You are on page 1of 1

2020.05.18.

Irodalom: Szent Péter esernyője:

TK. 173. oldal

1: Glogova régen elég szegény visszamaradott hely volt. Nem volt rendes út, a föld nagyon
rossz volt nem tudtak gazdálkodni. Az emberek szegények voltak.

A régi pap meghalt, és új pap (Bélyi János) Glogovára. Aztán megérkezett Billeghi Máté a kis
Veronkával (János pap húga) és elmondták, hogy meghalt az édesanyjuk. Jánost annyira
érzékenyen érintette a hír, hogy otthagyta Veronkát és elment imádkozni. Közben eleredt az
eső és János rohant haza, mert egyedül hagyta a kislányt, de csodálatos módon talált felette
egy fakó piros esernyőt. Hamarosan elterjedt a hír Glogován, hogy a piros esernyőt Szent
Péter tette Veronka fölé. ezt követően János papot az esernyővel hívták temetésekre, ahol a
második temetésen fel is támadt egy ember, aminek a híre elterjedt az egész világban. Jöttek a
házasodni vágyók, hogy az esernyő alatt esküdjenek. János pap jelentős jövedelemre tett így
szert és a kislányról tudott gondoskodni.

A falura tehát pozitív hatással volt az esernyő, a kis közösség élete jobbra fordul, egyre
többen látogatnak ide, és ebből helyiek is hasznot húznak.
2. Gregorics terve: Gregorics Pálnak volt egy fia a házvezetőnőjétől Wibra Annától, Wibra
György, de titkolta a gyermeket, féltetette a féltestvéreitől (az anyjuk nem volt közös). Arra
gondolt, hogy majd csak közvetlenül halála előtt adja át fiának a vagyont, nehogy a rokonai
elpereljék tőle a pénzt. Halála előtt Gregorics befalaztat Gyuri kis házikójába a legnagyobb
titokban egy üstöt, és elküldött egy táviratot Ancsurán keresztül Gyurinak.
A terve majdnem sikerült is, de előbb meghalt, mit mielőtt Gyuri hazaért volna, így az
örökséget sem tudta átadni.

3. Be akarta csapni féltestvéreit, Gáspárt és Boldizsárt, akik nagyon kapzsik voltak és csak Pál
vagyonára fájt a foguk. Ennek oka az, hogy apja halála után 9 hónappal született és a
féltestvéreinek így osztozni kellett vele az örökségen, valamint anyjától jelentős vagyont
örökölt. Úgy gondolta testvérei meg akarták mérgezni Gyurit, hogy ne örökölhessen az apja
után.
1. Szent Péter esernyője utal a regény témájára, tehát témamegjelölő?
Miért: Sejteni lehet, hogy nem valóságos, hanem valamilyen „mesebeli”, csodás dologról fog
szólni a történet. Ugyanakkor humoros is lesz a történet, mivel összevon egy Szent embert
egy hétköznapi tárggyal, egy piros esernyővel.
Témajelölő címek:
- A ravasz Gregorics
- Az örökség felkutatása
- Harc a vagyonért
- Gyuri öröksége

You might also like