Joanne Flulke

Zöldcitromos pite és
gyilkosság
Hannah Swensen titokzatos esetei
A könyvben található recepteket az Illia & Co. Kiadó gyűjtötte, magyarította és adja közre az
eredeti jogtulajdonos beleegyezésével.

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Joanne Fiuké: Key Lime Pie Murder Kensington Publishing Corporation

© All rights reserved

Hungárián translation: Dóka Krisztina 2012

Egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás.

A kiadó minden jogot fenntart, a részletek közlésének jogát is az írott és az elektronikus

sajtóban.

© Illia & Co. Kiadó 2012

ISBN 978-963-9769-62-5

Felelős kiadó az Illia & Co. Kft. ügyvezető igazgatója

Kiadóvezető: Berka Krisztina

Szerkesztette: Hatala Ágnes

Korrektor: Kótai Katalin

Műszaki szerkesztő: Keresztes Júlia

Nyomdai előkészítés: Eredeti Bt.

A borítót tervezte: Berkes Dávid Nyomtatta: Europrinting Kft.

Felelős vezető: Endzsel Ernő

Ezt a könyvet Tooni-nak szánom, aki igazán tudta, hogy kell szeretni.
Köszönetnyilvánítások

Ruelnek, az én saját egyszemélyes szerkesztő- és kutatócsoportomnak. Meg a gyerekeknek,

amiért megtanulták, hogy ne kántálják egyből a sütik kalóriatartalmát, amikor leteszem
eléjük a desszertet.

Köszönet az alábbi barátainknak és szomszédjainknak: Mel és Kurt, Lyn és Bili, Gina és a

srácok, Adrienne, Jay, Bob, Amanda, John B., Trudi, Dalé C., Dr. Bob és Sue, Laura Levine
és Mark, Richard és Krista, Nina, Barbara & Val, Lana Baltirmorból és Mark Baker, aki
néha átjött, sokszor még kétszer is napjában.

Köszönet a főszerkesztőmnek, John Scognamiglio-nak. Nélküled ez a könyv nem sikerült volna

ennyire vidámra, és lehet, hogy csak pofára esés várt volna rám. Ugyanez vonatkozik
Walterre, Steve-re, Laurie-ra, Dougra, Davidre, Joanra, Maureen-re, Magee-re, Meryl-re,
Colleen-ra, Jessica-ra, Justinra, Robinra, Lydiára, Lórira, Mike-ra, és Barbarára.

Köszönet Hiro Kimurának, az eredeti kiadvány címlaptervezőjének, az ínycsiklandó Key Lime

Pie-ért a címlapon, és köszönet Lou Malcanjinak, mert ilyen fantasztikus borítót rakott
össze.

Köszönöm az összes többi rendkívül tehetséges munkatársnak a Kensington Kiadónál, mert a

segítségük nélkül Hannah sem tudna továbbra is rejtélyek után szimatolgatni.

Hálás köszönet Johnnak a számítógépes technikai megoldásokért, amelyekhez én kicsit sem

konyítok.

Köszönet Dr. Rahhalnak & Irinának, mindenért, amit tettek. Ölelésem Terry Sommersnek, aki
a könyvben leírt összes receptet kipróbálta élesben, és soha, de soha nem tett megjegyzést a
kalóriák száma miatt.

Köszönet Jamie Wallace-nak a szuper weblap tervezésért, és a további munkálatokért a

MurderSheBaked.com honlapomon.

Végül millió köszönet mindazoknak, akik email-en vagy csiga-postán írtak nekem. Mondanom
sem kell, hogy ma este az amerikai zöldcitromos pitét készítem el desszertnek, rásütött
tojáshabbal a tetején. Ti mit süttök ma ki?
Első fejezet

Június második hétfőjének reggelén, pontosan nyolc óra negyvenötkor Hannah Swensen egy
sorszámot húzott a titkárnő asztala melletti automatából, majd lehuppant a jellegtelen
várószoba egyik jellegtelen székére, hogy kivárja a sorát.

Fülledt meleg volt, ami egyáltalán nem felelt meg Hannah nyárról alkotott elképzeléseinek.
Míg a többi állam vízből kiugráló halakkal, magasra nőtt gyapottal, bő terméssel dicsekedett,
addig Minnesotában nyaranta mindennek az ellenkezőjét lehetett tapasztalni. A fülledt forróság
arra késztette a halakat, hogy lemerüljenek a tó fenekére, és ne mozduljanak rá még a
legfinomabb csalira sem. Az élet sem volt egyszerű, különösen akkor, ha az embernek saját
farmja volt. Július 4-ére, ha éppen jó év adódott, a kukorica éppen csak nőtt valamicskét, de
június második hetétől maximum a hőmérséklet szökött a magasba.

A váróba beszűrődő mély dörgés hallatán Hannah összeráncolta a homlokát. Remélte, hogy a
hang az idefelé látott, vidámparki játékokat szállító teherautóktól származott, és nem az égen
gyülekező felhőkből. A Három-megyei Vásár első napja ugyanis délben nyitotta meg kapuit.
Az elkövetkező hét olyan lesz, mintha csupa ünnepnapból állna: látogatók százai özönlik el a
vásárt, hogy a kiállított áruk között válogassanak, hogy kipróbálják a vidámparki játékokat,
vagy éppen megnézzék a délutánonként megtartott rodeókat.

Hannah lesöpört néhány narancssárga macskaszőrt drapp nadrágjáról, melyek a mellette lévő
narancssárga műanyag székre hullottak. Bár minden hétvégén porszívózott, a szőrrel vívott
harcban folyamatosan vesztésre állt. A narancs és fehér teknőcfoltos kandúrja, Móse, kétszer
annyi szőrt produkált, mint amennyit a porszívózsák elbírt. Voltak időszakok, amikor Hannah
komolyan fontolgatta, hogy beszerez egy narancs-fehér színű szőnyeget, narancs-fehér
bútorokkal rendezi be a lakását, és kizárólag narancs- és fehér színű ételeket fogyaszt a vedlés
idején. Ezzel a macskaszőr nem lesz kevesebb, de legalább kevésbé lesz látható. Na meg akkor
legalább nem lesz tudatában annak, mennyi szőrön sétál, ül, és mennyit fogyaszt el akaratán
kívül.

Igen, valami ilyesmi szék megfelelne neki is. Még Hannah szakértő szeme sem tudta
felfedezni, hogy a macskaszőrök pontosan hol landoltak. Bár elkerülendő, hogy az ember túl
sok időt töltsön el egy ilyen székben. A szék tökéletes mása volt a többi fröccsöntött műanyag
széknek, amely az államokban minden hivatali fogadóhelyiségben fellelhető. Bizonyára igaz
lehet a mondás, hogy a forma követi a funkciót, de ebben az esetben a szék iszonyú
kényelmetlen és mindemellett bűn ronda volt.

Ahelyett, hogy ez alatt a néhány perc alatt harmadszor pillantott volna az órájára, Hannah
azon töprengett, miért vásárol mégis annyi cég ilyen székeket a várószobákba. A műanyag jól
bírja az esetleg ráömlött folyadékfoltokat és karcolásokat, a színük pedig feldobja az egyébként
unalmas szobákat.

A székeket hatosával egy sínhez csavarozták. Hannah feltételezte, hogy ezzel a tolvajok kedvét
kívánták szegni, de komoly kételyei merültek fel a tekintetben, hogy valakinek egyáltalán
kedve támadna ezeket ellopni.

Felegyenesedett, de miután az egyenes tartás nem segített a hátába állt merevség

enyhítésében, Hannah megpróbált lazábban ülni. Ettől csak még rosszabb lett. Az előtte álló
szék támláján látható címke szerint a székeket átlagos testmérethez tervezték. Ez pedig egy
újabb kérdést vetett fel. Létezik egyáltalán átlagos testű ember? Az átlagszámítás egy olyan
statisztikai módszer, amikor a 180 cm feletti személyekhez hozzárendeljük a 150 cm alattiakat,
így 165 cm-es átlagos magasságú személyeket kapunk. Hannah keserű tapasztalatok árán
tanulta meg, hogy ne vegyen átlagos hosszúságú nadrágot. Ezek ugyanis túl rövidnek
bizonyulnak a magas emberek számára, és túlságosan hosszúnak az alacsonyak számára. Lehet,
hogy létezik valahol egy maroknyi olyan ember, akinek pont passzentos ez a méret, de Hannah
még nem találkozott ilyennel. Amennyiben ezeknek a székeknek a tervezésénél modellként
átlagos méretű személyt vettek alapul, az nyilvánvalóan a legkevésbé sem hasonlított Hannah-
hoz. A helyiségben körbenézve Hannah gyanította, hogy e tekintetben nincs egyedül. Nagyon
úgy tűnt, mindenki, akinek a Három-megyei Vásárterület titkárával volt intéznivalója,
ugyanolyan kényelmetlenül érezte magát, mint ő.

- Swensen! - mondta be a titkárnő, és Hannah odasétált, hogy elfoglalja a titkárnő asztala

előtti széket.

- Néhány információra lesz szükségem magáról, mielőtt kiadnám a belépőjét.

Hannah megvárta, hogy a nő kihúzza a fiókot, és elővegyen belőle egy lefűzött

nyomtatványokkal teli mappát. A titkárnő kinyitotta a mappát, majd előhalászta a tollát, és
felnézett Hannah-ra.

- Kérném a teljes nevét.

- Hannah Louise Swensen.

- Családi állapota?

- Egyedülálló.

- Kora?

- Harminc - mondta Hannah, és elnyomott egy kis sóhajt. Még csak június volt, a
harmincegyedik születésnapja pedig júliusra esett. Mikor válik egy nő vénlánnyá? Vajon
bekövetkezett ez már tavaly, amikor betöltötte a harmincat? Vagy a női mozgalom
kivívott neki egy kis haladékot, és csak negyvenévesen számít majd vénkisasszonynak? Nos,
ezen a kérdésen kénytelen lesz egyedül rágódni, mert ezt semmiképpen sem vitathatja meg az
anyjával! Delores Swensen egyáltalán nem zavartatta magát, amikor szóba került lánya életkora
és családi állapota. Ilyenkor előszeretettel figyelmeztette arra a bizonyos ketyegő biológiai
órára...

- Lakcíme?

- Maytime köz, négyezer-hatszázharminchetes -válaszolta Hannah, és közben picit

elmosolyodott, amikor megadta társasházi lakásának címét. Lehet, hogy tényleg vénlány, de
van saját otthona és saját cége.

- Város, állam?

- Laké Edén, Minnesota.

- És mi az indoka, hogy hivatali belépőt igényel?

Szokás szerint talán nagyobb fába vágta a fejszéjét, mint kellett volna. De mi mást tehetett,
amikor ma reggel hat órakor Pam Baxter, a Jordán Gimnázium háztartás-gazdaságtan tanárnője
pánikban hívta őt, hogy Edna Fergusont sürgős vakbélműtétre szállították be a Laké Eden-i
Közösségi Kórházba? Pam gyakorlatilag könyörgött Hannah-nak, hogy ugorjon be helyette a
zsűribe, ő meg természetesen beleegyezett.

- Amolyan last minute beugró vagyok a zsűribe, amelyik a cukrászsütemények felett fog
ítélkezni a Kreatív Művészetek Házában.

- De szerencsés! - nézett fel a titkárnő egy mosollyal, amitől egyszerre emberivé vált.

- Tényleg?

- Higgye csak el nekem! Ezt a feladatot szívesen elvállaltam volna én is. Imádom az
édességeket, és le kellene adnom pár kilót.

Hannah csak pislogott.

- Azért szeretne zsűritag lenni a sütemények versenyében, mert le szeretni adni pár kilót?

- így igaz. A nagynéném tizennégy kilót adott le, amikor egy csokoládégyárban kezdett el
dolgozni. Hagyták, hogy annyi bonbont egyen, amennyit csak akar, és az első pár nap után
abba is hagyta a bonbonevést. Tíz évvel ezelőtt ment nyugdíjba, de még most sem bír ránézni a
csokoládéra.

- Ez nálam nem működne - mondta Hannah.

- Honnan tudja?

- Van egy cukrászdám, és még mindig imádom az édességeket.

A titkárnő sóhajtott, amint átnyújtotta Hannah-nak a hivatalos belépőjét.

 - Valószínűleg nálam sem működne. Mondja csak... nem Süti Édennek hívják a
cukrászdáját?

- De igen.

- Akkor egészen biztos vagyok benne, hogy maga viszi el a kéket!

- A kéket?

- A kék szalagot. Nem úgy értem, hogy maga személy szerint, hanem az, aki a maga
képével nevezett be a fényképkiállításra. Tegnap este láttam, és az volt a legjobb kép mind
közül!

***

Alig öt perccel később Hannah arra a képre meredt, amelyről a titkárnő úgy gondolta, hogy első
helyezett lesz a fényképkiállításon. Nagyszerű kép volt, és kétségtelenül ez volt a leghízelgőbb
felvétel, amelyet valaha is készítettek róla.

Jóleső érzés kerítette hatalmába, a lába ujjától egészen a feje búbjáig. Úgy érezte, mindene
mosolyog, amint a fényképet bámulta. Csodálatos kép volt, és alig akarta elhinni, hogy őt
ábrázolja. Mindenekelőtt a haja nem tűnt drótszerűnek, nem meredt az égnek, mint ahogy
általában szokott, és inkább bronzszínű volt, mint élénkvörös. És ha ez még nem töltötte volna
el teljes elégedettséggel, legalább öt kilóval vékonyabbnak tűnt, mint amennyi valójában volt.
Mindkét szeme tágra nyílt, tartása nem volt sem esetlen, sem mesterkélt, és ajkán sejtelmes
félmosoly játszott. Ez a fénykép egy csoda volt, és Hannah tudta ezt.

Az a fényképész, akinek a felvételén ő ilyen jól nézett ki, kiérdemelte a kék szalagot, és még
sok minden mást is!

A fotós pedig természetesen Norman Rhodes volt. Hannah alkalmi barátja, aki idejét
fogorvosi hivatása és fényképész hobbija között osztotta meg, no és időnként Hannah gáláns
hercegének szerepét is vállalta, és akiről a lány jól tudta, hogy hozzá kellene mennie feleségül.
Sajnos, nem tudta rászánni magát, annak ellenére sem, hogy ez tűnt a legbölcsebb
megoldásnak. Arra a következtetésre jutott, hogy egyszerűen nem készült még fel a házasságra,
és hogy anyja állandó megjegyzései ellenére sem kényszeríthetik arra a bizonyos templomi
bevonulásra, legalábbis addig nem, amíg ő maga nem érzi, hogy eljött az ideje.

Hannah gondolatban megrázta magát, majd az órájára pillantott. Kilenc óra harminc volt, és
tízkor találkoznia kellett Pammel és tanárnője asszisztensével, Willa Sunquisttel. Nem volt
most ideje arra, hogy a házasságon töprengjen.

Újra a fénykép felé fordította a figyelmét. Nagyméretű volt, hatvanszor kilencven centis, és
Norman a Süti Édenben készítette. Az ablakra festett felirat tisztán látszott a pult mögötti
tükörben, a titkárnő feltehetően erről ismerte fel őt. Hannah a pult mögött állt, a távolba
merengve, arcán szeretetteljes, szinte üdvözült kifejezéssel. Nyilvánvaló volt, hogy valaki vagy
valami olyanra gondolt akit, vagy amit szeretett, és Hannah próbált visszaemlékezni, hogy ki
vagy mi volt az.

A pulttól balra egy naptár függött, és Hannah felfigyelt a dátumra. Norman akkor készítette a
felvételt, amikor Ross Barton és filmes stábja Laké Edenben tartózkodott. A falióráról
leolvasta, hogy majdnem dél volt, amikor Ross és a stábja ebédjük elfogyasztására érkezhetett a
Süti Édenbe. Akár éppen Rossra is gondolhatott, régi egyetemi társára, aki ennél sokkal többet
jelentett számára.

Meg aztán ott volt Mike Kingston is. Lehet, hogy éppen Laké Edén legkapósabb agglegénye és
a Winnetka megyei seriff iroda legjóképűbb detektívje járt az eszében. Ha Mike-ra gondolt,
mosolyognia kellett, és a szíve hevesebben kezdett verni. De az is lehet, hogy épp Normanre
gondolt. Ő ugyan nem szívdöglesztően csinos, de aranyos, és szexi, és figyelmes, és...

- Te jó ég! - mormolta Hannah az orra alatt. Nagyon úgy fest, hogy örök talány marad, kire
is gondolhatott épp. Egy utolsó pillantást vetett a fényképre, majd elindult a Kreatív
Művészetek Háza felé, miközben eszébe jutott, hogy Mona Lisa mosolyát sem tudta még
megfejteni senki.

Hannah átvágott az étterem udvarán, a piknikasztalok és falatozóstandok között lavírozva.

Némelyik már nyitásra készen állt, és Hannah megtorpant egy tábla előtt, amin ez állt:
BUNDÁBAN KISÜTÖTT FINOMSÁGOK.

Hannah szájában összefutott a nyál, amikor megpillantotta az apró betűs írást a tábla alján. A
csokis szeleteket pálcikákra húzták, gondosan behűtötték, csurgatott fánkéval rokon tésztába
mártották, majd hirtelen kisütötték forró olajban. A stand neve Bűnös Élvezetek volt, ami
teljesen megfelelt a valóságnak. Még egy figyelmeztető táblát kellett volna kirakniuk:
SEMMINEMŰ KALÓRIATÖBBLETET NEM TÉRÍTÜNK VISSZA - bár Hannah szerint ez
senkit nem tartott volna távol az édességektől. A különböző csokis szeletekből komoly
választékot kínáltak, és Hannah éppen a Milky Way előnyein gondolkozott a Snickers szelettel
szemben, amikor meghallotta, hogy valaki a nevén szólítja.

Hannah megfordult, és meglátta Andrea húgát, amint feléje rohant az udvaron keresztül.
Arca kipirult a nagy igyekezetben, szőke hajtincsei pedig elszabadultak a feje tetejére feltűzött
művészi kontyból. Teljesen hétköznapi viselet, világoskék nadrág és színben megegyező
ujjatlan blúz volt rajta, mégis úgy festett, mint egy igazi divatmodell.

- Őrjítő - mormogta Hannah az orra alá. - Teljesen őrjítő.

- Mi az őrjítő? - kérdezte Andrea, mellé érve.

- Fantasztikusan nézel ki.

- Szemüvegre lenne szükséged. Ősrégi cucc van rajtam, és a hajam egyenesen rémálom.

- Nem számít. Akkor is fantasztikusan nézel ki.

- Kedves tőled, hogy ezt mondod, de nincs időm most ilyesmiről társalogni. Azért
kerestelek, mert a segítségedre van szükségem, és amúgy is nagy rohanásban vagyok. - Andrea
elhallgatott, és meredten nézte, amint valaki belülről leszedte a bundázott csokis szeleteket
áruló bódé „zárva” tábláit. - Olvastam ezekről a bundás csoki szeletekről a Laké Edén
Magazinban. Remélem, nem pont egy ilyen csoki szeleten járt az eszed, ugye?
 - Még nincs is nyitva - tért ki Hannah a kérdés elől. - Egyik ételpavilon sem nyit ki dél
előtt.

- Hát, megkönnyebbültem! - Andrea az arcát legyezte a kezével. - Ugye nem kell

mondanom, hogy azok a tömény édességek igazi szénhidrátbombák, tele kalóriával, és neked
még a karácsonykor felszedett kilóidtól sem sikerült megszabadulnod!?

- Nem hát - mondta Hannah. Nincs az a hatalom, ami rákényszeríthette volna, hogy
beismerje Andreának: keserves csábítást érzett, hogy visszajöjjön a vásár hivatalos megnyitója
után, és rendeljen egyet. - Miben kellene segítenem?

- Üljünk le, és megmutatom.

Andrea előrement egy hatalmas szilfa árnyékában álló piknikasztalhoz. Lesöpörte a tetejét, és
kinyitotta rajta a mappát, amit magával hozott.

- Fotók az Anya és Lánya versenyre? - állapította meg Hannah a nyilvánvalót, amint

Andrea kiterített négy fényképet magáról és Hannah nagyobbik unokahúgáról, Tracey-ről,
különböző beállításokban.

- Pontosan. Norman dobta be őket az este, én meg nem tudom eldönteni, melyik a legjobb.
Ma délelőtt tíz óra a leadási határidő - Andrea a homlokát ráncolta, amint az órájára pillantott -,
és csak tizenkét percem maradt arra, hogy eljussak a titkárnő irodájába.

Hannah alaposan megnézte az elé rakott képeket. Mindegyik jó volt, de az egyik egy picivel
jobbnak tűnt a többinél.

- Ez itt - mondta, a képre mutatva.

- Miért pont ez?

- Mert mindketten pontosan egyforma szögben tartjátok a fejeteket.

- Igaz - mondta Andrea, de nem látszott boldognak. - Mit szólsz ehhez az utolsóhoz?

- Jó kép, de nem olyan mellbevágó a hasonlóságotok rajta. Tracey egyenesen a gépbe néz, te
meg félrenézel.

- TXidom, én is észrevettem. Csak éppen... - Andrea hangja elhalt, és egy kis sóhaj hagyta el
az ajkát.

- Csak éppen mi?

- A hajam jobban néz ki az utolsón.

- Ez igaz, de ez nem szépségverseny. Itt az anya és lánya hasonlósága a nyerő.

- Persze, igazad van - szedte össze Andrea a fotókat, és rakta vissza a mappába. - Azt adom
le, amelyiket te is javasoltad.
Hannah radarjai riadót fújtak. Valami nem stimmelt. Andrea a kinézete miatt aggódott, és
kétszer is megemlítette a frizuráját az elmúlt három perc alatt.

- Mi a baj a hajaddal? - kérdezte, elfeledkezve arról, hogy legalább megkísérelje

tapintatosabban megfogalmazni a kérdést.

- Tudtam! - szólalt meg panaszosan Andrea, és szemét elfutották a könnyek. - Te észrevetted,

ez pedig azt jelenti, hogy a városban mindenki észre fogja venni. Bili azt mondta, hogy nem lát
már egyet sem, de úgy látszik, mégis maradt egy.

- Egy micsoda?

Andrea mély levegőt vett, hogy bátorságot gyűjtsön, majd kirobbant belőle:

- Egy ősz hajszál! Elkezdtem őszülni, Hannah, és még csak huszonhat vagyok. Ez szörnyű,
különösen, ha azt vesszük, hogy anya még egyáltalán nem őszül.

Pedig bizony ősz lenne a modern kozmetikai vívmányok nélkül, gondolta magában Hannah,
de nem mondta ki hangosan. Megígérte Deloresnek: sohasem mondja el, hogy anyjuk fiatalos
külsejét részben a Hollószárny nevű drága hajfestéknek köszönheti. Azt kívánva, hogy bár a
Szfinx, de legalábbis egy klinikai pszichiáter bölcsességével rendelkezzen, Hannah fejest ugrott
a témába. Az volt a célja, hogy Andrea jobban érezze magát, még ha ennek eléréséhez egy kis
ártatlan hazugságra lesz is szüksége.

- Zabpehely - mondta, miután eszébe jutott, hogy a válltáskájában ott lapult egy zacskó
zabpelyhes süti.

- Micsoda?

- Anya esküszik rá, hogy a zabpehely segít az öregedés megelőzésében. Mindennap eszik
belőle.

- Azt tudtam, hogy állítólag jót tesz a koleszterinszintnek, és hogy egyesek arcápoláshoz is
használják. - Andrea gondterheltnek látszott. - Anya tényleg hisz benne, hogy ettől nem őszül?

- A legnagyobb mértékben. De bármit is teszel majd, ne említsd neki.

- Miért ne?

- Mert fel sem tételezheti, hogy szerintünk már őszülnie kellene. Ha ez kiderülne, azt
sértésnek venné.

Andrea elgondolkodott egy pillanatra.

- Igazad van, sosem fogom megemlíteni neki.

- És akkor kipróbálod?

Andrea egy grimaszt vágott.

 - Utálom a zabpelyhet. Emlékszel, hogy próbáltál trükközni velem, hogy megegyem a
zabkását, és megszórtad barna cukorral, a tetejére meg csokidarabkákból egy arcocskát
formáztál?

- Emlékszem. És működött is, mert mindig üresre kanalaztad a tálkádat.

- Te csak azt hitted, hogy működött. Leettem a barna cukrot meg a csokit, és odaadtam a
tálkámat Brúnónak, amikor nem néztél oda.

- Ezt tetted volna? - kérdezte Hannah csalódottan. Azt hitte, hogy ügyesen megetette a
húgával a zabkását, miközben azt a Swensen család házőrzője fogyasztotta el.

- Talán nem kellett volna elárulnom neked - jegyezte meg Andrea, ahogy Hannah csalódott
arcára pillantott.

- Semmi baj! - Hannah már mosolygott, amint végiggondolta a tökéletes és édes bosszút.
Ezzel majd eléri, hogy Andrea minden áldott nap megegye a zabpelyhet, és így fog
megbűnhődni, hogy olyan sokáig átverte őt! - Bruno pompás kutya volt. Mindig arra vágytam,
hogy a hajam olyan színű legyen, mint a szőre.

- Tudom. És olyan puha volt a bundája! Még mindig gombóc nő a torkomban, ahányszor
csak meglátok egy ír szettert.

Hannah mély lélegzetet vett. Most készült a sorsdöntő lépésre.

- Jó, hogy elmondtad nekem ezt a zabkása dolgot.

- És miért?

- Mert most már értem, miért nem őszült meg soha Bruno: biztos a zabpehely hatott így,
amit nekiadtál. Nagy kár, hogy nem te etted meg.

Andrea felnyögött.

- Ha tudtam volna, megettem volna. És gondolom, most már késő.

- Nem feltétlenül. Anyánk sem ette annak idején, amikor még fiatal volt.

- Tényleg?

- Te bizonyára túl kicsi voltál még, hogy emlékezzél rá, de ő annak idején kizárólag kávét
fogyasztott reggelire. Azt mondta, hogy sohasem éhezik meg dél előtt, de szerintem ez csak
kifogás volt.

- Mire?

- A világért be nem ismerte volna, hogy fogyókúrázik. Anyánk felszedett pár plusz kilót
Michelle húgunk születése után, és keményen megszenvedett azért, hogy ledolgozza.

- És mikor kezdett el reggelizni?

 - Azután, hogy én egyetemre mentem. Nem vagyok biztos benne, mert nem voltam ott, de
szerintem pontosan utána kezdett zabpelyhet enni reggelire, hogy megjelent az első ősz
hajszála.

Andrea kicsit megrázkódott.

- Oké, pontosan ugyanezt kell tennem. Ugyan két rossz közül kell választanom, de eléggé
biztos vagyok abban, hogy az őszülést jobban utálom, mint a zabpelyhet.

- Ügyes kislány! - Hannah benyúlt a táskájába, és kihúzott belőle egy zacskó sütit. - És
csak hogy a zabpelyhet élvezhetőbbé tegyem, itt van neked egy ajándék.

- Süti?

- Karén Lood svéd zabpehely falatjai. Autentikus és teljes mértékben jóízű. Anyánk
Karentől kapta a receptet, mielőtt elköltözött volna a városból.

- Koszi, Hannah. Általában nem szeretem a zab-pelyhes sütiket, de még mindig inkább
ebben a formában fogyasztom, mint kásaként.

- Kóstolj meg egyet.

Andrea kihúzott egy sütit, és beleharapott.

- Finom! Ez ízlik, Hannah!

- Tudtam, hogy így lesz. Igazán egyszerű süti, de néha a legegyszerűbb a legjobb.

- Lehet, hogy vad dolgot mondok, de engem a Nosztalgia cukros korongjaidra emlékeztet.

- Egyáltalán nem mondtál vad dolgot. Mindkettő vajas, ropogós és édes. Csak ügyelj arra,
hogy naponta hármat egyél belőle, és ugorj be az üzletbe, ha kifogytál a készletedből. Nyáron
mindennap sütünk belőle. Mivel nincs benne csoki, ami elolvadhat, nagyon jól viseli a meleget.
- Hannah egy pillantást vetett az órájára, és összevonta a szemöldökét. - El kellene indulnod,
Andrea, ha nem akarod lekésni a fotóbeadást.

- Igazad van. - Andrea felállt a piknikasztaltól, majd mosolyogva nővére felé fordult. -
Köszi, Hannah. Bármi is bánt engem, te mindig eléred, hogy jobb kedvre deríts.

Hannah visszamosolygott a húgára. Andrea időnként rettenetesen bosszantó tudott lenni,

különösen, ha belekezdett Hannah divatot teljesen nélkülöző öltözködéséről vagy a felszedett
plusz kilóiról szóló tirádákba. Mindazonáltal a nővérek fejében vezetett hosszú góllistán ezt a
kört most ő, Hannah nyerte, anélkül hogy akár a kisujját mozdította volna.
Svéd zabpehelyfalatok

Hozzávalók 40 darabhoz

20 dkg vaj

20 dkg kristálycukor

1 teáskanál szódabikarbóna

20 dkg liszt (nem kell átszitálni)

25 dkg kis szemű zabpehely

1 tojás sárgája

Olvaszd fel a vajat, majd hagyd lehűlni szobahőmérsékletre. Ezután keverd hozzá a
kristálycukrot. Fokozatosan adagold hozzá a szódabikarbónát, a lisztet és a zabpelyhet,
majd alaposan keverd össze. Villával keverd ki jól a tojássárgáját, add hozzá az edényben
lévő keverékhez, és dolgozd jól össze a masszát.

Vajazz ki, vagy fújj be sütőspray-vel egy normálméretű sütő lapot.

Kézzel formálj a masszából dió nagyságú golyókat, és helyezd őket a sütőlapra egymástól
7-8 cm távolságra. Villával cikk-cakkos mintát nyomva a tetejükre lapogasd le a golyókat.

Előmelegített sütőben süsd 175 °C fokon 10-12 percig, vagy amíg a korongok széle épp,
hogy elkezd bámulni. Sütőből kivéve 2 percet hagyd a sütőlapon, majd tedd át
tortarácsra, hogy teljesen kihűljön.
Második fejezet

- Megköszöntem már a sütijeidet? - nyúlt Pam Baxter, a háromfős zsűri vezetője egy újabb
sütiért.

- Meg. Már vagy hatszor.

- És én? - kérdezte Willa Sunquist, aki mindjárt Pam után vett ki egyet.

- Azt hiszem, hétszer.

- Hogy is nevezted el őket?

- Ananászos élvezet. Lisa nagynénjétől, Irma Bakertől kölcsönöztük az ötletet. Ő aszalt

sárgabarackot is használ hozzá, de Lisa csak ananásszal készíti, mert Herb megőrül az
ananászért.

- Tuti, hogy te fogod megnyerni a versenyt - jelentette ki Willa.

- Nem én fogom. Miután egy kávéházat és cukrászdát üzemeltetek, a szabályok szerint nem
nevezhetek be a versenyre.

- Hát, ez nagy megkönnyebbülés a többi versenyző számára - jegyezte meg nevetve Willa.
A húszas évei végén járó csinos nő éppen segédtanári tanévét töltötte Pam mellett. Az állás
nem járt sok pénzzel, de Pam és George azzal könnyített a helyzetén, hogy nevetségesen
alacsony áron adták bérbe neki a földszinti lakásukat, és így lehetővé tették számára tanári
oklevele megszerzését a Három-megyei Főiskolán.

- Van valami kérdésed a szabályokkal kapcsolatban, Hannah? - kérdezte Pam, miközben

becsukta A cukrászsütemények elbírálásának irányelvei című vékony füzetkét.

- Nem hiszem. A pontozási táblázatok mindenben jól eligazítanak. Egyszerűen minden

versenyen induló sütemény tulajdonságainak valamilyen osztályzatot adunk az egytől tízig
terjedő skálán.

- És amint kész vagyunk egy-egy süteménnyel, Pam összegyűjti a pontozási listákat -

mondta Willa.
 - Az este végén összeadjuk a pontszámokat, felvisszük az összesítő pontozótáblára, Pam
pedig hitelesíti azokat az aláírásával.

Pam lepillantott a füzetecskéhez mellékelt pontozási mintatáblára.

- Van valami kérdésetek a pontozandó tulajdonságokkal kapcsolatban?

- Egyetlenegy - szólalt meg Willa, homlokát ráncolva. - Mi a különbség a megjelenés és az

összbenyomás között?

Pam rávillantotta mosolyát.

- Ugyanezt kérdeztem én is! A megjelenés arról szól, hogy mit mutat az adott sütemény,
amikor megpillantjuk a tányéron vagy a tálcán. Az összbenyomás pedig akkor derül ki, amikor
megkóstoljuk.

- Ebben van ráció - jegyezte meg Hannah. -A díszítés és a bevonat egy torta
megjelenéséhez tartozik. Az összbenyomásról viszont nem döntünk addig, míg fel nem vágtuk,
és nem látjuk, miként néznek ki a szeletek meg a torta belseje.

- És mi van a pitékkel? - kérdezte Willa kissé zavarodottan.

- A tetején lévő szórást vagy tojáshabot megjelenésként bíráljuk el. És nem osztályozzuk az
összbenyomást, amíg nem szeleteljük fel, és nem látjuk, hogy belül a krém nem csomós-e vagy
a gyümölcs nem eresztett-e túl sok levet.

- Felfogtam - mondta Willa. - Mi van a péksüteményekkel és kalácsfélékkel? Ma este ezek

kerülnek sorra.

- Ha formában sültek, megjelenés szempontjából azt bíráljuk el, mennyire egyenletesen

pirult meg a tetejük és az oldaluk. Ha bevonattal vagy gyümölcsszórással készülnek, akkor
ezek kinézetét pontozzuk. Ugyanezt tesszük a kiflikkel, a pogácsákkal és a fánkokkal.

- Oké. - Willa megint belepillantott a füzetkéjébe. - A muffinokkal és piskótákkal ugyanez

a helyzet, de hogyan bíráljuk el az aprósüteményeket megjelenés és összbenyomás
szempontjából? Azokat nem szeleteljük. Vagy mégis?

- Hannah?

- Hát, azokkal nehezebb a feladat, de megoldható. Van aprósütemény, amely cukormázas

vagy cukorral díszített. Ez határozza meg a megjelenést. Más sütit diófélékkel vagy aszalt
gyümölccsel dekorálnak. Ha viszont a sütin nincs semmiféle dísz, akkor aszerint kell
megítélnünk, hogy a sütőben mennyire szépen pirult meg.

- És mi van az összbenyomással? - kérdezte Pam, legalább olyan zavart képet vágva, mint
Willa.

- El kell törnünk a sütit, vagy bele kell harapnunk. Ha töltött, azt pontozzuk, hogyan
helyezkedik el benne a töltelék. Ha csokoládé- vagy diódarabkák vannak a tésztájában, azok
mennyisége a meghatározó, és azt kell eldöntenünk, hogy esetleg túl sok vagy túl kevés van
belőlük. Az aprósüteményeket szerintem egyenként kell elbírálnunk.

- Jó, hogy csatlakoztál a bíráló bizottsághoz - mondta Willa. - Úgy tűnik, a sütemények
zsűrizése elég trükkös feladat.

- Lehet, de szórakoztató. Hánykor kell ma este találkoznunk?

Pam lenézett az időbeosztásra.

- Valamikor hat óra után. Akkor fejeződnek be a nappali programok. Ugye nyolcig
mindennel végzel?- fordult Willa felé.

- Igen. Mindjárt a verseny után ide tudok jönni. Amint a függönyt leengedik, a lányok
hazamehetnek.

Hannah a fülét hegyezte.

- A Miss Három Megye Szépe versenyről beszéltek?

- Igen. Én vagyok a menedzsere.

- A kishúgom az egyik versenyző - fordult feléje Hannah. - Michelle Swensen.

- Láttam a nevét a listán.

- Ha alkalmad nyílik rá, add át neki az üdvözletemet, és mondd meg neki, hogy anyáéknál
találkozunk, miután végzek a bírálatokkal. Ma korán reggel érkezett busszal.

- A főiskoláról? - kérdezett rá Willa.

- A Macalasterből. Színház szakos. Kíváncsi vagyok, van-e esélye a győzelemre.

- Mindenkinek van rá esélye. A húgod csinos. Láttam a fényképét. De az elbírálásnál ennél

sokkal több minden számít.

- A tehetség? A személyiség? - Pam ámulva nézte, amint Willa a fejét rázta.

- Ezek is számítanak, de ezek bármely versenynél követelmények. Mint a többieknél, mi is

egy estét az estélyi ruháknak szentelünk, egyet a fürdőruháknak, egyet a képességeik
bemutatásának, egyet pedig az interjúknak. Az ötödik est a szórakozásé, a lányok
musicalszámokat fognak előadni a közönségnek. Majd szombat este vonulnak fel a versenyzők,
és a bírák bejelentik a nyertest, a helyezetteket, valamint a különdíjak nyerteseit.

- És akkor miben különbözik a Miss Három Megye a többitől? - tudakolta Hannah.

- A lányok jellemét is vizsgáljuk. Kukkantsatok bele a táblázatomba - mondta, miközben

előhúzott a hátizsákjából egy noteszt, és odanyújtotta, hogy Hannah és Pam is jól láthassa. - A
lányok várhatóan délben érkeznek az auditóriumba, hogy nálam jelentkezzenek. Részt kell,
hogy vegyenek a fesztivál rendezvényein, délutánonként interjúkat adnak a sajtónak és a
szépségverseny bíráinak, este hét és nyolc között pedig fellépnek a nézőközönség előtt. Ez
sokkal nagyobb feladat, mint hogy jól nézzenek ki a fürdőruhájukban.

- Hát, ez kitesz egy nyolcórás munkanapot.

- Az is a cél. A szépségverseny szervezője Arizonába költözött, de beszéltem vele

telefonon.

Azt mondta, hogy a versenyzőknek előírt feladatok az érettségüket és megbízhatóságukat

hivatottak tükrözni. Ezekben a kategóriákban is el kell őket bírálni, ezért készítettem ezt a
táblázatot.

Hannah újra ránézett a táblázatra.

- Látom a versenyzők nevét. Itt szerepelnek a bal oldali oszlopban. De mik ezek a számok
az oszlopok felett?

- Mindegyik egy-egy tulajdonságot jelent. Kódolva vannak, így aztán, ha valaki beleles a
noteszomba, nem látja belőle, hogyan teljesítenek az egyes versenyzők. Látják majd a jeleket,
de nem fogják tudni, mit jelentenek.

- Tudom, hogy nem árulhatod nekünk el a kódokat - szólalt meg Pam de körül tudnád írni,
mit jelentenek az egyes kategóriák?

- Persze. Az egyik szám a panaszkodásokról szól. Ahányszor egy lány panaszkodik, mert
egy rendezvényen részt kell vennie, vagy mert beszélgetnie kell a sajtóval, vagy hogy halálosan
rosszul van a folyamatos mosolygástól, és már sajnálja, hogy benevezett erre a versenyre,
annyiszor egy jelet teszek a panasz kategóriába.

- Ennek van értelme - mondta Hannah. - Senki sem szereti a nyafkákat. Milyen kategóriák
vannak még?

- Egy másik szám a késésekről szól. Ha egy lány elkésik valamelyik rendezvényről, abba
az oszlopba teszek egy jelet. Egy másik kód a szabályok megsértéséről szól.

- Például? - kérdezte Pam.

- Például a csúnya beszéd. A lányok nem beszélhetnek csúnyán, amíg a versenyzői

azonosító jelvényüket viselik. Mivel a fiatalabb kislányok felnéznek rájuk, nem szeretnénk,
hogy rossz példával szolgáljanak nekik. Ha erről megfeledkeznek, és a csúnya beszéd
kategóriában öt jelet kapnak, akkor ki kell zárnom őket a versenyből.

- Tehát bizonyos kategóriák nagyobb súllyal esnek latba, mint mások? - kérdezte Hannah.

- Egyértelműen. Ha egy lány valami illegálist tesz, azonnal kiesik a versenyből. Ebben az
esetben nincs helye mérlegelésnek. De a kevésbé komoly esetekben többször hibázhat, ha,
mondjuk, elkésik egy rendezvényről, vagy nem vesz részt rajta.

- Elég bonyolultnak hangzik - jegyezte meg Pam.

 - Nem igazán. Ez is olyan, mint az élet. Egyes dolgok következményei súlyosabbak, mint
másoké.

- Szóval, úgy gondoljátok, hogy ez igazságosabb, mint a többi szépségverseny? - kérdezte

Hannah, a sorok között olvasva.

- Én úgy gondolom, igen. Általában nem kedvelem a szépségversenyeket, de ez a legjobb

azok közül, amelyeket eddig láttam. Mindegyik lány ugyanazon a módon kap osztályzatokat.
Akinél ezek összegzése rossz számot eredményez, az távozhat.

- Neked kell közölnöd a versenyzővel, ha kiesik? - kérdezte Hannah.

- Igen.

- Kemény lehet.

- Bizonyára az, de beleegyeztem, amikor elfogadtam ezt a munkát. Reménykedem, hogy

senkit sem kell majd kizárni. Minden lánynak adok egy példányt a szabályokból, tehát nem
mondhatják, hogy nem tudtak róluk. És azt tervezem, hogy megmondom nekik: minden
lépésüket követni fogom a táblázatomban. Sőt, figyelmeztetni fogom azt a lányt, akit már csak
egy jel választ el a kizárástól. Nem hiszem, hogy lehet ennél korrektebbül eljárni.

***

- Meg kell állnom a Süti Sarok pavilonnál, hogy megtudjam, kell-e nekik újabb szállítmány
- mondta Hannah, amint kisétáltak a Kreatív Művészetek Házából.

- Bascomb polgármesteré az a stand? - kérdezte Willa.

- Technikailag a Laké Eden-i Kereskedelmi Kamaráé, de Bascomb polgármester

üzemelteti.

- Csak nem választási év van? - kérdezte széles vigyorral Pam.

- De bizony - erősítette meg Hannah. - És Bascomb újra indul, mégpedig versenytárs

nélkül.

- Gondoljátok, hogy valaha is lesz kihívója? - kérdezte Willa.

Hannah is, Pam is a fejét rázta.

- Soha? - erősködött Willa.

- Aligha - válaszolta Hannah. - Mindenki egyetért azzal, hogy jól végzi a dolgát Laké Eden-
ben.

- És úgy tűnik, senki sem pályázik erre a posztra - jegyezte meg Pam.

- Én nem is csodálkozom rajta! - nevetett fel Hannah. - Ha valami hibádzik, az első, akit az
emberek felhívnak, Bascomb polgármester.
 - Igazad van - mondta Willa. - Emlékeztek, amikor az osztálytermünkben kiment a villany,
és én Mr. Pervisnek jelentettem? Az első dolga az volt, hogy Charlotte-tal felhívatta a
polgármestert...

Willa hirtelen megszakította a mondatot. Kapkodta a levegőt, és az arca olyan sápadt lett, hogy
Hannah a karja után nyúlt.

- Mi a baj?

- Én... Én...

- Fáj valamid? - kérdezte Pam, megragadva Willa másik karját.

- Nem! Csak éppen... le kell egy kicsit ülnöm.

- Kísérd el az élelmiszerudvarra, a sarkon túl van!

- mondta Hannah, átvéve az irányítást. - Hozok neki egy kis vizet.

Hannah a legközelebbi standhoz sietett, és hozott egy bögre vizet. Visszafelé körbenézett, nem
lát-e valamit, ami felizgathatta Willát. Az egyeden esemény egy lasszózási bemutató volt az
egyik szabadtéri színpadon. A rodeón részt vevő néhány cowboy lasszózási trükköket mutatott
be 4. osztályos gimnazistáknak.

- Köszönöm, Hannah - mondta Willa, amint Hannah odaért az asztalhoz és átnyújtotta neki
a vizet. - Nem igazán tudom, mi történt velem. Csak néhány pillanatra megszédültem.

- Reggeliztél? - kérdezte Pam.

- Nem, de ettem egy csomót Hannah sütijéből, és picit sem vagyok éhes. Azt hiszem,
inkább a nap okozta. A fejem tetejét sütötte, és kicsit kótyagosnak érzem magam.

- Az elképzelhető - mondta Pam, szaporán bólogatva. - Még pár percig ülünk, aztán
elvezetlek benneteket a kalapokat árusító standhoz.

- De igazán, Pam. Nincs szükségem...

- De van - vágott a szavába Pam. - És én veszek neked egyet. Szó sem lehet róla, hogy az
egyik bírám napszúrás miatt kiessen.

***

- így aztán mindegyikünk hozzájutott egy-egy kalaphoz - fejezte be a történetet Hannah, és

átnyújtott Lisának egy csomagot. - Neked is beszereztem egyet. Csinosak, és igazán olcsók
voltak, ráadásul akcióban kettesével árulták őket. A második csak egy dollárba került.

- Köszönöm, Hannah - mondta Lisa, és nagyon elégedettnek tűnt, amint kinyitotta a

csomagot, és előhúzott egy fehér szalmakalapot piros virágokkal a karimája körül. -
Egyszerűen pompás.
 Hannah mosolygott. Amint elhagyta a kalapos standot, benézett Bascomb polgármesterhez,
és megállapodott vele, hogy még tíztucatnyi Ananászos élvezetet szállít neki. Majd egyenesen
visszahajtott a Süti Édenbe, hogy segítsen Lisának a délutáni csúcsban.

- De hol vannak a népek? - kérdezte Lisa, szájához emelve a bögréjét, hogy belekortyoljon
az erős kávéba, amit a vendégeik „svéd plazmának” neveztek el. - Persze, nem mintha
kifogásom lenne ellene.

- Nem mindegy? - mondta Hannah, pongyola megfogalmazást használva, ami ritkán történt
meg vele. Kedvenc asztaluknál ültek a kávéház hátsó részében, kiélvezve a helyzetet, hogy úgy
tűnt, a városka minden lakója túl korainak tartotta az időpontot ebéd utáni sütizéshez, és
túlkésőinek a reggelihez.

- Szóval, szeretnél itt kint üldögélni, míg én bekeverem az újabb adag Ananászos élvezet
tésztáját, vagy megcsinálod te magad, és én kuporogjak itt kint a székem szélén?

- Mi van? - Hannah erősen hunyorgott, amint filigrán társnőjére bámult. Nem sokat aludt az
elmúlt éjszaka, és nehezére esett nyitva tartani a szemét. Lisa egyik kiszolgálói kötényüket
viselte, a lógójukkal a közepén, a derekán kétszer körbecsavart kötőkkel. Hannah megint
hunyorgott. A logójukon ábrázolt egyik süti, az, amelyből hiányzott egy harapásnyi,
délibábként rezgett.

- Inkább maradj itt, Hannah. Borulj az asztalra, és szundíts egyet. Úgyis mindenki kint van
a vásárban, ha pedig valamelyik barátunk tévedne be, kiszolgálja magát kávéval, a pénzt meg a
pulton hagyja.

Hannah tudta, hogy Lisának igaza van. Nem aludt jól az éjszaka, mert aggódott Móséért.
Kandúr szobatársa rendszerint vele tért nyugovóra, egy-két másodpercig fészkelődött, majd
kedvenc helyére, az ágy végébe vonult. De múlt éjjel nem így történt. Egész éjszaka kint
tartózkodott a nappaliban, és Hannah többször felkelt, hogy megnézze. Miután megállapította,
hogy a macska bámul ki az ablakon, és nem tapasztalt rajta semmi nyugtalanságot, visszatért az
ágyába, és éberen aludta végig az éjszakát.

- Megegyeztünk-mondta Hannah, hálás mosollyal ajándékozva meg társnőjét. - Mondtam

neked mostanában, hogy egy drágakő vagy?

- Csak a múlt héten mondtad, és remélem, hogy zafír vagyok.

- Miért?

- Mert az a kedvenc drágakövem. Egyszerűen szeretem a kék köveket. Olyan szépek!

Ezzel Lisa elindult a konyha felé, ott hagyva Hannah-t, aki hálásan eleget tett sürgető
érzésének, hogy fejét az asztalon összefont karjaira hajtsa.

Pontosan ezt tette egyetemi pályafutása első félévében a nyolcórai földrajzelőadáson is. A
professzor, előadásainak illusztrálására, térképdiákat vetített. Ilyenkor elsötétítette a termet,
Hannah pedig azonnal elszundikált. Minden előadást átaludt, és a tárgyból csak az egyik
évfolyamtársa kedves közbenjárásának köszönhetően nem bukott meg, aki az utolsó pillanatban
gondosan átvette vele az anyagot, mert nagyon szerette a foglalkozásokra hozott sütijeit.
Ananászos élvezetek

Hozzávalók 44 darabhoz

20 dkg vaj

20 dkg barna cukor

10 dkg kristálycukor

2 tojás (csak villával verd fel egy pohárban)

2 teáskanál sütőpor V2 teáskanál szódabikarbóna '/a teáskanál só

1 teáskanál ananász aroma (használhatsz helyette vaníliát is)

30 dkg liszt

20 dkg apróra darabolt, édesített szárított ananász

4 dkg kókusz reszelék

10 dkg zabpehely

Olvaszd fel a vajat, adagold hozzá a cukrokat, majd hagyd kicsit lehűlni. Ezután add
hozzá a felvert tojásokat, a sütőport, a szódabikarbónát, a sót és az ananász aromát.
Keverd bele a lisztet, majd jöhet az aprított ananász, a kókusz reszelék és a zabpehely.
Alaposan dolgozd össze a hozzávalókat. A kapott tészta meglehetősen kemény állagú lesz.

Kikent vagy sütőspray-vel befújt sütőlapra adagold a masszát teáskanállal, egymástól 6-7
cm távolságra, vagy formázz kis golyókat, akkor szép kerekded sütijeid lesznek.

Előmelegített sütőben 175 °C-on süsd 12-15 percig. A sütőlapon hagyd 2 percig, majd
rakd át a tortarácsra, amíg teljesen kihűl.

Hannah megjegyzése: Ha nem kapsz ananászt, helyettesítheted bármilyen apróra vágott

szárított gyümölccsel is - az élvezet akkor is garantált. Ezt a sütit le is lehet fagyasztani, frissen
tartó fóliába tekerve és hűtőzacskóba adagolva.
Harmadik fejezet

Oh! Ott van Mike Kingston, amott pedig Norman Rhodes, és mindkettő rá vár az oltárnál!
Ebből lehet, hogy viaskodás lesz, és pont itt a templomban, mindezért persze csak magát
hibáztathatja. Valami oltári nagy badarságot csinált azzal, hogy mindkettőjüknek igent
mondott, amikor megkérték a kezét!

Pedig egyáltalán nem tűntek mérgesnek. Hallotta, ahogy beszélgetnek, és nagyon is

barátságosak voltak egymással. Mike mondott valamit, amin Norman nevetett. Olyan jól
elvoltak, mint két cimbora, és ez cseppet sem zavarta Hannah-t. Legalább nem kell kettőjük
közül választania. Valószínűleg megváltozhattak a törvények, és így lehetséges, hogy legálisan
két férje legyen a korábban szokásos egy helyett.

Norman mintha a kávéról mondott volna valamit, és odasétált a pulthoz, amellyé az első
templomi padsor változott. Ez volt az a hely, ahol Priscilla Knudson, a tiszteletes nagymamája
szokott mindig ülni, és Hannah remélte, hogy az öreg hölggyel minden rendben van. Még egy
kis nyári megfázás is veszélyes lehet egy nyolcvanas éveit taposó idős ember számára.

A pult mögött ott állt a nagy kávéfőző, és Hannah elmerengett, hogy ehhez vajon mit
szólhatnak a templom rangidős vezetői. Kávézás az előtérben vagy a templom hátsó
traktusában még egész elfogadható lenne, de hogy pont ott legyen elöl, ahol minden bizonnyal
zavarólag hat a Knudson tiszteletes által celebrált miséken! Persze lehet, hogy ezt kizárólag az
ő esküvőjére telepítették most oda. Mindenki tudja, hogy mennyire imádja a kávét, és a
Lutheránus Szent Megváltó már más menyasszonyok számára is tett engedményeket. Épp a
múlt hónapban volt, hogy Knudson tiszteletes engedélyezte Annice Borge-nak is, hogy a kis
göndörszőrű uszkárját az ölében tartsa, miközben kimondta a boldogító igent.

Isteni illata volt a kávénak. Hannah érezte, ahogy az illat felkúszik az orrába, amire rögtön
összefutott a nyál a szájában. A kávézás az egyik kedvenc elfoglaltsága volt, és most is úgy
érezte, hogy ideje lenne meginni egy csészével. Iszonyú szentségtörés és etikett szegés lenne,
ha a menyasszony előbb felhörpintene egy csésze kávét? Vagy kérje meg talán Mike-ot vagy
Normant, hogy hozzanak ki neki egyet? Mindazonáltal, mintha már nem is Mike és Norman
hangját hallotta volna, hanem egy nőét meg egy férfiét, ahogy viccelődnek valamin.

- Hannah? Hoztam neked egy csésze kávét.

 Norman hangja még mindig nőiesen magasnak hangzott, de ez most nem érdekelte. Mintha
csak kitalálta volna a gondolatait! Teljesen olyan, mintha szavak nélkül kommunikált volna
vele. Most, hogy megkapta az áhított kávét, már csak egy kis csokoládéra vágyott. Ha azt is
kaphatna még, akkor tényleg tökéletesen elégedett lenne.

- Tessék, hoztam egypár darab Fekete-Fehér sütit. Gondoltam, biztos akarsz hozzá valami
csokisat is.

Mike hangja is nagyon furcsa volt, de most ez sem izgatta. Ez maga volt a csoda! Lehet,
hogy Mike-kal is szavak nélkül, némán beszélgetett. Nem kétséges, hogy mindkettő várt rá az
oltárnál! És igen, ez a legmegfelelőbb dolog, amit csak tehet, hogy hozzámegy mindkettőhöz,
hisz mindketten képesek a gondolataiban olvasni.

- Igen, akarom - mondta tágra nyitott szemmel, a legszebb mosolyát villantva rájuk. Ekkor
vette csak észre, hogy nem is a templomban van. A saját kávézójában ül, az egyik hátsó
asztalnál. Szemben vele pedig ott ül Lisa, közvetlen mellette pedig a félje, Herb. Nem is volt
esküvő. Elszundikált egy kicsit, mialatt Lisa bekeverte a tésztát, és csak álmodta az egészet.

- Mi az, amit akarsz? - kérdezte Herb.

Hannah csak bambán bámult rá. Leghalványabb fogalma sem volt arról, hogy miről is beszél
Herb.

- Amikor felébredtél, ránk mosolyogtál, és azt mondtad: Igen, akarom”.

- hoppá - kapcsolt gyorsan Hannah. - Azt mondtad, biztos vágyom egy kis csokira, én meg
erre azt válaszoltam, hogy igen, akarom.

Aztán, még mielőtt Herb tovább fejtegethette volna a témát, és újabb rém kellemetlen
kérdéseket tehetett volna fel, Hannah gyorsan odafordult Lisához.

- Mennyi az idő?

- Kicsivel múlt fél három. Bezártam, mert dél óta nem jött be egy szál vendég sem.

- A Fő utcán is minden bolt korán bezárt - mondta gyorsan Herb. - Ma senki nem dolgozza
le a teljes napot, még Rose sem a lenti kávézóban. Mindenki kint van a családjával együtt a
vásáron.

- Ja, persze, ez lehet az oka - Hannah kortyolt egyet a kávéjából, és harapott hozzá egyet a
sütiből. Pont olyan mennyei volt, mint amilyennek képzelte. Semmi nem érhet fel a kávé és a
csokoládé nyújtotta élvezetekhez.

Lisa kinyújtotta a kezét Herb felé.

- Annyira semmi forgalom nincs a városban, hogy Bascomb polgármester kimenőt adott
Herbnek egész délutánra.

- Gondoltam, segítek Lisának és neked bekeverni a sütiket - ajánlotta Herb. - Akár

kiszállításokat is vállalok, ha van megrendelésetek. Vagy inkább bezárnátok már a mai napra?
 Hannah észrevette a felcsillanó reményt a partnere szemében. Lisa és Herb még csak négy
hónapja házasodtak össze, és nem volt sok idejük, amit kettesben tölthetnek el. Mindketten heti
hat napot dolgoztak, és majdnem minden vasárnapot Herb anyjával és Lisa apjával töltöttek.

- Lenne egy kiszállítás - mondta Hannah, és odafordult Herbhöz.

- Viszont arra Lisát is magaddal kell, hogy vidd.

- Persze, nem probléma. Hova kell mennünk?

- A vásárba. Elvihetnétek az Ananászos élvezeteket, amiket Lisa kisütött, a Süti Sarokba -

mosolygott rá Hannah a lányra. - Illetve, mivel úgy látszik, a teljes vendégkörünk is kint van a
vásáron, bepakolhatnátok és kivihetnétek azokat a sütiket is, amik megmaradtak itt a boltban.
Ha már nem eszik meg itt helyben, akkor egyék csak meg kint a vásárban.

- Rendben. Hagyok egy doboznyit, hogy maradjon mintának a sütifurgonba, az összes

többit meg bepakolom.

- Tökéletes - Hannah örült, hogy Lisa emlékezett még erre is. Amikor nem kelt el minden
sütemény, Hannah fogta a maradékot, és bepakolta a sütis furgonjába. Mindig adódott
valamilyen esemény, ahol kóstolót kértek tőle, és Hannah biztos volt benne, hogy ez volt az
egyik legjobb üzletszerzési módszer.

- Szerintem ez kb. negyvenöt percet vesz majd igénybe - nézett Lisa az órájára. -
Legkésőbb fél négyre már vissza is érhetünk, hogy bekeverjük a tésztákat a holnapi sütikhez.

Hannah megrázta a fejét.

- Azt majd reggel ráérünk megcsinálni. Jelenleg nincs olyan süti a holnapi menün, aminek
a tésztáját be kellene hűteni éjszakára.

- Hát... ha tényleg úgy gondolod... - Lisa kicsit hezitált, és Hannah érezte rajta a bűntudatot,
hogy ezúttal nem dolgozott végig egy teljes napot.

- Egészen biztos! Gyorsan befejezek itt még pár dolgot, és én is megyek haza.

Hannah töltött magának még egy kávét, míg Lisa dobozokba pakolta a sütiket. Azután
segített nekik, és együtt bepakolták mindet Herb Cruiserjébe.

Ahogy elhajtottak, Hannah még látni vélte, ahogy Lisa közelebb csúszik az ülésen Herbhöz.
Csak a vak nem láthatta, és Hannah akár fogadást is kötött volna rá, hogy a szerelmes
madárkák egész éjjel turbékolni fognak.

***

Egy órával később, lakása ajtaján belépve, Hannah felkészült Móse üdvözlési ceremóniájára,
amit a cica még akkor vezetett be, amikor beköltözött hozzá, és ez a rituálé nem változott szinte
semmit az elmúlt két év folyamán. Amint kinyitotta az ajtót, Móse mindig olyan erővel ugrott
fel rá, hogy majdnem felborította Hannah-t. A macska katapult-ugrásszerű üdvrivalgása
Hannah-t mindig arra a jelenetre emlékeztette, amit egyszer a Laké Eden-i Történelmi Társaság
gyűlésén látott. A nagyapja és az öreg cimborái kört alkotva álltak lent az Éden-tó partján, és
egy súlyos medicinlabdát dobáltak körbe egymás közt. Anyja emlékei szerint az a labda több
mint 9 kilós volt. Mivel Móse a legutóbbi állatorvosi mérlegeléskor már több mint 10 kilót
nyomott, Hannah ezt a ceremóniát a macskával rendszeres napi edzőgyakorlatának egyik
elemeként könyvelte el magában. Az igazat megvallva viszont, ez volt az egyetlen napi
edzőgyakorlat, amit elvégzett, ha nem számoljuk az aerobik-gyakorlatokra hasonlító
mozdulatokat, amikor a nehéz lisztes- és cukros zsákokat emelgette a sütödéjében, vagy azt a
több kilométeres oda-vissza futkározást a sütöde konyhájából a kávézóba, amikor kávét töltött
az állandóan megüresedő csészékbe, és a sütirendeléseket vitte ki a vendégeknek.

Szóval Hannah csak állt, várta a szokásos rohamot, de ezúttal semmi nem történt. Állt az
ajtóban, de Móse csak nem jött. Torkában dobogó szívvel Hannah berohant, és ledobta a
táskáját egy székre.

- Móse? - kiáltotta, és megpróbált nem a legrosszabbra gondolni.

Semmi válasz nem érkezett, és Hannah-nak baljós előérzete támadt. El kellett volna vinnie a
cicát az állatorvoshoz ma reggel, amikor mozdulatlanul ülve csak bámult kifelé az ablakon a
semmibe. Az állatok sajnos nem tudják megmondani, ha betegek. Nekünk embereknek kell
felfigyelnünk a szokatlan jelekre. Lehet, hogy azt akarta neki ily módon mondani, hogy rossz
cicamama volt, és nem vette észre, hogy valami baja van!

Nyugi, mormogta magában, és vett egy mély lélegzetet. Ha pánikba esik, az semmin nem
segít. Nyugodtnak kell maradnia, és tiszta fejjel kell gondolkozni. Legelőször is meg kell
találnia Mósét, és megvizsgálni, hogy talál-e rajta más betegségre utaló jeleket!

Hannah kiment a konyhába. Lehet, hogy fejével a kajás tálkájában találja evés közben, és
csak arról van szó, hogy Móse nem is hallotta, hogy megjött. De itt sem látott narancs-fehér
macskafüleket mélyen a macskarágcsába feledkezve. Ehelyett egy még riasztóbb dolgot talált.
Mielőtt dolgozni ment, kitette Mósénak a reggelit, és a máskor mindig kétségbeejtően falánk
macska most hozzá sem nyúlt egy darabjához sem.

Ajjaj! - nyögött fel Hannah, miközben Móse peremig töltött Garfieldos tálkáját bámulta
hitetlenkedve. A kandúr mindig azonnal ráugrott a macskakajára, amint kitette neki, hazaérve
pedig rögtön azért nyávogott, hogy kapjon még. Valami nagyon nem volt itt rendjén.

Hannah végignézte a szokásos helyeket, de Mósét sehol nem találta. Semmi szőrös nem
gömbölyödött a kerámialapos konyhaasztal alatt, amelyet csak egypár év választott el attól,
hogy antik bútorrá nyilvánítsák, és nem kandikált ki a narancs-fehér színű cicafej a konyhai
szemetes mögül sem. Móse ezek szerint nem volt a konyhában, hacsak nem valami varázslatos
módon pormacskává változott a hűtő alatt lévő kétujjnyi hézagban.

Következő hely a mosókonyha volt. Hannah lecsekkolta a keskeny részt a mosó- és szárító
gép mögött, még akkor is, ha tudta, az a hely túl szűkös lenne a cicának. Az alomládája előtt
viszont volt egy kis szétszóródott alomkavics. Ez azt jelentette, hogy használta az almot,
miután ő azt reggel kitakarította és felsöpört utána. Ez már egy jó jel, ugye?

Hannah kiment az előszobába, és elindult a hálószoba felé, de megtorpant, amikor a

vendégszoba ajtaját nyitva találta. Ezt az ajtót mindig zárva tartotta, hogy Móse ne
kapirgálhassa a méregdrága selyem ágytakaróra hímzett pillangókat, amelyet még Delorestől
kapott egyszer karácsonyra. Lehetséges, hogy a retesz nem működött. Sokkal óvatosabbnak
kell majd lennie a jövőben, nehogy az anyja pillangói olyan erőszakkal találkozzanak, amely
százszorta veszélyesebb, mint egy zord költözködés.

Hannah bekukkantott, de Móse nem volt az ágyon, és az ágytakaró sem volt gyűrött. Mivel a
pillangók is érintetlennek tűntek, épp be akarta csukni az ajtót maga mögött, amikor a szeme
sarkából mozgásra lett figyelmes.

- Móse! - kiáltott megint.

- Brrrrowww!

Ez minden kétséget kizáróan egy erőteljes, egészséges nyávogás volt, és Hannah

felszabadultan sóhajtott. A macska nyávogása teljesen normálisnak tűnt. De miért nem jött elő,
hogy üdvözölje őt? És miért nem evett egy falatot sem? Beljebb lépett a szobába, és
összeszaladt a szemöldöke, amikor meglátta, hogy mit is csinál a macskája.

Móse nagyon is bizonytalanul egyensúlyozott a vendégszoba ablakpárkányán, és a

szomszédos lakást bámulta, ahol a Hollenbeck nővérek laktak, és ahol most senki nem volt
otthon. Hétfő volt, és a két nővér a délutánt a Laké Eden-i Közösségi Kórházban töltötte, ahol
önkéntesként dolgoztak. Mindkét Hollenbeck nővér már nyugdíjas volt. Marguerite negyven
éven keresztül óvónőként dolgozott, Clara pedig negyvenkét éven át bírósági riporter volt a
Winnetka Megyei Bíróságon. Azt mesélték Hannah-nak, hogy életük fennmaradó részében
kizárólag jótékonysági munkát fognak végezni, amellett, hogy aktív gyülekezeti tagok voltak a
templomban. Hannah aznap találkozott velük először, amikor ideköltözött. Áthívták őt
vacsorára még akkor estére, és degeszre etették Clara mexikói vaslapos egytálételéből, amely
serpenyőben sütött hamburgerhús, kukorica, enyhén csípős zöld chili, reszelt sajt és fűszeres
paradicsomszósz volt, rétegesre sütve, tetején megszórva még több reszelt sajttal és tördelt
kukorica-chipsszel, amely rásütve ízletes és finom kérget képezett. Aznap este Marguerite volt
az italfelelős, aki nevéhez híven Margaritákat szolgált fel, amelyben tequila helyett fehér bor
volt, ugyanis a nővérek nem isznak semmilyen tömény alkoholt. A koktélok nagyon finomak
voltak így is, és nagyon jól passzoltak a főfogáshoz. Hannah, igaz csak kettőt ivott meg
belőlük, mégis nehezen navigált haza a csak pár méteres folyosón, ami a két második emeleti
lakást kötötte össze.

- Te meg mit csinálsz itt, Móse? - Hannah odarohant, hogy levegye a macskáját a keskeny
párkányról. Kinézett az ablakon, de nem látott mást, csak a szomszéd lakás ablakait és az
összehúzott függönyöket. - Nincs is ott semmi. Clara és Marguerite ma a kórházban vannak
dolgozni.

- Yow! - válaszolt Móse, mintha meg akarta volna győzni őt az ellenkezőjéről, viszont azt
megengedte, hogy Hannah felvegye és megszorongassa. Még a lány arcát is megnyalogatta,
ami nagyon ritka szeretetmegnyilvánulás volt tőle.

- Köszönöm - mondta Hannah, és megvakargatta a cica fülét. Ezután gyengéden

kiterelgette a szobából, és jól bezárta az ajtót maguk után, ügyelve, hogy a tolóretesszel is be
legyen zárva. Fogta a cicát, és elindult vele a konyhába. Azonban amikor letette a tálkája elé,
Móse megfordult és bánatosan ránézett, mintha csak azt mondaná: Mit akarsz ezzel? Nem
kérem ezt a kaját.
 - Oké, gyorsan átöltözöm, és kerítek valami finomabbat neked - ígérte Hannah, és elindult
a hálószoba felé, Móse meg szorosan a nyomában.

Pár percet vett csak igénybe, de Hannah legalább most olyan ruhában volt, amelyet anyja is
megfelelőnek talált volna arra, hogy egy Három-megyei Szépségverseny esélyesének nővére
viselje. Megfésülte, majd szorosan összefogta a haját egy díszcsattal, amelyet Michelle-től
kapott ajándékba a születésnapjára, majd odafordult Móséhoz.

- Oké ez így? - kérdezte tőle. Azt a könnyű nyári nadrágkosztümöt viselte, amit Delores
vett neki évekkel ezelőtt. A nadrág és a felső is olyan gyűröttes anyagból készült, amely
Hannah-t egykor az apja által hordott hajszálcsíkos hullámkrepp nadrágra és felöltőre
emlékeztette. Míg az övé tengerészkék volt fehér csíkozással, addig az apjáé drapp, fehér
csíkkal. Most, hogy belegondolt, rájött, az apja öltönyét is Delores vásárolta, és hogy az apja is
meglehetősen utálta, és tiltakozott ez ellen. Hannah elgondolkozott ezen egy pillanat
töredékéig, de az idő repült, és az étel most sokkal fontosabb tényező volt, mint anyja ízlésének
bírálata.

- Nincs időm már átcserélni, megfelel ez így is -magyarázta a macskának, ahogy a konyha
felé vette az irányt.

A konyhába érve letette Mósét a földre.

- Tonhal? - kérdezte Mósétól, aki imádta a „tengeri csirkét”, bár most rá sem nézett az
etetőtálkájára. Az ajtóban ült, és reményteli pillantásokat vetett Hannah felé, amit a lány a
következőképpen fordított le: Nem igazán érdekel, mit eszel, addig, amíg az finom, és én is
kapok belőle.

- Denver szendvics? - kérdezte Hannah mosolyogva, látván, hogy a macska hegyezni

kezdte a fülét. - Paprikával és hagymával, vagy anélkül szeretnéd?

Móse arckifejezése enyhén megváltozott, de ezt csak Hannah volt képes érzékelni és
megfejteni. De legalább le tudja fordítani, gondolta. Móse paprika és hagyma nélkül kérte a
porcióját, és felettébb méltányolta, ha ezenkívül Hannah még dupla sonkamennyiséget is tett
bele.

- Rendben, majd hívlak, ha elkészült. Amennyiben még mindig a szomszédba bámulás

érdekelne, megjegyzem, pont rálátni a lakásukra a kanapé háttámlájáról. Sokkal kényelmesebb
ott fent, és nem pottyansz le közben, mint az ablakpárkányról.

Hannah a következő néhány percet azzal töltötte, hogy felszeletelte a sonkát, a zöldpaprikát
és a hagymát, közben azon elmélkedett, hogy a Denver szendvics vajon miért kapta a nevét
pont arról a magasan fekvő városról. Felverte a tojásokat, és villával összekeverte egy
pohárban, pont úgy, ahogy Ingrid nagymama is csinálta, majd beleöntötte egy kikent
előmelegített serpenyőbe. Rászórta a felkockázott sonkát, zöldpaprikát és a finomra aprított
hagymát a tetejére, kihagyva egy kis sarlót, már ha a serpenyőt teliholdnak tekintjük. Ezt a kis
sarlónyi részt viszont csak sonkával szórta be, abból viszont jó sokkal.

Nem egész öt perc alatt Hannah elkészült a szendviccsel. Átlósan felvágta négy negyedre,
csakúgy, ahogy a nagymama is szokta, majd az egészet szépen egy zöld kerámiatálra rendezte,
csillag formában. Ezután kikészítette Móse adagját is egy türkizkék tányérra, amin tökéletesen
mutatott a sárga tojás.

Hannah kivitte a két tányért a nappaliba. Az, hogy Mósénak is kerámiatányérra tálalt, két
fronton is kivívta volna anyja nemtetszését. Delores úgy tartotta, hogy a házi kedvenceknek
legyenek külön edényeik, és soha ne etessük őket a mi étkészletünkből. Sőt, szerinte nem
kellene azonos mosogatóprogram alatt elmosogatni a mi edényeinkkel. Hannah anyja imádta az
antik dolgokat és a családi ereklyéket. Az, hogy Hannah megengedte Mósénak, hogy a hat
közül az egyik tányérból egyen, amiket még Swensen nagymama hagyott rá, minden bizonnyal
kicsapta volna a biztosítékot Deloresnél.

Odakészítette mindkettőjük tányérját a kanapé előtti kávézóasztalra, a televíziót a helyi

hírcsatornára kapcsolta, majd megpróbálta lecsalogatni a macskáját a kanapé háttámlájáról.

Móse fülei radarként előrefordultak, de máskülönben nem mozdult. Hannah a kezével a

macska irányába legyezte a tányérján lévő ínycsiklandó étel illatát, hátha az jobban felkelti a
cica érdeklődését, de ez sem segített. Utolsó kísérletként felemelte a tányért és odatartotta Móse
orra elé, hogy érezze az illatát, és lássa is, mi van benne.

- Mi a baj? Nem vagy éhes?

- Rowww - válaszolt erre Móse, és Hannah rögtön tudta, hogy fején találta a szöget.

- Oké - mondta neki. - Leteszem a tányérodat, és itt hagyom, hogy ehess belőle, amikor
csak akarsz. Arra viszont vigyázz, hogy össze ne törd a tányért, mert anya kitekeri érte
mindkettőnk nyakát.

A hang, amit erre Móse produkált, inkább morgásnak hatott, és Hannah megfigyelte, ahogy a
kandúr szemei csíkba vékonyodnak, begörbített hátán felborzolódik a szőr, hogy a képzelt
ellenféllel szemben nagyobbnak hasson, farkát idegesen előre-hátra lengetve. Anyja nevének
említése mindig ilyen hatást váltott ki a macskából, ugyanis Móse ki nem állhatta Delorest.
Hannah szerint az egész akkor kezdődött, amikor először találkoztak, és Delores megpróbálta
felvenni őt, annak ellenére, hogy Hannah igazán mindent megtett, hogy felhívja anyja
figyelmét arra: a cica nagyon ijedős és tart az emberektől. Tipikus esete volt a konok macska és
a határozott nőszemély találkozásának, és ez esetben a konok macska győzött. Delores a végén
lemondott arról, hogy megpróbálja felvenni Mósét, de csak azután, hogy ezt fél tucat
szétszaggatott harisnyája bánta.

- Sajnálom - mondta Hannah, és megpróbálta lesimogatni a felborzolt szőrt a macskája

hátán. - Nem beszélek többet róla.

Móse, mintha horkantott volna egyet, ami Hannah szerint az egyetértés jele volt, majd
visszakuporodott a támlára, hogy tovább bámuljon kifelé az ablakon. Szendvicsevés közben
Hannah megpróbálta egyszerre figyelni a híreket a tévében és a szomszédjai szemközti ablakát,
bár továbbra sem észlelt semmi mozgást Clara és Marguerite lakásában. Lehetséges lenne,
hogy valami nincs rendben, és Móse ezt megérezte volna?

Hannah lelki szemei előtt máris lejátszódott egy szörnyű jelenet. Clara rosszul érezte magát
reggel, és Marguerite egyedül ment a kórházi munkára. Ahogy teltek az órák, Marguerite egyre
rosszabbul érezte magát, végül már annyira rosszul volt, hogy még a telefonhoz sem tudott
elmenni. Biztos, hogy megpróbált segítséget hívni, de csak olyan halk, elhaló hangon, hogy azt
egyedül Móse kifinomult macskafülei hallhatták meg.

Megnyugtatásképp Hannah gyorsan tárcsázta a kórház számát. Yvonne Blair, Knight doki
asszisztense vette fel.

- Hello, Yvonne! - üdvözölte Hannah. - Érdeklődni szeretnék, hogy a Hollenbeck nővérek

bent vannak-e ma.

- Bent voltak, épp most mentek el. Még lehet, hogy utolérem őket a parkolóban, ha sürgős.

- Nem, nem fontos - vágta rá gyorsan Hannah. - Majd beszélek velük, ha hazajöttek.

- Oké. Ugye mész ma este a Három-megyei Szépségversenyre?

- Nem kérdés. Michelle is esélyes versenyző.

- Tudom. Reggel itt volt, virágokat hozott Edna Fergusonnak. Bár ezt te úgyis tudod, hisz a
te neved volt az üdvözlőkártyán.

- Persze - mondta Hannah, és magában megjegyezte, nehogy elfelejtse megköszönni a

kishúgának, hogy ilyen figyelmes volt helyette is. - Mondd csak, Edna szigorú diétára van
fogva, vagy behozhatok neki egy kis sütit?

- Várj egy percet, megnézem a számítógépen a beteglapját.

Míg Yvonne-ra várt, hogy leellenőrizze Edna előírt diétáját, Hannah lepillantott az asztal alatt a
földre halmozott bontatlan computeres dobozokra. Egy elvesztett fogadás kapcsán kénytelen
volt egy számítógépet vásárolni, és Norman segített neki kiválasztani a megfelelőt. Azt is
felajánlotta, hogy tart neki egy gyorstalpaló tanfolyamot számítógépes ismeretekből, ha
befejeződött a Három-megyei Vásár, és Hannah hálásan fogadta ezt az ajánlatot. Az alapokat
ismerte, ám mivelhogy főiskolai évei óta nem használt számítógépet, valószínűleg sok minden
változhatott a technológiában azóta. A számítástechnika folyamatosan fejlődik, a dobozba zárt
gépe meg napról napra csak avul kihasználatlanul, és lehet, hogy mire elvégzi a tanfolyamot,
már generációkkal előbbre lesz a mai változathoz képest.

- A doki normál diétát írt neki elő - mondta Yvonne, ahogy visszatért a vonalba. - Semmi
különösebb megkötés nincs, szóval nyugodtan hozd csak azokat a sütiket, Hannah. Ha bármi
változna az előírásban, és Edna nem kaphatja meg, biztos, hogy találunk megfelelő gazdát
nekik.

Elköszönt, és megígérte, hogy majd beugrik egy csomó finomsággal. Hannah letette a
telefont, és újra Móséhoz fordult, aki még mindig megbűvölten bámulta a szomszéd ablakot.

- Nincs ott senki, Móse, most ellenőriztem le.

Úgy tűnt, ez nem hatotta meg különösebben a cicát. Továbbra is úgy bámult kifelé, mintha a
legkáprázatosabb dolgok történtek volna azok mögött a függönyök mögött. Hannah is
megpróbált pislogás nélkül a szemközti ablakra fókuszálni. Egy-két, mégis óráknak ható perc
után még mindig abszolút semmi nem történt. Majd hirtelen Hannah úgy érezte, hogy elakad a
lélegzete, látván, hogy meglibben a függöny a szemközti ablakon.

- Láttam! - mondta Mósénak. - Erre vártál volna eddig?

Móse egy Szfinx nyugalmával pillantott rá, azzal a nézésével, amely azt jelentette: Én
vagyok minden bölcsesség forrása, kifürkészhetetlen egy ilyen egyszerű halandó számára, mint
amilyen te vagy. Hannah feladta. Most már abban sem volt teljesen biztos, hogy mozogni látta
a függönyt, de ha látta is, arra is minden bizonnyal van egyszerű és elfogadható magyarázat.
Marguerite és Clara lakásában a padláson volt egy légkondicionáló berendezés, amelyet még
akkor szereltek fel oda, amikor a lakásukat berendezték. Clara állandó krónikus allergiától
szenvedett, és Knight doki javasolta a berendezés felszerelését, hogy a benne lévő filterrel
kiszűrhessék a levegőben keringő pollent és allergéneket, amelyek állandó orrvörösödést,
könnyező szemeket és megtelt arcüreget okoztak.

- Később találkozunk, Móse - köszönt el Hannah, majd kivitte a tányérokat a konyhába, és a

cica érintetlen adagját belekanalazta a tálkájába. - Szuggeráld nyugodtan tovább a függönyöket,
én mindenesetre most kimegyek a vásárba, hogy Michelle-nek szurkoljak a versenyen.
Negyedik fejezet

Hannah rettentő büszke volt a húgára, és örült, hogy olyan ruhát vett fel, amelynél nem kellett
külön aggódni a lepattanó gombok miatt. Michelle tényleg káprázatosán nézett ki a fehér
szatén, görög stílusú estélyi ruhában, amelyet Claire Rogers választott ki neki külön erre az
alkalomra. Claire a Divat Éden tulajdonosa volt a Laké Eden-i Fő utcán a Süti Éden közvetlen
szomszédságában. A verseny programfüzete is egy teljes oldalon méltatta, hogy Claire üzlete
szolgáltatta a versenyzők ruháit egy aukció keretében. Ha a versenyző meg kívánta venni a
ruhát, amelyben a versenyen szerepelt, lehetősége volt ötven százalékos kedvezményes áron
megvásárolni. Abban az esetben, ha erre a versenyző nem tartott igényt, úgy a verseny után a
ruha visszakerült a bolt kirakatába, és Claire a legmagasabb aukciós árat kínáló vevőnek adta
oda.

- Zseniális - szólt Hannah, és karonfogva Claire-t rámutatott az oldalra a programfüzetben.

- Szerintem is - mosolygott vissza Claire. A Divat Éden karcsú és szőke tulajdonosa a

harmincas éveiben járt már, de olyan alakja volt, amiért Hannah majdnem bármit megtett volna
- a diéta kivételével persze.

- Bob ötlete volt - szólt Claire, és rákacsintott.

Hannah tudta, hogy az említett Bob nem más, mint Róbert Knudson tiszteletes, a Lutheránus
Szent Megváltó agglegény lelkipásztora. Claire és Knudson tiszteletes tervezték ugyan, hogy
összeházasodnak, de a történetben komplikációk is adódtak. Valamennyi Laké Eden-i polgár,
vagy akárhogy is nevezzék magukat a helyiek, gyanította, hogy Claire előzőleg évekig a
polgármester szeretője volt. Ugyan senki nem tudta bizonyítani, de ez nem szegte kedvét a
pletykás nyelveknek.

- Édesanyád már hívott, hogy szeretné megvásárolni Michelle ruháját - szólt Claire. - Ugye
szerinted is káprázatos?

Hannah rábólintott. Majdnem teljesen biztos volt benne, hogy Claire szakértelme volt az
egyik legfőbb oka, hogy az estélyi ruhás felvonulásnál Michelle lett az első helyezett.

- Egyszerűen csodálatos. Ennél tökéletesebbet nem is találhattál volna neki erre az

alkalomra.
 - Én is így gondolom - mosolygott Hannah-ra Claire. - Gondolod, hogy Michelle fogja
elnyerni a Miss Három-Megye Koronát?

Hannah felhúzta a vállát.

- Nem tudom. Ez ugyanolyan költői kérdés, mint a tiéd is.

- Az enyém?

- Igen, a tiéd. Az, hogy mikor hagyod, hogy Knudson tiszteletes bejelenthesse végre az
eljegyzéseteket?

Claire sóhajtott egyet.

- Szerintem majd tavasszal valamikor. Talán addigra az emberek is elfelejtik.

- Viccelsz? - bámult rá Hannah hitetlenkedve. - Laké Edén egy kisváros. A kisvárosi

emberek olyanok, mint az elefántok.

- Úgy érted, hogy nem felejtenek?

- Hát nem, bár kivételt képez a feleségüknek tett utolsó ígéretük - bökte ki Hannah, és
rögtön meg is bánta. Ez egyáltalán nem volt vicces. - Szerintem Knudson tiszteletesnek idén
nyáron kellene bejelentenie.

- Miért most nyáron?

- Mert a nyár a legkedveltebb esküvői szezon, és ilyenkor mindenkinek a szerelmen jár az

esze. A legtöbb családban van esküvő, és mindenki túlontúl elfoglalt lesz az esküvői
előkészületekkel ahhoz, hogy a tiéddel is foglalkozzon.

- Biztos vagy te ebben? - Claire kétkedni látszott.

- Nem, de egy próbát megér. Ha meg mégis pletykálnak, azon úgyis felülkerekedsz majd. -
Hannah egy pillanatra elgondolkodott ezen, majd előhúzta az ászokat. - Melyiket választanád?
Bejelented most, vagy hagyod, hogy azt pletykálják, afférod van Knudson tiszteletessel?

- Azt nem tehetik! - szólt Claire teljesen felháborodva.

- Pedig megteszik. Ha a helyedben lennék, leszerelném őket azzal, hogy mielőbb

megteszem a bejelentést.

Claire hosszúnak tűnő perceken keresztül gondolkodott, majd felsóhajtott.

- Teljesen igazad van! Megbeszélem Bobbal, hogy jelentsük be augusztus végén. Az

amúgy is vakációszezon, és a legtöbben nyaralni mennek. Ha megtartjuk az esküvőt augusztus
utolsó vasárnapján, ott tudsz lenni majd, ugye?
 - Mindenképp - vágta rá Hannah, és titokban hálás volt, hogy még csak június van, és több
mint két hónapja lesz rá, hogy rávegye Knudson tiszteletes gyülekezetét, hogy tárt karokkal
fogadják Claire-t.

- Ugorj be holnap - mondta Claire. - Új szállítmányt kaptam, és van benne olyan színű
nadrág és felső, ami tökéletesen állna rajtad.

Hannah habozott. Nem igazán engedhetett meg most új ruhákat magának, de ha Claire
valamire azt mondta, hogy tökéletes, az tényleg az is volt. Másfelől pedig Claire-től mindig
nagyon engedményes árakat kapott, így beleegyezett.

- Oké - ígérte meg. - De ugye nem kell ezután egész hónapban spórolnom?

- Volt már olyan, hogy túl sokat számláztam volna neked?

- Soha - vágta rá gyorsan Hannah. - Csak arról van szó, hogy Doug Greeson bankár
bármelyik pillanatban kivághatja a csekkfüzetemben még bennlévő összes csekket, ha nagyobb
költekezésbe kezdenék.

- Ennyire komoly a helyzet? - kérdezte Claire aggódva.

- Hát... annyira talán nem.

- Gyere be holnap, és próbáld fel a ruhát. Ha tetszik, beszerzési áron odaadom neked.
Amióta megnyitottad a Süti Édent, az én forgalmam is megduplázódott. Az emberek eljönnek
kávézni és sütizni, utána meg az én kirakatom előtt is megállnak nézelődni. El sem tudod
képzelni, hogy tőletek kilépve hányan jönnek be felpróbálni valamit, ami megtetszett nekik a
kirakatban.

- Komolyan?

- Bizony. És akkor még nem is számoltam bele a mamádat. Ő minden alkalommal vásárol
valamit, ha bejön.

- Hát igen, anya megteheti - Hannah az órájára pillantott, és rögtön gyorsabb sebességre
kapcsolt. - Bocs, Claire, de rohanok. Ma este a sütemények versenyén is zsűriznem kell.

- Sok szerencsét hozzá - szólt búcsút intve Claire.

- Holnap találkozunk, Hannah.

Miután Claire elment, Hannah körbenézett. Az emberek már elkezdtek szállingózni az

auditóriumból, és ideje volt, hogy ő is elillanjon innen. Tudta, hogy sürgősen el kell mennie
még valahová. Ha igyekszik, talán még lesz elegendő ideje, hogy meglepje magát a tiltott
élvezettel, mielőtt csatlakozna Willához és Pamhez a Kreatív Művészetek Házában.

***

Nem egész két perccel később Hannah már be is fordult a sarkon, és egyenesen odasietett a
bundázott finomságok pavilonjához. A nagy sietségben kicsit kifulladt, úgyhogy egy percre
megállt, hogy a lélegzete és pulzusa visszaálljon a normális szintre. A pult mögötti magas
széken egy barátságos kinézetű fiatal nő ült, kötényére tűzött névtábláján RUBY felirat
díszelgett nagy, piros betűkkel. Mivel előtte senki sem állt, Hannah odalépett a pulthoz, hogy
leadja a rendelését.

- Melyikből adhatok, hölgyem? - kérdezte a Ruby nevezetű lány. Ami bizony azt is
jelentette, hogy Hannah-nak meg kell hoznia egy nehéz döntést. Egész nap a Milky Way és a
Snickers csoki előnyeit latolgatta és hasonlítgatta magában. Bár nagyon jól tudta, hogy nem
kellene túl mélyre merülnie a bundázott finomságok nyújtotta örömökben, kiváltképp, hogy
negyedóra múlva már kávés csókokat, fahéjas gyümölcskenyereket, édes fánkokat és seregnyi
más sütit kell kóstolgatnia. De az is igaz, hogy egész nap a bundázott csokikról álmodozott. A
dolog teljesen megőrjítette, és az egyetlen mód, hogy megnyugodjon, az, hogy eszik végre
egyet.

- Hölgyem? - Ruby hangja visszarángatta a jelenbe, és Hannah a lány arcán egy cinkos
mosolyt vélt felfedezni. - Nagyon nehéz közülük választani, ugye?

- A Milky Way az eredeti tejcsokis szelet, vagy a diétásabb változat, amely félédes fekete
csokoládéból készül?

- Természetesen az eredeti, a tejcsokis. Mással nem is készíteném!

- Ezek szerint maga is a tejcsokist kedveli inkább

- fejtette meg a választ Hannah.

- Pontosan. Nem is értem, hogy miért akarják elrontani azt, ami már eleve tökéletesre
sikerült.

- Ezt én sem értem.

- Ez volt a véleményem akkor is, amikor mogyorót raktak az M&M drazséba. Az eredeti
cél az volt, hogy rágás nélkül olvadjon el az ember szájában, nemdebár.

- Igen, tudom - Hannah úgy érezte, hogy emberére akadt, aki hasonlóképp látta ezeket a
dolgokat, mint ő. - Egyáltalán nem kellene most bundázott csokit ennem. Kevesebb, mint
tizenöt perc múlva a sütiversenyen kell már zsűriznem a finomságokat.

Ruby hátravetette a fejét, úgy nevetett.

- Igaza van, tényleg nem kellene. Ezek a finomságok igazi kalóriabombák, és nem lehet
megállni egy falatnál. Ahogy az ember egyet harap belőle, muszáj az egészet megenni.
Függőséget okoz.

- Mennyi kalória lehet benne? - kérdezte Hannah abban reménykedve, hogy ha az

elkövetkezendő két napban csak salátalevelet rág majd, akkor nem szed fel vele plusz kilókat.

- Higgye el nekem, nem akarja megtudni!

- Annyira rossz?
 - Még annál is rosszabb. Egyszer elkezdtem kiszámolgatni, de 1000 kalóriánál feladtam a
számlálást. Szerintem nem a kalóriatartalma a legfőbb erénye ennek az édességnek.

- Teljesen egyetértek - Hannah még mindig reménykedett, hogy a helyzet nem olyan sötét,
mint amilyennek Ruby beállítja. - Mindenképp meg kell egyet kóstolnom. Reggel óta csak ezen
jár az eszem, mióta elsétáltam a stand mellett.

- Oké. És melyik csoki legyen?

- Hát ez az. Próbálok választani a Milky Way és a Snickers szelet között. Vajon melyik...-
Hannah itt elakadt, és megpördült, ahogy meghallotta, hogy valaki a nevét kiáltja. - Oh-oh! Itt
van anya.

- Rajtakaptak? - kérdezte Ruby, ösztönösen kötetlenebb hangnemre váltva, és a mosolya

elárulta Hannah-nak, hogy valószínűleg nem ez az első ilyen eset, és már más vásárlóval, meg
más hirtelen felbukkanó édesanyával is megtörtént ez a szituáció.

- Úgy tűnik, igen. Állandóan azzal piszkál, hogy le kellene fogynom pár kilót, és...

- Ne is mondj többet - szakította félbe Ruby, és rákacsintott. - Majd én elrendezem a dolgot

helyetted.

Hannah tehát csendben maradt. Ruby mindenesetre nagyon profinak tűnt e szituációk terén.

- Láthattam őt, szerintem - mondta Ruby, amikor Delores hallótávolságon belül került. -
Körülbelül öt perccel ezelőtt lehetett itt, és az Óriáskerék irányába indult innen tovább.

Hannah visszakacsintott, és megfordult, hogy köszöntse Delorest.

- Hello, anya. Nem láttad Lisát véletlenül?

- Ma este még nem - Delores minden bizonnyal parázs vitára készülhetett, de feltűnően
nyugodt arcára tekintve Hannah tudta, hogy anyja csak magába fojtja a kényszert, hogy a
szokásos kioktatásba fogjon a telített zsírsavakról, kalóriákról és a megemelkedett
koleszterinszintről. Ruby nagy szakértelemmel hatástalanította az anya-torpedót, és Hannah
ettől fogva úgy érezte, hogy tartozik neki, ha mással nem is, több tucat sütivel, hálából ezért a
szívességéért.

- Örülök, hogy látlak, drágám. Egy percre már azt hittem, hogy te... mindegy, nem érdekes.

Hannah visszafordult Rubyhoz.

- Köszönöm az információt. Azok a bundázott csokik gyilkosán néznek ki!

- Tudom, de nem valószínű, hogy rántott salátalevelek eladásából meg tudnék így élni.

Hannah felkacagott, de az anyját mintha jobban érdekelte volna ez a dolog.

- Kíváncsi vagyok, vajon azok finomak-e.

- Abban nem vagyok biztos - mondta Ruby. - Szerintem nem lehetnek jók, ugyanis a
salátalevél javarészt vízből áll. Pont ez teszi rendkívül hatásos fogyókúrás étellé.

Delores kicsit közelebb lépett a pulthoz.

- Igaz, teljesen egyetértek.

- Rántott brokkolit már próbáltam, és nagyon ízletes volt - folytatta Ruby. - A bundázott répa
és édesburgonya is finom.

Delores gyorsan rábólintott.

- Igen, ez igaz. Maga is az árusokkal jött, vagy környékbeli?

- Az árusokkal jöttem. Riggs felesége vagyok. Ő a bemondó a rodeón.

- Hallottam őt délután, ahogy a Laké Eden-i Történelmi Társaság pavilonjába tartottam -

mondta Delores. - Tényleg nagyon kellemes hangja van.

- Én is így gondolom.

- így aztán vásárról vásárra utaznak a show-val? - kíváncsiskodott tovább Delores.

- Igen, saját trélerünk van. Riggs mellesleg a rodeo-show menedzsere is. Amellett, hogy
bemondóként szerepel, mellette menedzseli az egész show-műsort is.

- Az aztán tényleg kemény munka, irányítani a sok cowboyt és az állatokat is. Remélem, jól
megfizetik érte... - Delores megtorpant a mondat közepén, és zavartan körbenézett. - Elnézést
kérek, nem kellett volna előhozakodnom ilyen személyes dologgal.

- Teljesen rendben van, egyáltalán nem zavar.

Ruby Hannah-hoz fordult, aki teljes csodálattal bámulta őket. Korábban még soha nem
hallotta az anyját ennyire barátságosan elbeszélgetni egy vadidegen emberrel.

- Szerintem igyekezned kellene - szólt Ruby. - Még lekésed a versenyt, ahol zsűrizel.

- Jaj, tényleg! Később találkozunk, anya!

- Rendben, drágám - intett neki könnyedén búcsút Delores, és visszafordult, hogy tovább
társalogjon Rubyval. - Mesélne nekem arról, hogy milyen állandóan úton lenni? Én, mondhatni
soha nem utaztam sehova. Ön szerint is minden kisváros egyformának hat egy idő után?

***

- Ha még egy kávésüteményt meg kell kóstolnom, belehalok! - jelentette ki Willa, és

székében hátradőlve a gyomrát masszírozgatta.

Pam nevetve kontrázott rá.

 - Tudom, miről beszélsz. Már legalább tízet végigkóstoltunk. De szerencséd van, a
következő hatos sorozatban kelt tészták és kalácsok következnek.

- Remélem, nem mind fahéjas lesz - mondta Hannah, és belekortyolt a kikészített

ásványvízbe, amelyet azért adtak, hogy legyen mivel benedvesíteni a kóstolástól kiszáradt
szájpadlásukat.

Pam ránézett a kiírásra, hogy milyen sütik következnek, és hüvelykujjával okét mutatott.

- Abból csak egy lesz, és az is majd csak a narancsos kalács után jön. Úgyhogy az
ízlelőbimbóid tarthatnak egy kis szünetet.

- Az ízlelőbimbóim is köszönik neked - válaszolt Hannah, és teljesen komolyan is

gondolta. Még csak a háromnegyedén voltak túl a kenyér- és kalácsfélék sorozatának, és
meglátása, vagyis ízlelése szerint a legtöbbet - és túlontúl sokat - használt fűszer a fahéj volt.

- Marokkói Élvezet - jelentette be Pam, és kicsiny ék alakú darabokat vágott a tányérján az

elé rakott sütiből. - A receptje szerint a leghangsúlyosabb ízt benne a kókusz, a méz, a darált
dió és a datolya adja.

Hannah lélegzete is elakadt, ahogy beleharapott a hihetetlenül édes süteménybe.

- Ez tömény cukor - nyögte.

- Igazad van - mondta Willa, és kis fintort vágott.

- Majdnem ugyanolyan édes, mint a csokoládés baklava, amit Kaliforniában ettem.

A hír hallatán Hannah és Pam is odafordultak hozzá, de Pam volt az, aki előbb szólalt meg.

- Nem is tudtam, hogy jártál Kaliforniában.

- Nagyon régen volt, amikor még úgy gondoltam, hogy bárhol boldogulhatok - mondta
Willa, majd bánatosan felnevetett. - Rosszul gondoltam. Rá kellett jönnöm, hogy soha nem
kellett volna elhagynom Minnesotát.

Pam kicsit összezavarodottnak tűnt.

- Azt sem tudtam, hogy egyáltalán elmentél Minnesotából.

- Pedig igen, elmentem - Willa kicsit elpirult, és Hannah tudta, hogy most nagyon
kényelmetlenül érezheti magát. - Nagyon nagy hiba volt elmennem. Biztos észrevettétek, hogy
a gimiből is kimaradtam, több mint egy évre.

- Igen, azt láttam a felvételi papírodon - mondta Pam.

- Sok időbe tellett, míg rájöttem, hogy az iskola befejezése nélkül semmire sem juthatok.
Majd amikor jelentkeztem a Három-megyei Főiskolára, azzal kellett szembesülnöm, hogy a
pontszámaim jó részét sem sikerült áthoznom. A fő tantárgyaimat mind újra fel kellett vennem.
- Willa elhallgatott, és Pamre mosolygott. - Aztán találkoztam veled, és te felvettél
segédtanárnak, hogy közben befejezhessem a tanulmányaimat, és megkaphassam a
diplomámat.

- Mennyi van még hátra? - kérdezte Hannah, és nagyon remélte, hogy Willának sikerül
majd befejeznie az iskolát.

- Már csak egy szemeszter van hátra, aztán nincs is más dolgom, mint gyakorló tanárként
tanítani Pam mellett karácsonyig, és utána meg is van!

- Sikerülni fog - mondta Pam, és szembefordult a hosszú asztallal, ahová felsorakoztatták

már a zsűrizendő sütiket. - Már csak egy van hátra. Ha befejeztük, akkor összenézhetjük az
eredményeket, és kihirdethetjük a győztest. Utána meg kiválogathatjuk a kedvenceinket, és
vihetünk is belőle haza.

Hannah meglepődött ezen.

- Nem is tudtam, hogy ezt szabad!

- Pedig igen. Ezért van az, hogy a versenyzőket előre kérték, hogy eldobható edényeket
használjanak. Miután kiválogattuk, amit akartunk, a többit megkapja a takarítóbrigád
borravalóként.

- Gondolom, nincs nehéz dolguk, hogy embereket találjanak erre a feladatra - jegyezte meg
Hannah.

- Valószínűleg nincs - Pam felemelte az utolsó darab elbírálandó sütit, és lerakta maguk
elé. Ahogy a korábban nevezett sütiknél, itt is mellékelve volt egy kártya a süti fantázianevével,
de a készítő nevét kitakarták rajta egy öntapadós csíkkal. Csak egy nevezési szám volt
megadva, az értékelő lapokat is ez alapján töltötték ki.

- Ez pedig a Csokoládés-Meggyes Kávésütemény - mondta Pam, leolvasva a kártyáról. - A

versenyző a következőként jellemzi: csokis-meggyes falatkák könnyű, édes vajastésztában,
olvasztott feketecsokoládé-permettel és meggy-karamell-mázzal a tetején, tökéletes kísérő egy
csésze jó erős feketekávé mellé.

Hannah szájában összefutott a nyál.

- Hát ez nagyon finomnak hangzik!

- A csokoládé és a meggy egy tradicionális kombináció - kezdte magyarázni Willa a

nyilvánvalót. - Vajon milyen fajta meggyet használhatott hozzá?

Pam megfordította a kártyát, hogy elolvassa a hozzávalókat.

- Pitetöltelék cigánymeggyből. Kinyújtotta az édes vajastésztát, majd rákente a meggyes

tölteléket. Ezután rászórta a csokidarabkákat, és ráhajtogatta a tetejére a tésztát.

- És mi a helyzet a meggy-karamell-mázzal? - tudakolta Hannah. - Ahhoz is a meggyes

töltelékből használt?
 - Nem. Itt azt írja, meggylikőrt használt hozzá és egy csepp piros ételszínezéket.

Hannah figyelte, ahogy Pam levág a sütiből egy-egy falatnyit mindhármójuk részére. Nem
nagyon volt oda az ételszínezékekért, de be kellett látnia, hogy a feketecsokoládé-permet és a
rózsaszínű meggy-karamell-máz nagyon jól mutatott együtt.

- Van még kérdés? - kérdezte Pam, miután megették a kóstolót.

Hannah és Willa is a fejét rázta, így átadta nekik a számozott értékelőlapokat.

- Osztályozzunk, és haladjunk tovább.

Hannah épphogy átadta a saját értékelőlapját, amikor eszébe jutott valami. Delores imádta a
csoki és meggy kombinációkat, és Pam előzőleg említette, hogy haza is vihetnek a sütikből.

- Ha senki más nem tart rá igényt, én hazavinném a maradék csokis-meggyes

kávésüteményt.

- Tőlem nyugodtan - mondta Pam.

- A tiéd, Hannah - helyeselt Willa is. - Én meg hazaviszem a maradék fahéjas felfújt
sütiket. Szerintem nagyszerűek lettek.

Hannah ezt nem kommentálta. Személy szerint ő nem értékelte magas osztályzattal azt a
sütit. Úgy gondolta, túl zsíros volt, és a versenyző túl sok fahéjat használt fel az elkészítéséhez,
ami egyáltalán nem felelt meg az ő ízlésének.

- Pam, te melyikből viszel?

- Én az Édes Ragadós sütiből viszek haza. Az George kedvence. És lehet, hogy viszek egy
jó adagot az almás kávésütiből is. Az meg George húgának a kedvence. Otthon lefagyasztom,
és majd ha legközelebb megyünk hozzájuk, akkor elviszem.

Az elkövetkező percek pontozással teltek. Hannah olvasta tételenként, Willa bepötyögte a

számológépbe, Pam pedig beírta az eredményeket az összesítő táblázatba. Már a vége felé
jártak az egésznek, amikor Pam hirtelen felkiáltott.

- Te jó ég! - kiáltotta, és hitetlenkedve bámult az összesítő táblázatra. - Mrs. Adamczak

csak egy elismerő dicséretet kapott?

Ezen Hannah is ledöbbent, csakúgy, mint Pam.

- Ugye most csak viccelsz? Soha nem kapott második helynél rosszabb helyezést.

- És mindez pont a csípőprotézis-műtéte után, amikor nem tudott öt percnél tovább a lábán
megállni - ráncolta a homlokát Pam. - Valami biztos hibádzik.

- Melyik sütivel nevezett? - kérdezte Willa.

Hannah rápillantott az összesítő táblázatra.

 - A harminckettes nevezési számú, fahéjasmazsolás kenyérrel. Ebből csak ez az egy
nevezés volt. Senki nem akarta a fahéjas-mazsolás kenyerét Mrs. Adamczakéval
versenyeztetni.

- Biztos vagy benne, hogy jól adtad össze az eredményeit? - kérdezte Pam. - Nem találtam
olyan jónak Mrs. Adamczak gyümölcskenyerét, mint amilyen a tavalyi volt, de még így is
mindenhol kilences osztályzatokat adtam rá.

- Én is majdnem mindenhol kilencest adtam rá - helyeselt Hannah is.

Willa úgy tűnt, kényelmetlenül érzi magát.

- Helyes az eredmény, én hármasokat és négyeseket adtam neki. Amikor összeadtam az

összes pontját, az eredménye kicsivel a hetes átlag alatt volt, és három másik nevezett is
magasabb pontszámot kapott, mint ő.

- Te hármasokat és négyeseket adtál neki? - Hannah nehezen akarta elhinni, hogy Willának
ennyire nem tetszett Mrs. Adamczak gyümölcskenyere. - De hát az jóval az átlag alatt van.

- Igen, tudom. Úgy éreztem, túl sok benne a mazsola. És az sem tetszett, hogy az
aranymazsolák össze voltak keverve a szokásossal, szerintem ez túl töménnyé tette.

- Oké - szólt Pam. - Mi volt még, ami nem tetszett benne?

- Hiányzott a fahéj, és még valami más fűszer is volt belekeverve, amit nem tudtam
meghatározni. Lehet, hogy kardamon volt?

- Stimmel - mondta Hannah, gyors pillantást vetve a hozzávalók listájára. - Volt még
valami, amit kifogásoltál?

- Kicsit túl volt sütve.

- Szerintem is a kelleténél kicsit barnábbra sikerült a teteje - mondta Pam, és odafordult

Hannahoz. ,

- Ezt én is így láttam, bár én nyolcast adtam a külalakra, mert a barnaságtól eltekintve nem
volt szikkadt, és ez nem rontott az állagán vagy a belseje kinézetén.

Willán látszott, hogy lelkiismeret-furdalás gyötri.

- Gondolom, Mrs. Adamczak most nagyon csalódott lesz majd.

Látván, hogy Hannah és Pam is rábiccent erre a kijelentésére, mélyet sóhajtott.

- Ó az a hölgy, aki abban a sárga házban lakik az iskolával szemközt, ugye?

- Igen, ott lakik - válaszolt Pam.

- Mi lenne ha... gondolom, biztos nem megengedett, de... gondoljátok, hogy

megváltoztathatom az értékelőlapomon az eredményt?
 Hannah és Pam összenéztek. Ez egy elég rázós kérdés, és látszott, hogy Willát nagyon bántja
a dolog.

- Teszteljük le - javasolta végül Hannah, miután Pam nem ellenkezett. - Még mindig
ugyanaz a véleményed a gyümölcskenyeréről?

- Persze.

- Akkor a kifogásaid helytállóak. Nem érezted úgy, hogy nyernie kellene ez előtt sem, és
nem kell, hogy változtass az osztályzataidon most, hogy megtudtad, ki sütötte.

- Abszolút korrekt - helyeselt Pam, és rámosolygott Willára. - Ez pont olyan szitu, mint a
diákoddal, amikor utáltad, hogy meg kell buktatnod. Emlékszel?

Willa most Hannah-hoz fordult.

- Igazán kedveltem, és nekem kellett osztályoznom az utolsó beadott projektjét, ami

mellesleg borzalmasra sikerült. Reggelit kellett készítenie, és ő palacsintát, sonkát és tojást
választott hozzá.

- Nem csepegtette le a bacont rendesen, és az tocsogott a zsírban - vette át a szót Pam. - A

tojásokat odaégette, és már féltem, hogy soha nem szabadulunk meg attól a förtelmes kénes
szagtól, ami betöltötte az egész szobát.

- És a palacsintákkal mi lett? - érdeklődött Hannah.

Willa szomorúan elmosolyodott.

- Teljesen nyers volt belül. A szirupot pedig megpróbálta mikrobán felmelegíteni, anélkül,
hogy előzőleg levette volna a fémkupakot az üvegről, úgyhogy még tűzijáték is kerekedett a
végére. Azóta is nagyon kellemetlenül érzem magam emiatt. Rossz érzés, hogy miattam kellett
a srácnak nyári iskolába mennie, és újrajárnia azt az osztályt.

Pam körbeadta a végső összesítő lapot, hogy mindhárman aláírhassák. Ezután

összecsomagolták az előzőleg kiválogatott sütiket, és búcsút vettek aznapra egymástól a
Kreatív Művészetek Házának lépcsőjén. Mindenki ment a maga útján tovább.

Hannah átvágott a vásáron, csapkodva a körülötte zümmögő szúnyogokat, kezében az édes

terheket lóbálva, és elismerte magában, hogy a zsűrizés első napja nem is volt olyan rossz.
Lehetősége volt megízlelni néhány igazán jól sikerült, édes tésztából sütött csemegét. Most
pedig úton volt haza Deloreshez, felpakolva csokis-meggyes kávésüteménnyel, amely méltó
édesség lesz Michelle estélyi ruhás első helyezésének megünneplésére.

Már majdnem a forgókapus kijáratnál volt, amikor eszébe jutott a Bűnös Élvezetek, a stand,
ahol a bundázott csokis finomságokat árulják. Egyedül volt. Willa és Pam már elmentek.
Delores pedig már hazafuvarozta Michelle-t, és minden bizonnyal Lisa meg Herb sem volt már
itt. Ez volt a lehető legtökéletesebb időpont arra, hogy bűntudat és következmények nélkül
végre megegyen egy bundában kirántott Milky Way csokit.
 Az élet szép, gondolta Hannah, és megpróbálta egyik kezét felszabadítani, hogy lecsaphasson
egy újabb szúnyogot. Egyetlenegy dolog tehette volna ezt a percet szebbé, mégpedig az, ha
nem felejtette volna el magát bekenni szúnyogriasztó krémmel.
Ötödik fejezet

Pár percet várnia kellett, ugyanis néhányan várakoztak előtte, de most már végre odakerült a
pulthoz. Utána már senki nem állt sorba, így volt ideje Rubyval is csevegni egy kicsit.

- Ezt neked hoztam, Ruby - szólt Hannah, és átnyújtotta az edényt a pár szelet fahéjas-
mazsolás gyümölcskenyérrel, amit végül az utolsó pillanatban mégis összepakolt. - Csak
dicséretben részesült, bár szerintem kaphatott volna helyezést is. Máskor is kóstoltam már, és
tényleg nagyon finom, na meg reggeli pirítósnak sem utolsó.

- Ez igazán kedves tőled - szólt meglepődve Ruby, de nagyon boldognak tűnt a

figyelmesség láttán.

- Csak egy apróság, hálám jeléül, hogy hatástalanítottad anyámat.

- Semmi baj. Megszoktam már, hogy a szülők javarészt igyekeznek elrángatni a gyerekeket
a standomtól.

- Gondolom, azok a gyerkőcök leginkább a nálam jóval fiatalabb korosztályból kerülnek ki.

- Igaz, bár néhány anyuka a későbbiekben sem változtat ezen a szokásán, még akkor sem,
ha a gyereke már nem is olyan kicsi. Én magam is pont így vagyok vele.

Hannah meglepődve bámult Rubyra. Eddig azt gondolta, hogy kb. egykorúak lehetnek, de ha
már nagykorú gyereke van, akkor minden bizonnyal idősebb, mint gondolta.

- Nem akarom elhinni, hogy már akkora gyereked van!

- Igazából nem a sajátom. Ő a kishúgom, csak féltestvérem, de kiskora óta én neveltem,

miután anyánk meghalt.

- Hány éves voltál akkor?

- Majdnem tizenegy.
 Hannah felsóhajtott. Tizenegy évesen ő is hasonló cipőben járt. Michelle nyűgös-nyafogós
baba volt, ő meg sokszor segített az anyjának vigyázni rá, valahányszor Deloresnek szüksége
volt egy kis pihenésre. Noha a gyerekfelügyelet nem tartott tovább egy-egy óránál, és csak pár
alkalom volt hetente, elég fárasztó elfoglaltságként emlékezett rá. Hannah el sem tudta volna
képzelni magát az anyaszerep minden terhével a vállán, annyi idősen.

- Hány éves volt a húgod akkor?

- Két és fél éves. Egyáltalán nem volt könnyű, de az összes rodeós feleség segített nekem.
Ahol volt gyerek, oda gyakran áthívták Briannát játszani, így el tudtam végezni a ház körüli
munkák egy részét is. Meg az étkezésekre is mindig áthívtak minket a szomszédok. Volt köztük
egy hordókerülős rodeó lovarnő, egy bizonyos Missy Daniels, aki állandóan serpenyős tonhalat
hozott át nekünk.

- Finom lehetett.

- Hát nem, nem volt az. A lehető legrosszabb serpenyős tonhal volt, amit valaha ettem. A
mostohaapám, Sam, mindig azt mondta, hogy legyünk udvariasak és mondjuk azt, hogy nagyon
ízlett, mi meg úgy is tettünk. A végén aztán rém rosszul sült el.

- Még többet hozott belőle, ugye? - találgatta Hannah.

- Bizony. Minden péntek este azt kellett ennünk. Azóta rá se bírok nézni még egy tonhal-
konzervre sem. Mindenesetre jól elvoltunk a rodeós feleségekkel és az egyedülálló lovas
csajokkal is, akik folyamatosan Samet próbálták felszedni. Szezon végeztével azért mindig egy
kicsivel könnyebb lett.

- Miért? - kíváncsiskodott tovább Hannah, mert iszonyúan fúrta az oldalát a kíváncsiság,

hogy milyen is lehet egy rodeós csapattal utazgatni.

- A teleket Floridában töltöttük Sam szüleinél. Brie és én velük laktunk ilyenkor Fort
Lauderdale-ben. Nagyi ellátta Brie-t, én el tudtam járni a suliba, Sam pedig azzal töltötte a
telet, hogy futamokra jegyzett fogadásokat.

- A mostohaapád szervezte a fogadásokat a rodeó futamokra?

- Igen, de sok minden mást is csinált. Sam a tulajdonosa a Nagy Északnyugati Rodeó
Karneválnak. Tavaly végleg felhagyott a Brahman rodeóval, miután egymás után kétszer törte
el a karját, de még a mai napig is megtart egy-két bikaugrató bemutatót, ha kell. Látod amott
azt a nagy lakóbuszt, ami a fák előtt parkol?

Hannah abba az irányba bámult, ahová Ruby mutatott. Tényleg ott parkolt egy böhömnagy
lakóbusz a köves út mögött, az óriáskeréktől balra.

- Igen, látom.

- Na, én abban nőttem fel. Persze, most már nem lakom ott. Riggsszel saját trélerünk van.
De Sam, azóta is abban lakik Briannával együtt. Brie-nek nemrég volt az eljegyzése az egyik
cowboyjal. Ő is Brahman-bikaugrató, a neve Tucker Smith.
 - Hát, ez egy nagyon más élet lehet - mondta elgondolkozva Hannah, azon merengve
közben, hogy milyen is lenne egy rodeó karavánnal utazgatni.

- Oh, tényleg más! Sehol nem maradunk egy hétnél tovább, ami azt is jelenti, hogy nagyon
önellátóknak kell lennünk. - Ruby abbahagyta a mesélést, és átnézett Hannah vállai fölött. - Mit
szólnál egy bundás Milky Wayhez? Gondolom, anyád úgysincs most a közelben.

Hannah felnevetett. Azt még nem tudta, hogy a sok édes süti- és kelttészta-kóstolás után,
hogy reagál majd a gyomra, mindenesetre érezte, ahogy összefut a nyál a szájában.

- Hát, nem is tudom, de gondolom... - Hannah hirtelen megállt a mondat közepén, mert
valaki a nevét kiáltotta. Megfordult, és amikor meglátta, hogy Norman közeledik felé, átvágva
az étteremudvaron, felsóhajtott. Nem mintha nem örült volna neki, hogy látja; pont
ellenkezőleg. Csak hát, ez most már a második alkalom, hogy meghiúsították a kísérletét arra,
hogy végre egy jó bundás, rántott Milky Way szeletet ehessen.

- Látom, ebből megint nem lesz kóstolás - jegyezte meg mosolyogva Ruby.

- Sajnos, tényleg úgy tűnik - felelte lemondóan Hannah, majd megfordult, hogy széles
mosollyal fogadja az odaérő Normant. Már pár napja nem látta, és jó volt újra találkozni vele.

- Te bundás sütit akartál enni?! - kérdezte Hannah-tól, ahogy odaért mellé.

- Áh, nem - válaszolt Hannah. Normantól ez nem hangzott olyan bírálóan, mint az anyjától,
de azért jobb a békesség.

- Hannah, szükségem van a segítségedre - Norman elvette tőle a sütivel teli edényeket, és
karonfogva odébb kormányozta Hannah-t a standtól, alig hagyva időt neki arra, hogy
elköszönhessen Rubytól. - A mosogatógéppel van problémám.

Hannah teljesen összezavarodott.

- Sajnálom, de nem hiszem, hogy értenék a mosogatógép-szereléséhez.

- Persze, tudom. Nem is ezt akartam kérni tőled. Csak azt, hogy segíts nekem választani
közülük. Ma érkeztek a katalógusok a konyhai felszerelésekről, és egyszerűen nem tudok
dönteni két modell között.

- Ez nem probléma. Szívesen segítek.

- Köszönöm, Hannah. Tényleg attól féltem, hogy rosszul választok.

Norman rápillantott a sütis edényekre, amit most már ő cipelt Hannah helyett.

- Hallottam, hogy be kellett ugranod Edna helyett a zsűribe. Ezek a ma esti nyertes sütik?
r

- Nem, ez a harmadik helyezett süti. Csokismeggyes kávésütemény. Anyának viszem haza.

 - Most? - kérdezte Norman, és kissé csalódottnak tűnt.

- Igen, most. Azért viszem ezt a kávés sütit, hogy gratuláljak vele Michelle helyezéséhez,
hogy megnyerte az estélyi ruhás bemutatót. Utána meg megyek haza. Attól félek, Móse beteg
lehet.

- Miért, mi van vele?

- Nem tudom. Lehet, hogy csak a hőség teszi, de aggódom érte. Reggel óta hozzá sem nyúlt
a kirakott reggelijéhez.

- És mi a helyzet a vacsorával?

- Épphogy csak beleszagolt. Denver szendvicset készítettem, direkt miatta, hagyma és

zöldpaprika nélkül, dupla adag sonkával, de még bele sem nyalt.

- Hát, ez tényleg komolynak hangzik. Mi lenne, ha hazaugranék a katalógusokért, és utána

átmennék hozzád, hogy megnézzem Mósét? Talán én rá tudnám őt venni arra, hogy egyen
valamit. Ha meg hazaérsz, csak egy pillantást kell vetned a két modellre, és megmondanod,
hogy melyiket válasszam.

Hannah-nak nem kellett kétszer mondani, rögtön elfogadta Norman ajánlatát.

- Nagyszerű ötlet - villantotta legszebb mosolyát Normanre. Hálás volt neki azért, mert
mindig ott volt, ha szüksége volt rá. És pontosan ezt kedvelte benne a leginkább.

***

- Szia Hannah! - köszöntötte Michelle az ajtónál idősebb nővérét. Arcáról már lemosta a
sminket, levágott farmert és Macalester College egyenpólót viselt. - Mit hoztál?

- Csokis-meggyes kávésüteményt. Hol van anya?

- Apa régi dolgozószobájában. Most azt használja irodának. Azt mondta, van egy kis dolga
még a számítógépen.

- Milyen munka?

- Nem tudom. Kérdeztem, de azt mondta, magánügy.

Hannah megrémült, amint fejében átfutott egy kép anyja számítógépes e-mail románcáról
holmi börtönlakóval.

- Már van internete?

- Nincs, a szolgáltató csak a jövő hónapban fogja ingyenesen bekötni a szélessávú korlátlan
internetcsomagot. Anya meg ki akarja várni, legalábbis azt mondta.
 - Jó. Csak mert... nem akarnám, hogy beleugorjon valami olyasmibe... - Hannah itt kis
szünetet tartott, hogy megpróbálja megfogalmazni, ami az eszébe ötlött az imént, csak még
nem tudta, hogyan illesse a dolgot.

- Dilinyósok, perverzek és más ellenszenves emberek? - kérdezett rá Michelle. - Néhány

szélhámossal megspékelve?

- Pontosan.

- Én nem aggódnék annyira a helyedben. Szerintem anya tanult abból, ami múlt tavasszal
történt.

- Hát nagyon remélem! Csak egyszerűen megőrjít a tudat, hogy valaki ki akarta használni
őt.

- Tüdőm, engem is bánt. De most már vége, és anya elég okos ahhoz, hogy ne dőljön be
valakinek még egyszer. - Michelle gyengéden arrébb lökdöste Hannah-t az iroda felé, amit
mostanság Delores használt.

- Tégy meg nekem egy szívességet, oké?

Hannah már előre tudta, hogy Michelle valamit kérni szeretne tőle.

- Attól függ, hogy mi az.

- Nyomozgatás. Megpróbáltam megnézni, mi az, amin anya dolgozik, de tudod, van az a

képernyővédője. Egy gombnyomás, és csak virágcsokrokat látsz vagy fenyőfákat a havas
erdőben. Nézd meg, hátha te ki tudod szagolni, hogy mi az a fontos munka. Úgy utálom,
amikor azt mondják, ez magánügy, és nem mondják meg, hogy mi is az.

- Oké! Megpróbálom - egyezett bele Hannah. Aztán végigsétált a halion az irodához, hogy
kiderítse, mi az, amit az anyjuk megpróbál eltitkolni előlük.

- Anya? - szólt be Hannah a szobába, és már bent is volt, mielőtt beinvitálták volna.

- Szia, drágám! - Delores felnézett, amikor Hannah belépett a szobába. - Ülj le, kérlek, és várj
egy pillanatot, jó? Be akarom fejezni ezt a részt.

- Persze. Michelle mondta, hogy valami nagyon személyes ügyön dolgozol.

Hannah leült az öreg bőrkarosszékbe, ami most az ablak elé volt tolva. Ez még az apja
karosszéke volt az íróasztalnál, de Delores lecserélte egy sokkal előkelőbb kék tweedszövettel
kárpitozott modellre. Első ránézésre is nyilvánvaló volt, hogy az anyja új széke egy gurulós,
állítható forgószékcsoda, míg az apja régi karosszéke csak egy helyben terpeszkedett.

- Igen, tényleg magánügy!

- Kíváncsivá teszel. Mi az?

- Semmi, ami téged érdekelne, drágám.

Delores visszafordult az asztalhoz, és tovább gépelt, Hannah meg halkan felsóhajtott. Hát ezt
eltolta. Nem kellett volna annyira őszintének lennie. Más módon kell kiderítenie, miben
sántikál az anyja.

- Mindig te voltál a legjobb helyesíró a családban

- szólt Delores, kis szünetet tartva a gépelésben, ujjaival a billentyűzet felett

egyensúlyozgatva. - Az ajánlást pontos j-vel írjuk, ugye?

- Ajánlás? - ismételte meg Hannah a szót, mintha nem lett volna biztos abban, hogy jól
hallotta, amit az anyja kérdezett.

- Igen, csak mondd már gyorsan, drágám.

- Igen, azzal - mondta sietve Hannah. - Csak nem ajánlólevelet írsz valakinek?

- Persze hogy nem, drágám. Egy percet adj csak, és már kész is vagyok!

Hannah kíváncsisága újabb rekordot döntött hirtelen. Anyja azt mondta Michelle-nek, hogy
„személyes dolog”, de hát az ajánlólevél az nem az. Az udvarias érdeklődés nem jött be, és ő
megígérte Michelle-nek, hogy mindenképp megpróbálja majd kiszimatolni. Mint aki vizsgán
puskázik, Hannah a nyakát nyújtogatva próbált olvasni az anyja válla fölött a monitorról.
Sajnos pont rossz szögben ült, és nem látott mást, csak egy halványan világító képernyőt.
Megpróbált kicsit arrébb araszolni a székkel oldalra, hogy jobban rálásson, ami persze elég
nehezen kivitelezhető volt, ugyanis a nehéz bőrkarosszék nem gurult. Az egyedüli dolog, amit
ki tudott venni a képernyőn, az egy szöveg körvonala volt, és hogy legalább dupla sorközökkel
volt írva. Tehát nem levél. A leveleket általában szimpla sorközzel írják.

- Máris kész vagyok, édesem - szólt Delores, és ujjaival mintha stacatto ritmust ütögetett
volna a billentyűzeten.

Hannah kicsit oldalra billent, és a szék pár centit arrébb csúszott. így talán jobb! Már
majdnem olvasni is tudta a szöveget! Előrébb dőlt, és kicsit bandzsított, hogy jobban lássa az
írást, amikor egy hatalmas virágcsokor foglalta el a szöveg helyét a képernyőn.

- Itt az ideje, hogy egy kis szünetet tartsak - szólt Delores, és hátradőlt a székében. - Elég
izgatottnak tűntél, drágám, ahogy beléptél az ajtón. Elszomorít talán, hogy apád irodáját
használom?

- Hát, egy kicsit - ismerte be Hannah.

- Igen, sejtettem, hogy így lesz. Sok időt töltöttél itt apáddal kislánykorodban.

- Látom, új széket szereztél be.

- Igen. Megpróbáltam apádét használni, de valahogy nem volt jó. így rendeltem egy új
széket, bár közben egyfolytában azon tanakodtam, hogy vajon mit szólna hozzá apád, hogy
lecseréltem a székét. Arra is gondoltam, hogy jótékonysági céllal odaadom valakinek. Meg
különben is, túl nagy helyet foglal ebben a kis szobában. De egyszerűen nem tudtam megválni
tőle. Apád annyi időt töltött itt, ebben a székben ülve. Néha, amikor későig dolgozom, és
megfordulok, egy pillanatra olyan, mintha ott ülne. Hát nem bolond dolog?

- Nem, ez a szeretet. És az emlékek.

Delores zavartan pislogott néhányat, majd picit elmosolyodott.

- Igazad van. Viszont be kell szereznem egy irattartó szekrényt, de akkor nem marad elég
hely a fotellel együtt. Nem szeretnéd átvinni magadhoz?

Hannah-t nagyon is csábította a gondolat. Valahogy mindig az apja jutott eszébe erről a
bőrkarosszékről. Aztán eszébe jutott a saját garzonja is, és az a sok dolog, amit Delores
korábban hasonló okokból nekiadott.

- Nem. Anya, bocs, de nem! Bár nagyon ragaszkodom ehhez a székhez, nem tudnám én
sem hova tenni.

- Gondoltam. Majd megkérdezem Andreát és Michelle-t is, bár nem hiszem, hogy
bármelyiküknek kellene. Én viszont nem szeretném ide-oda tologatni.

- Azt én sem szeretném, hogy tologatnod kelljen. Mit gondolsz, nem lenne jó, ha találnánk
neki egy új otthont?

Delores elgondolkodott ezen egy pillanatra.

- Szerintem jó ötlet, igen. Esetleg gondoltál valakire?

- Nem igazán, de majd gondolkozom rajta és... Norman!

- Norman?

- Igen, neki lehet, hogy jó lenne. Az új házában van iroda is, és amennyire tudom, még
nincs benne bútor.

- Jaj, de hát az tökéletes lenne! - Delores őszintén boldognak tűnt. - Normannek szívesen
odaadnám.

- Még akkor is, ha esetleg nem mennék hozzá feleségül? - bukott ki hirtelen Hannah-ból a
kérdés.

- Akkor is, ha nem mész hozzá! Mikor kérdezed meg tőle, hogy érdekli-e a karosszék?

- Még ma este. Otthon vár rám a lakásomban. Segítek neki kiválasztani a mosogatógépet.

- Oh, ez igazán csodálatos, drágám!

Delores már újra mosolygott, és ez beindította a vészcsengőt Hannah fejében. Anyja

túlságosan is örült annak, hogy segít kiválasztani a konyhai berendezéseket Normannek.

- Csak egy mosogatógépről van szó, anya. Semmi másról!

 - És ez teljesen rendben is van így, édesem. A jó házasságok nem egy éjszaka alatt jönnek
létre. Apád évekig udvarolt nekem, mielőtt összeházasodtunk volna.

Hannah gyorsan beleharapott a nyelvébe. Néha sokkal jobb, ha nem szól egy szót se.

- Azt nekem hoztad, drágám? - kérdezte Delores, ahogy rápillantott az alufóliával betekert
csomagra, amit Hannah még mindig a kezében tartott.

- Igen. Csokis-meggyes kávésütemény, harmadik helyezést kapott a sütik versenyén ma

este.

- Nagyon finomnak hangzik. Majd eszem belőle, ha legközelebb megint tartok egy kis
szünetet. Erről jut eszembe, a vendégszobádat nem használod, ugye?

- Nem - Hannah előre felkészült, hogy most valami szívességet fog kérni tőle az anyja.
Halványan emlékezett, hogy Delores említette valami távoli unokatestvérüket, aki most akart
Laké Eden-be látogatni.

- Jaj, az jó. Megengednéd, hogy Michelle hozzád költözzön egy kis időre?

- Mármint a mi Michelle-ünk?

- Igen. Arról van szó, hogy mostanában rettentő sok dolgom van, és nem tudok olyan sok
időt tölteni vele. Szegénykém biztos halálra unja magát napközben, egyedül a tévé előtt.
Gondoltam, neki is jobb lenne, ha...

- Rendben van, anya - sietett beleegyezni Hannah, mielőtt anyja tovább folytathatta volna. -
Én is örülnék neki, ha Michelle velem lenne.

- Csodás. Menj, és szólj neki, hogy pakoljon össze. Mondd, hogy használja nyugodtan a
kocsimat a héten. Legalább majd tud egyedül is közlekedni, és nem neked kell őt
fuvarozgatnod.

- De hát neked is kell a kocsi, nem?

- Nem. Az egyetlen hely, ahová kimozdulok, az a vásár, és oda tudok menni Carrie-vel is.
Beosztás szerint ugyanabban az időben leszünk kint a standon mindketten.

- Rendben, anya.

- Azt is mondd meg neki, hogy majd ugorjon be elköszönni, mielőtt elmegy. Kijönnék én
is, de még van jó néhány oldal, amit meg kell írnom, mielőtt végeznék vele mára, és utána meg
muszáj lesz aludnom is. Látod, mindkét végén égetem a gyertyát, hogy mindent el tudjak
intézni.

- Oké, megmondom neki - Hannah felállt, de mielőtt egy lépést is tett volna, az anyja
megállította.

- Ez nem azt jelenti, drágám, hogy nem akarom, hogy itt legyen, ugye tudod? Ezt
mindenképp magyarázd meg neki, jó? Csak arról van szó, hogy nagyon sok a munka a Nagyi
Padlásában, meg a standfelügyelet a vásárban, és hát nem jutok a végére a dolgoknak itthon
sem. Erről jut eszembe, te is ott leszel a Történelmi Társaság pavilonjában szombaton este
nyolctól zárásig, ahogy megbeszéltük, ugye?

Hannah vett egy nagy levegőt, és elnyomta a méltatlankodást, ami nagyon is kikívánkozott
belőle. Megígérte, hogy beugrik, és kisegít a Laké Eden-i Történelmi Társaság standjánál,
amikor az anyja megkérte rá. Arra számított, hogy majd osztogatja az irodalmi lapokat, és
beszedi az adományokat. De Delores ezúttal is túljárt az eszén. A végén kiderült, hogy így arra
vállalkozott, hogy fodros-bodros ruhában ül majd egy vizes hordón, míg az adományozók
labdával próbálnak eltalálni egy úszó célpontot, ami majd egy titkos csapóajtót megnyitva
berántja őt a hideg vízbe, és csuromvizes lesz.

- Hannah? - nógatta Delores.

- Igen, anya. Megígértem, és ott leszek.

- Köszönöm, drágám. És köszönöm a kávésüteményt is. A következő szünetnél

mindenképp megkóstolom. Csoki és meggy, a kedvenc kombinációm!

- Igen, tudom - mondta Hannah, majd elindult kifelé, hogy elmondja Michelle-nek, át lesz
toloncolva anyjuk vendégszobájából az ő vendégszobájába, meg azt is, hogy még mindig
leghalványabb fogalma sincs arról, mit titkol előlük az anyjuk.
Hatodik fejedet

Hannah macskájával a fején ébredt. Móse felugrott rá, most is, mint mindig, így próbálta
felébreszteni és rávenni arra, hogy kapcsolja ki végre a bosszantó ébresztőórát. Ha még erre
sem ült fel az ágyban, úgy mancsával elkezdett játszani a kócos vörös tincsekkel, amelyek
Hannah füle mögül meredeztek. Legtöbbször még ez sem használt, így hangos nyávogásba
kezdett, nem mintha követelőzései eddig nem lettek volna elég nyilvánvalóak.

- Oké, oké - nyögött Hannah, és kinyújtotta egyik alvástól elzsibbadt karját, hogy lenyomja a
gombot az ébresztőórán. De az óra nem volt ott, ahol lennie kellett volna, az éjjeliszekrényen,
az ágya mellett. Még a kis éjjeli lámpa sem, így Hannah keze egy teljesen sima felülettel
találkozott. Mi a csoda történhetett?

Móse újra elnyávogta magát, és Hannah csak ekkor fogta fel, hogy a hang, amit hallott, nem
a saját ébresztőórája volt. Az ébresztő ugyanis a televízióból szólt, és az óra egy színésznőcskéé
volt, akinek az arcára a lány egyáltalán nem emlékezett. Hannah figyelte egy darabig, de csak
félig nyitott szemmel. Valószínűleg elaludhatott a kanapén a Casablanca alatt. Mivel a
színésznő nem a fiatal Ingrid Bergman volt, Hannah hamar rájött, hogy ez már az a sorozat
lehet, amely legalább két órával a szokásos lefekvési ideje után kezdődött.

A színésznő kinyúlt, hogy lekapcsolja az ébresztőt, majd kimászott az ágyból, lepedőjét

tógaszerűen maga köré tekerve. Ahogy átment a hálószobái díszleten, és eltűnt egy ajtó mögött,
Hannah azon gondolkozott, vajon szokta-e bárki is így lerántani az ágyról a lepedőt, ha egyedül
volt a hálószobában. Ez butaságnak tűnt. így az egész ágyat újra kell majd húzni.

Gyors pillantást vetett az időre a képernyő jobb alsó sarkában, majd egy mozdulattal
kikapcsolta a készüléket a távkapcsolóval. Majdnem hajnali fél öt volt. Mivel az ébresztőjét a
hálószobában mindig háromnegyed ötre állította, bolondság lett volna már lefeküdni a
fennmaradó tizenöt percre, és számolni a pillanatokat, ami a felkelésig még hátravan. A
konyhából csábító illatot érzett, ami még inkább hozzásegítette Hannah-t a döntéshez, hogy
felkeljen. Az illat alapján az időzítőre kapcsolt kávéfőzője már el is készítette a szokásos
reggeli adagját.

- Kávé - úgy ejtette ki a szót, hogy még maga sem tudta eldönteni, egy nyögéshez vagy egy
imasóhajhoz hasonlít-e inkább. Koffeinre volt szüksége, mégpedig azonnal, mielőtt még egy
újabb fülledt és forró nap arra késztetné, hogy bekapcsolja az előző tulaj által az ablakra szerelt
légkondicionálót a hálószobában, és lefeküdjön, hogy átaludja ezt az egyáltalán nem szokásos
júniusi hőhullámot, így várva, hogy az továbbmenjen kelet felé, vagy nyugatra, vagy akár-
hová, csak jó messzire a minnesotai Laké Eden-től.

Hannah felállt, és kissé megborzongott. A kedvenc nyári alvóruhája volt rajta, amely egy
extrahosszú, extra-nagyméretű, ujjatlan felsőből állt, mégpedig egy olyan szemkápráztató,
bíborvörös árnyalatban, hogy csak reménykedni tudott benne, Móse állatorvosának, Dr.
Bobnak igaza volt, és a macskák tényleg színvakok. Azt leszámítva, hogy maga a hálóruha
színe is már rémes választás volt a vörös hajához, az anyag úgy tapadt a bőréhez, hogy anyja
még finoman szólva sem tartotta volna úrinőhöz méltónak.

- Oké, fent vagyok - tájékoztatta Hannah vörösfehér kandúrját, aki még mindig magán
viselte korábbi, utcán töltött életének minden karmolását.

Helyrerángatta magán az ominózus felsőt, majd egy saját maga szerint minimálisnak tartott
nyögéssel felállt, és elindult a konyhába.

- Csak töltök magamnak egy csészével, és utána foglalkozom a reggeliddel is - szólt oda a
cicának.

De Móse ezúttal nem követte őt a konyhába, ahogy azt mindig tette. El sem mozdult a
kanapé támlájáról, ahová előzőleg felkuporodott. Aztán hirtelen minden beugrott, és már
emlékezett, hogy miért is aludt a kanapén. Móséért aggódott. A macska, azóta sem evett, ő
pedig arra készült, hogy éjjel felkel és meglesi, hátha cicaeledelt rágcsál az éjszaka közepén.

Hannah éppen hogy kitöltötte az első, életet adó csésze kávéját, amikor egy hang ütötte meg
a fülét a lakás másik végéből.

- Móséval minden oké?- kérdezte a hang.

Hannah még ebben az álomittas állapotában is azonnal felismerte. Michelle szólt ki a

vendégszobából.

- Még nem tudom. Kérsz kávét? - nyögte, majdnem olyan érthetően, mint amennyire a
keleti kikötők tört angolsága érthető lehet a született angolok számára.

- Maradj csak, majd én töltök magamnak. Te meg idd csak a tiedet, rád fér, hisz jóformán
félkómában vagy, és beszélni is csak mókásan tudsz ilyenkor.

- Dehogy!

- Norman mikor ment el?

- Számokról ne kérdezz! - Hannah kortyolt egy hatalmasat a kávéjába, és érezte, ahogy a

forró nedű végig égeti a torkát, de mindenképp megérte, hátha így gyorsabban kitisztul majd a
köd, ami az agyára telepedett. - Tudhatnád már, hogy kora reggel sohasem vagyok jó matekból.

- Bocs, hogy megkérdeztem. Igyál még egy kortyot. Majd akkor zavarlak csak, ha már túl
leszel az első bögre kávédon.
 Hannah-nak végül több óriási korttyal, de saját maga leforrázása nélkül sikerült meginnia a
szokásos első bögre kávéját, majd az üres poharat odanyújtotta Michelle-nek, a következő
adagra várva. Mire Michelle lerakta elé az újabb bögre kávét, az alvás utáni köd is kezdett
felszállni, és foltokban már kezdte tisztán érzékelni a dolgokat.

- Oké - szólt megkockáztatva egy apró mosolyt a húga felé, bár az inkább Michelle zöld,
miniatűr, legelésző bocikkal tarkított pamut alvóruhájának szólt, amely talán még a sajátjánál is
egy fokkal mulatságosabb nézett ki. - Mit is kérdeztél az előbb?

- Azt, hogy Móséval minden rendben van-e?

- Hát, nem vagyok benne biztos. Mintha hallottam volna az éjjel, hogy valamit rágcsál, de
szerintem csak álmodhattam a dolgot.

Michelle saját bögre kávéját is letéve a konyhaasztalra, odasétált Móse tálkájához.

- Mennyire volt tele a tálkája tegnap este?

- Teljesen a felső peremig töltöttem. Még meg is púpoztam a tetejét. Gondoltam, biztos
örül majd a sok nasinak, ha éjjel megéhezne.

- Hát, most egyáltalán nincs tele.

- Komolyan? - Ez az információ volt az, ami végül rávette Hannah-t, hogy felkeljen a
székből és csatlakozzon a húgához a macskatál kielemzésében.

- Igazad van, tényleg evett a cicarágcsából.

- Akkor abbahagyod az aggódást, ugye? - Michelle követte Hannah-t az asztalhoz, és leült

vele szemben.

- Nem is tudom. Nem evett túl sokat. Mindig tisztára nyalja a tálkáját az éjszaka folyamán,
és hangosan nyávogva követeli a jussát kora reggel.

- Mi a helyzet a vizével?

- Abból is ivott. A vizes edényét is teletöltöttem. Több mint a felét megitta, és nagyjából
ennyit szokott inni belőle.

- Az már jó jel, nem?

- Gondolom. De tényleg nem vall rá, hogy visszautasítsa a kirakott falatokat. Láthattad, mi
történt tegnap is, amikor Norman rántott csirkével kínálta az este. Rántott csirke az egyik
kedvence, imádja, de tegnap csak megszagolta, és elsétált onnan.

Michelle kicsit elhajolt az asztaltól, hogy jobban beláthasson a nappaliba.

- Hannah, szerintem el kellene vinned őt az állatorvoshoz. Még mindig csak ül a kanapé

támláján, és bámul kifele az ablakon. Az is lehet, hogy csak a hőség miatt nincs kedve enni, de
nem bocsátanád meg magadnak, ha tényleg komoly a dolog, te pedig nem vizsgáltattad volna ki
Dr. Bobbal.

- Teljesen igazad van. Ma kedd van, ugye?

Michelle bólogatott, és Hannah gyorsan ránézett a konyhai órára a falon. Negyed hat volt,
túlságosan korán ahhoz, hogy egy időpontért telefonáljon.

- Most gyorsan lezuhanyozok, és utána az otthoni számukon felhívom Sue-t.

- Nem túl korai még?

- Nem igazán. Kedden félnapot vannak csak, héttől délig. Ez azt jelenti, hogy már fent kell
lenniük, ha hatkor hívom őket otthon. Ha oda tudnám vinni Mósét elsőként, mondjuk hétre,
akkor még haza is tudom hozni, fél kilencre pedig be is érhetek dolgozni.

Michelle megrázta a fejét.

- Nyugodtan elmehetsz dolgozni fél nyolcra is, nálam van anya kocsija, megyek azzal
utánad az állatorvoshoz. Mósét majd én hazahozom, te pedig mehetsz tovább dolgozni a Süti
Édenbe.

***

Hat óra húsz volt, amikor Hannah behajtott a Laké Eden-i Kisállatklinika előtti parkolóba.
Amikor Michelle is leparkolt a szomszédos parkolóhelyre, Hannah felkapta a sütis csomagot,
amit otthonról hozott magával, majd megfogta Móse pórázát, és kiszállt a sütifurgonból.

- Akarod, hogy segítsek, és hozzak valamit? - kérdezte Michelle.

- Csak Móse és a sütis csomag van. Móse biztosan a saját lábán akar jönni inkább, a sütiket
meg nem szívesen bíznám rád, csak mert tudom, hogy semmit nem reggeliztél még.

- Milyen fajta?

- Diós-datolyás rágcsa.

Michelle a szemeit forgatta.

- Emlékszem arra a sütire! Sokszor készítettél ilyet apának. Az íze meg a mogyorós
datolyakenyéréhez hasonlít, nem?

- Igen.

- Ezer éve nem ettem ilyet! - pillantott a sütis csomagra éhesen Michelle. - Különben is, a
datolya meg a dió nagyon jótékony hatású.

- Tényleg? - kérdezte Hannah, és kicsit szorosabbra fogta Móse pórázát, hogy siettesse.
 - Mindkettő fontos a szív egészséges működése szempontjából. A datolya remek az izmok
tónusának szálkásítására, a dió pedig megakadályozza a narancsbőr kialakulását.

Hannah ráhunyorított a húgára. Michelle magyarázata túlságosan is meggyőzőnek hangzott

ahhoz, hogy el is higgye neki; másfelől pedig, biztos nem véletlen, hogy pont színjátszásból fog
államvizsgázni.

- Ezt csak kitaláltad, ugye?

- Igen, de annyira imádom azt a sütit. Te pedig már nagyon rég nem készítettél ilyet.
Kaphatok belőle egyet, Hannah, légyszi?

- Nem légyszi, hanem légy szíves! És nem. Nem kaphatsz ebből. Ezeket Dr. Bobnak
hoztam és Sue-nak, amiért megengedték, hogy ilyen korán elhozzuk Mósét.

- Még egy darabot sem? Tényleg ez a kedvenc sütim.

- Abszolúte nem. Viszont hagytam neked egy ugyanilyen csomagot, mint ez, kint a
konyhapulton, megtalálod majd, ha hazaértél. Több mint kéttucatnyi van benne, és mind csak a
tiéd!

Michelle újra mosolygott, Hannah pedig bekopogtatott a klinika hátsó ajtaján. Korábban,
amikor odatelefonált a klinikára, Sue vette fel a telefont, és megnyugtatta Hannah-t, hogy
legalább egy órával nyitás előtt ott szoktak már lenni, főleg, ha van éjszakára is ottmaradó
páciensük.

- Hello, Hannah - köszöntötte Sue, és kitárta nekik az ajtót. Mikor megpillantotta Michelle-
t is Hannah mögött, barátságosan rámosolygott. - Csodálatosan néztél ki tegnap este az estélyi
ruhás versenyen. Bobbal pont erről beszéltünk hazafelé a kocsiban, és mindketten nagyon
örültünk, hogy te nyerted meg.

- Köszönöm - mondta félszegen Michelle, és Hannah észrevette, hogy a húga még el is

pirult közben. Feltűnően nagy különbségek voltak e téren a három Swensen nővér között.
Andrea mindig is biztos volt benne, hogy gyönyörű, és könnyedén vette a bókokat. Michelle
viszont egyáltalán nem volt tisztában azzal, hogy mennyire csodálatosan nézett ki, és mindig
zavarba jött, amikor megdicsérték; Hannah pedig elégszer látta már magát a tükörben ahhoz,
hogy tudja, ha valaki gyönyörűnek mondta, az biztos, hogy akarhatott tőle valamit. Leszámítva
a különböző hajszínüket, Andrea és Michelle örökölték Delores szépségét. Mindhárman
filigrán alkatúak voltak, finom vonásokkal és olyan alakkal, amelyen még a legapróbb bikini is
helyénvalónak tűnt. Hannah az apjától örökölte a vonásait, aki feltűnően magas volt, göndör,
vörös hajú és deréktájon hajlamos a plusz kilók felszedésére.

- Mi a baj Móséval? - kérdezte Michelle, felrázva a merengésből Hannah-t.

Hannah lenézett a macskájára, és összeráncolta a homlokát. Móse bundáját felborzolta, fülét

hátracsapta, és halkan morgó torokhangot hallatott.

- Nem értem, soha nem szokott így viselkedni.

- Dr. Bobtól félne talán?

 - Nem. Lehet, hogy nem ez a kedvenc helye, de eddig mindig probléma nélkül besétált. -
Hannah nagyon picit megrángatta a pórázt. - Gyerünk, Móse, menjünk már!

De Móse egy tapodtat sem mozdult. Húsz körömmel kapaszkodott, és az istennek sem volt
hajlandó átmenni a küszöbön. Sem a hízelgés, sem a húzogatás nem hatott, és Hannah már azon
volt, hogy felkapja és beviszi az épületbe, amikor Sue leállította.

- Várj egy percre, Hannah. Azt hiszem, tudom, mi a baj. Móse soha nem a hátsó bejáraton
jött be. Sétálj körbe vele az épület elejéhez, és majd ott beengedlek titeket.

- Rendben, de csak ha nem bánod. Tudod, nem szeretem felvenni őt, főleg nem ilyen
zaklatott állapotában.

Michelle is bement előre Sue-val. Hannah csak pislogott, ahogy becsukódott mögöttük az
ajtó, és Móse szőre is rögtön normál állapotig lapult vissza, a füle pedig nem volt már laposan
hátracsapva. A halk morgást is abbahagyta, ahogy körbementek az épület másik bejáratához.
Lehetséges, hogy Sue-nak igaza volt? Ezen az úton szokták megközelíteni a klinikát máskor is,
amikor a rendszeres éves vizsgálatokra jöttek, és neki eddig úgy tűnt, hogy a cica ezt egyáltalán
nem bánja.

- Itt is vagyunk - szólt Hannah, és kinyitotta a bejárati ajtót, mint ahogy azt máskor szokta.
Meglepetésére Móse egyenesen besétált, és hozzá-dörgölőzött Sue bokájához.

- Hát ez nagyon furcsa - szólt Hannah, megütközve a macskája viselkedésén.

Sue megrázta a fejét.

- Nem olyan furcsa. Az állatoknak is megvannak a maguk szokásai. Akkor érzik magukat
biztonságban, ha a megszokott rutin szerint mennek a dolgok. Az, hogy a hátsó bejáraton át
akartatok bejönni, a szokásostól eltérő változás volt, ami felizgathatta őt.

- Lenyúlt, hogy megsimogassa, amire Móse rögtön elkezdett dorombolni. - Menjetek át,
kérlek, az egyes vizsgálószobába. Bob már vár titeket.

Negyedórával később Michelle már úton volt hazafele Móséval, Hannah pedig a Süti Édenbe
hajtott. Valamivel nyugodtabb volt, most, hogy Dr. Bob mindent rendben talált a vizsgálatnál.
Csak a laboreredményekre kellett még várni. Mivel a páciens nem beszélt angolul, Dr. Bob
meg nem értett macskanyelven, Hannah próbált köztük tolmácsolni. Igen, Móse evett egy picit,
de jóval kevesebbet, mint a szokásos adagja. És visszautasította a máskor imádott csemegéket
is, mint a tonhalat, a lazacot és a rántott csirkét is. Nem, nem látott semmi olyan jelet, ami arra
utalt volna, hogy rossza a gyomra. Igen, ivott a vízből. Igen, használta az almot is. És, nem,
mostanában nem változtatott az étrendjén. A megszokott márkájú macskarágcsát és cicanasit
kapta, amit máskor is mindig adott neki. Legfőképp a furcsa viselkedése aggasztotta. Móse
egyáltalán nem szokott folyamatosan az ablakon kifelé bámulni egy pontra, de az utóbbi két
napban órákat töltött az ablakpárkányon egyensúlyozva a semmibe meredve.

Hannah beállt a szokásos parkolóhelyére, közvetlenül Lisa öreg autója mellé, majd kiszállt,
és a hátsó ajtóhoz sietett. Mielőtt a kilincshez ért volna, Lisa már nyitotta is az ajtót.

- Hogy van Móse? - kérdezte.

 - Hát nem is tudom. Dr. Bob alaposan megvizsgálta, és amikor nem talált semmi
rendellenességet, még vérmintát is vett tőle, és elküldte a laborba kivizsgálásra.

- Mikorra lesz meg az eredmény?

- Délben kell majd odatelefonálnom. Azt mondta, addigra már biztos átfaxolják az
eredményt a laborból.

Hannah belépett, és felakasztotta a táskáját a hátsó ajtónál lévő fogasra. Vetett egy gyors
pillantást a sütőállványokra, és szörnyülködve felnyögött, amikor meglátta, hogy Lisa már az
összes sütit kisütötte nélküle.

- Annyira sajnálom, hogy a te nyakadba szakadt az egész sütés ma. Holnap majd korábban
bejövök, és kárpótollak érte.

- Ne bolondozz. Tudom, hogy te is ugyanezt tennéd, és megcsinálnád a sütiket egyedül, ha

Herb megbetegedne, és nekem kellene az orvoshoz kísérni.

Hannah-nak már a nyelve hegyén volt, hogy elmagyarázza neki, az egy teljesen más
szituáció lenne, de aztán meggondolta magát. Még az is lehet, hogy nem teljesen más.

- Nyúzottnak nézel ki, Hannah. Ülj le, hozok neked egy csésze kávét.

- Nagyon kedves vagy. Köszönöm! - szólt Hannah, és lerogyott a magas székre a

munkapultnál. Igaz, hogy már egy teljes adag lefőzött kávét megivott Michelle-lel, viszont csak
négy órát aludt, és szüksége volt még egy adag koffeinre.

- Itt is van! - Lisa lerakott elé egy bögre gőzölgő kávét. - Tudod, Herb hogy hívja?

- Kávé?

- Nem - válaszolta kuncogva Lisa. - Svéd Plazmának hívtam ma reggel ugyanúgy, ahogy te
is mindig annak hívod, mire ő meg azt mondta, hogy nevezhetnénk akár Vitamin Vé-nek is.

Hannah rekord sebességgel pörgette magában a lehetőségeket, de semmi olyan megfelelő szó
nem jutott eszébe ami V-vel kezdődött volna.

- Oké, vágom. De miért pont V?

- Vertikális. Herb úgy gondolja, hogy ez az egyedüli dolog, ami talpra állítja reggelente.
Diós datolyás rágcsa

Hozzávalók 46 darabhoz

10 dkg vaj

33 dkg barna cukor

4 tojás (csak villával verd fel egy pohárban, míg egyenletes színűre keverednek)

½ teáskanál só

½ teáskanál szódabikarbóna

½ evőkanál vanília aroma

15 dkg finomra vágott dió

15 dkg kimagozott, apróra vágott datolya

24 dkg liszt (nem kell átszitálni)

Olvaszd fel a vajat, add hozzá a barna cukrot, jól keverd össze, és hagyd, hogy lehűljön
kissé. (Szobahőmérsékletnél kissé melegebb legyen, de a tojások ne főjenek meg benne, mikor
hozzáadod őket)

Keverd a masszához a felvert tojásokat, jól dolgozd össze az anyagokat. Ezután add hozzá
a sót, a szódabikarbónát és a vaníliát, majd jól keverd össze az egészet.

Dolgozd bele a diót is, majd hagyd a tésztát kissé állni, amíg összeaprítod a datolyát. (Ezt
megteheted késsel, akár ollóval is, de lényegesen egyszerűbb, ha van aprítógéped. De
bármelyik módszert is választod, mindenképpen szórd meg a datolyákat aprítás előtt alaposan
liszttel, ez megakadályozza majd, hogy a gyümölcs „gumiszerűvé" álljon össze darabolás
közben.)

Keverd a datolyát a masszához, majd alaposan dolgozd össze az egészet. Több részletben
adagold és keverd hozzá a lisztet, alaposan eldolgozva a tésztamasszában minden adagot.
Az eredmény egy meglehetősen kemény tészta lesz.

Készíts a tésztamasszából diónyi golyókat. Helyezd őket egymástól 6-7 cm távolságra egy
kikent, vagy sütőspray-vel befújt sütőlapra. (Sütés közben a golyócskák lelapulnak és
elterülnek majd kissé.)
Előmelegített sütőben 175 °C-on süsd 10-12 percig, vagy amíg a sütik világos
aranybarnák lesznek. A sütőlapon hagyd 2 percet, majd rakd át a tortarácsra, hogy
teljesen kihűljenek.
Hetedik
fejezet

Ez a süti volt a papám kedvence. Delores is nagyon kedveli.

Lisa azt mondta, az ő papája leginkább egy tál vaníliafagylalttal együtt szereti enni.

A pult előtti üvegkirakatban a sütis tárolókba már ki volt téve az aznapi sütikínálat, az asztalok
reggelihez terítve, rajtuk a szokásos szalvétával, a cukortartóban cukorral és édesítővel, a
kiöntőkben tejszínnel; a harmincadagos kávéfőző vígan zümmögve főzte a kávét, készülve a
vendégekre, akik vagy jönnek, vagy nem jönnek most, a Három-megyei Vásár második napján.
Hannah és Lisa épp befejezte a vásári Süti Sarok szédítő mennyiségű aznapi megrendelésének
csomagolását, és leültek a munkapulthoz, hogy átnézzék a heti megrendeléseiket.

- Még egy bögre kávé? - kérdezte Lisa Hannah-tól, a főzőgép felé bökve a fejével.

- Naná. Még egy adag, és végre újra embernek érzem magam - mosolygott Lisára Hannah,
ahogy a lány a kiöntőből újratöltötte a bögréjét. - Kell még valami mást rendelnünk?

- Nem is tudom. Hogy állunk a mogyorókkal?

- Több mint elég van belőlük, de nem kellene ilyen szóval illetned a vendégeinket.

Lisa előbb csak pislogott, majd elnevette magát, pont úgy, amiért Hannah annyira kedvelte
őt.

- Mókás vagy!

- Hála az égnek! Már kezdtem azt hinni, hogy elveszítettem a humorérzékemet, de ez az

utolsó bögre kávé visszahozta. Te is észrevetted, hogy milyen sok zabpelyhünk maradt?
Megígértem Andreának, hogy csinálok neki még a Svéd zabpehely falatokból.

- Ha jól emlékszem, Andrea egyáltalán nem szereti a zabpelyhet.

- Nem is, de most elkezdett enni - vigyorodott el Hannah, élvezve a gondolatot, hogy ezzel
a furfanggal végre sikerült rávennie a másik húgát, hogy zabpelyhet egyen.
 - Úgy látom, ennek története van.

- Igen, majd emlékeztess, hogy elmeséljem, ha kicsit több időnk lesz. Mindenesetre ne
felejtsd el, ha bármikor megkérdezné tőled, a zabpehely nagyon jót tesz a hajnak.

- A hajnak?

- Persze!

Lisa zavartnak látszott, és Hannah tudta is, hogy miért. Fiatal partnere gyűlölte, ha hazudnia
kellett.

- Nem kellene rögtön hazugsággal kezdened.

- Oké. Akkor majd csak mosolygok, vagy nem, vagy... - Lisa itt abbahagyta a mondatot,
mert nyílt az ajtó, és Andrea lépett be rajta, Bethanyval a karján. - Szia, Andrea. Pont arról
beszéltünk, hogy...

- Bethany! - kiáltotta Hannah, megmentve ezzel Lisát, hogy kibökje, amire éppen gondolt.
- Nézd csak, ki van itt!- és Lisa már inkább azt tudakolta, hogy Bethany mászik-e már.

- Mászik. Már ha azt mászásnak nevezhetjük.

- Miért, hogy csinálja? - érdeklődött Lisa, majd kihozott Andreának egy csésze kávét és
egy tányért, telerakva sütikkel.

- Mindjárt megmutatom - válaszolta Andrea, és letette Bethanyt a földre.

Hannah kuncogni kezdett. Mikor Tracey még baba volt, Andrea meg volt győződve, hogy a
baba nem lehet olyan környezetben, ami előzőleg nem volt gondosan fertőtlenítve. Még egy
tiszta takaróra sem volt hajlandó letenni a saját nappalijában. Látogatókat sem engedett a
babához az első három hónapban a családtagok kivételével, annyira aggódott, hogy Tracey
„elkap” majd valamit. Mindent sterilizált, kifőzte a törölközőket és pelenkákat, amit a
fürdetéséhez használt, és több hordónyi könnyet ejtett, amikor nem volt elég teje, hogy
szoptassa a babát. Az összes fellelhető irodalmat elolvasta az újszülöttekkel és kisbabák
nevelésével kapcsolatban, és halálra idegesítette magát - meg másokat is - azzal, hogy mindent
szóról szóra betartott, amit a bébi guruk tanácsoltak. Amikor semmi nem úgy sikerült, ahogy
kellett volna, és Tracey náthás lett, vagy nem ette meg a vacsoráját, Andrea saját magát kezdte
okolni, és úgy vélte, minden azért történik így, mert ő rossz anya.

Most viszont minden másképp alakult, és ezt látva Hannah őszintén örült. Andreának és
Bilinek volt egy állandó bébiszittere, McCann nagymama, aki ellátta Bethanyt, míg Andrea
dolgozott. Az eredményt több mint lenyűgözőnek találta. Andrea is jóval kiegyensúlyozottabb
lett, és sokkal nyugodtabban tudott a kicsivel foglalkozni.

- Szerintem itt nem fog mászni - jegyezte meg Hannah, ahogy lepillantott a tökéletesen
gyönyörű és teljesen mozdulatlan unokahúgára.

- Megoldjuk - szólt Andrea, előhúzott a babás táskájából egy plüss nyuszit, és letette nem
messze Bethany elé. - Menj, és mutasd meg Hannah és Lisa nénéidnek, hogy tudsz már mászni.
 Bethany csak ült és pislogott a játékára egy pillanatig, majd a szájacskája széles mosolyra
húzódott, amelynél szebbet Hannah még nem látott. Habár az nem volt teljesen világos, hogy a
mosoly a nyuszinak vagy nekik szólt-e, de ez most egyáltalán nem számított. A legfiatalabb
unokahúga egyszerűen imádnivaló volt.

Aztán hirtelen Bethany megmozdult. Egyik lábát maga alá húzva feltámaszkodott, a másik
lábával meg eltolta magát. Ezt a mozdulatsort megismételte párszor, ahogy a nyuszi felé
igyekezett.

- Látjátok, ezt mondtam! - mutatott rá Andrea, és elmosolyodott, amikor a lánya elérte a

nyuszit, majd megragadta, és azonnal elkezdte rágcsálni a fülét. - Nem nevezném igazi
mászásnak, mindenesetre működik. McCann nagymama szerint ez azért van, mert otthon
fapadló van. A fapadlón nehezebb lenne neki térden mászni, ezért inkább kúszik. Engem
teljesen megőrjít ezzel. Ahogy az egyik lábát behúzza maga alá, valamire emlékeztet, de nem
jöttem még rá, hogy mire.

Hannah elgondolkozott ezen egy pillanatra, majd agyában bevillant az úszásoktatás képe,
amire gyermekkorában járt. Mindenféle kar- és lábtempót megtanítottak nekik, és az Éden-tó
partján kellett gyakorolniuk, először csak szárazon, majd a tó vizében. Nem pillangó lábtempó
volt, és nem is a gyorsúszás ollózó lábtempója, de volt még egy úszásnem, amit soha nem
sikerült tökéletesen elsajátítania, és az volt a...

- Béka lábtempó! - bökte ki hangosan.

Andrea arca felragyogott, amikor odafordult hozzá.

Pontosan ezen gondolkoztam én is, engem is arra emlékeztet, mint egy féloldalas
békatempó. Az enyém is állandóan csálé volt!

- Meg az enyém is - ismerte be Hannah. - Sőt, Michelle-é is! - kontrázott rá.

- Biztos valami örökletes dolog lehet.

- Vigyázz, nehogy ezt anyátok meghallja - figyelmeztette Lisa. - Nem hinném, hogy örülne
neki, ha egy anyabékához hasonlítanátok.

- Persze - vágta rá Hannah, és legyintett egyet, amikor Lisa felállt, és kiment, hogy kinyissa
a kávézót.

- Már majdnem elfelejtettem, hogy miért is ugrottam be - szólalt meg Andrea. - Eget
rengető hírem van. És ezt közvetlen Bertie-től tudom, a Frizura Édenből.

Andrea lehajolt, hogy felvegye Bethanyt, aki közben már a munkapult végéig kúszott el.

- Gyere csak ide, Bethie.

- Hadd fogjam meg egy kicsit! - Hannah kinyújtotta a kezét, amit Bethany széles mosollyal
jutalmazott.

Andrea átadta a babát, majd kikeresett a babatáskából egy gyümölcslével teli cumisüveget, és
letette Hannah elé az asztalra. - Ezt nyugodtan odaadhatod neki. Bethie imádja az almalevet.

Hannah a karjára ültette a babát, és lecsavarta a cumisüveg kupakját. Odaadta Bethanynak,

aki rögtön elkezdte szürcsölni, Hannah pedig odafordult a húgához. Andrea frizurája nem
olyannak tűnt, mint aki most lépett ki a fodrásztól.

- Tehát, mi dolgod volt a Frizura Édenben?

- Ma lesz az Anya és Lánya Hasonmás büféebéd, és úgy gondoltam, talán befolyásolhatom

a bírák döntését, ha Traceyvel egyforma frizurát viselünk. Bertie pont Tracey frizuráján
dolgozik. Utána meg Willa Sunquist haját fésüli be. Pont most vágatta és melíroztatta be a
haját. Ha végzett Willával, én következem.

Hannah elcsodálkozott. Willának nem volt sok pénze, és a melírcsíkozás elég drága
mulatság. Bár az is lehet, hogy a Három-megyei szépségversenyzők gardedámsága jól fizetett.

- Akarod, hogy vigyázzunk Traceyre és Bethanyra, míg elkészül a frizurád?

Andrea megrázta a fejét.

- McCann nagymama is ott van Bertie-nél Traceyvel. Csak be akartam ugrani hozzád
Bethie-vel, hogy megosszam veled a nagy hírt.

- Rendben. Akkor mondd.

- Hát, szóval, Bertie közvetlenül Carrie-től hallotta. Végül is ő vette fel a telefont.

- Milyen telefont?- érdeklődött Hannah, és érezte, hogy a frusztrációs szintje enyhén

megemelkedik. Andrea annyira szeretett hímezni-hámozni, mielőtt végre kibökött egy jó kis
pletykát. - Valami Normannel kapcsolatos dolog?

- Persze hogy az! A Vásár titkárságáról hívta fel reggel a titkárnő Carrie-t, hogy elmondja
neki a nagy hírt, hogy Norman rólad készített képét hozták ki győztesként a fotóversenyen.

- Ez nagyszerű! - örvendezett Hannah. Andreának ez a híre most tényleg nagyon fontos

volt. - Norman tudja már?

- Most már tudja. A lenti kávézóban volt, és Carrie felhívta mobilon, hogy elmondja a nagy
újságot neki.

- Köszi, hogy beugrottál, és elmondtad - szólt Hannah. Aztán, csak mert nem bírta ki, hogy
ne tegye hozzá, rákontrázott. - Tényleg nagyon örülök, hogy Norman nyerte meg, de ez nem
igazán rengette meg az eget nálam.

- Mert az eget rengető részt még nem mondtam el.

Andrea itt elharapta a mondatot, és rávigyorgott a nővérére. A hirtelen beálló csendben

egyedül Bethanyt lehetett hallani, ahogy csendben szürcsölgette az almalevet. Hannah hagyta,
hogy ez a szünet még tovább folytatódjon. Ez is egy játék volt a nővérek között. Aki előbb
szólalt meg, az veszített.
 Hosszú percek múltak el úgy, hogy egyikük sem szólalt meg, és Hannah be kellett, hogy
vallja magának, csodálja húgát, amiért ilyen kitartó. Kíváncsi volt, hogy mi is lehet Andrea
nagy híre, de nincs az a pénz, amiért feladta volna a játékot, és rákérdez. Pont, amikor kezdett
meginogni, mert munkája volt, de ideje nem, hogy itt ücsörögjön és várakozzon egész nap,
Andrea végre feladta.

- Jól van. Elmondom. - Andrea közelebb hajolt, mintha valami fontos államtitkot akarna
megosztani vele. - Mike közvetlenül Norman mellett ült, amikor Carrie telefonált, és hallotta az
egészet. Utána pedig megvásárolta a szóban forgó képet ötszáz dollárért.

- Micsoda?!

- Látod, mondtam, hogy eget rengető hír! - Andrea nagyon önelégültnek tűnt.

- De... de hát miért vásárolta meg Mike a képet? És miért adott érte ilyen sok pénzt? Biztos
vagyok benne, hogy Norman szívesen készített volna neki is egy másolatot róla, ha kéri. És...

- Ez minden, amit tudok - szakította félbe Andrea a készülő kérdésáradatot. - Amennyiben

többet szeretnél megtudni a dologról, közvetlenül az illetékest kell kérdezned.

- Rendben. Gondolom, a legilletékesebb a dologban Norman lehet. Ha Mike képes volt egy
rólam készült képért ennyi pénzt kifizetni, akkor az már egy másik dolog, amivel majd később
foglalkozom.

***

- Szóval, mit mondott? - érdeklődött Lisa, amikor Hannah befejezte a telefonbeszélgetést

Dr. Bobbal.

- A vérvizsgálati labor eredménye abszolút rendben volt, minden negatív és értékhatáron

belüli - közölte a jó hírt Hannah. - Kérsz még kávét?

Lisa rábólintott, így Hannah megtöltött egy kancsót forró kávéval, és az üzlet hátsó részébe
vitte, ahol ücsörögtek. A tegnapi vendéghiány még ma is tartott. Csak néhány helyi üzletember
ugrott be még reggel, és még néhány a délelőtt folyamán, ami máskor csúcsidőnek számított
náluk. Aztán dél lett, sőt már el is múlt, de a kávézó még mindig teljesen elhagyatott volt.

Lisa kinyúlt a kávés kancsóért, és töltött a forró kávéból mindkettőjük bögréjébe.

- És mit mondott, mit kellene most tenned?

- Semmit, legalábbis most még. Naponta cserélnem kell a száraz cicakaját a tálkájában, és a
vizet az edényében, hogy ha Móse újra enni kezd, mindig friss legyen. Azt is mondta, hogy
egyáltalán nem fog megártani Mósénak, ha pár dekát lead, és hogy nem kell aggódnom. Van,
hogy a kedvenc állataink néha olyan periódusban vannak, amikor nem esznek. Pont úgy, mint
ahogy mi emberek is elveszíthetjük az étvágyunkat ilyen vagy olyan oknál fogva.

- Hát, rám ez egyáltalán nem jellemző!

 - Rám pláne nem! - kontrázott Hannah, visszatérve a gyerekkorában használatos
szószerkezethez.

Hannah egy darabig tartotta a pultnál a frontot, míg Lisa a sütiket csomagolta. A Süti Édenben
csak egyetlen asztalnál ültek, egy fiatal pár, akik elmondták Hannah-nak, hogy átutazóban
vannak a városban, és észak felé tartanak tovább. Már többször is áttörölte a pultot, és
elrendezgette a sütitárolókat, most pedig a kasszában ült a magas széken, az ablakon bámulva
kifelé, azon töprengve, hogy vajon Mike tényleg megvásárolta-e azt a képet, amit Norman
készített róla.

Hannah úgy gondolta, akár igaz is lehet, ha csak arra gondolt, hogy mostanság mennyire
megváltozott Mike és Norman kapcsolata. Amikor Ross Barton Laké Eden-be érkezett, hogy itt
forgassa le a filmjét, a két rivális összefogott, hogy együttesen tartsák távol Rosst, nehogy túl
közeli kapcsolatba kerülhessen Hannah-val. Most, hogy Ross már nincs a képben, Mike és
Norman újra riválisként tekintenek egymásra, és mindketten folyamatosan igyekeztek túltenni a
másikon. Norman Hannah-ról készített fotója elnyerte a kékszalag-díjat, amivel újabb pontot
szerzett a küzdelemben. Mike pedig megvásárolta a sokszorosáért annak az összegnek,
amennyit más ember normál esetben kifizetett volna érte. Ezzel kiegyenlítette az állást. Hannah
pont azon merengett, hogy vajon milyen svindlivel állnak majd elő legközelebb, amikor a
kérdéses két fiatalember belépett az ajtón.

- Hello, Hannah! - Norman lehuppant az egyik bárszékre a pultnál, míg Mike felakasztotta
a seriff kabátját a bejárati ajtó mellett álló fogasra. - Hallottad, hogy rólad készített képem
nyerte el a kékszalagot a fotópályázaton?

Hannah kedvesen rámosolygott. - Igen, hallottam már, és gratulálok!

- És hallottál az új műremekről is, amit majd a kanapé fölé fogok felfüggeszteni a

nappalimban? - érdeklődött Mike, és odahúzott egy széket Normané mellé.

- Csak azt hallottam, hogy megvetted Norman képét, ha erre gondolsz - válaszolta Hannah.
- Kávé jöhet mindkettőtöknek?

Hannah igyekezett magát minél jobban elfoglalni a pult mögött, bögrébe töltötte a kávéjukat,
és kitette mellé a megrendelt sütiket is. Amikor elkészült ezzel, megállt a pult mögött, pontosan
szemben a két férfival, és várta, hogy mi lesz a következő lépésük.

Pillanatnyilag csak annyi, hogy mindketten a sütijüket majszolták, mellé pedig a kávéjukat
kortyolták. Mike két csokis Hegyvidéki remete szeletet rendelt, és Hannah örült ennek. A
csokiban lévő boldogsághormonok majd elveszik a kedvét attól, hogy újabb erőpróbára hívja
Normant. Norman pedig két Mogyoróvajas nyalánkságot rendelt, bár az nem sokat segített
most. Hannah szerint a mogyoróvaj nem tartalmazott boldogsághormonokat, tehát jelen
helyzetben ez most nem oszt, nem szoroz. Mint az olaj és a víz elegyénél, Normannek és Mike-
nak is szüksége volt némi vegyülést könnyítő adalékra, ami ez esetben az egymáshoz fűződő
barátságuk volt. Viszont mindkettőben megvolt a kakaskodási hajlam, ha Hannah a közelben
tartózkodott. Amikor belekezdtek ebbe a versengésbe, Hannah furcsa kényszert érzett, hogy
mint játékvezető beleavatkozzon.

A csenddel együtt fokozódni látszott a feszültség is, míg végül Mike megköszörülte a torkát.
 - És azt is hallottad, hogy mennyit fizettem a képedért?- szólt, megtéve az első lépést.

- Andreától tudom, hogy ötszáz dollárt fizettél. Igaz ez?

- Igaz!

Hannah most Normanhez fordult. - Te meg tényleg ennyit számítottál fel neki érte?

- Egyáltalán nem számítottam fel neki semmit. A bírák ennyire taksálták a kép árát.
Minden képet aukció keretein belül értékesítenek a vásár utolsó napján, a befolyt pénzt pedig
jótékony célra fordítják. Ha az egyik pályázati képet előbb akarnád megvenni, akkor a bírák
által meghatározott összeget kell érte fizetned.

Hannah visszafordult Mike-hoz.

- Miért nem vártad meg az aukció végét vele? Lehet, hogy kevesebbért is megkaphattad
volna.

Mike megrázta a fejét.

- Nem akartam, hogy elveszítselek azzal, hogy valaki esetleg magasabb árat mond.

- Akkor csak a versenyre nevezett fotót veszítetted volna el - sietett kijavítani Hannah. - A
fotót, amelyet a barátod, Norman készített. Biztos vagyok benne, hogy szívesen csinált volna
neked róla egy másolatot, ha kéred.

- Nem akartam szívességet kérni. Nagyszerűen nézel ki azon a képen, Hannah. Azzal a...
nem is tudom, talán az álmodozó a megfelelő szó rá, kifejezéssel az arcodon. Biztos vagyok
benne, hogy rám gondolhattál akkor!

Norman ellenkezésképpen a fejét rázta erre.

- Nem is rád gondolt, hanem énrám!

Ajjaj, gondolta Hannah, és most kezdődik a harc. Le kellett, hogy állítsa őket, mielőtt még
belemelegedtek volna a viaskodásba, és ennek csak egy módja volt.

- Rosszul gondoljátok! - kiáltotta. - Egyikőtökre sem gondoltam akkor. Csak elmerengtem

azon, milyen íze is volt Ingrid nagymama csokis-kesudiós sütijének, és vajon meg tudom-e
csinálni én is.

- Nagyon finom süti lehetett - szólt Mike, és Hannah biztos volt benne, hogy a férfi nem
hitte el, amit mondott.

- Igen, az volt. Sajnos nem írta le a receptjét, és a mai napig próbálkozom, hogy ugyanolyat
készítsek.

- Majd szólj, ha sikerült - mondta Norman, és elég volt csak egy pillantást vetni rá ahhoz,
hogy Hannah tudja, ő sem hitte el a történetet.
 Hannah gondolatban sípcsonton rúgta magát ezért, miközben újra és újra áttörölte az amúgy
is makulátlanul tiszta pultot. Mi az ördög bújhatott belé, hogy így áradozzon a nagyinak egy
olyan sütijéről, amit szegényke soha nem is készített? Volt egyáltalán olyan süti, hogy csokis-
kesudiós pite? Hannah még nem hallott ilyenről, de most, hogy saját magából csinált ezzel
bolondot, jobb, ha előáll valami épkézláb ötlettel a receptre vonatkozóan.

** *

- Na, megvetted a ruhát? - kérdezte Lisa, amikor Hannah visszatért a Tökéletes Divat
Édenből.

- Hát persze.

- És azt veszed fel ma este a vásárba?

Hannah a fejét rázta.

- Nem. Hétre kell kimennem, hogy láthassam Michelle-t a verseny fürdőruhás bemutatóján,
és amúgy sem figyelne rám senki. Később pedig, amikor a sütiket zsűrizem majd, nem akarom,
hogy bármi rácsöppenhessen közben. Lisa, a ruha egyszerűen káprázatos! Ha Claire egy
ruháról azt mondja, hogy nagyszerűen állna rajtad, akkor az tényleg úgy is van!

- Tudom. Ő választotta nekem az esküvői ruhámat is. Erről jut eszembe! Csak hogy ne
lepődj meg, Marge is benevezett egy pitével a sütiverseny ma esti fordulójára.

- Komolyan? - Hannah ledöbbent. Marge csodálatos sütiket sütött, de nem a pitéiről volt
híres. - Milyen pitével nevezett be?

- Anya egyik almás pite receptjét készítette el. En nem nevezhettem volna vele, mert mint a
partnered, én is profinak számítok, és a versenyen csak amatőrök vehetnek részt. Mindenesetre,
miután Marge megkóstolta, úgy döntött, hogy van olyan jó, hogy benevezzen vele a versenyre.

- Alig várom, hogy megkóstolhassam. De Lisa... ugye tudod, hogy nem kivételezhetek vele,
csak azért mert ez a mamád receptje?

- Tisztában vagyok vele, és Marge is. Csak szólni akartam, hogy készülj fel rá, hogy ez is
ott lesz a nevezések között.

- Koszi, Lisa.

- Herbbel együtt hat körül megyünk majd ki a vásárba, Marge és apa is velünk jönnek.
Akarod, hogy elvigyem a bedobozolt sütiket a Süti Sarokba?

- Pompás lenne! - Hannah örült, hogy ezt a feladatot leveszik a válláról. - így legalább lesz
időm beugrani a kórházba hazafelé, hogy vigyek egy kis sütit Ednának.
- Összekészítem, jó? Mennyit csomagoljak?

- Hat tucat válogatott süti biztos megteszi majd.

Lisa szeme tágra nyílt a csodálkozástól.

- Az rengeteg süti egy embernek.

- Nem csak egy embernek lesz. Megígértem a doki asszisztensének is, hogy majd beugróm,
és hozok sütiket, tehát valószínűleg az összes nővér tud már róla. Ki-be járkálnak majd Edna
szobájából, mindaddig, amíg a hat tucat süti el nem fogy. így Edna állandó felügyelet alatt lesz,
akár szükség van rá, akár nem!
Nyolcadik fejezet

Hannah arcáról senki és semmi nem volt képes lehervasztani a mosolyt. Michelle második
helyezett lett a szépségverseny fürdőruhás fordulóján, ő pedig rettentő büszke volt a kishúgára.
Már ez is elég lett volna bárkinek a mosolygásra, de neki volt még egy nyomós oka rá. Hannah
iszonyúan élvezte a pitekóstolást is a sütik versenyén. Legalább annyira rajongott a pitékért,
mint amennyire a sütiket szerette.

Mindent egybevetve, remekül sikerült a nap. Hannah levágta a csücskét az egyik versenyben
levő barackos pitének, vaníliás töltelékkel. A pite finom és habos volt, a barackok is szépen
megtartották a formájukat, nem voltak túlsütve, és a töltelék önmagában is annyira gazdagon
krémes volt, hogy akár külön is megállta volna a helyét pitetöltelékként egy másik pitében.

- Látom, nagyon ízlik neked - szólalt meg Pam, kibillentve Hannah-t az ábrándozásból.

- Igen, fenségesen finom.

- Láttuk rajtad. Épp csak nem doromboltál az élvezettől, amikor belekóstoltál. - Pam
odafordult Willához. - És te mit gondolsz róla?

- Még nem döntöttem el. Még egy falatot ennem kell belőle, hogy kitaláljam. - Willa kezével
zavartan végigsimított a haján, pont úgy, mint múltkor, annál a bizonyos sütinél, annak
érdemeit taglalva. Anélkül, hogy kicsit is összekócolta volna a tincseit, mint máskor, Willa új,
fokozatosra vágott frizurája cseppet sem kuszálódott össze és tincsei rögtön visszaugrottak a
helyükre, amikor ujjaival átfésülte őket.

- Mondtam már, hogy mennyire tetszik az új frizurád?- kérdezte Hannah.

- Igen. Mondtam Bertie-nek, hogy szeretnék egy teljes átalakulást, ő pedig ezt a frizurát
vágta nekem. Nagyon tetszik. Megérte, de semmi mást nem tudok majd enni az elkövetkező két
és fél hónapban, mint mogyoróvajas és lekváros szendvicset felváltva.

- A ruhád is új, ugye? - vette szemügyre Willa új öltözetét Pam is, elfordulva a pulttól, ahol
már az újabb pitéből vágta le a szeleteket kóstolásra.
 - Igen. A Frizura Édenben mindenki azt mondta, hogy nem lehet tökéletes az átváltozás egy
új ruha nélkül. Még reggel vettem ezt a ruhát, közvetlenül fodrászkodás után.

- Igazán elbűvölő - ismerte el Hannah is, kicsit irigykedve. - Tökéletesen áll rajtad. Claire-
nél is láttam valami hasonlót a Tökéletes Divat Édenben.

- Többet már nem láthatod, ugyanis megvettem.

Hannah elcsodálkozott ezen. Claire ugyanis elég borsos áron kínálta a ruhákat, és még úgy
sem igazán volt olcsó, ha olyan tetemes jószomszédi kedvezménnyel kapta is valaki, ahogy ő.
Ennek főleg az volt az oka, hogy Claire mindig a legújabb divat szerint töltötte fel a készletét.
Willa új, nyári ruhája az ötvenes éveket idéző körszoknyából és ujjatlan felsőből állt, hozzá
színben is harmonizáló, káprázatosán szép, halvány korallszínű blézerrel.

- Új frizura és új ruha? - Pam is teljesen meglepettnek tűnt. - Nyertél volna a lottón?

- Dehogy! Hitelkártyával vásároltam meg, és remélem, hogy megkapom a csekket a

szépségverseny szervezéséért, mielőtt a visszafizetés esedékes lenne. Utálom lenullázni a
kártyámat, de... úgy éreztem, muszáj megtennem.

Pam felkapta a fejét, és egy alapos pillantást vetett Willa felé.

- Biztos vagyok benne, hogy egy férfi áll a dolog hátterében.

- Mindig pasi áll egy ilyen dolog mögött, nem? - kuncogott Willa.

Hannah ennek ellenére észrevette, hogy Willa elég zavarban van. Még el is pirult. De Pam,
úgy tűnt, nem akart leszállni a témáról.

- Emlékszel, amikor Madame Zaarhoz mentünk az iskolai farsang ügyében? - kérdezte

Willát.

- Persze hogy emlékszem. - Willa kicsit oldottabbnak látszott, és Hannah érezte, ez azért
van, mert szerinte Pam témát váltott. - Úgy gondolom, Mrs. Purvis remek jósnő volt.

- Tényleg, nagyon jó volt a jelmeze - bólogatott Hannah. Kathy Purvisnek sikerült

majdnem mindenkit megtévesztenie, olyan élethűre sikerült a maskarája.

- Azt jósolta, hogy egy magas, sötét hajú, jóképű ismeretlen lép majd be az életedbe -
emlékeztette Willát vigyorogva Pam. - Majd meg is mondom neki, hogy mennyire bejött a
jóslata.

- Nem jött be. Senki nem lépett az életembe... legalábbis mostanáig.

Hannah megfigyelte, ahogy Willa arca még pirosabb árnyalatot vett. Próbált könnyednek
látszani, de nyilvánvaló volt, hogy nem szeretett volna többet a szóban forgó férfiról beszélni.
Hogy mentse a kényelmetlen helyzetből, és felügyelő tanára további kutakodó kérdéseitől,
Hannah megpróbált témát váltani.
 - Bárki is legyen az, biztos vagyok benne, hogy el fogod bűvölni ebben a ruhában -
jegyezte meg gyorsan. - Bárcsak én is hordhatnék ilyen színű darabokat, de a papám miatt soha
nem tudtam.

- A papád miatt? - kérdezte Pam megütközve. - De hát... ő már pár éve meghalt, ha jól
tudom, nem?

- Igen, már meghalt sajnos, de az ő hajszínét örököltem. Ezért nem hordhatok pirosat,
korallszínt, gesztenyevöröset, lilát, hacsak nem akarok közúti baleseteket okozni vele. De
gondolom, az irigység beszél csak belőlem. És ha már itt tartunk, alig várom a következő pitét.
Te hogy vagy vele, Willa?

- Egy pillanat, csak gyorsan befejezem az értékelő lapot az előzőről - Willa villámgyorsan
kitöltötte és átnyújtotta Pamnek. - Oké, kész vagyok. Mi a következő pite?

- Amerikai zöld citromos pite.

Willa halkan felsóhajtott.

- Imádom a zöldcitromos pitét, bár szerintem nem eredeti Key-szigeteki zöld citromból
készülhetett.

- Hát ebben tévedsz - válaszolt Pam, és megfordította a pite kártyáját. - Itt azt írja, hogy
eredeti, frissen facsart Key zöld citrommal készült.

- Jó, jó, de vajon tényleg onnan való zöld citromot használt? - firtatta tovább Willa.

- Igen, itt van egy levél is mellékelve a versenyzőtől. Azt írja, a lánya Mexikóban
vakációzott, és onnan hozta az eredeti zöld citromot, amit a pitébe tett.

- Mexikó? - Willa egészen izgatott lett. - Azt hittem, ez a fajta zöld citrom Floridából
származik.

Hannah erre csak a fejét rázta.

- Nem, most már nem. Talán még van egypár ültetvény ott is, de a zöld citrom termesztése
nem olyan egyszerű manapság. Nagyon sok mindenre érzékenyek. Mexikóban sokkal jobb a
klíma. Ha a zöldségesnél azt látod kiírva, hogy igazi Key-szigeteki zöld citrom, az valószínűleg
mexikói termesztés.

- Itt van róla egy fotó is - mutatta körbe nekik Pam. - Az apróbb szeműek a key-i zöld
citromok, közvetlenül a rendes citromok mellé téve, összehasonlításképp, hogy láthassuk,
milyen kisméretűek.

- Akkorának tűnnek, mint a Rainer-cseresznyék érés előtt, talán csak egy kicsivel
nagyobbak. A szüretelése is sokkal nehezebb.

- Ennyire ismered a cseresznyetermesztést? - nézett rá Pam meglepődve.

- Oh, igen. Sokkal többet megtanultam a cseresznyetermesztésről, mint amennyit valaha is

akartam volna, amikor Washingtonban éltem.

- Washington D.C.? - kérdezte Hannah.

- Washington állam. A Yakaima-völgyben voltunk cseresznyét szedni pár hétig. A Rainer-

cseresznye a Bing és a Van fajtájú cseresznyék keresztezése. A Washington Állami Egyetemen
kísérletezték ki, több mint ötven évvel ezelőtt, és az eredeti anyafa még mindig ott áll.

- Én is hallottam már a Rainer-cseresznyéről -fűzte hozzá Hannah. - Sokkal édesebb, mint a

Bing-cseresznye, ugye?

- Sokkal, de sokkal édesebb. Washington állam nem enged olyan cseresznyét értékesíteni,
amelynek a cukortartalma nem ér el egy bizonyos százalékot. A gyümölcsösben, ahol
dolgoztunk, nem szedték le a cseresznyét, amíg el nem érte a kívánt cukortartalmat.

Pam még mindig tanácstalannak látszott.

- Mit kerestél te Washington államban?

- Utazgattam egy barátommal, és ha kifogytunk a pénzből, beálltunk dolgozni.

Megkaphatnánk végre azt a szeletet, Pam? Szeretném megkóstolni, hogy mennyire édes.

- Oké - válaszolt Pam, odahozta az asztalhoz a pitedarabokat, és lerakta eléjük. - Nézzük

meg, hogy ez a zöldcitromos pite mennyivel különbözik a többitől.

Willa lenézett az elé rakott sütire, és a szemöldökét ráncolta. - Biztos vagy benne, hogy ez a
szóban forgó pite?

- A nevezési lap azt írja, zöldcitromos pite. Miért?

- Amikor Floridában voltam, nagyon sok ilyen pitével találkoztam. Ha jól tudom, még az
állam jellegzetes süteménye is az lett. De azok, amelyeket ott láttam, mind zöld színűek voltak.

Pam még jobban meglepődött.

- Még Floridában is voltál?

- Igen. Lementünk egészen délre, és a telet Floridában töltöttük. Ott majdnem minden
étterem menüjében szerepel ez a sütemény.

- Csak annyira kell, hogy zöld legyen, mint amennyire zöld a kifacsart zöld citromok leve -
mormolta Hannah, miközben szemügyre vette a saját szeletét. A zöldcitromos töltelék a
tojáshab alatt inkább sárga színű volt, egészen elenyésző zöld beütéssel. Tökéletesen úgy nézett
ki, mint amilyennek az igazi zöldcitromos pitének lennie kell.

- Ha olyan szelettel találkozol, amely inkább zöld színű, úgy biztos lehetsz benne, hogy aki
sütötte, ételszínezőt is használt - magyarázta Pam Willának.

- Éttermekben gyakran készítik úgy.

 Willa gondolataiba merült, majd határozottan kijelentette:

- Logikusnak hangzik. Biztos ezért van, hogy a pincérnő már ránézésről tudja, hogy az nem
citromhab. Az étteremben, ahol dolgoztam, mindkettő volt az étlapon. Én lazán összekevertem
volna őket, ha a Key-szigeteki zöldcitromos pite nem lett volna zöld színű.

- Ez itt kicsit sárgásabb, mint amilyeneket korábban láttam - mondta Hannah, alaposabban
megvizsgálva az előtte lévő szeletet. - Kíváncsi vagyok, vajon hány tojássárgáját használt a
töltelékhez.

Pam megfordította a kártyáját, és elolvasta a receptleírást.

- Két egész tojás van benne, plusz még három tojás sárgája. Nem kétséges, hogy sárgásabb
színű lett.

- Remélem, legalább olyan finom, mint amilyennek kinéz. Kóstoljuk meg! - javasolta
Hannah.

Hosszú percekig csendben ízlelgették, majd Hannah üdvözülten felsóhajtott.

- Ez egyszerűen mennyei!

- Ez tényleg az igazi zöldcitromos pite - helyeselt Willa is, és megnyalta a száját. - Nem
olyan töményen édes, mint amit ott szolgáltunk fel, és pont ezért ízlik nekem annyira.

Pam is egyetértett.

- Azt mondanám, hogy majdnem tökéletes. A versenyző írt még egy széljegyzetet a
receptjéhez. Azt mondja, ha nem tudsz igazi zöld citromot beszerezni, úgy használhatsz hozzá
teljesen átlagos zöld citromot is. Az íze lehet, hogy nem lesz annyira intenzív, de még így is
nagyon ízletes lesz.

- Kár, hogy nem sütött egyet normál zöld citromból is - sóhajtott fel Willa. - Szívesen
megízleltem volna, hogy mi a különbség.

Pam visszament az asztalhoz, és áthozott három másik tányért. - Sütött abból is. Ez itt normál
zöld citromlével készült.

Ismét csend lett, míg mindhárman megízlelgették az újabb adagot. Legelőször Hannah szólalt
meg, megtörve a csendet.

- Igaza van. A normál zöld citrom aromája nem annyira átütően erős, de mindenképp
nagyon finom ez is.

- Egyetértek - bólogatott Willa. - Nagyon ízlik a pite alsó kérge is, olyan az íze, mint az
omlós teasüteményé.

Pam felnézett, és elmosolyodott.

- Még a tojáshab is tökéletes a tetején. Én mindenhol a legmagasabb osztályzatot adom rá.

 - Én is így tettem - mondta Hannah, és átnyújtotta a saját pontozótábláját.

- Mindkettőtökkel egyetértek! - nyújtotta át a saját pontozását Willa. - Ez volt a legjobb

pite, amit ma este kóstoltam. Hány van még hátra?

Pam felállt, hogy leellenőrizze.

- A zöldcitromos pite volt az utolsó a tojáshabos pitékből. Túl vagyunk már a szimpla
kérgű, a morzsás tetejű és a tejszínhabos tetejű pitéken, csakúgy, mint a sütőtökös és
édesburgonya-pitéken is.

- Rendben - dőlt hátra Hannah, és ivott egy kortyot a kikészített ásványvízből. - Voltak már
a rácsos tetejű piték is. A fekete áfonyást hoztuk ki győztesként, emlékeztek?

- Igen, nagyon finom volt - helyeselt Willa. - Ezek általában túlságosan édesek szoktak
lenni. Az első csoport, amit kóstoltunk, a dupla vagy zárttetejű gyümölcsös piték voltak. Ez azt
jelentené, hogy mára kész vagyunk?

- Nem egészen - válaszolta meg a kérdést Pam.

- Még végig kell kóstolnunk a reform-, azaz újdonságpitéket.

Hannah homloka ráncolódni kezdett.

- Várj egy pillanatot. Lisa mesélte, hogy Marge Beeseman is benevezett egy almás pitével,
és nem emlékszem, hogy azt kóstoltam volna.

- Arra én sem emlékszem - jegyezte meg Willa. - Öt különböző almás pitét kóstoltunk
végig, és egyik sem az övé volt.

Pam rápillantott a csomagra, amelyet a bíráló bizottságtól kapott, majd szemöldökét kissé
összehúzva felnézett.

- Az ebben a sorozatban van, az újdonságok között.

- Újdonság? - Hannah meglepődött ezen. - Újdonságok közé azokat a pitéket soroljuk,

amelyek nem férnek bele a többi szokásos kategóriába.

- Vagy azokat a pitéket értjük ezalatt, amelyek nem a szokásos alapanyagokból készülnek -
emlékeztette Pam.

Willa egy pillanatra elgondolkodott.

- Ha azt vesszük, sorolhattuk volna a dupla tésztás, zárt gyümölcspiték közé, így tehát
valószínűleg van benne valami más, szokatlan alapanyag is. Miért nem nézed meg a receptjét,
Pam?

- Nem tudom sajnos. Az újdonságok receptjét nem kapjuk meg. Nem akarják, hogy lássuk,
így szimplán kóstolás és megtekintés alapján tudjuk őket pontozni.
 - Ha tudnánk, mi a szokásos alapanyag, talán elfogultabban döntenénk? - latolgatta
Hannah.

- Igen, valószínű.

- De mi lehetne annyira eltérő és szokatlan? - találgatta Willa.

- Hát, én nem tudom - fordult Pam Hannah-hoz.

- Neked van valami ötleted?

- Több is. Kóstoltátok már az én Süti Rejtélyemet?

- Rengetegszer. Imádom azt a sütit - vágta rá gyorsan Pam.

- A legjobb fűszeres süti, amit valaha is ettem -visszhangozta Willa.

- Ha elmondanám, mi benne a rejtélyes hozzávaló, lehet, meg sem kóstoltátok volna.

- Mondtuk már, hogy mindketten imádjuk azt a sütit - ismételte el az előző kijelentésüket
Pam -, és nem valószínű, hogy bármi megváltoztatná a véleményünket. Ugye, Willa?

- Most már tényleg elmondhatod, hogy mi az a rejtélyes hozzávaló! - nógatta Willa.

- Paradicsomleves - válaszolta Hannah, majd felállt, hogy felvágja a reformpitéket,

miközben két pontozótársa csak ült, és hitetlenkedve bámult rá.
Amerikai zöldcitromos pite

Hozzávalók 8 szelethez

Az aljához:

20 dkg darált Graham- vagy zabkeksz (de akár az omlós teasütemény ledarált morzsája is
megfelel)

A töltelékhez:

1 egész tojás

4 tojás sárgája

2 tubus cukrozott sűrített tej

½ teáskanál reszelt citromhéj

1 kis pohár tejföl 4-5 db zöldcitrom (lime) frissen facsart leve

8 dkg kristálycukor

A tojáshabhoz:

4 tojás fehérje (amiket korábban félreraktál)

½ borkősav

csipetnyi só

8 dkg kristálycukor

Üsd bele az egész tojást egy közepes méretű keverő edénybe. A többi tojást üsd fel, és válaszd
el a sárgájukat a fehérjétől. A tojássárgákat add hozzá a felütött egész tojáshoz, a 4 fehérjét
pedig tedd egy másik keverőtálba, majd rakd félre a pulton. (Fel kell melegedniük kissé a
tojáshabhoz, amit majd csak a későbbiekben készítesz el.)

Az egész tojást és a hozzáadott 4 tojás sárgáját habosra keverd ki úgy, hogy a színe egyenletes
legyen. Keverd hozzá a tubusos cukrozott sűrített tejet, majd add hozzá a tejfölt és a reszelt
citromhéjat. (Vigyázz, a citromhéj igazi sárga citromé kell legyen, mert a zöldcitrom héja
keserű!) Jó alaposan dolgozd össze a keveréket, és tedd félre az edényt.

Facsard ki a zöldcitromok levét. (Hogy egy csepp se vesszen kárba, először kicsit görgesd meg
a gyümölcsöket a két kezed között vagy a munkalapon, majd egy kistányéron vágd azokat félbe,
hogy a levet felfoghasd.)

Add hozzá a cukrot a zöldcitrom levéhez és kevergesd addig, amíg az teljesen feloldódik.

Öntsd a cukros levet a tojáskeverékhez, és egyenletesen kevergetve jól oszlasd el benne.

A kekszmorzsát borítsd egy piteformába, majd öntsd rá a fentiek szerint készült tölteléket.

Bemelegített sütőben 165 °C-on süsd 20 percen keresztül.

Kivéve a sütőből helyezd a félkész finomságot egy sütőrácsra, ahol majd rákerülhet a tojáshab
is a tetejére.

Közben a sütési hőfokot állítsd be 175 °C-ra, a tojáshab rásütéséhez erre lesz szükséged.

Add a borkősavat és a sót a már előkészített tojásfehérjékhez, és keverd jól el. Elektromos
habverővel magas sebességfokozaton verd fel habbá, mindaddig, amíg helyes kis kúpokat
képez. (Fordítsd fel a keverőedényt, és teszteld a habot. Ha a tojáshab nem csúszik ki a
széleken, hanem feszesen megáll, akkor készen van.)

Kend fel egyenletesen a felvert tojáshabot a még meleg pitetöltelék tetejére egy tiszta
sütőspatulával, ügyelve rá, hogy a habtakarót a morzsarész széleihez tapaszd.

(Tetszés szerint szurkáld meg kissé a habot a spatula végével, hogy ezzel kicsiny pontokat
képezz a habtakaróban, vagy simítsd el szép domborúan a töltelék felszínén a habot, majd a
spatula hegyével a külső szélektől a pite közepe felé haladva, körkörös barázdákat vájva a
habtakaróba akár virágmotívumokat is formálhatsz.)

A tojáshabbal borított sütit tedd vissza a sütőbe, és süsd 175 °C-on még 12 percig.

Tortarácsra téve hagyd szobahőmérsékletre hűlni, de tetszés szerint a hűtőszekrénybe téve még
tovább hűthető. (Szobahőmérsékleten és lehűtve is szervírozható, de lehűtött állapotában sokkal
könnyebben szeletelhető és adagolható. Ha el akarod kerülni, hogy szeleteléskor a sült tojáshab
a késhez ragadjon, mártsd bele előzőleg a kés pengéjét hideg vízbe.)

Hannah megjegyzése: A zöldcitrom leve halványzöld árnyalatú, igazi átmenet a zöld és a sárga
szín között. A töltelék, a hozzáadott tojás és tojás sárgák miatt inkább sárga, mint zöld színű
lesz a sütid. Ha olyan Amerikai zöldcitromos pitével találkoznál, aminek a belseje zöld színű,
biztos lehetsz benne, hogy az elkészítésénél ételszínezéket is használtak!
Kilencedik fejezet

Végigkóstoltak hármat a reformpite kategória négy nevezéséből, és a véleményük nagyon is

megosztott volt. Hannah-nak legjobban a mogyoróvaj-krémes pite csokoládékéregben ízlett,
Willa a vaníliafagylalt töltelékű pitét preferálta karamellszósszal, míg Pam a négyrétegű,
őszibarack-lekváros, pudingos, vanília-ostyás, M&M drazsés csodakészítményért rajongott.

- Nem akarom elhinni, hogy ennyire ízlik neked - évődött Hannah, amikor Pam
bejelentette, hogy neki az a kedvence.

- Én sem, de úgy gondolom, hogy a versenyző megérdemel némi elismerést, hogy ennyire
újszerűt alkotott.

- Nézzük, hogy az almásról egyezik-e a véleményünk - szólt Willa, és felállt, hogy felvágja
a pitét.

- Mennyire lehet szeletelni? - érdeklődött Hannah.

- Csodálatosan, és tányérra téve is megtartja a formáját.

- Nagyon jól néz ki - helyeselt Pam, amikor Willa odahozta, és letette eléjük a tányérokat. -
Még az illata is kitűnő!

- Fahéj, citrom és talán szerecsendió? - Hannah minden tudását latba vetve próbálta
elemezni a különböző aromákat. - Adj ide, kérlek, azokból a kávészemekből is!

Pam odaadta a bádogdobozkát, amely kávébabot tartalmazott, és amelyet a rózsák

versenyének döntőbírája adott nekik. Elmagyarázta Pamnek, hogy egy szippantás a
kávészemekből egy-egy illatvétel között felfrissíti az ember szaglóérzékét.

- Tényleg ér ez valamit? - szerette volna tudni Willa.

- Úgy tűnik, igen - válaszolt Hannah. - A harmadik aroma minden kétséget kizáróan a
szerecsendióé. Most már pontosan érzem.

A szoba megint csak elcsöndesedett, ahogy Hannah és két társa Marge almás pitéjét
kóstolgatta. Pam ivott egy korty vizet, és újrakóstolta.
 - Én azt mondom, hogy a fűszerválasztás tökéletes benne.

- Egyetértek - tette hozzá Willa -, a tésztája pedig szép réteges, és egy kicsit édes. Nekem
nagyon ízlik.

Hannah sóhajtott egy picit.

- Jobban örültem volna, ha a benne lévő alma textúrája jobban érezhető lenne, de ezt
leszámítva szerintem ez a nyerő.

- Te is egyetértesz azzal, hogy megállja a helyét a reformpite kategóriában? - kérdezte Pam.

- Abszolút! - helyeselt Hannah.

- Mindenképpen! - bizonygatta Willa is. - Talán még a nagymamám pitéjén is túltesz, ami
pedig tényleg nagy szó.

- Akkor tehát ez viszi a pálmát a kategóriájában?

Willa és Hannah is bőszen bólogatott, Pam pedig nyújtotta a kezét a helyezési lapokért.

- Oké. Ezzel minden kategóriában megvan a győztesünk. Most pedig összeadjuk a

pontokat, kiválasztjuk a legjobb pitét az összesből, és ennyi.

Willa a kalkulátorba pötyögte a számokat, Hannah a pontozólapokat olvasta fel hangosan, így
hamar megkapták az összesített eredményt. A versenyt a zöldcitromos pite nyerte, második
helyre került Marge almás pitéje, a harmadik helyet pedig a fantasztikusan finom ananász-
sodós pite szerezte meg.

Miután szétosztották egymás között az elvitelre félretett sütiket, a három zsűritag az ajtó felé
vette az irányt. Pam előrement, hogy leadja az összesített pontozótáblákat, Hannah és Willa
pedig megállt még egy percre a lépcsők tetején.

- Biztos, hogy nem akartad volna ezt elvinni? - kérdezte Hannah, rápillantva a becsomagolt
zöldcitromos pitére, amit magával hozott. - Tudom, hogy nagyon ízlett neked, és annyira nem
erőltetem a hazavitelét, ha gondolod.

- Szívesen elvinném, csakhogy nem haza megyek innen. Még találkoznom kell valakivel,
és nem tudom, mennyi ideig tart majd.

- Rendben - mondta Hannah, és örült, hogy rákérdezett, annak pedig még inkább, hogy
Willa nem akarta elvinni a pitét. Michelle-nek randija volt Lonnie-val, és majd megosztja
velük, ha hazaérnek.

- Akkor holnap találkozunk.

- Igen, és kérlek, mondd Michelle-nek... - Willa kicsit közelebb lépett és halkabbra fogta a
hangját.
 - Mondd neki, hogy remélem, ő fogja megnyerni. Ő a legszebb az összes versenyző közül.
Persze, ezt személyesen neki is elmondhatnám.

- Megértem - mosolygott Hannah, ahogy Willa továbbsétált. Úgy tűnt, a legfiatalabb

Swensen lány szerzett magának egy új barátot. Alig várta, hogy elmondhassa Michelle-nek,
Willa is neki drukkol.

- Hannah? - kiáltotta egy hang.

Hannah megfordult, hogy megnézze, ki az, majd intett a kezével, amikor látta, hogy a Jordán
Gimnázium végzős növendékeinek egy csoportján átvágva Lisa és Herb közeledik feléje.

- Nem is tudtam, hogy ma este ti is itt vagytok a vásárban.

- Marge-dzsal és apával jöttünk ki - magyarázta Lisa. - Tudom, hogy nem kellene

elmondanod nekünk, de hogy végzett Marge almás pitéje?

- Tényleg nem kellene elárulnom, de mivel az eredmény amúgy is kifüggesztésre kerül

holnap reggel, szerintem az a pár óra különbség már nem számít. Második lett az
összesítettben!

- Ez fantasztikus! - csapta össze a kezét Lisa és Herb. - Akkor biztosan nagyon ízlett is!

- Tényleg nagyon finom almás pite volt.

- De? - Herb megérezte a hangjában a tétovázást.

- De... szerintem az alma kicsit szétfőtt benne. Szerettem volna, ha kicsit jobban kivehető az
alma állaga.

Hannah csak ámult, amikor erre Lisa vidáman felkurjantott, majd nevetésben tört ki. Herb is
vele hahotázott, majd egymás tenyerébe csaptak.

- Mi az? - kérdezte Hannah.

- Nem is lehetett volna annál jobb az alma textúrája - vigyorgott Lisa.

- De miért nem?

- Merthogy nem is alma volt benne! - fejezte be Herb a magyarázatot.

- Micsoda? - Hannah egyik ámulatából a másikba esett, és majdnem egy teljes percig
tartott, míg magához tért. Amikor újra magára talált, megkérdezte a teljesen nyilvánvalót. - Ha
nem alma volt benne, akkor mi?

- Sörkekszek - vágta rá Lisa és Herb egyszerre. Majd összekapaszkodva további

nevetőrohamokban törtek ki.

Hannah hagyta, hadd nevessék ki magukat egy percig. Ezeknek minden bizonnyal elment a
józan eszük.
 - Sörkekszek? - kérdezte újra.

- Mégpedig enyhén sós sörkeksz, hogy pontosítsuk - mondta Lisa. - Marge pedig jön
nekünk tíz dollárral. Biztos volt benne, hogy te rá fogsz jönni, de ezek szerint mégsem!

Hannah felnyögött. Lisa és Jack is már többször emlegették Lisa megboldogult édesanyjának
hamis almás pitéjét, ami sörkeksszel készült alma helyett, de ennek most beugrott.

- Oké. Ezt ti nyertétek. Tényleg meg voltam róla győződve, hogy almát használt.

- Szerintem a citromlé teszi - magyarázta Lisa, logikus kibúvót ajánlva ezzel Hannah-nak. -
Anya azt mondta, hogy ez mindenki ízlelőbimbóját becsapja, és elhiszed, hogy az alma, amit
eszel. Na meg a fűszerezés is segít.

- Mamádnak abszolút igaza volt. Soha nem gondoltam volna, hogy a pite nem is almából
készült.

- Már alig várom, hogy beszedjük a fogadásunk nyereményét! - mosolygott Herb, és

megölelte Lisát. Ezután odafordult Hannah-hoz. - Nem akarod elmondani Marge-nak, hogy
piros szalagot nyert? Öt perc múlva találkozunk velük az óriáskeréknél.

Hannah ránézett az órájára. Már fél tíz is elmúlt, és még két helyre is el kell mennie, mielőtt
az est véget érne.

- Majd ti elmondjátok neki. Pár perc, és úgyis hivatalos lesz már. Még van egypár elintézni
valóm, utána meg sietek haza.

- Tényleg, Móse evett már valamit? - kérdezte Herb.

- Hát nem sokat. Ropogtatott egy kicsit a macskarágcsából, és ennyi.

- Lisával ezt hoztuk neki - szólt Herb, és átnyújtott egy fehér műanyag zacskót, amelyen
zöld színű KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁSÁT felirat díszelgett.

- Mi van benne?

- Paul Bunyan-féle burger - válaszolta Lisa. - Nem kértünk bele hagymát és steakszószt
sem, szóval javarészt csak hús van benne. Nagyon jófajta marhahús, és Herb úgy gondolta,
talán Móse ennek nem tud majd ellenállni, ha mikrobán kicsit felmelegítve odaadod neki.

Hannah teljesen elérzékenyült. Ez annyira édes volt Herbtől és Lisától, hogy ennyire
szívükön viselték Móse sorsát!

- Azonnal kipróbálom, amint hazaérek - ígérte meg. - Nagyon köszönöm mindkettőtöknek!

Miután Lisa és Herb továbbmentek, Hannah az ellenkező irányba sietett. Be akart még ugrani a
Laké Eden-i Történelmi Társaság pavilonjába, hogy megvizsgálja, mekkora a valószínűsége
annak, hogy a hideg víztől felfázást kapjon az előírt feladat teljesí tése közben a vizes hordón.
Delores biztosította afelől, a célpont olyan apró, hogy nagyon nehéz eltalálni de Hannah
egyáltalán nem volt biztos abban, hogy ezt el is hiheti az anyjának. Hiszen arra is rávette, hogy
flancos ruhában ücsörögjön egy hordón arra várva, hogy a vízbe pottyanjon.

- És itt is van! - kiáltotta Delores, ahogy Hannah a pavilonhoz ért. - Most aztán megtudhatjuk
magától az illetékestől.

Hannah szívesen felnyerített volna, de persze nem tette. Talán megtette volna, ha minden
látogatót ismer, aki a pultnál tömörült. Nyilvánvaló volt, hogy Delores megint a méhkirálynőt
játssza. Halványsárga nadrágkosztümöt viselt, amely, mint valami megkülönböztető jelzés,
kiemelte tökéletes alakját. Sötét, csodásán elkészített frizurájával, tökéletes sminkjével és
ragyogó barnaságával, amit Hannah szerint biztos órákon át tartó szoláriumozással nyert,
Delores inkább kinézett negyvennek, mint hatvannak. Norman édesanyja, Carrie, egy molett és
festett szőke hölgy, Delores-szel ellentétben évtizedekkel idősebbnek nézett ki.

- Szia, anya - mondta Hannah, és a csődület csodálatos módon szétnyílt előtte, ő pedig
fellépett a pavilon lépcsőjére. Kicsit úgy érezte magát, mint Mózes, amikor szétválasztotta a
Vörös-tengert. Hannah majdnem elsütött egy poént erre vonatkozóan, de emlékeztette magát,
hogy ezzel csak azt érné el az anyjánál, hogy büntetésképpen a célpontot nagyobbra állíttatja.
Ezúttal inkább csöndben maradt.

- Pont a süteményzsűrizésedről beszéltünk, drágám - Delores kinyúlt, hogy gyengéden

vállon veregessen egy csontsovány asszonyt, szép fehér hajjal.

- Ez itt Cora Gruman. A szemközti házban lakik azzal a hölggyel, aki a zöldcitromos pitét
készítette, ízlett neked?

Hannah biztos volt benne, hogy az anyja csak szimatolgatni akar, de miért is ne mondhatná el
neki?

- Mindhármunknak nagyon ízlett. Kék szalagot kapott tőlünk.

- Ez bámulatos! - Delores és Cora is rettentő boldognak látszottak, mintha ők maguk

sütötték volna a nyertes pitét. - Melyik kapta a második helyezést? Megosztanád velünk azt is?

- Marge Beeseman hamis almás pitéje.

- Hamis alma? - Delores kicsit zavartnak tűnt. - Az valami újfajta gyümölcs?

Hannah csak mosolygott.

- Ez tényleg egy nagyon különleges almás pite, anya. Lisa mamájának receptje alapján
készült, és lehet, hogy megsütöm nektek én is. Harmadik helyet pedig egy brownerwille-i hölgy
kapta az ananász-sodós pitéjével. A keresztneve, ha jól emlékszem, Doreen volt.

- Oh, istenem! - kiáltott fel egy barna, göndör hajú, erős testalkatú asszonyság, és elkezdte
magát legyezni a Laké Eden-i Történelmi Társaság ismertető füzetével.

- Az az ő pitéje - magyarázta a mellette álló asszonyság. - Azt mondta, hogy biztos nem
nyer majd vele, mert túl sok ananászt sütött bele.
 Hannah nevetett.

- Pont az volt a legjobb dolog benne, és mindannyiunknak ízlett.

Ahogy a hölgyek kettesével, hármasával továbbsétáltak, Hannah körbesétált a pavilonban,

hogy precízen leellenőrizze, mi vár majd rá a bolond szerepben, amit elvállalt szombatra.

Most éppen Florence Evans, a Laké Eden-i Vörös Bagoly fűszerüzlet tulajdonosa ült a
hordón. Egész boldognak tűnt, és Hannah azt is észrevette, hogy a ruhája is teljesen száraz,
tehát lehet, hogy nem is lesz ez olyan szörnyű, mint gondolta.

- Szia, Hannah! - üdvözölte mosolyogva Florence. - Na, nem próbálsz meg vízbe mártani?
Csak öt dollár három dobás, és jótékony célra megy.

- Dehogynem! Hol vehetek labdákat?

- Ott a sarokban, anyádtól vagy Carrie-től tudsz vásárolni.

Hannah gyorsan átsétált a sarokhoz. Anyja még mindig elmerülten diskurált két hölggyel,
akik valószínűleg még nem jutottak oda, hogy megnézzék a sütiverseny eredményhirdető
tábláját. Carrie viszont úgy tűnt, hogy szabad, így Hannah gyorsan elmondta neki, hogy három
labdát szeretne venni, majd előhalászott a zsebéből egy ötdollárost. Pár perccel később már ott
állt a célpont előtt, azon tanakodva, hogy vajon milyen eséllyel tudja eltalálni.

- Felkészültél, Florence? - Kiáltotta oda.

- Kész vagyok!

- Rendben, akkor most próbára teszem a dobóképességemet!

- Ha-ha, óvatosan próbáld! - kiáltott Florence nevetve. - Húsz perc múlva végzek, és
szeretném szárazon megúszni a dolgot.

Hannah eldobta a három labdát, de mérföldekkel arrébb ment a céltól.

- Na, látod, száraz maradtál - szólt, amikor az utolsó sem érte el a megjelölt célpontot.

- Nagyon hálás vagyok neked. Direkt nem találtad el?

- Nem. Soha nem voltam jó labdadobálásból. Gondolom, ha készakarva céloztam volna

félre, akkor biztos eltaláltam volna a célpontot. Ezért tényleg megpróbáltam jól célozni,
remélve, hogy a nem létező dobótalentumom által szárazon maradsz majd.

- Bármi legyen is az, működött - Florence átnézett Hannah válla fölött, és felnyögött.

Hannah megperdült, és látta, hogy egy nyakigláb, magas fiatalember tart feléjük. Integetett
Florence-nek, majd elsietett a pavilon sarka felé.

- Mi a baj? - kérdezte Hannah Florence-től.

 - Bernie Fulton az.

Hannah hagyta, hogy az információ eljusson a tudatáig, de így sem ugrott be neki a név. - Ki
az a Bernie Fulton?

- Az Ikrek Farmja csapatban dobójátékos. Azt mondják, hogy kiváló minősítéssel végzi
majd a szezont.

- Akkor tényleg nagyon jó játékos lehet.

- A legjobb - Florence újra nyögött egyet. - Tavaly minden egyes önkéntes lányt eláztatott a
dobásaival a standon.

- De miért?

- Csakis a közönség kedvéért. Legalábbis ezzel magyarázta a lányoknak, mielőtt

csuromvizesek lettek.

Hannah és Florence is lélegzet-visszafojtva várakozott. Vajon Bernie azért jött, hogy újra
eljátssza ezt, vagy továbbment már egy másik standhoz? Másodpercek múlva máris megkapták
a választ a kérdésükre, amint megjelent előttük, egy kézzel zsonglőrködve a három labdával.

- Kész vagy? - kérdezte Florence-től.

Florence megadóan nagyot sóhajtott. - Ennél jobban nem is lehetnék kész!

- Ez nem személyes, ugye tudod? Csak szeretnék egy kis nyilvánosságot, hátha előbb
megkapom a minősítést. És ne felejtsd el, hogy az én népszerűségem a te népszerűséged is.
Delores pont az imént osztotta meg velem, hogy az adományok megháromszorozódtak, mióta
tegnap este a Laké Eden-i helyi csatornán is szerepeltek a sporthírek között, saját spottal.

Hannah gyorsan körbenézett. Ez nagyon is hihető volt, ugyanis ott volt Wingo Jones a
felvételvezetővel és a kameramannal, hogy felvegye Florence vízbe-mártását a Laké Eden-i
helyi tévécsatorna sporthírei számára.

- Várj egy percet, Florence - mondta sietve, együtt érző pillantást vetve Bernie Fulton
hírverése tárgyának. - Szerzek neked egy törölközőt.

Ahogy tovasietett a pavilon sarka felé, Hannah három különböző hangot hallott, a következő
sorrendben: egy puffanás, egy sikoly, majd egy hangos csobbanás. Bernie Fulton igazán
lenyűgöző volt. Úgy tűnt, rögtön az első dobással eltalálta a célpontot.

- Drágám, megtennéd, hogy odaviszed ezt Florence-nek? - azzal Delores kérés nélkül
átnyújtott egy nagy, bolyhos fürdőlepedőt, és Hannah-nak

az volt az érzése, hogy anyja előre tudhatta, mi fog ^vetkezni.

- Köszi! - Hannah elkapta a törölközőt, és visszasietett Florence-hez, hogy segítsen neki

megszárít-kozni. Miután Florence újra elfoglalta helyét a hordón, ő pedig továbbsétált, ötlött
csak az eszébe, hogy Bernié Fulton Deloresnek szólította az anyját. Hannah szeme
összeszűkült, és megfordult, hogy jobban szemügyre vegye az anyját. Delores odaintegetett
neki, és rávillantott egy őszintének tűnő mosolyt, de Hannah nem hagyta magát egy pillanatra
sem megtéveszteni. Bernie és az anyja minden kétséget kizáróan ismerhették egymást. És
Delores ismerte az Esti Hírek stábját a Laké Eden-i helyi csatornánál, beleértve Wingo Jones
sportkommentátort is. Előre számított arra is, hogy Bernie majd megmártóztatja a vízben
Florence-t, mivel már ott volt a kezében kikészítve a fürdőlepedő. Lehetséges, hogy az anyja
előre kitervelt mindent, és elintézte, hogy még nagyobb nyilvánosságot kapjon, ezáltal pedig
több jótékonysági adomány folyjék be a kedvenc projektjéhez?!

- Oh - sóhajtott egy mélyet Hannah, és sarkon fordult, hogy elsiessen a Bűnös Élvezetek
standjához. Soha máskor nem volt ekkora szüksége egy kirántott, bundázott Milky Way
csokiszeletre, mégpedig most azonnal. Ezek után semmi kétsége nem maradt afelől, hogy
Delores hajlandó feláldozni az összes, flancos ruhába bújtatott önkéntesét, beleértve legidősebb
lányát is, hagyva őket beleesni a vízzel teli hordóba a Laké Eden-i Történelmi Társaság
pavilonjában.

Hannah letette a zöldcitromos pitét a pultra, és megvárta, amíg Ruby kiszolgált három vihogó
tinédzserlányt és egy nagydarab férfit, aki állandóan hátrafelé leskelődött a válla fölött.

- Szia, Hannah - köszöntötte Ruby, amikor mindenkivel végzett. - Na, készen állsz, hogy
megedd végre a rántott csokidat?

- Teljesen készen állok! Szükségem van egy kis szénhidrát- és csokoládé-infúzióra!

- Baj van?

Hannah vett egy mély lélegzetet, és felsóhajtott. Minden kétséget kizáróan tudatosult benne,
hogy szombaton őt is megmártják majd a hideg vízben a Történelmi Társaság pavilonjában.

- Most jöttem csak rá, hogy az anyám ismét felültetett.

- Őszintén sajnálom. Megértem, hogy szükséged van valamire, ami kicsit feldobja a
kedved. Eldöntötted már, hogy melyik csokit próbálod ki elsőként?

- Elsőként? - Hannah erre elnevette magát. - Tetszik a gondolkodásmódod, Ruby! Először

talán megpróbálom a bundázott Milky Wayt, közben pedig eldöntőm, hogy melyik legyen a
második... - Hannah itt megint megállt a rendeléssel, mert valaki a nevén szólította. - Jaj, ne!
Már megint!

- Hú, de jóképű pasi! - jegyezte meg Ruby, átnézve Hannah válla fölött. - Magas, jóképű,
isteni alakkal. Csodálkoznék, ha nem örülnél neki!

Hannah megfordult, és széles mosoly ült ki az arcára.

- Oh, bejön, nagyon is. Van egy mini edzőterme a lakásán, azonkívül van egy teljesen
felszerelt edzőterme a seriffirodánál is.

- Hát nagyon jól áll neki az egyenruha.

 - Igen, tudom - mondta Hannah, és odafordult, hogy köszöntse Mike-ot. - Szia, Mike. Hadd
mutassam be Rubyt. Neki van a legcsábítóbb standja az egész vásárban.

- Hát azt látom - Mike felnézett a Bűnös Élvezetek táblára, és kuncogni kezdett. - Hello
Ruby! Hogy megy az üzlet?

- Köszönöm szépen, nagyon jól. Ma este a rántott Milky Way a sláger, abból fogy a
legtöbb.

Mike most Hannah-hoz fordult.

- Éppen rendelni akartál belőle?

- Dehogy akart! - mentette ki a szituációból ezúttal is Ruby. - Hannah csak meg akarta
tudni, hogy milyen tésztából készül a bunda, ennyi az egész. És te, megkóstolod? A ház
vendége vagy!

Mike a fejét csóválta.

- Szívesen kipróbálnám, de a múlt héten felszaladt rám egypár plusz deka, és vigyáznom
kell.

Pár deka. Felszedett pár dekát, és máris diétázik. Hannah nem állta meg kuncogás nélkül.

- Mi olyan mulatságos?- kérdezte Mike, és Hannah-hoz fordult.

- Hát az, hogy felszedtél pár dekát, és már diétába is kezdtél!

- Persze hogy elkezdtem. Szerintem ez pont olyan, mint az autópálya-takarítás télen.

Azonnal kiküldik a hókotrókat, amint elkezd esni a hó, mert sokkal egyszerűbb apránként
megszabadulni a leesett hőmennyiségtől, mintha megvárnák, hogy hegyekbe álljon össze, amit
iszonyú nehéz elhordani.

Úgy tűnt, Ruby-t nagyon érdekli ez a dolog.

- Tehát nem akarod, hogy a súlyfelesleged lerakodjon, ha jól értem?

- Pontosan így van. Ha felszedek fél kilót, nem várom meg, hogy további dekák és kilók
adódjanak hozzá. Azonnal elkezdek dolgozni rajta. Ezért is mérem a súlyomat minden reggel.

- Oh, értem - Hannah igyekezett a lehető legközönyösebb megjegyzést tenni erre,

elnyomva a kényszert, hogy visszakézből képen törölje a számára annyira vonzó férfit. Egészen
addig nem foglalkozott igazán a súlyával, míg a múltkoriban fel nem szedett legalább 2-3 plusz
kilót. A mérlegelés számára egyenlő volt a tűzpróba kiállásával, hisz gyerekkora óta
kidolgozott technikával, csakis szeme elé tartott tenyérrel, az ujjai résén kukucskálva volt
hajlandó a mérlegre pillantani, pont úgy, ahogy a rémisztő filmeket szokták nézni.

- Akkor ez egy nagybetűs NEM a rántott csokoládéra, ha jól sejtem? - kérdezte Ruby, és
Hannah-ra kacsintott.
 - Hát, sajnos igen. Igazán csábítóan néznek ki, és köszönöm az ajánlatot. - Mike ezzel
odafordult Hannah-hoz. - Muszáj beszélnem veled!

- Hivatalosan vagy fél-hivatalosan?

- Hivatalosan!

- Ez azt jelenti, hogy dolgozol.

- Még haza sem értem, amikor újra behívtak.

- Ez elég komolynak hangzik.

- Az is - Mike karon fogta, és odasétált vele az egyik üres étkezőasztalhoz. - Betörtek a

Nagy Északnyugati Rodeó és Karnevál irodájába.

Hannah-nak le kellett ülnie, és előtört belőle a kérdésáradat, amely egy pillanat alatt futott át
az agyán. - Valaki betört? Mikor történt? Megsérült valaki? Elvittek valamit, vagy csak
vandalizmus történt?

- Szerezz nekem egy csésze kávét, és mindent részletesen elmesélek - ígérte Mike, és leült
a Hannah-val szemközti műanyag székre. - Én is hozhatnék egyet, de teljesen kimerültem.

Ritka helyzet volt, hogy Mike kért segítséget, és Hannah egy szempillantás alatt ugrott is.
Nemsokára két műanyag pohárral a kezében hozta a kávékat a közeli hot-dog standtól, és
letette őket az asztalra.

- Tessék, Mike! Kérésed számomra parancs!

- Koszi szépen, ezzel most életet mentettél! - szólt Mike, és belekortyolt a kávéba, majd
vágott egy fintort. - Ez a kávé még annál is rosszabb, mint amit az őrszobán főznek.

- Akarod, hogy megpróbáljak egy másik bódét?

- Ah, hagyd csak! Azért kell, hogy felébresszen, erősnek meg elég erős ez is. Ülj csak le,
hadd meséljem el a történetet a betörésről.

- Hallgatlak - válaszolt Hannah, ezzel visszaült a székébe, és előrehajolt az asztal felett.

- Miss Vincent, a titkárnő, hatkor bezárta az irodát. Ez napi rutin, minden este hatkor
zárnak.

- És minden alkalmazott tudja ezt?

- Nem csak az alkalmazottak. A hivatalos nyitva tartás ki van függesztve a bejárati ajtónál.
A hölgy csak nem régóta dolgozik ott, de már több mint egy éve van a show-nál. Mielőtt a
titkárnői állást átvette volna, a jegypénztárban dolgozott.

- Akkor ő is a társasággal együtt utazik.

 - Igen - Mike a lakóbuszok és trélerek csoportja felé mutatott, amelyek egy kis fás liget
mögött parkoltak. - A kék színű az balra, a lámpaoszlopnál.

- Látom - mondta Hannah, szemügyre véve az irodabuszt a fák ágainak takarásában.

- Akárhogy is, kb. fél hétkor ment a saját lakókocsijához, és a kulcsait keresgélte, hogy
kinyissa az ajtót, amikor rádöbbent, hogy bent hagyta az irodában, az íróasztalának középső
fiókjában.

- Tehát visszament az irodához?

- Pontosan. Háromnegyed hét lehetett, amikor visszaért, de nem ment be. Észrevette, hogy
az egyik ajtó melletti ablak be van törve, ő pedig a lehető legokosabbat tette. Elsétált a vásár
bejáratához, és odahívatott egy biztonsági őrt. Aki történetesen - itt Mike kis szünetet tartott, és
belepillantott a jegyzet-füzetébe - Mr. Roland Weiss volt, nyugalmazott Winnetka megyei
seriffhelyettes. Mr. Weiss aztán a főkulccsal kinyitotta az irodát, és bement, hogy felmérje a
helyzetet, de a betörő már rég árkon-bokron túljárt.

Hannah felfigyelt rá, hogy Mike milyen kifejezést használt.

- Azt mondtad, hogy betörő. Hiányzott valami?

- Pénz. A pénzes doboz tele volt, amikor Miss Vincent elment. Benne volt az összes
bevétel, ami a rodeós nevezési díjakból és fogadásokból folyt be, illetve az előző napi és ma
délutáni belépőjegyek szelvényei, meg az igazolási szelvények a pályadíjak befizetéséről.
Összességében több mint tízezer dollárt tűnt el.

Hannah ajkai egy néma O betűt formáltak, ahogy tátott szájjal csodálkozott.

- De hát az rengeteg sok pénz - nyögte ki végül.

- Hát ez az, és mindez lekövethetetlen jelöletlen bankjegyekben. Még ennél is több lett
volna, de előzőleg kifizették az óradíjas munkásokat aznapra.

- És hol tartották ezt a dobozt?

- Miss Vincent íróasztalának jobb alsó fiókjában. A fiók zárva volt, de a betörő feltörte a
zárat.

- Ezek szerint tudnia kellett róla, hogy ott tartották, nem?

- Én is erre gyanakszom. Vagy ez, vagy a betörőnek irtó nagy szerencséje volt. Meg sem
próbálta kinyitni a pénzes dobozt, ami szintén zárva volt. Csak fogta, és elvitte.

Hannah becsukta a szemét, és újra végiggondolta a Mike-tól hallott információkat. Egy dolog
azonnal szemet szúrt.

- Azt mondtad, Miss Vincentnél voltak a tegnapi befizetések szelvényei is. Miért nem vitte
el őket a bankba?
 - A bankjuknak nincs helyi fiókja Minnesota államban. Általában banki utalással fizetik be
a számlájukra a befolyó összeget, de a titkárnő még új, és nem tudta, hogy ez miként történik.
A tulajdonosnak kellett volna betanítania erre ma délután, de valami közbejött, és nem tudott
elszabadulni.

- Mi jött közbe?

- Nem tudom. Megpróbálom kideríteni, amint beszélni tudok vele. - Mike hirtelen
abbahagyta a beszédet, és Hannah-ra nézett. - Eddig tágra nyílt szemmel figyeltél, most meg
ráncolod a homlokod és összehúztad a szemed. Miért?

_ Csak egy gondolat. Ha a helyedben lennék, megpróbálnám kideríteni, hogy mi jöhetett

közbe, ami visszatartotta a tulajt attól, hogy átutalja a pénzt. Utána pedig azt is meg akarnám
tudni, hogy bármi is volt az, lehetett-e előre megrendezett dolog, amivel direkt távol tartották
az irodától.

- Látom, azonos hullámhosszon vagyunk. Én is úgy vélem, valakinek szándékában

állhatott, hogy ne történjen meg ma az utalás. És ha ki tudom nyomozni, ki volt ez a valaki,
esélyünk van rá, hogy megtaláljuk a betörőt is.

Hannah csöndben maradt egy percig, majd egy újabb kérdés jutott eszébe.

- Biztos vagy te abban, hogy a betörés hat és háromnegyed hét között történhetett?

- Egészen biztosak lehetünk benne. De mi a baj megint? Miért kezded ezt újra?

- Mit kezdek?

- Hát, hogy mereszted a szemeidet és ráncolod a szemöldököd. Ezúttal miért?

- Azt mondtad, hogy Miss Vincent hatkor hagyta el az irodát, és kb. fél hétre ért a saját
lakókocsijához, ugye?

- Igen, így van.

- Utána meg azt mondtad, hogy amikor visszament az irodához, hogy elhozza a kulcsait,
háromnegyed hét volt.

- Megint csak helyes.

- Hmm, akkor negyedórával rövidebb időt vett igénybe a visszaútja. Hol állhatott meg
hazafelé menet?

- Nagyon okos! - Mike átnyúlt, hogy megsimítsa a lány karját. - Gondolhattam volna, hogy
semmi nem kerüli el a figyelmedet.

Miss Vincent megállt pont itt, az ételudvarban, hogy egy Paul Bunyan hamburgert vegyen.
Becsomagoltatta elvitelre, és visszavitte magával a lakókocsijához.
 - Ez akkor oké.

Mike megvakarta a fejét, miközben Hannah-ra bámult.

- Várj csak! Most megint meresztgeted a szemed és ráncolod a szemöldököd. Most meg mi
a baj?

- A Paul Bunyan hamburger!

- Leellenőriztem azt is. A hamburgeresnél emlékeztek rá, és arra is, hogy becsomagolták
neki elvitelre.

Hannah a fejét rázta.

- Nem Miss Vincent hamburgerével van baj. Én most arra a Paul Bunyan burgerre
gondoltam, amit Lisa és Herb adott nekem, hogy hazavigyem Mósénak, én meg ott hagytam a
Laké Eden-i Történelmi Társaság pavilonjában.

Abban a pillanatban, ahogy ezt Hannah kiejtette a száján, a lámpák elkezdtek villogni. Ez volt a
jelzés, hogy a vásár öt percen belül zárja a kapuit, és ezzel hívták fel a vásárlátogatók
figyelmét, hogy ideje befejezni a mulatságot, és hazaindulni.

- Vissza akarsz menni érte? - kérdezte Mike, bár biztos volt benne, hogy így van, hisz
Hannah már talpon volt, és vette a táskáját, indulásra készen.

- Jobb, ha megnézem, hátha ott van még. Lisa és Herb megsértődnének, ha nem ezt tenném.

Mike olyan hangot hallatott, amely leginkább egy kimerült sóhajra emlékeztette Hannah-t.

- Akarod, hogy elkísérjelek? - kérdezte a lányt.

Hannah először úgy gondolta, hogy elfogadja az ajánlatát. Egyáltalán nem volt nagy kedve
ahhoz, hogy a szembe jövő tömegen átfúrja magát, amikor mindenki kifelé igyekszik, és Mike
biztos, hogy utat tudna neki törni a tömegben Aztán eszébe jutott, hogy ez már a dupla
műszakja ma, és látszott rajta, hogy ráférne pár perc pihenés.

- Köszi, megleszek egyedül is.

- Oké, de jobb, ha igyekszel - mondta Mike, elnyomva egy ásítást. - Van kint egy pad,
közvetlenül a bejárattal szemben, ott foglak várni, és vigyázok, nehogy bezárjanak. Akarod,
hogy megfogjam addig a sütis csomagodat?

- Nem, tudom fogni én is. Egy pillanat és jövök.

- Hannah lenyúlt, hogy felvegye a dobozt, ami a zöldcitromos pitét rejtette. Biztos, ami
biztos, jobb, ha magával viszi. Mike annyira fáradt volt, még a végén párnaként használná a
feje alá, és tönkretenné a nyertes sütit.
Tizenegyedik fejezet

Hannah úgy érezte magát, mint egy lazac, amikor a vad, hegyi áramlattal úszik szembe a
patakban, ahogy a Laké Eden-i Történelmi Társaság pavilonjához igyekezett. Nem volt könnyű
helyzetben, a tömeggel szemben kellett haladnia. Olyan volt, mintha egyetlen hatalmas
hullámban akart volna mindenki a kijárathoz sodródni. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy
megtalálja majd Paul Bunyan hamburgeres zacskóját Móse adagjával, de muszáj volt legalább
megpróbálnia.

- Bocsánat - szabadkozott Hannah, és visszafogta magát, hogy ne könyököljön bele a

három gimnazista fiú barátnői alkotta összekapaszkodott sorba. Mivel ők ügyet sem vetettek rá,
így Hannah arrébb állt, és elengedte őket.

Jó pár hasonló eset után Hannah már nem számolta, hány ember lökte arrébb, vagy taposott a
lábára, csak próbálta átküzdeni magát a lármás vásározók siserahadán, kihasználva, ha egy-egy
hézagot talált köztük.

- Te nem jössz? - kiáltotta oda neki valaki, és Hannah Carrie-t látta elhaladni maga mellett.

- De, csak egy perc. Nem hagytam véletlenül... -A lány hangját elmosta a tömeg zaja.
Elkésett, Carrie már túlhaladt rajta az ellenkező irányban, és biztos nem hallhatta már Hannah
kérdését.

- Viszlát, kedvesem - integetett neki Delores is. Anyját és két kísérőjét, Bernie „Szuper”
Fultont és Wingo Jones-t is magával ragadta az emberáradat, ha eddig bármi kétsége is lett
volna afelől, hogy ki kereste meg és hívta el a dobójátékost tökéletes víz-bemártós célbedobást
bemutatni, az most egy csapásra elmúlt.

- Viszlát, anya! - kiabált vissza Hannah. Nem lett volna túl sok értelme megkérdezni őt, hogy
a hamburgeres csomag vajon ott van-e még a pavilonban. Az anyja már jó pár standdal arrébb
volt, és kicsi volt a valószínűsége annak is, hogy a tömeg zsivaját túl tudja kiabálni.

Hannah felmérte a lehetőségeket. Abban biztos volt, hogy a Laké Eden-i Történelmi Társaság
pavilonja már zárva, hisz látta anyját és Carrie-t is elmenni. Nem tűnt túl reálisnak az sem,
hogy így megtalálja a szatyrot Móse hamburgerével, de ha már eljött ilyen messzire,
szembeszállva az emberi tenger sodrásával, akkor akár véghez is viheti a küldetését.
 Néhány méteren keresztül egész jól haladt, amikor hirtelen minden mozdulatlanná dermedt.
Nem volt rá esély, hogy tovább kapálózzon. Hannah elfogadta a nyilvánvalót, és megpróbált
kimenni oldalra, az első kézre eső standhoz, ahol megvárhatja, míg elül a tömeg.

Egyszer csak ott találta magát a Három-megyei Tej- Vaj Éden standjánál, amelynek bezárt
ajtajához simult, és lehorgonyzott egy óriási, fából faragott, fehérre festett tejesüvegnél.
Próbálta megtartani magát, ahogy a tömeg továbbáramlott mellette, és reménykedett, hogy
senki nem ütközik belé, és sodorja tovább erről a pontról. Kivárja itt, amíg az őrült
gyalogosforgalom alábbhagy, és folytathatja az útját a Történelmi Társaság pavilonjához.

Az elkövetkező néhány percben legalább két tucat ismerősnek köszönt vissza. Végre elült a
tömeg, és Hannah újra elindulhatott az anyjáék pavilonjához. Most már gyorsan odaért,
útközben már csak egykét, a kapuk irányába igyekvő emberrel találkozott.

Amikor kissé lihegve elérte a pavilont, a lámpák megint csak figyelmeztetően villogni
kezdtek. Túl késő volt már.

A fa spaletta táblák, amelyek napközben pultként szolgáltak, már felállítva le voltak lakatolva.
Hannah elsétált a pavilon oldalához, oda, ahol a vízbemártós hordó is volt, majd egy lemondó
sóhajtással legyintett. A pultként is használatos spalettákkal szorosan lelakatolva, a pavilon már
be volt zárva éjszakára. Tudhatta volna, hogy hiábavaló lesz visszakutyagolnia ide. Ha az anyja
vagy Carrie meg is találta zárásnál a csomagot, biztos, hogy már rég ki is dobta.

- Kidobták - mormolta magában, és azon tanakodott, vajon hogy fogja ezt megmagyarázni
Lisának és Herbnek. Aztán hirtelen rádöbbent, hogy mit is mondott, és villámgyorsan
körülnézett, hogy megkeresse a legközelebbi szemetes kukát. Még senki nem üríthette ki a
szemeteseket, és Móse talán tényleg hamburgert lakomázhat ma éjjel.

Egy nagy, pirosra festett konténer, fekete SZEMETES felirattal az oldalán csak egypár
méterre volt tőle a pavilon oldalánál. Hannah letette a földre a pités dobozt közvetlen a
szemetes konténer mellé, és gondolatban vállon veregette magát, hogy eszébe jutott kemény
tortadobozba csomagolnia a sütit. Megpróbált belesni a tartály tetőnyílásán keresztül.
Szerencséjére legfelül ott volt a fehér műanyag zacskó, látszólag pont olyan, mint amilyet kint
hagyott a pulton.

Hannah gyors imát rebegett el magában, hálát adva a sorsnak a jó szerencséért, imádkozva
azért, hogy ne legyen más kidobott dolog is belerakva a csomagba. Kinyitotta, és bátortalanul
belenézett. A következő pillanatban már fülig ért a szája. Ott volt benne Móse, vagyis Paul
Bunyan hamburgere, csinosan becsomagolva zsírpapírba, a Hamburgeres Kalyiba zöld-fehér
logós címkéjével leragasztva.

Hannah gyorsan besüllyesztette a zacskót a válltáskájába, és felkapta a földről a tortadobozt a

pitével. Küldetés teljesítve, és itt volt az ideje, hogy visszasiessen a kapuhoz és találkozzon
Mike-kal, mielőtt még elaludna a pádon, ő meg itt maradna bezárva a vásárba éjszakára.

Ahogy a kapuk felé sétált, egy fura, rossz érzés kerítette hatalmába. Már mindenki elment, az
egyedüli hang a saját lépteinek visszhangja volt. A környező csendben olyan volt, mintha
gumitalpú cipője fülsüketítő dobbanással ért volna minden lépésnél a talajhoz, és
legszívesebben lábujjhegyen ment volna tovább. Valami nagyon nyugtalanító volt abban,
ahogy a vásári főúton éjjel egyedül botorkált.
 Épphogy csak elhaladt a Családi Farmok bódéjánál, amikor hirtelen minden sötét lett.
Hannah mozdulatlanná dermedt, és kinyújtotta a kezét, hogy megkapaszkodjon egy
mechanikus rodeóbikában. Ahelyett, hogy csak nyeregből és egy forgatótengelyből álló
szerkezet lett volna, amelyik dobálja és forgatja a vállalkozó szellemű embereket, ez a műbika
megszólalásig hasonlított a valódi Brahman bikához, amin egy menet öt dollárt kóstált.

Hannah egy pillanatra csak állt, megkapaszkodva a bika egyik fülében, egyre jobban
aggódva, hogy vajon hogyan és milyen módon fog kijutni innen, feltéve, ha megtalálja a
kapukat ebben a kuka-sötétben. Volt ugyan néhány villámlás a távolban, de korántsem volt elég
ahhoz, hogy bevilágítsa körülötte a terepet. Valami morajlás is hallatszott, bár alig hallhatóan.
Mennydörgés? Bármi is volt az, csak tovább növelte Hannah aggodalmát.

Nyugtatgatta magát, hogy ne essen pánikba. Megvárja, míg a szeme hozzászokik a sötéthez,
és elindul megkeresni a kivezető utat Mike-hoz. Majd magasra emeli a lábait, úgy lépked,
nehogy keresztülessen valami kötélen vagy kábelen. Már azon volt, hogy elindul, amikor
tompa ütközést hallott, mint amikor az áramátalakító fogantyúját lecsapják, és a feje felett lévő
zsinóron halványan felizzott egy lámpafüzér.

Ha nem lett volna ideges, még meg is pirongatta volna magát, hogy ennyire beijedt.
Természetes, hogy éjjel is megvilágítják valamennyire a vásári főutat. Ez biztonsági előírás
volt, és azt a célt szolgálta, hogy elvegye a gyerekek kedvét attól, hogy éjszakánként
átmásszanak a kerítésen és randalíroznak zárás után.

Annak ellenére, hogy a világítás messze nem volt erős, jól ki tudta venni a zárt standok,
bódék és pavilonok téglalap alakú körvonalait és a vidámparki játékok sötétben derengő,
éjszaka kissé fenyegetőnek ható formáit. Hannah megborzongott, bár még éjszaka is tartott a
hőség, de a bőrét hidegnek és nyirkosnak érezte. Nem volt jó itt egyedül. Egyáltalán nem volt
jó.

Ahogy nehézkesen haladt előre, megpróbálva az út közepén haladni, szeme állandóan a

sötétséget kutatta, hogy vajon észlel-e mozgást. Minden egyes korábban megnézett horrorfilm
az eszébe ötlött, és azon gondolkozott, hogy mit használhatna fegyverként, ha valami vagy
valaki rátámadna a sötétben. Ott volt a válltáskája. Elég súlya volt ahhoz, hogy ha valakit
megcsapna vele, az illető elvesztené az egyensúlyát, különösen, hajó nagy körívben lendítené
meg. A magával hurcolt zöldcitromos pitével pedig átmenetileg megvakíthat bárkit. Mondjuk
szörnyű pocsékolása lenne a győztes desszertnek, de ha úgy alakulna, nem félne használni. Ha
kivenné a dobozból, és a ragacsos habos pitét közvetlenül a támadó arcába nyomná, azzal
perceket nyerne, míg a támadó próbálná eltávolítani a szeméből. Azalatt ő már rég úton lenne a
kapu felé, hogy riassza Mike-ot.

Hannah továbbsétált, de a gondolatai továbbra is csapongtak. A régi szállóige, hogy nem jó

keresni a bajt, most együtt járt a jó tanáccsal - készülj fel minden eshetőségre!

Jelen esetben a cserkészmottó kerekedett felül. A következő szemeteskonténernél megállt, és

kivette a pitét, a tortadobozt pedig rádobta az esti vásárlátogatók által hátrahagyott
hulladékkupac tetejére.

Így most már meg tudja magát védeni, felszerelkezve egyik kezében a táskájával, másikban a
pitével. Valahogy ez mégsem tűnt elégségesnek. Életében először azt kívánta, bárcsak Andrea
egyik tűsarkú cipőjét viselné. Ha kell, az egyikből kibújva, a sarkával odacsapva, jó nagy kárt
tudna tenni a támadójában. Persze ez bolondság volt. Ha a testvére egyik pár tűsarkúját viselné,
nem valószínű, hogy ilyen szituációba került volna. Még járni sem tudna rendesen olyan magas
sarkakon, nemhogy beleerőltetni a lábát a sajátjánál két számmal kisebb cipőkbe.

Épp hogy elhagyta a Három-megyei Önkéntes Tűzoltók karikadobáló standját, amikor olyan
zajt hallott, ami nem lehetett sem szélfuvallat, sem valami kisállat neszezése. A hang arra
emlékeztette, amikor főzés közben éles késsel igyekszik az ember húst, vagy éppen csontot
vágni. Csak egy érzés volt, de Hannah ereiben rögtön megfagyott a vér.

- Van ott valaki? - kiáltotta, még mielőtt fontolóra vehette volna, hogy vajon bölcs dolog-e
ilyenkor megszólalni. De megtette, most pedig szerette volna visszaszívni a szavakat. Az illető,
aki azt az ütést mérte valakire, amit még ő is hallott, így már tudhatta, hogy nincs egyedül. Sőt,
így azt is felmérhette, hogy milyen távolságra és melyik irányban helyezkedik el tőle Hannah.

Rúgd szájba - gondolta Hannah, de nem volt elég nyugodt, hogy koncentrálni tudjon erre.
Tudta, hogy villámgyorsan el kell innen tűnnie, és így is cselekedett. Miközben rohant, az agya
folyamatosan kattogott. Majdnem teljesen biztos volt benne, hogy a zaj, amit hallott,
valamelyik bódéból jött a sarok után, nem több mint három bódéval arrébb attól a ponttól, ahol
ő állt. Amennyiben jól emlékszik a főúti standok elrendezésére, akkor pont azon a helyen van a
céllövő bódé is.

De nem fegyverlövés zaját hallotta. Ebben Hannah egészen biztos volt. Próbálta elhessegetni
az emlékét a hangnak, ahogy egy súlyos tárgy húsba és csontba ütközik, és megpróbálta valami
máshoz társítani a hangot. Ahhoz hasonlított, mint amikor valaki nagy erővel belerúg egy
tömör gumilabdába; vagy egy érett dinnyére rácsap egy baseballütővel. Esetleg, mint amikor a
gőzkalapács lecsap a... Hannah megborzongott. Nem akart most erre gondolni. Bármi is volt az,
több mint baljóslatú dolgot jelenthet. Most viszont, a lehető leggyorsabban, minél távolabbra
kell kerülnie a céllövő bódétól.

Torkában dobogó szívvel Hannah továbbrohant a bódésoron, kerülve az árnyékosabb

részeket, ügyelve, hogy minél gyorsabban, óvatosabban és kevés zajt keltve fusson. Egy rossz
lépés, és a támadó megtudhatja, hogy merre jár. Már éppen elért a bódésor végéig, amikor egy
második ütés zaját hallotta. Bárki is volt az, nem mozdulhatott el az előző helyről, és ezek
szerint őt sem hallhatta. Hannah gyorsan kihasználva a pillanat adta lehetőséget, a sarok
irányába futamodott, ezzel is növelve a köztük lévő távolságot.

Az Erősember standjának oldalához érve muszáj volt pihennie. Lekuporodott néhány

szalmabála mögé, és várt. Minden csendes volt, tökéletesen csendes. Hannah megpróbálta
leküzdeni a késztetést, hogy lecsapja a szúnyogot, amelyiknek sikerült pont az arcán landolnia,
és inkább egy pisszenés nélkül csendben maradt. Hosszú, óráknak tűnő perceken keresztül
kuporgott, és próbálta kitalálni, hogy az a valami vagy valaki hallhatja-e az ő lélegzetvételét
vagy azt, ahogy a szíve kalimpál.

Vajon már biztonságos lenne továbbindulni? Nem tudta biztosan, úgyhogy inkább maradt.
Helyette, óvatosan mozgatva a fejét, megpróbálta felmérni maga körül a terepet, elméjében
sorba memorizálva minden egyes formát és árnyékot. Mike tanította neki ezt a trükköt, nem
sokkal azután, hogy először találkoztak. Elmesélte, hogy a zsaruk helyszíneléskor, ha nagyon
fáradtak, megeshet, hogy olyan dolgokat képzelnek a helyszínre, amelyek nincsenek is ott
igazából. Ezért rögtön az elején mindent alaposan átvizsgál és memorizálni próbál, hogy aztán
az agya riassza, ha a vizualizált sablonhoz képest bármiféle változás állna be.

Hannah megpróbált a lehető legkisebb helyen kuporodni, miközben az agyában

viharsebességgel pörögtek a lehetőségek. Kétségtelen, hogy valaki ott volt rajta kívül az
elhagyatott vásári főutcán. A hallott zajok és hangok is ezt bizonyították. Nem hitte, hogy egy
másik elkésett vásározó lett volna, aki a kijárat felé igyekezve áteshetett egy kötélen vagy
cölöpön. Ha így lenne, akkor valószínű, hogy nyögéseket és jajkiáltást is hallott volna. Az is
lehet, hogy egy vásári munkás volt, aki kicsit elkésve zárta ma a standot, vagy visszajött
valamiért, amit itt hagyhatott. Viszont ha vásári munkás lett volna, akkor válaszolt volna a
kiáltására is. Ez a valaki viszont rosszban sántikált. A hallgatása is ezt bizonyítja.

Hannah lélegzete hirtelen elakadt. Az Erősember kalapácsa nem volt a helyén. Amikor
korábban elment a bódé mellett, látta, hogy a kalapács egy vastag fémlánchoz volt erősítve,
közvetlenül a sínpár mellett. A lánc most is ott lógott. Látta a földön, ahogy a fémen
megcsillant a lámpafüzér halovány fénye. Lehet, hogy a kalapácsot éjjelre elzárták a bódéba?
Vagy valaki elvitte és arra használta, hogy egy másik valakit leüssön vele, azután meg vissza
akarta hozni ide, hogy senki ne tudhassa meg...

És ez a valaki itt volt! Elfutni már túl késő! Hannah azt tette, amit bármelyik bátor, erős és
modern felfogású, minnesotai születésű nő tett volna hasonló szituációban. Erősen becsukta a
szemét, és megpróbált azonosulni a szalmabálákkal.

De rájött, hogy ez nem működik. Nincs az a pénz, amiért továbbra is itt kucorgott volna, arra
várva, hogy az illető megtalálja, és lecsapja őt is a kalapáccsal. Ha pedig valami csoda folytán
sikerülne megmenekülnie, szeretett volna a hatóságoknak legalább egy jó személyleírást adni
az illetőről.

Hannah kinyitotta a szemét, és a szalmabálák széle felé araszolva megkockáztatta, hogy

kikukucskáljon. A világítás rettentő halovány volt. Mindaz, amit így láthatott, hajlongó
árnyalak volt csupán, aki látszólag megpróbálta visszaerősíteni a kalapácsot a lánchoz.
Visszahúzta a fejét, és várakozott, hogy hall-e lépéseket közeledni. Egészen biztos volt benne,
hogy az illető nem vette őt észre, hacsak nem egy vásári csodamutatványossal akadt dolga,
akinek hátul is vannak szemei. Mindenesetre jobb félni, mint megijedni, így felkészült a pitével
egy esetleges akcióra.
Hosszú percek teltek el, feszülten várakozott, és figyelt minden legapróbb neszre is.
Elképzelte, milyen jó lenne, ha ő is tudná mozgatni a füleit úgy, mint valami mini szatellit
antennákat, vagy úgy, ahogy Móse is forgatja a füleit, amikor egeret hall motoszkálni a fal
mögött. Még a szőr is felállt a hátán rémületében, és a lélegzetét is visszafojtotta. Nem
hallatszott más, csak távoli kutyaugatás az egyik közeli farmról, meg a kocsik messzi
zümmögése az autópályán, illetve a nyáréji vihar távoli morajlása. Azonkívül minden halálosan
csendes volt.

Ekkor meghallotta. Az ismeretlen újra mozgolódott. Egy gyilkos mozdulattal fogta a

zöldcitromos pitét, készen arra, hogy a legapróbb jelre odavághassa hozzá, de a neszezés egyre
távolodott, és halványult el minden újabb szívdobbanására. Az a valaki futva távolodott, egyre
messzebb a búvóhelyétől, és nem vette észre őt! Biztonságban volt!

De hová mehetett az illető? Ahogy ez átfutott az agyán, Hannah felállt, és a bódé elejéhez
ment. Szemei egy pillanatra a vásári főutat pásztázták, hogy vajon lát-e mozgást, de semmi
nem mozdult. Lehet, hogy túl lassú lett volna? És akkor megpillantotta, amint eltűnik a
körhinta oldalánál.

Most már nyugodtan elindulhatott, és Hannah már tudta is, hogy mit kell tennie. Egyenesen a
kapuhoz kell mennie, ahol Mike vár rá. Elmondja neki, mi történt, Mike onnantól már átveszi
az irányítást. A férfi elég alkalommal próbálta már a fejébe verni, hogy mit kell tennie hasonló
esetben. Bízza a dolgot a profi nyomozókra, és mindig legyen inkább óvatos, mint kíváncsi.
Hannah háttal nekidőlt a bódénak, és hagyta, hogy a lélegzete visszaálljon a normál ütemre, és
a szíve se kalapáljon már annyira hevesen.

Abban a pillanatban, hogy elmondja Mike-nak, bekapcsolják a szirénákat, és elkezdődik a

nyomo zás. De mi van akkor, ha a hangok és zajok, amiket hallott, teljesen ártalmatlanok
voltak? Mi van akkor, ha nincs is semmi baj? Igazi sült bolondnak tűnne pont annak a férfinak
a szemében, akit annyira csodál, és akibe talán kicsit szerelmes is...

Egyetlen dolog jöhetett csak számításba. Lehet, hogy nem a legjobb, amit tehet, de ez máskor
sem tántorította el. Hannah felegyenesedett, majd elindult a céllövő bódé irányába. Először
gyorsan leellenőrzi, mielőtt megkongatná a vészharangot. Ha meg beigazolódik, hogy valami
tényleg nincs rendjén, azonnal visszamegy a kijárathoz, és riasztja Mike-ot. A zajok
felerősödtek, ahogy Hannah elhaladt a bódésorok között. Ahogy a gyenge fuvallat belekapott a
műanyag zászlókba az arcfestő bódé fölött, Hannah majdnem kiugrott a bőréből ijedtében.
Olyan zajosnak tűnt most ez a zászlórezgés, mint amilyen zajt csaptak a varjak nagyapja
kukoricatáblájában; a varjak, amelyeket Ingrid nagymama nem volt hajlandó elhessegetni,
annyira szerette őket. Hannah minden ösztöne és érzéke azt súgta, hogy bajba fog keveredni
megint, és valami olyat talál majd ott, amit inkább nem szeretne felfedezni. Érezte, hogy sarkon
kellene fordulnia, és rohannia Mike-hoz, de ehelyett teljes gőzzel továbbhaladt, minden lépése
megfontolt volt és egyenletes, ahogy visszafordíthatatlanul haladt előre, egyre közelebb a
céllövő bódéhoz. Pont olyan volt, mint Móse, aki néha direkt megnyomta a hidegvíz-gombot a
fürdőben, még azok után is, hogy jó párszor elázott már ezáltal, és bundája csuromvizes lett.

A céllövő bódéhoz érve Hannah vett egy mély lélegzetet. A magasan felfűzött égősor
épphogy csak halványan megvilágította a kirakati üveg alatt sorba rakott plüssmackók
üvegszemeit a bódé elején, és úgy tűnt, mintha mindegyik ugyanazt az egy pontot fürkészte
volna a sarkon túl. Hannah megkerülte a bódét, majd hirtelen leblokkolt, és úgy érezte, mintha
maga is átvette volna a mackók üvegszemű merev tekintetét, amely egy közeli pontra fókuszált.
A földön elterülve feküdt valaki. Egy nő volt az, állapította meg Hannah, ugyanis nyári ruha
volt rajta. Mindamellett tökéletesen mozdulatlan volt.
Hannah elméje hangosan zakatolt. Most aztán tényleg itt volt az ideje, hogy megkeresse
Mike-ot, de hát nem mehetett el. Mi van akkor, ha a szerencsétlen nő megsérült, és azonnali
ellátásra van szüksége? Tudta, hogyan kell újraéleszteni és szívmasszázst adni. Ha minden
kötél szakadt, még érelszorítót is tudott fabrikálni, de csakis végső esetben.

A nő arccal a földön feküdt, és Hannah már nyúlt is a csuklója után, hogy megnézze a
pulzusát, amikor meglátta a nő tarkóját. Ez volt, ami arra késztette, hogy hátralépjen, és ne
nyúljon hozzá még a csuklójához sem. Nem volt olyan elsősegély, ami még segíthetett volna
rajta. A nő sajnos nagyon is halott volt, és Hannah csak reménykedni tudott, hogy a halál
legalább gyorsan állt be. A koponyatörés nem tartozik a kegyes halál kategóriába.

A nő szoknyája hátul kicsit fel volt húzódva, biztos az esés következtében, és Hannah már
nyúlt is, hogy megigazítsa. Nem mintha ez bármin változtatott volna, de még a halálában is
meg kell adni neki a méltóságot. Miután megigazította a nő szoknyáját és felegyenesedett,
Hannah szörnyű bizonyosságra tett szert hirtelen.

- Nem lehet! - kapkodott levegő után. Tett egy bizonytalan lépést előre, és a pite kipottyant
elgémberedett ujjai közül. Már látta ezt a ruhát, sőt, kevesebb, mint egy órája dicsérte meg!

Hannah lenézett, és a földön ott volt szétszóródva tojáshabdarabkákkal a zöldcitromos pite

tölteléke. Nem állhat csak így tovább. Össze kell szednie magát, és meg kell találnia Mike-ot.
Erről neki is tudnia kell.

- Hannah?

Mike hangja tisztán és élesen hallatszott, mintha csak megidézte volna, hogy idejöjjön. Ez
csakis véletlen lehetett, méghozzá nagyszerű véletlen. És ha visszaszerezhetné a hangját
valahogy, akkor válaszolni is tudna neki.

- Hannah, hol vagy?

- Itt vagyok - válaszolt Hannah, amikor hangja valamelyest visszatért. Mondjuk, ezzel az
ittel nem segített sokat, hisz az az itt bárhol lehetett.

- Hol van az az itt? - kérdezte Mike, és a hangja már közelebbről hallatszott. Hannah-nak
megfordult egy őrölt gondolat a fejében, hogy hozzáteszi azt is, hogy „meleg”. Mintha csak azt
a játékot játszanék, amikor valakit kiküldenek a szobából, és a csoport eldug valamit a
szobában, az illető visszajön, és a többiek csak hideg-meleg irányszavakkal segíthetnek neki a
keresésben.

De ez itt most egyáltalán nem játék, vágta rá Hannah esze. Ez itt a valóság, és válaszolnod
kell neki! Vett egy mély levegőt, és úgy tett, ahogy azt az esze súgta neki. - Itt vagyok a céllövő
bódé oldalánál -válaszolta.

- Furcsa a hangod. Mi a baj?

Hannah már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de közben az jutott eszébe, vajon hogy tud
Mike egyszerre futni és kérdéseket feltenni. Egyáltalán nem hallatszott kifulladtnak! Ő bizony
nem lenne erre képes, de hát legalább 2-3 kiló felesleg is van rajta, és ehhez az összértékhez
még hozzájött volna a bundában kirántott Milky Way is, ha nem kapta volna rajta őt Mike a
bódé előtt.

- Hannah, azt kérdeztem, hogy mi a baj?

Hannah felsóhajtott. Pár pillanat és ideér, és láthatja ő maga is a saját szemével. De

egyfolytában kérdezett, és a kérdésére illett válaszolni. - Halott - mondta.

- Valaki meghalt? - kérdezte Mike, miközben az olimpiai bajnoki cím várományosának

sebességével fordult be a sarkon. - Ki az?

- Willa Sunquist - azonosította Hannah az áldozatot Mike-nak, mielőtt eszméletét vesztve a

földre hanyatlott, üveges tekintettel, amely megint csak a plüssmackókéra hasonlított.
Tizenkettedik
fejezet

Fejében a következő idézet motoszkált: „Mert tükör által homályosan látunk.” Mert semmi
tűnt valóságosnak, kezdve az üvegszemmel bámuló plüssmackókkal, nem is beszélve szegény
Willa pár méterrel arrébb fekvő holttestéről. Hannah-ban azt a bizarr érzést keltette, mintha egy
filmben szerepelne, amelynek nem volt rendezője, így abban sem lehetett biztos, hogy mi lesz a
következő jelenetben, amiben szerepelnie kell.

- Hannah? - Mike arcát is csak homályosan látta, és nagyon felnagyítva, mintha egy óriási
hold lebegett volna felette. Biztos nagyon le kellett hajolnia, hogy beszélhessen hozzá. Ez pedig
egy újabb kérdést vetett fel Hannah-ban. Miért is ül a földön?

- Gyere, hadd segítsek. Fel tudsz állni?

Hannah hosszú percekig töprengett ezen. Tényleg, vajon a lábán meg tud-e állni? Ezt csak
akkor tudja megmondani, ha megpróbálta, tehát kinyújtotta a kezét, és hagyta, hogy Mike
talpra segítse.

- Igen - válaszolta kis fáziskéséssel, amikor már tényleg a lábán állt.

- Mi igen?

- Igen, meg tudok állni a lábamon. Viszont nem tudom, hogy meddig.

- Sokkos állapotban vagy - mondta Mike, és a lány állát kicsit felemelve belevilágított a
pupilláiba a zseblámpájával.

- Oh, ez akkor megmagyarázza a filmet.

Mike felhúzta a szemöldökét, de inkább nem szólt semmit. Félig-meddig ráncigálva

odasegítette

Hannah-t az egyik szalmabálához, és ráültette. Ezután még három másik bálával megtámogatva
a hátát és két-két bálával az oldalát, biztonságba helyezte Hannah-t, nehogy lepottyanhasson
erről a kicsit szúrós tákolmányról.
 - Remek - mondta Hannah, közben azon gondolkozott, hogy vajon meddig bírta volna ki
lábon. Rettentően remegtek a lábai, és kissé kábának érezte magát. - Mindenesetre ez az általad
eszkábált ülés egy fokkal kényelmesebb, mint az átlagméretre készített műanyag szék a
titkárságon.

- Shhh - szűrte a fogai között Mike, és megrázta a fejét. - Kérlek, maradj itt, el ne moccanj
innen, amíg én elintézek néhány telefont!

Hannah érezte, ahogy ismét úrrá lesz rajta a pánik. Nyelt egyet, és vett egy nagy levegőt,
hogy kicsit lecsendesítse amúgy is a torkában zakatoló szívverését. - Csak nem akarsz itt
hagyni egyedül?

- Soha. Itt van nálam a mobilom. Csak próbálj kicsit megnyugodni, és engedd, hogy ide
hívjam a helyszínelőket.

Hannah beleegyezően biccentett. Legalábbis gondolta, hogy biccentett. Úgy tűnt, nem tudja
kontrollálni a mozdulatait. A lábai még mindig remegtek, függetlenül attól, hogy megpróbálta
szuggerálni őket, hogy ne reszkessenek, meg persze nagyon fázott is, és vacogtak a fogai.
Biztos ezért van minden járőrkocsiban takaró. Reménykedett, hogy Mike idehozza az övét a
kocsijából, és letakarja vele Willát. Persze ez most képtelenség volt, hisz meg kellett várni a
helyszínelő csapatot, hogy végezzenek. Különben is, nem volt itt Mike járőrkocsija sem, mert
messze kint állt a parkolóban.

- Tessék, vedd ezt fel - szólt Mike, és már bújt is ki a seriffegyenruha kabátjából, hogy
Hannah vállaira terítse.

- Köszönöm - nézett rá hálásan Hannah. Mike kabátja igazán jól jött most a flanel
bélésével, és kellemes meleget adott. Minden bizonnyal az is sokat számított, hogy Mike-hoz
tartozott, és ez melegséggel töltötte el. Kicsit szorosabbra fogta maga körül, és lepillantott. A
Winnetka megyei seriffiroda átvette Minnesota állam hivatalos színeit, a gesztenyevöröset és az
aranyat. Ez alól Mike széldzsekije sem volt kivétel. Gesztenyevörös volt, csak egy
árnyalatnyival sötétebb, mint Knudson tiszteletes híres savanyított céklája. Hannah
megpróbálta elképzelni, hogy Mike kabátjának színe mennyire ütheti az ő vörös hajszínét, és
ettől újra vacogni kezdett.

- Ne nézz rám! A gesztenyevörös nem áll jól nekem!

Mike hitetlenkedve felnevetett, majd visszafordult, hogy tovább telefonáljon. Hannah csak
fél füllel hallotta, amint sorban felhívja Knight dokit, a megyei törvényszéki halottkémet és
Andrea férjét, Bilit, a Winnetka megyei seriffet. Pont Deloresre gondolt, hogy milyen ideges
lesz, ha megtudja, lánya újabb gyilkosságba botlott, amikor meghallotta, amit Mike mondott a
telefonba.

- Oké, Norman. Nagyon koszi. Majd szólok, hogy engedjenek be.

Normant? Ide be? Hannah azon töprengett, ez vajon mit jelenthet.

- Azért hívtad Normant, hogy ő készítsen képeket a helyszínről? - kérdezte.

 - Nem, azért hívtam ide, hogy hazavigyen téged. Nem akarom, hogy ilyen állapotban
vezess.

- Milyen állapotban? - Hannah ezt nem értette. - De hát nem is ittam semmit.

- Tudom, de még mindig sokkos állapotban vagy, és nem akarom, hogy esetleg balesetet
szenvedj a kocsival hazafele.

- Abszolút képes vagyok vezetni. Amellett, hogy érvényes jogosítvánnyal rendelkezem,

nem állok semmilyen szer befolyása alatt, amely negatív hatással lehetne a vezetési
képességemre. Különben is, nem állíthatsz meg...

- Oh, de igen.

- Hogyan?

- Egyszerű - szólt Mike és benyúlt a zsebébe, hogy elővegyen egy slusszkulcsot. - Nálam
van a furgonod kulcsa.

Hannah szája tátva maradt a csodálkozástól. - Elvetted a slusszkulcsom?

- Nem egészen. Megkértelek, hogy add oda a táskádat, hogy kivehessem a kulcsodat, és te
odaadtad. Már nem emlékszel?

- Nem - ismerte el Hannah a vereséget. Nemcsak hogy kérdés nélkül adta át a táskáját, még
azt sem vette észre, hogy Mike átnézte, és kivette belőle a kulcsát. Nyilvánvaló volt, hogy a
máskor olyan kiváló memóriája most nem működött valami tökéletesen. Mike-nak volt igaza,
nem pedig neki. Tényleg túlságosan zaklatott most ahhoz, hogy biztonságosan vezessen.

- Szóval akkor nem bánod, ugye, hogy Norman fuvaroz haza?

Hannah már majdnem rábólintott, de inkább visszaválaszolt rá. - Nem bánom, ha te sem
bánod!

Mike nevetett. - Látom, már félig jobban vagy - mondta, és kinyúlt, hogy megölelje kicsit. -
Volt egypár perc, amikor komolyan aggódtam érted. Van olyan, hogy órákba telik embereknek,
míg magukhoz térnek a sokkból egy brutális gyilkosság áldozatának felfedezése után.

- Köszi, hogy emlékeztetsz rá - mormogta az orra alatt Hannah.

- Mit mondtál?

Hannah gyorsan átértékelte, majd így szólt:

- Már máskor is történt velem ilyen. Nem akarod felvenni a vallomásomat?

- Később. Valószínű, hogy még legalább egy órát itt leszek, utána majd felugrok hozzád a
lakásodra. Hazaviszem a sütifurgonodat, és majd megkérem Normant, hogy vigyen vissza az
őrsre később.
 Normál esetben Hannah még mindig sokkos állapotban lett volna, de nagyon is felfogta Mike
szavainak igazi értelmét. Nem akarta, hogy Norman tovább maradjon nála, mint ő, ezért úgy
szervezte, hogy majd egy kocsival egyszerre mehessenek el a lakásából.

- Min mosolyogsz?

Hannah megpróbált óvatosan fogalmazni. Mindenki úgy gondolta, még az anyja is, hogy
nem szokott taktikázni.

- Oh, nagyon kedves tőled, hogy mindent megszervezel, és nekem nincs más dolgom, csak
hogy beüljek a kocsiba - mondta gyorsan, és közben azon töprengett, hogy vajon ezzel már a
taktikusok soraiba emelkedett-e.

***

- Viszi a szájában - kommentálta Norman, miközben Mósét figyelte, ahogy eltűnt a kanapé
mögött Hannah nappalijában. - De csak a húst. A hamburgerzsömlét kint hagyta a konyhában.
Most kiment a haliba, és ... - Norman a nyakát nyújtogatva nézett utána. - Szerintem most
beviszi a hálószobádba.

Normál esetben Hannah már rég ugrott volna, és kergette volna a macskáját, hogy ne tudja
elrejteni a hamburgert az ágya alá. De ma éjjel más volt a helyzet, és inkább nyugton hagyta.
Móse legalább valami kis érdeklődést mutatott az étel iránt, három nap alatt először, és nem
akarta megzavarni ezt a folyamatot.

- Akarod, hogy leállítsam? Vagy figyeljem, nehogy valahová máshová rakja? - kérdezte
Michelle is.

- Hagyjátok. Lehet, hogy majd megeszi, ha nem zavarjuk. Mindenesetre én a helyedben

megnézném a párnám alatt, mielőtt lefeküdnék.

- Gondolod, hogy oda rejtené? - kérdezte Norman.

Hannah megvonta a vállát. - Volt már olyan, hogy egéralkatrészeket találtam a párnám alatt.

- Egéralkatrészeket?- ismételte meg kuncogva Norman. - Nem akarom tudni, hogy mit is
jelenthet ez pontosan.

Kis időre csöndben ültek. Nagyon finom illatok szálltak a sütő felöl. Hannah úgy döntött,
hogy sütni fog, miután Norman hazaszállította. Ez mindig meg nyugtatta, és legalább
tisztábban tudott gondolkozni. Pont akkor tolta be a sütőbe a tepsit, amikor Michelle hazaért a
randijáról Lonnie-val. Mindannyian beültek a nappaliba, és Hannah elmesélte a hátborzongató
történetet.

- Még mindig nem akarom elhinni, hogy meghalt - borzongott meg Michelle. - Ki akarhatta
megölni Miss Sunquistet?

- Pont ezt kérdezem én is magamtól, amióta csak rátaláltam. Mi a helyzet a lányokkal a

szépségversenyről?

- De hát mindenki imádta Miss Sunquistet! Mindig nagyon kedves volt és segítőkész. Nem
hinném, hogy akadna akár egy is a versenyzők között, aki ne szerette volna.

Hannah érzékei hirtelen vészvillogó vörösre kapcsoltak, ahogy egy érdekes érzelemsorozatot
vélt felfedezni a húga arckifejezésében. Az elején Michelle teljesen őszintének tűnt, és
látszólag el is hitte, amit mondott. Ezután viszont a szemei kicsit összeszűkültek, és apró
ráncredők jelentek meg a szemöldökei között a homlokán. A következő arckifejezés, ami az
arcára kiült, a döbbenet volt, mintha csak valamit újragondolt volna. Utána pedig a
kétségbevonás, kis gyanúval vegyülve, amely gyanú még továbbra is maradni látszott, miután a
kétségbevonás elült.

- Mi az, ami eszedbe jutott? - kérdezte előbbre hajolva Hannah.

- Valószínűleg semmiség... és nem akarnék senkit bajba keverni. Különben is, lehetetlen.
Annyira nem volt kiakadva.

- Ki az, aki nem volt annyira kiakadva? - kíváncsiskodott már Norman is.

- Az egyik versenyző. De nem hinném, hogy tényleg megtenné... - szakította félbe magát
Michelle, és nagyon aggodalmas képet vágott.

- Éppenséggel, mi az, amit nem tett volna meg? - kapcsolódott be Hannah is. - Ez egy
gyilkossági ügy, Michelle. Valaki hidegvérrel megölte Willát Nem hinném, hogy ő maga kapta
volna fel a kalapácsot, hogy a saját fejébe vágja.

Michelle igazán rosszul volt. - Igen, tudom, de...

- Te kedvelted Miss Sunquistet, ugye? - szakította félbe Norman, kicsit elvonva ezzel
Michelle figyelmét.

- Persze hogy kedveltem!

Hannah kihasználta gyorsan a Norman által támasztott lehetőséget, és tovább folytatta.

- Tartozol annyival Willának, hogy elmondj mindent, amit esetleg összefüggésbe lehet
hozni a halálával. És ez tényleg minden és bármi, Michelle! Még akkor is, ha csak gyanú vagy
feltételezés.

Michelle egy pillanatra gondolkodni látszott. - Igazad van. Tashának viszont nem tartozom
semmivel.

- Az a szöszi, aki a smaragdzöld estélyit viselte a versenyen? - kérdezte Hannah, emlékezve

Michelle vetélytársnőjére a verseny első fordulójáról.

- Igen. Majdnem bajba kevert engem is azzal, hogy megkért, falazzak neki. De én nem
tudtam hazudni Miss Sunquistnek, és ezt megmondtam Tashának is.
 Megszólalt a sütő órája, és Hannah felállt.

- Szavad ne feledd! Megyek, kiveszem a puffancsokat, és szeretném, ha mindent töviről

hegyire elmesélnél, amikor visszajövök.

Csak egy-két percbe telt, míg Hannah kiborogatta a puffancsokat a muffinformából egy
szalvétával kibélelt kosárba. Fogta a tálcát, amelyre már összekészítette a vajkrém fantáziákat
és a dzsemet. A tálca közepére rakta a kosarat, és az egészet bevitte a nappaliba a
kávézóasztalra a kanapé elé.

- Mennyei finom az illata! - mondta Norman, és rámosolygott Hannah-ra.

- Tényleg nagyon finomak. Még Andrea kapta a receptet Bili unokatestvérétől, Bernadette-
től.

- Andrea is szokott ilyet sütni? - kérdezte meghökkenve Michelle, és rámutatott az

aranybarna puffancsokra.

- Persze hogy nem - kuncogott Hannah. Mindhárman nagyon jól tudták, hogy Andrea
főzési tudománya kimerült a fagyasztott félkész termékek elkészítésében. - Andrea nekem adta
a receptet, én meg megsütöm neki, amikor csak akarja. Kell még egy-két perc, hogy hűljenek,
aztán nekieshetünk. Utána meg Michelle mindent elmondhat majd, amit Tasháról tud.
Bernadette puffancs sütije

Hozzávalók 12 darabhoz

4 tojás

5 dl tej

25 dkg liszt (nem kell átszitálni)

1 teáskanál só

Kézi habverővel verd fel a tojásokat, amíg világos és egyenletes színűk nem lesz, de még
nem vattaszerű az állaga a keveréknek. Ez mindössze 1-2 percet vesz igénybe.

Add hozzá a tejet, és jól dolgozd el benne.

A lisztet borítsd a keverőtálba, a tetejére szórd rá a sót. Egy-két percig keverd masszává
egy fakanállal, amíg az összes liszt átitatódik és belekeveredik. (Még így is lesznek benne
göröngyök - mint a brownie tésztájában - de ez rendben van így. Ennél a receptnél muszáj,
hogy legyenek benne göröngyök)

Kenj ki, vagy fújj ki sütőspray-vel egy 12 darabos muffin formát.

Tedd át a tésztát egy olyan edénybe, amelynek kiöntője van. Töltsd ki a tésztát a muffin
formákba úgy, hogy az majdnem teljesen a peremig kitöltse a mélyedéseket.

Előmelegített sütőben 230 °C-on süsd a puffancsokat pontosan 30 percig. (Ne nyisd ki a
sütőt, hogy megnézd miközben sülnek, mert összeesnek!)

Amikor letelt a 30 perc, rakd a muffinos tepsit a hideg tűzhelyre vagy tortarácsra, és
késheggyel óvatosan szúrd meg a puffancsok tetejét, hogy a gőz távozhasson. Hagyd még
1-2 percig a muffin sütőformában a puffancsokat, majd borítsd ki őket szalvétával
kibélelt kosárba.

Szervírozhatod édes vagy sós vajjal, gyümölcsös vajjal, lékjéről, dzsemmel vagy
sajtkrémmel is akár.
Hannah megjegyzése: Ennél a receptnél kézi habverőt használj csak. Az elektromos mixerrel
túl sok levegő jut a tojáskeverékbe.

Hannah második megjegyzése: A puffancsok nagyon finomak szobahőmérsékleten is. Még nem
csináltam meg, de legközelebb kipróbálom, hogy milyen lehet, ha a puffancsot tojássalátával,
tonhalsalátával vagy esetleg lazaccal töltöm meg. Ha működik, nagyszerű fogás lehet egy
vasárnapi villásreggelinél.
Vajkrém fantáziák

puffancs sütikhez

Kesudió vaj

Hozzávalók:

10 dkg vaj

5 dkg kesudió (teljesen mindegy, hogy sózott vagy sózatlan)

Engedd fel kissé a vajat, majd tedd egy kisebb méretű keverőedénybe.

Aprítsd fel a kesudiót a konyhai robotgép pengés aprító fejével úgy, hogy egy majdnem
pasztaszerű állagot kapj. (Ha nincs konyhai robotgéped, akkor daráld le a kesudiót, de
felapríthatod kézzel is, akár mozsárban is apróra törheted, vagy használhatod a turmixgépet is
erre a célra.)

Keverd az aprított diót jól bele a lágy vajba a keverőedényben, majd egy krémkaparó
segítségével szedd át egy kisebb szervírozó tálba. Fedd le frissen tartó fóliával, majd
fagyaszd le a hűtőben. Mikor leveszed majd a fóliát a tálról, tegyél a krém tetejére egy
szép darab egész kesudiót, így majd mindenki tudni fogja, hogy az kesuvajkrém.

Mézes vaj

Hozzávalók:

10 dkg vaj

1 evőkanál méz

Engedd fel kissé a vajat, majd tedd egy kisebb méretű keverőedénybe.

Add hozzá a mézet, és alaposan keverd el benne. Egy krémkaparó segítségével szedd át
egy kisebb szervírozó tálba, fedd le frissen tartó fóliával, majd fagyaszd le a hűtőben.
Mandula vaj

Hozzávalók:

10 dkg vaj

5 dkg hámozott mandula

½ teáskanál mandula aroma

Engedd fel kissé a vajat.

Aprítsd fel a hámozott mandulát a konyhai robotgép pengés aprító fejével úgy, hogy egy
majdnem pasztaszerű állagot kapunk (Ha nincs konyhai robotgéped, akkor daráld le a
mandulát, de felapríthatod kézzel is, akár mozsárban is apróra törheted, vagy használhatod a
turmixgépet is erre a célra.) Keverd az aprított mandulát jól bele a lágy vajba a
keveröedényben, majd egy krémkaparó segítségével szedd át egy kisebb szervírozó tálba.
Fedd le frissen tartó fóliával, majd fagyaszd le a hűtőben. Mikor leveszed majd a fóliát a
tálról, tegyél a krém tetejére egy szép darab egész mandulát, így majd mindenki tudni
fogja, hogy az mandula vajkrém.

Datolya Vaj

Hozzávalók:

10 dkg vaj

8 db kimagozott datolya

1 teáskanál liszt

Engedd fel kissé a vajat, majd tedd egy kisebb méretű keverőedénybe.

Harmadold fel a datolyákat egy éles késsel, majd szórd bele a konyhai robotgép táljába.
Hintsd rá a lisztet és aprítsd a robotgép pengés aprító fejével egészen finomra. (Nyugodtan
adj hozzá még több lisztet, ha túlságosan gumiszerűvé állna össze. Konyhai robotgép
hiányában használhatsz mixert is, vagy felaprózhatod akár kézzel is egy jó éles késsel.)

Keverd az aprított datolyát jól bele a lágy vajba a keverő-edényben, majd egy
krémkaparó segítségével szedd át egy kisebb szervírozó tálba. Fedd le frissen tartó
fóliával, majd fagyaszd le a hűtőben. Mikor leveszed majd a fóliát a tálról, tegyél a krém
tetejére egy szép darab egész datolyát, így majd mindenki tudni fogja, hogy az datolya
vajkrém.
Narancsos Vaj

Hozzávalók:

10 dkg vaj

1 evőkanál 100 %-os rostos narancslé

1 evőkanál reszelt narancshéj

Engedd fel kissé a vajat, majd tedd egy kisebb méretű keverőedénybe.

Keverd hozzá a narancslevet és a reszelt narancshéjat. Egy krémkaparó segítségével

szedd át egy kisebb szervírozó tálba, fedd le frissen tartó fóliával, majd fagyaszd le a hű-
tőben.

Citromos Vaj

Hozzávalók:

10 dkg vaj

1 evőkanál citromlé

1 evőkanál reszelt citromhéj

Engedd fel kissé a vajat, majd tedd egy kisebb méretű keverőedénybe.

Keverd hozzá a citromlevet és a reszelt citromhéjat. Egy krémkaparó segítségével szedd

át egy kisebb szervírozó tálba, fedd le frissen tartó fóliával, majd fagyaszd le a hűtőben.

Hannah megjegyzése: A vajkrémeket egy nappal a szervírozásuk előtt készítsd el, és másnap 1
órával a tálalás előtt már vedd ki őket a fagyasztóból.
Tizenharmadik
fejezet

- Willa nem beszélt arról, hogy valakit kizárnának a versenyből - szólt Hannah, miközben
félbetört egy puffancsot, és egyik felét megkente kesudióvajjal, a másikat pedig mézes
vajkrémmel.

- Azért, mert mindannyiunkat összehívott ma este, mielőtt a verseny kezdődött, és

megfogadtuk, hogy senkinek nem mondjuk el a részleteket. Csak annyit mondhattunk, hogy
Tasha már nincs versenyben. - Michelle bűntudatosnak tűnt. - Gondolom, ezzel most
megszegtem az ígéretem.

- Azt az ígéretet akkor tetted, amikor Willa még élt. Azóta változtak a körülmények -
jegyezte meg Norman.

Hannah beleharapott a puffancsba, majd egy elégedett sóhajjal belekortyolt a kávéjába. -

Oké. Mondj el mindent, amit csak tudsz, Michelle.

- Tasha harminc percet késett a vásárcsarnokban rendezett miniatűr kertek bemutatójáról,

még az első versenynap délutánján. Azzal magyarázta Miss Sunquistnek, hogy lerobbant a
kocsija, nekem viszont azt mondta, hogy a pasijával beszélgetett a vásári parkolóban, és
teljesen megfeledkezett az időről.

Hannah próbált visszaemlékezni arra, hogy mit is mondott nekik Willa, amikor a kizáró
okokat magyarázta. - Egy alkalommal való késés még nem tartozik a kizáró okok közé, ugye?

- Nem. De történtek még más dolgok is. Tiltva volt a csúnya beszéd a verseny időszaka
alatt, amíg a kitűzőt viseljük. Miss Sunquist azt is elmagyarázta nekünk, hogy miért fontos ez.
De Tasha nemegyszer káromkodott a színpad mögött is az estélyi ruhás bemutatón, és tudom,
hogy pontlevonást kapott érte, ráadásul Miss Sunquist a füzetébe is feljegyezte.

- Ez minden? - érdeklődött Norman.

- Még nem értem a végére - sóhajtott Michelle. - Úgy érzem magam, mint valami besúgó,
de most nem ez a fontos, gondolom.
 - Hát, nem igazán - Hannah örült, hogy a húga is tisztába került így a fontossági sorrenddel.
- Most nem a te érzéseiddel kell foglalkoznunk, hanem Willa halála okának kiderítésével.

- Tasha a ma délutáni patchwork-bemutatón sem jelent meg. Talán kapott volna még egy
esélyt, ha csak elkésik, de hiányzott a teljes rendezvényről, és még csak nem is telefonált vagy
jelentkezett, hogy megkísérelje kimagyarázni a dolgot. Miss Sunquist tényleg nagyon aggódott
érte.

- Mikor került elő? - kérdezett rá találóan Hannah.

- Hatkor. A barátja hozta oda a versenyre, a fürdőruhás bemutatóra. Amikor Miss Sunquist
faggatni kezdte Tashát, hogy miért nem vett részt a patchwork-bemutatón, azt felelte, hogy nem
volt kedve órákig ott ülni és figyelni, ahogy mások foltokat varrnak. Tasha ezzel nem adott más
választási lehetőséget Miss Sunquist számára. Kénytelen volt kizárni őt.

- Tasha pedig felháborodott ezen, ugye? r feltételezte Norman.

- Annyira nem. Szerintem direkt azért nem jött el a patchwork-bemutatóra, hogy

kirúghassák. Én segítettem neki összepakolni a dolgait, és akkor mondta, hogy amúgy sem
akart már a versenyben maradni.

- Gondolod, hogy ezt csak amolyan „savanyú a szőlő”- érzés mondatta vele? - kérdezte
Norman.

- Vagy csak hősködés volt a részéről? - kontrázott rá Hannah is.

- A válasz mindkettőtöknek: nem. Azt mondta, sokkal inkább szeretne a pasijával több időt
tölteni, és én ezt el is hiszem neki. Soha nem lelkesedett igazán a szépségversenyért, még akkor
sem, amikor második helyezést kapott az estélyi ruhás fordulón.

- Akkor miért nevezett be egyáltalán? - akarta tudni Hannah.

- Nem akart nevezni sem. Elmondta nekem, hogy az apja töltötte ki, írta alá és küldte be a
jelentkezési lapot is. Tasha még csak tizenhét éves, úgyhogy amúgy is kellett volna a szülői
beleegyezés.

- Sok ilyenről hallottam már - tette hozzá Norman, hisz nagyon jól tudta, hogy Michelle-ét
is Delores írta alá.

- Nekem is ismerős a dolog - kuncogott Michelle.

- Viszont én nem bánom a versenyzést egyáltalán. Bizonyos tekintetben jó móka az egész. Meg
Lonnie szerette volna, ha indulok. Ő javasolta anyának is. Tasha pasija szerint viszont csak
időpocsékolás az egész.

- Azzal a nagy pénzdíjazással együtt?

- Tasha azt mondta, a barátját egyáltalán nem érdekli a jutalom. Különben sem kapott volna
belőle. Meg Tasha sem. Mivel még mindig kiskorú, az egész az apját illetné.
 Hannah összenézett Normannel. A pillantása azt jelentette: „Hát, nekem ez tökéletes
motivációnak tűnik a gyilkosságra. ” Normané pedig: „Egyetértek, én is így gondolom!”

- Mi Tasha vezetékneve? - kérdezte Hannah.

Michelle elgondolkozott ezen egy picit, majd megvonta a vállát. - Nem hiszem, hogy valaha
is hallottam volna. Miss Sunquist mindig a keresztnevünkön szólított minket, és a kitűzőnkre is
csak az volt ráírva. Az övén az állt, hogy Princess Tasha. De utánanézhetek, ha nagyon akarod.
Valamelyik lány egy suliba jár vele.

- Nagyszerű. Majd kérdezd meg holnap, és azonnal értesíts, ha megtudtad!

- Ez azt jelenti, hogy Mike-nak nem mondasz semmit a Tasha dologról?

Egy pillanat töredékéig Hannah is erre gondolt, aztán megrázta a fejét. - Csak a keresztnevét
tudjuk. Nem lenne értelme addig beszélni róla Mike-nak, míg nem tudunk meg Tasháról több
információt.

- Na meg, gondolom, először te akarod leellenőrizni Tashát és az apját, egyedül - tette

hozzá Michelle.

- Aztán pedig prezentálod neki a dolgot, mint már bizonyított tényt - mosolygott Norman.

- Csak hogy bebizonyítsd neki, mennyivel jobb detektív vagy, mint ő - somolygott rá a
nővérére sokatmondóan Michelle.

Hannah csak nevetett ezen. Sokkal jobban ismerte őt a húga annál, hogy bevegye ezt a
nagylelkű önzetlenséget, amit fedősztoriként próbált beadni neki, úgyhogy jobb, ha beismeri,
hogy igaza volt. - Kitaláltad. De most inkább anyáról beszéljünk. Mike bármelyik percben
ideérhet. Mindkettőtöknek ajánlom, hogy eszetekbe véssétek: Tasha és az apja az én dolgom!

***

- Tessék, Mike, parancsolj - Hannah behozta neki a frissen gőzölgő puffancsokkal teli
kosarat, és feltöltötte a dzsemes és vajkrémes tálkákat. Hagyd még hűlni őket egy pillanatra,
aztán nekiláthatsz.

- El sem tudod képzelni, milyen sokat jelent ez most nekem - nézett rá Mike, olyan
pillantással, amelyet akár hívhatnánk rajongásnak is. - Ma nem is ebédeltem, és miután újra
behívtak, vacsorázni sem volt időm.

- Ehettél volna egy jó kis rántott, bundázott csokit - vetette oda neki Hannah, kissé
szarkasztikusan.

- Igazad van. Tényleg kellett volna ennem egyet. Ha ilyen sokat dolgozom, sokkal több
kalóriát égetek el közben. De nem tudtam rávenni magam.

- Értem - szólt Hannah, és elmerengve figyelte, ahogy Mike széttör egy puffancsot, és
vastagon megkeni mind mézes vajjal, mind dzsemmel.
 - Készíthetnél ilyet a Süti Édenben - mondta Mike az első falat után. - Egyszerűen isteni!

Hannah csak mosolygott. Még elképzelni is nevetséges volt, milyen macerás lenne ilyen
magas, forró puffancsokat rohangálva felszolgálni, ha egyenként rendelnék a vendégek az
étlapról. Annak viszont nagyon örült, hogy Mike-nak ennyire ízlik. Mindenképpen bóknak
vette.

- Hej, Norman - kiáltott oda Mike Hannah másik hódolójának. - Te miért nem eszel
puffancsot?

- Mert amit eszel, az már a második adag. Mi Michelle-lel majdnem megettük a teljes első
sütést. Bár, lehet, hogy eszem ebből is egyet.

- Tessék, szolgáld ki magad, én úgysem tudom mindet megenni - Mike ezzel újra Hannah
felé fordult. - Gondoltam, érdekelhet, hogy Knight doki megállapította, a halál beállta
majdhogynem azonnali volt. A második ütés már csak hab volt a tortán.

- De micsoda hab, és milyen tortán! - gondolta Hannah. Meg lett volna ennek a tudata nélkül
is. - És miért tehette?

- Hogy biztos legyen benne, tényleg meghal? - találgatta Norman.

- Bingo! - mutatott Norman felé helyeselve Mike.

- Az elkövetőnek kellett a túlzás adta biztonság!

Hannah vágott egy fintort, amit a két férfi nem láthatott. Hátborzongató volt a beszélgetésük.
És mindezt evés közben teszik. Hogy lehetnek ilyenek?

- Puffancsot? - tartotta oda neki a kosarat Mike.

- Koszi, de nem - Hannah nyelt egy nagyot. Egy másik emberi lényről beszélgettek, olyan
valakiről, akit ő ismert és kedvelt.

- Megtudtál még mást is Knight dokitól? - kérdezte Norman, miközben a narancsos

vajkrém után nyúlt.

- Mire gondolsz? - Mike kettévágott egy újabb puffancsot, és rákanalazott egy nagy adag
málnalekvárt, majd a mézes vajjal együtt továbbadta Normannek. - Kóstold meg ezekkel is.
Nagyon jó a kettő együtt.

- Koszi, de csak ha nem bánod! Mi a helyzet a védekezésből adódott sérülésekkel? Láthatta

a támadóját, megpróbálhatott esetleg védekezni?

- A doki szerint nem - válaszolt Mike, és megtörölte a száját a kikészített szalvétában. -

Eltört a jobb csuklója, de szerinte ez az eséskor keletkezhetett, nem pedig védekezés közben. -
Újra Hannah-hoz fordult, és tőle kérdezte: - Ugye az áldozat jobbkezes volt?

- Igen - Hannah-nak még ezt is nehezére esett kinyögni. Hogy emlegethette Willát ilyen
érzéketlenül áldozatnak? Egy élő, hús-vér emberről beszélgettek, legalábbis ma este még élő
volt. Valahogy nem találta helyénvalónak, ahogy a legapróbb részleteket is átbeszélték, közben
pedig tömték a fejüket.

- A doki szerint egy férfi lehetett az elkövető - mondta Mike. - Hacsak nem egy olyan nő,
aki képes felemelni egy tizenkét kilós kalapácsot a válla fölé, hogy utána szétcsapja vele az
áldozata koponyáját, aki százhatvan-valahány centi magas volt. Szerintem csakis férfi lehetett
az illető.

Hannah megint csak nagyokat nyelt. Nem lenne képes most még egy kérdést sem feltenni.
Vajon Mike nem fogja fel, hogy ő és Willa együtt dolgoztak, együtt nevetgéltek még az este, és
a barátjának tekintette őt?

- Voltak állkapocssérülések is? - kérdezte Norman, túlságosan is érdeklődőén ahhoz, hogy

ezek után Hannah szemében még mindig tökéletes kérőnek látsszon.

- A doki szerint elég súlyosak - Mike fogott egy újabb puffancsot, kettétörte, és megtöltötte
málnalekvárral. - Jó pár foga kitörött.

- Tudod, hogy melyikek?

- Nem tudom. Mintha a tizenhármast, tizennégyest említette volna a doki. - Ismét

odafordult Hannah-hoz. - Fincsi, nagyon, nagyon finom!

Norman töprengett. - Nagy ütésnek kellett lennie ahhoz, hogy szétroncsoljon egy egészséges
kis őrlőt meg egy zápfogat.

- A doki szerint is nagyon jó állapotban voltak a fogai úgy különben, de majd ezt veled is át
akarja beszélni.

- Át akarja beszélni? - Látszott, hogy Norman ennek tényleg örül. - Ha kell, még most
kimegyek hozzá a városi kórházba, ha akarja, hogy megvizsgáljam a fogakat. Abban az esetben
viszont, ha a baloldal nem sérült, akkor talán le tudnánk modellezni egy tizenhármas és
tizennégyes fogat, hármas, négyes pótlással, hogy mekkora erőbehatás érhette...

- Elég legyen ebből! Kifelé! - kiáltotta Hannah, és felugorva az ajtóra mutatott. Eleget
hallott ebből a beszélgetésből, áldozatról, betört koponyáról, eltört csuklóról és széttörött
fogakról. Ez már majdnem groteszk volt. Tudta, hogy Mike csak a dolgát teszi, ez érthető is. És
az is rendben van, hogy Norman segít neki, amiben tud. De ez egyáltalán nem volt méltó módja
Willa meggyászolásának!

- Mi? - Mike teljesen letaglózva, meghökkenten bámult rá. - Arra kérsz minket, hogy most
menjünk el?

- Igen! Olyanok vagytok, mint a hullarabló vámpírok, mindketten! Úgy beszéltek itt
Willáról, mintha csak egy darab, csak egy... test lenne! Annál sokkal több volt. Aranyos volt,
csinos és kedves és... a barátom volt!

- Annyira sajnálom, Hannah! - Norman volt az első, aki megszólalt. - Nem is vettem észre,
hogy ennyire tapintatlanok voltunk! Ne haragudj, elnézést kérek!
 Norman nyúlt, hogy átölelje, de Hannah kibújt az ölelésből. Nincs az a dolog, amiért most
kibékülne velük. - Menjetek! - mutatott még mindig az ajtó felé.

- Hát jó - mondta Norman. Mike is felállt, de még vetett egy utolsó pillantást a
puffancsokra a kosárban. - Nagy baj lenne, ha ezeket magammal vinném?

- Kifelé! - kiáltotta megint Hannah, és keményen összeszorította a száját. Azok a

kifejezések, amelyekét most legszívesebben a fejükhöz vágott volna egyáltalán nem voltak
udvariasnak mondhatóak, sót.

- Hívlak holnap! - szólt Norman, és kilépett az ajtón. - Nagyon bánom, tényleg, hogy ilyen
érzéketlen tuskó voltam!

Mike Norman után ment, de az ajtóban visszafordult, és odaszólt: - Igen, rettentően sajnálom
én is, Hannah!

Mikor az ajtó becsukódott mögöttük, Hannah egy pillanatra lehunyta a szemét, és hagyta,
hogy a csönd kicsit megnyugtassa. Aztán kiment, duplán rázárta az ajtót, és még a riglit is
ráhúzta.

Valami puha, meleg és szőrös dörgölődzött a bokájához, és Hannah ahogy lenézett, meglátta
Mósét. Biztos megérezhette, hogy nagyon feszült, és otthagyva Hannah jó meleg ágyát és a
pillangókat az ágytakarón, kijött, hogy megvigasztalja őt.

Hannah felnyalábolta a cicát, és belefúrta az orrát a puha bundába a nyakán. - Koszi, Móse.
Te vagy a legjobb lakótárs! Te mindig itt vagy nekem, ha bármikor szükségem van rád, és soha
nem mondasz olyanokat, amiken így felhúzom magam!

- Rowww - dorombolta Móse, és icipici nyávogó hangot hallatott, ami a teljes beleegyezést
jelentette. Aztán fogta, és elkezdte nyalogatni Hannah orrát. Ez annyira meglepte a lányt, hogy
majdnem leejtette Mósét. Tudta, hogy a cica szereti őt, de nem volt túl gyakori nála ez a fajta
szeretet-megnyilvánulás.

- Ideje hunyni egyet - mondta, és bevitte magával a hálóba, majd óvatosan ráhelyezte a
speciálisan neki vásárolt libatollal töltött párnára. - Kérlek, emlékeztess rá reggel, ha esetleg
elfelejteném, hogy rájöttem, miért nem megyek egyikhez sem feleségül!
Tizennegyedik
fejezet

Hannah az ébresztőóra csöngésére ébredt másnap reggel fél hatkor, és még mindig nagyon
mérges volt Mike-ra. Igaz, Norman sem nyerte még vissza a kegyeit, de ő legalább elnézést
kért, nem is egyszer, és Hannah érezte, hogy ez a bocsánatkérés szívből jövő és őszinte volt.
Mike még egyszerűen azt sem fogta fel, miért lett Hannah annyira dühös. Az elnézést kérése is
csak egy felületes utógondolat volt.

Hannah átnézett Móse párnájára, de a cica nem volt ott. Egy mély benyomódás látszott csak
a párnán, ahol előzőleg fekhetett, meg a huzaton hátrahagyott néhány narancs-fehér szőrszál.
Móse nyilvánvalóan korábban elhagyta a hálóhelyét, még az éjszaka folyamán. Hannah
kikászálódott az ágyból, kinyújtóztatta a hátát, majd lehajolt megkeresni a papucsát az ágy
alatt. Végigtrappolt a hallban a konyha felé, hogy minél előbb megkaphassa a napi
koffeinadagját, amikor egy nagyon kellemes illat csapta meg az orrát.

A konyhában égett a villany. Hannah kitágult orr-cimpákkal mélyet szippantott a feléje áradó
fejedelmi illatokból. Kolbász. Tojás. Sajt. Hagyma. Csak nem a tündér keresztanyja jött el
hozzá, hogy reggelivel lepje meg?

- Jó reggelt! - köszöntötte a meglepő módon ragyogóan tiszta sütő-főző szentélyben

sertepertélő kisebbik húgát. Túl fáradt volt már hozzá tegnap éjjel, hogy a két adag puffancs
után összetakarítson, de Michelle megtette helyette.

A mosogatóban nyoma sem volt a használt edényeknek; a munkapultok frissen, fényesen

ragyogtak, a mixere pedig megtisztítva várta a foltmentes keverőedényben.

- Jó reggelt neked is! - köszöntötte Michelle, és a Hannah helyére kikészített kávésbögre

felé intett. - Hallottalak felkelni, és kitöltöttem a kávédat. A reggeli is kész lesz mindjárt -
hadarta, és felpillantott az étkezőasztal fölé függesztett almát formáló konyhai órára. - Még
három perc kell, hogy lehűljön kicsit.

- Köszönöm - szólt Hannah, és nagyot kortyolt a kávéjába, amely talán, ha eleget iszik
belőle, képessé teszi majd arra is, hogy ne csak egyszavas tőmondatokban kommunikáljon.
 - Tojásos omlettet készítettem neked, hálám jeléül, hogy itt lakhatok nálad! Mivel anya éjt
nappallá téve dolgozik, irtó unalmas volt nála.

- Megértem - vágta rá gyorsan Hannah, és eszébe jutott, hogy megígérte Michelle-nek:

megpróbálja kideríteni, min is dolgozhat az anyjuk éjszakánként az irodában. - Teljesen
elfeledkeztem arról, hogy anya titkával foglalkozzam - ismerte be.

- Ezen egyáltalán nem csodálkozom, főleg a tegnap este történtek után.

- Tudom, de csak arra tudok gondolni, hogy még mi mindent felejthettem el.

- Lehet, hogy listát kellene írnod.

- Már írtam. Mostanában is szoktam írogatni. De ha nagyon elfoglalt vagyok, még gyakran
az is kimegy a fejemből, hogy a listára nézzek, akkor pedig az egész már el is veszti a
jelentőségét, noha épp az emlékeztetés lenne a célja.

Michelle elnevette magát, és felállt, hogy odamenjen a pulthoz. Kitálalt két adagot maguknak
a saját készítésű omlettjéből, és odavitte az asztalhoz.

- Miért nem veszel egy okostelefont? Az olyan, mintha notebookod és mobilod lenne egyben.
Csak be kell állítanod a feladatlistába az emlékeztető funkciót, és riaszt az általad előre
megadott időpontban, emlékeztetve a feladatra.

Hannah vágott egy kis fintort. - Nem hinném, hogy ilyen magaslatokban kellene szárnyalnom
high-tech vonalon. Már az is nagy erőfeszítésembe telt, hogy beszerezzek egy asztali
számítógépet, és azt is csak azért, mert elveszítettem a fogadást Andreával.

- Igen, láttam a nappaliban. Még mindig a dobozában van, és még össze sem raktad.

- Pontosan.

- És ha szabad kérdeznem, miért nem?

- Mert nincs okostelefonom feladatkezelő funkcióval, hogy emlékeztessen - válaszolt

csípőből Hannah, és villájával beletúrt Michelle tökéletesen elkészített és felszolgált
reggelijébe.

A csipetnyi humor, amit Michelle az ízletes reggelijével együtt szolgált fel neki, hamar
tovaillant. Hannah-nak három falatot sikerült elfogyasztania húga mennyei készítményéből,
amikor éles telefoncsengés hasított bele a lakás csendjébe.

Michelle felnézett az órára. Reggel hat sem volt még. - Vajon ki telefonálhat ilyenkor,
hajnalok hajnalán?

- Mondjuk Mike, Norman, anya, Lisa vagy Bili is lehet - vágta rá az ujjain számolgatva
Hannah. - A kivétel egyedül Andrea.

- Miért, mert soha nem kel fel nyolc előtt?

 - Meg is válaszoltad a kérdést - szólt Hannah, és feltápászkodott, hogy felvegye a falra
erősített kagylót. Mielőtt hozzáérhetett volna a kagylóhoz, hirtelen meglátta Mósét. Szőre
kétszeresére felborzolva, a hátát görbítve, pont, mint a boszorkány macskája Halloweenkor. A
farkával úgy csapkodott előre-hátra, mint ahogyan az arató csapkodhat kaszájával a
gabonasoron. Megszokott dorombolása helyett mély morgást hallatott. Összeszűkült szemekkel
szuggerálta a telefont, és elég veszedelmesen nézett ki ahhoz, hogy egy ugrással ott teremjen,
és karmaival lecsapja a falról.

Hannah rámutatott, Michelle meg aggódni látszott. - Mi baja van?

- Ó már tudja, ki az.

- De hát honnan tudhatja?

Hannah felhúzta a vállát. - Nem egészen értem én sem, de egy-két kivétellel mindig eltalálja.
Lehet, hogy valami olyan jeleket vagy hullámokat fog így, amit csak 6 érzékel, mi nem. Fel
kell vennem a telefont, mielőtt még tényleg lecsapja a falról.

- Jó ötlet - helyeselt Michelle, és közben Mósét bámulta aggódva.

Hannah felvette a kagylót. - Hello, anya! - szólt bele.

Az azt követő csendben Hannah még egy óra ketyegését is hallotta a vonal túlvégén. Aztán
az óra hatot ütött, és lejátszotta a jól ismert harangjátékszerű dallamot, és Hannah akár már
erről is be tudta volna azonosítani a hívót. Az aranyozott antik zenélőóra volt, a tizennyolcadik
század elejéről, amit Delores hozott haza egyszer a Nagyi Padlásáról.

- Mi a helyzet, anya? - kérdezte Hannah. - Szólj már bele, kérlek, tudom, hogy ott vagy.

Elgyötört sóhajtás hallatszott, majd Delores hangját hallotta a telefonban. - Bárcsak ne

tennéd ezt velem mindig, Hannah!

- Tessék?

- Sajnálom, drágám, de állandóan kiborítasz azzal, ahogy beleszólsz a telefonba. És ha már

kiborulásról beszélünk...

Hannah vett egy nagy levegőt, és Michelle-re kacsintott. Pontosan tudta, mi következik.

- Épp Jaké és Kelly műsorát hallgattam az Éden Hullámain, amikor bemondták, hogy
valaki egy ólmosbottal fejbe vágta Willa Sunquistet a vásárban tegnap este, és meghalt!

- Azt mondták, ólmosbottal? - kérdezte Hannah csodálkozva.

- Persze, nem így mondták, hogy ólmosbottal. Nem is tudhatták. Csak annyit mondtak,
hogy egy nagy ütést mértek a fejére, amibe belehalt.

- Tudom, anya.

- Akkor te is hallgattad?
 - Nem egészen - Hannah egy néma hálát rebegett annak a valakinek, aki a híreket
szerkesztette, hogy nem tett említést arról, hogyan találta meg Willa holttestét.

- Nem hallgattad Jaké és Kelly műsorát, mégis tudtál róla?

- Igen, tudtam.

Deloresnek egy percébe tellett, míg leesett a tantusz, és halkan felhördült. - Jaj, nem mondod!?

- Rendben, akkor nem mondom. Volt még más is, amiről beszélni akartál, anya?

- Hannah Louise Swensen! Ez nem a megfelelő idő a komolytalankodáshoz. Egyáltalán

nem áll jól neked. Nem is értem, hogy gondolod, hogy valaki komolyan fog venni, ha
egyfolytában...

- Sajnálom, anya - szakította meg Hannah a szóáradatot, amely nyilvánvalóan egy újabb
kioktatásba csapott volna át arról, hogyan nem viselkedhet egy úri hölgy.

- így már jobb. Akkor most mondd, hogy nem voltál ott.

- De nem tudom azt mondani.

Delores olyan hangon hördült fel, hogy Hannah füle belesajdult. - Be kell fejezned ezt, Hannah.
Elég nagy baj, hogy tréfát űzöl mindkét tökéletes kérőd rajongásából. Az egyikük annyira
rajong érted, hogy még egy házat is felépített a kedvedért, ugye tudod?

- Az Norman háza, nem nekem építette - védekezett Hannah.

- Le akarod tagadni talán, hogy együtt terveztétek meg?

- Nem, de az csak egy pályázat miatt volt.

- Tényleg, Hannah! Úgy csinálsz, mintha a fejedben egy szélmalom forogna.

- Micsoda? - Hannah őszintén össze volt zavarodva.

- Ez azt jelenti, hogy zavar van a fejedben, óangolban sokat használják ezt a kifejezést a
zavarodottságra. Ha csak feleannyira értelmes lennél, mint amilyennek tartalak, már rájöttél
volna arra, hogy a pályázatnak semmi köze nem volt Norman tényleges motivációjához. Ő
neked akart házat építeni. És fel is építette.

Hannah jobbnak látta, ha csendben marad. Mit is mondhatott volna? Lehet, hogy az anyjának
van igaza.

- Ha bármiféle kétséged lenne efelől, menj, és nézd meg a dolgozószobáját - tromfolt

Delores. - De elég is ennyi Normanról. Most pedig mondj el mindent.

- Miről is?
 - Természetesen Willáról. Bertie mesélte, hogy reggel megcsináltatta a frizuráját, Claire
pedig említett valamit arról, hogy egy drága ruhát vásárolt nála. Gondolod, hogy egy randi-
erőszakról van szó?

- Randi-erőszak? - tagolta a szavakat Hannah.

- Igen, tudod mi az, nem?

- Tudom, de te honnan tudod? - bukott ki Hannah-ból.

- Dr. Lőve beszélt erről a témáról egy betelefonálóval a múlt héten.

- Te hallgatod Dr. Lőve adását? - Ez majdhogynem sokkolta Hannah-t. Az Éden Hullámain

a szerelmi bánatban szenvedők és szerelmesek tanácsadója híres volt kíméletlen
szókimondásáról.

- Azt is, meg a farm riportot is, és már eleget hallottam az emlőgyulladásról is ahhoz, hogy
elég legyen az elkövetkezendő ötven évre. A hallban lévő rádió csak két adót fog, úgyhogy
ebédnél mindig Dr. Lőve műsorát hallgatjuk.

- Oké. Anya, most már tényleg mennem kell. Még nem zuhanyoztam, és negyvenöt perc
múlva már bent kell lennem a Süti Édenben.

- Várj egy pillanatra, Hannah! Még nem is mondtál semmit. Nagyon, khm... rossz volt?

Hannah tudta, hogy az anyja mit akar tőle. Delores azt szerette volna, ha Hannah szépítő
kifejezésekkel tarkítva részleteiben elmeséli az egész történetet. De erre Hannah-nak sem
türelme, sem ideje nem volt most.

- Hívj fel később - mondta végül, és felállt, hogy letehesse a telefont. - Akkor majd mindent
elmesélek. Késésben vagyok, és még el kell készülnöm.

- Várj! - hallatszott a parancs a vonal másik végéről. - Csak azt mondd el: hol találtál rá? A
rádióban nem mondták, és Bili sem hajlandó semmit mondani.

Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Delores zaftos részletekre vadászott, hogy továbbadhassa a
Laké Eden-i pletyka forródróton, ami kizárólag a bennfenteseknek szólt, külsősök nem
ismerhették. Biztos Bilit hívta először, akitől valószínűleg nem tudott meg semmi olyat, amit
addig ne tudott volna már, most pedig a legidősebb lányából próbált meg információkat
kicsikarni.

Hannah most Michelle-re pillantott. A kishúga Móséval az ölében halkan kuncogott. Egész
testében rázkódott a néma nevetéstől, és Móse úgy tűnt, nem tudta eldönteni, menekülőre fogja,
vagy kivárja, míg elül a rázkódás.

- Rendben, anya - szólt, és visszafordult a telefonhoz. - Elmondok egy dolgot, amit nem
hallhattál a rádióban. Esélyes, hogy a rendőrség sem tud róla. Viszont, amint elmondtam,
azonnal le fogom rakni a kagylót, mert készülnöm kell a munkába. Áll az alku?

- Rendben.
 Delores nagyon kíváncsinak hallatszott, Hannah pedig a szemét forgatta. Megpróbálja
gyorsan lezavarni. - Willa az új ruháját viselte, amit aznap vásárolt Claire-től, továbbá azt a
cipőt, amit szintén újonnan vásárolt a ruhához. - Ezután, az első tiltakozó hangot meghallva,
fogta és lerakta a telefont.

***

Tizenöt perccel később Hannah ismét felpillantott az órára, és felnyögött. Azóta még két másik
hívást is kapott. Az egyik Pam Baxtertől volt, aki aziránt érdeklődött, vajon felhívhatja-e otthon
Lisát, és megkérheti-e, hogy segítsen kiegészíteni a zsűrit. Hannah megmondta neki, hogy
persze, nyugodtan hívja, majd letette a kagylót. Abban a pillanatban, amikor letette, már újra
csengett a telefon. Ezúttal Lisa volt az, elmondta, hogy azt ígérte Pamnek, délig gondolkozik
rajta és visszaszól, viszont szeretne előtte pár dolgot átbeszélni még Hannah-val, ha beér a Süti
Édenbe.

- Jó lesz, ha igyekszem - kiáltott fel Hannah, amikor újra az órára pillantott, miközben a
reggeli edényeket vitte a mosogatóhoz.

- Menj fürödni meg öltözni - szólt Michelle, és nyúlt, hogy elvegye az omlettes serpenyőt. -
Majd felveszem a telefont, ha újra csengne. Veszek ki egy kicsit ebből a kolbászból Mósénak.

- Látod, az jó ötlet. Imádja a kolbászt. - Hannah már a konyhaajtóban volt, amikor a telefon
újra megszólalt. - Miért van az, hogy nem tudom nem felvenni a telefont, ha hívnak? - kérdezte,
és már nyúlt is érte. - Központi főpályaudvar. Itt Hannah Swensen beszél.

- Szia, Hannah - szólt bele egy ismerős hang, és Hannah elmosolyodott. Norman volt az,
aki legalább nem azért hívta, hogy újabb információt szedjen ki belőle Willa meggyilkolásáról.
- Van egy perced? - kérdezte.

- Neked akár kettő is - rogyott le a székbe újra Hannah.

- Akkor gyors leszek. Először is, szeretnék újra bocsánatot kérni a tegnapi
tapintatlanságomért.

- Bocsánatkérés elfogadva.

- Akkor jó. És szeretnélek meghívni mindkettőtöket ma este vacsorázni.

- Tényleg jó lenne, de sajnos nem fog menni. Michelle-nek ma déltől este nyolcig kint kell
lennie a vásáron.

- Nem Michelle-re gondoltam. Tudom, hogy nagyon szoros a programja. Rád és Móséra
gondoltam.

- Mósét is el akarod hívni, hogy velünk vacsorázzon?

- Igen, van egy ötletem arra, hogyan turbózzuk fel az étvágyát. Azt is tudom, hogy
szeretnéd megnézni Michelle-t a vetélkedőn az este, ezért korai vacsorára gondoltam. Hozd el a
nagyfiút hozzám, úgy öt körül.
 - Jól hangzik tényleg, de nekem csak háromnegyed órám lesz mindössze. Hatkor már
találkoznom kell Pammel és valaki mással, aki majd betölti Willa helyét a zsűriben. Át kell
majd vennünk a zsűrizési szabályokat.

- Rendben, addigra mindent előkészítek majd. Rendelek házhoz szállítást Sally-től a Sarok
Vendéglőből, és majd az új dolgozószobámban eszünk. Az az egyetlen helyiség, ami teljesen
be van rendezve. Vacsora után én majd hazaviszem hozzád Mósét, te meg mehetsz a
szabályokat átnézni.

Hannah már-már könyörögni kezdett volna, hogy tegyék másik időpontra a vacsorát, egy
kevésbé hektikus estére, amikor eszébe jutott az anyja megjegyzése Norman új
dolgozószobájáról.

- Oké. Akkor, ötkor nálad.

- Nagyszerű. Várj, még egy dolog...

- Igen?

- Tudom, Mike nem akarja, hogy bárki is besegítsen neki a nyomozásba, de gondolom, te
azért tovább nyomozol az ügyben, ugye?

- Én? Nyomozni? Már hogy nyomozhatnék, amikor nem vagyok okleveles tagja a
nyomozóhatóságnak?

Norman hangos hahotában tört ki erre a megjegyzésre. - Persze, természetesen igazad van!
Szóval, ötkor várlak benneteket Móséval.

- Tényleg, mi lesz a vacsora?

- Grillezett báránycombfilé vadrizzsel és bébi spárgával. Sally-től tudom, hogy ez az egyik

kedvenced.

- Igen, így van. De Mósénak is levágok majd belőle egy picit. Nem hinném, hogy valaha is
evett volna bárányhúst.

- Nem szükséges. Neki külön rendeltem előételt. Ha megkérdezné, mondd neki, hogy grill
mixet kap majd.

- Ez annyira kedves tőled, Norman! - Hannah már megint mosolygott. Néhány férfi csak
politikai fogásból kedveskedett a barátnője kis kedvencének, de Normannél ez szívből jött, és
tényleg nagyon kedvelte Mósét.
Tizenötödik
fejezet

- De tényleg, komolyan gondolod, hogy elég képzett vagyok ahhoz, hogy

megcsinálhassam? - kérdezte Lisa, miközben kivette a két utolsó sütőlapot a sütőből, tele
frissen készült sütivel, és rárakta őket az állványra, hogy hűljenek.

- Pontosan annyira szakképzett vagy, mint én. Te is egész életedben sütöttél.

- Csakúgy, ahogy te is. Viszont nálad ez hosszabb időt és több tapasztalatot jelent. - Lisa
hirtelen megállt, és fura grimaszt vágott. - Hoppá, ez kicsit tapintatlan volt, nem?

- Jótól kérdezed. Én magam sem vagyok egy guru, ha már a diplomatikusságról beszélünk.

Lisa csak kuncogott, és ez Hannah-t megint csak arra emlékeztette, mennyire fiatal még. Az
üzlettársa ellentmondásossága igazi talányt jelentett számára. Néha rendkívüli érettségről és
felelősségtudatról tett tanúbizonyságot, mint például üzleti dolgokban, a nemrégen kötött
házasságában, vagy éppen ahogy az apjáról gondoskodott. Előfordultak azonban olyan
helyzetek, amikor Lisa ugyanolyan volt, mint bármely más húszéves fiatal. Többször is
előfordult az elmúlt két évben, hogy Hannah arra érkezett a boltba: az üzlettársa - partner
híján - egy seprűvel táncolja körbe a munkapultot, boldogan énekelgetve magában „az Eljön
egy királyfi tán, hófehér paripán” idézetet az egyik régi slágerből.

- Hannah, most komolyan, tényleg úgy gondolod, hogy fogadjam el a felkérést? - faggatta
újra Lisa.

- Szerintem igen. Herb mit szól hozzá?

- Ó is pont azt mondta, mint te. Persze Herb elfogult velem, és azt gondolja, bármire képes
vagyok, kivéve a... - Lisa itt újra megtorpant, és vágott egy kis fintort. - Csak azt akartam
mondani, hogy elfogadom a zsűrizést, ha megteszel nekem egy apró szívességet. Bár
gondolom, ez nem túl fair, ugye?

- Hát nem, de mindenesetre szívesen megteszem, amit kérsz, legyen az bármi... - Most
Hannah blokkolt le az ígéret közepén. Legutóbb, amikor így megígért valamit anélkül, hogy
tudta volna előre, miről lesz szó, Andreának sikerült rávennie őt arra, hogy gardedámként
kísérje el őt és néhány osztálytársnőjét egy rockkoncertre.
 - Vakon akartál ígérni, ugye? Csak közben meggondoltad magad.

- Hát, csak arról van szó, hogy szívesen megteszek neked bármit, ha megígéred, hogy a
szívességnek semmi köze a rockkoncertekhez vagy a fizikai fájdalomhoz. És azt se felejtsd el,
hogy ez a kettő egy és ugyanaz is lehet.

Lisa hangosan nevetett. - ígérem, semmi rockkoncert és fizikai fájdalom. Hacsak... nem vagy
klausztrofóbiás...

- Nem hiszem, hogy az lennék. Még egy szekrénybe is be tudok bújni. Már gyakran tettem
ilyet, amikor szimatolgatnom kellett. Sőt, volt, hogy hason csúszva másztam be az ágy alá
kihalászni Móse egyik játékát.

- Oh, remek. Ez azt jelenti, hogy tényleg nem vagy klausztrofóbiás - szólt Lisa egészen
megköny-nyebbülve, majd hozzátette: - Sajnos én az vagyok.

- Komolyan?

- Igen, és egészen addig nem tudtam róla, míg nem jelentkeztem önként Herb egyik
segítőjének, de akkor már túl késő volt. Nem akartam, hogy azt higgye, nem bízom a
képességeiben, hogy meg tudja csinálni a trükköt. Viszont az a pillanat, amikor rám zárja azt a
dobozt... Na, akkor halálra vagyok rémülve.

- Már értem, arról a mutatványról beszélsz, amikor a bűvész félbevágja a dobozba zárt
hölgyet, ugye?

- Nem. Az például egyáltalán nem zavar, de az egy elég borsos áru díszletkialakítás, amire
még spórolnunk kell. Addig, amíg a fejem kint van, oké vagyok. Én a kardos mutatványt nem
bírom.

- Várj csak! - szólt Hannah, és egy borzasztó vízió villant fel a fejében. Elképzelte magát
szembekötve, megbéklyózva, odaállítva egy fa palánk elé, miközben egy őrült bűvész tőröket
hajigál köré. Most már el tudta képzelni a rettegés részét a dolognak, pláne úgy, hogy
emlékezett, Herb soha nem tudta még a csűr hátsó falát sem eltalálni a labdával, amikor
kidobóst játszottak anno, a gimnáziumi évek alatt. De ettől még nem kellene klausztrofóbiásnak
lennie Lisának, vagy mégis? Az is lehet, hogy csak összekeverte a mutatványokat.

- Mi az? - kérdezte Lisa, amikor látta az érzelmek hullámzását Hannah arcán.

- Kardot említettél és nem tőrt, ugye?

- Igen.

Hannah erre már majdnem megkönnyebbülve érezte magát, de tudta, még messze van a
biztonságtól. - Mesélnél a mutatványról? - kérte Lisát.

- A segítő bemászik a dobozba, a bűvész pedig lezárja azt. Ez a doboz olyan, mint egy
ódon fakoporsó, csak éppen felállítva, és bűvös ládának hívják. A segítő a ládában abba a
pózba helyezkedik el, ami a láda fedelére van rajzolva belülről. Ez egyáltalán nem nehéz,
Hannah. Vannak benne kis kéz- és lábtartók is, meg minden. El sem lehet téveszteni.
 - Hát azt majd meglátjuk - mormolta Hannah, de nem mondta ki hangosan. - És ezután mi
következik? - kérdezte inkább.

- Ezután Herb végig átszurkálja a ládát a hosszú kardokkal. A kardokat bent hagyja, és
mire az összessel végez, senki nem hiszi, hogy a segítő ezek után még életben lehet.

Pedig igen, és azért, mert előzőleg felvette a megfelelő pozitúrát, még mielőtt a bűvész elkezdte
volna a kardokat beszúrogatni.

- Akkor ez is egy optikai illúzió?

Lisa megvonogatta a vállát. - Nem igazán tudom, hogy is működik. Ellenben minden egyes
alkalommal, amikor bemászok a ládába, és Herb becsukja az ajtót, a számba harapok inkább,
mintsem felsikítanék, hogy azonnal engedjen ki. Nagyon megnyugodtam, amikor megtudtam:
nem velem akarja ezt a mutatványt előadni az amatőr bűvészesten. Azt mindenesetre
megígértem neki, hogy szerzek valakit magam helyett a segítői feladatra.

- Azt mondtad az előbb, Herb nem akarja, hogy te legyél a segítő, ugye?

- Így van. Bemutattuk a trükköt apának és Marge-nak tegnap este, és mindketten azt
javasolták, hogy Herb inkább találjon valaki mást a segítői szerepre.

- De hát miért?

- Túl pici vagyok. Ez pedig egy nagy fakoporsó... akarom mondani láda, és úgy gondolták,
hogy a közönséget jobban elbűvölné Herb produkciója, ha egy nagyobb nőt találnánk
asszisztensnek. - Lisa megint hirtelen leállt, és felnyögött. - Már megint otrombaságot
mondtam!

- Mondhatni, igen.

- Nem így akartam mondani, hanem úgy, hogy sokkal látványosabb lenne a mutatvány, ha
Herb egy magas asszisztenssel csinálná meg, aki jobban kitölti a ládát... mármint magasságilag,
érted?

Hannah csak hahotázni tudott azon, hogy Lisa mennyire bosszankodott a saját
mondanivalóján.

- Lehet, hogy jobb, ha újrafogalmazom. Amit mondani akartam, az...

- Állj! - emelte fel a tenyerét Hannah. - Ne rontsd tovább a helyzetet! Megcsinálom.

- Megtennéd, tényleg?

- Naná. így legalább több időm lesz körbeszimatolgatni a vásárterületen.

Lisának egy teljes percébe került, míg leesett a tantusz, de aztán gyorsan biccentett. - Szóval
akkor mégis megpróbálod megtalálni Willa gyilkosát?

- Persze. Willa a barátom volt. Csak nem hagyhatom az egészet holmi hivatalos
nyomozóra, aki csak áldozatként emlegeti, és nem a nevén.

- Oh, értem, valaki belegyalogolt a lelkedbe -Lisának elég volt csupán egy pillantást vetni
Hannah mérges arcára, hogy témát váltson. - Akkor mikor tudsz majd kicsit gyakorolni
Herbbel?

Hannah erre a kérdésre kérdéssel válaszolt. - Mikor is van a verseny?

- Holnap délután ötkor, ha a rodeósok végeztek. Ugyanazon a színpadon lesz, ahol a Miss
Három megyei Szépségversenyt is tartják majd.

- Rendben. Lehet, hogy ma délután tudok majd gyakorolni Herbbel, feltéve, ha ma is

korábban zárunk, vagy... - Hannah itt hirtelen megállt, és elmosolyodott. - Ha Herb ide tudja
hozni a felszerelést hozzá, úgy itt is tudunk gyakorolni majd a kávézóban. Ha pedig vendégek
is betérnek esetleg, ők lehetnek az alkalmi közönség. Ha mégsem jönne senki, még mindig át
tudunk hívni pár embert Bertie-től. Nála mindig van jó pár hölgy, aki a sorára vár.

- Az jó móka lesz. Hadd hívjam fel gyorsan Herböt, hogy megszervezzük. Szerintem meg
tudja oldani ebédidőben, ha egy órakor neked is megfelel.

- Persze, nekem jó. Aztán ugorj át, kérlek, Bertie-hez, hogy neki is szólj, és ha már ott
vagy, akkor a Nagyi Padlására is visszafelé jövet. Anya és Carrie kint vannak a vásáron, de
gondolom, Luanne is biztos szívesen átjönne.

- Mi a helyzet az öregek otthonával? - kérdezte Lisa reménykedve. - Apa már látta a

produkciót, de a többiek még nem.

- Hát persze. Minél többen jönnek, annál jobb.

- Koszi, Hannah. Tényleg te vagy a legeslegjobb barátnőm!

Hannah csak mosolygott, de amikor Lisa átment felhívni Herböt, mosolya kissé lehervadt. Nem
mondta el a teljes igazságot a partnerének. Irtózott a kicsi, szűk helyektől. Pár percre kibírja, de
hogy be legyen zárva egy ládába, ami úgy néz ki, mint egy ódon fakoporsó, már cseppet sem
tűnt olyan jó bulinak.

- Na, jó - szólt, és megvonta a vállát kicsit. A partneréért mindent. Különben is, az egész
mutatvány nem vesz többet igénybe pár percnél. Tehát nem volt mitől tartania... Vagy mégis?

***

Pontosan déli tizenkettőkor Mike belépett a Süti Édenbe. Hannah szíve ugrott egyet. Nem is
lehetne másként leírni ezt az érzést. Kicsit emlékeztette gyerekkorában azokra a nagy
pusszancsokra, amelyeken az apja áthajtott. Hannah már nem emlékezett, hogy ez az elnevezés
honnan eredt, és Laké Edén lakossága is elég megosztott volt az elnevezést illetően. Néhányan,
mint ahogy Hannah apja is, pussszancsoknak nevezte, míg mások, csakúgy, mint a család
másik része, inkább gyomorcsiklandozónak hívta. Ezek lényegében kis bukkanok voltak az
úton. Ha kellő időben kihúzatta az ember a motort, és felengedte a gázt, ahogy a csúcsára ért a
bukkanónak, a kocsi kicsit megugrott, amitől mindig liftezett egyet az ember gyomra. Na, pont
ezt érezte Hannah, bármikor meglátta Mike-ot.
 - Hannah! - szólt Mike, és felakasztotta a seriff baseballsapkáját az ajtó mellett álló
kabáttartóra.

- Mike! - vágta rá Hannah is, és figyelte, ahogy a férfi átvág a kávézón a pulthoz. Hogy is
tudna egy átlagember ilyen magabiztossággal sétálni? Csak úgy áradt belőle az önbizalom.

- Még mindig dühös vagy rám? - kérdezte, és leült egy magas székre az elhagyatott pultnál.

Te vagy a detektív! Kitalálhatnád - gondolta magában Hannah, de nem mondta ki hangosan.

Az asztaloknál elszórtan ülő vendégek mintha mind őket nézték volna, és a beszélgetések is
hirtelen abbamaradtak, ahogy Mike a pulthoz ért. A helyiségben kivétel nélkül mindenki abban
reménykedett, hogy esetleg elkap valami hírmorzsát a gyilkossági nyomozással kapcsolatban.

- Szóval? - nógatta Mike.

Hannah megrázta a fejét. Mert kiejteni nem tudta volna a száján ezt a hazugságot. Aztán
elmosolyodott, már csak a vendégek miatt is, és így szólt: - Gondolom, kávézni szeretnél, és
pont most sült ki egy újabb tepsi sütemény, ami biztos ízlene neked. Szeretnéd megkóstolni?

- Hát persze! - mosolygott vissza Mike. - Melyik süti ez?

- Fenséges Cappuccino korongok. Kávésütemény fehér csokoládé chipsszel a tésztájában. -

Hannah kivett két korongot a vitrin mögötti sütis dobozból Mike-nak. - Majd mondd el, hogy
ízlett.

Mike először elgondolkozva rágcsálta a sütit, majd arca széles mosolyra húzódott. - Nagyon
ízlik benne az erős kávéaroma. Igazán jól jönne az ilyen járőrözés közben. Valószínűleg nagy
sikere lesz az őrsön is ma délután.

- Miért, mi lesz ma délután? - érdeklődött Hannah.

- Stratégiai megbeszélésünk lesz a... - Mike körbenézett, és csak akkor esett le neki, hogy a
kávézó minden vendége mennyire csendben van. - Khmm... hát rendőrségi ügy. Tudod.

És Hannah tudta. Mike a többi detektívvel találkozott, hogy átbeszéljék a tervet Willa
gyilkosának kézre kerítésére. - Szívesen összekészítem a sütiket a gyűlésetekre. Hány darabra
lesz szükség?

- Elvileg hatan leszünk, de soha nem jutunk a végére, ha nem viszek mindenkinek elég
sütit. És tudod, Hannah, én ki is fizetem.

- Szívesen odaadom a sütiket ingyen is neked. Ezzel is támogatom a helyi rendőrséget.

- A helyi rendőr pedig szívesen támogat téged. És nem fogadok el semmi kifogást.
Kifizetem, és kész.

Szerintem kell majd úgy négy vagy öt tucat a sütikből. Van belőlük annyi egyáltalán?

Hannah rápillantott a kirakati sütitárolókra Körülbelül fél tucat lehetett már csak belőlük, és
Lisa kihozta mindet a konyhából is. - Hánykor lesz a gyűlésetek?
 - Fél négykor, de miattam nem kell túlfeszíteni magad. Ha nincs elegendő a kávésütiből,
pótold a hiányzó mennyiséget másfélékből, ami van.

Hannah egy pillanatra átgondolta magában, melyik megoldás lenne a bölcsebb, majd
megrázta a fejét. Mike nem is említette most az áldozatot, és nagyon vigyázott, nehogy
megsértse valamivel Hannah-t. Megérdemelte, hogy meghálálja az igyekezetét.

- Délutánra kisütök nektek egy új adagot belőle.

- Elkészülnek addigra?

- Mindenképp. Lehet, hogy még kicsit langyosak lesznek, de gondolom, az nem fog
zavarni benneteket, ugye?

Most Mike rázta meg a fejét. - Szerintem langyosan még finomabbak lehetnek.

- Oké. Akkor megállapodtunk. Bedobom majd az őrsre negyed négy körül.

- Köszönöm, Hannah - Mike ezzel bekapta a második korong utolsó falatját is, nagyot
hörpölt hozzá a kávéjából, majd felállt. Mielőtt elindult, a zsebéből elővett egypár bankjegyet,
és kirakta pultra.

- Ez biztos elég lesz rá. Ha nem, szólj csak bátran. Akkor látlak majd negyed négy körül. Ha
esetleg pár perccel korábban jössz, még meghívlak egy kávéra is.

Hannah megrázkódott. Még mindig nem döntötte el, melyik volt az a hely, ahol a
legpocsékabb kávéval találkozott. Legutóbb, amikor megpróbálta eldönteni, három hely is
kiérdemelte nála ezt a pozíciót. Knight doki kórházi kávéautomatája által előállított fekete, a
tisztítást soha nem látott kávéfőző kotyvaléka Jón Walker irodájában, a Laké Edén és Környéke
Patikában, avagy bármilyen főzet, amit a Winnetka megyei seriffirodán készítettek.

- Köszi, de még sokáig szeretnék élni!

- Tessék?

- Ne foglalkozz vele! - Hannah intett egyet, amikor Mike elvette a fogasról és fejébe csapta
a baseballsapkáját, majd kilépett az ajtón. Hannah csak ekkor szaladt vissza a konyhába, hogy
egy újabb adag tésztát keverjen össze a Fenséges Cappuccino korongokhoz.
Tizenhatodik
fejezet

- Hát te mit keresel itt, anya? - kérdezte Hannah, és sokkolva bámult Deloresre.

- Volt akár egyetlenegy iskolai programod is, amelyikre ne mentem volna el?

- Nem, de nem is ez...

- Még a Kórus Klub koncertjére is elmentem, amikor hatodikos voltál - szakította félbe
Delores -, és tudtam arról is, hogy a zenetanár megkért, csak tátogj éneklés helyett.

- Igazán nagyon méltányoltam ezt tőled, anya. De ez itt most nem ugyanaz a helyzet,
mint...

- Nem lennék itt, ha Marge nem hívott volna fel. Annyira izgatott volt Herb debütálása
miatt! Aztán hallottam, hogy te is szerepelsz a mutatványban, így muszáj volt eljönnöm. Biztos
voltam benne, hogy megtalálod majd a helyes megoldást. Annyi bizonytalankodás után, két
tökéletesen megfelelő férfi között, nem lenne bölcs dolog...

- Anya! - ezúttal Hannah szakította félbe a monológot. - A közönség bármelyik pillanatban

itt lehet, és nem hiszem, hogy ez a legmegfelelőbb hely és idő egy ilyen személyes dolgot
megtárgyalni...

- Igazad van, természetesen - adta meg magát Delores. - Én csak egyszerűen nagyon hálás
voltam, amikor meghallottam, hogy végre észhez tértél. Most majd saját szemeddel is látni
fogod, mennyire igazam volt.

Egyetlen zavarba ejtő pillanatra úgy tűnt, mintha az anyja egy teljesen más nyelvet beszélt
volna. Hannah ezelőtt csak egyszer érezte ugyanezt, amikor megpróbálta megérteni a
gimnáziumi trigonometria tételeket, anélkül, hogy akár egy órát is vett volna geometriából és
algebrából. Az anyja által használt szavak mind értelmesek voltak, és egyenként mindnek
tökéletesen felfogta az értelmét. Összerakva tökéletesen ésszerű mondatokat alkottak, de a
mondatok értelme legalább annyira nehezen volt megfogható, mint Willa gyilkosa.

- Anya? A leghalványabb fogalmam sincs arról, hogy mit...

 - Csitt, drágám! Bertie épp most lép be az ajtón, és tudod te is, milyen nagy pletykafészek.
Mondta már, hogy mit kapsz majd?

- Kapsz, majd? - ismételte bután Hannah, mintha korábban soha nem hallotta volna ezt a
szót.

- Vacsorára, édesem.

Na ennek a főnévnek a hallatán már mindent értett. Hannah fellélegezhetett, mert talán
mégsem vesztette el az eszét teljesen, és végre az anyja beszéde sem volt már kódolatlan
mondathalmaz a számára. Delores az esti vacsoráról beszélt, amire Norman hívta meg új
házának dolgozószobájába.

- Bárányt - mosolygott Hannah, és érezte, hogy újra ura a helyzetnek. - Házhoz szállíttatja a
bárányvacsorát Sally Sarki Vendéglőjéből.

***

- Szóval, így érthető? - kérdezte Herb, és annyira idegesnek tűnt, mint anno azon a napon,
amikor Shakespeare Macbethjéből a vészbanyák üstdalát kellett felmondania angol
irodalomórán.

- Szerintem igen. „Szikra pattan, olthatatlan, ég a munka, forr a katlan... ” Anno ezzel is
elkápráztattál mindenkit, mint ahogyan most is el fogsz!

Herb szája tátva maradt a döbbenettől, szeme pont olyan kerekre nyílt, mint a kis ezüst
holdformák, amelyek a vörös bársony bűvészköpenyét díszítették. - Te meg miről beszélsz? -
kérdezte, majd egy szempillantás múlva harsogó hahotában tört ki. - Értem, már tudom.
Gimnázium, angol irodalom, Mr. Merek.

- Pontosan. Nem lehetsz megint ugyanolyan ideges. Különben is, a legjobb jegyet kaptad rá
az osztályból.

- Igen, igaz - Herb máris sokkal felszabadultabbnak tűnt. - Ismételjük el még egyszer, csak
hogy teljesen biztosak legyünk a dolgunkban. Mit teszel, amikor belépünk a színpadra?

- Mögötted maradok, és megvárom, míg te elmondod a mondókádat a varázslatos

mutatványról.

- Jó. És amikor elmondtam, utasítalak, hogy hozd be a varázsládát.

- Utasítasz? - kérdezett vissza Hannah, kissé felháborodva.

- Sajnálom, rossz szóhasználat. Nem utasítalak, csak javaslom, hogy hozd be a varázsládát.
Te meg behozod.

- Ezután elhelyezkedem a ládában, te pedig pár szóval ecseteled, mennyire veszélyes

mutatvány következik, és reméled, hogy el lehet tüntetni a vérfoltokat utána a kávézó
padlójáról, meg elárulod azt is, hogy én már a harmadik asszisztensed vagyok erre a
mutatványra az idén.
 - Pontosan. Az a fő, hogy felcsigázzuk a közönség érdeklődését.

- Ekkor megkérdezed, felkészültem-e, én pedig kikiabálok válaszul, hogy igen.

- Helyes. Ez lesz majd a titkos kód nekem arra, hogy elhelyezkedtél, és én elkezdhetem
beszúrni a kardokat.

- Hány kard lesz?

- Tizenkettő. Majd megkérem a közönséget, hogy hangosan számolják, ahogy beszúrom

őket a ládába, így te is hallani fogod bent.

- Aztán pedig ki is húzod a kardokat?

- Igen, de látványosan nehezen. Majd úgy teszek, mintha az egyik nem akarna kijönni.
Ilyenkor mindig levegőért kapkod mindenki izgalmában, mert azt találgatják, hogy mitől
akadhatott el.

- Nagyszerű. És akkor jössz, és kinyitod a ládaajtaját?

- Nem, még nem. Ekkor elmesélek majd egy kis történetet, neked pedig lesz időd, hogy
mindkét lábad levehesd a tartóról. A szöveg végén a következőket mondom: Ha még velünk
van Miss Swensen, kérem, adja jelét ennek.

- Rendben. Most jön, hogy belülről háromszor kopogok az ajtón.

- Tökéletes. Ekkor kinyitom a láda ajtaját.

- Én pedig kilépek, mosolyogva, egy karcolás nélkül, sértetlenül.

- Szerintem ez tényleg tökéletes lesz így, Hannah. Mindent jól megtanultál. - Herb most
rápillantott az antik arany zsebórára, amely egy óraláncon függött, és a köpeny díszes
órazsebébe volt rakva. - Rögtön kezdhetjük is. Kész vagy?

- Teljesen! - Hannah várt egy pillanatot, míg mindketten felkészültek, hogy kilépjenek a
csapóajtón át a kávézóba, mielőtt elmondta volna, ami reggel óta motoszkált a fejében. - Ne
aggódj, Herb. Minden tökéletesen rendben lesz, feltéve, hogy összecsukható kardokat használsz
majd.

***

Pontosan három órakor Hannah befordult furgonjával a városi seriffiroda egyszintes

téglaépületéhez. A bűvészmutatvány Herbbel nagyon jól sikerült, eltekintve attól az apróságtól,
hogy a bal bokája majdnem beszorult a lábtartó pántjába. Rájött, hogy bizonyos fokú agilitást
igényel a részéről, hogy felvegye a megfelelő pozíciót, és ne nyársalhassák fel a beszúrt
kardok. Mindenesetre a kritikus helyekre beszúrt kardok valóban teleszkóposak voltak, és csak
annyira nyúltak be a ládába, hogy a hasát súrolták, ha eléggé behúzta.
 - A társamért bármit - ismételgette Hannah, mint valami mantrát. Megígérte Herbnek, hogy
keres egy megfelelő jelmezt is magának, és ott lesz a vásári parkolónál, fél órával korábban,
hogy még egyszer átvegyenek mindent, mielőtt a bűvészverseny kezdődik.

Beparkolva az épület előtt az egyik vendégeknek kijelölt parkolóhelyre, Hannah kiszállt a

furgonból, fogta a hátsó ülésre készített sütis dobozokat, és odasétált a bejárathoz. Meglepődve
tapasztalta, hogy valaki fáradságot nem kímélve véges-végig ültette nyári virágokkal a gyalogút
két oldalát egészen a személyzeti parkolókig, és gyönyörködve bámulta a járdát szegélyező
növényeket. Nem volt valami nagy virágszakértő, de ránézésre böjtfűnek tűntek. Akárhogy is, a
narancs, piros és sárga virágok vidám hangulatot árasztottak, és elvették az élét annak, hogy az
ember általában bűntények megbeszélése miatt jön ide.

Hannah belépett az első üvegajtón, és megvárta, míg az bezárul mögötte, majd intett az
ügyeletes őrmesternek, ahogy kinyitotta a második ajtót. A legtöbben nem tudták, de Bili
elmondta neki, hogy az őrmesternél van egy gomb, amit ha megnyom, a látogatót bezárhatja a
két üvegajtó közé. Ez is egy biztonsági előírás, amit még soha nem használtak, de ha szükség
lenne rá, hát rendelkezésre áll.

Odalépett az ügyeletes pulthoz, és köszöntötte az ügyeletben lévő Rick Murphy őrmestert,

aki Lonnie idősebb bátyja volt, és szintén nyomozó. - Szia, Rick. Mi történt, hogy te adod az
ügyeletet?

- Alkalmatlanság, még két hétig - szólt Rick, és kinyújtotta a lábát, hogy Hannah is láthassa
a gipszét. - Becsúsztam, miután hazaadtam a labdát.

- Emlékszem - vigyorodott el Hannah. A Süti Éden támogatta az egyetlen, csak nőkből álló
softball-csapatot a Laké Eden-i városi rangadón, és az elkapójuk, Rose McDermott olyan
mozdíthatatlan volt akár egy gránittömb, amikor lerohanta Ricket.

- Mike-ot keresed? - kérdezte sokatmondóan vigyorogva Rick, amitől Hannah

megborzongott.

A pasik mindig csak pasik maradnak - gondolta, és megpróbálta visszafogni magát, hogy ne
leckéztesse meg egy kicsit.

- Igen, őt - mosolygott rá édesen Hannah. - Sütiket hoztam a nyomozók gyűlésére.

Gondolom, te nem leszel ott akkor?

Rick elégedetlennek tűnt, ahogy megrázta a fejét. Nyilvánvalóan utálta az asztalhoz

kötöttségét, és Hannah megsajnálta. Kivett néhány sütit a dobozból, és odatette elé egy
itatóspapírra. - Tessék, jut neked is, ne aggódj, észre sem veszik majd.

- Köszi, Hannah! - Most már Rick is csupa mosoly volt. - Szerintem Mike az irodájában
van. Tudod, merre kell menni, ugye?

- Persze. Közvetlenül Bili irodája mellett van - válaszolt Hannah, a lehető legkedvesebben
emlékeztetve Ricket, hogy ő tulajdonképpen a főnökének, Winnetka megye seriffjének a
sógornője, és jobb, ha nem bagatellizálja el a dolgot. - Előbb úgyis beugróm Bilihez.

- Rendben, menj csak, majd odaszólok neki, hogy mész.

 Hannah végigsétált a kövezett folyosón, és megállt Bili irodájánál. A nyitott ajtón keresztül
belesett, de az iroda üres volt. Továbbment Mike irodájához, de még mielőtt bekopoghatott
volna, hangokat hallott kiszűrődni. Valaki más is volt Mike irodájában. Lehet, hogy fontos,
ezért nem szívesen zavargott volna. Addig majd beül Bili irodájába, és megvárja, míg Mike
látogatója kijön.

Bili irodája volt a legnagyobb az adminisztratív szárnyban, de ez nem sokat árult el. A megye
közel sem költött olyan sokat, hogy fényűző irodával kényeztesse a legmagasabb rangú
bűnüldözési tisztjét. Az irodának két nagyobb ablaka volt, amely a parkolókra nézett, eggyel
több, mint az épületben szokásos, és Bili asztala előtt legalább háromszéknyi hely volt, szintén
eggyel több, mint a szokásos kettő.

Mivel Bili irodája szélesebb, így helyet kapott benne egy elektronikus szórakoztató központ is
plazmatévével, és négy hordó támlájú székkel, egy nyolcszögletű asztal köré csoportosítva. A
berendezés nem volt új. Amikor a seriffirodát újonnan megnyitották, Rod Metcalf írt a
megnyitóról a Laké Edén Magazinban. Hannah jól emlékezett, hogy az összes bútor és
berendezés egy fillérjébe sem került Laké Edén adófizető polgárainak, mert a bútorok
adományok voltak, és mindet a St. Cloud Javítóintézet lakói újították fel.

Ahogy Hannah körbenézett Bili irodájában, jól kivehetőek voltak húga tökéletes ízlésének
kézjegyei, amelyek még ezen a helyen is visszaköszöntek. Egy sárgaréz hajólámpa díszelgett a
sarokkönyvespolcon, lágy fénnyel világítva be az amúgy sötét zugot. Bili asztalán egy
fényképtartóban Andrea, Tracey és Bethany fényképei voltak kirakva. Az ablakon spalettákat
látott, hogy kiszűrjék a beáradó napfényt, de Andrea az ablakokat is kicsinosította két oldalt
összefogott sötétítő függönyökkel, amelyek saját anyagukból varrott kikötővel voltak
legyezőszerűen összefogva. Éppen oda akart lépni a falra kifüggesztett rajzhoz, amit, úgy tűnt,
Tracey készíthetett, amikor Bili titkárnője, Barbara Donnelly lépett be a két irodát összekötő
ajtón.

- Szia, Hannah. Rick hívott lentről, hogy itt vagy. Bilit feltartották a parkolóban. Pont most
adja át a frissen végzett igazoltató önkéntesek tanúsító leveleit. Egész hétvégén kint lesznek,
úgyhogy jobb, ha nem iszol és vezetsz egyszerre.

- Nem fogok - Hannah kinyitotta a sütis dobozt, és odanyújtotta Barbarának. - Gondoltam,

hátha kérsz belőle, mielőtt a pasik mindet elkapkodnák.

Barbara elmosolyodott, és belenyúlt a dobozba. - Köszönöm, Bilinek nemsokára vissza kell

már érnie. Akarod, hogy bekapcsoljam neked addig a tévét?

- Koszi, de nem. Egész nap emberekkel társalogtam, úgyhogy nem jön rosszul egy kis
csend és nyugalom.

- Kávét esetleg?

- Köszi, de inkább nem. Reggel öt óta sok bögrével megittam már, azt hiszem, eléggé
bekávéztam mára.

- Rendben. Ha bármire szükséged lenne, csak nézz be az ajtón az irodámba.

 Miután Barbara elment, Hannah helyet foglalt az egyik hordó támlájú széken. Sokkalta
kényelmesebb volt, mint amilyennek hitte, így hátradőlt, és behunyta a szemét. Ekkor hangokat
hallott a szomszédos helyiségből, Mike irodájából. A beszélgetés percekkel ezelőtt még nem
volt hallható, de most egyre hangosabb lett.

Hannah közelebb ment a falhoz, ami a két irodát elválasztotta, és megállt a könyvespolcnál.
Ez még akár érdekes is lehet.

- Nem veszlek le az ügyről! - Ez Mike hangja volt, és a mondatot még nyomatékosította is

egy Hannah számára ökölcsapásnak hallatszó, meglehetősen erős ütéssel az íróasztalán. - Nem
válogathatsz, hogy melyik ügyet akarod vinni, és melyiket nem. Ugyanúgy kell végezned a
munkádat, mint bárki másnak!

- De Willa meg én randizgattunk korábban!

Hannah szemöldöke ráncba szökött. Azon tanakodott, vajon ez korábban, azelőtt volt-e,
mielőtt Lonnie elkezdett Michelle-lel találkozgatni.

- És akkor mi van, ha randevúzgattatok? - kérdezte most Mike.

- Hát, te hogy éreznéd magad ilyen helyzetben?

- Nem éreznék sehogy. Ez a különbség köztünk. És amíg be nem fejezed az együttérzést az

áldozattal, addig nem válik belőled jó nyomozó.

- De hát... hogy tudnám befejezni?

- Legfőképpen úgy, hogy nem a keresztnevén emlegeted, hanem elkezded áldozatként

illetni, ha beszélsz róla. Ha pedig ez túl keményszívűnek tűnne neked, akkor hívd egyszerűen
Miss Sunquistnek. Soha ne szólítsd a keresztnevén!

- És azzal mitől lesz jobb?

- Segíthet, hogy személytelenebben tudj rátekinteni. Emlékezz erre, ha az érzelmeid

megpróbálnának eltörni benned, és lebénítanak a munkád ellátásában. Csak mondogasd
magadban: Az egyetlen dolog, amit most tehetek érte, hogy elkapom a gyilkosát, és elintézem,
hogy megfizessen érte egy életre.

Hannah kalapáló szívvel kapaszkodott a könyvespolcba. Azzal gyanúsította Mike-ot, hogy

érzéketlen, amikor ő csak megpróbálta a munkáját végezni, személytelenné téve Willát azzal,
hogy áldozatként emlegette.

- Igen, ez így ésszerű - szólt ismét Lonnie, egy perc gondolkodás után. - De még mindig
nem vagyok benne biztos, hogy meg is tudom tenni.

- Naná, hogy meg tudod! Próbálj meg nem rá fókuszálni, hanem arra a tetves, emberi
lénynek nehezen hívható valakire, aki megszabadította őt élete még meg nem élt részétől.

- Igen - gondolkozott hangosan Lonnie. - Az már működhet.

 - Pompás! Minden megvan benned, Lonnie, hogy jó zsaru legyél. Csak annyit kell tenned,
hogy várakozó üzemmódba teszed az empátiád, és csak arra koncentrálsz, hogy elkapd az
elkövetőt.

- Jól van. Úgy gondolom, meg tudom tenni. Van itt még egy dolog.

- Éspedig?

- Ha az ember az érzelmeit állandóan félrerakja, nem válik ezáltal megcsömörlötté és

cinikussá idővel?

- Teljesen igazad van! Láthattál már te is cinikus zsarukat, és hidd el nekem, nem akarsz az
lenni! És én nem arra kérlek, hogy a végtelenségig tedd váróba az érzelmeidet. Egyedül akkor
kell a várakozás gombot megnyomnod, ha a munkádat végzed, vagy pedig, ha arra gondolsz,
hogyan akarsz egy ügyet felgöngyölíteni. Nem lennék képes én sem magánéletet élni, ha
állandóan kizárnám az érzelmeimet.

- Ez azt jelenti, hogy te is rosszul érezted magad Will... akarom mondani - szakította meg
hirtelen a mondatot Lonnie, és megköszörülte a torkát. - Sajnálom, egy pillanatra megint
kiment a fejemből. Tehát, te is rosszul érezted magad az áldozat miatt?

- Persze hogy rosszul éreztem magam! De tudtam, ha hagyom, hogy az empátia

eluralkodjon rajtam egyedüli nyomozóként a helyszínen, nem lettem volna képes elemezve
felmérni a bűnügyi helyszínt, és felfedezni bármi olyan nyomot, amit a gyilkos maga mögött
hagyhatott. Érted?

- Azt hiszem, igen.

- Tudod, mit tettem, amikor tegnap hajnali négykor végre hazaestem?

- Nem. Mit?

- Kiengedtem az érzelmeimet a várakozó módból. Ki kellett engednem a gőzt, tehát fogtam

a kedvenc jazz-albumomat, töltöttem magamnak egy pohár konyakot, egy hajtásra kiittam,
majd a forró zuhany alá álltam, egészen addig, amíg el nem fogyott a forró víz a bojlerből.

- Segített?

- Valamelyest igen. Tisztának éreztem magam, amikor kiléptem a zuhany alól, mintha
lemostam volna magamról az összes szennyét mindannak a koszos ügynek, amivel napi szinten
foglalkozom. Ezután felvettem a melegítőm, mezítláb kisétáltam a nappaliba, és az új képet
bámultam, amit a kanapém fölé függesztettem ki.

Hannah vett egy mély lélegzetet, és magában tartotta. Mike említette neki is, hogy a fotóját a
kanapéja fölé fogja kiakasztani.

- Az egy csodálatos kép, és annyira jólesik ránéznem - folytatta Mike. - És akkor azt
mondtam magamnak, vannak jó dolgok is a világban, csak ki kell nyitnod a szemed, hogy
észrevedd.
 Hannah-nak nehezére esett nyelni egyet. Még soha nem látta Mike-nak ezt az oldalát.

- Mi érdekeset találtál a bűnüldözési szakkönyveim között? - kérdezte hirtelen egy hang, és

Hannah megfordult, és szembe találta magát Bill-lel, aki az ajtóban állva, érdeklődve figyelte.

- Én... pont ezt kerestem - Hannah találomra előhúzott egy vaskos kötetet. - Mindig is
érdekelt a... - rápillantott a címére - „Ujjlenyomat-elemzés a tizennyolcadik században”.

- Ki is nyitottad?

Hannah megrázta a fejét. - Még nem, épp akartam, csak bejöttél, és...

- Akkor nyisd ki. Kíváncsi leszek az arckifejezésedre.

Hannah felütötte a könyvet, és elkomorodott, ahogy elkezdte lapozgatni. - De hát teljesen

üresek a lapok!

- Persze. Mike-tól kaptam, amikor letettem a seriffesküt.

- De miért adott volna neked Mike, egy üres... - Hannah hirtelen abbahagyta, és felnyögött.
- Nem is volt még ujjlenyomat-elemzés a tizennyolcadik században!

- Ez így igaz! - Bili rápillantott a doboz sütire, amit Hannah az asztalán hagyott. - Csak nem
a nyomozók gyűlésére hoztad?

- De bizony.

- És milyen süti?

- Fenséges Cappuccino korongok.

- Kávés-csokis?

- Igen. Mike megkóstolt egypárat ma a Süti Édenben. Szerintem azt akarja, hogy a
nyomozói legyenek energikusak és eufórikusak is egyben.

- És azok lesznek?

- Nem tudom, csak azt, hogy Bertie Straub megkóstolt egyet, és úgy érezte, a kávé feldobta,
a csoki pedig boldogabbá tette. Akart volna vinni belőle a Frizura Édenbe is, csak félt, hogy a
hajszárítók melege megolvasztja majd a csokit.

Bilit egyre jobban érdekelte a dolog. - Mennyit hoztál belőle?

- Majdnem tíz tucatot - válaszolta Hannah, miután fejben gyorsan kivonta az összegből
azokat, amelyeket Ricknek és Barbarának adott a korongokból.

- Az talán elég is lesz - szólt Bili, és kinyitotta a dobozt, hogy újabb kóstolót vegyen a
sütiből. - Miután én vagyok a főnök, jobb, ha megkóstolom, mielőtt odaadnám a
beosztottjaimnak.

- Ez csak magától értetődik. Bármely törődő főnök ezt tenné.

Bili három harapással eltüntette a sütit, és már nyúlt is egy újabbért. - Csak leellenőrzöm,
hogy mindegyik ugyanolyan jó-e - magyarázta, miközben beleharapott a második sütibe.

- Tényleg nagyon figyelmes vagy. A minőség-ellenőrzés nagyon fontos - mosolygott

Hannah.

Bili befejezte az evést, és felvette a dobozt. - Megyek is, kiosztom, hogy legalább kettő
jusson mindenkinek belőle, a többit meg beviszem a gyűlésre. Öt különböző támadási ügy,
verekedés egy legénybúcsún, egy ellopott ló, két eltűnt futóegér az óvodai terráriumból, három
nagy értékű kocsilopás és egy gyilkosság, amin most dolgozunk. Ami azt jelenti, hogy elkél
egy kis plusz energia és némi eufória, ha már itt tartunk.
Fenséges

Cappuccino korong

Hozzávalók 56 darabhoz

16 dkg vaj

2 dkg instant kávépor

2 teáskanál vanília aroma

2 teáskanál konyak aroma (rummal is helyettesítheted)

24 dkg kristálycukor

2 tojás (csak villával keverd össze egy pohárban)

1 teáskanál szódabikarbóna

1 teáskanál sütőpor

10 dkg tejcsokoládé reszelék (vagy csoki chips)

44 dkg liszt (nem kell átszitálni)

Olvaszd meg a vajat, és keverd hozzá az instant oldódó kávéport, a vaníliát meg a konyak
aromát. Addig keverd, amíg a kávépor teljesen feloldódik benne.

Add hozzá a cukrot, a felvert tojásokat, a szódabikarbónát és a sütőport. Alaposan

keverd össze.

Keverd bele a tejcsoki reszeléket és addig keverd, amíg egyenletesen eloszlik a

masszában.

Fokozatosan adagold hozzá a lisztet a keverékhez úgy, hogy jól eldolgozod minden
egyes hozzáadott adag után. Addig keverd, amíg a liszt teljesen elkeveredik benne.

Nedves kézzel formálj diónyi golyókat, és helyezd azokat az előre kikent, vagy sütőspray-
vel befújt sütőlapra egymástól 7-8 cm távolságra. Egy fém sütőspatula hátlapjával vagy a
makulátlanul tiszta kezeddel lapogasd le a golyócskákat kis korongokká.

Előmelegített sütőben 175 °C-on süsd 10-12 percen keresztül. Ha kész, hagyd 2 percre a
sütőlapon hűlni, csak ezután tedd ki tortarácsra a teljes lehűléshez.

Hannah megjegyzése: Ha maradna belőle, ezt a fajta sütit könnyedén le lehet fagyasztani.
Tizenhetedik
fejezet

- Megérkeztünk, Móse - jelentette be Hannah, amint felhajtott Norman kocsi beállójához. -

Látod, ez az első eset, hogy vacsorázni hívtak veled együtt.

Móse válaszra sem méltatta. Útközben hallotta őt fel-le kószálni a sütifurgon hátsó részében,
és látszólag egyáltalán nem zavarta az utazás, így nem kellett őt bekötni sem.

- Ha érdekelne esetleg, elmondanám, hogy Norman grill-mixet rendelt külön neked -

mondta neki Hannah, választ nem várva.

- Roww? - lepte meg Móse válaszképp. Mivel a nyávogás magasabb hangszínen fejeződött
be, mint ahogy kezdődött, Hannah így kérdésnek vette.

- Úgy, ahogy mondom. Grill-mix! Sally külön neked készíti. Én már sokszor ettem ilyet, és
egyszerűen fantasztikusan finom.

Ezúttal nem érkezett válasz, és Hannah inkább az útra koncentrált a még egyenetlen
felhajtón. A tavaszi esőzés kimosta a kavicsok alól az agyagos földet, a többit meg elintézték a
cementszállító teherautók kerekei. Ha majd teljesen elkészül a ház, Norman kiegyenlítteti az
utat, és lekövezteti rendesen.

- Itt is vagyunk - szólt Hannah, és leparkolt a furgonnal, amilyen közel csak tudott a
bejárathoz, és amennyire a kacskaringós felhajtó engedte. - Még soha nem jártál itt, úgyhogy
gyere, hagyd, hogy most rád adjam a pórázt.

De mielőtt Hannah ráhízeleghette volna a kötőféket, valaki bekopogott az ablakon. Norman

volt az. Biztos bentről figyelte már, ahogy behajtott.

- Majd én hozom a Nagyfiút - ajánlotta, azzal kinyitotta a furgon egyik hátsó ajtaját, és
felnyalábolta Mósét a karjai közé. - Látom, te is vacsorához öltöztél - mondta a hangosan
doromboló macskának.

- Mire gondolsz? - kérdezte Hannah, kissé összezavarodva. - Nincs is felöltözve.

- Dehogynem. Rajta van a kötőfék, és ez számomra olyan, mintha szmokingban jött volna.
 - Szép ez a tükör - mondta Hannah, ahogy beléptek az ajtón, és észrevette a nagy ovális
tükröt, ami a közösen tervezett beépített szekrény mellett lógott.

- Természetes, hogy tökéletes az a tükör. Hisz te választottad!

- Tényleg? - Hannah le volt döbbenve. Nem emlékezett, hogy átnézett volna akár egyetlen
katalógust is, hogy tükröket válogasson.

- Emlékszel a Bette Davis fesztiválra, amit leadtak a tévében a múltkor?

- Persze. Aznap este legalább négy filmet néztünk meg.

- Ötöt, ha belevesszük a Mi történt Baby Jane-nel filmet, de különben is, ki számolta már.
Viszont az egyik filmben volt egy tükör, amire azt mondtad, hogy tökéletes lenne álmaink
házának előterébe.

Hannah teljesen odavolt, hogy Norman emlékezett még erre is. Közvetlen utána azonban egy
zavaró gondolat kerítette hatalmába. - Ugye nem azt akarod mondani, hogy az egyik iszonyat
drága filmes relikvia aukción szerezted be?

- Dehogy, Luanne találta az egyik városi ingatlankiárusításon, és anyáinktól megkaptam

beszerzési áron. Újra kellett ezüstöztetnem, de mindenképp megérte az árát.

Hannah még mindig mosolygott, ahogy Normant a dolgozóba követte. Már csak attól, hogy
az együtt tervezett házban voltak, boldogság töltötte el. Mosolyogva lépett be a
dolgozószobába, de mosolyának fényereje megszázszorozódott abban a pillanatban, ahogy
meglátta, hogy Norman miként rendezte be.

- Hát ez fantasztikus! - hebegte, teljesen lenyűgözve. Norman dolgozószobája az elegancia

és a meghittség remek kombinációja volt. A megnyugvás tökéletes oázisát jelentette egy olyan
léleknek, aki az egész napot kemény munkával töltötte, és ide betérhetett kipihenni a
fáradalmakat. Tipikusan az a helyiség volt, ahol egyből komfortosan otthon érezte magát az
ember, attól a pillanattól fogva, ahogy belépett a boltíves ajtón át a süppedős skót kockás
szőnyegre.

Engedte, hogy teljesen magával ragadja a hely hangulata, és csak ezután figyelte meg az
apróbb részleteket. A szoba egyik oldalán végigfutott egy csodálatos lakkozott tölgyfa bárpult,
előtte bárszékek sorakoztak, sötétzöld bőrülőkével, tisztára, mint a magas hajóskapitányi
székek. A bárpult mögötti ablak a gyümölcsfákra nézett, amelyeket Norman a kertbe ültetett.

A hatalmas szoba másik végében házimozi rendszer kapott helyet, óriási LCD
tévéképernyővel, amelyet fel lehetett tolni a plafonig, ha épp nem használták. Előtte két
gigantikus bőrfotel terpeszkedett, melyek úgy voltak fordítva, mint egy mozi nézőterének első
sora, de a lezseren elszórt hat székből a helyiség központi részében és a szemközti
bárszékekből is tökéletesen rá lehetett látni a hatalmas képernyőre. Hannah nem volt nagy
sportrajongó, mégis el tudta magát képzelni, ahogy a bárszéken ülve snacket majszolva nézi a
Vikingek játékát.

- Már megrendeltem a kanapét is, ami majd az ablakok alá kerül - intett Norman a magas,
keskenyebb ablaksorra a szemközti oldalon, de még nem szállították ki.
 - Az egész hihetetlenül pompás - mondta Hannah, tétovázva, hogy melyik részt fedezze fel
ezt követően. Látta, amint Norman elindul a fal melletti lakkozott fa csigalépcsőhöz, és
megindult utána.

A lépcsőfeljáró annyira keskeny volt, hogy egyszerre csak egy ember fért el rajta, mellette
kerek, az oldalsó udvarra néző ablakok sorakoztak a falon egymás fölött, ahogy a lépcső felfelé
vezetett a...

- A plafonig? - lihegte pislogva. Ma éjjel végre ki kellene aludnia magát, mert minden
bizonnyal túlhajszolt, és képzelődik. Norman tényleg nagyon jó asztalosokkal dolgoztatott,
kitűnő referenciával. Biztos csak a fáradtság teszi, hogy azt gondolja, egy csigalépcsőt húztak
fel a semmibe. Megdörgölte a szemét, hogy újra megnézze, jól látta-e. De amit látott, azt jól
látta. A csigalépcső másik vége a plafonhoz volt erősítve.

- Mi a fene... - szólt annyira elhűlve, hogy még egy normális kérdést sem tudott feltenni,
ahogy Norman mögött a lépcsőn kaptatott, aki csak ment felfelé, Móséval a karjában.

- Most már mehetsz, Nagyfiú! - szólt, és letette a lépcső középső részénél, a két kerek ablak
közti lapos kiszögellésre. - Vacsora, kilátással. Egyszerre tudod élvezni a grill-mixedet, és
bámulni a csókákat az udvaron.

Hannah számára aznap most pirkadt másodszorra. És ahogy derengeni kezdett a lépcső
értelme, úgy lett egyre kristálytisztább számára is, hogy miről beszélt neki az anyja ma reggel.
Ezt a házat Norman valóban kettejük számára építtette. És a spirális csigalépcső sem a
semmibe vezetett. Hanem egyenesen a házasságához, nem beszélve a spéci kis helyhez, ami
meg külön a cicája kedvéért lett kialakítva ebben a dolgozószobában!

- Tyűha! - sikkantott Hannah, de csak a bajsza alatt. Tudta, hogy Norman szereti őt, de úgy
gondolta, az ajánlata csak a természetes férfiúi egójának a reakciója volt Mike leánykérésére, és
a kettesben töltött idejük megvédésére. Számára teljességgel úgy tűnt, Normannek abszolút
megfelel, hogy akkor találkozik vele, ha épp úgy adódott és mindketten ráértek, de ezek szerint
a lánykérés hátterében nem csak merő udvariasság és előzékenység állt, hiába hitte ezt Hannah
mind ez idáig.

- Csak nem nekem alakítottad ki ezt a csigalépcsőt? - kérdezte, látszólag taktikázás nélkül.

- Nem. Mósénak építtettem - válaszolt Norman mosolyogva. - És működik, nézd csak,

Hannah!

- Mi működik?

- Hát a környezetváltozás. A Nagyfiú újra eszik.

Hannah ámulva figyelte, ahogy Móse a szájába vesz egy falatot, és lenyeli. Majd az ablak
felé fordulva a madarakat bámulja, amint fel-alá röpködnek az udvaron, hogy néha ki-
kicsipegessenek valamit a fű közül. Móse halk kurrogó hangokat hallatott, száját nyalogatva,
majd visszafordult a tálhoz, hogy újabb falatot vegyen el. Tessék, Norman kellett ahhoz, hogy a
cicája újra egyen. Nem vitás, Móse biztos azt gondolja közben, hogy finom csókaszárnyat
ropogtat, miközben vígan lakmározik a Sally készítette grillhúsokból.
 - Hát ezt fantasztikusan jól kiötlötted, Norman! - dicsérte a férfit. Aztán mindketten
csendben nézték, ahogy Móse perceken keresztül falatozik. Az új környezet, tele madarakkal és
ínyenc vacsorával megspékelve rendkívüli módon bejött Mósénak, aki ügyet sem vetve rájuk
élvezte a kiruccanásuk minden pillanatát. Hannah már azon tanakodott, hogyan kellene
átrendeznie a saját lakását ahhoz, hogy hasonló körülményeket teremtsen a cicának otthonra is,
amikor hirtelen eszébe ötlött, hogy valamit elfelejtett. - Ajjaj! - nyögött fel.

- Mi az?

- Elfelejtettem elhozni az almos ládáját.

- Semmi baj. Már megtalálta az enyémet.

- A tiédet? - kacarászott Hannah.

- Hát az enyém, ha azt vesszük, hogy én fizettem érte, de hát neki vettem.

- Jaj, igazán nem kellett volna. Felhívhattál volna, hogy hozzam el az övét. Tudom, hogy
mennyire zsúfolt napod volt ma is a klinikán.

- Oh, hát nem ma vásároltam. Az Ikervárosokban voltam, és ott vettem meg már jóval
korábban. Szerettem volna, ha megfelelő a mérete, és pont befér abba a kis sarokba lent a
mindenes helyiség mellett, így több kisállat-felszerelési boltot is bejártam, míg rátaláltam a
megfelelőre.

Hannah egyik ámulatból a másikba esett. Norman jóval előbb eltervezett már mindent,
mielőtt meghívta volna őt ide Móséval együtt vacsorázni. Deloresnak igaza volt. Norman már
régóta tervezgeti, hogy megkéri a kezét. Mi másért vett volna almos ládát, ha nincs is
macskája?

- Ideje, hogy mi is együnk - szólt Norman, kizökkentve Hannah-t a megvilágosodási

folyamatából. - Szólt az időzítő.

- Nem is hallottam.

- Még jó, hogy nem hallottad. A zsebemben van, és csak rezgésre állítottam.

- Nem is tudtam, hogy kapható ilyen időzítő is!

- Tulajdonképpen nem is időzítő, hanem egy funkció a mobilomon. Akarod, hogy

lefényképezzem Mósét, ahogy eszik, mielőtt lejövök?

- Igen, persze. Meg akarom majd mutatni Michelle-nek is. Itt a fényképezőgéped?

- Nincs, de majd a mobillal lefényképezem. Nem olyan nagy a felbontása, kevésbé éles, de
a célnak abszolút megfelelő lesz.

A modern technológia, gondolta Hannah, ahogy Norman előkapta a zsebéből, Móse felé
tartotta, és lefotózta, amint a cicája vígan lakmározik a Sally-féle vacsorából.
 - Várj egy pillanatot, át is küldöm gyorsan Sally-nek. Úgyis tudni akarja majd, hogy
segített-e a vacsorája.

- Átküldőd Sally-nek - ismételte a szavakat Hannah, és kicsit úgy érezte magát, ahogy
George Washington érezhette volna, ha valaki felajánlja neki, hogy légi úton leszállítja az
utánpótlást Valley Forge-ba. - Kinyomtatod, és átfaxolod neki?

- Nem. Csak simán átküldőm neki a képet MMS-ben a mobilról, amit ő megkap, és
megnézhet a saját mobilján. írhatunk hozzá üzenetet is. Mit írjak neki?

Hannah számára nem volt minden technológiai újítás újdonság. Szokott híreket nézni, és
tisztában volt vele, hogy az emberek tudnak a mobiljukról üzengetni egymásnak, bepötyögve a
betűket a megfelelő gombokkal.

- Csak írd meg neki, hogy köszönjük.

Amikor Norman végzett a képes üzenettel, lejött, és kihúzott Hannah-nak egy ülőkét a
bárpultnál. Majd lehajolt a fényezett pult mögött, hogy elővegyen két alátétet, szalvétát és ezüst
evőeszközöket. Kinyitotta a bárpult mögötti, a meleg előételek elkészítésére szolgáló
grillkemence ajtaját, és előhúzott két, alufóliába gondosan becsomagolt vacsoratálcát.

- Sally mondta, hogy vigyázzunk majd a forró gőzzel - szólt, és óvatosan megemelte az
egyik tálca sarkánál a fóliát, hogy utat engedjen az ínycsiklandozó párás gőznek, ami
kiáramlott alóla, majd egy rántással az egészről lehúzta a takarót. Lerakta a Hannah előtt lévő
alátétre, majd elvégezte ugyanazt a műveletet a saját vacsoratálcájával is. Elkészülve ő is felült
egy bárszékre, kitöltött két pohárral a gyöngyöző ásványvízből, és felemelte a sajátját, hogy
tósztot mondjon.

- Móséra, és az ő visszatért étvágyára! - kiáltotta.

- Móséra - visszhangozta Hannah is, majd hozzátette: - és az ő legjobb barátjára, Normanre,

aki magát nem kímélve megoldott mindent, hogy mindketten otthon érezzük magunkat nála!

***

Természetes volt, hogy beszéltek pár szót Willáról is, és ejtettek pár csepp könnyet. Pam
ismerte őt a legjobban, és ma este rettentő fáradtnak és nyúzottnak tűnt. Eldöntötték, mindent
megtesznek, hogy jól zsűrizzenek az este, legalább az majd elvonja a figyelmüket Willáról, míg
kiválasztják a gyümölcskenyerek győzteseit.

- Ha még egy falatot meg kell ennem ebből a banánkenyérből, mindörökre megutálom a
banánt! - jelentette ki Lisa, kikortyolva az utolsó csepp kávét is a bögréjéből, majd odament az
oldalpulthoz, hogy egy újabb adagot töltsön ki a termoszból, amit magával hozott. - Kávét
valakinek?

Hannah csak a fejét rázta. - Koszi, de nem. Ma éjjel megpróbálom magam végre jól kialudni.

- A koffein az, ami ébren tart, ugye? - kérdezte Pam, felvágva a soron következő omlós
gyümölcskenyeret kóstolásra.
 - Nem, a koffein egyáltalán nem zavarja az alvásomat.

Mind Lisa, mind Pam olyan zavarodott képet vágott, hogy Hannah gyors magyarázatba
kezdett.

- A folyadék az. Ha belekezdek a kávézásba, addig abba nem hagyom, míg egy teljes
főzetet meg nem ittam belőle. Éjjel pedig, amikor felkelek, hogy kimenjek, egy csomó dolog
eszembe jut, amit reggel majd meg kell csinálnom, és így már nem tudok rendesen
visszaaludni.

- Velem is mindig ugyanez volt a helyzet, amikor még szingli voltam - ismerte be Pam.

Hannah teljesen ledöbbent. - És most, hogy házas vagy, már nem történik meg veled?

- Bizony nem. Csak annyit kell tennem, hogy hallgatom egy kicsit George szuszogását
magam mellett, és már vissza is alszom. Olyan mély és ritmusos, mint ahogy a hullámok a
partot mossák.

- Nálam is ugyanez a helyzet - kontrázott rá Lisa is. - Nagyon sok éjszakát töltöttem ébren,
mielőtt hozzámentem volna Herbhöz, de azóta minden megváltozott. Talán azért van így, mert
Herb meleg, én pedig hűvös alvó vagyok.

- De az mit jelent? - kérdezte Hannah, ámulva Lisa ilyetén megnyilvánulásától. Lisa elég
tartózkodó volt, ha a magánéletéről, főleg ha a Herbbel való házasságáról volt szó.

- A hűvös alvónak szüksége van egy csomó takaróra és paplanra, különben egész éjjel
didereg. Régen volt, hogy még nyáron is paplannal takaróztam. Aki pedig melegen alvó, az
ledob magáról minden takarót és paplant, mert állandóan melege van.

- Hóha, ez számomra teljes összeférhetetlenségnek tűnik! - jegyezte meg Pam, miközben

elrendezte a kóstolnivaló falatokat a tányérokon.

- Pedig egy cseppet sem az. Csak annyit kell tennem, hogy odabújok Herbhöz, és máris
nem fázom. Olyan nekem, mint a kellemesen lobogó kandallótűz vagy a sütőkemence finom
melege. Elég egy-két perc, és már fel is melegedtem. Aztán meg visszaalszom.

- Hát nálam ez nem működik - tette hozzá Hannah, és tudta, hogy ezzel majd sokkolja
Pamet és Lisát is. - Lehet, hogy nem tudtátok eddig, de nem alszom én sem egyedül.

- Móse - találta ki mosolyogva rögtön Lisa.

- Pontosan. És a Móséval való alvásnál nem működik ez a trükk. Először is, Móse horkol.
Nagyon hangosan. Olyan, mintha egy gyorsvonat robogna el egyfolytában közvetlen a füled
mellett. Másodszor pedig, ha hozzákucorodok, akkor az orrom és a szám rögtön tele lesz
macskaszőrrel.

Pam mosolyogva hozta oda a három tányért az asztalhoz, és Hannah örült ennek. Mindent
megtett, hogy kicsit feloldja a nyomasztó hangulatot, amely mindannyiukat körüllengte Willa
halála és az azt követő nyomozás miatt.
 - íme, egy újabb cukkinikenyér - jelentette be Pam. - Ezúttal fahéjjal a tetején.

- Hány cukkinikenyeret kóstoltunk már ma este?

- kérdezte kicsit rosszallóan Hannah.

- Eddig hetet. Ez az utolsó.

- A versenyző nem hámozta meg a cukkinit - jegyezte meg Lisa, és a kis zöld darabkákat
nézegette a kenyérben. - Nem tetszik, ahogy kinéz.

- Akkor adj a kinézetre alacsonyabb osztályzatot - javasolta Pam.

Hannah megkóstolta a saját szeletét. Nem igazán jött be neki a fahéj a tetején, ezért
leosztályozta a versenyzőt.

- Na még egy kenyér van hátra - szólt Pam, amikor átnyújtották neki az osztályozó
kártyáikat -, és eredményt hirdethetünk.

Lisa kezdett reménykedni. - Mondd, hogy nem egy újabb banánkenyér.

- Vagy cukkinis vagy diós-datolyás - tette gyorsan hozzá Hannah.

- Egyik sem - informálta őket Pam, felvágva az utolsó ízesített kenyeret. - Ez egy
mangókenyér.

Hannah és Lisa csodálkozva néztek egymásra, Pam pedig elnevette magát. - Tényleg az! -
mondta nekik. - A versenyző még egypár sort is írt hozzá a recept végén, azt ecsetelve, hogy
ezúttal valami egészen másfajta dolgot akart kipróbálni.

- Hát, tény, hogy elég másfajta! - mondta Lisa. - Nem hinném, hogy valaha is kóstoltam
mangót. Vajon honnan szerezte be?

- Elment egész az Ikervárosokig, hogy megvegye. Vannak bent a városban olyan speciális
élelmiszereket áruló boltok, ahol mindig lehet kapni, de legfőképp nyáron. Azt is írja, ha nem
sikerül mangót beszerezni, elkészíthető konzerv vagy friss őszibarackból is.

- Komolyan? - lepődött meg Hannah. Az őszibarackkenyér sem egy megszokott dolog.

- Megsütötte abból is, így majd össze tudjuk hasonlítani.

Pam letette eléjük a kóstolótányérokat az asztalra.

- Balra a mangókenyér, jobbra pedig az őszibarackos. Kóstoljuk meg előbb a mangósat.

Csöndben ízlelgették mindhárman, majd a csöndet Lisa törte meg. - Nekem nagyon ízlik ez a
mangókenyér - mondta.

- Nekem is - tette hozzá Pam. - Hannah?

 - Nagyon finom.

- Oké - szólt Pam, és már nyúlt is az osztályozó lapjáért. - írjátok be az osztályzatotokat, és

kóstoljuk meg az őszibarackos kenyeret is.

Ismét percekig falatoztak, ízlelgették a kenyeret, de most Hannah törte meg a csendet.

- Ízlik nekem ez a mandulás-őszibarackos ízkombináció. Vaníliaaroma helyett használta a

mandulát?

Pam már nyúlt is a másik receptkártyáért, és megfordította, hogy elolvassa az összetevőket.

- Igen, mandulaaromát használt. Nekem is nagyon ízlik így. Nektek melyik tetszett
leginkább?

Lisa a vállát vonogatta. - Olyan ez, mintha almákat kellene összehasonlítani körtékkel.

; - Vagy mangót az őszibarackkal - próbált szellemeskedni Hannah. - Mindkettőnek vannak

erősségei, de nekem személy szerint az őszibarackos változat ízlett jobban.

- Akkor írjátok be az osztályozó lapra a döntéseteket - nógatta őket Pam, majd beszedte a
lapokat mindenkitől, és Lisa kezébe nyomta a számológépet. Lisa adogatta össze a pontokat,
Hannah meg hangosan olvasta az eredményeket.

Ilyen munkamegosztással nem tartott soká a dolog, így tíz percen belül végeztek is. Pam
aláírta az összesítőt, és a táblázatból felnézve rájuk mosolygott. - Akarjátok kitalálni, melyik
került az első helyre?

- A mangókenyér? - találgatta Lisa.

- Nem.

- Akkor az őszibarackkenyér? - kérdezte Hannah.

- Hát nem egészen - kuncogott Pam, látva megdöbbent arcukat. - Döntetlenre jött ki. Két
első helyezettünk van.

- Ez azt jelenti, hogy újra kell kóstolnunk, hogy eldöntsük? - aggódott Lisa, emlékezve, mit
hallott a zsűrizésről szóló gyorstalpalón.

Pam csak a fejét rázta erre. - Szerintem mindhárman tudjuk, melyik az első helyezett.

Hannah egy pillanatra elgondolkodott, majd biccentett egyet. - A mangókenyér és az

őszibarackkenyér osztozik az első helyen.

- Pontosan így van! Mivel mindkettőt ugyanaz a személy sütötte, nem kell megosztanunk a
díjat. És most... - Pam odafordult az oldalpulthoz, ami telis tele volt a kenyerekkel. - Ki
melyiket szeretné hazavinni?
Őszibarackos gyümölcskenyér
Hozzávalók 10 -12 személyre

15 dkg vaj

25 dkg lágy krémsajt vagy mascarpone

20 dkg kristálycukor

2 tojás (csak villával keverd össze egy pohárban)

½ teáskanál mandula aroma

4-5 darab őszibarack (ha nem kapsz éppen frisset, használhatsz befőttet is)

36 dkg liszt (nem kell átszitálni)

½ teáskanál sütőpor

½ teáskanál szódabikarbóna

½ teáskanál só

15 dkg hámozott mandula

Keverd ki a vajat a krémsajttal és a cukorral, amíg szép habos nem lesz. (Ha befőttet
használsz, csökkentheted a cukor mennyiségét 5 dkg-mal.) Ekkor add hozzá a tojásokat és a
mandula aromát és jól dolgozd bele.

Hámozd le, magozd ki és szeleteld fel a barackot. Kézi mixerrel egy keverőtálban
pépesítsd, vagy nyomd át krumplinyomón, amíg püré állagú nem lesz. Add hozzá a fenti
keverékhez, és jó alaposan keverd össze.

Egy másik tálba mérd ki a lisztet, add hozzá a sütőport, a szódabikarbónát és a sót, majd
keverd ezt is jól el.

Fokozatosan add hozzá a lisztes keveréket a másik edényben lévő őszibarackpürés

masszához, és egyenletesen dolgozd el benne. (Ez kézzel is egyszerűen megy, de használhatod
a robotgéped is a legalacsonyabb fokozaton.)

Aprítsd a mandulát nagyobb darabkákra késsel vagy egy nejlon zacskóba téve a
húsklopfoló segítségével. Szórd a manduladarabokat a masszába.

Kenj ki, vagy fújj be sütőspray-vel egy 12x32 cm-es őzgerincformát és kanalazd bele az
őszibarackos gyümölcskenyér tésztát.

Előmelegített sütőben 175 °C-on süsd egy teljes órán keresztül, vagy amíg ki nem állja a
fogpiszkáló próbát (azaz a beleszúrt fogpiszkálóra vagy hústűre nem ragad rá a tészta). Ha a
teteje túl gyorsan kezdene bámulni, alufóliával fedd be a sütőformát.
 (Sütheted a gyümölcskenyeret 6 kisebb őzgerinc formában is, de akkor csak félig töltsd
tésztával a formákat és így csak 45 percig kell sütni.)

Ha megsült, hagyd a tésztát a formában még 20 percig a tortarácsra téve, majd kicsit
lazítsd fel a széleit, és ekkor már ki tudod majd könnyen fordítani a gyümölcskenyeret.

Hannah megjegyzése: Ez a gyümölcskenyér nagyon jó pirításnak is. Anya is imádja pirításnak

elkészítve mézes vajjal megkenve.
Tizennyolcaik
fejezet

Hannah hazaérve csak egyetlen dologra tudott koncentrálni, mégpedig arra, hogy rögtön ágyba
bújik majd, lehunyja a szemét, és már alszik is. Szerencsétlenségére még korábban megígérte
Lisának és Herbnek, hogy megfelelő jelmezt talál magának a bűvészinas szerephez, és ehhez
kevesebb, mint huszonnégy óra állt a rendelkezésére. Halványan emlékezett, hogy még
régebben megvett egy éjsötét színű szoknyát, amelyre a téli égbolt csillag-konstellációi voltak
ráhímezve csillogó flitterekből. Az Asztrológus Klub karácsonyi partijára akarta felvenni, mert
akkoriban egy asztrológussal randizgatott, de még a parti előtti héten szakítottak, így soha nem
nyílt rá alkalom, hogy felvegye a szoknyát. Most itt az ideje, hogy előkotorja. Ha megtartotta,
márpedig miért ne tartotta volna meg, akkor ott kell lennie abban a szekrényben, a
vendégszobában, ahol azokat a ruhákat tartotta, amelyeket nem nagyon használt, de kidobni
sem akarta őket.

Most majd megkeresi. Michelle úgysem volt itthon, tehát nem is zavarná. Látta, hogy az
anyjuk kocsija nem állt a garázsban. Miután Lonnie Mike-kal együtt a gyilkossági ügyön
dolgozott, így Michelle valószínűleg elment, hogy a régi barátnőivel találkozzon.

Hannah kinyitotta a lakása ajtaját, felkészülve, hogy Móse a karjaiba ugrik, de ezúttal semmi
szőrős medicinlabdaszerű macska nem ugrott rá üdvözlésképp.

Fent kuporgott azon a széles, puha szőnyeggel borított lépcsős állványzaton, amely a nappali
ablak-párkányához volt támasztva. Michelle kettőt is vásárolt belőle a kisállat-felszerelési
boltban, egyet a vendégszobába, egyet pedig a nappaliba, hogy Móse kényelmesen tudjon
kifelé bámulni.

- Szia, Móse - szólt, majd odasétált, hogy megsimogassa. - Látom, Norman bekapcsolta
neked a tévét is. Jól szórakoztál nála ma este, ugye?

- Szerintem igen.

Hannah megpördült, és Normant látta bejönni a konyhából, egy bögre kávéval a kezében. -
Annyira csalódottnak tűnt, amikor el akartam menni, így gondoltam, maradok és megvárom,
míg hazaérsz. Remélem, nem bánod.

- Persze hogy nem.

 - Kérsz egy pohár friss kávét? Most készítettem.

- Jól hangzik. Én meg hoztam egy kis datolyás kenyeret a versenyről.

Hannah visszafordult a cicájához, hogy kicsit megvakargassa az álla alatt. Móse valami
olyannal reagált erre, amit Hannah cicamosolynak nevezett, kissé nyitott szájjal és összehúzott
szemekkel. Ezután gyorsan megnyalta Hannah kezét, mielőtt elfordította volna a fejét, hogy
folytassa az ablakon kifelé bámulást.

- El sem tudom képzelni, mi lehet annyira érdekes Clara és Marquerite nappalijának

ablakán, de persze, menj csak, jó mulatást. Megyek és megiszom egy kávét Normannel, és
megpróbálok valami alkalmas ruhadarabot keresni, amit majd a varázsládában viselhetek
holnap.

Miután befejezték a kávézást, és megették hozzá a datolyás kenyeret, Norman felállt, hogy
elinduljon haza. Az ajtóban azonban megállt, és visszafordult Hannah-hoz. - Jól hallottam,
hogy az előbb valami szekrénypakolást emlegettél a vendégszobában?

- Igen. Keresek valami megfelelőt, amit holnap viselhetnék majd az amatőr

bűvészversenyen.

- Varázsolni is fogsz?

- Az egyedüli varázslás, amire képes vagyok, az ételek eltüntetése. Csak Herbnek segítek a
mutatványában.

Norman kuncogott. - A legutóbbi alkalommal, amikor kerestél valamit abban a szekrényben,

valaki beszorult, mert az akasztós rúd kilazult, és leesett. - Így volt.

- Kicserélted már azóta?

Hannah a fejét rázta. - Csak kicsit átrendeztem benne a dolgokat, hogy a súly kiegyenlítődjön.

- És most is át kell mindent pakolnod majd?

Hannah biccentett egyet. Normannek igaza volt.

- Igen, valószínűleg az lesz megint.

- Akkor jobb, ha segítek benne. Nem venném a szívemre, ha megint beszorulnál abba a
szekrénybe, és nem tudnál kijönni, míg Michelle haza nem ér.

- Talán jobb lenne, ha vennék valami újat - mondta Hannah, de a hangját eltompította egy
kabát, amelyet a gimnázium óta nem hordott. - Itt kell lennie, nem akarom feladni, míg meg
nem találom.

- Megértem - Norman a szekrény előtt állt, mindkét karja tele alkalmi ruhákkal.

- Jaj, de nem akarlak ezzel fárasztani.

 - Semmi baj, egyáltalán nem bánom.

- Oké, ha tényleg komolyan mondod. Amúgy is megígértem magamnak, hogy átnézem

ezeket a dolgokat. Csak behánytam mindent ide, amikor beköltöztem, és azóta rájuk sem
néztem. Azokat a ruhákat, amelyeket épp fogsz, majd jótékonykodásra ajánlom fel. Soha nem
tudhatjuk, valaki még jó hasznukat veheti.

Ezzel a kinyilatkoztatással bújt elő Hannah a szekrény aljából. Arca kipirult, a haja egy nagy
kócos göndör fürttömeg volt, amelyről messze lerítt, menynyire kezelhetetlen.

- A hajad - szólt Norman vigyorogva.

Hannah megpróbálta kicsit lelapítgatni, de biztos volt benne, hogy ez csak némi samponnal és
nagy adag kondicionálóval fog valamelyest sikerülni. - Feltételezem, túl sok ruhaközeli
élményben volt részem, azért áll így - viccelődött Hannah.

- Ne nevettess, mert mozdulni sem tudok, annyira telepakoltál ruhával - figyelmeztette

Norman. - Még felborulok, velük együtt.

- Várj egy pillanatra - szólt Hannah, és visszanyúlt, hogy kiráncigáljon egy újabb ruhát a
szekrényből, és rádobja a Norman karjaira púpozott ruhák tetejére. Egy pink szatén ruha volt,
pont abban az árnyalatban, amelyet azok, akiket olyan vörös hajjal áldott meg a sors, mint őt is,
messze elkerülnek. - Még egy darab, ami megy a Segítő Kezek Alapítvány olcsó boltjába.

- Nagyon flancosak - jegyezte meg Norman, rápillantva a ruhákra. Volt köztük bíbor taft
anyagú, halványzöld selyem, egy fehér pöttyös svájci, levendulalila béléssel, csak hogy menjen
a pöttyökhöz, türkiz fátyol és egy élénksárga műselyem kompié. - Te aztán sok táncmulatságra
járhattál.

- Esküvőkre - felelte Hannah, és nem ismételte meg anyja kedvenc szállóigéjét, amelyet
mindig hangoztatott, valahányszor Hannah koszorúslány volt egy esküvőn, holott a mindig csak
koszorúslány, sohasem menyasszony kifejezés sokkal inkább illett hajadon családi állapotához.
Több mint egy tucat különböző koszorúslányruhát viselt már, amit szerinte direkt azért találtak
ki, hogy a menyasszony klasszisokkal jobban nézhessen ki mellette.

- Szerinted ezek közül már egyiket sem veszed fel többet? - érdeklődött Norman, és a
karján lévő nagy halom színes ruha felé biccentett.

- Soha! - vágta rá rögtön Hannah. Visszabújt a szekrénybe, kotorászott még egy darabig,
majd győzedelmesen felkiáltott. - Megtaláltam!

- A szoknyát? - kérdezte Norman, kicsit elmozdítva a karján lévő ruhakupacot, hogy ne

csiklandozza a nyakát egy narancsszínű szatén virágdísz.

- Nem, a piros egyujjas kesztyűm. Azóta nem találtam, mióta beköltöztem ide. Sajnálom, a
szoknya valószínűleg veszett fejsze. Biztos odaajándékoztam már valakinek korábban. Dobd
csak le a ruhákat az ágyra, és fogd meg Mósét, kérlek.

Norman úgy tett, ahogy kérték, és elcsípte a nagy narancs-fehér kandúrt, mielőtt még
véghezvihette volna a tervezett ugrást a szekrény felső polcára.
 - Rowwww! - méltatlankodott Móse, baljósan méregetve Normant, de közben dorombolt.
Norman egyik kezével tartotta, a másikkal pedig becsukta a szekrény ajtaját. - Tudom, most
csalódott vagy, de hidd el, semmi olyan nincs azon a polcon, ami érdekelhet. A makrélák nem
ilyen szekrényekben úszkálnak.

- Biztos a poregeret akarta hajkurászni - viccelődött kuncogva Hannah, és jó érzés volt

látnia, hogy Norman is vele nevet. - Kíváncsi vagyok, Michelle mikor... - A költői kérdést egy
kopogás szakította félbe, és Hannah kisietett, hogy ajtót nyisson. - Biztos Michelle az.
Remélem, nem hagyta el a kulcsát.

De nem Michelle volt az, hanem Andrea, és rettentő aggodalmasnak tűnt.

- Szia, Andrea - köszönt Hannah, és kitárta neki az ajtót. - Gyere be. Kérsz kávét?

- Nem, köszi. Érted jöttem. Feltételezem, mindhármunkra szükség lesz, ugyanis három
bátyja van.

***

Percekbe telt, míg a dolgok a helyükre kerültek, és Andrea mindent elmagyarázott. Utána már
nem fecsérelték tovább az időt, és elindultak. Hannah vezetett, Norman az anyósülésen ült,
mert Andrea ragaszkodott hozzá, hogy ő ülhessen hátra.

- Nagyon örülök, hogy elmegyünk érte - mondta Andrea, közelebb hajolva hozzájuk, hogy
jobban hallhassák, amit mond. A végén Hannah sütifurgonjával mentek. Majdnem egy
évtizeddel volt idősebb Norman négyajtósánál vagy Andrea Volvójánál, de mindenképp
kevésbé csábító a rablók szemében. A kocsma parkolóját, ahova tartottak, a legtöbb vendég
csak Illegális néven emlegette, mert híres volt a gyakori autólopásokról. A leharcolt kocsma,
tizenkét mérföldnyire Winnetka megye határától, szintén híres volt, de a kocsmai
verekedésekről, az ebből adódóan kizárólag műanyag söröspoharak és korsók használatáról, és
az oly gyenge megvilágításról, amelynél a tulaj nyugodtan mondhatta, hogy nem látta jól a
születési dátumot a kiskorú jogosítványán.

- Voltál már valaha itt? - kérdezte Norman.

- Nem - rázta meg a fejét Hannah.

- Anya bezárt volna minket a hálószobánkba életünk hátralevő részére, az biztos, ha valaha
is fejünkbe vettük volna, hogy odamegyünk - magyarázta Andrea. - A helynek piszok rossz híre
volt mindig. Bili azt mondja, igazi szeméttelep, az elítéltek és leendő elítéltek búvóhelye.

- Mit mondott Bili, amikor elmondtad neki, hogy Michelle itt van? - kérdezte Norman.

- Nem mondtam el neki.

Hannah kis kuncogó hangot hallatott. - Ha jól sejtem, azt sem mondtad el neki, hogy mi meg
odamegyünk érte?
 - Naná, hogy nem mondtam el. Ha elmondtam volna neki, akkor megesketett volna, hogy
nem megyek oda. Mivel soha nem akarom megszegni az eskümet, amit a férjemnek teszek, így
inkább nem mondtam semmit.

- Hát, ebben is van némi logika - tűnődött Norman.

- Tudom, Hannah-tól tanultam.

- Komolyan? - csodálkozott Hannah.

- Igen, te is ezt teszed mindig anyával. Én csak ne szólj szám játéknak hívom. Ha meg sem
említed nekik, eszükbe sem jut megkérdezni.

- Ez a ne szólj szám dolog tipikus a Swensen nővéreknél? - fordult most Hannah-hoz

Norman.

- Meglehet. Bár eddig még nem láttam, hogy Michelle is használta volna, de ha eleget lesz
körülöttünk, meg velünk, akkor biztos, hogy ő is hamarosan átveszi.

Egy pillanatra mind elhallgattak, ahogy Hannah a furgont navigálta a huplis autóúton. A
sütifurgon ablakait letekerték, hogy a hűvösebb éjszakai levegő átjárhassa, ha már amúgy is
versenyt futottak a szúnyoghaddal. Időnként néhány aggilisebb példány becsapódott az
ablakon, de mivel mindketten született minnesotai lányok voltak, így egy pillanat alatt
hajszálpontosan be tudták azonosítani a hollétüket, és le tudták csapni őket.

- Mondott valamit Bili Tasha bátyjairól? - kérdezte Norman.

- Semmit. Én faggattam ki McCann nagymamát, miután lefektettem a gyerekeket aludni, és

ő mesélte, mennyire rosszak. Vagyis nem is ezt a szót használta rájuk, hogy rosszak. Hisz te is
tudod, milyen kedves McCann nagymama, soha nem illetne senkit negatívan.

Hannah ismerte Andrea bentlakó nevelőnőjét, aki valóban az egyik legédesebb teremtés volt,
akit valaha is a hátán hordott a föld. - Ha nem mondta Tasha bátyjairól, hogy rosszak, akkor
honnan tudod, hogy azok?

- A semmirekellő jelzőt használta rájuk, meg azt, hogy szerencsétlenek, meg

megfontolatlanok. És ami még rosszabb, azt mondta, hogy mindezt az apjuktól örökölték!

- Akkor tényleg elég nagy szörnyetegek lehetnek.

Hannah letért az út szélére, amikor egy motoros jött feléjük bőgetve a motorját. A vezetője
tetőtől talpig bőrszerelésben volt, mintha egy régimódi motoros bandából szalasztották volna.
Az utasa egy vad kinézetű, fiatalnak már nem mondható nő volt, erős sminkben, és a saját
hajszínénél jóval világosabb lenőtt bozonttal. Éles hangon vihorászva, a békejelnél egy ujjal
kevesebbet mutatva Hannah-éknak, nagy hanggal lehagyták a furgont.

- Hát ez vidám - szólt Hannah. Ha a vendégkör további tagjai is ilyenekből tevődnek össze,
akkor szegény Michelle rettentően kilóghat közülük. - Száz százalékig biztos vagy benne, hogy
tényleg ott van?
 - Egészen biztos. Lucy Dunwright férje erre jár haza, és mondta, hogy látta anya kocsiját
közvetlenül a lámpa alatt állni a parkolóban. Ekkor hívott fel engem Lucy, megkérdezni, mit
keres anya egy ilyen helyen.

- És abban is biztos vagy, hogy a Hicks fivérekről beszélt Michelle?

- Biztos. Találkoztam vele a verseny után közvetlenül, és megkért, hogy adjam át neked:
Tasha vezetékneve Hicks. Még azt is mondta, hogy megpróbál majd Tasha fivéreivel beszélni,
hogy megtudja, hol voltak aznap éjjel, amikor Willát meggyilkolták.

- Igen, igazad lehet - mondta Hannah, és befordult a parkolóba, majd beállt közvetlenül az
anyjuk kocsija mellé. Felnézett a neonreklámra, amely zümmögött és fel-le villogott egy
meghatározhatatlan ütemben, majd egy nagyot sóhajtott.

- Odanézz - szólt Norman kikászálódva a furgonból, és a reklámra mutatott. - Még a hely

neve is rosszul van betűzve rajta.

- Tényleg - nézett oda Andrea is.

Még Hannah is nevetett ezen, miközben leellenőrizte, hogy jól bezárta-e a furgont.

- Michelle-en kívül nem hiszem, hogy lenne bent még egy olyan személy, aki tudná, hogy
rosszul van betűzve a felirat.
Tizenkilencedik
fejezet

Norman kinyitotta az ajtót, és zene meg zaj harsogó elegye hasított bele az éjszaka csendjébe.
Hannah hirtelen meg sem tudta különböztetni, hogy melyik bántja inkább a fülét. A lárma egy
kellemetlen csípős szaggal is párosult, amit Hannah inkább nem is akart kielemezni, de nagy
valószínűséggel a cigarettafüst, a kiömlött sör, a minnesotai nyár hősége meg az olcsó
parfümök pacsuli illatának elegyét érezte. Elég volt egy pillantást vetni a rozoga asztalokra és a
koszos padlóra, és Hannah rögtön tudta: ez a hely nem az a hely, ahol kimennek üdvözölni az
embert, hogy aztán az asztalához vezessék.

- Gyerünk - mondta Andrea mutogatva Hannah-nak és Normannek, mivel a hangzavarban

nem hallhatták, amit mond. Átvágtak a tömegen, majd leültek egy üres asztalhoz.

Amikor leültek a rozoga székekre, amelyeket több réteg beazonosíthatatlan, az idők

folyamán egymásra rakódott ragacsréteg borított, Hannah odafordult a húgához.

- Ezt meg honnan tanultad?

- De hát mit?

- Hát azt, hogy ha meglátsz egy üres asztalt, a hatalmas tömegen keresztülverekedve magad
elfoglalod, mielőtt még valaki más tehetné.

- Vásárlás.

- Vásárlás?

- Persze. Mindig elmegyek az Amerika Plázába, amikor a szokásos Munka Napja Hétvégi
Leárazást tartják. Az üzletek faltól falig zsúfolva vannak ilyenkor emberekkel, és ha meglátsz
valamit, amit megvennél, mindenkit arrébb kell lökdösnöd magad elől, hogy te juss oda
elsőként, és megkaparinthasd.

Hannah gyorsan megjegyezte magának, hogy soha ne menjen az Amerika Pláza közelébe a
Munkaünnepének Hétvégéjén, majd Normanhez fordult. De Norman nem volt ott. - Hol van
Norman?
 - Nem tudom. Itt volt még egy fél pillanattal ezelőtt. Lehet, hogy kiment a mosdóba.

- Látod Michelle-t?

- Eddig még nem, de talán könnyebb lesz megtalálni, ha abbahagyják a táncot.

- Táncot?

- Amott - mutatott Andrea egy zsúfolt területre, ahol párok forogva kapaszkodtak egymásba.
Az a hely alig volt nagyobb egy zsebkendőnagyságú területnél, vagy mint amekkora az anyjuk
hajópadlós nappalijának közepét beborító szőnyeg.

- Ez lenne a táncparkett?

- Gondolom, igen. Vagy ez vagy pedig... ajjaj!

- Mi, ajjaj?

- Ott van Michelle.

- Hol?

- A táncparketten. Látod azt a pasit, aki úgy néz ki, mint Clark Gabié, csak szteroidokkal
telenyomva? Ugyanolyan bajusszal.

Hannah keresztülbandzsított a kékes füstön, amely az egész helyiséget belebegte. Valaki

hamburgert süthetett a bárpult mögött megfelelő szagelszívás nélkül, de ez különösebben senkit
nem zavart.

- Látom a pasit, viszont Michelle-t nem.

- Ott van ő is, a pasitól kicsit balra, egy Elvis-utánzattal táncol. A ruhája... - Andrea hirtelen
leblokkolt, és felnyögött. - Hol a bánatban szerezhette azt a göncöt, ami rajta van?

- Milyen göncöt? Nem is látom.

- Hát azt a valószínűtlenül szűk farmert az ujjatlan felsővel, ami csak mell alatt van
megkötve. Biztos vagyok benne, hogy nem visel alatta semmit. Gondolom, érted, miről
beszélek, ugye?

Hannah vett egy mély levegőt, és rákérdezett arra, ami először az eszébe ötlött. - Legalább
tűrhető?

- Hát, éppen hogy. De láttam már ennél rosszabbat is. Most meg valaki közbelép, és az...

Andrea abbahagyta a tudósítást, és csak szó nélkül hápogott. Ez volt az a pillanat, amikor
Hannah is meglátta a kisebbik húgát.

- Norman az - Hannah csak nyeldekelni tudott.

 - Norman lépett közbe.

- Tüdőm. És az Elvisre hajazó csóka nem tűnik vidámnak.

- Ah-oh!

- Igen, ah-oh. Oda se merek nézni - jajdult fel Andrea, és a kezével eltakarta a szemét. -
Kedvelem Normant, és nem akarom látni, ahogy laposra verik.

- Várj - Hannah alig akart hinni a szemének.

- Most már oké, kinyithatod a szemet, Andrea! Normant nem verik laposra.

- Biztos?

- Igen. A nem-is-annyira-jó Elvis-imitátor most hátba veregeti, és elkotródni látszik.

Andrea odanézett, majd őszintén elképedve Hannah-hoz fordult. - De hát... miért vonult vissza
az Elvis-utánzat?

- Nem tudom. De bármit is mondhatott neki Norman, az hatott! Most karon fogja Michelle-
t, és idehozza hozzánk.

Csak egypár pillanatba telt, míg Michelle és Norman visszaverekedte magát az asztalukhoz. A
tömeg hullámzott körülöttük, és rekedtes hangok harsogtak a pislákoló fényben.

- Meghoztam - szólt Norman, ahogy az asztalhoz értek. - Küldetés teljesítve, úgyhogy

húzzunk el innen gyorsan.

- Jó ötlet! - helyeselt Hannah is, majd fogta a táskáját, és felállt. - Menjünk!

Andreával szorosan a nyomukban a kijárat felé vették az irányt. Ezúttal is csak lassan tudtak
araszolgatni. Egyszerűen túl sok ember volt összezsúfolva nagyon kis helyre. Hannah-t arra
emlékeztette, amikor egy tizenkét fős baráti társaság megpróbálta bepréselni magát egy VW
Bogárba.

A fények még mindig csak halványan pislákoltak, és bár megpróbálta bebeszélni magának,
hogy kétszer nem ismétlődhet meg ugyanaz a dolog, Hannah-t mégis a tegnap estére
emlékeztette, amikor megtalálta Willát. - Mitől van ez, hogy a fények csak így haloványan
pislákolnak? - tette fel a költői kérdést, amire természetesen nem várt választ.

- Nem tudom - válaszolt mégis Norman, és az órájára nézett. - Ez még nem az utolsó kör
ideje. Több mint egy órájuk van zárásig.

- Ja, ha legális időben zárnak - emlékeztette Hannah.

- Igen - kotyogott közbe Andrea is. - Ez az a fajta hely, ami lámpaoltás után átváltozik
privát klubbá, és bárki olyan számára nyitva tart, aki továbbra is folyamatosan vásárolja az
italokat, hogy aztán majd a hátsó kijáraton át távozzon hajnaltájt.
 - Honnan tudsz te ilyeneket? - kérdezte hitetlenkedve Michelle, akit mintha sokkoltak
volna a hallottak.

- Elfelejted, hogy a seriffhez ment feleségül - válaszolt a húga helyett Hannah, kimentvén
ezzel Andreát a kellemetlen válasz alól. - Andrea tudja az összes bennfentes információt.

- Igaz - nézett rá hálás tekintettel Andrea.

- Viszont én meg azt tudom, miért pislákolnak a fények - szólt Michelle tudálékosan. -
Elvis elmondta nekem.

- Te is ugyanúgy szólítod, ahogy mi is ránézés alapján elneveztük - nevetett Hannah.

- Nem, én azért hívtam úgy, mert a neve tényleg Elvis. Azt mondta, az anyja annyira
odavolt a Királyért, hogy ezzel is tisztelegni akart az emlékének.

- Mi az, amit egy anya meg ne tenne a gyerekei kedvéért! - ékelődött Andrea, és
bosszankodva legyintett. - Még akár normális ember is lehetne, ha az anyja nem erőszakolta
volna rá ezt a személyiséget azzal, hogy így nevezte el.

- Kétlem. Szerintem így is, úgy is csak egy balfácán lenne, mindentől függetlenül. -
Michelle most újra Hannah-hoz fordult. - Szóval akarod tudni, miért pislákolnak a lámpák
állandóan?

- Igen. Látjátok, megint. Miért?

- Mert pónit sorsolnak.

- Úgy érted... arra a kicsi lóra gondolsz? - kérdezte Andrea.

- Nem, egy póni sört. Az egy félhordónyinak felel meg.

- Ezt te meg honnan tudod? - nézett rosszallóan a kishúgára Hannah.

- A kollégiumban mindenki tudja. Ilyet veszünk, ha partit tartunk, mert sokkal jutányosabb,
mint ha üvegenként vagy dobozonként venné meg az ember a sört. Letéti díjat kell fizetni, amit
aztán visszakapsz, ha visszaváltod a sörös póni hordót.

- Remélem, a törvényt azért betartod. Kiskorú nem vásárolhat alkoholt.

- Hidd el, ezzel én is tökéletesen tisztában vagyok. Pontosan ez okból ittam csak és
kizárólag gyömbért. Ránézésre pont elmegy bármilyen kevert italnak, tehát nem lógtam ki a
sorból.

- Megcsináltuk! - kiáltott fel Norman, és kinyitotta az ajtót a parkolóban álló két kocsihoz
terelgetve a kis csapatát. - Akarod, hogy veled menjek, Michelle? Vagy egyedül akarsz
hazavezetni?

- Oké vagyok. Tudod, csak gyömbért ittam. Találkozzunk a lakásnál!

 - Csak ne száguldozz! - kapta el a húga karját Andrea. - Tudni akarom, honnan van ez a
mai szerelésed. Úgy nézel ki, mint egy... hmm, nem is tudom udvariasan elmondani, minek
nézel ki így.

- Ez csak egy farmer, ami mosásnál összement. Ez meg egy teljesen normális ing, amit
direkt tönkrevágtam kicsit azzal, hogy letéptem az ujjait még a kocsiban, mielőtt bementem
volna a helyre.

- De hát miért tetted ezt? - érdeklődött Hannah.

- Megfigyeltem, milyen cuccban voltak a lányok, akik kijöttek a kocsmából, és kitaláltam,

hogy nem tudnék elvegyülni bent, hacsak nem én is valami hasonló motoros csajszis kinézetet
öltök. Már nem volt időm visszamenni, átöltözni, úgyhogy improvizálnom kellett.

- Már egy pillantás azokra a lányokra elegendő lett volna, hogy megfordulj és hazamenj -
mormogta bosszúsan Andrea.

- De hát tudtam, hogy Hannah ki akar nyomozni valamit, és én is ki akartam venni a

részem belőle. Miután megtudtam Tasha vezetéknevét, meg azt, hol szoktak szórakozni a
fivérei, muszáj volt odamennem.

- Igazán nagyon méltányolom ezt - szólt Hannah, majd mérgesen hozzátette. - Meg is
ölhettek volna! Vagy még rosszabb!

Michelle zavarodottnak látszott. - Mi lehet a megölésnél is rosszabb vajon?

- Nem tudom. De fogadni mernék, hogy létezik olyan is! De ez most egyáltalán nem
fontos. Ami számít, az az, hogy nem kockáztathatod ilyen őrült módon a biztonságodat!

- Arra gondolsz, mint amikor te egyedül, fegyvertelenül konfrontálódtál gyilkosokkal?

- Igen, ilyesmire. De én valamivel idősebb vagyok nálad, és előtted még ott az egész élet.

- Hogyan kapcsolódik ide, hogy idősebb vagy?

- Ne foglalkozz most vele! - Hannah rájött, hogy az indoklása nem állja meg éppen a
helyét, ezért gyorsan rávágta: - Az egésznek a lényege az, hogy a nővéred vagyok, aki idősebb
és tapasztaltabb nálad, tehát hallgatnod kell rám! És én soha nem mondanám, hogy ilyen őrült
kockázatokat vállalj. Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha valami történne veled.

Michelle-en látszott, hogy komolyan elszégyelli magát. - Igazad van. De én tényleg nem
akartam kockáztatni. Nálam van a mobilom, amin egygombos hívásra van beprogramozva a
seriffiroda száma. Látod, minden eshetőségre felkészültem!

- Rendben - adott igazat Hannah, csak hogy témát váltsanak. - Tűnjünk el innen, mielőtt
még tényleg valami baj történik. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy itt majdnem minden
tízedik percben történik valami rossz.

***
 - Mondd már! - szólt Hannah, és a legelszántabb arckifejezését próbálta magára erőltetni. -
Michelle nem tudja, mit mondtál Tasha fivérének, mert a zajon és a zenén keresztül nem
hallhatta. Oszd meg velünk is, hogy mit mondtál neki, amitől csak úgy lekopott rólad.

Norman egy újabb Fűszeres álomért nyúlt, majd belemártotta a frissen készített kávéjába.
Andrea találta a sütiket a furgon hátuljában hazafelé menet, és csak a halált emlegető
fenyegetés tartotta vissza attól, hogy az egészet befalja egyedül. - Ezek aztán tényleg nagyon
finomak, Hannah.

- Tudom. Nehezen, de végül is Lindy átküldte a receptjét.

- Lindy Frank? - kérdezte Andrea, és elvett még egy sütit.

- Igen. Két évvel ezelőtt készített ilyet a Függetlenség napi piknikre. Már akkor megígérte,
hogy odaadja nekem a receptjét, de közben a férjét áthelyezték, és az ezzel járó idegeskedés
meg a költözködés teljesen elfelejtette vele.

- Tényleg nagyon finomak, főleg így kávéval - szólt közbe Norman is.

- Te meg nagyon jól tudsz témát váltani - tromfolt vissza neki Hannah. - Mondd csak el,
mit is mondtál annak a Hicks fivérnek.

- Egyáltalán nem fontos.

- De igen, az. Akár meg is halhatok a kíváncsiságtól, ha nem mondod el, és ugyanez a
helyzet Andreával és Michelle-lel is.

- így van! - igazolta Andrea.

- Abszolút! - bizonygatta Michelle is. - Tehát, mielőtt odajöttél, és megkopogtattad a vállát,

pont arra próbált rávenni, hogy menjek ki vele a parkolóba, ahol megmutatja a kamionját.

Andrea szája tátva maradt. - Csak nem ugrasz be ilyen átlátszó dumának?

- Persze hogy nem. Én sem most jöttem le a falvédőről, csak azon tanakodtam, hogyan
tudnám lerázni, amikor Norman odalépett hozzánk, és mondott egypár szót, amitől Elvis
azonnal lekopott.

- Semmiség volt - vonogatta a vállát Norman, de Hannah látta, hogy a szeme mosolyog, és
tetszik neki, hogy húzhatja őket.

- Mondd már! - ismételte meg Hannah, majd fogta és áthúzta a sütikkel teli tálat a saját
térfelére.

- Nincs több Fűszeres álom, amíg el nem árulod végre.

- Oké, oké - adta meg magát Norman méltósággal. - Annyit mondtam csak neki, hogy
figyelj, cimbora, amott van a seriffhelyettes, és szerintem az egyik fivéredet keresi. Valami
elfogatóparancsfélét is emlegetett, úgyhogy gondoltam, jobb, ha szólok neked. Ennyit
mondtam, nem többet, és erre már el is iszkolt. Nagyon gyorsan.
 - De hát... - Andrea nem értette a dolgot. - Nincs is elfogatóparancs a Hicks fivérek ellen!

- Nem tudhattam - szólt Norman, majd hozzátette. - De ez olyan helyzet volt, amire illett a
nagyanyám régi mondása, miszerint: Inkább leckéztesd meg a gyerekeket mindennap, mert azt
nem tudhatod, mi rosszat tettek, de hogy tettek valamit, az biztos!

Hannah nagyot nevetett ezen, holott nem lehetett egészen bizonyos afelől, hogy Norman nem
pont így fogja-e leckéztetni majd a saját gyerekeit, mint ahogy a nagyanyja tanácsolta neki. De
teljesen mindegy, mert működött a Hicks fivérek esetében, el tudtak jönni baj nélkül, és ez is
már valami.

- Köszönöm neked, Norman! - hálálkodott Michelle. - Nem álltam igazán a helyzet

magaslatán akkor, de hát pont ez benne a baj ilyenkor, hogy az ember nem áll a helyzet
magaslatán. Nem is gondolnád. Az a hely borzalmas volt. Örülök, hogy jöttél és kimenekítettél.

- Te a kishúgunk vagy. Természetes, hogy jöttünk és kihoztunk onnan - szólt Andrea, és

megölelte Michelle-t.

- így igaz - mondta Hannah is. - De ha lehet, ne tegyél ilyet még egyszer, hogy elrohansz,
és nem szólsz róla semelyikünknek, hogy hova mész.

- ígérem, nem lesz több ilyen. De legalább megtudtam, hol jártak tegnap éjjel a Hicks
fivérek.

- Hol? - kérdezték egyszerre kórusban, mindhárman.

- Az Arany Kerék gyorsulási pályán. Valamelyik haverjuk egy roncsderbyn vett részt,
amire kimentek szurkolni. Hazafelé menet megállította őket az autópálya-járőr, mert túl
gyorsan hajtottak. - Michelle Andreához fordult. - Bili könnyedén le tudja ellenőrizni ezt az
alibit, nem?

- Elhiheted, hogy leellenőrzi.

- Ha pedig alátámasztja, akkor három gyanúsítottat már le is húzhatok a listámról - mondta

mosolyogva Hannah a húgának. - Szép munka, Michelle! Most pedig menj aludni gyorsan.
Holnap zsúfolt napod lesz.

Amikor Michelle eltűnt a vendégszobában, Andrea is felállt, hogy ő is elköszönjön.

- Várj egy pillanatra, megyek veled én is - szólt Norman, majd egy gyors csókot adott
Hannah-nak, és Andreával együtt az ajtóhoz sétált.

- Tudom, hogy ez az épület elég biztonságos, de így hajnali egy óra felé nem kellene
sehová egyedül sétálnod.

Hannah kikísérte őket az ajtóhoz, jól bezárta, és bereteszelte utánuk, majd leheveredett a
kanapéra, hogy végigböngéssze a kábeltévés csatornákat. Móse is kijött, és odakuporodott
hozzá a kanapéra, de néhány simogatás után felugrott a puha szőnyeggel borított állványzatára
az ablak előtt.
 A főzőcsatornán valami vadasból készült ételt készítettek, de mivel Hannah-nak fogalma sem
volt róla, mi az, hát elkezdte nézni. Kiderült, hogy amit vadasnak neveztek, az vadon termő
póréhagyma, amely az Egyesült Államok déli területein honos. Már régóta lehetett kapni, de a
főzőcsatorna csak most döntött úgy, hogy ezzel fellendíti a zöldségesboltok vadpóré-forgalmát.
Hasonló volt a chilei tengeri sügér története is. A hetvenes években patagóniai fogas halként
emlegették, és senki nem vette. Javarészt halrudakat készítettek csak belőle. Majd jött egy jó
marketingcég, és egy újabb név alatt - Chilei Tengeri Sügér - kezdte forgalmazni. Hannah már
kóstolta az Éden-tó Tavernában, és tényleg rendkívül ízletes volt. Na meg drága is, ugyanis a
hirtelen kereslet miatt lassan már-már átkerül a ritka halak kategóriájába a kopoltyúsok törzsén
belül.

Mikor elkészült a cakkosra vágott sült burgonya vadas póréhagymával, és feltálalták egy
olyan tálon, amely Hannah-nak több mint egynapi bevételébe került volna, gyorsan kikapcsolta
a tévét, és felállt. Már épp a hálószoba felé vette az irányt, amikor megszólalt a kapucsengő.

Andrea elfelejtett volna valamit? Vagy Norman jött vissza valamilyen más okból? Vagy
talán Willa gyilkosa, aki megtudta, hogy nyomozgat utána, és kikeresve a címét, most eljött,
hogy megölje őt is?

Hannah odasettenkedett az ajtóhoz, és kilesett a kukucskáló nyíláson. Mint máskor sem, most
sem látta az arcát a látogatónak, de felismerte a mellzsebén lévő jelvényt a Winnetka megyei
seriffiroda egyenkabátján. Mike vagy Bili, esetleg Lonnie lehet. Vagy egy másik rendőr, aki
azért jött, hogy beráncigálja az őrsre valami kis egészségügyi szabálysértésért, de nem
valószínű.

- Szia, Hannah! - köszöntötte Mike, amikor a lány ajtót nyitott neki. - Nem akartalak
felébreszteni, de még égett nálad a lámpa, és gondoltam, még biztos nem vagy ágyban.

- Gyere csak be, Mike. Van kávé a kiöntőben, ha kérnél.

- Nem, épp úton vagyok hazafelé, és remélem, ez egyszer most ki is alhatom magam. Azért
ugrottam be, hogy elmondjam, a sütik, amiket beadtál, fantasztikusan finomak voltak, és hogy
remélem, nem vagy már annyira dühös rám, amiért Miss Sunquistet áldozatnak neveztem.

- Már nem. Tudom, hogy személytelenítened kell az áldozatot ilyen esetekben - ismételte
meg Hannah a délután tőle hallottakat. - Rendben van, Mike. Tényleg.

- Elkomorodik a világ is körülöttem, ha dühös vagy rám - ezzel Mike fogta, és a karjába
vonva Hannah-t olyan erővel csókolta meg, hogy Hannah szája majdnem felrepedt tőle. Aztán
újra megölelte, és most már sokkal finomabban csókolta meg. Ezután egy intéssel búcsúzott,
kilépett az ajtón, és már ott sem volt, mielőtt még Hannah felocsúdhatott volna.

Amikor összeszedte magát, és mozdulni is tudott, gyorsan duplán rázárta az ajtót. Kevesebb,
mint huszonnégy órával ezelőtt már teljesen leírta magában Mike-ot, és eldöntötte, hogy
Norman az igazi számára. Aztán véletlenül meghallotta, ahogy Mike Lonnie-hoz beszél, és
hirtelen megértette, miért viselkedett olyan érzéketlen tuskó módjára Willával kapcsolatban.
Most pedig eljött, hogy ismét bocsánatot kérjen, amit ő soha nem gondolt volna róla, és
elmondta, hogy a világa nem teljes Hannah nélkül. Ezzel ismét visszakerült a potenciális
vőlegények versenyébe Norman mellé.
 Lehetetlen volt aludnia, most, hogy Mike nála járt. Hannah leült kanapéra, és rápaskolt a
maga mellett lévő helyre, azt remélve, Móse otthagyja a kilátóhelyét, és odaül mellé a
kanapéra.

Ez egyszer a cicája jött is rögtön. Bekuporodott az ölébe, megnyalta a kezét, és elégedetten

dorombolni kezdett. Hannah mosolyogva simogatta a puha szőrét, és vakargatta meg a füle
tövénél. Móse volt az egyedüli biztos pont az életében, az egyetlen férfi, akire számíthatott, és
aki feltétel nélkül...

- Auu! - jajdult fel Hannah, amikor a máskor oly alkalmazkodó macskája egy tigrist is
meghazudtoló-an felmordult, és a körmeit kieresztve leugrott az öléből. Egy gigantikus
ugrással fent termett a szőnyeg borította ülőfa tetején, amelyet Michelle vett neki, és megint
csak a kuka-sötétbe bámult kifele az ablakon át.

- Mi van veled? - kérdezte Hannah, de választ nem várt rá. Megdörzsölgette a combját, ahol
nyolc különböző helyen fúródtak belé a macskakarmok, átütve a farmerját is. Nyilvánvaló volt,
hogy Móse is a saját küldetését igyekezett teljesíteni, kifelé bámulva az ablakon valami
olyasmire, amit Hannah nem láthatott, viszont a cicáját igen jól elszórakoztathatta.

- Lehet, hogy ez az állati természet - mormolta Hannah, és ismét elindult a hálószoba

irányába. - Pont, amikor már úgy érzed, eléggé kiismerted a férfiúi lények működési elveit, egy
hirtelen huszárvágással újabb szabályokat írnak a számodra.
Huszadik fejezet

- Még egy kis kávé, hogy jobban menjen a gondolkodás? - kérdezte Lisa, majd odahozta a
kávés kancsót a hátsó asztalhoz, és újratöltötte a bögréket. Stratégiai gyűlést tartottak a Süti
Édenben, és nem egész egy órájuk volt, mielőtt az első vendégek betoppannak. Hannah hívta
össze a gyűlést, hogy átvegyék a gyanúsítottak listáját.

Norman telefonált, hogy nem tud jönni. Bertie Straub fogait kellett fehérítenie, mielőtt az
első kuncsaft megérkezne a Frizura Édenbe. Ez egy amolyan régimódi barter üzlet volt kettejük
között. Norman megcsinálta Bertie fogfehérítését, Bertie pedig ingyen készítette el Carrie
frizuráját.

- Koszi, Lisa, ez most tényleg jól jön - Andrea mosolyogva kortyolt bele a kávéba. - Nem
vagyok hozzászokva az ilyen korai keléshez. Ágyba is csak kettő után kerültem. Nem látni a
fekete karikákat a szemem alatt?

Michelle áthajolt az asztalon, hogy jobban megnézze. - Nyugi, nincsenek.

- Hadd nézzem meg én is - hajolt oda Hannah is, hogy mélyen Andrea szemébe nézzen. -
Michelle-nek igaza van, nincsenek karikák. A szemednek viszont olyan mókás piros színe van,
de ezenkívül...

Andrea aprót sikkantott, amitől persze a halottak is felkeltek volna, majd talpra ugrott. -
Azonnal fel kell hívnom Jont az otthoniján, hogy nyisson ki előbb, és vehessek szemcseppet.
Tracey-vel kettőkor színpadon kell lennünk, mert akkor van az Anya-Lánya verseny döntője, és
nem fogunk nyerni ilyen gyulladt szemekkel!

- Nyugalom - rángatta vissza a székbe a húgát Hannah. - Tökéletesek a szemeid, csak

ugrattalak.

- Ne tedd. Ez gonosz dolog! - hüppögte Andrea. Aztán hahotában tört ki. - Amikor utoljára
ezt mondtam neked, még egy párnát is hozzád vágtam.

- Emlékszem. Kiszakadt a huzata, és minden tele lett szálló pihetollal.

- És össze kellett szednünk mindenhonnan, meg gyorsan befoltoznunk a szakadást, mire

anya hazaért a fűszerestől.
 - És sikerült? - kérdezte Michelle.

- Nem - ismerte be Hannah. - Andrea nem tudott még varrni, én meg reménytelen eset
voltam varrásból. A végén bedobtuk az összes tollat egy szemeteszsákba, és megpróbáltuk
lezárni. A zsákot ezután beraktuk a párnahuzatba, és kénytelen voltam ezek után olyan párnán
aludni, ami zörgött, amikor csak megmozdítottam a fejem rajta.

Lisa sóvárogva hallgatta. - A nővéreim mind felnőttek már, amikor én születtem. Ketten már
meg is házasodtak addigra, a harmadik nővéremnek meg saját lakása és munkája volt
Minneapolisban. Milyen jópofa lehet a nővéreiddel együtt felnőni!

Hannah Andreához fordult.

- Észrevetted, hogy mindig csak azok az emberek gondolják, hogy jópofa dolog nővérekkel
együtt felnőni, akiknek nincsenek nővéreik?

- Értem. És azok, akik a nővéreikkel együtt nőttek fel, azok mit mondanak?

- Hát azt, hogy senkinek nincsenek jobb nővérei, mint nekem. Ezt bizonyítja a tegnap
éjszaka is. - Michelle gyorsan meg is kérdezte Andreát. - Nem tudod, Bili leellenőriztette az
alibiket?

- Az volt az első dolga reggel. Az autópálya-járőr, aki megállította őket, világosan

emlékezett Elvisre. Azt is mondta, hogy még soha nem látott kamion pilótafülkét így
telepingálva meztelen nőcis képekkel.

Michelle fintorgott. - Micsoda egy görény. És még nekem akarta megmutatni a kamionját!
Legalább annyit tudunk viszont, hogy nem gyilkosok.

- Igaz - Hannah felütötte a jegyzettömbjét, azt a fajtát, amelyet mindig magánál hordott a
hatalmas bőr válltáskájában, és odalapozott a gyanúsítottak listájához. - Lássuk csak. Tasha
fivérei. Most már akár be is írhatom a nevüket, csak hogy utána lehúzhassam őket a listáról.

- Megéri ennyire alaposnak lenni - jegyezte meg Michelle. - Lehet más alkalom is majd,
amikor gyanúsítottak lehetnek a Hicks fivérek.

- Legalább harminc mérföldnyire voltak a helyszíntől, amikor Willát meggyilkolták -

figyelmeztette Andrea. - Mi tehetné őket újra gyanúsítottakká?

- Nem tudom, de van egy ilyen érzésem.

- Semmire nem jutottunk - gondolta Hannah. - Oda viszont gyorsan. - Ideje volt, hogy a
kezébe vegye az irányítást. - Idehallgassatok! - nézett a három nőre az asztal körül. - Nézzük
végig újra az esetleges motivációkat, hátha lesz újabb gyanúsítottunk.

- Jó ötlet - nézett helyeslően Lisa Hannah felé, ami biztosította Hannah-t, hogy a társa
teljesen egyetért vele. - Felolvasnád megint a lehetséges indítékokat?
 - Egyes számú indíték - darálta Hannah, mert nem akarta tovább húzni az időt. - Willa
meggyilkolása és a betörés között van kapcsolat. Lehet, hogy Willa tanúja volt a betörésnek,
vagy rájött, ki tette. És megölték, még mielőtt értesíthette volna a hatóságokat.

- Tehát, ha megtaláljuk a betörőt, lehet, hogy egyúttal megtaláljuk Willa gyilkosát is? -
kérdezte Lisa.

- Ha ez az indíték állt a háttérben, akkor lehet.

Michelle elgondolkodott. - Ez azt jelenti, hogy két nyomozást is folytatunk. Willa

gyilkosságáét és a betörését.

- Igen. És a betörésen még el sem kezdtünk dolgozni. Felkészültetek a második indítékra?

Mindenki rábólintott, és Hannah folytatta. - Kettes számú indíték. De nincs értelme

felolvasni. Ezt már kizártuk előzőleg.

- Attól még olvasd csak fel! - erősködött Andrea.

- Lehet, hogy mást is kihozunk belőle.

- Oké. Willa diszkvalifikálta Tasha Hickst a szépségversenyből. És Tasha köztudottan

olyan családból jön, ahol nem ritka az erőszak. A fivéreit már lehúztuk a gyanúsított listáról,
de... - Hannah hirtelen Michelle-hez fordult. - Nem azt mondtad, hogy az apja nevezte be a
versenyre?

- De, ezt mondta nekem.

- Tudnál több információt szerezni róla McCann nagymamától? - kérdezte Hannah

Andreától.

- Megpróbálhatom, de az olyan, mint a foghúzás. Ó talán az egyetlen Laké Edenben, aki

nem pletykás.

- Majd én! - jelentkezett Lisa. - Marge mindenkit ismer a környéken, és ha nem ismerne
senkit személyesen a Hicks családból, akkor tud olyan emberről, aki viszont ismeri őket.

Hannah újra a jegyzetfüzetét böngészte. - Oké. Akkor ennek Lisa néz utána. Lépjünk tovább
a hármas számú indítékra. Ez valami olyasmi, amire akkor jöttem rá, amikor a zsűriben együtt
dolgoztam Willával.

- Folytasd! - hajolt közelebb Andrea.

- Pam Baxter megbuktatott egy fiút háztartás-gazdaságtanból Willa véleményezése alapján.

Találjuk meg, ki lehetett az, és hogy bosszúálló típus-e.

- Hadd legyen ez az enyém! - kérte Michelle. - Sok barátomnak van fiatalabb fivére és
húga, akik még iskolába járnak. Majd körbekérdezek.
 - Nagyszerű - Hannah leírt egy újabb bejegyzést a füzetébe. - Négyes számú indíték. Willa
nagyon leminősítette és alacsony osztályzatot adott Mrs. Adamczek fahéjas kenyerére, így az
idei sütőversenyt már nem nyerheti meg.

Andreának ismét tátva maradt a szája a csodálkozástól. - El tudod képzelni, hogy Mrs.
Adamczek ölte volna meg Willát?

- Nem annyira, de ez is lehet motiváció. És nem végeznénk alaposan a munkánkat, ha ezt

figyelmen kívül hagynánk, és nem ellenőriznénk le.

- Oké - Andrea kétkedve, de rábólintott. - Majd én utánanézek Mrs. Adamczeknek. Úgyis

be kell dobnom néhány ingatlan-szórólapot az utcájukban. Mi a következő?

- Nincs kimondott indítékom a következőnél, de gyanúsítottam az van. Sajnos még nem

tudjuk, ki az illető. Ő Willa barátja.

- Milyen barátja? - akarta tudni Lisa.

- Aki miatt kicsípte magát - magyarázta Andrea.

- A ruha, amit viselt, egy drága darab volt, csakúgy, mint a frizurája.

Hannah is bólogatott. - Pam meg is kérdezte Willától, férfi van-e a dologban, és Willa
válasza az volt: „Hát, nem minden dologban az van?” Amikor zsűrizés után együtt jöttem ki
vele az épületből, mondta nekem, hogy találkája van valakivel.

- Szóval többet kell megtudnunk a magánéletéről is - gondolkodott hangosan Andrea.

- El kellene menned kicsit átvizsgálni az apartmanját! - javasolta Lisa. - Én majd tartom itt
a frontot, ha esetleg most akarnád ezt megejteni.

- Nem rossz ötlet - szólt Andrea. - Biztos vagyok benne, hogy Mike és Lonnie már
megtették, de esetleg valami elkerülte a figyelmüket. Fel is hívom most Pamet, hogy
intézkedjen.

Mialatt várakoztak, hogy Andrea elintézze a telefont, Lisa ismételten feltöltötte a bögréket
kávéval, Hannah meg eligazította a sütiket a tárolókban, és készen várták Andreát, hogy
folytassák a megbeszélést.

- Azt mondta, egész reggel otthon lesz - jelentette Andrea. - Innen rögtön átmehetünk, ha
végeztünk a megbeszéléssel.

Hannah lenézett a jegyzeteibe. - Rendben, akkor ennyi, legalábbis mostanra. Nem tudok
ennél több indítékot, kivétel persze az ismeretlen motiváció.

- Milyen ismeretlen motiváció? - akart megtudni többet Michelle.

- Willát egy ismeretlen személy ölte meg, valamely ismeretlen okból kifolyólag.

- Hehe, ezt a legkönnyebb kideríteni - nevetett fel Lisa, és a többiek is vele nevettek.
 - Van még egy dolog... - ráncolta a homlokát Hannah. - Még az is lehet, hogy semmi köze a
meggyilkolásához, de szerintem Willának volt egy titka.

A titok szóra mindhárom nő közelebb hajolt.

- Milyen titok? - kíváncsiskodott Andrea.

- Nem lenne titok, ha tudnám - válaszolt Hannah. Erre persze mindhárman felnyögtek, pont
ahogy gondolta, így tovább folytatta. - Amikor a sütiket zsűriztük, Willa mesélt egypár olyan
dologról, ami valahogy nem passzolt az egyéniségéhez... legalábbis, amilyennek ismertem.
Pam is, aki nyilvánvalóan sokkal jobban ismerhette Willát, mint én, egy teljes év közös munka
után, szintén nagyon le volt döbbenve.

- Tudsz erre valami példát említeni? - kérdezte Michelle.

- Igen. Willa mesélt valami cseresznyeszedésről. Látszólag mindent tudott a

cseresznyékről, Pam még rá is kérdezett, honnan tudja mindezt. Willa elmesélte, hogy
cseresznyefás gyümölcsöskertben dolgozott egy ideig Washington államban.

Andrea csak a vállát vonogatta erre. - Oké. Feltételezem, ez akár valami szünidei munka is
lehetett, vagy valami ilyesmi.

- Igaz. De később arról mesélt, hogy Floridában pincérnőként dolgozott, és hogyan

szolgálták fel a zöldcitromos pitéket. Utána pedig Kaliforniát is emlegette.

- Ezek szerint sokat utazhatott - állapította meg a nyilvánvalót Lisa. - Lehet, hogy a családja
sokat költözött, amikor gimnáziumba járt.

Michelle a fejét rázta. - Nem hinném. Az egyik versenyzőtársam rettentő ideges volt, mert a
szülei árulták a házukat, hogy egy polgári lakásba költözzenek, ha elvégezte az iskolát. Miss
Sunquist ajánlotta neki, hogy készítsen jó sok képet, hogy megőrizhesse az emlékeket. Mondta
neki, hogy ő tudja, milyen nehéz lehet, ha az ember elveszíti azt a házat, ahol felnőtt, mert neki
is el kellett adnia a családi házat, amikor meghaltak a szülei pár évvel ezelőtt, és el kellett
költöznie.

- Akkor viszont gimnázium után utazgatott - kapaszkodott továbbra is a teóriájába Andrea.

- Lehet, hogy fogta a pénzt, amit a szülői ház eladásából kapott, és arra használta, hogy
beutazza Amerikát vagy valami ilyesmi.

Lisa meg volt kavarodva. - Nekem ez inkább úgy tűnik, hogy nem csak úgy utazgatott,
hanem dolgozott ezeken az utakon. És miért tette volna, ha ott állt rendelkezésére a
házeladásból származó pénz?

- Lehet, hogy voltak kifizetetlen számlái is - ötleteit Andrea. - Esetleg csak pár ezret vett le
belőle, főleg, ha a szülőknek orvosi problémáik is voltak, és különleges ápolásra szorultak.

- Viszont ha olyan idősek voltak, akkor biztos, hogy időskori ellátásukban részesültek -
mutatott rá Lisa.
 - De létezik olyan ellátás is, amit az időskori társadalombiztosítás összege nem fedez. Vagy
még el sem érték azt a kort, hogy ellátást kapjanak.

- Elég legyen a spekulációból - Hannah felemelte a kezét, így mindenki ránézett. -

Elmondom, mit kell tennünk. Andreával átnézzük Willa apartmanját, hátha találunk valamit,
ami a magánéletére utal. Lehet, hogy találunk fotókat, amiről beugorhat valami vagy papírokat,
bármit, ami segíthet. Megpróbáljuk azt is kideríteni, hogy Pam mit tudhat még róla. Biztos
vagyok benne, hogy a főiskola átküldhetett róla anyagot, amikor Pam elvállalta, hogy Willa
felügyelőtanára lesz.

- Míg odalesztek, én felhívom Marge-ot, hogy kikérdezzem Tasha apjáról - ajánlotta fel
Lisa.

- Pompás. Végre halad az ügy.

- Ha megtudjuk Willa főiskolás címét, átnézem az ingatlaneladási nyilvántartásokat, hogy

megtudjam, mennyiért kelt el a ház - mondta Andrea. - Annak is utána tudok nézni, volt-e a
házon jelzálog.

- Jó, de ne feledkezz meg Mrs. Adamczekről sem! - emlékeztette Hannah.

- Nem felejtem el. Elmegyek hozzá, ha végeztünk a lakás átnézésével. Milyen szalagot
kapott végül?

- Fehéret. Az csak egy tiszteletbeli helyezés. Biztosan nagy csalódás lehetett a számára.

- Tudhatott egyáltalán arról, hogy Willa pontozta le, és így miatta nem nyerhet?

- Nem tudom. Én nem mondtam el senkinek, és nem hinném, hogy Pam másként tett volna.
Bár Pam az, aki továbbadja a pontozós listákat másoknak. Megeshet, hogy így Mrs. Adamczek
megtudhatta, ki miatt nem lehet bent a végső fordulóban.

- Oké. Kiderítem, mennyire dühös, hogy nem nyert.

- Van még egypár órám, mielőtt a vásárban kell lennem - szólt Michelle. - Van valami, amit
addig intézhetnék én?

- Igen.

- Éspedig?

- Kiszállíthatnád a sütiket a Süti Sarok standjára, ha kimész a vásárba. És ha korábban

mennél, akkor lenne még valami, amiben segíthetsz nekem.

- Korán megyek.

- Nagyszerű. Tüdőd, hogy hol szerezhetnél egy fényképet Willáról?

- Igen, van egy kép a programfüzet elején. Mindannyiunkról van kép.

 - Fogd a programot, és menj el vele a 4H épülethez. Volt ott egypár gyerek 4H pólóban,
amikor elbúcsúztunk Willával az épület előtt, kedden este. Macerás dolog, de hátha lesz olyan,
aki emlékszik közülük a fénykép alapján, hogy merre ment, vagy kivel találkozott.

- Van ötleted, hogy kik voltak?

- Nem, mert már sötétedett, és nem is néztem Csak sétálj körbe a fotóval, és meglátjuk, mi
sül ki belőle.

- Úgy lesz.

- És én? - kérdezte Lisa. - Nekem csak annyi a feladatom, hogy beszéljek Marge-dzsal
Tasha apjáról. Nem tudnék valami mást is intézni?

Hannah nevetett, és ujját feltartva számolni kezdett. - Lássuk csak... Ma korábban jöttél,
hogy elkezdd a sütést, megpróbálsz többet megtudni Mr. Hicksről, te vezeted a Süti Édent, míg
mi Andreával elmegyünk átnézni Willa apartmanját, már így is nagyon sok hasznos dolgot
javasoltál a megbeszélésen. .. Nem elég ez már?

- Nem, ha arra gondolok, te mennyi mindent teszel értem!

Hannah zavartan pislogott. - Mit teszek érted?

- Kimentesz egy gigantikus pánikrohamból azzal, hogy Herb segédje leszel a

mutatványnál.

Hannah felnyögött. Teljesen kiment a fejéből a kosztüm, és kezdett kifutni az időből.

- Jaj! - aggódott Lisa. - Ugye segítesz Herbnek?

- Naná, ez nem kérdés. Csak az van, hogy még nem találtam megfelelő kosztümöt.
Keresgéltem tegnap éjjel, de nem találtam meg azt a szoknyát, amire csillagok vannak hímezve,
és még a főiskolás koromban vettem. Mert ebben nem mehetek oda. - Hannah lenézett a
világoskék pólójára, amelyen nagy fekete betűkkel a következő felirat díszelgett: ELŐBB
EGYÉL DESSZERTET!

- Semmi baj. Ha beszélek Marge-dzsal, majd megkérem, nézze át a ruhákat a Segítő Kezek
Alapítvány Olcsóboltjában. Biztos vagyok benne, hogy lesz ott valami használható a számodra,
meg apa is imád odajárni. Ne aggódj egy cseppet sem. Ők majd elintéznek neked mindent.

Ez talán még jobban aggasztotta Hannah-t, de a világért sem mondta volna Lisának. A lány
imádta az anyósát, és vagy nem vette észre, vagy csak totálisan ignorálta azt a tényt, hogy Herb
anyja azt a stílust kedvelte, amelyet Hannah titokban csak vizuálisan fogyatékos, őszülő
hippiként emlegetett magában. Ahelyett, hogy a problémájának hangot adott volna, csak ennyit
szólt: - Pirosat ne.

- Megmondom neki. Menjetek csak Andreával nyugodtan, és a kosztümöt meg bízd ide.

- Rendben - vágta rá Hannah, de már meg is bánta. Azzal nyugtatta magát, csak egy órát
kell kibírnia benne, aztán meg rá se néz többet. Vajon ez mennyire fájhat majd?
Huszonegyedik
fejezet

- Találtál már valamit? - érdeklődött Andrea. Willa íróasztalánál ült, és épp a fiókokat nézte
át, míg Hannah a kisméretű konyhát mérte fel, amit egy alkóvból alakítottak ki.

- Igen.

- Na és mit találtál?

- Hát, nem azt, amire gondolsz. Három doboz sajtos makarónit és egy kiló csomag kávét.
Ezek voltak az egyedüli fogyasztható dolgok, amiket a konyhaszekrényben találtam. Háztartás-
gazdaságtan tanárnő létére nem sokat főzhetett.

- Pam biztos áthívta vacsorázni esténként hozzájuk.

- Igen, az lehet. Te találtál valamit?

- Néhány dolgot igen. Gyere, nézd meg te is.

Hannah kibújt az alkóvból, majd fogott egy széket, és odahúzta Andrea mellé az íróasztalhoz.

- Ez egy bizonyítvány? - kérdezte, és elvette a lapot Andreától.

- Igen, gimnáziumi érettségi bizonyítvány. Van rajta évszám is, ami azt jelenti, hogy ez
alapján ki tudom majd keresni az adatokat a szülői ház eladásáról.

- Nagyszerű. Van még valami?

- Igen. Willa reménytelenül romantikus alkat volt.

Hannah elvette a keménykötésű könyvet, amelyet Andrea odanyújtott neki. - Csak mert
megvolt neki az Elfújta a szél egy kötete, még nem nevezném romantikusnak.

- Szerintem meg igen. Lapozz csak bele, és majd meglátod.

 Hannah felütötte a könyvet, és rögtön talált benne egy lepréselt virágot, kis celofán tasakban.
- Ez egy orchidea?

- Igen, olvasd el a kártyát is.

A préselt virág alatt volt egy kis kártya, amit Hannah kihúzott, és felolvasott: - Tegnap, Ma,
Holnap és Mindörökké! Gondolod, hogy a szalagavató-báli lovagjától kaphatta?

- Talán. De az is lehet, hogy más különleges eseményre kapta. Megtartotta, tehát biztosan
fontos lehetett neki.

- Méghozzá nagyon fontos, hisz más virágot nem tartott meg. - Hannah körbenézett. Már
minden egyes sarkot és repedést átnéztek Willa apartmanjában, és a préselt virág meg a kártya
tűnt a legszemélyesebb holminak. - Menjünk fel, és beszéljünk Pammel. Meg akarom tudni,
hogy barátokat is felhozott-e ide Willa.

- Nem volt jellemző rá - válaszolta Pam Hannah kérdésére, miközben kitöltött nekik egy
bögre kávét.

- Azt sem gondoltuk volna, hogy valaha bemutatja nekünk Gordont, de a végén ráállt, hogy
meghívja vacsorára.

- Gordon? - Hannah már vette is a jegyzetfüzetét.

- Gordon Taté. Gordon Taté professzor. Ő az archeológiái tanszék vezetője a Három-

megyei Főiskolán.

- És Willa vele randevúzgatott?

- Igen. Kicsit idősebb volt nála, de úgy tűnt, neki nem számított. Mindkettő magányos típus
volt, talán ezért is jöttek ki egymással olyan jól. George és én annyira megörültünk, amikor
elmesélte, hogy Gordon megkérte a kezét.

- Tyűha! - kiáltott fel Hannah, és elgondolkozva ráncolta a homlokát. - Nem is mondtad,

hogy Willa el volt jegyezve.

- Csak azért, mert nem volt. Megmondta Gordonnak, hogy nem mehet hozzá feleségül,
aztán szakítottak, úgy két hónappal ezelőtt.

- Csúnya szakítás volt? - kapcsolódott be Andrea is.

- Nem. Szerintem nem volt annyi érzelmi töltet az egész kapcsolatban, hogy túl viharos
vége legyen. Az egyedüli dolog, amelyért mindketten őszintén rajongtak, a lovaglás volt.

- Lovaglás?

- Gordonnak volt egy hétvégi háza, ahol istálló is volt lovakkal, így majdnem minden
hétvégén lovagolni jártak. Willa a szabadnapján igazi cowgirl volt.

- És mi volt a szakítás után? - kérdezte Andrea.

 - Oh, ezek után is kijárt vele lovagolni. Még randiztak is párszor, miután Willa kikosarazta.
Willa, szerintem, egyszerűen csak nem akart hozzámenni feleségül. Mindig azt mondogatta,
hogy Gordon túlságosan is megrögzött.

- Ezalatt mit értett? - akarta tudni Hannah.

- Nagyon mereven ragaszkodott bizonyos dolgokhoz. Willa erről is mesélt egyszer. Minden
reggelire narancslét ivott és pirítóst evett. Az újságot az elejétől a végéig laponkénti sorrendben
olvasta végig, a világért sem nézett bele előre a képregényrészbe, és minden csütörtökön
lemosta a kocsiját. Meg hasonlóak.

- Ez tényleg halálosan egyhangú lehetett-jegyezte meg Hannah, és felsóhajtva arra gondolt,

nem bánná, ha a saját szerelmi élete kevésbé szenvedélyes és valamivel egyhangúbb lenne.

- Szóval, Gordon olyan merev volt és sótlan, mint egy kitömött ing. Félre ne érts, mert
tényleg kedves férfinak tartom. De Willa hozzá képest annyira tele volt élettel. George és én
nem nagyon bántuk, hogy szakítottak, és úgy tűnt, Willa sem borult ki igazán.

- És mi a helyzet Gordonnal? Ö nagyon kiborult?

- Annyira, hogy akár bosszút is álljon? - folytatta Hannah kérdését Andrea megtoldva a
sajátjával.

_ Oh, nem - hessegette el a feltételezést Pam. - Gordon soha nem tenne ilyet! Ebben az
egyben biztos vagyok. Még ha teljesen félreértelmeztem volna a személyiségét, Gordon akkor
sem tehette.

- Miért nem? - kíváncsiskodott tovább Hannah.

- Az utóbbi egy hónapban nem is volt az országban, és nem hinném, hogy egyhamar
visszajönne, majd csak a főiskola őszi szemeszterének kezdetekor. Hat legjobb diákját vitte el
egy mexikói ásatásra.

- Azt tudod esetleg, hogy Mexikóban hol?

- Sajnos, nem. Viszont a főiskolán biztos meg tudják mondani. Akárki is helyettesíti most,
az nyilván tudja.

Hannah mélyen a gondolataiba merülve vezetett vissza a Süti Édenbe. Pam mindig is jó
emberismerő volt, és helyesen mérte fel az emberek személyiségét, és Gordon sem tűnt olyan
típusnak, aki meggyilkolná Willát egy visszautasított leánykérés miatt, de Hannah-t valahogy
nem hagyta nyugodni a dolog. Lehetséges, hogy Gordon tette. Manapság rém könnyű oda-
vissza repkedni olyan helyekre, mint például Acapulco. Amíg fel nem göngyölíti ezt a
lehetőséget, addig Gordon is a listán marad.

Hannah rábámult a nagy kupac alkalmi ruhára, amit Marge és Jack Hermán halmozott fel a
munkapultjára a Süti Éden konyhájában, és csak némán tátogni volt képes azt, amit a Kopogó
Szellem című filmben a kislány nagyon is hangosan kiáltott: - Visszatértek!

- Mit mondtál? - kérdezte Marge megütközve.

 - Semmit. Ezeket honnan szedtétek?

- A Segítő Kezektől. Megengedték, hogy mindet elhozzuk. Csak kiválasztod, amelyik

tetszik, a többit meg majd visszavisszük.

- Pompás - hebegte Hannah, mert amit elsőre mondott volna, azt inkább lenyelte.

- Nagyon tetszik nekem az a pink szatén ruha, de biztos nem azt fogod választani a hajad
miatt, a halványzöld selyem viszont nagyon jól állna - latolgatta Marge. - Az a pettyes svájci a
levendula béléssel meg egyszerűen tündéri.

- Szerintem a bíbor sokkal jobb lenne! - osztotta meg velük a véleményét Jack is. - Pont
menne Herb... hogyishívjákjához.

Marge mosolyogva fordult oda hozzá. - Teljesen igazad van, Jack. Valóban nagyon jól
mutatna Herb köpenye mellett.

- Az, az, igen, köpeny - mosolygott helyeselve Jack. - Csodálkozom, hogy nem jutott
eszembe ez a szó. Most, hogy nemrég láttuk a Superman legújabb részét. Lisa, neked melyik
ruha tetszik?

- A türkiz fátylas. Vagy... talán az a sárga műselyem kompié. Bármelyik nagyon jól állna
neked, Hannah.

- Nekem is nagyon tetszik az a sárga - mondta Marge. - De levenném róla azt a

narancssárga szatén virágot, eléggé ki van fakulva.

- Persze - mondta Hannah, és a nagy, narancssárga szatén virágra bámult, ami a sárga ruha
nyakkivágását díszítette. Sajnos pont a mély dekoltázst volt hivatott kissé takarni, és ha
levenné, akkor sokkal többet mutatna meg magából, mint amennyit szeretne. Bárcsak ne lenne
Norman ennyire gyakorlatias! Biztos még reggel, munkába menet bedobhatta a ruhákat a
Segítő Kezekhez, most meg újra itt kísértettek. Gondolhatta volna, hogy Norman nem fogja az
örökkévalóságig tárolni a ruhákat a kocsija csomagtartójában, de igazán nem ártott volna nekik
még huszonnégy órácska.

- Akarod felpróbálni valamelyiket? - tudakolta Marge.

- Nem, nem, szerintem rendben lesznek. Ránézésre is passzolnak rám.

- És melyiket fogod viselni? - kérdezte Lisa, miután hosszú percek teltek el, és Hannah
egyikért sem nyúlt.

Hannah úgy érezte magát, mint a halálraítélt, aki az utolsó vacsoráját rendeli, és csak azok
közül az ételek közül választhat, amelyeket amúgy is utál. Ami a ruhákat illeti, mind
egyformán rossz volt. próbálta megbeszélni magával, hogy egykor már mindegyiket viselte, és
most mindenkit boldoggá tenne, ha újra felvenné az egyiket. Talán ez nem is volt olyan nagy
kérés.

- A bíborszínű? - nézett rá reménykedve Jack.

 - Igen, mindenképp a bíborszínű - helyeselt Hannah, amit Jack hatalmas mosollyal
honorált. - Legjobb lesz, ha olyat választok, ami passzol Herb köpenyének színeihez - smúzolt
Hannah.

- Tökéletes lesz! - bólogatott Lisa.

- Annyira kedves tőled, Hannah! - mondta Marge, akiről Hannah gyanította, pontosan
tudja, mi az igazi oka annak, hogy a bíbort választotta.

- Vigyük vissza a többit - javasolta Jack, majd óvatosan kiemelte a halomból a bíborszínű
taft ruhát, és odanyújtotta Hannah-nak. - Jössz te is, ugye, Marge?

- Persze, jövök már!

Miután Marge és Jack a hátsó kijáraton át távozott, Hannah fogta, és beakasztotta a bíbor taft
ruhát a fürdőszobába, hogy majd átvegye, mielőtt indulna a vásárba. A konyhába visszatérve,
Lisa már ott várt rá.

- Köszönöm, Hannah - szólt Lisa, és megölelte. - Igazán boldoggá tetted ezzel apát. De
biztos vagy benne, hogy azt a ruhát akarod felvenni? Pocsékul megy a hajadhoz.

Hannah felvonta a vállát. - Semmi baj. Úgyis csak egy negyedórát kell kibírnom benne, aztán
majd átöltözöm. Tudod, nem sok esély van rá, hogy örökre abban kell maradnom.

Hannah az órára pillantott. Majdnem két óra volt, és az elmúlt háromnegyed órában egy szál
vendég nem sok, annyi nem jött be. Persze, mindenki kint volt a vásárban, és csak idő- és
energiapocsékolás volt, ha tovább nyitva maradnak. - Mi lenne, ha kettőkor bezárnánk? -
kérdezte Lisától.

- Nekem jó. Herb is eljön fél háromkor, így már korán kimegyünk a vásárba Marge-dzsal
és apával. És erről jut eszembe, nyugodtan lehúzhatod a listádról Mr. Hickst is. Marge jól
ismeri a családot, és a férfi már hónapok óta tolószékhez van kötve. Egy kocsmai verekedésnél
törte ki a lábát.

- Koszi, Lisa - Hannah elővette a jegyzetfüzetét, és lehúzta a listáról Tasha apját. - Láttam
elfutni Willa gyilkosát, szóval nem lehetett...

- Ki kell mennem a konyhába - szólt Lisa. - Majd később elmondod.

- De hát már mindent kisütöttünk. Miért kellene kimenned a konyhába most hirtelen?

- Mert Mrs. Rhodes pont most parkolt le a bolt előtt, és a mamád is épp kiszáll a kocsiból.

Hannah gyorsan kinézett a kirakaton keresztül. Igaza volt Lisának. - Te meg most akarsz itt
hagyni, amikor a legnagyobb szükségem lenne rád?

- Igen, de csak a saját épségem érdekében. Szerintem a mamád újabb önkénteseket toboroz.
Láttuk tegnap este Herbbel a filmet, amit Wingo Jones készített NN Fultonról a Sport Éden
csatornának. És tudod, ha anyád megkérne, biztosan igent mondanék, de én inkább meg
szeretném úszni a vízbemártást.

Hannah csak nevetett, majd integetett, hogy menjen már. Nem tehet szemrehányást emiatt
Lisának. Ő is szívesebben elkerülné a vízbemártást!

- Szia, drágám! - lépett be Delores az ajtón, mintha csak az övé lett volna a hely. - Carrie-
vel most értünk vissza az ebédről. Ő még bement, hogy beszéljen az üzletben Luanne-nel, míg
én beugrottam, hogy beadjak egy kis kajacsomagot.

- Ételmaradékot hoztál nekem?

- Nem neked hoztam. Mósénak, és nem maradék! Pisztrángot ettünk az új halas helyen a
plázában. Annyira jó volt, hogy külön rendeltem elvitelre Mósénak. Van benne káposztasaláta
is, ha kérsz. Tudtommal azt ő nem szereti.

- Általában nem eszi meg. Koszi, anya. Ez igazán nagyon kedves tőled.

- Szívesen - anya és lánya is csendben voltak egypár pillanatra, majd Delores

megköszörülte a torkát.

Most jön - gondolta Hannah. Az anyja nem véletlenül jött be a városba, csak hogy egy kis
csemegét hozzon a cicaunokájának, aki mellesleg már vagy fél tucat harisnyáját tönkretette.

- Te is Willa Sunquist meggyilkolásával kapcsolatban szimatolgatsz, ugye, drágám?

- Igen, anya. Persze, nem hivatalosan.

- Igen, tudom. Nem vagyok benne biztos, de lehet, hogy van számodra egy hasznos
információm.

- Tényleg? - kezdte hegyezni a fülét Hannah. Delores az egyik alapító tagja volt a Laké
Eden-i Pletyka Forróvonalnak, ahogy Hannah nevezte azt a női társaságot, akik képesek voltak
tízszer olyan gyorsan továbbítani a szóbeszédet, mint a hirdető-tábla a városközpontban. Attól
függetlenül, hogy Delores kitartott amellett, hogy ő soha nem ismételt meg semmi pletykát, az
ínyenc falatok, amiket kifecsegett Hannah-nak már máskor is, felettébb hasznosnak bizonyultak
jó néhány gyilkossági ügy felderítésénél.

- Drágám, tudod, ugye, hogy ki nem állhatom a pletykákat?

- Igen, anya.

- Lehet, hogy nem fontos, de Willa bejött a Nagyi Padlására kedden reggel, közvetlen
miután megcsináltatta a frizuráját. Pont Luanne volt bent, és ő mondta, hogy Willának olyan
pénteki volt az arckifejezése.

- Pénteki?

- Jaj, sajnálom, édesem, már megint régiesen fejeztem ki magam. Amit mondani akartam,
az volt, hogy Willa elég lehangoltnak látszott.
 - Van ötleted, hogy miért?

- Igen, rögtön kijött, és elmondta Luanne-nek. Elmesélte, hogy talált egy ruhát Claire
üzletében, amibe beleszeretett, de nem engedheti meg magának, hogy megvegye. Megkérdezte
Luanne-től, szoktunk-e régi ezüstöt felvásárolni.

Ez egyre érdekesebbnek tűnt. Hannah töltött egy kávét az anyjának, és kihozott neki egypár
sütit is hozzá. - Luanne meg elmondta, hogy szoktatok, gondolom.

- Pontosan. Erre Willa azt mondta, nemsokára visszajön, aztán egy negyedóra múlva
megjelent, hóna alatt egy nagy dobozzal, tele ezüsttel. Azt mondta, már régóta tartogatta, de
soha nem volt szíve kicsomagolni.

- Mondta esetleg, hogy miért?

- Igen. Mert még a szülei házából volt, és ha csak ránézett, iszonyúan hiányoztak neki a
szülei.

- Ez érthető is.

- Komolyan? Van valami olyan tárgyam, amitől én is annyira hiányoznék neked?

Ez volt a beugratós kérdés, és Hannah ezt jól tudta. Bármit is mondana, az rossz lenne. De
valamit mondania kellett, így kibökte az igazságot.

- Nem lenne semmi olyan különleges tárgy, anya. Viszont minden reggel, amikor
felkelnék, és eszembe jutna, hogy nem vagy itt, az olyan dolog lenne, ami miatt rettenetesen
hiányoznál nekem mindennap.

- Oh, Hannah! - Delores teljesen elérzékenyült.

- Nem gondoltam volna, hogy te is tudsz ennyire szentimentális lenni.

- Hát én sem - szólt Hannah, és még maga is csodálkozott, hirtelen milyen párás lett a
szeme. - De ne mondd el senkinek, oké?

Delores egy szalvéta csücskével törölgette meg a szemét. - Rendben. Nem fogom.

- Koszi, anya. Nem akarom elrontani az oknyomozói jó híremet. Tehát Luanne

megvásárolta Willától az ezüstöket?

- Igen. Kinyitotta a dobozt, és az első, amit meglátott, egy háromszintes, finoman

megmunkált, áttört cukorkatartó volt, körülbelül a kilenc-száznegyvenes évekből. Mivel az
egyik lakberendezőnk is pont egy hasonló jellegű bonbonier-t keres, és hajlandó megadni érte
százötven dollárt is, Luanne azonnal rájött, mennyire értékes. És a bonbonier mellett ott volt
egy ezüst gyertyatartó szett, ami valószínű még Willa nagymamájáé lehetett.

- Értékes?
 - Igen. Legalább száz dollár, de lehet több is. Luanne megkérdezte Willát, mennyit kér az
ezüstökért, Willa meg elmondta, hogy nagyon reméli, száz dollárt megérnek legalább.

- És Luanne kifizette neki a száz dollárt?

- Nem, drágám. A mi üzletszemléletünk egészen más a Nagyi Padlásán. Különben is, itt
élünk mind ebben a közösségben. Az aukció az más. Akkor a legjobb árat alkudjuk ki. Ebben
az esetben egy Laké Eden-i lakostól vásároltunk, aki mellesleg a barátunk is volt.
Elveszíthetnénk a kuncsaftjainkat, ha a saját szomszédjainkat próbálnánk megrövidíteni.

- Tehát akkor Luanne kifizetett kétszázötven dollárt Willának?

- Kétszázat. Az nem tilos, hogy profitáljunk rajta mi is.

- Willa elégedett volt az összeggel?

- Rettentően örült, rögtön át is ment, hogy megvegye a ruhát. Luanne csak lerakta a dobozt
hátra valahova, és egész ma reggelig rá sem nézett. - Delores a homlokát ráncolta. - Olyan
kacskaringósan adom elő, ugye, drágám? Akár a Serpentine.

Hát persze, Serpentine - gondolta Hannah. Az egy folyó Londonban. De Hannah csak
mosolygott. - Semmi probléma ezzel, anya, csak mondd már el, mit talált Luanne.

- Még pár szép darabot, de semmi érdemlegeset. Úgy tűnt, a kétszáz dollár egy nagyon
korrekt ár volt a készletért.

- És... - noszogatta az anyját Hannah, hogy folytassa.

- Egészen a doboz legalján volt még egy másik doboz. Tudod, olyan hosszúkás díszdoboz,
amelyiknek kék bársony bélése van.

- Igen, tudom. Tavaly ilyen dobozban kaptam tőled azokat az ezüst só- és borsszórókat. De
mi volt Willa ajándékdobozában?

- Két metszett kristálypezsgős pohár, ezüst foglalattal, mint amilyennel a menyasszony és a

vőlegény szokott koccintani egymással az esküvőn.

- Talán a szülei esküvőjéről valók voltak?

- Nem, drágám. Onnan biztos nem. Utánanéztem annak a cégnek, aki a poharakat
készítette, és kiderült, hogy csak három éve működnek.
Huszonkettedik
fejezet

- Mindjárt visszajövök. Muszáj valami hideget innom. - Herb egy programfüzettel legyezte
az arcát, amit a jegyirodában kaptak. Az auditórium színpad mögötti bejáratánál álltak, és
egyáltalán nem volt egyszerű odajutniuk. Hannah és Herb cipelték a varázsládát, amely, mint
utóbb kiderült, rettentő súlyos volt. - Akarod, hogy hozzak neked is valamit?

- Igen.

- És mit?

- Egy pohár vizet, és három erős embert. Komolyan, Herb... Szerintem meg kell kérnünk
valakit, hogy segítsen bevinnünk a varázsládát a színpadra.

- Igazad van. Megpróbálok valakit toborozni rá. Te csak maradj itt a láda mellett, oké?
Nem volt olcsó, és Lisával több, mint egy havi bérünket kellett összespórolnunk, hogy
megvehessük.

Hannah percekig csak állt, és nézte az elhaladó tömeget, amikor meghallotta, hogy valaki a
nevét kiáltja. Megfordult, és látta, hogy Eddy meg Ginger Eilers rohan felé. Eddy és Ginger is a
4H Klub tagjai voltak, és Kenny, a kilencéves fiuk is csatlakozott hozzájuk, amint elérte a
megfelelő korhatárt.

- Kenny, mondd csak el Miss Swensennek, amit nekünk mondtál az előbb! - Ginger kicsit
előrébb lökdöste a fiút, és Hannah-nak az a megérzése támadt, hogy ha Kenny nem akarna
mozdulni, a két szülő fülénél fogva kapná fel, és vinné őt Hannah elé.

- Oké. Én igazán nem akartam... tudod - mondta Kenny, és nyelt egyet.

- Attól tart, hogy nem versenyeztetheti a borját, ha elmondja, mit tett - magyarázta Eddy. -
Kenny megszegte a szabályokat.

Hannah meg volt rökönyödve. - De hát nekem semmi közöm a lábasjószágok zsűrizéséhez!

- Én is ezt mondtam neki. És azt is mondtam, lehet, hogy nem kellene elmondania, honnan
szerezte az információt.

- Milyen információt? - érdeklődött Hannah.

- Tudok valamit a hölgyről, akit meggyilkoltak - mondta Kenny. - De nem akartam semmit
mondani, mert belógtam a pajtába zárás után, hogy leellenőrizzem, Boomerrel minden rendben
van-e.

- Boomernek hívják a borját - magyarázta Eddy megint. - Ez Kenny első 4H versenye.

- Azt gondolta, Boomer biztos szomorkodik egyedül a pajtában azzal a sok ismeretlen
másik borjúval

- tette hozzá Ginger.

- Értem - mondta Hannah, és Kenny-hez fordult.

- Szerintem az lenne a legjobb, ha bizalmasan elmondanád nekem, amit láttál, és én nem

használom fel sehol a neved. Elfogadható ez így?

- Oké! - Kenny úgy tűnt, kicsit megkönnyebbült ettől. - Nem is gondoltam, hogy fontos
lehet, mielőtt Michelle oda nem jött a fényképpel. Körbeadta, hogy nézzük meg, és én
felismertem rajta a hölgyet. Akarsz tudni mindent arról, amikor láttam?

- Szerintem az egy jó kezdés lehetne.

- Oké. Legelőször az első este láttam, és egy rodeó cowboy-jal volt. Veszekedtek, tudod...
valamin vitatkoztak. Nem hallottam, hogy mi volt, de a hölgy nagyon dühösnek látszott. Aztán
a cowboy mondott neki valamit, és utána kibékültek.

Hannah mély levegőt véve felkészült, hogy valami olyat kérdezzen, ami kényes témát érintett.

- Honnan tudod, hogy kibékültek?

- Láttam őket ölelkezni. Sokáig ölelkeztek. Aztán kikísérte a hölgyet a parkolóba.

- Hogy nézett ki?

Kenny csak a vállát vonogatta. - Ugyanúgy, mint az összes többi rodeós cowboy.

- Próbáld leírni őt, Kenny! - vágott közbe Ginger.

- Mondd el Miss Swensennek, mit viselt a férfi.

- Oké, anyu. Cowboycsizmát viselt. Mindegyik cowboycsizmát visel. És farmert, meg

patentos fekete inget.

- Olyan ingre gondol, amin gombok helyett patentok vannak - tisztázta Eddy.

- És cowboykalap is volt rajta. Ezért aztán nem tudom, milyen színű a haja. Egy olyan jó
nagy cowboykalap volt.

- Azt mondtad, hogy hétfő este láttad őket először.

- Igen, de láttam őket a második este is. Elég késő volt már, és én megint beszöktem
Boomerhez. Már elkezdték fel-le kapcsolgatni a világítást, és tudtam, hogy ideje
visszaindulnom a körletbe a többi gyerekhez.

- Az éjszakát a lakópavilonban töltik a gyerekek, és a szülők egymást felváltva vigyáznak

rájuk -magyarázta ismét Eddy.

- Megint azzal a cowboy-jal volt - folytatta Kenny.

- Legalábbis azt gondolom, hogy ugyanaz a cowboy lehetett aznap este is. Sötét volt, és
nehéz lenne megmondani. A pajta mellett sétáltak el, amikor láttam őket.

- És melyik irányban sétáltak? - kérdezte Hannah.

- Az óriáskerék felé. Én pont az ellenkező irányba mentem, vissza a hálókörletünkbe. Aztán

megint elkezdtek pislákolni a fények, én pedig szaladtam, hogy még odaérjek, mielőtt bezárják
a hálópavilont éjszakára.

- Ez volt az utolsó alkalom, amikor láttad őket?

- kérdezte Hannah.

- Igen.

- Nagyon köszönöm, hogy elmondtad nekem, Kenny - mondta Hannah. - Sokat segítettél
ezzel nekem. És ne aggódj, senkinek nem mondom el hogy beszéltünk.

Miután Ginger, Eddy és Kenny elmentek, Hannah nekidőlt a varázsládának, és újra

átgondolta a hallottakat. Kedden este, közvetlenül a zsűrizés után Willa neki is elmondta, hogy
valakivel találkozik még. Vajon ez a valaki ugyanaz a rodeós cowboy volt, akit Kenny is
láthatott? Azon töprengett épp, hogy mi és hogyan kapcsolódik a történetben, amikor egy
beszélgetésfoszlány ütötte meg a fülét.

- Tucker biztos, hogy jól ellátta a baját azzal a Brahman bikával - mondta az egyik férfi. -
Korábban soha nem adta fel ilyen hamar.

- Ja, biztos te is azon agyalsz, mi?

- Agyalok?

- Agyalsz rajta, hogy vajon nem direkt csinálta-e. Istenátka majdnem kinyírta Fürtöst, a
rodeó bohócot, ahogy megpróbálta arrébb terelni a bikát, hogy Tucker kijuthasson. Remélem,
minden rendben vele azóta.
 Hannah megkockáztatta, hogy kikukucskáljon a sarok mögül. Csakúgy, ahogy gondolta, két
rodeós cowboy közeledett pont feléje. Ha meglátnák, biztos nem beszélnének ilyen nyíltan, ő
pedig nagyon is kíváncsi volt ezek után a mondanivalójukra, főleg most, hogy megtudta, Willa
is egy rodeós cowboy-jal találkozott azon az éjszakán, amikor meggyilkolták.

- Szegény Fürtös. Viszont te láttad közvetlen utána. Szerinted rendben lesz? - kérdezte a
második cowboy.

- Nem tudom. Nagyon csúnyán fel volt szaggatva. És Tucker sem úgy viselkedett, ahogy
kellett volna vele, érted?

- Miért. Mit csinált?

Hannah nem bírt tovább várni. A hangjuk egyre hangosabb volt, ahogy közeledtek, és nem
volt semmi olyan, ami mögé bebújhatott volna, hogy ne vegyék észre, hacsak nem...

Abban a pillanatban, hogy a fejébe ötlött, már ment is, és nyitotta az ajtaját a varázsládának,
hogy belépjen. Magára csukta az ajtaját, és kilesett az egyik keskeny nyíláson, amelyet a
kardnak vájtak bele, hogy lássa a két cowboyt, ahogy a sarkon befordulnak.

- A legtöbben, akik elérik azt a felső korlátot, úgy néznek ki utána, mint akik szellemet
láttak. Nagyon félnek általában. De Tucker nem. Egész végig vigyorgott, amíg észre nem vette,
hogy figyelem.

- Hát, az nagyon gáz lenne, ha beigazolódna a sejtésed. De hát miért akarná Tucker bántani
Fürtöst?

A hangok ismerősnek tűntek, és most, hogy látta is őket, Hannah már tudta, miért. Azok
közül a rodeós cowboyok közül valók voltak, akik a rodeós lasszóbemutatón felléptek a vásár
első délelőttjén. Vajon Willa ismerhette valamelyiket? Esetleg sokkoló hatással volt rá, hogy
újra látta azt a férfit, ők Pammel pedig ezt érthették félre, gondolván, hogy Willa napszúrást
kapott, és azért lett rosszul.

Rögtön egy másik fontos dolog is beugrott Hannah-nak. Vajon ezek közül a cowboyok közül
láthatott egyet Kenny Eilers is Willával, röviddel a meggyilkolása előtt?

Hannah úgy gondolta, a cowboyok majd továbbsétálnak, ő meg kilép a ládából, és követi
őket, hogy hallhassa a társalgás további részleteit. De a két férfi megállt a varázsládánál,
egyikük még egy tompa puffanással neki is dőlt.

- Volt valami viszály kettejük között - magyarázta a második cowboy. - Fürtös mindig
annyira kedves volt Briannával, és majdnem minden este együtt jártak szórakozni, mielőtt
Hicker csatlakozott volna a show-hoz.

- Tudom, de Tuckernak akkor sem volt semmi oka, hogy megölje Fürtöst. Egyszerűen
kiütötte a nyeregből. Brianna meg hozzá fog menni Tuckerhez. Tucker már el is jegyezte őt,
gyűrűvel, meg minden.

- Egy gyűrű nem jelenti a történet végét.

 - Hogy érted?

- A csajok állandóan meggondolják magukat. A vége akkor van, ha Sam végigsétál majd
Briannával az oltárig, és Brianna a pap előtt kijelenti, hogy Igen, akarom.

- Úgy érted, Fürtös még visszaszerezheti őt?

- Bármi megtörténhet. Ahogy hallom, Fürtös szimatolgatott kicsit, hogy többet tudjon meg
Tucker múltjáról. Ha engem kérdezel, szerintem megpróbál valamit előásni, hogy visszatartsa
Briannát, hogy hozzámenjen Tuckerhez. És ezért lehetett, hogy Tucker akár végezni akart vele
ma. Lehet, hogy Fürtös túl közel került az igazsághoz.

- Milyen igazsághoz?

- Nem tudhatom. Mész a szombat esti nagy össztáncra? Néhány helyi csaj egészen bejött
nekem.

- Nekem is. De ott van az új hordókerülő lovas csaj. Nagyon csinos.

- Jobban jársz a helyi csajokkal. Kicsit szórakozol, aztán meg úgyis továbbmegyünk a
városból. Ha a hordókerülő csajt választod, az egész szezon alatt veled lesz.

- Értem, amire gondolsz. És erről jut eszembe... most kapunk majd fizetést, nem?

- Mármint arra célzol, hogy a rablás miatt?

- Ja, ja.

Betörés, javította ki gondolatban Hannah, de inkább meg sem mukkant. Nem mert
megmozdulni sem, pedig nem kicsit érezte már magát gémberedettnek odabent.

- Megkérdeztem Riggstől, és azt mondta, ne aggódjunk emiatt. Sam eleget el tudott rejteni.

- Hannah? - kiáltotta egy ismerős hang a nevét. Aztán megint, kicsit közelebbről. -
Hannah?

Hannah tökéletes csöndben és mozdulatlanságban maradt továbbra is. Herb volt, aki
szólongatta, de most nem tudott válaszolni neki. Ha egy hangot is kiejtene, a két cowboy biztos
rájönne, hogy kihallgatta a beszélgetésüket.

Amikor már úgy érezte, egy pillanattal sem bírja tovább a helyszűkét, meglátta Herböt
befordulni a sarkon. Nagyon aggodalmasnak tűnt, és Hannah őszintén sajnálta, de majd később
úgyis mindent megmagyaráz neki.

- Hello, srácok - köszöntötte őket Herb.

- Hej! - válaszolta egyikük. - Te lennél a varázsló, nem?

- Igen, én lennék. Nem láttatok véletlenül errefelé egy magas, kissé pufók, göndör vörös
hajú nőt?
Annak is eljön majd az ideje, hogy Herb megfizessen a kissé pufók megjegyzéséért, fogadta
meg Hannah. Részéről a legfontosabb most az volt, hogy csendben maradjon.

- Hát nem - válaszolta a második cowboy. - Nem láttunk ilyen hölgyet, pedig már pár perce
ácsorgunk itt.

- Elveszett a feleséged? - kérdezte az első cowboy.

- Nem, a segítőm. És nem tudom előadni a mutatványt nélküle. De most, hogy itt vagytok
srácok, talán tudnátok nekem segíteni kicsit.

- Jó, de csak ha nem változtatsz minket kalapból kihúzott nyúllá - válaszolt a második
cowboy nevetve.

- Semmi olyanról nincs szó. Be kell vinnem a színpadhoz ezt a ládát, mert mindjárt
fellépünk. Elég nehéz, és én egyedül nem bírom becipelni. Tudnátok nekem kicsit segíteni?

- Hogyne tudnánk! - mondta vigyorogva az első cowboy. - És idáig hogy sikerült elhoznod
egyedül?

- Az asszisztensem segített vinni.

- Magas, kissé pufók, vörös göndör hajú és izmos?

- fordult a második cowboy a társához. - Olyannak hangzik, mint a te eseted.

- Hát lehet, hogy jobb lenne, mint az a csaj Fargóból - villantott egy széles vigyort az első
cowboy. - Hol találunk a ládán fogást, Houdini?

- Látjátok, ott vannak fogantyúk az oldalán, ahol meg lehet fogni.

- Jah, látom.

- Te fogod az egyik oldalon, a haverod a másik oldalon, én meg majd fogom a végén.
Mehet?

Egy pillanatig lélegzet-visszafojtott csönd, majd Hannah érezte, hogy felemelik, és elfordítják
ládástól, úgy, hogy a hátán feküdt, de a lábai magasabban voltak, mint a feje. Aztán minden
megváltozott, és letették. Koppant.

- A nemjóját! - kiáltotta az egyik cowboy. - Hát ez súlyos! Azt mondod, hogy te és az

asszisztensed hoztátok egészen idáig?

- Pontosan. Lehet, hogy furcsán hangzik, de akkor nem tűnt ennyire súlyosnak. Lehet, több
izomra lesz szükségünk. Szerintetek ne keressünk valakit negyediknek, aki segíthetne?

- Á, nem kell - rázta a fejét az első cowboy. - Ennél sokkal nehezebbeket is emelgetünk a
show folyamán. Vagy bevisszük ezt a behemót dolgot, vagy belehalunk.
 Hannah mély lélegzetet vett, és felkészült, hogy ez nem egy sétagalopp lesz. A tarkóját
beüthette kicsit, mert érezte, hogy sajog, és nagyon remélte, legközelebb nem ejtik le olyan
erősen.

Micsoda szörnyű pácban vagyok! - gondolta az apja egyik kedvenc kifejezését használva,
ahogy döcögtették, zökkentették, és ahogy a ládához ütődött belülről. Majd a láda végre a
helyére került állítva, és Hannah fellélegezhetett.

- Nagyon köszönöm, srácok - mondta Herb, és Hannah a fejéhez közel eső kardlyukon
keresztül figyelte, amint Herb kezet ráz velük. - Jobb lesz, ha megkeresem az asszisztensemet,
mielőtt a színpadra hívnának.

Hannah figyelte, ahogy Herb elsétál. A két cowboy még ott állt egy percig, majd ők is
továbbmentek. Hannah kicsit elfordította a fejét, hogy egy másik lyukon át is kilessen. Senki
nem volt a láda körül.

Még egyszer leellenőrizte más nyílásokon is kinézve, hogy tiszta-e a levegő, majd kinyitotta
az ajtót belülről, és kilépett a ládából. Épphogy csak bezárta az ajtót maga mögött, és elkezdte
leporolgatni a ruháját, amikor Herb lépett oda hozzá.

- Hol voltál?

- Nem is olyan messze.

- De hát mindenhol kerestelek már, és sehol nem találtalak. Azt ígérted, ott maradsz a
varázsládánál.

- A látókörömben tartottam végig — erősködött Hannah, nem említve azt az apróságot,

hogy mindezt a ládán belülről tette. - Az a két cowboy jó kis súlyemelők voltak!

- Mondhatni! - Herb megtörölgette a homlokát, és fújt egyet. - Sajnálom, Hannah. Nem

kellett volna kiabálnom veled. Mi vagyunk a következők, gondolom, az idegesség teszi.

- Minden rendben lesz. Nyugi! Tényleg.

- Nagyon remélem. Lisának ott lesz az összes régi főiskolás barátnője, hogy biztassanak.
Gondolod, hogy magunk is be tudjuk vinni már a színpadra a varázsládát?

- Tökéletesen biztos vagyok benne.

- De elég nehéz.

- Hagyd csak rám. Hozzá vagyok szokva, hogy húszkilós lisztes meg cukros zsákokat
cipeljek a Süti Édenben.

Hannah úgy gondolta, jobb, ha nem említi, hogy a varázsláda most jó pár kilóval könnyebb
lesz, amikor beviszik a színpadra.

- Csak arra figyelj, hogy mindig a megfelelő kardokat szúrd a megfelelő helyekre, és jók
leszünk!
Huszonharmadik
fejezet

- Gyere, Hannah, minket szólítanak!

Herb széles mosolya fültől fülig ért, ahogy karonfogva visszakísérte Hannah-t a színpadra.
Hannah is ragyogott. Megnyerték a bűvészversenyt, és Herb kapta a legjobb bűvésznek járó
címet is egyben.

Még mindig mosolygott, amikor villogó kamerák kereszttüzében észrevette Normant, aki a
közönség első sorában állva fényképezte őket. Őt fényképezte. Ebben a rémes bíborszínű taft
koszorúslányruhában!

Még néhány perc hajlongás a közönség felé, meg kézrázás a zsűritagokkal, és már túl is
voltak az egészen. Hannah lesétált a színfalak mögé, és hatalmas megkönnyebbüléssel
felsóhajtott.

- Gratulálok! - szólt Norman, és odasietett Herbhöz, hogy kezet rázzon vele, majd rögtön
utána Hannah-hoz fordult. - Egyszerűen tökéletes voltál, Hannah. Tudtam, hogy csak
szemfényvesztésről van szó, de mégis ideges lettem, amikor Herb kérte, hogy kopogj
háromszor, ha minden rendben van, és legalább kétszer meg kellett ismételnie a kérést, mire
visszakopogtál volna.

- Szerintem pont ez volt az, ami a bírák tetszését elnyerhette - vágta rá Herb. - Hannah
időzítése valóban kitűnő volt. Tudtam, hogy minden rendben, de mégis kicsit aggódtam érte én
is.

Hát még én - gondolta Hannah, de nem akaródzott beismernie. Csak nem fogja mindenkinek
az orrára kötni, hogy úgy elzsibbadt a lába, hogy kénytelen volt megmasszírozni, és ezért nem
hallotta, amikor először kiáltott neki Herb.

- Rod kérte, hogy mondjam meg nektek ír egy sztorit a versenyről, és kettőtök képét fogja
lehozni a Laké Edén Magazinban vasárnap.

Hannah bágyadtan elmosolyodott. Az ő képét. Abban a rémes bíborszínű taft

koszorúslányruhában! A saját korábbi szavai kísértették: Tudod, nem sok esély van rá, hogy
örökre abban kell, hogy maradjak, mondta akkor Lisának is. Most nagyon úgy tűnt, hogy ez
lesz. A helyi magazin archívumának mélyén örökre így marad fenn majd az utókornak,
hibernálva, ebben a rémes bíbor ruhában...

- Mi az? - kérdezte hirtelen Norman, amikor Hannah kuncogni kezdett.

- Semmi - vonta meg a vállát, de leginkább ugrált, táncolt és bukfenceket hányt volna
örömében. Rod évente csak egy olyan cikket publikált, amelyben színes képeket hozott le, és
azt is csak karácsonykor. Az év többi részében csak fekete-fehér képeket jelentetett meg. A
képen, amelyet Norman készített, majd feketének fog látszani a ruha. Megmenekült!
Mindennek ellenére, mégsem ez lett élete legborzalmasabb napja!

- Jaj de kár, hogy nem színesben leszünk benne! - sajnálkozott a homlokát ráncolva Herb.
- Lisának annyira tetszettem ebben a bíborköpenyben.

Norman a homlokára csapott. - Annyira izgatott voltam, hogy nyertetek, el is felejtettem

elmondani. Rod eltörli az összes korábbi korlátozást ezzel a cikkel kapcsolatban. Főcím alatt
fogja hozni a színes képet rólatok a következő számban!

***

- Annyira kedves tőled, hogy elviszel, Norman -Hannah igazán hálás volt neki, már csak a
klíma miatt is, ami teljes erőből fújta a hűvös levegőt Norman szedánjában. Annak ellenére,
hogy neki is volt manuális klímája a sütifurgonban, inkább a langyos volt a megfelelő szó, ami
legjobban leírta az elérhető legalacsonyabb hőmérsékletet. - És koszi hogy felhívhattam Knight
dokit is a jó kis hűvös kocsidból.

- Nincs mit. Neked is kellene egy.

- Egy kocsi, működő digitális klímával?

- Nem, egy mobiltelefon. Nagyon jól jöhet, bármilyen vészhelyzet esetén. Még akár életet
is menthet.

- Lehet, hogy igazad van, de csak ha arra a sok hívásra gondolok, amit anyától kapok,
olyan érzésem lenne, mintha egy elektronikus póráz lenne rajtam.

Norman elgondolkozott ezen egy pillanatra. - Akkor viszont ne kapcsold be, csak akkor, ha
valakit fel akarsz hívni róla.

- De hát akkor célját veszti az egész, nem?

- Nem egészen. Mindenképp jobb lenne egy ilyen a saját kényelmi szempontjaid miatt is,
nem pedig az anyádé miatt. Gondolj csak bele, olyan, mint egy miniatűr telefonfülke, ami elfér
a táskádban. Ahelyett, hogy pénzt dobnál be egy nyilvános fülkébe, ezt csak előveszed,
bekapcsolod, és bepötyögöd a számot, amit hívni akarsz.

- Mindenképp érdemes ezen elgondolkodnom - egyezett bele Hannah, akinek egyre jobban
tetszett az ötlet. - Megígérem, hogy gondolkozom rajta.

- Nagyszerű. Már csak két mérföldre vagyunk, Hannah.

 Hannah ránézett az órájára. Talán odaérünk időben. Knight doki megígérte, hogy amennyire
csak tudja, eltolja Fürtös altatását.

- Nagyon remélem, hogy minden rendben lesz vele. Ő a kedvenc rodeó bohócom.

- Csak nem ismered őt?

- Egy kicsit. A ma délutáni rodeó előtt beszélgettem vele, meg csináltam róla pár képet is.

- Ahogy megmentette Tuckert a bikától?

- Még azelőtt. Azt akarták, hogy legyen egypár képük a show új szórólapjaira, én pedig
jelentkeztem, hogy szívesen elkészítem nekik.

Hannah csak mosolygott. Ez a Norman igazán nagylelkű. - Ez annyira szép tőled, Norman.

- Talán. Könnyen lehet, hogy hátsó szándékaim voltak ezzel.

- Micsoda?

- Gyerekként imádtam a rodeókat. Lehet, hogy kicsit ostobán hangzik most, de mindig is
szerettem volna rodeó cowboy lenni.

- Nekem nem hangzik ostobaságnak. Én prímabalerina akartam lenni mindig is, de sajnos
elég pocsék az egyensúlyérzékem hozzá.

- Nekem is. Mármint nem a baletthoz, hanem pocsék lovas vagyok, így soha nem lett
belőlem rodeó cowboy. Akkor kezdtem el felfigyelni a rodeó bohócokra, és rájöttem, hogy az ő
munkájuk jóval fontosabb és sokkalta veszélyesebb, mint bármely rodeósztáré.

- Mondjuk, nekem sem jött össze a balett dolog - ismerte be Hannah. - Egy nap lógtam a
suliból, felültem a Minneapolisba tartó buszra, és elmentem, hogy vegyek egy pár balett cipőt.
Azt gondoltam, ha van hozzá megfelelő cipőm, akkor akár balerina is lehetek.

- Jaj, ez annyira szomorú - nyúlt át Norman, hogy együtt érzőn megszorítsa a kezét.

- Szerintem meg bolondság. De még mostanában is gyakran felteszem a Hattyúk tavát, és

körbetáncolom a nappalit.

Norman behajtott a parkolóba, és leállította a motort. - Gondolod, hogy Fürtös talán tud
valamit, ami közelebb hozhat Willa gyilkosának felderítéséhez?

- Még nem tudom. Az egész olyan, mint egy puzzle játék, méghozzá az a típus, amelyiknek
nincs kép a borítóján. Egy csomó darabja a helyére került már, de ahogy rakosgatom, egyre
inkább rá kell döbbennem, milyen sok darabja hiányzik a képnek.

Ahogy beléptek a Laké Eden-i Közösségi Kórház üvegajtaján, egy ismerős szag csapta meg
Hannah orrát. Olyan, amit csak kórházakban érez az ember fura kombinációja a
fertőtlenítőszeres felmosónak, a hintőpornak és az olyan kávénak, amely már túl régóta
melegedett a kávéfőző edényben. Szemben volt egy nagy tükrös fal, amely arra szolgált, hogy
optikailag tágítsa a teret a váróban, és Hannah arca megrándult, ahogy meglátta a saját
tükörképét. Még mindig abban a bizonyos bíbor taft ruhában volt. Nem akart időt pocsékolni
arra, hogy átöltözzön.

- Nincs senki a recepción - jelentette be Norman, és odasétált az elhagyatott pulthoz.

- Nem baj, Knight doki megmondta, melyik szobában keressem. Gyerünk!

Hannah mutatta az utat, ahogy végigsétáltak addig a teremig, amit Knight doki műtéti
előkészítőként használt. Hannah benyitott az ajtón, arra várva, hogy majd a dokit és egy nővért
lát Fürtös fölé hajolva, de a szobában csak a cowboy volt.

- Hello, Fürtös! - köszönt Hannah, és odasétált az ágy melletti székhez. - Hannah Swensen
vagyok. Gondolom, Knight doki említette már, hogy jövök, igaz?

Fürtös halványan bólintott, mert csak erre futotta az erejéből. Nyilvánvalóan sokkal rosszabb
állapotban volt, mint amikor az orvossal beszélt róla. A férfit lélegeztetőgépre kapcsolták.

- Látom, nem tudsz beszélni, így majd csak olyan kérdéseket teszek fel, amire igennel-
nemmel tudsz válaszolni. Gondolod, hogy Tucker szándékosan meg akart volna ölni ma
délután?

Fürtös szemei tágra nyíltak. Nyilvánvalóan ledöbbent ezen a kérdésen, és Hannah csak
remélni tudta, hogy nem sokkolta teljesen. A férfi mintha felsóhajtott volna, és biccentett egyet
a fejével.

- Az egyik cowboy elmondta, hogy megpróbáltál többet megtudni Tucker múltjával

kapcsolatosan. Igaz ez?

Fürtös erre is biccentett, igaz, jóval gyengébben. Hannah tudta, hogy igyekeznie kell, mert
kezdi elveszteni az eszméletét.

- Találtál valamit, ami arra késztette Tuckert, hogy esetleg ki akarjon nyírni?

Fürtös megpróbálta megmozdítani a fejét, de nem sikerült neki. Egy-kettőt még pislogott,
mint akinek nehezére esik, hogy nyitva tartsa, majd teljesen lecsukódtak a szemei. Hannah
ránézett az infúziós állványra az ágya mellett. A felfüggesztett zacskóból valami folyamatosan
csepegett, és került Fürtös vénájába, amiről Hannah sejtette, hogy a műtét előtti nyugtató
lehetett.

- Hannah? - Ez a doki hangja volt, és Hannah arrébb állt, hogy az orvos odaférjen
megigazítani az infúziót. - így jó is lesz. Össze kell foltozzam ezt a szegény fiatalembert.

- Oké, doki - Hannah visszafordult Fürtöshöz. Halálsápadtan és mozdulatlanul feküdt, mint

egy hulla, de Hannah reménykedett, hogy jobban lesz.

- Sok szerencsét! - szólt most Norman, és kinyúlt, hogy megérintse a karját.

- Igen. Sok szerencsét! - visszhangozta Hannah, majd odalépett Knight dokihoz. - Rendbe
fog jönni?

A doki kiterelte őket a haliba. - Nem ígérhetek egyelőre semmit biztosan. Fiatal és erős a
szervezete, és makkegészséges volt, mielőtt a bika letámadta volna. Ez előnyére válhat.
Mindenesetre én minden tőlem telhetőt megteszek érte. Mondanom sem kell. Viszont egészen
addig, míg meg nem operálom, nem tudhatom, mennyi belső sérülése van.

- Tehát, lehet akár így is, meg úgy is? - kíváncsiskodott Norman.

- Attól tartok, igen. Ilyenkor szoktam bánni, hogy miért is nem mentem inkább
bőrgyógyásznak.

***

- Hát nem egy reformétel - szólt Norman, ahogy mosolyogva beleharapott a Corn Dog
szendvicsébe, melyben ugyanúgy virsli volt, mint a hagyományos hot dog szendvicsben, csak a
kifli kukoricás tésztából készült.

Miután visszajöttek a vásárterületre, negyven perccel a Három-megyei Szépségverseny

kezdete előtt, Hannah pár perc alatt átöltözött, így még volt idejük, hogy megálljának bekapni
egy falatot.

Hannah lenézett a tányérjára. - Számomra elég kiegyensúlyozottnak tűnik. Corn Dog

egyensúlyozd egy adag sült zöldbab tetején.

- Tetszik a gondolkodásod - válaszolt Norman, és átnézett Hannah tányérjára. - És milyen a

te Nagy Kék Bivaly Burgered?

- Kicsit sok dán kéksajtot raktak bele, de jóval finomabb, mint gondoltam volna.

Percekig csendben falatoztak. Norman fejezte be korábban az étkezést, majd felállt. - Mit
kérsz desszertnek?

Bundás, rántott csokiszeletet, szerette volna mondani Hannah, de nem mondta. Elmentek a
Bűnös Élvezetek bódéja mellett is, amikor visszajöttek a vásárba, de ezúttal valaki más volt
Ruby helyett. Hannah gyanította, hogy Riggsszel együtt a kórházban lehetnek, hisz Fürtös is az
egyik rodeóbohócuk volt. Vár még azzal a kalóriabombaszerű csemegével, míg Ruby ismét a
helyén lesz.

- Csak kávét kérek - válaszolt Hannah, miközben fejben már előre élvezte a tömény
édességet. - Ma este is a sütiket zsűrizem, úgyhogy bőven lesz alkalmam desszertevésre a
későbbiekben.

- Oké, akkor csak kávét hozok. Melyik bódéban adják a legjobbat?

- Menj a Süti Sarokba. Bascomb polgármester csapata igazán jó kávét készít.

Miután Norman elindult, hogy megvegye a kávéjukat, Hannah körbenézett a többi asztalnál.
Nem látott egyetlen ismerőst sem, kivéve... - Mary? - kiáltotta oda, amikor meglátta Mary
Adamczaket néhány asztallal arrébb.
 - Igen? - hangzott több helyről is, több nő szájából egyszerre a válasz, és Hannah kicsit
hülyén érezte magát. A Mary nagyon kedvelt és gyakori név volt a Három-megyei térségben.

- Elnézést - hebegte bocsánatkérően Hannah az asszonyoknak, akik mind feléje fordultak. -

Én Mary Adamczakre gondoltam.

- Itt vagyok! - integetett Mary.

- És én is itt vagyok - tette hozzá a fiatalabb asztaltársa is.

Hannah hirtelen úgy érezte, mintha a fejében beragadt volna a váltó, amikor odasétált az
asztalukhoz. - Mi történik itt? Mindkettőtök Mary Adamczak?

- Bizony, így van - felelte az idősebb nő, akit Hannah Mary Adamczakként ismert. - Én
vagyok Mary Lou Adamczak, és kérlek, ismerkedj meg Mary Kay Adamczakkel is, Ronnie
fiam feleségével.

Hannah felkacagott. - Jól megkavartatok egy pillanatra. Örülök, hogy megismerhetlek, Mary
Kay. - Észrevette, hogy Mary Lou jobb karja fel van kötve.

- Mi történt a karoddal?

- ínhúzódást kaptam múlt héten. Ezért volt, hogy Mary Kaynek kellett elkészítenie a fahéjas
kenyeret is helyettem az idei versenyen.

- Szóval te voltál? - fordult Hannah Mary Kayhez.

- Igen, ez volt életemben az első, hogy sütöttem bármit is. El sem akartam hinni, hogy még
szalagot is nyertem vele!

- Teljesen egyedül csinálta, nem is segítettem neki! - dicsekedett büszkén Mary Lou. -
Ronnie elvitt Knight dokihoz, és mire visszaértünk, már megcsinált két tepsivel belőle.

- Ezek szerint ideköltöztetek Laké Edenbe? - faggatta Hannah Mary Kayt.

- Nem, csak látogatóba jöttünk a hónap végéig. Utána Ronnie-nak vissza kell már mennie
dolgozni. Edzősegédként dolgozik a Borzoknál.

Wisconsini Egyetemi Borzok, idézte fel magában Hannah, emlékezve, hogy miként magolta
be az összes egyetemi csapat neveit az öt államban, hogy elkápráztassa vele az egyik főiskolai
baseballjátékost, akivel randizni akart. A randi soha nem jött létre, de azóta is emlékszik az
összes egyetemi csapat nevére.

- Szerintem ott az a férfi neked integet - szólt Mary Kay, és Norman felé bökött.

- Igazad van. Elment, hogy kávét hozzon, és most ért vissza. Örülök, hogy összefutottunk,
Mary Lou, és örülök, hogy megismertelek, Mary Kay. Gratulálok a süti versenyen elért
eredményedhez.
 Ahogy Hannah visszasietett az asztalhoz, ahol már várta a forró kávéja, gondolatban gyorsan
kihúzta Mary Lou-t a gyanúsítottak listájáról. Szintén csak elméletben, vállon veregette magát,
hogy olyan magas pontszámot adott Mary Kay fahéjas kenyerére, hogy kiemelt dicséretben
részesülhetett vele.

***

- Egyáltalán nem csodálkozom, hogy Michelle nyerte a versenyt ma este - szólt Norman,
ahogy kifelé igyekeztek az auditóriumból. - Nagyszerűen megválaszolta a kérdést, amikor az
éhínségről faggatták a világban, pedig ez egy elég nehéz téma.

- Tudom. Mindig is két lábbal állt a földön, és rettentő tájékozott szociális kérdésekben. Az
is segített szerintem, ahogy egy kis humort csempészett a táplálkozási szokásokra vonatkozó
kérdés megválaszolásába.

- Kicsit felrázott vele mindenkit, még a bírákat is - kuncogott Norman. - És azt is tudom,
hogy ezt a választ honnan szedte.

Hannah megpróbált közömbös arcot vágni. - Hát, tehetek én arról, hogy átvesz tőlem
dolgokat?

Norman megállt a Kreatív Művészetek Házának bejáratánál, és átkarolta Hannah vállát. -

Nem bánod, ha megvárlak, míg végzel a mai zsűrizéssel? Szeretnélek hazakísérni utána, és
ránéznék Móséra is.

- Móséra?

- Igen. Kicsit még mindig aggódom a Nagyfiú miatt. Míg zsűrizel, átugrom a
bevásárlóközpontba, hogy vegyek néhány csemegét neki a kisállat-kereskedésben.

- Ez tényleg nagyon kedves tőled, Norman - mosolygott Hannah. Norman egy nagyszerű
fickó volt. - Móse is nagyon kedvel téged. De ma tényleg korán le kellene feküdnöm. Az elmúlt
három napban, zsinórban nagyon későig fent voltam, és ideje volna álomba izzadni magam.

Norman helyeslően nevetett. - Értem én, hogy mire gondolsz - válaszolta. - Bár az időjós azt
ígérte, hogy éjfél körül lehűl kissé a levegő - tette hozzá.

- Melyik időjós?

- Rayne Phillips az Edén Csatornán.

- Na, akkor egész éjjel hőség lesz megint. Rayne Phillips mindig elvéti. Hálás vagyok az
előző tulajnak, hogy felszerelt egy ablakklímát a hálószobában.

- Én meg örülök, hogy központi klímarendszert találtál ki az álomotthonunkba.

- Az a te álomotthonod, Norman.

- Akárhogy is. Örülök, hogy javasoltad a kialakítását.

 - Ez azt jelenti, hogy be is szereltetted?

- Naná. Csak nem csodálkozol ezen?

Hannah biccentett egyet. A légkondicionáló rendszer az általuk beadott terv egy része volt,
amellyel együtt pályáztak. De amikor Norman eldöntötte, hogy fel is építi a terv alapján a
házat, Hannah nem gondolta, hogy tényleg be is építteti, hisz évente pár hétnél tovább nincs rá
nagy szükség. - Hát elég sokba kerül.

- Tudom, de a szerint van minden, ahogy javasoltad, amikor a terveket készítettük.

Minnesotában általában nincs gyakorta szükség a légkondicionálásra, de ha van, akkor egy
jégkockás csöbör felett pörgetett ventilátor semmit sem ér a hőségben.
Huszonnegyedik
fejezet

Amikor Hannah kisétált a zsűriszobából Pammel és Lisával, fantasztikus hangulatban volt.

Gyorsan túl voltak a kóstolásokon, és egy hihetetlenül finom narancstorta nyerte az első
helyezést, amivel Hannah alsó szomszédja, Sue Plotnik nevezett be.

- És sikerült új információt beszerezned szegény Willával kapcsolatban? - kérdezte Pam, és

hangja kicsit szomorúnak hangzott.

- Jó néhány dolgot. Eladott Luanne-nél egy doboz ezüst készletet, ami feltételezhetően még
a szüleié lehetett.

- Feltételezhetően? - harapott rá a szóra azonnal Pam.

- A nagy része valószínűleg igen, de volt köztük egypár metszett pezsgőspohár ezüst
foglalatban, ami nem olyan régi.

- Olyan pezsgős poharak, amit esküvőkön használnak? - kérdezte Lisa.

- Úgy van! Anya szerint lehet, hogy Willa már volt férjnél.

- De hát ennek nincs semmi értelme - ellenkezett Pam. - Soha nem mondott semmit arra
vonatkozólag, hogy lenne férje, és gyűrűt sem hordott. A neve is ugyanaz, mint amivel a
gimnáziumi feljegyzésekben is szerepel. Kell, hogy legyen erre valami más magyarázat is!

- Lehet, hogy a szülei kapták a pezsgős poharakat egy különleges alkalomra - vetette fel
Lisa. - Az is lehet, hogy azért vették, hogy ajándékba adják egy menyasszonynak meg a
vőlegénynek, de aztán a kézfogóból nem lett semmi, és a poharak megmaradtak, vagy valami
ilyesmi.

- Ez is egy lehetőség, igen - szólt Hannah, és feljegyezte a jegyzetfüzetébe. - Az egyik

gyerek a 4H Klubból elmondta, hogy látta Willát az egyik rodeós cowboy-jal hétfőn és kedden
este is.

- Melyikkel? - kérdezte Lisa.

- Még nem tudom.

 Pam felsóhajtott, és bezárta maguk után az ajtót.

- Ez magyarázza az új frizurát és az újonnan vett ruhát, különösképp, hogy ennyire érdekelte

őt a férfi. És abban teljesen biztos vagyok, hogy így lehetett. Miután Gordonnal szakított, Willa
nagyon magányos volt. Mondjuk, soha nem panaszkodott. Elég zárkózott volt, és mindent
megtartott magának. De Gordont láthatta nap, mint nap, hisz ugyanazon a főiskolai részlegen
dolgoztak mindketten. Még ha nem is volt szerelmes belé, biztos hiányzott neki az együtt töltött
idő.

Hannah gondolatban feljegyezte magában, hogy ne felejtsen el utánajárni Gordon Tate-nek

is. Még ha nem is volt közvetlenül kapcsolatban Willa halálával, lehet, hogy tudhat valamit
Willa múltjáról, ami a megfelelő irányba terelhetné a nyomozást.

- Volt Willának legjobb barátja a főiskolán? - kérdezte Lisa Pamtől.

- Vagy valaki a Jordán Gimnázium tanárai közül, akiben megbízott?

- Hát, nem hiszem. Szerintem én voltam az, aki a legközelebb állhatott hozzá, de én sem
tudtam igazán sokat róla. Soha nem beszélt magáról.

- Van tudomásod arról, hogy esetleg lett volna letéti széfje? Vagy zárható szekrénye az
iskolában valahol? - kérdezte Hannah.

- Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy nem. Az egyedüli hely, ahol a dolgait
tartotta, az a...

- Hol? - kérdezte Hannah, miután Pam hirtelen félbeszakította a mondatát.

- Az íróasztalában, az iskolában. El is feledkeztem róla. Szeretnéd átnézni azt is?

- Mindenképp. Lehet, hogy abban is találunk valamit.

Pam kinyitotta a tárcáját, és elővett belőle egy kulcscsomót. Levett róla egy kulcsot, és átadta
Hannah-nak. - Ez nyitja a személyzeti ajtót az osztályteremben. Mindig azon keresztül szoktam
bemenni, hogy ne kelljen két kulcsot hordanom magammal. Tudod, hogy hol van, ugye?

- Igen. Én is azt használtam, amikor az esti iskolásokat oktattam.

- Rendben. Willa asztala a terem hátsó részében van, két ablak között. A lakatot lehet, hogy
le kell majd törnöd. Mindig ügyelt rá, hogy bezárja, mielőtt elment volna. Csak nála volt hozzá
kulcs.

- És a kulcsot nem találták meg? - kérdezte Lisa.

- Nem. Mike javasolta, hogy cseréljük ki a zárakat az apartmanban is, és George meg is
tette rögtön utána. De az osztálytermi ajtó zárját és az íróasztalához való lakatot nem cserélte
le, az eszembe sem jutott akkor.

A folyosó végén elváltak útjaik. Pam a hátsó kijárat felé ment, hogy leadja az értékelő
lapokat az irodán, Hannah és Lisa pedig a bejárati ajtón át távoztak.

- Holnap találkozunk, Hannah - köszönt el Lisa.

- Herbbel találkozom az ételudvarnál.

- Kérlek, add át neki a gratulációmat.

- Átadom. És koszi még egyszer. Nagyszerű voltál.

Amikor Lisa is elment, Hannah az órájára nézett.

Még csak háromnegyed kilenc volt, és Norman csak kilencre jön érte. Volt egy jó negyedórája,
amit el kellett ütnie, és úgy döntött, hogy itt marad.

Jó kilátás nyílt erről a helyről, és Hannah leült a legfelső lépcsőre, hogy az előtte elhaladó
tömeget figyelje. Három tini lány őgyelgett el előtte, vattacukrot rágcsálva, nevetgélve.
Közvetlen mögöttük három tini srác lépkedett fesztelenül, és nagy hangon beszélgettek.
Nyilvánvaló volt, hogy a három lány érdekelte őket, és Hannah azon tűnődött, vajon lesz-e
mersze bármelyiknek megszólítani őket.

Egy fiatal anya babakocsival megállt a 4H épület előtt. Az órájára nézett, majd lehajolt, hogy
megtörölje a baba arcát egy törlőkendővel, amelyet a babatáskából vett elő. Hannah hallotta,
amint a kicsi elkezd nyöszörögni, a kismama megitatta egy kis vízzel, majd egy cumit adott a
szájába. Egy-két perc múlva öt orgonasíp gyerek sietett oda. Azért hívták őket így, mert ha a
legkisebbtől a legmagasabbig egymás után sorrendbe állították őket, úgy néztek ki, mint az
orgonasípok. A legidősebb lány, aki talán tizenkét éves lehetett, odanyújtott egy csészét a
mamájuknak, majd a babakocsi mögé ment.

Mondott is valamit az egyik öccsének, de azt Hannah már nem hallhatta, mert távolabb
mentek, és a fiú felvette a vállára a babatáskát. A három kisebb gyerek kézen fogva ment
előttük, és a kis család elindult a kijárat irányába.

A szemei előtt lejátszódó kis családi idill arra késztette Hannah-t, hogy a saját családjára
gondoljon, és arra az időre, amikor még ő is besegített Michelle ellátásában. Andreával is sokat
foglalkozott, de közöttük csak négy év korkülönbség volt. Még az is lehet, hogy a sors már
akkor anyaságra szánta. De az is elképzelhető, hogy nem kell már anyának lennie, mert kivette
belőle a részét, amikor a saját anyja helyett állt be gyereket nevelni. Volt, amikor úgy érezte,
Michelle olyan, mintha a saját lánya lenne. És akkor még ott volt Andrea, és... tessék, már itt is
van!

- Hello, Andrea - üdvözölte Hannah, ahogy húga felért hozzá a lépcső tetejére. - Te meg
mit keresel itt?

- Azért jöttem, hogy informáljalak, mire jutottam a házzal. Különben is, csak néhány
percem van, mert mennem kell haza, hogy Tracey-t ágyba dugjam. Utálja, ha a meséim nélkül
kell lefeküdnie.

- Jó ezt hallanom, Andrea. Melyik könyvből olvastad?

 - Oh, hát nem olvasok. Történeteket mesélek neki. Tracey legjobban azokat imádja,
amelyek Tracey-ről és a Bigyóról szólnak.

- Aha, a Bigyóról? - kezdett vigyorogni Hannah. Ő volt az, aki Andreának mesélt olyan
történeteket, ahol Andrea és a Bigyó volt a főszereplő, amikor húga körülbelül annyi idős
lehetett, mint amennyi most Tracey volt.

- Az a te Bigyód! Még mindig emlékszem a történetekre. Ha meg valamit elfelejtettem

volna, úgy kitalálok újakat. Gondoltam, nem rossz, ha folytatjuk a családi hagyományokat, nem
gondolod? Akárhogy is, megtudtam, hogy Willa valamivel kapott csak többet a semminél azért
a házért. Tele volt jelzáloggal, és az ügynök, akivel beszéltem, úgy gondolja, az egész
rámehetett az ügyvédi díjakra.

- Willa szüleit perelték?

- Ezt is megkérdeztem, de nem tudott róla. De mindaz, amit Willa kapott az ingatlan-
aukción a házért, megközelítőleg hatezer dollár volt.

Hannah memorizálta az információt, hogy később majd leírhassa a jegyzetfüzetébe. - Mikor

adta el Willa a házat?

- Valamivel több, mint két évvel ezelőtt, pont mielőtt elkezdte a főiskolai tanulmányait a
Három megyein. Bili kereste ki róla az információkat. Egy másik főiskoláról jött át, de nem
emlékszem már, hogy melyikről.

- Majd megtudom. Pam biztos emlékszik. -Hannah rámutatott a lépcsőre maga mellett. -
Ülj le egy pillanatra, elmesélem én is, hogy mit tudtam meg ma.

- Nem tudok.

- Csak egypár perc, annyira sincs időd?

- Nem arról van szó, hanem nem tudok leülni.

- De hát miért?

- Annyira szűk a nadrágom.

- Annyira szűk? - kérdezte Hannah vigyorogva.

- Tudod, ha szülsz két gyereket, a derékbőséged is egy kicsit szélesebb lesz. És ez

egyáltalán nem vicces!

- Andrea megállt, és erősen Hannah-ra nézett. - De ugye nem kezdek kövér lenni?

- Bárcsak én lennék ilyen kövér, mint te!

- Oh, oké. Néha komolyan aggódni kezdek, tudod? Csak rá kell nézni a
családtörténetünkre.
 - Anya egész életében hatos méret volt. Talán még most is beleférne azokba a ruháiba, amit
a főiskolán viselt.

- Tudom, de még így is aggódom. Apa viszont nem volt kimondottan pehelysúlyú. Nem
akarok kövér lenni, Hannah. Bili biztos elhagyna, ha meghíznék.

- Bili soha nem hagyna el. Egyszerűen imád téged.

- Nem imádna ennyire, ha kövér lennék. Az egyedüli dolog, amit fel tudok mutatni, az a
kinézetem, és az is elmúlik majd, ahogy öregszem. Jó alakom van igen, de mindennap
dolgoznom kell rajta, hogy meg is tarthassam. De veled más a helyzet.

- Igen, és mennyiben? - kérdezte Hannah, és már felkészült az egójára mért csapásra.

- Benned annyival több van, mint bennem. Te okos vagy, intelligens, mókás és egyszerűen
nagyon jó. Én... hát... az egyedüli dolog, ami bennem van, az a csinos kinézetem.

Hannah furcsa kényszert érzett, hogy lerohanjon a lépcsőkön, és elvegyüljön a tömegben.

Igazán, nem tudta, hogy most mit kellene mondania. Elhatározta, hogy kimondja, amit gondol,
és reménykedik a legjobbakban.

- Te egy idióta vagy, Andrea - mondta Hannah.

- Lebecsülöd magad, és ez egyáltalán nem tetszik nekem.

- Nem, én nem.

- De igen, azt teszed! Bennem sincs semmivel több, mint benned. Igazad van, tényleg
nagyon jól nézel ki, de van eszed is. Nagyon jó anya és feleség vagy, tele kreativitással, és a
világon te vagy a legjobb húg. És én nagyon szeretlek.

- Oh, Hannah! Ez annyira szép, hogy ezt mondod!

- Hát... ne vedd túl komolyan, holnap esetleg már másképp gondolom. Most pedig rohanj
haza Tracey-hez és Bethie-hez, én meg majd elmesélek mindent, amit megtudtam.

Ahogy Andrea is elment, Hannah még egy darabig figyelte a tömeget, majd ismét az órájára
pillantott. Normannek öt percen belül itt kellene lennie. El akart menni az iskolába, hogy
átnézze Willa íróasztalát, de semmiképp nem egyedül, pláne, hogy tudta, Willa kulcsa nem
került még elő. Azon töprengett, van-e még ideje átsétálni a 4H épülethez, hogy megnézze
Kenny borját, amikor Mike-ot látta meg a sarkon befordulni.

- Hannah - köszöntötte, és felszaladt hozzá a lépcsőkön. - Találtam valami érdekeset. Ilyen

ügyeknél, amikor nincs túl sok nyom, akkor megvizsgáljuk, az áld... uh...

- Semmi baj - vágott közbe Hannah, mielőtt még újra exkuzálni akarná magát. - Akarsz egy
kis tortát? Ez a mai nyertes, Kitty narancstortája.

- Persze. Imádom a narancstortát. Nem is ettem, mióta... - Mike itt hirtelen elharapta a szót,
és látszott, hogy küszködik.
 - Hát akkor, ezt szeretni fogod - vágta rá gyorsan Hannah, még mielőtt Mike elkezdhette
volna magyarázni. Majdnem biztos volt benne, hogy azt akarta mondani, a felesége sütött ilyen
narancstortát.

- Köszönöm, Hannah - Mike elvette a felkínált szeletet, és belekóstolt. - Mmm... ez tényleg

isteni. Első helyen végzett?

- Igen. Kiütött egy kitűnő csokoládés savanyúkáposzta-tortát, meg egy nagyon jó kókuszos
fűszerest. Még egy darabot?

- Igen, de csak annyit, tényleg. Igaz, hogy nem ebédeltem ma, de le kell adnom egy kilót.

Hannah vágott egy újabb szeletet, kicsivel nagyobbat, mint az előző, befedve az egész
tányért. - Azt kezdted mondani, hogy általában megvizsgáljátok az áldozat... mijét is?

- A hátterét. Levesszük az ujjlenyomatokat, és leellenőrizzük az adatait. És valami kiderült

az ál... akarom mondani Miss Sunquisttel kapcsolatban. Tudtad, hogy férjnél volt?

- Nem - válaszolta Hannah, és nem tett említést arról, hogy Delores is ugyanerre a
következtetésre jutott, miután megtalálták az ezüstfoglalatos pezsgés kristálypoharakat. - És
mikor házasodott meg?

- Három évvel ezelőtt. A férje Jess Alán Reiffer, és június 11-én volt az esküvőjük.
Senkinek nem beszélt róla, még Mrs. Baxternek sem. Felhívtam a mobilján, és megkérdeztem
tőle.

- És hol lehet most Willa férje?

- Senki nem tudja. De van itt még valami... - Mike leült mellé a lépcsőre, és átkarolta a
vállát. - A menyasszony négy hónapot börtönben töltött, miután az ifjú férje őrszemként
használta egy bolti rablás során.

Hannah-nak leesett az álla, egy pillanatra úgy is maradt, majd gyorsan becsukta a száját.
Neki volt igaza! Willa tényleg titkolt valamit! - Hol történt ez? - kérdezte újabb információra
vadászva.

- Oregon államban. Egy McMinnville nevű városkában, amely körülbelül negyvenöt

percnyire van Portlandtől. Amikor letartóztatták, az egyszeri telefon lehetőségét arra használta,
hogy felhívja a szüleit. A szülők egész Oregonig mentek, hogy egy jó ügyvédet kerítsenek neki.
De mialatt a szülők Oregonban voltak, mindketten életüket vesztették egy végzetes autóbaleset
során.

- Jóságos ég! - Hannah alig akart hinni a fülének. Amikor már biztos volt benne, hogy a
történet nem tud ennél rosszabb fordulatot venni Willa számára, hát mégis megtörtént. - És
Willa még mindig a börtönben volt?

- Bizony ott. De az ügyvédek mindent megtettek az érdekében, és felmentették őt.

Meggyőzték a bírókat, hogy ő úgy tudta, a férje csak telefonálni megy, és halvány fogalma sem
volt arról, hogy azért ment be, hogy raboljon.
 - És mi történt a férjével?

- Oh, őt elítélték. Mivel a rabolt pénzösszeg nem volt olyan nagy, fegyvert sem használt, és
senki nem sérült meg, csak két év fegyházat kapott.

- Ez azt jelenti, hogy már kint van?

- Igen. Igazság szerint már egy ideje kint van. Jó magaviselet miatt lecsökkentették a
büntetését, és tizennégy hónap után szabadult.

Hannah elgondolkozott a hallottakon. - Willa tudhatott róla, hogy kiszabadult?

- Ezt sajnos nem tudjuk. És meg sem tudjuk kérdezni a férjet, mert senki nem tudja, hol
lehet. Leszolgálta a büntetését, és azóta szabad ember. Senkinek nem tartozik elszámolással,
tehát bárhol lehet.

- Gondolod, hogy Jess Reiffer ölhette meg Willát?

- kérdezett rá Hannah, mivel ez volt az első kérdés, ami az eszébe ötlött.

- Miért ölte volna meg? Neki lehetett volna indítéka arra, hogy megölje a férjét, hisz
teljesen tönkretette az életét. De szerintem a férfinek nem volt rá oka.

- És... mi van akkor, ha Willa megpróbálta megölni, ő pedig önvédelemből megölte Willát?

- Ez nem történhetett meg. Knight doki nem talált olyan sérüléseket, amelyek erre
utalnának. Fizikailag sem volt együtt senkivel aznap éjjel, és Knight doki következtetései ennél
is tovább mennek. Nem talált semmi arra utaló nyomot, hogy megérezte volna.

Hannah felsóhajtott. Miért nem tudják köntörfalazás nélkül kimondani, egyszerű szavakkal?
Csak hogy a félreértéseket elkerülje, és nehogy félreértse, amit Mike mondott, úgy döntött,
hogy tisztázza a dolgot.

- Úgy érted, Willa nem érezte magát egy cseppet sem veszélyben?

- Pontosan. Az első ütést hátulról mérték rá, és már az is halálos volt. A második, amit már
oldalról kapott, nem számított.

Hannah dideregni kezdett. - Tehát igazad volt.

- Miben?

- Kedd éjjel, amikor Normannel beszélgettetek nálam, akkor azt mondtad, szerinted a
második ütés az már csak azért volt, hogy a gyilkos teljesen biztos legyen a dolgában.

- Úgy van. Annál a pontnál ő már... - Mike megint abbahagyta, és vett egy mély levegőt. -
Akkor már nem élt. Legalábbis azt már nem érzékelte, és ideje sem volt, hogy megijedjen. Az
az ember egy söpredék, Hannah. Tényleg el akarom kapni.
 - Én is! - válaszolta Hannah, és hagyta, hogy Mike úgy értse a válaszát, ahogy akarja.
Egyáltalán nem számított, melyikük kapja el Willa gyilkosát, egészen addig, míg nincs
letartóztatva, elítélve, hogy az elkövetkező száz évet börtönben töltse.
Huszonötödik
fejezet

- Biztos vagy benne, hogy van rá időd? - kérdezte Hannah Normantól, amikor visszaértek a
lány lakásához, és Móséval megkóstoltatták a Delores-féle pisztrángvacsorát, és Norman is
odaadta neki a megtévesztésig élő egérnek kinéző, macskamentával átitatott egeret, amit a
kisállat-kereskedésben választott ki, és vett meg a részére. - Egyedül is át tudom nézni Willa
íróasztalát, ha inkább hazarohannál, hogy kinyomtathasd a ma készített képeket.

Norman csak a fejét rázta, miközben Mósét bámulva a homlokát ráncolgatta. - Elmegyek
veled én is. Bőven van időm, és különben is, fel kell majd törnöd a lakatot, hogy hozzáférj a
lezárt fiókokhoz.

- Igazad van. Van nálad esetleg fogvájó is?

Norman elnevette magát. - Ez valami olyasmi, ami mindig van nálam a tárcámban. De van
nálam egy svájci bicska is. Tehát nyugi, lesz nálam olyan szerszám, amit használhatunk majd.

- Oké - Hannah feltöltötte friss vízzel Móse vizesedényét, és kitett neki egypár
lazacízesítésű cicaropit is, amit úgyse fog megenni. - Indulhatunk?

- Rögtön kész vagyok, csak hadd adjam oda neked ezt, és dugd is be - Norman elővett egy
dobozt a reklámszatyorból, amit magával hozott, és átadta Hannah-nak. - Íme, az új
mobiltelefonod. Már aktiváltattam is neked, még a boltban.

- De, hát...

- Semmi de - állította le Norman a tiltakozását.

- Mindjárt felrakom neked töltőre, és bedugom a konnektorba, így reggel, mire indulnál, már
kész is lesz. Csak annyit kell tenned, hogy bekapcsolod, és már telefonálhatsz is vele.

Norman töltőre tette a telefont, majd odasétált Móséhoz, és megvakargatta a füle tövét. Mint
mindig, Hannah macska szobatársa most is a Michelle-től kapott, padlószőnyeggel bevont
ülőke tetején gubbasztott, és kifelé bámult az ablakon. - Hannah, ez a macska egyre soványabb.
Majdhogynem érzem a bordáit. Az anyád által küldött pisztrángból is épphogy csak egy falatot
evett.
 - Tudom. És nem érdekli semmi cicaropi vagy más macskacsemege sem. Az egérrel is,
amit most kapott tőled, csak egy pillanatra foglalkozott, aztán visszavonult az ablakhoz.

- Szerintem egyáltalán nem akart játszani azzal az egérrel, csak azért pofozta kicsit arrébb,
hogy a kedvemre tegyen - Norman megvárta, míg Hannah bezárja maguk után az ajtót, majd
követte a lépcsőhöz, és karonfogva sétált ki vele a parkolókhoz.

Amikor már bent ültek Norman kocsijában, és a lakópark kijárata felé robogtak, Hannah
visszatért a Móse témához. - Nem hinném, hogy beteg lenne. Dr. Bob azt mondta, hogy a
vérképe tökéletes. Mósénak, csak... valami más köti le most a figyelmét. Valamire rettenetesen
koncentrál, de még nem sikerült rájönnöm, hogy mi lehet az.

- Én is próbáltam már rájönni. Mialatt átöltöztél, én is ott álltam, és bámultam azt a pontot,
ahová Móse is fókuszált. De nem láttam semmit a szomszédjaid ablakán kívül. A redőnyök le
voltak engedve, és az égvilágon semmi nem történt.

- Gondolod, hogy lehet ott valami?

Norman elgondolkozott ezen egy darabig. - Hívhatod előérzetnek vagy megérzésnek is akár,
de szerintem igen. Bármi is legyen az, sokkal, de sokkal csábítóbb, mint a pisztráng vagy a
macskamentával átitatott egér.

***

Az iskolai parkoló nagyon elhagyatott volt, így éjszaka, a halogénlámpák fényében, amelyeket
kis helyközökkel raktak sorba a parkolót szegélyezve, hogy némi védelmet nyújtsanak azon
tanárok autóinak, akik ilyen késői órán is bent dolgoztak. Semmi nem mozdult, de a parkoló
túlsó felében, a focipályák szélénél több autó is parkolt.

- Mit keres itt ez a sok kocsi? - kérdezte Norman, amint megállt a háztartás-gazdaságtan
tanszék hátsó bejáratánál.

- Újra burkolják a Sirály sugárutat holnap reggel, és mivel le lesz zárva ma éjféltől szombat
éjfélig, Bascomb polgármester megengedte az ott lakóknak, hogy az iskola parkolóját
használják, és a hátsó kijárat felé hajtsanak ki.

- Honnan tudsz te ilyenekről?

- Lisa mesélte. Herb éjszaka járőrözni fog, hogy ellenőrizze, betartják-e a rendelkezést, és
megbüntesse az utcán parkolókat.

Az iskolaépület nagy, sötét árnyékot vetett, ahogy közeledtek. Hannah ugrott egyet, amikor
bekapcsolt az egyik mozgásérzékelő, és felvillant az éles fényű reflektor, amit a tanterem hátsó
bejáratára szereltek fel.

- Köszi, Norman - lihegte.

- Köszi, mit?
 - Hogy itt vagy velem! Nem élvezném annyira a dolgot egyedül. Egyfolytában azok a rossz
rémfilmek jutnak eszembe, amiket a tévében láttam, és amelyekben nagy üres épületek vannak,
tele leselkedő gyilkosokkal.

- Bárcsak ne mondtad volna ezt.

- Igen, bárcsak ne jutna eszembe - Hannah lélegzet-visszafojtva várta, hogy Norman

kinyissa az ajtót. Épphogy csak kinyitotta, amikor egy csattanás-szerű hangot hallottak bentről.

- Mi volt ez? - kérdezte elakadó lélegzettel, és elkapta a férfi kezét.

- Mi volt mi?

- Te nem hallottad azt a zajt?

- Hallottam valamit, de lehet, hogy csak a légkondi kapcsolt be.

- A Jordán Gimnáziumban nincs is légkondicionálás.

- Oh. Hát... ez az ajtó közvetlen az éléskamrába vezet, ugye?

Hannah biccentett, de nem volt benne biztos, hogy Norman is láthatta.

- Úgy van. Ezt az ajtót használja Pam is a kiszállításokhoz.

- Lehet, hogy valaki rosszul rakott be valamit, ami leeshetett.

- Az is lehet - válaszolt Hannah, bár egészen biztos volt benne, hogy maguktól csak úgy
nem szoktak dolgok leesni. Ez volt a tehetetlenség alapszabálya. Biztos volt benne, hogy ezt
Norman is ugyanolyan jól tudja, és csak nyugtatgatni akarta őt. - Bemenjünk ide egyáltalán?

Norman egy pillanatra mérlegelte a dolgokat. - Szerintem igen, majd megyek én előre, te
meg szorosan mögöttem. A külső ajtót nyitva hagyjuk, és ha valami nem stimmelne, akkor
megfordulsz, és kiszaladsz a kocsihoz. Fogd, itt van a kulcs.

Hannah már-már ellenkezni kezdett, amikor Norman a kezébe nyomta a kulcsot. Nyitotta a
száját, hogy tiltakozzon, hiszen nem gondolhatja komolyan, hogy itt hagyná a férfit, bármilyen
vészes szituációba is keverednek, amikor meggondolta magát. Norman csak meg akarta védeni
őt. Itt a férfiúi egója forgott kockán.

- Oké? - súgta Norman.

- Oké - vágta rá Hannah, meghajolva az évszázados tradíció előtt, ami kimondja: hagyd,
hogy az erősebb vezessen. Ha pedig teljesen őszinte akart lenni magával, be kellett látnia, hogy
ez igazán jólesett neki. Norman meg akarta védeni, és ez volt a legfontosabb. Az már más
kérdés, hogy volt-e szüksége védelemre, de azt majd máshol, más időben eldönti.

- A villanykapcsolók az ajtó jobb oldalánál vannak - emlékezett Hannah Pam instrukcióira.

- Rendben.
 Normannel az élen beléptek az élelmiszerraktárba. Felkapcsolva a lámpákat a termet hirtelen
elöntötte a fénycsővilágítás adta nappali világosság. Hannah körbenézett a polcokon. Minden
katonás rendben sorakozott, pont úgy, ahogy emlékezett rá. A fűszerek voltak felül, a
konzerves dobozok ételcsoportok szerint elrendezve az alsóbb polcokon, a terjedelmes
mennyiségű alapanyagok pedig, mint a cukor és liszt, derékmagasságban sorakoztak a kamra
másik végében.

- Számomra úgy tűnik, itt minden rendben - mondta Normannek.

- Szerintem is.

- Akkor menjünk be! - Hannah beállt Norman mögé, ahogy az osztályterem ajtajához
léptek. - Világítás az ajtó bal oldalán.

- Megvan. - Norman felkapcsolta az osztálytermi világítást, és azonnal látták már

mindketten, mi okozta a zajt, amit Hannah hallott. Az egyik szék, közel a folyosóra nyíló
ajtóhoz, fel volt borulva.

- Valaki járt itt - mondta Norman.

- Valaki vagy valami - tette hozzá Hannah. - Váljunk csak!

Pár hónapja volt, hogy ugyanezt az osztálytermet használta ő is, amikor az estiseket oktatta,
és Hannah emlékezett rá, hol tartották a konyhai eszközöket. Kihúzott egy fiókot az első
konyhakialakításnál, és elővett belőle egy sodrófát, majd átnyújtotta Normannek. Egy percre rá
már az ő kezében is sodrófa volt.

- Oké, most pedig bizonyosodjunk meg róla, hogy tényleg egyedül vagyunk.

Mindketten végigsétáltak egy-egy padsoron, majd a végéhez érve láthatták, hogy ők az

egyedüli látogatói a háztartás-gazdaságtan oktatóteremnek. A betolakodó, ha volt egyáltalán,
már nem tartózkodott a teremben.

- Minden tiszta - szólt Norman, és letette a sodrófáját. - Erre már nem lesz szükségünk.

- Most nem, de én mindenesetre a kezem ügyében tartom, amíg megyek, és becsukom azt a
külső ajtót.

- Majd inkább én.

- Rendben. Azért csak vidd magaddal a sodrófát. Visszafelé csak tedd le a pultra.

Míg Norman elment, Hannah megvizsgálta a folyosóra nyíló ajtót. Csukva volt, de nem volt
bezárva. Kinyitotta, majd kezében a készenlétben tartott sodrófával kinézett a folyosóra. A
halovány éjszakai fényben is jól láthatta, hogy teljesen kihalt volt a folyosó. Visszament, majd
bezárta az ajtót maga mögött. Norman is ott volt már a teremben, és együtt sétáltak az ablakok
előtti íróasztalhoz, amelyet Willa használt.

- Hadd lássam, milyen lakat van rajta - lépett oda Norman, és megpróbálta kihúzni az egyik
fiókot. A fiók kinyílt, és majdnem ki is esett, ők pedig döbbenten bámulták.
 - Pam azt mondta, Willa mindig gondosan bezárta az asztalát, mielőtt hazament - mondta
Hannah.

- Hát, most nincs bezárva - Norman kihúzta az alatta lévő fiókot is, majd megpróbálta
kinyitni a többit, az asztal másik oldalán. Mindegyiket ki tudta húzni, még a hosszú, keskeny,
középső fiókot is az asztal lapja alatt.

- Gondolod, hogy valaki betört ide?

- Nem úgy néz ki. Nem látok egyetlen karcolást sem, és a fa is teljesen ép mindenhol.

- De Pam azt mondta, csak egy kulcs volt ehhez az asztalhoz, és az is Willánál.

- És az hol van most?

- Nem tudom. Mike szólt Pamnek, hogy cseréljék le a zárakat a földszinti apartmanban,
mert Willa kulcsai nem kerültek elő a helyszínelésnél.

Norman kicsit elgondolkozott ezen. - Akkor feltételezhetjük, hogy a gyilkosánál van, vagy a
gyilkos eldobhatta, és valaki megtalálta, de az is lehet, hogy Willa holttestét már megtalálta
valaki más, még mielőtt te felfedezted volna, és az a valaki vitte el a kulcsait.

- Egy dolgot elfelejtesz.

- Éspedig?

- Egy másik lehetőséget. Willa maga is elveszíthette a kulcsait napközben, és valaki

megtalálhatta.

- De az a valaki honnan tudta volna, hogy ide kell jönnie átkutatni a fiókjait?

Ez egy pillanatra feltartóztatta Hannah-t, de aztán összeszedte magát. - Talán a kulcskarikán

rajta volt Willa neve. Az is lehet, hogy valaki azzal a szándékkal lopta ki a táskájából.

- Milyen szándékkal? Egyáltalán nem volt tehetős, tehát nem lehettek értékes holmik az
asztalában sem, és miért vette volna a fáradságot valaki, hogy kilopja a kulcsát anélkül, hogy az
egész táskáját elvitte volna? Ez egy kész zsákutca.

- De még milyen zsákutca - tette hozzá Hannah.

- És az a...?

- A gyilkos vagy az a valaki, aki megtalálta Willa holttestét még előttem.

- Hát én a gyilkosra fogadnék - mondta Norman.

- Én is. Nézzük át a fiókokat, és tűnjünk el innen. Egész rossz érzésem kezd lenni, és egyre
nehezebb meggyőzni magam, hogy mindez csak az én képzelgésem.
 Hosszú percekig csendben maradtak, ahogy átvizsgálták az asztalt. Norman a jobb oldali
fiókokkal kezdte, Hannah pedig a bal oldalon kutakodott. Norman megtalálta Willa főiskolai
jegyzeteit, néhány tantervet, amelyet Pamnek írt meg, és egy egész mappányi receptet. Hannah
talált egypár kinyomtatott email üzenetet Gordon Tate-től, amelyekben visszaigazolja a
találkozót a kávézóban, a vacsorameghívásokat, de volt köztük jó néhány sima, hello-hogy-
vagy üzenet is. Az üzenetek hangvétele inkább baráti, mint bensőséges volt, és Hannah
egyetértett Pammel, aki megkérdőjelezte a szenvedélyt Willa és Gordon kapcsolatában.

Egyszerre nyúltak a középső fiókhoz, és ezen összemosolyogtak. Mindketten átnézték már a

két oldalfiókokat, és egyszerre lettek kész.

- Már csak egy hely van hátra - jegyezte meg Norman.

- Tudom. Úgy tűnik, itt megfeneklettünk. Reménykedjünk, hogy ebben talán találunk
valamit.

Itt tényleg volt valami. Mindketten egyszerre vették észre. Az amúgy üresnek tűnő fiók
közepén feküdt egy kis album, vörös, lakkozott borítóval. A vörös borítóra valami arannyal volt
rányomtatva. Mindketten közelebb hajoltak, hogy elolvashassák. „Fotók”, állt rajta a felirat, de
olyan cirkalmas betűkkel, hogy alig volt olvasható.

- Csak utánad - udvariaskodott Norman.

- Koszi - Hannah lenyúlt az albumért, és kinyitotta. Az első képen egy idősebb pár volt
látható, ahogy egy karám kerítéséhez támaszkodnak. - Ők lehetnek Willa szülei - mondta
Hannah.

- Az pedig a kedvenc lovuk lehetett - találgatta Norman, ahogy Hannah a következő képhez
lapozott.

- Igen - helyeselt Hannah is, és még egyet lapozott. Willa ült a lovon. Volt még több
hasonló kép is, egy idősebb férfiról egy másik lovon, aki minden bizonnyal Willa apja volt, és
egy idősebb hölgyről egy kerti tűzhely előtt.

- Szép kis farm - jegyezte meg Norman, ahogy Hannah tovább lapozgatta a képeket a
házról, a farmról, a legelőkről és istállókról. Ekkor értek az utolsó képhez.

- Mi a fene...? - bámult Hannah a képre, amin Willa volt látható menyasszonyi ruhában.
Nem volt rajta fátyol, de mindenképp elég flancos volt ahhoz, hogy esküvőre viselje. Profi
fotós által készített kép volt a boldog ifjú párról, és Willa tényleg nagyon boldognak tűnt. De a
vőlegény, aki mellette állhatott, hiányzott a képről. Látszott, hogy ollóval vághatta le valaki
róla.

- Szerinted ezen a képen Jess Reiffer lehetett? - kérdezte Norman.

- Igen - válaszolta Hannah. Korábban már mindent elmesélt Normannek, amit Mike-tól
megtudott.

- Gondolod, hogy a zaj, amit hallottál, mielőtt én kinyitottam az ajtót, az lehetett, ahogy
Jess Reiffer épp levágta magát a képről? Vagy az már túlzás lenne?
 - Lehetett akár Jess Reiffer is, de az nem lenne túl ésszerű. Semmi oka nem volt rá, hogy
megölje Willát. És gondolod, hogy azért tört volna be ide, hogy levágja magát a képről?

- Ott a pont. De még mindig úgy gondolod, hogy a zaj, amit hallottál, Willa gyilkosától
származott, ahogy a fiókokat kutatta?

- Feltételezem, igen. És ha valamit elvitt, annak már bottal üthetjük a nyomát. Mivel azt
sem tudjuk, mik voltak itt, ezért még csak találgatni sem tudunk, hogy mit vihettek el. - Hannah
becsúsztatta a fotóalbumot a válltáskájába, és felállt.

- Mehetünk? - kérdezte Norman.

- Oh, igen - Hannah fogta a sodrófát, és jó erősen a tenyerébe szorította. - Fogd te is a tiédet
kifelé menet, jó? Majd holnap visszajuttatom őket Pamnek.

- Jó ötlet. Sosem árt felkészülni.

Hannah inkább bele sem gondolt, hogy milyen sérüléseket okozhat egy elszánt gyilkoson a
sodrófa, majd Normanre mosolygott. - Úgy is van. Soha nem tudhatod, mikor kell tésztát
nyújtanod legközelebb!

Hannah becsapta a kocsi ajtaját, és bekötötte magát. A parkolóhoz jövet nem ugrott elő
sehonnan semmi, így incidens nélkül értek a kocsihoz.

- Biztos már régen elment innen.

- Feltehetően. Ha beigazolódik a gyanúd, és már elvitte, ami miatt idejött, akkor nem lenne
sok értelme továbbra is a környéken lófrálnia.

Hacsak nem tudja, hogy a nyomában vagyok - gondolta Hannah, de hangosan nem mondta
ki. Nem vezetne semmi jóhoz, ha felizgatná ezzel a sofőrt. Körülbelül húsz percet tölthettek
Pam tantermében. Willa gyilkosa ennyi idő alatt pedig már régen átléphette Winnetka megye
határát.

- Haza? - kérdezte Norman, amint kihajtott a parkolóból, fel a Sirály sugárútra.

- Igen - Hannah nagy levegőt vett, és felkészült, hogy újabb szívességet kérjen tőle. -
Tudom, hogy elég elfoglalt vagy, és ki akarod nyomtatni azokat a képeket még az éjjel, de a
számítógépeden is dolgozol majd?

Norman csak nevetett ezen. - Persze hogy a gépen fogok dolgozni, hiszen oda töltöm fel a
képeket a fényképezőgépről. Meg kinyomtatni is onnan fogom.

- Oh, értem. És szerinted belefér, hogy elküldj a nevemben egy emailt valakinek?

- Megtehetem. Aztán majd beüzemelem a számítógépedet is hétvégén, hogy te is

kipróbálhasd a kibernetikus világ nyújtotta élvezeteket.

Hannah felhorkant. - Sajnálom, Norman. Már hetekkel ezelőtt beüzemelhettem volna, csak
hát annyira elfoglalt voltam, meg még ki kell találnom a megfelelő helyet neki, és...
 - Kézzel-lábbal kapálódzol ellene - szakította meg a kifogássorozatot Norman. - Vannak
olyan emberek, akiket csak sírva és rúgkapálva tudunk átcipelni a huszonegyedik századba.

- Miért, ez már a huszonegyedik század? - játszotta a tudatlant Hannah. De még mielőtt a jó

hangulatú viccelődés tovább folytatódhatott volna, autó fényeit vette észre a visszapillantó
tükörben maga mellett. - Egy kocsi jön mögöttünk, és elég gyorsan.

- Tudom. Már én is figyelem néhány háztömb óta. Be van kapcsolva a biztonsági öved?

- Igen.

- Jól van. Szeretném, ha nyugodt maradnál, de lehet, hogy lesz majd egy-két éles kanyar.

Hannah kitámasztotta magát, ahogy Norman élesen ráfordult a Harmadik utcára. Még soha
nem ült úgy kocsiban, hogy az csak két keréken fordult volna be a sarkon, és mindent bevetett,
hogy ne kezdjen hangosan sikoltozni. Épphogy csak felocsúdott az első, kanyar okozta
sokkból, amikor Norman ismét élesen fordult, ezúttal a Juharfára.

Hannah érezte, ahogy a levegő süvítve távozik a tüdejéből kilégzéskor. Az élete még nem
pergett le a szemei előtt, de közel volt hozzá.

A csikorgó balkanyar a Negyedik utcára viszont már elérte ezt a hatást. Hannah biztos volt
benne, hogy a következő pillanatban egy égő roncsban fogják végezni. Aztán Norman még
egyszer élesen bekanyarodott balra, amely visszavitte őket a Sirály sugárútra, és mielőtt még
Hannah levegőért kapkodhatott volna, már le is parkolta a kocsit valaki kocsibeállójába,
kikapcsolta a motort, és a reflektort.

- Mi vagy te, egy... - zihálta Hannah.

- Lebukni! - Norman átnyúlt, és lerántotta az ülésre. - Nem találta el az első kanyart, így
percekbe is telik, míg utolér.

- Te... gondolod, hogy... a kocsi minket követett...?

- Gondolom - szakította félbe Norman Hannah próbálkozását, hogy intelligens módon

kérdezzen.

- Bármelyik pillanatban itt lehet már a Sirály és a Negyedik sarkánál.

Hannah ablaka résnyire nyitva volt, így fülelhetett, hogy hallja-e kocsit közeledni. Egy
lélegzet-visszafojtott hosszú percen át csak a tücskök ciripelését hallotta a felhajtó melletti
fűből, és két macska nyávogott valahol távolabb. Szólni akart Normannek, hogy valószínűleg
elveszíthették, amikor motorhangot hallott.

- Ott van. Maradj lebukva - figyelmeztette Norman. - Kis szerencsével úgy gondolhatja,
még mindig le van maradva mögöttünk valahol, és továbbhajt.

Hannah lehunyta a szemét, és fejben elmondta a maga pozitív mantráját. Menj csak nyugodtan
tovább, mi már rég előtted járunk. Menj tovább, mi előtted vagyunk. Ezután megkockáztatott
egy kikukucskálást. Működhetett az imája, mert a kocsi továbbhajtott a beálló mellett, ahol
 megbújtak, és továbbment az úton.

- Láttad? - kérdezte Normantól.

- Igen. Magányos vezető. Szerintem egy férfi - mondta Norman, és beindította a motort,
majd kifarolt a beállóból. - Te is úgy láttad?

Milyen jól ismer már, gondolta Hannah, de csak ennyit szólt: - Miből gondolod, hogy lestem?

- Mindketten ugyanabban a pillanatban emeltük fel a fejünket. Láttalak téged is. Még jó,
hogy a férfi nem nézett a kocsink irányába.

- Igazad van - értett vele teljesen egyet Hannah.

- És én is ugyanazt láttam, amit te. Nem gondolod, hogy el kellene mondanunk Mike-nak?

- És mit mondunk neki? Hogy azt gondoljuk, valaki követett minket az iskolától, de nincs
róla semmi leírásunk, és még a rendszámát sem tudjuk?

Hannah elgondolkozott ezen. - Inkább ne! - vonta le a következtetést, majd gyorsan témát
váltott. - Hallottál már arról, hogy mielőtt az ember meghalna, a szeme előtt egy villanásban
lepereg az egész élete?

- Hallottam már róla.

- Hát én majdnem ezt éltem át az előbb.

Norman nem szólt, csak némán átnyúlt, hogy

megfogja a kezét. - Nem voltál akkora veszélyben, hogy ez megtörténhessen. Nem létezik
olyan helyzet, amiért kockára tenném az életedet.

- Akkor nem voltam életveszélyben?

- Nem. Minden egyes kanyart precízen kalkuláltam.

Hannah nem volt ebben egészen biztos, de bólogatott. - Oké. Hiszek neked. De hol tanultad
meg?

- Mit hol tanultam?

- Így vezetni. Azokat a sarkokat pont a megfelelő sebességgel vetted be. Ha kicsivel
gyorsabban megyünk, felborulunk. Ha pedig lassabban, akkor bent ragadunk, és utolért volna
bennünket.

- Oh, azt - mondta Norman, és legyintett egyet.

- Főiskolás koromban versenyeztem.

- Mármint... profi szinten?

 - Igen. Bár csak két évig. Amikor elkezdtem, akkor a szerelő csapatban voltam. Gondolnád,
hogy kilencvenhárom másodperc alatt kicserélek defektes kereket?

- Nem...

- Pedig így van. Majd egyszer megmutatom, ha esetleg lapos lenne az egyik kereked. Nem
bánod, ugye, ha egy másik útvonalon megyünk vissza a lakásodhoz? Mindenképp
biztonságosabb lenne, hátha még valahol a közelben ólálkodik.

- Egyáltalán nem bánom.

Majdnem telihold volt, és Hannah egész úton hazafelé Normant bámulta. Versenyautó-
pilóta! Norman mindig tele volt meglepetésekkel. Amikor már kezdte úgy érezni, hogy elég jól
kiismerte, épp annyira, amennyire valaki kiismerheti a másikat, Norman fogta, és dobott neki
egy csavart labdát.
Huszonhatodik
fejezet

- Megleszel egyedül is? - kérdezte Norman a bejárati ajtóban állva.

- Persze, megleszek. Senki nem jöhet be ide kapunyitó kártya nélkül.

- Hacsak nem áthajt azon a vékony furnérlemez sorompókaron a bejáratnál, meg kint is
leparkolhatnak, és simán besétálnak ide.

- Mindkettő igaz, de nem követett minket senki. Állítólag leellenőrizted!

Norman csak állt, és látszott, tépelődik, hogy menjen vagy maradjon, végül sóhajtott egy
nagyot.

- Oké. De kapcsold be a riasztót rögtön, ahogy elmentem. Sokkal nyugodtabban mernélek itt
hagyni.

- Bekapcsolom. Megígérem - válaszolt Hannah, és azon töprengett, vajon emlékszik-e még,

hogy kell bekapcsolni, vagy kezdje el keresni a leírását.

- Rendben. Akkor majd látlak... - Norman hirtelen elharapta a mondat végét, és ledermedt.
- Nézd csak Mósét! Biztos vagyok benne, hogy lát valamit az ablakból.

- Persze, én is. Az is lehet, hogy csak hall egy másik állatot vagy embert motoszkálni.
Bármi is legyen az ott kint, ő észreveszi.

Együtt odamentek az ablakhoz. Hannah kibámult a sötétbe, de semmi mozgást nem vélt
felfedezni. - Te látsz valamit? - kérdezte.

- Nem, de lehet, hogy valami kisebb dolog az, amit mi észre sem veszünk, például egy
mezei egér vagy egy kígyó.

- Igen, biztos az lehet - egyezett bele Hannah, majd eljött az ablaktól, és hagyta, hogy a
macskája tovább őrködjön.

- Hol is tartottunk? - kérdezte Norman, és visszasétált az ajtóhoz.

 - Épp jó éjt csókot akartál adni.

- Komolyan?

- Igen, legalább kétszer.

Norman kuncogva a karjaiba kapta. Majd még a lány javaslatát is túllépve, legalább fél tucat
jó éjt csókot adott neki. Amikor elengedte, és kinyitotta az ajtót, Hannah kicsit szédelgett.
Norman aztán tudta, hogyan kell csókolni!

Hannah kikísérte a lépcsőfordulóig, és épp egy utolsó csókot váltottak egymással, amikor
hangokat hallottak lentről.

- Bocsánat - kiáltotta Michelle. - Nem akartunk megzavarni titeket.

Hannah megfordult, és látta, ahogy Michelle jön fel a lépcsőn, nyomában Andreával.
Mindketten vigyorogtak, így Hannah biztos lehetett benne, hogy látták őket csókolózni
Normannel.

- Épp menni készültem - hebegte Norman, és leszaladt a lépcsőn. - Még egy csomó
fényképet kell kinyomtatnom ma éjjel - kiáltotta még lentről.

- Megmutatod majd, milyen lett, amit Tracey-ről és rólam készítettél? - kiáltott utána
Andrea.

- Biztos vagyok benne, hogy tökéletes lesz. Kivételesen fotogén típus vagy, és ugyanez
igaz Tracey-re is. És rólad is biztos nagyon jók lettek a képek, Michelle, mert te is rettentő
fotogén vagy.

Lehet, hogy a húgai nem vették észre a mulasztást, Hannah viszont igen. Ahogy Norman
lement a lépcsőn, és a húgai felfelé jöttek, Hannah nagyot sóhajtott. Mindig ő az, aki kilóg a
sorból. Ha volt valami, amit őróla nem lehetett elmondani, az, hogy fotogén lenne. Bárki, aki
eddig megpróbálta lefényképezni, tisztában volt vele, mennyire nem kamerabarát. Az a kép is,
amit Norman a Süti Édenben készített róla, és amivel megnyerte a fényképkiállítást, pusztán
egy szerencsés pillanatban készült, és kicsi volt az esélye annak, hogy újra megismétlődhet.

Kinyitotta az ajtót, hogy beterelje a húgait. Közben azon a fényképen morfondírozott, amit
Norman ma délután készített róla. Na, az is egy kiemelkedő példány lesz, csak épp negatív
előjellel. Borzasztóan fog mutatni abban a bíborszínű ruhában a vörös hajával...

- Mi a baj, Hannah? - kérdezte Michelle, ahogy beléptek a nappaliba.

- Csak elgondolkoztam - hagyta annyiban Hannah. Bármit is tesz, azt a képet már nem
lehet megváltoztatni. És ezt a képet fogja majd Rod lehozni a Laké Edén Magazin vasárnapi
számában. Ami történt, megtörtént. A ruhát meg felvette. Ha valahogy visszatekerhetné ezt a
napot addig a pontig, amikor Marge, Jack és Lisa kiterítette elé a ruhákat a munkapultra, és
megkérték, válasszon közülük, biztos, hogy megint a bíbor taft ruhát választaná. Mindenképp
megérte, már csak a miatt a mosoly miatt is, ami Lisa apjának arcán ragyogott.

***
 - Tehát tényleg volt ott valami! - vakargatta meg Móse füle tövét Hannah, és odaadott neki
egy csirkeízesítésű csemegét, jutalomként, mert előre jelezte, hogy megjött Michelle és Andrea,
ő meg ott várhatta őket a lépcsőnél.

- Tényleg hallotta, hogy jövünk? - kérdezte csodálkozva Michelle.

- Valamit hallott, és nekem ennyi elég is. Kávét?

Botorság ilyet kérdezni egy nagy kávés családban, ezért Hannah válaszra sem várva kiment a
konyhába, és feltett egy újabb főzet kávét. Felszeletelte a maradék narancstortát, elrendezte egy
tányérra, végül mindent bevitt egy tálcán a nappaliba, ahol Michelle és Andrea már vártak rá.

- Szóval, mi hozott ide ma éjjel is? - kérdezte Andreát.

- Te mondtad, hogy később majd elmondasz mindent arról, amit megtudtál. És most később
van már.

Hannah nagyot kortyolt a kávéjába, figyelmen kívül hagyva, hogy csak pár fokkal tért el a
forrásponttól. Olyan keveset aludt mostanában, napok óta csak koffeinen élt, és annyi minden
történt ma is, hogy az agya csak forgott veszettül. Szüksége volt egypár perc kikapcsolódásra,
különben nem lesz képes egyenesben tartani a dolgokat.

- Csak egy percet adjatok - mondta, és elindult a fürdőszobába a mosdóhoz. Ha egy kis
hideg vizet locsol az arcára, az biztos segít. Mondjuk nem annyit, mint egy nyolcórás alvás, de
most ez is megteszi.

A hideg víz sokkolóan hatott ugyan, de most nagyon jólesett. Lehet, hogy inkább azt kellett
volna felajánlania, hogy elvállalja a késő esti műszakot a Laké Eden-i Történelmi Társaság
Pavilonjánál. Akkor Bernie „Szuper” Fulton eltalálhatta volna a célpontot, és a vízbemártástól
jól felébredt volna.

- Jól vagy? - kérdezte tőle Michelle, amikor visszajött a nappaliba.

- Nem, de már jobban vagyok. Nem is találkoztunk reggel óta, ugye?

- Így van.

Hannah most Andreához fordult.

- Veled meg azóta, hogy a zsűrizés után a lépcsőn összefutottunk, és nem volt időd
beszélgetni

- Pontosan.

- Oké. Akkor elmondom, hogy mit tudtam meg ma, amiről egyikőtök sem hallott még.

Hannah az elejétől kezdte elmesélni, hogy mászott be a varázsládába, és hallgatta végig a két
cowboy beszélgetését.
 - És komolyan azt gondolták, hogy Tucker szándékosan akarta megölni azt a bohócot? -
kérdezte Andrea.

- Nekem úgy tűnt, hogy teljesen komolyan gondolták! Szerintük van valami viszály köztük
a főnök lánya, Brianna miatt. Fürtössel, a bohóccal járt korábban, mielőtt Tucker csatlakozott
volna a show-hoz.

- Hallottam én is, hogy az egyik bohóc megsérült a rodeón - mondta Michelle. - De a lány,
aki ezt mesélte nekem, azt mondta, csak véletlen baleset történt.

- Mert úgy nézett ki, mintha baleset lett volna. A Brahman bika-megülő versenyen történt.
A két cowboy szerint Tucker direkt dobatta le magát, hogy szándékosan veszélyeztesse Fürtöst.

Andrea a homlokát ráncolta. - De hát azt megtenni elég nehéz lehet, nem?

- Nem ismerem annyira a rodeót, hogy ezt tudhassam. Viszont nagyon is meggyőző volt,
amit mondtak, így később Normannel elmentünk megnézni Fürtöst a kórházban.

Erre mindkét nővér letette a bögréjét, és közelebb hajolt. - És mit tudtál meg? - kérdezte
Michelle.

- Feltettem neki pár kérdést, de lélegeztetőn volt, és nem tudott beszélni. Olyanokat
kérdeztem csak, amire vagy bólintással vagy fejrázással is tudott felelni. Bólintott, amikor
megkérdeztem, hogy szerinte Tucker meg akarta-e ölni. És arra is biccentett, amikor azt
kérdeztem, nyomozott-e Tucker múltja után. Utolsóként megkérdeztem tőle, hogy talált-e
valamit, ami miatt Tucker meg akarhatná ölni, de a nyugtató, amit Knight doki beadott neki,
már kiütötte, mielőtt erre válaszolhatott volna.

- Ezek szerint még egyszer beszélned kell majd vele? - kérdezte Andrea aggódva. - Ha
Tucker egyszer meg akarta már ölni, akkor biztos meg fogja próbálni újra.

- Ha Tucker tényleg meg akarta ölni - latolgatta Michelle. - Nem tudhatjuk biztosra. Csak
azt tudjuk, hogy Fürtös úgy tartja, igen.

- Mindkettőtöknek igaza van. Knight doki megígérte, hogy felhív, ha Fürtöst kitolták a
műtőből, én pedig azonnal odamegyek, hogy beszélhessek vele megint. De ez még nem
minden, ami ma történt. Miután Normannel végeztünk a kórházban, visszamentünk a vásárba,
hogy bekapjunk egy falatot. Ott találkoztam Mary Adamczakkel.

- Jaj, az jó! - kiáltott fel Andrea, és látszólag megkönnyebbült. - Elmentem hozzá ma

délután, de nem volt otthon.

- Persze. Mindkét Mary a vásárban volt.

Andrea kicsit zavarodottnak tűnt. – Mindkét Mary?

- Mary Lou Adamczak és Mary Kay Adamczak. Mary Lou az, aki mindig szalagos első
helyezést ért el a sütőversenyeken. Mary Kay pedig a menye. Mivel Mary Lou ínhúzódást
kapott pont a keverő karjában, Mary Kay az ő receptje alapján elkészítette a fahéjas kenyeret,
és benevezte a nevében a kelt tészták versenyébe. így kapta a fehér szalagot, ami ugyan csak
tiszteletbeli helyezést jelent, de mindketten nagyon örülnek neki.

- Akkor őt is kihúzhatod a gyanúsítottak listájáról? - kérdezte Michelle.

- Úgy van. Továbbá kihúzhatjuk még Mr. Hickst is, mert Marge Beeseman, aki nagyon jól
ismeri a családot, igazolta, hogy Mr. Hicks már két hónapja tolószékhez van kötve. Eltörte a
lábát egy kocsmai verekedésnél, és még mindig nem tud ráállni. Mivel én láttam Willa
gyilkosát elfutni, kizárt, hogy ő lehetett az.

- És nem lehet Lyle Mortensen sem - tette hozzá Michelle.

- Az meg ki? - érdeklődött jóformán kórusban Hannah és Andrea.

- Olyanok vagytok, mint valami rossz, fáziskéséses visszhang - nevetett Michelle. - Lyle
Mortensen volt az a srác, akit Willa megbuktatott háztartás-gazdaságtanból.

- Oh, tényleg - Hannah előkapta a jegyzetfüzetét, és leírta a srác nevét. - És merre járt,
amikor Willát meggyilkolták?

- Minneapolisban volt, és épp nézte, ahogy Mérgező Thompson padlóra küldi

Hasfelmetsző Racine-t.

- Hú, mi van? - vágott egy fura képet Hannah.

- Profi birkózás. Lyle apja együtt dolgozik Mérgező Thompson apjával, így az összes
mérkőzésen ott szoktak lenni. Ezúttal a fiaik is velük tartottak. Képtelenség, hogy ő ölte volna
meg Willát. Éjfél előtt vissza sem érhettek a városba.

Hannah lenézett a gyanúsítottak listájára, és beikszelt egy másik nevet is. - Még várok ezzel
kapcsolatban információt, de majdnem biztos vagyok benne, hogy Gordon Taté is lekerül a
listáról.

- Ki? - kérdezte Michelle.

- Willa exe. Archeológia professzor a főiskolán, és jelenleg egy ásatáson van Mexikóban.
Norman megpróbálja vele e-mailen keresztül felvenni a kapcsolatot.

- Szóval nincs is az országban, így ő sem lehetett, ugye? - kérdezte Andrea.

- Várok egy visszaigazolást ezzel kapcsolatban. Még nem akarom kizárni őt sem,
legalábbis addig nem, míg meg nem bizonyosodunk afelől, hogy nem repült vissza közben, de
ennek tényleg kicsi a valószínűsége.

- Tehát kik azok, akik fent maradtak a listán? - kérdezett rá Michelle.

- Az új pasi, akiről semmit nem tudunk, csak azt, hogy miatta csípte ki magát annyira -
kezdte sorolni Hannah.

- De ki lehet az? - találgatta Andrea.

 - Nem tudom. És akkor még ott van a betörő is, aki betört a vásári irodába.

- És az ő kilétéről sem tudunk semmit - emlékeztette őket Michelle. - Beszéltem Lonnie-val

ma este, és elmondta, hogy még nincs semmi előrelépés az ügyben. Mi a helyzet a képpel, amit
reggel körbemutogattam a 4H-s gyerekek között? Mondott közülük valaki valamit neked?

- Igen. Az egyik kissrác odajött hozzám ma reggel a szüleivel. A nevüket nem mondhatom
meg, mert megígértem nekik, hogy bizalmasan kezelem. Úgy néz ki, hogy a gyerek látta Willát
egy rodeós cowboy-jal hétfő éjjel, meg kedden éjjel is, nem sokkal azelőtt, mielőtt
meggyilkolták volna. Sajnos a cowboy arcát nem látta jól.

- Gondolod, hogy ez a cowboy lenne az a pasi, aki miatt úgy felöltözött? - kérdezte Andrea.

- Még az is lehet - válaszolt Hannah. - De az is benne van a pakliban, hogy ez a férfi nem is
az, akinek gondoljuk. Még elválik.

- Mi volt Willa apartmanjában? - kérdezte Michelle. - Találtatok valami érdemit?

Andrea felsóhajtott. - Nem sokat. Az egyetlen dolog egy kártya volt, amit eltett emlékbe,
„Tegnap, Ma, Holnap és Mindörökké” felirattal.

- Az Elfújta a szél egy keményfedeles kiadásába volt betéve egy préselt orchideával együtt
- tette hozzá Hannah. - Fontos lehetett neki, ha így őrizgette.

- Összefutottam Pammel, aki elmondta, hogy odaadta neked a tanterem kulcsokat, hogy át
tudd nézni Willa íróasztalát is - mondta Michelle. - Akarod, hogy segítsünk benne?

- Már átnéztem. Norman jött el velem. - Hannah eldöntötte, hogy nem tesz említést nekik a
kocsiról, amit sikerült lerázniuk. Csak aggódnának, és az nem lenne jó senkinek sem. - Nem
találtunk mást, csak egy kis fotóalbumot - mondta, majd benyúlt a táskájába, elővette, és átadta
Michelle-nek.

- Nekem is pont ugyanilyen albumom van, csak fekete - jegyezte meg Andrea, ahogy
ránézett Michelle válla fölött.

Hannah beleharapott a nyelvébe, hogy ne tegyen megjegyzést. Nem ez volt a megfelelő

pillanat arra, hogy elkezdje magyarázni, hogy két dolog nem lehet egyforma, ha van köztük
különbség. - Nézzétek meg az utolsó képet.

- Oh, az ott Willa fehér szatén ruhában - azonosította be Michelle. - Majdnem olyan, mint
amilyet én is viseltem az estélyi ruhás bemutatón. De ez csak a kép egyik fele. Valaki levágta
róla Willa partnerét. Látható a karja, ahogy átöleli, de a többi része hiányzik.

- Biztos Willa vágta le róla - mondta határozottan Andrea, mint aki nagyon biztos a
dolgában.

- De hát miért tett volna ilyet? - kétkedett Michelle.

 - Egyszerű. Emlékeztek, amikor gólyabálra mentem Benton Woodley-val? - Andrea
megvárta, míg mindketten rábólintanak, és utána folytatta csak. - Amikor szakítottunk, én is
levágtam őt a közös képünkről. Feltételezem, Willa is hasonlóan cselekedhetett.

- Egyetértek - tette hozzá gyorsan Hannah. - Viszont szerintem ez itt Willa esküvői képe,
amiről levágta Jess Reiffert. Amiért nem is hibáztatom őt!

A teljes döbbenet, ami a két húga arcára kiült, Hannah eszébe juttatott valamit, és felnyögött.

- Nem mondtam volna el, hogy Willa már férjnél volt?

A húgai tandemben rázták a fejüket, így Hannah folytatta. - Akkor azt sem tudjátok, hogy
Willa eladott anyáéknál két ezüstfoglalatú kristály pezsgőspoharat, ami az esküvőjéről volt?

A két fej, szőke és világosbarna hajkoronával, megint csak tandemben mozgott.

- És azt sem, hogy Willa négy hónapot töltött börtönben, Oregonban?

Michelle hirtelen felugrott. - És mikor tudtad meg mindezt?

- Ezeket is mind ma! Mindjárt elmesélem, csak valamelyikőtök menjen, és hozzon nekem
még egy bögre kávét!
Huszonhetedik
fejezet

- Miért kell megint ezt csinálnunk? - kérdezte Hannah, ahogy Andrea leparkolta a kocsit
„Sírásó” Gibson Halottasháza előtt.

- Azért csináljuk, mert a virágos a bevásárlóközpontban már bezárt - magyarázta Andrea. -

Ha virág nélkül megyünk oda, akkor azt gondolják majd, hogy csak információt akarunk
belőlük kiszedni a cowboy kilétére vonatkozóan, akivel Willa volt azon az éjszakán, amikor
meggyilkolták, vagy arról, hogy Tucker tényleg meg akartak-e ölni Fürtöst, vagy sem.

- De mi tényleg ezt az információt akarjuk kiszedni belőlük!

- Tudom, és te is tudod, de nem akarjuk, hogy ők is megtudják.

- És mi történik akkor, ha megkérdezik, hogy kinek hoztuk a virágot? - próbálkozott egy

újabb kérdéssel Hannah.

- Addigra már lesz nevünk is hozzá - Andrea rettentő magabiztosnak tűnt ebben a
kérdésben, miközben már nyitotta is a kocsi ajtaját. - Várj meg itt. Mindjárt visszajövök.

- Nem akarom elhinni, hogy ezt teszi - dohogta Hannah, ahogy a húgát figyelte, amint
odasétál a Sírásó apartmanjának bejáratához, ami közvetlenül a halottasház mellett volt, és
becsöngetett.

- Hát ezt én sem értem - mondta Michelle. - De azt tudod, hogy mit kell tenned, ha a
kórházhoz érünk, ugye?

Hannah biccentett egyet. - Te és Andrea lefoglaljátok az ügyeletes nővért, én pedig

megnézem gyorsan a beteglistát. Laké Edén csak egy kisváros. Biztos lesz valaki a kórházban,
akit ismerünk.

- Hogyne. És aztán?

- Bevisszük a virágokat a váróterembe, és úgy csinálunk, mintha várnánk valakire. Azután

meg már azt tesszük, ami miatt elsődlegesen odamentünk, vagyis megpróbálunk információt
kiszedni valakiből Tuckerről és Fürtösről.
 - Rendben. Itt jön Andrea a Sírásóval - jelentette be Michelle, amikor kinézett az ablakon. -
Úgy látom, mintha nevetgélne! Szerintem még soha nem láttam a Sírásót nevetni.

- Csak azért nem, mert eddig mindig csak temetéseknél láttad. Biztos vagyok benne, hogy a
magánéletben azért szokott nevetni ő is.

- Gondolod?

Hannah egy pillanatra a savanyú képű temetkezési vállalkozóra gondolt, és megvonta a

vállát. - Hát... lehet, hogy nem. De az is lehet, hogy olyan, mint az a koncertzongorista, aki
mellékállásban billentyűs egy rockbandában. Nem tudhatjuk, még az is lehet, hogy a Sírásó
stand-up komédiásként szokott fellépni a szabadnapjain.

Épp a tervet vették át még egyszer, amikor Andrea visszatért a kocsihoz. - Fogjátok csak meg
ezt egy kicsit, kérlek - mondta félig kérőn, félig ellentmondást nem tűrően, és odanyomott
Hannah kezébe egy kisméretű vázát, tele virágokkal.

- Nagyon szép - mondta Hannah, rápillantva a virágokra.

- Minden virágcsokorból kihúztunk egy szálat -magyarázta Andrea, miközben beült a

kormány mögé. - A Sírásó nem akarta, hogy bárki rájöjjön, a temetési virágokból vettünk el.

- Hát, látom, nincs benne liliom - jegyezte meg Hannah.

- Nincs. A Sírásó szerint az csak fölösleges kérdéseket vetne fel. Azt mondta, a liliom
tradicionális temetési virág. Persze, ha a húsvétot nem számítjuk, általában senki nem szokott
kórházi betegeknek liliomot hozni.

Andrea kifelé vette az irányt a városból, és hamarosan elérték a Laké Eden-i Közösségi
Kórházhoz vezető utat. Nem egész tíz percbe telt, és már be is hajtottak a kórház előtti
parkolóba.

- Úgy tűnik, Fürtösnek itt vannak a barátai - jegyezte meg Michelle, és a mellettük parkoló
kocsira mutatott. - Rajta van a Nagy Északnyugati Rodeó és Karnevál matrica az ablakán.

Hannah a másik oldalukon parkoló kisteherautóra pillantott. Azon is rajta volt a Nagy
Északnyugati matricája. - Ezen a teherautón is van egy. Szóval, akkor mindenki tudja, hogy
kire kell figyelnie?

- Én majd a tulaj lányára figyelek, ha itt van - mondta Michelle. - Korban hozzám áll a
legközelebb, ezért könnyebben elegyedik szóba velem. Megpróbálom majd arrébb vinni, hogy
egyedül legyen, ne Tuckerrel.

- Nekem majd Tuckerre lesz gondom - szólt Hannah, aztán odafordult Andreához. - Te
meg legjobb, ha Brianna apját, Sam Webbert próbálod lefoglalni. Ő a rodeó show-nak a
tulajdonosa.

- Oké, és mit kérdezzek tőle?

 - Próbáld meg kideríteni, mit gondol arról, volt-e tényleg viszály Tucker és Fürtös között.
Amiről a két cowboy beszélt. Nem lesz könnyű dolgod.

- Tudom, de majd kitalálok valamit. Más?

- Próbáld megtudni azt is, hogy a cowboyai közül ismerte-e valaki Willát. Ehhez is kell
majd egy kis trükközés. Ha sikerrel jársz, akkor még mindig tudsz kérdezni tőle pár dolgot a
show-ról. Az talán leköti a figyelmét, és nem azzal törődik majd, hogy mi mit csinálunk
Michelle-lel.

- Megértettem - szólt Andrea.

- Én is - helyeselt Michelle, és nyitotta is az ajtót, hogy kiszálljon a kocsiból. - Még mindig

nagyon fáradt vagy, Hannah?

- Oh, igen. Most érzem csak igazán, hogy menynyire, sőt, még annál is jobban.

- Jaj, tényleg? - kérdezte Andrea.

- Igen. Onnan tudom, hogy ez az egész őrült terv mintha kezdene egész világossá és
ésszerűvé válni számomra.

- Három választási lehetőségünk van - sorolta nekik Hannah, ahogy végigmentek az

előtérben. - Calvin Janowski mandulaműtét miatt van itt, Ed Barthelnek csípőprotézist
cserélnek, Dót Truman Larson pedig a szülőszobán vajúdik az első babájával.

- Hát Calvin biztos nem - jelentette ki Andrea. - Ki hinné el nekünk, hogy este tizenegykor
jöttünk meglátogatni egy első osztályost.

- Ott a pont. És Ed Barthel? Az édesanyja anya kézimunkakörébe jár.

- Akkor az is egy lehetőség - értett egyet Michelle.

- Én inkább Dót Truman Larsonra szavaznék. Ez az első babája, és a vajúdás eltarthat egy
darabig.

- Igazad van - mondta Andrea.

- Én is Dotra szavaznék - helyeselt Michelle is. - Mindhárman ismerjük, voltunk az

esküvőjén is múlt nyáron.

- Csak egy baj van - emlékeztette őket Hannah, miközben a nagy váróterem felé masíroztak
a halion át.

- Éspedig? - kérdezte Michelle.

- A szülőszobán külön váróterem van. Ha azért jöttünk, hogy Dót újszülöttjét lássuk, akkor
miért nem ott várakozunk?
 - Mert ott a férj várakozik, meg a közeli hozzátartozók, és nagyon zsúfolt - állt elő az
elfogadható magyarázattal Andrea.

- Nekem ez elég jól hangzik - válaszolt Hannah, és megkerülve a sarkot olyan hirtelen állt
meg, hogy a két húga majdnem belérohant.

- Mi történt? - kérdezte Andrea.

- A cowboyok, akiket ma délután hallgattam ki, a várószobában vannak.

- És az miért baj? - érdeklődött Michelle.

- Felismerhetnek.

- Várj csak! - Andrea elkapta Hannah karját, és visszarángatta pár lépésnyit. - Hajói tudom,
végig a varázsládában voltál, nem?

- Oh, tényleg, ott voltam.

- És nem szóltál egy szót sem, vagy nem csaptál zajt? - kérdezte Michelle.

- így van.

- De hát akkor, hogy emlékezhetnének rád? - értetlenkedett Andrea.

Hannah csak a fejét rázta, mint a kutya, aki épp most jött ki az Éden-tóból. Úgy tűnik,
teljesen elhagyhatta a logikája, és ezek után abban sem volt biztos, hogy képes lesz-e Tuckert
kikérdezni. - Kávé? - kérdezte.

- Már elhagytuk a kávéfőző sarkot. Majd én visszamegyek, és hozok neked kávét. -

Michelle elrohant, majd kis idő múltán egy hungarocell pohár kávéval tért vissza. - Idd meg! -
szólt. - Ez segít majd.

Hannah belekortyolt, és vágott egy grimaszt. Komoly kétségei voltak afelől, hogy bármi,
aminek az íze leginkább a festékoldóra hasonlít, megfelelő koffeinmennyiséget juttathatna
kimerült agyába. Mindenesetre három korttyal megitta az egészet.

- Oké, mehetünk - mondta.

- Segített? - akarta tudni Andrea.

- Gondolom. Előtte olyan súlyosnak éreztem a szemhéjaimat, mintha negyeddollárosok

lennének, most pedig csak kétcentesek.

- Na, ez már jobban hangzik - szólt Michelle.

- Szerintem is - helyeselt Andrea. - Majd én hozom a virágokat. Te még leejtenéd őket.

- Akarod kikérdezni Tuckert? - kérdezte tőle Hannah, amit amúgy soha nem ajánlott volna
fel, ha nem lenne ennyire kimerült.
 - Nem, te sokkal jobb vagy ilyenekben. Nem bírom az olyan pasikat, akik mást sem tudnak,
csak peckesen menni, meg felvágni, és azt gondolják, hogy minden nő az ölükbe hullik, ha csak
csettintenek egyet az ujjukkal. Attól félek, az első beszólásánál pofon ütném.

Ettől a megjegyzéstől Hannah-nak hirtelen olyan érzése támadt, mintha spontán megemelték
volna a szemhéját. - Ismered talán?

- Személyesen nem, de láttam őt a rodeón az első délután. Tracey mindenképp meg akarta
nézni, ezért elvittem. Neki sem tetszett Tucker. Azt mondta: Az a cowboy ott, annyira el van
telve magával. Azt hiszi, hogy valaki, pedig nem is.

Hannah teljesen le volt nyűgözve. Az idősebb unokahúga már most tökéletes

emberismerőnek bizonyult. De ha már itt tartunk, Andrea is az. - Oké. Majd én foglalkozom
Tuckerrel.

- De jó - Andrea gyorsan megölelte. - Csak add neki a legjobb formádat, és Michelle-lel

megengedjük majd, hogy az egész hazautat végigaludd.

A kávé tényleg megtette hatását. Vagy talán csak a zacc a pohár alján. Hannah inkább nem
akart emlékezni az ízére. Az ujját begörbítve odaintette Michelle-t, és némán mutatta, hogy
kövesse őt a hosszú széksorok mellett. Egyenesen odament ahhoz a két székhez, amelyben a
legfiatalabb pár ült.

- Nem baj, ha ideülök? - kérdezte tőlük, figyelmen kívül hagyva, hogy mit is tesz, ha
esetleg azt mondják, hogy baj. De csak a fejüket rázták, így Hannah és Michelle elfoglalta a
pozícióját. Hannah ült közvetlen a cowboy mellé, Michelle meg a lány mellett foglalt helyet,
aki maga volt a megtestesült ártatlan fiatalság.

- Remélem, nem valami súlyos eset miatt vagytok itt - szólt Hannah a cowboyhoz, jól
tudva, hogy milyen súlyos a helyzet.

- Elég súlyos - sóhajtott fel. - A rodeóról jöttem. Az egyik bohóc megsérült, és mind itt
várjuk, hogy megtudjuk, mi van vele.

- A műtőben van - magyarázta a fiatal lány. - Az orvos azt mondta, jön majd valaki, és
tájékoztat minket, hogy mi van Fürtössel. Már egy jó órája itt vagyunk, és senki nem mondott
még semmit.

- Gyere, próbáljunk meg kideríteni akkor valamit! - szólt Michelle, majd felállt, és
kinyújtotta a karját a lány felé. - Én azért vagyok itt, mert az egyik barátnőm pont most szül, de
ismerek egy-két nővért. Talán mondanak majd valamit.

- Ez igazán nagyszerű lenne! - mondta a lány, és talpra ugrott. Odafordult a cowboyhoz, aki
Hannah szerint Tucker lehetett. - Akarsz velünk jönni?

- Jobb, ha nem - mondta a férfinak Hannah.

- Miért?
 - Mert a nővérek elvileg nem adhatnak ki információt, és elzárkóznak, ha túl sokan
kérdezősködünk. Tudod, nem akarnak bajt.

- Oh, oké. Hát... menj akkor, Brie.

Ahogy a lány lehajolt, hogy megcsókolja a cowboyt, Hannah elmosolyodott a bajsza alatt.
Lehet, hogy teljesen kimerült, és nehezen megy a gondolkodás, de most jó lóra tett. A zsúfolt
váróterem ellenére helyesen azonosította be a két interjúalanyt.

Megvárta, míg Brianna elmegy Michelle-lel, majd Tuckerhez fordult. Andrea és Tracey
leírása tökéletesen illett rá. Bár most ült, Hannah biztos volt benne, hogy peckesen járhat, és
annyira el lehet telve magától, amennyire csak bír. Olyan jóképű volt, mint a cowboyok a
filmekben. Kócos, szőke tincseivel mintha csak most lépett volna ki a zuhany alól. Hannah
tökéletesen megértette, mi tetszhetett a férfiban Willának, aki ugyanolyan ártatlan és fiatal volt,
mint Brianna.

- Valami baj van? - kérdezte Tucker, kizökkentve Hannah-t a gondolatmenetéből.

- Nem. Csak elgondolkoztam, milyen jó lenne, ha ágyakat raknának ki székek helyett.

- Oh, igen?

Hannah észrevette, hogy erre felragyogott a férfi arca, és elismerően méricskéli őt. Na, ezzel
a megjegyzéssel jól elintézte magát! Megpróbálhatja kimagyarázni, vagy mégsem.

- Azt hiszem, láttalak a lasszóbemutatón az egyik nap - szólt, az utóbbi lehetőséget

választva.

- Még az is lehet. Néha én is fellépek abban a számban a többi sráccal.

- Én pedig majdnem száz százalékig biztos vagyok benne, hogy téged láttalak. Hihetetlen
volt, ahogy ki-be ugráltál a lasszóval pörgetett körből, még a 4H tanulók is teljesen odavoltak a
mutatványodtól.

Tucker erre mosolyogni kezdett. - Igen, észrevettem, hogy nagyon tetszettem nekik. Sokkal
több tapsot kaptam, mint a többi cowboy.

Legalább annyira öntelt volt, mint amilyennek Andrea leírta, és Hannah elhatározta, hogy
még rá is játszik egy kicsit. - Oh, persze, jó voltál. Tudod, ők is mind cowboyok akarnak majd
lenni, olyan híres rodeó cowboyok, mint amilyen te is vagy. Te vagy Tucker Smith, a show
sztárja, ugye?

- Én vagyok. Bár nem mondanám, hogy én lennék a show sztárja. Talán egy szerencsés
napon, de semmiképp nem mindig.

Annyim egoista vagy, hogy azt gondolod, ezzel alázatosabbnak tűnsz - gondolta Hannah, és
továbbra is az arcán tartotta az elismerő mosolyt. Hirtelen dupla olyan jól kezdte érezni magát.
Lehet, hogy csak a gyakorlat teszi. - Ismered azt a bohócot, aki megsérült?

- Igen - Tucker egy megfelelően komoly arckifejezést öltött. - A legjobb barátom.

 Hát én nem így hallottam - gondolta Hannah, de csak ennyit mondott: - Borzasztó lehet itt
ülni és várni, hogy minden rendben legyen vele.

- Ez a legkeményebb dolog, amit valaha is megéltem. Fürtössel nagyon közel állunk

egymáshoz. Tényleg közel.

És a hazugságok egyre mélyülnek. Hannah vett egy mély levegőt, és belevágott.

- Amikor ilyesmi történik valahol, az ember arra gondol, hogy vannak helyek, amik
egyszerűen szerencsétlenek.

Tucker elég zavarodottnak tűnt. - Hát ezt meg hogy érted?

- Úgy értem, hogy a Három-megyei Vásár mintha el lenne átkozva az idén. Először
megölik azt a szerencsétlen nőt a vásár főútján, most pedig a legjobb barátod műtőben köt ki a
kórházban. Gondolom, örülsz, hogy már továbbmentek lassan.

- Hát, igen. így is mondhatjuk.

- Ismerted a nőt, akit megöltek?

Tucker nagyon meghökkent. - Hogy ismerhettem volna? Ő nem a show-val volt.

- Csak gondoltam, esetleg összefuthattatok. A neve Willa Sunquist, a süteményverseny

zsűritagja volt.

- Oh, hát... akkor lehet, hogy láthattam, de nem igazán emlékszem.

- Ő volt a szépségverseny felügyelője is.

- Akkor viszont láthattam. Volt ott egy hölgy, aki áthozta a lányokat az arénába, hogy
csináljanak velünk egypár beállított képet.

Hannah tisztában volt vele, hogy esetleg túlpörgette a dolgot. Ha Tucker ismerte volna Willát,
akkor nem vallotta volna be. Be kell vetni tehát egy másik trükköt. - Nagyon remélem, hogy a
barátoddal minden rendben lesz.

- Én is.

- Még talán örülök is, hogy ma délután nem voltam ott a rodeón. Biztos szörnyű lehetett. Te
láttad, mi történt?

Tucker bólintott. - Láttam. Én voltam az a cowboy, aki a Brahman bikát lovagolta.

- Úgy érted... te is ott voltál, amikor történt?

- Úgy van, kishölgyem. Ledobott a bika, és Fürtös saját magát veszélyeztetve próbált menteni
engem a bikától.
 - Oh, ez borzasztó! - Hannah úgy tett, mint akit sokkol a dolog. - Gondolom, ez most
szörnyen nyomaszthat téged.

- Oh, igen. Nagyon is. Bárcsak soha ne történt volna meg! El sem tudod képzelni, fejben
hányszor végigpörgettem már, mit tehettem volna, hogy segítsek rajta. Szörnyű volt, rémes!

Hannah megpróbált nem reagálni erre. Ha az ő véleményét kérdeznék, hát Tucker legalább
olyan hamis volt, mint egy hatdolláros bankjegy.

- Még soha nem védelmezett így senki. Tudom, a rodeó bohócoknak az a feladatuk, hogy a
lovast biztonságba helyezzék, de Fürtös még ennél is továbbment értem. Szeretném, ha
mindenki megtudná, hogy milyen csodálatos ember volt... - Tucker hirtelen elharapta a végét,
és rémült képet vágott. - Hogy milyen csodálatos ember. Muszáj pozitívan gondolnom erre,
tudja, kishölgyem. Fürtössel minden rendben lesz. Rendben kell lennie!

Ettől a ponttól már érdektelen lett a beszélgetésük. Hannah megkérdezte tőle, miként
csatlakozott a rodeó show-hoz, ő meg elmesélte, hogy Wyoming-ban nőtt fel, és az apja
tanította lovagolni. Pont az első rodeós megmérettetéséről mesélt, amikor egy ismerős hang
zavarta meg a beszélgetést.

- No, nézd csak, kit látnak szemeim.

Hannah megfordulva Mike-ot pillantotta meg, amint épp feléjük tartott. - Hannah Swensen.
Az pedig ott Andrea. Mit csináltok ti itt ketten?

Hannah szíve majd kiugrott. Pont a gyanúsított kihallgatásának kellős közepén kapták rajta,
és éppen az a hivatalos személy, aki megkérte, ne folyjon bele a nyomozásba. De erre is volt
egy jó fedősztorija.

- Hello, Mike - mondta. - Eljöttünk, hogy megnézzük, megszületett-e már Dót babája.

- Akkor nem a szülészeten kellene lennetek?

- Ott voltunk, de a váró annyira tele volt. A férjének az összes rokona ott tolong.

- Értem - szólt Mike, de egyáltalán nem tűnt meggyőzödnek. - És te itt beszélgetsz... -

Mike odafordult Tuckerhez. - Tucker, hajói tudom?

- Úgy van. És maga...?

- Mike Kingston nyomozó a Winnetka megyei seriffirodából.

Tucker megijedt. - Minden rendben Fürtössel? Úgy értem... nem halt meg, ugye?

- Oh, nem. Én a vásárirodái betörés miatt vagyok itt. Nem észlelt semmi gyanúsat kedd
este hat és háromnegyed hét között, ugye, Tucker?

- Nem mondhatnám. Általában abban az időben szoktam vacsorázni, úgyhogy feltételezem,

Brie trélerében lehettem.
 - Brie?

- Brianna Webber, a menyasszonyom. Most tanul főzni, és rajtam gyakorol. Valószínűleg

nála voltam, de le is ellenőrizheti, ha akarja.

- És Briannát hol találom?

- Valahol itt van ő is. Elment a... - Tucker Hannah-hoz fordult. - Mit mondtál, hogy hívják
őt, drágám?

Mike hosszan, szúrósan ránézett Hannah-ra. - Hadd találgassak, csak nem Michelle?

- Dehogynem - vágta rá gyorsan Hannah. - Michelle együtt járt iskolába Dottal.

- És ő is azért jött, mert Dót most szül. Már mondtad. - Mike a széksorok előtti
kávézóasztalra pillantott. - Nincs kávéd. Elmegyek, hozok egyet.

- Oh, hát... - Hannah szólni akart a férfinak, hogy nem kér több kávét, de Mike már el is
indult az ajtó felé. így visszafordult Tuckerhez. - Gondolom, egy pohárral még belefér mára. Te
is kérsz?

- Kávé nekem mindig jöhet. Mondd csak, szerinted azt gondolja, hogy közöm lehet a
rabláshoz, ugye?

Betörés, javította ki Hannah fejben. - Nem hinném - mondta. - Ha gyanúsítana, ennél sokkal
több kérdést tett volna fel.

- Akkor jó! Mert nekem semmi közöm hozzá.

Hannah ránézett Andreára, és odaintette a szemével. Tuckertől már mindent megkérdezett, amit
akart, és ha többet kérdez, az csak felébresztené a gyanakvását. Andrea észrevette a jelzést, és
odajött, magával hozva Sam Webbert is.

A beszélgetés teljesen hétköznapi volt. Hannah már kezdett megint álmosodni, amikor Mike
visszajött egy tálcányi kávéval.

- Tessék, itt is van - mondta. - Elnézést a poharakért, de csak ezeket a műanyagokat

találtam. Gondoltam, jobb, ha inkább duplán rakom, mert a kávé elég forró.

Ez elég ésszerűnek tűnt. Hannah elvett egy pohárral. De még mielőtt Tuckernek adhatta volna,
Mike odanyújtotta a tálcát a cowboynak is. Tucker elvett egy pohárral, beleszürcsölt, majd
vágott egy grimaszt.

- Ez legalább olyan rossz, mint amit a vasúti restiben adnak - mondta, és lerakta az asztalra
a poharat.

- Lehet, hogy az már a trutyis vége volt a főzetnek - mondta neki Mike. - Itt van, vegyél
egy másikat.
Tucker így is tett, elvette, és belekortyolt. - Ez már jobb - mondta. - Koszi.

- Megyek, ki is dobom - mondta Mike, és a pereménél fogva a szemeteshez vitte.

Pont visszaült, amikor belépett Michelle és Brianna. Brianna odarohant Tuckerhez, és arcon
csókolta.

- Jó hírek? - kérdezte Tucker.

- A legjobb. Fürtös kint van a műtőből, és az orvos úgy gondolja, sikerült az összes belső
sérülést ellátnia. Az állapotát is kritikusról stabilra javította.

- Tűd már beszélni?

- Még nem. Gyógyszeres kómában van. Két napig altatni fogják, és csak utána keltik fel,
hogy újravizsgálják.

- De, ugye... rendbe fog jönni?

- Az orvos szerint igen, viszont arra is figyelmeztetett, hogy Fürtös még koránt sincs túl a
nehezén.

- Annyira örülök neked - szólt Michelle, és megölelte Briannát, majd Mike-ra nézett. -
Jobb, ha elmegyünk megnézni, mi a helyzet Dottal. A nővér azt mondta, most már bármelyik
percben meglehet a baba.

Hannah-nak nem kellett kétszer mondani. Felállt, elköszönt mindenkitől, és már kint is voltak a
váróból. Ahogy a folyosón végigmentek, Hannah hátranézett, hogy vajon Mike is jön-e utánuk,
majd odafordult Michelle-hez. - Dót már tényleg a szülőszobán van?

- Nem tudom. Csak azért mondtam, hogy eljöhessünk. Akarod, hogy megnézzük?

- Igen, mindenképp. Jobb, ha odamegyünk, mert ha nem, arra Mike úgyis rájönne.

Pár perc volt csak, míg benéztek Dothoz, és még kettő, hogy a virágokat berakják a
szobájába. Egy gyors pillantást vetettek Larson babára az újszülött őrzőben, és máris a kijárat
felé vették az irányt.

- Állj - szólt Hannah, ahogy elmentek a „főzd magad” kávébeugró mellett.

- Csak nem kávét akarsz? - kérdezte Andrea hitetlenkedve.

- Nem, csak valamit le akarok ellenőrizni.

Hannah bekukkantott a kávékonyhába, míg a húgai kint vártak rá. Egy harmincszemélyes
kávéfőző állt ott, hasonló, mint amilyet a Süti Édenben is használnak, de látott cukros
kosarakat, édesítőket és kis zacskókban kávékrémport. Egy dobozban szívószálak és műanyag
kanalak voltak a kávéfőzőnél, mellettük pedig műanyag és hungarocell poharak egymásba
rakva. Már csak megszokásból is, Hannah kitöltött magának egy pohárral, és visszasétált a
testvéreihez.
 - Azt hittem, nem kérsz már több kávét - dohogta Andrea.

- Nem is, de ha már itt van, akkor megiszom. Ne vesszen kárba. Na, gyerünk, menjünk.

Hannah nem láthatta azt a pillantást, amit a húgai váltottak, ahogy kiléptek az ajtón.
Túlságosan el volt foglalva azzal, hogy kitalálja, vajon mi lehetett Mike célja azzal, hogy
műanyag poharakat hozott, amikor voltak hungarocell poharak is...
Huszonnyolcadik
fejezet

Egy vitorláson volt, és a nap keresztültűzött a szárnyvitorlán. Már ha az egyáltalán a

szárnyvitorla volt. Egy lágy, meleg fuvallat simogatta a bőrét, és a hullámokról felcsapódó sós
víz végigpermetezte az arcát, olyan érzést keltve a bőrén, mintha smirglipapír ért volna hozzá.
De a sós vízpermet kellemes, nem is hasonlítható a smirglihez. Az egyedüli dolog, amit a
smirglivel tudott kapcsolatba hozni, az maga a smirglipapír volt, vagy esetleg a macska nyelve.

- Móse? - kérdezte, és résnyire kinyitotta a szemét. Két nagy, rezzenéstelen sárga gömb
bámult rá. Aki pislogott, az ő volt, Mósénak szeme sem rebbent, így ma is ő nyerte a
szemcsatát.

- Hány óra van? - kérdezte, és felült az ágyban. A nyugati tájolású ablakon beáradó
napfény az egész szobát beragyogta. Nyilvánvaló, hogy Móse most sem fog erre a kérdésre
válaszolni, de egy gyors pillantás az ébresztőórára az éjjeliszekrényen, és azonnal rájött, hogy
csúnyán elkésett. Délután kettő óra múlt tíz perccel. Elfelejtette bekapcsolni az ébresztőt! Miért
nem telefonált valaki, hogy felkeltse?!

Már kezdett kitörni rajta a teljes pánik, amikor meglátott egy cédulát az ébresztő óra mellé
tűzve, a következő szöveggel: Be ne merj ma jönni, dolgozni a Süti Édenbe! Kettőkor úgyis
bezárunk, lesz időm bőven kiérni a vásárba. Ma csak háromra kell ott lennem. Majd segítek
Lisának, Andrea pedig megoldja a kiszállításokat. Ne aggódj, sütni nem engedem!

Aláírás: Michelle.

Volt egy régi mondás, miszerint ajándék lónak ne nézd a fogát, és Hannah úgy döntött,
érdemes megszívlelni. Tényleg nem volt értelme, hogy felöltözzön, és bemenjen a városba. A
Süti Édent most zárták a lányok. Este hétig semmi dolga nem volt, akkor is majd csak az, hogy
Michelle-t megnézze a Miss Három-megye Szépségverseny ma esti fordulóján, utána pedig a
süteményeket fogja zsűrizni. Ennyi lenne csak mára.

Ez a dolog olyan jókedvre derítette, hogy a konyhába menet végig csak mosolygott. Michelle
volt olyan figyelmes, hogy a kávét is bekészítette neki, így Hannah-nak csak a vizet kellett
hozzáöntenie. Míg várta, hogy lefőjön a kávé, odaült a konyhaasztalhoz, és elkezdett
ismerkedni az új mobiltelefonjával.
 Már nem volt a töltőn, valaki, feltehetőleg Michelle, kihúzta a konnektorból. A
konyhaasztalon is talált egy cédulát. - Nem tudom, hogy fontos-e, de Brie megmutatta az
eljegyzési gyűrűjét tegnap, amibe a következő szöveg volt belevésve: Tegnap és Ma. - Nem
valami ilyesmi volt azon a kártyán is, amit Willa apartmanjában találtatok?

Hannah döbbenten bámulta a cédulát. A virág melletti kártyán, amit Willa könyvében
találtak, pont ugyanígy kezdődött a felirat! Ez mindenképp alátámaszthatta a kapcsolatot Willa
és Tucker között!

El kell mondania Mike-nak is. Már nyúlt a telefonért, amikor eszébe jutott, mennyi kérdést
tesz majd fel neki a férfi. Vajon kinek juthatott eszébe, hogy belevésessen valamit a
jegygyűrűbe? Talán Brianna mondta meg az ékszerésznek, hogy mit szeretne? Vagy talán
Tucker ötlete volt? Vajon a Tegnap és Ma, Holnap és Mindörökké egy gyakori idézet volt?
Vagy valami egyedi, ami bensőséges módon kapcsolta össze Willát és Tuckert?

Hannah töltött magának egy bögre kávét, és visszaült az asztalhoz. Hacsak nem akar sült
bolondnak tűnni Mike előtt, muszáj még több információt összeszednie, mielőtt riasztaná. Az
új mobilja ott feküdt az asztalon. Hannah felnyitotta a fedelét, és megnyomta az ON bekapcsoló
gombot, amire azonnal egy kis dallamot játszott le a készülék. Úgy tűnt, működésre készen áll.
Felhívja Normant, hogy megköszönje neki az új telefont. Bepötyögte a számot, de amikor nem
történt semmi, és nem csöngött ki, rájött, valamit elronthatott. Le akarta csapni a telefonfedelet,
hogy megszakítsa és újrakezdje a hívást, amikor meglátott egy másik gombot, amin egy zöld
telefonkagyló szimbólum volt.

Ingrid nagymama mindig azt mondta, hogy ha valami nem sikerül elsőre, akkor próbáld újra
és újra. Hannah lenyomta a zöld gombot, és hallotta, hogy most már kicsöng. Még egy csöngés,
és Norman hangja hallatszott a vonalban.

- Halló - mondta.

- Hello, Norman. Hannah vagyok. Csak meg akartam köszönni neked ezt a telefont. Már
használom is, arról hívlak.

- Tárcsáztad a számom, akarom mondani, beütögetted?

- Miért, nem azt kellett volna tennem?

Norman kuncogott. - De, természetesen be is pötyögheted, ha akarod, de van egy sokkal

egyszerűbb módja is. Én vagyok az első számú.

- Persze hogy az vagy - mondta erre Hannah, és elhallgatott, mert hallotta, hogy Norman
megint csak kuncogni kezd.

- Köszi, de én úgy értettem, hogy beprogramoztam gyorshívásokat a telefonodra, és az én

mobilszámom az egyes gyorshívó. Csak kapcsold be a telefont, és nyomd be az egyes gombot,
utána meg a zöld gombot. A többit már elintézi a mobilod.

- Hát, ez nagyszerű - mondta mosolyogva Hannah, és közben azon töprengett, vajon milyen
más számokat programozhatott még bele Norman,
már ha beprogramozott más számokat is. - Ha te vagy az egyes, akkor ki a kettes?

- Az is én vagyok, csak az az otthoni számom.

Hannah elvigyorodott. Kezdett benne szabályos sémát felfedezni. - A hármas pedig a rendelői
számod?

- Úgy van.

- És a négyes?

- A négyes Andrea mobilszáma.

- Ötös?

- Michelle mobilja.

- Hat?

- Jó anyád mobilja.

Hannah csak pislogott. Biztos rosszul hallotta. - Azt akarod mondani, hogy anyámnak is van
mobilja?

- Persze, pár héttel ezelőtt kapta.

Hannah felnyögött. Mint mindig, a technológiai újítások terén most is a sor végén kullogott a
családban. - Gondolom, a te mamádnak is van már mobilja, igaz?

- Naná. Neki volt először. Biztos vagyok benne, hogy ezért lett a te anyukádnak is
telefonja.

- Hogy lépést tartson a Jones-okkal? Vagy jelen esetben a Rhodes-okkal?

- Még az is lehet. Mindenesetre örülök, hogy felhívtál, Hannah. Jelentkezett Taté

professzor.

- Felhívott?

- Nem, e-mailt küldött. Egy elég kieső helyen vannak, de minden két hétben kocsi megy
értük, ami elviszi őket a legközelebbi településre, hogy feltöltsék az utánpótlás készletüket,
meg átvehessék az üzeneteiket. Az ő esetükben ez egy olyan falu, aminek nincs
felszállópályája.

- Ezek szerint akkor nem tudhatott visszarepülni, hogy megölje Willát?

- Hát nem.

- Várj egy pillanatra - szólt Hannah, és a táskája után nyúlt. Elővette a gyorsírófüzetét, amit
a gyilkossági ügyeknél használt, és odalapozott a gyanúsítottak listájához. - Oké. Ő is egy ex.

- Iksz?

- Akarom mondani ex-gyanúsított. Most húztam le a listámról. Úgy tűnik, közeledek a

megoldáshoz, mert már csak három gyanúsítottam van.

- Miért, hányan voltak a listán? - kérdezte Norman.

- Tizenhárman. Ott volt Tasha három bátyja, Mr. Hicks, Mrs. Adamczak, a gimnazista fiú,
akit Willa megbuktatott, Taté professzor, Jess Reiffer, és az új pasi, aki lehet is, meg nem is az
a cowboy, akivel Willát látták akkor éjszaka, amikor meggyilkolták.

- Oké. Ki van még a listán.

- A betörő.

- Az, aki a vásári irodába tört be?

- Igen. Még ő sincs kihúzva a listáról. Lehet, hogy Willa rossz helyen volt, rossz időben.
Viszont felmerült még valami.

- És mi az?

- A kártya, amit Andreával találtunk Willa apartmanjában. Az volt az egyedüli személyes

holmi, amit megőrzött, egy kisméretű fotóalbumon kívül, amit az íróasztalában találtunk. - De
erről már beszéltem neked, nem?

- Ha arról a kártyáról beszélsz, amire azt írták: Ma, Holnap és Mindörökké, akkor igen, azt
már mondtad.

- Igen, pont az. Michelle-nek alkalma volt tegnap megnézni Brianna eljegyzési gyűrűjét,
amikor visszamentünk a kórházba éjjel.

- Még visszamentetek a kórházba, miután én eljöttem? - aggódott Norman. - Mennyit

aludtál akkor?

- Tizenkét órát, de majd ezt máskor mesélem el. Akárhogy is, Brianna a tulaj lánya, és a
vőlegényével, Tucker Smith-szel volt ott.

- Az a cowboy, aki meg akarta ölni Fürtöst?

- Igen, feltéve, ha tényleg ez történt. Szép kis alak ez a cowboy, Norman. Jóképű, dörzsölt,
olyan vigyorral, amiről azt gondolja, minden nő szívét meglágyítja.

- Te meg azt gondolod, hogy Willa ismerhette őt régebbről, és tőle kaphatta a virágokat is.

- Lehetséges. Szerinted az interneten utána tudnál nézni egy idézetnek? Azt szeretném
tudni, hogy egy szokványos, gyakran használt idézet-e.
 - Megpróbálhatom - Hannah papírzörgést hallott, és tudta, hogy Norman jegyzetel. -
Valami más?

- Nincs.

- Oké. Majd visszahívlak emiatt. Még egy dolog. Azt mondtad, hogy eddig tizenkét
gyanúsított volt. Ki a tizenharmadik?

- Hát az a sötét ló.

- A sötét ló?

- Igen, akit minden indítékhoz hozzá lehet adni a listámon. Ó az ismeretlen, aki általunk
ismeretlen okokból gyilkolt.

- Emiatt lehetetlen megtalálni.

- Pontosan - Hannah összecsapta a jegyzetfüzetét. - Mész a Miss Három-megye

Szépségverseny ma esti fordulójára?

- Ki nem hagynám. És te?

- Én is ott leszek. Akarsz átjönni utána? - Hannah feltette a kérdést, utána meg elnevette
magát azon, ahogy ezzel átcsapott a helyi minnesotai társalgási módba.

- Persze. Akarsz vezetni? Vagy vezessek én, és te megjössz velem?

Hannah összeomlott. Norman azonnal vette a lapot, és rögtön bedobott egy másik minnesotai
frázist. - Inkább vezetek.

- Oké. Akkor később látlak.

- Úgy lesz. És Norman?

- Igen, Hannah.

- Komolyan tetszik ez a mobil.

- Örülök neki.

- Még egy apróság...

- Mi az?

- Elmondanád, melyik gombot kell megnyomnom ahhoz, hogy letegyem?

***

Hat órával később Hannah nagyon jól érezte magát. Nem is emlékezett rá, mikor szórakozott
utoljára ennyire jól. Norman legalább nyolcmillió találatot kapott a Tegnap és Ma, Holnap és
Mindörökké szavakra a keresőben. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy az idézetet sokkal
gyakrabban használják, mint bármelyikük gondolta volna. Viszont még az idézet népszerűsége
sem mulasztotta el benne azt a sejtést, hogy Willa ismerhette régebbről Tuckert, bár kevesebb
lett a valószínűsége. Emiatt most el kellene kenődnie, de a több mint tizenkét óra zavartalan
alvás a helyére tette a dolgokat, és Willa halála óta először érezte úgy, képes világosan
gondolkodni.

Michelle nagyon jól teljesített a ma esti táncversenyen. Mivel igazi partnerük nem lehetett a
tánchoz, jól megfelelt egy feldíszített madárijesztő, amit ügyesen használt a Pulyka a szénában
táncához. Mindenkit lenyűgözve második helyezést kapott. Az első helyezett nyolc éve
balettozott, és profi táncos volt a Minneapolisi Balett-társulatnál.

Kint, az auditórium előtt találkoztak mindannyian a verseny után, hogy gratulálhassanak

Michelle-nek. Még Lonnie és Mike is ott voltak, ez egyszer sikerült elszabadulniuk a kötelező
szolgálatból, hogy ott lehessenek a lány fellépésén. Hannah gratulált a kishúgának, váltott
egypár szót az ott lévőkkel, még Deloresszel is egyetértett abban, hogy a baletttáncos
versenyző jogtalan előnyre tett szert, majd elindult Lisával a Kreatív Művészetek Háza felé
süteményeket zsűrizni.

Ahogy az édes csemegéket kóstolgatták, Willa házasságáról beszélgettek. Pam még mindig
nem akarta elhinni, hogy a legjobb tanári kisegítője, akivel annyira összebarátkozott, ilyen
fájdalmas titkot hordozott magában.

- Nem csoda, hogy visszautasította Gordont - szólt Pam, és beleharapott az utolsó benevezett
édességbe, egy lágy, melaszos és mazsolás sütibe, amiről Hannah-nak az volt a véleménye,
hogy az illata sokkal jobb volt, mint az íze. - A Jess Reifferrel kötött házassága után szegény
Willa nem könnyen bízhatott meg újra a férfiakban.

Lisa bólogatott. - Érthető. Még ha közvetlenül nem is volt Jess Reiffer felelős Willa
szüleinek a haláláért, mindketten élhetnének még, ha Willa nem keveredett volna össze azzal a
férfival.

Nem most volt a megfelelő idő és hely arra, hogy következtetéseket vonjanak le, és Hannah
tudta ezt. Evett még egy falatot a sütiből, majd ivott rá egy kortyot a kávéjából, amit Lisa
hozott neki. - Lehet, hogy azért utasította vissza Gordon házassági ajánlatát, mert még mindig
férjnél volt.

Egy pillanatra nagy csend lett, majd Lisa és Pam is odafordultak Hannah-hoz, és tág
pupillákkal, döbbenten bámultak. - Gondolod? - kérdezte Lisa.

- Nem tudom. Szerinted megkérjem Andreát, hogy leellenőriztesse? Lehet, hogy van róla
említés az ingatlanpapírokban is, amikor eladta a házat.

- Kérdezd csak meg! - javasolta Lisa.

Pam is bólogatott. - Igen, tégy úgy. Biztos, hogy nincs köze a gyilkossághoz, mindenesetre
én is szeretném tudni. - Rápillantott az összesítő táblájára, majd újra a két lányra nézett. -
Végigkóstoltuk az összes nevezett sütit. Töltsétek ki a kártyákat, és mára végeztünk is.
 Hannah kitöltötte az eredménylapot, és átnyújtotta Pamnek. Egy pillanattal később Lisa is
átnyújtotta az övét. Összeadogatták a pontszámokat, majd Pam kitöltötte az összesítő táblát. -
Na, mit gondoltok, melyik süti nyert ma? - kérdezte.

- Szerintem a Chipper volt a legjobb - mondta Lisa.

- Egyetértek - osztotta a véleményt Hannah is. - A Chipper isteni finom volt.

- Én is pont így gondolom - helyeselt Pam, majd aláírta a lapot. - Csont nélkül nyerte a mai
versenyt.

- Ki a készítője? - érdeklődött Lisa.

- Lássuk csak... - Pam átlapozta a nevezési kártyákat, elolvasta a nevet, majd Hannah-hoz
fordult. - Regina Todd. Ha jól tudom, ő Andrea anyósa, igaz?

- Igen. Mindjárt elmondom Andreának, hogy továbbadhassa a jó hírt. Ez biztos szerez neki
pár jó pontot. Ha nem bánjátok, a maradék Chippert meg összecsomagolom, és elviszem
anyának.

- Csak nem békebírót játszol Regina és Delores között? - kérdezte Pam.

Hannah felkacagott. - Szerintem ez többe kerül majd, mint amit egy kékszalagos sütivel el
lehet intézni! Amikor legutóbb összefutottak Andreánál, Delores megjegyezte Reginának, hogy
felszedett pár kilót, mire Regina megkérdezte anyától, hogy ő meg új hajfestéket használ-e.
Huszonkilencedik
fejezet

Hannah és Lisa pont kilépett a Kreatív Művészetek Házából, amikor Michelle és Andrea rohant
fel hozzájuk a lépcsőn.

- Azt hittem, már soha nem jöttök ki! - kiáltotta izgatottan Andrea, és elkapta Hannah
karját; - Próbáltalak hívni, de valami nem stimmelhet a mobiloddal. Add csak ide, hadd nézzem
meg!

Hannah benyúlt a táskájába, és odaadta a telefont a húgának. - Tessék, de nincs semmi baja.
Csak nincs bekapcsolva.

- És ha vészhelyzet lett volna?

- Akkor biztos bekapcsoltam volna. Miért próbáltál hívni?

- Elfogták! - magyarázta Michelle, aki láthatóan a higgadtabb volt kettejük közül.

- Willa gyilkosát?

- Bizony - Michelle mosolyogva Lisához fordult.

- Pont a férjed kapta el! Ő is ott van most a seriffirodán, hogy megnézze, amint Mike és
Lonnie kihallgatják.

- Herb elfogta Willa gyilkosát? - Lisa teljesen el volt képedve. - Azt meg hogyan csinálta?

- Épp itt állt, ahol most mi is állunk, és arra várt, hogy végezz a zsűrizéssel - vette át a szót
Andrea a húgától. - Figyelte az erre elhaladó embereket, amikor egy cowboyra lett figyelmes,
aki az irodaépületnél lófrált. Herb először azt gondolta, biztos valakire vár, de nem nézte meg
az óráját, meg hasonlók, ahogy általában teszi valaki, ha találkapartnere késik a randevúról.

- Herb oda akart menni hozzá, hogy megkérdezze, mit keres ott, amikor a cowboy sietve
körbenézett, nem nézi-e valaki - folytatta a történetet Michelle.
 - Ó nem láthatta Herböt, mert Herb a lépcsők tetején állt, nem lent a földszinten -
magyarázta hadarva Andrea.

- A cowboy azt hihette, hogy senki nem figyel rá, így elsettenkedett az épület sarkához.

Michelle megállt, és tartott egy pillanat hatásszünetet.

- Folytasd már! - nógatta Hannah.

- Szóval Herb lerohant a lépcsőn, és átvágott az irodaépülethez. A sarkon befordulva

meglátta, amint a cowboy már félig bent van az egyik irodaablakon.

Lisa szemei elkerekedtek. - Mit csinált akkor Herb?

- Bili azt mondja - vette át a szót ismét Andrea -, hogy Herb elkapta a cowboy két lábát, és
lerántotta háttal a földre. Ezután hasra fordította, kezét hátrafogva leszorította a földre, majd
hívta a biztonságiakat. Roland Weiss, a nyugdíjas biztonsági vezető sietett oda. Ő az, aki
korábban a betörést is felfedezte, és gyorsan megbilincselte a cowboyt.

- Válj csak egy pillanatra - Hannah teljesen össze volt zavarodva. - Ez a cowboy bevallotta,
hogy ő ölte meg Willát?

- Nem, viszont ő volt az, aki ellopta a jegypénztári szelvényeket aznap éjjel, amikor Willát
is megölték. Bevallani ugyan nem vallotta be, de Mike elküldte Lonnie-t, hogy kutassa át a
motelszobáját, Lonnie pedig megtalálta azt a pénzeszsákot, amit a titkárnő használt a
jegypénztári bevételekhez.

Hannah a fejét csóválta. - És ez a pasi visszajött volna ugyanarra a helyre, hogy még több
jegypénztári bevételt nyúljon le?

- Igen, így áll a dolog - kuncogott Andrea. - Persze, tudnod kell, hogy teljesen
beszámíthatatlan állapotban volt.

- Drog vagy ital?

Michelle megrántotta a vállát. - Lonnie nem tudta eldönteni. Azt mondta, a pasi vagy olyan
részeg, mint a disznó, vagy piszkosul be van tépve, esetleg mindkettő. Knight doki is ott volt,
vett tőle vért a vérvizsgálathoz, de még pár óra, míg meglesz az eredmény.

Hannah magába mélyedve próbálta összerakni a kockákat. - Azt mondtad, hogy a férfi egy
cowboy, ő is a rodeó show-val van?

- Kedd estig még a rodeóval volt. Akkor rúgta ki ugyanis az igazgató.

- Hadd találjam ki! - szólt Hannah. - Azonnal lekísérték az irodára, hogy a titkárnő kiadja a
járandóságát, nem?

- Tényleg így volt. Ezért is tudhatta pontosan, hogy hol tartották a bevételt. Ott maradt a
környéken, és később betört az irodába.
 Hannah elgondolkozva ráncolta a homlokát. - De hát a betörés hat és háromnegyed hét között
történt. Willát meg tíz óra körül, a vásár zárása után gyilkolhatták meg.

- Lehet, hogy ő volt az a cowboy, aki Willával randizott - vetette fel Lisa. - Ha ő volt,
akkor valószínűleg ott maradt, hogy megvárja. Lehet, hogy volt annyira gyengeelméjű, és
eldicsekedett neki a pénzzel, vagy megkérte, utazzanak el együtt egy hétvégére valami remek
helyre, vagy valami hasonló sztori. Willa ekkor már biztos tudhatott a betörésről, és nem volt
nehéz összeraknia a képet.

- Ezek szerint azt gondolod, azért ölte meg, hogy ne beszélhessen? - kérdezte Hannah.

Mindhárman bólogattak. Hannah elgondolkozott ezen a lehetőségen, majd egy újabb ötlettel
rukkolt elő. - Mindent értek már! - szólt. - Sőt, még tovább is megyek. Tegyük fel, hogy a
cowboy, akit Herb elfogott, nem is az, akinek kiadja magát. Az igazi neve Jess Reiffer.

- Willa férje? - kérdezte Andrea, és csodálkozva bámult Hannah-ra.

- Pontosan. Azt tudjuk, hogy Willa szeretett lovagolni. Pam is említette, meg az albumban,
amit Normannel találtunk, nagyon sok lovas kép volt. Talán Jess Reiffer is szeretett lovagolni.
Még az is lehetséges, hogy így találkozhattak. Viszont hajó lovas volt, akkor megváltoztathatta
a nevét, amikor kiszabadult a börtönből, és bekerült a rodeós körökbe.

- Talán ott volt a lasszóbemutatón is, és emiatt ájult el Willa, amikor meglátta? - fejtegette
Michelle.

- Igen. Willa felismerte őt. Talán minden baj és fájdalom ellenére, amit a férfi okozott neki,
Willa még mindig szerelmes volt belé.

- Igazad lehet! - helyeselt Andrea. - Főleg, ha azt is elhitette vele, hogy eleget bűnhődött
már a börtönben ahhoz, hogy megtanulja a leckét, és biztos ígérgette, hogy ezután soha többé
nem szegi meg a törvényeket.

- Majd kedd este, amikor ismét találkoztak, látszólag nagyon sok pénze lett, Willa meg
hallhatott már a betörésről és az eltűnt jegypénztári bevételről.

- Egyszóval, a férje megölte, mert Willa rájött arra, hogy mit tett - folytatta Lisa, és egy
nagyot sóhajtott.

Michelle is csak sóhajtozott. - Willának azért kellett meghalnia, mert rossz férfit szeretett.

- Ennek nagyon olyan szaga van, mint egy western balladának - gondolta Hannah, viszont
nem mondta ki, hanem helyette így szólt: - Ez mind összefüggésbe hozható a fotóalbummal.

- Tényleg - bólintott Michelle is. - Jess Reiffer Willa kulcsát használva nyithatta ki az
asztalát, hogy átnézze, nincs-e benne olyasmi, amiről kiderülhetne a kiléte. Megtalálta az
esküvői képüket, és kivágta magát a fotóról, hogy senki ne emlékezhessen az arcára.

Mind a négyen mélyen gondolataikba merültek, és Willa szerencsétlen sorsán merengtek. -

Legalább most elkapták, és leültetik - szólt végül Hannah.
 - Igen, és igazságot szolgáltatnak Willának - fordult Andrea Lisához. - Ha akarod, szívesen
elviszlek a seriffirodához.

- Köszönöm. Az tényleg nagyszerű lenne.

- Úgyis útba esik. Michelle-lel felugrunk anyához. Megkért minket, hogy álljunk meg a
bevásárló-központnál, és vegyünk tintapatront a nyomtatójába. Te is jössz velünk, Hannah?

- Köszi, de nem. Viszont elvihetnétek neki ezeket a sütiket. Chipper, Regina készítette, és
első helyen végzett a sütiverseny mai fordulóján. - Hannah Michelle kezébe nyomta a
süteményes csomagot, majd Andreához fordult. - Felhívhatod Reginát, hogy ő nyerte a
versenyt.

- Jó, majd felhívom az őrsről, így Bili is tud gratulálni neki. Hannah, te most hazamész?

- Amint Norman ideért, igen.

- Oh, jaj! - kiáltott fel bűnbánó képpel Michelle.

- Elfelejtettem!

- Mit felejtettél el?

- Elfelejtettem szólni neked, hogy összefutottunk Normannel, és megkért, mondjam meg

neked, innen egyenesen a lakásodra megy. Remélem, nem baj, hogy odaadtam neki a
kulcsomat, hogy be tudjon menni.

- Semmi baj, viszont én úgy tudtam, itt fog rám várni a zsűrizés után.

- Úgy is volt, és nekünk kellett volna elmondani, hogy változott a terv. Csak hát a nagy
izgalomban, az elfogatás meg a többi dolog miatt, egyszerűen kiment a fejemből.

- Érthető. Szóval, Norman akkor most ott van a lakásban?

Michelle ránézett az órájára. - Hát, nagyjából már igen. Megpróbálja kideríteni, mi bánthatja
Mósét. Azt mondta, talán ha egy darabig egyedül lesz Móséval, és nincs semmi más zavaró
tényező, akkor esetleg észreveszi, mi is lehet az, amit folyamatosan szuggerál.

- Egy próbát mindenképp megér - Hannah kicsit csalódott volt, hogy Norman nem itt
találkozott vele, de hirtelen eszébe jutott egy nagyon fontos dolog. Ha a testvérei és Lisa
elmennek, ő egyedül marad itt, és az ételudvar is még nyitva van. Most végre hanyatt-homlok
odarohanhat a Bűnös Élvezetek bódéjához, és bekaphat egy rántott Milky Way szeletet!

- Még van egy kis elintéznivalóm itt - mondta, azt persze nem említve nekik, hogy az
elintéznivaló nem más, mint hogy magába töm csilliárd ínycsiklandó kalóriát. - Majd később
találkozunk.

Ahogy Michelle és Andrea elmentek Lisával, Hannah nyomban az ételudvar felé vette az
irányt. Viszont a nagy kirándulás a szénhidrát nirvánába ismét dugába dőlt, mégpedig Ruby
megjelenésével.
 - Ruby! - kiáltott Hannah a bódésor másik oldalán igyekvő rántottcsoki-séf után, aki erre
azonnal megállt, és visszafordult.

- Hello, Hannah, remélem, nem ma este akartál rántott Milky Way szeletet enni. Ma kicsit
korábban bezártam.

Hannah-nak már a nyelvén volt, hogy elmondja, pont azért jött, de nem akarta, hogy Ruby
rosszul érezze magát emiatt.

- Oh, nem baj - mondta. - Csak azért jöttem, hogy elmondjam neked, elkapták azt a férfit,
aki lenyúlta a jegypénztári bevételt.

- Komolyan? - Ruby arca felderült a hírre. - El is mondom Samnek. Pont hozzá

igyekeztem. Elvisz minket Briannával a kórházba, hogy Fürtösnek vihessünk virágot.

- Fürtös már ébren van?

- Még nem, de az orvos szerint javult az állapota, és holnap reggel fogják felébreszteni. Azt
mondta, majdnem száz százalék, hogy Fürtös fel fog épülni. Szeretnénk, ha a virágainkat látná
meg először, ha kinyitja a szemét, így tudhatja majd, hogy ott voltunk.

- Oh, ez tényleg nagyszerű. Örülök, hogy minden rendben lesz vele.

- Én is. Visszatérve a betörésre... azt nem tudod véletlenül, hogy a pénzt is sikerült
visszaszerezni?

Hannah a fejét rázta. - Csak annyit tudok biztosra, hogy a betörő egy rodeó cowboy volt, akit
kedden rúgtak ki.

- Buck Jones - mondta rosszallóan Ruby. - Abban a pillanatban tudtam, hogy csak baj lesz
vele, amikor először megláttam. Előadott Samnek egy történetet valami veszélyes
mutatványról, Sam pedig alkalmazta, hogy a kialakításokat építse meg, és időnként részt
vegyen a lasszóbemutatókon. Meg kell hagyni, tényleg nagyon ügyesen bánt a lasszóval,
viszont Riggs rajtakapta, hogy lerövidíti a Brahman kialakításokat.

- Az mit jelent?

- Minden tizenöt láb után kell egy hordót lerakni, és egy-egy állványt a hordók közé. Ez
arra való, hogy a bohócokat védje. A hordókban cement is van, így elég nehezek, Buck viszont
nem tette ki az összes hordót úgy, ahogy kellett volna.

Hannah agya mozgásba lendült. - Mi volt akkor, amikor Fürtös megsérült? Vajon az összes
hordó a helyén volt?

- Meg kell kérdeznem erről Riggset. De az tegnap volt, és Buck akkor már nem volt
velünk.

- Tudom. Csak azon töprengtem, vajon nem szabadult-e meg azoktól a hordóktól előzőleg,
hogy ne kelljen kiraknia őket. Azok a fiúk, akik a kialakítást csinálták tegnap, lehet, hogy nem
is tudták, hány hordónak kellett eredetileg kint lennie.
 Ruby összehúzta a szemét. - Oh, az sok mindent megmagyarázna! Fürtös általában nagyon
gyors, és pillanatok alatt be tud ugrani a hordóba, még akkor is, ha a bika közvetlenül ott liheg
a sarkában. De ha a hordó nem volt ott, ahol gondolta, hogy lennie kell, az nagyon nagy
veszélybe sodorhatta.

- Én is ugyanezt gondoltam - mondta Hannah. - Kérlek, mondd majd el, mit mondott
Riggs! Megtennéd? Mert akkor megvádolnák... - Hannah elharapta a mondatot. - Nem tudom,
hogy ezért mit kaphat majd, de biztos, hogy súlyosabb lesz a büntetése.

- Mindenképp értesítelek. Ha annak a haszontalan, lusta kis törpének köze van Fürtös
balesetéhez, úgy a saját két kezemmel látom majd el a baját.
Harmincadik
fejezet

Lehetetlen, hogy megint éhesnek érezze magát, pedig ismét az volt. Hannah még akkor leadta a
rendelését, mielőtt a lámpák elkezdtek volna figyelmeztetően villogni, zárás előtt öt perccel.
Odament egy üres asztalhoz, leült, és befalt egy tölcsérfánkot. A kávéját kezdte szürcsölni,
amikor meglátott egy ismerős, peckesen lépdelő alakot, aki feléje közeledett. Tucker Smith volt
az.

- Hannah! - köszöntötte a lányt, felvéve a szokásos csajszédítő vigyorát. - Ugye nem

bánod, ha ideülök?

Hannah legszívesebben azt mondta volna, hogy de igen. Nem Tucker volt a gyilkos, de ez
még nem jelentette azt, hogy kedvelnie is kellene. Másrészről viszont udvariatlanság lenne
visszautasítani.

- Húzz ide egy padot! - szólt Hannah, és reménykedett, hogy nem fogadta a cowboyt
nagyobb örömmel, mint akarta volna.

- Örülök, hogy beléd botlottam - Hannah elismeréssel bámulta, amint Tucker könnyedén
átveti egyik lábát a közeli pádon, majd lovagló ülésben ráül, szemben vele. - Hallottam, hogy
nyomozol a gyilkossági ügyben, és meg akartam kérdezni, hogy haladsz vele.

- Miért?

Tucker megvonta a vállát. - Csak kíváncsiságból kérdezem, hisz én is itt voltam a vásárban,
amikor a dolog történt. De te nyomozol, ugye?

- Nem.

- Nem?

Hannah a fejét rázta. - Nyomoztam, de már nem nyomozok.

- De, hát miért nem?

- Mert már elkapták.

 - Ne viccelj! Hát... az jó hír, gondolom. És te magad kaptad el?

- Nem én. A helyi rendőrbíró kapta el, amint újra be akart törni a Nagy Északnyugati
irodájába ma este.

- Úgy érted... a pasi, aki betört az irodába, az a gyilkos?

- Hát, nagyon úgy néz ki.

- Ne viccelj! - kiáltott fel megint Tucker, és Hannah azon töprengett, hogy lehet valakinek
ilyen szegényes a szókincse. - És végig tudtátok, hogy ő a gyilkos?

- Nem igazán - mondta Hannah, és úgy döntött, eljött az igazság pillanata. - Ha annyira
tudni akarod, szerintem te voltál a gyilkos!

- Én?! - A lámpák immáron másodszorra is villogni kezdtek, és Tucker közelebb hajolt

hozzá. - Hát ezt meg honnan veszed?

- Ez egy hosszú történet - szólt Hannah. - Lenne rá egy órád?

- Egy egész éjszakám is van az ilyesmire! - vágta rá azonnal Tucker.

- Sajnos csak három percünk maradt - mondta Hannah. - Nem akarnám, hogy bezárjanak
ide.

- Oh, nem fognak. Majd kiengedlek a hátsó kijáraton - szólt Tucker, és megcsörgette a
kulcsokat a zsebében. - Remélem, nem mondtad senkinek, hogy mit feltételezel rólam.

- Nem. És most, hogy az igazi gyilkost elkapták, külön örülök, hogy nem mondtam
senkinek.

- Én is - kuncogott Tucker. - De hát miért gyanakodtál volna rám?

A fények ismét villogásba kezdtek, és Hannah gyorsan belekortyolt a maradék kávéjába. El

akart indulni a kapuk felé a tömeggel együtt, de tartozott egy válasszal Tuckernek. - Mert az
egyik 4H-s gyerek látta Willát egy cowboy-jal, és azt hittem, te voltál - magyarázkodott. - Meg
azért is, mert amikor Villával elsétáltunk a lasszóbemutató mellett, olyan sokkos állapotba
került, hogy majdnem elájult. Azt gondoltam, hogy te lehetsz a férje, Jess Reiffer.

- A férje? - Tucker látszólag teljesen ledöbbent ezen. - De hát én nem is vagyok házas.
Briannát is csak nemrég jegyeztem el.

- Tudom, ugyanis időközben arra is rájöttem, hogy Willa férje nem lehet más, mint Buck
Jones.

- Várjunk csak! - emelte fel a kezét Tucker, amikor a fények már negyedszerre kezdtek újra
villogni.

- Buck Jones az a tróger, akit kirúgtunk a rodeóból, közvetlenül a keddi show után. Sam azt
mondta, Riggs rajtakapta őt, hogy hiányosan és pontatlanul szerelte fel a berendezéseket.
 - Tüdőm. Ruby elmesélte. Az a gyanúnk, hogy emiatt dobhatott le a bika, és sebesítette
meg Fürtöst életveszélyesen. Ruby biztos benne, hogy több hordónak kellett volna lennie a
kialakításban. Szerinte Buck eldughatott egypárat belőlük, hogy ne kelljen mindet kihordania,
és felállítania.

Tuckernek a szája is tátva maradt a csodálkozástól. - Tehát akkor emiatt volt más a dolog!
Éreztem, hogy valami nem stimmel, de nem jöttem rá, mi lehet az. Szerinted mit csinálhatott
azokkal a hordókkal?

- Nem tudom. Szerintem, ha majd összepakoljátok a berendezéseket a show után, biztos

megtaláljátok a hordókat valahol.

- Lehetséges - Tucker felnézett, és a fények ismét villogni kezdtek. Egy perccel később
tompa csattanás hallatszott, majd felgyulladtak a halovány éjszakai fényfüzérek.

- Elkísérlek a hátsó kijárathoz - szólt Tucker, és lábait átvetve az ülésen, talpra ugrott.

- Oké - egyezett bele Hannah, viszont neki kicsivel több idejébe telt, míg kikecmergett a
piknikasztalhoz erősített székből. - Ami végül is eltérített, az az eljegyzési gyűrű volt.

- Arra gondolsz, amit Brie-nek adtam?

- Igen, arra - válaszolta Hannah, követve a férfit a bezárt ételbódék mellett ki a főútra. -
Tulajdonképpen a belevésett szövegre.

- Tegnap és Ma - ismételte Tucker. - A karikagyűrűjén pedig az lesz, hogy Holnap és

Mindörökké. Mi ezzel a baj?

- Ugyanezek a szavak voltak felírva arra a kártyára is, amit Willa eltett emlékbe. Emiatt is
gondoltam, hogy lehet közöttetek valamiféle kapcsolat.

- Nem ismered? - Tucker ismét a legelragadóbb vigyorát villantotta rá.

- Mit nem ismerek?

- Ez egy western balladából van, amit valami híres ember énekelt. Arra már nem
emlékszem, kicsoda. Biztos nem szoktál ilyen számokat hallgatni.

- Nem túl gyakran - ismerte be Hannah. Épp meg akarta kérdezni, mi a címe a számnak,
hogy majd elmondhassa Normannek, amikor meghallotta a Teli Villmos-nyitány első két
taktusát, ami a táskájából szólt. - Hát ez meg mi?

- Szerintem egy mobil.

Hannah benyúlt a táskájába, hogy kivegye. - Oh, pompás! Andrea biztos bekapcsolta. Hogy
én menynyire utálom az ilyet! Várj egy percet, mindjárt kikapcsolom.

A felettük lévő füzérekből szűrődő halovány fényben a billentyűkön lévő feliratok mind
egyformának tűntek, és képtelenség volt megkülönböztetni a piros telefonos gombot a zöld
telefonostól. Hannah találomra elkezdte nyomkodni a gombokat, hátha eltalálja a megfelelőt,
majd visszadobta a táskájába. Továbbindultak a vásári főúton, amikor meghallotta a húga
hangját. Egy kicsit tompábbnak hallatszott a táskán keresztül, de így is tökéletesen érthető volt.

- Hannah? Rosszul gondoltuk, hogy Buck Jones volt az. A pénzt tényleg ellopta, de Willát
nem ő ölte meg. Ott vagy?

Legkevésbé arra volt szüksége most, hogy ezt hallja. Remélte, hogy Andrea majd úgy
gondolja, ő nincs ott, és bontja a vonalat. De a húga hangja továbbra is kihallatszott a táskája
belső bugyraiból.

- Hannah? Csak remélni tudom, hogy hallod, és nem a hangpostára megy, amit mondok,
ugyanis leellenőrizték az alibijét, és az rendben volt. Buck Jones a Sarok Vendéglőben volt,
amikor Willát meggyilkolták, és egy negyvendekás Porterhouse steaket evett, meg langusztát.
Nick Prentiss jól emlékszik rá, mert iszonyú sok pezsgőt megivott, és Alberttal, a grizzly
medvével próbált meg táncolni. Na, mindegy, mindenképp hívj majd vissza minket. Kezdünk
aggódni érted.

Nem Buck Jones tette. Ez azt jelenti, hogy minden egyes gyanúja Tuckerrel kapcsolatban
továbbra is érvényes. Hannah megfordult, hogy ránézzen, és megfagyott a vér az ereiben. A
kisfiús, csajozós, nyílt mosoly hirtelen átváltozott egy csúnya, gyilkos vigyorrá. És ez a vigyor
egyenesen neki szólt.

- Oh, jaj! - hebegte Hannah, majd elkezdett futni, ahogy csak a lábai bírták, végig a vásári
főúton. Azt sem tudta már, melyik irányba fut, de nem lassított a tempóján. Majd megáll az első
helyen, amit talál, és elbújik. Korábban is működött ez a dolog, amikor elrejtőzött a
szalmabálák mögött Willa gyilkosa elől, aki most őt üldözi. Miközben senki nem tudja, hogy
még mindig itt van a vásár területén, és veszélyben van!

Hannah megpróbálta kikapcsolni a gondolatait, és igyekezett a lába mozgására koncentrálni.

Bal, jobb, bal és jobb, amilyen gyorsan csak tud, futnia kell. Nem állhatott meg, hogy
hátranézzen, de hallotta, hogy Tucker ott van a nyomában, és ez még gyorsabb futásra
ösztökélte. Befordult egy sarkon, majd egy elefánt minden bájával átbukott egy kerítéslécen, és
ott találta magát a sövényben, amely a körhintát vette körül.

Bújj el - utasította az esze. És Hannah így is tett. Egy pszichopata cowboy gyilkos van a
nyomodban, úgyhogy jobb, ha elrejtőzöl. Bemászott hát az egyik sergő-kocsiba, és imádkozott,
hogy Tucker ne lássa meg, amint beugrik ide.
Harmincegyedik
fejezet

Hannah egy kerek narancsszínű sergő-kocsi aljához lapult. Látta maga fölött a holdat, amint a
kettős biztonsági kar között halvány kékesfehér sarlóként világított. Nem telihold. Legalább ez
a segítségére volt, no meg az, hogy a halovány fényfüzér nem közvetlenül a kocsija fölött
lógott.

Lábdobogást hallott, nem messze az ösvényen, ezért visszafojtotta a lélegzetét. Vajon a férfi
megtalálja a búvóhelyét, és őt is megöli? De a hang mintha távolodott volna, és Hannah rájött,
hogy a cowboy elfutott a körhinta mellett, és befordult a sarkon.

Még nem volt túl a veszélyen, de talán most a maga javára oszthatja a kártyákat. Észre sem
vette, hogy az elmúlt pár percben legalább két közhelyet is használt. Kapkodva elkezdett
kutakodni a táskájában, hogy elővegye a telefonját. Norman az egyes számú. Felhívja, és
megkéri, küldje ki Mike-ot a vásárterületre, és mentsék ki innen. A gyors rendőrségi
terepjáróval Mike akár tíz percen belül itt lehet.

Valami csörömpölő zajt hallott, és érezte, hogy kezdi elveszíteni a realitásérzékét. Tucker
csinálhatott valamit két sorral arrébb, és már tudta is, hogy mit. Az erősember-kalapácsot veszi
épp le a láncról. Nos, Mike ideérhet ugyan tíz percen belül, ő viszont lehet, hogy már öt perc
múlva halott!

Ki kell találnia valamit, amivel hátráltathatná Tuckert. Ennél tovább is beszéltetett már
gyilkosokat korábban. Mindig szívesen beszéltek neki a tetteikről, sőt még el is magyarázták,
mit miért tettek. Biztos az egójuk miatt. De az is lehet, hogy egyszerűen csak ostobák voltak.
Bármi is álljon a háttérben, ő készen áll.

Hannah ujjai benyomták az egyest, utána meg azt a gombot, amit a zöld telefongombnak
remélt. Aztán, csodák csodája, a telefon kicsöngött.

- Hívd azonnal Mike-ot! - lihegte a telefonba, amikor hallotta, hogy Norman felveszi. -
Bujkálok. Körhinta. Tucker ölte meg...

És akkor megtörtént. A telefonja süket lett... Hannah még hallott két kattanást, majd egy
rövid sípszót. Mint a haldokló hattyú utolsó lélegzete, és Hannah őszintén remélte, hogy rá nem
ez a sors vár.
 Hirtelen rendőrautó szirénáját hallotta a távolból, ahogy az autópályán száguld a vásárterület
felé. Viszont hallott valami mást is, mégpedig azt, hogy valaki egyenesen felé rohan. Hannah
lenézett, és valami fegyverszerű tárgy után kutatott. Persze, semmi. Aztán végiggondolta, mit
tud majd védekezésül felhasználni. Nem volt nála más, csak a táskája, ami talán felfoghat egy
ütést az erősember kalapácsától, ha piszok nagy szerencséje van, de örökké az nem tartja fel.

Lopva gyorsan körbenézett, hogy mit is használhatna még a gyilkos ütés kivédésére. Semmi
védelmi eszközt nem talált, hacsak annak nem veszünk egy darab kékszőlős rágógumit, amit
valaki a biztonsági karra ragasztott. Az eszére hagyatkozhatott csupán, ami majd valahogy
kimenti a csávából. Ebben a pillanatban azonban nagyon is úgy érezte, bármilyen eszes is, az
most édeskevés lesz.

Az éjszakai szél felerősödött, és végigfújt a vásári úton, felkapva közben hulladékdarabkákat

a szemetes kukák tetejéről. Úgy nézett ki, egy újabb nyári vihar közeleg. Egy összegyűrt Dixie
pohár szállt el Hannah kocsija mellett, amit további papírdarabkák követtek.

Inkább hallotta, mint látta a férfit közeledni. Ahogy a csizmája sarka a földön koppant,
olyannak tűnt, mint valami mennydörgésszerű dübörgés. Hannah épp egy doboztetővel küzdött
a kocsi aljában, amit odasodort a szél, miközben imádkozott, hogy Mike minél hamarabb
odaérjen. Már nem hallotta a szirénát. Talán nem is rendőrautó szirénája volt. Lehetett egy
mentőautó szirénája is, vagy tűzoltóautóé, vagy...

Hannah szándékosan hagyta abba az egyéb szirénázó járművek felsorolását. Muszáj

pozitívan gondolkoznia, és hinni benne, hogy az semmi más nem lehet, csak egy rendőrautó, és
segítséget hoz. Más alternatíva nem létezett.

És akkor minden egyszerre történt. Olyan, ami soha nem jutott volna eszébe. Egy lehetőség
hullott az ölébe, szó szerint, egy fekete műanyag esőkabát formájában, amit valaki ott
felejthetett az egyik kocsiülésen, és most a szél felkapta. Egy pillanatra a levegőben lebegett
Hannah feje felett, mint valami nagy, fekete denevér, majd becsapódott az ülésre. Más úgy
gondolhatná, hogy ez a sors, a gondviselés vagy akár isteni közbeavatkozás. Bármi is legyen,
hihetetlen volt az időzítés. A kabát úgy takarta be, mint valami takaró, csak egy másodperccel
azelőtt, hogy a férfi belépett volna a kerítés nyíláson. Könnyedén átlépett a sövényen, és
felugrott a kocsikhoz.

Az esőkabát közvetlenül az arcán volt. Majdnem megfulladt tőle, de meg sem mert
moccanni. Az egyik gomblyuk keskeny nyílásán át látta, hogy a férfi lenéz rá. Még
megmukkanni sem mert, visszatartotta a lélegzetét, nehogy felsikoltson. így érezhet a szúnyog
is, abban a pillanattöredékben, mielőtt a hatalmas emberi tenyér lecsapna, és a feledésbe
lapítaná. Ha ez igaz, akkor soha többé egyetlen egy szúnyogot sem fog lecsapni, amíg csak él!

Gyors egymásutánban különböző gondolatok cikáztak át a fejében, olyan sebességgel, hogy

szinte egy időben gondolt mindenre.

Vajon elég vastag volt-e a műanyag ahhoz, hogy teljesen elrejtse a körvonalait, és
láthatatlanná tegye ebben a szűrt, halovány világításban? Mondta-e eleget mostanság a
családtagjainak, hogy mennyire szereti okét? Magához veszi-e majd Mósét Norman ha ő már
nem lesz? Vajon boldogul-e majd egyedül Lisa az ő cikornyás, feketeerdei süti receptjével,
amin eddig mindig elakadt?
 Aztán a cowboy megfordult. Az esőköpeny működött! Megmenekült! Majd a következő
másodpercben lekapta az arcáról, és levigyorgott rá. - Tényleg azt hitted, hogy nem foglak
észrevenni?

Túl késő volt már tovább bujkálni, de talán még nyerhet egy kis időt. - Reménykedtem benne
- válaszolta.

- És most megpróbálsz majd beszéltetni, míg a barátod ideér, ugye?

- Melyik barátom? - kérdezett vissza Hannah, mert ez a kérdés bukott ki a száján szinte
automatikusan.

- A seriffhelyettes, akivel a kórházban találkoztunk.

- Mike Kingston - mondta ki a nevét Hannah, félig-meddig reménykedve a csodában, hogy

hirtelen alakot ölt, és felbukkan. Persze, ez most nem történt meg, így Hannah tovább beszélt. -
Azt hittem, hogy Norman Rhodes-ra gondolsz.

- Egy ilyen csajnak két pasija is lenne? - Tucker Smith vagy Jess Reiffer, vagy akárhogy is
hívatja magát ez az ember, aki most őt akarja megölni, baljósán kuncogott. - Ennyi beszéd elég
is volt. Egy perc, és vége.

- Willa tudta, hogy mi fog következni? - kérdezte Hannah, és reszketni kezdett, ahogy a
férfi lehajolt, hogy felvegye az erősember kalapácsot.

- Kizárt. Hátulról csaptam fejbe. Veled kicsit problémásabb a dolog, mivel bent vagy
ebben a kocsiban. Akár két-három próbálkozásba is kerülhet.

- Várj! - kiáltott Hannah, ahogy a férfi a kalapács felé nyúlt. - Miért ölted meg Willát? Ő
nem jelentett semmi fenyegetést neked.

- Kétmillió dollár. Ezért öltem meg. Ennyit fogok örökölni, ha elveszem Brie-t, és Sam
meghal. De nem vehettem el Brie-t, mert még mindig házas voltam, ugyebár.

- De mi baj lett volna egy válással? - kérdezte Hannah.

- Willa nem akart elválni. Azt mondta, még mindig szerelmes belém. És ha nem játszottam
volna el, hogy én is szeretem, akkor talán kikotyogott volna valamit, valakinek arról az időről,
amit a börtönben töltöttem. És akkor...

- Te vezetted azt a kocsit, ami követett minket, miután eljöttünk Normannel az iskolából? -
szakította gyorsan félbe Hannah.

- Igen, én voltam. Az a barátod valami rallybajnok lehet. Máig nem tudom, hol
veszítettelek el titeket.

Hannah egy néma köszönetét rebegett Normannek, meg fejben egy fohászt, hogy valaki
jöjjön már ide, és tegyen valamit.
 - Mielőtt mi odamentünk volna az iskolához, akkor kutattad át te is Willa asztalát, és
vágtad ki magad az esküvői képről, ugye?

- Úgy van. Nem akartam, hogy bárki felismerjen. Na, hölgyem, most már elég a
beszélgetésből, és jobb, ha nyugton maradsz. Nem akarom, hogy jobban fájjon neked, mint
amennyire muszáj.

- Úgy tudtam, hogy jó lovas vagy - mondta reménykedve, hátha a hiúsága legyőzi majd.

- Igen, nagyon jó lovas vagyok!

- Az arénában nem annak tűntél. Hacsak nem... szándékosan dobattad le magad a bikával?!

- Naná, direkt!

- Akkor már mindent értek. És mivel tényleg jó lovas vagy, mindezt úgy tetted, hogy
teljesen valódinak tűnt a dolog, és senki nem gyanakodott arra, hogy Fürtösnek akartál ártani.

Tucker mosolyogva tett egy lépést a kocsi felé. - Tudod, elég agyafúrt csajszi vagy! Kár,
hogy ez most nem sokat segít rajtad.

- Nem is vagyok olyan agyafúrt - vágott vissza Hannah. Muszáj volt tovább beszéltetnie. -
Arra sem sikerült rájönnöm, hogy miért akartad megölni Fürtöst.

- Oh, pedig nagyon egyszerű. Fürtös rájött, ki vagyok valójában, és ultimátumot adott
nekem. Azt mondta, ha nem hagyom el a várost közvetlenül a rodeó show után, akkor elmondja
Brie-nek és Samnek.

- Ezért megpróbáltad megölni őt?

- Bizony. És azt a munkát is befejezem, csak először veled végzek. Most aztán maradj
szépen nyugton, és mindennek vége lesz egy pillanat alatt.

Hannah felemelte a táskáját, hogy kivédje az ütést, de a férfi kikapta a kezéből, és ledobta a
földre. - Ez csak hátráltatja a dolgot.

Hannah elszörnyedve bámulta, ahogy ütésre emeli a kalapácsot. A feje fölött lebegett, és már
lendült, hogy lecsapjon, amikor Hannah hirtelen előregurult, majd hátra, azután meg körbe-
körbe a kocsi alján.

Egy pillanatra azt hitte, hogy meghalt. Emberek, akik átélték már a halál közeli élményt, úgy
írták le azt, mintha egy fehér fénybe sétáltak volna, de nem emlékezett, hogy bárki említett
volna örvénylő szél-csatornát is. Érezte, ahogy a szél belefúj lángoló arcába, látta a felvillanó
ezüst holdat is, hallotta, hogy egy kintorna harsogva zenélni kezd, és a gyomra is forogni
kezdett. Nem túl nagy a valószínűsége annak, hogy az ember az, oh, Daisy, Daisy ritmusára
hányva menjen át a másvilágra, ezért valószínűleg még életben van. Valaki beindíthatta a
hintát, hogy kimentse a veszélyből!

Hannah megpróbált felkecmeregni a földről. Nem kevés erőfeszítésébe került, de csak

néhány nekifutás után sikerült felvergődnie az ülésre, és megragadnia a biztonsági kart. Ahogy
a sergő-kocsi őrült módon pörgött-forgott vele, megkísérelt lenézni, és látta, hogy Mike
Tuckerrel küzd a földön hemperegve.

És Mike egyedül volt! Függetlenül attól, milyen fitt és erős, Tucker sem volt gyengébb.
Hannah pörgések és forgások közepette figyelni próbálta a küzdelmet. Az első forgásnál még
Mike volt felül, de a másodiknál már Tucker. Aztán Mike, majd Tucker, majd Mike, Tucker...
Muszáj lesz tennie valamit, hogy segítsen Mike-nak!

Segíteni viszont csak akkor tud neki, ha ő is lent van a földön, viszont a szerkezet túl gyorsan
pörgött ahhoz, hogy leugorhasson róla. Hát ez így nem fog menni! Még felállni sem tudott
anélkül, hogy vissza ne vágódjon az ülésre. Ha működne a telefonja, hívhatna segítséget, de a
telefon olyan halott volt, mint amilyen ő lenne, ha Mike nem indítja be a hintát. Mit tehetne egy
teljesen süket telefonnal, azonkívül, hogy kidobja és...

Ez az! Ledobja a telefont, hogy elterelje Tucker figyelmét. Hannah igyekezett felállni, és
megkapaszkodni, de megint csak visszavágódott az ülésbe, amikor a szerkezet ismét szédítő
pörgésbe kezdett. Még kinyúlni sem tudott, hogy csak elengedje. A centrifugális erő lenyomta
az ülés háttámlájához, éppen úgy, mint amikor egy bogár nyomódik a szélvédőre. Felkészült,
hogy kidobja a telefont, lesz, ami lesz, amikor észrevett valamit.

Ez idáig a hinta egyfolytában forgott-forgott, majd pörgött-pörgött, hol ebbe, hol abba az
irányba, váltakozva jobb és bal pörgések és forgások között. Viszont volt egy pont, amikor
elérte a csúcspontját, és a kocsi egy pillanatra csak lebegett, két egyenlő erőkar szorításában,
amely a jobb és a bal oldalról is egyszerre hatott rá. Ha a megfelelő a pillanatban dobja el a
telefont, akár el is találhat vele valamit, amivel elterelheti Tucker figyelmét, akkor pedig Mike
végezhet vele.

A vurstlizene továbbra is harsogott, Hannah kocsija meg csak forgott-pörgött tovább. Ó,

Daisy válaszolj nekem, bolondulok utánad, édesem! Tarara um-tatta, tarara um-tatta... A
harmadik taktusnál érte el a csúcspontot, ő meg felemelte a kezét, és teljes erőből eldobta a
telefont. Amikor az őrült pörgés újraindult, fogalma sem volt, vajon sikerült-e, vagy sem.

- Ez igen, Hannah! - hallotta Mike kiáltását. - Pont fejbe találtad!

Ezután már más kiáltások is hallatszottak a harsogó zenén keresztül, látta a többi rendőrt
Mike körül, és mintha Norman hangját is hallotta volna, ahogy az ő nevét kiáltja. Szólni akart,
hogy valaki vessen már véget ennek az új, korántsem a kedvencei közé tartozó, vidámparki
szórakozásnak, amikor a zene elhallgatott, a sergője pedig lelassult, majd hirtelen rántással
megállt.

- Koszi - rebegte, ahogy Norman karonfogva kihúzta a sergőből, és lesegítette az

emelvényről. - Hát te meg hogy kerülsz ide?

- Azonnal kocsiba ugrottam, miután felhívtál. Idefele jövet felhívtam Mike-ot a kocsiból,
de már ő is úton volt idefelé.

- De ha csak akkor hívtad, hogy lehetett már úton idefelé? - kérdezte elképedve Hannah,
miközben gondolatban gratulált magának, hogy kezdte visszanyerni a logikus gondolkozását.
Sajnos a helyváltoztatási képessége még hagyott némi kívánnivalót maga után, mert olyan
ingatag lábakon állt, mint Winnie Henderson frissen született tehénborjai.
 - Lefuttattam a rendszerben Tucker ujjlenyomatát, és megegyezett Jess Reifferével - szólt
Mike, aki pont odaért hozzájuk, így rögtön meg is válaszolta Hannah kérdését. - Gyerünk,
Norman, fogd az egyik karját, én meg a másikat, és támogassuk oda őt a kocsihoz. Majd
később elhozom a furgonját is.

- Várjatok csak - szólt Hannah, és megvetette mindkét lábát, ahogy a jegypénztárhoz értek.
Még mindig eléggé remegett, és kissé szédült is, de tudta, hogy amit Mike az előbb mondott,
nem volt teljesen értelmes.

- Gyere már, Hannah - húzta őt arrébb Mike. - Nem vagy olyan állapotban, hogy vezethess,
te is tudod. Több mint öt percen át pörögtél-forogtál, és még mindig elég kába vagy tőle.

- Ezt nem is vitatom - hagyta rá Hannah, és engedte, hogy tovább támogassák. - Csak azt
akarom tudni, honnan szerezted meg Tucker ujjlenyomatát, még mielőtt letartóztattad volna.

- A műanyag kávéspohárról vettem le a kórházban.

- Oh, persze, tényleg - helyeselt Hannah, és gondolatban szidta magát, amiért ez neki nem
jutott eszébe. Azt tudta, hogy Mike füllentett az elfogyott hungarocell poharakkal kapcsolatban,
de arra nem sikerült rájönnie, vajon miért cserélte fel duplán egymásba rakott
műanyagpoharakra, amit inkább csak hideg italokhoz használtak. - Viszont az érdekelne, hogy
miért pont Tuckert csekkoltad le elsőként.

Mike először úgy tűnt, mintha nem akarna erre a kérdésre válaszolni, aztán mégiscsak úgy
döntött, valamit mondania kell. - Ez egy ilyen dolog. Néha egy zsarunak megérzések alapján
kell cselekednie, és Tuckerrel kapcsolatban volt egy előérzetem. Tudtam, hogy valami rosszban
sántikál.

- De mi volt az, ami miatt ezt gondoltad róla?

Mike kinyitotta Norman kocsijának utas oldali ajtaját, és majdhogynem begyömöszölte

Hannah-t az ülésre. - Nem tetszett, hogy drágámnak nevezett téged. Rajtam kívül senki nem
hívhat így.

Norman köhintett egyet, Mike pedig megfordult, és ránézett. - Oké, igazad van. Azt akartam
mondani, hogy rajtam kívül senki nem mondhatja ezt, csak Norman. Már ha ezzel te is
egyetértesz, Hannah.

- Számomra teljesen rendben van - szólt Hannah, és gyorsan bekapcsolta a biztonsági övét,
még mielőtt Mike tette volna meg helyette, majd kivette Norman kezéből a táskáját.

- Rendben. Akkor később találkozunk - szólt Mike.

Hannah megvárta, míg becsapódik mögötte az ajtó, és arrébb sétál, és csak ekkor fordult oda
Normanhez. - Igazad volt!

- Miben? - Norman beindította a kocsit, és kihajtott a parkolóból.

Hát, a mobilra vonatkozóan, amit nekem adtál. Nem teljesen így képzeltem a dolgot, de
mindenesetre tényleg az életemet mentette meg.
***

Hannah már kezdett teljesen kikapcsolni, amikor Norman behajtott a parkolóba, és leállította a
kocsit közvetlen Michelle kocsija mögé. - Ez itt jó lesz, ugye?

- Biztos vagyok benne. Nem hinném, hogy Michelle még elmenne valahová. Lonnie is el
van most foglalva az üggyel, Mike-kal együtt.

- Azt hiszem, sikerült a Móse-rejtvényt megoldanom - szólt Norman, és kiszállt, hogy

Hannah-nak is kinyissa az ajtaját. - A rejtély megoldása pontosan veletek szemben található.
Ott ül a sötétben, és ugyanúgy bámul kifelé az ablakon, mint Móse. Láttam, amint kicsit
elhúzódik a függöny, és egy kicsi pofika kandikál ki mögüle.

- Kicsi pofika?

Norman biccentett. - Számomra macskának tűnt, de nagyon sötét volt, és nem tudtam
pontosan megállapítani. De az is lehet, hogy egy kiskutya volt.

- Egyik sem lehet. Ott a Hollenbeck nővérek laknak, és nekik nincs kis házi kedvencük.
Clara vészesen allergiás a macskákra és a kutyákra is. Még én sem mehetek át oda anélkül,
hogy ne kelljen bevennie előtte egy allergia-pirulát.

- Miért, rád is allergiás talán?

- Nem, Móséra az. És mivel ő velem él, gyakorlatilag fennáll a veszélye, hogy minden, ami
rajtam van, tele van macskaszőrrel.

- Akkor nem valószínű, hogy macskájuk lenne - szólt töprengve Norman, és a távolba
bámult, valamire, amit Hannah nem láthatott.

- Hát, nem.

- Oké, szállj ki a kocsiból, mutatni akarok neked valamit.

Hannah kiszállt a kocsiból, és odafordult. - Mit akarsz nekem... - harapta el a szót, amikor
meglátta, hogy Marquerite Hollenbeck kivisz valamit a kukához.

- Az nem egy almos doboz? - kérdezte Norman, ahogy Hannah elhallgatott.

- Nekem annak tűnik. És ez mindent megmagyarázna. Menjünk, és nézzük meg, mi lehet

az.

Marquerite a kukáknál állt, és beleönteni készült az almot a kukába. Hannah épp üdvözölni
akarta, amikor meglátta, hogy a szomszédja szeméből potyognak a könnyek.

- Marquerite! - szólt Hannah, és átkarolta az idősebb asszony vállát. - Mi a baj?

- Bujci az. Megszakad a szívem, Hannah. Annyira szeretem, de meg kell válnom tőle.
 Norman elvette tőle az almot, hogy kiöntse, míg Hannah Marquerite-et vigasztalta. Pár
percig hüppögve sírt Hannah vállán, majd megtörölte a szemét, és felsóhajtott.

- Tudom, erősnek kell lennem, de ez rettenetes. Olyan régóta szerettem volna egy cicát.
Clarával úgy gondoltuk, hogy majd kezeljük az allergiáját, de sajnos nem működik. Clara nincs
jól, és Knight doki sem adhat neki erősebb gyógyszert. Ő is ugyanannyira kivan, mint én. Egy
új otthont kell keresnünk neki.

- Itt lennék - lépett elő Norman egy szempillantás alatt, és Hannah csak ámult. - Majd én
átveszem Bujcit, és hozzám átjöhettek bármikor meglátogatni.

- Komolyan? - Marquerite pont annyira le volt nyűgözve, mint Hannah. - Csak így,
egyszerűen?

- Csak ilyen egyszerűen. És ha Bujci jól kijön Móséval, akkor át is hozom hetente akár
többször is. így nektek sem kell majd kocsiba ülni, és kijönni hozzám.

- És ez azt jelenti, hogy hetente többször is itt leszel - gondolta magában Hannah,
elismerően Norman taktikázásáról. De egyáltalán nem zavarta a dolog. Sőt. Normant bármikor
szívesen látta a lakásában.

- Oh, Dr. Rhodes! - ölelte meg Marquerite.

- Jobb, ha Normannek szólít, hisz én leszek Bujci nevelőapja - javasolta Norman, amivel
egy nagy mosolyt csalt Marquerite arcára.

- Rendben... Norman! Téged küldött az ég, válaszul az imáinkra! Akarsz már most
találkozni Bujcival?

- Szeretnék. Van esetleg egy macskaszállítótok?

- Persze hogy van.

Norman most Hannah-hoz fordult. - Ha nem bánod, most átmegyek, hogy megnézzem őt.
Utána Marquerite-tel áthozzuk Bujcit, hogy találkozhasson Móséval. Működhet ez így
szerinted?

- Tökéletesen - vágta rá Hannah, és rájuk mosolygott. Megoldódott minden problémája,

hisz Willa gyilkosa rács mögé került, és a Móse-rejtélyre is fény derült, hisz egész eddig az
után epekedett, hogy találkozhasson Bujcival. Minden pompásan alakult, néhány apróságtól
eltekintve, mint például hogy egy bíborszínű taftruhában örökítették meg az utókor számára a
Laké Edén Magazin címlapján. Nem is beszélve „Szuper” Fulton tökéletesen célzó keze általi
vízbemártásról, amit sehogy sem fog tudni elkerülni a Laké Eden-i Történelmi Társaság
pavilonjánál, illetve az egyik legnagyobb problémát sem figyelmen kívül hagyva, miszerint
még mindig nem adódott rá alkalma, hogy belekóstoljon és elmerüljön a bundában sült Milky
Way szeletek bűnös élvezetében.
Ruby rántott csokija

Hozzávalók

Alapanyag

12 db Mars szelet (vagy más tömény csokoládé bevonatú édesség: Milky Way, Snickers,
Bounty...) olaj a kisütéshez

A csokikat egy nappal előbb szerezd be, mint ahogy a receptet elkészíted, és kicsomagolás
nélkül tedd be őket a hűtőbe éjszakára.

Tésztabunda

Szervírozás előtt másfél órával készíts tésztakeveréket a következő alapanyagokból:

20 dkg normál liszt (nem kell átszitálni)

¼ teáskanál só

¾ teáskanál szódabikarbóna

½ teáskanál borkősav

2 evőkanál kristálycukor

1 tojás

1 bögre zsírosabb tej (2,8 vagy 3,5 százalékos)

Egy közepes méretű keverőedénybe mérd bele a lisztet, a sót, a szódabikarbónát, a

borkősavat és a cukrot, majd jó alaposan keverd el az egészet.

Egy másik edényben verd fel a tojást és keverd szép simára a tejjel. Öntsd a tojásos tejes
keveréket a lisztes keverékhez, és keverd el csomómentesre. (Az így kapott tészta kétszer
olyan sűrű, mint a normál palacsintatészta.)

Fedd le az edényt, és tedd be hűlni a keveréket a hűtőbe legalább egy órára. (Az sem baj,
ha kétórányit áll, de annál tovább ne hagyd a hűtőben.)

Hevítsd fel az olajat sütéshez 190 °C-ra.

Készíts elő olyan felületet is, ahol majd lecsöpögtetheted, és hagyhatod kihűlni a rántott
csokikat - egy tálra rakj fémrácsot, és takard le szalvétával vagy papír konyhai törlővel.
A csokikat egyenként mártsd bele a hűtött panírtésztába, és ügyelj rá, hogy az teljesen
befedje. Óvatosan csúsztasd bele a bebundázott csokikat a forró olajba kézzel, vagy

2 villa segítségével úgy, hogy a csokiba nem szúrj bele. Süsd körülbelül 2-3 percig, vagy
amíg a tésztabunda szép aranybarnás színű lesz. Használj sütőfogót, vagy lyukacsos lapos
kanalat a rántott édesség olajból való kivételéhez.

Az előkészített tálra téve hagyd, hogy az olaj lecsöpögjön róla, és egy kicsit kihűljön.
Ezután már átrakhatod a tányérra, amin szervírozni fogod.

Ha az összes csokit kirántottad, és maradt még a tésztából, akkor azt merd bele egy
nejlon zacskóba, majd vágd le annak egyik sarkát, és azon keresztül körkörösen engedd
bele a tésztát a forró olajba. Ha még nem jöttél volna rá, éppen most készíted a
tölcsérfánkot. Ha a fánk szép barnára pirult, vedd ki az olajból, hagyd kicsit lecsöpögni,
majd a tetejére hints porcukrot.

Hannah megjegyzése: Használhatsz egy jó öreg serpenyőt, és kisütheted ezt a bűnös kis
édességet a tűzhelyen is - feltéve, ha rendelkezel olyan hőmérővel, amelyet olajsütésnél is tudsz
használni. Ha ilyen módon készíted el, tudd, hogy nagyon figyelned kell majd az olaj hőfokát.
Tartania kell a folyamatos 190 °C-ot.

Célszerűbb megoldás egy elektromos olajsütő (fritőz), amelyen be lehet állítani a hőfokot,
amelyet a sütés alatt végig megtart. Az olajsütőnél viszont ne használd a sütőkosarat, mert a
csokik tésztabundája hozzáragad, és nagyon nehéz onnan eltávolítani!

Hannah másik megjegyzése: A csokikat egyenként süsd ki, hogy ne ragadhassanak össze
sütésnél a forró olajban. Nagy valószínűséggel desszertevők hordái fognak már ott sorakozni a
sütőd körül, türelmetlenül várva, hogy kisüljenek eme bűnös élvezetek.
Harminckettedik
fejezet

Most majd lehull a függöny. Hannah kicsit arrébb fészkelődön az úsztatós széken a Laké Eden-
i Történelmi Társaság pavilonjában, és megpróbált kedvesen mosolyogni. Mike és Norman is
megígérte, hogy nem úsztatják meg, nem úgy Fulton.

- Idő? - kérdezte Michelle-től, aki nem messze tőle állt, készenlétben a törölközővel.

- Még tíz perc van zárásig, és Andrea sem látta még idejönni - jelentette Michelle. Andrea
és Tracey elhelyezkedtek a bejáratnál, és reménykedtek, hogy Fulton nem teszi tiszteletét a
Három-megyei Vásáron ma este. Michelle-t Miss Három-megye Szépségkirálynőjévé
koronázták ma, és azt tervezték, mind elmennek megünnepelni az Éden-tó Vendéglőbe fél
tízkor, amint Hannah befejezi a műszakot. Nem lesz már ideje arra, hogy hazamenjen átöltözni,
így hozott magával egy másik váltás ruhát is. De a haja az már egy másik történet. Ha
megmártják a vízben, pont úgy fog kinézni, mint valami piros műanyag mosókefe, és esélye
sem lesz rendesen megmosni, és balzsamot rakni rakoncátlan fürtjeire.

Öt perc telt el, és Hannah fejben már a másodperceket számolta. Időközben három ember is
megpróbálta eltalálni a célpontot. Drew Vavra, a Laké Eden-i Sirályok új edzője volt az első
próbálkozó. Főiskolás korában maga is a Sirályok csapatát erősítette, mint dobóember, de Mike
a fülébe súgott valamit, és a három labda, amivel Drew célba dobott, mintha mérföldekkel
arrébb esett volna le a célponttól.

Florence Evans következett, aki megmondta Hannah-nak, csak időhúzásból dob, hogy ezzel
is segítsen neki. Florence szemüveges volt, és mindenki tudta, milyen rettenetesen rövidlátó.
De hát szűz kéz szerencséje révén, bármi megtörténhet, így Hannah lélegzet-visszafojtva
figyelte, amint a három labda egymás után, méterekkel arrébb ér földet.

A harmadik vállalkozó Knight doki volt, és Hannah megint úgy érezte, itt a vég. A doki
kiváló sebész volt, márpedig a sebészeknek nagyon pontosan kell célozniuk ahhoz, nehogy
valakinek a veséjét operálják ki a vakbele helyett. Ám a doki most nem a műtőben volt sebészi
felszerelésekkel, és kacsintott is egyet Hannah felé, mielőtt eldobta volna a labdát. Úgy nézett
ki, szándékosan lőtt mellé, kiváltképp a harmadik dobásával, ami annyira gellert kapott, hogy
majdnem Delorest találta el.

Az idő majdnem lejárt. Még két perc volt hátra, amikor megszólalt Michelle mobiltelefonja.
Michelle felvette, hallgatta egy pillanatig, majd odament Hannah ülőkéjéhez. - Fulton már úton
van ide - mondta. - Sajnálom, Hannah!

Hát jó, - gondolta Hannah. Már annyi mindent átélt az életben, és egy vízbemártásba nem
fog belehalni. Különben is, hálát adhat azért, hogy egyáltalán itt lehet, hogy megmártóztassák a
vízben. Ott is hagyhatta volna a fogát a vásárban, ha a dolgok másképpen alakulnak. Volt
egypár veszélyes helyzet, és hálás lehet...

Veszélyes helyzet... Hannah gondolatai hirtelen új irányt vettek. Ez nem azt jelentette, hogy a
célját csak majdnem érte el? A majdnem siker vagy félsiker nem könyvelhető el sikerként. Ez
olyan, mint amikor valaki azt mondja, majdnem sikerült neki. Ami, ugye, azt jelenti: nem
sikerült, de közel volt hozzá, hogy sikerüljön. Tehát a majdnem elvétés az elvétés volt? Vagy
csak egy elvétett találat, ami találat is lehetett volna?

Ilyen és hasonló okfejtések jártak Hannah fejében, míg észre nem vette a vigyorgó
baseballjátékost, aki az Ikervárosok csapatának egyenruháját viselte. - Oh, hello, Fulton -
üdvözölte, és felkészült a legrosszabbra.

- Hello, Hannah. Képzeld csak, megyek a show-ra!

Hannah elég jól ismerte a baseballzsargont. Az apja is éveken keresztül az Ikreknek drukkolt,
és soha nem fáradt bele, hogy a baseballról meséljen a lányainak. - Felosztályoztak, és most az
Ikrek színeiben dobsz? - kérdezte tőle.

- Bizony. Viszont miattad komolyan aggódom.

- Miről beszélsz?

- Hallottam, hogy kiütöttél egy gyilkost tegnap éjjel, és nekem még soha nem sikerült ilyet
tennem. Gondoltam, megengedem, hogy legyen egy próbadobásod a lehető legjobb
dobóújoncra is, akit az Ikrek megszerezhettek.

- Úgy érted... - Hannah ki sem merte ejteni a száján, amit gondolt. Túl szép volt, hogy igaz
legyen.

- Bizony ám. Át szeretném venni a helyed, és te dobsz háromszor a labdával felém. Ha

sikerül eltalálnod a célpontot, akkor ezzel te leszel a legjobb amatőr dobó az államokban. Ha
nem így lesz, akkor majd én jövök a dobással. Ez így korrekt, nem?

Hannah a nagy csapat emberre pillantott, akik körülöttük gyűltek össze. Ott volt köztük
Wingo Jones is az operatőrrel. Mennyire imádná Delores, ha a Laké Eden-i Történelmi
Társaság ekkora nyilvánosságot kapna! Ez adta neki az ötletet.

- Hát persze - mondta, és édesen belemosolygott a kamerába. - Viszont nem én vagyok a

legjobb amatőr dobó a környéken.
 Fulton teljesen ledöbbent. - Nem te vagy?

- Oh, nem. Az édesanyám az. Ő Delores Swensen, a Laké Eden-i Történelmi Társaság
elnöke, és ő mesélte nekem mindig. Nagyon jó softballjátékos volt főiskolás éveiben, kitűnő
eredményekkel. Ha anyám nem képes rá, hogy három dobással megúsztasson, akkor nyugodtan
megdobhatod. Na, áll az alku?

- Áll az alku - válaszolta a fiú, és Hannah majdnem hangos hahotában tört ki, amikor
meglátta anyja döbbent arcát. Most elkapta Delorest, és ezt tudta ő is. Ha visszautasítja a
fogadást, amit Hannah kötött, akkor megbukik a kedvenc ügye támogatásában. Ha pedig rááll
Hannah kegyes ajánlatára, akkor valószínűleg úszni fog, viszont ezzel plusz műsoridőt szerez
maguknak, amivel további támogatást szerezhet a Laké Eden-i Történelmi Társaság részére.
Hannah engedelmes jó kislányhoz méltóan kitalálta, mivel segítheti leginkább, hogy anyukája
elérhesse eme célját. Mert Delores megérdemli. Édes jó Istenem, de még mennyire, hogy
megérdemli!

***

- Szándékosan csak a harmadik labdával találtad el? - kérdezte Andrea, miközben Sally egyik
pincérnője felszolgálta nekik az előételt.

Delores vállat vont. Legkevesebb három perc plusz műsoridőre tett szert az Éden Csatornán,
és ez nagyon megelégedetté tette.

- Persze hogy megvártam a harmadik labdát - válaszolta. - Fel kellett csigáznom a

közönség érdeklődését. Ez az egyik legfontosabb dolog a televíziózásnál.

Hannah, aki - minden tiltakozása ellenére, miszerint úgy fogja érezni magát, mint a mustár a
sonkássajtos szendvicsben - újfent Mike és Norman között foglalt helyet, és csak mosolygott.
Az anyja megúsztatta Fultont, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, és valószínű, hogy
ebből újabb családi legenda születik. Ha pedig a családi legendáknál tartunk, van egy, amit
kicsit talán kikorrigálhat.

- Nyugodtan abbahagyhatod a zabpehely evést - mondta az asztalon áthajolva Andreának. -

Te kijátszottál engem, amikor kisebbek voltunk, én meg csak kiegyenlítettem az állást.

- Tudtam.

- Komolyan?

- Igen, már aznap. De olyan lelkiismeret-furdalásom volt, amiért a bolondját járattam veled
anno, hogy úgy gondoltam, megérdemlem, és jár a büntetés.

- Oké, mostantól nem vagy már büntiben.

- Koszi, de szerintem továbbra is enni fogom a zabpelyhet.

Hannah megrökönyödve bámult a testvérére, majd elmosolyodott. - Nem mondod, hogy...

- Pedig igen - szakította félbe Andrea. - Rájöttem, hogy nagyon is kedvelem!

 - Hannah? - Lisa intett neki, és Hannah hátradőlt kicsit, hogy Mike székének háttámlája
mögött beszéljen vele. - Csak azt akartam mondani, hogy nagyon tetszik a fülbevalód.
Tökéletesen megy a medálodhoz.

- Köszönöm - válaszolta Hannah, és szerette volna annyiban hagyni a dolgot. A fülbevalók

ma reggel érkeztek, egy különleges kiszállítás volt az ékszerésztől, aki a medálját is tervezte.
Ross Barton ajándékaként érkezett, aki Laké Edenben forgatta a filmjét. Mióta elment, minden
héten jött tőle valami kis ajándék, apróság vagy virág. Ha beszéltek telefonon, mindig elmondta
neki, hogy ezzel szítja a tüzet, ki ne hunyjanak a lángok.

- Hogy van Bujci? - kérdezte Michelle Normantól. Húga Norman és Lonnie között ült, de
Hannah-nak volt egy sejtése, hogy ő biztos nem érzi magát úgy, mintha egy szendvicsben
lenne.

- Oh, nagyon jól. - Norman megmutatta a fényképet, amin a szürke-fehér teknőctarka cica
és Móse összegömbölyödve fekszik egymás mellett az apja régi, bőr irodai karosszékében. -
Bujci egyszerűen imádja Mósét, így hetente háromszor áthozom, hogy együtt lehessenek.

Hannah Mike-ra nézett. Egyáltalán nem tűnt boldognak.

- Szóval... - mondta. - Mit gondoltok, lesznek majd nekik kiscicáik is? Én is gondolkozom
rajta, hogy beszerzek egy kiscicát.

- Jóságos ég - gondolta Hannah. Véget kell vetnie ennek a versengésnek, még mielőtt Mike
és Norman egymást akarnák túlszárnyalni macska-témában.

- Bujci ivartalanítva van - magyarázta Hannah.

- Nem lehetnek kiscicái. Még ha lehetnének is, Móse kasztrálva van.

- Jaj, Hannah, hogy tehettél vele ilyet? - nézett rá megbotránkozva Mike.

- Nem én voltam - mondta neki Hannah. - Már így érkezett az ajtóm elé. De ha nem lett
volna, akkor biztosan elvittem volna az állatorvoshoz megcsináltatni a műtétet. Ez egy fontos
része a felelős állattartásnak. Pláne, hogy olyan sok gazdátlan és otthontalan kutya meg macska
kóborol a világban.

- De... - bizonytalanodott el Mike Hannah elszántságán, amikor Delores megkocogtatta a

villájával a pezsgős poharát.

- Kérnék egy kis figyelmet mindenkitől!

Tekintettel erőteljes személyiségére, mintha mindenki rögvest engedelmeskedett volna.

- Először is, Lisának és Herbnek a segítségünkre van szüksége - mondta Delores, ámulatba
ejtve ezzel Hannah-t, aki majdnem a szalvétájába szúrta a villát az ajóka helyett a salátáján.

- Tudom, hogy neked kellett volna előbb mondanom - hajolt oda hozzá Lisa Mike
széktámlája mögött. - Csak hát, annyira elfoglalt voltál mostanság. Egyedül azt kértem tőle,
engedje meg, hogy a rokonok kibéreljék a tóparti házatokat augusztus utolsó hetében.
 - Lisa és Herb nagy családi összejövetelt szerveznek - folytatta Delores és szükségük lenne
rá, hogy kibérelhessenek néhány faházat az Éden-tó partján. Ebben tudnál segíteni te is, ugye,
Andrea?

- Természetesen - Andrea előkapott valami elektronikus kütyüt, és abban jegyzetelt. -

Augusztus utolsó hete, azt mondtad?

- Úgy van - válaszolt Lisa, és Herbre nézett, aki bólogatott. - Úgy gondoltuk, az lenne a
legmegfelelőbb idő rá, még iskolakezdés előtt.

- Majd én intézem ezt nektek. Hány emberre számítotok?

Lisa ismét Herbre nézett, aki visszanézett Lisára. Hannah úgy érezte, mintha kicsit meg
lennének szeppenve mindketten, hogy a tervük hirtelen ilyen nagy nyilvánosságot kapott.

- Talán harmincan - számolgatta Lisa. - Meghívókat küldünk visszaigazolási kéréssel, hogy

pontosan meg tudjuk mondani.

- Ja, és még lehet, hogy hozzájön egy-két tucat rokon, hiszen mindketten nagycsaládból
származunk.

- Semmi baj, meg tudom oldani. A legtöbb ember általában abban az időben zárja le a
tóparti házát, és biztosan örülni fognak egy kis extra bérleti díj lehetőségnek. Bízom benne,
hogy jó árakat tudok majd nektek kialkudni.

- Akárhogy is, de segítünk nektek - mosolygott Delores Lisára és Herbre. - Most pedig
szeretnék tósztot mondani Michelle lányomra, aki ma megnyerte a Miss Három-megye
Szépségversenyt.

- Köszi, anya - szólt Michelle, és odakoccintotta a saját poharát az anyjáéhoz. - Én pedig

Andreának és Tracey-nek szeretnék gratulálni, akik megnyerték az Anya-Lánya
szépségversenyt.

- Én pedig szeretnék... - tartott egy kis szünetet Tracey, és odafordult az anyjához. - Minek
is hívta a nagymama?

- Tósztot mondani - súgta oda neki Andrea.

- Igen, szeretnék tósztot mondani Bethany-nak, aki megnyerhette volna a Gyönyörű

Kisbaba vetélkedőt, ha nem tépte volna meg a bíró bácsi haját.

- Sajnos a bíró parókát viselt - magyarázta Andrea. - Mindenki nagyon mókásnak tartotta,
de Bethie-t kizárták rossz magaviseletért.

Delores rosszallóan csóválta a fejét. - Inkább adtak volna neki jutalmat, hogy ilyen jó ízlése
van. Az volt a lehető legrémesebb paróka, amit valaha is láttam. Biztos használtan vette át a
Sírásótól.

- Anya! - hápogta Hannah, bár ezen neki is nevethetnékje támadt.

 Delores a lányaival együtt kacagott. - Kicsit szabadabbnak érzem magam ma, mert végre
befejeztem a projektet, amin már hónapok óta dolgoztam

- Nem akarsz mesélni róla nekünk is? - kérdezte Hannah, remélve, hogy az anyjuk végre
elárulja mi volt az a titkos nagy munka, amin éjjelenként dolgozott az otthoni irodájában.

- Még nem lehet, drágám. Ez valami olyasmi, amit már nagyon régóta meg akartam
csinálni. Majd csapunk egy másik nagy családi ünneplést, ha be is jön. Továbbá szeretnék
gratulálni Normannek, hogy első helyezést kapott a fotókiállításon - folytatta Delores. - És
Herbnek, aki a legjobb amatőr bűvész címet nyerte el. Aztán szeretném megköszönni Mike-
nak, hogy megmentette Hannah-t attól a borzalmas embertől. Ezennel befejeztem a beszédet, és
lássunk hozzá a desszerthez!

A pincérek biztos hallhatták, mert azonnal betolták a desszertes kocsit. Rajta volt Hannah
Szőke Brownie-ja, hogy megünnepeljék vele Willa gyilkosának rács mögé juttatását. Illetve
volt még ott egy másik, nagy ezüst tortaalj is, az viszont üresen.

- Tessék, Hannah - szólt Norman, és átnyújtott neki is egy fotót.

Hannah ránézett a fotóra, és széles mosoly ömlött szét az arcán. - Ez egyszerűen tökéletes,
Norman. Ezt meg hogy csináltad?

- A fotóprogramommal. A digitális fotózás szépsége. Meg tudtam változtatni vele a ruhád

színét, bármilyen más színűre, és úgy gondoltam, a sötétzöld sokkal jobban megy a hajad
színéhez.

- Tényleg sokkal jobban néz ki - motyogta Hannah finoman fogalmazva, és titokban hálát
adva annak, legyen az bárki, aki Norman fotóprogramját tervezte. - Ez a kép lesz a holnapi
újságban is?

- Igen.

- Köszönöm neked, Norman - rebegte hálásan Hannah, és már azon törte a fejét, milyen
más módon fejezze ki majd az elismerését. A pincérnő most odaért hozzájuk, és Hannah-nak
megint a szemébe ötlött az üres ezüst tortaalj.

- Ez miért van...? - kezdte kérdezi, de abba is hagyta, mert meglátta Rubyt közeledni az
asztalukhoz, egy üveg tállal, ami pontosan illett az ezüst tortaalátétre. Az üvegtálon legalább
hat különböző, bundában kirántott finomság volt.

- A Milky Way szeletek a bal oldalon, a Snickers szeletek a jobb oldalon vannak - mutatta
Ruby, és Hannah-ra mosolygott. - Anyukádnak köszönd, az ő ötlete volt, Sally pedig
megengedte, hogy itt süthessem ki őket.

Ruby letette az üvegtálat, majd átjött az asztal másik oldalára, hogy megölelje Hannah-t. -
Nagyon köszönöm, hogy megmentetted Briannát attól, hogy élete legnagyobb baklövését
kövesse el!

Hannah is átölelte Rubyt, és ujjongva fogadta el a rántott Milky Wayt, amit Ruby
észrevétlenül a tányérjára helyezett. Már az első harapás után élvezettel nyögdécselt volna, ha
mer, és azon gondolkozott, milyen szerencsés is. Fantasztikusan jó volt itt lenni, együtt a
családjával meg a barátaival. Felnézett, és észrevette, hogy Delores figyeli. Összenéztek, mire
eszébe ötlött, hogy vajon mi lehet az a projekt, amit az anyja most fejezett be. Meg persze az is,
hogy az a bizonyos titkos projekt vajon milyen kihatással lesz mindannyiuk életére?!
Szőke brownie

Hozzávalók 8-10 személyre

10 dkg fehér csoki

15 dkg vaj

15 dkg kristálycukor

3 tojás (csak villával keverd össze egy pohárban)

1 teáskanál kókusz aroma (vagy tetszés szerint vanília aroma)

12 dkg liszt (nem kell átszitálni)

5 dkg pekándió (vagy dió)

4 dkg kókuszreszelék (vagy nagyobb méretű kókuszdarabok)

5 dkg fehér csoki chips (vagy apróra vagdalt fehér csoki)

1 evőkanál porcukor a szóráshoz

Bélelj ki egy 20x30 cm méretű tortaformát sütőpapírral úgy, hogy az oldalakra is

kerüljön papír. Ezután kend csak ki a sütőformát vajjal vagy leragadást gátló sütőspray-
vel.

Olvaszd fel a vajat és a fehér csokoládét mikrobán vagy vízgőz felett, majd kevergesd
meg. (Mivel a csokoládé felolvadva is tarthatja a formáját, addig keverd, amíg egyenletes
masszát nem kapsz.)

A felolvadt csokimasszához keverd hozzá a cukrot. Hűtsd le szobahőmérsékletűre a

keveréket, majd add hozzá a villával már összekevert tojásokat, meg a kókuszaromát és
dolgozd össze szép egyenletessé vele. Öntsd hozzá a lisztet és keverd el benne, hogy a liszt
épp átnedvesedjen tőle.

Tedd a pekándiót, a kókuszdarabot (ha nem reszeléket használsz) és a fehér csoki chips-et
egy konyhai robotgép keverőtáljába, majd jól aprítsd fel őket az acélpengés keverőfejjel.
(Ha nincs konyhai robotgéped, nem feltétlenül fontos megvenned csak a recept kedvéért -
aprítsd össze a hozzávalókat egy jó éles késsel, amilyen kicsikre csak tudod.)

Keverd a masszához a felaprított hozzávalókat is és jól dolgozd össze. Öntsd a

tésztamasszát az előkészített kibélelt, kikent tortaformába.

Előre melegített sütőben 175 °C-on süsd 30 percen keresztül.

Ha kész, tedd ki a tortaformával együtt a Szőke brownie-t a tortarácsra, és hagyd hűlni.
Ha teljesen kihűlt, a sütőpapír széleit megfogva emeld ki a tortaformából, és színével
lefelé borítsd egy vágódeszkára. Az aljáról húzd le a sütőpapírt és vágd fel a sütit brownie
méretű darabokra. Rendezd egy tálra a szeletkéket és szitálj a tetejükre porcukrot.

Jo Fiuké megjegyzése: Ezt a Szőke brownie-t speciálisan Laura Levin partijára találtam ki, és
készítettem el a Jane Austen Rejtélyek sorozat harmadik kötetének - a Gyilkos Szőke –
bemutatópartijára.
Receptek
tartalomjegyzéke

Svéd zabpehely falatok.............................................................................................................. 22

Ananászos élvezetek..................... ……………………………………….................................33

Diós datolyás rágcsa................................................................................................................... 85

Amerikai zöldcitromos pite ......................................................................................................108

Bernadette puffancs sütije ........................................................................................................148

Vajkrém fantáziák puffancs sütikhez .......................................................................................150

Fenséges Cappuccino korong

....................................................................................................192

Őszibarackos gyümölcskenyér .................................................................................................204

Ruby rántott csokija.................... ……………………………………………………………..344

Szőke brownie........................ ………………………………………………………………..355

 Kedves Olvasónk!
Most megtudhatja, mire képesek a nők!

Reméljük, élvezte Hannah Swensen humorát, kreativitását, talpraesettségét - és ez is

bebizonyítja Önnek, hogy az Illia & Co. Kiadó kiadványai valóban megmutatják, mire képesek
a nők.

Figyelmébe ajánljuk krimisorozatunk további köteteit:

Egzotikus csók és gyilkosság

Hannah Swensen titokzatos esetei 1.

Bridget Jones és az „Állítsátok meg Terézanyut!” Kéki Katája után itt a legújabb szingli hősnő,
a Miss Marple féle leleményességgel nyomozó süteménybolt-tulajdonos, Hannah Swensen.

Az álmos amerikai kisváros, Laké Edén életét, egy nap gyilkosság rázza fel.

A helyi ex-futballsztárt és ügyeletes álom-pasit, a tejtermék fuvarozással foglalkozó Ron

LaSalle-t saját furgonjában szíven lövik. Hannah talál rá a halott férfira, kezében egy Egzotikus
csókkal. A vörös hajú cukrásznő, miközben újabb és újabb süteménykreációkkal lepi meg
kávézója vendégeit, agyafúrt logikával bogozza ki a bűneset szálait. Újabb rejtélyes gyilkosság,
fordulatos bűnügyi történet, a szingli-hősnők jellegzetes stílusa, egy árva, félszemű kandúr,
szerelem és ínycsiklandó sütemények - ezek a hozzávalói a klasszikus krimi receptjének. És
még valami:

A történetben fontos szerepet játszó sütemények kiváló receptjei is megtalálhatóak az aktuális

fejezetek végén.
 Epertorta és gyilkosság
Hannah Swensen titokzatos esetei 2.

Hannah Swensen újra nyomoz. A krimisorozat első részében a lángvörös hajú hősnő
bebizonyította, hogy logikája és bátorsága megbolondítva egy csipetnyi fanyar humorral
legalább annyira különleges, mint közkedvelt süteménykreációja, az Egzotikus csók. Ezúttal a
leleményes cukrásznő a Laké Eden-i sütőverseny zsűrijében elnököl, ahol valóban vérre menő
a küzdelem.

Laké Edén élete felpezsdül, mert a Hartland Liszt igazgatója az évenként megrendezendő
desszertsütő verseny helyszínéül választja a barátságos amerikai kisvárost. Hannah az öttagú
zsűri elnökeként izgatottan készül a nagy eseményre. Amikor azonban az egyik zsűritagot,
Boyd Watson edzőt vérbe fagyva találják a Hannah-féle Epertorta maradványai között, a
vakmerő cukrásznő egy Barackos kenyérfelfújt és egy Kakaós sün elkészítése közben újra
magánnyomozásba kezd, és rövidesen szövevényes bűnügyre derít fényt. Vajon Watson
zsűritagként mondott kemény kritikái adhattak okot a gyilkosságra? A nyomozás izgalma
emelkedik, akár a tészta a sütőben, ráadásul Hannah-nak vigyáznia kell, mert a gyilkos sejti,
hogy a nyomában vannak, és ha kell, újra akcióba lép.

A fejezetek végén 7 újabb ínycsiklandó desszertrecept szerepel

Áfonyás muffin és gyilkosság

Hannah Swensen titokzatos esetei 3.

Végy egy téli álmában szendergő kisvárost, pezsdítsd föl egy Téli karnevállal, amelynek
díszvendége az egyik legismertebb televíziós főzőműsor sztárja, bolondítsd meg az egészet a
város első polgármesterének kísértéivel és máris készen áll minden Hannah Swensen újabb
esetéhez.

A szingli cukrásznő ismét kénytelen nyomozni, hiszen Connie Mac, a sztár konyhatündér
éppen az ő cukrászdájának kamrájában kap a fejére halálos ütést egy baseballütővel. Ráadásul a
fő gyanúsított húgának egyik legjobb barátnője, akiről elképzelni sem lehet, hogy ilyet tegyen.
S miután a Téli karnevál lékhorgász-versenyén a következő hulla is felbukkan a fagyos vízből,
Hannah és húga immár mindent bevet, hogy a valódi gyilkos horogra akadjon.

S míg a vörös hajú nyomozónő kegyeiért Norman és Mike immár három kötet óta verseng,
feltűnik az első szerelem, Greg is a városban, megnehezítve ezzel Hannah amúgy sem egyszerű
magánéletét...
 A sok fordulat és izgalom között már-már alig jut idő a sütésre, de Hannah üzlettársa, Lisa
gondoskodik arról, hogy a karnevál süteményellátása nehogy veszélybe kerüljön. így az olvasó
is megismerkedhet újabb 7 nagyszerű édesség elkészítésének titkaival.

Pikáns meglepetés és gyilkosság

Hannah Swensen titokzatos esetei 4.

Laké Edenben a hangulat tetőfokára hág, hiszen Hannah egyik udvarlója, Norman elkezdi
felépíteni álmaik házát, amelyet együtt terveztek - pusztán egy versenyre benevezve -, ám ez a
gesztus anyjának egy lánykéréssel felér. Közben Mike - a vetélytárs - engedékennyé válik, s
amikor kiderül, hogy a Norman által megvásárolt romos ház egy hullát rejt, nemhogy eltiltja a
szingli cukrásznőt a nyomozástól, hanem egyenesen megengedi neki. így aztán mindenki azért
drukkol, hogy Hannah nyomozása sikeresebb legyen, és előbb hozzon eredményt, mint a
rendőröké.

A nyomozási versenyfutás pedig a legnagyobb amerikai ünnep, a július negyediki

Függetlenség Napja rendezvényei és díszletei között zajlik. Nemzeti színű sütemények,
fúvószenekar, felvonulási kocsik, tűzijáték - és a kacér Rhonda Scharf rejtélyes halála egy
romos ház pincéjében...

Szerencsére a halál oka nem a Süti Éden egyik legújabb kreációja, a Pikánsmeglepetés, de -
ahogyan az előző kötetekben is - a nyomozás kiinduló pontját a sütemény képezi, mert a
gyilkos és áldozat úgy tűnik ebből evett utoljára. S a cukrásznő újabb süteménycsodáit már
nem kóstolhatták meg. De az olvasók megismerhetik és ki is próbálhatják a kötetben szereplő 6
izgalmas édességet.

Csokis tündértorta és gyilkosság

Hannah Swensen titokzatos esetei 5.

Hannah Swensen napjai gyilkosság nélkül sem telnek unalmasan mostanában. Mert miközben
finomabbnál finomabb süteményeket készít a Süti Édenben, szerkeszti a Laké Eden-i
szakácskönyvet, főzőtanfolyamot vezet, pátyolgatja húgát, Andreát, akinek napokon belül
megszületik második gyermeke. Ráadásul Laké Edenben mindenki izgatottan készül a
seriffválasztásra. A versengésben pedig Bili, Hannah sógora a híresen szigorú Grant seriff
ellenfele. De természetesen a Süti Éden tulajdonosnője nem tudja távol tartani magát a
minnesotai kisváros legújabb bűntényétől, amikor is Grant seriffet egy este holtan találják.
Hiszen ki más fedezné fel a vaskalapos rendőrfőnök hulláját, ha nem éppen a szingli
cukrásznő? És ki más lehetne az első számú gyanúsított, mint Bili? Hannah-nak most
mindennél fontosabb, hogy tisztázza sógorát és kiderítse, ki a tettes valójában.

Az amerikai kisváros kellemes hangulata, már ismerős alakjai, Hannah sütemény- és

kávéillatú cukrászdája mellett újabb 10 sütemény receptje vár az olvasókra.
 Karácsonyi habcsók és gyilkosság
Hannah Swensen titokzatos esetei 6.

Hannah Swensen számára a karácsony olyan, akár a legfinomabb csokimáz egy remekbe
sikerült tortán. És ezúttal minden hozzávaló megvan a tökéletes ünnephez. Amíg ő a Süti
Édenben szorgoskodik a napi finomságokkal, már alakul az esti mulatság. Hiszen, ha a város
legremekebb receptjeihez hozzáadjuk Hannah két, fel-felbukkanó hódolóját, egy csipetnyit a
minden perces kismama Andreából, pár csöppet az anyjából meg a hamisítatlan angol lord
udvarlójából mit is kaphatunk? Egy katasztrófa receptjét - pedig a legzaftosabb hozzávaló még
hátravan...

A nemrégiben elvált Martin Dubinski vadonatúj hitvesével, Brandi-vel jelenik meg a

karácsonyi büfén. A Las Vegas-i showgirl az állatvédőket - így Hannah-t is - hergelő módon
talpig szőrmében, felékszerezve tetszeleg, míg az exneje olyan, akár egy lefagyasztott
tojássárgája. És amikor eltűnik Delores Swensen antik tortakése, a parkolóban bukkannak rá az
új - és immár néhai - Mrs. Dubinski dekoltázsában.

Mivel a hóvihar a gyilkosság helyszínén „marasztalja” a városka lakóit, Hannah-nak kéznél

vannak a nyomozás kellékei: a fél város és köztük a gyilkos is... így tüstént beveti nyomozói
tehetségét, hogy megoldja az ügyet.

A kötet tartalmazza Laké Edén szakácskönyvét, több mint 50 amerikai recepttel!

Szemérmes barack és gyilkosság

Hannah Swensen titokzatos esetei 7.

A válság a Süti Édent sem kerüli el. Hannah és társa, Lisa azért küzdenek nap, mint nap, hogy
Laké Edén egykor népszerű cukrászdáját ne kelljen bezárniuk. De a válság oka nem gazdasági.
Shawna Lee nem csak a szerelemben akar Hannah vetélytársa lenni, hanem desszert fronton is.
A Magnólia szirom cukrászda pedig

- amelyet a rivális az utca túloldalán nyitott - sikeresnek bizonyul. A vendégek elpártolnak a

Süti Édentől, a csőd felé sodorva ezzel a szingli cukrászlányt. A krízis olyannyira mély, hogy
Hannah fejében még a házasság gondolata is megfordul...

A Laké Eden-i hullafogó - ahogyan Hannah-t a háta mögött nevezik - azonban mégis kap egy
új esélyt a sorstól. Ugyanis Lisa Valentin napi esküvőjén nem jelenik meg Shawna Lee a
beígért barackos cobblerrel.

Remények, szerelem, féltékenység, szélhámosság és természetesen egy gyilkosság fűszerezi

a Valentin napra készülő kisváros újabb izgalmas történetét. De a vörös hajú cukrászlány
nemcsak a nyomozásban erős. Hiszen női rafinériájával, a Szemérmes barackkal és még kilenc
egyéb kreatív süteménnyel felveszi a harcot mindkét fronton.
 Meggyes túrótorta és gyilkosság
Hannah Swensen titokzatos esetei 8.

A válság a Süti Édent sem kerüli el. Hannah és társa, Lisa azért küzdenek nap, mint nap, hogy
Laké Edén egykor népszerű cukrászdáját ne kelljen bezárniuk. De a válság oka nem gazdasági.
Shawna Lee nem csak a szerelemben akar Hannah vetélytársa lenni, hanem desszert fronton is.
A Magnólia szirom cukrászda pedig - amelyet a rivális az utca túloldalán nyitott - sikeresnek
bizonyul. A vendégek elpártolnak a Süti Édentől, a csőd felé sodorva ezzel a szingli
cukrászlányt. A krízis olyannyira mély, hogy Hannah fejében még a házasság gondolata is
megfordul...

A Laké Eden-i hullafogó - ahogyan Hannah-t a háta mögött nevezik - azonban mégis kap egy
új esélyt a sorstól. Ugyanis Lisa Valentin napi esküvőjén nem jelenik meg Shawna Lee a
beígért barackos cobblerrel.

Remények, szerelem, féltékenység, szélhámosság és természetesen egy gyilkosság fűszerezi a

Valentin napra készülő kisváros újabb izgalmas történetét. De a vörös hajú cukrászlány
nemcsak a nyomozásban erős. Hiszen női rafinériájával, a Szemérmes barackkal és még kilenc
egyéb kreatív süteménnyel felveszi a harcot mindkét fronton.

Hannah Swensen már az interneten is

- aki megkedvelte a szingli cukrásznőt,

- aki kíváncsi sütési fortélyokra és titkokra,

- aki megmagyarázhatatlan módon maga is kötődik érzelmileg egy négylábú

szőrgombolyaghoz, azaz egy macskához,

- aki kíváncsi Laké Edenre, ahol ilyen izgalmasan zajlik az élet,

- aki meg szeretne ismerkedni Joanne Fiuké életével, műveivel,

az keresse a

www.sutiskrimi.hu

honlapot, ahol mindezeken felül még

- fórumozhat a többi rajongóval,

- tökéletesítheti tudását süti készítésből,

- részt vehet időről időre a krimisorozathoz kapcsolódó játékainkban,

- és része lehet annak a közösségnek, amely rajongva szereti