tóth sándor lászló

A honfoglAlás
és A Kárpát-medence
birtoKbA vétele
22 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
 ™£§∞&∞4
Munkácsy Mihály: Honfoglalás
™£§∞&∞4
A honfoglalás ténye megkérdőjelezhetetlen, ám lefolyásának
szinte minden eleme bizonytalan. mennyi ideig tartott
a beköltözés? hosszabb folyamat vagy egyszeri nekirugaszkodás
eredménye? miért indultak meg elődeink? szabad akaratukból
vagy ellenséges támadás hatására? mennyien lehettek,
sokan vagy kevesen? és mennyien lehettek
a Kárpát-medence lakóihoz képest?
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 23
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 23
A
magyar történelem origója és al-
fája a hagyományosan 895–896-
ra tett Kárpát-medencei beköl-
tözés, Árpád népének honfoglalása. A
Képes krónika szerzőjének mitikus el-
beszélése szerint a Havasokon átkelő
magyarok olyan tartományba értek,
„ahol megszámlálhatatlan sast láttak,
és ott a sasok miatt nem maradhattak,
mert azok a fákról legyek módjára száll-
tak alá, és elfogyasztva megsemmisítet-
ték nyájaikat és lovaikat. Azt akarta
ugyanis Isten, hogy gyorsabban érkez-
zenek meg Magyarországra.” A keresz-
tény krónikás szemében a „sasok táma-
dása” az isteni gondviselés jele volt,
amely a pogány magyarok hazára talá-
lását, kereszténnyé válását segítette.
Mai történetszemléletünk szerint
az esemény jelentőségét az adja meg,
hogy az Árpád nagyfejedelem vezette
magyar törzsszövetségnek az európai
keresztény államokkal való konfrontá-
ciója után száz évvel Árpád ükunokája,
a megkoronázott Vajk/Szent István irá-
nyításával a magyarok keresztény álla-
mot hoztak létre, és beilleszkedtek a
keresztény Európába. A 19. századi tör-
ténetírás hagyományait követve az új
haza katonai birtokba vételét hangsú-
lyozó honfoglalás vált meggyökerese-
dett fogalommá a semlegesebb tar-
talmú honszerzés vagy a pozitívabb
csengésű honalapítás szavakkal szem-
ben. A megtelepedés vagy beköltözés
terminusai ugyan használatosak, de
kevésbé terjedtek el.
24 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
tudAtos vAgy
Kényszerű honfoglAlás?
A honfoglalás majdnem minden kér-
dése – okai, lefolyása, kronológiája stb.
– vitatott a történetírásban. Régi di-
lemma, hogy vajon a magyarok külső
kényszerítő erő nélkül, saját kezdemé-
nyezésükre szállták-e meg a Kárpát-
medencét, vagy pedig ellenséges táma-
dás bírta rá őket etelközi hazájuk elha-
gyására. Törvényszerűnek tekinthet-
jük-e, hogy a „sztyeppei országúton”,
a Don és az Al-Duna közt lakó etelközi
magyaroknak be kellett sodródniuk a
Kárpát-medencébe, akárcsak koráb-
ban a hunoknak és az avaroknak?
A honfoglalást több tényező is ki-
válthatta. A magyarság geopolitikai
helyzetéből következett, hogy etelközi
hazájukban kelet felől nehezedett
rájuk nyomás a kazárok és a besenyők
részéről. Kazária laza politikai fennha-
tóságot gyakorolt a magyar törzsszö-
vetség felett vezetői révén: Levedi
kazár feleséget, Árpád fejedelmi címet
kapott. A kazár fennhatósági törekvé-
seknél nagyobb veszélyt jelentettek a
magyarok szempontjából a tőlük ke-
letre, a Volga és az Urál folyók között
lakó nomád besenyők. A magyarok
csak nyugati irányba térhettek ki egy
kelet felől jövő támadás elől. Etelköz-
től északra a Kijevet megszálló ruszok
(oroszok) a 880-as években a magya-
rok vetélytársaivá kezdtek válni a tér-
ségben. Délnyugat felé, az Al-Dunától
délre a Bizánci Birodalommal vetél-
kedő erős bolgár állam állta útjukat.
Egyedüli lehetőségként a Kárpát-me-
dencébe való beköltözés maradt.
Második tényezőként említhetjük,
hogy a magyar honfoglalást segítette
a Kárpát-medence politikai széttagolt-
sága. Az Avar Kaganátus 8. század végi
bukása után, a 9. század második felé-
ben a keleti frankok, a morvák és a bol-
gárok osztoztak a területen, amely ál-
lamaik perifériáját jelentette. A keleti
frankok Pannóniát, a Dunántúlt birto-
kolták. A morvák a Dunától északra
lévő területen laktak, de a Dunától ke-
letre fekvő területet is uralmuk alá vet-
hették. A bolgárok ellenőrzése alatt le-
hetett Erdély és az Alföld déli része.
A magyar törzsszövetség vezetői is-
merhették a térség politikai helyzetét,
hiszen többször is vezettek errefelé
portyákat (862, 881, 892, 894).
A történeti kutatás a honfoglalás
okai között említette a Kárpát-me-
dence stratégiai előnyeit. A Kárpátok
több védelmet adtak, mint a tágas Etel-
köz folyói. A stratégiai előnyök felisme-
rése lehetséges, de korántsem bizonyít-
ható motiváció. Újabban előtérbe kerül-
tek a Kárpát-medence klimatikus és
gazdasági előnyei. Saját korunk fő prob-
lémájának sajátos kivetüléseként egyre
nagyobb szerepet tulajdonít a történeti
kutatás az éghajlati változásoknak.
A kutatás klímaváltozást tételez fel
a 8–12. század között, amelyet felme-
74∞&£∞§™
Bizánci hadihajó támadás közben.
Miniatúra Jóannész Szkülitzész krónikájá-
nak Madridban őrzött kéziratából. Szicília,
12, század. A félelmetes bizánci hajóhad
elsősorban a tengereken manőverezett,
de szükség esetén a folyókon is felhajózott.
Így történt 894-ben is, amikor a magyaro-
kat átszállították a Duna jobb partjára, hogy
a bolgárokkal megütközhessenek. (balra)
74∞&£∞§™
legedési folyamatként jellemezhetünk.
Kiszáradási periódust, aszályt feltéte-
leztek, de a 9. század végén, 10. század
elején csapadékosabb és hidegebb év-
tizedek következtek. Így nem egyér-
telmű, hogy mennyiben játszottak
közre klimatológiai okok a honfog -
lalás folyamatában. A gazdasági elő-
nyök között említhetjük, hogy a ma-
gyarok a Kárpát-medencét nomád
életmódjuk folytatására alkalmasnak
ítélhették. A Képes krónika fehérló-
mondája szerint Árpád Szvatopluk fe-
jedelemhez küldött követe vitt a ve-
zéreknek egy palack Duna-vizet, egy
tömlő perjefüvet és földet. Anonymus
szerint Árpád Zalán vezértől kért két
korsó Duna-vizet és egy zsáknyi füvet
Alpár homokjából. Mindkét variáns-
ban szerepel, hogy a magyarok vezé-
rei jónak találták új hazájuk földjét,
rétjét és vizét.
A korabeli források a magyarokat ért
ellenséges támadás által kikényszerített
honfoglalásról tanúskodnak. A kortárs
Regino apát 908-ban befejezett króni-
kájában a 889-es évnél említette, hogy
a magyarokat „saját szállásaikból kiűz-
ték a velük szomszédos népek, akiket be-
senyőknek hívnak, mivel számban és vi-
tézségben felülmúlták őket”. VII. (Bíbor-
banszületett) Konsztantinosz bizánci
császár (944–959) a 10. század közepén
összeállíttatott, A birodalom kormány-
zása című munkájában négy helyen
emlékezett meg arról, hogy a magya-
rokat a besenyők kiűzték szállásaikról,
kétszer pedig arról, hogy a magyarok
a morváktól hódították el új hazájukat.
A 13–14. századi latin nyelvű ma-
gyar források tudatos honszerzésre
utalnak. Az egyetlen korabeli külföldi
szereplőt sem ismerő Anonymus két
körülménnyel magyarázta azt, hogy a
magyarok elhagyták az őshazát. Az
egyik, hogy „földjük olyannyira megtelt
az ott született népek sokaságával,
hogy az sem táplálni, sem befogadni
nem tudta őket”. A túlnépesedési ma-
gyarázat Reginótól átvett toposz
Anonymusnál. A másik indok az, hogy
Pannónia „annak az Attila királynak a
földje, akitől Álmos fejedelem, Árpád
apja származott”. Kézai Simon, IV.
Kun László udvari papja krónikájában
a hun–magyar rokonságot a két népre
kiterjesztve Attila hunjainak bejövete-
lét első honfoglalásként, a „hunok
vagy magyarok” bejövetelét visszaté-
résként értelmezte. A Képes krónika a
hunok pannóniai beköltözését a ma-
gyarok első, a honfoglalást pedig má-
sodik bejöveteleként tárgyalja. A kései
magyar krónikáshagyomány a hun–
magyar rokonság dinasztikus, illetve a
két népre kiterjesztett elméletével in-
dokolta a Kárpát-medence megszállá-
sát. A régi haza túlnépesedésének to-
74∞&£∞§™
Boldog Zoltán: Nomád lovasok harca.
A honfoglaló harcosokról általában az jut
eszünkbe, hogy páncélos nyugat-európai
ellenfelekkel szálltak szembe.
Ez az elképzelés önmagában sem állja meg
a helyét, hiszen ezen ellenfeleiknek is csak
kisebb része viselt páncélt, arról azonban el
szokás feledkezni, hogy elődeinknek gyakran
hozzájuk hasonlóan felfegyverzett és közel
azonos taktikával harcoló ellenfelekkel kellett
szembenézniük. Így történhetett a hon-
foglalás előestéjén a bolgárok ellen vezetett
hadjáratban is.
74∞&£∞§™
poszát is átvették a korábbi külföldi
forrásokból.
A magyarok ismerhették a Kárpát-
medence geopolitikai helyzetét, noma-
dizálásra alkalmas földjét, tervbe ve-
hették a megszállását, a döntő lökést
azonban a besenyők támadása adta
meg számukra, amely miatt el kellett
hagyniuk Etelközt. A külső kényszerítő
körülmény miatt tudatos, előre meg-
tervezett honfoglalásról nem beszél-
hetünk. A magyar fejedelmek, Árpád
és Kurszán azonban nyilván előzetes
információk alapján döntöttek a kiala-
kult válságos helyzetben a Kárpát-me-
dencei új hazába költözésről.
A honfoglAlás Keleti
háttere, A népvándor-
lási hullám
A 890-es években egy migrációs hul-
lám, népvándorlás indult meg. Kiváltó
oka Iszmail ibn Ahmed khoraszáni
emír támadása volt 893 tavaszán egy
türk nép, a karlukok ellen. Az emír di-
adalmas hadjáratáról több muszlim
történetíró is beszámolt. Maszúdi utalt
arra, hogy háborúk voltak az Aral-tó
térségében az úzok, karlukok és kime-
kek között, s több, egymással hábo-
rúzó nép elköltözött keletről. Maszúdi
népnevei a magyarokra és a besenyők-
re vonatkoztathatóak. A muszlim hír-
adások alapján feltételezhetjük, hogy
az Aral-tó térségében folyó harcok to-
vábbterjedtek nyugati irányba.
A muszlim forrásokat kiegészíthet-
jük Konsztantinosz császár tudósítá-
saival, aki szerint a kazárokkal szövet-
séges úzok (oguzok) a Volga és az Urál
folyók között lakó besenyőkre támad-
tak, és elfoglalták földjüket. A bese-
nyők kisebb része helyén maradva be-
hódolt az úzoknak, a többiek a magya-
rokra támadtak, legyőzték őket, terü-
letüket elfoglalták, és ott letelepedtek.
Konsztantinosz császár leírása szerint
három nép szállásterületet váltott: az
úzok a besenyők rovására, a besenyők
a magyaroktól elhódítva Etelközt, a
magyarok pedig a morváktól foglaltak
új hazát.
A muszlim források és Konsztanti-
nosz híradásainak összekapcsolása
alapján a történeti kutatásban felme-
rült a népvándorlás lehetősége. Ezt a
történeti kutatásban újabban vitatták.
Egyrészt irodalmi toposznak vélték, a
görög filozófia mechanikus szemléle-
téből eredeztették, másrészt logikai-
lag kérdőjelezték meg a keletről nyu-
gatra tartó vándorlás valószínűségét.
Maszúdi és Konsztantinosz egybe-
hangzó híradásai alapján bizonyítható
a besenyők és a magyarok háborúsko-
dása, keletről való elköltözése és szál-
lásváltása. Az úzok foglalása a Volga és
az Urál közti besenyő szállásterületen
bizonyítható.
Kérdés ugyanakkor, hogy Iszmail
emír 893. évi támadása, az Aral-tó vi-
déki turk népek háborúskodása, az
úzok és kazárok besenyők elleni, a be-
senyők magyarok elleni és a magyarok
morvák elleni támadásai valóban egy
összefüggő népvándorlási folyamat
láncszemeit jelentik-e. A migrációs
modell egy Aral-tó vidéki „epicentrum-
ból” mint háborús térségből kiindulva
a legmegfelelőbbnek tűnő magyaráza-
tot adja a népvándorlásra és benne a
besenyők támadására, a magyarok
Kárpát-medencei megtelepedésére.
A honfoglalást kiváltó magyar–be-
senyő háborúról Regino és Konsztan-
tinosz öt híradást őrzött meg. Regino
szerint a magyarokat az őket létszám-
ban és vitézségben felülmúló szomszé-
dos besenyők kiűzték. A prümi apát
nem tudott arról, hogy a besenyők
miért támadtak a magyarokra. A bese-
nyők háborúban aratott győzelmét
számbeli fölényükkel és katonai virtu-
sukkal magyarázta.
Konsztantinosz a 37. fejezetben idé-
zett híradása szerint az úzoktól és ka-
zároktól vereséget szenvedő besenyők
új szállásterületet keresve támadtak a
magyarokra. A besenyő hírforrás sze-
rint a besenyők háborúban bizonyul-
tak erősebbnek a magyaroknál, és fog-
lalták el a Don és az Al-Duna közti szál-
lásaikat.
A magyarokról szóló 38. fejezetben
kétszer is olvashatunk besenyő táma-
dásról. Az első szerint a kangar bese-
nyők vereséget szenvedtek a kazárok-
tól, a magyarokra támadtak, háború-
ban legyőzték őket, és szállásterüle-
tükre telepedtek. A magyarok két
részre szakadtak, az egyik rész Levedi
vezetésével Etelközbe, a másik keletre,
„Perzsia vidékére” vonult. E tudósítás
kapcsán felvetették, hogy volt koráb-
ban egy ún. első besenyő támadás,
amely a magyarok Etelközbe költözé-
séhez kapcsolódott. Lehetséges azon-
ban, hogy csak két hírforrás mozaik-
szerű összeillesztése eredményezett
logikai ellentmondást.
A 38. fejezet másik tudósítása sze-
rint a besenyők megtámadták a magya-
rokat, és Árpád fejedelemmel együtt el-
űzték őket. A magyarok Nagy- (Régi-)
Moráviát foglalták el. A negyedik leírás

74∞&£∞§™
Így képzelték el a magyarok bejövetelét
a 14. század közepén (Képes krónika)
74∞&£∞§™
26 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

a 40. fejezetben szerepel. Eszerint a
VI. (Bölcs) Leó bizánci császárral (886–
912) szövetkező magyarok Simeon bol-
gár uralkodó (893–927) ellen harcoltak.
Simeon összefogott a besenyőkkel a
magyarok megtámadására. Amikor ez
utóbbiak hadjáratra mentek, a bese-
nyők Simeonnal a magyarok ellen tá-
madtak, családjaikat teljesen megsem-
misítették, a földjük őrzésére hátraha-
gyottakat pedig kiűzték. A hadjáratról
visszatérők feldúlt szállásterületüket
elhagyták, és letelepedtek új hazájuk-
ban, Nagy-Moráviában.
A besenyő háborúkról szóló forrá-
sok ugyan mutatnak eltéréseket, de
aligha kérdőjelezhetjük meg, hogy a
74∞&£∞§™
„Párducos Árpád” ábrázolása (1664).
A 17. században megélénkült az érdeklődés
a magyar múlt ábrázolása iránt. A honfoglaló
vezérekről készült legnagyobb hatású képek
a Nádasdy Ferenc által Nürnbergben 1664-ben
kiadatott, Magyarország hatalmas és dicső
királyainak emlékeztető koporsóépülete
(Mausoleum potentissimorum ac gloriosissimorum
Regni Apostolici Regum et primorum militantis
Ungariae Ducum) című metszetsorozatban talál-
hatóak, ám jóval korábbi keltezésűek, 1619 és 1632
között alkották őket. Ezen ábrázolások azután
egészen napjainkig erős hatást fejtenek ki
a vizuális művészetek terén éppen úgy,
mint az irodalomban.
74∞&£∞§™
magyar vezetőket, hogy foglalják visz-
sza régi hazájukat a besenyőktől, ők
azonban egyhangú felkiáltással vetet-
ték el a bizánci császár ajánlatát: „Mi
nem kezdünk ki a besenyőkkel, mert
nem bírunk velük harcolni, minthogy
nagy ország az, nagyszámú nép és go-
nosz fickók.”
A besenyő támadás idején az etel-
közi szállásterületen tartózkodott
Árpád fejedelem is. Mivel a magyar
haderő egy része hadjáraton volt – 894
nyarán és kora őszén Pannóniában ka-
landozott –, az etelközi vész a hátra-
hagyott családokat és a szállásterület
őrzésére maradt erőket tizedelte meg.
Az etelközi vész megítélését illetően
két végletet kell elkerülnünk. Az egyik
a besenyő támadás tagadása vagy elba-
gatellizálása, mivel egyébként a magya-
rok aligha hagyták volna el szállásterü-
letüket. A másik a veszteségek nagysá-
gának felnagyítása: a bizánci császár
„végpusztulást” és a magyarok család-
jainak megsemmisítését említi, ám a
korra jellemző túlzásokat kétkedéssel
kell fogadnunk. Mindennek ellenére sú-
lyos csapás érhette a magyar és kabar
törzseket, ami a csatákban vereséget
magyarokat besenyő támadás érte 893 szenvedő védelmi erőre és a magyar
után, 894–895 táján. A népvándorlási családokra is vonatkozott, s az állatál-
hullám során az úzoktól vereséget lomány is veszteséget szenvedhetett.
szenvedő besenyők szállásterületük el- Az etelközi vereség vezetett a magya-
vesztése után előbb Kazáriára támad- rok Kárpát-medencei honfoglalásához.
tak, majd bolgár szövetségben feldúl-
ták Etelközt, előkészítve későbbi lete-
lepedésüket. Egy vagy több csatában A honfoglAlás nyugAti
győzhették le a szállásterületüket vé- háttere
delmező magyarokat, akik ekkor ta-
pasztalhatták meg, hogy a besenyők A honfoglalás nyugati szálát a 890-es
túlerőben vannak és vitézebbek náluk. évek Kárpát-medencei, illetőleg bal-
A súlyos vereség hatására utasították káni eseményei jelentik, a magyarok
vissza oly indulatosan Bölcs Leó köve- ugyanis bekapcsolódtak a keleti frank–
tét, Gábrielt, aki a 10. század első évti- morva, illetőleg a bizánci–bolgár konf-
zedében kereste fel őket új hazájuk- liktusba: 892-ben Arnulf keleti frank
ban. Bölcs Leó arra akarta rávenni a király (887–899) és Szvatopluk morva
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 27
fejedelem (870–894) viszályába avat-
koztak be. A morva uralkodó 891-ben
megtagadta a hűbéri esküt, ezért Ar-
nulf büntető hadjáratot indított ellene,
s csapatai 892 júliusában benyomultak
Moráviába. A magyarok szövetséges-
ként csatlakoztak Arnulfhoz, és négy
hétig együtt pusztították Moráviát.
A magyarok ekkor még csak keresz-
tülvonultak a Dunától keletre lévő terü-
leten. Két évvel később, 894-ben újból
megjelentek a Kárpát-medencében,
ekkor a frank hűbéres tartományban,
Pannóniában portyáztak. A Fuldai év-
könyv tudósítása szerint a férfiakat és
az idős nőket megölték, a fiatal nőket
foglyokként elhurcolták. A magyar csa-
patok Szvatopluk morva fejedelem szö-
vetségeseként dúlhatták 894 nyarán és
kora őszén Pannóniát. A pusztító ma-
gyar kalandozás és Szvatopluk fejede-
lem halála a béke felé terelte a feleket,
amelyet 894 őszén kötöttek meg.
A magyarok részt vettek a Balkánon
folyó bizánci–bolgár háborúskodásban
is. Simeon nem tűrte a bolgár kereske-
dőket ért hátrányos megkülönbözte-
tést, ezért háborút indított Bölcs Leó
bizánci császár ellen, és legyőzte az el-
lene küldött testőrcsapatokat. Bölcs
Leó szorult helyzetében békét kért és
ellenlépéseket tett: délen sereg vonult
Makedóniába, északra, az Al-Dunára
pedig flottát küldött a bizánci császár.
Bölcs Leó követe megállapodást kötött
Bulgária megtámadásáról a magyarok
két fejedelmével, Árpáddal és Kurszán-
nal is. A bizánci flotta átszállította az
Al-Dunán a magyar csapatokat, ame-
lyek gyorsan törtek előre a bolgár fő-
városig, Preszlavig. Sikereik hatására
Simeon visszafordult Makedóniából, és
ellenük vonult. A magyarok azonban
több győzelmet arattak a bolgár ural-
kodó felett, aki az Al-Duna melletti
Disztra (Szilisztra) várába menekült.
Simeon békét kért Leó császártól,
és a fegyverszünet alatt bosszúhadjá-
ratot szervezett. Ezt megkönnyítette,
hogy a magyar csapatok foglyaik bi-
zánci kiváltása után visszatértek etel-
közi szállásterületükre. Bölcs Leó visz-
szavonta makedóniai csapatait és az
Al-Dunánál lévő hajóhadat. Erre Si-
meon felbérelte a magyarok hátában
a besenyőket, és maga is hadjáratot in-
dított ellenük. A be-
senyők kelet felől, a
bolgárok pedig dél-
nyugat felől támad-
ták meg az etelközi
szállásokat, amelye-
ket feldúltak.
A kétfrontos háborúban a magyar
vereség elkerülhetetlen volt, ráadásul
a magyar haderő zöme még vissza
sem tért a pannóniai kalandozásból.
A Fuldai évkönyv szerint Simeon véres,
döntő csatát vívott a magyarokkal. Az
évkönyv erős túlzással húszezer főre
tette a győztes bolgárok veszteségét.
Valószínű, hogy e bosszúhadjárat az
Etelköz délnyugati felében lakó tör-
zsek szállásainak feldúlását és a szállá-
sokat őrző csapatok megfutamítását
jelentette. A bolgároktól és főként a
besenyőktől elszenvedett vereségek
miatt 894–895-ben a magyarok elhagy-
ták feldúlt etelközi szálláshelyeiket, és
a Kárpát-medencébe költöztek.
A honfoglAlás
szAKAszAi
A magyar honfoglalás paradoxona,
hogy míg az előzményeket és a nem-
zetközi hátteret jól ismerjük, a magya-
rok beköltözésének eseményeiről ke-
veset tudunk. Anonymus szerint észak
felől, a Képes krónika szerint Erdély
irányából hatoltak be a magyarok új
hazájukba. Jóllehet Etelköz fekvéséből
inkább az erdélyi hágók és szorosok
(Radnai, Borgói, Ojtozi) igénybevétele
következne, valószínű, hogy az északi
hágókat (Vereckei, Uzsoki, Tatár) is
használták.
A honfoglalás első szakaszát a Kár-
pát-medence Dunától keletre eső, mor-
va fennhatóságú területeinek megszál-
lása jelentette 894–896 között. Konsz-
tantinosz császár szerint a magyarok
a morvákat elűzték, Nagy- (Régi-)Mo-
ráviát elfoglalták, és ott letelepedtek.
A Szent Naum-legendában a morva
föld pusztítása szerepel. Az orosz
őskrónika a frankok (volohok) elűzésé-
ről és a szlovének (morvák) alávetésé-
ről tett említést. A magyar hagyomány-
ban is nyomot hagyott a morvák elleni
harc: a Képes krónika szerint a magya-
rok előbb Erdélyt szállták meg, majd
benyomulva Pannóniába, a Duna mel-
lett legyőzték Szvatoplukot, aki a fo-
lyóba veszett. Kézai Szvatopluk veresé-
gének színhelyét a Rákos folyó melletti
Bánhidához közeli romvároshoz tette.
A krónikáshagyomány a morva Szva-
toplukot tekintette az egyetlen ellenfél-
nek, akivel előbb szerződést (fehérló-
monda) kötöttek, majd csatában vették
el országát. A kései tudósítás annyiban
helytálló, hogy a magyarok harcoltak
ugyan 892-ben Szvatopluk ellen, vi-
szont a morva fejedelem 894-ben meg-
halt, így aligha győzhették le a magya-
rok a honfoglalás során. Anonymus sze-
rint 903 és 907 között elődeink Árpád
irányításával, hadműveletek sokaságá-
val foglalták el az országot Ménmarót-
tól, Salántól, Galádtól, Gyalutól és má-
soktól. Anonymus az ellenálló vezér-
eket nemzetségi hagyományokból,
helynevekből és névmagyarázó ötle-
tekből alkotta meg, a valósághoz kevés
közük lehet.
A Fuldai évkönyv szerint Arnulf tá-
vollétében Pannónia védelmét Mocsár-
várral (Mosapurch) együtt a Dráva és a
Száva közti terület hercegére, Brazlavra
bízta. Az Itáliában magát császárrá ko-
ronáztató Arnulf óvintézkedése a Pan-
nóniát 894-ben feldúló magyarok ellen
szólt, akik már birtokba vehették a Kár-
pát-medence keleti felét. A magyarok
896–898 között aktivitást nem tanúsí-
tottak, a Kárpát-medencei területen
való berendezkedés köthette le őket.
A helyzet 898-ban változott, amikor
Moráviában Szvatopluk két fia, II. Moj-
mir fejedelem és II. Szvatopluk között
konfliktus robbant ki. Arnulf császár II.
Szvatoplukot támogatta, 898-ban és
899-ben sereget küldött támogatására.
A magyarok ugyanakkor felkérést kap-
tak Arnulftól arra, hogy Itáliába menje-
nek ellenfele, Berengár király ellen. Ar-
nulf császár pogány módon, kettévá-
gott kutyára vagy farkasra tett esküvel
szerződött a magyarokkal, pénzt és
ajándékokat adott nekik.
A magyarok 899-ben feldúlták
Észak-Itáliát, Berengárt pedig cselve-
téssel győzték le a Brenta folyónál 899.
szeptember 24-én: úgy tettek, mintha
foglyaik, zsákmányuk árán is békét
akarnának kötni. Ezután átkeltek a
Brentán, bekerítették az elbizakodott
Berengár táborát, és megsemmisítő
vereséget mértek rá. A magyarok 900
tavaszán hagyták el Itáliát, megbízó-
juk, Arnulf császár halála (899. decem-
ber) után. Mivel szerződésük lejárt, Ar-
nulf utódához, a kiskorú Gyermek La-
joshoz (900–911) követeket küldtek,
de valójában nem új szerződést akar-
tak kötni, hanem tervezett támadásu-
kat készítették elő.
A 900 nyarán indult hadjárat során
az Enns folyón túli bajor területeket
dúlták: az egyik csapatot ugyan 900 no-
vemberében Liutpold határőrgróf le-
győzte, a másik sereg azonban zsákmá-
nyával együtt visszatért Pannóniába. A
Fuldai évkönyv tudósítása alapján
egyértelmű, hogy a keleti frank uralom
alatt lévő Pannóniát 900-ban már meg-
szállták a magyarok. Ezért 900-ra te-
hetjük a honfoglalás második szaka-
szát, így a Kárpát-medence nagyobb
része magyar fennhatóság alá került.
A Kárpát-medencei
megtelepedés
A következő években a magyarok Kár-
pát-medencei új hazájuk biztosítására
törekedtek. Fő ellenfeleik a keleti fran-
kok és a bajorok voltak. Két évvel Pan-
nónia megszállása után, 902-ben a ma-
gyarok és a frankok már Moráviában
harcoltak egymással: a két fél oszto-
zott a Morva Fejedelemség területén.
A küzdelem során nem kímélték egy-
mást az ellenfelek. Ennek példája,
hogy 904-ben a béketárgyalások alkal-
mával rendezett lakomán a bajorok le-
mészárolták Kurszán fejedelmet és kí-
séretét. A bajor–magyar határharcok
kiemelkedő eseménye 907-ben tör-
tént, amikor Gyermek Lajos névleges
vezetésével nagy hadjáratot indítottak
Pannónia visszaszerzésére.
A döntő csatára 907. július 4-én ke-
rült sor egy Brezalauspurc (Braslaves-
purc) nevű helynél. A magyarok hatal-
mas diadalt arattak, a bajorok komoly
veszteségeket szenvedtek: elesett Liut-
pold határőrgróf és Theotmár érsek
is. A csata pontos helyszíne és lefo-
lyása vitatott. Valószínű, hogy a ké-
sőbbi Pozsony (Pressburg) volt az ösz-
szecsapás helyszíne, de felmerült Za-
lavár (Mosapurc) is, amelyet 896-ban
bíztak Brazlavra.
A 16. századi humanista történetíró,
Aventinus rekonstrukciója szerint a
magyarok cselvetéssel, részenként
győzték le a bajor sereget. A brezala-
uspurchi/pozsonyi csata jelentette a
magyar honfoglalás folyamatának le-
zárulását, a magyar törzsszövetség
visszaverte a keleti frank támadást, és
véglegesen hazát szerzett magának a
Kárpát-medencében.
A nomád magyar törzsszövetség
törzsenként és nemzetségenként tele-
pedett meg a folyók közelében. Konsz-
tantinosz császár a magyar szállásterü-
letet a Dunától keletre lévő Temes, Tú-
tisz, Maros, Körös és Tisza folyókkal írta
le. Ibn Hajján mór krónikás szerint a
magyarok szálláshelyei a Duna folyó
mentén voltak. A krónikában és Anony-
74∞&£∞§™
Feszty Árpád: A bánhidai csata. A honfoglalás
elhúzódó folyamatát a pozsonyi – pontosab-
ban brezalauspurci – csata zárta le 907-ben,
amikor a magyarok elhárították a kiverésükre
indított utolsó komoly vállalkozást.
Az ütközetről krónikáinkban e néven nem esik
szó, emléke azonban talán mégis
megőrződött a Szvatopluk elleni Duna-parti
csata elbeszélésének keretében.
74∞&£∞§™
musnál szereplő vezérek (hét vezér)
esetleges szállásaira utaló helynevek
alapján számos elméletet állítottak fel
a megtelepedéssel kapcsolatban. Mivel
azonban a kései és kétes hitelű vezérlis-
ták egymástól is eltérnek, kevés az esély
a pontos rekonstrukcióra. Valószínűleg
Árpád fejedelmi törzse a Duna–Tisza
köze északi részén és az Észak-Dunán-
túlon foglalhatott helyet. A Balaton–
Dráva közötti területen a karkhasz
törzs (Bulcsú törzse), a Tiszántúl északi
részén, majd Erdélyben a gyula törzse
lakhatott. További törzsi szállásterüle-
teket tételezhetünk fel a Dráva–Száva
közén, a Dunától északra, a Duna–Tisza
köze és a Tiszántúl déli részén is.
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 29