Professional Documents
Culture Documents
Robert A. Monroe - Testen Kivuli Elmenyek PDF
Robert A. Monroe - Testen Kivuli Elmenyek PDF
A
teljesítményt bálványozó világunkban egyáltalán
nem számít az az ember, aki alszik. Hat-nyolc
óráig csak fekszik mozdulatlanul, nem „viselke
dik" közben, nincsenek „alkotó gondolatai", nem művel sem
mi „érdemlegeset". Tudjuk, hogy az emberek szoktak álmod
ni, gyermekeinket mégis arra tanítjuk, hogy az álom és az al
vás közbeni tapasztalatok nem fontosak, mert nem igazink,
úgy. ahogyan a napi események azok szekták lenni. Ezért a
legtöbben el is szokták felejteni álmaikat és ha netán mégse,
akkor is csak legyintenek rájuk, mint furcsaságokra.
Igaz, hogy a pszichológusok és pszichiáterek hasznos kiin
dulópontoknak tekintik betegeik álmait a személyiség torzulá
sainak megfejtéséhez; az álmokat és a többi éjszakai tapasz
talatot azonban még ilyenkor sem tartják valós dolgoknak, ha
nem az emberi számítógép belső adatfeldolgozó tevékenységé
nek.
Ez általános felfogás alól is létezik természetesen néhány
kivétel, társadalmunk elsöprő többsége szemében azonban az
álom nem olyasmi, amelynek magára valamit is adó ember
túlzott jelentőséget tulajdonítana.
Mihez kezdjünk azzal a kirívó esettel, aki erősködik, hogy
álmában vagy az öntudatlanság másfajta állapotaiban szerzett
élményei nem csak lenyűgözőek, de igazak is?
Mondjuk, azon esküdözik, hogy előző éjszaka a levegőben
szállt egy nagyváros fölött, amelyben New Yorkot ismerte fel.
Sőt, hozzáteszi, hogy nem csak rendkívül eleven „álom" volt,
hanem egész idő alatt tudta, hogy nem álmodik, hanem tény
leg repül a levegőben New York felett. És erről élete végéig
meg lesz győződve, hiába bizonygatjuk neki, hogy alvó ember
nem repkedhet New York felett.
Szavait valószínűleg elengedjük a fülünk mellett, vagy ud
variasan (esetleg kevésbé udvariasan) értésére adjuk, hogy
nincs ki a négy kereke és talán nem ártana, ha lélekgyógyász
hoz fordulna. Ha pedig továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy ő
tényleg átélte ezt, főleg pedig ha további fura tapasztalatokat
emleget, akkor a lehető legjobb szándéktól hajtva utánané
zünk, hogyan lehetne bejuttatni egy gyógyintézetbe.
De ha „utazónknak" van esze, akkor gyorsan megtanulja,
hogy egy szót se szóljon élményeiről. Több ilyen emberrel
volt alkalmam eszmecserét folytatni, és ebből azt állapíthat
tam meg, hogy ilyenkor kizárólag az aggasztja őket. nem fog
nak-e megtébolyodni.
Viselkedjék ez a mi „utazónk" még zavarba ejtőbb módon.
Mondjuk, miután végigszállt New York fölött, egy időre be-
röppent a lakásunkba. Ott látott bennünket, amint javában tár-
salgunk két ismeretlennel. Részletesen leírja az ismeretleneket
és megemlíti, miről folyt a csevely ama néhány percig, amíg
nálunk tartózkodott.
Tételezzük fel, hogy igaza van. Az alatt az idő alatt, míg ő
ezt átélte, mi valóban arról a bizonyos témáról társalogtunk
két emberrel, akikre illik „utazónk" leírása. És ezek után mi
hez kezdünk?
Ilyenkor általában úgy szoktuk reagálni, hogy ez nagyon ér
dekes, dehát tudjuk, hogy igazából úgysem történhetett meg,
ezért semmi értelme esetleges jelentőségén tömi a fejünket.
Vagy pedig a „véletlen" szóval nyugtatgatjuk magunkat. Ez a
„véletlen" a varázsige, ha különös lelki jelenségeket kell meg
magyarázni!
Pedig ezerszámra vannak esetek, amikor tökéletesen normá
lis emberek pontosan ilyen eseményekről számolnak be, tehát
nem elvont feltételezéssel állunk szentben, ami lelki nyugal
munk szempontjából legalábbis sajnálatos.
A hasonló jelenséget szokták látnokságnak, asztrális kivetí
tésnek, vagy tudományosabb kifejezéssel élve testen kívüli él
ménynek nevezni. Testen kívüli élménynek minősíthetünk egy
olyan eseményt, amikor az embernek úgy tűnik, hogy érzékeli
a valóság egy szeletét, de ott ahol testi mivoltában tartózko
dik, erre a tapasztalatra nem tehet szert ugyanakkor mégis
tudja, hogy nem álmodik és nem képzelődik. Csorbítatlan ön
tudattal éli át az eseményt és noha úgy gondolja, ez nem tör
ténhet meg, mégis érzi, hogy birtokában van kritikai képessé
gének, így tehát tudja, hogy nem álmodik. Sőt, ébredés után
sem fog úgy dönteni, hogy csak álmodta az egészet. Miként
értelmezzük ezt a különös jelenséget?
Ha tudományos forrásmunkák után kutatunk, testen kívüli
élményekről keresve adatokat, gyakorlatilag semmit sem fo
gunk találni. A tudósok ügyet sem vetnek erre a jelenségre.
Ugyanez érvényes az extraszenzoriális érzékelésre is. A jelen
legi felfogás lehetetlennek" bélyegzi az olyan jelenségeket,
mint a telepátia, a látnokság, a megérzés és a pszichokinézis.
És ha egyszer lehetetlenek, akkor sok tudós annyi fáradságot
sem vesz magának, hogy elolvassa megtörténtük bizonyítékait;
ha pedig nem olvassák el őket ez méginkább megerősíti az
ily dolgok lehetetlen voltába vetett hitüket. Nem csak a tudó
sokra jellemző ez az önmagába zárkózó kényelmes hiedelem
rendszer, de ez az, ami miatt elhanyagolták a testen kívüli él
mények vagy az extraszenzoriális érzékelés kutatását.
Abból, ami ezután következik, „masszív" tudományos ada
tok nélkül is levonhat bizonyos következtetéseket az olvasó.
Először, a testen kívüli élmény általános emberi tapasztalat
nem úgy, hogy sokunkkal megtörténik, hanem úgy, hogy már
az első írásos följegyzésekben szerepel és a legkülönbözőbb
kulturális szinten álló emberek élményei is feltűnően hasonlí
tanak egymásra. Kansasi háziasszonyok olyan testen kívüli
kalandokról számolnak be, amelyek megdöbbentően emlékez
tetnek az ókori egyiptomi vagy távol-keleti leírásokra.
Másodszor, a testen kívüli élmény látszólag „véletlenül" be
következő egyszeri tapasztalat. Néha a betegségek, főleg a
végzetes betegségek velejárója. Néha a nagy érzelmi megráz
kódtatások ismertetnek meg vele. Sokszor alvás közben törté
nik, és az alvónak fogalma sincs róla, mi okozhatta. Nagyon
ritka esetekben pedig tudatosan előidézhető.
Harmadszor, a testen kívüli élmény általában a legmegrá
zóbb tapasztalat, amely egy élet során adatik és gyökeresen
megváltoztatja az ember meggyőződését „Most már nem hi
szek a halál utáni életben vagy a halhatatlan lélekben, most
már tudom, hogy túl fogom élni a halált," szokták mondogat
ni Akivel megtörténik, az úgy érzi, a saját borén tapasztalta,
hogy test nélkül is lehetséges tudatos élet és ettől fogva meg
van győződve róla, hogy van lelke, amely túl fogja élni a test
halálát. Ez a következtetés nem logikus. Ha több is ez az él
mény, mint közönséges eleven álon) vagy hallucináció, olyan
kor következett be, mikor a test élt és működött: lehet, hogy
ezzel volt összefüggésben a tapasztalat. De akik átélték, azok
ról lepereg minden érvelés. Tekintet nélkül arra, mennyire el
szántan ragaszkodik valaki testen kívüli élményének „valódi
ságához", az vitathatatlan, hogy a jelenség megérdemli az el
mélyült pszichológiai tanulmányozást. Bizonyos vagyok ben
ne, hogy a lélek eszméje a testen kívüli élményeket átélt em
berek ősi tapasztalataiból kristályosodott ki. Ha azt nézzük,
milyen fontosnak tartja a legtöbb vallás a lelket és milyen
szerepet játszik a vallás az emberek életében, egyszerűen ért
hetetlen, hogy a tudomány olyan játszi könnyedséggel söpörte
ezt a kérdést a szőnyeg alá.
Negyedszer, a testen kívüli élmény ujjongással tölti el azo
kat, akik átélték. Hozzávetőleges becslésem szerint az embe
rek 90-95 százaléka boldogítónak és örvendetesnek tartja, öt
százalékuk viszont nagyon megrémül, mert nem tudnak másra
gondolni, mint hogy hamarosan meghalnak. Épp ezen, amikor
később próbálják értelmezni, nagyon negatív érzelmeket vált
ki belőlük az élmény. Valahányszor erről a témáról beszélek,
utána szinte mindig odajön hozzám valaki és megköszöni,
hogy szóba hoztam. Valamikor ők is átélték ugyanezt, de nem
tudták megmagyarázni, és attól féltek, hogy meg fognak bo
londulni.
Ötödször, több testen kívüli élménynél is megfigyelhető,
hogy a távoli helyen történtek leírása pontosabb és szabato
sabb, mint ami egy véletlen eseménytfii elvárható. Ha nem is
jellemző* az esetek többségére, mindenesetre elég sokszor
megfigyelhető. Magyarázatához fel kell tételeznünk, hogy a
testen kívüli élmény „hallucinációs" tapasztalata az extraszen
zoriális érzékeléssel ötvöződik, vagy hogy az érintett személy
bizonyos értelemben „ott járt". Ez teszi nagyon valóssá a tes
ten kívüli élményt
Kétszeresen súlyos hátrány, hogy a legtöbb, amit a testen
kívüli élményekről tudunk, egyszeri tapasztalatokról szóló be
számolókból származik. Az első hátrány, hogy a legtöbb em
ber nem tudja akarattal előidézni a testen kívüli élményt, ami
eleve kizárja annak a lehetőségét, hogy ezeket az élményeket
laboratóriumi körülmények között tanulmányozhassuk. A má
sodik hátrány az, hogy amikor valaki rövid időre hirtelen átzu
han egy másik környezetbe, akkor nem éppen kiváló megfi
gyelői képességekről tesz tanúságot Túlságosan izgatott és
túlságosan lefoglalja, hogy megbirkózzon a különös helyzettel.
Ezért az egyszeri tapasztalati-ól szóló jelentések igen elnagyol
t a t Rengeteget segítene a testen kívüli élmények tanul
mányozásában, ha lennének edzett „utazóink", akik tetszés
szerint képesek előidézni az élményt, ugyanakkor riporteri
erényekkel rendelkeznek.
Ez a könyv, amelyet a kezünkben tartunk, hallatlan ritkaság.
Közvetlen beszámoló egy olyan ember sok száz, testen kívüli
élményéről, aki véleményem szerint jó riporter. Évek óta nem
született ehhez fogható írás.
Robert A. Monroe sikeres üzletember, akit körülbelül tíz év
vel ezelőtt teljesen váratlanul megrohantak a testen kívüli él
mények. Ő, tudományos érdeklődésű családból származván és
az átlagosnál magasabb szintű műveltséggel bírván, belátta,
mennyire rendhagyóak tapasztalatai és kezdettől fogva mód
szeresen lejegyezte ő k e t Én nem is akarok erről többet be
szélni; beszámolói annyira lenyűgözöek és világosak, hogy fe
leslegessé tesznek minden további föl vezetési. Inkább riporteri
erényeire hívnám föl a figyelmet, mert ezek alapján van
okom megbízni abban, amit mond.
Ha szőrmentén kérdezgetünk olyan embereket, akiknek
ilyen fölkavaró, többnyire vallási színezetű élményben volt ré
szük, nem azt fogjuk megtudni, hogy mi történi, hanem hogy
szerintük ez mit jelent. Mondjuk, van valaki, aki az éjszaka
közepén egyszer csak ott találja magát a levegőben, amint a
tulajdon teste fölött lebeg és míg ezen álmélkodik, vibráló
kék fénykörben elmosódó árnyalakot pillant meg a szoba vé
gében. Ezután eszméletét veszti és fölébredve ismét a tulajdon
testében találja magát. Egy jó újságíró így örökítené meg a
jelenetet. Sok ember azonban tökéletes jóhiszeműséggel azt
fogja mondani- „Tegnap éjszaka halhatatlan lelkem Isten sege
delmével kiragadtatott testem börtönéből és angyal jelent meg,
amely Isten kegyet, a tökéletes teljességet jelképezte."
Faggatózásaim során gyakran találkoztam ezzel a torzítással.
Azoknál a testen kívüli élményeknél azonban, amelyekei nyil
vánosságra hoztak, többnyire nem tettek fel ilyen kérdéseket.
Hogy a testen kívüli élmény Isten kegyének jele, hogy az
árny angyallá változott, hogy a kék fénykör a tökéletesség jel
képe, ezeknek a megállapításoknak nem az élményhez, hanem
az értelmezéshez van közük. A legtöbb ember nincsen tudatá
ban annak, hogy elméjük automatikusan értelmezi a dolgokat.
Azt hiszik, hogy azt érzékelik, ami van.
Robert Monroe egyedülálló a kevesek között, akik megírták
testen kívüli élményeiket, mert tudatában van annak, hogy az
elme értelmezni akarja, a megszokott sémába akarja sajtolni a
tapasztalatokat Ez teszi beszámolóját különösen értékessé,
hogy elszántan igyekszik „úgy elmondani, ahogy v o l t "
Monroe azzal a ritka tulajdonsággal is dicsekedhet hogy el
lentmondás nélkül aláveti élményeit mások kritikájának és ön
nön képességei vizsgálatában készségesen együttműködik a
tudósokkal. Sajnálattal kell hozzáfűznöm, hogy ez a készség
elég egyoldalú: én voltam az egyetlen, aki hajlandó voltam
sok időt fordítani a közös munkára Be fogok számolni első
közös kísérleteinkről, amelyekkel megpróbáltunk megtudni va
lamit a testen kívüli élmények élettani és parapszichológiai
oldalairól. Ezek a kísértetek egyelőre csak a szerény kezdetet
jelentik, mindazonáltal hasznos információkkal gazdagítanak
bennünket
Első, több hónapig tartó kisérletsorozatunkra 1965. szeptem
bere és 1966. augusztusa között került sor, amikor módomban
állt használni a virginiai orvostudományi egyetem elektro-en-
kefalográfiai laboratóriumát
Nyolc alkalommal kértem fel a különböző mérőeszközökre
rákapcsolt Mr.Monroe-t, hogy próbáljon előidézni testen kívüli
élményeket Arra is megkértem, hogy közben próbáljon átke
rülni a szomszéd szobába, nézze meg, mit csinál a műszerek
re felügyelő asszisztensnő és igyekezzék leolvasni egy majd
nem két méter magas polc felett az ötjegyű számot Ugyanek
kor mértük meg elektro-enkefalográffal az agyhullámokat és
elektrokardiográffal a szemmozgást és a szívverést
Sajnos, a laboratórium nem volt elég kényelmes a huzamo
sabb ideig tartó mozdulatlan fekvéshez; mivel a helyiségben,
ahol a méréseket végeztük, nem volt fekhely, magunk voltunk
kénytelenek odavinni egy szétnyitható ágyat. Az agyhullámok
mérésére szolgáló egyik kapcsoló csiptetős volt ami ingerelt:
a fület és megnehezítette a lazítást
Az első hét éjszakán Mr.Monroe hiába próbált előidézni tes
ten kívüli élményt A nyolcadik éjszakán képes volt előidézni
két nagyon rövid ideig tartó élményt, amelyekékről ő maga
számol be részletesen a negyedik fejezetben. Az első rövid él-
mény során ismeretlen helyen beszélgető ismeretlen embere
ket látott: nem lehetett ellenőrizni, képzelődött-e, vagy való
ban érzékelt távolban lezajló eseményeket. Mr. Monroe arról
számolt be, hogy nem nagyon tudja szabályozni mozgását, így
nem beszélt a szomszéd szobában található számról. A té
nyeknek megfelelően leírta, hogy az asszisztensnő nem volt a
szobában, hanem a folyosón tartózkodott, egy férfi társaságá
ban, aki a férjének bizonyult. Mint parapszichológus, ezt nem
tekinthetem „bizonyítéknak" arra, hogy Mr. Monroe valóban
látja, mi történik a távolban; ha az esemény egyszer lezajlott,
utólag nehéz megállapítani a valószínűségét Ezzel együtt biz
tatónak találom, hogy e szokatlan jelenség első laboratóriumi
reprodukciója ilyen eredménnyel zárult.
A két rövid testen kívüli élményt első fokozatúnak nevezett
agyhullámok kísértek. Azt a mintát általában álmodás közben
írják le. Rajta kívül gyors szemmozgást lehetett észlelni Ez
ugyancsak akkor fordul elő, mikor a megfigyelt személy ál
modik. Olyan, mintha a szem letapogatná az álomképeket;
mintha nézne valamit, amely csak az álmodó agyában létezik.
A testen kívüli élmények közben elég normális - percenként
65-70 - volt a pulzus. Első pillantásra úgy tetszik, hogy
Mr.Monroe testen kívüli élményei akkor következtek be, ami
kor az agy olyan állapotban volt, mint általában első fokozatú
álmok közben szokott lenni Ennek leginkább az mond ellent,
hogy Mr.Monroe becslése szerint minden testen kívüli élmé
nye körülbelül fél percig tartott, míg az első fokozatú álmok
minden szakasza körülbelül három perces. A további részletek
megtalálhatók eredeti publikációmban, amelyet az Internatio
nal Journal of Parapsychology, (Nemzetközi Parapszichológiai
Szemle) 1967, Vol. 9. száma közölt
Következő alkalommal akkor dolgozhattunk együtt laborató
riumi körülmények kőzött, amikor Mr.Monroe 1968 nyarán
ellátogatott Kaliforniába. Egyetlen laboratóriumi vizsgálatot
tudtunk összehozni, sokkal kényelmesebb feltételek között
összecsukható ágy helyett volt tisztességes fekhely, és az agy
hullámok méréséhez másfajta elektródot használtunk, amely
nem feszélyezte annyira Mr.Monroe-t, Ilyen teltételek mellett
képes volt előidézni két, rövid ideig tartó, testen kívüli él
ményt
Mikor az első véget ért, majdnem azonnal felébredt és úgy
becsülte, hogy az élmény nyolc-tíz másodpercig tarthatott
Mr-Monroe ébredése előtt az elektro-enkefalográf az első fo
kozatra jellemző vonalat írt le; ez idő alatt talán egyetlen
gyors szemmozgás fordult elő. Vérnyomása hirtelen leesett,
nyolc másodpercen át egyenletesen alacsony volt azután me
gint visszaugrott a normális szintre.
Ami az élményt illeti (a technika leírását Id. a negyedik fe
jezetben), Mr.Monroe arról számolt be, hogy testéből „kigör
dülve" a folyosón találta magát, amely szobáját elválasztotta
attól a helyiségtől, ahol a felvételek készültek, majd vissza
kellett térnie testébe, mert nehezen bírt lélegezni. Ez idő alatt
Joan Crawford asszisztens és én a zártláncú" lévén át figyeltük
Mr.Monroe-t és láttuk, hogy mielőtt felébredt és beszámolt
volna élményeiről, késé elmozdította a karját a nyakáról.
Az extraszenzoriális érzékelés bizonyítására Mr.Monroe
megpróbált előidézni egy újabb testen kívüli élményt amikor
átjött volna a műszerszobába és ott leolvasott volna egy szá
mot. Agyhullámainak görbéje felületes álomra utalt, így negy
venöt perc után átszóltam neki a hangszórón, és figyelmeztet
tem, hogy szeretnénk, ha megpróbálkozna egy testen kívüli
élménnyel. Valamivel később azt felelte, hogy előidézett
egyet, mivel azonban nem tudta, merre menjen, egy huzal
mentén indult el, amelyről azt hitte, hogy a műszerszobába
vezet, ehelyett azonban egy idegen helyen találta magát, ame
lyet akkor látott először. Úgy döntött, hogy reménytelenül el
tévedt és visszatett a testébe. A leírás, amelyet erről a helyről
adott pontosan illett az épület egyik belső udvarára; csak
ugyan ki bukkant volna ki ha a testen kívüli élmény közben
az ellenkező irányba indul el, mint amerre kellett volna. Mi
vel egyáltalán nem biztos, hogy aznap valamivel korábban.
mikor meglátogatott, ne látta volna ezt az udvart, ez a tapasz
talat egymagában nem bizonyítja eléggé, hogy a testen kívüli
élménynek volt egy paranormális eleme is.
Ami a fiziológiai változásokat illeti az agyhullámok isméi
első fokozatú álomra utaltak. Egész idő alatt két gyors szem
mozgás fordult elő és ezúttal nem figyelhettük meg a vérnyo
más hirtelen süllyedését
A laboratóriumi eredményekbe megállapítható, milyen álla
potban volt Mr.Monroe agya és teste a négy rövid testen kí
vüli élmény alatt. Az agyhullámok olyan görbét írnak le, mint
amilyet általában éjszakai álmok közben szoktak, néha előfor
dul, hogy a vérnyomás hirtelen leesik. de az érverésben nem
figyelhető meg jelentós változás. Én bizonyosan nem találkoz
tam azzal a „halálszerű transzállapottal", amelyet néhány ré
gebbi okkult szerző a testen kívüli élmény elengedhetetlen
feltételének tekint, ámbár az ilyen „transz" talán a hosszabb
ideig tartó élményekre jellemző. Úgy fest, hogy Mr.Monroe
testen kívüli élményeire leginkább akkor kerül sor, mikor má
sok alszanak, mindazonáltal több okból is durva egyszerűsítés
lenne közönséges álmoknak minősíteni őket. Először is,
Mr.Monroe élesen elhatárolja az álomképeket a testen kívüli
élményektől. Másodszor, jóformán nem is szokott álmodni,
amióta elkezdődtek testen kívüli utazásai Harmadszor, ha egy
közönséges álom élettani jelenségeivel állnánk szentben, akkor
sokkal gyorsabb szemmozgásokra került volna sor, mint ami
lyeneket én láttam; ha tehát feltételeznénk, hogy Mr.Monroe
testen kívüli élményei csak álmok, ez megkérdőjelezné a
szemmozgások és az álomképek kölcsönös kapcsolatát. Ne
gyedszer, Mr.Monroe arról számol be. hogy számos testen kí
vüli élményére majdnem mindig rögtön azután került sor, mi
kor este lefeküdt; márpedig az rendkívül ritkán fordul elő.
hogy közönséges első fokozatú álmok ne nyolcvan-kilencven
perces álomtalan alvás után következzenek be. Itt pedig,
ugyanolyan vagy hasonló élettani körülmények között, a tes
ten kívüli élmény léphet az alvás helyébe.
Eddig a pontig kitérők nélkül zajlott a Mr.Monroe-val közö-
sen végzett laboratóriumi munka. Megkértem, hogy idézzen
elő testen kívüli élményeket, miközben én testi funkcióit mér
tem, abban a reményben, hogy ezzel nemcsak a jelenséget si
kerül megértenem, hanem azt is megtudom, milyen feltételek
szükségesek hozzá, így másokat is megajándékozhatok ezzel
az élménnyel. Parapszichológiai megfontolásokból kértem ar
ra, hogy próbálja meg leolvasni a szomszéd szobában levő
számot, ugyanis ez közvetlenül bizonyította volna, hogy érzé
kelő képességei "ott" vannak, és nincsenek hozzákötve a test
hez. Mr.Monroe arról számolt be, hogy még nem eléggé ural
kodott mozgásán ahhoz, hogy elvégezhesse a második felada
tot, de arra számít, hogy alkalmasint képes lesz rá laboratóriu
mi körülmények között is, ugyanúgy, mint az a fiatal hölgy,
akit tanulmányoztam Ez a fiatal hölgy egészen más eset volt.
mint Mr, Monroe, mivel testen kívüli élményei, noha gyakori
ak, ugyanakkor inkább véletlenszerűek voltak és agyhullamai
is más görbét írtak le, mint Mr. Monroe-nál. Ő azonban egy
szer le tudta olvasni azt az ötjegyű" számot, amely a szeménél
jóval magasabban volt egy polc fölött volt Az esetet részlete
sen közlöm a psychophysiological study of out-of-the-body
experiences in a selected subject (Egy kiválasztott személy
testen kívüli élménycinek lélek- és élettani elemzése) című"
cikkemben, amely 1968-ban jelent meg a Journal of the Ame
rican Soliecty for Psychical (Amerikai Lélektani Kutatótársa
ság) lapjában. Mr. Monroe lenyűgöző könyvének olvasása
azonban m e g g y ő z bennünket arról, hogy ebben az esetben a
„bizonyítás" nem is olyan egyszerű.
Mr. Monroe tapasztalatai, a történelem legnagyobb misztiku
sainak élményei és az extraszenzoriális érzékeléssel kapcsola
tos feljegyzések arra utalnak, hogy a világról alkotott köz
használatú kép nagyon szűkös és a valóság sokkal szélesebb
kört jelent, mint képzelnénk. A kísérletek, amelyeket más ku
tatókkal együtt végeztem ezeknek az élményeknek az elfogad
tatására, talán nem voltak olyan sikeresek, mint szerettük vol
na. Hadd idézzem két példáját a Mr.Monroe-val végrehajlott
„kísérleteknek", amelyek énrám mély benyomást tettek,
ugyanakkor a szokásos tudományos szempontok szerint rend
kívül nehéz értékelni őket.
Kevéssel azután, hogy befejeztük az első laboratóriumi kí
sérletsorozatot, átköltöztem a keleti partról Kaliforniába. A
költözködés után néhány hónappal feleségemmel elhatároztuk,
hogy végzünk egy kísérletet. Egy este erősen összpontosítunk
másfél órán át, és megpróbáljuk hozzásegíteni Mr.Monroe-t
egy testen kívüli élményhez, hogy eljöhessen a házunkba. És
ha ezek után 1e tudja írni otthonunkat, ez azt bizonyítja, hogy
testen kívüli élményei parapszichológiai jellegűek. Aznap dél
után telefonáltam Mr.Monroe-nak, és csak annyit mondtam
neki, hogy éjszaka, meg nem határozott időben megpróbáljuk
elvezetni az országon keresztül a házunkhoz. További részle
teket nem árultam el.
Este találomra kiválasztottam egy időpontot, amikor Mr
Monroe hitem szerint már aludni fog. Kaliforniai idő szerint
este tizenegy óra volt, ami a keleti parton hajnali két órát je
lent Tizenegykor feleségemmel együtt elkezdtünk összponto
sítani. Tizenegy óra után öt perccel csengett a telefon és ki
zökkentett bennünket. Nem vettük fel, hanem próbáltunk to
vább összpontosítani, fél tizenkettőig. Másnap reggel telefon
áltam Mr. Monroe-nak és csak annyit mondtam neki, hogy az
eredmények biztatóak voltak, és írja le, mit tapasztalt, hogy
összevethessem többi beszámolónkkal.
Idézem Mr.Monroe hozzám írt levelét amelyben beszámol
aznap esti tapasztalatairól; „Az este eseménytelenül telt és
végül valamikor háromnegyed kettő előtt öt perccel kerültem
ágyba (észak-déli irány), még mindig tökéletesen éberen. A
macska ott feküdt mellettem az ágyon. Miután hosszasan pró
báltam lazítani, melegség áradt el bennem, ami nem csökken
tette a tudatosságot és nem álmosított cl. Szinte azonnal meg
éreztem hogy valami (vagy valaki) ide-oda lökdös, aztán rán
gatja a lábamat, (Hallottam a macska panaszos nyivákolását).
Rögtön rájöttem, hogy ennek Charlie kísérletéhez lehet valami
köze. Ebben teljesen bizonyos voltam, nem éreztem az idege-
nekkel szembeni, szokott bizalmatlanságot. A lábamat tovább
rángatták. Végül sikerült kiszabadítanom a Második Test
egyik karját; magasra tartottam és körültapogat óztam a sötét
ben. Egy idő után abbamaradt a rángatás. Egy kéz szorította
meg a csuklómat, előbb gyengéden, aztán nagyon, nagyon
erélyesen és könnyeden kihúzott a testből. Még mindig biza-
lomteljesen és némi izgalommal közöltem, hogy kész vagyok
Charlie-hoz menni, ha ő (vagy az) oda akar elvezetni. Erre
igenlő és - noha itt nincs értelme egyéniséget emlegetni - na
gyon formális választ kaptam. Miközben az ujjak erélyesen
szorították csuklómat, érezhettem annak az enyhén szoros, iz
mos férfikarnak egy részét, amelyben a kéz folytatódott. De
azt nem láthattam, kié volt a kar. Azt is hallottam, amint egy
szer kimondják a nevemet.
„Aztán elindultunk és éreztem testem körül az ismerősen
suhogó szelet. Őt másodpercesnek tűnő rövid utazás után
megálltunk és a kéz elengedte a csuklómat. Mélységes csend
volt és sötét. Azután sodródni kezdtem valami felé, ami szo
bának tetszett..."
Itt befejezem Mr.Monroe jegyzeteinek idézését és már csak
annyit fűzök hozzá, hogy amikor befejezte ezt a rövid utazást
és felkelt, hogy nekem telefonáljon, akkor két óra múlt öt
perccel a keleti parton. Az idő pontosan megegyezik azzal,
mint amikor a feleségemmel elkezdtünk összpontosítani:
Mr.Monroe talán már egy percen belül megérezte, amint ki
húzzák a testéből. Azt viszont egyáltalán nem találta el, hogy
milyen a házunk és mit csináltunk: túlságosan sok embert „ér
zékelt" a szobában, nekem olyan cselekményeket tulajdonított,
amelyek távol álltak tőlcm és meglehetősen bizonytalan leírást
adott a szobáról.
Hogy mi volt ez? Egyike a kiábrándító mozzanatoknak,
amelyekkel a parapszichológusok találkoznak, mikor kevéssé
ismert jelenségekkel dolgoznak. Nem volt eléggé bizonyító
erejű, hogy vitathatatlanul paranormális jelenségnek minősít
hessük, ugyanakkor nehéz elintézni azzal, hogy nem történi
semmi. Kényelmes dolog ragaszkodni ahhoz a józan feltétele-
zéshcz, hogy a létező világ az, aminek látszik, és kijelenteni,
hogy az ember (vagy érzékszervei) oda vannak kötve egy bi
zonyos helyhez, amelyet vagy képes érzékelni, vagy nem. A
szakirodalomban említett néhány testen kívüli élményre ülik
is ez a nézet, mások viszont zavarbaejtő ötvözetei a helytálló
környezetleírásnak és olyan dolgok „érzékelésének", amelyek
az átlagember felfogása szerint nem voltak ott vagy nem tör
téntek meg. Mr. Monroe ebben a könyvben sok ilyen vegyes
tapasztalatról számol be, főleg amikor testen kívüli élményei
közben lép kapcsolatba emberekkel, akik később sohasem em
lékeztek rá.
A második különös „kísérlet" 1970. őszén történt, mikor, út
ban egy washingtoni konferenciára, rövid látogatást tettem
Mr.Monroe-nál Virginiában. Miután náluk aludtam, arra kér
tem, hogy ha éjszaka testen kívüli élménye lenne, jöjjön be a
hálószobámba és próbáljon kihúzni a testemből, hogy én is
tudhassam, milyen az. Felemás érzésekkel kértem erre: kíván
tam is, nem is, hogy sikerüljön neki.
Hajnalban, valamikor pirkadat után (nem jól aludtam, és fel
ébredtem a világosságra) álmomban fölrémlen, hogy Mr.
Monroe-nak meg kell próbálnia kihúznia engem a testemből.
Még mindig álmomban, ez félig-meddig tudatosodott bennem
és rezgést éreztem magam körül, olyan rezgést, amelyben va
lami meghatározhatatlan fenyegetés lappangott. Noha felni
kezdtem, mégis arra gondoltam, hogy meg kellene próbálkoz
nom a testen kívüli élménnyel, ezen a ponton azonban kialudt
bennem a tudatosság szikrája, és már csak a n a emlékszem,
hogy valamivel később fölébredek, azzal a tudattal, hogy a kí
sérlet kudarcot vallott. Egy héttel később levelet kaptam egyik
New York-i kollegámtól, Dr.Stanley Krippnertól, az ismert pa-
rapsziehológustól és ekkor kezdtem el tűnődni, csakugyan ku
darc volt-e. DrJCrippncr megírta, hogy nevelt lánya, Carie.
akit egyébként nagyon kedvelek, mit tapasztalt ugyanazon a
reggelen, amikor én á l m o d t a m " . Carie azt mesélte az apjá
nak, hogy aznap reggel, iskolába menet engem látott egy New
York-i étteremben. Nagyjából ugyanakkor történt, amikor az
én álmom. Sem Carie, sem az apja nem tudták, hogy a keleti
parton tartózkodóra
Ezt hogyan magyarázzam? Évek óta először fordult elő,
hogy szándékosan próbálkoztam testen kívüli élménnyel (tu
domásom szerint eddig még nem sikerült), és míg nekem nem
voltak róla tudatos emlékeim, egy barátomtól azt kellett halla
nom, hogy egy New York-i étteremben látott, ami annál is
különösebb, hogy én be nem tettem volna a lábam egy New
York-i étterembe, mert ezt a helyet roppant mód n e m kedve
lem, noha Carie-t és családját látnom mindig nagy ö r ö m Vé
letlen lenne? Ez megint olyasmi, amit sohasem tekintenék tu
dományos bizonyítéknak, mindazonáltal nem söpörhetem fél
re.
Ez az utolsó eset arra is példa, hogyan szoktak viselkedni a
testen kívüli élményekkel szemben. Magamon figyeltem meg
- noha nem szívesen ismerem be - hogy félek tőlük. Egy
részt, tudományos szempontból nagyon érdekel, másrészt fel
villanyoz a személyes tapasztalás lehetősége. Harmadrészt
azonban tudom, hogy a testen kívüli élmény valahogy olyan,
mint a halál, vagy mintha megnyitnám elmémet egy ismeret"
len tartomány előtt, és énemnek ezt a részét egyáltalán nem
lelkesítette az a lehetőség, hogy átkerüljünk oda. Ha a testen
kívüli élmények „valóságosak", ha Mr. Monroe beszámolóit
nem lehet elintézni azzal, hogy érdekes képzelgésnek vagy
álomnak minősítjük őket, akkor változás fog bekövetkezni vi
lágunkban. Gyökeres - és kínos változás.
Márpedig az egyetlen, amit a lélekgyógyászok bizonyosan
tudnak, hogy az emberi természet húzódozik a változástól.
Azt szeretjük, ha a világ olyan, amilyennek gondoljuk, még
akkor is, ha nem kellemes. Legalább tudhatjuk, mire számít
hatunk. A változás és a bizonytalanság zavarba ejtő lehetősé
geket rejtenek magukban, főleg akkor, ha nem vesznek tudo
mást a mi vágyainkról, akaratunkról és hiúságunkról.
Elsősorban a testen kívüli élmények tudományos tanul
mányozásáról akartam szólni ebben a bevezetésben, de most
jutottunk el oda, ami talán a legfontosabb oldala a témának.
Mr.Monroe tapasztalatai ijesztőek. Halált emleget, és a halál
ról beszélni a mi társadalmunkban neveletlenség. A halált rá
bízzuk a papokra, hogy mondjanak vigasztaló szavakat, néha
eltréfálkozunk róla, magunkban dühösen színezgetjük mások
halálát, de igazából sohasem gondolunk rá. Ettől a könyvtől
cl kell gondolkoznunk a halálon. Sok minden nem fog tetsze
ni ebben a könyvben; az, amit mond és amelynek a tovább
gondolására ösztökél.
Nagyon csábító lenne azzal elintézni Robert Monroe-t, hogy
bolond. Azt tanácsolom, ne tegyék. És azt is javasolnám,
hogy ne vegyék minden szavát készpénznek. Mr. Monroe jó
riporter, olyan ember, akit én rendkívül nagyra becsülök, de
csak ember, aki egy meghatározón kultúrában, meghatározott
korban nevelkedett, ezért megfigyelési képességei korlátozot
tak Ha ezt nem feledjük cl, amikor kellő figyelmet tanúsítunk
az általa leírt jelenségek iránt, akkor talán fölzaklató, de riasz
tó voltuk ellenére is nagyon fontos dolgokat tanulhatunk meg.
Ha Önöknek is voltak már testen kívüli élményeik, akkor ez
a könyv segíthet, hogy ne féljenek annyira, vagy kifejleszthes
sék adottságaikat.
Ha nagyon kíváncsiak és szeretnének testen kívüli élménye
ket Mr.Monroe a 16. és 17. fejezetben leírja a technikát
amely nála bevált Nem tudom, másoknál beválik-e, egyszerű
en azért, mert eddig még senki sem próbálta ki komolyan. A
komolyságon a munkát értem, nem pedig valami tízperces
kapkodó próbálkozást. Őrülnék, ha tájékoztatnának, sikerült-e
részleges vagy teljes testen kívüli tapasztalatokra szert tenni
ük, írják meg nekem New Yorkba. Címem: New York 100L7,
postafiók 5366. Gyors választ nem ígérhetek, de sokat tanul
hatnánk, ha többen megírnák, milyen eredményeket sikerült
elérniük Mr.Monroe technikájával.
Gondosan olvassák el a könyvei és figyeljék meg, hogyan
reagálnak rá.
A
következő' soroknak, annak általában a bevezetés
ben vagy az előszóban a helye. Ide azért kerültek,
mert feltételezem, hogy a legtöbb olvasó átugorja
a bevezetőt és egyenesen a lényegre tér. Az én esetemben
azonban éppen az alábbi a lényeg.
Hogy közzéteszem és nyilvánosságra hozom, annak minde
nekelőtt az az oka. hogy a minél szélesebb kőrre kiterjedő is
mertetéssel egy másik ember - talán csak egy - megszabadul
hat attól, hogy rettegve és gyötrődve kelljen tévelyegnie egy
olyan tartományban, ahol eddig nem születtek a kérdésekre
konkrét válaszok; képes lesz fölismerni a jelenséget, így meg
kímélheti magát a kezeltetés megrázkódtatásaitól, a legrosz
szabb esetben az idegösszeomlástól és a gyógyintézettől: má
sodszor pedig azért teszem, mert a hivatalos tudományok ta
lán már holnap vagy az elkövetkező években kiterjesztik
szemhatárukat, fogalmaik, alaptételeik körét, kutatásaikat, sze
lesre tárva az ajtókat, amelyeken át egyre gyarapodó tudással
érkezünk el önmagunk és környezetünk megértéséhez.
Ha sikerül megvalósítanom, bárhol és bármikor, e két cél
valamelyikét, az nekem elegendő jutalom.
Egyetlen meghatározott tudományos ágazatnak sem szánom
ezt a k ö n y v e t Mindenekelőtt arra törekszem, hogy kerülve a
kétértelmű általánosságokat jellemző sajátosságokat közöljek,
tudósoknak és laikusoknak egyaránt érthető nyelven. Az orvo
sok, a vegyészek, a fiziológusok, a pszichiáterek, a filozófu
sok várhatólag tudományosabb zsargont használnak majd a té
ma kifejtésére. Ez mindenesetre elképzelésem sikeréi fogja
igazolni, azt, hogy „egyszerű szavakkal" egy szúk szakértői
csoportnál szélesebb olvasóközönséggel síkerült közölnöm,
amit akartam.
Várhatóan sok lesz majd az ellentmondó értelmezés. Az em
beri szellem számára az a legnehezebb, mikor tárgyilagosan
kell mérlegelni olyan koncepciókat, amelyek, ha elfogadjak
őket, életre szóló tapasztalatokat és beidegződéseket nyilvání
tanak semmissé. Pedig sok mindent fogadtak már el, az itt
felsoroltaknál sokkal kevésbé közvetlen bizonyítékok alapján.
Azt remélem, hogy ugyanez lesz érvényes az én adataimra is.
Valóban ez a legnehezebb szellemi tevékenység a tárgyila
gos mérlegelés. Az életben épp elég egyszer végigcsinálni.
Kezdődjek hát a legbensőségesebb tapasztalataimról szóló,
elfogulatlan beszámolóm.
1958 tavaszán józan és hétköznapi életet éltem egy józan és
hétköznapi családban. Vidéken laktuk, mert szerettük a termé
szetet és a nyugalmat Nálunk az volt a legszokatlanabb do
log, hogy én az alvatanulással kísérleteztem
Az első rendellenes jelenségre egy vasárnap délután került
sor. Miközben a család többi tagja templomba m e n t én egy
különleges szalagot hallgattam, elszigetelt környezetben. Azzal
próbálkoztam, hogyan fokozhatnám az összpontosítást a hang
jelzésekre, a többi érzékszervi inger csökkentésével. Hogy ez
mennyire sikerült azt abból állapítom meg, mennyit sikerült
megjegyeznem és mennyire emlékszem.
így tehát minden látnivalótól és hangtól elszigetelve hall
gattam a szalagot amely nem tartalmazott semmiféle szokat
lan vagy burkolt utalást Emlékszem, egyeden célja az v o l t
hogy véssem be, aztán pedig idézzem vissza, mi történt a re-
laxációs gyakorlat alatt. A szalag lefutott, közben nem történt
semmi szokatlan. Szorgos erőfeszítésekkel úgy kifejlesztettem
az emlékezetemet, hogy az minden részletre kiterjedt. Annyira
megszoktam a módszert - talán túlságosan is - hogy most
sem a régi, sem az új anyagot nem tudtam bevésni és felidéz
ni. Ezt a technikát valaki máson kellett volna kipróbálni.
Mikor családom hazajött, uzsonnáztunk: szalonnás rántottát
és kávét. Az asztalnál összezördültünk valami csip-csup
ügyön, amelynek nem volt köze a problémához.
Alig egy óra múlva acélkarmokkal mart belém a görcs,
amely a rekeszizmomtól vagy a napfonatomtól az alsó bordá
kig húzta Össze testemet Mintha abroncsot vertek volna rám,
csillapíthatatlan fájdalomból.
Először azt hittem, az uzsonnától kaptam ételmérgezést.
Kétségbeesetten erőlködve öklendeztem, de a gyomrom Üres
volt Családtagjaimon, noha ugyanazt ették, mint én. nyoma
sem volt betegségnek vagy rosszullétnek. Próbáltam tornázni,
járkálni, azt gondolva, hogy talán valamelyik hasizom kapott
görcsöt. Nem vakbélgyulladás volt, mert a vakbelemet mar el
távolították. A fájdalom ellenére is tudtam lélegezni, szívveré
sem normális volt Nem verejtékeztem, n e m volt egyéb tünet
- csak az alhasí izmok engesztelhetetlen, kitartó, konok me
revsége.
Ekkor az jutott eszembe, hogy nem a felvétel idézte elő?
Végigmentem a szalagon és a róla készült írásos másolaton,
de nem találtain semmi szokatlant. Tudatalatti szuggesztiót ke
resve, minden utasításnak elegei tettem, de így sem enyhült a
fájdalom.
Talán azonnal orvoséit kellett volna telefonálnom, A baj
azonban nem tűm annyira komolynak és nem is rosszabbo
dott Bár nem is javult. Végül elkezdtünk telefonálgatni, de az
összes helybéli orvos házon kívül volt vagy pedig elment gol
fozni.
A görcs és a fájdalom kitartott délután fél kettőtől körülbe-
lül éjfélig. Házi gyógyszerekkel nem bírtunk enyhíteni rajta.
Valamivel tizenkét óra után elaludtam, egyszerűen a kimerült
ségtől.
Kora reggel ébredtem: a görcs és a fájdalom elmúlt. Még
sajogtak az izmok, úgy. ahogy az erőlködő köhögéstől szok
tak, de nem jobban. Máig nem tudom, mi okozhatta. Csak
azért említettem, mert ez volt az első különös - természetes
vagy másmilyen - jelenség.
Talán ekkor érintett meg a varázspálca - vagy a pöröly -,
noha nekem akkor még sejtelmem sem volt róla.
Körülbelül három hét múlva került sor a második jelentós
eseményre. Ekkor már nem kísérleteztem a szalagokkal, mert
erősen gyanítottam, hogy kapcsolatban lehetnek a görccsel,
így tehát nem volt semmi, ami előidézhette volna a jelensé
get
Megint vasárnap délután volt és a család elment a templom
ba. Ledőltem a nappali díványára, hogy szundítsak egyet,
amíg csend van a házban. Éppen hasra fordultam (fejjel
északnak, ha ennek egyáltalán van valami jelentősége), ami
kor északon, a szemhatárraj úgy harminc fokos szöget bezár
va, kigyúlt egy fénypászma vagy -sugár. Mintha meleg fény
simított volna végig rajtam. Csakhogy ekkor nappal volt és
nem lehetett látni semmiféle fénysugarat, már ha egyáltalán
létezett.
Először azt hittem hogy a Nap fénye, noha észak felöl nem
süthet És mikor ez a sugár megérintett egész testem elkez
dett hevesen rázkódni vagy „vibrálni". Moccanni se bírtam.
Mintha satuba fogtak volna.
Rémülten erőlködtem, hogy megmozdulhassak. Mintha lát
hatatlan köteléknek feszültem volna neki. Aztán lassan felül
tem, a rázkódás és a rezgés fokozatosan megszűnt és én ismét
kedvem szerint mozoghattam
Felkeltem és körbesétáltam. Eszméletvesztés, aminek tudatá
ban lettem volna, nem történt az óráról ítélve alig néhány
másodperc telt cl azóta, amikor végignyúltam a díványon.
Nem csuktam be a szemem, egész idő alatt láttam a szobát és
hallottam a kinti hangokat. Kinéztem az északra nyíló abla
kon, bár magam se tudtam, milyen látványra számítottam.
Minden megszokottnak és derűsnek tűnt Sétára indultam,
hogy meghányjam-vessem magamban a különös eseményeket.
M
it tehet az ember, ha az ismeretlennel kerül
szembe? Hatat fordít és elfelejti? Nálam két do
log szólt ez ellen. Az egyik a kíváncsiság. A
másik: hogyan lehetne elfeledkezni vagy nem venni tudomást
az elefántról a nappaliban? Vagy, pontosabban szólva: a kísér
tetről a hálószobában?
De Ott voltak a konfliktusok és a szorongások, mind nagyon
valós és nagyon fölzaklató. Nem mintha attól rettegtem volna,
mi történhet velem, ha ez a „helyzet" tovább tart. A testi be
tegségnél sokkal jobban aggasztott az elhatalmasodó elmebaj
lehetősége. Épp eleget tanulmányoztam a lélektant, épp elég
pszichológus és pszichiáter barátom volt, hogy ettől féljek.
Viszont éppen Ővelük féltem megbeszélni a témát Attól ret
tegtem hogy besorolnának a betegeik közé és kapcsolatunk
elveszítené az egyenlő felek közt uralkodó meghittségét A
többi barátornmal, az üzletben és a társaságban, még jobban
megjárnám. Elkönyvelnének csudabogárnak vagy idegbeteg
nek, aminek súlyos következményei lennének úgy az én éle
temben, mint a hozzám közel állók éleiében.
Ez az egész olyasmi volt amit jobb elhallgatni a családom
elől. Szükségtelen, hogy ők is együtt szorongjanak velem.
Feleségemet csak azért kellett beavatnom, mert a különös ese
ményeket valamivel meg kellett magyarázni. Feleségem, nem
lévén más választása, vonakodva tudomásul vette, hogy ez a
helyzet és ettől kezdve lett aggodalmaskodó tanúja olyan dol
goknak és eseményeknek, amelyek szöges ellentétben álltak
vallásos neveltetésével. A gyerekek még túl kicsik voltak,
semhogy megérthették volna. (Később magától értetődő lett
számukra. Idősebb lányom már főiskolás volt, mikor elmesél
te, hogy így szólt egy este, miután szobatársával körülnéztek
a helyiségben; 'Apu, ha itt vagy, most már jó lenne, ha el
menne]! Vetkőzni akarunk, hogy lefekhcssünk.' Valójában ak
kor kétszáz mérfölddel odébb tartózkodtam, testi és más érte
lemben is.)
Fokozatosan hozzászoktam életemnek ehhez a különös ki
egészítéséhez. Lassan megtanultam, hogyan szabályozzam
egyre jobban a mozgást. Némely tekintetben kifejezetten üd
vösnek bizonyult. Más mozzanataitól húzódoztam. Titokzatos
sága fölszította kíváncsiságomat.
Félelmem még akkor sem oszlott cl, mikor megállapítottam,
hogy a jelenségnek nincsen szervi oka és nem vagyok bolon
dabb a legtöbb embertársamnál. Ez mindenképpen hiba volt,
betegség vagy torzulás, amelyet rejtegetni kellett a ^normáli
sak' elől. A dr. Bradshaw-val való alkalmi találkozásokat le
számítva, senkivel sem beszélhettem róla. Valarnilyen pszicho
terápia tűnt volna a másik megoldásnak. Azt azonban nem le
hetett megjósolni, lesz-e eredménye az egy éven át (vagy öt
éven ál, vagy egy évtizedig) tartó, mindennapos kezeléseknek;
azon kívül, hogy belekerültek volna néhány ezer dollárba,
még nem is tűntek elég hatékonyaknak.
Nagyon egyedül voltam azokban az első napokban.
Végül aztán elkezdtem kísérletezni a fura eltévelyedéssel, és
minden eseményről jegyzeteket készítenem. Nekifeküdtem rég
elhanyagolt témákról szóló olvasmányoknak. A vallás nem ját
szott túlzott szerepet gondolkozásomban, noha úgy tűnt. ez az
egyeden irodalom és tudomány, amelytől választ várhatok. Is-
ten. az egyház és a vallás alig jelentett többet a gyerekkori
tcmplomjárásoknál és egy barátomnál tett ritka látogatásoknál.
Nem sokat törtem rajtuk a fejem, mert egyszerűen nem érde
keltek.
A felületesen lapozgatott regi és újabb olvasmányokban, a
nyugati bölcselőknél és teológusoknál homályos utalásokat és
általánosságokat találtam. Néha mintha az enyémhez hasonló
élményeket próbált volna leírni vagy elmagyarázni valaki. Sok
ilyet leltem a Bibliában és a keresztény Írásokban, noha szer
zőik hallgattak az okokról cs arról, mi a teendő. Legföljebb
annyit tanácsoltak, hogy imádkozzak, meditáljak, böjtöljek,
járják templomba, bánjam meg bűneimet, fogadjam cl a
Szentháromságot, higgyek az Atyában, a Fiúban és a Szentlé-
lekben, álljak ellen vagy ne álljak ellen a Gonosznak és bíz
zam magam Istenre.
Ez éppen nem könnyítette meg a dolgomat. Ha életemnek
ez az új eleme „jó", azaz „ajándék", akkor a vallásos iroda
lom szerint nyilvánvalóan a szentekhez vagy legalábbis a
szentséghez van köze. Úgy véltem, személyem nem ér föl a
szentség magaslataihoz. Ha pedig „gonosz", akkor a Gonosz
müve, vagy legalábbis egy ördöge, aki belém akar bújni, vagy
belőlem akar távozni, tehát ki kell űzni.
A hivatalos vallások papjai, akiket fölkerestem, többé-kevés
bé ezen az állásponton voltak. Gyanítottam, hogy veszedelmes
eretnek vagyok a szemükben. Bizalmatlanok voltak.
A keleti vallások, mint azt Dr. Bradshaw is említene, hajla-
rnosabbak voltak elfogadni a jelenséget. Náluk sok szó esik
egy transzcendens testről. A létnek ez az állapota hosszas
szellemi fejlődés eredménye. Csupán a Mesterek, a Guruk és
más szent emberek képesek hosszas gyakorlás után ideiglene
sen elhagyni porhüvelyüket, amelyen kívül leírhatatlan miszti
kus megvilágosodásban van részük. Hogy mit neveznek szel
lemi fejlődésnek, arra vonatkozóan nem találtam részleteket és
gyakorlati magyarázatot Eszerint a titkos kultuszokban, szek
tákban, lámakolostorokban stb. magától értetődő e részletek
ismerete.
Ha cz igaz, akkor ki vagy mi vagyok én? Ahhoz biztosan
elég Öreg vagyok, hogy új életet kezdjek egy tibeti kolostor
ban. Egyre fájóbban egyedül éreztem magam. Itt nem remél
hetek válaszokat. A mi kultúránktól nem.
Ekkor fedeztem föl, hogy létezik egy „alvilág" az Egyesült
Államokban. Épp csak ezt nem tiltja törvény, tagjait nem ül
dözik és nem is fogják perbe. Ritkán érintkeznek az üzlet a
tudomány, a politika és az úgynevezett művészetek világával.
Létük nem korlátozódik az Egyesült Államokra, jelen vannak
minden nyugati civilizációban.
Sokan vannak, akik talán futólag hallottak róluk, véletlcnül
kapcsolatba kerültek velük, és azzal intézték el őket, hogy
ezeknek nincs ki mind a négy kerekük. Az underground tisz
teletre méltó tagjai csupán akkor árulják el érdeklődésük tár
gyát vagy meggyőződésüket, ha tudják, hogy mi is a klub-
hoz" tartozunk. Tapasztalatból tudják, hogy ha kitárulkozná
nak, a lclkiatyák, ismerősök, munkáltatók, de még a barátok
is kárhoztatnák Őket.
Gyanítom, milliókra rúghat azoknak a száma, akik megfelel
nek a minősítésnek. Megtalálhatók az élet minden területén,
vannak köztük tudósok, pszichiáterek, orvosok, háziasszonyok,
egyetemisták, üzlctemberek, kamaszok és legalább néhány
papja a hivatalos egyházaknak.
A földalatti mozgalom minden jellemző vonása illik rájuk.
Apró csoportokban szoktak összegyúlni, feltűnés nélkül, gyak
ran félig-meddig titokban. (Többször előfordul, hogy nyilvá
nosan hirdetik meg az eseményt, de a hirdetést csak az tudja
megfejteni, aki „benne van a buliban"), ügyeiket kizárólag
egymással szokták megvitatni. Csupán a család és a barátok
(akik valószínűleg maguk is részt vesznek a mozgalomban)
ismerik a csoporttagok titkos érdeklődését és életéi. Ha rákér
dezünk valakinél, az tagadni fogja. Érzelmileg és értelmileg is
elkötelezik magukat az ügy mellett. Ennek a mozgalomnak
megvan a maga irodalma, nyelve, technológiája, sőt a maga
félistenei is.
Nagyon laza szerkezetű. Hagyományos értelemben nem is
nevezhető szervezetnek. Még az is ritkaság, hogy a csoportok
nevet válasszanak maguknak. Szűk köreik nappali szobákban,
bankok tárgyalótermeiben, sót akár parókiákon szoktak gyüle
kezni. Más-más ösvényeken tapogatóznak előre a sötétben,
noha ugyanaz a céljuk. Mint ez más underground mozgalmak
ra is jellemző, az, akit egyszer fölvettek soraikba, más váro
sokban is okvetlenül összefut a tagtársakkal. Ezt nem tervezik
előre, csak úgy „megtörténik"
Kik tartoznak közéjük? Egyrészt a szakemberek. A skála
egyik végén a nagyon kevés parapszichológus található, akik
elismert egyetemeken szereztek doktori címet, nyilvánosan
folytattak kutatásokat az extraszenzortálsi érzékelésről. Közöt
tük a legismertebb Dr. J.B.Rhine, a Duke egyetem hajdani
diákja, aki harmincegynéhány éve foglalkozik statisztikai va-
lószinűségi tesztek vezetésével és elemzésével. Nagy örömére
statisztikai módszerekkel sikerült bebizonyítania, hogy az ext-
raszenzoriális érzékelés tény. A legtöbb amerikai pszichológus
és pszichiáter kétkedve szemléli és nem fogadja cl Dr.Rhinc
eredményeit. Ugyanez érvényes Andrija Puharichrc, J.G.Praü-
rc, Robert Crookallrc. Homcll Hartre, Gardner Murphyrc.
akiknek a nevét ismeri a mozgalom minden tagja.
A szakmai színkép a parapszichológustól a vándor tenyér jó
sig terjed, aki cigánynak vagy delhi indusnak hirdeti magát és
Öt dollárt számláz egy gyors „jövőbelátásért". Az érdeklődési
körök eltérnek, de így vagy úgy mindenkit összekapcsol a kö
zös hit.
Felvilágosítást és irányítást az underground tömegei c szak
emberektől várnak, akiket valóságos hősökként rajonganak
körül. Az, aki könyvet ír, alapítványt szervez, kutatásokat
folytat, páratlan tapasztalatokkal bír, nagy tudós tanítványa,
előadásokat tart a lélekről, tanítja a szellem és/vagy a lélek
fejlődését hittel gyógyít, az nem lehet más, mint Hites Aszt
rológus, az Isteni Tudomány vagy a Spiritualizmus Szolgája,
Médium a Repülő Csészealj Hitvallója, Hipnotizőr. Ezek a
szakemberek.
A többség egész jövedelmét de legalábbis annak egy részét
a mozgalomra fordítja. Sokukat heves szakmai féltékenység
emészt és hajlamosak gyanakodni mások technikájára és el
méleteire. Sőt, finoman még gúnyolják is a szakterületükön
kívül álló eredményeket, vagy fölényesen türelmes derűvel
nézik őket. Érthető, miért nem fejlődtek szervezette. Ám en
nek dacára a szakemberek összetartanak. Ez a közös érdeklő
dés eredménye. Nincs más, aki megértse Őket, akikkel, mim
egyenlőkkel, megoszthatnák tapasztalataikat.
Távol álljon tőlem a becsmérlés és a hitelrontás. Elbűvölő
és csodalatos emberek Ők, és a maga módján mindegyik az
Igazságot keresi Aki egyszer tagja len a mozgalomnak, annak
az a véleménye, hogy nélkülük unalmas lenne a világ.
Kínál az underground folyóiratokat, újságokat, előadásokat,
könyvklubokat (évente legalább ötven új könyvét jelentetik
meg, gyakran a legelső kiadók), sőt, még rádió- és tévéműso
rokat is. Ezek, amelyeket nyilván a még mindig elenyésző ki
sebbséget alkotó, túlbuzgó hívek állítanak össze, nem Örven
denek túlzott sikernek. A közvélemény leginkább így reagál:
De csak nem veszi be tényleg ezt a rizsát?"
Akkor kik alkotják a mozgalom tömegbázisát? A feltétele
zéssel ellentétben nem ostoba, műveletlen, babonás, kerge
marginalisok. Persze, vannak közöltük ilyenek is, dc itt is
csak annyi hóbortos esik egy normálisra", mint általában az
összlakosság körében. Ha ezt is lehelne vizsgálni, akkor való
színűleg az derülne ki, hogy átlagos intclligencia-együtthatója
szempontjából ez a csoport magasan kiemelkedik a nyugati
társadalomból.
Az őket összekapcsoló közös ügyet nagyon könnyű" megha
tározni. Valamennyien hiszik, hogy a modem társadalom nem
érti meg és nem segíti kibontakozáshoz az ember belső énjét
és hogy ennek a belső énnek olyan képességei vannak a szel
lemi-anyagi cselekvésre, amelyeket a modem tudomány nem
ismer és nem ismer el. Hivatásuknak tekintik, hogy elolvassa
nak, megbeszéljenek, átgondoljanak, megvitassanak mindent
és reszt vegyenek mindenben, ami lelki". vagy „transzcen
dens". A tagsághoz ennyi kell. Talán már ön is tag, csak még
nem tud róla.
Hogyan tértek rá erre az útra? Leggyakrabban úgy, hogy át
éltek vagy láttak valamit, ami nem magyarázható meg a mo
dern tudományos, bölcseleti vagy vallási tanításokkal. Van
ember, aki az ilyenre a vállát vonogatja, besöpri a szőnyeg
alá és elfelejti az egészet. A másik, a mozgalom leendő tagja,
megpróbálja megkeresni a választ.
Én egyszerűen nem találtam rajtuk kívül más forrást. Saj
nos, az információ, amit kerestem, nagyon gyéren csörgede
zett meg ebben a különös régi-új szférában is. De legalább
megismertem olyan embereket, akik hajlandóak voltak komo
lyan venni, hogy a Második Állapot létezhet.
Nemsokára megtudtam, hogy a mozgalom több. mint száz
éve, vagy annál is korábban kezdődött, akkor, amikor a mos
tani tudomány elkezdte rendszerbe foglalni a fogalmakat és
megszabadította őket a megalapozatlan, ésszerűtlen „áltudo
mányos sallangoktól". A szellem vezéralakjai a takarítás lázá
ban könyörtelenül kidobtak mindent, ami nem (vagy még
nem) állta ki az empirizmus próbáját. Akik pedig tovább ra
gaszkodtak a kiselejtezett eszmékhez, azok magukra sütötték a
szégyenbélyeget. A csökönyösek, akik azt sem akarták, hogy
a társadalom kitaszítsa őket, a közösség felé más arcot mutat
va kénytelenek voltak illegalitásba vonulni titkos eszméikkel.
Azok közül pedig, akik nem voltak hajlandók belemenni ebbe
az ámításba, sokan lettek vértanúk.
Megjegyzem, felvilágosult társadalmunkban még mindig
széles körben elterjedt ez a viselkedés. Azok között a szakem
berek kőzött, akiket társaik a parapszichológia vagy a rokon
tanok támogatóinak tartanak, öten is vannak, akik köztisztelet
ben álló képviselői szakmájuknak legyen az orvostudomány,
lélektan, pszichiátria vagy természettudomány. Azt hiszem
mindőjükkel találkoztam. Bánatomra nem lettem sokkal böl
csebb, noha ez nem az ő hibájuk. Egyszerűen csak nem tud
nak többet a Második Állapotról vagy Második Testről.
De még jobban kedvelem azokat, akikkel a mozgalomban
ismerkedtem meg. Találkoztam velük kisvárosokban, nagyvá
rosokban, üzletben, templomban, egyetemeken, sót, még az
Amerikai Pszichiátriai Társaságnál is! Melegszívű', dcrüs em
berek, akiknek kedves humorérzékük van. Boldog emberek,
akik, ha kell, tudnak nevetni a tulajdon legkomolyabb meg
győződésükön is. Még nem találkoztam hozzájuk foghatóan
önzetlen és együttérző emberekkel. Az sem lehet véletlen,
hogy ők a legvallásosabbak, a szó igazi értelmében.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kategorikusan félrc-
söprök minden más transzcendens irodalmat és forrást. Min
denkinek megvan a maga változata az Igazságról, és talán va-
lóban úgy van, hogy sok Igazság létezik. Jártam szeánszokon,
tettem föl egyértelmű kérdéseket médiumoknak, kaptam ho
mályos feleleteket, amelyek nem voltak egyebek köntörfala
zásnál, holott milyen sokat jelentett volna nekem az egyenes
válasz' Aztán elképedésemre később egy testen kívüli tapasz
talatot szereztem, ugyanezzel a médiummal, aki így bizo
nyította, hogy valódi tehetség. Hál nem titokzatos dolog az
Igazság?
Edgar Cayce-nek, a lélek világa e kései szentjének sokat ta
nulmányozott munkája kétségen felül bizonyító erejű, de a
mai természettudomány és orvostudomány fényében nem hi-
hető. Itt valóban az igazság mutatkozott meg, és még sincs
nyoma másutt, mint sötét levéltárak elszórt utalásaiban. Ma,
húszegynéhány évvel Cayce halála után már nem tudjuk, ho
gyan fejtette ki tehetségét és mi történt azon a napon, mikor
meghalt.
Cayce előadásai üdvös hatásúak voltak, de rendkívül nehéz
konkrét szavakra lefordítani azt, amit a Második Állapot léte
zéséről mond, mert megerősítene azt. de nem magyarázta el.
Nézeteit szigorú vallásos neveltetésének köde gomolyogja kö
rül, ami a legváltozatosabb értelmezéseket teszi lehetővé.
Cayce papjai pedig kaptak az alkalmon.
Ma is élnek emberek, akik képesek Cayce-éhcz hasonló tel
jesítményekre. Az egyik hölgy egészen pontos jelentéseket írt
rólam és meghatározta Második Állapotom néhány általános
jellemzőjét Ezek azonban nem voltak bizonyító erejűek és
nem lettem tőlük okosabb, viszont meggyőztek arról, hogy a
hölgy valóban rendelkezik bizonyos adottságokkal. Jómagam
és a többi résztvevő itt megint egy másik Igazsággal találkoz
tunk, de nem kaptunk közvetlen válaszokat, amelyeket föl le
hetne használni egy bíróság előtt
Jósolt nekem több médium is. Jóslataikban nem fukarkodtak
az általánosításokkal, ám képtelenek voltak közvetlen, egyenes
válaszokat adni egyszerű kérdésekre. Ha igazi médiumok vol
tak (és ki vagyok én, hogy ezt kétségbe vonjon?), akkor ér
zékelésük ugyancsak korlátozott. Vagy pedig nehezen bírják
szavakra fordítani a jelképeket El tudom képzelni, hogy ez is
előfordulhat.
Hála olvasmányaimnak és kapcsolataimnak ezekkel az em
berekkel, akiket szeretettel az alvilágnak szoktam nevezni,
végre kezdett derengeni, hogy mi történt velem. Nem hittem
volna cl. ha nem én tapasztalom. Ugyanakkor megnyugtató
érzés volt, hogy nem vagyok egyedül.
Mi volt tehát ez? Közönséges asztrális projekció, a szellem-
test kivetülése. Dr.Bradsítaw adta meg hozzá a kapaszkodót,
noha Ő csak másoktól hallott ezekről a dolgokról. Az asztrális
projekció azt a technikái jelenti a beavatatlanoknak, amellyel
az ember átmenetileg elhagyja porhüvelyét és szellemi vagy
„asztrális" testben bolyong. Számtalan másodlagos jelentés ta
padt a tudományos és egyéb szempontok szerint több módon
értelmezett „asztrális" szóhoz. A „tudományos" jelzőt szőr
mentén használom, mivel a modern tudomány világában.
Nyugaton legalábbis, senki sem ismeri el vagy nem veszi ko
molyan az ilyen dolgok létezését.
Egészen mást jelent az emberiség sötét korszakaiban. Az
^asztrális" szó eredete visszanyúlik a misztikum és okkultiz
mus hajnaláig, ahol jól megfért a boszorkánysággal, a varázs
lással, a bájolásokkal és a többivel, amit a modern ember os
tobaságnak, babonások szamárságainak tekint Mivel ezen a
területen máig nem kísérelték meg a mélyreható kutatást, má-
ig nem tudom, mit jelent az asztrális" szó. Részemről inkább
ragaszkodnék a „Második Test" és „Második Állapot" kifeje
zésekhez.
Ez az irodalom, amely ma is virágzik lefesti a több síkból
vagy több fokozatból álló ^asztrálvilágot". Ide kerülnek az
emberek a halál után. Az asztráltcstben bolyongó ember rövid
időkre meglátogathatja ezt a helyet, beszélhet a „holtakkal",
részt vehet az „ottani" tevékenységben és minden baj nélkül
visszatérhet földi testébe. Voltak idők, mikor forrón reméltem
- imádkoztam érte! - hogy ez igaz legyen.
E csodálatos teljesítményhez az okkultisták szerint fáradsá
gos előképzés vagy „szellemi magaslat" szükséges. Tanításai
kat valószínűleg titokban adták tovább azoknak, akik eléggé
megvilágosodottak voltak a befogadásukhoz. Persze időről-
időre voltak olyanok. akik elárulták a titkot vagy véletlenül
ráhibáztak a módszerre. Régen kiátkoztak, ostorozták, meg
égetlek, kinevették, börtönbe zárták őket, ha hirdették tudásu
kat Ez nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve.
Paradox módon a legtöbb adat, amelyet följegyeztem, a kér
dés okkultista megközelítését támasztja alá. Ez nagy megráz
kódtatás volt nekem. Ha lefordítom a régieket mai nyelvre,
sok minden a helyére ugrik. Ugyanakkor sok dolog van, ami
ről az okkultisták is hallgatnak, nem tudom, miért.
A spiritiszta irodalomból ítélve az emberiség vallási-miszti
kus történelmében állandóan fölbukkannak a Második Testre
való utalások. Jóval a kereszténység kialakulása és a Biblia
összeállítása előtt az egyiptomi indiai és kínai kultúrának,
hogy csak néhányat említsünk, megszokott alkotóeleme volt a
Második Test. A történészek újra és újra felfedezték ezeket a
hivatkozásokat, de természetesen a rnitoiógiához sorolták őket.
Ha ebből a szempontból olvassuk a Bibliát, mind az 0 - ,
mind az Újtestamentumban többszörös bizonyságát találjuk a
Második Testnek. A katolikus egyház újra és újra számot ad
szentekről és istenes emberekről, akik átéltek hasonló tapasz-
talatokat, sőt, többen szándékosan idézték őket elő. Még ra
jongó protestánsok is följegyezték, hogy a vallási Önkívület
ben megismerték a testen kívüli élményt
Keleten a Második Test régóta magától értetődő és elfoga
dott gondolat. Ez egymaga megérdemelne egy tanulmányt. A
keleti vallásokról szóló számos mü ugyancsak alátámasztja a
Második Test gondolatát. Feltételezhetően ma is léteznek ta
nítványok, lámák, szerzetesek, guruk és hozzájuk hasonló em
berek, akik olyan szellemi és testi képességekkel bírnak - be
leértve a Második Test különválasztását is - amelyek szöges
ellentétben vannak a modern tudományos nézetekkel. Ezeket a
tevékenységeket azonban, mivel laboratóriumban nem lehet
reprodukálni őket, teljes mértékben figyelmen kívül hagyja
materialista társadalmunk.
Hazai és külföldi spiritiszta kutatótársaságok nyilvántartásai
ban százszámra találkozhatunk testen kívüli élményekről szóló
jelentésekkel. A beszámolók legalább száz évre nyúlnak visz-
sza, igen sok utalást régi írásokban találtak. Rendelkezésére
állnak mindenkinek, aki tanulmányozni akarja a jelenséget
Ügyszólván minden beszámolóban spontán, egyszeri él
ményről olvashatunk, amely általában heves érzelmi válság
ban vagy betegség alatt következett be. Valamennyi rendkívül
szubjektív, noha a jelentések többsége önmagában bizonyító
ercjű Századunkban többször is állítottak össze lenyűgöző
gyűjteményeket ezekből az élményekből: a téma kutatója nem
kerülheti meg, hogy el ne olvassa őket Gyarlóságuk, hogy
legtöbbjük találgatásokra épül, nem találkozunk bennük a köz
vetlen vizsgálatokon vagy kísérletezésen alapuló jellemző vo
násokkal. Hogy ennek mi az oka? Nyilván az, hogy eddig
nem került sor kutatásra.
Rendkívül ritkák az olyan személyek beszámolói, akik szán
dékosan és bármikor képesek előidézni a Második Állapotot
és tudnak vándorolni Második Testükben. Lehet, hogy létezik
több is, de a közelmúltból csak kettő ismeretes. Ha vannak
mások is, akik képesek voltak rá akkor ők maguknak tartot
ták meg tapasztalataikat.
Az első az angol Oliver Fox. a lelkes lélekbúvár. Fox rész
letesen leírta testen kívüli élményeit és azt, hogy milyen esz
közökkel lehet előidézni. Munkájára nemigen figyeltek föl, ki
véve a húszas évek spiritualista alvilágát Pedig nagyon hatá
rozottan igyekezett megértetni korával tapasztalatait
A második és a legismertebb Sylvan Muldoon, aki 1938-tól
1951-ig több munkát közölt Hereward Canringtonnal együtt
végzett tevékenységéről. Muldoon „cl tudta küldeni a lelkét",
Carringtcn pedig állhatatos kutatója volt a pszichikus jelensé
geknek. Könyveik a műfaj klasszikusai és érdekes olvasmányt
kínálnak. Kései kutatásaim során nem győztem csodálkozni,
hogyan hagyhatták ezt figyelmen kívül. Egyáltalán nem, vagy
csak elenyészően csekély mértékben végeztek olyan kísérlete
ket, amelyekből adatokat meríthetne egy szenvedélyes, dc tár
gyilagos kutató. Legutóbb egy Yram nevű szerző (Yram?
Mary? Nő lenne?) jelentetett meg hasonló tárgyú művet. Eb
ben is találluitó több kiindulási pont, dc nem tudom megbíz
ható kapcsolatba hozni őkei az én esetemmel.
A közelmúltban érdemes és megbízható tudományos kép
zettséggel rendelkező emberek - Horncll Hart, Fodor Nándor,
Robert Crookall és mások - tettek figyelemre méltó kísérlete
ket a tudományos kutató- és értékelő munkára. A legtöbb írás
viszonylag mentes a transzcendens irodalomban eléggé elha-
talmasodott torzító tényezőktől. E művek címei, más, nemrég
megjelent könyvekéivel együtt, megtalálhatók a bibliográfiá
ban. Valamennyi bizonyítja a Második Test létezését, azonban
egyáltalán nem vagy csak igen csekély mértékben tartalmaz
nak kísérleteken alapuló konkrét adatokat De hogyan is lehet
ne taglalni olyan kísérletekei, amelyeket sohasem hajtottak
végre?
A transzcendens „alvilággal" létesített kapcsolat során a leg
nehezebb volt azt elkerülni, hogy az ember belecsússzon a
teológiai analógiák hatalmas ingoványába. Valamikor, nem is
olyan rég, azt hittük, hogy a villamosság az Isten; még annál
is korábban a napot, a villámot és a tüzet imádtuk. Tudo
mányunk nevetségesnek bélyegezte ezeket az elgondolásokat
és ezt kísérletekkel is igyekezett alátámasztani. Talán a Máso
dik Állapotban tevékenykedő Második Test ajándékoz majd
meg bennünket azzal a minőségi ugrással, amely elvezet Isten
empirikus bizonyításához. Akkor nem lesz többé alvilág.
A transzcendens alvilágban találtam sok új barátot, de annál
kevesebb választ arra a kérdésre, hogy ..Most mit tegyek?"
Meglepetésemre még tőlem várták a választ.
így hát egy lépés maradt- A tizenkét éve tartó, sok száz
próba kikerülhetetlenül vezetett el a következtetéshez, amely
szöges ellentétben állt eddigi m e g g y ő z e s e i m m e l . Most olva
sóimon a sor, hogy próbát tegyenek
3
A BIZONYÍTÉK
E
gy őszi estén 1964-ben érdekes találkozón vettem
részt Los Angelesben. Volt ott vagy húsz pszichiá
ter, pszichológus, természettudós - és jómagam.
Nagyon élvezetes este volt. Azért találkoztunk, hogy komo
lyan megvizsgáljuk azokat a tapaszralatokat és kísérleteket,
melyeket e könyvben foglaltam össze. Órákig tartó faggatás
után végre rámkerült a sor a kérdezgetésben. De én csak két
egyszerű dolgot kérdeztem:
- Maguk mit tennének, ha ugyanazt élték volna át, mint én?
A többség - több, mint a társaság kétharmada - határozot
tan kijelentette, hogy minden erőmből meg kellene próbálnom
folytatni a kísérleteket, mert így hátha többel tudhatunk meg
Önmagunkról. Néhányan féltréfásan azt tanácsolták, hogy ne
is forduljak, de rohanjak a legközelebbi pszichiáterhez. (A
vendegek közül senki sem ajánlotta fel szolgálatait.)
Második kérdésem így hangzott - ön személy szerint részt
venne-e olyan kísérletekben, amelyek ilyen különös dolgokat
idéznének elő?
Erre már némileg másképp reagáltak. A jelenlevőknek kö
rülbelül fele jelentette ki, hogy készségesen részt vennének.
Érdekes módon ebben a csoportban több olyan vendég is
akadt, aki rendkívüli szkepszisről tettek tanúbizonyságot az
ilyen élményekkel szemben. Én persze kihasználtam az alkal
mat, hogy gyengéden megszurkáljam azokat, akik a kísérletek
folytatása mellen szavaztak. Ha már fejest kell ugrani az is
meretlen, hideg vízbe, akkor tegye csak meg más. A világért
sem hibáztatnám őket. Ha énvelem történt volna ilyen tizen
két évvel ezelőtt, kétlem hogy jelentkeztem volna.
Miért jött össze a csoport? Talán kíváncsiságból. Vagy talán
azért, mert úgy érezték, összegyűlt valami bizonyíték. óÉn az
utóbbiban reménykedem. A továbbiakban közlöm feljegyzése
im ama kulcsfontosságú részleteit, amelyek fölkeltették a kí
váncsiságukat
H
ová mész? Ez a leggyakoribb kérdés, amikor a
Második Testről és a Második Állapotról beszél
getünk. Tapasztalataimat összegezve azt szűrhe
tem le belőlük, hogy a Második Állapotnak három síkja van.
Az elsőt, jobb híján, L Helyszínnek neveztem cl. Ennél is ta
lálóbb név az „Itt és Most"
Az I. Helyszín tűnik a leghihetőbbnek. Olyan emberekkel és
helyekkel találkozunk benne, akik és amelyek igazi, jól ismert
világunkban is léteznek, miközben mi kísérletezünk. Ez az a
világ, amelyről érzékszerveink tudósítanak, amelynek létezésé
től a legtöbben meg vagyunk győződve. Ha a Második Test
ben az 1. Helyszínre látogatunk, nem találkozunk fura lények
kel nem járunk rendkívüli helyeken, nem szerzünk különös
tapasztalatokat. Lehet, hogy szokatlan lesz, de nem idegensze-
rű és nem ismeretlen. Ha mégis annak látnánk, akkor rosszul
látjuk
Ezért a rutinmódszerekkel is megerősíthető, bizonyító crejű
élményeket az I. Helyszínen éli át a Második Test. A 3. feje
zetben leirt kísérletekre az 1. Helyszínen került sor. Csakhogy
ezek a kísérletek, az ugyanezen kategóriába sorolható többi
próbálkozásommal együtt szánalmasan elenyésző hányadát ké
pezik a kísérletsorozatnak. Első látásra olyan egyszerűnek tű
nik minden. Menj át a földi testből a Másodikba, látogasd
meg George-ot, lépj vele kapcsolatba, aztán térj haza földi
testedbe és írd le. Pofonegyszerű.
Hiszen ha ilyen könnyű lenne! Pedig fel lehet ismerni a té
nyezőket, amelyek ezt megnehezítik, A probléma felismerése
sejteti, hogy majd egyszer lesz rá valamilyen megoldás is. Ta
lán a mi területünk sem kivétel.
Elsőnek vegyük az irány és a felismerés kérdését. Tételez
zük fel, hogy tudatunk birtokában és hús-vér testben sziveseb
ben szállunk a levegőben, mintsem a földön közlekednénk,
gyalog vagy autóval. Miután ráébredtünk erre a képességünk
re, elhatározzuk, hogy bizonyításképpen odarepülünk George
háza fölé. Házunk vagy laboratóriumunk a peremkerületen ta
lálható, George a város egyik túlsó kerületében lakit
így hát egy napfényes délután elindulunk. Természetesen
magasra emelkedünk, hogy kikerüljük a fákat, épületeket és a
többi akadályt. Azért nem megyünk túlságosan magasra, mert
nem vagyunk biztosak a dolgunkban. Nem szeretnénk szem
elöl téveszteni a tájékozódási pontokat, amelyeket nehéz lenne
észrevenni 1500 méter magasból. így hát alacsonyan fogunk
repülni, a földtől körülbelül harminc méternyire. Most melyik
utat válasszuk? Ismerős pontokat keresünk. És ekkor döbbe
nünk rá, hogy baj van. Nem tudjuk, merre induljunk, hogy
odaérjünk George házához. Irányiunk nincs. Rcttcnthctctlenül
elhatározzuk, hogy az ismerős házakat és utcákat használva
irányjclzönek fogunk átvágni a városon. Vezettünk erre épp
eleget, csak ki kell találnunk, merre menjünk.
Megindulunk a házak és utcák fölött és szinte azon nyom
ban összezavarodunk. Az ismerős hirtelen ismeretlenné válto
zik. Hátranézünk és még a tulajdon házunkat is alig bírjuk
megtalálni, pedig milyen közel vagyunk hozzá. Beletelik egy
időbe, mire megfejtjük, miéit van ez. A földhöz voltunk ra
gasztva, nem egészen 180 centiméter magasságból láttuk a vi
lágot Az ember többnyire előre vagy lefelé szokott nézni.
Fölfelé csak akkor, ha valami felhívja magára a figyelmünket.
De más a fölfele nézés, mintha másfél kilométerről pislogunk
lefelé. Mennyi idő alatt találnánk meg a házunkat egy légifel-
vétclen? Ugyanez érvényes minden „ismerős' környezetre, ut
cára, épületre, városra és az emberekre
Elvergődhetünk George házához, de sok időbe fog kerülni.
Lehet, hogy még tizenöt méterről sem ismerjük fel, mert min
dig elölről szoktunk bemenni, most viszont, szokatlan módon
hátulról közeledünk hozzá. Tévedtek már el hivatásos pilóták,
fényes délben, alacsonyan, két mérföldre a repülőtértől, csak
mert valami elterelte a figyelmüket. Odalent egy pillanatig va
didegennek tűnik minden. Csak a műszerek adhatják meg a
szükséges irányt.
Hát még mennyivel bonyolultabb a feladat, ha George bará
tunk egy távoli városban él, ahol mi sohasem jártunk és képet
sem láttunk a házról. Persze így is kiszúrhatja, ha George a
tízmillió kandelás fényerejű világítótorony mellé még egy X-
betűt mázolt fluoreszkáló sárga festékkel a tetőre és hasonló
jelzéseket helyezett el az utcákon és végig a sztrádán.
Most tegyük meg ugyanezt a kirándulást a Második Testben
és hasonlítsa össze a két utazást. Ezúttal nem földi testben, is
mét 1500 méter magasan lebegünk a légben. Ragyogóan süt a
nap, valahogy mégse látunk jól. Még mindig nem szoktuk
meg, hogyan kell nézni és ez torzítja a látást. Ugyanolyan ke-
servesen kellene elvergődnie George házához, mint mikor
hús-vér testben utazott. Ez a folyamat ugyanolyan lassú, csak
a látási viszonyok kedvezőtlenebbek.
De van egy jobb és gyorsabb út. Szerencsére van beépített
irányjetzőnk, feltéve, ha el tudjuk sajátítani a használatát
„Feltéve", ez itt a bökkenő. Mint már írtam valahol, csak „rá
gondolunk" arra, akit meg akarunk látogatni - sohase gondol
junk a helyre, mindig az emberre - és használjuk az előírt
módszert. Néhány pillanat és máris ott vagyunk. Ha akarjuk,
nézhetjük, hogyan suhan tova odalent a táj, de cez egy kissé
zavaró, amikor fejjel száguldunk neki egy épületnek vagy egy
fának és keresztülmegyünk rajta. Hogy megkíméljük magun-
kat az ilyen megrázkódtatásoktól, inkább ne nézegessünk uta
zás közben. Sohasem szabadulunk meg teljesen a hús-vér test
nek attól a beidegződésétől, hogy a tárgyak szilárdak. Nekem
legalábbis nem sikerült. Még mindig hajlamos vagyok az aj
tón keresztül távozni, és csak akkor kapok észbe, mikor Má
sodik Testem kezén átszalad a kilincs. Ilyenkor úgy megha
ragszom magamra, hogy ajtó helyett inkább a falon át lépek
le, hogy még erélyesebben agyamba véssem a Második Álla
pot jellemző tulajdonságait.
A távolságoktól nem befolyásolt, kényelmes irányjelzőnek
csak az a baja, hogy túlságosan is pontos. Rágondolunk vala
mire vagy valakire és a jelző tüstént engedelmeskedik. Elég
egy töredék másodpercig tartó, átvillanó kósza gondolat és
máris megváltozik az irány. Ehhez számítsuk hozzá azt, hogy
a tudat esetleg nem ért egyet a tudatfölöttivel a célt illetőleg,
és nyomban megértjük, miért fulladt kudarcba oly sok próbál
kozás, amikor bizonyítékokat próbáltunk szerezni az I.Hely
szín létezésére. Néha azon tűnődöm, hogy ennyi nehézség
mellett hogy lehet egyáltalán crcdményt elemi.
Próbaképpen egyetlenegy percig, minden oda nem illő gon
dolatot elhessentve Összpontosítsunk olyan tettre vagy ese
ményre vagy dologra, amelytől érzelmileg vagy értelmileg vi-
szolygunk (ez a tudatfölötti hatása). Majd meglátjuk, hogy
nem elég hozzá a gyakorlat
Kiszemelgettcm jegyzeteimből néhány példát az iránytévesz-.
lésre, amelyet közbetolakodó gondolatok idéztek elő.
1961. V. 5.
EEG-5.sz. K Í S É R L E T
1966. július 19.
H
ogyan jellemezhetném legtalálóbban a II. Hely
színt? Ugy, hogy azt tanácsolom, képzeljenek cl
egy szobát, amelynek ajtaja föle ezt írták: „Ki itt
belépsz, vizsgáld fölül az anyagról minden nézetedet." Már a
Második Test gondolatát is elég kínos volt megszokni, de a
II. Helyszín még keményebb falat. Megrázó élmény, hogyan
omlik porba minden, amit elfogadtunk valóság gyanánt. Sőt, a
II.Helyszín megkérdőjelez sok vallási tanítást és azok értelme
zését.
Elég annyit mondanom, hogy kevés bizonyítékot szereztem,
amikor a II. Helyszínre látogattam a Második Testben, mert
ezek nem olyan látogatások, amelyek csak úgy hagyjuk magu
kat bizonyítani, Igy az anyagok kőzött sok az elővigyázatos
becslés. Mindazonáltal a több száz tapasztalatnak, amelyet eb
ben a különös tartományban szereztem, vitathatatlanul vannak
közös pontjaik. Márpedig ha A és B összege hatvanhárom al
kalommal C, akkor nagy a valószínűsége, hogy A + B hat
vannegyedszer is C lesz.
A sarkalatos tétel a 11. Helyszín nem-anyagi környezet,
ahol a mozgás és az anyag törvényei csak távoli kapcsolatban
TESTEN KÍVÜLI ÉLMÉNYEK
K
ülönös módon a mai tudós sokkal könnyebben cl
tudja képzelni a IIl. Helyszínnek nevezett térség
lehetőségét, mint a II. Helyszínét. Miért? Mert il
lik a legújabb fizikai felfedezésekhez, a bizonyosság apró
morzsáihoz, amelyeket a részecske bombázással, részecske
gyorsítókkal, ciklotronokkal végzett kísérletekből bányászott
elő.
Ismerkedésnek az lesz a legjobb, ha ideírom a jegyzeteim
ből a III. Helyszínen szerzett tapasztalatokat.
1959. V. 2. Délután
A
Második Test létének elismerése nyomban maga
után vonja a kérdést amelyre öntudatra eszmélése
óta keresi a választ az emberiség: Túléljük? Van
élet a halál után? Vallásaink azt mondják: higgy és remélj. Ez
azonban nem elég annak a gondolkodónak, aki határozott el
vételeket kíván, amelyekből levonhatja a logikus következte
tést
Én annyit tehetek, hogy megpróbálok olyan tárgyilagos len
ni, amilyen lehet valaki egy megrázóan szubjektív élmény
után. Olvasóim majd eldöntik, hclytállóak-e előitéleteim.
1942-ben, New Yorkban ismerkedtem meg dr. Richard Gor-
donnal Belgyógyász-szakorvos volt. Összebarátkoztunk és ő
lett a háziorvosunk. Az évek során nagyon sikeres praxisra
tett szert és egészen sajátos, maróan cinikus humorérzékkel
dicsekedhetett. Földhözragadt realista volt a tapasztalat böl
csességével felvértezve. Az ötvenes éveiben járt mikor clő-
™r találkoztunk, tehát ifjúkorában nem ismertem. Alacsony,
vékony ember volt, sima fehér haja már ritkult.
Dr-Gordonnak két feltűnő modorossága volt Eldöntötte,
h o g y sokáig fog élni, így tehát nagyon kímélte magát óvatos.
lassú léptekkel járt. Csak akkor sietem amikor feltétlenül
szűkség volt rá. Pontosabban szólva nem is járt, hanem lődör
gött, kiszámított hanyagsággal.
Másodszor, ha valaki belépett a rendelőjébe, fölnézett és
merően bámult rá. Nem mondta, hogy halló, nem bólintott,
nem intett. Egyszerűen csak bámult, mintha azt kérdezné:
„Na, mi a fene leli?"
Noha sohasem beszéltünk róla, dr.Gordon és én nagyon szí
vélyes és meghitt viszonyban voltunk egymással. Ez is azok
közé a dolgok közé tartozik, amelyeknek nincs magyarázata,
ésszerű oka. Nem sok közös tulajdonságunk volt, kivéve,
hogy életre szóló tapasztalatainkat a történelemnek majdnem
ugyanabban a pillanatában szereztűk.
1961-ben meglátogattam a rendelőjében és ott is fogyasztot
tuk el az ebédet amit az öreg bútor, a doktor asszisztensnője
kotyvasztott a Bunsen-égőn. Fáradtnak és gondterheltnek lát
tam Dr. Gordont és ezt meg is mondtam neki,
- Mostanában nem érzem magam túlságosan jól - felelte,
aztán tüstént visszanyerte szokott formáját. - Mi van, talán az
orvos sohasem lehet beteg?
Nevettem és azt javasoltam, tegyen valamit ellene, például
menjen el a háziorvosához.
- Elmegyek - válaszolta szórakozottan, majd megint a régi
volt - De előbb Európába fogok menni.
Azt mondtam, hogy ez pompás.
- Már megvannak a jegyek - folytatta Dr. Gordon. - Vol
tunk már odaát egy csomószor, dc most azokat a helyeket
akarom látni, amelyeket eddig kihagytunk. Maga járt már Gö
rögországban, vagy Törökországban, Spanyolországban, Portu
gáliában, Egyiptomban?
Mondtam, hogy nem.
- Hát pedig el kellene mennie - mondta és félretolta az
ételt - Menjen, ha egyszer alkalma lesz rá. Nem hagyhatja
ki, hogy ne lássa azokat a helyeket Én ki nem hagyom ezt a
lehetőséget
Mondtam, hogy megteszem, ami tőlem telik, dc nekem nin
csen zsíros állásom, ami megvár, míg visszajövök. Ó azonban
már ismét elkomolyodott.
- Bob...
Vártam, hogy folytassa.
- Nem tetszik, ahogy érzem magam - mondta gondterhel
ten. - Nem tetszik, .miért nem jönnek át velünk Európába a
feleségével?
.Azt mondtam, hogy bár tehetnénk.
Úgy egy hét múlva Dr. Gordon és felesége elhajóztak Spa
nyolországba. Nem kaptunk róluk hírt, így feltételeztem, hogy
valahol a Földközi-tenger partján süttetik magukat.
Hat héttel később felhívott Mrs. Gordon. Európában a dok
tor rosszul lett és félbe kellett szakítaniuk az utazást. Dr. Gor
don nem volt hajlandó odaát kezeltetni magát és ragaszkodón
hozzá, hogy térjenek haza. Nagy fájdalmai voltak és azonnal
kórházba vitték, ahol próbaműtétet hajtottak végre rajta.
A kórházban nem tudtam meglátogatni, de állandóan érdek
lődtem utána a feleségénél. A próbaműtét sikerült Azt talál
ták, amit vártak hasüregi rákot, amelyet már nem lehetett ke
zelni. Az orvosoknak nem maradt más hátra, mint hogy igye
kezzenek elviselhetővé tenni a fájdalmait Többé nem jön ki a
kórházból. Mármint élve.
Mikor ezt meghallottam, azonnal ügy éreztem, ki kell fun
dálnom valamit hogy találkozhassak Dr. Gordonnal. így
visszagondolva tisztán látok mindent. Bizonyos, hogy az. orvos
már akkor tisztában volt az állapotával mikor nála jártam a
rendelőben. Végülis belgyógyász volt Nyílván a saját labora
tóriumában értelmezte a jeleket és tüneteket Fiz volt hát a
hirtelen európai út hátterében. Hát persze, hogy nem hagyhat
ta ki az utolsó esélyét! És nem is hagyta.
Rettentő szükségét éreztem, hogy beszélhessek dr. Gordon
nal, Sohasem árultam el neki „titkos tehetsegemet" vagy ta
pasztalataimat Azt hiszem, attól féltem hogy az oldalát fogná
a nevetéstől, aztán pedig elküldené a pszichiáter fiához.
Most más volt a helyzet Olyasmivel állt szemben, amiben
talán a segítségére lehetnék. Nem tudtam, milyen hasznát ve
hetné az én élményeimnek, de szentül meg voltam győződve
a hasznosságukról.
Újra és újra megpróbáltam találkozni Dr. Gordonnal, dc
csak a feleségét engedték be hozzá. Végül Mrs. Gordont kér
tem meg, hogy segítsen bejutni a barátomhoz. Mrs. Gordon
megmagyarázta, hogy férjét majdnem állandóan kábultra
nyugtatózzák, olyan fájdalmai vannak, így hát nagyon ritkán
tiszta a tudata. Reggelente felismeri a feleségét, de még ez
sem fádul elő minden nap. Mondtam Mrs. Gordonnak, hogy
valami nagyon fontosat kell közölnöm a férjével. Nem részle
teztem, hogy mit. Mrs. Gordon mintha mélységes bánatában
is megértette volna, hogy az üzenet, amit át akarok adni, több
közönséges vigasztalásnál. A finom érzésű asszony rátalált a
megoldásra.
- Miért nem ír neki? - javasolta, - Bevinném.
Mondtam, attól félek, hogy nem lenne képes elolvasni.
- Ha megírja - mondta Mrs. Gordon - én majd felolvasom
neki, akkor, mikor eléggé magánál van ahhoz, hogy megértse.
És így is tettunk. Az asszony újra és újra elolvasta levele
met a férjének, valahányszor Dr. Gordon eszméletén volt. Ké
sőbb elmesélte, hogy nem az ő ötlete volt az ismételt felolva
sás, hanem a férje kérte rá. Olyasmi lett volna a levélben,
amit mélyen elméjébe akart vésni?
Mely sajnálattal hallottam a hírt. Talán mégsem fogta volna
az oldalát a nevetéstől. Talán sokkal többet is megolthattunk
volna egymással, ha van bennem annyi bátorság, hogy meg
beszéljem vele a „tevékenységemet". Néhány sokatmondó
részletet idézek dr.Gordonhoz írt levelemből:
„...emlékszik még azokra a tesztekre és vizsgálatokra, ame
lyeket elvégzett rajtam, amikor nagyon féltem valamitől? Hát
akkor kezdődött Most míg a kórházban tartózkodik egy da
rabig, talán maga is megpróbálhatná. így nem csak az én sza
vanna kellene hagyatkoznia és elfoglalná magát, addig, amíg
felépül.
„Mindenekelőtt, -bármilyen különösnek tűnjék is tapasz-
talataihoz képest, el kell fogadnia a gondolatot, hogy képes
cselekedni, gondolkozni és létezni a hús-vér test korlátai nél
kül. És ne mondja a feleségének, hogy küldjön el a pszichiá
ter fiukhoz. Freud egyedül nem elég. A fia egyébként épp ele
get keres nélkülem is."
„Beszélgetéseinkben sohasem volt rá alkalom, hogy felhoz
zam ezt a témát, De most, míg be van zárva, komolyan fon
tolóra vehetné. Később talán hasznára lesz és remélem, meg
fog ismerni néhány dolgot azok közül, amelyeket én kipróbál
tam. Minden attól függ, hogy kórházi lazsálása közben meny
nyire tudja kifejleszteni azt a képességet, amellyel elhagyhatja
a porhüvelyét. Ha sikerül, akkor több használható utat is talál-
hat másának. Olyat is, ami enyhíti a szenvedést. Nem tudom.
Próbálja meg "
„...Dick, a legőszintébben kérem, gondolkozzon el rajta. Ha
talmas utat tesz meg, csak azzal, ha elfogadja a gondolatot,
hogy c másik, szellemi teste valóban létezhet. Amint ezzel
megvan, már csak egyetlen dolog állhatja útját, és ez a fé
lelem. Ne féljen. Olyan, mintha az árnyékától vagy önmagától
félne. Pedig, ez inkább természetes, mint különös. Szokjon
hozzá ehhez a gondolathoz - hogy még nem élte át tudatosan,
ez nem azt jelenti, hogy félnie kell tőle. Az ismeretlentől csak
addig félünk, amíg ismeretlen. Ha ebbe képes belekapaszkod
ni, akkor nem kell félnie. Aztán, dc csak aztán, próbálja ki a
receptet, amelyet ideírtam. Nem tudom, milyen Itatásuk van a
gyógyszereknek, amelyeket szed. Segíthetik is, gátolhatják is
a módszert. De próbálja meg. Első alkalommal vagy mükö-
dik, vagy nem.
„...Ami a legfontosabb, tudassa velem, hogyan sikerült. Ha
majd jobban lesz, akkor talán be tudok ugrani és majd rész
letesen megbeszéljük az egész dolgot. Jöttem volna személye
sen is. dc tudja, mennyit szőrözik a kórház a szabályzattal.
Ha beszámol a feleségének a próbálkozásairól, ő bizonyosan
továbbadja nekem Bár en jobb szeretném magától hallani. De
okvetlenül tudassa..."
Mrs. Gordon azonban nem tudatta velem, hogy próbálko-
zott-e a férje, én meg nem éreztem helyénvalónak, hogy most
faggassam ilyesmiről Túlságosan lesújtotta a tudat, hogy férje
a halálán van. Ma se tudom, felfogta-e, hogy levelem úgy ér
telmezhető, mint egy tanácsadás a halálra való készülődéshez.
Néhány hét múlva Dr.Gordon kómába esett. Békésen szen
deredett jobblétre, anélkül, hogy eszméletét visszanyerte vol
na.
Hónapokig fontolgattam, hogy megpróbálok „utánamenni,
bárhűl legyen is. A hozzám közel álló emberek közül Ő volt
az első, aki meghalt, azóta, amióta „titkos tehetségem*' kibon
takozott. Kíváncsi voltam, ugyanakkor tárgyilagos. Ez volt az
első alkalom. Biztos voltam benne, hogy dr.Gordon - ha még
mindig létezik - nem fog haragudni.
Mivel nem voltam jártas az ilyesmiben, úgy döntöttem,
szüksége lesz némi pihenésre, mielőtt beleavatkoznék a dolga
iba. Meg nekem is össze kellett szednem egy kis pótlólagos
kurázsit. Ilyet még nem próbáltam azelőtt. Komolyan veszé
lyesre fordulhat.
Aztán egy szombat délután megpróbáltam. Körülbelül egy
óráig tartott, míg előidéztem a rezgéseket. Végül kivetődtem a
testemből, miközben gondolatban azt ordítottam: Dr.Gordont
akarom látni!
Egy perc múlva gyorsan megindultam fölfelé és hamarosan
már csak elmosódó mozgást észleltem és valami gyönge lég-
lökést észleltem. És éreztem egy kezet is, amely megfogta a
bal könyökömet és segített, hogy odajuthassak.
Végtelennek tűnő utazás után hirtelen megtorpantam (vagy
megállítottak). Tágas szobában ácsorogtam, kissé kábán. Úgy
láttam, ez valamilyen intézet. A kéz a könyökömnél fogva
egy nyitott ajtóhoz kormányozott és odaállított a küszöb elé,
ahonnan beláthattam a szomszéd szobába. Aztán megszólalt
egy férfihang, majdnem pontosan a bal fülem mellett.
- Ha itt áll, a doktor egy perc múlva látni fogja magát.
Bólintottam, álltam és vártam. A szobában több ember tar
tózkodott. Hárman vagy négyen hallgattak egy huszonkét év
körüli fiatal férfit, aki izgatottan hadonászva mesélt valamit.
Dr. Gordont nem láttam, így tehát vártam tovább, hogy
megjelenjek. Minél többet vártam, annál jobban melegem lett
Végűi annyira áthevültem, hogy rendkívül kínosan éreztem
magam. Nem tudtam, mitöl van ennyire melegem és nem hit
tem, hogy még tovább bírnám. Arcomon mintha patakokban
folyt volna a verejték. Tudtam, hogy nem fogom kibírni: elvi
selhetetlen volt a meleg. Ha Dr. Gordon nem jön hamarosan,
akkor távoznom kell, anélkül, hogy láttam volna.
Megfordultam, megint ránéztem a benti csoportra, az járt a
fejemben, hogy talán tőlük kellene megkérdeznem, hol van
Dr. Gordon. Abban a pillanatban az alacsony, sovány, kócos
üstökű fiatal férfi elharapta a szót és egy pillanatig szúrós te
kintettel nézett rám, aztán visszafordult társaihoz és folytatta
lelkendező előadását.
Kibírhatatlan lett a hőség, elhatároztam, hogy elmegyek.
Nem várhattam tovább Dr. Gordonra. A betanult mozdulatot
használva gyorsan felemelkedtem és távoztam a szobából.
Hosszú volt a visszaút. Miután visszatértem anyagi testembe,
ellenőriztem, milyen állapotban van. Fáztam, kissé meggém
beredtem. Az arcomon persze nyoma sem volt patakokban fo
lyó izzadságnak.
Csalódottan felültem és lejegyeztem az utazást. Valamiyen
okból kudarcot vallottam. Nem tudtam megtalálni dr.Gordont.
Két órán át voltam távol az anyagi testtől.
Konok természetű ember vagyok. Következő szombaton
megint megpróbáltam. Pontosan mikor elhagytam a földi tes
tet és kiabálni kezdtem Dr.Gordon után, megszólalt mellettem
egy ingerlékeny hang,
- Minek akarja látni? Láthatta műit szombaton!
Annyira meghökkentem, hogy szinte azonnal visszaesem az
anyagi testbe. Felültem, körülnéztem a szobában. Senki sem
volt ott. Minden rendben. Arra gondoltam, hogy megint meg
próbálom, de aztán úgy döntöttem, hogy ma már túl késő van
még egy kísérlethez.
Múlt szombaton. Semmi különös nem történt múlt szomba
ton. Nem jött be. Átnéztem múlt szombati jegyzeteimet. Hát
nem ott volt!
„A doktor egy perc múlva látni fogja magái." És körülbelül
egy perc múlva fordult meg az a vékony, alacsony, bozontos
fiatalember és merően nézett rám. Közben egyetlen szót sem
szólt, mintha töprengene. Amit följegyeztem az tökéletes le
írása volt dr.Gordonnak de nem a hetvenévesnek, hanem an
nak, aki huszonkét évesen lehetett.
Ez minden másnál jobban alátámasztotta a tapasztalat hite
lét. Én arra számítottam, hogy egy hetvenéves embert látok.
Nem ismenem föl, mert nem olyan volt, amilyet vártam. Ha
önmagamat szuggerálom az érzékcsalódásig, akkor valószínű
leg a hetvenéves dr.Gordont látom.
Később, mikor egyszer meglátogattam az özvegyet, sikerült
megnéznem egy régi fényképet, amelyik huszonkét éves korá
ban készült dr.Gordonról. Persze nem mondtam Mrs.Gordon
nak, miért akarom látni a képet. Pontosan olyan volt rajta,
mint a férfi, akit láttam és aki látott engem „ott". Az özvegy
azt is megemlítette, hogy férje fiatalon nagyon tevékeny és
lelkes ember volt, örökösen rohant és hatalmas, dús, kócos
szőke üstöke volt.
Egyszer majd megint megpróbálom meglátogatni Dr.Gor
dont.
Más alkalommal, amikor át akartunk költözni egy másik ál
lamba, eladtuk a házunkat, mert hirtelen jelentkezett egy vá
sárló. A költözködést megelőző évre kibéreltünk egy házat.
Érdekes ház volt; egy folyócska fölötti kiugró szirtre építet
tek Ügynökön keresztül béreltük a tulajdonossal nem is talál
koztunk Feleségem és én a nagy hálószobát választottuk,
amely az első emeleten volt.
Körülbelül egy hétre rá beköltöznünk, lefeküdtünk, és felesé
gem szinte azonnal álomba merült. Én feküdtem a félhomály
ban és bámultam a franciaablakokon túl az éjszakai égboltot.
Bár nem akartam, megint éreztem az ismerős rezgéseket
Megfordult a fejemben, okos dolog-e ideengedni Őket az új
lakásba.
Ágyunk az északi falnál állt Tőle jobbra nyílt a folyosói aj
tó, balra egy beugró vezetett a fürdőszobába.
Éppen kiemelkedőben voltam az anyagból, mikor észrevet
tem valamit a beugróban. Fehér alak volt, nagyjából olyan
magas és olyan forma, mint egy ember.
Mivel rendkívül elővigyázatos lettem az „idegenekkel"
szemben, vártam hogy mi történik A fehér alak bejött a szo
bába, megkerülte az ágyat és az én oldalamon, tőlem körülbe
lül harminc centiméter távolságban bement a fürdőszobába.
Láttam, hogy középtermetű" asszony, se nem öreg, se nem fia
tal, akinek sima, sötét haja és elég mélyen ülö szeme van.
Csak néhány pillanatot töltött a fürdőszobában, aztán ismét
megjelent és megint elindult hogy megkerülje az ágyat Fel
ültem - bizonyos, hogy nem hús-vér voltomban - és utána
nyúltam, hogy megérintsem - hogy lássam, meg tudom-e
érinteni egyáltalán.
Észrevette a mozdulatot, megállt és rámnézett. Amikor meg
szólalt majdnem tisztán hallottam a hangját És láttam mögöt
te és rajta keresztül az ablakokat és a függönyöket.
- Mihez kezd a festménnyel? - Női hang volt láttam a
szájmozgását
Nem tudván, mit mondjak, igyekeztem kielégítő választ ad
ni. Megnyugtattam, hogy ne aggódjék, vigyázni fogok a fest
ményre.
Erre halványan elmosolyodott, kinyújtotta mindkét kezét,
megfogta a kezemet és megmarkolta. Igazi, meleg, élő fogása
volt Rövid ideig szorította a kezemet, gyöngéden elengedte,
aztán megkerülte az ágyat és kiment az ajtón.
Vártam, de nem jött vissza. Visszafeküdtem a testbe és ki
osontam az. ágyból. Odamentem a folyosói ajtóhoz és benéz
tem a többi szobába. Sehol senki. Végigjártam a földszinti
szobákat, de ott sem találtam senkit Aztán lejegyeztem élmé
nyeimet, visszafeküdtem az ágyba és elaludtam
Pár nappal később találkoztam Dr. Samuel Kahnnal. a pszi
chiáterrel, aki a szornszédos házban lakott. (Csak véletlenül
futottunk össze!) Megkérdeztem, ismeri-e a ház tulajdonosait.
- Igen, igen. nagyon jól ismertem őket - felelte Dr. Kahn. -
Mrs. W. körülbelül egy éve halt meg. Attól kezdve Mr.W. be
nem tette volna a lábát a házba. Elköltözött és nem is jött
vissza.
Mondtam, hogy kár, hiszen olyan szép ház.
- Nos hát, a felesége háza volt, ugye érti - mondta Dr.
Kahn. - Az a helyzet, hogy itt is halt meg a házban, pont ab
ban a szobában, ahol maguk alszanak.
Mondtam, hogy jaj de érdekes. A megboldogult bizonyára
nagyon szerette a házat.
- De meg mennyire - felelte az orvos. - Bár nagyon ked
velte a festményeket is. Teleaggatott velük minden falat. Dc
igazából ez a ház volt az elete.
Megkérdeztem, nincs-e véletlenül fényképe Mrs. W-ról.
- Lássuk csak. - Egy pillanatig tűnődött. - De igen, azt hi
szem, rajta van azon a csoportképen, amit a klubban csinál
lak Mindjárt utánanézek.
Néhány perc múlva visszajött Dr. Kahn. Egy fényképet tar
tott a kezében. Ötven-hatvan ember - férfiak-nők vegyesen -
volt a fényképen, a legtöbbjüknek csak a feje látszott, aho
gyan ott álltak felsorakozva.
Dr. Kahn szemügyre vette a képet. - Igen, itt kell lennie
valahol.
A vállán átkukkantva ismerős arcot pillantottam meg a má
sodik sorban. Rámutattam és megkérdeztem az orvost, hogy
nem ez volt-e Mrs, W.?
- De igen, ez Mrs. W. - Kíváncsian nézett rám, aztán ki
gyúlt a szemében a felismerés. - Nyilván a házban talált róla
egy képet.
Azt mondtam, hogy így volt. Megkérdeztem, volt-e valami
lyen modorossága Mrs. W.-nck.
- Nem emlékszem ilyesmire - felelte. - De hadd törjem
rajta a fejem. Keli lennie valaminek. - Köszönetet mondtam
és indultam, hogy távozom. Már megfordultam mikor utánam
szolt.
- Várjon csak, volt valami - mondta Dr.Kahn.
Micsoda, kérdeztem.
- Ha nagyon örült vagy hálás volt valamiért, akkor két kéz
re fogta a másik ember kezét és egy kicsit megszorította. Szá
mít ez valamit?
Számított.
Tapasztalataim gyarapodásával izmosodott meggyőződésem
is. hogy megpróbálhatnék körülnézni ezekben a kétségtelenül
szokatlan tartományokban. Volt egy nagyon jó barátom, Ag-
new Bahnson, velem körülbelül egyidős férfi, akivel sokban
hasonlítottunk egymásra. Körülbelül nyolc éve ismertem. Egy
időben pilóta is volt cs sűrűn repült a légitársasága gépén. Ér
dekelte többek között az antigravitációk amelyről többször vi
tatkoztunk. Volt egy laboratóriuma, ahol kísérleteit végezte.
Gravitációs tanulmányai kapcsán megvitattuk azt a kérdést is,
hogy most, a népes kutatócsoportok és méregdrága felszerelé
sek korában egy-két ember hogyan szerezhetne bizo
nyítékokat az antigravitációra?
1964-ben, amikor üzleti ügyben New Yorkba utaztam, ott
ültem a szállodai szobában és rájöttem. hogy aznap délután
van egy lyukas órám. Elhatároztam, hogy szundítok egyel
Lefeküdtem és már majdnem belesüllyedtem az álomba, mi
kor meghallottam Mr. Bahnson hangját
-Van mód az antigravitáció bizonyítására! Annyi az egész,
hogy maga végzi a demonstrációt és már meg is tanulta, ho
gyan kell.
Felüliem, tökéletesen éberen. Tudtam, mit akar mondani a
hang, de nem volt hozzá merszem, hogy megpróbáljam De
miért csengett olyan valóságosan Mr. Bahnson hangja ebben
az. álomban? Ránéztem az asztal melletti Órára: délután ne
gyed négy körül járhatott az idő. Most már túl éber voltam az
alváshoz, így hát fölkeltem és elmentem
Amikor két nap múlva hazatértem, feleségem feltűnően
csöndes volt. Kérdeztem, mi baj.
- Nem akartunk felzaklatni, most, mikor annyi dolgod volt
New Yorkban - mondta - de Agnew Bahnson meghalt. Halál
ra zúzta magát, mikor Ohio mellett egy kis réten akarta leten
ni a gépét.
Eszembe jutott, amikor Mr. Bahnson hangját hallottam New-
Yorkban. Kérdeztem a feleségemet, nem két napja halt-e meg,
délután negyed négykor.
Feleségem hosszan nézett rám cs csak azután válaszolt: -
Igen. Akkor történt.
N e m kérdezte, honnan tudom. Rég leszokott róla.
Hónapokon át meg se kíséreltem, hogy „elmenjek" Mr.
Bahnsonhoz. Minden ok nélkül feltételeztem. hogy pihenésre
van szüksége, ha ilyen erőszakos halált halt. N e m tudom, iga
zam volt-e.
Végül aztán elfogyott a t ü r e l m e m Egy vasárnap délután le
feküdtem, azzal az eltökélt szándékkal, hogy elmegyek, meg
látogatom Mr. Bahnsont.
Körülbelül egyórás készülődés után végre különváltam az
anyagtól és gyorsan elindultam a sötét úron át. Utazás közbe-,
gondolatban egyre azt üvöltöztem: Agnew Bahnson)
Hirtelen megálltam vagy megállítottak. Meglehetősen sötét
szobában találtam magam. Valaki nagyon erősen tartott, hog)'
megállják a lábamon. Egy pillanatnyi várakozás után mintha
fehér gázfelhő buggyant volna elő a padlón levő apró hóik
ból. A felhő formát öltött, nekem pedig valami azt súgta,
hogy ez Mr. Bahnson, noha nem láthattam jól és nem bírtam
felismerni az arcát. Azonnal megszólalt, izgatott és boldog
hangon.
- Bob, el nem hinné, mi minden történt velem, amióta itt
vagyok!
N e m szólt többet. Egy ki tudja, honnan jött jelre a fehér
gázfelhő elvesztette emberi formáját és visszaszívódott a pad
ló résébe. Karomon a kéz megfordított és én visszatértem a
testbe.
így viselkedne Mr.Bahnson - túlságosan érdeklik az újdon
ságok és az új tapasztalatok, semhogy időt pazarolna a múlt
ra, vagy arra. hogy mi lesz „azután". Pontosan, mint dr. Gor
don.
Ha magam idéztem elő ezt az érzékcsalódást, legalább ere
deti volt. Meg sohasem olvastam hozzá hasonlóról. Ez lenne
a magyarázata, hogy ugyanakkor halt meg, amikor én a New
York-i szállodai szobában a hangját hallottam?
Még egy eset kívánkozik ide. Apám 1964-ben, nyolcvankét
éves korában meghalt. Noha fiatalságomban Örökké lázadoz
tam ellene, később nagyon közel kerültünk egymáshoz.
Hónapokkal azelőtt szélütést kapott, amitől majdnem telje
sen megbénult és nem tudott beszélni. Neki, a nyelvésznek,
aki egész életében a nyelvek kutatásával és nyelvtanítássá!
foglalkozott, természetesen az utóbbi volt a gyötrelmesebb
szenvedés.
Látogatásom ideje alant szívfájdító, kétségbeesett kísérlete
ket tett, hogy szóljon hozzám, mondjon valamit. Tekintetével
esdekelt, hogy értsem meg, amikor csak halk nyöszörgés jött
ki a száján. Iparkodtam nyugtatgatni, beszéltem hozzá. Kín
lódva próbált válaszolni, bár szerintem meg sem értette, amit
mondok.
Apám egy délután csöndesen elszenderedett. Teljes életet
élt, sikeres életet, halála egyszerre töltött cl bánattal és meg
könnyebbüléssel.
Újra és újra be kellett látnom, milyen fontosak a tőle tanult
józan gondolatok és elképzelések. Őrökké hálás leszek neki.
Most. amikor ez a hozzám oly közel álló lény halt meg,
sokkal kevésbé izgultam, rnint azelőtt. Nem tudom, a rokon
ság tette, az összetartozás érzése, de valahogy kevésbé féltem
és jobban bizakodtam.
Csak az illendőség kedvééit vártam néhány hónapot. Voltak
egyéb sürgetős dolgaim is, úgy az üzleti mint a magán
életben, amelyek akadályozták a lazítás természetes készségét.
Aztán egyszer felébredtem egy hétköznapi hajnalon és érez
tem, hogy most meg próbálhatnék ellátogatni apámhoz.
Végigvettem a szokott rituálét, a rezgés gyorsan és könnye
dén cltezdődőtt. Néhány pillanat múlva erőlködés nélkül elöl
doztam magam és szabadon szálltam a sötétségben. Ez alka
tommal nem alkalmaztam a lélek kiáltását. Apám személyére
összpontosultam, hogy odaérjek, ahol ő van.
Gyorsan szeltem a sötétséget- Látni nem láttam semmit, dc
eltöltött a száguldás lélegzetelállító érzése, arrant süvítettem
előre, a sűrű, majdnem cseppfolyós levegőben. Olyan volt,
mint amikor fejesugrás után belehasítunk a vízbe. Hirtelen
megálltam, Ezúttal nem emlékszem senkire, aki megállított
volna, ujjakat se éreztem a karomon.. Tágas, félhomályos szo
bában voltam.
Sejtettem, hogy ez valami kórház vagy utókezelő, noha nem
láttam nyomát a mi fogalmaink szerint való gyógyításnak. El
indultam megkeresni apámat. Magam se tudom, mire számí
tottam, de legalábbis örömteli találkozásban reménykedtem,
A központi helyiségből, ahol én álltam több apró szoba
nyílt. Benéztem kettőbe, mindegyikben több ember tartózko
dott, akik ügyet sem vetettek rám Már azon morfondíroztam,
jó helyre jöttcm-e.
A harmadik szoba nem volt tágasabb egy szerzetesi cellánál.
Az ajtóval szemközt, vállmagasságban, apró ablak nyílt a fa
lon. Az ablak mellen egy ember támaszkodott a falnak és bá
mult kifelé. Csak a hátát láttam, mikor beléptem
Aztán megfordult és észrevett. Mélységes megdöbbenés lát
szott az arcán, és „halott" apám így szólt hozzám:
- Hát te mit csinálsz itt?! - Pontosan olyan hangot használt,
mint az az utazó, aki a világ másik végen találkozik valaki
vel, akinek otthon mondott ístenhozzádot.
Túl izgatott voltam ahhoz, hogy beszélni tudjak, így hát
csak álltam ott és reménykedtem, hogy örülni fog nekem És
valóban örült. Előrehajolt, elkapott a hónom alatt és a magas
ba röpített, a feje fölé, épp úgy. mint apró koromban, aho
gyan kisfiáikkal szokták csinálni az apák.
Aztán visszaállított a talpamra és akkor már meg bírtam
szólalni. Megkérdeztem, hogy érzi magát.
- Sokkal jobban - mondta, - A fájdalom elmúlt.
Olyasmire emlékeztettem volna, amit szeretett volna elfelej
teni? Mintha elszivárgón, volna belőle az energia és láthatóan
fáradtan fordult el tőlem. És azzal mintha meg .is feledkezett
volna arról, hogy ott vagyok. Ötvenesnek látszott és sová
nyabb volt, mint az akkori fényképein.
Éreztem, hogy vége a találkozásnak. Ennél nem lehet több.
Csendesen kihátráltam a szobából, megfordultam, „kinyúl
tam" és hazatértem földi testembe. A visszaút sokkal rövi
debb ideig tartott, mint az idejövetel.
Így volt? Ennyire fájt neki az utolsó napokban, mikor nem
értethette meg velünk, hogy enyhítsük valamivel a kínjait? Ha
ez igaz, micsoda iszonyú börtön lehetett a teste. Tényleg ál
dás volt neki a halál.
Próbáljak megint „találkozni" vele? Nem tudom. Nem tu
dom, meg merjem-e tenni.
Sok más tapasztalatom van még, nem ennyire bensőségesek,
de ugyanilyen megrázóak. És mind ugyanahhoz a kikerülhe
tetlen következtetéshez vezetett, amely egymagában indokolta
a szorongások, bizonytalanságok, félelmek közepette, magány
ban és csalódások közepette eltelt sok-sok órát, kezdetét je
lentette egy új távlatnak és látásmódnak, kiindulási pontot kí
nált afelé, amit a gondolkodás Minőségi Ugrásának neveznek
néhányan, lehetővé tette, hogy kellő fontosságot tulajdonítsak
az Itt-és-Most bánatainak és örömének (mert mi a perc, az
óra vagy az év a végtelenséghez képest), ajtót nyitott egy
olyan valóságra, amelyet talán föl sem foghat az emberi tudat,
dc amely mégis örökké ingerelni fogja a kíváncsit és kísértés
be hozza a tudóst.
Ez lenne az évi válaszom? Ha ezeket a tapasztalatokat hoz
záadjuk az emberi szellem testen kívüli kalandjairól szerzett
tudásunkhoz, akkor csak egyetlen válasz lehetséges.
És ha az Üzenet ebben rejlik, akkor ez elegendő is.
8
„MERT AZ VAN
A BIBLIÁBAN"
H
a az embernek van Második Teste, ha ez a Máso
dik Test túléli azt, amit mi halálnak nevezünk, ha
az egyéniség és a jellem tovább létezik ebben a
régi-új formában - akkor mi van? Megint egy ősrégi kérdés,
amely válasz után kiált
Testen kívüli tevékenykedésem tizenkét esztendeje alatt nem
találkoztam olyasmivel, ami igazolta volna a bibliai istenfo-
galmat és a túlvilági életet egy mennyországnak nevezen he
lyen. Vagy ha találkoztam, nem ismertem föl. Lehetséges. Le
het, hogy nem vagyok „választott". Másrészt az is előfor
dulhat, hogy megismerkedtem sok alapfogalommal, amelyek
csak eltorzultak az évszázadok folyamán.
Kezdjük az imával, amelyet az Istennel való közvetlen be
szélgetésnek tartanak. Ahogy ma tanítanak bennünket imád
kozni, az épp olyan, mintha egy kémiai képletet hadarnánk el.
amelynek eredeti célját, alkotóelemeinek jelentését nem ismer
jük. Vagy mint ahogy gyerekeink fújják a „London hídja le
szakadt" c i m ü dalocskát,cs közben fogalmuk sincs a szöveg
igazi éneiméről. Egész civilizációnk tömve van kiürült szoká
sokkal és lehet, hogy az imádkozás is közéjük tartozik.
Valahol valaki tudta, hogyan kell imádkozni. Megpróbálta
megtanítani a többieket is. Néhányan el is sajátították a mód-
szert. A többi csak a szavakat jegyezte meg. a szavak pedig
megváltoztak és eltorzultak az évek során. A technika fokoza
tosan elveszett, időröl-időre csak véletlenül hibázott rá valaki.
Az újrafölfedező pedig ritkán tudta meggyőzni a többieket,
hogy nem a regi és elfogadott módszer az üdvözítő.
Ezt mondom én is. A régi. elfogadott módszer nem elég.
Vagy pedig, mint mondtam volt. nem tartozom a „választot
tak" közé. Vagy ami még ennél is rosszabb, hiányosan vagy
nem megfelelő módon tanítottak imádkozni. Rajtam legalábbis
nem segített az ima.
Álljon itt egy szemléltető példa. Egyik testen kívüli kódor-
gásom során épp hazafele siettem a semmin át az anyagi test
be. Látszólag a legnagyobb rendben volt minden. Aztán átme
net nélkül nckicsapódtam egy áthatolhatatlan anyagból épült,
tömör falnak Nem fájt, dc rettentően megijedtem
Az anyag kemény és tömör volt, mintha egymást kissé átfe
dő, összehegesztett, hatalmas acéllapokból készült volna A la
pok enyhén meggörbültek, mintha gömböt alkotnának.
Megpróbáltam átfurakodni rajta, dc nem bírtam. Mentem
fel. le, jobbra és balra Egészen bizonyos voltam benne, hogy
hús-vér testem ott fekszik e barikád mögött.
Érzésem szerint legalább egy órája tartó kaparászás, vájká-
lás és lökdösés után elkezdtem imádkozni. Elmondtam min
den imát, amelyet tanultam, és kitaláltam néhány újat. És ko
molyan gondoltam minden szót, komolyabban, mint bármi
mást eddigi életemben. Iszonyúan meg voltam rémülve.
Nem történt semmi. Még mindig oda voltam ragadva a so
rompóhoz, nem tudtam átvergődni rajta, vissza anyagi testem
be.
Pánikba estem Kapartam, sikoltoztam és zokogtam, de hiá
ba. Aztán elcsitultam a kimerítő felindulástól. Éreztem, hogy
eltévedtem, odatapadtam hát a kemény, hideg falhoz és pihen
tem
Nem tudom, meddig feküdtem ott. míg újra képes voltam
tárgyilagosan gondolkodni. Nem maradhatok iu örökké - leg
alábbis nem akartam ittmaradni. Lehetetlen helyzet volt. Mi
kor voltam én ilyen lehetetlen helyzetben?
Eszembe jutott. Evekkel ezelőtt egy barátommal vásároltunk
egy repülőgépet, amelynek műszaki jellemzőié nem ismertük.
Csak azért vénük meg, mert jó állapotban volt cs olcsón ad
ták.
Miután tettünk néhány próbarepülési a mezőn, elhatároztuk,
hogy trükközni fogunk. Ejtőernyőt kértünk kölcsön, felszáll
tunk és meg sem álltunk háromezer méterig.
Leírtunk több lomha nyolcast, számos orsót, néhány lagy
matag bukfencet. Minden rendben ment. Lejjebb ereszked
tünk, kissé megdöntöttük a gép orrát és nekivágtunk egy hu
roknak.
Azután már csak arra emlékeztem, hogy pörgünk. A szoká
sos eljárásnak megfelelően középre és előre húztuk a botkor
mányt. Azelőtt csodálatosan bevált, most azonban nem. Egyre
gyorsabban pörögtünk, sőt, kezdtünk bukdácsolni. Gázt ad
tunk, a kormánysíkkal próbálkoztunk, egyik sem használt a
dugóhúzó ellen. Sőt. egyre rosszabb lett és mind sebesebben
közeledett hozzánk a föld.
Bill sápadtan nézett vissza a pilótafülkéből. - Jobb lesz, ha
kiszállunk! - ordította túl a szél süvöltését.
Én is ki akartam szállni. Csak az tartott vissza, hogy akkor
biztosan elveszítem a repülőgépet, amelyre oly rég spóroltam.
Megpróbáltunk mindent, okoskodtam, kivéve azt a módszert,
amely felrúg minden szabályt, az egyetlen dolgot, amit nem
szabad dugóhúzóban. Hátra kell húzni a botkormányt. Mit ve-
szíthettem?
Visszahúztam a kormányt. A gép azonnal kivágott a dugó
húzóból, és repülési sebességre gyorsított. Addig orsóztam,
míg a föld oda nem került, ahol lennie kellett. Biztosan földet
értünk, reszketegen előkecmeregtünk és lerogytunk a földre.
Külső dugóhúzóba kerültünk. Nemhogy nem próbáltunk, még
csak nem is láttunk ezelőtt ilyet.
A külső dugóhúzó jutott eszembe. Miközben zihálva hever
tem a gáton, megpróbáltam alkalmazni ugyanazt az eljárást
Előre, föl, le, jobbra, balra - nem jó.
Már csak egyetlen irány maradt, noha tudásom határozottan
titakozott ellene. De mit ronthat az én helyezetemen a pró
bálkozás? így hát megcsináltam és néhány pillanat múlva ott
voltam földi testemben: reszketve, de ép bőrrel.
Hogy melyik volt ez az irány? Magától értetődően: el a fal
tól, vissza oda, ahonnan jöttem Hogy miért vált be, nem tu
dom. Azt se tudom, mi volt az a fal.
Talán az ima talált meghallgatásra? Hiszen visszajutottam,
vagy nem? Ha igen, akkor sem úgy történt, ahogy nekem ta
nították. Egyetlen vigasztaló angyal sem sietett segítségemre.
Egy más alkalommal bátyámnál és családjánál voltam láto
gatóban és náluk aludtam. Röviddel azután, hogy visszavonul
tam a vendégszobába, nyugovóra is tértem, mert nagy szüksé
gem volt pihenésre.
Agyam fejtámlája, ha ez számít valamit, ugyanannak a fal
nak támaszkodott; amely szobámat elválasztotta négyéves
unokahúgom szobájától. A kislány ágya ugyanezen fal mellett
állt.
Amikor elnyúltam a sötétben, elkezdődött az ismerős rez
gés. Elhatároztam, hogy kisurranok egy pillanatra, csakhogy
belekóstoljak, milyen, ha nem otthon csinálom
Abban a pillanatban, mikor kiléptem az anyagból, tudatára
ébredtem hogy még három lény tartózkodik a szobában. Elő
vigyázatosságból ottmaradtam porhüvelyemhez köze]. Oda
nyomultak hozzám, ráncigálni kezdtek, nem gorombán, csak
úgy, mintha látni akarnák, hogy most mihez kezdek Ezzel el
szórakoztak egy ideig. Megpróbáltam megőrizni a nyugalma
mat, dehát ők hárman voltak. Nem tudtam, vissza bírnék-e
ugrani a testembe elég gyorsan, még mielőtt elvonszolnának.
Így hát imádkoztam Megint végigpróbáltam minden ismert
imát. Istenhez könyörögtem, hogy segítsen. Jézus nevében fo
hászkodtam segedelemért. Kipróbáltam néhány szentet is,
akikről katolikus feleségemtől hallottam
És az eredmény? Kínzóim harsányan hahotáztak és még lel
kesebben nyaggattak.
- Hallgassátok csak, hogy imádkozik az isteneihez - kunco
gott az egyik mérhetetlen megvetéssel. - Hallgassátok csak!
Azt hiszem, ettől méregbe gurultam egy kicsit Visszalök
döstem öket, és beleugrottam anyagi testembe. Nem állítha
tom, hogy küzdöttem velük, de nem is tűrtem tehetetlenül.
Felültem, elmondhatatlanul megkönnyebbülve, hogy vissza
jöttem Már mikor ülő helyzetbe tornásztam magam, hallot
tam, hogy egy kisgyerek sír. A fal mögül hallatszott. Néhány
percig vártam, arra számítottam, hogy sógornőm odajön, meg
nyugtatja a kislányt, aztán visszafekszik aludni.
Eltelt tíz perc és J„ a kislány, még mindig nem hagyta abba
a sírást. Felkeltem és átmentem a szomszédos hálóba. Sógor
nőm szorosan ölelte magához hangosan zokogó kislányát és
nyugtatni próbálta. Kérdeztem, mi baj és hogy nem segíthet
nék?
- Mindjárt megnyugszik - felelte sógornőm. - Biztosan li
dércnyomása van, vagy rosszat álmodik, de nem bírom felkel
teni.
Megkérdeztem, mióta sír a gyerek.
- Pár perccel azelőtt kezdte, hogy bejöttél. Egyáltalán nem
jellemző rá. Úgy szokott aludni, mint a tej.
Megint felajánlottam, hogy segítek, ha kell, aztán vissza
mentem a szobámba. Valamivel később a kis J. elcsöndesedett
és nyilván elaludt.
Véletlen, hogy az unokahúgomnak éppen akkor volt önkivü-
letre emlékeztető lidércnyomása? Vagy új módszert kell talál
nom az imádkozásra.
Számos hasonló esetet mesélhetnék, de valamennyi ugyan
úgy alakult, mihelyt megpróbálkoztam a hagyományos és el
fogadott eszközzel: az imával.
Am vannak biztatóbb kilátások is a mennyországot és a
poklot illetőleg. Ha léteznek, valahol a II. Helyszínen kell ke
resni őket
A II. Helyszínre tett utazások során, mint korábban is emli-
tettem, gyakran találkozunk egy „réteggel" vagy zónával,
amelyen át kell kelni. Olyan része a II. Helyszínnek, amely a
legközelebb esik és bizonyos értelemben a legszorosabb kap
csolatban áll az Itt-és-Mosttal. Szűrkésfekete, éhes tenger,
amelyből falánk és kegyetlen lények támadnak a legapróbb
mozdulatra.
Mintha mi lennénk a csali, amelyet meglóbálnak a hatalmas
tenger fölött. Ha lassan surranunk és nem reagálunk a kíván
csi „halakra", akkor különösebb baj nélkül átjutunk az óceá
non. Ha erélyesebben mozgunk és védekezünk, akkor rohan
vást csődülnek oda a felingerelt őslakosok, hogy harapjanak,
rángassanak, lökdössenek.
Ez lenne a pokol határa? Kézenfekvő következtetés, hogy a
betolakodó felriasztja a zóna lakosait, a „démonokat" és „ör
dögöket". Félállati lényeknek tűnnek, noha látnivalóan képe
sek cselekvésre és gondolkodásra.
Kik és mik ezek? Nem tudom. Nem vállaltam, hogy addig
időzzem náluk, míg ki nem derítem. Rémüldöző próbálkozás
és tévelygés árán sikerült rátalálnom a módszerre, amellyel
viszonylag háborítatlanul kelhettem át országukon.
Ezekben a világokban, ahol elgondolás dolga minden -
nemcsak a tárgyak, de az utazók is -, rajtunk múlik, hogy üd
vözülünk-e vagy elkárhozunk. A hidegvérű gyilkos a II. Hely
szín olyan fertályába csöppenhet, ahol mindenki: ugyanolyan
bordában szőttek, mint őt. És ez maga a pokol az ilyen ala
koknak, mivel itt nem találnak ártatlan és védtelen áldozato
kat.
Ha tovább szőjük ezt a gondolatot, akkor kezdjük csak be
látni, milyen végtelen számú variáció lehetséges. Hogy a II.
Helyszín mennyországába vagy poklába kerülünk-e, azt legtit
kosabb, állandó (és talán tudatalatti) motivációink, szenvedé
lyeink és egyéni vágyaink határozzák meg. Ezek közül a leg-
állandóbbak és legerősebbek lesznek „irányjelzőink", mihelyt
beléptünk ebbe a birodalomba.
Ebben azért vagyok olyan biztos, mert mindig így esett,
amikor lélekben utazgattam a II. Helyszínen. Akkor is így tör-
ténik, na nem akarom. Egy rosszkor jött kósza vágy, egy
mélyről fakadó érzés, amelynek nem voltam tudatában, máris
eltérít a „hasonlatosak" irányába.
így jutottam el olyan helyekre, amelyek számomra maguk
voltak a pokol. Mások felfoghatók Édennek is, és vannak
olyan helyek, amelyek gyakorlatilag alig külömböznek attól,
amit az Itt-és-Mostban megszoktunk.
Mihez kezdjünk, ha a II. Helyszínnek pokoli tulajdonságai
vannak, viszont nem felel meg a mennyországról alkotón fo
galmainknak? Hol keressünk támpontot? Hol a paradicsom,
hol az Isten, akihez fohászkodunk? Eltévesztenem volna vala
mit?
Pedig néha toriént valami nagyon különös dolog, amikor a
II Helyszínen jártam. Mindegy, melyik tájon voltam, az ese
mény mindig ugyanúgy zajlott le.
A megszokott tevékenykedés közepette egyszer csak fel
hangzik egy Jel: majdnem olyan, mintha heroldok fújnák meg
a harsonát. A Jelet mindenki nyugodtan fogadj, nyomban ab
bamarad a beszéd és a sürgölődés. A Jelből lehet tudni, hogy
Ő (vagy Ők) most jön(nck) át a Birodalm(uk)on.
Nem hajonganak, nem térdelnek le félős áhítattal, inkább
higgadtan fogadjak a megszokott eseményt. Ez alól senki sem
kivétel.
A Jelre mindenki lefekszik, ha jól láttam, a hátára, és a ha
sát (nem az ivarszerveit) föltárva homorít, miközben elfordítja
a fejét, hogy ne láthassa Őt elmenőben. Nyilvánvalóan az a
cél. hogy élő utat képezzenek az Ő lába előtt. Innen-onnan
összeszedett morzsákból arra következtettem, hogy ő néha ki
választ az élő rúdból valakit, akit a többiek soha többé nem
látnak és nem hallanak róla. A has feltárásával a hitet és a tö
kéletes behódolást akarják kifejezésre juttatni, mivel a has a
legsérülékenyebb, legsebezhetőbb része a testnek. Senki se
moccan, sőt nem is gondolkodik, míg Ő arra jár. Míg el nem
megy, szobormerevvé dermed minden.
Azon alkalmakkor, mikor ott voltam, én is odafeküdtem a
többiek mellé. Egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy mást
csináljak. Dallamos hangok harsogása kíséri az Ő lépteit és
érezzük, miként töltetik ki, majd foszlik szét távolodóban egy
semmihez sem fogható hatalom ellenállhatatlanul sugárzó éle
tereje. Egyszer az. jutott eszembe, mi lenne, ha Ő felfedezne
engem, az alkalmi látogatót, de őszintén szólva nem nagyon
akartam tudni.
Miután Ő elvonult, mindenki fölkel és megy dolgára. Nem
fűznek megjegyzéseket az eseményhez, nem is gondolnak rá.
Úgy veszik tudomásul, mint életük egy hétköznapi mozzana
tát. Éppen ez a hatalmas, dc nehezen meghatározható különb
ség. Ugyanolyan gépiesen viselkednek, mint amikor a forgal
mas kereszteződésben állunk meg a pirosnál, vagy fékezünk a
sín előtt, mikor közeledő vonatot jelez a fénysorompó; nem
érzünk felindulást és mégis néma tiszteletet ébreszt bennünk a
tovadübörgő vonatban megtestesült erő. Ez az esemény is
ugyanolyan személytelen.
Isten lenne? Isten Fia? Vagy az ő küldötte?
Három alkalommal "jártam" egy helyen, melynek leírására
nem találok szavakat. És megint csak ez a látomás, ez az esz
me, ez a „hely", vagy a létezésnek ez az állapota hordozza az
üzenetet, amelyet oly sokszor hallottunk a történelem folya
mán. Bizonyos vagyok benne, hogy a vallásaink által elkép
zelt mennyei paradicsomhoz tartozhat. Ugyanakkor ez kell
hogy legyen a nirvána is, a Számadhi, minden idők misztiku
sainak legmagasztosabb élménye. Valóban a létezés egyfajta
állapota, amelyet az emberek különböző módon értelmeztek.
Nekem ez a legtisztább béke, ugyanakkor a legcsodásabb
gyönyörűség helye vagy állapota. Mintha úsztam volna meleg,
puha felhőkben, ahol nincs fent és lent, nincs elkülönült
anyag. És nemcsak körülvesz a meleg, hanem bennünk van és
általunk. Maga a testet öltött Tökély, amely elbűvöli és leigáz
za az érzékeket.
A felhőn, amelyben lebegünk, mindig más rajzolatokat leír
va söpörnek végig színjátszó fénysugarak. Pazar dolog megfü-
rödni pászmáikban. Rubinvörösen ragyog a fény. De lehet,
hogy több ez az általunk fénynek nevezett jelenségnél, mert
fény sohasem volt meg ilyen mélyértelmű. Egymást váltják az
árnyalatok, egyik sem rikító és mindegyik másfajta, vigasztaló
vagy pihentető boldogsággal tölt el. Olyan, mintha összeol
vadnánk az őrökké izzó naplementét övező fellegekkel és az
élő fény minden változásával változnánk együtt mi is. Maguk
ba fogadjuk, magunkba isszuk az örökkévaló kékeket, sárgá
kat, zöldeket, vöröseket, a bonyolult árnyalatokat. Ismerősek
mind. Idetartozunk. Ez az Otthon.
Zene szól, miközben mi lassan és könnyedén úszunk a fel
hőben. Ez a zene nem támad valahonnan, ez mindig van, és
mi vele egy harmóniában remegünk. Több ez földi muzsiká
nál. Odalent csak a legmélyebb, legnyersebb szenvedélyek
keltik föl ezeket az akkordokat, ezeket a kifinomult és erőtel
jes futamokat, sokszólamú ellenpontokat, megrázó felhango
kat. Eltűnik minden, ami közönséges. Emberhangú kórus éne
kel szavak nélküli, visszhangos dalokat. Végtelen dallamfüzé-
rek fonódnak össze Önmagukba visszatérő körökké, de mégis
továbbszőve a témát és bennünk megpendül ugyanaz a húr.
Ennek a Zenének nincsen forrása Ott van körülöttünk, ben
nünk; részei vagyunk, mi vagyunk a zene.
Ez az a kristálytiszta igazság, amelyből nekünk csak futó
villanások jutottak. Ez az az ünnep, amelynek odalent kóstolt
morzsáitól kezdtünk el reménykedni abban, hogy létezik az
Egész. Most teljesedik be minden névtelen szenvedély, vágy,
nosztalgia, megérzés, amelyet akkor éltünk át, mikor Hawaiin
bámultuk a felhők közt lenyugvó napot, mikor némán álltunk
a csendes erdő összefonódó magas fái között, mikor egy dal
lam, egy futam régi emlékeket támasztott életre vagy fölidé
zett egy testetlen vágyat, amikor sóvárogtunk egy város, egy
falu, egy vidék, egy ország, egy család után. amelyhez tar
tozhatunk. Itthon vagyunk. Ott vagyunk, ahova tartozunk.
Ahol mindig is kellett volna lennünk.
És ami a legfontosabb - nem vagyunk egyedül. Mások is
vannak mellettünk, velünk, bennünk- Nincs nevük, nem látjuk,
milyenek, de ismerjük őket és semmihez sem fogható, hatal
mas tudás köt össze bennünket egymással. Pontosan olyanok,
mint mi, ők - mi vagyunk és hozzánk: hasonlóan az otthont
Jelentik ők is. Mint az elektromosság szelíd hullámai lüktet
közöttünk a szeretet teljessége, amelynek arcait láttuk már, de
mindig csak töredékesen és foszlányokban. Csakhogy itt nem
kell mutogatni ezt az érzést- Magától értetődően adjuk és kap-
juk. Mi nem követelünk, Ő nem követel. Az áramlás magától
értetődően kölcsönös. Nem érzékeljük a nemek különbségeit,
részei vagyunk az Egésznek, amely egyszerre férfi és nő, po
zitív és negatív, elektron és proton. Körülöttünk. bennünk, ál
talunk tőlünk és hozzánk áradnak a lágy hullámok, amelyek
ben egybefonódik a férfi, az asszony, a szülő, a gyermek, a
bálvány, az eszmény szeretete, A tökéletes egyensúlyt éljük át,
mert ott vagyunk, ahova tartozunk. Otthon vagyunk.
És mindezen felül eltölt bennünket az élmény forrásának,
annak a hatalomnak a tudata, amelyet sem felfogni sem el
képzelni nem bírunk- Itt könnyű elismerni és elfogadni az
Atya létezését. Az igazi Atyáét. Azét, aki Atyja és Teremtője
mindennek, ami volt és van. Te is egyike vagy megszámlálha
tatlan teremtményeinek. Hogy miért vagy hogyan, azt nem tu
dod. Nem számít. Boldog vagy. egyszerűen csak azért, mert
az igazi helyen vagy, ott, ahova igazán tartozol.
Háromszor jártam ott, de egyszer se jöttem el szívesen, ha
nem szomorúan, húzódozva. Valaki segített visszatérnem. Ha
zaérkeztem után mindig napokon át kínzott a nosztalgia és a
magány. Úgy éreztem magam, ahogyan csak egy földönkivüli
érezheti magát egy olyan vidéken, ahol a dolgok nem „helyc-
sek", ahol minden és mindenki olyan más és olyan hibás-
nak" tűnik, ha összehasonlítjuk a mi valódi világunkkal.
Olyan elsöprő erejű volt ez a nyomasztó magány, ez a bánat
és valami, ami már-már honvágyra emlékeztetett, hogy nem
próbáltam még egyszer elmenni Oda.
Ez volt a mennyország?
Egyszer idelent is megpróbáltam eljátszani Azt. Eszembe ju
tott, hogy gyerekkorokban úszkáltam egy medencében, amely
ben falba épített színes lámpák világítottak a víz alatt. Énben
nem nagyon megragadt ez a kivilágított medence.
Vidéki házunknak volt egy úszómedencéje, így hát munká
hoz láttam. Felszereltük a vízalatti lámpákat, amelyekhez szí
nes kőiteket használtam. De akárhogy erőlködtem, nem sike
rült olyan telt árnyalatokat elemem, amilyenekre emlékeztem.
Túlságosan erős áram kellett hozzá. És fölszereltünk egy viza
latti hangszórót is, úgy, hogy ha valaki a felszínen lebegett, és
a víz alatt tartotta a fülét, hallhatta a házban szóló muzsikát
Egész tűrhető volt, de nem olyan, mint Ott, még csak nem is
hasonlított rá.
És még valami Amikor. ellátogattam gyerekkorom szinhe-
lyére, megtaláltam a medencét, amelyre emlékeztem, dc nem
voltak benne víz alatti színes világítótestek. És senki, még
egykori pajtásaim, akik velem együtt úszkáltak itt, Ők sem
emlékeztek rá, hogy színes lámpák világítottak volna a víz
alatt.
Ó, realitás!
9
ANGYALOK ÉS ŐSTÍPUSOK
1960. V. 3. Délután
T
örténete folyamán az embert végigkísérték a démo
nok, szellemek, koboldok, manók, válogatott félál
lati lények, akik állítólag mindig körülöttünk hem
zsegnek, azzal a kizárólagos céllal, hogy megkeserítsék az
életünket Mitikus alakok lennének? Érzékcsalódások? Most
az egyszer ne söpörjük félre a témát addig, amíg alaposan
meg nem vizsgáltuk. Lehet, hogy a képzelet szülte őket De
honnan merített a képzelet? Jegyzeteim, amelyekből az alábbi
akban idézek, több feltételezést is kínálnak.
I960. V. 2 1 . Éjszaka
1960. X. 2 7 . Éjszaka
K
ísérleteim korai szakaszában jelentkezeti egy mel
lékhatás is. Nem testen kívüli tevékenység volt. de
a szétválás előtt, a teljes lazítás állapotában ta
pasztaltam. Szakszóval ezt „megérzésnek" nevezik. Amint fe
küdtem, ellazult testtel, lehiggadt lélekkel, akaratlanul megje
lent előttem a „vízió".
Szisszenő hangot hallattam és felrémlett előttem egy kismé
retű, szögletes, egyik szélén felfüggesztett, 45 fokos szögben
előrebillenő ajtó, amely mögött tökéletes köralakú lyuk tárult
fel. Rögtön ezután valami álomfélét láttam, vagy én is szere
peltem benne; csak abban különbözött az álomtól, hogy köz
ben végig éber voltam és tudatos. Egyszerre érzékeltem az ál
mot és a külvilág ingereit. Ez a mellékhatást nem tudtam és
nem tudom akaratlagosan előidézni. Magától következett be
vagy valamilyen tudat alatti mechanizmus váltotta ki.
Először nem tulajdonítottam neki túlzott jelentőséget, úgy
véltem, az álomszerű látomások a tudat alól törnek fel. Aztán
történi egy fontos esemény, amely után tudomást kellett ven
nem róla. Van annyira jelentős, hogy idemásoljam jegyzeteim
ből.
1959. V. 7.
1959. X. 23.
I960. Ili. 8.
1961. XI. 5.
1962. X. 20.
1959. V. 5. Délután
1963. V I . 7. Éjszaka
M
inden jelenség létezésének legcáfolhatatlanabb
bizonyítéka, ha az ismételt megfigyelések
egyeznek egymással. Csakis az ésszerű, körülte
kintő, elemző kísérletezés - már ami tőlem telt - nyomán
vontam le an a következtetést, hogy a Második Test kétség
bevonhatatlanul létezik. Feltételezem, mindenkinek van Máso
dik Teste. Nem tudom elképzelni, hogy én lennék az egyetlen.
Ha létezik, milyen? Milyen tulajdonságaí vannak? Próbálko
zások százait megörökítő jegyzeteimből ragadok ki néhány
részletet.
I960. V. 5. Éjszaka
M
iután leírtam a Második Test „külső" tulajdonsá
gait, most legelőször is arra kerítek sort, hogyan
reagál a tudat a Második Test tapasztalataira.
A lélektan tudósai talán kifogásolják majd a szókincsemet.
Nem akarom én felülvizsgálni a jelenség pszichiátriai, lélekta
ni vagy élettani terminológiáját. Inkább azt remélem, hogy ez
a rész az előbbihez hasonlóan ugyanazt jelenti minden tudo
mányágnak és tudós koponyának, és így ver hidat minden kí
váncsinak, a további kutatások felé.
Leginkább azt szokták firtatni Honnan tudja, hogy nem ál
modik, hogy amit átélt, az nem egyéb nagyon eleven álomnál
vagy érzékcsalódásnál?
Olcsó megoldás lenne azzal vágni vissza: És azt honnan
tudjam, hogy amit ébren érzek, az a valóság? Mint már írtam,
a korai szakaszban sokáig meg voltam győződve róla, hogy
élményeim álmok vagy érzékcsalódások. Hogy ennél sokkal
több, azt akkor kezdtem sejteni, amikor egyre több adat gyűlt
össze.
Élményeim elsősorban az alábbiakban különböznek a kö
zönséges álmoktól:
1) nem szakad meg a tudatos éberség;
2) a kísérletek közben is hozok értelmi vagy érzelmi (eset
leg értelmi-érzelmi) döntéseket;
3) sokoldalú érzékelésre vagyok képes;
4) nincsenek ismétlődő motívumok és
5) az események egymás után következnek, ami időbeli fo
lyamatra utal.
A legnagyobb bizonyossággal állítható, hogy testen kívüli
élmény közben az utazó épp úgy tudatában van annak, hogy
„nem álmodik", mint amikor ébren van. Erre az állapotra és
érvényesek az ébrenlét jellemzői. Ettől zavarodtam meg any-
nyira a korai szakaszban. A lét kettőssége tökéletesen ellent
mond a tudomány tanításának és az emberi tapasztalatnak. Ez
megint csak azzal lehet majd cáfolhatatlanul igazolni, ha a sa
ját bőrünkön próbáljuk ki.
Önhipnózis és a vele járó. poszthipnotikus sugalmazás okoz
ná? Valószínük hogy a módszer, amellyel előidézzük és fenn
tartjuk az állapotot, több szempontból is a hipnózisra, erre a
nagyon töredékesen ismert jelenségre emlékeztet. Játszhat sze
repet az aktiválásban a hipnotikus sugalmazás is. Én mindene
setre nagyon igyekeztem elkerülni minden közvetett szuggerá-
lást vagy ingert, amely érzekcsalódáshoz vezethetett volna.
Majd ha többet tudunk a hipnózisról, akkor azt is megtudjuk,
milyen kapcsolatban van a testen kívüli élményben szerepet
játszó tényezőkkel.
Miben más a tudat? A tudatos elme (vagy a személyiség)
fokozatosan sajátítja cl a tananyagot. Következésképpen a fej
lődés eredményeként válik képessé az alkalmazkodásra és an
nak elfogadására, hogy a tudatos elme csak része az Egész
nek. Az Egészben arányosan elegyedik a tudatos, a tudat alatti
és a fölöttes elme (a transzcendens én?), és mindegyik tudo
mással bír a többiről. Ez a keverés egyedül Földi környezet
ben csökkent mértekben észlelhető a hatása.
A Második Állapotba való átlépés korai szakaszában a gon
dolatot és a tettet majdnem teljesen a szubjektív tudatalatti
irányítja. A józan megértésre irányuló kísérleteket maga alá
temeti az érzelmi reakciók lavinája. A nyers, primitív ősztó
nok tolakodnak előtérbe, azonnali elismerést és/vagy kielégü
lést követelve. Lehetetlen tagadni a létezésüket Ősi félelmek
támadnak fel. amelyekről az: hittük, reg elfojtottuk őket Nyo
mukban vaey velük együtt jár az ugyanolyan heves nemi
vágy. amelyre később kerítek sort Ezek együtt komolyan aka
dályozzák a Második Állapotban történő folyamatos fejlődést
A történelem folyamán minden társadalomban hatalmas irá
nyító-serkentő tényező volt a felelem és a nemi ösztön. Érthe
tő, hogy ugyanilyen fontosak a Második Állapotban is.
Hogy rendet teremtsen és tárgyilagos szemléletet alakítson
ki, a tudat fokozatosan elkezd fölülkerekedni ezen a látszólag
logikátlan, szervezetlen masszán. Kezdetben megvalósíthatat
lan feladatnak tűnik Később a tudat kiépíti a szimbiotikus
kapcsolatban és csak ritkán engedi át az irányítást. Ezzel nem
azt akarom mondani, hogy feltétel nélkül uralkodik a Második
Állapotban. Inkább úgy viselkedik, mint egy nagyobb erő mo
dulátora. Mi ez a nagyobb erő? Nevezheted fölöttes elmének
léleknek hatalmasabb énnek - nem a név a fontos.
A tudatos gépicsen. ellentmondás nélkül teljesíti a nagyobb
erő parancsait. Hús-vér állapotunkban csak homályosan sejt
jük ezt A Második Állapotban magától értetődő. A fölöttes
elme kétségbevonhatatlanul tudja, mi „helyes", gondot csak az
okozhat, ha a tudatos elme konokul tagadja felsőbbrendűségét
A fölöttes elme számos forrásból meríti tudását. Ezeknek
többsége a mi számunkra főlfoghatatlan. Még az Öröklődés a
legérthctőbb, noha ennek van a legcsekélyebb szerepe.
A folyamatos alkalmazkodás elvezet bennünket néhány
használható előtétéihez, amelyekből a Második Állapotra érvé
nyes következtetések vonhatók le.
A gondolat és a tett egyidejűsége. Míg a földön első a gon
dolat, és utána jön a tett a Második Állapotban a kettő egy.
Itt nem szükséges tettre váltani a gondolatot. Fokozatosan
megszokjuk, hogy a gondolat nem elsütőbillentyü vagy katali
zátor, hanem önmagában való erő. Ösztönös erő, amely foko
zatosan tölti ki a tudatos cselekvés Öntőformáját Azt gondol-
juk mozogjunk, és mozgunk. Ha rágondolunk a személyre,
t
1958. VII 5 .
1958. VI. 1.
Késő éjszaka, hálószoba, átlagos páratartalom, felhős ég.
Álmos voltam, de szellemileg éber. Lefekvés után körülbelül
két perccel elkezdődött a rezgés. „Gondolati" módszerrel ki
emelkedtem és most már negyedjére szinte azonnal megrohant
a nemi vágy. Akárhogy erőlködtem, nem bírtam elfojtani Ön-
magamtól undorodva tértem vissza a testbe. Mire felültem, a
rezgések elmúltak. Kell, hogy legyen módja, amivel ki tudom
oltani!
1963. IX. 1 1
1961. III. 4.
Késő éjszaka, a földszinti dolgozószobában. Nem fáradtam
el túlságosan és szellemileg éber voltam. Visszaszámlálással,
szándékosan idéztem elő a rezgést Szombat éjszaka történt és
ezt vasárnap délután írom, az éjszaka papírra vetett feljegyzé
sek és a később történtek alapján Egy kis előzetes tájékoz
tatás szombat délután (tegnap) telefonált feleségem barátnője
(J.F.), és megkérdezte, kijöhetne-e látogatóba és itt alhatna-e
nálunk. Vacsorára érkezett és a csendes, kellemes este után
visszavonultunk, vendégünk fölment a homlokzati négyszögle
tes kis vendégszobába - én legalábbis így gondoltam. Azt hit
tem, hogy a gyerekeim is alszanak már hosszú, téglalap alakú
szobájukban, amely pontosan a dolgozószoba fölött található.
Elhatároztam, hogy inkább alszom a dolgozószobában, mint a
hálóban a feleségemmel, mert éreztem, hogy elő tudnám idéz
ni a rezgéseket és nem akartam megzavarni az álmát.
Hosszas előkészületek után elkezdődött az erőteljes rezgés és
az emberi érzékszervekkel felfoghatatlan sebességűre gyorsult.
Könnyedén ledobtam az anyagot, felszabadultan magabizto
san emelkedtem a magasba, fel a mennyezeten és a padlón át
egy téglalap alakú szobába. Sötét volt, bizonyos voltam ben
ne, hogy a gyerekek hálószobájába kerültem, de nem láttam
semmit. Már menni akartam valamerre, mikor tudatára ébred
tem, hogy tőlem nem messze egy nő van a szobában. Vonásait
nem láthattam, de olyan benyomásom támadt, hogy harmincöt
év körüli lehet, és bőséges szexuális tapasztalatokkal rendel
kezik (a tulajdonságok jellegzetes „kisugárzása'?). Ez utóbbi
izgalomba hozott és vonzódni kezdtem hozzá. Mikor közeled
tem, ő azt mondta (?), „inkább ne", mert nagyon fáradt. Tisz
teletben tartottam kívánságát, visszavonultam, értésére adva,
hogy semmi baj. Hálásnak tűnt, én pedig tapintatos voltam,
de csalódott. Aztán jobbra hátul felfedeztem még egy nőt. Idő
sebb volt. mint a másik, negyvenes éveiben járt, de ugyancsak
enciklopédikus szexuális műveltséggel bírt. Ez a második nő
előrejött, és felkínálta, hogy „velem lesz", ugyanúgy, mintha
azt ajánlotta volna majd én (azaz ha az első nem hajlandó.
Ő annál inkább). Nekem ebben az állapotban nem kellett két
szer mondani és gyorsan egyesültünk. Áramütésre emlékeztető
kábulat kerített hatalmába, aztán szétváltunk. Köszönetet
mondtam neki, ő pedig nyugodtnak és kíelégültnek tűnt. Érez
vén, hogy ennyi elég egy éjszakára, megfordultam, átvetettem
magam a padlón és hamarosan visszatértem az anyagba. Fel
ültem és villanyt gyújtottam. Csend volt a házban. Elszívtam
egy cigarettát, aztán lefeküdtem és végigaludtam az éjszaka
hátralevő részét.
Ma reggel (vasárnap) szokásom szerint korán keltem. Fel
eségem tíz óra körül jött le kávézni a konyhába. Azon mor
fondírozott, ne ébressze-e föl J. F.-I, hogy menjen vele a temp
lomba. Futólag megemlítette, reméli, hogy J. F, kialudta ma
gát, ha már annyira fáradt volt. Ez még nem keltette föl a fi
gyelmemet, de mikor feleségem azt is közölte, hogy J. F. nem
a vendégszobában aludt, hanem a gyerekekében, mert ott ké
nyelmesebb az ágy, a lányokat pedig átköltöztették a vendég
szobába, akkor hegyezni kezdtem a fülem. Mint mondtam, a
gyerekszoba téglalap alakú és pontosan a dolgozószoba fölött
van. Ráadásul J. F. harmincöt körül jár, hivatásos énekesnő
és bizonyára dús szexuális tapasztalatokkal dicsekedhet (két
férj és számtalan viszony). És tegyük hozzá, hogy nagyon fá
radt volt.
Beletelt néhány percbe, míg összeszedtem annyi bátorságot,
hogy feltegyem a kérdést, de tudnom kellett. Feleségem addig
ra már eléggé belémtanult. Megkértem, menjen föl és kérdez
ze meg J. F.-t, hogy szexuálisan fárasztotta-e ki magát. Mi cé
lom ezzel érdeklődött feleségem, mire elmagyaráztam. Aztán
persze azt is tudni szerette volna, miért vagyok rá kíváncsi és
mondta, hogy nem tehet fel JS.-nek ilyen kérdést. Azt vála
szoltam, hogy egész bizonyosan felteheti, és hogy ez fontos.
Végül beleegyezett és fölment, hogy felébressze J. F.-et. Soká
ig vártam. Egyedül jött vissza és szúrósan nézett rám.
- Honnan tudtad? - Hála Istennek, nem volt gyanakvó a
hangja. És így folytatta - Ezért telefonált, hogy kijöhessen.
Volt egy viharos szerelmi ügye, szex egy héten át minden éj
szaka. Azt mondta, annyira elfáradt, hogy nem bírt volna ki
még egy éjszakát.
Valamivel később J. F. is lejött reggelizni. Feleségem termé-
szetesen nem árulta el neki, hogy engem érdekelt az ő nemi
élete. A nap hátralevő részében a tőle megszokott módon vi
selkedett, egy dolgot leszámítva. J. F. általában nagyon lezse
ren kezel ahogyan a régi barátnő férjét szokás. Ma többször
is rajtakaptam, hogy merően bámul, mintha szeretne vissza
emlékezni valamire, de nem bír. Nem árultam el hogy észre
vettem ezt a hirtelen érdeklődést. Ez kitűnő támpont volt. De
ki lehetett a másik, idősebb nő?
Utójáték 1961. III. 7. Ma szerda éjszaka van. Az elmúlt na
pokban azt próbáltam kitalálni, mit jelenthet az idősebb nő.
Éppen úgy döntöttem, hogy nyilván egy rég elhunyt személy
lehet, aki még mindig kedvét leli a szexualitásban és azért
szegődött oda J. F.-hez. hogy legalább közvetett örömökben
legyen része. Aztán tegnap beugrott hozzám az irodába egyik
barátom. Beszélgetés közben megemlítette, hogy R.W., aki
mindkettőnknek jó barátnője, azt mesélte, hogy velem álmo
dott múlt szombat éjszaka.
A szombat éjszaka hallatán azonnal felkaptam a fejem. R.
W. üzletasszony volt, aki a negyvenes éveiben járt. Noha volt
férje, olyan nőnek látszott (nem tapasztalatból mondom!) aki
feltételezhetően bokros szexuális tapasztalatokkal dicsekedhet.
R. W. nem mesélte el közös barátunknak, mit álmodott, de én
elhatároztam, hogy kiderítem. Ma végre sikerült utolérnem te
lefonon. Először kitérő válaszokat adott az álom tartalmára
vonatkozóan, Tapintatos sürgetésemre bevallotta, hogy álmá
ban én beható „orvosi vizsgálatot" végeztem rajta. Ennél töb
bet nem volt hajlandó elárulni. Vagy igazán nem emlékezett
rá. vagy olyan intimitásokat álmodott, amelyeket nem akart az
orromra kötni. De hogy ez ugyanazon a szombat éjszakán tör
tént, hogy ez olyan jelentőségteljes álom volt, amit érdemes
nek tartott megemlíteni, és hogy R. W.-re illenek az előzőleg
felsorolt tulajdonságok - mindezt nehéz lenne véletlen egybe
esésnek minősíteni.
Ha meg is kívántam is J. F.-et és R. W.-t, ennek nem voltam
tudatában. Valahogy megnyugtató, hogy még mindketten él
nek.
1. LAZÍTÁS
A lazítás képessége az első követelmény, sőt, az első lépés.
A testi és szellemi lazítást tudatosan kell kifejleszteni. Ezzel
együtt meg kell szabadulni az idő sürgetésétől. Nem lehet si
etni. Se függőben hagyott megbeszélések, sem elmaradt hívá
sok nem homályosíthatják el a gondolatokat. A türelmetlenség
meghiúsíthatja a sikert.
A lazításnak sok módja van. Számos jó könyv született ró
la Egyszerűen csak ki kell választani a legmegfelelőbbet Há
rom általános, működőképes módszer létezik; ezek közül kettő
alkalmazható az alábbi gyakorlatokban.
Önhipnózis. Ennek a módszernek különböző változatait sok
önképzési tankönyv ajánlja. Itt megint csak azt kell választa
nunk, amely nekünk a legmegfelelőbb. A leggyorsabb és a
leghatásosabb, ha tapasztalt hipnotizőrtől tanulunk, Ő előidéz
het poszthipnotikus szuggesztiót amely azonnali eredménye
ket hoz, Mindenesetre gondosan válasszunk tanárt. Kevés a
felelősségteljes szakember, sok az amatőr. A meditáció formái
ból is kifejleszthető hatékony lazítás.
Félálom. Talán a legkönnyebb és legtermészetesebb mód
szer, amely általában egyszerre lazítja el a testei és az e l m é t
Itt az a nehéz, hogy az álom és az ébrenlét közötti borotváé-
len kell egyensúlyozni. Sokszor egyszerűen elalszunk, akkor
pedig lőttek a kísérletnek.
Gyakorlással a félálom határán, félálomban és azon túl is
megőrizhető a tudatos éberség. Én nem ismerek a gyakorlás
nál jobb eszközt. Az eljárás a következő; feküdjünk le. Leg
jobb akkor, ha álmosak és fáradtak vagyunk. Mikor ellazu
lunk és már kezdenénk elaludni, csukott szemmel összponto
sítsunk valamire, bármire. Amikor akármeddig tudunk egyen
súlyozni a félálom határán, anélkül, hogy elaludnánk, akkor
megtettük az első lépést Egyébként teljesen természetes, ha a
tudat tágítása közben többször is elalszunk. Semmit sem tehe
tünk ellene, dc ne hagyjuk, hogy elvegye a bátorságunkat Ezt
nem lehet egy éjszaka alatt megtanulni. Ha unatkozni kez
dünk és azt kívánjuk, történjen már valami, akkor sikerült!
Az is természetes reakció, ha fölidegesít bennünket az
egyensúlyozás az álom határán. Mintha a tudat haragudna,
hogy meg kell osztania valakivel az uralmat amelyet ébrenlét
közben egyedül ő gyakorol Ha ez történik, szakítsuk félbe a
lazítást. keljünk fel, járjunk egyet tornázzunk, és feküdjünk
vissza. Ha idegességünk ekkor sem csillapodik, akkor inkább
aludjunk és próbáljuk meg máskor. Most éppen nem voltunk
olyan hangulatban.
Ha a kép, amelyre összpontosítottunk, szertefoszlik és azon
kapjuk magunkat, hogy másra gondolunk, akkor közel állunk
az A-állapothoz.
Ha elértük az A-állapotot - azaz képesek vagyunk kizárólag
egyetlen dologra gondolva, nyugodtan, meghatározatlan időre
egyensúlyozni az álom határán - akkor készen állunk a követ
kező lépésre. A B-állapot hasonlít az A-állapotra, de nincs
összpontosítás. Ne gondoljunk semmire, csak maradjunk meg
ébrenlét és alvás közön. Egyszerűen nézzünk előre csukott
szemmel a sötétbe. Semmi mást ne tegyünk. Ha többször vé
gigcsináltuk ezt a gyakorlatot, megtörténhet hogy „képek"
vagy „fények" villannak fel a szemünk előtt Nincs különö
sebb jelentőségük; talán idegi kisülések. Emlékszem, egyszer
azután próbáltam elérni ezt az állapotot, hogy órákig néztem
a tévében a futballmeccset. Nem láttam mást, mint a focistá
kat amint egymással birkóznak, rohangálnak, passzolnak stb.
Legalább fél órába telt, míg elhalványult a kép. Ezeket a ké
peket az határozza meg, amivel az előző nyolc-tíz órában fog
lalkoztunk. Minél erősebben összpontosítottunk, annál tovább
tart megszabadulni a benyomásoktól.
Akkor valósítottuk meg a B-állapotot, ha miután a képek el —
halványultak , akármeddig képesek vagyunk feküdni és nézni a
sötétséget, anélkül, hogy elfogyna a türelmünk.
A C-állapot a tudat módszeres elmélyítése, tulajdonképpen
a B-álIlapotban kezdődik. Vigyázva eloldjuk magunkat az
álom határáról és minden gyakorlatnál mélyebbre óvakodunk.
Megtanuljuk, hogyan kell fokozatokra osztani a tudat mélyíté
sét úgy. hogy "leereszkedünk" egy adott szintre, ahonnan
visszatérhetünk, ha úgy tetszik. A fokozatokat arról ismerhet
jük fel. ahogyan a különböző érzékelési módok egymás után
kialszanak. Elsőnek a tapintást veszítjük el. Testünk egyetlen
részét sem érezzük. Ezt követi a szaglás és az ízlelés. Aztán a
hangjelek, utolsónak a látás. (Az utolsó kettő sorrendje néha
fordított. Úgy sejtem, azért a látás marad utolsónak, mert a
gyakorlat ha sötétben is, megköveteli a látást.)
A C-állapotot a D-állapot zárja le. Ez akkor következik be,
amikor a gyakorlat kezdetén inkább vagyunk kipihentek és
frissek, mint fáradtak és álmosak Ez nagyon fontos, de sok
kal könnyebb írni róla, mint megvalósítani. Ha pezsgő energi
ával és éberen vágunk neki a lazításnak, akkor biztosabban
megőrizhetjük a tudatos irányítást A D-állapotot kezdetben a
legtanácsosabb akkor gyakorolni, amikor szundításból vagy
éjszakai álomból ébredünk. Kezdjük el a gyakorlatot akkor,
mielőtt megfordulnánk az ágyban, amikor a test még ellazult
az alvástól és az elme teljesen éber. Ne igyunk sok folyadékot
lefekvés előtt, akkor felkelés után nem kell rögtön kiüríteni a
hólyagunkat.
Gyógyszerek. A jelenleg hozzáférhető, lazítást előidéző
gyógyszerek közül egy sem használható. A barbiturátok lazít-
ják a tudatos ellenőrzést és zűrzavarokat okoznak a tudat el
mélyítése közben. Kisebb mértékben ugyanez érvényes a
nyugtatókra. Lazíthatunk, de elveszítjük az érzékelés képessé
gét, akárcsak abban az esetben, ha alkoholt - bármilyen alko
holt - iszunk. Nagyobb sikereket érhetünk el a bonyolultabb
vegyületekkel, például az alkaloidákkal és hallucinogénekkel,
bár nem ismerem Őket annyira, hogy véleményt mondhatnék
vagy akár találgathatnék. Itt kiterjedt kutatásokra lenne szük-
ség.
Mindhárom módszert kipróbáltam és a gyógyszereset elég
korán elvetettem, mert túlságosan gyengítette a tudatos irányí
tást és eltorzította az érzékelést. Mikor az első módszert al
kalmaztam, hipnotikus szalagokat készítettem a kísérletekhez
Egészen hasznosak és hatásosak voltak. Leggyakrabban a fél —
álombeli eljárási használtam. Lehet, hogy bonyolultnak tűnik ,
de nekem ez a legtermészetesebb.
2. A REZGÉS
H
a sikerült elérni a rezgést és bizonyos uralmat
szerezni a lazítás folyamata felett, ideje, hogy egy
új tényezőnek szenteljük figyelmünket Bár lehet
hogy már el is sajátítottuk a készséget, mert általában az el
őzőekben ismertetett gyakorlatok közben teszünk rá szert. Et
től függetlenül megérdemel egy kitérőt.
Ez a készség az agykontroll. Rezgés közben nem parancso
lunk gondolatainknak, amelyek kényük-kedvük szerint villan
nak át agyunkon. Ezért minél jobban meg kell közelíteni azt
az állapotot, amikor egyáltalán nem gondolunk semmire, vagy
egyetlen gondolatra összpontosítunk Elég egyetlen kósza vil
lanás, hogy rögtön reagáljunk, néha nemkívánatos módon.
Gyanítom, hogy soha, senki sem szabadulhat meg teljesen
ezektől a tévelygésektől. Nekem legalábbis nem sikerült; ez
magyarázza, hogy annyiszor vetődtem cl ismeretlen helyekre,
ismeretlen emberekhez. Ezekre az utazásokra olyan gondola
tok indíthattak el. amelyek megmaradtak a tudat küszöbe
alatt. Az egyetlen lehetőség, ha minél jobb teljesítményre tö
rekszünk.
Ezt észben tartva, a Második Test különválasztására irányu-
ló első kísérleteinknél térben és tettekben tanúsítsunk mérsék
letet Az alábbiakban leírom azt az ismerkedési és tájékozódá
si eljárást, amely megszabadít a félelemtől és a szorongástól.
A határok átlépése. így megtudhatjuk, milyen érzés Máso
dik Testben lenni, anélkül, hogy teljesen kivetkőznénk az
anyagi testből. Miután ellazultunk és létrehoztuk a rezgés ál
lapotát, használjuk a jobb vagy a bal karunkat, egyszerre
egyet. Ez fontos, mivel most szerezzük az első tapasztalatokat
a Második Test létezéséről. Fél kézzel nyúljunk utána valami
lyen tárgynak - padlónak, falnak, ajtónak, bárminek. ami em
lékezetünk szerint karnyújtásnyira van. Nyúljunk ki érte. Ne
emeljük fel a karunkat, ne engedjük le. csak nyújtsuk előre.
Úgy csináljuk, mintha nyújtózkodnánk, ne emeljük fel, ne en
gedjük le. Ennek egy változata, amikor nyújtás közben nem
gondolunk meghatározott tárgyakra. Gyakran ez a jobb, mert
ilyenkor nem tudjuk előre, mit fogunk „érezni".
Mikor tehát nem érzünk semmit, nyújtsuk kissé távolabb a
kezünket. Óvatosan toljuk előre, mintha nyújtóznánk, addig,
amíg bele nem ütközünk valamilyen anyagba. Ha tart a rez
gés, akkor előbb-utóbb kitapintunk valamit. Ha megtörtént,
akkor tapogassuk ki részleteit. Tapintsunk ki minden repedést,
horpadást, feltűnő részletet, amelyet később azonosítani tu
dunk. Ebben eddig nincsen semmi különös. Érzékszerveink
megállapítják, hogy hús-vér kezünk megérintett egy tárgyat.
Ezzel elérkeztünk az első próbához. Miután kezünk megis-
merkedett a tárggyal, nyomjuk neki ujjbegyeinket. Először el
lenállást fogunk tapasztalni - nyomjuk kissé erélyesebben és
gyengéden győzzük le az ellenállást. Kezünk ekkor mintha
keresztülszaladna a tárgyon. Addig nyomjuk előre, amíg ki
nem bukkan a túloldalon és bele nem ütközik egy másik
tárgyba, amelyet tapintással azonosítunk. Azután óvatosan
húzzuk vissza kezünket, húzzuk át az első tárgyon és lassan
vonjuk vissza a szokott helyzetbe, hogy érezzük: ott van, ahol
lennie kell.
Ezzel együtt csökkentsük a rezgést. A legjobb módja, ha
lassan. megpróbáljuk mozgatni a hús-vér testet. Gondoljunk a
testre és nyissuk ki testi szemünket. Akaratlagosan, egymás
után hívjuk ismét életre érzékszerveinket.
Ha a rezgés teljesen megszűnt, néhány percig feküdjünk
még mozdulatlanul hogy teljes mértékben visszatérhessünk
Azután keljünk fel, jegyezzük le, milyen tárgyat tapintottunk,
állapítsuk meg. hol helyezkedett el karunkhoz és kezünkhöz
képest, amikor még feküdtünk. Részletesen jegyezzük le az
első és a második tárgyat is, amelyet kitapintottunk. Miután
ezt megtettük, hasonlítsuk össze leírásunkat az első tárggyal.
Külön feljegyzést szenteljünk az apró részleteknek, amelyeket
a távolból nem bírtunk kitapintani Tapogassuk meg hús-vér
kezünkkel is a tárgyat, hogy összehasonlíthassuk azzal, amit
rezgés közben éreztünk.
Ugyanígy vizsgáljuk meg a második tárgyat. Lehet, hogy a
kísérlet előtt nem tudatosodott bennünk, hogy ez a tárgy ott
található. Ez is fontos. Ellenőrizzük, milyen vonalban volt ke
zünktől az első és a második tárgy. Egyenes a vonal?
Ellenőrizzük eredményeinket. Olyan messze volt-e az első
tárgy, hogy csak akkor tapogathattuk volna ki, ha közben el
mozdulunk a helyünkről? Ugyanazok e a részletek - különös
tekintettel az apróságokra mint amit mi följegyeztünk? Vé
gezzük el ugyanezt az összehasonlítást a második tárgyon is.
Ha „igen" a válasz, akkor elkönyvelhetjük az első sikert. Ha
a tények nem egyeznek, próbálkozzunk egy másik napon. Aki
egyszer elérte a rezgésállapotot, az úgyszólván előkészületek
nélkül képes lesz elvégezni ezt a gyakorlatot.
A következő gyakorlat is könnyű. Miután hanyatt fekve be
indítottuk a rezgéseket, anélkül, hogy odanéznénk, óvatosan
emeljük fel oldalunk mellett kinyújtott vagy mellünkön pihenő
karjainkat és érintsük össze ujjaink hegyét. Csináljuk hanya
gul, oda se figyelve, és jegyezzük meg, mit éreztünk Miután
kezünket mellünk fölött Összekulcsoltuk először behunyt
szemmel nézzünk rájuk Ha elég könnyedén mozogtunk, ak
kor látni fogjuk a hús-vér karokat és a szellemkarokat is.
Hús-vér karunk mellettünk vagy a mellkasunkon pihen. Látni
fogjuk a szellemkarokat, amint hús-vér testűnk fölé emelked
nek. Annyiszor próbálhatjuk ki, ahányszor akarjuk. Ellenőriz
zük, hogy nem testi karjainkat mozgattuk. Végezzük el bármi
lyen módszerrel, amely alkalmas a bizonyság megszerzésére.
Nagyon fontos, hogy mielőtt „kioltanánk" a rezgést előbb
teljesen vonjuk vissza szellemkarunkat, addig, amíg vissza
nem olvad a hús-vér karba. Szerintem ugyan az ellenkező
eset sem járna súlyos következményekkel, de azért jobb nem
kipróbálni a korai szakaszban.
A szétválás technikája. A legegyszerűbb módszer a „kiemel
kedés". Célja nem a távoli utazás, hanem az, hogy saját szo
bánkban, ismerős környezetben ismerkedjünk az érzéssel. Ez
azért ésszerű, mert úgy elemezhetjük és vizsgálhatjuk az első
igazi tapasztalatot, hogy közben azonosítható hivatkozási pon
tok állnak rendelkezésünkre.
Hogy könnyebb legyen a tájékozódás, jobb, ha az első teljes
szétválást nappal hajtjuk végre. Próbáljuk ki, mennyi fényre
lesz szükségünk a szobában Ha lehet, kerüljük a villanylámpa
használatát.
Az állapot létrehozásához idézzünk elő rezgéseket és tökéle
tesen uralkodjunk gondolatainkon. Itt fogunk maradni, ebben
az ismerős szobában. Gondoljuk el, hogy könnyebbek leszünk,
felszállunk, hogy milyen kellemes lesz odafent lebegni. Feltét-
lenül arra gondoljunk, mennyire kellemes a szubjektív képzet
társítás rendkívül fontos. Azért akarjuk megtenni, mert vá
gyunk rá; már alig várjuk, hogy így legyen. Ha továbbra is
ragaszkodunk ezekhez a gondolatokhoz, akkor kettéválunk és
lágyan fölemelkedünk a testből. Lehet hogy elsőre, másodjára
nem sikerül, de egyszer egészen bizonyosan sikerülni fog, fel
téve, ha végrehajtottuk a bevezető gyakorlatokat.
A második módszer a „forgás", amelyet már említettem. Az
előírásokat betartva lassan próbáljunk megfordulni, mintha az
ágyban fészkelnénk magunkat kényelmesebb helyzetbe. Ne
próbáljunk karunkkal — lábunkkal segíteni magunkon forgás
közben. Először felsőtestünket, fejünket és vállunkat fordítsuk
el. Feltétlenül lassan csináljuk, körültekintően, de erélyes nyo-
mást kifejtve. Ha nem így tesszük, akkor elszabadulunk és
megpördülünk, mint rönk a vízben, mielőtt változtathatnánk a
nyomáson. Ez csak azért zavaró, mert ilyenkor elveszíthetjük
tájékozódási képességünket és kénytelenek leszünk óvatosan
visszaforogni.
Ha már könnyedén forgunk, mintha súlytalanok lennénk, ha
nem érzünk súrlódást, akkor mindjárt sikerül a szétválás.
Ilyenkor lassan forogjunk, addig, amíg le nem irtuk a 180 fo
kos fordulatot, azaz., pontosan szembe nem kerültünk anyagi
testünkkel. 180 fok mindössze kétszer 90 fokot jelent: könnyű
megérezni.
Amikor leírtuk a fordulatot, hagyjuk abba a forgást, egysze
rűen úgy, hogy azt kívánjuk álljunk meg. Aztán rögtön gon
doljunk arra, hogy fölfelé lebegünk, távol a hús-vér testtől.
Ha sikerült elérni a rezgés állapotát, akkor ez a módszer bizo
nyára eredményes lesz.
Először az első eljárást próbáljuk ki. Miután mindkettőt
megvizsgáltuk és kipróbáltuk, használjuk azt amelyiket kőny-
nyebbnek találjuk.
Helyi kísérletek és ismerkedés. Ha sikerült a szétválás, a fo
lyamatosság érdekében az a legfontosabb, hogy mindig mi
irányítsunk. Ezt a korai szakaszban egyetlen módon érhetjük
el: ha mindig a hús-vér test közelében maradunk. Bármit
érezzünk is, ne távolodjunk el tőle. Nem azért tanácsolom,
mintha tudomásom lenne bármilyen veszedelemről, hanem
azért, mert így lehet fenntartani a meghitt közelséget és így
érzékelhetjük pontosan az eseményeket. Ebben a szakaszban a
féktelen kószálás kínos helyzetekbe sodorhat bennünket, ame
lyek után esetleg kénytelenek leszünk elölről kezdeni a tanu
lást. A gondolati hozzászokás folyamatát egyetlen korábbi, tu
datos élményünkhöz sem lehet hasonlítani. A fokozatos alkal
mazkodás jelentősen növeli a lelkinyugalmat és a magabiztos
ságot.
Itt megint elővesszük a legfontosabb gyakorlatot. Lebegés
közben ne távolodjunk kilencven centiméternél messzebb az
anyagi testtől. Ne próbáljunk oldalt mozdulni vagy följebb
emelkedni. Honnan tudjuk, milyen messze vagyunk? Ez ismét
csak megérzés dolga. Most nem látunk. Ahhoz szoktattuk ma
gunkat hogy ki ne nyissuk a szemünket. Maradjunk a hús-vér
test közelében. Ha magunk elé képzeljük, be tudjuk tartani a
megfelelő távolságot.
A következő három-négy gyakorlatnál ne csináljunk semmi
különöset, csak jöjjünk ki és térjünk vissza az anyagba. Csak
annyit kívánjunk: 'vissza', és már benne is vagyunk a test
ben. Ha a szétválás első módszerét alkalmaztuk, a visszail
leszkedés aránylag egyszerű. Amennyiben az egyesülés hibát
lan, hús-vér testünk bármelyik tagját képesek leszünk mozgat
ni, minden érzékszervünket használhatjuk. Visszatérés után
mindig nyissuk ki testi szemünket és üljünk fel, hogy megál
lapíthassuk: sikerült az újraegyesítés. Ez segít a tájékozódás
ban és bizalommal tölt el bennünket: tudjuk, hogy ha akarjuk,
legközelebb is sikerül. És ami a legfontosabb, megnyugtathat
juk önmagunkat, hogy folyamatos kapcsolatban vagyunk az
anyagi világgal, amelyhez tartozunk. Bármit higgyünk, erre a
bizonyságra mindennél nagyobb szükség van.
Ha a forgást alkalmaztuk, akkor lassan induljunk el a test
felé, egyszerűen úgy, hogy rágondolunk, amikor pedig érez
zük, hogy megtörtént a kapcsolat, kezdjük el a 180 fokos for
dulatot, hogy egyesülhessünk vele. Nem számit hogyan csi
náljuk: úgy, hogy a félkört folytatjuk-e tovább, vagy ezzel ép
pen ellentétes irányban olvadunk vissza anyagi testünkbe.
Mindkét eljárás közben érzünk egy apró zökkenést, ez jelzi,
hogy megint kapcsolatba kerültünk a testtel. Ezt a folyamatot
elég nehéz pontosan leírni, de fölismerhető. Visszatérés után
mindig várjunk néhány percet mielőtt felülnénk, elsősorban
azért, hogy ne érezzük magunkat kényelmetlenül. Adjunk ma
gunknak egy kis időt, hogy megint megszokjuk az anyagi
környezetet. A felülés a maga konkrétságában kézzelfoghatóan
bizonyítja a folyamatosságot; tudni fogjuk, hogy képesek va
gyunk anyagi környezetben tudatosan, előre megfontolt szán
dékkal cselekedni, közbeiktatva egy-egy transzcendens kísérle
tet mindvégig megőrizve a tudat folytonosságát
Akkor lesz tökéletes a körforgás, mikor képesek vagyunk
különválni, visszatérni az anyagi testbe, fölülni, felírni az időt,
aztán megint szétválni, másodszor is visszatérni a testbe, mi
közben egyetlen pillanatra sem veszítettük el folytonos tuda
tunkat. Ebben segít az óra, amely jelzi az időt
A szoktatás következő lépése, mikor ugyanezt a módszert
alkalmazva szétválunk és valamivel messzebb távolodunk az
anyagi testtől. Három méterig is elmehetünk. Gondolatban
mindig egyetlen célra összpontosítsunk, főleg ennél a tágító
gyakorlatnál ne engedjük, hogy kósza ötletek megzavarjanak
Miután megszoktuk, hogy „messzebb" vagyunk, magunkban
mondjuk el, mit látunk. Eszünkbe ne jusson kinyitni a sze
münket, mert ez visszarepíthet az anyagba és gyengítheti a
rezgést. Ehelyett gondoljunk a látásra, gondoljunk arra, hogy
képesek vagyunk látni - és látni fogunk. Nem úgy fogunk
érezni, mintha kinyitottuk volna a szemünket, egyszerűen csak
hirtelen eloszlik a sötétség. Először zavarosan látunk, mintha
rövidlátók lennénk, vagy félhomály volna a szobában. Még
nem tudjuk, miért van így; a gyakorlat azonban megélesíti a
látást.
Ha elvégeztük az előző gyakorlatokat, nem fogunk megijed
ni, mikor először látjuk meg magunk alatt hús-vér testünket
Miután beteltünk saját látásunkkal, vegyük szemügyre a szo
bát. Gondolatban moccanjunk el kissé valamelyik irányba;
csináljuk lassan, őrizkedve a heves mozdulatoktól. Mozgassuk
végtagjainkat hogy meggyőződjünk, képesek vagyunk mozog
ni. Ha kívánjuk, forduljunk meg és ficánkoljunk az új elem
ben, de mindig maradjunk közel a testhez.
Ebben a szakaszban előfordulhat, hogy hatalmas erejű szen
vedélyek ébrednek bennünk. Ilyenkor ez okozza a legnagyobb
gondot. A minden átmenet nélkül, váratlanul támadó, heves
érzelmek könnyen félresöpörhetik a tudatot amelyet oly gon
dosan építgettünk. Most az a legfontosabb, hogy megértsük:
ezek a szenvedélyek sem nem jók, sem nem rosszak. Egysze
rűen vannak és nekünk meg kell tanulnunk együtt létezni ve
lük. Alapszabály, hogy tilos tagadni a létezésüket. Ismerjük el
ő k e t mint létünk szerves részeit, amelyektől nem lehet gon
dolati úton szabadulni. Míg ezzel próbálkozunk, addig nem
bírjuk megzabolázni őket.
Megvan ebben az érzelmi viharban a szabadság vágya (a
hús béklyóitól és a nehézkedési erőtől való megszabadulás
öröme) az először egy szeretett lényre irányuló, aztán öncélú
nemi vágy, a vallási önkívület (ez korábbi életünktől, nevelte
tésünktől függ) és még sok más, aminek eredetét rendkívüli
élményeinkben kell keresnünk. Azt hiszem, a legszigorúbb fe
gyelem és önelemzés se menthet meg tőlük. Mélységes mé
lyen rejtőznek a jellemünket és egyéniségünket meghatározó
tudat felszíne alatt. Mint már említettem, csak azért bukkan
nak elő, mert megszűntünk tudatos, intellektuális lényeknek
lenni. Talán most először teljesedünk ki. Ettől kezdve lényünk
minden része hallatja szavát és ezt minden cselekedetünknél
jó lesz figyelembe kell vennünk. Igyekezzünk megőrizni az
anyagi világról legszélesebb ismeretekkel bíró, tudatos, racio
nális Én vezető szerepét. Nem könnyű.
A magunk dolgát nehezítjük meg az önmegtagadással. In
kább vegyük tudomásul, hogy e néha meghökkentő ösztönök
is hozzánk tartoznak és haladjunk tovább. Kiküszöbölni nem
tudjuk, de egyelőre félre tehetjük őket. ígérjünk nekik kielégí
tést, és ekkor nem tapasztalunk többé ellenállást Ezek a szük
ségletek megértik a szublimációt - hosszú gyakorlatot szerez
tek benne tudatos létünk folyamán!
Amikor, ugyanabban a szobában, anyagi testünk szoros kö
zelében négyszer — ötször sikerült ésszerűen kiegyezni énünk
eme részeivel, akkor készen állunk a hosszabb és különlege
sebb utakra. Aki eljutott idáig, az vélhetőleg legyőzte a leg
több félelmet amelyekkel ebben a szakaszban találkozott. Ha
nem így van, addig ismételjük a gyakorlatokat amíg a félel
meket el nem tompítja a megszokás.
A hazatérés csalhatatlan útja. Mint mondtam, elsősorban az
a félelem rettent vissza a test elhagyásától, hogy nem fogunk
tudni visszatérni az anyagba. Hányszor éltem át kísérleteim
korai szakaszában! Szerencsére mindig találtam megoldást
Sok száz próbálkozás körültekintő elemzéséből alakult ki a
csalhatatlan technika. Erre az az egyetlen garancia, hogy az
én esetemben mindig bevált.
Mindenekelőtt, ha gondjaink támadnának, ne essünk pánik
ba. Mindennél fontosabb, hogy továbbra is gondolkodjunk
ésszerűen. A vakrémület csak ront a helyzetünkön. Tanuljuk
be az egyszerű képletet és idézzük fel, ha kell: ha vissza aka
runk térni az anyagba, bárhol legyünk is. elég rágondolnunk
hús-vér testünkre. Gondolatban kezdjük el mozgatni valame
lyik testrészünket Mozdítsuk meg kezünk vagy lábunk vala
melyik ujját. Vegyünk mély lélegzetet Használjuk az öt ér
zékszervet, vagy csak az egyiket. Mozgassuk az állkapcsun
kat. Nyeljünk, vagy mozgassuk a nyelvünket. Minden mód
szer jó, amelynél testmozgásra és fizikai energiára van szük
ség. Ha az egyik nem hoz azonnali eredményt, próbáljuk ki a
másikat. Valamelyik gondolat vissza fog juttatni az anyagba.
Csak azt kell eldöntenünk, hogy nekünk melyik a leghatéko
nyabb.
Ezzel a módszerrel, amely az automata irányjelzőt és a ra
kétamotort egyesíti magában, azonnal vissza tudunk térni. Ha
ezt használjuk, egyetlen pillanat alatt otthon vagyunk, viszont
ez kizárja a választás vagy a döntés lehetőségét. Ha egyszer
bekapcsoltuk, nem állíthatjuk le. Úgy térünk vissza a testbe,
hogy nem tudhatjuk, mi történik közben. Tartalékoljuk inkább
vészhelyzetekre, mintsem hogy folyamatosan alkalmazzuk.
Rendes körülmények között csak arra kell gondolnunk, ahol
a földi test várakozik, aztán higgadtan, megfontoltan, kapko
dás nélkül vágjunk neki a vissza útnak.
A mozgás erőtana. Miután kidolgoztuk a szabályozókat,
megtanultuk, hogyan menjünk haza vészhelyzetben, megte
hetjük a legfontosabb lépést: „elmehetünk" a távolba, és visz-
szajöhetünk. Nem tanácsolom, hogy bárki megpróbálja ezt,
amíg végig nem csinálja a többi gyakorlatot és nem szerez
bennük jártasságot. Az persze megeshet hogy véletlenül elté
vedünk a korai szakaszban. Ha ez történik velünk, akkor nyil
ván méltányolni fogjuk az alábbiakban ismertetett eljárást
Először tűzzük ki a „célt". Ne feledjük a szabályt nem egy
bizonyos helyre kell „mennünk", hanem egy személyhez.
Egyébként mehetünk helyre is. ha nagyon szeretjük, de ta
pasztalatom szerint ez nem túl sikeres módszer. Persze lehet
séges, hogy csak nálam van így.
Válasszuk ki az (élő) személyt, akit meg akarunk látogatni.
Olyasvalakit válasszunk, akit jól ismerünk. Ővele ne közöljük
hogy kísérletet hajtunk végre. Ez nagyon fontos, mert így ve
hetjük elejét az esetleges sugalmazásnak A rezgés, sőt, a lazí
tás előtt válasszunk.
Lazítsunk, idézzük elő a rezgést. Használjuk szokott szétvá
lasztási módszerünket. Távolodjunk el körülbelül két méter
nyire a testtől. Még mindig a sötétséget „nézve" gondoljunk
arra a személyre, akit meg akarunk látogatni. Ne csak a nevé
re gondoljunk, de egyéniségére és jellemére is. Ne a külsejét
képzeljük magunk elé, mert bennünket nem a külcsín, hanem
a belbecs vonz.
Míg erre gondolunk, lassan írjunk le egy 360 fokos fordula
tot Közben valamikor meg fogjuk „érezni" a helyes irányt
olyan ösztönös bizonyossággal, mintha egy gyöngéd mágnes
húzna bennünket magához. Még ekkor is ellenőrizhetjük, nem
tévedtünk-e. Forduljunk tovább, és térjünk vissza ugyanehhez
a ponthoz. Megint megérezzük a nagyon erős vonzást. Áll
junk meg, forduljunk ebbe az irányba. Gondoljuk azt hogy
látunk és látni fogunk.
Hogy megadjuk magunknak a kezdősebességet most ne a
végtagjainkkal, hanem az egész Második Testtel hajtjuk végre
a nyújtózkodást". Úgy a legkönnyebb, ha szellemkarjainkat a
fejünk fölé emeljük és összeakasztjuk a két hüvelykujjunkat,
mint a merüléshez készülődő búvár. Ugyanebben a kartartás-
ban gondoljunk a személyre, akit meg akarunk látogatni és
nyújtsuk testünket a megfelelő irányba. Lassan vagy gyorsan
fogunk haladni, attól függ, mennyire erős a nyújtás. Minél
erősebben nyújtunk, annál sebesebben haladunk A célhoz ér
ve automatikusan, észrevétlenül abbamarad a feszítés.
A visszatéréshez használjuk ugyanezt a módszert Gondol-
junk hús-vér testünkre nyújtózkodjunk, feszítsük meg izmain
kat és simán hazajutunk. Általában ennél többre nincsen szük
ség. Néhányan vitatják, szükséges-e olyan helyzetben tartani a
karokat, mintha fejesugráshoz készülnénk. Mindenesetre aján
latosabb kézzel, mint fejjel nyitni utat a tárgyakon át. „Feszí
tésnél" is előnyösebb, mintha az oldalunkhoz tapasztanánk a
karunkat.
H
ogyan történt ez? Volt-e valamilyen út, amelyen
idáig jutottam? Erre a legjobb választ az adatok
elemzése ígérte. Az egyedüliekben, akik „problé
mámat" többnek tekintették érzékcsalódásnál, azaz az „alvi
lágban" nem reménykedhettem, mivel az ő tudásuk elmosó
dott általánosságokra korlátozódott, nekem pedig konkrétumok
kellettek.
Úgy okoskodtam, hogy léteznie kell egy módnak, amellyel
rendet lehet tenni az általam felhalmozott, ellentmondó adatok
között. így az ismert adatokból kiindulva kezdtem el követ
keztetni és feltételezni. Napsütötte sziklán vessük meg fél lá
bunkat, ha rá akarunk lépni a sötétségbe burkolózó ingovány
ra.
Ismertem eseménysorokat, tüneteket és eredményeket. Ta
pasztalataimat és kísérleteimet időrend szerint könnyen fel
tudtam osztani négy szakaszra.
BEVEZETŐ SZAKASZ
KEZDETI SZAKASZ
(1958szeptember - 1959. Július)
KÖZÉPSŐ SZAKASZ
(1959.augusztus - 1962szeptember)
Jelenségek. Ez a szakasz enyhébb anginás rohammal kezdő-
dött. Arra nincs bizonyíték, hogy a kísérletezés és a betegség
kapcsolatban lettek volna egymással, noha a bizonyíték hiánya
nem feltétlenül küszöböli ki ezt a lehetőséget.
A rezgés odáig fejlődött, hogy ennek a szakasznak a végén
már csak mint melegséget érzékeltem őket, mert a frekvencia
fokozatosan addig gyorsult, míg a lüktetések összefolytak.
Változatlanul tovább hallottam a sziszegést.
A különválás az anyagtól természetesebb lett, nem volt
olyan körülményes. Alkalmanként gondok voltak a visszalé
péssel. A rezgést nappal tudatosan idéztem elő, éjszaka magá
tól következett be.
A szervi következmények ugyanazok maradtak: nem ideges
kedtem, nem gyengültem le, kissé felajzottnak éreztem ma
gam. Alapos megfontolás után mondom ezt, tekintettel a ko
szorúér-elzáródásra.
Érzelmek. A szakasz elején kissé szorongtam a lehetséges
élettani hatások miatt. Fokozta félelmeimet, hogy nem tudtam
tetszésem szerint irányítani a kísérletet. Középidőre félelmem
jelentősen enyhült, ami főleg növekvő önbizalmamnak tulaj
donítható. Ugyanakkor továbbra is aggodalmaskodtam, hogy
sikerül-e visszajutnom a testbe és tartottam tőle, hogy tájéko
zatlanságomban súlyos baklövéseket követek el az ismeretlen
terepen.
Kísértetsorozatok. Az I.Helyszínen megritkultak a hosszabb
tartózkodások, amelyeket felváltottak a II.Hclyszínen tett, ele
inte véletlenszerű látogatások. Ennek a szakasznak a vége felé
fölfedeztem a III. Helyszínt és felderítettem, hogyan lehet át
jutni.
Módszer. Nappal a „visszaszámlálós" lazítást használtam.
Késő éjszaka a félálomból hívtam életre a most már fölismer
hető, meleg bizsergést. Most már automatikusan lélegeztem
szájon át, ezt az állkapoccsal végzett „behangolás" további kí
sérleteivel egészítettem ki.
Ami a testtől való elválást illeti, a 180 fokos forgás bizo
nyult a leghatékonyabbnak és -megbízhatóbbnak. Kipróbáltam
és a gyakorlatban alkalmaztam a megbízható technikát,
amellyel mindig sikerült visszatérnem, valahányszor hús-vér
testem szólított.
Következtetések. 1) Megerősítést nyert hogy a Második Test
létezik. 2) Felfedeztem a II. Helyszínt amelynek más tulaj
donságai vannak, mint az I. Helyszínnek. 3) Feltételeztem,
hogy létezik a III. Helyszín, amelynek tulajdonságai emlékez
tetnek az I. Helyszínére, de a technikai fejlettség szintje más.
4) A személyiség túléli az átmenetet a halálba és a II. Hely
színen létezik tovább. 5) Az emberek ébren, alvás közben,
és/vagy a Második Állapotban a beszédnél magasabb szinten
kommunikálhatnak egymással. 6) Alvás közben sokan (a leg
többen) különválunk a hús-vér testtől. Nem tudom, miért.
KÉSEI SZAKASZ
1962.október - I970.október)
H
ogy valami rendet teremtsek ebben az adathal
mazban, kidolgoztam a mérés és az elemzés szab
ványait. Sokszori próbálkozás után kiderült hogy
a hagyományos mércék közül itt csak kevés használható. így
is kidolgoztam a feltételezéseket és előtételeket hogy lehető
vé tegyék válogatás közben az azonosítást a következtetések
pedig annyira érvényesek, mint az előtételek, amelyeken alap
szanak. Az alábbiakban összefoglalom legfontosabb hipotézi
seimet.
1. A KÍSÉRLETEZŐ MEGBÍZHATÓSÁGA
2. ANALÓGIÁK
3. ÉRZÉKELÉS ÉS ÉRTELMEZÉS
ELEMZÉS ÉS OSZTÁLYOZÁS
Százalékos megoszlás
Ismerős Hasonló Ismeretlen
Alakzat
(ldom vagy forma) 20.6 44,4 35,0
Szerkezet 24.8 32,2 50 4
Alkotóelemek 17,4 32,2 50.4
Élő
Intelligens 65 4 75,7 30.7
Félállati 7,1 1,3 8.7
Műtermék 27.6 23,0 17,4
Ismeretlen - - 43,2
Élettelen 21,1 46.2 32,7
Elvont 62,1 62,2 81.8
Konkrét 37.9 37,8 18.2
Esemény
cselekmény
Megfigyelés 25,7 18.9 55 4
Részvétel 39,0 19.2 41.8
Analóg
- 80,4 19.6
A táblázatból látható, hogy a Második Testben többnyire
emberszabású, intelligens jelenségekkel kerülünk kapcsolatba,
akik ismerős vagy a mienkhez hasonló környezetben használ
ják azonosítható eszközeiket. Az eseménynél vagy cselek
ménynél fordított a helyzet. És sok minden van még, amit én,
az én tudásommal és tapasztalataimmal nem foghatok fel.
Társadalmi
fogalmak
Közösségi szervezet 22.4 50,3 27,3
Család 33.4 41.4 25,2
Férfi-nő kapcsolat 12,2 50,7 39,1
Tanulás 0,8 61,8 37.4
Érettség/öregedés 0,8 3.7 95,5
Genetikai kapcsolat 31 5,8 91,1
Szimbiózis 8.1 52.8 39,1
Kulturális áramlatok 2.7 47,0 50,3
Elemi motivációk 28,0 26,0 46,0
Történelem/Vallás
-
Érettség/öregedés 1,4 0,3
Genetikus kapcsolat 5.2 - 11,3
Szimbiózis 12.8 - 33.9
--
Kulturális áramlatok 5.2 71,0
Technikai fejlődés 68.2 24,2
Politikatörténet 68,3
- -
Vallási tanítás 13.7
- -
Volt még egy besorolhatatlan állapot, amelyik egyik rovatba
sem illett. Ezt a 12. fejezetben írom le. Az I. Helyszín min
den szempontból aggályosan alkalmazkodik az anyagi-földi
világhoz. A II. Helyszín sokarcú, de csak néhány motívumá
ban ismerhető fel az I. Helyszín, A II. Helyszín energiamezők
tartománya, egyszerre ismerős és idegen, ahol nincs nehézke
dési erő, mégis érvényesek rá a fizika fontosabb alaptörvé
nyei. Társadalmilag, történelmileg és filozófiailag azonban na
gyon csekély mértékben párhuzamos az I. Helyszínnel.
A III. Helyszín olyan kérdéseket vet föl, amelyekre nincs
válasz. Majdnem ugyanolyan jellemző tulajdonságai vannak,
mint az I. Helyszínnek, kivéve több megmagyarázhatatlan el
térést. Ezeket a „technikai fejlődés", „politikatörténet és „val
lási tanítás" rovatokba soroltam.
Ezen a téren csakis a Második Test kitartó tanul
mányozására szakosodott, népes kutatócsoport érhet el ered
ményeket. Elhatározás dolga az egész.
20
TANULSÁG HELYETT
E
nnyi év után még mindig nem tudom, hogyan és
miért tértem el a „szabályoktól", nem találok köny-
nyen meghatározható okot. Nem kínált megbízható
válaszokat az orvostudomány és a lélektan sem, amitől fel
váltva voltam sértődött, szomorú és hálás. Sértődött, mert
alapjaiban rendült meg a tudomány mindenhatóságába és ma-
gasztosságába vetett hitem; szomorú, hogy én már sohasem
láthatom meg földi életemben a tudomány diadalát és hálás
annak a néhány tudósnak, akik voltak elég bátrak tárgyilago
san mérlegelni olyan fogalmakat amelyek évekig tartó tanul
mányokat mélyen gyökerező erkölcsi elveket és vallási néze
teket vontak kétségbe.
Ha esetemet nem is lehet belegyömöszölni egyetlen mai tu
domány keretei közé sem, anélkül, hogy ne kellene irdatlanul
sokat forgatni, csűrni-csavarni és facsarni, talán mégsem árt
hat kidolgozni egy elméletet amely akár helytálló is lehet.
Végül is, azt is be lehet bizonyítani, hogy az ember nem
egyéb, mint néhány liter szennyezett víz. Csak elszántság kell
hozzá, hogy egy jelenséget belesajtolhassunk a tudomány ka-
lodájába.
Jelenlegi ismereteink szempontjából akármennyire elfogad-
hatatlannak tűnjék is az én elméletem, azt megérdemli, hogy
elgondolkozzanak rajta. Végül is, egyetlen más elmélet sem
kínál ennél részletesebb magyarázatot és több feleletet. Ezzel
nem azt akarom mondani, hogy pontosan így is van; ezt majd
a jövő dönti el. Viszont azt sem bizonyítja semmi, hogy ha
mis lenne. Alapjai kétségtelenül nem eredetiek, alkalmazása
annál inkább.
Kérdés: Mi történik a laboralóriumi állattal, ha a kísérletnek
vége?
F
ilológiában jártas e m b e r e k n e k az itt leírtak olybá
tünhetnek, mintha e g y több e z e r é v e s gondolatot
folytatnának. H a e z így van, a k k o r m i értelme m é g
egy k ö n y v n e k ?
E r r e először is azt válaszolom, hogy ez a könyvet n e m ol-
vasmányok és a múlt tanulmányozása ihlette, h a n e m a XX
század közepén történt e s e m é n y e k , amelyeket c s a k k é s ő b b ve
tettem össze történelmi e l ő z m é n y e i k k e l . Ha igaz, a m i velem
megesett, a k k o r elképzelhető, hogy a M á s o d i k Test elmélyült
szervezeti kutatása és tanulmányozása által olyan m i n ő s é g ű
ugráshoz vezet, amely ugyanolyan h a t a l m a s , vagy m é g hatal-
m a s a b b horderejű l e s z , mint a kopernikuszi forradalom. Ez
lehet a rés, amely előbb ajtóvá tágul, m a j d kapuvá szélesedik,
amelyen új k o r b a léphet át az e m b e r i s é g .
AZ EMBER KORLÁTAI
A II. HELYSZÍN L É T E Z É S E
AZ ELLENTMONDÁS