Egy középkori grimoire: a Picatrix

A Picatrix egy olyan mágikus könyv, mely a középkori és a kora-újkori

Európa mágikus gyakorlóinak az egyik nagy kedveltje volt. Főként asztrológiai
mágiával foglalkozik, azon belül is a bolygók szellemeinek a megidézésével
elkészíthető talizmánokkal. Ennek a módszernek a teóriai alapjait is alaposan
tárgyalja, de hosszan ír a nekromanciáról is, vagy legalábbis arról, amit az
írója annak tartott. A nekromancia, ami eredetileg holtak megidézésével
végzett jóslást jelentett, ebben a könyvben a világ rejtett működésének és
bölcsességének a megértését jelenti, durván kb. azt, amit ma „okkultnak” is
mondhatnánk. De ennél jóval többről is szó van benne, mint mondjuk a
különféle tárgyak (pl. búbos banka agya) lehetséges varázslatokban való
felhasználásáról, démonidézésről, illetve a bolygók szellemeihez intézhető
megfelelő imákról.

A hagyomány egy 1009. előtt meghalt arab csillagásznak, Abu al-Qasim

Maslama ibn Ahmad al-Majritinek tulajdonítja megalkotását, ám a
valóságban a 11. század második felében íródhatott, egy Andalúziában élő
arab tudós által, akiről viszont semmit sem tudunk. Eredetileg arab nyelvű
volt, majd 1256-ban (vagy 1258-ban) kasztíliai (X.) Alfonz király utasítására
készült először a spanyol, később pedig ebből a latin fordítása. Innentől pedig
már szabad utat kapott arra, hogy Európa varázslás iránt érdeklődő emberei
szabadon (ha az egyház tiltásával is, de) használhassák.

A Picatrix eredeti arab címe Ghayat al-Hakim, magyarul a „bölcsek célja”,

vagy a „az, ami felé a bölcsek törekednek”. Nyilván látszik, hogy a latin cím
nem ennek a fordítása. Helyette a latinra fordító az akkoriban írójának tartott
Maslama al-Majriti nevének első részéből nyelvészkedte ki a címet. Ugyanis
az arab maslama elvileg a „megszúrni” szótőre vezethető vissza, a latin
picatrix pedig, a picatur női változata, amit „az, aki megszúr”-ként lehetne
magyarosítani.

Egy oldal az egyik kéziratos példányából

A titokzatos eredeti szerző kilétét félre téve meg kell jegyezni, hogy a Picatrix
nem csak egy ember fejéből pattant ki. Határozottan látszik rajta, hogy több
korábbi arab asztrológiai-mágikus írásokból lett összeállítva, melyeket pedig
eredetileg indiai, perzsa és közel-keleti hagyományok alapján készítettek. A
mű maga többször hivatkozik görög forrásokra is, mint pl. Platón, Hermész
(Triszmegisztosz) és Arisztotelész. Mindezeken felül, a szövege szintén
változott az idők során, hiszen még a 13. században is alakítgattak rajta.
Ezenkívül a nyomtatás feltalálása előtt, amikor még kézzel sokszorosították a
könyveket, nem egyszer előfordult, hogy az írnok a Picatrix csak egy részét
másolta ki, bizonyos (általában a kereszténységbe nehezebben beilleszkedő)
részeit kihagyva.

A Picatrix szövege négy könyvre van bontva. Az első könyvben általános

bevezetést kapunk a mágia világába: megismerjük az égi szférákat, a
makrokozmosz és a mikrokozmosz működését, a mágikus talizmánok
elkészítésének általános módját, illetve olyan filozófiai témákat, mint a
varázslás jóra vagy rosszra használatát, vagy éppen a tanulás fontosságát. A
második könyv az asztrológiai mágia bemutatása: gyakorlati tudnivalókat és
részletes leírásokat közöl a bolygókról, csillagokról és csillagképekről. Ezt
pedig azért fontos tudni, hiszen a Picatrixban bemutatott rendszer alapján az
asztrológia ismerete minden mágikus tudás alapja. A harmadik könyv ezt viszi
tovább, leírva a csillagok és bolygók kapcsolatát a színekkel, növényekkel,
illetve az ásványokkal. Szó van még itt a bolygók szellemeivel való
kapcsolatfelvétel módjairól is. A negyedik könyv a mágikus képekkel végzett
varázslást mutatja be, az ilyen képek által megidézhető szellemek
tulajdonságaival együtt. Ezenfelül szerepelnek még itt konkrét varázslatok
olyan gyakorlatias célok érdekében mint például a gyógyítás, a jégeső
elhárítása, vagy éppen a bolhák távol tartása.

Egyik példányának az illusztrációi

A könyv születése óta folyamatosan használatban van, még ha időnként

veszített is valamit a népszerűségéből. Természetesen manapság is olvassák és
alkalmazzák a mágia iránt érdeklődők, és nemcsak latin, hanem angol, német
és francia nyelven egyaránt elérhető. Tehát egy igazi klasszikusról van szó,
mely lassan az ezer éves korhoz közelít. Ha a konkrét módszereit már nem is
feltétlenül követik (legalábbis remélem, hogy szegény búbos bankákat nem
üldözi senki az agyukért), de a benne lejegyzett mágikus teóriát továbbra is
sokan relevánsnak tartják.