JERIC KRISZTIÁN

Belgrádi Egyetem
Bölcsészettudományi Kar
Belgrád, Szerbia

ZOMBOR JOGI HELYZETÉNEK ALAKULÁSA 1741-TŐL 1749-IG: A KATONAI

HELYTŐL A SZABAD KIRÁLYI VÁROSIG

A Habsburg Birodalom déli területein kialakult szerblakta települések története nem

ismeretlen a szerb történelemírás számára. Aleksa Ivić 1929-ben megjelent monográfiájának
fókuszába a bácskai és bánáti szerb településeket helyezte. 1 Hasonlóan cselekedett Dušan J.
Popović is Szerbek a Bácskában a 18. század végéig című munkájában.2 A politikai és társadalmi
kérdések mellett, megfigyelésének középpontjába a három bácskai szabad királyi város, Újvidék,
Zombor és Szabadka, fejlődését állitotta. E történész külön folyóiratcikkben foglalkozott Újvidék
szabad királyi város statutumával. A fentemlített települések jogi helyzetének alakulásáról két
momográfiát is megjelentetett Slaven Bačić szabadkai jogtörténész és ügyvéd.3 Zombor
történelmével a karlócai békétől (1699) az elibertációig legbehatóbban Slavko Gavrilović
foglalkozott négy folyóiratcikkében, amelyek együttesen Zombor történelme: Város a
századokon keresztül című kollektiv monográfiában voltak nyilvánosságra hozva.4

Zomborban a török uralom 1687 szeptember 12-én ért végett. A karlócai béke
megkötését követően 1702-től a település előbb katonai sáncként, majd 1717-től katonai
helyként a Tisza-Marosi katonai határőrvidék részét képezte.5 A török veszély elmultával a
magyar rendek eljöttnek látták az időt a határőrvidék megszüntetésére. Az osztrák örökösödési
háború alkalmat biztosított, hogy e szándékuknak érvényt szerezzenek. Mária Terézia
jóváhagyásával az 1741. évi XVIII. törvénycikk elrendelte többek között a Bács vármegyében

1
Aleksa Ivić, Istorija Srba u Vojvodini.Od najstarijih vremena do osnivanja Potisko-pomoriške granice 1703, Novi
Sad, 1929.
2
Dušan J. Popović, Srbi u Bačkoj do kraja osamnaestog veka. Istorija naselja i stanovništva, Beograd, 1952.
3
Slaven Bačić, Povelje slobodnih kraljevskih gradova Novog Sada, Sombora i Subotice, Subotica, 1995; Idem, Iz
prošlosti gradskog prava Novog Sada, Sombora i Subotice, Subotica 1998.
4
Slavko Gavrilović, Od proterivanja Turaka do uključenja u Vojnu granicu, Istorija Sombora. Grad kroz vekove,
Sombor, 2017, 199-210; Idem, Oppidum militare, Ibidem, 211-218; Idem, Ratnici i trgovci, Ibid., 219-234, Id.,
Borba za elibertaciju, Ibid., 235-264.
5
Muhi János, Zombor története, Zombor, 1944, 75-107; A. Ivić, Istorija Srba u Vojvodini, 340; S. Gavrilović, Od
proterivanja Turaka, 199-200; Id., Oppidum militare, 217.
található katonai helyek „az ország és a vármegyék hatósága alá” való visszaállittását.6 Bács
vármegye nemessége támogatva a magyar rendek követelését javasolta a katonai helyek
bekebelezését, mivel a zombori határőrök mindössze 272 katonát adnak háromezer lakosra és
kilenc faluval valamint tizenkilenc pusztával bírnak, melyekből akár évi 12.000 forint adót
lehetne behajtani.7 A katonai határőrvidék Magyarországba való bekebelezésének előkészítésére
1743-ban külön bizottság alakult. Élére előbb Batthyány Károly József horvát bán, majd miután
Batthyány hadbavonult Engelshofen a Temesi Bánság parancsnoka volt kinevezve. Ezen
bizottság megízásából Zákó István, Gyulinac Arszenije és Runics Simon határőrvidéki
kapitányok 1745 szeptemberében összeírták Zombor határőr lakosságát. Ezen összeírás szerint
451 családban 3.983 személy élt, amelyek között 774 felnőtt férfi, 1.053 nő, 53 tizennégy és
tizennyolc év közötti ifjú, 1.933 tizennégy évnél fiatalabb személy, 139 munkaképtelen férfi, 7
hazai és 46 idegen szolga volt. A katonai szolgálatra alkalmasak közül 585 voltak aktív
szolgálatban. Az összeírás után, 1745 október 8-án és 9-én az inkorporációval megízott bizottság
Zomborban ismertette az uralkodó döntését. A jelenlévő 485 ortodox keresztény és 87 római
katolikus családfő közül mindössze egy katolikus és két ortodox család volt hajlandó elfogadni a
vármegye uralmát. A többiek inkább az újjonnan felállított Dunamenti hatátőrvidék szerémségi
részébe való költözést helyezték kilátásba. A bizottság megengette számukra, hogy 1746
májusáig Zomborban tartózkodjanak.8

Az 1745. év november hónap 1-én Zombor Bács vármegyébe volt bekebelezve és a

Magyar Királyi Kamara igazgatósága vagyis a bácsmegyei kamaraigazgató Redl Ferenc József
irányítása alá helyezve. A település lakossága nem fogadta el az így bekövetkezett változásokat
és megkezdte küzdelmét, amely 1749-ben a szabad királyi város cím és statusz megszerzésével
ért végett. Ugyanazon hónap második felében Zombor lakossága gyűlést tartott, amelyen 244
családfő és három városi esküdt, Vlaskalics Veszelin, Konyovics Radivoj és Kulics Miklós vett
részt. Elhatározták egy delegáció küldését Bécsbe, melynek elsődleges feladata a határőr
lakosság Szerémségbe való kitelepitésének elhalasztása volt. A küldöttség tagjainak Radojevics
István, Stojsics Athanáz és Parcsetich Miklós voltak megválasztva, mégis végül Bécsbe Stojsics,
Bokerovics Mihály és Parcsetich Márton távoztak el. A küldöttség Bécsbe érkezése után felvette
a kapcsolatot egy Matulay József nevű udvari ugynökkel, aki pénz ellenébe tanácsaival és
6
Corpus Juris Hungarici. Magyar törvénytár 1740-1835, Budapest, 1901, 31-32.
7
Iványi Iván, Hazánk, 3, 1885.
8
S. Gavrilović, Ratnici i trgovci, 233-234.
kapcsolataival támogatta a zomboriak kérelmét. A delegáció Mária Teréziától kérte Zombornak a
szabad királyi városok közé való emelését, hivatkoza I. Lipót által a szerb népnek ajándékozott
privilégiumokra, valamint a török és „német-francia” harctéren szerzett érdemekre. Az
uralkodónő áltatánosságban elfogadta a kérelmet, de az Inkorporációs bizottságot kötelezte, hogy
Zombor számára olyan státuszt kellene kidolgozni, mely szerint a lakosság békeidőben adót
fizetne, de háború esetén továbbra is katonai szolgálatot teljesítene.9

Amíg Zombor jogi helyzetének rendezésére várt, felmerült a település eladásának a

lehetősége is. E célból a bécsi Udvari Kamara és a Magyar Királyi Kamara felkérte Redl
bácsmegyei kamaraigazgatót a település értékének felbecsülésére. Redl értesülései szerint
Zombornak összesen 1.700 lakosa volt, akik a városi földek mellett 33 pusztával és 18 szállással
rendelkeztek. Évi jövedelmüket 22.505 forintra, vagyonuk értékét pedig 450.000 forintra
becsülte. A település megvétele iránt elsők között Trenck Ferenc báró érdeklődött, aki 120.000
forint kifizetését helyezte kilátásba. Értesülve ezekről az eseményekről a városi tanács 1746
július 12-én elhatározta, hogy minden lakosnak anyagi helyzetéhez képest külön adót kell
fizetnie a kiváltságok megvétele végett. Minden eke után 60 forintot, tíz ökrönként 30 forintot,
minden tizedik tehén után 15 forintot, tizedik ló után 15 forintot, tizedik bárány után 1 forintot és
tíz méhkaptáronként pedig 1 forintot kellett fizetni. A június 28-án végrehajtott kamarai
összeírás szerint Zomborban 549 családfő, valamint a családfővel egy háztartásban 361 nős férfi,
összesen 910 adófizető személy lakott. Tulajdonukban 1.320 ökör, 1.071 tehén, 1.423 ló, 92
csikó, 390 üsző, 1.936 sertés, 5.601 juh és 1.176 méhkaptár volt. A településen e mellett 9
kereskedő, 31 kézműves, 17 kazán, 2 rác sörfőzde, 1 lóerővel működő malom volt. A pusztákon
500 eladásra váró ökör, 1.500 tehén és 1.000 ló került összeírásra. Ezen összeírás után a település
értéke 371.666 forintban volt meghatározva.10

Annak ellenére, hogy Zombor lakosságának nem állt rendelkezésre a meghatározott

összeg, továbbra is a szabad királyi rang elnyerésére törekedtek településük számára. E célból
küldöttségük 1746 októberében Pállfy János gróf nádorhoz fordult. Kérelmükben
kihangsúlyozták, hogy az ország azon részei fejlődnek gyorsabban, ahol szabad királyi városok
találhatóak, mivel a keresekedelem és kézművesség központjai. Városuknak a szabad királyi

9
Muhi János, Zombor története, 107-108; S. Gavrilović, Borba za elibertaciju, 236-237.
Istorijski Arhiv Sombor (=IAS, Zombor Történeti Levéltára), 4. fond: Vojno utvrđenje Sombor, 39, Conspectus
10

Generalis Praediorum, Territorio Zomboriensi incorporatum, Zombor, 1746. június 28.

városok közé emeléséért 60.000 forintot voltak hajlandóak fizetni. Tervezetük szerint a város
élén az uralkodó által megerősített kapitány állna, aki közösen a tizenegy városi tanácsossal
intézné a város politikai és gazdasági ügyeit a Királyi Helytartótanács és a nádor ellenőrzése
alatt. A város birna saját patronátusi és pallosjoggal. Jogában állna a kilenced és a tized
begyüjtése, valamint kocsmák és hentesszékek létesítése. Évi három vásárt rendezne, és hetente
kétszer lenne piaci nap. Díjmentesen használhatná a szántovai erdőket. Rendelkezne saját
pecséttel. E kiváltságok elnyerése esetén a lakosság hajlandó lenne háború esetén 100 gyalogos
és 100 lovas katona kiállitására. A kérelmet a zomboriak érdemei zárják, mely szerint az
örökösödési háború alatt évenként 600 katonát adtak és közel 300 zombori esett el a harctéren.
Pállfy közvetítette az uralkodónő felé a zomboriak kérelmét és javasolta helyzetük előnyös
rendezését, mivel kitelepülésük nagy kárt jelentene az ország számára. Valamivel később Pállfy
nádor megengedte a zombori militárisoknak hadi zászlóiknak megtartását.11

Zombor jogi helyzetének rendezése tárgyában 1746 november 16-án Bécsben

tanácskozást tartottak az Udvari Kamara, a Magyar Királyi Kancellária képviselői és Zombor
küldöttei. A zombori deputáció igyekezett bebizonyítani, hogy a város vagyona nem haladja meg
a 110.000 forintot. Mivel az Udvari Kamara inkább Redl becslését fogadta el, a zomboriak
hajlandónak mutatkoztak 150.000 forint kifizetésére az elibertáció fejében. E tárgyalások után az
Udvari Kamara 1747. február 4-én javasolta az uralkodónőnek, hogy Zombort a szabad királyi
városok közé emelje 300.000 forint ellenébe. Ha a város lakossága nem tudná a meghatározott
összeget előteremteni, akkor a városi földek mellet csak 11 puszta maradna a zomboriak
tulajdonában, amiért 150.000 kellene fizetniük. Ennek alapján Mária Terézia 1747 március 13-án
elhatározta Zombornak a szabad királyi városok közé emelését, a lakosságnak meghagyatott a
városi földek és 11 puszta élvezete 150.000 forint cseréjébe.12

Az uralkodónő döntését Zombor lakosságával közvetlenül a katolikus husvét után Redl

bácsmegyei kamaraigazgató ismertette. Ekkor tizenhárom személyből álló tanács volt
megválasztva a város irányítására, amíg a privilegiumokról szóló tárgyalás be nem fejeződik.
Úgyszintén elhatároztatott, hogy 5.000 forintot fizet a város lakossága az 1747. évi földbér
gyanánt a városi földek és a városhoz tartozó puszták után. A zombori volt militárisok
településük elibertációjáért folyó küzdelmét Bács vármegye nem támogatta. Két alkalommal,
11
S. Gavrilović, Borba za elibertaciju, 244-245.
12
Id., 247.
1747. március 23-án és május hónap elején a Helytartótanácshoz fordult azza a céllal, hogy
Zombor maradjon a vármegye uralma alatt, mivel a város lakossága képtelen kifizetni a
meghatározott összeget, valamint Zombornak a szabad királyi városok közé emelése káros lenne
a közbiztonságra, mert a volt határőrök 1745. folyamán rablóbandákat bujtattak. Bács vármegye
véleményét a zombori lakosság rossz anyagi helyzetéről osztotta a Magyar Királyi Kamara is,
mivel Redl Szegedben írt jelentéseiben több ízben kihangsúlyozta, hogy a városi katolikus
lakosság hajlandónak mutatkozik a kamara irányítása alatt álló pusztákra költözni, amíg az
ortodox keresztény lakosság az új határőrvidék területére akar telepedni. Ennek ellenére, 1747.
július 7-én Bécsben az Udvari Kamara és a Magyar Udvari Kancellária képviselői elfogadták
Zombornak a szabad királyi városok közé emelését, ha a város lakossága 1748. év elején befizeti
a 150.000 rajnai forintban meghatározott összeget.13

Az elibertációs terhek és az 1747. évi adók felosztása végett június hónap folyamán
Zombor lakosságát újra összeírták. Ekkor a városban 549 családfő és velük egy háztartásban 361
nős férfi lakott. Az összeírt családok közül 467 család számlált négy és nyolc fő között, amíg 82
család nagyobb, tíztől harminc főig terjedő, házközösséget képezett. E mellett a városban 31
kézműves és 11 kereskedő tartózkodott. A lakosság tulajdonában volt 322 ökör, 1.409 tehén,
1.071 ló, 152 üsző, 1.180 sertés, 3.497 juh és kecse, 872 méhkaptár, valamint 15.813 pozsonyi
mérő búza, 641,5 mérő köles, 3.147 mérő árpa, 1.209 mérő cirok, 3.256 mérő zab és 313 mérő
kukorica. Ezen kívül a zomboriak rendelkeztek egy lóerővel működő malommal, egy
sörfőzdével és 4 kazánnal. Ennek alapján 5.360,26 forint kontribúció és 2.627,57 forint
vármegyei adó volt meghatározva.14

A kiváltságok megváltásához szükséges 150.000 forint közül Zombor lakossága az 1748.

év elején mindössze 15.000 forinttal rendelkezett, amelyet 1747 júniusában Halas községtől vett
fel kölcsönként. E miatt január 31-én Parcsetich Márton zombori követ levélben figyelmeztette a
város polgárságát, hogy vagy elő kell teremteni a meghatározott összeget vagy pedig el kell
fogadni a kamara és a vármegye uralmát. Levelében kérte a város lakosságát, hogy foglaljon
állást a küldöttség működéséről, mivel olyan hírekről értesült, melyek szerint a zomboriak egy
része nem támogatja a meghozott anyagi erőfeszítéseket. Ennek hatására 1748 február 22-én és

13
Id., 250-251.
14
IAS, 4. fond, 99, Conscriptio Domestica Personarum et Facultatum Reincorporati Oppidi Zombor Anno 1747
peracta, Zombor, 1747 június 20.
23-án a város lakossága gyűlést tartott. Ezen 518 családfő egyhangúlag kijelentette támogatja a
városi küldöttek működését, valamint aláírták a szükséges obligációt 120.000 forint kölcsön
felvételére de Palm Ferenc Teofil bárótól hat százalékos kamattal. A kölcsön megtérítéséért felelt
a város lakossága teljes vagyonával együtt. A fenmaradt 30.000 forintot végül 1748 júniusában
sikerült előteremteni újabb kölcsön révén. Ezúttal a város von Tanzen bárótól jutott pénzhez és e
hónapban befizetésre került a kiváltság megszerzéséhez szükséges 150.000 forint. A
szabadságlevél kiváltásáért valamint az elibertációval kapcsolatos más kiadások fedezésére
Zombor lakossága összesen 177.676 forint kölcsönt vett fel és pedig 120.000 de Palm bárotól,
29.676 von Tanzen bárótól, 15.000 Halas községtől, 6.000 Hersching Jánostól, 4.000 Eysenkohl
Józseftől és 3.000 Szabadszállás községtől. A kiváltságlevél kiállitására Zombor polgárságának
még több mint fél évet kellett várnia, mivel szükségesnek mutatkozott bevárni azoknak a
családoknak a városból való elköltözését, akik hajlandónak mutatkozak a kamara irányitása alatt
maradt pusztákra költözni. Végül Mária Terézia 1749. február 17-én aláirta Zombor szabad
királyi város szabadságlevelét.15 Az említett okirattal Parcsetich Márton március 27-én érkezett a
városba és április 24-én Koller István János királyi biztos jelenétében megtartatott a város
beiktatásának ünnepsége, amivel befejeződött Zombor lakosságának három és fél éves küzdelme
városuknak a szabad királyi városok közé emeléséért.16 A város kiváltságainak becikkelyezését
az Országgyűlés 1751 augusztusában hajtotta végre (1751: XXVII).17

A város elibertációjának folyamán három dokumentum keletkezett, amelyek

meghatározták Zombor társadalmi és politikai életét az elkövetketkező évtizedekben.
Kronológiai sorrendben az első az 1748. év júliusában aláírt úgynevezett Alternatíva.
Keletkezését a város ortodox keresztény lakossága támogatta, mivel attól tartottak, hogy vallási
hovatartozásuk miatt anyagi erőfeszítéseik kárba veszhetnek. Lényegét egy tizenkét pontból álló
ünnepi eskü képezi, melyben Zombor római katolikus elöljárósága elfogadja a két
vallásfelekezet, a római katolikus és az ortodox keresztény, teljes egyenjoguságát. Az első négy
pont az ortodox keresztény hívők patronátusi jogára, egyházuk egyenjoguságára és szokásaiknak
megőrzésére vonatkozik. Az ötödik, hatodik és hetedik cikkelyek az ortodox keresztény lakosság
politikai egyenjoguságát biztosítja. Ezek szerint egyenlő számú római katolikus és ortodox
keresztény hívő lesz megválasztva a városi magisztrátusba, Belső és Külső szenátusba. Szintén
15
S. Gavrilović, Borba za elibertaciju, 256-264; Antal Hegediš, Cena elibertacije, Istorija Sombora, 278-279.
16
Muhi János, Zombor története, 114-119.
17
Corpus Juris Hungarici. Magyar törvénytár 1740-1835, 91.
előre volt bocsájtva, hogy egyes tisztviselők elhalálozása esetén ugyanolyan vallású személlyel
lehet csak helyettesíteni. A nyolcadik pont az Ortodox Keresztény Egyház caducitas jogára
vonatkozott, mely szerint az említett egyház a végrendelet és törvényes örökös híján elhalálozott
híveinek vagyonának és hagyatékának birtokába került. A kilencedik cikk elrendelte a városi
földek egyharmadának katolikus és kétharmadának ortodox keresztény lakosok közötti
felosztását, annak ellenére, hogy az összlakosság több mint négyötödét ortodox keresztény hívők
alkották. A tizedik és tizenegyedik pont biztosította mindkét vallásfelekezet híveinek
kereskedelemme és iparral való foglalkozásának lehetőségét. Az utolsó cikk a fentemlített
rendelkezések be nem tartására vonatkozott, mely szerint ha a római katolikus hívők
megkisérelnék az ortodox lakosság elnyomását tízezer forint büntetéssel lennének sújtva. 18 Az
első városi vezetőség megválasztásánál 1749. április 25-én az említett egyenlőség szigóruan be
volt tartva. Ennek következtében a főbírói posztot római katolikus (Parcsetich Márton) töltötte
be, a városi kapitány (Zsivojnovics János) az ortodox keresztény lakosság köréből volt
megválasztva, a Belső szenátusba hat katolikus és hét ortodox polgár volt képviselve, amíg a
Külső szenátusba tizenhárom katolikus és tizenkét ortodox.19 Viszont a következő tisztújításnál
1755-ben el volt határozva, hogy a tisztviselők megválasztánál csak a jelöltek képességei lesznek
figyelembe véve.20 Ennek ellenére a szerb ortodox keresztény lakosság körében az említett
Alternatíva mély benyomást hagyott, mivel az 1867. évi Osztrák-magyar kiegyezés után
esedékes első tisztújításnál a szerb liberális ifjuság követele e szokásnak az eltörlését.21

A város szabadságlevele bevezetésből és tizenkilenc cikkből áll. Az uralkodónő Mária

Terézia intitulatúráját követi a szabadságlevél adományozásának okai, ahol a törökök elleni harc
és a befektetett 150.000 forint vam megemlítve. Az első pont elrendelte a város kiváltságainak az
Országgyűlés által való becikkelyezését. A második cikk a város lakosságának a jogait sorolja
fel, melyeket mint kollektív nemesek élveztek. A harmadik pont a város anyagi kötelezettségeire
vonatkozik, amig a negyedik cikk a város területét határozza meg. Az ötödik cikk elrendelte a
város tisztviselőinek Szent György napján való megválasztását. A hatodik pont a pallosjogra, a
18
Miloš Petrović, Vladimir Jerković, Alternativa, Povelja, Statut. Normativni okvir somborske lokalne samouprave
u periodu 1749–1918, Sombor, 2016, 77-81.
19
Id., 30; Muhi János, Zombor története, 119.
20
Vasa Stajić, Iz istorije kraljevskog i slobodnog grada Sombora, Glasnik istorijskog društva u Novom Sadu, 13
(1940), 390.
21
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, K 148: Belügyminisztérium-Elnöki iratok, 1867-III-865, Bács-
Bodrog vármegye főispánja Mihailovics Miklós, Wenckheim Béla belügyminiszternek, 2154. szám 1867, Zombor,
1867 május 23.
hetedik pedig a patronátusi jogra vonatkozik. A nyolcadik cikk a város és a polgárság jogi és
anyagi viszonyait tisztázza, amíg a kilencedik és a tizedik pont a közbiztonság megőrzésére és a
lakosság hűséges alattvalói magatartására vonatkozik. A tizenegyedik pont megengedte a
városnak, hogy a jogutód és végrendelet nélkül elhunyt polgárok vagyonát birtokba vegye. A
tizenkettedik cikk a szerb (illír) nemzet privilégiumainak érvényét erősíti meg. A tizenharmadik
cikk évi négy vásárnapot és heti két piaci napot rendelt el. A tizennegyedik pont elrendelte, hogy
az idegenek ingatlanhoz juthatnak a városban, de egy éven belül el kell, hogy nyerjék a városi
polgárságot. A tizenötödik és tizenhatodik pontok megismétli a város független helyzetét a
kamarához és a vármegyéhez képest, valamint tiltja a polgárság büntetését a városi elöljáróság
beleegyezése nélkül. A tizenhetedik cikk tiltja az Oszmán Birodalom lakosságának a város
polgársága közé való felvételét. A tizennyolcadik pont leírja a városi címer kinézetét, amíg az
utolsó cikk megismétli a városi polgárság kötelezettségeit az uralkodóház iránt. A szabadságlevél
végén Mária Terézia úrnő, Nádasdy Lipót gróf udvari kancellár és Koncsek Bernárd kancelláriai
tanácsnok aláirásai találhatóak.22

Zombor szabad királyi város első statutuma 1749 április 28-án volt megerősítve és
harminc cikket foglalt magába. Legnagyobb részük, az első tizenhét pont, meghatározta a városi
tisztikar és szenátus megválasztásának módját, valamint a tisztviselők kötelezettségeit. A
tizennyolcadik és tizenkilencedik cikkek a városi árvák segítését rendelte el, valamint a polgárok
végrendeletének tiszteletbentartására vonatkozik. A huszadik, huszonegyedik és huszonkettedik
pontok eltiltották a városi magisztrátust az uralkodó jóváhagyása nélkül anyagi kötelezettségek
vállalásától. A huszonharmadik cikk meghagyta a városi tisztviselőknek, hogy pénzbüntetések
kiszabásánál vegyék figyelembe a büntetendő személy anyagi helyzetét. A huszonnegyedik pont
a város caducitas jogára vonatkozik, amíg a huszonötödik a lopot javak tulajdonosaiknak való
visszaszolgáltatását rendeli el. A huszonhatodik cikk a római katolikus és ortodox keresztény
hitközségek anyagi gazdálkodásának ellenőrzésére vonatkozik. A huszonhetedik pont a városi
magisztrátus kötelességét szögezi le a város kiépítésére, tisztaságára és a közegészség
elmozdtítására nézve, amíg a huszonnyolcadik a közbiztonság kiépítésére vonatkozik. Az utolsó
két cikk emlékezteti a városi polgárságot a városi tisztviselők és városi szabályrendeletek
tiszteletére.23

22
Miloš Petrović, Vladimir Jerković, Alternativa, Povelja, Statut, 35-47.
23
Miloš Petrović, Vladimir Jerković, Alternativa, Povelja, Statut, 49-56, 93-111.
 Az osztrák örökösödési háború rányomta bélyegét a bácskai települések fejlődésére,
mivel Mária Terézia úrnő 1741-ben jóváhagyata a Tiszai-Marosi határőrvidék katonai helyeinek
Bács vármegyébe való bekebelezését. Zombor lakossága nem volt hajlandó elfogadni a
vármegye és a kamara uralmát ezért november 18-án elhatározta településük számára a szabad
királyi város státuszának kieszközlését. Kérvényüket négy teljhatalmú megbízott révén
közvetítették az Udvar felé. A királynő 1747 március 21-én Bács vármegye tiltakozása ellenére
elrendelte Zombornak a szabad királyi városok közé emelését, de a kiváltságok megváltásáért
150.000 (rajnai) forintot kellett a településnek előteremtenie. A szabadságlevél kiváltásáért
valamint az elibertációval kapcsolatos más kiadások fedezésére Zombor lakossága összesen
177.676 forint kölcsönt vett fel és pedig 120.000 de Palm bárotól, 29.676 von Tanzen bárótól,
15.000 Halas községtől, 6.000 Hersching Jánostól, 4.000 Eysenkohl Józseftől és 3.000
Szabadszállás községtől. A pénzösszeg befizetése után Mária Terézia 1749. február 17-én aláirta
Zombor szabad királyi város szabadságlevelét. Az említett okirattal Parcsetich Márton március
27-én érkezett a városba és április 24-én Koller István János királyi biztos jelenétében
megtartatott a város beiktatásának ünnepsége, másnap pedig megválasztották Zombor szabad
királyi város első tisztikarát. Ezzel befejeződött Zombr lakosságának küzdelme városuknak a
szabad királyi városok közé emeléséért. A város elibertációjának folyamán három dokumentum
keletkezett, amelyek meghatározták Zombor társadalmi és politikai életét az elkövetketkező
évtizedekben. A város szabadságlevele tizenkilenc cikkben meghatározta a város privilégiumait,
amíg a város statutuma harminc pontban lefektette a város közigazgatásának alapjait. Ezek
mellett meg kell említeni Zombor római katolikus elöljáróságának 1748 júliusában tett ünnepi
eksüjét, melyben elfogadták a római katolikus és ortodox keresztény hívek teljes politikai
egyenjoguságát.