1

2 SKANDINÁV KRIMIK Jo Nesbø DENEVÉREMBER

És ekkor elindult a légen át, kiterjesztett szárnyakkal, majd

zuhanórepülésbe kezdett, a szárnyak egy ember testére erősített
köpennyé váltak, amelybe belekapott a szél." WALLA 1. Sydney, Mr
Kensington és három csillag 2 Frank Miller Valami nem stimmelt. Az
útlevelét ellenőrző nő először szélesen rámosolygott: How areyou? 1 I'm
fine 2 hazudta Harry Hole. Több mint harminc óra telt el azóta, hogy
elhagyta Oslót, majd Londont érintve Bahreinbe repült, s az ottani
átszállás után órákat gubbasztott azon a nyomorult ülésen közvetlenül a
vészkijárat előtt. A biztonsági előírások miatt az ülést alig lehetett
hátradönteni, és már Szingapúr előtt úgy érezte, hogy beszakad a
dereka. Most pedig már a pult mögött álló hölgy sem mosolygott.
Helyette feltűnő érdeklődéssel tanulmányozta az útlevelét. Nehéz lett
volna megállapítani, hogy az imént a fotója miatt lett olyan jókedve, vagy
mert a nevét olvasta angolosan. Üzleti úton? Harry Hole meg volt róla
győződve, hogy az előírások szerint hozzá kellett volna tennie az uram"
megszólítást, de úgy látszik, az  effajta udvariassági frázisok nem voltak
túlságosan elterjedtek Ausztráliában. Nem mintha sokat adott volna a
dologra. Egyetlen vágya pillanatnyilag az volt, hogy mihamarabb
elnyúlhasson szállodai szobája ágyán. Igen válaszolta, s közben ujjaival
a pulton dobolt. Ekkor a nő összecsücsörítette ajkát, amitől az arca
kifejezetten csúnya lett, és éles hangon azt kérdezte: Miért nincs a
vízum az útlevelében, uram? Harry szíve önkéntelenül ugrott egyet, mint
mindig, amikor katasztrófa közeledtét sejtette. Lehet, hogy az uramozást
csak akkor dobják be errefelé, amikor a helyzet rosszra fordul? Elnézést,
elfelejtettem mormolta és lázas igyekezettel kotorászott a zakója belső
zsebében. Miért nem ragasztották be a speciális vízumot is az
útlevelébe, mint a normálisat? A háta mögötti sorból egy walkman
zümmögése hallatszott. Ez csak az ülésszomszédja lehet. A pasas
egész úton ugyanazt a kazettát hallgatta. Hogy a fenébe nem emlékszik
rá, hogy melyik zsebébe tette? Ráadásul, az este tíz óra dacára, még
mindig borzalmasan meleg volt. Harry érezte, hogy viszketni kezd a feje
búbja. Végre sikerült rábukkannia a dokumentumra, és
megkönnyebbülten a pultra tette. Maga rendőr? A nő felpillantott a
speciális vízumból és kutató pillantással méregette. A csücsörítésnek
azonban már nyoma sem volt. Remélem, nem gyilkoltak meg pár szőke,
norvég nőt? Majd csilingelő kacagásba kezdett és vidáman a vízumra
csapta a bélyegzőt. Well, just one válaszolta Harry Hole. Az érkezési
csarnok csak úgy hemzsegett az utazási irodák képviselőitől és a
limuzinsofőröktől, akik táblákat szorongattak, de egyiken sem szerepelt
a Hole név. Harry már épp indult, hogy szerezzen egy taxit, amikor
észrevette, hogy a névtáblák között utat törve magának, egy világos
farmert és hawaii inget viselő, szokatlanul széles orrú, göndör hajú
fekete férfi közeledik felé komótosan. Mister Holy, presume! 4 állapította
meg diadalmasan. Harry Hole egy pillanatra megdermedt. Felkészült rá,
hogy ausztráliai tartózkodásának első napjait azzal fogja tölteni, hogy a
vezetéknevének a kiejtését korrigálja majd, ami angolosan kiejtve lyukat
jelentett. A Mr Szent ehhez képest igazán vonzó megoldásnak tünt.
Andrew Kensington vagyok, hogy van? a férfi vigyorogva nyújtotta felé
vaskos mancsát. Harry mintha egy présbe dugta volna a kezét. Isten
hozta Sydneyben! Remélem, kellemes volt az útja folytatta az idegen
szívélyesen, mintha csak a légiutas kísérő húsz perccel korábban
elhangzott szavait visszhangozta volna. Azután felmarkolta Hole ütött
kopott bőröndjét, és anélkül, hogy hátrapillantott volna, a kijárat felé
indult. Harry szorosan a nyomában haladt. A rendőrségen dolgozik?
érdeklődött. Persze, mate. 5 Óvatosan! A forgóajtó egyenesen Harry
orrára csapódott, amitől azonnal könnyek szöktek a szemébe. A
legpocsékabb bohózat sem kezdődhetne rosszabbul. Harry norvégul
káromkodva masszírozta az orrát. Kensington együttérző pillantást vetett
rá. Bloody doors, ya? 6 jegyezte meg. Harry nem tudta, mit is
mondhatna erre, úgyhogy inkább nem szólt semmit. A parkolóban
Kensington egy kis, leharcolt Toyota csomagtartójába tette a bőröndöt.
Vezetni akar, pajtás? érdeklődött meglepett arccal. Harry ekkor fedezte
fel, hogy az autó volán melletti oldalán ácsorog. A francba, persze,
hiszen Ausztráliában bal oldali közlekedés van. Az anyósülés viszont
annyira tele volt szórva papírokkal, kazettákkal és szeméttel, hogy Harry
teketóriázás nélkül a hátsó ülést választotta. Maga bizonyára őslakos
jegyezte meg, miközben kihajtottak az autópályára. Nézzenek oda, vág
az esze, nyomozó válaszolta Kensington a visszapillantó tükörbe nézve.
Norvégiában ausztrál négernek mondják. Kensington a tükörben
továbbra is Harryt mustrálta. Csakugyan? Harry hirtelen kényelmetlenül
kezdte érezni magát. Öhm, úgy értem, hogy a maga ősei nyilvánvalóan
nem azok között a fegyencek között voltak, akiket Angliából küldtek ide
kétszáz évvel ezelőtt szabadkozott Harry, hogy jelezze, a legalapvetőbb
dolgokkal azért tisztában van az ország történelmét illetően. 4

5 Így van, Holy, az őseim egy kicsivel korábban bukkantak fel itt.
Negyvenezer éve, hogy egészen pontos legyek. Kensington a tükörbe
vigyorgott, Harry pedig megfogadta, hogy egy ideig befogja a száját.
Ühüm. Szólíts Harrynak. Oké, Harry. Én Andrew vagyok. Az út további
részében Andrew beszélt. A Kings Crossba vitte Harryt, s közben
elmondta, hogy ez a városrész Sydneyben a prostitúció, a
drogkereskedelem, valamint minden egyéb gyanús tevékenység
fellegvára. A feltételezések szerint a városban történő botrányos
események fele a környék szállodáihoz vagy sztriptízbárjaihoz köthető.
Itt is volnánk közölte Andrew hirtelen. A járda mellé kanyarodott, majd
kipattant az autóból és kiemelte Harry bőröndjét a csomagtartóból.
Viszlát holnap búcsúzott, azzal el is tűnt. Harry pedig ott állt merev
háttal, a jetlag tüneteivel küszködve, a bőröndjével a kezében, és
hirtelen egyedül találta magát egy városban, ahol annyian éltek, mint
egész Norvégiában. Előtte a Crescent Hotel impozáns homlokzata
magasodott. A bejárat mellett három csillag díszelgett. Oslo rendőr
főkapitánya nem arról volt híres, hogy különösebben nagyvonalú a
beosztottai elszállásolását illetően. Ez esetben azonban úgy tűnt,
kivételt tettek. Bizonyára kedvező ajánlatuk volt köztisztviselők és a
nevetségesen szűk szobák kombinációjára, morfondírozott Harry. És
nem is tévedett. 2. Egy tasmán ördög, egy bohóc és egy svéd nő Harry
óvatosan megkocogtatta a Sydney South rendőrségi körzet vezetőjének
ajtaját. Gyere be! mennydörögte egy hang. Az ablak előtt terpeszkedő
tölgyfa íróasztal mögött egy lenyűgözően nagy hasú, tagbaszakadt férfi
állt. Ritkás haja alól őszes, bozontos szemöldök meredt elő, a szemét
azonban mély nevetőráncok szőtték körbe. 5

6 Harry Holy Oslóból, uram. Üljön le, Holy. Átkozottul frissnek tűnik így
kora reggel. Remélem, nem került máris közelebbi ismeretségbe
valamelyik narkós gazemberrel. Neil McCormack szívből jövő hahotára
fakadt. Jetlag. Hajnali négy óta ébren vagyok, uram magyarázkodott
Harry. Hát, persze. Csak egy belső poén volt. Tudja, néhány évvel
ezelőtt volt egy nagyobbacska korrupciós ügyünk, amelyben tíz rendőrt
ítéltek el többek között azért, mert drogot árultak egymásnak. A gyanú
úgy merült fel, hogy egyesek túlságosan éberek voltak ráadásul egész
álló nap. Tulajdonképpen nincs ebben semmi vicces brummogta
jóindulatúan, majd az orrára tolta a szemüvegét és az előtte fekvő
papírokat kezdte lapozgatni. Tehát, magát azért küldték ide, hogy
segítse a nyomozást, amit Inger Holter, munkavállalói vízummal
rendelkező norvég állampolgár meggyilkolása ügyében folytatunk. A
képek tanúsága szerint csinos, szőke lány volt. Huszonhárom éves,
igaz? Harry bólintott. McCormack arca mostanra teljességgel
elkomolyodott. Halászok bukkantak rá a Watson s Bay nél a parton,
egészen pontosan a Gap Parknál. A testet félig lemeztelenítették.
Minden jel arra mutat, hogy megerőszakolták, majd megfojtották,
spermanyomokat azonban nem találtunk. Azután az éjszaka leple alatt a
parkba szállították, és a testét lehajították a sziklákra. Harry arca
grimaszba rándult. Rosszabb idő esetén a hullámok alighanem
elsodorták volna, így azonban a kövek között maradt, amíg másnap
reggel rá nem bukkantak. Mint mondtam, nem találtunk spermát,
mégpedig azért, mert a tettes úgy felhasította a lány hüvelyét, mint
valami halfiiét, a tengervíz pedig mindent elmosott. Ugyanezen okból
kifolyólag ujjlenyomatunk sincs. A halál beálltának időpontját azonban
sikerült megállapítanunk... McCormack levette a szemüvegét és
megdörgölte az arcát. És persze hiányzik a gyilkosunk. Nos, mihez kezd
most mindezzel, Mr Holy? Harry válaszolni akart, de McCormack
beléfojtotta a szót: Persze, tudom, úgy tervezi, hogy itt marad, amíg le
nem csukjuk azt a szarházit, és közben folyamatosan biztosítja a norvég
sajtót arról, milyen kiválóan együttmüködünk. Természetesen arra is lesz
gondja, hogy ne zaklassuk feleslegesen a hozzátartozókat, de ezt 6

7 leszámítva az itt tartózkodását inkább nyaralásnak tekinti, ahonnan

időnként egy egy képeslappal örvendezteti majd meg elbűvölő rendőr
főkapitányát. Hogy s mint van egyébként a hölgy? Amennyire tudom,
kiválóan. Nagyszerű teremtés. Bizonyára azt is elmagyarázta, mit várunk
majd itt magától. Nagy vonalakban. Részt kell vennem a nyomo...
Csodás. Felejtse el! Nálunk más szabályok vannak. Először is: ettől a
pillanattól kezdve kizárólag rám hallgat. Másodszor: az égvilágon semmi
olyasmiben nem vesz részt, amire előzőleg nem kértem meg
kifejezetten. Harmadszor pedig: egyetlen szabályszegés, és azonnal a
hazafelé tartó repülőgépen találja magát. McCormack mosolyogva
sorolta a szabályokat, de Harry számára világos volt az üzenet: el a
kezekkel, itt legfeljebb megfigyelőként tartózkodhat. Ennyi erővel akár
fürdőnadrágot és fényképezőgépet is csomagolhatott volna. Ha jól
értettem, Inger Holter valamiféle tévés híresség volt Norvégiában. Többé
kevésbé, uram. Egy ifjúsági műsort vezetett néhány évvel ezelőtt. Már
szinte feledésbe merült a neve, amikor a gyilkosság történt. Igen,
hallottam róla, hogy a norvég sajtóban elég nagy port vert fel az ügy.
Némelyik lap még a riportereit is ideküldte. Tájékoztattuk őket, de mivel
nem volt túl sok információnk, az a gyanúm, hogy hamarosan
megelégelik a dolgot és hazatérnek. Arról nem tudnak, hogy maga itt
van. Van elég bébiszitterünk, akik elintézik ezeket a dolgokat, úgyhogy
ne foglalkozzon velük. Köszönöm, uram bólintott Harry, és őszintén
hálás volt. A gondolat, hogy túlbuzgó norvég újságírók lihegjenek
folyamatosan a nyakába, egy cseppet sem volt vonzó. Oké, Holy,
teljesen őszinte leszek magával és elmondom, mi a helyzet. A
felettesem egyértelműen a tudtomra adta, hogy Sydney város képviselői
azt szeretnék, ha az ügyet a lehető leghamarabb felderítenénk. Szokás
szerint most is politikáról és pénzkérdésről van szó. Pénzkérdés? Nos,
előzetes becsléseink szerint idén Sydneyben a munkanélküliségi ráta tíz
százalék fölé emelkedik, így a városnak minden dollárra szüksége van,
ami az idegenforgalomból származik. Itt van a nyakunkon a 2000 ben
megrendezendő olimpia, ráadásul egyre nagyobb számban érkeznek
hozzánk a 7

8 skandináv turisták. A gyilkosság, különösen a felderítetlen gyilkosság

nem éppen a legvonzóbb reklám a városnak. Úgyhogy megteszünk
mindent, ami tőlünk telik. Az ügyön egy négyfős nyomozócsoport
dolgozik, és mindent azonnal biztosítunk, ami csak szükséges, legyen
az adatbázis, bűnügyi technikusok, laboránsok, bármi. McCormack
előbányászott egy papírlapot és összeráncolt szemöldökkel
tanulmányozni kezdte. Az eredeti elképzelések szerint Wadkins lett
volna a kísérője, Holy, de mivel maga kifejezetten azt kérte, hogy
Kensingtonnal dolgozhasson együtt, szívesen teljesítem az óhaját.
Uram, tudomásom szerint én nem... Kensington rendes fickó. Nem sok
őslakos viszi olyan sokra, mint ő. Valóban? McCormack megvonta a
vállát. Ez már csak így megy. Rendben, Holy, ha adódna valami, tudja,
hol talál. Van esetleg valami kérdése? Ó, csak egy kis formalitás, uram.
Azon tűnődöm, hogy az uram megfelelő megszólítása e az elöljáróknak
magunknál, vagy esetleg egy kissé... Formális? Merev? Igen,
meglehetősen. Én viszont kedvelem. Arra emlékeztet, hogy tényleg én
vagyok a főnök ebben a kuplerájban. McCormack bömbölve elnevette
magát és egy csontropogtató kézfogással zárta a megbeszélést.
Ausztráliában januárban van a legnagyobb turistaszezon mesélte
Andrew, miközben előrébb furakodtak a Circular Quay melletti
forgalomban. Mindenki az Operaházat akarja látni, meg hajókázni és a
nőket bámulni a Bondi Beachen. Kár, hogy dolgoznod kell. Harry vállat
vont. Nem vészes. Az ilyen turistacsalogató helyektől amúgy is csak
kiver a víz és ingerült leszek. Rákanyarodtak a New South Head
Roadra, ahol a Toyota végre felgyorsulhatott. Kelet felé haladtak, a
Watson Bay irányába. Sydney keleti pereme nem éppen olyan, mint
Londoné magyarázta Andrew, miközben az egyik pazar villát a másik
után hagyták maguk mögött. Ezt a környéket Double Pay nek nevezik.
Inger Holter merre lakott? 8

9 Egy ideig Newtownban élt a barátjával, majd miután szakítottak, egy

másik városrészbe, Glebe be költözött egy kisebb garzonba. A barátja?
Andrew megvonta a vállát. Egy ausztrál pasas, informatikus. Akkor
ismerkedtek meg, amikor a lány két évvel ezelőtt itt töltötte a
szabadságát. Alibije van a gyilkosság éjszakájára, de egyébként sem
kifejezetten az a gyilkos típus. But, ya never know, do ya? 7 Leparkoltak
a Gap Park előtt, ami Sydney számtalan zöld területeinek egyike volt.
Meredek kőlépcső vezetett fel a szélfútta parkhoz, ami északon a
Watson s Bay, keleten pedig a Csendes óceán fölé magasodott. Amikor
kinyitották a kocsi ajtaját, a meleg szinte mellbe vágta őket. Andrew egy
jókora napszemüveget biggyesztett az orrára, amiben Harryt leginkább
valami helyi pornókirályra emlékeztette. Ráadásul aznap valamilyen
oknál fogva egy igen szűk öltönyt viselt, így a nagydarab fekete férfi
meglehetősen komikusán festett, ahogy felfelé döcögött előtte a
kilátóhelyhez. Ez itt a Csendes óceán, Harry. A következő megálló,
mintegy kétezer nedves kilométert követően, Új Zéland. Harry
körülnézett. Nyugatra a központot és a Kikötő Hidat pillantotta meg,
észak felé a strandot és a Watson s Bay vitorlásait, a szoros északi
részén pedig a zöld elővárost, Manlyt. Kelet felé a horizont a kék
különböző árnyalataiba görbült. Alattuk a sziklafal függőlegesen zuhant
lefelé, odalenn a mélyben a hullámok hosszú utazása robajló
crescendóban ért véget a kövek között. Nos, Harry, ebben a pillanatban
történelmi helyszínen ácsorogsz mondta Andrew. Az angolok 1788 ban
küldték el Ausztráliába az első fegyencekkel megrakott hajóikat.
Valamivel délebbre, Botany Bay en akartak letelepedni, ám amikor
megérkeztek, a jó Philip kapitány meglehetősen szűkösnek ítélte azt a
vidéket, és az egyik kisebb hajót északra küldte, hogy nézzenek szét a
part mentén, hátha találnak valami jobbat. A hajó megkerülte a
földnyelvet, amelyen most állunk és rábukkant a világ legjobb kikötőjére.
Kevéssel ezután Philip kapitány is befutott a flotta többi részével:
tizenegy hajóval, hétszázötven elítélttel, férfiakkal és nőkkel vegyesen,
négyszáz tengerésszel, négy haditengerészeti századdal és két évre
elegendő ellátmánnyal. Ez a föld azonban keményebb, mint amilyennek
tűnik, és az angolok nem tudták úgy a 9

10 szolgálatukba állítani a természetet, ahogy a bennszülöttek, akik az

évszázadok során megtanultak bánni vele. Amikor a következő hajó
befutott az ellátmánnyal, az angolok már az éhhalál küszöbén álltak.
Úgy tűnik, azért idővel jóra fordultak a dolgok intett Harry Sydney zöld
dombjai felé, és érezte, ahogy egy izzadságcsepp végiggördül a
lapockái között. Meg lehet itt bolondulni a melegtől. Az angolok számára
mindenképpen jegyezte meg Andrew, és átköpött a szakadék széle
fölött. Pillantásukkal követték a nyál útját, amíg az szét nem porladt a
szélben. Az a lány örülhet, hogy a zuhanást már nem érte meg mondta
Andrew. Valószínűleg a sziklákhoz csapódott, mert amikor megtalálták,
jókora húsdarabok hiányoztak róla. Mennyi ideje volt már halott, amikor
rábukkantak? Andrew grimaszolt. Az orvos negyvennyolc órát mondott.
De a fickó... A férfi a hüvelykujja hegyét a szájához illesztette. Harry
bólintott. Az orvosszakértő ezek szerint nem veti meg az alkoholt. Azért
vagy szkeptikus, mert túlságosan kerek az időpont? Péntek reggel
találták meg, úgyhogy induljunk ki abból, hogy valamikor szerda éjszaka
halt meg. Találtatok valami nyomot? Ahogy látod, rögtön itt is le lehet
parkolni, a terület pedig nincs kivilágítva éjszaka, ráadásul eléggé
elhagyatott. Egyetlen tanúnk sincs, és őszintén szólva nem is
reménykedünk benne, hogy a továbbiakban felbukkan valaki. Akkor
most mit csinálunk? Azt tesszük, amit a főnök meghagyott: elmegyünk
egy étterembe és könnyítünk némileg a testület reprezentációs
költségkeretén. Mégiscsak te vagy a norvég rendőrség legmagasabb
rangú képviselője jó kétezer kilométeren belül. Legalább. Andrew és
Harry egy fehér abroszos asztalnál ült. A Doyle s hal étterem egészen
lenn feküdt a Watson s Bay en, mindössze egy keskeny, homokos
partsáv választotta el a víztől. Szinte már giccses, nem? szólalt meg
Andrew. Igazi képeslapfotó. Közvetlenül előttük egy kisfiú és egy kislány
homokvárat épített, mögöttük az azúrkék öböl és az élénk zöld dombok,
valamivel távolabb pedig Sydney látképe alkotta a hátteret. Harry
fésűkagylót 10

11 és tasmán pisztrángot kért, Andrew pedig valamilyen ausztrál

lepényhalat, amiről Harry még soha nem hallott. Andrew rendelt egy
üveg Rosemount Chardonnay t, ami bár egyáltalán nem illik ehhez a
fogáshoz, viszont jó kis fehérbor és éppen belefér a keretbe, és kissé
meglepett arccal fogadta, mikor Harry közölte, hogy nem iszik alkoholt.
Kvéker vagy? Nem, nem ilyesmiről van szó rázta meg a fejét Harry.
Ahogy Andrew tól megtudta, a Doyle s egy régi, családi vállalkozás volt
és Sydney egyik legjobb haléttermének számított. Főszezon volt, az
étterem zsúfolásig telt, ezért aztán Harry nem is csodálkozott azon, hogy
a pincér megvárakoztatta őket. Olyanok itt a pincérek, mint a Plútó
morogta kissé paprikás hangulatban Andrew. Folyton a periférián
keringenek, csak húszévente bukkannak elő és olyankor sem láthatóak
szabad szemmel. Harry képtelen volt bosszankodni mindezen, helyette
inkább elégedett sóhajjal hátradőlt a széken. Viszont eszméletlenül jól
főznek jegyezte meg. Ezek szerint az étterem a magyarázat az öltönyre.
Is. Te is látod, itt nem adnak különösebben a külsőségekre. Nekem
viszont jó tapasztalataim vannak arról, amikor nem farmerban és
pólóban jelenek meg az ehhez hasonló helyeken. Muszáj
kompenzálnom egy kicsit a kinézetemet. Ezt hogy érted? Andrew
Harryra nézett. Az őslakosok státusza nem túl magas ebben az
országban, ezt talán már te is észrevetted. Az angolok már az első
időkben megírták az otthon maradiaknak, hogy az őslakosok az alkohol
és a lopás elkerülésének tekintetében bizonyos kihívásokkal küszködnek
magyarázta. Harry érdeklődve hallgatta. Úgy vélték, ez a génjeinkben
van. Egyikük egyenesen azt írta, hogy az egyetlen tevékenység, amire
alkalmasak, hogy fújkálással valamiféle pokoli zenét csaljanak elő
azokból a hosszú, üreges fadarabokból, amiket didzseridunak neveznek.
Tudod, Ausztrália folyton azzal kérkedik, hogy képes volt többféle
kultúrát működőképes társadalommá olvasztani. Csak az a kérdés, hogy
mégis kinek a szempontjából működőképes? A probléma avagy a
szerencse, attól függ, honnan nézzük az, hogy a bennszülöttek
gyakorlatilag egyáltalán nem érzékelhetőek. Az őslakosok szinte 11

12 egyáltalán nem vesznek részt Ausztrália társadalmi életében, kivéve,

ha olyan politikai kérdésekről van szó, ami közelről érinti az érdekeiket
vagy kultúrájukat. Az ausztrálok letudják a maguk részét azzal, hogy
bennszülött művészeti alkotásokkal díszítik a házaikat. Ugyanakkor az
őslakosok kiemelkedő számban vannak jelen a szociális irodák előtt
kígyózó sorokban, az öngyilkossági statisztikákban és a börtönökben.
Ha az ember őslakos, huszonhatszor nagyobb esélye van arra, hogy
börtönben kössön ki, mint a többi ausztrálnak. Gondolj csak bele, Harry
Holy. Andrew kiitta a maradék borát, Harry pedig gondolkodott. Többek
között azon, hogy minden bizonnyal ez volt harminckét évének legjobb
halból készült fogása. Ennek ellenére semmivel sem nagyobb itt a
rasszizmus, mint bárhol másutt, hiszen multikulturális nemzet vagyunk, a
világ minden tájáról telepednek le itt emberek. A lényeg az, hogy
érdemes öltönyt húzni, amikor az ember étterembe készül. Harry
bólintott. Ehhez nem lehetett mit hozzáfűzni. Inger Holter egy bárban
dolgozott, ugye? Úgy van. Az Albury ben, Paddingtonban az Oxfort
Streeten. Arra gondoltam, hogy este elvinnélek oda. Miért nem most
azonnal? Harry kezdett kissé türelmetlen lenni a nagy komótosságtól.
Mert előbb meg kell látogatnunk a főbérlőjét. Plútó figyelmeztetés nélkül
bukkant fel a csillagos égen. A Glebe Point Road barátságos, kis
forgalmú utca volt, ahol egymást érték a világ különböző nemzeteinek
étkeit felsorakoztató kisebb éttermek és büfék. Korábban ez volt Sydney
művésznegyede mesélte Andrew. Egyetemista koromban, a hetvenes
években, én is ezen a környéken laktam. A vegetáriánus éttermek, a
leszbikus könyvesboltok és társaik a mai napig megvannak, de az
egykori hippik, csodabogarak és különcök már eltűntek. Majd mivel a
Glebe egyre inkább belső kerületnek kezdett számítani, a lakásbérleti
árak is az egekbe szöktek. Ma már a rendőri fizetésemből sem tudnám
megengedni magamnak, hogy itt éljek. Bekanyarodtak jobbra a Hereford
Streetre, leparkoltak az 54. szám előtt, majd a kapuhoz indultak. Egy
fekete, loncsos kis jószág apró 12

13 éles fogait mutogatva, csaholva közeledett feléjük. A csöppnyi

szörnyeteg határozottan dühösnek tűnt és elképesztő hasonlóságot
mutatott az utazási irodák prospektusaiban oly gyakran látható tasmán
ördöggel. Az ismertető szövegek szerint ezt az agresszív, kifejezetten
barátságtalan állatot napjainkra már szinte teljesen kiirtották. Harry
őszintén bízott benne, hogy ez igaz. Amikor a dühös hasonmás
hatalmasra tátott pofával neki akart ugrani, Andrew felemelte a lábát és
nagyot kurjantva a sövény felé irányította az állatot. Épp felfelé tartottak
a lépcsőn, amikor egy hordóhasú, savanyú arcú férfi bukkant fel az
ajtóban. Láthatólag nemrég ébredt. Hová lett a kutya? Épp a
rózsabokrokkal ismerkedik tájékoztatta Andrew széles mosollyal. A
rendőrségtől jöttünk, gyilkossági csoport. Mr Robertson? Igen, igen,
emlékszem. Mit akarnak már megint? Hiszen már mindent elmondtam
maguknak, amit tudtam. Rövid csönd állt be, ami alatt Andrew továbbra
is rendületlenül mosolygott, Harry pedig egyik lábáról a másikra állt.
Nézze, Mr Robertson, nem áll szándékunkban a szükségesnél tovább
visszaélni a türelmével, ez az úr azonban itt Inger Holter bátyja, és
szeretne egy pillantást vetni a húga szobájára. Amennyiben nem nagy
gond. Robertson tartása egy csapásra megváltozott. Bocsásson meg,
fogalmam sem volt róla... Jöjjenek be! Azzal kitárta az ajtót és elindult
előttük fölfelé a lépcsőn. Nem is tudtam, hogy Ingernek van egy bátyja.
De most, ahogy mondja, szembeötlő a hasonlóság. A férfi háta mögött
Harry Andrew felé fordult és a plafonra emelte pillantását. Láthatólag
senki nem vette a fáradságot, hogy kitakarítsa Inger szobáját.
Mindenfelé ruhák, magazinok, teli hamutartók és üres borosüvegek
hevertek. Öhm, a rendőrség azt kérte, hogy ne nyúljak semmihez.
Persze, világos. Egyik este egyszerűen nem jött haza. Mintha a föld
nyelte volna el. Köszönjük, Mr Robertson, olvastuk a vallomását. Mindig
mondtam neki, hogy esténként ne a Bridge Roadon és a halpiac mellett
vezető úton jöjjön haza. Rémesen sötét van arrafelé, ráadásul csak úgy
hemzsegnek a feketék és a sárgák... A férfi rémült arccal meredt Andrew
Kensingtonra: Elnézést, nem úgy értettem... 13

14 Semmi gond. Elmehet, Mr Robertson. Robertson lebotorkált a

lépcsőn. A konyhából kisvártatva üvegcsörömpölés hallatszott fel. A
szoba berendezését mindössze egy ágy, néhány könyvespolc, egy
kisebb ruhásszekrény és egy íróasztal képezte. Harry pillantása
körüljárta a helyiséget, és megpróbált valami benyomást összeállítani
magában Inger Holterről. Homályosan még emlékezett a fesztelen,
szemtelenül fiatal lányra a tévé képernyőjéről, kissé naiv lelkesedésére
és ártatlan, kék szemére. Jól láthatóan nem tartozott azok közé a nők
közé, aki minden szabadidejüket a lakásuk csinosítgatására fordítják. Az
íróasztalon egy fotó, a csupasz falakon pedig mindössze A
rettenthetetlen moziplakátja árválkodott, Mel Gibsonnal, amire Harry
csupán azért emlékezett, mert valami teljesen felfoghatatlan okból Oscar
díjat nyert a legjobb film kategóriájában. Nos. Ezek szerint Ingernek nem
volt különösebben jó ízlése a filmeket illetően. A férfiakról nem is
beszélve. Ő maga azok táborát erősítette, akik személyes sérelemnek
tekintették, amikor Mad Max hollywoodi sztárrá avanzsált. A fotó Ingert
ábrázolta egy padon egy színes, western stílusú homlokzat előtt, egy
csapat hosszú hajú, szakállas fiatallal körülvéve. A lány bő, lila ruhát
viselt, komoly arcát egyenes, szőke haj keretezte. A kezét szorongató
fiatalember egy kisbabát tartott az ölében. Az egyik polcon egy doboz
dohány, néhány asztrológiával kapcsolatos könyv, valamint egy durván
faragott famaszk hevert, aminek hosszú orra úgy hajlott lefelé, mintha
csőr lenne. Harry megfordította a maszkot. Az árcédulán a Made in
Papua New Guinea felirat szerepelt. Az a kevés ruhadarab, ami nem a
padlón vagy a földön hevert, a ruhásszekrényben lógott. Néhány
gyapjúing, egy kopott kabát, a kalaptartón pedig egy jókora
szalmakalap. Andrew az íróasztal fiókjából egy csomag cigarettapapírt
kotort elő, és sodort magának néhány vaskos cigarettát. Találtatok
drogot? kérdezte Harry. Andrew a fejét rázva a cigarettapapírra mutatott.
De az a gyanúm, hogy ha a hamutartókat tüzetesebben megvizsgáltuk
volna, találtunk volna 14

15 némi cannabismaradványt. És miért nem néztétek meg? Nem jártak

itt helyszínelők? Először is, semmi okunk rá, hogy tetthelyként kezeljük a
szobát. Másodszor, a marihuánafogyasztás nem olyan nagy ügy. Itt Új
Dél Walesben lényegesen gyakorlatiasabb a hozzáállásunk a
marihuánához, mint Ausztrália többi tagállamában. Azt persze nem
mondhatjuk, hogy a gyilkosságnak biztosan semmi köze a drogokhoz,
de ebben az összefüggésben egy két jointnak nincs túl nagy
jelentősége. Azt, hogy használt e más anyagot, nem tudhatjuk biztosan.
Az Alburyben mindenféle dizájner drog előfordul, de akikkel beszéltünk,
azok közül senki nem utalt ilyesmire, és a vérvizsgálat során sem
találtak semmit. Kemény drogot legalábbis biztosan nem használt. Nem
találtunk a testen tünyomokat sem. Egyébként is elég jól ismerjük itt a
környéken a kemény magot. Harry Andrewra pillantott. A férfi
megköszörülte a torkát. Legalábbis ez a hivatalos változat. Viszont van
itt valami, amiben a segítségünkre lehetsz. Andrew egy norvégul írott
levelet nyújtott át neki. A levél Kedves Elisabeth megszólítással
kezdődött, és láthatólag nem fejezték be. Harry átfutotta: Igen, igen,
tényleg csodásán érzem magam, és ami még ennél is fontosabb:
szerelmes vagyok! A pasi természetesen gyönyörű, mint egy görög
isten! Hosszú, barna, göndör fürtjei vannak, a feneke kőkemény, a
pillantása pedig mindent elárul, vagyis hogy most azonnal a magáévá
akar tenni, a ház falának döntve, a mosdóban, az asztalon, a padlón,
bárhol. Evansnek hívják, harminckét éves, elvált (micsoda meglepetés)
és van egy Tom Tom nevű tündéri, másfél éves kisfia. Jelenleg nincs
állandó munkája, önállóan próbál boldogulni. Igen, tudom, hogy bajt
szimatolsz, de megígérem, hogy nem hagyom magam betörni.
Legalábbis egyelőre. De ennyi elég is Evansről. Még mindig az
Alburyben dolgozom. Miután egyik este Evans a bárban járt, Mr Bean"
végre felhagyott azzal, hogy folyton utánam koslasson, és ez már nagy
fegyvertény. A pillantását viszont továbbra sem tudom levakarni
magamról. A francba! Az igazat megvallva, már kezd nagyon elegem
lenni ebből a munkából, de muszáj folytatnom, amíg meg nem
hosszabbítják a 15

16 tartózkodási engedélyemet. Beszéltem a norvég tévével. Úgy

tervezik, hogy jövő ősszel folytatódik a sorozat, és ha akarok, van rá
lehetőség, hogy együtt dolgozzak velük. Döntések, döntések! A levél itt
végződött, nem volt rajta sem aláírás, sem dátum. Harry kifelé menet
kezet fogott Robertsonnal, aki válaszképpen enyhe meghajlás
kíséretében részvétét fejezte ki, és biztosította arról, hogy Inger remek
teremtés volt, továbbá csodálatos albérlő, az egész ház büszkesége, ha
nem a teljes szomszédságé is, ki tudja? A férfiből erős sörszag áradt, és
kissé nehezen forgott a nyelve. Ahogy kiléptek a bejárati ajtón, a
rózsabokrok alól nyüszítés hallatszott és egy ijedt szempár meredt rájuk.
Egy apró vietnami étteremben kaptak asztalt a Darling Harbourön, ahol
rajtuk kívül csak ázsiaiak tartózkodtak. A legtöbbjük láthatólag
törzsvendég volt, érthetetlen párbeszédeket folytattak a pincérrel,
hektikusan fel alá ugráló hanglejtéssel. Olyan, mintha időnként héliumot
szippantanának, amitől pont olyan hangjuk lesz, mint Donald kacsának
jegyezte meg Harry. Nem bírod az ázsiaiakat? érdeklődött Andrew.
Harry megvonta a vállát: Tudja a fene. Nem ismerek egyet sem. Hogy
úgy mondjam, semmi okom nincs rá, hogy ne kedveljem őket.
Tisztességes, keményen dolgozó, szorgalmas embereknek tűnnek. Te
hogy állsz velük? Nagyon sok ázsiai akar Ausztráliába jönni, és
sokaknak ez nem tetszik. Nekem semmi kifogásom senki ellen. Mindig
azt mondom, hogy jöjjenek csak. Harry a sorok között hallott valamiféle
lemondást, miszerint már úgyis mindegy, az én népem rég elveszítette
ezt az országot. Néhány évvel ezelőtt gyakorlatilag lehetetlen volt, hogy
az ázsiaiak tartózkodási engedélyhez jussanak. A hatóságok a lehető
legfehérebben akarták tartani az országot, arra hivatkozva, hogy el
akarják kerülni a nagyobb kulturális konfliktusokat, mivel az őslakosok
társadalomba való integrálása során szerzett tapasztalatok finoman
szólva nem voltak túl pozitívak. De miután a japánok felajánlották, hogy
jelentős beruházásokat hajtanának végre 16

17 Ausztráliában, hirtelen más szelek kezdtek fújni. Egyszer csak azt

kezdték szajkózni, hogy nem szabad elszigetelődni, figyelembe kell
venni, hogy mégiscsak Ázsia a legközelebbi szomszédunk, és hogy a
Japánhoz fűződő gazdasági kapcsolat kiemelkedően fontos. Így aztán a
japán szállodaláncok lehetőséget kaptak arra, hogy turistaszállókat
építsenek a Gold Coaston Brisbane irányába, és hogy magukkal hozzák
többek között a menedzsereiket, a szakácsaikat és a recepciósaikat. Az
ausztrálok pedig elhelyezkedhettek náluk szobalányként vagy
pincérként. Pedig senki nem szeret cipőpucoló lenni a saját hazájában.
Gondolom, ugyanez érvényes a saját népedre is? Andrew zordan
elmosolyodott. Az európaiak soha nem kérvényeztek az őslakosoknál
semmiféle tartózkodási engedélyt. Harry az órájára pillantott. Volt még
néhány óra addig, amíg Inger Holter egykori munkahelye, az Albury
kinyit. Nem akarsz hazamenni előtte? kérdezte Andrew t. Mostanában
úgysem találkoznék otthon senkivel rázta meg a fejét a férfi.
Mostanában? Nos, az utóbbi tíz évben. Elváltam. A feleségem
Newcastle ben él a gyerekekkel. Próbálok olyan gyakran találkozni
velük, amennyire csak lehet, de eléggé messze vannak, a lányok pedig
lassan olyan nagyok már, hogy saját terveik vannak hétvégente.
Nemsokára kénytelen leszek belátni, hogy már nem én vagyok az
egyetlen férfi az életükben. Tudod, amolyan szépséges kis ördögfiókák.
Tizennégy és tizenöt évesek. A mindenit, csapatostul kell majd
elhajtanom az ajtó előtt tülekedő udvarlókat! Andrew szélesen
elmosolyodott, és Harry sem tudta megállni, hogy ne nevessen vele a
hirtelen kifakadáson. Ez a világ sora, Andrew. Így van, haver. És mi a
helyzet veled? Hm, se feleség, se gyerek. Se kutya. Mindössze egy
főnököm van, egy apám meg néhány fickó, akiket még mindig a
cimboráimnak nevezek, pedig néha évek telnek el, mire felhívnak. Vagy
én őket. Ebben a sorrendben? Ebben a sorrendben. 17

18 Megint nevettek és a kezdődő délutáni csúcsforgalmat nézték.

Andrew rendelt egy újabb Victoria Bitter sört. A bankokból és az
üzletekből csak úgy özönlöttek az emberek: ősz hajú, sasorrú görögök,
sötét öltönyt viselő, szemüveges ázsiaiak, továbbá hollandok és hosszú
orrú, vörös hajú lányok, akik minden kétséget kizáróan brit
származásúak voltak. Igyekeztek, hogy elérjék a Paramattába induló
buszt, vagy a Bondi Junction felé tartó metrót. Rövidnadrágos
üzletemberek tipikus ausztrál jelenség, jelezte Andrew akik a hajókikötők
felé siettek, hogy az egyik komp hazavigye őket a Port Jackson öböl
északi részén fekvő elővárosok egyikébe. És most mit csinálunk?
kérdezte Harry. Cirkuszba megyünk! Itt van a közelben, és úgyis
megígértem egy ottani barátomnak, hogy valamelyik nap benézek
hozzájuk. A mai nap pedig pont megfelelő, nem? A Powerhouse ban
egy kisebb cirkuszi csapat már megkezdte ingyenes délutáni előadását
a nem túl népes, ám annál lelkesebb ifjú közönség előtt. Az épület
korábban erőmű volt, később pedig, amikor Sydneyben közlekedtek még
villamosok, remízként funkcionált. Manapság egyfajta kortárs technikai
múzeumként működött. Néhány kidolgozott izmú lány épp befejezte nem
különösebben látványos trapézszámát, amit a közönség hatalmas
tapssal jutalmazott. Ezután egy bohóc sétált be a porondra, ahová vele
egy időben egy jókora guillotine t is begurítottak. A bohóc tarka jelmezt
és csíkos sapkát viselt, ruházatát nyilvánvalóan a francia forradalom
inspirálta. Botladozott és mindenféle csínyekkel szórakoztatta a hálás
gyerekközönséget. Azután egy újabb, hosszú fehér parókás bohóc is
felbukkant a színen, aki Harry feltételezése szerint XVI. Lajost volt
hivatott megtestesíteni. Többségi szavazással halálra ítéltük jelentette
be a csíkos sapkás bohóc. Az elítéltet a vesztőhelyre vezették, ahol az a
fejét továbbra is a gyerekek zajos elragadtatásától kísérve hangos
jajveszékelés közepette egyenesen a kés alá fektette. Rövid dobpergés
következett, majd a penge lezuhant és Harryt is beleértve mindenki
meglepetésére éles csattanás kíséretében levágta az uralkodó fejét, ami
parókástul egy kosárba gurult. Kialudt a világítás, és amikor újból
felkapcsolták, ott állt a fejét 18

19 vesztett király a rivaldafényben, a saját kobakjával a hóna alatt. A

gyerekek üdvrivalgása nem akart véget érni. Azután újra lekapcsolták a
lámpákat, és amikor legközelebb fénybe borult a porond, már a teljes
csapat ott állt és meghajoltak. Az előadás véget ért. Mialatt a nézők a
kijárat felé áramlottak, Andrew és Harry a színfalak mögé vette az irányt.
Az ideiglenes öltözőben az artisták már javában vetkőztek és a
sminkjüket törölgették. Ottó, hadd mutassam be neked egy barátomat
Norvégiából bömbölte Andrew. Egy arc fordult feléjük. XVI. Lajos
határozottan kevésbé volt méltóságteljes paróka nélkül és elkenődött
sminkben: Tuka! Harry, ez itt Ottó Rechtnagel. Ottó rangjához méltóan,
lazán lelógó kézfejjel nyújtotta előre karját, és felháborodott pillantást
vetett a kissé zavart Harryra, aki beérte annyival, hogy finoman
megszorította a kezet. Semmi kézcsók, csini fiú? Ottó nőnek érzi magát.
Egészen pontosan nemesi származású hölgynek magyarázta Andrew.
Badarság, Tuka. Ottó nagyon is tisztában van azzal, hogy férfi.
Zavarban van, fiatalember? Szeretne esetleg saját maga meggyőződni
róla? Ottó nevetése meglehetősen magas regiszterekben trillázott. Harry
érezte, ahogy a füle elvörösödik. A műszempillák szemrehányóan
verdestek Andrew irányába: A barátod beszélni is tud? Elnézést.
Engem... Harry... öhm... Holynak hívnak. Klassz volt a számuk.
Csodásak a jelmezek. Nagyon... ööö... életszerű volt. És szokatlan. A
XVI. Lajos szám? Hogy szokatlan? Épp ellenkezőleg! Ez egy régi
klasszikus. Legelőször a Jandaschewsky bohóccsalád adta elő,
mindössze két héttel a valódi kivégzés után 1793 januárjában. A nép
imádta. A nyilvános kivégzések mindig nagy népszerűségnek örvendtek.
Tudja maga, hányszor ismétlik meg évente az amerikai tévéadók a
Kennedy gyilkosságot? Harry csak a fejét rázta. Ottó elgondolkodva
meredt a plafonra. 19

20 Rengetegszer. Ottó a nagy Jandy Jandaschewsky utódjának érzi

magát magyarázta Andrew. Csakugyan? A híres bohóccsaládok nem
tartoztak kifejezetten Harry érdeklődési körébe. Valami azt súgja, a
barátod nem mozog valami otthonosan ezen a területen, Tuka. A
Jandaschewsky család zenebohócokból álló utazó csoport volt, akik az
ezerkilencszázas évek elején érkeztek Ausztráliába, és le is telepedtek
itt. Egészen 1971 ig, Jandy haláláig játszottak. Jandyt hatéves
koromban láttam először. Attól a naptól kezdve tudtam, hogy mi akarok
lenni. És most az is vagyok. Ottó szomorú bohócmosollyal nézett rájuk
az elmázolt sminken keresztül. Honnan ismeritek ti egymást?
kíváncsiskodott Harry. Andrew és Ottó egymásra pillantott. Amikor Harry
látta, ahogy a két férfi szája sarka megrándul, rögtön tudta, hogy
ingoványos talajra lépett. Úgy értem... egy rendőr és egy bohóc... nem
éppen... Ez egy hosszú történet könyörült meg rajta Andrew. Mondhatni,
együtt nőttünk fel. Ottó persze az anyját eladta volna, hogy egy
harapásnyit kapjon a seggemből, de nekem már egészen fiatalon
megmutatkozott a vonzódásom a lányok és az efféle undorító hetero
dolgok irányába. Ez minden bizonnyal a genetikán és a környezeten
múlik, nem gondolod, Ottó? Andrew csak nevetett, amikor Ottó feléje
legyintett. Nincs neked se stílusod, se pénzed, és túlságosan nagyra
vagy a hátsó feleddel rikácsolta Ottó. Harry a csoport többi tagja felé
pislogott, akiket a jelenet láthatólag teljesen hidegen hagyott. Az egyik
tornászlány bátorítóan rákacsintott. Harryval az Alburyben van dolgunk
ma este. Velünk tartasz? Tudod jól, hogy soha többé nem teszem be
oda a lábamat, Tuka! csattant fel Ottó. Lassan túl kellene már lépned
ezen, Ottó. Az élet megy tovább. Úgy érted, mindenki más élete. Az
enyém viszont itt megáll, pontosan itt. Ha a szerelem meghal, nekem is
végem van. Ottó színpadias mozdulattal a homlokához emelte a kezét.
Ahogy gondolod. Egyébként is haza kell előbb mennem, hogy
megetessem Waldorfot. Menjetek csak, később esetleg csatlakozom
hozzátok. A viszontlátásra köszönt el Harry, és engedelmesen Ottó
kinyújtott kézfejére nyomta ajkait. Már alig várom, Helyes Harry. 20

21 A nap már leszállt, mire felhajtottak Paddingtonban az Oxford

Streetre és egy kisebb zöldterület mellett leállították az autót. Green
Park, hirdette egy tábla, a füvet azonban egészen barnára égette a nap,
az egyetlen zöld dolog közel s távol a park közepén álló pavilon volt. A
fák között a fűben egy őslakos feküdt. Szakadt rongyokat viselt, ő maga
pedig annyira mocskos volt, hogy már nem is feketének tűnt, hanem
szürkének. Amikor észrevette Andrew t, üdvözlésre emelte a karját, a
nagydarab rendőr pillantása azonban elsiklott fölötte. Az Albury annyira
tele volt, hogy szinte be kellett préselődniük az üvegajtón. Miután
bejutottak, Harry megtorpant, és körbenézett a helyiségben. A vendégek
színes sokasága túlnyomórészt fiatal férfiakból állt: hosszú loboncú
rockerek agyonmosott farmercuccokban, fényesre nyalt hajú, öltönyös
yuppie k, kecskeszakállas művészek, jóvágású, napszítta hajú, hófehér
mosolyú szörfös srácok, valamint fekete bőrbe csomagolt motorosok. A
helyiség közepén a bárban már javában folyt a show: hosszú combú,
szinte félmeztelen lányok ugráltak mindenfelé bíborpiros, mélyen
dekoltált topokban, és Gloria Gaynor I Will Survive című számára
tátogtak vörösre rúzsozott, széles szájukkal. A lányok folyamatosan
váltották egymást, így azok, akik épp nem szerepeltek a számban, a
vendégeket szolgálták ki, s közben nyíltan flörtöltek velük. Harry
előreverekedte magát a pultig és rendelt. Coming up right away, blondie
8 szólt oda neki a római sisakot viselő pincérnő mély basszushangon,
ajkán huncut mosollyal. Mondd csak, egyedül mi vagyunk normálisak
ebben a városban? kérdezte Harry, amikor egy sörrel és egy pohár
gyümölcslével felszerelkezve visszaért Andrew hoz. San Francisco után
Sydneyben van a legtöbb meleg a világon mondta Andrew. Ausztrália
vidéki lakossága a szexuális másság tekintetében nem a toleranciájáról
ismert. Így mikor szélesebb körben elterjedt a hír, hogy itt mekkora a
választék, természetesen az összes homoszexuális parasztfiú Sydneybe
akart jönni. Egyébként nem csak ausztrálokról van szó, naponta
özönlenek hozzánk a melegek a világ minden tájáról. Átnyomakodtak a
21

22 helyiség hátsó felében lévő bárpulthoz, és Andrew odakiáltott valamit

az egyik lánynak, aki a pult mögött állt, nekik háttal. Harry még életében
nem látott ilyen vörös hajat. A zuhatag egészen a szűk farmernadrág
hátsó zsebéig ért, de nem rejtette el a derék ívét és a kellemesen
gömbölyödő csípőt sem. A lány megfordult és keskeny, szép arcából
hófehér mosolyt villantott rájuk. A szeme azúrkéken ragyogott, az arcát
pedig megszámlálhatatlan mennyiségű szeplő borította. Felelőtlen
pazarlás, ha ő sem nőnemű, cikázott át Harry agyán. Emlékszik rám?
igyekezett túlharsogni Andrew a hetvenes évek diszkózenéjének
dübörgő ritmusát. Én jártam itt korábban és Ingerről kérdeztem.
Beszélhetnénk néhány percet? A vörös hajú lány arca elkomolyodott.
Bólintott, majd szólt az egyik lánynak, hogy kimegy, és hátravezette őket
a konyha mögötti apró dohányzóhelyiségbe. Any news about what
happened? 9 kérdezte, Harrynak pedig ennyi is elég volt ahhoz, hogy
megállapítsa: a lány valószínűleg jobban beszél svédül, mint angolul.
Találkoztam egyszer egy öregemberrel szólalt meg norvégul. A lány
elképedve bámult rá. Hajóskapitány volt az Amazonason. Mindössze
három szót mondott portugálul, de azonnal tudtam, hogy svéd. Pedig
már harminc éve ott élt, én pedig egy szót sem tudok portugálul. A vörös
hajú először zavartan meredt rá, majd elnevette magát. Trillázó, boldog
nevetéssel, ami Harryt valami ritka erdei madárra emlékeztette. Tényleg
ennyire nyilvánvaló? kérdezte a lány immár svédül. Nyugodt, mély
hangja volt és enyhén raccsolva ejtette az r eket. A hanglejtés bólintott
Harry. Attól soha nem fognak megszabadulni. Do you guys know each
other? 10 pislogott rájuk gyanakodva Andrew. Harry a lányra pillantott.
Dehogy válaszolta a vörös hajú. De nem bánnám, tette hozzá magában
Harry. A vörös hajút, mint kiderült, Birgitta Enquistnek hívták, már négy
éve Ausztráliában élt és egy éve dolgozott az Alburyben.
Természetesen beszéltünk egymással itt a bárban, de ezenkívül nem
volt közelebbi kapcsolat közöttünk, Inger inkább magának való 22

23 volt. Van pár lány a bárban, akikkel néha eljárunk bulizni, olyankor
előfordult, hogy ő is felbukkant, de tényleg nagyon ritkán. Nem sokkal
azelőtt költözött el valami newtoni sráctól, hogy elkezdett itt dolgozni. Az
egyetlen személyes dolog, amit tudok róla, hogy azt a kapcsolatot egy
ideje már túl szűkösnek és unalmasnak érezte. Új impulzusokra vágyott.
Azt tudja, hogy kivel járt? Igazából nem. Ahogy már mondtam, nem
igazán láttam bele az életébe. És különösebben nem is vágytam erre.
Októberben Queenslandbe utazott, ahol találkozott valami sydneyi
társasággal, akikkel azóta is tartotta a kapcsolatot. Azt hiszem,
megismert ott egy pasast, aki egy este járt is itt. De ezt már elmondtam
maguknak egyszer mondta a lány kissé rezignáltan. Drága Enquist
kisasszony, én csupán azt akartam, hogy norvég kollégám egyenesen
magától hallja mindezt, és egyúttal lássa, hol dolgozott Inger. Végül is
Harry Holy Norvégia legjobb nyomozója, és elképzelhető, hogy mi
esetleg átsiklottunk valamin, ami az ő számára jelentősséggel bír. Harry
hirtelen heves köhögőrohamot kapott. Ki az a Mr Bean? kérdezte
elkínzott hangon. Mr Bean? bámult rá értetlenül Birgitta. Vagy valaki, aki
hasonlít arra az angol humoristára... Rowan Atkinson, vagy hogy is
hívják. Ja, hogy Mr Beanre gondol! nevetett Birgitta újra trillázva. Ez jó,
csak így tovább, gondolta Harry. Alex az, a bár főnöke. Még nincs itt,
csak később jön be. Okunk van feltételezni, hogy érdeklődést mutatott
Inger iránt. Igen, Alex szemet vetett Ingerre. De nem csak őrá, a bárban
dolgozó lányok többsége kénytelen elviselni Alex elkeseredett
közeledési kísérleteit. Akit egyébként magunk között Fiddler Raynek
nevezünk. Inger kezdte Mr Beannek hívni. Szerencsétlennek nem lehet
valami könnyű. Elmúlt már harminc, de még mindig otthon lakik az
anyjánál. És nem is nagyon fog kikeveredni ebből a helyzetből. Viszont
tényleg nagyon rendes főnök. És teljesen ártalmatlan, ha esetleg erre
céloznak. Ezt miből gondolja? Birgitta az orrát ráncolta. Nem az a típus.
23

24 Harry úgy tett, mintha feljegyezne valamit egy noteszbe. Van e

esetleg tudomása arról, hogy Inger kapcsolatban állt vagy találkozott
olyasvalakivel, aki... öhm, az a típus? Hát, itt elég sokféle alak
megfordul. Nem mind meleg, és Inger, amilyen szép, biztosan feltűnt
nekik. Vagyis szép volt. De semmi konkrétum nem jut az eszembe.
Csak... Igen? Nem, semmi. A jelentés szerint Inger azon az estén is
dolgozott, amikor a feltételezésünk szerint megölték. Tud arról esetleg,
hogy volt e aznapra még valamilyen találkozója vagy egyenesen
hazament? Magával vitt némi maradék húst a konyhából, azt mondta,
hogy valami vonyító dögnek kell. Úgy tudtam, hogy nincs kutyája, ezért
megkérdeztem, hogy hová készül. Azt mondta, hogy hazamegy. Ennél
többet nem tudok. A tasmán ördög mormolta Harry. A lány kérdő
pillantást vetett rá. A főbérlőjének van egy kutyája tette hozzá
magyarázatképpen. Biztosan azt akarta megvesztegetni a maradékkal,
hogy ép bőrrel jusson be a házba. Harry megköszönte a segítséget. Épp
indulni készültek, amikor Birgitta megszólalt: Itt a bárban mindannyiunkat
nagyon felzaklattak a történtek. Hogy fogadták a hírt Inger szülei? Attól
tartok, nem túl jól válaszolta Harry. Mind a ketten sokkos állapotban
vannak és magukat hibáztatják, hogy engedték, hogy a lányuk idejöjjön.
Holnap szállítják haza Norvégiába a holttestet. Ha szeretnének virágot
küldeni a temetésre, megpróbálom megszerezni az oslói címet.
Köszönöm, ez igazán kedves lenne magától. Harry szívesen feltett volna
még egy kérdést, de egy halálról és temetésről folyó beszélgetés
közepette nem érezte ildomosnak. Útban kifelé egyfolytában a lány
búcsúmosolya lebegett a szeme előtt. És tudta, hogy egy jó ideig nem
tud majd szabadulni tőle. A fenébe is mormolta magában. Vagy vagy.
Odakinn a bárban az összes transzvesztita, valamint a vendégek egy
része is a pulton állva vonaglott a Katrine & The Wavesre. Walking On
Sunshine, bömbölték a hangszórók. Egy olyan helyen, mint az Albury,
nincs túl sok idő a bánatra és a hosszas elmélkedésre jegyezte meg
Andrew. 24

25 Ez így is van bólintott Harry. Az élet megy tovább. Megkérte Andrew
t, hogy várjon egy percet, visszament a hátsó bárpulthoz és magához
intette Birgittát. Elnézést, lenne még egy kérdésem. Igen? Harry nagy
levegőt vett. Máris megbánta, amire készült, de már késő volt
visszakozni. Tud a városban egy jó thai éttermet? Birgitta
elgondolkodott. Igen, van egy a Cityben, a Bent Streeten. Tudja, merre
van? Állítólag az nagyon jó. Olyan jó, hogy akár el is jönne velem? Ez
nem is hangzott olyan rosszul, állapította meg magában Harry. Bár
eléggé amatőr. Birgitta megadóan felnyögött, de épp csak annyira, hogy
azt akár még bátorításnak is lehetett venni. Aztán megpróbálva
visszatartani nevetését, azt kérdezte: Gyakran próbálkozik ezzel a
trükkel, biztos úr? Meglehetősen. És működik? Statisztikailag? Nem
igazán. A lány nevetett, majd oldalra billentett fejjel, kíváncsian Harryra
pillantott. Azután vállat vont. Miért ne? Szerdán szabad vagyok. Kilenc
körül megfelel? És te fizetsz, kopó. 3. Egy püspök, egy bokszoló és egy
szakállas medúza Amikor Harry szeme kipattant, még csak hajnali négy
óra volt. Megpróbált visszaaludni, de Inger Holter halálának a
körülményei és a gondolat, hogy Oslóban este nyolc óra van, ébren
tartották. Ráadásul folyton lelki szemei elé tolakodott egy szeplős arc,
amelynek a tulajdonosával mindössze két percet beszélgetett, mégis
arra késztette, hogy teljesen bénán viselkedjen. Ez nem volt valami
elegáns, Hole suttogta a hotelszoba sötétjébe és csendben szitkozódott.
Hat órakor arra jutott, hogy akár fel is kelhetne. Egy frissítő zuhanyt
követően elindult, hogy valami reggelizőhelyet keressen. A sápadtkék
égen bágyadtan vibrált a reggeli napfény. Bár a belváros moraja már
most felszürődött, ide, a tüsarkak és feketére sminkelt szemek világába
még nem ért el a 25

26 reggeli csúcsforgalom. Volt a Kings Crossnak valami hanyag sármja,

valami életteli szépsége, amitől séta közben egyszeriben dudorásznia
kellett. Néhány megkésett éjszakai tivornyázótól, egy pártól, akik
takaróba burkolózva aludtak az egyik lépcsőn, és egy sápadt, lengén
öltözött prostituálttól eltekintve az utcák még üresek voltak. Az egyik
kávézó előtt a tulajdonos a járdát locsolta, Harrynak pedig sikerült
kimosolyognia tőle egy nyitás előtti reggelit. Miközben a bacont és a
pirítóst ropogtatta, egy szertelen fuvallat megpróbálta elragadni a
szalvétáját. Korán kelt, Holy állapította meg McCormack. Nagyon helyes,
az agy fél hét és tizenegy között dolgozik a leghatékonyabban. Ha
engem kérdez, ami azután történik, már csak szöszmötölés. Azonkívül itt
csak kora reggel van csend. Azután, amikor kilenckor elszabadul a
pokol, azt is alig tudom megmondani, mennyi kettő meg kettő. Magának
megy? A fiam azt állítja, hogy muszáj zenét hallgatnia, miközben leckét
ír, mert ha csend van, azonnal elkalandozik a figyelme. Maga érti ezt?
Hm. Mindenesetre tegnap elegem lett, bevonultam a szobájába és
lecsavartam a hangerőt azon az átkozott masinán. De nekem ez kell,
különben nem tudok gondolkodni!, nyafogta a kölyök. Mondtam neki,
hogy tanuljon úgy, mint minden normális ember. Az emberek nem
egyformák, apa, válaszolta dühösen. A kamaszok már csak ilyenek,
tudja. McCormack elhallgatott és az asztalán álló fotók egyikére bámult.
Magának van gyereke, Holy? Nincs? Olykor én is eltűnődöm, hogy mi a
fenének csináltam. Egyébként melyik patkány lyukban szállt meg? A
Crescentben a Kings Crosson, uram. A Kings Cross, igen. Nem maga az
első norvég, aki ott lakik. Néhány évvel ezelőtt hivatalos látogatást tett
nálunk egy norvég püspök vagy valami hasonló, már nem emlékszem
pontosan. Az oslói titkársága mindenestre a Kings Cross Hotelben
foglalt neki szobát. Azt hitték, hogy a szálloda nevének valamiféle bibliai
jelentése van. Amikor a püspök és a kísérete este megérkezett a
hotelbe, egy vén, aszott prosti a papi gallérját megpillantva tett neki egy
szaftos ajánlatot. 26

27 Azt hiszem, a püspök hamarabb kijelentkezett, mint ahogy a

csomagja a szobájába ért volna. McCormack szemébe könnyek szöktek
a nevetéstől. Bizony, bizony, Holy. És mi a terve mára? Azon tűnődtem,
hogy vetnék egy pillantást Inger Holter holttestére, mielőtt Norvégiába
szállítják, uram. Kensington elviheti magát a hullaházba. De emlékeim
szerint megkapta a boncolási jegyzőkönyvet, nem? Igen, megkaptam,
csak... Csak? Jobban forog az agyam, ha előttem van a holttest.
McCormack az ablak felé fordult és mormogott valamit, amit Harry
beleegyezésnek vett. A kinti huszonnyolc fokos reggeli hőséggel
szemben a hullaház pincéjében mindössze nyolc fokig kúszott a hőmérő
higanyszála. Nos, okosabb lettél valamivel? Andrew vacogva húzta
összébb magán a zakóját. Okosabb? Nem rázta a fejét Harry Inger
Holter földi maradványait szemlélve. A lány arca egészen jól átvészelte
a sziklákkal való találkozást. Bár az orra felszakadt és az arccsontja az
egyik oldalon mélyen benyomódott, semmi kétség nem volt afelől, hogy
a viaszsápadt arc ugyanazé a lányé, aki a rendőrségi jelentéshez csatolt
fotón olyan sugárzóan mosolygott. A nyakán fekete foltok éktelenkedtek.
A teste többi részét véraláfutások, sebek borították, és néhány nagy,
mély vágás. Az egyik olyan mély volt, hogy a csont is látszott benne. A
szülei látni akarták a képeket. A norvég nagykövetség figyelmeztette
őket, hogy nem ajánlják, de az ügyvéd ragaszkodott hozzá. Egy
anyának nem lenne szabad így látnia a lányát mondta Andrew a fejét
csóválva. Harry a lány nyakán lévő véraláfutásokat tanulmányozta egy
nagyítóval. A gyilkos puszta kézzel fojtotta meg. Egyáltalán nem könnyű
így ölni. Az elkövető vagy nagyon erős volt, vagy nagyon eltökélt. Vagy
nem most csinálta először. Harry Andrew ra bámult. Ezt hogy érted?
Nem találtunk börmaradványokat a lány körme alatt, nincs rajta kéztől
származó ütésnyom, de még egy hajszál sem a ruháján, ami a gyilkostól
származhatna. Az egész olyan gyorsan és szakszerűen 27
28 történt, hogy a lánynak arra sem volt ideje, hogy különösebb
ellenállást tanúsítson. Emlékeztet ez esetleg valamire, amivel korábban
találkoztatok? Andrew megvonta a vállát. Ha az ember hosszabb ideje
dolgozik már ebben a szakmában, minden gyilkosság egy másikra
emlékezteti, amit látott már azelőtt. Nem, gondolta Harry. Épp
ellenkezőleg. Az ember az idők folyamán megtanulja észrevenni a
nüansznyi különbségeket az egyes gyilkosságok között, az apró
részleteket, amelyek az adott esetet megkülönböztetik a többitől és
egyedivé teszik. Andrew az órájára nézett. A reggeli megbeszélés fél óra
múlva kezdődik. Igyekeznünk kell. A nyomozócsoport vezetője Larry
Wadkins volt, egy jogi végzettséggel is rendelkező detektív, aki gyors
léptekkel haladt felfelé a szamárlétrán. Keskeny szája volt, gyér haja és
gyorsan, tárgyilagosan beszélt, mellőzve a hanglejtést és egyéb
felesleges cicomát. És semmi szociális érzéke nincs mondta Andrew
köntörfalazás nélkül. Wadkins átkozottul jó nyomozó, de azt például nem
szabad rábízni, hogy közölje a szülőkkel a lányuk halálhírét. Ráadásul,
ha stresszhelyzetbe kerül, azonnal káromkodni kezd tette hozzá.
Wadkins jobb keze Sergej Lebie volt, egy mindig jól öltözött, kopasz
jugoszláv, fekete kecskeszakállal, aki valamiféle öltönybe bújt Mefisztóra
emlékeztette Harryt. Andrew saját bevallása szerint általában eléggé
szkeptikus volt azokkal a férfiakkal, akik annyit foglalkoztak a
kinézetükkel, mint ő. De Lebie más eset. Azt hinnéd, hogy páváskodó
alak, de valójában inkább csak mindenre túlságosan ráfeszül. Van pár
furcsa szokása, például hogy a körmét tanulmányozza, miközben az
emberrel beszél, de ha ismered, tudod, hogy nem arroganciából teszi.
Aztán minden nap ebéd után kitisztítja a cipőjét. Ja, és ne várd, hogy
sokat beszéljen, se magáról, se más egyébről. A csapat legfiatalabb
tagja Yong Sue volt, egy alacsony, vékony, barátságos fickó, akinek
folyton mosoly játszott az arcán. Yong Sue családja harminc évvel
korábban települt ide Kínából. Tíz évvel ezelőtt, amikor Yong tizenkilenc
éves volt, a szülei hazautaztak 28

29 Kínába látogatóba, és soha többé nem kerültek elő. A nagyapja

szerint a fia valószínűleg valami politikai dologba keveredett. Sue nak
soha nem sikerült kiderítenie, mi is történt valójában. Most ő
gondoskodik a nagyszüleiről és két húgáról, napi tizenkét órát dolgozik,
ebből legalább tizet mosolyogva. Ha van egy pocsék vicced, bátran
meséld el Suenak, ő mindenen nevet, mesélte róla Andrew. A
megbeszélés egy apró, szűk szobában zajlott, ahol a sarokban egy
nyikorgó ventilátor gondoskodott némi légmozgásról. Wadkins a tábla
előtt állt és bemutatta Harryt a többieknek. Norvég kollégánk lefordította
a levelet, amit Inger lakásában találtunk. Van esetleg valami
érdekesség, amit hozzá tudna nekünk fűzni, Hole? Holy. Elnézést, Holy
Nos, úgy tűnik, épp mostanában kezdődött a kapcsolata Evansz szel. A
levél alapján okunk van feltételezni, hogy Evans az a személy, aki az
íróasztalon álló képen Inger kezét fogja. Ellenőriztük vetette közbe
Lebie. Úgy véljük, hogy Evans White a neve. Valóban? emelkedett fel
Wadkins egyik szemöldöke. Nem tudtunk meg róla túl sokat. A szülei a
hatvanas évek végén jöttek ide az Egyesült Államokból és megkapták a
tartózkodási engedélyt. Akkoriban ez nem jelentett különösebb
problémát tette hozzá Lebie magyarázatképpen. Egy Volkswagen
busszal járták az országot, és alighanem vegetáriánus koszton,
marihuánán és LSD n éltek, ahogy ez akkoriban teljesen megszokott
volt. Azután megszületett a fiuk, később elváltak, majd amikor Evans
tizennyolc éves lett, az apja visszament az USA ba. Az anyja
gyógyítással, szcientológiával és mindenféle asztrális misztikával
foglalkozik. Egy bizonyos Crystal Castle nevezetű helyen tevékenykedik
egy ranchon, a Gold Coaston. Áldást hozó köveket és Thaiföldről
importált drogot árul turistáknak és útkereső lelkeknek. Evans tizennyolc
évesen úgy döntött, hogy azt teszi, amit az ausztrál fiatalok többsége
mondta Lebie és Harryhoz fordult: Azaz semmit. Andrew Harryhoz
hajolva mormolta: Ausztrália tökéletes hely azok számára, akik
szeretnek utazgatni meg szörfölgetni, egyszóval szívesen élvezik az
életet az adófizetők számlájára. Kitűnő szociális háló és kiváló klíma.
Csodálatos országban élünk. Azzal újra 29

30 hátradőlt. Pillanatnyilag nincs lakcíme folytatta a beszámolót Lebie.

De úgy véljük, hogy nem sokkal ezelőttig itt tanyázott Sydneyben egy
városszéli barakkban, egy csapat fehér léhűtővel. Akikkel odakinn
beszéltünk, mind azt mondták, hogy egy ideje már nem látták. Soha nem
tartóztatták le, ezért sajnos csak egyetlen újabb képet sikerült előkeríteni
róla, azt, ami tizenhárom éves korában készült az útleveléhez. Le
vagyok nyűgözve mondta Harry teljesen őszintén. Hogy sikerült egyetlen
fotó és egy keresztnév alapján ilyen rövid idő alatt előkeríteniük egy
fickót, akinek még csak rendőrségi aktája sincs? Ráadásul tizennyolc
millió lakos közül! Lebie Andrew felé pillantott. Andrew felismerte a
várost a képről. Elfaxoltuk a fotót a helyi rendőrőrsnek, ők szerezték meg
a nevet. Azt mondták, ismert figura a környéken. Ami annyit tesz, hogy
valószínűleg ő az egyik marihuánakirály. Bizonyára nagyon kis városról
van szó mondta Harry. Nimbin lakossága alig valamivel több, mint ezer
fő szólt közbe Andrew. Nagyrészt a helyi tejfeldolgozó üzemből éltek
egészen addig, amíg 1973 ban egy diákszervezet ki nem találta, hogy
ott rendezik meg az úgynevezett Aquarius fesztivált. Az asztal körül halk
nevetgélés támadt. A fesztivál eredetileg az idealizmusról, az alternatív
életstílusról, a természethez és a gyökerekhez való visszatérésről szólt.
A lapok azonban csak a fiatalok drog szex hármasról cikkeztek. A
fesztivál több mint tíz napig tartott, és sokak számára még mindig nem
ért véget. Nimbin körül kiválóak a feltételek a növénytermesztéshez.
Bármiféle növényéhez. Hogy úgy mondjam, kétlem, hogy odafönn még
ma is a tejfeldolgozás lenne a legjelentősebb bevételi forrás. A
főutcában, mindössze ötven méterre a helyi rendőrőrstől, található
Ausztrália legnyíltabb marihuánapiaca. És tartok tőle, hogy az LSD é is.
Mindenesetre vetette közbe Lebie, az ottani rendőrség nemrégiben látta
a fickót. Mostanában nagyon résen vannak. Új Dél Wales kormányzója
ugyanis két nagy kampányt is szervezett odafenn mondta Wadkins.
Canberra vezetése erős nyomást 30

31 gyakorol rá annak érdekében, hogy tegyenek valamit az egyre

növekvő drogkereskedelem ellen. Ez így van bólintott Lebie. A
rendőrség kisrepülőgépeket és helikoptert vetett be, hogy a magasból
lefényképezhessék a földeket, ahol a kendert termesztik. Oké mondta
Wadkins. Megtaláljuk a pasast. Kensington, ahogy látom, elég jól
kiismeri magát odafönn, Holy, magának pedig bizonyára nincs ellenére,
hogy valamivel többet lásson Ausztráliából. Megkérem McCormacket,
hogy hívja fel a nimbini őrsöt és tájékoztassa őket az érkezésükről.
Yong, maga továbbra is a számítógépnél marad, hátha sikerül
kiderítenie valamit. Gyerünk emberek, tegyék hasznossá magukat! Oké
pillantott Andrew Harryra. Akkor gyerünk ebédelni. Elvegyültek a turisták
között és az egyvágányú vasúttal Darling Harbourbe utaztak. A
Harbourside nál szálltak ki, és kerestek egy asztalt a kikötőre nyíló
kilátással. Tűsarkakban végződő hosszú lábak billegtek el mellettük.
Andrew a szemét forgatta, és szégyentelenül utánuk fütyült. Az
étteremben néhányan ingerülten feléjük fordultak. Harry megcsóválta a
fejét. Hogy van Ottó barátod? Hát, eléggé a padlón van. Elhagyták,
ráadásul egy nőért. Azt mondja, ha egy szerető elkezd mindkét irányba
tekintgetni, végül mindig egy nő mellett köt ki. De most is túl fogja élni.
Harry legnagyobb meglepetésére néhány esőcseppet fedezett fel, és
valóban: északnyugat felől vastag felhőtakaró úszott föléjük szinte
észrevétlenül. Hogy sikerült Nimbint csak a képen látható homlokzat
alapján felismerned? Nimbint? Nem meséltem még, hogy egy vén hippi
vagyok? vigyorodott el Andrew. Azt szokták mondani, hogy aki
emlékszik az Aquarius fesztiválra, az biztosan nem járt ott. Nos, én, ha
másra nem is, a főutca házaira emlékszem. Pontosabban arra, hogy
olyanok voltak, mintha egy törvényen kívüli város díszletei lennének egy
középkategóriás westernfilmből, csak éppen pszichedelikus lilára és
sárgára mázolva. Bár az igazat megvallva, azt hittem, hogy csak
bizonyos anyagok érzékelésre gyakorolt hatásának köszönhetően láttam
mindent lila sárgában. Amíg meg 31
32 nem pillantottam mindezt az Inger lakásában lévő fotón. Amikor ebéd
után visszatértek a kapitányságra, Wadkins egy újabb megbeszélést
hívott össze a tárgyalóban, ugyanis Yong Sue néhány figyelemre méltó
információt csalogatott elő a számítógépből. Végignyálaztam az utóbbi
tíz év felderítetlen gyilkossági ügyeit Új Dél Walesben, és találtam
négyet, ami nagyon emlékeztet a mostani gyilkosságra. A holttestekre
félreeső helyeken bukkantak rá: kettőre szeméttelepeken, egyre az
egyik autópálya mellett húzódó erdő szélén, a negyedik pedig a Darling
folyóban sodródott. Az erőszak és a gyilkosság nagy valószínűséggel
mindegyik áldozat esetében máshol történt, és csak később vitték őket
ezekre a helyekre. És ami a legfontosabb: mindannyiuknak ujjnyomok
voltak a nyakán, vagyis megfojtották őket. Yong Sue arca ragyogott.
Wadkins megköszörülte a torkát. Azért ne kapkodjunk ennyire. A
fojtogatás nemi erőszak esetén nem annyira szokatlan elkövetési mód.
Mi a helyzet a földrajzi összefüggésekkel, Yong? A Darling folyó a világ
végén, a vadonban folyik, több mint ezer kilométerre Sydneytől. Sajnos
ezzel nincs szerencsénk, uram. Nem találtam semmilyen földrajzi
összefüggést. Yong arca őszinte sajnálatról árulkodott. Nos, négy
megfojtott hulla tíz év alatt az állam különböző pontjain elszórva nem
éppen... Lenne még valami, uram. Mind a négy nőnek világos haja volt.
És nem egyszerűen szőke, hanem az a majdnem fehér platinaszőke.
Lebie halkan füttyentett. Az asztal körül csend lett. Wadkins továbbra is
szkeptikusnak tűnt. Nem tudná ezt valahogy statisztikailag kiértékelni,
Yong? Jó lenne tudni, hogy a feltevéseink az ésszerűség határain belül
mozognak e egyáltalán, még mielőtt farkast kiáltanánk. A biztonság
kedvéért nem bánnám, ha egész Ausztráliára kiterjesztené a
vizsgálódását. És vegye hozzá a felderítetlen nemi erőszakokat is, nem
kizárt, hogy azok között is találunk valamit. Ez el fog tartani egy ideig, de
megpróbálhatom, uram. Yong szája újra mosolyra görbült. Oké.
Kensington és Holy, maguk miért nincsenek még úton Nimbin felé?
Holnap reggel indulunk, uram felelte Andrew. Most értesültünk egy nemi
erőszakról Lithgow ból, aminek előbb utána szeretnék nézni. 32

33 Valami azt súgja nekem, hogy lehet összefüggés az esetek között.

Épp oda indultunk. Wadkins a homlokát ráncolta. Lithgow? Mi itt
csapatban dolgozunk, Kensington. Aminek az a lényege, hogy
együttmüködünk, megvitatjuk és összehangoljuk a dolgokat, nem pedig
a saját szakállunkra lófrálunk ide oda. Tudomásom szerint eddig
egyáltalán nem volt szó semmiféle lithgow i nemi erőszakról. Csak egy
megérzés, uram. Wadkins felsóhajtott. Igen, McCormack mintha említett
volna valamit a maga hatodik érzékéről... Nekünk őslakosoknak sokkal
szorosabb a kapcsolatunk a szellemvilággal, mint maguknak,
sápadtarcúaknak, uram. Az én osztályomon a rendőri munka nem
alapoz ilyen dolgokra, Kensington. Csak vicc volt, uram. Ennél valamivel
több minden lapul a zsebemben az üggyel kapcsolatban. Wadkins
megcsóválta a fejét. Nem bánom. De holnap reggel legyenek a
repülőgépen, világos? Lithgow egy tíz tizenkétezer lakosú ipari város
volt, Harryt azonban inkább emlékeztette egy közepes falura. A
rendőrőrs épülete előtt egy oszlop állt, amire villogó kék fényt
erősítettek. A helyi rendőrfőnök szívélyesen fogadta őket. Larsennek
hívták, túlsúlyos, barátságos férfi volt, dupla tokával és néhány távoli
rokonnal Norvégiában. Ismer Larseneket Norvégiában, barátom?
kérdezte Harryt. Nos, vannak jó néhányan. Igen, tudom, a nagyanyám
mesélte, hogy nagy a család odafenn északon. Bizonyára. Larsen jól
emlékezett az erőszakra. Lithgow ban szerencsére nem fordul elő túl
gyakran ilyesmi. A bűncselekmény november elején történt. Az elkövető
egy mellékutcában csapott le az áldozatra, amikor az hazafelé tartott a
gyárból az esti műszak után. Berángatta egy autóba és elhajtott vele.
Megfenyegette egy hatalmas késsel, és egy elhagyatott erdei útra
hurcolta a Kék hegység lábánál, majd a hátsó ülésen megerőszakolta.
Aztán a nő nyakára kulcsolta a kezét és fojtogatni kezdte, amikor egy
autó dudálni kezdett mögöttük. A sofőr a hétvégi házába tartott, és azt
hitte, hogy egy szeretkező párt lepett meg a kihalt erdei úton, ezért nem
akart kiszállni az autóból. Amikor a tettes visszaült az első ülésre, hogy
odébbálljon, a nőnek 33

34 sikerült kimenekülnie az autóból és a másik járműhöz rohant. Az

elkövető ekkor már látta, hogy vége a játéknak, gázt adott és eltűnt.
Látta valaki a rendszámot? Nem, sötét volt, és az egész nagyon gyorsan
történt. A nő meg tudta figyelni valamennyire a férfit? Van esetleg
személyleírásuk róla? Nem igazán. Mint már említettem: sötét volt. Van
nálunk egy fotó, amit megmutatnánk a hölgynek. Meg tudná nekünk adni
a címét? Larsen az iratszekrényhez lépett és lázas keresésbe kezdett.
Elég nehezen vette a levegőt. Jut eszembe szólalt meg Harry. Nem
tudja, az áldozat szőke? Szőke? Igen, világosszőke, tudja, az a már már
fehér árnyalat. Larsen duplatokája remegni kezdett, és még jobban
zihált. Harry elképedve látta, hogy a nevet. Nem, nem hinném, pajtás. A
nő koori. Harry kérdő pillantást vetett Andrew ra, aki a plafonra emelte a
tekintetét. Fekete mondta. Mint a szén tette hozzá Larsen. Ezek szerint
a koori egy törzs? kérdezte Harry, amikor elindultak a rendőrőrsről. Nem
egészen válaszolta Andrew. Nem egészen? Hosszú történet, de a
lényeg az, hogy amikor a fehérek Ausztráliába érkeztek, az itt élő
hétszázötvenezer őslakos úgy hat hét ezer törzsre oszlott. Több mint
kétszázötven nyelvet beszéltek, amelyek közül több legalább annyira
különbözött egymástól, mint az angol és a kínai. Azonban a puskapor és
az ólom, valamint a fehér emberek által behurcolt idegen betegségek
miatt drámaian csökkenni kezdett a bennszülött lakosság lélekszáma.
Egyes törzsek teljesen kihaltak. Amikor az eredeti törzsi struktúra eltűnt,
a megmaradtakra sokkal általánosabb megnevezéseket kezdtek
használni. Itt, a kontinens délkeleti részén, az őslakosokat kooriknak
nevezik. Mi a bánatért nem kérdeztél utána, hogy szőke e az áldozat?
Baki. Valószínűleg félreolvastam valamit. Norvégiában sosem fordul elő,
hogy vibrál a képernyő? A fenébe is, Andrew, nincs időnk arra, hogy
vaktában lövöldözzünk! Dehogy nincs. Sőt, még valami olyasmire is van,
amitől jobb kedved kerekedik majd válaszolta Andrew, és hirtelen
lekanyarodott jobbra. Hová megyünk? 34

35 Egy valódi ausztrál mezőgazdasági vásárra. Mezőgazdasági

vásárra? Ma este vacsorázni megyek valakivel, Andrew. Ó! Miss
Svédországgal, ha nem tévedek. Nyugi, gyorsan végzünk. De ha már itt
tartunk, felteszem, tisztában vagy azzal, milyen következményekkel
járhat, ha a magánéletben érintkezel egy lehetséges tanúval? Ez a
vacsora természetesen a nyomozás részét képezi. Nagyon fontos
kérdéseket kell átbeszélnünk. Naná. A szabadtéri piac jókora üres
területen feküdt, csak néhány gyárcsarnok és garázs árválkodott a
szomszédságában. Éppen befejeződött a traktorfutamok utolsó
fordulója. A kipufogógáz még mindig sürün gomolygott a föld fölött,
amikor bekanyarodtak egy nagy sátor elé. A tér csak úgy zsongott a
különböző programoktól, a látogatók egyik standtól a másikig kiabáltak,
és mintha mindenki sörrel a kezében és mosollyal az ajkán járt kelt
volna. Ünnep és üzlet csodás egységben jegyezte meg Andrew. A sátor
falán egy hatalmas plakát lógott, aminek a tetején öles, piros betűkkel a
The Jim Chivers Boxing Team felirat pompázott. Alatta egy kép, amely
tíz bokszolót ábrázolt, mellettük pedig olyan fontos adatok szerepeltek,
mint a név, kor, születési hely és a testsúly. A plakát alján pedig ez állt:
A kihívás. Készen állsz rá? Odabenn a sátorban az első bokszoló már
javában melegített a ringben. Sima, csillogó anyagból készült köntöse
ide oda libegett rajta, miközben a sátor tetejéről érkező sápadt fényben
árnyékbokszolt. Azután egy viseltes szmokingban feszítő, alacsony,
zömök férfi lépett a ringbe, akit hatalmas ováció fogadott. Láthatólag
nem először járt itt, mert a közönség azonnal skandálni kezdte a nevét:
Ter ry, Ter ry! A férfi egy határozott kézmozdulattal csendre intette a
nézőket, majd megragadta a sátor tetejéről lógó mikrofont: Hölgyeim és
uraim! Ki akarja felvenni a kesztyűt? Újabb ováció. Ezután egy bő lére
eresztett, agyoncifrázott beszéd következett az önvédelem nemes
művészetéről, becsületről, hírnévről, valamint a hatóságok bokszhoz
való konok hozzáállásáról. Bizonyos szónoki fordulatok 35
36 akár egy ördögűző rituáléba is beleillettek volna. A beszéd azzal
zárult, hogy a szónok újra feltette a kérdést: Ki veszi fel a kesztyűt?
Karok lendültek a magasba, Terry pedig előrébb intette őket.
Felsorakoztak egy asztal előtt, ahol úgy tűnt, arra kérték őket, hogy
írjanak alá valamit. Most mi történik? kíváncsiskodott Harry. Ezek a
környékbeli srácok meg fogják próbálják legyőzni Jim Chivers
bokszolóinak valamelyikét. Ha sikerrel járnak, a jókora díj mellett
elismerést és hírnevet is szereznek maguknak a környéken. Most épp
egy nyilatkozatot írnak alá, mely szerint egészségesek és gyorsak,
továbbá tudatában vannak annak, hogy a szervezők mindenféle
felelősséget elhárítanak magukról, amennyiben az egészségügyi
állapotukban hirtelen valamilyen változás állna be. Jó ég, és ez legális?
Hm igyekezett Andrew kitérni a válaszadás elől ben hoztak valami tiltó
rendeletet, úgyhogy némileg változtatni kellett a formai dolgokon. De
tudod, ez egy olyan szórakozási forma, aminek meglehetősen nagy
hagyománya van errefelé. A nevet lopták, a valódi Jimmy Chivers egy
egykori bokszcsapat vezetője volt, akik a második világháború után
utazták körbe az országot és különböző vásárokon és búcsúkban léptek
fel. Az a fickó egy intézmény volt. Jimmy csapatából később többen is
alapítottak saját vállalkozást. Mindenféle náció felbukkant nála: kínaiak,
olaszok, görögök. No és őslakosok. Akik jelentkeztek a versenyekre,
maguk választhatták meg az ellenfelüket. Így ha valaki például
antiszemita volt, akkor választhatott magának egy zsidót. Akkor is, ha
minden esélye megvolt rá, hogy épp egy zsidó verje ki belőle a lelket is.
Harry hitetlenkedve nevetett. Nem erősítette ez fel a rasszok közti
ellentéteket? Andrew meg vakarta az állát. Talán. Vagy mégsem.
Mindenesetre kiváló módja volt annak, hogy az elfojtott agresszió a
felszínre kerüljön. Ausztráliában az emberek megszokták, hogy több
rasszal és különféle kultúrákkal élnek együtt, és ez többnyire egészen jól
is működik. De mindig lesznek súrlódások. Olyankor viszont még mindig
jobb, ha a ringben mennek egymásnak, mint ha az utcákon. Vegyünk
például egy fehér és egy bennszülött közötti összecsapást. Ezek a
meccsek általában nagy közönséget vonzanak. Egy olyan őslakos, aki
vitte valamire Jimmy csapatában, gyorsan hőssé vált ott, ahonnan 36

37 származott. A sikere összekovácsolta folytonos megalázottságban

élő földijeit és némi önérzetet kölcsönzött nekik. Nem hiszem, hogy
emiatt tovább mélyülne a rasszok közötti szakadék. Ha egy fekete
megruház egy fehér srácot, az sokkal inkább tiszteletet vált ki, mint
gyűlöletet. Ilyen szempontból az ausztrál elég sportszerű népség.
Tisztára úgy beszélsz, mintha valami fehér tuskó lennél. Andrew
elnevette magát. Csak egy egyszerű, vidéki fickó vagyok. Az aztán
biztosan nem. Andrew erre csak harsányabban nevetett. Elkezdődött az
első meccs. Egy vörös hajú, zömök kis fickó, akinek saját
bokszkesztyűje és szurkolótábora is volt, csapott össze egy még nála is
kisebb fickóval Chivers csapatából. Ír az Ír ellen állapította meg Andrew
hozzáértő szemmel. Ezt a hatodik érzéked súgja? érdeklődött Harry.
Inkább a két szemem. Vörös hajúak, tehát írek. Bivaly kis fickók, ez
hosszú küzdelem lesz. Go go Johnny go go go! üvöltötte a
szurkolótábor. A lelkes csapatnak mindössze még kétszer sikerült
elharsognia biztatást, mielőtt a meccs véget ért. Ekkor ugyanis Johnny
három akkora ütést kapott az orrára, hogy feladta a küzdelmet. Már az
írek sem a régiek sóhajtotta Andrew. A közönség soraiban máris
megkezdődött a fogadás a következő mérkőzés eredményeire. Az
emberek két, széles karimájú bőrkalapot viselő férfi körül tülekedtek,
akik nyilvánvalóan bukmékerek voltak. Mindenki igyekezett túlkiabálni a
többieket, miközben a gyűrődésmentes ausztrál bankjegyek gazdát
cseréltek. Őrületes iramban köttettek a szóbeli megállapodások, csupán
a bukmékerek rövid biccentése jelezte, hogy a fogadás áll. És mi van a
szerencsejáték törvénnyel? mormolta Andrew, majd ordított néhány
szót, de Harry nem értette, mit. Mit csinálsz? Feltettem száz dollárt arra,
hogy a Chivers bokszolója még a második menet vége előtt kiüti az
ellenfelét. És szerinted meghallotta ezt bárki is ebben a lármában?
Andrew megint hahotázni kezdett. Úgy tűnt, tetszik neki a mentori
szerep. Nem láttad, hogy a bukméker megemelte az egyik szemöldökét?
Ezt nevezik szimultán kapacitásnak, Harry. Részben veleszületett,
részben tanult képesség. Több dolgot meghallani egyszerre, kiszűrni a
zajból, észrevenni, ami fontos. Meghallani. 37

38 Igen, meghallani. Próbáltad már, Harry? Sok helyzetben kifejezetten

hasznos. Recsegni kezdtek a hangszórók, és Terry a mikrofonnal a
kezében felkonferálta Robin The Murri Toowoombát a Chivers
csapatából és Bobby The Lobby Paint, egy bátor harcost a helyiek
közül, aki hatalmas üvöltés közepette ugrott a kötelek fölött a ringbe.
Azután letépte magáról a pólót és megmutatta erőteljes, szőrös
mellkasát és dagadó karizmait. Közvetlenül a ring mellett egy fehér
ruhás nő ugrált, akinek Bobby búcsúzóul még odadobott egy csókot,
mielőtt a segítői ráadták a bokszkesztyűt. A csarnokon halk moraj söpört
végig, amikor Toowoomba a kötelek között bebújt a ringbe. Magas
növésű, rendkívül fekete, szép férfi volt. The Murri? kérdezte Harry.
Queensland területéről származó őslakos. Amikor Johnny szurkolói
rájöttek, hogy Bobby nevét is bele tudják építeni a csatakiáltásukba, újra
erőre kaptak. Felhangzott a gong, majd a két bokszoló közeledni kezdett
egymáshoz. A fehér majd egy fejjel magasabb volt fekete ellenfelénél,
de még a gyakorlatlan szem is látta, hogy közel sem mozog olyan gyors
eleganciával, mint a murri. Bobby előrelendült és teljes erőből
Toowoomba felé ütött, aki könnyedén odébb siklott. A sátor közönsége
felnyögött, a fehér ruhás nő pedig lelkesen óbégatott. Bobby néhányszor
még a levegőbe talált, azután Toowoomba közelebb lépett és egy
óvatos, szinte puhatolózó ütést küldött az arcába. Bobby két lépést tett
hátra és úgy festett, mint aki számára máris véget ért az este. Kétszázat
kellett volna feltennem morogta Andrew. Toowoomba megkerülte
Bobbyt, adott neki néhány kisebb, provokáló pofont és továbbra is
könnyedén odébb siklott, amikor Bobby ütésre lendítette fatörzsszerű
karját. Bobby levegő után kapkodott és újra meg újra csalódott
bömböléssel vette tudomásul, hogy Toowoomba soha nem ott van, ahol
egy másodperccel azelőtt volt. A közönség fütyülni kezdett. Úgy tűnt,
mintha Toowoomba üdvözlésre nyújtotta volna a kezét, helyette
azonban Bobby gyomrában landolt az ökle, aki összecsuklott és
meggörnyedve a ring egyik sarkába húzódott. Toowoomba kétlépésnyit
hátrált és egy kissé aggódó arcot vágott. 38

39 Végezd már ki, te fekete gazember! ordította Andrew. Toowoomba

meglepetten feléjük fordult, és nevetve, a feje fölé emelt kézzel odaintett
nekik. Ne csak vigyorogj ott, hanem végezd a munkádat, te féleszű! A
pénzem múlik rajtad! Toowoomba visszafordult, láthatólag épp meg
akarta adni a kegyelemdöfést Bobbynak, amikor felhangzott a gong. A
két bokszoló a ring két sarkába vonult, miközben a konferanszié
magához ragadta a mikrofont. A fehér ruhás nő már fenn is volt Bobby
mellett a sarokban és hevesen szitkozódott, miközben az egyik segítő
egy üveg sört nyomott a férfi kezébe. Andrew bosszús volt. Robin nem
akarja, hogy a fehér srác megsérüljön, és ezzel nincs is semmi baj. De
ez a szarházi igazán tiszteletben tarthatná, hogy pénzt tettem fel rá!
Ismered? Igen, jól ismerem Robin Toowoombát felelte Andrew. Újra
megszólalt a gong. Bobby felállt, de nem mozdult, hanem a sarokban
várta Toowoombát, aki határozott léptekkel közeledett felé. Bobby a
magasba emelte a kezét, hogy az arcát védje, így Toowoomba a testére
mért egy ütést. Bobby hátrasüppedt a kötelek közé. Toowoomba
megfordult, és könyörgő pillantást vetett a döntőbíróként is funkcionáló
Terryre, hogy vessen véget a küzdelemnek. Andrew felordított, de már
késő volt. Bobby ütése hanyatt küldte Toowoombát a ring padlójára.
Amikor kábultan feltápászkodott, Bobby tomboló dühvei támadt neki. Az
ütések egyenesek és precízek voltak, Toowoomba feje pingpong labda
módjára csapódott előre és hátra. Az orrából vékony csíkban szivárogni
kezdett a vér. A rohadt életbe! Csaló! bömbölte Andrew. Csaló? Bobby
barátunk úgy tett, mintha amatőr lenne. Régi trükk, arra szolgál, hogy
kicsalogassa a másikat a fedezékből. Valószínűleg ez a pasas a helyi
bajnok. A fenébe is, Robin, ezt nagyon benézted! Toowoomba az arca
elé kapta a kezét és hátrálni kezdett, miközben Bobby egyre csak
követte. Bal karja egyenesen előre csapott, ezt egy súlyos jobbhorog és
egy felütés követte. A közönség extázisba esett. A fehér ruhás nő újra
talpra ugrott, és a magánhangzót hosszan, fülsértőén kitartva, Bobby
nevének első szótagját ordította: 39

40 Booo... Terry a fejét csóválta, miközben a szurkolótábor már az új

refrént próbálgatta: Go go Bobby go go go, Bobby, be good! Ennyi.
Ennek vége mondta Andrew rezignáltan. Toowoomba veszíteni fog?
Megőrültél? Andrew elhülve pillantott Harryra. Toowoomba ki fogja nyírni
a fickót. Valójában abban reménykedtem, hogy ma nem lesz olyan
csúnya vége a dolognak. Harry nagyon koncentrált, hogy megértse, mit
is mond Andrew. Toowoomba háttal a köteleknek dőlt és szinte
nyugodtnak tűnt, miközben Bobby a hasát püfölte. Harry egy hosszú
pillanatig azt hitte, hogy Toowoomba mindjárt elalszik. A fehér ruhás nő
megrántotta a kötelet a murri mögött. Bobby taktikát váltott és
megpróbált fejre találni, Toowoomba azonban felsőteste lassú, szinte
lusta előre és hátramozgatásával kitért az ütések útjából. Egészen
olyan, gondolta Harry, mint egy... Kobra! Bobby az ütés közepén
megdermedt. Kissé félrefordított arcán elképedés látszott. Azután
fennakadt a szeme, a fogvédő kicsúszott a szájából és vékony sugárban
spriccelni kezdett a vére, onnan, ahol az orrcsontja eltörött. Toowoomba
várt, amíg Bobby félig elzuhan, majd újra lesújtott. A sátor egészen
elcsendesedett, Harry pedig tisztán hallotta az undorító csattanást, amint
az ütés másodszor is eltalálja Bobby orrát és a női hangot, ami a férfi
nevének második felét sivítja:...biii! Bobby izzadsággal keveredő vére
halványvörös sugárban áztatta a ring sarkát. Terry előviharzott, és
némileg felesleges igyekezettel jelezte, hogy a harcnak vége. A sátorban
még mindig csend volt, csak a fehér ruhás nő cipőjének a sarka
kopogott a deszkákon, ahogy a középső folyosón végigvágva kirohant a
sátorból. A ruhája eleje vöröslött a vértől, és ugyanolyan elképedt arcot
vágott, mint Bobby. Toowoomba megpróbálta talpra húzni Bobbyt, de a
férfi segítői félrelökték. Néhányan tapsolni kezdtek, de a
tetszésnyilvánítás hamarosan el is halt. A füttykoncert azonban annál
hangosabb volt, amikor Terry előrelépett és Toowoomba karját a
magasba emelte. Andrew megcsóválta a fejét. 40

41 Nem kevés pénzt tettek ma fel a helyi bajnokra mondta. Az idióták!

Gyere, szerezzük meg a pénzünket és váltsunk néhány szót ezzel a
félnótás murrival! Robin, te féleszű, komolyan mondom, téged le kellene
csukatni! Toowoomba arcán hatalmas mosoly ragyogott fel. Az egyik
szemére törülközőbe csavart jeget szorított. Tuka! Hallottalak odabenn.
Már megint belevágtál a szerencsejátékba? Toowoomba halkan beszélt.
Olyan férfi lehet, aki hozzászokott, hogy odafigyelnek rá, gondolta Harry
önkéntelenül. A hangja kellemes volt és szelíd, egyáltalán nem olyannak
tűnt, mintha a tulajdonosa épp az imént törte volna be egy nála
majdhogynem kétszer nagyobb férfi orrát. Andrew felhorkant.
Szerencsejáték? Az én időmben még nemigen volt köze a szerencsének
ahhoz, ha az ember valamelyik Chivers srácra fogadott. Persze,
manapság már semmi nem biztos. Gondolj csak bele, hagyják, hogy egy
ilyen alávaló, fehér szarházi rászedje őket. Hová vezet ez? Harry
megköszörülte a torkát. Ó, igen. Robin, bemutatom neked egy
barátomat. Ez itt Harry Holy. Harry, ez itt Queensland
legmegátalkodottabb vadembere és kéjgyilkosa, Robin Toowoomba.
Amikor üdvözölték egymást, Harrynak újra az az érzése támadt, mintha
a keze valami présbe szorult volna. Nagy nehezen kinyögött egy how
are you t, amiért cserébe egy absolutely magnificent, cobber how are
you yourself? 11 et kapott és egy széles, hófehér mosolyt. Soha jobban
válaszolta Harry a kezét masszírozva. Ezek az ausztrál üdvözlési
szokások kezdtek az idegeire menni. Andrew szerint ráadásul az egész
elsősorban arra szolgál, hogy az ember jelezze, milyen remekül érzi
magát. Egy amolyan egyszerű köszönöm, jól vagyok válasz akár
sértésnek is tűnhet. Toowoomba hüvelykujjával Andrew felé bökött.
Apropó, vadember... Azt elmesélte már neked Tuka, hogy annak idején
ő is Jim Chiversnél bokszolt? Úgy tűnik, van jó néhány dolog, amit még
nem tudok... öhm, Tukáról. Meglehetősen titokzatos a fickó. Titokzatos?
nevetett Toowoomba. Inkább csak folyton eltér a tárgytól. Tuka mindent
elmesél neked, de tudni kell, hogy mire figyelj oda. De ezek szerint 41

42 azt még nem mondta, hogy azért kellett abbahagynia a Chiversnél a

bokszolást, mert túlságosan veszélyesnek találták! Éveken keresztül ő
számított Új Dél Wales legígéretesebb boksztehetségének. Volt
azonban egy kis problémája, nevezetesen, hogy nem tudott uralkodni az
indulatain. Egyszerűen képtelen volt az önfegyelemre. Végül az egyik
meccsen leütötte a bírót, mert úgy vélte, hogy az túl korán leállította a
küzdelmet. Ráadásul Tuka javára! Ezt nevezem én vérszomjnak. Két
évre felfüggesztették. Három és félre, köszönöm! vigyorgott Andrew.
Láthatólag nem volt kifogása az ellen, hogy kitálalták Harrynak egykori
bokszkarrierjét. Én mondom neked, az egy igazi balfék volt. Épp csak
meglöktem azt a nyavalyás bírót, de nem fogod elhinni, az a
szerencsétlen megbotlott és eltörte a kulcscsontját. Toowoomba és
Andrew szívből felnevetett és egymás tenyerébe csaptak. Ez a
tejfelesszájú még a világon sem volt, amikor én már bokszoltam. Csak
azt szajkózza, amit én meséltem neki fordult Andrew Harryhoz. Robinnal
egy hátrányos helyzetű fiatalokból álló csoportban találkoztam, akikkel a
szabadidőmben foglalkoztam. Bokszedzéseket tartottunk nekik, és
amikor az önuralom jelentőségéről papoltam nekik, elmeséltem néhány
történetet a múltamból, amiben persze volt némi csúsztatás. Robin nagy
buzgalmában bizonyára félreértett valamit. Toowoomba hirtelen
elkomolyodott. Mi valójában egészen kedves fiúk vagyunk, Harry.
Hagyjuk, hogy néhányszor megüssenek, azután beviszünk nekik néhány
finomabb találatot, hogy tudják, kinek a kezében van a gyeplő, érted?
Utána általában már nincs sok hátra ahhoz, hogy feladják a meccset. Ez
a fickó viszont nagyon is tudott bokszolni, meg is sérülhetett volna
valaki. Az ilyenek csak azt kapják, amit érdemelnek. Kinyílt az ajtó: A
rohadt életbe, Toowoomba, mintha nem lenne már e nélkül is elég
bajunk! Muszáj volt betörnöd a helyi rendőrfőnök vejének az orrát? Terry
meglehetősen bosszúsnak tűnt, amit azzal is nyomatékosított, hogy a
padlóra köpött. Teljesen ösztönös volt, főnök válaszolta Toowoomba a
bagótól barna köpetet szemlélve. Többet nem fordul elő. Azzal titokban
Andrew ra kacsintott. 42

43 Felálltak. Toowoomba és Andrew összeölelkeztek és váltottak

néhány szót egy olyan nyelven, amiből Harry egy kukkot sem értett. Ő
maga igyekezett gyorsan vállon veregetni Toowoombát, hogy
megússzon egy újabb csontropogtató kézfogást. Miféle nyelv volt, amin
az előbb beszéltetek? kérdezte Harry, amikor újra az autóban ültek. Ja,
az? Kreol. Angol és bennszülött szavak keveréke. Nagyon sok őslakos
beszéli országszerte. Hogy tetszett a boksz? Harry nem is tudta
pontosan, mit válaszoljon. Érdekes volt figyelni, ahogy kerestél néhány
dollárt, de mostanra már akár Nimbinben is lehetnénk. Ha nem jöttünk
volna ide, akkor ma este nem lehetnél Sydneyben hűtötte le Andrew. Az
ember nem azért beszél meg randit egy ilyen nővel, hogy utána
egyszerűen lelépjen. Lehet, hogy a jövendőbeli feleségedről és
gyermekeid anyjáról van szó, Harry. Erre mindketten elnevették
magukat, s az autó nekilódult a lemenő nap fényében. Jócskán
besötétedett, mire visszaértek Sydneybe, de a város közepén álló
tévétorony hatalmas villanykörteként mutatta nekik az utat. Andrew nem
messze az Operaháztól, a Circular Queynél leparkolt. Az autó
fényszórója előtt egy denevér cikázott. Andrew rágyújtott és intett
Harrynak, hogy maradjon ülve. Tudtad, hogy az őslakosoknál a denevér
a halál szimbóluma? Harry nem tudta. Képzelj el egy helyet, ahol az
emberek több mint negyvenezer éve élnek teljes elszigeteltségben.
Vagyis még soha nem hallottak sem a zsidó, sem a keresztény vallásról,
az iszlámról nem is beszélve, mivel egy óceán választja el őket a
legközelebbi kontinenstől. Ennek ellenére megvan a saját
teremtéstörténetük. Az első ember Ber rok boorn volt. Őt Baiame alkotta,
aki mindennek a kezdete volt, aki maga a szeretet, és védelmezője az
összes teremtett dolognak. Tényleg elég kedves fickó volt ez a Baiame,
vagyis a Nagy Szellem. Miután Ber rok boornnak és a feleségének egy
mindenféle szempontból kiváló helyet adott lakóhelyül, szent jelét egy
közeli yarran fára tette, amelyre egy méhrajt telepített. Bárhonnan
gyűjthettek magatoknak élelmet ezen a földön, amit nektek adtam, de ez
itt az én fám, figyelmeztette az emberpárt. Ha mégis megpróbálnátok a
fáról élelmet szerezni, rengeteg baj és 43

44 gonoszság ér majd benneteket és utódaitokat. Valahogy így

hangzott. A lényeg az, hogy egy nap, amikor Ber rok boorn elment
tűzifát gyűjteni, a felesége a yarran fa felé vetődött. Amikor észrevette a
fölébe terebélyesedő szent fát, először megijedt, de azután látta, hogy
rengeteg tűzifa hever alatta, így mégsem az első gondolatának
engedelmeskedett, ami az volt, hogy iszkoljon onnan, amilyen gyorsan
csak tud. Baiame egyébként sem említette egy szóval sem a tűzifát.
Miközben összeszedegette az ágakat, halk zümmögést hallott a feje
fölül. Felnézett, és megpillantotta a méhrajt és a fa törzsén lefelé
csordogáló mézet. Azelőtt egyszer kóstolt csak mézet, akkor is
mindössze egy csöppet, itt viszont több étkezésre is elegendő volt
belőle. A nap fénye szinte szikrázott az édes cseppeken, Ber rok boorn
felesége pedig képtelen volt ellenállni a kísértésnek és felmászott a fára.
Abban a pillanatban feltámadt a szél és egy óriási, fekete szárnyú,
hátborzongatóan sötét alak kezdett keringeni körülötte. Narahdarn volt
az, a denevér, akit Baiame a fa őrzésével bízott meg. Az asszony leesett
a földre, majd visszarohant a barlangjukba, és elrejtőzött. De már késő
volt, mert beengedte a halált a világba, amit Narahdarn, a denevér
szimbolizált, és Ber rok boorn minden leszármazottját ez az átok sújtja.
A yarran fa pedig keserű könnyeket hullatott a tragédia miatt. Könnyei
végigcsorogtak a törzsén és megdermedtek, ezért van, hogy a yarran fa
kérgén vörös gumi található. Andrew elégedetten beleszippantott a
cigarettába. Az ausztrál Adám és Éva, nem igaz? Harry bólintott. El
kellett ismernie, hogy a két történet majdhogynem azonos. Talán
egyszerűen arról van szó, hogy az emberek, függetlenül attól, hogy a
bolygó mely pontján élnek, valamilyen módon ugyanazokkal a
látomásokkal és fantáziaképekkel bírnak. Hogy ezek természetünknél
fogva ott lakoznak bennük, mondhatni ott vannak készen mindenki
merevlemezén. És hogy a különbözőségek ellenére előbb vagy utóbb
végül ugyanazokhoz a válaszokhoz jutunk. Reméljük bólintott Andrew,
és összehúzott szemmel vizsgálta a cigarettafüstöt. Reméljük. Harry már
a második kóláját rendelte, amikor Birgitta kilenc után 44

45 tíz perccel megérkezett. Egyszerű, fehér pamutruhát viselt, vörös

haját pedig lófarokba kötötte. Már attól féltem, hogy nem is jössz mondta
Harry. Bár ugratásképp mondta, valójában teljesen komolyan gondolta.
Tulajdonképpen attól a perctől kezdve ettől tartott, hogy a találkozót
megbeszélték. Tényleg? kérdezte Birgitta svédül, és hamiskás pillantást
vetett Harryra, aki ösztönösen érezte, hogy kellemes estének néznek
elébe. Zöld sertéscurryt és wokban készített kesudiós csirkét rendeltek,
valamint egy üveg Chardonnay t és egy Perrier t. Meg kell, hogy
mondjam, nagyon meglepődtem, hogy Skandináviától ilyen távol is
találkozhatok svédekkel. Pedig nem olyan meglepő, ugyanis nagyjából
kilencvenezer svéd él Ausztráliában. Micsoda? A legtöbben a második
világháború előtt vándoroltak ki. Azután a nyolcvanas években, amikor
nőni kezdett munkanélküliség Svédországban, szintén nagyon sok fiatal
költözött ide. Én meg abban a hitben éltem, hogy nektek svédeknek már
akkor hiányozni kezd a húsgombóc és a májusfa, amikor épp csak
elértétek Helsingørt. Alighanem összekeversz bennünket a norvégokkal.
Olyan eszelősek tudtok lenni! Az összes norvégnak, akivel idelenn
találkoztam, már néhány nap elteltével honvágya volt, két hónap múlva
meg már utaztak is haza. Vissza a norvég mintás pulcsikhoz! Csak Inger
nem? Birgitta elcsendesedett. Nem, Inger nem. És azt tudod, hogy ő
miért maradt itt? Ugyanazért, amiért a legtöbbünk. Az ember ideutazik
nyaralni, beleszeret az országba, a klímába, a könnyed életbe vagy
valami pasiba. Megpróbálja meghosszabbíttatni a tartózkodási
engedélyét. A skandináv lányok általában könnyen találnak munkát a
bárokban, aztán hirtelen távol kerül az otthon, és már nem is olyan
nehéz maradni. Veled is így történt? Valahogy így. Egy ideig csendben
ettek. A curry nagyon jó volt, sűrű és erős. És mit tudsz Inger új
barátjáról? Ahogy a múltkor is mondtam, csak 45

46 egyszer járt a bárban. Inger Queenslandben találkozott vele. Azt

hiszem, a Fraser szigeten. A pasas úgy nézett ki, mint egy tipikus hippi,
pedig én azt hittem, hogy azok már rég kihaltak. De mint kiderült, itt
Ausztráliában még mindig rengetegen vannak, mintha mi sem történt
volna. Hosszú copfokba font haj, színes, bő szabású ruhák, szandál.
Úgy festett, mintha egyenesen Woodstock tengerpartjáról termett volna
ide. Woodstock az ország belsejében fekszik. New Jerseyben. De volt
ott valami tó, amiben fürödtek, nem? Legalábbis nekem úgy rémlik.
Harry alaposabban megnézte a lányt. Kissé előrehajolva ült és az
evésre koncentrált. A szeplők szinte összenőttek az orrán. Harry
elképesztően bájosnak találta. Neked erről nem is kellene tudnod,
annyira fiatal vagy. A lány nevetett. És te mi vagy? Nagypapi? Én? Hát,
néhanap bizony az vagyok. Ez a munka olykor ezzel jár valahol idebenn
mintha gyorsabban öregedne az ember. De remélhetőleg még nem
vagyok annyira kiábrándult és kiégett, hogy itt és most ne érezzem
élőnek magamat. Ó, te szegény... Harrynak nevetnie kellett. Azt hiszel,
amit akarsz, de nem azért mondtam, hogy az anyai érzéseidre apelláljak
bár talán az sem lett volna elvetendő ötlet, hanem tényleg ez a helyzet.
A pincér épp az asztaluk mellett ment el, Harry pedig kihasználta az
alkalmat és kért még egy üveg ásványvizet. Egy gyilkossági ügy
felderítése során az ember mindig megsérül valamelyest. Sajnos, egy
egy ilyen történet mögött rendszerint kevesebb rafinéria és több emberi
mocsok meg szomorú sors van, mint amennyit az ember az Agatha
Christie krimik alapján feltételez. Kezdetben én is az igazság
bajnokaként tekintettem magamra, de mára már inkább érzem magam
kukásnak. A gyilkosok általában nyomorúságos flótások, és csak ritkán
nehéz tíz jó okot találni arra, hogy miért váltak olyanná, amilyenek. Ezért
minden nyomozás rendszerint úgy végződik, hogy az ember leginkább
frusztráltnak érzi magát. Mégpedig azért, mert ezek az emberek nem
elégszenek meg azzal, hogy tönkreteszik a saját életüket, hanem
másokat is magukkal rántanak a mélybe. Valószínűleg ez egy
hangyányit még mindig szentimentálisán 46

47 hangzott... Sajnálom, nem akartam cinikusnak tűnni. Értem, mire

gondolsz mondta a lány. Az utca felől meleg fuvallat érkezett, amitől az
asztalukon álló gyertya lángja táncba kezdett. Birgitta mesélt magáról és
a barátjáról, arról, hogyan pakolták össze a hátizsákjukat négy évvel
ezelőtt és indultak útnak Svédországból. Elmondta, hogyan jutottak el
busszal és stoppal Sydneyből Cairnsbe, hogy sátorban és olcsó ifjúsági
szállókon éjszakáztak, majd utóbbihoz hasonló helyeken dolgoztak
recepciósként és szakácsként. Búvárkodtak a Great Barrier Riefnél,
teknősök és pörölycápák között úszkáltak. Meditáltak az Ayers Rocknál,
elvonatoztak Adelaide ből Alice Springsbe, voltak a Crowded House
koncertjén Melbourne ben és végül egy sydneyi motelben kötöttek ki.
Különös, hogy valami, ami ennyire jól működik, ekkora... tévedés tud
lenni. Tévedés? Birgitta egy kissé habozott. Talán úgy volt vele, hogy
már így is eleget mesélt ennek a tolakodó norvégnak. Nem is tudom,
hogy fogalmazzam meg. Útközben elveszítettünk valamit. Valamit, ami
korábban adott volt és magától értetődőnek vettünk. Nem néztünk már
egymásra és lassacskán nem is érintettük meg egymást. Egész
egyszerűen útitársakká váltunk, akik azért vannak együtt, mert a
kétágyas szoba olcsóbb és kettesben biztonságosabb sátorban
éjszakázni. Amikor Noosában találkozott egy német milliomos lányával,
én tovább utaztam, hogy nyugodtan beteljesedhessen az affér.
Számomra teljesen közömbös volt az egész. Amikor megérkezett
Sydneybe, azt mondtam neki, hogy beleszerettem egy amerikai
szörfösbe. Nem tudom, hogy hitt e nekem, valószínűleg megértette,
hogy mindkettőnknek ürügyet szolgáltattam a szakításra. Megpróbáltunk
veszekedni egy sydneyi motelszobában, de még az sem ment. Végül
megkértem, hogy utazzon előre Svédországba, én majd hamarosan
követem. És időközben elég nagy előnyt kapott. Hat évig voltunk együtt.
Elhiszed nekem, ha azt mondom, hogy szinte már nem is emlékszem
arra, hogy néz ki? Persze. Birgitta felsóhajtott. Én sosem hittem volna.
Annyira biztos voltam benne, hogy összeházasodunk, gyerekeink
lesznek és Malmö egyik elővárosában fogunk majd élni egy kis 47

48 házban. Kertünk is lesz, reggelente ott hever majd a lépcsőn a

Sydsvenska Dagbladet, erre most most már szinte nem is emlékszem a
hangjára, vagy hogy milyen volt vele szeretkezni, vagy... Harryra
pillantott. Vagy hogy mindig túl udvarias volt ahhoz, hogy megkérjen,
fogjam már be végre, amikor néhány pohár bor után folyamatosan
jártattam a számat. Harry szélesen elmosolyodott. Birgitta nem tette
szóvá, hogy egyáltalán nem ivott a borból. Nem udvarias vagyok, hanem
érdekel válaszolta. Most már inkább te mesélj magadról valami többet
annál, hogy rendőr vagy. Birgitta előrehajolt az asztal fölött. Harry
igyekezett nem a dekoltázsába bámulni. Halványan megcsapta a lány
illata, és mohón beszívta a levegőt. Nem hagyhatja becsapni magát.
Csak Karl Lagerfeld vagy Christian Dior minden hájjal megkent emberei
tudják ilyen pontosan, mivel lehet az orránál fogva vezetni egy
szerencsétlen flótást. A lány illata fantasztikus volt. Nos vágott bele
Harry. Van egy húgom, az anyám néhány évvel ezelőtt meghalt, egy
olyan lakásban élek Oslo Tøyen városrészében, amitől nem bírok
megszabadulni. Nem tudok felmutatni semmilyen hosszú távú
kapcsolatot, sőt, mindössze egy olyan eset volt, ami valóban nyomot
hagyott bennem. Tényleg? És most sincs senki az életedben? Igazából
nincs. Van néhány nő, akikkel könnyed és felszínes viszonyt ápolok,
őket néha felhívom, ha egy ideje nem jelentkeztek. Birgitta a homlokát
ráncolta. Valami baj van? kérdezte Harry. Nem tudom, hogyan
vélekedjek az ilyen típusú férfiakról. Vagy nőkről. Ebből a szempontból
egy kissé régimódi vagyok. Mindezt természetesen már magam mögött
hagytam mondta Harry, és felemelte az ásványvizes palackot. És azt
sem tudom, hogy az ilyen ügyes védéseket kedvelem e tette hozzá
Birgitta, és koccintott Harryval. Akkor mi a fontos neked egy férfiban? A
lány a kezébe támasztotta az állát és a levegőbe bámult. Nem tudom.
Azt hiszem, arról többet tudok, hogy mit nem szeretek egy pasiban, mint
arról, hogy mit szeretek. Mi az, amit az ügyes válaszokon kívül nem
szeretsz? Azokat a férfiakat, akik megpróbálnak kikezdeni velem.
Nagyon kikészít? Birgitta elnevette magát. Hadd adjak neked 48

49 néhány tippet, Casanova. Ha el akarsz kápráztatni egy nőt, el kell

érned, hogy kivételesnek és páratlannak higgye magát, hogy úgy
érezze, különleges bánásmódban van része, olyasmiben, amiben senki
másnak. Azok a férfiak, akik bárokban próbálnak lányokat felszedni,
egyszerűen képtelenek ezt felfogni. De mit jártatom itt a számat, az ilyen
szabadelvű fickóknál, mint te, olyan ez, mint gyöngyöt vetni a disznók
elé. Harry nevetett. A néhány alatt valójában kettőt értettem. Azért
mondtam néhányat, mert az egy kicsit vadabbul hangzik, szinte...
háromnak. Az egyikük ráadásul az utolsó találkozásunkkor azt mondta,
hogy éppen vissza készül térni az exéhez. Megköszönte, hogy nem
bonyolítottam túl a dolgokat és hogy a kapcsolatunk olyan... felszínes
volt. A másikuk pedig egy olyan nő, akit egyszer valamikor nagyon
szerettem volna megszerezni és akinek most meggyőződése, hogy bár
én közben szakítottam vele, nekem kötelességem gondoskodnom arról,
hogy neki amíg valamelyikünknek új kapcsolata nem lesz, legalább
minimálisan kielégítő szexuális élete legyen. Egy pillanat... Miért is kell
most nekem védekeznem? Én tényleg rendes fickó vagyok, a légynek
sem tudnék ártani. Gondolod, hogy megpróbálok elkápráztatni valakit?
Ó, igen. Megpróbálsz elkápráztatni engem. Ne is próbáld tagadni! Harry
nem tagadta. Rendben. És hogy megy? Birgitta belekortyolt a borba, és
elgondolkodva nézett maga elé. Azt hiszem, egészen jól. De legalábbis
nem reménytelen. Szerintem nem lesz itt semmi baj... Egészen jól
boldogulsz. Ez olyan gyenge kettesnek hangzott. Úgy valahogy.
Odalenn a sötét és szinte teljesen elhagyatott kikötőben friss szél
fújdogált. A kivilágított Operaház lépcsőjén egy elképesztően testes ifjú
pár pózolt a fényképész előtt. A fotós ide oda vezényelte őket, a friss
házasoknak pedig láthatólag nehezükre esett, hogy súlyos testüket újra
át és áthelyezzék. Végül azonban sikerült dűlőre jutniuk, és a fotózás
nagy kacagások közepette véget ért. Ilyen lehet az, amikor az embert
majd szétveti a boldogság jegyezte meg Harry. Vagy svédül nincs ilyen
kifejezés? De, 49

50 előfordul, hogy használjuk. Birgitta kihúzta a hajából gumit és megállt

az Operaház előtti korlátnál. Igen, előfordul ismételte meg, inkább csak
magának. Szeplős orrát a tenger felé fordította, és a szél hátrafújta
vörös haját az arcából. Úgy nézett ki, mint egy szakállas medúza.
Harrynak eddig fogalma sem volt róla, hogy egy szakállas medúza ilyen
szép lehet. 4. Egy Nimbin nevű város, egy kávéfőző és Edvard Grieg
Amikor a gép leszállt Brisbane ben, Harry órája tizenegyet mutatott,
pedig a stewardess a hangszóróban határozottan azt állította, hogy még
csak tíz óra van. Queenslandben nem használnak nyári időszámítást
magyarázta Andrew. Nagy politikai ügy kerekedett belőle idefenn, aztán
végül népszavazásra bocsátották, és az itt élők egyhangúlag
leszavazták. Te jó ég, úgy tűnik, mintha a begyepesedett fehér tuskók
földjére érkeztünk volna. Én mondtam, haver. Nem sokkal ezelőttig a
hosszú hajú férfiak nem léphettek be az államba. Egyszerűen kitiltották
őket. Most csak viccelsz, ugye? Queensland bizony más. Lehet, hogy
legközelebb a skinheadek következnek... Harry vigyorogva simított végig
rövidre nyírt, szőke haján. Van még valami, amit érdemes tudnom
Queenslandről? Hát, ha lapul némi marihuána a zsebedben, akkor jobb,
ha a gépen hagyod. A queenslandi drogtörvények szigorúbbak, mint a
déli tagállamoké. Nem véletlen, hogy az Aquarius fesztivált Nimbin ben
rendezték meg, ami még éppen Új Dél Wales északi határán fekszik.
Megkeresték az Avis autókölcsönző irodáját, ahol már előkészítettek
számukra egy autót. Cserébe viszont Queenslandhez tartozik például a
Fraser sziget, ahol Inger Holter Evans White tal találkozott. Az a sziget
olyan, mint egy hatalmas homokpad, a közepén azonban esőerdők és a
világ legtisztább vizű tavai rejtőznek. A homok pedig olyan fehér, mintha
a part márványból lenne. Kvarchomoknak nevezik, mert 50

51 sokkal magasabb a szilíciumtartalma, mint a normál homoké. Akár

azonnal a számítógépbe lapátolhatja az ember. A bőség földje, nem
igaz? mosolygott a pult mögött álló férfi, és egy kulcsot nyújtott feléjük.
Ford Escort? húzta a száját Andrew, de azért aláírta a nyomtatványt.
Még mindig létezik? Különleges akció, uram. Azt nem kétlem. A napfény
élesen tűzött le a Pacific Highway re, a távolban pedig kristálycsillár
módjára ragyogtak Brisbane üveg és kőépületeinek körvonalai. Szép
jegyezte meg Harry. Olyan tiszta és rendezett. Mintha egy egyszerű
vázlat alapján hirtelen felépítették volna az egészet. Annyira nem is jársz
messze az igazságtól, Brisbane majdhogynem vadonatúj város. Néhány
évvel ezelőtt még csak egy nagyobbacska falu volt itt, néhány ezer
földművessel. Ha jól megfigyeled, az itt élők egy részének még mindig
karikalába van. Olyan a város, mint egy modern konyha egy
parasztházban: csillogó, letisztult és praktikus egy rakás kérődző
tehénnel körülvéve. Ez igazán érzékletes kép volt, Andrew. Nem kell
élcelődni, kibic! Miután elhagyták a főutat, hullámzó, zöld tájon, erdők és
megművelt földek között haladtak tovább kelet felé. Isten hozott az
ausztrál vidéken mondta Andrew. A réteken kérődző tehenek mélán
bámultak a kocsi után. Harry felnevetett. Mi az? kérdezte Andrew.
Ismered az a Larson képregényt, amelyikben a tehenek két lábon állva,
cigarettázva csevegnek a mezőn, amikor az egyik felkiált: Vigyázz, autó!
Csend. Ki az a Larson? Felejtsd el. Alacsony, verandás házak mellett
hajtottak el, az ablakokon szúnyogháló, a feljárókon pedig kisteherautók
parkoltak. Az utak mentén méhkaptárok, széles hátsójú, mélabús
tekintetű igáslovak, valamint karámok váltogatták egymást, ahol disznók
dagonyáztak 51
52 elégedetten a sárban. Az utak egyre keskenyebbé váltak. Dél körül
megálltak tankolni egy kis településen, amelynek a helységtábláján az
Uki felirat szerepelt, valamint az az információ, hogy a települést kétszer
egymás után is Ausztrália legtisztább városának választották.
Szentséges ég nyögte Harry, amikor begurultak Nimbinbe. A város
kicsiny központja a szivárvány összes színében pompázott, a
járókelőket pedig mintha egyenesen Harry videogyüjteményének egyik
Cheec és Chong filmjéből telepítették volna ide. Ez tiszta hetvenes évek!
fakadt ki. Úgy értem... Odanézz, ott van Peter Fonda és épp Janis
Joplinnal smárol. A főutcán lassan végigguruló autót álmatag tekintetek
kísérték. Ez fantasztikus. Sosem hittem volna, hogy vannak még ilyen
helyek. Komolyan mondom, meg kell szakadni a röhögéstől. Miért?
kérdezte Andrew. Szerinted nem vicces? Vicces? Mi ezen olyan vicces?
dörmögte Andrew. Értem én, hogy ma már könnyű nevetni ezeken az
álmodozókon. Tudom, hogy a mai fiatalok számára a virággyermekek
generációja csupán egy csapat füvest jelent, akik nem csináltak mást,
csak dobgitáron játszottak, felolvasták egymásnak a verseiket és
ötletszerűen dugtak egymással. És azt is látom, hogy Woodstock
egykori szervezői ma már nyakkendőben adnak interjút, és nevetve
mesélnek a régi eszmékről, amelyek mostanra már számukra is
elképesztően naivnak tűnnek. De azok nélkül az eszmék nélkül,
amelyekért ez a generáció kiállt, a világ ma egészen más lenne. Az
olyan jelszavak, mint béke és szeretet, talán közhelynek hatnak, de mi
akkoriban komolyan gondoltuk. Teljes szívünkből. Nem voltál te egy
kicsit idős ahhoz, hogy hippi legyél, Andrew? Dehogynem. Egy ravasz,
vén hippi voltam vigyorodott el Andrew. Nem egy fiatal teremtés
részesülhetett abban a kiváltságban, hogy Andrew bácsi vezette be
elsőként a szerelem változatos misztériumába. Harry Andrew vállába
bokszolt. Én meg már azt hittem, hogy épp az idealizmus témáját
feszegeted, te 52

53 vén szoknyapecér. Természetesen idealizmus volt méltatlankodott

Andrew. Nem hagyhattam ezeket a törékeny rügyeket holmi otromba,
pattanásos tizenévesekre, hogy aztán szegény lányok traumatizálva
töltsék a hetvenes éveket. Vagyis ez volt a hetvenes évek legfontosabb
vívmánya? Andrew a fejét rázta. Dehogyis, ember. A legfontosabb dolog
ott volt a levegőben. A szabadság, az emberekbe vetett hit, a lehetőség,
hogy fel lehet építeni valami újat. És még ha Bill Clinton azt is állítja,
hogy soha nem szívott marihuánát, akkor is ugyanazt a levegőt,
ugyanazt a szellemiséget lélegezte be, mint mi, többiek. És ez
természetesen hatással volt mindarra, amivé lettünk. A fenébe is,
legalább öt évig vagy még tovább vissza kellett volna fojtanod a
lélegzetedet ahhoz, hogy ne kerüljön belőle semmi a véredbe! Úgyhogy,
csak nevess, Harry Holy. Húsz év múlva, amikor a trapéznadrág és a
rémes versek már végképp feledésbe merülnek, egészen más fénybe
kerülnek majd az akkori eszmék, emlékezz a szavamra! Harry továbbra
is csak nevetett. Ne vedd magadra, Andrew, de tudod, én egy
generációval később nőttem fel. Ahogy ti kiröhögtétek az ötvenes évek
generációjának szűk ingjeit és brillantinos frizuráit, úgy mi is nevettünk a
Lennon szemüvegeken és a hajba tűzött virágon. Szerinted a mai
tizenévesek nem az olyan fazonokon vihognak, mint én? Ez a világ sora.
Itt viszont teljesen úgy érzi az ember, mintha a hetvenes évek soha nem
értek volna véget. Andrew lemondóan legyintett. Szerintem itt
Ausztráliában különösen jó feltételei vannak az ilyesminek. A
hippihullám soha nem halt el teljesen, hanem inkább átment ebbe a New
Age mozgalomba. A könyvesboltokban minimum egy fal kizárólag olyan
könyvekkel van tele, amik az alternatív életstílussal, a
természetgyógyászattal, a belső énnel, a vegetarianizmussal
foglalkoznak, meg azzal, hogy miként éljünk harmóniában önmagunkkal
és a környezetünkkel. Csak éppen nem szív mindenki füvet. De ez itt
nem a New Age, Andrew! Ezek itt a jó öreg, beszívott hippik, se több, se
kevesebb. Andrew kinézett a kocsi ablakán és elnevette magát. Az egyik
padon egy hosszú, ősz szakállú férfi ült 53

54 köntösben és az ujjaival V t formázva feléjük intett. Azután egy tábla

következett, rajta a Marihuána Múzeum, felirattal és egy régi, sárga
Volkswagen busz rajzával. Alatta kisebb betűkkel ez állt: Belépődíj: egy
dollár. Ha nem tudsz fizetni, egyszerűen csak menj be. A drogmúzeum
intett a tábla felé Andrew. Nagyrészt csak limlomokat állítottak ki, de ha
jól emlékszem, van néhány eredeti fotó Ken Kesey, Jack Kerouac és a
többi úttörő mexikói útjairól abból az időből, amikor tudattágító szerekkel
kísérleteztek. Azokból az időkből, amikor az LSD még veszélytelen volt?
A szex pedig simán csak egészséges. Csodálatos idők voltak, Harry
Holy. Bírtad volna, haver. Jóval feljebb parkoltak le a főutcán, majd
visszasétáltak. Harry levette az orráról Ray Ban napszemüvegét és
igyekezett civilnek tűnni. Láthatólag csendes nap volt a mai Nimbin
életében, így aztán Harry és Andrew útja a kereskedők közt
vesszőfutássá változott: Nagyon jó fű! A legjobb Ausztráliában, haver!
Pápua Uj Guineá ból való, valami eszméletlen! Pápua Új Guinea
horkantotta Andrew. Még itt, a fű fővárosában is azt hiszik, hogy csak
azért, mert messzebbről jön, jobb lehet az anyag? Én csak annyit
mondok: vegyél ausztrált! A múzeum előtt egy állapotos, de különben
nagyon vékony lány üldögélt, és magához intette Harryékat. Nehéz lett
volna megállapítani a korát, lehetett húsz, de akár negyvenéves is. Bő,
színes ruhadarabokat viselt, az inge alsó gombjai nyitva voltak, kiálló,
meztelen pocakján úgy feszült a bőr, mint a dobon. Harrynak valahogy
ismerősnek tűnt, de talán csak hasonlított valakire. A lány pupillája
egyértelműen elárulta, hogy reggelije a fűnél valami lényegesen
pörgősebb anyagot tartalmazott. Valami mást keresnek? kérdezte
Harryékat. Láthatólag felmérte, hogy egyikük sem mutatott különösebb
érdeklődést a marihuána iránt. Nem... kezdte Harry. Acid? LSD? LSD t
akartok, ugye? a nő gyorsan, nyomatékosan beszélt és közben feléjük
hajolt. Nem, nem akarunk LSD t válaszolta Andrew halk, határozott
hangon. Valami mást keresünk, világos? A lány ülve maradt és rájuk
bámult. Andrew jelezte, hogy induljanak tovább, mire a lány, mintha a
hasa csöppet 54

55 sem akadályozná, felpattant, és megragadta Andrew karját: Oké. De

azt nem tudjuk itt lebonyolítani. Tíz perc múlva találkozunk abban a
bárban. Andrew biccentett, a nő pedig sarkon fordult, majd hatalmas
hasát maga előtt tolva elindult lefelé az utcán, egy kölyökkutya pedig
utána szegődött. Tudom, mi jár a fejedben, Harry gyújtott meg egy
cigarettát Andrew. Hogy nem volt szép dolog egy láthatólag jólelkű anyát
abba a hitbe ringatni, hogy heroint fogunk venni tőle. És hogy a
rendőrőrs mindössze száz méterre van innen, ahol bizonyára
megkaptunk volna minden információt ahhoz, hogy megtaláljuk Evans
White ot. De valami azt súgja, hogy így tanulságosabb lesz. Menjünk,
igyunk meg egy sört, aztán meglátjuk, hogyan tovább. Fél órával később
a jólelkű anya egy férfival az oldalán lépett be a szinte üres bárba. A férfi
legalább annyira hajszoltnak tűnt, mint a nő, pontosabban úgy festett,
mint Drakula Klaus Kinski féle kiadása: sápadt volt, csontsovány, fekete
ruhát viselt és sötét karikák éktelenkedtek a szeme körül. Ezt a figurát
nézd meg suttogta Andrew. Őt aztán igazán nem lehet azzal vádolni,
hogy nem teszteli le, amit árul. A jólelkű anya és a Kinski klón szaporán
lépkedtek feléjük. Utóbbi láthatólag nem kívánt a szükségesnél több időt
tölteni a nappali fényben, így gyorsan át is ugrotta az udvariassági
formulákat: Mennyit akartok venni? Andrew látványosan hátat fordított
neki. Még mindig túl sokan vannak itt ahhoz, hogy konkrét legyek, mister
közölte anélkül, hogy megfordult volna. Kinski odaintett a jólelkű
anyának, aki savanyú arcot vágva odébbállt. Feltehetőleg százalékot
kapott, és Harry meglátása szerint Kinski és közte a bizalom olyan
szinten állhatott, mint általában a narkósok között szokott: vagyis nullán.
Semmi nincs nálam, ha pedig netán zsaruk vagytok, letépem a
tökeiteket. Előbb mutassátok a lét, aztán eltűnünk innen. A férfi
idegesen hadart, a pillantása pedig nyugtalanul ugrált. Messze van
innen? kérdezte Andrew. It s a short walk, but a lo ong trip 12 A férfi
mosoly gyanánt egy rövid pillanatra felvillantotta fogsorát. 55
56 Jól van, haver. Ülj le és fogd be a szád közölte Andrew a magasba
emelve igazolványát. Kinski megdermedt. Harry, nyomatéket adván
társa szavainak, felemelkedett és megütögette hátul a derekán az övét.
Mi ez az amatőr színjáték? Mondtam már, hogy nincs nálam semmi
zökkent le a férfi dacos képpel az Andrew előtt álló székre. Gondolom,
ismered a helyi seriffet meg a helyettesét? Felteszem, ők is elég jól
ismernek téged. De vajon azt is tudják, hogy újabban heroint is árulsz? A
pasas vállat vont. Ki beszélt itt heroinról? Én azt hittem, hogy fűről...
Természetesen, szóba sem került a heroin, sőt, az sincs kizárva, hogy a
továbbiakban sem vesztegetünk rá egy szót sem, feltéve, ha kapunk
tőled néhány információt. Most csak vicceltek, ugye? Kockáztassam,
hogy spicliskedés miatt letépjék a fejemet, csak mert két vadidegen
zsaru, akiknek az égvilágon semmi nincs a kezükben ellenem, hirtelen
beállít és... Miféle spicliskedés? Itt futottunk össze, de sajnos nem
tudtunk megegyezni sem az árról, sem az áruról ennyi. Még tanúd is van
rá, hogy egy teljesen szokványos üzlet miatt találkoztunk. Csak tedd,
amit mondunk és soha többé nem látsz bennünket idefenn sem te, sem
mások. Andrew rágyújtott és hunyorogva méregette az asztal túloldalán
gubbasztó, szerencsétlen narkóst, majd a füstöt az arcába fújva
folytatta: Ha nem kapjuk meg, amit akarunk, nem kizárt, hogy
távozásunkkor kitűzzük magunkra a rendőrségi jelvényeket, és lesz
néhány letartóztatás, amik miatt nem leszel túl népszerű a környéken.
Azt nem tudom, hogy valóban bevett retorzió e errefelé a spiclikkel
szemben az általad említett fejletépés, mivel a füvesek általában békés
népek. De talán tudnak egyet mást, és egyáltalán nem lennék
meglepve, ha a seriff egy este merő véletlenségből rábukkanna a teljes
raktáradra. Tudod, a füvesek egyébként sincsenek odáig attól, hogy
keményebb anyagokkal üzletelő konkurenciájuk van. A nagy
mennyiségű heroinnal való kereskedésért kiszabható büntetés
mértékével pedig te is tisztában vagy, nem igaz? 56

57 Kinski arcába újabb adag cigarettafüst érkezett. Nem adatik meg

minden nap a lehetőség, hogy az ember telefüstölje egy ilyen rohadék
képét, gondolta Harry. Oké mondta Andrew, amikor a férfi nem válaszolt.
Evans White. Szépen elmeséled nekünk, hogy ki ő, hol van, és hogyan
tudunk rajtaütni. Gyerünk! Kinski körülnézett. Ahogy beesett arcú, nagy
feje körbefordult vékony nyakán, egy keselyűhöz hasonlított, aki a tetem
mellett gubbasztva azt kémleli, nem jönnek e vissza az oroszlánok. Csak
ezt? kérdezte. Semmi többet? Semmi többet válaszolta Andrew. És
biztos lehetek abban, hogy tényleg nem jöttök vissza és akartok majd
még többet? Ebben egyáltalán nem lehetsz biztos. A férfi bólintott,
mintha előre tudta volna, hogy ez lesz. Oké. A pasas egyelőre még nem
nagy hal, de az alapján, amit hallottam róla, jó úton halad. Korábban
Madame Rosseau nak, az itteni drogkirálynőnek dolgozott, de mostanra
már a saját üzletét építgeti. Fű, LSD és talán valamennyi morfium. A fű
ugyanaz, amit a többiek árulnak idefenn, helyi termesztés. De alighanem
jó összeköttetései vannak Sydneyben is, ahová füvet szállít olcsó és
tiszta LSD ért cserébe. Most az a sláger. Nem az extasy vagy a heroin?
kérdezte Harry. Már miért azok lennének? kérdezte Kinski savanyú
képpel. Nos, én csak abból indulok ki, hogy felénk mi a helyzet, de a
felmérések szerint Angliában is hasonló. A house hullám után a tizenhat
éven felüliek több mint ötven százaléka próbálta már az extasyt. A
Trainspotting után pedig a heroin lett divatdrog... Mi? House?
Trainspotting? A férfi értetlenül bámult rá. Harry már máskor is
észrevette, hogy a narkósok gyakran észrevétlenül elmennek a jelen
történései mellett. Hol találjuk meg Evanst? kérdezte Andrew. Sokat van
Sydneyben, de néhány nappal ezelőtt láttam a városban. Van egy fia,
aki gyakran felbukkan itt az anyjával Brisbane ből. Azt nem tudom, hogy
a nő most merre van, de amikor Evans Nimbinben tartózkodik, a gyerek
többnyire az ő birtokán van. Röviden elmagyarázta nekik, merre találják
a birtokot. Miféle fazon ez a White? tudakolta Andrew. 57

58 Nos, hogy is fogalmazzak? vakarta meg az állát Kinski. Egy elbűvölő

seggfej, azt hiszem, ez a helyes kifejezés. Andrew és Harry biccentettek,
hogy értik, mire gondol. Ami az üzletet illeti, nagyon egyenes, viszont
nem szeretnék a nője bőrében lenni, ha értitek, mire gondolok. Harryék
kérdő pillantással rázták a fejüket. White egy igazi szépfiú, aki nem
éppen arról híres, hogy egyszerre egy csajjal beérné. Állandóan van
valami ribillió a női között, visítoznak, tépik egymást, úgyhogy senki sem
lepődik meg azon, amikor egyikük másikuk időnként monoklival bukkan
fel. Hm. Ismersz egy Inger Holter nevű, szőke, norvég lányt? A múlt
héten holtan találták Sydneyben a Watson Bay en. Meggyilkolták.
Valóban? Soha nem hallottam róla. Kinski nyilvánvalóan nem sokat bújta
a lapokat. Andrew elnyomta a cigarettát, majd felálltak az asztaltól.
Biztos lehetek benne, hogy tartjátok a szátokat? kérdezte gyanakvó
arccal Kinski. Hogyne válaszolta Andrew, és az ajtó felé vette az irányt.
A rendőrőrs a főutcán volt, mintegy százméternyire a múzeumtól, és
pont úgy festett, mint egy közönséges lakóház. Az egyetlen különbséget
az előkertbe állított Rendőrőrs feliratú tábla jelentette. A seriff és
helyettese egy egy hatalmas íróasztal mögött ült a tágas helyiségben,
amelynek berendezését ezenkívül egy kanapé, egy dohányzóasztal, egy
tévé, egy lenyűgöző cserepesnövény gyűjtemény és egy alacsony
szekrény alkotta, amin egy jókora kávéfőzőgép trónolt. Jó napot! köszönt
Andrew. Jó napot, uram válaszolta kórusban a seriff és a helyettese.
Kensington vagyok, ez pedig a kollégám, Holy. Tudomásom szerint a
sydneyi kapitányság tájékoztatta magukat a jövetelünk céljáról. Igen is
meg nem is válaszolta a seriff, egy barátságos külsejű, kék szemű,
cserzett bőrű, negyvenes férfi, akinek kőkemény volt a kézfogása. Harryt
az apafigurára emlékeztette a Skippy kalandjai vagy a Flipper című
filmekből: khakiszínű ruhába bújt, szilárd, hétköznapi ausztrál hős, aki
erkölcsi példaképként szolgál, és mindent kibír. Sydney nem volt
különösebben bőbeszédű. Annyit mondtak, hogy egy férfit keresnek, azt
viszont nem akarták, hogy behozzuk az illetőt. A seriff felállt és rántott
egyet a nadrágja derekán. Talán 58

59 attól féltek, hogy valamit elszúrunk? Maguk azt hiszik, hogy nekünk itt
fenn gőzünk sincs a rendőri munkáról? Nem kell azonnal támadni, főnök.
Tudjuk, hogy minden energiájukat a marihuánaültetvények
feltérképezése foglalja le, úgyhogy nem akartuk még ennek a fickónak a
felkutatásával is magukat terhelni. Megszereztük a címét, és tényleg
csak néhány kérdést akarunk feltenni az illetőnek. Andrew az alsó ajkát
előrebiggyesztve illusztrálta, hogy valóban jelentéktelen ügyről van szó.
A seriff elégedetlenül morgott. Sydney vagy Canberra, egyre megy.
Parancsolgatnak, ideküldik az embereiket, miközben mi, akik itt ülünk,
mi értesülünk utolsóként mindenről. És persze, ki a hibás, ha valami
rosszul sül el? Úgy van dörmögte a helyettes az asztala mögül. Andrew
bólintott. Ne is mondja. Mi ugyanezt éljük át nap mint nap mondta.
Mindenhol akadnak olyan főnökök, akik nem hajlandók bemocskolni a
kezüket. Ez már csak így megy. Mi vagyunk kint a terepen és mi tudjuk,
mi a dörgés, mégis olyan középszerű, jogi diplomás irodai patkányok
dirigálnak nekünk, akiket csak a saját karrierjük érdekel. Harry igyekezett
egyetértően bólogatni és sokatmondóan felsóhajtott. A seriff
gyanakodva méregette őket, de Andrew arca kifürkészhetetlen volt. A
férfi végül rezignáltan megcsóválta a fejét és kávéval kínálta őket. Óriási
a kávéfőzőjük intett Harry a szekrényen terpeszkedő monstrum felé. A
megjegyzés telitalálatnak bizonyult. Egy perc alatt lefőz egy litert
düllesztette ki a mellét büszkén a seriff, majd rövid bevezetést tartott a
gép működésének rejtelmeibe. Néhány csésze kávé után azt is
megtudták, hogy a North Sydney Bears rögbicsapata sznob pojácák
gyülekezete és hogy Samantha Riley norvég gyorskorcsolyázó pasija
minden bizonnyal rendes fickó lehet. Látták a tüntetésre hívó plakátokat
a városban? kérdezte a helyettes. Arra buzdítanak, hogy holnap
mindenki jöjjön a leszállópályára és borítsák fel a helikopterünket.
Szerintük ugyanis a magántulajdon fotózása alkotmányba ütköző
cselekedet. Tegnap öten hozzáláncolták magukat a géphez, úgyhogy
csak kora délután tudtunk felszállni. 59
60 A sokatmondó vigyorgás alapján sem a seriff, sem a társa nem bánta
a történteket. Egy újabb kávéval később Andrew és Harry
felszedelőzködtek, mondván, ideje beszélni Evans White tal, és
megköszönték a vendéglátást. Mellesleg torpant meg Andrew az
ajtóban, úgy hallottam, hogy valaki heroint árul a városban. Egy vékony,
sötét fickó. Úgy néz ki, mint valami éhségsztrájkoló vámpír. A seriff
felkapta a fejét. Heroint? A leírás szerint Mondale lesz az állapította meg
a helyettes. Mondale, te megveszekedett idióta! ordított fel a seriff.
Andrew megbökte nem létező kalapját. Gondoltam, biztosan érdekli
magukat. Jut eszembe, milyen volt a tegnapi vacsora a mi svéd
tanúnkkal? érdeklődött Andrew útban White birtoka felé. Remek. Elég
csípős, de finom válaszolta Harry szaporán bólogatva. Gyerünk már,
Harry, miről beszélgettetek? Mindenféléről. Norvégiáról és
Svédországról. Aha. És ki nyert? Ő. Miért, mije van Svédországnak, ami
Norvégiának nincsen? kérdezte Andrew. Hát, hogy először a
legfontosabbat említsem: néhány kiváló filmrendezője. Bo Widerberg,
Ingmar Bergman... Ugyan már, filmrendezők horkantotta Andrew. Azok
itt is vannak. Edvard Griegetek viszont csak nektek van. A mindenit
lepődött meg Harry. Nem is tudtam, hogy komolyzenei szakértővel van
dolgom. Többek között. Grieg zseni volt. Vegyük csak a C moll szimfónia
második tételét... Bocs, Andrew szabadkozott Harry. Én kétakkordos
punk bandákon nőttem fel, és akkor kerültem legközelebb a
szimfóniához, amikor a Yes és a King Crimson szólt. Nem hallgatok múlt
századi zenét, oké? Minden, ami 1980 előtt történt, az számomra
kőkorszak. Van egy norvég együttes, akiket DumDum Boysnak hívnak,
ők... A C moll szimfóniának 1981 ben volt az ősbemutatója szólt közbe
Andrew. DumDum Boys? Elég nagyzolós név... Harry megadóan
felsóhajtott. 60

61 Evans White félig leeresztett szempillákkal nézett rájuk. Göndör

fürtjei az arcába hulltak. Megvakarta az ágyékát és tüntetőleg böfögött.
Láthatólag nem lepődött meg különösebben azon, hogy felbukkantak
nála. Nem mintha várta volna őket, inkább csak hozzá volt szokva, hogy
az emberek felkeresik. Végül is ő kotlott a környék legjobb LSD jén,
Nimbin pedig kisváros volt, ahol gyorsan terjedtek a hírek. Harry úgy
tippelte, hogy White nem olyan fazon, aki kicsiben üzletel, és főleg nem
a saját portáján, ez azonban aligha akadályozza meg az embereket
abban, hogy olykor felbukkanjanak nála és megpróbáljanak valamilyen
vásárt nyélbe ütni. Itt valami tévedés lesz. Próbáljátok meg odabenn a
városban közölte, és becsukta a szúnyoghálós ajtót. A rendőrségtől
jöttünk, Mr White emelte fel Andrew az igazolványát. Beszélni
szeretnénk magával. Evans hátat fordított nekik. Ne most. Nem bírom a
zsarukat. Jöjjenek vissza egy letartóztatási vagy házkutatási paranccsal,
mit bánom én, aztán majd meglátjuk, mit tehetek magukért. De addig is:
jó éjszakát. Azzal a belső ajtót is becsapta. Harry az ajtókerethez hajolva
utána kiabált: Evans White! Hall engem? Azt szeretnénk tudni, hogy
maga van e ezen a fotón, uram! És ha igen, ismeri e ezt a szőke lányt,
aki maga mellett ül a képen. Inger Holternek hívják, és meghalt! Egy
pillanatnyi csend támadt. Azután megnyikordultak a sarokvasak. Evans
White kikukucskált. Harry a szúnyoghálóhoz emelte a képet. Akkor
sajnos nem volt ilyen jó bőrben, amikor a sydneyi rendőrség rátalált, Mr
White. A konyhaasztalon szétszórt újságok hevertek, a mosogatóban
hegyekben álltak a tányérok és a poharak, a padló pedig aligha látott
felmosóvizet az utóbbi néhány hónapban. Harry egy pillantással felmérte
a helyzetet, és a látszat ellenére arra jutott, hogy a ház egyáltalán nem
olyan, mint egy szakadt narkós otthona. A valódi pusztulás jelei
hiányoztak. Nem voltak penészes étel maradékok, nem terjengett
vizeletszag és a függönyöket sem húzták össze. így hát Harry arra
következtetett, hogy Evans White egyelőre még kézben tartja az életét.
Leültek a konyhaasztal mellé, Evans pedig 61

62 kivett egy üveg sört a hűtőszekrényből és azonnal bele is kortyolt.

Ismét belebüfögött a csöndbe, majd elégedetten röhintett. Meséljen
nekünk az Inger Holterhez fűződő viszonyáról, Mr White kérte Harry,
miközben igyekezett odébb hessegetni a böfögés bűzét. Inger egy
kedves, csinos és meglehetősen ostoba lány volt, aki azt vette a fejébe,
hogy mi ketten boldogok lehetnénk együtt. Evans a plafonra emelte a
tekintetét, majd újra elégedett röhögcsélésbe kezdett. Azt hiszem,
egészen jól összefoglaltam a lényeget tette hozzá. Van esetleg valami
elképzelése arról, hogy ki lehetett a tettes, vagy hogy hogyan
gyilkolhatták meg? Nimbinben is vannak újságok, úgyhogy tudok róla,
hogy megfojtották. De hogy ki lehetett az? Gondolom, egy fojtogató.
Hátrahajtotta a fejét és elvigyorodott. Egy göndör fürt a homlokába
hullott, hófehér fogai megvillantak napbarnított arcában, a nevetőráncok
pedig sötét szemétől egészen a nehéz kalózkarikákkal teleaggatott
füléig szaladtak. Andrew megköszörülte a torkát. Mr White, egy nő, akit
maga jól ismert és akivel intim kapcsolata volt, gyilkosság áldozata lett.
Az, hogy magának mit kellene, vagy kellene e egyáltalán bármit is
éreznie, az nem tartozik ránk. Azt azonban bizonyára megérti, hogy egy
gyilkos után nyomozunk, úgyhogy amennyiben itt és most nem hajlandó
a segítségünkre lenni, kénytelenek leszünk bevinni a sydneyi
kapitányságra. Úgyis lenne dolgom Sydneyben, vagyis ha ez azt jelenti,
hogy állják a repülőjegyemet, akkor ezer örömmel. White megvetően
megrántotta a fejét. Harry nem tudta, mit gondoljon. Vajon tényleg olyan
gátlástalan a fickó, mint amilyennek mutatni próbálja magát, vagy inkább
csak, finoman szólva, korlátozottan beszámítható? Ahogy akarja, Mr
White mondta Andrew. Repülőjegy, koszt és kvártély, védőügyvéd,
valamint az ügy első számú gyanúsítottjának járó reklámtevékenység
természetesen minden ingyen. Áll az alku. Negyvennyolc órán belül
úgyis kint vagyok. Amikor is szintén grátisz huszonnégy órás
felügyeletet, valamint ébresztőszolgálatot biztosítunk, hogy éjszakánként
ellenőrizhessük, otthon van e, olykor egy két razziával fűszerezve. És ki
tudja, mire bukkanunk ezek során? 62

63 Evans felhajtotta a sör maradékát, majd egy kis ideig az üveg

címkéjét kapirgálta. És mégis mit akarnak tudni az urak? kérdezte végül
mogorván. Én csak annyit tudok, hogy egy nap hirtelen eltűnt. Sydneybe
kellett mennem, úgyhogy megpróbáltam felhívni, de nem volt sem
otthon, sem a munkahelyén, és mire megérkeztem a városba, az
újságok már azzal voltak tele, hogy megölték. Két napon keresztül úgy
járkáltam, mint valami zombi. Úgy értem, meg öl ték? Mégis mekkora a
statisztikai esélye annak, hogy valakit halálra szorongatnak? Nem túl
nagy. Ezek szerint van alibije a gyilkosság időpontjára? Az jó... mondta
Andrew és feljegyzett valamit. Evans összerezzent. Alibi? Ezt meg hogy
érti? Csak nem mondja komolyan, hogy gyanúsított vagyok? Vagy ez azt
akarja jelenteni, hogy a rendőrségnek több mint egy hét alatt nem
sikerült egy tisztességes nyomot felmutatnia? Minden lehetséges
nyomnak alaposan utánanézünk, Mr White. Meg tudná nekem mondani,
hol volt két nappal azelőtt, hogy Sydneybe jött? Természetesen itt
voltam a birtokon. Egyedül? Nem egészen. Evans elvigyorodott, és
elhajította a sörösüveget, ami elegáns ívet írt le a levegőben, majd
hangtalanul a konyhaszekrény előtti szemetesben landolt. Harry
elismerően biccentett. Megkérdezhetem, kivel volt? Épp azt teszi, nem?
Rendben, nézze, nincs rejtegetnivalóm. Egy Angeline Hutchinson nevű
hölggyel voltam. Itt lakik a városban. Harry jegyzetelt. A szeretője?
kérdezte Andrew. Olyasmi válaszolta Evans. Mit tudna nekünk Inger
Holterről mesélni? Milyen ember volt? Nem ismertük egymást annyira
régen. Sydneyben találkoztunk, abban a bárban, ahol dolgozott, az
Alburyben. Beszélgetni kezdtünk, ő pedig elmesélte, hogy spórol, mert el
szeretne utazni Byron Bay be, márpedig az csak néhány mérföldnyire
van innen, úgyhogy megadtam neki a nimbini telefonszámomat. Néhány
nappal később felhívott, és megkérdezte, hogy itt tölthet e egy éjszakát.
Végül több mint egy hétig maradt. Ezután csak Sydneyben találkoztunk,
amikor ott jártam. Mindössze 63

64 két vagy három alkalommal, ami azért lássuk be, édeskevés ahhoz,
hogy öreg házaspárnak számítsunk. Ezenkívül kezdett már egy kissé
terhessé válni. Terhessé? Igen. Nagyon a szívébe zárta a kisfiamat,
Tom Tomot, és már családról meg vidéki házról álmodozott. Hozzám ez
nagyon nem passzol, de hagytam, hadd csinálja. És miért? Evans
mocorogni kezdett a széken. Inger az a fajta lány volt, akinek az elején
még nagy a szája, de ha az ember egy kicsit megcsiklandozza az álla
alatt és azt mondja neki, hogy kedveli, azonnal kenyérre lehet kenni és
azt sem tudja, hogy kényeztesse az embert. Vagyis gondoskodó, kedves
lány volt? kérdezte Harry. Evansnek láthatólag nem volt ínyére, hogy a
társalgás ebbe a mederbe terelődött. Igen, talán az volt. De ahogy
említettem, nem ismertem túlságosan. Jó ideje nem látta már a
családját, lehet, hogy egyszerűen csak ki volt éhezve... az emberekre,
valakire, aki épp ott volt. Honnan tudjam? De ahogy már mondtam, egy
buta, romantikus kislány volt, nem volt benne semmi rosszindulat...
Evans hangja hirtelen elcsuklott, és a konyhára csend telepedett. Vagy
nagyon jó színész vagy mégiscsak vannak emberi érzései, tűnődött
Harry. Ha nem látott semmiféle jövőt a kapcsolatukban, akkor miért nem
szakított vele? Már kifelé tartottam a dologból. Hogy úgy mondjam, épp
az ajtóban álltam és el akartam köszönni tőle, de már nem volt
lehetőségem rá, mert addigra eltűnt. Csak így csettintett az ujjával
Evans. Mégis érezhet valamit, gondolta Harry, hisz egészen berekedt.
Evans lepillantott a kezére: Szépen lelépett, nem igaz? 5. Egy anya, egy
hatalmas pók és Bubbur Meredek hegyi utakon kanyarogtak felfelé. Az
egyik kanyar után egy tábla bukkant fel, ami a Crystal Castle felé vezető
utat mutatta. Az a kérdés, hogy Evans White igazat mondott e?
gondolkodott hangosan Harry. Andrew kitért egy szembejövő traktor
útjából. 64

65 Hadd osszam meg veled egy tapasztalatomat, Harry. Több, mint

húsz éve beszélgetek emberekkel, akik különböző okokból kifolyólag
vagy igazat mondanak vagy hazudnak nekem. Bűnösökkel és
ártatlanokkal, gyilkosokkal és zsebtolvajokkal, idegroncsokkal és
kibillenthetetlen jéghegyekkel, kékszemű babaarcúakkal, sebhelyes
gazemberképűekkel, szociopatákkal, pszichopatákkal, filantrópokkal...
Andrew további példák után keresgélt. Vettem a lényeget,
Andrew....bennszülöttekkel és fehérekkel. Mind elmesélték a
történetüket, és közben egytől egyig abban bíztak, hogy hinni fogok
nekik. És tudod, mit tanultam mindebből? Hogy képtelenség
megállapítani, ki hazudik és ki nem? Pontosan, Harry! Andrew hirtelen
felélénkült. A klasszikus krimikben minden valamire való nyomozó
csalhatatlan szimattal kiszúrja, ha valaki hazudik. Baromság! Az emberi
természet egy hatalmas és átláthatatlan rengeteg, ahol senki sem ismeri
ki magát igazán. Még egy anya sem ismeri a gyermeke legrejtettebb
titkait. Egy nagy, zöld kert előtt parkoltak le. A szökőkutak, virágágyások
és egzotikus fák között keskeny, kaviccsal felszórt ösvény kanyargott. A
kert mélyén terpeszkedő hatalmas épület minden kétséget kizáróan a
Crystal Castle volt, amit a nimbini seriff mutatott meg nekik a térképen. A
Kristálypalota. Érkezésüket az ajtó fölött lógó harang jelezte. Láthatólag
népszerű hely lehetett, mert az üzlet tele volt emberekkel. Egy sugárzó
mosolyú, erős testalkatú nő olyan lelkesedéssel köszöntötte Harryékat,
mintha ők lettek volna hónapok óta az első emberek, akikkel találkozik.
Most vannak itt először? érdeklődött, mintha természetesnek venné,
hogy üzlete olyan függőséget kelt, hogy az emberek újra és újra
elzarándokolnak ide. Azok alapján, amit hallottak róla, ez akár így is
lehetett. Irigylem magukat lelkendezett, amikor megerősítették, hogy
nem jártak még itt. Most először fogják átélni a Crystal Castle élményt!
Menjenek végig azon a folyosón. Jobbra találnak majd egy kitűnő
vegetáriánus büfét, ami a lehető legcsodálatosabb fogásokkal áll
rendelkezésükre. Amikor ott végeztek, menjenek át balra a kristály és
ásványszobába. Ott várja magukat az igazi meglepetés! Most 65

66 pedig, rajta, menjenek, menjenek! Azzal elhessegette őket. Egy ilyen

bevezető után tagadhatatlanul kijózanítóan hatott, hogy a beharangozott
csoda tulajdonképpen egy teljesen hétköznapi büfé volt, ahol kávét, teát
és joghurtos salátát szolgáltak fel, valamint salátás szendvicset. Az
úgynevezett kristály és ásványszobában békésen üldögélő Buddha
figurák, kék és zöld kvarckristályok és egyszerű kőzetek sorakoztak,
gondosan megkomponált világításban. A helyiségben enyhe füstölőillat
terjengett, amit álmosító pánsípmuzsika és csörgedező víz hangja
egészített ki. Harry magát az üzletet szépnek találta, de ez a kompozíció
már megfeküdte a gyomrát. Az egyedüli, amitől valóban elállt a
lélegzete, azok az árak voltak. Andrew az árcédulák láttán hangosan
felnevetett. Ez a nő zseniális! Azzal az üzletben bolyongó, zömmel
középkorú és jólszituáltnak tűnő vevőkre mutatott: A virággyermekek
generációja felnőtt. Felnőtt munkájuk van, felnőtt keresetük, a szívüket
azonban továbbra is valahol az asztrális síkon felejtették. Visszamentek
a pulthoz, ahonnan az asszony töretlen mosolya ragyogott feléjük. A nő
hirtelen megragadta Harry kezét és egy kékeszöld követ nyomott a
tenyerébe. Maga Bak, nem igaz? Tegye ezt a követ a párnája alá,
minden negatív energiát elűz majd a szobájából. Valójában hatvanöt
dollárba kerül, de mivel komolyan úgy érzem, hogy szüksége van rá,
most öt vénért megkapja. Azután Andrew hoz fordult. Maga pedig
bizonyára Oroszlán. Öhm, nem asszonyom, én rendőr vagyok emelte fel
Andrew diszkréten az igazolványát. A nő elsápadt és rémülten meredt
rájuk. Ó, te jó ég. Remélem, nem csináltam semmi rosszat. Tudomásom
szerint nem, asszonyom. Amennyiben nem tévedek, maga Margaret
Dawson, azelőtt White? Válthatnánk néhány szót? Margaret Dawson
már visszanyerte arcszínét és odakiáltott az egyik lánynak, hogy vegye
át a kasszát. Azután lekísérte Harryékat a kertbe, ahol egy fehér asztal
mellé telepedtek. Nem messze tőlük két fa állt, közöttük jókora háló
feszült. Harry először azt hitte, halászháló, de ahogy alaposabban
szemügyre vette, kiderült, hogy egy hatalmas pókháló. Úgy fest, esőt
kapunk jegyezte meg a nő 66

67 a kezét dörzsölve. Andrew megköszörülte a torkát. Az asszony az

ajkába harapott. Elnézést, biztos úr, csak olyan ideges lettem. Semmi
baj. Nahát, micsoda hálójuk van. Ja, az? Az Billyé, az egérpókunké. Itt
alszik valahol a közelben. Harry önkéntelenül felrántotta a lábát.
Egérpók? Az azt jelenti, hogy... egeret eszik? kérdezte. Andrew
elmosolyodott. A kollégám norvég. Nincs hozzászokva az efféle jól
megtermett pókokhoz. Ó, akkor megnyugtathatom, hogy nem a nagyok
az igazán veszélyesek mondta Margaret Dawson. Ellentétben például az
aprócska vöröshátú pókkal. Ő azonban jobban szeret a városban élni,
ahol, hogy úgy mondjam, el tud tűnni a tömegben. A sötét pincéket és a
nedves sarkokat kedveli. Ez ismerősen hangzik jegyezte meg Andrew.
De térjünk vissza a tárgyhoz, asszonyom. A fiáról lenne szó. Mrs
Dawson most valóban elfehéredett. Evansről? Andrew Harryra pillantott.
Amennyire tudjuk, a fiának ez idáig nem volt dolga a rendőrséggel, Mrs
Dawson mondta Harry. Nem, egészen biztosan nem volt. Hála az égnek.
Azért ugrottunk be magához, mert láttuk, hogy a Crystal Castle szinte
útba esik visszafelé Brisbane be. Arra lennénk kíváncsiak, hogy ismert e
egy bizonyos Inger Holtert? A nő néhány pillanatig gondolkodott, azután
megrázta a fejét. Evans nem ismer olyan sok lányt. Ha megismerkedett
valakivel, akkor mindig elhozta bemutatni nekem. Miután gyereket
csinált annak... annak a rémséges gyereklánynak, akinek a nevére nem
is akarok emlékezni, megtiltottam neki... megmondtam neki, hogy jobban
teszi, ha vár egy kicsit. Amíg meg nem találja az igazit. Miért? kérdezte
Harry. Mert én azt mondtam. És miért mondta ezt, asszonyom? Mert...
mert rosszul veszi ki magát a nő egy pillantást vetett az üzlete felé, hogy
jelezze, drága az ideje. És mert Evans olyan érzékeny fiú, olyan
sebezhető. Nagyon sok negatív energia volt az életében, és olyan nőre
van szüksége, akiben teljes mértékben 67

68 megbízhat. Nem az ilyen... szajhákra, akik csak összezavarják. Az

asszonynak könnyek szöktek a szemébe. Gyakran találkozik a fiával?
kérdezte Andrew. Evans olyan gyakran jön ide, ahányszor csak tud.
Szüksége van az itteni békére. Szegény, olyan keményen dolgozik.
Próbálták valamelyik gyógynövényt, amit árul? Néha hoz ide is, teát
főzünk belőlük a büfében. Andrew megköszörülte a torkát. Harry a
szeme sarkából valami mozgást érzékelt a fák között. Nekünk lassan
indulnunk is kell, asszonyom. Csak még egy utolsó kérdést engedjen
meg. Igen? Andrew alighanem félrenyelt egyre csak köszörülte a torkát.
A pókháló ringatózni kezdett. Mindig ilyen szőke volt, Mrs Dawson?
Késő estére járt, amikor a gépük leszállt Sydneyben. Harry hullafáradt
volt és már csak a szállodai szoba dupla ágyára tudott gondolni. Egy
italt? javasolta Andrew. Nem, kösz rázta meg a fejét Harry. És az
Alburyben? Az szinte munka állapította meg Harry. Pontosan. Birgitta
rájuk nevetett, amikor megjelentek a bárban. Kiszolgált egy vendéget,
azután odament hozzájuk. A pillantását Harryra függesztette. Szia
köszönt. Harry úgy érezte, hogy legszívesebben bevackolódna a lány
ölébe és aludna. Két dupla gintonikot, a törvény nevében mondta
Andrew. Én inkább egy grépfútlevet kérnék szólt közbe Harry. A lány
kiszolgálta őket, majd áthajolt a pult fölött. Köszönöm a szép estét súgta
svédül Harrynak, aki ennek folyományaként kénytelen volt végignézni a
lány mögötti tükörben, amint idióta vigyor terül szét a saját arcán. Hé,
hé, ha kérhetem, hagyjuk a skandináv hablatyolást. Amíg én fizetem az
italokat, addig angolul beszélünk, világos? szólalt meg Andrew
morcoskodva. Most pedig ide hallgassatok, fiatalok! Ugye 68

69 tudjátok, hogy a szerelem nagyobb misztérium a halálnál? Rövid

hatásszünet következett. Andrew bácsi elmesél nektek egy ősi ausztrál
legendát, mégpedig Walla és az óriáskígyó, Bubbur történetét. Közelebb
húzódtak egymáshoz, Andrew pedig elégedett cuppogással rágyújtott.
Volt egyszer egy fiatal harcos, akit Wallának hívtak, és aki szerelmes
volt egy szép, fiatal nőbe, Moorába. A lány is nagyon szerette őt. Walla
kiállta a törzs beavatási szertartását, immáron férfisorba lépett és
megnősülhetett. Moora is alig várta, hogy végre egymáséi lehessenek. A
hagyomány azonban arra kötelezte Wallát, hogy előbb vadászni
induljon, majd az elejtett zsákmányt a választottja szüleinek
ajándékozza. Csak ezután lehetett megülni az esküvőt. Ezért egy szép
reggelen, amikor még harmatcseppek borították a leveleket, Walla útnak
indult. Alig tudott elválni kedvesétől. Moora búcsúzóul egy fehér
kakadutollat adott neki, amit a férfi a hajába tűzött. Amíg Walla távol volt,
Moora azon fáradozott, hogy mézet gyűjtsön az ünnepre. Nem volt
könnyű dolga, sokkal messzebb el kellett távolodnia a táborhelyüktől,
mint korábban bármikor. Egyszer egy völgybe érkezett, amelyben
hatalmas kövek hevertek. A völgyet különös csönd ülte meg, nem
csicseregtek a madarak, de még egy bogár zümmögését sem lehetett
hallani. Már éppen tovább akart indulni, amikor egy fészket pillantott
meg, amiben néhány nagy, fehér tojás volt, a legnagyobb tojások,
amiket valaha látott. Magammal kell vinnem őket az ünnepre, gondolta,
és feléjük nyújtotta a kezét. Ebben a pillanatban meghallotta, hogy
valami hatalmas siklik végig a köveken, és még mielőtt
megmoccanhatott vagy kiálthatott volna, egy óriási sárgásbarna kígyó
tekeredett a dereka köré. A lány hiába küzdött, nem tudott szabadulni, a
kígyó pedig egyre szorosabban fonódott köré. Moora felpillantott a völgy
fölötti kék égboltra és megpróbálta Walla nevét kiáltani, de már nem volt
elég levegő a tüdejében hozzá. A kígyó szorítása egyre erősebbé vált,
míg végül teljesen kipréselte a lányból az életet, összeroppantva minden
csontját. Azután a kígyó visszasiklott az árnyékba, ahol nem lehetett
észrevenni, mivel éppen olyan volt a színe és a 69

70 mintája, mint amikor a napfény a fák lombjai között átszűrődve a

völgyben fekvő kövekre esik. Két napba telt, mire Moora összezúzott
testét megtalálták a völgyben. A szülei vigasztalhatatlanok voltak. Az
anyja egyre csak zokogott, az apja pedig azt ismételgette, hogy mit
mondanak majd Wallának, amikor visszatér a vadászatból. Andrew
csillogó szemmel pillantott Harryra és Birgittára. A tábortűz már szinte
leégett, amikor Walla másnap hajnalban visszaért a vadászatból. Bár
fáradságos út állt mögötte, a léptei könnyűek voltak, a szeme pedig
ragyogott a boldogságtól. Egyenesen Moora szüleihez ment, akik
csendesen üldögéltek a tűz mellett. Itt az ajándékom a számotokra,
mondta nekik. Gazdag zsákmány volt: egy kengurut, egy vombatot és
egy emu két combját hozta el nekik. Még éppen idejében ideértél a
temetésre, Walla, te, akinek a fiunkká kellett volna válnod, mondta neki
Moora apja. Walla úgy állt ott, mint akit letaglóztak. Alig tudta elrejteni a
bánatát és a fájdalmát, de miután edzett és kemény harcos volt,
visszatartotta könnyeit és hűvösen ezt kérdezte: Miért nem temettétek
még el? Mert csak ma találtunk rá, válaszolta az apa. Akkor elkísérem
és visszakövetelem a lelkét. A wirinun, a gyógyító meg tudja forrasztani
összetört csontjait, én pedig visszaadom a lelkét és újra életre lehelem.
Túl késő, mondta az apa, a lelke már ott van, ahol a többi halott nőé. De
aki megölte őt, még mindig életben van. Ugye, tudod a kötelességedet,
fiam? Walla egy szót sem szólt, csak hazament. Egy barlangban lakott a
törzs többi nőtlen férfitagjával, de hozzájuk sem szólt egy szót sem.
Hónapok teltek el anélkül, hogy Walla részt vett volna az éneklésben és
a táncban, mindig csak magányosan üldögélt. Néhányan úgy hitték,
hogy a szíve kővé vált és próbálja elfelejteni Moorát. Mások szerint azt
tervezte, hogy Moora után megy a halott nők birodalmába. Ez soha nem
fog sikerülni neki, mondogatták. Hiszen a férfiaknak és a nőknek külön
helyük van. Azután egy asszony telepedett a tűz mellé. Tévedtek,
mondta. Azon gondolkodik ennyire, hogyan álljon bosszút a szerelméért.
Vagy talán azt hiszitek, hogy elég megragadni egy lándzsát és csak úgy
le lehet szúrni Bubburt, a hatalmas, sárgásbarna kígyót? Ti 70
71 sosem láttátok azt az állatot, én azonban egyszer fiatalkoromban
láttam, azon a napon őszültem meg. A legrémisztőbb látvány volt, amit
el tudtok képzelni. Higgyetek nekem, Bubburt csak egyféleképpen lehet
legyőzni, mégpedig bátorsággal és ravaszsággal. És azt hiszem, ez a
fiatal harcos egyiknek sincs híján. A következő napon Walla odament a
tűzhöz. A szeme lángolt, és szinte jókedvűen kérdezte meg a többiektől,
hogy ki tart vele gumit gyűjteni. Hiszen van gumink, mondták az
emberek meglepődve Walla jó hangulatán. Szívesen adunk neked
belőle. De nekem friss gumira van szükségem, válaszolta a fiatal harcos.
Azután elnevette magát a többiek riadt tekintetén és ezt mondta:
Gyertek velem, és megmutatom nektek, mire kell. Azok kíváncsian vele
tartottak, majd miután elegendő gumit gyűjtöttek, elvezette őket a
völgybe, ahol a nagy kövek feküdtek. A legmagasabb fa tetejére egy lest
épített, majd arra kérte a többieket, hogy húzódjanak vissza a völgy
torkolatához. Azután felvitte magával a legjobb barátját a fa tetejére, és
elkezdte kiabálni Bubbur nevét, miközben a visszhang végigsöpört a
völgyön és a nap egyre magasabbra emelkedett az égen. És akkor
hirtelen előbukkant Bubbur hatalmas, sárgásbarna feje ide oda lengett,
ahogy a hang forrását kereste. Körülötte kisebb sárgásbarna kígyók
hemzsegtek, bizonyára azokból a tojásokból keltek ki, amelyeket Moora
látott. Walla és a barátja jókora labdákat gyúrtak a gumiból. Amikor
Bubbur felfedezte őket a fa tetején, kitátotta hatalmas száját, kiöltötte a
nyelvét és feléjük nyújtózkodott. A nap ekkor már magasan járt az égen,
a sugarai megcsillantak Bubbur fehéren és vörösen tátongó torkában.
Amikor megpróbált rájuk támadni, Walla a legnagyobb labdát egyenesen
Bubbur kitátott pofájába hajította. A kígyó ösztönösen összeharapott, és
a fogai mélyen a gumiba süppedtek. Bubbur összetekeredett a földön,
de nem tudott megszabadulni a pofájába ragadt gumitól. Wallának és a
barátjának sikerült ugyanezzel a módszerrel a kisebb kígyókat is
ártalmatlanná tenniük. Azután Walla odahívta a többi embert is, akik
nem ismertek könyörületet és az összes kígyót elpusztították. Végül is
Bubbur megölte a törzs legszebb lányát, az utódai pedig egy nap épp
olyan 71

72 óriásira nőttek volna, mint az anyjuk. Andrew kiitta a gintonik

maradékát. És mi a történet erkölcsi tanulsága? kérdezte Birgitta. Hogy
a szerelem nagyobb misztérium a halálnál. És hogy az embernek
óvatosnak kell lennie a kígyókkal. Andrew kifizette a számlát, majd
biztatóan megveregette Harry vállát és hazaindult. MOORA 6. Egy
köntös, statisztika és egy akváriumi hal Kinyitotta a szemét. A függöny
bágyadtan intett neki, odakintről behallatszott az ébredező nagyváros
lármája. Pillantása a szoba túlsó falán lógó rémségre esett: a svéd királyi
párt ábrázoló fényképre. A nyugodt, magabiztosan mosolygó királynőre
és a királyra, aki úgy festett, mintha valaki legalábbis fegyvert tartana a
hátához. Harry sejtette, hogyan érezheti magát az uralkodó, harmadikos
korában őt is rábeszélték, hogy játssza el a királyfi szerepét egy iskolai
színielőadáson. Vízcsobogás hangja szűrődött be hozzá. Harry az
oldalára fordult, és megszagolta a lány kispárnáját. A lepedőn hosszú,
vörös hajszál hevert, mint egy medúza ottfelejtett csápja. Hirtelen a
Dagbladet sportrovatának egyik címe villant az eszébe: Erland
Johansen, Moss Futball Klub vörös haj és hosszú passzok. Próbálta
megfogalmazni, hogyan is érzi magát. Könnyűnek. Mint egy tollpihe.
Olyan könnyűnek, hogy attól félt, a függöny csapkodása felemeli az
ágyból és kisodorja az ablakon, és csak a reggeli csúcsforgalomban álló
autósorok fölött lebegve jön majd rá, hogy egyáltalán nincs rajta ruha.
Vajon ez a könnyed érzés azzal magyarázható, hogy bizonyos
testnedveiből jelentős mennyiséget vesztett az éjszaka folyamán? Harry
Hole, oslói rendőr főkapitányság különös ötletek és üres golyók
mormolta az orra alatt. Hogyan? kérdezte egy hang svédül. Birgitta egy
rendkívül csúf köntösbe burkolózva állt a szobában, fején egy fehér
törülközőből csavart vastag turbánnal. 72

73 Ó, jó reggelt, te gyönyörű. Csak Nemakarom király portréján

merengtem. Szerinted nem lenne boldogabb, ha inkább túrhatná a földet
valahol? Nekem nagyon úgy tűnik. A lány a kép felé fordult. Az életben
nem mindenkinek adatik meg, hogy a megfelelő helyre kerüljön. Veled
például mi a helyzet, zsarukám? Birgitta lehuppant Harry mellé. Ütős
kérdés így kora reggel. De mielőtt válaszolnék, követelem, hogy vedd le
ezt a köntöst. Igazán nem akarlak megbántani, de azt hiszem, ez a
legförtelmesebb ruhadarab, amit valaha láttam. Birgitta elnevette magát.
Én csak lohasztónak becézem. Akkor kerül bevetésre, amikor egyes
nagyszájú, idegen férfiak kezdenek túlságosan tolakodóvá válni. Vajon
létezik egyáltalán neve ennek a színnek? Szerintem egy eddig
ismeretlen árnyalatot birtokolsz, a színskála egy szégyenfoltját, valahol a
barna és a zöld között. Ne tereld el a szót, te norvég mókamester!
Birgitta egy párnát vágott Harry fejéhez, de egy rövid birkózást követően
ő maradt alul. Harry lefogta a kezét és a fogával próbálta meglazítani a
köntös övét. Birgitta, amikor rájött, miben mesterkedik, felkiáltott, majd
kiszabadította az egyik térdét és eltökélten a férfi álla alá nyomta. Harry
felnyögött és az oldalára fordult. A lány villámgyorsan fölékerekedett és
a karjára térdepelt. Válaszolj! Oké, oké, megadom magam. Igen, én a
megfelelő helyre kerültem az életben. Én vagyok a legjobb zsaru, akivel
valaha találkoztál. Szívesebben kergetem a rosszfiúkat, mint hogy földet
túrjak, gálavacsorákra járjak vagy erkélyekről integessek a tömegnek. És
igen, azt is tudom, hogy mindez elég perverz. Birgitta szájon csókolta.
Nyugodtan megmoshattad volna a fogad mormolta Harry összeszorított
szájjal. Amikor a lány hátravetett fejjel nevetni kezdett, Harry kihasználta
a lehetőséget, villámgyorsan felemelte a fejét, ráharapott a köntös övére
és meghúzta. Az anyag félrecsúszott, ő pedig maga fölé rántotta a lányt.
Birgitta bőre meleg volt, és még nedvesen gőzölgött a zuhanyozástól.
Rendőrség! sikoltotta a lány, és Harry köré fonta a lábát, aki érezte,
hogy a vér végigdübörög az egész testén. 73

74 Erőszak suttogta Birgitta, és a fülébe harapott. Azután az ágyon

heverve a plafon repedéseit bámulták. Szeretném, ha... szólalt meg
Birgitta. Igen? Nem, semmi. Felkeltek és felöltöztek. Harry az órára
pillantva megállapította, hogy máris elkésett a reggeli megbeszélésről. A
bejárati ajtónál Birgitta köré fonta a karját. Azt hiszem, tudom, mire
vágysz mondta Harry. Azt szeretnéd, ha többet beszélnék magamról.
Birgitta Harry vállgödrébe fektette az arcát. Tudom, hogy nem szívesen
teszed mondta. Csak úgy érzem, hogy mindent, amit rólad tudok, szinte
harapófogóval szedtem ki belőled. Hogy az anyád, aki kedves, okos és
félig lapp volt, hat évvel ezelőtt halt meg. Hogy az apád tanár és bár
nem szereti a munkádat, ezt soha nem említi. És hogy a húgod, akit a
világon mindennél jobban szeretsz, Down szindrómás. Én szeretek ilyen
dolgokat tudni rólad. De jobb érzés lenne, ha magad akarnád őket
elmondani. Harry megcirógatta Birgitta nyakát. Valami rendeset
szeretnél végre tudni? Egy titkot? A lány bólintott. A titkok megosztása
óhatatlanul összeköti ám az embereket súgta Harry a hajába. És az
ember nem mindig azt kapja, amit hallani szeretne. Csendben álltak a
folyosón. Harry nagy levegőt vett. Egész életemben olyan emberekkel
voltam körülvéve, akik szerettek. Mindig mindent megkaptam, amit
kértem. Vagyis semmiféle magyarázat nincs arra, miért lett belőlem az,
ami. Az ablak felől érkező szellő olyan finoman simított végig Harry
haján, hogy be kellett hunynia a szemét. Alkoholista. Keményen és egy
kissé túl hangosan ejtette ki a szót. Birgitta továbbra is mozdulatlanul
simult hozzá. Elég sok kell ahhoz, hogy Norvégiában lapátra tegyenek
egy köztisztviselőt. Az alkalmatlanság önmagában még nem indok, a
lustasággal is hasonló a helyzet, a főnöködet meg annyit szidhatod,
amennyit akarod, nem lesz belőle probléma. Őszintén szólva szinte azt
csinálhatsz, amit akarsz, a törvény többnyire a te oldaladon áll. Az ivást
kivéve. 74

75 Amennyiben a rendőrségnél kettőnél többször jelensz meg ittasan, az

elegendő indok az azonnali elbocsátásra. Nálam pedig lassan már
egyszerűbb volt azokat a napokat számolni, amikor józanul jelentem
meg. Lazított az ölelésen és egy kicsit eltolta magától a lányt. Látni
akarta a reakcióját. Azután újra magához húzta. Ennek ellenére,
valahogy mégis minden ment a maga útján, akik pedig tudtak a dologról,
félrenéztek. Valakinek talán szólnia kellett volna, de a rendőrségnél
borzasztóan erős a lojalitás és az összetartás. Egy este az egyik
kollégával felmentünk a Holmenkollásenre, hogy feltegyünk néhány
kérdést egy pasasnak egy gyilkossági ügyben, ami kábítószeres
körökben történt. A férfi még csak gyanúsított sem volt, de amikor a
kapuban állva arra vártunk, hogy beengedjen minket, váratlanul teljes
gázzal kirontott a garázsból az autójával. Azonnal kocsiba vetettük
magunkat és üldözőbe vettük, villogó kék fénnyel robogtunk lefelé
száztízzel a Sørkedalsveien. Az út elég kanyargós volt, és néha
nekiütköztünk a járdaszegélynek. A kollégám megkérdezte, ne vegye e
át a kormányt. Én viszont annyira el voltam foglalva azzal, hogy ne
tévesszük szem elől a másik autót, hogy leintettem. Ami ezután történt,
azt Harry is csak az elbeszélésekből tudta meg. A Vinderennél egy autó
épp kikanyarodott a benzinkútról. Egy fiatal fiú vezette, friss
jogosítvánnyal, aki csak cigarettáért ugrott be a kútra az apjának.
Harryék belerohantak az autóba, és a kerítésen keresztül magukkal
vonszolták a vasúti sínekre, miközben a megállóban letaroltak egy
utasvárót, ahol két perccel korábban még öt hat ember várakozott. Végül
a sínek túlsó oldalán, a peronon álltak meg. Harry kollégáját, aki a
szélvédőn keresztül kiröpült az autóból, húsz méterrel odébb találták
meg. Olyan erővel zuhant bele fejjel egy kerítésoszlopba, hogy az
oszlop teteje meggörbült. Ujjlenyomatot kellett venniük tőle, hogy
azonosítani tudják. Az elcsapott autóban ülő fiú nyaktól lefelé
megbénult. Később meglátogattam a Sunnás nevezetű rehabilitációs
kórházban folytatta Harry. A srác még ma is arról álmodik, hogy egyszer
talán újra vezethet majd. Engem az autóban találtak meg törött
koponyával és súlyos belső vérzésekkel. Heteken keresztül feküdtem
lélegeztetőgépre kapcsolva. Az anyja minden áldott nap bement hozzá a
húgával, mesélt tovább Harry. Az ágy két 75

76 oldalán ültek és a kezét fogták. Az apja esténként jött, látogatási idő

után. A súlyos agyrázkódás miatt Harrynak látászavarai voltak, ezért
nem tudott olvasni és tévét sem nézhetett, így az apja olvasott fel neki.
Ott ült szorosan Harry mellett az ágyban és a fülébe suttogott, hogy ne
merítse ki túlságosan. Megöltem egy férfit, egy másiknak pedig
tönkretettem az életét, mégis ott feküdtem a szeretet és a gondoskodás
meleg inkubátorában. Mikor többágyas kórterembe kerültem, az első
dolgom az volt, hogy megvesztegessem a szobatársamat, hogy
vetessen nekem egy üveg gint a bátyjával. Harry visszafojtotta a
lélegzetét. Birgitta nyugodtan és egyenletesen vette a levegőt.
Sokkoltalak? kérdezte a lányt. Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy
alkoholista vagy felelte Birgitta. Az apám is az. Harry nem tudta, mit
mondjon erre. Meséld tovább kérte a lány. A többi... a többi a norvég
rendőrség ügye. Jobb is, ha nem tudsz róla. Messze vagyunk
Norvégiától mondta Birgitta. Harry gyorsan magához szorította. Mára
eleget hallottál válaszolta. Majd legközelebb folytatom, most indulnom
kell. Nem baj, ha ma este is benézek az Alburyba, hogy akadályozzalak
a munkában? Birgitta mosolya egy kissé szomorúnak tűnt, Harry pedig
úgy érezte, hogy kezd a kelleténél jobban belebonyolódni ebbe az
ügybe. Elkésett állapította meg Wadkins, amikor Harry befutott az
irodába. A nyomozó épp egy halom fénymásolatot tett az asztalára. Van
valami újság? kérdezte Harry. Hoztam egy kis olvasnivalót. Yong Sue
előásott egy rakás régi erőszakos közösülési ügyet. Kensingtonnal épp
azokat nézik át. Harrynak mindenekelőtt egy tisztességes kávéra volt
szüksége, ezért felment az étkezőbe, ahol a jókedvű McCormackba
botlott. Egy egy fiat white nevű, cappuccinóra hasonlító különlegesség
társaságában az egyik asztalhoz telepedtek. Felhívtak az igazságügyi
minisztériumból, hogy a norvég hatóság már érdeklődött. Az imént
beszéltem Wadkinsszal, és úgy értesültem, találtak egy férfit, akinek
köze lehet a dologhoz. 76

77 Evans White. Talán. Azt állítja, hogy van alibije a gyilkosság

időpontjára. Megkértük a nimbini kollégákat, hogy hallgassák ki a
hölgyet, akire hivatkozik. White nak pedig megmondtuk, hogy nem
hagyhatja el a várost anélkül, hogy közölné velünk, hova megy.
McCormack elégedetten dörmögött. A saját szemével látta a fickót,
Harry. Ő az? Harry a kávéját tanulmányozta. A fehér tejhabcsíkok
csillagköd módjára örvénylettek a csészében. Megengedi, hogy egy
analógiával éljek, uram? Tudta, hogy a Tejútrendszer egy többszáz
milliárd csillagból álló spirálgalaxis? Olyan hatalmas, hogy ha ezer évig
utaznánk rajta fénysebességgel, akkor sem érnénk a végére. Ez nekem
túl elvont így kora reggel, Holy. Hová akar kilyukadni? Oda, hogy az
emberi természet egy nagy és sötét erdő, és senki nem képes rá, hogy
egy kurta emberöltő alatt kiismerje. Sejtelmem sincs, uram. McCormack
aggódó pillantást vetett Harryra. Kezd úgy fogalmazni, mint Kensington,
Holy. Lehet, hogy hiba volt hagyni, hogy együtt dolgozzanak, az a fickó
is túl sokat gondolkodik feleslegesen. Yong egy fóliát helyezett a
vetítőgépre. Ausztráliában évente mintegy ötezer feljelentés érkezik
nemi erőszakról. Ezt kellett a mostanihoz hasonló esetekre leszűkíteni,
hátha találunk olyanokat, amik túlmutatnak a véletlen egyezésen.
Először azokat a felderítetlen nemi erőszakokat és gyilkossági eseteket
vettem alapul, amelyeknek leírása tartalmazza a fojtogatás szót vagy
valamely hasonló kifejezést. Tizenkét gyilkosság és többszáz nemi
erőszak maradt fenn a rostán. Ezután tovább szűkítettem a kört: az
áldozatokat tizenhat és harmincöt év közötti szőke nőkre korlátoztam,
méghozzá az ország keleti partjáról. A nyilvános statisztikák és az
útlevélhivatal hajszínre vonatkozó adatai szerint egyébként ez a csoport
a női lakosság kevesebb mint öt százalékát teszi ki. Ennek dacára még
mindig hét gyilkosság és több mint negyven nemi erőszak maradt a
listán. Yong egy oszlopdiagramokkal és százalékszámokkal teli fóliát tett
az írásvetítőre, és hagyta, hogy a többiek megemészthessék az
adatokat. Hosszú csend következett, amit végül Wadkins tört meg: Ez
azt jelenti... 77

78 Nem szakította félbe Yong. Ez nem jelenti azt, hogy bármi olyasmit
tudnánk, amit korábban nem. A véletlen egyezés esélye túl nagy. De
mondjuk, feltételezhetjük szólt közbe Andrew hogy létezik egy személy,
aki rendszeresen szőke nőket erőszakol meg és valamivel kevésbé
rendszeresen meg is öli őket. Továbbá örömet okoz neki, ha a kezét női
nyakakra kulcsolhatja. Hirtelen mindenki egyszerre kezdett beszélni, így
Wadkins kénytelen volt csendet kérni. Először Harry kapott szót:
Hogyhogy nem derült fény már jóval korábban erre az összefüggésre?
Mégiscsak hét gyilkosságról és több mint negyven nemi erőszakról van
szó, amiknek nyilvánvalóan közük van egymáshoz. Yong Sue megvonta
a vállát. Sajnos, a nemi erőszak Ausztráliában is mindennapos jelenség,
és talán nem mindig szentelnek nekik annyi figyelmet, amennyi
elvárható lenne. Harry bólintott. Nem érezte indokoltnak, hogy
melldöngetve előhozakodjék saját hazája gyakorlatával. Ezenkívül az
erőszaktevők általában ott csapnak le, ahol élnek, és utána nem szoktak
elköltözni onnan. Épp ezért a tagállamok között nincs szoros
együttmüködés az ilyen esetek felderítésében. A statisztikámba foglalt
eseteknél pedig pontosan a földrajzi szóródás jelenti a problémát. Yong
a helységneveket és dátumokat tartalmazó listára mutatott. Az egyik nap
Melbourne ben, egy hónappal később Cairns ben, egy hétre rá
Newcastle ben. Három különböző tagállamban két hónapon belül. Néha
sapkában, olykor maszkban, legalább egy alkalommal nejlonharisnyával
a fején, néhány esetben pedig az áldozatok egyáltalán nem látták a
támadót. A helyszínek változatosak, a sötét mellékutcától a parkokig.
Volt, akiket kocsiba rántottak be, megint másokra a saját otthonukban
törtek rá az éjszaka közepén. Röviden nincs semmink, amit kirajzolódó
mintázatnak nevezhetnénk, mindössze néhány, talán véletlen
azonosságunk: az, hogy az áldozatok szőkék, fojtogatták őket és hogy
egyikük sem tudott személyleírást adni az elkövetőről. Illetve lenne még
valami. A gyilkossággal végződő eseteknél a tettes nagyon tisztán
dolgozott. Valószínűleg lemosta az áldozatait, minden nyomot
eltakarított, ami rá utalhatna: ujjlenyomatot, 78
79 spermát, ruhafoszlányt, hajszálakat, az áldozat körme alól az
esetleges bőrmaradványokat, mindent. De ezen túlmenően nincs
semmi, ami bármilyen módon sorozatgyilkosra emlékeztetne: nyoma
sincs groteszk rituálénak, vagy a rendőrség számára hátrahagyott
névjegykártyának, jelzésnek. Az imént felsorolt három erőszak után,
amelyeket két hónapon belül követett el, egy teljes évig nyugton volt.
Feltéve, hogy nincs köze egyéb esetekhez, amelyeket az adott év során
jelentettek be. De erről természetesen fogalmunk sincs. És mi van a
gyilkosságokkal? kérdezte Harry. Azoknak nem kellett volna beindítaniuk
valami vészjelzést? Yong megrázta a fejét. Földrajzilag nagyon távol
történtek egymástól. Ha a rendőrség talál egy hullát Brisbane ben, akit
meg is erőszakoltak, értelemszerűen nem Sydneyben kezdik el keresni
a tettest. Ezenkívül a gyilkosságok időben is annyira messze esnek
egymástól, hogy nehéz is lett volna egyértelmű összefüggést látni
közöttünk. Nemi erőszak esetén a fojtogatás egyébként sem szokatlan
emberölési módszer. Ausztráliában nincs működőképes szövetségi
rendőrség? képedt el Harry. A kérdését kedélyes nevetgélés fogadta,
így Harry jobbnak látta, ha inkább témát vált. Amennyiben
sorozatgyilkosról van szó... vágott bele. Akkor kellene lennie valami
mintának vagy sémának folytatta Andrew. Itt viszont nincs semmi, nem
igaz? Yong bólintott. Bizonyára akadtak olyanok a rendőrségnél,
akikben az évek során felmerült, hogy mi van, ha esetleg egy
sorozatgyilkos áll a háttérben. Az sincs kizárva, hogy ők is utánanéztek
a korábbi ügyeknek, de egyszerűen túl sokféle variációja van az
eseteknek ahhoz, hogy ez a gyanú megerősödhessen. De ha
sorozatgyilkosról van szó, akkor nem kellene egy többé kevésbé
tudattalan vágynak dolgoznia a fickóban, hogy elkapják végre? vetette
fel Lebie. Wadkins megköszörülte a torkát. Ez az ő szakterülete volt. A
szakirodalom gyakran úgy állítja be, hogy az effajta bűncselekmény
bizonyos szempontból segélykiáltás. Ezért van, hogy az elkövető apró,
kódolt üzeneteket hagy hátra, ami kvázi annak a tudattalan kívánságnak
a megnyilvánulása, hogy valaki végre állítsa meg őt. Néhány esetben ez
így is van. De attól tartok, 79

80 hogy ez nem ennyire egyszerű. A legtöbb sorozatgyilkos pont olyan,

mint az emberek nagy része: nem akarja, hogy elkapják. És ha ez a
fickó valóban sorozatgyilkos, akkor ő végképp ilyen, tekintve, hogy nem
hagyott nekünk túl sok kiindulási pontot. Van itt néhány dolog, ami
nagyon nem tetszik nekem... Wadkins felső ajkát felhúzva elővillantotta
sárga fogsorát. Először is, a gyilkosságok nyilvánvalóan nem azonos
sémára épülnek, attól eltekintve, hogy az áldozatok szőkék voltak és
hogy megfojtotta őket. Ez utalhat arra, hogy a gyilkosságokat teljesen
különállóan kezeli, esetleg valamiféle műalkotásnak tekinti őket, s az
újnak mindig ki kell emelkednie azok közül, amelyeket azelőtt alkotott.
Ez pedig csak még nehezebbé teszi a munkánkat. Természetesen az
sincs kizárva, hogy mégiscsak lapul a gyilkosságok mögött valami
rendező elv, csak egyelőre még nem ismertük fel. De az is elképzelhető,
hogy alapvetően egyáltalán nem is tervez gyilkosságot, de néha
mégiscsak szükségszerűvé válik: például mert az áldozata meglátja az
arcát, ellenáll, segítségért kiált vagy egyéb, előre nem látható esemény
történik. Az is lehet, hogy csak olyankor gyilkol, amikor nem áll fel neki
vetette fel Lebie. Esetleg megkérhetnénk egy pszichológust, hogy
vessen egy pillantást ezekre az ügyekre javasolta Harry. Lehet, hogy
sikerülne felállítani egy pszichológiai jellemzést, ami a segítségünkre
lehet. Elképzelhető bólintott Wadkins, de láthatólag egészen más járt a
fejében. És mi a másodszor, uram? kérdezte Yong. Hogy? tért magához
Wadkins. Azzal kezdte, hogy először is. Mi az, amit még furcsáll? Hogy
túl hirtelen állt le válaszolta Wadkins. Ennek megintcsak számtalan
kézenfekvő oka lehet, például elutazott vagy megbetegedett. De az is
lehet, hogy tudja, valakinek hamarosan észre kell vennie az
összefüggést. Úgyhogy leállt egy időre. Csak így, egyszerűen csettintett.
Ha ez a helyzet, akkor bizony igen veszélyes emberrel van dolgunk.
Valakivel, aki éppoly fegyelmezett, mint amilyen ravasz, és biztosan nem
az az önpusztító szenvedély hajtja, ami a sorozatgyilkosokat végül
rendőrkézre juttatja. Egy ilyen okos, 80

81 számító gyilkost aligha fogunk nyakon csípni addig, amíg nem rendez
igazi vérfürdőt. Persze, ha sikerül egyáltalán elfogni. Komor csend
telepedett a szobára. Harry megborzongott. Hány olyan sorozatgyilkos
lehet, akit azért nem kaptak el soha, mert a gyilkosságok hirtelen
abbamaradtak és a nyomozás megrekedt? Hányan rejtőzködhetnek
átmeneti fedezékükben? És most hogyan tovább? kérdezte Andrew.
Minden nyugdíjkorhatár alatti szőke nőt arra kérünk, hogy sötétedés
után maradjon otthon? Azzal csak azt érnénk el, hogy a gyilkos
felszívódna, és soha az életben nem találnánk meg válaszolta Lebie, aki
időközben egy bicskát varázsolt elő a zsebéből, és aprólékos
műgonddal tisztogatni kezdte a körmét. Másfelől viszont hagyhatjuk e,
hogy Ausztrália összes szőke nője potenciális csali legyen? jegyzete
meg Yong. Semmi értelme arra kérni az embereket, hogy maradjanak
otthon mondta Wadkins. Ha a fickó újabb áldozatot keres magának,
akkor úgyis találni fog. Sőt, nem azt mondtátok, hogy több áldozat
lakásába is betört? Ezzel az égvilágon semmire sem mennénk. Ki kell
füstölni a pasast. És mégis hogyan? Az ország keleti felében mindenütt
felbukkant már, és nem lehet tudni, hol és mikor csap le újra. Teljesen
véletlenszerűen gyilkol. Lebie egyenesen a körmeihez intézte szavait.
Azért ez nem teljesen igaz szólalt meg Andrew. Aki ilyen hosszú időn
keresztül tevékenykedik sikeresen, az nem hiszem, hogy a véletlenre
bízná magát. Tudjuk, hogy a sorozatgyilkosok egy része kifejezetten
arra vágyik, hogy a tetteik minél nagyobb figyelmet kapjanak. Ők azok,
akik ott hagyják a kézjegyüket a gyilkosság helyszínén, mintegy
azonosítják magukat. Ebben az esetben azonban szó sincs ilyesmiről.
Sőt, emberünk kifejezetten igyekszik ezt elkerülni. Mindössze a
fojtogatás iránti vonzódása lehet árulkodó, egyébként teljesen
kiszámíthatatlan. Legalábbis ő ezt hiszi. De nagyon téved, mert mindig
létezik egy minta. Nem azért, mert megtervezi a támadásokat, hanem
mert az ember alapvetően a szokások rabja. Ebben egyikünk sem
különbözik az erőszaktevőktől. Csak arra kell rájönnünk, hogy ez a fickó
mely szokások megszállottja. Szerintem a pasas egyszerűen 81

82 csak őrült jelentette ki Lebie. Végül is minden sorozatgyilkos

skizofrén, nem? Hangokat hallanak, és azt állítják, azok utasítják
gyilkosságra őket. Én egyetértek Harryval: vonjunk be egy agykurkászt a
nyomozásba. Wadkins megvakarta a nyakát. Majdhogynem
tanácstalannak tűnt. Egy pszichológus minden bizonnyal sokat tudna
mesélni nekünk a sorozatgyilkosokról, de én nem vagyok meggyőződve
arról, hogy a mi emberünk az mondta Andrew. Hét gyilkosság történt. Ez
egy sorozatgyilkos rázta a fejét Lebie. Hallgassatok ide! Andrew az
asztal fölé hajolt és felemelte nagy fekete mancsát. Egy sorozatgyilkos a
szexuális aktust a gyilkosság alá rendeli. Számára teljességgel
értelmetlen úgy megerőszakolni valakit, hogy utána ne gyilkolja meg.
Emberünk számára viszont az erőszak a legfontosabb. Így, ahogy azt
már Wadkins is felvetette, azokban az esetekben, amikor gyilkolt, sokkal
inkább praktikus okok vezérelhették. Például az, hogy az áldozata
azonosíthatta volna, mert meglátta az arcát Andrew szünetet tartott.
Vagy mert tudta, hogy ki ő azzal visszaejtette a kezét az asztalra. A
ventilátor panaszosan nyikorgott a sarokban, a levegő mégis fojtogatóbb
volt, mint valaha. A statisztika szép és jó szólalt Harry. De ne hagyjuk,
hogy esetleg félrevezessen bennünket. Ha túlságosan ragaszkodunk
hozzá, megeshet, hogy ahogy mifelénk mondják nem látjuk meg a fától
az erdőt. Wadkins egy kendőt rángatott elő a zsebéből és letörölte a
homlokáról az izzadságot. Attól tartok, hogy Mr Holy minden bizonnyal
találó norvég szófordulatából én egy kukkot sem értek mondta. Úgy
értettem, hogy ne hagyjuk ki a számításból, hogy Inger Holter
meggyilkolása esetleg egy teljesen különálló esemény volt. Végül is a
pestisjárvány idején is előfordult, hogy néhányan tüdőgyulladásban
haltak meg, nem? Induljunk ki abból, hogy Evans White nem
sorozatgyilkos. Az pedig, hogy Ausztráliában egy másik fickó szőke
nőket gyilkol, még nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy Evans White
ölte meg Inger Holtert. Kissé körülményesen fejezte ki, Holy, de értjük a
lényeget bólintott Wadkins, majd összegezte a hallottakat: Oké,
emberek. Egy erőszaktevőt keresünk és egy lehetséges hangsúlyozom
82

83 lehetséges sorozatgyilkost. McCormacken múlik, hogy bővítjük e ez

irányba a nyomozást. Addig is azzal dolgozunk tovább, amink eddig van.
Kensington, van valami új momentum, amiről beszámolna nekünk? Nos,
mivel Holy nem ért ide a reggeli megbeszélésre, gyorsan elismétlem:
újra felhívtam Robertsont, Inger Holter főbérlőjét, hogy megtudjam,
mond e neki valamit Evans White neve. Úgy tűnik, időközben a köd
némileg eloszlott a fejében, ugyanis valami derengett neki, úgyhogy
délután odamegyünk és beszélünk vele. Ezenkívül jelentkezett még
Nimbin kiváló rendőrfőnöke is, aki arról számolt be, hogy Angeline
Hutchinson megerősítette Evans White állítását, miszerint valóban White
tal volt abban a két napban, amelyekre Inger Holter halálának időpontja
eshetett. Harry káromkodott. Wadkins összeütögette a kezét. Oké,
munkára, emberek. Kapjuk el ezt a szemétládát! harsogta, de valahogy
mégsem volt túl meggyőző. Harry olvasta valahol, hogy a kutyák rövid
távú memóriája legfeljebb másodpercekig terjed, megfelelő számú
ismétléssel azonban jelentősen fejleszthető. Mint Pavlov kutyájánál. Iván
Pavlov orosz fiziológus volt és kutyákkal kísérletezett, az idegrendszer
feltételes reflexeit vizsgálta. Pavlov egy bizonyos időn keresztül minden
etetés előtt csengetett. Egy idő után észrevette, hogy a kutyáknál az
etetést jelző csengőszóra megindul nyálelválasztás, akkor is, ha nem
teszi eléjük ténylegesen az ételt. Maga a felfedezés, ami azt
bizonyította, hogy kellő számú ismétlés esetén a test emlékezni kezd,
talán nem volt különösen egetverő, Pavlov mindenesetre Nobel díjat
kapott érte. Ezért aztán, amikor Andrew egy jól irányzott rúgással
néhány napon belül másodjára is a sövénybe küldte Robertson tasmán
ördögét, minden remény megvolt arra, hogy ez az esemény némileg
tovább megmarad majd az állat emlékezetében, mint az első alkalom
után. Még az sincs kizárva, hogy ha legközelebb idegen lépteket hall a
kapu felől, ahelyett, hogy gonosz kis agya forrni kezdene, sajogni
kezdenek majd a bordái. Robertson a konyhában ültette le Harryékat, és
sörrel kínálta őket. Andrew köszönettel elfogadta, Harry pedig egy pohár
ásványvizet 83

84 kért helyette, de mivel azzal Robertson nem szolgálhatott, úgy

döntött, beéri egy cigarettával. Sajnálom mondta Robertson, amikor
Harry előhúzta a cigis dobozt. A házban tilos a dohányzás. A cigaretta
ártalmas az egészségre tette hozzá, majd felhajtott egy fél üveg sört. Ó,
ezek szerint egészségügyi kérdések is foglalkoztatják? köhintett Harry.
Hogyne bólogatott Robertson, mit sem érzékelve az iróniából. Ebben a
házban senki sem dohányzik, valamint húst és halat sem fogyasztunk.
Friss levegőt lélegzünk be és azt esszük, amit a természet ad nekünk. A
kutyára is ez vonatkozik? A kutyám kölyökkora óta nem evett sem húst,
sem halat. Igazi kis lakto vegetáriánus jószág húzta ki magát büszkén a
férfi. Ez meg is magyarázza a rosszkedvét dörmögte Andrew. Mr
Robertson, ha jól értettem, maga ismerte Evans White ot. Mit tud nekünk
mondani róla? kérdezte Harry, és előhúzta a noteszét. Eszében sem volt
jegyzetelni, de a tapasztalatai azt mutatták, hogy az emberek
komolyabban veszik a tanúvallomásukat, ha noteszszel a kezében
kérdezgeti őket. Önkéntelenül is alaposabban átgondolják a
mondandójukat, pontosabbak az időpontok, nevek, helyszínek
tekintetében. A biztos úr felhívott intett Robertson Andrew felé, hogy
megkérdezze, kik látogatták meg Inger Holtert, mialatt itt lakott.
Elmeséltem neki, hogy amikor fenn voltam Inger szobájában és
megláttam az asztalon lévő képet, akkor ugrott be, hogy azt a férfit
láttam már, aki a babával az ölében ül. Valóban? Igen. Ha jól
emlékszem, kétszer is járt itt. Az egyik alkalommal két napra
bezárkóztak Inger szobájába, és eléggé... öhm, hangosak voltak. A
szomszédok miatt kénytelen voltam folyamatosan bömböltetni a zenét,
nehogy kellemetlen helyzetbe hozzam őket. Úgy értem, Ingert és a
pasast. Bár nem úgy tűnt, mintha különösebben zavartatták volna
magukat. A másik alkalommal csak egészen rövid ideig volt itt a férfi.
Nagyon gyorsan lelépett. Veszekedtek? Így is mondhatjuk. 84

85 Inger azt kiabálta utána, hogy majd elmeséli annak a bigének, hogy
mekkora szemétláda volt. És hogy majd egy bizonyos férfinak mesélni
fog a pasas terveiről. Egy bizonyos férfinak? Mondta a nevét, de már
nem emlékszem rá. És a bige? Ő ki lehet? kérdezte Andrew. Igyekszem
tiszteletben tartani a bérlőim magánéletét, biztos úr. Kitűnő ez a sör, Mr
Robertson. Ki a bige? Andrew úgy tett, mintha az imént nem hallotta
volna a főbérlő közbevetését. Ugyan honnan tudhatnám? Robertson
pillantása idegesen ugrált Harry és Andrew között, és közben próbált
mosolyt erőltetni az arcára. De gondolom, a nyomozás szempontjából
fontos lehet, nem igaz? A kérdés a levegőben lógott, de csak egy
pillanatig. Andrew hangos koppanással az asztalra állította az üveget és
egészen Robertson arcába hajolt. Túl sokat nézi a tévét, Robertson.
Nem fogunk maga elé tolni egy százast a névért cserébe, aztán szó
nélkül eltűnni. A való életben ilyenkor az történik, hogy szépen
telefonálunk egyet, és kisvártatva befut egy szörnyen hangosan
szirénázó járőrkocsi, majd magát, kellemetlenség ide vagy oda, bilincsbe
verve, a szomszédok szeme láttára az autóhoz vezetjük. Azután
bevisszük a kapitányságra, egy csupasz villanykörtét nyomunk a képébe
és ha továbbra sem mond semmit, és az ügyvédje sem igyekszik, akkor
az éjszakát egy zárkában tölti majd potenciális gyanúsítottként.
Feltehetőleg információ visszatartásával fogják vádolni, és azzal, hogy
egy gyilkosságot próbált fedezni. Emiatt pedig automatikusan
bűnrészessé válik, amiért hat évig terjedő börtönbüntetés jár. Nos, mi
legyen, Mr Robertson? Robertson elfehéredve tátogott, képtelen volt
bármit is kinyögni. Leginkább egy halra emlékeztetett, amely most
ébredt rá, hogy itt most nem őt fogják megetetni, hanem ő maga lesz a
vacsora. Én... én ezzel nem arra akartam utalni, hogy... Utoljára
kérdezem: ki az a nő? Azt hiszem, hogy az a csaj a képen... az, aki itt
volt... Milyen képen? Aki Inger és a pasas mögött áll azon a fotón. 85

86 Az az alacsony, homlokpántos. Azért ismertem fel, mert néhány

héttel ezelőtt itt járt és Ingert kereste. Lehívtam a lányt, és beszélgetni
kezdtek kinn a lépcsőn. De hamarosan már kiabáltak és válogatott
sértéseket vágtak egymás fejéhez. Azután az ajtó becsapódott, Inger
pedig sírva rohant fel a lépcsőn. Azóta nem láttam azt a lányt. Legyen
olyan szíves és hozza le nekünk azt a képet, Robertson. Az irodában
felejtettem a másolatát. Robertson maga volt a megtestesült
szolgálatkészség, ahogy buzgón feltrappolt a lány szobájába. Amikor
visszatért, Harrynak elég volt egy pillantást vetnie a fotóra ahhoz, hogy
megállapítsa, ki az a nő, akire Robertson célzott. Ezért tűnt annyira
ismerősnek az arca, amikor találkoztunk vele jegyezte meg. Hiszen ez a
jólelkű anya képedt el Andrew. És ha jól sejtem, a valódi neve Angeline
Hutchinson. Amikor elindultak, a tasmán ördög nem mutatkozott sehol.
Gondolkodtál már azon, hogy miért szólít mindenki biztos úrnak,
Kensington nyomozó? kérdezte Harry, amikor beszálltak az autóba. Úgy
vélem, ez bizalomgerjesztő lényemnek köszönhető. Biztos úr hát, nem
úgy hangzik, mintha valami joviális nagybácsiról lenne szó?
morfondírozott Andrew elégedetten. Egyszerűen nincs szívem hozzá,
hogy kijavítsam őket. Igen, te valóságos játék mackó nevetett Harry.
Koalamaci javította ki Andrew. Hat évig terjedő börtönbüntetés folytatta
Harry. Hazudós. Hirtelen ez jutott az eszembe vonta meg a vállát
Andrew. 7. Terra nullius, egy strici és Nick Cave Sydneyben zuhogott az
eső. A víz hangosan kopogott az aszfalton, felcsapódott a házak falára
és apró patakokban csordogált végig a járdák mentén. Az emberek
menedéket keresve ugráltak, miközben derékig összecsapkodták
magukat a felfreccsenő pocsolyákban. Néhányan azért hittek a reggeli
időjárás jelentésnek, ők most jókora, színes esernyőkkel imbolyogtak az
utcákon, mint a jól 86
87 megtermett teknősbékák. Andrew és Harry a William Street és a
Hyde Park kereszteződésében vesztegelt a piros lámpánál. Emlékszel
arra az őslakosra, aki a múltkor az Albury melletti parkban feküdt?
kérdezte Harry. A Green Parknál? Integetett neked, de nem viszonoztad
a köszönését. Miért nem? Nem ismertem. A lámpa zöldre váltott,
Andrew pedig beletaposott a gázba. Az Albury szinte kihalt volt, amikor
Harry belépett az ajtón. De korán jöttél fogadta Birgitta, aki éppen a
tiszta poharakat pakolta fel a polcra. Arra gondoltam, a nagy roham előtt
biztosan jobb a kiszolgálás. Nálunk senki nem marad ital nélkül
simogatta meg Birgitta Harry arcát. Mit kérsz? Csak egy kávét. A ház
ajándéka. Köszönöm, kincsem. Birgitta elnevette magát. Kincsem? Az
apám szokta ezt mondani az anyámnak felült egy bárszékre, és a pult
fölött Harryhoz hajolt. Igazából most idegesnek kellene lennem, mert
nem bírom, ha egy pasi, kevesebb mint egy hét ismeretség után már
becézget. Harry beszívta a lány illatát. A tudomány továbbra sem ismeri
a magyarázatát annak, hogy az agy szaglóközpontja hogyan alakítja át
a szaglósejtek idegi impulzusait tudatos érzéki benyomásokká. Harry
azonban egy pillanatig sem törte a fejét a hogyanon, ő csak annyit
tudott, hogy amikor megérzi a lány illatát, a fejében és a testében
mindenféle különös dolgok történnek. Például félig leereszkedik a
szemhéja, az arcán széles mosoly terül el, a hangulata pedig jelentősen
megemelkedik. Nyugalom mondta. Nem tudtad, hogy a kincsem a
veszélytelen becézések közé tartozik? Azt sem tudtam, hogy léteznek
egyáltalán ilyenek. Bizony, hogy léteznek. Ilyen például a kedvesem, az
édes vagy a cica. És mi tartozik a veszélyesek közé? Nos, például a
kutyulimutyuli válaszolta Harry. Micsoda? Kutyulimutyuli. Mackókám. 87

88 Tudod, nem az elcsépelt és személytelenné vált becenevek

veszélyesek, hanem a nagyon is személyre szabott, intim kifejezések.
Ráadásul gyakran orrhangon mondogatják őket, amitől olyan lesz az
egész, mintha egy gyereknek gügyögnének. Na, attól tényleg könnyen
klausztrofóbiás rohamot kap az ember. Mondanál még néhány példát?
Mi is van azzal a kávéval? Birgitta hozzávágta a konyharuhát. Azután
kávét töltött egy jókora csészébe, majd hátat fordított Harrynak, aki
hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy áthajoljon a pult fölött és
megérintse a lány haját. Akkor most megint én jövök. Hallani akarom a
történet végét ült vissza Birgitta a székre. A kezét Harryéra fektette.
Harry belekortyolt a kávéba és a lányt nézte. Azután nagy levegőt vett. A
kollégámat Stiansennek hívták. Ronny Stiansennek. Igazi rámenős
fickóhoz illő név. Pedig nem is volt az. Kedves, segítőkész fiú volt, aki
imádta a munkáját. Legalábbis többnyire. A temetésekor én még
lélegeztetőgépre voltam kötve. A főnököm később meglátogatott a
kórházban és átadta az oslói rendőrfőkapitány üdvözletét.
Tulajdonképpen már ekkor meg kellett volna neszelnem a veszélyt. De a
hangulatom padlón volt, mert akkor már két napja nem ittam. Az ápolónő
ugyanis rájött, hogy alkoholt csempésztek be nekem, és a
szomszédomat másik szobába költöztette. Tudom, mi jár a fejedben,
mondta a főnököm. Tegyél le róla. Ott van a munkád, amit végezned
kell. Azt hitte, hogy az öngyilkosságot fontolgatom. Tévedett. Kizárólag
azon törtem a fejemet, hogy juthatnék alkoholhoz. A főnököm nem az a
fajta férfi, aki sokáig kerülgeti a forró kását. Stiansen meghalt. Érte már
nem tehetsz semmit., mondta. Akiért tehetsz valamit, az te magad vagy
és a családod. És mi. Olvastad az újságokat? Azt válaszoltam, hogy
egyáltalán nem olvastam semmit, az apám olvasott fel nekem néhány
könyvet, és hogy kívánságom szerint egyetlen szót sem ejtettünk a
balesetről. A főnök bólintott és azt mondta, rendben van. Merthogy
sokkal egyszerűbbé teszi az ügyet, ha senkivel nem beszéltem róla.
Ugyanis nem te vezetted az autót., mondta. Vagy hogy másképp
fejezzem ki magam, nem egy részeg rendőrtiszt ült a volánnál. Azután
megkérdezte, hogy felfogtam e, amit mondott. Hogy 88

89 Stiansen vezetett. Vagyis az a tiszt, akiről a vérvizsgálat során

bebizonyosodott, hogy színjózan volt. Megmutatta nekem az előző hetek
újságjait, amik ahogy még mindig kissé homályos látásommal
kibetüztem azt írták, hogy a sofőr azonnal meghalt, mellette helyet
foglaló kollégája pedig súlyos sérüléseket szenvedett. De én vezettem.,
ellenkeztem. Kétlem. Ugyanis a hátsó ülésen bukkantak rád, válaszolta
a főnököm. Ne felejtsd el, hogy súlyos agyrázkódásod volt. Gyanítom,
hogy az egész útból nem emlékszel semmire. Természetesen értettem,
hogy mire akar kilyukadni. A sajtót csak a sofőr vértesztje érdekelte, és
amíg az rendben volt, velem nem törődtek. Az egész ügy már e nélkül is
elég rémes volt a testületre nézve. Birgitta két szemöldöke között mély
ránc jelent meg. Zaklatottnak tűnt. De hogy voltak képesek azt mondani
Stiansen szüleinek, hogy a fiuk vezette az autót? Hogy lehettek ennyire
érzéketlenek? Hogyan... Ahogy már említettem, a rendőrségnél
borzasztóan erős a lojalitás. Olykor inkább vannak tekintettel a
testületre, mint a hozzátartozókra. De az is lehet, hogy Stiansen családja
is könnyebben együtt tud élni ezzel a verzióval. Szolgálat közben bárkit
érhet baleset, s az, hogy Stiansen egy feltételezett gyilkos és drogdíler
üldözése közben vállalta a száguldás kockázatát, nem olyan rossz
változat. A másik autóban ülő srác kezdő vezető volt, egy tapasztalt
sofőr valószínűleg máshogy mérlegelte volna a helyzetet és nem hajtott
volna ki elénk. Hiszen be volt kapcsolva a kék fény. Igen. És száztízzel
hajtottatok. Ott, ahol csak ötvennel lehetett volna. Így van, a fiú
természetesen semmiért nem hibáztatható. De a lényeg az, hogy miért
kellett volna Stiansen családjának megtudnia, hogy a fiuk csak utas
volt? Jobb lett volna, ha azt hallják, hogy tétlenül tűrte, hogy a részeg
kollégája vezessen? A főnök egyre csak az ő verziója mellett szóló
érveket ismételgette nekem. A fejem már annyira fájt, hogy azt hittem,
menten szétrobban. Végül kihajoltam az ágyból és elhánytam magam.
Másnap bejött hozzám Stiansen családja: a szülei és a húga. 89

90 Virágot hoztak és azt ismételgették, hogy remélik, hamarosan

felépülök. Ronny apja az mondta, hogy magát okolja azért, amiért
korábban nem lépett fel elég következetesen a fia vad vezetési stílusa
ellen. Úgy sírtam, mint egy gyerek. Minden egyes másodperc olyan volt,
mintha lassan kínoznának. Több mint egy órát maradtak. Atyaisten, mit
mondtál nekik? Semmit. Ők meséltek. Ronnyról. Hogy milyen tervei
voltak, mit szeretett volna elérni. A barátnőjéről, aki az Egyesült
Államokban tanult. És arról, hogy sokat mesélt rólam, arról, hogy milyen
rátermett rendőr vagyok és jó barát. Olyasvalaki, akiben meg lehet bízni.
És mi történt ezután? Két hónapon keresztül feküdtem a kórházban. A
főnököm néhányszor meglátogatott. Egyszer megismételte, amit az első
alkalommal mondott. Tudom, mi jár a fejedben. Tegyél le róla. Ez
alkalommal viszont igaza volt. Nem akartam már mást, csak meghalni.
Nem a hazugság volt a legrosszabb az egészben. A legrosszabb az volt,
hogy a saját bőrömet mentettem. Talán egy kissé különösen hangzik, de
én magam is nagyon sokat gondolkodtam rajta. Várj, megpróbálom
jobban elmagyarázni, hogy értem. Az ötvenes években egy Charles Van
Doren nevű egyetemi tanár azzal vált ismertté az Egyesült Államokban,
hogy egy televíziós kvízjátékban még a leglehetetlenebb kérdésekre is
elképesztő magabiztossággal válaszolt. Hétről hétre legyőzte a kihívóit.
A kérdések egy része nagyon nehéz volt, ezért mindenki csodálattal
figyelte a férfit, aki mindenre tudja a választ. A postaládáját házassági
ajánlatok árasztották el, rajongói klubja lett, az egyetemen pedig egy
gombostűt sem lehetett leejteni az előadásain. Aztán az egyik nyilvános
fellépése alkalmával elmesélte, hogy a műsor producerétől előre
megkapta a kérdéseket. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért leplezte
le a csalást, elmesélte, hogy egyszer az egyik nagybátyja bevallotta a
feleségének, hogy hűtlen volt hozzá. A vallomás természetesen éktelen
nagy ribilliót keltett a családban. Van Doren később megkérdezte a
bácsikájától, hogy mégis miért vallotta be a hűtlenségét. A félrelépés
ugyanis évekkel korábban történt, és a 90

91 kapcsolat is rég megszakadt már. A nagybácsi erre azt válaszolta,

hogy nem is a hűtlenkedés ténye bántotta őt legjobban, hanem az, hogy
a tette észrevétlen maradt, ő pedig büntetlenül úszta meg az egészet.
Charles Van Doren is pontosan így volt ezzel. Szerintem az történik,
hogy az emberek sokszor nem képesek elviselni a saját cselekedeteiket,
és valamiféle igény támad bennük arra, hogy megbűnhődjenek.
Legalábbis én így voltam vele. Arra vágytam, hogy megbüntessenek,
hogy megkorbácsoljanak, megkínozzanak, megalázzanak. Mindegy mi
lesz, csak el tudjak végre számolni magammal. De nem akadt senki, aki
megbüntetett volna. Még csak ki sem rúghattak, hiszen a hivatalos
verzió szerint józan voltam. Sőt, mivel sérüléseimet szolgálat közben
szenvedtem el, kitüntetést kaptam a rendőr főkapitánytól. Így aztán én
büntettem meg magamat. A lehető legsúlyosabb büntetést szabtam ki:
úgy döntöttem, hogy életben maradok és abbahagyom az ivást. A bárba
lassan szállingózni kezdtek a vendégek. Birgitta intett nekik, hogy
azonnal jön. És azután? Újra talpra álltam, és dolgozni kezdtem. Többet
és keményebben, mint a kollégáim. Edzettem. Hosszú sétákat tettem,
sokat olvastam és egy kis jogot is hallgattam. Megszakítottam a
kapcsolatot a rossz nak ítélt barátokkal. Mellesleg a jókkal is. Azokkal,
akik azután is mellettem maradtak, hogy az alkohol vette át az irányítást
az életem fölött. Valójában nem tudom, miért. Az egész olyan volt, mint
valami nagytakarítás. A régi életemből mindennek mennie kellett, legyen
az jó vagy rossz. Egy nap leültem és végigtelefonáltam mindenkit, akiről
úgy gondoltam, hogy a régi életemben szerepet játszott: Helló, többé
nem találkozhatunk. Örülök, hogy ismertelek. A legtöbben elfogadták.
Néhányan kifejezetten örültek neki. Többen viszont figyelmeztettek,
hogy teljesen el fogok magányosodni. Nos, lehet, hogy nekik lett igazuk.
Az elmúlt három évben többet voltam a húgommal, mint összességében
bárki mással. És az életedben lévő nők? Harry végigpillantott a
bárpulton. A vendégek közül néhányan kezdtek türelmetlenkedni. Az
egy másik és ugyancsak hosszú történet. És elég régi is. A baleset óta
nincs semmi, amiről érdemes lenne beszélni. Magányos farkas lettem,
aki csak a saját dolgával 91

92 törődik. A fene tudja, még az is lehet, hogy sokkal vonzóbb voltam

részegen Harry töltött még egy kis tejet a kávéjába, és úgy tűnt, jót mulat
utolsó megállapításán. Miért küldtek ide? Alighanem úgy vélték, hogy
hasznomat vehetik az ügyben, és egyúttal tesztnek is jó, hogy mennyire
bírom a nyomást. Ha nem szúrok el semmit, akkor javulnak az esélyeim
odahaza. És szerinted ez fontos? Harry megvonta a vállát. Nem tűnik
annyira őrülten fontosnak válaszolta, majd a pult másik vége felé
biccentett. Legalábbis nem annyira, mint azoknak a srácoknak a
következő pohár sörük. Birgitta munkához látott, Harry pedig a kávéját
kavargatta, majd a bár felett lógó tévé vonta magára a figyelmét. Éppen
a híradó ment, és sikerült kiszűrnie a hangfoszlányokból, hogy egy
csoport őslakosról tudósítanak, akik jogot formáltak bizonyos
földterületekre....az ősi tulajdonjogról újonnan hozott törvények
értelmében... mondta épp a műsorvezető. Hogy aztán az igazság
győzedelmeskedjen... harsogta egy hang Harry háta mögött. Harry
megfordult. Elsőre nem ismerte meg a fölé magasodó, szőke parókás,
hosszú lábú nőt, de aztán pillantása az elnagyolt vonásokra, a vaskos
orra és a metszőfogak közti hézagra esett. A bohóc szólalt meg. Ottó...
Ottó Rechtnagel, teljes életnagyságban, szépfiú. Ez a hátránya a
magassarkúnak. Igazából jobb szeretem, ha a pasijaim magasabbak
nálam. Szabad? Azzal felült a Harry melletti bárszékre. Mit iszol?
kérdezte Harry, és megpróbálta felhívni magára a pultban sürgölődő
Birgitta figyelmét. Ne fáraszd magad, tudja, mit kérek mondta neki Ottó.
Harry cigarettával kínálta, amit Ottó szó nélkül elvett, és rózsaszínre
festett szája sarkába dugott. Azután Harry tüzet adott, Ottó pedig
beszédes tekintettel méregette, miközben a láng fölé hajolva
beleszippantott a cigarettába. Rövid ruhája alól kivillant harisnyába
bújtatott, vékony combja. Harry kénytelen volt elismerni, hogy Ottó
öltözéke felért egy kisebb műalkotással. Ebben a holmiban sokkal
nőiesebben nézett ki, mint a legtöbb nő, akivel neki valaha dolga volt.
Harry végül elszakította róla tekintetét és visszatért a 92

93 képernyőhöz. Hogy értetted azt, hogy az igazság győzedelmeskedik?

Nem hallottál még a terra nulliusról? És Eddy Mabóról? Harry a fejét
rázta. Ottó erősen erotikus ó t formázó száját két vaskos füstkarika
hagyta el, amik lustán továbblebegtek a levegőben. Tudod, a terra
nullius igen mókás fogalom. Néhány angolnak ötlött az eszébe, amikor
annak idején azzal szembesültek, hogy Ausztráliában alig van
megművelt földterület. Az őslakosok ugyanis félnomád népek voltak,
jobbára vadászó gyűjtögető életmódot folytattak, vagyis azt ették, ami a
természetben magától megtermett. És csak mert nem töltötték fél
életüket a krumpliföldön görnyedve, az angolok úgy vélték; hogy
alacsonyabb rendűek náluk. Azt hitték, hogy a földművelés minden
civilizáció fejlődésében kötelező lépcsőfok, és megfeledkeztek arról a
tényről, hogy amikor az első angolok ide érkeztek, majdnem éhen
haltak, amikor megpróbálták megművelni a terméketlen földet. Az
őslakosok azonban töviről hegyire ismerték a természetet, mindig arra a
területre húzódtak, ahol az adott évszakban táplálékra leltek és látszólag
bőségben éltek. Cook kapitány a legboldogabb embereknek nevezte
őket, akikkel valaha találkozott. Egyszerűen nem volt szükségük arra,
hogy földművelésbe fogjanak. És mivel ezért sehol nem telepedtek le
hosszabb időre, az angolok úgy határoztak, hogy a földnek nincs
tulajdonosa, tehát lakatlan. Ez a terra nullius, vagyis a senki földje elve,
aminek értelmében az angolok tulajdonosi igazolást állíthattak ki a
telepesek számára, mit sem törődve azzal, hogy a bennszülöttek mit
szólnak mindehhez. Hiszen nem vették birtokba a földjüket. Birgitta egy
Margaritát tett Ottó elé. Néhány évvel ezelőtt aztán felbukkant a Torres
szorosbeli Murray szigetekről származó Eddy Mabo, aki azt hangoztatta,
hogy a terra nullius elv téves, és hogy annak idején igazságtalanul
rabolták el a földet az őslakosoktól ben a legfelsőbb bíróság igazat adott
Eddy Mabónak és kimondta, hogy az ausztrál törvények elismerik az
őslakosok jogát a földhöz. A bennszülötteknek joguk van azokhoz a
területekhez, amelyeken és amelyekből azelőtt éltek, hogy a fehérek
betelepedtek, feltéve, hogy a mai napig ott tartózkodnak. Természetesen
mindez a fehérek többségét éktelenül 93

94 felháborította, hatalmas lármát csaptak amiatti félelmükben, hogy

elvesztik a földjeiket. És most mi történik? Ottó belekortyolt a sóba
mártott szegélyű koktélos pohárba, majd olyan savanyú arccal, mintha
ecetet kóstolt volna, óvatosan megtörölgette a szája sarkát egy
szalvétával. Nos, az ítélet már megvan. De átültetése a gyakorlatba még
mindig nem zökkenőmentes. A hirtelen támadt pánik persze idővel elült,
mert arról azért nincs szó, hogy szerencsétlen fölműveseknek attól
kellene rettegniük, hogy egyik napról a másikra elveszíthetik a
birtokaikat. Itt ülök egy bárban, gondolta Harry, és egy transzvesztitát
hallgatok, aki ausztrál politikai kérdésekről tart kiselőadást. Hirtelen
körülbelül annyira érezte otthonosan magát, mint Harrison Ford a
Csillagok háborúja bárjelenetében. A híreket reklám szakította meg,
amelyben szélesen mosolygó, flanelinget és bőrkalapot viselő férfiak
sört népszerűsítettek, amelynek mintha az lett volna a legelőnyösebb
tulajdonsága, hogy ausztrál gyártmány. Akkor igyunk a terra nulliusra
javasolta Harry. Proszit, szépfiú. Ó, majd elfelejtettem! Lesz a jövő héten
egy új előadásunk a St. George s Theatre ben a Bondi Beachen.
Követelem, hogy gyertek el Andrew val és nézzétek meg. Nyugodtan
hozz magaddal még valakit. És kérlek, tartalékoljátok a tapsot az én
jelenetemre. Harry mély meghajlással vette át a három belépőjegyet,
amit Ottó eltartott kisujjal nyújtott oda neki. Amikor Harry az Alburyből a
Kings Cross felé haladva elment a Green Park mellett, önkéntelenül a
kosztól elszürkült bennszülöttet kereste a tekintetével, de ezen az estén
csak néhány részeg fehér ült a padokon a gyér lámpafényben. A felhők
mostanra elvonultak, csillagfényes, tiszta este lett. Útközben két férfival
találkozott, akik épp hevesen veszekedtek. Az utca két ellentétes
oldaláról ordibáltak egymásnak, Harrynak pedig kettejük között kellett
elhaladnia. Azt egy szóval sem mondtad, hogy egész éjszakára
kimaradsz! kiabálta az egyikük vékony, sírós hangon. Az egyik vietnami
étterem előtt egy pincér cigarettázott a falnak dőlve. Úgy festett, mint
akinek hosszú nap áll a háta mögött. A Darlinghurst Roadon 94
95 kígyózó kocsisor lassan hömpölygött a Kings Cross felé. Andrew a
Baywater Road sarkán állt, sült kolbászt falatozva. Itt is vagy jegyezte
meg. Percre pontosan. Mint egy igazi germán. Nem egészen.
Németország... A németek teutonok. Te északi germán vagy. Legalábbis
kiköpött olyan vagy. Meg akarod tagadni a saját gyökereidet, fiam?
Harrynak kedve lett volna visszadobni a kérdést, de végül letett róla.
Andrew kirobbanó hangulatban volt. Olyasvalakivel kezdjük, akit ismerek
közölte. Abban maradtak, hogy azt a bizonyos tűt a szénakazal kellős
közepén kezdik keresni: nevezetesen a Darlinghurst Road prostijai
között. Nem volt nehéz rájuk bukkanni. Harry már fel is ismerte
némelyiküket. Mongabi, öregem, hogy megy az üzlet? torpant meg
Andrew, és szívélyesen megrázta egy fekete fickó kezét, aki szűk öltönyt
és méretes ékszereket viselt. A férfi szájából egy aranyfog villant elő.
Tuka, te kéjsóvár csődör! Tudod, hogy nem panaszkodhatok. Ő legalább
tényleg úgy néz ki, mint egy strici, gondolta Harry. Harry, ez itt Teddy
Mongabi, Sydney legmocskosabb stricije. Már húsz éve űzi az ipart, és
még mindig itt áll kinn az utcán a lányokkal együtt. Nem vagy már egy
kicsit vén ehhez, Teddy? Teddy széttárta a karját és szélesen
elmosolyodott. Én szeretek idekinn lenni, Tuka. Itt zajlik minden. Ha egy
irodában ülsz, nincs igazi rálátásod a dolgokra és könnyen
kicsúszhatnak a kezedből. Ebben a szakmában pedig a felügyelet
mindennek az alfája és ómegája. A lányokat és a kuncsaftokat is
szemmel kell tartani. Az emberek olyanok, mint a kutyák. Az a jószág,
amelyikre figyelnek, boldog lesz. A boldogtalanok pedig harapnak,
tudod? Ha te mondod, biztosan így van, Teddy. Idehallgass, szeretnék
beszélni néhány lánnyal. Egy rosszfiú után nyomozunk. Nincs kizárva,
hogy itt is felbukkant. Hogyne. Kivel akarsz beszélni? Sandra itt van?
Minden percben befuthat. Biztos vagy benne, hogy nem lesz több
belőle? Úgy értem, a beszélgetésnél. Kösz, Teddy. A Palladiumban
leszünk. Odaküldenéd Sandrát? A Palladium előtt egy behívóember állt,
aki sikamlós mondásokkal igyekezett becsalogatni az embereket a 95

96 bárba. Ahogy megpillantotta Andrew t, az arca azonnal felragyogott.

Váltottak néhány szót, majd a férfi beengedte őket a kassza mellett.
Lementek a keskeny lépcsősoron a gyéren megvilágított sztriptízklubba,
ahol az asztalok körül egy maroknyi férfiember várakozott a következő
műsorszámra. Úgy tűnik, itt mindenki ismer téged állapította meg Harry,
miután leültek egy hátsó asztalhoz. Mindenki ismer, akinek ez
érdekében áll. És én is ismerek mindenkit, akit ismernem kell.
Feltételezem, nálatok is létezik ez a fajta szimbiózis a rendőrség és az
alvilág között, nem igaz? Hogyne. De nekem úgy tűnik, mintha téged
némileg szívélyesebb viszony fűzne a kapcsolataidhoz, mint bennünket
odahaza. Andrew elnevette magát. Talán rokon lelkek vagyunk. Ha nem
rendőrnek mentem volna, nincs kizárva, hogy most én is ebben a
szakmában igyekeznék boldogulni. A lépcsőn egy fekete miniszoknya
botorkált lefelé tűsarkain. A fekete frufru alól fáradt, fátyolos tekintet
pásztázta végig a helyiséget, majd a nő az asztalukhoz lépdelt. Andrew
odahúzott egy széket. Sandra, ez itt Harry Holy. Valóban? a nő mosolyra
húzta széles, vörösre festett száját. Az egyik szemfoga hiányzott. Harry
megrázta a felé nyújtott hideg, hullafehér kezet. Ismerősnek tűnt neki a
nő, biztosan a Darlinghurst Roadon látta valamelyik este, csak akkor
talán másképp volt sminkelve, vagy másik ruhát viselt. Na, miről lenne
szó? Csak nem valami gazfickót keresel, Kensington? De, egy egészen
különleges gazfickót, Sandra. Ez a pasas imád fojtogatni, méghozzá
puszta kézzel. Ismerősen hangzik? Hogy ismerős e? Ez legalább a
kuncsaftok felére ráillik. Bántott valakit? Valószínűleg csak olyanokat,
akik azonosíthatták volna válaszolta Harry. Látta már ezt a férfit? emelt
egy Evans White ot ábrázoló fotót a nő orra elé. Nem felelte a nő
anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna a képre, és Andrew hoz
fordult. Ki ez a fazon veled, Kensington? Norvégiából jött mondta
Andrew. Rendőr, a húga pedig az Alburyben dolgozott. A lányt a múlt
héten megerőszakolták, majd megfojtották. Huszonhárom éves volt.
Harry szabadságot vett ki, és 96

97 ideutazott, hogy megtalálja a férfit, aki ezt tette. Sajnálom mondta

Sandra, és a képre pillantott. Igen. Harry felélénkült. Ezt hogy érti? Úgy
értem, hogy igen, láttam már a pasast. Mármint, öhm... találkozott vele?
Nem, de többször is járt a Darlinghurst Roadon. Fogalmam sincs, mit
keresett ott, de az arca ismerős. Esetleg kérdezősködhetek egy kicsit...
Köszönöm szépen... öhm, Sandra mondta Harry. A nő arcán halvány
mosoly suhant át. Most vissza kell mennem dolgozni, fiúk. Viszlát! Azzal
a miniszoknya eltipegett arra, ahonnan az imént érkezett. Ez az!
sóhajtott fel Harry. Ez az? Csak mert valaki látta a pasast? Abban még
semmi törvénytelen nincs, ha valaki a Darlinghurst Roadon mutatkozik.
Sőt, abban sem, ha prostikkal dug, már amennyiben emiatt járt ott.
Legalábbis nem olyan vészes. Te tényleg nem érzed, Andrew?
Négymillió ember él Sydneyben, ez a lány pedig pont azt az egyet látta,
aki után mi nyomozunk. Természetesen ez önmagában még semmit
nem bizonyít, de mégiscsak egy jel, nem igaz? Te nem érzed, hogy
nagyon közel járunk a megoldáshoz? A zene elhalkult, a fények pedig
tompábbra váltottak. A vendégek figyelme a színpad felé fordult. Te
egészen biztos vagy ebben az Evans White ban, igaz? Harry bólintott.
Van egy olyan érzésem, hogy ő lesz az. Minden porcikám ezt súgja. Egy
érzésed? Ha jobban belegondolsz, az intuíció nem csupán holmi
hókuszpókusz, Andrew. Elképzelhető, Harry. De nekem egyetlen
porcikám sem súg az égvilágon semmit. Magyarázd el, légy szíves,
hogy mégis hogy működik ez nálad. Nos... Harry kutató pillantást vetett
Andrew ra, hogy kiderítse, nem csak ugratni akarja e. Andrew azonban
őszinte érdeklődéssel nézett vissza rá. Az intuíció egyszerűen azoknak
a tapasztalatoknak az összessége, amivel az ember rendelkezik. Ezt
úgy értem, hogy minden, amit az ember valaha átélt, amit tud és amit
tudni vél. Sőt, az is, amiről nem is hinné, hogy tudja, mert valahol a
tudattalanjában szendereg. Rendszerint nem is veszed észre, hogy ott
van, olyan, mint valami 97

98 alvó állat, ami csendben gyűjti az újabb és újabb benyomásokat.

Néha azonban pislog egy kicsit, nyújtózik egyet és azt morogja, hogy hé,
ezt a képet láttam már. És aztán azt is elárulja neked, hogyan függnek
össze a képen lévő dolgok. Csodás, Holy. De biztos vagy benne, hogy
ez a te alvó jószágod az összes részletet látja azon a bizonyos képen?
Az, hogy mit lát, talán inkább azon múlik, hogy milyen szögből nézi a
képet. Ezt hogy érted? Vegyük például a csillagos eget. Amit
Norvégiában látsz, az pontosan ugyanaz a csillagos ég, mint ami itt tárul
eléd. De miután most idelenn vagy, nagyjából a fejed tetején állsz ahhoz
képest, ahogy odahaza lennél, ugye? Ezért aztán minden csillagképet
fejjel lefelé látsz. És ha ezzel nem vagy tisztában, akkor összezavarodsz
és hibázol. Harry Andrew ra pillantott. A feje tetején, mi? Ó, igen nyomta
el Andrew a cigarettáját. Én az iskolában úgy tanultam, hogy a csillagos
ég itt egészen más, mint amit nálunk látni. Ausztráliában a földgolyó épp
eltakarja azokat a csillagokat, amiket Norvégiában látnál éjszaka. Így
mondják folytatta Andrew magabiztosan. Ettől függetlenül az egész azon
múlik, hogy honnan nézzük a dolgokat. A lényeg az, hogy minden
relatív, nem igaz? És éppen ez teszi olyan átkozottul komplikálttá az
egészet. A színpad felől, sziszegő hang kíséretében fehér füst
gomolygott elő. Majd a füst vörösre színeződött, és vonósok hangja
kúszott feléjük. Azután egy fehér ruhás nő és egy fehér inges férfi
bukkant elő a füstből. Harry hallotta már ezt a zenét. A repülőgépen. Ez
volt az, amit a szomszédja walkmanja egész úton zümmögött. A
szöveget viszont most tudta először kivenni. Egy női hang arról énekelt,
hogy vadrózsának hívták, de nem tudja, miért. A kislányos ének éles
kontrasztot alkotott a mellette felzengő mély, komor férfihanggal: And I
kissed her good bye, I said, All beauty must die And lent down and
planted a rose between her teeth

99 Harry épp csillagokról és sárgásbarna kígyókról álmodott, amikor

finoman megkopogtatták a hotelszobája ajtaját. Egy pillanatig csak
feküdt csendben és arra koncentrált, hogy milyen elégedett is most.
Odakinn újra eleredt, az esőcseppek vidáman kopogtak a párkányon.
Kikelt az ágyból, majd meztelenül az ajtóhoz ment és sarkig tárta abban
a reményben, hogy éledező erekciója kellő meglepetést kelt majd.
Birgitta felnevetett és a karjába vetette magát. A hajából csöpögött a víz.
Mintha három óráról lett volna szó próbált sértődött képet vágni Harry. A
vendégek egyszerűen nem akartak hazamenni válaszolta Birgitta,
szeplős arcát felé fordítva. Vadul, gátlástalanul és fülig szerelmes
vagyok beléd suttogta Harry, szorosan a két tenyerébe fogva a lány
arcát. Tudom válaszolta a lány komolyan és hideg, vizes kezét Harry
péniszére kulcsolta. Nahát, ez itt az enyém? Harry az ablaknál állt, és a
minibárból szerzett narancslevet kortyolgatva nézte az eget. A felhők
elvonultak, és valaki egy jókora villával többször is belebökött a fekete
bársonytakaróba, hogy az isteni fény kiszűrődhessen mögüle. Mi a
véleményed a transzvesztitákról? szólalt meg Birgitta az ágyban. Úgy
érted, mit gondolok Ottóról? Is is. Harry eltűnődött, majd elnevette
magát. Azt hiszem, bírom azt az arrogáns stílusát. A félig leeresztett
szemhéjakat, a folyton elégedetlen arckifejezést. Mindig úgy csinál,
mintha már rettenetesen belefáradt volna az életbe. Hogy is mondjam?
Az egész olyan, mint valami melankolikus kabaré, amelyben mindennel
és mindenkivel flörtöl. Felszínesen és önmagát parodizálva. És ez
tetszik neked? Szeretem az ilyen fajta vakmerőséget. Hogy meg meri
testesíteni mindazt, amitől a többség irtózik. És mi az, amitől a többség
irtózik? A gyengeség. A sebezhetőség. Az ausztrálok folyton verik a
mellüket, hogy mennyire liberális népek. Lehet, hogy így is van. De én
azt is látom, hogy az ideál most is az 99

100 az egyszerű, becsületes, keményen dolgozó ember, aki a jó adag

hazafiság mellett némi humorérzékkel is meg van áldva. True blue.
Micsoda? Szleng. True blue nak nevezik őket. Vagy dinkumnak.
Nagyjából azt jelenti, hogy valaki vagy valami igazi, autentikus ausztrál.
Csak éppen e mögött a kedélyes igaz ausztrálság mögött jelentős
mennyiségű szar van összelapátolva. Ezzel szemben számomra, a
csábítást, megtévesztést és hamisságot sugalló összes külsősége
ellenére mégiscsak Ottó tűnik a legigazabbnak, akivel ebben az
országban találkoztam. Meztelen, sebezhető és valódi. Ha érdekel a
véleményem, ez politikailag igencsak korrektnek hangzott, Harry Holy,
minden melegek legjobb barátja állapította meg csúfondárosan Birgitta.
Rémes vagyok? Harry visszafeküdt az ágyba és ártatlan szemekkel
pislogott a lányra. Annyira örülök, hogy nincs kedvem újra magához,
kisasszony. Merthogy holnap olyan szörnyen korán kell kelnünk. Ezt
csak azért mondod, hogy teljesen felhúzz nevetett Birgitta, és kiéhezett
vadak módjára egymásnak estek. 8. Egy kedves prostituált, egy különös
dán és a krikett Harry a Dez Go Go előtt talált rá Sandrára. A lány a
járdaszegélyen ácsorgott és Kings Cross beli birodalmát pásztázta.
Kissé roggyantan imbolygott tűsarkain, a karját keresztbe fonta maga
előtt. Ujjai közt cigaretta füstölt, arcán pedig álmatag kifejezés ült, ami
egyszerre volt hívogató és elutasító. Vagyis pont úgy festett, mint
akármelyik kurva a világ bármely pontján. Jó reggelt! köszönt rá Harry.
Sandra a felismerés leghalványabb jele nélkül pislogott rá. Emlékszik
rám? A lány szája sarka némileg megemelkedett. Minden bizonnyal
mosolynak szánta. Hát hogyne, szivi. Menjünk. Holy vagyok. A rendőr.
100

101 Sandra hunyorogva méregette. Persze, a francba, emlékszem már.

A kontaktlencséim reggelre már nem az igaziak. Biztos a kipufogógáz
miatt. Meghívhatom egy kávéra? kérdezte Harry udvariasan. A lány
vállat vont. Itt már úgysincs semmi, akár be is fejezhetem mára. A
sztriptízklub ajtajában hirtelen a gyufaszálat rágcsáló Teddy Mongabi
bukkant fel, és odabiccentett Harrynak. Hogy fogadták a szüleik?
kérdezte Sandra, kávéját kavargatva. Harry reggelizős törzshelyén ültek,
a Bourbon & Beef nevezetű bárban, ahol a pincér már fejből tudta mit
kér: Eggs Benedict, a röszti angol változatának is nevezhető hash
browns és kávé, egy flat white. Sandra csak egy szimpla feketét kért.
Hogyan? A húga... Ja, persze. Harry gyorsan a szájához emelte a
kávéscsészét, hogy egy kis időt nyerjen. Nos, ahogy ezt a szülőktől várni
lehet, köszönöm a kérdését. Nyomorult egy világ ez. A nap még nem
érte el a Darlinghurst Road házainak tetejét, az ég azonban már azúrkék
volt, csak néhány vattapamacsszerü felhő gomolygott a kémények fölött.
Olyan volt, mint egy gyerekszoba tapétája. De ez nem segített sokat
azon a tényen, hogy a világ egy nyomorult hely. Beszéltem néhány
lánnyal mondta Sandra. Azt a pasast a fotón White nak hívják. Speeddel
és LSD vel kereskedett, a lányok közül néhányan vásároltak is tőle. De
egyiküknek sem volt a kuncsaftja. Talán nincs szüksége rá, hogy
fizessen azért, hogy kielégítsék az igényeit vélte Harry. Sandra szárazon
felnevetett. A vásárolt szex sokak számára már önmagában is izgalmas.
Arról nem is beszélve, hogy mi olyasmit is megteszünk a kuncsaftoknak,
amit otthon nem kapnak meg. Higgyen nekem. Harry készséggel elhitte.
A dátumoknak is utánakérdezett, amiket említettünk? Az egyik lány azt
mondta, hogy azelőtt este, hogy a húgát megtalálták, LSD t vett tőle.
Harry előrehajolt és olyan hirtelen tette le a csészéjét, hogy a kávé
kilöttyent az asztalra. Halkan és gyorsan beszélt. 101

102 Beszélhetek vele? Megbízható lány? Sandra vörösre mázolt szája

széles mosolyra húzódott. A hiányzó szemfog helyén fekete lyuk
tátongott. Ahogy említettem, LSD t vett tőle, ami Ausztráliában sem
legális. Nem beszélhet vele. Ami pedig a másik kérdést illeti: maga
szerint mégis mitől lenne megbízható egy LSD s prosti? Sandra
megvonta a vállát. Én elismételtem, amit mondott, de hogy úgy
mondjam, nem vennék rá mérget, hogy nem kavarja a szerdai
eseményeket a csütörtökiekkel. A tárgyalóban pattanásig feszült a
hangulat. Még a ventilátor is mélyebben kerepelt a szokásosnál.
Sajnálom, Holy. White ot ejtjük a játékból. Nincs indítéka, ráadásul a
barátnője is megerősítette, hogy a gyilkosság időpontjában Nimbinben
tartózkodott mondta Wadkins. Harry felemelte a hangját: Maguk
egyáltalán nem figyelnek arra, amit mondok? Angeline Hutchinson
gyakorlatilag speeden él, és csak az ég tudja, még min. Ráadásul
gyereket vár, minden valószínűség szerint Evans White tól. Atyaég,
emberek, White a dílere! Vagyis ura és parancsolója, úgyhogy ő mindent
meg fog erősíteni, amit a pasas állít. Beszéltünk a főbérlővel, amiből
kiderült, hogy ez a nő gyűlölte Inger Holtert, ráadásul minden oka
megvolt rá, végül is a lány megpróbálta elcsábítani tőle ezt az aranyifjút.
Lehet, hogy alaposabban utána kellene nézni ennek a Hutchinson nevű
hölgynek jegyezte meg halkan Lebie. Akárhogy nézzük, neki legalább
egyértelmű indítéka van. Elképzelhető, hogy neki van szüksége alibiként
White ra és nem fordítva. White hazudik! Látták Sydneyben egy nappal
azelőtt, hogy Ingert megtalálták. Harry felpattant és idegesen fel alá
kezdett járkálni a szűk szobában. Egy LSD függő prostituált látta, aki
nem hajlandó vallomást tenni mutatott rá Wadkins, majd Yonghoz
fordult: Mit mondtak a légitársaságoknál? A nimbini kollégák a saját
szemükkel látták White ot a városka főutcáján három nappal a
gyilkosság előtt. White neve nem szerepel sem az Ansett, sem a
Quantas utaslistáin ezen időpont és a gyilkosság napja között. Az még
nem jelent semmit dörmögte Lebie. Egy drogdíler nyilván nem fog a
saját neve alatt utazni. 102

103 Ezenkívül vonatozhatott is, vagy ha volt elég ideje, akár autóval is

mehetett. Harry mostanra már teljesen tüzbe jött. Hadd ismételjem meg:
az amerikai statisztikák szerint az áldozatok az esetek hetven
százalékában ismerték a gyilkost. Ennek ellenére mi mégis egy
sorozatgyilkos fantomra fókuszálunk, pedig mindannyian tisztában
vagyunk vele, hogy annak az esélye, hogy megtaláljuk, nagyjából
akkora, mint megütni a lottófőnyereményt. Mi lenne, ha inkább ott
próbálkoznánk, ahol már van valami a kezünkben? Végtére is itt ez a
fickó, aki ellen több közvetett bizonyítékunk is van. Csak annyi a
dolgunk, hogy egy kicsit megpuhítsuk. Addig kell cselekednünk, amíg
frissek a nyomok. Hozassuk be és lengessünk meg egy letartóztatási
parancsot az orra előtt. Érjük el, hogy valami hibát kövessen el. Ebben a
pillanatban pontosan ott vagyunk, ahová terelni akart bennünket:
mégpedig a... egy... de sehogy sem jutott eszébe a holtvágány szó
angolul. Hm vette át Wadkins a szót, és hangosan töprengett. Valóban
nem venné ki magát szerencsésen, ha most elszalasztanánk a pasast,
aki itt kínálja magát az orrunk előtt, s később mégiscsak bűnösnek
bizonyulna. Ebben a pillanatban kicsapódott az ajtó, és Andrew sétált be
a tárgyalóba. Jó reggelt emberek, elnézést a késésért, de valakinek arról
is gondoskodnia kell, hogy az utcák biztonságosak legyenek. Mi a baj,
főnök? Olyan mély a ránc a homlokán, mint a Jamison völgy. Wadkins
felsóhajtott. Éppen azon tűnődünk, hogy nem ártana egy kissé
átcsoportosítani erőinket. Pihentetni kellene egy darabig a
sorozatgyilkoselméletet, hogy helyette Evans White ra
koncentrálhassunk. Vagy Angeline Hutchinsonra. Holy úgy véli, hogy
egyiküknek sem túl erős az alibije. Andrew elnevette magát és egy almát
varázsolt elő zakója zsebéből. Azt azért megnézném, ahogy egy cirka
negyvenöt kilós, terhes lány az utolsó szuszt is kiszorítja egy életerős,
skandináv amazonból. Azután még meg is dugja. Csak egy kósza
gondolat volt morogta Wadkins. Ami pedig Evans White ot illeti,
nyugodtan elfelejthetjük az egészet. Andrew a zakója ujjába dörgölte az
almát. Igen? Beszéltem az egyik informátorommal, aki a gyilkosság
napján Nimbinben járt, hogy némi füvet szerezzen be, és a fülébe jutott
Evans White kitűnő minőségű termékeinek a híre. És? Azt 103

104 azonban senki nem említette neki, hogy White nem otthonról

bonyolítja az üzleti ügyeit, ezért kiment egyenesen a birtokára, ahonnan
aztán egy morcos fickó sörétes puskával tessékelte ki. Természetesen
megmutattam neki a fotót. Sajnálom, emberek, a gyilkosság napján
Evans White valóban Nimbinben tartózkodott. A tárgyalóra csend
telepedett. Csak a ventilátor zúgása és az a friss harsanás hallatszott,
ahogy Andrew beleharapott az almába. Akkor vissza a munkához,
emberek rendelkezett Wadkins. Harry öt órára beszélt meg találkozót
Birgittával az Operaháznál, hogy megigyanak együtt egy kávét, mielőtt a
lány dolgozni indul. Ám a kávézót zárva találták, az ajtajára ragasztott
papírlap tanúsága szerint valami balettelőadás miatt. Mindig van valami
jegyezte meg Birgitta. Megálltak a korlát mellett és Kirribillit nézték az
öböl túlsó partján. A kikötőből egy orosz zászlós, csúnya, rozsdás hajó
futott ki éppen, a Port Jackson előtt a távolban pedig kifeszített fehér
vitorlák lebegtek szinte mozdulatlanul a vízen. Mit csinálsz most?
kérdezte a lány. Itt már nem maradt túl sok tennivalóm. Inger Holter
koporsóját hazaküldték. Ma reggel hívtak az oslói temetkezési vállalattól,
és azt mondták, hogy a nagykövetség intézte a szállítást. És mikor
utazol? Amint sikerült mindenkivel beszélnünk, aki bármiféle
kapcsolatban állt Inger Holterrel és tisztáznunk, hogy egyiküknek sincs
köze a halálához. Holnap reggel beszélek McCormackkel. Valószínűleg
még a hétvége előtt elutazom, hacsak addig nem bukkan fel valami
konkrét nyom. Ha nem történik semmi, és látszik, hogy az ügy még
hosszan el fog húzódni, akkor megyek, és a nagykövetség gondoskodik
majd a további kapcsolattartásról. Birgitta bólintott. Egy japán
turistacsoport sereglett melléjük. A csacsogásból, sirályrikoltozásból és
az elhaladó hajók motorzúgásából álló kakofóniába videokamerák
surrogása keveredett. Tudtad, hogy az Operaház tervezője egyszerűen
lelépett? kérdezte hirtelen Birgitta. Mialatt az építkezés költségeinek
túllépése miatti viták a tetőfokára hágtak, a dán építész, Jørn Utzon 104

105 tiltakozásképpen ejtette az egész projektet és visszavonult. Igen

válaszolta Harry. Beszéltünk róla a múltkor, amikor itt jártunk. Gondold
el, hogy lehet csak úgy lelépni, amikor belekezdtél valamibe? Valamibe,
amiről tényleg azt gondoltad, hogy jó lesz. Azt hiszem, nekem ez nem
menne. Harry felajánlotta Birgittának, hogy sétáljanak el együtt az
Alburybe, így a lány nem szállt buszra. Nagyokat hallgatva ballagtak
végig az Oxfort Streeten Paddigton irányába. A távolból mennydörgés
moraja hangzott feléjük, Harry pedig meglepetten pillantott föl a
szikrázóan kék, tiszta égboltra. Az egyik sarkon egy ősz hajú,
disztingvált, idősebb úr állt makulátlan öltönyben, nyakában egy táblával:
A titkosszolgálat elvette tőlem a munkámat, az otthonomat és tönkretette
az életemet. Hivatalosan nem léteznek, nincs sem címük, sem
telefonszámuk és az állam költségvetésében sem szerepelnek. Azt
hiszik, ellenük senki nem tud vádat emelni. Segítsenek nekem
megtalálni ezeket a banditákat, hogy végre megbünhődjenek
gaztetteikért. írják alá ezt itt, vagy adakozzanak. A férfi egy ívet tartott a
kezében, aminek az oldalait aláírások borították. Egy lemezbolthoz
értek, Harry ösztönösen megtorpant, és bementek. A pult mögött, a
félhomályban egy napszemüveges férfi állt. Harry megkérdezte tőle,
hogy vannak e Nick Cave albumaik. Hogyne lennének. Nick Cave
ausztrál válaszolta a pasas, és levette a szemüvegét. Egy sas volt a
homlokára tetoválva. Egy duettet keresek. Valami vadrózsa... kezdte
Harry. Igen, igen, tudom, melyikre gondol. Where The Wild Roses Grow
a Murders Ballads című albumáról. Az egy elég szar dal. És szar album.
Válasszon inkább a jó lemezei közül. Az eladó visszatette a szemüveget
az orrára, és eltűnt a pult mögött. Harry elképedve pislogott a
félhomályba. Mi olyan különleges abban a dalban? kíváncsiskodott
Birgitta, amikor kiléptek az utcára. Tulajdonképpen semmi nevetett
Harry. A lemezboltos pasas jókedvre derítette. Cave és az a nő egy
gyilkosságról énekelnek. És mindezt olyan szépen teszik, mintha valami
szerelmi vallomásról lenne szó. De persze a dal minden bizonnyal szar.
Újra csak nevetett. Azt hiszem, kezdem 105
106 megkedvelni ezt a várost. Továbbindultak. Harry végigpillantott az
utcán. Szinte az ő párosuk volt az egyetlen, amely nem két fiúból vagy
két lányból állt. Birgitta megfogta a kezét. A Mardi Gras fesztivál alatt
kellett volna itt lenned, a melegfelvonuláson jegyezte meg Birgitta. Itt
masíroztak végig az Oxford Streeten. A hírek szerint tavaly több mint
félmillió ember érkezett az ország minden részéből, hogy megnézze a
fesztivált, vagy hogy maga is részt vegyen rajta. Kész őrület volt.
Melegutca. Leszbiutca. Harry csak most vette észre, miféle ruhák
vannak az üzletek kirakatában. Latex, bőr. Testhez álló felsők és
aprócska selyembugyik, cipzárak és szegecsek. De mindez exkluzívan
és stílusosan tálalva, mentesen a Kings Cross sztriptízbárjainak trágár
közönségességétől. Gyerekkoromban lakott a közelünkben egy meleg
pasas mesélte Harry. Olyan negyven körüli lehetett, egyedül élt és a
szomszédságban mindenki tisztában volt vele, hogy a férfiakat
preferálja. Télen hógolyóval dobáltuk, utánakiabáltuk, hogy seggdugó,
azután, mint az őrültek, elrohantunk. Meg voltunk győződve róla, hogy
ha elkapna minket, ellátná a baját a hátsónknak. De soha nem futott
utánunk, csak mélyebben a homlokába húzta a sapkáját és hazament.
Egy nap aztán elköltözött. Soha nem tett nekem semmi rosszat, én
pedig folyton azon töprengtem, hogy miért is utálom ennyire. Az ember
mindentől fél, amit nem ért. Amitől pedig fél, azt gyűlöli. Hogy te milyen
okos vagy állapította meg Harry, mire Birgitta játékosan a gyomrába
bokszolt. Harry ordítva a járdára zuhant, a lány nevetett és felszólította,
hogy ne csináljon jelenetet. így hát Harry feltápászkodott és Birgitta után
rohant. Remélem, ide költözött jegyezte meg végül. Miután elbúcsúzott
Birgittától (arra jutott, hogy innentől kezdve érdemes minden elválást,
még ha csak kis időre szól is, búcsúnak tekintenie), lecövekelt egy
buszmegállóban. A előtte álló fiú hátizsákját egy norvég zászló
díszítette. Épp azon tűnődött, hogy ráköszönjön e, amikor begördült a
busz. A sofőr felnyögött, amikor meglátta Harry húszdollárosát. Ötvenes
nem lenne esetleg? morogta a férfi. 106

107 Ha lett volna, azt kapott volna, seggfejkém közölte Harry szélesen
mosolyogva, norvégul. A sofőr savanyú arckifejezése mit sem változott,
majd végül beleszámolta a markába a visszajárót. Harry úgy döntött,
hogy végigjárja az útvonalat, amit Inger követett a halála éjszakáján.
Nem mintha az itteni kollégák ezt elmulasztották volna: Lebie és Yong
az útba eső összes bárt és éttermet végigjárták a lány fotójával
természetesen minden eredmény nélkül. Harry megpróbálta rávenni
Andrew t, hogy tartson vele, ő azonban nem volt hajlandó megmozdulni,
mondván, hogy csak időpocsékolás lenne, és akkor inkább tévézik. Nem
viccelek, Harry. A tévénézés önbizalmat ad. Amikor látod, milyen ostoba
emberek vannak a tévében, azonnal hihetetlenül intelligensnek kezded
érezni magad. Kutatások is bizonyítják, hogy a magukat okosnak vélő
emberek sokkal kelendőbbek, mint azok, akik ostobának érzik magukat.
Erre az eszmefuttatásra Harry nemigen tudott mit mondani, Andrew
mindenesetre megadta neki egy bár nevét a Bridge Roadon, és egyúttal
megbízta, hogy adja át üdvözletét a tulajnak. Aligha lesz mesélnivalója a
számodra, de talán kapsz egy kólát féláron közölte elégedett vigyorral.
Harry a városházánál szállt le a buszról, és Pyrmont városrész felé
indult. Felpillantott a magas házakra és figyelte, ahogy az emberek
amolyan nagyvárosias tempóval elsietnek mellettük. De hogy mi
történhetett Inger Holterrel azon az estén, arról hallgatott a környék. A
halpiac mellett beült egy kávézóba és lazacos, kapribogyós bagelt
rendelt. Az ablakból a Blackwattle Bay fölött átívelő hidat és Glebét látta.
Odakinn a téren épp egy szabadtéri színpadot építettek, a plakátok
tanúsága szerint a jövő vasárnapi nemzeti ünnep, az Australian Day
alkalmából. Harry kávét kért a pincértől, majd megpróbált megküzdeni a
Sydney Morning Herald aznapi kiadásával, amibe akár egy rakomány
halat bele lehetett volna csomagolni. A lap még akkor is komoly kihívást
jelentett, ha az ember csak a képeket akarta megnézegetni benne. De
volt még egy jó óra a sötétedésig, Harry pedig látni akarta, hogy miféle
állat kúszik elő Glebéből az este beálltával. A Cricket tulajdonosa
egyúttal büszke birtokosa volt egy meznek is, amit a nemzeti hős, Nick
Ambrose viselt, amikor Ausztrália a nyolcvanas évek elején egymás után
három felkészülési meccsen is 107

108 megverte az angolokat krikettben. A póló bekeretezve függött a

falon, közvetlenül egy félkarú rabló fölött. Odébb két faütő lógott,
valamint az a labda, amit 1978 ban használtak azon a mérkőzésen, ahol
Ausztrália hosszú idő után végre legyőzte Pakisztánt. Miután a bejárati
ajtó fölül korábban egyszer lába kelt a Dél Afrika elleni meccs során
használt kapu pálcáinak, a tulajdonos jobbnak látta értékesebb
csecsebecséit erősen a falhoz szegezni aminek követeztében aztán egy
feldühödött rajongó cafatoká lőtte a legendás Willard Staunton egyik
térdvédőjét, mivel szépszerével nem sikerült levennie a falról. Amikor
Harry belépett, a falakat díszítő kincsek és a feltehetőleg krikettrajongó
vendégek alkotta miliőt látva az jutott eszébe, hogy talán nem ártana
felülbírálnia azon véleményét, hogy a krikett a sznobok sportja. Sem a
bár közönsége, sem a pult mögött álló Borroughs nem volt túl elegáns
jelenség. Estét! köszönt a férfi. A hangja nagyjából olyan volt, mint
amikor a kaszán végighúzzák a fenőkövet. Egy tonikot kérek gin nélkül
mondta Harry, majd hozzátette, hogy nem kér vissza a tízdollárosból.
Borravalónak túl sok, megvesztegetésnek viszont nevetséges lengette
meg Borroughs a bankjegyeket. Maga rendőr? Ennyire látszik? kérdezte
csalódottan Harry. Amíg meg nem szólal, mert onnantól inkább valami
nyavalyás turistának tűnik, igen. Borroughs letette a visszajárót Harry
elé, és elfordult tőle. Andrew Kensington barátja vagyok mondta Harry. A
férfi villámgyorsan visszafordult, és felmarkolta a visszajárót a pultról.
Miért nem ezzel kezdte? dörmögte. Hogy Borroughs nem emlékszik rá,
hogy valaha is látta volna Inger Holtert, az Harry számára nem volt
újdonság, mivel Andrew korábban már beszélt a férfival. De ahogy az
oslói kapitányságon öreg mestere, Lumbágó Simonsen mondta mindig:
Inkább kérdezz rá még egyszer. Harry körülnézett a helyiségben. És mi
a felhozatal? kérdezte. Grillnyárs van görög salátával válaszolta
Borroughs. Napi menü, hét dollár. Bocs, hülyén tettem fel a kérdést
szabadkozott Harry. Az érdekelne, hogy miféle népek járnak ide,
milyenek a vendégek? 108

109 Hát, mit szépítsem, többnyire olyanok, akiket az alsóbb rétegekhez

sorolnak nevetett Borroughs rezignáltan. Ez a nevetés sok mindent
elárult a mindennapjairól, és arról, mi lett az álmaiból, amikkel annak
idején belevágott ebbe a vállalkozásba. Ők ott törzsvendégek?
biccentett Harry a helyiség egyik sötét sarka felé, ahol öt férfi emelgette
a korsóját egy asztalnál. Persze. A többségük az. Ez nem az a hely,
ahová csapatostul sereglenek a turisták. Nem gond, ha felteszek nekik
néhány kérdést? érdeklődött Harry. Borroughs habozott. Jobb ha tudja,
azok a srácok nem éppen mintagyerekek. Sejtelmem sincs róla, mivel
keresik meg a sörre valót, és őszintén szólva, nem is akarom tudni. De
hogy úgy mondjam, náluk biztos, hogy nem nyolctól ötig tart a munkaidő.
Szerintem pedig egy vendégre sem gyakorol nagy vonzerőt, hogy a
környéken ártatlan lányokat erőszakolnak és fojtanak meg. Még az olyan
fiúkra sem, akik nem veszik annyira szigorúan a törvényeket. Elriasztja
az embereket, nem tesz jót az üzletnek, függetlenül attól, hogy mit kínál
a vendéglős. Maga nem így gondolja? Borroughs kissé kényszeresen
egy poharat törülgetett. A maga helyében azért én óvatos lennék. Harry
odabiccentett neki, majd lassú lépésekkel a sarokban álló asztalhoz
sétált, hogy az ott ülőknek legyen idejük észrevenni őt. Az egyik férfi már
azelőtt felemelkedett ültéből, hogy melléjük ért volna. Karba tette a
kezét, ezzel felfedve az izomtól dagadó alkarjára tetovált tort. Ez a sarok
már foglalt, szöszi közölte rekedtes, halk hangon. Lenne egy
kérdésem... kezdte Harry, de a rekedt hangú máris rázta a fejét. Csak
egy. Ismeri valamelyikük ezt a férfit? Evans White ot? Harry felemelte a
képet. A vele szemben ülő két férfi, akik eddig inkább csak közömbösen
méregették, Evans White nevének hallatán újult érdeklődéssel kezdték
tanulmányozni. Harrynak az sem kerülte el a figyelmét, hogy ezzel egy
időben a neki háttal ülő két pasas nyakán megrándult a bőr. Életemben
nem hallottam róla válaszolta a rekedt hangú. Épp egy... öhm
magántermészetű beszélgetés közepén tartunk, miszter. Viszlát. Ugye,
a beszélgetés még véletlenül sem olyan anyagok értékesítéséről folyik,
amelyek az ausztrál törvények szerint tiltottnak minősülnek? 109

110 A kérdést hosszú csend követte. Életveszélyes taktikát választott.

Az ember csak akkor engedheti meg magának a közvetlen provokációt,
ha stabil fedezékkel vagy legalább valamiféle visszavonulási
lehetőséggel rendelkezik, Harry viszont egyikkel sem rendelkezett.
Inkább csak azt akarta, hogy történjen végre valami. Az egyik tarkó
emelkedni kezdett. És egyre csak emelkedett. Amikor szinte már a
plafont súrolta, tulajdonosa megfordult, megmutatva csúf, ragyás elülső
oldalát. A szája sarkából induló fényes, lecsüngő bajusz erősen keleties
külsőt kölcsönzött az arcának. Dzsingisz kán! De jó újra látni, azt hittem,
már rég nincs az élők sorában! robbant ki Harryból az elképedés, és
előrenyújtotta a kezét. Kán kinyitotta a száját. Maga meg kicsoda? A
kérdés úgy hangzott, mint valami halálhörgés, a gurgulázó
basszushangért bármelyik death metál banda ölni tudott volna. Rendőr
vagyok és nem hiszem... Mutassa pillantott le a kán Harryra a magasból.
Tessék? Az igazolványát! Harry úgy vélte, a szituáció némileg többet
követel az oslói rendőrfőkapitányság műanyag kártyájánál, amelyen a
régi útlevélfotója szerepel. Mondták már magának, hogy a hangja
kiköpött olyan, mint a Sepultura énekeséé? Hogy is hívják... Harry
mutatóujját az álla alá támasztva igyekezett azt a benyomást kelteni,
hogy lázasan töri a fejét. A rekedt férfi közben megkerülte az asztalt.
Harry rámutatott: Maga pedig Rod Stewart, nem igaz? Á, szóval, itt
ülnek a Live Aid 2 t tervezgetve és... Az ütés pontosan Harry fogsorát
találta. Imbolyogva bár, de talpon maradt és a szájához emelte a kezét.
Ezt értsem úgy, hogy nincs jövőm stand up komikusként? kérdezte,
majd a tenyerére pillantott. Tele volt vérrel, nyállal és fehér
fogtörmelékkel. Kissé szemrehányóan Rod felé emelte a kezét. Rod
gyanakvó pillantást vetett Harryra, majd előrehajolt, hogy közelebbről is
szemügyre vegye az eredményt. Azután tett egy lépést hátrafelé és újra
ütött. Harry előtt egy pillanatra elsötétült a világ, de még mindig állva
maradt. Na, most nézd meg, mi van benne javasolta őszinte
kíváncsisággal Rod. Harry tisztában volt vele, hogy ostobaságot 110

111 csinál. Sajgó szája, józan esze és összes élettapasztalata is ezt

súgta, jobb keze viszont egészen más véleményen volt és magához
ragadta a kezdeményezést. Ökle állcsúcson találta Rodot, hallotta,
ahogy a férfi állkapcsa összecsattan, mielőtt kétlépésnyit
hátratántorodott, ami elkerülhetetlen következménye egy súlyos és jól
irányzott horogütésnek. Egy ilyen ütés az állkapcson keresztül
egyenesen a kisagyig hatol (a kisagy elnevezést Harry ebben az
esetben határozottan találónak vélte), és amennyiben az érintettnek
szerencséje van, pillanatnyi, ha nincs, tartós eszméletvesztéshez vezet.
Rod esetében úgy tűnt, az agya képtelen eldönteni, mi legyen: teljes
filmszakadás vagy csak múló megrázkódtatás. Kán kolléga viszont nem
kívánta kivárni a döntést, helyette megragadta Harryt a gallérjánál,
vállmagasságig emelte és elhajította. Nagyjából úgy, ahogy a
liszteszsákot szokták a teherautó platójára dobni. A párocskának, akik
épp a hétdolláros menüt fogyasztották, a szó szoros értelmében hajszál
került a tányérjába, s ők szökkenve rebbentek odébb, amikor Harry
háttal az asztalukra nyekkent. Atyaég, remélem, azonnal elájulok,
gondolta Harry, amikor beléhasított a fájdalom és a felismerés, hogy a
kán újra felé tart. A kulcscsont törékeny jószág, ráadásul eléggé
kiemelkedik. Harry célzott, majd rúgott, de a Roddal támadt nézeteltérés
láthatólag okozott némi zavart a térérzékelésében, mert csak a levegőt
taposta. Schmerzen! 14 ígérte a kán, és a feje fölé emelte a karját. Nem
volt szüksége kalapácsra. Az ütés Harry mellkasát érte, és egy hosszú
pillanatra megbénította összes agyi funkcióját és elállította lélegzetét.
Ezért aztán nem látta és nem is hallotta azt a fekete férfit, aki ebben a
pillanatban lépett be a bárba, majd levette a falról a labdát, amivel az
ausztrálok csúfos vereséget mértek Pakisztánra: egy hetvenhat
milliméter átmérőjű, százhatvan grammot nyomó, kőkemény kis golyót.
Az újonnan érkezett rövid nekifutás után hatalmas erővel meglendítette
a karját de nem nyújtva, mint a krikettben, hanem hajlított könyökkel,
mint a baseballban és a labda már süvített is egyenesen a cél felé.
Rodéval ellentétben a kán kisagya egy pillanatig sem tétovázott, amikor
a kemény labda közvetlenül a hajtöve alatt a homlokának 111

112 csapódott: nála azonnal kialudt a fény. A hatalmas férfi zuhanni

kezdett, lassan és feltartóztathatatlanul, mint egy felrobbantott
toronyház. Ekkorra, igen komor képpel, a másik három is felállt az asztal
mellől. A fekete férfi hanyagul az arca elé emelt kezekkel táncolt előre.
Az egyik ellenfél nekirugaszkodott, Harry pedig aki kábulata ellenére
felismerni vélte az újonnan érkezőt jól tippelt: a fekete alak félresiklott,
azután újra előretáncolt két lépést, és bevitt két könnyed balegyenest,
mintha csak a kettőjük közötti távolságot akarná felmérni, végül a
jobbjával lentről egy megsemmisítő felütéssel le is zárta a harcot. A
helyiség ezen végében szerencsére annyira szűk volt a hely, hogy nem
tudtak egyszerre mindannyian rárontani. Mialatt az első férfit
kiszámolták, a második támadásba lendült. Némileg megfontoltabban
mozgott, mint a cimborája, s abból, ahogyan maga elé emelte a kezét,
látszott, hogy nem állnak távol tőle a különböző ázsiai küzdősportok
tévéközvetítései. Az első próbálkozásai rendre fennakadtak a fekete férfi
védelmén, és mire az obligát karaterúgás elvégzése céljából
megpördült, ellenfele már rég odébbállt, így a rúgás csak a levegőt érte.
A gyors bal jobb bal kombináció azonban nagyon is telibe talált, amitől a
karatebajnok hátrafelé botorkálva a falnak zuhant. A fekete alak utána
táncolt és egy balegyenessel úgy megküldte, hogy a feje hátrabicsaklott
és undorító csattanással a falnak csapódott. Úgy csúszott le a földre,
mint valami ételmaradék, amit valaki a falhoz vágott. A fekete
odacsapott neki még egyet, bár egyértelműen feleslegesen. Rod
lerogyott az egyik székre és üveges tekintettel követte az eseményeket.
A harmadik férfi rugós kése hangos kattanással nyílt ki. Abban a
pillanatban, amikor előredőlve a fekete férfi felé rontott, Rod lehányta a
cipőjét. Az agyrázkódás csalhatatlan jele, állapította meg Harry
elégedetten. Egy hangyányit ő maga is émelygett, különösen amikor
észrevette, hogy az első férfi feltápászkodik és az egyik krikettütőt
leemelve a falról a bokszoló háta mögé oson. A késes pasas ekkor már
közvetlenül Harry mellett állt, de ügyet sem vetett rá. Mögötted, Andrew!
kiáltotta Harry, és a mellette álló férfi kést tartó kezére vetette magát.
Hallotta a faütő száraz, tompa 112

113 puffanását, valamint a felboruló asztalok és székek hangját, de a

késesre kellett koncentrálnia, aki közben kiszabadította magát és most
széles, színpadias karmozdulatokkal és elmebeteg vigyorral az arcán
kerülgette. Harry a férfira szegezte pillantását, s közben a háta mögött
álló asztalon tapogatózva próbált valami használható fegyverre lelni. A
háttérben tovább puffogott a krikettütő. A férfi röhögve közeledett hozzá,
miközben egyik kezéből a másikba zsonglőrködte a kést. Harry
előreugrott, odaszúrt, majd hátralépett. A késes férfi jobb karja
ernyedten a teste mellé hullott, fegyvere pedig csörömpölve a kőpadlóra
esett. A sebesült döbbent arccal meredt a vállára, amiből egy
grillezőnyárs állt ki, rajta egy magányos gombaszelettel. Bal kezével
hitetlenkedve megtapogatta a nyársat, mintha arról akart volna
meggyőződni, hogy tényleg ott van e és nem csak a képzelete játszik
vele. Biztosan valami ideget talált el, gondolta Harry, miközben lesújtott.
Csak annyit érzett, hogy valami nagyon keménybe csapódott az ökle, és
égető fájdalom vág végig az egész karján. A késes férfi hátratántorodott,
és gyűlölködő pillantással meredt Harryra. Az egyik orrlyukából vastag,
sötétvörös sávban patakzott a vér. Harry megdörgölte sajgó jobb öklét,
majd újra ütésre emelte. Aztán mégis meggondolta magát. Ez marhára
fáj! Nem lehetne, hogy egyszerűen csak feladod? kérdezte. A késes férfi
bólintott és lezökkent Rod mellé, aki a két térde közé lógatta a fejét.
Harry megfordult, és látta, hogy Borroughs pisztolyt szegez az első
férfira és hogy Andrew élettelenül fekszik a felborított asztalok között. A
többi vendég közben vagy lelépett, vagy kíváncsian bámészkodott, de
volt olyan is, aki változatlanul a tévére függesztette pillantását. Hisz
végül is épp Anglia és Ausztrália mérkőzött egymással. Amikor a
mentőautók megérkeztek, Harry gondoskodott róla, hogy Andrew az
első kocsiba kerüljön. Mellette maradt, amikor kivitték a hordágyon.
Andrew csúnyán hörgött minden egyes levegővételkor, az egyik füle
pedig még mindig vérzett, de legalább már magánál volt. Nem is tudtam,
hogy krikettben is jó vagy, Andrew. Jó kis dobókar, nem mondom. De
muszáj volt ennyire erőset dobnod? Igazad van, rosszul ítéltem meg a
helyzetet. Teljesen kézben 113

114 tartottad az eseményeket. Őszintén szólva nem teljesen mondta

Harry. Oké válaszolta Andrew. Akkor én is őszinte leszek: kegyetlenül fáj
a fejem és már rég megbántam, hogy egyáltalán beleártottam magam.
Sokkal igazságosabb lenne, ha te feküdnél most itt. És ezt komolyan
gondolom. A mentők jöttek mentek, végül már csak Harry és Borroughs
maradt a bárban. Remélem, nem okoztunk nagyon nagy kárt a
berendezésben mondta Harry. Egyáltalán nem vészes. Sőt, a
vendégeim még értékelik is, ha van néha egy kis élő műsor. De jobb
lesz, ha a közeljövőben egy kicsit óvatosabban jár kel. A srácok főnöke
nem lesz elragadtatva, ha a történtek a fülébe jutnak válaszolta
Borroughs. Igen? kérdezte Harry. Úgy érezte, hogy Borroughsból valami
kikívánkozik. És ki a főnökük? Én nem mondtam semmit, de az a fickó a
képen, amit itt lengetett, átkozottul hasonlít hozzá. Harry elgondolkodva
bólintott. Akkor nem árt felkészülnöm és megfelelően felfegyverkeznem.
Van ellene kifogása, hogy magammal vigyek még egy nyársat? 9. Két
mutogatás, egy részeg, egy meleg és a fekete vipera Harry talált egy
fogorvost a King Crosson, aki a szájába pillantva közölte, hogy szép
munka lesz újra felépíteni a félbetört metszőfogát. Azután ellátta egy
ideiglenes pótlással, amiért olyan szemérmetlenül magas összeget kért,
hogy Harry őszintén bízott benne, hogy az oslói rendőr főkapitányt
egyszer elég széles jókedvében találja majd ahhoz, hogy megtérítsék a
költségeit. Az irodában megtudta, hogy Andrew nak eltört három
bordája, továbbá erős agyrázkódást kapott, így aztán a következő
hetekben aligha hagyhatja majd el a betegágyat. Ebéd után Harry
megkérte Lebie t, hogy tartson vele a kórházba, mert szeretne néhány
látogatást tenni. Elhajtottak a St. Etienne Kórházhoz, ahol belépéskor be
kellett írniuk a nevüket egy méretes, vaskos könyvbe, amely egy még
méretesebb apáca előtt hevert, aki karba tett kézzel trónolt egy ablak
mögött. Harry megpróbált 114

115 útbaigazítást kérni tőle, de az apáca csak a fejét rázta és a folyosó

felé mutogatott. Nem beszél angolul adta meg a magyarázatot Lebie.
Azután egy recepcióspulthoz jutottak, ahol egy fiatal, mosolygós férfi
nyomban beütötte a keresett betegek nevét a számítógépbe, megadta
nekik a szobaszámokat, majd útba is igazította őket. Tíz másodperc alatt
a középkorból a huszonegyedik század kapujába jegyezte meg Harry.
Váltottak néhány szót a kék és sárga árnyalatokban pompázó Andrew
val, aki meglehetősen rossz hangulatban volt, és röpke öt perc alatt
kimorogta őket a szobájából. A késes fickót egy emelettel feljebb, egy
egyágyas szobában találták meg. A karja felkötve, cipóra dagadt arcából
pedig épp olyan gyűlölködő tekintet villant Harryra, mint előző este. Mi a
francot akarsz, te mocskos zsaru? kérdezte. Harry egy széket húzott az
ágy mellé, és leült. Tudni akarom, hogy adott e Evans White megbízást
Inger Holter meggyilkolására, hogy ki kapta a feladatot és miért. A késes
nevetni próbált, de köhögés lett belőle. Sejtelmem sincs, miről beszélsz,
fakabát, de az a gyanúm, hogy neked sincs. Hogy van a vállad?
érdeklődött Harry. A férfi szeme hirtelen mintha kidülledt volna. Meg ne
pró... Harry előhúzta a grillnyársat a zsebéből. A késes homlokán egy
vastag, kék ér rajzolódott ki. Csak szórakozol... Harry egy szót sem
szólt. Te teljesen megőrültél! Nehogy azt hidd, hogy ezt megúszod! Ha
csak egyetlen karcolást találnak rajtam, miután elhúztatok innen,
azonnal repülsz a szaros állásodból, te rohadék! Az utolsó szavakat már
fej hangon sipította. Harry a késes szájára nyomta mutatóujját.
Csendesebben, ha szabad kérnem. Látod azt a nagydarab, kopasz
pasast az ajtóban? Talán nem olyan feltűnő a hasonlóság, de annak a
férfinak az unokaöccse, akinek tegnap betörtétek a fejét egy
krikettütővel. Kifejezetten ragaszkodott hozzá, hogy velem jöhessen ma.
Az a dolga, hogy befogja a szádat, míg én leszedem rólad a kötést és
pontosan oda szúrom ezt a helyes kis jószágot, ahol nem lesz nyoma.
Hiszen úgyis van már ott egy lyuk, nem igaz? Óvatosan megszorította a
késes jobb vállát, akinek ettől patakzani kezdett a könnye, a mellkasa
pedig hevesen hullámzott. A pillantása 115

116 Harry és Lebie között ugrált. Az emberi természet egy vad és

átláthatatlan rengeteg, amelyen mintha valóságos futótűz vágott volna
utat Harry szeme láttára, és a késes végül kinyitotta a száját. Minden
kétséget kizáróan igazat mondott. Semmi olyat nem tehettek velem, amit
Evans White ne torolna meg rajtam tízszeresen, ha megtudja, hogy
elárultam. Ti is nagyon jól tudjátok, hogy lenne miről mesélnem, de
tartom a számat. Úgyhogy csak tessék. De előbb hadd közöljem veletek:
rossz nyomon jártok. Méghozzá kicseszettül rossz nyomon. Harry a
kollégájára pillantott, aki alig észrevehetően megrázta a fejét. Harry rövid
gondolkodás után felállt, és az éjjeliszekrényre tette a nyársat. Jobbulást
mondta végül. Hasta la vista válaszolta a késes, mutatóujjával Harryra
célozva. A szálloda recepcióján Harryt egy üzenet várta. Felismerte az
őrs központi számát, és a szobájából azonnal vissza is hívta. Yong Sue
jelentkezett. Újra végigmentünk az összes személyi aktán mondta.
Ezúttal valamivel alaposabban. Nem tudom, hallottál e róla, de nálunk
vannak olyan enyhébb szabálysértések, amiket három év után törölnek
a hivatalos személyi aktákból. Itt így működik a törvény, nem vehetünk
figyelembe elévült kihágásokat. De mivel szexuális vonatkozású ügyről
van szó... Hogy is mondjam, van tartalékban egy másolt fájlunk, ami a
legkevésbé sem hivatalos, viszont találtam benne valami érdekeset.
Igen? Inger Holter főbérlőjének, Hunter Robertsonnak makulátlan volt az
aktája. De amikor egy kissé alaposan utánanéztünk, kiderült, hogy két
alkalommal is elítélték mutogatásért. Elég súlyos volt. Harry megpróbálta
elképzelni, milyen lehet a nem súlyos mutogatás. Pontosabban?
Nyilvánosan fogdosta a nemi szervét. Ez persze önmagában semmit
nem jelent, de van itt még valami. Lebie ma elment hozzá, de Robertson
nem volt otthon, csak egy izgága dög, aki a bejárati ajtó mögül ugatott.
Miközben Lebie várt, felbukkant a szomszéd. Mint kiderült, szerda
esténként ő szokta megsétáltatni és megetetni Robertson kutyáját és
saját kulcsa van a 116

117 lakáshoz. Lebie természetesen megkérdezte tőle, hogy Inger Holter

halálának estéjén is így történt e, amire a férfi igennel válaszolt. És
utána? Robertson korábban azt vallotta, hogy ezen az estén otthon
tartózkodott egyedül. Gondoltam, jobb, ha mihamarabb tudomást szerzel
róla. Harry érezte, ahogy a pulzusa felgyorsul. Most mit csináltok?
Holnap reggel kimegy érte egy járőrkocsi, behozzuk, még mielőtt
munkába indulna. Hm. Annak idején hol és mikor történtek azok az
iszonytató gaztettek? Lássuk csak. Ha jól emlékszem, egy parkban. Meg
is van. Green Park. Az egy kis... Ismerem szakította félbe Harry, és már
döntött is. Azt hiszem, sétálok egyet. Úgy láttam, mintha a parknak
állandó lakói is lennének. Hátha tudnak valamit. Harry feljegyezte az
esetek pontos időpontját abba a kis, fekete naptárba, amit az apjától
kapott karácsonyra. Minden karácsonyra kapott egyet. Csak a móka
kedvéért, Yong. Mi számít nem súlyos mutogatásnak? Mondjuk,
tizennyolc évesen, ittasan a hátsónkat mutogatni az elhaladó
járőrkocsinak a norvég nemzeti ünnepen. Harry hirtelen szóhoz sem
jutott a meglepetéstől. Yong elégedetten kuncogott a vonal túlsó végén.
Ezt meg hogyan...? hápogta Harry. Hihetetlen, mit ki nem lehet deríteni
néhány jelszó és egy dán kolléga segítségével, aki a szomszéd irodában
ül. Yong most már szívből kacagott. Harry érezte, ahogy lassan elfogja
az idegesség. Remélem, nem haragszol Yong hangja hirtelen
aggodalmassá vált. Alighanem most hasított belé, hogy talán átlépett
egy határt. A többieknek nem árultam el. Olyan boldogtalannak tűnt,
hogy Harry már nem is tudott volna haragudni rá. A járőrkocsiban ülő
rendőrök egyike nő volt közölte Harry. Utólag azt mondta, hogy nagyon
jó seggem van. Yong nevetése újra felszabadultan csengett. A parkban
épp akkor kapcsolódtak fel a lámpák, amikor Harry a padok felé indult.
Azonnal felismerte az ott üldögélő szürke férfit. Jó estét! 117

118 A férfi feje, ami eddig a mellkasán pihent, lassan felemelkedett és

egy barna szempár hunyorgott Harryra, de a pillantása nagyon távolinak
tűnt. Fig? kérdezte kásás hangon. Hogyan? Fig, fig ismételte a férfi, két
ujjával a levegőben hadonászva. Oh, fag. Egy cigarettát szeretne?
Yeah, fig. Harry két szálat halászott elő a csomagból, és az egyiket a
férfinak nyújtotta. Rágyújtottak. Egy pillanatig csendben ültek, csak a
cigarettára koncentrálva. Egy milliós nagyváros közepén voltak,
Harrynak hirtelen mégis az az érzése támadt, mintha valahol a világ
végén üldögélnének. Talán a sötétség és a láthatatlan tücsöklábak
ciripelése miatt volt. Vagy az együtt dohányzás szertartásossága és
időtlensége okán. Megveszed a kabátomat? Harry vetett egy pillantást a
férfi kabátjára, egy vékony anyagból készült, feketében és harsány
pirosban pompázó széldzsekire. Az őslakosok zászlója magyarázta a
férfi, és Harry felé fordította a dzseki hátát. Az unokaöcsém csinálta
nekem. Harry udvariasan visszautasította az ajánlatot. Hogy hívnak?
kérdezte a bennszülött. Harry? Az angol név. Nekem is angol nevem
van, Josephnek hívnak. Ph val. Igazából zsidó név. Tudod, mint Jézus
apja. Joseph Walter Roderigue. A törzsi nevem Ngardagha. N gar dag
ha. Gyakran vagy itt a parkban, Joseph? Igen, gyakran. Joseph újra
visszaváltott az ezerméteres pillantásra. Aztán nagyobbacska
gyümölcsleves üveget húzott elő a dzseki alól, odakínálta Harrynak.
Azután alaposan meghúzta, és gondosan visszacsavarta a kupakot.
Amikor a dzseki félrecsúszott, Harry egy tetoválást pillantott meg a férfi
mellkasán. A Jerry felirat futott át keresztben egy feszületen. Szép a
tetoválásod, Joseph. Megkérdezhetem, ki az a Jerry? Jerry a fiam. Az
én kisfiam. Négy éves. Joseph szétterpesztette az ujjait a levegőben,
miközben megpróbált elszámolni négyig. Négy. Értem. És hol van most
Jerry? Otthon hadonászott Joseph a levegőben, feltehetőleg abba az
irányba, amerre az otthont sejtette. Az anyjánál. Idehallgass, Joseph.
Egy Hunter Robinson nevű 118

119 férfit keresek. Fehér, alacsony, kopaszodik. Időnként felbukkan itt a

parkban. És előszeretettel... mutogatja magát. Tudod, kire gondolok?
Láttad már ezt a férfit, Joseph? Persze, persze jönni fog bólogatott
Joseph, majd unottan megdörgölte az orrát, mintha Harry valami teljesen
magától értetődő dologról beszélne. Csak várj, jönni fog. Harry
megvonta a vállát. Nem volt benne biztos, hogy komolyan lehet venni
bármit, amit Joseph mond, de miután nem volt más választása, ott
maradt és adott még egy cigarettát a férfinak. Üldögéltek a padon,
miközben lassan leszállt az este, és a sötétség szinte tapinthatóvá vált.
Amikor a távolban megszólalt egy harang, Harry már a nyolcadik ciginél
tartott. Mélyen leszívta a füstöt. Søs azt mondta neki, amikor utoljára
moziban voltak, hogy ideje lenne leszoknia végre. Választásuk a Robin
Hood, a tolvajok fejedelme című filmre esett, a lehető legrosszabb
szereposztással, amit Harry a 9 es terv az űrből óta látott. Søst azonban
egy pillanatig sem zavarta, hogy Kevin Costner Robin Hoodja ékes
amerikai angolsággal válaszolgat Notthingham seriffjének. Søst semmi
sem zökkentette ki: sikkantgatott a gyönyörűségtől, amikor Costner
rendet tett a sherwoodi erdőben, és könnyekkel a szemében szipogott,
amikor Marian és Robin végül egymásra találtak. Mozi után egy
kávézóba mentek, ahol Harry kakaót rendelt Søs nek, ő pedig elmesélte,
milyen gyönyörű lakást kapott a Sogn központban, bár néhány
szomszédjának, akikkel egy folyosón lakik, valami nem stimmel a
fejével. Azután közölte Harryval, hogy le kellene szoknia a dohányzásról.
Ernst szerint veszélyes mondta Søs. Hogy bele lehet halni. Ki az az
Ernst? kérdezte Harry, de Søs válasz helyett csak kuncogott. Azután
újra elkomolyodott: Nem szabad dohányoznod, Harald. Nem halhatsz
meg, hallod? A Harald még az anyjuktól származott. Harry keresztnevét
az apja harcolta ki. Olav Hole, aki rendes körülmények között
mindenben igazat adott a feleségének, felemelte a hangját és jottányit
sem engedett abból, hogy a fiát a nagyapja után nevezzék el, aki
tengerész volt, és már önmagában csak ezért is pompás fickó. Az anyja
végül egy gyenge pillanatában 119

120 engedett neki, amit aztán keserűen meg is bánt. Létezik bárki, aki
vitte bármire is ezzel a névvel? mondogatta mindig. Mindenesetre az
anyja elkezdte Harryt a saját nagybátyja után Haraldnak szólítani, és
most, anya halála után Søs is követte a példát. Talán így próbálta
kitölteni az utána maradt űrt. Harry nem tudta. Olyan sok furcsaság
bolyongott ennek a lánynak a fejében. És amikor megígérte neki, hogy
ha nem is azonnal, de előbb utóbb egészen biztosan abbahagyja majd a
dohányzást, könnyes szemmel, tejszínhabbal az orra hegyén mosolygott
vissza. Ő pedig most a padon ülve azt képzeli, hogy a cigarettafüst óriási
kígyó módjára a teste körzé tekeredik. Bubbur. Joseph felriadt. Az őseim
a varjúnemzetséghez tartoztak mondta mindenféle bevezetés nélkül és
feltámaszkodott. Tudtak repülni. Úgy tűnt, az alvás teljesen
felélénkítette. Kezével erősen megdörgölte az arcát. Repülni nagyon
klassz dolog. Van egy tízesed? Harrynak csak egy húszdollárosa volt.
Az is jó lesz közölte Joseph, és elmarta a bankjegyet. Úgy tűnt, hogy az
imént csak egy pillanatra tisztult ki a kép, és Joseph agyát máris újra
elborítják a felhők. Érthetetlen motyogásba kezdett, ami arra a nyelvre
hasonlított, amelyen Andrew beszélt Toowoombával. Kreol. A
bennszülött álla végül újra a mellkasára csúszott. Már éppen eldöntötte,
hogy miután elszívta a cigarettát, útnak indul, amikor Robertson
mégiscsak felbukkant. Harry félig meddig arra számított, hogy a férfi
kabátban lesz, végtére is egy valamirevaló mutogatóst általában így
képzel el az ember, Robertson azonban teljesen hétköznapi öltözéket,
fehér pólót és farmert viselt. Jobbra balra forgatta a fejét és furcsa
ringatózó lépésekkel sétált, mintha olyan zene ritmusára mozogna, ami
csak az ő fejében szól. Jó estét, Robertson. Próbáltuk elérni magát.
Üljön le. Robertson körülnézett, majd odatipegett Harryhoz. Nagyon úgy
festett, mint aki a legszívesebben kereket oldana, de végül rezignált
sóhajjal leült a padra. Már mindent elmondtam, amit tudok közölte. Miért
kínoznak még mindig? Mert megtudtuk, hogy a múltban maga kínzott
másokat. Másokat kínoztam? De hát én soha nem bántottam senkit! 120

121 Harry alaposan végigmérte a férfit. Robertson az a fajta ember volt,

akit csak nagy erőfeszítések árán lehetett szimpatikusnak találni, de
Harry ennek ellenére sehogy sem tudta elképzelni róla, hogy
sorozatgyilkos lenne. Ettől aztán eléggé mogorva lett, mivel ez egyúttal
azt is jelentette, hogy csak az idejét vesztegeti. Tudja, hány fiatal
lánynak okozott álmatlan éjszakákat? Harry igyekezett annyi megvetést
erőltetni a hangjába, amennyi csak tőle telt. Hogy hányan képtelenek
megszabadulni attól az émelyítő képsortól, amint maga előttük
maszturbál? Hányan érzik úgy, hogy képletesen megerőszakolta őket?
Hiszen betolakodott a tudatukba, megfosztotta őket a
biztonságérzetüktől és elérte, hogy sötétedés után ki se merjenek lépni
az utcára. Megalázta és bemocskolta őket. Robertson nem tudta
megállni nevetés nélkül. Van még, biztos úr? És mi van azokkal, akiknek
megnyomorítottam a szexuális életét? Vagy akik azóta olyan
rettegésben élnek, hogy életük végéig gyógyszerezni kell őket? De ha
már itt tartunk, hadd jegyezzem meg: a kollégája jobban teszi, ha vigyáz
magára. Az, amelyik azt mondta nekem, hogy hat évet kaphatok
bünrészességért, ha nem állok vigyázzban és nem teszek vallomást a
magukfajta huligánoknak. Időközben viszont beszéltem az
ügyvédemmel, aki fel fogja keresni a főnöküket. Úgyhogy ne próbáljon
megint blöffölni nekem! Oké, többféle módon is csinálhatjuk, Robertson
mondta Harry, de maga is érezte, hogy közel sem ér el olyan hatást a
tróger rendőr szerepében, mint Andrew. Elmesélheti nekem itt és most,
amit tudni akarok, vagy......vagy bevitet a kapitányságra. Köszönöm, ezt
már hallottam. Úgyhogy legyen szíves, vitessen be, hogy az ügyvédem
egy órán belül kihozhasson, én pedig beperelhessem magát meg a
kollégáit zaklatás miatt. Csak tessék! Én nem egészen erre gondoltam
folytatta Harry nyugodtan. Inkább valami laza, diszkrét szivárogtatásra
céloztam egy kellőképpen szenzációéhes vasárnapi magazin számára.
A forrást természetesen lehetetlen lenne kinyomozni. Már látom is a
címlapot. Inger Holter főbérlője (lásd a fotón), akit korábban
mutogatásért ítéltek el, a rendőrség figyelmének a középpontjába került

122 Elítéltek? Pénzbírságot kellett fizetnem, könyörgöm! Negyven

dollárt! Hunter Robertson hangja egyre magasabb régiókba csapott.
Igen, tudom, hogy csak kisebb botlás volt bólogatott Harry megértően.
Olyan kicsi, hogy a mai napig könnyedén titokban tudta tartani még a
közvetlen környezete előtt is. De persze a környéken mindenki bújja a
vasárnapi lapokat, nem igaz? Kínos. És mit fognak szólni a
munkahelyén...? A szüleiről nem is beszélve. Robertson összezuhant. A
tartás úgy illant el belőle, mint a levegő egy kipukkadt gumilabdából.
Ahogy ott ült, egy liszteszsákra emlékeztette Harryt. Nyilvánvaló volt,
hogy a szülők említésével fájó pontra tapintott. Maga szívtelen rohadék
fújtatta Robertson rekedtes, elkínzott hangon. Hogy a fenébe
teremhetnek a földre olyan emberek, mint maga? Rövid szünet után
hozzátette: Mit akar tőlem? Mindenekelőtt azt akarom tudni, hol volt
azon az estén, amikor Inger Holtert meggyilkolták. Már elmondtam a
rendőrségnek, hogy otthon voltam, egyedül és... Nos, ez a beszélgetés
akkor véget is ért. Remélem, a szerkesztőség talál majd valami klassz
képet magáról állt fel Harry. Oké, oké. Nem voltam otthon! Robertson
szinte már kiabált. Hátrahajtotta a fejét és behunyta a szemét. Harry
visszaült. Egyetemista koromban a város egyik legjobb negyedében
laktam albérletben. Az utca túloldalán egy özvegyasszony lakott szólalt
meg hirtelen Harry. Minden péntek este pontban hét órakor félrehúzta a
függönyöket. Ugyanazon az emeleten laktam én is, így teljes rálátásom
nyílt a nappalijára. Különösen péntekenként, amikor felkapcsolta a
hatalmas kristálycsillárt. Az özvegy a hét többi napján az a fajta
jelentéktelen, szemüveges, gyapjúkardigános hölgy volt, akivel az ember
a villamosmegállóban vagy a patikában találkozik. De péntek este
hétkor, amikor az előadás megkezdődött, az embernek eszébe sem
jutott az a köhécselő, savanyú képű figura, aki lenni szokott. Olyankor
japán motívumokkal díszített selyemköntöst viselt fekete, tüsarkú
cipővel. Fél nyolckor pedig férfilátogatója érkezett. Háromnegyed
nyolckor levette a köntöst és felfedte fekete fűzőjét. Nyolc órára már a
fűzőtől is megszabadult, 122

123 és az események a Chesterfield kanapén folytatódtak. Fél kilenckor

a látogató távozott, a függönyt behúzták és az előadás véget ért.
Érdekes nyugtázta Robertson szarkasztikusan. Az sokkal érdekesebb
volt, hogy soha nem lett belőle semmiféle botrány. Ha valaki az utcának
azon az oldalán lakott, ahol én, óhatatlanul is szemtanúja lett olykor az
eseményeknek. Sőt egészen biztos vagyok benne, hogy a szomszédaim
többsége rendszeresen figyelte is az előadást. De soha senki nem
beszélt róla, és amennyire tudom, nem is jelentették fel. A másik
érdekesség az alkalmak rendszeressége volt. Először azt gondoltam,
hogy talán a partnere az oka, az ő időbeosztásához, munkájához
alkalmazkodnak, vagy talán házas az illető, de idővel arra jutottam, hogy
csak az időpont állandó, a partnerek viszont változtak. És ekkor értettem
meg, hogy az özvegy tisztában van azzal, amit minden tévécsatorna is
tud: ha az ember hozzászoktatta a közönséget ahhoz, hogy egy
programot mindig ugyanabban az időpontban sugároz, akkor a lehető
legnagyobb kárt azzal okozhatja a műsornak, ha megváltoztatja a
kezdés időpontját. Neki pedig pontosan a közönség volt az, ami
megfűszerezte a szexuális életét. Érti? Értem válaszolta Robertson.
Nos, hogy miért is meséltem el magának ezt a történetet? Akkor jutott
eszembe, amikor emitt horpasztó Joseph barátunk olyan határozottan
állította, hogy maga jönni fog ma este. Én pedig utánanéztem a
naptáramban, és minden egybevágott. Szerda van, és Inger Holter is
szerda este tűnt el. És ugyancsak szerda volt mind a két alkalommal,
amikor mutogatásért nyakon csípték. Magának is állandó előadása van,
nem igaz? Robertson nem válaszolt. Ezért a kérdésem így hangzik:
hogyhogy nem jelentették fel magát többször? Hiszen az utolsó alkalom
óta már négy év telt el. Az emberek általában nem nagyon értékelik, ha
valaki kislányoknak mutogatja magát. Ki mondta, hogy kislányokról volt
szó? kérdezte mogorván Robertson. És ki mondta, hogy nem értékelik?
Harry, ha tudott volna füttyenteni, most megtette volna. Az utcán
veszekedő meleg pár jutott az eszébe, akikbe a múltkor botlott bele.
Vagyis férfiaknak mutogatja magát állapította meg, inkább csak
magának. A környék melegeinek. Így már érthető, miért nem abajgatják.
A közönsége is állandó? Robertson megvonta a vállát. 123

124 Jönnek mennek. De azt tudják, hogy mikor és hol láthatnak. És

tényleg soha semmi feljelentés nem volt? Néha előfordul egy egy kósza
járókelő, de már sokkal óvatosabbak vagyunk. Akkor, ha jól sejtem, ma
este is akad itt néhány tanú arról az estéről, amikor Inger Holternek
nyoma veszett? Robertson bólintott. Egy ideig csendben ültek és Joseph
hortyogását hallgatták. Lenne még valami, ami nem egészen stimmel
szólalt meg végül Harry. Egy ideje itt motoszkál már az agyamban, de
igazán csak akkor figyeltem fel rá, amikor meghallottam, hogy szerda
esténként a szomszédja eteti a kutyáját. Néhány férfi sétált el mellettük,
majd megálltak az utcai lámpák fényének a peremén. Azon tűnődtem,
hogy miért kellett aznap megetetni, amikor Inger maradék húsokkal
felpakolva indult haza az Alburyből? Először azt gondoltam, hogy talán
csak nem beszéltek egymással, vagy hogy a lány a maradékot
másnapra szánta. De azután az is eszembe jutott, hogy a maga kutyája
nem eszik... vagy legalábbis nem ehet húst. Ebben az esetben mit akart
Inger a maradékokkal? A bárban azt mondta, hogy a kutyának lesz.
Miért hazudott volna erről? Nem tudom válaszolta Robertson. Harry
észrevette, hogy a férfi az óráját nézi. Lassan itt lehet az előadás
kezdete. Még egy utolsó kérdés, Robertson. Mit tud Evans White ról?
Robertson vizenyős, kék szemében Harry mintha a félelem halvány
szikráját vélte volna felfedezni. Nagyon keveset válaszolta Robertson.
Harry feladta. Nem jutott túlságosan sokra. Hiába forrt benne a vágy a
vadászat iránt, ez az egész valahogy folyton kisiklott az ujjai közül. A
fenébe is, néhány nap múlva így is, úgy is hazautazik. Ám ez a gondolat
egy kicsit sem derítette jobb kedvre. Amit a tanúkról mondott az imént
szólalt meg hirtelen Robertson. Örülnék, ha nem... Nem fogom
tönkretenni az előadását, Robertson. Tudom, hogy a közönsége nagyra
értékeli. Harry a cigarettásdobozba kukkantott, kivett belőle még egy
szálat, és a maradékot Joseph zsebébe dugta. Azután felállt. Én a
magam részéről legalábbis rendkívül hálás voltam az özvegy
magánszámáért. Az Alburyben szokás szerint fergeteges hangulat
uralkodott. A hangfalak az It s Raining Men t bömbölték teljes 124

125 hangerőn, a bár színpadán pedig három fiú állt mindössze egy egy
hosszú stólába burkolózva. A közönség üvöltött a gyönyörűségtől és
bömbölve énekelt. Harry egy darabig nézte a show t, majd Birgittához
indult a bárpulthoz. Te miért nem énekelsz, szépfiú? kérdezte egy jól
ismert hang. Harry megfordult. Ottó ezen az estén nem női ruhát, hanem
egy mélyen kigombolt, rózsaszín selyeminget viselt, ám a jelzésértékű,
leheletnyi sminkkel együtt ez is gondosan megkomponált összhangot
sugárzott. Sajnálom, Ottó, de nincs semmi hangom. Eh, ti skandinávok
mind egyformák vagytok. Egyszerűen nem tudtok kibújni a bőrötökből
addig, amíg nem isztok eleget ahhoz, hogy már ne legyetek olyan... ó,
tudod te, mire gondolok. Ottó leeresztett szemhéját látva Harry elnevette
magát. Velem ne flörtölj, Ottó. Reménytelen eset vagyok. Reménytelenül
hetero, mi? Harry bólintott. Akkor legalább hadd hívjalak meg egy italra,
szépfiú. Mit kérsz? Ottó Harrynak egy grépfrútlevet, magának pedig egy
Bloody Maryt rendelt. Koccintottak, és Ottó egy lendülettel felhajtotta az
itala felét. Az egyetlen, ami szerelmi bánat idején segít közölte, majd
felhörpintette a maradékot is. Megborzongott, rendelt még egyet, azután
Harryra függesztette pillantását: Tehát, még soha nem szexeltél férfival.
És még csak nem is álmodoztál róla? Harry a poharat forgatta a
kezében. Az attól függ, hogy mit értesz álmodozás alatt. Én legfeljebb
rémálomnak nevezném. Látod, látod, ez az csóválta meg a fejét Ottó.
Ezek szerint álmodban már feltetted magadnak a kérdést. Az ösztönöket
nem lehet elnyomni, szépfiú. Látom a szemeden, hogy benned van. Már
csak az a kérdés, hogy mikor aktivizálódik. Mindig is arra vártam, hogy
valaki felébressze bennem a homoszexuálist válaszolta Harry szárazon.
Sajnálom, de én nem hiszek ebben. Ez már a születéskor eldől. Az
ember vagy meleg, vagy nem. Az, hogy a környezet vagy a neveltetés
befolyásolná, épületes baromság. Mit nem mondasz? Én meg mindig azt
hittem, hogy az anyám és a nővérem tehetnek mindenről... fakadt ki
Ottó, és színpadiasan a homlokára csapott. Harry nem reagált a
nagyjelenetre, hanem folytatta a gondolatot: 125

126 Ezt a tudósok is bebizonyították, ugyanis az utóbbi években egyre

több olyan kutatást végeztek, ahol melegek agyát vizsgálták. Az AIDS
megjelenése óta egyre több olyan holttest hozzáférhető a kutatók
számára, akikről határozottan tudni lehet, hogy homoszexuálisok
voltak... Kétségtelenül ez a betegség egyik legpozitívabb hozadéka
jegyezte meg Ottó velősen, és beleszürcsölt a szívószálba. Arra jutottak,
hogy fizikai különbségek vannak a hetero és a homoszexuálisok agya
között. Igen, arra, hogy a heterók agya lényegesen kisebb, mint a miénk.
Valami olyat mesélj, szépfiú, amiről még nem hallottam. Viszont az a
paradoxon is felmerült, hogy a kutatók szerint ennek az aprócska
különbségnek, amitől az ember meleg lesz, örökölhetőnek kell lennie.
Ottó a szemét forgatta. És akkor mi van? Azt hiszed, hogy egy meleg
nem szexel nőkkel is, ha rá van kényszerítve? Ha a társadalom ezt
követeli tőle? Ha nincs más alternatívája? kérdezte Ottó hatalmas
gesztusok kíséretében. Miért ne lehetne egy nő pótlék? Ez pontosan
ugyanolyan, mint amikor a heteró férfiak egymással dugnak a
börtönben. Ezek szerint akkor a melegek nőkkel is lefekszenek?
kérdezte Harry. Szerencsére én még soha nem kerültem olyan
kényszerhelyzetbe, mint amit a melegek többségének el kell viselnie.
Müvészcsaládból származom, és már tízéves koromban kijelentettem,
hogy homoszexuális vagyok, bár akkoriban inkább csak az vezérelt,
hogy érdekessé tegyem magam. Később azonban egyetlen okot sem
találtam arra, hogy visszavonjam a kijelentésemet. Épp ezért számomra
pont ugyanolyan nehéz elképzelni, minek kellene történnie ahhoz, hogy
egy nővel csináljam, mint neked azt, hogy rávesd magad egy hamvas
cellatársadra. Bár az az érzésem, hogy neked valamivel azért könnyebb
dolgod lenne... Jól van, elég lesz! szólt rá Harry. Miféle beszélgetés ez
tulajdonképpen? Te kérdezősködsz itt mindenféléről, ami az oldaladat
fúrja, szépfiú. Ottó Harryéra tette a kezét. Talán nem ártana egy nap
kielégíteni a kíváncsiságodat. Harry érezte, hogy a füle lángolni kezd.
Csendben átkozta ezt a meleg bohócot, akinek sikerült annyira zavarba
hoznia, hogy most úgy fest, mint egy elővigyázatlan angol, aki hat órát
töltött a spanyol tengerparton. 126
127 Kössünk egy rém vulgáris fogadást javasolta Ottó csillogó szemmel.
Fogadok száz dollárban arra, hogy még mielőtt visszatérsz Norvégiába,
a kecses, puha kacsód érinteni fogja nemesebb részeimet. Mered állni a
fogadást? Harry bíborszínű ábrázata láttán Ottó kezét összecsapkodva
hahotázott. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy kidobd a pénzed az ablakon,
én benne vagyok válaszolta Harry. De mintha úgy értesültem volna,
hogy szerelmi bánatod van, Ottó. Neked most nem otthon kellene ülnöd
összezuhanva, ahelyett, hogy heterókat térítgetsz? Alig ejtette ki a
kérdést a száján, máris megbánta. Maga is rosszul viselte, ha valaki az
ő kárára élcelődött. Ottó visszahúzta a kezét és sebzett pillantást vetett
Harryra. Elnézést, csak fecsegek összevissza. Nem úgy gondoltam tette
hozzá gyorsan Harry. Ottó megvonta a vállát. Van valami fejlemény a
nyomozásban? kérdezte. Semmi felelte Harry némileg fellélegezve a
témaváltás miatt. Nagyon úgy fest, hogy a lány ismeretségi körén kívül
kell keresgélnünk. Ismerted egyébként? Itt mindenki ismerte Ingert.
Beszéltél is vele néha? Hát, igen, váltottam vele néhány szót. Ha engem
kérdezel, egy kissé könnyelmű volt. Könnyelmű? Hajlamos volt
elcsavarni a hetero vendégek fejét. Kihívóan öltözködött, a pillantása és
a mosolya is egy kicsit intenzívebb volt a kelleténél, mintha folyton egy
kis extra borravalóra számított volna. Úgy érted, hogy a vendégek közül
valaki...? Én csak azt gondolom, hogy talán nem is kell olyan messze
keresgélni, biztos úr. Ezt meg hogy érted? Ottó körbepillantott és
felhajtotta az italát. Csak fecsegek összevissza, szépfiú válaszolta, és
elkezdte összeszedegetni a holmiját. Most pedig azt teszem, amit
javasoltál. Hazamegyek és összezuhanok. Vagy nem ezt rendelte,
doktor úr? Azzal odaintett az egyik stólás fiúnak a pult mögött, aki erre
egy papírtasakot nyomott a kezébe. Ne feledkezz meg az előadásról!
kiáltott vissza Ottó a válla fölött. 127

128 Az Albury most már zsúfolásig megtelt. Harry diszkréten ücsörgött a

bárpult mellett, ahonnan zavartalanul bámulhatta Birgittát munka
közben. Követte a mozdulatait: a kezét, ahogy sört csapol, pénzt vált és
italt kever, a testét, ahogy kiszámított mozdulatokkal ide oda hajlong,
lépked és pördül a pult mögött. Láthatólag az összes távolság
beléivódott már: a sörcsaptól a kasszáig, majd vissza a pulthoz.
Megbabonázva bámulta, ahogy az arcába hulló haját gyors mozdulattal
hátrasimítja, miközben a pillantása időnként végigsuhan a vendégek
során, hogy elcsípje az újabb rendeléseket és persze Harryt is. A
szeplős arc ilyenkor felderült, Harry pedig érezte, hogy a szíve zakatolni
kezd. Épp az előbb volt itt Andrew egyik barátja mondta Harrynak,
amikor végre odajutott hozzá. Meglátogatta Andrew t a kórházban és
átadta az üdvözletét. Utánad is érdeklődött, azt hiszem, még mindig itt ül
valahol előrébb. Igen, ott van. Birgitta az egyik asztalra mutatott, Harry
pedig azonnal felismerte a szép, fekete férfit. Toowoomba volt az, a
bokszoló. Harry átnyomakodott a tömegen az asztalához. Zavarok?
kérdezte. Dehogy! Ülj le. mosolygott rá szélesen a férfi. Csak üldögélek
itt és várom, hátha felbukkan valami régi cimbora. Harry leült. Robin
Toowoomba, The Murri továbbra is szélesen mosolygott. Hirtelen kissé
kínossá vált a csend, úgyhogy Harry igyekezett feldobni valami témát:
Ma beszélgettem valakivel a varjú törzsből. Nem is tudtam, hogy
ilyenfajta törzsi nevek is léteznek. Te melyikhez tartozol? Toowoomba
csodálkozva nézett rá. Ezt hogy érted, Harry? Én queenslandi vagyok.
Harry most jött rá, milyen ostobán hangzott a kérdése. Elnézést, hülye
kérdés volt. Úgy tűnik, ma egész nap gyorsabban jár a szám, mint az
agyam. Nem akartalak... Őszintén szólva, nem tudok túl sokat a
kultúrátokról. Csak azon tűnődtem, hogy bizonyára mindannyian egy egy
törzshöz vagy... efféléhez tartoztok. Toowoomba barátságosan
megveregette Harry vállát. Ugyan már, Harry, csak vicceltem. Lazíts,
öregem. A férfi halkan nevetett, Harry pedig ha lehet, még ostobábbnak
érezte magát. 128

129 Ne aggódj, pont úgy reagáltál, mint a fehérek többsége mondta

Toowoomba. Mi mást várna az ember? Hiszen tele vagy előítéletekkel.
Előítéletekkel? kérdezett vissza Harry, és érezte, hogy kezd ingerült
lenni. Mondtam esetleg olyasmit... Nem arról van szó, amit mondtál
szakította félbe Toowoomba. Hanem azokról a dolgokról, amiket tudat
alatt vársz tőlem. Azt hiszed, hogy valami butaságot mondtál, és
automatikusan azt várod, hogy úgy reagáljak rá, mint egy sértett gyerek.
Az eszedbe sem jut, hogy esetleg elég intelligens vagyok ahhoz, hogy
toleránsán fogadjam, mivel mégiscsak külföldi vagy. Hiszen te sem
sértődsz vérig azon, ha egy Norvégiába látogató japán turista nem tud
mindent az országról, nem igaz? Például, hogy a királyotokat Karaidnak
hívják. Toowoomba Harryra kacsintott. Nem csak rólad van szó, Harry.
Az Ausztráliában élő fehérek is már már hisztérikusan figyelnek arra,
nehogy valami rosszat mondjanak. És pontosan ez szüli az
ellentmondást. Először elvették a népemtől a büszkeségét, most pedig,
amikor már nincs sehol, halálosan rettegnek attól, hogy belénk
taposnak. A férfi felsóhajtott és kitárta hatalmas, fehér tenyerét. Mintha
egy lepényhalat fordított volna a hasával felfelé, gondolta Harry. De
mesélj inkább valamit Norvégiáról, Harry. Olvastam már róla, nagyon
szép lehet ott nálatok. És nagyon hideg. Harry pedig mesélt. A
hegyekről, a fjordokról és az ott élő emberekről. Az uniókról Dániával és
Svédországgal, az elnyomásról, Ibsenről, Nansenről és Griegről. Az
országról ott a messzi északon, amely, bár lakosait szorgalmas, haladó
szellemű népnek tekintik, leginkább egy banánköztársaságra hasonlít.
Aminek erdői és kikötői rendelkezésre állnak, amikor a hollandoknak és
az angoloknak fára van szüksége, vízesései kínálják magukat, ha
áramot kell termelni, és ahol mindennek a tetejébe még olajat is találtak.
Nekünk soha nem volt olyasmink, mint a Volvo vagy a Tuborg mesélte
Harry. Mi csupán a természeti kincseinket exportáltuk és hagytuk a
gondolkodást. Úgyszólván bearanyozott hátsóval születtünk mondta
anélkül, hogy tükörfordítás helyett megpróbálta volna megtalálni a
megfelelő angol kifejezést. Azután mesélt Åndalsnesről, arról a magas
hegyekkel körülölelt aprócska településről odafenn Romsdalenben, ami
olyan gyönyörű 129

130 volt, hogy az anyja mindig azt mondogatta, Isten egészen biztosan

ott kezdte a munkáját, és annyi időt töltött vele, hogy a világ többi részét
szinte kutyafuttában kellett összecsapnia, hogy elkészüljön vasárnapig.
Mesélt arról is, milyen volt az apjával júliusi reggeleken a fjordon
horgászni vagy apálykor a tenger illatával az orrában a parton
heverészni miközben körülötte sirályok rikoltoztak, a hegyek pedig
mozdulatlan, néma gárdisták módjára vigyázták kicsiny birodalmukat. Az
apám Lesjaskogból származik, egy kis településről a völgy másik
végéből. Anyával Åndalsnesben találkoztak egy falusi mulatságon.
Folyton arról álmodoztak, hogy nyugdíjas korukra visszaköltöznek
Romsdalenbe. Toowoomba bólintott és a sörét kortyolgatta, Harry pedig
egy újabb grépfrútlevet iszogatott. A gyomrát lassan kezdte szétmarni a
sav. Én is boldogan mesélnék arról, hogy honnan származom, Harry, de
az a helyzet, hogy engem egyetlen helyhez sem köt semmi. Brisbane
külvárosi részén nőttem fel egy kunyhóban a megemelt autópálya alatt.
Senki sem tudja, hogy apám melyik törzsből származik, olyan hirtelen
csöppent bele anyám életébe, majd tűnt el onnan, hogy senkinek sem
volt érkezése megkérdezni. Az anyámat pedig teljesen hidegen hagyta a
saját származása, neki csak az számított, hogy sikerüljön összekaparni
egy kis pénzt egy üveg borra. Be kell érnem annyival, hogy murri
vagyok. És Andrew? Nem mesélte el neked? Mit? Toowoomba
homlokán mély ránc rajzolódott ki. Andrew Kensington, ha lehet, még
nálam is gyökértelenebb. Harry nem kérdezősködött tovább, de egy
újabb sör után Toowoomba maga tért vissza a témára. Talán jobb lenne,
ha hagynám, hogy maga mesélje el neked, mivel Andrew egészen
különös körülmények között nőtt fel. Ő a bennszülöttek család nélküli
generációjához tartozik. Az mit jelent? Ez egy hosszú történet. 130

131 Az egész leginkább a rossz lelkiismeretről szól. A huszadik század

elejétől az őslakosokat érintő politikai döntéseket a mindenkori kormány
lelkiismeret furdalása határozta meg, az a bűntudat, amit a
bennszülöttek elleni túlkapások miatt éreztek. Csakhogy a jóakarat nem
mindig elegendő ahhoz, hogy javítson a helyzeten. Ha az ember egy
népet akar kormányozni, akkor nem árt, ha érti is őket. És az
őslakosokat nem értették meg? A legkülönfélébb politikai korszakok
váltogatták egymást. Én ahhoz a generációhoz tartozom, akiket
urbanizálódásra kényszerítettek. A második világháború után a kormány
úgy döntött, hogy szakítani kell a korábbi hozzáállással és elszigetelés
helyett meg kell próbálni városiasítani az őslakosokat. Igyekeztek
beleszólni abba, hogy hol éljünk, sőt, abba is, hogy kivel házasodjunk.
Sokakat akaratuk ellenére beköltöztettek a városba, hogy
alkalmazkodjanak az európai, a városi kultúrához. Az eredmény persze
katasztrofális volt. Rövid időn belül az összes kínos kérdésben a
statisztika élére kerültünk, legyen az alkoholizmus, munkanélküliség,
válás, prostitúció, bűnözés, erőszak vagy a droghasználat. Szociális
értelemben az őslakosok maradtak Ausztrália vesztesei. És Andrew?
Andrew a háború előtt született. A kormány akkoriban éppen úgy kezelt
minket, mintha valami veszélyeztetett állatfaj lennénk. Ezért csak
korlátozott lehetőségeink voltak arra, hogy például földet birtokolhassunk
vagy munkát vállaljunk. A legbizarrabb mégis az volt, hogy a törvény
jogot biztosított a hatóságoknak arra, hogy az őslakos anyáktól
elvehessék a gyermeküket, amennyiben felmerül annak a gyanúja, hogy
az apa nem bennszülött. Ha az én történetem nem is a világ
legkedélyesebb sztorija, de legalább van mit mesélnem. Andrew nak
semmije sincs. Soha nem látta a szüleit. Újszülöttként vették el az
anyjától, és egy gyermekotthonba dugták. Mindössze annyit tud, hogy
az anyját a gyermekrablás után nem sokkal holtan találták egy
buszmegállóban Bankstownban, mindössze öt mérföldnyire az intézettől.
Senki nem tudta, hogy került oda, vagy hogy miben halt meg. A fehér
apa nevét titokban tartották Andrew előtt, és egy idő múlva már nem is
érdekelte. Harry megpróbálta feldolgozni a 131

132 hallottakat. Ez tényleg törvényes volt? És hol volt ilyenkor az ENSZ

meg az emberi jogok nyilatkozata? Azt csak a világháború után adták ki.
És mi történt ezután Andrew val? Tehetséges diáknak találták és egy
angol magániskolába küldték. Azt hittem, hogy Ausztrália jobban
törekszik az egyenlőségre annál, hogy magániskolába küldjön
egyeseket. Az egészet a hatóságok irányították és fizették. Minden
bizonynyal azt akarták, hogy Andrew egy olyan politikai kísérlet sikeres
iskolapéldája legyen, amely politika egyébként csak mérhetetlen sok
fájdalmat és emberi tragédiát okozott. Amikor visszatért, beiratkozott a
sydneyi egyetemre. Ekkor csúszott ki a kezéből a gyeplő. Többször is
bajba keveredett, hamarosan elkönyvelték mint erőszakos alakot, a
jegyei pedig egyre gyatrábbak lettek. Amennyire tudom, az egész egy
boldogtalan szerelemhez köthető, méghozzá egy fehér lány iránt, aki
azért hagyta el, mert a családja nem értett egyet a választásával.
Andrew soha nem akart beszélni erről. Akárhogy is, ez egy nagyon sötét
időszak volt az életében, és még ennél rosszabbra is fordulhattak volna
a dolgok. Angliában tanult meg bokszolni, mindig azt mondta, hogy csak
ennek köszönhető, hogy túlélte az internátust. Az egyetemen újra
belekezdett, majd amikor felkínálták neki a lehetőséget, hogy
csatlakozzon a Chivers egyik turnéjához, otthagyta a tanulmányait és
egy időre lelépett Sydneyből. Nemrég láttam bokszolni jegyezte meg
Harry. Láthatólag nem felejtett el semmit. Valójában csak egy kis
kitérőnek tekintette a bokszolást, szándékában állt visszatérni az
egyetemre. De miután egyre nagyobb sikereket ért el a Chiversben,
ráadásul a sajtó is érdeklődni kezdett utána, mégis folytatta. Amikor
pedig sikerült elbokszolnia magát az ausztrál bajnokság döntőjéig,
néhány profi ügynökség is megjelent, hogy megnézzék maguknak. De a
döntő előtti este történt valami Melbourne ben. Az étteremben, ahol
vacsoráztak, valaki azt állította, hogy Andrew kikezdett egy másik döntős
barátnőjével. A fickót Campbellnek hívták, a lány pedig olyan gyönyörű
volt, hogy később Új Dél Wales szépének választották. Végül verekedés
robbant ki a konyhában, ahol Andrew, Campbell edzője, az ügynöke és
még valami fickó nagyjából mindent szétvertek. Andrew t a mosogató
mellett találták meg felrepedt szájjal, a homlokán egy vágott sebbel és
kificamodott 132

133 csuklóval. Nem lett a dologból feljelentés, de az a hír kelt szárnyra,

hogy Andrew erőszakoskodott Campbell barátnőjével. Persze vissza
kellett lépnie a döntőtől, és ezután úgy tűnt, lőttek a karrierjének. Bár
néhány jó bokszolót azért kiütött még a turnékon, a sajtó elvesztette az
érdeklődését iránta és az ügynökök sem bukkantak fel többé. Felhagyott
a versenyzéssel, majd miután újra pletykálni kezdek róla az állítólagos
alkoholproblémái miatt, egy nyugati parti turné után arra kérték, hogy
távozzon a Chiverstől is. Állítólag néhány amatőrt túlságosan
helybenhagyott. Ezután eltűnt. Nehéz lenne megmondani, mi is történt
vele ebben az időszakban, annyi bizonyos, hogy néhány éven keresztül
céltalanul lődörgött az országban, majd visszatért az egyetemre. A
boksszal végleg felhagyott? kérdezte Harry. Igen bólintott Toowoomba.
És mi történt ezután? Toowoomba intett a felszolgálónak, hogy rendezni
szeretné a számlát. Andrew jóval nagyobb lendülettel vetette bele magát
a tanulmányaiba, mint azelőtt, és egy darabig jól is mentek a dolgok.
Csakhogy aztán beköszöntött a hetvenes évek, a hippik, a partik és a
szabad szerelem kora, Andrew pedig minden kétséget kizáróan
nagykanállal habzsolta a különböző tiltott szereket. Azért úgy ahogy
letette a vizsgáit. Toowoomba elmosolyodott. Azután egy nap felébredt,
belepillantott a tükörbe és számot vetett magával. Elképesztően
másnapos volt, a szeme körül rejtélyes eredetű zúzódások
éktelenkedtek, elmúlt harmincéves, de még mindig nem fejezte be az
egyetemet és egyre szorosabb viszony fűzte mindenféle kémiai
anyaghoz. Háta mögött egy kudarcba fúlt bokszolói karrier, előtte pedig
a finoman szólva is bizonytalan jövő. Mihez kezd ilyenkor az ember?
Jelentkezik rendőrnek. Harry elnevette magát. Csak Andrew t idéztem
szabadkozott Toowoomba. Viharos múltja és életkora ellenére csodával
határos módon mégiscsak sikerült bekerülnie a rendőrtisztire, amit
alighanem főként annak köszönhetett, hogy a kormány emelni akarta az
őslakosok számát a rendőrségen belül. Így aztán Andrew levágatta a
haját, kivette a karikákat a füléből és leszámolt a kemikáliákkal. A 133

134 többit már tudod. Karrierizmussal éppen nem vádolható, de így is

Sydney legjobb nyomozói között tartják számon. Még mindig Andrew t
idézed? Toowoomba nevetett. Természetesen. Mögöttük a színpadon
már az aznap esti show fináléja zajlott, a hangfalakból egy örök siker, a
Y. M. C. A. bömbölt a Village People től. Elég sok mindent tudsz Andrew
ról jegyezte meg Harry. Andrew olyan nekem, mintha az apám lenne
mondta Toowoomba. Amikor annak idején Sydneybe költöztem, az
egyetlen célom az volt, hogy a lehető legmesszebb kerüljek az
otthonomtól. Andrew szó szerint az utcán szedett össze, és néhány
hasonszőrű fiúval együtt engem is edzeni kezdett. Ő beszélt rá arra is,
hogy kezdjem el az egyetemet. A mindenit, még egy diplomás bokszoló?
Angol és történelem szak. Remélem egy nap majd a saját népemet
taníthatom. Toowoomba hangja büszkén és eltökélten csengett. És
addig is részeg tengerészekből és vidéki fajankókból vered ki a lelket?
Toowoomba elmosolyodott. Az embernek szüksége van némi
kezdőtőkére ahhoz, hogy boldogulni tudjon a világban. Nekem pedig
nincsenek illúzióim afelől, hogy mennyit keres egy tanár. Egyébként nem
csak amatőrök ellen bokszolok, ebben az évben az ausztrál bajnokságra
is jelentkeztem. Hogy megszerezd a címet, ami nem lehetett Andrew é?
Toowoomba koccintásra emelte a poharát. Még az is lehet. A show
végeztével a bárban oszlani kezdett a tömeg. Birgitta azt mondta, hogy
valami meglepetést tartogat erre az estére, így aztán Harry türelmetlenül
várta a zárórát. Toowoomba már rendezte a számláját, de még mindig
csak ült és a poharát forgatta. Harrynak hirtelen az a bizonytalan érzése
támadt, hogy a férfi akar valamit, valami mást, mint amiről eddig
beszéltek. Jutottatok valamire azzal az üggyel, ami miatt ideutaztál,
Harry? Fogalmam sincs válaszolta Harry őszintén. Az embernek néha
az az érzése, hogy távcsővel keresgél, pedig a megoldás olyan közel
van hozzá, hogy csak valami homályos foltnak tűnik a lencsén. Vagy
hogy teljesen rossz irányba nézelődik. Harry a férfira pillantott, miközben
felhajtotta a gyümölcslé maradékát. 134
135 Lassan indulnom kell, Harry, de hadd meséljek el még egy
történetet, ami talán tovább bővítheti az ismereteidet a kultúránkról.
Hallottál már a fekete viperáról? Harry bólintott. Mielőtt Ausztráliába
utazott, olvasott valamit erről a nem különösebben méretes, de annál
veszélyesebb mérges kígyóról. Helyes. Ha a mesék igazat mondanak, a
fekete vipera nem volt mindig ilyen. Valamikor régen, még az álmok
idején, teljesen ártalmatlan kígyó volt. Az iguána ellenben, ami akkortájt
sokkal nagyobbra nőtt, mint manapság, halálos méreggel rendelkezett.
Ráadásul emberekkel és állatokkal táplálkozott. Egy nap aztán a
kenguru tanácskozásra hívta az állatokat, hogy kitalálják, miként
számolhatnának le a mohó gyilkossal, Mungoongalival, az iguánák
vezérével. Ouyouboolooey a fekete vipera, ez a félelmet nem ismerő kis
kígyó azonnal lecsapott a feladatra. Toowoomba hátradőlve, halkan és
nyugodtan mesélt, a pillantását azonban mindvégig Harryra szegezte. A
többi állat kinevette a kis kígyót, és azt mondták, hogy sokkal nagyobb
és erősebb harcosra van szükség ahhoz, hogy legyőzzék Mungoongalit.
Na, csak várjátok ki a végét!, mondta nekik Ouyouboolooey, és elkúszott
a hatalmas gyík fészke felé. Amikor odaért, illően köszöntötte a
szörnyeteget és azt mondta neki, hogy ő csupán egy aprócska kígyó, az
íze sem különösebben kellemes, és csak egy olyan helyet keres, ahol
nyugta lehet a többi állattól, mert azok folyton gúnyolják és kínozzák őt.
Ügyelj arra, hogy ne legyél láb alatt, különben pórul jársz, mondta neki
Mungoongali, akit láthatólag hidegen hagyott a kis csúszómászó. Amikor
Mungoongali másnap reggel vadászni indult, Ouyouboolooey utána
siklott. A gyík egy tábortűz mellett ülő utazót nézett ki magának. Az
embernek még pislogni sem volt ideje, és Mungoongali máris rárontott
és egy jól irányzott, hatalmas ütéssel összezúzta a koponyáját. Azután a
gyík a hátára dobta az utazót, és visszavitte a fészkéhez. Mielőtt nekiállt
felfalni a friss emberhúst, kivette a méregzacskóját a pofájából.
Ouyouboolooey ekkor villámgyorsan odacsapott, felkapta a
méregzacskót és már el is tűnt a bokrok alatt. Mungoongali utána vetette
magát, de sehol nem találta a kis kígyót. A többi állat még mindig
tanácskozott, amikor Ouyouboolooey visszatért hozzájuk. 135

136 Idenézzetek!, kiáltotta és kitátotta a száját, hogy mindannyian

szemügyre vehessék a méregzacskót. Az állatok köré sereglettek és
hálálkodva gratuláltak neki, amiért megmentette őket Mungoongali tól.
Amikor a többiek hazamentek, a kenguru Ouyouboolooeyhoz ugrált, és
azt mondta, hogy most már köpje a folyóba a mérget, hogy a jövőben
végre mindenki nyugodtan alhasson. Ouyouboolooey azonban
válaszképpen megmarta a kengurut, aki bénultan zuhant a földre. Mindig
is megvetettetek engem, de végre eljött az én időm, mondta
Ouyouboolooey a halott kengurunak. Amíg ez a méreg az enyém, nem
jöhettek a közelembe. Egyetlen állat sem fogja megtudni, hogy még
mindig nálam van. Azt hiszik majd, hogy a megmentőjük és
védelmezőjük vagyok, én pedig ezalatt a legnagyobb nyugalomban,
szép sorban bosszút állhatok rajtuk. Azzal a folyóba gurította a kenguru
tetemét, ami azonnal el is süllyedt, ő pedig visszasiklott a bokrok közé.
És a mai napig ott találod. A bokrok közt. Toowoomba kiitta az utolsó
cseppeket is a poharából és felállt. Későre jár. Harry is felemelkedett az
asztal mellől. Köszönöm a történetet, Toowoomba. Hamarosan
hazautazom Norvégiába, ha már nem találkoznánk, akkor sok sikert
kívánok a bajnoksághoz. És a jövőbeni terveidhez is. Egy pillanat múlva
már azon töprengett, hogy vajon mikor fogja végre megtanulni, hogy az
ausztrálok kézfogásával jobb vigyázni. Toowoomba szinte összezúzta a
kézfejét. Remélem, megtalálod, ami elhomályosítja a lencsét mondta
Toowoomba. Már rég az utcán járt, amikor Harry rájött, mire is gondolt.
10. A tengeri szörny, Mr Bean és még egy páciens Az őr egy
zseblámpát nyomott Birgitta kezébe. Tudod, hol találsz, Birgitta. Aztán
csak óvatosan, nehogy felfaljon benneteket valami figyelmeztette őket
nevetve és visszasántikált a fülkéjébe. Birgitta és Harry szinte
koromsötétben kanyarogtak végig 136

137 a Sydney Akvárium hatalmas épületének hosszú folyosóin. Hajnali

két óra volt, Ben, az idős éjjeliőr engedte be őket, aki Harry óvatlanul
elejtett kérdésére, hogy miért van az összes lámpa lekapcsolva,
valóságos kiselőadással válaszolt. Természetesen takarékoskodunk is,
de elsősorban azért, mert így jelezzük a halaknak, hogy éjszaka van.
Legalábbis azt hiszem. Régebben, amikor este egyszerűen csak
lekapcsoltunk a villanyokat, és egy csapásra koromsötét lett mindenhol,
szinte hallani lehetett ahogy a sokk végigmorajlik az akváriumon. A több
száz hal teljes pánikba esve próbált elrejtőzni. Ben hangja drámaian
elmélyült, kezével pedig a halak cikcakk mozgását utánozta. Utána még
perceken keresztül ficánkoltak és csapkodták a vizet. Némelyik faj,
például a makrélák teljesen eszelőssé váltak a hirtelen vaksötéttől.
Lendületből nekimentek az üvegnek és elpusztultak. Végül fényerő
szabályozót szereltettünk fel, amely a természetes fény változásával egy
ritmusban fokozatosan tompítja a benti világítást, vagyis az este beálltát
imitálja. Ez nagyon jót tett az állatoknak, még a megbetegedések száma
is csökkent. Meg vagyok róla győződve, hogy a halaknak, csakúgy mint
nekünk, szükségük van egy természetes napi ritmusra ahhoz, hogy ne
legyenek stresszesek. A halaknak is van biológiai órájuk, amibe nem
szabad belepiszkálni. Néhány tenyésztő, például odalenn Tasmániában,
ahol barramundit tenyésztenek, ősszel több fényt biztosít a halaknak, így
azok azt hiszik, hogy még mindig nyár van, ezért jóval többet ívnak. Ha
rákattan egy témára, Ben elég bő lére tudja ereszteni jegyezte meg
Birgitta, amikor továbbmentek. Majdnem annyira imád emberekkel
beszélgetni, mint a halaival. Birgitta az elmúlt két nyáron az
Akváriumban dolgozott kisegítőként, és ezalatt barátkozott össze
Bennel, aki állítása szerint a létesítmény megnyitása óta itt volt.
Hihetetlenül békés itt éjszaka mondta Birgitta. Ne mozdulj! Odanézz!
irányította a lámpát az egyik üvegfalra, amely mögött épp egy sárga
fekete mintás muréna bújt elő a rejtekhelyéről és rájuk villantotta apró,
hegyes fogait. A fény odébb mozdult és két kékpettyes tüskés rájára
esett, amelyek szárnycsapásszerű 137

138 mozdulatokkal, lassított felvételként lebegtek át a zöld üveg mögötti

vízen. Hát, nem csodálatos? suttogta a lány csillogó szemmel. Mint egy
zene nélküli balettelőadás. Harry úgy érezte, mintha egy hálótermen
lopakodnának végig. Csak a lépteik zaja és az akváriumok egyenletes,
halk bugyborékolása hallatszott. Birgitta megállt egy hatalmas terrárium
üvegfala előtt. Meg is érkeztünk a queenslandi Matildához, a mi saltie
nkhoz mondta a lámpát az üvegre irányítva. Odabenn egy
mesterségesen kialakított folyómederben egy kiszáradt fatörzs hevert.
Mi az a saltie? kérdezte Harry, miközben megpróbált valami élőlényt
felfedezni az üvegtábla mögött. Ebben a pillanatban a fatörzs felhúzta a
szemhéját és zöldesen csillogó szemét rájuk villantotta. Sósvizi krokodil.
A másik csoport, a freshie k főként halakkal táplálkoznak, ezért azok az
emberre nem veszélyesek. És a saltie k? Tőlük nagyon nem árt
óvakodni. A legtöbb veszélyesnek tartott vadállat csak akkor támad az
emberre, ha fenyegetve érzi magát vagy ha behatolnak a territóriumára.
A saltie viszont roppant egyszerű lélek. Ő csak a testedet akarja. Az
északi mocsaras területeken a krokodilok nagyon sok embert ölnek meg.
Harry az üvegfalhoz hajolt. És nem alakult ki velük szemben... öhm...
valamiféle ellenszenv? India bizonyos részein azzal az ürüggyel irtották
ki a tigriseket, hogy felfalják a csecsemőket. Ezeket az emberzabálókat
miért nem pusztítják ki? Ausztráliában az emberek többsége kábé úgy
áll a krokodiltámadáshoz, mint az autóbalesethez. Ha utakat akarsz,
akkor azzal is számolnod kell, hogy esetleg ott ér majd a halál, nem? A
krokodilokkal ugyanez a helyzet. Ezek az állatok felfalják az embereket
ez az élet rendje. Harry megborzongott. Matilda szemhéja úgy
ereszkedett vissza, mint egy Porsche bukólámpája. A víztükör egyetlen
rezdülése sem árulta el, hogy az üvegtáblától csupán fél méternyire
fekvő morózus fadarab valójában másfél tonnányi izom és fog. Gyerünk
tovább javasolta Harry. És már itt is vagyunk Mr Beannél világított meg
Birgitta egy lepényhalhoz hasonlító, kicsi, világosbarna halat. Ez itt a
Fiddler Ray, ami a hegedűrája félék családjához tartozik. Így nevezzük
138
139 Alexet a bárban, Inger viszont mindig Mr Beannek hívta. És miért
épp Fiddler Ray? Nem tudom. Már akkor is ez volt a gúnyneve, amikor
odakerültem. Előkelő. Ha jól látom, szeret a víz fenekén lapulni. Igen,
ezért is kell óvatosnak lenni, ha fürdesz. Ugyanis mérgező, és ha
rálépsz, megcsíp. Lementek egy kanyargós lépcsőn, ami az Akvárium
egyik legnagyobb tartályához vezetett. Ezek a tartályok igazából nem is
akváriumok a szó szoros értelmében, hanem egyszerűen elkerítették a
Port Jackson egy részét magyarázta Birgitta, miközben továbbhaladtak.
A plafonról csíkokban hullámzó, halovány, zöld fény esett rájuk. Ahogy
rávetült Birgitta arcára és testére, Harrynak az az érzése támadt, mintha
egy diszkógömb alatt állnának. Azután a lány felemelte a zseblámpát.
Harry csak ekkor vette észre, hogy minden oldalról víz veszi őket körbe.
Egy üvegalagútban álltak a tenger alatt, a fény pedig kívülről jött, a vízen
túlról. Ekkor egy hatalmas árnyék lebegett el közvetlenül mellettük,
amitől önkéntelenül összerezzent. Birgitta halkan nevetett, és egy
hosszú farkú, hatalmas rájára irányította a fényt, ami az üvegfal mellett
úszott el. Ördögrája mondta. Atyaég, mekkora! suttogta Harry
megilletődve. Az állat olyan volt, mint egy megtestesült hullám, egy
végtelen vízágyra emlékeztetett. Harry már attól elálmosodott, hogy
nézte. Azután a rája megfordult, oldalra dőlve odaintett nekik és fekete
kísértet módjára ellebegett a sötét vízi világ mélyére. Birgitta egy plédet
terített a földre, majd két poharat, egy gyertyát és egy címke nélküli
vörösboros üveget varázsolt elő a hátizsákjából. Egy barátjától kapta, aki
Hunter Walley egyik borászatában dolgozik, mesélte, miközben
kinyitotta a palackot. Azután egymás mellé heveredtek a pléden, és a
vizet bámulták maguk körül. Mintha egy fejre állított világban feküdtek
volna, ahol az égen halak lebegnek a szivárvány összes színében
pompázva és mindenféle furcsa teremtmények, amilyeneket eddig
legfeljebb álmaikban láttak. Közvetlenül fölöttük egy kékesen derengő,
csodálkozó, holdvilágképű hal cövekelt le, finoman remegő
melluszonyokkal. Hát, nem csodálatos, ahogy időtlenül és látszólag
céltalanul lebegnek itt? suttogta Birgitta. Érzed, ahogy 139

140 lefékezik az időt? Hideg kezét finoman Harry nyakára kulcsolta.

Érzed, ahogy a pulzusod lelassul? Szinte abba is marad. Harry nyelt
egyet. Semmi kifogásom az ellen, ha az idő lassan múlik. Most nincs
mondta. Ebben a pár napban. Birgitta szorítása leheletnyit erősebbé
vált. Ne beszélj erről mondta. Megesik, hogy néha azt gondolom: a
fenébe is, Harry, lehet, hogy nem is vagy te olyan ostoba. Például
észrevettem, hogy Andrew mindig úgy emlegeti az őslakosokat, hogy ők.
Harmadik személyben beszél a saját népéről. Ezért már azelőtt egész
sok mindent megsejtettem a történetéből, hogy Toowoomba elmesélte
volna a konkrét részleteket. Azt például feltételeztem, hogy Andrew nem
az övéi között nőtt fel és hogy nem tartozik igazán sehová. Kívülállóként
nézi a dolgokat. Valahogy úgy, ahogy most mi szemléljük ezt a másik
világot, amelynek mi magunk nem vagyunk a részesei. A Toowoombával
való beszélgetésem után még egy dolgot megértettem: Andrew a
születésekor nem kapta meg azt az ösztönös büszkeséget, ami
velejárója annak, ha az ember egy néphez tartozik, ezért meg kellett
teremtenie a magáét. Először azt hittem, hogy szégyelli az övéit, de
most már értem, hogy a csak a saját szégyene ellen küzd. Birgitta
mormolt valamit. Harry folytatta: Ha nem értek valamit, és egyre
próbálkozom összerakni, akkor gyakran előfordul, hogy hirtelen teljes
zűrzavarba fordul minden. Gyűlölöm ezt a zűrzavart, egyszerűen
képtelen vagyok belenyugodni. Vagy ne legyek ilyen, hogy ennyire
megragad bennem minden részlet, vagy legyen birtokomban az a
képesség is, hogy értelmes képpé tudjam összeállítani a töredékeket.
Birgitta felé fordult, és a lány hajába temette az arcát. Elég nagy
melléfogás volt Isten részéről, hogy egy nem túl okos férfit ilyen jó
megfigyelőképességgel áldott meg tette hozzá, miközben megpróbált
rájönni, hogy mire emlékezteti Birgitta hajának az illata. De az emlék
annyira régi volt, hogy nem sikerült előásnia. És most mi a helyzet?
kérdezte a lány. Mintha mindenki valami olyasmire próbálna utalgatni,
amiről fogalmam sincs. És mitévő leszel? Nem tudom. 140

141 Komolyan mondom, teljesen olyan az egész, mint a nőkkel.

Történeteket mesélnek, amelyek persze mindig valami mást jelentenek.
Ami a sorok között van, alighanem túlságosan is egyértelmű, de ahogy
már mondtam, belőlem egyszerűen hiányzik a képesség, hogy
felismerjem, mi lehet az. Ti nők, miért nem vagytok képesek egyszerűen
csak közölni, hogy mit akartok? Túlértékelitek a férfiak értelmezési
képességeit. Te most rám akarod kenni az egészet? kiáltotta nevetve
Birgitta, és Harry felé csapott. A visszhang végighömpölygött a földalatti
folyosón. Pszt, ne ébreszd fel a tengeri szörnyet mondta Harry. Beletelt
egy kis időbe, mig Birgitta észrevette, hogy Harry hozzá sem ért a
borospoharához. Egy kis pohár bor csak nem árt meg mosolygott
Harryra. De igen felelte Harry. Megárt. Mosolyogva magához húzta a
lányt. De ne beszéljünk erről. Azután megcsókolta. Amikor szétváltak,
Birgitta olyan hosszan és remegve szívta be a levegőt, mintha már egy
örökkévalóság óta várta volna ezt a csókot. Harry felriadt. A gyertya
elaludt, koromsötét volt. Nem tudta, hogy korábban honnan jött a vízen
keresztül érkező zöldes fény, a hold volt e vagy a kikötő fényei,
mindenesetre mostanra kialudt. Valahogy mégis az volt az érzése, hogy
figyelik. Kitapogatta a zseblámpát Birgitta mellett és fel kattintottá. A lány
a pléd felébe burkolózva, meztelenül, kisimult arccal aludt. Harry az
üvegfal felé irányította a lámpa fényét. Először azt hitte, hogy a saját
tükörképét látja, de aztán a szeme hozzászokott a fényhez, ő pedig
érezte, ahogy a szíve még egy utolsót dobban, majd megfagy. A tengeri
szörny állt mellette, és hideg, élettelen szemével rá bámult. Harry
tüdejéből kiszakadt a levegő, és az üvegtáblán átderengő halovány,
elázott arc bepárásodott. Mintha egy vízbe fúlt férfi kísértete lett volna,
csak éppen akkora volt, hogy az egész tartályt kitölteni látszott. A
állkapcsából kimeredő fogakat mintha egy gyerek rajzolta volna, a
háromszögforma, fehér tőrök cikcakkjai mintha csak véletlenszerűen
rendeződtek volna vérszomjas sorokba. 141

142 Azután elindult fölfelé. Elúszott Harry feje fölött, és közben

mindvégig rászegezte gyűlölködő pillantásba merevedett, halott szemét.
A fehér, élettelen test lassú, kígyózó mozgással siklott el a lámpa fénye
mellett és mintha soha nem akart volna vége szakadni. Akkor holnap
utazik? Igen. Harry üres kávéscsészéjét szorongatva üldögélt.
McCormack felkelt az íróasztal mellől és fel alá kezdett járkálni az ablak
előtt. Ezek szerint úgy véli, még nagyon messze járunk attól, hogy
felderítsük az ügyet? És hogy valamiféle pszichopatáról van szó, egy
arctalan gyilkosról, aki hirtelen elhatározásból öl és nem hagy semmiféle
nyomot maga után? Mi pedig nem tehetünk mást, mint várunk és közben
azért imádkozunk, hogy a következő alkalommal végre elkövessen
valami hibát, és lecsaphassunk rá? Én nem ezt mondtam, uram. De úgy
gondolom, hogy itt már nem tudok érdemben hozzátenni semmit a
nyomozáshoz. Ezenkívül Oslóból is kerestek már, hogy szükségük lenne
rám. Rendben. Jelezni fogom nekik, hogy elégedettek voltunk az itteni
munkájával, Holy. Ha jól értettem, odahaza épp az előléptetését
mérlegelik. Nekem erről senki nem szólt semmit, uram. Vegyen ki
szabadságot a nap további részére, és nézzen szét még egyszer
Sydneyben, mielőtt elutazik, Holy. Előbb még ellenőrzőm ezt az Alex
Tomarost. Biztos akarok lenni abban, hogy nincs köze az ügyhöz, uram.
McCormack megtorpant és kinézett a borús és hőségtől fuldokló
városra. Néha nagyon hazavágyom, Holy. Át arra a szépséges szigetre.
Uram? Én kivi vagyok, Holy. Itt így nevezik az új zélandiakat. A szüleim
tízéves koromban jöttek ide. Odaát az emberek sokkal kedvesebbek
egymással. Legalábbis úgy emlékszem. Csak órák múlva nyitunk
közölte mogorván az ajtóban álló asszony, és kirázta a kezében lévő
törlőrongyot. Értem, nekem viszont találkozóm van Mr Tomarosszal
válaszolta Harry, és azon tűnődött, volna e bármiféle meggyőző ereje
annak, ha felmutatná a 142

143 norvég rendőrigazolványát. De végül nem volt rá szükség. Az

asszony kinyitotta az ajtót, de épp csak annyira hogy becsusszanhasson
a bárba. A helyiségben állott sör és tisztítószerszag terjengett. Nappali
fényben és üresen az Albury valahogy sokkal kisebbnek tűnt. Alex
Tomarost, alias Mr Beant vagy Fiddler Rayt a hátsó irodában találta.
Harry bemutatkozott. Miben lehetek a segítségére, Mr Holy? A férfi
gyorsan, de egy kis akcentussal beszélt, ahogy azok a külföldiek, akik
már jó ideje élnek egy másik országban. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan
fogadott, Mr Tomaros. Tudom, hogy a kollégáim már jártak magánál és
mindenre kiterjedően, alaposan kikérdezték, ezért nem fogom sokáig
feltartani, csupán... Ennek örülök, ugyanis rengeteg dolgom van. A
könyvelés, tudja... Értem. A vallomása szerint ön Inger Holter
eltűnésének estéjén itt tartózkodott az irodában és az elszámolással
foglalatoskodott. Volt itt önnel valaki? Ha alaposabban elolvasta volna a
papírokat, akkor bizonyára azt is látta volna, hogy egyedül voltam. Én
mindig egyedül vagyok... Alex Tomaros arrogáns arcát és nedves,
beszéd közben apró nyálcseppeket záporozó ajkát látva Harry ezt meg
is tudta érteni....amikor az elszámolást csinálom. Egyes egyedül. Igen,
ha akarnám, százezrekkel rövidíthetném meg ezt a helyet anélkül, hogy
bárki észrevenné. Vagyis gyakorlatilag önnek nincs alibije arra az estére,
amikor Holter kisasszony eltűnt? Tomaros levette a szemüvegét.
Gyakorlatilag kettőkor felhívtam az anyámat, hogy közöljem vele, most
indulok hazafelé. Vagyis a bár bezárásától, azaz egy órától két óráig
egészen sok minden beleférhetett az idejébe, Mr Tomaros. Ezzel
természetesen nem azt akarom mondani, hogy bármivel is
gyanúsítanánk... Tomaros pislogás nélkül bámult rá. Harry a noteszét
lapozgatta és úgy tett, mintha keresne valamit. Egyébként miért hívta fel
az édesanyját? Nem furcsa egy kissé az éjszaka közepén egy ilyen
banális dolog miatt telefonálni? Az anyám szereti tudni, hogy hol vagyok.
A rendőrség már vele is beszélt, úgyhogy nem igazán értem, miért
megyünk át ezen újra. Ön görög, nem igaz? Ausztrál vagyok, húsz éve
itt élek. De igen, a szüleim görögök voltak. Az anyám most már ausztrál
143

144 állampolgár. Óhajt még tudni valamit? A férfi egy pillanatra sem

hagyta magát kizökkenteni. Ön magántermészetű érdeklődést is
tanúsított Inger Holter iránt. Hogyan fogadta, amikor a lány
visszautasította magát, de más férfiak közeledése nem volt ellenére?
Tomaros megnyalta a száját, de végül nem szólalt meg. Aztán a nyelve
hegye újra előbukkant. Mint egy aprócska kígyó, akit mindenki megvet
és akiről mindenki azt hiszi, hogy a légynek sem tudna ártani.
Amennyiben erre céloz, igen, Holter kisasszonnyal megbeszéltük, hogy
egyszer elmegyünk vacsorázni. Nem ő volt itt az egyetlen, akit
meghívtam, kérdezze csak meg a többieket. Például Cathrinét és
Birgittát. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy jó viszonyt ápoljak az
alkalmazottaimmal. Az ön alkalmazottai? Nos, mivel én vagyok... Az
üzletvezető. Nos, üzletvezető úr, hogyan viselte, amikor felbukkant a
lány szeretője? Tomaros álarca foszladozni kezdett. Inger több
vendéggel is jóban volt. Mégis honnan kellett volna tudnom, hogy
melyikük a szeretője? Milyen jó neki... Harrynak nem kellett
pszichológusnak lennie ahhoz, hogy átlásson Tomaros tettetett
közömbösségén. Ezek szerint sejtelme sincs róla, hogy a lány kivel ápolt
különösen közeli viszonyt, Tomaros? A férfi megvonta a vállát. Ott volt
például a bohóc, bár az ő érdeklődése meglehetősen más irányba
mutat... A bohóc? Ottó Rechtnagel, egy törzsvendég. Inger
rendszeresen vitt ételmaradékot a......a kutyájának! kiáltotta Harry.
Tomaros felpattant a székről. Harry felállt és öklével a tenyerébe
csapott. Ez az! Ottó tegnap egy zacskót kapott a bárban. Ételmaradék
volt. Most már emlékszem rá, egyszer említette is a kutyáját. Inger azon
az estén azt mondta Birgittának, hogy elviszi a maradékot a kutyának,
mi pedig egész idő alatt abban a hiszemben voltunk, hogy a főbérlője
kutyájáról beszélt. De a tasmán ördög vegetáriánus. Nem tudja, milyen
maradék volt? És hogy hol lakik Rechtnagel? Atyaég, mégis honnan
kellene tudnom? kérdezte Tomaros rémült arccal. A székét már egészen
nekitolta a könyvespolcnak. 144

145 Oké, figyeljen ide. Nem említse senkinek ezt a beszélgetést, még a

kedves édesanyjának se, különben visszajövök és letépem a fejét!
Megértett, Mr Bea... Mr Tomaros? Tomaros némán bólintott. Most pedig
használni szeretném a telefonját. A ventilátor panaszosan nyikorgott, de
a szobában senki nem figyelt rá. Mindannyiuk figyelme Yongra
összpontosult, aki egy Ausztrália térképét ábrázoló fóliát helyezett az
írásvetítőre. A térképen piros pöttyök voltak, mellettük dátumok
szerepeltek. Ezek itt azoknak a nemi erőszakoknak és gyilkosságoknak
a helyszínei és időpontjai, amelyek mögött vélhetően az emberünk áll
mondta. Korábban hiába próbáltunk földrajzi vagy időbeli mintát találni.
De úgy tűnik, Harry most megtalálta nekünk. Yong egy másik fóliát
fektetett az előző fölé. Az újabb térképen lévő kék pöttyök szinte az
összes piros pontot lefedték az alsó fólián. Ez mi? kérdezte Wadkins
türelmetlenül. A kék pontok az Australian Travelling Showpark, egy
utazó vidámpark turnéinak állomásait jelölik, pontosabban a turnék azon
állomásait, amelyeken a bűncselekményekkel egybeeső időpontokban
tartózkodtak. A helyiségben egyetlen pisszenést sem lehetett hallani.
Szentséges ég, megtaláltuk! robbant ki Lebie ből. Annak az esélye, hogy
mindössze véletlen egybeesésről van szó, nagyjából egy a
négymillióhoz mosolyodott el Yong. Várjunk csak, várjunk csak! Kit is
keresünk? szólt közbe Wadkins. Ezt a férfit felelte Yong, és egy
harmadik fóliára cserélte az előző kettőt. A vetítővásznon egy
szégyenlős mosolyú, sápadt, kissé püffedt arc jelent meg. Harry fogja
elmeséli, hogy kiről is van szó pontosan. Harry felállt. Ez itt Ottó
Rechtnagel, negyvenkét éves hivatásos bohóc, az utóbbi tíz évben
együtt utazott az Australian Travelling Showpark kal. Amikor a
vidámpark nincs úton, egyedül él Sydneyben és szabadúszóként vállal
fellépéseket. Pillanatnyilag egy kisebb cirkusszal dolgozik együtt, akik a
városban tartanak előadásokat. Amennyire utána tudtunk nézni az
aktájának, soha nem volt büntetve, de még csak nem is került soha a
rendőrség látókörébe. Barátságos, nyugodt fickóként ismerik, bár
némileg excentrikus. Úgy került képbe, hogy ismerte Inger Holtert.
Annak az étteremnek 145

146 a törzsvendége, ahol a lány dolgozott, és annak idején össze is

barátkoztak. Inger azon az éjszakán, amikor meggyilkolták, valószínűleg
Ottó Rechtnagel lakásához tartott. Ételmaradékot vitt a férfi kutyájának.
Maradékot a kutyának? nevetett Lebie. Éjjeli fél kettőkor? Akkor, ha jól
sejtem, talán más is járt a bohócnak. Éppen ez a legfurcsább az
egészben mondta Harry. Ottó Rechtnagel ugyanis tízéves kora óta száz
százalékig homoszexuálisnak vallja magát. Az információ heves
sustorgást váltott ki az asztal körül. Wadkins felnyögött: És maga szerint
ez a minden kétséget kizáróan homoszexuális férfi ölt meg hét nőt és
erőszakolt meg több, mint negyvenet? Ebben a pillanatban McCormack
lépett be a tárgyalóba, akit előzetesen már tájékoztattak a
fejleményekről: Ha az ember egész életében meleg volt és csakis meleg
barátokkal volt körülvéve, egyáltalán nem furcsa, hogy halálra rémül,
amikor egyszer csak észreveszi, hogy egy formás női mell látványától
megmozdul valami a nadrágjában. A fenébe is, emberek, Sydneyben
élünk, ahol szinte már az számít természetellenesnek, ha az ember
hetero. McCormack bömbölő nevetése elnyomta Yong nyerítését, akinek
a szeme két keskeny csíkká változott. Wadkins azonban nem engedte,
hogy a jó hangulat magával ragadja. Elgondolkodva vakarta meg a feje
búbját. Mégis van néhány dolog, ami nem stimmel. Miért adja ki magát
hirtelen ennyire valaki, aki mindaddig kifejezetten hideg és számító
módon viselkedett? Meghívja magához az áldozatot... Végül is nem
tudhatta, hogy Inger nem mondta e el valakinek, hogy hova készül. Miért
kockáztatja, hogy a lány akár egyenesen hozzá vezethet? Ezenkívül az
összes többi áldozatot látszólag teljesen véletlenszerűen választotta ki.
Mi miatt kellett hirtelen ennyire megváltoztatnia a módszereit, és megölni
egy lányt, akit ismer? Az egyetlen, amit erről a nyomorultról tudtunk,
hogy semmiféle rendszer nem volt, amit követett volna mondta Lebie, és
rálehelt a gyűrűjére, majd az inge ujjával dörgölni kezdte. Épp
ellenkezőleg, nagyon is úgy tűnt, hogy szereti a változatosságot.
Eltekintve attól, hogy az áldozatok mindegyike szőke volt és hogy
előszeretettel fojtogatta őket. Egy a négymillióhoz ismételte meg Yong.
146

147 Wadkins felsóhajtott. Oké, feladom. Lehet, hogy egyszerűen

meghallgatásra találtak az imáink. Ez volt az a hiba, amire annyira
vártunk. Mi a következő lépés? kérdezte McCormack. Harry magához
ragadta a szót: Ottó Rechtnagel pillanatnyilag aligha tartózkodik otthon,
ma este lesz ugyanis a cirkusz új előadásának a bemutatója a Bondi
Beachen. Azt javaslom, menjünk oda, hagyjuk fellépni, és közvetlenül az
előadás után vegyük őrizetbe. Azt hiszem, norvég barátunk jó adag
drámai érzékkel van megáldva jegyezte meg McCormack. Ha
félbeszakítjuk vagy megakadályozzuk az előadást, a sajtó azonnal a
nyakunkban liheg majd, uram. McCormack lassan bólintott. Wadkins?
Részemről rendben van, főnök. Oké. Akkor kapják el, fiúk. Andrew
egészen az álláig húzta a paplant. Az arcát borító duzzanatok különös
árnyalatokban pompáztak, és amikor megpróbált Harryra mosolyogni, az
arca összerándult a fájdalomtól. Jézusom, még ez is ennyire fáj?
kérdezte Harry. Minden fáj. Még a gondolkozás is válaszolta Andrew
mogorván. Az éjjeliszekrényen egy csokor virág állt. Egy titkos
hódolótól? Nevezd, ahogy akarod. Ottótól kaptam. Holnap Toowoomba
látogat meg, ma pedig te vagy itt. Jó érzés, hogy szeretnek. Én is
hoztam neked valamit. De csak akkor vedd elő, amikor nem lát senki.
Harry egy vaskos, csaknem fekete szivart húzott elő. Ah, egy maduro.
Természetesen. Az én kedves, norvég barátomtól Andrew arca
felragyogott és olyan óvatosan nevetett, amennyire csak tudott. Mióta is
ismerlek téged, Andrew? Andrew úgy cirógatta a szivart, mint egy
kismacskát. Már hosszú napokban mérhető, öregem. Lassan tesóknak
számítunk. És szerinted mennyi idő kell ahhoz, hogy az ember rendesen
megismerjen valakit? Rendesen? Andrew elragadtatott arccal szimatolta
végig a szivart. Nos, Harry, az hogy egy hatalmas, sötét rengetegben a
leginkább kitaposott ösvényeket megismerjük, nem telik feltétlenül sok
időbe. Vannak embereknek, akiknél szépen rendben tartott utak vannak,
lámpákkal és útjelző táblákkal. Mintha minden egyszerű, egyértelmű és
nyitott volna. De ilyenkor kell a 147

148 legóvatosabbnak lenni, nem szabad magától értetődőnek tekinteni a

dolgokat. Mert az erdő állatait nem a széles, kivilágított utakon fogod
megtalálni, azok odabenn rejtőznek az aljnövényzetben és a tüskés
bokrok közt. És mennyi idő kell ahhoz, hogy egy ember megbízzon a
másikban? Az attól függ, hogy ki jár ott. És azt erdőtől. Némelyik
rengeteg sokkal sötétebb, mint a többi. És a tiéd? kérdezte Harry. Sötét.
Mint egy maduro szivar. Andrew Harryra pillantott. De erre nyilván már
te magad is rájöttél. Beszélgettem rólad az egyik barátoddal, aki valóban
hozott egy kis fényt az Andrew Kensingtont körülvevő sötétségbe. Nos,
akkor már tudod, miről beszélek. Nem szabad hagyni, hogy a kivilágított
utak félrevezessenek. De nálad is van néhány sötétebb zug, úgyhogy
gondolom, ezt nem kell tovább magyaráznom. Ezt hogy érted? Mondjuk
úgy, hogy látok egy férfit, aki felhagyott néhány dologgal. Például az
ivással. Ez azért nem túl extra mormolta Harry. Amit az ember maga
mögött tud, az nyomot hagy benne, nem igaz? Az élet, amit már
leéltünk, azok szemében, akik képesek olvasni benne, olyan, mint egy
nyitott könyv. És te tudsz olvasni benne? Andrew Harry vállára tette
fekete mancsát. Figyelemreméltóan gyorsan felélénkült, vélte Harry.
Kedvellek téged, Harry. A barátom vagy. Azt hiszem, tudod, miről van
szó, ezért ne keresgélj rossz helyen. Én csak egyike vagyok annak a
sokmilliónyi magányos léleknek, akik próbálnak boldogulni ezen a
földgolyón. És igyekszem ezt minél kevesebb végzetes hiba nélkül
csinálni. Eközben néha az is előfordul, hogy sikerül valami jót tennem.
Ez minden. Ebben én nem vagyok fontos, Harry. Hogy engem jól ismerj,
nem vezet sehová. Az ördögbe is, hát, még én sem akarok mindent
tudni magamról! Miért nem? Amikor valaki olyan sötét erdőt birtokol,
hogy ő maga sem ismeri ki magát benne egészen, akkor jobban jár, ha
nem tesz túl gyakran felfedezőutakat a mélyére, mert még a végén
beleszédül egy 148

149 szakadékba. Harry bólintott és a virágcsokrot nézte. Hiszel a

véletlenekben? kérdezte. Hm válaszolta Andrew. Végül is maga az élet
is valószínűtlen véletlenek összefüggő sorozatából áll. Amikor
megveszel egy sorsjegyet, amin mondjuk, a nyolszázhuszonkétezer
ötszázharmincegyes szám áll, akkor annak az esélye, hogy éppen ezt
húzzák majd ki, nagyjából egy a millióhoz. Harry újra csak bólintott.
Engem csak az zavar ebben az egészben mondta, hogy most már
egymás után többedjére kaptam ugyanazt a sorszámot. Igen? Andrew
nyögve felült az ágyban. Mesélj csak. Alig érkeztem meg Sydneybe,
azonnal azt hallottam, hogy eredetileg nem is lettél volna benne az Inger
Holter gyilkosság nyomozásában, de te ragaszkodtál hozzá, sőt,
kifejezetten kérted, hogy velem, a külföldivel dolgozhass együtt. Már
ezen a ponton fel lehetne tenni néhány kérdést. A következő, amit
teszel, hogy bemutatsz egy barátodnak annak apropóján, hogy egy
közepes cirkuszi számmal akarod agyoncsapni az időt. Sydney
négymillió lakosa közül már az első estémen megismerem ezt a fickót.
Egyvalakit a négymillióból. Azután ez az illető újra felbukkan, sőt, még
egy igencsak személyes fogadásba is belebonyolódunk, de a lényeg
mégis az, hogy éppen abban a bárban bukkan fel, ahol Inger Holter
dolgozott és mint kiderül, egészen jól ismerték egymást! Megint csak
egy a négymillióhoz! És mialatt mi megpróbálunk bekeríteni egy
lehetséges gyilkost, nevezetesen Evans White ot, hirtelen előrukkolsz
egy ismerősöddel, aki állítólag látta White ot egyvalaki a kontinens
tizennyolcmillió lakosa közül, egy informátor, aki egészen véletlenül
Nimbinben tartózkodott azon a bizonyos estén! Andrew úgy festett, mint
aki mélyen a gondolataiba merül. Harry folytatta: Azután, mintha mi sem
lenne természetesebb, megadod nekem egy bár címét, ahol Evans
White bandájának a tagjai egészen véletlenül törzsvendégek, és némi
nyomás hatására megerősítik azt a sztorit, amit láthatólag mindenki
nagyon szeretne elhitetni velem: hogy White nak semmi köze az
egészhez. Két ápolónő lépett a szobába. Az egyikük lecövekelt az ágy
lábánál, a másik pedig kedvesen, ám határozottan közölte: Sajnálom, de
vége a látogatási 149

150 időnek. Mr Kensingtonnak EEG re kell mennie, az orvosok már

várják. Harry Andrew füléhez hajolt: Én a legnagyobb jóindulattal is csak
egy közepesen intelligens férfi vagyok, Andrew. Azt azonban felfogtam,
hogy a tudtomra akarsz adni valamit. Csak azt nem értem, miért nem
lehet egyszerűen csak elmondani. És hogy miért van szükséged rám.
Valaki a markában tart, Andrew? Harry az ágy mellett topogott, míg a két
ápolónő kigurította Andrewt az ajtón, és a folyosón sem maradt le.
Andrew visszaeresztette a fejét a párnára és behunyta a szemét. Harry,
azt mondtad, hogy a fehéreknek és az őslakosoknak azért olyan
hasonlóak az első emberpárról szóló történeteik, mert a nagy kérdéseket
illetően működik valami azonos, belénk kódolt gondolatmenet és végül
ugyanazokhoz a válaszokhoz jutunk. Egyfelől ezt elég nagy
ostobaságnak tartom, másfelől viszont egy kicsit bízom is abban, hogy
igazad van. Ebben az esetben pedig elég, ha az ember behunyja a
szemét és figyel... Andrew! Harry egyenesen Andrew fülébe fújtatott.
Megálltak a teherlift előtt, és az egyik ápolónő kinyitotta az ajtót.
Idehallgass, Andrew, ne szórakozz velem! Ottó az? Ottó játssza
Bubburt? Andrew kinyitotta a szemét. Hogyan... Ma este letartóztatjuk,
Andrew. Az előadás után. Ne! Andrew félig felegyenesedett, de a nővér
óvatosan, ám határozottan visszanyomta az ágyra. Az orvos azt mondta,
hogy nyugodtan kell feküdnie, Mr Kensington. Ne felejtse el, hogy
komoly agyrázkódást szenvedett. Azután Harryhoz fordult: Sajnálom, de
nem jöhet tovább. Andrew újra feltápászkodott az ágyban. Még ne,
Harry! Adj nekem két napot. Még ne! ígérd meg, hogy vártok két napot!
Menjen a fenébe, nővér! lökte félre az ápolónő kezét, aki ismét vissza
akarta nyomni az ágyra. Harry Andrew fejénél állt, visszatartotta az
ágyat és a beteg füléhez hajolva hadarta: A többiek egyelőre nem
tudják, hogy Ottó ismer téged, de nyilvánvalóan csak idő kérdése, hogy
napvilágra kerüljön. Akkor pedig elkezdenek majd azon agyalni, hogy mi
a szereped neked ebben az egészben. Addig nem tudom
megakadályozni a 150

151 letartóztatást, amíg nem adsz nekem valami átkozottul jó okot.

Mégpedig most azonnal! Andrew megragadta Harry gallérját: Nézz
jobban a dolgok mögé, Harry! Használd a szemedet! Lásd meg...
Andrew feladta és visszahanyatlott a párnára. Mit? nyögött Harry, de
Andrew behunyta a szemét, és elutasítóan intett. Harry hirtelen nagyon
öregnek és kicsinek látta. Öregnek, kicsinek és feketének egy nagy,
fehér ágyban. Az egyik nővér gorombán odébb tolta Harryt, és mielőtt a
lift ajtaja összezárult, az utolsó, amit látott, Andrew még mindig
elutasítóan felemelt, nagy, fekete keze volt. 11. Egy kivégzés és Birgitta
vetkőzése A Bondi Beachen vékony felhőfátyol takarta el a délutáni
napot. A part kezdett kiürülni, egyenletes hullámokban áramlottak feléjük
az ország legismertebb és legelbüvölőbb strandját benépesítő emberek:
fehérre naptejezett orrú és ajkú szörfösök, terpeszben döcögő
bodybuilderek, levágott szárú farmerben görkorcsolyázó lányok,
napbarnított celebek és szilikonnal felpumpált vízi nimfák, röviden: a
fiatalok, szépek és legalábbis a felszínen sikeresek. A ruhaüzletekkel,
kicsi, ám mégis nagyon népszerű szállodákkal és egyszerű, de
aránytalanul drága éttermekkel zsúfolt Campbell Parade a napnak
ebben a szakában zsúfolt sétánnyá változott. A dugóban nyitott
sportautók furakodtak, mint a türelmetlenül bőgő szarvasok, miközben a
sofőrök foncsorozott napszemüvegük mögül a járdán vonuló tömeget
mustrálták. Harry Kristinre gondolt. Arra a nyárra, amikor InterRail
kőrútjukon Cannes ban leszálltak a vonatról. Főszezon volt, és egyetlen
megfizethető szobát sem tudtak felhajtani az egész városban. Akkor már
olyan régen úton voltak, hogy a pénzük a végét járta, így aztán szó sem
lehetett arról, hogy a számtalan luxushotel valamelyikében töltsék az
éjszakát. Így aztán kiderítették, mikor indul a következő vonat Párizsba,
a hátizsákokat a pályaudvar csomagmegőrzőjében hagyták, majd
lementek a 151

152 Croisette re és ott sétálgattak föl s alá, közben pedig az embereket

bámulták, akik egytől egyig gyönyörűek voltak és gazdagok. Hosszan
figyelték a saját legénységgel rendelkező őrületes jachtokat amikhez
minimum egy, a tathoz erősített kabinos cruiser is dukált, hogy legyen
mivel megközelíteni a partot, valamint egy helikopter leszállópálya a
fedélzeten, és ott helyben megesküdtek arra, hogy életük végéig a
baloldalra fognak szavazni. Végül annyira megizzadtak a korzózásban,
hogy úgy döntöttek, fürdenek egyet. A törülközők és a fürdőruhák a
hátizsákokban lapultak, így aztán alsóneműben kellett nekivágniuk.
Kristin aznapra már kifogyott a tiszta bugyikból, ezért Harry egyik
lehangoló férfialsójában volt. Boldogan kacagva gázoltak be a
méregdrága tangabugyik és súlyos ékszerek közt elhaladva a Földközi
tengerbe. Fürdés után Harry a homokban fekve nézte, ahogy Kristin egy
pólót csomóz a derekára, és lehúzza magáról a vizes, meglazult
alsónadrágot. Élvezettel bámulta a lány izzó bőrén megcsillanó
vízcseppeket, hosszú, napbarnított combján a felcsúszó pólót, a csípője
lágy ívét, no meg a francia férfiak sóvár pillantását. És ugyanígy élvezte,
amikor Kristin rajtakapta a bámészkodáson. Mert a lány mosolyogva a
szemébe nézett és lassú mozdulatokkal belebújt a farmerjébe, azután a
kezét a póló alá csúsztatta, mintha a cipzárját akarta volna felhúzni, de
aztán ott felejtette, felszegte a fejét és lehunyta a szemét... Végül
csúfondárosan végigfuttatta a nyelve hegyét az ajkán, majd a nevetéstől
rázkódva Harryra zuhant. Később egy indokolatlanul drága, tengerre
néző étteremben ettek, és amikor naplementekor szorosan egymáshoz
simulva a parton ültek, Kristin elpityeredett, mert olyan gyönyörű volt az
egész. Azután úgy döntöttek, hogy bejelentkeznek a Carlton Hotelbe,
ahonnan majd fizetés nélkül lépnek le, és még az is lehet, hogy
lemondanak a Párizsra szánt két napról. Amikor Kristinre gondolt, mindig
ez a nyár jutott legelőször az eszébe. Az egész annyira intenzív volt, és
utólag visszagondolva nem volt nehéz kijelenteni, hogy ennek a már
levegőben lógó elválás volt az oka. De Harry nem emlékezett rá, hogy
akkoriban ez megfordult volna a fejében. Ezután Harry ősszel bevonult,
Kristin 152

153 pedig még karácsony előtt találkozott egy zenésszel, akivel később

Londonba költözött. Harry, Lebie és Wadkins egy kávézó teraszán
üldögélt a Campbell Parade és a Lamrock Avenue sarkán. Az asztaluk
így, késő délután már árnyékban volt, de még nem volt annyira késő,
hogy a napszemüvegeik túlságosan feltűnőek legyenek. A zakóviselés a
hőséget tekintve már lényegesen kellemetlenebb volt, de az egyetlen
alternatíva az lett volna, ha ingben és a hónuk alatt pisztolytáskával
ücsörögnek. Nem beszéltek sokat, inkább csak várakoztak. A strand és
a Campbell Parade közötti parti sétány közepén ott állt a St. George s
Theatre szép, sárga épülete, ahol Ottó Rechtnagel hamarosan
színpadra lép. Használt már korábban Browning Hi Powert? kérdezte
Wadkins. Harry megrázta a fejét. Amikor megkapta a raktárból a
pisztolyt, megmutatták neki, hogyan kell megtölteni és kibiztosítani, de
ez volt minden. Őszintén szólva, nem is nagyon számított arra, hogy
Ottó egyszer csak előránt egy gépfegyvert és mindenki lemészárol.
Lebie az órájára pillantott. Ideje készülődni mondta. A fején valóságos
izzadságcsepp koszorú díszelgett. Wadkins megköszörülte a torkát.
Oké, vegyük át utoljára: amikor az előadás végén az összes fellépő a
színpadon van, Harryval bemegyünk a színpad melletti ajtón. Beszéltem
a gondnokkal, nyitva fogja hagyni. Egy jókora névtáblát is kiragasztott
Rechtnagel ajtajára. Megvárjuk az öltözője előtt, és letartóztatjuk.
Egyszerűen rákattintjuk a csuklójára a bilincset, a fegyvert elő sem
húzzuk, ha nem muszáj. Aztán a hátsó ajtó előtt várakozó
rendőrautóhoz kísérjük. Lebie a nézőtéren marad és walkie talkie n
jelez, ha Rechtnagel elindult az öltözőhöz. Valamint abban az esetben
is, ha Rechtnagel netán megneszelne valamit, és a nézőtéren átvágva
megpróbálna a főbejáraton keresztül lelépni. Menjünk, foglaljuk el a
helyünket és imádkozzunk, hogy odabenn legyen légkondicionálás. A
St. George s Theatre apró, bensőséges hangulatú nézőtere zsúfolásig
megtelt, és a közönség már akkor lelkesen tapsolt, amikor a függöny
felgördült. Pontosabban, amikor legördült. A 153

154 bohócok először összezavarodva bámultak az összezáruló

függönyre, majd egy rövidebb, széles taglejtésekkel kísért vitát
követően, egymásban orra bukva rohangálni kezdtek a színpadon, hogy
valahogy széthúzzák a függönyt, s közben bocsánatért esedezve
lengették kalapjukat a nézők felé. Buzgóságukat nevetés és bátorító
bekiabálások kísérték. Úgy tűnt, a nézők jelentős részét a fellépők
barátai és ismerősei teszik ki. Azután végre rendet teremtettek, a
színpad vesztőhellyé alakult, majd egy magányos dobon játszott
gyászinduló hangjaira Ottó jelent meg a színen. Harry a guillotine láttán
azonnal tudta, hogy annak a számnak egy változatáról van szó, amit a
Powerhouse ban látott. Ma este láthatólag a királynén volt a sor, ugyanis
Ottó vörös báli ruhát és hatalmas, fehér parókát viselt, az arcát pedig
vastag fehér púder borította. A hóhér is új jelmezben feszített, fekete,
testhez álló öltözékben volt, csuklyáján fülek meredeztek, a karja alatt
pedig valami hártyaszerű szárny volt, amitől úgy nézett ki, mint maga az
ördög. Vagy egy denevér, gondolta Harry. A nyaktiló bárdja
felemelkedett, egy tököt helyeztek alá, majd a bárd lezuhant és tompa
puffanással a guillotine aljára érkezett, mintha a tök ott sem lett volna. A
hóhér győzedelmes mozdulattal emelte fel a kettévágott tököt a nézőtér
ovációja és füttyögése közepette. Néhány szívfacsaró jelenet után,
amelyek során hiába zokogott, könyörgött és próbálta behízelegni magát
a feketeruhásnál, a királynőt a guillotine hoz vonszolták, ő pedig vadul
kalimpált ruhája alól kilógó lábaival, a közönség nagy gyönyörűségére. A
guillotine bárdja dobpergéstől kísérve újra a magasba emelkedett. A dob
hangja egyre erősebb lett, a színpad fényei pedig fokozatosan
elhalványultak. Wadkins előrehajolt. Ezek szerint a színpadon is
szőkéket gyilkol? A dobpergés egyre fokozódott. Harry körülnézett a
teremben. A közönség szinte tűkön ült, egyesek tátott szájjal
előrehajolva, mások kezüket a szemük elé tartva. Ahogy generációk
sora ült évszázadokon keresztül és hagyta magát halálra rémiszteni
ugyanezzel a számmal. Wadkins, mintha csak olvasott volna Harry
gondolataiban, újra előrehajolt: Az erőszak pont olyan, mint a Coca Cola
és a Biblia. Klasszikus. A dobpergés csak nem akart abbamaradni,
Harry pedig úgy vélte, hogy az egész kezd kissé túlságosan elhúzódni.
Amikor először látta 154

155 ezt a számot, nem telt el ennyi idő, míg a bárd lesújtott. A hóhér
nyugtalannak tűnt, előrearaszolt, és úgy pillantott fel a guillotine ra,
mintha valami nem stimmelne. Azután hirtelen, anélkül, hogy bárki
bármit tett volna, a penge süvítve lezuhant. Harry önkéntelenül
megdermedt, a termen pedig halk sóhaj futott keresztül, amikor a bárd
elérte a nyakat. A dobpergés hirtelen abbamaradt, és a fej tompa
koppanással a földre esett. Fülsiketítő csend következett, amit végül egy
hangos sikoly tört meg néhány sorral Harryék előtt. A termen
nyugtalanság lett úrrá, Harry pedig erőlködve próbálta kivenni a
félhomályban, hogy mi történhetett. Csak annyit látott, hogy a hóhér
hátrahőköl. Atyaég! suttogta Wadkins. A színpad felől valami zaj
hallatszott: mintha valaki tapsba kezdett volna. Aztán már Harry is látta.
A lefejezett királynő nyakfodrából úgy meredt ki a gerince, mint egy fehér
féreg. A vér pedig pulzálva lövellt a véres csonkból a padlóra. Tudta,
hogy úton vagyunk! suttogta Wadkins. Tudta, hogy jövünk! Sőt, úgy
öltözött ki, mint azok a kibaszott áldozatai! Egészen Harry arcába hajolt.
A rohadt életbe, Holy! A rohadt életbe! Harry hirtelen nem is tudta
eldönteni, mitől kezdett el émelyegni: a töménytelen mennyiségű vértől,
attól amit vagy ahogyan Wadkins mondott, vagy a férfi rémes
szájszagától. A színpadon pillanatok alatt hatalmas vértócsa keletkezett,
amin a láthatólag sokkos állapotban lévő hóhér megcsúszott, amikor fel
akarta emelni a fejet. Az hangos puffanással a földön landolt, miközben
két másik bohóc rohant be a színpadra, és egymás szavába vágva
kiáltoztak: Kapcsolják már fel a lámpákat! Engedjék le a függönyt! Még
két bohóc futott be a függöny két sarkát maguk után vonszolva, aztán
megtorpantak, és felváltva bámultak egymásra és a függöny
felfüggesztésére a színpad fölött. A színfalak mögül egy kiáltás
hallatszott, azután sercegni kezdtek a reflektorok, majd hangos
csattanás kíséretében kialudt a fény és a terem teljes sötétségbe borult.
Ez nekem nagyon bűzlik, Holy, gyerünk! ragadta meg Wadkins Harry
karját, majd felpattant és indulni akart. Üljön vissza! suttogta Harry, és
visszarántotta társát a székbe. 155

156 Hogyan? Azután újra kigyúltak a fények, és a színpad, ami néhány

másodperccel korábban még vér, fejek, guillotine ok, bohócok és
függönyök kavalkádjától nyüzsgött, most üres volt leszámítva a hóhért
és Ottó Rechtnagelt, aki a színpad szélén állt, a királynő véres fejével a
hóna alatt. A teremben hatalmas ováció tört ki, amit a szereplők mély
meghajlással fogadtak. Menten megőrülök nyögte Wadkins. A
szünetben Wadkins megszavazott magának egy sört. Ez volt az első
olyan cirkuszi szám, ami majdnem elvette az eszemet mondta. A fenébe
is, még mindig remegek. Lehet, hogy azonnal őrizetbe kellett volna
vennünk a fickót, ez a várakozás teljesen kikészít. Harry megvonta a
vállát. A pasas nem megy sehová és nem is gyanakszik. Kövessük csak
az eredeti tervet. Wadkins diszkréten bekapcsolta az adóvevőt, hogy
ellenőrizze, rendben van e a kapcsolat Lebie vel, aki a biztonság
kedvéért a nézőtéren maradt. A hátsó ajtóhoz kért járőrkocsi már a
helyén volt. Harrynak el kellett ismernie, hogy a műsorszám technikai
újításai kifejezetten hatásosak voltak, de még mindig azon töprengett,
hogy miért cserélte le Otto XVI. Lajost egy szőke nőre, akit korántsem
biztos, hogy mindenkinek sikerült azonosítania. Bizonyára számított rá,
hogy Harry felhasználja majd az ingyenjegyeket és ott lesz a nézőtéren.
Így akarta volna provokálni a rendőrséget? A szakirodalom szerint
egyáltalán nem szokatlan jelenség, hogy a sorozatgyilkosok az idő előre
haladtával egyre magabiztosabbá válnak. Vagy inkább valamiféle kérés
akart ez lenni, hogy végre állítsa meg valaki? És ott van persze a
harmadik lehetőség is: hogy egész egyszerűen egy cirkuszi számról van
szó, amin változtattak egy keveset. Felhangzott a második rész kezdetét
jelző gong. Akkor rajta mondta Wadkins. Remélem, ma este már nem
ölnek meg több embert. Valamivel később Ottó újra színre lépett.
Vadászjelmezben lopakodott be a színpadra, puskával a kezében és
méregetni kezdte a kicsit odébb felállított fákat. A lombok felől
madárfütty 156

157 hallatszott, amit a vadász utánozni próbált, miközben az ágak közé

célzott. Azután egy dörrenés hallatszott. A puska csövéből kisebb
füstfelhő tört elő, és a fáról valami fekete zuhant a színpad deszkáira. A
vadász odarohant és legnagyobb meglepetésére egy fekete macskát
emelt fel a földről. Ottó meghajolt és tapsvihar közepette távozott. Én ezt
nem értettem motyogta Wadkins. Harry is jobban értékelte volna az
előadást, ha nem lett volna ennyire feszült. Főként az órájára
koncentrált, nem arra, ami a színpadon történik. Ezenkívül a jelentek
zömében megbúvó politikai szatíra értékeléshez Harry nem ismerte
eléggé a helyi viszonyokat. Végül felharsant a zene, kigyulladtak a
lámpák és az összes színész megjelent a színpadon. Harry és Wadkins
sűrű bocsánatkérések közepette kiverekedték magukat a sorból és
gyors léptekkel a színpad melletti ajtóhoz mentek. Az ajtó a
megállapodásnak megfelelően nyitva volt. Egy folyosóra jutottak, ami
hátulról félkörben megkerülte a színpadot. A folyosón megkeresték az
Ottó Rechtnagel, bohóc felirattal ellátott ajtót, és megálltak. A
színházteremből beszűrődő zene és dübögés megremegtette a falakat.
Ebben a pillanatban Wadkins adóvevője röviden felzúgott. Felvette.
Máris? kérdezte. De hiszen még szól a zene. Vége. Lebie válaszától
elkerekedett a szeme. Mi?! Ismételd meg! Vége. Harry tudta, hogy
valami baj van. Maradj a helyeden és tartsd szemmel a színpad ajtaját.
Vége és kilép! Wadkins visszadugta a walkie talkie t a belső zsebébe,
majd előhúzta a fegyverét: Lebie nem látja Rechtnagelt a színpadon!
Nem lehet, hogy csak nem találja a sok agyonsminkelt szereplő között?
Az a disznó nincs a színpadon! ismételte meg Wadkins, és megrántotta
az öltöző kilincsét, de az ajtó zárva volt. A fenébe is, Holy, érzem, hogy
valami nagy gáz van! A picsába! A folyosó szűk volt, így Wadkins a
falnak vetette a hátát és belerúgott az ajtóba. A harmadik próbálkozás
után a fa szilánkokra tört a zár körül és az ajtó megadta magát.
Behatoltak az üres öltözőbe, amelynek levegőjében fehér gőz
gomolygott. A padlón csordogált a víz. Egyértelmű volt, hogy a félig
nyitva hagyott fürdőszobaajtó 157

158 mögül jön mindkettő. Megálltak az ajtó két oldalán, Harry is előhúzta

a pisztolyát és kibiztosította. Rechtnagel! ordította Lebie. Rechtnagel!
Nem érkezett válasz. Nem tetszik ez nekem suttogta. Harry is elég krimit
látott már ahhoz, hogy hasonló véleményen legyen. Egy fürdőszoba,
ahol meg van nyitva a zuhany és ahonnan nem érkezik válasz, nem sok
jót ígér. Wadkins mutatóujjával Harryra bökött, majd hüvelykjével a
fürdőszoba felé intett. Harrynak kedve lett volna a középső ujja
feltartásával válaszolni, de megértette, hogy most ő következik. Berúgta
az ajtót, és tett két lépést a tűzforró ködpokol belseje felé. Egy pillanat
alatt átnedvesedett rajta minden. Közvetlenül az orra előtt egy
zuhanyfüggönyt vett ki. A pisztolyt maga elé emelve, hirtelen mozdulattal
félrerántotta. A fülke üres volt. A karja vörösre égett, míg ékes norvég
káromkodások közepette elzárta a csapot. Aztán odébb tocsogott, hogy
az oszladozó gőzben alaposabban körülnézzen a helyiségben. Itt nincs
senki! kiáltotta. Miért van itt ilyen kurva sok víz? Valami eldugaszolja a
lefolyót. Egy pillanat! Harry bedugta a kezét a vízbe ott, ahol a lefolyót
sejtette. Egy kicsit körbetapogatózott, majd a keze valami puha és sima
dologba ütközött, ami szilárdan be volt ékelődve a lefolyóba.
Megragadta, és kihúzta. Egy csapásra émelyegni kezdett. Nagyokat
nyelt és próbált mélyeket lélegezni, de úgy érezte, hogy a gőz, amit
beszív, azonnal megfojtja. Mi történt? kérdezte Wadkins az ajtóból a
guggoló Harryt. Azt hiszem, elveszítettem egy fogadást és jövök Ottó
Rechtnagelnek száz dollárral válaszolta Harry csendesen. Legalábbis
annak, ami maradt belőle. A későbbiekben Harry úgy emlékezett vissza
arra, ami ez után a St. George s Theatre ben történt, mintha ködön
keresztül szemlélte volna az eseményeket. Az Ottó zuhanyzójából
előgomolygó gőz mintha mindenhová befurakodott volna: kizúdult a
folyosóra és elmosta a gondnok sziluettjét, aki a kelléktár ajtaját próbálta
kinyitni, majd begomolygott a kulcslyukon keresztül a feltáruló
helyiségbe, ahol mintegy vörös szűrőként lebegett a szemük előtt,
amikor 158

159 megpillantották a vérben úszó guillotine t. És a fülükbe is bekúszott,

hogy eltompítsa a sikolyokat és az ordítást, ugyanis nem sikerült
megakadályozniuk, hogy a társulat tagjai belépjenek a kelléktárba és
megpillantsák Ottó Rechtnagel maradványait, amelyek az egész szobát
beterítették. A bohóc végtagjait a helyiség négy sarkába dobálták,
mintha csak egy játék baba karjai és lábai lettek volna. A padlót és a
falakat valódi, sűrű vér borította, ami idővel megalvad majd, és feketévé
válik. A végtagok nélküli test a guillotine padján hevert egy hús és vér
torzó, tágra nyílt szemmel, bohócorral, valamint rúzstól vörös szájjal és
orcákkal. A gőz beette magát Harry bőrébe, beletapadt a szájába és a
torkába. Lebie mintha lassított felvételen bukkant volna elő a ködből,
odalépett hozzá és halkan a fülébe súgta: Andrew eltűnt a kórházból.
Wadkins még mindig a guillotine mellett állt, mintha odaszögezték volna.
Hogy ez milyen undorítóan arrogáns hallotta Harry a férfi hangját
valahonnan a távolból. És milyen logikus, gondolta Harry. A gyilkos egy
fehér parókát nyomott Ottó fejébe. Valaki alighanem megolajozta a
ventilátort, mert szinte hangtalanul, egyenletesen zúgott. Vagyis, ha jól
értettem, az egyetlen ember, akit a járőrkocsiban ülő tiszt a hátsó ajtón
keresztül távozni látott, a feketébe öltözött hóhérfigura volt? McCormack
mindenkit az irodába hivatott. Wadkins bólintott. Így van, uram. Még
várjuk a jelentést, hogy a színészek és a személyzet láttak e valamit,
jelenleg is folyik a kihallgatásuk. A gyilkos vagy a teremben ült, és a
nyitott oldalajtón keresztül jutott be a folyosóra, vagy a hátsó ajtón át
érkezett, még mielőtt a rendőrautó elfoglalta volna a helyét. Felsóhajtott.
A gondnok azt állítja, hogy az előadás alatt a hátsó ajtó zárva volt.
Ebben az esetben a gyilkosnak vagy saját kulcsa volt, vagy a
színészekkel együtt surrant be észrevétlenül, és elbújt valahol. Aztán a
macskás szám után, amikor Ottó már a fináléra készülődött, egyszerűen
bekopogtatott az öltözőjébe. Minden valószínűség szerint elkábította, a
helyszínelők ugyanis éter nyomát találták a 159

160 helyszínen. Legalábbis nagyon remélem, hogy így történt tette

hozzá Wadkins. Bárhogy is volt, a fickó igazi, hidegvérű gyilkos. A test
feldarabolása után magával vitte az áldozat levágott nemi szervét az
öltözőbe, és megnyitotta a csapot, hogy mindenki, aki esetleg Ottót
keresné, a vízcsobogás miatt azt gondolja majd, hogy zuhanyozik.
McCormack megköszörülte a torkát. És mi a helyzet ezzel a guillotine
nal? Egyszerűbb módja is van annak, ha az ember el akar tenni valakit
láb alól... Meg vagyok róla győződve, uram, hogy a guillotine használata
improvizáció volt. A gyilkos aligha tudhatta, hogy a szünetben a
kelléktárba szállítják az eszközt. Ez egy nagyon, nagyon beteg ember
közölte Lebie a körmeivel. Mi van az ajtókkal? Hiszen az összes zárva
volt. Hogy jutottak be a kelléktárba? Utánakérdeztem a gondnoknál
mondta Harry. Társulati vezetőként Ottónak volt egy komplett
kulcscsomója a színházhoz, de eltűnt. És mi a helyzet ezzel az...
ördögjelmezzel? A szám után a levágott fejjel és a parókával együtt a
guillotine kosarában volt, uram. Az elkövető a gyilkosság után alighanem
felvette, hogy álcázza magát. Ez is ravasz húzás volt, és aligha tervezte
meg előre. McCormack a tenyerébe ejtette a fejét. Maga mit szól
mindehhez, Yong? Yong, miközben a többiek beszéltek, folyamatosan a
számítógépén dolgozott. Felejtsük el egy kis időre ezt a feketébe öltözött
ördögöt mondta. Minden arra utal, hogy a gyilkos a társulat egyik tagja
volt. Wadkins méltatlankodva felhorkant. Hadd mondjam végig, uram
kérte Yong. Olyasvalakit keresünk, aki ismerte az előadás menetét,
hiszen tisztában volt azzal, hogy Ottónak a macskás jelenet után nincs
több száma, ezért a fináléig, ami nagyjából húsz perc múlva következett,
nem is fogják hiányolni a színpadról. Ha a társulat tagja az illető, akkor
az épületbe sem kellett belopóznia mellesleg kétlem, hogy bárkinek is
sikerült volna észrevétlenül bejutnia. Azt pedig legalább az egyikük
kiszúrta volna, ha valaki a színpad melletti ajtót használja. A többiek
egyetértően bólogattak. Ezenkívül kiderítettem, hogy a társulatból
hárman szintén az Australian Travelling Showpark tagjai voltak. Ami
annyit tesz, 160

161 hogy ma este három másik személy is tartózkodott a színházban,

akik az adott időpontokban a korábban átbeszélt helyszíneken jártak. Ez
alapján nem kizárt, hogy Ottó csak egy ártatlan ember volt, aki vesztére
túl sokat tudott. Keresgéljünk inkább ott, ahol van némi esélyünk
rábukkanni valamire. Úgyhogy én azt javaslom, hogy ahelyett, hogy az
operaház fantomját hajkurásznánk, aki már rég hét határon túl jár,
kezdjünk inkább a társulattal. Wadkins a fejét rázta. Nem tekinthetünk el
attól a tényről, hogy egy ismeretlen személy közben elhagyta a
helyszínt, méghozzá egy olyan öltözékben, amit a gyilkos fegyver mellett
tároltak. Kizárt, hogy semmi köze ne lenne a gyilkossághoz. Harry
csatlakozott: Szerintem kizárhatjuk a társulat többi tagját. Először is,
semmi nem bizonyítja, hogy ne Ottó lett volna a mi emberünk. Több oka
is lehet annak, ha valaki el akar tenni láb alól egy sorozatgyilkost.
Például, hogy az illető valamilyen módon belekeveredett a dologba.
Talán tudott róla, hogy a rendőrség le akarja tartóztatni Ottót, és nem
akarta megkockáztatni, hogy az a vallomásával őt is belerángassa az
ügybe. Másrészt egyáltalán nem biztos, hogy a gyilkos valóban tudta,
hogy mennyi ideje van ki is kényszeríthette Ottóból, hogy elmondja neki,
mikor kell visszatérnie a színpadra. Harmadszor pedig mindenki
hallgasson a megérzéseire! Azzal behunyta a szemét. Maguk is érzik,
nem igaz? A denevérember a mi emberünk. Narahdarn! Mi van?
értetlenkedett Wadkins. McCormack kiválóan szórakozott. Úgy tűnik,
hogy norvég barátunk tölti ki az űrt, amit Kensington kollégánk hagyott
átmenetileg maga után nevetgélt. Narahdarn ismételte meg Yong. Az
őslakosok halálszimbóluma, a denevérember. Van itt még valami, ami
némi nyugtalansággal tölt el folytatta McCormack. Az elkövetőnek
lehetősége volt rá, hogy az előadás alatt észrevétlenül lelépjen a hátsó
ajtón keresztül, ahonnan már csak öt métert kell megtenni ahhoz, hogy
Sydney legforgalmasabb részére jusson, ahol aztán egy pillanat alatt
eltűnhet a tömegben. Ennek ellenére képes volt arra vesztegetni az
idejét, hogy felvegyen egy kosztümöt, ami egészen biztos, hogy
feltűnést kelt. Szinte az az érzésem, hogy tudott arról, 161

162 hogy egy járőrkocsi figyeli a hátsó bejáratot. És ha ez így van:

mégis hogyan fordulhatott elő? Csend lett. Egyébként mi újság
Kensingtonnal a kórházban? Jobban van már? McCormack egy
pasztillát kotort elő egy dobozból, majd a szájába dobta és rágni kezdett.
Ha lehet, még nagyobb lett a csend. Csak a ventilátor forgott
hangtalanul. Már nincs ott szólalt meg végül Lebie. A mindenit ezt
nevezem én viharos felépülésnek! mondta McCormack. Nagyon helyes,
mihamarabb szükségünk van minden emberre, mert meg kell, hogy
mondjam: a feldarabolt bohócok lényegesen nagyobb szalagcímekre
számíthatnak, mint a megerőszakolt lányok. És ahogy korábban is
mondtam már, fiúk, ha bárki is abba a hitbe ringatná magát, hogy nem
kell törődnünk a sajtóval, az nagyon téved. Nem egy rendőrfőnök
befeketítése és elbocsátása szárad a lelkükön. Vagyis, ha nem akarják,
hogy folyamatosan a sarkukban legyek, akkor tudják, mi a dolguk! De
először is, most mindenki menjen haza és aludja ki magát! Igen, Harry?
Semmi, uram. Rendben. Jó éjt! Valami megváltozott. A szállodai szoba
ablakai előtt nem volt összehúzva a függöny, s így Birgitta a Kings Cross
neonlámpáinak a fényében vetkőzött. Neki. Harry az ágyban feküdt. A
lány a szoba közepén állva egymás után vált meg a ruhadarabjaitól, s
közben komoly, szinte szomorú arccal nézte Harryt. Birgitta hosszú lábú
és karcsú volt, fehér bőre úgy világított a sápadt fényben, mint a hó. A
félig nyitva álló ablakból intenzív éjszakai élet zajai szűrődtek be autók
és motorkerékpárok zúgása, csörömpölő játékautomaták és tompán
dübörgő diszkózene. És ami az egész alapját adta: hangos vitatkozás,
felháborodott kiáltások és dévaj kacajok. Abban, ahogy Birgitta a blúzát
gombolgatta, semmi tudatosan csábító vontatottság nem volt,
mindössze lassú volt. Egyszerűen csak levetkőzött. Nekem, gondolta
Harry. Azelőtt is látta már meztelenül, de ezen az estén valahogy más
volt az egész. Olyan szép volt, hogy szinte elszorult a torka. Korábban
162

163 nem értette a lány félénkségét, hogy miért csak akkor veszi le a

felsőjét és a bugyiját, amikor már bebújt a takaró alá, és miért csavar
maga köré valamit, amikor kimegy a fürdőszobába. Idővel aztán rájött,
hogy nem arról van szó, hogy szégyelli a testét, hanem arról, hogy nem
akarja lemezteleníteni magát. Hogy Birgitta arra várt, hogy kialakuljon a
bizalom időből és érzelmekből szőtt kis fészke, az egyetlen, amit
Harrynak adhat. Ezért volt más a ma éjszaka. Volt valami
szertartásosság abban, ahogy levetkőzött, mintha a meztelenségével azt
akarta volna megmutatni, mennyire sebezhető. És hogy azért merte
megtenni, mert bízik benne. Harry érezte, ahogy dübörög a szíve.
Részben, mert büszkeséggel és örömmel töltötte el, hogy ez az erős és
gyönyörű nő a bizalmáról biztosítja, részben pedig mert halálosan
rettegett attól, hogy nem bizonyul méltónak erre a bizalomra. De
leginkább azért, mert sejtette, hogy minden, amit gondol és érez,
világosan leolvasható az arcáról, egyértelműen látható a reklámtáblák
vörösen, kéken és zölden váltakozó fényében. Hogy a lány nem csupán
önmagát, hanem Harryt is lemeztelenítette. Amikor Birgitta teljesen
levetkőzött, hófehér bőre mintha az egész szobát bevilágította volna.
Gyere mondta neki Harry sokkal érdesebb hangon, mint szerette volna,
és odébb húzta a takarót. A lány azonban nem mozdult. Nézd suttogta.
Nézd. 12. Egy kövér hölgy és egy törvényszéki orvos Dzsingisz kán még
aludt, amikor reggel nyolckor az ápolónő hosszas és intenzív rábeszélés
hatására végre beengedte Harryt a szobájába. Szeme azonnal
felpattant, amikor Harry egy széket húzott az ágya mellé. Jó reggelt
mondta Harry. Remélem, jól aludt. Emlékszik rám? Én vagyok az a
pasas, aki levegő után kapkodott a Cricket asztalán heverve. Dzsingisz
kán felnyögött. A feje körül nagy, fehér kötés éktelenkedett és
korántsem tűnt annyira félelmetesnek, mint amikor 163

164 a bárban Harry fölé magasodott. Harry egy krikettlabdát húzott elő a
zsebéből. Épp az imént beszéltem az ügyvédjével, aki azt mondta, hogy
maga nem akarja feljelenteni a kollégámat. Harry a jobb kezéből átdobta
a balba a krikettlabdát. Annak fényében, hogy maga az életemre tört,
természetesen nagyon kellemetlenül érintene, ha fel akarná jelenteni azt
a fickót, aki megmentett. De úgy tűnik, az ügyvédje komolyan azt hiszi,
hogy van valami a kezükben. Ugyanis azt állítja, hogy maga nem
megtámadott engem, hanem mindössze leválasztott az egyik barátjáról,
akit én éppen bántalmazni akartam. Valamint, hogy mindössze a
vakszerencsének köszönhető, hogy maga egy koponyatöréssel
megúszta, mert a krikettlabda akár meg is ölhette volna. Feldobta a
labdát a levegőbe, majd közvetlenül a nagydarab férfi sápadt orra előtt
elkapta. És tudja, mit? Egyetértek vele. Egy ilyen gyors labda, négy
méterről, egyenesen a homlokába nos, tényleg piszkosul nagy mázlija
van, hogy túlélte. Az ügyvédje ma felhívott az irodában és tudni akarta,
pontosan hogyan is történt mindez. Úgy véli, elég alapjuk van rá, hogy
kárpótlást követeljenek, már amennyiben maradandó sérülései lesznek.
A hozzá hasonló ügyvédek, mint ismeretes, a keselyűfélék családjához
tartoznak, és igényt tartanak a megítélt fájdalomdíj harmadrészére, de
ezt bizonyára magának is elmondta, nem? Megkérdeztem tőle,
hogyhogy nem sikerült rábeszélnie magát, hogy pert indítson, mire azt
válaszolta, hogy szerinte ez csak idő kérdése. Nos, arra vagyok
kíváncsi, hogy valóban csak idő kérdése e, Dzsingisz? Dzsingisz
óvatosan megrázta a fejét. Nem. És kérem, most távozzon hörögte
halkan. De miért nem? Mi vesztenivalója van? Ha megrokkan, az
rengeteget hozhat a konyhára. Ne felejtse el, hogy itt most nem valami
csóró magánszemélyt akar beperelni, hanem magát az államot.
Utánanéztem, és még a személyi aktája is viszonylag rendben van.
Úgyhogy ki tudja, az sincs kizárva, hogy az esküdtszék megszánja és
milliomossá teszi. És még csak meg sem akarja próbálni? Dzsingisz
nem válaszolt, csak nézte Harryt azzal a ferde metszésű, bánatos
szemével a fehér kötés alól. 164

165 Lassan kezd az idegeimre menni, hogy folyton a kórházban ülök,

Dzsingisz, úgyhogy rövid leszek. A maga támadása következtében két
bordám eltört és majdnem kilyukadt a tüdőm. Mivel nem viseltem
egyenruhát, nem mutattam fel az igazolványomat és nem is parancsot
teljesítettem, ráadásul Ausztrália jócskán kívül esik a felségterületemen,
így jogi értelemben nem hivatalos, hanem magánszemélyként léptem
fel. Ami azt jelenti, hogy én magam dönthetem el, hogy feljelentem e
magát a támadás miatt, vagy sem. És ezen a ponton vissza is
kanyarodhatunk a maga majdnem makulátlan személyi aktájához.
Hangsúlyozom, csak majdnem, mert ott van az a testi sértés, amiért hat
hónap felfüggesztettet kapott. Ha ehhez hozzácsapunk újabb hat
hónapot, az kereken egy év. Egy év börtön... vagy most azonnal
elmeséli nekem... Harry a férfi füléhez hajolt, ami úgy kandikált ki a fehér
kötés alól, mint egy szomorú, piros gomba, és ordítani kezdett:...hogy mi
a bánatos fene folyik itt! Azzal visszahuppant a székre. Nos, hogy dönt?
McCormack Harrynak hátat fordítva állt. Az ablakon bámult kifelé, s
közben egyik kezével az állát simogatta. Odakinn a sürü köd magába
szippantotta a színeket és megfagyasztotta a mozdulatokat, így a kilátás
olyan volt, mint egy életlen fekete fehér fotó. A csendet halk, kopogó
hang törte meg. Beletelt egy kis időbe, mire Harry rájött, hogy
McCormack körme az, amivel a felső fogsorát kocogtatja. Tehát,
Kensington ismerte Ottó Rechtnagelt. És maga egész idő alatt tudta
ezt? Harry megvonta a vállát. Tudom, hogy korábban kellett volna
szólnom, uram. De nem éreztem úgy, hogy......hogy a maga dolga
lenne, hogy elmesélje, kit ismer Kensington és kit nem? Ez érthető. De
most, hogy Kensington lelépett a kórházból, és az égvilágon senki nem
tudja, hogy hol van, kezd rossz előérzete lenni? Harry egyetértően
bólintott McCormack hátának. McCormack az ablaküvegben tükröződő
Harryra pillantott, majd egy fél piruett után egyenesen felé fordult. Egy
hangyányit... McCormack megismételte a piruettet és újra hátat fordított
Harrynak....nyugtalannak tűnik, Harry. Netán bántja valami? Van még
valami, amit el szeretne mondani nekem? 165

166 Harry megrázta a fejét. Otto Rechtnagel lakása a Surrey Hillsen volt,

éppen félúton az Albury és Inger Holter glebei lakása között. Amikor
megérkeztek, egy leírhatatlanul kövér hölgy torlaszolta el a
lépcsőfeljárót. Láttam az autót. Maguk a rendőrségtől jöttek? kérdezte a
nő magas, rikácsoló hangon. Majd anélkül, hogy megvárta volna választ,
folytatta: A kutyája. Egész álló nap ez megy! Ottó lakásának ajtaja
mögül rekedt ugatás hallatszott. Borzalmas, ami Mr Rechtnagellel
történt, de most már tényleg el kell vinniük innen ezt a dögöt. Megállás
nélkül ugat és lassan mindenkit az őrületbe kerget a házban. Egyáltalán,
be kellene tiltani, hogy kutyát lehessen itt tartani. Ha nem csinálnak vele
valamit, kénytelenek leszünk... Nos, tudják, mire gondolok. Az asszony a
szemét forgatva széttárta húsos karjait. Hirtelen savanyú izzadságszag
és orrfacsaró parfüm elegye töltötte be a levegőt. Pedig Harry már eddig
is zsigerileg iszonyodott a hatalmas némbertől. A kutya tudja jegyezte
meg Lebie, miközben két ujjával végigsimított a lépcső korlátján, majd
rosszalló tekintettel nézegette az összeszedett port, mintha csak azért
jött volna, hogy a lépcsőház tisztaságát ellenőrizze. Ezt meg hogy érti,
fiatalember? csikorogta a hústorony csípőre tett kézzel. Nem úgy tűnt,
mint aki el akar mozdulni az útból. Hogy meghalt a gazdája, asszonyom
mondta Harry. A kutyák nagyon érzékenyek, ha ilyesmiről van szó.
Gyászol. Gyászol? A nő gyanakodva méregette őket. Egy kutya? Még
ilyet. Maga mit tenne, ha valaki levágná a gazdija kezét és lábát,
asszonyom? nézett Lebie egyenesen az asszony szemébe. A nő tátott
szájjal bámult vissza rá. És a farkát is egészítette ki Harry, remélve,
hogy a dick kifejezés Ausztráliában is használatos. Már amennyiben van
gazdija mustrálta végig Lebie tetőtől talpig a nőt. Miután a hatalmas
asszonyság visszavonulót fújt, előhalászták a kulcscsomót, amit Ottó
nadrágzsebében találtak az öltözőben. Odabenn a csaholást morgás
váltotta fel, a kutya pontosan tudta, hogy idegenek közelednek. A
bullterrier szétterpesztett lábbal, támadásra készen várakozott az
előszobában, amikor az ajtó kinyílt. Lebie és Harry megálltak az 166

167 ajtóban és csak nézték a furcsa, fehér kutyát, hogy jelezzék felé,

most neki kell magához ragadnia a kezdeményezést. A morgás erőtlen
ugatássá szelídült, végül a kutya az egész haditervet feladva
beporoszkált a nappaliba. Harry utánament. A fény két hatalmas ablakon
át áradt be a nappaliba, ami az ausztrál szokásokhoz képest jócskán túl
volt bútorozva: egy hatalmas, vörös kanapé, bőven megpakolva jókora,
színes párnákkal, előtte egy alacsony, de monumentális zöld üvegasztal,
a falon óriási festmények. A szoba két sarkát egy egy porcelánleopárd
őrizte. Az asztalon egy lámpaernyő állt, aminek semmi keresnivalója
nem lett volna ott. A kutya, orrát egy nedves folthoz szorítva állt a
nappali közepén. A folt fölött egy pár férficipő lógott a levegőben. A
helyiségben átható vizelet és ürülékszag terjengett. Harry tekintete
elindult a lábon felfelé, elérte a zoknit, majd a zokni és a nadrág szára
között előbukkanó fekete bőrt. Aztán végigsiklott a nadrágon, és egy
másodpercre megpihent az élettelenül lógó jókora öklön. Harrynak
kényszerítenie kellett magát, hogy feljebb haladjon a fehér ingen. Nem
azért, mert nem látott még azelőtt akasztott embert, hanem mert már a
cipőket felismerte. A fej az egyik vállra billent, a villanykörtében végződő
vezeték pedig lelógott a mellkasra. A kábel egy masszív kampóra volt
erősítve valamikor régen talán egy csillár lógott rajta, és háromszor
Andrew nyakára volt tekerve, akinek a feje csaknem a plafont súrolta.
Álmodozó, megtört pillantással meredt a semmibe, kékesfekete nyelve
kilógott a szájából, mintha nyelvet akarna ölteni a halálra. Vagy az
életre. A dohányzóasztal mellett egy feldöntött szék hevert. A fenébe
suttogta Harry. A fenébe, a fenébe, a fenébe! Erőtlenül ledöccent egy
székre. Lebie, aki ekkor lépett a szobába, halkan felkiáltott. Keress egy
kést mondta neki Harry. És hívd fel a mentőket. Vagy akiket ilyenkor
hívni szoktatok. Onnan, ahol Harry ült, Andrew ellenfényben látszott, így
a himbálódzó test csak egy idegen, fekete sziluett volt a napfényes
ablak előtt. Harry azt javasolta a Teremtőnek, hogy mielőtt még ő újra
felállna, helyezzen valaki mást a vezeték végére. Megígérte, hogy ha
megteszi, egy szót sem szól senkinek erről a csodáról. Csak javaslatnak
szánta. 167
168 Nem imádságnak. Lépteket hallott a folyosón, majd hirtelen Lebie
bömbölése hallatszott a konyhából: Kifelé innen, zsíros szörnyeteg!
Harry az anyja temetése után öt napon keresztül úgy járt kelt, hogy
tudta, éreznie kellene valamit. Mindenki azt mondogatta neki, hogy a
férfiaknál, akiket egész életükben arra edzettek, hogy uralkodjanak az
érzelmeiken, a gyászreakció gyakran várat magára. Ezért is lepődött
meg, amikor a kanapé párnái közé süppedve érezte, ahogy a könnyek
elöntik a szemét és feltartóztathatatlanul előtör belőle a zokogás. Nem
mintha nem sírt volna már korábban is. Akkor is elszorult a torka, amikor
a bardufossi laktanya hálójának magányában Kristin levelét olvasta
arról, hogy...ez a legjobb, ami az életben történt A
szövegösszefüggésből nem derült ki világosan, hogy kettőjükre érti vagy
az angol zenészre, akivel kisvártatva útra kelt. Harry csak annyit tudott,
hogy ez a legrosszabb, ami az életben történt. Ennek ellenére a sírás
valahol benn szorult a torkában. Émelygett, mintha hányni készülne.
Felállt a kanapéról, és felnézett. Andrew t nem cserélték ki másra. Arra
gondolt, hogy oda kellene mennie a székhez és felállítani, hogy legyen
mire fellépniük, amikor levágják, de képtelen volt megmozdulni. Csak állt
ott, amíg Lebie vissza nem tért egy konyhakéssel. Csak kollégája
furcsálkodó tekintete láttán ébredt rá, hogy a meleg könnyek még ott
csorognak az arcán. Jesszusom, ez egyáltalán nem rosszabb, képedt el
Harry. Szótlanul levágták Andrew t, majd a padlóra fektették és
átkutatták a zsebeit. Két kulcscsomó is volt nála, egy nagyobb és egy
kisebb, valamint egy magányos kulcs, ami, ahogy Lebie azonnal le is
ellenőrizte, a bejárati ajtót nyitotta. Nincs nyoma idegenkezűségnek
jelentette ki Lebie egy gyors, felületes ellenőrzést követően. Harry
kigombolta Andrew ingét. A mellkasára egy krokodil volt tetoválva. Harry
a nadrágja szárát is felhúzta és megvizsgálta a lábát. Semmi mondta. Az
égvilágon semmi. Meglátjuk, mit mond az orvos dörmögte Lebie. Harryt
újra a sírás kerülgette, így csak egy vállrándításra futotta tőle. 168

169 A délelőtti csúcsforgalom kellős közepén araszoltak vissza az

irodába. A rohadt életbe! ordította Lebie, és dühösen a dudára tenyereit.
Harry a The Australian aznapi példányát tartotta a kezében, aminek a
teljes címlapját a bohócgyilkosság foglalta el. Saját nyaktilójával
darabolták fel, állt a véres guillotine t ábrázoló fotó alatt. Egy kisebb kép
Ottó Rechtnagelt ábrázolta bohócjelmezben, a fotót a műsorfüzetből
szerezték. A riport könnyed, majdhogynem humoros hangvételű volt,
alighanem az ügy bizarrságából kifolyólag. Rejtélyes okoknál fogva a
gyilkos a bohóc fejét a nyakán hagyta, írta a riporter, aki arra a
következtetésre jutott, hogy a gyilkosság aligha a közönség általános
véleményét tükrözte:...annyira ugyanis nem volt rossz az előadás. A
szerző, bár kissé savanyúan, de azt kénytelen volt elismerni, hogy a
rendőrség szokatlanul gyorsan felbukkant a helyszínen. Ennek ellenére
Wadkins nyomozó a sydneyi rendőrségtől nem fűzött további
kommentárt ahhoz, hogy a rendőrség megtalálta a gyilkos fegyvert...
Harry hangosan olvasott. Nagyon vicces morogta Lebie, majd újra a
dudára tenyereit és felmutatta középső ujját egy taxisofőrnek, aki a
szomszéd sávból eléjük furakodott. Az anyád... Az a műsorszám,
amiben a vadász a madárra les... A mondat ott maradt a levegőben, míg
át nem verekedték magukat a következő két közlekedési lámpán. Mit
is... Semmi, nem érdekes. Csak azon a jeleneten töprengtem. Valahogy
nem volt semmi értelme. Egy vadász, aki azt hiszi, hogy egy madárra lő,
majd váratlanul felfedezi, hogy a zsákmány egy macska, vagyis
olyasvalami, ami maga is madarakra vadászik. Eddig világos, de mit
akar ez jelenteni? Lebie azonban nyilvánvalóan egy hangot sem hallott a
fejtegetéséből, ugyanis éppen az ablakon lógott kifelé: Takarodj a
picsába, nyomorult seggfej, hihetetlen, hogy mekkora faszkalap vagy...
Harry talán még soha nem látta ilyen közlékenynek. Ahogy Harry előre
sejtette, az irodában hatalmas volt a felfordulás. A Reuters is lehozta
mondta Yong. Az AP át akar küldeni egy fotóst és a polgármesteri
hivataltól is telefonáltak, hogy az NBC ide 169

170 akar reptetni egy forgatócsoportot, mert jó sztorit látnak az ügyben.

Wadkins a fejét csóválta. Ha Indiában hatezren meghalnak egy
szökőárban, legfeljebb egy rövidhírt szentelnek neki. De ha egy
homokos bohócnak levágják néhány végtagját, azonnal világszenzáció
lesz belőle. Harry mindenkit a tárgyalóba hívott. Andrew Kensington
meghalt mondta. Wadkins és Yong hitetlenkedve meredt rá. Röviden
elmesélte, hogyan találtak rá Andrew plafonról lógó hullájára Ottó
Rechtnagel lakásán. Egyenesen a szemükbe nézett, még csak a hangja
sem remegett: Azért nem telefonáltunk, nehogy bármi is kiszivárogjon.
Talán jobb, ha egyelőre megpróbáljuk titokban tartani a történteket.
Ráébredt, hogy ha rendőrségi ügyként tekint a történtekre, akkor
érzelmek nélkül is tud beszélni róla. Így konkrét feladattá vált, amivel
sokkal könnyebben elbánt. Egy holttest, a halál oka, tények és
feltételezések. Ettől maga a halál, ez az idegen valami, amihez fogalma
sem volt, hogyan kellene viszonyulnia, távolabb került tőle. Oké bólintott
Wadkins kissé zavarodottan. Most pedig nyugalom. Nem szabad
elhamarkodott következtetéseket levonnunk. Letörölte az
izzadságcseppeket a felső ajkáról. Hadd hozzam ide McCormack et! A
nyomorult életbe! Mi az eget csináltál, Kensington? Ha ezt a sajtó
kiszimatolja... Azzal eltűnt az ajtóban. A másik három összeroskadva ült
és a ventilátor surrogását hallgatta. Csak néhány ügy kapcsán dolgozott
velünk a gyilkossági csoportnál szólalt meg Lebie. Ha úgy vesszük, nem
is tartozott közénk, de azért mégis... Kedves fickó volt mondta Yong a
padlónak. Kedves ember. Nagyon sokat segített nekem, amikor
idekerültem... Kedves volt. McCormack titoktartást rendelt el. Egyáltalán
nem volt ínyére a dolog, a lépései a szokásosnál is nagyobbakat
döngtek, amikor bozontos, szürke szemöldökét összevonva, föl s alá
kezdett mászkálni a szűk helyiségben. A megbeszélés után Harry leült
Andrew asztalához és átfutotta az ott talált feljegyzéseket. Túl sokat nem
tudott kihámozni belőlük. Talált néhány címet és telefonszámot,
amelyek, mint kiderült, két 170

171 autószerelő műhelyhez tartoztak, valamint néhány érthetetlen ákom

bákomot egy darab papíron. A fiókok néhány irodaszertől eltekintve
üresek voltak. Ezután a két kulcscsomót vette szemügyre, amit Andrew
nál találtak. Az egyik kulcstartón Andrew monogramja szerepelt, amiből
arra a következtetésre jutott, hogy azok a saját kulcsai. Feltárcsázta
Birgitta otthoni számát. A lányt szinte sokkolta a hír. Feltett néhány
kérdést, de jobbára hagyta, hogy Harry beszéljen. Én ezt nem értem
mondta Harry. Meghal egy fickó, akit alig egy hete ismerek, én meg úgy
sírok, mint egy gyerek, miközben a saját anyámért egyetlen
könnycseppet sem tudtam kipréselni magamból. Az anyámért, a világ
legnagyszerűbb asszonyáért! És akkor itt van ez a pasas... azt sem
tudom, valójában barátok voltunk e. Hol van ebben a logika? Ugyan már
mondta Birgitta. Ennek az égvilágon semmi köze a logikához. Egyébként
a logikában sem lehet annyira megbízni, amennyire az ember szeretne.
Csak azt akartam, hogy tudd. Ne beszélj róla senkinek. Ha végeztél,
eljössz hozzám? A lány habozott. Éjszaka a szüleitől várt telefont. Ma
van a születésnapom mondta. Isten éltessen. Harry letette. Érezte,
ahogy egy régi ellenség morogni kezd a gyomrában. Lebie és Harry fél
órát autózott, mire Andrew Kensington Chatwickben lévő otthonához ért
a Sydney Roadra, egy kellemes elővárosi utcácskába. A mindenit, jó
helyen járunk? álmélkodott Harry. A személyzeti osztályról megszerzett
házszám alatt egy hatalmas, duplagarázsos villa állt, gondozott, füves
előkertjében szökőkúttal. A lenyűgöző méretű mahagóni ajtóhoz
kaviccsal felszórt utacska vezetett. A csengetésükre egy fiatal fiú jelent
meg az ajtóban. Komoly arccal bólintott, amikor Andrew lakása után
érdeklődtek, majd magára mutatott és a szája elé emelte az egyik kezét,
amiből megértették, hogy néma. Azután a fiú a ház hátsó részéhez
kísérte őket, és a hatalmas kert túlsó végében álló kicsi, alacsony
téglaházra mutatott. Be szeretnénk menni mondta Harry. Észrevette,
hogy némileg túlzásba viszi az artikulációt. Mintha a fiú fülével is baj
lenne. 171
172 A kollégái va... voltunk. Andrew meghalt. Felemelte Andrew
kulcscsomóját. A fiú néhány pillanatig zavartan bámulta a kulcsokat és
levegő után kapkodott. Hirtelen halt meg, ma éjszaka mondta Harry. A
srác karja élettelenül csüngött és a szemét lassan elfutotta a könny.
Nyilvánvaló volt, hogy jól ismerték egymást. Andrew majdnem húsz éve
lakott itt, a fiú pedig alighanem a nagy házban nőtt fel. Harry lelki szemei
előtt akaratlanul is képek bukkantak fel: a kisfiú és Andrew, ahogy a
kertben fociznak, ahogy a gyerek sír, a férfi pedig vigasztalja, vagy
ahogy Andrew pénzt ad a kölyöknek, hogy vegyen maguknak sört és
jégkrémet. Igen, lehetséges, hogy ez a srác a szomszéd házikóban lakó
Andrew nevű rendőr jó tanácsait és nagyrészt valós történeteit hallgatva
nőtt fel. Amikor elég nagy lett, talán még azt is tőle tudta meg, hogy kell
a lányokkal bánni, no és hogy az ember soha nem visz be egy
jobbegyenest úgy, hogy közben saját magát védtelenül hagyja.
Egyébként nem jól mondtam. Andrew nem csak kolléga volt. Barátok
voltunk. Mi is tette hozzá. Nem gond, ha bemegyünk hozzá? A fiú
összeszorított szájjal pislogott, majd bólintott. Harry magában
káromkodott. Szedd már össze magadat, Hole! Lassan kezdesz úgy
beszélni, mint valami nyálas amerikai filmhős. A kis legénylakásba lépve
elsőként a rend és tisztaság tűnt fel nekik. A szerényen bútorozott
nappaliban nem hevertek újságok, sem a dohányzóasztalon, sem a
hordozható tévé körül, a konyhában pedig nem várakoztak koszos
edények a mosogatóban. A folyosón glédában álltak a cipők, a fűzők
végét gondosan a lábbelik belsejébe dugták. A szigorú rend
emlékeztette Harryt valamire. A hálószobában az ágy kifogástalan,
hófehér ágyneművel volt megvetve, a lepedőt és a takarót olyan
feszesen tűrték a matrac alá, hogy legfeljebb cipőkanállal préselhette
volna be közéjük magát az ember. Harry bekukkantott a fürdőszobába
is. A tükör előtti polcon a borotva és a szappan mellett mindössze egy
arcszesz, egy fogkefe, egy fogkrém és egy sampon sorakozott. Ez volt
minden. Itt sincs nyoma fölösleges lomnak, állapította meg Harry majd
hirtelen eszébe jutott, mire emlékezteti a kínos rend: a saját lakására,
miután felhagyott az ivással. 172

173 Harry, új élete kezdetén azt az egyszerű elvet kezdte követni, hogy

mindennek meglegyen a maga helye, polca, fiókja, ahová használat
után azonnal vissza is kell kerülnie a tárgynak. Még csak egy golyóstoll
sem heverhetett a konyhaasztalon, holmi kiégett biztosítékról valami
doboz alján nem is beszélve. Természetesen szimbolikus jelentősége is
volt az egésznek: úgy vélte, a lakásában uralkodó rend összefügg az
élete egyéb területein uralkodó renddel. Átnézték a hálószobái szekrényt
és a komódot is. Amíg csak lehetett, húzta az időt, de Harry végül a
tükör melletti fürdőszobaszekrényt is kénytelen volt sorra keríteni. Ott
feküdtek a két felső polcon katonásan egymásra halmozva, mint egy
kisebb rakomány, egyenesen rászegeződő miniatűr robbanófej: néhány
tucat vákuumcsomagolású, egyszer használatos fecskendő.
Természetesen ez akár jelenthette volna azt is, hogy Andrew
Kensington cukorbeteg volt, akinek inzulininjekcióra volt szüksége, de
Harry tudta, hogy nem azt jelenti. Ha alaposabban felforgatták volna a
házat, bizonyára előkerült volna a többi holmi is: a por, a kanál, de erre
semmi szükség nem volt. Harry így is megtudta, amit akart. Dzsingisz
kán nem hazudott, amikor azt mondta, Andrew narkós volt. Harry
tulajdonképpen már akkor megbizonyosodott efelől, amikor Otto
lakásában rábukkantak a holttestre. Egy olyan éghajlaton, ami jobbára
rövid ujjú inget vagy pólót követelt, egy rendőr nem járkálhat
tűnyomokkal teli alkarral. Ezért olyan helyre kell szúrni a tűt, ahol nem
olyan könnyű felfedezni például a láb hátsó részébe. Andrew lába és
térdhajlata telis tele volt tűnyomokkal. Amennyire Dzsingisz emlékezett,
Andrew a Rod Stewart hangú pasas ügyfele volt. Szerinte Andrew az a
típus volt, aki a heroin használata ellenére is képes volt helytállni a
munkában és a társas életben is egész normálisan működött. Ez nem is
olyan ritka, mint gondolnánk mondta Dzsingisz. De amikor Speedy
valahogyan megtudta, hogy a pasas rendőr, teljesen pánikba esett és le
akarta puffantam. Azt hitte, hogy tégla vagy ilyesmi. De sikerült
lebeszélnünk róla. Végül is a pasas hosszú éveken keresztül az egyik
legjobb kuncsaftja volt. Soha nem 173

174 alkudozott, a lé tiszta volt, betartotta a megállapodásokat, nem

jártatta feleslegesen a száját, soha nem csinált semmi ostobaságot.
Egyetlen bennszülöttet sem láttam, aki ilyen jól boldogult volna a
droggal. Sőt, egy frászt, soha senkit nem láttam, akinek ez ilyen jól ment
volna! Arról viszont fogalma sem volt, hogy beszélt e valaha Andrew
Evans White tal. White nak idelenn semmi köze nincs a kuncsaftokhoz,
ő csak a nagykereskedő, és kész. De ahogy hallottam, korábban
előfordult, hogy a Kings Crosson dílerkedett. Gőzöm sincs, miért, mivel
enélkül is elég jól megy neki a szekér. De azt hiszem, egy ideje már
abbahagyta úgy hallottam, összerúgta a port néhány prostival. Dzsingisz
kertelés nélkül beszélt. Lényegesen nyíltabban annál, mint ami
szükséges lett volna ahhoz, hogy mentse a bőrét. Sőt, úgy tűnt, mintha
szórakoztatná a dolog. Nyilván tisztában volt azzal, hogy Harry nem
jelent különösebben nagy veszélyt rá, tekintve, hogy az egyik kollégája a
kuncsaftjaik közé tartozott. Adja át üdvözletemet a fickónak és mondja
meg neki, hogy visszavárjuk. Nem vagyunk haragtartóak mondta
végezetül szélesen vigyorogva. Teljesen mindegy, kicsodák, micsodák,
végül mindig visszatérnek. Mindig. Harry visszament a hálóba, ahol
Lebie minden különösebb lelkesedés nélkül turkált az alsóneműk és a
papírok között. Találtál valami érdekeset? kérdezte Harry. Nem, semmi
különöset. És te? Semmit. Egymásra néztek. Menjünk innen mondta
Harry. A St. George s Theatre gondnoka a színház társalgójában ült, és
mivel emlékezett Harryra előző estéről, szinte megkönnyebbülten
fogadta. V végre valaki, aki nem csak azért jön, hogy arról
kérdezősködjön, hogyan festett a helyszín. Az újságírók egész á álló
nap itt rajzanak panaszkodott. Plusz ezek a maguk helyszínelői is. De ők
legalább elfoglalják magukat, és nem f faggatóznak folyton. Igen, épp
elég dolguk van idebenn. Az biztos... Nem aludtam valami sokat az
éjszaka. Végül az asszonynak adnia kellett egy szemet az a altatójából.
Borzalmas, 174

175 hogy miket kell átélnie az embernek. De maguk már biztosan m

megszokták... Azért ez egy kicsit erősebb volt annál, mint amit
megszoktunk. N nem is tudom, hogy képes leszek e valaha újra belépni
oda. Ó, túl lesz rajta. Nem hinném. Nem is bírom k kelléktárnak nevezni,
látja, csak úgy beszélek róla, hogy oda. A gondnok elkeseredetten
csóválta a fejét. Idővel elmúlik majd biztatta Harry. Higgyen nekem, van
elég tapasztalatom. Remélem, igaza van, biztos úr. Hívjon csak
Harrynak. Kér egy kávét, Harry? Harry köszönettel elfogadta, és egy
kulcscsomót tett kettőjük közé az asztalra. Nézzenek oda mondta a
gondnok. A kulcscsomó, amit Rechtnagelnek adtunk kölcsön. M már
attól féltem, hogy soha nem kerül elő és az összes zárat ki kell
cseréltetünk. Hol bukkantak rá? Ottó Rechtnagel lakásában. Micsoda?
De hiszen tegnap este is használta a kulcsokat. Az öltözőjének a
kulcsa... Ne is törődjön vele. Arra lennék kíváncsi, hogy a színészeken
kívül más is tartózkodott e tegnap este a színpad mögött. Hogyne.
Lássuk csak. A v világosító, a két rendezőasszisztens és a hangmérnök.
Nem volt sem öltöztető, sem sminkes, ez egy k kis produkció. Igen,
összesen ennyien voltak. Az előadás alatt pedig csak a két
rendezőasszisztens és a színészek voltak ott. És persze én. Senki mást
nem látott? Nem válaszolta a gondok teljes meggyőződéssel. A hátsó
bejáratot és a színpad melletti ajtót leszámítva van egyéb lehetőség
arra, hogy valaki bejusson oda? Nos, van egy oldalsó folyosó odafenn
az erkélyen. Oda ugyan nem adtunk el jegyeket tegnap este, de az
ajtaja nyitva volt, mert a világosító odafenn ült. Beszéljen vele. A minden
bizonnyal pajzsmirigyproblémákkal küzdő világosító szeme úgy dülledt ki
az üregéből, mint egy mélytengeri halé, amit az imént rántottak ki a
vízből. 175

176 Várjunk csak, de igen, a szünetig ült egy fickó idefenn. Ha előre

látjuk, hogy nem lesz telt ház, csak a földszintre adunk el jegyeket. De
semmi különös nincs abban, ha valaki mégiscsak feljön, végül is az
erkély bejárata nem szokott zárva lenni, még ha a jegyek csak lentre
szólnak is. A leghátsó sorban ült teljesen egyedül. Még csodálkoztam is
rajta, hogy miért ül ilyen messze a színpadtól. Nincs túl sok fény idefenn,
de azért láttam. Aztán mire visszajöttem a szünetről, mint már mondtam,
eltűnt. Bejuthatott a színpad mögé ugyanazon az útvonalon, ahol maga
is? Hát vakarta meg a fejét a világosító. Gondolom, igen. Ha azonnal a
kelléktárba ment, akkor elég valószínű, hogy senki sem látta. Ha jobban
belegondolok, a pasas nem festett túl jól. Egen. Most dereng csak: volt
valami, ami már akkor is gondolkodóba ejtett, mintha valami nem
stimmelt volna... Figyeljen ide mondta Harry. Most mutatni fogok
magának egy képet... Egyébként volt még valami azzal a férfival......de
először is szakította félbe Harry, azt kérem, hogy próbálja meg felidézni
magában a férfit, akit tegnap látott, és amikor megmutatom magának a
képet, ne gondolkodjon, csak mondja azt, ami legelőször az eszébe jut.
Azután lesz még ideje módosítani, vagy pontosítani a kijelentését, de
most csak az első reakciójára van szükségem. Rendben? Rendben
bólintott a világosító, és ha lehet, még nagyobbra meresztette dülledt
szemét, amitől teljesen békaszerü lett. Készen állok. Harry megmutatta
neki a képet. Ő az! vágta rá azonnal a férfi. Akkor most szánjon egy
kicsivel több időt a képre, és utána mondja el, amit gondol mondta
Harry. Semmi kétség. Épp ezt próbáltam elmondani magának, biztos úr,
hogy a férfi fekete volt... egy őslakos. Ő az emberük! Harry halálosan
fáradt volt. Már eddig is épp elég hosszú volt a nap, arra pedig inkább
gondolni sem akart, ami ezután várt rá. Amikor az egyik asszisztens
bekísérte a boncterembe, az alacsony, tömzsi doktor Engelsohn épp egy
hatalmas, hájas női test fölé hajolt, amely egy műtőasztal féleségen
feküdt az erős lámpák alatt. Harry úgy érezte, hogy ma már nem képes
több kövér nőt elviselni, ezért megkérte az asszisztenst, hogy szóljon az
orvosnak, hogy 176

177 megérkezett. És hogy ő telefonált néhány órával ezelőtt. Engelsohn

pont úgy festett, mint a filmekben az őrült professzor. Gyér haja a
szélrózsa minden irányába meredezett, világos arcszőrzete pedig
véletlenszerűen szétszóródva helyezkedett el pirospozsgás malacképén.
Igen? Harry látta rajta, hogy már rég elfelejtette a két órával ezelőtti
telefonbeszélgetést. Harry Holy vagyok, telefonon beszéltünk. Én kértem
Andrew Kensington boncolásának első eredményeit. Bár maga a terem
is tele volt a különböző oldószerek idegen szagával, Harry orrát mégis
azonnal megcsapta az orvos ginszagú lehelete. Ó, igen. Persze.
Kensington. Szomorú, nagyon szomorú. Többször is beszéltem vele.
Amíg még élt, természetesen. Most pedig olyan némán fekszik abban a
fiókban, mint egy hal. Engelsohn a háta mögé bökött a hüvelykujjával.
Nem kétlem, doktor. Mit sikerült kiderítenie? Ide hallgasson, Mr... hogy is
hívják?... Ja, igen, Holy! Egy egész sornyi hulla van itt és mind első akar
lenni. Mármint nem a hullák, hanem a nyomozók. De mindenkinek
szépen ki kell várnia a sorát. Itt ez a szabály, nincs furakodás, érti?
Úgyhogy amikor ma reggel maga a méltóságos McCormack telefonált
ide személyesen és közölte, hogy előre kell vennünk egy
öngyilkosságot, furdalni kezdett a kíváncsiság. Nem volt időm
megkérdezni McCormack et, de maga talán meg tudja nekem mondani,
Mr Hogan, hogy mi a fene olyan rendkívüli ebben a Kensingtonban?
Gőgös pillantással hátrahajtotta a fejét és további ginfelhőt szusszantott
Harryra. Nos, abban bízunk, hogy ennek a kiderítésében maga lesz a mi
segítségünkre, doktor. Talált valami rendkívülit? Rendkívülit? Mégis mit
ért azon, hogy rendkívüli? Hogy három lába van vagy négy tüdeje,
esetleg mellbimbók nőnek a hátán? Harry halálosan fáradt volt. A
legkevésbé egy ittas törvényszéki orvosra vágyott most, aki
kellemetlenkedni akar, mert úgy érzi, hogy a tyúkszemére léptek. És
tudvalevőleg a köztisztviselők tyúkszeme mindig sokkal érzékenyebb,
mint más halandóké. Volt valami... szokatlan? fogalmazta újra a kérdést.
Engelsohn fátyolos tekintettel meredt rá. Nem rázta meg a fejét. Nem
volt semmi szokatlan. Az égvilágon semmi szokatlan. Majd tovább 177

178 ingatta a fejét, amiből Harry arra következtetett, hogy még

korántsem fejezte be mondandóját. Csak hatásszünetet tartott, ami
alkoholgőzbe burkolózott agyában rövidebbnek tűnt, mint amilyennek
Harry érezte. Itt nálunk ez egyáltalán nem szokatlan folytatta végül az
orvos hogy a hullák csordultig vannak drogokkal. Ebben az esetben
példának okáért heroinnal. Az egyetlen szokatlan momentumot az
jelenthetné, hogy az illető rendőr volt, ám mivel viszonylag ritkán
kerülnek kollégák erre az asztalra, nem merném megsaccolni, hogy
pontosan milyen szokatlannak számít ez. A halál oka? Nem azt mondta,
hogy maga találta meg? Maga szerint mitől hal meg egy ember, aki egy
vezetékkel a nyakában lóg a plafonról? Szamárköhögéstől? Harry agya
lassan kezdett elborulni, de egyelőre még sikerült fenntartania a
nyugalom látszatát. Vagyis oxigénhiány végzett vele és nem
túladagolás? Bingó, Horgan. Oké. A következő kérdés a halál időpontja.
Mondjuk, úgy éjfél és hajnali kettő között következett be. Némileg
pontosabban? Jobban aludna, ha az mondanám, hogy egy óra négy
perckor történt? Az orvos kivörösödött arca még élénkebb árnyalatot
öltött. Jó, akkor mondjuk azt, hogy egy óra négy perckor halt meg. Harry
vett néhány mély levegőt. Elnézést, ha netán rosszul fejezem ki
magam... vagy esetleg pimasznak tűnök, doktor, csak tudja, az angolom
nem mindig olyan......amilyennek lennie kellene segítette ki Engelsohn.
Pontosan. Maga kétségkívül nagyon elfoglalt ember, doktor, úgyhogy
nem is zavarnám tovább. Mindössze szeretném, ha biztosítana arról,
hogy megértette McCormack utasítását, amely szerint erre a boncolási
jegyzőkönyvre nem a szokásos ügymenet vonatkozik, hanem
egyenesen és közvetlenül az ő kezébe kell eljuttatnia. Ez aligha fog
menni. Erre vonatkozóan egyértelmű előírások vannak, Horgan. Ezt
nyugodtan közölje McCormackkel és egyúttal adja át neki szívélyes
üdvözletemet. A zömök, őrült professzor szétterpesztett lábbal, karba
tett kézzel és magabiztos tekintettel állt Harry előtt. A szemében csak
úgy lángolt a harci kedv. Előírások? Nem tudom, milyen jelentőséggel
bírnak a sydneyi rendőrség előírásai, de ahonnan én jöttem, ott az
előírások arra valók, hogy az emberek akkor is tudják, mi a dolguk, ha
az 178

179 elöljárójuk nem magyarázza el nekik azt közvetlenül mondta Harry.

Felejtse el, Horgan. A szakmai etika láthatólag nem áll valami magas
szinten magunknál, úgyhogy kétlem, hogy gyümölcsöző diskurzust
tudnánk folytatni erről a témáról. Mi lenne, ha ezen a ponton meg is
állnánk és búcsút vennénk egymástól, Mr Horgan? Harry nem mozdult.
Nos, mit gondol? tudakolta Engelsohn türelmetlenül. Harry látta, hogy ez
az ember meg van győződve arról, hogy már semmi vesztenivalója
nincs. Egy alkoholista, középkorú és középszerű törvényszéki orvos állt
előtte, akinek már kilátása sincs arra, hogy valaha előrébb jusson, ezért
aztán nem is tart semmitől és senkitől. Mégis mit tudnának kezdeni
vele? Harrynak a mai volt a leghosszabb és legborzalmasabb napja
eddigi életében. Torkig volt. Megragadta az orvost fehér köpenyének
gallérjánál fogva, és felemelte. Néhány varrás elpattant. Nos azt
gondolom, hogy előbb eszközlünk magánál egy vértesztet, és majd
azután átbeszélhetjük a szakmai etikai kérdéseket, doktor Engelsohn.
Ezenkívül még azt is gondolom, hogy egy füst alatt azt is gyorsan
megvizsgáljuk, hányan tudják tanúsítani, hogy Inger Holter boncolásakor
holtrészeg volt. Valamint az a gondolatom is támadt, hogy nem ártana
beszélnünk valakivel, aki olyan helyen dolgozik, ahol a szakmai etika
valóban nagy jelentőséggel bír, és aki szépen kirúgja végre magát, és
elintézi, hogy az orvosi engedélyét ne legyen többé alkalma máshol sem
használni. Nos, mit gondol, doktor Engelsohn? És mi a véleménye most
az angoltudásomról? Doktor Engelsohn úgy vélte, hogy Harry egészen
kiváló nyelvérzékkel rendelkezik, majd némi hezitálást követően úgy
döntött, hogy ez alkalommal kivételesen az is megoldható lesz, hogy a
boncolás eredménye elkerülje a hivatalos útvonalat. 13. A Frognerbad
tízméterese és egy régi ellenség ébredése McCormack újra a hátát
mutatta Harrynak és kinézett az ablakon. Odakinn a nap lassan
lenyugodott, de a csalogatóan kék tengeren 179
180 még meg megcsillant a fénye a toronyházak és a harsogóan zöld
Királyi Botanikus Kert között. Harrynak kiszáradt a szája és egyre jobban
hasogatott a feje. Épp az imént ért a végére egy háromnegyed órás
monológnak Ottó Rechtnagelről, Andrew Kensingtonról, a heroinról, a
Cricketről, a világosítóról, Engelsohnról röviden mindenről. McCormack
egymáshoz illesztette ujjbegyeit. Jó ideig egy szót sem szólt. Tudta,
hogy ott valahol a távolban, Új Zélandon laknak a világ legostobább
emberei? Az egész sziget csakis az övék, egyetlen szomszédjuk sincs,
aki zavarhatná őket, nincs senki, csak az a végtelen sok víz. Ennek a
szigetnek a népe mégis részt vett a huszadik század összes nagyobb
háborújában. Egyetlen más ország, még a Szovjetunió sem veszített a
lakosság számához képest annyi fiatal férfit a második világháború alatt,
mint Új Zéland. Az új zélandi nők magas aránya legendás. És miért volt
ez a rengeteg háborúsdi? Hogy segítsenek. Hogy odaálljanak valaki
mellé. Ezek az ártalmatlan félnótások, akiknek soha nem kellett
harcolniuk a saját földbirtokaiért, fogták magukat, hajóra és repülőgépre
szálltak, hogy olyan messze, amennyire csak lehet, elmenjenek
meghalni. Segítették a szövetségeseket a németek és az olaszok ellen,
a dél koreaiakat Észak Korea ellen, valamint az amerikaiakat a japánok
és Eszak Vietnam ellen. Az apám is ezeknek a félnótásoknak az egyike
volt. Visszafordult az ablaktól, és már Harryval szemben ülve folytatta:
Az apám mesélt nekem egy tüzérről, akivel egy hajón szolgált
Okinawánál 1945 ben. Az ellenséges japánok kamikaze gépeket
indítottak, és alakzatba rendeződve, egyedi harcmodorban támadtak.
Úgy nevezték, hogy pipacsszirom módjára hullani. És pontosan ezt
tették. Először csak egy repülőgép bukkant fel, majd ha azt kilőtték, két
másik jött mögötte, utánuk négy és így tovább, zuhanó repülőgépek
végtelennek tűnő piramisa. Apám hajójának a fedélzetén mindenki
halálra rémült. Maga volt a színtiszta őrület: pilóták, akik önként vállalják
a halált, csak azért, hogy a bombával megrakott repülőgépek ott
landoljanak, ahova szánják őket. Egyetlen módon lehetett megállítani
őket, a légvédelmi ágyúk sűrű zárótüzével, amin ha a legkisebb rés
támadt, a japánok máris fölöttük voltak. A mieink kiszámolták, hogy
minden lőtávolságon 180

181 belülre kerülő repülőgépet húsz másodpercen belül ki kell lőniük,

különben a pilótának nagy valószínűséggel sikerül a hajóra zuhannia. A
tüzérek tisztában voltak azzal, hogy minden egyes lövésnek találnia kell,
pedig olykor az is előfordult, hogy a légitámadás egy teljes napig tartott.
Az apám többször is mesélt arról, milyen volt az ágyúk folyamatos
dübörgése és a zuhanórepülésben érkező repülőgépek magas, egyre
erősödő sivítása. És azt is elmondta, hogy azóta sem telt úgy el éjszaka,
hogy ez a hang ne kísértette volna. Az ütközet utolsó napján épp a
hídon állt, amikor látta, hogy az egyik repülőgépnek sikerült áttörnie a
zárótűzön és egyenesen a hajójuk felé tart. A hajóágyúk szakadatlanul
dübörögtek, ám a repülőgép egyre csak közeledett. Olyan volt, mintha
mozdulatlanul állna az égen, de másodpercről másodpercre nőtt egy
kicsit. Végül már a pilótafülkét és a benne ülő pilóta körvonalait is
világosan ki tudták venni. A repülőről indított lövedékek már a fedélzetet
csapkodták, amikor a hajóról végre eltalálták. A gránátok szinte
meghámozták a repülőgépet. Szárnya, farokrésze elröppent, majd
apránként, mint egy lassított felvételen, az egész gép darabjaira esett,
míg végül csak a propeller maradt belőle, ami tüzet és füstöt okádva a
fedélzetre csapódott. A többi tüzér már az újabb célpontra koncentrált,
amikor a híd alatti lövegtoronyból előmászott egy fiatal tizedes, akit az
apám még Wellingtonból ismert, nevetve odaintett az apámnak, és ezt
mondta: Meleg van ma. Aztán fogta magát, átugrott a fedélzeti korláton
és eltűnt. Talán a fény volt az oka, de Harry úgy látta, mintha
McCormack hirtelen nagyon megöregedett volna. Meleg van ma
ismételte meg McCormack. Az emberi természet egy nagy, sötét
rengeteg, uram. McCormack bólintott. Ezt már hallottam valahol, Holy,
és talán így is van. Azt mondják, maguk elég jól összeismerkedtek
Kensingtonnal. Mint ahogy az is a fülembe jutott, hogy néhányan úgy
vélik, nem ártana Andrew szerepét megvizsgálni ebben az ügyben.
Maga mit gondol erről, Holy? Harry a nadrágját tanulmányozta.
Fogalmam sincs, mit gondoljak, uram. McCormack felállt és róni kezdte
jól ismert köreit az ablak előtt. Én egész életemben rendőr voltam, Holy,
de fiatalabb kollégáimat elnézve mindig azon tűnődöm, hogy mi viszi rá
őket, hogy erre adják a fejüket? Hogy 181

182 folyton mások harcait vívják. Mi hajtja őket? Miféle emberek azok,

akik hajlandóak szenvedni azért, hogy mások igazságának érvényt
szerezzenek? Megmondom, Holy, ostobák. Azok vagyunk. Ráadásul
olyan hihetetlenül ostobák, hogy tényleg elhisszük, hogy elérhetünk
valamit. Darabjainkra hullunk a levegőben, tönkremegyünk, és közben
végtelen naivitásunkban elhisszük, hogy vannak, akiknek szükségük van
ránk. És amikor egy nap mégiscsak leszámolunk ezzel az illúzióval, már
túlságosan késő lesz, mert már végérvényesen rendőrökké váltunk. Ott
állunk a magunk kis lövészárkában és nincs visszaút. Akkor már csak
azon törhetjük a fejünket, hogy mi a fene történt, mégis mikor hozhattuk
magunkat ebbe a helyzetbe. Arra ítéltettünk, hogy életünk végéig naiv,
jótét lelkek legyünk és hogy folyton kudarcot valljunk. Szerencsére
azonban az igazság meglehetősen relatív dolog. És rugalmas is. Úgy
csürjük csavarjuk, hogy nekünk is jusson belőle. És persze néha jut
mellé egy kis lelki béke, amikor nyakon csípünk egy rosszfiút. Azzal
viszont mindenki tisztában van, hogy nem egészséges egész életünkben
kártevőket irtani. Az ember megízleli a saját mérgét. Tehát, mi is a
lényeg, Holy? Egy férfi egész életében a lövegtoronyban állt, most pedig
halott. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Az igazság relatív. Aki soha
nem élt át hasonlót, annak nem olyan könnyű megértenie, hogy a tartós
és szélsőséges megterhelés mit tehet egy emberrel. Vannak
pszichiátereink, akik megpróbálnak határvonalat húzni a betegek és a
bűnözők között, ők azért hajlítgatják az igazságot, hogy belepasszoljon
az elméleti modelljükbe. Van egy jogrendszerünk, amelytől a legjobb
indulattal is csak remélni tudjuk, hogy eltávolít néhány destruktív elemet
a közösségből, és vannak újságíróink, akik előszeretettel tetszelegnek a
jófiú szerepében, merthogy akkor jutnak feljebb, ha leleplezik, hogyan
szegik meg a játékszabályokat mások, akik azt hiszik, hogy mindezt az
igazságosság nevében teszik. De hogy mi az igazság? Az igazság az,
hogy senki sem az igazságból él, és ezért az igazság nem is érdekel
senkit. Az az igazság pedig, amit magunknak teremtünk, mindannak az
összessége, ami a saját érdekeinket szolgálja, és ráadásul még attól is
függ, mekkora hatalmunk van. McCormack Harryra szegezte a
pillantását. 182

183 Tehát, kinek áll érdekében, hogy kiderüljön az igazság Andrew

Kensingtonról? Kinek az érdekeit szolgálja, ha összegyúrunk valami
csúf, kitekert igazságot, aminek az élei és a sarkai mindenfelé kilógnak
majd, vagyis sehogyan sem akarnak beleilleni a képbe? A
rendőrkapitányét semmiképpen, sem a városvezetőkét vagy azokét, akik
az őslakosok jogaiért küzdenek. De a szakszervezetét vagy a
nagykövetségekét sem. Senkiét. Vagy? Harrynak kedve lett volna
megemlíteni Inger Holter hozzátartozóit, de végül nem szólt semmit.
McCormack megtorpant egy portré előtt, ami a fiatal II. Erzsébetet
ábrázolta. Jobban szeretném, ha mindaz, amit az imént elmesélt nekem,
köztünk maradna, Holy. Bizonyára maga is megérti, hogy így lesz a
legjobb. Harry egy hosszú, vörös hajszálat csippentett fel a nadrágja
száráról. Beszéltem a polgármester irodájával folytatta McCormack.
Hogy ne keltsen túlságosan nagy feltűnést, az Inger Holter ügy egy
darabig még elsőbbséget élvez. Amennyiben nem találunk mást, az
emberek egy idő múlva beletörődnek majd abba, hogy a bohóc ölte meg
a norvég lányt. Hogy a bohóc halála kinek a lelkén szárad, azt már
némileg nehezebb lesz megmagyarázni, de elég sok momentum utal
arra, hogy egy crime passionel lel állunk szemben, egy féltékenységi
drámával vagy egy titkos, megcsalt szeretővel, ki tudja? Az ilyen
esetekben az emberek könnyebben megemésztik, ha a tettes megússza
az egészet. Természetesen soha semmit nem fogunk tudni bizonyítani,
de néhány év múlva már senki nem fog emlékezni az egészre. Az, hogy
netán egy sorozatgyilkosról lehetett szó, mindössze egy lehetséges
teória volt, amit a rendőrség egy idő múlva el is vetett. Harry
szedelőzködni kezdett. McCormack megköszörülte a torkát. Éppen az itt
végzett munkájáról írom az értékelést, Holy. Csak azután küldöm el a
rendőr főkapitányuknak Oslóba, miután elutazott. Reggel indul, igaz?
Harry biccentett, majd távozott. Fejfájását az enyhe esti szellő sem
enyhítette. A békülékeny sötétség sem színezte barátságosabbá a
képet. Harry céltalanul rótta az utcákat. A Hyde Park egyik ösvényén
egy kis állat vágott keresztül. Először azt hitte, hogy egy nagyobbacska
patkány, de 183

184 amikor közelebb ért hozzá, látta, hogy nem így van. A vastag
bundájú, apró állatka felbámult rá. Tágra nyílt szeme visszaverte a park
lámpáinak a fényét. Harry korábban még soha nem látott ilyen állatot, de
úgy tippelt, talán egy oposszum lehet. A rágcsáló láthatólag nem ijedt
meg tőle, sőt, kifejezetten kíváncsian szimatolt a levegőbe, s közben
különös, panaszos hangot hallatott. Harry leguggolt hozzá. Te is azon
tűnődsz, hogy tulajdonképpen mit is keresel ebben a hatalmas
városban? kérdezte. Az állatka válaszképpen oldalra hajtotta a fejét. Mit
gondolsz, holnap lelépünk innen és hazamegyünk? Te a saját erdődbe,
én pedig az enyémbe. Az oposszum persze elszaladt, nem hagyta
magát rábeszélni, hogy bárhová is elmenjen innen, hiszen az ő otthona
itt volt a parkban, az autók, az emberek és a szemeteskukák között.
Woolloomooloohoz kiérve egy bár előtt haladt el. A nagykövet telefonált.
Az ígérte, hogy visszahívja őket. És hogy mit gondol Birgitta? Nem
mondott túl sokat. És nem is igazán kérdezősködött. A mai
születésnapjáról sem szólt előre, talán mert attól tartott, hogy Harry majd
valami hülyeséget csinál. Túllő a célon. Túlságosan drága ajándékot
vásárol, vagy olyan dolgokat mond, amelyekre semmi szükség, csak
mert ez az utolsó estéjük, és lelkiismeret furdalása van, amiért ez az
utolsó estéjük. Mi értelme? gondolja talán. Mint Kristin, amikor hazajött
Angliából. A Frognerpark kávézójának teraszán találkoztak. Kristin
megmondta, hogy két hónapig itthon marad. Barnára sült, boldognak
tűnt és a régi mosolyával nevetett rá a söröspohár fölött, ő pedig
pontosan tudta, hogy mit kell mondania és tennie. Olyan ez, mint amikor
az ember egy múltbéli dalt játszik a zongorán, amiről azt hitte, hogy már
rég elfelejtette a fej üres, de az ujjak tudják a dolgukat. A találkozás úgy
végződött, hogy teljesen leitták magukat, de az iménti jelenet még akkor
zajlott, amikor csak fontolgatták, hogy be kellene rúgniuk, így Harry
világosan emlékezett az egészre. Levillamosoztak a városközpontba, és
Kristin bemosolyogta magukat a Sardine s előtt kígyózó sor elejére.
Azután éjszaka, a tánctól izzadtan fogtak egy taxit, és visszavitették
magukat a parkba, átmásztak a Frognerbad strand kerítésén, aztán fel
az ugrótorony tetejére, és tíz méterrel a néptelen liget fölött 184
185 megittak egy újabb üveg bort, miközben a várost bámulva arról
beszélgettek, hogy mi lesz belőlük és ez mindig más volt, mint a
legutóbbi alkalommal. Azután megfogták egymás kezét és nekifutottak.
Zuhanás közben a lány sikolya kissé túljátszott, de kellemes tűzjelző
módjára csengett a fülében. Harry már hangosan nevetve feküdt a
medence szélén, amikor a lány kimászott a vízből és a testére tapadt
ruhában felé indult. Másnap reggel szorosan egymáshoz simulva
ébredtek Harry ágyában, izzadtan, másnaposán és teljesen begerjedve.
Harry kinyitotta az erkélyajtót, majd föl s alá ugráló erekcióval visszatért
az ágyhoz, amit Kristin kitörő örömmel üdvözölt. Fejvesztve és teljes
odaadással dugtak, és a hátsó udvarban játszó gyerekek lármáját
nemsokára elnyomta a tűzjelző rikoltása. Csak ezután történt, hogy a
lány feltette azt a felfoghatatlan kérdést: Mi értelme? Mi értelme, ha
úgysem lehet ennél több közöttük? Ő visszamegy Angliába, Harry pedig
olyan egoista, és egyáltalán, annyira mások, hogy úgysem
házasodnának össze soha, nem csinálnának gyereket és nem
építenének együtt házat sem. Mert úgysem vezetne semmire. Az elmúlt
huszonnégy óra nem elég ok neked? kérdezte Harry. Mi van, ha holnap
mellrákot állapítanak meg nálad? Akkor mi értelme lesz? Vagy amikor
ott üldögélsz majd a házaddal, a gyerekeiddel, monoklis szemmel és
arra vársz, hogy a férjed elaludjon, mire ágyba kerülsz, akkor mi értelme
lesz? Tényleg ennyire biztos vagy benne, hogy ezzel a mesteri tervvel
megcsíped a szerencsédet? Kristin erkölcstelen, sekélyes hedonistának
nevezte Harryt, majd közölte, hogy más is van az életben a dugáson
kívül. Értem én, hogy mit akarsz válaszolta Harry. De ahhoz pontosan
arra van szükséged, hogy egy lépéssel visszahúzódj ettől a nagy
boldogságkergetéstől. Amikor az öregek otthonában kuksolsz majd, már
rég nem fogsz emlékezni az étkészlet színére, amit az esküvődre kaptál,
de a tízméteres ugrótoronyra igen, és arra is, ahogy utána a medence
szélén keféltünk. Kettőjük közül állítólag Kristin volt a bohém, aki
szembement a konvenciókkal és nagykanállal habzsolta az élvezeteket,
mégis az 185

186 volt az utolsó mondata, mielőtt becsapta maga mögött az ajtót és

elvonult, hogy Harry az égvilágon semmit nem ért és ideje lenne végre
felnőnie. Mi értelme? kiáltotta Harry a Harmer Streeten, mire egy arra
sétáló pár utána fordult. Birgitta sem érti? Attól fél, hogy túlságosan
felerősödnének az érzések amiatt, hogy holnap hazautazik? Ezért
választotta inkább a telefonos távszülinapot Svédországból? Persze,
akár meg is kérdezhette volna ezt tőle, de ahogy már mondta: mi
értelme lenne? Borzasztóan fáradtnak érezte magát, de tudta, hogy
képtelen lenne elaludni. Megfordult és visszament a bárhoz. A plafonon
világító neoncső tele volt halott rovarokkal, a falak mellett
játékautomaták sorakoztak. Keresett egy asztalt az ablak mellett, és
miközben a pincér felbukkanására várt, úgy döntött, ha senki nem veszi
észre, hogy itt ül, akkor nem rendel semmit. Egyszerűen csak üldögélni
akart. Amikor a pincér mégis odament hozzá, az itallap hosszas
tanulmányozása után egy kólát kért. Megkérte Birgittát, hogy majd jöjjön
el a temetésre. A lány azt válaszolta, hogy természetesen elmegy. Az
ablakban duplán felbukkanó tükörképét nézve arra gondolt, hogy
Andrew nak most itt kellene lennie vele, hogy valakivel átbeszélhesse az
ügyet. Mint amikor gyerekkorában a krimik végén futó stáblista alatt az
apjával megvitatták a történteket, miközben az anyja, aki soha nem
értett egy szót sem a filmből, buta kérdésekkel traktálta őket. Csak épp
most nem egy filmről volt szó, és momentán Harry volt az, aki nem
értette a lényeget. Andrew azt próbálta a tudtára adni, hogy Ottó
Rechtnagel ölte meg Inger Holtert? És ha igen, akkor miért? Létezne
olyan hisztérikus furcsaság, mint az elfojtott heteroszexualitás, ami olyan
sorozatgyilkost teremt, aki szőke lányokon áll bosszút? És hogyhogy
nem képes felfogni azt, amit Andrew meg akart értetni vele? A
felvezetés, a részletekbe menő utalások, a nyilvánvaló hazugság az
állítólagos nimbini szemtanúról, aki látta White ot lehet, hogy mind azt a
célt szolgálták, hogy elszakadjon végre White tól és felfogja, amit fel
kéne? 186

187 Andrew maga gondoskodott arról, hogy hozzá kerüljön az ügy és

hogy egy külföldivel dolgozhasson együtt, akiről azt gondolta, hogy
befolyásolni tudja majd. De miért nem állította meg ő maga Ottó
Rechtnagelt? Miféle kötelék volt kettőjük között, hogy Harryra is szükség
volt közvetítőnek? Szeretők voltak? Ottó szerelmi bánatának Andrew
volt a tárgya? És ha így is volt, miért pont akkor ölte meg Ottót, amikor
éppen el akarták kapni? Talán Andrew nak más terve volt? Egy olyan
terv, amivel úgy állította volna meg a bohócot, hogy ne derüljön ki róluk,
hogy szeretők voltak? Például az, hogy helyette Harry gyanúsítja meg
Ottó Rechtnagelt, azután rendeznek egy gyors letartóztatást amelynek
során Andrew önvédelemből vagy menekülési kísérlet re hivatkozna
lelövi Ottót. De miután Andrew kórházban volt, amikor megoldották az
ügyet, az események felgyorsultak és az eredeti tervet nem lehetett
kivitelezni. Adj nekem két napot ezt kérte. Harry hosszan ízlelgette ezt a
lehetőséget, de valahogy nem volt a fogára való. Harry elhessegetett
egy részeg nőt, aki le akart ülni mellé. De miért ölte meg magát Andrew
a gyilkosság után? Hiszen ki sem derült volna, hogy ő tette. Vagy
mégis? A világosító látta őt, Harry tudott az Ottóhoz fűződő barátságáról
és alibije sem lett volna a gyilkosság időpontjára. Úgy tűnt, tényleg itt az
ideje a stáblistának. A fenébe is, nem! Harry nagy nehezen elfogadta azt
a lehetőséget, hogy Andrew esetleg valóban azt tervezte, hogy egy
balszerencsés őrizetbe vétel során lelövi Ottót. Egy olyan letartóztatás,
amit Ottó túlél, elkerülhetetlenül egy hosszadalmas bírósági eljáráshoz
vezetett volna, az ehhez kapcsolódó médiafelhajtásról nem is beszélve.
Andrew azt kockáztatta volna, hogy minden nyilvánosságra kerül. Olyan
szalagcímekkel, mint Fekete nyomozó a sorozatgyilkos ex szeretője, és
szép, nagy képekkel illusztrálva. És az sincs kizárva, hogy Andrew t
bűntudat gyötörte, amiért nem állította meg Ottót korábban, és ezért
olyan büntetést szabott ki magának, amit az ausztrál törvények nem
mérhettek rá halált. 187

188 Egy tanúk nélküli, megrendezett lövöldözés működhetett volna, ám

egy valódi gyilkosság megúszása már egészen más tészta. Harry
gyomrában dühödt morgás támadt. Andrew nak számtalan lehetősége
lett volna arra, hogy még azelőtt leszámoljon Ottóval, hogy Harry és a
többiek figyelme ráirányult. Ráadásul az sem illik igazán a képbe, hogy
egy olyan városban, ahol majdhogynem mindenkit melegnek tekintenek
addig, amíg be nem bizonyítja az ellenkezőjét, valaki azért darabolja fel
az exét, hogy elrejtse szexuális elhajlását. És hogy passzol az a képbe,
hogy utána magát is megölte? Harry kezdődő fejfájása mostanra
hasogatássá erősödött, úgy érezte magát, mintha valaki üllőnek
használná a koponyáját. A szikraeső mögött megpróbált egy
gondolatmenetre koncentrálni, de folyton újabb gondolatok jöttek,
amelyek félrelökték az előzőeket. Talán mégiscsak McCormacknek van
igaza, és egyszerűen csak egy túl meleg nap volt ez egy agyonnyúzott
lélek számára. Harry nem akart az egyéb lehetőségekkel foglalkozni.
Nem akarta végiggondolni hogy Andrew Kensingtonnak talán
lényegesen több rejtegetnivalója volt, hogy sokkal nagyobb dolgok elől
menekült, mint attól, hogy néhanapján nem vetette meg a szőrös
férfilábakat sem. Az asztalra árnyék vetődött, Harry felpillantott. A pincér
feje épp eltakarta a fényt, a sziluettből Harry mintha Andrew kékesfekete
nyelvét látta volna kilógni. Hozhatok még valamit, uram? Láttam, hogy
van egy Black Snake nevű ital... Jim Beam és kóla. Odalenn a
gyomrában egyre vadabbá vált a csaholás. Remek. Hozzon nekem egy
dupla Black Snake et kóla nélkül. Harry eltévedt. Előtte lépcső
nyújtózott, mögötte víz és még több lépcső. A káosz egyre fokozódott, a
vitorlások csúcsai ide oda imbolyogtak odakinn az öbölben, neki pedig
fogalma sem volt arról, hogy kötött ki ezeken a lépcsőkön. Úgy döntött,
felfelé indul el. Felfelé a legjobb mondogatta az apja is mindig. Nem volt
zökkenőmentes az út, de a házfalaknak támaszkodva felküzdötte magát
a lépcső tetejére. Egy táblán a Challis Avenue felirat állt, ami nem
mondott neki semmit, ezért egyenesen továbbment. Megpróbálta
megnézni az óráját, de nem találta. Az 188
189 utcák sötétek voltak és csaknem teljesen kihaltak, úgyhogy arra
jutott, hogy elég későre járhat. Amikor egyszer csak még több lépcsővel
találta szemben magát, úgy döntött, hogy mára elég lesz a lépcsőzésből
és befordult jobbra a Macleay Streetre. Jó ideje úton lehetett már, mert a
talpa égett a kutyagolástól. De az sincs kizárva, hogy futott. A nadrágja
bal térdén húzódó repedés mindenesetre egy nagyobb esésre utalt.
Több bárt és éttermet is elhagyott már, de mind zárva volt. Igaz, hogy
késő van, de kizárt, hogy ne lehetne egy italhoz jutni egy többmilliós
nagyvárosban. Kilépett a járda szélére, és leintett egy kivilágított, sárga
taxit. Az autó lefékezett, de a sofőr aztán meggondolta magát és
továbbhajtott. A fenébe, ezek szerint elég mocskosul nézhetek ki,
nevetgélt magában. Valamivel feljebb már egyre több emberrel
találkozott az utcán, s nőtt az autózúgásból, zenéből, emberi hangokból
összeálló lárma is, és amikor a következő sarokhoz ért, már azt is tudta,
merre jár egyenesen a Kings Crossra jutott. A Darlinghurst Road feküdt
előtte pislogó fényeivel és megnyugtatóan ismerős lármájával. A
lehetőségek egész tárháza tárult fel. Az első bárba ugyan nem engedték
be, de egy kis kínai bódéban végre hozzájutott a whiskyjéhez, amit egy
nagy műanyag pohárban szervíroztak neki. A helyiség szűk volt és sötét,
a játékgépek pedig kibírhatatlanul csörömpöltek, úgyhogy miután
legurította az italt, újra nekivágott az utcának. Az elsuhanó autókat
bámulva erősen megkapaszkodott egy oszlopban és próbált az agyából
elhessegetni egy halvány emléket, amely szerint az este folyamán egyik
másik bárban összehányta a padlót. Ahogy ott ácsorgott, érezte, hogy
valaki megérinti a hátát. Megfordult és egy nagy, vörös szájjal találta
szemben magát. Hallottam, mi történt Andrew val. Nagyon sajnálom
mondta a száj, amelyből hiányzott az egyik szemfog, majd újra rágózni
kezdett. Sandra volt az. Harry válaszolni próbált, de valami történhetett a
kiejtésével, mert Sandra értetlenül bámult vissza rá. Szabad vagy most?
kérdezte végül a nőtől. Sandra elnevette magát. Igen. De nem hinném,
hogy te bármire is képes lennél. Miért, ez feltétel? nyögte ki nagy
nehezen Harry. Sandra 189

190 körülnézett. Harry mintha egy fényes zakót látott volna megvillanni a

szeme sarkából. Teddy Mongabi nem járhatott túlságosan messze.
Idehallgass, nekem dolgoznom kell. Jobb lenne, ha most hazamennél,
kialudnád magad, és holnap majd beszélgetünk kicsit. Tudok fizetni
mondta Harry, és elkezdte előrángatni a pénztárcáját. Tedd el! szólt rá
Sandra, és visszanyomta a tárcát Harry zsebébe. Rendben, elkísérlek,
de fizetned kell majd valamennyit. De nem itt, világos? Menjünk a
szállodába. Itt lakom a következő sarkon a Crescent Hotelben mondta
Harry. Sandra megvonta a vállát. Nem bánom. Útközben megálltak egy
italboltnál, ahol Harry szerzett két üveg Jim Beamet. Amikor odaléptek a
recepcióhoz, a Crescent Hotel éjszakai portása tetőtől talpig végigmérte
Sandrát. Nagyon úgy tűnt, mintha mondani szeretne valamit, de Harry
megelőzte. Még soha nem látott beépített ügynököt? A portás, egy
öltönyös, fiatal ázsiai, bizonytalanul elmosolyodott. Nos, akkor felejtse is
el, hogy látta és adja ide a kulcsomat. Dolgunk van odafönn. Harry nem
vett volna rá mérget, hogy a portást a magyarázat győzte meg, a
kulcsához mindenesetre sikerült hozzájutnia. Fenn a szobában Harry
kitárta a minibár ajtaját és az összes alkoholt tartalmazó üveget a
dohányzóasztalra rámolta. Ez az enyém markolt fel egy miniatűr Jim
Beames üveget. A többi a tied lehet. Te aztán tényleg nagy whisky
rajongó lehetsz jegyezte meg Sandra, és kinyitott egy doboz sört. Harry
meghökkent arccal bámult rá. Azt mondod? kérdezte. A legtöbben
általában többfélével mérgezik magukat. A változatosság gyönyörködtet,
nem igaz? Tényleg? Te iszol? Sandra habozott. Valójában nem.
Próbálom abbahagyni. Fogyókúrázom. Valójában nem ismételte meg
Harry. Akkor nem is tudod, miről beszélsz. Láttad a Las Vegas,
végállomást Nicolas Cage dzsel? Mit? Hagyjuk. Egy alkeszról szól, aki
úgy dönt, hogy halálra issza magát. Eddig még értem is. Viszont az a
probléma, hogy a pasas bármit megiszik. Gint, vodkát, whiskyt,
bourbont, brandyt... bármit. És ez oké is, ha az embernek nincs más
választása. De ez a pasas Las Vegas legjobb italboltjában ácsorog, tele
van pénzzel, viszont nincs egyetlen ital 190

191 sem, amit jobban szeretne, amint a többit. Egyetlen kicseszett

kedvence sincs! Még soha nem találkoztam olyan alkoholistával, akinek
tökmindegy lett volna, hogy mit iszik. Ha egyszer megtalálod a
mérgedet, akkor kitartasz mellette, nem? És még Oscar díjra is jelölték
érte! Harry hátrahajtott fejjel legurította a miniatűr üveg tartalmát, majd
kinyitotta az erkélyajtót. És mi lett a vége? kíváncsiskodott Sandra.
Halálra itta magát felelte Harry. Úgy értem, megkapta az Oscar díjat?
Vedd ki az egyik üveget a táskából és gyere ide. Szeretném az erkélyen
üldögélve a várost nézni. Épp déjá vu érzésem van. Sandra fogta az
üveget meg két poharat, és hátát a falnak döntve leült Harry mellé.
Felejtsük el egy pillanatra, hogy ez az ördögfi mit csinált életében.
Koccintsunk Andrew Kensingtonra! Harry megtöltötte a poharakat. Egy
darabig csendben kortyolgatták az italukat. Azután Harry nevetni
kezdett. Vegyük például ezt a pasast a The Band ből, Richard Manuelt.
Komoly problémái voltak, nemcsak az alkohollal, hanem... nos, magával
az élettel is. Végül nem bírta tovább és felakasztotta magát egy
hotelszobában. A házában aztán kétezer üveget találtak, mindet egy és
ugyanazon márkából Grand Marnier. Csak ezt. Érted? Egy kicseszett
narancslikőr! De ő legalább megtalálta a maga anyagát. Nicolas Cage
bah! Micsoda világban élünk... Azzal a Sydney fölött szikrázó csillagos
ég felé intett, és tovább ittak. Harry szeme lassan lecsukódott, Sandra
pedig az arcára simította a kezét. Figyelj csak, Harry, vissza kell
mennem dolgozni. Azt hiszem, ideje ágyba bújnod. Mennyibe kerül egy
egész éjszaka? Harry újratöltötte a poharát. Nem hiszem, hogy... Maradj
itt. Iszunk, aztán majd csináljuk. ígérem, gyorsan elmegyek vihogott
Harry. Nem, Harry Most megyek. Sandra felemelkedett és összefont
karral megállt. Harry is feltápászkodott, de azonnal el is vesztette az
egyensúlyát és hátratántorodott a korlát felé, Sandrának épp idejében
sikerült megragadnia a karját. Harry a nő vékonyka válla köré fonta a
karját, rátámaszkodott és ezt 191

192 suttogta: Nem tudnál egy kicsit vigyázni rám, Sandra? Csak ma

éjjel. Andrew kedvéért. Ugyan, miket beszélek? Az én kedvemért. Teddy
már biztosan tudni akarja, hogy hová... Teddy megkapja a pénzét és
befoghatja. Kérlek! Sandra habozott, de aztán felsóhajtott: Legyen. De
előbb vegyük le ezeket a rongyokat, Mr Holy. Bevonszolta Harryt az
ágyhoz, lehúzta róla a cipőt és a nadrágot. Csodával határos módon az
inget sikerült Harrynak magának kigombolnia. Sandra egy mozdulattal
kibújt a fekete miniruhából. Így pucéran még vékonyabbnak tűnt, váll és
csípőcsontja majd átfúrta a bőrét, a bordái élesen kirajzolódtak apró
mellei alatt. Amikor a villanykapcsolóhoz lépett, Harry látta, hogy a hátát
és a combja hátsó oldalát két foltok borítják. Azután lefeküdt Harry mellé
és végigsimította szőrtelen mellkasát és hasát. Sandrának enyhe
izzadság és fokhagymaszaga volt. Harry a plafonra meredt. Meglepte,
hogy ebben az állapotban egyáltalán még képes bármilyen szagot is
felismerni. A szag kérdezte a tiéd vagy azoké a férfiaké, akikkel ma éjjel
együtt voltál? Gondolom, mindkettő válaszolta Sandra. Nagyon zavar?
Nem válaszolta Harry anélkül, hogy biztos lett volna benne, hogy a nő a
szagra vagy a férfiakra értette a kérdést. Nagyon részeg vagy, Harry,
nem muszáj... Nézd csak szakította félbe Harry, majd megragadta a nő
meleg, nyirkos kezét és a lába közé húzta. Sandra elnevette magát. A
mindenit. Pedig az anyám mindig azt mondta, hogy a részeges pasiknak
csak a szája nagy. Nálam ez pont fordítva van mondta Harry. Az alkohol
megbénítja a nyelvem, de felpumpálja a farkamat. Ez az igazság. Nem
tudom, hogy lehetséges, de mindig is így volt. Sandra föléguggolt,
félrehúzta a vékony bugyit és minden további fecsegés nélkül magába
vezette Harryt. Harry nézte, ahogy a nő föl le mozog rajta. Sandra
viszonozta a pillantását, egy picit elmosolyodott, de aztán elfordította a
tekintetét. Az a fajta mosoly volt, amit a villamoson kap az ember, amikor
véletlenül túl hosszan találkozik a pillantása valaki máséval. Harry
behunyta a szemét, és az ágy ütemes nyikorgását hallgatva
megállapította, hogy az érzékenység, ami miatt, ahogy Sandrának 192
193 ígérte is, általában hamar elment, most nincs sehol. Sandra
állhatatosan dolgozott tovább, miközben Harry gondolatai előkúsztak a
takaró alól, majd az ágyat elhagyva kiszálltak az ablakon. Ő pedig már a
feje tetejére állított csillagos ég alatt úszott a tenger fölött, míg el nem
jutott egy partig, amit fehér sáv szegélyezett. Ahogy közeledett, látta,
hogy egy homokos tengerpart az, amit nyaldosnak a hullámok. Amikor
még közelebb ért, azt is látta, hogy egy város az, ahol járt már azelőtt,
és hogy a strandon egy ismerős lány fekszik a homokban. A lány aludt,
úgyhogy óvatosan ért földet mellette, nehogy felébressze. Azután ő is
leheveredett és behunyta a szemét. Amikor felébredt, a nap már
majdnem lenyugodott, ő pedig egyedül volt. Mögötte a parti sétányon
emberek mozogtak, akik szintén ismerősnek tűntek neki. Némelyikükre
mintha filmekből emlékezett volna. Voltak, akik napszemüveget viseltek
és a túloldalon emelkedő hatalmas szállodák előtt pici, vézna kutyákat
vezettek pórázon. Harry lesétált a vízhez és éppen bele akart gázolni,
amikor észrevette, hogy tele van szakállas medúzával. A víz felszínén
lebegtek és hosszú, vörös tapogatóikat nyújtogatták, és ő ezekben a
puha, zselészerű tükrökben arcok körvonalait sejtette. Egy hajó zúgott el
mellettük. Egyre közeledett, Harry pedig hirtelen felriadt. Sandra rázta
föl. Van kinn valaki! suttogta. Harry hallotta, hogy kopogtatnak. Ez a
szarházi recepciós! morogta, majd kiugrott az ágyból és egy párnát
tartva az ágyéka elé kinyitotta az ajtót. Birgitta volt az. Szia! mondta a
lány, de a mosolya megdermedt, amikor észrevette Harry elkínzott
arckifejezését. Mi az? Valami baj van, Harry? Igen válaszolta Harry.
Valami baj van. A feje úgy hasogatott, hogy minden egyes érverésnél
elsötétült előtte a világ. Hogyhogy itt vagy? Nem hívtak. Csak vártam,
aztán végül hazatelefonáltam, de nem vették fel a kagylót. Valószínűleg
félreértették az időpontot és akkor hívtak, amikor dolgoztam. Tudod, a
nyári időszámítás miatt, biztosan elnézték az időeltolódást, tipikus papa.
Birgitta hadarva beszélt, miközben igyekezett úgy tenni, mintha a világ
legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy szálloda folyosóján 193

194 ácsorog az éjszaka közepén és hétköznapi dolgokról csacsog egy

pasassal, akinek láthatólag esze ágában sincs beengedni őt a
szobájába. Csak álltak és nézték egymást. Van nálad valaki? kérdezte a
lány. Igen felelte Harry. A lánytól kapott pofon hangja a száraz faág
reccsenéséhez hasonlított. Te részeg vagy! futották el Birgitta szemét a
könnyek. Birgitta, figyelj... Harryt olyan erővel érte a lökés, hogy
hátratántorodott a szobába, Birgitta pedig utánament. Sandra ekkorra
már visszahúzta magára a ruhát és épp az ágyon ülve próbálta felvenni
a cipőjét. Birgitta úgy görnyedt össze, mintha hirtelen gyomorgörcs jött
volna rá. Te kurva! sikoltotta. Talált válaszolta Sandra szárazon. Bár
lényegesen higgadtabban vette az eseményeket, mint a másik kettő a
szobában, láthatólag nem kívánt tovább itt időzni. Fogd a cuccaidat és
tűnés! kiabálta Birgitta sírástól elcsukló hangon, és a széken heverő
táskát Sandra felé hajította. A táska, tartalmát szanaszét szórva, az
ágyon landolt. Harry meztelenül és kissé imbolyogva ácsorgott a padlón
és elképedve konstatálta, hogy hirtelen egy palotapincsi termett az
ágyon. A szőrös kis akármi mellett egy hajkefe, egy cigarettásdoboz, egy
kulcscsomó, egy zöldesen fénylő kövecske és a legszélesebb
óvszerkínálat hevert, amit Harry valaha látott. Sandra megadóan a
plafonra emelte a tekintetét, majd nyakon ragadta a palotapincsit és
visszatömködte a táskájába. Akkor már csak a dohány van hátra, édes
mondta. Mivel Harry nem mozdult, Sandra felnyalábolta a nadrágját és
kihúzta a zsebéből a pénztárcát. Birgitta leroskadt egy székre, és egy
pillanatig csak Sandra halk, megfontolt számolása és Birgitta fuldokló
zokogása hallatszott. Akkor én meg is volnék mondta Sandra
elégedetten, és már el is tűnt az ajtóban. Várj! kiáltott utána Harry. De az
ajtó már becsapódott. Várj?! meredt rá Birgitta. Azt mondtad neki, hogy
várjon? sikoltotta és felugrott a székről. Te rohadt kurvapecér, te
undorító, részeg disznó. Nincs jogod

195 Harry megpróbálta a lány köré fonni a karját, de Birgitta lerázta

magáról. Úgy álltak egymással szemben, mint két birkózó. Birgitta úgy
festett, mintha valamiféle transzban lenne: a szeme csillogott és szinte
sütött belőle gyűlölet, a szája széle remegett a haragtól. Harry arra
gondolt, hogy ha módja lenne rá, a lány most habozás nélkül megölné.
Birgitta, én... Akkor idd magad halálra és takarodj az életemből! fordult
sarkon a lány és kiviharzott. Az egész szoba beleremegett, amikor
becsapta maga mögött az ajtót. Megszólalt a telefon. A recepció volt az.
Mi folyik ott, Mr Holy? A szomszéd szobából letelefonált egy hölgy,
hogy... Harry letette a kagylót. Hirtelen iszonyatos düh fogta el, és
indulatosan körülnézett a szobában, hogy mit tehetne tönkre. Felkapta a
whiskysüveget az asztalról, és már lendítette, hogy a falhoz csapja, de
az utolsó pillanatban meggondolta magát. Az önuralmat életünk végéig
gyakorolnunk kell, gondolta, azután kinyitotta az üveget és a szájához
emelte. Kulcszörgés hallatszott, majd Harry arra riadt fel, hogy kinyílik az
ajtó. Nem kértem szobaszervizt, kérem, jöjjön vissza később! bömbölte
Harry a párnába. Mr Holy, a szálloda vezetőségének nevében jöttünk.
Harry megfordult. Két öltönyös figura lépett be a szobába. Nem keltettek
különösebben határozott benyomást, ahogy az ágytól tisztes
távolságban lecövekeltek. Harry egyikükben az éjszakai recepcióst
ismerte fel. A másik folytatta: Ön megszegte a szálloda házirendjét,
ezért sajnálattal arra kell kérnem, hogy a lehető leggyorsabban rendezze
a számláját és hagyja el a hotelt, Mr Holy. A szálloda házirendjét? Harry
érezte, hogy pillanatokon belül hányni fog. Az öltönyös megköszörülte a
torkát. Egy hölgyet hozott fel a szobájába, akiről azt gyanítjuk, hogy...
öhm, prostituált volt. Majd az éjszaka kellős közepén felverték a fél
folyosót a lármázásukkal. Ez egy köztiszteletben álló szálloda, ezért
őrizkednünk kell az ilyesfajta eseményektől. Ezt bizonyára ön is megérti,
Mr Holy. Harry mormolt valamit válaszképpen, majd a hátára fordult. 195

196 Rendben, Mr Szállodavezetőség nevében. Ma úgyis elutazom.

Hagyjanak aludni, aztán kijelentkezem. Azt már órákkal ezelőtt meg
kellett volna tennie, Mr Holy jegyezte meg a recepciós. Harry az órájára
hunyorgott. Negyed három volt. Próbáltuk felébreszteni. A gépem...
nyögte Harry, és megpróbált kikecmeregni az ágyból. A második
próbálkozása sikerrel járt, szilárd talajt érzett a lába alatt és
felemelkedett. Megfeledkezett róla, hogy meztelen, a két szállodai
alkalmazott pedig ijedten hőkölt hátra az eléjük táruló látványtól. Azután
forogni kezdett vele a világ, a szoba bukfencezett párat körülötte, ő
pedig visszarogyott az ágy szélére és hányni kezdett. BUBBUR 14. Egy
recepciós, két kidobóember és egy Speedy nevű pasas A Bourbon &
Beef pincére érintetlenül vette el az Eggs Benedictet az asztalról és
együttérző pillantást vetett a vendégre. A férfi több mint egy hete minden
áldott nap betért hozzájuk, hogy megreggelizzen és átlapozza a friss
újságokat. Máskor is előfordult, hogy fáradtnak tűnt, de még egyszer
sem látta annyira nyúzottnak, mint ma. Ráadásul lassan fél háromra járt,
mikor felbukkant. Nehéz éjszakája volt, uram? A vendég borostás arccal
és vörös szemekkel meredt maga elé. Az asztal mellett ott állt a
bőröndje is. Igen, kimerítő volt. Elég sok... dolgom akadt. Szerencsés
fickó. Erre való a Kings Cross. Hozhatok még valamit, uram? Köszönöm,
de el kell érnem a gépemet... A pincér őszintén elszomorodott. Kezdte
megkedvelni a nyugodt norvégot, aki bár egy kissé magányosnak tűnt,
mindig nagyon barátságos volt és a borravalóval is bőkezűen bánt. Igen,
látom a bőröndöt. Amennyiben ez azt jelenti, hogy egy ideig nem jön
hozzánk, akkor engedje meg, hogy a mai reggelire a vendégünk legyen.
Biztos benne, hogy nem kér mégis egy bourbont vagy egy Jack
Danielst? Útravalónak. A férfi meglepetten bámult 196

197 rá. Mintha a pincér valami annyira kézenfekvő javaslattal állt volna

elő, ami neki magától soha nem jutott volna az eszébe. Hozzon egy
duplát, legyen szíves. A Springfield Lodge tulajdonosát Joe nak hívták.
Kedves, meglehetősen túlsúlyos fickó volt, és lassan húsz éve vezette
józan megfontoltsággal a Kings Crosson lévő, kicsi és némileg lepukkant
szállodáját, amely semmivel sem volt jobb, vagy rosszabb, mint a
negyed többi hasonló árfekvésű hotelje, de a vendégek mégis szinte
kivétel nélkül elégedetten távoztak tőle. Ez a már említett
barátságosságon kívül annak volt köszönhető, hogy Joe ragaszkodott
ahhoz, hogy mielőtt döntenének, a vendégek nézzék meg a szobát,
valamint annak, hogy öt dollárt engedett az árból, ha több mint egy
éjszakára maradtak. S az sem volt elhanyagolható szempont, hogy
többnyire sikerült távol tartania a szállodától a hátizsákos turistákat, az
alkoholistákat, a drogosokat és a prostituáltakat. Még az elutasított
vendégeknek is nehezünkre esett, hogy ne rokonszenvezzenek Joe val.
A Springfield Lodge ban ugyanis senkit nem méregettek gyanakvó
pillantásokkal, nem utasítottak el nyersen, csupán egy sajnálkozó
mosoly kíséretében tudatták vele, hogy pillanatnyilag sajnos nincs
szabad szobájuk, de amennyiben a következő héten lemondanak egy
foglalást, akkor szívesen látják a kedves vendéget. Joe jó emberismerő
volt, gyorsan és biztos szemmel osztályozta a szálláskeresőket, így
szinte mindig kiszűrte a bajkeverőket. Csak elvétve fordult elő, hogy
rosszul mérte fel, milyen ember áll előtte, s olyankor neki is kijutott a
keserű tapasztalatokból. Pontosan ezek a tanulságos esetek suhantak
át az agyán, miközben villámgyorsan igyekezett megmagyarázni
magának az előtte álló, magas, szőke férfival szembeni ellenérzéseit.
Egyszerű, de jó minőségű ruhákat viselt, ami arra utalt, hogy bár távolról
sincsenek pénzügyi gondjai, mégis megfontoltan költekezik. Szintén
sokat nyomott a latban, hogy külföldi, velük rendszerint kevesebb volt a
gond. Ráadásul bőrönd volt nála. A belföldi, hátizsákos turisták általában
egyet jelentettek a vad bulikkal és a hiányzó törülközőkkel. 197

198 Szemügyre vette a bőröndöt: jól meg volt pakolva és nem tűnt túl
használtnak, amiből Joe arra következtetett, hogy a gazdája nincs
folyton folyvást úton. Bár a férfi igen borostás volt, a haján látszott, hogy
nemrégiben járt fodrásznál. Ezenkívül a körme tiszta volt és ápolt, a
pupillája pedig nagyjából normális méretű. Mindezen benyomások és
annak dacára, hogy az illető az imént helyezett a pultra egy Visa kártyát
és norvég rendőrtisztként igazolta magát, Joe nak már a nyelve hegyén
volt a sajnálom, de.. kezdetű mondat. Ugyanis a férfi minden kétséget
kizáróan részeg volt. Méghozzá merev részeg. Igen, jól látja,
legurítottam néhány pohárral szólalt meg a férfi meglepően jó
angolsággal, amikor észrevette Joe tétovázását. Tegyük fel, hogy
ámokfutó módjára nekiesem a szobának. Induljunk ki ebből. Szétverem
a tévét, a fürdőszobai tükröt és összehányom a szőnyeget. Nem ez
lenne az első eset. Ezer dollár elég lesz biztosítéknak? Ezenkívül csak
annyira áll szándékomban lerészegedni, hogy ne hangoskodjak, ne
zavarjam a többi vendéget és ne mutatkozzak túl sokat a folyosókon
vagy a recepción. Sajnálom, de erre a hétre már megtelt a szálloda.
Talán... Greg, aki ezt a helyet ajánlotta nekem a Bourbon & Beefben,
arra kért, hogy adjam át az üdvözletét Joe nak. Maga az? Joe hosszan
nézte a férfit. Tegyen róla, hogy ne bánjam meg mondta, és átadta a
férfinak a 73 as szoba kulcsát. Halló? Halló, Birgitta, itt Harry. Én...
Vendégeim vannak, Harry, most tényleg nem alkalmas. Csak azt
szeretném mondani, hogy nem akartam, hogy... Figyelj rám, Harry. Nem
haragszom és nem történt semmi. Szerencsére megvannak a határai
annak, hogy egy pasas, akit csak egy bő hete ismerek, mennyire tud
megbántani. Ettől függetlenül örülnék, ha nem keresnél többet.
Rendben? Nos, nem. Igazából nem... Ahogy már említettem, nem
vagyok egyedül, úgyhogy további kellemes itt tartózkodást, és bízom
benne, sikerül épp bőrrel visszajutnod Norvégiába. Minden jót. Szia.
Teddy Mongabi egyáltalán nem örült annak, hogy Sandra az egész
éjszakát a norvég rendőrrel töltötte. Valami bajt szimatolt. Amikor a 198

199 rogyadozó térddel és lógó karokkal közeledő férfit megpillantotta a

Darlinghurst Roadon, az első gondolata az volt, hogy gyorsan eltűnik a
tömegben. De mivel túlságosan furdalta az oldalát a kíváncsiság, végül
karba tett kézzel a dülöngélő rendőr útjába állt. A férfi megpróbálta
kikerülni, ám Teddy vállon ragadta és maga felé fordította. Nem is
üdvözli a barátját, haver? A másik üveges tekintettel bámult rá. A strici...
mondta kifejezéstelenül. Remélem, Sandra megfelelt az elvárásainak,
biztos úr. Sandra? Lássuk csak... Sandra csodás volt. Hol van most?
Szabadnapja van. De talán valami másra elcsábíthatom, biztos úr. A
rendőr tett egy lépést oldalra, hogy visszanyerje az egyensúlyát.
Biztosan, biztosan. Gyerünk, maga strici. Csábítson el! Teddy nevetett.
Erre, biztos úr! Azzal letámogatta a részeg rendőrtisztet a klubba vezető
lépcsőn, és leültette az egyik asztal mellé. Csettintett, mire egy lengén
öltözött hölgy ugrott oda hozzájuk. Hozz két sört, Amy. És szólj
Claudiának, hogy táncoljon nekünk. A következő előadás csak nyolckor
kezdődik, Mr Mongabi. Akkor nevezzük ezt extra előadásnak. Gyerünk,
Amy! Máris, Mr Mongabi. A rendőr arcán bugyuta vigyor terült el.
Tudom, ki jön most mondta. A gyilkos. A gyilkos jön. Ki? Nick Cave. Nick
kicsoda? És az a szőke énekesnő. Biztosan ő is parókát visel.
Figyeljen... A diszkózenét lehalkították, a rendőr pedig a levegőbe
emelte mindkét mutatóujját, mintha egy láthatatlan szimfonikus zenekart
akarna dirigálni, de a zene egyelőre váratott magára. Hallottam, mi
történt Andrew val mondta Teddy. Borzalmas. Egyszerűen borzalmas.
Ha jól értettem, felakasztotta magát. Most mondja meg, egy ilyen
életvidám embert mégis mi a fene visz rá, hogy... Sandra parókát hord
közölte a rendőr. Kiesett a táskájából. Ezért nem ismertem fel, amikor
idelenn találkoztam vele. Igen, pontosan itt! Andrew val ott ültünk, annál
az asztalnál. Az első napokban láttam néhányszor a Darling Streeten, de
akkor parókát viselt. Világosszőke parókát. Miért nem hordja már? Á,
199
200 szóval a biztos úr a szőkéket preferálja. Akkor azt hiszem, van
valami, ami tetszeni fog... Miért? Teddy megvonta a vállát. Sandra? Ja,
igen. Néhány nappal ezelőtt egy fickó eléggé megszorongatta. Sandra
azt állította, hogy a paróka miatt volt, ezért úgy döntött, egy darabig nem
fogja hordani. Ha netán újra felbukkanna, tudja. Ki volt az? Nem tudom,
biztos úr. És ha tudnám, sem árulnám el. A mi szakmánkban a
diszkréció elengedhetetlen. Biztos vagyok benne, hogy maga is megérti.
Sajnos, elég rossz a névmemóriám, hogy is hívják? Ronny? Harry.
Beszélnem kell Sandrával. A rendőr megpróbált feltápászkodni, s
közben majdnem kiütötte a tálcát Amy kezéből, aki épp ekkor ért oda az
asztalukhoz a két sörrel. Hol van? Megvan a telefonszáma, strici? hajolt
a rendőr nehézkesen az asztal fölé. Teddy elhessegette Amyt az
asztaltól. A lányok címét vagy telefonszámát elvből nem adjuk meg a
kuncsaftoknak. Pusztán biztonsági okokból. Gondolom, ez érthető.
Teddy azon bosszankodott, hogy miért nem hallgatott inkább az első
megérzésére és tartotta magát távol a részeg és egyre fárasztóbb
norvégtól. Értem. A számot! Teddy elmosolyodott. Ahogy már mondtam,
nem ad... Most! Harry megragadta a fényes, szürke öltöny gallérját és
whiskyvel elegy hányásszagot zúdított Teddyre. A hangfalakból
behízelgő hegedűszó kúszott elő. Háromig számolok, biztos úr. Ha
addig nem enged el, kénytelen leszek szólni Ivannak és Geoffnak. Ami
azt jelenti, hogy irány a hátsó ajtó és a friss levegő. Valamint a hátsó
ajtótól levezető húsz, igen meredek lépcsőfok. Harry elvigyorodott és
még erősebben kapaszkodott Teddy gallérjába. Meg akar ijeszteni,
maga mocskos strici? Nézzen rám. Olyan részeg vagyok, hogy az
égvilágon semmit sem fogok érezni belőle. I m fuckin indestructable,
man 15 Geoff! Ivan! A bár hátsó részét beborító árnyékban mozgás
támadt. Amikor Harry odafordult, Teddy egy mozdulattal kiszabadította
magát a szorításából. Azután meglökte Harryt, aki hátratántorodott, majd
a székét és a szomszédos asztalt is magával sodorva nagy robajjal a
földön landolt. Azután ahelyett, hogy feltápászkodott volna, a földön
fekve vigyorgott Geoffra és Ivanra, akik kérdő pillantással fordultak
Teddy felé. 200

201 Dobjátok ki a hátsó ajtón mondta Teddy, majd figyelte, ahogy a két

izomkolosszus felnyalábolja a rendőrt, és egyikük széles, fekete
szmokingos vállára dobják, mint valami rongybabát. Egyszerűen nem
értem, mi üt néha az emberekbe jegyezte meg Teddy, és megigazította
gyűrődésmentes öltönyének gallérját. Ivan előrement és kinyitotta az
ajtót. Ez a nyomorult meg mi a fenét nyelhetett be? morfondírozott
Geoff. Szabályosan rázkódik a röhögéstől. Mindjárt meglátjuk, meddig
fog röhögni mondta Ivan. Tedd ide. Geoff óvatosan a földre csúsztatta
Harryt, aki enyhén imbolyogva megállt előttük. Tud titkot tartani, miszter?
kérdezte Ivan szégyenlős mosollyal és a padlót kezdte tanulmányozni.
Tudom, hogy tipikus rosszfiús közhely, de én gyűlölöm az erőszakot.
Geoff vihogni kezdett. Maradj már, Geoff, tényleg így van. Kérdezd csak
meg a cimboráimat. Ők majd megmondják, hogy tényleg nem bírom.
Nem tudok aludni és teljesen magam alá kerülök tőle. A világ így is épp
elég kemény egy ilyen balféknek, felesleges még szarabbá tennünk
azzal, hogy egymás kezét és lábát törjük, nincs igazam? Szóval most
menj haza, és ne csináljunk nagyobb balhét, ha nem muszáj, oké? Harry
bólintott és a zsebeiben kotorászott valami után. Bár ma este
éppenséggel pont te voltál a rosszfiú mondta Ivan. Te! Azzal a
mutatóujjával megbökte Harry mellkasát. Te! ismételte meg és ezúttal
valamivel erősebbet bökött. A szőke rendőr vészjósló imbolygásba
kezdett. Te! Harry ekkor már a sarkán billegett, karjával pedig a
levegőben hadonászott. Nem fordult hátra, hogy felmérje, mi van
mögötte, de úgy tűnt, tudja mi vár rá. Az arcán széles mosoly terült el,
amikor ködös pillantása találkozott Ivanéval. Azután hátrazuhant, és
hangosan felnyögött, amikor a háta és a nyaka az első lépcsőfokkal
találkozott. A lefelé vezető út további részében egyetlen hangot sem
hallatott. Joe hallotta, hogy valaki a bejárati ajtót kaparássza, majd az új
vendég összegörnyedt sziluettjét felismerve megállapította, hogy megint
hibát követett el. Amikor kinyitotta az ajtót, a férfi egyenesen rázuhant.
Ha Joe súlypontja nem lett volna olyan alacsonyan, mind a ketten a
padlón kötöttek volna ki. Joe a nyaka köré vonta a férfi karját és a
recepcióspult mögötti székhez 201

202 támogatta, majd alaposabban szemügyre vette. A szőke alkoholista

már a bejelentkezéskor sem nyújtott különösebben kellemes látványt,
mostanra azonban egyenesen borzalmasan festett. Az egyik könyökéről
jókora darabon lehorzsolta a bőrt, úgy, hogy a csupasz hús vörösen és
fehéren villant elő, az egyik orcája feldagadt, az orrából pedig mocskos
nadrágjára csöpögött a vér. Az inge elszakadt és minden egyes
levegővételnél csúnyán hörgött. De legalább még lélegzett. Mi történt?
kérdezte Joe. Legurultam egy lépcsőn. Nincs semmi baj, csak le kell
dőlnöm egy kicsit. Joe nem volt orvos, de a férfi hörgéséből arra
következtetett, hogy egy két bordája biztosan eltört. Fertőtlenítőkrémet
és sebtapaszt keresett elő, ideiglenesen összefoltozta a vendég
legcsúnyábbnak tűnő részeit és vattacsomót tömködött az orrába. A férfi
csak a fejét rázta, amikor Joe fájdalomcsillapítót próbált belédiktálni. A
fájdalomcsillapító a szobámban van dünnyögte. Jobb lenne, ha egy
orvos is megnézné. mondta Joe. Én... Nem kell orvos. Néhány óra és
rendbe jövök. Ez a hörgés elég rosszul hangzik. Mindig is ilyen volt.
Asztma. Két óra alvás, és már itt sem vagyok. Joe felsóhajtott. Tudta,
hogy most készül elkövetni a kettes számú hibát. Felejtse el. Többre van
szüksége néhány óránál. Arról meg végképp nem maga tehet, hogy
ebben a városban ilyen átkozottul meredek lépcsők vannak. Majd reggel
meglátjuk, hogy van. Betámogatta a vendéget a szobájába, lefektette az
ágyra és megszabadította a cipőjétől. Az asztalon három üres és két
bontatlan Jim Beam es üveg állt. Joe absztinens volt, de elég
élettapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy tudja, egy alkoholistával
képtelenség vitatkozni. Ezért kinyitotta az egyik üveget és az
éjjeliszekrényre állította. A pasas alighanem csillagokat fog látni a
fájdalomtól, amikor magához tér. Crystal Castle, tessék. Halló,
beszélhetnék Margaret Dawsonnal? Én vagyok az, mondja csak. Ha
bevallja nekem, hogy Evans ölte meg Inger Holtert, segíthetek a fiának.
Micsoda? 202

203 Kivel beszélek? Egy baráttal. Bíznia kell bennem, Mrs Dawson,

különben a fia elveszett. Érti, amit mondok? A fia ölte meg Inger Holtert?
Mit jelentsen ez? Maga szórakozik velem? Ki az az Inger Holter? Mrs
Dawson, Ön Evans édesanyja. Inger Holternek is voltak szülei. Csak mi
ketten segíthetünk a fiának. Ismerje el, hogy ő tette! Hallgasson rám!
Hiszen maga teljesen részeg. Azonnal hívom a rendőrséget. Mondja
meg! Most leteszem a kagylót. Mo... Idióta picsa! Amikor Birgitta belépett
Alex Tomaros irodájába, a férfi összefonta ujjait a tarkója mögött és
hátradőlt a széken. Ülj csak le, Birgitta. A lány leült a szerény íróasztal
előtt álló székre, Alex pedig kihasználta az alkalmat, hogy alaposan
végigmérje. Birgitta meglehetősen nyúzottan festett: a szeme körül
fekete karikák éktelenkedtek, boldogtalannak tűnt és a szokásosnál is
sápadtabb volt. Néhány nappal ezelőtt kihallgatott egy külföldi rendőr,
bizonyos Mr Holy. Ennek során kiderült, hogy mással is beszélt a
személyzet tagjai közül, akitől vagy akiktől, hogy is mondjam... hm,
bizalmas természetű információkat kapott. Természetesen mindannyian
nagyon fontosnak tartjuk, hogy elfogják Inger gyilkosát, azonban
szeretném leszögezni, hogy a jövőben az ehhez hasonló
kijelentéseket... hm, illojalitásnak fogjuk tekinteni. Gondolom, nem
szükséges megemlítenem, hogy egy olyan kemény szakmában, mint a
miénk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy olyan embereket
alkalmazzunk, akikben nem bízunk meg. Birgitta egy szót sem szólt. Ma
délután idetelefonált egy férfi, és véletlenül éppen én vettem fel a
kagylót. Megpróbálta elváltoztatni a hangját, de felismertem az
akcentusát. Mr Holy volt az, és téged keresett, Birgitta. Birgitta felkapta a
fejét. Harry? Ma délután? Alex levette a szemüvegét. Te is tudod, hogy
kedvellek, Birgitta, és be kell vallanom, hogy ez a... hm, szivárogtatás
egy kissé érzékenyen érintett. Mindig is bíztam abban, hogy idővel jó
barátokká válhatunk. Úgyhogy légy szíves, ne légy hülye és ne tedd
tönkre az egészet. Norvégiából 203
204 telefonált? Bár úgy lenne, de sajnos, nagyon is helyi hívásnak tűnt.
Nagyon jól tudod, Birgitta, hogy nincs rejtegetnivalóm, legalábbis semmi
olyasmi, ami ezt az ügyet érintené. És emiatt szaglásznak itt, nem igaz?
Ingeren már nem fog segíteni, ha mindenfélét elfecsegsz másoknak.
Szóval, megbízhatok benned, kedves Birgitta? Mégis mit értesz
mindenféle alatt, Alex? A férfi meglepett arccal bámult Birgittára. Azt
hittem, Inger elmesélte neked. A kocsikázást. Miféle kocsikázást?
Munka után. Inger incselkedését biztatásnak véltem, de azután a dolgok
egy kissé elharapóztak. Én csak haza akartam vinni, eszemben sem volt
megijeszteni, de attól tartok, hogy túlságosan komolyan vette a kis
tréfámat. Fogalmam sincs miről beszélsz, Alex, de őszintén szólva, nem
is akarom tudni. Mondott Harry valamit arról, hogy hol van? Vagy hogy
visszahív? Hé, hé, várjunk csak! A keresztnevén szólítod és elpirulsz, ha
csak szóba kerül. Mi folyik itt tulajdonképpen? Csak nincs köztetek
valami? Birgitta kétségbeesetten tördelte a kezét. Tomaros az asztal fölé
hajolt, hogy megsimogassa a haját, de a lány ingerülten félrelökte a
kezét. Hagyd abba, Alex! Egy igazi tuskó vagy, és nem ez az első eset.
Ha újra hívna, légy szíves, legyél egy kicsit kedvesebb. És kérdezd meg
tőle, hogy hol érem utol, oké? Azzal felpattant és kiviharzott az irodából.
Speedy nem akart hinni a szemének, amikor belépett a Cricket ajtaján.
Borroughs csak a vállát vonogatta a pult mögött. Már két órája ott ül
mondta. Teljesen részeg. A sarokban lévő törzsasztaluknál az a férfi ült,
aki miatt, legalábbis közvetetten, két cimborája is kórházban kötött ki.
Speedy megtapogatta vadonatúj 45 ACP kaliberű HK pisztolyát a
combjára erősített tokban, majd az asztalhoz indult. A pasas álla a
mellkasára bukott, úgy tűnt, elnyomta az álom. Az asztalon egy félig
kiürült whiskysüveg állt. Hé! ordított rá Speedy. A férfi lassan felemelte a
fejét és bárgyún rámosolygott. Épp téged vártalak dünnyögte botladozó
nyelvvel. Rossz asztalnál ülsz közölte vele Speedy. Épp elég dolga volt
még az este folyamán, nem engedhette meg magának, hogy erre az
idiótára fecsérelje az idejét. Bármikor felbukkanhat egy kuncsaft.
Szeretném, ha előbb elmesélnél nekem valamit 204

205 mondta a fickó. Mégis miért? Speedy érezte, ahogy a pisztoly a

lábához simul. Mert itt bonyolítod az üzleteidet, és mivel épp az imént
léptél be az ajtón, feltételezhetően az összes áru nálad van, vagyis nem
szeretnéd, ha itt és most megmotoználak ezek előtt a tanúk előtt. Ne
mocorogj. Speedy csak most vette észre a pasas ölében a Hi Powert,
ami jelenleg hanyagul őrá szegeződött. Mit akarsz tudni? Hogy milyen
gyakran vásárolt nálad Andrew Kensington és mikor járt itt utoljára.
Speedy gondolkodni próbált. Rosszul viselte, ha fegyvert fogtak rá.
Diktafon is van nálad, fakabát? A férfi elmosolyodott. Nyugalom. A
fegyverrel ki kényszerített tanúvallomás amúgy sem számít. A
legrosszabb, ami történhet, hogy keresztüllőlek. Oké, oké. Speedy
érezte, hogy kiveri a víz. Azt latolgatta, milyen gyorsan éri el a combjára
erősített pisztolytáskát. Ha tényleg igaz, amit hallottam, és a pasas
meghalt, akkor már nemigen tud nekem ártani. Óvatos volt, egyszerre
csak keveset akart. Hetente kétszer jött és mindig egy zacskónyit vett.
Ez volt a bevett rutin. A múltkori krikettezés előtt hány nappal vásárolt
nálad? Három. Másnap lett volna esedékes a következő. Előfordult,
hogy mástól is vásárolt? Soha. Ebben biztos vagyok. Hogy úgy
mondjam, az ilyesmi bizalmi kérdés. Ráadásul rendőr volt, úgyhogy nem
kockáztathatta meg, hogy túlságosan sokakat beavasson. Ezek szerint,
amikor itt járt, szinte már semmi anyag nem volt a birtokában. Néhány
nappal később mégis annyira túladagolta magát, hogy ha az a vezeték
nem előzi meg, vélhetőleg bele is halt volna. Ez mennyire klappol
szerinted? Végül is kórházba került, ahonnan tutira a narkóhiány miatt
lépett le. Fene tudja, talán volt még valamennyi tartalékja. A rendőr
fáradtan felsóhajtott. Igazad van mondta, majd a zakója belső zsebébe
dugta a pisztolyt és megragadta az előtte álló poharat. Elegem van már
ezekből a talánokból! Mi a fenéért nem tudja már valaki egyszer
egyértelműen azt mondani, hogy ez és ez így van, és kész. Punktum.
Komolyan mondom, egy csomó ember dolgát megkönnyítené. 205

206 Speedy óvatosan feljebb húzta a nadrágja szárát, de aztán

meggondolta magát. És hová lett a fecskendő? mormolta maga elé a
rendőr. Mi? kérdezte Speedy. A helyszínen nem találtunk semmiféle
fecskendőt. Lehet, hogy lehúzta a vécén. Végül is, ahogy te is mondtad:
óvatos pasas volt. Még közvetlenül a halála előtt is. Meghívsz egy
pohárra? ült le Speedy az asztalhoz. A te májad vonta meg a vállát a
zsaru, és odatolta elé az üveget. 15. Erik Mykland, ejtőernyőzés és egy
rokokó szófa Harry keresztülrohant a keskeny sikátorban gomolygó
füstön. A zenekar olyan hangosan játszott, hogy minden beleremegett.
Kesernyés kénszag terjengett, a felhők pedig olyan alacsonyan lógtak
az égen, hogy a fejével szinte végigszántotta őket. A lármából mégis
sikerül kiszűrnie egy hangot, egy rémes frekvenciát. Fogak csikorgása
és láncok csörgése az aszfalton. Egy kutyafalka rohant a nyomában. A
sikátor egyre szűkebb lett. Végül kénytelen volt maga elé emelni a
karját, nehogy beékelődjön a magas, vörös falak közé. Felpillantott. A
téglaépületeken nyíló ablakokból apró fejek lógtak ki. Kékeszöld színű
zászlókat lobogtattak és együtt énekeltek a mindent túlharsogó zenével.
This is the lucky country, this is the lucky country, we live in the lucky
country! 16 Harry nyáltól fröcsögő csaholást hallott maga mögül.
Felordított és elvágódott. Legnagyobb meglepetésére hirtelen minden
elsötétült körülötte, és ahelyett, hogy nekicsapódott volna az aszfaltnak,
egyszerűen továbbzuhant. Valószínűleg egy gödörbe esett, de vagy
Harry zuhant nagyon lassan, vagy a gödör bizonyult nagyon mélynek,
mert a zuhanás csak nem akart véget érni. Odafent a zene egyre
távolodott, és ahogy a szeme hozzászokott a sötéthez, észrevette, hogy
a gödör oldalán is ablakok nyílnak körben, bennük pedig embereket
látott. Atyaég, átzuhanok az egész világon, gondolta! Maga svéd
állapította meg egy női hang. 206

207 Mire Harry körbepillantott, a zene és a fény is visszatért. Egy téren

ácsorgott, éjszaka volt, a háta mögött álló színpadon pedig egy zenekar
játszott. Ő maga egy tévéket árusító üzlet kirakata előtt szobrozott,
amelyben tucatnyi különféle készülék villogtatta a maga csatornáját.
Maga is az Australian Dayt ünnepli? kérdezte egy férfihang valami
ismerős nyelven. Harry megfordult. A háta mögött egy férfi meg egy nő
állt és bátorítóan mosolyogtak. Igyekezett viszonozni a mosolyt, de csak
remélni tudta, hogy legalább félig meddig sikerült. Nem volt túlságosan
ura a testének. A szervezete ugyanis fellázadt és jelenleg éppen folyt a
harc a látásáért és a hallásáért. Az agya gőzerővel dolgozott azon, hogy
rájöjjön, mi is történik éppen. Nem volt egyszerű dolga, mert
folyamatosan torz és jórészt abszurd információkkal bombázták. Mi
dánok vagyunk. Engem Poulnak hívnak, ő pedig itt a feleségem, Gina.
És miből gondolják, hogy svéd vagyok? hallotta Harry a saját hangját. A
pár egymásra pillantott. Az imént magában beszélt, fiatalember. Észre
sem vette? A tévét bámulta és közben azon morfondírozott, hogy Alice
vajon az egész földgolyón átzuhan e. És bizony így történt, haha! Ja,
hogy az válaszolta Harry, miközben fogalma sem volt, miről beszél a
másik kettő. Ez a közelébe se ér a mi Szent Iván éjünknek, nem igaz?
Nevetséges, ami itt folyik. A fellőtt rakétáknak csak a hangja hallatszik, a
tűzijátékból az égvilágon semmit nem látni a ködtől. Cserébe viszont jól
fel lehet gyújtani vele a toronyházak tetejét. Haha! Érzi a puskapor
szagát? A nedvesség miatt ilyen erős. Maga is turista? Harry
gondolkodóba esett. Nagyon alaposan körüljárhatta a dolgot, mert mire
kiötlötte a választ, a dánok már rég továbbálltak. Visszafordult a
kirakatban lévő tévékhez. Az egyik képernyőn lángoló dombok, a
másikon tenisz. Évente visszatérő események Melbourne ben: erdőtűz
és az Australian Open egy fehér ruhás tinédzser milliomos lesz, és
közben néhány kilométerrel odébb egy újabb család válik földönfutóvá.
Egy másik tévé épp Gru Harlem Brundtlandot mutatta, majd norvég
halászhajók és a tenger habjait szántó kékesfekete bálnatestek
következtek. És mintha mindez nem lett volna még elég, egy negyedik
képernyőn a norvég 207
208 futballválogatott bukkant fel, amint épp egy fehér mezes csapat
ellen játszik. Harrynak rémlett, hogy a Sydney Morning Heraldban
olvasott valamit egy Ausztrália, Új Zéland és Norvégia közötti
bajnokságról. Hirtelen Erik Myggen Mykland arca bukkant fel a
képernyőn, mire Harry hangosan felnevetett. Te is itt vagy, Myggen?
suttogta a hűvös kirakatüvegnek. Vagy csak hallucinálok? Mit szólnál
egy kis LSD hez? Megőrültél? Mégiscsak a fiatalok példaképe vagyok
válaszolta Myggen. Hendrix is csinálta. Bjørneboe is. És Harry Hole is.
Az acid kitisztítja a fejed, Myggen. Sőt, mi több! Segít, hogy olyan
összefüggéseket is megláss, amelyek nem is léteznek... nevetett Harry.
Myggen elhibázott egy lövést. Ja és nyugodtan beszélhetsz egy tévéhez
a kirakaton keresztül és még választ is kapsz. Ismered Rod Stewartot?
Ő hívott meg erre a kis papírfecnire, aminek hála az agyam most
egyszerre képes követni hat tévéprogramot, két dán állampolgárt és egy
zenekart. Komolyan mondom, ezt a cuccot már rég legalizálni kellett
volna. Te mit gondolsz, Myggen? Az egyik hírműsorban szörfösök
bukkantak fel, majd egy síró nő és egy harapásoktól darabokra hullt
sárga neoprénruha maradványai kerültek a képernyőre. Odanézz,
Myggen, ez csakis a tengeri szörny lehetett, aki az Akváriumból lógott ki,
hogy egy kis friss levegőt szívjon. Ebéd a szabadban, hehehe. Egy
másik csatornán a rendőrség narancssárga kordonszalagja lobogott a
szélben egy erdő szélén, miközben műanyag zsákokat szorongató
egyenruhások futkostak ide oda. A képernyőt egy nagy, sápadt arc
töltötte be, egy rossz minőségű fotó egy nem túl szép, szőke lányról, aki
szomorúan meredt a világba, mintha azon búslakodna, hogy miért nem
lehet helyesebb egy kicsit. Szépség jegyezte meg Harry. Furcsa dolgok
ezek. Tudtad, hogy... Az egyik nyilatkozó rendőr mögött Lebie sétált át a
képen. A francba! bömbölte Harry. A rohadt életbe! Tenyerével ütögetni
kezdte a kirakatüveget. Hangosítsák fel! Adjanak már rá hangot!
Valaki...! A kép ekkor Ausztrália keleti partjának meteorológiai térképére
váltott. Harry az üveghez nyomta az orrát és az egyik kikapcsolt
készülék monitorján John Belushi arcát látta tükröződni. Ugye, csak
képzelődtem, Myggen? Végül is egy elég 208

209 erős hallucinogén anyag hatása alatt állok. Myggen egy újabb

passzal próbálkozott, de megszerezték tőle a labdát. Szedd már össze
magad. Szedd már össze magad, te szerencsétlen! Engedjetek be!
Beszélnem kell vele... Menj haza és aludd ki magad. Ennyi részeget...
Hé! Engedj be! Mondtam már, hogy Birgitta barátja vagyok, itt dolgozik a
bárban. Tudjuk, nekünk viszont az a dolgunk, hogy a hozzád hasonlókat
távol tartsuk a bártól. Elég érthető voltam, szöszi? Aú! Nyughass már
végre, különben kénytelen leszek eltörni a karodat... Uhh! Bob! Bob!
Sajnálom, de kezd elegem lenni abból, hogy folyton fogdosnak. Kösz a
szép estét! Mi az, Nickie? Az a fickó volt az? A picsába! Hagyd, hadd
fusson. Egyszerűen kicsavarta magát a kezemből, és beküldött egyet a
gyomromba. Segíts felállni, légy szíves. Ez a város tényleg kezd
kifordulni a sarkából. Láttad az esti híradót? Megint megerőszakoltak és
megöltek egy lányt. Délután találtak rá a Centennial Parkban. Komolyan
azon gondolkodom, hogy visszaköltözöm Melbourne be. Harry lüktető
fejfájással ébredt. A fény égette a szemét, és épp csak sikerült
megállapítania, hogy egy gyapjútakaró alatt fekszik, amikor máris az
oldalára kellett vetnie magát. Az émelygés heves hullámokban tört rá, és
a kőpadlóra hányt. Azután visszazuhant a padra, és miközben az epe a
torkát égette, azon a klasszikus kérdésen tűnődött, hogy vajon hol a
csudában lehet. A filmszakadás előtti utolsó dolog, amire
visszaemlékezett, egy gólya volt, amely szemrehányó tekintettel
méregette a Green Parkban. Most egy kör alakú helyiségben feküdt,
ahol a falak mentén padok álltak, középen pedig egy nagyobb asztal
trónolt. A falakon ásók, gereblyék és egyéb szerszámok lógtak, valamint
egy slaug, a padló közepén pedig egy lefolyót látott. A fény néhány
koszos, keskeny ablakon át küzdötte be magát és egy vas csigalépcső
vezetett fel a következő emeletre. A lépcső alatt egy elektromos fűnyíró
állt. Azután a lépcső rázkódni és csikorogni 209

210 kezdett. Egy férfi jött lefelé. Jó reggelt, fehér testvérem mondta egy
ismerős, mély hang. Bár ahogy elnézem, a szokásosnál is fehérebb tette
hozzá, amikor közelebb ért. Maradj csak fekve. Joseph volt az, a szürke
bennszülött a varjak nemzetségének a tagja. A férfi megnyitott egy
csapot a falon, majd fogta a slaugot és felmosta a hányást. Hol vagyok?
kérdezte Harry. A Green Parkban. De... A kerti lakban. A fűben aludtál,
aztán amikor eleredt az eső, behoztalak ide. De... Nyugalom. Van saját
kulcsom. Ez itt az én második otthonom. Joseph kinézett az egyik
ablakon: Szép napunk van ma. Harry felpillantott rá. Egy alkoholistához
képest meglehetősen buzgónak tűnt. Már elég régen ismerem a
gondnokot, és van egy megállapodásunk magyarázta Joseph. Olykor
kivesz egy egy szabadnapot anélkül, hogy értesítené a park kezelőjét.
Ilyenkor én gondoskodom mindenről összeszedem a szemetet, kiürítem
a kukákat, levágom a füvet, ilyesmi. Cserébe bevackolhatom magam
ide. Néha még ennivalót is hoz nekem. Sajnos, ma épp nem. Harry
hiába próbált valamivel többet kinyögni annál, hogy de. Joseph viszont
beszédes kedvében volt: Hogy őszinte legyek, jobb szeretem, ha akad
valami tennivalóm. Kitölti a napot és a gondolataimat is eltereli. Sőt,
néha egyenesen az az érzésem támad, hogy valami hasznosat csinálok.
Joseph szélesen elmosolyodott és aprókat bólogatott. Harrynak nem fért
a fejébe, hogy ez itt ugyanaz a fickó, aki néhány napja kóma közeli
állapotban feküdt odakinn a padon, és egyszerűen nem lehetett szót
érteni vele. Amikor tegnap este megláttalak mondta Joseph, alig tudtam
elhinni, hogy ugyanaz a fickó vagy, aki néhány nappal ezelőtt
színjózanul, egyenes háttal ült a padon és cigarettát adott. Ehhez képest
tegnap egyszerűen képtelenség volt szót érteni veled. Touché mondta
Harry. Joseph eltűnt, majd kisvártatva egy zacskó sült krumplival és egy
210

211 kólával tért vissza. Nézte, ahogy Harry óvatosan magához veszi az

egyszerű, de meglepően hatásos reggelit. A Coca Cola előfutárát egy
amerikai gyógyszerész találta fel, aki a másnaposság tünetei ellen akart
készíteni valamit mesélte Joseph. De azt hitte, hogy elhibázott valamit,
és nyolc dollárért eladta a receptet. Ha engem kérdezel, nem létezik
még egy ilyen hatékony ellenszer. Jim Beam közölte Harry tele szájjal.
Igen, a Jim Beamtől eltekintve. Valamint Jacktől, Johnnytól és még
néhány másik fickótól. Hehe. Hogy érzed magad? Jobban. Joseph két
üveget állított az asztalra. Hunter Valley legolcsóbb vörösbora mondta.
Iszol velem egy pohárral, sápadtarcú? Hálásan köszönöm, Joseph, de a
vörösbor nem éppen az én... Nincs valami másod? Mondjuk, valami
barna? Szerinted nekem itt készleteim vannak? Joseph egy kissé
megbántottnak tűnt, amiért visszautasították nagyvonalú ajánlatát. Harry
nehézkesen feltápászkodott. Megpróbálta betömni a lyukat az
emlékezetén a két esemény közt: ahogy Rod Stewartra szegezi a
pisztolyt és amint a szó szoros értelmében egymás nyakába borulva
megosztoznak egy kevés LSD n, de képtelen volt felidézni, mi
vezethetett ehhez a hirtelen támadt kölcsönös szimpátiához
természetesen a Jim Beamet leszámítva. Arra viszont tisztán
emlékezett, hogy megütötte az Albury ajtónállóját. Harry Hole, te
szánalmas alkoholista mormolta az orra alatt. Kitelepedtek a kerti lak elé
a fűbe. Bár a nap Harry szemébe sütött, és a tegnapi szesz még égette
a bőrét, ettől eltekintve nem is érezte rosszul magát. Kellemes szellő
fújdogált, ők pedig hanyatt fekve az égen úszkáló vattapamacs felhőket
bámulták. Igazi ugróidő van ma mondta Joseph. Eszem ágában sincs
ugrálni válaszolta Harry. Egészen nyugodtan fogok feküdni, legfeljebb
lassú, megfontolt mozdulatokra vagyok hajlandó. Joseph a nap felé
hunyorgott. Nem is olyan ugrálásra gondoltam, hanem amikor fentről
ugrasz. Ejtőernyős ugrásra. Micsoda? Te ejtőernyős vagy? Joseph
bólintott. Harry beárnyékolta szemét a tenyerével és felpislogott az égre.
És mi van azokkal a felhőkkel? Nincsenek útban? Semmi probléma.
Ezek cirrusok, fátyolfelhők. Több mint tizenötezer láb magasan vannak.
Egészen elképesztesz, Joseph. 211
212 Nem mintha lenne bármi fogalmam, milyenek az ejtőernyősök, de
az nem igazán fér a képbe, hogy... Alkoholisták? Például. Hehe. Pedig
nagyjából ugyanarról szól. Gondolod? Voltál már valaha teljesen
egyedül a levegőben? Ugrottál már olyan magasságból, hogy úgy
érezted, a levegő megpróbál fenntartani, felkap és simogatja a testedet?
Joseph már jelentős részét benyakalta az első üveg bornak, és a hangja
melegebben csengett. Lelkesen mesélt Harrynak a szabadesés
szépségeiről: Minden érzékedet megnyitja. Az egész tested azt sikoltja,
hogy nem tudsz repülni. Hiszen nincsenek szárnyaim, üvölti és
megpróbálja túlharsogni a levegő zúgását a füled mellett. A tested meg
van róla győződve, hogy hamarosan itt a vég és teljes riadót fúj: annyira
megnyitja minden érzékedet, amennyire csak lehetséges, abban
bizakodva, hogy valamelyik segítségével esetleg találhat valami kiutat a
biztos halálból. Az emberi agy a legösszetettebb szerkezet a világon.
Mindent regisztrál: a bőr érzékeli, ahogy zuhanás közben emelkedik a
levegő hőmérséklete, a füled az egyre növekvő nyomást, és közben
minden egyes barázdát és színárnyalatot észreveszel az alattad elterülő
tájon. Sőt, még az egyre közeledő bolygó szagát is érzed. És amikor
sikerül a halálfélelmedet háttérbe szorítani, akkor egyetlen másodpercen
keresztül te magad vagy a saját őrzőangyalod. Negyven másodperc alatt
végigélsz egy egész életet. És ha nem sikerül elűznöd a halálfélelmet?
Nem űzöd el, csak háttérbe szorítod. Muszáj, hogy ott legyen valahol,
mint egy éles, tiszta hang, mint egy jeges vízcsepp a bőrön. Az
érzékeket nem a zuhanás, hanem a haláltól való rettegés nyitja meg.
Úgy kezdődik, mint egy erős lökés, hirtelen meglódul a vér az ereidben,
amikor kiugrasz a repülőgépből. Mint amikor beléd fecskendeznek
valamit. Azután a szérum belemosódik a véredbe és boldoggá, erőssé
tesz. Behunyod a szemedet és azt látod, hogy mint egy gyönyörű,
mérges kígyó, ott 212

213 fekszik a közeledben és téged figyel delejes pillantásával. Olyan,

mintha valami doppingszerről beszélnél, Joseph. Mert ez tényleg
doppingszer! Joseph ekkorra már vadul gesztikulált. Pontosan az. Azt
kívánod, bár örökké tartana a zuhanás, és ha már ugrottál párszor,
észreveszed, hogy egyre nehezebb meghúzni a kioldó zsinórt. Végül
rettegni kezdesz attól, hogy egy nap túladagolod magad és nem húzod
meg a zsinórt. Ekkor úgy döntesz, abbahagyod az ugrást. Csakhogy
rájössz, hogy késő, függővé váltál. Az önmegtartóztatás darabokra hullik
benned, az életed értelmetlenül triviálisnak tűnik, és végül újra ott találod
magad a pilóta mögötti szűk ülésen szorongva az öreg kis Cessnán,
amivel egy örökkévalóságnak tűnik elérni a tízezer láb magasságot,
ellenben az összes spórolt pénzed rámegy. Joseph behunyt szemmel
beleszimatolt a levegőbe. Röviden, Harry, ugyanannak a dolognak a két
oldaláról van szó. Az élet maga pokol, az alternatíva pedig még annál is
rosszabb. Hehe. Joseph feltámaszkodott a könyökére és belekortyolt a
borba. Én egy olyan madár vagyok, aki nem tud többé repülni. Tudod, mi
az az emu, Harry? Egy ausztrál strucc. Ügyes fiú. Amikor Harry
behunyta a szemét, Andrew hangját hallotta. Mert természetesen
Andrew feküdt mellette a fűben, ő tartott előadást a fontos és ő locsogott
a jelentéktelen dolgokról is. És a történetet is hallottad, hogy miért nem
tud az emu repülni? Harry megrázta a fejét. Akkor elmesélem neked,
Harry. Még az álmok idején az emunak igazi szárnya volt és repülni is
tudott. A feleségével egy tó mellett éltek, a lányuk pedig hozzáment
Jabiruhoz, a gólyához. Egy nap Jabiru és a felesége halászni mentek.
Bőséges fogásuk volt, de fel is faltak szinte mindent, megfeledkeztek
arról, hogy a legjobb darabokat félretegyék az öregeknek, ahogy
szokták. Amikor a lány beállított a maradékkal, Emu, az apja, méregbe
gurult. Amikor vadászni voltam, én nem a legjobb falatokat hoztam
nektek haza?, dühöngött, majd fogta a buzogányát és egy lándzsát, és
átrepült Jabiruhoz, hogy alaposan móresre tanítsa. De Jabirut sem olyan
fából faragták, hogy szó nélkül eltűrje a verést, úgyhogy fogott egy nagy
fahusángot és amikor apósa sújtásra emelte buzogányát, félrelökte azt.
Azután akkorát csapott Emu mindkét oldalára, hogy annak mindkét
szárnya 213

214 eltört. Emu nagy nehezen feltápászkodott és a veje után hajította a

lándzsát. A fegyver a hátán találta el Jabirut, s úgy beléfúródott, hogy a
csőrén lógott ki a vége. A gólya a fájdalomtól magánkívül repült el a
mocsaras vidékig, ahol a lándzsa végül még hasznára is vált
halászáskor. Emu azonban a szárazabb területekre húzódott, ma is ott
futkos kurta, erőtlen szárnyaival. Joseph újra a szájához emelte az
üveget, de az utolsó cseppekkel kellett beérnie. Sértett arccal az üveg
fenekére pislogott, majd visszatömködte a dugót a helyére. Azután
kinyitotta a második palackot. A te történeted is hasonló, Joseph? Nos...
Joseph ivott. Nyolc éven keresztül dolgoztam odafenn Chessnockban
ejtőernyős oktatóként. Klassz csapat volt, nagyon összetartottunk. Senki
nem gazdagodott meg belőle, sem mi, sem a klub tulajdonosai, akiket
leginkább a lelkesedés hajtott. A pénzt, amit kerestünk, mi oktatók a
saját ugrásainkra használtuk fel. Jó oktató voltam. Némelyek szerint a
legjobb. Egy szerencsétlen eset miatt mégis elvették az engedélyemet.
Azt állították, hogy egy alkalommal részegen ugrottam a tanfolyam egyik
diákjával. Mintha képes lennék belerondítani egy ugrásba azzal, hogy
iszom! Mi történt? Ezt hogy érted? A részletek érdekelnek? Talán nem
érsz rá? Hehe. Na jó, elmesélem. A borosüveg megcsillant a
napfényben. Szerencsétlen egybeesések előre nem látható láncolata
volt az egész. Először is ott volt az időjárás. Amikor felszálltunk, olyan
nyolcezer láb magasságban felhőtakaró borította az eget. Ezzel
önmagában semmi gond nincs, hiszen a zsinórt négyezer láb fölött
úgysem oldja ki az ember. A legfontosabb, hogy amikor a diákok
kinyitják az ernyőt, tudjanak tájékozódni. Látniuk kell a földön lévő
jelzéseket, hogy nehogy elkormányozzák magukat valahová Newcastle
irányába. A biztonságos földet éréshez figyelembe kell venniük a
szélirányt és a terepviszonyokat. Amikor felszálltunk, volt ugyan néhány
alacsonyan közeledő felhő, de úgy tűnt, hogy még jócskán odébb
vannak. Csakhogy a klubnak mindössze egy ősrégi Cessnája volt, amit
leginkább a szentlélek meg a ragtapasz tartott össze. Több mint húsz
percbe telt, mire elértük vele a tízezer láb magasságot, ahonnan ugorni
akartunk. Míg emelkedtünk, 214

215 feltámadt a szél, és miután áthatoltunk a nyolcezer láb magasan

lévő felhőrétegen, egy másik felhőréteget fújt be alá, amit mi
természetesen odafentről nem láthattunk. De nem volt
rádiókapcsolatotok a földi irányítással? Ők nem tudtak volna szólni
nektek az alacsonyabban fekvő felhőtakaróról? A rádió, na, igen. Hehe.
A rádió is azok közé a dolgok közé tartozott, amiket később
elmaszatoltak. A pilóta ugyanis tízezer lábhoz közeledve mindig Stonest
bömböltetett a pilótafülkében, hogy felrázza és felbátorítsa a diákokat,
nehogy maguk alá csináljanak félelmükben. Ha jelentkeztek is a
rádióban, semmit nem hallhattunk belőle. De az ugrás előtt nem kellett
volna egy utolsó ellenőrzés céljából felvenni a kapcsolatot a földiekkel?
Harry! Ne tedd még nehezebbé a dolgot. Oké? Oké. A következő gondot
a magasságmérő jelentette, amit a repülőgép felszállása előtt mindig
nullára kell állítani, hogy a föld fölötti relatív magasságot mutassa. Csak
röviddel az ugrás előtt vettem észre, hogy a saját magasságmérőm
nincs nálam, a pilóta viszont akinél mindig volt ugrófelszerelés, számítva
rá, hogy a repülő egy szép napon egyszerűen széthullik a levegőben,
kölcsönadta nekem a sajátját. Amikor elértük a tízezer láb magasságot,
és a pilóta lehalkította a zenét, hallottunk a rádióban, hogy alacsony
felhők vannak előrenyomulóban, azt viszont nem, hogy valójában már
ott is vannak. Ezért hirtelen sietőssé vált az ugrás, és már nem volt időm
arra, hogy a magasságmérőmet összevessem a diákéval az övét
természetesen még odalenn ellenőriztem, hogy nullára állította e.
Gondoltam, nagyjából összhangban van a pilóta magasságmérőjével,
még ha ő nem is nullázta le minden egyes felszálláskor. Nem csináltam
nagy ügyet ebből, hiszen ötezer ugráson túl az ember már akkor is
viszonylag pontosan meg tudja ítélni a magasságot, ha csak a földet
nézi. Készen álltunk. A diákomnak három egészen jó ugrás volt a háta
mögött, úgyhogy nem aggódtam. A kiugrás jól is sikerült, tanítványom
stabilan feküdt a levegőben, amikor az első felhőtakarón átzúgtunk. Egy
kissé megijedtem, amikor észrevettem az újabb felhőréteget magunk
alatt, de úgy voltam vele, hogy csináljuk csak meg a kitűzött gyakorlatot
és majd akkor ellenőrizzük a magasságot, amikor már közeledünk a
felhőhöz. A 215

216 diákom csinált néhány fordulást és hasonlót, majd újra felvettük a

szokásos szabadeső testtartást. Az én magasságmérőm hatezer lábat
mutatott, így amikor a diák a kioldózsinórja után kezdett tapogatózni,
jeleztem neki, hogy várjon. Ő rám nézett, de elég nehéz a másik
arckifejezéséből olvasni, amikor az arca és a szája úgy lobog valahol a
füle körül, mint a kötélen száradó mosott ruha a viharos szélben. Joseph
megállt és elégedetten bólintott. Mint a kötélen száradó mosott ruha a
viharos szélben ismételte meg. Ezt kicseszettül szépen mondtam.
Egészségünkre. A borosüveg alja az ég felé fordult. A magasságmérőm
ötezer lábat mutatott, amikor elértük az alsó felhőtakarót folytatta
Joseph, amikor újra levegőhöz jutott. Vagyis még ezer láb volt hátra a
zsinórok kioldásáig. Erősen fogtam a diákomat, a szememet pedig a
magasságmérőn tartottam arra az esetre, ha túlságosan vastagnak
bizonyulna a felhőtakaró és az ernyőt a közepén kellene kinyitnunk, de
szinte azonnal túl is jutottunk rajta. Aztán a szívverésem is kihagyott,
amikor megpillantottam a felénk rohanó földet, a fákat, a füvet, az
aszfaltot... Olyan volt, mint amikor az ember villámgyorsan zoomol egy
kamerával. Azonnal meghúztam mindkettőnk zsinórját. Ha ne adj isten
bármelyikünk ejtőernyője rossz lett volna, egészen biztosan nem lett
volna időnk arra, hogy a póternyőt kinyissuk. Ugyanis, mint kiderült, az
alacsonyabbik felhőtakaró nagyjából kétezer láb magasságában feküdt.
A földön lévő embereket a frász kerülgette, amikor megláttak bennünket
ernyő nélkül kizuhanni a felhőből. Az a szerencsétlen diák ráadásul még
pánikba is esett, és sikerült felkormányoznia magát egy fára. Ezzel még
nem is lett volna baj, de négy méterrel a föld felett lógva fennakadt, és
ahelyett, hogy megvárta volna a segítséget, kikapcsolta magát, a földre
zuhant és eltörte az egyik lábát. Azután panaszt tett, és azt állította,
hogy alkoholszagom volt. Az ügy a szövetség igazgatótanácsa elé
került, engem pedig egy életre felfüggesztettek. Joseph végzett a
második üveg borral is. És mi történt utána, Joseph? A férfi elhajította a
palackot. Ez itt, amit látsz. Segély, rossz barátok és bor. A nyelve
kezdett botladozni. Letörték a szárnyaimat, Harry. Én a varjak népének
sarja vagyok, nem arra születtem, hogy emu módjára éljek. 216

217 A park árnyai kezdtek újra megnyúlni. Harry arra ébredt, hogy
Joseph fölötte áll. Én most hazamegyek, Harry. Kell valami a kerti
lakban lévő holmidból, mielőtt lelépek? Ó, a francba, a pisztoly és a
zakóm kellene. Harry feltápászkodott. Legfőbb ideje volt, hogy
szerezzen magának egy italt. Miután Joseph bezárta a lak ajtaját,
néhány másodpercig még ott ácsorogtak egymással szemben az épület
mellett. Szóval, úgy tervezed, hogy hamarosan visszatérsz Norvégiába?
A napokban, igen. Remélem, legközelebb eléred a gépet. Délután
akartam felhívni a légitársaságot. És az otthoni munkahelyemet is. Már
biztosan szeretnék tudni, hová tűntem. A francba csapott a homlokára
Joseph, majd újra előbányászta a zsebéből a kulcsot. Azt hiszem, túl
sok a csersav a vörösborban, már szétmarta az agyamat. Már megint
nem emlékszem rá, hogy lekapcsoltam e a villanyt, és a gondnok mindig
tajtékzik, ha égve találja. Kinyitotta az ajtót. A villany le volt kapcsolva.
Hehe. Tudod, hogy van ez, amikor már töviről hegyire ismerünk egy
helyet, a villany lekapcsolása teljesen automatikussá válik. Ami azt
eredményezi, hogy ha agyonütnek, sem emlékszünk rá, hogy... Valami
baj van, Harry? Harry döbbent arccal meredt Josephre. A villany
mondta. Le volt kapcsolva. A St. George s Theatre gondnoka értetlenül
rázta a fejét, és töltött Harrynak még egy csésze kávét. Ilyet én még
nem láttam. M minden áldott este telt ház van. És amikor a guillotine
szám megy, az emberek hisztérikusan sikoltoznak és őrülten ha
hadonásznak. Ráadásul most már a plakáton is ez áll: A tévéből és a
lapokból ismert, halálos guillotine nem most öl először... Ez a szám lett a
műsor sztárja. E elképesztő. Tényleg az. Ezek szerint találtak valakit, aki
helyettesíti Ottó Rechtnagelt és nem változtattak a programon? Többé
kevésbé. Soha nem volt m még csak hasonló sikerük sem. És mi van
azzal a számmal, amelyikben lelövik a macskát? Azt kihúzták. Nem volt
túlságosan átütő jelenet. Harry fészkelődni kezdett a széken. Az inge
lassan átnedvesedett az izzadságtól. 217

218 Őszintén szólva én sem értettem igazán, mit akarnak azzal a

jelenettel... Rechtnagel saját ötlete volt. Fiatalkoromban magam is
kacérkodtam a b bohóc szakmával, ezért mindig örömmel követem a
próbákat, amikor cirkuszosok lépnek fel nálunk. Ezért is emlékszem rá,
hogy ez a szám csak a szerencsétlenség előtti utolsó p próbán került
bele a műsorba. Gondoltam, hogy Ottó állhatott mögötte vakargatta
Harry frissen borotvált állát. Van néhány dolog, amivel nem jutok dűlőre,
és arra gondoltam, hogy maga talán a segítségemre lehet. Lehet, hogy
én vagyok túlságosan földhözragadt, de arra kérem, hogy hallgassa
végig az elméletemet és mondja meg, mit gondol róla: Ottó tisztában
van azzal, hogy ott ülök a nézőtéren. Valamit szeretne az értésemre
adni, de különböző okok miatt nem állhat elő vele nyíltan. Vagyis ezt a
jelentet egyenesen nekem szánta. Az akarja megértetni velem, hogy
akire vadászom, az maga is vadász. Olyan, mint én, vagyis egy kolléga.
Tudom, hogy egy kicsit meredeken hangzik, de maga is tudja, hogy Ottó
milyen különös és excentrikus volt néha. Mit gondol? A gondnok
hosszasan nézte Harryt. Biztos úr, szerintem magának innia kellene
még egy kis k kávét. Annak a jelenetnek az égvilágon semmi köze nincs
magához. Az egy klasszikus Jandy J jandaschewsky szám, ezt bárki
megmondja, aki egy kicsit is konyít a cirkuszhoz. Se több, se k
kevesebb. Sajnálom, ha b belerondítottam az elméletbe, de... Épp
ellenkezőleg könnyebbült meg Harry. Valójában magam is valami
ilyesmiben reménykedtem. Ez esetben nyugodt lelkiismerettel
kizárhatom ezt az elméletet. Azt mondta, hogy van még egy kis kávé?
Harry azután megkérte a gondnokot, hadd nézze meg újra a guillotine t,
úgyhogy átmentek a kelléktárba. Még mindig a hideg futkározik a
hátamon, ha be kell jönnöm ide, de legalább már tudok aludni éjszaka
mesélte a gondnok, miközben az ajtót nyitotta. Két napon keresztül
súroltuk a helyiséget. Amikor kinyílt az ajtó, a kelléktár hűvös lehelettel
fogadta őket. Felöltözni! mondta a gondnok, majd felkapcsolta odabent a
villanyt. A guillotine úgy trónolt a szoba közepén egy lepedő alatt, mint
egy pihenő díva. Felöltözni? 218

219 Ó, csak egy házon belüli tréfa. Ezt szoktuk kiabálni, mielőtt
belépünk egy sötét szobába. És miért? kérdezte Harry, miközben
felhajtotta a lepedőt és megtapogatta a guillotine pengéjének az élét. Ez
egy régi történet, még a hetvenes évekből. Akkoriban egy belga
úriember, bizonyos Albert Mosceau volt a főnök. Elég temperamentumos
férfi volt, de mi alkalmazottak nagyon kedveltük, igazi színházi ember
volt, az Isten nyugosztalja. Mindig az mondják, hogy a színházi emberek
szabados erkölcsű, r romlott szoknyapecérek, és talán van is ebben
valami. Én csak azt mondom, amit látok. Mindenesetre játszott
akkoriban a társulatban egy kiváló, ismert színész, a n nevét nem
mondom, aki tényleg egy igazi vén kujon volt. A nők elgyengültek tőle, a
férfiak pedig bosszankodtak miatta és persze, majd megette őket a
sárga irigység. Akkoriban szokás volt, hogy igény esetén körbevezették
az érdeklődőket az épületben. Egy szép nap az idegenvezető egy k
komplett iskoláscsoport élén lépett be a kelléktárba, és amikor
felkapcsolta a villanyt, igen érdekes látvány tárult eléjük: az Üvegfigurák
című darabban használt rokokó szófán a vén kujon épp javában
ügyködött az egyik b büfés hölgyön. A helyzet még menthető lett volna,
mivel az ismert színész épp az ajtónak háttal helyezkedett el. Ám az
idegenvezetést végző fiatalember, maga is színészi babérokra tört és
kollégái többségéhez hasonlóan ő egy hiú majom volt, ezért soha nem
hordta a szemüvegét. Vagyis egyszerűen nem vette, mi folyik a kanapén
és azt hitte, hogy az ajtóban támadt hirtelen cs csődület az ő különösen
érdekfeszítő előadásának köszönhető. Úgyhogy lelkesen folytatta a
mesélést Tennessee Williamsről, míg a vén kujon, közben azon
igyekezve, hogy továbbra is csupán szőrös tomporát mutassa az ajtó
felé, torkaszakadtából el nem káromkodta magát. Az idegenvezető
persze rögtön felismerte a hangját és hangosan megjegyezte: Nahát,
maga meg mit keres itt, Bruce Lieslington? A gondnok ijedten az ajkába
harapott. A f fenébe... Harry nevetve emelte fel a kezét: Semmi baj, már
el is felejtettem a nevét. Mindenesetre Mosceau másnap a színház
összes dolgozóját összehívta egy megbeszélésre, amelyen röviden
beszámolt a történtekről és azt mondta, hogy ezt az esetet nagyon 219

220 komolyan kell venni. Nincs szükségünk az efféle nyilvánosságra,

mondta. Ezért kénytelen vagyok a jövőben v visszautasítani az ilyesfajta
1 1 látogatói kéréseket. A kelléktár falai visszaverték a gondnok
nevetését. Harry kénytelen volt vele nevetni. Csak az acélból és fából
készült díva maradt néma és megközelíthetetlen a lepedő alatt. És mi
történt a boldogtalan idegenvezetővel? Színész lett belőle? Az ő
bánatára, ám a színházművészet határtalan szerencséjére: n nem. De itt
maradt a társulatban és most ő a színház v világosítója. Tényleg, el is
felejtettem, hiszen találkozott is vele... Harry lassan beszívta a levegőt.
Odabenn a gyomrában morgás és lánccsörgés támadt. Mi a fenétől van
itt ilyen meleg? Igen, így van. De gondolom, ma már kontaktlencsét
használ, nem? Egy f frászt. Azt állítja, hogy kifejezetten jobban megy a
munka, ha egy kissé életlenül 1 látja a színpadot. Merthogy így az
egészre tud koncentrálni, és nem vész el a részletekben. Elég f fura
szerzet. Fura szerzet ismételte meg Harry. 16. Halott kenguruk, egy
paróka és egy temetés Kristin néhány évvel később visszaköltözött
Oslóba. Harry barátoktól hallotta, hogy hozott magával egy kétéves
kislányt is, az angol zenész viszont Londonban maradt. Aztán egy este
megpillantotta Kristint a Sardinesben. Csak ahogy közelebb ment hozzá,
akkor látta, mennyire megváltozott. A bőre sápadt volt, a haja élettelenül
lógott az arcába. Amikor a lány is észrevette őt, erőltetett mosoly ült ki
az arcára. Harry üdvözölte Kjartant, Kristin egy zenész barátját, aki
ismerősnek tűnt neki. A lány lényegtelen dolgokról fecsegett idegesen,
nem hagyott Harrynak lehetőséget arra, hogy feltegye a kérdéseit, mert
jól tudta, hogy mik lennének azok. Később a terveiről is mesélt, de a
szeméből már hiányzott a régi tűz, és egykor jellegzetes, heves
taglejtéseit is lassú, fásult mozdulatok váltották fel. Harrynak egy ponton
úgy tűnt, mintha 220

221 Kristin elsírta volna magát, de akkorra már annyira részeg volt, hogy
nem tudta teljes bizonyossággal eldönteni. Kjartan lelépett, majd később
újra felbukkant és súgott valamit Kristin fülébe, aztán egy Harryra vetett
fölényes mosoly kíséretében kiszabadította magát a lány öleléséből.
Végül mindenki hazament, csak Harry és Kristin üldögélt még a kiürült
cigarettásdobozok és poharak között, amíg ki nem hajították őket. Nehéz
lett volna megmondani, hogy ki kit támogatott és hogy melyiküknek jutott
eszébe, hogy menjenek el egy szállodába, mindenesetre a Savoyban
kötöttek ki, ahol nem sokat teketóriáztak és miután kifosztották a
minibárt, ágyba is bújtak. Harry kötelességtudó, ám hiábavaló kísérletet
tett arra, hogy megdugja Kristint, de már túl késő volt. Természetesen túl
késő volt. Kristin a párnába fúrt arccal zokogott. Harry, amikor reggel
magához tért, kiosont mellőle, fogott egy taxit és elvitette magát egy
kávézóba, ami egy órával korábban nyitott, mint a többi. Ott gubbasztott
és azon tűnődött, mennyire nagyon késő már. Igen? Ne haragudj, hogy
ilyen későn hívlak, Lebie. Harry Holy vagyok. Holy? Nahát. Hány óra van
most Norvégiában? Fogalmam sincs. Figyelj, nem Norvégiában vagyok.
Volt valami gáz a repülőgéppel. Micsoda? Hogy úgy mondjam, egy kissé
korán indult, és nem olyan egyszerű új helyet foglalni. Szükségem lenne
a segítségedre néhány dologban. Mondd csak. Találkoznunk kellene
Ottó Rechtnagel lakásánál. A biztonság kedvéért hozz magaddal egy
feszítővasat is, hátha nem boldogulunk az álkulcsokkal. Oké. Most
azonnal? Az lenne a legjobb. Hálás lennék, öregem. Úgyis rosszul
aludtam. Halló? Doktor Engelsohn? Egy holttestről lenne szó, a nevem...
Magasról teszek rá, hogy ki maga, hajnali... három óra van, az ég
szerelmére! Hívja doktor Hanssont, ő az éjszakai ügyeletes! Jó éjszakát!
Maga rosszul hall? Azt mondtam, jó... Holy vagyok. Kérem, ne tegye le
újra. 221

222 Az a Holy? Örülök, hogy emlékszik a nevemre, doktor. Valami

érdekességre bukkantam abban a lakásban, ahol Andrew Kensingtont
holtan találták. Szeretnék még egy pillantást vetni rá, pontosabban a
ruhájára, amit a halálakor viselt. Még maguknál van a holmija, ugye?
Igen, de... Találkozzunk fél óra múlva a hullaház előtt. Drága Holy,
tényleg nem látom ér... Hadd ne kelljen az egészet megismételnem,
doktor. Kizárás az orvosi kamarából, az érintettek kártérítési igényei, a
sajtó mocskolódása... folytassam még? Félóra alatt lehetetlen odaérni.
Ilyenkor nem olyan nagy a forgalom, doktor. Nekem valami azt súgja,
hogy menni fog. McCormack behúzta maga mögött az irodája ajtaját és
az ablakhoz lépett. A szeszélyes sydneyi időjárás továbbra sem tagadta
meg magát: egész éjszaka esett. McCormack elmúlt már hatvanéves,
jócskán túl volt rendőrökre vonatkozó nyugdíjkorhatáron és elő elő
fordult, hogy hangosan dünnyögött magában. Ez többnyire kisebb,
hétköznapi észrevételekben merült ki. Most például azt mondta: A
mindenit, úgy tűnik, ma is borús marad az ég. Majd: Úgy látom, ma is én
vagyok az első. Bizony, bizony. A kanapé felől érkező hangokra csak
akkor figyelt fel, amikor a zakóját be akarta akasztani a szekrénybe.
Elképedve nézte, amint valaki fekvőhelyzetből ülésbe tornázza magát a
jelzett bútordarabon. Holy? kérdezte McCormack döbbenten. Elnézést,
uram. Remélem, nem haragszik, amiért kölcsönvettem a kanapét...
Egyáltalán hogy jutott be ide? Nem volt rá időm, hogy leadjam az
igazolványomat, úgyhogy az éjszakai portás beengedett. Az irodája
ajtaja pedig nyitva állt. Mivel úgyis magával akartam beszélni,
gondoltam, megvárom idebenn, aztán egy kicsit ledőltem. Magának rég
Norvégiában kellene lennie, Holy. Már a felettese is keresett maga miatt.
Mellesleg elég rosszul fest. És mit mondott neki, uram? Hogy úgy tűnik,
maradni akart Kensington temetésére. De honnan... Az itteni irodai
számát adta meg a légitársaságnak, ők pedig, miután fél órával a
felszállás előtt még 222

223 híre hamva sem volt a repülőtéren, idetelefonáltak. Már akkor

sejtettem, hogy miről lehet szó. A többi sajnálatos részlet a Crescent
igazgatójával folytatott telefonbeszélgetésből vált világossá. De hiába
próbáltuk előkeríteni. Én is tudom, milyen ez az egész, Holy, úgyhogy
azt javaslom, lépjünk is túl rajta. A történtek után ez teljesen normális
reakció. Most az a legfontosabb, hogy összeszedje magát és hogy
szerezzünk magának egy másik gépet. Köszönöm, uram. Nincs mit.
Megkérem majd a titkárnőmet, hogy hívja fel a légitársaságot. Előbb
lenne még néhány dolog, amit meg kellene beszélnem magával, uram.
Az éjszaka dolgoztunk egy keveset, és bár a végleges eredményekhez
csak akkor jutunk hozzá, ha a technikusok hozzálátnak a munkához, én
már most is meglehetősen biztos vagyok felőlük. Az öreg ventilátort
hiába olajozták meg, végül mégis megadta magát, és egy nagyobb,
majdhogynem hangtalanul működő utóddal pótolták. Harry újra
megállapította, hogy a világ a távollétében is haladt a maga útján. A
jelenlévők közül csak Wadkins és Yong nem volt tisztában a
részletekkel, Harry mégis a legelejéről kezdte a mondandóját. Erre nem
gondoltunk, amikor Andrew holttestét megtaláltuk, mivel fényes nappal
történt. És akkor sem jutott eszembe, amikor megtudtam a halál
időpontját. Csak később hasított belém, hogy amikor beléptünk Ottó
Rechtnagel lakásába, a villany le volt kapcsolva. Vagyis ha minden úgy
zajlott volna, ahogy eddig feltételeztük, akkor a következő történik:
Andrew lekapcsolja a nappali ajtaja melletti villanykapcsolót, majd a
koromsötét szobában, hajnali kettőkor, herointól bódultán eltapogatózik
a rozoga székig, felkapaszkodik rá és beledugja a fejét a hurokba. A
beálló csendben egyértelművé vált, hogy még a legmodernebb
technológiák alkalmazásával is lehetetlen olyan ventilátort készíteni,
aminek legalább valami halk, idegesítő alapzúgása ne volna. Igen, ez
így elég furcsán hangzik ismerte el Wadkins. És ha mégsem volt
teljesen sötét a szoba? Nem lehet, hogy beszűrődött az utcai lámpák
fénye? Vagy bármi másé? Lebie vel hajnali kettőkor 223

224 odamentünk és ellenőriztük. A nappaliban teljes sötétség honolt. És

mi van akkor, ha mégiscsak égett a lámpa a szobában, amikor
megtaláltátok Andrew t, csak éppen nem vettétek észre? vetette közbe
Yong. Végül is fényes nappal volt. Aztán valamelyik helyszínelő
kapcsolta le később. Késsel vágtuk le Andrew t a vezetékről válaszolta
Lebie. Mivel nem akartam, hogy megrázzon az áram, előtte direkt
ellenőriztem, hogy le van e kapcsolva a villany. Oké bólintott Wadkins.
Akkor induljunk ki abból, hogy Kensington szívesebben lógott a
sötétben. Nincs ebben semmi meglepő, végül is elég fura fickó volt. De
nem sötétben akasztotta fel magát mondta Harry. McCormack a szoba
másik végében megköszörülte a torkát. Ezt Rechtnagel lakásában
találtuk emelt fel Harry egy villanykörtét. Látják itt ezt a barna foltot?
Égett és megolvadt műselyem nyoma. Azután egy fehér ruhadarabot
emelt a magasba. Ez pedig itt az az ing, amit Andrew viselt, amikor
megtaláltuk. Nem gyűrődő, hatvan százalék műselyem, ami
kétszázhatvan fokon olvad. A villanykörte felülete pedig nagyjából
négyszázötven fokra melegszik fel. Látják ezt a barna foltot a
mellzseben? Itt érintkezett a villanykörte az inggel, amikor megtaláltuk
Andrew t a vezetéken. Lenyűgöző fizikai ismeretek, Holy mondta
Wadkins. Vagyis akkor maga szerint mi történt? Két eset lehetséges
felelte Harry. Valaki még előttünk odaért a lakásba, látta, hogy Andrew a
nappaliban lóg, majd lekapcsolta a villanyt és távozott. Ez esetben a
probléma mindössze annyi, hogy a lakásnak két nyilvántartott kulcsa
van, azokat pedig Ottónál és Andrew nál találtuk meg. Fogadjunk, hogy
a bejárati ajtón biztonsági csapózár van okoskodott Wadkins. Talán az
illető, miután bejutott a lakásba, a kulcsot Andrew zsebébe te... Ja, nem,
hiszen Andrew nak is be kellett jutnia valahogy. Wadkins arca enyhe
bíborszínt öltött. Mégis lehet benne valami igazság mondta Harry. Az én
elméletem az, hogy Andrew nak egyáltalán nem volt kulcsa a lakáshoz,
hanem egy másik személy engedte be, aki vagy már ott tartózkodott,
vagy Andrew val együtt érkezett. Ez a személy lehet a másik kulcs
eredeti birtokosa. És ott volt a helyszínen, amikor 224

225 Andrew meghalt. Azután a kulcsot Andrew zsebébe tette, hogy úgy

tűnjön, mintha ő maga nyitotta volna ki az ajtót. Az is erre utal, hogy a
kulcs nem Andrew kulcscsomóján lógott a saját kulcsai mellett. Azután
lekapcsolta a villanyt, becsapta maga mögött az ajtót és távozott. Rövid
csend következett. Vagyis maga szerint Andrew Kensingtont
meggyilkolták? kérdezte végül Wadkins. Ez esetben hogyan
történhetett? Szerintem Andrew t először is arra kényszerítették, hogy
túladagolja magát heroinnal. Alighanem pisztolyt szorítottak a fejéhez.
Az nem lehet, hogy önszántából lőtte be magát még azelőtt, hogy
megjelent a lakásban? kérdezte Yong. Először is, kizártnak tartom, hogy
egy olyan fegyelmezett és rutinos heroinista, mint Andrew egy nap
véletlenül túladagolja magát. Ráadásul ilyen mértékben. Másodszor
pedig Andrew nak nem volt elég heroin a birtokában ahhoz, hogy
túladagolja magát. De akkor miért kellett felakasztani? A túladagolás
nem egy egzakt tudomány. Nem olyan könnyű előre megmondani,
hogyan fog egy heroinfüggő szervezete reagálni. Szerintem inkább az
volt a lényeg, hogy Andrew ne tanúsítson ellenállást, amikor felállítják a
székre és a nyakára hurkolják a vezetéket. Apropó, vezeték. Lebie? A
megszólított némi ajak és nyelvgimnasztikával a szája egyik sarkából a
másikba manőverezte a fogpiszkálót. Megkértük a technikusokat, hogy
vizsgálják meg a vezetéket. A plafonról lógó kábeleket viszonylag ritkán
csutakolja az ember, úgyhogy abban bíztunk, hogy találnak majd rajta
néhány ujjlenyomatot. A vezeték azonban olyan tiszta volt, mint... öhm...
Lebie keze a levegőben körözött. Mint valami, ami nagyon tiszta? sietett
a segítségére Yong. Pontosan. Kizárólag a saját ujjlenyomatunkat
találták meg rajta. Vagyis, hacsak Andrew nem tisztította le a vezetéket,
mielőtt felakasztotta magát gondolkozott Wadkins hangosan és dugta be
a fejét úgy a hurokba, hogy nem használta hozzá a kezét, akkor valaki
másnak kellett megtennie helyette. Erre akarnak kilyukadni? Nagyon úgy
tűnik, főnök. De ha ez a fickó olyan agyafúrt, mint amilyennek be akarják
állítani, akkor miért kapcsolta le utána a villanyt? tárta szét Wadkins a
kezét és körülpillantott a 225

226 tárgyalóban. Mert teljesen automatikusan tette, anélkül, hogy

végiggondolta volna, hogy mit csinál válaszolta Harry. Mint amikor az
ember elhagyja a saját lakását. Vagy egy olyan lakást, ahol a saját
kulcsával szabadon jöhet mehet. Harry hátradőlt a széken. Szakadt róla
a víz, és fogalma sem volt róla, meddig bírja még ital nélkül. Azt hiszem,
hogy a férfi, akit keresünk, Ottó Rechtnagel titkos szeretője volt. Lebie
beszállt Harry mellé a liftbe. Ebédelni indultál? kérdezte. Olyasmi
válaszolta Harry. Nem bánod, ha veled tartok? Egyáltalán nem. Lebie
kiváló társaság volt, ha az ember nem akart túl sokat beszélni. A Market
Streeten lévő Southernbe ültek be. Harry egy Jim Beamet rendelt. Lebie
felpillantott az étlapból. Hozzon nekünk két barramundisalátát,
feketekávét és friss fehérkenyeret. Harry meglepetten nézett Lebie re.
Köszönöm, de én egyelőre az italon kívül nem kérek mást mondta a
pincérnek. Hozza csak, amit kértem mondta Lebie mosolyogva. A
cimborám amint megkóstolja a barramundijukat, azonnal meggondolja
majd magát. A pincér eltűnt, Harry pedig továbbra is Lebie t méregette,
aki szétterpesztett ujjakkal az asztalra fektette két kezét, és úgy nézett
egyikről a másikra, mintha valami különbséget próbálna felfedezni
közöttük. Fiatalkoromban felstoppoltam Cairnsbe a tengerpartra, végig a
Nagy korallzátony mentén mesélte a kézfejének. Útközben találkoztam
két német lánnyal, akik éppen körülhajózták a világot. Kölcsönöztek egy
autót, elvittek egy darabon és egész úton arról meséltek, merre jártak,
miért és mennyi ideig voltak éppen ott és hogy mit terveznek az út
további részére. Látszott, hogy semmit nem bíznak a véletlenre. A
német mentalitás. Aztán megkérdeztem őket, hogy láttak e kengurut
útjuk során, ők pedig fölényesen nevetve biztosítottak róla, hogy
természetesen láttak, ez is ki van pipálva a listájukon. De amikor
megkérdeztem tőlük, hogy megálltak e megetetni őket, értetlenül
meredtek rám: Dehogy! 226

227 Miért nem? Nagyon édesek, nem kell tőlük félni. Hiszen halottak
voltak! Harryt annyira elképesztette Lebie hosszú monológja, hogy még
nevetni is elfelejtett. Az autóutakon átugráló kenguruk Ausztrália szerte
gyakori közlekedési problémát jelentettek. A városokon kívül gyakran
lehetett kengurutetemeket látni az utak mentén. A pincér kihozta Harry
italát. Lebie a pohárra pillantott. Láttam tegnapelőtt egy lányt, aki olyan
édes volt, hogy legszívesebben néhány bók kíséretében
megsimogattam volna az arcát. A húszas évei elején járhatott, kék ruhát
viselt és mezítláb volt. És már nem élt. Világosszőke haja volt,
megerőszakolták és kék foltok borították a nyakát. Ma éjszaka pedig azt
álmodtam, hogy Ausztrália útjai mentén ezeknek az őrülten fiatal és
elpazarolt szépségű lányoknak a hullái borítják az árkokat Sydneytől
Cairnsig, Adelaide tól Perth ig és Darwintól Melbourne ig. És az
egésznek mindössze egyetlenegy oka van. Az, hogy becsuktuk a
szemünket, mert nem bírtuk elviselni a valóságot. Hogy nem vetettük be
minden erőnket. Hogy gyengék voltunk. Harry rájött, hova akart Lebie
kilyukadni. A pincér megérkezett a hallal. Te jutottál a fickóhoz a
legközelebb, Harry. Te vagy az, aki a földhöz szorítottad a füledet, és
akár közeledő lépteinek rezgése alapján is felismered őt. Mindig lesz
ezer jó ok arra, hogy az ember leigya magát, de ha egy szállodai
szobában fekszel és azzal ütöd el az időt, hogy összehányod a padlót,
akkor nem leszel a segítségünkre. Ebben a szörnyetegben ugyanis
semmi emberi vagy esendő nincs. Ezért mi sem lehetünk esendőek.
Mindent ki kell bírnunk és mindennek ellen kell állnunk. Lebie az ölébe
terítette a szalvétáját. Most viszont együnk. Harry a szájához emelte a
whiskys poharat és Lebie re szegezett pillantással lassan felhajtotta az
italt. Azután egy grimasz kíséretében felmarkolta a kést és a villát. Az
ebédidő további része csendben telt. Harry nem tudta visszafojtani a
nevetést, amikor meghallotta, hogy Wadkins Yongot bízta meg azzal,
hogy kérdezze ki Ottó Rechtnagel kövér szomszédasszonyát.
Reménykedjünk benne, hogy nem fog ráülni a boldogtalanra jegyezte
meg Lebie, aki elvitte Harryt 227

228 Kings Crossra. Köszönöm, Szergej. Azt hiszem, jobb, ha innentől

egyedül intézem a dolgot. Lebie kezét a homlokához emelve elköszönt,
majd továbbállt. Sandra a szokott helyen állt. Csak akkor ismerte fel
Harryt, amikor az már közvetlenül előtte állt. Kösz a múltkori estét
mondta a nő. A pillantása távoli volt, a pupillái szükek. Átmentek a
Bourbon & Beefbe, ahol a pincér azonnal hozzájuk sietett és Sandra alá
tolta a széket. Harry megkérdezte a nőtől, hogy mit kér, majd rendelt egy
kólát és egy whiskyt. Anyám, azt hittem, hogy ki fog hajítani mondta a nő
megkönnyebbülten. Amolyan törzsvendég vagyok itt nyugtatta meg
Harry. Hogy van a barátnőd? Birgitta? Harry habozott. Fogalmam sincs.
Nem hajlandó szóba állni velem. De remélem, szarul. Miért szeretnéd,
hogy rosszul érezze magát? Mert az azt jelentené, hogy szeret. Sandra
rekedten felnevetett. És te hogy vagy, Harry Holy? Szarul mosolyodott el
szomorúan Harry De talán egy kicsit jobban fogom érezni magam, ha
elkapok egy gyilkost. És szerinted én segíthetek neked ebben? kérdezte
Sandra, és rágyújtott. Az arca, ha lehet, még a múltkorinál is
sápadtabbnak és kimerültebbnek tűnt, a szeme vörös volt. Hasonlítunk
egymásra állapította meg Harry az asztaluk melletti sötétített
ablaküvegben látszó tükörképükre mutatva. Sandra nem válaszolt. Ha
homályosan is, de emlékszem rá, hogy amikor Birgitta az ágyra dobta a
táskádat, minden kiborult belőle. Először azt hittem, hogy egy
palotapincsit hurcolsz magaddal. Harry kis hatásszünetet tartott. Mondd
csak, mire kell neked az a szőke paróka? Sandra kinézett az ablakon.
Pontosabban az üveget nézte, talán a tükörképüket. Az egyik kuncsaft
vette nekem. Viselnem kell, amikor együtt vagyunk. Ki... Sandra
megrázta a fejét. Felejtsd el, Harry. Úgysem mondom meg. Tudod, az
én szakmámban nincs túl sok szabály, de az, hogy nem pofázunk a
vendégekről, az kőbe van vésve. És hidd el, nem véletlenül lett kitalálva.
Harry felsóhajtott. Te félsz mondta. 228

229 Sandra szeme szikrákat szórt. Ne próbálkozz, Harry. Nem mégy

vele semmire, világos? Nem kell megmondanod, Sandra, anélkül is
tudom, ki az. Csak kíváncsi voltam, hogy el mered e árulni. Tudom, ki az
majmolta Sandra Harryt bosszúsan. Ugyan honnan tudnád? Láttam a
követ, ami a táskádból gurult ki, Sandra. A zöld kristálykövet.
Felismertem a ráfestett csillagjegyet. Ő adta neked. A kő az anyja
üzletéből származik, a Crystal Castle ből. A nő hatalmas, fekete
szemekkel bámult rá. Vörös szája csúf grimaszba torzult. Harry
óvatosan a karjára tette a kezét. Miért félsz ennyire Evans White tól,
Sandra? Miért nem akarod átadni nekünk? Sandra elrántotta a karját és
visszafordult az ablak felé. Harry várt. A nő szipogni kezdett, mire Harry
egy textilzsebkendőt nyújtott felé, amit valamilyen érthetetlen okból
folyton a zsebében hurcolt. Tudod, nem te vagy az egyetlen, aki szarul
érzi magát suttogta Sandra egy idő múlva. A szeme most még
vörösebben égett, ahogy visszafordult Harryhoz. Tudod, mi ez? húzta fel
a ruhája ujját és megmutatta neki vörös, gyulladt sebecskékkel teli
alkarját. Némelyik már hegesedett. Heroin? kérdezte Harry. Morfium
válaszolta Sandra. Sydneyben nem sok díler választékában szerepel,
hiszen a legtöbben úgyis a heroinnál kötnek ki. Én viszont allergiás
vagyok a heroinra. Egyetlenegyszer próbáltam ki, de majdnem
belehaltam. Úgyhogy az én mérgem a morfium. És az utóbbi években a
Kings Crosson mindössze egyvalaki van, aki képes elegendő
mennyiségben morfiumot szerezni. És egy szerepjáték formájában kéri
el az árát. Kisminkelem magam és felveszek egy világosszőke parókát.
Amíg megkapom érte, ami jár, nekem édes mindegy, miféle élvezetet
okoz ez neki. Egyébként sokkal betegebb emberek is vannak annál, mint
ha valaki arra gerjed, hogy egy prosti úgy néz ki, mint a saját anyja. Az
anyja? kérdezett vissza Harry. Azt hiszem, White gyűlöli az anyját. Vagy
éppen hogy valamivel jobban szereti, mint ami egészséges lenne. Nem
tudom pontosan, mi az igazság, ő pedig nem akar beszélni róla. És
mérget vehetsz rá, hogy én sem akarok! nevetett rekedtesen. Miből
gondolod, hogy gyűlöli az anyját? kérdezte Harry. Az utolsó pár
alkalommal durvább volt a szokásosnál felelte Sandra. 229

230 Szereztem is jó néhány kék foltot tőle. Fojtogatott? kérdezte Harry.

Sandra a fejét rázta. Azt csak egyszer próbálta. Miután a lapok tele
voltak annak a norvég lánynak a halálával, akit megfojtottak. A
nyakamra tette a kezét és arra kért, hogy feküdjek nyugodtan és ne
féljek. De azután nem is nagyon foglalkoztam ezzel. Miért nem? Sandra
felvonta a vállát. Az emberekre minden hatással van, amit látnak vagy
olvasnak. Mondhatni inspirálja őket. Például, amikor a 9 és ½ hét ment a
mozikban, hirtelen egy csomó kuncsaft azt akarta, hogy meztelenül
tekergőzzünk a padlón, miközben ők egy széken ülve bámulnak
bennünket. Az egy elég szar film jegyezte meg Harry. És mi történt? A
nyakam köré tette a kezét, a két hüvelykujját pedig a gégémre
csúsztatta. Egyáltalán nem volt erőszakos vagy durva. Én viszont
levettem a parókát és közöltem vele, hogy az ilyen játékokban nem
vagyok benne. Ettől magához tért, és azt mondta, hogy semmi baj. Hogy
csak rájött valami, és az egésznek semmi jelentősége. Elhitted neki?
Sandra megint csak a vállát vonogatta. Fogalmad sincs róla, hogy már
egy egészen enyhe függőség is mennyire befolyásolja azt, ahogy az
ember a dolgokat érzékeli mondta és felhajtotta a whisky maradékát.
Tényleg? kérdezte Harry mogorván, és savanyú pillantással méregette
az érintetlen kólásüveget maga előtt. McCormack türelmetlenül dobolt az
ujjaival az asztalon. Harryról szakadt a víz, pedig a ventilátor teljes
gőzzel dolgozott. Ottó Rechtnagel kövér szomszédasszonyának bőven
akadt mesélnivalója. Túlságosan is bőven. Csak éppen semmi olyat nem
mondott, ami érdekes lett volna a számukra. Még Yongnak is nehezére
esett eljátszani a jó hallgatóságot az asszony kellemetlen társaságában.
Ekkora segget még életemben nem láttam válaszolta nevetve, amikor
Wadkins azt kérdezte tőle, mi volt a benyomása az asszonyról. Van
valami hír a Centennial Parkban talált lányról? kérdezte McCormack.
230

231 Nem sok válaszolta Lebie. Annyit mindenesetre megtudtunk róla,

hogy nem volt annyira jó kislány. Speedezett, és mostanában kezdett
dolgozni a Kings Cross egyik sztriptízbárjában. Éppen onnan tartott
hazafelé, amikor meggyilkolták. Illetőleg van két tanúnk, akik állítólag
látták, amikor bement a parkba. Egyéb? Egyelőre nincs más, uram.
Harry mondta McCormack az izzadságot törölgetve a homlokáról. Hadd
halljuk a teóriáját. A legújabbat mormolta Wadkins épp elég hangosan
ahhoz, hogy mindenki hallja. Nos vágott bele Harry. Azóta sem találtuk
meg azt a bizonyos tanút, aki Andrew állítása szerint látta Evans White
ot Nimbinben Inger Holter meggyilkolásakor. Az viszont kiderült, hogy
White ot a szokásosnál lényegesen jobban foglalkoztatják a szőke nők.
Meglehetősen kiegyensúlyozatlan gyermekkora volt és érdemes lenne
többet megtudnunk az anyjához fűződő kapcsolatáról. Soha nem volt
állandó munkája, sem állandó lakhelye, ezért szinte lehetetlen nyomon
követni a korábbi mozgását. Nem lehet teljes bizonyossággal kizárni,
hogy titkos viszony fűzte Ottó Rechtnagel hez, illetve azt sem, hogy
követte Ottót a turnék során. Esetleg hotelszobákban szállt meg és az
adott településeken talált rá áldozataira. De ez tényleg csak egy elmélet.
Lehet, hogy Ottó Rechtnagel a sorozatgyilkos mondta Wadkins. Lehet,
hogy olyasvalaki ölte meg Rechtnagelt és Kensingtont, akinek semmi
köze a többi gyilkossághoz. A Centennial Parkban viszont egészen
biztosan a sorozatgyilkosunk járt ellenkezett Lebie. Erre minden
vagyonomat hajlandó lennék feltenni. Mondjuk, túl sokat éppenséggel
nem kockáztatnék... Lebie nek igaza van bólintott Harry. A mi emberünk
még mindig szabadon kószál. Rendben mondta McCormack. Úgy látom,
hogy a mi Harry barátunk bevette a szótárába a nincs kizárva és a nem
lehetetlen fordulatokat, ami igazán dicséretes és okos dolog. Túlzott
magabiztossággal ugyanis nem érünk el semmit. Ezenkívül időközben
bizonyára mindannyiunk számára világossá vált, hogy egy átkozottul
intelligens férfival van dolgunk. És nem kevésbé magabiztossal.
Gyakorlatilag kész válaszokat szállított a kérdéseinkre, ezüsttálcán adta
át nekünk a gyilkost és 231

232 persze arra számít, hogy beérjük ezekkel a válaszokkal és

nyugodtan hátradőlünk. Hogy lezártnak tekintjük az ügyet, mivel a bűnös
végzett magával. És amikor mintegy Kensingtonra bökött,
természetesen tisztában volt azzal, hogy nem fogjuk nagydobra verni a
dolgot és ezt nagyon jól gondolta. McCormack Harryra nézett, és
folytatta: Azzal pedig, hogy nem akarjuk nagydobra verni az ügyet,
nyilván a további nyomozásról is le kellene mondanunk. Most annyi
előnyben vagyunk, hogy az emberünk biztonságban hiszi magát. Az
olyan emberek pedig, akik biztonságban érzik magukat, gyakran
elővigyázatlanok. Nekünk most azt kell eldöntenünk, hogy hogyan
tovább. Van egy új gyanúsítottunk és nem engedhetünk meg
magunknak egy újabb hibát. Nagyon óvatosnak kell lennünk, mert ha túl
sokat nyúlkálunk a vízbe, esetleg elijesztjük a nagy halat. Ezért acél
idegekkel, mozdulatlanul kell várnunk addig, amíg egyértelműen és
tévedhetetlenül fel nem ismerjük, és amíg olyan közel nincs hozzánk,
hogy még véletlenül sem véthetjük el csak ekkor hajíthatjuk el a
szigonyt. Végigfuttatta a pillantását az asztal körül ülőkön. Mindenki
egyetértően bólintott a főnök kétségbevonhatatlanul józan
gondolatmenetére. Ehhez pedig arra van szükség, hogy defenzíven,
kiegyensúlyozottan és szisztematikusan végezzük a munkánkat tette
hozzá McCormack. Ezzel nem értek egyet szólalt meg Harry. A többiek
egy emberként fordultak felé. Van egy másik módja is annak, hogy
fölösleges hullámok gerjesztése nélkül fogjunk halat folytatta. Némi
zsinór és egy horog kell hozzá, valamint egy csali, amire biztosan tudjuk,
hogy harapni fog. A szél porfelhőket kavart maga előtt a kavicsos úton,
és a temető alacsony kőkerítése fölött a kis csoportosulás irányába
lódította őket. Harry összehúzott szemmel tűrte a por támadását,
miközben a szél a gallérokat és a felöltők szárnyát cibálta, amitől egy
bizonyos távolságból úgy tűnt, mintha az Andrew Kensington temetésére
egybegyűltek valamiféle táncot járnának a sír mellett. A pokol átkozott
szele morogta Wadkins a lelkész prédikációja alatt. Harry egy pillanatra
eltöprengett Wadkins szavain, és őszintén 232

233 bízott benne, hogy kollégájának nincs igaza. Természetesen senki

nem tudhatta, hová igyekszik ennyire a szél, de ha azért jött, hogy
Andrew Kensington lelkét magával vigye, akkor nem érhette az a vád,
hogy félvállról veszi a munkáját. Megtépkedte az énekeskönyvek lapjait
és a zöld ponyva sarkát, amit a sír melletti földkupacra terítettek, és
pimaszul ráncigálta a kalapokat. Harry egy szót sem hallott a lelkész
beszédéből, helyette a sír túlsó oldalát vizslatta összehúzott szemmel.
Birgitta haja óriási lángnyelv módjára lebbent hátra. A lány kifejezéstelen
tekintettel viszonozta pillantását. Az egyik széken, botját az ölében
tartva egy reszketeg, ősz öregasszony ült. A bőre sárgás színben
játszott, jellegzetes angol lóarcán mély nyomokat hagyott az idő. A szél
egy kissé félretolta a kalapját. Harry időközben rájött, hogy az idős hölgy
minden bizonnyal Andrew nevelőanyja, de annyira öreg és rozoga volt
már, hogy nemigen tudott mit kezdeni Harry részvétnyilvánításával a
templom előtt, csak biccentett rá és érthetetlenül motyogott valamit.
Mögötte egy kis, fekete, szinte láthatatlan asszony állt egy kislánnyal a
karján. A lelkész egy marék földet dobott a koporsóra. Andrew az
anglikán egyházhoz tartozott, ami a katolikus mellett a legelterjedtebb
volt Ausztrália szerte. Harry, aki felnőttként eddig mindössze két
temetésen vett részt, nem látott különbséget a norvég szertartáshoz
képest. Még az időjárás is hasonló volt. Az anyja temetésekor csúf,
ólomszürke felhők úsztak a Vestre temető fölött, de szerencsére
sietősen odébb is álltak anélkül, hogy esőt zúdítottak volna a nyakukba.
Ronny temetésekor sütött a nap, de Harry akkor a kórházban feküdt,
gondosan behúzott függönyök mögött, mert a fénytől megfájdult a feje. A
gyászolók jó részét azon a napon is bizonyára rendőrök tették ki, mint
most. Még az is lehet, hogy ugyanezt a zsoltárt énekelték a szertartás
végén: Közelebb hozzád, Istenem! A gyülekezet szétszéledt, az
emberek az autókhoz indultak. Harry közvetlenül Birgitta mögött
ballagott. Aztán a lány egy pillanatra megállt és bevárta Harryt.
Betegnek tűnsz mondta a lány anélkül, hogy felpillantott volna.
Fogalmad sincs róla, hogy nézek ki, amikor beteg vagyok válaszolta
Harry. Miért, amikor beteg vagy, nem tűnsz betegnek? kérdezett vissza
a lány. Tökmindegy, csak annyit mondtam, 233

234 hogy betegnek tűnsz. Beteg vagy? Hirtelen egy szélroham söpört

végig a temetőn, Harry arcába csapta a nyakkendőjét. Talán egy kicsit
beteg vagyok felelte. De nem nagyon. Te meg úgy festesz, mint egy
szakállas medúza ezzel a rengeteg hajaddal, amit a szél... mind az én
arcomba fúj. Harry egy hosszú, vörös hajszálat halászott ki a szájából.
Birgitta elnevette magát. Örülj, hogy nem kockamedúza vagyok mondta.
Kocka? értetlenkedett Harry. Az mondta Birgitta. Kockamedúza. Egész
sok van belőlük errefelé. Hogy úgy mondjam, egy hangyányit
veszélyesebbek, mint a szakállas medúzák... Kockamedúza? szólalt
meg egy ismerős hang mögöttük. Toowoomba volt az. Harry
elmagyarázta, hogy Birgitta arcába csapó fürtjei juttatták eszébe a
medúzákat. Hát, ha egy kockamedúza lett volna, akkor most vörös
csíkok szelnék át az arcodat és úgy üvöltenél, mint akit korbácsolnak
mondta Toowoomba. Majd néhány másodperc múlva összerogynál, a
méreg megbénítaná a légzőszerveidet, és ha nem jönne azon nyomban
segítség, hihetetlen fájdalmak közt végeznéd. Harry védekezően maga
elé emelte a kezét. Köszönöm, Toowoomba, de mára épp elég volt a
halálból. Toowoomba egyetértően bólintott. Fekete selyemszmokingot
viselt csokor nyakkendővel. Észrevette Harry pillantását. Ez az egyetlen
ruhadarabom, ami legalább távolról öltönyre emlékeztet. Ráadásul ezt a
szmokingot még Andrew tól örököltem. Természetesen nem most,
hanem néhány évvel ezelőtt tette hozzá Toowoomba. Andrew azt
állította, hogy már nem fér bele. Természetesen mellébeszélt. Nem
akarta bevallani, de én tudtam, hogy még annak idején az ausztrál
bajnokság előtt vette, ebben ment volna utána a bankettre. Remélem,
hogy a szmoking velem átélheti majd azt, ami Andrew nak végül nem
adatott meg. A kavicsos úton sétáltak, miközben az autók lassan
elhajtottak mellettük. Kérdezhetek valami személyeset, Toowoomba?
szólalt meg Harry. Gondolom, igen válaszolta a férfi. Szerinted Andrew
hova került? Ezt hogy érted? Szerinted a lelke odafenn kötött ki, vagy
inkább odalenn? 234

235 Toowoomba arca elkomolyodott. Én egy egyszerű ember vagyok,

Harry. Nem tudok különösebben sokat az efféle dolgokról. Tudok
azonban néhány dolgot Andrew Kensingtonról, és ha valóban van
odafenn valami és a jó lelkek végül odakerülnek, akkor az övé biztosan
oda tart. Toowoomba arca felragyogott. De ha odalenn is van valami,
akkor azt hiszem, Andrew szívesebben lenne ott. Gyűlölte az unalmas
helyeket. Halkan nevettek. De hadd válaszoljak valami személyesebbet,
ha már ilyet kérdeztél, Harry. Azt hiszem, hogy Andrew és az én
őseimnek igaza volt. Nagyon józanul álltak a halálhoz. Bár több törzs is
hitt a halál utáni életben. Vagy olyan formában, hogy a lélek
emberéletről emberéletre vándorol, vagy úgy, hogy a lélek szellemként
visszajárhat. De olyan törzs is volt, akik meg voltak győződve arról, hogy
a holtak lelke az égbolton ragyog csillagként. És még folytathatnám. Azt
viszont mindannyian elfogadták, hogy az ember előbb vagy utóbb, ezek
után a stádiumok után egyszer végleg és visszavonhatatlanul meghal.
Egy halomnyi kővé válik és egyszerűen eltűnik. Ez a gondolat valamiért
nagyon szimpatikus nekem. Az öröklét eshetősége inkább csak elszívja
az ember erejét. Te mit gondolsz erről? Azt, hogy Andrew sokkal többet
hagyott maga után, mint ez a szmoking válaszolta Harry. Toowoomba
elnevette magát. Ennyire hallatszik? kérdezte. Egyenesen a mester
hangja mosolyodott el Harry. A pasasnak lelkésznek kellett volna
mennie. Megálltak egy poros kis autó előtt, ami nyilvánvalóan
Toowoombáé volt. Figyelj csak, Toowoomba mondta Harry hirtelen
sugallat hatására. Előfordulhat, hogy szükségem lesz valakire, aki
ismerte Andrew t. A gondolkodását. Hogy mit miért tett. Kihúzta magát,
és találkozott a tekintetük. Azt hiszem, Andrew t valaki megölte mondta
Harry. Baromság! csattant fel Toowoomba indulatosan. Nem hiszed,
hanem pontosan tudod, hogy így történt! Aki csak ismerte Andrew t,
tudja, hogy soha semmilyen partiról nem távozott önként. Márpedig
Andrew számára az élet volt a legnagyobb parti. Nem ismerek még
egyet, aki annyira szeretett volna élni, mint ő. Teljesen mindegy, mit
tettek vele. Ha ez a fajta önkéntes kicsekkolás az ő stílusa lett volna,
már épp elég oka és 235

236 lehetősége lett volna rá korábban, hogy megtegye. Akkor

egyetértünk bólintott Harry. Ezen a mobilszámon szinte mindig utolérsz
mondta Toowoomba, és felfirkálta a számot egy gyufásdobozra. Azután
elzötyögött régi, fehér Holdenjén észak felé, Harry pedig azt javasolta
Birgittának, hogy próbálják meg előkeríteni valamelyik kollégáját, és
megkérni, hogy vigye vissza őket a városba, de úgy tűnt, a legtöbben
már elmentek. Hirtelen egy régi, elegáns Buick fékezett le mellettük, a
sofőr letekerte az ablakot, s kidugta rajta vörös arcát és döbbenetes
orrát. Olyan volt, mintha több összenőtt krumpliból állt volna, vékony
vérerek hálózták be, és ha lehetséges, még az arc többi részénél is
vörösebb volt. A városba tartanak, emberek? kérdezte az orr gazdája,
majd felajánlotta nekik, hogy szálljanak be. Engem Jim Connollynak
hívnak. Ez pedig a feleségem, Claudia mondta, miután Harryék
elhelyezkedtek a hátsó ülésen. Sugárzó mosolyú, apró, sötét arc fordult
feléjük az anyósülésről. A nő indián származásúnak tűnt, és olyan kicsi
volt, hogy a feje alig érte el a háttámla tetejét. Jim Harryt és Birgittát
méregette a visszapillantó tükörben. Andrew kollégái? Barátok? Mialatt
óvatosan átkormányozta a járgányt a kavicsos út végén, Harry
megválaszolta a kérdéseit. Szóval Norvégiából és Svédországból jöttek.
Az tényleg messze van. Bár ebben az országban ez nem újdonság.
Claudia például Venezuelából jött, ahonnan az a sok szépségkirálynő
származik. Hány Miss Universe címet is szereztetek, Claudia? A tiedet is
beleértve, persze. Hehehe. Jim szeme szinte eltűnt az orra körüli
ráncokban, Claudia pedig vele nevetett. Én ausztrál vagyok folytatta Jim.
Az ük ükapám Írországból érkezett. Rablógyilkos volt, hehehe. Tudták,
hogy annak idején az emberek nem szívesen vallották be, hogy
börtöntöltelékektől származnak? Még akkor sem, ha az a bizonyos ős
már kétszáz éve halott volt. Én viszont világéletemben büszke voltam rá.
Végül is, néhány matrózzal és katonával kiegészülve ők alapították és
építették fel ezt az országot. Méghozzá egy nagyszerű országot. Mi
idelenn csak úgy hívjuk, the lucky country. Bizony, bizony, a dolgok
változnak. Ma már egyre másra azt hallom, hogy egyenesen sikké vált,
ha valakinek a gyökerei az egykori elítéltek 236
237 valamelyikéig nyúlnak vissza. Hehehe. Elég randa ügy ez, ami
Andrew val történt, nem igaz? A férfi hadarása mellett gyakorlatilag
képtelenség volt szóhoz jutni, így aztán Harry és Birgitta legfeljebb egy
egy rövid mondatot tudott beszúrni. Ráadásul Jim minél gyorsabban
beszélt, annál lassabban hajtott. Pont mint David Bowie Harry régi,
kazettás magnóján. Az apjától kapta a magnót gyerekkorában, elemes
volt és minél inkább felhangosította, annál lassabban játszotta le a
szalagot. Andrew val együtt bokszoltunk Jim Chiversnél. Tudták, hogy
Andrew nak soha nem tört el az orra? Bizony, soha senkinek nem
sikerült csúffá tennie. Bár az őslakosoknak egyébként is elég lapos orruk
van, nem látszik rajta annyira a sérülés. De Andrew odabenn is mindig
teljes egész volt. Ép lélek és ép orr. Már amennyire ép lélekkel fel lehet
dolgozni, hogy az embert a hatóságok újszülöttként elrabolják a
családjától. No meg azt a sorscsapást, ami Melbourne ben történt vele
az ausztrál bajnokság előtt. Biztosan hallottak róla maguk is. Andrew
azon nagyon sokat vesztett. Már negyvennel sem haladtak.
Campbellnek, a bajnoknak ez a barátnője bolondult Andrew ért, és
miután a lány ahhoz szokott, hogy a szépsége miatt körülötte forog az
egész világ, egyszerűen nem volt képes elviselni az elutasítást. Ha
képes lett volna, talán minden egészen másként alakul. De amikor azon
az estén bekopogtatott Andrew szállodai szobájába, aki udvariasan arra
kérte, hogy távozzon, nem tudta lenyelni a békát. Egyenesen a
kedveséhez rohant és azt állította, hogy Andrew kikezdett vele.
Feltelefonáltak Andrew szobájába és lehívatták a konyhába. A
verekedésről a mai napig folynak a találgatások. Mindenesetre Andrew
élete ezután holtvágányra került. De az orrát senkinek nem sikerült
betörnie. Hehehe. Maguk együtt járnak? Nem, nem egészen hebegte
Harry. Pedig úgy néznek ki mondta Jim a visszapillantó tükörből. Talán
nincsenek tudatában, de amellett, hogy a temetés láthatólag megviselte
magukat, igenis ott van az a tűz a szemükben. Javítsanak ki, ha
tévednék, de pont úgy festenek, mint Claudia és én, amikor újdonsült
szerelmesek voltunk. Úgy az első húsz harminc évben, hehehe. Ma már
csak szimplán szerelmesek vagyunk, hehehe. Claudia csillogó szemmel
nézte a férjét. 237

238 Az egyik turnén találkoztam Claudiával. Mint kígyónő lépett fel, és

még ma is úgy össze tudja hajtogatni magát, hogy beleférne egy
borítékba. Nem is értem, minek nekünk ekkora Buick, hehehe. Kerek
egy éven keresztül udvaroltam neki folyamatosan, mire végre
megengedte, hogy megcsókoljam. Azután bevallotta, hogy első
pillantásra belém szeretett. Ami már önmagában is szenzáció, tekintve,
hogy az orrom már addigra is több ütést kapott, mint Andrew
mindenestül egész életében. De hogy egy egész éven keresztül
játszotta az álszemérmes királykisasszonyt? A nők néha tényleg az
őrületbe kergetik az embert. Igazam van, Harry? Igen bólintott Harry.
Abszolút értem, mire gondol. Birgittára pillantott, aki halványan
elmosolyodott. Miután az egyébként húszperces utat közel
háromnegyed óra alatt abszolválták, a Town Hall felhajtója előtt Harry és
Birgitta megköszönte a fuvart és kiugrottak az autóból. A szél ekkorra
már a városba is betört és felfrissítette a levegőt. Azután csak álltak ott
és nem igazán tudták, mit kellene mondaniuk egymásnak. Hát, nem egy
hétköznapi pár jegyezte meg Harry. Ühüm bólintott Birgitta. Boldogok. A
park fáit heves forgószél cibálta, Harry pedig a szeme sarkából épp
elcsípte, ahogy egy szőrös kis árny villámsebesen menedéket keres a
bokrok között. És most mihez kezdünk? kérdezte Harry. Hazajössz
velem. Jó válaszolta Harry. 17. Döglött legyek, kölcsönkenyér visszajár
és egy csali Birgitta egy cigarettát dugott Harry szájába, majd
meggyújtotta. Megdolgoztál érte mondta. Harry gondolatban
végigpásztázta a testét. Határozottan jól érezte magát. Azután nyakig
húzta magán a takarót. Szégyenlős vagy? nevetett Birgitta. Csak nem
szeretem a kéjsóvár pillantásodat védekezett Harry. Lehet, hogy nem
vagy hajlandó tudomásul venni, de akkor sem vagyok gép. Biztos vagy
benne? harapott Birgitta finoman Harry alsó ajkába. 238

239 Nem versz át. Lássuk csak, itt ez a dugattyú... Na, na, muszáj épp
most ilyen közönségesnek lenned, szívem, amikor az élet olyan
csodaszép? Birgitta hozzábújt és a mellkasára hajtotta a fejét. Azt
ígérted, hogy elmondod a történet végét sustorogta. Így van Harry
mélyen leszívta a füstöt. Lássuk csak. Az egész azzal kezdődött, hogy
végzős korunkban új lány került a gimnázium egyik párhuzamos
osztályba. Kristinnek hívták és három hét sem kellett hozzá, hogy
összejöjjön a legjobb cimborámmal, Terjével, aki egészen véletlenül az
iskola legfehérebb fogsorával rendelkezett, ráadásul egy együttesben
gitározott. Az egésszel csak az volt a probléma, hogy Kristin volt az a
lány, akire egész életemben vártam. Harry megakadt a mesélésben. És
mit csináltál? kérdezte Birgitta. Semmit. Várakoztam. És közben Kristin
szemében lassan én lettem Terjének az a haverja, akivel nagyszerűen el
lehet beszélgetni bármiről. Akit a bizalmába avathat, ha Terjével éppen
nem úgy működnek a dolgok, ahogy szeretné. Persze közben sejtelme
sem volt róla, hogy ez a jó barát titokban örül ennek és csak a
lehetőségre vár, hogy végre lecsaphasson rá. Harry elvigyorodott.
Atyaég, mennyire gyűlöltem magamat. Mélységesen megrendültem
mormolta Birgitta, és végigsimított Harry haján. Aztán az egyik barátunk
az egész haveri kört meghívta a nagyszülei távoli tanyájára egy olyan
hétvégén, amelyen Terje együttesének fellépése volt. Házi bort ittunk,
majd késő este Kristinnel a kanapén kötöttünk ki és beszélgetni
kezdtünk. Egy idő múlva elhatároztuk, hogy egy kicsit felfedezzük a
hatalmas házat, és felmentünk a padlástérbe, ahol egy bezárt ajtóra
bukkantunk. Kristin azonban talált egy szögre akasztott kulcsot, ami
éppen illett a zárba és kinyitotta az ajtót. Leheveredtünk egy rövid kis
baldachinos ágy párnáira. Az ágynemű gyűrődéseiben és árkaiban
valami fekete réteg gyűlt fel, engem pedig a szívbaj kerülgetett, amikor
rájöttem, hogy döglött legyekből áll. Több ezer lehetett belőlük. Néztem
Kristin döglött legyekkel körülvett arcát a fehér párnán, közvetlenül az
enyém mellett. Az ablakon bekandikáló hold kékesfehér fényében a bőre
szinte átlátszónak tűnt. Pfuj közölte Birgitta, és megvonaglott. Harry
hosszasan nézte. 239

240 Az égvilágon mindenről beszélgettünk. Azután csak feküdtünk és a

csendet hallgattuk. Néha egy egy magányos autó fénye suhant végig a
plafonon és mindenféle különös árnyak lopakodtak át a szobán. Kristin
pedig két napra rá szakított Terjével. Harry az oldalára gördült, Birgitta
pedig a hátához simult. És azután mi történt, Valentino? Elkezdtünk
titokban találkozgatni. Aztán már nem lehetett titokban tartani. Terje mit
szólt hozzá? Nos, az emberek olykor pontosan úgy reagálnak, ahogy az
a nagykönyvben meg van írva. Felszólította a barátainkat, hogy
válasszanak: ő vagy én. Azt hiszem, az ilyesmit nevezik elsöprő
győzelemnek. Az iskola legfehérebb fogsorának a javára. Borzasztó
lehetett. Magányos lettél? Nem is tudom, melyik volt a rosszabb. Vagyis
hogy kire haragudtam jobban, Terjére vagy magamra. De legalább
együtt voltatok Kristinnel. Igen. De addigra az egész egy kicsit már
vesztett a varázsából. Legalábbis az álomnő eltűnt. Ezt hogy érted?
Hogy olyan csajom volt, akit a legjobb barátja kedvéért hagyta el a
pasiját. Te pedig egy olyan ember voltál a számára, aki bármiféle
erkölcsi aggály nélkül felhasználta a barátját arra, hogy megszerezze őt.
Pontosan. És ez valahogy mindig ott lebegett közöttünk. A felszín alatt
persze, de végig ott parázslott valami kimondatlan, kölcsönös megvetés.
Mintha valami szégyenletesen gyáva gyilkosságot követtünk volna el
közösen. Vagyis egy olyan kapcsolattal kellett beérned, amelyben nem
volt minden tökéletes. Isten hozott a valóságban! Ne magyarázd félre!
Én tényleg hiszek abban, hogy ez a közös bűn valahogy erősebben
összekötött bennünket. És abban is, hogy egy ideig tényleg szerettük
egymást. Néhány nap pedig... tényleg tökéletes volt. Mint az
esőcseppek vagy egy gyönyörű festmény. Birgitta nevetett. Imádom,
amikor mesélsz, Harry. A szemed valósággal ragyog, amikor ilyeneket
mondasz. Mintha újra ott lennél, újra átélnéd. Visszavágysz néha?
Kristinhez? Harry elgondolkodott. Az előfordul, hogy visszavágyom abba
az időszakba, de hogy Kristinhez? Az emberek változnak. Az a személy,
aki után vágyódik az ember, talán már nem is létezik. És a fenébe is,
maga 240

241 az ember is változik. Amikor legelőször átélsz valamit, utána már

késő, soha többé nem élheted át pontosan ugyanazt az érzést, mint a
legelső alkalommal. Szomorú, de ez már csak így működik. Mint amikor
először leszel szerelmes? kérdezte Birgitta halkan. Mint amikor először
leszel... szerelmes mondta Harry, és megsimogatta a lány arcát. Azután
nagy levegőt vett: Szeretnélek megkérni valamire, Birgitta. Egy
szívességre. A zene fülsiketítőén hangos volt, így Harrynak egészen
előre kellett hajolnia, hogy egyáltalán halljon valamit. Teddy a legújabb,
mindössze tizenkilenc éves felfedezettjéről, Melissáról áradozott, aki
éppen azon volt, hogy az egész házat a feje tetejére állítsa, Harrynak
pedig el kellett ismernie, hogy a férfi ömlengése többé kevésbé jogos.
Az a lényeg, hogy beszéljenek róla. Hogy híre menjen. Annál nincs
fontosabb jelentette ki Teddy. Annyit reklámozhatod magad és olyan
marketingtervet dolgozhatsz ki, amennyit csak bírsz, az egyetlen, ami
valóban működik az, ha beszélnek róla. És a dolog szemmel láthatóan
működött, mert mióta Harry ismerte, ez volt az első alkalom, hogy a bár
tele volt. Melissa cowboyos lasszós száma végén a férfiak a székekre
felpattanva tomboltak, és még a jelentős kisebbségben lévő női
közönség is udvariasan tapsolt. Látja? mondta Teddy. És ez nem a
szám különlegességének szól. Ez is csak egy teljesen szokványos
sztriptíz, erre akár meg is esküszöm magának. Biztosan van itt vagy egy
tucat lány, aki hajszálpontosan meg tudná csinálni ugyanezt a műsort,
de a közönségnek arcizma sem rándulna. Hogy ennek az előadásnak
mégis ekkora sikere van, az két dolognak köszönhető: az ártatlanságnak
és a beleélésnek. Teddy azzal is tisztában volt, hogy az effajta
népszerűségi rohamok rendszerint gyorsan lecsengenek. Részben, mert
a közönség folyamatosan az újdonságot keresi, részben pedig mert
ennek a szakmának megvan az a rossz szokása, hogy felemészti a saját
gyermekeit. Tudja, a jó sztriptíz megköveteli a lelkesedést próbálta
túlharsogni Teddy az üvöltő diszkózenét. Ezek közül a lányok közül csak
kevesen tudják sokáig megtartani a lelkesedésüket. 241

242 Iszonyatosan meg kell dolgozniuk érte. Minden áldott nap négy

show, nem csoda, hogy egy idő múlva unni kezdik az egészet és
elfelejtik a közönséget. Számtalanszor láttam már. Lehetnek bármilyen
felkapottak, egy sokat látott szem rögtön fel tudja mérni, mikor kezd egy
csillag veszíteni a ragyogásából. És mégis hogyan? Nos, ezek a lányok
táncosok. Figyelniük kell a zenére, bele kell élniük magukat az
előadásba, tudja. De egy idő után kezdenek elcsúszni a ritmussal és egy
hangyányival meg megelőzik a zenét. És ez bizony nem a túlbuzgóság
jele. Épp ellenkezőleg: azt mutatja, hogy kezd elegük lenni, és
mihamarabb túl akarnak lenni rajta. Ezenkívül önkéntelenül rövidebbé
válnak a mozdulataik, a végén szinte már csak jelzésértékűek lesznek.
Olyan ez, mint amikor az ember túlságosan sokszor meséli el ugyanazt
a viccet: egy idő múlva elkezdi elhagyni az apró, ám jelentőséggel bíró
részleteket, mert minél hamarabb a poénhoz akar érni, hogy végre
nevessen a publikum. Az ilyesmit borzasztóan nehéz kiküszöbölni, mert
a testbeszéd mindig elárulja az igazat, és tudja, ezt a közönség is
megérzi. Ezzel a lány is tisztában van, ezért, hogy feldobja a show t, és
sikerüljön tűzbe hozni a nézőket, felhajt néhány pohárral, mielőtt
felmenne a színpadra. Néha túlzásba is viszi. És azután... Teddy a
mutatóujját jelentőségteljesen az egyik orrcimpájához nyomta. Harry
bólintott. Ismerős történet. Felfedezi a port, ami az alkohollal ellentétben
élénkít és feldob, ráadásul az is a fülébe jut, hogy fogyasztószernek sem
utolsó. Aztán egyre többre lesz szüksége ahhoz, hogy minden este
felpörgesse magát és a maximumot nyújthassa. Később már ahhoz is
kelleni fog, hogy egyáltalán végig tudja csinálni a show t. A legvégén
pedig már nem is érzi a hatását, csak azt veszi észre, hogy képtelen
koncentrálni és gyűlölni kezdi az ordítozó, részeg közönséget. Ami végül
odáig fajul, hogy egy este egyszerűen levonul a színpadról. Dühösen
zokogva. Összerúgja a port a menedzserrel, kivesz egy hét
szabadságot, majd visszatér. De hiába, mert már soha többé nem tudja
ugyanazt a hangulatot elérni, mint korábban, bárhogy erőlködik. A terem
egyre üresebb lesz, és végül megérik az idő az utcára és az új
feladatkörökre. 242

243 Na igen, Teddy valóban átlátta a dolgok menetét. De ez egyelőre a

távoli jövő. Most csak az a fontos, hogy a tehén, amely hatalmas
bociszemekkel és feszes tőgyekkel ott áll a színpadon és minden jel
szerint boldogan teszi a dolgát, jól tejeljen. El sem hinné, kik meg nem
fordulnak itt, hogy szemügyre vegyék az aktuális tehetségeinket
hahotázott Teddy, és lesöpörte a zakója gallérját. Néhányan a maga
brancsából is fel felbukkannak. És ők nem éppen azok a srácok, akik
soha nem veszítik el a józan ítélőképességüket ha érti, mire gondolok.
Egy kis vetkőzés még nem árt senkinek. Az lehet válaszolta Teddy
szkeptikusan. De amíg nem rendezik a károkat, addig gondolom, egy két
karcolás sem fog ártani. Ezt hogy érti? Hagyjuk, nincs jelentősége
legyintett Teddy. Inkább árulja el, mi szél hozta újra a mi kis
birodalmunkba, biztos úr? Két dolog miatt jöttem. Kiderült, hogy a lány,
akinek a holttestét a Centennial Parkban találták meg, nem az a ma
született bárány, akinek első pillantásra gondoltuk. A tesztek kimutatták,
hogy tele volt pumpálva amfetaminnal, és némi vizsgálódás után a
nyomok ide vezettek. Kiderült, hogy az eltűnése előtt nem sokkal épp
ezen a színpadon táncolt. Igen, Barbara. Tragikus, ami történt, nem
igaz? Teddy igyekezett gyászos képet vágni. Nem mondanám egy
különösebb vetkőzőtalentumnak, de nagyon kedves, igyekvő lány volt.
Jutottak valamire az ügyben? Valójában abban reménykedtünk, hogy
esetleg maga segít nekünk továbblépni, Mongabi. Teddy idegesen
végigsimított fekete haján. Sajnálom, biztos úr. Barbara nem az én
lányaim közé tartozott. Beszéljen Sammyvel, később biztosan felbukkan
majd. Egy pillanatra két hatalmas, szaténcsomagolású mell takarta el a
kilátást, és egy nagy pohár színes ital landolt Harry előtt az asztalon. Azt
mondta, két dolog miatt jött, biztos úr. Mi lenne a másik? Ó, igen. A
másik egy teljes mértékben magántermészetű ügy, Mongabi. Azon
tűnődtem, hogy látta e már korábban azt a barátomat, aki odaát ül?
mutatott Harry a bárpult felé, ahonnan egy magas, szmokingba öltözött,
sötét alak intett vissza nekik. Teddy megrázta a fejét. Egészen biztos
benne, Mongabi? Ugyanis 243

244 a pasas eléggé ismert figura. Hamarosan ő lesz Ausztrália

bokszbajnoka. Rövid csend állt be. Mongabi nyugtalankodni kezdett. Mit
akar ezzel mo... Nehézsúlyban, természetesen. Harry kikereste a
szívószálat a napernyők és citromkarikák rengetegéből, és belekóstolt a
gyümölcskoktélba. Teddy mosolyt erőltetett az arcára. Nézze, biztos úr,
ha nem tévedek, eddig kedélyesen elbeszélgettünk, nem? Hát, hogyne
mondta Harry széles mosollyal. De az élet nem csak kedélyeskedésből
áll, nem igaz? Itt az ideje, hogy véget vessünk a csacsogásnak.
Figyeljen, Mr Holy, ami itt a múltkoriban magával történt, azt én sem
találtam szórakoztatónak. Sajnálom. Bár az a véleményem, hogy maga
sem volt vétlen az események alakulásában. Amikor ma este bejött ide,
és leült az asztalhoz, azt gondoltam, ez annak a jele, hogy fátylat
boríthatunk a múltra. Meg vagyok róla győződve, hogy sok dologban
egyet tudnánk érteni. Tudja, biztos úr, maga és én egy nyelvet
beszélünk. Az üvöltő zene egy másodpercre elhallgatott. Teddy
visszafojtotta a lélegzetét. Harry poharából hangos szürcsölés közepette
az ital utolsó cseppjei is eltűntek. Teddy nyelt egyet. Például egészen
véletlenül tudom, hogy Melissának az este további részére nincs semmi
különösebb programja. A férfi könyörgő pillantást vetett Harryra.
Köszönöm, Mongabi, ez igazán kedves gondolat. De most sajnos
tényleg nem érek rá. Előbb el kell intéznem ezt a dolgot, utána pedig
muszáj mennem. Harry egy fekete, rendőrségi gumibotot húzott elő a
zakójából. Annyira kell sietnünk, hogy még azt sem tudom, hogy lesz e
időm rendesen összeverni magát mondta. Mi a fra... Harry felállt.
Remélem, Geoff és Iván van ma éjszaka szolgálatban. A cimboráim már
alig várják, hogy találkozhassanak velük. Teddy megpróbált
feltápászkodni a székről. Csukja be a szemét mondta neki Harry, és
ütött. gen? Halló, Evans? Talán. Ki az? Helló, Birgitta vagyok, tudod,
Inger svéd barátnője. Találkoztunk néhányszor az Alburyben. Hosszú,
világos hajam van, kissé 244

245 vöröses. Emlékszel rám? Persze, emlékszem rád. Birgitta, ugye?

Hogy vagy? Hogy szerezted meg ezt a számot? Köszönöm, megvagyok.
Egy kicsit hullámzóan, tudod. Azt hiszem, egy kicsit megborultam az
Ingerrel történtek miatt. De biztosan sok dolgod van, úgyhogy nem
akarlak nagyon feltartani. A számot még Inger adta meg arra az esetre,
ha utol kellene őt érni valami miatt Nimbinben. Á, értem. Öhm, szóval,
azért hívtalak, mert van valamid, amire szükségem lenne, Evans. Igen?
Olyan... dolog. Értem. Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom neked, de
kétlem, hogy lenne bármim, amire szükséged lenne. Figyelj... öhm,
Birgitta... Nem érted? Muszáj találkoznom veled! Nyugalom. Amire
szükséged van, azt több százan megszerezhetik neked. Viszont azt
javasolom, így telefonon ne beszélj olyasmiről, amiről nem muszáj.
Sajnálom, hogy nem tudok segíteni neked. Ami nekem kell, az nem h val
kezdődik, hanem m mel. És abból csak neked van. Marhaság. Tudom,
hogy van még néhány forrás, de nem bízom bennük. Figyelj, nem csak
nekem kell. Sokat vennék és rendesen fizetek. Az a helyzet, hogy most
elég sok dolgom van, Birgitta. Többet ne hívj ezen a számon, légy
szíves. Várj! Tudok... tudok pár dologról. Tudom, hogy mire vagy
rákattanva. Hogy mire vagyok rákattanva? Hogy... mi az, amit tényleg
szeretsz. Amit élvezel. Egy pillanat. Bocs, ki kellett dobnom valakit.
Állandóan ez megy. Szóval, mi az, amire rá vagyok kattanva, Birgitta?
Azt nem mondhatom meg telefonon, de... De szőke a hajam, és én... én
is szeretem. Ó, hogy az a...! Barátnők! Komolyan mondom, mindig
elkápráztattok. És én még komolyan azt hittem, hogy Inger tartani fogja
a száját. Akkor találkozhatnánk, Evans? Sürgős lenne. Holnapután
Sydneybe kell utaznom, de talán mehetnék egy korábbi géppel... Igen!
Hm. Mikor tudnánk

246 Várj egy kicsit, gondolkodnom kell. Oké, Birgitta, figyelj rám. Gyere
el holnap este nyolckor a Darlinghurst Roadra. A Hungry John bal
oldalához. Egy fekete Holdent keress, sötétített szélvédővel. Ha nincs
ott fél kilencig, akkor ne várj tovább. És ügyelj rá, hogy láthassam a
hajad. Utoljára? Kristin egy este váratlanul felhívott. Azt hiszem, egy
kicsit be volt rúgva. Valamiért nagyon letolt, de már nem rémlik, miért.
Valószínűleg amiatt, hogy tönkretettem az életét. Hajlamos volt azt
gondolni, hogy a körülötte lévő emberek folyton tönkreteszik azokat a
dolgokat, amiket ő olyan klasszul eltervezett. Így szokott ez lenni az
olyan kislányokkal, akik gyerekkorukban túl sokat játszottak egyedül a
babáikkal jegyezte meg Birgitta. Elképzelhető. De tényleg nem
emlékszem rá. Én sem voltam egészen józan. Harry feltámaszkodott a
könyökére a homokban és a tengert nézte. Amikor a hullámok
feltornyosultak, a tetejük fehér lett, és a hab egy pillanatra megállt a
levegőben, mielőtt a napsütésben megcsillanva visszazuhant volna a
Bondi Beach szikláira. De ezután még láttam egyszer. Meglátogatott a
kórházban a baleset után. Amikor kinyitottam a szemem és megláttam,
ahogy ott ül az ágyam mellett sápadtan, szinte áttetszőén, először azt
hittem, hogy csak álmodom. Ugyanolyan szép volt, mint amikor legelső
alkalommal láttam. Birgitta Harry oldalába csípett. Eltúlzom? kérdezte
Harry. Dehogy, folytasd csak. A lány kuncogva a hasára fordult. Most mi
van? Nem kellene neked most egy parányit féltékenynek lenned, amiért
így beszélek egy korábbi fellángolásomról? Hm? Ehhez képest ahogy
elnézlek, nagyon is tetszik neked, ahogy részletekbe menően ömlengek
a romantikus múltamról. Birgitta a napszemüvege fölött Harryra
hunyorgott. Csak örömmel látom, hogy a macsó zsarumnak mégiscsak
volt valaha érzelmi élete. Még akkor is, ha ez az időszak már rég a
múlté. A múlté? Akkor ezt most minek nevezed? 246

247 Ez itt, kérlek, egy érett fejjel alaposan átgondolt nyári románc,
méghozzá kellő távolságtartással, hogy ne váljon túlságosan szorossá,
de kellő mennyiségű szexszel is, hogy megérje a fáradságot. Harry a
fejét csóválta. Te is tudod, Birgitta, hogy ez nem igaz. Igen, Harry,
tudom. De ez most így jó. Épp egy elég zűrös időszakon vagyok túl,
tudod? Folytasd! Majd szólok, ha egyes részleteknél túlságosan
elragadtatnád magad. Különben meg kölcsönkenyér visszajár,
megkapod te ezt még, amikor én mesélek majd az exemről. Birgitta
elégedett arccal hasalt vissza a homokba. Illetve exeimről. Harry
lesöpörte a homokot a lány fehér hátáról. Biztos vagy benne, hogy nem
fogsz leégni? Ez az itteni nap és a te hófehér bőröd... Emlékeim szerint
maga kente be a hátamat, Mr Hole! Nem tudom, hogy elég magas volt e
a faktorszám. Oké, felejtsd el. Csak nem akarom, hogy leégj itt nekem.
Harry a lány érzékeny bőrét nézte. Amikor megkérte, hogy segítsen
nekik, Birgitta habozás nélkül igent mondott. Lazíts már, apukám, és
folytasd! A ventilátor nem működött. A rohadt életbe, de hát vadonatúj!
bosszankodott Wadkins a szerkezet hátulját csapkodva, miközben ki be
kapcsolgatta. Teljesen feleslegesen erőlködött. A készülék már nem volt
több, mint egy adag néma alumínium és halott vezetékek. Hagyja a
fenébe, Larry dörmögte McCormack. Inkább szóljon Laurának, hogy
szerezzen egy másikat. Ma van a nagy nap, úgyhogy ennél sokkal
fontosabb dolgunk is akad. Larry? Wadkins ingerülten visszatette a
helyére a ventilátort. Minden készen áll, uram. Három autónk lesz ott a
környéken. Ms Enquistet rádióadóval és mikrofonnal szereljük fel,
úgyhogy minden pillanatban tudni fogjuk, hol van és mindent hallani
fogunk, ami történik. A terv az, hogy hazaviszi White ot a saját lakásába,
ahol Holy, Lebie és jómagam várakozunk majd; egy a
hálószobaszekrényben, egy az erkélyen, a harmadik pedig a lakás
bejárata előtt a folyosón. Arra az esetre, ha az autóban történne valami,
vagy máshová hajtanának, a három kocsink követi majd őket. Mi a
taktika? Yong megigazította a szemüvegét. 247

248 Ms Enquist feladata az lesz, hogy rávegye White ot arra, hogy

elejtsen valamit a gyilkosságokról. Zsarolni kezdi azzal, hogy mindent
elmond a rendőrségnek arról, amit Inger Holter mesélt neki a férfi
szexuális szokásairól. Ha White biztosnak érzi, hogy a lány nem tud
lelépni, akkor talán felfedi magát. Mennyi idő múlva megyünk be? Csak
miután kézzelfogható bizonyítékunk van. A legrosszabb esetben pedig
akkor, ha White támadásba lendül. Rizikó? Természetesen nem teljesen
kockázatmentes a dolog, de ilyen gyorsan nem lehet megfojtani egy
embert. Egész idő alatt olyan közel leszünk, hogy másodperceken belül
közbe tudunk avatkozni. És ha fegyver van nála? Yong vállat vont. Az
alapján, amit a gyanúsítottról tudunk, ezt jó eséllyel kizárhatjuk, uram.
McCormack felállt és megkezdte néhány lépésből álló sétáját a szűk
szobában. Harryt leginkább arra az öreg, kövér leopárdra emlékeztette,
amit még gyerekkorában látott az állatkertben. Olyan kicsi volt a ketrece,
hogy a felsőteste már elkezdett visszafordulni, mire a hátsó része
befejezte volna az előző kanyart. Oda vissza. Oda vissza. És mi van, ha
White szexelni akar, még mielőtt bármit mondana vagy tenne? A lány
nem fog belemenni. Azt mondja majd, hogy meggondolta magát és csak
azért mondta, hogy White megszerezze neki a morfiumot. És aztán
hagyjuk, hogy elsétáljon? Nem zavarhatjuk fel a vizet, ha nem vagyunk
biztosak benne, hogy elkaphatjuk, uram. McCormack előretolta az alsó
ajkát. Miért ment bele a lány ebbe az egészbe? Hallgatás. Mert nem
kedveli az erőszakoskodókat és a gyilkosokat válaszolta Harry.
Különösen, ha ismeri az áldozatot. És ezen túlmenően? Még hosszabb
szünet következett. Mert megkértem rá mondta Harry végül. Zavarhatlak
egy kicsit, Yong? Yong Sue mosolyogva nézett fel a számítógépéből.
Persze, haver. Harry leereszkedett az egyik székre. Yong felé fordult, de
az ujjai továbbra is buzgón futkároztak a billentyűzeten és fél szemmel a
monitort leste. Szeretném, ha ez kettőnk közt maradna, Yong. Az a
helyzet, hogy időközben elvesztettem a hitem az egészben. Yong ujjai
248
249 megtorpantak. Azt hiszem, Evans White vakvágány folytatta Harry.
Yong zavartan bámult rá. Hogyhogy? Nem könnyű elmagyarázni, de van
néhány dolog, ami egyszerűen nem megy ki a fejemből. Andrew
megpróbált elmondani nekem valamit a kórházban. Sőt, már korábban
is. Harry megállt. Yong biccentett neki, hogy folytassa. Azt próbálta a
tudtomra adni, hogy a megoldás sokkal közelebb van, mint gondolnám.
Szerintem a tettes olyan személy, akit valamilyen oknál fogva ő maga
nem kaphatott el. Ezért egy kívülállóra volt szüksége. Például rám aki
egyszer csak idepottyan a semmiből és a következő géppel tovább is áll.
Ez volt az egyik oka annak, hogy azt hittem, Ottó Rechtnagel a gyilkos.
Mivel közeli barátja volt Andrew nak, azt hittem, nem akarja ő maga
leleplezni. De legbelül éreztem, hogy ez az egész valahogy sántít.
Időközben rájöttem, hogy Andrew nem őt akarta megállíttatni velem,
hanem valaki mást. Yong megköszörülte a torkát: Nem említettem
korábban, Harry, de nekem már az is különösnek tűnt, amikor Andrew
előhozakodott azzal a bizonyos tanúval, aki a gyilkosság napján állítólag
látta Evans White ot Nimbinben. Utólag aztán rájöttem, hogy Andrew
nak egy másik oka is volt arra, hogy eltávolítsa Evans White ot a
gyanúsítottak közül, s vele a szemünk elől. Mégpedig az, hogy White
nak volt valami a kezében ellene. Tudta, hogy Andrew heroinfüggő,
márpedig ha ez kiderül, ő repül a testülettől, ráadásul még börtönbe is
kerül. Nem vagyok odáig ezért az ötletért, de számba vetted azt a
lehetőséget is, hogy Andrew esetleg ígéretet tett White nak, hogy távol
tart minket tőle? Lassan kezd ez az egész kissé komplikálttá válni, Yong,
de igen, végiggondoltam ezt a lehetőséget is. És el is vetettem. Ne
felejtsd el, hogy éppen Andrew érdeme volt, hogy egyetlen fotó alapján
azonosítottuk Evans White ot. Na, igen vakarta meg egy ceruzával az
állát Yong. Erre alighanem nélküle is rájövünk, viszont lényegesen
tovább tartott volna. Tudod te, milyen nagy az esélye annak, hogy az
aktuális partner a gyilkos? Ötvennyolc százalék. Miután lefordítottad
Inger levelét, Andrew tisztában volt vele, hogy minden erőnkkel azon
leszünk, hogy előkerítsük a lány titokzatos szeretőjét. Vagyis ha tényleg
védeni akarta White ot anélkül, hogy önmagát gyanúba keverné, akár
segíthetett is. A 249

250 látszat kedvéért. Nem találtad különösnek, hogy néhány ház

homlokzata alapján felismert egy helyet, ahol száz évvel ezelőtt járt,
akkor is befüvezve? Talán igazad van, Yong, nem tudom. Amúgy sem
hiszem, hogy túl sok értelme lenne most, hogy mindenki tudja, mi a
dolga, kételyt ébreszteni a fiúkban. Lehet, hogy mégiscsak Evans White
az emberünk. De ha valóban hittem volna ebben, soha nem kértem
volna meg Birgittát, hogy vállalja el a csali szerepét. Akkor szerinted ki
az emberünk? Gondolom, úgy teljes a kérdés, hogy ez alkalommal...
Yong nevetett. Valahogy úgy. Harry megdörgölte az állát. Már kétszer
megnyomtam a vészcsengőt, Yong. Ha az ember túl sokszor kiált
farkast, végül senki nem hisz neki. Ezért most teljesen biztosnak kell
lennem a dolgomban. Miért hozzám jöttél ezzel az egésszel, Harry?
Miért nem valamelyik főnöknek mondtad el? Mert te meg tudnál nekem
csinálni egy két dolgot. Fel kellene tenni néhány diszkrét kérdést és meg
kellene szerezni néhány adatot anélkül, hogy házon belül megtudnák.
Senki nem tudhat róla? Tudom, hogy egy kicsit gyanúsan hangzik, és
azzal is tisztában vagyok, hogy neked sokkal több a vesztenivalód, mint
másoknak. De te vagy az egyetlen, aki segíthet nekem, Yong. Mit
mondasz? Yong hosszasan nézte Harryt. Segíteni fog abban, hogy
megtaláld a gyilkost, Harry? kérdezte végül. Nagyon remélem. 18. A terv
és egy séta a parkban Bravo, jelentkezz. A rádió hangszórója pattogni
kezdett. Vétel hallatszott Lebie kiabálása. Mi újság odabenn? Minden
rendben válaszolta Harry. A megvetett ágy szélén ült és Birgitta fotóját
nézte az éjjeliszekrényen. A kép a lány konfirmációján készült. A
túlexponálás miatt nem látszottak a szeplői, s ettől valahogy hihetetlenül
fiatalnak, idegennek és komolynak tűnt a képen. Nem 250

251 festett túlságosan jól. Birgitta azt mondta, hogy ösztönzésképpen

tette ki a fotót a rossz napokra, emlékeztetőül, hogy történjen bármi, a
dolgok végül valahogy mégis továbbmennek. Hol tart az ütemterv?
kiabálta Lebie a konyhából. Birgitta negyedóra múlva végez a munkával.
Az Alburyben épp most teszik fel rá a rádióadót és a mikrofont. Autóval
viszik át a Darlinghurst Roadra? Dehogy. Nem tudhatjuk, hogy White
nincs e már a környéken. Nem hiányzik, hogy észrevegye, amint Birgitta
épp kiszáll az autóból, és gyanút fogjon. Gyalog megy át az Alburyből. A
lépcsőházból Wadkins lépett be a lakásba. Úgy tűnik, minden rendben.
Lenn az átjáróban el tudok rejtőzni az egyik kiszögellés mögött és
egészen az ajtóig követem őket. Végig a lányon lesz a szemünk, ne
aggódjon. Hol bujkál, Holy? Itt vagyok benn, uram. Köszönöm, ezt jó
hallani. A rádió? Lebie? Megvan a kapcsolat, uram. Mindenki a helyén.
Kezdődhet. Harry újra és újra végiggondolta az egészet. Oda vissza,
keresztül kasul. Hosszas vitába bocsátkozott saját magával, de végül
úgy döntött, nem érdekli, ha a lány reménytelenül közhelyesnek vagy
gyerekesnek fogja találni a meglepetését. Kicsomagolta a vörös
vadrózsát, amit magával hozott, és a fotó mellett álló vizespohárba tette.
Egy kicsit elbizonytalanodott. Mi van, ha ez eltereli a lány figyelmét?
Vagy ha Evans White elkezd kérdezősködni, amikor meglátja a rózsát a
lány ágya mellett? Az ujjával óvatosan megérintette a rózsa egyik
tövisét. Nem, Birgitta érteni fogja a bátorítást, a rózsa látványa erőt ad
majd neki. Az órájára pillantott. Nyolc óra. Gyerünk, essünk túl rajta!
kiabált ki a nappaliba. Valami nem stimmelt. A rádió recsegni kezdett a
nappaliban. Harry nem tudta kivenni, mit mond, csak azt tudta, hogy
túlságosan is hosszan szól. Mindenki tisztában volt a feladatával, és ha
minden a terv szerint zajlik, nincs szükség ilyen hosszú üzenetekre. A
francba, a francba, a francba szitkozódott Wadkins. Lebie levette a
fejhallgatóját és Harryhoz fordult. Birgitta nem érkezett meg mondta.
Micsoda? Az Alburyből pontban háromnegyed nyolckor indult el. Onnan
legfeljebb tíz perc alatt a Kings Crossra kellett volna érnie. De már 251

252 huszonöt perc is eltelt. Arról volt szó, hogy egész idő alatt szemmel
tartjátok! Onnantól kezdve, hogy a találkozási pontra ér. Miért kellett
volna... És a mikrofon? Már akkor be volt kapcsolva, amikor elindult.
Elveszítették a kapcsolatot. Egy darabig mindent hallottak, aztán hirtelen
megszűnt a jel. Egyetlen hang sincs. Van egy térképünk? Milyen
útvonalon ment? Harry gyorsan beszélt és halkan. Lebie egy
várostérképet húzott elő a táskájából és odanyújtotta Harrynak. Mi volt
az útvonala? szólt bele Lebie a rádióba. A lehető legegyszerűbb: végig a
Victoria Streeten lefelé. Itt van mondta Harry. Az Oxford Streetről
rákanyarodott a Victoria Streetre, aztán végig a St. Vincent Kórház és a
Green Park mellett a kereszteződésig, ahol a Darlinghurst Road
kezdődik, onnan pedig a Hungry John csak kétszáz méterre fekszik.
Ennél egyszerűbb nem is lehetne! Wadkins a szájához emelte a
mikrofont. Smith, két autó fésülje át a Victoria Streetet, és kerítsék elő a
lányt. Szóljon az Alburyben tartózkodó kollégáknak, hogy ők is
segítsenek. A harmadik kocsi maradjon a Hungry Johnnál, hátha közben
mégis odaér. Siessenek, és lehetőleg ne keltsenek feltűnést. És azonnal
jelentést kérek, amint megtudnak valamit! Wadkins ledobta a rádiót. A
rohadt életbe! Mi a fene folyik itt? Elütötték? Megtámadták, vagy
megerőszakolták? A rohadt életbe! Lebie és Harry egymásra pillantottak.
Mi van, ha White véletlenül pont a Victoria Streeten hajtott végig, és
útközben felszedte a lányt? vetette fel Lebie. Hiszen korábban
találkoztak már az Alburyben, úgyhogy könnyen felismerhette. Az
adókészülék! kiáltott fel hirtelen Harry. Még működnie kell! Bravo, Bravo!
Itt Wadkins. Fogják a lány rádióadójának a jeleit? Igen? Az Albury
irányából? Akkor nem lehet messze. Gyerünk, igyekezzenek! Rendben.
Vége. A három férfi csendben várt. Lebie lopva Harryra pillantott.
Kérdezd meg, hogy látták e White kocsiját kérte Harry. Bravo,
jelentkezz. Itt Lebie. Mi van a fekete Holdennel? Látta valaki? Senki.
Wadkins felpattant és csendben káromkodva járkálni kezdett a
szobában. Harry azóta guggolt, hogy a hálószobából átjött a nappaliba,
és csak most vette észre, hogy teljesen elzsibbadt. A 252
253 rádió megreccsent. Charlie, itt Bravo, jelentkezz! Lebie felkapta a
készüléket. Itt Charlie. Mondd! Itt Stoltz. Megtaláltuk a táskáját az
adókészülékkel és a mikrofonnal a Green Parkban. A lányt viszont
mintha a föld nyelte volna el. Micsoda? kérdezte Harry. Ezeket nem a
testére kellett volna ragasztaniuk? Wadkins dühöngött. Biztosan
elfelejtettem szólni, de azon töprengtünk, hogy mi van akkor, ha White...
közeledni próbál a lányhoz... öhm, megérinti, na, érti. Kikezd vele. Ms
Enquist is azon a véleményen volt, hogy jobb, ha a felszerelés inkább a
táskájába kerül. Harry ekkorra már fel is markolta a zakóját. Hova megy?
kérdezte Wadkins. Az a szemét várt rá mondta Harry. Lehet, hogy már
az Alburytől kezdve követte. Talán még sikoltani sem volt ideje.
Valószínűleg megint valami éterrel átitatott kendőt használt, ahogy Ottó
Rechtnagelnél. A nyílt utcán? kérdezte Lebie szkeptikusan. Dehogy. A
parkban. Odamegyek. Van ott egy ismerősöm. Joseph görcsös
igyekezettel próbálta nyitva tartani a szemét. Olyan részeg volt, hogy
Harry a legszívesebben elsírta volna magát tehetetlenségében. Azt
hittem, hogy smárolnak, Harry. Ezt már negyedszer mondod, Joseph.
Hogy nézett ki a pasas? Hová mentek? Kocsival volt? Mikkevel
gondoltuk is, amikor elvonszolta mellettünk a lányt, hogy szegényke
talán még nálunk is jobban el van ázva. Azt hiszem, Mikke egy kicsit
még irigykedett is rá emiatt, hehehe. Ez itt Mikke. Finnországból jött.
Mikke a szomszédos padon feküdt teljesen kiütve. Joseph, nézz rám!
Nézz rám! Meg kell találnom a lányt. Érted? Az a pasas valószínűleg
egy gyilkos. Próbálom, Harry. Tényleg próbálok visszaemlékezni. A
fenébe is, segíteni szeretnék neked! Joseph összeszorította a szemét és
az öklével a homlokát ütögetve dünnyögött. Olyan pokolian sötét ez a
park, hogy alig láttam valamit. Azt hiszem, az a fickó elég nagydarab
volt. Kövér? Magas? Világos, sötét? Szemüveges, sánta? Szakállas,
kalapos? Joseph a szemét forgatta. Van egy cigid, haver? Tudod, attól
jobban menne a dolog. De a világ összes cigarettája sem lett volna elég
ahhoz, hogy Joseph 253

254 agyából kiszorítsa az alkoholgőzt. Harry odaadta neki a maradék

cigarettáját és megkérte, hogy ha Mikke újra magához tér, faggassa ki,
hátha emlékszik valamire. Nem mintha ettől sokat remélt volna. Éjjel
kettőre járt, amikor Harry visszaért Birgitta lakásába. Lebie a rádió
mellett gubbasztott és együttérző pillantással nézett rá. Gave it a burl,
did ya? No good, ay? 17 Harry egy szót sem értett abból, amit Lebie
kérdezett, de egyetértően rábólintott, és leroskadt egy székre. Mi a
helyzet a kapitányságon? kérdezte Lebie. Harry a cigarettája után
kotorászott, de aztán eszébe jutott, hogy Josephnek adta a dobozt. Elég
nagy a káosz. Wadkins lassan teljesen elveszti az eszét, és most
fejetlen csirkék módjára szirénázva száguldoznak körbe a városban. Az
egyetlen, amit tudnak, hogy White valamikor napközben elhagyta
Nimbint és a négyórás géppel Sydneybe repült. Azóta senki nem látta.
Harry lejmolt egy cigarettát Lebie től és egy darabig szótlanul
dohányoztak. Menj haza és aludj néhány órát, Szergej. Én itt maradok
éjszakára, ha Birgitta mégis felbukkanna. Hagyd bekapcsolva a rádiót,
hogy követni tudjam az eseményeket. Szívesen maradok, Harry. Harry
megrázta a fejét. Menj haza! Hívlak, ha van valami. Lebie egy
baseballsapkát nyomott kopaszra borotvált fejébe. Az ajtóban egy
pillanatra még megtorpant. Megtaláljuk, Harry. Érzem. Komolyan, haver.
Harry ránézett. Nehéz lett volna megmondani, hogy Lebie tényleg el is
hiszi e, amit mond. Amint egyedül maradt, kitárta az ablakot és kibámult
a háztetőkre. Kissé lehűlt a levegő, s a szellő lágyan besodorta a
szobába a város, az emberek és a környék büféiben főzött ételek
szagát. A világ egyik legszebb nyári éjszakája volt a világ egyik legszebb
városában. Felnézett a csillagokra. Végtelen sok apró, pislákoló
fényforrás, ha elég sokáig nézi őket, szinte életre kelnek. Óvatosan
megpróbálta körülírni az érzéseit. Óvatosan, mert nem adhatta át magát
nekik. Most még nem. Először valami jó érzést. Csak egy egészen kicsit,
nehogy elgyengüljön tőle. Birgitta arcát a kezei közt, a szemében bujkáló
nevetést. Azután a rosszak 254

255 következtek. Tudta, hogy egy ideig még távol kell tartania magát
tőlük, de muszáj volt kicsit felmérnie, milyen erővel bírnak. Úgy érezte,
mintha egy tengeralattjáróban ülne valahol nagyon mélyen, a
kétségbeesés és a reménytelenség tengerének fenekén. A víz nyomása
egyre nőtt, be akart törni hozzá, és a tengeralattjáró már minden
eresztékében recsegett. Csak reménykedni tudott abban, hogy az
önuralom állandó gyakorlása most megtérül és segít neki fenntartani a
járművet. Harry azokra a lelkekre gondolt, amelyek csillagokká váltak,
miután a hozzájuk tartozó test meghalt. De hiába kereste, azt a
különleges csillagot nem sikerült megtalálnia. 19. Két beszélgetés egy
gyilkossal, egy kokabura madár és egy álom Harry a baleset után
gyakran megkérdezte magától, hogy ha tehetné, elcserélné e a sorsát.
Elcserélné e a hazugságot, a bűntudatot, a szégyent? Lenne e ő, aki a
kerítésoszlopot meggörbítette a Sørkedalsveien? Aztán egy ünnepélyes
temetés az egyenruhás kollégák és a gyászoló szülők körében, egy kép
a rendőr főkapitányság folyosóján, majd az évek múlásával egy egyre
halványodó, ám kedves emlék. Látszólag értelmetlen és önkínzó kérdés
volt. Harry azonban úgy érezte, hogy a válasz megadja neki a
bizonyosságot, amire ahhoz volt szüksége, hogy újra tudja kezdeni.
Ugyanis nem akart cserélni. Boldog volt, hogy életben maradt. Minden
reggel, amikor a kórházban gyógyszerektől kábán és üres fejjel
felébredt, azt volt az érzése, hogy itt valami szörnyű tévedés van.
Rendszerint beletelt néhány álomittas másodpercbe, mire az emlékezete
beindult és kérlelhetetlenül a tudtára adta, hogy ki ő, hol van, és mi
történt. A következő gondolata mégis mindig az volt, hogy szerencsére
életben van. Hogy még mindig itt van a pályán, nem esett ki a játékból.
Talán ez nem túl sok, de Harry számára abban a helyzetben épp elég
volt. Miután elhagyhatta a kórházat, kapott egy időpontot egy
pszichiáterhez. 255

256 Tulajdonképpen egy kicsit későn jött mondta a pszichiáter. A

tudattalanja már minden bizonnyal eldöntötte, hogyan fogja feldolgozni a
történteket, így ezt már aligha tudjuk befolyásolni. Választhatta például
azt, hogy elfojtja őket. Persze még megpróbálhatjuk rávenni arra, hogy
meggondolja magát, mert az elfojtás nem valami jó megoldás. Harry
csak azt tudta, hogy a tudattalanja szerint jó, hogy életben van és nem
akarta megkockáztatni, hogy a pszichiáter rávegye arra, hogy máshogy
döntsön, ezért ez volt az első és egyben az utolsó alkalom is, hogy
betette a lábát a rendelőjébe. A rákövetkező időkben azt is megtanulta,
hogy pocsék taktika egyszerre harcolni mindennel, ami a fejében van.
Először is, mert nem tudta pontosan, mi van odabenn, és gyakran érezte
úgy, mintha egy olyan szörnyeteggel küzdene, amelyet még soha nem
látott. Másodszor rájött, hogy lényegesen nagyobb esélye van a
győzelemre, ha a háborúját több kisebb ütközetre bontja. Így van ideje
felmérni az ellenfelét, kikémlelni a gyenge pontjait, majd lecsapni és
ártalmatlanná tenni. Valahogy úgy, mint amikor az ember papírt
gyömöszöl egy iratmegsemmisítőbe. Ha túl sokat akar egyszerre
beletenni, a gép pánikba esik, köhögni kezd és végül megadja magát, az
ember pedig kezdheti elölről az egészet. Az egyik kollégájának a barátja,
akit Harry egy vacsorán ismert meg, pszichológus volt. A férfi
furcsálkodva méregette, amikor Harry mesélt neki a módszerről, amivel
az érzéseit próbálja feldolgozni. Háború? kérdezte. Iratmegsemmisítő? A
pszichológus arcán őszinte aggodalom tükröződött. Harry kinyitotta a
szemét. A reggel első fényei bevillantak a függönyök résein. Az órára
hunyorgott. Hat óra. A rádió megreccsent. Itt Delta. Charlie, jelentkezz.
Harry felpattant a kanapéról és felmarkolta az adóvevőt. Delta, itt Holy.
Mi történt? Megtaláltuk Evans White ot. Egy nő névtelen bejelentést tett,
hogy látta a Kings Crosson, úgyhogy odaküldtünk érte három autót.
Behozták, épp kihallgatják. És mit mondott? Egészen addig mindent
tagadott, amíg le nem játszottuk neki a Ms Enquisttel folytatott
telefonbeszélgetését. Ezt követően elmesélte, hogy nyolc óra után
háromszor hajtott el egy fehér Hondával a 256
257 Hungry John előtt. De miután a lány nem volt sehol, feladta, és
hazament a bérelt lakásába. Később elment egy éjszakai klubba, végül
ott bukkantunk rá. Egyébként a nő, akitől a füles származott, utánad
kérdezősködött. Ezt le mertem volna fogadni. Sandrának hívják.
Átkutatták White lakását? Igen, de semmit nem találtunk. Az égvilágon
semmit. Smith pedig azt mondta, hogy tényleg látta a fehér Hondát
háromszor elhajtani a Hungry John előtt. Miért nem a fekete Holdennel
ment, ahogy megbeszélték? White azt mondta, hogy szándékosan
hazudott a telefonban az autóról arra az esetre, ha Ms Enquist esetleg
át akarná verni és netán valami csapda lenne az egész, így viszont
észrevétlenül tehetett néhány kört, hogy felmérje, tiszta e a levegő.
Rendben. Átmegyek magukhoz. Kérem, telefonálják körbe a többieket,
és keltsék fel őket. A többiek két órával ezelőtt mentek haza, Holy.
Egész éjszaka dolgoztak, és Wadkins azt kérte... Teszek rá, mit mondott
Wadkins. Hívja őket! A régi ventilátor visszakerült a tárgyalóba. Nehéz
lett volna megmondani, hogy jót tett e neki a szünet, mindenesetre teli
torokból protestált, amiért visszarendelték a jól megérdemelt nyugdíjból.
A megbeszélés véget ért, Harry azonban ott maradt a tárgyalóban. Az
inge hónalján nagy, nedves folt díszelgett, előtte az asztalon egy telefon
állt. Lehunyt szemmel néhány mondatot mormolt maga elé, azután
felemelte a kagylót és beütögette a számot. Igen? Itt Harry Holy. Harry!
Örülök, hogy a vasárnap ellenére ilyen kora reggel talpon vagy. Derék
szokás. Már vártam a hívásodat. Egyedül vagy? Igen. Egy másodpercig
a vonal mindkét végén csak a lélegzés hallatszott. Rájöttél, ugye? Igen,
egy ideje tudom, hogy te lehetsz az. Szép munka, Harry. Most pedig
azért hívtál, mert van nálam valami, amit vissza akarsz kapni, így van?
Így van. Harry letörölte az izzadságot az arcáról. És minden bizonnyal
azt is megérted, hogy magammal kellett hoznom, ugye, Harry? Nem.
Nem értem meg. 257

258 Ugyan már, Harry, nem vagy te olyan ostoba fickó. Amikor a

fülembe jutott, hogy valaki kutatgatni kezdett, rögtön tudtam, hogy csak
te lehetsz az. Viszont a te jól felfogott érdekedben bízom benne, hogy
elég okos voltál és nem járt el a szád. Ugye? Nem szóltam róla
senkinek. Ez esetben van még rá esély, hogy viszontlásd a vörös hajú
barátnődet. Hogy csináltad? Hogyan fogtad el? Tudtam, hogy mikor ér
véget a munkaideje. Az Albury előtt vártam az autómban, és amikor
elindult, követtem. Amikor bement a parkba, arra gondoltam, hogy
valakinek figyelmeztetnie kellene, hogy ilyen kései órán nem tanácsos
arrafelé sétálgatni. Ezért kiugrottam a kocsiból, és utána futottam.
Szippantott néhányat a kendőből, ami nálam volt, majd besegítettem az
autóba. Ezek szerint nem vette észre a lány táskájába rejtett
műszereket, gondolta Harry. Mit akarsz, mit tegyek? Idegesnek tűnsz,
Harry. Nyugalom. Nem kérek sokat. A te munkád az, hogy elkapd a
gyilkosokat, én pedig pontosan erre akarlak kérni. Hogy végezd a
munkád. Birgitta ugyanis elmesélte nekem, hogy a fő gyanúsítottatok
egy díler, bizonyos Evans White. Ártatlan vagy sem, ő és a hasonszőrű
társai több embert ölnek meg évente, mint én az egész életem során. Az
pedig már tényleg valami, hehehe. De nem hinném, hogy ezt
részletekbe menően ki kellene fejtenem neked. Mindössze szeretném,
ha gondoskodnál arról, hogy Evans White ot elítéljék azokért a
bűncselekményekért, amelyeket elkövetett. És az enyéim közül is
néhányért. Az talán elég bizonyíték lesz, ha White lakásában találnak
némi vért és bőrfoszlányt, ami Inger Holtertől származik, nem? Végül is
ismered a törvényszéki orvost, ő esetleg szerezhetne neked
bizonyítékként felhasználható anyagot, amit aztán elhelyezhetsz a
helyszínen, mit gondolsz? Hehe. Csak vicceltem, Harry. És mi lenne, ha
én gondoskodnék neked bizonyítékról? Mi van, ha valahol pedánsan
szortírozva, műanyag zacskókban őrzöm az egyes áldozatok vérét,
bőrdarabkáit és egy két hajszálát? Csak a biztonság kedvéért, hiszen az
ember sosem tudhatja, nem lesz e szüksége rájuk ahhoz, hogy egy kis
zavart keltsen, hehehe. Harry szorosan markolta a telefonkagylót.
Gondolkodni próbált. A férfinak nyilvánvalóan fogalma sincs arról, hogy
a rendőrség tud 258

259 Birgitta elrablásáról, és hogy a feltételezett gyilkos személyét

illetően megváltozott a véleményük. Vagyis Birgitta nem árulta el neki,
hogy tegnap este épp a rendőrség felügyelete alatt készült találkozóra
Evans White tal. Ezek szerint a pasas anélkül, hogy tisztában lett volna
vele, egy tucat rendőr orra előtt kaparintotta meg a lányt! A hang
kizökkentette a gondolataiból: Csábító lehetőség, nem igaz, Harry?
Hogy pont egy gyilkos segítsen rács mögé juttatni a társadalom egy
másik ellenségét. Nos, azt javaslom, maradjunk kapcsolatban. Van...
mondjuk, negyvennyolc órád arra, hogy letartóztasd. Azt akarom, hogy a
kedd esti híradó beszámoljon az örvendetes fordulatról. Addig pedig
megígérem neked, hogy egy úriembertől elvárható maximális tisztelettel
fogok bánni a vörös hajúval. De ha a jó hír elmarad, félek, nem fogja
megérni a szerdát. Viszont eseménydús kedd estét ígérhetek neki. Harry
letette a kagylót. A ventilátor egyre csúnyább csörömpöléssel
méltatlankodott. A kezére pillantott. Egy kicsit remegett. Mit gondol,
uram? A széles hát, ami egész idő alatt moccanatlanul szobrozott a
tábla előtt, most megmozdult. Azt, hogy el kell kapnunk ezt a rohadékot
válaszolta McCormack. De mielőtt a többiek visszaérnének, Harry,
mondja el, miből jött rá, hogy ő az! Hogy őszinte legyek, uram, nem volt
túl sok minden, amiből rájöhettem volna. Ez is csak egy volt a számtalan
teória közül, ami végigfutott az agyamon, és eleinte magam is teljesen
elrugaszkodottnak találtam. Aztán a temetés után Jim Connolly, Andrew
egykori bokszolótársa hozott vissza a városba, akinek a felesége a
megismerkedésük idején cirkuszi artista volt. Jim elmesélte, hogy
kapcsolatuk hajnalán egy éven keresztül udvarolt a nőnek folyamatosan,
mire az beadta a derekát. Először nem is foglalkoztam ezzel, amíg
szöget nem ütött a fejembe a gondolat, hogy mi van, ha Jim szó szerint
értette a dolgot, vagyis ha valóban minden nap látták egymást a
választottjával egy éven át. Azután eszembe jutott az is, hogy a Jim
Chivers egy hatalmas sátorban tartotta a mérkőzéseket, amikor Andrew
val Lithgow ban láttuk őket, és hogy egy vidámpark is volt mellettük.
Ezért megkértem 259

260 Yongot, hogy hívja fel a Jim Chivers ügynökét és nézzen utána a

dolognak. És stimmelt. Amikor a bokszcsapat turnén volt, szinte mindig
vele tartott egy utazó cirkusz vagy vidámpark is. Yong ma reggelre
megkapta a korábbi turnék állomásainak listáját, és mint kiderült, a
vidámparknak, ami a Jim Chivers turnéit az utóbbi években kísérte, nem
sokkal ezelöttig saját cirkuszi csoportja is volt. Mégpedig Ottó
Rechtnagelé. Értem. Vagyis a Jim Chivers bokszolói is a helyszínen
voltak az adott időpontokban. De a csapatból többen is ismerték Andrew
t, nem? Andrew viszont csak egyvalakit mutatott be közülük, nekem
pedig rá kellett volna jönnöm, hogy nem amiatt a vakvágánynak
bizonyult nemi erőszak miatt akart Lihtgow ba utazni velem. Andrew a
fiaként tekintett erre az emberre. Annyi hasonló dolgon mentek keresztül
és olyan szoros volt a közöttük lévő kapocs, hogy talán ő volt az
egyetlen a föld kerekén, akivel a lelenc Andrew Kensington valóban
valamiféle rokonságot érzett. És bár Andrew soha nem adta jelét, hogy
szorosabb kapcsolat fűzné a népéhez, én mégis azt hiszem, hogy
Toowoombát azért szerette jobban, mint bárki mást, mert egy vérből
valók voltak. És ezért nem tudta ő maga megállítani. Az erkölcsi érzéke
éles ellentétbe került a népe iránt érzett lojalitásával és a Toowoomba
iránti szeretetével. Kegyetlen konfliktus lehetett. Olyan megoldást kellett
találnia, ami megmenti attól, hogy úgyszólván el kelljen pusztítania a
saját fiát. Ezért volt szüksége rám, egy kívülállóra, akit a cél felé
irányíthatott. Toowoomba? Toowoomba. Andrew rájött, hogy ő áll a
gyilkosságok mögött. De az is lehetséges, hogy az elkeseredett,
megbántott szerető, Ottó Rechtnagel mondta el neki az igazat, miután
Toowoomba elhagyta. Andrew nak talán sikerült meggyőznie Ottót arról,
hogy ne forduljon a rendőrséghez, és cserébe megígérte neki, hogy úgy
oldja meg az ügyet, hogy ők ketten nem fognak belekeveredni. De azt
hiszem, Ottó ekkor már nagyon közel járt ahhoz, hogy összeroppanjon.
Jó oka volt rá, hogy félteni kezdje az életét, miután világossá vált a
számára, hogy Toowoombának aligha van szüksége egy volt szeretőre,
aki bármikor leleplezheti. Toowoomba tudta, hogy Ottó kapcsolatba
lépett velem, és hogy ez azzal fenyeget, hogy 260

261 hamarosan vége a játéknak. Ezért úgy döntött, hogy az előadás

alatt megöli Ottót. Mivel a társulat korábban is nagyjából ugyanezzel a
műsorral utazott, Toowoomba pontosan tudta, hogy az előadás mely
pontján kell lecsapnia. De miért nem a lakásában ölte meg Ottót? Hiszen
kulcsa is volt hozzá. Ugyanezen töprengtem én is. Harry tétovázott.
McCormack sürgetni kezdte. Ugyan, Harry, annyi mindent feltálalt már itt
nekem, egy két elmélet ide vagy oda már tényleg nem számít.
Hiúságból. Hogy micsoda? Toowoomba nemcsak pszichopata, hanem
végtelenül hiú is. Ezt pedig nem szabad alábecsülni. Míg a szexuális
indíttatású gyilkosságai olyan mintát követtek, ami kényszeres
cselekedetekkel magyarázható, addig a bohócgyilkosság valami
egészen más volt: egy teljesen racionális, szükségszerü emberölés.
Ennél a bűnténynél megszabadult a többi gyilkosságot meghatározó
pszichózisaitól. Itt volt a lehetőség, hogy valami valóban látványos
dolgot alkothasson, hogy feltegye a koronát az életművére. És mi
tagadás, sikerült neki: a bohócgyilkosságra még akkor is emlékezni
fognak, mikor a meggyilkolt lányokat már rég elfelejtették. Értem.
Andrew pedig azért lépett le a kórházból, hogy megállítsa a rendőrséget,
amikor rájött, hogy Ottót le akarják tartóztatni? Én inkább úgy sejtem,
hogy egyenesen Ottó lakására ment, hogy beszéljen vele, felkészítse őt
a letartóztatásra és hogy a lelkére kösse, mennyire fontos, hogy tartsa a
száját Toowoombáról, nehogy ők ketten még jobban belekeveredjenek
az ügybe. Meg akarta nyugtatni, hogy Toowoombát el fogják kapni, csak
még egy kis időre van szüksége, hogy a terve sikerüljön. Pontosabban,
hogy nekem van szükségem még egy kis időre. De valami félrecsúszott.
És fogalmam sincs róla, hogy mi lehet az. De hogy végül Toowoomba
küldte a másvilágra Andrew t, abban egy percig sem kételkedem.
Hogyhogy? Intuíció. Valamint egy apróság. Micsoda? Amikor Andrew
nál voltam a kórházban, azt mondta, hogy Toowoomba másnap készül
hozzá látogatóba. És? A St. Etienne Kórházban még mielőtt a
recepcióig eljutnának, minden látogatót felírnak. Megkértem Yongot,
hogy hívja fel a kórházat, és mint kiderült, egyetlen Andrew hoz tartó
látogatót vagy neki szóló telefonhívást nem jegyeztek be azután, hogy
én ott jártam. Attól tartok, nem tudom követni, Harry. Ha valami közbejött
volna 261

262 neki, Toowoomba egészen biztosan felhívta volna Andrew t, hogy

lemondja a látogatást. Mivel ezt nem tette meg, kizárt, hogy azelőtt
megtudhatta volna, hogy Andrew nincs már a kórházban, hogy a
recepcióhoz eljutott volna. Vagyis be kellett volna, hogy jegyezzék a
nevét a látogatói naplóba. Kivéve... Kivéve, ha előző este ő volt az, aki
megölte Andrew t. Harry széttárta a karját. Az ember nem látogat meg
olyasvalakit, akiről tudja, hogy már nincs ott, uram. Nagyon hosszú
vasárnapnak néztek elébe. A fenébe, pedig már eddig is épp elég
hosszú volt, gondolta Harry. A tárgyalóban gubbasztottak felgyürt
ingujjakkal és próbáltak zseniálisak lenni. Szóval, a mobilján hívta fel
összegezte Wadkins. Vagyis maga szerint nincs a lakásán? Harry
megrázta a fejét. A pasas nagyon óvatos. Egész biztos, hogy valahová
máshová vitte Birgittát. Viszont lehet, hogy találnánk valamit nála, amiből
esetleg kiderülhet, hogy hol rejtette el vetette fel Lebie. Nem! jelentette ki
Harry határozottan. Ha rájön, hogy a lakásán jártunk, tudni fogja, hogy
eljárt a szám, és elintézi Birgittát. De ahhoz előbb értelemszerűen haza
kell mennie, mi pedig ott várjuk teljes készenlétben és őrizetbe vesszük
mondta Lebie. És mi van akkor, ha ez neki is eszébe jut és úgy intézi,
hogy anélkül is meg tudja ölni Birgittát, hogy fizikai valójában a
helyszínen lenne? replikázott Harry. Mondjuk megkötözi valahol, de nem
lesz hajlandó elárulni, hogy hol. Körbepillantott. Lehet, hogy a lány egy
ketyegő bombán ül, amit egy bizonyos időn belül hatástalanítani kell,
különben a levegőbe röpíti? Állj! csapott az asztalra Wadkins. Lassan
már egy képregény szintjére jutunk! Gondolkodjunk már reálisan, ne
kezdjük a pasast hirtelen bombaszakértőnek képzelni, csak mert megölt
néhány lányt! Az idő viszont telik, úgyhogy nem ülhetünk tovább a
babérjainkon. Nekem nem tűnik olyan rossz ötletnek, hogy tegyünk egy
látogatást Toowoomba lakásában. És egészen biztos vagyok benne,
hogy sikerül csapdát állítanunk neki, amibe szépen belesétál majd, ha
haza próbál menni. Ez a pasas nem hülye! csattant fel Harry. Komolyan
ennyire nehéz felfogni, hogy ezzel Birgitta életét kockáztatjuk? Wadkins
megcsóválta a fejét. 262

263 Sajnálom, Holy, de attól tartok, hogy az elrabolt hölgyhöz fűződő

viszonya némileg elhomályosítja a józan ítélőképességét. Azt tesszük,
amit mondtam. A délutáni napfény megcsillant a Victoria Street fái
között. Az egyik szomszédos pad háttámláján egy apró kokabura madár
melegítette hangszálait az esti koncertre. Biztosan furcsának találod,
hogy az emberek képesek ilyen jókedvűen jönni menni mondta Joseph.
Hogy jelenleg, miközben épp a strandról, az állatkertből vagy a
nagymamától tartanak hazafelé, máson sem jár az eszük, csak a
vasárnapi ebéden. Személyes sértésnek érzed, ahogyan a nap a fák
lombjaival játszik, miközben te legszívesebben sírnál nyomorúságodban.
Mit mondhatnék neked, Harry, barátom? Az élet már csak ilyen. A
vasárnapi sült pedig vár, nincs mese. Harry a nap felé hunyorgott. Lehet,
hogy éhes vagy megsérült. De a legrosszabb a tudat, hogy biztosan
borzasztóan fél. Nagyon jó feleség lesz belőle, ha kiállja a próbát
mondta Joseph, és visszafüttyögött a kokaburának. Harry kérdő
tekintettel nézett rá, de Joseph teljesen józannak tűnt. Mondta is, hogy a
vasárnap a pihenőnapja. Régen a bennszülött nőknek három próbát
kellett kiállniuk az esküvőjük előtt adta meg a magyarázatot Joseph.
Először is, a lánynak le kellett tudnia győzni az éhségét. Két napon
keresztül kellett segédkeznie a vadászatban és halászatban úgy, hogy
közben egy falatot sem ehetett. Azután egy tábortűz mellett találta
magát egyedül, egy szaftos kengurusült vagy valami egyéb finomság
mellett. De még ekkor is uralkodnia kellett a mohóságán és csak annyit
ehetett belőle, hogy elég étel maradjon a többiek számára is.
Gyerekkoromban ez nálunk is így volt jegyezte meg Harry. Viselkedni
kellett az asztalnál. De azt hiszem, mára kiment a divatból. A második a
fájdalom elviselésének próbája volt. Joseph vadul gesztikulált. Tűket
döftek az orrába meg az arcába, és különféle jeleket karcoltak a bőrébe.
Na és? A lányok ezért ma egy vagyont fizetnek mondta Harry. Fogd már
be, Harry. Aztán amikor a tűz ellobbant, néhány faágat szórtak a
parázsra, neki pedig rá kellett feküdnie. De a harmadik próba volt a
legnehezebb. A félelem? 263

264 Eltaláltad. Miután lement a nap, a törzs tagjai a tábortűz köré

gyűltek, és az öregek mindenféle hajmeresztő rémtörténeteket meséltek
a lánynak szellemekről és muldarpéról, az ördögök ördögéről. Amikor
ezzel végeztek, elküldték a lányt aludni távol a többiektől, esetleg az
ősök sírjai mellé, aztán az éjszaka leple alatt fehérre mázolt arccal vagy
félelmetes maszkokat viselve odalopóztak... Nem vitték egy kicsit
túlzásba? Gondolom, már e nélkül is eléggé......és rémisztő hangokat
hallattak. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, Harry, de pocsék
hallgatóság vagy. Joseph sértődött képet vágott. Harry megdörgölte az
arcát. Tudom mondta némi hallgatás után. Ne haragudj, Joseph. Azért
jöttem ide, hogy egy kicsit hangosan gondolkodhassak és hogy
megnézzem, nem hagyott e mégis valami nyomot maga után, ami arra
utalhat, hogy hová vitte Birgittát. De egyszerűen nem jutok előrébb, és
pillanatnyilag te vagy itt az egyetlen, akin kitölthetem a frusztrációmat.
Ez most biztosan úgy hangzott, mintha cinikus, érzéketlen seggfej
lennék. Nem, inkább úgy hangzott, mintha azt vetted volna a fejedbe,
hogy egyedül kell megküzdened az egész világgal válaszolta Joseph.
De ha néha nem ereszted le a karod a védekezéshez, akkor hamar el
fog fáradni a csapkodásban. Harry elmosolyodott. Egészen biztos vagy
benne, hogy nem volt egy bátyád? Joseph elnevette magát. Sajnos, az
anyámat már nem kérdezhetem meg erről, de szerintem említette volna.
Komolyan mondom, teljesen olyan, mintha testvérek lennétek. Mondtad
már néhányszor, Harry. Lehet, hogy aludnod kellene egy kicsit. Joe arca
felderült, amikor Harry belépett a Springfield Lodge ajtaján. Gyönyörű
délutánunk van, nem igaz, Mr Holy? Megjegyzem, ma ragyogóan néz ki.
Van itt egy csomag magának. A férfi egy szürke papírba göngyölt
csomagot emelt ki a pult alól, amin nagy betűkkel a Harry Holy felirat állt.
Kitől van? kérdezte Harry meglepődve. Nem tudom. Egy taxisofőr hozta
néhány órával ezelőtt. Harry az ágyán ülve kicsomagolta a papírból a
benne rejtőző dobozt, és kinyitotta. Már akkor sejtette, kitől származhat,
amikor Joe átadta 264

265 neki, de a doboz tartalma minden további kételyt eloszlatott, ugyanis

hat darab, felcímkézett kis műanyag csövet tartalmazott. Kivette az
egyiket. A címkén Inger Holter halálának a dátuma és a
szeméremszőrzet felirat szerepelt. Nem kellett túl sok fantázia ahhoz,
hogy kitalálja, a többi cső is hasonló dolgokat tartalmaz: vért,
hajszálakat, ruhafoszlányokat. Fél órával később telefoncsörgésre
ébredt. Megkaptad a csomagot, amit küldtem neked, Harry? Gondoltam,
mihamarabb hozzájuk szeretnél jutni. Toowoomba. Szolgálatára, uram.
Hehehe. Megkaptam. Feltételezem, a tartalma Inger Holtertől származik.
Kíváncsivá tettél, Toowoomba. Hogy ölted meg? Nem volt nagy
boszorkányság válaszolta készségesen Toowoomba. Már már
túlságosan is egyszerű volt. Épp az egyik barátnőm lakásán voltam,
amikor késő este becsengetett. Vagyis Ottó egy barátnő volt? Harrynak
már a nyelve hegyén volt a kérdés, de még idejében visszafogta magát.
Inger ételmaradékot hozott a barátnőm kutyájának. Jobban mondva a
néhai barátnőmének. Akit mellesleg hiába vártam egész álló este, ő
szokásához híven megint a városban töltötte az estét. Harry tisztán
hallotta, hogy a férfi hangja élesebb lett. Nem volt így túlságosan
kockázatos a dolog? kérdezte Harry. Mi van, ha valaki tudja, hogy a lány
épp a... öhm, barátnőd lakásához tart? Dehogy, direkt rákérdeztem
felelte Toowoomba. Rákérdeztél? hitetlenkedett Harry. Az emberek
hihetetlenül naivak tudnak lenni. Gyorsabban jár a nyelvük, mit az eszük.
Ha biztonságban érzik magukat, akkor azt hiszik, már nem is kell
gondolkodniuk. Inger pont ilyen édes, ártatlan lány volt. Nem, senki sem
tudja, hogy itt vagyok. Miért? Hehe. Úgy éreztem magam, mint a farkas
a Piroskáról szóló mesében. Úgyhogy elmagyaráztam neki, hogy a
lehető legjobbkor jött. Most mondtam volna azt neki, hogy épp
alkalmatlan a látogatása? Hehehe. A folytatást is akarod hallani? Harry
szívesen végighallgatta volna a folytatást. A legszívesebben mindent
végighallgatott volna, a legapróbb részletekig, hogy milyen volt
Toowoomba gyerekkorában, mikor ölt először, hogy miért nem voltak
állandó rituáléi, miért volt az, hogy néha csak 265
266 megerőszakolta a nőket, hogy hogyan érezte magát a gyilkosságok
után, és hogy más sorozatgyilkosokhoz hasonlóan ő is lehangolt lett e
az extázist követően, mert már megint nem volt tökéletes a dolog, nem
olyan volt, amilyennek megálmodta, eltervezte. Tudni akarta, hányan
voltak, mikor és hol, a módszereket és az eszközöket. És meg akarta
érteni az indítékot is, a szenvedélyt, ennek az egész őrültségnek a
mozgatórugóját. De nem ment, képtelen volt rá. Most nem. Ebben a
pillanatban hidegen hagyta, hogy Ingert azelőtt erőszakolta e meg, hogy
meggyilkolta, vagy csak utána, hogy a gyilkosság bosszú volt e azért,
mert Ottó egyedül hagyta, hogy megmosdatta e a lányt utána, és hogy a
lakásban ölte meg, vagy a kocsiban. Nem akarta tudni, hogy a lány
könyörgött e neki, sírt e vagy el kerekedett e a szeme a rémülettől,
amikor rájött, hogy meg fog halni. Nem akarta tudni, mert nem sikerült
volna megakadályoznia, hogy ne Birgitta arca kússzon Ingeré helyébe.
És az elszívta volna minden erejét. Honnan tudtad, hogy hol lakom?
kérdezte Harry, inkább csak hogy mondjon valamit, és meg ne
szakadjon a beszélgetés. Ugyan már, Harry! Csak nem kezdesz
elfáradni? Te magad mesélted el, amikor a legutóbb együtt lógtunk.
Tényleg, jó kis este volt. Milyen figyelmetlen vagyok, amikor reggel
beszéltünk, el is felejtettem megemlíteni. Figyelj csak, Toowoomba...
Komolyan elgondolkodtam rajta, Harry, hogy miért hívtál fel aznap este
azzal, hogy segítsek neked. Attól eltekintve, hogy egy kicsit helyre kellett
rakni azt a két szmokingos kokszbajnokot abban az éjszakai klubban.
Nem mondom, mókás volt, de tényleg csak azért voltunk ott, hogy
köszönetet mondj annak a stricinek a különleges bánásmódért? Lehet,
hogy nem vagyok túl jó emberismerő, Harry, de nekem valahogy nem áll
össze ez az egész. Egy gyilkossági ügy kellős közepén vagy, mégis
ilyen kicsiségekre fecsérled az időt és az energiát, csak mert egy
éjszakai klubban nem bántak veled túl kesztyűs kézzel? Nos... Igen,
Harry? Nem csak erről volt szó. A lány, akit a Centennial Parkban
találtunk, történetesen abban a klubban dolgozott, és azt feltételeztem,
hogy aki megölte, talán ott 266

267 volt a klubban aznap este, majd megvárta a hátsó bejáratnál, és

amikor hazaindult, követni kezdte. Látni akartam, hogyan reagálsz,
amikor rájössz, hogy melyik bárba megyünk. És mivel elég szembeötlő
jelenség vagy, meg akartalak mutatni Mongabinak is, hogy megtudjam,
látott e téged azon az estén. És nem jártál szerencsével? Nem.
Feltételezem, nem jártál ott. Toowoomba elnevette magát. Fogalmam
sem volt róla, hogy a lány sztriptíztáncosnő mondta. Csak láttam, hogy
bemegy a parkba és gondoltam, nem ártana, ha valaki felvilágosítaná,
hogy milyen veszélyes ez ilyen késői órán. És megmutatná neki, mi
történhet vele. Nos, akkor az ügy meg is oldódott jegyezte meg Harry
szárazon. Kár, hogy ennek rajtad kívül senki más nem örülhet mondta
Toowoomba. Harry úgy döntött, mindent egy lapra tesz fel. Mivel
úgysincs más, aki örülhet neki, akár azt is elmesélhetnéd, hogy mi
történt Andrew val Ottó Rechtnagel lakásában. Mert az a bizonyos
barátnő Ottó volt, nem igaz? A vonal másik végén csend lett. Nem
akarod inkább azt tudni, hogy van Birgitta? Nem válaszolta Harry, és
kényszerítette magát, hogy ne beszéljen se túl gyorsan, se túl
hangosan. Azt mondtad, hogy úriemberként fogsz bánni vele. Én
megbízom benned. Remélem, nem azzal próbálkozol, hogy lelkiismeret
furdalást ébressz bennem, Harry. Az én esetemben ezzel nem mégy
semmire. Pszichopata vagyok. Meglep, hogy tudok róla? Toowoomba
halkan nevetett. Ijesztő, nem igaz? Nekünk pszichopatáknak valójában
nem kellene tudnunk erről. De én egész idő alatt tudtam. És tudta Ottó
is. Ahogy azt is, hogy néha meg kell büntetnem őket. De nem volt képes
tovább tartani a száját. Kitálalt Andrew nak, ezért mielőtt minden
összeomlott volna, cselekednem kellett. Azon a délutánon, amikor
Ottónak előadása volt a St. George s Theatre ben, elmentem a lakására,
hogy eltávolítsak mindent, amit kapcsolatba lehetett volna hozni velem
fotókat, ajándékokat, leveleket, minden ilyesmit. Aztán hirtelen valaki
becsöngetett. Óvatosan kikukucskáltam a hálószoba ablakán és
elképedve láttam, hogy Andrew az. Először arra gondoltam, hogy nem
nyitok ajtót. De aztán világossá vált a számomra, hogy az eredeti
tervemet így aligha tudom már kivitelezni. Ami az lett volna, hogy
másnap meglátogatom Andrew t a kórházban és titokban
megajándékozom 267

268 egy teáskanállal, egy öngyújtóval, egy fecskendővel, valamint egy

kis zacskónyival a hőn áhított mocskából, némileg feldúsítva a saját házi
keverékemmel. Egy halálos koktéllal. Így is mondhatjuk. És miért voltál
olyan biztos benne, hogy be fogja adni magának? Hiszen tisztában volt
azzal, hogy gyilkos vagy. Arról viszont fogalma sem volt, hogy én is
tudom, hogy tudja. Ugye, tudsz követni, Harry? Nem tudta, hogy Ottó
elárulta magát. Ezenkívül egy drogos, akinek kezdődő elvonási tünetei
vannak, hajlandó bizonyos mértékű kockázatot vállalni. Például
megbízni valakiben, akiről azt hiszi, hogy apaként tekint rá. De ezen már
igazán nincs értelme tovább tépelődni. Andrew tehát lelépett a
kórházból, és ott állt a kertkapuban. Te pedig végül úgy döntöttél, hogy
mégis beengeded a lakásba. Tudod te, milyen elképesztően gyorsan tud
dolgozni az emberi elme, Harry? Tudtad, hogy az álmunkban látott
hosszú, szövevényes történetek, amelyekről azt hisszük, hogy az egész
éjszakát betöltötték, a valóságban néhány másodperc alatt játszódnak
le? Nos, nagyjából ugyanilyen gyorsan formálódott meg a terv a
fejemben. Hirtelen belém hasított, hogy egyáltalán nem lehetetlen úgy
rendezni a dolgokat, mintha Andrew Kensington állt volna az egész
mögött. Esküszöm neked, hogy egészen addig soha nem gondoltam
erre! Úgyhogy megnyomtam a kapunyitó gombot és az ajtó mögé bújva
vártam a kendőmmel... Az éterrel átitatott kendővel. Azután szorosan
egy székhez kötöztem Andrewt, elővettem a felszerelésemet és
beadtam neki azt a kevéske heroint, ami még nála volt, hogy biztos
legyek abban, hogy nyugton marad, amíg visszaérek a színházból. A
visszaúton újabb adag drogot vásároltam, hogy az utolsó esténk tényleg
jó legyen. Mit mondjak, végül tényleg sikerült teljesen elszállnunk, és
amikor eljöttem a lakásból, Andrew a nappaliban lógott. Megint ez a halk
nevetés. Harry minden erejével arra koncentrált, hogy egyenletesen és
nyugodtan vegye a levegőt. Annyira félt, mint azelőtt még soha. Hogy
értetted azt, hogy meg kellett büntetned őket? Tessék? Az előbb azt
mondtad, hogy meg kellett büntetni őket. 268

269 Ja, hogy azt. Nos, mint te is tudod, a pszichopaták gyakran

paranoidok vagy egyéb kényszerképzetektől szenvednek. Az én
életfeladatom, vagy ha úgy tetszik kényszerképzetem az, hogy bosszút
kell állnom a népemért. Azzal, hogy fehér nőket erőszakolsz meg?
Gyermektelen fehér nőket. Gyermektelen? képedt el Harry. Ez hát a
közös vonás az áldozatokban, amire ők nem jöttek rá. Végül is miért tűnt
volna fel nekik? Teljesen normális, hogy az ilyen fiatal nők még nem
szültek. Persze. Tényleg nem esett le? Terra nullius, Harry! Amikor
idejöttetek, tulajdon nélkülieknek neveztetek bennünket, csak mert nem
vetettünk magot a földbe. Aztán elvettétek tőlünk a földünket, majd a
szemünk láttára megerőszakoltátok és megöltétek. Toowoombának nem
kellett hangosan beszélnie. A szavainak így is elég nagy súlya volt. Nos,
a ti gyermektelen nőitek az én terra nulliusom, Harry. Senki nem
termékenyítette meg, vagyis senki nem birtokolta őket. Én csupán a
fehér ember saját logikáját követem és azt teszem, amit ő. De hát te
magad is kényszerképzetnek nevezed, Toowoomba! Te is tudod,
mennyire beteg ez az egész. Igen, persze, hogy beteg. De betegnek
lenni teljesen normális dolog, Harry. A kényszerképzeteket pedig nem
szabad alábecsülni. Azok minden kultúrában fontos szerepet játszanak.
Vegyük például a tiédet. A kereszténységben egészen nyíltan beszélnek
arról, hogy milyen nehéz hinni, és hogy olykor a legjobb és
legistenfélőbb lelkészeket is kétségek kínozzák. De hát a kétség nem
pontosan annak a beismerése, hogy a hit, ami szerint élni szeretnénk,
egy kényszerképzet, egy olyan csalóka elképzelésekből alkotott
rendszer, ami ellen a józan eszünk minden erejével tiltakozik? Az ember
ennek ellenére nem szívesen adja fel a kényszerképzeteit, Harry Hiszen
lehet, hogy a szivárvány másik végén jutalom várja. Harry hanyatt dőlt
az ágyon. Megpróbált nem Birgittára gondolni és arra, hogy a lánynak
nincs gyermeke. Honnan tudtad, hogy nem volt gyerekük? hallotta saját
rekedt hangját. Megkérdeztem tőlük. 269

270 Mi... Néhányan azt válaszolták, hogy van, mert azt hitték, akkor
megkímélem őket. Harminc másodpercet kaptak arra, hogy
bebizonyítsák. Ha engem kérdezel, egy anya, aki nem hord magával
fotót a gyerekéről, az nem is igazi szülő. Harry nyelt egyet. És miért a
szőkék? Valójában ez nem volt kőbe vésve. Csak annak a lehetőségét
minimalizálta, hogy a saját népem vére folyjon az ereikben. Harry
próbálta elhessegetni a szeme elől Birgitta tejfehér bőrének a képét.
Toowoomba halkan nevetett. Megértem, hogy sok mindent szeretnél
tudni, Harry, de a mobiltelefon nem olcsó mulatság, és a hozzám
hasonló idealistákat nem veti fel a pénz. Tudod, mit kell tenned. És azt
is, hogy mit nem. Azzal le is tette. Időközben bealkonyodott, és a szoba
szürkeségbe burkolózott. Az ajtó alatt egy csótány tapogatózó csápja
bukkant elő, ellenőrizte, tiszta e a levegő. Harry magára húzta a takarót
és összegömbölyödött. Az ablak előtt egy magányos kokabura
belekezdett esti koncertjébe, a Kings Cross pedig már az újabb,
végeláthatatlan éjszakára készülődött. Harry Kristinről álmodott. Lehet,
hogy csak néhány másodpercnyi agymunkába került, de miután az álom
egy fél életet felölelt, nincs kizárva, hogy mégis tovább tartott. A lány
Harry zöld köntösét viselte, végigsimított a haján és arra kérte, hogy
kísérje el. Harry megkérdezte tőle, hogy hová akar menni, de Kristin
addigra már a nyitott erkélyajtóban állt a függöny lebegő szárnyai között,
Harry pedig a hátsó udvarban játszó gyerekek lármájától nem hallotta,
mit válaszol. A nap annyira elvakította, hogy a lány alakja szinte
egészen eltűnt a szeme elől. Felkelt az ágyból és közelebb ment, hogy
hallja, amit a lány mond, de Kristin nevetve kiszaladt az erkélyre,
felmászott a korlátra és ellebegett, mint valami zöld léggömb. Lassan a
háztetők fölé emelkedett, és közben egyre csak kiabált: Mindenki jöjjön!
Mindenki jöjjön! Harry később az összes ismerősét körbeloholta, hogy
megtudja, hol lesz a buli, de azok vagy nem tudták, vagy már elindultak
otthonról. Azután elment a Frognerbadba, de mivel nem volt nála elég
pénz, át kellett másznia a kerítésen. 270

271 A kerítés túlsó oldalán észrevette, hogy megsérült. A vére vörös

nyomot hagyott a fűben, a csempén és a tízmétereshez felvezető
lépcsőfokokon. Odafenn nem volt senki, úgyhogy hanyatt feküdt és az
eget bámulta, miközben a vércseppek nedves koppanását hallgatta,
ahogy leérnek a medence szélére. Odafenn a távolban, a nap közelében
mintha egy lebegő, zöld alakot látott volna. A kezét távcső módjára a
szeme elé emelte, és hirtelen egészen tisztán látta a lányt. Nagyon szép
volt. Szinte áttetsző. Valami csattanásra riadt fel, ami akár egy
pisztolylövés is lehetett. Aztán csak feküdt, és az esőt és a Kings Cross
zúgását hallgatta. Egy kis idő múlva visszaaludt. Újra Kristinről álmodott,
úgy tűnt, egész éjjel. Csak éppen a lánynak néha vörös volt a haja és
svédül beszélt. 20. Egy számítógép, a Lady Bay és a mobiltelefonok
működése Reggel kilenc. Lebie az ajtóhoz támasztotta a homlokát és
behunyta a szemét. Két, fegyvert szorongató, golyóálló mellényt viselő
rendőrtiszt állt mellette, akik feszült figyelemmel követték a ténykedését.
Wadkins, Yong és Harry mögöttük álltak a lépcsőn. Megvan mondta
Lebie, és óvatosan kihúzta az álkulcsot a zárból. Ne felejtsék el, hogy ha
a lakás üres, semmihez nem nyúlhatnak! suttogta Wadkins a két
tisztnek. Lebie az ajtókeret mellé húzódva kitárta az ajtót, a két
rendőrtiszt pedig, fegyverüket előírásszerűen két kézzel markolva,
benyomult a lakásba. Biztos, hogy nincs odabenn riasztó? suttogta
Harry. A város összes biztonsági szolgálatát ellenőriztük, de a lakást
sehol nem regisztrálták válaszolta Wadkins. Csitt, mi ez a hang?
kérdezte Yong. De a többiek hiába hegyezték a fülüket, nem hallottak
semmi különöset. Ennyit a bombaszakértőről szóló elméletről jegyezte
meg Wadkins szárazon. A bejárati ajtóban felbukkant az egyik 271

272 rendőrtiszt. Tiszta jelentette. Megkönnyebbült sóhajjal bementek a

lakásba. Lebie fel akarta kapcsolni az előszobában a villanyt, de nem
működött. Különös mondta, majd a kicsi, ám tiszta és rendezett
nappaliban lévő kapcsolóhoz lépett, de azt is hiába nyomogatta. Biztos
kiment a biztosíték. Nem baj legyintett Wadkins. Villany nélkül is van
elég fény a kereséshez. Harry, magáé a konyha, Lebie é a fürdőszoba.
Yong? Yong már egy számítógépet méregetett, ami a nappali ablaka
előtt állt egy asztalon. Valami azt súgja, hogy... mondta. Lebie, fogj egy
zseblámpát és vess egy pillantást a biztosítékokra az előszobában.
Lebie kiment, majd kisvártatva felgyulladt a villany és a számítógép is
életre kelt. A francba mondta Lebie, amikor visszatért. Egy huzal volt a
biztosíték köré tekerve, előbb ki kellett szabadítanom. A huzal a bejárati
ajtóig vezet. Ezek szerint a biztosítékot a zárhoz kötötték, vagyis, amikor
kinyitottuk az ajtót, lecsapta az áramot. A zaj, amit odakint hallottunk, a
számítógép ventilátorának a hangja volt, amikor a gép lekapcsolta
magát magyarázta Yong a billentyűzetet nyomkodva. Szerencsére van a
gépen gyors visszaállítás funkció, úgyhogy meg tudjuk nézni, melyik
program volt megnyitva, amikor kikapcsolt. A képernyőn egy kékes
árnyalatú földgömb bukkant elő, a hangszóróból pedig rövid, vidám
dallam hangzott fel. Ezt nem hittem volna! fakadt ki Yong. Ez a pasas
tényleg egy minden hájjal megkent gazember! Látjátok ezt? bökött a
képernyő egyik ikonjára. Yong, az ég szerelmére, hadd ne töltsük már
ezzel a drága időt mondta Wadkins. Uram, kölcsönvehetem egy percre a
mobilját? A kis kínai választ sem várva elmarta Wadkins Nokiáját. Mi az
itteni telefonszám? Harry felolvasta a számítógép mellett lévő telefonról
a számot Yongnak, aki beütögette Wadkins mobiljába. A telefon
megcsörrenésével egy időben a számítógép felzúgott, egy ablak kinyílt
és teljes képernyőre ugrott. Pszt! mondta Yong. Néhány másodperccel
később rövid sípoló hang hallatszott. Yong villámgyorsan megszakította
a hívást. Wadkins homloka mély 272

273 ráncokba gyűrődött. Esetleg megosztaná velünk, hogy mi az eget

művel, Yong? Uram, attól tartok, hogy Toowoomba mégiscsak kiépített
egy riasztórendszert, amit mi sikeresen működésbe is hoztunk. Fejtse ki
bővebben! Wadkins türelme láthatólag a végéhez közeledett. Látja az
ablakot, ami felugrott a képernyőre? Egy teljesen átlagos üzenetrögzítő
program, amit egy modemen keresztül a telefonhoz kapcsoltak. Mielőtt
Toowoomba elindul itthonról, ezen a mikrofonon keresztül rámondja az
üdvözlő üzenetét a számítógépre. Amikor valaki telefonál, a program
aktiválja magát, lejátssza Toowoomba üzenetét, majd a sípszó után,
amit az imént hallottak, a telefonáló üzenetet hagyhat a számítógépen.
Köszönöm, Yong, tudom, hogy működik az üzenetrögzítő. Hol itt a
probléma? Uram, az előbbi hívásomkor hallott bármilyen üdvözlő
szöveget a sípszó előtt? Nem... Ez azért történt, mert az üdvözlő
szöveget anélkül táplálták be, hogy eltárolták volna. Wadkinsnak
derengeni kezdett a dolog. Ezzel azt akarja mondani, hogy amikor
elment az áram és a számítógép kikapcsolt, az üdvözlő szöveg eltűnt?
Így van, uram Yong arcán, bár ez enyhén szólva nem illett a helyzethez,
ragyogó mosoly terült szét. Toowoomba számára pedig ez a vészjelzés,
uram. Vagyis ez maga a katasztrófa, gondolta Harry. Szóval ha
Toowoomba idetelefonál, és meghallja, hogy eltűnt az üdvözlő szöveg
az üzenetrögzítőről, azonnal tudni fogja, hogy betörtek a lakásába. És
nyilván azzal is tisztában lesz, hogy csak mi lehettünk. A szoba
elcsendesedett. És anélkül nem is fog felbukkanni, hogy előtte ide ne
telefonálna tette hozzá Lebie. A francba, a francba, a francba! dühöngött
Wadkins. Akár perceken belül is jelentkezhet mondta Harry. Időt kell
nyernünk. Valami javaslat? Nos szólalt meg Yong. Beszélhetnénk a
telefontársasággal, hogy helyezzék üzemen kívül a számot és tegyenek
be helyette egy hibaüzenetet. És mi van, ha felhívja a telefontársaságot?
Kábelszakadás a környéken folyó... öhm, földmunkák miatt. Ez nem
hangzik túl meggyőzően. Különben is elég, ha ellenőrzi, hogy a
szomszédok telefonvonala él e mondta Lebie. Akkor az 273

274 egész környéken üzemen kívül kell helyeztetni a vonalakat

jelentette ki Harry. Meg tudja oldani, Wadkins? Uram? Wadkins a feje
búbját vakargatta. A rohadt életbe! Ekkora káoszt... Uram, sürgős lenne!
A fenébe is! Adja a telefonomat, Yong. Ez McCormack hatásköre.
Akárhogyan is, nem tudjuk egy egész városnegyed telefonvonalát a
világ végezetéig blokkolni. Máris el kell kezdenünk gondolkodni a
következő lépésen! A picsába! Fél tizenkettő. Semmi mondta Wadkins
lemondóan. Itt az égvilágon semmi nincs! Nos, azt azért mégsem
várhattuk, hogy egy darab papíron meghagyja nekünk, hogy hová
rejtette Birgittát jegyezte meg Harry. Lebie a fejét rázva lépett ki a
hálóból. Yong, aki a pincét és a padlást kutatta át, szintén üres kézzel
jött vissza. Leültek a nappaliban. Azért ez egy kissé különös szólalt meg
Harry. Ha kölcsönösen átkutattuk volna egymás lakását, egészen
biztosan találtunk volna valamit. Egy érdekesnek tűnő levelet, egy
elrejtett pornólapot, egy régi barátnő fotóját, egy foltot a lepedőn, bármit.
Ez a pasas viszont sorozatgyilkos, és ehhez képest nem találunk
semmit, ami arra utalna, hogy élete is van. Még soha nem láttam ennyire
rendes legénylakást mondta Lebie. Hihetetlen vágta rá Yong. Szinte már
ijesztő. Mi az, amin átsiklunk? töprengett Harry a plafonra meredve.
Mindent végignéztünk mondta Wadkins. Ha van is bármilyen nyom, az
biztosan nem itt lesz. A pasas gyakorlatilag semmit nem csinál itt
azonkívül, hogy eszik, alszik, tévét néz, szarik és üzeneteket hagy a
számítógépén. Igaza van szakította félbe Harry. A sorozatgyilkos
Toowoomba nem itt lakik. Ebben a lakásban egy teljesen normális fickó
él, akinek nincs félnivalója, s akinek bárki belenézhet a kártyáiba. De mi
van a másikkal? Lehet, hogy van egy másik hely is? Egy másik lakás?
Egy nyaraló? Semmi olyasmi, ami a neve alatt volna nyilvántartva
mondta Yong. Utánanéztem, mielőtt idejöttünk volna. Wadkins telefonja
megszólalt. McCormack volt az, aki beszélt a telefontársasággal. Az
indoklásra, hogy emberélet forog kockán, azt a választ kapta, hogy
akkor is emberéletekről lehet szó, ha a negyed lakóinak esetleg 274

275 mentőt kéne hívniuk. Végül a polgármester közbenjárásával mégis

sikerült elérnie, hogy a környéken este hétig szüneteltessék a
szolgáltatást. Akkor akár rá is gyújthatunk idebenn közölte Lebie, egy
vékony szivarkát varázsolva elő. Összehamuzzuk a szőnyeget és
hagyunk néhány lábnyomot a folyosón. Van valakinél tűz? Harry egy
doboz gyufát húzott elő a zsebéből és tüzet adott neki. Majd egyre
növekvő érdeklődéssel kezdte nézegetni a gyufásskatulyát. Tudjátok, mi
a különleges ebben a gyufában? kérdezte. A többiek közömbösen
megrázták a fejüket. Itt az áll, hogy vízálló. Mindenkinek, aki a tengeren
vagy a hegyekben időzik. Van bármelyikőtöknek vízálló gyufája? Újabb
fej rázás következett. Lehet, hogy tévedek, de szerintem az ilyesmit csak
speciális üzletekben lehet kapni, és drágább is, mint a normál gyufa,
nem? A többiek a vállukat vonogatták. Mindenesetre érdekes. Még soha
nem hallottam róla mondta Lebie. Wadkins alaposabban szemügyre
vette a dobozt. A sógorom mintha ilyet tartana a hajóján mondta.
Toowoombától kaptam a dobozt mondta Harry. A temetésen. A beálló
csendben Yong halkan megköszörülte a torkát. A folyosón van egy
vitorlást ábrázoló kép mondta tétován. Egy óra. Köszönöm a segítséget,
Liz mondta Yong a mobiltelefonba, majd letette. Megvan! A Lady Bay
jachtkikötőben áll, egy bizonyos Gert van Hoos nevére bejegyezve. Oké
mondta Wadkins. Yong itt marad a két tiszttel arra az esetre, ha
Toowoomba felbukkanna. Mi pedig azonnal indulunk. Lebie Toyotája
elégedett zúgással repesztett végig a gyér forgalmú New South Head
Roadon. Nem kérünk erősítést, uram? kérdezte Lebie. Ha ott is van,
három embernek elégnek kell lennie mondta Wadkins. Yong szerint
nincs fegyverviselési engedélye, és egyébként sem tűnik olyan típusnak,
aki lőfegyverrel kezdene hadonászni. Harry képtelen volt tovább
uralkodni magán. És ezt melyik megérzése súgja, uram? Az, amelyik azt
diktálta, hogy jó 275

276 ötlet betörni a lakásába? Vagy az, amelyik szerint jobb helyen van a
rádiókészülék Birgitta táskájában, mint a testén? Holy, én... Csak
érdeklődtem, uram. Amennyiben a maga megérzéseire hagyatkozunk,
akkor az eddigiekből kiindulva, hamarosan egy puskacsővel fogunk
farkasszemet nézni. Nem mintha... Harry észrevette, hogy túlságosan
felemelte a hangját, és gyorsan elhallgatott. Ne most, csitítgatta magát.
Ne most. Aztán lényegesen halkabban fejezte be a megkezdett
mondatot. Nem mintha ellenemre lenne, hogy teleszórjam ólommal.
Wadkins inkább nem mondott semmit, csak savanyú képpel bámult
kifelé az ablakon, miközben csendben suhantak tovább. Harry a
visszapillantó tükörben elcsípte Lebie óvatos, kifürkészhetetlen
mosolyát. Fél kettő. A Lady Bay Beach mutatott előre Lebie.
Megjegyzem, találó név. Ugyanis ez itt Sydney első számú homokos
strandja. Úgy döntöttek, hogy az autót a kerítésen kívül hagyják.
Átvágtak a füvön és a kis jachtkikötő felé vették az irányt, ahol a hajók
árbocai szorosan egymás mellett sorjáztak a keskeny úszómóló két
oldalán. A terület bejáratánál egy álmos őr üldögélt kifakult, kék
egyeningben. A férfi azonnal feléledt, ahogy Wadkins az orra alá dugta
az igazolványát, és elmagyarázta nekik, merre találják Gert van Hoos
hajóját. Van valaki a fedélzeten? kérdezte Harry. Nem tudok róla
válaszolta az őr. Persze ilyenkor nyáron nehezebb követni az
eseményeket, de szerintem a napokban nem járt senki a hajón. És azt
megelőzően? Ha jól emlékszem, Mr van Hoos szombaton késő este itt
volt. Közvetlenül a víz mellett szokott leparkolni. Aztán még az éjszaka
folyamán távozott is. Azóta tehát senki nem járt a hajón? kérdezte
Wadkins. Az én műszakom alatt nem. Hoos egyedül volt? Amennyire
emlékszem, igen. Esetleg felvitt valamit a fedélzetre? 276

277 Cipekedett? Biztosan, de nem emlékszem. A legtöbben folyton

pakolásznak valamit. Le tudná nekünk írni Mr van Hoos külsejét?
kérdezte Harry. Az őr a fejét vakarta. Nem, nem igazán. Hogyhogy nem?
kérdezte Wadkins meglepett arccal. Az őr körbepillantott. Hogy teljesen
őszinte legyek, nekem az összes őslakos egyformának tűnik. A kora
délutáni nap megcsillant a kikötő nyugodt vizén, de valamivel távolabb,
nagy, súlyos hullámok csapódtak a parthoz. Harry lassan lépkedett az
imbolygó mólón. A képen lévő hajó oldalára pingált regisztrációs szám
és név alapján viszonylag könnyen rábukkantak a vitorlásra. A szemmel
láthatólag gondosan karbantartott Adelaide nem tartozott a nagy hajók
közé. Yong elmagyarázta nekik, hogy a segédmotorral rendelkező
vitorlásokat csak egy bizonyos méret fölött kötelező regisztrálni, ezért
tulajdonképpen elég nagy szerencséjük volt. Akkora, hogy Harrynak az a
balsejtelme támadt, hogy ezzel a végére is értek. A gondolattól, hogy
Birgitta talán a hajó fedélzetén van, a szíve heves dübörgésbe kezdett.
Wadkins intett Lebie nek, hogy ő lépjen elsőként a fedélzetre. Harry
kibiztosította a pisztolyát és a kabinajtóra célzott, miközben Lebie
óvatosan átlépett a hajóra. Wadkins azonban szerencsétlen módon
megbotlott a horgonykötélben, így hangos dobbanással érkezett a tatra.
Megtorpantak, és lélegzetüket visszafojtva hallgatózni kezdtek, de
szélzúgáson és vízcsobogáson kívül semmit nem hallottak. A szalon és
a tatkabin bejáratán is lakat lógott. Lebie elővette az álkulcsokat,
munkához látott, és néhány percen belül sikerrel is járt. A szalon ajtaja
kitárult. Harry mászott be elsőként, majd leguggolt és előre tartott
pisztollyal várt, amíg az őt követő Wadkins elhúzta a függönyöket.
Egyszerű, de ízlésesen berendezett hajó volt. A szalon mahagóniból
készült, de ezt leszámítva nem volt egyéb fényűzés. Az asztalon egy
széthajtott térkép feküdt. A falon egy fiatal bokszoló képe lógott. Birgitta!
kiáltotta Harry. Birgitta! Wadkins megérintette a vállát. Nincs itt állapította
meg Lebie, miután az utolsó szögig 277

278 átfésülték a hajót. Wadkins épp a tatfedélzet egyik ülése alatt nyíló

tárolóba dugta a fejét. Talán itt volt mondta Harry a tengert bámulva. A
szél felélénkült, és a távolban a hullámok csúcsát fehér hab koronázta.
Hívjuk a nyombiztosítókat, és majd meglátjuk, mit találnak egyenesedett
fel Wadkins. Viszont ez alighanem azt jelenti, hogy van még egy
búvóhelye. Vagy hogy... kezdte Harry. Ne beszéljen ostobaságokat,
Harry! Elrejtette valahol, csak arra kell rájönnünk, hogy hol. Harry leült.
Lebie megpróbált rágyújtani egy újabb szivarkára, de a szél már annyira
fújt, hogy néhány próbálkozás után letett róla. És most mit csinálunk?
kérdezte. Először is el kell tűnnünk a hajóról mondta Wadkins. Ha netán
idejön, már az útról meglát bennünket. Felálltak, visszazárták az ajtókat,
Wadkins pedig okulva a korábbiakból, magasra emelt lábbal lépte át a
horgonykötelet, nehogy orra essen benne. Lebie megtorpant. Mi az?
kérdezte tőle Harry. Nos válaszolta Lebie. Én nem tudok túl sokat a
hajókról, de ezt így szokták csinálni? Mit? Akkor is kivetik a horgonyt,
amikor a hajó mindkét vége ki van kötve? Egymásra bámultak. Gyerünk,
szedjük ki! mondta Harry. Három óra. Végigrobogtak az úton. Az égen
felhők száguldottak keresztül, az út szélén álló fák megrázkódtak és
utánuk integettek. A fü elfeküdt a viharos szélben, a rádió pedig halkan
sistergett. A nap megfakult és sötét árnyak suhantak át a tenger fölött.
Harry a hátsó ülésen ült, és semmit nem érzékelt a körülöttük támadt
viharból. Csak a nyálkás, zöld kötelet látta, amint lassan kiemelkedik a
tengerből. A kötélről a vízbe hulló vízcseppek úgy csillogtak, mintha
kristálydarabkák volnának, odalenn a mélyben pedig egy fehér kontúr
rajzolódott ki lassan, ahogy erőlködve egyre feljebb húzták a kötelet. Az
egyik nyári szünetben az apja elvitte csónakázni és fogtak egy óriás
laposhalat. Fehér volt és olyan elképesztően nagy, hogy Harry nak
egészen kiszáradt a szája és a keze remegni kezdett az izgalomtól.
Amikor a zsákmánnyal beállítottak a konyhába, anyja és 278

279 nagyanyja lelkendezve csapták össze a kezüket és azonnal

nekiláttak, hogy nagy, csillogó késeikkel feldarabolják a hideg, véres
halat. A nyár további részében Harry a csónakban vergődő óriási,
kidülledő szemű halról álmodott, aki meredten bámult a sokktól, mintha
képtelen lenne elhinni, hogy hamarosan meg fog halni. Karácsonykor
aztán nagy, kocsonyás darabok kerültek belőle a tányérokra, és az apja
büszkén elevenítette fel, hogyan fogta ki Harry az óriást az Isfjord ból.
És milyen jó, meglett az új karácsonyi menü mondta anya. De az ételnek
halál és bomlásíze volt, Harry pedig keserű könnyekkel a szemében és
dühösen állt fel asztaltól. Most pedig egy száguldó autó hátsó ülésén ül,
és egyre csak saját magát látja, ahogy a vízbe mered, arra a halványan
derengő valamire, ami úgy nézett ki, mint egy szakállas medúza, s ami a
kötél minden rándulásánál szétterítette hosszú, vörös tapogatóit, mintha
el akarna úszni onnan. Amikor elérte a víz felszínét, legyező alakban
széttárta karjait, mintha csak el akarta volna rejteni a fehér, meztelen
testet maga alatt. A horgonykötél rá volt hurkolva a nyakra, és az
élettelen test valahogy idegennek tűnt Harry számára. Aztán a hátára
fordították, Harryt pedig ismerős érzés dermesztette meg. Az a pillantás
volt. Arról a nyárról. Egy megtört szem, amiben egy utolsó kérdés
tükröződött döbbenten: Ez minden? Valóban így lesz vége? Az élet és a
halál tényleg ennyire banális? Ő az? kérdezte Wadkins, Harry pedig
nemmel felelt. Amikor Wadkins megismételte a kérdést, Harry pillantása
a lány kiálló lapockájára esett, a vörösen feszülő bőrön húzódó fehér
csíkra, amit a bikini felső része hagyott. Leégett válaszolta meglepetten.
Megkért, hogy kenjem be a hátát. Azt mondta, hogy megbízik bennem,
de leégett. Wadkins megállt előtte, és Harry vállára tette a kezét. Nem a
maga hibája, Harry. Hallja? Ez így is, úgy is megtörtént volna. Nem
maga tehet róla. Érzékelhetően sötétebb lett, a hatalmas
eukaliptuszfákat heves széllökések cibálták, amitől úgy néztek ki, mintha
életre keltek volna és megpróbálnának kiszabadulni a földből. A gyíkok
énekelnek szólalt meg hirtelen Harry a hátsó ülésen. Ez volt az első
szava, amióta beültek az autóba. Wadkins 279

280 hátrafordult, Lebie pedig a visszapillantó tükörből nézett rá. Harry

megköszörülte a torkát. Andrew mesélte egyszer. A gyíkok és a gyíkok
családjába tartozó emberek esőt és vihart tudtak kerekíteni az
énekükkel. Azt is mondta, hogy a Nagy Árvizet a gyíkok családja idézte
elő, hogy beleveszejtsék a kacsacsőrü emlősöket. Énekeltek és közben
kovakéseikkel véresre vagdosták magukat. Harry halványan
elmosolyodott. Szinte az összes kacsacsőrü emlős elpusztult. De
néhány túlélte. Tudtátok, hogy csinálták? Megtanultak a víz alatt
lélegezni. Az első kövér esőcseppek már remegve kapaszkodtak a
szélvédőn. Nincs sok időnk mondta Harry. Toowoomba hamarosan
rájön, hogy a nyomában vagyunk, és akkor gyorsabban tűnik majd el,
mint egy patkány az odújában. Én vagyok az egyetlen, aki kapcsolatban
áll vele, és most mindenki azon töri a fejét, hogy képes leszek e rá. Mit
mondhatnék erre? Azt hiszem, szerettem ezt a lányt. Wadkins
döbbenten bámult, Lebie pedig lassan bólintott. De úgy döntöttem, hogy
megtanulok a víz alatt lélegezni. Fél négy volt, és a tárgyalóban senki
nem vett tudomást a ventilátor siránkozásáról. Oké, tudjuk, ki az
emberünk mondta Harry. Ő viszont azt hiszi, hogy a rendőrségnek
fogalma sincs róla. Alighanem azt képzeli, hogy ebben a pillanatban épp
Evans White ellen próbálok bizonyítékokat gyártani. De attól tartok, ez a
helyzet már nem tartható fenn túl sokáig. Korlátozott az idő, ameddig a
lakása körüli háztömb telefonvonalát blokkolni tudjuk, és minél tovább
tart ez az állítólagos hiba, annál gyanúsabb lesz neki az egész. A
lakásában ott tartózkodik néhány kolléga arra az esetre, ha netán mégis
felbukkanna, a hajónál szintén. De én biztos vagyok benne, hogy
túlságosan óvatos ő ahhoz, hogy valami hülyeséget csináljon. Elég
valószínű, hogy az éjszaka folyamán rájön majd, hogy a lakásában
jártunk. Csak két lehetőségünk van. Teljes riadót fújunk, nyilvános
körözést adunk ki ellene, bemutatjuk a tévében és reménykedünk, hogy
elkapjuk, mielőtt végképp köddé válik. Ez ellen a változat ellen az szól,
hogy aki ilyen rafinált riasztórendszert épített ki a lakásában, az nyilván
a továbbiakat is alaposan végiggondolta. Ahogy megpillantja magát a
tévében, nagy valószínűséggel nyomtalanul felszívódik. Vagyis a másik
280

281 lehetőségünk, hogy azt a kevéske időt, amink még a telefonvonal

helyreállításáig hátra van, és amíg még viszonylag biztonságban érzi
magát, arra használjuk fel, hogy elkapjuk. Én arra szavazok, hogy
kapjuk el mondta Lebie. Hogy kapjuk el? dörmögte Wadkins. Jelzem,
egy többmilliós nagyvárosban vagyunk, és a leghalványabb fogalmunk
sincs arról, hol lehet. Még csak abban sem lehetünk biztosak, hogy
Sydneyben van! Nos mondta Harry. Az elmúlt másfél órában egészen
biztosan Sydneyben volt. Micsoda? Ezzel azt akarja mondani, hogy
megfigyelés alatt tartják? Yong? adta át Harry a szót. A mobiltelefon!
vágott bele a kínai, mintha csak arra kérték volna, hogy olvassa fel a
fogalmazását az osztály előtt. A kommunikáció úgynevezett
bázisállomásokon keresztül zajlik, amik jeleket küldenek és fogadnak. A
telefontársaság utána tud nézni, hogy az egyes bázisállomások mely
előfizetők jelzéseit fogadják. Ezeknek a bázisállomásoknak a
hatótávolsága cirka egy mérföld. A jól lefedett környékeken egy
telefonkészüléket rendszerint több bázisállomás is érzékel egyszerre.
Nagyjából úgy, mint a rádióadók. Vagyis, amikor használjuk a telefont, a
telefontársaság meg tudja mondani, hogy egymérföldes körzeten belül
hol tartózkodunk. Amennyiben a jelet egyszerre két bázisállomás is
érzékeli, akkor ez a terület arra a zónára csökken, ahol a két állomás
hatósugara fedi egymást. Ha három bázisállomás fogja, akkor a terület
még tovább csökken és így tovább. Ebben a pillanatban a
telefontársaság három munkatársával vagyunk kapcsolatban, akiknek
nincs más dolguk, mint a Toowoomba telefonjáról beérkező jelzések
követése. Be tudunk kapcsolni a tárgyalóba egy közvetlen vonalat, hogy
semmit ne szalasszunk el. Eddig két bázisállomásról kaptunk szimultán
jelzéseket, amelyeknek közös hatósugara lefedi a teljes belvárost, a
kikötőt és fél Woolloomooloot. A jó hír viszont az, hogy a pasas
mozgásban van tette hozzá. Most már csak egy kis szerencse kéne
mondta Harry. Abban reménykedünk, hogy egész kicsire leszűkíthetjük
a vadászterületet, ha olyan jelet kapunk, amit három vagy több
bázisállomás fed le egyszerre. Ha ez sikerül, az összes civil járművel
kivonulunk az adott környékre, és lehet rá némi esélyünk, hogy
megtaláljuk. Wadkins meglehetősen szkeptikusnak 281

282 tűnt. Vagyis most és az elmúlt másfél órában beszélt valakivel, és

mind a két alkalommal Sydneyben lévő bázisállomások fogták a
jelzéseit. foglalta össze. És most annak vagyunk kiszolgáltatva, hogy
használja e még a hülye telefonját. És mi van, ha nem? Mi nem tudjuk
felhívni? vetette fel Lebie. Ez az! kiáltotta Wadkins, és vörös foltok
gyúltak az arcán. Hatalmas ötlet! Minden negyedórában felhívjuk, és hol
telefonos ébresztőszolgálatnak, hol az ördög öreganyjának adjuk ki
magunkat! Csak hogy biztosan a tudomására hozzuk, hogy nem
tanácsos a mobiltelefonját használnia. Nem kell használnia a telefonját
mondta Yong. Akkor ho... Elég, ha a készülék be van kapcsolva mondta
Harry. Toowoomba szemmel láthatólag nincs tisztában azzal, hogy amíg
nem kapcsolja ki a mobiltelefonját, az minden félórában automatikusan
jelzést bocsát ki. Hogy jelezze, fogadóképes állapotban van. Ezeket a
jelzéseket a bázisállomások ugyanúgy regisztrálják, mint a
beszélgetéseket. Akkor... Akkor csak be kell kapcsolni azt a bizonyos
közvetlen vonalat, be kell készíteni egy kávét, majd leülni a fenekünkre
és reménykedni. 21. Egy jó fül, egy balegyenes és három lövés A
kihangosított telefonon egy fémes hang jelentkezett: A hármas és a
négyes bázisállomáson vettük a jelzését. Yong a táblára fellógatott
Sydney térképre mutatott, amin számokkal jelölt körök jelezték az egyes
bázisállomások által lefedett területeket. Pyrmont, Glene és Balmain egy
része. A pokolba is! fakadt ki Wadkins. Ez túl nagy terület. Menynyi az
idő? Hazatelefonált már? Hat óra van válaszolta Lebie. Az elmúlt órában
kétszer is megpróbálta felhívni a lakását. Nemsokára gyanút fog mondta
McCormack, és újra felállt. Még nem mondta Harry halkan. Az utóbbi két
órában némán és mozdulatlanul ült leghátul a falnál. Mi a helyzet az
időjárással? kérdezte Wadkins. 282

283 A hírek szerint egyre rosszabb lesz válaszolta Lebie. Éjszaka

erősödik a vihar, és orkán erejű széllökések várhatóak. A percek egyre
csak teltek. Yong újabb adag kávéért indult. Halló! A hang a telefonból
jelentkezett. Wadkins felpattant. Igen? Az előfizető az imént
beszélgetést kezdeményezett. A hármas, a négyes és a hetes
bázisállomás fogadta a telefonja jelzését. Várjunk csak! Wadkins a
térképhez fordult. Az Pyrmont egy része és Darling Harbour, igaz? Így
van. A fenébe! Ha a kilences vagy a tízes is fogta volna, most meglenne!
Amennyiben nem mozog tette hozzá McCormack. Kit hívott? A
ügyfélszolgálatunkat felelte a fémes hang Azt akarta tudni, mi a gond az
otthoni vonalával. A francba, a francba! Wadkins feje rákvörös volt. Le
fog lépni! Riadót kell fújnunk! Teljes kivonulás! Fogja be! A szoba
elnémult. Elnézést a tiszteletlenségért, uram mondta Harry. De azt
javaslom, várjuk meg a következő jelet, mielőtt elkapkodnánk a dolgot.
Wadkins kidülledt szemmel bámult Harryra. Holynak igaza van mondta
McCormack. Üljön le, Wadkins. Az otthoni telefonja egy órán belül újra
működni fog. Vagyis egy, legfeljebb két jelzés van hátra addig, amíg
Toowoomba rájön, hogy hiba van a kréta körül. Bár Pyrmont és Darling
Harbour nem olyan nagy kiterjedésű terület, de bent vannak a
központban és rengeteg ember jár arrafelé ebben az időpontban. Ha
odaküldenénk egy rakás autót, az csak óriási káoszhoz vezetne, amiben
Toowoomba pillanatok alatt felszívódna. Úgyhogy várunk. Fél hét után
tíz perccel újabb jelentés érkezett: A jelet továbbra is a hármas, a
négyes és a hetes bázisállomások fogadták. Wadkins felnyögött.
Köszönöm mondta Harry, és kinyomta a kihangosítót. Ugyanaz a terület,
mint legutóbb, vagyis akár abban is reménykedhetünk, hogy lecövekelt.
Hol lehet? A térkép köré sereglettek. Lehet, hogy edz vetette fel Lebie.
Kiváló ötlet! vélte McCormack. Van a környéken bokszterem? Tudja
valaki, hogy hol edz a pasas? Azonnal utánanézek, uram. Yong már el is
tűnt az ajtóban. Egyéb javaslat? A környék tele van
turistalátványosságokkal, amelyek egész este nyitva vannak mondta
Lebie. Lehet, hogy a Kínai kertben van. Ebben a rémes 283

284 időben kizárt, hogy a szabadban tartózkodna ellenkezett

McCormack. Yong a fejét rázva tért vissza. Felhívtam az edzőjét.
Először semmit nem akart mondani, de aztán közöltem, hogy a
rendőrségtől keresem. Toowoomba edzőterme odakint van Bondi
Junctionban. Hát, ez remek! füstölgött Wadkins. Szerinted mégis mennyi
időbe fog telni, amíg az edző kikeresi Toowoomba mobilszámát és
megkérdezi a pasast, hogy mi a fenét akar tőle a rendőrség?
Felforrósodott a helyzet mondta Harry. Felhívom Toowoombát. Hogy
megkérdezze tőle, hogy hol van? ékelődött Wadkins. És hogy lássuk, mi
történik bólintott Harry, és felmarkolta a telefonkagylót. Lebie, indítsd a
felvevőt és mindenki fogja be a száját! A szoba elnémult. Lebie vetett
egy pillantást a régi felvevőkészülékre, majd felemelte a hüvelykujját.
Harry nyelt egyet. Az ujjai zsibbadtan ütögették be a számot.
Toowoomba a harmadik csöngetésre jelentkezett. Halló? A háttér...
Harry visszafojtott lélegzettel szorította a kagylóhoz a fülét. Embereket
hallott. Ki az? kérdezte Toowoomba halkan. Hirtelen zaj hallatszott, amit
örömteli gyerekzsivaj követett. Azután meghallotta Toowoomba mély,
nyugodt nevetését. Nahát, te vagy az, Harry? Vicces, hogy pont most
hívsz, ugyanis éppen te jártál a fejemben. Úgy tűnik, valami gond van az
otthoni telefonommal, és azon töprengtem, hogy van e esetleg valami
közöd hozzá. De remélem, tévedek. Harry? Újabb zaj. Harry minden
erejét összeszedve koncentrált, de nem sikerült felismernie, mi lehet az.
Nyugtalanít, hogy nem válaszolsz, Harry. Kifejezetten aggasztónak
találom. Nem tudom, mit akarsz, de lehet, hogy jobb lesz, ha
kikapcsolom a telefonomat. Te vagy az, Harry? Próbálsz a nyomomra
akadni? Az a hang... A pokolba! kiáltotta Harry. Letette. Lezökkent az
egyik székre. Toowoomba tudta, hogy én vagyok az. Hogy a fenébe
csinálta? Tekerjük vissza a felvételt mondta McCormack. És hívják ide
Marguezt. Yong elszaladt, a többiek pedig elkezdték visszahallgatni a
felvételt. Harry önkéntelenül megborzongott, amikor meghallotta
Toowoomba hangját a hangszóróból. 284

285 Mindenesetre annyi kiderült, hogy nyilvános helyen van szögezte le

Wadkins. Mi lehet ez a csattanás? Hallgassák csak, gyerekhangok!
Talán egy vidámpark? Tekerjük vissza és hallgassuk meg még egyszer
javasolta McCormack. Ki az? ismételte meg Toowoomba, amit az a
bizonyos zaj és gyermekkiabálás követett. Mi lehet...? kezdte Wadkins.
Vízcsobbanás hallatszott az ajtó felől. Odafordultak. Harry egy fekete
fürtökkel keretezett, kicsi, barna fejet pillantott meg, keskeny szakállal és
apró, ám annál vastagabb szemüveggel. A kis fej egy hatalmas testen
ült, amit mintha biciklipumpával fújtak volna pattanásig. Jesus Marguez,
a testület legkiválóbb füle mutatta be McCormack. És még csak nem is
vak. Csak majdnem mormolta Marguez, és megigazította a szemüvegét.
Hadd halljam, mi ez! Lebie újra lejátszotta a felvételt. Marguez csukott
szemmel hallgatta. Zárt tér. Téglafalak. És üveg. A zajokat nem tompítja
el semmi, nincs se szőnyeg, se függöny. Emberek, fiatalok, mindkét
nemből, valószínűleg kisgyerekes családok. Hogy tudja mindezt ebből a
kis zajból megállapítani? kérdezte Wadkins gyanakodva. Marguez
felsóhajtott. Nyilván hozzá volt szokva a szkepticizmushoz. Van
fogalmuk róla, milyen fantasztikus műszer a fül? kérdezte. Több mint
egymillió különböző frekvenciát képes észlelni. Több mint egymilliót. Egy
adott zaj pedig akár több tucat különböző frekvenciából is
összetevődhet. Ez több tízmillió lehetőséget jelent. A többi csak
gyakorlás kérdése. Mi az a hang, ami folyamatosan beszűrődik a
háttérből? kérdezte Harry. Az a száz százhúsz hertz közötti? Azt nem
olyan egyszerű megmondani. Lenn a stúdióban ki tudjuk szűrni a többi
közül, de az beletelik némi időbe. És az nekünk most nincs mondta
McCormack. De honnan tudta, hogy Harry az, anélkül, hogy egy szót is
mondott volna? kérdezte Lebie. Vagy csupán intuíció volt? Marguez
levette a szemüvegét és szórakozottan felsóhajtott. Az intuíciót,
barátom, mindig támogatják a háttérből az érzéki benyomások. De ezek
a benyomások sokszor olyan gyengék, hogy inkább csak érzésnek
gondoljuk őket. Ha nem tudjuk megmondani, mitől támadt egy bizonyos
asszociációnk, akkor intuícióról kezdünk beszélni. Talán egyszerűen
abból jött rá, ahogy... öhm, Harry a levegőt veszi. Visszafojtottam a
lélegzetemet mondta Harry. 285

286 Korábban is hívta innen? Akkor lehetett akár az akusztika vagy a

háttérzajok miatt is. Az embereknek elképesztően jó az emlékezetük a
hangokat illetően, rendszerint sokkal jobb, mint gondolnánk. Igen,
korábban már hívtam innen... Harry az öreg ventilátorra meredt. Hát,
persze mondta. Hogy erre nem gondoltam. Hm mormolta Jesus
Marguez. Nagyon úgy hangzik, mintha valami igazi nagyvadra
vadásznának. Mekkora a vérdíj? Jártam ott folytatta Harry, továbbra is
meredten bámulva a ventilátorra. Hát, persze. Ezért volt ismerős a
háttérzaj. Már jártam ott. A bugyborékolás... Megfordult: Az Akváriumban
van! Hm mondta Marguez, a szemüvege tisztaságát vizsgálgatva. Az
beleillik a képbe. Én is jártam már ott. Azt az erőteljes vízcsobbanást
könnyedén okozhatta például egy méretes sósvízi krokodil farka. Mire
újra felpillantott, teljesen egyedül volt a szobában. Hét óra. Kész
szerencse, hogy a vihar szinte teljesen elűzte az utcákról az embereket
és az autókat, különben a kapitányságtól a Darling Harbourig vezető
rövid útszakaszon könnyen baj történhetett volna. Lebie apait anyait
beleadott, és gyaníthatóan csak az autó tetején villogó kék fénynek volt
köszönhető, hogy egy magányos gyalogos még időben félreugrott, az a
néhány szembejövő autó pedig villámgyorsan felkotródott az útról a
járdaszegélyre. Wadkins megállás nélkül káromkodott a hátsó ülésen,
McCormack pedig az anyósülésről a Sydney Akváriumot hívta, hogy
felkészítse őket a rendőri akcióra. Bevágódtak az Akvárium előtti térre. A
Darling Harbour zászlói kifeszültek a szélben, a hullámok átcsaptak a
rakpart fala fölött. Az épület előtt már parkolt néhány járőrkocsi, az
egyenruhások épp a kijáratokat torlaszolták el. McCormack kiadta az
utolsó utasításokat. Yong, gondoskodjon róla, hogy az embereink
megkapják Toowoomba fotóját. Wadkins, maga velem jön a
kontrollszobába, az ottani kamerák az épület egész területét lefedik.
Lebie és Harry, maguk elkezdik a keresést. Az Akvárium perceken belül
bezár. Itt vannak az adóvevők, fülhallgatókat a fülekbe, mikrofonokat a
286

287 gallérokra és ellenőrizzék a kapcsolatot! Mi fentről irányítjuk

magukat, oké? Amikor Harry kiszállt az autóból, egy erős szélroham
csaknem feldöntötte. Kocogva igyekeztek védett helyre kerülni.
Szerencsére nincs akkora tömeg, mint egyébként szuszogta
McCormack. Már ez a néhány futólépés is kifullasztotta. Biztosan az
időjárás miatt. Ha itt van, akkor megtaláljuk! A biztonságiak vezetője
fogadta őket, és McCormacket meg Wadkinst azonnal el is kísérte a
kontrollszobába. Harry és Lebie ellenőrizték a rádiókapcsolatot. Miután
átkísérték őket a jegypénztárak között, szűk folyosóra jutottak, ahol elég
nehéz volt átvergődni a látogatókon. Harry megtapogatta a pisztolyát a
válltokban. A fényekkel és a rengeteg emberrel az Akvárium most
egészen másként festett. Hirtelen úgy érezte, mintha végtelenül sok idő
telt volna el azóta, hogy Birgittával itt jártak. Mintha az egy másik
időszámítás lett volna. Próbált nem elmerülni a gondolatban.
Megérkeztünk a kontrollszobába. McCormack hangja határozottan és
megnyugtatóan csengett a rádióban. Épp a kamerák képeit ellenőrizzük.
Yong néhány emberrel végigjárja a mosdókat és a kávézót. Egyébként
látjuk magukat. Haladjanak csak tovább befelé. Az Akvárium folyosói
egy teljes kört írtak le, azaz végül a bejárathoz vezettek vissza. Harry és
Lebie a szokásos menetiránnyal ellentétesen indultak el, hogy az összes
szembejövő arcát szemügyre vehessék. Harry szíve majd kiugrott. A
szája kiszáradt, a tenyere pedig izzadni kezdett. Idegen nyelvű
beszédfoszlányok zümmögtek a fejében, a különböző nemzetiségű,
bőrszínű és ruházatú emberek örvényként kavarogtak körülötte.
Végigmentek azon a tenger alatti alagúton, ahol Birgittával az éjszakát
töltötték, és ahol most gyerekek csodálták a víz alatti életet, orrukat az
üveghez nyomva. A hideg ráz ettől a helytől suttogta Lebie, aki kezét a
zakója alá rejtette. ígérd meg, hogy idelenn nem fogsz lőni mondta neki
Harry. Nem szeretném a fél Jackson Bay t és egy tucat fehércápát a
nyakamba. Ne aggódj válaszolta Lebie. 287

288 Átértek az Akvárium másik oldalára, ami mostanra szinte teljesen

kiürült. Harry káromkodott. A pénztárak hétkor bezártak mondta Lebie.
Lassan mindenki kifelé tart. McCormack hangját hallották: Sajnos, úgy
tűnik, hogy a madárka elrepült. Jöjjenek vissza. Várj meg itt mondta
Harry Lebie nek. Odakinn a kasszáknál egy ismerős, egyenruhás alak
álldogált. Harry odaügetett hozzá. Helló, Ben, emlékszik még rám?
kérdezte Harry. Birgittával voltam itt az egyik este. Ben megfordult, és
felpillantott a szőke üstökre. Hát, persze válaszolta. Harry, nem igaz?
Nahát, csak nem eljött újra? A legtöbben visszatérnek. Hogy van
Birgitta? Harry nyelt egyet. Figyeljen, Ben. Én rendőr vagyok. Biztosan
hallotta, hogy egy nagyon veszélyes férfit keresünk. Eddig nem találtuk
meg, de nekem valami azt súgja, hogy még itt van. Maga ismeri a
legjobban az Akváriumot, Ben. Van itt olyan hely, ahol elrejtőzhetett?
Ben gondolkodóba esett, arca mély ráncokba gyürődött. Nos mondta.
Tudja, hogy merre van Matilda, a sósvízi krokodil? Igen. Fiddler Ray és
a nagy tengeri teknős között. Illetve a teknőst már elköltöztettük onnan,
és a helyére néhány kisebb édesvízi kroko... Tudom, hol van. Ha lehet,
egy kicsit gyorsabban, Ben! Jó. Ha valaki elég sportos és nem ijed meg
a saját árnyékától, átugorhat fent az üvegfal fölött a sarokban. Úgy érti,
hogy be a krokodilhoz? Az többnyire úgyis csak félálomban heverészik.
A saroktól öthat lépésre van az ajtó, amin keresztül a személyzet be
szokott menni, ha ki kell takarítani Matilda ketrecét vagy etetés van. De
észnél kell ám lenni, mert hihetetlenül gyors tud lenni, egy pillanat alatt
legyűri az embert a két tonnájával. Egyszer ki kellett... Köszönöm, Ben!
Harry futásnak eredt, az emberek pedig félreugráltak előle. A szájához
húzta a zakója gallérját és beszélni kezdett: McCormack, itt Holy. A
krokodilketrec mögött fogom keresni. Elkapta Lebie karját, és maga után
vonszolta. Az utolsó lehetőség lihegte. Lebie szeme elkerekedett, amikor
Harry a krokodil ketrece előtt megtorpant, majd nekifutott. Kövess! 288

289 vetette oda neki Harry, majd felugrott az üvegfalra és átlendült a

túloldalára. Ahogy a lába elérte a talajt, a terrárium medencéjének vize
fortyogni kezdett. Fehér tajték fröcskölt a magasba, és miközben Harry
az ajtó felé indult, egy zöld Forma 1 es autót látott habverő módjára
pörgő gyíklábakon kilőni a vízből. Harry elrúgta magát, de megcsúszott a
laza homokon. A háta mögül egy ordítást hallott, a szeme sarkából pedig
látta, ahogy a versenyautó motorháztetője felnyílik. Visszarántotta maga
alá a lábát, az ajtó felé sprintelt és megragadta a kilincset. A másodperc
törtrésze alatt átfutott az agyán, hogy mi van, ha az ajtó még sincs
nyitva. De a következő pillanatban már odabenn volt. Az agya hátsó
részéből a Jurassic Park egyik jelenete tolult fel, és gyorsan becsapta
maga mögött az ajtót. Előhúzta a pisztolyt. A dohos helyiségben
tisztítószer és rothadt hal szagának az émelyítő keveréke terjengett.
Harry! McCormack volt a vonalban. Először is, egyszerűbben is
megközelíthette volna helyiséget, mint annak a bestiának a tányérján
keresztül. Másodszor pedig maradjon nyugton, amíg Lebie oda nem ér a
másik irányból. Ne... llottam... mit mo... rossz... vétel... ram! válaszolta
Harry, miközben a körmével a mikrofont kaparászta. Egye...
megy...vább! Kinyitotta a kamra másik végében lévő ajtót. Egy toronyba
jutott, amiben egy csigalépcső futott végig. Harry feltételezte, hogy ha
lefelé menne, akkor a tenger alatti alagúthoz jutna, ezért úgy döntött,
inkább fölfelé indul rajta. A következő kiszögellésen újabb ajtóval találta
szemközt magát. A pillantása követte a lépcsőt felfelé, de úgy tűnt, több
ajtó már nincs. Lenyomta a kilincset, és az előrenyújtott pisztollyal a
kezében, óvatosan kinyitotta az ajtót. Odabenn koromsötét volt, és a
rothadt halszagtól felfordult a gyomra. Az ajtó mellett talált egy
villanykapcsolót, de hiába nyomkodta, a szoba sötét maradt.
Eleresztette az ajtót, és tett két óvatos lépést előre. A talpa alatt valami
megroppant. Harry sejtette, mi lehet az, és némán visszahátrált az
ajtóhoz. Valaki széttörte a plafonon lógó villanykörtét. Visszafojtott
lélegzettel hallgatózott. Van még valaki a szobában? Csak a szellőztető
berendezés zúgását hallotta. Visszacsusszant a lépcsőházba.
McCormack suttogta a mikrofonba. Azt hiszem, odabent van. Tegyen
meg nekem egy 289

290 szívességet és hívja fel a mobilját! Holy, hol van? Most, uram!

Kérem. Ne csináljon személyes vendettát ebből, Harry, ez nem... Meleg
van ma, uram. Akar segíteni, vagy sem? Harry hallotta McCormack
nehéz lélegzetét. Rendben, hívom a számát. Harry a lábával belökte az
ajtót, majd terpeszállásban, a pisztolyát két kézzel maga elé emelve
várta a telefoncsörgést. Két másodperc telhetett el, de egy nyikkanást
sem lehetett hallani. Még sincs itt, gondolta Harry. Aztán három dolog
történt egyszerre. Először is McCormack beszélni kezdett: Kikapcsolta a
mo... Másodszor Harrynak leesett, hogy nem kellett volna magát
felkínálnia az ajtónyílásban élesen kirajzolódó sziluettjével, harmadszor
pedig a világ hirtelen millió csillaggá és vörös folttá robbant szét előtte.
Harry emlékezett pár dologra Andrew boksszal kapcsolatos
kiselőadásából, amivel a nimbini útjuk alkalmával örvendeztette meg.
Például arra, hogy egy profi bokszoló egyetlen horogütése elég ahhoz,
hogy egy átlagos férfit padlóra küldjön. A csípő megfelelő mozdulatával
ugyanis az egész felsőtestet bele lehet vinni az ütésbe, amitől olyan
ereje lesz, hogy az ellenfél agya egy pillanatra kihagy. Egy állcsúcsra
elhelyezett precíz felütés pedig garantált ájulás. Csakúgy, mint a
jobbkezes bokszolok jobbegyenese. De ami a legfontosabb: ha nem
látod, hogy ütés közeledik, a tested nem fog tudni reagálni és kitérni.
Mert már egy kis fejmozdulat is jelentősen tompítani tudja az ütés erejét.
Hogy Harry nem vesztette el az eszméletét, az egyedül annak volt
köszönhető, hogy a férfi a sötétben a bal oldalánál állt. Mivel Harry az
ajtónyílásban cövekelt le, a másik nem találhatta el a halántékát, a
végzetes felütést vagy horgot pedig lehetetlenné tette, hogy Harry a
pisztoly miatt maga elé emelte a karját. A jobbegyeneshez közvetlenül a
pisztoly elé kellett volna állni, úgyhogy az egyetlen lehetőség egy
balegyenes volt, amit Andrew csak kisasszonyütésnek titulált. Szerinte
ez csak arra alkalmas, hogy felbosszantsa az ellenfelet, de valódi
harcban teljességgel használhatatlan. Nincs kizárva, hogy Andrew nak
igaza volt, mindenesetre Harryt az ütés háttal nekiküldte a csigalépcső
korlátjának, a keresztcsontja nagyot csattant a peremen, ő pedig
majdnem lezuhant. 290

291 Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy a szoba másik végében lévő

ajtó tárva nyitva áll, Toowoomba minden bizonnyal arrafelé menekült.
Közben azonban egy fémesen kolompoló hangot is hallott, ami minden
kétséget kizáróan a pisztolya lehetett, ahogy bukdácsolt lefelé a fém
lépcsőfokokon. A pisztoly mellett döntött. Egy öngyilkos ugrással
levetette magát a lépcsőn, sikeresen lehámozta a bőrt a térdéről és az
alkarjáról, cserébe viszont még idejében elérte a pisztolyt az egyik
lépcsőfok szélén, mielőtt az a húsz méter mély akna fenekén landolt
volna. Térdre rogyva köhögött, és megállapította, hogy mióta ebbe az
átkozott városba érkezett, már a második fogának mondhat búcsút.
Amikor felegyenesedett, érezte, hogy nem sok választja el attól, hogy
elájuljon. Harry! ordította egy hang a fülébe. Azt is hallotta, hogy valahol
alatta feltépnek egy ajtót, majd dübörgő léptek rázzák meg a
csigalépcsőt. Botladozva megcélozta a szobát, és bár nekiment az
ajtónak, de bent volt. Néhány pillanatra megtorpant, hogy visszanyerje
az egyensúlyát, majd a helyiség túlsó vége felé indult a nyitva hagyott
ajtóhoz. Ezt az ajtófélfát is telibe kapta, így azzal az érzéssel botorkált ki
a félhomályba, hogy a válla alighanem kiugrott a helyéről. Toowoomba!
ordította bele a szélbe. Körülnézett, előtte ott feküdt a város. Az
Akvárium tetején állt és egy tüzlétra tetejébe kapaszkodott, hogy el ne
vigye az orkán. A vihar habosra korbácsolta a tenger vizét, a levegő
pedig sós lett. Közvetlenül maga alatt egy fekete alakot vett észre, aki
éppen azon a tűzlétrán mászott lefelé, amibe ő kapaszkodott. Az alak
egy pillanatra megtorpant és körülnézett. Tőle balra egy járőrkocsi állt,
villogó kék fénnyel a tetején, előtte pedig, egy kerítés túloldalán, két
hatalmas víztartály nyúlt ki az Akvárium épületéből. Toowoomba!
bömbölte Harry és megpróbálta felemelni a pisztolyt. De a válla nem
engedelmeskedett, ő pedig üvölteni kezdett a fájdalomtól és a tehetetlen
dühtől. Az alak közben leért a létrán, a kerítéshez rohant és elkezdett
felkapaszkodni rá. Harry ebben a pillanatban értette meg, mire készül: át
akar kelni a tartályon, hogy utána kiússzon a kikötőhöz, onnan aztán
másodpercek alatt eltűnhet a város forgatagában. Harry inkább 291

292 zuhant, mint mászott lefelé a tűzlétrán. Úgy rohamozta meg a

kerítést, mintha egyenesen le akarná bontani, fél karral átkínlódta magát
rajta, majd hangos csattanással a betonon landolt. Harry, jelentkezzen!
Kitépte a dugót a füléből, és a tartályhoz rohant. Az ajtaja nyitva állt.
Harry berohant és térdre zuhant. A tartály íves tetőszerkezetéről lógó
megszámlálhatatlan lámpa fényében a Sydney Bay elkerített darabkája
feküdt. A tartály közepén egy keskeny pontonhíd húzódott, aminek a
közepén ott futott Toowoomba. Az út jó részét megtette már. Fekete,
magas nyakú pulóvert viselt fekete nadrággal, és az ingatag terephez
képest hihetetlenül lazán és elegánsan mozgott. Toowoomba! kiáltotta
Harry immáron harmadszorra. Én vagyok az, Harry. Lövök! Hasra dőlt.
Nem mintha nem tudta volna egyenesen tartani magát, hanem mert
képtelen volt felemelni a karját. Aztán célba vette a fekete alakot és
meghúzta a ravaszt. Az első lövés közvetlenül Toowoomba előtt
csapódott a vízbe, aki megállás nélkül, nyugodt tempóban futott tovább.
Harry most egy kissé hátrébb célzott. Ezúttal közvetlenül Toowoomba
mögött csobbant a lövedék. A kettőjük közti távolság közben
majdhogynem száz méterre nőtt. Harrynak egy abszurd gondolat
furakodott az agyába: minden olyan volt, mint az økerni lőcsarnokban a
lámpák a plafonon, a lövések visszhangja a falak között, ujjának
pulzálása a ravaszon és az elmélyült koncentráció. Mintha csak otthon
edzenék, gondolta Harry és harmadszor is meghúzta a ravaszt.
Toowoomba előrebukott. Harry később azt mondta, hogy feltételezése
szerint a lövés Toowoomba bal combját érte, ami aligha volt halálos.
Természetesen mindannyian tudták, hogy mindez csak találgatás, mert
lehetetlen megmondani, hogy száz méter távolságból pontosan hol talált
el az ember valakit egy szolgálati pisztollyal. Harry egyébként is azt
mondhatott volna, amit akart, senki nem tudta volna cáfolni az állítását.
Nem volt ugyanis holttest, amit felboncolhattak volna. Miközben Harry a
pontonhídon Toowoomba felé rohant, a férfi bal karját és lábát a vízbe
lógatva ordított. Harry szédült, émelygett, és kezdett minden elmosódni
a szeme előtt: a víz, a plafonról érkező 292

293 fény és az ide oda imbolygó híd is. Mialatt futott, Andrew szavai
jutottak az eszébe. Hogy a szerelem nagyobb misztérium a halálnál. A
vér szaggatottan zúgott a fülében. Ő volt Walla, a fiatal vadász,
Toowoomba pedig Bubbur, a kígyó, aki elvette Walla szerelmének,
Moorának az életét. És Bubburt most meg kell ölnie. Szerelemből.
McCormack későbbi beszámolója során nem tudta felidézni, mit ordított
Harry Holy a mikrofonba, miután a lövések eldördültek. Csak annyit
hallottunk, hogy rohan és hogy feltehetőleg az anyanyelvén kiabál
valamit. Maga Harry sem emlékezett már rá, mit üvöltött. Hisz versenyt
futott az idővel és a halállal. Toowoomba teste megrándult. Egyetlen
rándulás volt, de az egész pontonhíd beleremegett. Harry először azt
hitte, hogy valami a hídnak ütközött, de azután rájött, hogy épp lecsapni
készülnek a kezéről zsákmányát. A tengeri szörny volt az. Kiemelte
halálos, fehér fejét a vízből, és kitátotta a pofáját. Olyan volt, mint valami
lassított felvétel. Harry biztos volt benne, hogy magával ragadja
Toowoombát, de a szörnynek nem sikerült ügyes fogást találnia rajta,
így csak valamivel beljebb rántotta az üvöltő testet a vízbe, majd dolga
végezetlenül lemerült. Kar nélkül, gondolta Harry, és eszébe jutott egy
régi, régi születésnap még a nagyapjánál Åndalsnesben, amikor hátuk
mögé tett karokkal, csak a szájuk segítségével próbáltak almákat
kihorgászni egy vizeshordóból, és az anya annyira nevetett, hogy utána
le kellett feküdnie a szófára. Harminc méter volt még hátra. Azt hitte,
meg tudja csinálni, de akkor a tengeri szörny újra felbukkant. Harry olyan
közel járt már, hogy látta, ahogy a hideg szem a teljes eksztázisban
befelé fordul, miközben győzedelmesen felvillan a dupla fogsor. A
szörnynek ez alkalommal sikerült megragadnia egy lábat, majd ide oda
csapott néhányat a fejével. A felspriccelő víz mindent beterített,
Toowoomba pedig végtag nélküli baba módjára a levegőbe repült, a
sikoltása pedig egy csapásra elnémult. Harry ekkor ért oda. Te átkozott
szörnyeteg! Ő az enyém! ordította Harry elcsukló hangon, majd
felemelte a pisztolyt és a tárban maradt töltényeket a vízbe lőtte. A víz
világosvörösre színeződött, Harry pedig látta, hogy odalenn, a víz alatt
húzódó alagutakban kisebb tömeg verődött 293

294 össze, hogy részesei legyenek egy valódi természeti drámának, ami

a maga borzalmas módján s a médiafigyelmet tekintve semmiben nem
marad majd el az úgynevezett bohócgyilkosság mögött. 22. A tetoválás
Gene Binoche világéletében ízig vérig rock n roll arc volt, az utolsó
cseppig kiélvezte az életet, és ezen már nem is szándékozott változtatni.
Felteszem, odalenn is elkél egy jó tetoválóművész mondta, és
megnyomta a tűt. A sátán úgyis odavan a válogatott kínzásokért, nem
igaz, haver? Ám a kuncsaft, akihez beszélt, merev részeg volt, a feje is
egyre jobban lógott, vagyis aligha fogott fel bármit Gene életről és
halálról szóló filozófiai fejtegetéseiből. Ahogy a vállán futó tűből sem.
Gene először nemet mondott az üzletbe betoppanó fickónak, aki
motyogva és különös, éneklő akcentussal adta elő kívánságát. Mivel
soha nem vállalt részegeket, Gene megkérte a férfit, hogy jöjjön vissza
másnap. A pasas azonban egy ötszázast dobott az asztalra a legfeljebb
százötven dolláros tetoválásért cserébe, és mivel az utóbbi hónapok
finoman szólva nem sokat hoztak a konyhára, Gene végül engedett az
elveiből, előpakolta a szerszámait, és munkához látott. Az italt azért,
amivel a férfi megkínálta, visszautasította. Gene Binoche már húsz éve
tetoválta embertársait, büszke volt a munkájára és egy jottányit sem
engedett abból, hogy komoly szakemberek nem isznak munka közben.
Legalábbis whiskyt semmiképpen. Amikor elkészült, egy darabka
vécépapírt ragasztott a tetovált rózsára. Ne menj a napra és az első
héten csak vízzel szabad lemosni a helyét. A jó hír az, hogy a fájdalom
éjszakára csillapodni fog és hogy holnap leveheted róla a papírt. A
rossz, hogy vissza fogsz jönni újabb tetoválásokat csináltatni vigyorodott
el. Mind visszajönnek. Nekem csak ez az egy kell válaszolta a fickó, és
kiimbolygott az ajtón. 294

295 23. Négyezer láb és egy vég A szél fülsiketítőén bömbölt odakinn.

Harry az ajtónyílásban térdelt. Készen állsz? kiáltotta mögötte egy hang.
Négyezer lábnál húzd meg a zsinórt, és utána ne felejts el számolni. Ha
nem érzed három másodpercen belül az ernyő rándulását, akkor valami
gáz van. Harry bólintott. Kimegyek! kiáltotta a hang. Harry nézte, hogyan
cibálja a szél a kis, fekete overallos férfit, miközben az kimászik a szárny
alatti tartórúdra. A sisakja alól kikandikáló gyér hajba belekapott a szél.
Harry a mellkasán lévő magasságmérőre pillantott, amely szerint
valamivel tízezer láb fölött jártak. Köszönöm még egyszer! kiáltotta a
pilótának. A pilóta megfordult. Nincs mit, kolléga! Ez lényegesen jobb
móka, mint marihuánaültetvényeket fotózni! Harry kidugta a jobb lábát a
repülőgépből. Olyan érzés volt, mint amikor gyerekkorában Ándalsnesbe
utaztak vakációra, ő pedig letekerte az autó ablakát és kidugta a kezét,
hogy repüljön. A szél ereje félelmetes volt, Harrynak szabályosan előre
és lefelé kellett kényszerítenie a lábát a tartórúdon. Szép sorban, ahogy
Joseph tanította: jobb láb, bal kéz, jobb kéz, bal láb. Azután ott állt
Joseph mellett a szárny alatt. Néhány felhőfoszlány közeledett feléjük,
beburkolta őket, majd a következő pillanatban tovább is állt. Alattuk a
zöld, a sárga és a barna ezer árnyalatában pompázó patchwork takaró
feküdt. Mehetünk? ordította Joseph a fülébe. Igen! kiáltotta vissza Harry,
és a pilótafülke felé fordult, ahol a pilóta felemelte a hüvelykujját. Viszlát!
Azután a sisakos szemüveges Josephre nézett, aki szélesen vigyorgott.
Harry előredőlt, és felemelte a jobb lábát a vasrúdról. Rajta! És máris a
levegőben voltak. A távolodó repülőgép nyugodt mozgását figyelve
Harry úgy érezte, mintha hátrafelé fújná a szél. A szeme sarkából látta,
ahogy a gép irányt változtat, de aztán rájött, hogy ő maga fordult el.
Nézte a horizontot, a földgömb kirajzolódó 295

296 ívét, ahol az ég kékje végül beleveszett a Csendes óceán azúrjába,

amelyen annak idején Cook kapitány idehajózott. Joseph rántott rajta
egyet, mire Harry lejjebb préselte a csípőjét, hogy a testtartása
szabályosabb legyen. A magasságmérőre nézett. Kilencezer láb.
Atyaég, még tengernyi idejük van! Elcsavarta a felsőtestét, kinyújtotta a
karját és csinált egy fél fordulatot. Mint egy kicseszett Superman! Előtte,
nyugat felől a Kék hegység húzódott, ami attól volt kék, hogy az ottani
eukaliptuszfák egyfajta kék párát árasztottak, ami ködként lebegett az
erdő fölött. Ezt Joseph mesélte neki. Arról is mesélt, hogy a hegyek
mögött az a föld fekszik, amit az ő ősei a hazájuknak neveztek. A
végtelen, száraz síkságok, amik ennek a hatalmas kontinensnek a
legnagyobb részét borítják. Hihetetlennek tűnt, hogy ebben a
könyörtelen kemencében bárki életben tudott maradni, Joseph népének
azonban több ezer éven keresztül sikerült, mielőtt a fehérek
megérkeztek. Harry lepillantott. Olyan békésnek és elhagyatottnak tűnt
odalenn minden, mintha ez csakis egy csendes, szeretetre méltó bolygó
lehetne. A magasságmérő szerint hétezer lábnál jártak. Joseph, ahogy
megbeszélték, elengedte. Az előírások ezt persze tiltották, de azokat
már eleve azzal is megszegték, hogy egyedül voltak idefenn. Harry
nézte, ahogy Joseph oldalra nyújtja karját, majd elképesztően gyorsan
eltűnik balra lefelé. Harry egyedül maradt. Persze, az ember mindig
egyedül van. Csak éppen ez a tény sokkal jobban érzékelhető hatezer
lábbal a föld fölött, szabadesés közben. Kristin egy szürke hétfő
reggelen hozta meg a döntését egy szállodai szobában. Valószínűleg
felébredt, már előre halálosan kimerülve az új naptól, ami még el sem
kezdődött, kinézett az ablakon, és úgy döntött, hogy elég volt. Harry
nem tudta, milyen gondolatok járhattak a fejében. Az emberi lélek egy
mély, sötét rengeteg és a döntéseket egyedül hozzuk meg. Ötezer láb.
Lehetséges, hogy Kristin jó döntést hozott? Az üres gyógyszeres üveg
mindenesetre arra utalt, hogy nem voltak kétségei. És egy szép napon
be kellett fejezni. Amikor a legfőbb ideje volt. Ám az, hogy az ember
irányítani akarja, mi módon hagyja el a világot, mégis egyfajta hiúságról
vagy gyengeségről árulkodik. 296

297 Négyezerötszáz láb. Másoknak meg épp az élet a gyengéje.

Ennyire egyszerű. Persze, annyira talán nem is egyszerű, de most
minden olyan távol van odalenn. Egészen pontosan négyezer lábnyira.
Harry megragadta a narancssárga fogantyút a mellkasa jobb oldalánál,
határozott mozdulattal meghúzta a kioldózsinórt, és számolni kezdett:
Egy, kettő... Impresszum Az ausztrál tengerparton holtan találnak egy
fiatal norvég nőt. Megerőszakolták és megfojtották. Harry Hole, az oslói
rendőr főkapitányság nyomozója Sydneybe utazik, hogy segítségére
legyen ottani kollégáinak. Bár a vendéglátók csak jelképes szerepet
szánnak az idegen nyomozónak, Harry alaposan belekeveredik az
ügybe. S miközben az őslakos legendák halált hozó denevérembere
után kutat, megismeri a többmilliós város sötétebb oldalát, a prostik,
stricik, drogdílerek világát. És találkozik a megölt lány kollégájával, a
gyönyörű, vörös hajú Birgittával, aki Harry számára hamarosan többet
kezd jelenteni, mint egy egyszerű tanú