HÁZIÁLLATOK – A házisertés

A sertés páros ujjú, emlős állat.

Minden mai házisertések őse a vaddisznó volt, melyet 9000 évvel ezelőtt háziasított az ember,
válogatással és gondozással. A tenyésztés során megváltoztatta a sertések tulajdonságait,
méretét, alakját. Vannak sima és göndör szőrűek, húst vagy zsírt adó fajták. Testsúlyuk
fajtájuktól és a koruktól függ.
Rövid lábai patában végződnek. Ormánya húsos, ennek segítségével keresi a földben a
táplálékát. Kevésbé lát jól, szaglása jó.
Mindenevő, tápláléka: lucerna, tök, gyomnövények, takarmányrépa, korpa, cukorrépa,
kukorica, árpa. A legelőn füvet legel, szívesen fogyasztja a férgeket és a bogárlárvákat is.
Megfelelő körülmények közt gyorsan gyarapszik, hízik.
Az anyamalac 4 hónap vemhesség után hozza világra 6-12 db kismalacát, melyeket kb. 6
héten keresztül szoptat.
A sertésekre jellemzőek a rövid lábak, vaskos törzs, rövid, erős nyak, kunkori farok, a nagy,
kúpalakú fej, melyen túró ormány, kis szem és nagy fülkagylók találhatóak.
Leggyakrabban húsáért (hús, szalonna, kolbász,
szalámi, felvágottak, belsőségek, zsír, tepertő) és
bőréért (bőráru) tenyésztik. Csontjából enyvet
(egyfajta ragasztó) készítenek, szőréből ecseteket,
keféket gyártanak, míg ürülékét a mezőgazdaságban hasznosítják trágyázásra.
A sertések egyik őshonos fajtája Magyarországon a mangalica, melyet hosszabb göndör
szőréről lehet felismerni.
A hagyományos külterjes tartásmód mára már megszűnt hazánkban. A mai sertésállományok
már nagyrészt zárt térben élnek, intenzíven tenyésztik őket, iparszerű körülmények között.