járható ösvényé

Az önismeret jelentősége a gyógyulásban

és a gyermekvállalásban
I. kötet
 Copyright 0 Dr. Daubner Béla és Kalo Jenő, 2005
Hungarian edition 0 Integratív Pszichoterápiás Egyesület, 2005
Minden
jog fenntartva.

A könyv — a kiadó írásos jóváhagyása nélkül — sem részleteiben, sem

egészben nem közölhető, nem sokszorosítható.
Ez vonatkozik a nyilvános előadásokra illetőleg tanfolyami
felhasználásra, internetes közlésre is.

A kötetet szerkesztetteés a kiadást gondozta:

S. Varga Ilona (A Lion)

Borító és tipográfia:
Szilágyi Szabolcs (Evil Design)

I. kötet

Integratív Pszichoterápiás Egyesület

Felelős kiadóaz Egyesület elnöke
Nyomdai és körészeti munkák: Rcálsziszréma Dabasi Nyomda Rt.
Betűtípus: Adobe Csaramond
ISBN 963 219 344 X (I. köret)
ISBN 963 219 343 1 ő (össz.)
Tartalom I. kötet

Szerzői beköszöntőlkk ..... s... esseszenísezeeszászezezzosázeresezásaásen 10

ELSŐ MÉSZ CIKALO VÉ er eve sessááátnnáátenzzázetászzztszz szasz zénsszzzásesássáta 17
Asztrológia és terápia ellá ..19
a ga dé RONRATARARNTNTBN A STETSTTTNETORNTATTÉNE EN ÉV SSRRNONONTÉNNTETÉTNNTRÉBATÉBBE VGÁNNÁRRTETNMSZÉSZETR 19
Létkezdet, szaporodás, életritmus old. ....................ssvssessessrsseszsse 20
A holdíázis-módtáti véssseszesssszszesésászészezzsntszáításszzásáákeztárezésástssese AZ
Esetelemzések ., vEYT EÁLEKN ÉG KGST ge Ge ESÉSÉTÉ
MÁSODIK RÉSZ. (oR. DAUBNER Biia) ESET EZÉSASS NT SETET ESETE KESEBEESÁTES TAT TSA 71
Lea. YSSTRÁRTBÁT SÉG BATBE SES SEESEESTBRE ES SRE AE SAARTÉETET BEEE SAR SSAP ER SZÉTÉSBTROSA 73
Dinamikus személyiségelmélet .................................................. 80
Milyen is az ember? .................. MALNÁRERÉNG
ERAT NÉNÉNNPÉSYTTE TÉtES VENNONEREYE E ERBEt 80
Sigmund Freud .......ossseseseseememeazzeezameezeszzzzezazenetezeezesezezeezenezzzst 83
Hartmann-féle ÉNtejlődés .............ssssrerserzszzteszzsseszszzszézzszttsssssés 94
Primer KORNÁtÍV ALŰONŐMIA .esssszrssezsásűrszesínásíszszzásztássszezszátesástó 94
TRENT. ÉTER TTTTEZTZTTERB RE STR T AK AANTÉKSSE NTÉST TELNE KEEN RAN AKARSZ BETETTE KA RROTATA NT ETSARTTE ERNERTTB 94
Felettes-ÉN előfutárok ,..........sssáassessessresszreásenseszásénkesánsánátás

Narcizmus .
Otto E Kenláátg
A tézaykkapcsolatok tlnöségE JEESENA KAZE
Az éretlen tárgykapcsolati vitáttátzátd
Fett HENEM asássákisésásáásátnszáséstászttázászáánánád
sa táááttátdlmet 114
A Kernberg-féle szerveződési szintek jellemzői .................... 116
Pszichoterápiás, kommunikációs lehetőségek .......................... 119
Viszontérzések — Viszont-indulatáttérel ......................sssssssesses 121
Társadalmi és szülői hidegség ................................sssssssessssessses 124
Magzati lét — Születési trauma — Szimbiózis .............sssssssesseeese 127
Leválás — Individuáció... ás va .129
A modern éséösésáölkütékék dölöéelesi eépölátdjtjél dáltázááááák sátán EB
Le leng 4 CERERTTE TÉNYT NTTATRSEBÁTRR YA RETTR ESETERE EG YT TETTETNTNONETEYTRT TEST 137
ÁE ÖVOTÁSÓT a sás átááü sát e S ÁE ee e eset áájáls 140
Elhárító mechanizmusok .........-..-....sssssss ss sesesesssrerezrenezzeésssesnsene
ZT ESÉSE KÉRNEK EZÉS RÉSREÉ AEK ERS ÉSE ESZ REKÉÉRASESÉHES öNESSÉBEE TE EZÁÉSKÉKÁSB
LETT ETT TETT TÉTETETT ETT TT TTL TE TETTRE TT TT TELET ETETETT ETTÉL TETEL TT ET]
SZERZŐI BEKÖSZÖNTŐK
Előszó
- Kaló Jenőtől
Azok körében, akik olvasták ,A gyógyulás szelencéje" című könyv
három kötetét, bizonyára többször felmerült az a gondolat, hogy
érdekesek ezek az összefüggések, sőr talán többen be is azonosítottak
belőle egyes részeket a saját életük és betegségük kapcsán. Ám tovább-
ra is kérdés maradt: ,hogyan tovább?". Az eddig megjelent három
kötetben összefoglaltuk a betegségek asztrológiai diganózisait, illerve
lelki és jellembeli hárrerüket. Most, hogy már szembenéztünk a
betegségünk bennünk rejlő lényegével, és tudatosítottuk azt, illetőleg
körbejártuk a problémáink lehetséges gyökereit, joggal felmerül ben-
nünk a kérdés: hogyan tovább? Mit kellene tennünk, hogy a gyógyu-
lás bekövetkezzék? Kedves barátommal és mesteremmel — az. első
három kötet szaktanácsadójával —, dr. Daubner Bélával úgy határoz-
tunk, megpróbáljuk keresztmetszetét adni azon terápiás leherő-
ségeknek, melyeket a huszadik század végén, a huszonegyedik század
elején, a harmadik évezred ezredfordulóján a mindennapi életben fel
lehet használni. Bár tisztában vagyunk azzal, hogy némely betegség-
nek az egyén szempontjából oly mértékű karmikus jelentősége van,
hogy az adott problémát szinte lehetetlen feldolgozni, mégis —
számtalan betegség csetén — többféle megoldás segíthet a gyógyulás
keresésében és elérésében.
Ebben a kötetben két fő témakör szerepel, az egyik a születéssel és
gyermekvállalással kapcsolatos asztrológiai megfigyelések ismertetése,
amely egyenes folytatása a harmadik kötetben tárgyalt hasonló témá-
jú résznek, és fontos bevezető anyaga önmagunk megértésének is.
Hiszen ahogyan az. életünk elkezdődik, úgy is folytatódik, (A kezdet
magában hordozza a folytatást.) A másik témakör a személyiségköz-
pontú önismereti és pszichoterápiás módszerek ismertetése, beleértve
különböző létszemléleti, vallási és pszichoterápiás megközelítést is.
"A gyógyulás szelencéjé"-nek törzsanyaga már rámutatott arra, hogy
a betegségek mögört nemcsak anyagi világunk különböző ok-okozati
összefüggései állnak, hanem óriási szerepet játszik a testi-lelki har-
móniánk, a pszichénknek egyensúlya is. A betegség egyfajta üzenet,
amely arra tanítja az abban szenvedő embert, amiről az .nem akar"

eses elege donszsseene eger er pages

Az akkor már közel egy évtizedes asztrológiai munkásságom,
valamint a közeli barátaim befolyása meggyőzött arról, hogy az
asztrológia mellé érdemes a pszichológiátis bekapcsolni, s ezért a
nyolcvanas évektől ilyen irányú tanulmányokat folytattam. Azóta az
eredményeim meggyőztek arról, hogy helyesen döntöttem. A het-
venes években és a nyolcvanas évek elején többek között arra kellet
rádöbbennem, hogy hiába elemzem valakinek a horoszkópját, hiába
beszéljük meg karakterét, adottságait és sorslehetőségeit, az egyén
hajlamos arra, hogy mindezt meghallgassa, egyfajta jó tanácsként
könyveljeel, s az életvitelében minden
marad a régiben. Be kellettlát-
nom, hogy a tanácsaim bármennyire helytállóak is voltak, az esetek
többségében a hozzám fordulóknak nem volt elég erejük ahhoz, hogy
a szükséges változásokat keresztülvigyék az életükben. Félreértés ne
essék, nem gondolom azt, hogy az asztrológiai tanácsadás felesleges
volt, hiszen számtalan esetben, világossá vált páciensemben az életé-
nek egy adott összefüggése, sorsának különböző fejleményei. Azzal,
hogy segítettem a megértését, valamint azt, hogy meglássa az össze-
függéseket, komoly eredményként könyvelhettem el, és megtapasz-
talhattam azt, hogy valamilyen rejtett dolog tudatosítása is változá-
sokat idézhet clő az egyénekben. Be kellett látnom, hogy nagyon sok
embernél mégsem voltak elégségesek ezek a beszélgetések. Ekkor elin-
dultam egy olyan új irányba, amely az emberi psziché vizsgálatával

tem, tanultam és tapasztaltam ezen tanulmányok által, és kezdtem

megérteni, miért olyan nehéz a megértést áttenni a gyakorlatba, és
miért olyan nehéz megváltozni egy embernek. Elkörelezetten
jungiánus beállítottságú asztrológussá váltam. Jung írásai nem csak a
Jung írásaiból egyértelműen kiderült, hogy ő is foglalkozott az
asztrológiával, nagyon komolyan vette és felhasználta a mindennapi
munkájában. Később elmélyülten foglalkoztam a játszmaelméletek-
kel, az álomanalízissel és mindenféle egyéb módszerrel. Megismer-
kedtem Sigmund Freud, Alfred Adler, Erich Fromm és még sok más
nagy gondolkodó pszichológus munkásságával. Megadta a sors, hogy
Victor. E. Frankl-lel személyesen is találkozzam. Csodálatos tudású
emberekkel hozott össze az élet, és mindtől rengeteget . tanultam.
Mígnem a kilencvenes években megismerkedtem a neuro-lingviszti-
kai programozással (NLP), s ezt mesterfokon elvégeztem. Belekóstol-
tam a hipnózisba, a pszichodrámába, a családfelállításba, a kognitív
terápiába. S bátran mondhatom, hogy az asztrológiai tudásom, s ezen
ismeretek együtt megsokszorozták bennem azt a nyitottságot és elfo-
gadást, amivel megértem az emberek lelki gyötrelmeit, belső akadályai-
kat, korlátaikat, bűntudatukat és mindazokat a ,lelki nyavalyákat,
amelyekkel , megrontják" mindennapjaikat és elveszítik életkedviüket.

Bár ez a könyv szakmai anyag, és néha talán nehéz lesz az olvasása és

a megértése, mégis mindenkinek ajánljuk. A laikusoknak éppúgy,
mint a szakembereknek. Gondoljunk csak arra, hogy a huszadik
század egyik legnagyobb pszichiátere, Carl Gustav Jung és tanítványai
is foglalkoztak a páciensek asztrológiai elemzésével (,A szinkronici-
tásról" című művében olvashatunk erről). Így ez a könyv különösen
használható lesz mindazon olvasónk számára, akik foglalkoznak az
asztrológiával, érdeklődnek az asztrológia és a pszichológia, valamint
ezek határterületei iránt. Hasznos szakkönyv lehet azoknak, akik az
asztrológia és a pszichológia témakörében szakmailag jártasak, és ez
irányban elkötelezettek vagy úgynevezett segítő munkakörökben
(embertársainkat segítő munkával például egészségügyi dolgozók,
pedagógusok, természetgyógyászok és így tovább) dolgoznak.
Fontosnak tartom ezt a pár gondolatot megosztani azokkal, akikben
feltehetőleg rengeteg a segíteni akarás az embertársai felé; de ahhoz,
hogy ez a segítség tényleges segítség legyen, szeretnék mindenkit
elgondolkodtatni. A mai tapasztalataimmal és tudásommal úgy
lárom, hogy az emberek egyik legfontosabb meghatározó élménye a
megszületésük, az azzal összefüggésben lévő események, majd a

12
kisgyerekkori élményeik. Különös tekintettel arra, hogy a szülők
mennyire várták, mennyire fogadták őket szeretettel, illetve, hogy az
édesanya és az édesapa mennyire éltek harmóniában egymással.
Ezeket az összefüggéseket a horoszkóp negyedik és tizedik háza, a
Nap, a Hold, valamint a Jupiter fényszögei elég pontosan jelzik. Csak
az a kérdés, hogy ha én, mint asztrológus azt mondom valakinek,
hogy nehéz gyermekkora volt; esetleg fiúnak várták és lánynak
született vagy fordítva; csetleg elhagyták a szülők — és anélkül hogy
ismertem volna a személyt —, elmondom a gyermekkorát. Sőt, még
megtoldhatom ezt olyan összefüggések taglalásával, hogy az önbiza-
lomhiányát a gyermekkorában megtapasztalt elfogadás elégtelensége
magyarázza meg. Legfeljebb ,babonás félelemmel" néz rám, elismer
mint asztrológust, majd kitámolyog a fogadószobámból, és azt
mondja magában: ,most már értem az önbizalomhiányomat .
De pontosan tudom, mert a gyakorlatban megtapasztaltam, hogy
ettől még nem oldódik meg semmi sem. Ahhoz, hogy valami történ-
jen, hogy a gyermekkorát képes legyen átértékelni, hogy a szüleit és a
velük kapcsolatos eseményeket képes legyen megérteni, ahhoz saját
belső élményekre van szüksége, saját belső tapasztalásban kell elen-
gednie a sérelmeit, felnövesztenie önmagát, s fejlesztenie személyisé-
gét. Ehhez ad egy asztrológusnak segítséget a pszichológiai ismeret, s
esetleges pszichológiai gyakorlatok elsajátítása valamint — természete-
sen — saját önismerete, melyet állandóan tovább kell fejlesztenie. Jó,
ha ehhez külső kontrollt is igénybe vesz, szakmai kifejezéssel szuper-
vízióra jár, hogy ne keverje össze a saját problémáit a páciensével,
Számtalanszor meg kellett tapasztalnom a saját életemben és az
asztrológiai gyakorlatomban, hogy nem elégséges az asztrológus jóin-
dulata és segítőkészsége, mert sokszor ezzel árthat a legtöbbet,
különösen abban az esetben, ha az egyén még nem nőtt fel, nem érett
meg egy adott probléma megtárgyalására. Fontos szabály, hogy
mindig arra a kérdésre feleljünk, amit kérdeznek, s ne válaszoljunk
általánosságban, hanem mindig célszerűen és konkrétumokban.
Ha valaki az üzleti partnere iránt érdeklődik, ne az üzleti partnert ele-
mezzük, hanem előbb a hozzánk forduló horoszkópja alapján azt vizs-
gáljuk meg, hogy ő hogyan áll hozzá az üzleti partnerkapcsolathoz.
Ugyanis irt is érvényes az a közmondás: Amilyen
, az adjonisten,

13
olyan a fogadjisten". Ugyanezen szempontok érvényesülnek egy
párkapcsolat elemzésénél, vagy bármilyen más kapcsolat összehason-
lításánál. Nincs problematikusabb mondat annál, ha a páciensünk
úgy fordul hozzánk, hogy mindent mondjunk el neki a betegségével
és a halálával kapcsolatban, mert őt ,ez nem izgatja". Ez az a mondat,
amit soha, senkinek ne higgyünk el. Az esetek többségében azt ta-
pasztaltam, hogy különösen hipochonderek szeretik ezeket a monda-
tokat hangoztatni, Kövessünk el mindent annak érdekében, hogy az
egyén szeretettel és megértően közeledjen önmagához, kerüljünk el
minden olyan kijelentést, mely bűntudatot ébreszthet a páciensünk-
ben, viszont ez nem jelenti azt, hogy bármivel kapcsolatban, amit
esetleg helytelenül tett, abban mi adjunk felmentést. A pszichológia
és az asztrológia akkor működik jól együtt, ha az egyén maga döbben
rá eddigi korláraira, ha nem azt mondjuk meg, hogy mit tegyen,
hanem arra világítunk rá, hogy mi mivel van összefüggésben, és
abban segítjük, hogy ezek alapján, maga hozza meg a döntéseit.
Gyakran segíthetünk abban, hogy egy negatív beállítódást átkerete-
zünk. Az átkeretezés arról szól, hogy bármi történjen is velünk, pozi-
tív értelmezést adunk neki. Ehhez szükség van a saját és a páciens
rugalmasságára. Végezetül egy történettel zárnám.
Milton H. Erickson amerikai pszichiáter, az ,átkeretezés" (erről a
későbbi fejezetekben bővebben is szó lesz) aryja, fiatal korában far-
mon lakott. A következő szituáció történt a szeme előtt: édesapja és a
farmon dolgozó munkások már vagy egy órája akartak behúzni egy
bikát a karámba, de akárhányszor eljutottak vele a karám ajtajáig, a
bika lecövekelte magát. Mire Erickson a hosszú kínlódást lárva, azt
mondta az embereknek: "Ne a nyakánál fogva húzzátok befelé,
hanem a farkánál fogva húzzátok visszafelé! A bika azon nyomban
beiszkolt a karámba. Érdemes ezen a történeten elgondolkoznunk,
mert arra figyelmeztet, minél inkább rugalmasak vagyunk, annál
inkább mi vezetjük a kommunikációt. 5 ha létezik az asztrológusok
tízparancsolata, akkor ez utóbbi mondat valószínűleg bennfoglalta-
tik, de jelentésének mindkét értelmében, ugyanis nem csak mi vezet-
jük a kommunikációt, vagy ha úgy tetszik, uraljuk azt, hanem óriási
felelősséget is vállalunk magunkra. Hiszen a hozzánk forduló pácien-
sünk ránk bízza magát. Most már csak az a kérdés, hogy ki tükröz kit?

14
Ajánlás — dr. Daubner Bélától

Ajánlom e könyvben megjelent írásomat azoknak, akik felnőrtek,

vagy szerernének azok lenni. Megjelent bennük a vágy, hogy
kételkedjenek, hogy a felszín mögé nézzenek, hogy közeledjenek a
lényeghez, és ne higgyenek el mindent, ami megszólítja őket.
Felismerjék a vágyaikat, merjék vállalni érzéseiket, érzelmeiket, és ne
a sodródást, hanem a dolgok megélését, megértését válasszák.
Ajánlom azoknak, akik nem a projekciót választják (miszerint a hiba
másban van), nem a saját leértékelésüket élik meg az élet realitásában,
hanem látják a lehetőségeket a fejlődésre, a változásra. Ajánlom azok-
nak, akik képesek meglátni a lehetőséget a szenvedésben is, és nem-
csak az újabb és újabb gyötrelmeket élik meg, hanem meg is szeretnék
haladni azokat, s egy magasabb szinten kínlódni tovább, mert fel
merik vállalni, hogy az élet gyötrelmekkel teli, de nem mindegy, hogy
azt milyen szinten szenvedjük el. Szeretnék elkerülni az ismétlődése-
ket, és egyre magasabbra kerülni az ember lét korlátlan lehetőségé-
ben, amiben a lérforgatag legnagyobb fejlődési lehetőségének kegyel-
me adatott meg számukra. Ajánlom azoknak, akik nem az egójukat
akarják — elhatározás szintjén — megszüntetni a New Age halandzsa
hatására, hanem valóban önismeretre vágynak, a legnehezebb, de
egyben az igazán nemesítő egyetlen útra, ami járható. Ajánlom azok-
nak, akik akarnak és tudnak hinni abban, hogy ort van bennük min-
den lehetőség, megkaptak mindent a fejlődéshez; mert EMBER létbe
születtek, de el kel! jutni odáig, és meg kell valósítani ezeket a képes-
ségeket, lehetőségeket, mert ezt senki nem tudja helyettük megtenni,
és ők sem lesznek képesek mások helyett. El tudják engedni a min-
denhatóság, a mindentudás narcisztikus mákonyát, Nem várják a
csodát, mert tudják, hogy azt csak ők képesek megteremteni. Aján-
lom azoknak, akik tudnak alázatosak lenni abban, amit éppen
tesznek, mert látják benne a mélyebb összefüggéseket. A Dharma (az
örök igazság) felfedi számukra az arcát tevékenységükben, és képesek,
valamint bátrak a lét megélésében, az ,itt és most" -ban lenni.
Ajánlom azoknak, akik szeretik a szabadságot, és dolgozni akarnak,
hogy egyre mélyebben megvalósíthassák. A szabadságot nem mástól

15
várják, hanem hisznek abban, hogy ha önmagukban megvalósítják,
akkor az másoknak is segít. Ajánlom azoknak, akik hisznek az igazi
emberi értékekben, még ebben az igaz érték hiányában tobzódó
fogyasztói társadalomban is, és törekednek arra, hogy ezt meg is
valósítsák.

Kívánom az olvasónak, hogy legyen türelme, kitartása a nehéz gon-

dolatok befogadására, megdolgozására és megvalósítására. Kívánom,
hogy eredményesen kételkedjenek, gondolják át, próbálják ki, és csak
akkor higgyék el, ha működik. Előre is köszönöm a türelmet és
köszönöm az érdeklődést.

16
ELSŐ RÉSZ
ASZTROLÓGIA ÉS TERÁPIA
BEVEZETÉS

Számomra az asztrológia a világmindenség leképezésének a szimbo-

likus nyelve. Így érthető, hogy a mindennapi életünk, örömeink,
bánaraink és betegségeink, valamint természetesen halálunk is
beilleszkedik egy nagy kozmikus rendbe, melynek az értelmezéséhez
segítséget nyújthat az asztrológia. Amikor elkezdtem vele foglalkozni,
rádöbbentem arra, hogy minden mindennel összefügg, hogy olyan,
mint véletlen, nem létezik. Számtalan kultúra rendelkezett asztroló-
giai tudással, mi Európában leginkább a mezopotámiai és egyiptomi
kultúrából átvett asztrológiával foglalkozunk. Ez az asztrológiai tudás
arab közvetítéssel került vissza a római birodalom bukása után
néhány évszázaddal Európába. Ma is leginkább ezt a rendszert gyako-
rolják az úgynevezett fejlett nyugati világban. Ez nem jelenti azt, hogy
akár az indiai, kínai, vagy azték-maja kultúra asztrológiája ne lenne
érvényes, hiszen az ő szimbólumaik ugyanúgy helytállóak, mint a
mieink. Nyilván a mi fejlődésünk, a mi vérmérsékletünk, a mi föld-
rajzi adottságaink és a mi kultúránk a babiloni-akkád-egyiptomi
illetve sumer eredetű asztrológiát részesítette előnyben. (Tisztában
vagyok a magyarázat sckélyességével, de az asztrológia eredete oly
mértékben homályba vész, és annyi évezred hatott át, hogy nem
veszem a bátorságot ahhoz, az eredetét illetően egyéni elméletemmel
hozakodjak elő.) Félreértés ne essék, én az asztrológia igazát, helyes-
ségét, vagy létjogosultságát nem kívánom bizonyítani. Senkit nem
kívánok meggyőzni arról, hogy higgyen az asztrológiában. Ennek a
felismerése ugyanis tudatállapot kérdése. Éppen ezért nincs értelme a
vitának sem, hiszen valaki vagy foglalkozik az asztrológiával és akkor
számára evidenciává válik, vagy nem foglalkozik vele, és akkor
hogyan értene hozzá, hogyan kérdőjelezhetné meg az állításait.
Számomra az asztrológia már bizonyított. Szimbólumrendszere egy
olyan segédeszköz, mely segítséget nyújthat a személyiségfejlődés és
az életsors megértéséhez. Szó nincs róla, hogy fatalista lennék, de be
kell látnunk, hogy bizonyos eleve elrendelt sors mindannyiunk életét
érinti. Nem véletlen, hogy kik a szüleink, nem véletlen, hogy hol

19
születtünk, országot, tájegységet, akár egy utcát is figyelembe véve.
Az indulás nagyvonalakban meghatározza a további sorsunkat,
Annak a kérdésnek, hogy ,mi lett volna, ha?", nincs értelme.
Ami megtörtént, az megtörtént. Ilyen értelemben a sorsunkban
bekövetkezett változások visszafordíthatatlanok, és itt lesz jelentősége
az asztrológiának, úgy is mondhatnánk, itt lép be az asztrológiai szim-
bólumrendszer az életünkbe. Gondoljunk arra, hányszor mondtuk
már barátainknak ismerőseinknek, hogy valami olyat tettünk, amit mi
magunk sem értünk. Vagy használjuk azt a szólást, hogy , kihagyott az
agyunk". Esetleg olyan automatizmussal tettünk valamit, amit
később mi magunk is értetlenül szemléltünk. Az asztrológia, illetve az
általa használt szimbólumrendszer segítségével kulcsot kapunk a
személyiségünkhöz és ezáltal a sorsunkhoz is, hiszen ha megértjük,
hogy egy adott helyzetben mi motivált, személyiségünkből milyen
vágyunk, elképzelésünk kapott nagyobb szerepet, megérthetjük a sor-
sunkat. Hiszen a sorsunk mi magunk vagyunk, a ,bölcs pedig úgy
uralkodik a csillagain, ahogy önmagán képes uralkodni". Ahogy
önmagát képes megérteni, lényegi részeit feldolgozni és meghaladni,
úgy teljesíti be saját küldetését, sorsát, karmáját. , A gyógyulás sze-
lencéje" című háromkötetes könyv ahhoz próbált kulcsot adni, hogy a
betegségek által mindenki könnyebben megérthesse önmagát. Ez a
könyv a személyiségről szól, arról, ami megszületik, fejlődik és
meghal, és nem arról, ami öröktől fogva volt, van és lesz. Ha megért-
jük magunkat életkezdetünktől sorsunk alakulásával együtt, életünk
végéig, képesek leszünk arra, hogy bölcs mosolyként reljesítsük be az
életünket, s bár fújjon a szél, jöjjön a vihar, minden jelenség mögött
megsejtsük, hogy mi az üzenet — saját fejlődésünk érdekében.
Ennek a könyvnek az a célja, hogy bemutassa, miért és hol beteg a
személyiségünk, melyek a kivezető utak, és hogyan segíthetjük elő azt.
A könyv második részében áradom a szót dr. Daubner Bélának, aki
sA gyógyulás szelencéje" című könyvsorozat első három kötetének sza-
kmai tanácsadója volt, s pszichiáterként a lélek szakavatott ismerője.
Megkértem őt, segítsen bennünket kalauzolni ezen az úton.

20
LÉTKEZDET, SZAPORODÁS, ÉLETRITMUS
Létünk kezdete a teremtés azon aktusával indul meg, ahol testet ölt
az életvágy. A testet öltés első pillanata a szeretkező szülők örömmá-
morának, kéjének beteljesedése, amikor több — ezoterikus és vallási —
felfogás szerint, a lélek kapcsolatba kerül a megtermékenyült petesejt-
tel, és azután ,irányítja" az anya testében fejlődő embrió, majd
magzat materiális testének építését. Bár a szónak nem a hétköznapi,
tudatos értelmében, de mégis egyfajta belső megéléssel mindannyian
átéljük — fogantatásunktól a születésünkig — mindazt az élményt,
amely anyánkon keresztül ér bennünket. Különböző vizsgálatok
egyértelműen bizonyítják, hogy a születést megelőző hónapok — jó
esetben kilenc hónap — az egyén számára meghatározó jelentőségűek.
Nyilván az érzékelésnek nem azon érzékszervi formáival találkozunk,
melyet később, születésünk után használunk, de mégis a pöttöm lény
bent az anyaméhben mindenről tud. Az érzékelése rendkívül kifino-
mult. Súlyos karmikus feladatok magyarázzák meg azt a tényt, ha

valaki nem születik meg, vagy halva születik. Az egyéni létfeladathoz

hozzátartozik az is, hogy fiúnak, illetőleg lánynak (avagy férfinak vagy
nőnek) születünk. Minden segítség, amit ez alatt az időszak alatt egy
kismama és a magzata megkaphat, enyhítheti azokat a nehézségeket,
amelyek a kisbaba kihordásával, valamint a megszületésével kapcso-
latos traumákat , okozzák". Ezeket a lelki problémákat elég részletesen
tárgyaltuk , A gyógyulás szelencéje" sorozat harmadik kötetében, mégis
szükségesnek látom, hogy egy részét átismételjük, hiszen az életkezdet
meghatározza mindannyiunk életminőségét, s mint már előbb
említettem, cz a fogantatástól indul.
Ahhoz, hogy ezt igazán jól megérthessük, képzeletben induljunk el a
fogantatástól a szülő korúvá válásig, egy példával illusztrálva.
(A karmikus összefüggésekre most nem térek ki.) Képzeljük el, hogy
egy férfi és egy nő szerelemben egyesültek, és a nő megfogant. Már a
fogantatás előtt is voltak bizonyos elképzelései a gyermekvállalásról,
arról hogy hány gyermeket szeretne, s arról, hogy milyen neműeket.
Feltehető, hogy ezeknek a gondolatainak egy része a mindennapok
szintjén tudatos, de némely gondolatok, elvárások a tudattalanba

21
kerültek, s azokkal most nincs tudatos kapcsolatban. Ezen elvárások
származhatnak az ő szüleitől, a férjétől, egy adott kulrúra hiedelem-
rendszeréből, beidegződéseiből és így tovább. Tételezzük fel, hogy a
férjének tudatosan szeretne kedvezni, és úgy gondolja, akkor szerezne
neki örömet, ha fiúgyermeket szülne. Ugyanakkor a tudattalanban
marad az az érzés, hogy fél a férfiaktól, mert rossz élményei voltak a
nagyapjával, az apjával és két idősebb fiútesrvérével kapcsolatban is.
Ezért tudat alatt lányt szeretne, aki rá hasonlít, aki megérti az érzelmi
problémáit, és nem olyan , fafejű", mint a férfiak. Még egyszer
hangsúlyozom, hogy ez nem tudatos. Tudatossá akkor válik, amikor
kiderül, hogy nem fiút fogant, hanem leányt. Tudatosan ő is és a férje
is annyira fiúgyermeket várnak, hogy már többféle variációban
elhatározták, hogy fogják hívni, ha fiú lesz, viszont úgy gondolták
leánygyermek szóba sem jöhet, ezért a nevén sem gondolkoztak.
A megszülető leánygyermek például véletlenül kapja azt a nevet, hogy
Valéria, mert a szülő nő megkérdezte a mellette szülő másik nőt:
a Téged hogy hívnak?" § az ő neve alapján dönt a névadásról. Már
előre szorong mit fog szólni a férje, ha megtudja, hogy lánya lett, s
nem fia, s a megérkező férj arcán is látszik a csalódottság, s a puszi is,
amit arcára nyomott a férj, nem érződik őszintének. A gyermek nevét
megtudva, a férj úgy nyilatkozik, végül is mindegy, s jó esetben a töb-
biek unszolására nézi csak meg frissen született kislányát. (Tudok
olyan esetről, ahol a férj úgy nyilatkozott, hogy ő a lánygyermekre
nem kíváncsi, s az asszony jobban teszi, ha haza sem jön ezzel a kis-
lánnyal. De egy kedves szülész-nőgyógyász barátommal Algériában
történt meg, hogy miután az asszony hatodik gyermeknek is leányt
szült — s nem véletlenül —, életveszélybe került a szülésnél. A férj azt
mondta: ,Nem baj, nyugodtan meg is halhat ő is, a leánygyermek
is!) Ez a kislány, akit fiúnak vártak, könnyen előfordul, hogy felnőrr-
korában is férfias nő lesz, férfias elképzelésekkel, életmóddal, Miután
őt nem igazán várták, leánynak pedig semmiképpen sem, neki is
gondja lehet a gyermek felvállalásával, kihordásával, szülésével, és ter-
mészetesen a párválasztással is, hiszen egy férfival való kapcsolatban a
következő problémák várnak rá: egy erős akaratú férfit riválisnak él
meg, s állandóan harcolva, nagy valószínűséggel szakítanak is, míg, egy
gyenge, pipogya papucsot hosszabb távon nem képes elfogadni,

22
Nagy eséllyel számíthat arra, hogy se megfelelő házassága, se gyer-
meke nem lesz. Ha mégis, úgy az egész kezdődik elölről, ugyanazon
mintával, ahogy ő élte meg a saját létbeérkezését. Mindezen össze-
függések az adott leánygyermek horoszkópjában pontosan megjelen-
nek, s egy szakértő ezekből a jelekből kiolvassa ezeket az összefüg-
géseket, illetőleg értelmezi az életsorsot.
Hasonló a probléma a csak fiúk szülésénél. Tételezzük fel, hogy egy
leánygyermek állandóan rivalizál az anyjával, esetleg nővérével, húgá-
val vagy húgaival. Állandóan azt éli meg, hogy nehéz a nőkkel kijön-
ni, s ez tárolódik a tudattalanban, s a fogantatásainál kellőképpen
befolyásolja ahhoz, hogy állandóan fiúgyermeke foganjon. Tudattala-
nul fél attól, hogy születendő leánygyermeke szintén riválisává válik,
különösen akkor, ha ő maga elég félénk és zárkózott, fél teljes mérték-
ben tesri kedvességet adni a férjének, s ösztönösen szorong attól, hogy
egy csetlegesen születő leánygyermek pótolja azt a szeretetet, amit ő
nem tud megadni párjának, s ezért férje a kedvességért és a gyöngéd-
ségért cserébe a leánygyermek felé fordul — elhanyagolva őt. Ezek a
példák csak kiragadott lehetőségek az élet színes kavalkádjából, én az
eddigi tapasztalataim alapján számtalanszor találkoztam mindkettővel.
Az, hogy ebből a rövid ismertetésből egy adott személy számára mi
tudatos és mi marad a tudattalanban, az bizony kérdéses. Minden-
esetre a pszichoterápia egy olyan módszer, amely segíthet feltárni
azokat a rejtett, belső manipulációinkat, melyek irányítanak bennün-
ket. Ez alatt azt értem, hogy a saját magunkról alkotott ÉNkép
védelmében bármilyen ideológiát képesek vagyunk felállítani, és bár-
mit képesek vagyunk elfedni, hogy ne kelljen szembenéznünk a szá-
munkra — például neveltetésünk által megbélyegzett — negatív tulaj-
donságainkkal. Az eddigiek alapján megállapíthatjuk, hogy felnőtt
életünk jelentős történései mögött embrionális, magzati lérünk
valamint kisgyermekkorunk történései állnak. Születésünk után
nagyjából az óvodás korra következik be tudatosságra ébredésünk. Ez
az időszak, s majd az ezt követő kisiskolás kor a közvetlen környe-
zetünk megismerésére irányul. Az ekkor tapasztalt és átélt mintákat,
tanításokat oly mértékben magunkévá tesszük, magunkba olvasztjuk,
hogy a későbbi életünk szükséges változásait sem tudjuk megfelelő-
képpen megélni, mert sokszor rögeszmésen ragaszkodunk bevett

23
szokásokhoz, tanult hiedelmekhez, s ahhoz a fontos tudathoz, hogy
apánk vagy anyánk mit csinálna ebben a helyzetben. Ha pedig mi
nem azt gondolnánk, vagy tennénk, milyen lesújtó véleménnyel len-
nének rólunk. Számtalan fájdalmunk, boldogtalanságunk gyökere
származik ebből a korai időszakból, ami olyan mély hatással van sze-
mélyiségünkre, hogy szinte képtelenek vagyunk azokat meghaladni.
Amikor a kilencvenes évek elején megbíztak egy természetgyógyász
klinika létrehozásával a fővárosban, már akkor azon gondolkodtam
dr. Bálint Sándor szülész-nőgyógyásszal egyetértve, hogy az egészséges
és természetes élet a fogantatással, a kihordással és a szüléssel kez-
dődik. Megtranítani az édesapát és az édesanyát egy pozitív légkör
megteremtésére, s hogy ebbe a légkörbe várják magzatuk megszüle-
tését. Azt hiszem, itt kezdődik az EGÉSZSÉGRE nevelés. Minden-
esetre könnyebb élete lesz annak az embernek, aki magzati létének és
élete első öt-hat évének nem tudhat be komoly traumákat, súlyos
történéseket. Nem véletlenül szokták mondani: , Vidám, önfeledr
gyermekkora volt".
Az élet mindennapjainak a megélésénél nem hagyhatjuk figyelmen
kívül az úgynevezett életritmusokat. Ezeknek a ritmusoknak a hát-
terében felfedezhetjük a bolygók mozgását. Vizsgáljuk meg ezeket
közelebbről. A Hold körülbelül huszonkilenc napos periódusa fontos
szerepet játszik a nők menstruációs ciklusában, de mindkét nem hor-
monális és vízháztartással kapcsolatos ciklusában is. Különös jelen-
tősége van a hetes számnak illetve a hétnapos szakaszoknak, amelyet
a huszonkilencnek néggyel való osztásából kapunk meg. A Nap szab-
ja meg az éves ritmust mindannyiunk számára, akik az északi illető-
leg a déli féltekén élünk, különösen azon területeken, ahol soron
követhető a négy évszak váltakozása. A Merkúr és a Vénusz bolygók
mozgásának egy úgynevezett értelmi és érzelmi ciklusa az, amit
nyomon követhetünk. A Jupiter mozgása tizenkét éves periódusból
áll, mely szintén évekre lebontható, valamint a tizenkettőnek néggyel
való osztásából további hároméves szakaszokra osztható.
A Szaturnusz mozgása éves szinten nagyjából ugyanannyi, mint a
Holdé. Azzal a különbséggel, hogy a Hold huszonkilenc napja
megfelel a Szaturnusz huszonkilenc éves ciklusának, s ezen belül
nyomatékot kapnak a minden heredik évben bekövetkező változások.

24
Az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó ciklusa már olyan lassú, hogy
ezen összefüggésekre ebben a könyvben nem érdemes kitérni.
Évszázadokon, évezredeken át nem foglalkoztak az emberek tuda-
tosan az életritmusokkal, megélték azokat a maguk módján — gondol-
junk a tavasz, nyár, ősz, tél ritmusainak összefüggéseire. Az emberek
elfogadták fiatal korukban a fiatalságukat, érett korukban az
érettségüket, szembe tudtak nézni az öregedéssel, és az élet ter-
mészetes folytatásának tekintették a halált. Ebbe a természetes rit-
musba beletartozott, hogy a nők szültek, a gyermekek születtek.
Mondhatjuk, hogy ez így volt eddig. Az emberek azért nem foglal-
koztak a ritmusokkal, mert azok természetesek voltak számukra,
belesimultak a mindennapi életükbe, és azonosultak velük. Ha meg-
nézünk egy néhány évszázaddal ezelőtt megszerkesztett kalendáriu-
mot, az év ritmusa és a keresztény ünnepkör teljesen összefonódott.
Örültek a rélnek, a tavasznak, a nyárnak és az ősznek, s közben meg-
tartották ünnepeiket, nem , stresszelték" magukat fölöslegesen, együtt
éltek a természet adta lehetőségekkel. Évezredeken keresztül egy
nőnek az volt a természetes, hogy amikor eljutott abba a korba, hogy
meghódítson egy férfit, ezen nem gondolkodott, nem elemezte a
helyzetet, nem vizsgálta meg, hogy neki mi a jó, megélte a természetes
ösztöneit, ha tehette. (Ez a köznép körében sokkal könnyebben ment,
egy úri osztályhoz tartozó leánynak kevésbé.) Ismerjük a kifejezést:
na lányok eladó sorba kerülnek". Ebben az időszakban férfiak jelen-
tek meg a lányos házaknál, leánynézőbe és leánykérőbe mentek, a
szülők is ismerték egymást, és gyakran a szülők, valamint a hozomány
döntötte el, hogy lesz-e kézfogó a dologból valamint később esküvő.
A lányok arra készültek fel, hogy vezetni tudják a háztartást, eleget
tegyenek a ház körüli munkáknak, s amikor eljön az ideje (de ezt nem
ők döntötték el), akkor megszüljék a gyermekeiket. Ez így ment
kiscbb-nagyobb eltéréssekkel évszázadokon, évezredeken keresztül.
Az iparosodás forradalmával megjelent a felszabadult , dolgozó nő"
image-e, a természetes ciklust felváltotta az antibébi tabletta által
előidézett ciklus, a vizek telítődtek a vizelet által kiürített sok
fölösleges ösztrogénnel, melyek ma már az élő szervezetek által a ter-
mészet körforgásába kerültek, és eljutottunk oda, hogy a férfiak
megtermékenyítő képessége egyre rosszabb.

25
Ma már kiderítették a környezetvédelmi vizsgálatok, hogy több állat-
faj, elsősorban a víz közelében élő és ott táplálkozó élőlények élete
veszélyeztetve van a felfokozott ösztrogén fogyasztás következménye-
ként. Az életritmusokra visszatérve a gyermek megélte a gyermekko-
rát, a serdülő a fiatalkorát, a felnőtt a felnőttkorát, s az idősödő ember
szembenézett az öregséggel, és felvállalta azt. Az emberek tudtak
meghalni, mert elfogadták a halált — az élet részeként.
Ha felhasználjuk az asztrológia segítségét, akkor a bolygómozgások,
és a hozzájuk tartozó életciklusok segítenek bennünket abban, hogy
megértsük és elfogadjuk ezt a folyamatot. Gondoljunk arra, hogy a
bolygók a maguk pályáján rendíthetetlen rendben mozognak, nem
lázadoznak, s ez így természetes. Ezt nekünk embereknek ismét meg
kell tanulnunk. Meg kell tapasztalnunk azt, hogy a szabadságunkat
nem kint, hanem bent a lelkünkben kell megélnünk. Eltekintve a
Hold havi és a Nap éves (négy évszakos) ciklikus mozgásától, érdemes
néhány gondolatot a Szaturnusz bolygó mozgásával kapcsolatban
megbeszélni.

I. ábra: A szaturmuszi kör

felső guadrat: 21., 51. és 80. év

b
29., 58. szemben-
és 87. év állás: 15.,
44. és 73. év

b
alsó guadrat: 7., 36. és 65. év

26
A Szaturnusz az asztrológiában a sorsot jelképezi, a karmát, a felada-
tokat, a felelősség felvállalását, a mértéket és a kiszámíthatóságot.
Ahogy , A gyógyulás szelencéje"
első kötetében is leírtam, a Szaturnusz
a korlát, a fék, a határ, az árnyék. Az a kereszt, amelynek hordozása
által nemesedünk, fejlődünk, megértjük a szabályokat, az ütközése-
ket, megértjük, hogy mi, miért történik. A Szaturnusz a fejlődésünk
felvigyázója és végigkísérője. Legerőteljesebb ellentétpárja a Nap és a
Hold, férfi és női identitástudatunk fokmérői. A Szaturnusz hol ked-
vesen, hol keményen , terel" minket a magunk útján, mint a folyót a
gát, amely azért van, hogy a folyó végül eljusson a beteljesedéshez,a
tengerhez vagy óceánhoz. Minden bolygó mozgásában vannak úgy-
nevezett nehézségi fokozatok vagy állomások, amelyeket a kiinduló
álláshoz képest a derékszög vagy guadrat, a szembenállás vagy telítő-
dés, a fogyatkozási 270 fok, és a beteljesedés állomása — amikor a
bolygó eléri kiindulási pontját — jelentenek. Ha ezt a mozgást a
Szaturnuszra vetítjük, akkor általában hétévenként történnek bennünk
ezek a változások; a lelkünkben, illetve a nevelésünk és szembesülésünk
érdekében a külvilágban. Hiszen a lényeg nem más, mint hogy megért-
sük sorsunkat, szembenézzünk önmagunkkal, felnőjünk a kozmikus
tudathoz, s a régi sallangjainkat úgy vessük le, mint kígyó a bőrét.
Vizsgáljuk meg közelről a Szaturnusz mozgásának és az emberi
életünknek az összefüggéseit. Miután a Szaturnusz mindenkinek a
születéséhez képest azonos időszakokban halad át a saját magával
alkotott diszharmonikus fényszögein, így a világon élő emberek
személyiségfejlődésére egyaránt igazak a következő állítások: a
Szaturnusz durván hétéves kor környékén kerül az úgynevezett alsó
guadrárjába. Miután az alsó guadrat analógiában van a negyedik ház-
zal — az otthonnal, a családdal, a szülőkkel, a gyermekkorral — így nem
véletlen, hogy mindannyiunk számára ez az időszak többé-kevésbé
nehéznek mondható, hisz az első komolyabb szüleinktől való elsza-
kadást szimbolizálja. Emellett szembesít bennünket a Szaturnusz
egyik fő attribútumával, a felelősségvállalással. Meg kell tanulnunk a
kötelesség szó, valamint a kényszer fogalmát is. Hiszen egy gyer-
meknek szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy iskolába kel/ járnia,
hogy be kell számolnia a tudásáról, hogy fel kell készülnie a következő
napra, meg kell csinálnia a házi feladatát, be kell pakolnia, meg kell

27
várnia, míg a szülei érte mennek az iskolába, s esetleg bent kell tölte-
nie akár nyolc órát is az iskolában. Ezek a kihívások mindannyiunkat
érintenek, de hogy ki, hogyan éli meg ezeket a kihívásokat, az már a
személyiségétől függ. A következő válságidőszak tizennégy-tizenöt
éves korban köszönt be. Ekkor a Szaturnusz szembekerül önmagával.
Ez a kapcsolódás a hetedik házzal van analógiában, mely a külvilág-
nak, a nyilvánosságnak és a párválasztásnak felel meg. Nem véletlen,
hogy a kamaszkor kihívásairól, megmérettetéseiről szóló könyvekkel
könyvtárak polcait lehetne megtölteni. A következő kritikus időszak
huszonegy-huszonkét éves kor tájékán köszönt be, amikorra a leg-
több ország törvényei szerint az ember felnőtté vált, s innentől kezdve
felel tetteiért, és felelősségre vonható — jogi értelemben mindenképp.
Nem ritka, hogy ebben az időszakban valaki úgy dönt, hogy családot
alapít, de az sem ritka, hogy megválik valamilyen felsőoktatási
intézménytől és otthagyja, vagy ekkor indítja el saját egzisztenciáját.
Nem véletlen, hiszen a Szaturnusz mozgásában az úgynevezett felső
guadrátjához érkezett, amely a tizedik házzal — hivatás, egzisztencia,
na hajó orra" — képviselt attribútumoknak felel meg. Huszonkilenc
éves korunkra a Szaturnusz eléri önmagát, vagyis a Szaturnusz
mozgásának első köre ekkorra telik be. Ez azt jelenti, hogy felnőtté
értünk, most már a szának nem csak a testi, hanem a lelki értelmében
is. Mostanában ezt nagyon sokan nem így élik meg. Korunkban a mai
fiatalság inkább húzza, halasztja az élet komoly dolgaival való szem-
besülést. Ezért nem véletlen, hogy harminchat éves kor környékén,
amikor a Szaturnusz ismét elér az alsó guadrátjába, mélységes válság-
ba kerül rengeteg fiatal, aki eddig még nem tett kellő lépéseket az
egzisztenciális lét, illetőleg egy család kialakítására.
A kozmikus ciklusban van egy nagyon fontos, úgynevezett általános
érték, ez a precessziónak az 1 fokra levetített értéke. A precessziós
mozgás a Föld tengelyének egy igen lassú tovahaladása, mely 25960
évenként fordul egy teljes kört, mivel azonban a Föld tengelye ferde,
így a tengely a térben egy kettős kúp alakzatot rajzol ki az alatt az idő
alatt. Ez a mozgás a kör legkisebb egységére lebontva: 1 fok. Ez körül-
belül a hetvenkét év értéket adja ki. Kozmikus értelemben úgy fogal-
mazhatunk, hogy ennyi egy ember átlagéletkora. Rudolf Steiner, az
antropozófia atyja úgy fejezi ki magát, úgy fogalmaz: ,Az égi hierar-

28
chiák ennyit adnak egy embernek". Carl Gustav Jungnál is találunk
utalást erre az értékre.Jung hangsúlyozza, hogy a két életfélnek ki kell
egészítenie egymást, és mindazt, amit nem építettünk be az első élet-
félben, azt a fejlődés érdekében a másodikba kellene beépítenünk.
Jung a saját tipológiájára utalva úgy fejezi ki magát, hogy aki élete
első felében túlzottan extrovertált volt, annak az élete második felé-
ben integrálnia kellene az introverziót, vagy fordítva. Az életfél jelen-
tőségére Dante is rámutat az Isteni színjátékban, különös hangsúllyal
az életközépre, mint sötétlő, kilátástalan helyzetre. Ezekkel a
szavakkal kezdi az Isteni színjátékot:

egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,

mivel az igaz útat nem lelém."
(Ford.: Babits Mihály)

Ha figyelembe vesszük az előbb említett három nagy gondalkodót, és

megpróbáljuk ezt összhangba hozni a Szaturnusz mozgásával, akkor
kiderül, hogy harminchat esztendős korunkban, legalábbis ennek a
kornak a tájékán érjük el a mélypontot, a sötétlő erdőt, melyből
gyakran nem találjuk a kiutat. A Szaturnusz ckkor második körének
úgynevezett alsó guadrátjában jár, és bár ezt megtapasztaltuk már hét-
éves korunk környékén, mikor iskolába kerültünk, akkor még kevés-
bé voltunk tudatosak. A Szaturnusz mindannyiunknál általában hét
éves kor környékén zárja le azt a szakaszt, amely még erős köldökzsi-
nórral kör bennünket a családunkhoz, illetve szembesít azzal, hogy
vége az önfeledt gyermekkornak. Az első szaturnuszi kör huszonkilenc
éves korban fejeződik be, úgy is fogalmazhatunk, hogy ez a felnőtté
válásunk első szaturnuszi köre. Kozmikus értelemben eddigre be kel-
lene nőnic a fejünk lágyának. Ha ez mégsem történik meg, akkor
kapunk még körülbelül hét év , laufot", Aki eddigre sem készült el, az
különböző sors-katarzisokra számíthat. Meg kell tanulnia gyermekkori
gondtalanságának teljes elengedését. Annak a nőnek, aki különböző
félelmei és kifogásai következtében húzta, halasztotta a gyermekvál-
lalást, és már az úgynevezett életközép táján tart — legalábbis ami a korát
illeti —, elég késői időpont maradt a szülésre, a gyermekvállalásra.

29
Ekkor jön el (ha eljön) egy nő életébe az az időszak, hogy rádöbben;
anya szeretne lenni, és ennek a megvalósítására már nincs hátra sok ideje
— már ami a fogantatás szempontjából aktív biológiai időszakot jelenti.
A másik eset az, hogy úgy gondolja, neki nem kell gyermek, az egy
felesleges teher, fölösleges korlátozás. Ennek a nőnek a későbbiek során
nem fejlődik ki az anyasággal kapcsolatos indentitástudata, nem szerzi
meg ezzel összefüggésben azokat a női tapasztalatokat, amelyek egy nő
életét beteljesíthetik. Kérdés, hogy erre ötven-hatvan-hetven esztendős
kora körül rádöbben-e, vagy sem? És ha rá is döbben, akkor hogyan
fogja ezt megmagyarázni önmagának?
Folytatva a már megkezdett gondolatmenetet, a harminchat éves kori
válság mindenkit érint, de nem egyformán. Gergely Mihály körülbelül
három évtizeddel ezelőtt megjelent könyvében, melynek címe ,, Röpírat
az öngyilkosságról , kiemeli ezt az időszakot, mint a legveszélyesebbet, és
számadatokkal bizonyítja, hogy az elkövetett öngyilkosságok illetve
öngyilkossági kísérlerek száma szignifikánsan megnő ebben az életsza-
kaszban. A másik hasonló időszak durván huszonkilenc évvel később, a
nyugdíjba vonulás időszakában következik be. Mindkét esetben a
Szaturnusz az alsó guadrátjában áll. Negyvenkét-negyvenhárom éves
korra a Szaturnusz ismét szemben áll önmagával. Ez a második szem-
benállási időszaka. Hasonlóan a kamaszkorhoz, itt is hajlamosak
vagyunk identitásválságba kerülni. Már elmúltunk negyvenévesek,
ahogy mondani szokták nem vagyunk mai csirkék", de még nem
érkeztünk el életünk alkonyához. Már van valami mögörrünk, amit fel
tudunk mutatni, de kérdéses, hogy elég-e. Kérdéses, hogy elégedettek
vagyunk-e önmagunkkal és a külvilággal. Az önvédelmünk érdekében
gyakran projiciálunk, azaz kivetítünk, s ez jó alkalom arra, hogy az
esetleges, addig működő párkapcsolatunkat megszüntessük, illetve új
párkapcsolatot létesítsünk. Ilyenkor gyakori, hogy az eddigi társunkat
okoljuk mindenért: ,ő volt a hibás, hogy elromlott az élerünk! Ez a
folyamat eltarthat egészen ötvenéves korunkig, amikor a Szaturnusz
eléri a felső guadrátját, más szóval elérkeztünk az aratáshoz", s amit
nelvetettünk", azt hatvanéves korunkig ,learathatjuk". Ezt követi a
Szaturnusz - Szaturnusz együttállás, amikor a második kör fejeződik be
körülbelül ötvennyolc esztendős korunkban, amikor szembe kell
néznünk azzal a ténnyel, hogy az életünk felnőtt korszaka lezárul, és

30
elindulunk az életünk alkonya felé. Ennek a megértéséhez, megéléséhez
.hét évet kapunk a sorstól". Sokan ezt az időszakot úgy értelmezik,
hogy
vége az életüknek, nincs értelme a további létnek, ahelyett, hogy elin-
dulnának azon az úton, amely a bölcselkedés időszakát hozza el, és
ezüstös fénybe öltözteti az egyént (nem csak a haját). Mindennek helye
van az életünkben, csak másképp. Sosem felejtem el azt a képet, ami
vagy húsz évvel ezelőtt, a Petőfi Sándor utcában sétálva érintett meg. Egy
hetven-nyolcvan év között járó házaspár jött velem szembe, szemükben
végtelen szeretet egymás iránt, kisugározták ezt a bölcs egyetértést,
együtt rezdültek, egységben voltak. Mindenki megnézte őket. Ez is
gyönyörű, nem csak a reklámokban mutogatott félmeztelenre
vetkőztetett nők. Minden korszaknak megvan a maga szépsége és a hoz-
zánk szóló üzenete. Hatvanas éveink közepén járunk, amikor ránk
köszönt az öregség válsága, s nem mindegy, mit választunk— betegséget,
lemondást, depressziót, vagy megtaláljuk ennek a kornak a szépségét,
üzenetét, és nem akarunk minden áron — ügyes plasztikai sebészek által
— húsz évvel fiatalabbnak látszani. Talán a legfontosabb
jelszó, amit meg
kell tanulnunk: elfogadni az életnek mindig azt az üzenetét, amely
éppen aktuális.
Ezért nagyon fontos, hogy a durván tizenöt-negyvenöt év közötti
nők, a számukra legfontosabb és ugyanakkor megfelelő időben meg
tudják hozni azt a döntést, hogy vállalnak-e gyermeket vagy sem.
A nőiség megélésének egyik legfontosabb tapasztalata az anyaság! Ezzel
nem azt akarom mondani, hogy értelmetlen egy nő élete, ha nem válik
édesanyává, mert ez így nem igaz, de mindenképpen fontos tapaszta-
latot hagy ki az életéből az a nő, aki úgy dönt, hogy nem vállal gyer-
meket. A továbbiakban arról szeretnék beszélni, hogy miként lehetséges
a gyermekáldás elébe menni, illetőleg a gyermekáldást felvállalni, vagy
akinek ezzel nehézségei vannak, hogyan lehet akár asztrológiai mód-
szerekkel a gyermekvállalás esélyeit növelni.
A gyógyulás szelencéje" harmadik kötetében már nem volt mód ennek
megtárgyalására, egyrészt a könyv oldalszáma már nem tette lehetővé,
másrészt szerettem volna a gyermekvállalás jelentőségét egy másik
könyvben hangsúlyozni. Úgy érzem, hogy ez a téma jól megfér a
személyiségfejlődés pszichológiai tárgyalásával, amelyet majd dr.
Daubner Béla barátom fog megosztani a tisztelt olvasókkal!

31
A HOLDFÁZIS-MÓDSZER

Mottó: Ha Semmelweis Ignácot az anyák megmentőjének nevezték,

akkor Dr. Jónás Jenőt (Eugen Jonas) a létbe érkezés egyengetőjénekis
hívhatnánk.

Dr. Jónás Jenő 1968-ban jelentetett meg Nyitrán egy kis füzetet a
holdfázis-módszerről, melyben leírja tizenkét évi kutatásának ered-
ményét. Ebből a leírásból kiderül, hogy Jónás Jenő egy ismert
asztrológiai számítást — amelyet a prognosztikában alkalmazunk —
használ fel a gyermek fogantarásával és nemének megállapításával
kapcsolatban. A módszer neve az asztrológiában már korábban is
ismert volt, úgy hívták: szinodikus lunáció. Ezt azért tartom fontosnak
megnevezni, mert egyesek ezt a módszert le akarták védetni, ami
egyszerűen képtelenség. Ez olyan, mintha a kenyér szeletelésének
módszerét akarnánk levédeni. Azt elfogadom, hogy ezzel a metodiká-
val — mármint a szinodikus lunációval — elősegíteni a fogantatást,
illetőleg megállapítani a gyermek nemét, valóban Jónás Jenő érdeme,
s ilyen értelemben levédhető. Viszont azzal, hogy publikálta módsze-
rét, azzal lehetővé tette, hogy bármelyik asztrológus elvégezhesse
ugyanezeket a számításokat. Jónás Jenő könyvéből kiderül, hogy
együtt dolgozott magyar orvosokkal, asztrológusokkal, fizikusokkal,
így munkájának sikerében ők is osztoznak. Különösen fontosnak tar-
tom megemlíteni Dr. Kurt Rechnitz nevét, aki az I. számú szülészeti
klinikán évtizedekig dolgozott, s aki együtt tanulta az asztrológiát
Dr. Győrffy László hadbíró ezredessel, Friedrich Schwickert fregatt-
kapitánytól. Rechnitz nélkül Jónás Jenő munkásságának sikere is
kisebb lenne. Rechnitz kibővítette Jónás Jenő elméletét, és kettejük
módszerének eredményét a Szlovákiában lefolytatott tudományos
vizsgálatok alapján közel kilencvenhét százalékosnak állapították
meg. 1974 óta foglalkozom ezzel a témával, egyrészt leellenőriztem,
másrészt alkalmaztam a mindennapokban — sok nő megelégedésére,
akik olykor évtizedes várakozás után ennek a módszernek a segít-
ségével váltak boldog édesanyává. Ennek az eljárásnak az elismerése
mellett és ismertetése előtt, szeretnék néhány kritikai megjegyzést

32
tenni. Jogot formálok erre egyrészt, mert magam is közel negyedik
évtizede vagyok asztrológus, másrészt, mert a hetvenes évek elején az
asztrológiai záróvizsgám főtétele éppen ez a módszer volt. Azóta lelki-
ismeretesen dolgozom ezzel a metódussal, de felfedeztem jó néhány
problémát, amelynek nagy részére már sikerült megoldást találni.
Azonban még most is nyitva maradt egy-két kérdés.
Az első és legfontosabb, hogy bármilyen módszert, bármilyen eljárást,
bármilyen matematikai alapú rendszert dolgozunk ki, illetőleg
tesszük azt vizsgálatunk tárgyává, nem hagyhatjuk ki belőle az élő,
hús-vér embert. Akinek lelke van, aki képes vagy éppen nem képes
döntéseket hozni, aki megérett valamire vagy éppen még éretlen, eset-
leg maga sem tudja mit akar. Ezt azért tartom fontosnak, mert akár-
milyen jó módszerekkel dolgozunk is, minden számítást keresztül-
húzhat egy emberi érzés, érzelem, sőt gyakran az egyénnek magának
sincs tudomása a saját valódi érzéseiről. Ezek a problémák viszont
szembekerülhetnek a módszerrel, és megkérdőjelezhetik azt. Ritkán
tévedtem a három évtized alatt, de minden alkalommal szembe-
találkoztam azzal a csodálatos felismeréssel, hogy lehetek én a világ
legokosabb embere, legügyesebb asztrológusa, alkalmazhatom a világ
legkidolgozottabb és legjobb módszereit, de minden esetben ott állt
velem szemben egy hús-vér ember, egy érzékeny lelki lény, aki más-
képp döntött annak ellenére, hogy sokszor talán ő maga sem tudta,
hogy miért, és ezzel a módszer úgymond csődöt mondott.
Még egyszer hangsúlyozom, a módszer jó, de nem old meg mindent!
A módszer pedig egyetlen nő helyett sem tud gyermeket vállalni.
Márpedig az egy lelki döntés. Hiába számolom ki minden hónapban,
hogy mikor eshet az asszony teherbe, a gyermek , befogadása" csak
rajta múlik!
Megjegyzés: a holdfázis, amelyről később szó lesz, nem más, mint a
születéskori Nap — Hold távolság. Ha ma valaki meg akarja nézni,
hogy a születésekor hol állt a Napja és a Holdja, vagy utánanéz a
megfelelő könyvekben (Efemeridákban), vagy az interneten található
több asztrológiai program alapján kiszámíthatja a születéskori Nap —
Hold távolságát. lermészetesen praktikus egy asztrológust is segít-
ségül hívni ez ügyben. A probléma ezzel még nincs megoldva, hiszen
ha valaki a mostani időszakra szeretné előre kiszámítani az adatait

33
(a horoszkópbeli Nap — Hold állásának ismétlődését), akkor is szük-

bevezetés után térjünk a tárgyra.

Jónás Jenő négy irányelvet hoz fel az eljárás hasznossága szempont-

jából. Ez a négy a következő (nem szó szerint idézve):

I. Annak az édesanya jelöltnek, aki régóta nem tud teherbe esni, a

Nap és a Hold járásának ritmusát figyelembe véve olyan naptári
napokat lehet kijelölni, amikor a teherbeesésére jóval nagyobb
az esély, mint máskor. Az, hogy a Nap — Hold ritmus az csetek
többségében nem illeszkedik az úgynevezett Kiugss-Ogino, majd
később a Schröder — német orvos— által kidolgozott elmélethez,
ami az ovulációt nagyjából a két menstruáció közötti középidőre
teszi, megmagyarázza, hogy egy nő miért eshet akár a menstruá-
ció alatt is teherbe. Gyakran előfordul, hogy egy nő évekig azért
nem lesz állapotos, mert a középidőben próbálkozik, miközben
a Nap — Hold ritmus által meghatározott fogantatási napjai a
menstruáció közelébe esnek. Ebből következik, hogy a
teherbeesés szempontjából az az időszak jelezhető, amikor a
középidő és a Nap — Hold ritmus által meghatározott fogan-
tatási napok egybe esnek.

IT. A Hold jele, amelyben a fogantatáskor tartózkodik, meghatároz-

za a szülött nemét. Ez azt jelenti, hogy a pozitív töltésű állatövi
jelekben (Kos, Ikrek, Oroszlán, Mérleg, Nyilas, Vízöntő) fiú-
gyermek fogan, míg a negatív jelekben (Bika, Rák, Szűz,
Skorpió, Bak, Halak) leánygyermek.

III. Ha ismerjük a fogantatás időszakát, akkor ennek a ciklusnak az

ismerete felhasználható a fogamzásgátlás szempontjából. Vagy a
nerni élettől tartózkodunk ezen időszak alatt, vagy más mód-
szerrel próbálkozunk.
 IV. Ezt a legnehezebb elmagyarázni, mert feltételez egy alapfokú
asztrológiai tudást, hogy megértsük. A lényege röviden: a fogam-
zás pillanatában a Holdnak a többi égitesthez való viszonya,
valamint az adott állatövi jelben elfoglalt helyzete befolyásolhatja
a születendő gyermek egészségi állapotát. Ezt figyelembe véve
Jónás Jenő hosszan ismerteti a beteg gyermek fogantatásának elke-
rülési esélyeit.

Megpróbáltam röviden bemutatni Jónás Jenő módszerének négy fő

pillérét, s most megosztanám a saját tapasztalataimat, amit az elmúlt
harmincegy évben figyeltem meg.

Az első szemponthoz megjegyzésként a következőt fűzném hozzá: az

orvostudomány endokrinológiai kutatásaiban az egyik oszlopos
felfedezés az volt, hogy feltérképezte az ovuláció (peteérés) várható
időpontját, valamint az ezzel kapcsolatos hormonális változásokat.
Jónás Jenő az időt hívja segítségül, és arra a Nap — Hold ciklusra épít,
ami a nő születése pillanatában állt fenn az égen. Azt állítja, hogy egy
nő minden hónapban akkor a legtermékenyebb, amikor ez a Nap —
Hold távolság megismétlődik az égen. Én azt állítom, hogy az esetek
többségében ez a két időpont jól működik, és jól ki is egészítik
egymást, de ha csak erre építünk, figyelmen kívül hagyjuk egy nő
érzelmi állapotát. Ezzel azt kívánom hangsúlyozni, hogy az asszony
lelki állapotától függ, hogy mikor kerül áldott állapotba. Ezért
adandó alkalommal egy nő , szinte bármikor" teherbe eshet, illetve
nyugodtan élhet nemi életet a fent említett időpontokban is. Ha a
benne élő pszichológiai program (!) a gyermekre nemet mond, akkor
nem csik teherbe. Mint minden leegyszerűsítésnek, így az utóbbinak
is megvannak a veszélyei, ezért erre a témára a későbbiekben még
visszatérek.

A második szemponthoz a következőket fűzném hozzá, Úgy találtam,

hogy a gyermek nemében befolyásoló tényezőként játszik szerepet a
horoszkóp két fő tengelye, és a Hold velük kapcsolatos együttállása.
Ami azt jelenti, hogy az Ascendens — Descendens tengelynél jelről füg-
getlenül leány, míg az MC - IC tengelynél inkább fiú foganhat meg.

35
Abban az esetben, ha ez jelváltás közelébe csik, nagyon bizonytalan-
ná válhat a helyzet, illetve ez magyarázhatja a kétpetéjű, különnemű
ikerpár fogantatását.

A módszernek a fogamzásgátlásban való felhasználhatósága erősen

megkérdőjelezhető. Oly sok napig kell szünetet tartani a nemi élet-
ben, hogy ez egy szeretkezni vágyó pár esetében szinte kivitelezhetet-
len. Vegyünk egy egyszerű példát. Tételezzük fel, hogy a menstruáció
alatt nem élnek házaséletet, és a nő menstruációja hat napig tart. Ezt
követi körülbelül hat nap önmegtartóztatás, mert a holdfázis által
meghatározott fogamzó képes időszak a menstruációt követi, majd az
úgynevezett középidő ovulációs fázis következik, ami újabb hatnapos
megtartóztatást jelent. Akárhogy is nézzük, ez összeadva tizennyolc
napot tesz ki, ami egy szerelmes fiatal pár esetében, akik már bevál-
laltak két gyereket, és nem kívánnak újabb terhességet — viszont
kívánják egymást —, betarthatatlan. Természetesen elfogadom, hogy
fogamzásgátló gyógyszer szüneteltetése vagy más egyéb problémák
esetén a módszer jól felhasználható, működik, ha betartják.

A beteg gyermek születésével kapcsolatban sokféle probléma merül fel,

Elfogadom az indiai filozófiát, s azon belül a karma jelentőségét, ezért
azt gondolom, hogy akinek az a sorsa, hogy beteg gyermeke legyen,az
nem lesz képes ezt kivédeni. Tegyük hozzá, hogy nem csak a szülőnek
karma a beteg gyermek, hanem magának a gyermeknek is karma-tör-
lesztés betegnek születni. Nagyon nehéz ezt a témát — akárhogy tálaljuk
is — elfogadni. Mégis azt gondolom, vannak enyhítő körülmények, s

figyelembe veszi, és kiszámítja a lehetőséget, az körülbelül olyan, mint

amikor a Csipkerózsika meséjében a tizenkét javasasszony a tizenhar-
madiknak az átkára azt mondja enyhítésül, hogy azt megváltoztatni
nem tudja, de a királylány tizenhat esztendős korában nem hal meg,
igaz megszúrja egy orsó. Így ,csak" százéves álomra hajtja a fejét. El
tudom képzelni azt, hogy ha egy nő szül egy beteg gyermeket, évekig
gondozza, a gyermek meghal, s azután egy asztrológus kiszámít egy jó
időpontot, képes lesz arra, hogy egészséges gyermeknek adjon életet.
Hozzáteszem, hogy a praxisomban ilyesmi többször is megtörtént.

36
Mindig gondoljunk arra, hogy minden élmény, minden esemény
jelentős változást hozhat a személyiségünkben, feldolgozhatunk és
meghaladhatunk problémákat, s ezáltal képessé válunk egy új élmény
befogadására. Ez az eljárás sok szempontból jó és hasznos, de mindig
figyelembe
kell vennünk, hogy egy gyermek felvállalása
elsősorban a
nőn múlik, és azon, hogy mi játszódikle a lelkében, illetve,
hogy gyer-
mekkorártól kezdve milyen program alakul ki benne a gyermekvállalást
illetően. Gondoljunk arra számtalan asszony mesterséges megter-
mékenyítését illetően, hogy az esetek nagy részében a nő tudat alatt
nem akar gyereket. Nem tudatosan! Tehát nem tudja kontrollálni.
Ha egy nő nem akar a férjétől gyereket, ez az asztrológiai módszer
sem alkalmas arra, hogy teherbe essen tőle. A félreértés elkerülése
végett, nem azt akarom mondani, hogy minden nő, aki nem esik
teherbe, az a férjétől nem akar gyereket, de az eshetősége megvan.
Benne rejlik a nő a félelme a szüléstől, a gyermekvállalás felelősségé-
től, a haláltól, vagy egyszerűen csak azért, mert fiúnak várták, úgy is
nevelték, s lelkében idegen tőle minden nőies megnyilvánulás.
Példaként felhoznék egy olyan esetet, ahol a hölgy azért nem akar
gyereket, mert kamaszkorában elvesztette az édesanyját, és most attól
fél, hogy ha megszüli a gyermekét, és az eléri a kamaszkort, akkor
majd neki is meg kell halnia. A másik érdekes téma, hogy ki és miért
vállal gyermeket. Nehogy azt gondoljuk, hogy pusztán a gyermek
iránti szeretetből vagy elkötelezettségből vállalnak a nők gyermeket.
(Irt megjegyzem, hogy csak a tapasztalataimat szeretném közreadni,
és nem akarok bárkit is meggyanúsítani.) Ahogy a nők sokszor sok
mindent megtesznek azért, hogy ne legyen gyermekük, így akár a
gyermek tényét is felhasználhatják arra, hogy elérjék vele — sokszor
tudattalan — céljukat. Ismerek olyan esetet, ahol a nő úgy akarta
megszerezni a szeretőjét, hogy annak az előző házasságban született
gyermekével ellenkező nemű gyermeket szeretett volna szülni. Úgy
gondolta, hogy akkor talán a párja jobban fog rá és közös gyer-
mekükre figyelni. Gyakori eset, hogy egy bomlófélben lévő házasság
során, egy újabb gyermek vállalásával akarják a nők a házasságot
összetartani, Számtalan alkalommal tapasztaltam, hogy egy harmadik
gyermek bevállalása lakásszerzés céljából történt meg, de olyan infor-
mációim is vannak, ahol az újonnan születő gyermek a GYES ide-

37
jének kitolását, és a nő továbbtanulását tette lehetővé. Sajnos az is
előfordul, hogy a nő a születendő gyermekét, mint bosszú eszközét
vállalja fel az őt elhagyó partnerrel szemben, valamint bizonyára
sokan hallottak már arról a világban egyre jobban elszaporodó jelen-
ségről, hogy nők egyedül vállalnak fel gyermeket, és a férfit, vagy
annak spermáját csak csődörként, illetve szaporítóanyagként hasz-
nálják fel, Szerencsére elmondhatjuk, hogy azért nem ez az átlagos.
A fenti példákat az emberi lélek vadhajtásaiként szerettem volna
bemutatni. Ilyen és ehhez hasonló történeteket tudnék még sorolni,
de nem cz a célom. Térjünk rá a módszer részletes ismertetésére.

H. ábra: Nap és Hold appozíciója

Oo 180 fok

38
Képzeljük el, hogy valakineka születése pillanatában a Nap és a Hold
oppozícióban (szembenállásban) vannak egymással. Ez azt jelenti,
hogy a Földről nézve egy gömb alakban elképzelve, 180 fokos szöget
zárnak be. Térelezzük fel, hogy ebben a pillanatban egy kislány látta
meg a napvilágot, tehát ha felrajzoljuk az ő horoszkópját, akkor
ebben az ábrában a Nap és a Hold szembenállása látható. Amikor a
kislányból érett nő lesz, minden hónapban, ciklusától függetlenül
Teliholdkor lesz nagyobb az esélye a megtermékenyülésre, függetlenül
attól, hogy a Nap és a Hold milyen jelekben láthatók, de nem
függetlenül attól, hogy az éppen aktuális Telihold állás hogyan kapcso-
lódik horoszkópjának egyéb fontos tényezőihez. Minél erőteljesebb
együttállások alakulnak ki a Nap és a Hold, valamint a saját szemé-
lyes radixa között, annál nagyobb az csélye a megtermékenyülésnek.
Ebből adódóan meg lehet mondani, hogy egy nő mikor fogamzóké-
pes. Természetesen egy nő nem csak Teliholdkor születhet. 360 fokon
belül, a Naptól bármilyen távolságra állhat a Hold. Minden nőnél az
a Nap — Hold távolság a mérvadó, amely fennállt a születésekor.
Így fordulhat elő, hogy valakinek a Nap és a Hold konjunkcióban
(együrtállásban) volt, de a Hold elhagyta már a Napot 5 fokkal, 3
ívperccel és 10 ívmásodperccel. Ez arra utal, hogy ennek a nőnek,
amikor fogamzóképes korba kerül, a Holdnak a Naptól minden
hónapban 5 fokkal, 3 ívperccel és 10 ívmásodperccel el kell haladnia
a Naptól, hogy megfoganhasson. Ezt állítja a Jónás féle módszer, de
sajnos ez nem ennyire egyszerű. Minden valamirevaló asztrológus
tudja, hogy az úgynevezett direkciószámításokban, amelyek egy-egy
évre mutatják meg a várható eseményeket, benne kell lenni a gyer-
mek születési esélyeinek. Így nyugodtan mondhatjuk, hogy a fogan-
tatás csak akkor jöhet létre, ha a születési képletben a. direkció-
számítások alapján látszik a gyermek fogantatása illetve születése.
Ezt további segédhoroszkópoknak is mutatnia kell, így például a
szolárnak és a lunárnak. Egy éven belül sokkal nagyobb esély van a
fogantatásra akkor, ha a Nap vagy a Hold együtt áll az adott hölgy
horoszkópjának az Ascendensével vagy Descendensével, esetleg az
MC - IC tengelyével vagy a születési uralkodójával. De ide vehetjük
még az ötödik ház tengelyét, az ötödik házban álló bolygót, vagy az
ötödik ház urát.

39
Első olvasásra talán bonyolultnak hat, de ha a gyakorlatban elkezdi
valaki nézegetni, rá fog jönni, hogy a módszer egyáltalán nem bonyo-
lult. Ezeknek a szempontoknak a figyelemben tartásával jócskán
lecsökken a teherbeesés lehetőségének a száma. Ez utóbbi gondolatok
Jónás Jenő anyagában nincsenek jelen, ezeket a saját tapasztalataim
alapján összegeztem, és adom most közre.
További szempontok is vannak még, amit egy asztrológusnak figye-
lembe kell vennie. Jónás Jenő erre szintén nem utal a munkájában.
Az asztrológiai hagyomány ismer úgynevezett terméketlen és ter-
mékeny jeleket. Ha valakinek a horoszkópjában az ötödik háza
(fogantatás, terhesség, születés) ilyen terméketlen jelbe (Kos,
Oroszlán, Szűz, Bak) esik, az máris rontja az. adott nő szülési esélyeit.
Ezt tovább ronthatják az ötös házzal kapcsolatban olyan bolygók,
melyek a szüléssel, születéssel ellentétesek (Szaturnusz, Uránusz,
Neptunusz, Plútó). De nem igazán kedvező a Mars sem, sőt a
támadott Nap sem. Ha ezek még úgynevezett nehéz fényszögekben:
guadrátban, oppozícióban állnak egymással, az még tovább rontja a
termékenység és a szülés esélyeit.

II, ábra: A T guadrat

180 fok
Természetesen ezek a bolygóállások lelki síkon is megnyilvánulnak, és
jelzéseik alapján utalhatunk azokra a karakterisztikus problémákra,
melyek a teherbeesést, a fogantatást és a szülést gátolhatják. Így pél-
dául egy ötös házas Mars könnyen jelölheti azt a nehézséget, hogy a
szülött túlságosan akar gyermeket, vagy olyan szenvedélyesen szereti
a partnerét, hogy abba a kapcsolatba már nem fér bele egy gyerek.
Ám az is lehet, hogy ha a Mars a nyolcadik ház (a halál háza) uraként
szerepel az ötödik házban, többször teherbe esik, de elveteti a gyer-
mekét. Ugyanis a Mars az ötödik házban utal az egyén vágyaira is.
Ez azt jelenti, lehetséges, hogy az adott szülött másra vágyik, és nem
egy gyermekre. De sokszor ez nem fogalmazódik meg számára, csak
valahol a lelke mélyén érzi, korai még ez a gyermek. Ha ennek elle-
nére teherbe esne, és a horoszkópjában a Mars még a tizenkettedik
házzal is kapcsolatban áll, akkor még a gyermek elhalálozása sem
kizárt, amit úgy kell felfogni, hogy a nő tudat alatt , elemészti" a gyer-
mekét. Tudom, hogy súlyos mondatok ezek, de nem merném őket
ide leírni, ha nem tapasztaltam volna meg számtalanszor a különböző
eseteimnél. Egy ötödik házban álló Szaturnusz belső gátlásokra,
félelmekre, korlátokra figyelmeztet. Egy ötödik házzal összefüggő
Uránusz utalhat a szülött túlzott függetlenségi vágyára, amely meg-
akadályozza, hogy felvállaljon egy gyermeket. A Neptunusznak az
ötödik házzal alkotott kapcsolatában gyakran tisztázatlan érzelmi hát-
tér, illetve a döntés elhalasztása állhat. A Plútó esetében az érzelmi
kérdések végletességére gondolhatunk, amelyek szintén elodázhatják
a döntést, Ez a felsorolás eléggé leegyszerűsített, egy valamirevaló
asztrológus mosolyog is ezen, de szerettem volna némi ízelítőt adni az
asztrológiai szimbolikus gondolkodás módszertanából. Nyilván
azokról az anyákról, akikre azt szokták mondani, hogy elég, ha egy
férfi csak ránéz, máris teherbe esik. Ezekről most nem beszélek,
hiszen nekik nem az a gondjuk, hogy nincs gyermekük, hanem talán
éppen az, hogy túl sok van.

Mi a megoldás? Hitem szerint, ha egy asztrológus csak arra képes,

hogy egy ötödik házban álló Szaturnusz alapján azt mondja a hozzá
forduló páciensnőjének, hogy magánál nehezített a teherbeesés és a
szülés, ezért valószínűleg nem lesz gyermeke, akkor az asztrológiát

4l
úgy használtuk, hogy többet ártottunk a páciensünknek, mint
segítettünk. Ugyanis ezek a mondatok nem fejlesztenek, nem visznek
előre, nem segítenek! Viszont egy asztrológusnak kötelessége felhívni
a hozzá forduló páciens figyelmét arra, hogy a benne lévő gátak hon-
nan eredhetnek, melyek azok a nehézségek, amelyeket meg kellene
haladnia, honnan származnak a félelmek, és hogyan kellene alakíta-
nia a saját karakterén, hogy a hozzáállása megváltozzon. Ebben segít-
het például a pszichoterápia, amelyről a könyv további részeiben
kimerítően beszél Dr. Daubner Béla. Mindenesetre a pszichoterápiás
segítség módot nyújthat arra, hogy feltáródjanak olyan egyéni gátak,
félelmek — például a Szaturnusz esetében -, amelyek lehet, hogy az
asztrológus számára pontosan látszanak, de fontos, hogy a szülött
maga is ráébredjen, megélje és meghaladja ezeket, saját élményének
átélése közben vagy általa. A Neptunusz csetében arra ébredhet rá a
páciens — szakavatott terapeuta segítségével —, hogy döntésképtelen-
ségének, illúzióinak mi áll a hátterében, hogyan lehetne ezt átkeretez-
ni, másképp feldolgozni. Az asztrológusnak nem az a feladata, hogy a
horoszkópból kiolvasott dolgokat fátumként tárja a páciens elé,
hanem az, hogy abban segítse a szülöttet, hogy ráébredjen a saját
maga által , létrehozott" problémáira, görcseire, félelmeire, feldolgoz-
za és meghaladja azokat. Ez azonban egy olyan rögös út, amelyről
, nem dumálni", nem elemezni kell, és nem is intellektuális beszél-
getéseket szükséges folytatni, hanem át kell élni a lelkünk mélyén, és
ahhoz, hogy többé váljunk, hogy meghaladjuk addigi önmagunkat,
ez az út kikerülhetetlen. Az élmény átélésének létrehozásában segít a
terapeuta, de csak kísér. Maga az átélés mindenkinek személyes és
egyedüli.

Ezután a rövid kitekintés után térjünk a vissza a szempontok további

részletes tárgyalására. Számtalan női horoszkópban komoly nehézség-
ként jelenhet meg a férj — például egy hetedik házban álló Szaturnusz
szimbolizálásával —, ami azt jelenti, hogy a nőben a társa tudattalan
félelmeket generál, és ez esetleg akadálya lehet a gyermekáldásnak.
De ugyanilyen gondot okozhat még egy tízes házas Uránusz, ahol a
nő függetlenség iránti igénye, öntudatossága ellentétbe kerül az anya-
ság egzisztenciális felvállalásával. Külön jelentősége van annak, hogy

42
néhány éves gyermekvárás után a házaspár már oly mértékben gör-
csös a gyermekvállalást illetően, hogy sokszor már a saját görcseik,
merevségeik tornyosulnak előrtük akadályként. Különösen az
Uránusz és a Szaturnusz jelezhet ilyet az ötödik és a hetedik házzal
kapcsolatban. Az is előfordulhat, hogy az egyén születési uralkodója
(az Ascendens jelének az ura) a horoszkópjának a negyedik házában
áll, és támadja az ötödik ház urát (negyedik ház - otthon, család,
szülők; ötödik ház - szerelem, szexualitás, gyermekvállalás). Ez az
állás azt jelentheti, hogy a szülők erős befolyással vannak a szülöttre,
s az nem képes leválni róluk, nem tud eltávolodni a családi otthon-
tól, és új családot alapítani. Az ilyen esetekben a szülők gyakran még
abba is beleszólnak, hogy a nő mikor megy randevúra, netán élhet-e
szexuális életet. Nyilvánvaló, hogy ez gátja lesz a gyermekvállalásnak
vagy éppen fordítva, ő lesz az a megesett lány, aki miután nagyon
sokáig nem volt felvilágosítva, beleesik az első csapdába", s jó eset-
ben hazaviheti a gyereket a szüleihez, rossz esetben pedig még ki is
tagadják. Annyiféle kombináció létezik, hogy ha mindet össze
akarnánk gyűjteni, több kötetet megtölthetne.

Amennyire az úgynevezett terméketlen jelek és a gyermekvállalással

ellentétes bolygók negatív irányba szimbolizálják az összefüggéseket,
úgy a termékeny jelek, különösen a Rák a Halak és a Skorpió,
valamint a kettős jelek — Ikrek, Halak, Nyilas — megerősíthetik a
gyermekvállalás esélyeit. Különösen fontos szerepet kap ezzel
összhangban a Hold horoszkópbeli állása. Egy olyan nőnél, akinek a
Hold az ötödik házában van, még gyakran támadott" esetben is
(guadrat, oppozíciós fényszögek esetén, ha két égitest 90 fokos vagy
180 fokos szöget zár be a Földről nézve) több szülés is várható. Ilyen
esetben nem ritka az öt, hat vagy még több gyermek vállalása.
Természetesen támadott esetben fennáll a lehetősége annak, hogy
egy-két szülési komplikáció csúszik be, sőt súlyosabb esetben akár a
gyermek életének veszélyeztetettsége vagy esetleges halála is
bekövetkezhet. Különösen igaz ez akkor, ha a Holdat a nyolcadik
vagy a tizenkettedik házból éri erős támadás, és főleg olyan bolygók-
tól, amelyek negatív befolyásokat jelképeznek — melyekről már az
előbb beszéltünk (Mars, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó).

43
A továbbiakban álljon itt néhány szó arról, hogyan lehet felhasználni
ezt a módszert a fogamzásgátlásra. Le kell szögeznünk, hogy ezek csak
lehetőségek, száz százalékos biztonsággal nem működnek. Megfigye-
léseim szerint azért, mert annál a nőnél, aki eleve nehezen esik teher-
be, mondhatni feleslegessé válik a fogamzásgátlás.
Annál a nőnél, aki
viszont nagyon termékeny, ott fennáll a veszélye" annak, hogy a
Knaus-Ogino féle ovulációs fázistól (a két menstruáció közötti közép-
időt értjük ezalatt), illetőleg a holdfázis ritmusának megfelelő idő-
pontjától függetlenül mégis áldott állapotba kerül. Azért, hogy
megértsük ennek a mechanizmusát, pár gondolatban szeretném ezt
megmagyarázni. Mi emberek ugyanúgy, mint az állatvilág bármely
egyede, rendelkezünk az életfenntartás ösztönével. Ami nem csak a
saját életünk fenntartására és megmentésére irányuló kísérleteinket
jelenti, hanem az életnek a fenntartását általában. Az a nő, aki nagyon
termékeny, és hordoz magában egy nagyon erős programot arról,
hogy több gyermeket szeretne, mert ő is egy többgyermekes család-
ban élt, sok testvére volt, vagy a rokonságban megtapasztalt egy ilyen
családot, és ez a család számára nagyon közelálló volt, akkorél benne
egy nagyon erős vágy, hogy neki is sok gyermeke születhessen.
Minden nő általános értelemben vénuszi és holdi természetű. Ez azt
jelenti, hogy hordoz egy olyan archaikus minőséget, amely a befo-
gadásról szól. Minden férfi hordoz egy napszerű, teremtő valamint
egy marsikus, megszerezni és behatolni akaró archaikus tudást. Ha
egy nő erőteljesen holdi és vénuszi szimbólumokat hordoz magában,
és összetalálkozik egy szoláris és marsikus férfival, akkor fogamzás-
gátlásról szinte fölösleges beszélnünk. Miért? Azért, mert egy lunáris
nő a tudattalanjában hordja a szaporodni és gondoskodni vágyás
erőteljes érzését, és — tudattalanul — állandó jelzéseket ad a külvilág-
nak, hogy megfogja azt a férfit, aki ezekre a jelzésekre nyitott. Az a
szoláris, teremteni akaró és marsikus, megszerezni, magáévá tenni,
behatolni akaró férfi, aki ezt a jelzést veszi, elkerülhetetlenül talál-
kozik vele. Ezáltal olyan energiák és ösztönök egyesüléséről beszél-
hetünk, amelynek végeredménye — szinte elkerülhetetlenül — a gyer-
mek lesz. Vegyünk egy egyszerű példát: egy családban már van több
gyerek, és a szülők gazdasági helyzete nem engedheti meg, hogy továb-
bi gyermekeket vállaljanak. Biológiailag még aktív korban vannak,

aa
harmincöt és harminckét évesek. Hiába vannak tisztában intrellek-
tuálisan azzal, hogy az adott időszakban fennáll a teherbeesés veszélye,
mert a nő termékeny, azaz fogamzóképes. Az ilyen típusú nők akkor
akarják legakrívabban a szerelmeskedést, amikor például a holdfázisuk
ismétlődik az égen. Félreértés ne essék, nem arra gondolok, hogy a
hölgy ilyenkor leteperi a férjét, de tudattalanul tesz egy-két olyan
erotikus mozdulatot, például véletlenül leesik a törülközője a fürdőszo-
bából kijövet, amivel az egyébként az állandóan aktív férjének felkelti
az érdeklődését. A férfi, aki szenvedélyes szerető, ösztönösen tesz
néhány olyan lépést, amire a nő, még ha intellektuálisan tisztában is
van a veszéllyel, úgy reagál, hogy még inkább felkelti a párja érdek-
lődését. Mondanom sem kell, hogy egy , őrült" szerelmi együttlétben
egyesülnek, s aztán pár hét múlva kiderül, hogy ismét gyümölcse van
szerelmüknek. Bár az ilyen típusú nő ezt már abban a pillanatban
tudja, amikor az aktus megtörtént. Nos a tapasztalatom az, hogy —
még ha be is tartják a fogantatási időszakban a szünetet — vannak
olyan különleges állások, mint amikor a Nap vagy a Hold átvonul az
Ascendens fölött, és nincs fogamzóképes időszak, a nő produkál egy
rendkívüli peteérést. Ami , műsoron kívül" mégis meghozza a tudati-
lag nem várt, de tudattalanul még mindig vágyott gyermeket, Az
ilyen típusú nőknél könnyen előfordulhat az is, hogy huszonéves
korukban bevállalnak két gyermeket, majd eltelik tíz év, a gyermekek
már kezdenek középiskolába járni, s mivel a hölgyben nagyon erősen
benne van a gondoskodás vágya, esetleg felveti a férjének, hogy
legyen ismét kisbabájuk. Jó esetben a férj is nyitott erre, s különösebb
akadály nélkül bevállalnak egy újabb gyermeket a két rizenéves mellé.
De előfordulhat az is, hogy a férj már hallani sem akar a dologról.
Ebben az esetben az ilyen típusú nők kétféleképpen szoktak reagálni.
Vagy nagyon megsértődnek és tönkremegy a házasság, súlyosabb
csetben a nő megbetegszik és kap egy méh- vagy emlőrákot, enyhébb
esetben miómát, cisztát, esetleg gyógyszer vagy spirál ellenére is
teherbe csik. Egyszerűbb esetben elfelejti a gyógyszert bevenni, vagy
ami etikailag megkérdőjelezhető, a férjének azt mondja, hogy bevette,
de közben nem vette be. Ilyen esetekben a naptár használata tel-
jességgel felesleges, hiszen ha egy nő nagyon vágyik egy gyerekre,
megvan az a képessége
— feltéve, ha a férje szereti—, hogy levegye a

45
lábáról". Eltekintve ezektől a kivételektől vizsgáljuk meg, hogyan
lehet a naptárt használni a fogamzás kizárására. Az egyik fogantatási
időszak kiszámítását a következőképpen végezhetjük. A menstruáció
első napjától leszámolunk tizenöt napot előre, ez a feltételezett ovulá-
ciós időpont (peteérés). Mivel a spermiumok életképessége átlag het-
venkét óra (de ez néha több is lehet), etről visszaszámolunk három
napot, akkor már tartózkodnunk kell a testi együttléttől, vagy más
fogamzásgárlási eljárást kell alkalmaznunk. További két nappal kell
még számolni a petesejt életképessége miatt. Ez összesen durván hat
napot tesz ki (a tizenötödik nap előtt három, és utána két nap).
Ugyanígy kell eljárnunk azzal az időponttal is, amikor a holdfázis
fennáll. Azon a napon, amikor egy nő radixának (horoszkópjának)
Nap — Hold távolsága fennáll, ahhoz képest visszaszámolunk három
napot, illetve utána két napig tartózkodnia kell a szerelmi élettől. Ez
ismét hat nap. Ha figyelembe vesszük, hogy a menstruáció időszaka
alatti szerelmi élet nem igazán higiénikus, akkor ez elég jelentős
kimaradást jelent a szerelmi életben — egy havi ciklus alatt. Mégis elő-
fordulhat, hogy ha valaki fogamzásgátló gyógyszert szedett és
szüneteltetni akarja, akkor ez a naptár-módszer nagyon hasznos lehet.
Különösen vigyázni kell akkor, ha el akarjuk kerülni a nem kívánt
terhességet, ha a Nap — Hold távolság ismétlődése, tehát az úgyneve-
zett holdfázis időpontja egybeesik, vagy közel megegyezik a menzesz
után számított tizenötödik nap körüli időponttal. A nagyon ter-
mékeny nők esetében — például ötös házas Holdja van — külön figyel-
ni kell a fővilágosítók együttállásaira a főtengelyekkel, az ötös — tizen-
egyes házas tengellyel, az esetleges ötös házban álló bolygóval, vagy az
ötödik ház urával való együttállásra. Ezek ugyanis szintén termékeny
időszakok lehetnek.
Végezetül azzal szeretném ezt a részt befejezni, amit elsősorban az
asztrológia iránt érdeklődő, illetőleg ahhoz értő olvasóknak írok,
hogy mindenképpen meg kell vizsgálni egy adott év direkcióit és
szolárját, hogy van-e utalás bennük a gyermek vállalására vagy szüle-
tésére. Ha van, akkor különösen a lunárok fognak bővebb felvilá-
gosítást adni a teherbeesés hónapjáról, ha nincs, akkor igazán nem lá-
tok esélyt arra, hogy abban az évben az asszonynak gyermeke legyen.
Erre egy érdekes példa: 1976-ban felkeresett egy hölgy, hogy kisbabát

46
szeretne. Lebeszéltem róla, mert a direkciók alapján nem láttam jó
esélyeket a gyermek megtartására. Viszont 1980-ra jeleztem, hogy
akkor jó esélyekkel vállalhat gyermeket. A hölgy nagyon mérgesen
elment, aztán két hónap múlva megtudtam, hogy méhen kívüli ter-
hességgel műtötték. 1980-ban kaptam tőle egy kedves levelet, hogy
jön a baba, majd később arról is értesített, hogy sikeresen meg-
született. A gyermek ma már felnőtt!

Legutoljára hagytam a legnehezebb kérdést, a beteg gyermek születé-

sének problematikáját. Hitbéli, erkölcsi, morális elképzelések csapnak
össze emberi érzésekkel. Hiszen ki az az ember, aki szívesen felvállalja
azt a terhességet, aminél előre tudja, hogy súlyosan beteg, visszama-
radott, genetikailag sérült csecsemőt hoz a világra? A gyermek számára
az élet lehet maga a pokol, s a társadalom is inkább kivetné magából
ezeket az egyéneket, mintsem befogadná. Nincs csekély jelentősége
annak sem, hogy a születendő gyermek mozgássérült lesz, valamilyen
hátrányos testi hibával születik, vagy születésétől fogva a haláláig egy
ágyban fekvő, maga alá ürítő, retardált ember lesz. A szülők számára
nemcsak óriási teher lehet egy ilyen gyermek, hanem gyakran a kap-
csolat megromlását is eredményezi. Számtalan esetben találkoztam
azzal, hogy a férfi nem bírta felvállalni ezt a helyzetet, de találkoztam
ilyen női esetekkel is. Nagyon nehéz pontosan meghatározni asztroló-
giailag, hogy mi jelenhet meg a szülők horoszkópjában. Melyek azok
az állások, amelyek , veszélyeztetik" a születendő gyermek egészségét.
Azért is gond nekem ezeket a lehetőségeket részletesen kifejteni, mert
előfordulhat, hogy farkast kiálltok akkor is, amikor nincs, s ugyan-
akkor nem akarom a hipochonderek számát sem gyarapítani. Mégis
kötelességemnek érzem, hogy bizonyos információkat továbbadjak,
hiszen ha nem én írom le, akkor majd egy jövendő asztrológus által
fog nyilvánosságra kerülni. Az életben vannak olyan törvényszerűsé-
gek, amelyeknek ha meg kell jelenniük, meg is jelennek. Másképpen
mutatkozik meg egy születendő gyermek fogyatékosságának a lehető-
sége a szülők horoszkópjában, és másképp jelenik meg a gyermeké-
ben. Vizsgáljuk meg előbb a szülői horoszkóp negatív esélyeit. Az egyik
legnehezebb állás az, amikor a szülött — különösen a nő — horoszkópjá-
ban a negyedik háza negatív kapcsolatban áll az örödik házával.

47
A négyes ház jelképezi az öröklődést, az örökletes tulajdonságokat, az
ötödik ház pedig a gyermek fogantatását, szülését, mint azt már
korábban említettem, s a kettő súlyos kapcsolata utalhat az örökletes

hetünk erről, melyekről már az előzőekben is volt szó (Mars, Szaturnusz,

Uránusz, Neptunusz, Plútó). A negyedik ház, egy másik módszer
szerint (,a házak levezetett jelentősége") az ötös háztól számított
tizenkettedik. Ilyen értelemben a gyermek képletében a súlyos beteg-
ség háza is lehet. Mint tudjuk, a tizenkettes ház a krónikus betegségek,
kórház, szanatórium, zárt intézetek témakörét is magába foglalja.
Ezeknek a nehézségeknekaz esélyeit tovább erősíti, ha a tizedik
házból további támadások (guadrat, oppozíció) érkeznek az előbb
említett házak uraira, vagy pedig a bennük álló bolygókra. A tizedik
ház ugyanis a negyediktől számított hatodik,és ilyen értelembena
gyermek betegségére utal. Ha mindezen összefüggések mellé még a
szülő nyolcadik házának (jel szerinti) ura, vagy a benne álló bolygó
további támadással viszonyul a már említett házak bolygóihoz vagy
uralkodóihoz, akkor igazán el lehet azon gondolkodni, hogy ilyen
veszélyek ellenére fel merjen-e valaki vállalni egy gyermeket. Nem
akarok most még a másodlagos fényszögek jelentőségéről is beszélni,
különösen a guincunxról (150 fok), mert azt gondolom, hogy nem
szakavatott asztrológus kezében, nem elég körültekintő vizsgálat
során csetleg olyan édesanya jelöltet is lebeszélnek a gyermekvállalás-
ról, akinél nem olyan súlyos a helyzet, mint amennyire első pillanat-
ban látszik. Gondoljunk arra, hogy minden nehézség elviselésében,
felvállalásában óriási jelentősége van a társkapcsolatnak. Ezért a
tapasztalataim alapján azt mondom, hogy találkoztam olyan csettel,
ahol a társkapcsolat sérültsége (nyilván genetikai is) következménye-
ként megszületett egy beteg gyermek, de később a hölgy egy másik
kapcsolatban teljesen egészséges gyermeknek adott életet.

Az pedig már más kérdés, hogy etikai szempontból mit tanácsoljon egy
asztrológus a hozzá forduló szülőjelölteknek, ha nagyon nehéz állásokar
lát. Vajon az-e a megoldás, hogy mindenáron lebeszéljen valakit a gyer-
mek vállalásáról? Külön problémát jelent, hogy vajon nem feleslegesen
riogatjuk-e a hozzánk fordulókat? És mi van a karma kérdésével?

48
Ha valaki azért született erre a Földre, hogy megoldjon, feloldjon
valamilyen nehézséget, és az a feladata, hogy bevállaljon egy sérült
vagy ilyen gyermeket, van-e jogunk ahhoz, hogy lebeszéljük őt élet-
terhe felvállalásáról? Nagyon komoly morális, vallási, filozófiai kérdé-
sek ezek, és nem veszem a bátorságot, hogy megadjam a választ!
Egyébként is azt hiszem, hogy minden eset külön mérlegelést igényel,
és az asztrológusnak nem az a feladata, hogy döntsön a páciensek, a
hozzáfordulók helyett, hanem az, hogy megvilágítsa
az összefüggé-
seket, és döntéshelyzetbe hozza őket.

A visszamaradottság a gyermekek horoszkópjában több ház összefüg-

gésének a vizsgálata által látható. Először is minden testi hiba össze-
függ az egyes házzal, az Ascendenssel, valamint az ezekkel összefüggés-
ben lévő bolygókkal. A mozgással kapcsolatos problémáknál külön
jelentőséget kap a hármas ház is, illetőleg olyan bolygók, mint a csont-
rendszert képviselő Szaturnusz, az idegrendszert képviselő Merkúr és
Uránusz, valamint az izomrendszert képviselő Mars. Ha a gyermek
intellektuálisan sérült, vagy később kommunikációs, értelmi fejlődé-
sében retardált, akkor különleges hangsúlyt kap még a harmadik és a
hetedik ház is, amelyek a külvilággal kapcsolatos kommunikációt
szimbolizálják. A bolygók közül különleges hangsúlyt kap még a
Merkúr, mint a beszéd szimbóluma, továbbá a jobb és bal agyféltekét
képviselő Hold és Nap. A szülésnél sérült gyermekek esetében mindig
fontos szerepet kap az Ascendens — Descendens, illetőleg az MC - IC
tengelyek bolygókapcsolata. Külön hangsúlyt kap a Jupiter, amely a
csípőproblémáknál kerül előtérbe. Természetesen sok más betegségről
lehetne még szót ejteni, de egyrészt ,A gyógyulás szelencéje" című
háromkötetes munkában ezek egy része már említésre került, másrészt
nem szeretném, hogy némelyek , bolhából elefántot csináljanak".

Miclőtt a példahoroszkópok elemzésére rátérnénk, szeretném a figyel-

met felhívni még egy mentőövre is. Nem ritka, hogy azon nőknél,
akiknek a terhességgel, szüléssel kapcsolatos házuk (az ötödik) sérült,
sokáig kell a gyermekre várni vagy nem lesz gyermekük.
Mindamellett az a tapasztalatom, hogy még az ilyen esetekben is van
remény, mégpedig a következő házak , segíthetnek".

49
Elsősorban a tizenegyedik ház, amely szemben áll az ötödikkel, és
ilyen értelemben kiegészíti azt, és jelentésében hordozza a vágyak,
remények bereljesülését. Különösen azoknál a nőknél szokott fontos
szerepet játszani, akiknek harmincöt éves kor után sikerül teherbe
esniük. Fontos szerepet kap a kilencedik ház, mint a hit és a világné-
zet háza, amely segít átkeretezni, egy magasabb összefüggésből árlát-
ni az életünket, s ezáltal megváltoztatni önmagunkat. Ami azt jelen-
ti, hogy ha megváltoztatjuk a hozzáállásunkat valamihez, akkor már
nem akadályként tornyosul elénk, hanem egy új lehetőségként, egy új
megvalósítási útként. Végezetül fontos szerepet kap a hetedik ház,
amely minden esetben a társunkat jelképezi, az ő szeretetét, az ő hoz-
záállását, az ő elfogadását, és persze a türelmét is. Zárásképpen ezt a
fejezetet ismét egy történettel fejezem be. Egy kedves ismerősömnek
méhen kívüli terhessége miatt már nem lehetett többet gyermeke.
Nem egészen értettem, hogy miért alakult így az élete, egyrészt még
elég fiatal asztrológus voltam akkor, másrészt a hölgy ötödik házában,
a Rák jelben állt a Jupiter. A Jupitert az asztrológiában a nagy
szerencse bolygójának tartják (Fortuna Major), s ezért inkább segít a
gyermekáldásban, mint hátráltatja azt. Ezen a horoszkópon keresztül
két dolgot is megtanultam egy életre. Az egyik, hogy a méhen kívüli
terhességnél fontos szerepet kap a Jupiter és az Uránusz, különösen
támadott helyzetben. A másik, hogy nagyon fontos odafigyelni a
guincunxokra. A hölgy horoszkópjában a Rákban álló Jupiter ura, a
Hold a Nyilasban állt. Azok az asztrológusok, akik már értenek a
témához, egyből felhorkannak, hogy akkor recepcióban (uralmi
cserében) állnak, és a hagyomány ezt általában jónak tekinti. Csak-
hogy a Nyilas Hold 150 fokos fényszögben áll a Jupiterrel, amit guin-
cunxnak nevezünk, s ez jól jelzi, hogy itt egy nehéz állás van, mely
nem a gyermeket, hanem inkább a méhen kívüli terhességet szim-
bolizálja. Mégis a Jupiter, amely jóindulatúnak mondható az asztroló-
giai nomenklatúra szerint, néhány évvel később az úgynevezett éves
horoszkópjában ismétlődört — az ötödik házban. Azt mondtam a
hölgynek, hogy ha nem tudnám, hogy nem lehet gyermeke, azt mon-
danám, most gyermeke fog születni. Annyira egyértelmű volt a
szolárjában lévő konstelláció, hogy azt mondtam neki, hogy nem
tudom honnan, de lesz gyermeke. A sors úgy hozta, hogy abban az

50
évben összeismerkedett valakivel, aki nem merte, nem tudta megtar-
tani a gyermekét és felajánlotta az ismerősömnek, aki azóta boldog
édesanya.

Miután Jónás Jenő a saját könyvében is közölt példahoroszkápokat,

én is széretnék a saját gyakorlatomból közzétenni néhányat.

51
ESETELEMZÉSEK

Az első példahoroszkópom (IV. ábra) az előző témára utal vissza.

Tudomásom szerint, az édesanya nem adott életet egészséges csecse-
mőnek. Több gyermeket szült, akik közül csak egy maradt életben, és
az is súlyosan szellemi fogyatékos. Ha ránézünk erre a képletre,
feltűnik, hogy egy Rák Ascendensű, első házas Rák Holddal ren-
delkező nőről van szó. Ez jól mutatja — miután a Rák az anyaság
szimbóluma —, hogy ez az asszony mennyire szeretett volna gyer-
meket. Ugyanakkor az Ascendensén felkelőben van az Uránusz, ami
azt jelenti — miután ez a bolygó a szabadság, a függetlenség, és az
önállóság szimbóluma -, hogy Viktória a lelke mélyén önállóságra
termett, szabadságot és kötetlenséget szerető ember. Ezzel az
Uránusszal áll guadrátban, majdnem kilencven fokra a Szaturnusz,

52
amely a képlet hetedik házának az ura, és a negyedik házban áll. Ez a
helyzet két fontos dologra hívja fel a figyelmünket. Egyrészt arra,
hogy genetikailag a férj is befolyásolja a születendő gyermekek
egészségügyi problémáját, másrészt a nő ellentmondásba kerül
önmagán belül, mert vágyik is a gyermekvállalásra, szülésre, ugyan-
akkor szorong is a házasság és a kötöttség nehézségeitől. Viktória Rák
Ascendense és Rák jelű Holdja felveti annak a lehetőségét is, hogy
túlságosan erős a befolyása rá a gyermekkori családjának, különösen
az édesanyjának. Az ezzel guadrátban lévő Nap a Mérlegből arra utal,
hogy az édesapja és az édesanyja kapcsolatában — nagy valószínűséggel
—- a papa háttérbe került. Asztrológiailag a Mérleg Napot meg-
gyengült Napnak nevezzük, mert a Mérleg jelben esésben van a Nap.
A Hold viszont az első házban uralkodik a Rákban, és az első házas tar-
tózkodása azt is jelképezi, hogy a szülött sokkal erőteljesebb viszonyban
van az édesapjával, mint az édesanyjával. Ezek a minták előrebo-
csátják annak a lehetőségét, hogy a nő akarja , hordani a nadrágot, és
a férje nem kap kiemelt szerepet. Ezt a gyanúnkat tovább erősíti, ha
megvizsgáljuk a Szaturnusz és a Jupiter helyzetét, amelyek a negyedik
és a tizedik házban szembenállásban vannak egymással. A négyes
házas Szaturnusz elsősorban az apával kapcsolódik, miután azonban
a hetedik ház ura, és szemben áll a törvényesítést jelképező Jupiterrel,
ez a fényszög feltételezi a majdan létrejövő válás lehetőségét is. Már
említettem, hogy az Uránusz a Szaturnusszal is nehéz fényszögben áll,
és az Uránusz az egyén szabadságvágyát szimbolizálja, így nyilvánvaló,
hogy fél a férje általi kötöttségtől. A Szaturnusz, amely a kötöttséget,
a felelősséget és sokszor a súlyos nehéz terheket jelképezi, a gyermekre
vonatkoztatva az ötös háztól számított tizenkettedik házban áll, s
ezzel a beteg gyermek lehetőségét mutatja. Csakhogy akkor minden
négyes házas Szaturnuszra rá kellene fognunk, hogy beteg gyermek
lehetőségét tartogatja a szülött számára. Ez azonban nem ilyen egy-
szerű. Meg kell vizsgálnunk azt is, hogy miként áll maga az ötödik
ház, amely utal a gyermek életképességére, egészségi állapotára.
Láthatjuk, hogy Viktória horoszkópjában egyrészt ott áll a támadott
Nap, másrészt ott áll a Skorpióban a Merkúr, amely az előbb említett
Szaturnusz — Jupiter oppozícióval egy harminc fok — százötven fokos
sugárzási sorozatban áll, és az igazi problémát elsősorban ez jelenti.

33
A Merkúr az értelem, a gondolkodás szimbóluma, ám a gyermekre
nézve erősen sértett állásban helyezkedik el. Ezt csak nehezíti a Mars
- Vénusz együtrállás a Szűzben, amely uralmi cserébe kerül a
Merkúrral a Skorpió jel által. Mivel a Merkúr is támadott, valamint a
Mars — Vénusz együttállás is felező félguadrátban van a Hold - Nap
guadráttal, így az uralmi cserében részt vevő bolygók (Mars és
Merkúr) mindegyike támadott, és ez nem hagy kétséget afelől, hogy
komoly nehézségekkel kell szembenézni a gyermekvállalással kapcso-
latban. Egyébként a Mars és Vénusz bolygók az ötödik ház Mérleg és
Skorpió jelének az urai is.
A képletben az elmondotrakkal kapcsolatban további összefüggések
látszanak. Az első ház ura, a Hold az ötös házas Nappal is rossz
fényszögben áll, mely egyben a holdfázis is. Majdnem kétszázhetven
fokra állnak egymással, amit fogyó guadrátnak nevezünk.
A Szaturnusz — Uránusz guadrátba harmadiknak még egy Jupiter is
beleszól, mely szembenállásban van a Szaturnusszal, és tág guadrát-
ban áll az Uránusszal. A Jupiter az elfogadást szimbolizálja. Külön
érdekessége még ennek a horoszkópnak a Merkúr — amely a tizen-
kettedik és a negyedik ház uraként bent áll az ötödik házban, guin-
cunxban az előbb említett Jupiterrel. A Merkúr a tizenkettedik ház
uraként a gyermek halál-házának az ura. A Jupiter pedig a gyermek
betegség-házában (az ötödiktől számított hatodik, a tízes) áll.
A Szaturnusz a gyermek tizenkettedik házából támadja ezt a Jupitert,
mely a krónikus betegségek háza.
A félelem, a szorongás mindig létrehozza tárgyát, az egyetlen gyermek
retardált lett. A hölgy a fél életét rááldozza, hogy valamit kihozzona
beteg gyermekből, talpra állítsa. Később a házassága is tönkremegy,
ahogy azt a Jupiter, a Szaturnusz és az Uránusz által látni lehetett.
Félreértés ne essék, nem a Jupiter, Szaturnusz és Uránusz okozta ezt a
tragédiát, hanem ez a három bolygó szimbolizálja a nőben azokat a
jellemvonásokat, amelyek ellentmondásba kerülnek egymással, s ezáltal
az asszony nem képes megoldani a lelki görcseit (Jupiter - elfogadás,
asszimiláció; Uránusz - önállóság, függetlenség, köretlenség; Szaturnusz
z kötöttség, terhek, félelmek, felelősség). A horoszkópban látható
Mérleg Nap, valamint az erősen érzékeny Rák beállítottság csak fokoz-
za az egyén bizonytalanságát és az ebből adódó döntésképtelenségét.

54
KV dbra: Viktória beteg gyermekének fogantatási horoszkópja

Most vizsgáljuk meg a fogantatási horoszkópot. A fogantatás horosz-

kópjában (V. ábra) a Nap (az összevetéskor) közel áll az Ascendens-
hez, ugyanakkor fennáll az égen a holdfázis, mivel a Hold a Kosban
tartózkodik. Ez rögtön a gyermek nemét is jelöli, fiúnak született.
Vizsgáljuk meg összehasonlításban ezt a fogantatási horoszkópot a nő
radix (születési) horoszkópjával. Érdekes, hogy a fogantatási horosz-
kóp Ascendensén ugyanaz az Uránusz kel fel, mint a nő radix Ascen-
densén. Ugyanúgy guadrátban áll a Szaturnusszal, mint a születési-
ben, és ugyancsak a Jupiterrel képez fényszöget, ez esetben tág
oppozíciót, mint az eredetiben. Vagyis a Szaturnusz — Uránusz —
Jupiter T-guadrátos oppozíció megismétlődik. Ez jól mutatja, hogy a
fogantatás időszakában — a nő lelkiállapotában — milyen nehézségek-
kel kellett volna megküzdenie, illetőleg mit kellett volna megoldania
a személyiségében. Az a Szaturnusz, mely eredetileg a negyedik
házban állt a fogantatási képletben, a Nappal együtt közrefogja a nő
radix Ascendensét. Ugyanakkor láthatjuk, hogy a fogantatási képlet

35
Holdja rajta áll a nő tízes házas Jupiterén, a Plútója pedig a négyes
házas Szaturnuszán, a Nap pedig konjunkcióban van az Ascendenssel
és az Uránusszal. Sajnos a fogantatási képlet Hold állása a fogantatási
képlet hatodik házában áll, és nagyon erősen támadott. Nemcsak a
Naptól (attól eredetileg is támadott), hanem ami külön nehézséget
jelent, a Plútóról, a tizenkettes házból is. Ezek az állások jól jelzik,
hogy az adott időben a nő immunrendszere — éppen a lelki válság
hatására — nem működik megfelelően, s ezért egy fertőzés követ-
kezményeként károsodik a magzat. (Nem szeretném azt mondani,
hogy valaki, aki nagyon vágyik egy gyermekre, tudatosan éli meg saját
lelki válságát, sőt éppen az egyetlen vágyát, a hőn óhajtott gyermeket
helyezi előtérbe, s így a tudatában csak a vágyott utód képe, valamint
az iránta érzett vágy és szeretet tölti be a lelkét. Ám ez nem jelenti azt,
hogy a tudattalanjában nem hordozza azokat a félelmeket, amelyek-
kel azt megelőzőleg már szembesülhetett, vagy talán gondolatban
többször is foglalkozott. Éppen ezért az , elfedett, elfelejtett" félelmek
megtestesülhetnek, és kerülő úton törnek be a tudatba. A megoldás:
ezekkel a félelmekkel szembe kell nézni, megfelelő módon feldolgoz-
ni, s majd a személyiség építésével meghaladni azokat.)
Ha a fogantatási képlet Ascendensét és Uránuszát megfigyeljük a
radixban, akkor látható, hogy a fogantatási képlet Ascendense és
Uránusza rajta áll Viktória ötödik házas Napján. Mellesleg a szolár
képlet Ascendens — Descendens tengelye megegyezik, csak tükörben,
a fogantatási Ascendens — Descendens tengellyel. Miután a Hold
erőteljesen támadott a fogantatási képletben, s a nőnek a radixa ere-
detileg is arra utal, hogy veszélyeztetett nála egy gyermek kihordása,
megszülése illetve a gyermek egészségi állapota, azt hiszem ez a két
horoszkóp önmagáért beszél,
Még csak adalékként teszem hozzá, hogy a gyermek születési
horoszkópjában (VI. ábra) a Szaturnusz és a Jupiter guadrátban áll
egymással, és ha megnézzük, hogy ezek az égitestek hol állnak, azt
látjuk, hogy a Szaturnusz Viktória radix Holdján található, és a
Jupiter ezzel guadrátban, illetőleg oppozícióban van a radix Nappal,
amivel pedig a Szaturnusz áll guadrátban. Elég hátborzongató!
Feltehető a kérdés, hogyis vagyunkaz elfogadással, az asszimiláció-
val? Ezek az állások ékes bizonyítékai egy fel nem dolgozott, meg nem
haladott problémának. A gyermek születési Ascendensén, mely az
Ikrekben látható, ugyanaz a Mars kel fel, amely a fogantatási
horoszkóp Descendensén áll, és oppozícióban van az Uránusszal.
Melyik bolygó állt a nő ötödik házában, uralmi cserében és guin-
cunxban a Jupiterrel és félsextilben a Szaturnusszal? A Merkúr, ami

jelben uralkodik, az Ikrekben és a Szűzben. Ez a gyermek Ikrek

Ascendenssel született. Folytathatnám
még, de ennyi is bőven elég.

37
VII. ábra: Borbála radix horoszkópja

A következő asszony horoszkópjában (VII. ábra) első pillanatban

nem látszanak olyan súlyos összefüggések, mint az előzőében. Sőt, a
Nap és a Hold kifejezetten jó fényszögben állnak egymással. Ha azon-
ban figyelembe vesszük a horoszkópértékelés szabályait, akkor jól lát-
szik, hogy az ötödik házát uraló Szaturnusz a nyolcadik házban áll,
méghozzá a Kos jelében. A Mars esetében, amely az esésben lévő
Szaturnusznak az ura, figyelmünk ismét az ötödik házra terelődik,
miután a szemben lévő házban áll a Rák jelében. Ugyanez a Mars,
mely esésben van a Rákban, és szembenállásban az örödik ház csúcsá-
val, a Hold uralma alá kerül, ami viszont a Vízöntőben már trigonban
áll a Merkúrral és a Nappal, igaz, a hatodik házban. A Mars egyéb-
ként a negyedik háznak az ura, ami tudjuk, hogy szerepet játszik a
gyermek betegségeivel kapcsolatos vizsgálatok esetén. Ugyanígy nagy
szerepe van a tizedik házban álló Merkúrnak is, amely viszont guad-
rátban áll az első házas Neptunusszal. Azzal a Neptunusszal, amely a
Halak jel révén a hetedik házzal áll kapcsolatban. Ez a Merkúr —

58
Neptunusz guadrat Borbála személyiségének bizonytalanságára,
határozatlanságára, sőt olykor kaorikusságára utal. A Neptunusz még a
befolyásolhatóságot is jelzi, ez magyarázhatja meg, hogy a nő nagyon
fiatalon ment férjhez. Valószínűleg nem akarta a korai gyermeket, aki az
anya tizenhatodik életévében fogant meg, és akit a tizenhetedik évében
megszült. Szeretném megmagyarázni azt a kijelentésemet, hogy a nő
nem akarta a gyermeket. Ez így nem igaz! Próbáljuk meg beleélni
magunkat a szülött élethelyzetébe. Korán belement egy kapcsolatba az
egyes házában álló Neptunuszával, ami azt jelképezi, hogy hajlamosak
vagyunk valamit túlidealizálni — valószínűleg szerelmes lányként lett
feleség. Ugyanakkor a Neptunusz azt is jelentheti, hogy messzire
kerülünk a realitástól, s ezért csalódások várnak ránk. Elképzelhető,
hogy akár már a mézeshetekben kiderült a fiatalasszony számára, hogy
ez a kapcsolat nem lesz hosszú távú. Ugyanakkor elmarad a menstruá-
ciója, és a leletek alapján megrudja, hogy kisbabát vár. Óriási ellent-
mondásba kerül. Amikor még boldog öleléssel magába fogadta a társát,
nem tudta, hogy milyen lesz vele együtt lakni. De az is lehet, hogy a férj
egy intenzív szerelmeskedés alatt szenvedélyes szavakat suttogott a
fülébe, hogy gyermeket akar tőle, s ez a befolyásolható nő terhes is
maradt, de tudat alatt esze ágába sem jutott, hogy neki gyermeke legyen.
A kicsi Down-kóros lett. A fiatal anya (tizenhét évesen) rövidesen elvált
a férjéről, és a gyermeket intézetbe adta, amin nem lehet csodálkozni,
nem volt még erre felkészülve. Majd a harmincas éveinek végén ismét
férjhez ment, és a második gyermeke egészséges lett. Nézzük meg még
egyszer a radixát tüzetesen. A hagyomány szerint az első gyermeket az
ötödik ház szimbolizálja, melynek ura az ő esetében a nyolcas házas Kos
Szaturnusz. Ennek az ura az a Mars, amely a negyedik házzal kapcso-
lódik a Skorpió jel révén — ilyen értelemben örökletes problémákat
szimbolizálhat. A második gyermek a páratlan számú házak sorrend-
jében a következő, azaz a hetes. A Descendenssel együttállásban van a
Halak Jupiter, ami viszont trigonban van a Marshoz. (Közel százhúsz
fokot zárnak be, ami harmonikus fényszögnek minősül az asztro-
lógiában.) A Halak eleve kettős jel, tehát több házasságot szimbolizálhat.
A második egy Jupiteri házasság, ugyanakkor a gyermek is szerencsésen
megszületik, és egészséges is. Vizsgáljuk meg az asszony első gyer-
mekének a fogantatási horoszkópját.

39
VIII. ábra: Borbála elő gyermekének fogantatási horoszkópja

Látható, hogy a Napra rámért Hold távolság közel kétszáznegyven

fokos, ami azt jelenti, hogy a hölgy mindig a fogyó Nap — Hold tri-
gonban termékeny. A gyermek egészséges súllyal született, a fogantatási
horoszkópja a következőképpen néz ki. Ennek a képletnek az Ascen-
dense a nyolcadik házban található, közeledő együttállásban van a radix
Szaturnusszal. A Nap távolodó konjunkcióban áll a radix MC-vel.
Ugyanakkor a Hold még az ötödik ház utolsó fokaiban tartózkodik.
Látható, hogy a fogantatási horoszkóp MC — IC tengelye együttállásban
van a radix Marssal, miközben a fogantatási horoszkóp MC-je is együtt
áll a fogantatási Marssal. Ez az MC — IC tengely átfedi az ötös — tizen-
egyes ház tengelyét. Mondhatjuk, hogy ez egy precíz fogantatási ho-
roszkóp. Mi hár a baj? Ha ismét Borbála radixára pillantunk, láthatóvá
válik, hogy található benne egy hármas uralmi kapcsolat, a Hold
(Vízöntőben), aminek ura a Szaturnusz (Kosban), aminek ura a Mars
(Rákban) és aminek ismét ura a Hold. Ha megnézzük a fogantatási
képletet ez a következőképpen alakul. A Szaturnusz és Mars egymásnak

60
urai, mivel a Bakban és a Skorpióban állnak, de a Hold ismétlődik a
Vízöntőben, így az uralmi cserében (recepcióban) lévő Szaturnusz —
Mars kapcsolatban rendelődik alá. Asztrológiailag az egyik legnehezebb
fényszög, ha egy bolygó a saját ura által támadott. A fogantatási horosz-
kópban ez tökéletesen fennáll, hiszen a Szaturnusz abszolút guadrátban
támadja az uralma alatt lévő Holdat. Jónás Jenő tapasztalatait igazolják
az enyémek is, miszerint a Hold nem lehet támadott fogantatási képlet-
ben, mert a megfogant gyermek életképessége sérülhet, illetőleg
megkérdőjeleződik az egészséges megszületése. De az is előfordulhat,
hogy rövid idővel a világra jötte után tűnik elő, hogy valamilyen gond
van az egészséges fejlődésével. Különösen abban az esetben igaz ez, ha
erre utalást találunk egy adott anya egyéni horoszkópjában is. Ez az eset
tökéletesen megfelel ezeknek a szabályoknak, Érdemes elgondolkodni
azon, hogy egy ilyen fogantatási állás jelzi azt a pillanatot illetve az azt
követő órákat, amikor a fogantatás létrejött röviddel azután, hogy az
anya és az apa egyesült, s megfogant ez a gyermek. Vajon mi történ-
hetett, hogy ilyen súlyos következményei lettek ennek a , szerelmes?"
együttlétnek? Ezek után nézzük meg annak a gyermeknek a születési
horoszkópját, aki ebből a kapcsolatból a világra jött.

ól
IX. ábra: Borbála ető fiúgyermekének születési horoszkópja

A horoszkópot vizsgálva az első és legfontosabb, ami feltűnik, hogy a

Skorpió Ascendensnél kel fel a Szaturnusz, vagyis ahogy az asszony
személyes horoszkópjában a Szaturnusz képviselte a gyermeket.
Ugyanez a Szaturnusz támadja a fogantatási képlet Holdját, s a gyer-
mek születési horoszkópjában ugyanez a Szaturnusz kel fel, A Szatur-
nusz a gátlás, a korlát, a növekedés ellentéte. Vajon nem első pillanat-
tól inkább a , halálba kívánta" — nem tudatosan — ezt a gyermeket ez
az asszony? Borbála radixában a Szaturnusz a Kos jelében állt, tehát a
Mars uralma alatt, a nyolcadik házban. (Gondoljunk csak arra, hogy
akármilyen jólelkű, tisztességes emberek vagyunk, ha valami kelle-
metlen a számunkra, azzal kapcsolatosan negatív gondolatok jönnek
elő, amiket megpróbálunk elhessegetni. Félreértés ne essék, nem azzal
kívánom ezt a hölgyet meggyanúsítani, hogy a halálba kívánta a
gyermekét, de számtalanszor előjöhetett az a gondolat, hogy ennek
még nincs itt az ideje, netán a férjjel való kapcsolata is kompliká-
ciókkal tarkított volt, és ne felejtsük el, csak tizenhat éves.) A jeleket

62
is tekinthetjük házaknak, ezek az úgynevezett mundán házak, s ebben
az értelemben a Kostól számozzuk őket a Halakig. A Skorpió a nyol-
cadik jel, tehát a nyolcadik mundán ház. A gyermeknek az egyes háza
a Skorpióban található, benne áll a Szaturnusz, tehát a nyolcadik
házban, ugyanúgy, mint az édesanyjánál. Ahogy a mamánál a
Kosban, itt a Skorpióban áll, szintén a Mars uralma alatt (Mars ura a
Kosnak és a Skorpiónak — lásd ,A gyógyulás szelencéje" című könyv
első kötetét). Ha tovább vizsgáljuk a Szaturnusz állását, láthatjuk azt
is, hogy ismétlődik a fogantatási képlet Hold — Szaturnusz guadtrátja.
Ez a Hold pedig együttállásban van a Merkúrral és szemben áll a
Plútóval, tehát a gyermek harmadik házában a Szaturnusszal egy
nagyon nehéz T guadrat alakul ki (harmadik ház - intellektus, gon-
dolkodás, beszéd). A Szaturnusz itt is ura a Holdnak és a Merkúrnak,
míg a Mars, amely ura a Szaturnusznak és az Ascendensnek — úgy is
nevezzük születési uralkodó -, a gyermek horoszkópja a hatodik
házának a csúcsán áll (betegség ház). Ezzel áll szemben a tizenkettes
ház csúcsán lévő Neptunusz, és guadrátban a kilencedik ház csúcsán
álló Jupiter és Uránusz. A horoszkóp önmagáért beszél. Ezek az állá-
sok mind alátámasztják a retardáltságot, ebben az esetben a Down-
kórt. Ha valakiben felmerül, hogy miért él ez a gyermek, akkor
elmondanám, hogy ebben a horoszkópban az Ascendens az életadó
(Hyleg), mely Jupiter trigonban áll a Rákból. (A Jupitert a régiek a
legnagyobb szerencse bolygójának tartották. Kérdés, hogy egy ilyen
gyermek élete mennyire szerencse? Ha a karma szemszögéből vizs-
gáljuk, akkor mindenki számára — szülők és gyermek valamint a köz-
vetlen hozzátartozók számára a karma oldásának lehetőségét adja.)
Számtalan összefüggést lehetne még megvizsgálni, de azt gondolom,
az eddig leírtak is oly mértékben meggyőzőek — elsősorban a hozzáér-
tők számára —, hogy nem akarom tovább szaporítani a szót.
Borbálának majd húsz évvel később egészséges gyermeke született.
Ennek a gyermeknek a horoszkópja látható a következő ábrán.

63
Itt is az első házban láthatjuk a Szaturnuszt, de a Down-kóros test-
vérhez képest már teljesen más bolygókapcsolatokban (X. ábra).
A gyermek horoszkópjában ismétlődik a nő holdfázisa, azaz a Nap —
Hold trigon a Bikában és a Szűz végén. A harmadik és a negyedik
háza kapcsolódik a Mérlegben lévő bolygóhalmozódással, és hiányoz-
nak a horoszkópból azok a súlyos konstellációk, amiket az imént
láthattunk (figyeljük meg az összevetésben). Az első házas Szaturnusz
itt is jelezheti azokat a nehézségeket, amelyeket a hölgy átélt, hiszen
kilenc hónapig abban a félelemben élt, hogy esetleg megismétlődika
tragédia, ráadásul senki sem javasolta ennek a gyermeknek a meg-
tartását, csak én. A gyermek egészséges, tudomásom
szerint nem örökölt
semmilyen genetikai terheltséget.
XI. dbra: Gabriella radix horoszkópja

Azért, hogy ne csak negatívum álljon itt példaként, szeretném a sort egy
pozitív történettel zárni, A harmadik asszonnyal — Gabriellával — a
véletlen hozott össze, de tudjuk, hogy nincsenek véletlenek. Neki már
volt két egészséges kislánya, de a családban nagy volt a vágy egy kisfiúra.
A Gabriella horoszkópja a következőképpen nézett ki (XI. ábra). Mint
látjuk, az Ascendense a Skorpióban van. Az ötödik házát a Halak
jelében találjuk, aminek ura a Jupiter, a nyolcadik házban található,
de trigonban a saját urával, a Vízöntő Merkúrral. Még egy tág trigont
is elfogadhatunk, bár távolodó a Holddal. Ha komolyan vesszük,
hogy az ötödik ház az első, a hetedik ház a második és a kilencedik a
harmadik gyermek, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a kilen-
ces házban álló Uránusz esetén jelenik meg az az igény, hogy segítsen
az asztrológia (Uránusz - asztrológia). Igaz, a kilencedik ház is női
jelben, a Rákban áll, de trigonban a Skorpió Marssal, és ura a Hold a
Mérleg jelben tartózkodik együttállásban a Neptunusszal — ez a kap-
csolat végigkíséri a fogantatást és a szülést is. A holdfázis itt egy

65
közeledő fogyó Hold guadrat, bár ha precízek vagyunk ez elég tág (csak
körülbelül kétszázötvennyolc fok, a guadrat ellenben kétszázhetven fok
— ne felejtsük el, hogy a holdfázisnál 0 foktól 360 fokig számolunk! —
kellene, hogy legyen). Gabriella horoszkópjában túlságosan sok az úgy-
nevezett női jellegű bolygó. Különösen azok, amelyek a gyermek fogan-
tatásával kapcsolatosak. Ezért közel másfél évet kellett várni (Hold —
Neptunusz együttállás), mire elérkezettnek láttam az időt arra, hogy az
édesanyának azt mondhattam, ha az adott hónapban a fogantatási
időszakban megtörténik a , szerelmi légyott", akkor kisfiút
fog foganni.
Vessük egy pillantást a fogantatási horoszkópra.

XII. ábra — Gabriella gyermekének fogantatdsi horoszkópja

Látható, hogy a fogantarási képlet (XII. ábra) Ascendensén kel fel a

Hold, ugyanakkor az égen a Nap és a Mars konjunkcióban vannakaz
ominózus kilences ház csúcsával, valamint az Uránusszal. A bizonyta-
lanságot továbbra is jelzi az MC-n lévő Neptunusz. Miután a Hold az
Ascendensen a Kosban áll, így Neptunusz guadtat ellenére is biztos volt

66
számomra a fiúgyermek fogantatása, Miután az asszony radixában eleve
van egy Hold — Neptunusz együttállás, így a Hold — Neptunusz
fényszögekkel gyakran kell számolnia, még egy fogantatási képlet esetén
is. Ami még lényeges, hogy a fogantatási képlet Ascendense és a felkelő
Hold a radix képlet ötödik házában áll az adott pillanatban. A Neptu-
nusz egyébként jelképezi azt a bizonytalanságot, ami lejátszódik a nő
lelkében, hiszen azért vállalta a harmadik terhességet, mert bízott abban,
hogy fiúgyermeke fog születni. Ugyanakkor diplomás, tanult asszonyról
lévén szó, nyilván voltak benne kételyek is, hiszen a nyolcvanas évek
közepén nem volt igazán asztrológiabarát a hangulat. A kilencedik házas
Uránusza azonban erősítette benne az asztrológiában való hitet. Ertől
függetlenül kilenc hónap hosszú idő, és számtalanszor megfordulhatott
benne az a gondolat, hogy mi lesz akkor, ha ez a gyermek mégsem fiú
lesz. Valószínű, hogy Vízöntő Napja és a Skorpió egyes házas Marsa segí-
tette abban, hogy megrántsa a vállát, és várakozó álláspontra helyez-
kedve, , lesz, ami lesz felkiáltással" nézett elébe a közelgő eseménynek, és
a gyermek fiú lett.

AXIIT. ábra — Gabriella fiúgyermekének születési horoszkópja

67
A gyermek kilenc hónap múlva látta meg a napvilágot (XIII ábra).
Természetesen Kos Nappal született — az egyik legférfiasabb állatövi
jel —, hiszen milyen legyen egy ,igazi kisfiú", ha nem Kos Napú. Nem
beszélve arról, hogy a legtöbb feladatot a Kos adja a Skorpiónak és
viszont. Látható, hogy a fogantatási képlet Ascendense és Hold állása
közel egybeesik a gyermek radix Ascendensével, de azért ez az
Ascendens mégiscsak Halak és nem Kos. Felkelő Holddal és
Merkúrral, ami visszautal arra, hogy a harmadik gyermek Rák jellegű
— az anya radixának kilencedik háza alapján. A Hold és a Merkúr az
Uránusszal guadrátba kerül, s az MC is az Uránusz és a Neptunusz
által van közrefogva, jelezve ezzel az asztrológiai segítséget. Ami még
lényeges, hogy a fogantatási horoszkóp MC - IC tengelye közel egy-
beesik a radix MC - IC tengellyel valamint a Mars bolygóval, mely a
fogantatási képlet Ascendensének is az ura, a nő születési uralkodója
és a radix ötödik házának a társuralkodója. A gyermek tudomásom
szerint egy jó képességű, egészséges gyermek, aki ma már lassan fel-
nőtté érik.

Témazárás

Hitem szerint a sors és a karma adott keretet biztosít az életünknek,

de szabad akaratot kaptunk arra, hogy valaminek örüljünk, valamit
felismerjünk, vagy akár boldogságban és szeretetben éljük le az
életünket, mert mindennek lehet örülni. Mint az egyszeri történetben
is, örülhetünk annak, hogy még félig van a poharunk, és nem azon
bánkódunk, hogy már csak félig. Mindennek a kulcsa az önma-
gunkkal való kapcsolatunk, mely az önismeretünkön alapul. A Nap
szimbolizálja a horoszkóp tulajdonosát, önmagát, de tágabb értelem-
ben a teremtést, a fényt. Van, akinek így jobban tetszik: az Istent,
Az út, amelyre ráléptünk, azt a feladatot rója ránk, hogy megtaláljuk
magunkban a fényt, s döbbenjünk rá arra, hogy mi magunk vagyunk
a Nap. Ez lehet hosszú út is, lehet rövid is, de lehet egy pillanat is.
Az önmagunkhoz vezető út egyik fontos segítő eleme lehet az asztro-
lógia, a másik fontos segítő eleme a pszichológia vagy a pszicho-
terápia. Ezek nem vagy-vagy fogalmak, hanem egymást kiegészítő,

68
egymást segítő rendszerek. Carl Gustav Jung mindkettőt használta.
Én is ezt teszem. Ezért a végzőseim már több éve pszichopatológia
képzést hallgatnak egy évig, amelyet Dr. Daubner Béla tart nekik.
Ennek a képzésnek az elméleti anyagát kapja a továbbiakban kézhez
az olvasó. Az anyag tanulmányozása nem könnyű, ezért is találó a cím:
"A tudattalan nehezen járható ösvényén". Mindenkinek magának kell
bejárni ezt az utat, a terapeuta vagy az asztrológus segítséget nyújthat
ebben, kísérő lehet, de az önismeret és általa önmagunk megértése
mindenkinek személyes és legbensőbb ügye, Ahogy a Stonehenget is
körbejárhatjuk, különböző helyekről megszemlélhetjük, így vagyunk
önmagunkkal is, és így van velünk a skolasztikus tudomány, hiszen
ahány megközelítés, annyiféle válasz. Minden tudós tesz fel kérdése-
ket, lelke mélyén a saját személyiségéből fakadóan keres válaszokat és
vár. A válaszok mindig nekünk szólnak, ez alól a tudomány szószólói
sem kivételek, hiszen ők is emberek. Az objektivitás viszonylagos
fogalom, hiszen mindenki, aki elvárja szubjektum, és senki sem képes
túllépni a saját szubjektív keretein. Ezennel átadom a szót kedves
barátomnak, terapeutámnak, Dr. Daubner Bélának, aki nagy kalandra
hívja az olvasókat. Mindenkit arra buzdítok, hogy ne riadjon vissza az
olvasás és a megértés nehézségeitől, mert a tudattalanunk elvezet a
saját kincsesbányánkhoz, Önmagunkhoz.

69
MÁSODIK RÉSZ
AZ OLYVASÓHOZ

Szerencsés embernek hiszem magam. Tizenhét esztendős koromban

három dolog keltette fel érdeklődésemet: a jóga, az Ayurvéda, a hip-
nózis, és elhatároztam, hogy gyógyító leszek. Ez az érdeklődés és
jövőkép 1958-ban született meg bennem. Az idevonatkozó könyvek,
valamint a jóga tanárom is feketelistán voltak. Azonban, valószínű a
sorsom miatt, ha ezekkel a témákkal foglalkozom, kinyílnak az ajtók,
megkapom a segítséget, és mindig jó tanítókkal találkozom. Érettsé-
gi után apám — politikai múltja miatt — kilenc évet töltött börtönben.
Engem nem javasoltak még ipari tanulónak sem. Az érdeklődésemet
ez nem befolyásolta. Bújtam a Széchenyi Könyvtárt, és hozzám kerül-
tek a tiltott könyvek, valamint újabb és újabb emberi találkozások
segítettek tovább, céljaim felé.

Hat évvel az érettségi után, sikerült bekerülnöm a Budapesti Orvos-

tudományi Egyetemre. Az Egyetem elvégzése után, kéthónapos
kórházi gyakorlatot követően, falusi körzeti orvos lettem Csöglén.
Néhány hét gyógyítás után már éreztem, hogy tudásom és a tudo-
mányos orvoslás kevés, ha igazán gyógyító akarok lenni. A sors
kezembe tette a MÁOTE (Magyar Általános Orvosok Tudományos
Egyesülete) szakfolyóiratát, ahol olvastam, hogy Prof. Dr. Juhász Pál
Bálint csoport"-ot indít a Pszichiátriai Klinikán. Részt vettem rajta,
és tizennégy évig jártam a Bálint csoportba. Csoporttársaim közül
kiemelkedett Dr. Schnell Endre, akivel hosszan tartó barátság köt
össze — jelenleg is, Dr. Oláh Andor a magyar természetgyógyászok
atyja, Dr. Németh György, Dr. Pertorini Rezső, Dr. Kása Gyula, Dr.
Deák Zoltán. Rengeteg esetet mutattam be, és nagyon sok szakmai
segítséget kaptam Juhász professzortól, valamint a csoporttagoktól.
Öt év elteltével egy ebédszünetben beült mellém Kása Gyula a
Trabantomba, és azt mondta: én leszek az ő szellemi örököse.
Elmondta, hogy Dr. Völgyesi Ferenc — a híres, akkor már meghalt —
hipnotizőr tanítványa, és titokban, de már kicsit szabadabban
használja a hipnózist.

79
Öt év alatt erről egy szó sem esett a , Bálint csoport"-ban. Rögtön el-
mentünk hozzá hárman hipnózist tanulni. Egy tanyaközpontban volt
körzeti orvos. Hirtelen kinyílt előttem a hipnózis, a hipnoterápia. Ebben
az időben indult Magyarországon a ,Pszichoterápiás Hétvége" nevű
mozgalom, és itt találkoztam Prof. Dr. Mészáros Istvánnal és Prof. Dr.
Bányai Évával, akik elsősorban hipnózis alapkutatásokat végeztek.
Nagyon sokat tanultam tőlük, és ma is hálásan emlékszem ezekre az
időkre. Közben meghívott Juhász professzor a Klinikára, és három évet
dolgoztam a Pszichiátriai Klinikán. Abban a szerencsében volt részem,
hogy a Prof. Dr. Tringer László által vezetett neurózis osztályon dolgoz-
hattam, olyan kollegákkal, mint Dr. Mórotz Kenéz, Dr. Matuzsinka
Ferenc. Megismerkedtem a csoportmódszerekkel, egyéni pszichoterá-
piás módszerekkel és technikákkal. Minden lehetőséget megragadtam,
hogy képezzem magam, és mindenhol nyíltak az ajtók.
Négy évig vezettem egy húszágyas pszichoszomatikus részleget, ahol
nagyon érdekes terápiák folytak, ezt követően pedig négy évig osztály-
vezető főorvosként irányítottam egy kétszázhúsz ágyas, szenvedély-
betegeket gyógyító pszichoterápiás osztályt.
Közben külföldi kongresszusokon kitűnő külföldi kollegáktól tanultam
hipnoterápiát, pszichoterápiát. Elkezdtem pszichodráma kiképzésemet
Műversz Ildikó Németországban élő kiképzőnél. Katathym Imaginatív
Pszichoterápiát a Bécsben élő Dr. Bölcs Eriktől tanultam. Évek óta foly-
tattam Dr. Koronkai Bertalannál a jungi komplex pszichoterápiás önis-
mereti képzésemet. És így tovább.
Jógatudásomat Jayant nevű indiai pszichológus segítségével gyarapítot-
tam, akivel közösen alkalmaztuk a jóga terápiát pszichoszomatikus
betegek gyógyítására is. Beavatást nyertem a Transzcendentális Meditá-
cióba, s később féléves képzést követően, a meditációs tanár végzettséget
15 megszereztem.
Kétszer voltam két-két hónapig Indiában, ahol az Ayurvédát tanul-
mányoztam. Négy évig jártam Kalo Jenő asztrológiai képzésére.
Későbbiekben az indiai asztrológiát (Tyotish) is tanulmányoztam. Kilenc
éve rendszeresen járok jógázni Dr. Pressing Lajoshoz, akivel közös jóga
tanárunk volt Jayant. Pszichodrárma képzésemet Max Claytonnál
fejeztem be. Jelenleg a Satyananda Yoga Akadémia hallgatója vagyok.
Hosszasan sorolhatnám még a sorsom adta lehetőségeimet.

74
Jelenleg pszichoterápiát oktatok (hipnoterápia, pszichodráma, asszer-
tív tréning, pszichopatológia és fejlődéslélektan, szupervíziót vezetek
egyéni- és csoport pszichoterápiás módszerekben, valamint jógát is
tanítok). Ennek a munkának a megírására sok minden késztetett.
Gyakorlati oldalról az a tapasztalat indított el, hogy néhány éve,
ötödéves asztrológusoknak ötven órában fejlődéslélektant és pszicho-
patológiát tanítok. Emberi oldalról régóta foglalkoztat az a nehéz
helyzet, hogy az emberekkel dolgozó segítők meddig segítők és hon-
nan pszichoterapeuták. Nagyon nehéz meghúzni a határvonalat, vala-
mint előírni és elvárni a megfelelő képzettséget és tudást. A magyar
helyzet sajátos ebben a kérdésben is. Egyik oldalról, ha valaki hivatá-
sos pszichoterapeuta akar lenni, közel tíz-tizenkét éves tanulással
érheti ezt el. Másik oldalról kialakult egy pszichoterápiát vagy valami
hasonlót végző réteg, akik alig képzettek, vagy rosszul képzettek, de
ebből élnek, és hatalmas pusztítást végeznek a hozzájuk forduló,
segítséget kérő emberek személyiségében.
Gondoljuk végig, hogyan lehet valaki hivatásos pszichoterapeuta.
Alapvégzettségnél előírás az orvosi, fogorvosi vagy pszichológusi alap-
diploma. A pszichoterapeuta szakvizsga második, ráépített szakvizsga
lehet, tehát meg kell előznie valamilyen szakorvosi, vagy a klinikai szak-
pszichológusi végzettség megszerzése, ami legkevesebb négy év. Ezután
következhet a pszichoterapeuta szakvizsga letétele. Ennek feltétele a
két- vagy hároméves alapképzés, amely általánosan készít fel a pszicho-
terapeuta szakvizsgára, melyre csak az mehet, aki ezen kívül megtanult
egy elfogadott pszichoterápiás módszert, és ebből vizsgázik a szakvizs-
gán, ebből a módszerből írta meg szakdolgozatát. Természetesen ezek
az adminisztratív feltételek. Az emberi oldala az önismeret, és a pszi-
chorerápiás munka évekig tartó szupervíziója. Ezzel szemben rengeteg
képzésnek álcázott oktatás (?) zajlik, és ígér soha be nem teljesülő tudást
és lehetőséget. Ezek az álcázott oktatások, képzések rendszerint nem
adnak igazi ismereteket, nincs kontrollált, évekig tartó szupervízió, és
nincs meg bennük az, ami a legfontosabb lenne; az önismereti képzés.
Hivatalos engedélyt pszichoterápia végzésére csak pszichoterapeuta
szakvizsgával rendelkező szakorvos vagy klinikai szakpszichológus
kaphat. A magyar törvények szerint gyógyítási felelősségre csak szak-
orvos vonható, csak szakorvossal köt felelősségbiztosítást a biztosító.

75
Annak a gyógyítónak, aki embereket kezel, feltétlenül szükséges vol-
na, hogy legyen általános ismerete az emberi testről, annak működé-

a személyiség kóros fejlődési és változási lehetőségeiről. A gyógyítás

során történő jelenségeket el kell helyezni egy olyan folyamatban,
amiben a jelenségek megérthetőek és követhetőek, mind saját maga, "
mind pedig mások szárnára. Kellene, hogy legyen egy emberképe,
ami érthetővé teszi számára mindazt, ami a páciensében zajlik, és ami
saját magában történik a gyógyítási folyamat során. Ezek az alap-
feltételek. Öt-tíz éves szupervízió mellett végzett mindennapi gyógyi-
tó tevékenység után éri el a terapeuta, hogy szinte minden emberi
problémát képes kezelni, valamint ismeri saját határait is, és tudásá-
nak megfelelően vállal gyógyítást. A szupervíziós tanulás a meglévő
képességek, tudás egyre hatékonyabb használatát biztosítja, de első-
sorban a szükséges önismereti fejlődést segíti.
A pszichoterápiás folyamat leggyengébb és legfontosabb része a pszi-
choterapeuta személyisége, és egyben ez a záloga a pszichoterápiás
munka sikerességének.- Minél súlyosabb a páciens problematikája,
valamint minél koraibb a személyiségfejlődés sérülése, annál fonto-
sabbá válik a pszichoterápiás kapcsolat áttételi-viszontáttételi jelensé-
geinek terapeutai kezelése. Ez pedig akkor történhet, ha a terapeuta a
terápiás problematika szintjénél fejlettebb önismereti szinttel rendel-
kező személyiséget mondhat magáénak. A pszichoterápiás folyamat
szigorú keretek közt végezhető. A pszichoterápiás keret biztosítja az
elérhető változások bekövetkezését. Gondoljunk bele, hány óra alatt
alakult ki az a személyiség, amely terápiára jött, és hány óra áll a ren-
delkezésünkre, hogy segítsük őt abban, hogy pozitívan változzon.
Jelen korunkban a pszichoterapeuta az az illető, akiben a gyógyító és
a tanító egy személyben megjelenhet. A gyógyítás korlátlan lehetősé-
get nyújt a gyógyítónak, hogy fejlődjön, de sajnos ez óriási lehetősége
a visszaéléseknek és a tévutaknak is,
Gondoljunk csak végig néhány gyakori helyzetet. Az egyik ilyen az
úgynevezett reinkarnációs hipnózis. A hipnózis módosult tudatál-
lapotot jelent, ahol van egy hipnotizőr, aki segít a páciensnek vagy
pácienseknek, hogy módosult tudatállapotba kerüljenek — szerencsés
esetben egyéni vagy csoportos pszichoterápiás kereteken belül.

76
Ebben a pszichoterápiás helyzetben és a módosult tudatállapotban, a
realitással való kapcsolatot a terapeuta biztosítja. A páciens vagy
páciensek részlegesen átadják a kontrollt, hogy el tudjanak merülni az
irrealitásba, a megváltozott tudatállapotba, és a terapeuta segítségével
belső folyamatokkal dolgozzanak, amelyek pozitív személyiségvál-
tozásokat hozhatnak létre. A hipnózist, mint állapotot, el kell tudni
különíteni a hipnoterápiától, amely ebben az állapotban végzett pszi-
choterápiás munkát jelent. Önmagában a hipnózis vagy a megélt
élmény nem valószínű, hogy gyógyít, az élménynek a terapcuta segít-
ségével való átdolgozása valószínűsíti a pozitív változásokat.
A későbbiekben részletesen kifejtésre kerül, hogyan működik a
személyiség tudatos része, a tudatelőttes, az egyéni tudattalan és a
kollektív tudattalan, hogyan kapcsolódik a személyiséghez a transz-
cendencia, a szellemi út, satöbbi. A reinkarnáció hit kérdése, lehet
benne hinni, de nem lehet pszichoterápiás változásra használni. A hit
transzcendens fogalom; nagyon fontos, elképzelhetetlen nélküle
bizonyos szellemi fejlődés, de ez mindig belső élmény. Külső személy
nem biztosíthatja, és nem is tehet rá ígéretet. A hit a legbelsőbb
magánügy. A reinkarnációt így, ebben a szóösszetételben képtelenség
használni. Mi is történik valószínűleg? A módosult rudatállapotban
valahogy születik egy élmény, hogy valamikor, valahol, valakivel,
akiről rendszerint azt hihetem, hogy én vagyok, történt valami,
aminek következménye van a mostani életemre, legalább is ezt mond-
ják, vagy én hiszem így, vagy mindkettő egymás mellett.
Mi ebben a biztos? A biztos az, hogy az élmény átélője egy önálló
személyiség, egy olyan személyiség, akiből nincs még egy, és soha nem
is volt, ebben az egyedi személyiségben születik meg az élmény.
Azonban az a személyiség, amelyik megélte ezt a belső tapasztalatot,
egy hosszú személyiségfejlődésen keresztül jutott el ide, hogy árélje az
élményt, ami szintén sajátosan egyéni. Ennek a személyiségfejlődés-
nek a különféle lehetőségeivel, patológiás megoldásaival foglalkozunk
a könyvrészletben. Ez a személyiség hoz magával a fogantatása követ-
keztében öröklött lehetőségeket, amelyek egy részét meg is valósítja a
hosszú személyiségfejlődése alatt. Lehet ezeket karmikus terheknek,
karmikus lehetőségeknek hívni, vagy egyszerűen öröklöttségnek, és
köthetjük a DNS spirálhoz, ám ezek hiedelmek.

77
Ami biztos, az az, hogy az öröklöttséggel vagy karmikus feladatokkal a
személyiségnek lesz dolga, nem a valamikor élt valamilyen személyi-
ségnek. Az a személyiség a halálával megszűnt, és az átélő személyisége
dolgozza fel szerencsés esetben az élményt terapeuta segítségével, vagy
magára marad az élménnyel, ha olyan személy vezette a hipnózist, aki
csak az élmény átélésében segíti. Ez az utóbbi helyzet nem terápia, de a
fentiekben elmondottak miatt nem is veszélytelen szituáció.
Másik ilyen mostanában nagyon gyakori gyógyításnak álcázott embe-
ri helyzet, az energiaadás, vagy különféle manipulációk a durva testen
kívüli tartományokban. Hiszek a durva testen kívüli finomabb tar-
tományokban, hiszen jógázom és meditálok, és nagyon sokféle meg-
élésem van. Számomra a megéléseimen, azaz egyéni tapasztalataim ál-
tal igazolt tanoknak valódisága van. Aki úgy jógázik, ahogy az néhány
ezer éve működik, megtapasztalhatja a finom pránikus energiákat,
képes dolgozni a csakrákkal, és sok nem megszokott élményt, érzést
élhet át, valamint megtapasztalhatja a saját szintjén a harmóniát, az
örömöt, és ha már elég fejlett, akkor a boldogságot is tartósan átél-
heti, képes lehet bölcsen megélni maga körül a világor. Ezek rendsze-
res gyakorlással, bárki által elérhető szintek. Ami nehezen hihető,
hogy egy másik ember pénzért, rövid idő alatt, ugyanezeket létre-
hozhassa bennem, anélkül, hogy én ezért megdolgoztam volna,
megfejlődtem volna, és ennek tartós következménye lenne a szemé-
lyes életemben, valamint azt sem hiszem, hogy maradandó változás
jönne létre a személyiségemben.
Tegyük fel, hogy valakinek tényleg vannak rendkívüli képességei
(a jóga ezt szidhiknek hívja). Ha azonban ezeket egoista célokra
használja, például pénzért, dicsőségért, hatalomért, elismerésért gyó-
gyít, akkor visszaél ezzel a képességével, negatív karmát halmoz fel, és
növeli az ego (én) tudatát. Ha viszont úgy segít, hogy a segítséget
kapó ember fejlődik, változik, akkor pozitív karmát hoz létre.
A karma törvénye az ok-okozat elvén működik. A gyakorlatban
leegyszerűsítve vegyünk figyelembe két fontos elvet: az egyik, hogy ha
valaki hirdet vagy tanít valamit, az a döntő, hogy abból mit valósított
meg egyéni életében, és ha nagy a különbség a tanítás és a megvalósí-
tott valóság között, akkor az illető valószínűleg nem igazi tanító.
A másik fontos dolog önismereti: miért szólít meg a tanítás, mit

78
szeretnék vele elérni, mit teszek érte, hogy megvalósulhasson. Fontos
következmény, hogy ha nem gyakorolok, és nem valósítom meg a
tanítást, az nem csak a módszer hibája, ettől még a módszer lehet
megfelelő, én nem vagyok még alkalmas a módszer megvalósítására.
Régóta ismert tény, hogy általában karmát nem lehet senkitől átvenni
és átadni sem. Az emberi szinten való fejlődés egyéni. Az, hogy milyen
ember vagyok, nem ott dől el, hogy indigó vagyok vagy nem, hanem
ami igazán fontos az az, hogy mit valósítok meg a szabad akarat
következtében a korlátlan lehetőségeimből — az egyéni életem során.

Az elkövetkező oldalakon elméletet és egy kevés gyakorlatot szeretnék

adni ahhoz, hogy ez az önmegvalósítás sikeres legyen, valamint az
éberségünk, a tudatosságunk, önismeretünk növekedhessen, és a
belső változásaink kivetülve a külvilágba segítsék a többi embert az
önmegvalósításban.

VE
DINAMIKUS SZEMÉLYISÉGELMÉLET
MILYEN IS AZ EMBER?

Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy alapjában jó, vagy alapjában

rossz-e az ember? Az első felfogás szerint alapjában jó, de ezt elfelej-
tette, ez rejtőzködik a sok rossz rárakódás alatt, ezeket csak le kell
hántani, és ki kell szabadítani az eredendően jó alaptermészetet
(Platon, gnosztikusok és hinduisták). A másik felfogás szerint alap-
vetően rossz, eredeti bűnnel terhelt és kemény morális nevelés, csiszo-
lás kell a jó természet kialakítására (az Ószövetségre épülő vallások).
Egy harmadik, dualista felfogás a perzsa Zoroaszter ( Zarathustra maz-
daizmusa) szerint, ötven-ötven százalékban ugyan jók és rosszak, s
ennek csak arányai változnak, de sem a jót, sem a rosszat nem lehet
teljesen kiirtani.
A vagy-vagy elv a kereszténységre, a zsidó vallásra és az Iszlámra
jellemző, az is-is elv pedig a perzsa ősvallásra, valamint a távol-keleti
taoizmusra. A hindu és buddhista filozófiák emberszemlélete
kategóriamentes és messzemenően relativisztikus.
A XX. század embere gyökértelen, bizonytalan, elidegenedett, hiszen
a Isten halott", ahogy Nietzsche megfogalmazta a XIX. század végén. Az
ember önmaga akar Isten lenni az ész, a természettudományok segít-
ségével (teremteni is megkísérel a génmanipulációkon keresztül). A XX.
század hajnalán abban hitt, hogy a RÁCIÓ, a LOGIKA eszközeivel
minden kérdést meg lehet válaszolni, meg lehet oldani. A teremtés és a
teremtő helyébe az ANYAG önmozgását és fejlődési elvét állították.
A hatalmas mértékben, lenyűgözően fejlődött technika az ember és ter-
mészetes környezete ellen fordult. Az anyag természete megfoghatatlan
lett mind a makro-, mind a mikrovilág felé közelítve.
Így a hatvanas évektől a posztmodern filozófia már bizalmatlan az
ésszel szemben. Megfogalmazhatjuk úgy, hogy az ész is halott? Akkor
mi az, amire még számítani és támaszkodni lehet? A tradíciókhoz
nincs visszaút (?), mert vagy túl okosnak, vagy nem elég ökosnak
bizonyulunk ehhez a lépéshez. Ha pedig sem az észre, sem a tradí-
ciókra (istenhitre) nem lehet támaszkodni, akkor nincs értelme az
életünknek, és meghasonlunk önmagunkkal, elidegenedünk a

80
világról. Az ilyen , kétségbeesett" ember aztán mindenféle pótcselek-
véssel — féktelen ösztönkiéléssel, esetenként addikcióval (függőséggel:
alkohol, drog, gyógyszer, játékszenvedély, dohányzás, internet és a
többi) — próbálja elviselhetőnek megélni életét, és sokszor pszichote-
rápiás segítséget kér.
Az ember a környezetével dinamikus körfolyamatban élő, működő
lény, aki ahhoz, hogy fennmaradhasson, és megteremthesse a
létezéséhez (igényeihez) megfelelő körülményeket, alkalmazkodnia
kell a mindenkori környezetéhez. Ez az alkalmazkodási processzus —
ennek fokozatos kialakítása, megtanulása — maga a személyiségfej-
lődés. Az életünk során, a kicsi gyermekkortól az idős korig, más és
más szinten ugyan, de alkalmazkodnunk kell, melyhez a mintát a
közvetlen és távolabbi környezet, valamint a kulturális örökség biz-
tosítja (az emberlét legfontosabb feladata a fejlődés a transzcendencia
felé). A társadalom érdeke, hogy egyedei részére, intézményrendszerei
és értékrendje szerint, biztosítsa a lehetőségeket — az értelmi, érzelmi
és mozgáskultúra elsajátítására (jelenleg a fogyasztói társadalom
fejlődésellenes, az Istene a fogyasztás és a profittermelés).
A klasszikus görög ókortól élő hit szerint — melyet a gnoszticizmus,
újplatonizmus, napjainkban a rózsakeresztes, teozófus, antropozófus
iskolák képviselnek —, valamint azok tanításai szerint, bennünk léte-
zik a logosz (tiszta értelem) vagy az ősfény, melynek szikrái a teremtés
óta bennünk vannak, és munkálnak is bensőnkben. Ennek a tiszta
fénynek , isteni" természete van. Kibontakoztatása az ember felelős-
sége, mert ebben semmi külső segítséget nem kap, személyesen kell
végigjárnia az utat, mely szenvedéssel teli. Nem vásárolható meg a
transzcendens fejlődés, és a fenti bölcseletek nem számolnak szemé-
lyes ssegítő" Isten-fogalommal.
A buddhizmus alaptanítása szerint mindenkiben megvan a , Buddha
természet", mely az ember (intellektuális) lehetősége a világ igazi ter-
mészetének felismerésére és a megvilágosodásra. A belső tényezőkhöz
sorolják Keleten a ,karmikus" öröklés lehetőségét, az előző életsoro-
zatból eredő következményeket a szigorú ok-okozati törvény alapján.
Az emberen kívüli tényező a vallásos hit Isten-fogalma. Az ember
élete a személyes, teremtő Isten kegyelmétől, adományaitól, ajándé-
kaitól függ. A keresztény misztikában, a tökéletesedés hármas útján,

81
az ember csak az első két szakaszt képes önerejéből véghezvinni, bár-
milyen jó szándékú legyen is. Ezek a megtisztulás és a megvilágosodás
útjai. De az egyesülés útján Isten kegyelme nélkül már nem boldogul,
nélküle nem jön létre a misztikus unió.
A személytelen Tao (Kína) vagy Brahman (India) vagy a Világrend
hívői (New Age) szintén meg vannak győződve arról, hogy e személy-
telen, de hatékony erők, erőterek — melyek törvényszerűen működ-
nek — befolyásolják életünket.
Tegyünk egy körutazást az emberi viselkedést és élményt magyarázó
bölcseleti-pszichoterápiás rendszerekben. Először is tisztázzuk a fogal-
mat: az emberi viselkedés külső és belső (pszichés és szomatikus)
ingerekre létrejött látható, mérhető, vizsgálható végeredmény, amely
beszédválaszban, mozgásokban, vegetatív-, elektorfizikai változások-
ban nyilvánul meg. Élmény alatt szubjektív állapotot értünk, egy
helyzet megélését, átélését, a hozzátartozó kognitív és emocionális,
vegetatív emlékezeti elemekkel, kísérőjelenségekkel.

82
SIGMUND FREUD

Először vizsgáljuk meg a XIX. század végén feltűnő, biológiai oricntá-

ciójú Sigmund Freud tanait. Pszichoterápiás tevékenysége során vált
ismertté Freud számára, hogy hipnotikus hiperamnéziában (felfoko-
zott emlékező képesség) felidézhető a traumatikus élmény amely a
szenvedés, a neurotikus tünet mögött van. Mivel ennek a módosult
tudatállapotban felidézett, addig az elfojtás miatt hozzáférhetetlen
tünet formájában megjelenő tudattalanított eseménynek a feldolgo-
zása — a terapeuta segítségével (katarzis, lereagálás) lecsökkenti a belső
feszültséget, amely fenntartotta a tünetet, s így az oldódhat. A neu-
rotikus beteg emlékeitől szenved, ezek okozzák a tünetet okozó belső
feszültséget. Az emlék a tudattalanban van, de magától nem felidéz-
hető, a beteg számára nem hozzáférhető. Miért nem? Mert annyira
kínos, hogy a tudatba kerülve megzavarná annak egyensúlyi állapotát.
Ezért a tudat elfojtja, és a kínos élmény a tudattalanba kerül. Felszínre
kerülését pedig egy belső cenzúra akadályozza meg a lelki egyensúly,
a zavartalan lelki működés érdekében (ökonómiai elv).
Freud 1895-ig kialakult véleménye úgy foglalható össze, hogy mivel
az ember biológiai ösztönlény, az ösztönök elfojtása zavart okoz a vi-
selkedésben (szerinte a legfontosabb ösztön pedig a szexuális ösztön). Az
elsődleges ösztönigények kielégítését úgynevezett másodlagos folya-
matok ellenőrzik, melyek a fejlődés során maguktól alakulnak ki,
gátolván az ösztönök szabad kielégítését. De az ösztönök energetikai
töltésüket megtartva, kerülő úton mégis megnyilvánulnak, és már
nem lelki feszültséget okoznak, hanem testi tünetet, például hisztériás
bénulást. Ez a pszichés feszültségnek a testre konvertálódási mecha-
nizmusa, A konverzió tehát annyit jelent, hogy a lelki feszültségből
testi tünet lesz. Ez egyúttal a lelki ökonómiát szolgálja, a beteg meg-
szabadul elviselhetetlen lelki feszültségeitől.
Freud 1895 körül kezdi használni a szabad asszociációs módszert a hip-
nózis helyett — az elfojtott élményanyag, felszabadításához és a tudatba
hozásához, lereagálásához (katarzis). A nyugodtan" fekvő betegnek
mindent ki kell mondania, ami eszébe jut a szabad ásszociáció során.
Ezeket az asszociációs gondolatokat az elfojtott élményanyag (a komp-
lexus) determinálja, és az asszociációs sor végül elvezet az elfojtott,

83
kínos emlékekhez. Az egész asszociációs processzus lényege a
tudatosítás: az elfojtott anyagra emlékezni — azt feldolgozva a tudathoz
integrálni — mely többszörös ismétlés, újabb és újabb nézőpontból való "
körüljárás után sikerül.
1896-tól Freud önanalízist végez, melynek kapcsán az elvétésekkel,
elszólásokkal (szóbotlásokkal), a felejtéssel és az álommal foglalkozik.
Felismeri, hogy miként működik a ,bűntudati triász", melynek tagjai:
a bűntudat, bevallási kényszer és a vezeklési vágy. Felejtés tehát akkor
lép fel, ha az illető szó vagy név valamilyen kellemetlen problémakörrel
asszociálódik, és magához vonzza a tudattalan. Az igaz út, a királyi út
(via régia) a tudattalan tartalmaihoz: az álorn. Tudattalan szükségletek,
elfojtott vágyak öltenek képi formát, és dramatizált formában játszód-
nak le az álomban. Az álmok többsége vágyteljesítő álom.
Freud nevéhez kapcsolódik az ödipusz-komplexus teória, mely szerint,
ahogy az Oidipusz mítoszban, Oidipusz ,tudtán kívül" (tudattalanban
rejlő vágyától hajtva) saját anyját veszi feleségül. Mikor megtudja, hogy
vérbűnt követett el (mert a városra szerencsétlenséget hozott, és ennek
okát kutatva jött rá), önmagát megvakítja, és lánya kíséretében elhagy-
ja városát. A megvakítást Freud a kasztrációval tartja analógnak, mely
a ,bűnös" szexuális vágyak ókori szokásos büntetése volt. Mindezek
az indulatok, pozitív és negatív érzelmek, ki nem mondva, látensen
örvénylenek a látszólag nyugodt családi miliőben.
Nemcsak a kisgyerek szeretné , elcsábítani" szüleit, hanem a felnőtt
szülők is ,csábítják" gyermekeiket. Ebből sok esetben szenvedélyes
ragaszkodás, gyűlölködés, rivalizálás, féltékenykedés eredhet. Az ödi-
pusz-komplexus női megfelelője a mürrha-komplexus, ahol a lány
csábítja el apját. Az ödipusz-komplexuskörből származik a legtöbb
elfojtott trauma, kínos emlék, melyek az álomban felszínre kerülhet-
nek — burkolt formában.
. Freud szerint ugyanis valamilyen félig-meddig tudatos, de elutasított,
vagy nem teljesíthetősége miatt félretett vágy — nevezzük látens vágy-
nak és álomgondolatnak — a tudatalattiba süllyed, és ott asszociálódik
egy elfojtott, gyermekkori vággyal (úgynevezett libidinózus vággyal),
valamint az ahhoz kapcsolatos emlékekkel. E kettőből áll össze a
látens álomtartalom. Az álom ilyen módon felszínre törne, de beleüt-
közik az úgynevezett cenzúrába, mely a tudat (az én, a felettes-ÉN és a

84
kollektív tudat, azaz a társadalom) eszköze arra, hogy az én számára
elfogadhatatlan tartalmakat megszűrje, nehogy a kiváltott nagy emó-
ciók felborítsák egyensúlyi állapotát. Az álomtartalom regresszió
útján visszakerül a tudattalanba, ahol elkezdődik az álommunka, a
tartalom átdolgozása, átalakítása az úgynevezett primer meg-
munkálással, melynek formái a sűrítés, eltolás, szimbolizáció, ellen-
téttel ábrázolás. Így eredeti formájában már fel nem ismerhető álom
kerül az álomtudatba. Előtudatban másodlagos, szekunder átdolgozás
is történik: miközben az álomtartalom szavakhoz kötődik, különböző
töltelék anyag kerül bele, mely összefüggőbbé, , érthetőbbé" teszi az
álmot. Amit az ébredés után leír vagy elmond a páciens, az a mani-
feszt álomtörténet.
Az analízis tehát meg kell, hogy találja a maniteszt álomtörténet
mögött az aktuális, közelmúltbeli történést. Ez önmagában is lehet
igen kellemetlen, traumatikus. De ezután az ennek megfelelő gyer-
mekkori emlékanyagot is elő kell bányászni — a szabad asszociációs
módszerrel. Csak ilyen módon világíthatjuk meg a látens álomtartal-
miat a maga teljességében.

I. dbra: A freudi személyiségmodell (1932)

ÉRZÉKELŐ

CENZÚRA

85
A tojás alakú, felül kis kidomborodással rendelkező, valamint alul
nyitott alakzat jelképezi a személyiséget, mely kettéválasztott. A felső
tudatos és előtudatos (tudatelőttes) régió kisebb, mint a tudattalan.
A tudatelőttes az aktuálisan éppen nem tudatos emlékeket tartalmaz-
za, de ezek felidézhetők, általában szóképekhez kötöttek, megfogal-
mazhatók. Közte és a tudattalan között az elválasztó vonal a cenzúra
az elfojtási mechanizmussal, mely a tudat számára akaratlagosan nem
teszi hozzáférhetővé a benne lévő tartalmakat.
A tudattalanban vannak a velünk született ösztöneink, szükségle-
teink, mondhatnánk vegetatív-ösztönös lényünk, de itt vannak az
elfojtott vágyaink, társadalomképtelen igényeink is, melyek komp-
lexussá szerveződnek össze. A komplexus külső vagy belső konfliktus
hatására létrejött képződmény, mely oly mértékben telített érzelmek-
kel és indulatokkal, hogy energiáival zavaró hatást gyakorol az illető
testi funkcióira vagy lelki életére. Konfliktus alatt értjük az ellentétes
erők ütközését, az ellentétes érdekek harcát. Központi helyen van az
ÉN, a mélyben az ős-ÉN (ösztön-EN) és a nagyobbrészt tudatos, de a
tudattalanban is benne lévő felettes-ÉN (erkölcsi-ÉN). A belső kontlik-
tusok — erős érzelmi dinamikával — ezek között zajlanak le, és hol ez,
hol az kerül ki győztesen a harcból, Lehet tehát konfliktus az ÉN és az
ösztön-ÉN között, lehet az ÉN és a felettes-ÉN között, melynek egy része
a lelkiismeret, a beépült morális kollektív tudat által belesulykolt
etikai kódex, másik része az ENidedl — a modell —, melyet megpróbál
követni. Freud szerint az ÉN is és a felettes-ÉN is az ős-ÉNből (ösztön-
ENből) alakul ki a személyiségfejlődés hosszmetszetében.
Fontos a regresszió fogalma, mely a pszichoanalízis értelmezésében idő-
leges (például álomban) vagy tartósabb (például neurózisban) visszaesés
a lelki fejlődés egy már túlhaladott korábbi gyermekkori fázisába.
A csecsemőnek még nincsenek igazi erogén zónái, Egész testfelületével
érzékel, itt elsősorban a bőrfelület melegérzékelése a fontos. Az anyai
testmeleg adja az ősbiztonságot, ősbizalmat. A szopás elsősorban
önfenntartási reflexfolyamat, eleinte nincs szexuális jellege, de egy idő
után, egészen korán, a szopás a száj területét erogén zónává teszi.
A pszichoanalitikusok szerint táplálkozástól , független" használatát a
cumizás, az ujjszopás bizonyítja. Ez a szopási időszak, a pszichoszexu-
ális fejlődéstörténetnek (orál-erotizmus) az úgynevezett orális fázisa.

86
Az ebben a korszakban ért traumák depresszív, valamint pszichoszo-
matikus betegségekre jelenthetnének diszpozíciót.
A következő fázis az ürítési funkciókkal függ össze. Ezt anális korszak-
nak nevezik és a bilire szoktatás jegyében telik. Iehát jutalmazás és
büntetés társul a székletürítéshez. Akit tehát ebben a fejlődési fázis-
ban érnek erős érzelmi hatások, esetleg traumatikus élmények, akkor
ez befolyást gyakorolhat ennek az egyénnek karakterfejlődésére. Úgy-
nevezett kényszeres (anális) karaktertípus alakul ki, precíz, pontos,
ügyel a rendre, a tisztaságra, a székletürítés rendszerességének és tisz-
rálkodási ceremóniájának mintájára. A széklet értékjellegét a pénzzel
asszociálja. A fukarság, a gyűjtőszenvedély, a javak felhalmozása is
ilyen, illetve ebből eredő tulajdonságok lehetnek. Tárgyvesztés (szere-
tett személy elvesztése), kudarc székrekedést okozhat, ami a depresszió
egyik első vegetatív tünete lehet.
Kétéves kor körül, féléves kilengésekkel, be szokott fejeződni a , szo-
batisztaságra" nevelés, és előtérbe kerül, illetve kezdetét veszi, a Jfal-
tikus illetve litorális zóna — mint örömszerzési vagy kíváncsiskodási
terület — kialakulása. A kisgyermek babrálni kezdi péniszét, klitori-
szát, mely jó érzést vált ki benne. Mindezen örömöket autoerotizmus
néven szokás jellemezni — a kicsi a saját testén találja meg az erotikus
örömforrásokat. Sok félreértésre adott alkalmat Freudnak az a kitétele,
hogy a kisgyermek polimorf perverz vonásokat mutat fejlődése során.
A kisgyermek naiv exfbibiciós (genitáliát, nemiszervét mutogató),
voyeur (kíváncsiskodó, meglesni szerető — például szülők szeretkezését),
dörzsölődési, hozzásimulási tendenciáit (frotteurség) és a természetes
módon jelentkező maszturbációját a szexuális fejlődés természetes
Jázisának ismerték meg. Ezek a , részösztönök"
aztán összeszerveződnek,
és a geniráliás régió szolgálatába állnak, belenőnek a szexuális
előjárékokba — szerencsés és zavartalan pszichoszexuális fejlődés
esetén. Az wretrális fázis során, négy-ötéves korig is előfordulhat a
bepisilés, de csak éjszakánként. Ez az enuresis nocturna (éjszakai ágy-
bavizelés). Időnkénti előfordulása természetes. Gyakori megis-
métrlődés során a szülőt kell kezelni, szaktanáccsal ellátni, nem a
gyereket. Az ágybavizelési tünet mögött rendszerint szülő-gyerek kap-
csolati probléma húzódik meg (például kistestvér születése, figyelem
vagy törődés csökkenése satöbbi).

87
A pszichoszexuális fejlődés idővonalában az ödíipális fázis a kettőtől
öt, illetve a háromtól hatéves korig terjedő időben zajlik. Ezt a léten-
ria, a lappangás időszaka követi, mely az iskoláskor első négy-öt évére
csik. A kisgyerek rengeteg új ismeretet kénytelen befogadni, érdek-
lődése a tárgyi világ dolgai felé fordul, az autoerotizmusok (önmagára
irányuló szexuális tartalmú örömszerzés), a saját tesrélmények hár-
térbe kerülnek.
Az igazi pubertás a nemi mirigyek fejlődésével indul meg, és erre az
időszakra jellemző a másik nem felé fordulás. Ilyenkor szövődnek a
nagy barátságok, a bizalmas barátságok, melyek a kölcsönös szerete-
ten, bizalmon, közös titkokon alapulnak, és — szélsőséges esetekben —
egészen az önfeláldozásig mehetnek. Ezt a választás, illetve tárgyorien-
táció nézőpontjából biszexuális szakasznak nevezik. Ez az időszak a
tizenkettő-tizenhat esztendős korig szokott tartani.
Ez időben az is eldől, hogy az illető fiatal mennyire képes szeretni
másokat, mennyire tud elszakadni az önszeretettől, önzéstől, egocent-
rizmustól, Ebben az időben vannak az ekbő heteroszexuális próbálko-
zdsok, már nem elégítik ki a saját testén előidézett örömök. Aki nem
fordul a másik nem felé, vagy legalábbis csak , mérsékelten", nehogy
magának valamilyen lelki és tésti sérülést okozzon (például kasztrá-
ciós komplexus vagy deflorációs félelem, mikor is , veszteségként" éli
meg) arra mondjuk, hogy narcisztikus személyiség, aki önmagát félti,
túlbecsüli, és mindenféleképpen óvni igyekszik.
Ha a fiatal mindezeket a fokozatokat szerencsésen végigjárta, le tu-
dott szakadni a szülőkről, megoldotta ödipális problémáit, és öröm-
teli kapcsolatokat tud kialakítani a másik nemmel, akkor mond-
hatjuk, hogy befejeződött a pszichoszexuális fejlődése, és átléphet a
felnőttkorba. Irt a szexuális ösztön hajtóereje az, amely a pszicho-
szexuális fejlődés motorja. Freud ezt a szexuális természetű hajtóerőt
(drive) libidónak nevezte. A szexuális ösztönből származtatott le min-
den jót, melyet az örömelv fogalma alá rendelt, illetve minden kultúr-
és civilizációs képződményt, melyek a szexuális ösztön elfojtásából,
illetőleg szublimálásából jöttek létre: művészet, vallás, tudományok.
Az örömelv mellett tekintetbe kell venni az úgynevezett , valóságel-
vet", melyet a gyermek az ÉNfejlődése során kénytelen tudomásul
venni, és meg kell tanulnia alkalmazkodni, együtt élni a számára

88
eleinte bizony félelmetes világgal. Nem lehet kihagyni az elméletből
az önfenntartási ösztönt sem.
Az elmélet továbbfejlődött, elsősorban Ferenczi Sándornak köszön-
hetően — az ÉNfejlődés, az ÉNfenntartás, a valóságérzék fejlődésének
elmélete, melynek hajtóereje az ÉNlibidó. Narcisztikus libidó névvel
is jelölik. Az önfenntartó ösztönnel velejáró ÉNvédelem a primer nar-
cizmus, melynek itt kissé más a jelentése, és a természetes önérdek
képviseletet, önvédelmet (asszertivitást) reprezentálja.

2. ábra:

VALÓSÁGELV A tte § ÖRÖMELV

VILÁGKÉP SZÜLŐKRŐL LEVÁLÁS

Regrésizid
ú LIH 7!
s ú
Regrezzzió

] ÉNFELETTES KIALAKUL GENITÁLIS

VALÓSÁGÉRZÉK újissá y
ITYENTIFIKÁCIÓJTEÁL A ; LATENCIA
h, FROJEKCIÚK 7 NARCIZMUS
N TUDATTALAN f a ; FALLIKUS
u § MÁGIKUS SZAVAK (ES) 3 ;
] I jő Aazatn világ tő ; URETR ALIS4
74 MÁGIKUS HANGOK, JELEK Ös-é T RÉSZÖSZTÖNÖK
e MOZDULATOK "ÚN 10 anánia
S z eahibició ANÁLIS i
MÁGIKUS HALLUCTNÁTORUS MO frotteur
MINDENHATÓSÁG ÉRZÉS Ugye öss
FELTÉTLEN MINDENHATÓSÁGI ji
per rém r rá
A VALÓSÁGÉRZÉKBEN AEEKEEER
. a A fizáció
És regresttő ponljai

Ferenczi Sándor, Freud közvetlen tanítványa, nagy magyar pszicho-

analitikus, aki a méhen belüli tökéletes biztonságból és jóérzésből
indítja el az ÉNfejlődést, illetve az ennek megfelelő érzelmi állapotot.
Ezt az állapotot nevezi a ,feltétlen mindenhatóság időszakának.
Megvan mindenünk, amire vágyunk, kielégül minden szükségletünk.
Ehhez képest a születés és közvetlen a szülés utáni állapot kellemetlen.
A szülés mechanikus megrázkódtatása, melyet több kiváló analitikus

89
(például Otto Rank) meghatározó első traumának tart; maga a méhen
kívüli védtelen állapot, az átmeneti oxigénhiány, melyet saját tényke-
déssel — légzéssel — kell pótolnia, az éhségről, melyet a szopással — ami
szintén már aktív cselekvés — és a melegségigény, melyet úgy-ahogy
igyekeznek kielégíteni (legjobban az anyatest melege képes erre).
A megnyugtató ritmusok — az anya szívverése, légzése —, melyeket
újabban zenével, a simogatás és éneklés ősi szokásának újraélesztésével
lehet — úgy-ahogy — pótolni.
Ha a csecsemő szükségleteit — ideális esetben — a szerető szülők igye-
keznek teljesíteni, akkor az újszülöttben kialakul a második létrafok,
a mágikus hallucinatórikus mindenhatóság időszaka, mert szüksé-
gletcit, vágyait szinte kitalálva szoptatják, fürdetik, pelenkázzák és
biztosítják a maximális jólétét. Tehát, amire vágyik, hallucinatóriku-
san csak el kell képzelnie, és noha ehhez semmit sem kell effektívvé
tennie, ez meg is valósul. További fejlődési fok, mikor vágyainak már
hangokkal, jelekkel, mozdulatokkal ad kifejezést, melynek nyelvét az
anyák kiválóan értik is. Ez a mágikus hangok, mozdulatok időszaka.
A mágikus szavak és gondolatok fázisa, az a fejlődési állapot, amikor a
kisgyerek az első ,mama" szavára az anya azonnal ott terem, azt az
érzést keltve, hogy a szó kimondására történik. Később ennek gon-
dolata is teljesüléshez kellene, hogy vezessen. Itt azonban már talál-
kozik a . valósággal." Az elgondolt, most már elképzelhető, vágyott
helyzet nem mindig teljesül, elkezdődik az alkalmazkodási
processzus, meg kell tanulnia, hogy a külső valóság, a külső világ nem
mindig készséges, sőt, vannak vágyak, melyeket egyáltalán nem tel-
jesít, és olyanok is, melyekre ,gondolni sem szabad."
A gyermek elkezdi ,utálni, gyűlölni" az engedetlen, szabályozó
külvilágot, és ennek hangot is ad agresszív őszinteségében. De ebben
az időben, a már alakuló felettes-ÉN, ÉNideál és lelkiismeret (etikai fil-
ter) ezeket bűnnek, elfogadhatatlannak tartva elhárítja, és a későbbi
életkorokban egyik leggyakoribb védekező mechanizmussal, kivetíti
magából, projiciálja. Így nem ő a rossz kisfiú vagy kislány, hanem a
környezetben valami, valaki. Ez az időszak a projekciós fázis.
Ezzel egy időben azt tanulja meg, hogy a környezet tekintélyszemélye-
vel azonosulva sok bajt el lehet kerülni. Az. identifikáció z azonosulás
is feszültséget csökkentő munkamód. De ez csak egyik része az intro-

90
jekciós (bevetítés) időszaknak. A bevetítés, a beépítés a saját kis
személyiségbe létrejön modell-követésből, szeretetből is, valamint
ideált képez annak viselkedési, magatartási, érdeklődési sémáival.
Végül is kialakul az ÉN és a külvilág elkülönítése, a belső és külső
valóság elválása, és ezzel a realitástudat, a tudatos alkalmazkodás, a
tanulnivágyás és az igény az ismeretekre. Ebben a fázisban már a
megerősödött reális én kormányoz, a kialakult felettes-ÉNnel együtt.
Lényegében mind a pszichoszexuális fejlődés, mind az ÉNfejlődés, tanu-
lási processzus, alkalmazkodás a külvilág — a kollektív tudat — követel-
ményeinek elfogadása.
A személyiségfejlődés a lineáris időben megállíthatatlanul halad előre,
a felnőtté válás irányába. A fejlődés azonban különböző (külső és
belső) tényezők hatására megállhat, akár a pszichoszexuális fejlődés,
akár az ÉNfejlődés valamelyik szakaszában. Ezt nevezik fixációnak.
Hiányos identifikáció — a személyiségfejlődés során — tartós pesszi-
misztikus értelmetlenségi érzést fixál, vagy az illető személy — projck-
ciói következtében — a környezetét állandó gyanakvással figyeli, és
kapcsolatképtelen, paranoid személyiség marad.
Az ,egészséges" személyiséget is érhetik azonban akkora traumák,
amelyeket nem képes feldolgozni, és ilyenkor regrediál arra a fejlődési
szintre, amellyel annak idején a legtöbb problémája volt, vagy ott
érték a legkellemetlenebb élmények, melyeket túlhaladt, feldolgozott,
de a tudattalanban ort éltek addig, bár nem keltettek zavart (inaktív
komplexus). A súlyos lelki helyzetben azonban az aktuális, és csak
elfojtással elviselhető sérelmek energiája beindítja a régi sérelmek
emlékeit, és a komplexus aktívvá válik
Ha például a , fallikus" tokon érték annak idején a traumatikus
behatások, akkor hisztériás konverziós tünetek léphetnek fel. Ilyenkor
a neurózis vágy-tartalmi részét a személyiségfejlődés fallikus fázisában
(hároméves kor után) kell keresni, míg a neurotikus tünet az ÉNfej-
lődés megfelelő fokára való visszatérés következménye. Így a hisz-
térikus roham, , mozgásvihar" a mágikus jelek, mozdulatok fokozatá-
nak felel meg. Ha az anális fázis a , locus minoris resistenciae" (más-
féltől hároméves korig), akkor vágytartalmilag, álmokban ott kell
keresnünk a meghatározó élményt. A mechanizmus viszont az ÉNfej-
lődési fázis mágikus szavak, -gondolatok cselekvéssorozatában kife-

91
jeződő, a kényszerneurózisnak megfelelő tüneti képben jelentkezik.
Freud a halálösztönbe olvasztotta a mások által önálló ösztönnek te-
kintett agressziós ösztönt, melynek eredetileg öndestrukciós tenden-
ciája a mazochizmus, és ez ellen védekező-elhárítási törekvés a kifelé
irányuló agresszió, valamint a szadizmus.
Freud szerint a pszichotikus ember teljes egészében elutasítja a
külvilágot, a neurotikus csak megpróbálja elutasítani a realitás létét,
de nem tagadja azt. A neurotikus személy tud kapcsolódni a ter-
apeutához, kialakul az úgynevezett indulatátvitel, azaz képes lejátszani
a terapcutával az ödipális érzelmi-indulati hullámzásokat, gyer-
mekkori konfliktushelyzeteket. Addig — Freud szerint — a pszichoti-
kus (elsősorban skizofréniákra gondolt), ahogyan akkoriban nevezte,
a narcisztikus neurózisban szenvedő, erre nem képes.
A személyiség szerkezetéből adódóan a különböző konfliktusok,
komplexusok, helyzetek ideges feszültséget, szorongást, lelkifurdalást,
iszonyt váltanak ki. Csak a szorongást illetően létezik a pszi-
choanalízis szerint reális félelem, szorongás, mikor az ÉN ténylegesen
várható eseménytől, következménytől fél. Ez teljesen tudatos. Van
lelkiismereti szorongás, amelyért a felettes-ÉN felelős, és ideges, főbiás
szorongás-félelem, mely az ösztön-ÉN kielégületlen és elfojtott vágyaira
vonatkozik. Az eredetét illetően ez a dolog teljesen tudattalan.
A személyiség igyekszik önmagát egyensúlyban tartani, és kiküszöböl-
ni minden olyan zavaró lelki tényezőt, mely alkalmazkodásában,
viselkedésében, magatartásában zavarhatja. Az ökonómia elv szol-
gálatában állnak az elhárító mechanizmusok.
Volt már szó a projekcióról, a kivetítésről, amely azt jelenti, hogy vala-
ki egy külső személynek tulajdonít olyan vonásokat, amit önmagában
elfojtott. Az introjekció, identifikáció (azonosulás) egy külső félelmetes
vagy ideálszeméllyel (tekintéllyel). A reakcióképzésnél az illető sze-
mély ellenkező fajta viselkedést tanúsít, mint ahogy tudattalanul
szeretné. A fóbiás betegeknél lárjuk az izolációt és az ellentétbe
fordítást. A vágyott, de elfojtott szexuális igényt — például az utcán
megismerkedni egy férfival — átfordítja közlekedési félelemmé, egyúr-
tal izolálja ösztönfélelmét az utcára, mely egyúttal az dttoldsra is példa
(vágy helyett félelem, férfi helyett utca).

92
Reális és sikeres, például az ösztönkívánság átszellemítése művészeti,
tudományos, vallásos tevékenységekbe, alkotóerőbe, melyet szublr-
málásnak nevezünk. Irreálisnak nevezzük az elhárítást, ha az csak
időlegesen csökkenti a feszültséget.
Az elfojtás súlyosabb eseteiben, valamint a tagadásnál (a külvilág
tagadása vagy a saját állapot felismerésének hárítása) a tudattalanba
leszorult, és ott pangó energiák szomatikus irányba, saját szervezete
működésének megzavarására, illetve destrukciójára képesek, valamint
pszichoszomatikus (lelki, személyiségi problémák kimutatható testi
elváltozást okoznak) betegségeken túl, autóagresszív (önpusztító)
kórképeket, autóimmun szabályozási zavarokat eredményezhetnek.
Legsúlyosabb esetben a sejtek szintjén is, melyek dezorganizációja
rákhoz vezethet. A rákos megbetegedés szomatikus szinten egyenlő-
síthető a pszichózissal, mely a pszichés szint legmélyebb regressziója.

Freud, mint pozitivista, empirista tudós, a vallást eleinte kollektív

kényszerneurózisnak tartotta, melyből az emberiséget ki kellene gyógyi-
tani az értelem segítségével. Így az infantilis biztonságigényt a tudás biz-
tonsága váltja majd fel. Késői írásaiban Freud hangsúlyozza a külvilági
realitás szerepét a személyiség alakulásában, az ént az ,alkalmazkodás
szervének" nevezi Az elhárító mechanizmusok mellett újabb
énfunkciókat különít el — mint az ÉN szintetizáló szerepét, a szekunder
gondolkodási folyamatokkal és a realitáselvvel (realitás-vizsgálat)
kapcsolatos ÉNfunkciókat. Kifejti elméletét a személyiségben — tanulás
útján — rögzült szorongásjelzések fontosságáról, és a konstitucionális
(veleszületett, alkati) faktorok szerepéről a külvilághoz való alkal-
mazkodásban; veleszületett ego-képződményekről beszél, TaZEKYNLRN
működése független az ösztönöktől és a felettes ÉNtől.

33
HARTMANN-FÉLE ÉNFEJLŐDÉS
Primer kognitív autonómia

Heinz Hartmann fontosabb megállapításaival folytassuk a dinamikus

személyiség modell tárgyalását: szerinte
az ÉN nem egységes
lelki szerke-
zet, hanem tartalmak és funkciók sokaságának összessége, melyek
funkcionális alstrukturákba rendeződnek. Elhatárolja az egyes ÉN-
funkciókat, meghatározza működési körüket, megjelöli az ÉN működése
során különösen jelentős tartalmakat (Self, humán motivációk satöbbi).
Hartman szerint az ÉN nem az ösztön-ÉNből differenciálódik, hanem
veleszületett ÉNmagvakból — a ,primer-kognitív autonómiából" — alakul
ki. Nem az ösztön-ÉN és a felettes-ÉN konfliktusának termékeként jön
létre, vagyis az ödipális korban, hanem születéstől induló, konflikru-
soktól független fejlődés eredménye.

A Self

Bevezeti a Self fogalmát. A Self (Selbst): a saját személyre, a személyi-

ség egészére vonatkozó tartalmak — érzetek, képzeletek, emlékképek,
koncepciók — összessége, melyek testi-lelki működéseink belső érzékelése
nyomán keletkeznek bennünk, A képzetek többsége eredetileg a
külvilágból származik — a környező személyek viselkedéséből, szemé-
lyiségéből származó introjectumokról (bevetítés), identifikációkról
(azonosulás) van szó ugyanis —, de ezeket az introjectumokat, identi-
fikációkat bevetülésük és beépülésük után már saját belső vilá-
gunkban, annak részeként érzékeljük.
A tartalmi megszállás az önképre, a Selfre (a személyiségéről alkotott
kép egészére) vonatkozik — ez a tulajdonképpeni önszeretet.
A funkcionális megszállás az ÉNfunkciók megszállását jelenti, mely
élményszinten, az önirányított tevékenység során jelentkező
funkcionális öröm megélésében, következményes mortiváció-
fokozódásban jelentkezik. Hartmann az ÉNfejlődés folyamatában a
környezeti realitás fontosságának elismerése mellett — döntően
fontosnak tartja a veleszületett konstitucionális adottságokat — azaz az
érzékelő rendszer és a primer autonóm kognitív apparátus

94
(elsődleges, automatikusan működő gondolkodási képesség) jelleg-
zetességeit.
A primer kognitív autonóm apparátust olyan veleszületett képességek,
humán adottságok alkotják, mint az észlelés, emlékezés, mozgás,
irányítás, beszéd, gondolkodás képességei — illetve e képességek
genetikus adottságai. Ezek a funkciók a környezettel való állandó
interakcióban, a szomatikus fejlődéssel párhuzamos érési folyamaton
mennek keresztül, mely érési folyamat alapfeltétele a fejlettebb
ÉNfunkciók kialakulásának. A fejlődés során a kognitív apparátusban
differenciálódási és integrálódási folyamatok (új funkciók, struktúrák
képződése, a kiépült struktúrák szintetizálása) mennek végbe.
A kezdetben differenciáltan autonóm kognitív funkciókból alakulnak
ki a tudatos ÉNfunkciók — mint akarati tevékenység, racionális gondol-
kodás. Az ösztönök meggszelídített energiájára épülnek — szintén a
fejlődés folyamán — a humdánspecifikus vágyak és motivációk, melyek az
ÉNBE, az ÉN tartalmai közé épülnek be. Az akarati funkciók és a
humánspecifikus motivációk kiemelkedő jelentőségűek az ÉN
tevékenységében, többek között azért, mert maguk is visszahatnak az
ÉN további strukturálására és integrálására, segítve az ÉN további
fejlődését.
Heinz Hartmann nem tagadja — a valóban konfliktustermékként
keletkező — védekező mechanizmusok fontosságát sem az ÉNfunkciók
között. Hangsúlyozza viszont, hogy ezek nemcsak patológiás jelen-
ségek, hanem a normál működés részei, és a normál fejlődés folya-
matában alakulnak ki, melynek során az éretlen, korai védekezési for-
mák egyre érettebb, harékonyabb védekező mechanizmusoknak
adják át a helyüket. A már kialakult védekező mechanizmusok
később egy , funkcióváltáson" esnek át, és eredeti céljuktól eltávolod-
va állandó karaktervonássá válnak (például az anális kori elhárító
mechanizmusok túlzott rendszeretetté). Ezeket a belső automariz-
mussá és karakterjellemzőkké vált védekező mechanizmusokat nevezi
Hartmann szekunder autonómiának az ÉN működésében,
Az ÉN tevékenysége háromféle szintéren zajlik: egyrészt a külvilággal
való viszonyban, másrészt az intrapszichés viszonyokban — ezen belül
az ENben, magában, valamint a másik két struktúrával (ösztön-ÉN,
felettes-ÉN) fenntartott viszonyban. A személyiségen belüli integratív-

95
összehangoló működés — Hartmann szerint — nemcsak a nagyobb
személyiségrészek (alkalmazkodás, felettes-ÉN) egységes működésének
megteremtésében jelentős, hanem az ÉN saját egységének biz-
tosításában is: az ÉNfunkciók sokaságának összehangolásában, az
ellentétes ÉNfunkciók közötti feszültségek feloldásában. Az ellentétek
összehangolása mellett az ÉN ellát egy állandó önszervező, önfenntartó
funkciót is — azaz részt vesz önnön strukturálásában, a már kialakult
szerveződési szint megtartásában. A mindenkori alkalmazkodásban
feltétlenül szükséges az ÉNfunkciók aktuálisan célszerű, hierarchiába
való rendeződése.
A személyiségen belüli ÉNtevékenység további fontos formája az
ösztönenergiák megszelíidítése — az úgynevezett libidinális (örömszerző)
és agresszív késztetések áttolása, szublimálása, valamint az agresszió
neutralizálása útján. Az agresszió neutralizálása (semlegesítése) a libidi-
nális és agresszív színezetű tartalmak összefonódása útján történik. Ez
lényegében az ugyanazon tárgyra (szeretett személy) irányuló pozitív
és negatív érzéseink egyidejű átélését jelenti. Az erős indulatok
megszelídülvén, az érettebb működést segítik. Ellentétes érzelmek
kombinációjából szerveződnek például a differenciált, magasabb
rendű, humán érzelmek — mint a gyász, a részvét, melyek a szeretet-
érzés, és egy ellentétes töltésű negatív érzelem összefonódásából
születnek. A neutralizációs működés viszont lehetővé teszi a folyama-
tos, tartós érzelmi viszonyulások kialakulását.
Hartmann, Freudhoz hasonlóan a legfontosabb ENfunkciók között
tartja számon a reglitáskontrollt, realitásvizsgálatot. Kiterjeszti és pon-
tosítja az Éverő, illetve az ÉNgyengeség togalmát, mely nála nemcsak az
ösztönökkel szembeni védekezés minőségére és mértékére vonatkozik,
hanem kiterjed a belső sntegratív funkciók működésének értékelésére
is. Az ÉNerő fontos mércéinek tartja az impulzuskontroll, a feszült-
ségtűrés és a szublimdációs készség mértékét. Az utóbbi az örömszerzés-
sel kísért alkotótevékenységre való képességet jelenti. Bevezeti az
agresszív ösztön fogalmát, illetve az agresszivitást veleszületett ösztön-
nek tartja, mely a libidóhoz hasonló fejlődési folyamaton megy
keresztül.

96
Felettes-ÉN előfutárok

A felettes-EN korai magját az orális korszakban kialakuló, erősen

agresszív színezetű, túlidealizált követelményeket fenntartó felettes-ÉN
előfutárok képezik. Ezek az agressziós ösztönre épülnek. A felettes-ÉN
difterenciálódását a csecsemő ÉNjének azon adottsága teszi lehetővé,
hogy kezdettől képes érzelmek, indulatok — így szorongás és agresszív
indulat — átélésére. A csecsemő saját destruktív indulatainak
(dühének) megélésekor azt tapasztalja meg, hogy benne valami rossz
keletkezik, ami veszélyes, és amitől meg kell szabadulni. Ez az érzés az
alapja a későbbi bűntudatnak, ami szintén azt jelenti, hogy bennünk
valami rossz keletkezett, belőlünk valami rossz származott (gondolat,
indulat, cselekvés), ami ellen fel kell lépni, amitől meg kell szabadul-
ni. A kezdetben differenciálatlan, homályos, belső ,rossz" érzete
később folyamatosan differenciálódik, az introjiciált (bevetített és
elfogadott) szülői követelmények és az introjiciált, idealizált
szülőképek mentén. A csecsemő észlelései még szélsőséges érzelmi
színezetűek, részben a tapasztalatok hiánya és a kognitív funkciók
éretlensége, részben a saját indulatok torzító kivetülései miatt.
A szülői tiltások, követelmények, büntetések tehát agresszíven torzí-
tott, túlzó formában, a pozitív színezetű szülőképek pedig túlideali-
zált formában képződnek le a csecsemő belső világában — így a korai
felettes-ÉN előfutárok is agresszívak, szadisztikusak lesznek, illetve
túlzó követelményeket tartanak fenn.

Felettes-ÉN

A korai, agresszív-szadisztikus felettes-ÉN előfutárokra épülnek később

a reálisabban észlelt, kevésbé szélsőséges szülői ideálképek, illetve ezek
két további származéka, az ideális önkép (vagy ÉNideál) és az ideális
tárgykép (a számunkra fontos, másik személy ideálképe) valamint a
reális szülői tiltások és követelmények, ezekhez kapcsolódóan pedig a
követelmények teljesítéséért kapott jutalmak emlékei. Mindezek
örvöződéséből alakul ki tehát az ödipális kor végére a teljes felettes-ÉN
struktúra. Az ideális képzetek és a jutalmak emlékei pozitív érzelmi
színezetűek — ezek a felettes-EÉN , szeretetteli aspektusai". A teljes

97
felettes-ÉN struktúra tehát nem kizárólag agresszív színezetű, hanem
libidinális (szeretet) tartalmakkal is ötvözött.
A felettes-ÉN érési folyamatában, a fent leírt szerveződés mellett, fontos
a félettes-ÉN tartalmak absztrahálódása. A kezdetben helyzetekhez,
személyekhez kötött követelményeknek az identifikációs folyamatok
során, helyzetektől, személyektől független absztrakt követelményekké
kell válniuk. Amennyiben ez nem történik meg, a viselkedés ismét
könnyen válik függővé külső személyek követelményeitől.

A felettes-ÉN fejlődésének másik fontos sajátossága az, hogy a felettes-

EN követelményeinek jó része tudattalanná válik, a felettes-ÉN
működése automatizálódik Az érett ÉN nem bízza magát az
automatikus felettes-ÉN tevékenységére, hanem tudatos, sajátjaként
vállalt értékek alapján hozza erkölcsi döntéseit. A serdülőkor idősza-
kában belső átrendeződés történik a személyiségben, az én és a felettes-
ÉN viszonyában. Átmenetileg lazul az ÉN és a felettes-ÉN integrációja.
Az ÉN szabadulni igyekszik a felettes-EN hatalmától, megpróbálja
lerázni az ÉNidegennek ítélt követelményeket. Következő lépésben
maga is átvesz felettes-ÉN tunkciókat, végül az integráció helyreáll egy
új szinten. Ez a ,személyes-lelkiismeret". Rugalmasabb, de ugyan-
akkor megvesztegethetetlenebb a félettes-EÉN lelkiismereténél, mely
például megvesztegethető vezeklésértékű tünetekkel, önbüntetéssel.
A felettes-EN követelményei belső kényszert, az ÉN lelkiismereti
működése tudatos választást jelentenek.
A tentiekből következik, hogy a valós erkölcsi viselkedést az ÉN és
felettes-ÉN funkciók strukturáltsága, érettsége, valamint a két szemé-
lyiségrész egymáshoz való integráltsága határozza meg. (Gyenge ÉN és
az éretlen felettes-ÉN kombinációja esetén a gyenge ÉN a korai agresszív-
szadisztikus felettes-ÉNt nem tudja elviselni, az integráció a két szemé-
lyiségrész között laza, az agresszív felettes-ÉN könnyen kivetül, ami
paranoid (fokozott, alaptalan gyanakvás) képzetekhez vezet. Az ilyen
személy kevéssé, vagy egyáltalán nem képes bűntudat megélésére. A
zavar súlyosságától függően, a következmények az erkölcsi viselkedés
labilitásától az antiszociális viselkedésig, az időnkénti enyhe para-
noiditástól a súlyos paranoiditásig terjedhetnek.
Az erős ÉN el tudja viselni a túl szigorú, agresszív felettes-ÉNt, integrált

98
kapcsolatban tud vele maradni. Az agresszív felettes-ÉN azonban
elérhetetlen, túl szigorú követelményeket, bűntudatot, depressziót
tart fenn, illetve a személyiség egyensúlya csak túl erős elhárító
mechanizmusokkal tartható meg (depressziós, neurotikus zavarok).
A túlzó, kategorikus követelések — az állandó bűntudat ellenére —
nem feltétlenül segítik a valós erkölcsi viselkedést.
Az ÉN, valamint a felettes-ÉN egyaránt az orális korszakban indul
fejlődésnek Zavartalan fejlődés esetén a személyiség az ödipális
korszak végére éri el az integrált hármas alapstruktúra színvonalát, ez
azonban a születéstől való fejlődés eredménye — és ez a fejlődés a tárgy-
kapcsolati (szeretett személy, elsősorban szülő) viszonyulásmód fejlődé-
sével párhuzamosan, azzal kölcsönös kapcsolatban történik. A három
ÉNrész többnyire nem konfliktusban, hanem együttműködve, egy-
mást segítve fejlődik. A preödipális ÉNfejlődés esetleges patológiája
zavart okoz a későbbi fejlődésben, valamint az ödipális probléma
megoldásában is. A korai ÉN és felettes-ÉN fejlődés zavarai a további
fejlődés elakadását, patológiás torzulását vagy későbbi regressziók
(korábbi fejlődési szintre kerülés) alapját képező fixációs pontok
kialakulását eredményezhetik.
A fejlődés során jelentős szerepük van a csecsemő által megélt öröm-
és kínélményeknek. Kínélmények származhatnak a kielégületlenség-
ből, frusztrációkból vagy a saját agresszív-destruktív érzések árélé-
séből. A csecsemő számára mindkettő veszélyt jelent, szorongást kelt.
Az agresszív impulzusok az orális korszakban harapás, felfalás, beke-
belezés fantáziáiban, valamint diffúz, erős indulat ("orális düh") for-
májában nyilvánulnak meg. Orális agresszió fennmaradásának felel
meg az infantilis személyek követelőzése, telhetetlensége, vámpírsze-
rű, követelő ragaszkodása vagy a narcisztikusok dühe.
A túl sok kielégülés ritkább probléma, de ugyanúgy akadályozza a
fejlődést, mint a túl sok frusztráció. A normál empátiával rendelkező,
egészséges személyiségű, , elég jó anya" (ez a kifejezés azt jelenti, hogy
a szeretetet adó anya büntetni is tud, s ha szükséges, kellő mértékben
frusztrálja szeretett gyermekét), általában biztosítja a kielégülések és a
frusztrációk optimális arányát. A gyermek idegrendszeri működésé-
nek genetikus vagy konstitucionális zavarai — veleszületetten fokozott
agresszivitás vagy szorongáshajlam, illerve csökkent szorongástűrés,

99
érzékszervi zavarok, a primer kognitív autonómia hiányos érése,
illetve veleszületett defektusai — akadályozzák a normális anyai gon-
doskodás megfelelő hasznosítását a személyiségfejlődésben. A veleszü-
letetten fokozott agresszivitás, vagy a csökkent szorongástűrés torzítja
a normál szülői viselkedés észlelését, és túlnyomóan negatív élmé-
nyekhez juttatja a gyermeket, a szülők valós viselkedésétől függetlenül
is. Akár az anya valós hidegsége, elutasítása, agresszivitása, akár a saját
érzelmi-indulati vagy kognitív működésének zavara miatt jut a csecse-
mő többségében negatív élményekhez. Ez pedig az ÉNfunkciók kezde-
ti differenciálódásának vagy integrációjának a zavarát okozhatja.
A fejlődő gyermeknél, a kínélmények elhárítására kezdettől működ-
nek elhárító mechanizmusok — mint a projektív identifikáció, az
ÉNhatárok újra felbomlása, a hasítás. Túl erős működésük a valóság
súlyos torzítását eredményezi, akadályává válik a fejlődésnek, sőt,
további regresszióhoz vezethet. Normnál fejlődés esetében a primitív
elhárításmódok a fejlertebb elhárírásoknak adják át a helyüket.

A korai elhárítások fennmaradása, az érettebb elhárításmódok gyen-

gesége, állandóan jelen lévő gátjai lehetnek a fejlődésnek, infantilis
szinten konzerválhatják a személyiséget. Ez történik a borderline
(hatráreseti) és narcisztikus struktúrák esetében.

A Self alakulása

Az ÉNfejlődés fő áramát és vezérfonalát képezi a Selfalakulás, kölcsö-

nös kapcsolatban a tárgykapcsolati viszonyulásformák fejlődésével.
Mindkettő az anya-gyermek duálegységben megvalósuló szimbiotikus
állapotból indul, amelyben az énhatárok még hiányoznak, azaz még
nem válnak külön a Self- és tárgyreprezentánsok. A fejlődés a , rész-
tárgy , átmeneti tárgy viszonyon keresztül a Self és a tárgy
elkülönüléséhez, végül a ,tárgyállandóság" kialakulása felé vezet.
Donald Woods Winnicott fedezte fel, hogy a teljes differenciálódást, az
ÉNhatárok stabil kialakulását az átmeneti tárgykapcsolat időszaka előzi
meg. Ezek a tárgyak (átmeneti tárgy) egyszerre reprezentálják az anyát
(puhaság, melegség, mágikus védelmező szerep) és saját magát (kicsi-
ség), ugyanakkor tőle különállóan léteznek.

100
Az ÉNhatárok kialakulása előtti jellegzetes elhárító mechanizmus a
projektív identifikáció, melynek során a csecsemő a kínélményeket, a
saját destruktív indulatait is az anyára vetíti, miközben vele
ugyanakkor identifikált (azonosult) kapcsolatban marad. Valójában
így nem egészen szabadul meg a feszültségtől (mint a későbbi projek-
ciós formák esetében), hanem azt most már az anyától jövő, vele
szemben fellépő fenyegetésként észleli. A további imtrojektív identi-
fikációk során ezt az agresszíven torzított anyaképet introjiciálja saját
Selfjébe, azaz az agresszív feszültséget ismét saját belsejében észleli,
amit elviselhetetlensége miatt, bizonyos feszültségszint fölött, megint
csak ki kell vetítenie. Az introjektív identifikáció a Self strukturálásá-
nak, az identitásképzésnek és az énstruktúrák kilakulásának fő
eszköze a korai gyermekkorban.
A projektiv identifikációs védekezés felerősödése az introjekciós
mechanizmusokkal együtt azonban olyan körkörös folyamatot
eredményez, melynek eredményeképp mind a Self-reprezentációk,
mind a külső tárgyképzetek (szeretett személyek) agresszíven
torzítottá, negatív színezetűekké válnak. Melanie Klein megfogal-
mazásában: mind a külvilág, mind a gyermek saját belseje fenyegető,
rossz tárgyakkal zsúfolrtá válik. Klein ezt az időszakot paranoid
szkizoid pozíciónak nevezte el és a későbbi pszichotikus regressziók
alapjának tartja.
Az ÉNhatárok stabilizálódását megelőző átmeneti időszak fontos
elhárító mechanizmusa, a Jacobson által felfedezett Self-tárgy újra-
összeolvadás. A Self és a tárgyképzetek újra összeolvadásáról van szó
azok után, hogy előzőleg már szétváltak, azaz más szóval: az
ÉNhatárok újra felbomlásáról, mely a boldog szimbiotikus állapotba
menekíti vissza a csecsemőt. Ennek a védekező mechanizmusnak a
fennmaradása, illetve visszatérése (későbbi életszakaszokban) szintén
pszichotikus állapotokhoz vezet.
Az ÉNhatárok kialakításakor, az anya külön személyként való
észlelésekor jelenik meg az idegentől való félelem, illetve a szeparációs
(elkülönülő) szorongás. Ez az időpont megfelel a René A. Spitz által
észlelt , nyolchónaposok szorongásának, illetve innen számítható a
Mabler-féle fejlődésmenet , szeparáció-individuáció" fázisa (hat-nyolc
hónaptól a harmadik életévig). Ezt a kezdeti szeparációs időszakot

101
Klein , depresszív pozíciónak" nevezte el, és a későbbi depressziós pszi-
chózisok alapjának tartotta. A depresszió a tárgyvesztéstől (szeretett
személy elvesztése) való félelemre épül, tárgyvesztéstől való félelem
pedig csak az ÉNhatárok kialakulása után jöhet létre, amikor a tárgy
már külön áll, a Selftől függetlenül lérezik, tehát már felvetődik, hogy
elveszíthető. Az elveszíthetőség miatti fenyegetettség-élmény — Klein
szerint — még a frusztrációs helyzetekben átélt agresszív indulatok
miatti bűntudattal terhelődik. A csecsemő ugyanis azt képzeli, hogy
saját pusztító indulatai semmisítették meg az anyját. A paranoid és a
depresszív pozíció gyakran átfedik egymást, illetve a két állapot — oda-
vissza — könnyen átalakulhat egymásba, mivel ezek a fejlődés
folyamán egymást követő lépcsőfokok.
Az ÉNhatárok kialakulását követőn a fejlődés következő lépcsőfoka; a
teljesen , rossz" és a teljesen , jó" Self- és tárgyképzetek egységes Self-fé
és egységes anyaképpé való integrálása. Az integráció a Mahler-féle
szeparáció-individuáció időszak végére (harmadik életév) történik
meg. Kialakul az egységes Self és az érzelmi tárgyállandóság: az a
képességünk tehát, hogy a másik személyt tőlünk függetlenül létező,
egységes személyiségként észleljük, és vele egyenletes érzelmi
kapcsolatot tudjunk létesíteni. A. tárgyállandóság kialakulása teszi
lehetővé az érett tárgykapcsolatok, a valódi szeretetkapcsolatok
kialakítását.
A fejlődés alacsonyabb szintjén rögzült, vagy arra regrediált
(visszafejlődött) személy nem képes a másik embert egységes, tőle
független személyként észlelni, a másikból csak részleteket érzékel,
azokat a részleteket, amelyek őt kielégítik vagy frusztrálják. A másik
személy tőle függetlenül létező saját tulajdonságairól, motivációról
nem vesz tudomást. Emellett a másikról alkotott hiányos részkép-
zeteket torzítja projekciók, projektív identifikációs mechanizmusok
által. Így a másik személy hiányosan érzékelt világát saját tartalmaival
tölti meg. A másiktól gyakran saját kívánságainak automatikus
teljesítését várja, hiszen természetesnek veszi, hogy kívánságai a másik
világában is jelen vannak. Igaz empátiára, mások belső világának
valós megértésére nem képes. Természetesen a leírt súlyos zavar, és e
szélsőségesen éretlen viszonyulási forma mellett, valójában léteznek az
empátiára és a szeretetkapcsolatra való képesség különböző fokozatai

102
is, az éretlenebb és érettebb tárgykapcsolati viszonyulásformák
különböző keverékeinek megfelelően.
A szeparáció-individuáció korszak jellegzetes elhárításmódja a hasítás,
mely az ellentétes érzelmi színezetű tartalmak aktív széjjeltartását
jelenti a tudatban — egyéves kor után -, amikor az integrációt már
lehetővé tenné a kognitív funkciók érettsége. Az elhárítás, az ellenté-
tes tartalmak érintkezéséből adódó feszültség kiküszöbölését szolgálja.
Otto E Kernberg megfogalmazásában: a jó belső és külső tárgy-
reprezentációk megvédését a rosszaktól. Ugyanakkor a hasítás
akadályozza az integrációt, és szélsőségesen változó tudattartalmak és
érzelmek kiszolgáltatottjává teszik az egyént. Egészséges fejlődés
folyamán — az ÉN feszültségtűrő képességének javulásával — felesleges-
sé válik a hasítás, illetve az érettebb elhárító mechanizmusoknak adja
át helyét (elfojtás, reakcióképzés, szublimáció stb.). A hasítás fennma-
radása labilissá teszi a személyiséget, domináns elhárításként való
megmaradása pedig borderline (határeseti) szerveződési szinten
rekeszti meg a fejlődést: lehetetlenné téve mind az egységes Self-
koncepció, mind a reális személy-percepció (személy érzékelés) és az
érett tárgykapcsolati (szeretetkapcsolat más emberekkel) viszony
kialakítását.

Narcizmus

A Self alakulásával szoros összefüggésben történik a marcizmus

fejlődése. Ez a fejlődés a szimbiotikus közös omnipotencia érzésből
felmerülve, az anya, illetve a külvilág mágikus irányíthatóságának
képzetén, majd a grandiózus Self stádiumán keresztül, a reális önbi-
zalom és a külvilág szempontjait is figyelembe vevő igazi autonómia
felé vezet.
A grandiózus Self időszaka a Mabler-féle , szeparáció-individuáció"
korszak gyakorló alfázisának" idejére esik, s ezt az intenzív mozgás-
fejlődés vezeti be, A gyermek megrészegül saját, új képességeitől,
emelkedett hangulat, omnipotencia-érzet jellemzi. A frusztráló realitás
megtapasztalása következtében a fehetetlenségérzés és a kompenzáló
idealizálás, valamint a saját omnipotencia-érzések hullámzásán
keresztül vezet az út a reális önbecsülés kialakításáig. A narcizmus fejlő-

103
dése is a tárgykapcsolatok fejlődésének függvényében alakul. Kohut
az egészséges narcizmus kialakulásának előfeltételeként jelöli meg egy
visszatükröző és egy idealizálható szülőimágó elérhetőségét a gyermek
számára. Az elsőnek a gyermek személyének fontosságát, és emellett
reális tulajdonságait kell tükröznie, az utóbbinak a frusztrációk idején
kell kéznél lennie, hogy a gyermek a saját gyengeségének megtapasz-
talásakor az idealizált szülő omnipotenciájában bízhasson.
A narcisztikus igények és kielégítési módok fejlődési lépcsőfokonként
változnak.
Az orális korszak narcisztikus igényei (az anyával közös omnipotencia-
érzés megszűnése, azaz a szimbiotikus közös burok felhasadása után)
a saját kívánságok mások által való megvalósítására irányulnak. Ehhez
kapcsolódik a mások eszközként való használhatóságának és mások
mágikus irányíthatóságának képzete. Az orálisan tixált egyének a
másik személyt, mint saját szükségletük kielégítésének eszközét fogják
tel, gyakran belátástalanul követelőzők és telhetetlenek. Sokszor azt is
megkövetelnék, hogy kívánságaikat a másik magától kitalálja, mint a
jó anya". Mintha természetes lenne számukra, hogy környezetüknek
az ő kívánságaik szerint kellene működnie. Ha követeléseiket nem
teljesíti a környezetük, dühösek, agresszívek lesznek.
A grandiózus Selfidőszakában a saját kívánságok sajdt tevékenység útján
való megvalósítása lesz a narcizmus célja, A korszakot az omnipoten-
cia-érzések mellett a tunkcióöröm (funkcionális megszállás) és az
önálló tevékenység fokozott igénye (,én csinálom, egyedül csinálom)
jellemzi. A narcisztikus személyeknél az önállóság eltúlzott igénye
jelenhet meg — későbbi narcisztikus elhárításként — a segítség elutasí-
tásában, a segítség elfogadásának képtelenségében, illetve — általában
— a másokkal való együttműködés elutasításában.
Az érett személyiség narcisztikus céljai túlmutatnak a saját kívánságok
megvalósításán, a személy saját létén kívül eső célok irányába. Ilyen
célok hiánya a fejlődés megrekedéséhez, regresszív állapothoz
vezethet, egészen a tárgykapcsolatoktól függerlenné váló, személy-
telen orális kielégülési formáig — alkoholizmus, narkománia —, az ezt
kísérő regresszív viselkedésig. Míg a kis csecsemő a saját léte
fennmaradásáért küzd, serdülőkortól a saját lét öncélján túlmutató
önmegvalósítás lehetősége nélkül. Az élet értelmetlenségének intenzív

104
kínélménye tölti el az egyént, és e kínélmény nyomán keletkező
agresszió gyakran a saját lét fenntartása ellen fordul. A saját lét céljain
túlmutató önmegvalósítást az érett és integrált felettes-ÉN struktúrák
jelenléte teszi lehetővé. A teljesíthető reális felettes-ÉN követelmények-
nek való megfelelés, a lefékezett elérhető ÉNideál megközelítése
narcisztikus kielégüléshez juttatja az egyént. Az öncél és a külső cél
összeolvad, az érett, egészséges narcizmus nem jelent tehát önzést,
hanem a valósághoz való aktív alkalmazkodást, az érett autonóm
viselkedés igényét.

105
OTTO E KERNBERG

Otto E Kernberg az ÉN és felettes-EÉN" funkcióinak érettsége,

integráltsága és a tárggykapcsolatok minősége szerint osztályozva, egy
kontinuum mentén helyezi el a patológiás személyiségstruktúrákat.
Míg a neurotikus személyiségstruktúrák esetében a kifejlett hármas
struktúra belső diszharmóniájáról van szó a felettes-ÉN túlzott
szigorúsága következtében — a súlyosabb személyiségzavarok (border-
line, narcisztikus zavarok), valamint a pszichotikus struktúrák csetében
az ÉN és felettes-EN struktúrák súlyos defekrusairól —, addig srruk-
turális hiányokról, éretlen vagy patológiás szerveződésekről, melyek a
preödipális ÉNfejlődés hibáira vezethetők vissza.

3. dbra: A személyiségzavarok elhelyezése a Kernberg-féle diagnosztikai rendszerben

Neurotikus dépressziós kényszeres főbnás

szint hisztériás

Köztes 6 júl szado-mazochisztikus

szint HÉ cg PUGSZÍV-ATESSZÍV
za primitív-önpusztító
mi 5
f d

E Ér É DSM-barderline
Burderlime [Éz szkizoid
számit k- fől paranoid szkizotipi
antiszociális

Pszichotikus pszichotikuz
szint depresszió szkizolrénia

Akárcsak a valós aktuális kapcsolatokban, a terapeutával szembeni

indulatáttételben is megjelennek a beteg kóros elhárításmódjai, és az ÉN
éretlenségéből adódó egyéb viselkedésjellemzői, felszínre kerülnek a
kölcsönös, érett szeretetkapcsolat kialakítását akadályozó primitív
tárgykapcsolati képzetek, torzítva a jelenbeli kapcsolatokat (nagyon
fontos a korai áttételnek a felismerése, először azért, mert
diagnosztikus értékű, másodsorban a kommunikáció hatékonysága
növekszik, ha a helyzetnek megfelelő kommunikációs rechnikát
alkalmazunk). A terapeuta ezeknek a problémáknak a jelenbeli
tudatosításával és korrigálásával gyógyít. A hasítás által széttagolt

106
részképzetek egyesítésével és a torzítások megszüntetésével segíti a
személyiség integrációját, az egységes és reális önkép kialakítását,
valamint a másokhoz való egyenletes érzelmi viszonyulás és egészséges
kötődési képesség kifejlődését.

Borderline, illetve narcisztikus betegek esetében típusos viszontindu-

lati reakciók jelentkeznek az emberközti, tanácsadói helyzetekben.
Amiket a tanácsadó érez a páciens viselkedése következtében, a
következők: szorongás, feszültségérzés a terápiás helyzetben, agresszió
a pácienssel (klienssel) szemben, a beteg dominálásának igénye,
omnipotencia-érzés (minden fontosat tudok), hamis optimizmus és
biztonságtudat, tehetetlenség érzés, önbizalom elvesztése, védekező
távolságtartás, ürességérzet, a terápia vagy tanácsadás értelmetlensé-
gének érzése. Ezeket a reaktív, illetve kompenzáló érzéseket általában
a korai személyiségzavarban szenvedő betegek bizalmatlan, agresszív,
támadó vagy fölényes, lekezelő, távolságtartó viselkedése, máskor
tehetetlen, hódoló, idealizáló magatartása váltja ki.
Az adott primitív interakciós mintának hol az egyik, hol pedig a
másik oldalát vetíti a segítőre (asztrológusral a beteg, és ennek
megfelelően viselkedik vele; támadóan vagy lekezelően, védekezően
vagy távolságtartóan, és egyben saját érzéseinek megfelelőjét, illetve
tükörképét váltja ki a segítőből. E körkörös érzelmi folyamat megér-
tése és megoldása nemcsak a diagnosztikus mozzanat és a terápiás
értelmezés miatt fontos, hanem a terapeuta saját érzelmi állapotának
rendezése, az egyenletes elfogadó érzelmi kapcsolat helyreállítása
érdekében is (ha ezt képtelen megtenni, akkor az eredeti, nem
megfelelő szülői viselkedést ismétli meg, és megerősíti a patológiát).
Az említett érzelmi problémák természetesen nem kizárólag az
analitikus terápiák sajátosságai, hanem minden mds terápiás helyzet-
ben, sőt a segítő, tanácsadói kapcsolatban is megjelennek.
Merüljünk el — az eddigi ismeretek felhasználásával — a személyiség-
zavarok pszichoterápiás szemléletű diagnosztikájában, valamint a
terápia vagy tanácsadás nehézségeiben és lehetőségeiben. Először is
próbáljuk meghatározni a személyiségzavart.
Személyiségzavar — pszíchopdátia — perszonopátia — karakteropátia
Ezek alternatív kifejezések a személyiség szerkezeti-funkcionális zavarára.

107
Főleg a pszichopátia kifejezés — de valamennyire a többi megjelölés is
— vált pejoratív színezetűvé, mely erkölcsi és prognosztikai előíté-
leteket hordoz. Az immár ötven évre visszatekintő személyiségzavar-
kutatásoknak és pszichoterápiás gyakorlatnak ez ideig még nem
sikerült igazán elmozdítania a szakmai köztudatban élő terápiás
kilárástalanságot; talán ez is az oka annak, hogy a szakemberek
többsége nem bajlódik a finomabb személyiségdiagnosztikával — így
a zárójelentésre kerülő pszichopátia vagy személyiségzavar diagnózis
sokszor nem jelent egyebet, mint azt, hogy az orvos konfliktusba ke-
rült a betegével, vagy egyszerűen kellemetlen fráternek ítéli a betegét.
A személyiségzavar fogalom jelentése tudományosabb jellegű
használat esetében sem egységes, legalább háromféle jelentéstarto-
mánnyal használják a szakemberek:
— szűkebb értelemben: csak az antiszociális, aszociális személyiségeket
értik rajta;
-— közepesen tág értelembén: a neurotikus és a pszichotikus személyi-
ségek közötti személyiségformákat;
— tág értelemben: minden, a normáltól eltérő és következményesen
belső szenvedéshez és/vagy társas alkalmazkodási zavarhoz vezető sze-
mélyiségszerkezetet (tehát a neurotikus személyiségstruktúrákat is).
Otto E Kernberg pszichoanalitikus személyiségdiagnosztikai rendszere
a mélyebb személyiségszerkezeti jellemzők alapján rendszerez. Az ÉN
meg a felettes-ÉN érettsége és integráltsága alapján, valamint a
tárgykapcsolati viszonyulásmódok minősége szerint osztályoz, és egy
kontinuum (folyamat) mentén, súlyossági sorrendben helyezi el a
személyiségzavarokat. A sor a neurotikus személyiségszerkezettől a
pszichotikusig terjed — tehát a személyiségzavar fogalmát a legtágabb
értelemben használja. Mivel különösen jól használható ez a
diagnosztikai rendszer a pszichoterápia vagy tanácsadás tervezésénél,
a prognózis megítélésénél, és a várható nehézségekre való
felkészülésnél, érdemes részletesebben megismerni az osztályozás
szempontjait, valamint a mögöttük álló elméleti elképzeléseket is.

A Kernberg-féle diagnosztikai rendszer osztályozási szempontjai.

A felettes-ÉN érettsége és integrációja. Ez a feltétel azt vizsgálja, hogy
mennyiben jelent a felettes-EÉN reális és használható húzóerőt az ÉN

108
számára, egy környezeti hatásoktól már függetlenné vált, mély
absztrakt belső értékrend és egy ehhez kapcsolódó belső önbüntető-
önjutalmazó képesség által. Ezt a funkciót csak egy olyan félettes-ÉN
struktúra tudja betölteni, melynek követelményei az eredeti
helyzetekről és modellszemélyektől már függetlenné váltak
(absztrahálódtak), valamint amely a korai, éretlen, szélsőséges felettes-
ÉN részek mellett a későbbi, modelláltabb felettes-ÉN részeket is
tartalmazza. A korai felettes-ÉN részek egyrészt túlidealizáltak,
elérhetetlen követelményeket tartanak fenn, másrészt kegyetlen,
szadisztikus önbüntető tendenciákkal rendelkeznek — aminek
élményszinten a megsemmisítő, pusztító bűntudat a megfelelője.
Egészséges szerveződés esetén ezekhez a korai felettes-ÉN részekhez
integrálódnak a reálisabban észlelt szülői követelmények, szülői
büntetések, jutalmak emlékei nyomán kialakuló érettebb felettes-ÉN
részek, és a kevésbé szélsőséges szülői ideálképekből származó ÉNideál
elemei. Az érett, integrált felettes-ÉN tehát elérhető követelményeket
tart fenn az ÉN számára, az önbüntetés mellett képes az önjutalma-
zásra is, meg nem felelés esetén pedig differenciáltabb és elviselhető
mértékű bűntudattal jelzi vissza a normaszegést az ÉN számára.
A pusztító-megsemmisítő jellegű bűntudat elviselhetetlensége miatt,
az éretlen-integrálatlan felettes-ÉN szerkezet gyakran együtt jár az ÉN
és a felettes-ÉN közötti integráció zavarával is. Ez a gyakorlatban azt
jelenti, hogy a személy a saját értékrendjének való meg nem felelés
miatti ítélkezést nem belülről éli meg (bűntudatként), hanem kívül-
ről jövő ítéletként, más személyek iránta való kritikájának, rosszallá-
sának, gyanakvásának, neheztelésének élményekéntr. Ezt nevezi a
pszichoanalízis (dinamikus megközelítés) felettes-EN projekciónak.
Ilyenkor a külső ítélkezés feltételezése, és az azzal való túlzott
foglalkozás a saját bűntudatérzés hiányával vagy csökkent voltával jár
együtt, a feltételezett ítélkezés szempontjai pedig megfelelnek a saját
értékrend szempontjainak. Ez a probléma feltehetően különbözik a
mások előtti szégyenkezésre való fokozort hajlamtól — amely jelenség
szintén gyakori az éretlen személyiségeknél. Ennek a jelenségnek a
kialakulásában — feltehetően a projekció mellett — a felettes-ÉN külvi-
lágról való függetlenedésének zavara is szerepel. Az antiszociális
személyiségek különösen súlyos felettes-ÉN zavarral jellemezhetők.

109
Az ÉN érettsége, integráltsága: az ÉNfunkciók közül Kernberg kiemeli
a védekező mechanizmusok, az önfenntartó-önszabályozó és integ-
ratív funkciók jelentőségét. Alapvető kérdésnek tartja:
— döntően érettebb (elfojtás és társmechanizmusai) vagy éretlenebb
(projektív idenufikáció, hasítás és társmechanizmusai) védekezés-
módokat használ-e a személy;
— mennyire képes lelkileg a feszültség, a szorongás elviselésére (azaz
mekkora szorongás elviselésére képes regresszió, funkcionális
színvonalesés nélkül);
— mennyire képes impulzuskontrollra, indulatai szabályozására,
vágyai késleltetésére, kreatív tevékenységben megnyilvánuló
szublimációra;
— mennyire képes a stabil érzelmi állapotok kialakítására, mennyire
képes hangulatát, érzelmi állapotát függetleníteni a pillanatnyi
hatásoktól;
— képes-e önmagáról és a számára fontos személyekről, s egyáltalán
másokról, valamint a külvilág dolgairól egységes és stabil képet
kialakítani, mely a pozitív és negatív vonásokat egyaránt magába
foglalja. Itt más szóval az egységes Self-képzet és az egységes
tárgyképzet (szeretett személy, például a felnőtt, képes-e szüleit
jónak és rossznak, azaz reális személynek megélni) kialakításának
képességéről van szó, melyek már az ÉN tartalmai közé tartoznak,
de kialakításuk és fenntartásuk integratív ÉNfunkciókat igényel. Az
ÉN tartalmai közül a magasabb rendű humán érzelmek megjelené-
sének vagy hiányának felmérését tartja még fontosnak (gyász,
részvét, együttérzés képessége) — melyek kialakulásában ugyancsak
jelentősége van az integratív ÉNfunkcióknak. (Ezen bonyolult
érzelmek pozitív és negatív érzések — szeretet és frusztráció — szövő-
déséből keletkeznek.)
Főleg a terápia szemponrjából hívja fel a figyelmet az úgynevezett
megfigyelő ÉNrész jelenlétének, illetve szélességének megítélésére. Itt
arról az egészséges jelenségről van szó, hogy képesek vagyunk egy
adort időpontban — Kernberg szavaival élve —, ÉNünket egy átélő és
egy megfigyelő ÉNrészre osztani, azaz képesek vagyunk-e arra, hogy
miközben átéljük élményeinket, azokról kívülről nézve is tudunk
gondolkodni. A borderline betegeknek gyakran hiányos vagy egészen

110
csökevényes ez a képességük. Sok személyiségzavarban szenvedő sze-
mélynek nehézségei vannak az érzelmek átélése terén, s a legtöbb
borderline betegnek komoly gondot jelent a belső élmények szóbeli
megfogalmazása (szimbolizáció zavara).

A tárgykapcsolatok minősége

Ez a szempont lényegében a szeretetre való képességet, illetve az

érzelmi viszonyulásmódokat vizsgálja. Azt térképezi fel, hogy miként
viszonyul a vizsgált egyén a fontosabb érzelmi tárgyaihoz (főleg
személyekhez, de szóba jöhetnek más fontos, élettelen vagy absztrakt
érzelmi tárgyak is, mint orthon, haza, munkahely, különböző eszmék
és így tovább). Azt, hogy hogyan percipiálja, mi módon képezi le
önmagában az ember a másik személyt, hogyan éli meg önmagát a
másikkal való kapcsolatában — ezt nevezi a pszichoanalízis külső
tárgykapcsolatnak.
Jelenbeli külső tárgykapcsolataink megélése és megválasztása — az
elmélet szerint — összefügg azzal, hogy milyen belső tárgykapcsolato-
kat hordozunk magunkban, mintegy a múltbeli kapcsolataink lenyo-
mataként. A legkorábbi belső tárgykapcsolataink természetszerűleg
éretlen, gyermeki viszonyulásmódokat, élménymódokat őriznek,
melyekre egyéni fejlődésünk során érettebb kapcsolati minták
rétegződnek. A legkorábbi tárgykapcsolati egységek még inkább
leegyszerűsített és sarkított típusszituációkra emlékeztetnek, mint
igazi bonyolult emberi kapcsolatokra. őrizhetünk egy korai mintát a
boldog és kielégítő anyával való összeolvadásról, s mellette egy
másikat a fojtogató, szabadságunkat korlátozó anyai ölelésről — az
egyikkel arra vágyunk, hogy örökké együtt maradjunk, a másiktól
akár a halálfélelem erejével igyekszünk megmenekülni,
Őrizhetünk egy tárgykapcsolatot, melyben semmivé olvadunk
szégyenünkben, egy hatalmas tekintélyszemély rosszalló pillantásától.
Emellett élhet bennünk egy olyan tárgykapcsolat is, melyben
boldogan osztozunk egy jóságos és támogató tekintélyszemély nagy-
ságában, valamint egy olyan is, melyben omnipotens magabiz-
tossággal, egyedül szeretjük végezni dolgainkat, és önérzeti
sérelemnek veszünk minden, másoktól jövő segítő beavatkozást.

111
Ezekben a korai tárgykapcsolati egységekben tehát töredezett,
széttagolt módon rögzülnek az eredeti, valós kapcsolatokban megélt
és egymásra másolódott élménymaradványok.
Ezek az egységek lényegében egy-egy rész-Self képzet és egy-egy azzal
kapcsolatban álló belső rész-tárgyképzet (általában szülőkép részlet)
komplementer, interaktív kapcsolatát tartalmazzák. Többnyire vala-
milyen általános vagy korspecifikus gyermeki igény kielégülésének
vagy frusztrációjának élményére épülnek, és mindig szélsőséges,
differenciálatlan, erős érzelmeket és merev lefutású, automatizált
interakciós mintákat zárnak magukba, Az úgynevezett tárgyállandó-
ság képességének kialakulása után keletkező, későbbi érett belső
tárgykapcsolatok ezzel szemben integrált, egységes Self-képzetet,
lényegesen differenciáltabb és egységes tárgyképzetet tartalmaznak.
Világos ÉNhatárokkal, differenciált, összetett és modulált érzelmek-
kel, rugalmas és empátiára épülő reakciótnódokkal rendelkeznek,
melyeknél kevésbé meghatározóak a pillanatnyi kielégülések és
frusztrációk.
Az érett tárgykapcsolatok bonyolultabb, realisztikusabb és egyenran-
gúbb emberi viszonyokat tükröznek, a kölcsönös felelősség és
befolyásolási lehetőség tudatával járnak, kevésbé egoisztikus, érettebb
szeretési módokat tesznek lehetővé. Nem arról van szó, hogy az
éretlen tárgykapcsolatokban mindig önzően, az érettekben mindig.
önzetlenül viselkedünk. Az éretlen belső tárgykapcsolatok olyan korai
élménymódot konzerválnak, amelyben a gyermeknek még nincs
tudomása a másik személy — tőle független — motivációiról, így nem
is áll módjában azokat figyelembe venni. Ez az úgynevezett naiv
egoizmus különbözik az igazi önzéstől, mely választáson alapul.
Hozzátartozik ehhez az élménymódhoz az is, hogy a gyermek valami
olyasmit képzel, hogy a számára fontos személyek ,arra vannak
kitalálva", hogy az ő kívánságait teljesítsék, és erre mindig meg is van
a hatalmuk és a lehetőségük.
Azzal a helyzettel, amikor ez nem így történik, nem tudnak mit
kezdeni, illetve kizárólag a saját személyük ellen irányuló különös
kegyetlenséggel tudják magyarázni. Ez is hozzájárul a frusztrációk
által kiváltott erős indulatokhoz. (A kisgyermek még nem képes
megérteni, hogy anyja azért nem foglalkozik vele, mert főznie kell, fáj

112
a feje, vagy éppen a barátnőjével beszélget, mivel neki is szüksége van
kikapcsolódásra.) Amikor a felnőtt személyben, egy aktuális társas
kapcsolatban valamiért egy ilyen éretlen tárgykapcsolat aktiválódik,
ez a teljes élménymód emelődik át a jelenbe, a hozzá tartozó érzelmi-
indulati válasszal együtt.
Viselkedhetünk éretlen tárgykapcsolatban is önzetlenül, akár a teljes
önfeladásig is eljuthatunk, például a tárgy megtorló bosszújától való
fenyegetettségünk vagy a tárgy általi elhagyatástól való félelmünk miatt.
Mindez azonban belső kényszer — annak is érezzük—, és nem igazi
önzetlenség. Csak az érett tárgykapcsolatok szintjén nyílik lehetőségünk
a választásra, a másik fél megértésére, elfogadására, az adás" és , kapás"
képességére. Jelenbeli kapcsolatainkat általában érettebb tárgykapcsolati
mintáink határozzák meg, de bizonyos helyzetekben, regresszív
ÉNállapotokban, korai belső tárgykapcsolataink aktiválódhatrnak.
Ilyenkor ehhez illően éljük meg a helyzetet, és reflexszerűen megjelenő
érzelmeink és késztetéseink is ennek megfelelőek. Ezekben az esetekben
jól fejlett megfigyelő ÉNrész segíthet bennünket a mielőbbi önkont-
rollhoz. A személyiségzavarban szenvedők gyakran viselkednek éretlen
tárgykapcsolati élmény hatása alatt, és sokan közülük egyáltalán nem
képesek érett tárgykapcsolatok létesítésére.
Az egyedi személyiségfejlődés során a korai, archaikus szeretési
módokról az érett szeretési módig és az érett tárgykapcsolatokig csak
biztonságot adó, érzelmileg kielégítő, valós szeretetkapcsolatokban lehet
eljutni. Ha a külső tárgy(ak) viselkedése valóban szélsőséges, túlzottan
frusztráló, traumatizáló, hideg vagy kiszámíthatatlan, lehetetlenné válik
a részképzetek integrációja, valamint az archaikus szélsőséges képzetek
korrekciója. Többségében negatív élmények, és az azokból épülő,
többségben lévő negatív érzelmi színezetű belső tárgykapcsolatok
esetében a hasításos védekezés fennmaradása akadályozza az integrációt,
védi a jó képzeteket a rosszakkal való érintkezéstől — mivel egy esetleges
integráció a negatív érzelmek eluralkodásával járna.
Az egységes és stabil tárgyképzet és Self-képzet hiánya miatt nem
alakulhatnak ki egyenletes érzelmi viszonyulásmódok sem a gondo-
zókkal. Az egyenletes érzelmi kapcsolat hiánya pedig nehezíti az
internalizációs folyamatokat, így az ÉN és felettes-ÉN funkciók
beépülését, érését, fejlődését is.

113
A megnyugtatásra, a biztonság megadására képtelen, szélsőséges érzelmi
reakciókat mutató szülő (gondozó, más modellszemély) emellett nem is
képes élményt és mintát nyújtani a gyermek számára — az
önmegnyugtatásra, feszültségtűrésre és a differenciáltabb, árnyaltabb
érzelmek kialakítására.
A leírt folyamatokat természetesen genetikus, konstitucionális
(alkati) és szerzett biológiai tényezők is befolyásolják. Így a fenti
komplex zavar létrejöhet az integrációs kognitív képességek
gyengesége, fokozott agressziókészség vagy csökkent szorongástűrő-
képesség miatt is, akár genetikus eredetrel, akár veleszületett vagy
szerzett organikus károsodás következtében (traumák, toxikus
károsodások). Későbbi súlyos pszichotraurmnák, extrém módon,
súlyosan tartós stresszhatás következményeként is létrejöhet hasonló,
kapcsolati zavarokkal jellemezhető személyiségváltozás.

Az alábbiak szerint tekinthetjük át:

— nem képes az egyén a másik személyt tőle függetlenül létező, önálló
motivációkkal rendelkező, egységes személyiségként észlelni;
— hiányozhatnak az ÉNhatárok (pszichotikus állapotban), részlegesen
átrjárhatóak lehetnek (a projektív identifikációk idején), a másik
személyt az egyén saját részeként, meghosszabbításaként kezelheti,
vagy önmagát a másik ember részeként élheti meg (ilyen módon
viszonyulhatnak a narcisztikus személyek csodálóikhoz, udvartartá-
suk tagjaihoz vagy az általuk csodált idealizált személyekhez);
— a másik személyt teljesen jó vagy teljesen rossz, idealizált vagy
leminősített, értéktelen személyként észleli, és ezek a képek egyazon
személyre vonatkozóan is váltakozhatnak;
— egyáltalán nem, vagy csak kevéssé képes az empátiára, a másik sze-
mély vele kapcsolatos motivációit projekciói által torzíthatja, a tőle
független saját motivációit pedig nem képes észlelni;
— a másik személyt eszközként használja céljai eléréséhez, ha a másik
egyén mást akar, nem képes azt megérteni;
— követelő, egyoldalú elvárások, kölcsönösség hiánya, omnipotencia-
elvárások: csodavárás, olyan fantázia, hogy a másik ember kérés

114
 nélkül, magától is tudja (tudnia kell), mit várnak tőle — adjon úgy
is, ha nem kérem. (A másik személy kívánságainak empátiás úton
való megértése, kitalálása fontos eleme lehet ugyan az érett
tárgykapcsolatoknak, de nem így ennek állandó megkövetelése.);

— az elvárások frusztrációja esetén düh, inadekvát indulatok, a másik

személy iránti pozitív érzelmeknek negatív érzelmekre vagy
közönyre váltása, a pozitív tárgyképzet negatívra váltása.
— kiszolgáltatottság érzése a kapcsolatban, vagy éppen a másik fél biz-
tos, mágikus irányításának élménye, manipulációs próbálkozások a
másik ember befolyásolására, kedvező viselkedés elérésére vagy a
vélt ellenségesség kivédésére;
— szélsőséges és változó érzelmi viszonyulás, pozitív és negatív érzel-
mek integrálatlansága. A kötődés nem a másik fél egész személyi-
ségének szól, hanem csak annak szükségletkielégítő vagy frusztráló
részének. Még igen erős látszólagos függőség esetén is hiányzik a
másik személyhez való mély, belső kötődés.

Az érett tárgykapcsolati viszonyulásmád jellemzői

— A másik személy különálló, bonyolult saját motivációkkal rendel-

kező, egységes személyiségként való észlelése.
— Empatikus megértés, a másik motivációinak tudomásulvétele.
— Egyenletes érzelmi viszonyulás, összetett, árnyalt érzelmek, pozitív
és negatív érzelmek integrálása. Az érzelmi viszonyulás a másik fél
egész személyiségének szól. Mély, stabil kötődésre való képesség.
— Kölcsönösség, a kölcsönös befolyásolási lehetőség élménye, nyílt,
reális befolyásolási módok, a másik személy morivációinak
figyelembevérele, adni és kapni tudás.

Kernberg a fentiekben részletezett szempontok alapján három

alapvető személyiség szerveződési szintet (neurotikus, borderline,
pszichotikus) és egy neurotikus és borderline közötti, úgynevezett
köztes szintet különít el,

115
A Kernberg-féle szerveződési szintek jellemzői

I.) Neurotikus szint

Erre a szintre érett és integrált felettes-ÉN és ÉNstruktúra, valamint
érett tárgykapcsolati viszonyulásmód jellemző. Az ÉNhatárok stabilak,
a személyiség döntően elfojtással és annak társmechanizmusaival
(áttolás, izoláció, reakcióképzés) védekezik. A személyiség egyetlen
problémája a felettes-ÉN túlzott szigorúsága. Mivel a felettes-ÉN nek
az ÉNhez való integrációja megtartott, a felettes-ÉN szigorúsága
elsősorban a személyiség belső kontliktusához, belső feszültségéhez
vezet. Tudatos szintű vagy elfojtott negatív önkép, alacsony önérté-
kelés, bűntudat, gátlásosság lesz a következménye. A tünetek az
eltúlzott védekezésekből, szorongásból és szorongás-elhárítási
módokból állnak. A társas kapcsolati problémák — az általános gátlá-
sosság és alkalmazkodási merevség mellett — általában abból adódnak,
hogy a neurotikus személyiség a saját, belül leriltott igényeit és
érzelmeit — természetesen — kifelé sem képes vállalni, hanem rejtett
kommunikációs utakon próbálja azokat (nem tudatos szándékkal és
módszerekkel) kapcsolataiban érvényre juttatni. A kommunikációs
partner nem tud mit kezdeni a megsejtett, de világosan fel nem
ismert kettős kommunikációval, negatív érzelmekkel vagy hasonló,
kettős kommunikációval reagál; a kapcsolatokban önrontó körök
keletkezhetnek. Mindemellett a neurotikus személyiségek mély, stabil
érzelmi kötődésre képesek, a súlyosabb személyiségzavarban szenve-
dőkéhez hasonló fokú kapcsolati zavaraik nem szoktak lenni.
Önképük (Self-képzetük), habár erősen torzított lehet, differenciált,
részletgazdag és stabil, nincs identitászavaruk. Szexualitásukra az
érett, genitális szexualitás jellemző. Ide tartoznak a depressziós,
fóbiás, kényszeres, hisztériás személyiségek.

2.) Köztes szint

Erre a szintre a felettes-ÉN integráció enyhe zavara, az ÉNstruktúra
mérsékelt éretlensége jellemző. Az éretlen, szadisztikus felettes-ÉN
részek jelenléte, illetve a felettes-éNnek az ÉNhez való hiányos
integrációja miatt a személyiség kevéssé (illetve nem mindig) képes
bűntudat megélésére — olyan helyzetekben, mikor ez indokolt lenne.

116
Ugyanakkor kívülről éli meg az ítélkezést, másokat érez indokolat-
lanul kritikusnak, ítélkezőnek magával szemben. Mindez paranoid
tendenciákhoz vezet. Az érett ÉNfunkciók, ezen belül az érettebb
elhárítások dominanciája mellett — ezen a szinten —, gyakrabban
jelennek meg éretlenebb ÉNfunkciók, éretlen elhárítások — á hasítás és
társmechanizmusai is. Keverednek az érettebb és éretlenebb
ÉNfunkciók. Szexualitásukban szintén keveredhetnek a genitális
igények — éretlen, perverz kívánalmakkal. Kapcsolataikban a tartós
kötődésre való képesség és bizonyos fokú kölcsönösség mellett szintén
gyakran megjelennek infantilis viszonyulásmódok — például köve-
relőzés, leminősítés, parazitizmus. Mivel a hasítás — ezen a szinten —
nem domináns elhárítás, a Self-képzet nem válik olyan töredezetté,
mint a borderline szinten. A fenti zavarok komoly értékrendbeli
ellentmondásokhoz, hangulati, érzelmi labilitáshoz, önértékelésbeli
hullámzásokhoz vezethetnek — de identitászavar nem alakul ki. Ez a
fő kritériuma a borderline szinttől való elhatárolásnak. Ide tartoznak
a szado-mazochista, a passzív-agresszív személyiségek, a dependens és
narcisztikus személyiségek enyhébb formái.

3.) Borderline szint

Erre a szintre a többé-kevésbé megtartott ÉNhatárok mellett a felettes-
ÉN integráció súlyos hiányossága, éretlen ÉNfunkciók, valamint a
hasításos védekezés dominanciája jellemző, éretlen belső tárgykapcso-
latokkal, éretlen kapcsolati viszonyulásmódokkal. A felettes-ÉN zavara
és integrálatlansága a bűntudatérzésre, önkritikára való képesség
csökkenésében vagy hiányában, paranoid élményekben, súlyos
esetben antiszociális viselkedésben nyilvánulhat meg.
A hasítás és egyéb éretlen védekezésmódok dominanciája állandó
akadálya az integrációs folyamatoknak, a további ÉNfejlődésnek.
Kernberg ezzel magyarázza a többi ÉNfunkció hiányosságát, éretlen-
ségét, a pregenitális és genitális szexuális igények integrálatlanságát, a
magasabb rendű humán érzelmek hiányosságát és az úgynevezett
ÉNgyengeségi tüneteket. A hasítás akadályozza az egységes Self-képzet
és egységes tárgyképzetek létrejöttét, így az érettebb tárgykapcsolatok
kialakítását is. Az ehhez a szinthez tartozó személyekre, az ÉNélmény
hasítottsága és töredezettsége miatti súlyos identitászavar, valamint

117
súlyos kapcsolati zavarok jellemzőek. Ehhez a szinthez tartoznak a
szkizoid, szkizotípiás, paranoid, a DSM-borderline személyiségek,
valamint a dependens és a narcisztikus személyek többsége is (a fenti
személyiségzavarok súlyosabb formái).

4.) Pszíchotikus személyiségszerveződési szint

A személyiség hajlamos az ÉNhatárok felbomlására, a realitáskontroll
elvesztésére, azaz tartós pszichotikus állapotok kialakulására.

118
PSZICHOTERÁPIÁS, KOMMUNIKÁCIÓS LEHETŐSÉGEK

A borderline személyiségek sokszor már az első általános kérdéscso-

portra (Melyek a problémái, miért jött a terápiába, mit vár a
kezeléstől?) nehezen tudnak választ adni, sőt ingerültté válhatnak
ezektől a szokványos kérdésektől. A narcisztikus személyek arra a kér-
désre, hogy miként jellemezzék a számukra fontos személyeket, nem
tudnak ezekről az emberekről egységes képet alkotni, míg önmaguk-
ról narcisztikusan torzított, de egységes képet alkothatnak (kivéve a
súlyosabb, borderline szinten műkődő narcisztikusokat). A border-
line személyek sem önmagukról, sem a másik személyről nem tudnak
olyan jellemzést nyújtani, amelynek kapcsán a vizsgálóban egységes
kép keletkezhetne róluk, illetve a jellemzett személyekről. (Termé-
szetesen az egységes képnek nem kell ellentmondástól mentesnek
lennie. Lényeg, hogy a beteg tisztában legyen az ellentmondásokkal,
azokat képes legyen valamilyen rendező elv szerint szemlélni.)
Ugyancsak borderline zavar gyanúja mellett szól az a tény, ha már az
első interjú során erős indulatok jelennek meg a vizsgáló személyével
szemben, és ennek megfelelő, erős viszontreakciók (viszontáttétel) a
vizsgálóban, esetleg szélsőséges érzelmi váltások, hasításos védekezés
nyomai. A neurotikusok nem mutatnak erős indulatokat, védekezé-
seikből csak a gátlásosság szokott megnyilvánulni az első interjúk
során. Gyakori azonban az is, hogy a szokványos első interjú során, a
felszínen lévő neurotikus tünetek elfedik a mélyebb személyiségpato-
lógiát, a beteg a terápiában sokáig konvencionálisan viselkedhet, és a
borderline vonások csak a terápia későbbi szakaszában kerülnek
felszínre. Fordított változás következhet be sikeres terápia során —
amikor is a gyógyuló borderline bereg valóban neurotikus szinten
kezd működni.
A súlyos személyiségzavarban szenvedő betegek kezelésében azok a
terápiás módszerek látszanak eredményesnek, amelyek az adott
iskolák eredeti terápiás módszerein — mind a betegségmagyarázó
koncepciók, mind a konkrét terápiás elvek és technikák tekintetében
— gyökeres módosítást voltak képesek végrehajtani. [de tartoznak a
pszichoanalitikus tárgykapcsolat-elmélet és Self-pszichológia talaján
álló, magyarázó elvekre és a személyiségzavarban szenvedő betegekkel

119
kapcsolatos speciális terápiás tapasztalatokra épülő, módosított
analitikus technikák, valamint az utóbbi években kimunkált kognitív
személyiségzavar-terápiák.
Kernberg pszichoterápiás kezelései során középpontba kerül a beteg
iránti mély elkötelezettség, valamint a betegről — minden körülmé-
nyek között — való gondoskodás. Az értelmezések egy dialógus során
zajlanak, a terapeuta megosztja gondolatait betegével, nem kívülről-
felülről értelmez. Fontos a terapeuta saját önbizalmának és önkri-
tikájának egyensúlyban, valamint szinten tartása. A segítségkérés, a
szupervízió kötelezettsége olyan helyzetekben, amikor a terapeuta
elakad, vagy érzelmi okokból nem lát rá a terápiás folyamatra;
beletartozik — a pozitív erőkbe vetett hit mellett — a negatív erőkkel
való szembenézés, a betegből vagy akár esetenként a terapeutából is
előkerülő agresszív-destruktív indulatokra és azok kezelésére való
felkészülés és a remény — de nem a bizonyosság —, hogy ezeken a
negatív erőkön egyes egyedi esetekben tudunk változtatni.
A személyiségzavarokkal foglalkozó kognitív terápiák szakítanak a
kogníciók elsődlegességének elvével, és sok analitikus koncepciót is
elfogadnak, beépítenek magyarázó elveikbe, E. Young által kidolgo-
zott korai maladaptív Self-sémák érzelemtelített, komplex élmények,
melyek a jelenben, kulcsingerek hatására, hirtelen oldódnak ki, és
melyek szokványos kognitív terápiás eszközökkel nem változtathatók
(részletesebben a kognitív terápiáknál). A hipnózis- és imaginatív
terápiás iskolák szintén a Self-pszichológiai és tárgykapcsolat-elméleti
ismeretek figyelembevételével alakították ki a személyiségzavarban
szenvedő betegek kezelésére használható terápiás módszereket.

120
VISZONTÉRZÉSEK — VISZONT-INDULATÁTTÉTEL

Bármely módszerrel végzett terápiánál vagy tanácsadásnál előfordul-

hatnak (a súlyos személyiségzavarok kezelése során) erős és nehezen
kontrollálható viszontérzések. Konceptualizálásukkal és kezelésükkel
a pszichoanalízis foglalkozik, viszontáttétel címen.
A jelenség maga azonban általánosabb és súlyosabb gondokat okoz
annál, hogy az ide vonatkozó ismeretek az analitikus terápiák titkai
maradjanak.
Típusos viszontáttételi reakciók:
— szorongás, feszültségérzés a terápiás helyzetben;
— agresszió a beteggel szemben;
— a beteg dominálásának igénye;
— omnipotencia érzés, hamis optimizmus és biztonságtudat;
— tehetetlenségérzet, önbizalom elvesztése;
— önalávetés, mazochizmus, a beteg agressziójának elfogadása,
bűntudatérzéshez, vezeklésvágyhoz kapcsolódva;
— védekező távolságtartás, érzelmi eltávolodás;
— ürességérzet, közöny vagy a terápia értelmetlenségének érzése (főleg
narcisztikus betegeknél).
A szélsőséges érzelmi állapotok észlelése, tudatosítása hozzásegít a
terapeuta érzelmi egyensúlyának és egyenletes elfogadásának vissza-
nyeréséhez. A hidegen, távolságtartóan vagy fölényesen, sőt néha
arrogánsan viselkedő narcisztikus személyek esetében például fontos
visszatalálnunk természetes, emberi melegségünkhöz a beteg iránt,
annak minden hidegsége ellenére. Könnyebb feloldani az ellenérzé-
seinket, ha a beteg távolságtartó viselkedése mögé látunk, és
megsejtjük azt az eredendő szorongást, amely az intim kapcsolat
legkisebb veszélyére fellép az ilyen személyeknél.
A szélsőségesen változó viselkedésű, borderline személyiségekkel
szemben ébredő, szélsőséges viszontérzelmek könnyebben rendez-
hetők, ha a terapeuta nem engedi át magát egyoldalúan a betegnek
egy adott pillanatban produkált viselkedésének, hanem felidézi az
előző találkozások során megismert viselkedéseket — az aktuálisan
mutatott viselkedéssel ellentéteseket is — a saját, akkori viszontérzé-
seivel együtt. Más szóval; fontos, hogy a terapeuta ne illeszkedjen a

121
beteg hasító viselkedéséhez, hogy legalább ő ne hasítsa a betegről
kialakult képét és a vele kapcsolatos érzelmeit. Fontos, hogy a beteg
számára integráltan tükrözze vissza a róla alkotott képet.
A modern pszichoanalitikus módszerek az — egyébként a terápiát aka-
dályozó — erős viszontérzéseket a segítségnyújtás szolgálatába
állították, így mára az úgynevezett viszontáttétel kezelése és terápiás
felhasználása a gyógyítás fő eszközévé vált. Az elmélet szerint az erős
viszontérzések (olyan, egyébként stabil, integrált terapeurák esetében,
akikre ez nem szokott jellemző lenni), azért keletkeznek, mert ezek a
betegek — miképpen más, fontos kapcsolataikban — a terápiában is ko-
rai tárgykapcsolati mintáik szerint éreznek, védekeznek és viselkednek.
A korai tárgykapcsolatok mintegy újraélednek — a terapeutát is bevonva
— a terápiás kapcsolat területén. A beteg vagy valamely Self-részét, vagy
valamely résztárgyképzetét vetíti a terapeutára, míg ő maga a
komplementer szerepnek megfelelően érez és viselkedik (rehát a
kivetített Self-résszel szemben saját tárgyképzetének megfelelően, a kive-
tített tárggyal szemben a hozzá tartozó Self-rész szerint). Ez által a
viselkedés által éri el a projektív identifikáció megvalósulását — azt, hogy
a terapeuta valóban magában érezze a belevetített érzéseket, élmény-
módokat, melyek ilyenkor ugyanolyan szélsőségesek, mint a betegéi.
Egyszerűbben kifejezve az történik, hogy a terapeutából is szélsőséges,
ditferenciálatlan érzelmek hívódnak elő, melyek gyakran kiegészítői a
beteg érzéseinek. Egy velünk szemben erős fölényérzetet mutató, vagy
minden akciónknak keresztbe tevő beteggel szemben megélherünk
például szélsőséges tehetetlenséget vagy kompenzáló dominanciára
való törekvést. A közösen megvalósított tárgykapcsolati minta
mindenképpen arról szól, hogy fölül kell kerekednem, tehetetlenné
kell tennem a másikat ahhoz, hogy ne kelljen megélnem az elviselhe-
tetlen tehetetlenségemet — más szereplehetőség nem létezik. Feltehe-
tően a tehetetlenség tartozik a Self-képzethez, és a beteg azért vette föl
velem szemben ezt a viselkedést, és azért adta át nekem a tehetetlen-
ségét, hogy azt ne kelljen neki magának megélnie. A viszontérzéseink
tehát hozzásegíthetnek bennünket ahhoz, hogy belőlük visszakövet-
keztetve a teljes kommunikációs mintára, mélyebben és pontosabban
megérthessük betegeink élményvilágát. A viszontáttétel elemzés során
— természetesen — le kell választanunk saját problémáinkat. Meg kell

122
vizsgálnunk, nem azért reagáltunk-e inadekvát módon szélsőségesen,
mert a beteg viselkedése valamely érzékeny pontunkat érintette.
Vigyáznunk kell, hogy ne terheljük saját problémáinkat a betegre.
Amennyiben a viszontáttételben való saját részünket is és a beteg
mélyebb motivációit is sikerül nagyjából megértenünk, általában fel
is oldódnak kellemetlen viszontérzéseink, és vissza tudunk térni a
beteg iránti elfogadó viszonyulásunkhoz. Ezután következhet az így
szerzett információknak a terápiában való felhasználása. Nem
egyszerűen a beteg iránti érzelmeinket kell közölnünk — tehát például
azt, hogy untuk őt vagy haragudtunk rá —, hanem azokat az ő
élményvilágára vonatkozó információkat, amelyeket ebből megértet-
tünk, illetve megérteni véltünk — és egyáltalán, zavaros élményvilágá-
nak megérthetőségét és megértési szándékunkat. Ezt is akkor és olyan
mélységben, amikor és amennyire befogadni képes. Nem kívülről
jövő értelmezésként, hanem terápiás dialógus keretében, gondola-
taink megosztásaként, a betegre bízva, hogy elfogadja-e, megerősíti-e
elképzelésünket.
Ez sokszor hosszú folyamat, sőt sokszor nemcsak a betegnek, hanem
nekünk is időre van szükségünk érzéseink rendezéséhez, megértéséhez
és megoldásához. Ilyenkor érzéseink csendes elviselése és elfogadása
lesz a megoldás (konténer funkció), sem letagadnunk, sem kifejez-
nünk nem kell azokat. Ezzel egyben mintát is nyújtunk betegünknek
arra vonatkozóan, hogy az általa ijesztőnek és elviselhetetlennek
tartott érzések elviselhetőek és magunkban tarthatók. Érzelmeink
megértéséhez, valamint e nehéz belső lelki munka elvégzéséhez szük-
ségünk lehet szupervíziós segítségre is.
Bármely módszerrel dolgozunk is, még ha nem is akarjuk a viszont-
érzések megértése során nyert információkat visszacsatolni a
terápiába, a gyógyulási folyamatot akadályozó erős érzelmek, indu-
latok megértése és belső feloldása, valamint az elfogadó érzelmi viszo-
nyuláshoz való visszatérés elengedhetetlen a terápia továbbvitele
érdekében.
A dinamikus személyiségmodell történelmi alakulásának ártekintrése
után gondolkozzunk el azon, hogy a jelenlegi helyzetben, a fogyasztói
társadalom valóságában, hogyan is éljük meg magunkat, keressük a
megértés és a meghaladás lehetőségeit.

123
TÁRSADALMI ÉS SZÜLŐI HIDEGSÉG

A hideg, rideg, érzelemszegény, agresszív, kegyetlen szülők esetén a

gyermek személyiségfejlődése során a szüleivel azonosítja magát,
annál inkább, minél hidegebben, kevesebb szeretettel és kegyetlencb-
bül lépnek fel vele szemben (és ez nem ritka napjainkban). A gyermek
számára nincs fontosabb, mint megmaradni a szülői kapcsolatban,
amely az életet jelenti számára, mint azzal a félelemmel élni, hogy
elveszítheti a szüleit. Ezért kell végrehajtania érzelmi életében ezt a
végzetes váltást, ezt a radikális fordulatot, az önmagától való elfordu-
lást, és azonosulni a szülői elvárásokkal. Az ilyen sorsú gyerek képes
minden kívánságát és szükségletét — amely szeretetre, melegségre és
együttérzésre irányul — kizárni a lelkéből, elfalazni, leválasztani, mint
valami idegen testrészt, ami nem tartozhat hozzá. A sajátot (természe-
tes elfogadási igény, melegség utáni vágy) idegennek, a szülői elutasí-
tást, a hidegséget, a közönyt, pedig sajátjának nyilvánítja, árvéve ezzel
a szülők vele szemben tanúsított szeretetlen magatartását. A gyerek a
szülők vagy a gondozók cinkosrársává lesz, és innentől a másik
oldaláról kezdi nézni a világot. Azt mondja magának, hogy minden,
amit akarok rossz és minden, amit a szüleim akarnak, jó. Rossz va-
gyok, a szüleim pedig jók. Ha pedig ez a szeretetre, elfogadásra vágyó
része (aki alapvetően eredetileg a melegségre, szeretetre vágyó, de
később a szülői elvárások miatt megtagadott személyiség része) mégis
megmozdul benne és melegségre, elfogadásra vágyik, akkor felerősö-
dik benne a szégyen, hogy ő még mindig ilyen, és erősödik nála a
bűntudat, mert Így érezni rossz (szeretetet és elfogadást kapni), és
ilyenek lenni bűn.
A modern" ember hajlamos arra, hogy az önértékét, a saját értékét
külső dolgokon mérje le (a fogyasztói társadalom minden rafinériájá-
val erősíti ezt benne), mint a siker, a pénz és a dicsőség. E homlokzat
mögött azonban ott ólálkodik a páni félelem, hogy minden elvész: a
munkahely, a pénz, a státusz, az elismerés, az elfogadás, és ugyanúgy
alkalmazkodik a silány értéktelen társadalom elvárásaihoz, és még
azonosul azokkal, mint gyermekkorában, amikor a fent részletezett
módon feladta önmagát a szülői elfogadásért).

124
Ahhoz, hogy a bennünk keletkező fájdalmat megélhessük, meghalad-
hassuk, fel kell ismernünk problémáink eredetét, és ez nehéz. Ezt
hívjuk önismeretnek. A szüleink, a bennünket nevelő személyek a
kezdetektől arra nevelnek minket, gyerekeket, hogy ne csak engedel-
mesek legyünk, hanem még idealizáljuk, csodáljuk is őket. Szüleink
valóságát, hogy egyszerűen ők is emberek, hogy vannak jó és kevésbé
jó tulajdonságaik, egyáltalán nem volt szabad felismernünk. Mind-
annyiunkat lebilincsel a félelem, ha a valóságot látjuk, nem szoktunk
hozzá, félelmetes. Ezért annak idején úgy határoztunk, hogy a
dolgokat nem fogjuk annak alapján szemlélni, amilyenek. Már régen
megadtuk magunkat, alkalmazkodtunk, engedelmesek vagyunk.
Sokra tartjuk manapság, hogy racionálisak és realisztikusak legyünk,
és lehetőleg ne legyenek kellemetlen érzéseink (elidegenedés, elidege-
nedünk saját érzéseinktől, érzelmeinktől).
Olyan személyiségek vagyunk, akik képtelenek leállni. Ugyanis ha az
ilyen személyek nem tudnak folyvást a csúcson lenni, ha nincsen
állandóan új nőjük vagy hódolójuk, ha nem utazhatnak állandóan, ha
nem foghatnak bele nagy ipari vállalkozásokba, akkor alacsonyabb
értékűnek érzik magukat, bensőjüket pedig üresnek, mert egyáltalán
nem férnek hozzá ahhoz, ami a sajátjuk, ami az igazi értékük, a belső
lényegük.
Óvatos és inkább optimista becslés szerint a lakosságnak a fele élhet
és működhet ilyen, a fentiekben ismertetett destruktív minta szerint.
A többiek, akik készek a fájdalmat magukhoz engedni, akik nem
akarnak kínozni és megsebezni, gyakran reménytelen helyzetben
vannak a tagadás jelenlegi kultúrájában (további folytatás később).
A társadalmi méretekben jelen lévő, hidegségben és szeretetlenségben
megnyilvánuló rossz ellenszere; a szerető és megerősítő tapasztalatok
támogatása a gyermekek fejlődésében. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk
tenni, gondoljuk át megint a személyiségfejlődést, vagy másképpen a
szocializációt.
Az élet már a születés előtt kilenc hónappal kezdetét veszi, de tulaj-
donképpen akkor, amikor a gyermek megjelenik a szülők gondo-
lataiban. A várandósság lélektanilag is sajátos állapot. A gyermeket
váró nő irányultsága megváltozik, a külvilágtól a benne végbemenő
változások felé fordul, introvertálódik. Az anyák önérzékelése kiterjed

125
a bennük növekvő gyermekre, s a magzattal, majd a csecsemővel való
azonosítás révén lehetővé válik, hogy az anya érzékelje a gyermek
szükségleteit Ebben a fellazult állapotban az anya képzetei, tudattalan
fantáziái könnyen kivetülnek a gyermekre. A megnövekedett érzé-
kenység — bár betegséghez közeli állapotra hasonlít, ebben az életkori
szakaszban normális lélektani jelenségnek tekinthető, mert lehetővé
teszi, hogy az anya ráhangolódjon magzata, csecsemője, szükségle-
teire. Ez az állapot a szülést követő néhány hétig tart, s ha már elmúlt,
nem igazán emlékeznek rá.

126
MAGZATI LÉT — SZÜLETÉSI TRAUMA — SZIMBIÓZIS

A csecsemő testi-lelki egészsége az anyai gondoskodás függvénye,

amely — ha jól megy — alig észrevehető, s folytatása a szülést megelőző
állapotnak. A magzat-anya ,duálunió" a legtökéletesebb egység,
amelyre az egyén egész életében visszavágyik. Kielégítő, elfogadott
terhesség esetén a magzat az anyával szimbiotikus, pszichoszomatikus
egységben él, így önreflexiói a kín- és örömérzetre jelzések is az anya
számára,
A terhesség és a szülés, a megszületett gyermek valósága tudatos és
tudattalan fantáziákat indít el az anyában, amelyek általában a szülés-
sel, a saját anyjával való kapcsolatával, gyermekkori élményeivel füg-
genek össze. Egy lassan szopó, nehezen megnyugtatható, sírós baba
marnájának az önmagáról, mint anyáról kialakított képe egészen
máshogy alakul, mint azé, akinek a gyermeke jól eszik, és sokat alszik.
A csecsemőkorban jelentkező pszichés zavarok nagy részét az ilyen —
anya és gyermek közötti — félreértések, Ferenczi Sándor szavaival: a
felnőtt és a gyermek közötti , nyelvzavar" határozza meg, s nem az
anya korábbi személyiségének sajátosságai, esetleges parológiája.
Az anyai fantáziálásnak adaptív funkciója is van. Az újszülött
tulajdonságokkal való felruházása segít integrálni az ismeretlen jöve-
vényt az anya lelki háztartásába, valamint a család egészébe. A nem
várt gyermekeknél az anyai fantáziálásnak ez az integráló sajátossága
sérül. Az anyai fantáziálás ezen túlmenően segít a csecsemő belső
világának a strukturálásában is.

A fogantatást megelőző és követő tudatos és tudattalan fantáziák, a

szülők elvárásai kihatnak a megszületendő gyermekre. Ha a tulajdo-
nítások túl intenzívek, a fantáziák mögött az anya nehezen látja meg
a valódi gyermek tényleges tulajdonságait. Például ha a szülő fiút vár
és lánya születik, tudattalan vágyai, a gyermek felé irányuló elvárásai
a kislányoknál is meglévő férfias tulajdonságok felerősítésével, a nem
megfelelő identitás felé terelik a gyermeket (homoszexualitás). Egy
egészséges légkörű családban a szülő idővel visszavonja projekcióit, s
teret enged a gyermek individualitásának.

127
A fiatal szülő az őt gyermekként szerető saját szüleivel azonosítja ön-
magát, s gyermekében hajdani önmagát, szülei szeretett gyermekét
látja. Szeretné őt megkímélni mindazoktól a csalódásoktól, amelyek-
től őt saját szüleinek nem sikerült, Eközben a kiskorában fel nem dol-
gozott konfliktusok, a kisgyermekkor elutasított, elhárított gondo-
latai, késztetései újraéledhetnek, és gyermekére vetülhetnek. A szülő
egykori elintézetlen kontliktusait most gyermekével való kapcsolatá-
ban, az ismétlésen keresztül próbálja megoldani. A gyermek új lehe-
tőségeket hordoz, új távlatot nyit szülei személyiségfejlődésében.
A család kiegyensúlyozott működése szempontjából fontos, hogy e
korai periódusban, amikor a csecsemő az anyával még szoros testi
kontaktusban van, az apák ne marginalizálódjanak (ne rekedjenek
kívül) a családban. A szülőknek figyelniük kell arra, hogy az apa ne
szoruljon ki az anya-gyermek kapcsolat mellől, s hogy az apai mellett
a férj szerepkörét is megőrizze.
Az ÉNfejlődés a velünk született és a fejlődés során szerzett funkciók
alapján történik. Velünk születik az érzékelés, az intelligencia és a
motorium (mozgásképesség) bizonyos fejlettségi foka. Ami szerzett,
az az ÉNtudat fejlődése. Hartmann meghatározása szerint a Se/f a saját
személyünk, a személyiségünk egészére vonatkozó tartalmak — érzé-
sek, képzetek, emlékképek, elképzelések — összessége, amelyek testi és
lelki működéseink belső érzékelése nyomán keletkeznek bennünk.

128
LEVÁLÁS — INDIVIDUÁCIÓ

Az individudció (az egyénné válás folyamata), amely a leválással

párhuzamosan halad, az egyes személyiségjegyek formálódását jelenti.
A leválás és az individuáció teremtik meg az identításérzés (ki is vagyok
valójában) kialakulásának feltételeit. Kövessük végig ezt az indivi-
duációs folyamatot.

1.) Az első fázis, amelyet Margaret Mabler normál autizmusnak"

nevez, a születéstől a negyedik-hatodik hétig tart. Az autisztikus fázis-
ban az újszülött szendergésszerű állapotban van. Mivel a magzati lét
védettsége miatt (magzatvíz) viszonylag magas ingerküszöbbel szüle-
tik, a külvilági ingerek még kevéssé jutnak el hozzá, többnyire csak
belső szükségletei riasztják fel.
Johm Bowlby (1958) szintén az anya és a gyermek kapcsolatát vizsgál-
ta, amelyet ő kötődésnek (attachment) nevezett. Elmélete szerint a
csecsemő személyre szóló érzelmi kapcsolatot alakít ki az anyával,
kötődik hozzá. A kötődés kialakítására irányuló szükséglet olyan ösz-
tönös eredetű túlélési mechanizmus, amely a csecsemő életben mara-
dása érdekében fejlődött ki az evolúció során. A kötődési folyamat
Bowlby szerint nem a táplálkozás vagy a megkapaszkodás szükség-
letének kielégítésén alapul, hanem az embernek, mint társas lénynek
a lényegi vonása.

2.) A szimbiotikus fázis a második hónap kezdetétől a negyedik-

ötödik hónapig tart. A csecsemő a , fájdalmasan rossz" és a , kelleme-
sen jó" érzéseket azonban már megkülönbözteti, s a kínos érzések —
legyenek azok a környezetből vagy a saját testéből jövők — a burkon
kívülre vetülnek. Ez lehet a későbbi Aasítás mechanizmusának az
alapja. Hasításon az ÉN elhárító működését értjük, amelyben egy lelki
struktúra elveszíti (vagy még el sem érte) az integritását. A hasítás
során a Selfnek vagy a tárgynak, a másik személynek külön észleljük
a jó és a rossz aspektusait, s ezzel elkerüljük az ambivalencia átéléséből
fakadó feszültségeket. Az ellentétek egyidejű átélésére csak az ÉN
bizonyos fokú érettsége esetén vagyunk képesek.

129
Az ösztönfejlődést tekintve ez az időszak az orális fázis. A kitüntetett
erogén zóna, tehát az örömszerzés szerve — a szopás révén — a száj.
A harapás megjelenésével a gyermek belép az orálszadisztiíkus fázisba.
Az ösztönenergia — a libidó — a szájra összpontosul. A libidó kifejezés
szóhasználatunkban teljes érzelmi átadást, érzelmi megszállást jelent.
A csecsemő a szopással ismeri meg legjobban az anyát. A kielégítő
szoptatás mindkettőjüket nyugalommal tölti el. A csecsemő áréli a
teljes kielégülést, és kialakul benne a ,jó anya" képe, aki csillapítja
éhségét. Ha nem jön az anya, vagy nem tud azonnal segíteni, a Íruszt-
ráló rossz anya képe kezd kialakulni a gyermekben. A tárgyállandóság
eléréséhez a gyermeknek hároméves korára, e két különálló anyakép-
ből kell egy egységes, konstans anyaképet, szeretettárgyat formálnia.
Ebben az időszakban kell megalapozódnia az , ősbizalomnak". Erik H.
Erikson nevezte el így az anya és a gyermek kapcsolatának azt a
formáját, amely jól működik, és életre szólóan biztos alapot ad az
önbizalomhoz, és a másik emberhez fűződő szeretetkapcsolat kialakí-
tásához. Ha az anyai gondoskodás kielégítő, a csecsemő mindenható-
nak éli meg magát. A mindenhatósági fantáziák a szimbiotikus fázis első
felében a csecsemő ÉNerősítését szolgálják. Ha ebben az időszakban
nem élheti meg a gyermek, hogy minden kívánsága teljesül,
narcisztikus sérelem éri.
Az identitás érzés második szakasza a leválási és individuációs folya-
matok, valamint a leválási folyamat első alszakasza a díifferencidció, amely
a negyedik-ötödik hónaptól a hetedik-kilencedik hónapig tart. A fejlő-
déssel növekszik a tér a gyermek és az anya között. Ezta teret idővelaz
átmeneti jelenségek és tárgyak töltik ki. A gyermek hol gyengéden
szereti ezeket a tárgyakat, hol pedig a dühét éli ki rajta, s a tárgynak
mindezeket a támadásokat túl kell élnie. Az első birtoktárgyat fokozato-
san felváltják a macik és a babák, a szőrmeállatok és az első igazi játékok.
Jóllehet az átmeneti tárgy az anyamellet szimbolizálja, mégis konkrét
tárgy. Köztes terület a szubjektív, belső világ és az objektív, külső
környezet között, mindkettőhöz egyaránt hozzátartozik. Nem helyet-
tesíti az anyát, hanem áthidalja a kertejük közti távolságot. Az élmé-
nyeknek ez a köztes tere alkotja a csecsemő élményvilágát, ez a humán
kulturálódás első lépése. A későbbiekben ez lesz a játék, a művészetek,
az imagináció, a vallásos élmény s a kreatív tevékenység tere.

130
RenéA. Spitz írta le a nyolchónapos csecsemők jellegzetes szorongását. Ez
azt jelenti, hogy amelyikük mellett nincs ott az anyja, a távolról jövő
személyt anyjának várja el, és ebben csalódva félelmet mutat. A szepa-
rációs szorongást a gyermek az anyja hiányakor éli át, amikor a kötődés
veszélybe kerül.
Amennyiben a szimbiotikus fázisban az anya s a gyermek kapcsolata
nem volt zavartalan — s ebbe természetesen a kisebb zökkenőket is
beleértjük —, az anyától való differenciálódás megnehezül — a tojás ha-
sonlatával élve a kikelés késleltetett vagy túl korai lesz. Sok esetben a
leválást az anyák nehezítik meg, akiknek saját kapcsolati problémájuk
miatt nehéz elengedniük a csecsemőt, s kapaszkodnak belé. A túlvé-
dés tudattalan elutasítást is rejthet.

A második alszakasz a gyakorlás. Ez az időszak a tizediktől a tizen-

nyolcadik hónapig tart, s két szakaszra bomlik; a korai gyakorló fázisra
és a valódi gyakorló fázisra. A mozgás fejlődésével, az individuáció
előrehaladásával a gyermek elindul a világ felfedezésére. A szakasz
kezdetén már tud mászni, totyogni, felállni, de az anyja közelében
marad. A valódi gyakorló fázis a járás időszakával indul. Az emberré
válás jellegzetessége a beszéden kívül a felegyenesedett járás, amely
eufórikus örömet jelent a gyermeknek, s új kapcsolattartási formát is
hoz magával. Anyja iránti érdeklődését a külvilágra is átviszi, amelyet
örömmel fedez fel, de közben vissza-visszatér az anyjához egy kis
vérzelmi feltankolásért". Az, hogy a gyermek milyennek éli meg a
környező világot, az az anya viszonyulásától függ, mert a gyermek
világának középpontjában még hosszú ideig az anya áll.
Az ÉN alakulásának tapasztalható jelei a gondolkodás fejlődése, a
beszéd kezdete. Ekkor mutatkoznak meg ennek csírái, az első szavak,
s ez egészen újfajta kapcsolatteremtési módot jelent. Most kezdődik
az emberré válásnak az az időszaka, amikor szavakat kezd formálni.
Ez legalább olyan nagy jelentőségű, mint a felegyenesedett járás — a
gyermek rohamosan gyarapodik a tapasztalatokban.
E korszak fontos jellemzője az önértékelés növekedése. A gyermek
örömét leli saját ügyességében, nő az önbizalma. A szimbiózis min-
denhatósági fantáziái után most a saját képességeivel van eltelve,
túlértékeli magát és a lehetőségeit. A megértően visszarükröző anyai

131
 reakció segíti a helyes önértékelés kialakulását. A serdülő- és felnőtt-
kori önértékelési problémák gyökereit gyakran innen eredeztetjük.
Fontossá válik, hogy szülei dicsérjék, hogy önállóan cselekedjen, érez-
ze saját képességeit, amelyeket az anyától függetlenül igyekszik gyako-
rolni (elszalad az anyja elől). Ez utóbbinak kettős szerepe van: a
. gyermek kimenekül az összeolvadásból, amelyet most már növekvő
önállósága fenyegetésének érez, másrészt megbizonyosodik anyja
szeretetéről, amikor az a karjára veszi.

A harmadik alszakasz, az újraközeledés. Ez az időszak a tizennyol-

cadik hónaptól egészen a gyermek hároméves koráig tart. Ez az élet-
szakasz az identitás kialakulásának az első foka, amikor a gyermek
különálló, individuális egység lesz. A gyakorlás fázisában a beszéddel
és a járással már megtörtént a gyermek ,pszichés születése", de a
gyermek autonómiája még labilis. Az elért egyensúly másfél éves kor
körül megbomlik. Megváltozik a gyermek viszonya a környezethez,
az ,érzelmi feltankolást" felváltja az anyával való kontaktus keresése,
valamint egyidejű elutasítása. Ez az elszaladásnál is megmutatkozó
ambivalencia az életkor legfőbb sajátossága, ami többek között
kívánságai kielégíthetetlenségében, dacoskodásban, negatívizmusban
nyilvánul meg.
A gyakorlás alatt a gyermek anyját segéd ENként élte meg, tehát kom-
petenciáját a sajátjának tekintette. A világ felfedezése során azonban
rá kell ébrednie kicsinységére, fel kell adnia a gyermeki omnipoten-
ciát, s fel kell ismernie, hogy az anyja őrajta kívül létezik. Ez megráz-
kódtatással jár. Ez a korszak a freudi terminológia szerint az anális
tibidőfejlődési szakasz. A széklet ,odaajándékozása" vagy visszatartása
a szülőkkel való csatározás kiváló terepévé teszi a szobatisztaságra
szoktatást. Eközben szorongásokat is átél a gyermek. A székletet még
a teste részének képzeli, a biliztetés számára ÉNvesztéssel fenyeget, 5
engedetlensége miatt fél a szülői szeretet elvesztésétől.
A szimbolikus kifejezésmódok megjelenése, a játék, a beszéd és a
mese; a feszültségek oldásában segítenek. A játékot eddig a tárgyi vi-
lág felfedezése jelentette, most játékká válik a kapcsolat, a gyermek
bújócskázik, a szüleit utánozza. Ha az anya segíti utánzási és azono-
sulási törekvéseit, a gyermek képessé válik arra, hogy kapcsolatukat

152
bensővé tegye, introjiciáljai Az apával való kapcsolat a társas tér
tágulásával egyre fontosabbá válik, és a kicsik felfedezik a többi
gyermeket.

Az újraközeledési krízis a másfél-kétéves gyermekeknél a leghangsú-

lyosabb. Az újraközeledési fázis időszakára azonban már kellő tapasz-
talatot gyűjtört ahhoz, hogy megértse, a világ nem mindig működik
úgy, ahogyan ő szeretné. Fejlődik realitásvizsgálata, és megrendül az a
hit, amelyet önmagába vetett, rájön, hogy nem mindenható. Ez a
felismerés érzelmi megrázkódtatással jár. Ez a gyermek első, igazi krí-
zise. Szeretne mindent egyedül végezni, miközben azt kívánja, anyja
úgy segítsen neki, hogy azt ne kelljen észrevennie. Tehát a leválás és a
megkapaszkodás egyszerre működik. Az anya ebben az ellentmondá-
sokkal teli időszakban akkor segíti a legjobban gyermeke fejlődését,
ha a gyermek ambivalenciáját (ellentmondásosságát) kibírja, s érzel-
mileg változatlanul a rendelkezésére áll.
Az újraközeledési krízis Mahler tapasztalatai szerint a huszonegyedik
hónap körül lecseng, a gyermek megtalálja az anyjától való optimális
távolságot. Ezt segítik az individuációs jegyek. A beszédfejlődés
kezdete, a belső folyamatok s a külvilág tárgyainak megnevezése, ami
kontrollt biztosít a külső és a belső környezet felett; az ,én" személyes
névmás használata. Az introjekciós folyamat, azaz a bevetítés a ,jó",
gondoskodó anyával és apával való azonosítás, valamint az előírások
bevetítése, a felettes-ÉN alakulásának jelei. A szimbolikus játék az,
amely eszköz lesz a vágyai, a fantáziái megjelenítésére.
A fokozott elszakadási szorongás Mabler szerint problémát jelez. Két
jellegzetes anyai magatartást ír le: az anya a saját szorongása vagy a túl
szoros kapcsolatra irányuló igénye miatt maga válik a gyermek
követőjévé, s nem engedi őt leválni, vagy pedig érzelmileg nem áll
eléggé rendelkezésére az újraközeledés idején.

A negyedik alszakasz az egyéniség konszolidációja, a tárgyállandóság

kialakulása. Ha az anyjával való kapcsolatában, a mindennapokban a
gyermeket döntően pozitív élmények érik, akkor a két, korábban
elkülönült anyakép egy döntően pozitív belső anyaképpé olvad össze.
Ez teszi lehetővé, hogy a gyermek a mamája távollétében is

133
tevékenykedjen, s biztonságban érezze magát. A tárgyállandóság a
távollévő szeretett személy megőrzését jelenti lelkünkben.
A tárgyállandóság (a szeretett személyt egyszerre jónak és rossznak,
azaz reálisnak megélni) kialakulásának két fontos feltétele: a bizalom,
amely már a szimbiotikus fázisban létrejött, amikor a frusztrációra, a
feszültségre a szükséglet kielégítése következett be. A leválás és az
individuáció folyamán a szükséglet kielégítése összekapcsolódik az
anya személyével, és ezt az érzést az anya belső képére (az intrapszi-
chés reprezentációra) viszi át a gyermek. Az állandóság, azaz az anya
személyének az elérhetősége folyamatos kapcsolat, amelyet
frusztrációk és kielégülések kísérnek.
A hároméves gyermek már rendelkezik egy belső képpel a külvilágról,
amelyhez viszonyít, és képes a valóság vizsgálatára. Világképe azon-
ban még mágikus elemeket tartalmaz. Ferenczi szavaival: ,a gondolat
mindenhatóságának hite jellemzi, úgy érzi elég gondolnia valamire, s
az megvalósul" .
A libidőfejlődés vonatkozásában az ilyen korú gyermek az úgyneve-
zett análszadisztikus fázisban, illetve a korai fallikus fázisban van.
Az anális szakasz jellemzője az ambivalencia, amelyet a gyermek a
szüleivel való kapcsolatában is megjelenít. Ez a korszak a szobatiszta-
ságra szoktatás ideje, ez az első, igazi kulturális követelmény elsajátí-
tásának az időszaka.
A lelki egészség felrételét a korszak végén az jelenti, ha a gyermek egy
érzelmi biztonságot adó kapcsolatban értékesnek éli meg önmagát.
Azok a gyermekek, akik mindenhatósági érzéseikben túl korán
csalódtak, hajlamosak lesznek a világot jó és rossz részre hasítani.
Anyjukban csalódtak, és önértékelésük bizonytalan.
A gyermeket a saját testével kapcsolatos tapasztalatok vezetik el ah-
hoz, hogy önmagát a világtól elkülönült lényként élje meg, akinek
múltja, jelene és jövője van, s aki az időben és a térben ugyanaz a
személy. A Selfet ezek az önmagunkkal kapcsolatos észlelések és
élmények alkotják. Tehát a Self az önészlelés következtében kialakuló
pszichés tartalom, amely egyaránt lehet tudatos és tudattalan.

Az ,én személyes névmásnak azonban egy másik pszichológiai

értelme is van.

134
Freud az ,ÉN" (ego) fogalmát az egyik lelki struktúra megjelölésére
használta. Az ÉN a személyiség központját jelenti, amely a pszichés
folyamatokat integrálja. Feladata az alkalmazkodás. Ez a lelki
struktúránk egyensúlyoz bennünket a realitás követelményei, az er-
kölcsi normák és az ösztönerők között. Freud híres hasonlata szerint
az ÉN az ösztönökkel folytatott küzdelemben időnként olyan, mint az
a lovas, akinek — ha fenn akar maradni a lován —, engednie kell, hogy
vigye a ló, ahová akarja. Általában a tudatosság fogalma kapcsolódik
az ÉN működéséhez, de az nem mindig tudatos. A szorongás elhárítása
például többnyire nem tudatosul. Nem tudatosuló lelki folyama-
tainkat, tehát amelyekről nem szerzünk tudomást, de észrevétlenül
bennünk zajlanak, tudattalan lelki mechanizmusoknak nevezzük. Ezek
a lelki folyamatok kerülő úton (álmok, tévcselekedetek, elszólások és
a többi révén) jutnak el a tudatba.

135
A MODERN CSECSEMŐKUTATÁS KÍSÉRLETI
EREDMÉNYEI

Az irányzat képviselői a klasszikus pszichoanalízissel : szemben

felrótták, hogy az a felnőtt kategóriáival írja le a csecsemőt, valamint,
hogy a patológiás fejlődésmenet fogalmaival ábrázolja az egészséges
csecsemőket is. A kutatók fő vizsgálati tárgyuknak az anya és a gyer-
mek normál interakcióját, valamint a kogníció (magasabb szintű
gondolkodás, például ítéletalkotás, általánosítás, következtetés és a
többi), a percepció (érzékelés), az affektusok (érzelmek) és az emlé-
kezeti funkciók fejlődését tekintették, s ezt a kísérleti pszichológia
egzakt módszereivel igyekezték vizsgálni. E szerint a nézet szerint a
csecsemő már születésétől kezdve, sőt már azt megelőzően is képes a
percepcióra, a kognícióra és az emlékezeti teljesítményekre, A környe-
ző világot inkább rendezettnek, mint kaotikusnak érzékeli, A kezde-
tektől képes a másik személyt elkülöníteni, s aktívan vesz részt kap-
csolatai alakításában.
A tizenöt perces újszülött már másokétól megkülönbözteti, és előnyben
részesíti az anyja képét. A csecsemő összeköttetést létesít aközött, amit
a szájával tapint, s amit lát. Ezt a jelenséget amodátlis percepciónak
nevezzük, tehát a csecsemő az egyik szenzoros (érzékelési) modalitásból
szerzett információt át tudja vinni a másik szenzoros modalitásra. Ezt
az átvitt információt olyan jellemzők képzik, mint az alaki, a formai, az
intenzitásbeli sajátosságok, valamint az időbeli mintázatok sajátosságai.
Ily módon a csecsemő egységes tárgyakat észlel, a világot perceptuális
egységben tapasztalja, s nem egymástól elkülönült érzetek világában él.
A fejlődés során a részek nem lépésről lépésre épülnek össze egy egésszé,
hanem már eredetileg egészet észlelünk, s az érzetek differenciált
észlelése a fejlődési folyamat eredménye lesz.
Daniel N. Stern (1985) elmélete a Self, azaz a , Self-érzet" fejlődését
helyezi a személyiségfejlődés középpontjába, Srern Self-fogalma eltér
a pszichoanalízisben eddig használatostól, mert a preverbális Self-
érzeteket (a beszéd előtti tapasztalatot) is magában foglalja.
Felfogásában a Self egy állandó felismerés mintázat". A Self-érzetek
bizonyos szintjei a születéstől léteznek, s az újszülött az élet kezdetétől
képes megkülönböztetni a Selfet és a másikat.

136
A Self-érzet szintjei

Az első Self érzet a , felbukkanó Self érzete". Ez a fiziológiailag

meghatározott testi Self-érzet. Ebben az életkori szakaszban, Stern
szerint a csecsemő az amodális percepció mentén képes a tapasztala-
tokból a Self és a másik állandóságát kiszűrni.
A , Self-mag érzete" a második és hatodik hónap között alakul ki.
A. csecsemő képességei ebben az életkori szakaszban ugrásszerűen
fejlődnek, megjelenik a szemkontaktus, a gyermek mosolyog a szülei-
re, s bensőséges interakciók bontakoznak ki közöttük. Az anyák visel-
kedése jellegzetes a csecsemőjükkel szemben. A kutatók leírják a
baby talk" és a ,baby face" jelenségét: a mamák túlzott hangsúlyo-
zással s gesztusokkal, arckifejezéssel, redukált szókinccsel beszélnek
babájukhoz, hogy ,a baba ezt megértse". Ezeknek az interakcióknak
a reprezentációja fontos szerepet játszik ebben a fejlődési szakaszban.
A , Self-mag érzete" négyféle tapasztalatra épül: a Self működésének,
koherenciájának, történetének, valamint az ,affektív Self"-nek a
tapasztalatára.
A ,szubjektív Self-érzető a hetedik és a tizenötödik hónap között
alapozódik meg. A csecsemő felismeri, hogy tudattal rendelkezik, s
hogy másoknak is van tudata. Felfedezi, hogy ez által a szubjektív
tapasztalatai, a figyelme, a szándékai és az érzései megoszthatókká
válnak másokkal. Stern interszubjektivításnak nevezi ezt a készséget.
A szubjektív Self-érzet az anya affektív hangolódásával alakul ki, amely
nem tudatos és nem kognitív folyamat, s amelynek során az anya
nonverbálisan (beszéd nélkül) rezonál a gyermek érzelmi állapotára.
Az affektív illeszkedésnél (s ez körülbelül fél másodperc alatt zajlik) az
anya viselkedésének intenzitásában, időbeni jellemzőiben vagy alak-
képzésben adekvátan követi a gyermek érzelmi állapotát. Az effektív
elhangolódást a mamák akkor alkalmazzák, ha szándékosan befolyá-
solni akarják a gyermek aktivitását vagy érzelmi állapotát. Ilyenkor a
gyermek állapota alá vagy fölé hangolódnak. Az elhangolódásnál az
anya nem találja meg a megfelelő érzelmi hullámhosszt a gyermekhez,
viselkedésének intenzitása, idői mintázata, alakja nem adekvát. Az
affektív hangolódás a vitális affektusok mentén történik. A kifejezés a
forma közlő jellegére utal. Stern kategorikus- és vitális affektusokat

137
különböztet meg. A kategorikus affektusoknak tartalma van, ilyen az
öröm, a bánat, a harag, a szomorúság és a többi. A vitális affektusok-
nak formája van, például , eltűnés", ,.sietés", ,elreppenés", , crescen-
do", ,decrescendo". Ezek a viselkedést globálisan jellemzik.
Az érzelmeknek ezek a formai jellemzői fontos szerepet játszanak a
tapasztalatok integrálásában. A virális affekrusoknak fontos feladatuk
van a korai személyiségfejlődési zavarok terápiájában. A terapcuta
összehangolódik a módosult tudatállapotban, szimbolikus képekkel
dolgozó páciensével, elfogadja a sokszor nehezen elfogadható, bizarr
képeit, felnövesztő, kiteljesítő, megbékélő, teljes elfogadást adó
pszichoterápiás elveket követ, mint az ,elég jó anya". A képek jelentése
nem fontos, az együttlevés, elmerülés, eltűnés, eggyé válás vitális
affektusainak átélése adja a terápia lényegét. A páciens a terápiás
kapcsolatban kitölti a vitális aftektusainak hiányállapotait
A verbális Selfrérzet" a tizenötödik és tizennyolcadik hónap közt
formálódik. A nyelv által elmondhatók, megoszthatók lesznek a ta-
pasztalatok. Stern szerint ezek a Self-érzetek kialakulásuktól az egész
életen át fennmaradnak, s nem váltják egymást, mint ahogy a pszi-
choanalízis a fejlődési fázisokról feltételezi. A korábbi Self-érzetek is
mindennapos élményeink részei.
Véleménye szerint a pszichopatológiai állapotokban megjelenő Self-
érzetek nem azonosak azokkal, amelyek az egészséges fejlődés részét
képezik.
A csecsemőben fokozatosan jelentkezik, és a szülői adaptív tükrözés
hatására alakul ki a belső érzelmi állapotok észlelésére, megkülönböz-
tetésére való képesség. Azaz ha az anya a gyermek érzéseit egész visel-
kedésével hűen tükrözi, a csecsemő megtanulja érzékelni a saját érzé-
seit. Ha a csecsemő már képes erre, idővel képessé válik érzéseinek
kontrollálására is. Mit értünk adaptív szülői tükrözésen? A szülő a
csecsemője érzelmi állapotát, az érzéseit kifejező mimikáját, a
gesztusokat, a hangadását és így tovább — tehát viselkedése mintázatát
—, külsőként és transzformáltan jeleníti meg. Tehát a csecsemő
viselkedését az anya úgy utánozza, hogy annak térbeli-időbeli
jellemzőit megváltoztatja és eltúlozza, s így viselkedésében a gyermek
— mint egy tükörben — magára ismerhet. Az érzelmek ilyen visszatük-
rözésével az anya — ahogy Stern kísérleteiben láttuk — a csecsemő

138
érzelmeit alul- vagy felülhangolhatja, például lecsillapíthatja, vagy
felélénkítheti a gyermeket. Pszichoterápia alatt a sikeres terapeuták is
valami hasonlót használnak.
Az anya tehát nem tudatosan, hanem ösztönösen megjelöli a csecsemő
érzelmeit visszatükröző viselkedését. A csecsemő ezt a ,megjelöle
anyai érzelem kifejezést nem az anya, hanem saját érzelmi állapo-
taként azonosítja. A , megjelölés" tehát saját érzései felismerésében,
reprezentációjuk kialakításában segíti a csecsemőt. E folyamatot, a
megjelölés mechanizmusa mellett, az anyai érzelemkifejezés kongru-
encidja teszi lehetővé. A kongruencia a csecsemő érzelmi állapota és
az anyai érzelemkifejezés időinek egybeesését, valamint intermodális,
tehát a proprioceptív (testhelyzet érzékelés) és a vizuális (képi) inger-
mintázat megfelelését jelenti. Tehát a csecsemő képes saját proprio-
ceptív tapasztalatait azonosítani az anyai viselkedés lárványával, és
érzékeli az időbeli egybeesésüket is.
Az adaptív érzelmi tükrözést ily módon a jelöltség és a kongruencia
jellemzi. A szülői tükrözés rendszeresen ismétlődő hibái viszont
megzavarják a csecsemő fejlődését. A hibás tükrözés egyik formája,
amikor az anya a csecsemő tényleges érzéseit tükrözi vissza. A tükrö-
zés kongruens, a jelölés mozzanata azonban elmarad.
A gyermek ilyenkor azt hiszi, az anya viselkedésével a saját érzéseit
fejezi ki. Így például ha a gyermek félelme az anya arcán változatlan
formában, ugyanolyan félelemként jelenik meg, a gyermek nem
nyugszik meg, hanem még nagyobb pánikba kerül. Az anya viselke-
dését nem fogja önmagára vonatkoztatni; zavart szenved az érzelmek
reprezentációja és kontrollja. Optimális esetben az anya úgy
változtatja meg viselkedését, hogy az a gyermeknek azt közvetíti:
értem a félelmedet, de nincs olyan nagy baj".
A szülői tükrözés más jellegű zavara a jelölt, de inkongruens tükrözés.
Ezt látjuk például azoknál a szülőknél, óvőnőknél, akik a kisgyermek
egészséges aktivitását, fokozott mozgásigényét , rosszaságként" értékelik,
s ekként is tükrözik vissza a gyermeknek. Így a kisgyerek eltérő tartalmú
érzelmet fog sajátjaként azonosítani. Az érzelmek ilyen reprezentációja a
Self fejlődésének zavarát, a hamis Self kialakulását eredményezi, amikor
is a gyermekben nem tudatosulnak a valódi érzései.

139
AZ ÓVODÁSKOR

Az óvodaérettséghez a beszédkészség megfelelő szintje, és a már

kialakult szobatisztaság tartozik. Lélektanilag azonban az óvodaérett-
séghez az is hozzátartozik, hogy a gyermek megfelelő biztonságérzetre
tegyen szert. Egészséges lelki érettség esetén egy biztonságos, elfoga-
dó, jó anyaképet tesz belsővé a gyermek, amely anyja távollétében is
biztonságot ad. Ez az anyakép teszi őt képessé arra, hogy élje az életét,
kapcsolatokat kössön, elviseljen bizonyos frusztrációkat és megvoná-
sokat, azaz képes legyen az alkalmazkodásra. Ekkor mondjuk, hogy a
gyermek beszokott az óvodába.
Értékessé vált számára a szeretet, fél is attól, hogy szülei szeretetét
elveszíti, tehát próbálja inkább elsajátítani a szabályokat. Gondolko-
dása azonban még sok mágikus elemet tartalmaz, s félelemmel tölti
el, hogy gondolatai valóra válnak. Az óvodáskorú gyermek már az
utánzásnál fejlettebb mechanizmusra, az azonosulásra is képes. Ez
már nem külsődleges dolgokban történik, a gyermek a kapcsolatokat
sajátítja el azokat, amelyeket megél a családon belül. Ezekben tehát az
anya-gyermek, apa-gyermek, nagyszülő-gyermek és testvér-gyermek
viszonylatokban ismeri meg önmagát.
Az azonosulás mechanizmusával a külső szabályok belsővé válnak.
Képessé válik arra, hogy saját vágyait, akaratát fékezni és szabályozni
tudja, ha ez a szabályozás időnként még csak rövid időre szól is.
Az azonosulás fontos ÉNépítő folyamattá válik. A fantáziának, az
álomnak és az objektív valóságnak ezt az összemosódását nevezzük
gyermeki realizmusnak. A nemi különbségek tényének felismerése
szorongással is jár, amelyet szaknyelven kasztrációs szorongásnak
nevezünk. ÉNközpontúsága miatt az anya bármilyen irányú
elfoglaltságát, betegségét, vagy a többi családtaggal való törődését, sőt
halálát is elutasításként, elhagyásként éli meg. Hasonló okokból a
testvér születését is a személyével való elégedetlenségként, a szülők
hűtlenségeként értékeli.
Az óvodáskorban az apa szerepe válik hangsúlyossá, az általa képviselt
külvilág szabályainak a tiltásokban és követelményekben kell belsővé
válniuk. A gyermek vonzódása három- és ötéves kor körül az ellenke-
ző nemű szülő felé fordul, s az azonos nemű szülőt akadályozójának,

140
riválisának tartja. A kislány rajongással csüng a papán, úgy érzi, a
mama nyugodtan elmehet, ők az apuval jól meglesznek. A kisfiú
édesanyjához vonzódik: , Úgyis téged veszlek feleségül!" — mondják
gyakran a gyermekek. A szülő kisajárírására irányuló törekvéseik,
rossz gondolataik miatt bűntudatuk, lelkiismeret furdalásuk támad.
Érzelmeik ambivalensek, hiszen az azonos nemű szülőt is szeretik.
A felettes-ÉN az a lelki tartomány, amely a morális funkciókat foglalja
magában. Két összetevőből, a lelkiismeretből és az ÉNideálból áll.
Az ÉNideál a szülők által elfogadort, szeretett gyermek képe, amelyhez
ő igyekszik is hasonlóvá válni. Az ÉNideál a szülők mintájára épül fel.
A gyermeket a lelkiismeret kialakulása, a külső elvárások, a tilalmak
belsővé tétele felé hajtja a szülői szeretet elveszítésétől való félelem. A
felettes-EN előfokának Anna Freud nyomán a támadóval való
azonosulás mechanizmusát tarthatjuk. A ,támadó", az ,agresszor"
tulajdonságainak magára öltésével a fenyegetettséget átélt gyermek
másokat fenyegető, félelmetes személlyé válik. Ebben a trauma-fel-
dolgozás — a passzívból aktívvá tétel — mechanizmusát ismerhetjük
fel. Szorongását az ily módon félelmetessé vált külvilágtól újabb
agresszióval vezeti le. Optimális esetben a gyermek a fejlődés során,
túlhalad ezen a fokon. A felettes-ÉN fejlődésének zavarára utal, ha egy
felnőtt ezzel a projekciós mechanizmussal él.
A felettes-éN kialakulásának zavarai között találjuk a szégyenre
nevelést, ahol a belső normarendszer nem tud kialakulni, csak a
közösség ítéletétől való félelem tartja vissza az egyént. Nagyon fontos,
hogy a szobatisztaságra szoktatás hogyan sikerül. A gyermek alakuló
felettes-éNjének szigorúságát döntően befolyásolja, hogy milyen
mértékben volt lehetősége ellenszegülése kifejezésére, és ellenséges
érzéseinek levezetésére. Ha a nevelés során a szülő nem igyekszik
enyhíteni az agressziót kiváltó helyzeteket, ha a gyermek haragjára,
ellenkezésére szidással, büntetéssel válaszol, akkor a gyermeknek
önmagát gyötrő, szadisztikus felettes-ÉNje lesz.
Amennyiben a gyermekkorban beépített szülői ideáloknak valaki
nem tud megfelelni, lelkiismerete elítéli az egyént; ez pedig sok serdü-
lőkori önértékelési probléma háttere. A túl magasra helyezett ideálok,
a túl szigorú lelkiismeret nem segítik az egészséges önértékelés
kialakulását, ahogyan a túl alacsonyra tett mérce sem. A túl szigorú,

141
a bűntudatkeltéssel tirannikusan, zsarnoki módon uralkodó felettes-
ÉN megbetegítheti az egyént, aki neurotikus tünetek megjelenésével
vezekel, illerve védekező manővereket alakít ki, amelyek torzíthatják
a személyiségét. Ilyen védekezés például a bűntudat érzésének mások-
ra való vetítése. A személy ezáltal mentesül a lelkiismeret-furdalás
kellemetlen érzésétől, sőt, esetleg a másikkal szemben felsőbbren-
dűnek érzi magát.
A felettes-ÉN hibás fejlődésének az oka lehet a hiányzó minta. Ezt
tapasztaljuk, ha a gyermek életéből az egyik szülő hiányzik. A kettős
morál (ha a szülő vizet prédikál, és bort iszik"), az ésszerűen korláto-
zó nevelés hiánya egyaránt zavar forrása lehet. Nem megfelelő érzelmi
kapcsolat esetén a gyermek elutasíthatja a szülő követelményeit, így
megnehezül az azonosítás folyamata. Ha a szülő csábítja a gyermeket,
s nem a férj és a feleség összetartozását demonstrálja, ha házastársával
szembén előnyben részesíti, vagy az ágyába veszi, azzal becsapja őt, és
lelki megrázkódtatásnak teszi ki. A felnőttkori párválasztásba mélyen
belejátszik, hogy az ödipális (apa, anya, gyermek) háromszöget ho-
gyan sikerült megoldani a gyermekkorban, vagy hogyan nem sikerült.
A felnőtt a gyermek gyengédségre irányuló szükségletét, játékait — a
gyengédség testi megnyilvánulásait, például az ölelést, az odabújást —
összetéveszti az érett felnőtt szexuális viselkedésével, és — a
következményekre való tekintet nélkül — ennek megfelelően reagál.
A gyermeket mindez sokk-ként, megrázkódtatásként éri, első reakciója
az ijedtség, az undor és a fájdalom. A szorongás azonban arra kénysze-
ríti, hogy támadója kívánságainak alávesse magát. A szorongás elhárí-
tására az erőszakos felnőttel azonosul (azonosulás az agresszorral).
Az azonosítás következtében mindez (a szörnyű valóság helyett)
intrapszichés történéssé válik. Ezáltal a gyermek át tudja alakítani az
élményt, s így képes megőrizni a korábbi gyengéd kapcsolatot a
felnőttrel. A felnőrtel való azonosítás azonban a bűntudata introjekci-
óját is jelenti, ami az eddig ártalmatlannak tartott játékot büntetendő
cselekedetté változtatja. A gyermek zavartnak, meghasonlottnak érzi
magát. A felnőtt, hogy ébredező bűntudatát elhárítsa (ha egyáltalán
van ilyen), úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna, vagy a
gyermeket hibáztatja a történtekért. A gyermek rendszerint a másik
szülőtől sem kap segítséget.

142
A trauma a regresszióval ellentétes folyamatot indít be, hirtelen új
képességeket bontakoztat ki, Ezek a gyermekek hirtelen koraéretté
válnak, a megélt sokk nemcsak érzelmileg, hanem intellektuálisan is
megérleli személyiségüket. Nemcsak a szeretet megvonása, de a túl-
zásba vitt vagy felnőtt módra kifejezett szeretet is megterheli,
traumatizálja az éretlen gyermeket.
A felettes-ÉN fejlődésének vonulatába beletartozik a halál tényéről
való gondolkodás is. A bűntudat kialakulása szoros kapcsolatban áll a
lelkiismeret fejlődésével. A hibázó gyermeket megbünteti a szülője,
ezért a gyermek haragszik, és , halálkívánságai" lesznek a szülő felé.
A , halálkívánás" miatti bűntudata felerősödik, hiszen az ellen lázad,
akit szeret, és akitől függ.
A halál tényének megértéséhez a realitásvizsgálat és a logikai gondol-
kodás bizonyos fejlettségi foka szükséges, amely a tények, valamint az
idő visszafordíthatatlanságának elfogadását jelenti Az események
megfordíthatatlanságát, az irreverzibilitást csak tízéves kora körül érti
meg és fogadja el a gyermek.
Az óvodáskorú gyermekre jellemző a másodlagos átdolgozás — a racio-
nális és logikus gondolkodás, a valóság vizsgálatának a fantáziákkal és
az indulatokkal szembeni viszonylagos gyengesége. A gyermeket
hamar elborítják a szorongások.
Minden szorongás alapja az anyáról való elszakadás, és az élet során
megjelenő ilyen fajta élményeink erre mintázódnak.

Anna Freud szerint; a fejlődéssel egymástól különböző színezetű,

szorongásos élmények jelennek meg:
— A csecsemő korai pánikállapotait a megsemmisüléstől való félelem
váltja ki,
— Az anyával való duálunió időszakában a gyermek az anya vagy a
gondozó személyének az elvesztésétől fél.
— Az érzelmi tárgyállandóság kialakulása utána kisgyermek számára
félelmetessé válik a szülői szeretet elveszítésének a lehetősége.
— Az análszadisztikus fázisban az anya és az apa kritikájától és bünte-
tésétől való félelmét felerősíti a gyermek saját agressziójának a szü-
lőre való kivetítése.
— Az ödipális korszak jellegzetes szorongásformája a kasztrációs szorongás.

143
— Az ödipális fázis lezárulásakor a felettes-ÉN kialakulásával megjele-
nő új szorongás, a , lelkiismeret hangjától" való félelem, a lelkiisme-
ret-furdalás és a bűntudat.
— Ösztöneink ereje, indulataink sodrása, a kontrollvesztés és az
ÉNvesztés lehetősége — életkortól függetlenül — mindannyiunk
számára félelmetessé válhat.
— A gyermek megrettenhet saját erőszakos fantáziáitól is, főként abban
az életkorban, amikor a fantáziák a gyermeki gondolkodás szerint
még valóra válnak, egyenértékűek a cselekedetekkel. A magatartás-
ban megnyilvánuló, illetve elhárított szorongás és agresszió sajátos vi-
szonyt mutat. Ahol a viselkedésben az agresszió nyilvánul meg, ott a
mélyben szorongást feltételezhetünk, a szorongó viselkedésből pedig
az agresszió elfojtására következtethetünk.
A kisgyermeket hamar beborító tárgytalan szorongás könnyen talál
tárgyat. A jellemző szorongásos fantáziákban az elsődleges folyamatok
működésmáódját, az álommunka mechanizmusait — az eltolást, a sűrí-
tést és a többit — ismerhetjük fel.
A külvilág vagy lelkiismeretünk elvárásai miatt vágyaink kielégítése,
indulataink levezetése gyakran külső vagy magunk állította akadá-
lyokba ütközik, s ez feszültséget támaszt, szorongást kelt bennünk.
Az ÉN feladata, hogy a belső feszültségek, szorongások közepette
személyiségünk egyensúlyát megőrizze. Ezt a célt szolgálják az
elhárító, ÉNvédő mechanizmusok.
A veleszületett adottságok és az élettörténet határozzák meg, hogy az
egyén milyen elhárító mechanizmussal él. Az ÉN elhárító működését
többnyire nem észleljük, mert tudattalanul zajlik.
Nagyon fontosak a tudattalan ÉNvédő (elhárító) mechanizmusok,
részben diagnosztikus szempontból, részben pedig a személyiség
működésének megértése végett. Itt most megkíséreljük megismerni
és megérteni őket.
- Integrálás — két mentális elemet úgy kapcsolunk össze, hogy az új
jelentéssel rendelkezik.
- Differenciálás — elkülönítünk egymástól két lélektani jelenséget.
A libidó inkább az egyesülés, integrálás ösztönének az agresszió ösz-
tönenergiája, az elválasztás, a differenciálás felé mutat. Más szerzők
szerint lényegesebbek a fejlődéssel kapcsolatos szükségletek — az össze-

144
kapcsolás a projektív identifikációhoz. Az elkülönítés inkább a hasí-
táshoz kapcsolódik.
A kisgyermek megtanulja elkülöníteni a hangokat a színektől, az érin-
tést a szagoktól, a fentet a lenttől és így tovább. Emellett megtanul
összekapcsolni bizonyos hangokat, lárványokat, egy dologhoz tartozó
érzéseket, illatokat és ízeket. Kezdi felismerni, hogy a tápláló anyamell-
nek sajátos illata, íze, érzete, megjelenése van, és ezek a tulajdonságok
csak erre vonatkoznak, semmi másra. Ugyanakkor képes a tápláló
mellet összekapcsolni az anyja arcával, fel tudja idézni, és fel is ismeri
anyja hangját, képét, illatát, tapintását. A fejlődés későbbi szakaszában
el tudják különíteni anyjuktól önmaguk integrált képét. A két folyamat
egymást kiegészíti és feltérelezi, nem lehet integrálni a dolgokat, amíg
azokat más dolgoktól nem difterenciáljuk.

145
ELHÁRÍTÓ MECHANIZMUSOK

Az erős érzelmek megzavarhatják az integráló ÉNfunkciókat (vágy,

csalódás, izgatottság, megelégedettség stb.), és projekcióhoz, hasítás-
hoz, projektív identifikációhoz vezethetnek. Ezek a lélektani folyama-
tok, amelyeket védekező mechanizmusoknak is hívunk, nagyfokú
frusztráció esetén védik a Self-képet. Segítségükkel elkerülhető a
pszichés egyensúly felborulása. A lelki védekező mechanizmusok a
Self integritásának védelme mellett, az egyén érzelmi gazdagságát és
érzelmi életének összetettségét biztosítják.

Elfojtás
Az elfojtás során az egyén kiszorítja tudatából a veszélyesnek minő-
sülő vágyhoz tartozó képzeteket. Az ÉN az elhárítással leválasztja a
vágyról annak tárgyát, s így a vágyról sem kell tudomást vennie. Az
elfojtás folyamata a veszélyes vágyat képviselő képzet elfelejtésével
kezdődik. Gyakori, hogy később — az elfojtás megerősítése érdekében
— az egykori vágyott dologgal szemben viszolygás vagy undorérzet lép
fel. De az elfojtás nem elégséges a vágy teljes kiszorítására, fenntart
bizonyos feszültséget, amely kerülő úton visszatér. Burkoltan beleszö-
vődik az álmok anyagába, és különböző neurotikus tünetek, tévcsele-
kedetek formájában nyilvánul meg. Az elfojtás idővel kiterjed,
ugyanis az elhárított anyag egyre intenzívebben törekszik a tudatosu-
lásra. Patológiás következménye az elfelejtés általánossá válása és a
személyiség beszűkülése. Az elfojtásnak jelentős szerepe van az ödipá-
lis vágyak elhárításában, a felettes-ÉN kialakulásában.

Azonosítás (azonosulás) — inkorporáció,

introjekció és identifikáció

Az introjekció egy integratív folyamat, bár kezdetei megelőzik a Self

és a tárgy elkülönítését. Igazán csak akkor jelenik meg, ha a fejlődő
Self és tárgy már annyira elkülönült, hogy alkalmassá válik a befoga-
dásra. Internalizálásnak nevezzük, amikor a személyiség új dolgokat
fogad be. Ebbe a globális fogalomba tartozik az inkorporáció, az

146
introjekció és az identifikáció — ezek sorrendjük szerint egyre össze-
tettebb és érettebb folyamatok. Az inkorporáció pszichológiai evés,
bekebelezés, a Selfés tárgy egyértelmű határainak kialakulása előtt
történik, a tárgy (szeretett személy, vagy amire a megismerés irányul)
bekebeleződik, és eltűnik a differenciálatlan Self-tárgy együttesben.
Az összeolvadási fantáziák — magukba foglalva a teljes bekebelezést és
a tárggyal való teljes eggyé válást — képezik minden további tárgy-
kapcsolat alapját. Felnőrtkorban is megmarad — áldozás, úrvacsora.
Amikor az introjekció kiszorítja az inkorporációt, a Self és a tárgy már
belsőleg annyira differenciálódott, hogy az internalizált tárgy már a
tárgy képének tartható, és nem a Self képével összeolvadt személyi-
ségrésznek. Az introjekció során a tárgy reprezentáns az aktuális szülő
valódi és fantáziált tekintélyével, erejével és tulajdonságaival ruházó-
dik fel. Az introjektum olyan belső tárgy-képzet, amely megfelelően
színes, élénk és érzelmileg befolyásolja a belső világot. Ezt a tárgy
képet a Self már képes anélkül magához ölelni, hogy felfalná.
Az identifikáció során a korábban introjektált tárgy értékes tulajdon-
ságai épülnek be a Self-be. Itt már a tárgy és a Self képe egymástól
függetlenül létezik, összehasonlíthatók és szembeállíthatók egymással.
A Self- és tárgy-képek hasonlóvá válnak, de elkülönítetten léteznek.
Az introjektált belső tárgy nem egyezik meg pontosan a külső
tárggyal, mert még az introjekció előtt a tárgyra vonatkozó projek-
ciók is színesítik a képet. A pszichoterápia során a pácicns magába
helyezi a terapeutát, belső tárgyként realizálja. Még nem integrálta ezt
az introjektumot, mint belső értékrendet vagy önmagához való viszo-
nyulást, hanem tárgyként, tehát nem önmagaként érzékelte. A szelí-
den korholó apa támadó szörnyetegként internalizálódhat, mivel a
kisgyermek nem elég érett arra, hogy differenciálás és integrálás útján
szelídítse meg belső képeit.
Ha valakivel vagy valamivel azonosulunk, azt beépítjük saját
énünkbe. Az azonosulás szerepe nem hangsúlyozható eléggé az ÉNfej-
lődésben, a személyiség gazdagodásának, a sokoldalú alkalmazkodás-
nak az eszköze. Nem merül ki a viselkedési minta puszta követésében.
Az azonosulás során a személy átveszi a másik ember ítéleteit, tulaj-
donságait, normáit. A folyamat alapja az erős, de ambivalens érzelmi
kötődés. Az átvett gesztusokat, tulajdonságokat, ítéleteket az egyén a

147
bevetítés során egyre inkább sajátjának érzi, s ezzel megváltozik
érzelmi viszonyulása a másik személyhez, ambivalenciája oldódik.
Az azonosítás sajátos formája az azonosítás vagy azonosulás a táma-
dóval (az agresszorral). A támadóval való azonosítás során, a gyermek
introjiciálja (bevetíti) a benne szorongást keltő másik személy bizo-
nyos vonásait, és így dolgozza fel az átélt szorongást. Az azonosítás itt
egy másik mechanizmussal — az agresszor megszemélyesítésével —
olvad össze. Ezáltal a fenyegetettséget átélt gyermekből — a passzívan
megtapasztaltak megfordítása, cselekvéssé változtatása révén — a fe-
nyegetést előidéző személy lesz. Az abúzus (szexuális erőszak) áldo-
zatai gyakrabban követnek el maguk is erőszakot saját gyerekeiken.
A sérült gyermek fokozottan ragaszkodik a szülőhöz, aki bántja.
A meghittség szükséglete ahhoz vezeti a gyermeket, hogy szilárdan
introjektálja az erőszakot elkövető szülőt, majd azonosuljon az erős
figurával. A gyermeknek többé nem az lesz a tapasztalata magáról,
hogy kicsi és sérült, hanem, hogy nagy, erős és hatalmas.

Azonosulás

Amint az integrálás és differenciálás szabaddá válik a hangulati hullám-

zások befolyásától, kifejlődnek a stabil Self és tárgy képzetek.
A tárgyállandóság nem a változatlanságot jelenti. Ellenkezőleg, folytat-
juk szeretett tárgyaink befogadását, és ennek megfelelően változtatjuk
Self-képeinket. Ezt a folyamatot azonosulásnak nevezzük. Az introjekció
során az introjektált tárgy vagy résztárgy emésztetlen marad. Amint az
integrálás és differenciálás erői fejlődnek, ezek az introjektált tárgy
reprezentációk feldolgozódnak, ,megemésztődnek", és új, mentális
reprezentációkká alakulnak. Az azonosulás tulajdonképpen a tárgy-
képzetek átlényegülése Self-képzetekké. Terápiában — a beteg hallja a
terapeuta hangját, amikor döntést kell hoznia, majd később, ahogy
fejlődik, e nélkül is jó döntést hoz. A térapeuta tárgy-képe beolvad a
beteg Self-jébe. Az igazán érett páciensek megváltoztatják a terapeutától
átvett tulajdonságokat, és azokat a saját igényeik szerint formálják.
Az ödipális időszakban a fiúk fokozottan figyelnek az apjukkal való
hasonlóságokra. Megfigyelik a genitális struktúrát. Megjegyzik, hogy az
ő vágyuk birtokolni, és meghitt kapcsolatban lenni az anyjukkal. Ennek

148
következtében rivalizációt éreznek az apával szemben. Amint a
tárgykapcsolat kifejlődése felé közelednek, egyidejűleg kicsinek, depen-
densnek (függőnek) és inkompetensnek (tökéletlennek) érzik magukat
az apjukkal szemben. Az apával való konfliktus egyik megoldása, ha
azonosulnak vele. Ez különösen hasznos a fiúknak, mert az azonosulást
generalizálva, megtanulnak úgy élni és dolgozni, mint az apjuk.
Végül aztán a fiatal felnőttkor után, amikor szociálisan és szexuálisan
megalapozzák a helyzetüket, feladják az anya birtoklására irányuló rész-
leges megoldást, és ezen a ponton új identitásokat is ki tudnak alakítani.
A lányok ödipális kapcsolatai némileg eltérőek, mivel ők anyjukkal
azonosulnak, tehát nem kell, hogy feladják korai azonosulásukat.

Izoláció

Az izoláció (elszigetelődés, elkülönülés) mechanizmusa a kínos

élményhez kapcsolódó gondolatot, viselkedési módot választja le az
eredeti indulatról. A képzet, a cselekvés nem szorul ki a tudatból, csak
értelmetlen gondolatként vagy viselkedésként létezik, s az indulat
inadekvát helyzetekben jelenik meg. Az izolációs elhárítást követően
ez a gondolat egy idő múlva visszatér a tudatba, de minden indulati
töltés nélkül. Az indulat azonban a legváratlanabb helyzetben és
időpontban, indokolatlanul, dühkitörés formájában tör elő.
Az indulat és a gondolati tartalom közé jelentéktelen gondolati elemek,
cselekvések ékelődnek be. Ezeknek az a funkciója, hogy eltávolítsák a
képzeteket indulati töltésüktől. Ezek az értelmetlen elemek képezik a
kényszergondolatok és -cselekedetek anyagát. Az izoláció alacsony szín-
vonalú elhárítás, az ÉN- és ösztönfejlődés korai szakaszának felel meg.

Regresszió

A regresszió az elhárítás korai módja, visszaesést, visszacsúszást jelent

a fejlődésnek egy már meghaladott szintjére. Az olyan élethelyzetek-
ben, amelyek az egyén számára túl nehéznek bizonyulnak, regredrál-
hat (visszacsúszhat) egy korábbi fejlődési szintre, mert azon kisebb
erőfeszítést kíván az alkalmazkodás. A regresszió a fixációs pontokhoz,
azokhoz az időszakokba történik, ahol a fejlődés folyamatát egykor

149
valami megzavarta. Regresszió nemcsak az ösztönélet vonatkozásában
léphet fel, hanem az ÉN, a felettes-éÉN funkcióinak terén, illetve a
tárgykapcsolatokban. A regressziók az ÉNfunkciók működésében, az
egészséges gyermek fejlődésében is jelen vannak. Az egészséges
fejlődésmenetet a próbálkozások, a sikerek, az időleges visszaesések,
valamint újabb erőfeszítések váltakozása jellemzi.
A fáradtság, a testi fájdalom, a láz, a fizikai diszkomfort érzése mind
agresszív állapotot idézhet elő. A beteg gyermek regresszív állapotban
van, nem várhatjuk el tőle az életkorának megfelelő teljesítményeket.
A szeparációs szorongás a tárgykapcsolatokban is regressziót vált ki.
A gyermek úgy keres védelmet és biztonságot, hogy visszatér a szim-
biotikus és preödipális anya-gyermek kapcsolat formáihoz. Az anyák
ezt úgy fogalmazzák meg; hogy viselkedése ismét ,nyafogóssá",
,babássá" vált.

Projekció

A projekció (kivetítés) során a személy saját indulatait, vágyait a kül-

világba vetíti ki, saját elfogadhatatlan Self-részét egy másik személynek
tulajdonítja. A projekció igen korai, primitív elhárításmód, de az élet
számtalan helyzetében működésbe léphet. Vezető elhárításmódként a
realitásérzés súlyos zavarát idézheti elő, A projekció egyesek szerint belső
tárgyra is irányulhat. Azt látjuk kívül másokban, ami bennünk van.
Paranoid pszichózisban az agresszív érzések kivetülnek a külvilágba, és
átélésre kerülnek (például a személy ellen irányuló rosszindulatú össze-
esküvés). Kihelyezherők a különféle szükségletek (gondoskodás, meg-
hittség iránti vágy) is. Ilyenkor a vágyak és a szükségletek olyan erősek
és kényelmetlenek, hogy a páciens hajlamos azokat másban felfedezni
(hajléktalan — ügyeletes orvos). Az éhes vagy fájdalmat megélő gyerek
megharapja az anyamellet, és mivel a szimbiózisban a Self és tárgy
(szeretett személy) még össze van olvadva, a projiciált kellemetlen
érzéseket az anyák inkorporálják (magukba olvasztják) Később az anya-
gyerek duál egységben megmarad a jó, a rossz pedig kivetítődik.
A folyamat a Self és tárgy közötti konfúziót csökkenti, és erősíti a
differenciált ÉNfunkciót, A Self megtisztítása — a kellemetlen dolgokat a
külső világba, vagy a belső tárgyra kell áthelyezni.

150
Projektív identifikáció

A projektív identifikáció jelensége védekezés az ÉN nem kívánt részei-

vel szemben, amelyeket az egyén a másik személybe vetít bele, majd
a köztük zajló interakció során — azon keresztül — nyomást gyakorol
a befogadóra, hogy benne a projekciónak megfelelő érzéseket indu-
kálja, és kiváltsa az ennek megfelelő viselkedést. A folyamat utolsó
fázisában— optimális esetben — a befogadó személy azt feldolgozza, és
ebben a formában az egyén rendelkezésére bocsátja e tartalmakat,
amelyeket amaz újra internalizál, bevetít. A projektív identifikáció
folyamata tehát egyrészt ÉNvédő eljárás. Korai kommunikációs mód,
melynek során az egyén érzések indukálásával (előidézésével,
gerjesztésével) érteti meg magát a másik személlyel.
Az élet kezdetén az élmények rendezése először — valószínűleg — a
hasítás mechanizmusával történik. A csecsemő így különbözteti meg
önmagát az anyjától, és a jó élményeket a rosszaktól. Majd a projektív
identifikáció folyamatával kivetíti magából a belső tartalmakat, a
bevetítés mechanizmusával pedig magába veszi a kint lévőket. Ezek —
az élmények rendezésére irányuló törekvések — az anya segítségével
történnek. Spitz ,cönesztéziás"-nak (zsigeri szinten történőnek) ne-
vezte az anya és a csecsemő korai kommunikációját, ahol a csecsemő
felveszi az anya emocionális állapotát, és érzelmek formájában észleli
azokat. Mindehhez szükség van rá, hogy az anya is ugyanerre a szintre
regrediálódjon.
Mivel a gyermek még nem tud beszélni, a csecsemő érzéseit és belső
állapotait az anya csak úgy képes megérteni, és megfelelőképpen rea-
gálni rájuk, ha a csecsemő kivetített belső tartalmainak mintegy , tar-
tálya" lesz. Ezáltal benne is megjelennek a gyermek érzései, tudattalan
fantáziái. Így az érettebb mentális működése révén lehetősége van
feldolgozni a rávetített tartalmakat, és ezáltal megkönnyebbülést tud
szerezni a gyermeknek.
A projektív identifikáció során a Self egy része először kivetítődik a
tárgyra (szeretett személy), majd a személy a tárgyban megkísérli
kontrollálni Self-je kivetített aspektusát. A kontroll megkísérlése
során a személy egyre inkább idegennek tekinti saját kivetített
tulajdonságát, és hajlamos azt a másik tulajdonságának tekinteni.

151
Egy páciens panaszkodik, hogy a terapeuta nem írta fel a gyógyszereit,
férje nem törődik vele, gyerekei nyaggatják, közben minden este
tánciskolában van, és elhanyagolja a családját. Saját vonását tulajdonítja
a férjének és a terapeutának — projekció. Ezt a projektált vonást
reidentifikálja, és elismeri, hogy nemtörődöm, de csak azért, mert
mások nem törődnek vele. A páciens bejelentette, hogy legközelebb
nem tud időben jönni, mert más programja adódott. A terapeuta
mellőzöttnek érezte magát miközben a projektív identifikáció első két
lépése zajlott. Ugyanazt érezte, amit valószínűleg a páciens érzett,
amikor megtörténtek vele a fent elmondott események.
A projekcióban a Self nem kívánt vonását teljesen idegennek éli meg
a személy, ezzel szemben, a projektív identifikációban viszont a Self
megtagadott vonása egyidejűleg a Self megélt része is (a paranoid-
borderline személyiségzavar leggyakoribb tudattalan, ÉNvédő mecha-
nizmusa). C. K. Ogden szerint az intrapszichés folyamat a páciens
fantáziájában zajlik, a személy önmagában éli meg a tárgyra helyezett
Self-részletét, s ezután megpróbálja ezt a Self-részletet a másikban
kontrollálni. Párhuzamosan fut az interperszonális folyamat. az
intrapszichéssel.
Terápiás szituációban a páciens finoman, rejtetten úgy viselkedik a
terapeutával, hogy létrejöjjenek benne az ő projiciált érzései. Ezután
a jó a jó empátiás készségű terapeuta érzékeli saját magában az
empátiájától elütő érzéseket és viselkedést, amit a páciens váltott ki
belőle. A terapeuta ilyen érzései fontos információt jelentenek a páci-
ens legmélyebb és legzavarosabb érzésrétegéről. A terapeuta átélt érzé-
sét nem a beteg projektálja bele a terapeutába, hanem kiváltja belőle
a viselkedésével. A terapeutáknak figyelmesen mérlegelni kell, hogy a
bennük keletkező érzéseik kihez tartoznak, különösen, he Self-tárgy
zavarban szenvedő páciensekkel dolgoznak. A terapeutában lehetnek
a projekcióval kapcsolatos intrapszichés fantáziák is.
Az elképzelés, hogy az ember önmaga megváltoztatásával, valamint
közvetlen kapcsolatba lépés nélkül befolyásolhatja mások érzéseit, azt
jelzi, hogy az illető összekeveri saját Selfjének változását a másik válto-
zásával. A projektív identifikáció olyan mentális mechanizmus, ami-
kor a Self egy vonását, részletét a tárgynak tulajdonítjuk, s ezután ezt
a vonást megpróbáljuk a másikban kontrollálni vagy megszüntetni.

152
Hasítás

A Self és a tárgy ellentmondásos elemeinek aktív szétválasztása. Ezek

az ellentétes belső tartalmak tudatosak maradnak, de térben és időben
elkülönülnek, és nem hatnak egymásra. Habár a hasítás nem
észlelhető az újraközeledési fázis előtt, eredete, kialakulása a szim-
biózis időszakára tehető. Például borderline páciens terápiája során —
amikor már jól tejesít —, régi viselkedése miatt elmarasztalják egy
bírósági tárgyaláson. Lemondja a terápiás ülést, megélése szerint a
terápia hatástalan, a terapeuta nem tudta jól vezetni a terápiát,
mindenki rossz, őt bántják, nem is érdemes élni, lehet, hogy öngyil-
kos lesz. Nem tudja elfogadni, hogy ő volt annak idején a rossz, és
ennek következménye van most a jelenben — már sok a pozitív cselek-
vés, de csalódik. Csalódik a terapeutában, aki nem mindenható, hogy
megvédje őt, ezért el kell hagyni. A terápia — amely során megszaba-
dult súlyos gyógyszerfüggőségéből is —, rossz, nem védte meg az
elmarasztaló bírói döntéstől. A hasítás az újraközeledési időszakban
alakul ki, azt követően, hogy a fájdalom és az öröm, a jó és a rossz, a
tárgy és a Self legalább részben elkülönül egymástól. A hasítás a
társadalmi és a vallási életben is nagyon gyakori. Futballrajongók
rossznak tartják az ellenfelet, ha kikap a csapat. A polirikai
életünkben, társadalmi szinten, jelenleg a hasítás az uralkodó, amit
minden nap megélhetünk. Minden probléma abból ered, hogy a
kormány rosszul végzi a dolgát (ellenzék), minden probléma az előző
kormány tevékenységéből ered, ők a hibások (kormány).

Meg nem történtté tétel

A meg nem történtté tétel (anulláció) során az egyén egy gondolattal

vagy gesztussal megsemmisíti, érvényteleníti mindazt, ami lezajlott.
A történések, az idő visszafordíthatóságának hite a kisgyermek mági-
kus gondolkodásmódjának sajátja, ezért jellegzetesen gyermeki
ÉNvédő mechanizmus.

153
Reakcióképződés
A reakcióképződésnél a személy a külvilág vagy a felettes-ÉN követel-
ményei miatt elutasított vágy, indulat helyén, azzal ellentétes viselke-
dést vagy jellemvonást alakít ki. A túl erős, vagy szigorúan tiltott
indulatok gyakran ebbe az irányba terelődnek. Így lesz például az
ellenséges indulatokból túlféltés. A reakcióképződés alacsony szintű,
rigid alkalmazkodást lehetővé tévő mechanizmus. Ennek ellenére
fontos szerepe van a jelen formálódásában, mert az így kialakult ka-
raktervonások stabilitást biztosítanak a személyiségnek.

Kompenzáció

A kompenzáció a csökkentértékűség érzése ellen irányuló elhárító

mechanizmus, amely más tulajdonságok hangsúlyozásával, kifejlesz-
tésével akarja feledtetni, egyensúlyozni a hátrányokat. Példa rá, amikor
az egyén valamely testi hiányosságát magas értelmi teljesítménnyel
egyenlíti ki. A realitás tagadásával irreális irányba is sodorhatja az
egyént. A kompenzáció hátterében gyakran azt találjuk, hogy a személy
a szülő elfogadását, elismerését akarja elérni a többletteljesítménnyel.

Elaboráció

Az elaboráció feldolgozó elhárítás, amely a feszültség megmunkálása

révén javítja a teljesítményt, az. alkalmazkodás tekintetében emeli a
személyiség színvonalát. A lelki feszültséget pozitív, társadalmilag
értékes megnyilvánulásokká alakítja ár. Az elaboráció a pszichés
alakváltozások olyan sora, amelynek eredményeként az indulatból
alkalmazkodó viselkedés lesz. Főként a reaktív feszültségekre, szitu-
atív indulatokra vonatkozik. Például dühös leszek valakire, az indula-
tot nem projektálom, és nem a személyt hibáztatom, hanem megke-
resem magamban, miért lettem dühös, mit aktivizált bennem a másik
viselkedése, amitől az indulat, a düh keletkezett, milyen feldolgozat-
lan tárgykapcsolat, emlék aktivizálódott (önismeret).
Az elaboráció egyik változata az elhárított feszültség képi áttétele.
Az egyén a képi megfogalmazással a fantáziában valósítja meg az

154
elhárított vágyakat; a szemléletesség, tehát a külsővé tétel elviselhe-
tőbbé teszi a feszültséget. Másrészt a szemléletes megjelenítés emeli a
megismerés színvonalát, az egyén olyan összefüggéseket ragad meg,
amelyeket verbálisan nem tudott kifejezni. Az elaboráció változata az
érdeklődés kialakulása, amelynek során az indulat eltávolodik az
eredeti céltól, s intellektuális érdeklődéssé válik. Például a gyermek
korábbi konfliktusokból hozott szorongását a halálfélelem gondola-
tával köti össze. Az élet, a halál, a végtelen mibenlétén töpreng, és
ezzel oldja fel életkori szorongásait,

Szublimáció

A szublimáció az elaboráció legmagasabb rendű képviselője. A szubli-

máció folyamatában az ösztöntörekvés energiája eltéríthető annak
eredeti tárgyától, másra helyezhető át, így például személyek helyett
szociálisan értékes — például művészi és tudományos tevékenységekre.
A szublimáció folyamatában a direkt ösztönkiélés helyett egy
szimbolikus, indirekt cél jelenik meg: szexuális viszony helyett szelle-
mi kapcsolat, fizikai erőszak helyett intellektuális szópárbaj. A szubli-
mált ösztöntörekvés energiája a képesség, a tehetség kibontakozá-
sában, tehát alkotótevékenységben jut kifejezésre.
Az elaboráció formát: a mese, a játék és a rajz az óvodáskori gyermek
életében. A fejlődés vonala az átmeneti jelenségektől a játékig, majd
az együttjátszásig, s végül a kulturális élményig vezet (Winnicott).

455
ÁZ ISKOLÁSKORBA LÉPŐ GYERMEK — A LATENCIA

A Freud utáni szerzők a latencia (lappangási) periódust már nem

tekintik egységes fejlődési szakasznak. Az első periódust, amely az
ötödiktől a nyolcadik életévig tart — az ösztönélet vonatkozásában —,
még a maszturbációs késztetésekkel vívott küzdelem jellemzi. Még
merevek a belsővé tett szabályok, a gyermek nem érzi még őket igazán a
sajátjának. Az elutasított késztetésekkel szembeni védekezésül szolgál a
regresszió.
A gyermek magatartását cbben az életkorban gyakran a megnövekedett
ambivalencia jellemzi, az engedelmesség és a lázadás között ingadozik.
Rosszaságát azonban erős bűntudat kíséri. Az ambivalencia és az enyhe
kényszeres tünetek akkor is jellemzik az ilyen életkorú gyermekeket, ha
nem lépnek a kényszerneurózist eredményező fejlődés útjára.
Elfojtás alá kerülnek az ödipális vágyak, és helyükön a pregenitális
részösztönök nyilvánulnak meg különböző viselkedésjegyekben. Az
anális részösztönből gyűjtögetés lesz, az orálszadisztikusból mozgásos
kielégülés, de az állatok kínzása is ide tartozik. Az agresszióból fejlődik
ki az egészséges rivalizáció, a megkapaszkodásból pedig az átpártolás.
A latencia második szakaszában (megközelítőleg a nyolcadiktól a tize-
dik évig tart), a gyermek ÉNje már kevésbé van kitéve ezeknek a belső
konfliktusoknak. A heves ösztönkésztetések mérséklődnek, az ÉN
megerősödik, a felettes-ÉN pedig rugalmasabbá válik.

A társas kapcsolatok alakulása a latenciában

Az ösztönfejlődés nyugalmi időszaka lehetővé teszi, hogy a gyermek

érdeklődése a külvilág és a kortársak felé forduljon. Az ödipális fázis
kapcsán beszéltünk arról a csalódásról, amelyet a gyermek a szüleivel
kapcsolatban él át, amikor azoknak házastársi összetartozását megérti.
Ezen a csalódáson minden gyermeknek át kell esnie, hogy iskolaéretté
váljon. Csak akkor lesz képes érdeklődését a családon belüli viszonyla-
tokról a külvilág, azaz a tudás és az iskola felé fordítani, ha túljut ezen
az érzelmi megrázkódtatáson. A szülőkhöz való kötődés kizáróla-
gosságának ezt az oldódását, a kortársak felé fordulást nevezte Mérei
Ferenc átpártolásnak. A kisiskolás gyermek családon kívüli, új kötődé-

156
sei kezdetben még a felnőttekre, a tanító nénikre irányulnak. A gyer-
mek épphogy kialakult felettes-ÉNje még nern autonóm, szüksége van
külső ideálszemélyek támogatására. A kisiskoláskor kezdetén a gyer-
mek kezd elfordulni a felnőttektől, s a többi gyermek társaságát keresi.
Ez az ,átpártolás" a lojalitás megváltozását is jelenti, a felnőtteknek
való engedelmesség helyére idővel a kortársak iránti szolidaritás lép.
A kortárs kapcsolatok hangsúlyossá válásával egy időben kialakul az
egymás közti versengés és rivalizáció. Ez már nem a felnőttek dicsére-
téért és figyelméért folyik, hanem a csoporttagok elismeréséért, a
csoporton belüli hely kivívásáért.

Ha szülők iránti érzelmi kötődés túl erős, zavart, a gyermeknek nem

sikerül belépnie a latenciába, s az ebből adódó szorongások, valamint
az elhárításukra irányuló erőfeszítés megzavarhatják az életkornak
megfelelő kortárskapcsolatok alakulását, és gátolják a valóság, felé for-
duló érdeklődést. A gyerek beleragad a szülővel való kapcsolatba, és
visszahúzódik a kortárs csoportoktól.

A kisiskolás gondolkodásának sajátosságai

A kisiskolás gondolkodása már logikai elveknek van alávetve.

A felnőrtek világától való függetlenedés nem választható el a szabály-
tudat alakulásáról. A már belsővé vált szülői normák teszik lehetővé a
gyermek saját szabályainak a megalkotását. A közösen kialakított sza-
bályok demonstrálják a gyermekcsoport összetartozását, a felnőttek-
től való elkülönülését.
Az írás és olvasás elsajátításával a világ kitágul, s lehetővé válik a
szülőkről független ismeretszerzés. Ha a szülő a gyermek kérdéseire —
annak óvodáskorában — az ő szintjének és érdeklődésének megfelelő-
en válaszolt, nagyobb a reményünk arra, hogy kisiskolásként érdek-
lődik a világ dolgai iránt. :
Az iskolaérettség fogalma azt jelenti, hogy a gyermek képessé vált a
tudatos alkalmazkodásra. Gondolkodásának érzelmi telítettsége csök-
kent, az elsődlegesek helyett a másodlagos folyamatok kerültek túl-
súlyba, azaz a vágy és a cselekvés közé beépültek az intellektuális fo-
lyamatok. A halál tudatának kialakulása a gyermeknél — a fejlődés

157
során — az ÉNtudat formálódásával együtt halad. Ahogy saját létezé-
sünkre ráébredünk, rácszmélünk annak végességére is. A szülői
követelmények belsővé tételével kialakult lelkiisrneret és az ÉNideál
létrejötte vezeti el a gyermeket a morális viselkedésig.

158
A SERDÜLŐKOR

A serdülőkort, a pubertást Freud a gyermek pszichoszexuális fejlődésé-

nek lezárásaként írta le. Mint lártuk, a latenciában a szexuális meg-
nyilvánulások eltűnnek, csak a serdülés idején térnek vissza. Eszerint
a serdülőkor bizonyos értelemben az óvodáskor viharos időszakának
megismétlődése lenne.
A serdülőnek a következő fejlődési feladatokat kell megoldania:
I.) Érzelmileg függetlenné kell válnia a szüleitől, és a családon kívül
kell érzelmi kapcsolatokat kialakítania;
2.) A serdülőkor végére a fiatalnak el kell jutnia a heteroszexuális
partnerválasztáshoz;
3.) Hivatást kell választania, és ki kell alakítania a felnőtt ember
társadalmi szerepét, identitását.

A serdülőkor szakaszai és jellemzőik

A prepubertás a serdülőkor bevezető szakasza. Tíz-tizenkét éves kor

között jelennek meg a serdülés, a biológiai érés és a pszichológiai
változás első jelei. A személyiség latenciában elért egyensúlya felborul,
a gyermekeknél ingerültség, hangulatváltozás és a többi lép fel, elkez-
dődnek mutatkozni a másodlagos nemi jelleg tesri jellemzőt.
Az újra jelentkező ösztönkésztetések a kisgyermekkori örömszerzés
forrásait szállják meg, működésbe lépnek a részösztönök. A fiúk ér-
deklődése feltámad a tiltott dolgok iránt, obszcén szavakat használ-
nak, leselkednek a lányok tornaöltözőjénél, pornográf újságot csem-
pésznek az iskolába. Az újraéledő orális késztetések a mértéktelen
falásban, az anális impulzusok a piszkosság élvezetében, a mosakodás
elhanyagolásában nyilvánulnak meg. A fantáziák sokszor már a másik
nemmel kapcsolatosak, de agresszív színezetük megijesztheti a
gyermeket. A szadisztikus elképzeléseknek megfelelően a fiúk félhet-
nek attól, hogy férfiként a másik nem képviselőjében kárt tesznek,
vagy hogy ők sebesülnek meg. Az ilyen korú fiuk a nőket veszélyesnek
tekintik tudattalan fantáziáikban, félrehúzódnak a lányoktól, s egy-
más között érzik jól magukat.

159
Az ösztönkésztetések újbóli jelentkezése ellen a fiúk általában küzdenek,
ám jelzi a megoldatlanságokat,
hogy esetükben gyakori a maszturbáció.
A problémák jelentkezése és a kiútkeresés a felgyülemlett feszültségek
levezetésére irányul. Ezen túl azonban a kísérő fantáziák a jövőbeli
férfiszerepre való készülést, annak begyakorlását is szolgálhatják.
A prepubertásban lévő fiú zajos, és a sokszor megbotránkoztató
viselkedését a preödipális, óvó és gondoskodó anyától való elszaka-
dásra irányuló erőfeszítése motiválja. A gyermek vágyik még anyja
babusgatására, de úgy érzi, ez már akadályozza őt a férfivá válásban.
A prepubertásban lévő lányok viselkedése rendezettebb. Ebben az
életkorban vetélkednek a fiúkkal, viselkedésük fiús. Az életkornak nem
megfelelő, korán elkezdett nemi élet válságrünet, amely a kislánynak a
női szerepben való bizonytalanságát fejezi ki. Más úton történik a
leválás az anyáról — a lány azonosul a tápláló, gondozó anya képével.
A serdülőkor, amely a tulajdonképpeni adoleszcencia, megközelítőleg
tizenöt és tizenhét éves kor közé esik. E fejlődési szakaszban a fiatal
visszavonja érzelmeit a szüleiről, magatartása a családtagokkal szem-
ben gyakran elutasító, kritikus. Az adoleszcenciában a libidó már a
genitális szexualitást szállja meg. A részösztönök a háttérbe húzódnak,
az ödipális konfliktus újraéled, s a fiatal még egyszer, utoljára átéli
szüleivel szembeni rajongó szeretetet, valamint a rivalizáció érzéseit.
A serdülők nagy rémülettel tapasztalják ennek az egyébként
tudattalan komplexusnak a felmerülését az álmokban, fantáziákban.
A családi kapcsolatok lazítására irányuló törekvéssel, a konfliktusok
provokálásával a serdülő igyekszik kikerülni ezekből az újraéledő
korai viszonyulásokból. A hozzátartozókat sokszor kétségbeejtő,
hajmeresztő kalandokkal formálja nemi identitását, és gyakran így
kompenzálja belső bizonytalanságát.
Az ÉNvédelem formái a serdülőkorban: az adoleszcenciának ez a
középső szakasza az ÉN számára kritikus időszak, ugyanis viszonylag
gyengévé válik a felerősödött ösztönkésztetésekkel szemben, s nem
tud a szokásos elhárításokkal védekezni. A feszültség csökkentésének
módja ebben a korban maga a cselekvés, az ,acting out", amelyen
általában inadekvát, indulatok álral vezérelt viselkedést értünk. Ez a
feszültség rövidzárlatos, a konvencionális módoktól eltérő levezeté-
sének felel meg.

160
A serdülő viselkedése mind a külvilág, mind pedig a személy számára
kiszámíthatatlan, gyakran antiszociális jellegű, de mindig aszociális.

1.) Az érzelmek áthelyezése külső tárgyra

A serdülő azzal védekezik a csecsemő- és kisgyermekkori tárgyakhoz
való kötődése ellen, hogy azt hirtelen visszavonja szüleitől, s a csalá-
don kívül keresi azt a személyt, akihez körődhet. Ezek az új személyek
a szülőkkel ellentétes tulajdonságokkal rendelkezhetnek.

2.) Az érzelmek ellentétbe fordítása

Ebben az esetben a serdülőnek nem sikerült a szülők iránti érzelmeit
új tárgyakra (szeretett személy, például edző, tanár, ismert személy)
áthelyeznie, ezért a védekezés más formáját választja. Érzéseit ellenté-
tükbe fordítja, s így teremti meg a szükséges távolságot önmaga és a
szülei között. A szeretetből gyűlölet, a függésből lázadás lesz. Az érzel-
mek ellentétbe fordításával azonban csak az érzelmi színezet változik,
a kötődés ugyanolyan intenzív marad. A megnövekedett agressziót
azonban saját személye ellen is fordíthatja.

3.) Narcisztikus visszabizódás

Ha a szorongások és a gátlások miatt az érzelmeket nem lehet a csalá-
don kívüli személyekre átvinni, a serdülő azokat saját magára vonja
vissza. E folyamatot jelzik a nagyzásos fantáziái.
Védekezés az ösztönkésztetések ellen — az elhárítás jellegzetes formái
a serdülőkorban:
— A serdülőkori intellektualizáció
Sokoldalú érdeklődésük a világ absztrakt jelenségei felé fordul.
Kielégíthetetlen igényük van az elvont dolgokon s a velük kapcsolatos
problémákon való töprengésre, a végeláthatatlan vitatkozásra.
— A serdülők untformizmusa
A serdülő mindenben kortársaira szeretne hasonlítani (úgy
öltözködik, úgy viselkedik, olyan zenét hallgat, ugyanaz a véleménye
a dolgokról).
A serdülőkor záró szakaszában a posztadoleszcenciában a fiatalnak
meg kell találnia helyét a társadalomban. A fiatal leválik a szüleiről, és
megtalálja azt a kortárscsoportot, amelyben jól érzi magát.

161
A serdülőkor záró szakaszában a fiatalnak azonosulnia kell a nemének
megfelelő nemi szereppel, s képessé kell válnia egy intim, kétszemé-
lyes kapcsolat megvalósítására. Ez feltételezi azt is, hogy ÉN-struk-
túrája elég szilárddá vált ahhoz, hogy az ÉNvesztés (a saját identitás
elvesztésének) félelme nélkül tudja átadni magát egy érzelmi
kapcsolatnak.
A nemi szerep kialakulásának kritikus időszaka a pre- és a korai ado-
leszcencia. A nemi szerep vállalásának sikere elsősorban a kisgyer-
mekkori érzelmi kötődés visszavonásától, az akkori anyaképről való
leválástól függ. A serdülőkor középső szakaszának fejlődési feladata;
az érzelmi függetlenedés a családtól, az ödipális konfliktus lezárása.
A serdülőkor záró szakaszában a fiatal feladata a felnőtt identitás
kialakítása, a hivatás- és párválasztás. Meg kell szilárdulnia a világné-
zetének és az értékrendjének, valamint meg kell találnia a helyét a
kortársak közösségében.

Az identifikáció és az identitás a serdülőkorban

A serdülőkor a gyermekkor utolsó, és az identitás kialakulásának
döntő szakasza. A gyermekkor valójában csak akkor zárul le, ha a
fiatal a korábban jellemző azonosulásait alá tudja rendelni azok új
formájának. ÉNazonosságát mindenki csak a kortárscsoportokban
megvívott harcaiban, versengéseiben, rivalizációjában vívhatja ki.
Idő kell ahhoz, hogy kifejlődjék a pszicho-szociális érettség, valamint
a valódi intimitásra való készség, s a fiatal kész legyen szülővé válni.
Ez az időszak a szabad szerepkísérletezés ideje, amikor az egyén
bemérheti saját határait, és megkeresheti helyét a társadalomban.
A fiatal felnőtt ezáltal tesz szert a belső folytonosság és a szociális
folyamatosság biztonságot adó érzésére, amely képes összekötni mind-
azt, ami gyermekként volt, és amivé válni fog. A serdülő így lesz képes
összekötni az önmagáról kialakított képet azzal, amelyet róla — mint
elismert tagjáról — a vonatkoztatási csoportja és a társadalom alkotott.
A számára fontos felnőttek támogatásával válik képessé arra, hogy
ÉNvédő mechanizmusait működtetni tudja, adottságainak megfele-
lően teljesítsen, és kialakítsa új identitását. A serdülő feladata, hogy a
tágabb környezetében betöltött szerepeivel összhangban szintetizálja
az összes fontos gyermekkori identifikációját. Az identitás — az

162
önazonosság biztos érzése — a gyermekkori azonosulásokból fejlődik
ki. Ezek puszta összeadódása természetesen még nem eredményez
funkcióképes személyiséget. A serdülőkor végén kialakuló új iden-
titásnak egységes egész alakzata van: Gestalt (alaklélektan), amelyben az
egész egy új minőség, több, mint a részek összessége.

Az ÉN a mintaképül választott személyek identitásával három lelki

folyamat révén képes érintkezésbe kerülni:
1. A bevetítés (introjekció) és a kivetítés (projekció) mechanizmusával;
2. Az azonosulás képességével, az identifikáció folyamatával;
3. Az identitásképződés, azaz az önállóság kialakításának képességével.

A bevetítés és kivetítés mechanizmusai — amelyek a későbbi azonosí-

tások alapját képezik — csak akkor integrálódnak egésszé, ha kölcsö-
nösen kielégítő kapcsolat van az anyaian gondoskodó felnőttek és az
ellátott gyermek között. A gyermekkori azonosítások sorsa attól függ,
van-e módja a gyermeknek kielégítő és kölcsönös kapcsolatba kerül-
nie a családi szerepek otthonos, jól ismert és értelemmel rendelkező
hierarchiájával.
Akkor kezdődik el a valódi identitásképződés, amikor a gyermekkori
identifikációk már nem használhatók eredményesen. Ebben a folya-
matban óriási jelentősége van annak, hogy a környező társadalom ho-
gyan határozza meg, hogyan identifikálja a fiatalt. Mégpedig abban
az értelemben, hogy elfogadja-e és elismeri-e olyasvalakinek, akinek
olyanná kellett lennie, mint amilyenné vált. Tehát a környező felnőtt
világ elfogadásával legalizálja, elismertté teszi a fiatal önazonosságát.
Ez az akceptálás tolyamata.,
A kisközösség, amelyben a fiatal él, , elismertnek" érzi magát azáltal,
hogy a fiatal a tagjai közé akar tartozni. Ha viszont az egyén semmibe
veszi a felnőtt közösséget, az visszavág a maga kialakult törvényeivel,
megkövetelt, elvárt szabályaival, az esetleg deviánsnak minősített
fiatallal szemben. Az identitásképződés hosszú folyamat, a csecsemő-
kor első visszamosolygásánál kezdődik, és élethosszig tart.
A fejlődés követelménye, hogy a gyermek e válságot kompromisszu-
mok árán meg tudja oldani. Más viselkedésformákra van szüksége, s
ez nagy erőfeszítést követel. Ellent kell állnia a regresszió vonzásának,

163
s előbb-utóbb el kell sajátítania az új követelményeknek megfelelő
viselkedést. Erre azonban csak akkor fog késztetést érezni, ha az ön-
uralom, az alkalmazkodás, a sokasodó kötelességek — társadalmi ér-
tékként — elismertek családjában, ha a felnőttek segítik abban, hogy a
kisgyermek és a nagy gyermek értékrendjét egy elismert identirásban
egyesítse.
A serdülőkor tehát — a pszichés betegségekre emlékeztető jelenségek
ellenére — a normatív válság időszakának tekinthető, amelyet egyrészt
az ÉNerő viszonylagos gyengesége, másrészről a növekedésre szolgáló
energia felszabadulása jellemez. A lekötetlen, szabad energiák életre
kelthetnek addig rejtett szorongásokat is, és új konfliktusokat provo-
kálhatnak, de segítik az ÉN új funkcióinak érlelődését, a kreatív
potenciál kibontakozását.
A személyes azonosság olyan fogalom, amely egységbe foglalja
az önér-
zetet, ugyanakkor elkülöníti a gyermek saját testét, gondolatait, szub-
jektív reakcióit a tőle különálló személyektől és tárgyaktól. A személyes
azonosság érzése nem velünk született, a gyermek az emberi kapcsola-
tokban szerzi meg. Az agresszió és az indulatok megfékezése, az önura-
lom képességének elsajárítása és a valóság szempontjainak figye-
lembevétele csak a szeretett szülővel való azonosulással valósulhat meg.
Erik H. Erikson szerint az emberi fejlődésben dinamikus kölcsönhatás
áll fenn a Freud által leírt egyéni pszichoszexuális fejlődés, valamint a
szűkebb és tágabb társadalmi környezet normarendszere, elvárásai és
szereplehetőségei közört. Véleménye szerint az ember identitása nyolc
fejlődési szakaszon keresztül alakul.

1.) Ősbizalom az ősbizalmatlansággal szemben

Ebben a szakaszban az anya egy megbízható és elvárt külső jelenség-
ből belső bizonyossággá válik. A jelenségek állandóságának, folyama-
tosságának megélése biztosítja a gyermek számára az ÉNazonosság
kezdetleges élményét. A gyermek már , tudomással" bír a felidézhető
és várható észlelésekről, a képek belső világáról, amelyet szorosan
összetartozónak vél a környezet megismert, megbízhatóan, valamint
ismétlődően megjelenő dolgaival és személyeivel.
A békés megismerésnek ez a fejlődésmenete a harapás megjelenésével
megtörik. A fogzás fájdalmai dühkitöréseket váltanak ki, amelyeket a

164
gyermek önmaga ellen fordít, önmagát harapja. Ez a mazochisztikus
tendenciák gyökere — az önmagunknak okozott fájdalom egyfajta
kegyetlen vigasz arra, hogy az eredeti szeretett személy (az anya) nem
hozzáférhető. ;
Az ősbizalom és ősbizalmatlanság alapkonfliktusának megoldásával
vagy megoldatlanságával kialakulnak olyan alapvető viselkedésfor-
mák, amelyek a későbbiekben jellemzőek lesznek az életvitelre.
Az identitásérzés alapja az egyénnek az az érzése, hogy , rendben van,
rendelkezik önmagával, megfelel a környezet bizalmának, és olyanná
tud válni, amilyet a környezete értékel és elvár. A gyermek akkor
képes eltűrni a kudarcokat és a frusztrációkat, ha szülei felébreszrik
benne azt a mély meggyőződést, hogy amit tiltanak és kérnek tőle,
annak értelme van.

2.) Autonómia a szégyennel és a kétellyel szemben

Ez a periódus az életnek az elsőtől a harmadik évéig terjedő időszakát
öleli fel. A szobatisztaságra szoktarással új szakasz kezdődik a fejlő-
désben; a gyermek új élményminőségeket él át, a megragadás és az
elengedés érzését. Ez az őskonfliktus egyaránt vezethet ellenséges és
baráti viselkedéshez. A megragadás egyfajta erőszakos birtoklást vagy
kényszeres magatartást eredményezhet, de gondozó-nevelői attitűdöt
is kialakíthat. Az elengedésből is lehet egyaránt pusztító szabadon
bocsátás, vagy feszültségmentes útnak eresztés.
Ha a gyermek számára a túlzott szigor miatt az autonómia tiltottá válik,
minden kutató kedvét önmaga ellen fordítja. Nem a világ tárgyainak
megismerésére törekszik, hanem szinte kényszeres makacssággal hívja
fel magára a környezet figyelmét. Ha nem alakulhatott ki a kölcsönös
szabályozás, követelőzéssel akarja elérni vágyai teljesülését. Ezek a
konfliktusok válhatnak a későbbi kényszerneurózis alapjává.
A gyermek megszégyenítése destruktív hatású a fejlődésre, gyengíti az
ÉNtudatot. A megszégyenített gyermek iskoláskorában nehezebben
vállal feladatot, nem bízik saját képességeiben. A megszégyenítés
lényege a közösségből való kitaszítás, a gyermek szeretne láthatatlan-
ná válni, hiszen ,mindenki őt nézi". A szégyen párja a kétely: a hátul
lévő, a magunk mögött hagyott dolgok bizonytalanságot sugallnak.
Ez szorosan összefügg a székletürítés szabályozásával, illerve annak

165
megtanulásával. A későbbiekben a rejtőzködő üldözőktől való
paranoid félelmekben is valami hasonló fejeződik ki.

3.) Kezdeményező készség a bűntudattal szemben

Ez a fejlődési szakasz, amely a harmadiktól a hatodik évig tart, az
infantilis szexualitás és az alakuló felettes-ÉN harcának időszaka.
Veszélye a túlzott bűntudat. Egészséges fejlődés esetén a , valamit
csinálni" korszaka; a felszabadult mozgékonyságé és kíváncsiságé. Ez
a ,miért" kérdezősködés időszaka. A mindenre rákérdezés és a kíván-
csiság a későbbi kutatókedv, tanulásvágy alapja is. Ebben az időszak-
ban még merev a felettes-ÉN, nem ritka az önbüntetés sem. Megfelelő
nevelés mellett az önszabályozás felé halad a gyermek. Ha a szülőkkel
szemben kiéleződik a kezdeményezési készség konfliktusa, akkor a
gyermek hisztériás tagadásba menekülhet, elfojtja vágyait, és a
bénultság, a bármire való képtelenség érzése vehet rajta erőt. Más
esetben túlkompenzálással, nagyképűséggel fedheti el szorongásait.

4.) Teljesítmény a csökkentértékűséggel szemben

A gyermeknek ebben az életkori periódusban, amely a hatodik élet-
évtől a tizenkettedikig tart, meg kell találnia a helyét a teljesítmény, a
munka világában. Azzal kell elismerést kivívnia, hogy teljesít. Ha nem
tud jól teljesíteni, megsérülhetnek az ÉNhatárai, és előbb-utóbb feladja
a reményt, hogy a nagyokkal azonosulhat. Elvész a tanulásba vetett
bizalma, és csökkentértékűnek éli meg önmagát. Ennek az időszaknak
az a veszélye, hogy olyan törés következhet be a fejlődésben, amely
esetleg az egész személyiséget és az életpályát negatívan befolyásolja.
A figyelem és a koncentráció képessége nem akaraterő kérdése, sokkal
inkább azonosulási képesség. Az önbizalomhiánnyal, a csökkent-
értékűség érzésével a gyermek felmenti magát a kreativitás, a kitartás,
a teljesítmény és az értékek létrehozására irányuló elvárások alól,

5.) Identitás a szerepdiffúzióval szemben

Ez az időszak a gyermekkor vége, az ifjúkor kezdete, a serdülőkor.
A serdülő fiatal arra kíváncsi, milyennek lárják őt a többiek. A róla
alkotott képet egybeveti az önmagáról kialakított képpel, s korábbi
szerepeit megpróbálja összeegyeztetni a kortárscsoport ideálképével.

166
Az ÉN-identitás több a gyermeki identitások összességénél, azok
integrálódását jelenti a serdülőkori új identitással. Az ÉN-identitás
érzése csak akkor alakulhat ki, ha a fiatal szociális szerepei
összhangban vannak tehetségével és érdeklődésével. Azt az érzést
fejezi ki, hogy belső létének, önmagának, személyiségének az egysége
és folyamatossága mások szemével is megfelelő, és az életpálya
megkezdésének irányába halad.
E szakasz veszélye a szerepdiffúzió (szerepzavar). A serdülő kételkedhet
saját nemi identitásában, s aggasztja, hogy nem képes elköteleződni
egy választott hivatás mellett. A kapcsolatok és a szerelem legfon-
tosabb szerepe ebben az életkorban az, hogy visszatükrözze a serdülőt.
Önmaga képét a másikra vetítve a fiatal a visszatükrözés során egyre
tisztább képet nyer önmagáról. A pubertás rítusai és a megerősítés
(konfirmáció) a kivívott új identitás integrációját és megszilárdulását
szolgálják.

6.) Inttmitás az izolációval szemben

A fiatal felnőttkor a közelség elérésének kívánalmáról szól, szemben
az. elzárkózással. Ha elég erős a fiatal ÉNje, akkor képes az ÉNvesztés
félelme nélkül kapcsolatba kerülni az ellenkező neműekkel, önmaga
mélyebb rétegeivel, fantáziáival, félelmeivel, valamint mások tudásá-
val és eszméivel. A társadalom elvárja a fiatal felnőttől, hogy arányta-
lan regresszív megnyilvánulás nélküli viselje el a lemondást, és képes
legyen a realitás valamint a hűség szabályait betartani.

7.) Alkotóképesség a stagnálással szemben

Az érett felnőttkor a másokért, a születő új nemzedékért való felelős-
ség és az alkotó munka időszaka. Ha elvész a felnőttnek ez az érde-
keltsége, élete látszattevékenységek közt, önmaga létének túlkom-
penzált igazolásával telik.

8.) ÉN-integritás a kétségbeeséssel szemben

Aki képes volt magára vállalni az emberek és ügyek iránti felelősség
gondját, alkalmazkodott a győzelmekhez és a csalódásokhoz, az idős-
korában elfogadóan, elégedetten tekinthet vissza életpályájára. Aki-
ben a világ rendjéről és a szellemi-fizikai értékteremtésről biztonságos

167
kép alakul ki, az kétségbeesés nélkül tud a halál felé tekinteni. Egység-
ben érzi magát a régi korok embereivel és a történelem folyamatossá-
gával, amelyben egy láncszemet képvisel. A nagyfokú halálfélelem, a
kétségbeesés, az életuntság a felnőtt ÉN-integritás hiányát jelzi.
A serdülők viselkedését szélsőségek jellemzik: szeretik és gyűlölik
szüleiket, rajongással azonosulnak másokkal és harcolnak identitásu-
kért stb. A fiatal viselkedésében a szélsőséges mértékű lázadás vagy
menekülés, a narcisztikus visszahúzódás, a regresszió és az aszkézis
jelei adnak okot az aggodalomra.
A szülő túlféltésből vagy autoriter (tekintélyelvű) módon akadályoz-
hatja gyermeke egészséges leválási törekvéseit, s igyekezhet a serdülőt a
család kötelékében tartani, Az ödipális érzések újraéledése miatt
minden olyan szülői magatartás megnehezíti a serdülést, amely az
ödipális feszültséget növeli. A gyermek burkolt — vagy szélsőséges eset-
ben — nyílt csábítása, a családi konfliktusokban a másik szülő ellen való
fordítása, a hiányzó — elvált vagy elhunyt — másik szülő pótlására
irányuló elvárás stb., az ödipális érzéseket mind tudatközelben tartja, s
nem engedi a tudattalanba süllyedni. Az ödipális konfliktus lezárását az
is nehezítheti, ha a fiatal életében nincsenek szülők (illetve őket
helyettesítő felnőttek), ilyenkor sincs kivel megélni a szülővel
kapcsolatos rajongás és rivalizáció érzéseit,
A család működése során a tudatosan vállalt családi szerepek mellet
egy másfajta, tudattalan szereposztás is érvényesül, amelynek révén az
egyes tagok viselkedésükkel kielégítik egymás meg nem fogalmazott
elvárásait, tudattalan szükségleteit. A viselkedésnek ezt a nem
tudatosuló forgatókönyvét a családterápiában , családi mitosz"-nak
nevezik. A családi mítosz gyakran egy fel nem dolgozott krízishely-
zetből származik, például egy családtag elhunytából, egy abortuszból
és így tovább.
A családi mítosz gyakran több generációval korábbra nyúlik vissza.
Eredete a családtagok számára már nem ismert, de a családi interak-
ciókban a mítosz tovább él. A család meghatározhatja önmagát,
például úgy, hogy: ,Mi összetartó család vagyunk." Az ilyen , mito-
lógiával" rendelkező családoknál a serdülő leválása a szülők nagyobb
ellenállásába ütközhet.

168
A családi mítoszban előírt tudattalan szereposztás révén a gyermek
sokszor a szülő elfogadhatatlan késztetéseit, vágyait valósítja meg, ezt
láthatjuk sokszor a disszociális viselkedést mutató serdülőknél. A
tulajdonítás mechanizmusa a projektív identifikáció, amelyen keresz-
tül a szülő saját elutasított vagy vágyott oldalait a gyermekre vetíti, és
ezzel az ÉNrésszel kapcsolatban marad az interakciók során. Tehát,
amikor gyermekét viselkedéséért szidja és korlátozza, saját lehasított,
valamint a gyermekre vetített, elfogadhatatlan késztetései ellen küzd.
Gyakran tapasztalható jelenség, hogy a szülő saját kielégítetlen
vágyai, ambíciói megvalósítását várja a gyermektől (a képességeire
való tekintet nélkül), és a saját ÉNideáljának megfelelő irányba igyek-
szik őt terelni. Más esetben gyermeke viselkedése saját múltjának
valamely fontos személyére, annak tulajdonságaira emlékeztetheti, s
ha ez a tulajdonítás túlságosan is intenzív, gyermekével — fordított
szereposztásban — saját serdülőkori konfliktusait ismételheti meg.
A serdülőkori válság általában akkor mélyül el, ha a fiatal leválása a
szülő addig fenntartott pszichés egyensúlyát fenyegeti. Ez esetben a
gyermek egészséges, és életkorának megfelelő elszakadási törekvései a
szülőt saját élete megoldatlan problémáival, élete ERSZEKELESÉSÉKÉVEE
szembesítik.

169
ÁZ IFJÚKOR

A személyiség fejlődését tekintve, a felnőttkor legfontosabb vívmánya

az értékrend kialakulása, az érdeklődés, az ösztöntörekvések és az el-
hárító mechanizmusok viszonylagos stabilitása. Az eredményes hely-
zetmegoldások érdekében a fiatalnak ki kell alakítania a konfliktuske-
zelés személyére jellemző módját is. Felnőtt identitásunkat egy egész
életen át formáljuk, alakítjuk. Ebben az életkori periódusban, amely
általában a tizennyolcadik évtől a harmincadik évig tart, a fiatal fel-
nőttnek az egész életét befolyásoló, tovább már nem halasztható dön-
téseket kell hoznia.
Az intimitás fogalmába beletartozik az egybeolvadásra való képesség
a szerelemben, a barátságban és a közösséghez való tartozásban. De az
egyén nyitottsága is beletartozik a különböző élményminőségek
irányában, a külvilágból származó tapasztalatok és saját érzéseink felé.
Ha a fiatal az ÉNvesztés félelme miatt, függetlenségének elvesztéséről
tartva kitér az intimitás elől, magányossá válik. Az egybeolvadás ké-
pességét az izolálás, az elkülönülés képességének kell egyensúlyoznia.
A kimunkált, kiforrott értékrendbe beletartozik a hir, a humanizmus
és a szolgálat. Az élethivarás vállalása egyben alkalmazkodást jelent a
csalódásokhoz, és folyamatos önképzést igényel. A fiatalnak tehát a
régiek mellett egy sor új szerepet kell betöltenie; így például a munka-
társ, a házastárs, a szülő szerepét. A szerepekkel szemben támasztott
társadalmi elvárások és az egyén törekvései ellentmondásba kerül-
hernek, és szerepkonfliktust okozhatnak.

A párkapcsolat az intimitás képességére épül. A kutatók az intimitás

megteremtésének nyolc lépését írták le:
1. Szeretet és szerelem
2. Összetartás
3. Őszinteség, bizalom
4. Egymás kölcsönös megértése
5. A feszültségek megoldására irányuló készség
6. Kielégítő nemi kapcsolat
7. Önállóság
8. A ,mi-tudat" kialakulása

170
A FELNŐTTKOR

Erik H. Erikson az érett felnőttkor alapkonfliktusának: az alkotó-

képesség és a stagnálás egyensúlyának megtalálását tartja. Abraham H.
Maslow az érettség következő kritériumait írta le:
I. Realitásérzék. Az érett embereknek nincs túlzott igényük a
védettségre, a biztonságra és a rendre. A valóságot hatékonyabban,
torzításmentesen észlelik, és kielégítőbb a viszonyuk a realitáshoz.
2. Elfogadás. Az érett emberek elfogadóbbak önmagukkal, másokkal,
az emberi és a természeti folyamatokkal szemben.
3. Spontaneitás. Az érett személy képes a hétköznapitól eltérő él-
ményminőségek, a ,csúcsélmények" átélésére, a művészetek befo-
gadására, az élet örömteli oldalainak az élvezetére.

4. Feladatközpontúság. Az érett személyiség el tud mélyülni a feladat-

ban. A feladat megoldásánál tárgyszerű, nem terelik el saját indíté-
kai és problémát.
5. Távotságtartás. Az érett személyiségek önállóak, kötődéseik nem
birtoklóak, nem igyekeznek a másikat kisajátítani. Magánéletük
sérthetetlenségére vigyáznak.
6. Függetlenség a kultúrátólés környezettől. Ezek a személyek
a közvé-
leménytől és a közízlésről függetlenül, önállóan alakítják ki a véle-
ményüket.
7. A befogadás frissessége. A spontaneitás és az új tapasztalatok iránti
nyitottság képességét értjük ezen.
8. Végtelen horizontok. A valóság legvégső természete iránti
érdeklődés az érettség vallásos összetevője. Maslow ,misztikus"
vagy ,óceáni" érzésként írja le.
9. Szociális érzés. A személyiségében érett ember együttérzéssel fordul
embertársai felé
10. Szelektív és mély emberi kapcsolatok. Az érettség együtt jár a mély,
emberi kapcsolatok kialakításának a képességével. Ezekben a ben-
sőséges kapcsolatokban képes az egyén feloldódni.
II. Demokratikus jellemszerkezet. Az. érettség együtt jár a vallási és
etnikai türelemmel s az embertársak iránti tisztelettel.
12. Etikai szilárdság.

171
13. Ellenségességtől mentes humorérzék. A bántó éltől mentes,
filozofikus humort értjük ezen.
14. Alkotóképesség. A kreativitás, az egyéni életstílus és produktivitás
egyaránt jellemzi az érett személyiségeket.

Az érett személyiségek kritériumai

1. Az ÉN érzésének kiterjesztése. Az érett személy számára az élet többet

jelent a primer szükségletek kielégítésénél és az ÉNközpontú élet-
vezetésnél. Az ÉN érzésének kiterjesztése azt jelenti, hogy az ember
elhivatott résztvevője annak, amire vállalkozik, legyen az a munka,
a hivatás, a magánélet vagy a köz érdekében kifejtett tevékenység.

2. Meghitt viszony másokkal. Az érett emberek elkerülik a mások éle-

tébe való beavatkozást. Nem igyekeznek a másik személyt kisajátí-
tani, de a távolság megtartása mellett képesek bensőséges kapcso-
latba kerülni másokkal.
3. Érzelmi biztonság. Az érzelmileg kiegyensúlyozott ember elfogadja
az. emberi létrel járó örömöket és nehézségeket, beleértve ebbe a
szexualitást és a mindenkire jellemző félelmeket. Frusztrációtűrése
jó, a mindennapos feszültségeket el tudja viselni anélkül, hogy
impulzívan reagálna rájuk. Beletörődik a megváltoztathatatlanba,
de amit önerőből megváltoztathatónak tart, azon megpróbál felül-
kerekedni. Ez az érzelmi stabilitás a felnőtt embernél csak akkor
alakulhat ki, ha korai tapasztalatai a világ és az emberek iránti
bizalom érzését alapozták meg benne.
4. Valósághű percepció, jártasságok és feladatok. Megismerő tevékeny-
ségét a hatékonyság -és a pontosság jellemzi, és megfelelő problé-
mamegoldó kapacitással rendelkezik. Az érett személyiségből nem
hiányozhat a feladat-specifikus jártasság, valamint a munkában
való elmélyülés képessége. Az érett ember a problémára orientált,
azaz miközben átadja magát egy feladatnak, félre tudja tenni a
személyes indítékait.
5. Az ÉN tárgyiasítása: önismeret és humor. Az érettség fontos összete-
vője az önismeret. Azok a személyek, akik tisztában vannak saját

172
 kedvezőtlen tulajdonságaikkal, kevésbé hajlamosak ezeket mások-
nak tulajdonítani. Reálisabb képet tudnak kialakítani embertár-
saikról, és mások is inkább elfogadják őket. Az ÉN tárgyiasítását,
kívülről való szemléletét az önreflexió képessége mellett a humor
képviseli. Aki reálisan ítéli meg saját jellemvonásait, képes nevetni
azok felismert, belső ellentmondásain. Az önismeret és a humor
képessége kellő mértéktartást biztosít önmagunk jelentőségének
megítélésében.
6. Egységesítő életfilozófia. Minden életút valamely elhivatottság szerint
rendeződik, és az egyén élete során valamely kiválasztott célt (vagy
célokat) követ.

Az érett felnőttkor jellemzői közt kiemelt jelentősége van az érték-

rendnek, amely rendező elvként működik, strukturál és keretet ad.
Erősíti az identitást, az ÉNazonosság érzését. Rendet teremt a káosz-
ban, amelyet az egymásnak ellentmondó vágyak és követelmények
között élünk meg. Akkor nevezhető megvalósultnak az értékrend, ha
az egyén tenni is képes érte.
A személy lelkiismerete is átfogó irányelveket ad az életvezetéshez,
ezért egységesítő erőként hat. Az érett személyiség ÉNképe viszonylag
egyértelmű, és törekvései ÉNideáljának megfelelőek. Elfogadja a
kultúra — ÉNideáljával megegyező — előírásait, szokásait, de valódi,
belsővé vált és személyes morállal rendelkezik.

173
AZ IDŐSKOR

Erik H. Erikson meghatározása szerint az érett személyiség ebben az

időszakban éli át a teljességet a kétségbeeséssel szemben. Az ÉN-
integritás érzése azt jelenti, hogy életutunkat egyszerinek, páratlannak
és szükségszerűnek fogadjuk el. Az ÉN-integritás érzéséhez el nem jutó
ember kétségbeesése abból a felismerésből származik, hogy az idő már
túl rövid egy másik életút megvalósításához.
A , meg nem élt élet", amelyet veszteségek sorozataként tapasztal meg
a személy, nem engedi a , jó halál" megélését. Az öregedés folyamatos,
összetett folyamat. A kifáradás jelei mutatkoznak, amelyekre az
idősödő ember depresszív hangulattal, elzárkózással reagálhat. Az
öregedés során karakterünk jellemzői is elmélyülnek, gyakran okozva
generációk közötti konfliktusokat. Az izolálódó ember visszahúzódik,
s a közeledő halál gondolata felerősíti félelmeit: a betegségektől, az
elszegényedéstől, a kiszolgáltatottságtól. A félelmek elhárítására a per-
szeveráció, paranoidítás, és a koartáció szolgál. A perszeveráció mecha-
nizmusának alkalmazásánál az idős ember a múltban, emlékei között
él. A paranoiditás védekezés a kiszolgáltatottság ellen, az egyén gya-
nakszik az emberekre, fél az ismeretlentől, és szeretné kivédeni a
váratlan eseményeket. A koartáció (beszűkülés) kényszerű alkalmaz-
kodást jelent a korlátozottabb lehetőségekhez.
Egy régi keleti bölcs mondta: , Boldog az, aki az örökkévalóság, és
nem a halál felől néz az illanó életre." A meghalás nem pusztán
dezintegrációt jelent, hanem egyben az emberi személyiségfejlődés
utolsó szakasza. A betegség gyógyíthatatlanságának elfogadása szaka-
szokban zajló lélektani történés. A remény végigkísérheti az egész folya-
matot. A haldokló sorsával való megbékélése csak akkor következhet
be, ha ezeken a szakaszokon végig tud haladni. Ebben azonban a
környezet őszinte, együtt érző jelenlétére, támogatására van szüksége.

174
A gyógyíthatatlan betegség elfogadásának fázisai

1. Elutasítás. A legtöbb ember, amikor megtudja, hogy betegsége gyó-

gyíthatatlan, a hír elutasításával reagál. Meg van győződve arról,
hogy leleteit elcserélték, másik orvost keres stb. Mivel tudattala-
nunkban mindannyian halhatatlanok vagyunk, nehezen tudunk
szembenézni saját halálunkkal. Az elutasító magatartás időtartama
attól függ, hogy a felvilágosítás mennyire volt kíméletes, mennyi
ideje van a betegnek az elkerülhetetlen tény tudomásulvételére, s
hogy élete folyamán milyen viselkedésrepertoárral rendelkezett a
reménytelen helyzetekkel való megbirkózásra.
2. Düh. Amikor az elutasító magatartás már nem tartható fenn, a
kétségbeesett düh, az irigység és a harag érzése váltja fel. A beteg
dühét a kétségbeesés táplálja, és kevés köze van azokhoz az embe-
rekhez, akikre irányul.
3. Alkudozás. Az alkudozás kísérlet az időnyerésre. Alapja a betegnek
az a reménye, hogy mint gyermekkorában, úgy most is megjutal-
mazzák a jó magatartásáért. A legtöbb alkudozás Istennel történik,
csak nem beszélnek róla.
4. Depresszió. A test megváltozása, az élettér beszűkülése a korábbi élet-
színvonal feladása mellett a depressziót kiváltó okok közé tartozik,
hogy a betegnek szembe kell néznie a búcsúzás fájdalmával. A beteg
reaktív depressziója gyorsan megszűnik, ha segítséget kap objektív
nehézségei, illetve helyzete rendezéséhez. A szeretett személyek
elvesztése miatti szomorúság és fájdalom azonban csak akkor enyhül,
ha a betegnek lehetővé teszik, hogy kifejezze bánatát. Irt alig van
szükség szavakra, az érzelmek kifejezése, a megértő hallgatás, a
támogató, csendes jelenlét segíti a beteget. Csak azok a haldoklók
tudnak eljutni az elfogadás és a megbékélés stádiumába, akik árélték
a kétségbeesést, a haragot, a szorongásokat és a félelmeket.
5. Belenyugvás. Ha a betegnek elegendő ideje marad, és az előző fázi-
sokban környezetétől megkapta a szükséges segítséget, képes lesz
kifejezni érzéseit, haragját és szomorúságát, s eljut a csendes bele-
nyugvás stádiumálig.
A halott emlékét csak valamilyen kultuszban lehet feldolgozni. Ehhez
hozzátartozik a temetés szertartása, a megemlékezés, a befelé fordulás,

175
a gyász átélése, amely a veszteség megéléséhez, és a személyiség
újraintegrálódásához szükséges. A gyász elfojtása, a kóros gyászreakció
szorongáshoz, depresszív hangulathoz, pszichoszomatikus zavarokhoz
és számtalan más tünct megjelenéséhez vezethet, s megnehezítheti a
későbbi veszteségek elviselését is az élet folyamán.
A veszteség élménye a gyász fázisaiban követhető nyomon. Ezt a folya-
matot a bánaton kívül a szégyen, a bűntudat, a harag és a düh kíséri.

176
A GYÁSZ FÁZISAI

1. Sokk. A totális destrukció élménye érinti meg azt, aki szeretett

hozzátartozóját veszítette el. Ennek az érzésnek örvényszerű jellege
van, a gyászoló csak a befelé fordulás állapotában képes létezni.
Egyre inkább elmerül bánatában, úgy érzi, hogy fájdalmas érzései
szinte magukkal húzzák a mélybe.
2. Kontrollált fázis. Ez. az időszak a temetés befejezéséig tart. A gyászo-
ló úgy érzi, hogy szinte akaratán kívül cselekszik, deperszonalizá-
ciós érzései vannak, azaz személytelenül, mintegy önmagán kívül
cselekszik, végzi feladatait.
3. KRegresszió. A regresszió során a gyászoló visszacsúszik egy korábbi
szintre, nem érett felnőtt módjára reagál. Ekkor nyilvánul meg
leginkább a szorongás, a düh, a bűntudat. A legfontosabb, hogy a
gyászoló ebben a fázisban a veszteség élményén túl ki tudja fejezni
haragját is az elhunyttal szemben. Az ambivalencia, az érzelmek
kettőssége teszi nehézzé ezt az időszakot.
4. Adaptáció — a realitás elfogadása. A veszteség, felett érzett fájdalom
enyhülésével lehetővé válik a kapcsolatfelvétel a környezettel, majd a
megszokott életvitel folytatása. Ez jelenti a gyász folyamatának végét.
Káros gyászreakció esetén a hozzátartozó nem tudja feldolgozni a
veszteségélményt. A patológiás gyásznak két formája lehet: az egyén
megrekedhet a gyásznál, s a folyamat nem tud lezajlani; vagy képtelen
gyászolni,

A terapeuta feladata a gyászmunkában

1. A terapeutának tapintatosan ösztönöznie kell a gyászolót az el-

hunyttal kapcsolatos érzéseinek kifejezésére, a gyász érzésének
minél mélyebb átélésére. Ha valakin nem figyelhetők meg a gyász
jelei, arról még a ki nem fejezett érzései lehetnek mélyek. A végig
nem vitt gyász, elmaradt gyászmunka állhat sokszor a pszichés és
testi panaszok mögött. A veszteség bagatellizálása, a fájdalmon való
látszólagos felülemelkedés megakadályozza a gyászmunkát, a
veszteség elfogadásának folyamatát. Gyászmunkán azt a lelki
folyamatot értjük, amely a szeretett személy elvesztését követi, s

177
 amelynek révén az egyénnek sikerül fokozatosan leválnia az
elhunytról.
. Segítséget kell nyújtani a gyászolónak, hogy az. érzelmi sokk, a két-
ségbeesés és az összezavarodottság érzései közepette, képes legyen a
mindennapi teendők továbbvitelére, az élet új struktúrájának
kialakítására.
. Megértő támogatással el kell juttatnia a gyászolót a realitás, a halál
tényének elismeréséig és elfogadásáig.
. Érzékenyen kell vennie az esetleges swicid (öngyilkossági) szándék
jelzéseit. Hozzá kell segítenie a gyászolót az öngyilkossági
gondolatok átdolgozásához, hogy az élet értelmetlenségének érzése
ellenére is képes legyen az élet folytatása mellett dönteni. Az apátia,
a levertség rejtett halálvágyat is tükrözhet.
. Lehetőséget kell adnia az elfogadhatatlan érzések és vágyak, az el-
hunyttal szembeni harag kifejezésére, valamint az ambivalencia a
bűntudat feldolgozására.
. A regressziós fázis végén, a gyászév leteltével, a gyászolót segítenie
kell abban, hogy képes legyen eljutni a veszteség értékeléséhez.
. Az elhunytról kialakított pozitív kép beépítése, introjiciálása mu-
tatja a gyász folyamatának a lezajlását. A gyászoló integrálja szemé-
lyiségébe az elhunyt személyét, Az idealizálástól és ambivalenciától
mentes, valósághű kép kialakulása a halottról jelzi az elfogadást, a
megbocsátást is. Ez egyaránt vonatkozik az elhunytra, a rokonokra,
az orvosra.
. Végezetül, de nem utolsósorban segítenie kell a gyászolót új élet-
formája kialakításában, amely a gyász folyamatának lassú elcsende-
sedését jelzi.

178
Irodalom

PETHŐ B. (szerk.): Részletes psychiatria.

Budapest: Magyar Pszichiátriai Társaság, 1989. 1093-1131. old.
SZAKÁCS E: Pathopszichológiai vademecum.
Budapcst: Tankönyvkiadó, 1988. 272-285. old.
RATKÓCZI É:: A pszichoanalitikus ÉN-pszichológia és tárgykapcsolat-elmélet.
Budapest: Psychiatria Hungarica, 1996.
KERNBERG, 0. E: A borderline szindróma és patológiás narcizmus.
Budapest: Párbeszéd könyvek. Animula Alapítvány, 1993.
CSUHAI CS. K.: Határcseti kórképek. In: Buda B., Füredi J. (szerk.):
A neurózis változó arca. Budapest: Medicina, 1989. 143-176. old.
BÁLINT A.: Anya és gyermek. Budapest: Párbeszéd, 1990. 37-73. old.
BÁLINT M.: Az őstörés. Budapest: Akadémia, 1994,
TRINGER L.: A gyógyító beszélgetés. Budapest: VIKOTE Könyvek, 1991.
TÉNYI T-: A pszichoanalitikus pszichológia új korszaka.
A Self-szerveződés elmélete. Budapest: Pszichoterápia, 1995. 6; 407-423. old.
TÉNYI T-: A pszichoanalitikus pszichológia új korszaka.
Az affektusszerveződés elmélete és pszichoterápiás vonatkozások.
Budapest: Pszichoterápia, 1996. 2; 87-92. old.
HAMILTON, N. G.: Tárgykapcsolat-elmélet a gyakorlatban.
Budapest: Animula Alapítvány, 1996.
RATKÓCZI É:: Életesemények. Lelki zavarai II. Budapest: Párbeszéd, 2003.
PÁVEL M.: Életesemények. Lelki zavarai I. Budapest: Párbeszéd, 2004.
KÖKÉNY V. Serdülő és gyermek pszichoterápia II. 1.
Budapest: Magánkiadás, 2002.
MALAN, D. H.: Egyéni dinamikus pszichoterápia.
Budapest: Animula Alapítvány, 1990.
BAKÓ T. - BÍRÓ S.: Rövid dinamikus pszichoterápia.
Bp. Animula Alapítvány, 1992.
SZAKÁCS E: Pszichoterápiai vademecum. I. II.
Bp. Animula Alapítvány, 2002.
TRIXLER M.: A schizophrénia pszichoterápiája. Pécs: POTE, 1996.
SZAKÁCS E - KULCSÁR ZS.: Személyiségelméletek. Budapest: ELTE, 2001.
SIMON L.: Pszichoterápia. Propedcutika I. II.
Budapest: VIKOTE Könyvek, 1996.

179
A JUNGI PSZICHOTERÁPIA
JUNG ÉLETÚTJA
Carl Gustav fung (1875-1961) egyike a pszichológiai tudományok
óriásainak, akinek jelentőségét csak némi késéssel ismerte el a tudo-
mányos világ. Ennek oka részben történeti, részben saját kutatási
tárgyválasztásában rejlett. Napjaink pszichoterápiájában és pszichiár-
riájában azonban mind nagyobb teret nyer komplex szemlélte, mely
szinte átfogja az összes emberi szellemiséggel foglalkozó tudományt.
Svájci református lélkészi családból származott, a felmenők közört sok
pap és egy orvosprofesszor volt. Élettörténetéből a következő — véle-
ményem szerint fontos — tényezőket emelhetjük ki, mint későbbi
gondolkodásmódjának, pszichológiájának újszerű, eredeti fogalom-
alkotásának meghatározóit.
1. A vallásos környezet, mely meghatározta fiatalságát, személyiség-
fejlődését és a transzcendencia iránti érzékenységét.
2. Gyermekkori neurózisának legyőzése. A tizenkét éves korában ért
kisebb fejtrauma után ájulásos rosszullétek jelentkeztek, melyek cél
jellegűek voltak, hogy ne kelljen iskolába járnia, és így belső
világának élhessen. A felnőttek egy beszélgetését kihallgatva, ahol
apja jóformán lemondóan nyilatkozott róla, rádöbbent, hogy ez
így nem mehet tovább, és akaratlagosan , dekondicionálta" roha-
mait, mintegy két-három óra leforgása alatt. Ez nagy tanulság volt
számára a későbbi neurózisok megértéséhez.
3. Rendkívüli színes álomtevékenysége, amelynek jelentőségét korán
felismerte. Első archetipikus álmát három-négyéves korában
álmodta, az , emberevő falloszról", amely egy földalatti szentélyben
rrónolt. Azt írja önéletrajzában: , Egyfajta beavatás volt ez a sötét-
ség birodalmába" — a fallosz a mitológiában a teremtő erőt szimbo-
lizálja. Egyesített szimbóluma a testi-anyagi és a tisztán szellemi
princípiumoknak, melyeket a dinamikus erő princípiuma kört
össze és hat át.
4. Szüleihez való kapcsolata. Az önbizonytalan, kételkedő apa, aki
nem lehetett fia számára ,igazi imágó" és a titokzatos, , második
személyiséggel" is rendelkező, biztos érzelmi bázist jelentő anya.

181
 Az első — az apa — a Freuddal való szakítást, a lázadásta mester
ellen (vélhetően tudományos agnoszticizmusát is), a második— az
anya —, az anima erők és a Magna Mater őskép jelentőségének
felismerését rejthette magában.
5. Freuddal való találkozása (1907), együttműködése (1912-ig) és
végleges szakításuk (1913). Az , Álomfejtés" című könyv már 1900-
ban kezébe került, de csak másodszori olvasásra látta
meg korszak-
alkotó jelentőségét, és ezt igyekezett is elismertetni cikkeiben, elő-
adásaiban. Apa-imágó igényét (apakomplexusát) projiciálta
Freudra, majd libidó-teóriájával fellázadt a mester ellen (,A libidó
változásai és szimbólumai"
című könyv 1912), akiben csalódott, és
ettől kezdve saját útját kezdte járni. Freud tudományos jelentő-
ségét azonban továbbra is elismerte. Mindezekről bővebben lehet
olvasni az Emlékek
, álmok, gondolatok" című önéletrajzi írásában.
6. Jung tudományokhoz való kapcsolatát fiatal korában az empirista-
pozitivista igény és a szubjektív-szellemi megközelítési mód hatá-
rozta meg, melyeket a pszichiátriában talált egyesíthetőnek. 1900-
ba került a Zürich-Burghölzl-i elmeklinikára, ahol Eugen Bleuler, a
kor legnagyobb pszichiátere volt a professzor. Tőle kapta első tudo-
mányos feladatait. Itt szerezte első benyomásait a lelki betegségek-
ről, az ember psziché csodálatos mélységeiről, itt alapozta meg
későbbi analitikus-komplex pszichológiáját. Jung irányzata az
úgynevezett ,mélylélektani" iskolák közé sorolható, de messze-
menően eltér a freudi alapelvekre épült egyéb iskoláktól. Nem
csupán pszichoterápiás irányzat. Annak indult, de a későbbiekben
túlnőtte azt, és igyekezett magába integrálni az ember lényegiségét,
a testi-szellemi mivoltát kutató diszciplínákat is, az emberiség
fejlődéslélektanától a vallások, a filozófia kérdésfelvetéséig, nem
szakadva el teljesen soha az orvosi kutatások empíriájától.

Jung bölcseleti-pszichoterápiás rendszere analitikus pszichológia, mert

elfogadja a személyiség pszichodinamikus modelljét, a tudattalan he-
urisztikus ,létezését", és technikája is lényegében az analitikus technika:
asszociáció, amplifikáció (kibővítés), álomértelmezés. Komplex pszi-
chológia, mert az embert teljes komplexumában igyekszik megérteni,
egyaránt szem előrt tartva biológiai-pszichés-szellemi transzcendens

182
igényeit, Teljesen hiányoznak belőle a dogmatikus elemek, élete végén
sem tekintette lezártnak rendszerét.
Pszichotikus betegeinek kezelése során arra a meggyőződésre jutott,
hogy még a legsúlyosabban dezintegrált (szétesett), krónikus szkizofré-
niás beteg tüneteinek a hátterében is súlyos érzelmi konfliktusokról van
szó, amelyek komplexussá szerveződnek a tudattalanban éppen úgy,
mint a neurotikus betegeknél. 1906-ban a , Dementia praecox pszicholó-
giája" círnű dolgozatában elsőként merte ezt a szakmai közvéleménnyel
szemben állítani. Jung pszichoterápiás beállítottsága cáfolata annak a
mai napig is élő, az úgynevezett akadémikus pszichiátriában honos
felfogásnak, hogy a pszichózis abban különbözik a neurózistól, hogy
tartalmilag nem átélhető, nem megérthető, nincs pszichogén komp-
lexus magja. Az ilyenféle vélemények a , normális" (szakjemberek
szorongását tükrözik, és azt a katahym vágyfanráziát, hogy ilyesmi
normál emberrel nem történhet meg, az elmebaj az egészen más"
dolog. Jung azt írja: ,a pszichiátria ugyanis az én szememben annak a
biológiai reakciónak világosan tagolt kifejezése, amely az úgynevezett
egészséges elmében, az elmebaj láttán keletkezik".
Jung, mint láttuk, a pszichózisok tanulmányozásából indult el, és így
szemléletében kezdettől különbözött az egy ideig mesterének fogadott
Freudtól, aki viszont a neurózisok kezelésében nyert tapasztalatokra
épített, és ezek általánosításából zárt rendszert, körülhatárolt módszert
és technikát — bírálói szerint szinte dogmatikát alkotott. Jungnál hiába .
keresünk nozológiai (betegségleíró) kategóriákat, nem találjuk az
aktuálneurózis-pszichoneurózis, narcisztikus neurózis-áttételes neurózis
megkülönböztetéseket, pszichoterápiás módszere és technikája is sokkal
nyitottabb, kötetlenebb. Egységesebben szemléli a neurózisokat és
pszichózisokat. A tünettan mögött — a személyiség egyoldalú beállított-
sága által indukált energetikai libidóelosztási zavart, hosszmetszetben
pedig, az össz-személyiség érési-fejlődési folyamatában felfedezhető —
elakadást, kibontakozási képtelenséget sejt.
Ezért pszichoterápiájának, és ezen túl pszichológiájának lényege egy
mélységében differenciált önismeret elérése, az úgynevezett ,indívi-
duációs processzus" (önálló egyénné válás) elősegítése, ami azt jelenti,
hogy segíti megoldani páciensei patogén komplexusait, ezen keresztül,
ezek segítségével pedig megismerni addig előtte , ismeretlen önmagát ,

183
úgynevezett árnyékszemélyiségét, szerepszemélyiségét, domináns
archetípusait. Így juthat el az ember igazi belső ÉNjéhez, pszichéje
központi magjához, melyet Jung ,Selbst"-nek, , Önmagának"
nevezett. A Selbst a totálpsziché központja, de át is fogja azt kisugár-
zásával — központ is és kerület is. Határolt és határtalan. Ahogy
kisugárzása van, úgy mindent befogadó, ellentéteket egyesítő
funkcióval is rendelkezik. Kerek egész totalitás, de rugalmas, pulzáló,
előre haladó, úton lévő, de maga az Út is. A folyton változó dinami-
kus harmóniát valósítja meg, az. örök fejlődés és tökéletesedés elve.
Álmokban, imaginációban, meditációban, de sokszor tudatosan is
ábrázolják, az úgynevezett mandala-szirnbólummal.
Jung tehát, mint pszichiáter, a lelki betegségeket igyekszik gyógyítani,
mint pszichológus pedig felhívja a figyelmét minden panasz- és
tünetmentes embernek is az individuáció fontosságára, jelentőségére,
mely a mindennapi életben társadalmi jelentőségűvé lett. A többsé-
gében ,egészséges" lelkű, önmagával bánni rudó, saját határait és
lehetőségeit ismerő emberek konfliktus mentesebben tudnak együtt
élni, együtt tevékenykedni, esetleg még meg is valósítani az ókor óta
többek által vágyott humán értékeket, egy új, szebb, békésebb világot.
Jung mindig tiltakozott az ellen, hogy őt valamilyen rendszeralapító-
nak, prófétának tartsák. Az igaz, hogy igyekezett életművében bizo-
nyos filozófiai emberképet sugallni, és ehhez hihetetlenül bőséges
kultúrtörténeti ismeretéből merített, de öntudatos szerénysége nyolc-
vanéves korában ezt mondatta vele: , Semmiben sem vagyok egészen
bizonyos. Nincs végső meggyőződésem tulajdonképpen semmiről
sem. Csak annyit tudok, hogy megszülettem és élek, és úgy érzem,
mintha hordozna valami. Létezésem olyan alapon nyugszik, amit
nem ismerek. De mind e sok bizonytalanság ellenére is szilárdan
érzem a meglévőt, és szükségszerűnek érzem, hogy ilyen vagyok .

184
KOMPLEXUS — ÉN-KOMPLEXUS

Néhány alapfogalmat tisztáznunk kell ahhoz, hogy Jungot

valamennyire megértsük. Mit értünk komplexus alatt? Érzelmileg
telített, hangsúlyos, nagy energiatartalommal rendelkező képzetcso-
port a tudattalanban, amely megoldhatatlan vagy aktuálisan
megoldhatatlan külső-, belső konfliktus eredménye. Az élmény-
anyagot az ÉN elfojtja, kizárja a tudatból. De ezáltal a komplexus,
mint lelki góc, megzavarja a normál energiaáramlást a pszichén belül,
szívó hatást gyakorol más apróbb, kellemetlen élményekre és ezek
energiatöltésével növeli saját energiáját.
Fenomenológiailag enyhébb esetben, elszólásokban, elvétésben, felej-
tésben jelentkezik, majd ideges szimptomatikában (fejfájás, ingerlé-
kenység, álmatlanság és így tovább). Súlyosabb esetben például kény-
szeres jelenségeket okoz. Mikor a komplexus felduzzad energiával,
mint , második ÉN" áll szemben a tudatos ÉNnel. Ha ez a ,komplexus
ÉN" leszakad a lelki szerkezetről, és teljesen önállóan működik, dezin-
tegrálódás, akut pszichózis jelentkezhet.
Az ÉN viszonya a komplexusokhoz négyféle lehet. A teljes tudatlan-
ság, az identifikáció, a projekció és a konfrontáció. A részleges iden-
tifikációra példa a szülőkomplexus esete: a személy az apa vagy anya
szavait, gesztusait, törekvéseit, nézeteit tudattalanul átveszi, ugyan-
akkor szenved, tudatosan tiltakozik a szülői befolyás ellen. Ha teljes
az infláció, például politikusokkal, történelmi személyiségekkel,
istennel, ördöggel, állatokkal is azonosulhat a beteg, mint ahogy
pszichózisoknál látjuk, amelyek teljes ÉNvesztéssel járnak.
A komplexust kivetítheti idegen személyre, mint annak tulajdonsága,
törekvése, vágya. Így jönnek létre a szenzitív reakciók, különböző
paranoid kórképek. Az identifikáció és projekció esetében az ÉN nem
tud különbséget tenni a tudathoz tartozó és a tudattalan tartalmak
között, A belső valósága összekeveredik a reális külső valósággal, a
beteg elveszti tiszta ítélőképességét, képtelen helyesen alkalmazkodni,
emberi kapcsolatokat kialakítani.
Jung szerint azonban van a komplexusnak egy másik aspektusa is.
Nem minden komplexus patogén, vannak általános emberi komplex-
usok, általános emberi életproblémák, mert nincs összeütközések,

185
konfliktusok nélküli élet. Hérakleitosz óta tanítja az európai filozófia
is az ellentétek örök harcát, amely nélkül nincs előrehaladás, A foly-
tonos változásnak a motorja az ellentétek megoldása, szintézistörek-
vése, de az új szintézis születése pillanatában már antitézise lehet egy
más tézisnek, és így a ,mozgás" soha nem áll meg. Jung szerint a
komplexusok hozzátartoznak pszichés alapstruktúránkhoz. Maga az
ÉN is ,komplexusként" működik, kifejlődése a személyiségréregek közti
konfliktushelyzet kompromisszumos eredménye. Az ÉN-komplexus,
mely az ÉN-funkciókat, irányultságunkat, mobilizálható emlékanya-
gunkat tartalmazza, kvázi tudatos komplexus. Ez képezi tudatunk köz-
pontját, és a többi komplexusunk vele asszociálódva válik tudatossá.
Csak látszólagos ellentmondás van a kvázi tudatos és tudattalan komp-
lexus között, hiszen a tudatos ÉNünk nem elfojtott összetevői sem
tudatosak állandóan (az úgynevezett , mnesztikus" tudattalanban van-
nak). Személyiségünket sok-sok időbeni, időleges ÉNünk sorproduk-
ciójának is tekinthetjük, de sohasem lezárt rendszernek.
A komplexus pozitív szerepe, hogy a maga tüneteivel, szimptómáival
a tudatot szinte kényszeríti az átrendeződésre, az új állásfoglalásra,
attitűdváltásra. Ilyen szemléletben érthető Jung mondása, mely sze-
rint az ember legjobb barátja saját neurózisa, mert az nem hagyja el,
folyton figyelmezteti, jelzi túlzásait, egyoldalúvá válását, újra és újra
beindítja pangó pszichés energiáit. Mindig a tudat állapota határozza
meg, hogy a komplexus milyen szerepet játszik A tudat állapora a tu-
dat felépítését jelenti: milyen a fő funkciója (a négy lelki funkció a
gondolkodás, érzelmi folyamatok, érzékelés, intuíció), milyen az
irányultsága (extraverzió, introverzió), az egyensúlyi állapota, belső
dinamikája, milyen erővonalak mentén éli meg konfliktusait, milyen
motivációi, akarati impulzusai vannak. Ez határozza meg, hogy a
komplexus patogén-e vagy sem.
Ha a neurózis és pszichózis komplexushoz való viszonyát vizsgáljuk,
akkor a komplexus tartalma szerint nincs különbség. Az adott kon-
stelláció és a tudat aktuális állapota határozza meg, hogy neurózis
vagy pszichózis jön létre. Minél egyoldalúbb, merevebb a tudatos
személyiség, annál nagyobb a latens feszültség. A komplexus betörhet
a tudatba archetipikus energiákkal is felduzzasztva, és inflálódást,
pszichózist okozhat.

186
A tudat gyorsan felismerheti a komplexust. Például gyakran hallani,
hogy , tudom, hogy apa-komplexusom van", azonban ennek ellenére
a komplexus hatóerői ismeretlenek, és így az nem is oldódik meg.
Mert hiába a , tudás", ha nincs emocionális feldolgozás. A csak intel-
lektuálisan tudott komplexusokat élesen el kell különíteni a valóban
nbelátott" komplexusoktól, amelyek már a tudat asszimilált tartalmai.
Például az apa-komplexus, amely feloldódott, és tartalma átváltozott
az apához való természetes kapcsolattá. A tudatosított komplexus elő-
nye, hogy korrigálható, alakítható, dialektikus párbeszéd folytatható
vele, ami a pszichés energia új, jobb felosztásához vezet. Működésbe
lépnek a tudatban készen álló alkalmazkodási processzusok. A komp-
lexus lényegéhez tartozik, hogy nemcsak szimptómákban, de szimbó-
lumok alakjában is jelentkezik — álmokban, imaginációban,
meditációban. Ilyen megszemélyesített szimbóluma vont Jung , hős-
komplexusának" Siegfrid, akit álmában elpusztított, és ezáltal felsza-
badultak az addig hozzákötött energiái, feloldotta hősi ambícióit.
A komplexus igazi megoldása tehát a konfrontáció, emocionális
feldolgozással és belátással. ,A komplexus fogalom az ősképpel, az
archetípussal rokoni kapcsolatban van" — írja Jung 1934-ben , A kol-
lektív tudattalan archetípusai" című művében. A személyes tudattalan
tartalmai főleg az érzelmileg telitett, hangsúlyos komplexusok,
amelyek az élet intimitását adják. A kollektív tudattalan tartalmai
ezzel szemben az ősképek.

187
KOLLEKTÍV TUDATTALAN -— ANIMA-ANIMUS —
PERSZÓNA — ÁRNYÉK — SZIMBÓLUM — ŐSKÉPEK
Vegyük szemügyre ezeket a Jung által kreált fogalmat. A kollektív
tudattalan, szemben a személyes tudattalannal, melyben emlékek,
küszöb alatti érzékelések, elfojrort, tudatból kizárt tartalmak, különbö-
ző aftektusok, ösztönös szükségletek találhatók, kívül esik a személyes
lét szerzeményein, nem egyéni tapasztalatokat tartalmaz. Személytelen.
Ősi emberi tapasztalatokat, sőt az állati lét, továbbmenve a filogene-
tikus létrán lefelé, az élet eseményeinek kódjait tartalmazza az ideg-
rendszeri struktúrában. Itt vannak a tipikus benyomások az életről,
természetről, világról és az ezek ismétlődéséből keletkezett mitikus
kollektív képek, az ősképek, archetípusok. Legmélyén sohasem
tudatosítható, nem verbalizálható erők helyezkednek el, amelyeket
csak hasonlatokkal lehet megközelíteni: ős-erő, inteni szikra, centrális
tűz és így tovább.
Jung szerint, a tudattalan területek nem ellentétes, hanem kiegészítő,
segítő viszonyban vannak a tudattal. A kollektív tudattalan archetípusai
útján energiakvantumokat közvetít a személyes tudattalan komplexu-
sainak. Ennek segítségével, az addig csak zavaró szimptómákkal jelent-
kező komplexus energiája képi alakban, szimbólum formájában kerül
a tudatba. Ez a szimbólum tehát ábrázolja az archetipikus magot, az
őstapasztalatok lecsapódott lényét, és a személyes konfliktusanyagot is.
Így a komplexus által a tudattól elvont, az ÉN számára inaktív energia
visszakerül a tudatba, és ott hasznosítható. Például valakinek az álmá-
ban a boszorkány ősképe jelentkezik, de a saját anyjára hasonlít.
A pszichoterápiás feldolgozás során az ÉN-komplexus megerősödik, és
az új egyensúlyi állapotban a pszichés energia szabadon, torlódás
nélkül áramlik, helyreáll az egészséges lelki dinamika.
Ahogy a tudat fő feladata a jelenhez való alkalmazkodás, úgy a kollek-
tív tudattalan feladata az, hogy mint a lélek időtlen és általános része,
az örökké megismétlődő lelki, fiziológiai vagy fizikai feltételekre,
körülményekre reagáljon. Ennek a célszerű alkalmazkodásnak eszkö-
zei az ősképek — a végtelen időben, állandóan visszatérő archetipikus
helyzetek lecsapódásai. Így alakultak ki a leghatékonyabb, legna-
gyobb jelentőségű ősképek. Ilyenek az anya, az apa, a Magna Mater

188
és az Öreg Bölcs, a gyermek, a férfi, a nő, a hős. De ősképek
még a
különféle veszélyhelyzeteket ábrázoló félelmes varázsló, a boszorkány,
a sárkány, a szörnyeteg, a földrengés, az árvíz, a tűzvész képei. Ilyenek
még a fejlődés, a progresszió ősképei is, mint a mitikus hegy, a világfa,
a forrás, a szivárvány, a , fényesség", a Nap útja, az állandó újjászüle-
tés. Ide tartoznak még a belső rendeződési folyamatot jelentő három-
szög, négyszög, kör, spirál, keresztformák és az ezekből összeépülő
úgynevezett mandala-szimbólum, amely Jung szerint a harmóniára,
egységre, a tökéletességre való törekvés leghatalmasabb jelképe, a
megvalósítani vágyott vagy megvalósult legbensőbb , Önmaga", a
, selbst" szimbóluma.
A mandala a legjelentősebb ősképek egyike. Eredeti tibeti megfogal-
mazásban varázskör, ami védi a centrumában tartózkodó meditáló
adeptust a teljes lelki széteséstől, aki a meditáció mély fokán történő
önfeladás állapotából esetleg nem tudna , visszatérni". A kör zárt
rendszert határol, amelyek belül a pszichés energiák, a mandala struk-
túrájának megfelelő utakon áramolhatnak, de végül is mindig vissza-
térnek a középhez, megőrizve a tudatosságot és az önkontrollt.
Legszebb ábrázolatai a buddhista ikonográfiában találhatók, de a pa-
leolit kor primitív sziklarajzaitól a keresztény festészet szimbolikájáig
mindenhol előfordulnak.
Archetípus annyi van, ahány tipikus alapélmény létezik. Emocionális
és magatartássablonokat közvetítenek, ősi tapasztalatokat, hogy bizo-
nyos helyzetben hogyan, miként a legjobb reagálni, viselkedni. Úgy
is mondhatnánk, hogy az ősképek formáló, szabályozó elvek. Jung
szerint az emberiség legfontosabb ideái és képzetei az ősképekből
eredtek, legyenek vallási, tudományos, filozófiai vagy erkölcsi főfogal-
mak, amelyek a tudat közvetítésével kifelé formálódtak meg. A tudat-
nak ugyanis nemcsak a külvilág érzékelése, megértése a feladata, ha-
nem a lélek belső világának felfedezése, és a tudattalan kreatív erőinek
megjelenítése, kibontakoztatása is.
Jung szerint, az őskép , megfoghatóságára" szemléltetésként a kristályo-
sodási folyamat kínálkozik. A kristályosodás úgy történik, hogy az oldat
molekulái szigorú rend szerint, a kristályrács felépítési elve szerint cso-
portosulnak, és így válnak kristállyá. A kristályrács szerkezete adott, ott
van az oldatban is, mint potenciálisan létező elrendező elv, anélkül

189
azonban, hogy az oldat anyagában konkrétan létezne. Csak a kristály-
ban válik érzékelhető valósággá, de ekkor már kristály és nem rendező
elv. Ez a rendező elv a lélek területén az archetípus. A kristály lenne a
szimbólum, ami egyben idea és jelenség is. Az őskép csak a struktúra,
nem határozza meg az individuális formát. Így például egy sókristály
bármilyen alakú, nagyságú lehet. Az őskép örök voltát e hasonlat úgy
ábrázolja, hogy az oldatban lévő potenciális rendező elv a múlt, a kris-
tály a jelen valóság, és az újabb oldásnál ismét jelentkező rendező elv a
jövő. Tehát az archetípus formát ölt, de meg is marad rendező elvnek,
ideának. Ezért szokták az ősképeket Platón ideáihoz is hasonlítani,
amelyek szintén preegzisztenciális formaelvként , léteznek".

Animus-anima

Jung kiemelten kezeli az úgynevezett animus-anima ősképet, ami

nőkben a férfiakról, férfiakban a nőkről lecsapódott őstapasztalatot,
veleszületett reakciókészséget tartalmazza a fenti értelemben. Egyéni
tartalmukban természetesen benne van az ellenkező nemű szülőkről
és testvérekről nyert tapasztalat, sőt, a nagycsalád és a társadalmi
környezet nemi szerepeinek modellje is. Nevezhetjük a női lélek
férfias és a férfi lélek nőies részének, ellenpólusának is. A lelki funk-
ciók nagy komplexitását fogják össze, és Jung szerint biztosítják a
kapcsolatot a tudattalan lelkivilágunkkal, informálják az ÉNt a belső,
elfojtott szükségletekről, nem kellően kihasznált működési
lehetőségekről, kifejleszthető képességekről.
Közvetítheti a főfunkcióval ellentétes működést is, például egy gon-
dolkodó introvertált személy esetében az érző funkciókat extrovertált
irányultsággal. Egy kényszeres gondolatok által (szeretett férje halál-
veszélyben van) kiváltott szorongásrohamokban szenvedő nőbeteg
álmodta: az erkélyen át két szürke kapucnis alak mászik be a szobájá-
ba azzal a szándékkal, hogy őt és a nővérét megkínozzák. Nővére az —
ágy alá bújik, de előkotorják egy seprűvel, és gyötrik, kínozzák. Utána
ő következne. Az egyik a falhoz nyomja őt, de közben észrevesz fö-
lötte egy képet, és mutatja a másiknak, hogy nézze csak. Erre a beteg
is megszólal, hogy ugye jól van megfestve. A betörők ezután barátsá-
gosak lesznek hozzá.

190
A két férfialak (animus figurák) kettős lehetőséget mutat. Félelmet
keltenek, ábrázolják szorongását, de valami mást is. Kiderül az asszo-
ciációkból, hogy a betegnek jó művészi készségei voltak, de soha nem
élt velük. Az álom szerint a betörők műértők, és ha a beteg általuk fel-
ismeri művészi adottságait, eltekintenek a kínzástól. A jó rajzkészségű
páciens mindig kételkedett tehetségében, nem látta értelmét ilyen
irányú tanulmányoknak. Az álom megérteti vele, hogy ezzel lehet, sőr
kell is, hogy éljen, ha meg akar szabadulni kínjaitól. Így ebben az
esetben a veszélyes animus figurák teremtő erővé válnak.
Egy pszichoterapeuta, aki este lefekvés előrt azon gondolkodott, hogy
milyen egyedül van problémáival, nem támogatja vallási meggyőződés,
se más organizáció nem segíti, a következőt álmodja: templomban van —
anyjával, feleségével. Neki kell misét celebrálnia, de nem tudja, hogy
miként, nem ismeri a misekönyvet, belezavarodik. Hátratekint, de
anyjáék beszélgetnek, nem figyelnek rá. Megkér egy apácát, hogy segít-
sen. Az, mint ministráns segíti és irányítja, hogy mit csináljon. Úgy
érzi, mindenki őt figyeli.
Az álom értelme: magának kell papnak lennie a saját templomában.
A sok ember, aki figyeli, lelki komponensei. A mise szimbolikus
áldozat, amiben Isten jelen van, és amiben ő Istennel, a tökéletessel,
a saját Selbsr-jével egyesül. Hogy ez megtörténhessen, az apáca — az
introvertált anima — segíti, aki az ÉN és az Önmaga, a tudat és a
tudattalan között közvetít.
Mindkét esetben felfedezhető tehát az ősképek pozitív energiaközve-
títő szerepe — a tudattalan és a tudat között. Az archetípusok szükség-
szerűen jelentkeznek olyankor, amikor az adott konstellációban a
pszichés rendszernek ki kell mozdulnia kilátástalan, megrekedt hely-
zetéből. Ahol gyakran jelentkeznek ősképek, ott a személyiség legmé-
lyének biológiai alapjai vannak veszélyben, és ilyenkor a psziché ins-
tinkt (rejtett, ösztönös) alapja mobilizálódik. Például súlyos betegség
esetén, operáció előtt, kritikus helyzetben. A kimozdulás lehet azon-
nali előrehaladó, progresszív — például az illető egyén az álom hatásá-
ra átértékeli magatartását —, de lehet regresszív is, neurotikus vagy
pszichotikus szimptomatikát váltva ki, ami sokkolja az ÉNt és
kényszeríti a változtatásra.

191
Perszóna

Ahogyan az anima közvetítő funkció a belvilág, a kollektív tudattalan

és az ÉN között, úgy a szerepszemélyiségünk", az úgynevezett , per-
szóna , a külső világhoz való tudatos beállítottságot, a külvilághoz
való alkalmazkodásunkat ábrázolja. Áz ÉN és a perszóna együtt
mutatja a fenotipikus viselkedést, míg az ÉN és az anima együttesen a
genotipikus viselkedést ábrázolja. A perszóna eredeti ókori jelentése:
maszk, álarc, amit a színész szerepének megfelelően váltogatott. A jó
perszóna kompromisszum eredménye, ami a külvilág elvárásai, a kül-
ső igények, valamint a saját belső igények között jön létre. Ezáltal
elfogadhatóvá teszi magát a környezete számára, és a perszónán
keresztül szűrt külvilágot saját maga is képes elfogadni. A túlságos
azonosulás a külvilággal, egy-egy társadalmi szereppel konformizmus-
hoz, merev perszánához vezet, olyan álarchoz, amely végül már le sem
vethető. Az anima és a perszóna kompenzatorikusan viselkedik. Ami
nincs meg a külső beállítottságban, az megtalálható lesz a belső —
anima által közvetített — igényekben.
Minel ridegebb, rugalmatlanabb a perszóna, annál nagyobb feszültség
gyűlik a tudattalan komplexusok köré sűrűsödve, annál több a
projekció. Az egyoldalú, merev beállítottság rnagában rejti a pszichés
egyensúly hirtelen felborulásának veszélyét. Például, mikor az illető
történeti változások idején már nem használhatja régi álarcát, de
alkalmazkodni képtelen, krízishelyzetbe kerül, és csak komoly
pszichés regresszió után képes — jó esetben — szemlélet- és magatartás-
váltásra.
A személyiségnek mindig tudatában kell lennie azzal, hogy perszónája
eszköz az alkalmazkodásra, a külső célok elérésére, kritikusan kell
szemlélnie túlkapásait és gyengeségeit. Tudni kell változtatni, alakíta-
ni a külső szükségleteknek megfelelően, de nem lemondva a belső,
egyéni igényekről sem.

192
1. ábra: Jung személyiségelmélete

ARCHETIPIKUS KÉPEK j KÉPZÉS ETRE LVASE

/ ARCHETIPIKUS szrmsóLumok (

A HATÁRTALAN
(das Grenzenlose)
Győökössy, E.: Magunkról, magunknak (1984)

Árnyék
Egy másik új, Jung által bevezetett fogalom a pszichológiában, az
várnyék". A szépirodalomból ismert alteregó, másik ÉN, sokszor sötét,
ördögi ÉN. Legismertebb figurái Stevensontól dr. Jeckyl és Mr. Hyde,
valamint Goethe Mefisztója. Az árnyék ÉN mindazokat a belső törek-
véseket, igényeket, lelki funkciókat sűríti magába, amelyek a tudatos
ÉN számára nem elfogadhatóak, vagy amelyeket nem valósíthatott
meg. Mivel ezeknek a tudattalan energiája nagy, többnyire más sze-
rnélyekre projiciálódnak, akiket az illető unszimpatikusnak, sőt gyű-
löletesnek érez. Az árnyék nem akar alkalmazkodni, nem akar kon-
form lenni, ezért kompenzálóan viselkedik a tudat irányába. Így lehet
pozitív szerepe és hatása is. Képviselheti a természetes ösztöntörekvé-
seket, célszerű reakciókat, originális alkotó impulzusokat közvetíthet,
például a merev, bigott, ,konzervativizmus" hivőknek.
Az eddig tárgyalt alapfogalmakat — egységes keretben — legjobban a
jungi személyiségmodell ábrázolja. Ha a személyiséget karcsú pira-
misként rajzoljuk meg, akkor a csúcshoz közel szerkesztett háromszög
a tudat, központjában az ÉNnel, csúcsában a perszónával, amelyen

193
keresztül a tudatos ÉN kommunikál a külvilággal. A tudat területe
alatt, több nagyságrenddel szélesebb rétegben következik a személyes
tudattalan, benne a komplexusokkal, elfelejtett, elfojtott élmény-
anyaggal. A személyes tudattalan tartalma az árnyék ÉN, de ennek
határai a kollektív tudattalant érintik, ami lefelé, a piramis alapjáig
többszörösen nagyobb területű a személyes tudattalannál, és határai a
végtelenbe vesznek; az emberi, az állati lét ősmúltján is túl, egészen az
élet keletkezéséig. Alsó régióját Jung ,határtalan" jelzővel illeti. A kol-
lektív tudattalan tartalmát az ősképek, archetípusok alkotják, ame-
lyek közül az animus-anima funkció-komplexusa érintkezik a szemé-
lyes tudattalannal, és közvetít a tudat felé. Ezekhez kapcsolódnak az
Öreg Bölcs és a Magna Mater ősképek, amelyeknek az individuációs
érési processzusban van jelentős szerepük.
Kövessük Dr. Koronkai Bertalan gondolatait, amelyek 1994. novem-
ber harmadikán és tizedikén, ,, Jung archetípus tana" című előadásában
hangzottak el: , A kollektív tudattalanban nincs semmi, csak puszta
energia, aminek nincs kvalitása. Az csak energia, erő. Hát hogy lehet
ezt megfogalmazni? Nevezhetjük ősképnek is például. Mit tudnak az
ősképek? Mi a hatásmechanizmusa az ősképeknek, milyen hatással
vannak az emberi pszichére? A következő módon lehet ezeket megha-
tározni: először is, mint strukturális adottság a pszichoid régióban, a
kollektív tudattalanban, mint láthatatlan magelem és potenciális
jelentéshordozó. Egy sajátos konstelláció által, mely individuális és
kollektív is lehet, az őskép energiatöbbletet nyer, a töltése megnő, és
energetikailag kezd hatni. Az individuális konstelláció viszont mindig
az ember aktuális tudatállapotától függ."
De vannak nemcsak aktuális, individuális tudatállapotok, hanem kol-
lektív tudatállapotok is. Ilyenek voltak például, a nemzeti szocialista
Németországban a kollektív téveszmék. Olyan archetípusok léptek
föl, amelyeknek milliók estek áldozatul. Például a horogkereszt vagy
a vörös csillag ilyen ősi, archetipikus szimbólum, amelynek a jegyé-
ben énekelve mentek az emberek a halálba (hős archetípus). Ha ez a
kollektív konstelláció adott, akkor ilyen hatásuk van az ősképeknek,
amelyek nincsenek integrálva. Ezek mind integrálatlan ősképek, ame-
lyek betörtek a tudatba, a kollektív tudatba, és egy egész nemzetet,
országot, vagy földrészt el tudtak sodorni.

194
Az archetípus töltése magnetikus hatást gyakorol a tudatra, ami viszont
erről semmit sem tud. Így ezért csak másodlagosan, határozatlan
emocionális aktivitásban figyelhető meg. Például fejfájás lép föl, kis

tehát amit neuraszténiának nevezünk. Mi ennek a jelentősége? Ezek a

tünetek arra kényszerítik a tudatot, hogy annak fénye oda irányuljona
tünetre, és mögötte próbálja megkeresni az archetípust, amely ha belép
a tudat terébe, akkor észrevehető lesz — mint szimbólum. Ezért fontos az
álomanalízis, valamint az álmoknak és a fantáziáknak a megjegyzése,

milyen szimbólum, a szimbólum mögött, pedig milyen archetípus áll.

A szimbólum-köntös, amelyben láthatóvá lett az archetípus,
variálódik, változik — az ember, az idő, a külső és belső körülmények
szerint. A középkorban rengeteg látomás volt, és akkor szentek, Jézus,
Mária, valamint ehhez hasonló képek jelentek meg. Manapság a
téveszmék tartalmai ufók, elektromos behatás, sugárzás és ehhez
hasonlók. Tehát függ a kultúrától, a civilizáció milyenségétől is, hogy
mikor, milyen őskép jelentkezik. Jung írt egy könyvet az ufológiáról is,
n Titokzatos jelek az égen" címmel, Az ufó a modern ember Isten-
pótléka, vagy transzcendens pótléka, amely mégiscsak , kézzel fogható".
Az emberek nagy része hiszi, hogy az ufók léteznek.

A szimbólum

A szimbólum vagy archetípus — a tudattal szemben — autonómiával

rendelkezik, és a szimbólumok kényszerítik a tudatot, hogy többé-
kevésbé szembenézzen vele. Ez a konfrontáció, az ősképekkel való
találkozás, különböző utakon történhet: elmélkedés, meditálás, egy-
szerű belátás, magyarázás, megfejtés, ábrázolás, szemléltetés, amelyek
spontán módon, vagy egy analitikus munka során mennek végbe.
Jung élete példa a spontán módra. ő saját maga fejlődte végig, senkit
sem vett igénybe hozzá. Rendkívül egyedül érezte magát, rendkívül
sokat szenvedett, de nem volt kivel megvitassa, hiszen ő fedezte fel.
Freuddal, akivel meg tudta volna beszélni — összeveszett. Tanítványai
már csak élete második felében voltak (például Barbara Hannah,
Mariec-Louise von Franz, Jolanda Jacobi és így tovább).

195
Ha tudatossá válik az archetípus vagy a szimbólum, a tudat teljesen
integrálja azt. Asszimilálódik, és így energiája fölhasználható, mint
tudattartalom. Ezáltal a tudat energiát nyer, erőt, kitartást valamilyen
munkálkodáshoz, fizikai vagy szellemi szinten. A legrosszabb lehető-
ség, hogy ha teljesen negligálják és nem foglalkoznak vele, mert akkor
a tudattal szemben ellenségesen — mint komplexus-megkötő archetí-
pus —, pszichikus zavarokat képes okozni, a neurózistól egészen a pszi-
chózisig. Betörhet a tudatba, és azt teljesen szét tudja zilálni: disszo-
ciálja (egyes részeit leválasztja) vagy dezintegrálja (szétzilálja).
Jung azt írja egy összefoglaló művében (leegyszerűsítve a gyakorlat
számára), hogy az archetípus kompenzatórikus funkciójának megfe-
lelően, a kollektív tudattalanból energiakvantumokat közvetít a sze-
mélyes tudattalan komplexusai felé, és ennek segítségével az eddig
csak zavaró szimptómákkal jelentkező komplexus kénytelen megje-
lenni szimbólum formájában, mert a komplexus olyan feszítő ener-
giákkal telik meg a mélyről jövő energiakvantumok által, hogy
valamilyen módon megjelenik: álomban, vagy akár egy vízióban.
A szimbólum, amely ilyenkor feljön a tudat szintjére, ábrázolja az
archetipikus magot, és a személyes konfliktusanyagot is. Ebből az
elaborálás a tudatból leadort energiát hozza vissza a tudatba. Ilyen
például az álomban vagy az imaginációban felbukkanó boszorkány
ősképe. Ez egy híres őskép, amelytől mindenki fél. A meséktől a mí-
toszokig mindenhol előfordulnak ilyen boszorkányos tulajdonsággal
rendelkező emberek. Ez egy archetipikus ősmag. Feljön a boszorkány
archetípusa, és azt mondja a személy, hogy ő boszorkányt lár. Ha az
ember asszociáltat hozzá, akkor csetleg a nagymama arcára, vagy a
mamának a mozgására hasonlít, tehát megtelik személyes komplexus-
anyaggal, amit a nagymama vagy a mama tett vele gyermekkorában.
Az ősmag szekunder burkot kap.
A komplexus a személyes tudattalanban van, és megfelelő konstel-
láció esetén — ha olyanok a körülmények — fölszáll, és tudatossá válik.
Miközben a komplexus fölszáll a tudatba, ezt a régiót valamilyen
módon kitölti, és a tudatból kihasít egy részt. Ilyen módon a tudat és
a tudattalan határa bizonyos mértékben összefolyik. Ez részben tuda-
tos, részben pedig tudattalan, és mindenféle bajt okozhat a fejfájástól
kezdve a fóbiáig, a kényszerneurózisig.

196
Ha a komplexus megoldódik, akkor vagy visszakerül a tudatba, mint
feldolgozott élményanyag, vagy pedig megsemmisül. Tehát a komplex-
us megoldható. Ha nem tudják kellőképpen megoldani — mint ahogy
a legtöbbször nem tudják kellőképpen megoldani —, csak a töltéséből
veszít. A pszichoterápia általában elvesz a komplexus töltéséből.
Például, ha valaki kritikus állapotban jelentkezik, egy családi vagy
párkapcsolati konfliktussal, azt meg lehet oldani. De ettől még a
mögötre álló anyakomplexus nem oldódik meg, az visszakerül a
mélybe. Az aktuális konfliktus megoldódik, és akkor megint helyreáll a
tudatnak a rendes szintje, megint egy ideig, egyensúly lesz. A komplex-
us átmenetileg hatástalanná válik, ha elveszünk az energiatöltéséből.
A magelem (archetípus például az anya archetípusa) személytelen, és
erre kapcsolódnak rá rétegszerűen a személyes elemek, a komplexusok
(amelyek az egyéni életben keletkeztek). (Azt tudni kell, hogy min-
denki tele van komplexusokkal. A probléma és a komplexus csak egy
kvantitatív eltérés, mert ha valaki a problémát túlértékeli, akkor
abból komplexus lehet. Ha lerázza magáról, akkor nem komplexus.
Ez nagyon egyéni, van, aki érzékenyebb valamire, és annak az a
komplexus, a másik meg nem érti, hogy lehet etről kiborulni.)
Ha sok kis komplexus összeadódik, az archetípus magához vonzza
ezeknek az energiáit. Vagyis minden, ami engem ér, és kellemetlen,
energetikailag dús, tehát emocionálisan töltött, azt magához vonzza a
megfelelő archetípus, és ezáltal megnő a feszítőereje. Egyszer csak ki-
emelkedik szimbólum formájában, és megjelenik az álomban, mond-
juk egy mitikus sasmadár, esetleg karmaiban egy gyerekkel. Itt ebben
benne lehet anya-, gyerek- és apa-komplexus is. Az archetípusok a
fenti példában, szimbólum formájában jelentkeztek, és ennek segítsé-
gével (a komplexusoknak, amit előzőleg magához vonzott az arche-
típus, amely a szimbolikus formában megjelent) ezt a szimbólumot
már tudjuk értelmezni. Ezáltal a komplexus is — amely az ősképet
megtöltötte személyes tartalommal — megszűnik. Tehát így hatnak
segítő módon az archetípusok. Jung szerint az archetípus mindig segít
energetikailag. Mindig kap általa a tudat energiát, csak az a kérdés,
hogy hogyan interpretálja, hogyan ismeri fel. Tudomásul tudja-e
venni, hogy ez most egy segítő archetípus, vagy pedig az összhelyzetet
értelmezve azt mondja, hogy ez most valamiféle rossz irányú tanácsot

197
akar adni nekem. Nehéz dolog a terápiában értelmezni, hogy az
archetípus pozitív jellegű, előremutató, vagy pedig nem.
A libidó-reóriát is be kell vonni az ősképek tárgyalásába, hogy még
dinamikusabban lehessen nézni a jelenséget. A libidót nem lehet
kikapcsolni, hiszen azt gondoltuk, hogy az archetípus erő, az
energiának valamilyen szimbolikus megnyilvánulása. Jungnál a libidó
mindenféle pszichés energiát jelent, nemcsak a nemi kedvet;
beletartozik az agresszió, a szerzési késztetés, a szellemi erőfeszítés, a
kíváncsiság is. A libidó szó szerinti jelentése öröm a jövőbeli jóért,
hajtóerő a kibontakozásra. Jung szerint a libidó előremutató, jövőre
irányuló, de jelenti a viselkedés intenzitását, élménnyel való
telítettségét 15. A pszichés energia — a schopenhaueri értelemben -—, az
akarat sokféleségének és erejének a manifesztációja.

2. dobra fung — a tudat területe

GONDOLKODÁS

INTUÍCIÓ

A libidó általános dinamikáját az ellentétek adják, amelyek a tudat és a

tudattalan között, a négy lelki funkción belül (gondolkodás-érzelem,
érzékelés-intuíció), a kétfajta irányultság és a komplexusok között fe-
szülnek. Az energia mennyisége a rendszeren belül állandó, de eloszlása
változó. Például egy komplexus hatására, arni magához szívja a libidót,
csökken a tudat rendelkezésére álló energia. Adinárnia (erőtlenség),
tehetetlenségérzés, fáradtság, érdeklődés beszűkülés jelentkezik. Az
energia állandóan áramlik, és dinamikusan változik a pszichén belül.

198
Iránya szerint lehet progresszív és regresszív, extra- vagy introverziv.
Megjelenési formája a kép, a szimbólumok, az archetípusok, amelyek
mindig nagy hatást, élményt jelentenek, és kimozdítharják a beteget
a holtpontról, erőt hoznak a tudattalanból, erőt adnak a továbbhala-
dásra. Ha a pszichés energia lefutásában torlódás, megrekedés kelet-
kezik, testi és lelki szimptómák jelentkeznek. A szimptóma veszélyjel-
zés, hogy baj van a tudatos beállítottsággal, a tudatot más irányban is
ki kell terjeszteni. A kollektív tudattalanban áramló energi tu-
mok még teljesen aspecifikusak, és ezek töltik meg az archetípust, az
ősképet, amely velünk született valamiféle viselkedéssablon, amit az
ősember vagy ősállat tapasztalt. Mit kell tenni, például, amikor árvíz
van vagy földrengés, amire már az állatvilág is nagyon erősen reagál.
A földrengést előre megérzik az állatok, és menekülnek. Ez egy őskép:
a földrengés ősképe. Vagy az árvíz ősképe. A komplexusokat részben
az őskép tölti, részben pedig a komplexusok töltik az ősképet. Tehát
ahogy az előbb mondtam, a komplexusokat az őskép magához vonz-
za, de ugyanakkor energiát ad a komplexusoknak, hogy megjelen-
hessenek — szimbolikus, képi formában.
Irt most ki kell térni arra a jungi koncepcióra, hogy az emberben és
az élőlényekben működik egy teleologikus (mindent átható) elv, egy
abszolút célszerűség, valamiféle , nemes" cél felé irányuló, és ez pedig
az evolúció. Az ember egy fejlődőfélben lévő főemlős, amely folyama-
tosan most is fejlődik. Tudjuk, hogy a progresszív kortikalizációnak
(az agykéreg fejlődése, ami a biológiai, anatómiai és élettani alapja a
tudat fejlődésének és tágulásának) még nincs vége. A parietális és
homloklebeny továbbra is fejlődik, ugyanakkor csökevényesedik a
tektum, az agytörzs teteje, ahol régen még rétegződés volt, és ott vol- -
tak az elemi gondolkodás alapstruktúrái. Létezik egy evolutív elv, ami
előre akarja vinni az embert, tehát bármilyen baj éri az egyént, mond-
juk egy organikus betegség vagy akár neurózis, a tudattalan és a benne
lévő ősenergia mindig igyekszik kompenzálni. A szervezet, az ember,
egy tökéletes önregulációs szisztéma, amelyet áthat a fejlődés (evolú-
ció) elve. (Olyan ez, mint a megismerés. Nem lehet megismerni vala-
mit teljesen, mert amikor megismerem, ezzel újabb ismeretlenek tá-
rulnak fel, és akkor újabb ismeretek megszerzésére van szükség.)
Ha az archetipus energiája aktivizál egy komplexust, az pedig felemel-

199
kedve a személyes tudattalanba, kétféle módon jelenik meg a tudat
számára: egyrészt, mint szimbólum, másrészt, mint tünet. Egy komp-
lexus megjelenhet szimbolikusan, tehár képalakban: álomban, imagi-
nációban vagy akár egy éber-álomban. Megjelenhet tünet formájá-
ban, mint fóbia, fejfájás, gyomor- vagy nyombélfekély, esetleg magas
vérnyomás és a többi. Ha tünet, akkor orvoshoz kell fordulni, tehát
kényszeríti az embert, hogy foglalkozzon saját magával. De a szimbó-
lummal nincs ugyanígy. Mert a szimbólumról azt gondolhatja a
személy, hogy: ,olyan hülyeséget álmodtam, nem merem elmondani
senkinek, mert azt hiszik, hogy nem vagyok normális". Nagyon sok
páciens mondja ezt: ,ezek különös dolgok, amiket irt elmondok, de
ha valahol máshol is elmondom, akkor azt mondják, hogy ez meg-
őrült. Ilyeneket álmodni, ez nem normális. Vagy ilyeneket látni nem
normális." Különösen, ha félig, éber állapotban jelennek meg ilyen
képek. Elalvás előtt gyakoriak ezek a sajátos hipnagóg hallucinációk,
és ettől rettenetesen meg szoktak ijedni: mindenféle torzók, meg
olyan formátumok jelentkeznek, amelyek ijesztőek. Egészen termé-
szetes, hogy a kollektív tudattalan ilyenkor küldi a képeket, és azt
mondja az illetőnek: , Figyelj már ide: ezeket azért jó lenne értelmez-
ni, hogy miért vannak minden este ilyen rettenetes képeid?" Persze
vannak szépek is, van, akinek gyönyörű képek jelentkeznek, s annak
egészen más a helyzete.
Az aspecifikus energia (libidó) megszállja az archetípust, mely önma-
gában személytelen, üres keret. Amikor eljut a komplexusig, akkor a
keret már megtelik személyes tartalommal (az ő hősködéseivel, vagy
azzal, amit olvasott; ő egy Theseus, vagy Sigfried akar lenni, valami
bodybuilding sztár vagy szépségkirálynő — nőknél a hősképnek az
amazon felel meg. Ilyen például Jeanne d Arc). Ilyenkor már komp-
lexusnak nevezzük, és ez a személyes tartalmú komplexus nyilvánul
meg szimbólumban, vagy pedig tünetben, amelyet az aktivizálódott
archetípus energiák is táplálnak.
Ez az út tehát az ősenergiától, az őslibidótól egészen a tudatos ember
mai problémájáig, akinek valamiféle testi tünetei vannak, vagy akinél
ijesztő álmok, szimbólumok jelentkeznek. A személyiség belső teré-
nek történései így tudnak eljutni a kollektív, illetve a személyes tudat-
talanból a tudatküszöbig, és az ego tudomására jutnak.

200
Ezt a folyamatot segíti az aktív imagináció és meditáció terápiás
művelete, azt előfeltételezve, hogy a meditáció során megnyílik az út
a kollektív tudattalan felé, és ,szóba lehet állni" az ősképekkel,
melyek amorf, kavargó alakzatokból alkotnak formát, és állnak össze
dinamikus képekké, s a cenzúrát megkerülve tudatosulnak.
Jungnak van egy nagyon szemléletes hasonlata arra, amit az előzőek-
ben már tárgyaltunk. Mégpedig, hogy az archetípus milyen szerepet
tölt be az ember múltjában, jelenében és jövőjében: ez az oldat hason-
lat. Bármilyen só oldatba vihető, de ennek az oldatnak bizonyos kris-
tályosodási törvényszerűsége van, bizonyos kristályrács szerint kris-
tályosodik ki. Amikor az oldatban van a só, akkor nem kézzelfogható,
nincs sehol sem, ez a rendezőelv, a meg nem nyilvánuló őskép. Ez a
múlt. Ami benne rejlik a kollektív tudattalanban, az emberiség ősmúlt-
jában. Az oldott anyag, ami még nem öltött formát. A kristályszerkezet
csak rendezőelvként van az oldatban. De abban a pillanatban, amikor
a konstelláció létrejön, kikristályosodik. Ez pedig a jelen: a szimbólum
és a jelentéstartalom — a kristály. Az, hogy mindig egyformán
kristályosodik ki, az nem azt jelenti, hogy ez mindig egyforma, mert ez
a kristály lehet ilyen, vagy olyan alakú. Individuális. Lehet kicsi, lehet
nagy. Tehát a kristály formája már egyéni.
Amikor megoldódik a komplexus a pszichoterápiában, vagy letán-
colja, lereagálja akármilyen expresszív megnyilvánulásban, akkor me-
gint oldatba megy és ott, mint jövőbeli lehetőség, ismét ott van, hogy
amikor kell, akkor fölszálljon, és segítsen a tudatnak megoldani azt a
problémát, amivel éppen nem tud megbirkózni. Tehát ez az őskép
útja. Múlt, jelen és jövő. A rendezőelv bennünk van, a rendezőelv
mindig segíteni akar, mindig evolutív (az evolúciót segítő), a
kibontakozás irányában hat, csak tudni kell vele bánni. Társadalmi és
kozmikus ingerzuhatagban élünk, amely föntről, minden irányból ér
bennünket. De hát most beszéljünk csak a kollektív tudatról, ami
kívül, a társadalomban van, s amihez nekünk alkalmazkodni kell.
Ebben az alkalmazkodási processzusban természetesen nagymérték-
ben részt vesznek a társadalmi ideálok, elvárások, a kulcsszemélyek, az
olvasott hősök, hősnők és ehhez hasonlók, tehát mindaz, amire az
ember az individuális élete során — óvodás korától, vagy a mesélős
időszakáról, kiscsoportos koráról kezdve -, már tudatosan hall a

201
mesékben, később a mítoszokban, aztán még később a tudományos
mesékben és mítoszokban.
Ehhez alkalmazkodik természetesen — valamilyen módon — az ego,
mégpedig úgy— és ez az egészséges —, hogy közben nem adja fel a saját
igényét sem. Tehát a perszóna egy nagyon jól működő puffer, egy
alkalmazkodási funkció. Ez akkor jó, hogyha eleget tesz a külvilág
elvárásainak, de oly módon, hogy a saját elveit nem adja föl, a saját
szükségleteit el tudja tolni, valamilyen módon úgy tud alkalmazkod-
ni, hogy mind a kettő jóllakjon; a belső világa is kielégüljön, és a kül-
világ is legyen vele elégedett. Ez nehéz dolog, és ezért van olyan sok
konfliktusa az embereknek a környezetükkel. Ez mind-mind végig
érvényes a párkapcsolattól kezdve a családi kötelékeken át a társa-
dalmi kapcsolatokig.

A személyiségnek, az egónak, nemcsak kifelé kell alkalmazkodnia,

hanem befelé is, a belső világ igényeinek is meg kell, hogy feleljen.
Nem elég a kifelé való perszonális érintkezés, hanem az egónak kell
megbékülni befelé, és integrálni a benne lévő olyan tendenciákat, !
tulajdonságokat, amelyeket esetleg örökölt, de mégis idegenek az
egójától. Ezeket integrálni kell, s ez az integráció történik meg az
anima- és az animus ósképeken keresztül. Tehát a befelé történő
alkalmazkodás rajruk keresztül történik.
A perszóna és az. anima, az animus egymással kompenzatórikus viszony-
ban vannak. A perszóna kompromisszum, végső soron a kollektív tudat
követelményei és az individuális igények közört. A veszély mindig az,
ha az illető túlságosan ráhagyatkozik a perszónájára, s az teljesen átveszi
a vezetést, Ezért azt kezdi hinni, hogy ő tényleg ugyanaz, mint amit a
világ felé mutat. Elhiszi, hogy ő olyan, mint a szerepe, holott ez soha-
sem egészen igaz. Ilyenkor azonban az elutasított tényleges karakter
mindig tiltakozik, s mindenféle fejfájások, vegetatív panaszok, vagy
akár pszichés tünetek is jelentkezhetnek, azért mert felhalmozódik a ki
nem élt igény és szükséglet a tudattalanban, és lassan a felhalmozódott
energiából szimptóma lesz, ami nem feltétlenül panaszokban vagy
tünetekben jelentkezik, hanem lehet, hogy álmokban mutatkozik meg
figyelmeztető jelként, egy-egy szimbólum alakjában.

202
Az olyan típusú ember, aki túlságosan alkalmazkodik a külvilághoz, s
nagyon azonosul a perszónájával, általában túlzottan magabiztosnak
tűnik. Ilyenek a pöffeszkedő, fölényes szakemberek, akik önmagukon
kívül mindenkit ostobának tartanak. Az önmagát felfújó narcisztikus
ember típusa áll elénk, aki a saját perszónája, saját szerepe nélkül nem
is számít, csak az, hogy ő X, Y vagy Z, hogy valamilyen címe van,
vagy szerepe, ami miatt őt tisztelik. De belül valahol érzi, hogy önma-
gáért nincs sok, amiért respektálhatnák. Mindig, mindenkiben létezik
egy bizonyos tudattalan önkritika. Az ilyen típusú emberek általában
feszültek is. Állandóan evidenciában vannak, nehogy lelepleződjenek.
A lényeg tehát az, hogy ilyen veszély bármelyikünket fenyegethet, hogy
például túlságosan azonosulunk a pszichológusi vagy a terapeuta
szereppel. Ilyenkor perszóna analízist kell végezni, s meg kell nézni,
miből is áll ez az álarc.

J. Jacobi azt írja a perszónáról, hogy , szükségszerű, de rugalmas védő-

mű". A hangsúly itt a rugalmasságon van, mert segítségével relatíve
könnyű bánni a külvilággal. Azonban ő is figyelmeztet, hogy a mögé-
je elrejtett igazi természet — ha nem jut felszínre — akkor veszélyessé
válhat. Megmerevedik, s autokratikus uralkodó és állandó lesz, s a
maszk mögött végül is üresség marad, az egyén elsatnyul. Azt mond-
Ja: bármiféle szerep tisztséggel is jár, ami olcsó kompenzáció a szemé-
lyes elégtelenségre". Jacobi is azt mondja, hogy például a professzorok
egyénisége sokszor a szerepekben merül ki, mögötte csak elkeseredett-
ség és infantilizmus van. Az egészség feltétele mindenképpen egy jól
működő perszóna, amely tehát eleget tesz a külvilág követelményei-
nek, valamint a belvilágnak is.
Vizsgáljuk meg az anirna-animus és perszóna viszonyt. Minél archai-
kusabb és differenciálatlanabb az anirna, az animus, annál messzebb
viszi a perszóna az embert a természetes ösztönvilágától. Rendkívül
nehéz elkülönülni az egyiktől és a másiktól is. Azonban szükségessé
válik, ha az individuum nem tudja magát megkülönböztetni, hogy
melyik is ő. Ha az ego a perszónával azonosul, akkor az anima
árnyékban van, és elfojtott. Mi történik akkor? Projiciálódik. Ilyenkor
a hős férfi a felesége szoknyája mögé bújik, vagy pedig a feleség
kardos, férfias, domináns nővé lesz — ha ilyen animus megszállottsága

203
 van a férfinek. Aki kifelé gyenge ahhoz, hogy ellenálljon a nyomásnak
— mert hiszen ki vagyunk téve annak, s el is várnak tőlünk sok
mindent —, az Jacobi véleménye szerint befelé is gyenge, és ki van
szolgáltatva a tudattalannak is. Az animától megszállt férfi elveszti a
jó perszónáját, és elnőiesedik. Nyafogós, nőies viselkedésű lesz. Ez ma
a társadalomra általában jellemző. Mármint, hogy a férfiak
öltözködésben is, attitűdben is nőiesednek. A férfi tehát elnőiesedik,
a nő pedig nőies perszónáját elvesztve okoskodó, akadékoskodó
kékharisnya lesz, férfias vonásokat vesz fel, ha elfojtja az animusát.
Wolfgang Miltler Kranefeldt, a másik jungiánus pszichológus azt írja:
Ha a tudattalan alakjai, az anima és az animus nem válnak tudatossá,
azok kivetülnek, s ilyenkor függő viszonyok és kényszerű kötődések
jönnek létre, amelyek kényszer-szerűek, mert az ego valamilyen mó-
don tiltakozik, de nem tud mégsem mit csinálni. Tehát a tudattalan
igény vagy szükséglet rávetül egy arra alkalmas személyre, aki az
animusát vagy animáját ábrázolja. Ez a nemek közti mágikus vonzás,
amikor egyszerre csak megpillantja, s , vége lesz". A belső események
ilyenkor nem tudatosulnak, projiciálódnak, tehát nem tud tisztázód-
ni a saját bensőnkhöz való viszony, mert itt az ÉN a perszónával iden-
tifikálódik, azért projiciálja a tudattalant — az animust, az animát —
valakire, és abban éli meg."
A másik lehetőség, amikor az ego az animával identifikálódik, akkor
nem vetül ki az anima, hanem az animával azonosul, és ő maga válik
animává, illetőleg az álrala reprezentált tudattalan igényekké. Az illető
ilyen esetben azt hiszi, hogy ismeri a saját belső történéseit, nagyon
magabiztos ilyenkor, és azt véli, hogy az a valóságos karaktere, amit ő
elhisz magáról. Tehát ebben az esetben, amikor az azonosulás az ani-
mával vagy az animusszal történik, akkor a perszóna projiciálódik egy
hasonló nemű személyre, és ez lehet az alapja különböző homaerati-
kus kapcsolatoknak, lelkes barátságoknak, valamint — a terápián belül
pedig — nagyon kemény indulatáttételeknek az orvos felé. Itt való-
jában nem jó a külvilághoz való alkalmazkodás, miután a perszóna
nem működik rendesen, és ezek a homoerotikus, nagyon baráti, in-
tenzív, intim kapcsolatok a kapcsolat-nélküliség leküzdését szolgálják.
Azt is tudni kell, hogy bár a perszóna a Gyökössy-féle ábrán felül
. helyezkedik el, s nem az alsó régiókban, de mind a két fajta iden-

204
tifikáció kollektív beállítódottság, tehát ősképszerű. A perszóna is
ősképszerű, bár perszónaként a külvilág és az ego között van, de
ennek is megvannak a maga ősképei, mert hiszen a mítoszokban,
mondákban, mesékben rengeteg szerepet találunk, bizonyos olyan
szerepeket, amelyeket többé-kevésbé le is másolnak az emberek.
Tehát azt mondhatjuk, hogy a perszóna a külső miliő befolyásának az
eredménye, az anima és az animus pedig a belső milió közvetítője.
Szintén tipikus viselkedést közvetít, és mindkettő kollektív személyi-
ségrész tehát. Ezt nagyon fontos tudni.
Ha a perszóna fejletlen és primitív, elégtelen lesz a külső alkalmaz-
kodási készség. Ugyancsak egyfajta tipikus beállítottság mutatkozik
meg, ha a személy negligálja a belső világot. Ilyenkor az anima vesz
fel archaikus vonásokat, és szimbolikus jelentéstartalmakkal jelent-
kezik, igen erős álomtevékenységgel, vagy pedig rossz esetben vizuális
vagy akusztikus hallucinációkkal.
Az autonóm komplexus dinamikus értékét, erejét (az anima komp-
lexus, a perszóna komplexus) Jung mana-nak nevezi. Ha az anirna
tartalma tudatos lesz, feloldódik a perszóna identifikáció, és az
animát integrálva megkapja annak mana erejét. Nem csak az animá-
nak és az animusnak van mana ereje, hanem minden ősképnek is.
Mik ezek az ősképek, amelyeknek mana ereje van? Hangsúlyozom
még egyszer, hogy az anima az a férfiban található nőiség. A követ-
kező archetípusok tehát a férfiakra lesznek veszélyesek, ha megszállják
őket. Itt van az anyakép, a Magna Mater kép, a boszorkány, a papnő,
a valkűrök, a tündérek, a nimfák, a sellő, a hárpia, a gorgó, a medúza,
mind ilyen anima reprezentánsok, és még mélyebben, a
legmélyebben az istennők s az istennőnek az absztrakciója, Szófid —
Pisztisz-Szófia a gnosztikusoknál —, amely a női bölcsességet és a női
könyörületességet is jelképezi.
A másik oldalon a nőben, akinek animusa van, szerepel az apa, az
Öreg Bölcs, a varázsló, a pap, szerepelnek a manók, a kentaurok, a
szelének, szatírok, a különböző gnómok, a Minotaurusz. Tehát minden
férfinemű szörnyeteg és lény. Az Isten fogalom is bejön, majd pedig
az Istennek az absztrakciója, a Logosz. Mint ahogyan a Sophia az
átszellemített Erosszal azonosítható, úgy az Isten fogalom a Logosszal,
vagy Igével, vagy Elő Hanggal, amit a Nagy Bummanak is szoktak

205
mondani. Ez volt az első hang a világban, miután megnyilvánult az
addig Meg Nem Nyilvánult, az, amit jobb szó híján Istennek,
Dharmának, Taonak lehet nevezni.
Ezeknek a figuráknak, a mesékből már ismert módon, nagy erejük
van, és ez a mana erő. A mana erő az, ami faszcinálja (megigézi,
megbűvöli) az embereket, a betegeket, és sökszor emiatt válik kény-
szerűvé egy kapcsolat. Mi is ez a mana erő tulajdonképpen? Ez egy
mágikus erő, mely a terápia során is mindig elő szokott bukkanni. Ha
az ember elkezdi a perszóna analízist, s az többé-kevésbé megtörténik,
akkor mehetünk lejjebb. Akkor találkozik az ember a saját árnyék
ÉNjével, a saját negatív hasonmásával, amely az összes differenciálat-
lan tulajdonságát, belső vonásait, vagy az addig ki nem élt tulajdon-
ságokat reprezentálja. Az árnyék ÉNt sötét ÉNnek is nevezik, holott
nem biztos, hogy feltétlenül sörét, de a köztudatban az áll, hogy van
egy sötét alteregónk, aki gonosz.
Gondoljanak a Dr. Jeckyl és Mr. Hyde történetre, aki nappal egy
rendkívül humanista orvos, éjjel pedig a legborzalmasabb dolgokat
műveli. Tehát az ÉNje világosban ilyen, sötétben pedig olyan.
Ez az árnyék ÉN; minden, amit az ego, a tudat elutasít, az az árnyék
ÉNben sűrűsödik össze, Sokszor bizony annyira összesűrűsödik, és ak-
kora feszültséget okoz, hogy megszállhatja a személyt. Ilyen megszállott
árnyékfigurák Jago, Biberach, és lehetne tovább sorolni a mitológiából,
a drámákból az úgynevezett gonosz, negatív hősöket. A lovagkorban a
fekere páncélba öltözört lovag, a sámánizmusban a fekete bika, amely a
fehér bikával küzd. A fehér és a fekete mindig összecsapnak — tehát a
tudat, a szellem reprezentáns és az árnyék reprezentáns. Hogy ez
mennyire nem ítélhető meg etikailag és morálisan, azt a taoista jin-jang
szimbólum bizonyítja, ahol a fekete és a fehér átfonódik egymásba,. Ezt
a szimbólumot mindenki ismeri, a kör közepén az ,§" alakú
átmenettel. A fele fehér, a másik fele fekete, s mindkettőben van egy-
egy ellenkező színű pont. Ezek tehát kiegészítik egymást. Nem lehet azt
mondani, és nem lehet azt elvárni senkitől sem, hogy teljesen világos,
vagy teljesen sötét legyen, mert olyan nem létezik
Az árnyék mindig emberekre projiciálódik. , Nem én vagyok olyan,
hanem a másik olyan...". Amikor az ember nagyon utál valakit,
akkor kell szembesülni azzal, hogy miért is utálom én őt annyira, s

206
akkor fel kell ismerni, hogy bennem van az a tulajdonság, amit rá
projiciálok. Nem akarom tudomásul venni, hogy bennem is bennem
van, s kivetítem rá. Ez leegyszerűsítve az árnyék működési módja.
Az animus és az anima megoldása sokkal nehezebb ennél, s
hosszadalmasabb folyamatot jelent, de eközben azért vannak már
eredmények is. Ilyenkor az illető eufórikus állapotba kerül, megoldot-
ta a szülővel kapcsolatos problémáit, nincs már ödipusz-komplexusa,
nincsen kisebbrendűségi komplexusa, egy csomó szükséglete fölsza-
badult a gátlások alól. Kialakul egy eufórikus állapot, és ilyenkor egy
úgynevezett hősi, vagy hősnői póz vagy pozíció jön létre, amikor is
akármilyen szakmában dolgozik, sodró lendülettel ugrik a dolgok-
nak, és ilyenkor minden megy is neki, mert óriási energiákat képes
mobilizálni magában. Az átmeneti sikeresség eufórikus állapottal
jelentkezik, és ez már azt jelenti, hogy a benne rejlő hős archetípusát
vagy az amazon archetípusát energiák szállták meg.
Ebben a szakaszban ilyen a terapeutával szemben is. A terapeuta kezd
hülye" lenni, már nem érti ezt sem, meg azt sem, ő már ezt is jobban
tudja, már nem is érdemes tovább folytatni a terápiát. ő ilyenkor
okosabb már a terapeutánál is. Időnként azért álmokban előjönnek az
ellentétei. Éppen azért, mert ő már mindent tud, ő egy hérosz, egy
hósnő és így tovább; tudós, bölcs, felfedező, amilyen területen éppen
működik. A legnagyobb művész, a legnagyobb író, festő stb. Erre
vigyázni kell. Jung úgy hívja ezt, hogy az illetőnek mana személyisége
alakul ki. Igen gyakori jelenség volt ez hipnotizőröknél. Akkoriban a
hipnotizőrök mind ilyen mana személyiségek voltak (sajnos ma sem
ritka). Régen, a századfordulón a parancs jellegű hipnózis dívott, s a
nagy hipnotizőrök mind kvázi hatalmat éreztek a pácienseik, a másik
ember felett.
Ebből adódik az a tévhit is, hogy a hipnózisban alá kell vetni a
személyiségünket a másik személyiségének, tehát a személyiség maga
elvész, mert a másik, aki hipnotizál, olyan erős, hogy elveszíti a
hipnotizált ember a személyiségét. Ez közel sem így van. Mindez a
hipnotizőröktől származik, akik mana személyiségnek hitték magu-
kat, azt hitték, hogy mágikus hatalmuk van. Ez a pszichoterapeutákat
is fenyegeti, mindenféle orvost és pszichológust is, hogy azt hiszi,
hogy ő omnipotens, és mindenkit meg tud gyógyítani. Ilyenkor óriási

207
hibákat is elkövet, mert a ,gyógyítási düh" sokszor ártalmas. Nem kell
mindenáron meggyógyítani azt, aki nem akarja. Hagyni kell. Mert az
érési processzus az egy olyan valami, amelyik önmagát fékezi. Ha a
személyiség nem elég érett, akkor nem akar továbblépni. Megszólal
valamilyen belső vészcsengő, hogy itt álljunk meg egy időre, most ezt
meg kell emészteni. Nem lehet előrefutni. A mana személyiségű
terapeuta kétségtelenül nagyon sikeres, de ugyanakkor nagy hibákat
is követ el, amiről nem beszélnek, mert a siker sokkal több, mint a
sikertelenség.
Az anima és az animus között helyezkednek el a szülők és testvér; hős,
hősnő ősképek is, és amikor ezekkel többé-kevésbé tisztába jön az
illető, akkor szokott megjelenni egy új őskép, a gyermek ősképe.
A gyermek mindig a születést, a személyiség kibontakozását jelenti,
mert a csecsemőből potenciálisan minden lehet. Bár tudjuk, hogy
nem tabula rasa, hanem olyan fejlődési csíra, amelyből nagyon
sokfajta irányban lehet tovább lépni, és csiszolva, abból még bármi
lehet. Amikor ilyen jelentkezik, ez már átmenet a Selbsr-nek a meg-
valósulása felé, mert a vonalat az ego és a Selbst között indíividuációs
processzusnak nevezik az analitikus (komplex) pszichológiában.
A mana fogalom által a Selbst-hez jutunk el. Az emberben működő
mana erők a szervezet maximális teljesítőképességét jelentik, mert
ahhoz, hogy valaki fensőbbséges, hatalmas vagy tekintélyes legyen, az
szükséges, hogy az erőközpontok szinkronban legyenek. A mana
legelső megfogalmazása egy hittérítőként dolgozó angol lelkésztől,
Robert Henry Codringtontól (1891) származik, aki azt úgy fogalmazta
meg: , Létezik egy természetfeletti erő vagy hatás, amit manának
neveznek. Ez az, ami mindent előidéz, ami az ember közönséges ÉNjét
meghaladja. Ami kívül van a természet normális rendjén. Jelen van az
élet légkörében, hozzákapcsolódik személyekhez, dolgokhoz, és kife-
jezésre jut olyan eredményekben, amelyek csak a mana működésének
tulajdoníthatók." Irt feltűnik az eredményesség is, ha valaki a mana
birtokába jut, felhasználhatja, irányíthatja. Ez a Selbst-tel ugyancsak
azonos, mert ha valaki meg tudja valósítani önnön magát, , ősmagát",
vagy ahogy mondhatjuk: ,összmagát", tehát a teljességét, akkor az
sok mindenre képes.
A mana ereje egyes esetekben ki is törhet, és irányíthatatlanná válik.

208
Olyan ez, mint amikor kiengedik a szellemet a palackból, veszélyessé
válhat. A mana erő nemcsak élőlényekben van jelen, hanem élettelen
tárgyakban is. A köveknek is van mana erejük. Ismertek a menhirek,
a kőoszlopok, stonchenge-ek, amelyeknek faszcinatív és rendkívül
szuggesztív hatásuk lehet, különösen akkor, ha megfelelő szimmetriá-
val, kozmikus rendben állnak, mint ahogy a kelták állították fel eze-
ket Angliában és Normandiában.
A magyar Róheim Géza, aki ezzel a témával bőségesen foglalkozott,
azt mondja, hogy az igazi mana erő két dologból tevődik össze. Van
egy olyan mana, mely a tárgyakban lévő, és van olyan is, ami emberen
kívüli. Erre utal Robert Henry Codringtron is, hogy van egy energia,
egy erő a természetben, ami az embertől tüggetlen. A mágiában
például a halottak csontjait használják fel erre, nemcsak Polinéziában,
hanem a magyar mitológiában is, ahogy Róhcim könyvében a
a Magyar néphit és népszokások" című munkájában is szerepel. Ez a
csontban, vagy a tárgyban lévő mana erő, ami fokozódik, ha ez a
tárgy megfelelő , szakember" kezébe kerül.
A megfelelő szakember a varázsló vagy a gyógyító, és ő a személyes
erejét is beleteszi a tárgy mana erejébe. Tehát benne kell lenni az illető
személyiségének, a karizmájának, és ez pedig attól függ, hisz-e a sze-
mély saját magában. Abban a pillanatban, amikor elveszti az önma-
gába vetett hitét, megszűnik varázsló lenni. Van tehát a tárgyban eleve
benne rejlő személytelen mana erő, és van a varázslótól beletett va-
rázserő — varázsige, ez a személyes mana erő, melyhez erős hit, emóció
kell. Ez a mana objektív és szubjektív oldala. Rendkívül fontos itt a
hit kérdése, de a terápiában is az. Minden embernek van mana-ja, s a
terápia során, a kisebbrendűségi érzésben és önbizalomhiányban
szenvedő emberekben fel lehet ezt ébreszteni. Erre nem mindig csak
a pszichoterápia szolgál, hanem sokszor bizony testi gyakorlatot is kell
hozzá végezni. Erre való a jóga, valamint a különböző, ehhez hasonló
bioenergetikai és más újabb eljárások, amelyeknek hatékonyságát
nem lehet tagadni.
Két fogalom tartozik szorosan még ide, melyek Lucien Lévy-Bruhl
etnográfustól származnak, és rendkívül fontosak a tudattalan megér-
téséhez. Az egyik a kollektív reprezentáció (représentation collective)
elve, a másik pedig a misztikus részesedés (participacion mystige).

209
A kollektív reprezentáció elképzelése alatt Lévy-Bruhl azt érti, hogy
ezek az elképzelések valóság jelleggel rendelkeznek. Így a szellemek, a
varázslat, a gyógyító vagy rontó erők. Ezek idézik elő a halált, a
betegséget. Az események sem véletlenek, hanem mindig valamilyen
erő valósítja meg azokat. Ilyen módon gondolkodnak a varázslók,
akik egy sajátos szellemhítben, sajátos, varázslatos világban élnek.
Mi ezt prelogikus, önkényes magyarázatnak tartjuk, mert teljesen
más előfeltevésekből indulunk ki.
A varázsló valójában nem illogikusabb, mint mi vagyunk, csupán más
előfeltételezésekből indul ki. Az ő priori feltevése az, hogy a beteg-
séget vagy szellemek okozzák, vagy pedig varázslat. Ugyanúgy, ahogy
nekünk az a felfogásunk, hogy a dolgoknak természetes okai vannak,
s kauzál-reduktív módon gondolkodunk. A primitívek szellemének
működése nem tér el a mienktől, a különbség csak a feltevésekben,
előfeltételezésekben rejlik (a primitív szót etnográfiai és nem pejoratív
értelemben használva). Mint ahogy mi azt mondjuk a paranoiásra,
hogy rendkívül logikusan gondolkodik, csak éppen a kiindulópontja
rossz. Ez ugye az okos bolond. Azt mondja Jung: , A mi gondolkodá-
sunk a kauzalitás szentségén épül, világunkban nincs hely az önké-
nyes természetfeletti erők számára, hacsak nem ereszkedünk le az
atommag félhomályos világába, ahol különös, szabálytalan dolgokkal
találkozunk, amelyekre nem érvényesek a kauzalitás egyértelmű
törvényei". 1932-ben írja ezt az Archaikus
, ember" című munkájában,
amikor az atomfizikus koppenhágai iskolával már kapcsolatban állt.
. Vagy gondoljuk az álmok, az imaginációk, meditációk világára, ahol
minden lehetséges, varázsolhatunk, repülhetünk, átváltozhatunk,
metamorfózisok jönnek létre, eufórikus, mágikus előérzetünk van,
vagy éppen teljes tehetetlenség, erőtlenség, megrontottság érzésünk is
lehet. Leherünk mindenható hősök, gonosz vagy jó mágusok" —
mondja Jung ugyanebben a könyvében.
A másik fogalom, a participation mystigwue, s ezt Lévy-Bruhl így
fogalmazza meg: a primitív mentalitás fogalmaiban a tárgyak, élőlé-
nyek, jelenségek számunkra érthetetlenül egyidejűleg önmaguk is,
meg mások is. Megszokták, hogy egy és ugyanaz a lény egyszer állat,
egyszer ember. Így változik át a varázsló egyszer bikává, kutyává, vagy
amivé akar, vagy a kettő egyesül, s a kettő egyszerre egy. Úgy gondolta

210
Lévy-Bruhl, hogy az állatokra vonatkozó különleges elképzeléseik
vezették ide a varázslókat. Az állatok érintkeznek egymással, s bár
nem értjük a nyelvüket, kétségtelen, hogy beszélnek. Ezt hiszik a
primitívek. Ebből következik, hogy az ősi időkben ők is emberek
voltak. Ezen alapszik a totemizmus, a totem-ősök világa.
A kollektív tudattalan , gondolkodásának" elemei ugyanis a képek,
ősképek, ugyanúgy, ahogy a mi gondolkodásunk építőkövei a szavak,
a szószimbólumok. Ezeket a képi elemeket kapcsolja össze a mágikus-
animisztikus gondolkodás, mely érzelemvezérelt, karatímiás. Csak
elvileg van egyenes összeköttetés a tudat és a tudattalan között.
A valóságban örvénylő spirálban kavarognak a képek, a hozzájuk kap-
csolt érzelmekkel, indulatokkal együtt, és az örvénylő sodrásba hol ez,
hol az az őskép, majd a személyes tudattalan, a különböző komplexu-
sok, emlék-egészek (Gestaltok) kerülnek bele, és jutnak közvetlenül a
tudatba, álmokon, imaginációkon, meditáción keresztül. Energiát
közvetítenek az ego számára, ha az elfogadó és befelé nyitott. De ha
tartósan elutasító, elfojtó, a felgyűlt és pangó energia egyszerre töri át
az elfojtást és inflációt, megszállást okoz, szétrobbantja az addig
védett, tudatos, egyoldalú beállítottságot, az egót, a perszónát.
A terápia ennek megelőzése érdekében próbálja óvatosan lebontani a
védőfalakat, a védőmechanizmusokat, hogy befelé is megnyíljon az út
az animus-anima ősképeken keresztül — a kollektív mélységek, a
végtelen belső és külső terek felé. Amikor imaginálunk, meditálunk,
vagy akár csak szabadon asszociálunk, a tudatból, az egóból egy befelé
irányuló spirál indul lefelé, és ennek fényénél mind kiterjedtebb lesz
a tudatosság a Selbst felé vezető úton.
Eljutottunk ily módon a Selbst jungi fogalmáig, melyet igazából nem
lehet jól lefordítani. A leggyakrabban: , Önmagunk, az igazi ÉN, mély
ÉN, felsőbbírendű) ÉN, ősmagunk" kifejezéseket találják az iroda-
lormban, de Jung 1946-ban, hetvenegy évesen az sdÁttétel pszicho-
lógiája" című művében azt írta, hogy mindezek a nevek csak jelzői
lehetnek egy lelki tényállásnak, de nem az a lényeges, hanem az, hogy
valóságos tényről van szó. Ez a lelki instancia létezik! A megnevezést
rá lehet bízni a különböző kutatók szubjektív megítélésére.
Mi hát az individuációval elérhető szubjektív Selbsr élmény? A kü-
lönböző szerzők megegyeznek abban, hogy a Selbst a , totálpszichét"

211
 képviseli, a psziché egészét, teljességét, mely mindent magában foglal,
ami lelki, szellerni. Ily módon benne egyesülnek az egyébként dialekti-
kus ellentétként működő erők; tendenciák: mozgás-nyugalom, világos-
sötét, kívül-belül, véges-végtelen, nőics-férfias és így tovább.
Miközben a Selbst átfogja a pszichét, egyúttal az egésznek a központját
is jelenti, mely összetartja a rendszert. Iehát központ, de egyben
elrendező erő is. Határa a tudás, a gnózis a transzcendens régióban van,
és így igen különböző kerületű lehet — az illető egyén szellemi
befogadóképessége szerint. Joggal nevezi Jung teljességnek is, mely azon-
ban nem egyenlő a tökéletességgel, amely nem emberi attribútum.
A legerőteljesebb ősképünk, miután nem kizárható isteni részesült-
sége, hiszen általa és benne spirituális igényeink, isten-ősképünk is
. felfedezhető. Az Ószövetségből tudjuk, hogy miután Isten a saját
képére és hasonlatosságára megteremtette az embert, lelket lehelt
belé. Így lelkünk isteni természetű, illetve bennünk van az isteni
szikra, a gnosztikusok fényszikrája. j
A Selbst szimbolikus megjelenési formája az úgynevezett mandala
kép. Az elnevezés a buddhista ikonográtiából vezethető le, ahol temp-
lomi zászlókon, fogadalmi képeken, meditációs elmélyülésre készült
festményeken találkozunk velük.
A mandala mágikus kör, a világmindenség redukált képe, a teljesség
szimbóluma. Általában négy irányba tájolt, melyet a világtájak felé irá-
nyuló négy kapu szokott jelezni. A külső körön belül még két-három
kör található, koncentrikus, kisebb alakban, A körökben négyszög vagy
négyzet alakzatok, melyek kettő-négy háromszögre felezettek vagy
negyedeltek. A középpontban a kulcsszemély vagy szimbólum helyez-
kedik el, mely a Selbst jelképe. Ez lehet Buddha, lótuszvirág, keresztény
mandalákon Jézus, rózsa, bárány. Gyakori a kereszt, az életkerék, egy-
egy szent vagy híres mester, akik a transzcendens bölcsességet szimbo-
lizálják, melyet a Selbst tartalmaz. Más-más szimbólumokat találunk a
különböző kulrúrkörökben, de a kör, a négyszög, a háromszög, a ke-
reszt mindenhol alapszimbólum. A négy alapszínen kívül (kék-sárga,
zöld-piros, mely a retina színérzékelő elemeinek felel meg), a fehér is
szerepelni szokott, mint a tisztaság és teljesség színe, mely a spektrum
színeire bontható.
Naranjo szerint, mindenfajta mandalára három tulajdonság jellemző: a

212
centralitás elv, a szabályszerű rend és az ellentétek egyesülési tenden-
ciája.
A lótusz, a kereszt, Jézus szíve, a Nap, a mandala egyensúlyt és
vonzást teremt a mandalát alkotó formák és alakzatok között. Ugyan-
akkor kisugárzik cbből a centrumból az általa képviselt lényeg, az isteni
emanáció, és átfogja az egész képet.
A másik aspektus, mely részben összefügg a centralitással, az a rend, a
szabályosság, a törvényszerűség elve. Ezt kifejezheti például egy üres
kör is, de a geometrikus más alakzatok, a számszerűség, a formák
négyes és annak többszörös változatai is Ez a rend, elvonatkoztatva a
személyestől, teisztikusan Isten alkotásának, a Ta0-nak, a Szanáthana
Dharmának (az Univerzum Örök Törvényének) felel meg.
A harmadik jellemző elv, az ellentétek kibékülése, egyensúlya, egyesülési
tendenciája, ami legszebben a kereszt szimbolikájában jelentkezik, ahol
a horizontális és vertikális polaritás egységessé válik. Ilyen szimbólum a
Jin-Jangot ábrázoló Tai Csi ábra. Ilyen ellentétpár még a centrum és a
periféria, az egy és a sok, a fent és a lent és így tovább.
Ezek miatt a sajátosságok miatt a mandala látványa numinózus, szug-
gesztív hatású, a tekintetet a centrum felé tereli. Ezt használják fel a
meditációs technikákban, a koncentratív meditációknál. (Fixációs
gyakorlatok.)
Ha valaki spontán módon készít mandala-szerű rajzokat, az jelenthet
például összerendeződési törekvést egy zavart betegnél; neurotiku-
soknál vágyat a rendre, a biztonságra; tanítványnál, adeptusnál pedig
az érési processzus előrehaladó folyamatát a Selbst, a teljesség, az össz-
maga megvalósítása felé. Az ember legnagyobb küldetése az, hogy
harmóniába jusson önmagával, ébredjen arra a tudatra, hogy önma-
gában, benne rejlik az isteni szikra, s ezt kötelessége kibontakoztatnia,
nem a saját, hanem a közösség, a betegei vagy kliensei javára.
A következőkben fogalmazzuk meg még néhány általánososítást a
jungi pszichoterápiáról és egyúttal általában a pszichoterápiákról. Az
analitikus pszichológia felfogása szerint a különféle neurotikus szimp-
tóma, lelki zavar, pszichoszomarikus megbetegedés hátterében több-
nyire három alapvető okot találunk:
1. Az identitás hiánya vagy elvesztése.
2. Az élet értelmének hiánya vagy elvesztése.
3. A transzcendencia hiánya vagy elvesztése.

213
A terápiás gyakorlatban az identitásproblémák vannak előtérben,
legtöbbet ezzel kell foglalkoznunk. Az identitás ellenpólusa az önma-
gától elidegenedettségnek. A beteg (kliens) élete, magatartása több-
nyire nincs szinkronban lénye igazi sajátosságaival, alapszükségle-
teivel. Az emberi élet komplexitása sok kényszerítő és alkalmazkodási
folyamatot kíván, több irányba. Szülők, család, hivatás, barátok,
társadalom stb. Ezt sokan csak az élet közepe táján veszik észre, ekkor
fogalmazódik meg az ,önmagával való azonosságö igénye. Az
identitást azonban sokszor nehéz vállalni. Mások nem is sejtik, hogy
kik is ők valójában. Nem tudják, hogy saját szükségleteik, érzelmeik,
vágyaik vannak és hogy azok milyenek. Ezek helyett vannak a
szimptómáik. A szimptóma kompromisszum és pótlék a ,nem mert",
vagy ,nem élt élet helyett. Ezért a szimpróma értelme után kell
kutatni, és nemcsak az oki láncot, amely létrehozta, hanem teremtő
és beállítottságot megváltoztató hatását, az érettség felé hajtó erejét is.
Az analitikus pszichoterápia célja, hogy a páciens megtanulja érteni a
szimptómáját. Ennek segítségével abban támogatja a beteget, hogy
jobban értse önmagát. Arra lelkesíti, hogy maga tegye meg a lépéseit
a gyógyulás felé, maga találja meg az utat, amely a neurózisából
kivezet. Ezért okoz csalódást sokszor a jungi pszichoterápia azoknak,
akik gyors, hatékony segítséget várnak, a panaszok gyors enyhülését.
A terápia célja a nem megvalósított identitást kidolgozni, a szemé-
lyiség nem tudatos aspektusait tudatosítani. Ez nemcsak intellektuális
folyamat, racionális interpretáció, hanem fokozatos, elég lassú válto-
zás. Megismerési, átértékelési folyamat, szemléletváltás, emocionális
megalapozottsággal. A terápia teremtő, személyiséget alkotó folya-
mat, teljes nyitottsággal minden újra, ami a betegben megnyilvánul.
A terapeuta előítélet-mentcsen a beteg egyéni sajátosságait elfogadva
segít. Óvakodik az előre gyártort teóriáktól, dogmáktól. Nem ítél, és
nem értékel gyorsan. Nem alkalmaz specifikus technikákat, nem veszi
tekintetbe a régi vanalitikus" szokásokat. A beteggel szemben foglal
helyet, de a beteg, ha akar, le is fekhet, járkálhat, Amennyire ez lehet-
séges, szimmetrikus embertársi helyzetet ajánl fel a betegnek, ami
lehetővé teszi a feszültség- és szorongásmentes közléseket, a bizalom-
teljes légkört. A rerápia kezdetén sajátos konstelláció kezdődik, aminek
alapja a kölcsönös várakozási feszültség. Mi fog történni? Hogy jönnek

214
mozgásba a pszichés energiák? A terapeuta várjon, de spontánul, termé-
szetesen reagáljon. Az érzelmek játékát jól megmutatja az arc- és a szem-
kontaktus. A konstelláció a bereg és a terapeuta lelki tartalmaiból
képződik — akaratlanul. A beteg problematikája kapcsolatba kerül a
terapeutáéval, és együtt egy komplexust alkotnak, ami a terápia során, a
feldolgozás révén asszimilálódik. Ez a konstelláció mindig új, minden
alkalommal más, ezért hiba a rutinviselkedés. A páciens egyedi, összeha-
sonlíthatatlan individuum. Kettőjük kapcsolatát Jung ,adó-vevő
relációnak", dialektikus
, folyamatnak" nevezte. Antik görög értelemben
vett szintézisre törekvő beszélgetésnek, vitának. Egy idő után a ,MI"-
ségnek, igazi kommuniónak kell kialakulnia. A terapeuta utal,
ráirányítja a figyelmet dolgokra, óvatosan interpretál, tolmácsol; ,Így
látjuk mi ezt a problémát." A beszélgetés nyílt. Mindent fel kell, hogy
öleljen, amivel a beteg foglalkozik, amire vágyik, amiről fantáziál.
Jó még végezni egy élettörténeti analízist is, amiből sok fontos adat
használható. Az úgynevezett ,titok-felkínálás" esetében gyakran elto-
lásról van szó. A valódi problémára vak az illető. Különösen fontosak
a nem is teljesen tudattalan, szégyellt, kínos, kellemetlen élmények,
gondolatok. Gyakran ezekből indul meg a kibontakozás, felszaba-
dítva sok elfojtott, elnyomott anyagot, érzelmet. Itt a terapeuta együtt
érző segítségével — ami kérdésekben, utasításokban nyilvánul meg —,
sikerülhet felszínre hozni és átdolgozni az elnyomott tartalmakat.
Különös jelentőségűek az álmok és imaginációk, amelyekben képi,
szimbolikus formában jelentkeznek a vágyak, szorongások, a centrális
konfliktusok, de a kibontakozási tendenciák is. Ezért a páciensnek
álomnaplót kell vezetnie, illetve rá kell hangolódnia az álmok jelen-
tőségére. Az áttétel jelentőségét Jung is elfogadja, de ezt nem tartja
külön ,ártételes neurózisnak", ami a terápia műterméke. Természetes
jelenségnek tartja ezt minden emberi kapcsolatban. A beteg egysze-
rűen bevonja a terapeutát is a neurózisába.
A beteg ilyenkor idealizálja, csodálja, , szerelmes" a terapeutába, félté-
keny annak családjára, a többi betegre, ki szeretné sajátítani, de rca-
gálhat szorongással, dühvel, csalódottsággal is, ha a terapeuta nem
úgy viselkedik, ahogyan szeretné. Mindezek megismétlései gyermek-
kori vágyaknak, viselkedési mintáknak, amelyeket áthoz a terápiás
szituációba. Az ilyen reakciókat a terapeuta hasznosítja a tudatosítási

215
processzusban, amelyben segítik viszontáttétele, fantáziái, álmai a
paciensről, érzelmei, Fontos biztatni a beteget, hogy áttéreles érzelme-
iről, indulatairól, elégedetlenségéről beszéljen nyíltan, hogy azok így
átdolgozhatók legyenek.
A terápia olyan egymásra hatása a terapeuta-beteg kettősnek, amiben
a beteg gyógyul, de a terapeuta is változik, őt is segíti az egymásra való
hatás — személyisége kiteljesítésében. A tudattalan lelki tartalmak
tudatosítása és feldolgozása nehéz feladat. Annyira idegenek lehetnek,
hogy csak többszöri utalás, több oldalról való megközelítés után
integrálhatók. Azért, hogy a tudat számára mégis hozzáférhetők és
elfogadhatók legyenek, az analitikus pszichoterápia az asszociációt,
amplifikációt, imaginációt (ábrázolás), idenrifikációt (azonosulás) és
a realizációt használja fel eszközül.
Egy negyvenes éveiben járó, depresszív szindrómával kezelt hajadon a
következőt álmodja: , Egy ismeretlen korombeli férfival találkozom,
kifejezetten faszcináló, igéző hatást tesz rám. Jó hangulatban ébred-
tem". Asszociáció: Megkérdezzük az álomképpel vagy szimbólummal
kapcsolatos ötleteket, érzéseket, gondolatokat. A beteg visszacemléke-
zik egy régi nagy szerelmére, amely kapcsolata csalódással végződött,
Azóta tudni sem akar férfiakról. Ezért bosszantja is az álma, ámbár
jobb hangulattal ébredt. A kérdésre, hogy a nagy szerelem idején is
volt-e depressziós, felindultan válaszolja, hogy dehogy volt, akkor élt
teljes életet, tele volt ötletekkel, örömei voltak, szórakozni jártak. Így
érthető lett, hogy az álombeli férfi, az ő régi jó életérzésének, viralitá-
sának (amelyet elfojtott és elvesztett a nagy csalódás következtében)
volt a szimbóluma.
Amplifikáció: A szimbólumot hasznos megszemlélni általános emberi
és archetipikus hátterében is, és mesebeli, mitikus, kultúrtörténeti,
irodalmi, képzőművészeti párhuzamokat is keresni. Ha a beteg látja,
hogy szimbóluma, valamint a vele összekötött kérdéskör általános
emberi probléma, könnyebben megbarátkozik vele, és tárgyilagosab-
ban szemléli. Az idézett álomban a férfialak archetipikus figura, ami
hatásából is kitűnik. A szuggesztív férfi képe, a mesebeli herceg, a
szabadító hős, a vágyak férfijának lelki képeit sűríti magába, és tipikus
animus szimbólum. Ebben az esetben progresszív energiahordozó.
Ábrázolás: A szimbólumot lerajzoltatjuk, megformáztatjuk, megéne-

216
keltethetjük, eltáncoltathatjuk, a beteg motiválhatósága és tehetsége
szerint. Sok esetben csak ilyen segítséggel "fogadható el" az álomkép,
a szimbólum lényege és annak valódi jelentése.
Identifikáció: Azonosul a szimbólummal, elfogadja saját személyiség-
reprezentánsának, és párbeszédbe kezd vele. Mit akar közvetíteni ,álom
ÉNje", mit akar vele közölni? Példánkban a páciensnő megtette ezt a
lépést, dialógust kezdett a tudattalan animusával, képes volt integrálni,
és visszatértek elveszett érzelmei, életkedve, érdeklődése, aktivitása.
Realizáció: Végül a terapeuta arra biztatja a betegét, hogy új belárá-
sait, felfedezett vágyait, fantáziáit igyekezzen kipróbálni, átvinni a
mindennapi életbe. A példánkban szereplő páciensnő, a benne élő
, férfiassal" — ami tetterő, aktivitás, kreativitás is — megbarátkozva, azt
sikeresen beépítette magatartásába, életébe. A belátás és a realizáció
mindig kölcsönhatásban vannak. A folyamat előrehaladóan dinami-
kus, mert új belátások új magatartást jelentenek, ami visszahatva is-
mét újabb belátásokat eredményez. Ez a terápiás javulás ismérve.
A terápia során számolni kell az ellenállással. Az adott személyiség-
struktúra és beállítottság, amit a beteg kialakított, az ő számára a
legjobbnak tűnik. Ha mégoly neurotikus is, de már ismeri a neuró-
zisa okozóját és okát, az relatív biztonságot jelent. Ezért ösztönös
szorongást érez a változtatástól, mert hátha rosszabb lesz. A változás
ellen hatnak még a szokások, a kialakult magatartássablonok, félel-
mek a konfrontációtól, konfliktusoktól, az elutasítástól való félelem,
végül a , betegségből adódó haszon". Könnyebb nem változtatni, mert
úgy nincs rizikó, nem kell felelősséget vállalni önmagával vagy mással
szemben.
Sokszor még a pszichoterápia iránti igény is a beteg felelősségének
áthárítása a terapeutára. Ezért egyik legnehezebb feladat az ellenállás
legyőzése. A terápiás folyamatban az addig "szilárdnak" érzett per-
szóna megrendül, az ÉN elbizonytalanodik, a mind jobban megsejtett,
sőt tudatosult, addig tudattalan tartalmak megjelenésekor. A perszó-
na-analízis felderíti a perszóna individuális összetevőit, saját belső
törekvéseit, melyeket a kollektiv-környezeti-társadalmi tényezőknek
rendelt alá, és csak nagyon módosultan, redukáltan engedett érvénye-
sülni. Az árnyék is megjelenik a maga igényével (mint Mefisztó a
Faustban), az anima is új projekciókkal aktivizálódik, úgy érzi, hogy

217
,elgyengül" a másik nem irányába, egyszóval fél, hogy elveszíti önkont-
rollját, és az ego sodródni fog, ki tudja, milyen tájakra és mélységekbe.
Az ellenállással azonosuló magatartásnál a beteg visszavonul, meg-
elégszik a régi perszónájával. Ezt , regresszív perszóna-visszaállításnak"
nevezik. Mefisztó is felveti ennek lehetőségét a Faustban: ,, Tartsd meg
magad és értelmedet korlátozott körödben". A terapeutának ilyen
esetben gondos mérlegeléssel kell döntenic, hogy érdemes-e erősza-
kolni a változást? Elég erős-e az ÉN teherbíró képessége az archeti-
pikus képek fogadására?
Felmerülhet a veszély, hogy azonosul a kollektív tartalmakkal — hős,
mártír, tudós próféta és így tovább ősképeivel —, és megszállott mana"
,
személyiséggé alakul. Lehet, hogy nem lesz próféta, csak tanítvány — ,az
örök Tanítvány" — egy erős egyéniség árnyékában, és a tanítványok
körében jól érzi magát. Szolgálják együtt a nagy igazságot, valamelyik
a Tant", ha nem is ők találták fel. Ez is egyike az , átvitel" megoldásainak,
és ha pszichológiailag nem is, de praktikusan mégis csak gyógyulás. Az
ilyen típusú egyéneknek sok lenne a teljes szellemi szabadság.
A pszichoterápia kapcsán archetipikus alaphelyzetek elevenednek
meg. Ilyen a gyermek-szülő kapcsolat ősképe. A terápiás szituációban
felébred minden gyermekkori emóció, szorongások, vágyak, harag,
gyűlölet. A kliens áréli azt, hogy jelenlegi beállítottsága mennyi infan-
tilis vonást tartalmaz, valamint azt, hogy a nézőpontja, melyből a
világot szemléli, még mindig a kicsi, gyámoltalan, meg nem értett
gyereké. Ebből a perspektívából környezetének hangsúlyos személyei;
szülők, partner, tekintélyszemélyek, felettesek, fenyegető hatalommal
és fölénnyel rendelkeznek fölötte. Miközben a benne élő ,belső
gyermekhez" fordul, előjön minden sérelem, mellőzés, betegség, szo-
rongás, de jelentkezik a szeretet és gyengédségigény, az elismerésvágy,
sőt a vágy arra vonatkozóan is, hogy hősként tiszteljék, csodálják.
Előjön a vak egoizmus, a szülők iránti kíméletlen gyűlölet és halálkí-
vánás. Mindezek tudatossá válásával megszabadul a szülő archetípus
megkötő erejétől, infantilis magatartásmódjaitól, és kibontakozhat
tulajdonképpeni egyénisége, képességei, aktivitása, érdeklődése, élet-
öröme, optimizmusa.
A gyermek-archetípus kiterjesztése, megértése, a gyermekben rejlő
óriási potenciális energiamennyiség felhasználhatóságát is jelenti, a

218
lelki újjászületése és újjáalakulást. A belső gyermek és belső hős
integrálása után megnövekszik az önbizalom, a küzdeni tudás, és ez
lehetővé teszi a konfrontációt a saját negatív oldalával, az árnyékkal.
Legtöbben az érési folyamat első stációjának tekintik az árnyék integ-
rációját. Ez nem mehet végbe, ha közben nem következett be a per-
szóna kedvező átalakulása, a veszélyek, a bizonytalanság tudatos válla-
lása. Ha a beteg megindul a forrongó, mélybe vezető úton, meglepő
analógiákat találhat olyan dezintegrált, kaotikus, mondhatni inkohe-
rens viselkedésmódokkal, rituális szokásokkal, amelyek az emberiség
őskorától napjainkig is élnek. Gondoljunk a Riói Karneválra, ahol
évente emberek esnek áldozatul saját vagy mások gátlástalan felszaba-
dultságának, fékevesztettségének. Analógiaként kínálkoznak a Baccha-
náliák, Szaturnáliák, melyek még régebbi sumér-babiloni előzményekre
vezethetők vissza. Mindezekben a tudattalan, addig elfojtott vagy
elutasított vágyak, törekvések, fantáziák, lelki funkciók manifesztálód-
nak, amelyeket Jung az árnyékszemélyiség fogalma alá rendelt.
A tömeges és törvényesített kiélési lehetőségekben az egyéni árnyék-
személyiség és a kollektív árnyékarchetípus vonásai keverednek.
Az árnyék ősképe a néha kedves tréfacsináló, aki ugyanakkor szeret
becsapni, megtéveszteni, kegyetlen viccekkel megszégyeníteni.
A jókedv, agresszió, önzés, a merkuriuszi változékonyság és dionüszo-
szi féktelenség sűrítménye ő, aki lop, csal, bujálkodik, részegeskedik,
időnként még öl is. Egyszóval mindent megtesz, amit a társadalmi
morál, de sokszor a humán jóérzés is tilt.
A farsangi karneválokon mindenki a megfelelő maszkot, ruhát veheti
fel, olyan perszónát játszhat el, amilyent szeretne, és amelyik ellentétes
a szokásossal. Az árnyék álarcban nyilvánul meg. Ilyen ,karneválok" a
beteg álmai, fantáziái, amelyeken keresztül integrálni tanulja az
árnyékát. Álmai, imaginációs, meditációs gyakorlatai segítségével tanul
meg bánni a feltörekvő erőkkel, amelyeket lehet analizálni, és fel lehet
használni az individuációs processzusban, Ilyenkor már nincs szükség a
projekciókra, az addig szétszóródott pszichés energia rendelkezésre áll.

219
Ősképek
E három tárgyalt őskép — a szülő-gyermek viszony, a hős és az árnyék
— tudatosítása és integrálása relatíve stabil identitást eredményez. Sok
pszichoterápia idáig sem jut el, sokszor meg kell elégednünk a szülő-
gyermek viszony megoldásával, ami megszabadítja a beteget legnyo-
masztóbb gátlásaitól, és ezáltal már kibővül élettere, örömei, sikerei
lehetnek, javulást akceptál.
A relatíve stabil identitású emberek megbetegedhetnek ismét. Az
újabb elemzések rendszerint azt mutatják, hogy nincs megnyugtató
filozófiája, nem találta meg az élete vagy az , Élet" értelmét. Nincs
útja a transzcendenshez. Ilyen esetben a terapeuta feladata ezeknek a
megtalálása, illerve a hozzásegítése. Itt már le kell szállni a , Psgyché"
kollektív tudattalan dimenziójába, az analízis az animus-anima prob-
lémákkal és az általuk közvetített tartalmakkal foglalkozik, az ellen-
térek, ellentétes tendenciák egyesítésével. Megjelennek az Öreg Bölcs,
a Nagy Anya (Magna Mater), az "Önmaga" szimbólumai, a külön-
böző mandalavariánsok. Az ember élő kapcsolatba kerül a tudattalan
és személyen kívüli hatóerőkkel.
Minden ősképnek nagy energiatöltése van, de Jung különösen kettőt,
az Öreg Bölcset mint szellemi princípiumot és a Nagy Anyát (Magna
Mater) mint a természet anyagi valóságának óriási energiahordozóját
emeli ki, mivel ezek az emberiség preanimisztikus, kőkorszakbeli
szellemi fejlődéséig vezethetők vissza. Az Öreg Bölcs akkor varázsló,
sámán volt, vagy egyszerűen a törzs egyik vénje, a Nagy Anya pedig a
titkok, a gyógyítás, a romlás tudója. A mítoszban később, mint pró-
féta, bölcs, vezér, alvilági révész, a halottak vezetője, illerve termé-
kenység istennő, papnó, Sybilla, templomanya jelentkeznek.
Tisztelték és félték őket.
Jung ezeket az archetípusokat , Mana személyiségnek" nevezte el —
különösen erős, faszcináló hatásuk miatt. "Mana" rendkívüli hatóerőt
jelent. Ez az erő személytelen, a dolgokban, emberekben, tárgyakban
lakó erő. Adott tehát egy személytelen erő és egy személyes erő, a
varázserő, amely a varázslóhoz kötődik. Az utóbbihoz azonban erős
hit is kell. A Mana-közvetítő ősképek veszélye az identifikáció,
melynek jó példája Nietzsche, aki Zarathusztrával azonosult.

220
Az Öreg Bölcs és a Nagy Anya felbukkannak az álmokban is, és jelzik
az érési processzus haladását. Tartalmi elemeiknek tudatosítása, vala-
mint energiájuk hasznosítása elősegíti a második, most már végleges
elszakadást a szülőktől, és ezzel az első igazi megélését, átélését saját
egyszeri individualitásának. Ezzel együtt tisztázódik viszonyuk a
szellem és a természet világához. Ezeknek látszólagos ellentéte szinté-
zisben egyesül, amit mandala-szerű ábrázolások vagy álmok jeleznek.
Az álmokat sorozatban szoktuk értékelni. Egymást kiegészítik,
magyarázzák. A közös terápiás munka központjában az álmok analí-
zise áll, mint ahogy ez kitűnt az eddigiekből. Az álmok határozzák
meg az óra tartalmát és lefolyását, ezek képezik a beszélgetés hátterét.
Az álmok értelmezésében a beteg és a terapeuta egyenrangúak. Min-
den beteg és minden álom sajátosan egyéni, a terapeuta állandóan
tanul belőlük, miközben szakmai többlettudásával segíti betegét a
megoldásban. Nagyon kell vigyáznia a terapeutának, hogy bizonyos
iskolához való tartozás és annak dogmatikája ne korlátozza nyitottsá-
gában. Minden , izmus" kötöttség, előbb-utóbb rigiddé teszi inkvizí-
tori precizitású híveit.
Az analirikus pszichológia alapjában rugalmas és elfogadó minden
más irányzattal szemben. Ismeretes, hogy Jung a freudi pszichoanalí-
zist az inkább extrovertált, az adleri individuálpszichológiát pedig az
introvertáltabb emberek számára tartotta jónak, és saját szemléletét
megtartva fel is használta módszerüket és technikájukat a praktikum-
ban. Az ödipusz-komplexus és a kisebbségi-hatalmi komplexus, de
bármely más irányzat ,alapkomplexusa" elhelyezhető így az individu-
ációs, érési processzus lépcsőfokain, mely lépcső vagy saját riagunk
mind jobb megismeréséhez, vagy pedig optimális esetben igazi
, mélyénünkhöz", a jungi , Selbst"-hez vezet.
C. G. Jung gazdag és sokirányú életművében hogyan is található meg
a kelet bölcselete, misztikája, metafizikája? [devonatkozó gondolatait
néhány keleti könyvhöz, Európába eljutott szöveghez írott
kommentárja, előszava, előadása tartalmazza. Mégis — mint azt a
Richard Wilbelmmel közösen kiadott, , Das Geheimnis der Goldenen
Blüte" (Az aranyvirág titka) című kötet előszavában írja — meghatáro-
zó jelentőségű volt számára ez a találkozás. Olyan időpontban történt
ugyanis, amikor addigi kutatásainak és gondolkozásának eredményei

221
szinte a levegőben lógtak — biztos kapaszkodók nélkül —, hiszen a
kollektív tudattalan archetípusokkal reli eszmevilága, mely egyébként
terápiás tapasztalatain és megfigyelésein alapult, nem volt egybevet-
hető semmiféle addig általa ismert emberi tapasztalással. Ezt az
egybevethetőséget, sőt számos helyen való megegyezést ismerte fel a
tibeti és kínai ókori szövegekben, mely bizonyságul szolgált számára
ahhoz, hogy helyes úton jár és gondolkozik. Tehát nyugodtan mond-
hatjuk, hogy nyugaton elsőként sikerült bevilágítani a tudomány
lámpásával a léleknek olyan mélységeibe, mely a huszadik század
nyugati kultúrájától térben és időben egyaránt messzi, távoli világok
emberei számára, ha más módon is, de már ismert volt.
Jung ebből eljut arra a felismerésre is, hogy azon óriási faji, kulturális,
nyelvi, vallási, tér- és időbeli különbségeken túl — ami az egyes korok,
és tájak embereit egymástól elválasztja —, vannak bizonyos közös
vonások, melyek mindnyájunkban, mindenkor hasonlóak, vagy ép-
pen azonosak, és hogy ezek nemcsak a szomatikus, hanem a pszichés
tartalmakra ís vonatkoznak. Nem állítható természetesen az, hogy
ezek a tartalmak a nyugati ember számára ismeretlenek lennének,
hiszen misztikus, vallási átélések, élmények formájában tudatossá vál-
hatnak — a kereszténység története számos szép példáját mutatja en-
nek. Ám mivel ezek a tartalmak számos esetben tüneti hasonlóságot
mutatnak bizonyos kóros elmebeli jelenségekkel, a nyugati
orvostudomány mindezeket egy kalap alá véve, sommásan, mint
patológiás tudatállapotokat intézi el.
Jung ezekben a jelenségekben a kollektív tudattalan tartalmait ismeri
fel, melyek, ha a mindenkori tudatunkkal harmóniában nyilvánulnak
meg — mint például a jóga gondolatvilágában —, akkor az egy telje-
sebb, magasabbrendű, testi-lelki vonatkozásban egyaránt , egész-sé-
gesebb" emberideált valósít meg. Míg ha azok, mint megtagadott, elu-
tasított, és így az egész kontextusából kiszakadt tartalmak robbannak
be a tudatba, akkor az elmebetegség jelenségét hozzák létre. Jung nyo-
matékosan hangsúlyozza, hogy pszichológiája tapasztalati tudomány
— a szó nyugati értelmében -, és ilyenformán világnézeti értelemben
elhatárolja magát minden misztikáról, transzcendenstől és metafizi-
kaitól. Ezek szerinte túl vannak a tudós illetékességi körén. Ugyan-
akkor a vallás és annak tartalmai számára nem a tudomány alternatí-

222
vája, hanem tárgya, hiszen ha alternatíva — mint ahogy azt ma nagyon
is láthatjuk —, akkor a tudomány maga is egyfajta világnézetté válik.
Jung gondolkodásának alappillére az, hogy a pszichés tartalmaknak
realitásértéket tulajdonít. Szerinte a lélek nélküli anyagvilág ugyan-
olyan gondolati fikció, mint a testetlen szellemvilág. Humán tapasz-
talás és élmény csak a psziché síkján történik, így emberi szempontból
— és mi más szempontunk lehetne — ez a realitás. Ugyanez a válasz az
őt pszichologizmussai vádolók felé is. Ez a vád jogosan csak azokat
érheti, akik a pszichét illetően minden mondatot így kezdenek, hogy
,nem egyéb, csak..." . , Ezek azok az emberek — mondja Jung -, akik
azt hiszik, hógy a pszichéjüket a zsebükben hordják." Hogy mennyire
komolyan fogja fel ezt a gondolatot, az többek közört a Tibeti Halor-
taskönyvhöz írott nagyszerű kommentárjában fogalmazódik meg:
vAz isten- és a szellemvilág ,nem egyéb", mint a bennünk lévő kollektív
tudattalan. Ez a mondat azonban megfordítva így hangzik: tudattalan
a rajtam kívülálló isten- és szellemvilág."

223
JUNG ÉS A KELETI MISZTIKA
A kollektív tudattalan tartalmai — legyenek azok álomképek, szimbó-
lumok, mantrák vagy éppen illúziók és hallucinációk, a kauzálisan
gondolkodó nyugati ember számára éppolyan abszurdnak és
érthetetlennek tűnnek, mint bizonyos ókori keleti szövegek. Az okság
elvén nevelkedett agyunk ezeket a dolgokat jó esetben érthetetlenek-
nek tartja, rossz esetben azonban ostobaságnak minősítve elutasítja.
Jung számára is elégtelennek tűnt a kauzalitás elve ezeknek a jelensé-
géknek az értelmezésében, és a szinkronicitás elvének megfogalmazá-
sával, egy a kauzalitásnál áttogóbb, azzal sokban ellentéres magyarázó
princípiumot vezet be gondolkodásába. Ennek az a lényege, hogy a
dolgokat és a történéseket egy bizonyos viszonylagos egyidejűség
határozza meg és kapcsolja össze egymással, valamint a megfigyelő
vagy megfigyelők éppen adott, szubjektív pszichés állapotával.
Az idő tehát itt nem valamiféle absztrakció, hanem egy konkrét kon-
tinuitás, amely alapvető minőségeket hordoz, amelyek kauzálisan
nem magyarázható módon, párhuzamosan nyilvánulnak meg külön-
böző helyeken — egyidejűleg. Ezzel a szinkronicitással értelmezhető
például az a gyakori jelenség, hogy azonos vagy hasonló gondolatok
vagy felfedezések egymástól függetlenül, egy időben jelennek meg,
vagy például, hogy a múltban bizonyos építészeti stílusok azonos
időben virágoztak a földön anélkül, hogy egymásról tudtak volna. A
szinkronizmusra az egyik legeklatánsabb példa az asztrológia, amely-
nek lényege az, hogy egy adott időpillanatban született vagy létrejött
nakármr, az adott időpillanat minőségét tartalmazza. Úgy is mond-
hatnánk, hogy itt a dolgok és a jelenségek nem kauzálisan függenek
egymástól, hanem megfelelnek egymásnak (analógiában vannak).
Jung ezzel a módszerrel közelítette meg a sokat vitatott, a mai ember
számára abszurdnak tűnő és érthetetlen /z Csinget, vagy a , Változások
Könyvé"-t, melyet ugyancsak a már említett Richard Wilhelm for-
dított le, kommentált, és hozott közel az európai emberhez.
Wilhelm egyébként hosszú éveket töltörr Kínában, ort egy jóga mes-
ter és bölcs tanítványa volt. Így avatottan, ezen írások ezoterikus
ismeretének is a birtokában fordította le azokat német nyelvre.
Junggal való barátsága meghatározó jelentőségű volt mindkettőjük

224
számára, és egyben jelentős mérföldkő a keleti és nyugati szellemiség
közötti lényegi közeledés útján. Jung kipróbálta, és meg volt győ-
ződve róla, hogy a Ji Csing, ez a több ezer éves kínai varázsmon-
dásokat tartalmazó könyv — mely mind Konfucius, mind pedig Lao-
ce nagy becsben tartott olvasmánya volt —, ma is ugyanúgy használ-
ható, mint régen. Ezt azonban csak a nyolcadik évtizedébe lépése
után merte leírni a könyv első angol kiadásának előszavában, amikor
mint írja, már nem érdekli az emberek véleménye, és többre értékeli
az ókor bölcsességét a nyugat filozófiai előítéleteinél.
Jung egyébként meg volt győződve arról, hogy a kelet bölcsességét
nem lehet egy az egyben átplántálni a nyugati kultúrába. Ez vagy ide-
gen testként épülne be lényünkbe, annak minden veszélyes következ-
ményével együtt, vagy azt eredményezné, hogy elszakadunk saját
talajunktól, amely nélkül pedig nem képzelhető el hiteles emberi
kultúra. A nyugat túlságosan extravertálódott, szellemisége intellek-
tualizmussá fajult, bölcsessége tudománnyá. A szellem emberfeletti
fényes magasságok felé hajtja az embert annak egész emócionalitá-
sával együtt, az intellektus nem lépi túl az ember értelmi szférájár. A
bölcsesség a dolgok egészét látja, a tudomány csak a felszínét vizsgálja.
A nyugati ember tudatossága túlhangsúlyozódott, és elvesztette ter-
mészetes kapcsolatát az Erósszal, mely itt puszta szexualitássá fajult.
A nyugati embernek túlságosan sokat kellett elfojtania az isten- és
szellemvilágból ahhoz, hogy szabad és független, tudatos személyiség-
nek higgye magát, közben nem veszi észre, hogy egy életen át nem
tud megszabadulni a szüleitől, a saját gyerekkorától, a neurózisától, a
családi, a gazdasági, a politikai, a vallási előítéleteitől.
A kelet bölcsessége régóta tudja, hogy az inga leng, hogy jangra jin
jön és jinre jang, valamint azt, hogy nem lehet a dolgokat semmilyen
irányban sem túlfeszíteni, s hogy nem lehet túl messzire büntetlenül
eltávolodni az örökös középponttól. A nyugati ember azért van még
lelkileg a barbárság állapotában, mert nincs érzéke az élet paradoxon-
ja és polaritása iránt. Pedig mindig az ellentétek tartják a mérleget —
és ez a jele a magas kultúrának. De ez a helyzet tulajdonképpen érthe-
tő, hiszen a nyugati ember történelmi időmércével mérve nem olyan
régen, alig több mint ezer éve a legbarbárabb politeizmus állapotából
hirtelen került egy igen magasrendű keleti vallás uralma alá.

225
Ez megakadályozta őt abban, hogy kiélje természetes ösztöneit, hogy
azok szellemi fejlődésével párhuzamosan fejlődjenek, miként az a
keleten évezredek alatt történt.
Kénytelen volt elfojtani ezeket a természetes ösztönöket, mielőrt azok
kulturálódhattak volna, kénytelen volt isteneit a tudattalan mélysé-
geibe száműzni — egy számára idegen Isten parancsára, és ezen iszo-
nyatos feszültség hevületében — gondoljunk csak a középkori szentek
emberfeletti aszkézisére — tudatossága olyan magas fokot ért el, hogy
végül is megszakított minden kapcsolatot saját isten- és szellemvilá-
gával. Jung ezt írja a Prabuddha Bharata című kalkuttai folyóiratban,
A jóga és a nyugat" című írásában (1936): Az , európai ember olyan
messzire távolodott el történelmi fejlődése során a gyökerektől, hogy a
szellem végül is hitre és tudásra esett szét, mint ahogyan minden
pszichológiai túlzás a maga ellentétpárjára bomlik." Wérner Heisenberg
pedig azt írja: ,A nyugati civilizáció egy olyan óceánjáróhoz hasonlít,
melynek iránytűje többé nem az Északi-sarkra, hanem saját vastöme-
gére mutat."
Természetesen ezzel senki sem akarja lebecsülni azt a fantasztikusnak
mondható teljesítményt, amit a nyugat differenciált intellektusa ho-
zott létre a tudományban, technikában, civilizációban. Ha más lelki
funkcióit is ugyanilyen mértékben lenne képes kifejleszteni, túlszár-
nyalna minden eddig volt emberi nagyságot a földön. A kelet szelle-
miségét illetve annak nyugati megfelelőjét csak akkor lesz képes
asszimilálni, illetőleg magában kifejleszteni, ha megoldja saját szelle-
miségének elfojtásait, saját tudattalan konfliktusait. Ha ezt nem teszi
meg, akkor a világméretekben kialakuló tömegneurózis és tömegpszi-
chózis — és ennek számos jelét éltük és éljük át századunk folyamán —
katasztrófával fenyegeti.
A megoldás azonban nem a keleti filozófiák és praktikák szolgai átvé-
tele és majmolása, mely csak további elgyökértelenedéshez vezet. Meg
kell találnia az utat saját szellemiségéhez, és végső fokon ahhoz a
szellemiséghez, mely mindnyájunkban, mindenkor közös, és itt
találkozhat kreatívan és bensőségesen a Kelet eszmevilágával.
"A Nyugat az évszázadok során meg fogja találni a saját egyéni
jógáját, mégpedig a kereszténység teremtette alapokon." — írja Jung.
A Nyugat politikailag és gazdaságilag leigázta a Keletet, de épp ezáltal

226
vált hozzáférhetővé számára egy olyan szellemi kincs, amely képes arra,
hogyha megfelelően megértik és átélik, hogy közelebb hozza annak a
világméretű lelki válságnak a megoldását, amelybe az emberiség éppen
a nyugati ember extroverziója és extrém intellekrualizmusa révén jutott.
Jung azzal az optimizmussal kezdte meg terápiás munkáját, hogy a
problémák megoldhatók. Később rájött arra, hogy az igazi, a nagy
problémák megoldhatatlanok, és éppen azért, mert önmagukban
hordják és kifejezik azt a polaritást, mely minden személyiségnek
immanens (természetéből következő) módon sajátja. Az adott szinten
csak látszarmegoldások és olcsó kompromisszumok lehetségesek,
hiszen minden logikus megoldás ugyanazon személyiség egyik vagy
másik részének megerőszakolását jelentené.
A neurózis a tudat és az akarat betegsége. A megoldás tudatos akarása
az állapot elmélyítését, a feszültség fokozását, a csőd és az összeomlás
közelebb hozását jelenti. Az igazi problémákat megoldani nem lehet,
csak túlnőni, csak túlélni, meghaladni, miáltal azok más megvilágítás-
ba helyeződnek, más súlyt kapnak, ÉN-távolibbakká válnak. A problé-
ma marad, csak éppen az optikája változik meg — és a személyiség
ezáltal egy magasabb tudati szintre jut. Ehhez azonban türelem kell és
idő. Ahogy Wu Wei mondja: , Cselekvés a nem cselekvés által". Meg
kell tanulni, hagyni pszichésen megtörténni a dolgokat — ez az, amit
a nyugati ember annyira nem ért. És ilyenkor a megoldás sokszor
egészen váratlanul, kívülről vagy belülről jön (kegyelem) kinek ter-
mészete és szükséglete szerint, vagy másképpen kifejezve ugyanazt,
ilyenkor a megoldást ki-ki belülről vagy kívülről fogadja el. Ez az új
szinte sohasem a tudatos elvárásnak felel meg, de nem felel meg a
begyökerezett ösztönösségnek sem — már amennyire azt ismerjük —,
hanem mindezektől merőben különbözik, mégis találó, és az egész
szernélyiség számára szinte kigondolni sem lehetne jobbat.
Ez a lényege annak, amit Jung Ampdlifikáció"-nak
, nevez, és ugyanezt
fejezi ki Milton H. Erickson (a hipnoterápia pápája, aki megteremtette
sajátos pszichoterápiás módszerét, iskoláját), amikor azt mondja,
hogy hagyni kell a dolgokat a maguk menetén, útján alakulni, hisz a
tudattalan sokkal okosabb, mint mi vagyunk. És ugyanez a gondolat
fejeződik ki a régi kínai mester, Lü Dsu tanításában, amely azt mond-
ja: , Hagyni kell a fényt a maga törvénye szerint forogni,"

227
Jung az archetípusok tanában egészen közel kerül a jóga tanításához.
Túljut azon a vonalon, amit a jóga sa megnyilvánult és a meg nem
nyilvánult világ határvonalának" nevez. A , meg nem nyilvánult világ"
a tudattalan világa. Itt azonban éles különbséget kell tennünk a freudi
és a jungi tudattalan között. Freud itt csak az első lépést tette meg. Az
ő tudattalanjában olyan tartalmak vannak, és hatnak dinamikusan,
melyek már egyszer a tudatban voltak, de onnan elfojtás, felejtés ré-
vén jutottak a tudat alá. Ezt a személyes tudattalant Jung is elfogadja,
de ez még csak a határvonal a jóga nyelvén. Az igazi, , meg, nem
nyilvánult világ"; a kollektív tudattalan, mely soha nem nyilvánult
meg, nem is nyilvánulhat meg, hisz annak jellege mindenben merő-
ben különbözik attól, amit tudatos, logikus, tér-időbeli,
A változó, ingatag, mulandó tudat számára ez képezi az örök, vál-
tozatlan hátteret, melyben az ember ÉNtudata gyakorta visszatér alud-
ni, álmodni, fantáziálni, mámort találni, hallucinálni, Istenét imádni és
meghalni. Ennek a világnak a tartalmai az emberi tudat számára
szimbólumok formájában nyilatkoznak meg: álomképeiben, vízióiban,
míitoszaiban, isteneiben. Ezek a jóga szamszkárái, a magasrendű szel-
lemek, az angyalok világa, és ezekkel harmonizálnak Jung archetípusai.
Ezek az emberi világ dolgainak és történéseinek időtlen szimbólumai.
Ezek az egyedüli valóságok, melyekhez képest a megnyilvánult világ
viszonylagos, mulandó, , Maya fátyla", nem valós. Ebbe a világba az
ember csak sorsának teljes feladásával, karmájának teljes kiegyenlítése
után, ÉNtudatának megszűnésével léphet be. Meg kell halnia, és újjá
kell születnie. Ez a Tao Kínában, ez a nirvána Indiában, ez a satori a
Zen-ben, ez az egyiptomi, az eleusisi, a tibeti nagy beavatások lényege,
de ez a keresztény ezotéria lényege is — az unio mystica. Jung idáig,
mint tudós, nem megy el, ez már nem a tudomány, hanem a hit világa.
De tudományosan is számolni kell ennek realitásával, Figyelmen
kívül hagyása vagy megtagadása pedig rendkívüli veszélyeket rejt
magában, mind az egyénre, mind pedig a közösségekre nézve.
A mérhetetlen, sötét, kollektív tudattalan állandóan, létében fenye-
geti az élesen körülhatárolt, de intenzív és világos egyéni tudatot. Ez
annak hatására hajlamos a basadásra, vagyis arra, hogy egyes rész-
rendszerek benne önállósuljanak, sőt, hogy személyiségjelleget
öltsenek.

228
A Hui Ming Ging, ez a rendkívüli mélységekbe levilágító kínai könyv
ezt írja: ,Minden részgondolat alakot nyer, színben és formában válik
láthatóvá." Mai fogalmaink szerint ez nem egyéb, mint skizofréniás
folyamat. De ha nem is ezt a szélsőséges formáját vesszük a szétesett
tudatnak, gondoljunk csak bizonyos intenzív érzelmi vagy indulati
állapotokra. A köznyelvben is találunk utalásokat erre: megszállta a
szerelem, belébújt az ördög és így tovább. Minél komplikáltabb
pszichés részrendszerek önállósulnak, annál inkább személyiség
jellegük van. Ezeket láthatjuk bizonyos pszichotikus állapotokban,
pszichés identitászavarokban, de ez nyilvánul meg a mediális
jelenségekben csakúgy, mint a vallásokban.
Nem csoda, ha ezeket a primitív tudat felismerve kivetítette és iste-
nekként perszonifikálta. Ha ezek az idők folyamán el is veszítették
autonóm és személyes karakterüket, mint személyiségvonások ma is
élnek nyelvünkben. Például joviális, erotikus, lunátikus, logikus stb.
A régiek azt is tudták, hogy jó ezekkel az istenekkel jóban lenni, mert
tőlük függ az ember léte, vagy más szóval a tudat egysége. Ezért kellett
nekik áldozni, innen a bűvös kör, mely a tudatot körülvéve annak
szétáramlását, szétesését volt hivatva megakadályozni. Az embernek
ezen istenvilága, vagy másképpen a tudatnak a kollektív rudartalan-
hoz való mindenkori viszonyulása határozta és határozza meg az em-
ber pszichés egyensúlyát és életsorsát.
A mi korunk Jung szerint azért annyira elistentelenedett és elszentség-
telenedett, mert oly kevéssé ismerjük a ,tudattalant". A mi vallásunk
az öntudat monoteizmusa, és ezen autonóm részrendszerek létének
fanatikus tagadása. Ez azonban azt az óriási veszélyt rejti magában,
amit minden elfojtott rudattartalom: megváltozott formában,
tudatunk számára érthetetlen jelenségek képében tűnik fel az egyének
és a népek életében egyaránt. , Zeusz többé nem az Olümposzt
uralja,
hanem a solar plexust, furcsa dolgokat teremt az orvosi rendeléseken,
vagy megzavarja a politikusok és az újságírók agyát, akik aztán tudat-
talanul mindenféle pszichés járványokat hoznak létre" — írja Jung.
Mivel ezeknek a zavaroknak a forrását a mai ember nem képes önma-
gában, belül felismerni, csak annak hatását; a szorongást, a kényszert,
a feszültséget és a félelmet észleli, kívül keresve annak okát, a külvi-
lágba projiciálja, és többnyire a másik emberben találja meg. Ha ez

229
tömegméretekben mutatkozik meg, akkor destruktív tömegpszichó-
zisokban, háborúkban, forradalmakban nyilvánul meg. Az egyének
életében pedig a gyűlölet, a bosszú, a féltékenység, az önzés és a harag
különböző
agresszív megnyilvánulásait hozza létre.
A Hui Ming Ging azonban ezt is írja: ,a szellem tüzében képződött
alakzatok csak üres színek és formák. A lét fénye az eredetire, az igazra
sugárzik vissza". Ez kellemesen hangozhat a mai nyugati fülnek, hiszen
azt állítja, hogy ezek a megszemélyesített szellemek és istenek nem egye-
bek üres színeknél és formáknál, vagyis puszta illúziók, a képzeletünk
szüleményei. Ebben a felfogásban a Tibeti Halottaskönyv megy a leg-
messzebbre, melyen szinte vörös fonálként húzódik végig ez a gondolat.
Ez a csodálatos könyv külső keretét tekintve tulajdonképpen a haldokló
illetőleg a halott fülébe olvasandó, oktató jellegű szöveget tartalmaz.
Lényegileg három, úgynevezett bardo-állapoton, túlvilági helyzeten, de
mondhatnánk úgyis, hogy tudatállapoton vezet át. Ebben a keleti, dús,
színes fantáziavilágában elevenednek fel azok a képsorok, melyek a
halott tudatában megjelennek, melyeket ő valósaknak hajlamos átélni,
és amelyeket saját jó vagy rossz karmájának megfelelően élvez, illetve
szenvedát. A szöveg nem győz mindvégig nyomatékosan figyelmez-
tetni, hogy ezek a jelenségek nem valósak, csupán az illető tudatának
projekciói. Ahhoz azonban, hogy ezeket ilyenekként ismerje fel, az
embernek tulajdonképpen már a teljes megvilágosodortság, a teljes
felszabadulás állapotában kell lennie.
A megegyezés tehát csak látszólagos a mai nyugati tudományos
felfogással, valójában a kettő pontosan ellentétes egymással, hiszen a
Bardo Tödol eszmevilága az evilági, úgynevezett normál létállapototis
projekciónak tartja, egy magasabb rendű tudatállapot realitásához és
objektivitásához viszonyítva. Jung ezt a problémát a maga pszicholó-
giai realizmusának talajáról indulva úgy oldja fel, hogy bevezetia
relatív realitás fogalmát.Azt mondja, hogy ezek a lehasadásitenden-
ciát, önállósulási hajlamot mutató valóságos pszichés személyiségek
(vagy rész-személyiségek) relatív realitással bírnak.
Rcálisak akkor, ha azokat, mint ilyeneket nem ismerikel, és ezért pro-
jiciálják (kivetítik) őket. Ez a projekció megnyilvánulhat istenekben,
természeti erőkben, kiknek az ember ki van szolgáltatva, de ugyanúgy
lehet pénz, hatalom, alkohol, kábítószer és szex is.

230
Ezek a részrendszerek akkor relatíve reálisak, ha a tudat kapcsolatba
lép velük, például a vallási kultuszban, de a tudomány, a művészet, a
munka is létrehozhatja ezt a kontaktust. /rreálisak viszont annyiban,
amennyiben a tudat tőlük, mint saját tartalmaitól kezd megszabadul-
ni, Az első helyzetben a tudat teljesen ki van szolgáltarva a tudattalan
vaksötét erőinek, mert nem ismeri fel azokat, vagyis az ember a sors
játékszere. A második helyzetben kompromisszum kötődik: a kultusz
a rítus által a tudattalan — a túlvilág —, hatalmas és a tudatot összerop-
panással fenyegető erői mintegy letranszforrnálódnak a tudat szint-
jére. Ebben a mezőben alakul ki az ember hősi, tragikus küzdelme,
ebben a polaritásban merül fel a moralitás problémája — a karma, ez
a buddhista szamszára világa, itt kezd az ember saját sorsának kovácsa
lenni. A harmadik helyzet a kötöttségektől való teljes felszabadulás
felé mutat: ez a Tao útja, ez a nirvána felé vezető út, kundalini-jóga,
melyen itt az ember csak elindulhat, de a cél, az túl van minden
emberi elgondolhatón és felfoghatón.
A pszichológia nyelvén ez úgy fejezhető ki, hogy a tudat egyesül a
tudattalannal, az emberben feszülő polaritás a nagy végső Egységben
oldódik fel. Jung a relatív realitás koncepciójában immanens (rejtett)
módon kerül kapcsolatba a jóga és a buddhizmus eszmevilágával, és
ugyanakkor közel hozza ezt a nyugati ember számára is. Ezzel évezre-
dek bölcsességét teszi érthetővé és elfogadhatóvá a mai ember számá-
ra, és egy lehetséges kivezető utat mutat korunk szellemi és erkölcsi
csődbe jutott emberei számára. Ez azonban, mint hangsúlyozza, nem
egyértelműen a keleti tanok átvételét jelenti, hisz azok egy teljesen
más helyzetben, a külső világról való gyermeteg tudatlanságnak egy-
fajta, inkább introvertált állapotában alakulrak ki, harmóniában az
ösztön- és a fantáziavilággal, míg viszont mi óriási ismeretanyaggal
rendelkezünk a külső világról, és éppen ez az egyik legnagyobb aka-
dálya annak, hogy önmagunkba forduljunk.
A hindu — írja a fent említett kalkuttai cikkében Jung — nemcsak
saját természetét ismeri, hanem azt is, hogy meddig ,ő" önmaga.
Az európainak ezzel szemben tudománya van a természetről, de meg-
döbbentően keveset tud arról a természetről, amely benne, magában
van." Másutt pedig ezt írja: , A lelki szükséglet azonban minden aka-
dályt le fog győzni, hiszen már nyomon vagyunk, hogy egy olyan

231
pszichológiát, vagyis tudományt építsünk fel, amely kulcsot ad
számunkra olyan dolgokhoz, amelyekhez a Kelet csak kivételes lelki
állapotokban tudott hozzáférni."
Ha ebben a mondatban a nyugati ember fölényesség tudata, magabiz-
tossága és versenyszelleme nyilatkozik is meg, mit sem von le annak
értékéből, hogy Jung nagyon sokban hozzájárult annak a hídnak
felépítéséhez, melyen a két szellemiség találkozhat. Ami a Keleten a
jóga útja, az Jungnál az analitikus pszichológia gyakorlata, a pszicho-
terápia. Mindkettő lényege tulajdonképpen a tudat tágítása, a tudat-
pont áthelyezése. Az önös ÉNtudat állapotában az ember nem szabad,
bonyolult módon össze van szövődve a világ dolgaival és problé-
máival. Ez jellemzi és jellemezte a primitív népek tudatát; függőség és
összebonyolódás a tudattalan projiciált , realitásaival".
Itt nem különült el egymástól az objektum és a szubjektum. ,, Partici-
Pation mystigue" — mondja Lévy-Bruhi, De ez jellemzi a mai ember
tudatát is — főleg a betegekét. Jung elvileg nem tesz különbséget Isten
és kényszer, ördög és önző szenvedély között, mindezeket egyaránt
pszichés realitásoknak tartja — akár a Tibeti Halottaskönyv, vagy a
jóga filozófiája. Azzal a különbséggel mégis, hogy a keleti tanok egy
meggyőződéses transzcendens hit, vagy talán inkább rudás deduktív,
sok helyen kinyilatkoztatásszerű szövegei, melyek eleve feltételezik
olvasóiknál azt a világképet, amelyet magukból árasztanak. Ezek nem
tudományos szakszövegek, hanem tanítások. Ezzel szemben a jungi
szöveg induktív, alulról halad felfelé, a tudomány modellje szerint
érvel, igazol, támad, védekezik. Állandóan biztosítani kell helyzetét,
hiszen ismeretlen terepen halad előre, és a cél — a Kelettel ellentétben
— számára ismeretlen.
Hasonlattal élve azt mondhatnánk, hogy a keleti szövegek egy már
meghódított hegy csúcsáról lefelé vezető ismert utat jelképeznek, míg
a nyugati mélylélektan alulról tör utat egy számára még ismeretlen
csúcs felé. Ha ezek az utak néhol találkoznak a hegyoldalon, az
biztonságot adhat a kutatónak — miként azt Jung kezdetben említett
önvallomásából láthattuk —, ugyanakkor bizonyságul szolgálhat arra,
hogy a keleti tanításoknak van mondanivalójuk a ma embere számára.
Ezen rövid disztinkció (megkülönböztető) tétel után, térjünk vissza a
projekcióinkhoz, mint pszichés realitásokhoz. Azt mondották, hogy a

232
jungi pszichológiában nincsen elvi különbség Isten és kényszer, ördög
és szenvedély között. Míg azonban az istenhit és a vele járó rítus
harmóniában tudja tartani a tudatot a tudattalannal, addig az önös
szenvedély betegséghez vezet. , Mennyivel emberhez méltóbb dolog egy
Istent szolgálni, mint egy szenvedély rabjának lenni" — mondja Jung.
Más helyen pedig a következőt állítja: Minden
, vallás terápia a
szenvedő és megzavart lélek számára". Nem véletlen tehát, hogy nin-
csen nép vallás nélkül, és azokon a helyeken s azon korokban, ahol a
vallás megszűnik, ott a vallás pszichológiai ismérveit magán viselő
mechanizmusok alakulnak ki, hogy ez az életfontosságú védő és egyen-
súlyozó funkció működjön. Ez azonban a tudatnak csak az ,alsó ÉNes"
szintjét képviseli. A jóga csakúgy, mint az analitikus pszichológia,
nemcsak rituális kompromisszumot akar kötni a tudattalannal — noha
elismeri, hogy nagyon sokak számára, fejlettségének adott szintjén ez a
terápia —, hanem meg is akarja ismerni azt. Ez azonban csak úgy
lehetséges, ha meglazítja, majd feloldja azokat a kötelékeket, melyek
gúzsba kötik a tudatot. Végső célja pedig az, hogy ezeket a pszichés
részrendszereket, legyenek azok vallási vagy neurotikus tartalmúak,
mint saját tudatának projekcióit ismerje fel. Ehhez, a pszichológia
nyelvén szólva, a tudatpontnak el kell mozdulnia az ÉNtől a tudattalan
felé, a jóga nyelvén: a Kundalini elindul felfelé.
Irt a nyugati pszichológia egy új fogalmat koncipiált, amit Freud és
Jung Selbst-nek, az angol irodalom Self-nek nevez. Meghonosodott
magyar kifejezés nincs rá, Ferenczi Sándor az ,önmaga" szót javasolta,
de valahogy ez nem tudott elterjedni, Mindenesetre arról van szó, hogy
ez az ÉNnél egy tágabb fogalmat jelöl, melyben — hogy eddigi
terminológiánkat használjuk —, benne van a személyes tudattalan. Ha a
tudat az ÉNből a Self-be helyeződik át, ez azt jelenti, hogy az ember
megismerte önmagát. Ez az ember a megvilágosodott, a felszabadult, a
jógi. A pszichoanalízis szóhasználatában úgy mondhatnánk, hogy
akinek nincs többé szüksége projekciókra és egyéb elhárító
mechanizmusokra ahhoz, hogy a lelke egyensúlyát fenntartsa.
Ezen a ponton aztán megint elválik a jóga és a mélylélektan úrja. A
jógi hátat fordít a világnak, és elindul emberi fogalmakkal és szavakkal
már alig jelölhető különös útján, a ,magasabb régiók" felé, hogy léte
végleg feloldódjon abban a feltétlen, nirvánisztikus létben, amely felé

233
kezdettől fogva haladt. Ha visszatér az emberek közé, azt az irántuk
érzett szánalomból, irgalomból és szeretetből teszi, hogy tanítsa őket.
Rá már nem érvényesek a természet, a sors törvényei — ura azoknak.
A mélylélektan erre a területre már nem jut el. Jung a , Golkdene Blüte"
említett kommentárjában azt írja, hogy ő azért fosztja meg a dolgokat
metafizikai aspektusukról, hogy a pszichológia tárgyává tegye azokat.
Így legalább valamit megért belőlük, és megismer néhány olyan folya-
matot, amelyek azelőtt szimbólumok formájában, rejtve voltak értel-
me előtt. Ugyanakkor lehetőség nyílik számára arra, hogy hasonló
úton járjon a Kelet mesterervel, és ezt Írja szó szerint: ,Ha a végén ec
mögött még valami elképzelhetetlen metafizikai rejlene, úgy annak
megnyilvánulására ez lenne a legjobb alkalom."
Íme a párhuzamok és az ellentétek! Jung lelke mélyén ízig-vérig curó-
pai, germán és keresztény volt. Szárnára óriási kihívást jelentett a
Kelet gondolatvilága, ambivalens küzdelmet vívott vele. Iudatosan
elfogadta annak szellemi fölényét a Nyugattal szemben, tudattalanja
azonban végig tiltakozott ellene. Amikor 1939-ben a kalkuttai egye-
tem meghívására Indiában járt, csak a tudomány hivatalos képviselői-
vel érintkezett, és elhárított minden találkozást jógikkal és más szent
emberekkel. Barátjának, Heinrich Zimmernek Maharishi Sri Rama-
náról írott könyvéhez (Der Weg zum Selbst — ennek hazai fordítása
nem ismeretes) is kommentárt írt India szent embereiről. Ebben
mintha megbánást jelezne, hogy nem látogatta meg Sri Ramanát
(amit egyébként Zimmer a szemére is vetett), de attól tart, hogy ha
még egyszer Indiába menne, ugyanígy történne. , Nem tudtam rá-
szánni magamat — írja — hogy ezzel a kétségkívül jelentős emberrel
személyesen találkozzam." A keleti szellem elhárításának másik jele,
hogy úti olvasmányul Indiába egy ősi európai alkimista könyvet vitt
magával, és mint mondja, elejétől végig gondosan áttanulmányozta.
És mint azt az , Erinnerungen"-ből olvashatjuk, ottani tartózkodása
utolsó napjainak egyikén, a keresztény ezotéria egyik legjelentősebb
szimbólumáról, a Szent Grálról álmodott.
Jung még túlságosan közel van hozzánk a tér-idő történelmi fogalmá-
ban ahhoz, hogy képesek legyünk felmérni teljes mélységében azt a
pszichés utat, arnelyet elsősorban önanalízise révén járt be. De bizo-
nyos, hogy csak ugyanazzal a rugalmas, örökké fiatal lélekkel lesz képes

234
életművének egy későbbi folytatója tovább haladni azon az úton, mely
arra van hivatva, hogy szintézisbe hozza a pszichológia tudományát az
egész emberiség időtlen mélységekbe vesző szellemi hagyományaival.

Itt következik egy, a Magyar Televízió számára készült beszélgetés —

Déri János szerkesztő, műsorvezető kezdeményezésére —, amely soha
nem jelent meg adásban. Utólagosan olvasva, ez érthető.

235
A SZINKRONICITÁS

Déri János beszélgetése

Kalo Jenővel, Schnell Endrével
és Daubner
Bélával

DÉRI JÁNOS: A szinkronicitásról azt tartják, nem elég konkrét és

megfogható.
SCHNELL ENDRE: Nem konkrét, de konkrétumba megy át. Az anyagi
megnyilvánulás határa alatt léteznek olyan jelenséget szabályozó
tényezők, mint amilyenek a filozófiatörténetben Platón ideái vagy a
jógában a szamszkárák. Ezek az anyagi világban való megnyilvánulás
előtti elvek. A szinkronicitás mögött álló tényező — Jung szerint — az
archetípus. Formát adó elvekről van szó, amelyek az általunk elkép-
zelhető jelenségek szintje alatt vannak. A gondolkodás szintjén ez az
analóg és formális gondolkodás különbségében jelenik meg. Az
analóg gondolkodás olyan dolgokat is egy kosárba tesz, amelyek a
kauzalitásban nem kerülnek egymás mellé. Utalnék az asztrológiában
a Szaturnuszra, mint elvre. A Szaturnusz elem formájában az ólom,
növény formájában a kaktusz, emberben a bányász vagy földmunkás.
A formális logika ezeket nem teszi egymás mellé.
DÉRI: Akkor hogyan kerülnek mégis egy kosárba?
KALO JENŐ: Épp a jobb agyfélteke által megvalósuló analóg gondol-
kodás folytán.
DÉRI: Olyasvalamiről beszélünk tehát, amit legfeljebb átélherünk.
KALO: Az analóg csoportosítás kulcsa a szimbólum. A szinkronicitás
és a szimbólumok pedig rokonok. Ha például valakinek álmában
megjelenik egy ősz ember, az semmitmondó dolog is lehet. De ha egy
ősz öregembert lát egy sziklán, kicsi sarlóval a kezében, aki intőn fel-
emeli az ujját, és azt mondja: , Rossz úton jársz!" — az maga a meg-
testesült Szaturnusz. Egy archetípus. Ennek a jelentőségét azon az
emberen lehet lemérni, aki a hatására megváltoztatja az életét. Holott
csak egy álmot látott.
DÉRI: Előfordult már, hogy egy ember álmában, mondjuk, Hamlet
atyjának szelleme megjelent, és ez megváltoztatta az életét?
KALO: Nagyon ritkán, de előfordult.
DAUBNER BÉLA: Ezek a , nagy álmok", amelyek áthangolják a szemé-

236
lyiséget. Bizonyos személyiségreakciók megváltoznak, és attól kezdve
épp olyan normálisak, mint az addigiak. Az áthangoló álomban a
kollektív tudattalan közvetlenül nyilvánul meg.
DÉRI: Ezeket a dolgokat nem lehet bizonyítani!
DAUBNER: A létnek sok szintje van. Négydimenziós tapasztalatunk
van róla, amelyben az okság működik, de vannak más szintek, ame-
lyeknek ugyanolyan egyértelműsége a szinkronicitás, mint az addigi-
aknak az okság. Hogyan lehet ezt megismerni? Meditációval például
meg lehet tapasztalni más tudatállapotokat. A három alapszint: az
ébrenlét, az alvás és az álom, mindenki által megélhető. Mögöttük
van a ,negyedik tudat", ezt csak meditációval tudom megtapasztalni,
szubjektív módon.
DÉRt: Elég különös, hogy pont a kollektív tudattalant csak szubjek-
tíve ismerhetjük meg.
KALO: A kollektív rudattalan egység. Müller Péter mondja, hogy őriz-
getjük a csöpp tudatunkat az óceánban, de valójában az óceán részei
vagyunk. Az asztrológia egy út a megismeréshez. A horoszkóp olyan
kép, mandala, amelyből megérthetem az életemet, saját magamnak az
egységben való helyzetét, Sok más út is van.
DAUBNER: Ha megnézek egy asztrológiai születési képletet, esetleg
semmit nem jelent számomra. De ha értek hozzá, megnyílik a jelen-
tése. Önmagában — csak egy rajz.
SCHNELL: Hangsúlyozni kell, hogy a létet magát sem lehet bizonyíta-
ni, a legfontosabb tényezőit is csak tapasztaljuk.
A tudomány a megismételhető, ellenőrizhető dolgokkal foglalkozik,
ezek az élmények viszont nem tartoznak a tudományok hatáskörébe.
DÉRI: Mire figyeljen az ember, hogy közelebb kerüljön a dolog meg-
értéséhez?
SCHNELL: Nézzen magába, nézzen körül. Ma egy páciensem azt
mesélte, hogy amikor a felesége meghalt, otthon a feleség kedvenc
edénye kiesett a szekrényből.
KALO: A kislányom halálakor a villany felkapcsolódott az előszobá-
ban. Még éppen nem aludtam el. Számomra ennek jelentése volt,
tudtam, hogy nagyon beteg, és meghalhat. Valójában nem véletlen az
ilyen jelenség. Jelentőssé attól válik, hogy magamra vonatkoztatom.

237
DAUBNER: Tökéletes példái ennek a betegségek. A páciens elmegy az
orvoshoz, aki a testét vizsgálja.
De a jelenségnek lelki szintjei is vannak. Van úgy, hogy a bajt testi
szinten nem, lelki szinten viszont lehet befolyásolni. Rengeteg ember
számol be a pszichoterápiában szinkronicitás-szerű jelenségről —
magától értetődően, noha tudják, hogy tudományos képtelenség. Ha
valaki egyszer rosszullétet él át a buszon, és fóbiás lesz, nem képes
utazni. Egy komplex értelmezési rendszert alakít ki, a férje kísérgeti,
az egész család részt vesz a problémában. Amikor felfejtjük, olyan
mély lelki jelenségeket találunk a háttérben, amelyeknek semmi
közük a rosszulléthez vagy a buszhoz, csak eredetileg a beteg hozzájuk
köri a jelen tüneti szinten elfogadhatatlan közlekedési fóbiás
állapotát. Mikor a terápiában fény derül a háttértényezőkre, és
közben tüneti szinten javul, fel tudja vállalni a személyisége mélyebb
problémáit, és esetleg képes is ezeket meghaladni. A pszichoterápiás
munka és annak történései, számára utólag a világ legtermészetesebb
dolga lesz. Például az, hogy nem merem vállalni a női szerepet, félek
anyává válni, nem merem vállalni a nőiességemet, a szexuális
vágyaimat stb. Lehet, hogy ezek a tudattalan félelmek generációk óta
megjelentek a család női tagjainak viselkedésében (transzgenerációs
transzmisszió), és az is bekövetkezhet a pszichoterápia hatására, hogy
megszakad a gencrációs árok.
DEÉRI: Ha mindenki fogékonnyá válhat a jelenségre, nem veti-e fel ez
egy fejlettebb civilizáció lehetőségét?
SCHNELL: Nem hiszem. Csak a mi gondolkodásunkban a kauzalitás
az egyedüli. Arisztotelész , Logiká"-jában nemcsak a hatóokról beszél,
hanem a létrehozó, az anyagi, a formai és a cél-okról. Ha egy beteg-
séget nézünk, akkor ez azt jelenti, hogy a dolognak nemcsak hatóoka,
hanem célja is van. Lehet jellem- vagy sorsformáló, ellenállást kifeje-
ző, akár tudatos is. Konfliktus esetén mondjuk, egy gyerek hányni
kezd, megtanulja, mit tud vele elérni, ez felnőrt konfliktusai esetén
visszaköszönhet, lehet gyomorfekélye és a többi.
KALO: A betegséget használjuk alibiként. Van, akinek szintén a társa-
dalomban az agresszió kifejezésének ez az egyetlen lehetősége.
DERI: Jó dolog a szinkronicitás, de ugyanilyen jól meglennénk, ha
nem tudnánk róla.

238
KALO: Erről szó sincs. Jön a Vízöntő-korszak. Át kell, hogy értékeljük
a világmindenségről, a benne elfoglalt helyzetünkről alkotott
véleményünket.
SCHNELL: Tulajdonképpen a tudat tágulásáról van szó. Eddig is úgy
ment az élet, ahogy ezután fog. Az örökkévalóságban élünk, a tuda-
tunk ennek viszont csak néhány hullámhosszát fogja. Ha tudatunk
egy tizedmilliméterrel tágul, ez már más minőséget jelent. Ha
kétdimenziósak lennénk, nem tudnánk, milyen a három.
DÉRI: Az értelem fejlődésének az útja eszerint új dimenziók
megismerését jelenti? Tudtommal az emberiség története ugyanannyi
dimenzióval kezdődött, mint ahol most tart,
DAUBNER: Ezt azért nem így látom. A védikus tudományok sokkal
több dimenzióban gondolkodtak, tapasztaltak, mint amit mi gondo-
lunk róluk. Van matematikailag leírt huszonhat dimenziós világ-
modell is, csak a négy dimenzióban nem tudják megjeleníteni. A mai
fizika a legjobb példa, hogyan kapcsolódhat a keleti bölcselet egy mo-
dern tudománnyal. Ha én kozmikus tudatban vagyok, ugyanúgy
jelen vagyok az első háromban is, kívülről ez nem látszik rajtam. Ami-
kor egy rózsának nemcsak a felszínét látom, hanem a mélyében lévő
színtelen nedvet is, akkor magasabb tudatállapotban vagyok. A rózsa
csak egy példa. Észlelem a mélységet, a lényeget, kapcsolni tudom az
abszolútumhoz, amely így nem csak relatív szinten jelenik meg.
DÉRI: Valaha az egyetlen tudomány a filozófia volt. Most megint csak
egy lesz?
KALO: Közben az emberiség nagy utat járt be, és minden tudása az
abszolútumot gazdagítja. A világ egy önfejlesztő valami. Amikor a
rózsa nedvét is lárom, amikor mindent egyszerre látok, az maga a
boldogság. Ha egyszerre vagyok egy és minden, azután már nem kell
több. Az ember egész életében az egység állapotát keresi.
DAUBNER: A kozmikus tudatot úgy hívják, hogy boldogság-tudat.
Két, kozmikus tudatban lévő ember számára ez éppen olyan, mint a
négy dimenzió.
SCHNELL: Ilyenkor kettőt" látunk ott, ahol egy van. Egyébként pólu-
sok határozzák meg a gondolkodásunkat. Szép-csúnya, jó-rossz. Az
egység nem tudományos fogalom. Az ,egyet" nem tudjuk elképzelni,
ahogyan az abszolút ponttal is bajban vagyunk, hiszen a gyakorlatban

239
mindennek kiterjedése van. A sok vita a házasságban, a politikábanés
a többi arról szól, hogy valaki az egyik pólust képviseli, és nem veszi
észre, hogy ennek az a feltétele, hogy a másik a másik pólusban legyen.
KALO: Ha valamit nem fogadunk el önmagunkban, és küzdünk
ellene, az az árnyékszemélyiségünk részévé válik. Bárkivel találko-
zunk, az rögtön tükröz bennünket.
DEÉRI: Önmagunkkal soha nem tudunk szinkronba jönni?
DAUBNER: Hogy egyensúlyban legyek, alkalmassá váljak a mélyebb
tudatosság megélésére, az árnyékszemélyiségemet is ismernem kell.
Ha nem teszem, megbetegíthet. Teljes harmóniába csak megváltozott
tudatállapotban végzett meditatív gyakorlással és annak a realitásban
való megvalósításával kerülhetünk. Jung ezt megtapasztalta a bete-
geivel végzett pszichoterápiás munkájában — az aktív imagináció
használatával, önmagán végzett önismereti munkájában, az álmai
értelmezésével. Az álom a kollektív tudattalanból is jöhet, abból a tar-
tományból, ahol a mindentudás, a határtalan létezik, ami manifesz-
tálódhat mondjuk egy , nagy álom" formájában.
DÉRI: Eszerint a kollektív tudattalan sokkal tudatosabb, mint amit
mi tudatnak hívunk?
DAUBNER: Kicsit másképp fogalmaznék. A meditáció és az önmegis-
merés során a tudat tágul bele a tudattalannak nevezett valamibe.
A végtelenségig tudatosodhatok, amíg az egység-élményem nincs
meg, vagyis amíg nem azonosultam a legmélyebb önvalómmal, igazi
lényegiségemmel.
Ide szeretném illeszteni — a jungi bölcseleti rendszer végéhez —
Dr. Schell Endre írását, melyet a következő részben olvashatnak.

240
A TIBETI HALOTTASKÖNYV
Bardo Tödol mely a nyugaton Tibeti Halottaskönyv címen vált ismerté
nem régi szellemi kincse a mi kultúránknak.
Ez a csodálatos írás nyugati nyelven először a múlt század húszas
éveiben jelent meg, WI X Evans-Wentznek, a századelő nagy
orientalistájának köszönhetően, aki Kazi Dawa-Samduppal, a tudós
lámával közösen végezte a mű első, angol nyelvű fordítását. A könyv
eredete a ködös múltakba vész. A szöveg valószínűleg szájhagyomány
útján terjedt generációról generációra, és történelmileg megragadható
első megjelenése a nyolcadik századig vezet, mikor is a legendás
Padmaszambhava, aki a buddhizmust Tibetbe vitte, és akit a
lámaizmus megalapítójának tartanak, összeszedte és leírta. Forrásai
között nyilván szerepelnek az évezredes tantrikus bölcsesség
hagyományai csakúgy, mint Tibet ősi, a buddhizmus előtti sámánista
jellegű vallásának, a Bönnek elemci, és ezek szövődnek a történelmi
Buddhának, Sákjamuninak akkor már több mint ezeréves
tanításaival. Ha azonban a múlt században már ismerté vált és
lefordított Egyiptomi Halottaskönyvvel való némi hasonlóságát is
tekintetbe vesszük, akkor fel kell tételeznünk, hogy a Tibeti
Halottaskönyv eredete azokban a távoli korokban keresendő, az
általunk jegyzett és ismert történelem előtti időkben, ahol talán
minden mai vallás, bölcsesség és emberi kultúra ősforrása található.
Talán nem véletlen, hogy éppen akkor, a mélylélektan, a tudattalan
pszichológiája kialakulásának történelmi korszakában jelen meg
Európában ez az ősi keleti írás, hiszen a múlt század természettudo-
mányos világképe vagy primitív materializmusa és pragmatizmusa
aligha tudott volna vele mit kezdeni. A pszichoanalízis,
az analitikus
lélektan, így elsősorban C. G. Jung munkássága révén kezd ma elér-
kezni a tudomány azokig a mélységekig, amelyek a hozzánk eljutott
keleti szövegekben, így a Tibeti Halottaskönyvben is ősidők óta
ismertek. A leírás módja, a mondanivaló színes képi gazdagsága, dús
keleti fantáziavilága, mély humánumaés morális elkötelezettsége sok
vonatkozásban idegen a mai kor embere számára.
Megértéséhez a kulcsot számunkra részben a pszichológia szolgáltatja,
de ne feledjük, hogy ez a könyv is, mint minden igazi nagy mű, amely

241
nemcsak egy korszak, hanem az egész történelmi emberiség számára
íródott, rengeteg vetületű, nagyságát és időtálló voltát jelzi, hogy
minden korszak embere azt tudja kivenni belőle, amire éppen szük-
sége van. Ebben rejlik a Bibliák, a szent könyvek ereje, és szimplifiká-
lás lenne azt hinni, hogy a mi értelmezésünk az egyetlen és az egyedül
helyes. Ezekkel az írásokkal úgy kell átitatódnunk, mint az éltető le-
vegővel és napfénnyel, és ha rezonáltunk rá, nemcsak intellektu-
sunkkal, hanem egész kozmikus és transzcendens lényünkkel, vagy
szóhasználatunk szerint nemcsak a tudatunkkal, de tudartalanunkkal
is, akkor átélhetünk valamit időlegesen is annak örökérvényű monda-
nivalójából,
De nézzük meg közelebbről, hogy tulajdonképpen miről is van szó,
és próbáljuk mai módszereinkkel és gondolkodásmódunkkal
megközelíteni a Tibeti Halottaskönyvet. Eredeti címe Bar-do thossgrol
(Bardo Tödol) szó szerint azt jelenti, hogy az átmeneti állapotból
hallás útján való megszabadulás. A ,bardo" szó tehát átmeneti álla-
potot jelent, melyet Kara György nagyon szép, és nemcsak szakrális,
de irodalmi értéket is képviselő, eredetiből történt fordításában köztes
létnek nevez. Hogy ezen közelebbről mit kell érteni, azt szövegünk
első része magyarázza meg, amikor arra tanítja a ,nemesi család
sarját" — a mindenkori olvasót vagy a szöveg hallgatóját —, hogy
hatféle bardó létezik, nevezetesen a születés bardója, az álom bardója,
a mediráció bardója, a halál pillanatának bardója, a valóság átélésének
bardója és az újjászületés előrri lét bardója.

Ezek közül szövegünk csak az utóbbi hárommal foglalkozik, melyeket

chi kha (csikati), chos-nyid (csönyid) és srid-pa (szidpa) bardónak nevez,
és amelyek a halál beálltától a következő újjászületésig terjedő
időszakot, illetve tudatállapotokat írják le. Az első hárommal való
rokonítása azonban arra utal, hogy itt egyáltalán nem valami
minőségileg másról, evilági életünkről idegen állapotról van szó,
hiszen az álom élményén — mely mai felfogásunk és tudományos
álláspontunk szerint is elengedhetetlen feltétele az életvitelnek —,
mindannyian naponta átmegyünk. A születés bardója folyamatosan
zajlik mindannyiunk szeme láttára, noha saját születésünkre, normál
állapotunkban nem emlékszünk. A pszichoanalízis azonban behatóan

242
foglalkozik a ,születés traumájával", és a kor-regressziós hipnózis-
kutatások is intenzíven közelítik a témát. A meditáció pedig minden-
napos gyakorlataink közé kell (vagy kellene), hogy tartozzon, hiszen
az ima, a vallások szertartásai, a rádzsa jóga gyakorlatai és újabban a
pszichoterápiás megközelítés, mind ennek a bardónak a különböző
fokozatait hivatottak előidézni.

Szövegünk szerint ezek a— mindannyiunk által többé-kevésbé ismert,

és ma már a tudományos vizsgálódások körébe is bevont és alkalma-
zott — jelenségek rokonságban vannak, vagy éppen azonosak a halál
másik három bardóállapotával. Mai szóhasználatunkban ez azt jelen-
ti, hogy itt valamiféle tudati határállapotról van szó, amikor nagyon
jelentős és fontos dolgok történhetnek. Ám, hogy történneke vagy
sem, az attól függ, mennyire vagyunk képesek tudatosan uralni ezeket
a helyzeteket. Olyan határhelyzetekről van ugyanis szó, amelyek
egzisztenciálisan vetik fel a létnemlét, a tudattudattalan, az üdvösség-
kárhozat, az őrület és a lelki egészség dilemmáját.
A Tiberi Halottaskönyv egyik nagy tanítása — minden kor emberének
számára éppen az, hogy ha ezeket a helyzeteket tudatosan, és a maguk
igazi valóságában vagyunk képesek felismerni, akkor megszabadu-
lunk, vagyis kilépherünk a szamszára élethalál körforgásából. Ha
nem, akkor elvesztünk, vagyis vissza kell térnünk a szamszárába, a
forgatagba, és az osztályt újra kell járnunk. A könyv másik nagy
tanítása pedig az, hogy ennek az állapotnak, illetve képességnek az
elérése nemcsak kognitív, hanem ugyanúgy morális kérdés is. A lelket
a karma szele sodorja a hat lokán — a létezés hat világán át, ahol tettei
az okokozat szigorú törvénye szerint kerülnek megmérettetésre.
Magunk döntünk tehát sorsunkról akkor, amikor a mindenek felett
uralkodó Törvény — a Dharma kérlelhetetlen determinációja szerint,
a hat loka valamelyikébe, a dévák, az asurák, az emberek, az állatok,
a préták vagy a poklok világába születünk újjá, vagy mindezek
káprázat, vagyis nem valós voltát felismerve megszabadulunk, budd-
haságra jutunk, vagy Xara György szép szavaival: ,elérjük a
megtisztultan kiterjedt állapotát".
Az eddig elmondottak arra kívántak rávilágítani, hogy a köztes lét
állapota, a bardo egyáltalán nemcsak a halálra és az azután követ-

243
kezőkre jellemző, hanem hogy az egész életünk, lérünk szoros kísérője,
tartozéka, velejárója. Minden lény akarva-akaratlan, tudatosan vagy
nem tudatosan, állandó kontaktusban van ezzel a Valamivel, amit oly
nehéz szóval illetni, és amit a Tibeti Halortaskönyv bardónak, korunk
pszichológiája tudattalannak, a vallás túlvilágnak vagy másvilágnak
nevez. A lényeg, hogy az ember mindenkori helyzetét, létének minden
pillanatát és rezdületét az ehhez a Valamihez való mindenkori viszonya
határozza meg. És ha ez így van, akkor a Bardo Tödolt joggal
nevezhetjük az élet könyvének is, hisz éppen arra tanítja évszázadokon
át az embereket, hogy hogyan éljenek és gondolkozzanak, lássanak és
cselekedjenek ahhoz, hogy megtalálhassák önvalójuk igaz lényegét, és
kiszabaduljanak a függőség és az esetlegesség, a bűn és a tudatlanság, a
kiszolgáltatottság és a szenvedés körforgásából.
A Tibeti Halottaskönyv által leírt első bardoállapot, a csikai bardo,
vagy a halál pillanatának bardója, néhány évtizeddel ezelőtt igencsak
idegenül hangozhatott az európai ember fülében. Jung, akinek
egyébként állandó útitársa és olvasmánya volt a Tibeti Halortasköny,
az első kiadáshoz fűzött kommentárjában még azt írja, hogy ezt a
művet az európai embernek visszafelé kellene olvasnia, mert az. utol-
só, a szidpa bardo áll a legközelebb a mai európai gondolkodásmód-
hoz és a pszichoanalízis felfedezéseihez. Ami pedig a csikai bardót ille-
ti, és ami akkortájt a legidegenebbül hangzott, megdöbbentő hason-
lóságot mutat a klinikai halálból visszatértek élménybeszámolóival.
Moody, Rowlings, KüblerRoss és mások kutatómunkájának hála, ez a
terület ma nemcsak a tudományos vizsgálatok, hanem a szélesebb
olvasóközönség érdeklődésének is középpontjába került.
Szövegünk pedig szó szerint a ,külső" lélegzet megszakadása és a , bel-
ső" lélegzet még megléte közti időről beszél, ami egyértelműen megfelel
a klinikai halál állapotának. Vagyis, ezen az élményen minden ember
átesik, sőt, ma már tudjuk, hogy többször is áteshet. (Érdekes, hogy
Jung, akinél a szinkronicitásról írott könyvében az első ilyen esetleírást
olvashatjuk, nem hozza azt kapcsolatba ezzel a köztes lét állapottal.)
A Tibeti Halottaskönyv ennek az állapotnak két fázisát írja le.
Az első, amely a legfejlettebb lények — nyilván a mesterek, a jógik, a
szentek — halála, akik közvetlenül és önmaguktól felismerik önnön
arcukként az ekkor támadó fényözönt, melynek a szöveg szerint:

244
, Világossága üresség, sem határa, sem közepe". Aki pedig ezt így a
, Tett" okán, vagyis karmikus okok miatt nem ismeri fel, annak kalauz-
ra van szüksége. Ez a kalauz a Tibeti Halottaskönyv, melynek megfelelő
passzusait a láma vagy valamely közel álló személy fennhangon a fülébe
mondja, emlékeztetve őt arra, amit a mestereitől tanult.
Ha ekkor és ennek segítségével képes megragadni a pillanatot, akkor
szó szerint: ,a második köztes lét fényvilágával szembesülhet, s
megszabadul." Ez a pont óriási jelentőségű kellene, hogy legyen a mai
ember számára, hiszen nem mond kevesebbet, mint azt, hogy ez az
élerünk legfontosabb, legdöntőbb pillanata, és nem mindegy, hogy ezt
milyen felkészültséggel és milyen tudatállapotban éljük át, és hogy mi
történik körülöttünk akkor. Azt hiszem, hogy ennek fényében nem kell
külön részletezni azt a felháborító és eléggé el nem ítélhető gyakorlatot,
ahogy a mai orvoslás átlaga, különösen kórházainkban a haldokló és a
halott embert kezeli. A resuscitáltak (újraélesztettek) elbeszéléseiből
pedig rudjuk, hogy az eszméletlennek tartott beteg mindent érthet és
felfoghat, ami körülötte történik. Nagyon meggondolandó tehát, hogy
ilyen helyzetben mit mondunk, és hogyan viselkedünk. Ha a meghalt
lélek a halál pillanatának köztes létében nem képes megszabadulni,
vagy a mi keresztény szavunk szerint nem jut üdvösségre, akkor a
Karma szele tovább sodorja, egyre lejjebb a Bardo mélységeibe.
A csönyidbardóban, vagyis a valóság átélésének köztes létében bomlik ki
a keleti cszmevilág sokszínű, mozgalmas, békés és tomboló isteneinek és
istennőinek tarka, sokszor szinte a követhetetlenségig bonyolult kaval-
kádja. Ha azonban pontosabban odafigyelünk, akkor észreveszszük,
hogy mindez a csodálatos és félelmetes, vonzó és taszító jelenségvilág a
holt lélek tudatának különböző tájairól lép elő, és egy nagy, központi
mandalába rendeződik. Ez a középponttal és a négy égtájjal megjelenő
szimbólumrendszer ismétlődik különböző színekben és szinteken az
egyes napok során, ahol minden egyes tájék ugyanannak a nagy
Egyetlennek különböző aspektusát vetíti fel, a hozzá tartozó lokával,
méreggel, vagyis bűnnel és az azt kioltani képes bölcsességgel. Mindezaz
ikonográfia, a szín és a hangelrendeződés szigorú szabályainak betartá-
sával. Statikus és mégis mozgékony, merev szabályok szerint ren-
deződött, és ennek ellenére szinte kaotikusan, durván naturalisztikus és
anyagszerű, ugyanakkor álomszerűen tünékeny.

245
A szöveg nem győzi mindvégig hangsúlyozni; refrénként mindig vissza-
tér, mint a főtérna egy szimfóniában, hogy mindez csupán az eszmélő
lény tudatában van, nem valós — projekció. Ameddig nem ilyennek
ismeri fel, amíg valósnak tartja, addig ki van neki szolgáltatva, szenved
tőlé, de ha saját elméjének kivetítéseként ismeri fel azokat — és ez a
bardo-beli vándorlás bármely szakán bekövetkezhet -, abban az
esetben: ,a felismerés és a megszabadulás ugyanakkor érkezik el."
Korunk pszichológiája — ha máshonnan is, de ugyancsak eljutott erre a
területre. A betegség — a neurózis, a pszichózis — a tudat és a tudattalan
dichotomiájából, skíziséből ered, és a gyógyulás itt is a projekciók
visszavonása, a valós helyzet felismerése. A Jung-féle kollektív
tudattalan, az archetípusok világa ez. De míg a Kelet a hangsúlyt a
morálra és az ember felelősségére helyezi, addig a nyugati lélektan —
talán a pasztorál-pszichológiát és Victor E. Frankl-t kivéve — ezt a
szempontot kevéssé veszi figyelembe, és még a kriminalisztikát is a
patológia körébe igyekszik vonni. Pedig tudjuk, hogy két lábon áll az
ember— és az emberiség sorsa— a tudás és a tett, vagy más szóval a tudat
és a morál lábán, hacsak a kettőt egybe nem köri az az ősi keleti
bölcsesség, mely szerint a legnagyobb méreg az ember számára az avidja
— a , nemtudás", Végül következik a harmadik, a szidpa-bardo — a lélek. :
köztes léte. Itt a lélek egyre mélyebben süpped bele a köztes létbe, egyre
többet veszít szabadságából és tiszta tudatából, egyre inkább
kiszolgáltatottja lesz saját karmájának. De a Tibeti Halottaskönyv itt
sem szűnik meg mindig hangoztatni, hogy ebben a helyzetben is, szinte
az utolsó pillanatig van lehetősége a szabadulásra, ha az ember felismeri
valós helyzetét, ha ellen tud állni a vonzások és taszítások erejének, és
ha szilárd állhatatossággal könyörög szabadulásáért.
Itt az első szakaszban jelenik meg az Ítélet. Fehér kövecskékkel
számoltatnak el a jó tettek, feketével a gonoszok, és ezeknek aránya
kérlelhetetlen objektivitással határozza meg a lélek további állapotait.
Ezután az ösztönök és a vágyak, az indulatok és a szenvedélyek világa
következik. Az anyagtalan, testtelen lélek, melynek ilyenkor még
megsokszorozódottak — kilencszeresek — a képességei, ha a földi állapo-
tához viszonyítunk, szenved a vágyak kielégíthetetlensége miatt. Egyre
fokozódó vágyat érez egy test birtoklása iránt, és mint egy Földre
visszatérő űrhajó, egyre nagyobb sebességgel száguld az anyaméh felé.

246
Szeretkező párok víziója támad. Itt a könyv szó szerint ezt Írja:
,Ha hímnek kell születned, akkor hímhajlamú léssz, s az apa iránt
heves gyűlölet, harag ébred benned, az anya iránt viszont féltékeny
sóvárgást, vágyakozást érzel. Ha pedig nőnek kel! születned, akkor
nőhajlamú léssz, s az anya iránt heves irigység, féltékenység ébred
benned, az apa iránt viszont heves vágyakozást, epekedést érzel. 5 ha
ennek okán az anyaméh útjára térsz, akkor a fehér és a vörös
magcsepp. egyesülésének közepén, az Együttszületettnek örömét
ízleled, és a gyönyörűség állapotában a tudat ájulatba zuhan." Ezután
a lény elfelejti eddigi volt élerét, és az újabb testetöltés útjára lép. A
Tibeti Halottaskönyv az utolsó pillanatig óvja ettől a , nemesi sarjat",
a méhkapu elreteszelésének különböző módjait javasolja, de érződik,
hogy itt már egyre kevesebb a remény a szabadulásra. Dc még ebben
a helyzetben is van a léleknek annyi szabadsága és mozgástere, hogy
hallgatva a könyv utolsó sugallataira, kedvező inkarnációt válasszon
az eljövendő szabadulás szempontjából.
Úgy gondolom, hogy ennek a bardo-állapotnak aktualitását nem kell a
mindenkori életünkre különösen értelmezni. Lelkiismeretünk ítélete
folyamatosan kísér életutunkon, és ha kellően érzékenyek maradunk
szavaira, jó iránytűjévé válik életünknek — az ösztönök és vágyak útvesz-
tőjében. Az idézett szöveg egyértelműen Freud ödipusz-komplexusát és
a bűnbeesés mítoszát juttatja eszünkbe, melynek legnagyobb büntetése
nem a földi élet szenvedése és a halál, hanem a felejtés, a tudatlanság,
származásunk tudatának elvesztése. De soha nem süllyedhetünk olyan
mélyre, hogy a szabadulás lehetősége végleg elvesszen.

247
Irodalom

KORONKAI B.: Tanítások tanítója. Budapest: Animula Alapítvány, 1995.

SIMON L.: Pszichoterápia. Budapest: VIKOTE Könyvek, 1996.
SCHNELL E.:: Jung és a keleti misztika.
Budapest: Integratív Pszichoterápiás Egyesület.
Integratív Hírmondó 16. sz. 2001.
SZOMBATI Á.: A jungi aktív imagináció.
Integratív Pszichoterápiás Egyesület.
Integratív Hírmondó. 11.sz. 1999, 21-34. old,
JUNG C€. G.: Emlékek, álmok, gondolatok. Budapest: Európa, 1987.
JUNG C€. G.: A pszichoterápia gyakorlata. Budapest: Scolar, 2002.
JUNG C€. G.: Mélységeink ösvényein. Budapest: Gondolat, 1993.
JUNG €. G.: Az ember és szimbólumai. Budapest: Göncöl, 1993.
JUNG C€. G.: Mandala. Budapest: Édesvíz, 1999.
SÜLE E: A jungi mélylélektan napjainkban. Budapest: GyuRó, 1996.

248
Három esztendővel ezelőtt indult útjára Kalo Jenő könyvsorozata
"A gyógyulás szelencéje . címmel. Ezek a kötetek az egészségügyi
asztrológia gyakorlari alkalmazásár murarták be, ám közel sem zárult
le ennek a haralmas anyagnak az ismertetése. Napjainkra már
pszichoterápiás megközelítésből is elkészült a testi betegségek és azok
lelki háttcrcinck bemutatásáról szóló anyag. ,A tudattalan nehezen
járható ösvényén című munka erről az oldalról vizsgálja az
emberekben felbukkanó problérmnák gyökerét, terápiás lehetőségeit.
Dr. Daubner Béla pszichiáter, ayurvéda orvos és pszichoterapeuta —
aki maga is mély betekinréssel rendelkezik az asztrológia világába —
ismerteti azokat a fontos alapokat, amelyek nélkül nem indulhat
úrjára sem egy asztrológus, sem pedig más, scgítő foglalkozású
személy. Természetesen nemcsak nekik ajánljuk ezt a könyvet, hanem
mindazoknak is, akiket érdekel a pszichológia, a transzcendencia, a
mélyebb összefüggések rejtelmei, az ok-okozati kapcsolódások és az
önismereri utak.
Ebben a kötetben szó esik a dinamikus személyiségelméletről, a jungli,
a kognirív- és más pszichorcrápiákról és a pszichopatológiáról. Végül,
de nem utolsó sorban a ,gyermektelenségben szenvedő pároknak
kínál egy módszert, arra nézve, miként lehet csélyük arra, hogy
gyermekük születhessék, valamilyen súlyos orvosi beavatkozás nélkül.
Ennek a metódusnak az asztrológiai hátterét dr. Jónás Jenő pszichiáter
és asztrológus által kidolgozott holdfázis-módszer mutatja be, Kalo
Jenő tolmácsolásában.
A tudattalan nehezen járható ösvényén mosr elindulharnak az érdek-
lődők — mind bemutatási szinten, mind pedig terápiás szinteken. Ez
a mű — és a még megírás alatt álló további sorozatkötetek — fogják
bővíteni mindazok ismcreranyagát, akik nem ,kifelé" indulnak cel
keresni az életmegoldásokat, hanem egy határtalanul tág úron,
nbefelé" teszik meg első lépéseiket, s találhatják meg azt a járható
ösvényt, amely elvezeti őket a kielégítő, javítható, könnyebben
megélherő kapcsolatok ÉS életminőség felé.

5. Varga Ilona (A Lion)