BEVEZETŐ

A
teljesítményt bálványozó világunkban egyáltalán
nem számít az az ember, aki alszik. Hat-nyolc
óráig csak fekszik mozdulatlanul, nem „viselke­
dik" közben, nincsenek „alkotó gondolatai", nem művel sem­
mi „érdemlegeset". Tudjuk, hogy az emberek szoktak álmod­
ni, gyermekeinket mégis arra tanítjuk, hogy az álom és az al­
vás közbeni tapasztalatok nem fontosak, mert nem igazink,
úgy. ahogyan a napi események azok szekták lenni. Ezért a
legtöbben el is szokták felejteni álmaikat és ha netán mégse,
akkor is csak legyintenek rájuk, mint furcsaságokra.
Igaz, hogy a pszichológusok és pszichiáterek hasznos kiin­
dulópontoknak tekintik betegeik álmait a személyiség torzulá­
sainak megfejtéséhez; az álmokat és a többi éjszakai tapasz­
talatot azonban még ilyenkor sem tartják valós dolgoknak, ha­
nem az emberi számítógép belső adatfeldolgozó tevékenységé­
nek.
Ez általános felfogás alól is létezik természetesen néhány
kivétel, társadalmunk elsöprő többsége szemében azonban az
álom nem olyasmi, amelynek magára valamit is adó ember
túlzott jelentőséget tulajdonítana.
 Mihez kezdjünk azzal a kirívó esettel, aki erősködik, hogy
álmában vagy az öntudatlanság másfajta állapotaiban szerzett
élményei nem csak lenyűgözőek, de igazak is?
Mondjuk, azon esküdözik, hogy előző éjszaka a levegőben
szállt egy nagyváros fölött, amelyben New Yorkot ismerte fel.
Sőt, hozzáteszi, hogy nem csak rendkívül eleven „álom" volt,
hanem egész idő alatt tudta, hogy nem álmodik, hanem tény­
leg repül a levegőben New York felett. És erről élete végéig
meg lesz győződve, hiába bizonygatjuk neki, hogy alvó ember
nem repkedhet New York felett.
Szavait valószínűleg elengedjük a fülünk mellett, vagy ud­
variasan (esetleg kevésbé udvariasan) értésére adjuk, hogy
nincs ki a négy kereke és talán nem ártana, ha lélekgyógyász­
hoz fordulna. Ha pedig továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy ő
tényleg átélte ezt, főleg pedig ha további fura tapasztalatokat
emleget, akkor a lehető legjobb szándéktól hajtva utánané­
zünk, hogyan lehetne bejuttatni egy gyógyintézetbe.
De ha „utazónknak" van esze, akkor gyorsan megtanulja,
hogy egy szót se szóljon élményeiről. Több ilyen emberrel
volt alkalmam eszmecserét folytatni, és ebből azt állapíthat­
tam meg, hogy ilyenkor kizárólag az aggasztja őket. nem fog­
nak-e megtébolyodni.
Viselkedjék ez a mi „utazónk" még zavarba ejtőbb módon.
Mondjuk, miután végigszállt New York fölött, egy időre be-
röppent a lakásunkba. Ott látott bennünket, amint javában tár-
salgunk két ismeretlennel. Részletesen leírja az ismeretleneket
és megemlíti, miről folyt a csevely ama néhány percig, amíg
nálunk tartózkodott.
Tételezzük fel, hogy igaza van. Az alatt az idő alatt, míg ő
ezt átélte, mi valóban arról a bizonyos témáról társalogtunk
két emberrel, akikre illik „utazónk" leírása. És ezek után mi­
hez kezdünk?
Ilyenkor általában úgy szoktuk reagálni, hogy ez nagyon ér­
dekes, dehát tudjuk, hogy igazából úgysem történhetett meg,
ezért semmi értelme esetleges jelentőségén tömi a fejünket.
Vagy pedig a „véletlen" szóval nyugtatgatjuk magunkat. Ez a
„véletlen" a varázsige, ha különös lelki jelenségeket kell meg­
magyarázni!
Pedig ezerszámra vannak esetek, amikor tökéletesen normá­
lis emberek pontosan ilyen eseményekről számolnak be, tehát
nem elvont feltételezéssel állunk szentben, ami lelki nyugal­
munk szempontjából legalábbis sajnálatos.
A hasonló jelenséget szokták látnokságnak, asztrális kivetí­
tésnek, vagy tudományosabb kifejezéssel élve testen kívüli él­
ménynek nevezni. Testen kívüli élménynek minősíthetünk egy
olyan eseményt, amikor az embernek úgy tűnik, hogy érzékeli
a valóság egy szeletét, de ott ahol testi mivoltában tartózko­
dik, erre a tapasztalatra nem tehet szert ugyanakkor mégis
tudja, hogy nem álmodik és nem képzelődik. Csorbítatlan ön­
tudattal éli át az eseményt és noha úgy gondolja, ez nem tör­
ténhet meg, mégis érzi, hogy birtokában van kritikai képessé­
gének, így tehát tudja, hogy nem álmodik. Sőt, ébredés után
sem fog úgy dönteni, hogy csak álmodta az egészet. Miként
értelmezzük ezt a különös jelenséget?
Ha tudományos forrásmunkák után kutatunk, testen kívüli
élményekről keresve adatokat, gyakorlatilag semmit sem fo­
gunk találni. A tudósok ügyet sem vetnek erre a jelenségre.
Ugyanez érvényes az extraszenzoriális érzékelésre is. A jelen­
legi felfogás lehetetlennek" bélyegzi az olyan jelenségeket,
mint a telepátia, a látnokság, a megérzés és a pszichokinézis.
És ha egyszer lehetetlenek, akkor sok tudós annyi fáradságot
sem vesz magának, hogy elolvassa megtörténtük bizonyítékait;
ha pedig nem olvassák el őket ez méginkább megerősíti az
ily dolgok lehetetlen voltába vetett hitüket. Nem csak a tudó­
sokra jellemző ez az önmagába zárkózó kényelmes hiedelem­
rendszer, de ez az, ami miatt elhanyagolták a testen kívüli él­
mények vagy az extraszenzoriális érzékelés kutatását.
Abból, ami ezután következik, „masszív" tudományos ada­
tok nélkül is levonhat bizonyos következtetéseket az olvasó.
Először, a testen kívüli élmény általános emberi tapasztalat
nem úgy, hogy sokunkkal megtörténik, hanem úgy, hogy már
 az első írásos följegyzésekben szerepel és a legkülönbözőbb
kulturális szinten álló emberek élményei is feltűnően hasonlí­
tanak egymásra. Kansasi háziasszonyok olyan testen kívüli
kalandokról számolnak be, amelyek megdöbbentően emlékez­
tetnek az ókori egyiptomi vagy távol-keleti leírásokra.
Másodszor, a testen kívüli élmény látszólag „véletlenül" be­
következő egyszeri tapasztalat. Néha a betegségek, főleg a
végzetes betegségek velejárója. Néha a nagy érzelmi megráz­
kódtatások ismertetnek meg vele. Sokszor alvás közben törté­
nik, és az alvónak fogalma sincs róla, mi okozhatta. Nagyon
ritka esetekben pedig tudatosan előidézhető.
Harmadszor, a testen kívüli élmény általában a legmegrá­
zóbb tapasztalat, amely egy élet során adatik és gyökeresen
megváltoztatja az ember meggyőződését „Most már nem hi­
szek a halál utáni életben vagy a halhatatlan lélekben, most
már tudom, hogy túl fogom élni a halált," szokták mondogat­
ni Akivel megtörténik, az úgy érzi, a saját borén tapasztalta,
hogy test nélkül is lehetséges tudatos élet és ettől fogva meg
van győződve róla, hogy van lelke, amely túl fogja élni a test
halálát. Ez a következtetés nem logikus. Ha több is ez az él­
mény, mint közönséges eleven álon) vagy hallucináció, olyan­
kor következett be, mikor a test élt és működött: lehet, hogy
ezzel volt összefüggésben a tapasztalat. De akik átélték, azok­
ról lepereg minden érvelés. Tekintet nélkül arra, mennyire el­
szántan ragaszkodik valaki testen kívüli élményének „valódi­
ságához", az vitathatatlan, hogy a jelenség megérdemli az el­
mélyült pszichológiai tanulmányozást. Bizonyos vagyok ben­
ne, hogy a lélek eszméje a testen kívüli élményeket átélt em­
berek ősi tapasztalataiból kristályosodott ki. Ha azt nézzük,
milyen fontosnak tartja a legtöbb vallás a lelket és milyen
szerepet játszik a vallás az emberek életében, egyszerűen ért­
hetetlen, hogy a tudomány olyan játszi könnyedséggel söpörte
ezt a kérdést a szőnyeg alá.
Negyedszer, a testen kívüli élmény ujjongással tölti el azo­
kat, akik átélték. Hozzávetőleges becslésem szerint az embe­
rek 90-95 százaléka boldogítónak és örvendetesnek tartja, öt
 százalékuk viszont nagyon megrémül, mert nem tudnak másra
gondolni, mint hogy hamarosan meghalnak. Épp ezen, amikor
később próbálják értelmezni, nagyon negatív érzelmeket vált
ki belőlük az élmény. Valahányszor erről a témáról beszélek,
utána szinte mindig odajön hozzám valaki és megköszöni,
hogy szóba hoztam. Valamikor ők is átélték ugyanezt, de nem
tudták megmagyarázni, és attól féltek, hogy meg fognak bo­
londulni.
Ötödször, több testen kívüli élménynél is megfigyelhető,
hogy a távoli helyen történtek leírása pontosabb és szabato­
sabb, mint ami egy véletlen eseménytfii elvárható. Ha nem is
jellemző* az esetek többségére, mindenesetre elég sokszor
megfigyelhető. Magyarázatához fel kell tételeznünk, hogy a
testen kívüli élmény „hallucinációs" tapasztalata az extraszen­
zoriális érzékeléssel ötvöződik, vagy hogy az érintett személy
bizonyos értelemben „ott járt". Ez teszi nagyon valóssá a tes­
ten kívüli élményt
Kétszeresen súlyos hátrány, hogy a legtöbb, amit a testen
kívüli élményekről tudunk, egyszeri tapasztalatokról szóló be­
számolókból származik. Az első hátrány, hogy a legtöbb em­
ber nem tudja akarattal előidézni a testen kívüli élményt, ami
eleve kizárja annak a lehetőségét, hogy ezeket az élményeket
laboratóriumi körülmények között tanulmányozhassuk. A má­
sodik hátrány az, hogy amikor valaki rövid időre hirtelen átzu­
han egy másik környezetbe, akkor nem éppen kiváló megfi­
gyelői képességekről tesz tanúságot Túlságosan izgatott és
túlságosan lefoglalja, hogy megbirkózzon a különös helyzettel.
Ezért az egyszeri tapasztalati-ól szóló jelentések igen elnagyol­
t a t Rengeteget segítene a testen kívüli élmények tanul­
mányozásában, ha lennének edzett „utazóink", akik tetszés
szerint képesek előidézni az élményt, ugyanakkor riporteri
erényekkel rendelkeznek.
Ez a könyv, amelyet a kezünkben tartunk, hallatlan ritkaság.
Közvetlen beszámoló egy olyan ember sok száz, testen kívüli
élményéről, aki véleményem szerint jó riporter. Évek óta nem
született ehhez fogható írás.
 Robert A. Monroe sikeres üzletember, akit körülbelül tíz év­
vel ezelőtt teljesen váratlanul megrohantak a testen kívüli él­
mények. Ő, tudományos érdeklődésű családból származván és
az átlagosnál magasabb szintű műveltséggel bírván, belátta,
mennyire rendhagyóak tapasztalatai és kezdettől fogva mód­
szeresen lejegyezte ő k e t Én nem is akarok erről többet be­
szélni; beszámolói annyira lenyűgözöek és világosak, hogy fe­
leslegessé tesznek minden további föl vezetési. Inkább riporteri
erényeire hívnám föl a figyelmet, mert ezek alapján van
okom megbízni abban, amit mond.
Ha szőrmentén kérdezgetünk olyan embereket, akiknek
ilyen fölkavaró, többnyire vallási színezetű élményben volt ré­
szük, nem azt fogjuk megtudni, hogy mi történi, hanem hogy
szerintük ez mit jelent. Mondjuk, van valaki, aki az éjszaka
közepén egyszer csak ott találja magát a levegőben, amint a
tulajdon teste fölött lebeg és míg ezen álmélkodik, vibráló
kék fénykörben elmosódó árnyalakot pillant meg a szoba vé­
gében. Ezután eszméletét veszti és fölébredve ismét a tulajdon
testében találja magát. Egy jó újságíró így örökítené meg a
jelenetet. Sok ember azonban tökéletes jóhiszeműséggel azt
fogja mondani- „Tegnap éjszaka halhatatlan lelkem Isten sege­
delmével kiragadtatott testem börtönéből és angyal jelent meg,
amely Isten kegyet, a tökéletes teljességet jelképezte."
Faggatózásaim során gyakran találkoztam ezzel a torzítással.
Azoknál a testen kívüli élményeknél azonban, amelyekei nyil­
vánosságra hoztak, többnyire nem tettek fel ilyen kérdéseket.
Hogy a testen kívüli élmény Isten kegyének jele, hogy az
árny angyallá változott, hogy a kék fénykör a tökéletesség jel­
képe, ezeknek a megállapításoknak nem az élményhez, hanem
az értelmezéshez van közük. A legtöbb ember nincsen tudatá­
ban annak, hogy elméjük automatikusan értelmezi a dolgokat.
Azt hiszik, hogy azt érzékelik, ami van.
Robert Monroe egyedülálló a kevesek között, akik megírták
testen kívüli élményeiket, mert tudatában van annak, hogy az
elme értelmezni akarja, a megszokott sémába akarja sajtolni a
tapasztalatokat Ez teszi beszámolóját különösen értékessé,
hogy elszántan igyekszik „úgy elmondani, ahogy v o l t "
Monroe azzal a ritka tulajdonsággal is dicsekedhet hogy el­
lentmondás nélkül aláveti élményeit mások kritikájának és ön­
nön képességei vizsgálatában készségesen együttműködik a
tudósokkal. Sajnálattal kell hozzáfűznöm, hogy ez a készség
elég egyoldalú: én voltam az egyetlen, aki hajlandó voltam
sok időt fordítani a közös munkára Be fogok számolni első
közös kísérleteinkről, amelyekkel megpróbáltunk megtudni va­
lamit a testen kívüli élmények élettani és parapszichológiai
oldalairól. Ezek a kísértetek egyelőre csak a szerény kezdetet
jelentik, mindazonáltal hasznos információkkal gazdagítanak
bennünket
Első, több hónapig tartó kisérletsorozatunkra 1965. szeptem­
bere és 1966. augusztusa között került sor, amikor módomban
állt használni a virginiai orvostudományi egyetem elektro-en-
kefalográfiai laboratóriumát
Nyolc alkalommal kértem fel a különböző mérőeszközökre
rákapcsolt Mr.Monroe-t, hogy próbáljon előidézni testen kívüli
élményeket Arra is megkértem, hogy közben próbáljon átke­
rülni a szomszéd szobába, nézze meg, mit csinál a műszerek­
re felügyelő asszisztensnő és igyekezzék leolvasni egy majd­
nem két méter magas polc felett az ötjegyű számot Ugyanek­
kor mértük meg elektro-enkefalográffal az agyhullámokat és
elektrokardiográffal a szemmozgást és a szívverést
Sajnos, a laboratórium nem volt elég kényelmes a huzamo­
sabb ideig tartó mozdulatlan fekvéshez; mivel a helyiségben,
ahol a méréseket végeztük, nem volt fekhely, magunk voltunk
kénytelenek odavinni egy szétnyitható ágyat. Az agyhullámok
mérésére szolgáló egyik kapcsoló csiptetős volt ami ingerelt:
a fület és megnehezítette a lazítást
Az első hét éjszakán Mr.Monroe hiába próbált előidézni tes­
ten kívüli élményt A nyolcadik éjszakán képes volt előidézni
két nagyon rövid ideig tartó élményt, amelyekékről ő maga
számol be részletesen a negyedik fejezetben. Az első rövid él-
 mény során ismeretlen helyen beszélgető ismeretlen embere­
ket látott: nem lehetett ellenőrizni, képzelődött-e, vagy való­
ban érzékelt távolban lezajló eseményeket. Mr. Monroe arról
számolt be, hogy nem nagyon tudja szabályozni mozgását, így
nem beszélt a szomszéd szobában található számról. A té­
nyeknek megfelelően leírta, hogy az asszisztensnő nem volt a
szobában, hanem a folyosón tartózkodott, egy férfi társaságá­
ban, aki a férjének bizonyult. Mint parapszichológus, ezt nem
tekinthetem „bizonyítéknak" arra, hogy Mr. Monroe valóban
látja, mi történik a távolban; ha az esemény egyszer lezajlott,
utólag nehéz megállapítani a valószínűségét Ezzel együtt biz­
tatónak találom, hogy e szokatlan jelenség első laboratóriumi
reprodukciója ilyen eredménnyel zárult.
A két rövid testen kívüli élményt első fokozatúnak nevezett
agyhullámok kísértek. Azt a mintát általában álmodás közben
írják le. Rajta kívül gyors szemmozgást lehetett észlelni Ez
ugyancsak akkor fordul elő, mikor a megfigyelt személy ál­
modik. Olyan, mintha a szem letapogatná az álomképeket;
mintha nézne valamit, amely csak az álmodó agyában létezik.
A testen kívüli élmények közben elég normális - percenként
65-70 - volt a pulzus. Első pillantásra úgy tetszik, hogy
Mr.Monroe testen kívüli élményei akkor következtek be, ami­
kor az agy olyan állapotban volt, mint általában első fokozatú
álmok közben szokott lenni Ennek leginkább az mond ellent,
hogy Mr.Monroe becslése szerint minden testen kívüli élmé­
nye körülbelül fél percig tartott, míg az első fokozatú álmok
minden szakasza körülbelül három perces. A további részletek
megtalálhatók eredeti publikációmban, amelyet az Internatio­
nal Journal of Parapsychology, (Nemzetközi Parapszichológiai
Szemle) 1967, Vol. 9. száma közölt
Következő alkalommal akkor dolgozhattunk együtt laborató­
riumi körülmények kőzött, amikor Mr.Monroe 1968 nyarán
ellátogatott Kaliforniába. Egyetlen laboratóriumi vizsgálatot
tudtunk összehozni, sokkal kényelmesebb feltételek között
összecsukható ágy helyett volt tisztességes fekhely, és az agy­
hullámok méréséhez másfajta elektródot használtunk, amely
 nem feszélyezte annyira Mr.Monroe-t, Ilyen teltételek mellett
képes volt előidézni két, rövid ideig tartó, testen kívüli él­
ményt
Mikor az első véget ért, majdnem azonnal felébredt és úgy
becsülte, hogy az élmény nyolc-tíz másodpercig tarthatott
Mr-Monroe ébredése előtt az elektro-enkefalográf az első fo­
kozatra jellemző vonalat írt le; ez idő alatt talán egyetlen
gyors szemmozgás fordult elő. Vérnyomása hirtelen leesett,
nyolc másodpercen át egyenletesen alacsony volt azután me­
gint visszaugrott a normális szintre.
Ami az élményt illeti (a technika leírását Id. a negyedik fe­
jezetben), Mr.Monroe arról számolt be, hogy testéből „kigör­
dülve" a folyosón találta magát, amely szobáját elválasztotta
attól a helyiségtől, ahol a felvételek készültek, majd vissza
kellett térnie testébe, mert nehezen bírt lélegezni. Ez idő alatt
Joan Crawford asszisztens és én a zártláncú" lévén át figyeltük
Mr.Monroe-t és láttuk, hogy mielőtt felébredt és beszámolt
volna élményeiről, késé elmozdította a karját a nyakáról.
Az extraszenzoriális érzékelés bizonyítására Mr.Monroe
megpróbált előidézni egy újabb testen kívüli élményt amikor
átjött volna a műszerszobába és ott leolvasott volna egy szá­
mot. Agyhullámainak görbéje felületes álomra utalt, így negy­
venöt perc után átszóltam neki a hangszórón, és figyelmeztet­
tem, hogy szeretnénk, ha megpróbálkozna egy testen kívüli
élménnyel. Valamivel később azt felelte, hogy előidézett
egyet, mivel azonban nem tudta, merre menjen, egy huzal
mentén indult el, amelyről azt hitte, hogy a műszerszobába
vezet, ehelyett azonban egy idegen helyen találta magát, ame­
lyet akkor látott először. Úgy döntött, hogy reménytelenül el­
tévedt és visszatett a testébe. A leírás, amelyet erről a helyről
adott pontosan illett az épület egyik belső udvarára; csak­
ugyan ki bukkant volna ki ha a testen kívüli élmény közben
az ellenkező irányba indul el, mint amerre kellett volna. Mi­
vel egyáltalán nem biztos, hogy aznap valamivel korábban.
 mikor meglátogatott, ne látta volna ezt az udvart, ez a tapasz­
talat egymagában nem bizonyítja eléggé, hogy a testen kívüli
élménynek volt egy paranormális eleme is.
Ami a fiziológiai változásokat illeti az agyhullámok isméi
első fokozatú álomra utaltak. Egész idő alatt két gyors szem­
mozgás fordult elő és ezúttal nem figyelhettük meg a vérnyo­
más hirtelen süllyedését
A laboratóriumi eredményekbe megállapítható, milyen álla­
potban volt Mr.Monroe agya és teste a négy rövid testen kí­
vüli élmény alatt. Az agyhullámok olyan görbét írnak le, mint
amilyet általában éjszakai álmok közben szoktak, néha előfor­
dul, hogy a vérnyomás hirtelen leesik. de az érverésben nem
figyelhető meg jelentós változás. Én bizonyosan nem találkoz­
tam azzal a „halálszerű transzállapottal", amelyet néhány ré­
gebbi okkult szerző a testen kívüli élmény elengedhetetlen
feltételének tekint, ámbár az ilyen „transz" talán a hosszabb
ideig tartó élményekre jellemző. Úgy fest, hogy Mr.Monroe
testen kívüli élményeire leginkább akkor kerül sor, mikor má­
sok alszanak, mindazonáltal több okból is durva egyszerűsítés
lenne közönséges álmoknak minősíteni őket. Először is,
Mr.Monroe élesen elhatárolja az álomképeket a testen kívüli
élményektől. Másodszor, jóformán nem is szokott álmodni,
amióta elkezdődtek testen kívüli utazásai Harmadszor, ha egy
közönséges álom élettani jelenségeivel állnánk szentben, akkor
sokkal gyorsabb szemmozgásokra került volna sor, mint ami­
lyeneket én láttam; ha tehát feltételeznénk, hogy Mr.Monroe
testen kívüli élményei csak álmok, ez megkérdőjelezné a
szemmozgások és az álomképek kölcsönös kapcsolatát. Ne­
gyedszer, Mr.Monroe arról számol be. hogy számos testen kí­
vüli élményére majdnem mindig rögtön azután került sor, mi­
kor este lefeküdt; márpedig az rendkívül ritkán fordul elő.
hogy közönséges első fokozatú álmok ne nyolcvan-kilencven
perces álomtalan alvás után következzenek be. Itt pedig,
ugyanolyan vagy hasonló élettani körülmények között, a tes­
ten kívüli élmény léphet az alvás helyébe.
Eddig a pontig kitérők nélkül zajlott a Mr.Monroe-val közö-
sen végzett laboratóriumi munka. Megkértem, hogy idézzen
elő testen kívüli élményeket, miközben én testi funkcióit mér­
tem, abban a reményben, hogy ezzel nemcsak a jelenséget si­
kerül megértenem, hanem azt is megtudom, milyen feltételek
szükségesek hozzá, így másokat is megajándékozhatok ezzel
az élménnyel. Parapszichológiai megfontolásokból kértem ar­
ra, hogy próbálja meg leolvasni a szomszéd szobában levő
számot, ugyanis ez közvetlenül bizonyította volna, hogy érzé­
kelő képességei "ott" vannak, és nincsenek hozzákötve a test­
hez. Mr.Monroe arról számolt be, hogy még nem eléggé ural­
kodott mozgásán ahhoz, hogy elvégezhesse a második felada­
tot, de arra számít, hogy alkalmasint képes lesz rá laboratóriu­
mi körülmények között is, ugyanúgy, mint az a fiatal hölgy,
akit tanulmányoztam Ez a fiatal hölgy egészen más eset volt.
mint Mr, Monroe, mivel testen kívüli élményei, noha gyakori­
ak, ugyanakkor inkább véletlenszerűek voltak és agyhullamai
is más görbét írtak le, mint Mr. Monroe-nál. Ő azonban egy­
szer le tudta olvasni azt az ötjegyű" számot, amely a szeménél
jóval magasabban volt egy polc fölött volt Az esetet részlete­
sen közlöm a psychophysiological study of out-of-the-body
experiences in a selected subject (Egy kiválasztott személy
testen kívüli élménycinek lélek- és élettani elemzése) című"
cikkemben, amely 1968-ban jelent meg a Journal of the Ame­
rican Soliecty for Psychical (Amerikai Lélektani Kutatótársa­
ság) lapjában. Mr. Monroe lenyűgöző könyvének olvasása
azonban m e g g y ő z bennünket arról, hogy ebben az esetben a
„bizonyítás" nem is olyan egyszerű.
Mr. Monroe tapasztalatai, a történelem legnagyobb misztiku­
sainak élményei és az extraszenzoriális érzékeléssel kapcsola­
tos feljegyzések arra utalnak, hogy a világról alkotott köz­
használatú kép nagyon szűkös és a valóság sokkal szélesebb
kört jelent, mint képzelnénk. A kísérletek, amelyeket más ku­
tatókkal együtt végeztem ezeknek az élményeknek az elfogad­
tatására, talán nem voltak olyan sikeresek, mint szerettük vol­
na. Hadd idézzem két példáját a Mr.Monroe-val végrehajlott
„kísérleteknek", amelyek énrám mély benyomást tettek,
ugyanakkor a szokásos tudományos szempontok szerint rend­
kívül nehéz értékelni őket.
Kevéssel azután, hogy befejeztük az első laboratóriumi kí­
sérletsorozatot, átköltöztem a keleti partról Kaliforniába. A
költözködés után néhány hónappal feleségemmel elhatároztuk,
hogy végzünk egy kísérletet. Egy este erősen összpontosítunk
másfél órán át, és megpróbáljuk hozzásegíteni Mr.Monroe-t
egy testen kívüli élményhez, hogy eljöhessen a házunkba. És
ha ezek után 1e tudja írni otthonunkat, ez azt bizonyítja, hogy
testen kívüli élményei parapszichológiai jellegűek. Aznap dél­
után telefonáltam Mr.Monroe-nak, és csak annyit mondtam
neki, hogy éjszaka, meg nem határozott időben megpróbáljuk
elvezetni az országon keresztül a házunkhoz. További részle­
teket nem árultam el.
Este találomra kiválasztottam egy időpontot, amikor Mr
Monroe hitem szerint már aludni fog. Kaliforniai idő szerint
este tizenegy óra volt, ami a keleti parton hajnali két órát je­
lent Tizenegykor feleségemmel együtt elkezdtünk összponto­
sítani. Tizenegy óra után öt perccel csengett a telefon és ki­
zökkentett bennünket. Nem vettük fel, hanem próbáltunk to­
vább összpontosítani, fél tizenkettőig. Másnap reggel telefon­
áltam Mr. Monroe-nak és csak annyit mondtam neki, hogy az
eredmények biztatóak voltak, és írja le, mit tapasztalt, hogy
összevethessem többi beszámolónkkal.
Idézem Mr.Monroe hozzám írt levelét amelyben beszámol
aznap esti tapasztalatairól; „Az este eseménytelenül telt és
végül valamikor háromnegyed kettő előtt öt perccel kerültem
ágyba (észak-déli irány), még mindig tökéletesen éberen. A
macska ott feküdt mellettem az ágyon. Miután hosszasan pró­
báltam lazítani, melegség áradt el bennem, ami nem csökken­
tette a tudatosságot és nem álmosított cl. Szinte azonnal meg­
éreztem hogy valami (vagy valaki) ide-oda lökdös, aztán rán­
gatja a lábamat, (Hallottam a macska panaszos nyivákolását).
Rögtön rájöttem, hogy ennek Charlie kísérletéhez lehet valami
köze. Ebben teljesen bizonyos voltam, nem éreztem az idege-
 nekkel szembeni, szokott bizalmatlanságot. A lábamat tovább
rángatták. Végül sikerült kiszabadítanom a Második Test
egyik karját; magasra tartottam és körültapogat óztam a sötét­
ben. Egy idő után abbamaradt a rángatás. Egy kéz szorította
meg a csuklómat, előbb gyengéden, aztán nagyon, nagyon
erélyesen és könnyeden kihúzott a testből. Még mindig biza-
lomteljesen és némi izgalommal közöltem, hogy kész vagyok
Charlie-hoz menni, ha ő (vagy az) oda akar elvezetni. Erre
igenlő és - noha itt nincs értelme egyéniséget emlegetni - na­
gyon formális választ kaptam. Miközben az ujjak erélyesen
szorították csuklómat, érezhettem annak az enyhén szoros, iz­
mos férfikarnak egy részét, amelyben a kéz folytatódott. De
azt nem láthattam, kié volt a kar. Azt is hallottam, amint egy­
szer kimondják a nevemet.
„Aztán elindultunk és éreztem testem körül az ismerősen
suhogó szelet. Őt másodpercesnek tűnő rövid utazás után
megálltunk és a kéz elengedte a csuklómat. Mélységes csend
volt és sötét. Azután sodródni kezdtem valami felé, ami szo­
bának tetszett..."
Itt befejezem Mr.Monroe jegyzeteinek idézését és már csak
annyit fűzök hozzá, hogy amikor befejezte ezt a rövid utazást
és felkelt, hogy nekem telefonáljon, akkor két óra múlt öt
perccel a keleti parton. Az idő pontosan megegyezik azzal,
mint amikor a feleségemmel elkezdtünk összpontosítani:
Mr.Monroe talán már egy percen belül megérezte, amint ki­
húzzák a testéből. Azt viszont egyáltalán nem találta el, hogy
milyen a házunk és mit csináltunk: túlságosan sok embert „ér­
zékelt" a szobában, nekem olyan cselekményeket tulajdonított,
amelyek távol álltak tőlcm és meglehetősen bizonytalan leírást
adott a szobáról.
Hogy mi volt ez? Egyike a kiábrándító mozzanatoknak,
amelyekkel a parapszichológusok találkoznak, mikor kevéssé
ismert jelenségekkel dolgoznak. Nem volt eléggé bizonyító
erejű, hogy vitathatatlanul paranormális jelenségnek minősít­
hessük, ugyanakkor nehéz elintézni azzal, hogy nem történi
semmi. Kényelmes dolog ragaszkodni ahhoz a józan feltétele-
 zéshcz, hogy a létező világ az, aminek látszik, és kijelenteni,
hogy az ember (vagy érzékszervei) oda vannak kötve egy bi­
zonyos helyhez, amelyet vagy képes érzékelni, vagy nem. A
szakirodalomban említett néhány testen kívüli élményre ülik
is ez a nézet, mások viszont zavarbaejtő ötvözetei a helytálló
környezetleírásnak és olyan dolgok „érzékelésének", amelyek
az átlagember felfogása szerint nem voltak ott vagy nem tör­
téntek meg. Mr. Monroe ebben a könyvben sok ilyen vegyes
tapasztalatról számol be, főleg amikor testen kívüli élményei
közben lép kapcsolatba emberekkel, akik később sohasem em­
lékeztek rá.
A második különös „kísérlet" 1970. őszén történt, mikor, út­
ban egy washingtoni konferenciára, rövid látogatást tettem
Mr.Monroe-nál Virginiában. Miután náluk aludtam, arra kér­
tem, hogy ha éjszaka testen kívüli élménye lenne, jöjjön be a
hálószobámba és próbáljon kihúzni a testemből, hogy én is
tudhassam, milyen az. Felemás érzésekkel kértem erre: kíván­
tam is, nem is, hogy sikerüljön neki.
Hajnalban, valamikor pirkadat után (nem jól aludtam, és fel­
ébredtem a világosságra) álmomban fölrémlen, hogy Mr.
Monroe-nak meg kell próbálnia kihúznia engem a testemből.
Még mindig álmomban, ez félig-meddig tudatosodott bennem
és rezgést éreztem magam körül, olyan rezgést, amelyben va­
lami meghatározhatatlan fenyegetés lappangott. Noha felni
kezdtem, mégis arra gondoltam, hogy meg kellene próbálkoz­
nom a testen kívüli élménnyel, ezen a ponton azonban kialudt
bennem a tudatosság szikrája, és már csak a n a emlékszem,
hogy valamivel később fölébredek, azzal a tudattal, hogy a kí­
sérlet kudarcot vallott. Egy héttel később levelet kaptam egyik
New York-i kollegámtól, Dr.Stanley Krippnertól, az ismert pa-
rapsziehológustól és ekkor kezdtem el tűnődni, csakugyan ku­
darc volt-e. DrJCrippncr megírta, hogy nevelt lánya, Carie.
akit egyébként nagyon kedvelek, mit tapasztalt ugyanazon a
reggelen, amikor én á l m o d t a m " . Carie azt mesélte az apjá­
nak, hogy aznap reggel, iskolába menet engem látott egy New
York-i étteremben. Nagyjából ugyanakkor történt, amikor az
én álmom. Sem Carie, sem az apja nem tudták, hogy a keleti
parton tartózkodóra
Ezt hogyan magyarázzam? Évek óta először fordult elő,
hogy szándékosan próbálkoztam testen kívüli élménnyel (tu­
domásom szerint eddig még nem sikerült), és míg nekem nem
voltak róla tudatos emlékeim, egy barátomtól azt kellett halla­
nom, hogy egy New York-i étteremben látott, ami annál is
különösebb, hogy én be nem tettem volna a lábam egy New
York-i étterembe, mert ezt a helyet roppant mód n e m kedve­
lem, noha Carie-t és családját látnom mindig nagy ö r ö m Vé­
letlen lenne? Ez megint olyasmi, amit sohasem tekintenék tu­
dományos bizonyítéknak, mindazonáltal nem söpörhetem fél­
re.
Ez az utolsó eset arra is példa, hogyan szoktak viselkedni a
testen kívüli élményekkel szemben. Magamon figyeltem meg
- noha nem szívesen ismerem be - hogy félek tőlük. Egy­
részt, tudományos szempontból nagyon érdekel, másrészt fel­
villanyoz a személyes tapasztalás lehetősége. Harmadrészt
azonban tudom, hogy a testen kívüli élmény valahogy olyan,
mint a halál, vagy mintha megnyitnám elmémet egy ismeret"
len tartomány előtt, és énemnek ezt a részét egyáltalán nem
lelkesítette az a lehetőség, hogy átkerüljünk oda. Ha a testen
kívüli élmények „valóságosak", ha Mr. Monroe beszámolóit
nem lehet elintézni azzal, hogy érdekes képzelgésnek vagy
álomnak minősítjük őket, akkor változás fog bekövetkezni vi­
lágunkban. Gyökeres - és kínos változás.
Márpedig az egyetlen, amit a lélekgyógyászok bizonyosan
tudnak, hogy az emberi természet húzódozik a változástól.
Azt szeretjük, ha a világ olyan, amilyennek gondoljuk, még
akkor is, ha nem kellemes. Legalább tudhatjuk, mire számít­
hatunk. A változás és a bizonytalanság zavarba ejtő lehetősé­
geket rejtenek magukban, főleg akkor, ha nem vesznek tudo­
mást a mi vágyainkról, akaratunkról és hiúságunkról.
Elsősorban a testen kívüli élmények tudományos tanul­
mányozásáról akartam szólni ebben a bevezetésben, de most
jutottunk el oda, ami talán a legfontosabb oldala a témának.
Mr.Monroe tapasztalatai ijesztőek. Halált emleget, és a halál­
ról beszélni a mi társadalmunkban neveletlenség. A halált rá­
bízzuk a papokra, hogy mondjanak vigasztaló szavakat, néha
eltréfálkozunk róla, magunkban dühösen színezgetjük mások
halálát, de igazából sohasem gondolunk rá. Ettől a könyvtől
cl kell gondolkoznunk a halálon. Sok minden nem fog tetsze­
ni ebben a könyvben; az, amit mond és amelynek a tovább­
gondolására ösztökél.
Nagyon csábító lenne azzal elintézni Robert Monroe-t, hogy
bolond. Azt tanácsolom, ne tegyék. És azt is javasolnám,
hogy ne vegyék minden szavát készpénznek. Mr. Monroe jó
riporter, olyan ember, akit én rendkívül nagyra becsülök, de
csak ember, aki egy meghatározón kultúrában, meghatározott
korban nevelkedett, ezért megfigyelési képességei korlátozot­
tak Ha ezt nem feledjük cl, amikor kellő figyelmet tanúsítunk
az általa leírt jelenségek iránt, akkor talán fölzaklató, de riasz­
tó voltuk ellenére is nagyon fontos dolgokat tanulhatunk meg.
Ha Önöknek is voltak már testen kívüli élményeik, akkor ez
a könyv segíthet, hogy ne féljenek annyira, vagy kifejleszthes­
sék adottságaikat.
Ha nagyon kíváncsiak és szeretnének testen kívüli élménye­
ket Mr.Monroe a 16. és 17. fejezetben leírja a technikát
amely nála bevált Nem tudom, másoknál beválik-e, egyszerű­
en azért, mert eddig még senki sem próbálta ki komolyan. A
komolyságon a munkát értem, nem pedig valami tízperces
kapkodó próbálkozást. Őrülnék, ha tájékoztatnának, sikerült-e
részleges vagy teljes testen kívüli tapasztalatokra szert tenni­
ük, írják meg nekem New Yorkba. Címem: New York 100L7,
postafiók 5366. Gyors választ nem ígérhetek, de sokat tanul­
hatnánk, ha többen megírnák, milyen eredményeket sikerült
elérniük Mr.Monroe technikájával.
Gondosan olvassák el a könyvei és figyeljék meg, hogyan
reagálnak rá.

Davis, Kalifornia 1971. január 10. Charles T. Tart

 1
A VARÁZSPÁLCA

A
következő' soroknak, annak általában a bevezetés­
ben vagy az előszóban a helye. Ide azért kerültek,
mert feltételezem, hogy a legtöbb olvasó átugorja
a bevezetőt és egyenesen a lényegre tér. Az én esetemben
azonban éppen az alábbi a lényeg.
Hogy közzéteszem és nyilvánosságra hozom, annak minde­
nekelőtt az az oka. hogy a minél szélesebb kőrre kiterjedő is­
mertetéssel egy másik ember - talán csak egy - megszabadul­
hat attól, hogy rettegve és gyötrődve kelljen tévelyegnie egy
olyan tartományban, ahol eddig nem születtek a kérdésekre
konkrét válaszok; képes lesz fölismerni a jelenséget, így meg­
kímélheti magát a kezeltetés megrázkódtatásaitól, a legrosz­
szabb esetben az idegösszeomlástól és a gyógyintézettől: má­
sodszor pedig azért teszem, mert a hivatalos tudományok ta­
lán már holnap vagy az elkövetkező években kiterjesztik
szemhatárukat, fogalmaik, alaptételeik körét, kutatásaikat, sze­
lesre tárva az ajtókat, amelyeken át egyre gyarapodó tudással
érkezünk el önmagunk és környezetünk megértéséhez.
Ha sikerül megvalósítanom, bárhol és bármikor, e két cél
valamelyikét, az nekem elegendő jutalom.
 Egyetlen meghatározott tudományos ágazatnak sem szánom
ezt a k ö n y v e t Mindenekelőtt arra törekszem, hogy kerülve a
kétértelmű általánosságokat jellemző sajátosságokat közöljek,
tudósoknak és laikusoknak egyaránt érthető nyelven. Az orvo­
sok, a vegyészek, a fiziológusok, a pszichiáterek, a filozófu­
sok várhatólag tudományosabb zsargont használnak majd a té­
ma kifejtésére. Ez mindenesetre elképzelésem sikeréi fogja
igazolni, azt, hogy „egyszerű szavakkal" egy szúk szakértői
csoportnál szélesebb olvasóközönséggel síkerült közölnöm,
amit akartam.
Várhatóan sok lesz majd az ellentmondó értelmezés. Az em­
beri szellem számára az a legnehezebb, mikor tárgyilagosan
kell mérlegelni olyan koncepciókat, amelyek, ha elfogadjak
őket, életre szóló tapasztalatokat és beidegződéseket nyilvání­
tanak semmissé. Pedig sok mindent fogadtak már el, az itt
felsoroltaknál sokkal kevésbé közvetlen bizonyítékok alapján.
Azt remélem, hogy ugyanez lesz érvényes az én adataimra is.
Valóban ez a legnehezebb szellemi tevékenység a tárgyila­
gos mérlegelés. Az életben épp elég egyszer végigcsinálni.
Kezdődjek hát a legbensőségesebb tapasztalataimról szóló,
elfogulatlan beszámolóm.
1958 tavaszán józan és hétköznapi életet éltem egy józan és
hétköznapi családban. Vidéken laktuk, mert szerettük a termé­
szetet és a nyugalmat Nálunk az volt a legszokatlanabb do­
log, hogy én az alvatanulással kísérleteztem
Az első rendellenes jelenségre egy vasárnap délután került
sor. Miközben a család többi tagja templomba m e n t én egy
különleges szalagot hallgattam, elszigetelt környezetben. Azzal
próbálkoztam, hogyan fokozhatnám az összpontosítást a hang­
jelzésekre, a többi érzékszervi inger csökkentésével. Hogy ez
mennyire sikerült azt abból állapítom meg, mennyit sikerült
megjegyeznem és mennyire emlékszem.
így tehát minden látnivalótól és hangtól elszigetelve hall­
gattam a szalagot amely nem tartalmazott semmiféle szokat­
lan vagy burkolt utalást Emlékszem, egyeden célja az v o l t
hogy véssem be, aztán pedig idézzem vissza, mi történt a re-
laxációs gyakorlat alatt. A szalag lefutott, közben nem történt
semmi szokatlan. Szorgos erőfeszítésekkel úgy kifejlesztettem
az emlékezetemet, hogy az minden részletre kiterjedt. Annyira
megszoktam a módszert - talán túlságosan is - hogy most
sem a régi, sem az új anyagot nem tudtam bevésni és felidéz­
ni. Ezt a technikát valaki máson kellett volna kipróbálni.
Mikor családom hazajött, uzsonnáztunk: szalonnás rántottát
és kávét. Az asztalnál összezördültünk valami csip-csup
ügyön, amelynek nem volt köze a problémához.
Alig egy óra múlva acélkarmokkal mart belém a görcs,
amely a rekeszizmomtól vagy a napfonatomtól az alsó bordá­
kig húzta Össze testemet Mintha abroncsot vertek volna rám,
csillapíthatatlan fájdalomból.
Először azt hittem, az uzsonnától kaptam ételmérgezést.
Kétségbeesetten erőlködve öklendeztem, de a gyomrom Üres
volt Családtagjaimon, noha ugyanazt ették, mint én. nyoma
sem volt betegségnek vagy rosszullétnek. Próbáltam tornázni,
járkálni, azt gondolva, hogy talán valamelyik hasizom kapott
görcsöt. Nem vakbélgyulladás volt, mert a vakbelemet mar el­
távolították. A fájdalom ellenére is tudtam lélegezni, szívveré­
sem normális volt Nem verejtékeztem, n e m volt egyéb tünet
- csak az alhasí izmok engesztelhetetlen, kitartó, konok me­
revsége.
Ekkor az jutott eszembe, hogy nem a felvétel idézte elő?
Végigmentem a szalagon és a róla készült írásos másolaton,
de nem találtain semmi szokatlant. Tudatalatti szuggesztiót ke­
resve, minden utasításnak elegei tettem, de így sem enyhült a
fájdalom.
Talán azonnal orvoséit kellett volna telefonálnom, A baj
azonban nem tűm annyira komolynak és nem is rosszabbo­
dott Bár nem is javult. Végül elkezdtünk telefonálgatni, de az
összes helybéli orvos házon kívül volt vagy pedig elment gol­
fozni.
A görcs és a fájdalom kitartott délután fél kettőtől körülbe-
lül éjfélig. Házi gyógyszerekkel nem bírtunk enyhíteni rajta.
Valamivel tizenkét óra után elaludtam, egyszerűen a kimerült­
ségtől.
Kora reggel ébredtem: a görcs és a fájdalom elmúlt. Még
sajogtak az izmok, úgy. ahogy az erőlködő köhögéstől szok­
tak, de nem jobban. Máig nem tudom, mi okozhatta. Csak
azért említettem, mert ez volt az első különös - természetes
vagy másmilyen - jelenség.
Talán ekkor érintett meg a varázspálca - vagy a pöröly -,
noha nekem akkor még sejtelmem sem volt róla.
Körülbelül három hét múlva került sor a második jelentós
eseményre. Ekkor már nem kísérleteztem a szalagokkal, mert
erősen gyanítottam, hogy kapcsolatban lehetnek a görccsel,
így tehát nem volt semmi, ami előidézhette volna a jelensé­
get
Megint vasárnap délután volt és a család elment a templom­
ba. Ledőltem a nappali díványára, hogy szundítsak egyet,
amíg csend van a házban. Éppen hasra fordultam (fejjel
északnak, ha ennek egyáltalán van valami jelentősége), ami­
kor északon, a szemhatárraj úgy harminc fokos szöget bezár­
va, kigyúlt egy fénypászma vagy -sugár. Mintha meleg fény
simított volna végig rajtam. Csakhogy ekkor nappal volt és
nem lehetett látni semmiféle fénysugarat, már ha egyáltalán
létezett.
Először azt hittem hogy a Nap fénye, noha észak felöl nem
süthet És mikor ez a sugár megérintett egész testem elkez­
dett hevesen rázkódni vagy „vibrálni". Moccanni se bírtam.
Mintha satuba fogtak volna.
Rémülten erőlködtem, hogy megmozdulhassak. Mintha lát­
hatatlan köteléknek feszültem volna neki. Aztán lassan felül­
tem, a rázkódás és a rezgés fokozatosan megszűnt és én ismét
kedvem szerint mozoghattam
Felkeltem és körbesétáltam. Eszméletvesztés, aminek tudatá­
ban lettem volna, nem történt az óráról ítélve alig néhány
másodperc telt cl azóta, amikor végignyúltam a díványon.
Nem csuktam be a szemem, egész idő alatt láttam a szobát és
hallottam a kinti hangokat. Kinéztem az északra nyíló abla­
kon, bár magam se tudtam, milyen látványra számítottam.
Minden megszokottnak és derűsnek tűnt Sétára indultam,
hogy meghányjam-vessem magamban a különös eseményeket.

A következő hat hétben kilencszer ismétlődött meg a sajátos

jelenség. Különböző időszakokban és helyeken következett be.
az volt az egyetlen hasonlóság, hogy mindig akkor köszöntött
be, mikor ledőltem pihenni vagy aludni tértem. Bármikor is
történt, ülve és csillapodó reszketéssel tértem magamhoz. No­
ha testem „érezte" a remegést, szemmel nem láthattam.
Tekintettel orvostudományi ismereteim korlátozott voltára,
több feltételezésem is volt a jelenség okáról. Gondoltam epi­
lepsziára, de aztán megtudtam, hogy az epilepsziások nem
emlékeznek ennyire az élményeikre. Azonkívül azt is megtud­
tam, hogy az epilepszia örökletes betegség és már fiatal kor­
ban jelentkezik; az én esetemben egyik sem volt érvényes.
Másodiknak ott volt az agykárosodás lehetősége, például a
rákos daganat. A tünetek ugyan nem erre utaltak, de attól még
előfordulhatott. Szorongva kerestem tol családunk régi orvo­
sát. Dr. Richard Gordont és előadtam neki a tüneteket, hogy
mint belgyógyász és diagnoszta, aki ismerte a kórelőzménye­
met is, adjon választ a kérdésemre.
Dr Gordon az alapos vizsgalat után úgy vélekedett, hogy
túlságosan keményen dolgoztam, tehát aludjak többet és fogy­
jak le egy kicsit. Röviden, semmiféle testi elváltozást nem
észlelt. Az agydaganat vagy az epilepszia hallatán csak neve­
tett. Hittem neki és megkönnyebbülten tértem haza.
Ha nincs testi alapja a jelenségnek, akkor, gondoltam, nyil­
ván érzékcsalódás, valamilyen álom lehet. Ám ha megint je­
lentkezne, olyan tárgyilagosan kell megvizsgálnom, ahogyan
bírom. És lám, volt olyan előzékeny még aznap este „jelent­
kezni".
Talán két perccel azután kezdődött, mikor lefeküdtem alud­
ni. Most el voltam szánva, hogy nem kapálózom, hanem elvi­
selem, és megvárom, mi sül ki belőle. Az „érzés" a fejemben
kezdődött, és fektemben végighullámzott egész testemen. N e m
reszketés volt, hanem inkább „vibrálás": kitartó és egyenletes.
Nagyon hasonlított az elektrosokkra, csak nem fájt. A percen­
kénti rezgések száma nem érte cl a hatvanat, talán feleannyi
lehetett
Rémülten álltam a rázást, miközben nyugalmamat próbáltam
megőrizni Még mindig láttam magam körül a szobát, de nem
sokat hallottam, olyan harsogással járt a rezgés. Azon töp­
rengtem, mi következik ezután.
Semmi sem következett. Úgy öt perc után lassan elmúlt az
érzés és én megint tökéletesen normálisnak találtam magamat.
Pulzusom persze gyorsan vert az izgalom miatt, de ezen kívül
nem volt semmi bajom Ez sok félelmemet eloszlatta.
A következő négy-öt alkalommal apránként egyre többet
tudtam meg. A rezgések, legalábbis egyszer, mintha körülbelül
hatvan centiméter átmérőjű" szikragyürűt írtak volna le és en­
nek a körnek az én testem volt a középpontjában. Akkor is
láthattam, ha behunytam a szemem. A fejemnél kezdődött,
lassan rajzolódott tovább, amíg el nem érte a lábujjaimat.
ahonnan egyenletesen vibrálva tért vissza a fejemhez, Talán öt
másodperc lehetett a cíklusidő. Ahogyan tovalüktetett mellet­
tem, úgy szántattak át testemen a rezgések. Amikor áthaladt a
fejem fölött, harsogó morajt h a l l a t á m és agyamban éreztem a
rezgéseket. Próbáltam tanulmányozni ezt a lángoló cs villa­
mos természetűnek tűnő gyűrűt, de nem tudtam rájönni, mi­
csoda vagy mi okozza,
Feleségem és gyerekeim elől elhallgattam a dolgot. Minek
aggasztottam volna őket, amíg nem tudom pontosan, miről
van szó? Egy barátomat avattam be, Dr, Foster Bradshaw-t,
az isméit pszichológust. N e m is tudom, mi lett volna velem
nélküle. Lehet, hogy egy intézetben kötök ki.
Megbeszéltük a történteket és őbenne nyomban lelkes ér­
dcklődés t á m a d t Az volt a véleménye, hogy valamilyen ér­
zékcsalódás lehetett. Mivel ugyanolyan jól ismeri, mint
Dr.Gordon, csak nevetett a kezdődd tudathasadáson, meg a
többi hasonló feltételezésemen. Kérdeztem, mit csináljak. So­
hasem fogom elfelejteni, amit válaszolt
- Nos hát, nincs más hátra, minthogy alaposan utánanéz cs
kideríti, mi légyen ez - felelte Dr.Bradshaw. - Egyébként ügy
sincs valami sok választása. Ha velem történne ilyesmi én el­
vonulnék remetének, és addig próbálkoznék, amíg meg nem
találom a választ
Csakhogy ez velem történt és nem Dr..Bradshaw-val, és én
nem engedhettem meg magamnak, a szónak sem konkrét sem
elvont értelmében, hogy elvonuljak remetének. Többek között
volt egy családom is, amelyet cl kellett t a r t a n o m
Eltelt néhány hónap és a rezgés folytatódott. Már kezdtem
belefásulni. Egyszer aztán késő éjszaka, mikor mar elalvófél­
ben voltam, elkezdődött a rezgés, én pedig fáradtan és türel­
mesen vártam, hogy elmúljék és álltassak végre. Ahogy fe­
küdtem, karom lecsúszott és ujjaim az ágytól jobbra megérin­
tették a szőnyeget.
Lustán megpróbáltam mozgatni ujjaimat és megkapargattam
a szőnyeget. És még mielőtt tudatosult volna bennem, hogy
rezgés közben is képes vagyok mozogni, nekinyomtam ujjbe­
gyeimet a szőnyegnek. Pillanatnyi ellenállást éreztem, aztán
úgy t ű n t mintha átdöftem volna a szőnyeget és nekiütköztem
volna az alatta levő padlónak. Enyhe kíváncsisággal fúrtam
még mélyebbre a kezem. Ujjaim keresztülhatoltak a padlón és
hozzáértek a lenti szoba mennyezetének érdes felületéhez,
Kőrbetapogatóztam, találtam egy apró, háromszögletű fadara­
bot, egy elgörbült szöget és némi fűrészport. Az éber álom
nem zaklatott fel különösebben és még lejjebb nyúltam. Ke­
zem átszaladt az első szint mennyezetén, sőt, egész karom át­
ütötte a padlót. Vizet éreztem és minden felindulás nélkül
pancsoltam benne.
És ekkor hirtelen tudatára ébredtem a helyzetnek. Tökélete­
sen éber voltam Láttam az ablakon túl a holdfényben fürdő
 tájat Éreztem, hogy ott fekszem az ágyon, betakarva, fejem
alatt párnával, mellkasom emelkedik-süllyed. A rezgés meg
mindig tartott, de már nem volt olyan erőtel jes.
És bármily hihetetlennek tűnjék, ujjaim vizet kavargattak,
karom pedig áthatolt a padlón. Bizonyosan tutdtam. hogy nem
alszom. Az nem lehet, hogy ébren vagyok és csak az az
álom, ami a karommal történik.
A rezgés gyöngült és nekem valamiért az jutott eszembe,
hogy a rezgésnek köze lehet ahhoz, hogy a karom keresztül­
hatolt a padlón. Ha abbamarad, mielőtt „visszahúzhatnám" a
karomat, akkor a padló összezárul, én pedig elveszíthetem
egyik végtagomat. Talán a rezgés fúrt lyukat ideiglenesen a
padlóba. Hogy hogyan. annak firtatására nem vesztegettem
időt.
Kirántottam a karomat, fölhúztam magam mellé az ágyra.
Kevéssel utána abbamaradt a rezgés. Felkeltem, villanyt gyúj­
tottam és szemügyre vettem az ágy elejét. Nem volt lyukas
sem a szőnyeg, sem a padló. Pontosan ugyanolyanok voltak,
mint mindig. Rápillantottam karomra és kezemre, vizet keres­
tem. Nyoma sem volt, karom tökéletesen normálisnak tűnt.
Körbenéztem a szobában. Feleségem nyugodtan aludt az ágy­
ban, minden a legnagyobb rendben látszott lenni
Csak hosszas töprengés után, miközben egyfolytában az ér-
zékcsalódáson rágódtam, nyugodtam meg annyira, hogy el
tudjak aludni. Másnap mar azt fontolgattam, ne vágjak-e lyu­
kat a padlóba, hogy láthassam, ott van-e a padló alatt, amit
kitapintottam: a háromszögierű fadarab, a görbe szög és a fű­
részpor, ám a végén csak nem tudtam rászánni magam hogy
egy lázas látomás miatt tönkretegyem a padlót
Elmeséltem Dr.Bradshaw-nak, Ő pedig egyetértett velem ab­
ban, hogy felettébb meggyőző erejű éber álom volt. Biztatott
lyukasszam csak ki a padtót és nézzek utána, mi van odalent
Aztán bemutatott Dr.Lewis Wolbergnek, a neves pszichiáter­
nek. Egyszer, vacsora közben, hanyagul megemlítettem
Dr.Wolbergnek a rezgést. Ő udvarias érdeklődést tanúsított, de
láthatólag éppen nem fült a foga a szakmai eszmecserékhez,
amiért nem is hibáztatom. Ahhoz már nem volt bátorságom
hogy előhozakodjak a padlóba beleszaladt karommal.
Meglehetősen zavarba hozón az eset Neveltetésem és ta­
pasztalataim folytán arra számítottara hogy választ, de leg­
alábbis biztatást kapok a modem tudománytól. Laikushoz ké­
pest átlagon felüli temtészettudományos, műszaki és orvosi is­
meretekkel rendelkeztem. Most pedig olyasvalamivel álltam
szemben, amire nemhogy a választ nem tudtam de még talál­
gatni sem voltam képes. Mégse tudtam elképzelni, hogy félre­
söpörjem a kérdést. És talán nem is sikerült volna, ha mégis
megpróbálkozom
Ha képtelenségnek tartottam az epizódot, az azért történhe­
tett, mert nem tudtam, mi következhet utána. Úgy négy hétre
rá. amikor megint elkezdődött a rezgés, már kellő körülte­
kintéssel viselkedtem és óvakodtam mozgatni a végtagjaimat.
Késő éjszaka volt, elalvóban voltam, az ágyon feküdtem. Fe­
leségem mellettem már aludt Ekkor a koponyámban mintha
fölfakadt volna valami és végighömpölygött volna rajtam.
Minden ugyanolyannak tűnt, mint korábban. Míg fektémben
azt próbáltam kiagyalni, hogyan lehetne másképpen próbát
tenni, véletlenül eszembe villant hogy de jó is lenne vitorlázó
gépre ülni és repülni egyet másnap délután (akkoriban az volt
a hobbim). Egészen elandalodtam a vitorlázás kcllcmességein,
nem is gondolva következményekre - igaz, meg sem fordult a
fejemben, hogy ennek következményei lehetnek.
Egy idő után arra figyeltem föl, hogy valami nyomja a vál­
lam. Lanyha érdeklődéssel hátra- és felnyújtottam a karomat
hogy mi lehet az.. Kezem sima falba ütközött. Végigcsúsztat­
tam rajta a tenyeremet: sima volt és folyamatos.
Minden érzékszervemet élesre állítva próbáltam meg látni
valamit a félhomályban. Ez fal volt, én alatta feküdtem és a
vállam hozzáért ehhez a falhoz. Rögtön az jutott eszembe,
hogy elaludtam és kiestem az ágyból. (Ugyan sohasem volt
szokásom kiesni, de annyi fura dolog közt miért épp ez ne
történhetett volna meg velem?)
 Aztán megnéztem még egyszer. Valami nem stimmelt. Ezen
a falon nem volt ablak, nem álltak mellette bútorok, nem
nyílt rajta ajtó. Nem a hálószobám fala volt. És mégis isme­
rősnek tűnt valamiért. Aztán hirtelen ráismertem. Nem fal
volt hanem a mennyezet. Ott lebegtem alatta és puhán nekiü­
tődtem minden moccanással. Elhűlve fordultam meg a levegő­
ben és lenéztem. A félhomályban ott volt alattam az ágy. Az
ágyban két alak feküdt Jobboldalt a feleségem, mellette vala­
ki más, és láthatólag aludtak mindketten.
De különös álom, gondoltam. Aztán kíváncsi lettem. Ki fek­
szik álmomban a feleségem mcllctt? Alaposabban szemügyre
vettem és mély megrendülésemre azt kellett megállapítanom,
hogy én vagyok az!
Szinte azonnal kapcsodtant Itt vagyok én. ott van a testem,
haldoklóm, ez a halál és én nem állok készen a halálra. A
rezgés megölt valahogy. Mint a műugró, kétségbeesetten alá­
vetettem magam a testemre és elmerültem benne. Aztán meg­
éreztem az ágyat és a takarót, és mikor kinyitottam a sze­
mem, ágyamból nézhettem körül a szobában.
Mi történt? Csakugyan a halál küszöbén álltam? Szívem,
noha nem rendellenes gyorsasággal, dc azért sebcsen lüktetett,
Megmozgattam a végtagjaimat Látszólag semmi bajuk. A rez­
gés elhalt Felkeltem, körüljártam a szobát, kinéztem az abla­
kon, elszívtam egy cigarettát
Csak hosszú idő után sikerült összegyüjtenem annyi bátorsá­
got, hogy visszamerészkedjek az ágyhoz, lefeküdjek és meg­
próbáljak elaludni.
A következő héten megint elmentem Dr.Gordonhoz egy
újabb kivizsgálásra. Látogatásom okát nem árultam cl, de lát­
hatta, hogy fel vagyok dúlva. Alaposan megvizsgált, átvilágí­
tott, végigkopogtatott, végigfuttatta a vérkép- és vizeletvizsgá­
lati teszteket, EKG-t csinált, nem hagyott ki semmit Aggá­
lyos gonddal nézett utána minden tünetnek, amelyek agysérü­
lésre utalhattak volna és kifaggatott különböző testrészeim
motorikus funkcióiról. Elintézte, hogy készítsenek rólam
elektro-enkefalogramot, amelyen nyilván nem látszott semmi
rendellenesség. Ő legalábbis sohasem említette, márpedig ab­
ban bizonyos vagyok, hogy figyelmeztetett volna.
Dr, Gordon nyugtatót írt fel. utasított, hogy fogyjak le, do­
hányozzak kevesebbet, pihenjek többet, megmondta, hogy ha
van is valami bajom, az nem szervi eredetű", azzal hazakül-
dött.
Megkerestem pszichológus barátomat, Dr. Bradshaw-t, aki
sokkal kevésbé volt szolgálatkész és együttérző, mikor elme­
séltem neki a történetet. Az volt a véleménye, hogy ha lehet,
meg kellene ismételnem a kísérletet. Mondtam neki, hogy
még nem állok készen a halálra.
- Á, nem hiszem én, hogy meg akarna halni - szögezte le
nyugodtan Dr.Bradshaw. - Azok a jógi hapsik, meg a keleti
vallásoknak a hívei, azok váltig azon erősködnek, hogy akkor
csinálnak ilyet, amikor akarnak.
Milyet érdeklődtem.
- Hát hogy otthagyják egy időre a testüket - felelte az or­
vos. - Azt állítják, hogy oda tudnak menni, ahova akarnak.
Meg kellene próbálnia.
Azt mondtam, hogy ez nevetséges. Senki sem kószálhat el a
testéből.
- Hát én nem lennék ebben ilyen biztos - felelte higgadtan
Dr.Bradshaw. - Olvashatna valamit a hindukról. Tanult filozó­
fiát a főiskolán?
Mondtam, hogy igen, de semmi ilyen testen kívüli utazga­
tásra nem emlékszem.
- Talán nem a megfelelő filozófia- professzora volt, nekem
legalábbis az a véleményem. - Dr.Brad.shaw szivarra gyújtott
majd ramnézett. - Na, ne legyen már olyan vaskalapos. Pró­
bálja meg és járjon utána. 'Ha félszemű vagy, fordítsd arra a
látó szemed, ha vak vagy, nyisd ki a füled', ahogy az én öreg
filozófiatanárom szokta volt mondani.
Kérdeztem, hogy akkor mit csináljanak a süketek, de nem
kaptam választ,

Dr. Bradshaw-nak persze minden oka megvolt, hogy le-

 gyintscn a dologra. Velem történt, nem vele. Nem is tudom,
mihez kezdtem volna az Ő gyakorlatias esze és csodálatos hu­
morérzéke nélkül. Örökké adósa maradok.
Hatszor támadtak fel újra és haltak cl a rezgések, mire any-
nyi bátorságot sikerült összeszednem hogy még egyszer bele­
vágjak. Megtettem, és nem is volt olyan megrázó élmény.
Amikor a legerőteljesebb volt a rezgés, arra gondoltam, hogy
most felszállok - és felszálltam.
Simán fölemelkedtem az ágyról, amikor meg akartam állni,
megálltam és ott lebegtem a levegőben. Egyáltalán nem volt
rossz érzés, csak attól feltem, nehogy hirtelen leessek. Néhány
másodperc után arra gondoltam, hogy most leereszkedem, és
egy perc múlva megint az ágyban találtam magam, ép érzéke­
im teljes birtokában. Attól kezdve, hogy lefeküdtem, odáig,
mikor a rezgés múltával fölkeltem, egyetlen pillanatra sem
veszítettem el az eszméletemet. Ha nem volt igazi, hanem
csak érzékcsalódás vagy álom. akkor nagy bajban vagyok.
Nem tudtam volna megmondani, hol végződött az ébrenlét és
hol kezdődött az álom.
Az elmegyógyintézetekben ezerszámra vannak emberek,
akik pontosan ezért kerültek be.
Másodjára is sikerült szántszándékkal kettéválasztani maga­
mat. Megint felszálltam a plafon alá. Ez alkalommal azonban
elsöprő erejű szexuális gerjedelem kenten hatalmába. Semmi
másra nem bírtam gondolni. Visszatértem a testembe, restel­
kedve és bosszúsan, hogy nem tudom féken tartani ezt az ér­
zelmi hullámverést.
Csak öl epizóddal később jöttem rá ennek a fékentartásnak
a titkára. A szexualitásnak itt olyan hatalmas jelentősége van,
hogy később részletesen foglalkozom vele. Akkoriban csak
idegesítő akadályt láttam benne, amely odazárt a szobába,
ahol hús-vér testem feküdt.
Megfelelő szókincs híján elneveztem ezt a helyzetei Máso­
dik Állapotnak és a másik látszat-testet Második Testnek. Ezi-
dáig ugyanúgy megjárta, mint bármi más.
Csak az első. bizonyító erejü és ellenőrizhető élmény után
vettem igazán tudomásul, hogy ez nem éber álom, nem hallu­
cináció, nem idegbetegség, nem a tudathasadás kezdete, nem
Önhipnózis okozta képzelgés vagy valami még ennél is rosz-
szabb.
Ez az első úgy hatott ram, mintha pöröllyel csaptak volna
főbe. Ha ténynek fogadom e], akkor majdnem egész életta­
pasztalatomat, képzésemet, meggyőződéseimer, értékrendemet
fogja romba dönteni. De legelsősorban tudományunk minden­
hatóságába és megbízhatóságába vetett hitemet zúzza porrá.
Bizonyos voltam benne, hogy a mi tudósaink - legalábbis a
legtöbben - mindenre tudják a választ.
Viszont ha azt utasítom el, a m i hacsak nekem egyedül,
nyilvánvaló, akkor azt tagadom meg, amit hiszek és vallok:
hogy az emberiség felszabadulása és előrehaladása mindene­
kelőn attól függ, ahogyan ésszel és tudománnyal meghódítja
az ismeretlent
Ez volt az én dilemmám. Lehet, hogy csakugyan varázspál­
ca érintett meg, csakugyan ajándék volt. Máig sem tudom.
 2
KERESÉS ÉS KUTATÁS

M
it tehet az ember, ha az ismeretlennel kerül
szembe? Hatat fordít és elfelejti? Nálam két do­
log szólt ez ellen. Az egyik a kíváncsiság. A
másik: hogyan lehetne elfeledkezni vagy nem venni tudomást
az elefántról a nappaliban? Vagy, pontosabban szólva: a kísér­
tetről a hálószobában?
De Ott voltak a konfliktusok és a szorongások, mind nagyon
valós és nagyon fölzaklató. Nem mintha attól rettegtem volna,
mi történhet velem, ha ez a „helyzet" tovább tart. A testi be­
tegségnél sokkal jobban aggasztott az elhatalmasodó elmebaj
lehetősége. Épp eleget tanulmányoztam a lélektant, épp elég
pszichológus és pszichiáter barátom volt, hogy ettől féljek.
Viszont éppen Ővelük féltem megbeszélni a témát Attól ret­
tegtem hogy besorolnának a betegeik közé és kapcsolatunk
elveszítené az egyenlő felek közt uralkodó meghittségét A
többi barátornmal, az üzletben és a társaságban, még jobban
megjárnám. Elkönyvelnének csudabogárnak vagy idegbeteg­
nek, aminek súlyos következményei lennének úgy az én éle­
temben, mint a hozzám közel állók éleiében.
Ez az egész olyasmi volt amit jobb elhallgatni a családom
elől. Szükségtelen, hogy ők is együtt szorongjanak velem.
Feleségemet csak azért kellett beavatnom, mert a különös ese­
ményeket valamivel meg kellett magyarázni. Feleségem, nem
lévén más választása, vonakodva tudomásul vette, hogy ez a
helyzet és ettől kezdve lett aggodalmaskodó tanúja olyan dol­
goknak és eseményeknek, amelyek szöges ellentétben álltak
vallásos neveltetésével. A gyerekek még túl kicsik voltak,
semhogy megérthették volna. (Később magától értetődő lett
számukra. Idősebb lányom már főiskolás volt, mikor elmesél­
te, hogy így szólt egy este, miután szobatársával körülnéztek
a helyiségben; 'Apu, ha itt vagy, most már jó lenne, ha el­
menne]! Vetkőzni akarunk, hogy lefekhcssünk.' Valójában ak­
kor kétszáz mérfölddel odébb tartózkodtam, testi és más érte­
lemben is.)
Fokozatosan hozzászoktam életemnek ehhez a különös ki­
egészítéséhez. Lassan megtanultam, hogyan szabályozzam
egyre jobban a mozgást. Némely tekintetben kifejezetten üd­
vösnek bizonyult. Más mozzanataitól húzódoztam. Titokzatos­
sága fölszította kíváncsiságomat.
Félelmem még akkor sem oszlott cl, mikor megállapítottam,
hogy a jelenségnek nincsen szervi oka és nem vagyok bolon­
dabb a legtöbb embertársamnál. Ez mindenképpen hiba volt,
betegség vagy torzulás, amelyet rejtegetni kellett a ^normáli­
sak' elől. A dr. Bradshaw-val való alkalmi találkozásokat le­
számítva, senkivel sem beszélhettem róla. Valarnilyen pszicho­
terápia tűnt volna a másik megoldásnak. Azt azonban nem le­
hetett megjósolni, lesz-e eredménye az egy éven át (vagy öt
éven ál, vagy egy évtizedig) tartó, mindennapos kezeléseknek;
azon kívül, hogy belekerültek volna néhány ezer dollárba,
még nem is tűntek elég hatékonyaknak.
Nagyon egyedül voltam azokban az első napokban.
Végül aztán elkezdtem kísérletezni a fura eltévelyedéssel, és
minden eseményről jegyzeteket készítenem. Nekifeküdtem rég
elhanyagolt témákról szóló olvasmányoknak. A vallás nem ját­
szott túlzott szerepet gondolkozásomban, noha úgy tűnt. ez az
egyeden irodalom és tudomány, amelytől választ várhatok. Is-
ten. az egyház és a vallás alig jelentett többet a gyerekkori
tcmplomjárásoknál és egy barátomnál tett ritka látogatásoknál.
Nem sokat törtem rajtuk a fejem, mert egyszerűen nem érde­
keltek.
A felületesen lapozgatott regi és újabb olvasmányokban, a
nyugati bölcselőknél és teológusoknál homályos utalásokat és
általánosságokat találtam. Néha mintha az enyémhez hasonló
élményeket próbált volna leírni vagy elmagyarázni valaki. Sok
ilyet leltem a Bibliában és a keresztény Írásokban, noha szer­
zőik hallgattak az okokról cs arról, mi a teendő. Legföljebb
annyit tanácsoltak, hogy imádkozzak, meditáljak, böjtöljek,
járják templomba, bánjam meg bűneimet, fogadjam cl a
Szentháromságot, higgyek az Atyában, a Fiúban és a Szentlé-
lekben, álljak ellen vagy ne álljak ellen a Gonosznak és bíz­
zam magam Istenre.
Ez éppen nem könnyítette meg a dolgomat. Ha életemnek
ez az új eleme „jó", azaz „ajándék", akkor a vallásos iroda­
lom szerint nyilvánvalóan a szentekhez vagy legalábbis a
szentséghez van köze. Úgy véltem, személyem nem ér föl a
szentség magaslataihoz. Ha pedig „gonosz", akkor a Gonosz
müve, vagy legalábbis egy ördöge, aki belém akar bújni, vagy
belőlem akar távozni, tehát ki kell űzni.
A hivatalos vallások papjai, akiket fölkerestem, többé-kevés­
bé ezen az állásponton voltak. Gyanítottam, hogy veszedelmes
eretnek vagyok a szemükben. Bizalmatlanok voltak.
A keleti vallások, mint azt Dr. Bradshaw is említene, hajla-
rnosabbak voltak elfogadni a jelenséget. Náluk sok szó esik
egy transzcendens testről. A létnek ez az állapota hosszas
szellemi fejlődés eredménye. Csupán a Mesterek, a Guruk és
más szent emberek képesek hosszas gyakorlás után ideiglene­
sen elhagyni porhüvelyüket, amelyen kívül leírhatatlan miszti­
kus megvilágosodásban van részük. Hogy mit neveznek szel­
lemi fejlődésnek, arra vonatkozóan nem találtam részleteket és
gyakorlati magyarázatot Eszerint a titkos kultuszokban, szek­
tákban, lámakolostorokban stb. magától értetődő e részletek
ismerete.
 Ha cz igaz, akkor ki vagy mi vagyok én? Ahhoz biztosan
elég Öreg vagyok, hogy új életet kezdjek egy tibeti kolostor­
ban. Egyre fájóbban egyedül éreztem magam. Itt nem remél­
hetek válaszokat. A mi kultúránktól nem.
Ekkor fedeztem föl, hogy létezik egy „alvilág" az Egyesült
Államokban. Épp csak ezt nem tiltja törvény, tagjait nem ül­
dözik és nem is fogják perbe. Ritkán érintkeznek az üzlet a
tudomány, a politika és az úgynevezett művészetek világával.
Létük nem korlátozódik az Egyesült Államokra, jelen vannak
minden nyugati civilizációban.
Sokan vannak, akik talán futólag hallottak róluk, véletlcnül
kapcsolatba kerültek velük, és azzal intézték el őket, hogy
ezeknek nincs ki mind a négy kerekük. Az underground tisz­
teletre méltó tagjai csupán akkor árulják el érdeklődésük tár­
gyát vagy meggyőződésüket, ha tudják, hogy mi is a klub-
hoz" tartozunk. Tapasztalatból tudják, hogy ha kitárulkozná­
nak, a lclkiatyák, ismerősök, munkáltatók, de még a barátok
is kárhoztatnák Őket.
Gyanítom, milliókra rúghat azoknak a száma, akik megfelel­
nek a minősítésnek. Megtalálhatók az élet minden területén,
vannak köztük tudósok, pszichiáterek, orvosok, háziasszonyok,
egyetemisták, üzlctemberek, kamaszok és legalább néhány
papja a hivatalos egyházaknak.
A földalatti mozgalom minden jellemző vonása illik rájuk.
Apró csoportokban szoktak összegyúlni, feltűnés nélkül, gyak­
ran félig-meddig titokban. (Többször előfordul, hogy nyilvá­
nosan hirdetik meg az eseményt, de a hirdetést csak az tudja
megfejteni, aki „benne van a buliban"), ügyeiket kizárólag
egymással szokták megvitatni. Csupán a család és a barátok
(akik valószínűleg maguk is részt vesznek a mozgalomban)
ismerik a csoporttagok titkos érdeklődését és életéi. Ha rákér­
dezünk valakinél, az tagadni fogja. Érzelmileg és értelmileg is
elkötelezik magukat az ügy mellett. Ennek a mozgalomnak
megvan a maga irodalma, nyelve, technológiája, sőt a maga
félistenei is.
Nagyon laza szerkezetű. Hagyományos értelemben nem is
nevezhető szervezetnek. Még az is ritkaság, hogy a csoportok
nevet válasszanak maguknak. Szűk köreik nappali szobákban,
bankok tárgyalótermeiben, sót akár parókiákon szoktak gyüle­
kezni. Más-más ösvényeken tapogatóznak előre a sötétben,
noha ugyanaz a céljuk. Mint ez más underground mozgalmak­
ra is jellemző, az, akit egyszer fölvettek soraikba, más váro­
sokban is okvetlenül összefut a tagtársakkal. Ezt nem tervezik
előre, csak úgy „megtörténik"
Kik tartoznak közéjük? Egyrészt a szakemberek. A skála
egyik végén a nagyon kevés parapszichológus található, akik
elismert egyetemeken szereztek doktori címet, nyilvánosan
folytattak kutatásokat az extraszenzortálsi érzékelésről. Közöt­
tük a legismertebb Dr. J.B.Rhine, a Duke egyetem hajdani
diákja, aki harmincegynéhány éve foglalkozik statisztikai va-
lószinűségi tesztek vezetésével és elemzésével. Nagy örömére
statisztikai módszerekkel sikerült bebizonyítania, hogy az ext-
raszenzoriális érzékelés tény. A legtöbb amerikai pszichológus
és pszichiáter kétkedve szemléli és nem fogadja cl Dr.Rhinc
eredményeit. Ugyanez érvényes Andrija Puharichrc, J.G.Praü-
rc, Robert Crookallrc. Homcll Hartre, Gardner Murphyrc.
akiknek a nevét ismeri a mozgalom minden tagja.
A szakmai színkép a parapszichológustól a vándor tenyér jó­
sig terjed, aki cigánynak vagy delhi indusnak hirdeti magát és
Öt dollárt számláz egy gyors „jövőbelátásért". Az érdeklődési
körök eltérnek, de így vagy úgy mindenkit összekapcsol a kö­
zös hit.
Felvilágosítást és irányítást az underground tömegei c szak­
emberektől várnak, akiket valóságos hősökként rajonganak
körül. Az, aki könyvet ír, alapítványt szervez, kutatásokat
folytat, páratlan tapasztalatokkal bír, nagy tudós tanítványa,
előadásokat tart a lélekről, tanítja a szellem és/vagy a lélek
fejlődését hittel gyógyít, az nem lehet más, mint Hites Aszt­
rológus, az Isteni Tudomány vagy a Spiritualizmus Szolgája,
Médium a Repülő Csészealj Hitvallója, Hipnotizőr. Ezek a
szakemberek.
A többség egész jövedelmét de legalábbis annak egy részét
 a mozgalomra fordítja. Sokukat heves szakmai féltékenység
emészt és hajlamosak gyanakodni mások technikájára és el­
méleteire. Sőt, finoman még gúnyolják is a szakterületükön
kívül álló eredményeket, vagy fölényesen türelmes derűvel
nézik őket. Érthető, miért nem fejlődtek szervezette. Ám en­
nek dacára a szakemberek összetartanak. Ez a közös érdeklő­
dés eredménye. Nincs más, aki megértse Őket, akikkel, mim
egyenlőkkel, megoszthatnák tapasztalataikat.
Távol álljon tőlem a becsmérlés és a hitelrontás. Elbűvölő
és csodalatos emberek Ők, és a maga módján mindegyik az
Igazságot keresi Aki egyszer tagja len a mozgalomnak, annak
az a véleménye, hogy nélkülük unalmas lenne a világ.
Kínál az underground folyóiratokat, újságokat, előadásokat,
könyvklubokat (évente legalább ötven új könyvét jelentetik
meg, gyakran a legelső kiadók), sőt, még rádió- és tévéműso­
rokat is. Ezek, amelyeket nyilván a még mindig elenyésző ki­
sebbséget alkotó, túlbuzgó hívek állítanak össze, nem Örven­
denek túlzott sikernek. A közvélemény leginkább így reagál:
De csak nem veszi be tényleg ezt a rizsát?"
Akkor kik alkotják a mozgalom tömegbázisát? A feltétele­
zéssel ellentétben nem ostoba, műveletlen, babonás, kerge
marginalisok. Persze, vannak közöltük ilyenek is, dc itt is
csak annyi hóbortos esik egy normálisra", mint általában az
összlakosság körében. Ha ezt is lehelne vizsgálni, akkor való­
színűleg az derülne ki, hogy átlagos intclligencia-együtthatója
szempontjából ez a csoport magasan kiemelkedik a nyugati
társadalomból.
Az őket összekapcsoló közös ügyet nagyon könnyű" megha­
tározni. Valamennyien hiszik, hogy a modem társadalom nem
érti meg és nem segíti kibontakozáshoz az ember belső énjét
és hogy ennek a belső énnek olyan képességei vannak a szel­
lemi-anyagi cselekvésre, amelyeket a modem tudomány nem
ismer és nem ismer el. Hivatásuknak tekintik, hogy elolvassa­
nak, megbeszéljenek, átgondoljanak, megvitassanak mindent
 és reszt vegyenek mindenben, ami lelki". vagy „transzcen­
dens". A tagsághoz ennyi kell. Talán már ön is tag, csak még
nem tud róla.
Hogyan tértek rá erre az útra? Leggyakrabban úgy, hogy át­
éltek vagy láttak valamit, ami nem magyarázható meg a mo­
dern tudományos, bölcseleti vagy vallási tanításokkal. Van
ember, aki az ilyenre a vállát vonogatja, besöpri a szőnyeg
alá és elfelejti az egészet. A másik, a mozgalom leendő tagja,
megpróbálja megkeresni a választ.
Én egyszerűen nem találtam rajtuk kívül más forrást. Saj­
nos, az információ, amit kerestem, nagyon gyéren csörgede­
zett meg ebben a különös régi-új szférában is. De legalább
megismertem olyan embereket, akik hajlandóak voltak komo­
lyan venni, hogy a Második Állapot létezhet.
Nemsokára megtudtam, hogy a mozgalom több. mint száz
éve, vagy annál is korábban kezdődött, akkor, amikor a mos­
tani tudomány elkezdte rendszerbe foglalni a fogalmakat és
megszabadította őket a megalapozatlan, ésszerűtlen „áltudo­
mányos sallangoktól". A szellem vezéralakjai a takarítás lázá­
ban könyörtelenül kidobtak mindent, ami nem (vagy még
nem) állta ki az empirizmus próbáját. Akik pedig tovább ra­
gaszkodtak a kiselejtezett eszmékhez, azok magukra sütötték a
szégyenbélyeget. A csökönyösek, akik azt sem akarták, hogy
a társadalom kitaszítsa őket, a közösség felé más arcot mutat­
va kénytelenek voltak illegalitásba vonulni titkos eszméikkel.
Azok közül pedig, akik nem voltak hajlandók belemenni ebbe
az ámításba, sokan lettek vértanúk.
Megjegyzem, felvilágosult társadalmunkban még mindig
széles körben elterjedt ez a viselkedés. Azok között a szakem­
berek kőzött, akiket társaik a parapszichológia vagy a rokon
tanok támogatóinak tartanak, öten is vannak, akik köztisztelet­
ben álló képviselői szakmájuknak legyen az orvostudomány,
lélektan, pszichiátria vagy természettudomány. Azt hiszem
mindőjükkel találkoztam. Bánatomra nem lettem sokkal böl­
csebb, noha ez nem az ő hibájuk. Egyszerűen csak nem tud­
nak többet a Második Állapotról vagy Második Testről.
 De még jobban kedvelem azokat, akikkel a mozgalomban
ismerkedtem meg. Találkoztam velük kisvárosokban, nagyvá­
rosokban, üzletben, templomban, egyetemeken, sót, még az
Amerikai Pszichiátriai Társaságnál is! Melegszívű', dcrüs em­
berek, akiknek kedves humorérzékük van. Boldog emberek,
akik, ha kell, tudnak nevetni a tulajdon legkomolyabb meg­
győződésükön is. Még nem találkoztam hozzájuk foghatóan
önzetlen és együttérző emberekkel. Az sem lehet véletlen,
hogy ők a legvallásosabbak, a szó igazi értelmében.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kategorikusan félrc-
söprök minden más transzcendens irodalmat és forrást. Min­
denkinek megvan a maga változata az Igazságról, és talán va-
lóban úgy van, hogy sok Igazság létezik. Jártam szeánszokon,
tettem föl egyértelmű kérdéseket médiumoknak, kaptam ho­
mályos feleleteket, amelyek nem voltak egyebek köntörfala­
zásnál, holott milyen sokat jelentett volna nekem az egyenes
válasz' Aztán elképedésemre később egy testen kívüli tapasz­
talatot szereztem, ugyanezzel a médiummal, aki így bizo­
nyította, hogy valódi tehetség. Hál nem titokzatos dolog az
Igazság?
Edgar Cayce-nek, a lélek világa e kései szentjének sokat ta­
nulmányozott munkája kétségen felül bizonyító erejű, de a
mai természettudomány és orvostudomány fényében nem hi-
hető. Itt valóban az igazság mutatkozott meg, és még sincs
nyoma másutt, mint sötét levéltárak elszórt utalásaiban. Ma,
húszegynéhány évvel Cayce halála után már nem tudjuk, ho­
gyan fejtette ki tehetségét és mi történt azon a napon, mikor
meghalt.
Cayce előadásai üdvös hatásúak voltak, de rendkívül nehéz
konkrét szavakra lefordítani azt, amit a Második Állapot léte­
zéséről mond, mert megerősítene azt. de nem magyarázta el.
Nézeteit szigorú vallásos neveltetésének köde gomolyogja kö­
rül, ami a legváltozatosabb értelmezéseket teszi lehetővé.
Cayce papjai pedig kaptak az alkalmon.
Ma is élnek emberek, akik képesek Cayce-éhcz hasonló tel­
jesítményekre. Az egyik hölgy egészen pontos jelentéseket írt
rólam és meghatározta Második Állapotom néhány általános
jellemzőjét Ezek azonban nem voltak bizonyító erejűek és
nem lettem tőlük okosabb, viszont meggyőztek arról, hogy a
hölgy valóban rendelkezik bizonyos adottságokkal. Jómagam
és a többi résztvevő itt megint egy másik Igazsággal találkoz­
tunk, de nem kaptunk közvetlen válaszokat, amelyeket föl le­
hetne használni egy bíróság előtt
Jósolt nekem több médium is. Jóslataikban nem fukarkodtak
az általánosításokkal, ám képtelenek voltak közvetlen, egyenes
válaszokat adni egyszerű kérdésekre. Ha igazi médiumok vol­
tak (és ki vagyok én, hogy ezt kétségbe vonjon?), akkor ér­
zékelésük ugyancsak korlátozott. Vagy pedig nehezen bírják
szavakra fordítani a jelképeket El tudom képzelni, hogy ez is
előfordulhat.
Hála olvasmányaimnak és kapcsolataimnak ezekkel az em­
berekkel, akiket szeretettel az alvilágnak szoktam nevezni,
végre kezdett derengeni, hogy mi történt velem. Nem hittem
volna cl. ha nem én tapasztalom. Ugyanakkor megnyugtató
érzés volt, hogy nem vagyok egyedül.
Mi volt tehát ez? Közönséges asztrális projekció, a szellem-
test kivetülése. Dr.Bradsítaw adta meg hozzá a kapaszkodót,
noha Ő csak másoktól hallott ezekről a dolgokról. Az asztrális
projekció azt a technikái jelenti a beavatatlanoknak, amellyel
az ember átmenetileg elhagyja porhüvelyét és szellemi vagy
„asztrális" testben bolyong. Számtalan másodlagos jelentés ta­
padt a tudományos és egyéb szempontok szerint több módon
értelmezett „asztrális" szóhoz. A „tudományos" jelzőt szőr­
mentén használom, mivel a modern tudomány világában.
Nyugaton legalábbis, senki sem ismeri el vagy nem veszi ko­
molyan az ilyen dolgok létezését.
Egészen mást jelent az emberiség sötét korszakaiban. Az
^asztrális" szó eredete visszanyúlik a misztikum és okkultiz­
mus hajnaláig, ahol jól megfért a boszorkánysággal, a varázs­
lással, a bájolásokkal és a többivel, amit a modern ember os­
tobaságnak, babonások szamárságainak tekint Mivel ezen a
területen máig nem kísérelték meg a mélyreható kutatást, má-
ig nem tudom, mit jelent az asztrális" szó. Részemről inkább
ragaszkodnék a „Második Test" és „Második Állapot" kifeje­
zésekhez.
Ez az irodalom, amely ma is virágzik lefesti a több síkból
vagy több fokozatból álló ^asztrálvilágot". Ide kerülnek az
emberek a halál után. Az asztráltcstben bolyongó ember rövid
időkre meglátogathatja ezt a helyet, beszélhet a „holtakkal",
részt vehet az „ottani" tevékenységben és minden baj nélkül
visszatérhet földi testébe. Voltak idők, mikor forrón reméltem
- imádkoztam érte! - hogy ez igaz legyen.
E csodálatos teljesítményhez az okkultisták szerint fáradsá­
gos előképzés vagy „szellemi magaslat" szükséges. Tanításai­
kat valószínűleg titokban adták tovább azoknak, akik eléggé
megvilágosodottak voltak a befogadásukhoz. Persze időről-
időre voltak olyanok. akik elárulták a titkot vagy véletlenül
ráhibáztak a módszerre. Régen kiátkoztak, ostorozták, meg­
égetlek, kinevették, börtönbe zárták őket, ha hirdették tudásu­
kat Ez nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve.
Paradox módon a legtöbb adat, amelyet följegyeztem, a kér­
dés okkultista megközelítését támasztja alá. Ez nagy megráz­
kódtatás volt nekem. Ha lefordítom a régieket mai nyelvre,
sok minden a helyére ugrik. Ugyanakkor sok dolog van, ami­
ről az okkultisták is hallgatnak, nem tudom, miért.
A spiritiszta irodalomból ítélve az emberiség vallási-miszti­
kus történelmében állandóan fölbukkannak a Második Testre
való utalások. Jóval a kereszténység kialakulása és a Biblia
összeállítása előtt az egyiptomi indiai és kínai kultúrának,
hogy csak néhányat említsünk, megszokott alkotóeleme volt a
Második Test. A történészek újra és újra felfedezték ezeket a
hivatkozásokat, de természetesen a rnitoiógiához sorolták őket.
Ha ebből a szempontból olvassuk a Bibliát, mind az 0 - ,
mind az Újtestamentumban többszörös bizonyságát találjuk a
Második Testnek. A katolikus egyház újra és újra számot ad
szentekről és istenes emberekről, akik átéltek hasonló tapasz-
 talatokat, sőt, többen szándékosan idézték őket elő. Még ra­
jongó protestánsok is följegyezték, hogy a vallási Önkívület­
ben megismerték a testen kívüli élményt
Keleten a Második Test régóta magától értetődő és elfoga­
dott gondolat. Ez egymaga megérdemelne egy tanulmányt. A
keleti vallásokról szóló számos mü ugyancsak alátámasztja a
Második Test gondolatát. Feltételezhetően ma is léteznek ta­
nítványok, lámák, szerzetesek, guruk és hozzájuk hasonló em­
berek, akik olyan szellemi és testi képességekkel bírnak - be­
leértve a Második Test különválasztását is - amelyek szöges
ellentétben vannak a modern tudományos nézetekkel. Ezeket a
tevékenységeket azonban, mivel laboratóriumban nem lehet
reprodukálni őket, teljes mértékben figyelmen kívül hagyja
materialista társadalmunk.
Hazai és külföldi spiritiszta kutatótársaságok nyilvántartásai­
ban százszámra találkozhatunk testen kívüli élményekről szóló
jelentésekkel. A beszámolók legalább száz évre nyúlnak visz-
sza, igen sok utalást régi írásokban találtak. Rendelkezésére
állnak mindenkinek, aki tanulmányozni akarja a jelenséget
Ügyszólván minden beszámolóban spontán, egyszeri él­
ményről olvashatunk, amely általában heves érzelmi válság­
ban vagy betegség alatt következett be. Valamennyi rendkívül
szubjektív, noha a jelentések többsége önmagában bizonyító
ercjű Századunkban többször is állítottak össze lenyűgöző
gyűjteményeket ezekből az élményekből: a téma kutatója nem
kerülheti meg, hogy el ne olvassa őket Gyarlóságuk, hogy
legtöbbjük találgatásokra épül, nem találkozunk bennük a köz­
vetlen vizsgálatokon vagy kísérletezésen alapuló jellemző vo­
násokkal. Hogy ennek mi az oka? Nyilván az, hogy eddig
nem került sor kutatásra.
Rendkívül ritkák az olyan személyek beszámolói, akik szán­
dékosan és bármikor képesek előidézni a Második Állapotot
és tudnak vándorolni Második Testükben. Lehet, hogy létezik
több is, de a közelmúltból csak kettő ismeretes. Ha vannak
mások is, akik képesek voltak rá akkor ők maguknak tartot­
ták meg tapasztalataikat.
 Az első az angol Oliver Fox. a lelkes lélekbúvár. Fox rész­
letesen leírta testen kívüli élményeit és azt, hogy milyen esz­
közökkel lehet előidézni. Munkájára nemigen figyeltek föl, ki­
véve a húszas évek spiritualista alvilágát Pedig nagyon hatá­
rozottan igyekezett megértetni korával tapasztalatait
A második és a legismertebb Sylvan Muldoon, aki 1938-tól
1951-ig több munkát közölt Hereward Canringtonnal együtt
végzett tevékenységéről. Muldoon „cl tudta küldeni a lelkét",
Carringtcn pedig állhatatos kutatója volt a pszichikus jelensé­
geknek. Könyveik a műfaj klasszikusai és érdekes olvasmányt
kínálnak. Kései kutatásaim során nem győztem csodálkozni,
hogyan hagyhatták ezt figyelmen kívül. Egyáltalán nem, vagy
csak elenyészően csekély mértékben végeztek olyan kísérlete­
ket, amelyekből adatokat meríthetne egy szenvedélyes, dc tár­
gyilagos kutató. Legutóbb egy Yram nevű szerző (Yram?
Mary? Nő lenne?) jelentetett meg hasonló tárgyú művet. Eb­
ben is találluitó több kiindulási pont, dc nem tudom megbíz­
ható kapcsolatba hozni őkei az én esetemmel.
A közelmúltban érdemes és megbízható tudományos kép­
zettséggel rendelkező emberek - Horncll Hart, Fodor Nándor,
Robert Crookall és mások - tettek figyelemre méltó kísérlete­
ket a tudományos kutató- és értékelő munkára. A legtöbb írás
viszonylag mentes a transzcendens irodalomban eléggé elha-
talmasodott torzító tényezőktől. E művek címei, más, nemrég
megjelent könyvekéivel együtt, megtalálhatók a bibliográfiá­
ban. Valamennyi bizonyítja a Második Test létezését, azonban
egyáltalán nem vagy csak igen csekély mértékben tartalmaz­
nak kísérleteken alapuló konkrét adatokat De hogyan is lehet­
ne taglalni olyan kísérletekei, amelyeket sohasem hajtottak
végre?
A transzcendens „alvilággal" létesített kapcsolat során a leg­
nehezebb volt azt elkerülni, hogy az ember belecsússzon a
teológiai analógiák hatalmas ingoványába. Valamikor, nem is
olyan rég, azt hittük, hogy a villamosság az Isten; még annál
is korábban a napot, a villámot és a tüzet imádtuk. Tudo­
mányunk nevetségesnek bélyegezte ezeket az elgondolásokat
és ezt kísérletekkel is igyekezett alátámasztani. Talán a Máso­
dik Állapotban tevékenykedő Második Test ajándékoz majd
meg bennünket azzal a minőségi ugrással, amely elvezet Isten
empirikus bizonyításához. Akkor nem lesz többé alvilág.
A transzcendens alvilágban találtam sok új barátot, de annál
kevesebb választ arra a kérdésre, hogy ..Most mit tegyek?"
Meglepetésemre még tőlem várták a választ.
így hát egy lépés maradt- A tizenkét éve tartó, sok száz
próba kikerülhetetlenül vezetett el a következtetéshez, amely
szöges ellentétben állt eddigi m e g g y ő z e s e i m m e l . Most olva­
sóimon a sor, hogy próbát tegyenek
 3
A BIZONYÍTÉK

E
gy őszi estén 1964-ben érdekes találkozón vettem
részt Los Angelesben. Volt ott vagy húsz pszichiá­
ter, pszichológus, természettudós - és jómagam.
Nagyon élvezetes este volt. Azért találkoztunk, hogy komo­
lyan megvizsgáljuk azokat a tapaszralatokat és kísérleteket,
melyeket e könyvben foglaltam össze. Órákig tartó faggatás
után végre rámkerült a sor a kérdezgetésben. De én csak két
egyszerű dolgot kérdeztem:
- Maguk mit tennének, ha ugyanazt élték volna át, mint én?
A többség - több, mint a társaság kétharmada - határozot­
tan kijelentette, hogy minden erőmből meg kellene próbálnom
folytatni a kísérleteket, mert így hátha többel tudhatunk meg
Önmagunkról. Néhányan féltréfásan azt tanácsolták, hogy ne
is forduljak, de rohanjak a legközelebbi pszichiáterhez. (A
vendegek közül senki sem ajánlotta fel szolgálatait.)
Második kérdésem így hangzott - ön személy szerint részt
venne-e olyan kísérletekben, amelyek ilyen különös dolgokat
idéznének elő?
Erre már némileg másképp reagáltak. A jelenlevőknek kö­
rülbelül fele jelentette ki, hogy készségesen részt vennének.
Érdekes módon ebben a csoportban több olyan vendég is
akadt, aki rendkívüli szkepszisről tettek tanúbizonyságot az
ilyen élményekkel szemben. Én persze kihasználtam az alkal­
mat, hogy gyengéden megszurkáljam azokat, akik a kísérletek
folytatása mellen szavaztak. Ha már fejest kell ugrani az is­
meretlen, hideg vízbe, akkor tegye csak meg más. A világért
sem hibáztatnám őket. Ha énvelem történt volna ilyen tizen­
két évvel ezelőtt, kétlem hogy jelentkeztem volna.
Miért jött össze a csoport? Talán kíváncsiságból. Vagy talán
azért, mert úgy érezték, összegyűlt valami bizonyíték. óÉn az
utóbbiban reménykedem. A továbbiakban közlöm feljegyzése­
im ama kulcsfontosságú részleteit, amelyek fölkeltették a kí­
váncsiságukat

1958. IX. 10. Délután

Megint fölrepültem, hogy meglátogassam dr.Bradshaw-t és a

feleségét. Miután tudtam, hogy' drJiradshaw ágyban fekszik,
mert meg van fázva, gondoltam, a hálószobájában fogom
meglátogatni. Ezt a szobát még nem láttam, és ha később le­
írhatnám, akkor bebizonyíthatnám, hogy ott jártam. Megint
megfordultam a levegőben, beléptettem magam az alagútba,
aztán éreztem, hogy emelkedek (dr.fírods haw és felesége üt
mérföldnyire laknak egy domboldalon). A fák fölött szálltam,
odafent világos volt az ég. Egy pillanatra láttam (az égen?)
egy lepelbe burkolt, gömbölyded emberalakot, fejdísszel (kele­
ties benyomást keltett), amely keresztbevetett lábakkal talán
lótuszülésben ült. mint egy Buddha; aztán elhalványult az
alak. Nem tudom, mit jelent. Egy idő után nehéz lett az emel­
kedés, attól féltem, elhagy az energia és nem fog sikerülni.
Mikor erre gondoltam, megdöbbentő dolog történt. Pontosan
olyan érzés volt, mintha valaki a hónom alá nyúlna és föl­
emelne. Hirtelen egész mivoltomat betöltötte a felhajtóerő és
repültem fölfelé a dombon. Aztán beleütköztem drMradhow-ba
és feleségébe. A ház előtt tartózkodtak és én egy pillanatra
zavarba jöttem, hogy Őket előbb látom, mint a házat. Nem ér-
 tettem, hiszen drBrodshaw-nak ágyban kellett volna feküdnie.
Dr.Bradshaw könnyű felöltőt és kalapot viselt, felesége tetőtől­
talpig sötét ruhába Öltözött és sötét kabátot vett hozzá. Felém
közeledtek, ezért megálltam. Engem észre sem véve, láthatólag
jó hangulatban mentek el mellettem egy garázsra emlékeztető
kis épület felé. Brad valamivel lemaradt a felesége mögött.
Előttük lebegtem, integettem, próbáltam felhívni magamra a
figyelmet, de hiába. Aztán mintha hallottam volna, hogy dr.
Bradshaw; oda sem fordulva, azt mondja 'Nos, látom, már
nincs szüksége segítségre.' Arra gondolva, hogy létrehoztam a
kapcsolatot, levetettem magam a földre(?), visszatértem a szo­
bámba, begördültem a testbe és kinyitottam a szemem. Min­
den pontosan olyan volt, ahogyan hagytam. Még mindig tar­
tott a rezgés, de úgy éreztem, ennyi elég egy napra.
Fontos utólagos esemény aznap este telefonáltunk Brads-
haw-éknak. Csak annyit kérdeztem, hol voltak délután négy és
öt óra között. (Feleségem, halban a látogatásról, egyszerűen
annyit mondott, hogy ez tehetetlen, ez nem lehet, hiszen dr.
Bradshaw betegen fekszik otthon az ágyában. Mrs. Bradshaw
vette föl a kagylót, neki tettem föl az egyszerű kérdést.
MrsBradshaw azt felelte, hogy hozzávetőleg négy óra huszon­
öt perckor kimentek a házból a garázshoz. Mrs. Bradshaw a
postára szándékozott menni, dr,Bradshaw úgy döntött, hogy
talán jót tenne a friss levegő, ezért felöltözött és elkísérte.
MrsBradshaw onnan tudta az időt, hogy a postára érkezvén
megnézte az órát, amelyen még húsz perc volt hátra ötig.
Nagyjából negyedórába telik, amíg házuktól kocsival odaérnek
a postához FJI megközelítőleg négy óra huszonhét perckor ér­
keztem haza látogatásomról. Kérdeztem, milyen ruhában vol­
tak. Mrs.Bradshaw azt felelte, hogy őrajta fekete nadrág volt,
piros pulóver, fölötte pedig fekete kabát. Dr.Bradshaw könnyű
kalapot és világos felöltőt viselt. Egyikük sem „látott" engem
és nem voltak tudatában ottlétemnek. Dr.Bradshaw nem emlé­
kezett, hogy bármit is mondott volna nekem. Meglepő, hogy
várakozásommal elleniéiben nem az ágyban találtam.
Túl sok volt itt a életlen. Ezt senkinek sem kellett bizony-
gatni - kivéve engem. Először bizonyosodtam meg róla, hogy
több ez, mint amit a természettudomány, a lélektan és a pszi­
chiátria föl bír fogni - több aberrációnál, traumánál vagy ér-
zékcsaládásnál -, és itt legelső sorban nekem van szükségem
bizonyítékra. Egyszerű mozzanat, de felejthetetlen.

A dr.Bradshaw-nál és feleségénél tett látogatásom ideje azo­

nos az ő távozásuk idejével. Az önszuggesztiós érzékesalódás
kizárható. Arra szántottam, hogy dr.Bradshaw-t otthon talá­
lom az ágyban, és mikor nem Így volt, zavarba jöttem a vá­
ratlan fordulattól. A valós tényeknek megfelelően láttam
1) azt, ahol dr.Bradshaw és felesége tartózkodott,
2) azt, ahogyan egymással viselkedtek,
3) amit csináltak,
4) amilyen ruhát viseltek
Mi az, amit tudat alatt megérezhettem előzetes megfigyelé­
sek nyomán?
1) Ezt nem, mivel nem tudhattam, hogy megváltoztatták ter­
veiket, illetve hogy mikor szoktak postára menni,
2) ez bizonytalan, mert nem tudhattam, ki ment elől,
3) ezt sem, mivel nem sejthettem, hogy így szoktak lemenni
a garázshoz,
4) bizonytalan. Láthattam őket hasonló öltözetben, de arra
számítottam, hogy csak egyikükkel (dr.Bradshaw-val) fogok
találkozni, aki majd hálóruhát visel.

1959. III. 5. Délelőtt

Winston motel, Salem. Korán keltem fél nyolckor lementem

T

reggelizni, aztán körülbelül fél kilenckor visszatértem a szo­

bámba és lefeküdtem. Lazítás közben elkezdődtek a rezgések,
aztán úgy éreztem, mintha mozognék. Rövid idő múlva meg­
álltam. Az első, akit megláttam, egy fiú volt sétált és egy ba~
se-labdút dobált a levegőbe. Gyors helyváltoztatás után egy
férfit láttam, aki megpróbált begyőmőszölni valamit egy jóko­
ra kupé hátsó ülésére, Idomtalan alkotmány volt, kerekes-víl-
 lanymotoros, apró kocsinak néztem. Az ember rángatta, for­
gatta, végül betuszkolta a hátsó ülésre és rácsapta az ajtót.
Ujabb gyors helyváltoztatás és egy asztal mellett álltam. Em­
berek ültek a megterített asztalnál. Az egyik valamit osztoga­
tott a többieknek mintha nagy. fehér kártyák lettek volna. Kü­
lönösnek tartottam, hogy terített asztalnál kártyázzanak. Azon
tűnődtem, miféle kártya az. amely ilyen túlméretezett és fehér.
Ujabb gyors helyváltoztatás és ott voltam a városi utcák fö­
lött, körülbelül 150 méter magasan, és kerestem a „hazautat".
Aztán észrevetlem a rádió tornyát és eszembe jutott, hogy a
motel a torony közelében van és szinte azonnal a testemben
találtam magam. Felültem és körülnéztem. A legnagyobb
rendben volt minden.
Fontos utólagos esemény ugyanezen az estén ellátogattam
barátaim, MrAgnew Bahnson és felesége otthonába. Ok félig-
meddig ismerték „tevékenységemet" és hirtelen olyan sejtel­
mem támadt, hogy a délelőtti eseménynek hozzájuk lehet köze.
Kérdeztem, mi van a fiukkal, Ők pedig behívták a szobába és
megkérdezték, mit csinált aznap délelőtt fél kilenc és kilenc
között. A fiú azt válaszolta, hogy iskolába ment. Amikor rá­
kérdeztünk, mit csinált közben, azt felelte, hogy a base-labdá-
ját dobálta a levegőbe. (Noha jól ismertem, nem tudtam, hogy
érdekli a baseball, bár ez feltételezhető volt.) Úgy döntöttem,
bogy ezután a kocsiba szuszakolt tárgyat hozom szóba.
MrMahnson hüledezett. Azt mondta, pontosan ugyanebben az
időben pakolt be egy Van DeGraff áramfejlesztőt kocsija hát-
só ülésére. Az áramfejlesztő nagyméretű, idétlen szerkezet
volt; voltak kerekei, villanymotorja és egy platója. Meg is mu­
tatta. (Kísérteties érzés látni valamit, amit csak a Második
Testből figyelt meg az ember.') Ezután elmeséltem az aszfalt
és a nagy fehér kártyákat. Ennek hallatán Mrs. Bahnson igen
izgatott lett. Két éve most előzör fordult elő, hogy elaludtak,
ezért a reggelizőasztalnál válogatta szét a postát és osztotta ki
a leveleket a családtagoknak. Nagy fehér kártyák! Nagyon fel­
zaklatta Őket az esemény és bizonyos, hogy nem csak a ked­
vemben akarlak járni.
 A Bahnsonéknál tett délelőtti látogatásom időpontja egybee­
sik a valóságos eseményekkel. Őnszuggcsztiós érzékcsalódás
nem lehet: nem szándékoztam meglátogatni Őket, noha tudat
alatti motiváció lehetséges. A valóságos tényeknek megfelelő­
en láttam:
1) Bahnsonék fiát, aki a labdáját dobálva ment az utcán,
2) Mr.Bahnsont a kocsinál,
3) azt, amit Mr.Bahnson csinált a kocsinál,
4) a kocsiba tett szerkezetet,
5) Mrs.Bahnsont amint „kártyákat" oszt az asztalnál,
6) a kártyák nagyságát és fehér színéi,
7) a tányérokat az asztalon.
Mi az. amit tudat alatt megérezhettem előzetes megfigyelé­
sek nyomán?
1) Ezt nem. mert nem tudtam, hogy Bahnsonék fia basebal-
lozik, és általában mit szokott csinálni,
2) ezt sem, men nem tudtam, mit szokott csinálni délelőt­
tönként Mr.Bahnson a kocsijával; az, amit láttam, nem tarto­
zott a napirendjéhez,
3.) ezt sem, mivel Mr.Bahnsonnak nem volt szokása a ko­
csiba rakodni, korábban tehát nem figyelhettem meg ilyesmit,
4) bizonytalan: korábban láthattam az áramfejlesztőt, de
nem a fent említett helyen,
5) nem emlékezhettem előzőleg megfigyelt részletre, mivel
Mrs.Bahnsonnak nem volt szokása a reggeliző asztalnál kiosz­
tani a postát,
6) ezt sem, a fenti ok miatt Magamnak sem szokásom a
reggeliző asztalnál kiosztani a postát: azon kivűl a cselek­
ményt is félreértelmeztem.
7) bizonytalan: lehet hogy láttam már a tányérokat Bahnso-
néknál, mivel többször reggeliztem náluk

I960. X. 12. Éjszaka

Az eredmények olyan ellentmondásosak, hogy részletesen föl

kell jegyezni mindent. Miközben kérdéseinkre próbáltunk vá-
 laszt kapni valahonnan, kapcsolatban léptünk a mediumi ké­
pességekkel megáldott Mrs. M.-mel. Roppantul tiszteltem és
ma is tisztelem őt, mint rendkívül jólelkű és becsületes embert.
Két szeánsz után mégis azzal a határozott meggyőződéssel jöt­
tem el tőle, hogy bármilyen mélységesen őszinte legyen is,
Mrs. M. valamilyen tudathasadásos állapotban cselekszik, mi­
kor transzba esik. Ezt bizonyították a „vezérlő szellemek" is,
akik hatalmába kerítették a testét (?) és az ő hangszálaival
szólaltak meg. Nem mintha azt gondolnám, hogy Mrs. M.
szándékosan keltett ilyen illúziót, de ez valamilyen Öngerjesz-
téses hipnózisban történi, amiről Mrs. M.-nek sejtelme sem
volt. Bizonyos voltam benne, hogy semmiképpen sem lehetett
szó szándékos csalásról. Mrs. M. sohasem tett és ma sem tesz
ilyet.
Engem azért nem győzött meg, mert amikor kérdéseket in­
téztem rajta keresztül megszólaló vezérszellemeihez - néhai
férjéhez és egy amerikai indiánhoz akkor kitérő válaszokat
kaptam. 'Önnön erejéből fog rájönni erre\ még ez volt a leg'
több. amit kihúzhattam belőlük. Úgy láttam, nem csinálnak
egyebet, minthogy kitérnek a könnyen ellenőrizhető válasz el­
ől. Hangsúlyozom, szkeptikus loltam Mrs. M.-mel és vezér­
szellemeivel szemben.
A tegnap éjszaka történtek és a mai beszámoló óta azon­
ban tökéletesen Össze vagyok zavarodva. Mrs. M. egyik barát­
ja, R.G. azt javasolja, hogy próbáljak meg „odalátogatni
egy szeánszra, amelyet Mrs. M. péntek éjszaka (tegnap éjsza­
ka) fog tartani egy New York-i lakásban. Félig-meddig bele*
egyeztem, nyomatékosan kijelentse, hogy nem biztos, meg tu­
dom-e csinálni, őszintén szólva péntek estére ki is ment a fe­
jemből (legalábbis tudatosan) a szeánsz.
A következő történt. Miután az este a megszokott módon
telt, körülbelül fél tizenkettőkor feleségemmel felmentünk lefe­
küdni. Feleségem szinte azonnal elaludt, mint ezt egyenletes,
halk lélegzése elárulta. Ahogy ott feküdtem, teljesen ellazulva
és valószínűleg félálomban, egyszerre csak elöntött az a hi­
degség, ami, mondják, attól van. hogy az ember „átlépte a
 saját sírját' és tarkómon égnek állt a haj. Riadtan és mégis
lenyűgözve néztem körűi a félhomályos szobában. Nem tudom,
mire számítottam, de a hallba nyíló ajtóban ott állt egy fehér,
kísérteties alak. Pont olyan volt. mint amilyeneknek a kísérte­
teket szokták ábrázolni úgy 1,80 magas, fejtől-talpig hullám­
zó lepelfélébe burkolva. Egyik, kinyújtott kezével az ajtófélfá­
ba kapaszkodott.
Rettentően meg voltam ijedve; a jelenést egyetlen cselekede­
temmel sem tudtam kapcsolatba hozni. Antikor elindult fe­
lém, lekushadtam az iszonyattól, ugyanakkor Tudtam, hogy lát­
nom kell, mi az. Szinte azonnal éreztem, hogy egy kéz befogja
a szemem, és nem láttam semmit. Bármennyire féltem, elkezd­
tem rángatni a szememre tapadó kezet. A szellemszerű alak
ott állt, nem egészen harminc centire, az ágy mellett. Aztán
valaki gyengéden megfogta az alkaromat és én felkeltem az
ágyról. Ekkor már megnyugodtam, bizonyára azért, mert érez­
tem, hogy akármi legyen is az, irántam barátságosan viselke­
dik. Nem kapálóztam és nem tiltakoztam.
Gyors mozgást észleltem és hirtelen ott termettünk (éreztem,
hogy ketten fognak közre) egy apró szobában, amelyre a
mennyezetről tekintettünk le. Odalent négy nő tartózkodott.
Ránéztem a mellettem levő lényekre. Az egyik szőke férfi volt,
a másik sötéthajú, majdnem mongoloid típus. Mindkettő fiatal­
nak tűnt, mint akik a húszas éveik elején járnak. Mosolyogtak
rám.
Szóltam hozzájuk, kértem, hogy bocsássák meg a viselkedé­
semet, mert nem tudom bizonyosan, mit kell csinálnom. Azzal
leúsztam az egyetlen üres székhez és beleültem. Velem szem­
ben magas, terebélyes asszony ült. sötét kosztümben. Mellet­
tem egy nő, bokáig érő fehér köntösfélében. A másik kettőt
nem láttam világosan. Egy női hang megkérdezte, fogok-e em­
lékezni arra, hogy ott jártam és én biztosítottam, hogy termé­
szetesen fogok. Egy másik nő a rákról mondott valamit, de
ennél többet nem értettem.
Aztán az egyik nő (a sötétkosztümös) felállt, odajött a szé­
kemhez és egyenesen rámtelepedett! Nem éreztem a súlyát, ö
 azonban valamiért felpattant. Volt nagy nevetés, de az én
eszem máson Járt. A kapcsolat a rám telepedett asszonnyal
megváltoztathatta a dolgokat. És ugyanebben a percben egy
férfi hangját hallottam 'Azt hiszem, elég ideje van már távol;
jó lenne, ha visszavinnénk'.
Mehetnékem volt, maradhatnékom is. mégse vitatkoztam.
Szinte azonnal visszakerültem az ágyamba, és minden olyan
volt, mint azelőtt - kivéve, hogy feleségem ébren volt egész
idő alatt. Elmondta, hogy felváltva lihegtem, nyögtem és nyü­
szítettem, aztán pedig mintha teljesen abbahagytam volna a
lélegzést. Ezenkívül nem látott és nem hallott semmit, kivéve,
hogy macskánk, aki ugyanabban a szobában aludt, felriadt és
rendkívül idegesen viselkedett. Feleségem nagyon fel volt dúl­
va és aggódott. Nyilván én is ugyanígy viselkedem, ha velem
történik.
A „találkozó" megért egy utólagos ellenőrzést. így telefon­
áltam R. G.-nek és több dolgot elmondtam neki. Először is,
négy nő volt a szeánszon. Ugyanannak a lakásnak az apró
nappalijában tartózkodtak és ugyanolyan ruhákat visellek. A
sötét kosztümös nő ugyanolyan alkatú volt, amilyennek láttam,
és véletlenül arra a székre üli le, amely nekem volt .fenntart­
va". Ez késŐ este, fél tizenkettő után történt, mikor a szeánsz
rég véget ért, Ők négyen csak üldögéltek és beszélgettek. A
magas nő akkor ugrott fel az én székemből, mikor a többi­
ek rákiállottak; 'Rá ne ülj Bobra!' Jót nevellek a tréfán. Az
egyik nő hosszú fehér pongyolát viselt. Ők nem kérdezték, fo­
gok-e emlékezni (megint a fölöttes elme {ld. szójegyzék} utasí­
tása?), de az egyik nő közölte, hogy másnap a rákkórházban
fog dolgozni. Két nővel - Mrs. M.-mel és R. C-vel már talál­
koztam, de a fentebb leírt másik kettőt nem ismertem. A négy
nő kettőnek a ruhái, egynek a testalkata, a leülés a székre,
reám, a felugrás, a nevetés, a kis szoba, a hivatkozás a rákra
- ez még nekem is túl sok egybeesés. Meggyőződésem, hogy
ennyi érzékcsalódásra nem vagyok képes.
Hanem a két férfi! Valóban kapcsolatban áll Mrs, M. a ha-
 lott férjével és egy indiánnal? Csak most tudtam meg, hogy a
férje szőké volt! Kevésbé szkeptikusan kell viselkednem
Mrs.M.-mel, jobban kell biznom benne.

A lakásban tett látogatás ideje egybeesik az ott történtek

idejével. Bizonytalan, hogy önszuggesztiós érzékcsalódás volt-
e, mivel rudat alatt elhatározhattam az utazást, amit tudatosan
nem kíséreltem meg. Megfelelt a valódi tényeknek
1) a szoba nagysága,
2) a nők száma,
3) az üres szék,
4) két nő ruhája,
5) a „rák" említése,
6) a székre ülő asszony viselkedése.
7) a társaság jókedve.
Mi az, amit tudat alatt megérezhettem, előzetes megfigyelé­
sek nyomán?
1) Ezt nem, mivel még nem jártam a lakásban, és nem is
meséllek róla,
2) ez bizonytalan, mert R.G. talán említette, hányan lesznek
jelen,
3) ezt nem. mivel a társaság csak akkor este találta ki, hogy
hagyjanak Üresen egy széket,
4) ezt nem; sohasem találkoztam ezekkel a nőkkel, nem lát­
hattam, milyen ruhát viselnek,
5) ezt sem, a fenti okok miatt. Nem tudhattam, hogy az is­
meretlen nő a rákkórházban dolgozik.
6) Nem tudhattam, mivel nem előre eltervelt cselekményről
volt szó,
7) ezt sem, mivel a többiekből ösztönösen robbant ki a ne­
vetés.

1963. VIII. 15. Délután.

Sikeres kísérlet hosszas lazsálás után! R.W, üzletasszony, ré­

gi munkatársam és jóbarátom, aki ismeri „tevékenységemet".
 de akaratlan közreműködése ellenére is még mindig szkeptiku­
san viselkedik, e héten szabadságát töltötte a New Jersey-i
parton. Pontosabban nem tudtam, hol vakációzik. És nem is
szóltam neki. hogy kísérletet tervezek, egyszerűen azért, mert
csak ma (szombaton/ határoztam el. Ma délután lefeküdtem,
hogy megint elkezdjem a kísérletezést és elhatároztam, hogy
minden erőmmel R. W.-t próbálom meglátogatni, akárhol tar­
tózkodjék is. (Nálam mindig az volt az első száma szabály,
hogy akkor vagyok a legsikeresebb, ha valamelyik jó ismerő­
sömhöz megyek - és ilyen alkalom nem sűrűn kínálkozott.)
Délután három óra lehetett, amikor lefeküdtem a hálószobá­
ban, átmentem relaxációba {ld.szójegyzék}, éreztem a meleget
(magas rezgésszám), aztán erősen arra gondoltam, hogy R.W.-
hez akarok „menni".
Megint jött az ismerős érzés, mikor átkeltem a zavaros vilá­
goskék zónán, aztán ott találtam magam valahol, ami konyhá­
nak tűnt. Jobbra ült R, W. egy székben. Pohár volt a kezében.
Tőlem balra nézett, ahol két lány üt, olyan tizenhét-tizennyolc
évesek. az egyik szőke, a másik barna. Nekik is pohár \olt a
kezükben és valamit iszogattak. Beszélgettek, noha nem hallot­
tam, mit mondanak.
Először a két lányt közelítettem meg, szemtől-szembe, de
nem bírtam fölkelteni a figycbnüket. Aztán R. W.-hez fordul­
tam és megkérdeztem, tudja-e, hogy itt vagyok.
'0, persze, hogy tudom, hogy itt van', felelte (gondolatban,
vagy tudatfölötti úton. mivel egyébként még mindig a két
lánnyal beszélgetett.)
Megkérdeztem, bizonyosan fog-e rá emlékezni, hogy ott jár­
tam.
*Ó, feltétlenül fogok emlékezni!', válaszolta.
Mondtam, hogy előbb teszek róla, hogy tényleg ne felejtsen
el
'Arra semmi szükség, mert úgyis emlékezni fogok', mondta
gyorsan R.W.
Azt mondtam, hogy nekem biztosra kell mennem. így előre­
nyúltam és megpróbáltam belecsípni, érzésem szerint gyengé-
 den. A derekán csippentettem meg. pontosan a bordák és a
medence kőzött. Ő hangosan feljajdult 'Au!', én pedig némi­
leg meglepetve visszavonultam. Nem vártam, hogy tényleg
meg tudom csípni Az eredménnyel elégedetten megfordultam
és elmentem, a testemre gondoltam és szinte azonnal visszata­
láltam. Felkellem (testileg!) és odamentem az írógéphez ahol
most is ülök. R.W. nem jön vissza hétfő előtt, akkor megtu­
dom, képes voltam-e kapcsolatba lépni vele, \agy megint mel­
léfogtam. Visszatérés ideje három óra harmincöt perc.
Fontos utólagos esemény; a kísérlet szombaton volt, ma
kedd van. R.W. visszajött dolgozni és én megkérdeztem, mit
csinált szombat délután, három és négy óra között. Mivel tud­
ta, miért kérdem, azt felelte, először hadd gondolkodjék rajta,
aztán kedden (ma) elmondta. Mégpedig ezt szombaton, há­
rom és négy között volt az az egyetlen időszak, amikor nem
nyüzsgött a tömeg a parti tanyán, ahol megszállt. Először ma­
radt egyedül sötéthajú, tizennyolc év körüli unokahúgával és
az unokahúg körülbelül ugyanolyan korú, szőke barátnőjével.
Vgy negyed négytől ötig üldögélhettek a tanya étkezőkonyhá-
jában R. W, kiutalt magának egy pohárral, a lányok kólát it­
tak. Nem csinállak semmit, csak ültek és beszélgettek.
Megkérdeztem R. W.-t, emlékszik-e még valamire és Ő
mondta, hogy nem. Tovább faggattam, de nem emlékezett. Vé­
gül türelmetlenül rákérdeztem, elfelejtette-e a csípést. Mélysé­
gesen elhűlve nézett rám.
'Hát maga volt az?' Még bámult egy pillanatig, aztán be­
ment az irodámba, megfordult, és jobboldalt felhúzta (csak
egy picit!) pulóvere alját a szoknyája felett. Két barna-kék folt
látszott a borén pontosan azon a helyen, ahol belecsíptem.
'Ott ültem és beszélgettem a lányokkal', mondta R, W. 'ami­
kor hirtelen szörnyen megcsípett valami. Legalább egy métert
ugrottam a levegőbe. Azt hittem, a sógorom jött \issza és
osont oda mögém. Megfordultam, de nem volt ott senki El
nem tudtam volna képzelni, hogy maga volt! Fájt!
 Bocsánatot kértem, amiért olyan gorombára sikerült a csi­
pés, ő pedig megígértette velem, hogy ha még egyszer ilyes­
mivel próbálkoznék, inkább mást válasszak csipkedés helyett.

Ennek az epizódnak az ideje megegyezik a reális esemé­

nyekkel. Az önszuggeszijó. az érzékcsalódás bizonytalan, mert
én csakugyan el akartam menni R.W.-hez. akinek tartózkodási
helyét ismertem. Megfeleli a valóságnak
1) a hely (belül és kivül),
2) a jelenlévők száma,
3) a lányok külseje,
4) a jelenlévők viselkedése,
5) a csípés,
6) a csípés nyoma.
Mi az, amit rudat alatt megérezhettem, előzetes megfigyelé­
sek nyomán?
1) Ezt nem, mert inkább a parton lezajló eseményeket sejt­
hettem volna meg, mint azt, hogy mi történik a házban,
2) ezt nem, mert én csak felnőttekről tudtam, R.W. ugyanis
húgát és sógorát látogatta meg,
3) nem/bizonytalan; valamikor korábban R.W. megemlíthette
az unokahúgát, elmondhatta, milyen szinti a haja, de nem
hallhattam az unokahúg barátnőjéről, annak koráról és hajszí­
néről,
4) nem, mert nem tudhattam, mit szoktak csinálni ebben a
napszakban,
5) nem, mert R.W. nem tudhatott a kísérletről; korábban
nem fordult elő ilyesmi, és nekem sem állt szokásomban csíp­
kedni R.W.-t,
6) nem, mert R.W, nem tudhatta, hol kell megjelenniük a
véraláfutásoknak, hogy összhangban legyenek az én állításom­
mal.
Más följegyzéseim is vannak, amelyek rendelkeznek a bizo-
nyiték erejével. Néhányat másutt idézek, az „elmélet és gya­
korlat" egyes területeinek szemléltetésére. Van egy-kettő, ame­
lyekre laboratóriumban került sor.
Egyszerűeknek és jelentékteleneknek tűnhetnek ezek a moz­
zanatok, mégis létfontosságúak, mint egy mozaik apró darab­
jai Csupán akkor tudtam elhinni és elfogadni a csillanásokból
kirajzolódó mintát, amikor már százszámra álltak rendelkezé­
semre a bizonyság morzsái. És talán olvasóiinnak is rájuk van
szükségük.
 4
ITT ÉS MOST

H
ová mész? Ez a leggyakoribb kérdés, amikor a
Második Testről és a Második Állapotról beszél­
getünk. Tapasztalataimat összegezve azt szűrhe­
tem le belőlük, hogy a Második Állapotnak három síkja van.
Az elsőt, jobb híján, L Helyszínnek neveztem cl. Ennél is ta­
lálóbb név az „Itt és Most"
Az I. Helyszín tűnik a leghihetőbbnek. Olyan emberekkel és
helyekkel találkozunk benne, akik és amelyek igazi, jól ismert
világunkban is léteznek, miközben mi kísérletezünk. Ez az a
világ, amelyről érzékszerveink tudósítanak, amelynek létezésé­
től a legtöbben meg vagyunk győződve. Ha a Második Test­
ben az 1. Helyszínre látogatunk, nem találkozunk fura lények­
kel nem járunk rendkívüli helyeken, nem szerzünk különös
tapasztalatokat. Lehet, hogy szokatlan lesz, de nem idegensze-
rű és nem ismeretlen. Ha mégis annak látnánk, akkor rosszul
látjuk
Ezért a rutinmódszerekkel is megerősíthető, bizonyító crejű
élményeket az I. Helyszínen éli át a Második Test. A 3. feje­
zetben leirt kísérletekre az 1. Helyszínen került sor. Csakhogy
ezek a kísérletek, az ugyanezen kategóriába sorolható többi
próbálkozásommal együtt szánalmasan elenyésző hányadát ké­
pezik a kísérletsorozatnak. Első látásra olyan egyszerűnek tű­
nik minden. Menj át a földi testből a Másodikba, látogasd
meg George-ot, lépj vele kapcsolatba, aztán térj haza földi
testedbe és írd le. Pofonegyszerű.
Hiszen ha ilyen könnyű lenne! Pedig fel lehet ismerni a té­
nyezőket, amelyek ezt megnehezítik, A probléma felismerése
sejteti, hogy majd egyszer lesz rá valamilyen megoldás is. Ta­
lán a mi területünk sem kivétel.
Elsőnek vegyük az irány és a felismerés kérdését. Tételez­
zük fel, hogy tudatunk birtokában és hús-vér testben sziveseb­
ben szállunk a levegőben, mintsem a földön közlekednénk,
gyalog vagy autóval. Miután ráébredtünk erre a képességünk­
re, elhatározzuk, hogy bizonyításképpen odarepülünk George
háza fölé. Házunk vagy laboratóriumunk a peremkerületen ta­
lálható, George a város egyik túlsó kerületében lakit
így hát egy napfényes délután elindulunk. Természetesen
magasra emelkedünk, hogy kikerüljük a fákat, épületeket és a
többi akadályt. Azért nem megyünk túlságosan magasra, mert
nem vagyunk biztosak a dolgunkban. Nem szeretnénk szem
elöl téveszteni a tájékozódási pontokat, amelyeket nehéz lenne
észrevenni 1500 méter magasból. így hát alacsonyan fogunk
repülni, a földtől körülbelül harminc méternyire. Most melyik
utat válasszuk? Ismerős pontokat keresünk. És ekkor döbbe­
nünk rá, hogy baj van. Nem tudjuk, merre induljunk, hogy
odaérjünk George házához. Irányiunk nincs. Rcttcnthctctlenül
elhatározzuk, hogy az ismerős házakat és utcákat használva
irányjclzönek fogunk átvágni a városon. Vezettünk erre épp
eleget, csak ki kell találnunk, merre menjünk.
Megindulunk a házak és utcák fölött és szinte azon nyom­
ban összezavarodunk. Az ismerős hirtelen ismeretlenné válto­
zik. Hátranézünk és még a tulajdon házunkat is alig bírjuk
megtalálni, pedig milyen közel vagyunk hozzá. Beletelik egy
időbe, mire megfejtjük, miéit van ez. A földhöz voltunk ra­
gasztva, nem egészen 180 centiméter magasságból láttuk a vi­
lágot Az ember többnyire előre vagy lefelé szokott nézni.
 Fölfelé csak akkor, ha valami felhívja magára a figyelmünket.
De más a fölfele nézés, mintha másfél kilométerről pislogunk
lefelé. Mennyi idő alatt találnánk meg a házunkat egy légifel-
vétclen? Ugyanez érvényes minden „ismerős' környezetre, ut­
cára, épületre, városra és az emberekre
Elvergődhetünk George házához, de sok időbe fog kerülni.
Lehet, hogy még tizenöt méterről sem ismerjük fel, mert min­
dig elölről szoktunk bemenni, most viszont, szokatlan módon
hátulról közeledünk hozzá. Tévedtek már el hivatásos pilóták,
fényes délben, alacsonyan, két mérföldre a repülőtértől, csak
mert valami elterelte a figyelmüket. Odalent egy pillanatig va­
didegennek tűnik minden. Csak a műszerek adhatják meg a
szükséges irányt.
Hát még mennyivel bonyolultabb a feladat, ha George bará­
tunk egy távoli városban él, ahol mi sohasem jártunk és képet
sem láttunk a házról. Persze így is kiszúrhatja, ha George a
tízmillió kandelás fényerejű világítótorony mellé még egy X-
betűt mázolt fluoreszkáló sárga festékkel a tetőre és hasonló
jelzéseket helyezett el az utcákon és végig a sztrádán.
Most tegyük meg ugyanezt a kirándulást a Második Testben
és hasonlítsa össze a két utazást. Ezúttal nem földi testben, is­
mét 1500 méter magasan lebegünk a légben. Ragyogóan süt a
nap, valahogy mégse látunk jól. Még mindig nem szoktuk
meg, hogyan kell nézni és ez torzítja a látást. Ugyanolyan ke-
servesen kellene elvergődnie George házához, mint mikor
hús-vér testben utazott. Ez a folyamat ugyanolyan lassú, csak
a látási viszonyok kedvezőtlenebbek.
De van egy jobb és gyorsabb út. Szerencsére van beépített
irányjetzőnk, feltéve, ha el tudjuk sajátítani a használatát
„Feltéve", ez itt a bökkenő. Mint már írtam valahol, csak „rá­
gondolunk" arra, akit meg akarunk látogatni - sohase gondol­
junk a helyre, mindig az emberre - és használjuk az előírt
módszert. Néhány pillanat és máris ott vagyunk. Ha akarjuk,
nézhetjük, hogyan suhan tova odalent a táj, de cez egy kissé
zavaró, amikor fejjel száguldunk neki egy épületnek vagy egy
fának és keresztülmegyünk rajta. Hogy megkíméljük magun-
 kat az ilyen megrázkódtatásoktól, inkább ne nézegessünk uta­
zás közben. Sohasem szabadulunk meg teljesen a hús-vér test­
nek attól a beidegződésétől, hogy a tárgyak szilárdak. Nekem
legalábbis nem sikerült. Még mindig hajlamos vagyok az aj­
tón keresztül távozni, és csak akkor kapok észbe, mikor Má­
sodik Testem kezén átszalad a kilincs. Ilyenkor úgy megha­
ragszom magamra, hogy ajtó helyett inkább a falon át lépek
le, hogy még erélyesebben agyamba véssem a Második Álla­
pot jellemző tulajdonságait.
A távolságoktól nem befolyásolt, kényelmes irányjelzőnek
csak az a baja, hogy túlságosan is pontos. Rágondolunk vala­
mire vagy valakire és a jelző tüstént engedelmeskedik. Elég
egy töredék másodpercig tartó, átvillanó kósza gondolat és
máris megváltozik az irány. Ehhez számítsuk hozzá azt, hogy
a tudat esetleg nem ért egyet a tudatfölöttivel a célt illetőleg,
és nyomban megértjük, miért fulladt kudarcba oly sok próbál­
kozás, amikor bizonyítékokat próbáltunk szerezni az I.Hely­
szín létezésére. Néha azon tűnődöm, hogy ennyi nehézség
mellett hogy lehet egyáltalán crcdményt elemi.
Próbaképpen egyetlenegy percig, minden oda nem illő gon­
dolatot elhessentve Összpontosítsunk olyan tettre vagy ese­
ményre vagy dologra, amelytől érzelmileg vagy értelmileg vi-
szolygunk (ez a tudatfölötti hatása). Majd meglátjuk, hogy
nem elég hozzá a gyakorlat
Kiszemelgettcm jegyzeteimből néhány példát az iránytévesz-.
lésre, amelyet közbetolakodó gondolatok idéztek elő.

1963. IV. i2. Késő délután

Hőmérséklet 8 fok. alacsony páratartalom, magas légnyo­

más. A visszaszámlálási technikát alkalmazom {ld. szójegy­
zék}, harmincegynél hőhullám. Könnyen elváltam. azS tervez­
ve, hogy meglátogatom egy barátomat. A kinyúlást {ld. szó­
jegyzék} használom, úgy érzem, három mérföldes úthoz képest
túl sokáig tart..Aztán megálltam. Körülnéztem, hol vagyok és
láttam, hogy egy kétszintes ház tetején ülök, alattam valami,
 ami hátsó udvarnak tűnik. Az udvaron egy asszony söpröge­
tett. Miközben figyeltem, megfordult, hogy visszamenjen a ház­
ba. Épp alattam járt, amikor valamiért fölnézett rám. a rémü­
lettől hőkölve ugrott be a házba és becsapta maga után az aj­
tót. Éreztem, hogy távoznom kellene, restelkedtem, hogy meg­
ijesztettem az asszonyt. Jelt adtam testmozgással {ld. szójegy­
zék}, játszma hazatértem és simán beléptem a testbe. Hét per­
cig, tíz másodpercig voltam távol. Megjegyzés vajon észrevett
a nő, hogy ott ülök az ereszen? Hogy kerültem oda? Nyílván
megint lanyhult az Összpontosítás.

1960. VI. 29, Késő este

Hőmérséklet 21 fok, közepes páratartalom, közepes légnyo­

más, fáradt vagyok. Elalvás előtt visszatartási ponton {ld. szó­
jegyzék} vérhullám {ld.szójegyzék}, azt tervezem, hogy Kali­
forniába látogatok Dr.Andrija Puharich-hoz. Rövid ideig va­
kon mozogtam, aztán megálltam. Négy ember - három férfi és
egy tizenegy év körüli fiú - ült egy asztal mellett. Hacsak
nem történt valami rendkívüli dolog, akkor ez nyilvánvalóan
nem Dr. Puharich. Megkérdeztem tőlük, kik legyenek, mi ez a
hely, melyik város vagy állam. Nem felellek, éreztem, hogy
gyanakszanak és elővigyázatosak. Ismét kérdeztem, mire a fiú
\ megfordult és már válaszolni akart, mikor az egyik férfi rá­
szólt 'Ne mondd meg neki!' Nyilván féltek tőlem valamiért.
Elnézést kértem türelmetlenségemért, kifejtettem, hogy még új
fiú vagyok a természetfölötti tartományban, megfordultam és
elmentem, hogy ne feszélyezzem őket tovább. Sima visszatérés
a testbe. Tizennyolc percig voltam távol. Megjegyzés mint Dr.
Puharich elmondta, a látottak nem voltak összefüggésben az­
zal, amit Ő akkor csinált. Megint rossz irány, helyesbítés lehe­
tetlen. Miért félnek tőlem ennyire?

Ez, hogy nem tudtam tartani az irányt, mindenekelőtt ez

akadályozta, hogy kísérleteim folyamatosak és megismételhe-
tőek legyenek. Számos próbálkozás végződött azzal, hogy a
fentihez hasonlóan odacseppentem idegenek köze. Elmondok
egy bizonyító erejű törtenetet, ámbár ennek szereplői nem
voltak és ma sincsenek tudatában annak, milyen szerepet ját­
szottak.

1962. XI. 27. Reggel

Hőmérséklet 8 fok, közepes páratartalom, alacsony légnyo­

más, pihent vagyok. Elkezdtem a relaxációs visszaszámolást,
szájon át való légzéssel, a gerjesztéses módszer fid. szójegy­
zék} segítségéve! megteremtettem az állapotot. Hántással
(ld.$zójegyzék} jutottam ki a testből, pontosan úgy, mintha le­
hántanék magamról egy külső réteget, aztán pedig szabadon
lebegtem a szobában. Azt terveztem, hogy Agnew Bahnsonhoz
megyek. Lassan indultam, hogy minél alaposabban szemügyre
vehessem a környezetet. Tempósan átmentem a nyugati falon,
kitapintottam a fal minden rétegét, aztán bekerültem a követ­
kező szobába, amely nappalinak volt berendezve, onnan a
harmadikba, egy újabb nappaliba. Egyik szobában sem tartóz­
kodott senki. Gyorsultam. Semmit sem lehetett látni a szürkés­
fekete homályon kivül. Még mindig Mr.Bahnsonra összpontosí­
tottam és végül megálltam. Átlagos méretű hálószobában vol­
tam, ahol három ember tartózkodott. Jobbra két felnőtt feküdt
egy széles ágyban. Az ágytól balra Öt-hat éves kislány ült a
padlón. Egyenesen rám nézett és izgatottan azt mondta 'Én
tudom, hogy te ki vagy,
Nehogy megijesszem, nagyon gyengéden és óvatosan fordul­
tam oda hozzá és azt mondtam 'Tudod? Nagyszerű! Szóval ki
vagyok én?' Ő pedig, csöppet sem szepegve, azt válaszolta
'Te egy asztrális projekció vagy!' (Lehet, hogy más kifejezés
használt, olyasfélét, mint kísértet', de látszott, hogy tökélete­
sen tisztában van velem.) Megkérdeztem, hol ét és milyen évet
írunk, de a kislány nem tudott felelni, így hát az ágyban fekvő'
felnőttekhez fordultam. Igyekeztem elővigyázatosan viselkedni.
 nehogy megijesszem és felzaklassam Őket. de nyilvánvalóan
nem sikerüli. Tőlük is megkérdeztem, milyen évet írunk, de
láthatólag nem értették (a tudatfölöttiben nem lenne idő?) A
férfira összpontosítottam, megkérdeztem, hogy hívják és hol
lakik. Idegesen válaszolt. Miután egyre feldúltabbnak tűnt. ott­
hagytam és az ablakon kinézve próbáltam azonosítani a he­
lyet. Az ablak előtt kis eresz volt, olyan, amilyen a bejáratok
fölött szokott lenni. Mögötte utca húzódott, amelyen sok fa
volt, közepén pedig egy füvesitett sáv. A kanyarban kocsi par­
kolt, egy sötét kupé.
Éreztem, hogy vissza kell térnem a testbe és visszafordultam
a három emberhez. Megkérdeztem, szeretnék-e. ha lelépnék,
mire a kislány buzgón helyeselt, a két felnőtt pedig megköny-
nyebbültnek látszott. Nyújtva kilőttem a plafonon át és baj
nélkül visszatértem a testbe. A visszahi\ás oka torkom kiszá­
radt a szájon való lélegzéstől Negyvenkét percig voltam tá­
vol Megjegyzés telefonon ellenőriztem, hogy a család tényleg
azon a címen lakott, amit a férfitól kaptam. Nem kellene vala­
milyen űrüggyel testi valómban is meglátogatni őket?

Ebből is látható, hogy sokkal nagyobb és összefogottabb

erőfeszítések keltenének hozzá, hogy a Második Test az I.
Helyszínen jelentősen változtatni tudjon tevékenységén. Nem
elég hozzá egy kísérleti alany, meg több természettudós és
pszichiáter. Megjegyzem, az irányításnak ezen a fokán óhatat­
lanul bekövetkezik, hogy vadidegenekhez esünk be, akik nem
készültek fel a látogatásunkra. Talán sokat nyerhetnénk, ha ki
lehetne faggatni őket, mit láttak és éreztek, mikor náluk járt a
betolakodó, dehát nehéz meghatározni a helyüket. Kivételnek
számítanak a fentihez hasonló esetek, amikor elég adatta te­
szünk szert az azonosításhoz.
Ha van rá lehetőségünk, érdekes foglalatosság meghatározni
az I. Helyszínen mutatkozó következetlenségeket. Rendkívüli
eseteket kivéve, megvilágitástól függetlenül a szürke különböző
árnyalataiban játszó képet látunk Mindazonáltal az erős fény
cs árnyék meghamisítja az érzékelést. Például a sötét hajról
visszaverődő erős fény azt a benyomást kelti, hogy emberünk
inkább szűke, mint fekete. Nézzünk egy példát a feljegyzése­
imből:

1961. V. 5.

15 fok, magas páratartalom, közepes légnyomás, normális

testi állapot. Vacsora után kora este azt terveztem, hogy meg­
próbálom meglátogatni Dr. Puharichot. Lazítás légzéstechni­
kául, némi nehézség után, derékszögű kinyújtással sikerült
rezgéseket gerjesztenem. Egyszerű szellemi kiemelést alkal­
maztam és erősen arra gondoltam, hogy meg akarom látogat­
ni Dr, Puharichot. Rövid utazás után megálltam egy szobá-
ban. Volt ott egy hosszú, keskeny asztal, több szék és könyves­
polcok. Egy férfi ült az asztalnál és papírra írt valamit. Emlé­
keztetett Dr. Puharichre, de nála világosabb, talán szőke volt
a haja. Köszöntem, Ő felnézett és mosolygott, aztán kijelentet­
te, hogy többet kellene foglalkoznia a tervünkkel és elnézést
kért a hanyagságáért. Mondtam, hogy megértem, aztán feszé­
lyezve éreztem magam, mintha vissza kellene térnem a testbe
és megmagyaráztam, hogy el kell mennem. Ő azt mondta,
hogy megérti elővigyázatosságomat, én pedig megfordultam és
visszasiettem a testbe. Minden nehézség nélkül beletaláltam.
Ráfeküdtem a bal karomra és elszorítottam a vérkeringést;
persze ez volt a visszahívás oka. Megjegyzés utánanézne
megállapítottam, hogy a helyet és a cselekményt illetően nem
tévedtem, Dr. Pufiarich azonban nem emlékezett a látogatá­
somra. Talán az erős mennyezeti világítás miatt láttam „sző­
kének" .

Az előző példából azt is láthatjuk, milyen bajos a kapcsolat­

teremtés. Dr. Puharich. aki ébren volt és tudta, hogy meg aka­
rom „látogatni", nem emlékezett rám. Az összes többi tényező
egyezett, kivéve a „beszélgetést." Ilyesmi nagyon sürűn for­
dult elő és sok vitára adott alkalmat. Először azt pedzegették.
hogy csak képzelem a kapcsolattererntést. és magam szerkesz­
tem a „hiteles" társalgásokat azokból az adatokból, amelyek a
tudatalattimban halmozódtak fel a meglátogatott személyekről
Ezt az elméletet cáfolta az a tény, mikor több beszélgetésben
szerepellek olyan adatok, amelyeket csak a másik fél ismerhe­
tett
Az I- Helyszínre történő utazások másik problémája az idő.
Bosszantó, hogy a Második Állapot előidézéséhez olyannyira
elengedhetetlen teljes lazításhoz a legjobb időpont a késő éj­
szaka. Természetes, hogy minden kínálkozó alkalmat ki kell
használni. Kevesebb erőfeszítésbe kerül és a szétválás is gyor­
sabban megy. Viszont csak töredékcsen ismerjük azokat a ki­
számíthatatlan élettani és lélektani feltételeket, amelyek segíte­
nek előidézni az állapotot. Ez pedig számos alkalommal veze­
tett oda, hogy a kizárólag bizonyítékszerzésért végzett kísérlet
kudarccal végződött. A meglátogatott személy semmi érdemle­
geset nem művelt, azon kívül, hogy feküdt az ágyában és mé­
lyen aludt. Ezt nyugodtan lehetett törölni a bizonyítékok kö-
zül. A túlnyomó többség minden éjszaka ezt csinálja.
Nappal is meglehetősen kényes dolog a bizonyítási kísérlet
A legtöbb ember, mivel nem számit meghatározott időben tör­
ténő látogatásra", megy a szokott dolga után, ezért általában
nem csinálnak semmi különöset Ezért a látogatásokon megfi­
gyelt jellegtelen rutincselekmények emléke teljesen elfakul,
mire bizonyítékra lenne szükség. A gépies műveletek részleteit
nagyon hajlamosam vagyunk elfelejteni. Ezt magunknak is
bebizonyíthatják. Próbáljunk meg pontosan visszaemlékezni
hogy mit csináltunk mondjuk tegnap délután három óra har­
minchárom perckor. Ha valami megszokott dolgot, akkor min­
den esélyünk megvan, hogy csak az jusson eszünkbe: csinál­
tunk valamit A részleteket azonban nem tudjuk visszaidézni.
És az I. Helyszínre látogatva mégis nagyon fontos, talán
mindennel fontosabb a próbálkozás. Ugyanis csak az I. Hely­
színre tett kiruccanásokkal szerezhetünk elegendő bizonyítékot
a Második Testről és a Második Állapotról, annyi bizo­
nyítékot ami alkalmas rá, hogy mérvadó tudományos körök
tanulmányozzák. C s a k összehangolt és elmélyült kutatómun­
kával hajtható v é g r e forradalmi áttörés a M á s o d i k Test és az
emberre v o n a t k o z ó alapvető ismeretek frontján. Ennek híján a
kérdés j o b b esetben megoldatlan rejtély marad, a legrosszabb
esetben kigúnyolt agyrém, amelyet n e m fogadhat el s e m böl­
c s e l ő s e m tudós. A kísérletekről s z ó l ó feljegyzéseimben ezért
tér mindig v i s s z a a mondat: megszereztem a bizonyítékot.
A z alábbiakban ismertetem e g y későbbi próbálkozásomat a z
1 Helyszínen, amelyre e g y nagy e g y e t e m i város kórhazának
EEG-laboratóriumában került sor.

EEG-5.sz. K Í S É R L E T
1966. július 19.

Miután Richmondból elindulva hetven mérföldet vezettem,

este kilenckor érkeztem meg a kórház EEG-laboratóriumába.
Nem éreztem különösebb fáradtságot. Korábban, délután egy
óra körül álmos voltam, de nem pihentem le. Körülbelül reg­
gel fél hét óta nem volt megállásom.
Az asszisztensnő, az egyetlen, aki érkeztemkor jelen volt. es­
te fél tízre fölerősített rám minden elektródot. Elnyúltam a fél­
homályos szobában egy tábori ágyon, amelyen párna volt és
lepedő, az inget levetettem, de a nadrágomat magamon tartot­
tam. Szokás szerint most is nehéz volt kényelmes helyet találni
a fejemnek, különösen a fiilemet nyomta a párna. Mivel az ol­
dalamon szoktam aludni, akárhogy forgolódtam, mindig egy­
formán kínos volt a fülemre erősített elektróddal. Miután lát­
szólag sikerült kényelembe helyezni magamat, megpróbáltam
lazítani, de nem sikerült. Végül rátértem a részleges lazításra
(számolás egytől, minden számot, a lábbal kezdve, kapcsolat­
ba hozni egy-egy testrésszel, becsukott szemünket mindig arra
a számmal azonosított testrészre szögezve, amelynek utasítást
adtunk az ellazulásra.) Több ponton éreztem a szokásos csú­
szást {ld. szójegyzék} és visszakényszerítettem figyelmemet a
relaxációs technikához. Végigvettem a sorozatot, anélkül, hogy
sikerült volna teljesen ellazulnom, ezért újrakezdtem. Körűlbe-
 lül negyvenöt perc után, amikor még mindig nem sikerült el­
érnem a tökéletes lazítást, elhatároztam, hogy szünetel tártak,
feltámaszkodtam és szóltam az asszisztensnőnek.
Felültem, elszívtam egy cigarettái, öt-nyolc percet beszélget­
tem az asszisztensnővel, aztán elhatároztam, hogy megint be­
levágok. Miután egy ideig próbáltam szabadulni a fülemre
kapcsolt elektród okozta kényelmetlenségtől, a füleimre össz­
pontosítottam és megpróbáltam elzsibbasztani őket, ami rész­
ben sikerült. Aztán megint elkezdtem a részleges lazító techni­
kát. Feleúton tarthattam, mikor elöntött a meleg, ugyanakkor
teljesen magamnál voltam (legalábbis úgy tünt). Eihatároztam.
hogy a .forgós" módszerrel próbálkozom (azaz kezdetnek
óvatosan megfordulok, mintha testi mivoltomban forgolódnék
az ágyban}. Éreztem a fordulást és először azt hittem, hogy
valóban hús-vér testem mozog. A prices szélére gurultam és
megfeszültem, mielőtt leestem volna. De amikor nem csapód­
tam neki azonnal a padlónak, tudtam, hogy kettéváltam. Ott­
hagytam a testet, átmentem egy elsötétített területen, aztán rá­
bukkantam két férfira és egy nőre. A „látás" nem volt jó, de
javult, amint közelebb mentem. A magas, sötéthajú nő, aki
negyvenes éveiben járt, egy kétszemélyes kanapén vagy ahá­
nyon ült. A jobbján ült az egyik férfi. A nővel szemben, kissé
balra volt a második férfi. Mindannyian idegenek voltak és
beszélgettek valamiről, amit nem hallhattam. Igyekeztem fel­
hívni magamra a figyelmet, de hiába. Végül előrenyúltam és
nagyon óvatosan belecsíptem a nő baloldalába, a bordái
alatt. Mintha reagált volna, de még mindig nem jött létre a
kapcsolat. Elhalároztam. hogy tájékozódás céljából visszatérek
a testbe és elkezdem elölről.
A testbe simán visszajutottam, csak kívánnom kellett. Kinyi­
tottam testi szememet, minden rendben volt. nyeltem, hogy
megnedvesítsem kiszáradt számat, lehunytam a szemem, en­
gedtem, hogy elöntsön a meleg, aztán ugyanazt a forgós tech­
nikát alkalmaztam. Ez alkalommal leejtettem magam a padló­
ra az ágy mellett. Lassan hullottam és éreztem, amint útban
lefelé keresztülesem az elektroenkefalográf különböző drótjain.
 Puhán értem földet, és láttam, amim a nyitott ajtón beszűrő­
dik a fény az EEC-labor többi helyiségéből Óvatosan besur­
rantam a prices alá; a földet súrolva, vízszintesen lebegve, uj­
jaimmal a padlót horzsolva, lassan átúsztam az ajtón. Keres­
tem az asszisztensnőt, de nem találtam. Nem volt a jobboldali
szobában, ahol a műszereket kellett volna figyelnie, én pedig
egyenesen kimentem a fényesen megvilágított külső helyiségbe.
Körülnéztem és hirtelen megpillantottam az asszisztensnőt.
Már nem volt egyedül. Balján egy férfival állt velem szemben.

Megpróbáltam felhívni magamra a figyelmét, ő pedig szinte

azonnal kitörő, forró őrömmel válaszolt, hogy mégis sikerült
az. amin olyan sokat dolgoztunk. Őszinte izgalomba jött, és
ujjongó örömmel borult a nyakamba. Én viszonoztam az öle-
lést, amelynek csak nagyon enyhe, könnyen figyelmen kívül
hagyható szexuális felhangjai voltak. Egy idő után elhúzódtam
tőle, gyengéden a két tenyerembe fogtam az arcát és megkö­
szöntem a segítségét. Ezen túl nem léptünk közvetlen tudatos
kapcsolatba. Meg sem próbáltunk, én ugyanis túlságosan iz­
gatott voltam, hogy végre sikerült a szétválás.
Aztán a férfihoz fordultam körülbelül ugyanolyan magas
volt. mint a nő, néhány göndör tincs hullott a homlokába.
Megpróbáltam felhívni magamra a figyelmét, de nem voltam
képes rá. Ügy döntöttem, noha nem szívesen, hogy óvatosan
belecsípek az asszisztensnőbe és meg is tettem- Nem reagált
észrevehetően. Mivel úgy éreztem, hogy valami visszahív a
testbe, megpördültem, átmentem az ajtón és könnyedén vissza­
csusszantam a testbe. A kényelmetlenség oka kiszáradt a tor­
kom és a fülem lüktetett.
Miután ellenőriztem, teljes volt-e az újraegyesülés, „norma-
lis"-e minden testrészem, kinyitottam a szemem, felültem és
hívtam az asszisztensnőt. Bejött, mondtam neki, hogy végre si­
került és hogy láttam őt egy férfival. Azt felelte, hogy a férje
volt az. Megkérdeztem, kint van-e a férje, mire azt felelte,
1
hogy igen; a férje azért jött. hogy Ő ne legyen ilyen későn
egyedül Kérdeztem, hogyhogy azelőtt nem láttam a férjét, mi-
 re azt felelte, hogy kívülállók a szabályzat szerint nem láthat­
ják a vizsgálati alanyokat vagy a betegeket. Mondtam, hogy
szeretnék találkozni a férjével, amibe az asszisztensnő bele is
egyezett,
Eltávolította az elektródokat, aztán együtt mentünk ki és én
megláttam a férjét. Göndörhajü férfi volt, körülbelül olyan
magas, mint a felesége. Nyájaskodtunk egymással egy sort,
aztán magukra hagytam őket. Sem az asszisztensnőt, sem a
férjét nem kérdeztem, láttak-e, észrevettek-e, éreztek-e valamit.
Mindazonáltal úgy sejtettem, hogy ugyanezt az embert láttam
a nővel a testen kívüli te\ékenyscg során. És azt is sejtettem,
hogy az asszisztensnő nem \o!l az ellenőrző szobában, hanem
egy másik helyiségben tartózkodott a férjével. Ezt nehéz lesz
megmagyaráznia, mert a szigorú szabályok előírják, hogy az
asszisztensnőnek mindig ott kell ülnie a vezérlőasztalnál. Ha
meg lehetne győzni, hogy ebben az esetben fontosabb az igaz­
ság, akkor ezt a második mozzanatot talán bizonyítani lehet.
Az egyetlen bizonyíték az enkefalográf esetleges mérésein túl
a férj jelenléte, akinek létezéséről nem tudtam a kísérlet előtt.
Ez utóbbit az asszisztensnő is alátámaszthatja.
Fontos utólagos fejlemény a Dr. Tártnak írt jelentésben az
asszisztensnő megerősítette, hogy a „szétválás" közben az elő­
szobában tartózkodott a férjével Azt is megerősítette, hogy én
nem tudtam férje jelenlétérői és azelőtt sohasem találkoztam
vele. Dr.Tart kijelenti, hogy az enkefalográf feltűnően szokat­
lan görbét írt le a kísérlet ideje alatt.
 5
VÉGTELENSÉG,
ÖRÖKKÉVALÓSÁG

H
ogyan jellemezhetném legtalálóbban a II. Hely­
színt? Ugy, hogy azt tanácsolom, képzeljenek cl
egy szobát, amelynek ajtaja föle ezt írták: „Ki itt
belépsz, vizsgáld fölül az anyagról minden nézetedet." Már a
Második Test gondolatát is elég kínos volt megszokni, de a
II. Helyszín még keményebb falat. Megrázó élmény, hogyan
omlik porba minden, amit elfogadtunk valóság gyanánt. Sőt, a
II.Helyszín megkérdőjelez sok vallási tanítást és azok értelme­
zését.
Elég annyit mondanom, hogy kevés bizonyítékot szereztem,
amikor a II. Helyszínre látogattam a Második Testben, mert
ezek nem olyan látogatások, amelyek csak úgy hagyjuk magu­
kat bizonyítani, Igy az anyagok kőzött sok az elővigyázatos
becslés. Mindazonáltal a több száz tapasztalatnak, amelyet eb­
ben a különös tartományban szereztem, vitathatatlanul vannak
közös pontjaik. Márpedig ha A és B összege hatvanhárom al­
kalommal C, akkor nagy a valószínűsége, hogy A + B hat­
vannegyedszer is C lesz.
A sarkalatos tétel a 11. Helyszín nem-anyagi környezet,
ahol a mozgás és az anyag törvényei csak távoli kapcsolatban
 TESTEN KÍVÜLI ÉLMÉNYEK

állnak a földi világgal. Hatalmas tér, amely nem ismer bék­

lyókat {én legalábbis nem találkoztam velük), mélysége, di­
menziói felfoghatatlanok a véges tudat számára. Ebben az ir­
datlan birodalomban megtalálható minden sajátosság, amelyet
a mennynek és a pokolnak tulajdonítunk (Id. a VIII. fejeze­
tet); ez mind hozzátartozik a ü. Helyszínhez. Lakosai, ha le­
het így nevezni őket, az intelligencia különböző fokozatain ál­
ló egységek, amelyekkel lehet kapcsolatot teremteni.
Mint egy később fejezet statisztikai elemzésében utalok rá,
a II. Helyszínen megváltoznak az alaptörvények Az idő, úgy,
amilyen az anyagi világban, nem létezik. Sorozatban követik
egymást az események, van múlt és jövő, dc nincsenek elvá­
lasztva egymástól. Mindkettő azonos értelmi a „most"-tal. Az
időmérés, a mikroszckundumtól az évezredig, fölösleges. El­
vont számításokban, más mértékegységekkel ki lehet fejezni
őket, dc cz bizonytalan. Az energiamegmaradás lörténycit. az
erőtér-elméleteket, a hullámmcchanizmust, a gravitációt, az
anyagszerkezetet a témához jobban értő embereknek kell bi­
zonyítaniuk
A II. Helyszín olyan állapot, ahol a lét az általunk gondolat­
nak nevezett forrásból fakad, A gondolat a teremtő életerő,
amely energiát termel, formába önti az „anyagot", létrehozza
az érzékelés és közlés csatornáit. Gyanítom, hogy a II. Hely­
színen az „én" vagy a lélek nem más, mint a gondolat örvé­
nye vagy görbülete. Az vagy, aminek gondolod magad
Ebben a környezetben nem találhatók gépek A közleke­
déshez nem kell autó, hajó, repülőgép vagy rakéta. Azt gon­
dolod, hogy mozogsz és kívánságod teljesül. Fölöslegesek a
telefonok, a rádió, a televízió és a többi tájékoztatási mód. A
közlés azonnali. Nincsenek tanyák, kertek, szarvasmarha^te-
nyésztő telepek üzemek és üzletek. Egyetlen kísérleti utamon
sem tapasztaltam, hogy szükség lett volna az élelmiszerek
energiájára. Hogy mivel pótolják az energiát - már ha egyál­
talán használják - azt nem tudom.
A puszta gondolat az az erő, amely helyettesít minden
igényt és vágyat, meghatározza a cselekvést, a helyzetet és a
körülményeket ebben a szélesebb körű valóságban. Lényegé­
ben ezt az üzenetet próbálta közvetíteni ősidők óta a vallás és
a filozófia, noha kevésbé nyiltan és gyakran eltorzított formá­
ban. E szellemi közegben megtanultam egy sokatmondó tör­
vényt hasonló a hasonlónak örül. Nem is tudtam, hogy ez
egy sajátosan érvényesülő alapiörvény, többé-kevésbé elvont
szabálynak tartottam. De csak vetítsük ki és nyomban méltá­
nyolni fogjuk a II.Hclyszínen előforduló változatok végtelen­
ségét A rendeltetési helyet egyszer s mindenkorra megszabják
a legbenső, állandó motivációk, érzelmek és vágyak. Tudato­
san talán nem is oda akarunk menni, de nincs választásunk.
Fölöttes énünk (a lélek?) erősebb és általában ő dönt helyet­
tünk. Hasonló a hasonlónak örül.
A II. Helyszín szellem világának (vagy világainak) az az kü­
lönlegessége, hogy a földi világra jellemző, szilárdnak tűnő
anyagot és tárgyakat találhatunk benne. Ezeket három tényező
hívja életre. Elsősorban a gondolatok termékei, olyan emberek
gondolataié, akik valaha az anyagi világban éltek, és gondol­
kodásuk sémái máig nem halványodtak el. Ez a folyamat au­
tomatikusan, előre megfontolt szándék nélkül zajlik le. A má­
sodik fonást azok képezik, akik szerettek bizonyos dolgokat a
földi világban és a Ü. Helyszínen újjáteremtettek őket hogy
megszépítsék környezetüket A harmadik forrást, feltételezem,
a magasabb szinten álló intelligens lények jelentik, akik job­
ban tudatában vannak a környezetnek, mint a II. Helyszín leg­
több lakosa. Céljuk, legalábbis átmenetileg, az anyagi környe­
zet szimulációja, azok kedvéért, akik a „halál" után frissen
merüllek fel a földi világból. Azért teszik, hogy az. újonnan
jöttek megrázkódtatását enyhítsék az átalakulás korai szaka­
szaiban a megszokott formák és helyszínek.
Idővel megértjük a Második Test és a II.Hclyszín kapcsola­
tát. A II. Helyszín a Második Test természetei környezete. A
Második Test cselekvéseinek, Összetételének, érzékelésének,
irányításának ugyanazok az alapelvet mint a II. Helyszínnek.
Ezért történt az, hogy kísérleti útjaimon akaratlanul is a 11.
Helyszínen kötöttem ki. A Második Test nem evilágból való.
Ha földi kiruccanásokra akarjuk használni, hogy George-ot és
másokat látogassunk, az ugyanolyan, mintha arra kérnénk egy
búvárt, hogy felszerelés vagy túlnyomásos öltözet nélkül me­
rüljön alá az óceánba. Meg tudja tenni dc nem sűrűn és csak
rövid időre, ugyanakkor viszont védőruha nélkül is cl tud
menni, minden káros következmény nélkül a mérföldnyire ta­
lálható üzletbe. Tehát a Második Testnek „erőlködnie" kell,
mikor a földi világban közlekedik. Hacsak egy cseppet is la­
zítunk, a fölöttes elme a II.Hely színre vezérli a Második Tes­
tet. Ez így „természetes".
Hagyományos térfogalmunk is alaposan megszenvedi, ha a
II. Helyszínre alkalmazzuk. Itt a földi világunkat meghatározó
tér az értelem számára felfoghatatlanul húzódik tova a végte­
lenségbe. Hogy hova, arról ősidők óta megszámlálhatatlan el­
mélet született, dc ezek csekély mértékben vonzóak a modem
tudományos gondolkodás számára.
Kísérletező látogatásaim e tartományban nem sok segítséget
nyújtottak egy elfogadhatóbb elmélet kialakításához. A legel­
fogadhatóbb a rezgéshullám-elmélet, amely megszámlálhatat­
lan, eltérő frekvenciaszámú világ létezését tételezi fel. Köztük
csak az egyik a mi világunk. Mint ahogyan az elektromágne­
ses színképben minimális interakcióval egyszerre foglalhatják
el a teret a különböző hullámfrekvenciák, ugyanúgy lehetsé­
ges, hogy a II. Helyszín világa vagy világai is átfedik a mi
anyagi világunkat. Leszámítva a rendkívüli vagy szokatlan kö­
rülményeket, a mi „természetes" érzékeink és azok meghosz-
szabbítására készített eszközcink tökéletesen alkalmatlanok en­
nek az érzékelésére és regisztrálására. Ha ebből indulunk ki,
frappáns feleletet kapunk a „hol" kérdésére. „Hol?" Hát „itt".
Ezt az előtételt támasztja alá az emberi tudományok törté­
nete is. El sem tudtuk képzelni hogy léteznek az emberi fül
számára hallhatatlan hangok, amíg ki nem fejlesztettük azokat
a készülékeket, amelyekkel felfoghattuk, mérhettük és ger­
jeszthettük Őket. Viszonylag nem régen boszorkányként és va­
rázslóként üldözték vagy bolondoknak bélyegezték azokat,
akik erősködtek, hogy azt is meghallják, amit mások nem.
Még száz évvel ezelőtt is csak hóként és fényként érzékekük
az elektromágneses színképet. Meg mindig nem vagyunk tu­
datában az emberi agy mint elektrokémiai szervezet lehetősé­
geivel, az elektromágneses sugárzás vételében és továbbításá­
ban. Amíg ezt a szakadékot nem hidaljuk át, addig megérthet­
jük, hogy a tudomány miért nem vizsgálta még meg az embe­
ri agynak azt a képességét, hogy behatoljon abba a tarto­
mányba, amelyről eddig még nem születtek komoly elméle­
tek.
Olyan sokat lehetne elmondani a II. Helyszínről, hogy nem
érdemes szó szerint idézni a sok száz jegyzetből. A kővetkező
fejezetek majdnem teljes egészükben felölelik a II. Helyszínen
tett, közeli és távoli utazásokat. A tapasztalatok összefoglalá­
sából talán kirajzolódik a minta, amelyhez megválaszolatlan
kérdések kapcsolódnak. Minden ismert dologra egymillió is­
meretlen eshet, de legalább ez legyen kiindulási pont
A II. Helyszín valósága a legtitkosabb vágyakból és a legi­
szonyúbb félelmekből szövődik. Itt a gondolat maga a tett, a
belső én nem bújuk mások elől a nevelés vagy a gátlás mögé.
Legjobb becsületesnek lenni, mert úgyse tehetünk mást.
Ahol a fent leírt elvek érvényesülnek, ott egészen más a lé­
tezés. Emiatt olyan nehéz alkalmazkodni, már akkor is, ami­
kor csak megpróbálunk idelátogatni Második Testben. Zabo­
látlanul tombolnak az ösztönök, amelyeket a földi civilizáció
olyan gondosan elfojt. A "Mindent elsöprő erő" enyhe kifeje­
zés. Tudatos létünkben az ilyen állapot betegesnek számítana.
Első látogatásaim a I I . Helyszínen felszínre hozták minden
homályosan megsejtett, elfojtott szenvedélyemet és azokat is,
amelyeknek létezéséről sérelmem sem volt. Olyan félelmetes
erővel, annyira fékezhetetlenül uralkodtak cselekedeteimen,
hogy szégyenkezve és restelkedve tértem vissza. Féltem - fél­
tem az ismeretlentől, a különös, nem-anyagi lényektől, a „ha­
láltól", Istentől, a törvényszegéstől, a felfedezéstői és a fájda­
lomtól, hogy csak néhány félelmemet nevezzem meg. Borza-
 dásom erősebb volt. mint a szexuális gerjedelem, amely, mint
másutt följegyeztem, egymagában ts iszonyú akadálynak bizo­
nyult.
Egyenként, keserves és fáradságos munkával kellett megfé­
keznem a kirobbanó ösztönöket. Amíg ez nem sikerült, sem­
miféle józan gondolkodás nem volt lehetséges. Törhetetlen ko­
noksággal támadtak fel ismét. Mintha egy őrültnek kellett vol­
na elsajátítania az ésszerű gondolkodást. Az ember csecsemő­
korától felnőttkoráig tanulja, hogyan legyen „civilizált". Azt
hiszem, ugyanez történik, mikor alkalmazkodunk a II. Hely­
színhez. Ha életünkben elmulasztottuk, ez lesz első dolgunk a
halál után.
így már érthető, hogy a II. Helyszín azon tartományait,
amelyek legközelebb esnek (rezgésszámban?) a földi világhoz,
többnyire bolond vagy bolondos ösztönlények népesítik be.
Ugyanitt találhatók az élők, akik alusznak, akik kábítószeres
utazáson vannak, akik elkószáltak a testükből és valószínűleg
azok is, akik már meghaltak, de még mindig ösztöneik ural­
kodnak rajtuk. Ez utóbbi állítás valószínűnek tűnik, míg az
előbbiekre bizonyíték van.
Ez a közeli tartomány nem kellemes hely. Amíg nem oku­
lunk, addig ehhez a szinthez vagy síkhoz „tartozunk". Nem
tudom, mi történik azokkal akik nem tanulnak. Talán örökre
irt maradnak. Mikor hús-vér testünktől elválik a Második
Test, abban a pillanatban ott állunk a II. Helyszín peremvidé­
kein. Itt lehet találkozni széthullott személyiségekkel és lelkes
lényekkel. Ha létezik is valami, ami megvédi az újoncot, én
nem találkoztam vele. Csak óvatos és néha rémisztő kísérletek
árán tudtam elsajátítani azt a művészetet vagy trükköt,
amellyel keresztüljuthattam a zónán. Mivel még mindig nem
vagyok tisztában minden tanúlnivalóval, ezért csak a nyilván­
való dolgokat vettem észre. Bárhogyan történt is, én a sok év
alatt egyszer sem ütköztem akadályba az átkelésnél.
Az ijesztő jelenségeket és a nyílt konfliktusokat nem szá­
mítva, amelyekről ezután fogok beszámolni a határzóna lako­
sainak legfőbb hajtóereje a legváltozatosabb formájú szexuális
 kielégülésre való törekvés. Ha ezt - „alvókat" és „holtakat" is
beleértve - a közeli civilizációk termékének tekintjük, akkor
rájövünk, hogy a gyönyörhajhászás oka érmek az elemi ösz­
tönnek az elfojtása A szélső tartományban mindenki a hús-
vér test fogalmai szerinti kielégülést keresi A nemi ösztön
olyan megnyilvánulásai, amelyek a II. Helyszín távolabbi te­
rületeire jellemzőek, itt nem ismeretesek. A társadalmi beideg­
ződések tartóssága miatt időnként én is gépiesen reagáltam és
nehezen tudtam elkerülni hogy ilycsmibe ne keveredjek. Sze­
rencsére az ember megtanulja fékezni ezt az. erőt
A hasonló a hasonlónak örül.
Megjegyzem, egyetlen kísérletem során sem figyelhettem
meg, milyen a halál; ennek ellenére nem fér hozzá kétség,
hogy a földi élet után a II. Helyszínen való létezés valamilyen
formája következik. Létezhet másféle magyarázata is tucatnyi
év alatt összegyűjtött tapasztalataimnak, én azonban egyelőre
nem ismerek ideillőbb magyarázatot.
Egyszer, alighogy elhagytam az anyagi testet, parancsoló
késztetést éreztem, hogy menjek cl „valahova". Engedve a
sürgetésnek, rövid távot tettem meg és hirtelen kikötöttem egy
hálószobában. Magányos kisfiú feküdt az ágyban. Tíz-tizen­
egy évesnek látszott, és miután most már szokásomra vált a
belső érzékelés, láttam, hogy egyedül van, és fél és beteg,.
Mellette maradiam egy darabig, vigasztalni próbáltam, amikor
megnyugodott, elmentem, de megígértem, hogy még visszajö­
vök. A visszaút a testbe különösebb esemény nélkül zajlott le
és fogalmam sem volt róla. hol jártam.
Hetekkel ezután kiléptem a testből és már épp az útirányra
akartam összpontosítani amikor megpillantottam ugyanezt a
fiút. Észrevett és közelebb jött hozzám Álmélkodott, de nem
félt.
Felnézett rám és megkérdezte: - Most mit csinálok?
Nem jutott rögtön eszembe, mit válaszoljak, ezért átöleltem
a vállát és biztatóan megszorítottam. Ki vagyok én, hogy ta­
nácsokat osztogassak egy ilyen fontos pillanatban? A kisfiút
megnyugtatta jelenlétem és fölengedett.
 - Hova megyek? - kérdezte tárgyilagosan.
Az egyetlen dolgot válaszoltam, amit akkor logikusnak érez­
tem. Azt mondtam, hogy várjon itt, ahol van, nemsokára ide­
jönnek a barátai, és elviszik oda, ahova mennie kell.
A gyerek láthatólag beérte ennyivel, én pedig még magam­
hoz Öleltem egy darabig. Ekkor idegesítő jelzés érkezett az
anyagi testből, úgyhogy megveregettem a fiú vállát és elmen­
t e m Visszatérve a testbe megállapítottam, hogy elfeküdtem a
nyakam és az megmerevedett. Miután változtattam a helyzete­
men, sikerült megint kiválnom a Második Testbe, hogy meg­
keressem a fiút. Ő azonban már elment - én legalábbis nem
találtam
A dolog érdekessége, hogy a másnapi újság közölte egy
hosszas betegség után elhunyt, tíz éves fiú halálhírét Délután
halt meg, kevéssel azelőtt hogy én belevágtam volna a kísér­
letbe. Próbáltam kiagyalni valami elfogadható ürügyet, amivel
megismerkedhetnék a szüleivel, hogy alátámaszthassam ta­
pasztalataimat és talán enyhítsem a bánatukat, ám semmi sem
jutott eszembe.
Csak ha megjártuk a „nyers ösztön" fokozatát, juthatunk to­
vább a II. Helyszín elképzelhetetlenül változatos, de szembe­
szökően szervezett szigetvilágába. Kívülállókkal lehetetlen
megértetni ennek a szellemi örökkévalóságnak a „realitását".
Át kell élni, mint ezt számosan megállapították az évszázadok
során.
A legtöbb helynek, ahol jártam, „még mindig" emberiek a
lakosai. Mások, megváltozott a környezetük, azonban tulaj­
donságaik még mindig emberiek - érthetőek
Egyik látogatáson valami parkfélébe kerültem, ahol egy szé­
les sétányból leágazó keskeny ösvények kanyarogtak a nyírott
fűben, a gondosan ápolt virágok és fák között. Az ösvények
mentén padok álltak, férfiak és nők százai sétálgattak a park­
ban vagy üldögéltek a padokon. Néhányan higgadtaknak tűn­
tek, páran kissé meg voltak szeppenve, soknak pedig olyan
kába és riadt volt a tekintete, mintha eltévedtek volna. Bi­
zonytalanoknak látszottak, mintha nem tudnák, mi a teendő
vagy mi fog most történni.
Valamiért tudtam, hogy ez itt egy találkozóhely, ahol az
újonnan érkezettek barátaikra vagy rokonaikra várnak. A bará­
tok innen viszik az újonnan jötteket, oda, ahova „tartoznak".
Mivel nem láttam okát a maradásnak - senki sem volt a kö­
zelbcn, akit felismertem volna - baj nélkül visszatértem a
testbe.
Máskor szándékosan nekiláttam kutatni, hátha kapok vala­
milyen választ. Mikor leváltam a Második Testbe, azt kíván­
tam, hogy ott legyek, ahol a magasabbrendű intelligenciák tar­
tózkodnak és gyorsan nekiindultam. Továbbra is összpontosít­
va suhantam egy végtelennek rémlő űrön át. majd végül meg­
álltam. Szűk völgyben találtam magam, amelyben nem volt
semmi különös. Tartózkodtak ott bokáig érő, sötét köntös vi­
selő férfiak és nők is. Most elhatároztam, hogy harcmodort
változtatok. Több nőhöz is odamentem és megkérdeztem őket,
tudják-e, ki vagyok. Valamennyien igen udvariasan viselked­
tek és nagy tiszteiette] bántak velem, de tagadó választ adtak.
Otthagytam Őket és feltettem ugyanezt a kérdést egy férfinak,
aki szerzetesi csuhát hordott és kísértetiesen ismerősnek lát­
szott.
- Igen, én ismerlek - felelte a férfi. Nagyon megértő és ba­
rátságos volt a modora.
Azt kérdeztem tőle, hogy én tudom-e igazából, ki vagyok.
Úgy nézett rám, mintha emlékezctkiesésben szenvedő, régi és
kedves barátját látná viszont
- Tudni fogod - Szelíden mosolygott, míg ezt mondta.
Megkérdeztem tők, tudja-e, ki voltam utoljára. Arra próbál­
tam rávenni hogy mondja ki a nevemet.
- Utoljára szerzetes voltál a pennsylvaniai Coshoctonban -
felelte ő.
Kezdtem kínosan érezni magam, mentegetőzve távoztam és
visszatértem a testbe.
Egyik barátom, egy katolikus pap nemrég elhatározta, hogy
kideríti, lehetséges-e szerzetesnek lenni a halál után. Nagy
meglepetésemre és az ő örömérc talált valahol Coshocton kö­
zelében egy ismeretlen kolostort Felajánlotta, hogy magával
visz egy látogatásra, dc nekem nem volt rá idom (vagy bátor­
ságom?) Talán majd később...
Még sorolhatnám a tapasztalataimat de az se lenne elég,
hogy érzékeltethessem a II. Helyszín nagyságát és változatos­
ságát Láttam egy csoportot, amelynek tagjai mintha egyenru­
hát viseltek volna, csúcstechnikai eszközökkel bántak és a Tá­
madó Seregnek nevezték magukat (elmém legalábbis így ér­
telmezte a mondottakat). Sok százan voltak és mind a „beosz­
tására" v á r t Céljukat nem árulták el.
Egy másik látogatás során egy nagyvárosba kerültem, ahol
jelenlétemet azonnal ellenségesnek minősítették. Csak mene­
küléssel, bujkálással, végül pedig távozással tudtam elkerülni
a 'fogságot". Nem t u d o m miféle fenyegetést láttak b e n n e m
A nagyon agresszív cselekmények megint csak azt bizo­
nyították, hogy a II. Helyszín nemcsak a derű és a béke hona.
Egy másik utamon egy hagyományosan öltözött ember k ö z e ­
ledett h o z z á m Óvatosan figyeltem, hogy mit fog csinálni.
- Ismeri Arrosio LeFrancót vagy emlékszik még rá? - kér­
dezte nyersen.
Azt feleltem továbbra is elővigyázatosan, hogy n e m
- Gondolkozzon, biztosan eszébe fog jutni - mondta határo­
zottan.
Volt a hangjában egy árnyalatnyi követelés, ami feszélye­
z e t t Azt feleltem hogy egészen bizonyosan nem emlékszem
senkire, akit így hívnak.
- Egyáltalán senkit sem ismer itt? - kérdezte ő.
Csak annyit mondtam, hogy nem, amikor hirtelen elernyed­
tem és az ember elkapott Megmarkolta egyik karomat érez­
tem, hogy valaki más elkapja a másikat és vonszolni kezdtek
három vakító fény felé. Kapálóztam, aztán eszembe jutott,
hogy használjam a „vissza-a-testbe" jelet és ekkor végre ki-
 szabadítottam magam. Gyorsan elpályáztam és egy idő után
ott találtam m a g a m szobám falai k ö z t a testemben. Nyilván -
és remélhetőleg - Összetévesztettek valakivel.
Még mindig egy „emberi" utazás. Meghatározhatatlan hely­
re érkeztem, ahol nem volt más, mint szürkeség és épp azt
próbáltam kitalálni, mihez kezdjek, amikor egy nő közeledett
hozzám.
- Az. egyháztól jövök, és azért vagyok itt, hogy segítsek
- mondta nyugodtan.
Közelebb lépett és én rögtön megéreztem a belőle áradó ne­
miséget, de megfékeztem magam. N e m hihettem, hogy az
egyház így képzeli a segítséget Tévedtem.
Egy idő után köszönetet mondtam neki, megfordultam és
egy figyelő embert vettem észre a közelben.
Erős és maróan gúnyos hangja volt - N o , készen áll már,
hogy megtudja a világegyetem titkait?
Hogy zavaromat leplezzem, megkérdeztem, ki ői
- Albert Mather! - Ezt majdnem ordította. Az az érzésem
támadt, hogy engem szólít ezen a néven,
- Remélem, készen áll - kiabált egyre hangosabban a mé­
regtől - mert velem senki se volt oly kedves közölni, mikor
visszajöttem ide.
A többit nem hallottam, elnyelte a légköri zavarokra emlé­
keztető recsegés. Leléptem, mert nem tudtam, mire veszi rá a
méreg és simán visszatértem az anyagba. Utánanézve, semmi­
féle feljegyzést nem találtam Albert Mathcrről, akinek látható­
lag nincs köze Cotton Mather XVIII. századi lelkészhez.
Mint már említettem, voltak kellemesebb tapasztalataim is a
II. Helyszínen. Arról sejtelmem sincs, mi vonzott ezekbe a
különös helyzetekbe, de idővel talán megtudhatom ezt is.
A tartomány bemutatását ki kell egészítenem két szokatlan
tényezővel. Míg utaztam a térben, a sima és gyors mozgást
több alkalommal szakította félbe valami erőszakos, orkánra
emlékeztető lökés. Ügy sodort és pörgetett a fékezhetetlen
erő, mint levelet a szélvihar. Nem tehettem m á s t mint hogy
vitettem magam ezzel az áradattal, míg végül épségben kisod­
ródtam a partra. Nem tudom, mi lehet ez. de Inkább termé­
szeti, mint mesterséges jelenség.
A második a jel az égen. Öt-hat alkalommal figyeltem meg.
mikor a „Segítők" kísértek. Kezdetleges jelképek meghökken­
tő füzére, amely a II. Helyszín egy pontja fölött ível. Aki át­
megy a zónán, annak mind meg kell kerülnie ezt a sorompót,
mert szilárd, mozdíthatatlan, változatlan.
A jelképek, amennyire „láthattam", kezdetleges, pálcikaszerű
ábrázolások: egy férfi, egy öregebb nő, egy ház meg valami­
féle algebrai egyenletek. Az egyik „Segítőtől" tudtam meg a
történetét. Derűsen, majdnem bocsánatkérően mesélte eL
Felmérhetetlen időkkel ezelőtt egy nagyon hatalmas és gaz­
dag asszony (nem tudom, mi itt a gazdagság mércéje) min­
denáron biztosítani akarta, hogy a fia a mennybe kerüljön.
Egy templom papjai felajánlónak, hogy kieszközlik, feltéve,
ha valami bődületes összeget fizet nekik (sic!) Az asszony fi­
zetett, fia azonban nem jutott a mennyekbe. A dühös és bosz­
szúszomjas asszony minden megmaradt pénzét és hatalmát ar­
ra használta, hogy odatétesse a jelet az égre. és mindenki, aki
látja, az idők végezetéig mdomást szerezzen ezeknek a kleri­
kusoknak a becsteknségéről és hitványságáról
Jól sikerült a munka. Az asszony, a fia, és a templom nevét
elnyelte az idő, a jel azonban ottmaradt és ősidők óta dacol a
tudósok minden erőfeszítésével, akik cl akarják távolítani
vagy meg akarják semmisíteni. A mentegetőzés és az enyhe
zavar pedig nem valami kétes szekta álnokságának jele, ha­
nem annak szól, hogy senki sem képes levenni a jelet Emiatt
minden tudományos vizsgálatnál, amely a II..Helyszin ezen
pontján folyik, szükségszerűen számításba kell venni az ívet
Olyan, mintha valaki létrehozott volna egy mesterséges elemet
a réz és a kobalt között, amelyet egyetlen kutatóvegyész sem
hanyagolhat cl. Ha lenne egy irdatlan mesterséges hold, ame­
lyet mai eszközeinkkel nem tudnánk lehozni, az szerepelne
minden tankönyvben és minden csillagászati tanításban.
így mesélték nekem a történetet
 A legnagyobb nehézségei az okozza, hogy az anyagi világ­
hoz szoktatott tudatos elme képtelen elfogadni a végtelen II.
Helyszínt. A fiatal nyugati tudomány hajlamos tagadni a léte­
zését. Vallásaink állítják, hogy létezik, de eltorzult, elvont ké­
pet adnak róla. A tudományok tagadják, mert nem lehet felku­
tatni és megmérni.
És itt a Sorompó. Hogy miért van, azt senkise tudja igazán,
legalábbis nem a nyugati világban. Ez az a redőny, amely le­
ereszkedik, mikor fölébredünk és elrejti az utolsó álmot -
vagy a II. Helyszínen tett látogatás emiékét. Ezzel nem azt
akarom mondani, hogy minden álom a II. Helyszint őrzi ám
néhány az ott szerzett tapasztalatok átrordítása.
Az átfordítás - a II. Helyszín tapasztalatainak jelképekbe öl­
töztetése - nem okvetlenül tartozik a Sorompóhoz. Ez inkább
a tudat erőfeszítése, hogy értelmezze a tudatfölötti II. Hely­
szín eseményeit, amelyeket képtelen megérteni vagy képekbe
foglalni A megfigyelés, amelyet a Második Test végzett az I.
Helyszínen (az Itt-és-Mostban) azt bizonyította, hogy a legkö­
zönségesebb funkciók vagy tettek is félreértelmezhetők, főleg,
ha összefüggéseikből kiszakítva vizsgálják őket, A II. Helyszí­
nen, ebben a tudat számára tökéletesen ismeretlen környezet­
ben még nagyobb az értelmezési hiba lehetősége.
Gyanítom, hogy sok, vagy a legtöbb, vagy minden emberi
lény meglátogatja álmában egy időre a 11. Helyszínt Azt nem
tudom, mi szükség ezekre a látogatásokra. Egy napon talán
majd megfejti a tudornány a titkot és akkor új kor köszönt az
emberiségre. Egyben új tudomány születik, a EL Helyszín és e
csodavilággal való kapcsolataink tudománya.
Egy napon. Ha kibírja addig az emberiség.
 6
A KÉP FONÁKJA

K
ülönös módon a mai tudós sokkal könnyebben cl
tudja képzelni a IIl. Helyszínnek nevezett térség
lehetőségét, mint a II. Helyszínét. Miért? Mert il­
lik a legújabb fizikai felfedezésekhez, a bizonyosság apró
morzsáihoz, amelyeket a részecske bombázással, részecske­
gyorsítókkal, ciklotronokkal végzett kísérletekből bányászott
elő.
Ismerkedésnek az lesz a legjobb, ha ideírom a jegyzeteim­
ből a III. Helyszínen szerzett tapasztalatokat.

1958. XI. 5. Délután

Gyorsan és könnyedén jött a rezgés és egyáltalán nem volt

kellemetlen. Mikor felerősödött, megpróbáltam kiemelkedni a
testből, de nem sikerült Akármilyen gondolánál vagy kombi-
nációval próbálkoztam, maradtam odabéklyózva ott, ahol vol-
tam- Aztán eszembe jutott a forgós trükk, amely épp olyan,
mintha az ember az ágyában fészkelődne. Elkezdtem forogni
es rájöttem, hogy a testem nem ,forog" velem együtt. Lassan
mozogtam és egy idő után „arccal lefele" kerültem, ami pon-
 tosan ellentétben volt hús-vér testem helyzetéül. Abban a pil­
lanatban, amikor befejeztem a 180 fokos fordulatot (fáziskivü-
liség, ellentétes pólus?), megnyílt egy lyuk. Ez volt rá az
egyetlen megfelelő szó. Úgy érzékeltem, mintha egy falban
lenne. Ez a fal körülbelül hatvan centiméter vastag volt, füg­
gőleges, és a végtelenségbe nyúlt minden irányban.
Kerülete pontosan megfelelt hús-vér testem körvonalainak.
Megtapintottam a falat, éreztem, hogy kemény és sima. A lyuk
szélei viszonylag érdesek voltak. (A tapogatást a nem-anyagi
kézzel végeztem.) Túl - a lyuk mögött - nem volt más, csak
feketeség. Nem a sötét szoba feketesége, hanem a végtelen tá­
volságé és téré, mintha a messzeségbe néznék egy ablakon át.
Úgy gondoltam, hogy ha elég jó lenne a szemem, bizonyára
láthatnám a közeli csillagokat és bolygókat Mindazonáltal
éreztem, hogy áthatolhatatlan, külső" teret látok, a naprendszer
mögötti, hihetetlen távolságban.
Óvatosan behajoltam a lyukba és az oldalába kapaszkodva
átdugtam rajta a fejem. Semmi. Semmi, csak feketeség. Ember,
anyag sehol. Olyan kimondhatatlanul idegen volt, hogy sietve
visszarántottam a fejem. Leírtam a 180 fokos fordulatot, érez­
tem, hogy összeolvadok a testtel és felültem. Fényes nappal
volt, olyan, mint amikor elmenlem. Az egész néhány percnek
tűnt, halott egy óráig és öt percig voltam távol!

1958. XI 18. Éjszaka

Erős rezgés, de semmi több. Megint megpróbáltam a for­

gást Bejött, lassan leírtam a 180 fokos fordulatot Ott volt a
fal, a lyuk és mögötte a feketeség. Most elővigyázatosabb vol-
tam. Óvatosan átnyújtottam a kezem a feketeségbe. Elképedé­
semre egy kéz megfogta és megszorította! Olyan volt. mintha
ember meleg keze lett volna. A kézszorítás után gyorsan visz-
szarántottam a kezemet. Azután ismét kinyújtottam a lyukba.
A kéz megszorította és egy kártyát nyomott a markomba. Be­
húztam és elolvastam a kártyát. Egy cím volt rajta. Visszaad-
tam a kártyái a lyukon át, megint kezet ráztunk, behúztam a
kezem, egybeolvadtam a testtel. Utána kell néznem ennek a
címnek a Broadwayn, ha New Yorkban van.

1958. XII. 5. Délelőtt

Megint forogtam és megint megtaláltam a lyukat. Még min­

dig elővigyázatosan adaóvakodtam, és ez alkalommal mindkét
kezem átnyújtottam rajta. Kezeimet nyomban megragadta két
másik kéz. Aztán, kísérleteim folyamán most először, kimond­
ták a nevemet. Szelíd, mély női hang szólongatott sürgetően,
mintha álmomból ébresztgetne, de nem akarna túlságosan
megijeszteni: „Bob! Bob!" Először mergriadtam, aztán Össze­
szedtem magánt és megkérdeztem: „Téged hogy hívnak?"
(Még mindig bizonyítékot akartam.) Amikor e szavakat ki­
mondtam, nagy nyüzsgés támadt, mintha egy csendes tóba
dobtak volna követ: morajlás, susogás, sercegés stb. A hang
megismételte a nevemet, én megismételtem a kérdést, miköz­
ben a két kéz még mindig nem engedte el az enyémet.
Bizonyságot akartam, hogy öntudatomnál voltam és ponto­
san ezeket a szavakat mondtam. Visszahúztam a kezem, leír­
tam a 180 fokos fordulatot, összeolvadtam az anyaggal, felül­
iem és hangosan kimondtam a kérdést. Elégedetten visszadől­
tem, megfordultam és megint feliettem a kéndést a lyukon át.
Semmi válasz Tovább próbálkoztam, amíg nem éreztem, hogy
a rezgés gyengül, és tudtam, hogy nem maradhatok tovább.
Megfordultam, visszafértem a testbe és a köznapokba.

1958 XII 27 Éjszaka

Előidéztem a rezgéseket, várakozásomnak megfelelően meg­

int megtaláltam a lyukat. Összeszedtem a bátorságomat és
lassan átdugtam a fejemet. Amint megtettem, egy hangot hal­
lottam, amint izgatottan és meglepetten azt mondja: „Gyere
gyorsan! Nézd!" Semmit se láttam {valószínűleg azért mert
behunytam a szemem, hogy fenntartsam a rezgést, u.i. a látás
elvonja a figyelmemet.) Még mindig a feketeség. Mivel a má­
sik csak nem jött, a hang megint szólította, sürgetve és izga­
tottan A rezgés gyengülni látszott, ezért visszahúzódtam a
lyukból, megfordultam és baj nélkül visszatértem a testbe.

1959. I. 15. Délután

Végre elkezdődött a rezgés, én pedig elfordultam, hogy meg­

int megvizsgáljam a lyukat. Ott volt, a 180. foknál. Kicsit ide­
gesen nyúltam át egyik kezemmel. Aztán gondolatban elmoso­
lyodtam és lazítottam, miközben így szóltam magamban le­
gyen kéz, karom vagy mancs, szívesen fogadom. Erre egy kéz
megfogta a kezem és megszorította, én pedig viszonoztam a
szorítást. Határozottan éreztem, hogy a túloldal barátságos.
Megfordultam, és némi nehézség árán visszatértem a testbe.
Izgalmamban elfelejtettem a forgást és a visszatérést a nor-
mális jelzéshez!

1959. I. 21. Éjszaka

Bevezetésnek megint megpróbáltam a lyukat. A rezgések

után simán ment a forgás, és egyik karommal mélyen benyúl­
tam a lyukba. Amikor a másikat is utánanyújtottam, mintha
valami éles dolog vágott volna a tenyerembe. Olyan volt, mint
egy horog, és mikor megpróbáltam visszahúzni a kezemet,
még jobban belemélyedt a húsba. Végre, némileg feldúltan, si­
került kihúznom a kezem. Olyan érzés volt, mintha a horog
átfúrta volna a tenyeremet. Nem volt fájdalmas, de fölzaklató.
Visszafordultam a testbe és ránéztem a jobb kezemre. Jelt nem
láttam rajta és nem éreztem semmit, noha sokáig úgy rémlett,
mintha átfúródott volna a tenyerem.
 1 9 5 9 1 2 5 Éjszaka

Újabb kísérlet a lyukkal ugyanaz a rezgésmód és 180 fok.

Megint óvatosan benyúljam a lyukba. Egy kéz megfogta a ke­
zemet és keményen tartotta (semmi horog!), aztán átadta egy
másik kéznek. Lassan elengedtem ezt a másik kezet és feljebb
tapogatóztam. A kézhez egy kar és egy váll tartozott. Már
folytatni akartam a felfedezést, amikor a rezgés enyhült, én
pedig visszahúztam a karomat, megfordultam és visszaszálltam
a testbe. Nem volt jel ami visszahívott volna, végtagjaim nem
kaptak görcsöt, nem volt zaj. Talán egy pillanatig tartó hang
okozta a visszatérést.

1959. V. 2. Délután

Lehet, hogy okkal tartok a lyuktól. Ugyanazt a megközelítési

módot alkalmaztam, rezgés, I80 fokos fordulat, benyúltam a
lyukba és először nem tapasztaltam semmit. Mélyebbre nyúl­
tam és hirtelen úgy éreztem, mintha elektromosan feltöltött
forró vízbe dugtam volna a kezem (ez a legpontosabb leírás).
Nagyon gyorsan visszarántottam, elfordultam és felültem.
Hús-vér kezem el volt zsibbadva. Az a helyzet, ahogyan feküd­
tem, nem akadályozhatta a vérkeringést. A zsibbadás és a nyi­
lallás lassan, körülbelül húsz perc alatt múlt el

1959. II. 15. Délután

Függőleges el- és visszamenetellel kísérleteztem, aztán át­

gördültem a lyukhoz- Bátorságomat összeszedve gyorsan átug­
rottam rajta, mint mikor az úszó veti át magát egy vízalatti
lyukon. Megtapogattam a túlodalát; a fal olyan volt. mint az
„én" oldalamon. Megpróbáltam „látni", de nem volt más.
mint sürű sötétség. Elhatároztam, hogy egyszer s mindenkorra
lezárom a kérdést, Ellöktem magam, és kinyúltam, el a lyúk­
tól.
Mozogni kezdtem, először lassan, de hamarosan felgyorsí­
tottam. Még sebesebben mozogtam és mégis csak enyhe súrló­
dást éreztem. Úgy tűnt, rendkívüli sebességgel haladok, hogy
„eljussak" valahova. Egy idő után, ami nagyon hosszúnak
tűnt. kezdtem aggódni. Még mindig nem „láttam", nem érez­
tem semmit. A végén már ideges voltam. Kezdett hatalmába
keríteni a félelem, hogy eltévedek. Lassítottam, megálltam,
megfordultam és visszanyúltam a lyuk irányába. Ugyanolyan
hosszú időbe telt visszajutni. Már szorongtam, mikor végre
megláttam magam előtt a tyúkon át a fényt. Előrelendültem,
átmentem rajta, megfordultam és felültem. Három és egyne­
gyed óráig voltam távol!

1959. II. 23. Éjszaka

A lyúk lakott! Ma este (fél nyolckor) a rezgés és a I8O fo­

kos fordulat segítségével ezúttal tétovázás nélkül átfúrtam ma-
gam és felálltam. Azonnal éreztem, hogy valaki áll mellettem.
Inkább éreztem, mint láttam (az a benyomásom, hogy férfi).
Valami kimondhatatlan okból, amelyet még most, nyugalma­
mat visszanyerve sem értek, hálatelten a lába elé vetettem
magam és zokogtam. Egy idő után lecsillapodtam, óvatosan
elhátráltam, átmentem a lyúkon, visszagürdültem a testbe és
felültem. Ki volt ez? És miért viselkedtem ilyen felindultan?

1959. II. 27. Éjszaka

Mivel válaszokat (vagy akár csak egyetlen választ!) akar­

tam, ismét végigcsináltam a rezgést és a 180 fokos be fordu­
lást, aztán átmentem a lyukon. Azon túl megint csak sötétet
találtam, de nem volt kellemetlen, nem nyúlkáltak kezek, nem
éreztem jelenlétet.
 Valami szilárd dolog volt alattam, ezért nagyon erősen meg­
próbáltam kinyitni a szemem és látni". Sikerült és ekkor
megláttam mindent. Egy épület közeiéhen álltam (inkább ha­
sonlított istállóra, mint házra), amely egy hatalmas mezöfélén
állt. Gondoltam, megpróbálok fölrepülni a tiszta, mélykék, fel­
hőtlen égbe, de úgy tűnt, nem birok elszakadni a földtől. Ta­
lán itt volt súlyom. Tőlem úgy harmincegynéhány méternyire
volt valami létra. Odamentem és láttam, hogy egyfajta torony,
talán három méter magas. Mim a szállni készülő madár, fel­
kapaszkodtam a torony tetejébe, elrugaszkodtam - és hangos
puffanással zuhantam le a földre! Azt hiszem, ugyanügy meg­
lepődtem, mint a madár, amelynek megnyesték a szárnyát.
Feltápászkodtam, és beláttam, milyen ostobán viselkedtem.
Nem a megfelelő eljárást követtem. Pedig a szabályokat még
„itt" is be kell tartani. Felemeltem kezemet és karjaimat, úgy,
mint mikor „nyújtani" akarok és könnyedén elröppentem. Las­
san szálltam végig a mező felett, élveztem a látványt és a für-
készést. amikor hirtelen elsűvített mellettem valami. Épp idejé­
ben fordultam meg, hogy lássam, amint a fal és a lyuk felé
tart. Valamiért attól féltem, hogy ez a valami azért igyekszik a
tyúkon túlra, hogy belefészketje magát a testembe, tehát meg­
pördültem röptömben és a lyuk felé szárnyaltam. Túl későn
kaptam észbe, hogy az amit én lyuknak néztem, nem egyéb,
mint ablak az épület falán - azzal már odabent is voltam,
ahol sötétség fogadott. Körbetapogatóztam és megtaláltam a
lyukat. Átmentem rajta, megfordultam és testi mivoltomban ül­
tem fel.
Minden rendben valónak tünt, a megfelelő helyen voltam, az
időt jól számítottam ki. visszajutottam! Mivel a rezgés még
mindig erős volt, 180 fokos szögben megfordultam, átmentem
a lyukon a fénybe. Most már figyelmesebben néztem körül és
az épület közelében felfedeztem két széken ülő embert, egy
férfit és egy nőt. A férfival nem voltam képes kapcsolatba lép­
ni, de a nő (akit nem láttam tisztán, csak azt tudtam, hogy
nő) mintha érezte volna, hogy ott vagyok. Megkérdeztem, is­
mer-e, de válaszul csak a tudatosságát érezhettem. A rezgés
gyöngülni kezdett, így visszavonultam, belevetettem magam a
lyukba, megfordultam és felültem. Az egész epizód negyven
percig tartott.

Mire véljük ezeket a tapasztalatokat? Ha szó szerint vesszük

ókét, akkor egy rendkívüli mértékű érzékcsalódásra utalnak.
Megfigyeléseimből mindenesetre kirajzolódik egyfajta fejlő­
dés.
A korábbi írásos feljegyzésekben nincsenek ehhez fogható
élmények, amelyekkel tapasztalatanttat Össze lehetne hasonlí­
tani. Ezek nem spontán történések voltat tudatosan terveztem
cl és módszeresen ismételtem meg őket Ilyen a szempontból
egyedülállóak.
A kísérletet, amelyet nem egyszer, dc legalább tizenegyszer
végeztem el, az alábbi képlet segítségével lehetett megismétel­
ni: 1) rezgések gerjesztése, 2) 180 fokos fordulat, és 3) a
lyuk" megjelenése.
A 180 fokos fordulat érdekes feltételezésekre ad alkalmat. A
hivatkozás a „fáziskiesésre" és a pontosan ellenkező irányban
történő helyváltoztatás megérdemli a fizikusok figyelmét. Ta­
lán használható elmélet születhetne, ha a fáziskapcsolat hullá­
malakjával kapcsolatos tanulmányokat alkalmaznák erre az
esetre.
A feketeséget a lyukban nyilvánvalóan látásom korlátozott
volta okozta. A kísérletek korai szakaszában magam mondtam
le a látásról, mert úgy éreztem csak behunyt szemmel tartha­
tom fent a rezgést Amikor elhatároztam hogy most látni aka­
rok, akkor láttam. Milyen érdekes len volna a hosszú felderítő
repülések alatt is használni a szememet! Talán sokkal többet
tudtam volna meg.
A „kezek" dacolnak minden magyarázattal. Semmi sem utal
arra. hogy első alkalommal én szuggeráltam volna magamnak
a kezet. A második és további tapasztalatoknál már gyanakod­
hatunk szuggerálásra vagy kondicionálásra, dc ez semmi eset­
re sem csorbítja az első tapasztalat hitelét. A névjegykártya
 besorolható a régi emlékek közé, amelyeket a képzettársítás
kapcsolt össze az első kézszorítással. De még így sincs ma­
gyarázat a „horogra", amelyet „belevágtak" a tenyerembe.
Hogy a nevemen szólítottak, abban más körülmények között
nem lett volna semmi különös. Többször is följegyeztek ilyen
testetlen hangokat, ám ezek mindannyiszor ébrenlét közben
vagy álomban szólaltak meg. Számos lélektani elmélettel és
több-kevesebb sikenel próbálták magyarázni Őket
A legérdekesebb mozzanat, hogy valaki más is fölfedezte,
amint behatolok a lyukon. Mások élménybeszámolói szerint
egy olyan szentély vagy intelligencia szokta észlelni a betola­
kodót, aki nem a közvetlen közelben tartózkodik. Ha az én
élményem ugyanazt a mintát követi, mint a többieké, akkor
az időtényező is azonos, ezt azonban semmiféle eszközzel
nem lehet ellenőrizni
Érzelmi reakcióim a „Valakivel" való találkozásra nagyon
emlékeztettek egy misztikus élményre. Olyan rajongó alázat
fogott el, amelynek önkívületében nem fékezhettem meg túlá­
radó érzelmeimet
Ez volt a kezdet. Egész sorozat követte, amelyeknek idő­
pont szerint feltűnően hasonlítottak egymásra, ugyanakkor da­
collak minden történeti magyarázattal. A kíváncsi szellem
azonban nem intézheti el a közös tapasztalatot azzal, hogy ér­
zékcsalódásnak minősíti.
Összefoglalva, a III. Helyszín olyan testi-anyagi világnak
bizonyult, amely majdnem mindenben azonos a mienkkel. A
természeti környezet ugyanolyan. Vannak fák, házak, városok,
emberek, mesterséges tárgyak, megtalálható az ésszerűen civi­
lizált világ minden tartozéka. Vannak otthonok, családok, vál­
lalatok, az emberek dolgoznak, hogy pénzt keressenek. Van­
nak utak, amelyeken járművek közlekednek. Vannak vasutak
és vonatok.
Mármost ami a majdnem"-et illeti, először arra gondoltam,
w

hogy a III. Helyszín nem egyéb, mint Földünk egy része,

amelyet én és a többiek nem ismerünk. Látszólag minden
megvolt benne, hogy az lehessen, de az alaposabb vizsgálat
bebizonyította, hogy földi világunknak sem a jelenéhez, sem a
múltjához nem tartozhat
A tudományos fejlődés szintje egyenetlen. Egyáltalán nin­
csenek villamossági berendezések. Nem létezik villamosság,
clcktromágnesesség. semmi, ami ezekkel kapcsolatos. Nincse­
nek lámpák, nincs telefon, rádió, televízió, villanyáram.
Nem vettem észre, hogy belső égésű motorokat, benzint,
olajat használnának encrgiafejlesztésre, noha a gépi erőt isme­
rik. Miután tüzetesen szemügyre vettem az egyik mozdonyt,
amely ódon személyszállító vagonokból álló szerelvényt von­
tatott, megállapítottam, hogy gőzgép hajtja. A vagonok mintha
Iából készültek volna, a mozdony fémből, de külsőre mások
voltak, mint a mi, mostanra elavult típusaink. Még a mi hegyi
vasútainkénál is sokkal keskenyebb nyomtávot használtak.
Volt alkalmam apróra végignézhetni egy mozdony szervize­
lését A gőzt nem fából, de nem is szénből fejlesztették. A ka­
zán alatt jókora, kádszerű tartályok álltak, amelyeket kihúztak
a helyükről, és kisméretű szekereken begördítették őket egy
vaskos és tömör falú épületbe. A tartályok tetejéből csövek
álltak ki. A szállítók védőpajzs mögé bújva, nagyon elővigyá­
zatosan végezték a munkát és addig nem lazítottak éberségü­
kön, amíg a tartályok odabent nem voltak az épület bizton­
ságában és rájuk nem zárták az ajtót. Vagy a hőségtől, vagy
sugárzástól, de a tartályok „rázósak" voltak. A technikusok vi­
selkedése sugárzásra utalt.
Az utcák és utak nem olyanok, mint a mieink, főleg a mé­
retük más. A kocsiút, amelyen a gépjárművek közlekednek,
majdnem kétszer olyan széles, mint a mienk. Kocsijaik is jó­
val terjedelmesebbek. Még a legkisebbik ülésén is elfér egy­
más mellett Öt-hat ember. A szabványos járműnél csak a veze­
tő ülése van rögzítve. A többit a nappali szoba székeihez ha­
sonlóan rakják körbe a négy-hat méter hosszú utastérben. A
kereket ismerik, dc a felfújt gumiabroncsot nem. A kormány
egyetlen vízszintes rúd. A motor valahol a kocsi hátsó részé-
ben van. A járművek nem haladnak túlságosan gyorsan, leg­
följebb óránkénti tizenöt-húsz mérföldes sebességgel. A forga­
lom gyér.
Létezik önjáró közlekedési eszköz is: egy négykerekű plató,
amelyet az első kerekeket lábbal lenyomva kormányoznak.
Kézipumpára emlékeztető szerkezei továbbítja az energiái a
hátsó kerekekhez. Az egész nagyon hasonlít a pár évvel eze­
lőtti gyerekjátékra, a „huzivoni-kocsira". Ezt a járművet rövid
utakra használják
A szokások mások, mint a mieink. Abból a kevésből, amit
összegyűjtögettem, megtudtam, hogy történelmükben más ese­
mények, nevek, helyek és dátumok szerepelnek. Az emberek
fejlettsége (a tudat emberként értelmezi a zóna lakosait)
ugyanolyannak tűnik, a műszaki és társadalmi fejlődés azon­
ban nem mindenben azonos a mienkkel.
A legnagyobb jelentőségű dologra röviddel azután jöttem rá,
amikor összeszedtem a bátorságomat és hosszabb expedíciók­
ra indultam a III. Helyszínen. A kezdeti jelzésekkel ellentét­
ben az ottaniak addig nem ébredtek tudatára jelenlétemnek,
amíg össze nem találkoztam és akaratom ellenére ideiglenesen
„alá nem merültem" valakibe, akit nem nevezhetek máskent,
minthogy Ő az az „Én", aki „ott" lakik. Egyeden magyaráza­
tot tudok elképzelni: engem, földi ,itt"-létem teljes tudatában
arra ösztökélt valami, hogy átmenetileg költözzek bele egy
„ottani" személy testébe, aki nagyon hasonlított rám.
Szokásommá vált, hogy amikor átmentem a III. Helyszínre,
gépicsen belebújtam annak a személynek a bőrébe. Az ilyen
ideiglenes helyettesítéseknél nem érzékeltem szellemi jelenlé­
tét. Amit róla, tevékenységéről, múltjáról tudtam az a család­
jától és agyának adatbankjából származott. Noha tudtam, hogy
én nem Ő vagyok, kitapogathattam múltjának érzelmi motívu­
mait. Azon is elgondolkoztam, milyen kényelmetlenségeket
okozhattam neki a berakodásaim idején föllépő emlékezetr-
kiesésekkcl. Nyilván előfordult vele. hogy nagyon kanos hely­
zetekbe keveredett.
Az ő eletéről annyit tudok, hogy az ottani „Én" első betö-
réskor meglehetősen magányos ember volt. Munkájában (épí­
tési vállalkozó volt) nem könyvelhetett el túlzott sikereket és
elég visszahúzódó természet v o l t Az alacsony jövedelműek
közé tartozott és egy jelentéktelenebb főiskolának megfelelő
intézményben végezte tanulmányait Pályafutása kezdeten egy
nagyvárosban talált szokványos munkát Albérlők házában la­
kott az első emeleten, és busszal járt dolgozni Idegen volt a
városban és kevés barátot szerzett. (A busz nagyon tágas jár­
mű volt, nyolcan fértek el egymás mellett egy sorban, és az
ülések a sofőr mögött fokozatosan emelkedtek, hogy mindenki
láthassa az u t a t ) Először akkor tolakodtam belé, amikor épp
leszállt a buszról. A sofőr gyanakodva nézett, mikor fizetni
akartam. Úgy látszik, ingyenes a tömegközlekedés,
A következő behatolásra egy érzelmi válság idején került
sor. Az ottani „Én" megismerkedett Leával, egy jómódú fiata­
lasszonnyal, akinek két gyereke volt, egy fiú és egy lány,
egyik sem idósebb négy évesnél. Lea szomorú, álmodozó és
valahogy szorongó teremtés volt, akivel valami nag)' tragédia
történheti. Volt ennek valami köze a régi férjéhez is, de ezt
nem lehetett tisztán látni. Véletlenül ismerkedett meg az ottani
„Énnel'*, akiben mély vonzalom támadt az asszony iránt, a két
gyerek pedig remek pajtásra lelt benne. Lea csak lanyha ér­
deklődést mutatott az első találkozáskor. Leginkább az tetszett
neki, hogy a férfi olyan figyelmes és gyöngéd a gyerekekhez.
Nem sokkal ezután épp akkor törtem be, amikor Lea és az
ottani „Én" bejelentették barátaiknak - az asszony barátainak
- h gy „összeházasodnak" (ennek a szónak ott kissé más
hangzása van). Volt nagy hüledezés, főleg azért, mert még
csak harminc nap (?) telt el azóta, hogy valami főbenjáró do­
log történt Lea életében (válás, megözvegyülés, vagy valami­
lyen súlyos betegség). Az ottani „Én" még mindig rajongott a
nőért, Lea pedig még mindig bánatos volt és zárkózott-
Következő beosontamkor Lea és az ottani „ É n " egy falusias
környezetben álló házban éltek. A ház egy alacsony dombon
épült, négyszögletes ablakai voltak és olyan kiugró eresze,
mint egy pagodának. A vasúti sín a háztól körülbelül három-
száz méternyire kerülte meg a dombot. A síntől jobbra ösvény
kúszott fel egyenes vonalban, keresztülszelte a domb elejét,
körbefutotta a házat, és az épület mögött balfelé haladt to­
vább. A ház lépcsőjétől a domb lábáig sötétzöld fii borította a
földet. Az ottani „Ennek" a ház. mögött volt az irodája, egy­
szobás épület, ahol dolgozott
Ez alkalommal Lea épp akkor jött be az irodába és ment
oda az asztalhoz, mikor én átvettem az ottani „Én" helyéi.
- A munkások kölcsön akarnak kérni néhány szerszámot -
mondta Lea.
Értetlenül néztem rá N e m nagyon tudtam, mit mondjak,
ezért megkérdeztem, milyen munkások
- Hát akik az úton dolgoznak. - Még mindig nem sejten
semmi rosszat-
Miclőtt beláttam volna a következményeket, kiböktem, hogy
senki sem dolgozik az úton. Erre Ő merőn, fokozódó gyanak­
vással nézett rám. Mivel fogalmam sem volt róla, hogy most
mít tegyek, hazamentem a lyukon át
Újabb izgalmas betörésemre akkor került sor, mikor az otta­
ni "Én" berendezte magának a laboratóriumát. N e m volt meg­
felelő tudományos képesítése, de a fejébe vette, hogy bizo­
nyos kísérleteket így is képes lesz elvégezni Vásárolt (talán
Lea pénzéből) egy hatalmas raktárépületet, le választtatta kis
szobákra, és valamiféle kísérleteket végzett. Egy kísérlet kö­
zepén léptem be a testébe, dc nem tudtam kiszámítani, mi le­
gyen a következő lépés. Rögtön ezután Lea érkezett látoga­
tókkal, akiknek azt akarta megmutatni, min dolgozik férje a
felújított épületben. Én (ottani "Én" testében) csak álltam ott
és egy szót se tudtam kinyögni, mikor Lea megkért monda­
nám el, mít csinálok
Lea némileg feszélyezetten átkalauzolta a házaspárt egy má­
sik szobába. Én tétováztam, holott az Ottani , É n " talán követ-
le volna őket. Megpróbáltam kitapogatni", mit művelhet, dc
csak annyit sikerűlt kiszednem belőle, hogy újfajta színházat
akar tervezni, díszleteket, világítást, üléseket, azért, hogy
megrázó élmény legyen a színházba járás. Mivel csak részle-
ges sikert értem el, hallván, hogy a vendégek visszatérőben
vannak, otthagytam a testét, nehogy további nehézségeket
okozzak neki.
Egyszer akkor bújtam belé, mikor a hegyek között vakáci­
óztak. Az ottani „Én", Lea és a két gyerek a kanyargós hegyi
úton robogtak azon az önjáró gépezeten, amelyet máshol már
leírtam. Én elővigyázatlanul épp akkor öltöttem fel az alakját,
mikor leértek egy lejtő aljába és nekivágtak az emelkedőnek.
Mivel először ültem ilyen szerkezeten, megpróbáltam felhajta­
ni a következő dombra, de hamarosan legurultam az útról és
egy szemétkupacban kötöttem ki. A többiek vártak, miközben
én megpróbáltam visszavergődni az útra. Azt motyogtam,
hogy vannak ennél jobb kerülőutak is. Ez megpendithetett egy
húrt Leában, mert hirtelen nagyon elcsendesedett. Hogy miért,
nem tudom. (Bizonyos vagyok benne, hogy az ottani „Én"
tudta.) El akartam mondani az asszonynak, hogy nem az va­
gyok, akinek gondol, aztán beláttam, hogy ez csak rontana a
helyzeten. ..Elmentem", visszatértem a lyukhoz és a testembe.
Amikor később arra jártam, az ottani „Én" és Lea már nem
éltek együtt. A férfi elért bizonyos sikereket, de csinált vala­
mit, amivel elidegenítette az asszonyt. Magányában is örökké
Lean járt az esze. és mélységesen megbánta a gyöngeségét,
amivel kiábrándította a feleségét. Egyszer véletlenül találko­
zott vele egy nagyvárosban és könyörgött az asszonynak,
hadd látogassa meg. Lea azt felelte, hogy jöjjön és majd meg­
látják, mi lesz belőle. A nő egy társasház második emeleten
élt Az ottani „Én" megígérte, hogy elmegy.
Sajnos, elvesztette vagy elfelejtette a Leától kapott címet, és
mikor utoljára bújtam belé, már magányos és keserű ember
volt. Bizonyos volt benne, hogy Lea közönye és megbízhatat­
lansága újabb jelének tekinti a cím elvesztését. Dolgozott,
szabadidejében azonban állandóan kutatott Lea és a gyerekek
után.
Hogyan értelmezzem ezt? Az idillinek aligha nevezhető
helyzet alapján nemigen állíthatjuk, hogy a valóság elől sze­
rettem volna menekülni a tudatalatti útján. Nem olyan élet
 volt ez, amibe boldogan beugrik helyettesíteni az ember. Csak
feltételezhetek, és a feltételezésekben olyan fogalmakkal kell
dolgoznom, amelyek a mai tudomány számára elfogadhatatla­
nok. Az „ugyanaz, dc mégis más" talán kínál egy kapaszko­
dó* ahhoz, hogy „hol" lehet a III. Helyszín.
A legfontosabb következtetés, hogy a III. Helyszín és az I.
Helyszín (az Itt-és-Most) nem azonosak. Ez a technikai fejlő­
dés eltérő szintjéből állapítható meg. A III. Helyszín nem fej­
lettebb, talán még elmaradottabb is nálunk, Történelmünkből
nem ismerünk olyan korszakot, amikor a tudomány olyan
szinten állt volna, mint amit a III. Helyszínen tapasztaltam.
Ha a III. Helyszín nem az ismert múlt és nem a jelen, de
nem is az I. Helyszín lehetséges jövője, akkor micsoda? Dc
nem is a II. Helyszínhez tartozik, ahol nem szükséges és nem
használatos más, mint a gondolat.
Talán faji vagy másmilyen emléke egy, az ismert történel­
met megelőző földi civilizációnak- Talán egy másik. Föld-tí­
pusú világ, az univerzum másik pontján, amely valahogyan
elérhető a gondolati manipulációval. Talán földi világunk anti­
anyag-alakmása, ugyanaz, dc mégis más, amelyet az emberi
értelem számára felfoghatatlan kapcsok kötnek hozzánk
Dr.Leon M.Lederman. a Columbia egyetem fizikaprofesszo­
ra kijelentette: „Az antianyag-atomokból - azaz olyan ato­
mokból, amelyekben pozitív elektronok keringenek a negatív
atommag körül - álló bolygók és csillagok antivilágának koz­
mológiai elképzelése nincs ellentmondásban a fizika alapjai­
val." Mostantól eljátszadozhatunk azzal az izgalmas gondolat­
tal, hogy antiemberek laknak ezekben az antivilágokban, ahol
föllelkesült antitudósok épp most fedezték fel az anyagot.
 7
A HALÁL UTÁN

A
Második Test létének elismerése nyomban maga
után vonja a kérdést amelyre öntudatra eszmélése
óta keresi a választ az emberiség: Túléljük? Van
élet a halál után? Vallásaink azt mondják: higgy és remélj. Ez
azonban nem elég annak a gondolkodónak, aki határozott el­
vételeket kíván, amelyekből levonhatja a logikus következte­
tést
Én annyit tehetek, hogy megpróbálok olyan tárgyilagos len­
ni, amilyen lehet valaki egy megrázóan szubjektív élmény
után. Olvasóim majd eldöntik, hclytállóak-e előitéleteim.
1942-ben, New Yorkban ismerkedtem meg dr. Richard Gor-
donnal Belgyógyász-szakorvos volt. Összebarátkoztunk és ő
lett a háziorvosunk. Az évek során nagyon sikeres praxisra
tett szert és egészen sajátos, maróan cinikus humorérzékkel
dicsekedhetett. Földhözragadt realista volt a tapasztalat böl­
csességével felvértezve. Az ötvenes éveiben járt mikor clő-
™r találkoztunk, tehát ifjúkorában nem ismertem. Alacsony,
vékony ember volt, sima fehér haja már ritkult.
Dr-Gordonnak két feltűnő modorossága volt Eldöntötte,
h o g y sokáig fog élni, így tehát nagyon kímélte magát óvatos.
 lassú léptekkel járt. Csak akkor sietem amikor feltétlenül
szűkség volt rá. Pontosabban szólva nem is járt, hanem lődör­
gött, kiszámított hanyagsággal.
Másodszor, ha valaki belépett a rendelőjébe, fölnézett és
merően bámult rá. Nem mondta, hogy halló, nem bólintott,
nem intett. Egyszerűen csak bámult, mintha azt kérdezné:
„Na, mi a fene leli?"
Noha sohasem beszéltünk róla, dr.Gordon és én nagyon szí­
vélyes és meghitt viszonyban voltunk egymással. Ez is azok
közé a dolgok közé tartozik, amelyeknek nincs magyarázata,
ésszerű oka. Nem sok közös tulajdonságunk volt, kivéve,
hogy életre szóló tapasztalatainkat a történelemnek majdnem
ugyanabban a pillanatában szereztűk.
1961-ben meglátogattam a rendelőjében és ott is fogyasztot­
tuk el az ebédet amit az öreg bútor, a doktor asszisztensnője
kotyvasztott a Bunsen-égőn. Fáradtnak és gondterheltnek lát­
tam Dr. Gordont és ezt meg is mondtam neki,
- Mostanában nem érzem magam túlságosan jól - felelte,
aztán tüstént visszanyerte szokott formáját. - Mi van, talán az
orvos sohasem lehet beteg?
Nevettem és azt javasoltam, tegyen valamit ellene, például
menjen el a háziorvosához.
- Elmegyek - válaszolta szórakozottan, majd megint a régi
volt - De előbb Európába fogok menni.
Azt mondtam, hogy ez pompás.
- Már megvannak a jegyek - folytatta Dr. Gordon. - Vol­
tunk már odaát egy csomószor, dc most azokat a helyeket
akarom látni, amelyeket eddig kihagytunk. Maga járt már Gö­
rögországban, vagy Törökországban, Spanyolországban, Portu­
gáliában, Egyiptomban?
Mondtam, hogy nem.
- Hát pedig el kellene mennie - mondta és félretolta az
ételt - Menjen, ha egyszer alkalma lesz rá. Nem hagyhatja
ki, hogy ne lássa azokat a helyeket Én ki nem hagyom ezt a
lehetőséget
 Mondtam, hogy megteszem, ami tőlem telik, dc nekem nin­
csen zsíros állásom, ami megvár, míg visszajövök. Ó azonban
már ismét elkomolyodott.
- Bob...
Vártam, hogy folytassa.
- Nem tetszik, ahogy érzem magam - mondta gondterhel­
ten. - Nem tetszik, .miért nem jönnek át velünk Európába a
feleségével?
.Azt mondtam, hogy bár tehetnénk.
Úgy egy hét múlva Dr. Gordon és felesége elhajóztak Spa­
nyolországba. Nem kaptunk róluk hírt, így feltételeztem, hogy
valahol a Földközi-tenger partján süttetik magukat.
Hat héttel később felhívott Mrs. Gordon. Európában a dok­
tor rosszul lett és félbe kellett szakítaniuk az utazást. Dr. Gor­
don nem volt hajlandó odaát kezeltetni magát és ragaszkodón
hozzá, hogy térjenek haza. Nagy fájdalmai voltak és azonnal
kórházba vitték, ahol próbaműtétet hajtottak végre rajta.
A kórházban nem tudtam meglátogatni, de állandóan érdek­
lődtem utána a feleségénél. A próbaműtét sikerült Azt talál­
ták, amit vártak hasüregi rákot, amelyet már nem lehetett ke­
zelni. Az orvosoknak nem maradt más hátra, mint hogy igye­
kezzenek elviselhetővé tenni a fájdalmait Többé nem jön ki a
kórházból. Mármint élve.
Mikor ezt meghallottam, azonnal ügy éreztem, ki kell fun­
dálnom valamit hogy találkozhassak Dr. Gordonnal. így
visszagondolva tisztán látok mindent. Bizonyos, hogy az. orvos
már akkor tisztában volt az állapotával mikor nála jártam a
rendelőben. Végülis belgyógyász volt Nyílván a saját labora­
tóriumában értelmezte a jeleket és tüneteket Fiz volt hát a
hirtelen európai út hátterében. Hát persze, hogy nem hagyhat­
ta ki az utolsó esélyét! És nem is hagyta.
Rettentő szükségét éreztem, hogy beszélhessek dr. Gordon­
nal, Sohasem árultam el neki „titkos tehetsegemet" vagy ta­
pasztalataimat Azt hiszem, attól féltem hogy az oldalát fogná
a nevetéstől, aztán pedig elküldené a pszichiáter fiához.
Most más volt a helyzet Olyasmivel állt szemben, amiben
 talán a segítségére lehetnék. Nem tudtam, milyen hasznát ve­
hetné az én élményeimnek, de szentül meg voltam győződve
a hasznosságukról.
Újra és újra megpróbáltam találkozni Dr. Gordonnal, dc
csak a feleségét engedték be hozzá. Végül Mrs. Gordont kér­
tem meg, hogy segítsen bejutni a barátomhoz. Mrs. Gordon
megmagyarázta, hogy férjét majdnem állandóan kábultra
nyugtatózzák, olyan fájdalmai vannak, így hát nagyon ritkán
tiszta a tudata. Reggelente felismeri a feleségét, de még ez
sem fádul elő minden nap. Mondtam Mrs. Gordonnak, hogy
valami nagyon fontosat kell közölnöm a férjével. Nem részle­
teztem, hogy mit. Mrs. Gordon mintha mélységes bánatában
is megértette volna, hogy az üzenet, amit át akarok adni, több
közönséges vigasztalásnál. A finom érzésű asszony rátalált a
megoldásra.
- Miért nem ír neki? - javasolta, - Bevinném.
Mondtam, attól félek, hogy nem lenne képes elolvasni.
- Ha megírja - mondta Mrs. Gordon - én majd felolvasom
neki, akkor, mikor eléggé magánál van ahhoz, hogy megértse.
És így is tettunk. Az asszony újra és újra elolvasta levele­
met a férjének, valahányszor Dr. Gordon eszméletén volt. Ké­
sőbb elmesélte, hogy nem az ő ötlete volt az ismételt felolva­
sás, hanem a férje kérte rá. Olyasmi lett volna a levélben,
amit mélyen elméjébe akart vésni?
Mely sajnálattal hallottam a hírt. Talán mégsem fogta volna
az oldalát a nevetéstől. Talán sokkal többet is megolthattunk
volna egymással, ha van bennem annyi bátorság, hogy meg­
beszéljem vele a „tevékenységemet". Néhány sokatmondó
részletet idézek dr.Gordonhoz írt levelemből:
„...emlékszik még azokra a tesztekre és vizsgálatokra, ame­
lyeket elvégzett rajtam, amikor nagyon féltem valamitől? Hát
akkor kezdődött Most míg a kórházban tartózkodik egy da­
rabig, talán maga is megpróbálhatná. így nem csak az én sza­
vanna kellene hagyatkoznia és elfoglalná magát, addig, amíg
felépül.
„Mindenekelőtt, -bármilyen különösnek tűnjék is tapasz-
talataihoz képest, el kell fogadnia a gondolatot, hogy képes
cselekedni, gondolkozni és létezni a hús-vér test korlátai nél­
kül. És ne mondja a feleségének, hogy küldjön el a pszichiá­
ter fiukhoz. Freud egyedül nem elég. A fia egyébként épp ele­
get keres nélkülem is."
„Beszélgetéseinkben sohasem volt rá alkalom, hogy felhoz­
zam ezt a témát, De most, míg be van zárva, komolyan fon­
tolóra vehetné. Később talán hasznára lesz és remélem, meg
fog ismerni néhány dolgot azok közül, amelyeket én kipróbál­
tam. Minden attól függ, hogy kórházi lazsálása közben meny­
nyire tudja kifejleszteni azt a képességet, amellyel elhagyhatja
a porhüvelyét. Ha sikerül, akkor több használható utat is talál-
hat másának. Olyat is, ami enyhíti a szenvedést. Nem tudom.
Próbálja meg "
„...Dick, a legőszintébben kérem, gondolkozzon el rajta. Ha­
talmas utat tesz meg, csak azzal, ha elfogadja a gondolatot,
hogy c másik, szellemi teste valóban létezhet. Amint ezzel
megvan, már csak egyetlen dolog állhatja útját, és ez a fé­
lelem. Ne féljen. Olyan, mintha az árnyékától vagy önmagától
félne. Pedig, ez inkább természetes, mint különös. Szokjon
hozzá ehhez a gondolathoz - hogy még nem élte át tudatosan,
ez nem azt jelenti, hogy félnie kell tőle. Az ismeretlentől csak
addig félünk, amíg ismeretlen. Ha ebbe képes belekapaszkod­
ni, akkor nem kell félnie. Aztán, dc csak aztán, próbálja ki a
receptet, amelyet ideírtam. Nem tudom, milyen Itatásuk van a
gyógyszereknek, amelyeket szed. Segíthetik is, gátolhatják is
a módszert. De próbálja meg. Első alkalommal vagy mükö-
dik, vagy nem.
„...Ami a legfontosabb, tudassa velem, hogyan sikerült. Ha
majd jobban lesz, akkor talán be tudok ugrani és majd rész­
letesen megbeszéljük az egész dolgot. Jöttem volna személye­
sen is. dc tudja, mennyit szőrözik a kórház a szabályzattal.
Ha beszámol a feleségének a próbálkozásairól, ő bizonyosan
továbbadja nekem Bár en jobb szeretném magától hallani. De
okvetlenül tudassa..."
Mrs. Gordon azonban nem tudatta velem, hogy próbálko-
 zott-e a férje, én meg nem éreztem helyénvalónak, hogy most
faggassam ilyesmiről Túlságosan lesújtotta a tudat, hogy férje
a halálán van. Ma se tudom, felfogta-e, hogy levelem úgy ér­
telmezhető, mint egy tanácsadás a halálra való készülődéshez.
Néhány hét múlva Dr.Gordon kómába esett. Békésen szen­
deredett jobblétre, anélkül, hogy eszméletét visszanyerte vol­
na.
Hónapokig fontolgattam, hogy megpróbálok „utánamenni,
bárhűl legyen is. A hozzám közel álló emberek közül Ő volt
az első, aki meghalt, azóta, amióta „titkos tehetségem*' kibon­
takozott. Kíváncsi voltam, ugyanakkor tárgyilagos. Ez volt az
első alkalom. Biztos voltam benne, hogy dr.Gordon - ha még
mindig létezik - nem fog haragudni.
Mivel nem voltam jártas az ilyesmiben, úgy döntöttem,
szüksége lesz némi pihenésre, mielőtt beleavatkoznék a dolga­
iba. Meg nekem is össze kellett szednem egy kis pótlólagos
kurázsit. Ilyet még nem próbáltam azelőtt. Komolyan veszé­
lyesre fordulhat.
Aztán egy szombat délután megpróbáltam. Körülbelül egy
óráig tartott, míg előidéztem a rezgéseket. Végül kivetődtem a
testemből, miközben gondolatban azt ordítottam: Dr.Gordont
akarom látni!
Egy perc múlva gyorsan megindultam fölfelé és hamarosan
már csak elmosódó mozgást észleltem és valami gyönge lég-
lökést észleltem. És éreztem egy kezet is, amely megfogta a
bal könyökömet és segített, hogy odajuthassak.
Végtelennek tűnő utazás után hirtelen megtorpantam (vagy
megállítottak). Tágas szobában ácsorogtam, kissé kábán. Úgy
láttam, ez valamilyen intézet. A kéz a könyökömnél fogva
egy nyitott ajtóhoz kormányozott és odaállított a küszöb elé,
ahonnan beláthattam a szomszéd szobába. Aztán megszólalt
egy férfihang, majdnem pontosan a bal fülem mellett.
- Ha itt áll, a doktor egy perc múlva látni fogja magát.
Bólintottam, álltam és vártam. A szobában több ember tar­
tózkodott. Hárman vagy négyen hallgattak egy huszonkét év
körüli fiatal férfit, aki izgatottan hadonászva mesélt valamit.
 Dr. Gordont nem láttam, így tehát vártam tovább, hogy
megjelenjek. Minél többet vártam, annál jobban melegem lett
Végűi annyira áthevültem, hogy rendkívül kínosan éreztem
magam. Nem tudtam, mitöl van ennyire melegem és nem hit­
tem, hogy még tovább bírnám. Arcomon mintha patakokban
folyt volna a verejték. Tudtam, hogy nem fogom kibírni: elvi­
selhetetlen volt a meleg. Ha Dr. Gordon nem jön hamarosan,
akkor távoznom kell, anélkül, hogy láttam volna.
Megfordultam, megint ránéztem a benti csoportra, az járt a
fejemben, hogy talán tőlük kellene megkérdeznem, hol van
Dr. Gordon. Abban a pillanatban az alacsony, sovány, kócos
üstökű fiatal férfi elharapta a szót és egy pillanatig szúrós te­
kintettel nézett rám, aztán visszafordult társaihoz és folytatta
lelkendező előadását.
Kibírhatatlan lett a hőség, elhatároztam, hogy elmegyek.
Nem várhattam tovább Dr. Gordonra. A betanult mozdulatot
használva gyorsan felemelkedtem és távoztam a szobából.
Hosszú volt a visszaút. Miután visszatértem anyagi testembe,
ellenőriztem, milyen állapotban van. Fáztam, kissé meggém­
beredtem. Az arcomon persze nyoma sem volt patakokban fo­
lyó izzadságnak.
Csalódottan felültem és lejegyeztem az utazást. Valamiyen
okból kudarcot vallottam. Nem tudtam megtalálni dr.Gordont.
Két órán át voltam távol az anyagi testtől.
Konok természetű ember vagyok. Következő szombaton
megint megpróbáltam. Pontosan mikor elhagytam a földi tes­
tet és kiabálni kezdtem Dr.Gordon után, megszólalt mellettem
egy ingerlékeny hang,
- Minek akarja látni? Láthatta műit szombaton!
Annyira meghökkentem, hogy szinte azonnal visszaesem az
anyagi testbe. Felültem, körülnéztem a szobában. Senki sem
volt ott. Minden rendben. Arra gondoltam, hogy megint meg­
próbálom, de aztán úgy döntöttem, hogy ma már túl késő van
még egy kísérlethez.
 Múlt szombaton. Semmi különös nem történt múlt szomba­
ton. Nem jött be. Átnéztem múlt szombati jegyzeteimet. Hát
nem ott volt!
„A doktor egy perc múlva látni fogja magái." És körülbelül
egy perc múlva fordult meg az a vékony, alacsony, bozontos
fiatalember és merően nézett rám. Közben egyetlen szót sem
szólt, mintha töprengene. Amit följegyeztem az tökéletes le­
írása volt dr.Gordonnak de nem a hetvenévesnek, hanem an­
nak, aki huszonkét évesen lehetett.
Ez minden másnál jobban alátámasztotta a tapasztalat hite­
lét. Én arra számítottam, hogy egy hetvenéves embert látok.
Nem ismenem föl, mert nem olyan volt, amilyet vártam. Ha
önmagamat szuggerálom az érzékcsalódásig, akkor valószínű­
leg a hetvenéves dr.Gordont látom.
Később, mikor egyszer meglátogattam az özvegyet, sikerült
megnéznem egy régi fényképet, amelyik huszonkét éves korá­
ban készült dr.Gordonról. Persze nem mondtam Mrs.Gordon­
nak, miért akarom látni a képet. Pontosan olyan volt rajta,
mint a férfi, akit láttam és aki látott engem „ott". Az özvegy
azt is megemlítette, hogy férje fiatalon nagyon tevékeny és
lelkes ember volt, örökösen rohant és hatalmas, dús, kócos
szőke üstöke volt.
Egyszer majd megint megpróbálom meglátogatni Dr.Gor­
dont.
Más alkalommal, amikor át akartunk költözni egy másik ál­
lamba, eladtuk a házunkat, mert hirtelen jelentkezett egy vá­
sárló. A költözködést megelőző évre kibéreltünk egy házat.
Érdekes ház volt; egy folyócska fölötti kiugró szirtre építet­
tek Ügynökön keresztül béreltük a tulajdonossal nem is talál­
koztunk Feleségem és én a nagy hálószobát választottuk,
amely az első emeleten volt.
Körülbelül egy hétre rá beköltöznünk, lefeküdtünk, és felesé­
gem szinte azonnal álomba merült. Én feküdtem a félhomály­
ban és bámultam a franciaablakokon túl az éjszakai égboltot.
Bár nem akartam, megint éreztem az ismerős rezgéseket
Megfordult a fejemben, okos dolog-e ideengedni Őket az új
lakásba.
Ágyunk az északi falnál állt Tőle jobbra nyílt a folyosói aj­
tó, balra egy beugró vezetett a fürdőszobába.
Éppen kiemelkedőben voltam az anyagból, mikor észrevet­
tem valamit a beugróban. Fehér alak volt, nagyjából olyan
magas és olyan forma, mint egy ember.
Mivel rendkívül elővigyázatos lettem az „idegenekkel"
szemben, vártam hogy mi történik A fehér alak bejött a szo­
bába, megkerülte az ágyat és az én oldalamon, tőlem körülbe­
lül harminc centiméter távolságban bement a fürdőszobába.
Láttam, hogy középtermetű" asszony, se nem öreg, se nem fia­
tal, akinek sima, sötét haja és elég mélyen ülö szeme van.
Csak néhány pillanatot töltött a fürdőszobában, aztán ismét
megjelent és megint elindult hogy megkerülje az ágyat Fel­
ültem - bizonyos, hogy nem hús-vér voltomban - és utána­
nyúltam, hogy megérintsem - hogy lássam, meg tudom-e
érinteni egyáltalán.
Észrevette a mozdulatot, megállt és rámnézett. Amikor meg­
szólalt majdnem tisztán hallottam a hangját És láttam mögöt­
te és rajta keresztül az ablakokat és a függönyöket.
- Mihez kezd a festménnyel? - Női hang volt láttam a
szájmozgását
Nem tudván, mit mondjak, igyekeztem kielégítő választ ad­
ni. Megnyugtattam, hogy ne aggódjék, vigyázni fogok a fest­
ményre.
Erre halványan elmosolyodott, kinyújtotta mindkét kezét,
megfogta a kezemet és megmarkolta. Igazi, meleg, élő fogása
volt Rövid ideig szorította a kezemet, gyöngéden elengedte,
aztán megkerülte az ágyat és kiment az ajtón.
Vártam, de nem jött vissza. Visszafeküdtem a testbe és ki­
osontam az. ágyból. Odamentem a folyosói ajtóhoz és benéz­
tem a többi szobába. Sehol senki. Végigjártam a földszinti
szobákat, de ott sem találtam senkit Aztán lejegyeztem élmé­
nyeimet, visszafeküdtem az ágyba és elaludtam
 Pár nappal később találkoztam Dr. Samuel Kahnnal. a pszi­
chiáterrel, aki a szornszédos házban lakott. (Csak véletlenül
futottunk össze!) Megkérdeztem, ismeri-e a ház tulajdonosait.
- Igen, igen. nagyon jól ismertem őket - felelte Dr. Kahn. -
Mrs. W. körülbelül egy éve halt meg. Attól kezdve Mr.W. be
nem tette volna a lábát a házba. Elköltözött és nem is jött
vissza.
Mondtam, hogy kár, hiszen olyan szép ház.
- Nos hát, a felesége háza volt, ugye érti - mondta Dr.
Kahn. - Az a helyzet, hogy itt is halt meg a házban, pont ab­
ban a szobában, ahol maguk alszanak.
Mondtam, hogy jaj de érdekes. A megboldogult bizonyára
nagyon szerette a házat.
- De meg mennyire - felelte az orvos. - Bár nagyon ked­
velte a festményeket is. Teleaggatott velük minden falat. Dc
igazából ez a ház volt az elete.
Megkérdeztem, nincs-e véletlenül fényképe Mrs. W-ról.
- Lássuk csak. - Egy pillanatig tűnődött. - De igen, azt hi­
szem, rajta van azon a csoportképen, amit a klubban csinál­
lak Mindjárt utánanézek.
Néhány perc múlva visszajött Dr. Kahn. Egy fényképet tar­
tott a kezében. Ötven-hatvan ember - férfiak-nők vegyesen -
volt a fényképen, a legtöbbjüknek csak a feje látszott, aho­
gyan ott álltak felsorakozva.
Dr. Kahn szemügyre vette a képet. - Igen, itt kell lennie
valahol.
A vállán átkukkantva ismerős arcot pillantottam meg a má­
sodik sorban. Rámutattam és megkérdeztem az orvost, hogy
nem ez volt-e Mrs, W.?
- De igen, ez Mrs. W. - Kíváncsian nézett rám, aztán ki­
gyúlt a szemében a felismerés. - Nyilván a házban talált róla
egy képet.
Azt mondtam, hogy így volt. Megkérdeztem, volt-e valami­
lyen modorossága Mrs. W.-nck.
- Nem emlékszem ilyesmire - felelte. - De hadd törjem
rajta a fejem. Keli lennie valaminek. - Köszönetet mondtam
és indultam, hogy távozom. Már megfordultam mikor utánam
szolt.
- Várjon csak, volt valami - mondta Dr.Kahn.
Micsoda, kérdeztem.
- Ha nagyon örült vagy hálás volt valamiért, akkor két kéz­
re fogta a másik ember kezét és egy kicsit megszorította. Szá­
mít ez valamit?
Számított.
Tapasztalataim gyarapodásával izmosodott meggyőződésem
is. hogy megpróbálhatnék körülnézni ezekben a kétségtelenül
szokatlan tartományokban. Volt egy nagyon jó barátom, Ag-
new Bahnson, velem körülbelül egyidős férfi, akivel sokban
hasonlítottunk egymásra. Körülbelül nyolc éve ismertem. Egy
időben pilóta is volt cs sűrűn repült a légitársasága gépén. Ér­
dekelte többek között az antigravitációk amelyről többször vi­
tatkoztunk. Volt egy laboratóriuma, ahol kísérleteit végezte.
Gravitációs tanulmányai kapcsán megvitattuk azt a kérdést is,
hogy most, a népes kutatócsoportok és méregdrága felszerelé­
sek korában egy-két ember hogyan szerezhetne bizo­
nyítékokat az antigravitációra?
1964-ben, amikor üzleti ügyben New Yorkba utaztam, ott
ültem a szállodai szobában és rájöttem. hogy aznap délután
van egy lyukas órám. Elhatároztam, hogy szundítok egyel
Lefeküdtem és már majdnem belesüllyedtem az álomba, mi­
kor meghallottam Mr. Bahnson hangját
-Van mód az antigravitáció bizonyítására! Annyi az egész,
hogy maga végzi a demonstrációt és már meg is tanulta, ho­
gyan kell.
Felüliem, tökéletesen éberen. Tudtam, mit akar mondani a
hang, de nem volt hozzá merszem, hogy megpróbáljam De
miért csengett olyan valóságosan Mr. Bahnson hangja ebben
az. álomban? Ránéztem az asztal melletti Órára: délután ne­
gyed négy körül járhatott az idő. Most már túl éber voltam az
alváshoz, így hát fölkeltem és elmentem
 Amikor két nap múlva hazatértem, feleségem feltűnően
csöndes volt. Kérdeztem, mi baj.
- Nem akartunk felzaklatni, most, mikor annyi dolgod volt
New Yorkban - mondta - de Agnew Bahnson meghalt. Halál­
ra zúzta magát, mikor Ohio mellett egy kis réten akarta leten­
ni a gépét.
Eszembe jutott, amikor Mr. Bahnson hangját hallottam New-
Yorkban. Kérdeztem a feleségemet, nem két napja halt-e meg,
délután negyed négykor.
Feleségem hosszan nézett rám cs csak azután válaszolt: -
Igen. Akkor történt.
N e m kérdezte, honnan tudom. Rég leszokott róla.
Hónapokon át meg se kíséreltem, hogy „elmenjek" Mr.
Bahnsonhoz. Minden ok nélkül feltételeztem. hogy pihenésre
van szüksége, ha ilyen erőszakos halált halt. N e m tudom, iga­
zam volt-e.
Végül aztán elfogyott a t ü r e l m e m Egy vasárnap délután le­
feküdtem, azzal az eltökélt szándékkal, hogy elmegyek, meg­
látogatom Mr. Bahnsont.
Körülbelül egyórás készülődés után végre különváltam az
anyagtól és gyorsan elindultam a sötét úron át. Utazás közbe-,
gondolatban egyre azt üvöltöztem: Agnew Bahnson)
Hirtelen megálltam vagy megállítottak. Meglehetősen sötét
szobában találtam magam. Valaki nagyon erősen tartott, hog)'
megállják a lábamon. Egy pillanatnyi várakozás után mintha
fehér gázfelhő buggyant volna elő a padlón levő apró hóik­
ból. A felhő formát öltött, nekem pedig valami azt súgta,
hogy ez Mr. Bahnson, noha nem láthattam jól és nem bírtam
felismerni az arcát. Azonnal megszólalt, izgatott és boldog
hangon.
- Bob, el nem hinné, mi minden történt velem, amióta itt
vagyok!
N e m szólt többet. Egy ki tudja, honnan jött jelre a fehér
gázfelhő elvesztette emberi formáját és visszaszívódott a pad­
ló résébe. Karomon a kéz megfordított és én visszatértem a
testbe.
 így viselkedne Mr.Bahnson - túlságosan érdeklik az újdon­
ságok és az új tapasztalatok, semhogy időt pazarolna a múlt­
ra, vagy arra. hogy mi lesz „azután". Pontosan, mint dr. Gor­
don.
Ha magam idéztem elő ezt az érzékcsalódást, legalább ere­
deti volt. Meg sohasem olvastam hozzá hasonlóról. Ez lenne
a magyarázata, hogy ugyanakkor halt meg, amikor én a New
York-i szállodai szobában a hangját hallottam?
Még egy eset kívánkozik ide. Apám 1964-ben, nyolcvankét
éves korában meghalt. Noha fiatalságomban Örökké lázadoz­
tam ellene, később nagyon közel kerültünk egymáshoz.
Hónapokkal azelőtt szélütést kapott, amitől majdnem telje­
sen megbénult és nem tudott beszélni. Neki, a nyelvésznek,
aki egész életében a nyelvek kutatásával és nyelvtanítássá!
foglalkozott, természetesen az utóbbi volt a gyötrelmesebb
szenvedés.
Látogatásom ideje alant szívfájdító, kétségbeesett kísérlete­
ket tett, hogy szóljon hozzám, mondjon valamit. Tekintetével
esdekelt, hogy értsem meg, amikor csak halk nyöszörgés jött
ki a száján. Iparkodtam nyugtatgatni, beszéltem hozzá. Kín­
lódva próbált válaszolni, bár szerintem meg sem értette, amit
mondok.
Apám egy délután csöndesen elszenderedett. Teljes életet
élt, sikeres életet, halála egyszerre töltött cl bánattal és meg­
könnyebbüléssel.
Újra és újra be kellett látnom, milyen fontosak a tőle tanult
józan gondolatok és elképzelések. Őrökké hálás leszek neki.
Most. amikor ez a hozzám oly közel álló lény halt meg,
sokkal kevésbé izgultam, rnint azelőtt. Nem tudom, a rokon­
ság tette, az összetartozás érzése, de valahogy kevésbé féltem
és jobban bizakodtam.
Csak az illendőség kedvééit vártam néhány hónapot. Voltak
egyéb sürgetős dolgaim is, úgy az üzleti mint a magán­
életben, amelyek akadályozták a lazítás természetes készségét.
Aztán egyszer felébredtem egy hétköznapi hajnalon és érez­
tem, hogy most meg próbálhatnék ellátogatni apámhoz.
 Végigvettem a szokott rituálét, a rezgés gyorsan és könnye­
dén cltezdődőtt. Néhány pillanat múlva erőlködés nélkül elöl
doztam magam és szabadon szálltam a sötétségben. Ez alka­
tommal nem alkalmaztam a lélek kiáltását. Apám személyére
összpontosultam, hogy odaérjek, ahol ő van.
Gyorsan szeltem a sötétséget- Látni nem láttam semmit, dc
eltöltött a száguldás lélegzetelállító érzése, arrant süvítettem
előre, a sűrű, majdnem cseppfolyós levegőben. Olyan volt,
mint amikor fejesugrás után belehasítunk a vízbe. Hirtelen
megálltam, Ezúttal nem emlékszem senkire, aki megállított
volna, ujjakat se éreztem a karomon.. Tágas, félhomályos szo­
bában voltam.
Sejtettem, hogy ez valami kórház vagy utókezelő, noha nem
láttam nyomát a mi fogalmaink szerint való gyógyításnak. El­
indultam megkeresni apámat. Magam se tudom, mire számí­
tottam, de legalábbis örömteli találkozásban reménykedtem,
A központi helyiségből, ahol én álltam több apró szoba
nyílt. Benéztem kettőbe, mindegyikben több ember tartózko­
dott, akik ügyet sem vetettek rám Már azon morfondíroztam,
jó helyre jöttcm-e.
A harmadik szoba nem volt tágasabb egy szerzetesi cellánál.
Az ajtóval szemközt, vállmagasságban, apró ablak nyílt a fa­
lon. Az ablak mellen egy ember támaszkodott a falnak és bá­
mult kifelé. Csak a hátát láttam, mikor beléptem
Aztán megfordult és észrevett. Mélységes megdöbbenés lát­
szott az arcán, és „halott" apám így szólt hozzám:
- Hát te mit csinálsz itt?! - Pontosan olyan hangot használt,
mint az az utazó, aki a világ másik végen találkozik valaki­
vel, akinek otthon mondott ístenhozzádot.
Túl izgatott voltam ahhoz, hogy beszélni tudjak, így hát
csak álltam ott és reménykedtem, hogy örülni fog nekem És
valóban örült. Előrehajolt, elkapott a hónom alatt és a magas­
ba röpített, a feje fölé, épp úgy. mint apró koromban, aho­
gyan kisfiáikkal szokták csinálni az apák.
Aztán visszaállított a talpamra és akkor már meg bírtam
szólalni. Megkérdeztem, hogy érzi magát.
 - Sokkal jobban - mondta, - A fájdalom elmúlt.
Olyasmire emlékeztettem volna, amit szeretett volna elfelej­
teni? Mintha elszivárgón, volna belőle az energia és láthatóan
fáradtan fordult el tőlem. És azzal mintha meg .is feledkezett
volna arról, hogy ott vagyok. Ötvenesnek látszott és sová­
nyabb volt, mint az akkori fényképein.
Éreztem, hogy vége a találkozásnak. Ennél nem lehet több.
Csendesen kihátráltam a szobából, megfordultam, „kinyúl­
tam" és hazatértem földi testembe. A visszaút sokkal rövi­
debb ideig tartott, mint az idejövetel.
Így volt? Ennyire fájt neki az utolsó napokban, mikor nem
értethette meg velünk, hogy enyhítsük valamivel a kínjait? Ha
ez igaz, micsoda iszonyú börtön lehetett a teste. Tényleg ál­
dás volt neki a halál.
Próbáljak megint „találkozni" vele? Nem tudom. Nem tu­
dom, meg merjem-e tenni.
Sok más tapasztalatom van még, nem ennyire bensőségesek,
de ugyanilyen megrázóak. És mind ugyanahhoz a kikerülhe­
tetlen következtetéshez vezetett, amely egymagában indokolta
a szorongások, bizonytalanságok, félelmek közepette, magány­
ban és csalódások közepette eltelt sok-sok órát, kezdetét je­
lentette egy új távlatnak és látásmódnak, kiindulási pontot kí­
nált afelé, amit a gondolkodás Minőségi Ugrásának neveznek
néhányan, lehetővé tette, hogy kellő fontosságot tulajdonítsak
az Itt-és-Most bánatainak és örömének (mert mi a perc, az
óra vagy az év a végtelenséghez képest), ajtót nyitott egy
olyan valóságra, amelyet talán föl sem foghat az emberi tudat,
dc amely mégis örökké ingerelni fogja a kíváncsit és kísértés­
be hozza a tudóst.
Ez lenne az évi válaszom? Ha ezeket a tapasztalatokat hoz­
záadjuk az emberi szellem testen kívüli kalandjairól szerzett
tudásunkhoz, akkor csak egyetlen válasz lehetséges.
És ha az Üzenet ebben rejlik, akkor ez elegendő is.
 8
„MERT AZ VAN
A BIBLIÁBAN"

H
a az embernek van Második Teste, ha ez a Máso­
dik Test túléli azt, amit mi halálnak nevezünk, ha
az egyéniség és a jellem tovább létezik ebben a
régi-új formában - akkor mi van? Megint egy ősrégi kérdés,
amely válasz után kiált
Testen kívüli tevékenykedésem tizenkét esztendeje alatt nem
találkoztam olyasmivel, ami igazolta volna a bibliai istenfo-
galmat és a túlvilági életet egy mennyországnak nevezen he­
lyen. Vagy ha találkoztam, nem ismertem föl. Lehetséges. Le­
het, hogy nem vagyok „választott". Másrészt az is előfor­
dulhat, hogy megismerkedtem sok alapfogalommal, amelyek
csak eltorzultak az évszázadok folyamán.
Kezdjük az imával, amelyet az Istennel való közvetlen be­
szélgetésnek tartanak. Ahogy ma tanítanak bennünket imád­
kozni, az épp olyan, mintha egy kémiai képletet hadarnánk el.
amelynek eredeti célját, alkotóelemeinek jelentését nem ismer­
jük. Vagy mint ahogy gyerekeink fújják a „London hídja le­
szakadt" c i m ü dalocskát,cs közben fogalmuk sincs a szöveg
igazi éneiméről. Egész civilizációnk tömve van kiürült szoká­
sokkal és lehet, hogy az imádkozás is közéjük tartozik.
 Valahol valaki tudta, hogyan kell imádkozni. Megpróbálta
megtanítani a többieket is. Néhányan el is sajátították a mód-
szert. A többi csak a szavakat jegyezte meg. a szavak pedig
megváltoztak és eltorzultak az évek során. A technika fokoza­
tosan elveszett, időröl-időre csak véletlenül hibázott rá valaki.
Az újrafölfedező pedig ritkán tudta meggyőzni a többieket,
hogy nem a regi és elfogadott módszer az üdvözítő.
Ezt mondom én is. A régi. elfogadott módszer nem elég.
Vagy pedig, mint mondtam volt. nem tartozom a „választot­
tak" közé. Vagy ami még ennél is rosszabb, hiányosan vagy
nem megfelelő módon tanítottak imádkozni. Rajtam legalábbis
nem segített az ima.
Álljon itt egy szemléltető példa. Egyik testen kívüli kódor-
gásom során épp hazafele siettem a semmin át az anyagi test­
be. Látszólag a legnagyobb rendben volt minden. Aztán átme­
net nélkül nckicsapódtam egy áthatolhatatlan anyagból épült,
tömör falnak Nem fájt, dc rettentően megijedtem
Az anyag kemény és tömör volt, mintha egymást kissé átfe­
dő, összehegesztett, hatalmas acéllapokból készült volna A la­
pok enyhén meggörbültek, mintha gömböt alkotnának.
Megpróbáltam átfurakodni rajta, dc nem bírtam. Mentem
fel. le, jobbra és balra Egészen bizonyos voltam benne, hogy
hús-vér testem ott fekszik e barikád mögött.
Érzésem szerint legalább egy órája tartó kaparászás, vájká-
lás és lökdösés után elkezdtem imádkozni. Elmondtam min­
den imát, amelyet tanultam, és kitaláltam néhány újat. És ko­
molyan gondoltam minden szót, komolyabban, mint bármi
mást eddigi életemben. Iszonyúan meg voltam rémülve.
Nem történt semmi. Még mindig oda voltam ragadva a so­
rompóhoz, nem tudtam átvergődni rajta, vissza anyagi testem­
be.
Pánikba estem Kapartam, sikoltoztam és zokogtam, de hiá­
ba. Aztán elcsitultam a kimerítő felindulástól. Éreztem, hogy
eltévedtem, odatapadtam hát a kemény, hideg falhoz és pihen­
tem
Nem tudom, meddig feküdtem ott. míg újra képes voltam
tárgyilagosan gondolkodni. Nem maradhatok iu örökké - leg­
alábbis nem akartam ittmaradni. Lehetetlen helyzet volt. Mi­
kor voltam én ilyen lehetetlen helyzetben?
Eszembe jutott. Evekkel ezelőtt egy barátommal vásároltunk
egy repülőgépet, amelynek műszaki jellemzőié nem ismertük.
Csak azért vénük meg, mert jó állapotban volt cs olcsón ad­
ták.
Miután tettünk néhány próbarepülési a mezőn, elhatároztuk,
hogy trükközni fogunk. Ejtőernyőt kértünk kölcsön, felszáll­
tunk és meg sem álltunk háromezer méterig.
Leírtunk több lomha nyolcast, számos orsót, néhány lagy­
matag bukfencet. Minden rendben ment. Lejjebb ereszked­
tünk, kissé megdöntöttük a gép orrát és nekivágtunk egy hu­
roknak.
Azután már csak arra emlékeztem, hogy pörgünk. A szoká­
sos eljárásnak megfelelően középre és előre húztuk a botkor­
mányt. Azelőtt csodálatosan bevált, most azonban nem. Egyre
gyorsabban pörögtünk, sőt, kezdtünk bukdácsolni. Gázt ad­
tunk, a kormánysíkkal próbálkoztunk, egyik sem használt a
dugóhúzó ellen. Sőt. egyre rosszabb lett és mind sebesebben
közeledett hozzánk a föld.
Bill sápadtan nézett vissza a pilótafülkéből. - Jobb lesz, ha
kiszállunk! - ordította túl a szél süvöltését.
Én is ki akartam szállni. Csak az tartott vissza, hogy akkor
biztosan elveszítem a repülőgépet, amelyre oly rég spóroltam.
Megpróbáltunk mindent, okoskodtam, kivéve azt a módszert,
amely felrúg minden szabályt, az egyetlen dolgot, amit nem
szabad dugóhúzóban. Hátra kell húzni a botkormányt. Mit ve-
szíthettem?
Visszahúztam a kormányt. A gép azonnal kivágott a dugó­
húzóból, és repülési sebességre gyorsított. Addig orsóztam,
míg a föld oda nem került, ahol lennie kellett. Biztosan földet
értünk, reszketegen előkecmeregtünk és lerogytunk a földre.
Külső dugóhúzóba kerültünk. Nemhogy nem próbáltunk, még
csak nem is láttunk ezelőtt ilyet.
 A külső dugóhúzó jutott eszembe. Miközben zihálva hever­
tem a gáton, megpróbáltam alkalmazni ugyanazt az eljárást
Előre, föl, le, jobbra, balra - nem jó.
Már csak egyetlen irány maradt, noha tudásom határozottan
titakozott ellene. De mit ronthat az én helyezetemen a pró­
bálkozás? így hát megcsináltam és néhány pillanat múlva ott
voltam földi testemben: reszketve, de ép bőrrel.
Hogy melyik volt ez az irány? Magától értetődően: el a fal­
tól, vissza oda, ahonnan jöttem Hogy miért vált be, nem tu­
dom. Azt se tudom, mi volt az a fal.
Talán az ima talált meghallgatásra? Hiszen visszajutottam,
vagy nem? Ha igen, akkor sem úgy történt, ahogy nekem ta­
nították. Egyetlen vigasztaló angyal sem sietett segítségemre.
Egy más alkalommal bátyámnál és családjánál voltam láto­
gatóban és náluk aludtam. Röviddel azután, hogy visszavonul­
tam a vendégszobába, nyugovóra is tértem, mert nagy szüksé­
gem volt pihenésre.
Agyam fejtámlája, ha ez számít valamit, ugyanannak a fal­
nak támaszkodott; amely szobámat elválasztotta négyéves
unokahúgom szobájától. A kislány ágya ugyanezen fal mellett
állt.
Amikor elnyúltam a sötétben, elkezdődött az ismerős rez­
gés. Elhatároztam, hogy kisurranok egy pillanatra, csakhogy
belekóstoljak, milyen, ha nem otthon csinálom
Abban a pillanatban, mikor kiléptem az anyagból, tudatára
ébredtem hogy még három lény tartózkodik a szobában. Elő­
vigyázatosságból ottmaradtam porhüvelyemhez köze]. Oda­
nyomultak hozzám, ráncigálni kezdtek, nem gorombán, csak
úgy, mintha látni akarnák, hogy most mihez kezdek Ezzel el­
szórakoztak egy ideig. Megpróbáltam megőrizni a nyugalma­
mat, dehát ők hárman voltak. Nem tudtam, vissza bírnék-e
ugrani a testembe elég gyorsan, még mielőtt elvonszolnának.
Így hát imádkoztam Megint végigpróbáltam minden ismert
imát. Istenhez könyörögtem, hogy segítsen. Jézus nevében fo­
hászkodtam segedelemért. Kipróbáltam néhány szentet is,
akikről katolikus feleségemtől hallottam
 És az eredmény? Kínzóim harsányan hahotáztak és még lel­
kesebben nyaggattak.
- Hallgassátok csak, hogy imádkozik az isteneihez - kunco­
gott az egyik mérhetetlen megvetéssel. - Hallgassátok csak!
Azt hiszem, ettől méregbe gurultam egy kicsit Visszalök­
döstem öket, és beleugrottam anyagi testembe. Nem állítha­
tom, hogy küzdöttem velük, de nem is tűrtem tehetetlenül.
Felültem, elmondhatatlanul megkönnyebbülve, hogy vissza­
jöttem Már mikor ülő helyzetbe tornásztam magam, hallot­
tam, hogy egy kisgyerek sír. A fal mögül hallatszott. Néhány
percig vártam, arra számítottam, hogy sógornőm odajön, meg­
nyugtatja a kislányt, aztán visszafekszik aludni.
Eltelt tíz perc és J„ a kislány, még mindig nem hagyta abba
a sírást. Felkeltem és átmentem a szomszédos hálóba. Sógor­
nőm szorosan ölelte magához hangosan zokogó kislányát és
nyugtatni próbálta. Kérdeztem, mi baj és hogy nem segíthet­
nék?
- Mindjárt megnyugszik - felelte sógornőm. - Biztosan li­
dércnyomása van, vagy rosszat álmodik, de nem bírom felkel­
teni.
Megkérdeztem, mióta sír a gyerek.
- Pár perccel azelőtt kezdte, hogy bejöttél. Egyáltalán nem
jellemző rá. Úgy szokott aludni, mint a tej.
Megint felajánlottam, hogy segítek, ha kell, aztán vissza­
mentem a szobámba. Valamivel később a kis J. elcsöndesedett
és nyilván elaludt.
Véletlen, hogy az unokahúgomnak éppen akkor volt önkivü-
letre emlékeztető lidércnyomása? Vagy új módszert kell talál­
nom az imádkozásra.
Számos hasonló esetet mesélhetnék, de valamennyi ugyan­
úgy alakult, mihelyt megpróbálkoztam a hagyományos és el­
fogadott eszközzel: az imával.
Am vannak biztatóbb kilátások is a mennyországot és a
poklot illetőleg. Ha léteznek, valahol a II. Helyszínen kell ke­
resni őket
A II. Helyszínre tett utazások során, mint korábban is emli-
 tettem, gyakran találkozunk egy „réteggel" vagy zónával,
amelyen át kell kelni. Olyan része a II. Helyszínnek, amely a
legközelebb esik és bizonyos értelemben a legszorosabb kap­
csolatban áll az Itt-és-Mosttal. Szűrkésfekete, éhes tenger,
amelyből falánk és kegyetlen lények támadnak a legapróbb
mozdulatra.
Mintha mi lennénk a csali, amelyet meglóbálnak a hatalmas
tenger fölött. Ha lassan surranunk és nem reagálunk a kíván­
csi „halakra", akkor különösebb baj nélkül átjutunk az óceá­
non. Ha erélyesebben mozgunk és védekezünk, akkor rohan­
vást csődülnek oda a felingerelt őslakosok, hogy harapjanak,
rángassanak, lökdössenek.
Ez lenne a pokol határa? Kézenfekvő következtetés, hogy a
betolakodó felriasztja a zóna lakosait, a „démonokat" és „ör­
dögöket". Félállati lényeknek tűnnek, noha látnivalóan képe­
sek cselekvésre és gondolkodásra.
Kik és mik ezek? Nem tudom. Nem vállaltam, hogy addig
időzzem náluk, míg ki nem derítem. Rémüldöző próbálkozás
és tévelygés árán sikerült rátalálnom a módszerre, amellyel
viszonylag háborítatlanul kelhettem át országukon.
Ezekben a világokban, ahol elgondolás dolga minden -
nemcsak a tárgyak, de az utazók is -, rajtunk múlik, hogy üd­
vözülünk-e vagy elkárhozunk. A hidegvérű gyilkos a II. Hely­
szín olyan fertályába csöppenhet, ahol mindenki: ugyanolyan
bordában szőttek, mint őt. És ez maga a pokol az ilyen ala­
koknak, mivel itt nem találnak ártatlan és védtelen áldozato­
kat.
Ha tovább szőjük ezt a gondolatot, akkor kezdjük csak be­
látni, milyen végtelen számú variáció lehetséges. Hogy a II.
Helyszín mennyországába vagy poklába kerülünk-e, azt legtit­
kosabb, állandó (és talán tudatalatti) motivációink, szenvedé­
lyeink és egyéni vágyaink határozzák meg. Ezek közül a leg-
állandóbbak és legerősebbek lesznek „irányjelzőink", mihelyt
beléptünk ebbe a birodalomba.
Ebben azért vagyok olyan biztos, mert mindig így esett,
amikor lélekben utazgattam a II. Helyszínen. Akkor is így tör-
ténik, na nem akarom. Egy rosszkor jött kósza vágy, egy
mélyről fakadó érzés, amelynek nem voltam tudatában, máris
eltérít a „hasonlatosak" irányába.
így jutottam el olyan helyekre, amelyek számomra maguk
voltak a pokol. Mások felfoghatók Édennek is, és vannak
olyan helyek, amelyek gyakorlatilag alig külömböznek attól,
amit az Itt-és-Mostban megszoktunk.
Mihez kezdjünk, ha a II. Helyszínnek pokoli tulajdonságai
vannak, viszont nem felel meg a mennyországról alkotón fo­
galmainknak? Hol keressünk támpontot? Hol a paradicsom,
hol az Isten, akihez fohászkodunk? Eltévesztenem volna vala­
mit?
Pedig néha toriént valami nagyon különös dolog, amikor a
II Helyszínen jártam. Mindegy, melyik tájon voltam, az ese­
mény mindig ugyanúgy zajlott le.
A megszokott tevékenykedés közepette egyszer csak fel­
hangzik egy Jel: majdnem olyan, mintha heroldok fújnák meg
a harsonát. A Jelet mindenki nyugodtan fogadj, nyomban ab­
bamarad a beszéd és a sürgölődés. A Jelből lehet tudni, hogy
Ő (vagy Ők) most jön(nck) át a Birodalm(uk)on.
Nem hajonganak, nem térdelnek le félős áhítattal, inkább
higgadtan fogadjak a megszokott eseményt. Ez alól senki sem
kivétel.
A Jelre mindenki lefekszik, ha jól láttam, a hátára, és a ha­
sát (nem az ivarszerveit) föltárva homorít, miközben elfordítja
a fejét, hogy ne láthassa Őt elmenőben. Nyilvánvalóan az a
cél. hogy élő utat képezzenek az Ő lába előtt. Innen-onnan
összeszedett morzsákból arra következtettem, hogy ő néha ki­
választ az élő rúdból valakit, akit a többiek soha többé nem
látnak és nem hallanak róla. A has feltárásával a hitet és a tö­
kéletes behódolást akarják kifejezésre juttatni, mivel a has a
legsérülékenyebb, legsebezhetőbb része a testnek. Senki se
moccan, sőt nem is gondolkodik, míg Ő arra jár. Míg el nem
megy, szobormerevvé dermed minden.
Azon alkalmakkor, mikor ott voltam, én is odafeküdtem a
többiek mellé. Egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy mást
csináljak. Dallamos hangok harsogása kíséri az Ő lépteit és
érezzük, miként töltetik ki, majd foszlik szét távolodóban egy
semmihez sem fogható hatalom ellenállhatatlanul sugárzó éle­
tereje. Egyszer az. jutott eszembe, mi lenne, ha Ő felfedezne
engem, az alkalmi látogatót, de őszintén szólva nem nagyon
akartam tudni.
Miután Ő elvonult, mindenki fölkel és megy dolgára. Nem
fűznek megjegyzéseket az eseményhez, nem is gondolnak rá.
Úgy veszik tudomásul, mint életük egy hétköznapi mozzana­
tát. Éppen ez a hatalmas, dc nehezen meghatározható különb­
ség. Ugyanolyan gépiesen viselkednek, mint amikor a forgal­
mas kereszteződésben állunk meg a pirosnál, vagy fékezünk a
sín előtt, mikor közeledő vonatot jelez a fénysorompó; nem
érzünk felindulást és mégis néma tiszteletet ébreszt bennünk a
tovadübörgő vonatban megtestesült erő. Ez az esemény is
ugyanolyan személytelen.
Isten lenne? Isten Fia? Vagy az ő küldötte?
Három alkalommal "jártam" egy helyen, melynek leírására
nem találok szavakat. És megint csak ez a látomás, ez az esz­
me, ez a „hely", vagy a létezésnek ez az állapota hordozza az
üzenetet, amelyet oly sokszor hallottunk a történelem folya­
mán. Bizonyos vagyok benne, hogy a vallásaink által elkép­
zelt mennyei paradicsomhoz tartozhat. Ugyanakkor ez kell
hogy legyen a nirvána is, a Számadhi, minden idők misztiku­
sainak legmagasztosabb élménye. Valóban a létezés egyfajta
állapota, amelyet az emberek különböző módon értelmeztek.
Nekem ez a legtisztább béke, ugyanakkor a legcsodásabb
gyönyörűség helye vagy állapota. Mintha úsztam volna meleg,
puha felhőkben, ahol nincs fent és lent, nincs elkülönült
anyag. És nemcsak körülvesz a meleg, hanem bennünk van és
általunk. Maga a testet öltött Tökély, amely elbűvöli és leigáz­
za az érzékeket.
A felhőn, amelyben lebegünk, mindig más rajzolatokat leír­
va söpörnek végig színjátszó fénysugarak. Pazar dolog megfü-
rödni pászmáikban. Rubinvörösen ragyog a fény. De lehet,
hogy több ez az általunk fénynek nevezett jelenségnél, mert
fény sohasem volt meg ilyen mélyértelmű. Egymást váltják az
árnyalatok, egyik sem rikító és mindegyik másfajta, vigasztaló
vagy pihentető boldogsággal tölt el. Olyan, mintha összeol­
vadnánk az őrökké izzó naplementét övező fellegekkel és az
élő fény minden változásával változnánk együtt mi is. Maguk­
ba fogadjuk, magunkba isszuk az örökkévaló kékeket, sárgá­
kat, zöldeket, vöröseket, a bonyolult árnyalatokat. Ismerősek
mind. Idetartozunk. Ez az Otthon.
Zene szól, miközben mi lassan és könnyedén úszunk a fel­
hőben. Ez a zene nem támad valahonnan, ez mindig van, és
mi vele egy harmóniában remegünk. Több ez földi muzsiká­
nál. Odalent csak a legmélyebb, legnyersebb szenvedélyek
keltik föl ezeket az akkordokat, ezeket a kifinomult és erőtel­
jes futamokat, sokszólamú ellenpontokat, megrázó felhango­
kat. Eltűnik minden, ami közönséges. Emberhangú kórus éne­
kel szavak nélküli, visszhangos dalokat. Végtelen dallamfüzé-
rek fonódnak össze Önmagukba visszatérő körökké, de mégis
továbbszőve a témát és bennünk megpendül ugyanaz a húr.
Ennek a Zenének nincsen forrása Ott van körülöttünk, ben­
nünk; részei vagyunk, mi vagyunk a zene.
Ez az a kristálytiszta igazság, amelyből nekünk csak futó
villanások jutottak. Ez az az ünnep, amelynek odalent kóstolt
morzsáitól kezdtünk el reménykedni abban, hogy létezik az
Egész. Most teljesedik be minden névtelen szenvedély, vágy,
nosztalgia, megérzés, amelyet akkor éltünk át, mikor Hawaiin
bámultuk a felhők közt lenyugvó napot, mikor némán álltunk
a csendes erdő összefonódó magas fái között, mikor egy dal­
lam, egy futam régi emlékeket támasztott életre vagy fölidé­
zett egy testetlen vágyat, amikor sóvárogtunk egy város, egy
falu, egy vidék, egy ország, egy család után. amelyhez tar­
tozhatunk. Itthon vagyunk. Ott vagyunk, ahova tartozunk.
Ahol mindig is kellett volna lennünk.
És ami a legfontosabb - nem vagyunk egyedül. Mások is
vannak mellettünk, velünk, bennünk- Nincs nevük, nem látjuk,
milyenek, de ismerjük őket és semmihez sem fogható, hatal­
mas tudás köt össze bennünket egymással. Pontosan olyanok,
 mint mi, ők - mi vagyunk és hozzánk: hasonlóan az otthont
Jelentik ők is. Mint az elektromosság szelíd hullámai lüktet
közöttünk a szeretet teljessége, amelynek arcait láttuk már, de
mindig csak töredékesen és foszlányokban. Csakhogy itt nem
kell mutogatni ezt az érzést- Magától értetődően adjuk és kap-
juk. Mi nem követelünk, Ő nem követel. Az áramlás magától
értetődően kölcsönös. Nem érzékeljük a nemek különbségeit,
részei vagyunk az Egésznek, amely egyszerre férfi és nő, po­
zitív és negatív, elektron és proton. Körülöttünk. bennünk, ál­
talunk tőlünk és hozzánk áradnak a lágy hullámok, amelyek­
ben egybefonódik a férfi, az asszony, a szülő, a gyermek, a
bálvány, az eszmény szeretete, A tökéletes egyensúlyt éljük át,
mert ott vagyunk, ahova tartozunk. Otthon vagyunk.
És mindezen felül eltölt bennünket az élmény forrásának,
annak a hatalomnak a tudata, amelyet sem felfogni sem el­
képzelni nem bírunk- Itt könnyű elismerni és elfogadni az
Atya létezését. Az igazi Atyáét. Azét, aki Atyja és Teremtője
mindennek, ami volt és van. Te is egyike vagy megszámlálha­
tatlan teremtményeinek. Hogy miért vagy hogyan, azt nem tu­
dod. Nem számít. Boldog vagy. egyszerűen csak azért, mert
az igazi helyen vagy, ott, ahova igazán tartozol.
Háromszor jártam ott, de egyszer se jöttem el szívesen, ha­
nem szomorúan, húzódozva. Valaki segített visszatérnem. Ha­
zaérkeztem után mindig napokon át kínzott a nosztalgia és a
magány. Úgy éreztem magam, ahogyan csak egy földönkivüli
érezheti magát egy olyan vidéken, ahol a dolgok nem „helyc-
sek", ahol minden és mindenki olyan más és olyan hibás-
nak" tűnik, ha összehasonlítjuk a mi valódi világunkkal.
Olyan elsöprő erejű volt ez a nyomasztó magány, ez a bánat
és valami, ami már-már honvágyra emlékeztetett, hogy nem
próbáltam még egyszer elmenni Oda.
Ez volt a mennyország?
Egyszer idelent is megpróbáltam eljátszani Azt. Eszembe ju­
tott, hogy gyerekkorokban úszkáltam egy medencében, amely­
ben falba épített színes lámpák világítottak a víz alatt. Énben­
nem nagyon megragadt ez a kivilágított medence.
 Vidéki házunknak volt egy úszómedencéje, így hát munká­
hoz láttam. Felszereltük a vízalatti lámpákat, amelyekhez szí­
nes kőiteket használtam. De akárhogy erőlködtem, nem sike­
rült olyan telt árnyalatokat elemem, amilyenekre emlékeztem.
Túlságosan erős áram kellett hozzá. És fölszereltünk egy viza­
latti hangszórót is, úgy, hogy ha valaki a felszínen lebegett, és
a víz alatt tartotta a fülét, hallhatta a házban szóló muzsikát
Egész tűrhető volt, de nem olyan, mint Ott, még csak nem is
hasonlított rá.
És még valami Amikor. ellátogattam gyerekkorom szinhe-
lyére, megtaláltam a medencét, amelyre emlékeztem, dc nem
voltak benne víz alatti színes világítótestek. És senki, még
egykori pajtásaim, akik velem együtt úszkáltak itt, Ők sem
emlékeztek rá, hogy színes lámpák világítottak volna a víz
alatt.
Ó, realitás!
 9
ANGYALOK ÉS ŐSTÍPUSOK

A legtitokzatosabb jelenségek közé tartoztak azok a

valakik - vagy valaki akik időnként segítettek
nekem. Talán mindig is velem vannak, csak én
nem veszem észre őket. Nem tudom, kik ezek és miért segíte­
nek.
Egészen bizonyos, hogy nem őrangyalok, noha egy hagyo-
mányosabb felfogású ember azoknak vélhetné őket Nem min­
dig válaszoltak, ha segítségre volt szükségem, és az imát sem
hallgatták meg mindig. A szorongás és a néma jajgatás néha
odahozta valamelyiküket. Sűrűbben fordult elő hogy akkor
segítettek, amikor nem is kértem segítséget - vagy nem vol­
tam tudatában esdekelésemnek. Támogatásuk inkább múlott
rajtuk, mint rajtam,
Ritkán „barátságosak", a szó földi értelmében. Cselekedete­
ikben mindazonáltal megértés, tudás, céltudatosság nyilvánul
meg. Nem érzem, hogy ártásomra akarnának lenni és megbí­
zom irányításukban.
Többnyire nagyon tapintatosak. Például azok a kezek"
amelyek fölrepitettek a dombra, ahol dr.Bradshaw háza állt,
nyilván azért tették, hogy befejezhessem, amit elkezdtem.
 Nem láttam, ki az, aki emel. De pontosan azelőtt, hogy segít­
ségemre sietett, megláttam egy lótusz-ülésbcn ülő, leples-fcj-
díszes alakot. Az lett volna a „segítő?"
A 10. fejezet hátborzongatóan ismerős arcú-tekintetű, kön­
tösbe burkolt embere, aki felelt szorongó imámra, mikor meg
akartam szabadulni a „parazitáktól", nem sok ügyet vetett két­
ségbeesésemre. Pedig nyilvánvalóan azért jött, hogy segítsen.
Azért, mert én bajba keveredtem. Mégsem szólt vigasztaló
szavakat, nem próbált megnyugtatni vagy bátorítani
Sohasem láttam azt a segítőt, aki magával vitt az útra, ami­
kor dr.Gordont látogattam meg a II. Helyszínen. Éreztem a
kezét, hallottam a hangját, de semmi több. Ugyanúgy viselke­
dett az is, aki egy héttel később, újbóli próbálkozásom alkal­
mával megjegyezte, hogy egyszer mar jártam ott A segítséget
magától értetődően, kérdezősködés nélkül kell elfogadni. Rit­
kán fordult elő, hogy megforduljak és azonosítsam a segítőt.
Ez így természetes.
A két fiatal férfi, akik a szeánsz után elvittek a lakásra,
nem illett a kategóriába. Cáfolhatatlanul éreztem, hogy csak
ezért jöttek, semmi másért Ez is jellemző rájuk. Összes segí­
tőim közül csak egyel ismertem föl még egyszer.
Amikor Agnew Bahnsont látogattam meg a II .Helyszínen,
valaki támogatott hogy állva maradhassak. Határozottan érez­
tem mindkét oldalamon a gyengéd, de erős kezek szorítását
Ugyanezek a kezek fordítottak meg, hogy menjek el; ugyan­
úgy, mint amikor egy vakot fordít meg az ember. Ez ismét
azt példázza, hogy a segítő akkor érkezik, amikor teljesítenie
kell egy lávánságot.
De amikor vísszautamon pánikba esve jajgattam és imád­
koztam az akadály előtt akkor senki sem jött Amikor a lé­
nyek gúnyoltak és kötözködtek, akkor sem jött senki Amikor
kegyetlenül rámtámadtak, akkor sem Pontosabban szólva, ha
jött is valaki, én nem voltam tudatában. Mi a különbség? Ho­
gyan döntik el, mikor segítsenek és mikor hagyjanak sorsom­
ra? Nem tudom.
És ami még ennél is fontosabb - ki volt az, aki szelíden
ösztökélt, hogy térjek vissza az anyagba, mikor abban a bol­
dog elragadtatásban úsztam? Nem tudom, búsuljak-e vagy há­
lás legyek neki.
A „vendéget" (12. fejezet) nem tekintem segítőnek, noha ta­
lán az volt Ő azok közé tartozik, akit könnyen felismernék,
ha megint alkalmam lenne rá. Más volt mivel éreztem, hogy
barátságos és segítőkész, ugyanakkor mégsem olyan, mint én
- idősebb volt és bölcsebb. Abban is különbözött a többiektől,
hogy maga jön oda és ajánlotta fel segítségét. Ez egyike volt
a kevés alkalomnak, amikor én dönthettem.
Különös módon máskor, amikor égetően szükségem lett vol­
na segítségre, pl. amikor úgy éreztem, másnak az anyagi tes­
tében vagyok (12. fejezet) akkor senki sem jelent meg. Pedig
ez olyan veszélyes helyzetnek tűnt, ami indokolttá tette volna
az azonnali közbeavatkozást Jegyzeteimből ítélve egyedül tu­
lajdon erőfeszítéseimnek köszönhetem szabadulásomat. Ezen a
téren tehát nincs felismerhető szabály.
Az alábbiakban bőségesen idézek jegyzeteimből; ez talán
megvilágítja a segítők rejtett tulajdonságait.

1958. IX. 14.

Kora este, a verandán, lazítás. Azonnali, magas frekvenciájú

rezgés. Kísérleti ki- és visszaszökkenés a testbe. Egyszer
gondjaim voltak a visszamenetellel. Két kéz megfogta a dere­
kamat és a megfelelő helyzetbe fordított. Gondolatban megkö­
szöntem neki, de nem tudtam, ki volt.

1962. III. 18. Délután

Meglátogatott bennünket E.W, Körülbelül délután ötkor el­

határoztuk, hogy lepihenünk vacsora előtt. Bementünk az egy­
mással szomszédos szobákba. Alighogy lefeküdtem, szinte
azonnal hangokat hallottam; olyan volt, mintha E. W. vitázna
 valakivel. Azt hittem, a hús-vér fülemmel hallom, hogy beszél
valakivel a folyosón, az ajtó előtt. (E- W. elmondta, hogy
azonnal elaludt, alvás előtt nem beszélt senkivel és egyáltalán
nem emlékszik semmire.)
A fojtott hangú társalgás hallatán azonnal kiemelkedtem a
testemből és ekkor megszólalt mögöttem egy hang.
- Ha úgy érzed, hogy tudnod kell, akkor azt hiszem, el kell
mondanunk neked.
Ezzel valaki megfogta a karomat én pedig készségesen kö­
vettem. Utaztunk, nekem úgy tűnik, hosszú ideig és egy elsöté­
tített házba érkeztünk. Az volt az érzésem, hogy ez valami
klub, egylet vagy valamilyen székház. A szoba jobb oldalán
emberek üldögéllek csendben és én tudni véltem, hogy valahol
odafent vannak még mások is.
Miközben álltam és vártam, beindítottak valamit, ami film­
vetítőnek tűnt és én egy fehér fénykockát pillantottam meg a
falon vagy a redőnyön A kockán pedig fehér alapon fekete
kézírásos hetükkel ez az üzenet állt
Tiszta lelki eredményekhez
végy hat csepp gyógyszert
egy pohár vízben
Izgatott lettem, odamentem a vetítőhöz, hogy visszatekerjem
és megint elolvassam az üzenetet. Látni akartam, jól olvas­
tam-e, A visszajátszó kapcsoló után tapogatóztam, de nem
tudtam megtalálni. (Addigra elment a kép.) Aztán észrevettem
valamit a padlón, ami olyan volt, mint a legöngyölődő film­
szalag és arra gondoltam, hogy a babrálással eltörtem a gé­
pet. Ettől megszeppentem és elindultam vissza a testembe,
hogy elkerüljem a kényelmetlenségeket. Megfordultam és
könnyedén beléptem a testbe.

1960. V. 3. Délután

Tudatom teljes birtokában feküdtem behunyt szemmel, a rez­

gések felgyorsultak, de csak hőhullám lett az eredményük.
Már éppen ki akartam emelkedni, amikor két kéz egy könyvet
tartott becsukott szemem elé. Körbeforgatták, hogy láthassam,
valóban könyvről van szó. Aztán kinyitották, én pedig olvasni
kezdtem. Az olvasmánynak az volt a lényege, hogy ha szándé­
kosan vissza akarok állítani egy helyzetet, akkor föl kell idéz­
nem egy olyan érzést, amely valamelyik, a múltban lezajlott
{tehát emlékké vált) tapasztalatomhoz kapcsolódik. Ezt ügy ér­
teimezlem. hogy inkább az „érzésre" kell gondolni, mint az
eset részleteire. Láttam még több ábrát, aztán a könyv a rez­
gések gyengültével együtt fokozatosan elhalványodott, és akár­
hogy erőlködtem, nem tudtam folytatni az olvasást. Végül fel­
ültem és jegyzeteket csináltam.

1959. III. 9. Éjszaka

Míg erős rezgések közepette feküdtem a sötétben, abban a

különlegesen fekete sötétségben, amelyet behunyt szemmel
szoktam „látni", a sötétség egy ponton kivilágosodott, mint
amikor szétnyílnak, visszavonulnak, elvitorláznak a felhők, vé­
gül pedig, valahol a fejem fölött, utat tört magának egy fehér
fénysugár. (Még ekkor is hallottam a házban családom nesze-
zését és teljesen tudatában voltam a térnek és az időnek. Ott­
hon voltam, eszméleten.)
Izgatott leltem, de sikerült fegyelmeznem magam. A fehér
sugár közepén, pontosan ott, ahol a felhőket érintette, apró
hegycsúcs emelkedett. Összeszedtem a bátorságom és kértem,
adjanak választ legfontosabb kérdéseimre. Nem tudom, miért
tettem, de úgy éreztem, hogy ezt kell tennem. Zengő, mély
hang válaszolt, amely semmi esetre sem volt a tudatom hang-
ja-
- Bizonyosan tudni akarod? - hallatszott a fénysugárból
Azt feleltem, hogy bizonyosan.
- Elég erős vagy, hogy elviseld az igaz válaszokat?
Egyenletes hang volt, szinte hiányzott belőle az intonáció.
 Azt feleltem, hogy elég erősnek tartom magam. Váriam. Úgy
tűnt, nagyon hosszú idő telt el mire megint megszólalt a
hang.
- Atyádat kérdezd, hogy mondja el neked a nagy titkot.
Éppen kezdtem volna kérdezni, mit jelentsen ez, ekkor azon­
ban családom egyik tagja feldübörgött a lépcsőn és szobám
előtt a folyosón felkapcsolta a villanyt. Mihelyt kigyúlt a fény,
a fehér sugár minden erőlködésem ellenére kialudt és a szür­
ke felhők visszafeketedtek. Mikor tökéletesen eloszlottak a fel­
legek, kinyitottam a szemem. (A „látomásból" az alvásba, az
alvásból az ébredésbe egyáltalán nem volt semmiféle átmenet.
Egész idő alatt ébren voltam minden tekintetben) Megrázó él­
mény volt, bár nem testen kívüli tapasztalat.
Azóta két irányban is végeztem kutatásokat. Megpróbáltam
felidézni az élményt, de nem sikerült. írtam apámnak, aki még
élt és nagyon érdekelték ezek a dolgok. Fellettem neki a kér­
dést, anélkül hogy elárultam volna a forrását. Kerülő választ
adott. mondván hogy legalább félszáz nagy titka van és
mondjam meg, melyikre vagyok kíváncsi. A másik „atyának"
kell megadnia a választ.

1959. III. 15. Éjszaka

Ez történt, mikor folytatni akartam. Feküdtem és lazítottam,

gondolatban azt ismételgetve „Atyám, vezess engem. Atyám,
mondd el nekem a nagy titkot." Néhány perc múlva hirtelen
elsötétült minden és én egy gerendás mennyezetű, magas szo­
bában álltam. Kimentem a házból és elindultam egy fennsíkon
át arra. ahol valami vonatra emlékeztető jármű várakozott,
aztán megálltam és megfordultam. Valaki szólított.
Majdnem mellettem ott állt egy hosszú, egyenesvonalú kön­
töst viselő, magas, vékony, elég sötétbőrü asszony. Első látás­
ra szabályos arcú, finom vonású négernek tűnt, aki homloka-
ba fésülve és rövidre vágva hordta sima sötét haját (A leirás­
ból ítélve levantei vagy egyiptomi lehetett, de semmi esetre
sem távol-keleti, mert azt észrevettem volna a szemén.)
Azt mondta, hogy rosszul csináltam valamit, de ez inkább
neveletlenség, mint bűn. Megkérdeztem, mi volt az ő pedig
azt felelte, hogy megmutatja. Azzal elindultunk és megkerültük
egy nagy épület sarkát aztán beléptünk egy tágas, kikövezett
udvarra. Megálltunk. Pontosan olyan volt, mintha háromdi-
menziós színes filmet néznénk, amelyben életnagyságú alakok
szerepelnek.
Baloldalt parancsoló külsejű emberek álltak Jobboldalt ap­
ró, sötét hajú kislány feküdt az udvaron, aki tizenkét-tizenhá-
rom évesnek tűnt. Megkötözték, vagy valamilyen más módon
kényszerítették mozdulatlanságra. Én egyszerre álltam ott a
jelenetben, és figyeltem az asszony mellől. A színpadi „Én"
minden mozdulatát és indulatát éreztem.
A tekintélyes emberek azt mondták a színen álló „Én" nek.
hogy valamilyen ártó cselekedetet kell végrehajtania a lányon.
Az az „Én" érezte, hogy ezt nem lenne szabad és a lány is
könyörgött neki. hogy ne tegye. „Én" hátat fordított a paran-
csalóknak, hogy ne kelljen teljesítenie utasításaikat. A paran­
csolok rendkívül közönyösen viselkedtek, főleg a lány könnyei
hagyták hidegen Őket. Kijelentették, hogy ha „Én" nem hajtja
végre a (rituális?) cselekményt, akkor hamarosan jönnek má­
sok és majd azok megcsinálják helyette. Hozzátették, hogy
jobb lenne, ha „Én" csinálná, mert ö kevésbé ártana a lány­
nak.
„Én" a színen húzódozna megfordult és engedelmeskedett a
parancsnak. Néhány pillanat múlva az asszony kivezetett az
udvarról és megint ott álltunk a fennsíkon. (Abban a pillanat­
ban, amikor hátat fordítottunk, elvesztettem a jelenet „Én"-jé-
vel a kapcsolatot.)
- Most már érted? - kérdezte az asszony
Zavartan annyit mondtam, hogy nem, Ő pedig merően, bána­
tosan nézett rám és elfordult. Nem tudván, mit tegyek, porhü­
velyemre gondoltam, elég hosszú idő után hazakeveredtem és
beléptem a testbe. Felültem és sokáig rágódtam a jeleneten.
Ki volt az az asszony? Mi volt a nagy titok? Ha életem törté­
netére gondolok, már kezdem sejteni.

1961. VIII. 18. Délután

Megint a kezek és a könyv. Ezúttal az irodában. Délután

három, esős, nyirkos idő, ha ugyan ez fontos. Rezgés, én töké­
letesen tudatos és éber vagyok. Próba- és ellenőrzés-képpen
többször kinyitottam testi szemeimet és ránéztem az órára. Az
idő úgy telt, ahogy kellett.
A kezek megint odatartották csukott szemem elé a könyvet.
Megforgatták, végigpergették a lapokat, minden oldalról meg­
mutogatták, hogy fölismerhessem. Azt gondoltam, megpróbá­
lom a hátuljáról leolvasni a címet és nyomban elém is tartot­
ták a hátlapot, de vagy a betűk voltak túlságosan kicsik, vagy
én valtam túl rövidlátó. Nem bírtam elolvasni, akárhogy eről­
ködtem.
Feladtam; ekkor a könyv kinyílt és nyomtatott lapokat lát­
tam. Megint megpróbáltam elolvasni, de a betűk összefolytak.
Végül azt sugalmaztam magamnak, hogy talán elolvashatnám,
ha egyenként venném sorra a betűket, egyszerre csak egyet.
Rögtön ki is ugrott az egyik sorból egy betű, de alighogy rá­
néztem, már vissza is ugrott. Aprólékosan, fáradságosan sila­
bizáltam és sikerült kibetűznöm négy szót 'Ébreszd a boldog­
talan lényeket..' Próbáltam tovább olvasni, de nyilván túlságo­
san erősen összpontosítottam, mert egyre nehezebb lett. Go­
molygó, hasas fehér felhőket pillantottam meg a fejem fölött
és ez elterelte a figyelmemet. Elállt az eső. Világosodott. Sze­
rettem volna kimenni, és hegyen-völgyön át röpködni az égen.
Lassan emelkedni kezdtem.
A kezek ősszecsukták, eltették a könyvet és egy türelmes, de­
rűs és barátságos gondolatot hallottam 'Hát ha olyan jó a
repülés, akkor gyerünk. Olyan volt, mint mikor a tanár egy
időre lemond róla, hogy lekösse a túlságosan nyughatatlan ta­
nítvány fígyelmét.
Kirepültem az ajtón, fel az égbe, csodás időt töltöttem a fel­
hők között és baj nélkül visszatértem. (A fellegek akkor is ott
voltak, mikor felültem, bár igaz. hogy felhős időben kezdtem a
kísérletet,)

A segítők egy napon talán megmutatják az arcukat. Úgy

sejtem, nagy meglepetés lesz.
 10
INTELLIGENS
LELKES LÉNYEK

T
örténete folyamán az embert végigkísérték a démo­
nok, szellemek, koboldok, manók, válogatott félál­
lati lények, akik állítólag mindig körülöttünk hem­
zsegnek, azzal a kizárólagos céllal, hogy megkeserítsék az
életünket Mitikus alakok lennének? Érzékcsalódások? Most
az egyszer ne söpörjük félre a témát addig, amíg alaposan
meg nem vizsgáltuk. Lehet, hogy a képzelet szülte őket De
honnan merített a képzelet? Jegyzeteim, amelyekből az alábbi­
akban idézek, több feltételezést is kínálnak.

1960. IV. 18. Délelőtt

Tíz körül lefeküdtem a díványra és elkezdtem a részleges la­

zítást (lábjegyzet ld. szójegyzék.) A szoba nappali fényben
úszott, A második menet közepén tarthattam, mikor elkezdő­
dött a rezgés. Miután állkapcsommal „finom behangolást" vé­
geztem, kinyitottam testi szemeimet, hogy lássam, folytatódik-e
a rezgés. Folytatódott. Nyitott szemmel elhatároztam, hogy
megpróbálok „kiemelkedni", és megállapítom, mi történt a lá-
 tásommal Jól láttam az órát. Időérzékem normális vols, mint
ezt a nagymutató Járásából megállapíthattam. Nyolc ujjnyira
lebeghettem a test fölött, mikor szemem sarkából mozgást vet­
tem észre. Egy test haladt mellettem, amely emberinek tűnt
(csak az alsó részét láthattam, ha félrehajtottam a fejemet és
jobbra tekintenem.) Csupasz volt, ruhátlan, hímnemű Terme­
téből ítélve tíz év köriili lehetett, kilencven-egynéhány centi­
méter magas, vékony láb, gyér fanszörzet, fejletlen ivarszerv.
Flegmán, mintha ez mindennap előfordulna, akár a kedvenc
lovára kapaszkodó fiú, lendítette át rajtam a lábát és a há­
tamra pattant. Éreztem derekam körül a combjait, hátamon
kis testének nyomását. Annyira elképedtem, hogy még csak
meg se ijedtem (talán mert olyan kicsi volt.) Dermedten vár­
tam, és ha jobbra sandítottam, láthattam magam mellett, fő-
lem alig fél méternyire himbálózni a jobb lábát. Pontosan
olyan volt, mint a legközönségesebb tízéves kölyök lába.
Még alig mozdultam el a testemből és óvatosan leselkedtem,
ki és miféle lehet ez. „Ő" láthatólag egyáltalán nem volt tu­
datában annak, hogy észrevettem a jelenlétét, vagy ha igen,
akkor sem törődött vele. Nem akartam összeakaszkodni vele
olyan környezetben ahol ő nálam sokkal otthonosabban moz­
gott, így gyorsan vísszaugrottam anyagi testembe, félbeszakí­
tottam a rezgést és nekiláttam ezeknek a jegyzeteknek.
Nem tudom, mi volt ez Egyszerűen nem volt bátorságom
megfordulni és alaposan szemügyre venni „Őt" (már ha
egyáltalán megtehettem volna). Bizonyos, hogy emberformája
volt, de mintha nem lett volna emberi intelligenciája. Inkább
állatinak tűnt, vagy valami átmenetnek ember és állat között.
Sértőnek találtam azt a tökéletes magabiztosságot, amellyel
fölugrott a hátamra. Persze Őt az emberek nem láthatták és
bokros tapasztalatai alapján nyilván abban bizakodott, hogy
úgysem fedezik föl. Ha érzékcsalódás volt, akkor nagyon élet­
szerű - fényes napvilágnál, járó óra mellett, miközben két ér­
zékszervem is működött.
 I960. IV. 28. Éjszaka

Körülbelül fél nyolckor az Irodában végigcsináltam a visz-

zámlálási és remekül be is jött a rezgés. Elővigyázatosan
kezdtem - és éreztem, hogy valaki a hátamon csimpaszkodik!
Eszembe jutott a korábbi kis fickó és persze, hogy sehova se
akartam úgy menni, hogy ő lógjon ott a nyakamon. Hagytam,
hogy folytatódjék a rezgés, oldalvást leengedtem a kezem,
hogy elkapjam a lábát, noha attól tartottam, hogy szellemke­
zem átszalad rajta. Ugyancsak meglepődtem, mikor hozzáér­
tem valamihez! Ez a valami nagyon emlékeztetett húsra, test­
meleg volt és valahogy gumiszerűen nyúlós.
Meghúztam, és minél jobban húztam, Ő annál jobban nyúlt.
Végül ügy éreztem, mintha az egészet lehúztam volna a há­
tamról, kivéve egy lábat, amely mintha a testem alá szorult
volna. Végre azt is sikerült kiráncigálnom, és az egész masz-
szát odadobtam a dívány melletti polcra. (Még mindig nagyon
elevennek tűnt.) Mintha vissza akart volna mászni rám, úgy
kellett távol tartanom magamtól. Majdnem birkózássá fajult
(nem volt rosszindulatú, csak mindenáron rám akart csimpasz­
kodni) és kezdtem megijedni egy kicsit. Már megint ott volt a
fejem fölött! Gyufára gondoltam, arra, hogy megégetem, hogy
csinálok valamit, akármit. Képtelen voltam lerázni magamról,
addig, míg vissza nem olvadtam az anyagi testbe.
Különböző emberekkel beszéltem meg ezt az epizódot, követ­
tem változatos utasításaikat. Megpróbáltam nyugodt maradni,
de nem ment könnyen. Hánytam magamra a keresztet, hiába.
Lázasan ismételgettem a Miatyánkot, de ez sem hatott rá; az­
tán segítségért jajgattam.
És miközben az elsőtől próbáltam szabadulni, egy másik is
felkapaszkodott a hátamra! Míg az elsőt fél kézzel tartottam
távol, hátranyúltam, letéptem magamról a másodikat, és segít­
ségért jajgatva, mindkét kezemben egy-egy lénnyel odalebeg­
tem a szoba közepére. Alaposan megnéztem Őket, és míg bá­
multam, mindkettő átalakult, és szakasztott olyanok lettek,
mint a lányaim (minő csemege a pszichiátereknek!). Azonnal
 tudtam, hogy ez szándékos félrevezető manőver, hogy érzelmi-
leg hozzanak zavarba és lányaim iránti szeretetemmel vissza­
élve akarják megakadályozni, hogy valamit tegyek ellenük.
Ahogy rájöttem a simlire, nyomban levetették lányaim alak­
ját. Kétségbeesetten kerestem a megoldást, tűzre gondoltam és
ez mintha segített volna egy kicsit. Közben mégis ügy érez­
tem, hogy kinevetnek, mintha semmi lennék ahhoz, hogy nekik
árthassak. Akkor már zokogva könyörögtem segítségért.
Aztán a szemem sarkából észrevettem, hogy közeledik vala­
ki Először azt hittem, itt a harmadik, de ez kétségbevonhatat­
lanul ember volt. Tőlünk kis távolságra megállt és nagyon ko­
moly arccal figyelte, mi folyik itt. Alaposan szemügyre vehet­
tem. Nagyon ismerős volt a szeme. Világos színű volt, kissé
mélyen ülő; az egyik apai unokatestvéremére emlékeztetett.
Egyenletesen körbenyírt haja a feje búbján rövid volt, majd­
nem kopasz. Bokáig érő sötét köntöst viselt, amely eltakarta a
lábát.
Első gondolatom az volt, hogy a „lényeknek" jött segíteni
és ettől még jobban megrémültem. Még akkor is zokogtam,
amikor lassan odajött hozzánk. Én térden állva, kinyújtott ka­
rokkal tartottam el magamtól a két apró valamit. Az ember
rendkívül komoly volt, egy szót sem szólt, felém se nézett.
Amikor már a közelemben járt, fölhagytam a viaskodással és
segítségért könyörögve roskadtam le a padlóra, Láthatólag
még mindig nem véve rólam tudomást, fölkapta a két lényecs-
két, mindkét karjára egyet-egyet és lenézett rájuk. Azok meg­
roggyantak, elernyedtek, ahogy ott ültek a karján fejük leko­
nyult, végtagjaikat szétvetették.
A hálától zokogva úsztam a divány fölé, becsusszantam az
anyagi testbe, még mindig éreztem a rezgést, felültem és kö­
rülnéztem. A szoba üres volt.
Huszonnégy óráig rágódtam az eseményen, és többféle kö­
vetkeztetésre jutottam. Lehetséges, hogy az egész érzékcsaló­
dás volt, vagy álom, amely erősebbnek bizonyult a tudatnál.
Ha igen, akkor megértem, milyen nehéz lehet a paranoiások­
nak eldönteni, melyik a valóság. Ha jelképek, akkor nyilván-
 való, mit jelentettek. Én hoztam létre őket. Hogy lányaim kül­
sejét öltötték fel. azt ugyancsak nehéz lenne mással magyaráz­
ni, mint hogy ezzel akarták megmutatni az enyéim (én terem­
tettem Őket, az én gyermekeim). Tehát hozzám tartoztak, és
nem voltak sem jók, sem rosszak. Most se tudom, micsodák.
Belőlem szakadt részek, vagy megtestesüli gondolataim, ame­
lyeket én alkottam? Mit kezdjek velük? Kit képvisel a sötétru-
has férfi? Ennek megértéséhez nem lesz elég huszonnégy óra.
Következő alkalommal, ha lesz ilyen alkalom, megpróbálok
tárgyilagosabb lenni, igyekszem nem félni ennyire és analiti­
kus szemmel nézem Őket.

I960. V. 2 1 . Éjszaka

Késő este teljesen ellazulva feküdtem a hálószobában. El­

kezdődött a rezgés és hamarosan észrevettem a rajiam átveteti
lábacskát (gondolom, nem anyagi volt). Éreztem, hogy az ap­
ró test ott csimpaszkodik a hátamon, óvatosan körbenyúltam
(lelkileg?) és éreztem hátamon a kis hátat. Gyengéden meg­
paskoltam a vállát (azt akartam, hogy megértsen), elővigyáza­
tosan leemeltem magamról és eltoltam. Vártam, de nem jött
vissza és nem akart a közelembe férkőzni Mivel nem akartam
próbára tenni a szerencsémet, visszatértem az anyagi testbe,
felültem és papírra vetéltem ezeket a feljegyzéseket.

I960. V. 27. Éjszaka

Miután kiemelkedtem, megint éreztem a hátamon az egyik

nyúlós lényt. Nem szólt, nem csinált semmit, éppen csak mele­
gen tapadt a hátamhoz Ez alkalommal nem ijedtem meg túl­
ságosan, és sikerült lassan lehúznom magamról. Húztam, mi­
közben Istenhez fohászkodtam segedelemért. A dolog megint
megnyúlt, de nem jött te rólam teljesen. Eszembe jutott, hogy
tüzet képzeltem magam elé, és hogy nem sok hasznát vettem.
bár segített valamicskét. Ezúttal villanyáramra próbáltam
gondolni. Két magasfeszültségű drótot képzeltem el. Gondolat­
ban beledöftem őket a dolognak abba az oldalába, amelyet
lefelé rángattam. Az anyag nyomban Összelappadt. elernyedt
és mintha meghalt volna. Denevérszerű lény röppent el visítva
a fejem mellett és kivágódott az ablakon. Éreztem, hogy győz­
tem. Mély megkönnyebbülés fogott el, visszatértem az anyag­
ba, eggyéolvadtam vele és felültem (testben).

1960 VIII 25 Éjszaka

Megint ez az utazás. Alig indultam el, többféle „dolog" ra­

gadt oda szellemtestem különböző részeire. Dolgokat mondok,
mert vaksötét volt és nem akartam, vagy nem tudtam látni.
Majdnem olyanok voltak, mint az apró halak, nyolc-tíz ujjnyi
hosszúak lehettek, és úgy tapadlak rám, mint a remorák az
óceánban. Amennyire bírtam, lehántottam és félrelöktem őket,
ők azonban (vagy mások) tüstént visszajöttek. Nem voltak
rosszindulatúak, csak bosszantóak. Végül visszamentem a tes­
tembe, hogy szabaduljak tőlük.

1961. III. 11, Éjszaka

Valami újat tudtam meg a „remorákról. Valóságos „halpa-

dot" alkotnak; néha át lehet hatolni közöttük, legtöbbször
nem. ha nem mozgunk olyan sebesen, hogy ne vegyenek észre.
Ez alkalommal pontosan a „halpad" közepén állapodtam
meg. Ők pedig rámgyűltek. Ahelyett, hogy ugyanazt tettem vol-
na, mint előző alkalommal, mozdulatlanná merevedtem és vár­
tam. Néhány perc múlva leváltak rólam és tovább álltak. Az­
tán nem volt semmi, csak a feketeség. Megmozdultam, ök pe­
dig visszajöttek! Megálltam, vártam, erre megint elmentek. Ez
alkalommal óvatosan mozogtam. Egy-kettő visszaszállingózott.
de ez volt minden. Aztán fölemelkedtem és elmentem a többi
helyre. Olyan volt, mintha én lennék a csali egy halaktól
hemzsegő óceánban.

I960. VII. 1 3 . Éjszaka

Ezt le kell jegyeznem, mert még lehet valami haszna. Késő

éjszaka volt, egy durhami szállodai szobában voltunk a felesé­
gemmel. Már majdnem elaludtam én is. amikor valakit vagy
valamit éreztem a szobában. Ösztönösen kiugrottam az ágy­
ból, hogy megvédjem magunkat. Rögtön rámtámadt valami,
amit nem láthattam a sötétségben. Úgy harcolt, mint az álla­
tok, azaz harapni és karmolni akart. Örökkévalóságnak tartó
ideig küzdöttünk, előre-hátra, föl és le. Nem láthattam az el­
sötétített szobában (vagy csukva volt a szemem?) és egyedül a
kemény elszántság vezetett, amikor lépésenként visszaszorítot­
tam az ablakhoz és kivágtam rajta. Láthatólag nem rendelke­
zett emberi vagy szellemi jellemzőkkel. Hamisítatlan állat volt,
és körülbelül százhúsz centiméter hosszú lehetett, mint egy jó­
kora kutya.
Miután kidobtam az ablakon, megfordultam és ekkor döb­
bentem rá, hogy nem a testemben voltam. (Kezem keresztül­
szaladt a csukott ablakon!) Odaúsztam az ágyhoz, ahol két
test feküdi a takaró alatt. Közelebb lebegtem az éjjeliszekré­
nyen álló órához és láttam, hogy a foszforészkáló számlap
hajnali két óra harmincöt percet mutat. Eszembe jutott, hogy
én fekszem közelebb az éjjeliszekrényhez, odaúsztam, leeresz­
kedtem, megfordultam, „visszamentem". Felültem a szoba
csendes volt, sötét és üres. Ránéztem az órára az éjjeliszekré­
nyen. Hajnali fél három múlt nyolc perccel.

1960. X. 2 7 . Éjszaka

Fáradtan és későn kerültem ágyba, körülbelül hajnali fél

kettőkor és gondolatban felkészültem rá, hogy nem fogok „te-
 vékenykedni". Éppen kezdtem volna elaludni (nem észleltem
Öntudat kiesést, nem váltam külön az anyagtól, noha éreztem
valami lazulást), amikor megtámadott valami Nem voltak
meghatározható vonásai, és nem láthattam. Mégis tudtam,
hogy valami hihetetlenül rosszindulatú, amely elhatározta,
hogy „elvesz" valamit, ami az enyém; ehhez először meg kel­
lett szabadulnia „tőlem" (nem feltétlenül a testi „Éntől", ha­
nem attól, ami képes volt a testtől függetlenül cselekedni.)
Ez nem olyan küzdelem volt. mint amikor egy állatot aka­
runk elkergetni Nem korlátozták szabályok, néma volt, ijesz­
tően gyors; leste gyöngeségem minden jelét. Először nem vág­
tam vissza, annyira meghökkentem. Csak magam próbáltam
védeni. A „dolog", amely velem viaskodott, mintha idegdúctól
idegdúcig vándorolt volna, kínszenvedés volt némelyik fogása
és szorítása. Tudtam, hogy veszíteni fogok, ha nem vágok
vissza, az pedig ugyanannyi, mintha az életemet veszteném el.
Ekkor ugyanolyan heves, kíméletlen és elszánt lettem, mint ő.
A dolog, amely velem viaskodott, ismert minden gyönge pon­
tot és ki is használta azokat. Úgy tűnt, órák óta verekszünk
már és fokozatosan elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy
alulmaradok. Sejtettem, hogy ez nem tarthat így Örökké, és
rájöttem, hogy valahogy kívülkerültem az anyagon. Még min­
dig viaskodva testem felé irányítottam ellenfelemet. Amikor
eléggé megközelítettük, és odajutottam fölé, visszaestem a test­
be. Nem tudtam mást kieszelni, amivel vereség nélkül szállhat­
nék ki a küzdelemből.
Kinyitottam testi szememet és felültem. A szoba üres volt és
csendes. Az ágynemű gyüretlen, látnivaló, hogy meg se moc­
cantam. Feleségem békésen aludt mellettem. Felkeltem, körbe­
jártam a szobát, kinéztem a folyosóra. Minden rendben volt.
Lehetett álom. Ha igen, rendkívül életszerű volt és nem kö­
vette álmaim szokásos menetét. (Rég ismertem már a többszö­
rös visszacsatoláshoz hasonlítható, hamisítatlan szabadulás-ál-
mokat, amelyekben a nappali feszültségek vagy az elfojtott
belső szorongások tükröződnek.) Azonban az a tény, hogy a
szoba volt a küzdelem szintere, én pedig tudatosan cseleked­
tem, cáfolja az álom valószínűségét.
Miután vagy húsz percen át próbáltam lehiggadni, visszafor­
dultam az ágyhoz- Természetesen nagyon nem szí\esen alud­
tam el még egyszer. Nem akartam, hogy újra kezdődjön a
harc, de tudtam, hogy nem áll hatalmamban megakadályozni.
Megpróbáltam hát azt. ami az egyetlen lehetséges megoldás­
nak tűnt. (Persze át is virraszthattam volna az éjszakát, ahhoz
viszont túl fáradt voltam.) Lefeküdtem és azt hajtogattam
„Elmém és festem csak a jótékony erőknek áll nyitva; aludni
és pihenni fogok. Isten és a jóság nevében". így történt és
másnap reggel a szokott időben ébredtem. Alvás előtt leg­
alább húszszor mondtam el azt a mondatot.

Azok, akik jól ismernek, tudni fogják, mennyire félhettem

és szoronghattam, ha ebben a ráolvasásban kerestem segítsé­
get és menedéket Az a helyzet, hogy nem volt más választá­
s á n . Még ma sem tudok mást, mint ahogy nem ismerek
módszert helyet e m b e r t vallási szertartást szert amely töké­
letes oltalmat jelentett volna az ellen, ami megtámadott. Pedig
lennie kell másnak is a védekező „visszavágáson" kívül, fő­
leg, ha azt se tudja az ember, mivel verekszik. Ugyanúgy vé­
dekeztem, mintha egy állat támadott volna rám éjszaka az
őserdőben. Ilyenkor az ember nem szakítja félbe a küzdelmet
hogy kiagyalja, mi lenne a jobb harcmodor. Azt se firtatja, mi
esett neki. Verekszik, hogy védje magát a támadó fenevad el­
len. Verekszik, elkeseredetten, nem firtatja, hogyan, miért, mi
ellen. Megtámadták, pedig ő nem adott rá okot; ez már egy­
magában bizonyítja, hogy a támadó gonosz, mert ha nem len­
ne az, nem viselkedne így. A védekezés gépies, ösztönös, a
megtámadott egyetlen gondolata a túlélés, mert tudja, hogy
bún lenne megadnia magát valaminek, amelynek alattomossá­
gától, vak vérszomjától iszonyodik.
 11
AJÁNDÉK VAGY TEHER?

K
ísérleteim korai szakaszában jelentkezeti egy mel­
lékhatás is. Nem testen kívüli tevékenység volt. de
a szétválás előtt, a teljes lazítás állapotában ta­
pasztaltam. Szakszóval ezt „megérzésnek" nevezik. Amint fe­
küdtem, ellazult testtel, lehiggadt lélekkel, akaratlanul megje­
lent előttem a „vízió".
Szisszenő hangot hallattam és felrémlett előttem egy kismé­
retű, szögletes, egyik szélén felfüggesztett, 45 fokos szögben
előrebillenő ajtó, amely mögött tökéletes köralakú lyuk tárult
fel. Rögtön ezután valami álomfélét láttam, vagy én is szere­
peltem benne; csak abban különbözött az álomtól, hogy köz­
ben végig éber voltam és tudatos. Egyszerre érzékeltem az ál­
mot és a külvilág ingereit. Ez a mellékhatást nem tudtam és
nem tudom akaratlagosan előidézni. Magától következett be
vagy valamilyen tudat alatti mechanizmus váltotta ki.
Először nem tulajdonítottam neki túlzott jelentőséget, úgy
véltem, az álomszerű látomások a tudat alól törnek fel. Aztán
történi egy fontos esemény, amely után tudomást kellett ven­
nem róla. Van annyira jelentős, hogy idemásoljam jegyzeteim­
ből.
 1959. V. 7.

Kora reggel megint megnyílt a „szelep", és nyomasztóan

életszerűnek tűnt. amit láttam. Éppen felszállni készültem egy
repülőgépre- A gép ajtajában D. D. várakozott, akit több,
mint tíz é\e ismertem. Beszálltam a gépbe és leültem. Megál­
lapítottam, hogy már sok ülést elfoglallak és bizonyos voltam
benne, hogy hamarosan beszáll barátom is. Elől, az ajtó köze­
lében felfigyeltem egy beszélgető csoportra, akik odamentek
egy fiatal feketéhez, akt épp akkor lépett be az ajtón. Nagyon
vidámak voltak és örvendeztek, hogy a fiatal néger is utazik.
A csoport két idősebb fekete férfiból, egy idősebb fehér em­
berből és a fiatal feketéből állt. Megjegyezték, hogy a gép
mindjárt felszállt úgyhogy végigmentek a sorok között, elha­
ladtak mellettem és leültek. Előrehajoltam, hogy lássam, be­
szállt-e a barátom és eközben feltűnt, hogy a velem szemben
ülő nő milyen izgatott. A gép már majdnem elindult, amikor
barátom is bejött és letelepedett. Már föl akartam állni, hogy
odamenjek hozzá, amikor a gép gurulni kezdett és én vissza­
ültem. A gép végiggurult a kifutópályán. Valahogy nagyon so­
káig tartott a felszállás és kezdtem egy kicsit ideges lenni.
Végre felszálltunk, és alacsonyan repültünk a körutak felett
(kanyarok, kereszteződések). Továbbra is alacsonyan szálltunk,
a gép nagyon keveset emelkedett.
Néhány perc múlva a légikísérőnő szólalt meg a hangszóró­
ban. Bejelentette, hogy a pilóta perceken belül eldönti, melyik
utat válassza a kettő közül a baloldalit, ami kerülőút, \agy a
másikat a „drótok alatt". Pár perces várakozás után észrevet­
tem, hogy a repülőgép, alacsonyan szállva a város fölött, el­
hagyott egy bizonyos pontot és még mielőtt a kísérőnő bármit
mondhatott volna, rájöttem, hogy a „drótok alatt" megyünk.
Ezután a kisasszony is közölte a tényt, hangja azonban túl
könnyed és túl derűs volt és éreztem, hogy ő is ideges némi­
leg.
Az ablakon kinézve láttam, hogy előttünk drótok húzódnak
minden irányban. A gép megközelítette őket és a vezetékek
 alatt, nagyon alacsonyan szállt tova. Szorongva figyeltem, hol
nyílik rés a drótok hozott, hogy fölemelkedhessünk. Aztán lát­
tam, hogy fölöttünk elfogytak a drótok, mögöttük ragyog a
nap. Már kezdtem megkönnyebbülni, mert úgy látszott, meg­
ússzuk. Ebben a pillanatban a gép lezuhant és bucskázott
egyet az úton. Hozzám közel felhasította valami a torzsét és
én kiugrottam (vagy kiestem) az utcára, amely két vagy két és
fél méternyire volt alattunk. Onnan, ahol földet értem, még
kithaltam a gépet, amely a bukfenc után fölemelkedett és eltá­
volodott tőlem, aztán jobbra, két épület kőzött lezuhant, A
hatalmas füstfelhők félig eltakarták, amint össze zúzódott.
A zuhanás után az volt az első gondolatom, hogy hálát
adok Istennek a csodáért, amely megmentett. A második pe­
dig, hogy családom aggódni fog, mert tudták, hogy erre a já­
ratra szálltam és értesítenem kell őket, A harmadik, hogy oda
kell sietnem a szerencsétlenül járt géphez és meg kell próbál­
nom kimenteni a többieket, noha tudtam, hogy semmi értelme.
Fölálltam, elindultam a roncshoz, és amint közeledtem, lángo­
kat láttam a füstön át, Előjött, bőrkabátban és sapkában, a
pilóta, elég bambán bámult rám és megkérdezte, hogyhogy
pont én menekültem meg az összes utas közül. Ezt én kérdez­
tem, és ezután a szelep bezárult.

1959. VII, 24.

Nemsokára indulok a négy repülőút közül az elsőre. Legelő­

ször Észak-Carolinába megyek. Elgyöngülök, hacsak rágondo­
lok az utazásra. Elgondolkoztam és átnéztem az 1959.VIl5-én
lejegyzett élménybeszámolót. Még mindig ideges vagyok egy
kicsit a repüléstől, szerintem mindenki az. Sem gondolom,
hogy bármi történne az észak-carolinai úton, de tévedhetek.
Mit fogok tenni, ha már kezdetben egy ugyanilyen incidens
történik a három út valamelyikén, pontosan olyan, mint ami
1959.VII.5-énl Leszállok a gépről? Vagy lehetetlen kitörni a
keretből? Én úgy értelmezem, hogy túl fogom élni, de ez a tú­
 lélés jelentheti a halálba való átmenetet is, mert én nem el­
múlásnak tekintem a halált, hanem tudom, hogy akkor is élni
fogok. Ha a baleset bekövetkezne és ha a helyes értelmezés
azt jelenti, hogy nem folytatom itteni életemet, hanem átme­
gyek a halálon, kérek mindenkit, aki szeret — és remélem, so­
kan vannak ilyenek -, hogy ne búsuljon utánam, őszintén,
szívem mélyéből hiszem, hogy a halál csak átmenet, és bár­
mennyire fájlalom is azt a sok mindent, amit itt már sohasem
fogok tudni megtenni, az a mélyről fakadó nosztalgia, az az
emésztő' vágy, amelyet idelent a magam suta eszközeivel pró­
báltam enyhíteni, hitem szerint be fog teljesedni, ha egyszer
elérek „haza"- Hiszem, jobban mint valaha, hogy a földi test
csak eszkőz az „Én" szolgálatában Ha tehát az „Én" távo­
zott, a test nem jelent semmit. Nem kell sír, nem kell kripta, a
test érdektelen. „Én" nem abban vagyok.
Ha pedig ez megtörténne, az „Én" meg fog próbálni kap­
csolatba lépni mindenkivel, akinek fontos vagyok. (Ezt csak az
akadályozhatja meg, ha azon a „másik gépen másik helyen"
is ugyanazok a kérdések merülnek fel, mint itt.) Nem tudom.
Nem ígérhetem. De megnyugtathatom azokat, akik közel áll­
nak hozzám nem lesz nehéz felismerniük az igazi kapcsolatot.
Egyáltalán nem akarok betegesen fantáziálni és lehet, hogy
túl érzékeny vagyok mostanában, de szerelnék hagyni valami­
lyen jelet, ami legalább egy kis kapaszkodót nyújtson a többi­
eknek, ha az mégis bekövetkezik. Nem akarom, hogy így le­
gyen, nem érzem* hogy 'készen' állnék, és a gondolat, hogy
átmenjek Azon, nagyon csendessé és alázatossá tesz. Igv leg­
alább félig felkészülök Rá.

1959. X. 23.

Körülbelül tizenkét hét lelt el az előző bejegyzés óta. A ti­

zenkét hétből négyet kórházban töltöttem, a maradék időben
otthon lábadoztam.
 De tartsunk rendet. Az előző bejegyzés idején halálsejtelme­
im voltak egy baljós előjel miatt. Az „álomhoz" képest így
tőrtént a valóságban.
1. Felismerés mint már írtam, elindultam Észak-Caroliná-
ba. Az első hasonlóságra akkor figyeltem föl. mikor beszáll­
tam a buszba, amelyik a new York-i terminálról kiviszi az
utasokat a Newark repülőtérre. Felszálltam és leültem a jobb­
oldali második ülésre. Ahogy ott ülök, olyan érzés fog el,
hogy én ezt már láttam valahol. Ismerős volt a szék helyzete
az ajtóhoz képest, az ajtó kerete, maga az ajtó. Nyomban éber
lettem, mert azonnal fölismertem, hogy ugyanez volt a felál­
lás" a vízióban szereplő repülőgépen. Ez azonban nem a re­
pülő volt, hanem a repülőtéri busz.
2. Felismerés nevetgélve-tréfálkozva négy férfi szállt föl a
buszra, három sötét öltönyben, egy világosban. (Lásd a ko­
rábbi párhuzamot akkor feketéknek és fehéreknek értelmeztem
őket.)
3. Felismerés velem szemben egy nő feszengett rendkívül
idegesen. De nem énmiattam, hanem azért, ahogyan a hordár
kezelte odakint az egyik csomagját.
4. Felismerés az utolsó felszálló, DD. barátom, aki az ajtó
mellett várakozik. Kinéztem oda, ahol a sofőr \árta az ajtó
mellett az utolsó percben befutó esetleges utasokat. Arca és
testalkata nyomban a barátomat juttatta eszembe a testiére
lehetett volna. Ezt majd még fényképről is ellenőrizni kell. (Az
elme, amikor nem tud azonosítani, belekapaszkodik a legköze­
lebbi tapasztalatba.) Azután fölszállt a sofőr is, becsukta az
ajtót, és leült, majdnem szemben velem, a vezetőülésre.
5. Felismerés ha a repüléshez hasonlítjuk akkor a jersey-i
felüljáró az a hely, ahol a busz alacsonyan és lassan „száll".
A legtöbb út ott halad el a felüljáró alatt. Ahogy elnéztem
alattunk az utakat és a kanyargós körutakat, megint elfogott
az ismerős érzés. Csakhogy ez nem a repülőgép volt (eredeti­
leg értelmeztem félre) hanem a busz
6. Felismerés ilyen előjelek után a repülőtéren már nagyon
feszült voltam. A gép késett, így az előcsarnokban vártam.
 Ahogy ott ülök a padon, egy női hangot hallok azt mondja,
hogy kelet-nyugati irányban dugó van a pánamerikai légitár­
saságnál. A kongó hang megint nagyon ismerősen csengeti
(kelet és nyugat, bal és jobb.)
7. Felismerés végre leszállt a gép. Egy pillanatig vívódtam,
felszálljak-e, nem félelemből, hanem mert nem voltam benne
biztos, mit jelent a „túlélés". Végül úgy döntöttem, hogy ak­
kor sem kerülhetem el, ha megvárom a második járatot, az
csak késleltetné azt. aminek be kell következnie. Rettentő zak­
latottan szálltam föl. A gép kigurult a felszálláshoz. Ezután a
tégikísérőnő közölte, hogy 1800 méter magasban fogunk re­
pülni. Tehát csakugyan alacsonyan utazunk. Végre felszálltunk
és azonnal bele is szaladtunk egy égiháborúba, ahol szakadat­
lanul dörgött-villámlott, mintegy beteljesítve látomásomat, mi­
kor a vezetékek alatt repültünk a villanydrót félreérthetetlen
jelképe az elektromosságnak.
A viharzóna felénél tarthattunk, mikor a pilóta, anélkül,
hogy közölte válna, magasságot változtatott^ de azért kirepül­
tünk a viharból és baj nélkül szálltunk le Észak-Carolinában.
Leszállás közben ügy döntöttem, hogy tévesen értelmeztem a
balesetet és nyomban el is felejtettem az egészet.
Négy nappal később, egy hétfői délelőttön, békés és barátsá­
gos csevegés kellős közepén rosszul lettem és kórházba szállí­
tottak, ahol megállapították, hogy szívrohamom volt koszorú­
ér-elzáródás. Ezt nem hittem volna, fogalmam se volt, mi tör-
ténhetett, amíg a kórházban nem közölték velem, teljes kivizs­
gálás és EKG után Csak ezekre a nyomatékos érvekre hagy­
tam el a fontoskodással, amire egyébként meg is volt az
okom. Ahányszor életemben megvizsgáltak, beleértve azt a két
vizsgálatot is, amelyei az előző héten \égzett el két különböző
biztosítótársaság orvosa, mindannyiszor azt állapították meg,
hogy nagyon egészséges a szívem, és ezt olyan kitételekkel fű­
szerezték, hogy „a szíve miatt aztán nem kell aggódnia", és
„az az egy kizárt, hogy a szívbaj vigye el". Ez annyira belém
idegződött, hogy elmém nem bírta elfogadni a szívroham elő-
érzetét. Képtelenségnek látszott. A memóriabankból mégis ki-
választott egy lehetséges katasztrófát egy repülőszerencsétlen­
séget. Ez elfogadható lehetőség volt, tehát éhben az alakban
vetítette előre a betegséget.
A négy kórházi hetet szuggesztoterápiás szalagok könnyítet­
ték meg, amelyek valóságos csodát műveltek velem és siettet­
ték a gyógyulást, A kórházban nem voltak transzcendens él­
ményeim, amit nyilván a három óránként adagolt barbiturátos
nyugtatók okoztak. Otthon lábadozásom a leghétköznapibb
motion folyt, nincsenek kiújuló tünetek, amelyeket érdemes
lenne följegyezni.

Ezek után magától értetődően feszülten figyeltem, valahány­

szor kinyílt a „szelep". A látomás minden alkalommal tökéle­
tes Összhangban volt olyan eseményekkel, amelyek napokkal,
hónapokkal vagy évekkel később következtek be.
Többek közön megláttam annak a háznak a belsejét - a fes­
tést és a dekorációt is beleértve - amelyet feleségem szemelt
ki egy déli városban. Rögtön ráismertem a házra. Szakasztort
olyan volt, mint amilyennek két évvel korábbi feljegyzéseim­
ben írtam le. Az volt a legkülönösebb, hogy a látomás idején
nem is terveztük, hogy délre költözünk.
Egy másik példa egy rádiófelvétel adása előtt öt perccel ki­
nyílt a szelep és én „láttam", hogy a szalag hirtelen elszakad
és az orsók üresen forognak. Úgy tíz perccel később, adás
közben, a szalag el is szakadt, kapkodva hoztuk helyre. Ilyen
eddig még nem fordult elő adás közben, ezért nem nevezhe­
tem közönséges balesetnek. Minden szalagot magam vágtam
és tudtam, hogy jól tartanak. A szakadást az idézte elő, hogy
valaki más vágta a szalagot.
Egy harmadik: az irodában kinyílt a szelep, mögötte vörös
fényben az „olajnyomás" szó izzott. Egy óra múlva, amikor
hazafelé hajtottam viszonylag új kocsimmal, felvillant az olaj­
nyomásra figyelmeztető vörös lámpa. Ez megint csak nem tu­
datalatti aggály volt. Az autó még Ötszáz mérföldet se ment
és a közelmúltban ellcnőrizték. És mégis folyt belőle az olaj,
pedig ilyesmire nem szoktak számítani egy új kocsinál.
 Van még legalább tizennyolc látomásom különböző fontos­
ságú dolgokról: valamennyit a szelepen át láthattam és apró
értelmezési hibákat leszámítva, minden esetben pontosan az
történt, amit lejegyeztem
Mindig ugyanazon minta szerint követték egymást a mozza­
natok: Sz (Sziszegés) + Sz (Szelepnyílás) - L (látomás).
Ez a képlet huszonkét esetben bizonyult használhatónak, de
mii kezdjek a többi esettel, amikor feljegyzéseim szerint nem
került sor az L-re? Minden további magyarázat nélkül ideírok
néhány példát, amikor az L elmaradt.

I960. Ili. 8.

Sziszegés/szelep repülőgép száll a fejem fölött, kieresztett

fékszárnyakkal-futóművel, láthatólag valami hibája lehet. Egy
közeli domb mögött zuhan le, családommal együtt rohanunk,
hogy megpróbáljunk segíteni. Mire odaérünk, a repülőgép
tompa vörös izzással lassan ég. Rádöbbenek, hogy ez az izzás
és lassú üszkösödés más, mint amikor a közönséges repülő­
benzin ég és figyelmeztetem a többieket, ne menjenek közel,
nehogy megsérüljenek, mivel a halott utasoknak már úgysem
tudunk segíteni.

1961. XI. 5.

Sziszegés/szelep egyedül állok a házam előtt. Az ég elég

tiszta, északon szaggatott felhőtakaró. Kötelék emelkedik ki a
felhők mögül. Közelednek, észreveszem, hogy nem tipikus re­
pülők vagy rakéták. Az első hullám után sorokban húz tova a
többi furcsa repülőgép, a szó szoros értelmében százszámra.
Még sohasem láttam ilyeneket. Sincs szárnyuk és óriásiak,
keresztben legalább kilencszáz méter hosszúak. Mindegyik
olyan alakú, mint egy nyílhegy, V-alakú, de hiányzik a mi dei-
taszárnyúink törzse. A V-forma nem emelőfelület, hanem azt a
két-három fedélzetet rejti magában, amelyeken a személyzet
utazik. Fenségesen szállnak tova, én pedig borzongó áhítatot
érzek ennek az iszonyatos erőnek a láttán. És félek is, mert
valahogyan tudom, hogy nem emberi kéz alkotta őket.

1962. X. 20.

Sziszegés/szelep másokkal együtt egy elővárosi utcán tar­

tózkodom. Felnézek és mintha repülőgépeket látnék a felhők
közötti tág résben. Alaposabban szemügyre veszem Őket és rá­
jövök, hogy még sohasem láttam ilyen típusú repülőgépeket;
nyilvánvalóan nem légcsavar \agy gázsugár hajtja őket {az az
érzésem, hogy különleges rakéta lehet, de nem vegyi fegyver.)
Három bedől az ereszkedéshez és látom, hogy fekete oldaluk,
fehér, szögletes ablakaik vannak, de nincsenek szárnyaik. Ala­
csonyan zúgnak el egy közeli utca felett. Nyomukban Összeom­
lanak a házak; nem a bombáktól, hanem valamitől, amit ma­
guk a gépek bocsátanak ki magukból. Rohanunk fedezékbe.

1963. VI. 12.

Sziszegés/szelep a városból, ahol családommal élünk, éppen

menekül a lakosság. Benzint nem lehet szerezni, a villanyt ki­
kapcsolták. A végzet ólomsúllyal nehezedik mindenkire. Nem
az atomháború miatt van és nem tartanak a radioaktív szeny-
nyeződéstől. Mindenki érzi, hogy itt a vég. Ha a civilizáció
Összeomlott, ez olyan világrengető esemény miatt történt, ame­
lyen embernek nincsen hatalma.

1964. IV. 11.

Sziszegés/szelep családommal egy nagy városban vagyunk.

Ügy tűnik, rettentő baj van. Mindenki el akar menekülni. El-
 megyek a lakásból, hogy megpróbáljak keríteni valamilyen
eszközt, amellyel eljuthatunk vidékre. Kim az utcán pánik és
felfordulás tombol, a kocsik egymásba szaladnak, az egész na­
gyon emlékeztet egy feltúrt hangyabolyra.

Még sorolhatnám őket; van személyes, általános, sajátos,

helyi jellegű, világméretű. Majd az idő igazolja őket. Nagyon
remélem, hogy egyik-másik nem egyéb hallucinációnál.
 12
MACSKÁK
A KUTYAKIÁLLÍTÁSON

sok rejtély között, amelyekkel találkoztam, cli5-

A fordulnak látszólag teljesen abszurd esetek. Csak

abban bízom, hogy műszakilag és filozofiailag föl-
készültebb emberek megtalálják bennük a célt és az értelmei;
amire én nem voltam képes.
Ideírok néhányat, amelyeknek, úgy tűnik, nincsen közük
sem a II., sem a III. Helyszínhez.

1963. VIII. 23. Este

Hét óra tizenhétkor minden testen kívüli szándék nélkül le-

dőltem barlangomban a díványra, csak azért, hogy szundítsak
egyet. Abban a pillanatban, amikor kinyújtóztam és behuny­
tam a szemem, földet rázó, néma robbanás következett be.
Sem volt időeltolódás. Körülbelül két másodperccel azután
történt, hogy behunytam a szemem. Átrepített a szobán, neki­
vágott a szembenső saroknak, ahol lecsúsztam a földre. Elő­
ször arra gondoltam, hogy tényleg robbanás történt a házban,
ugyanis fejem fölött a csillár sercegett, kék szikrákat lövöldő-
 zött. aztán pedig olvadni kezdtek a vezetékek. (Mikor lefeküd­
tem, eloltottam a villanyt, félhomály volt a szobában.) Ügy
tünt, mintha irdatlan rövidzárlat keletkezett volna a vezeték­
ben. Elektrosokkhoz fogható bizsergést éreztem (nem olyan
volt, mint a többször említett rezgés.) Aztán hátranéztem.
Anyagi testem még mindig ott hevert a díványon. Tisztán lát­
tam.
Ekkor vettem komolyan fontolóra a másik eshetőséget. Ez
lehet a hálák az igazi halál, nem olyan, mint a testen kívüli
élmény. Roppant szokatlan helyzet volt. Tahin meghaltam,
megállt a szívem. Még mindig kába voltam kicsit a robbanás­
tól, de nem féltem, nem fogott el vakrémület. Ha ez a halál,
akkor legyen.
Egy darabig hevertem a sarokban és igyekeztem összeszed­
ni magamat. Tapogatóztam, mintha szőnyeget találtam volna,
bár nem voltam benne biztos. De legalább valami szilárd volt
alattam. Aztán elhatároztam, hogy megpróbálok visszamenni a
testbe, akkor is, ha nem sikerül. Mit veszíthetek, ha megpró­
bálom?
Akaratomat megfeszitve fölemelkedtem, odaúsztam a dívány
felé, aztán leereszkedtem. Rántás éreztem, és** félig *benne
voltam a testemben. Észrevettem a felemás állapotot, nyújtóz­
kodtam és fészkelődtem, ugyanúgy, mint mikor kesztyűt húzunk
a kezünkre. Egy pillanat múlva „egész" voltam megint.
Felültem (testileg) és villanyt gyújtottam. Minden a legna­
gyobb rendben volt, a házban csend, testemnek semmi baja,
éppen csak tetőtől-talpig libabőrös voltam. Eléggé felzaklatott
az élmény, ma sem tudom, mi okozta és miért? Nem-anyagi
természetű robbanás volt? Odabent, énbennem történt valami,
vagy kuka erő idézte elő? Ha belegondolok, semmi szokatlan
nem volt testi, érzelmi, vagy szellemi állapotomban, ami ki­
válthatta volna. Miután elemeztem minden részletet, amelyet
emlékezetem meg bírt Őrizni a robbanás pillanatáról megálla-
pítottam, hogy olyan volt, mintha egy eltévedt fénycsóva ső-
pört volna végig a szobán és engem talált az útjában, mire
„kirobbantott" az anyagi testből. Ezt a gondolatot továbbsző-
ve arra a következtetésre jutottam, hogy a fénycsávát valami­
lyen kísérleti eszköz gerjeszthette, amelyet még nem fejlesztet­
tek ki teljesen a kutatók. így hát nem ismerhették minden ha­
tását. Emlékezetem a hármas fegyver kísérleteivel társítja.

1959. V. 5. Délután

Ma egy különös fegyverről hallottam, amely állítólag há­

romféle módon képes működni. Öt óra kárul elhatároztam,
hagy megpróbálok kidolgozni egy, a helyzetre alkalmazható
képletet (1-2O/LQ) {lábjegyzet ld. szójegyzék}. Lefeküdtem az
ágyra, az erőtér ábrájára gondoltam, aztán elkezdtem húszig
számolni. (így tűnt. eredménytelenül. Ekkor elfordítottam a fe­
jem. A szemem nyitva volt és az ablakon túl láttam a napot
(derült idő volt és az ablak nyugatra nézett.) A rezgések azon­
nal ellanyhultak, én pedig behunytam a szemem és visszafe­
küdtem. Tarkóm bizsergett a rezgésektől. Megmozgattam az
állkapcsomat, a rezgés pedig, mint vártam, e mozdulatokkal
összhangban lett crősebb vagy gyengébb. Végül rájöttem, me­
lyik az a mozgás, amellyel elérem a csúcsértéket (nem találok
rá más szavakat). Fejemben erős volt a rezgés, kicsit tú'ságo-
san is erős, úgyhogy „leküldtem" a mellkasomba, azután ki­
próbáltam, hogyan tudom átirányítani testem különböző része­
ibe, azaz, hogyan tudom erősebbre állítani egy adott ponton.
Valahányszor áthaladt altestem jobb oldalán, olyan érzésem
támadt, mintha megperzselnének. Lehetett a májam, a vesém,
vagy a vastagbél alsó traktusa (idegen test. vegyszer?) Ez ko­
rábban is megtörtént, bár úgy emlékszem, nem említettem. Fel
akartam emelkedni és fel is szálltam. Azonban egy futó gon­
dolat villanhatott át az agyamon, mert megfordultam a leve­
gőben és keresztülzuhantam a padlón. Egy pillanatra valami
hangszeres zenét hallottam (olyan volt. mint amikor a rádiót
csavargatjuk), aztán ott álltam egy félkész házban, amelybe
még nem emelték be az ablakokat, építőanyag és hulladék he­
vert a durva padlón. Falusias vidék húzódott az ablak előtt.
fák és rétek, a ház pedig nyilván egy lejtőn állt, ahonnan egy
keskeny völgyre, azon túl pedig egy alacsony dombra nyílt ki­
látás.
Lenévem és körülbelül tizennyolc ujjnyi hosszú szerkezetet
pillantottam meg a padlón. Olyan volt, mintha ideiglenesen
1
hagyták volna itt, addig, amíg a kezelője „elugrik ebédelni'
Kíváncsian megfogtam, mixel még sohasem láttam ilyet. Rúd
alakú volt, rajta három kiugró lemez. Fölemeltem, szemügyre
vettem és véletlenül rászögeztem egy emberre, aki az ablak­
nyílás előtt, a belső udvarban állt és akit korábban nem vet­
tem észre. Semmi sem tőrtént, aztán az ember megfordult és
észrevett. Egy pillanatra eltűnt a szemem elől, aztán felbuk­
kant a jobboldali ajtóban és odajött hozzám. Mosolygott, és
amennyire emlékszem, nem volt rajta semmi különös. Látva
kezemben a készüléket, értésemre adta, hogy meg akarja mu­
tatni, miként működik. Rábökött a készülék elején a csőre (egy
nyitott hengerre), megmutatta, hogyan kell beállítani, előre-
hátra mozgatva a hengert vagy csővet; ha azt akarjuk, hogy a
sugár vékony legyen, akkor előre, ha pedig szélesebb, kíméle­
tesebb sugarat vagy csóvát akarunk, akkor vissza, felénk kell
húzni a hengert.
Aztán azt mondta, hogy szögezzem rá a készüléket a másik
ablaknyílásra, amely mögött egy férfi hadart izgatottan vala­
kinek, akit nem láthattunk. Engedelmeskedtem és a kinti em­
berre szögeztem a készüléket, ugyanúgy, ahogy a puskát szo­
kás. Nem láttam, hogy a szerkezet csóvát vagy sugarat lövellt
volna ki magából, az ember azonban az ablaknyílás alatt úgy
roskadt meg a székében, mintha meghalt volna. Visszafordul­
tam házigazdámhoz, meg voltam rémülve, hogy akaratom elle­
nére megöltem a kinti embert. Ö csak mosolygott és azt
mondta, szögezzem rá még egyszer a fegyvert a kinti eszmé­
letlen (?) emberre, ezúttal úgy, hogy szélesre állítom a suga­
rat, így tettem, az ájult ember fölült és beszélt tovább, mintha
mi sem történt volna.
Házigazdám ezután kivezetett és megkérdezte a másiktól,
érzett-e valamit. Az félbeharapta a szót, meglepetten nézett föl
 rám és azt mondta, nem, nem érzett semmit. Megkérdeztem,
emlékszik-e arra, hogy elaludt volna, nem volt-e emlékezetkie­
sése, ő pedig ismét tagadóan válaszolt, aztán elfordult, és
folytatta a beszélgetést.
Házigazdám rám mosolygott, aztán átvitt a ház másik, völgy­
re néző oldalára, jelezve, bogy mutat még valamit, amit a ké­
szülék tud. Ujját a messzeségbe szögezte. Talán háromszáz
méternyire apró tűz ragyogott a domboldalban, füst gomoly­
gott az ég felé. Azt mondta, használjam a vékony sugarat és
célozzam meg a tüzet. Megtettem, a tüz azonnal kialudt. Ugy
lobbant el a láng, mintha hirtelen elfújták volna. A füst még
ott lebegett néhány pillanatig, aztán eloszlott az is.
Nagy izgalomba hozott a szerkentyű és kértem házigazdá­
mat hogy magyarázza el örömmel megtette. A szerkezet,
mondta, három részből áll. Azt már láttam, hogy a hengerrel
lehet beállítani. A közepén levő spirál az energiaforrás. Az
energiaforrás mögött három uszony alakú lemez található,
olyanok, amilyeneket az egyenirányítóknál használnak; ezek.
házigazdám közlés szerint nem túl fontosak, elsősorban arra
szolgálnak, hogy megvédjék azt, aki az eszközt használja. Vé­
gighúzta rajtuk a hüvelykujját, a lemezek rugalmasan meghaj­
lottak. Kérdezte, megértettem-e. Azt feleltem, hogy a tárgy egy
nagy triódára emlékeztet (nem jutott eszembe semmi, ami job­
ban hasonlított volna rá), ő izgatottan bólintott és azt felelte
- igen! Trióda!
Éreztem, hogy mennem kell, nem maradhatok tovább, ezért
megköszöntem a felvilágosítást, Ő pedig azt felelte, hogy még
találkozunk valahol. Gondolatban eltaláltam, milyen helyet
akart mondani, és azt mondtam, igen, a Cadena Azulon (egy
délamerikai utamon jártam a Kék Hegységben, természetesnek
tűnt. hogy ez jött a számra). Vendéglátóm már majdnem bó­
lintott, aztán értetlenül bámult rám. Rájöttem, hogy jól sejtet­
tem, ő azonban nem értette a spanyol szavakat.
Ezután visszamentem a félkész szobába és nyújtás-ugrással
fölemelkedtem. Fölmentem két-három emelet magasba, aztán
megálltam. A hely olyan volt, mint a dolgozószobám, de üres.
Nem volt benne bútor, por fedte a padlót és az ablakokat - és
sehol se volt a hús-vér test! Eszbekaptam, hogy ez téves
„hely" (idő?); ahova én akarok menni, az még feljebb van.
Megint elindultam a mennyezeten át, és nyolc-tíz emelet után
saját irodámban találtam magam. Visszakerültem a testembe,
és sikerült is egybeolvadnom vele, noha volt némi gondom az
egyik karommal
Felültem és kinyitottam a szememet. Az óra szerint hatvanöt
percig voltam távol. Felvázoltam az eszközt, aztán nekiláttam
a feljegyzéseknek. Egy műszer, amely elaltatja, felébreszti a
embereket és kioltja a tüzeket. Egyszer én is megpróbálok ké­
szíteni egy ilyet.

1961, III. 11. Éjszaka

..és azt hittem, hogy rendesen visszaértem a testbe. Kinyi­

tottam a szemem és egy idegen ágyban voltam. Egy idegen nő
állt az ágy mellett és elmosolyodott, amikor látta, hogy föléb­
redek. Mellette egy idősebb asszony állt. Mondták, mennyire
Örülnek, hogy végre magamhoz tértem, hogy sokáig voltam
beteg, de most már nem lesz semmi baj. Segítettek fölkelni. és
valami köntösfélét adtak rám (fürdőköpenyre emlékeztetett; a
nők ruházatában nem volt semmi különös), én pedig bizonyo­
san tudtam, hogy nem az vagyok, akinek hisznek. Ezt megpró­
báltam tudtukra adni, de ók csak csitítgattak és láthatólag azt
gondolták, hogy még mindig valamilyen önkívület-félében va­
gyok. Megkérdeztem, milyen nap van, ök azonban csak moso­
lyogtak megértően, mintha még mindig meg lennék zavarodva
egy kicsit (nem voltam.'). Már kérni akartam egy naptárt, az­
tán úgy döntöttem, hogy egyszerűbb lesz ha az évet kérde­
zem. Megkérdeztem a fiatalabb nőt, aki nyilván a felesegető
lehetett (mármint az ágyban fekvő beteg feleségei ő pedig azt
felelte, hogy 1924-et írunk, görögi (?) időszámítás szerint.
Bizonyos lévén abban, hogy itt nem maradhatok, heves tilta­
kozásuk ellenére kimentem az ajtón a szabadba. Megpróbál-
tarn fölemelkedni, éreztem, hogy magasra kell mennem, na­
gyon magasra. Fel akartam szállni, de visszatartottak. Elfo­
gott a szorongás. Tudtam, hogy rossz helyen vagyok. Aztán
eszembe jutott a légzési trükk és elkezdtem félig nyitott szájjal
levegő után kapkodni. Lassan emelkedni kezdtem az U-alakú
épület fölé, miközben odalentről még mindig húztak vissza-
Mélyeket lélegeztem és gyorsan, egyre gyorsabban emelked­
tem, míg végül beértem az ismerős kék kődbe. Hirtelen meg-
álltam a magasban lebegtem egy kies táj fölött, amelyen itt-
ott házak álltak. Ismerősnek tünt és azt hiszem, tudtam, me­
lyik a mi házunk az út és a folyó között. Megcéloztam a házat
és a kővetkező pillanatban visszamerültem az anyagi testbe.
Felültem, ismét egyben és hálásan néztem körül. A jó helyen
voltam!

I960. VIII. 17. Éjszaka

Félresikerült kísérlet volt. Fél tizenkettő körül a hálószobá­

ban végigcsináltam az I-20/LQ eljárást. Azzal a gondolattal
szálltam ki a testből, hogy Agnew Bahnsont fogom megláto­
gatni és a szélfútta stílusban indultam, de szinte nyomban
vissza is tértem a testbe - én legalábbis így képzeltem Nem
feküdtem, hanem álltam. Baloldalt egy magas, szélesvúllú em­
ber támogatott. Sokkal magasabb volt nálam és a válla mint-
ha csillogott volna. Jobboldalt fiatal leány állt. Kény-
szerítettek, hogy körbejárjak a szobában, és mivel ez nehe­
zemre esett, a karomnál fogva támogattak. Hallottam, hogy
megjegyzéseket tesznek a kezemről; valami baj vagy rendel­
lenes dolog történt vele. Nem voltak barátságtalanok, de bizo­
nyosan tudtam, hogy rossz helyen vagyok! Szerencsére gon­
dolkozni még tudtam. A nyújtás-ugrást alkalmazva kilőttem
onnan, ahol voltam és egy-két pillanat múlva visszaolvadtam
az anyagi testbe. Elővigyázatosan körülnéztem (földi szemeim-
mel), mielött megmozdultam volna. Megint a saját testemben,
a saját hálószobámban voltam. Sok időbe telt, mire képes vol­
tam megfordulni és elaludni.'

I960. XI. 23. Éjszaka

Nagyon szokatlan és eleven élmény volt, nem hiszem, hogy

még egyszer végig akarnám csinálni. Későn, hajnali két óra
körül, nagyon fáradtan kerültem ágyba. Minden átmenet nél­
kül elkezdődött a rezgés, és úgy határoztam, hogy „csinálok
valamit", noha szükségem lett volna pihenésre. (Talán épp ez
a pihenés.) Miután könnyedén kiemelkedtem és gyors egymás­
utánban több helyet végiglátogattam, eszembe jutott, hogy pi­
hennem kell és megpróbáltam visszatérni az anyagba. Rágon­
doltam fekvő testemre és szinte azonnal ott találtam magam
az ágyon, de nyomban észre is vettem, hogy valami baj van.
Dobozra emlékeztető készség volt a lábamon nyilván azért,
hogy ne érjen hozzá az ágynemű. Két ember tartózkodott a
szobában- egy férfi és egy fehérruhás nő, akiről láttam, hogy
ápolónővér. Az ágy közelében álltak és halkan beszélgettek.
Első gondolatom az volt, hogy valami baj történt, feleségem
kómában talált és rohamost beszállíttatott a kórházba. A nő­
vér, a steril hangulatú szoba, az ágy, mind ezt támasztotta
alá. De még így sem stimmeli valami.
Egy idő után befejezték a beszélgetést, a nővér megfordult
és kiment a szobából, a férfi pedig odalépett az ágyhoz. Kezd­
tem pánikba esni. mert nem tudtam, mit fog csinálni. Az ágy
fölé hajolt, gyengéden, de erős kézzel lefogta a két félkaro­
mat, rámbámult kidülledő, csillogó szemével, én pedig egyre
jobban megriadtam. Az volt a legrémesebb, hogy kétségbee­
setten próbáltam mozogni, de nem bírtam. Mintha minden iz-
mom megbénult volna. Belülről reszkettem a rémülettől és
szabadulni igyekeztem, ahogy ő mind közelebb tolta hozzám
az arcát.
Aztán mélységes elképedésemre még lejjebb hajolt, és csókot
 nyomon mindkét orcámra. Ereztem borostái szúrását, a szeme
pedig azért csillogott, mert könnyes volt. Azután kiegyenese­
dett, elengedte a karomat és lassan kiment a szobából
Rettegésem közepette is tudtam, hogy feleségem nem vitt
kórházba, ez az ember idegen, és már megint rossz helyre té­
vedtem. Csinálnom kellett valamit, de nem sikerült, akárhogy
feszítettem meg az akaratomat. Lassan tudatosodott bennem,
hogy a koponyámban sziszegés hallatszik olyan hangja volt,
mint a kiáramló gőznek vagy a léghuzatnak. Derengeni kez­
dett valami, a sziszegés re összpontosítottam, hogy pulzáljon,
azaz úgy szabályoztam, hogy hol gyengébb legyen, hol erő-
sebb. Folyantatosan gyorsítottam a lüktetést, és az néhány
perc múlva átalakult magasfrekvenciájú rezgéssé. Ekkor meg­
próbáltam kiemelkedni; simán sikerült, Pillanatokon belül át-
olvadtam egy másik testbe.
Ezúttal óvatos voltam. Kitapogattam az ágyat. Ismerős han­
gokat hallottam a szoba előtt. Bent sötét volt, mikor kinyitot­
tam a szemem. Odanyúltam, ahol a villanykapcsolónak kellett
lennie és tényleg ott is volt. Villanyt gyújtottam és nagy, nagy
megkönnyebbüléssel felsóhajtottam. Visszajöttem.

1963. V I . 7. Éjszaka

Egy idő után távoztam, és a házon kívül találkoztam egy

nővel, aki ugyancsak „repült". Figyelmeztetett, hogy elkéshe­
tünk (nem tudom, honnan) és bajaink lehetnek a visszamene-
tellel Aztán odaértünk egy nagy épülethez ami talán kórház
lehetett, és vidáman átmentünk a bezárt ajtón, hogy kikerüljük
a várakozó őrt, meg az ellenőrzést, mert a késedelemért vala­
milyen büntetés járt. Odabent szétváltunk, és tüstént jelentke­
zett egy ember (barátságos, orvosféle), hogy majd ő gondot
visel rám. várjak jobbról a második irodában. így tettem, no­
ha összezavartam az irodákat, mert mindegyikben többen vá­
rakoztak. Annyira elmerültek a társalgásban, hogy nem vettek
észre. Mégis kivártam a másodikban, amíg végül bejött
 ugyanaz a férfi, megvizsgált és megállapította, hogy kezelésre
lenne szükségem. Titrálást emlegetett, meg hogy a kezelést fel
kell vinni 1500 köbcentire, aztán vissza lehet térni a normális
szintre. Kérdeztem, miért van rá szükség, Ő pedig azt felelte,
azért, hogy a világegyetem (vagy az emberi nem) fejlődhessen
és javulhasson. Megint megkérdeztem, miért (mármint hogy
miért kell javulnia), de ő nem válaszolt. Valamiért féllem a
kezeléstől. Röviddel ezután éreztem, hogy vissza kell térnem a
testbe, ami baj nélkül sikerült.

1963. VII. 13. Délután-éjszaka

Látogatóban Cape Codon kissé fáradtan érkeztem Hyannis-

ba és délután ledőltem pihenni. Lazítás közben bekövetkezett
a szokásos kiemelkedés, és azon kaptam magam, hogy a ház
hátulja fölött, a garázs közelében lebegek. Az udvaron volt
egy kutya (nagytestű, német juhász-fajta), és amikor észrevett,
izgatottan csaholni kezdett. A ház jobboldali sarka mögül elő­
jött egy ember, pisztolyt rántott és célba vett. Sietve visszavo­
nultam, csak aztán jutott eszembe, hogy talán nem is tenne
kárt bennem a golyó. Visszatértem, ott feküdtem az ágyban és
arra gondoltam, hogy ennek vége. Nem emlékeztem másra,
csak arra, hogy a férfi nagyon magasnak tűnt.
Aznap este lefekvés után megint elöntött az áradat és én ki­
csusszantam. Míg azon törtem a fejem, hogy mihez kezdjek,
több ház fölött is elvitorláztam. Ekkor hirtelen megjelent előt­
tem ugyanaz a magas férfi, és megállított, pusztán azzal, hogy
odaállt az utamba. Nyugodt erő áradt belőle. Megkérdezte,
miért akarom látni az elnököt. Először meglepődtem, mert én
egyáltalán nem óhajtottam látni Eisenhowert (nekem ő jelen­
tette az elnököt), viszont lett volna egy béketenem és be is
avattam a magas férfit. Ezután azt kérdezte „Honnan tudjuk,
hogy maga hűséges polgára az Egyesült Államoknak?" Azt
felettem, még mindig zavartan, hogy Washingtonban biztosan
megvannak rólam a szükséges adatok, ő egy pillanatnyi hall-
gatás után azt mondta, hogy most akkor se láthatom az elnö­
köt Ezt készséggel tudomásul vettem és megfordultam. Miköz­
ben az ágyban fek\e végiggondoltam a történteket, mindene­
kelőtt azt állapítottam meg, hogy már nem Eisenhower az el­
nök. És hirtelen az a mélységes meggyőződésem támadt, hogy
Kcnnedynek médium az egyik testőre (vagyis inkább lelkiőre).
Aztán az jutott eszembe, hogy Kennedy miért ne tölthetné
Hyannisben ezt a hétvégét? Felkeltem, lementem, megkerestem
a helyi újságot, amelynek címoldalán elolvashattam, hogy
Kennedy aznap délután érkezett Hyannisbe. (Két nap óta nem
láttam újságol)

Ime egy csokorra v a l ó a s z á m o s „ e s e m é n y b ő l " , amelyek da­

cobiak minden beskatulyázási szándékkal. Lehet, h o g y e g y
élő fal töredékei, amelyet e g y s z e r majd egészében láthatunk.
Remélem, n e m kell m e g h a l n i " a totálplánhoz.
 13
A MÁSODIK TEST

M
inden jelenség létezésének legcáfolhatatlanabb
bizonyítéka, ha az ismételt megfigyelések
egyeznek egymással. Csakis az ésszerű, körülte­
kintő, elemző kísérletezés - már ami tőlem telt - nyomán
vontam le an a következtetést, hogy a Második Test kétség­
bevonhatatlanul létezik. Feltételezem, mindenkinek van Máso­
dik Teste. Nem tudom elképzelni, hogy én lennék az egyetlen.
Ha létezik, milyen? Milyen tulajdonságaí vannak? Próbálko­
zások százait megörökítő jegyzeteimből ragadok ki néhány
részletet.

1958. VI. 11. Délután

Megint kinyitottam a szemem és minden normálisnak tűnt,

kivéve a rezgést meg a koponyámban dübörgő robajt. Lehuny­
tam a szemem, ettől még erősebb lett mindkettő. Elhatároz­
tam, hogy megpróbálok fölemelkedni és a díványtól a szoba
közepére úsztam, aztán ereszkedni kezdtem, nagyon lágyan,
mint a hulló levél. Hozzáértem a padlóhoz Fejem és vállam a
szőnyegnek útközön, miközben csípőm és lábaim a levegőben
lebegtek. Mintha a fejem nehezebb lett volna többi testrészem­
nél, mintha erősebben hatolt volna rá a gravitáció, noha
egész testemet szelíden vonzotta magához a fold. Még mindig
volt súlyom, bármilyen csekély is.

1958. VII. 19. Délután

Megint a díványon feküdtem és nagyon finom rezgést érez­

tem. Kinyitottam a szemem, körülnéztem. Minden normális
vall, és a rezgés sem szűnt meg. Aztán megmozdítottam Össze­
font karjaimat és hanyatfektemben fölfelé nyújtottam őket.
Éreztem izmaim feszülését és meglepődtem (már lemondtam a
„hüledezés" szó használatáról), mert közben láttam, hogy
még mindig keresztbe fonom a karjaimat.
Fölnéztem oda, ahol karjaimat éreztem és megpillantottam a
kezek és a karok csillámló korvonalait. Visszanéztem az össze­
font karokra, aztán föl a kinyúló, fényes árnyékra. Láthattam
mögöttük a könyvespolcokat. Olyan volt, mint egy fényesen iz­
zó sziluett. Mozgott, amikor mozgatni akartam. Megrebbentet­
tem ujjaimat, a csillámló ujjak is megrebbentek, Összekulcsol­
tam a kezeimet, a csillámló kezek is Összefonódtak és éreztem,
ahogyan szorítják egymást. Pontosan olyan tapintásuk volt.
mint a közönséges kéznek.
Majdnem tíz percig feküdtem ott, próbáltam találni valamit,
amivel összehasonlíthatom ezt a különös jelenséget, igyekez­
tem megtalálni a különbségeket. Láthattam mellemen összefont
karjaimat. Ugyanakkor láthattam kinyújtott kezem és karom
izzó könonalait. Mozgatni próbáltam testi karomat, de nem
bírtam. Mozgatni próbáltam a parázsló sziluettet, és mozgott.
Megpróbáltam tapintani hús-\ér kezemmel, de nem éreztem
semmit. Összekulcsoltam a fénylő kezeket; teljesen normális
tapintásuk volt. Megdörgöltem a sziluett-kezekkel a sziluett-ka-
rokat; azoknak is rendes, szilárd tapintásuk volt. Kinyújtottam
az egyik sziluett-kart a díványról, hogy megérintsem a polcot,
de nem éreztem! A kéz átszaladt rajta.
A rezgések lanyhulni kezdtek, gyorsan visszahúztam csillám­
ló karjaimat a mellemre. Pontosan olyan volt, mintha hosszú­
ujjú kesztyűt húznék és ekkor már tudtam mozgatni hús-vér
karomat is. Nem akartam, hogy kint rekedjek - hacsak a ka­
rommal is - miután megszűnt a rezgés. Nem tudom, mi lenne
akkor - ha egyáltalán történne valami - és talán nem is aka­
rom tudni.

I960. V. 5. Éjszaka

Mikor elhagytam az anyagot, többször is éreztem, amint egy

meleg és élő test simul a hátamhoz A ,szellemformákkal" és
egyebekkel szerzett tapasztalataim után ugyancsak éltem a
gyanúpörreL
Valahányszor megéreztem a hátamon ezt a „valamit', gyor­
san visszasurrantam az anyagiba. Biztos, hogy ez nem „gon­
dolat-gyermek", és nem is valami elfajult nemiségű lény. noha
most nem észleltem szexuális fehangokat. Nem álszentségből,
hanem clővigyázatból viselkedtem így, és persze meg is vol-
tam ijedve. És minden okom meg is volt rá, mert rádöbben­
tem, hogy a transzcendens nyakamhoz tapadó arc borostás!
Erősen borostás, mint olyan férfié, akire ráférne egy borotvál­
kozás. És azt is hallottam amint belezihál a fülembe. Ez nem
szelíd gondolat-gyermek volt. Ez egy szenvedélytől ziháló, el­
ferdült nemiségű felnőtt férfi volt, különben minek ragadt vol­
na énrám, a másik férfira? Másképp éreztem volna, ha nő?
Becsületcsen megvallom, másképp. Le kell ráznom magamról.

1960. V. 22. Éjszaka

A borosta a megfejtés! Már nem kell aggódnom a tálamra

mászó „férfi" miatt. Még mindig itt van, de már tudom, ki-
 csoda. Ez alkalommal miután ötször inaltam vissza rémülten
a porhüvelybe, összegyűjtöttem egy kis bátorságot. Lassan ki­
merészkedtem, épp csak egy hajszálnyira távolodva a testtől,
és ugyanúgy éreztem a hátamon, mint korábban, tarkómat
szúrták a borosták, hallottam a hangos lélegzést. Óvatosan,
nehogy ellenséges gesztusnak vélje a mozdulatot, hátranyúl­
tam, és végighúztam tenyeremet a mögöttem levő arcon Ráta­
láltam a borostákra, amelyek nagyon valósaknak tűntek. Hal­
lottam hangos lélegzését, teste továbbra is hozzápréselődött a
hátamhoz, igy hát visszatértem az anyagba.
Felültem a földi testben, fontolóra vettem a történteket és
eközben tűnődve végighúztam kezemet az államon. Borotvál­
koznom kellene, gondoltam szórakozottan, és megtorpantam.
Megint megdörgöltem az államat. Olyan ismerős érzés volt.
Pontosan olyan mint amikor - lehetséges ez? Ekkor észrevet­
tem, hogy a torkom kiszáradt, mintha a számon át lélegeztem
volna, amit akkor csinálok, ha.,.
Egyetlen módon lehetett tisztázni. Lefeküdtem és rövid idő
alatt előidéztem a rezgéseket. Lassan elmozdultam az anyagi
testből. Igen, ezt éreztem. Megint ott volt, borostái szúrták a
nyakamat, hallottam zihálását Óvatosan hátranyúltam és
megtapintottam a borostás arcot. Ugyanolyan volt, mint az
enyém, visszatartottam lélegzetemet, legalábbis úgy gondol­
tam, hogy azt teszem és fiilemben megszűnt a zihálás. Megint
levegőt vettem, egyszer, kétszer, aztán megint visszafojtottam.
Mögöttem „ő" velem tökéletes összhangban zihált. A meleg
test, amely a hátamhoz tapadt, az enyém volt!
Visszatértem az anyagba, felültem és végiggondoltam a dol­
got. Melyik volt melyik? Ügy tűnt, hogy az, amelyik a háta­
mon volt - amelyiket hallottam és tapintottam - az volt az
anyagi, az elülső pedig a szellemi vagy igazi , En\ Azért
gondolom így, mert az érzékelés és az ezzel kapcsolatos cse­
lekmények a hátulsó testhez kötődlek, gondolkodni pedig az
elülső „Én" gondolkodott. Megdöbbentő, de nagyon valósze­
rű
 Ettől kezdve nem jöttem zavarba. És még mondják, hogy
van aki a saját árnyékától is fél!

1960. VIII. 8. Délután

Újabb érdekes kísérletet végeztem Miután lefeküdtem és vé­

gigcsináltam a visszaszámlálást, elkezdődött a rezgés. Először
erős és durva volt, aztán felgyorsulva finomodott (amennyire
megállapíthattam, harminc volt a percenkénti rezgésszám, utá­
na pedig annyira gyors lett, hogy már csak a meleget érez­
tem). Elhatároztam, hogy lassan kiemelkedek és megfigyelem
a folyamatot. Megpróbáltam, felizzott a két láb, aztán a csípő,
de semmi több! Akárhogy próbálkoztam, nem tudtam kiszaba-
ditani a mellkasomat és a vállamat. Nagyon különös volt.
Egész idő alatt fel-alá mozgattam a lábamat és a csípőmet.
Megnéztem őket testi szemeimmel, amelyek most mintha kan­
csalítottak volna. Többször próbáltam kiemelni lábaimat az
anyagi testből, hogy aztán jobbra-balra mozgassam, majd
visszaejtsem Őket; ekkor lassan aláhullottak, és az ágy oldalát
súrolva lesüllyedtek a padlóra. Ugy folytak át az ágy szélén,
mintha nem lenne bennük csont; akár egy lassított filmen a
lomhán alálebegő rongydarab, amely meghajlik, mihelyt szi­
lárd tárggyal érintkezik. Nem volt följegyzésre érdemes utóha­
tás, amikor visszatértem a testbe és felültem. Harminckét per­
cig voltam távol

1960. IX. 16. Délután

Szombaton megint kiléptem a testből, és megpróbáltam ott­

maradni ugyanabban a helyiségben. Megint szemet szúrt a
másik test furcsa, gumiszerű hajlékonysága. Ott álltam a szo­
ba közepén és meg tudtam érinteni a falat, amely két és fél
méterre lehetett tőlem. Először nem sikerült. Ekkor elkezdtem
nyúlni és egyszer csak ott volt a tenyerem alatt a fal. Csak
azzal, hogy kinyomtam, kétszer olyan hosszúra növeltem a ka­
romat, anélkül, hogy bármi különöset éreztem volna. Mikor
lazítottam a nyomást, a kar visszaugrott és tökéletesen normá­
lisnak tűnt. Ez azt bizonyítja, hogy olyan lesz. amilyennek tu­
datosan vagy Öntudatlanul akarom. Ha nem gondolok rá, ak­
kor visszaváltozik emberi méretűre. Ha azt akarom, hogy Ölt­
sön fel valamilyen alakot, akkor, azt hiszem, azt is teljesítené.
Akkor ideiglenesen akár kutyává vagy macskává is át lehetne
változni? Innen eredne a vérfarkas vagy a vámpír legendája?
Nem akarom kipróbálni.

1962. X. 10. Éjszaka

Ujabb adalék a „milyen vagyok, ha nem vagyok anyagi" -

kérdéshez- Kora este, fél nyolc körül elhatároztam, hogy meg­
próbálok ellátogatni R.W.-hez, aki tőlünk talán nyolc mérföld­
re lakik. Biztos voltam benne, hogy ébren lesz (persze nem
testileg). Könnyedén bejutottam egy nappaliba. Ott egy szé­
ken, villanylámpa mellett ült valaki, akit R. W.-nek hittem.
Közeledtem hozzá, de ó' láthatólag oda sem figyelt. Aztán már
bizonyosan meglátott, de riadtnak látszott. Hátráltam, beszélni
kezdtem, valami azonban visszahúzott a testembe, és én saját
ágyamban és porhüvelyemben találtam magam, gyengülő rez­
gés közepette. Azért kellett Visszajönnöm, mert a karom elzsib­
badt és bizsergett. Rosszul feküdtem.
Rendkívül különös utójátéka lett a dolognak. Másnap R.W.
megkérdezte, mit csináltam előző esete. Kérdeztem, miért ér­
dekes ez. ő pedig elmesélte „A nappaliban ültem vacsora
után és az újságot olvastam. Egyszer csak fel kellett néznem
és a szoba másik végében valami lógott és csapkodott a leve­
gőben."
Megkérdeztem, miiven volt.
„Mint egy könnyű szürke vászonfoszlány", mondta. „Lát­
szott mögötte a fal és a szék és felém közeledett. Megijedtem,
arra gondoltam, hogy talán maga az és megkérdeztem 'Maga
az. Bob?' De csak lógott és lengedezett a levegőben Aztán
megint rákérdeztem, hogy maga-e az és ha igen, menjen ha­
za, kérem, és ne bántson engem. Akkor hátrálni kezdett és
gyorsan elhalványult."
Kérdezte, tényleg én voltam-e, én pedig azt feleltem, hogy
az bizony meglehet
„Nohát akkor legközelebb mondjon valamit, hogy tudjam,
maga az", felelte ő. „Akkor nem fogok halálra rémülni"
Megnyugtattam, hogy ezt fogom termi. Eszerint nem vagyok
rikítóan tarka jelenés és emberformájú sem.

1962. XI. 21. Éjszaka

Most elhatároztam, hogy „helyben' fogok utazgatni. Lebeg­

ve elindultam az ajtó felé, aztán eszembe jutott, hogy ilyenkor
nem kell ajtót használni. Megfordultam és egyenesen nekimen­
tem a falnak, arra számítva, hogy keresztülsiklom rajta. Hát
nem' Megint nekiugrottam, de képtelen voltam áthatolni rajta.
Olyan \olt, mintha hús-vér kezemmel lökdösném a falat. Úgy
okoskodtam, hogy nyilván baj van Máskor játszva átmentem
a falakon Ezen is át kellene jutnom. Nekinyomtam kinyújtott
kezemet a falnak. Pillanatnyi ellenállást éreztem, aztán úgy
fúródott át rajta a karom, mintha víz lett volna. Egy eltérés­
sel. Miközben kívülről belevájtam magam, éreztem és felis­
mertem a fal minden rétegét a festéket, a gipszet a stukatúrt
a deszkát, végül a külső zsindelyeket. Nagyon emlékeztetett
arra, mikor a padlóba dugtam a kezem. Miért volt az a szo­
katlan ellenállás az első próbálkozásnál?

1963. II. 15. Éjszaka

Rendkívül különös kísérlet volt. Miután könnyedén kiemel­

kedtem és utasítottam magam, hogy maradjak ugyanabban a
helyiségben végre összeszedtem annyi bátorságot hogy visz-
szaforduljak és alaposan szemügyre vegyem az ágyban fekvő
anyagi testet. Kinyúltam és lassan ereszkedni kezdtem a félho-
mályban. (Csak az ablakon át szűrődött be némi fény, nem
láttam jól és talán ez igy volt helyes. Az ember valahogy vi­
szolyog látni a tulajdon testét.) Óvatosan lenyúltam, hogy
megérintsem hús-vér testem fejét, erre a lábat érintettem! Elő­
ször azt hittem, máshova sodródtam, ezért megtapogattam a
lábujjaimat. Bal lábam nagyujján megvastagodott a köröm,
mert valamikor régen ráejtettem egy fahasábot. Ez azonban
(a bal lábon) nem volt vastag! A jobb láb után tapogatóztam.
'Annak' a nagyujján volt vastag a köröm. Minden fordítva
volt, mint a tükörben. Lassan végigtapogattam porhüvelyemet,
de nem tudtam megállapítani, fordítva van-e rajta minden.
Tény. hogy képes vagyok érezni az anyagi testet. Ügy látszik,
nemcsak keresztülszalad rajta a kezem. Hátborzongató érzés
volt a tenyerem alatt a lecsukott szemű arc, mintha valaki
másé lett volna. Elég közel ereszkedtem, hogy láthassam az ar­
cot. Én voltam, de egy kicsit kifordulva a formániból. Vagy ez
a helyzet, vagy pedig kevésbé elfogadható vagyok, mint ami­
lyennek büszkeségemben és hiúságomban tartottam a külső­
met. Sohase képzeltem csinosnak magamat, de azért ennél va­
lamivel előnyösebbnek hittem a külsőmet! Fura dolog a fordí­
tott világ. Talán megfordultam és eltévedtem a félsőtétben. De
a bal helyett a jobb láb ujján volt benőve a köröm. Ezt még
alaposabban meg kell vizsgálnom.

1960. m. 18. Éjszaka

Ezt azért csináltam, mert dr.Bradshaw kérdezősködött. Kijöt­

tem, ottmaradtam az anyagi test közelében, elhatároztam,
megpróbálom kideríteni, amire dr.Bradshaw kíváncsi van-e
rajtam ruha transzcendens állapotban. Még sohasem érdekelt
ez a kérdés, gondolom azért, mert nem csinálok ügyet az öl­
tözködésből. Elsősorban kényelmi szempontok vezetnek, meg
 A MÁSODIK TEST

hogy ne fázzak. Kitapintottam másik, nem-anyagi testemet.

Éreztem, hogy libabőrös, de nem volt rajta ruha. Most leg-
alábbis nem.

1961. II. 23. Éjszaka

A .forgó fatörzs" módszerrel jöttem ki az anyagi testből,

aztán elindultam a szobán át. Mintha valami visszatartott vol­
na. Olyan volt. mint amikor kézzel-lábbal evickélve a vízben
akar haladni az ember, de nem jut sehova. Hirtelen megrántot­
tak hátulról (nem fájt), én homorítva csináltam egy hátraszal-
tót és máris a testben voltam. Felültem, valaki kopogtatott az
ajtón (a lányom volt). Mi rántott vissza? A „zsinór", amelyről
azóta olvastam?

1960. VII. 7. Délután

Olyan kísérlet volt, amelyet nem akarok még egyszer végig­

csinálni. Feltöltött Faraday-kalitkában voltam (rézernyő, föl-
deletlen, egyenáram, 50 kv). Megpróbáltam kijönni. A testből
simán kiléptem, aztán mintha ruganyos huzalból font, jókora
Zsákba gabalyodtam volna bele. A zsák engedett, amikor neki­
nyomakodtam, de nem tudtam átkecmeregni rajta. Úgy kapá­
lóztam, mint a csapdába esett állat, és végül sikerült vissza-
vergődnöm az anyagi testbe. Ha jól belegondolok, egészen
nyilvánvaló, hogy nem huzal volt az. hanem a villamos erőtér,
ugyanolyan alakú, mint a ketrec, de annál rugalmasabb. Ta­
lán felhasználhatnák a „szelleműzők.'"

1960. X. 30. Délután

Negyed négy körül lefeküdtem, hogy meglátogassam E.W.-t,

aki innen öt mérföldre lakik. Némi nehézség után sikerült élő­
 idéznem a rezgési, aztán kijutottam az anyagi testből a szobá­
ba. E.W.-re gondoltam, felszálltam és viszonylag lassan elin­
dultam, Hirtelen egy üzleti negyedben találtam magam, lassan
lebegtem, körülbelül hét és fél méterre a járda fölött (ponto­
san a második emeleti ablakok felső szélénél). Ráismertem a
város főutcájára és a háztömbre, amely fölött elszálltam. Né­
hány percig sodródtam a járda fölött, a sarkon észrevettem
egy benzinkutat, előtte két nyitott ajtó előtt fehér autó állt,
amelynek a két hátsó kerekét leszerelték. Csalódtam, hogy
mégse E. W.-hez érkeztem, akihez igyekeztem. Miután nem lát­
tam semmi érdekeset, elhatároztam, hogy visszatérek az
anyagba, ami sikerült is. Visszatértem után felültem és meg-
próbáltam elemezni, miért nem oda jutottam, ahova akartam.
Hirtelen ötlettel felkeltem, lementem a garázshoz és megtettem
az ötmérföldes utat a városhoz, ahol E. W. lakott. Gondoltam,
legalább legyen valami hasznom az útból, ellenőrzöm, amit
láttam. Ugyanazon a sarkon fordultam be a főutcára és ott
láttam a fehér autót a két nyitott ajtó előtt. Milyen hasznosak
az ilyen apró bizonyítékok! Felnéztem, körülbelül oda. ahol a
járda fölött vitorláztam, és megdöbbentem láttam, hogy ponto­
san ott, ahol én lebegtem, húzódtak a magasfeszültségűi veze­
tékek. Vonzzák a villamos erőterek a Második Testet? Ezen a
közegen át utazik? Ma éjszaka végre sikerült otthon érnem E.
W.-t. Ugy látszik, nem fogtam túlságosan mellé a tájolásban.
Körülbelül fel négy előtt öt perccel E. W. végigment a főut­
cán, én pedig a magasban követtem.

1961. IX. 1. Éjszaka

Válaszul a Mr.Bradshaw-val folytatott beszélgetésben fölme­

rült kérdésre, elhatároztam, utánanézek, tényleg van-e ..zsi­
nór" az anyagi és a Második Test között. Eddig még nem vet­
tem észre, hogy lenne ilyen, kivéve, hogy időnként furán meg­
rángatott valami. A késő délutáni közeledő szürkületben erre
gondolva csináltam végig az emlékezős eljárást. Tengely körű-
li forgással szabadultam ki az anyagból és ottmaradtam a
szobában, több méter magasan a hús-vér test fölött. Megfor­
dultam, hogy megnézzem a „zsinórt", de nem láthattam; vagy
túlságosan sötét \olt, \agy nem létezett ilyen. Azután körbeta-
pogattam a fejemet, hátfia a homlokomból, a fejem búbjából
vagy a tarkómból indul ki. A tarkómnál súroltam valamit, mi­
re mindkét kézzel hátranyúltam. Akármi volt is az, a két la­
pockám közül ágazott ki és nem a fejemből, mint vártam.
Ereztem a tövét, pontosan olyan volt, mint a fatörzsből szerte­
ágazó gyökerek. Ezek a gyökerek lenyúltak a hátam közepéig,
végigértek a nyakamon, átszőtték a két vállamat. Kinyújtottam
a kezem, és éreztem, hogy a gyökerek „zsinórrá" sodródnak,
ha ugyan lehet zsinórnak nevezni egy két ujjnyi vastag kötelet.
Lazán himbálózott, jól ki tudtam tapogatni. Testmeleg volt és
mintha több száz (több ezer?) szorosan összefogott inszerű
pászmából állt volna, de nem csavarodott fonatba vagy csiga­
vonalba. Ruganyos volt és mintha nem lett volna rajta bőr.
Nekirugaszkodtam és elmentem, elégedetten, hogy létezik.

AZ előbbiekben följegyzett tulajdonságok többször és külön­

böző módokon nyertek bizonyítási Mindazonáltal ezt csak a
személyes tapaszralat cs a mások által végzett megfigyelés tá­
maszthatja alá. Idővel talán erre is sor kerül.
Nézzük hát, mit tanultunk az előbbiekből. 1.) A Második
Testnek van a mi fogalmaink szerinti súlya. Hat rá a tömeg­
vonzás, noha sokkal kevésbé, mint a földi testre. A fizikus ezt
persze azzal is magyarázhatja, hogy tömeg kérdése az egész,
és ami átmegy a falon, annak olyan alacsony a sűrűsége,
hogy átfér a molekulák között Az ilyen alacsony sűrűség na­
gyon csekély tömeget jelent - de az akkor is anyag. Ezt tá­
masztja alá az is, mikor lábam és csípőm félig elvált az
anyagtól, aztán lassan aláhullott és lefolyt az ágyról. Az ala­
csony sűrűségű tömeg úgy esik, mint a hulló levél. Ugyanezt
példázhatja az áthatolás a falon. A kezdeti ellenállást, a rezgé­
seknél maradva, okozhatja a felületi feszültség valamely for-
 mája, amely ha egyszer megszakad, lehetővé teszi, hogy az
alacsonyabb sűrűségű" tömeg áthatoljon a fal molekulái között.
Ez talán jó kiindulópont lehet egy elméleti fizikusnak.
2.) Bizonyos körülmények közön a Második Test láthatóvá
válik. Ehhez az ismert színtartományon belüli fényt kell visz-
szavernie vagy sugároznia, A végtagokkal való kísérletezésnél
mintha kisugárzott fényt láttam volna, dc csak a körvonalak
mentén. A többit nappali fénynél nem lehetett érzékelni. Arra
kell következtetnem, hogy érzékelő mechanizmusaim nyilván
fclhangolt vagy módosult állapotban lehettek, ha lehetővé tet­
ték ezt a „látást." A „szürke rongy", amelyet R.W. látott, mes­
terséges fényben és teljesen éber állapotban, valami más le­
het a leírásból ítélve talán visszavert fény. Nyílván léteznek
körülményck (hogy melyek, azt nem tudom), amikor a tuda­
tos szemlélő vizuálisan érzékelheti a Második Test jelenlétét.
3 . ) Amikor a Második Test kulcsolja össze a kezét, a tapin­
tás nagyon emlékeztet arra, amit a hús-vér test érez. Ugyanezt
bizonyítja a "zsinór* keresése. A kéz tapinthatja és megérint­
heti a nem-anyagi ént; az érzékszervek tanúskodása szerint
hús ért húshoz, csak a szórtüszők voltak mások. Bizonyos je­
lek arra utalnak, hogy a transzcendens kéz is megérintheti az
anyagi testet: mint amikor a lábujjaimnál kezdve vizsgálgat­
tam magam. Ugyanezt bizonyítja a hátamon cipelt „ember"
esete is, amikor nemcsak a kezemmel éreztem az anyagi test
és a szellemi test találkozását. Tehát a Második Test képes ér­
zékelni és megérinteni az anyagi tárgyakat is.
4.) A Második Test nagyon képlékeny és olyan formát ölt­
het, amilyet tulajdonosa megfelelőnek vagy kívánatosnak tart.
Rugékonyságának bizonyítéka, hogy karja háromszoros hosz-
szúságúra nyújtható. Az egész testen kívüli élményt képzelhet­
jük úgy, mint valamiféle, az anyagi testből kiáradó szubsztan­
cia hihetetlen kitágulását. Ezt bizonyítja, hogy mikor nem
akarunk tovább „odakint" tartózkodni, a Második Test vissza­
pattan a hűs-vér testbe. A libegő rongyként való megjelenés
dacol minden elemzéssel, de ez is lehet a képlékenység jele.
 Ha a tudat éppen nem akar semmiféle formát akkor valami-
lyen gépies gondolkodási sablon révén megmarad a szokásos
emberalak
5.) Lehetséges, hogy a Második Test pontosan a fonákja a
hús-vér testnek Ezt bizonyítja a forgó-fatörzs" szétválás és
az ágyon mozdulatlanul fekvő embertest földerítése. Hogy a
fej helyett a lábat találtam, az még magyarázható azzal, hogy
eltévedtem a félhomályban. A nagyujj azonban már megér­
demli, hogy elgondolkozzunk rajta. Erre utalnak más jelek is.
amelyeket kezdetben a tévelygés és az elfogultság számlájára
írtam. A fonákság bizonyos értelemben kapcsolatban lehet az
antianyag-elmélettel.
6.) A közvetlen vizsgálat igazolja az ezoterikus irodalomnak
azt az ősrégi állítását, hogy létezik egy „zsinór", amely össze­
köti az anyagi testet a Második Testtel. Egyelőre nem tudjuk
milyen célt szolgál az összeköttetés. Feltételezhetjük, hogy a
' Második Test és a benne lakozó intelligencia ezen át gyakorol
ellenőrzést az anyagi test fölött. Valószínű, hogy az utóbbi is
ezen az úton továbbítja a Második Testnek szóló üzeneteket;
engem is így hívott vissza, mikor elzsibbadt a karom, vagy
kopogtattak az ajtón. Ha valóban létezik ez a kapcsolat, akkor
a „zsinór" ugyanolyan rendkívül ruganyos, a végtelenségig
nyújtható anyagból lehet, mint a Második Test
7.) A Második Test, a villamosság és az elektromágneses
erőterek nagyon sokatmondó kapcsolatban vannak egymással.
Erre utal a Faraday-kalitkában szerzett tapasztalat, a Második
Test lebegése az utca fölött, a magasfeszültségű vezeték által
gerjesztett erőtér közelében vagy magában az erőtérben.
 14
ELME
ÉS FÖLÖTTES ELME

M
iután leírtam a Második Test „külső" tulajdonsá­
gait, most legelőször is arra kerítek sort, hogyan
reagál a tudat a Második Test tapasztalataira.
A lélektan tudósai talán kifogásolják majd a szókincsemet.
Nem akarom én felülvizsgálni a jelenség pszichiátriai, lélekta­
ni vagy élettani terminológiáját. Inkább azt remélem, hogy ez
a rész az előbbihez hasonlóan ugyanazt jelenti minden tudo­
mányágnak és tudós koponyának, és így ver hidat minden kí­
váncsinak, a további kutatások felé.
Leginkább azt szokták firtatni Honnan tudja, hogy nem ál­
modik, hogy amit átélt, az nem egyéb nagyon eleven álomnál
vagy érzékcsalódásnál?
Olcsó megoldás lenne azzal vágni vissza: És azt honnan
tudjam, hogy amit ébren érzek, az a valóság? Mint már írtam,
a korai szakaszban sokáig meg voltam győződve róla, hogy
élményeim álmok vagy érzékcsalódások. Hogy ennél sokkal
több, azt akkor kezdtem sejteni, amikor egyre több adat gyűlt
össze.
Élményeim elsősorban az alábbiakban különböznek a kö­
zönséges álmoktól:
 1) nem szakad meg a tudatos éberség;
2) a kísérletek közben is hozok értelmi vagy érzelmi (eset­
leg értelmi-érzelmi) döntéseket;
3) sokoldalú érzékelésre vagyok képes;
4) nincsenek ismétlődő motívumok és
5) az események egymás után következnek, ami időbeli fo­
lyamatra utal.
A legnagyobb bizonyossággal állítható, hogy testen kívüli
élmény közben az utazó épp úgy tudatában van annak, hogy
„nem álmodik", mint amikor ébren van. Erre az állapotra és
érvényesek az ébrenlét jellemzői. Ettől zavarodtam meg any-
nyira a korai szakaszban. A lét kettőssége tökéletesen ellent­
mond a tudomány tanításának és az emberi tapasztalatnak. Ez
megint csak azzal lehet majd cáfolhatatlanul igazolni, ha a sa­
ját bőrünkön próbáljuk ki.
Önhipnózis és a vele járó. poszthipnotikus sugalmazás okoz­
ná? Valószínük hogy a módszer, amellyel előidézzük és fenn­
tartjuk az állapotot, több szempontból is a hipnózisra, erre a
nagyon töredékesen ismert jelenségre emlékeztet. Játszhat sze­
repet az aktiválásban a hipnotikus sugalmazás is. Én mindene­
setre nagyon igyekeztem elkerülni minden közvetett szuggerá-
lást vagy ingert, amely érzekcsalódáshoz vezethetett volna.
Majd ha többet tudunk a hipnózisról, akkor azt is megtudjuk,
milyen kapcsolatban van a testen kívüli élményben szerepet
játszó tényezőkkel.
Miben más a tudat? A tudatos elme (vagy a személyiség)
fokozatosan sajátítja cl a tananyagot. Következésképpen a fej­
lődés eredményeként válik képessé az alkalmazkodásra és an­
nak elfogadására, hogy a tudatos elme csak része az Egész­
nek. Az Egészben arányosan elegyedik a tudatos, a tudat alatti
és a fölöttes elme (a transzcendens én?), és mindegyik tudo­
mással bír a többiről. Ez a keverés egyedül Földi környezet­
ben csökkent mértekben észlelhető a hatása.
A Második Állapotba való átlépés korai szakaszában a gon­
dolatot és a tettet majdnem teljesen a szubjektív tudatalatti
irányítja. A józan megértésre irányuló kísérleteket maga alá
temeti az érzelmi reakciók lavinája. A nyers, primitív ősztó­
nok tolakodnak előtérbe, azonnali elismerést és/vagy kielégü­
lést követelve. Lehetetlen tagadni a létezésüket Ősi félelmek
támadnak fel. amelyekről az: hittük, reg elfojtottuk őket Nyo­
mukban vaey velük együtt jár az ugyanolyan heves nemi
vágy. amelyre később kerítek sort Ezek együtt komolyan aka­
dályozzák a Második Állapotban történő folyamatos fejlődést
A történelem folyamán minden társadalomban hatalmas irá­
nyító-serkentő tényező volt a felelem és a nemi ösztön. Érthe­
tő, hogy ugyanilyen fontosak a Második Állapotban is.
Hogy rendet teremtsen és tárgyilagos szemléletet alakítson
ki, a tudat fokozatosan elkezd fölülkerekedni ezen a látszólag
logikátlan, szervezetlen masszán. Kezdetben megvalósíthatat­
lan feladatnak tűnik Később a tudat kiépíti a szimbiotikus
kapcsolatban és csak ritkán engedi át az irányítást. Ezzel nem
azt akarom mondani, hogy feltétel nélkül uralkodik a Második
Állapotban. Inkább úgy viselkedik, mint egy nagyobb erő mo­
dulátora. Mi ez a nagyobb erő? Nevezheted fölöttes elmének
léleknek hatalmasabb énnek - nem a név a fontos.
A tudatos gépicsen. ellentmondás nélkül teljesíti a nagyobb
erő parancsait. Hús-vér állapotunkban csak homályosan sejt­
jük ezt A Második Állapotban magától értetődő. A fölöttes
elme kétségbevonhatatlanul tudja, mi „helyes", gondot csak az
okozhat, ha a tudatos elme konokul tagadja felsőbbrendűségét
A fölöttes elme számos forrásból meríti tudását. Ezeknek
többsége a mi számunkra főlfoghatatlan. Még az Öröklődés a
legérthctőbb, noha ennek van a legcsekélyebb szerepe.
A folyamatos alkalmazkodás elvezet bennünket néhány
használható előtétéihez, amelyekből a Második Állapotra érvé­
nyes következtetések vonhatók le.
A gondolat és a tett egyidejűsége. Míg a földön első a gon­
dolat, és utána jön a tett a Második Állapotban a kettő egy.
Itt nem szükséges tettre váltani a gondolatot. Fokozatosan
megszokjuk, hogy a gondolat nem elsütőbillentyü vagy katali­
zátor, hanem önmagában való erő. Ösztönös erő, amely foko­
zatosan tölti ki a tudatos cselekvés Öntőformáját Azt gondol-
juk mozogjunk, és mozgunk. Ha rágondolunk a személyre,
t

akit meg akarunk látogatni már meg is adtuk az útirányt. A

fölöttes elme parancsa valósítja meg a mozgást az ismeretien
tartományokban, gyakran anélkül, hogy közvetlenül tudatában
lennénk.
A földi cselekményekben érvényesülő gondolati minták erő­
sen befolyásolják a viselkedést a Második Állapotban. Elké­
pesztő, mennyi parányi reflexe van az embernek és gyakran
mennyire feszélyező gépies voltuk. Noha a testi ingerek,
szükségletek vagy vágyak nem érvényesülnek, nem vagyunk
éhesek, nem fáj semmi, nem kívánjuk a cigarettát, a meg-
csontosodott szokások és beidegződések megzavarják és elté­
rítik a figyelmet. Egyedüli kivétel a nemi ösztön, noha még
ezt is beárnyékolják a társadalmi közhelyek és szokások.
Jegyzeteimből idézek egy példát a feltételes reflexre.

1963. VI. II. Éjszaka

..Amikor a kőzelembe értek, és kétfelől karon fogtak, hogy

átkalauzoljanak a zónán, megtapogattam a jobb kabátzsebe-
met, hogy érezzem, ott van-e még a tárcám, nem lopták-e el.
Percekbe telt, míg rájöttem, hogy nincs ott se pénztárca, se
kabát, azoknak pedig, akik karon fogtak, eszük ágában sincs
elemelni nemlétező pénztárcámat. Ez az eredménye, ha az em­
ber a zsúfolt nagyvárosban él!

Az ilyen apró megszokások olyan szívósak, hogy lépten-

nyomon beléjük botlik az ember. Úgy végezhetünk velük, ha
rájuk ismerünk. Ha egyszer azonosítottuk Őket, nem bosszan­
tanak tovább. Ugyanez érvényes az anyagi testtel kapcsolatos
gondolatokra. Ha valakit arra neveltek, hogy feszélyezze a
meztelenség, akkor gépiesen azt fogja képzelni hogy ruha
van rajta - és lesz is. Feltéve, ha nem kívánunk más porhü­
velyt, a Második Állapot a legapróbb szőrszálig és forradásig
lemásolja a hús-vér testet.
 Ha viszont mást kívánunk, tudatosan vagy öntudatlanul
olyan formái ölthetünk, ami a legmegfelelőbb. Úgy sejtem, a
Második Test azzá változik, aminek akarjuk Ha elegünk van
belőle, visszazökken a megszokott emberformába. Ez érdekes
gondolatokat ébreszt a mitológiával kapcsolatban. Ha valaki
azt szeretné kipróbálni, milyen érzés négylábúnak lenni, a
Második Test egy időre átváltozhat nagy kutyává; ha valaki
rendelkezik a Második Állapotra jellemző látással (azt hiszem,
sokan vannak ilyenek), akkor találkozhat vérfaikassai. Vagy
honnan erednek a félig ember, félig kecske-félig ló lényekről
szóló mesék? Valaki gondol magának szárnyakat és egy időre
átváltozik vérszívó denevérré. Rögtön hihetőbb lesz, mihelyt
az ember kipróbálta a gondolat erejét a Második Állapotban.
Más szavakkal, ebben a régi-új másik létformában a gondo­
lat nem ismer akadályt Ezért legszívesebben araszos vörös
betűkkel irnám ide a figyelmeztetést biztosan tudd, mit
akarsz és egy pillanatra se engedd szabadjára a gondolataidat
Változások az érzékelésben. Ez az a terület ahol a legjelen­
tősebb és legérthetetlenebb változások zajának le Nem tehet­
vén mást minden jelenséget lefordítunk az öt érzék számára
felfogható szavakká. Például mikor valaki elkezd „látni" eb­
ben a szokatlan alakban, azt érzi, hogy ugyanúgy "lát", mint
a földi testben. Csak a későbbi tapasztalatok tanítják meg ar­
ra, hogy a kettő nem ugyanaz. Ez egyáltalán nem fizikai „lá­
tás". Megtanuljuk, hogy egyszerre „láthatunk" minden irány­
ban, anélkül, hogy elfordítanánk a fejünket látunk vagy nem
látunk ahogy tetszik. Ez a látás inkább a sugárzás, mintsem a
visszaverődő fényhulllámok érzékelése.
Ugyanez vonatkozik a többi érzékszervre is. Először azt
hinnénk halljuk a mások „beszédét", de hamarosan rájövünk,
hogy itt nem a "fül" érzékel hangot Más úton kaptuk az üze­
netet (a gondolatot); az agy fordította le közérthető szavakra.
Talán meg a tapintásnak van a legtöbb köze a hús-vér test ér­
zékeléséhez. A szaglás és az ízlelés hiányzik. Különös, hogy
ezen a szinten egyik érzékelési mód se magától értetődő
adottság, hanem tetszésünk szerint kapcsolhatjuk ki-be őket.
 Ügy tűnik, hogy még ezeken kívül is létezik néhány új ér­
zékelési mód. Ezek közé tartozik más emberi lények (holtak?
élők?) azonosítása, nem „látással", hanem az egyéni szokások
és legfontosabb gondolatok tudatosításával. Rendkívül figye-
lemreméltó. úgyszólván tévedhetetlen érzékelési mód. Olyan,
mint a legbensőbb Én sugárzása. Márpedig a spektrográfia a
csillag vagy a fémdarab összetételét is képes elemezni. Sze­
rintem ez olyan kisugárzás, amelyet az ember nem olthat ki;
általa nyilatkozik meg leplezetlenül legtitkosabb énje.
A másik érzékelési mód a tudatfölötti érintkezés, amit ki­
próbáltak már éber és alvó emberekkel is. Lehetséges, hogy
azok is érzékelik, tudtukon kívül, akiknek a leghalványabb sej­
telmük sincs róla. A Második Állapotban magától értetődő és
természetes. Jegyzeteimben számos olyan esetet örökítettem
meg, amikor az egyik beszélgetőpartner tudatos társalgást
folytatott egy harmadik személlyel.
Az a legelkeserítőbb, hogy az, aki a kapcsolatot létesítette,
később alig emlékszik valamire. Ébrenlét közben nehéz ilyen
kapcsolatot létrehozni. Olyan, mintha alvót próbálnánk felri­
asztani mély álmából. Lehet, hogy ez a kérgi kommunikációs
központ mély álmát alussza, míg a test ébren van. Ha kell,
képzettársítással vagy regresszív hipnózissal lehet meríteni eb­
ből a forrásból.
A Második Állapotban, érzékelés közben rendszeresen talál­
kozunk egy problémával. Lehet, hogy testi érzékelés közben
is gyakoribb, mint hisszük. Arra célzok, amikor a tudat azo­
nosít előzőleg nem ismert és nem érzékelt személyeket, helye­
ket és dolgokat.
Amikor bizonyítékát keres vagy tájékozódni akar, az agy
készségesen és ösztönösen engedelmeskedik az „Azonosítsd!"
néma parancsának; akkor ís, ha ismeretlen vagy képtelen
helyzettel, személlyel vagy dologgal találja szemben magát
A válasz, hogy úgy mondjuk, értelmez és magyaráz. Az agy
az emlékek és tapasztalatok közt kutat, hogy elvégezhesse az
azonosítást. Ha nem talál olyat, ami azonos lenne a megfigye-
 lésekkel, ekkor a leghasonlóbb emlékei és állapotot választja:
„Ezt látod, ezt tapasztalod." És csak kritikus elemzés mutat­
hatja ki, mi köze az érzékelt dolognak a válaszhoz.
Számos jó példával lehetne szemléltetni ezt a jelenséget. A
legjobbak közé tartozik a délelőtti látogatás Mr.Bahnson házá­
ban. Az agy, amely nem tárolt adatot a kocsi hátuljába gyö­
möszölt tárgyról (a Van DeGraff áramfejlesztőről), precízen
azonosította a dolog hozzávetőleges nagyságát, kerékszerű ki­
ugrásait, a platót és tévesen azt jelentette, hogy játékautó.
Pontosan jelentette a fiút és a base-labdát, mivel ezek szere­
peltek a memóriabankban. Ugyanakkor gondot okozott neki
Mrs.Bahnson, aki a reggelizőasztalnál osztotta szét a reggeli
postát. Ezt úgy fogalmazta át, hogy „lapokat osztanak",
ugyanakkor megütközött azon, hogy micsoda helytelen dolog
terített asztalnál nagy fehér lapokkal (levelekkel) kártyázni. A
képzettársításnál a kártyázás tűnt a legkevésbé valószínűtlen­
nek, ezért ez maradt fent a rostán.
Ugyanilyen érdekes volt a repülőgépszerencsétlenség,
amelyről a 12. fejezetben számoltam be. Itt egész esemény­
sort hozott létre az agy képzettársító képessége. Az esemény­
sorra gyors egymásutánban rétegződő adatok teljessé tették a
zűrzavart. A légi út sejtelme helytálló volt Az agy azonban
„elfelejtette", hogy először busszal kell kijutni a repülőtérre,
így lett a buszból repülőgép, és én arra szálltam fel. A busz­
nál az agy érzékelte az ajtó mellett várakozó sofőrt. Azonosí­
tani próbálván, utánakeresett a memóriában és kiválasztotta
D.D,-t, régi ismerősömet, aki a legjobban emlékeztetett a so­
főrre. (Később nekem is feltűnt, mennyire hasonlítanak egy­
másra D.D. és a buszsofőr.)
Másodiknak az első ülésen helyet foglaló asszonyt és aggá­
lyait értelmezte félre. Az igaz, hogy a nő idegeskedett vagy
aggodalmaskodott, de az agy nem tudta, miért, és mikor vá­
laszt kellett adni a kérdésre, azt felelte, hogy a nő látható ok
nélkül szorongott. Az alacsony, lassú repülés az utcák fölött
tökéletesen tükrözte a valóságos eseményt - a busz útját a fe­
lüljárón a repülőtér felé - kivéve, hogy az agy még akkor is
leragadt a repülés képzeténél.
És továbbra is ragaszkodott a „tényhez", hogy a repülőút
már elkezdődött. Amikor beleértünk a viharba, az agy, nem
lévén képes lefordítani az égiháború közvetlen hatását, azt je­
lentette, hogy a gép a villany- és telefonvezetékek alatt repül.
Sokatmondó, ahogyan a tudat a „balesetet" vagy katasztrófát
értelmezte. Látott valamit, ami olyan volt, mintha megállna a
sziv. Tapasztalatai alapján ezt lehetetlennek, elképzelhetetlen­
nek tartotta, mindazonáltal kénytelen volt engedelmeskedni az
„Azonosítsd!" parancsnak. A hihetetlen katasztrófa helyett így
választotta a repülőgép-szerencsétlenséget, mint hihető és elfo­
gadható lehetőséget.
Látható, milyen nehéz pontosan jelenteni az ismeretlen té­
nyeket és dolgokat. És ha ez érvényes a megszokott környe­
zetben, akkor el lehet képzelni, mi történik, amikor az érzé­
kelt jelenségek nincsenek kapcsolatban korábbi tapasz­
talatokkal. A tudat csak fáradságos próbálkozás és tévedések
árán képes összekapcsolni néhány tényt Lehetséges, hogy
más agyak, más ismeretek birtokában egészen másként értel­
mezik az eseményeket. Ezért kell másoknak is próbálkozniuk,
mert csak az ő hozzájárulásaikkal lehetne tisztázni a kérdést
A csekély számú, megfelelően azonosított lény közé tartoz­
nak a „repülő" és „zuhanó" álmok. Egészen bizonyos vagyok
benne, hogy nem egyebek, mint a Második Állapotban álélt
tapasztalatok emlékei. Gyakran éreztem, hogy zuhanok al­
momban, és rögtön rájöttem, hogy igazából a Második Test­
ben lebegek. Ez a cselekmény többnyire tudatos erőfeszítés
nélkül következik be. Meglehet hogy sok ember álmában éli
át épp csak nem emlékeznek rá.
Ha valaki arról álmodik, hogy repülőgépen utazik, annak
ugyanilyen másodlagos jelentése van. Az agy, amely elutasítja
azt a lehetőséget hogy gépek nélkül repülni lehessen, előhív
az emlékezetből egy repülőt amivel ésszerűvé teheti az ese-
mény. De éber és tudatos állapotban a „repülőgép" eltűnik.
Az ember odafönt van. magasan a levegőben, támasz nélkül.
Rendkívül idegesítő, amíg meg nem szokjuk a gondolatot.
Kezdetben ugyancsak gyakran éltem át zuhanó álmokat is.
Ez a közismert érzés akkor jelentkezik, mikor a Második Test
hirtelen újraegyesül az anyaggal. A közelség miatt a hús-vér
test átveszi a „visszazuhanó" Második Test élményeit, A „zu­
hanó" álomban gyakran érezzük azt is, mintha „süppednénk".
A sokadik próbálkozásnál ilyen hatást kelt a különváló Máso­
dik Test Az érzékszervi benyomások megoszlanak a „süppe­
dős" és a „zuhanás" között. Talán ugyanezt a süppedést érez­
zük az eszméletvesztés különböző esetei, pl. ájulás, altatás
stb. közben.
Az intelligencia határai. Kivéve az újfajta érzékelést, amely­
ről az előbb szóltam, első látásra nem nagyon venni észre,
hogy az elme rögtön megnyílna az új tudás és az új informá­
ciók előtt. A mi fogalmaink szerint nem nő meg ugrásszerűen
az intelligenciahányados. Valóban működik egy újfajta érte­
lem, ennek alakja azonban felfoghatatlannak tűnik. Ez az érte­
lem felhasználja a földi életben szerzett tapasztalatokat, de
csak akkor használja őket, amikor „illenek" az eseményekhez.
Néha olyan események játszódnak le, amelyeket a tudat értel­
metlennek minősít, és csak utólag ismeri el őket.
Elég sok kísérlet után az ember rájön, hogy magában a tu­
dat még a memóriában tárolt motívumokkal együtt sem alkal-
mas a hiánytalan megértésre. Túl sok mindent kell értelmez­
nie, ami túl van a tapasztalatok határán. Ehhez pedig kényte­
len állandóan érthető formákba szervezni és más tudatok is­
mereteivel kiegészíteni a rendelkezésére álló adatokat. A tudat
fölismeri korlátait!
Memória-motívumok. A tudat látszólag nem fejlődik, a me­
móriatároló azonban már más eset. Először fokozatosan meg­
telik eseményekkel, helyekkel, emberekkel és dolgokkal, ame­
lyek mintha nem lennének kapcsolatban a jelen történéseivel
vagy a múlt tapasztalataival, sőt, a II, vagy III. Helyszínen
tett látogatásokkal sem.
 H o g y e z e k az emlékek honnan származnak, az ma m é g ti­
tok, A M á s o d i k Állapot hívja e l ő ő k e t . Például élénken emlé­
k e z t e m egy telekre - az o d a v e z e t ő utakra, a tájra, a környe­
zetre, arra, hogy hol terült el az úthoz képest. N e m volt vala­
mi jó föld, de ennyit engedhettem m e g magamnak. Valamikor
házat akartam építeni rá.
E m l é k s z e m három ö s s z e f ü g g ő épületre is, a m e l y e k egy vá­
rosi utcán álltak: régi, ú g y nyolcemeletes épületek voltak. Fel­
ső emeleteiket, ahogy ez régi bérházakban szokás, egyetlen tá­
gas lakótérré alakították át, magas, nagy szobákkal. Az emele­
tek szintkülönbsége miatt föl-le kellett lépegetni, amikor át­
mentünk e g y i k szobából a másikba. Ez olyan hely volt, ahol
én már j á r t a m : n e m túl gyakran, valamikor, valahol.
S o k ilyen e m l é k e m van még, ö s s z e v é v e talán n e m jelentő­
sek az e g é s z h e z képest. M é g i s jó tudni, hogy van v a l a m i köz­
vetlen e r e d m é n y e a M á s o d i k Állapotban végrehajtott próbál­
kozásoknak. H o g y mire j ó k , azon kivül, hogy összezavarják
az embert, azt m é g m e g k e l l tanulnom.
 15
SZEXUALITÁS
A MÁSODIK ÁLLAPOTBAN

K isérletezéseim mindinkább meggyőztek arról, mi a

Második Állapot legfontosabb tényezője, holott az
"alvilág" titkos irodalmában egyetlen szót, egyet­
len magyarázó, méltató szót nem ejtenek róla. Ez a tényező a
nemiség és a nemi ösztön. Míg a Második Állapot jellemző
vonásait tárgyilagosan taglalják, az emberi szexualitást vala­
miért telesen összezavarták, eltorzították és csúnyán félreér­
telmezték.
Nálunk, ahol a a pszichiáterek több, mint 90 %-a freudiá-
nus, már többet emlegetik. Ha elfogadjuk Freud elméletét, ak­
kor kizárólag a nemiségből származtathatunk minden cseleke-
detet és gondolatot
Az „alvilág" nyilván azért hagyja figyelmen kívül a sokáig
tabunak számító szexualitást mert nyilván méltatlannak tartja
az otrombán „anyagiasnak" tartott jelenséget arra, hogy a
szellemi fejlődés hordozója legyen. Ebben a véleményben
osztoznak a hivatalos és nem hivatalos egyházak is. Az
evéshez hasonlóan ezt a szükségletet is ősidők óta körülbás­
tyázták mesterkélt törvényekkel és tilalmakkal, hogy így tart­
sák kordában a tömegeket. Ugyanezt visszhangozza ma is a
parancs, amely vágyaink és tetteink fegyelmezésére szólít fel
Ha az egyikre vagyunk kíváncsiak, nézzünk csak bele akár­
melyik amerikai kereskedelmi tévébe. Ha a másikra, hallgasuk
csak a kénköves tüzet okádó prédikátort. Ha szélesebb körű
kitekintést akarunk, tanulmányozzuk csak bármelyik nagy ci­
vilizáció vagy vallás cenzúrázatlan történetét.
Az „alvilágban" keringtek olyan hézagosan megalapozott
pletykák hogy a híres médiumok közül sokan a szex meg­
szállottai voltak. A beavatottak váltig erősködnek, hogy isme­
rik a párhuzamos misztériumot, ám semmiféle következtetést
nem vontak le belőle. Állítólag Gurdjieff, a XX. század híres
misztikusa jelentette volna ki, hogy ha a misztikus állapotnak
a kielégülés lett volna a feltétele, akkor sohasem érte volna
el.
Ki se mondhatom, mennyire méltányolom és megértem
Gurdjieff állítását. Engem is ugyanazon elvek szerint idomí­
tottak, mint minden amerikait. Már feloldottam a gátlásokat,
de m é g most is halvány bűntudatot érzek, mikor megpróbá­
lom őszintén kifejteni ezt a témát, noha tisztában vagyok ve
le, hogy enélkül hiányos lenne a jelentés.
Ideírom néhány feljegyzésemet, amelyeket kísérleteim korai
szakaszában vetettem papírra.

1958. VII 5 .

Késő éjszaka, hálószoba, alacsony páratartalom, nem süt a

hold. Testileg kimerült voltam, lelkileg nyugodt. Lefeküdtem
aludni, és körülbelül húsz perc múlva jelentkezett a rezgés.
Összeszedtem a bátorságomat, hogy megpróbálkozzak egy
„fölemelő" gondolattal; kimozdultam, lassan és egyenletesen
addig emelkedtem, amíg körülbelül másfél méternyire voltam
az ágy felett. Éppen azt próbáltam eldönteni, mit csináljak
mikor elsöprő erővel rohant meg a szexuális inger. Olyan
erős volt, hogy minden mást elfelejtettem. Körülnéztem és
megláttam a feleségemet, aki ott feküdt mellettem az ágyban.
Leereszkedtem és megpróbáltam felébreszteni, hogy szeretkez­
zünk, de nem sikerült, mert nem ébredt f e l . Éreztem, hogy
csak az anyagi testben érhetek el valamilyen eredményt, ezért
visszavetettem magam a porhüvelybe, A rezgések szinte azon­
nal elkezdtek gyengülni. Mire felültem, teljesen elmúlt a sze­
xuális étvágyam. Nagyon különös volt; nem tudtam, hogy
ilyen heves vágyakozásra vagyok képes.

1958. VI. 1.
Késő éjszaka, hálószoba, átlagos páratartalom, felhős ég.
Álmos voltam, de szellemileg éber. Lefekvés után körülbelül
két perccel elkezdődött a rezgés. „Gondolati" módszerrel ki­
emelkedtem és most már negyedjére szinte azonnal megrohant
a nemi vágy. Akárhogy erőlködtem, nem bírtam elfojtani Ön-
magamtól undorodva tértem vissza a testbe. Mire felültem, a
rezgések elmúltak. Kell, hogy legyen módja, amivel ki tudom
oltani!

1958. VII. 29.

Késő éjszaka, dolgozószoba, átlagos páratartalom. Fáradt

voltam, de szellemileg éber. Azt hiszem, rájöttem, hogyan sze­
reljem le a bennem lapuló szexmániákust - ez alkalommal
rendkívül hatékonynak bizonyult! Lágyan elkezdődtek a rezgé­
sek, megvártam, míg felerősödtek, aztán azt gondoltam „fel"
és már ott is voltam az ágy felett. Megint körülnéztem, van-e
a szobában nő. Amikor több. mint három méterre próbáltam
eltávolodni az anyagi testtől a szex gondolata megint leféke­
zett. Új módszerem abban állt, hogy nem küzdöttem a nemi­
ség gondolata ellen, nem fojtottam vissza, nem tagadtam, ha­
nem azt gondoltam igen, a szex nagyon jó és tennünk (ten­
nem) kell ez ügyben valamit. Nyomban intézkedni is fogok, de
most valahova máshova akarok m e n n i . Ezzel kilőttem a
mennyezeten át és néhány pillanat múlva egy másik szobában
találtam magam. Valakik ültek az asztalnál, amelyen egy
hosszú, fehér könyv volt. Fel voltam lelkesülve, de hamarosan
aggodalmaskodni kezdtem, hogyan jutok vissza és türelmetle­
nül gondoltam anyagi testemre. Valósággal visszarobbantam
az anyagba. Felültem, körülnéztem, minden normálisnak tünt,
magamat is beleértve. Legalább sikerült elmozdulnom a köz­
vetlen szomszédságból Vajon ki lehetett az a két ember?

Látható, hogy a nemi ösztönt igazából sohasem sikerült le­

győznöm, csak félretolnom, miközben elismertem és méltá­
nyoltam a létezését. Az ötletet Gene Autry szerelmi jeleneté­
ből merítettem. Egy tipikus westernben Gene legyőzi a gono­
szokat, és a megmentett hajidont odavezeti a cserény keríté­
séhez. Közelebb lép hozzá és megjegyzi, milyen szép haja
van, akár egy arany pej ló sörénye. A lány szerelmes tekintet­
tel hajol oda hozzá. És mikor a nézők (és a lány) már bizo­
nyosak a csókban - a lány mellesleg föl is kérte, hogy csó­
kolja meg - akkor az öreg Gene azt mondja: „Hát persze, Susy
Jane - de előbb danolnék neked eggyel." Azzal előránt a
semmiből egy gitárt és dalolni kezd a lovakról. A lányt
egyébként a dal után sem csókolta meg, mert más jelenet kö­
vetkezett, még mielőtt végére ért volna a nótának. Tagadás
helyett halogatás, ez volt a fegyver, amely felszabadított a ne­
mi ösztön uralma alól. A szex persze megmaradt és az első
adandó alkalommal visszatért. És ezek az alkalmak a Második
Állapotban is előfordultak, csak más formában.
A „más" nagyon pontatlan kifejezés. A földi szexualitás ak­
ció-reakciója gyatra másolat vagy halotthalvány utánzat a Má­
sodik Állapotban átélt össze forráshoz és eggyéolvadáshoz ké­
pest, amelyben nincsen semmi „szexuális", úgy, ahogyan mi
értjük ezt a szót A földi gerjedelem olyan, mintha ködösen
emlékeznénk a Második Állapot érzelmi csúcspontjaira és azt
próbálnánk lefordítani az aktusra. Ha ezt nehéz tudomásul
venni, akkor vizsgáljuk meg tárgyilagosan tulajdon vágyain­
kat, megszabadítva őket a belénk nevelt gátlásoktól. Dobjunk
 ki törvényt és tabut, úgy nézzük meg közelről, elfogultság
nélkül. Meg lehet csinálni. Akkor talán álmélkodni fogunk
azon, hogyan tévedhetett el ilyen nagy mértékben az emberi­
ség.
A testi vágy árnyéka csupán a Második Állapotban megis­
mert élményeknek, Leginkább ahhoz hasonlíthatnám, amit két
ellentétes pólus érezne, ha képesek lennének érzelmekre.
Nincs e r ő , amely szétválaszthatná őket, ha egyesülni akar­
nak. És minél közelebb vannak egymáshoz, annál hevesebb
lesz a vágy. Először gyötrelmes, aztán ellentmondást nem tű-
rő, és mikor ennél is jobban megközelítik egymást, ellenállha­
tatlan vonzerő rántja egymáshoz, forrasztja össze a két ellen­
tétes pólust. Az elektronok eget-földet rázó áradatban olvad­
nak össze egymással, a töltések kiegyenlítődnek, beáll a békés
egyensúly állapota és a két pólus újult erővel telik el. Mindez
egy örökkévalóságnak tűnő pillanat alatt történik, amelyet le-
higgadás és derűs elválás követ.
Ilyen magától értetődő és egyszerű dolog ez. Lehet, hogy
nehéz ezt a létfontosságú szenvedélyt leegyszerűsíteni anyagi
jelenséggé, ami nem más, mint a fizika törvényeinek megnyil­
vánulása egy másik szinten. Ennek ellenére sok kísérletem
igazolja ezt a tételt.
Nem volt könnyű levonni a következtetést, mivel szinte át­
hághatatlan akadályokat kellett leküzdeni: legelőször azokat a
beidegzett, megcsontosodott reflexek, amelyeket a társadalmi
szabályok és tilalmak építettek ki az emberben. Kezdetben
ezeket is magammal vittem a Második Állapotba. íme egy jó
példa:

1959. IX. 16.

Elhatároztam, hogy „látni" fogok és ekkor tudatosult ben­

nem, hogy a szobában vagyok. Félhomály volt. az asztal fölött
lebegtem, két és fél méternyire a fekhelytől, ahol anyagi tes­
tem sejlett a sötétben. Aztán az ajtó közelében egy emberi ala-
 kot pillantottam meg. amely felém közeledett. Azonnal „felis­
mertem", hogy nőnemű. Még mindig elővigyázatos voltam, de
már küzdenem kellett a minden önfegyelmen áttörő nemi vágy
ellen.
— Asszony vagyok - mondta egy mély női hang.
Mondtam, tudom, hogy az, miközben egyre fegyelmezni pró­
báltam magam. Hangjának szexuális csábítását nem lehetett
félreérteni. Még közelebb jött.
Agyam is tolmácsolta, hogy ez itt valóban egy asszony,
méghozzá a megtestesült szexuális vonzerő. Hátráltam, a vágy
viaskodott bennem a félelemmel, hogy mi lesz, ha a Második
Testben létesítek nemi kapcsolatot? Nem leszek „hűtlen' a
feleségemhez? Végül a rettegés a kiszámíthatatlan következ­
ményektől legyőzte a vágyat. Gyorsan visszaugrottam az
anyagi testbe, újraegyesültem vele és felültem. Körülnéztem. A
szoba üres volt. Eszembe jutott az esemény, testem abban a
pillanatban reagált és izgalomba jöttem. Kimentem, jártam
egyet, aztán lejegyeztem a történetet. Nem vagyok én gyáva?

Többé-kevésbé szenvedélyes találkozások egész sorozatára

volt szűkség, mire rájöttem, mi az a „rossz", ami visszatart.
Úgy tűnt, hogy az, amit én nemi ösztönnek véltem, közvetlen
kapcsolatban volt azzal az erővel, amely lehetővé tette, hogy
elváljak az anyagi testtől. Talán azt éreztem „rezgésnek", ami­
kor ez az elemi ösztön elfordult más irányba? Vagy a rezgés
külön utat jelent? Vagy ennek a testi-érzelmi megnyilvánulása
lett volna a nemi ösztön?
Nagyon szigorú feltételek mellett talán még ellenőrizni is
lehetne ezt a feltételezést - persze, ha a társadalom elég érett
lenne ilyen kísérletekre. A mienk bizonyosan nem az. Annyit
tehetünk, hogy néhány pontot megpróbálunk alaposan körül­
járni. Nemrég, az álmok és az alvás tudományos vizsgálata
közben megállapították, hogy a rövid szemmozgásos álmok
közben a férfiaknak merevedésük támadt ami az álom tartal­
mától függetlenül bekövetkezett. Olyan álom is előidézte,
amelynek egyáltalán nem volt erotikus töltése. A tudo-
mánynak idáig sikerűlt eljutnia. Ezt csak azért említem, mert
a Második Állapotból való visszatérésnél a leggyakoribb testi
reakció a merevedés. De ez csak egy támpontnál.
Akár irányváltoztatás, akár szublimálás hozza létre, a Máso­
dik Állapot nemisége nem azonos hús-vér másával, még ak­
kor sem, amikor az utóbbi megszabadul a szokásoktól és előí­
téletektől. A földi szexualitást legalább felerészben a társadal­
mi közmegegyezéssel kiépített és állandóan újraépített gátak
alkotják. A transzcendens nemiséget nem béklyózzák anyagi-
mechanikai törvények. A tudat még sokáig úgy fogja értel­
mezni, mintha egy átszellemült közegben folytatódna tovább a
földi vonzalom akció-reakciója, ám az érzékelés kifinomultá­
val és az ellenőrzés fokozódásával egyre inkább rájön a kü­
lönbségekre.
Az első és a legfeltűnőbb, hogy a Második Állapotban nin­
csen bizonyíték a hímnemű és nőnemű egyesülésére. Utólag
szánalmasan fellengzősnek tűnik minden kísérlet, amely ilyen
funkcionális kaptafára akarja húzni a vágyat. Csalódottan kell
megállapítanunk, hogy a Második Állapotban éppen nem így
szokott történni. Ugyancsak hiányzik az az érzéki vonzerő,
amelyet a hús-vér partner áraszt magából. A Második Állapot­
ban nincsenek felismerhető, látható vagy tapintható különbsé-
gek.
Akkor mi történik? Hogyan történik? És most kívánkozik
ide az ellentétes mágneses pólusok hasonlata. Átható erővel
tudatosodik a „másság". Ilyen lehet a nap sugárzása. Ilyen le­
het a fázó kéznek a tűz melege. A másság vonzó és szüksé­
ges. Ez a vonzás személytől függően változó. (Ki tudná, miért
szexibb egyik személy a másiknál? Nemcsak a testarányokon
múlik) Olyan lehet, mint a mágneses erővonalak.
Maga az „aktus" egyáltalán nem cselekmény, hanem der­
medt-mozdulatlan, sokkos állapot, ahol a két fél valóban egy-
gyé válik, nemcsak felszínesen, nemcsak két szerven át, ha­
nem teljességgel, a Második Test utolsó atomjáig. Rövid és
egyenletes elektron-áramlás (?) jön létre. Az Önkívület után
következik a lehiggadás, a kiegyenlítődés és ezzel vége.
 Hogy miért van ez, mi szükség rá, azt ugyanúgy nem tu­
dom, mint ahogy a mágnes északi pólusa sem érti, miért
vonzza egy másik mágnes déli pólusa. A mágnessel ellentét­
ben azonban mi képesek vagyunk tárgyilagos értelmezésre és
megkérdezhetjük; „miért?" Az az egy bizonyos, hogy a Máso­
dik Állapotban ugyanolyan parancsoló szükség az aktus, mint
a földön. Mint föl is jegyeztem, a II. Helyszín egyes vidékein
ugyanolyan hétköznapi dolog, mint a kézszorítás.

1963. IX. 1 1

Tisztázatlan okok miatt nyílt térségen kötöttem ki hét-nyolc

összeverődött ember között. Érkeztem láthatólag nem lepte
meg őket, én pedig szokás szerint elővigyázatos voltam. Kissé
tétováztak ugyan, mintha nem tudnák, miként bánjanak velem
vagy hogyan köszöntsenek, de nem voltak ellenségesek. Végül
egyikük barátságosan előrelépett, mintha kezet akarna rázni
velem. Már én is nyújtani akartam a kezem, mikor ő még kö­
zelebb jött és hirtelen megtörtént a gyors és pillanatnyi szexu­
ális kisülés. Meghökkentem és kissé megbotránkoztam. Aztán
egymás után léptek oda hozzám és köszöntöttek ugyanígy, ott.
mindenki előtt, olyan magától értetődően, mintha kezet szorí­
tanánk. Végül az utolsó következett, az egyetlen, akiről való­
ban érzékeltem, hogy nőnemű. Sokkal idősebbnek tünt a többi­
eknél és nálam Nyájasság és derű áradt belőle.
- Hát, elég rég nem csináltam - mondta nevetve - de azért
meg fogom próbálni!
Azzal hozzámsimult és megtörtént a rövid, erőteljes kölcsön­
ös kisülés. Ő vidáman kuncogva hátralépett és csatlakozott a
többiekhez Egy idő után, miközben azt próbáltam kideríteni,
hol vagyok, feszengeni kezdtem és éreztem, hogy vissza kelle­
ne mennem. Felemelkedtem, kinyúltam az anyagi test felé és
baj nélkül visszaértem.
Errefelé ez a szokás, hogy szexuális kisüléssel köszönnek.
vagy az idegennek akartak kedveskedni, azzal hogy ideiglene­
sen átvettek a földi szokást? Ez is tehetséges, már ha ugyan
beláttak testünk legmélyére rejtett énünk titkaiba.

Hogy az elfojtás okozza az erotikus álmokat? A freudizmus

feltétlenül azt válaszolná, hogy igen; ez egyben kényelmes
megoldás, amely megkímél attól, hogy szembe kelljen nézni
az ismeretlennel? Mi a bizonysága, hogy nem úgy van? Amit
az előbb leírtam, azt nem lehet igazolni, mert nem tudom
meghatározni, hol történt.
Ennyit erről. És a többi? Lássuk megint a jegyzeteket:

1961. III. 4.
Késő éjszaka, a földszinti dolgozószobában. Nem fáradtam
el túlságosan és szellemileg éber voltam. Visszaszámlálással,
szándékosan idéztem elő a rezgést Szombat éjszaka történt és
ezt vasárnap délután írom, az éjszaka papírra vetett feljegyzé­
sek és a később történtek alapján Egy kis előzetes tájékoz­
tatás szombat délután (tegnap) telefonált feleségem barátnője
(J.F.), és megkérdezte, kijöhetne-e látogatóba és itt alhatna-e
nálunk. Vacsorára érkezett és a csendes, kellemes este után
visszavonultunk, vendégünk fölment a homlokzati négyszögle­
tes kis vendégszobába - én legalábbis így gondoltam. Azt hit­
tem, hogy a gyerekeim is alszanak már hosszú, téglalap alakú
szobájukban, amely pontosan a dolgozószoba fölött található.
Elhatároztam, hogy inkább alszom a dolgozószobában, mint a
hálóban a feleségemmel, mert éreztem, hogy elő tudnám idéz­
ni a rezgéseket és nem akartam megzavarni az álmát.
Hosszas előkészületek után elkezdődött az erőteljes rezgés és
az emberi érzékszervekkel felfoghatatlan sebességűre gyorsult.
Könnyedén ledobtam az anyagot, felszabadultan magabizto­
san emelkedtem a magasba, fel a mennyezeten és a padlón át
egy téglalap alakú szobába. Sötét volt, bizonyos voltam ben­
ne, hogy a gyerekek hálószobájába kerültem, de nem láttam
semmit. Már menni akartam valamerre, mikor tudatára ébred­
tem, hogy tőlem nem messze egy nő van a szobában. Vonásait
nem láthattam, de olyan benyomásom támadt, hogy harmincöt
év körüli lehet, és bőséges szexuális tapasztalatokkal rendel­
kezik (a tulajdonságok jellegzetes „kisugárzása'?). Ez utóbbi
izgalomba hozott és vonzódni kezdtem hozzá. Mikor közeled­
tem, ő azt mondta (?), „inkább ne", mert nagyon fáradt. Tisz­
teletben tartottam kívánságát, visszavonultam, értésére adva,
hogy semmi baj. Hálásnak tűnt, én pedig tapintatos voltam,
de csalódott. Aztán jobbra hátul felfedeztem még egy nőt. Idő­
sebb volt. mint a másik, negyvenes éveiben járt, de ugyancsak
enciklopédikus szexuális műveltséggel bírt. Ez a második nő
előrejött, és felkínálta, hogy „velem lesz", ugyanúgy, mintha
azt ajánlotta volna majd én (azaz ha az első nem hajlandó.
Ő annál inkább). Nekem ebben az állapotban nem kellett két­
szer mondani és gyorsan egyesültünk. Áramütésre emlékeztető
kábulat kerített hatalmába, aztán szétváltunk. Köszönetet
mondtam neki, ő pedig nyugodtnak és kíelégültnek tűnt. Érez­
vén, hogy ennyi elég egy éjszakára, megfordultam, átvetettem
magam a padlón és hamarosan visszatértem az anyagba. Fel­
ültem és villanyt gyújtottam. Csend volt a házban. Elszívtam
egy cigarettát, aztán lefeküdtem és végigaludtam az éjszaka
hátralevő részét.
Ma reggel (vasárnap) szokásom szerint korán keltem. Fel­
eségem tíz óra körül jött le kávézni a konyhába. Azon mor­
fondírozott, ne ébressze-e föl J. F.-I, hogy menjen vele a temp­
lomba. Futólag megemlítette, reméli, hogy J. F, kialudta ma­
gát, ha már annyira fáradt volt. Ez még nem keltette föl a fi­
gyelmemet, de mikor feleségem azt is közölte, hogy J. F. nem
a vendégszobában aludt, hanem a gyerekekében, mert ott ké­
nyelmesebb az ágy, a lányokat pedig átköltöztették a vendég­
szobába, akkor hegyezni kezdtem a fülem. Mint mondtam, a
gyerekszoba téglalap alakú és pontosan a dolgozószoba fölött
van. Ráadásul J. F. harmincöt körül jár, hivatásos énekesnő
 és bizonyára dús szexuális tapasztalatokkal dicsekedhet (két
férj és számtalan viszony). És tegyük hozzá, hogy nagyon fá­
radt volt.
Beletelt néhány percbe, míg összeszedtem annyi bátorságot,
hogy feltegyem a kérdést, de tudnom kellett. Feleségem addig­
ra már eléggé belémtanult. Megkértem, menjen föl és kérdez­
ze meg J. F.-t, hogy szexuálisan fárasztotta-e ki magát. Mi cé­
lom ezzel érdeklődött feleségem, mire elmagyaráztam. Aztán
persze azt is tudni szerette volna, miért vagyok rá kíváncsi és
mondta, hogy nem tehet fel JS.-nek ilyen kérdést. Azt vála­
szoltam, hogy egész bizonyosan felteheti, és hogy ez fontos.
Végül beleegyezett és fölment, hogy felébressze J. F.-et. Soká­
ig vártam. Egyedül jött vissza és szúrósan nézett rám.
- Honnan tudtad? - Hála Istennek, nem volt gyanakvó a
hangja. És így folytatta - Ezért telefonált, hogy kijöhessen.
Volt egy viharos szerelmi ügye, szex egy héten át minden éj­
szaka. Azt mondta, annyira elfáradt, hogy nem bírt volna ki
még egy éjszakát.
Valamivel később J. F. is lejött reggelizni. Feleségem termé-
szetesen nem árulta el neki, hogy engem érdekelt az ő nemi
élete. A nap hátralevő részében a tőle megszokott módon vi­
selkedett, egy dolgot leszámítva. J. F. általában nagyon lezse­
ren kezel ahogyan a régi barátnő férjét szokás. Ma többször
is rajtakaptam, hogy merően bámul, mintha szeretne vissza­
emlékezni valamire, de nem bír. Nem árultam el hogy észre­
vettem ezt a hirtelen érdeklődést. Ez kitűnő támpont volt. De
ki lehetett a másik, idősebb nő?
Utójáték 1961. III. 7. Ma szerda éjszaka van. Az elmúlt na­
pokban azt próbáltam kitalálni, mit jelenthet az idősebb nő.
Éppen úgy döntöttem, hogy nyilván egy rég elhunyt személy
lehet, aki még mindig kedvét leli a szexualitásban és azért
szegődött oda J. F.-hez. hogy legalább közvetett örömökben
legyen része. Aztán tegnap beugrott hozzám az irodába egyik
barátom. Beszélgetés közben megemlítette, hogy R.W., aki
mindkettőnknek jó barátnője, azt mesélte, hogy velem álmo­
dott múlt szombat éjszaka.
 A szombat éjszaka hallatán azonnal felkaptam a fejem. R.
W. üzletasszony volt, aki a negyvenes éveiben járt. Noha volt
férje, olyan nőnek látszott (nem tapasztalatból mondom!) aki
feltételezhetően bokros szexuális tapasztalatokkal dicsekedhet.
R. W. nem mesélte el közös barátunknak, mit álmodott, de én
elhatároztam, hogy kiderítem. Ma végre sikerült utolérnem te­
lefonon. Először kitérő válaszokat adott az álom tartalmára
vonatkozóan, Tapintatos sürgetésemre bevallotta, hogy álmá­
ban én beható „orvosi vizsgálatot" végeztem rajta. Ennél töb­
bet nem volt hajlandó elárulni. Vagy igazán nem emlékezett
rá. vagy olyan intimitásokat álmodott, amelyeket nem akart az
orromra kötni. De hogy ez ugyanazon a szombat éjszakán tör­
tént, hogy ez olyan jelentőségteljes álom volt, amit érdemes­
nek tartott megemlíteni, és hogy R. W.-re illenek az előzőleg
felsorolt tulajdonságok - mindezt nehéz lenne véletlen egybe­
esésnek minősíteni.
Ha meg is kívántam is J. F.-et és R. W.-t, ennek nem voltam
tudatában. Valahogy megnyugtató, hogy még mindketten él­
nek.

Feljegyzett élményeim között sok túlságosan is „szemé­

lyes", semhogy elmondhatnám. Bízom benne, hogy amit ed­
dig közöltem, elegendő támpontot jelent. Annyit hadd mond­
jak, hogy változatos tapasztalatokra tettem szert a Második
Állapotban, úgy az I., mint a II. Helyszínen. Az „asztrálsí-
kok" elméletének hívei azt mondanák, hogy mindig az egy-
mással találkozó lények „minősége" határozza meg, mely
„síkra" látogatunk. Ez esetben a „minőség" a szexuális él­
mény hevességét vagy hiányát jelenti. Felfogás dolga. Azok
az „élők" és „holtak", akik még nem fogták fel a Második
Állapot lényegét, még mindig a földi sablonok szerint akarják
értelmezni a nemiséget, noha a „civilizált" evilági társadalom
tilalmaitól és gátlásaitól mentesen. Továbbra is a gátlásoktól,
tilalmaktól, közvéleménytől befolyásoltan jelentik ki, hogy a
nemiség jó vagy rossz. Az a baj, hogy a mi tér-idő folyama-
tunkban nem tudjuk összeegyeztetni a szexuális szokásokat a
társadalmi szokásokkal, és a megszámlálhatatlan tabu miatt
egyetérteni sem tudunk ebben a kérdésben.
A nemi ösztön elősegítheti, hogy a rezgéseken át gyorsab­
ban jussunk a Második Állapotba. Ám ez kockázatos: a nemi­
ség olyan, mint a rakoncátan gyerek, aki örökösen ringatja a
felnőtt kezét és tartani lehet tőle, hogy átveszi az irányítást és
elvonszol a másik irányba. Azt azonban semmi esetre se
mondhatom, hogy rossz lenne a Második Állapotban.
 16
BEMELEGÍTŐ
GYAKORLATOK

rásomban többszőr emlegettem, hogy csak az tapasz­

Í talhatja meg a Második Test létezését, aki maga tesz

próbát.
Persze, ha olyan könnyű lenne, akkor már széles körben el­
terjedt volna. De úgy sejtem, csak a velünk született kíváncsi­
ság segíthet át az akadályokon, amelyek utunkat állják. Mert
noha sokunknak jutott már osztályrészül a testen kívüli él­
mény, ez az az esetek többségében - legalábbis Nyugaton -
spontán, egyszeri esemény, amely stresszállapotban vagy be­
tegségek hatására következik be.
Mi valami egészen másról beszélünk, olyasmiről, amit ob­
jektíven lehet vizsgálni. A kísérletező úgy akar eljárni hogy
megbízható eredményeket érhessen el, ha nem is mindig, de
elég sűrűn ahhoz, hogy el lehessen fogadni bizonyítéknak. Azt
hiszem, hogy ha elég erős a kívánság, akkor mindenki meg­
tudhatja, milyen érzés Második Testben lenni. Hogy meg
kell-e tudnia, azt én már nem ítélhetem meg.
Bizonyítékok alapján jutottam arra a meggyőződésre, hogy
alvás közben sokan - ha ugyan nem valamennyien - különbö­
ző mértékben elhagyjuk a testünket. Későbbi olvasmányaim
szerint ez többezer éves eszme. Ha ez igv van, akkor magá-
ban az állapotban - a hús-vér testtől való, szándékosa és tu­
datos különválásban - nincsen semmi természetellenes. És
mégis annak tűnik, a rendelkezésre álló adatok korlátozott
volta miatt
Nincs rá bizonyíték, hogy káros lenne. Nemcsak én, de
egyetlen orvos sem tapasztalt olyan jó vagy rossz élettani el­
változásukat amelyeket a testen kívüli élményeknek lehetne
tulajdonítani.
Elismerem, hogy lelkileg sokat változtam és történhetett
még sok olyan változás, amelynek nem vagyok tudatában. De
még pszichiáter barátaim sem állították, hogy hátrányomra
változtam volna. Mint ez írásomban több módon is kifejezésre
jut, fokozatosan felülvizsgáltam minden alapelvemet és meg­
győződésemet. Ha ezek a lelki és jellembeli változások tény­
leg károsak, már nem sokat tudok tenni ellenük.
Figyelmeztetek mindenkit, akit érdekel ez a kísérletezés,
hogy ha ezt az ajtót egyszer kinyitottuk, akkor már nem lehet
becsukni. Pontosabban fogalmazva, ez a „se vele, se nélküle"
esete. A testen kívüli utazgatás és a vele járó öntudat össze-
egyezhetetlen társadalmunk tudományával, vallásával és erköl­
cseivel. A történelem tele van vértanúkkal, akiknek az volt az
egyetlen bűnük, hogy nem alkalmazkodtak. Ha mások tudo­
mást szereznek érdeklődésünkről és kutatásainkról, azt koc­
káztatjuk, hogy hóbortosnak, csalónak, vagy még ennél is
rosszabbnak bélyegeznek és kiközösítenek bennünket Viszont
létfontosságú dologtól fosztanánk meg magunkat ha nem
folytatnánk a kutatási és a vizsgálódást Akkor tudjuk csak,
mennyire fontos, amikor a megszámlálhatatlan „apályos" idő­
szakban minden igyekezetünk ellenére sem tudunk kiszabadul­
ni magunkból. Ilyenkor úgy érezzük. kimaradtunk valamiből,
elzárnak bennünket egy csodaforrástól.
Most pedig, olyan jól, amennyire tőlem telik, leírom, ho­
gyan lehet túljutni a testen.
 A FÉLELEM SOROMPÓJA

Hatalmas akadállyal találjuk szembe magunkat, amikor a

Második Testet és környezetet akarjuk tanulmányozni Talán
ez az egyetlen igazi akadály, amely ott emelkedik kivétel nél­
kül minden ember elött. El lehet fojtani, el lehet rejteni a
kondicionálás rétegei alá, de mihelyt ezeket lehántják, az aka­
dály előbukkan. Ez pedig a vad, esztelen félelem sorompója.
Elég egy pöccentés, hogy vakrémületté, aztán iszonyatra da­
gadjon. Ha tudatosan áthágjuk, mérfölddel jutunk előre kuta­
tásainkban.
Álmunkban egész bizonyosan sokan áthágjuk öntudatlanul
ezt az akadály. Ilyenkor énünknek az a része kerekedik felül,
amelyen nincsen a tudatnak hatalma, tehát nem is fél, akkor
sem, ha nem mentes tökéletesen a tudatos gondolkodás és
cselekvés hatásaitól. A tudatalatti megszokta, hogy áthágja a
félelem sorompóját és jobban ismeri annak a másik világnak
a szabályait. Amikor a tudat éjszakára becsukódik, ez a Fölöt­
tes Elme (a lélek?) veszi át az irányítást.
A Második Testnek és környezetének kutatásában a Fölöttes
Elme lép szövetségre a tudattal. Ha ez megtörtént, átléptük a
félelem sorompóját.
A félelemnek sok arca van. A legbátrabbak azt hiszik, nem
is létezik. amíg meglepetésükre rá nem találnak önmagukban.
Először is ott a halálfélelem. Mivel az anyagi testtől való kü­
lönválás nagyon hasonlít arra, amilyennek a halált képzeljük,
kezdetben csakis így szoktunk reagálni: „Gyorsan vissza a
testbe! Meg fogsz halni: Az élet itt van, az anyagban; menj
vissza!"
Ennek a reagálásnak semmi köze az ösztönök és a szellem
szintjéhez. Én csak tizennyolc-húsz kísérlet után szedtem ösz-
sze annyi bátorságot (és kíváncsiságot), hogy merjek néhány
másodpercnél hosszabb ideig odakint maradni és vizsgálódni
A megszokás szublimálta vagy enyhítette a halálfélelmet. Má-
sok, akik ugyancsak megpróbálkoztak, egy-két kísérlet után
abbahagyták, mert nem tudtak belenézni a félelem első arcá­
ba.
Ugyancsak a halálfélelem szólal meg ebben a kérdésben is;
„képes leszek-e visszatérni a testhez, a testbe?" Vezérfonal és
megfelelő útmutatás híján elsősorban ettől rettegtem én is
éveken át, amig meg nem találtam az egyszerű választ, amely
minden alkalommal bevált. Megpróbáltam ésszerűen gondol­
kozni. Több száz alkalommal voltam „távol", és így vagy úgy,
de mindig vissza tudtam jutni. így tehát valószínű, hogy
visszajutok a következő alkalommal is.
A harmadik arc az ismeretlentől való félelem. Anyagi kör­
nyezetünk törvényei és veszedelmei ésszel kiszámíthatóak.
Egész életünkben azért építjük ki a reflexeket, hogy ezeknek
megfeleljünk. Most pedig hirtelen egészen más törvényekkel,
másfajta világgal találkozunk ez a világ más lehetőségeket
kínál és olyan lények lakják, akik láthatóan ismerik az összes
lehetőséget. Nekünk viszont nincs törvénykönyvünk, térké­
pünk, illemtanunk, használható fizikai és kémiai ismereteink,
és nincs fölöttes hatalom, amelytől eligazítást és feleletet kér­
hetnénk. Hány hittérítő veszett oda ugyanezen okok miatt, tá­
voli tartományokban!
Bevallom, hogy a félelemnek ettől a harmadik arcától még
mindig nem szabadultam meg. Az ismeretlen megmaradt
majdnem ugyanolyan ismeretlennek. Kalandozásaim során si­
ralmasan kevés számú állandó és megbízható törvénnyel talál­
koztam. Csak annyit mondhatok, hogy eddig túléltem felderítő
útjaimat. Annyi minden van, amit nem értek, és még annál is
több, amit nem is fogok.
Félünk attól is, hogy ezeknek a cselekményeknek és kísérle­
teknek milyen hatásuk lesz a testre és a tudatra. Nagyon reá­
lis félelem. Tudomásom szerint a történelem folyamán még
nem született megbízható beszámoló erről a tartományról. Ta­
nulmányoztuk az Üldözési mániát, a tudathasadást, a különbö-
ző fóbíákat, az epilepsziát, az alkoholizmust, az atomkort, a
szörtüszőgyulladást, a vírusfertőzéseket stb., de nem állítot­
tunk össze objektív a d a t o k a t a Második Test kórtanáról.
Én nem tudom, hogyan lehet megkerülni a félelem s o r o m ­
póját, hacsak nem apró, óvatos lépésekkel, önmagunkat szok­
tatva. Remélem, hogy könyvem elősegíti a lélektani „átlé­
pést" És mihelyt valaki ismerősként üdvözli a körülményeket
és eseményeket, azt is tudni fogja, hogy volt már más is -
legalább egy ember - aki ugyanezt végigcsinálta és mégis túl­
élte.

Most pedig leírom, mi az eljárás.

1. LAZÍTÁS
A lazítás képessége az első követelmény, sőt, az első lépés.
A testi és szellemi lazítást tudatosan kell kifejleszteni. Ezzel
együtt meg kell szabadulni az idő sürgetésétől. Nem lehet si­
etni. Se függőben hagyott megbeszélések, sem elmaradt hívá­
sok nem homályosíthatják el a gondolatokat. A türelmetlenség
meghiúsíthatja a sikert.
A lazításnak sok módja van. Számos jó könyv született ró­
la Egyszerűen csak ki kell választani a legmegfelelőbbet Há­
rom általános, működőképes módszer létezik; ezek közül kettő
alkalmazható az alábbi gyakorlatokban.
Önhipnózis. Ennek a módszernek különböző változatait sok
önképzési tankönyv ajánlja. Itt megint csak azt kell választa­
nunk, amely nekünk a legmegfelelőbb. A leggyorsabb és a
leghatásosabb, ha tapasztalt hipnotizőrtől tanulunk, Ő előidéz­
het poszthipnotikus szuggesztiót amely azonnali eredménye­
ket hoz, Mindenesetre gondosan válasszunk tanárt. Kevés a
felelősségteljes szakember, sok az amatőr. A meditáció formái­
ból is kifejleszthető hatékony lazítás.
Félálom. Talán a legkönnyebb és legtermészetesebb mód­
szer, amely általában egyszerre lazítja el a testei és az e l m é t
 Itt az a nehéz, hogy az álom és az ébrenlét közötti borotváé-
len kell egyensúlyozni. Sokszor egyszerűen elalszunk, akkor
pedig lőttek a kísérletnek.
Gyakorlással a félálom határán, félálomban és azon túl is
megőrizhető a tudatos éberség. Én nem ismerek a gyakorlás­
nál jobb eszközt. Az eljárás a következő; feküdjünk le. Leg­
jobb akkor, ha álmosak és fáradtak vagyunk. Mikor ellazu­
lunk és már kezdenénk elaludni, csukott szemmel összponto­
sítsunk valamire, bármire. Amikor akármeddig tudunk egyen­
súlyozni a félálom határán, anélkül, hogy elaludnánk, akkor
megtettük az első lépést Egyébként teljesen természetes, ha a
tudat tágítása közben többször is elalszunk. Semmit sem tehe­
tünk ellene, dc ne hagyjuk, hogy elvegye a bátorságunkat Ezt
nem lehet egy éjszaka alatt megtanulni. Ha unatkozni kez­
dünk és azt kívánjuk, történjen már valami, akkor sikerült!
Az is természetes reakció, ha fölidegesít bennünket az
egyensúlyozás az álom határán. Mintha a tudat haragudna,
hogy meg kell osztania valakivel az uralmat amelyet ébrenlét
közben egyedül ő gyakorol Ha ez történik, szakítsuk félbe a
lazítást. keljünk fel, járjunk egyet tornázzunk, és feküdjünk
vissza. Ha idegességünk ekkor sem csillapodik, akkor inkább
aludjunk és próbáljuk meg máskor. Most éppen nem voltunk
olyan hangulatban.
Ha a kép, amelyre összpontosítottunk, szertefoszlik és azon
kapjuk magunkat, hogy másra gondolunk, akkor közel állunk
az A-állapothoz.
Ha elértük az A-állapotot - azaz képesek vagyunk kizárólag
egyetlen dologra gondolva, nyugodtan, meghatározatlan időre
egyensúlyozni az álom határán - akkor készen állunk a követ­
kező lépésre. A B-állapot hasonlít az A-állapotra, de nincs
összpontosítás. Ne gondoljunk semmire, csak maradjunk meg
ébrenlét és alvás közön. Egyszerűen nézzünk előre csukott
szemmel a sötétbe. Semmi mást ne tegyünk. Ha többször vé­
gigcsináltuk ezt a gyakorlatot, megtörténhet hogy „képek"
vagy „fények" villannak fel a szemünk előtt Nincs különö­
sebb jelentőségük; talán idegi kisülések. Emlékszem, egyszer
azután próbáltam elérni ezt az állapotot, hogy órákig néztem
a tévében a futballmeccset. Nem láttam mást, mint a focistá­
kat amint egymással birkóznak, rohangálnak, passzolnak stb.
Legalább fél órába telt, míg elhalványult a kép. Ezeket a ké­
peket az határozza meg, amivel az előző nyolc-tíz órában fog­
lalkoztunk. Minél erősebben összpontosítottunk, annál tovább
tart megszabadulni a benyomásoktól.
Akkor valósítottuk meg a B-állapotot, ha miután a képek el —
halványultak , akármeddig képesek vagyunk feküdni és nézni a
sötétséget, anélkül, hogy elfogyna a türelmünk.
A C-állapot a tudat módszeres elmélyítése, tulajdonképpen
a B-álIlapotban kezdődik. Vigyázva eloldjuk magunkat az
álom határáról és minden gyakorlatnál mélyebbre óvakodunk.
Megtanuljuk, hogyan kell fokozatokra osztani a tudat mélyíté­
sét úgy. hogy "leereszkedünk" egy adott szintre, ahonnan
visszatérhetünk, ha úgy tetszik. A fokozatokat arról ismerhet­
jük fel. ahogyan a különböző érzékelési módok egymás után
kialszanak. Elsőnek a tapintást veszítjük el. Testünk egyetlen
részét sem érezzük. Ezt követi a szaglás és az ízlelés. Aztán a
hangjelek, utolsónak a látás. (Az utolsó kettő sorrendje néha
fordított. Úgy sejtem, azért a látás marad utolsónak, mert a
gyakorlat ha sötétben is, megköveteli a látást.)
A C-állapotot a D-állapot zárja le. Ez akkor következik be,
amikor a gyakorlat kezdetén inkább vagyunk kipihentek és
frissek, mint fáradtak és álmosak Ez nagyon fontos, de sok­
kal könnyebb írni róla, mint megvalósítani. Ha pezsgő energi­
ával és éberen vágunk neki a lazításnak, akkor biztosabban
megőrizhetjük a tudatos irányítást A D-állapotot kezdetben a
legtanácsosabb akkor gyakorolni, amikor szundításból vagy
éjszakai álomból ébredünk. Kezdjük el a gyakorlatot akkor,
mielőtt megfordulnánk az ágyban, amikor a test még ellazult
az alvástól és az elme teljesen éber. Ne igyunk sok folyadékot
lefekvés előtt, akkor felkelés után nem kell rögtön kiüríteni a
hólyagunkat.
Gyógyszerek. A jelenleg hozzáférhető, lazítást előidéző
gyógyszerek közül egy sem használható. A barbiturátok lazít-
ják a tudatos ellenőrzést és zűrzavarokat okoznak a tudat el­
mélyítése közben. Kisebb mértékben ugyanez érvényes a
nyugtatókra. Lazíthatunk, de elveszítjük az érzékelés képessé­
gét, akárcsak abban az esetben, ha alkoholt - bármilyen alko­
holt - iszunk. Nagyobb sikereket érhetünk el a bonyolultabb
vegyületekkel, például az alkaloidákkal és hallucinogénekkel,
bár nem ismerem Őket annyira, hogy véleményt mondhatnék
vagy akár találgathatnék. Itt kiterjedt kutatásokra lenne szük-
ség.
Mindhárom módszert kipróbáltam és a gyógyszereset elég
korán elvetettem, mert túlságosan gyengítette a tudatos irányí­
tást és eltorzította az érzékelést. Mikor az első módszert al­
kalmaztam, hipnotikus szalagokat készítettem a kísérletekhez
Egészen hasznosak és hatásosak voltak. Leggyakrabban a fél —
álombeli eljárási használtam. Lehet, hogy bonyolultnak tűnik ,
de nekem ez a legtermészetesebb.

2. A REZGÉS

A legnehezebb feladat a rezgések gerjesztése. Az általuk

keltett érzelmeket máshol írtam le. Gondolom, nem kell külö­
nösebben bizonygatni, hogy siker esetén ismét egy hatalmas
akadályt küzdöttünk le.
Én csak támpontokat adhatok. Jelenleg nem tudjuk, miért
működik. Olyan, mint mikor felkapcsoljuk a villanyt és nem
gondolunk rá, hogyan működik a kapcsoló, honnan jön az
áram miért és miképpen befolyásolja az üvegbe zárt volfrám-
szálat.
Ezt az anyagot saját tapasztalataim alapján állítottam össze
Rajtam kivül. akit tekinthetünk a központi emberi laboratóri­
umnak, sokan mások megpróbálkoztak az eljárással és annyit
mondhatok, hogy pozitív eredményeket értek el.
Utasítások a rezgéshez. Feküdjünk le, a testhelyzet nem
fontos, olyat válasszunk, ami leginkább elősegíti a lazítást,
azonban tartsuk be az észak-déli irányt, fejünket fordítsuk az
északi mágneses pólus felé. Lazítsuk meg ruháinkat. Takaróz­
zunk be, hogy egy kicsit melegebben legyünk a szokottnál.
Tegyünk le minden ékszert vagy fémtárgyat, ami közel van a
bőrünkhöz vagy érintkezik vele. Végtagjainkat és nyakunkat
úgy tartsuk, hogy ne zsibbadjanak el. Annyira sötétítsük el a
szobát, hogy szemhéjunkon át ne érzékelhessük a fényt. Ne
legyen teljesen sötét, mert akkor elveszítjük a vizuális tám­
pontokat
Követelmények. Küszöböljünk ki minden zavaró külső té­
nyezőt, zajokat, telefont. Ne tűzzünk ki határidőt. Ennél úgyse
tölthetjük hasznosabban az időt. Ne legyenek függőben ha­
gyott dolgaink, amelyek félbeszakíthatnának.
Lazítsunk. Válasszunk bármilyen módszert, amely nálunk
bevált. Jussunk el a D-állapotba és, anélkül, hogy tudatunk el­
gyengülne, tartsunk ki a lehető legmélyebb szinten. Amikor
annyi időt töltöttünk odalent, amennyi kell a bizonyossághoz,
gondolatban ismételjük el: „Tudatosan érzékelni fogok min­
dent és emlékezni fogok mindenre, amivel lazítás közben ta­
lálkozom. Mikor felébredek, csak azokat a dolgokat idézem
vissza részletesen, amelyek testem-lelkem szempontjából el­
őnyösek," Mondjuk ezt el ötször. Aztán kezdjünk lélegezni
félig nyitott szájunkon át
Gerjesszünk rezgést, Miközben félig nyitott szájjal léleg­
zünk, összpontosítsunk csukott szemhéjunkon túl a sötétségre.
Nézzünk bele a sötétségbe és homlokunkról 30 centiméternyi-
re szemeljünk ki egy pontot. Aztán toljuk távolabb kilencven
centiméterre, utána másfél méterre. Itt addig tartsunk ki, amíg
szilárdan tudunk koncentrálni Innen addig toljuk fel derék­
szögben a koncentrációs pontot, amíg testünk tengelyével pár­
huzamosan oda nem ér a fejünk fölé. Nyúljunk ki eddig a
pontig és keressük meg a rezgéseket. Ha megtaláltuk, képze­
letben húzzuk be őket a koponyánkba.
Ez az egyszerű leírás sok kérdést vethet föl. Mivel nyúljunk
ki? Mit húzzunk vissza a fejünkbe? Próbálkozzunk meg egy
másik magyarázattal. Gondolatban, hunyt szemmel összponto­
sítsunk arra, hogy a két külső szemzugunkból két párhuzamos
vonal nyúlik előre. Gondoljuk azt. hogy a két vonal homlo­
kunk előtt harminc centiméterrel összeér. Képzeljünk ellenál­
lást vagy nyomást a két vonal találkozásához, mintha két fel­­ltöt
t villanydrótot vagy két mágneses pólust szorítanának
egymáshoz. Most az összekapcsolást toljuk távolabb kilencven
centiméterre, vagy karnyújtásnyira. A szög módosulásával
megváltozik a nyomás is. A tér-erők az összetartó vonalak kö­
zött összesűrűsödnek a nyomást erősíteni kell, hogy összeszo­
ríthassa a vonalakat. Ha sikerül; kilencven centiméterre kitűz­
ni a koncentrációs pontot, toljuk el 30 fokos szögben, úgy,
hogy másfél méterre legyen a fejünktől (Segítségünkre lehet,
ha előzőleg szögmérővel megrajzoljuk papíron a 30 fokos
szöget és alaposan megjegyezzük)

Ha megtanultuk hogyan kell magunktól nagyjából másfél

méternyire kitűzni a 30 fokos szöget, akkor toljuk derékszög­
ben (vagy L-alakban) fölfelé, a fejünk irányába, mindig pár­
huzamosan testünk tengelyével. Toljuk minél messzebb, addig,
míg nem érzünk valamit. Föl fogjuk ismerni. Olyan, mintha
sistergő tüzes szikrák ritmikusan lüktető hulláma törne be har­
sogva a koponyánkba, majd onnan végighömpölyögne a tes­
tünkön, amely mozdulatlanná dermed a nyomán.
Amint megtanultuk az elvet, többé nem szükséges végigcsi­
nálni az egész programot. Csak rá kell gondolni lazítás köz­
ben a rezgésre, és az nyomban elkezdődik. Kiépült a feltételes
reflex, vagy az idegpálya, amely újra és újra kiváltható, illet­
ve végigjárható. Ismétlem, ez nem olyan technika, amelyet el­
sőre meg lehet tanulni, azonban minden próbálkozás növeli a
siker esélyét Minél gyakrabban kísérletezünk, annál bizto­
sabb, hogy eredményt érünk el. Ugyanakkor az egyszeri siker
nem jelenti azt, hogy tetszés szerint ismételhető. Még mindig
marad sok változó tényező, amelyeket izolálni és azonosítani
kell. A rezgés azonban elég sűrűn „bejön" ahhoz, hogy meg­
érdemelje a folyamatos tanulmányozást.
 3. A REZGÉS SZABÁLYOZÁSA

Ha elérünk a rezgésig, attól kezdve be kell tartanunk bizo­

nyos szabályokat Célunk az. hogy tudatosan irányítsuk a rez­
gést Ehhez pedig körültekintően kell eljárnunk, az alábbi
rend szerint.
Nincs rá bizonyíték, hogy a rezgés ártana a léleknek vagy a
testnek. Ismertetek néhány fogást amelyek módszeresen alkal­
mazhatók. A szó szoros értelmében sok száz kísérletből párol­
tam le őket.
Alkalmazkodás. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy meg
kell szokni a rendkívüli körülményeket Minden félelmet és
riadozást el kell távolítanunk magunkból, amikor megérezzük,
hogy az elektrosokkra emlékezető hullámok fájdalom nélkül
átjárják testünket A legjobb, ha nem csinálunk semmit, mikor
elkezdődik. Feküdjünk nyugodtan és tárgyilagosan elemezzük
a rezgést, amíg magától el nem múlik. Ez általában öt perc
alatt szokott bekövetkezni. Több kísérlet után megértjük, hogy
nem áramütést kaptunk. Ne próbáljunk fejvesztett kapálózás-
sal kitörni a bénultságból. Elég, ha minden akaraterőnket ösz-
szeszedve felülünk, de csalódni fogunk, ha megszakítjuk az
áramkört. Hát nem éppen a rezgések állapotába akartunk el­
jutni?
Manipuláció és moduláció. Ha megszabadultunk a félelem­
től, készen állunk az irányításra. Először gondolatban rendez­
zük a rezgéseket kör alakba, vagy parancsoljunk rájuk, hogy
húzódjanak vissza a koponyánkba. Azután gondolatban toljuk
le őket a testünkön át a lábujjainkig, azután húzzuk vissza a
fejünkbe. Hullámként hömpölyögjenek ritmikusan a lábujja­
kig, azután vissza. Ha lendületet adtunk a hullámnak, enged­
jük el, hadd csapdosson a maga jószántából, mig el nem ül.
Körülbelül tíz másodperc - Öt le, öt fel - míg leírja a teljes
kört, a fejtől a lábujjakig és vissza. Addig gyakoroljuk ezt,
míg a rezgések a gondolatban adott parancsra rögtön el nem
kezdenek hullámzani és kitartóan gördülnek fel-alá, míg el
nem halnak.
 Addigra biztosan észrevesszük azt is, hogy a rezgések időn­
ként „darabosak", mintha molekuláink vagy atomjaink szint­
jéig össze akarnák rázni testünket Lehet, hogy ez kényelmet­
len és nem bánnánk, ha „simábbak" lennének. Ezt úgy érhet­
jük el, ha gondolatban felgyorsítjuk a rezgésszámot Az erede­
ti frekvencia másodpercenként körülbelül huszonhét ciklus
(nem azonos a fejtől-lábig rezgésszámával). Kezdetben alig
észrevehetően és lassan engedelmeskedik utasításainknak. A
siker első jele, mikor már nem érezzük darabosra és rázósnak
a rezgést. Ha pedig kitartó, egyenletes hullámzást értünk el,
akkor útban vagyunk afelé, hogy szabályozhassuk a rezgése­
ket
Nagyon fontos, hogy megtanuljuk és alkalmazzuk a gyorsító
eljárást. A rezgés gyorsulása teszi lehetővé, hogy a Második
Test különváljon az anyagtól. Ha egyszer eltaláljuk a paran­
csot, a sebességváltás automatikusan bekövetkezik. Előfor­
dulhat, hogy csak kezdetben érezzük a rezgést Azután a fel­
pörgetett motorhoz hasonlóan addig nő a rezgésszám amíg
végül nem érzékelünk mást mint enyhe, de nem túlságosan
bizsergető melegséget.
Ha következetesen elő tudjuk idézni ezt a fázist akkor ké­
szen állunk az első szétválásra. És itt szeretnék figyelmeztetni
még valamire. Ezen a ponton túl nincs visszatérés. Nem hát­
rálhatunk el a második lét valósága elől. Hogy ez miként hat
egyéniségünkre, hétköznapi életünkre, jövőnkre, felfogásunkra,
az kizárólag rajtunk múlik. De ha egyszer „megnyíltunk" a
másik valóság előtt többé, akárhogy próbálkozzunk, nem tud­
juk teljesen visszazárni az ajtót. Átmenetileg elmenekülhetünk
előle a hétköznapokhoz, de vissza fog térni. Nem őrizhetjük
örökké az ajtót. Elalvóban vagy ébredőben, amikor ellazulunk
maguktól is elkezdődnek a rezgések. Természetesen elfojthat­
juk, de a végén ráununk vagy belefáradunk - és máris útban
vagyunk egy új kirándulásra. Be fogjuk látni hogy magunk
ellen viaskodunk.
És ki akarna önmagával vívni - ha egy jó alvással kell fi­
zetni érte!
 17
A SZÉTVÁLÁS

H
a sikerült elérni a rezgést és bizonyos uralmat
szerezni a lazítás folyamata felett, ideje, hogy egy
új tényezőnek szenteljük figyelmünket Bár lehet
hogy már el is sajátítottuk a készséget, mert általában az el­
őzőekben ismertetett gyakorlatok közben teszünk rá szert. Et­
től függetlenül megérdemel egy kitérőt.
Ez a készség az agykontroll. Rezgés közben nem parancso­
lunk gondolatainknak, amelyek kényük-kedvük szerint villan­
nak át agyunkon. Ezért minél jobban meg kell közelíteni azt
az állapotot, amikor egyáltalán nem gondolunk semmire, vagy
egyetlen gondolatra összpontosítunk Elég egyetlen kósza vil­
lanás, hogy rögtön reagáljunk, néha nemkívánatos módon.
Gyanítom, hogy soha, senki sem szabadulhat meg teljesen
ezektől a tévelygésektől. Nekem legalábbis nem sikerült; ez
magyarázza, hogy annyiszor vetődtem cl ismeretlen helyekre,
ismeretlen emberekhez. Ezekre az utazásokra olyan gondola­
tok indíthattak el. amelyek megmaradtak a tudat küszöbe
alatt. Az egyetlen lehetőség, ha minél jobb teljesítményre tö­
rekszünk.
Ezt észben tartva, a Második Test különválasztására irányu-
ló első kísérleteinknél térben és tettekben tanúsítsunk mérsék­
letet Az alábbiakban leírom azt az ismerkedési és tájékozódá­
si eljárást, amely megszabadít a félelemtől és a szorongástól.
A határok átlépése. így megtudhatjuk, milyen érzés Máso­
dik Testben lenni, anélkül, hogy teljesen kivetkőznénk az
anyagi testből. Miután ellazultunk és létrehoztuk a rezgés ál­
lapotát, használjuk a jobb vagy a bal karunkat, egyszerre
egyet. Ez fontos, mivel most szerezzük az első tapasztalatokat
a Második Test létezéséről. Fél kézzel nyúljunk utána valami­
lyen tárgynak - padlónak, falnak, ajtónak, bárminek. ami em­
lékezetünk szerint karnyújtásnyira van. Nyúljunk ki érte. Ne
emeljük fel a karunkat, ne engedjük le. csak nyújtsuk előre.
Úgy csináljuk, mintha nyújtózkodnánk, ne emeljük fel, ne en­
gedjük le. Ennek egy változata, amikor nyújtás közben nem
gondolunk meghatározott tárgyakra. Gyakran ez a jobb, mert
ilyenkor nem tudjuk előre, mit fogunk „érezni".
Mikor tehát nem érzünk semmit, nyújtsuk kissé távolabb a
kezünket. Óvatosan toljuk előre, mintha nyújtóznánk, addig,
amíg bele nem ütközünk valamilyen anyagba. Ha tart a rez­
gés, akkor előbb-utóbb kitapintunk valamit. Ha megtörtént,
akkor tapogassuk ki részleteit. Tapintsunk ki minden repedést,
horpadást, feltűnő részletet, amelyet később azonosítani tu­
dunk. Ebben eddig nincsen semmi különös. Érzékszerveink
megállapítják, hogy hús-vér kezünk megérintett egy tárgyat.
Ezzel elérkeztünk az első próbához. Miután kezünk megis-
merkedett a tárggyal, nyomjuk neki ujjbegyeinket. Először el­
lenállást fogunk tapasztalni - nyomjuk kissé erélyesebben és
gyengéden győzzük le az ellenállást. Kezünk ekkor mintha
keresztülszaladna a tárgyon. Addig nyomjuk előre, amíg ki
nem bukkan a túloldalon és bele nem ütközik egy másik
tárgyba, amelyet tapintással azonosítunk. Azután óvatosan
húzzuk vissza kezünket, húzzuk át az első tárgyon és lassan
vonjuk vissza a szokott helyzetbe, hogy érezzük: ott van, ahol
lennie kell.
Ezzel együtt csökkentsük a rezgést. A legjobb módja, ha
lassan. megpróbáljuk mozgatni a hús-vér testet. Gondoljunk a
testre és nyissuk ki testi szemünket. Akaratlagosan, egymás
után hívjuk ismét életre érzékszerveinket.
Ha a rezgés teljesen megszűnt, néhány percig feküdjünk
még mozdulatlanul hogy teljes mértékben visszatérhessünk
Azután keljünk fel, jegyezzük le, milyen tárgyat tapintottunk,
állapítsuk meg. hol helyezkedett el karunkhoz és kezünkhöz
képest, amikor még feküdtünk. Részletesen jegyezzük le az
első és a második tárgyat is, amelyet kitapintottunk. Miután
ezt megtettük, hasonlítsuk össze leírásunkat az első tárggyal.
Külön feljegyzést szenteljünk az apró részleteknek, amelyeket
a távolból nem bírtunk kitapintani Tapogassuk meg hús-vér
kezünkkel is a tárgyat, hogy összehasonlíthassuk azzal, amit
rezgés közben éreztünk.
Ugyanígy vizsgáljuk meg a második tárgyat. Lehet, hogy a
kísérlet előtt nem tudatosodott bennünk, hogy ez a tárgy ott
található. Ez is fontos. Ellenőrizzük, milyen vonalban volt ke­
zünktől az első és a második tárgy. Egyenes a vonal?
Ellenőrizzük eredményeinket. Olyan messze volt-e az első
tárgy, hogy csak akkor tapogathattuk volna ki, ha közben el­
mozdulunk a helyünkről? Ugyanazok e a részletek - különös
tekintettel az apróságokra mint amit mi följegyeztünk? Vé­
gezzük el ugyanezt az összehasonlítást a második tárgyon is.
Ha „igen" a válasz, akkor elkönyvelhetjük az első sikert. Ha
a tények nem egyeznek, próbálkozzunk egy másik napon. Aki
egyszer elérte a rezgésállapotot, az úgyszólván előkészületek
nélkül képes lesz elvégezni ezt a gyakorlatot.
A következő gyakorlat is könnyű. Miután hanyatt fekve be­
indítottuk a rezgéseket, anélkül, hogy odanéznénk, óvatosan
emeljük fel oldalunk mellett kinyújtott vagy mellünkön pihenő
karjainkat és érintsük össze ujjaink hegyét. Csináljuk hanya­
gul, oda se figyelve, és jegyezzük meg, mit éreztünk Miután
kezünket mellünk fölött Összekulcsoltuk először behunyt
szemmel nézzünk rájuk Ha elég könnyedén mozogtunk, ak­
kor látni fogjuk a hús-vér karokat és a szellemkarokat is.
Hús-vér karunk mellettünk vagy a mellkasunkon pihen. Látni
 fogjuk a szellemkarokat, amint hús-vér testűnk fölé emelked­
nek. Annyiszor próbálhatjuk ki, ahányszor akarjuk. Ellenőriz­
zük, hogy nem testi karjainkat mozgattuk. Végezzük el bármi­
lyen módszerrel, amely alkalmas a bizonyság megszerzésére.
Nagyon fontos, hogy mielőtt „kioltanánk" a rezgést előbb
teljesen vonjuk vissza szellemkarunkat, addig, amíg vissza
nem olvad a hús-vér karba. Szerintem ugyan az ellenkező
eset sem járna súlyos következményekkel, de azért jobb nem
kipróbálni a korai szakaszban.
A szétválás technikája. A legegyszerűbb módszer a „kiemel­
kedés". Célja nem a távoli utazás, hanem az, hogy saját szo­
bánkban, ismerős környezetben ismerkedjünk az érzéssel. Ez
azért ésszerű, mert úgy elemezhetjük és vizsgálhatjuk az első
igazi tapasztalatot, hogy közben azonosítható hivatkozási pon­
tok állnak rendelkezésünkre.
Hogy könnyebb legyen a tájékozódás, jobb, ha az első teljes
szétválást nappal hajtjuk végre. Próbáljuk ki, mennyi fényre
lesz szükségünk a szobában Ha lehet, kerüljük a villanylámpa
használatát.
Az állapot létrehozásához idézzünk elő rezgéseket és tökéle­
tesen uralkodjunk gondolatainkon. Itt fogunk maradni, ebben
az ismerős szobában. Gondoljuk el, hogy könnyebbek leszünk,
felszállunk, hogy milyen kellemes lesz odafent lebegni. Feltét-
lenül arra gondoljunk, mennyire kellemes a szubjektív képzet­
társítás rendkívül fontos. Azért akarjuk megtenni, mert vá­
gyunk rá; már alig várjuk, hogy így legyen. Ha továbbra is
ragaszkodunk ezekhez a gondolatokhoz, akkor kettéválunk és
lágyan fölemelkedünk a testből. Lehet hogy elsőre, másodjára
nem sikerül, de egyszer egészen bizonyosan sikerülni fog, fel­
téve, ha végrehajtottuk a bevezető gyakorlatokat.
A második módszer a „forgás", amelyet már említettem. Az
előírásokat betartva lassan próbáljunk megfordulni, mintha az
ágyban fészkelnénk magunkat kényelmesebb helyzetbe. Ne
próbáljunk karunkkal — lábunkkal segíteni magunkon forgás
közben. Először felsőtestünket, fejünket és vállunkat fordítsuk
el. Feltétlenül lassan csináljuk, körültekintően, de erélyes nyo-
 mást kifejtve. Ha nem így tesszük, akkor elszabadulunk és
megpördülünk, mint rönk a vízben, mielőtt változtathatnánk a
nyomáson. Ez csak azért zavaró, mert ilyenkor elveszíthetjük
tájékozódási képességünket és kénytelenek leszünk óvatosan
visszaforogni.
Ha már könnyedén forgunk, mintha súlytalanok lennénk, ha
nem érzünk súrlódást, akkor mindjárt sikerül a szétválás.
Ilyenkor lassan forogjunk, addig, amíg le nem irtuk a 180 fo­
kos fordulatot, azaz., pontosan szembe nem kerültünk anyagi
testünkkel. 180 fok mindössze kétszer 90 fokot jelent: könnyű
megérezni.
Amikor leírtuk a fordulatot, hagyjuk abba a forgást, egysze­
rűen úgy, hogy azt kívánjuk álljunk meg. Aztán rögtön gon­
doljunk arra, hogy fölfelé lebegünk, távol a hús-vér testtől.
Ha sikerült elérni a rezgés állapotát, akkor ez a módszer bizo­
nyára eredményes lesz.
Először az első eljárást próbáljuk ki. Miután mindkettőt
megvizsgáltuk és kipróbáltuk, használjuk azt amelyiket kőny-
nyebbnek találjuk.
Helyi kísérletek és ismerkedés. Ha sikerült a szétválás, a fo­
lyamatosság érdekében az a legfontosabb, hogy mindig mi
irányítsunk. Ezt a korai szakaszban egyetlen módon érhetjük
el: ha mindig a hús-vér test közelében maradunk. Bármit
érezzünk is, ne távolodjunk el tőle. Nem azért tanácsolom,
mintha tudomásom lenne bármilyen veszedelemről, hanem
azért, mert így lehet fenntartani a meghitt közelséget és így
érzékelhetjük pontosan az eseményeket. Ebben a szakaszban a
féktelen kószálás kínos helyzetekbe sodorhat bennünket, ame­
lyek után esetleg kénytelenek leszünk elölről kezdeni a tanu­
lást. A gondolati hozzászokás folyamatát egyetlen korábbi, tu­
datos élményünkhöz sem lehet hasonlítani. A fokozatos alkal­
mazkodás jelentősen növeli a lelkinyugalmat és a magabiztos­
ságot.
Itt megint elővesszük a legfontosabb gyakorlatot. Lebegés
közben ne távolodjunk kilencven centiméternél messzebb az
anyagi testtől. Ne próbáljunk oldalt mozdulni vagy följebb
 emelkedni. Honnan tudjuk, milyen messze vagyunk? Ez ismét
csak megérzés dolga. Most nem látunk. Ahhoz szoktattuk ma­
gunkat hogy ki ne nyissuk a szemünket. Maradjunk a hús-vér
test közelében. Ha magunk elé képzeljük, be tudjuk tartani a
megfelelő távolságot.
A következő három-négy gyakorlatnál ne csináljunk semmi
különöset, csak jöjjünk ki és térjünk vissza az anyagba. Csak
annyit kívánjunk: 'vissza', és már benne is vagyunk a test­
ben. Ha a szétválás első módszerét alkalmaztuk, a visszail­
leszkedés aránylag egyszerű. Amennyiben az egyesülés hibát­
lan, hús-vér testünk bármelyik tagját képesek leszünk mozgat­
ni, minden érzékszervünket használhatjuk. Visszatérés után
mindig nyissuk ki testi szemünket és üljünk fel, hogy megál­
lapíthassuk: sikerült az újraegyesítés. Ez segít a tájékozódás­
ban és bizalommal tölt el bennünket: tudjuk, hogy ha akarjuk,
legközelebb is sikerül. És ami a legfontosabb, megnyugtathat­
juk önmagunkat, hogy folyamatos kapcsolatban vagyunk az
anyagi világgal, amelyhez tartozunk. Bármit higgyünk, erre a
bizonyságra mindennél nagyobb szükség van.
Ha a forgást alkalmaztuk, akkor lassan induljunk el a test
felé, egyszerűen úgy, hogy rágondolunk, amikor pedig érez­
zük, hogy megtörtént a kapcsolat, kezdjük el a 180 fokos for­
dulatot, hogy egyesülhessünk vele. Nem számit hogyan csi­
náljuk: úgy, hogy a félkört folytatjuk-e tovább, vagy ezzel ép­
pen ellentétes irányban olvadunk vissza anyagi testünkbe.
Mindkét eljárás közben érzünk egy apró zökkenést, ez jelzi,
hogy megint kapcsolatba kerültünk a testtel. Ezt a folyamatot
elég nehéz pontosan leírni, de fölismerhető. Visszatérés után
mindig várjunk néhány percet mielőtt felülnénk, elsősorban
azért, hogy ne érezzük magunkat kényelmetlenül. Adjunk ma­
gunknak egy kis időt, hogy megint megszokjuk az anyagi
környezetet. A felülés a maga konkrétságában kézzelfoghatóan
bizonyítja a folyamatosságot; tudni fogjuk, hogy képesek va­
gyunk anyagi környezetben tudatosan, előre megfontolt szán­
dékkal cselekedni, közbeiktatva egy-egy transzcendens kísérle­
tet mindvégig megőrizve a tudat folytonosságát
 Akkor lesz tökéletes a körforgás, mikor képesek vagyunk
különválni, visszatérni az anyagi testbe, fölülni, felírni az időt,
aztán megint szétválni, másodszor is visszatérni a testbe, mi­
közben egyetlen pillanatra sem veszítettük el folytonos tuda­
tunkat. Ebben segít az óra, amely jelzi az időt
A szoktatás következő lépése, mikor ugyanezt a módszert
alkalmazva szétválunk és valamivel messzebb távolodunk az
anyagi testtől. Három méterig is elmehetünk. Gondolatban
mindig egyetlen célra összpontosítsunk, főleg ennél a tágító
gyakorlatnál ne engedjük, hogy kósza ötletek megzavarjanak
Miután megszoktuk, hogy „messzebb" vagyunk, magunkban
mondjuk el, mit látunk. Eszünkbe ne jusson kinyitni a sze­
münket, mert ez visszarepíthet az anyagba és gyengítheti a
rezgést. Ehelyett gondoljunk a látásra, gondoljunk arra, hogy
képesek vagyunk látni - és látni fogunk. Nem úgy fogunk
érezni, mintha kinyitottuk volna a szemünket, egyszerűen csak
hirtelen eloszlik a sötétség. Először zavarosan látunk, mintha
rövidlátók lennénk, vagy félhomály volna a szobában. Még
nem tudjuk, miért van így; a gyakorlat azonban megélesíti a
látást.
Ha elvégeztük az előző gyakorlatokat, nem fogunk megijed­
ni, mikor először látjuk meg magunk alatt hús-vér testünket
Miután beteltünk saját látásunkkal, vegyük szemügyre a szo­
bát. Gondolatban moccanjunk el kissé valamelyik irányba;
csináljuk lassan, őrizkedve a heves mozdulatoktól. Mozgassuk
végtagjainkat hogy meggyőződjünk, képesek vagyunk mozog­
ni. Ha kívánjuk, forduljunk meg és ficánkoljunk az új elem­
ben, de mindig maradjunk közel a testhez.
Ebben a szakaszban előfordulhat, hogy hatalmas erejű szen­
vedélyek ébrednek bennünk. Ilyenkor ez okozza a legnagyobb
gondot. A minden átmenet nélkül, váratlanul támadó, heves
érzelmek könnyen félresöpörhetik a tudatot amelyet oly gon­
dosan építgettünk. Most az a legfontosabb, hogy megértsük:
ezek a szenvedélyek sem nem jók, sem nem rosszak. Egysze­
rűen vannak és nekünk meg kell tanulnunk együtt létezni ve­
lük. Alapszabály, hogy tilos tagadni a létezésüket. Ismerjük el
 ő k e t mint létünk szerves részeit, amelyektől nem lehet gon­
dolati úton szabadulni. Míg ezzel próbálkozunk, addig nem
bírjuk megzabolázni őket.
Megvan ebben az érzelmi viharban a szabadság vágya (a
hús béklyóitól és a nehézkedési erőtől való megszabadulás
öröme) az először egy szeretett lényre irányuló, aztán öncélú
nemi vágy, a vallási önkívület (ez korábbi életünktől, nevelte­
tésünktől függ) és még sok más, aminek eredetét rendkívüli
élményeinkben kell keresnünk. Azt hiszem, a legszigorúbb fe­
gyelem és önelemzés se menthet meg tőlük. Mélységes mé­
lyen rejtőznek a jellemünket és egyéniségünket meghatározó
tudat felszíne alatt. Mint már említettem, csak azért bukkan­
nak elő, mert megszűntünk tudatos, intellektuális lényeknek
lenni. Talán most először teljesedünk ki. Ettől kezdve lényünk
minden része hallatja szavát és ezt minden cselekedetünknél
jó lesz figyelembe kell vennünk. Igyekezzünk megőrizni az
anyagi világról legszélesebb ismeretekkel bíró, tudatos, racio­
nális Én vezető szerepét. Nem könnyű.
A magunk dolgát nehezítjük meg az önmegtagadással. In­
kább vegyük tudomásul, hogy e néha meghökkentő ösztönök
is hozzánk tartoznak és haladjunk tovább. Kiküszöbölni nem
tudjuk, de egyelőre félre tehetjük őket. ígérjünk nekik kielégí­
tést, és ekkor nem tapasztalunk többé ellenállást Ezek a szük­
ségletek megértik a szublimációt - hosszú gyakorlatot szerez­
tek benne tudatos létünk folyamán!
Amikor, ugyanabban a szobában, anyagi testünk szoros kö­
zelében négyszer — ötször sikerült ésszerűen kiegyezni énünk
eme részeivel, akkor készen állunk a hosszabb és különlege­
sebb utakra. Aki eljutott idáig, az vélhetőleg legyőzte a leg­
több félelmet amelyekkel ebben a szakaszban találkozott. Ha
nem így van, addig ismételjük a gyakorlatokat amíg a félel­
meket el nem tompítja a megszokás.
A hazatérés csalhatatlan útja. Mint mondtam, elsősorban az
a félelem rettent vissza a test elhagyásától, hogy nem fogunk
tudni visszatérni az anyagba. Hányszor éltem át kísérleteim
korai szakaszában! Szerencsére mindig találtam megoldást
Sok száz próbálkozás körültekintő elemzéséből alakult ki a
csalhatatlan technika. Erre az az egyetlen garancia, hogy az
én esetemben mindig bevált.
Mindenekelőtt, ha gondjaink támadnának, ne essünk pánik­
ba. Mindennél fontosabb, hogy továbbra is gondolkodjunk
ésszerűen. A vakrémület csak ront a helyzetünkön. Tanuljuk
be az egyszerű képletet és idézzük fel, ha kell: ha vissza aka­
runk térni az anyagba, bárhol legyünk is. elég rágondolnunk
hús-vér testünkre. Gondolatban kezdjük el mozgatni valame­
lyik testrészünket Mozdítsuk meg kezünk vagy lábunk vala­
melyik ujját. Vegyünk mély lélegzetet Használjuk az öt ér­
zékszervet, vagy csak az egyiket. Mozgassuk az állkapcsun­
kat. Nyeljünk, vagy mozgassuk a nyelvünket. Minden mód­
szer jó, amelynél testmozgásra és fizikai energiára van szük­
ség. Ha az egyik nem hoz azonnali eredményt, próbáljuk ki a
másikat. Valamelyik gondolat vissza fog juttatni az anyagba.
Csak azt kell eldöntenünk, hogy nekünk melyik a leghatéko­
nyabb.
Ezzel a módszerrel, amely az automata irányjelzőt és a ra­
kétamotort egyesíti magában, azonnal vissza tudunk térni. Ha
ezt használjuk, egyetlen pillanat alatt otthon vagyunk, viszont
ez kizárja a választás vagy a döntés lehetőségét. Ha egyszer
bekapcsoltuk, nem állíthatjuk le. Úgy térünk vissza a testbe,
hogy nem tudhatjuk, mi történik közben. Tartalékoljuk inkább
vészhelyzetekre, mintsem hogy folyamatosan alkalmazzuk.
Rendes körülmények között csak arra kell gondolnunk, ahol
a földi test várakozik, aztán higgadtan, megfontoltan, kapko­
dás nélkül vágjunk neki a vissza útnak.
A mozgás erőtana. Miután kidolgoztuk a szabályozókat,
megtanultuk, hogyan menjünk haza vészhelyzetben, megte­
hetjük a legfontosabb lépést: „elmehetünk" a távolba, és visz-
szajöhetünk. Nem tanácsolom, hogy bárki megpróbálja ezt,
amíg végig nem csinálja a többi gyakorlatot és nem szerez
bennük jártasságot. Az persze megeshet hogy véletlenül elté­
vedünk a korai szakaszban. Ha ez történik velünk, akkor nyil­
ván méltányolni fogjuk az alábbiakban ismertetett eljárást
 Először tűzzük ki a „célt". Ne feledjük a szabályt nem egy
bizonyos helyre kell „mennünk", hanem egy személyhez.
Egyébként mehetünk helyre is. ha nagyon szeretjük, de ta­
pasztalatom szerint ez nem túl sikeres módszer. Persze lehet­
séges, hogy csak nálam van így.
Válasszuk ki az (élő) személyt, akit meg akarunk látogatni.
Olyasvalakit válasszunk, akit jól ismerünk. Ővele ne közöljük
hogy kísérletet hajtunk végre. Ez nagyon fontos, mert így ve­
hetjük elejét az esetleges sugalmazásnak A rezgés, sőt, a lazí­
tás előtt válasszunk.
Lazítsunk, idézzük elő a rezgést. Használjuk szokott szétvá­
lasztási módszerünket. Távolodjunk el körülbelül két méter­
nyire a testtől. Még mindig a sötétséget „nézve" gondoljunk
arra a személyre, akit meg akarunk látogatni. Ne csak a nevé­
re gondoljunk, de egyéniségére és jellemére is. Ne a külsejét
képzeljük magunk elé, mert bennünket nem a külcsín, hanem
a belbecs vonz.
Míg erre gondolunk, lassan írjunk le egy 360 fokos fordula­
tot Közben valamikor meg fogjuk „érezni" a helyes irányt
olyan ösztönös bizonyossággal, mintha egy gyöngéd mágnes
húzna bennünket magához. Még ekkor is ellenőrizhetjük, nem
tévedtünk-e. Forduljunk tovább, és térjünk vissza ugyanehhez
a ponthoz. Megint megérezzük a nagyon erős vonzást. Áll­
junk meg, forduljunk ebbe az irányba. Gondoljuk azt hogy
látunk és látni fogunk.
Hogy megadjuk magunknak a kezdősebességet most ne a
végtagjainkkal, hanem az egész Második Testtel hajtjuk végre
a nyújtózkodást". Úgy a legkönnyebb, ha szellemkarjainkat a
fejünk fölé emeljük és összeakasztjuk a két hüvelykujjunkat,
mint a merüléshez készülődő búvár. Ugyanebben a kartartás-
ban gondoljunk a személyre, akit meg akarunk látogatni és
nyújtsuk testünket a megfelelő irányba. Lassan vagy gyorsan
fogunk haladni, attól függ, mennyire erős a nyújtás. Minél
erősebben nyújtunk, annál sebesebben haladunk A célhoz ér­
ve automatikusan, észrevétlenül abbamarad a feszítés.
A visszatéréshez használjuk ugyanezt a módszert Gondol-
junk hús-vér testünkre nyújtózkodjunk, feszítsük meg izmain­
kat és simán hazajutunk. Általában ennél többre nincsen szük­
ség. Néhányan vitatják, szükséges-e olyan helyzetben tartani a
karokat, mintha fejesugráshoz készülnénk. Mindenesetre aján­
latosabb kézzel, mint fejjel nyitni utat a tárgyakon át. „Feszí­
tésnél" is előnyösebb, mintha az oldalunkhoz tapasztanánk a
karunkat.

Hát tessék. Lehet, hogy olyan az egész, mint egy szertartás­

rend, noha ez nem állt szándékomban ilyet írni. Lehet, hogy
semmivel sem látszik jobbnak, mint a középkori varázsigék.
Nincs rá magyarázat, hogy ez a technika miért működik. Az
eljövendő években az érdeklődő és kíváncsi fizikusok, vegyé­
szek, neurológusok és más tudósok talán kidolgozzák az ideil­
lő elméleteket. És ha elegen próbálják ki, talán egy új tudo­
mány születik belőle.
Mi pedig addig is eltüntethetjük a kerítéseket, ha lesz hozzá
bátorságunk és türelmünk. Ezt a kitágult valóságot csak akkor
fogadhatjuk el és ismerhetjük meg, ha magunk teszünk pró­
bát.
Sok szerencsét!
 18
AZ ESEMÉNYEK ELEMZÉSE

H
ogyan történt ez? Volt-e valamilyen út, amelyen
idáig jutottam? Erre a legjobb választ az adatok
elemzése ígérte. Az egyedüliekben, akik „problé­
mámat" többnek tekintették érzékcsalódásnál, azaz az „alvi­
lágban" nem reménykedhettem, mivel az ő tudásuk elmosó­
dott általánosságokra korlátozódott, nekem pedig konkrétumok
kellettek.
Úgy okoskodtam, hogy léteznie kell egy módnak, amellyel
rendet lehet tenni az általam felhalmozott, ellentmondó adatok
között. így az ismert adatokból kiindulva kezdtem el követ­
keztetni és feltételezni. Napsütötte sziklán vessük meg fél lá­
bunkat, ha rá akarunk lépni a sötétségbe burkolózó ingovány­
ra.
Ismertem eseménysorokat, tüneteket és eredményeket. Ta­
pasztalataimat és kísérleteimet időrend szerint könnyen fel
tudtam osztani négy szakaszra.

BEVEZETŐ SZAKASZ

Ez magában foglal minden olyan eseményt és tevékenysé-

 get, amely megelőzte a napfonat görcsét. Előző életemben két
olyan megmagyarázhatatlan dolog történt amelyeknek közük
lehet ehhez a kutatáshoz.
Az elsőre akkor került sor, mikor nyolc éves voltam. Elme­
séltem a szüleimnek, hogy álmomban egy vörösbarna fabur-
kolatú szobában ültem. Az egyik sarokban gramofonra emlé­
keztető láda állt amelyből zene és hangok hallatszottak. A
doboz elején ablak volt, és ebben az ablakban képek mozog­
tak. A dobozból hallatszó beszéd összhangban volt az ablak­
ban látszó emberek szájmozgásával. Olyan volt, mint az isko­
lai filmvetítés, de én hallottam a szavakat és nem a képer­
nyőről olvastam le őket. És a dobozban mozgó kép színes
volt, pontosan olyan színű, mint az emberek és a dolgok a
valóságban. (Harminc évvel később egy mahagóniburkolatú
szobában néztem először színes televíziót.) Amennyire emlék­
szem, annyi idős koromban, mikor ezt álmodtam, sehol sem
láthattam színes mozgóképet.
A másik szokatlan esemény középiskolás koromban történt
mikor körülbelül tizenöt éves voltam. Egyszer egy pénteki es­
tén nagyon vártam a szombati partit. Úgy számítottam hogy
két dollárra lesz szükségem. Már csak az volt a kérdés, hon­
nan szedjek két dollárt szombat este előtt.
Hét közben nem találtam munkát hogy megkereshettem
volna. Valamiért a szüleimet se lehetett pumpolni. Szombaton
semmi kilátásom munkára. Még akkor is ez járt az eszemben,
mikor péntek este lefeküdtem
Szombat reggel azzal ébredtem, hogy odakint a ház mellett
egy ócska deszka alatt két dollár lapul. Tudtam a deszkáról,
mert már egy ideje ott volt Mégis elhessegettem a gondola­
tot mint egy vágyálmot és lementem reggelizni
Evés után, miközben egyre gyászos anyagi helyzetemen rá­
gódtam, megint eszembe jutott a deszka és alatta a két dollár.
Hogy végleg kiverjem a fejemből, lustán kiballagtam, megke­
rültem a házat és odamentem, ahol a deszka hevert a földön.
Láthatólag rég nem nyúltak hozzá, félig eltakarta a sár és az
 avar. Képtelenség, hogy valaki hanyagságból elveszítette a
pénzét vagy ide dugta a deszka alá. De ha már itt vagyok,
megnézem, hogy ne háborgasson tovább a gondolat.
Megrántottam a deszkát és fölemeltem. Alatta a nyirkos föl­
dön rémült hangyák és bogarak százai rohantak szerteszét
minden irányban. És ott, a nyirkos földön, pontosan középen
hevert két összehajtott, ropogós, száraz egydolláros.
Nem vesztegettem rá az időt hogy kitaláljam, honnan került
a pénz a deszka alá. Egy barátomat kivéve senkinek sem em­
lítettem az esetet. Túlságosan aggódtam, hogy valaki magának
követelhetné a pénzt. Az esti gond megoldódott én pedig tel­
jesen megfeledkeztem az esetről, amíg a kutatásaim eszembe
nem juttatták.
Más nem történt. Nem éltem át nagy megrázkódtatásokat
olyan nevelést kaptam, mint átlagos amerikai értelmiségi csa­
ládokban szokás. „lelki" probléma lévén, a pszichiátriánál re­
mélhettem volna megoldást, de így sem találták a lelki beteg­
ségekkel együtt járó erős elfojtások, kényszerképzetek, szo­
rongások és/vagy fóbiák nyomát.
Az első testen kívüli élmény (a súlyos görcsök) lehetséges
előzményeinek tüzetes vizsgálata több figyelemre méltó tényt
vetett föl. Egy évvel az első élmény előtt egy elég jelentős
változáson estem át
E b b e n az évben aránylag hosszas fogászati kezelés ered­
ményeként hét alsó fogamra kaptam koronát Gondosan meg­
vizsgáltam ezt a részletet is, mivel később, a Második Álla­
potban, állkapcsomat mozgatva végeztem a "finom behango-
lást" Lehetséges, hogy a korona ötvözete gyakorolt hatást az
agyra, elektromos vagy más egyéb úton? Ez is egy földerítet-
len lehetőség. A fizikusok, fíziológusok, elektromossággal fog­
lalkozó szakemberek nem tudják megmagyarázni Esetleg a
kutatások igazolhatják vagy cáfolhatják a feltételezést Száz-
ezerszámra élnek emberek, fémplombával a fogukban. Érde­
kes lenne felmérést végezni közöttük, hiszen nem én vagyok
az egyetlen, akivel ilyesmi fordult elő.
Más egészségügyi változások, amelyek annyira jelentősek
 lettek volna, hogy emlékezzek rájuk, nem fordultak elő. Étke­
zésem egyeden különlegessége a vitaminfogyasztás volt Mi­
vel feleségem szentül hitt a táplálkozástudományban, éveken
át minden nap beszedtük a magunk adagját A-, Poly-B-, C- és
E-vítaminokból, ásványi tablettákkal kiegészítve. Gyanúsíthat­
nánk a halmazati effektust is, de egyetlen ilyen beszámolóban
vagy tanulmányban sem találkoztam a Második Állapotra em­
lékeztető tényekkel. Ezt leszámítva semmi különös nem volt a
menünkben, amin legalább öt évig nem változtattunk.
Lélektani-élettani szempontból több, feljegyzésre érdemes
tény kívánkozik ide. Elképzelhető, hogy köztük kell keresni a
jelenség o k a i t
Azzal az epizóddal kezdeném, amit „ a l t a t ó n a k " neveztem el.
Körülbelül fél évvel az első tünetek előtt történt Először azt
vettem észre, miközben az otthoni hálószobában falba épített
polcot szereltem, hogy szokatlanul „bódító" hatással van rám
egy kanna kontaktcement gőze. A dobozra rá volt írva, hogy
csak jól szellőztethető helyiségekben szabad használni, gondo­
lom azért, mert tűzveszélyes.
A bódulat arra emlékeztetett amit egy régebbi altatásnál
éreztem. Kíváncsi lettem, a következő hónapban többször is
kísérleteztem a gőzzel és nagyon érdekes eredményeket értem
el. Megtudtam, hogy a cement gőze toluolt és acetonl tartal­
maz; a toluol közönséges, üzletben is kapható szénhidrogénes
oldószer, az acetont valaha altatásra használták. Több kísérle­
tet végeztem a Trilene-nel, ezzel a viszonylag biztonságos és
kevésbé illékony inhalálószerrel, amely úgy hatott, mint egy
enyhe altatószer. és enyhe altatásra emlékeztető tüneteket
idéztem elő. Élményeim hasonlítottak arra, amiről az LSD-
utazások résztvevői számolnak be. Talán az élénkítő és egyál­
talán nem kellemetlen Trilene élénkítő szabadította fel ben­
nem a vágyat a későbbi élményekre.
Ímmel-ámmal hagytam félbe a kísérletezést, mivel veszélyes
élettani mellékhatásaik lettek volna, ha folytatom. Noha szigo­
rú szabályokat írtam elő magamnak, nem bíztam benne, hogy
mindig be tudom tartani őket. Kíváncsiságomban sok érdekes
adatot szedtem össze az altatásról Írországban valaha kana­
lanként lehetett étert venni az útszéli házalóktól Régen az or­
vostanhallgatók gyakran rendeztek „éterpartikat", amelyek na­
gyon hasonlítottak a mostani LSD-partikra. Az orvosok följe­
gyezték, hogy éveken át valóságos mánia volt az éterfogyasz­
tás. A tartályhajók kapitányainak az iszákosok „tengeri válto­
zatával" gyűlik meg a bajuk. Az elszegődő matróz teljesen
normálisnak tűnik, addig, amíg eszméletlenül nem találják a
benzincsap mellett. Az ilyet hívják „szipuzónak."
Megtanultam, mi a kapcsolat az alkohol és a többi altató-
szer között. Minden altatószer átvezet a tudatosságból az ön­
tudatlanság állapotába, amely mögött a halál következik. Az
altatóorvosnak az a dolga, hogy a lehető leggyorsabban juttas­
sa öntudatlanságba a beteget, kerülve minden megrázkódtatást
az átmenet közben (alighanem ez az a terület, ahol én felderí­
téseimet végeztem.) Ezután pedig nem szabad engedni, hogy
az öntudatlan beteg átcsússzon a halál határán. Az éternek az
volt a legnagyobb előnye, hogy kevesebb mellékhatása volt,
mint az alkoholnak és a segítségével nagyobb mértékben le­
hetett ellenőrzést gyakorolni az öntudatlanság fokozatai felett.
Az altatószer beadása után a tudatos állapot rövid ideig tar­
tott, az öntudatlan pedig elég sokáig, anélkül, hogy megköze­
lítették volna a végpontot, a halált.
Az alkoholfogyasztás után viszont elég sokáig tart a tudatos
szakasz. Az alkoholos öntudatlansághoz sokkal közelebb esik
a végpont. A határ olyan keskeny, hogy halált okozhat, ha az
„átjutott" páciensbe tovább töltik az alkoholt.
Rájöttem még valamire. A látomásaíkról és csodatéteménye-
ikről híres ógörög és óegyiptomi templomokban és kultuszhe-
lyeken végzett régészeti feltárások és geológiai vizsgálatok
arra utalnak, hogy itt valamikor régen különböző gázok sza­
badultak fel a föld alól amelyek közt valószínűleg lehetett sa­
létromoxid, közismert nevén kéjgáz. A kéjgáz egyike a ma
használatos altatószereknek szagtalan és íztelen.
Jó három hónap telhetett el e „narkós" élmény után, ame­
lyet egyébként tökéletesen elfelejtettem, amikor érdekelni kez-
 dett az alvatanulás. Nem is tudom, miért lenem rá kíváncsi.
Talán azért, mert gyermekkorom intellektuális légkörben telt,
meg azért, mert saját gyerekeimen láthattam, hogyan tanítják
őket az általános iskolában.
Hogy felmérjem a benne rejlő lehetőségeket, tanul­
mányoztam az öntudatlan állapottal és a tudatalattival foglal­
kozó régi és új munkákat, amelyek kivétel nélkül azt állítot­
ták, hogy a tudatalatti rögzít minden adatot, amelyet ébren és
alvás közben bele táplálnak. Ezeket az adatokat úgy kell szer­
keszteni, hogy ha szükséges, felébredés után vissza tudjuk
idézni őket
A hozzáférhető, korlátozott mennyiségű kutatási anyagban
ellentmondó következtetésekkel találkoztam. Ha egy alvó em­
bernek egyszerűen felolvassák az adatokat, az eredmény töre­
dékes, tele tévedésekkel. Nem hasonlították össze a mély al­
vást és az álmodó állapotot (mai nevén gyors szemmozgásos al­
vást). Meg sem kísérelték, hogy a pavlovi feltételes reflex se­
gítségével idézzék elő az álombeli fogékonyságot, amely ébre­
dés után lehetővé teszi a felidézést.
Működőképes eljárások után kutatva, beszereztem önhipnoti-
záló szalagokat. Ez látszott az első logikus lépesnek, mivel az
alvatanuláshoz nem természetes alvás, hanem hipnotikus alvás
kell. Azért használtam szalagokat, mert ezekből ki van lúgoz­
va minden személyes jelleg és biztosítják, hogy különböző
vizsgálati alanyok esetében is ugyanaz maradjon a teszt. A
szalagokat fény- és hangszigetelt környezetben kellett használ­
ni.
A felvételek szándékoltan egyszerűek voltak. A bevezető
szakasz előidézte a hipnotikus álmot. Ezután folyamatosan kö­
vetkeztek az utasító és sugalmazó egységek, amelyek a teszt­
nek és a kívánt eredménynek megfelelően változtak. Az adat­
tanulás például tizenkettes-huszonnégyes szorzótáblák, spanyol
és francia szavak és kifejezések segítségével történt. A tökéle­
tes bevésésre vonatkozó tanácsok kísérték őket. Voltak javas­
latok a hipnózis utáni időre. Ezek tartalmazták a mentális-fizi-
kai kódokat, amelyek kiváltották a teljes visszaidézést (Példá­
ul gondolni kell az 555. számra és egyidejűleg ötször meg
kell kopogtatni az asztalt).
Minden felvétel biztosította az alvatanulót, hogy ha ezt a
szalagot használja, testi-lelki állapotában javulás fog bekövet­
kezni. A javulást illetően nem bocsátkoztak részletekbe. A
használati utasítás szerint az alvatanulónak, úgy idegi, mint
keringési hormonális és emésztési szempontból normálisnak
kellett lennie. Minden kísérleti szalagot gondosan elláttak ma­
gyarázatokkal, előírt forgatókönyv szerint követték egymást a
kimondott szavak.
A felvétel az alvó ébresztésével ért véget. Az ébresztésnek
rendkívül egyszerűnek és hatékonynak kellett lennie, nem tar­
talmazhatott bonyolult szavakat, amelyeket hallgatója félreért-
hetet. A szalagokat körülbelül tizenegy személynek játszották
le, héttől ötven évesig. Jelentős eredmények születtek, bizo­
nyos technikai javulás is történt
Meg kell mondanom, hogy legtöbb alkalommal egymagam
használtam a felvételeket, amiért természetesen rendkívül gya­
núsak lettek, mikor elkezdődtek testen kívüli tapasztalataim
Minden felvételt szavanként hangról-hangra vizsgáltak át, a
háttérzajokat sem hagyva ki, esetleges késleltetett „effektus"
után kutatva. Egyet sem találtak, de ez nem oszlatja el a gya­
nút
Alvatanulási kísérleteim az első testen kívüli élményekkel
értek véget

KEZDETI SZAKASZ
(1958szeptember - 1959. Július)

Hogy találjak valamilyen összefüggést átválogattam a jelen­

ségeket, eseményeket, jellemző sajátosságokat és következteté­
seket és hamarosan felfedeztem, hogy három szakaszba lehet
sorolni őket Lehet hogy léteztek még más szakaszok is, de
én azokat nem ismertem. A kezdeti szakasz első és utolsó lé­
pése azonban félreismerhetetlen.
 Jelenségek. Az első érthetetlen tünet az a görcs, amelyről
már beszámoltam. Hetekkel később ezt követte az északról
„tűző" sugár, és nyomában a bénultság. Körültekintően kísér­
letezgetve sikerült megfigyelni a rezgés-állapotot. Később ol­
vastam a múlt század végének spiritualista, okkultista és
egyéb írásait, amelyek mind beszámolnak erről, a mai „alvi­
lágban" is sokat emlegetett érzésről.
A kezdeti szakasz egyetlen tarlós jelensége a rezgés volt. Ez
azonban fejlődött. Először rázós volt, néha villamos szikrako­
szorú látomása kísérte. Az óra szerint percenként tíz ciklus
volt a sűrűsége. Mikor a szakasz befejezéséhez közeledett, a
ciklusok percenkénti száma körülbelül tizennyolcra emelke­
dett, ami sokkal kevésbé kényelmetlen. A szakasz végén a je­
lenséget az esetek 59%-ában szándékosan idéztem elő.
Halk, de kitartó, magas hangú "sziszegés" volt a második
jelenség. Ha egyszer felhangzott, akkor nem hallgatott el töb­
bé. Egy fülész szakorvos szerint az erekben áramló vért hal­
lottam. Egyébként normális a hallásom.
Körülbelül a harmadik hónapban kezdődtek a testen kívüli
tapasztalatok; először véletlenül következett be. Legtöbbször
szándékosan idéztem elő, de csak rezgés közben sikerült. Idő-
vel egyre könnyebb volt előidézni.
Más jellegzetes vagy ismétlődő jelenséget nem figyeltem
meg. A testi következmények inkább megnyugtatóak, mind
idegesítőek voltak. Ebben a szakaszban néha voltam izgatott
vagy felajzott is, de sohasem túlzott mértékben. Idesorolom a
gyors pulzust, az izzadást és a heves nemi vágyat.
Érzelmek. A szakasz, első felében a testi és/vagy lelki beteg­
ségektől való félelem dominált. Ezen sokat enyhítenek az or­
vosok és pszichiáterek vizsgálatai és a velük folytatott beszél­
getések.
Fontos szerepet játszott a kíváncsiság, amelyet azonban he-
ves szorongások fékeztek. Féltem hogy útmutatások és vezető
nélkül kell földerítenem egy ismeretlen tartományt féltem a
társadalom és/vagy a család esetleges kárhoztatásától, és fél­
t e m hogy nem bírok majd visszatérni az anyagi testbe.
 Kísérletsorozatok. Az első élménytől a kísérletek a testtől
legfeljebb három méterre eltávolodó, "helyi" szétválással való
fokozatos ismerkedéstől a részleges szétválás tárgyilagos vizs­
gálatán át az I. Helyszínen (ltt és-Most) tett látogatásokig ter­
jedtek.
Módszer. Kipróbáltam a rezgés gerjesztésének módjait, első­
sorban a már említett szalagokat használtam és azokra a rela­
xációs eljárásokra összpontosítottam, amelyekkel a tiszta öntu­
dat megőrzése mellett érhető el teljes lazítás, ami a rezgések
előfeltétele. Megállapítottam, hogy amint tudatos állapotban
vagyok képes lazítani, a rezgéseket viszonylag könnyű kivál­
tani.
Rájöttem, hogy a feltételek közé tartozik a szájon át történő
lélegzés. Hatékony módszerek bizonyult állkapcsom óvatos
mozgatása, amellyel „behangoltam" a rezgéseket,
Meggyőződtem róla, hogy a szétválás csak rezgés közben
következik be. A szétválás technikája két kívánságra egyszerű­
södött: „fel" és „el". Egymást követő próbálkozások segítsé­
gével megállapítottam, hogy a Második Test aszerint mozog,
ahogyan kívánjuk. Azt nem sikerült megoldanom, hogy előre
megfontolt szándékkal „elutazzak" egy bizonyos helyre, majd
simán és egyetlen pillanat alatt visszatérjek az anyagi testbe.
Következtetések. Ebben a szakaszban az alábbi következteté­
sekre jutottam: 1) létezik egy Második Test, amely összefonó­
dik vagy érintkezik a hús-vér testtel; 2) a Második Test mo­
zoghat és cselekedhet a hús-vér testtől függetlenül 3) ezeket
a mozgásokat és cselekményeket részben lehet tudatosan be­
folyásolni; 4) a Második Test bizonyos ingereket ugyanúgy
lefordít érzetekre, mint a hús-vér test, másokkal nem tud mit
kezdeni; 5) néha ugyanúgy térben-időben mozog, mint a hús-
vér test.

KÖZÉPSŐ SZAKASZ
(1959.augusztus - 1962szeptember)
Jelenségek. Ez a szakasz enyhébb anginás rohammal kezdő-
 dött. Arra nincs bizonyíték, hogy a kísérletezés és a betegség
kapcsolatban lettek volna egymással, noha a bizonyíték hiánya
nem feltétlenül küszöböli ki ezt a lehetőséget.
A rezgés odáig fejlődött, hogy ennek a szakasznak a végén
már csak mint melegséget érzékeltem őket, mert a frekvencia
fokozatosan addig gyorsult, míg a lüktetések összefolytak.
Változatlanul tovább hallottam a sziszegést.
A különválás az anyagtól természetesebb lett, nem volt
olyan körülményes. Alkalmanként gondok voltak a visszalé­
péssel. A rezgést nappal tudatosan idéztem elő, éjszaka magá­
tól következett be.
A szervi következmények ugyanazok maradtak: nem ideges­
kedtem, nem gyengültem le, kissé felajzottnak éreztem ma­
gam. Alapos megfontolás után mondom ezt, tekintettel a ko­
szorúér-elzáródásra.
Érzelmek. A szakasz elején kissé szorongtam a lehetséges
élettani hatások miatt. Fokozta félelmeimet, hogy nem tudtam
tetszésem szerint irányítani a kísérletet. Középidőre félelmem
jelentősen enyhült, ami főleg növekvő önbizalmamnak tulaj­
donítható. Ugyanakkor továbbra is aggodalmaskodtam, hogy
sikerül-e visszajutnom a testbe és tartottam tőle, hogy tájéko­
zatlanságomban súlyos baklövéseket követek el az ismeretlen
terepen.
Kísértetsorozatok. Az I.Helyszínen megritkultak a hosszabb
tartózkodások, amelyeket felváltottak a II.Hclyszínen tett, ele­
inte véletlenszerű látogatások. Ennek a szakasznak a vége felé
fölfedeztem a III. Helyszínt és felderítettem, hogyan lehet át­
jutni.
Módszer. Nappal a „visszaszámlálós" lazítást használtam.
Késő éjszaka a félálomból hívtam életre a most már fölismer­
hető, meleg bizsergést. Most már automatikusan lélegeztem
szájon át, ezt az állkapoccsal végzett „behangolás" további kí­
sérleteivel egészítettem ki.
Ami a testtől való elválást illeti, a 180 fokos forgás bizo­
nyult a leghatékonyabbnak és -megbízhatóbbnak. Kipróbáltam
és a gyakorlatban alkalmaztam a megbízható technikát,
amellyel mindig sikerült visszatérnem, valahányszor hús-vér
testem szólított.
Következtetések. 1) Megerősítést nyert hogy a Második Test
létezik. 2) Felfedeztem a II. Helyszínt amelynek más tulaj­
donságai vannak, mint az I. Helyszínnek. 3) Feltételeztem,
hogy létezik a III. Helyszín, amelynek tulajdonságai emlékez­
tetnek az I. Helyszínére, de a technikai fejlettség szintje más.
4) A személyiség túléli az átmenetet a halálba és a II. Hely­
színen létezik tovább. 5) Az emberek ébren, alvás közben,
és/vagy a Második Állapotban a beszédnél magasabb szinten
kommunikálhatnak egymással. 6) Alvás közben sokan (a leg­
többen) különválunk a hús-vér testtől. Nem tudom, miért.

KÉSEI SZAKASZ
1962.október - I970.október)

Ebben a szakaszban, mindenekelőtt az alkalom hiánya miatt,

csökkent a kísérletezés. Többet foglalkoztam világi dolgaim­
mal, ezoterikus tevékenységem a háttérbe szorult.
Jelenségek. A rezgés teljesen megszűnt, átalakult melegség­
gé, aztán valami meghatározhatatlan "létezéssé".
Csak ilyenkor lehetett elválni minimális erőfeszítéssel a hús­
vér testtől. Az egyetlen következmény az enyhe zavarodott­
ság, kábaság és rossz közérzet volt, ami körülbelül kilenc órá­
val egy-egy kísérlet után jelentkezett, nem tudom, miért mert
nem végeztem semmilyen rendhagyó kísérletet.
Középidőben trombózist kaptam, amit a négy nappal koráb­
ban végzett kísérletnek tulajdonítok. Azelőtt nem voltak ilyen
panaszaim.
Ebben a szakaszban kevesebb alvással beértem. De ha elál­
mosodtam, akkor azonnal engednem kellett a sürgetésnek, kü­
lönben testileg-lelkileg legyöngültem. Alig öt perces alvástól
azonban teljesen felüdültem.
Volt egy másik sokatmondó jelenség, ami kétszer is előfor­
dult velem. Teljesen tudatos állapotban egyszerre két helyen
 voltam jelen: minden érzékszervemmel tisztán érzékeltem az
anyagi környezetet, de énem „egy lépéssel odébb" volt Mind­
két alkalommal csak erős akarattal tudtam teljesen visszatérni
az anyagba. Nem tudom, hogy léptem át „oda". A „sziszegés"
továbbra is hallatszott.
Érzelmek. Korábbi félelmeim nyomtalanul elosztottak. En­
nek az volt a legfontosabb oka, hogy maradéktalanul megbíz­
tam azokban a módszerekben, amelyekkel, ha kívántam, azon­
nal visszajuthattam az anyagi testbe. Az adatok elemzéséből
azt a következtetést vontam le, hogy állapotom inkább javult
mint romlott
Ugyanekkor kezdtem aggodalmaskodni, ha nem töltöttem
huzamosabb időt a földi testben és ennek következtében töb­
bet törődtem testi bajaimmal. Nem tudom, miért.
Kísérletsorozatok. Mivel más dolgom is volt ebben a sza­
kaszban nem dolgoztam ki előre kísérletsorozatot Próbálkozá­
saim szórványosak lettek, és csak akkor kerítettem sort rájuk,
ha volt megfelelő alkalom. Számos, bizonyító erejű látogatást
tettem az I. és II. Helyszínen. Legtöbbet jártam a II. Helyszí­
nen, pontosan körül nem határolható eredménnyel járó ott-tar­
tózkodásaim a földi világgal (az I. Helyszínnel) voltak kap­
csolatban. A kései szakaszban kezdődött el laboratóriumi kö­
rülmények között a szigorúan tudományos kísérletezés.
Módszer. Ennek csekély figyelmet szenteltem, ezért két fon­
tos kérdés megoldatlan maradt Az első a mély relaxációs
technika kifejlesztése, mert egyre nehezebben sikerült elérnem
a teljes lazítást A második az az immár krónikus probléma,
hogy egyre ritkábban sikerült odajutnom, ahova akartam
Több módszerrel próbálkoztam, egy sem volt eredményes. Az
volt a baj. hogy amikor az elme és a fölöttes elme teljes ka­
pacitáson működik, akkor kívánságaik ellentmondanak egy­
másnak. A Második Állapotban a fölöttes elme az erősebb.
Következtetések. I) A Második Testben is lehet testi hatást
gyakorolni egy élőlényre, ébrenléte alatt. 2) Vannak területek,
amelyek elzárkóznak a megismerés elől, és vannak fogalmak,
amelyek felfoghatatlanok a kísérletező tudat számára.
 19
STATISZTIKAI
OSZTÁLYOZÁS

H
ogy valami rendet teremtsek ebben az adathal­
mazban, kidolgoztam a mérés és az elemzés szab­
ványait. Sokszori próbálkozás után kiderült hogy
a hagyományos mércék közül itt csak kevés használható. így
is kidolgoztam a feltételezéseket és előtételeket hogy lehető­
vé tegyék válogatás közben az azonosítást a következtetések
pedig annyira érvényesek, mint az előtételek, amelyeken alap­
szanak. Az alábbiakban összefoglalom legfontosabb hipotézi­
seimet.

1. A KÍSÉRLETEZŐ MEGBÍZHATÓSÁGA

Ez nem társadalmi megítélés, hanem jellem dolga. Hajlandó

vagyok alávetni magamnak bármilyen pszichiátriai, lélektani
és fizikális vizsgálatoknak, az itt felsorolt adatok hasznosításá­
nak érdekében, ha ez elősegíti, hogy elfogadják a tényeket.

2. ANALÓGIÁK

Egyszerűbben szólva ez azt jelenti, hogy a megfigyelt jelen-

ségek vagy cselekmények ugyanolyan feltételek szerint történ­
nek, mint tükörképeik a földi környezetben. Bár ez látszólag
összeegyeztethetetlen a jelenlegi emberi tudással és felfogás­
sal, a kísérlet realitása elfogadható, ha a jelenséget ugyanúgy,
majdnem ugyanúgy, vagy hasonlóan érzékeljük és értelmez­
zük, mint földi megfelelőjét, amelynek éber és tudatos álla­
potban vagyunk tanúi.

3. ÉRZÉKELÉS ÉS ÉRTELMEZÉS

Az érzékelés és az értelmezés akkor minősül pontosnak, ha

a hiba-tényezők megmaradnak a tudatos állapotra is jellemző
határok között. Az érzékelés és az értelmezés összefügg a ne­
veltetéssel és a tapasztalattal, az intelligenciával és az érzelmi
kultúrával. Arra kell következtetnünk, hogy az ingereket, noha
nyilvánvalóan eltérő természetűek, a Második Állapotban is
racionálisan értelmezzük az érzékleteket, noha ezek nyilván­
valóan eltérő természetűek. Az alak és a szerkezet azonosítá­
sa, minősítése, osztályozása, csakúgy, mint az anyagi világban
és tudatosan, az egyén tapasztalataitól és ismereteitől függően
történik. Sőt, amikor az érzékelt ingerek túl vannak e tapasz­
talatok és ismeretek körén, a tudat a Második Állapotban ak­
kor is minden erejével azonosításra törekszik. Olyannyira en­
gedelmeskedik az azonosítás egyértelmű parancsának, hogy
inkább végrehajtja az utasítást saját korlátain belül, mintsem
elismerné ismeretlen tények létezését.
Más szavakkal, el kell hinnünk, hogy a kísérletező az igazat
mondja. El kell fogadnunk, hogy a Második Testben átélt ta­
pasztalatok igazak, amennyiben megfelelnek az igazság konk­
rét követelményeinek. El kell fogadnunk, hogy az elme
ugyanúgy működik a Második Testben, noha másképp lát,
hall, tapint és néhány új érzékszervet is használ. Azt is el kell
fogadnunk, hogy a Második Állapotban inkább pontatlanul
azonosít, de nem hajlandó elfogadni ismeretlen elemek létezé­
sét. És el kell fogadnunk, hogy tévedni a Második Állapotban
is emberi dolog.
 Ezek után valamivel könnyebb lett válogatni és osztályozni
a több, mint tíz év alatt végzett 589 kísérletet, íme néhány
következtetés, amelyet levontam belőlük.
Álmunkban nem használjuk az eszünket A tudat, úgy,
ahogy mi értelmezzük, nem működik. Az eseményekben ösz­
tönösen vagy irányíthatatlanul veszünk részt, vagy pedig
passzívan visszahúzódunk, mint önálló cselekvésre képes,
mozdulatlan szemlélő. Az érzékelés egy, legföljebb két érzék­
szervre korlátozódik. Az elemzés képessége hiányzik vagy
használhatatlan. Gyakori a téves képzettársítás, amelyet a tu­
datos emlékezet is megőriz.
A Második Állapot ugyanolyan ellentéte az álomnak, mint
az ébrenlét. Van benne Én-tudat. Az agy ugyanolyan pontosan
igyekszik érzékelni, mint a tudatos ébrenlét alatt. Az érzékelés
és értelmezés alapján mérlegel és határozza el a cselekvést.
Az érzékelés ellenőrizhető tudatosan, módszeresen ismételt
cselekményekkel. A tett ugyanolyan fontos, mint ébren. Az ér­
zékelés nem korlátozódik egy vagy két forrásra. Az érzelmek
nagyobb szerepet játszanak, mint tudatos állapotban, de
ugyanúgy irányíthatók és fegyelmezhetők.
Ha egy kísérletben nem találkoztam a Második Állapot jel­
lemző tulajdonságainak többségével, akkor azt álomnak minő­
sítettem. A rostán fentmaradt élményeket újból osztályoztam.
Következőnek a környezetet elemeztem, okokat keresve. Ha
volt is ennek az állapotnak valamilyen oka, az mint az alábbi
táblázatból láthatjuk, nagyon jól elrejtőzött.

Körülmények Százalékos megoszlás

(sikeres kísérletekben)
Nappal 42,2
Éjszaka 57,8
Meleg 96,2
Hideg 3,8
Páratartalom
(nincs észrevehető hatása) _
 Légnyomás
(nincs észrevehető hatása)
Fekvés 100
Állás _
Észak-déli fekvés
(fej északnak) 62,4
Kelet-nyugati fekvés
(fej keletnek) 192
Ismeretlen helyzet 18,4
Hold és bolygók állása
(nem észrevehető)

Sikert főleg melegben, fejjel északnak, hason fekve értem

el. Nincs érdemleges hatása a napfénynek, a páratartalomnak,
a légnyomásnak, a testhelyzetnek, vagy a Hold tömegvonzásá­
nak. Bonyolultabb környezettanulmány is lehetséges, de eddig
még nem került rá sor.
Mint a legtöbb feljegyzésből megállapítható, a testi állapotot
könnyebb volt elemezni.

Testi állapot Százalékos megoszlás

(sikeres kísérletekben)
Egészség 78,4
Enyhe gyengé kedés 21,2
Betegség vagy sérülés 0,4
Fáradtság 46.5
Kipihentség 18,8
Átmeneti állapot 34,7
Eves_előt 17 ,5
Evés_után 35.5
Átmeneti állapot 47,0
Lehetséges gyorsító tényező
(gyógyszer, egyéb) 12.4

Látható. hogy a szervi megbetegedés, amely sűrűn eredmé­

nyez testen kívüli élményeket, az én esetemben nem játszott
túlzott szerepet. Nálam leginkább akkor fordult elő, mikor
kissé fáradt voltam, és már letudtam az evést. A gyógyszerek,
ajzó- vagy nyugtatószerek befolyása nem jelentős.

lelkiállapot Százalékos megoszlás

(a sikeres kísérletekkel kezdődően)
Nyugodt 3.2
Változékony 8.9
Összefogott 64,0
Várakozó 11.9
Nyugtalan 3,7
Érzelmileg-feszült 9,0
Szellemileg-feszült 6,5
Izgatott 0,7
Riadt 2.7
lsmeretlen 30,0

Úgy látszik, az „emberi laboratóriumban" a legfontosabb

követelmény a nyugalom, a befelé fordulás és némi érzelem.
„Riadtság" alatt a félelem különböző fokozatai értendők, ame­
lyeket a korai szakaszban éltem át, olyan kísérletek során,
amelyek erőszakos vagy felzaklató élményekhez vezettek. A
„nyugalomhoz" gyakran társult többé-kevésbé türelmetlen vá­
rakozás.
Most a szabályozó tényezőket elemzem.

Az előidézés Százalékos megoszlás

(sikeres kísérletekben)
Szándékolt.......................................................................40.2
Spontán..............................................................................14,9
Meghatározatlan...........................................................44,9

Szándékolt kísérletek..........................................Összes próbához képest

Siker.................................................................................58,7
Elalvás............................................................................... 13,6
Eredménytelen.................................................................27.7
 Módszer Siker Elalvás Eredménytelen
Hangszalag 17,1 5,7 4,5
Lazítás
visszaszámlálással 24,0 45 12.9
Mnemotechnika 3.7 1,7 4,7
Vegyes 13.9 1,6 5.7

Jelenségek Százalékos megoszlás

(sikeres kísérletekben)
Sziszegés 45,2
Bénulás 11,4
Rezgés 30,2
Melegség 66,9
Vegyes 33,8

A „spontán" rovatnál megjegyzendő, hogy a kísértelek

„szándékoltak" lettek, amikor a Második Állapot aktiválódott.
Amikor magától jelentkezett a szokásos lazítás közben, én
persze kihasználtam az alkalmat. „Meghatározatlannak" neve­
zem azokat az eseteket amikor csak az állapot előidézésében
játszott szerepet tudatos elhatározás.
„Sikeresnek" minősítek minden esetet, ahol egy-két jelensé­
get sikerült előidézni, részleges vagy teljes különválás közben.
Az „alvás" azokat az eseteket jelenti, amikor egyszerűen el­
aludtam, az „eredménytelen" pedig azokat a próbákat, mikor
nem értem el jelentős eredményt és egyetlen jelenséget sem
figyelhettem meg.
A „Módszer" rovat a különböző eljárások hatékonyságát
szemlélteti. A másutt ismertetett módszerekben az egyszerű,
„próbálgató" teszteken alapuló fejlődés tükröződik. A szalag
például egészen hatékonynak bizonyult, de korlátai voltak és
gátolta a szabad akaratot, épp ezért folyamodtam legsűrűbben
a visszaszámláláshoz.
A „jelenségeket" a fejlődés szempontjából kell vizsgálni, A
bénulás csak a korai szakaszban volt megfigyelhető, Ugyanez
érvényes a rezgésre, amely észrevehetően alakult át melegség-
gé; a középső és kései szakaszban csak néha-néha lehetett ér­
zékelni. A sziszegés a kísérletek kezdetén jelentkezett és vé­
gig kitartott.
Minden sikeres kísérletben az alábbi kategóriákra osztottam
fel az adatforrásokat:

Érzékelés módja Százalékos megoszlás

Látás 67.2
Hallás 82.7
Tapintás 69,8
Izlelés 0.7
Szaglás 0,3
Mozgás 94,2
Egyéb 73.0

Hangsúlyoznom kell, hogy a táblázatban szereplő érzetek

mindig megközelítő jellegűek. Ez nem azt jelenti, hogy a Má­
sodik Állapotban is van egy transzcendens idegrendszer,
amely veszi az ingereket. Jelenleg nem áll rendelkezésünkre
bizonyíték, amely alátámasztaná vagy cáfolná, hogy a Máso­
dik Állapotban létezik ilyen rendszer. Arra sincs magyarázat,
miért szorul annyira háttérbe a szaglás és az ízlelés, hacsak
azért nem, mert mindkettőt az anyaggal vagy az anyagi ré­
szecskékkel való testi kapcsolat határozza meg. Ám a tapin­
tás, noha reá is látszólag ugyanezek a korlátozások érvénye­
sek, mégis fontos ingerforrás. Ezt talán az indokolja, hogy a
tapintás vagy a sugárzást érzékeli, vagy pedig az én esetem­
ben fejlettebb, mint a szaglás és az ízlelés.
Ugyancsak besoroltam a táblázatba a mozgást, amely inkább
aktivitás mint passzivitás. Olyan ingerforrás, amely túl van a
hagyományos öt érzékszerv határain. Földi testünk egyensúly-
szerve önálló jeleket továbbít az agynak, amelyek nem erősí­
tik meg és nem oldják ki más érzékszervek jelentéseit. A hús-
vér test egyensúlya a nehézkedési és tehetetlenségi erőktől
függ. Lehet, hogy ugyanez érvényes a Második Állapotban is.
Az „Egyéb" rovatba azokat a jelenségeket soroltam, ame-
lyeknek nincsen testi ellenpárjuk. Az érzékelés a Második Ál­
lapotban kívül esik jelenlegi tudásunk és elméleteink körén.
Még az a leghelytállóbb feltételezés, hogy a Második Testben
való érzékelés nem a földi mechanizmus fonákja, hanem az
elektromágneses színkép valamelyik erejének funkciója, amely
a direkt mágneses mezőkön, esetleg egy ismeretlen mezőn
vagy erőn át valósul meg. Ezt persze csak kísérleti úton, az
adatok széleskörű ellenőrzésével lehetne megállapítani.

ELEMZÉS ÉS OSZTÁLYOZÁS

A Második Állapot egyik sarkalatos pontja, hogy mennyire

tevékenyen és pontosan válogatja az agy az érzékleteket és
ezek alapján mennyire ésszerűen jár el. Az elvégzett azonosí­
tásokat a következők szerint osztottam fel:

Százalékos megoszlás
Ismerős Hasonló Ismeretlen
Alakzat
(ldom vagy forma) 20.6 44,4 35,0
Szerkezet 24.8 32,2 50 4
Alkotóelemek 17,4 32,2 50.4
Élő
Intelligens 65 4 75,7 30.7
Félállati 7,1 1,3 8.7
Műtermék 27.6 23,0 17,4
Ismeretlen - - 43,2
Élettelen 21,1 46.2 32,7
Elvont 62,1 62,2 81.8
Konkrét 37.9 37,8 18.2
Esemény
cselekmény
Megfigyelés 25,7 18.9 55 4
Részvétel 39,0 19.2 41.8
Analóg
- 80,4 19.6
 A táblázatból látható, hogy a Második Testben többnyire
emberszabású, intelligens jelenségekkel kerülünk kapcsolatba,
akik ismerős vagy a mienkhez hasonló környezetben használ­
ják azonosítható eszközeiket. Az eseménynél vagy cselek­
ménynél fordított a helyzet. És sok minden van még, amit én,
az én tudásommal és tapasztalataimmal nem foghatok fel.

HASONLÓSÁGOK A MÁSODIK ÁLLAPOTTAL

Ismereteim legnagyobb hiányosságára akkor ébredtem rá,

amikor a fizikai, tudományos, történelmi és társadalmi konk­
rét fogalmakat próbáltam alkalmazni a Második Testben átélt
tapasztalatokra. A táblázatok jól tükrözik ezt a problémát.

Fiz kai fogalmak

idő 45.2 49.1 5,7
Anyagszerkezet 38,4 41,8 19,8
Energiamegmaradás 52,6 18,2 29,2
Erőterek (interakció) 12.9 3.7 83.4
Hullámmechanizmus 7,4 2,0 90,6
Nehézkedés 37,9 17,1 45,00
Akció-reakció 72,8 2,2 25.00
Sugárzás 2,7 26,7 70.6

Társadalmi
fogalmak
Közösségi szervezet 22.4 50,3 27,3
Család 33.4 41.4 25,2
Férfi-nő kapcsolat 12,2 50,7 39,1
Tanulás 0,8 61,8 37.4
Érettség/öregedés 0,8 3.7 95,5
Genetikai kapcsolat 31 5,8 91,1
 Szimbiózis 8.1 52.8 39,1
Kulturális áramlatok 2.7 47,0 50,3
Elemi motivációk 28,0 26,0 46,0

Történelem/Vallás

Technikai fejlődés 27,0 61.3 11.7

Politikatörténet 270 44.5 28,5
Vallási tanítás 4,9 64.2 30 9

Ezt a válogatást abból a szempontból kell vizsgálni, hogy a

technika és az ismeretek a Második Állapotban is fejlődnek
és bővülnek. Az „Idő" kategória arra vonatkozik, ahogyan a
Második Testben érzékeljük az idő múlását: nincsen köze a
földi időméréshez. N e m tüntettem fel a földi körülmények kö­
zött kiesett időt, mert annak meg a Második Állapothoz nincs
köze. Az „Azonos" oszlopba azokat az élményeket soroltam,
amikor érzékeltem az idő múlását. A „más vagy használhatat­
lan" rovatban azok az élmények szerepelnek, mikor az idő
mintha felgyorsult, lelassult, vagy nem létezett volna. Az „is-
meretlen" azt jelenti hogy jegyzeteimben nem találtam adato­
kat.
A többi tudományos fogalom kizárólag olyan körülmények­
re, cselekményekre és feltételekre vonatkozik, amelyeket a
Második Testben tapasztaltam és nincsenek kapcsolatban a
„helyi" kísérletekkel vagy az „Itt-és-Most"-ban tett látogatása­
immal. Az utóbbi helyeken csakis a „természet" törvényei ér­
vényesültek, noha ez nem feltétlenül befolyásolta a Második
Test próbálkozásait.
A társadalmi fogalmak elemzése arról győz meg, milyen bo­
nyolult feladat a Második Állapot feltételeihez alkalmazkodni.
Ilyen rendkívüli különbségek mellett nagyon nehéz megérteni
a szemléletet, a gondolkodást, a tetteket és az érzelmeket.
Már írtam, milyen kínos h e l y z e t e k b e keveredtem emiatt.
Ami a történeti-vallási fogalmak elemzését illeti, az „Azo­
nos" oszlopba sorolt események mindhárom alpontban főleg
az „Itt-és-Most"-ba tett kirándulásaim eredményei. A második
oszlopba soroltam gyakorlatilag minden tapasztalatot, amelyre
nem a jelen térben és időben tettem szert. A harmadik oszlop­
ba az értelmezhetetlen adatok kerültek.
Mint már az előző fejezetben utaltam rá, a kísérletekben el­
ért haladással párhuzamosan változott az érzékelés. Az első
oszlop adatait főleg a korai szakaszban szerzett tapasz­
talataimból szűrtem le, míg a második és a harmadik oszlop a
középső és kései szakasz kísérletezését tükrözi. Ezeket az
eredményeket csak az új fogalmak alkalmazásával nevezhet­
tem „ismerteknek"..
A helyszínek újabb jellemző tulajdonsága rajzolódott ki
amikor a hasonlóságok alapján osztályoztam.
Kísérletek (%),
amelyekben előfordult
a jellemző tulajdonság
HELYSZÍNEK
I. II. III.
Megoszlás
sikeres kísérletek szerint 31,6 59.5 8.9
Idő 85,8 - 88,7
75,8
Anyagszerkezet 75,4 52,5
Energiamegmaradás 58,3 33,9 91.9
Nehézkedés 54,0 23,3 87,11
Akció-reakció 60,2 20,7 67,3
Sugárzás 73,5 91.9 42.1
Közösségi szervezet 31,1 29,0
férfi-nő viszony 24,2 39.4 33.9
Tanulás 19
- 0.2

-
Érettség/öregedés 1,4 0,3
Genetikus kapcsolat 5.2 - 11,3
Szimbiózis 12.8 - 33.9

--
Kulturális áramlatok 5.2 71,0
Technikai fejlődés 68.2 24,2
Politikatörténet 68,3
- -
Vallási tanítás 13.7
- -
 Volt még egy besorolhatatlan állapot, amelyik egyik rovatba
sem illett. Ezt a 12. fejezetben írom le. Az I. Helyszín min­
den szempontból aggályosan alkalmazkodik az anyagi-földi
világhoz. A II. Helyszín sokarcú, de csak néhány motívumá­
ban ismerhető fel az I. Helyszín, A II. Helyszín energiamezők
tartománya, egyszerre ismerős és idegen, ahol nincs nehézke­
dési erő, mégis érvényesek rá a fizika fontosabb alaptörvé­
nyei. Társadalmilag, történelmileg és filozófiailag azonban na­
gyon csekély mértékben párhuzamos az I. Helyszínnel.
A III. Helyszín olyan kérdéseket vet föl, amelyekre nincs
válasz. Majdnem ugyanolyan jellemző tulajdonságai vannak,
mint az I. Helyszínnek, kivéve több megmagyarázhatatlan el­
térést. Ezeket a „technikai fejlődés", „politikatörténet és „val­
lási tanítás" rovatokba soroltam.
Ezen a téren csakis a Második Test kitartó tanul­
mányozására szakosodott, népes kutatócsoport érhet el ered­
ményeket. Elhatározás dolga az egész.
 20
TANULSÁG HELYETT

E
nnyi év után még mindig nem tudom, hogyan és
miért tértem el a „szabályoktól", nem találok köny-
nyen meghatározható okot. Nem kínált megbízható
válaszokat az orvostudomány és a lélektan sem, amitől fel­
váltva voltam sértődött, szomorú és hálás. Sértődött, mert
alapjaiban rendült meg a tudomány mindenhatóságába és ma-
gasztosságába vetett hitem; szomorú, hogy én már sohasem
láthatom meg földi életemben a tudomány diadalát és hálás
annak a néhány tudósnak, akik voltak elég bátrak tárgyilago­
san mérlegelni olyan fogalmakat amelyek évekig tartó tanul­
mányokat mélyen gyökerező erkölcsi elveket és vallási néze­
teket vontak kétségbe.
Ha esetemet nem is lehet belegyömöszölni egyetlen mai tu­
domány keretei közé sem, anélkül, hogy ne kellene irdatlanul
sokat forgatni, csűrni-csavarni és facsarni, talán mégsem árt­
hat kidolgozni egy elméletet amely akár helytálló is lehet.
Végül is, azt is be lehet bizonyítani, hogy az ember nem
egyéb, mint néhány liter szennyezett víz. Csak elszántság kell
hozzá, hogy egy jelenséget belesajtolhassunk a tudomány ka-
lodájába.
 Jelenlegi ismereteink szempontjából akármennyire elfogad-
hatatlannak tűnjék is az én elméletem, azt megérdemli, hogy
elgondolkozzanak rajta. Végül is, egyetlen más elmélet sem
kínál ennél részletesebb magyarázatot és több feleletet. Ezzel
nem azt akarom mondani, hogy pontosan így is van; ezt majd
a jövő dönti el. Viszont azt sem bizonyítja semmi, hogy ha­
mis lenne. Alapjai kétségtelenül nem eredetiek, alkalmazása
annál inkább.
Kérdés: Mi történik a laboralóriumi állattal, ha a kísérletnek
vége?

A világmindenségben, amelyet a szerves képződmények

nagy változatossága népesít be, az élet megjelenésének kedve-
ző környezet meghatározott rend szerint alakul ki. A legfonto­
sabb követelmény az egész bolygót beburkoló, visszaverő és
visszatartó védőpajzs léte. Amint ez a planétára anyag normá­
lis fejlődése folyamán megjelenik, létrejött az élet születésé-
nek alapvető feltétele.
A pajzsot gázok és cseppfolyós anyagok alkotják, amelyek
elég sűrűek ahhoz, hogy az élethez elengedhetetlen mértékben
visszaverjek, megszűrjek, és/vagy eltérítsék a közeli csillagok
sugárzását, ugyanakkor a biokémiai folyamatokhoz szükséges
átlagos hőfokon tartsák a bolygót.
A pajzs, ha egyszer kialakult, csak szűrt fényt és csökkent
sugárzást enged a bolygó felszínéig. A látótávolság a közeli,
felszíni tárgyakra korlátozódik, függőleges irányban nem lehet
tovább látni a bolygó átmérőjének egytizedénél. Nem láthatók
a távoli csillagok, holdak, vagy más bolygók. Néha-néha,
ahogy a bolygó kering, homályosan fölizzik a kelő és lenyug­
vó nap.
Ebben a környezetben keletkezik és fejlődik, egyre széle­
sebb körforgásban, a szerves anyag. Azokon a bolygókon,
ahol ez a pajzs nem alakult ki vagy nem maradt meg elegen­
dő ideig, nincs élet. Ha a pajzs összeomlott vagy magába
 szippantotta a tér, az élet elsatnyult és elpusztult, hacsak a
bolygón nem volt megfelelő intelligencia, amely képes volt
kifejleszteni és fenntartani a mesterséges környezetet
Az elmélet szerint a bolygók két csoportra oszthatok: olya­
nokra, amelyeknek nincs és olyanokra, amelyeknek van vedő-
pajzsuk. A vékony pajzzsal körülvett bolygókon megjelenhet a
szerves anyag. A védőpajzs nélküli bolygók meddők marad­
nak, ezeken nincsen más, mint szervetlen anyag. E szabály
alól csak a legritkább e s e t b e n van kivétel.
Ilyen körülmények között ébred öntudatra a megfelelő szint-
re fejlődött szerves anyag és használja föl a természet közvet­
lenül érzékelt eröit. Ezek az erők, az érzékelés és alkalmazás
sorrendjében, a következők: a pszionikai e r ő (a teremtő gon­
dolat energiája), a biokémiai erő, a nukleáris erő és a nehéz­
kedési erő. Hébe-hóba alkalmazzák az elektromágnesességet,
inkább csak mellékesen, más erőkkel együtt. Olyan, mint a
hasznos égés közben keletkező fűst.
Az élet kialakuló formáinak .szükségletei: a pszi-erő elégíti
ki. A szükségletek közül a legelső magától értetődően a köz­
lés. Az egyedek és csoportok Közötti információáramlás nem
ismer tért és időt. A tapasztalat és a tanulás járatossággal
ajándékoz meg a pszi más alkalmazási területein, pl a moz­
gásban és az anyagátalakításban, a kezdetlegesebb fajok irá-
nyításában és a nem-anyagi tartománnyal való érintkezésben
és társulásban.
Amikor az é l e t intelligens formái társadalmakba és civilizá­
ciókba fejlődnek, megismerik és megértik a többi erőt is. Ez
áltatában akkor következik be, mikor az egyén (és a társada­
lom) beleun. hogy örökösen a pszi-erőt kelljen használnia.
Ezért eszközöket készít, amelyekkel előállítja a táplálékát,
uralma alá hajtja és irányítja a környezetet, anyagot szállít,
növeli a mozgást, sőt, mérsékeli vagy felerősíti a pszi-erőt.
Mivel a pszi-erő képes felfogni a szellemi létezőket is, a
többi erőt gyorsan rá lehet kényszeríteni a fenti szükségletek
 szolgálatára. Valószínű, hogy a társadalom ezen a ponton léte­
sít értelmes kapcsolatot a bolygó más társadalmaival és a
nem-anyagi világ lakóival.
Amikor megtette az utolsó lépést a felnőtté válás útján, a
társadalom beleolvad a galaxisközi társadalom végtelenül na­
gyobb egységébe. Nem véletlen, hogy ennek az egyesülésnek
a legnagyobb teljesítménye a Teremtő Egészhez fűződő kap­
csolat felismerése, ami nyomban eloszlatja a téveszméket és
találgatásokat. Az intelligens lét kialakulásának és tágulásának
szabályai szétválaszthatatlanul összefonódnak az energia tör­
vényeivel és ahhoz hasonló könyörtelenséggel érvényesülnek.
Valamikor réges-régen, sok ilyen társadalomban érzékeltek
egy alacsonyabb fokozatú pszi-erőt, amely egy távoli galakti­
ka külső pereméből áradt. Kezdetben csekély érdeklődés kí­
sérte a jelenséget. Mennyiségi és minőségi szempontból aligha
lehetett több félállati fokozatú emanációnál. De akadt egy
unatkozó mérnök, aki lanyha kíváncsiságból végigfuttatta a
random-rendezőgépen a bejövő, nyers pszi-zajokat, és meg­
döbbenésére nagynéha az alkalmazott pszi-erő villámai lob­
bantak fel a számlálón.
A különös jelenségre felügyelve elvégezte a terület pszi-
próbáját; ott, várakozásának megfelelően, új társadalom volt
kialakulóban. A szokatlan eseménytől fölvillanyozva leadták
az új társadalmaknak szóló, szabványos pszi-közleményt.
Különös mód nem érkezeti válasz. A következő adások sem
jártak eredménnyel. Ez valóban szokatlan volt. Kiküldtek egy
ökológiai csapatot, hogy végezzék el a fizikai felderítést,
A kutatók fölfedezték a forrást, egy tízes csillagrendszer
harmadik bolygóját. Körülötte keringve, méréseikből és meg­
figyeléseikből azt a következtetést vonták le, hogy a bolygón
nem a szabályok szerint alakulnak ki a tudatos létformák. A
szakadozott gázburok nem volt alkalmas szűrésre, ami termé­
szetesen lehetővé tette a szokatlanul erős sugárzás behatolását.
Emiatt a bolygóról tisztán lehetett látni a napot, az árnyékos
oldaláról pedig a távoli bolygókat és csillagokat.
A magas forgási sebesség és egyéb tényezők eredményeként
nagy intenzitású mágneses mező alakult ki az egész bolygón,
ami, a rendkívüli sugárzással együtt mély hatást gyakorolt a
születő társadalomra.
Közeledve a pszi-zajok elviselhetetlenné erősödtek. Védő és
szelektáló készülékek híján a csoport nem szállhatott le a
bolygó felszínére. A pszi nyers volt, fegyelmezetlen, ésszerűt­
len, zabolátlan és ösztönös. Vizuális megfigyeléssel mégis lát­
ni lehetett a társadalmi kezdemények csiráit, a mesterségesen
előállított tárgyakat és a környezet átalakítását.
Szerencsére a csoport egyik tagja magas szintre fejlesztette
az egyéni pszi-védőburkot, és felajánlotta, hogy ő majd kap­
csolatba lép a bolygóval. így is tett, miközben a többiek tü­
relmesen várakoztak a bolygó meddő és rideg holdján kiépí­
tett menedékükben.
A látogatás bebizonyította, hogy rendkívüli körülmények kö­
zött a kutató kiképzése nem állja meg a helyét Hamarosan
visszatért, szellemileg kimerülten. Ennek ellenére több felszíni
ponton sikerült kapcsolatot létesítenie és megállapította, hogy
nem tévedtek. Új társadalom volt születűben, de elképzelhe­
tetlenül nyomorúságos körülmények között. Egyáltalán nem
ismerték, nem értették és nem használtak a pszi-erőt. Amikor
a felderítő megpróbálkozott a pszi-közlésmóddal, az őslakók
rémülten elinaltak vagy térdre vetették magukat és erős pszi-
reakciókat árasztottak magukból, mintha a Teremtőt látnák
maguk előtt. Különös módon, az elővigyázatos pszi-próbák
során néha-néha mégis fölcsillant e teremtmények agyában a
világmindenség törvényeinek visszfénye, ami azt bizonyította,
hogy a vetés kicsírázott és hogy környezetük ellenére is a tör­
vényeknek megfelelő társadalmat fognak létrehozni.
E tudás birtokában a kutatóosztag hazatért, hogy fontolóra
vegyék a kérdést. Később időről-időre újabb és jobban fölsze­
relt kutatócsoportok is meglátogatták a küszködő intelligens
lényeket. Minden látogatásnál betartották a fiatal társadalom
törvényeit, így sohasem segítettek egyik kultúrának a másik
ellenében. Nagyritkán egyedi szinten is találkoztak a pszí-erő
intelligens alkalmazásával és támogatták ezeket a kezdemé-
n y e k e t . De minden elővigyázatosságuk ellenére sem kerülhet­
ték el, hogy látogatásaik ne erősítsék tovább az alakjukat öve­
ző mítoszokat és legendákat. Csak kivételesen fordult elő,
hogy egy lény pozitívan válaszolt a pszi-próbára.
Aztán alaposan megváltozott a helyzet. A rutin pszi-vizsgá-
latok és a szellemi lények jelentései arra utaltak, hogy a kér­
déses társadalom belépett az atomkorba. A nukleáris erő alkal­
mazása szükségszerűen elvezetett a tömegvonzás kérdéséhez,
aminek következtében a közeljövőben sor kerülhet a csillag­
közi utazásokra. Azonban katasztrofális következményekkel
j á r h a t ha egy, a pszi-erőt nem ismerő társadalom lép kapcso­
latba más társadalmakkal. Márpedig a csillagközi utazásokon
az ilyen kapcsolatok úgyszólván elkerülhetetlenek.
Ezt látva a kutatócsoportok kettőzött szorgalommal igyekez­
tek kapcsolatokat létesíteni, de nem sikerült komoly hatást
gyakorolniuk az új társadalom fejlődésére. Még mindig
ugyanazok az akadályok tornyosulnak előttük. Még mindig is­
teneknek tartják őket. Azok közül, akik átesnek a pszi-próbán,
sokan még mindig elvesztik képességüket a tudatos gondolko­
dásra, mire elszigetelik őket, mint a betegeket. Minden tartós
pszi-kapcsolatot valótlanságnak vagy álomnak bélyegeznek (e
társadalom ezen a néven nevezi a feltöltődés közbeni össze­
hangolatlan pszi-tevékenységet, amely hasonlít a normális tár­
sadalmak gyermekeinél megfigyelhető jelenségre.)
De a legnagyobb csalódást azok a kísérletek okozták, mikor
a szellemi vezetőkkel akartak kapcsolatba lépni. Kivétel nél­
kül valamennyi kudarcba fulladt A vizsgálatokból arra lehe­
tett következtetni, hogy ezek a vezetők teljesen elmerülnek
saját tanaikban, eleve elutasítják a pszi-erő minden megnyil­
vánulását, képtelenek felfogni más ingereket, mint azokat,
amelyeket a fényt a hangot (a gázburok rezgéseit) és az
elektromágneses sugárzás mechanikusan gerjesztett és továb­
bított változásait felfogó szerveik érzékelnek.
Csak azoknál az egyedeknél tudtak szerény sikereket elérni,
akikben nem épültek ki „tudományos" gátlások. E viszonylag
képzetlen bennszülöttekkel, akiket kevés téveszméről kellett
 leszoktatni és akik nem féltek attól, hogy elvesztik tekintélyü-
ket, a látogatók gyümölcsöző gondolati eszmecserét folytattak.
Sajnos, ezek a pallérozatlan elmék gyakran rendkívül torz
módon értelmezik a velük közölt adatokat, ráadásul a fiatal
társadalom vezetői meg sem hallgatják a tudatlanok tanúsko­
dását és kijelentéseit.
Mégse hagyták abba a munkát. Magas fokozatú pszi-erőt
sugárzó készüléket használnak, abban a reményben, hogy az
éber, tevékeny időszakban sikerül kapcsolatot teremteniük a
társadalommal. Minden valamennyire is intelligens és kíváncsi
egyedet megtanítanak, néha nagy nehézségek árán, a pszi-erő
technikai alapjaira. Másokat, anyagi testben vagy pszi-egység-
ként, ideiglenesen kiemelnek környezetükből,, teszteket és
vizsgálatokat végeznek rajtuk, hogy megoldást találjanak a
problémára.
Közvetlen akcióra nem kerül sor. A. látogatók mindig oltal­
mazó szándékkal közelednek az alacsonyabb rendű társadalmi
szervezetekhez. Mert többszörösen bizonyított tény, hogy min­
dig az alacsonyabb szinten álló veszít, ha kapcsolatba kerül
fejlettebb társadalmakkal.

Lehet, hogy ennek a feltételezésnek a részletei hibásak, az

indoklásai vitathatók, de alapjaiban akkor is közel állhat a va­
lósághoz. Végül is miért ne lehetnénk mi az ő szemükben
érdekes, változatos célokra használható kísérleti állatok?
Ha valaha és/vagy most megpróbálkoztak a kapcsolatfelvé-
tellel és a kísérletezéssel, akkor bizonyosra vehetjük, hogy
társadalmunk nem reagált rájuk. Hiszen ez kiáltó ellentétben
lenne a régi és új vallási tanításokkal, az Istennek és az ő an­
gyalainak tulajdonított cselekedetek pedig ugyancsak veszíte­
nének magasztosságukból.
Az életjelenségekkel főleg az elmével, a személyiséggel és
az idegi funkciókkal foglalkozó tudományok gyökeres felül­
vizsgálatra szorulnának. Talán a test és a lélek betegségeire is
megkapnánk a mostani homályos feltételezések helyen a pon­
tos magyarázatot.
 Legkönnyebben a fizikai tudományok alkalmazkodnának. Itt
az új adatok és elméletek viszonylag szilárd alapokra találná­
nak, egyszerűbb lehetne a kísérletezés és a következtetés.
Ami az én esetemet illeti, ez az elmélet sok tapasz­
talatommal kapcsolatos kérésre kínálna ésszerű választ. Pont-
ról-pontra kellene átvizsgálnom minden kísérletet, hogy meg­
találjam a kapcsolatot. De a filozófusokhoz, pszichiáterekhez
és a többiekhez hasonlóan, akik éveket szaktárgyuk tanul­
mányozásával, én is húzódoznék az újabb változtatásoktól.
Pedig az itt következő tapasztalatokat nem lehet teljesen fi­
gyelmen kívül hagyni. Kísérleteim korai szakaszában éltem át
őket. Majdnem szóról-szóra idézem jegyzeteimet

1960. IX. 9. Éjszaka

Észak-déli helyzetben feküdtem, amikor hirtelen úgy érez­

tem, mintha bénultan merülnék el egy nagyon erős fénycsóvá­
ban, amely mintha északon gyúlt volna ki és körülbelül 30 fo­
kos szöget zárt be a szemhatárral. Teljesen tehetetlen voltam,
kiveszett belőlem minden akarat és úgy éreztem, mintha egy
iszonyú erővel kerültem volna személyes kapcsolatba.
Ez a számomra fölfoghatatlan intelligencia egyenesen eresz­
kedett alá (a fénycsóván?) a koponyámba, ahol mintha átla­
pozta volna minden emlékemet. Halálra rémültem, mert sem­
mit sem tehettem ellene.
A homlokom fölötti ponton hatolt be az agyamba és nem
ajándékozott meg vigasztaló gondolatokkal vagy szavakkal.
Mintha tudomást sem vett volna érzelmeimről. Valamit kere­
sett az agyamban, személytelenül, sietve. Egy idő után (talán
csak pillanatok teltek el) otthagyott, én pedig „újraegyesül­
tem", és összetörve, feldúltan mentem ki, hogy szívjak egy kis
friss levegőt.
 1960. IX. 16. Éjszaka

Ugyanaz a személytelen szondázás, ugyanaz az erő, ugyanaz

a szög. De most először éreztem, hogy a hűség eloldhatatlan
kötelékei kapcsolnak ehhez az intelligenciához, mindig is az ő
híve voltam, és dolgom van itt a földön. Lehet, hogy nem szá­
jam íze szerint való, de akkor is engem jelöltek ki a feladatra.
Olyan érzés volt, mintha „szivattyútelepen" dolgoznék, ami
koszos és közönséges munka, de akkor is az enyém, oda va­
gyok bilincselve és semmivel, de egyáltalán semmivel nem
változtathatok rajta.
Irdatlan csövek rémlettek föl előttem, olyan ősrégiek, hogy
ki sem látszottak a bozót és a rozsda alól olajszerű, de az
olajnál sokkal hatalmasabb energiát tartalmazó dolog áram­
lott bennük, olyan szubsztancia, amelyet valahol (tehát nem a
Földön) elengedhetetlennek és létfontosságúnak tartanak. Itt
folyt már eónok óta, és más erők is versengtek érte; és vala-
hol, egy távoli civilizációban ezt az anyagot alakítják át vala­
mivé, amit az én számomra teljesen felfoghatatlan lények
rendkívül sokra becsülnek.
Az intelligencia elhagyott és gyorsan tovatűnt és ezzel a lá­
togatás véget ért. Egy idő után csüggedten fölkeltem, átmen­
tem a fürdőszobába és úgy éreztem, hogy meg kell mosnom -
egyébként tiszta kezemet a munka után.

1960. IX. 30. Éjszaka

Ugyanaz, mint szeptember tizenhatodikán. Megint úgy érez­

tem, hogy szivattyúházban dolgozom, éreztem a fénycsóván (?)
alászálló lényt, a keresgélést az agyamban; most még azt is
megvizsgálta, mi szabályozza a lélegzést. Rémlett, hogy vala­
milyen anyagot keres, amely lehetővé tenné, hogy beszívhas­
sák a földi levegőt. Láttam egy övre erősített, kétszer három
hüvelykes, hüvelyknyi vastag hólyagot. alatta pedig a felírást;
'így lélegzünk most.' Ettől felbátorodtam és megpróbáltam
kapcsolatba lépni velük.
Gondolatban (vagy fennhangon is?) megkérdeztem, kicso­
dák, de a választ nem értettem és nem tudom lefordítani. Az­
tán éreztem, hogy távozni készülnek és kértem, adjanak jelt.
de válaszul csak fölényes derűt éreztem.
Aztán mintha fölszárnyaltak volna az ég felé. míg én esde­
kelve kiáltoztam utánuk. Bizonyos voltam benne, hogy elméjük
és intelligenciájuk olyan magasrendű, amelyről nekem fogal­
mam sem lehet. Személytelen, hideg ész. nyoma sincs benne
szeretetnek, részvétnek, ez általunk oly sokra tartott érzelmek­
nek, és mégis lehet, hogy ez az a mindenható hatalom, ame­
lyet mi Istennek hívunk. Talán ilyen látogatásokból lett min­
den vallás és most sem tudunk jobb válaszokat, mint évezre­
dekkel ezelőtt.
Addigra kivilágosodott és én felültem és sírtam, görcsösen
zokogtam, úgy, ahogy még sohasem sírtam életemben, mert a
reménytelenség bizonyosságával tudtam, hogy a gyermekko­
rom, a templomok, a vallások Istene egyáltalán nem olyan,
amilyennek mi imádjuk - és hogy életem végéig siratni fogom
ezt az elvesztett illúziót.

Szóval ezek szerint otthagyott laboratóriumi állatok vol­

nánk? Vagy még mindig tart a kísérlet?
 21
VAN ÉSSZERŰ
MAGYARÁZAT?

F
ilológiában jártas e m b e r e k n e k az itt leírtak olybá
tünhetnek, mintha e g y több e z e r é v e s gondolatot
folytatnának. H a e z így van, a k k o r m i értelme m é g
egy k ö n y v n e k ?
E r r e először is azt válaszolom, hogy ez a könyvet n e m ol-
vasmányok és a múlt tanulmányozása ihlette, h a n e m a XX
század közepén történt e s e m é n y e k , amelyeket c s a k k é s ő b b ve
tettem össze történelmi e l ő z m é n y e i k k e l . Ha igaz, a m i velem
megesett, a k k o r elképzelhető, hogy a M á s o d i k Test elmélyült
szervezeti kutatása és tanulmányozása által olyan m i n ő s é g ű
ugráshoz vezet, amely ugyanolyan h a t a l m a s , vagy m é g hatal-
m a s a b b horderejű l e s z , mint a kopernikuszi forradalom. Ez
lehet a rés, amely előbb ajtóvá tágul, m a j d kapuvá szélesedik,
amelyen új k o r b a léphet át az e m b e r i s é g .

AZ EMBER KORLÁTAI

Egyrészt körme h e g y é i g materialista társadalmunk s z á m l á j á -

ra írható, ha azt hisszük és valljuk, hogy addig élünk, amíg
 anyagi testűnk létezik. De az ember aurája - az a terület,
amellyel kölcsönhatásban vagyunk - túléli a hús-vér testet és
a tudatot. Ez a térség nem anyagi, hanem gondolatokból és
érzésekből áll. Amig él az ember, addig egyetlen pillanatig
sem szünetel, sem ébrenlétben, sem alvás közben az adatok
tudatos és tudatalatti áramlása. Ezek az adatok lehetnek jóté­
konyak vagy rombolóak, attól függ, hogyan értelmezi őket a
tudatalatti. A folyamatos betáplálásra adott válaszokat tükrözik
a kedély hullámzásai és az anyagi testben bekövetkező válto­
zások.
Például az aura megérint egy távoli barátot. Ő ránk gondol:
váratlanul, ugyanebben a pillanatban, minden képzettársítás
nélkül mi is őrá gondolunk. Ez olyan gyakori és mindennapos
jelenség, hogy föl se mérjük a jelentőségét. Adjuk ehhez hoz­
zá a régi és új kapcsolatok hihetetlenül bonyolult hálózatát és
akkor kezd fogalmunk lenni a betáplált adatok tömegéről és
változatosságáról.
Ezt a tényt a keresztény etika szubjektív példázatokkal
igyekszik magyarázni Szomszédaink, barátaink, ellenségeink
velünk kapcsolatos gondolatai jelentősen befolyásolják szel­
lemi énünket, és ez a hús-vér testre is rányomja a bélyegét.
Világos, hogy aki széleskörű, folyamatos tapasztalatokat szer­
zett az emberi kapcsolatokról, a tapasztalataival arányosan na­
gyobb mértékben részesül a betáplálásokból. Az államok ve­
zetőinek esetében, akiket milliószám bombáznak a jótékony
vagy ártalmas ingerek, a teher kiszámíthatatlan lehet. És ne
feledjük, hogy az, amit mi idézünk elő másokban, az is visz-
szahat ránk.
Próbáljunk elképzelni egy láthatatlan ideghálót, amely kö­
zöttünk és ismerőseink között feszül. Ebben a hálózatban ál­
landóan közlekednek a jelek, a gondolatok. Azokkal, akik tu­
datosan vagy öntudatlanul gyakran gondolnak ránk, erős, jól
kiépített csatorna köt össze bennünket. Velük ellentétben van­
nak olyanok, akiknek évente ha egyszer jutunk az eszükbe.
Vegyük az összes embert, a k i k k e l találkoztunk, akiket ismer-
tünk, számítsuk hozzá azokat, akikre tudatalatti hatást gyako­
roltunk és akkor lesz némi fogalmunk arról a forrásról, amely
minden pillanatban sugározza felénk a szubjektív jeleket.
Természetesen a jelek attól függően változnak, hogy milyen
heves érzelmekkel sugározták őket. Minél forróbb az indulat,
annál intenzivebb a jel. A „jó" vagy a „rossz" nem befolyá­
solja az adás minőségét
A kapcsolat visszafelé is ugyanígy működik. Adunk azok­
nak, akikre gondolunk, rájuk pedig hatást gyakorol a mi gon­
dolatunk. „Gondolat" alatt itt azokat a főleg emocioniális-szub-
jektív természetű, szellemi cselekményeket értem, amelyek
csak ritkán emelkednek a tudatküszőb fölé. Ha a vétel és az
adás tudatosan és szándékosan történik, azt nevezik telepátiá­
nak.
Sok mindent nem tudunk még. Tízszeresére erősődik-e alvás
közben a vétel és az adás? Megszűnik-e a jelenség, mikor az
ember „meghal?" Kiterjed-e az állatokra? Minden feleletre
száz és száz megválaszolatlan kérdés. Mégis ez az első lépés
a szélesebb életfogalom felé vezető úton.

A MÁSODIK ÁLLAPOT LÉTÉNEK VALÓSÁGA

Sok embernek (ha ugyan nem mindnek) van Második Teste.

Sok (ha ugyan nem minden) ember, egyelőre ismeretlen
okokból, alvás közben ideiglenesen különválik az anyagi test­
től. Erre az élményre, ritka kivételektől eltekintve, nem emlé­
keznek. De még ennél is ritkább, amikor a szétválást tudato­
san és előre megfontolt szándékkal idézik elő.
Ez az utóbbi különös kérdéseket vethet föl. Az elképzelhe­
tetlen, hogy egyetlen ember bírna ezzel a „tehetséggel". Ha
pedig egy képes a szétválásra, akkor lenniük kell másoknak
is, akik ugyanerre képesek, talán még nagyobb hatékonyság­
gal. Hányan lehetnek? Minden ezredik? Tízezredik? Százezre­
dik? Egymilliomodik? Tételezzük fel. hogy minden egymillio-
modik ember képes a Második Testben való, tudatos és folya-
 matos létezésre. Ez azt jelenti hogy jelenleg háromezerötszáz
ember él, aki el tud válni önmagától, talán még jobban is,
mint én. Ha egy ilyen csoport megszerveződne, kézbe tudná
venni az emberiség sorsát. Nem lehetetlen, ez már meg is történt?
Mielőtt mint képtelenséget félresöpörnénk ezt a gondolatot,
jusson eszünkbe a „csípős" epizód, amikor még én is tudtam
fizikai érintkezéssel hatást gyakorolni más emberekre. Ha
egyvalaki tud ilyet, mások is tudhatják. Egy csípés megfelelő
helyen, megfelelő időben megváltoztathatja a világot Csekély
fantáziával is el lehet képzelni, hogy egy vezető egy elszorí-
tot agyi ütőér miatt kap szélütést. De képzelhetünk vérzést is,
amelyet elállít egy életmentő kéz. Az egész a képességen és a
szándékon múlik.
Sőt, a Második Testben szellemileg is befolyásolni lehet
más embereket. Hogyan és mennyire, az egyelőre még bi­
zonytalan. Kísérletek bizonyítják, hogy lehetséges. És miért
ne járhatna ez jelentősebb következményekkel, mint egy meg­
zavart álom? Miért ne okozhatna váratlan kényszerképzeteket,
félelmeket, neurózist, miért ne idézhetne elő oktalan cseleke­
deteket? Nem kell hozzá más, mint tökéletesített technika,
amellyel módszeresen, tetszés szerint elő lehet idézni ezeket a
jelenségeket.
Talán már ez is megtörtént.
A Második Test szándékos használata elvileg olyan irdatlan
hatalmat jelent, amelyet semmilyen fegyverrel nem lehet le­
győzni. Akik ilyen hatalommal bírnak, azok képesek lehetnek
rá. hogy megakadályozzák vagy tévútra vezessék a jelenség
elmélyült tanulmányozására irányuló, komolyabb kutatásokat.
Mindig volt valami, ami késleltette a kutatást. Kezdetben a
tudatlanság fala. Utána a babona fátyola. Ma kettős a sorom­
pó! A hivatalos vallás gyanakvása és a hivatalos tudomány
gúny kacaja.
De az is lehet, hogy ennek a hatalomnak a gyakorlása intel­
ligens vagy tárgyilagos vezetők ellenőrzésével és felügyeleté-
vel történik, ami lehetetlenné tesz minden rosszindulatú, fellé­
pést. Vannak jelek amelyek erre utalnak. Bízzunk benne, hogy
valóban ez a helyzet.
Tételezzük fel, hogy a megokosodott ember komolyan el­
kezdi a Második Test kutatását. Sorra sajátítják el mások is a
technikát és hamarosan mindenki elfogadja a tényt. És mi tör­
ténik azután?
Mindenekelőtt az ember megszabadul Istenhez fűződő kap­
csolatának bizonytalanságaitól. Egyértelmű ismereteket fog
szerezni a természetről és a világegyetemről. Inkább tudni
fogja, mint hinni, átmenet-e a halál vagy maga a vég. Ennyi
tudás és bőséges tapasztalat birtokában elképzelhetetlenek
lesznek a vallási villongások. Valószínű, hogy a katolikusok,
protestánsok- zsidók, hinduk, buddhisták és a többiek továbbra
is megőrzik hitük jellegzetességeit, tudván azt, hogy mind­
egyiküknek megvan a maga helye a II. Helyszínen. De leg­
alább végre mindenki tisztában lesz azzal, hogy ez miként le­
hetséges és belátják, hogy megszámlálhatatlan árnyalata van a
színképnek. És ekkor mind azzal fog érvelni: „Hát nem ezt
akartuk mindig is elmondani?"
Lehet, hogy újra felfedezik az imádkozást. A tudás jobban
megváltoztatja az istentiszteletet, mint a hit. Ezután az ember,
megszabadulva több száz éve halott, többnyire műveletlen és
tudatlan fanatikusok torz látomásaiból fakadó, félreértelmezett
téveszméitől, módszeresen és higgadtan felkészül a II. Helyszí-
nen való életre. Lehetséges, hogy közben kellemetlen és ké­
nyelmetlen dolgokkal kell szembenéznie. A jó és a rossz, az
igaz és a hamis hagyományos fogalmait kétségtelenül újra
kell fogalmazni. Lehet, hogy még nemzedékeken át fájni fog
a fölismert igazság.
Fontos következményei lesznek az orvostudományban is. Az
egészség és a Második Test lehetséges kapcsolatának felisme­
rése nagymértékben befolyásolja a diagnosztika és a gyógyítás
jelenlegi gépies módszereit. Még nem tudjuk, de már sejtjük,
hogy a Második és az anyagi test kapcsolatban vannak egy-
 mással. Gondoljunk csak a pszichoszomatikus gyógyászat
egyre figyelemreméltóbb eredményeire. Micsoda kihívás, hogy
ezen a téren is szert tegyünk tudományos pontosságra!
A Második Állapotról szerzett tudás félreismerhetetlenül át­
alakítja a lélektant és a pszichiátriát. Ez a terület még a val­
lásnál is nagyobb mértékben alakul át. A neurózis, a lelki be­
tegségek, a tudatalatti, a tudatfölötti fogalmait felül kell vizs­
gálni vagy el kell vetni. Jelenleg inkább csak találgatjuk a lel­
ki betegségek okait, mintsem az elégtelen elméleti adatokból
következtetnénk. Nagyon is lehetséges, hogy sok tudathasadá­
sos a Második Test valamilyen betegségében szenved.
Az egészséges és tudatos ember, aki valamilyen elváltozás
vagy ismeretlen ok miatt folyamatosan érzékeli a II. Helyszínt,
valamiért nem képes feldolgozni a kettős valóság ingereit. Le­
het, hogy csakugyan szólnak a „hangok", amelyekről oly sok
„elmebeteg" beszél. Lehet, hogy a katatónia nem más, mint a
Második Test különválásának egyik formája; olyan, mint mi­
kor valaki elmegy hazulról, bekapcsolva hagyja a háztartási
gépeket és elfelejt visszatérni. A paranoiás téveszméket miért
ne okozhatnák a II. Helyszín határvidékein lappangó félállati
lények, amelyek áttévedtek a határon?
Mindenki megismerheti az agy működését, automatizmusait,
funkcióit, a tudattal, lélekkel vagy szellemmel való kapcsola­
tot. Akiknek módjuk és kedvük lesz hozzá, azok egyszer majd
akár minden nap megtapasztalhatják a tudat magasabbrendű
állapotát, amelyet a misztikusok, a filozófusok és az LSD-uta-
zások leírásaiból ismerünk.
Ez azonban elhalványul amellett, amennyire a hétköznapi
élet megváltozik, ha az ember egyszer elfogadja a Második
Test létezését.
Először is, nem lesz többé kifürkészhetetlen titok huszon­
négy órás napunknak az a harmada, amelyet alvással töltünk.
Lehet, hogy akkor is alvásnak fogjuk nevezni, de legalább
tudjuk, mit művelünk. Az alvás elsősorban feltöltődés, ami a
Második Test szétválása után akármilyen távolságból automa­
tikusan végrehajtható. Van, mikor a Második Test csak milli-
méterekre mozdul el az anyagi testtől, máskor viszont olyan
messze megy, amelyet földi eszközeinkkel meg sem tudunk
mérni! Egyelőre nem tudjuk, hogyan történik a távolsági rege­
nerálás, mint ahogy azt sem, miért van szükség ilyen hosszú
utakra, ha máskor a két test közel marad egymáshoz.
Ma két csoportra osztjuk az álmokat. A közönséges álmokat
akkor látjuk, amikor a tudatalatti, mint egy számítógép, sze­
lektálja a frissen betáplált adatokat. És vannak olyan eleven
és plasztikus álmok, amelyek inkább a Második Test úti élmé­
nyei lehetnek. És ezen kívül is vannak még álmok, amelyeket
csak kutatásokkal és tanulmányokkal lehet majd meghatározni.

De mindenképpen meg fogjuk érteni, mik is valójában azok

a csodálatos vagy ijesztő élmények, amelyeket mi álomnak
hívunk. Lehet, hogy ez a tudás megváltoztatja alvásigényün­
ket. Lehet hogy ezután a huszonnégyből csak két órát kell al­
vással töltenünk. Újabb vizsgálatok szerint hatásosabb a fel­
töltődés, ha minden órából öt percet alszunk. Talán a szoká­
sos nyolc órai alvás nem egyéb, mint a környezet hatása. Erre
a kérdésre is a Második Testtel kapcsolatos kutatásoknak kell
válaszolniuk.

A HARMADIK ERŐ LÉTEZÉSE

Valószínű, hogy ez az energia, a Második Test hajtóereje,
alapvetően fontos szerepet játszik a gondolkodás folyamatá-
ban. Egyelőre nem tudjuk, az élő szervezet gerjeszti-e. vagy
pedig egy olyan erőtér, amelyben az ember a modulátor. Min­
denesetre figyelemre méltó tulajdonságai vannak. Bizonyos,
hogy kapcsolatban áll a villamossággal és a mágnesességgel,
úgy is felfoghatjuk, hogy önmagába visszatérő, hármas egysé­
get alkot velük együtt. A villamosság az a mágnesességnek,
ami a mágnesesség az ismeretlen erőnek, és ami az ismeretlen
erő a villamosságnak. Ezért neveztem el „harmadik erőnek".
Talán a teológia Szentháromsága is akkor keletkezett, amikor
valamikor réges-régen, még mindenki ismerte ezt a hármas
egységet amelyet a mesélők hada torzított el.
 A villamossággal és a mágnesességgel való interakcióból ki­
indulva valószínűnek látszik, hogy az egyik harmad létezése
szekundér vagy terciér mintákat hoz létre a másik két har­
madban. Lehet gondolkozás közben ezt a harmadik erőt hasz­
náljuk, amely ilyenkor gyönge elváltozásokat idéz elő a mág­
neses vagy villamos erőtérben. Feltételezhetően mostani esz­
közeinkkel is ki lehetne mutatni és meg lehetne mérni a har­
madik erőt; erre azonban eddig nem került sor.
Ha nincs is bizonyíték arra, hogy az erős elektromosság
vagy mágnesesség, illetve az elektromágneses sugárzás kom­
binációi jelentős mértékben gerjesztenék a harmadik erőt,
ezek láthatólag akkor is úgy hatnak rá, mint a fényre.
Az egyetlen ismert energiaátalakítóval, az emberi aggyal
végzett kísérletek azt mutatják, hogy az agy folyamatosan tö­
rekszik a villamosság és a rezgés jelképeivel kifejezni ezt a
harmadik erőt „Lát" és „érez" elektromos vezetékeket, felvil­
lanásokat és gyakran előfordul, hogy testi megrázkódtatások­
kal próbálja tapasztalatra lefordítani ezt az energiamezőt.
Egyik kísértetem során Faraday-ketrecben. nagyfeszültségű
elektromos mezőben próbáltam különválni és helyet változtat­
ni. Kiderült, hogy Második Testben nem lehet átjutni a ketrec
elektromosan feltöltőn falain, viszont a töltés megszűntével
ennek semmi akadálya.
Kísérleteim korai szakaszában, mindegy, milyen messze
akartam menni, minden helyváltoztatási kísérletemet korlátoz­
ták a fejem fölött kusza villanyvezetékek, olyasfélék, amilye­
neket ódon településeken és régi városnegyedekben látni. Azt,
hogy el tudtam távolodni az anyagi testtől, többek között an­
nak köszönhettem, hogy fölismertem az akadály jellegét és
kapcsolatát az elektromágneses sugárzással. Az agy, amely
először érzékelt ilyen erőket, „kábeleknek" fordította le őket.
Amint azonosítottam, viszonylag könnyű volt átkelnem az
akadályon.
Ugyanezt a kapcsolatot támasztja alá az az élményem, mi­
kor az emberek feje fölött lebegve szállok az utcán, a később
saját szememmel látott, magasfeszültségű vezetékek által ger-
jesztett elektromos mezőben. Ahányszor a Második Állapot­
ban találkoztam a harmadik erő megnyilvánulásaival, mindig
villamosságként érzékeltem és értelmeztem őket
A harmadik erő mérésének vagy kimutatásának nincs kipró­
bált módszere, és nem is lesz, addig, amíg nem fogadják el a
hármasság eme harmadának létezését.

A II. HELYSZÍN L É T E Z É S E

Ennek a gondolatnak a hordereje, noha minden kísérlet el­

kerülhetetlenül ide vezet, az emberi tudat számára felfoghatat­
lan.
A II. Helyszínben nem nehéz felismerni az ember örök ál­
mainak és elmélkedésének tárgyát. Az emberiség a történelem
során kifogyhatatlan leleménnyel próbálta közérthető szavakba
önteni a nagy ismeretlent. A rendelkezésünkre álló bizo­
nyítékokból ítélve a II. Helyszín, akárcsak földi környezetünk,
ugyanúgy lehet menny, mint pokol. A legnagyobb része pedig
se nem éden, se nem gyehenna.
A kísérletekből nem lehet megállapítani, hogy automatiku­
san idekerül-e mindenki, aki „meghal". Jelenleg arra sincsen
bizonyíték, hogy emberi lények folyamatosan tartózkodnának
a II. Helyszínen. Az is megeshet hogy miután elhagytuk az I.
Helyszint (az Itt-és-Mostot), az örvényhez hasonlóan veszítjük
el fokozatosan energiánkat és oszlunk szét a II. Helyszínen.
Elképzelhető, hogy ez a halhatatlanság, a halál utáni élet, ám
ez nem örök. Talán minél erősebb az egyéniség, „élte" annál
tovább tart a létezésnek e másik síkján. Eszerint a halál utáni
élet egyszerre lehet valóság és illúzió.
A II. Helyszín határtalan. Eddigi ismereteink nem adnak rá
módot, hogy megmérhessük ennek az ismeretlen-ismerős
helynek a magasságát és mélységét. Amikor egyik szeletéből
átjutunk a másikba, túlságosan gyorsan mozgunk ahhoz, sem­
hogy akár hozzávetőlegesen is meg tudnánk állapítani, hol he­
lyezkednek el egymáshoz viszonyítva a térben ennek a biro­
dalomnak a tartományai. Amennyire én láthattam, a II. Hely-
 szín és az anyagi világegyetem nincsenek kapcsolatban egy­
mással. Lehet, hogy itt-ott érintkeznek, lehet, hogy nem. Az
bizonyos, hogy ennek a szellembirodalomnak a mi Földünk
nem a közepe, hanem az egyik csücskében húzódik meg; ez a
mi kikötőnk, ahonnan elindulunk az útra.
Azt hiszem, az emberi elme ma még képtelen teljességében
felfogni a II. Helyszín létezését. Ez olyan lenne, mintha egy
számitógépet utasítanánk arra, hogy olyan programmal dol­
gozzon, amelyet nem tápláltak bele. Tudatunk nem alkalmas
erre a megértésre - amivel nem azt akarom mondani, hogy
sohasem is lesz az. A tudat, ha rászokik az egyelőre még ti­
tokzatos módszerekre, elmélyíthető vagy kitágítható, hogy el­
ismerje és felfogja ezt a valóságot.
Másrészt abban bizonyos vagyok, hogy a transzcendentális
tudat, nevezzük bár tudatfölöttinek. tudatalattinak, szupertudat­
nak, szuper-egónak, léleknek - általában tud a II. Helyszínről
és ismeri azt. Legnagyobb tiszteletnek örvendő filozófusaink
foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy ez az ismeret miként hat
a gondolkodásra. Sokak véleménye szerint befolyásolja azt
amit ébren müvelünk. A feljegyzések is ezt látszanak alátá­
masztani. Az ember a maga ura, de nem a tudat szintjén. Ta­
lán a II. Helyszínen végrehajtott tetteink határozzák meg min­
dennapi tevékenységünket akkor is, ha a tudatos én egyálta­
lán nem ismeri fel őket
A szó szoros értelmében száz és száz oldalt írtak már tele a
II. Helyszínen tett látogatásokról, amelyeknek legtöbbjét még
mindig nem fordították át az I. Helyszínen megszokott gondo­
lati sémákra. A legtöbb élmény kétségtelenül ahhoz a tarto­
mányhoz kapcsolódik, amely a „hasonló hasonlót szeret" elv
alapján vonzza az egyéniséget.

AZ ELLENTMONDÁS

Az állatokkal és minden élőlénnyel együtt mi is annak az

ősi parancsnak engedelmeskedünk, amelyet fogantatásunk pil-
lanatában kaptunk. Ez a parancs háttérbe szorít minden más
ösztönt Ez a parancs kitörölhetetlenül bele van égetve tuda­
tunkba: ÉLD TÚL!
Ez állította a félelem sorompóját amelyen át kell lépni a tu­
datos szétváláshoz. Ugyanis a testen kívüli élmény nagyon
emlékeztet a halálra, amely véglegesen hatályon kívül helyezi
a túlélés parancsát
Eszünk, hogy betartsuk az utasítást Gyakran kényszeresen,
akkor is, ha nem fenyeget bennünket éhenhalás, mert ez is
egy módja, hogy engedelmeskedjünk az első parancsolatnak.
Ezért gyűjtjük és védjük az anyagi javakat. Minden elképzel­
hető módon igyekszünk szót fogadni. Minden veszedelem,
amely az ént fenyegeti, azonnal és gépiesen kiváltja a védeke­
zést vagy a tagadást Az ismerős „kerüld vagy öld meg!" a
test válasza a túlélés parancsára. A túlélés azt parancsolja,
hogy minden rendelkezésedre álló eszközzel kerüld a halált
Az ellentmondás pedig abban rejlik, hogy minden magasz­
tos eszmény, fennkölt erény, minden hőstett pontosan ennek
az első parancsolatnak a tagadása. Az cselekszik helyesen, aki
másnak adja oda a kenyerét aki az élete árán is gondoskodik
övéiről, aki feláldozza magát a közösségért és a hazáért aki
tudatosan kockáztatja és dobja oda másokért az életét.
Holott minden hérosz és köztiszteletben álló igaz ember azt
az ősi parancsolatot tagadja, amelyet Isten adott az egész ter­
mészetnek. És mintha ez nem lenne épp elég ellentmondás­
nak, a Második Állapotot sem lehet elérni, a legelemibb, leg-
nyersebb önfenntartasi ösztön leigázása és/vagy háttérbe szorí­
tása nélkül.
Ugyancsak összegubancolódott valami a DNS-spirálban.
Ha folytatnám ezt a fejtegetést még száz és százszámra
tudnám sorolni a kevésbé létfontosságú gondolatokat amelyek
úgy bukkannak elő, mint buborékok a tengerfenék szenes
hulladékából és a tévhitek üledékrétegein áttörve igyekeznek a
fényre. Mi a jobb: megsemmisíteni a bizonyítékokat, vagy
nem venni róluk tudomást? Esetleg, a lehetőségeket figyelem­
be véve, megpróbálni kiszélesíteni a kaput?
 És ha igen, akkor 2025-ben az I. Helyszínen miért ne
nyomhatná le egy fiú zsebrádióra emlékeztető szerkentyűjén a
gombot? Én veszem a Jelet és ránézek.
- Hát szia, fiam - mondom szeretettel, ükunokám pedig föl­
ismer és visszamosolyog.
 SZÓJEGYZÉK

Befordulás visszalépés közvetlen közelből az anyagi testbe.

A Második Test, a hús-vér testtel azonos tengely körül mo­
zogva, a vízen úszó fatörzshöz hasonlóan addig "fordul",amíg
létre nem jön az összekapcsolódás.
Emlékező eljárás A teljes lazítás vagy a rezgés megismétlé­
se, a hasonló előzmények felidézésének és átérzésének mód­
szerével.
Felemelkedés a legközvetlenebb, de a legnehezebb módszer
a hús-vér testtől való különválásra. Annyit kell kívánni, hogy
"fel és el" és a szétválás megtörténik.
Fölöttes Elme azok a gondolatok és az az én, amely a tu­
dat számára általában elérhetetlen, vagy csak töredékesen ér­
zékelhető. Leírását Id. a 14. fejezetben.
Gerjesztéses módszer, a rezgések előidézésének korai mód­
ja, a nemi ösztön más testrészekbe történő átirányításával
Gondolati csúszás gyakori jelenség lazítás közben vagy a
visszatartási pontnál. A rutinműveletek végrehajtása közben,
az összpontosítás pillanatnyi ellazulása miatt a gondolat más
irányba téved és úgy kell visszaállítani a „sínre."
Hántás az anyagi testtől való különválás módszere: az uta­
zó lassan hasra fordul és maga mögött hagyja a testet. A le­
gegyszerűbb és leghatékonyabb eljárás.
Jeladás testmozgással a visszatérés legbiztosabb módja. Ha
vissza akarunk térni, általában elég, ha rágondolunk a hús-vér
testre. Sürgős távozás esetén gondolatban próbáljuk meg moz­
gatni valamelyik testrészünket (pl, ujjúnkat vagy lábunkat) és
máris otthon vagyunk.
K-visszahívás a relaxálációs önkondicionálás eredménye; elő­
segíti a könnyű és azonnali visszatérést a hús-vér testbe.
Gondolatban a tudatosan kiválasztott "K"-betűvel adjuk meg a
jelt a visszatérésre
Kinyúlás 90 fokban a rezgés előidézésének rejtélyes útja.
Leírását ld. a 16. fejezetben.
Légzés szájon át. félig csukott ajkakkal szájon át történő
légzés, a rezgés fokozására. Leírását ld. a 16. fejezetben.
 Nyújtásos módszer, a helyváltoztatás módja. Miután gondo­
latban a célpontra összpontosítottunk, felső testünket és karja­
inkat a kívánt irányba „nyújtjuk" vagy toljuk, és ezzel a hely­
változtatás megtörtént. Minél erélyesebb a nyújtás, annál
gyorsabban mozgunk. Leírását Id. a 17. fejezetben.
Relaxáció egy a test ellazításának számtalan útja közül
Részleges lazitás egyszerű módszer, amelynek lényege,
hogy testrészeinket egyenként utasítjuk lazításra.
Vérhullám: pillanatig tartó érzés a rezgések kezdetén: mint­
ha „valami" fölfakadna az agyban
Visszahívó technika az egyik módja az anyagba való vissza­
térésnek.
Visszaszámlálási módszer, a teljes lazítás elérése, önkondici-
onáló szalagok segítségével. A kondicionálás, miközben fejben
egytől húszig számolunk, biztosítja a lazítást.
Visszatartási pont az a pont, mikor a test már ellazult, de a
tudat még teljesen éber. Azért kapta ezt a nevet, mert ez az a
pont, amikor valaki „visszatartja" magát nehogy elaludjék.
1-20/LQ: lazítás, egytől húszig tartó számolás segítségével.