósan bűnöző életmódra rendezkedtek be. 2 csoportja
van:
 Javíthatók: büntetés végrehajtási intézetben letöltendő nevelőmunkát
javasol nekik.
 Javíthatatlanok: A legszigorúbb büntetések kiszabása határozatlan
időre.
’10 – es évektől a II. vh – ig él ez az irányzat.

B. ÚJ TÁRSADALOM VÉDELMI IRÁNYZAT: II. vh után. (Marc Aucel)

 Büntetőjog humanizálása
humanizálása.
 Büntetés az egyén elkövetésén alapszik.
 A büntetés célja a bűncselekmény megelőzése, elkövetők reszocializáció
reszocializációja.
 Nevelési módszerek előtérbe helyezése.
 A bírónak megfigyelési szakaszt kellene biztosítani.
 Nem az elkövető ellen kell harcot indítani, hanem a bűnözés ellen.
 A modern tudományok eszközeinek beépítésé beépítését szorgalmazta a bűntető
eljárásban. Módosítani kell a büntetési rendszert. Gyógyító jellegű eljárások
kerüljenek előtérbe az elkövető személyiségének pozitív irányba való terelése a
cél.

C. SZOCIALISTA BÜNTETŐJOG TUDOMÁNY:

 A bűnözés 2 féle lehet: Egyedi jelenség; Tömeg (társadalmi) jelenség.
 Nem vizsgálja sem a bűnözővé válás egyéni, sem a társadalmi okait.
 Nem gyakorlati indíttatású iskola, az elmélet
elméletet részesíti előnyben.
 Társadalomra veszélyesség fogalma.

A novella rendelkezései:

- Büntetés feltételes felfüggesztésének intézménye.

- Fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések: dorgálás, próbára bocsátás, javító
nevelés, végül fegyház, de maximum 2 évre és felnőttektől elkülönítve.
- Javító intézeteket, gyermekvédelmi intézetek, egyesületek, hivatalok felállítása
- törekszik az egyéniesítésre, tehát az életkörülmények és életviszonyok külön-
külön vizsgálata mindenkinél.

Ugyanakkor szigorítja ezeket az intézkedéseket a 1912: 63. tc tc. a kivételes hatalomról, mely 5
évi fegyházat is ítélhet fiatalkorúaknak is tüntetés, vagy sztrájk miatt.

225
 49.  A reformerek javaslatai és az első két büntetőnovella. A dologházi
törvény

1908: 36 tc. az Első büntető novella:

A novella rendelkezései:
1. Első fejezet : büntetés feltételes felfüggesztésének intézménye.
2. Második fejezet : fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések: dorgálás, próbára
bocsátás, javító nevelés, végül fegyház, de maximum 2 évre és felnőttektől
elkülönítve.
 Javítóintézeket, gyermekvédelmi intézetek, egyesületek, hivatalok felállítása.
 Törekszik az egyéniesítésre, tehát az életkörülmények és életviszonyok külön-
külön vizsgálata mindenkinél.
3. Harmadik fejezet : a mellékbüntetésekre és az elkobzásokra vonatkozó
rendelkezéseket foglalja magába.
4. Negyedik fejezet : lopás, hamisítás, csalás, és súlyosan bűntetti a kerítést.
Továbbá: felállították a fiatalkorúak, külön bíróságát is.

1928: 10 tc. a Második büntető novella:

A büntető novella a megrögzött bűntettes
bűntettesekről rendelkezet. Megrögzött bűntettes A
TÖRVÉNY SZERINT AZ AKI, AZ ÉLET, A SZEMÉREM VAGY A VAGYON
ELLEN KÜLÖNBÖZŐ IDŐBEN, EGYMÁSTÓL FÜGGETLENÜL KÖVET EL
BÜNTETETT LEGALÁBB HÁROMSZOR BÜNTETETT KÖVET EL
ÜZLETSZERŰEN, VAGY PEDIG BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETÉSÉRE
ÁLLANDÓ HAJLAMOT MUTAT.

Annak büntetése: ha nincs hely halálbüntetésnek, a bíróság, a bűnöst szigorított

dologházba utalja. A letöltendő időtartam legalább 3 év, ami után feltételes szabadságot
követelhet az elkövető évenként, amennyiben elsőre elutasító választ kap.
A II. novella tartalmazott még eljárási rendelkezéseket is, amelyek egyszerűsítették az
eljárást, és egyben szűkítették az eljárási garanciákat.

Dologházi törvény 1913: 21 tc.

Két célpontja volt:
1. A jogszabály első paragrafusai a munkakerülők (csavargok, koldusok) ellen
tartalmaztak intézkedéseket. A törvényhozás a bűnözés „melegágyának”
tekintve őket, munkakerülésük miatt, azt kihágásnak titulálva büntette. A
büntetést súlyosbították, azok a tények, ha az elkövető, bűncselekményeiből
tartotta fel magát.
2. A visszaesőket „támadta”, mert azok fokozott büntetésben részesültek. Őket
dologházba (börtönbe) utalták, és meg nem határozott tartalmú
szabadságvesztést kaptak, ami 1 – 5 évig terjedt, és akkor szűnt meg, ha az
illetőn a társdalomba való beilleszkedésre való jegyek fel nem merültek.

226
 50. A Csemegi – kódex büntetési rendszere, a fokozatos börtönrendszer
Magyarországon

Csemegi – kódex büntetési rendszere:

1878: 5. tc. – Egyértelműsítette a büntetési rendszert: Megállapította a büntetési nemeket, az

ezek végrehajtására vonatkozó irányelveket, szabályokat + meghonosította a progresszív
börtönrendszert.
Büntetés-végrehajtás főbb téziseinek az anyagi kódexben történő szabályozása eleget tett a
minimális követeléseknek.
Szabadságvesztés – büntetés nemei:
- Fegyház, börtön, fogház, államfogház + a kihágási büntető törvénykönyv – 1879: 40.
tc
tc. kiegészítette az elzárással.
- Bonyolult volt, a büntetési nemek szerkezete – kifogásolták.
Ki kellett volna egészíteni egy végrehajtási rendelettel – így csak felszínes: pl.: legyenek
egyre enyhébb szabályok a fegyháztól a fogház felé haladva, levegőzés a fegyházban 1, a
börtönben 2 óra legyen.
Már a hatálybalépés évében megjelent a 2106 / 1880. IM rendelet – szabályozta a büntetés-
végrehajtási fokozatosságot.
Fegyház és börtön szabályozása nagyon egyforma, átfedések voltak.

Fokozatos börtönrendszer Magyarországon:

Vegyes rendszerek egyike – lényege a különféle korai börtönrezsimek kombinálása:
1. A vegyes osztályrendszer alapja, hogy az elítélteket a bűncselekményük súlya,
magaviseletük alapján különböző osztályokba sorolták, ezekben eltérő volt a szigorúság,
végrehajtásra vonatkozó előírások.
2. Másik típus – fokozatos rendszer – az elítélt a magánelzárás felől a szabadság irányába
haladt
Ír / angol megoldást követte:
1) Első stádium: magánelzárás – időtartama: teljes büntetés 1/3 – a: 1.
periódusban nem végezhetett munkát, később a magánzárkájában.
2) Második stádium: közös fogság – fegyencek, rabok, foglyok közösen
dolgoztak, de estére elkülönítették őket:
- Enyhülő szigor.
- Javuló élelmezés.
3) Harmadik stádium: közvetítő intézet – az életfogytiglan fegyházra ítéltek 10
év után, a legalább 3 évi börtönre/fegyházra ítéltek büntetésük 2/3 részének
letöltése után.
4) Feltételes szabadlábra helyezés – saját kérelemre és a felügyelő
bizottság ajánlatára: igazságügy-miniszter döntése alapján.

227
51. A büntetőjog fejlődése 1945 után

228
 52. A harmadik büntetőnovella, a Btá., a fiatalkorúakra vonatkozó új
szabályok és az 1961. évi Btk.

A harmadik büntetőnovella:

1948. évi 48. tc

tc. Csemegi – kódex módosítására célzott.
Szigorítás jellemezte – az élet és testi épség elleni cselekmények, gondatlan cselekmények,
állami tulajdon rovására elkövetett lopás esetét súlyosabban ítélte meg.
Bevezette az elmebeteg bűnelkövetők biztonsági őrizetét: felnőtt korú beszámíthatatlan
személy által elkövetett bűntett / vétség esetén kellett elrendelni.
Szabályozta és törvényi tényállásba foglalta az ittasságot, a foglalkozás körében elkövetett
veszélyeztetést, az országhatár tiltott átlépését.

Btá.:

A büntető törvénykönyv általános része. Fontos lépcső volt az 1950. évi 2. törvény a szovjet
típusú büntetőjogi kodifikáció történetében.
Felváltotta a Csemegi – kódex 1. részének még hatályban lévő rendelkezéseit és az általános
részt kiegészítő jogszabályokat.
Új elveket honosított meg:
- Bűncselekmény csakis a társadalomra veszélyes cselekmény lehet.
- Büntetés célja: a dolgozó nép érdekeinek és a társadalmi tulajdonnak védelme.
- Nem tett különbséget bűntett és vétség között – a bűncselekményeket bűntettekre és
kihágásokra osztotta.
- Megszüntette a büntethetőséget kizáró okok addigi csoportosítását:
 Nem büntethető az, aki a bűntett elkövetésekor még nem töltötte be a 12.
életévét. (Btá. 9. §).
 Számított, hogy az elkövető elmebeteg állapotban/tudatzavarban cselekedett –e
– feltéve, hogy képtelen volt felismerni, hogy cselekménye a társadalomra
veszélyes + hogy akaratának megfelelő magatartást tanúsítson.
Elsőként szabályozta a jogos védelmet és a végszükségben elkövetett cselekményt. Definiálta
a szándék és a gondatlanság fogalmát. Meghatározta a bűntett megvalósulási stádiumait.
Bűnvádi eljárást kizáró okok voltak: elkövető halála, elévülés, kegyelem.
Változásokat hozott a büntetési rendszerben is:
 Főbüntetés: halálbüntetés, börtön.
 Bővült a halálbüntetéssel járó bűncselekmények köre.
 18. és 20. között lévők halálbüntetése – életfogytig tartó szabadságvesztéssé lehetett
változtatni.
 Egységes szabadságvesztés-büntetést vezetett be: 2 – féle: bűntett esetére börtön,
kihágás esetére elzárás.
 Mellékbüntetések voltak: pénzbüntetés, elkobzás, vagyonelkobzás, közügyektől
eltiltás, foglalkozástól eltiltás, kiutasítás. Elkobzás alá estek
estek:
o Bűntett eszközei.
o Bűntett elkövetése útján létrejött tárgyak.
o Bűntett elkövetéséért kapott dolgok.
o Bűntettet megtestesítő sajtótermék.
o Azok a tárgyak, melyek miatt a bűntettet elkövették.
 Javító-nevelő munka – kizárólag az elkövető javítására és nevelésére irányult.

229
  Kiszabása akkor volt célszerű, ha valószínűnek látszott, hogy a büntetés
célját szabadságelvonás nélkül is el lehet érni.
 Nem lehetett helye súlyosabb bűncselekményt elkövetőnél – 5 évnél
több börtönbüntetésnél.

A fiatalkorúakra vonatkozó törvényerejű rendelet

Az 1951. évi 34
34. törvényerejű rendelet: a Btá. Rendelkezéseit egészítette ki.
Fiatalkorú volt, aki a bűncselekmény elkövetésekor 12. életév és 18. életév között volt, nekik
a bíróság szabadságvesztés és pénzbüntetés helyett – javító nevelést / gyógypedagógiai
nevelést, próbára bocsátást, bírói megrovást szabhatott ki.
Javító nevelés akkor, ha a fiatalkorú nevelése és fejlődése addigi környezetében nem
biztosítható – intézeti nevelése szükséges.
Nem lehetett próbára bocsátani azt, aki 20. évét betöltötte/akit korábban 1 évi börtönre ítéltek.
Kiszabható börtönbüntetés maximum 15 év, minimuma 30 nap.

Büntető Törvénykönyv:

Az egységes kódex kidolgozása érdekében 1954 – ben megkezdődtek a különös részt is

felölelő kodifikációs munkák.
A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi 5. törvény és az azt
életbe léptető 1962. évi 10. törvényerejű rendelet 1962. július 1. – jén lépett hatályba – ezzel
a magyar büntető jogalkotás bizonyos értelemben a büntetőjog kodifikáción nyugvó
szabályozásának elvéhez tért vissza.

230
 53. Az 1848 előtti magyar perjog általános vonásai

Akkuzatórius eljárásbeli alapelvek:

 Szóbeliség.
 Közvetlenség elve: A bíró az ítélethozatalnál csak olyan bizonyítékokat vehet
figyelembe, melyekről a tárgyalás alatt közvetlenül szerez tudomást.
 Nyilvánosság: Garanciális jelentősége van, nem feltétel nélkül érvényesíthető szabály.
Államérdek, közerkölcs védelme érdekében a nyilvánosság kizárható. 2 formája
lehetséges: 1) Teljes nyilvánosság: Tárgyalási szakaszban. 2) Ügyfél nyilvánosság:
Nyomozati szakaszban.
 Magánvád alapján indul.
 Vádló lehetett – jog- / érdeksérelmet szenvedett felperes, sértett, az ő örökösei,
bármely polgár – ha az államot / társadalmat érte sérelem.
 Ítélőbíró – passzív – csak konstatál, tényeket rögzít, ügyel a rendre és a formális
permenetre. Terhelt / incattus – aktív résztvevő – cselekményeivel
alakíthatta/befolyásolhatta a pert, az eljárás alanya. Érvényesült az ártatlanság
vélelme = mindaddig, amíg jogerős bírói ítélet ki nem mondja a terhelt bűnösségét
valamilyen bűncselekményben, addig nem tekinthető bűnösnek.
 Alaki / formális bizonyítási rendszer volt = nem a valóságban végbement eseményeket
derítették fel, hanem azokat, amelyeket a felperes állított.
 Istenítéletek voltak.
Inkvizitórius eljárásból származó alapelvek:
 Hivatalbóli eljárás elve: officialitás: a hatóságnak nem kell feljelentésre várnia, elég,
ha valamilyen módon a hatóság tudomására jut a bűncselekmény, vagy annak gyanúja.
 Személyes szabadság védelme: A perben az eljárási szereplők feladatát határozzák
meg. Nem lehet túllépni a saját feladatkörüket. 2 korlát van: előzetes letartóztatás;
vizsgálati fogság.
 Védelemhez való jog: A terhelt saját védelméről gondoskodhat, bizonyos esetekben ki
kell rendelni számára a védőt, ha saját maga nem tudja fedezni a kötségeket az állam
költségén kell védőt biztosítani.
 Ügyfél egyenlőtlenség: A vádnak és a terheltnek a perbeli pozíciója nem egyenlő. A
vádnak több joga van. A terhelt az eljárásnak nem alanya, hanem inkább tárgya (főleg
a nyomozati szakaszban).
 A terhelttel közölni kell a vádat.
 Bíróságok egységességének elve: Többféle bíróság előtt is indulhat eljárás. Az
eljárásrend módja egységes lesz.
 Jogorvoslathoz való jog: Az eljárás minden szakaszában biztosított.
 Írásbeliség.
 Titkos.
 1 személy – inquirens - nyomozó- / vizsgálóbíró – nem azonos a későbbi
vizsgálóbíróval: elsősorban nyomoz és vádol, véd, ítélkezésben való részvétel.
 Aktív bíró –döntéseivel lényegesen befolyásolja a per menetét, csak tárgya van az
eljárásnak, alanya nincs.
 Anyagi bizonyítás – Cél: a megtörtént események bizonyítékainak összegyűjtése
- kötött – a lehetséges bizonyítékok értékét, súlyát a jogszabályok, a jogtudomány,
ítélkezési gyakorlat előre meghatározta: következménye: a perek nem a bírósági,
hanem már a nyomozati szakaszban eldőltek.

231
Írásbeli polgári per

A büntetőper és a polgári per szétválásakor keletkezett – ez terjedt el.

A feudális per jellemzői:
Akkuzatórius eljárás Inkvizitórius eljárás
1. Ideje 10-13. (16.) század (13.) 16-19. század
2. Jellege párbaj (duellum) faggató
3. Működési alapelvek a) szóbeli a) írásbeli
b) nyilvános b) titkos
4. Az eljárás Vád alapján (vádelvű Hivatalból (gyanú)
megindítása eljárás)
5. Eljárási főfunkciók Elkülönülnek (más-más Egybemosódnak
(vád – védelem – személy) (inquirens)
ítélkezés)
6. A bíró szerepe Passzív Aktív
7. A terhelt helyzete Aktív (alany) Passzív (tárgy)
8. bizonyítási rendszer Alaki (formális) Anyagi (de kötött)
9. Egyéb jellemzők Partikularizmus, A büntetőeljárás és a
jogegyenlőtlenség polgári eljárás
szétválása

Partikularizmus:

Széttagolt az eljárásjogunk – maradt is a polgári korszakig az egységesítési törekvések

ellenére.
Partikularizmus volt egyrészt területi szempontból, másrészt törvénykezési szervezetrendszer
oldaláról – enyhe túlzással ahány bíróság, annyifajta eljárás volt, lehetetlenné teszi a feudális
perjog rendszerbe foglalását.

Jogegyenlőtlenség:

Szintén egységesség ellen hatott, leginkább a különböző osztályok és rendek között voltak
különbségek a jogok gyakorolhatóságát illetően, és az azonos rendbe tartozók már általában
egyenlő jogi esélyekkel rendelkeztek.

Úriszéki eljárás:

Általános tézis róla: fórumot és lehetőséget adott a földesúrnak a jobbágyokkal szembeni

jogsértések, kegyetlenkedések elkövetéséhez:
- Nem teljesen igaz – ugyanis többnyire jobbágy-jobbágy ellen állt az úriszék előtt.
- Magánjogi pereknél valóban jobbágy állt földesúrral szemben.
- A vármegye ellenőröket küldött – legalább 1, de általában 2-3 szolgabíró + több
megyei tisztviselő.
+ A földesurak anyagi érdeke sem támogatta volna – ok: ha súlyos büntetést mond ki a
földesúr, önmagát fosztja meg 1 jobbágyától.

232
 54. Pertípusok és jellemzőik a rendi kor magyar perjogában

A polgári per a rendi korban és az inkvizitórius büntetőper

A polgári per (Processus civilis)

Az inkvvizitórius eljárási rendszer polgári perét, elsősorban az akkuzatórius eljáráshoz képest
tekintették újdonságnak és előrelépésnek.
Az előkészületi szakasz:
Az eljárás megindítása sokat egyszerűsödött, a 18. században megjelent a keresetlevél;
amely nem más, mint egy kérelem, melyet a felperes nyújt be a bírósághoz,
részletezve benne a per tárgyát és kérve az alperes elmarasztalását. Ebben a
korszakban már csak egyszer idéztek, az idézőlevél kézbesítéséhez kötötték a
perfüggőség beálltát.
Az exceptiós szakasz:
Érdemleges változások nem történtek, a felek képviselői azonban jóval kiműveltebbek
lettek, kialakult a rabulizmus, az ügyvédség bevett módszere, amely az alaki kifogások
segítségével évekig húzódó pereket ért el.
Az allegatiós szakasz:
A korszakban már anyagi bizonyítás folyt, a bíróságok megkísérelték rekonstruálni a
megtörtént eseményeket. A bizonyítási eszközök között az addigiaknál sokkal
nagyobb szerephez jutott az oklevél és a tanúkihallgatás, az oklevelek lehettek
közokiratok vagy magánokiratok.
A befejezési szakasz:
Az inkvizitórius per ítéleteit már nem isten hozta, hanem a nagyon is gyarló és sokszor
korrupt bíró, így hát kialakultak a perorvoslati intézmények. Közöttük a
legjelentősebbek a fellebbezés (az alperes és felperes egyaránt élhetett vele), a
visszaűzés (az ítélet végrehajtásának erőszak szimbolikus alkalmazásával való
megakadályozása a perét vesztett alperes által), amely csak ősiségi pereknél volt
alkalmazható és az alperes súlyos bírságát vonta maga után legtöbbször; illetve az
ügyvédszó visszavonása, és a perújítás.
A végrehajtási szakasz:
A hiteles helyek helyett az első fokon eljárt bíróságnak volt kötelessége végrehajtani
az ítéletet.

Az inkvizitórius büntetőper (Processus criminális):

Alapjaiban különbözött az akkuzatóriustól, részben nyilvánosságot kizáró jellegében, részben
bizonyítási struktúrája, részben a döntési mechanizmus vonatkozásában.
Az előkészületi szakasz:
A büntetendő cselekményt feljelentés útján hozták a hatóság tudomására. Az
inkvizitórius per feljelentőjét, még ha hamisan vádolt is, semmilyen következmény
nem fenyegette.
Megkülönböztethetünk egy sajátos fázist, a vizsgálati vagy nyomozati szakot. A
gyanúsított kihallgatása, tanúkihallgatás, a szemle és a szakértő véleménye voltak a
szak legfontosabb cselekményei. A gyanúsított kihallgatása során bevezették a
kínvallatás intézményét. Előzetes sorrend alapján, terhelő vallomás kicsikarása

233
 érdekében alkalmazták, de nemessel, patríciussal és honoráciorral szemben nem, de
ugyancsak nem alkalmazták serdületlenek, elmebetegek, süketek, némák, terhes nők és
öregek ellen. A Praxis Criminalis 6 fokú tortúrát ismer, de 1751 – ben már a 11
fokozatú rendszert használták. Ennek fokai:
Bíró általi kínvallatással fenyegetés.
1. A hóhér általi fenyegetés.
2. Bakó előkészületei, fenyegető szavak, a vádlott levetkőztetése, összekötözése,
a kínzóeszközök bemutatása.
3. Kezek és ujjak összeszorítása vékony zsineggel.
4. Létrára fektetés, a test és végtagok erőszakos nyújtása.
5. Forró vassal égetés.
6. Az ujjak összepréselése, éles vas helyezése a nyelv alá.
7. A test égetése gyertyával, szurokfáklyával vagy szalmával.
8. A lenyírt és leborotvált fejbőrre jéghideg víz lassú csepegtetése.
9. A test égetése forró fémmel vagy szurokkal.
10. Lábak összepréselése spanyolcsizmával.
Ezek után érthető, miért tiltotta be Mária Terézia 1776. március 22
22. – én a tortúra
intézményét.
A tanúkihallgatás, a tanúk vallatása két módon mehetett végbe: az egyszerű
tudományvétellel (a hites hely előzőleg faggatózott), illetve köztudományvétel
köztudományvétellel
(amit a bíróság a per folyamán rendelt el).
Megszaporodtak az egyéb bizonyítási eszközök, pl. a szembesítés, a szemle,
orvosszakértői vélemény meghallgatása, iratok vizsgálata.
A törvényszéki szakasz:
Az eljárásnak ez a periódusa a késő feudális korra szétbomlott írásbeli és sommás
perre, ez utóbbi forma volt a jellemzőbb. A vádló vádlevelet nyújtott be, a terheltet
személyes megjelenésre kötelezték. A sommás perek általában egy tárgyalási napon
kezdődtek és fejeződtek be.
A perorvoslati szakasz:
Az inkvizitórius büntetőeljárás a fellebbezés és a perújítás intézményét ismerte, s
ezekre a polgári eljárás során elmondottak irányadók.
A végrehajtási szakasz:
A büntetőben is a jogerős ítéletet az elsp fokon eljárt bíróság hajtatta végre.

234
 55. Az akkuzatórius és az inkvizitórius eljárás főbb jellemzői

Akkuzatórius eljárásbeli alapelvek:

 Szóbeliség.
 Közvetlenség elve: A bíró az ítélethozatalnál csak olyan bizonyítékokat vehet
figyelembe, melyekről a tárgyalás alatt közvetlenül szerez tudomást.
 Nyilvánosság: Garanciális jelentősége van, nem feltétel nélkül érvényesíthető szabály.
Államérdek, közerkölcs védelme érdekében a nyilvánosság kizárható. 2 formája
lehetséges: 1) Teljes nyilvánosság: Tárgyalási szakaszban. 2) Ügyfél nyilvánosság:
Nyomozati szakaszban.
 Magánvád alapján indul.
 Vádló lehetett – jog- / érdeksérelmet szenvedett felperes, sértett, az ő örökösei,
bármely polgár – ha az államot / társadalmat érte sérelem.
 Ítélőbíró – passzív – csak konstatál, tényeket rögzít, ügyel a rendre és a formális
permenetre. Terhelt / incattus – aktív résztvevő – cselekményeivel
alakíthatta/befolyásolhatta a pert, az eljárás alanya. Érvényesült az ártatlanság
vélelme = mindaddig, amíg jogerős bírói ítélet ki nem mondja a terhelt bűnösségét
valamilyen bűncselekményben, addig nem tekinthető bűnösnek.
 Alaki / formális bizonyítási rendszer volt = nem a valóságban végbement eseményeket
derítették fel, hanem azokat, amelyeket a felperes állított.
 Istenítéletek voltak.
Inkvizitórius eljárásból származó alapelvek:
 Hivatalbóli eljárás elve: officialitás: a hatóságnak nem kell feljelentésre várnia, elég,
ha valamilyen módon a hatóság tudomására jut a bűncselekmény, vagy annak gyanúja.
 Személyes szabadság védelme: A perben az eljárási szereplők feladatát határozzák
meg. Nem lehet túllépni a saját feladatkörüket. 2 korlát van: előzetes letartóztatás;
vizsgálati fogság.
 Védelemhez való jog: A terhelt saját védelméről gondoskodhat, bizonyos esetekben ki
kell rendelni számára a védőt, ha saját maga nem tudja fedezni a kötségeket az állam
költségén kell védőt biztosítani.
 Ügyfél egyenlőtlenség: A vádnak és a terheltnek a perbeli pozíciója nem egyenlő. A
vádnak több joga van. A terhelt az eljárásnak nem alanya, hanem inkább tárgya (főleg
a nyomozati szakaszban).
 A terhelttel közölni kell a vádat.
 Bíróságok egységességének elve: Többféle bíróság előtt is indulhat eljárás. Az
eljárásrend módja egységes lesz.
 Jogorvoslathoz való jog: Az eljárás minden szakaszában biztosított.
 Írásbeliség.
 Titkos.
 1 személy – inquirens - nyomozó- / vizsgálóbíró – nem azonos a későbbi
vizsgálóbíróval: elsősorban nyomoz és vádol, véd, ítélkezésben való részvétel.
 Aktív bíró –döntéseivel lényegesen befolyásolja a per menetét, csak tárgya van az
eljárásnak, alanya nincs.
 Anyagi bizonyítás – Cél: a megtörtént események bizonyítékainak összegyűjtése
- kötött – a lehetséges bizonyítékok értékét, súlyát a jogszabályok, a jogtudomány,
ítélkezési gyakorlat előre meghatározta: következménye: a perek nem a bírósági,
hanem már a nyomozati szakaszban eldőltek.

235
 56. A perbeli személyek a polgári kor magyar perjogában

I. Főszemélyek:

 Magánjogban:
a.Alperes.
b. Felperes.
 Büntetőjogban:
a.Sértett.
b. Terhelt.
Hogy ki, mikor, melyiket tölti be, az az anyagi jogi szabályokban van benne, precíz.
Legfontosabb különbség a büntetőper / polgári per főszemélyei között:
 Terhelt csak természetes személy lehetett (12 évnél idősebb).
 A többi pozícióban lehetett természetes/jogi személy is, akár egy állami
szerv/maga az állam.
II. Mellékszemélyek: (legkevesebb változás)

a. Csatlakozó.
b. Tanúk.
c. Képviselők – ezt kell említeni, mert ez változott:
Kialakult:
 Törvényes képviselet
képviselet: valamelyik hozzátartozó láthatta el, pl.:
a cselekvőképtelen kiskorút szülője képviselte.
 Ügyleti képviselet
képviselet: az a személy képviseli, akit a peres fél
megbízott valamilyen jogügylettel, pl.: ügyvédet megbízási
szerződéssel.
III. Ügydöntő személyek: (nagyon sok változás)

A. Bíró:
Azokat az anomáliákat, melyek a feudális kori törvénykezési szervezetet jellemezték
– igyekeztek a kiegyezés után kiküszöbölni.
1869. évi 4. tc tc.: különválasztotta a közigazgatást és a bíráskodást, rendelkezett a
bírói függetlenségről és összeférhetetlenségről, deklarálta a bírói függetlenséget:
 Biztosította az agyagi függetlenséget (5. §): a bírákat az állam fizette, bérük
nem volt csökkenthető + tiltotta a korrupciót.
 Biztosította az elmozdítás lehetetlenségét (15. §): „a törvényesen kinevezett
bíró, a törvényben meghatározott eseteken és módon kívül hivatalából el nem
mozdítható.”
 Biztosította az áthelyezés lehetetlenségét (16. §): „a bírót a törvényben
meghatározott eseteken kívül csak saját akaratával lehet székhelyéről más
bírósághoz/más hivatalba áttenni/előléptetni.”
 70 – nél fiatalabb bíró kényszernyugdíjaztatásának tilalma (17. §): bíróságok
felállítása, átszervezése, megszüntetése kizárólagos törvényhozási feladatot
képez (21. §); „a bíró a törvények, a törvény alapján keletkezett s kihirdetett
rendeletek s a törvényerejű szokás szerint tartozik eljárni és ítélni” (19. §) = az
eljáró bírót annak bíráskodásával kapcsolatban senki sem utasíthatta.

Összeférhetetlenségi esetek: 3 fajtája van:

236
  Funkció- és foglalkozásbeli összeférhetetlenség
összeférhetetlenség: a törvény felsorolja az ide
tartozó eseteket, a kinevezett bíró ugyanabban az időben nem lehetett pl.
országgyűlési képviselő, ügyvéd/ülnök, tanár / tanító.
 Gazdasági összeférhetetlenség
összeférhetetlenség: célja: az anyagi érdekeltség kiszűrése,
kinevezett bíró nem folytathatott kereskedelmi tevékenységet, nem vihetett
iparüzletet, nem lehetett vállalat tulajdonosa, igazgatója, részvényese, stb. Ha
ilyenbe fogott még kinevezése előtt – le kellett mondania.
 Politikai összeférhetetlenség
összeférhetetlenség: „a bíró nem lehet tagja valamely
politikai/munkásegyletnek, gyülekezetnek, nem vehet részt azok gyűléseiben,
nem folyhat be sem közvetve, se közvetlenül azok működésébe, s nem járulhat
az ily egylet/gyülekezet határozatához/kérvényéhez.
Személyes tulajdonságok / feltételek:
Bírói hivatalt viselhetett minden magyar állampolgár, aki 26. életévét betöltötte,
feddhetetlen jellemű volt, nem állt csőd / gondnokság alatt, beszélt magyarul,
megfelelő elméleti és gyakorlati képzettséggel bírt: vagy köz- és váltóügyvédi
vizsgát, vagy jogi intézményben szerzett diplomát jelentett + 3 év gyakorlat.
B. Vizsgálóbíró:
Szerepe a büntetőeljárás vizsgálati szakaszában volt. A törvényszéki bírák közül az
igazságügy – miniszter nevezte ki 2 évre. Feladata: nyomozás fölötti felügyelet, +
ügyelt arra, hogy a nyomozati anyag teljes legyen.
C. A vádtanács:
A büntető igazságszolgáltatás egyik eljáró szerve. A királyi törvényszék állandó
tanácsa. Elnökét és 2 tagját a törvényszék bírái közül a törvényszék elnöke nevezte ki
1 évre. Feladatai:
 Első fokon a vizsgálati szak ellenőrzése és irányítása.
 A vizsgálóbíró működésének felügyelete.
 Vád alá helyezés kérdésében való határozathozatal.
 Másodfokon a vizsgálóbíró határozatai elleni felfolyamodások + a
intézkedései ellen benyújtott panaszok elbírálása.
D. Esküdtszék:
A jogegyenlőség egyik biztosítéka. Az a fórum, ahol az elfogulatlan laikus
állampolgárok a büntetőper folyamán ellensúlyozni tudják a mindenkori kormánytól
függő szakbírák esetleges részlehajlását. Az esküdtek nem egyenlők az
esküdtbírósággal
esküdtbírósággal. Esküdtbíróság: 12 tag + 3 szakbíró. Mindketten ítélkeznek az
eljárás során, de más tárgyban:
- Az esküdtszék – ténykérdésekben: bűncselekmény elkövetési
tényeinek megállapítása, bűnösség eldöntése, minősítés meghatározása.
- Az esküdtbíróság – jogi kérdésekben: büntetés mértékének
meghatározása.
E. Vádképviselet:
Csak büntetőeljárásban van (ügyész ritkán szerepelhetett magánjogi perekben – pl.:
beavatkozóként – de nem vádhatóság, hanem felperes / alperes szerepében). 3
formája volt: Ügyész, Főmagánvádló Pótmagánvádló.
A. ÜGYÉSZ:

237
 A királyi ügyészség azon államszervezet, mely hivatalból üldözendő
bűncselekmények eseteiben az állami bíróságok előtt vádat emel és a vád
képviseletében az egész per során eljár.
1871. évi 33. tc
tc. – felvázolta a 4 – fokozatú szervezetrendszert:
 A Kúria mellett – koronaügyész.
 A királyi ítélőtáblák mellett – királyi főügyészek.
 Törvényszékek mellett – ügyészek és alügyészek tevékenykedtek.
 Járásbíróságok mellé nem rendeltek ügyészeket.
Ügyészség – szigorúan centralizált és hierarchikus:
 Felettes hatósága: igazságügyi – miniszter.
 Tagjai nem egyenjogúak – a hivatali teendőket a hivatali főnök – a
királyi ügyész / koronaügyész végzi.
Feladatai:
 Elrendeli, irányítja és vezeti a nyomozást.
 Bíróság előtt képviselte a közvádat.
 A jogerősen kiszabott büntetés végrehajtása.
 A büntetés-végrehajtás módjára felügyelt.
 Magánjogi perekben – ritka volt: Beavatkozó – ha úgy ítélte meg, hogy
a törvényesség szempontjából ez szükséges.
B. FŐMAGÁNVÁDLÓ:
Tény, hogy az officialitás elvét követték, de eltekintettek merev
alkalmazásától, és lehetővé tették a sértett számára, hogy néhány
meghatározott bűncselekmény esetén vádat emeljen és a vád képviselete körül
ügyészi jogosítványokat gyakoroljon.
A magánvádas bűncselekmények közé csak olyan cselekmények tartoztak,
melyek a társadalomra kevéssé voltak veszélyesek, pl.: rágalmazás,
becsületsértés, könnyű testi sértés, levél- és távirattitok megsértése, idegen
ingó dolgok jogtalan használata.
Különbség van a magánvád és a magánindítvány között: magánindítvány –
eljárásjogi feltétel, melynek hiányában az elkövető ellen nem indítanak
büntetőeljárást, ha viszont a sértett megtette indítványát – a bűncselekmény
közvádas jellegűvé válik, és így vádat emelni és képviselni az ügyész fog.
Főmagánvád esetén – a vád ura és képviselője a főmagánvádlóként fellépő
sértett – elsődlegesen, mert a vád képviseletét a királyi ügyészség az eljárás
egész folyamata alatt átvehette.
Ugyanazokat a jogokat gyakorolhatta, mint az ügyész, kivétel: azok a
jogosítványok, melyek az ügyészt, mint hatóságot illették meg:
- Nem idézhetett közvetlenül.
- Nem rendelhetett el kényszercselekményt.
C. PÓTMAGÁNVÁDLÓ:
Az a sértett, aki olyan esetekben, melyekben a vádemelés elsősorban a királyi
ügyészséget illeti, a vád képviseletét átveheti és e körül a királyi ügyészség
jogait gyakorolja.
Abban az esetben, ha a királyi ügyészség megtagadja a vád képviseletét / elejti
a vádat. Nem élhetett ezzel a sértett, ha:
 Felhatalmazásra és kívánatra üldözendő bűncselekmények
esetében.
 Főmagánvád és perújrafelvétel eseteiben.

238
  Fiatalkorúak bűnügyeiben.
 Gyorsított bűnvádi eljárás alá tartozó ügyekben.
 Olyan bűncselekményeknél, ahol a sértett nem fizikai személy.
A megtagadott / elejtett vádat csak 8 napon belül vehette át, ha jelen volt az
adott tárgyaláson, akkor a vád elejtésekor köteles volt azonnal nyilatkozni, ha
nem tette meg – az eljárást megszüntették.

239
57. Alapelvek a modern polgári és büntető perjogban

240
 58. A bűnvádi per szakaszai, lefolyása. Az előkészítő és a közbenső eljárás
részletes szabályai

Eljárás szakaszai:
Tipikus eljárás a törvényszék előtti eljárás. A Bűnvádi perrendtartás (Bp) 4 szakaszt különít
el:
1. Előkészítő eljárás:
a. Nyomozás.
b. Vizsgálat.
2. Közbenső eljárás:
a. Vádemelés.
b. Főtárgyalásra való közvetlen idézés.
3. Főtárgyalás:
a. Törvényszék előtt zajló.
b. Esküdtszék előtt zajló.
4. Jogorvoslatok:
a. Rendes jogorvoslat.
b. Rendkívüli jogorvoslat.
Bejelentésre, feljelentésre, közvetlen észlelésre indulhat az eljárás.
Előkészítő eljárás: A per adatainak kipuhatolása és összegyűjtése, ezekről a bíróság
tájékoztatása. Bíróságon kívüli rész, nem a per anyagának összegyűjtését, hanem a vádló
tájékozódását-tájékoztatását szolgálja, azt, hogy lehet – e az adott esetben megalapozottan
vádat emelni. Két szakasz: nyomozati szakasz, vizsgálati szakasz.
a. Nyomozás: Az a szerv végzi, mely a vádemelésre jogosult lesz megkeresni azokat a
tényeket, adatokat (bizonyítékokat), mely alapján eldönti, hogy vádat emelnek e vagy
sem. Az ügyész rendeli el tipikus esetben. Rendszerint más hatóság hajtja végre.
Többféle végeredménye lehetett:
 Eredményes => Az eljárást lefolytatják.
 Eredményes, de nem mindenre kiterjedő. => Az ügyész meghosszabbíthatta.
Ha a bizonyítékok összegyűltek az ügyész egy határozattal befejezettnek
nyilvánította a nyomozást. A nem gyűlt össze elegendő bizonyíték => A
nyomozás szüneteltetéséről beszélhetünk (nincs bűncselekmény, nincs
elegendő bizonyíték.)
b. Vizsgálat: Nem ügyészi, hanem bírói cselekmény. Vizsgálóbírói funkció. Annak a
megállapítására irányul, hogy van e lehetőség főtárgyalásra vagy sem. Bizonyos
esetekben kötelező: nagyon súlyos bűncselekmények estében. Tanúk megállapítása,
helyszíni szemle elrendelése, szakértő kirendelése. Ezek alapján döntöttek. Ha
továbbmegy a következő szakaszba lép az ügy. Ha nem. => Vizsgálat megszüntetése,
eljárás megszüntetése, felmentéssel megegyező befejezésnek minősült a megszüntetés.
Közbenső eljárás:
a. Vádemelés: Az ügy a vádtanácshoz kerül tovább. 3 szakbíróból álló testület, nem ők
döntenek érdemben az ügyben. A vádtanács emel vádat vagy közvetlenül idézhet is.
Mindig ilyen ügyekben döntött. Ha bármely nyomozati vagy vizsgálati eljárás ellene
kifogás volt, azt a vádtanács bírálta el. Mérlegelte a bizonyítékokat és
előterjesztéseket. => Elegendő bizonyíték. => Ügyésznek szólnak, hogy van helye a
vádemelésnek.
 Ha nem alapos a vád, az eljárás megszűnik.
 Visszadobható nyomozásra.
 Megalapozott a vádhatározat => Gyanúsított vád alá helyezése.

241
 Ügy elbírálása egyszerű: beismerés esetén, bizonyítékok rendelkezésre állnak. =>
Vádemelési eljárás helyett egyből főtárgyalást kezdenek.

A nyomozás és vizsgálat eredményének függvényében az ügyész vádiratot nyújt be a

bíróságnak. Ebben az összegyűjtött bizonyítékok alapján indítványozza a főtárgyalás
kitűzését. A bíróság ezt kézbesítette a terheltnek.
Kérdés: él-e a terhelt kifogásokkal:
 Ha nem – közvetlenül idézték a főtárgyalásra.
 Ha igen – legtöbbször élt:
- Elindult a vád alá helyezési eljárás. Vádtanács előtt zajló, garanciális jellegű
egység. Célja, hogy megalapozatlan vádak nem kerüljenek a főtárgyalásra; a
terhelt bíróság elé állítását a vádtanács is helyeselje.
A vádtanács csak a kifogásokat tárgyalta meg. Jelen lehetett a vádlott és védője –
védekezhetett. 3 – fajta határozatot hozhatott:
 Vádat nem találta megalapozottnak.
 Vizsgálat kiegészítését rendelte el.
 Vád alá helyezte a terheltet.

242
59. A főtárgyalás típusai és részletes szabályai. Perorvoslati rendszer a Bp –
ben

Főtárgyalás: formálisan zajlik. 3 félnek jelen kell lennie: vádló, terhelt, bíróság.
a. Törvényszék előtti főtárgyalás: Terhelt = vádlott.
 Megilleti a szabad lábon való védekezés.
 Előzetes letartóztatás, vizsgálati fogság (+Tk): Elővezetik az adott személyt,
bilincs nélkül kell megjelennie. A bíró megnyitja a tárgyalást, számba veszi
megjelentek e a felek, vádirat felolvasása, bíróság meghallgatja a vádlottat (a
per vezetője a bíró, ő kérdezi ki a feleket), bizonyítékok számbavétele (tanúk,
szakértők stb.). A bíró rendeli el a bizonyítékok megszerzését is.
Perbeszédek (ügyész  egyéb érdekeltek [magánfél]  terhelt [megilleti az utolsó szó
joga]). A tárgyalás ítélethozatallal zárul. A bíróság visszavonul. 2 féle ítélet születhet:
Bűnösséget megállapító ítélet; Felmentő ítélet.
Az ítéletet mindig írásba kell foglalni (rendelkező részét, indoklást később is írásba
lehet foglalni.) Le lehet írni a súlyosító és enyhítő körülményeket is. A jogorvoslatra
való igényt azonnal ki kellett mondani.
b. Esküdtszék előtti főtárgyalás:
1896: 33. tc.: Bp (= Bűnvádi perrendtartás)
1897: 33. tc.: Esküdtszéki törvény.
Esküdtszék: törvényszék előtt felállítandó, büntető ügyek elbírálására jött létre, 3
szakbíró és 12 esküdt van. A 3 szakbíró áll egy elnökből és 2 bírótársból, a 12
esküdtnek pedig a vezetője a főnök.
A bírótagokat az ítélőtábla elnöke jelöli ki. A királyi törvényszék elnöke lesz, 1 évre
szól a kijelölésük, mind helyettesíthető. 12 esküdt van: az esküdtképesség lehet
általános és különös.
Általános esküdtség feltételei:
 Magyar állampolgár legyen.
 26. életévét betöltött személy legyen.
 Férfi.
 Állama hivatalos nyelvét értse, azon írni és olvasni tudjon (pl.: magyar,
olasz, horvát).
Különös esküdtképesség feltételei:
 Vagyoni cenzus: legalább évi 20 korona adót fizessen, vagy ennek
megfelelő vagyonnal rendelkezzen.
 Műveltségi cenzus: közteherviselő, lelkész, tudós, középiskolai záró vizsga
letétele.
Ki volt zárva a esküdtségből: személyében rejlő ok miatt:
 Hivatalveszésre ítélt személy.
 Börtönben ülő személy.
 Csődeljárás alatt álló személy.
 Gondnokság alatt álló személy.
 Testi, szellemi fogyatékos személy.
 Nyereségvágyból elkövetett bűncselekmény miatt jogerősen elítélt személy.
Hivatás miatt kizárt személyek:

243
  Miniszter.
 Főispán.
 Tényleges szolgálatban álló bíró vagy ügyész.
 Fegyveres erő tagja.
 Rendőri hatóság tagja.
 Napszámos vagy szolga.
Visszautasíthatta az esküdtséget:
 Országgyűlés vagy delegáció tagja arra az időre, amíg tart az ülésezés.
 Gyakorló orvos.
 Postatiszt.
 70. – ik életévét betöltött személy.
 Aki már az adott évben esküdt volt.
A törvényhatóság dönti el kiből lesz esküdt. Minden évre éves lajstromot sorsolnak,
ebből minden év novemberében összesorsolják az aktuális esküdtté tehetők
főlajstromát. Minden időszak előtt 15 nappal korábban sorsolják ki a tényleges
esküdtszéket. 30 esküdtet választanak és 10 pótesküdtet. 12 esküdt vesz részt a
tárgyaláson, ők napidíjat kapnak, ha nem helyben lakik még az útiköltségét is fizetik.
Egy ülésszakra szól a megbízásuk, ez 15 napnál ne legyen hosszabb.
Főtárgyalás: Az esküdtszék előtt zajlik. 1878: 5. tc.: (csemegi kódex) 3 esetben rendel
esküdtszéki eljárást:
 Azok a bűncselekmények, melyekre 5 évnél hosszabb szabadságvesztés
szabható ki.
 Életfogytig tartó fegyház.
 Halálbüntetés szabható ki.
Taxatíve felsorolt esetekről van szó.
 Rendkívüli hatáskör:
 Felségsértés.
 Király bántalmazása.
 Hűtlenség.
 Gyilkosság.
 Szándékos emberölés.
 Kitétel/ elhagyás.
 Halált okozó súlyos testi sértés.
 Gyermekrablás.
 Közegészség elleni bűntett.
 Rablás, gyújtogatás, árvízokozás.
 Vesztegetés.
Külön kategória a sajtó útján elkövetett vétségeké.
1896: 19. fejezet: esküdtszéki eljárás: elnök (bíró) kioktatást köteles adni (mit kell
tenniük az esküdteknek, hogyan tehetik stb.).
30 esküdtből álló szolgálati személyek:
Főtárgyalási idézés. => Meg kell jelenniük rajta. => Esküdtszék megalapítása.
(nyilvánosan történik). 26 esküdtnek kell jelen lennie a 30 – ból. Megvizsgálják a
kizáró okokat. Ha 24 esküdt maradt, akkor elkezdik 12 visszavetését. Kifogással
lehetett élni az esküdtekkel szemben, egyenlő számú esküdtet vethetett vissza a vád és
a védelem egyaránt. Ha viszont páratlan számú esküdtekből vetett vissza a vádlottnak
volt joga eggyel többet visszavetni.
Pótesküdteket is választottak. Az eljárás teljes tartalma alatt jelen kellett lenniük.

244
Jogorvoslatok:
a. Nem jogerős határozat ellen lehetett élni a rendes jogorvoslatokkal.
 Folyamodás: A bíróságnak önállóan támogatható végzése ellen irányul.
 Fellebbezés: Első fokú nem jogerős ítélet ellen lehet fellebbezni. Mindig
fellebbviteli perorvoslat. (Tk: Királyi Ítélőtábla). Tényállást, jogi minősítést is
lehet vitatni. Reformatórius jogköre is van másodfokon.
 Semmisségi panasz: Olyan ítéletek esetén jöhetett szóba, mikor nem volt
helye fellebbezésnek, de jogszabálysértés van, és erre a jogszabálysértésre
hivatkozva a kúriánál lehet kérni az ítélet megsemmisítését. 2 féle lehet:
 Alaki semmisségi ok: Az eljárási szabály megsértése. Az eljáró
bíróságot új eljárásra utasította. Kasszációs jogkör.
 Anyagi jellegű ok: a semmítőszéket kasszációs vagy reformatórius
jogkör is megillette.
Az esküdtszék ítélete ellen is lehetett semmisségi panasznak helye, mégpedig
alaki semmisségi ok esetén.
b. Jogerős ítélet ellen lehetett élni a rendkívüli perorvoslat lehetőségével. Perorvoslat a
jogegység érdekében, rendkívül kötött, az ország különböző bíróságai előtt hasonló
tényállásban nagyon eltérő ítéletek születtek. A koronaügyész joga egyedül, hogy a
kúriánál ilyet indítson. Jogerős ítélet ellen mondja ki az állandó gyakorlatot. A vádlott
terhére vagy javára nyújtja be a javaslatot. Vizsgálni kell.
 Perújrafelvétel: jogerős ítélettel szemben rendkívüli perorvoslat. Új
bizonyíték esetén, mely más eredményt hozott volna. Első fokú
bíróságnál kell benyújtani. Megengedhetőségéről dönteni kell.
Teherre nem lehet változtatni az ítéletet.
Ítélet végrehajtása: büntető törvényhozásban kapott helyet, hogy hogy hajtsák végre.

245
 60. A polgári per fejlődése. A Pp. Keletkezése és alapelvei

1880 – tól az igazságügyi miniszterek megbízásokat adnak szakérői vélemények elkészítésére,

tervezeteket dolgoznak ki. Plósz Sándor (No. – ba ment tanulmányozni az ottani rendszert),
Emmer Kornél (országgyűlési képviselő, Fr.o. – ba ment) => Tanulmányoznak. =>
Tervezeteket készítenek. Sommás eljárásreformja: 1893: szóbeliség, nyilvánosság,
közvetlenség, bírói szabad mérlegelés joga.
Plósz Sándor: 1911: I. Polgári perrendtartás (=Pp). 1915 – ben lép majd hatályba, 1953 –
ig marad érvényben.
2 fő jellemzője van:
 Per statikája: Bíróságra vonatkozó szabályok, hatáskör, illetékesség.
 Per dinamikája.
1. Per statikája: Főszemélyek + mellékszemélyek: felperes, alperes, bíróság. Bármikor
megegyezhetnek a felek, ez viszont költségvonzattal jár. Litis contestatio: a felperes már
önállóan nem rendelkezhet a perrel.
Mellékszemélyek: Beavatkozó: bármelyik fél oldalán beléphet a perbe. Ha a felperes a
pernyertes a beavatkozó azt akarja elősegíteni. Ha az alperes pertársa, akkor hozzá fűzi
az érdeke a pernyertesség esetén. Vagy önállóan lép be, vagy a bíróságon keresztül a fél
perbe hívja (mégpedig az akinek az érdeke hozzá fűződik). Pertársaság: Bármelyik
oldalon lehetnek. Több felperes több alperessel szemben is állhat. Tanúk, szakértők.
Jogutódlás: ha a felperes meghal a per folyamán, a jogutódja tovább viheti a pert (ez az
alperesnek is lehetősége).
Bíróság: polgári per járásbíróságon vagy törvényszéken indult. Ismeri a bírák kizárására
vonatkozó lehetőségeket is a Pp. Az a bíró, aki egyszer eljárta perben a felsőbb
ítélkezésnél ki volt zárva. A bírói tanácsnak változatlannak kell lennie.
A per közjogi jellegű e vagy sem? Bíróság fél e vagy sem?: Ha közjogi, abban az
esetben a bíróság van legfelül, mindenki más alárendelt neki. Vagy a bíróság nem fél
csak szemlélő a perben. Bacsó Jenő (1914 – 48 között Debrecenben tanított):
Makacssági Ítélet: Felperes + Alperes + Bíróság. Az alperes idézést kap, és nem
válaszol: ha a Felperes és az Alperes között állna fönn a jogviszony, akkor ennek nem
lenne következménye, de mivel a Bíróság és az alperes között van a jogviszony =
Makacssági ítélet. => Elítélik, az alperesé lesz a perköltség + büntetést is fizetnie
kellett. => Közjogi jellegű a polgári per. A bíróság minden fölött áll.
A bizonyításban érvényesül a bíróhatás köre. Bizonyos esetekben a bíróság a felek által
felállítotton túl is bizonyíthat. Pl.: státuszper (családi jogállás megállapítására vonatkozó
per). Túlléphet a felek rendelkezési jogán. Polgári perben csak kontradiktórius
eljárásnak van helye, az lehet bizonyíték, ami szóban elhangzott a tárgyaláson.
Bizonyíték akkor lesz egy okirat tartalma, ha az a per során szóban is elhangzik.
2. Per dinamikája: 2 szakasz:
 Perfelvételi szak.
 Érdemi tárgyalási szak.

246
 61. A polgári per lefolyása; a perorvoslati rendszer és a különleges
eljárások a Polgári perrendtartásban

 Perfelvételi szak.
 Érdemi tárgyalási szak.
a. Perfelvételi szak: keresetlevél. A felperes keresetlevelével indul. => Elsődleges
célja, hogy a bíróság meggyőződjön arról, hogy a pernek nincs e akadálya. 2 eset:
o Saját maga dönti el a bíróság (keresztlevél vizsgálata). Hivatalból
köteles vizsgálni a bíróság a saját illetékességét.
o A fél hívja fel a figyelmet, itt is ismeretesek a kifogások.
Beállt a perfüggősé. => Nem lehet kétszer ugyanazt a pert elindítani.
Perfelvételi tárgyalás: a felperes szóban előadja a kérését, az alperes, ha nincs
kifogása érdemben előadja az álláspontját, ez 3 féle lehet:
 Elismerés.
 Ellenkérelem előterjesztése. A bíróság utasítsa el a
keresetet, annak elutasítására vonatkozik, ennek
bizonyítását kell adni.
 Viszontkereset előterjesztése.
b. Érdemleges tárgyalási szak:
Lehet módosítani a keresetet. Megjelenés a bíró előtt, számbavétel, bizonyítási
eljárás megkezdése, felek meghallgatása (tények tekintetében nyilatkoznak).
Előfordulhat, hogy a bíróság az egyik félt megesketi. Tanúk meghallgatása
(tanúbizonyítást bármelyik fél kérheti): meg kell jelölni, hogy a tanút milyen
kérdésben kérdezik ki. Itt is sor kerülhet esketésre, de nem feltétel. Többnyire szóban
zajlik a meghallgatása a tanúknak. Bizonyítékok lehetnek okiratok is: közokiratok
(valóságtartalmuk nem vitatható); magánokiratok (akkor nem vitatható, ha teljes
bizonyítóerejűek, pl.: több tanú írta alá.).
Szakértő, bírói szemle, eskü (A perben nem függ a bírói megítéléstől. A felek peren
kívüli megegyezésének tehet tekinteni /egyezség/).
Ítélethozatal:
Első fokon:
 Végítélet: a bíróság a felperesi keresettől teljes egészében dönt.
 Részítélet: ha a felperesnek az alperessel szemben több követelése van,
abból csak egyet dönt el a bíróság, a többit folytatja.
 Elkülönített végítélet: a perben több alapja van, az egyik alperes
tekintetében a bíróság végítéletet tud hozni, ezt elkülöníti a többitől.
 Közbenső ítélet: az egész kereseti követelésről dönt a bíróság, de csak egy
adott vonatkozásban. Pl.: munkáltató intézkedése miatt munkavállalót kár
érte.
Másod fokon:
 Kiegészítő ítélet: a bíróság reformatórius jogkörben jár el, kiegészíti az
elsőfokú eljárást.
Van módperorvoslatra:
 Fellebbezés (mint a Bp).
 Folyamodás (mint a Bp).

247
  Felülvizsgálódás: Másodfokról harmadfokra meghatározott okokból lehet
felülvizsgálatot kérni. Van olyan eset mikor a felülvizsgálat automatikus, pl.:
házassági bontóperben. Ezek rendes perorvoslatok.
Rendkívüli perorvoslat tulajdonképpen nincs. Perújítás van: kvázi rendkívüli
perorvoslat meghatározott esetekben van.
Különleges eljárások: státuszperek, házassági per, sommás visszahelyezési per
(birtokper). Egyszerűbb gyorsabb eljárást következnek.
Módosítást szenvedett. Leértékelődött a szovjet időszakban. Látszat joggyakorlat
lett, mint a Bp.

248
 62. A proletárdiktatúra büntetőeljárási modellje 1949-1954 között. A
népbírósági és a koncepciós perek jellegzetességei

1948 után elkezdődött a szovjet mintájú jog adaptációja. 1949. évi 11. tc
tc. – valódi keleti
elemeket hordozott. Egyetemes néprészvétel intézményesítése:
o Lényeges változtatás.
o Általános bizalmatlanság miatt alkották.
o Lecserélték a bírói kar tagjait újakra.
o Megszűnt a járásbíróság.
o Az elsőfokú bíróságok – tanácsban jártak el
o Kimondta, hogy:
 A járásbíróságon a bíró mellett 2 népi ülnök legyen.
 A törvényszéken a bíró mellett 3 népi ülnök legyen.
o A nép ülnökök a tanács egyenrangú tagjai lettek.
Egyfokú fellebbviteli rendszer bevezetése: Megmaradt a bíróság jogköre, de eltörölték a
súlyosítási tilalmat, tovább csökkentették a vizsgálat területét. Csak magánvádas ügyekben, +
ha az ügyész javaslatot tett, + ha a bíróság szükségesnek találta.

Koncepciós perek
 Nem külön formát jelentettek – hanem speciális kezelési módot.
 Nem voltak egységesek.
 Csoportosítva:
1. Erkölcsileg, jogelméletileg, kifogásolható jogszabályok alapján lefolytatott
ügyek
2. Erkölcsileg és jogilag helytelen szakmai-politikai irányítás hatására elbírált
ügyek
3. Hatályos büntető anyagi/eljárásjogi szabályok megsértésével elbírált ügyek:
a. Kitalált tényállásokat koholt bizonyítékokkal támasztottak alá.
b. Valós tényekből hamis következtetésekre jutottak.
c. Valós tények alapján valósághű konklúziókat vontak ugyan le, de
kegyetlen, embertelen büntetések kiszabásával fejezték be az ügyet.

1951. évi 3. törvény – első szocialista büntető perrendtartás:

Járásbírósági, gyorsított bűnvádi eljárást tette meg főszabállyá. Egységes bűntetti eljárás. 2
egyszerűsített eljárási formát ismert:
 Büntetőparancs.
 Bíróság elé állítás vádirat és tárgyalás kitűzése nélkül.
Először – alapelveket, részvevőket, bizonyítékokat, bizonyítási eszközöket taglalja. 2. felében
– tárgyalás előkészítése, tárgyalás, ítélet, fellebbezés, rendkívüli perorvoslatok, különleges
eljárások.
Büntető eljárás alapelvei:
 Személyi szabadság biztosítása.
 Terhelő és mentő körülmények figyelembevétele.
 Szabad bizonyítás.
 Büntetőeljárás kizárása.
 Többszöri eljárás tilalma.
 Nyilvánosság.
 Anyanyelv használatának joga.

249
Eljárás szakaszai:
 Nyomozó hatóságok : ügyész, rendőrség, Belügyminisztérium államvédelmi szervei
Nyomozás során – csak az ügyész dönthetett:
 Meghosszabbíthatta a 48 órás előzetes letartóztatást (rendőrség
alkalmazta).
 Vádemelésről, vádirat mellőzésével a bíróság elé állításról dönthetett.
 Nyomozásról, nyomozás menetéről, nyomozási cselekmények alaki
rendjéről döntött – ezekről a törvény nem rendelkezett.
 Tárgyalás előkészítése:
Az ítélőbíróság tanácselnöke járt el:
 Konstatálta a per előfeltételeinek meglétét.
 Döntött a tárgyalás kitűzéséről.
 A tanács elé utalhatta az előkészítést.
 Tárgyalás:
 A tanács elnöke vezette.
 Megnyitás.
 Számbavétel.
 Vád ismertetése.
 Terhelt kihallgatása.
 Bizonyítási eljárás.
 Perbeszédek.
 Ítélethozatal.
 Perorvoslati eljárás:
Megoszlott 2 részre:
 Rendes jogorvoslati formák – egyszerűsített egyfokú fellebbezés,
tanácsülésen / tárgyaláson döntöttek róla, terhelt javára szolgáló
lehetőségek, megváltoztathatta a bíróság az elsőfokú ítéletet, ha hibásnak
vélte.
 Rendkívüli jogorvoslati formák – régi polgári büntető perrendtartásból
idevágó részek.
Kritikája:
 Kimaradt a nyomozás szabályozása.
 Korlátozta a védelem intézményét: nincs védelemhez való jog benne, kimaradt a
garanciális előírás – hogy a gyanúsítottal közölni kell, hogy mivel gyanúsítják =
egyértelműen inkvizitórius fordulat – mely a tárgyalást formálissá tette-
 Fellebbezés – egyfokú – 1949 – es megoldás.

Első novella:
 1954. évi 5. törvényben van.
 Politikai enyhülés idején.
 Újra felbukkan a garanciák kérdése..
 Nyomozás során több változtatás
 Változatlanul szovjet hatás alatt született, adminisztratív-bürokratikus akadályokat
állított az eljárás fordulópontjaira.

250