Keszeli Sandor Alapveto Kateketika Bevezetes Az Elmeleti Katekezis Elmeleti Alapjaiba Kateketaknak PDF

Forrás: http://www.doksi.
hu
Forrás: http://www.doksi.hu
Rövidítések jegyzéke
AA Apostolicam actuositatem – Határozat a világi hívek apostolkodásáról

AG Ad gentes - Határozat az egyház missziós tevékenységéről.
ÁKD Általános Kateketikai Direktórium (1971)
CD Christus Dominus – Határozat a püspökök lelkipásztori hivatásáról
CIC Codex Iuris Canonici
COINCAT CONSIGLIO INTERNAZIONALE PER LA CATECHESI, La catechesi degli
adulti nella comunità crsitiana
CT Catechesi Tradendae – Apostoli buzdítás
ChL Christifideles laici – Apostoli buzdítás
DizCat Dizionario di catechetica
DPG Dizionario di Pastorale Giovanile
DV Dei Verbum – Dogmatikai konstitució az isteni kinyilatkoztatásról
ECC Evangelizzazione, catechesi e catechisti
EN Evangelii nuntiandi – Apostoli buzdítás
FC Familiaris consortio – Apostoli buzdítás
GCM Guida per i catechisti
GS Gaudium et spes – Lelkipásztori konstitució az egyház és a világ mai
viszonyáról
KÁD Katekézis Általános Direktóriuma (1997)
KEK Katolikus Egyház Katekizmusa
MKD Magyar Kateketikai Direktórium
MKPK Magyar Katolikus Püspöki Kar
LG Lumen gentium – Dogmatikai konstitució az egyházról
OICA Ordo Initiationes Christianae Adultorum
PO Presbyterorum ordinis – Határozat a papi szolgálatról és életről
RdC Rinnovamento della catechesi
Religio Religio. Enciclopedia tematica dell’educazione religiosa
RM Redemptoris missio – Apostoli buzdítás
UR Unitatis redintegratio – Határozat az ökumenizmusról
SC Sacrosanctum Concilium – konstitúció a szent liturgiáról
2
Bevezetés
A II. Vatikáni Zsinatot követő időszakban az egyház katekézissel kapcsolatos koncepciója,

és sok helyütt gyakorlata is gyökeres változásokon ment keresztül. Korunk gyors társadalmi
átalakulásai a hagyományos katekézis-gyakorlat kríziséhez vezettek. Az elmúlt évtizedek
kateketikai reflexiója igyekezett megoldást találni a felmerülő problémákra, amely útkeresés
eredménye, hogy a jelen kor kihívásainak leginkább megfelelő katekézis módszertan – a
korábbi gyakorlathoz képest – új szemléletmódot tükröz.
A katekézis jelentőségét illetően ezt olvashatjuk II. János Pál pápa katekézissel
kapcsolatos, az egész egyház számára mérvadó 1979-es dokumentumában, a Catechesi
tradendaeben:
„A második tanulság az, hogy milyen hely illeti meg a katekézist az Egyház lelkipásztori
tevékenységében. Mert minél inkább kifejezi akár egy helyi egyház, akár az egyetemes
Egyház, hogy elsőbbséget biztosít a katekézisnek – t.i. az egyéb, bármilyen tetszetős
eredményekkel kecsegtető kezdeményezésekkel és tevékenységekkel szemben –, annál inkább
felfedezi, hogy a katekézisben erősödik a belső élete, úgy is, mint hívő közösségé, de úgy is,
mint kifelé misszionáló közösségé. A huszadik század vége felé Isten és az események –
amelyek nem mások, mint Isten szavai felénk – arra késztetik az Egyházat, hogy újra frissítse
föl a katekétai munkába vetett bizalmát, a legfontosabb dolgai közé tartozónak tekintve azt. Az
Egyház tudja, hogy legjobb erőit kell bevetnie a katekézisbe, nem kímélve sem fáradságot,
sem gondot, sem anyagi áldozatokat azért, hogy alkalmas kiképzést kapjanak mindazok, akik
katekétaként fognak dolgozni. De mindez nem csupán emberi megfontolások, hanem a hit
követelménye is.”1
Jelen tanulmány ennek a meggyőződésnek kíván továbbvivője lenni: céljai és felépítése,
továbbá a feldolgozását segítő módszertani javaslatok is ebbe illeszkednek bele. Az Alapvető
kateketika. Bevezetés a katekézis elméleti alapjaiba katekétáknak elsődleges célja, hogy
átfogó, ugyanakkor kellően részletes képet nyújtson az egyház katekéziséről, annak
jelentéséről, jelentőségéről és mibenlétéről. Célja az is, hogy a katekézis gyakorlatának
végzéséhez szükséges elemi elméleti ismereteket is felsorakoztassa. Célja továbbá, hogy
mindezek áttanulmányozásával segítse kialakulni a katekézis végzéséhez szükséges megfelelő
szemléletet, amely az idézetben is említett „alkalmas kiképzés” alapvető eleme.
A tanulmány elsősorban katekétáknak íródott, akik – már most vagy a jövőben – a
keresztény közösségen belül mások szisztematikusan segített hitbeli fejlődésének kísérésére
és vezetésére kaptak meghívást és megbízást. A könyv emellett az elméleti szakembereknek is
nyújthat hasznos információkat. Az elsődleges célcsoport miatt a tanulmány az elméleti
alapok leírásánál lényegretörő, a gyakorlati ismereteknél részletesebb, egészében
gyakorlatorientált.
1 CT 15
3
A katekézis – természetéből adódóan – gyakorlat. Ennek a gyakorlatnak az elméleti

alapvetése szükséges ahhoz, hogy valaki célirányosan, és az egyház szándékának
megfelelően, lehetőségeihez mérten mind gyümölcsözőbben tudja szolgálni a katekézis ügyét.
Ez az elméleti tudás szükséges, de nem pótolja – hanem megalapozza – a gyakorlati
tapasztalatot. Ez az írás ebből kifolyólag akkor tölti be rendeltetését, ha tanulmányozása
együtt jár az ismeretek gyakorlattá váltásával.
A tanulmány két alapvető forrása az MKD, illetve a KÁD mint a magyar, valamint az
egyetemes egyház katekézissel kapcsolatos legújabb dokumentumai. Ezek mellett a korábbi
ilyen jellegű, katekézissel és evangelizációval kapcsolatos dokumentumok, és a II. Vatikáni
Zsinat dokumentumai képezik a fő viszonyítási pontokat.
A könyv nyolc fejezetben tárgyalja a katekézis szemléletével kapcsolatos legalapvetőbb
témákat: 1. a katekézis történetét, illetve fogalmát a szorosan hozzátartozó egyéb fogalmakkal
együtt; 2. a katekézis megfelelő végzésének hátterében lévő teológiai szempontokat; 3. a
katekézis pedagógiai alapelveit; 4. a katekézis forrásait, és ezek alkalmazásának fő
szempontjait; 5. szereplőit és helyeit; 6. a katekézis helyét az evangelizáció folyamatának
egészében; 7. a kateketikai tervezés és programozás fogalmát; 8. a kateketikai programozás
folyamatát.
A témák tárgyalása során nem részletezek több olyan kérdéskört, melyek szorosan
kapcsolódnak ugyan jelen tanulmány tárgyához, de önmagukban is nagyobb lélegzetű témák,
így külön kurzusok és tanulmányok anyagát képezhetik. Ezek a következők:
1. Az első evangelizáció folyamata és gyakorlati vonatkozásai; 2. A pasztorális tervezés és
programozás; 3. A különféle korosztályok katekézisének sajátosságai (felnőttek, fiatalok,
serdülők, gyermekek); 4. Kateketikai tervek; 5. Csoportdinamikai alapismeretek.
A fenti idézet szellemiségének megfelelően mind a KÁD, mind az MKD hangsúlyozza,
hogy a katekéták képzési folyamata maga is legyen kateketikai jellegű, azaz a katekézis
pedagógiáját követő folyamat. Ennek mind teljesebb megvalósítása érdekében szerepelnek a
fejezetek előtt személyes tapasztalatokat előhívó és motiváló, valamint a fejezeteket követően
a személyes szintézis kialakítását segítő szempontok, kérdések, feladatok. Ezek tehát azt
kívánják szolgálni, hogy a tanulmányban szereplő információk a katekéta számára
nélkülözhetetlen szemlélet és hozzáállás formálásához is – és ne pusztán a tudás
gyarapításához – járuljanak hozzá.
A tanulmány háromszintű ismeretelsajátítást tesz lehetővé. A fejezetek fő szövege a
leglényegesebb információkat tartalmazza. Az apróbetűs részek ezeket egészítik ki, míg az
egyes fejezetek végén található irodami vonatkozások a további elmélyítéshez adnak lényegi,
a teljesség igénye nélküli támpontokat.
4
Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod?

Emlékezz vissza! Idézd fel magadban!
(Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez)
1. Gondolj vissza saját hitbeli fejlődésedre és hitbeli neveltetésedre!

- Hol, milyen közegben történt ez?
- Hogyan, milyen módszerekkel történt?
- Hogyan kapcsolódott a plébániai közösségetek életéhez?
- Miben segítettek neked ezek a plébániai tapasztalatok?
- Mi volt hitbeli neveltetésedben – mostani fejeddel mérlegelve – jó
és kevésbé szerencsés?
- Te mit csinálnál másképpen akkori nevelőid helyében?
2. Mit jelent számodra ez a szó: katekézis?
5
„A próféta a saját korára figyelemmel tekintő,

konkrét ember, aki érzékeny az adott történelmi
pillanat feszültségeire és problémáira, aki
kihívásként éli meg ezeket a helyzeteket.
Végezetül olyan ember, aki nem tapad hozzá
előregyártott sémákhoz,
hanem nyitott Isten és a történelem újdonságaira.”
(B. Maggioni)
1. A katekézis történeti áttekintése

és fogalma
Ha a katekézis végzésére kaptunk meghívást, az egyik első és legfontosabb dolog, hogy

világos képet alkossunk arról, hogy ez mire is szól, vagyis hogy mi az a katekézis? A fogalom
mai értelmének árnyaltabb értését szolgálja egyrészt történeti alakulásának, másrészt a hozzá
közel álló tevékenységek és fogalmak áttekintése is.
1. A katekézis történetének főbb állomásai
A múlt ismerete segít eligazodni a jelen megértésében, a mai kihívások gyökereinek és

helyes megválaszolásának felismerésében. Emiatt – még mielőtt megfogalmaznánk a
katekézis mai értelemben vett meghatározását – áttekintjük a katekézis történeti alakulását
főbb vonalaiban.
Az első századokban, az egykori, vallásilag sokszínű Római birodalom területén
elsősorban a felnőttek voltak azok, akik a beavató szentségekben való részesedéssel a
társadalom egészét nézve kisebbségben lévő, ugyanakkor erős benső öntudattal rendelkező
keresztény egyház tagjainak sorába léptek; szinte kizárólag felnőtt megtérők csatlakoztak a
keresztény közösséghez. A megtérések a nem hívők körében élő keresztényekkel való
kapcsolat, életmódon és szavakon keresztüli tanúságtétel hatására történtek.
Az őskeresztény korban a keresztény közösségbe lépést egy komoly, többéves felkészítés
előzte meg. Ezt a folyamatot katekumenátusnak nevezték el. Ennek keretén belül a
kereszténység iránt érdeklődő ember fokozatosan (a katekumenátus – különböző helyeken
más és más módon konkretizálódó – szakaszain keresztül) beépült a közösség életébe – ami a
beavató szentségek vételével vált teljessé –, valamint elmélyült a keresztény életmódban. A
katekumenátuson belüli katekézis során a résztvevők – elsősorban a Szentíráson keresztül –
megismerkedtek az üdvösségtörténet főbb állomásaival, a fontosabb hittitkokkal, a hitvallás
elemeivel, a Miatyánk imádságával és jelentésével, az erkölcsös élet követelményeivel. A
szentségek vételét követően, az ún. mysztagógikus katekézisben tovább mélyítették a
6
szentségekkel kapcsolatos misztériumok megértését és élését, valamint beépültek a közösség

életébe.2
A katekumenátuson belüli katekézis végzésére elsősorban a keresztény közösség életében történő
részvételen keresztül készültek fel a közösség tagjai. Külön katekétaképzés mindössze néhány helyen történt
abban az időben, amelyekről a különböző szerzők írásai tanúskodnak. A legkiépültebb ókeresztény teológiai
iskola, amely kimondottan kateketikai célokat szolgált, az alexandriai volt.
Ez a szervezett iskolarendszer, melynek felvirágzása Origenész nevéhez fűződik, többféle tudomány
ismeretébe vezette be növendékeit. A filozófia mint előkészítő tudomány az elterjedt gnosztikus eszmék
miatt szerepelt a képzési folyamatban. A filozófiai ismereteknek apologetikus, hitvédelmi céljuk volt a
keresztény eszméket sajátos módon értelmező és eltorzító gnosztikusokkal szemben. A Szentírás képezte a
képzés középpontját. Értelmezésében inkább az allegórikus módszert követték. A Szentírás
tanulmányozásának éppúgy, mint a filozófiai ismereteknek a végső célja nem egyszerűen az intellektuális
gyarapodás, tudós elmék kiművelése volt, hanem a nevelés, a jellem- és gondolkodásformálás a filozófián
és az azt teljesen megvilágító és beteljesítő szentírásismereten keresztül. A képzés éppen attól vált
kimondottan kateketikai jellegűvé, hogy a hangsúly a hitmélyítésen, az istenkapcsolat gazdagításán volt.
Az egyháztörténelem számon tart egy másik iskolát is, az antiochiait, azonban erről többen úgy
vélekednek, hogy ez inkább teológiai irányzat, egzegetikai módszer (inkább szó szerinti-történeti) volt, mint
kimondott iskolarendszer. Rómában is történtek törekvések azidőtájt kateketikai iskola alapítására, de ezt
nem sikerült megvalósítani (Cassiodorus nevéhez fűződik a próbálkozás).
Nagyon gazdag az ősegyházi irodalom a kateketikai írások tekintetében. Számos remekmű maradt ránk az
egyházatyák (többek között Lioni Ireneusz, Alexandriai Kelemen, Origenész, Ágoston, Jusztinosz,
Tertullianusz, Római Hippolitusz, Antiochiai Teofil, Jeruzsálemi Cirill, Aranyszájú János, Ambrus, Nüsszai
Gergely) keresztség előtti felkészítést, és a mysztagógikus, azaz keresztség utáni katekézist segítő
munkáiból.3
Az első négy évszázad a felnőttek katekézise virágzásának ideje volt, ezt követően – az V.
századtól – a katekumenátus intézménye hanyatlásnak indult. A konstantini fordulat után,
amikor a kereszténység államvallássá lett, általánossá vált a gyermekkeresztség, ami a
katekézis – ezen belül annak fő formája, a katekumenátus – szerepének gyengülését
eredményezte, hiszen néhány generáció után egyre kevesebben voltak azok a felnőttek, akik
tudatos, felnőttkori választás alapján léptek az egyház közösségébe.4
Az V. századtól a Trienti zsinatig a fő hangsúly a gyermekek vallásos nevelésére
helyeződött (de ez sem volt mindig és mindenütt rendszeres); a felnőttek katekézisére nem
sok figyelmet szentelt a lelkipásztori gyakorlat. A felnövekvő generációk keresztény
neveléséről elsősorban az a szociális közeg gondoskodott, amit átitatott a keresztény
értékrendszer és életszemlélet, és amibe fokozatosan belenőttek az emberek (vagyis egyfajta
szociális katekumenátus működött).5
A katekumenátus hanyatlása után magának a katekézis szónak a használata is kikopott a gyakorlatból.
Helyette a „katekizmust” említették, amellyel korábban is a keresztség szentségében részesedést közvetlenül
megelőző tanítást jelölték, és amely a konstantini fordulatot követően, a keresztség általános elterjedésével a
keresztségi szertartás bevezetésében szereplő kérdés-felelet elmondására szorítkozott.
2 Vö. GROPPO G., „Catecumenato antico”, in: DizCat, 133-136. o.; DUJARIER M., Breve storia del catecumenato, Elle Di Ci, Leumann –
Torino, 1984.
3 Vö. SIMONETTI M., „Alessandria (Scuola di)”, in: DizCat, 26-27. o.; SZÁNTÓ K., A Katolikus egyház történe I., Ecclesia, Budapest,
1987, 111-112. o.
4 V.ö. VANYÓ L., Az ókeresztény egyház és irodalma, Szent István Társulat, Budapest, 369-384. o.; ALBERICH E., “Adulti (Catechesi
degli)”, in: DizCat, 15-19. o.

5 Vö. TARJÁNYI Z., Kateketika I., Szent István Társulat, Budapest, 1998, 23-29. o.
7
Lényeges változás következett be a katekézis tartalmát illetően is. A feltámadt Jézus Krisztusban
kicsúcsosodó üdvtörténet eseményeinek katekéziséről a hangsúly a keresztény tanítás szisztematikus
bemutatására helyeződött át.6
A tanítás (instructio) – már ahol egyáltalán volt – elsősorban a gyerekeknek szólt. Az ő keresztény
nevelésük főként a családban és a keresztény közösségben történt.
A plébániai iskolák rendszerének megjelenésével a koraközépkortól kezdve – amelyben elsősorban az
egyházi pályára készülő fiúk tanultak – sokak számára lehetőség nyílt az alapvető vallási műveltség
megszerzésére. Ezekben az iskolákban olvasni, írni tanultak a diákok, javarészt vallásos szövegeken
keresztül. Ez azonban nem volt szisztematikus katekézisnek nevezhető, hiszen a tanulás elsősorban az
intellektuális képzést szolgálta.
A középkorban elterjedtek az elsőáldozási és gyónási felkészítést segítő írások is, amelyek a hittitkok
magyarázatára és memorizálására fektették a hangsúlyt.
A felnőttek számára a hitmélyítés rendszeres lehetősége főként a prédikációban merül ki, ahol éppen volt.
Az akkori missziós területeken, ahol a kereszténység meggyökereztetése történt, katekumenátus ihletésű
(de annál lényegesen rövidebb) katekézis több helyen is működött. Azonban több példáról is tudunk a
keresztséget követő rendszeres katekézist illetően. Mexikóban például, ahol a ferencesek 1524-től voltak
jelen, „doctrinas” név alatt folyt a keresztség utáni inkulturált katekézis, vagyis amely alkalmazkodott a
helyi népek nyelvezetéhez, világához, kifejezésmódjához, fogékonyságához, és amelyben benszülött
katekéták szolgáltak. Indiában Xavéri Szent Ferenc alapította meg a gyermekek és keresztény felnőttek
iskoláját, amely szintén rendszeres hitmélyítési lehetőséget biztosított a megkereszteltek számára. 1545-ben
elkészítette a Hitvallás kateketikai magyarázatát is katekéták számára (valószínűleg itt szerepel először a
„katekéta” szó).7
A felvilágosodással kezdődően az egységes keresztény európai társadalom fokozatos
bomlásnak indult. Új szellemi áramlatok, ideológiák jelentek meg és hatottak az egyház
tagjaira is. Ezekkel, és ezen eszméket hirdető, valló másképpen gondolkodókkal szemben az
egyház túlnyomórészt ellenséges viszonyt, erőteljesen kritikus hozzáállást képviselt.
A reformációt követő Trienti zsinat felismerte, hogy a keresztény tömegek vallásosságának
egyik legégetőbb problémája a vallási tudatlanság volt. Ennek felszámolását igyekezett
előmozdítani a zsinat egyik dekrétuma, amely előírta a lelkipásztoroknak, hogy „legalább
vasár- és ünnepnapokon táplálják a rájuk bízott népet üdvösségre vezető szavakkal, az ő
sajátos képességeiknek megfelelően, megtanítván mindazt, amire mindenkinek szüksége van
az üdvösség eléréséhez, röviden és egyértelműen jelezvén nekik azokat a rossz szokásokat,
amelyeket kerülniük kell, és az erényeket, amelyeket gyakorolniuk kell, hogy elkerüljék az
örök büntetést, és elnyerjék az örök égi dicsőséget”.8
Evvel az intézkedéssel a zsinat azt kívánta előmozdítani, hogy a hívek fokozatosan
ismerjék meg az üdvösséghez szükséges keresztény tanítást. Erre a protestantizmus terjedése
miatt is nagy hangsúlyt fektettek.
A különféle korosztályok katekézisének kitüntetett eszközei voltak a katekizmusok. Ezek a
könyvek elemi és szisztematikus tanítást adtak a keresztény hitről. Általában erőteljes
apologetikus színezettel íródtak attól függően, hogy melyik felekezethez tartozott a szerzőjük.
Ezeket a műveket gyermekekkel – és helyenként felnőttekkel is – elsősorban a vasárnapi
iskolákban használták, illetve a vasár- és ünnepnapi prédikációkban kamatoztatták.
6 V.ö. GIANETTO U., „La catechesi nella storia: dagli inizi fino al rinnovamento conciliare”, in: ISTITUTO DI CATECHETICA,
FACOLTÀ DI SCIENZE DELL’EDUCAZIONE, UNIVERSITÀ PONTIFICIA SALESIANA, Andate & insegnate. Manuale di catechetica, Elle Di Ci,
Leumann – Torino, 2002, 59-80. o.
7 Vö. SZÁNTÓ K., A Katolikus egyház történe I., 566-567. o.; GROPPO G., „Medioevo (Catechesi del)”, in: DizCat, 411-414. o.;
SEUMOIS A., „Missionaria (Catechesi): Storia”, in: DizCat, 436-440. o.; U.Ő., „Catechista missionario”, in: DizCat, 130-132. o.;
8 Concilium Tridentinum, Sessio V, Decretum secundum: super lectione et praedicatione, n 11, in: G. ALBERIGO és mások
(Szerk.), Conciliorum Oecumenicorum Decreta. Freiburg i.Br., Herder 1962, 645. [saját fordítás] A szöveget Alberich E. idézi.
8
A katekézis, amelynek szolgálatában álltak, túlnyomórészt a hitismeretek memorizálását,

magyarázatát, illetve az életben történő alkalmazását jelentette. Evvel összhangban maguk a
katekizmusok is a keresztény tanítás tömör, sok esetben kérdés-felelet formájában
megfogalmazott összefoglalásai voltak, amelyek az üdvösséghez szükséges hitismereteket,
parancsolatokat, gyakorlatias előírásokat tartalamaztak, valamint leírták, hogy melyek azok a
természetfeletti eszközök, amelyekkel célszerű élni a személyes üdvösség érdekében
(szentségek). Az első ilyen jellegű munkák többek között Rotterdami Erasmus, Luther
Márton, Kálvin János, Auger Edmund, Canisius Péter, Witzel György, Borromeo Károly, da
Ripalda Jeromos és Bellarmin Róbert nevéhez fűződtek.
A zsinati intézkedéseknek köszönhetően sok helyen komoly kezdeményezések születtek
annak érdekében, hogy a katekizmusok tanítását szervezetten, átgondoltan végezzék.
A Trienti zsinatot követően számos helyen (Európában elsősorban Itáliában) addig nem látott lendületet
vett a katekézis folyamatának szervezése, és evvel karöltve a katekéták képzése is. Ennek a folyamatnak
egyik elindítója volt Borromeo Károly, aki öt tartományi zsinatot szervezett a pap- és katekétaképzés
érdekében, valamint beindította a népoktatást. Ezen kezdeményezései minta értékűek voltak Európa más
államai számára is.
Ebben az időszakban látott napvilágot néhány tudományos igényű munka is magáról a katekézisről,
módszertanról, a katekéta szerepéről, felkészültségéről, személyi vonásairól, és mindezek teológiai
alapjairól (ld. pl. Possevin, Schmidt, Sailer munkái).
Hasonló folyamatok vették kezdetüket a missziós területeken is, amelyeknek gyümölcseként a XVI-XVII.
század folyamán Ázsiában több helyen (így pl. Macaón, Japánban, Vietnámban, Kínában) jól strukturált
katekétaiskolák indultak.
Az említett folyamatok hazánkban is éreztették hatásukat: katekizmusok jelentek meg magyar nyelven; a
Trienti zsinat határozatainak megvalósulásaként papnevelő intézetek létesültek, a rendszeres katekézis
megszervezésére is irányultak törekvések (mindebben kitüntetett szerepe volt Oláh Miklósnak és Pázmány
Péternek). 1828-ban megalakult az első magyar tanítóképző intézet Egerben, ahol a növendékek külön
stúdiumban foglalkoztak a katekézis módszertanával is.
A kötelező iskoláztatási rendszer általánossá válásával (XVIII. sz.) hamarosan az iskolai
vallástanítás is minden gyermek számára kötelező lett. Iskolai, tantárgyi keretek között,
fizetett, erre a szolgálatra felkészült pedagógusoknak köszönhetően ismerkedtek meg a hit
igazságaival. Természetszerűen ezek az intézményes körülmények előnyeik mellett számos
problémát is eredményeztek (előnye többek között a rendszeresség, a folyamatosság, a
szisztematikusság, továbbá, hogy a tanításban minden gyermek, fiatal részesült; hátránya,
hogy a katekézis értelme nagyon leszűkül az informálásra, és nagymértékben függetlenedik,
vagy egyenesen elszakad a keresztény közösség életétől).9
A Trienti zsinatot követően a korábbihoz képest a felnőttek hitbeli képzésének sokféle
formája, fóruma alakult ki: a szentmise keretén belül a rendszeres prédikáció, a hitigazságokat
szisztematikus módon összefoglaló katekizmusok, a népmissziók stb. A fő hangsúly azonban
ebben az időszakban is a gyermekek keresztény nevelésén volt, rájuk fordítódik a legtöbb
figyelem és energia. A felnőtteknek szóló képzési, hitmélyítési formák csak a
gyermekkatekézis kiterjesztésének tekinthetők, mind tartalmukat, mind módszerüket, mind
pedig stílusukat tekintve is.10
A kateketikai mozgalom idején (a XIX. sz. második felétől kezdődően) a katekézis egészét
érintő megújulási folyamat indult el, amely tulajdonképpen ma is tart. Ezidőre kibontakoztak
a felvilágosodással kezdődő társadalmi folyamatok, amelyek (mint pl. az ideológiai
9 V.ö. TARJÁNYI Z., I.m., 35-37. o.

10 Vö. ALBERICH E. – BINZ A., Adulti e catechesi, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1993, 17-18. o.
9
sokféleség; az egységes keresztény társadalmi rendszer, és evvel a szociális katekumenátus

felbomlása; az állam és az egyház szétválása; sokhelyütt a kötelező vallástan megszűnése stb.)
sokakat arra késztettek, hogy keressék azokat az utakat, amelyeken haladva túlléphetnek az
addig jellemző, túlnyomórészt intellektualista vallástanítás korlátain, és eredményesen
megválaszolhatják az új társadalmi helyzet adta kihívásokat.
Többen visszatértek a „katekézis” szó használatához, amely jobban kifejezi a tevékenység
eredeti gazdagságát (bár számos esetben maga a folyamat, amit végeztek, eleinte nem sokban
tért el a korábbitól). Egy az addigiakhoz képest merőben új szemlélet kezdett kibontakozni,
amelynek bölcsői elsősorban Franciaország, Spanyolország és Olaszország voltak, továbbá
jelentős központjai voltak Bécs és München.
A megújulás mozgatórugói között szerepeltek a XIX. század lélektani és pedagógiai
felismerései is, amelyek ösztönzően hatottak a keresztény nevelés égető kérdéseinek
újragondolására. A korábbi időszakokhoz képest robbanásszerűen jelentek meg kateketikai
kézikönyvek, folyóiratok, alakultak képzési központok, kateketikai intézetek és kateketikai
tanszékek a papnevelő intézetekben is.
Az addigi katekézis újragondolása minden téren elkezdődött: többek között a módszerek, a
tartalom és az alapelvek területén is.11
Az egyházi tanítóhivatal is reagált az említett változásokra. Így pl. X. Piusz 1905-ben kiadta „Acerbo
nimis” kezdetű enciklikáját, melyben a Trienti zsinaton megfogalmazott elvekkel összhangban előírta
minden korosztály vallásos tanításának szükségességét – beleértve a felnőtteket is –, előirányozva annak
módját és tartalmát is. (Ez a tanítás elsősorban a szentmise prédikációjában történt minden ünnepnapon,
valamint ettől eltérő időpontban gyerekeknek és külön a felnőtteknek. Ekkor elsősorban a Trienti zsinat
katekizmusát magyarázták. Ez az oktatás – négy-öt éves ciklusokban – magában kellett, hogy foglalja a
hitvallás, a szentségek, a tízparancsolat, a vasárnapi liturgia, valamint az egyház előírásainak tanítását). A
pápa nevéhez fűződik továbbá két katekizmus is (1905 és 1912), amelyek még a XX. század végén is több
helyütt használatban voltak.
1935-ben jelent meg a Provido sane kezdetű dekrétum, amely irányelveket fogalmazott meg a katekézis
szervezésére, a világi katekéták működésére, és különös tekintettel a felnőtt keresztények képzésére
vonatkozóan.12
A megújulási folyamatot hozzávetőlegesen négy nagy szakaszra lehet bontani, amelyek mindegyikénél a
katekézis egy-egy fontos tényezője áll a figyelem középpontjában. Az első szakaszban a módszer kérdése
volt a hangsúlyos (a ’30-as évekig). Ennek az időszaknak volt egyik gyümölcse az ún. müncheni (vagy
bécsi) módszer kidolgozása és alkalmazása a katekézis-foglalkozásokon (a módszer fő lépései: 1. kiindulás
egy konkrét – biblikus, liturgikus, egyháztörténelmi stb. – tényből, szövegből, eseményből; 2. ennek
magyarázata, kifejtése és szintézise egyszerűen memorizálható kifejezésekben, mondatokban; 3. alkalmazás
a mindennapi életre)13.
A második szakaszban a katekézis tartalma állt a figyelem középpontjában (a II. világháború és a II.
Vatikáni Zsinat közötti időszakban). Ezt az időszakot „kerygmatikus”-nak is szokták nevezni. Célja abban
állt, hogy a katekézis tartalmának felülvizsgálatával és megújításával újra kiemeljék annak örömhír jellegét
és kapcsolatát az élettel. E szakasz egyik emblematikus gyümölcse az 1955-ben megjelent Német
Katekizmus, amely ötvözi az előző szakasz módszertani eredményeit a tartalom megújítására vonatkozó
felismerésekkel.
A harmadik szakaszban magára az emberre mint a katekézis résztvevőjére helyeződött a hangsúly
(antropológikus szakasz). Ebben a II. Vatikáni zsinatot közvetlenül követő időszakban született a Holland
Katekizmus, amely a modern embert foglalkoztató kérdéseket, alapvető emberi vágyait figyelembe véve,
számára érthető nyelvezettel fogalmazta meg a keresztény hit lényegét.14
11 V.ö. GIANETTO U., „Movimento catechistico”, in: DizCat, 448-450. o.

12 V.ö. U.Ő., „Magistero (XX secolo)”, in: DizCat, 397-398. o.
13 V.ö. U.Ő., „Monaco (Metodo di)”, in: DizCat, 440-441. o.
14 V.ö. U.Ő., „Catechismo olandese”, in: DizCat, 123-125. o.
10
A negyedik szakaszban a közösségre, valamint a katekétára mint a katekézis kitüntetett szereplőjére

fordítódik a figyelem. Evvel együtt a korábbiakhoz képest még jobban kidomborodik a katekézist megelőző
első evangelizáció jelentősége minden korosztály katekézisében. Jelenleg ezt az utolsó szakaszt éljük,
mindamellett, hogy a többi szakasz lényegi kérdései ma is vissza-visszatérnek.15
Azt, hogy az egyház érdeklődésének fókuszába került a katekézis ügye, mi sem jelzi jobban, mint a XX.
század nemzetközi kateketikai kongresszusainak sora (Róma: 1950; Eichstätt: 1960; Bangkok: 1962;
Katigondo: 1964; Medellín: 1968; Róma: 1971) – hatásukra pedig a nemzeti szintűek, ezek gyümölcseként
pedig számos új szemléletű katekizmus, kateketikai dokumentum stb. –, amely jelenség példátlan volt
egészen odáig az egyház történelmében.16
Európához hasonlóan a misszós területeken is sok helyütt pasztorális és kateketikai központok alakultak,
ahol komoly katekéta-képző kurzusok is működtek. A szó eredeti értelmében vett katekumenátus
visszaállítása is sokhelyütt megtörtént 1878 után card. Lavigerie ösztönzésére.17
Az európai törekvések hazánkban is éreztették hatásukat. 1906-ban megalakult a Katolikus Hittanárok és
Hitoktatók Egyesülete, amelynek saját folyóirata is volt „Katolikus Nevelés” címmel. Mind az egyesület,
mind pedig a folyóirat 1946-ig fennmaradt. 1921-től a Ward Mária kollégiumban folyt hitoktatónőképzés,
majd ennek mintájára másutt is az országban. Ez mintegy kétéves képzési folyamat volt, amelyben a
hittudományi ismeretek elsajátítása mellett nagy hangsúlyt fektettek a módszertani, valamint a lelki képzésre
is. Ezidőtájt alakult meg a katekétanők egyesülete és a pap katekéták egyesülete is (Regnum Marianum),
amelyek a folyamatos tapasztalatcsere és továbbképzés fórumaivá váltak.18
Az ‘50-es évektől új kateketikai kezdeményezések is születtek a világ több pontján,
különösen a felnőttek katekézisének területén (például a JOC vagy az Actio Cattolica
mozgalmán belül), amelyek már a II. Vatikáni Zsinattal kialakuló új szemlélet vonásait
tükrözték.19
A II. Vatikáni Zsinatot követő időszak is a kateketikai mozgalom részének tekinthető:
annak 3. és 4. szakasza tehető erre az időre. Ennek, valamint annak ellenére, hogy maga a
zsinat nem tárgyalta közvetlen és kifejezett módon a katekézis ügyét, mégis elmondhatjuk,
hogy egy új korszak indult el vele, magán a kateketikai mozgalmon belül is. Mindez annak
köszönhető, hogy a katekézisről vallott elképzeléstől elválaszthatatlan, lényegi viszonyítási
pontokat rögzített dokumentumaiban, úgymint Isten szavának, a hitnek, az egyháznak, az
egyház és a világ kapcsolatának stb. mibenlétét.
A zsinattal elinduló folyamatoknak köszönhetően ténylegesen és véglegesen lezárult az a
hosszú, a XVI-XIX. századig tartó időszak a katekézis történetében, amelyet a „katekizmus
korszakának” is nevezhetünk. Ez a több évszázados időtartam számos értéket fel tudott
mutatni, mint pl. az egyértelmű, világos, a kinyilatkoztatás minden elemére kiterjedő tanítás,
ugyanakkor olyan vonásai is voltak, amelyek a mai, értékek sokféleségétől átszőtt kulturális,
vallási és társadalmi környezetben kevésbé mutatkoztak gyümölcsözőnek. Ezek között lehet
említeni pl. az egyoldalú és egyirányú kommunikációt (deduktív tanítási módszer, tanító és
tanuló szerepekkel), az elvont igazságok tanítását, a biblikus és liturgikus szempontból
szegényes tartalmat és a hitigazságok közvetítésére egyoldalúan koncentráló beállítottságot.
A katekizmus tanítására épülő katekézis abban a társadalmi és kulturális helyzetben,
amelyben gyökerezett, szükséges, megfelelő és elegendő volt. Ez azonban elégtelennek
bizonyul egy felgyorsult, dinamikusan változó világban, mint a mostani. Emiatt a katekézist is
új megvilágításban kellett szemlélni.
15 V.ö. U.Ő., „Movimento catechistico”, 449. o.; U.Ő., „La catechesi nella storia: dagli inizi fino al rinnovamento conciliare”, 73-75.
o.
16 V.ö. GEVAERT J., „Congressi catechistici internazionali”, in: DizCat, 173. o.
17 V.ö. SEUMOIS A., „Missionaria (Catechesi): Storia”, 438-440. o.
18 V.ö. MÉSZÁROS I., A világi hitoktatóképzés intézményes formái, in „Teológia”, 1989, 2, 114-120. o
19 Vö. ALBERICH E. – BINZ A., I.m., 18-20. o.
11
A zsinatot számos püspöki szinódus, valamint az evangelizációval és katekézissel

foglalkozó dokumentum megszületése követte, melyeknek köszönhetően ma az egyház előtt
egy árnyalt, jól kirajzolódó kép áll a katekézissel kapcsolatos küldetéséről: a katekézis
természetéről, helyéről az egyház küldetésének egészében, szervezéséről, és mindezekkel
összefüggésben a katekézist végző katekéta identitásáról, szerepéről és képzéséről. A
következő oldalakon a katekézis fogalmának mai, az említett dokumentumok alapján
kirajzolódó értelmével ismerkedünk meg.
A legfontosabb, egyetemes egyház szintjén megjelent dokumentumok között szerepel az Általános
Kateketikai Direktórium (ÁKD) (1971), az Ordo initiationes christianae adultorum (OICA) (1972), az
Evangelii nuntiandi (EN) (1974), a Catechesi tradendae (CT) (1979), a Katekézis Általános Direktóriuma
(KÁD) (1997), illetve az említett dokumentumok közül néhányat előkészítő kongreszus, illetve püspöki
szinódus, úgymint az OICA-t előkészítő ’71-es Római Nemzetközi Kateketikai Kongresszus (1971), az EN-t
megalapozó 74-es, valamint a CT-t előkészítő ’77-es Püspöki Szinódus.
A magyar katolikus egyháznak ezidáig két olyan, a katekézissel kapcsolatos dokumentuma jelent meg,
amelyek irányt szabnak a közeli és távoli jövőben a katekézis végzésére nézve. Az első az OICA irányelveit
alapul vevő Felnőttek beavatása a keresztény életbe. A felnőttek katekumenátusa című kiadvány (1999),
amely – ahogyan a címe is elárulja – a keresztény beavatás folyamatával kapcsolatban fogalmaz meg
nélkülözhetetlen irányelveket. A második pedig a Magyar Kateketikai Direktórium (2000), amely a KÁD
elvein alapuló nemzeti szintű iránymutatás, és mint ilyen, a katekézis jövőbeli, konkrétabb szervezésére és
tervezésére vonatkozó alapdokumentumnak tekinthető.
2. Katekézis
Az egyház kialakulásának kezdetén a keresztény szóhasználatban a görög eredetű

„katekézis” szó sajátosan a hit nevelésével összefüggő jelentéssel is rendelkezett, és
elsősorban a meglévő hit kifejtését és elmélyítését jelentette, amelyet megelőzött a hit
ébresztését célzó missziós igehirdetés időszaka.20 Ez a jelentés bizonyos módosulásokon ment
keresztül az egyház történelme során, ahogyan azt a történelmi alakulás áttekintésekor
láthattuk.
A katekézissel kapcsolatos hivatalos egyházi dokumentumok alapján az alábbi módon
foglalható össze a szó mai értelemben vett egyházi jelentése:21
Katekézis minden olyan szolgálat, amelyet az egyház végez Isten szavával (a
kinyilatkoztatással) kapcsolatban, és amely a hívő egyén és közösség hitének elmélyítését és
érését kívánja elősegíteni, a Jézus Krisztussal való mind teljesebb közösségbe, bensőséges,
személyes kapcsolatba jutás érdekében, amely kapcsolat kifejeződik a krisztusi életforma
tudatos gyakorlásában is.
Ennek a meghatározásnak megfelelően a katekézisnek nagyon sokféle formája létezik: pl. a
különféle korosztályok katekézise, családon belüli katekézis, a tömegtájékoztatási eszközökön
keresztüli katekézis, a liturgikus események keretén belüli katekézis stb.
A meghatározásban szereplő – kimondott, illetve benne rejlő, de nem kifejezett –
hangsúlyos pontokat itt röviden áttekintjük, a későbbiek során pedig ezeket részletesebben
megvizsgáljuk. A zsinatot megelőző időszakhoz képest az egyház mai felfogása szerinti
katekézisnek az alábbi négy lényegi sajátossága említhető meg:
- BEVEZETÉS A KERESZTÉNY ÉLETFORMA EGÉSZÉBE, AZAZ KATEKUMENÁLIS JELLEG. Ez több
konkrétumban is kifejeződik.22 Egyrészt minden katekézis azt szolgálja, hogy bevezessen
20 Vö. ALBERICH E., „Catechesi”, in: DizCat, 104-108. o.

21 Vö. RdC 37; ÁKD 21; KÁD 80-82; MKD 1.2.
12
Jézus Krisztus személyének követésébe és a hit megismerésébe, az egyre érettebb hit felé
haladva. Ez a folyamat magában foglalja a teljes személy (értelmének, benső beállítódásainak,
érzelmeinek és akaratának) krisztusi minta szerinti fokozatos formálódását.23 A katekézis
krisztusközpontúsága azt jelenti, hogy a Jézus Krisztussal való kapcsolat mélyülését, az Ő –
mint a legfőbb keresztény eszmény – követését segíti.24
A katekumenális jelleg ókeresztény időkhöz hasonló hangsúlyozásának hátterében az áll, hogy az egyház
szembesült az egységesen keresztény társadalom letűnésével. Az ember egy pluralista világban él, amiben
sokféle értékrendszerrel találkozik. Világossá vált, hogy ezek össztüzében csak úgy tudja megőrizni keresz-
tény identitását és betölteni keresztségéből fakadó küldetését, ha személyiségének egészét irányító hitét tu-
datosan éli a keresztény közösségen belül, dönt mellette és képviseli a világban. A katekumenátus ősi fo-
lyamata a világban így jelen lenni tudó ember felkészítéséhez és formálódásához szolgál modellként.
A katekézis meghatározása jelzi továbbá, hogy a katekézis végzése elsősorban az ember
személyiségének egészét irányító, meglévő hitével függ össze. (A katekumenátus
folyamatában is a konkrét katekézis azokkal történik, akik meghoztak egy komoly hitbeli
döntést.) A katekézis a már hívőkhöz szól, hiszen csak ott lehet hitet mélyíteni, ahol az
legalább csírájában megvan. Ha a katekézisnek meghirdetett kezdeményezésen a
résztvevőkben nincs meg a hit iránti fogékonyság, akkor a hit ébresztésére célszerű a
figyelmet fordítani, amely meg kell, hogy előzze a katekézist.25
A katekumenátusban, mint minden katekézis modelljében a katekézisnek legalapvetőbb
viszonyítási pontja Isten szava, a kinyilatkoztatás. Azt szolgálja, hogy Isten szava hatékonyan,
a konkrét ember és közösség számára beszédesen, hitét, gondolkodását, életvitelét átalakító
módon jusson el.
A katekézis csak részben tekinthető hitismeretek elsajátításának. Ez fontos része,
ugyanakkor nem ezen, hanem az istenkapcsolat alakulásán és a krisztusi életmód belülről
fakadó megélésén van a hangsúly. Ez magában rejti azt is, hogy a katekézis folyamata segíti
eljutni a résztvevőket odáig, hogy keresztségi küldetésüket konkrét elköteleződésekben éljék
meg mind az egyházban, mind pedig a társadalomban.
A hit érése folyamat, amelynek elkülöníthető szakaszai vannak. A katekézis ennek
megfelelően fokozatosan vezeti be az embert a keresztény életformába, és ez a katekézis
folyamatának szakaszoltságában is megmutatkozik, ahogyan ez a katekumenátus
folyamatában is megvan.
A hit mélyülése egyéni ritmus szerint történik. Ez a fejlődés segíthető, de erőszakkal nem
gyorsítható. Lényeges, hogy ezt a katekézis folyamatában tartsuk tiszteletben, és ezt szem
előtt tartva segítsük a katekézis résztvevőit lépésről-lépésre előrehaladni.
A katekézis által munkált fejlődési folyamat sosem tekinthető lezártnak, hiszen az ember
hite mindig formálódhat. A katekumenátus folyamata ebben is modellként áll mindenfajta
katekézis előtt: ahogyan része a beavató szentségekben részesülést (a tulajdonképpeni
felkészítést) követően az utólagos, további elmélyülés, úgy minden korosztály hitbeli
formálódásának fontos vonása a folyamatosság, vagy legalábbis lehetőségének biztosítása.
- BELEILLESZKEDÉS AZ EGYHÁZ PASZTORÁLIS TEVÉKENYSÉGÉNEK EGÉSZÉBE. A katekézis
katekumenális jellegéből következik – vagyis abból, hogy a keresztény életforma teljességére
nevel –, hogy összefonódik az egyház többi tevékenységével: a közösségépítéssel, a liturgikus
22 Evvel kapcsolatban ld. még később, az isteni pedagógiánál elmondottakat.

23 Vö. MKD 1.4-1.7.
24 Vö. KÁD 80-81, 123
25 Vö. KÁD 61-62; MKD 1.4-1.5.
13
élettel, a szeretet tetteinek konkrét megélésével, az evangélium hirdetésével a nem hívők felé
stb. Nem tekinthető elszigetelt tevékenységnek a többi között.
Ez azt is jelenti, hogy az adott egyházi közösség (nemzeti egyház, egyházmegye, plébánia)
életének, tevékenységeinek hosszabb távú megtervezése során céljainak elérésében épít a
katekézis adta lehetőségekre, ez utóbbi avval összhangban van, annak megvalósulását segíti.
A katekézist továbbá az egyház végzi. A katekézis egyházi természete értelemszerűen
meghatározza, hogy nem szólhat akármiről, nem történhet akárhogyan, és nem szolgálhat
tetszőleges célokat; vagyis a katekézis „egyházi mivolta” irányadó céljait, tartalmát és
módszereit tekintve is.
- ANTROPOLÓGIAI FORDULAT A MÓDSZERBEN/ALKALMAZKODÁS. A katekézis korábbi
fölfogásában is lényeges elem volt az isteni kinyilatkoztatáshoz való hűség: vagyis, hogy a
katekizmus mint könyv tanítása során elhangzottak igazak, érvényesek legyenek. Mondhatni
– ahogyan a történeti áttekintésnél is előkerült –, egy többévszázados időszakon keresztül ez
volt az egyetlen lényeges kritérium a katekézis hitelességével kapcsolatban. A mai kateketikai
szemlélet újabb szemponttal gazdagodott: a kinyilatkoztatáshoz való hűség mellett éppen
annyira lényeges a katekézisen résztvevőkhöz, vagyis a konkrét emberhez való hűség. Ez
jelenti azt, hogy a katekézis folyamatában figyelembe vesszük a résztvevők életkori
sajátosságait, de ennél többről is szó van: a konkrét csoport, és benne az egyén hitállapotának,
kérdéseinek, helyzetének komolyan vételéről. A mai értelemben vett katekézis ezért
mondható „alkalmazkodónak”.26
- A FELNŐTTEK KATEKÉZISÉNEK ELSŐBBSÉGE A TÖBBI KOROSZTÁLLYAL SZEMBEN. A különféle
korosztályi katekézisek közül a felnőttek katekézise a legfontosabb. A felnőttek
hitnevelésének elsőbbségét éppen a jelenkori társadalmi helyzet indokolja: ők azok, akik a
legteljesebb módon képesek képviselni, továbbadni, és érvényre juttatni a társadalmi élet
minden területén a keresztény értékeket, valamint ők azok, akik gyermekeik első számú és
legfontosabb hitre nevelői lehetnek, továbbá az ő hiteles – egyéni és közösségi – keresztény
élete lesz az elsődleges katekézis a nem keresztények számára is. Mindennek azonban
feltétele a tudatos hitélet, a megerősödött keresztény identitás, a kritikus szemléletmód, és
evvel összefüggésben az eligazodás képessége a sokféle szellemi, ideológiai, vallási áramlat
között, amelynek alapja az említett keresztény értékrendszer személyessé, bensővé tétele.27
Mindezek miatt a felnőttek katekézise szolgál a többi korosztály keresztény nevelésének
viszonyítási pontjául is, effelé tart a kicsik és a fiatalok katekézise is.
Evvel a korosztályi katekézis-hangsúlyeltolódással együtt a felnőttek katekézisének
arculatát, azaz főbb sajátosságait is újragondolta az egyház. A felnőttek esetében ma olyan
hitnevelésről van szó, amelynek fő célkitűzése a felnőtt hitű hívő felnőttek nevelése, amely
felnőtt stílusban történik, vagyis az ő fejlődés-lélektani sajátságaiknak figyelembevételével,
ahol a felnőtteket felnőttként kezelik, nem pedig a gyermekek katekézisénél megszokott
módon.
A Consiglio Internazionale per la Catechesi, mely a Klérus Kongregáció tanácsadó szerve, 1990-ben, az
említett kongregáció jóváhagyásával kiadott egy dokumentumot, melynek címe „La catechesi degli adulti
nella comunitá cristiana”28 [A felnőttek katekézise a keresztény közösségben]. Ez a dokumentum teljes egé-
szében a felnőttek katekézisével foglalkozik, annak gyakorlati megvalósításához – többek között a célokkal
26 V.ö. EN 4
27 Vö. EN70; MKD 3.3.2.1.; KÁD 171
28 CONSIGLIO INTERNAZIONALE PER LA CATECHESI DEGLI ADULTI, La catechesi degli adulti nella comunitá cristiana. Alcune linee e
orientamenti, Libreria Editrice Vaticana, 1990.
14
és a módszerekkel kapcsolatban – fogalmaz meg irányelveket. Ez az írás egy újabb jele annak, hogy az egy-
ház pasztorális érdeklődésének középpontjában áll a felnőttek katekézise ügyének előmozdítása.
***
A történeti áttekintés, illetve a katekézis mai értelemben vett fogalmának kifejtése után
látható, hogy a katolikus egyház a katekézis terén is visszatért a forrásokhoz, vagyis az
ősegyház gyakorlatának számos eleméhez. Emellett felhasználja mindazon tapasztalatokat és
bölcsességet is, amelyeket a történelem során átélt és felismert, és amelyek lehetővé teszik,
hogy a múlt tanulságaiból táplálkozó, ugyanakkor a jelen kor kihívásainak megfelelő
katekézist végezzen.
3. A hit, nevelhetősége és taníthatósága
A katekézis a hit érését, elmélyülését szolgálja. Célszerű tisztán látnunk, hogy miben is áll
a keresztény istenhit, hiszen ez meghatározza azt is, hogyan szolgáljuk formálódását, és hogy
milyen mértékben segíthetjük alakulását.
A hit személyes valóság, az ember egészét, személyiségének minden megnyilvánulását
vezérlő benső irányítás, amely a Krisztus-követésben fejeződik ki. Ennek a tanítványiságnak
pedig kettős arculata van: egyrészt a teljes, bizakodó istenrehagyatkozást jelenti, másrészről
mindannak megismerését és elfogadását, amit Isten önmagáról, az emberről és kettőjük
kapcsolatáról az embernek tudtára adott, hogy Vele közösségbe jusson, vagyis a
kinyilatkoztatást. Így a hit egy eleven, folyamatos kapcsolat élése Istennel, és az Ő
igazságában történő meggyökerezés és mélyülés.
A hit megszületése misztérium: ajándék és döntés egyszerre. Isten az, aki sokféle módon
meghívja az embert a Vele való kapcsolatra, amire az ember szabadon válaszol. Az
istenkapcsolat melletti szabad döntés megszületésében maga Isten segíti az embert.29
Abból adódóan, hogy a hit az ember benső szabadsága és az Isten közötti, az ember
legmélyében történő párbeszéd eredményeként születhet meg és alakulhat tovább, a
katekézisnek – és tulajdonképpen minden emberi erőfeszítésnek – másodlagos, eszköz
szerepe lehet csak a hit kialakulásában és fejlődésében: amit a hit nevelése során tehetünk, az
az, hogy megteremtjük a lehetőséget, elgördítjük az akadályokat, segítséget nyújtunk a teljes
szabadságban történő párbeszéd kialakulásához.30
Ez az emberi segítség és közvetítés más és más módon történik az evangelizáció
folyamatának említett három nagy szakaszában – ahogyan a táblázat 3. és 4. sora mutatja –,
attól fügően, hogy a hit fejlődésének melyik lépését kívánják előmozdítani.
Maga a hit ilyen értelemben nem tanítható. Ami tanítható, az az említett kinyilatkoztatás,
amelynek ismerete és elfogadása részét képezi a hitnek.
4. Iskolai vallásoktatás, hittan, hitoktatás
A katekézis különbözik az iskolai vallásoktatástól, és sok esetben a szokványos értelemben

vett „hittantól” is. Ez a különbözőség hazánkban nem egyértelmű sem a szóhasználatban, sem
pedig a gyakorlatban. Gyakran előfordul, hogy mind jellegükben, mind pedig céljaikban is
29 Vö. KÁD 53-55; DV 5

30 Vö. ALBERICH E., „L’uomo credente”, in: Religio, 137-156. o.
15
nagyon különböző tevékenységeket illetünk ugyanazon „hittan”, „hitoktatás” kifejezésekkel.

A következőkben ezeknek a fogalmaknak a jelentését vizsgáljuk meg.
• A KATEKÉZIS ÁLTALÁNOS DIREKTÓRIUMÁNAK (1997) 73-76. pontig terjedő szakasza
felvázolja az iskolai vallásoktatás és a katekézis kapcsolatát és evvel együtt különbségét is.
Ebben a történelmileg, és a jelenlegi vallási helyzet által is indokolt koncepcióban a
résztvevők, a tevékenység helye, jellege és céljai szemszögéből nézve a katekézis és az iskolai
vallásoktatás közötti különbségeket a következő táblázat összegezi.31
----------------- Iskolai vallásoktatás Katekézis
Diákok (vallásos meggyőződésétől függetlenül mindenki. A hívők Hívők, a kereszténység iránt szabadon
hitüket tudatosan újraalapozhatják, a keresők tisztázhatják kérdé- érdeklődők, keresők
Résztvevők seiket, a nem hívők felülvizsgálhatják álláspontjukat, előítéleteiket)
Helye Iskola Keresztény közösség (plébánia, lelki-
ségi mozgalom stb.)
Tantárgy (tanmenettel, tudáscentrikus számonkéréssel, érdemjegy- Közösségi, katekumenális jellegű (a hit
gyel stb.) fejlődési folyamatának megfelelően
Jellege struktúrált) hitbeli növekedés (közép-
pontban a személyiség és a hit fejlődé-
se, nem a tudás; nincs időhatárhoz,
tanévhez kötve)
*Informálás: a vallás jelenségének, a különféle vallásoknak, kitün- Hitmélyítés, benső formálódás, Krisz-
tetett módon a kereszténységnek (eredete, szent iratai, története, tussal való közösség elmélyítése és
tanítása…) tiszta, objektív bemutatása; az európai kultúra megér- tevékeny megélése az egyházban és a
tését is segítő keresztény gyökerek megismertetése; világban.
*formálás: az élet nagy kérdéseinek felvetésével, és a vallások, ki- Ha szükséges, a hit megszületésének
tüntetett módon a kereszténység válaszainak megismerésével; elősegítése (első evangelizáció);
*békés együttélésre, toleranciára nevelés: abból adódóan, hogy az Megfelelő alapismeretek hiányában a
iskolai vallásoktatáson különféle vallási meggyőződésű gyermekek kereszténység átfogó megismertetése
és fiatalok vesznek részt, a közös keresés és tanulás a másképpen is (pl. azon fiatalok, felnőttek esetében,
gondolkodókkal történő párbeszéd és tolerancia kialakulásának fó- akiknek korábban nem volt lehetősé-
Céljai ruma lehet. Ez a mai, pluralista világban elengedhetetlen emberi gük erre);
vonás.
Az iskolai vallásoktatás olyan területnek tekinthető, amelyen keresztül nagyszámú

gyermek és fiatal érhető el az egyház számára, akiket más fórumon a keresztény közösség
nem tud megszólítani. Mivel az iskolai vallásoktatás egyik fő célja, hogy tudatos vallási
állásfoglalásra késztesse a fiatalokat, ezért jelentős evangelizáló szerepet tölthet be az ifjúság
körében úgy, hogy tiszteletben tartja az egyén vallásos meggyőződését és döntési szabadságát.
Az iskolai vallásoktatásnak egyfajta előkészítő, bevezető szerepe van a katekézissel
kapcsolatban, a katekézis bizonyos értelemben „folytatása” annak, amit a fiatal az iskolában
megtanult, felismert a vallással kapcsolatban. Az iskolai vallásoktatás során megszületett,
illetve megerősödött hitet a közösségi katekézisben mélyítheti el, és élheti meg a fiatal.
A KÁD maga is jelzi (76. pont), hogy a helyi egyházak feladata, hogy sajátos helyzetük és
lehetőségeik alapján (amelyeket pl. az adott ország törvényei is befolyásolnak) határozzák
31 Vö. KÁD 75; ALBERICH E., La catehesi della Chiesa, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995, 214-217. o.; U.Ő., L’insegnamento della
religione tra laicità e confessionalità. Nuove istanze e prospettive, in: „Pedagogia e vita”, 2, (1997), 25-42. o.
16
meg saját irányelveiket a szóbanforgó tevékenységekkel (iskolai vallásoktatás és katekézis)

kapcsolatban.
• A MAGYAR KATEKETIKAI DIREKTÓRIUMNAK (2000) a KÁD irányelvei, valamint a hazai
lehetőségek és kihívások alapján megfogalmazott útmutatásai szerint hazánkban három
különböző közegben többféle, hitneveléssel kapcsolatos tevékenység is fontos, hogy
történjen.32 Ezek a közegek a katolikus iskola, az önkormányzati és alapítványi iskolák,
harmadikként pedig a plébániák.
A katolikus iskola feladata – a szóbanforgó két tevékenységgel összefüggésben –, hogy az
iskolai vallásoktatás, mint kötelező tantárgy mellett biztosítsa a fakultatív katekézis
lehetőségét is diákjai számára. Ugyanakkor ez a katekézis olyan kell, hogy legyen, hogy
elősegítse a résztvevők integrálódását az illetékes plébániaközösségekbe.
Az önkormányzati és alapítványi iskolák estében – mivel ezekben a hitéleti képzés
választható, és nem kötelező –, indokolt, hogy a résztvevők hitállapotától függően vagy a hit
ébredését, megszületését célzó első evangelizáció, vagy a szó szoros értelmében vett katekézis
történjen. A katolikus iskolákhoz hasonlóan itt is fontos feladat a katekézisen vagy első
evangelizációban résztvevők kapcsolatának kiépítése a plébánia-közösségekkel.
A plébániákon a közeg jellegéből és küldetéséből adódóan szintén vagy a hitébresztés vagy
a katekézis történik.
Az MKD bármely közegben történő katekézis végső torkolataként a plébániai közösséget
jelöli meg: ez az a közeg, amelynek életébe és küldetésébe történő beilleszkedésre kellene,
hogy elvezessük a katekézisen résztvevőket, bárhol is indultak el a keresztény formálódás
útján.
A három közeg és a bennük lehetőségileg folyó tevékenységek ismerete alapján a
katekézisben, valamint az iskolai vallásoktatásban szolgálatot teljesítő személyeknek tisztán
kell látniuk, hogy az adott közegben a gyermek, illetve serdülő korosztállyal kapcsolatban
milyen szolgálat (tanítás, hitébresztés vagy katekézis) végzésére van szükség és lehetőség,
illetve ennek megfelelően alapvető ismeretekkel és készségekkel kell rendelkezniük a
különböző közegekben végzendő feladatok céljait, tartalmát és módszereit illetően. Ezeket az
ismereteket és készségeket értelemszerűen a képzési folyamatnak kell biztosítania.
Az eddigi magyar gyakorlatban szinte kizárólagosan használt „hittan”, „hitoktatás” szavak
nem adják vissza a katekézis fogalmának gazdagságát. Ugyanakkor – amennyiben továbbra is
ezeket használjuk megkülönböztetés nélkül az iskolai kötelező hitéleti tárgy, a hitébresztés és
a szoros értelemben vett katekézis megjelölésére is – nem teszik lehetővé a különböző
helyzetekben szükséges eltérő célok, módszerek, és szerepek (tanár, katekéta, evangelizátor)
eltérő voltának tisztánlátását, ennek következtében a különféle közegekben folyó
igeszolgálatok eredményességét is csökkenthetik, hiszen nem válik egyértelműen világossá,
hogy kiknek (milyen hitbeli állapotban lévőknek), milyen közegben, milyen céllal és
lehetőségekkel történik az, amit végzünk, ahogyan erre kicsivel föntebb is utaltam.
Az MKD Bevezetőjében (12. oldal) ezt olvashatjuk: „Jelen dokumentum a KÁD-ban megfogalmazott és
megmutatkozó szemléletváltásra épül […]. Ezért alkalmazza a korábban megszokott hitoktató és hittanár
megnevezés helyett a tevékenységét tágabban értelmező, de a feladatát pontosabban megjelölő katekéta
kifejezést.” A „hittan” és a „hitoktatás” szavak a katekézis ismeretátadó oldalára hívják fel a figyelmet,
holott a katekézis a keresztény élet egészébe történő bevezetés, és az abban történő elmélyülést elősegítő
folyamat, amiben nem a tudáson, hanem a Krisztus-követésen, a benső formálódáson, a megtérésen van a fő
hangsúly. Lényegesen többről van tehát szó, mint ismeretek oktatásáról. Másrészt a hit természetéből
32 MKD 4. rész
17
adódik, hogy nem tanítható és nem is számonkérhető a szokásos iskolai szóhasználat értelmében (ez csak a
hit tartalmi vonatkozásairól, vagyis azokról az igazságokról mondható el, amelyeknek megismerése karöltve
halad a személyes istenrehagyatkozással)33.
5. Evangelizáció
Az evangelizáció fogalma a mai egyházi szóhasználatban többféle értelemben használatos,

a legszűkebbtől a legtágabb értelemig.
Legszűkebb, és a szó legeredetibb értelmében az evangelizáció fogalma az evangélium
hirdetését jelenti a nem hívőknek, hogy a hitre jussanak és megtérjenek; vagyis a missziós
vagy első igehirdetésre, az első evangelizációra vonatkozik. Ebbe beletartozik minden
tevékenység (nem csak a beszéd!), ami az evangéliumi üzenettel történő kifejezett találkozást
előkészíti, azt megvalósítja, és segíti az alapvető hitbeli döntés és a megtérés megszületését.
Ebben az értelemben a kereszténnyé válás első, alapvető lépését jelenti.34
Ahogyan jeleztem, a katekézis feltételezi, hogy a rajta résztvevők már meghozták ezt a
hitbeli döntést, ennélfogva benső igényük, hogy látásmódjukat, hitüket és életüket a
kinyilatkoztatás fényében, avval gazdagítva alakítsák.
A szó előzőnél tágabb jelentése vonatkozik mindazon tevékenységekre, amelyek részét
képezik az Ige szolgálatának. Beletartozik tehát a missziós igehirdetés, a katekézis, a liturgia
keretén belüli igeszolgálat, valamint a teológia művelése is.35
A szó legátfogóbb értelmében az egyház küldetésének egészére vonatkozik, bármilyen
formában is történjék az.36 Ennélfogva jelenti az emberiség, és az emberi élet minden
területének, a kultúra és kultúrák evangéliumi értékek szerinti megújítását, az életmóddal való
tanúságtételt, a kifejezett hithirdetést, a közösségi életet stb. Röviden kifejezve: az
evangélium hirdetését és a róla való tanúságtételt az egyház részéről mindazon keresztül, amit
mond, tesz és ami.37 Ebben az átfogó értelemben tehát egyfajta globális evangelizációról van
szó, aminek részét képezi az egyéni és közösségi létmód, a cselekvés és a beszéd.
Értelemszerűen ebben a legtágabb értelemben vett evangelizációnak a katekézis az egyik
eleme a sok között.
Az egyházi dokumentumokban és keresztény körökben is gyakran használt preevangelizáció és
prekatekézis fogalmak olyan tevékenységeket fednek, amelyek beletartoznak az evangelizáció fogalmának
legszűkebb értelmébe (első evangelizáció). Ezek a fogalmak azon tevékenységek összességére vonatkoznak,
amelyeknek célja a vallásos nyitottság, érdeklődés, alapvető motiváltság kialakítása.38
6. Kateketika
A kateketika a katekézisre, mint gyakorlatra történő tudományos reflexió. Míg a katekézis

a tevékenység, gyakorlat szintje, addig a kateketika az elméleté. Mint elméleti tudomány, két
pillérre támaszkodik: a teológiai tudományoknak részét képező gyakorlati teológiára,
másrészt a neveléstudományokhoz tartozó valláspedagógiára. Célja a katekézis gyakorlatának
33 Vö. KÁD 54
34 Ebben az értelemben használja a fogalmat AG 6, 26; KÁD 56/a
35 Ebben az értelemben szerepel pl. KÁD 50-52; LG 18, 35; CD 6, 10; GS 13, 44; AA 2, 20
36 Vö. pl. AG 5, 15, 27; EN 17-24
37 Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 66-69. o.; KÁD 46-49
38 Vö. GEVAERT J., Prima evangelizzazione, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1990, 49-53, 57-59. o.
18
megjobbítása, melyet a teológiai és neveléstudományi kritériumokon alapuló vizsgálat,

értékelés és tervezés segítségével valósít meg.39
7. Katekizmus
A katekizmus szó az egyház szóhasználatában két, egymással szorosan összefüggő

értelemben él.
Egyrészt jelent egy bizonyos típusú, a keresztény hagyomány, hittitkok rendszerét
bemutató könyvet (pl. Római katekizmus, Katolikus egyház katekizmusa, Holland katekizmus
stb.).
A katekizmusnak mint könyvtípusnak több funkciója is kialakult megjelenésétől (XVI. sz.) kezdve: 1.
rövid, világos foglalatát adni a keresztény hitnek azok számára, akik nem ismerik; 2. a hit keresztény
közösségen belüli elmélyítéséhez a szükséges ismereteket szolgáltatni; 3. az előzővel szoros összefüggésben
– az igazhitűség irányát lefektetni; 4. útmutatást adni a keresztény tanítás életreváltásában (ez a pedagógiai-
kateketikai funkció a XX. sz. közepétől kerül előtérbe).40
Ma ez az elnevezés csak azokat a dokumentumokat illeti, amelyeket a megyéspüspök saját
egyházmegyéjében, vagy a Püspöki Konferencia az adott országban, mint hivatalos, saját katekizmust
elismer.41
Másrészt jelenti a keresztény hit igazságainak tanítását, mint tevékenységet. Ebben a
hangsúly a tudás mélyítésén, a hit intellektuális, értelmi oldalának gazdagításán van. A
hitnevelés ezen formája a hitnélküliség terjedése miatt a XX. sz-ban komoly újragondolás
tárgyát képezte az egyházban abból kiindulva, hogy „Milyen mértékben felel meg ez a fajta
tanítás a hit nélkül felnövekvő generációk keresztény nevelésében, amikor eredendően
olyanok keresztény igazságokban való mélyülését szolgálta, akik a hit világában, keresztény
közegben nőttek fel?”.42
39 Vö. STACHEL G., „Catechetica”, in: DizCat, 110-111. o.

40 Vö. LANGER W., „Catechismo (criteri)”, in: DizCat, 116-118. o.
41 Vö. CIC 775, 1-2. §
42 Vö. GERMAIN E., „Catechismo (istituzione)”, in: DizCat, 118-119. o.
19
Szempontok az egyénileg és csoportban zajló

személyessé tételhez
és
irodalom az elméleti elmélyítéshez
1. Melyek a közös és eltérő vonások a személyes katekézis-tapasztalatod

és az egyház által legújabban megfogalmazott katekézis-elképzelés
között?
2. Melyikről volt tapasztalatod: az imént felvázolt iskolai
vallásoktatásnak, a katekézisnek vagy a kettő sajátos keveredésének
megfelelő tevékenységről?
3. Volt-e részed a leírt első evangelizációban? Lett volna-e rá szükséged?
Vagy a katekézis, amelyben részesültél, feltételezte, hogy a hitbeli alapok
megvannak?
A katekézis történetével kapcsolatban:
- TARJÁNYI Z., Kateketika I., Szent István Társulat, Budapest, 1998, 18-60. o.
- RÉDLY E., Kateketika, Katolikus Teológiai Főiskola Jegyzetek, Győr, 2001, 13-29. o.
- SZENT ÁGOSTON, De Catechizandis rudibus, Agapé, Novi Sad, 2001.
- FOGASSY J., A katekumenátus kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2005, 15-31. o.
A fogalmakkal kapcsolatban:
- KÁD vonatkozó részei
- MKD vonatkozó részei
- EN evangelizáció fogalmára vonatkozó részei
- BALÁZS T., „A Biblia szerepe az iskolai hitoktatásban és a plébániai katekézisben”, in: Hittan- és
etikaoktatás, Távlatok melléklete, 2004. október, 46-51. o.
- KESZELI S., „Evangelizáció, katekézis, katekéta”, in: Hittan- és etikaoktatás, Távlatok melléklete, 2004.
október, 3-44. o.
A katekézis és az iskola kapcsolatáról:
- GE
- A KATOLIKUS NEVELÉS KONGREGÁCIÓJA, A katolikus iskola, [k.n.], [h.n.], [é.n.]
- A KATOLIKUS NEVELÉS KONGREGÁCIÓJA, A katolikus iskola a harmadik évezred küszöbén , Róma, 1998.
20

1. Gondold át eddigi tapasztalataid alapján!

- Miben áll szerinted az egyház – és ennek részeként a plébánia –
küldetése?
- Milyen mértékben nevelt téged a katekézis az ebbe a küldetésbe
való bekapcsolódásra?
2. Jellemezd részletesen a szerinted ideális:
- plébániaközösséget;
- keresztény kisközösséget;
- felnőtt keresztény embert!
21
„Az egyház egész intézményességét úgy kell felfogni,

mint Jézus Krisztus és az emberek szolgálatát,
Jézus Krisztusra emelt tekintettel:
olyan eszközként, mely képes a ’lelki’ felé vinni,
mivel annak szentsége.
Mindennek élnie kell és az élet felé kell vinnie!”
(Y. Congar)
2. A katekézis végzésének hátterében lévő

teológiai szempontok
Ahhoz, hogy a maga teljességében tudjuk értelmezni a katekézis fogalmát, továbbá, hogy
kellően motiváltak legyünk a végzésére – azaz belássuk, hogy valóban fontos és pótolhatatlan,
továbbá az egyén, a közösség, és rajtuk keresztül a társadalom kibontakozását előmozdító
szolgálatról van szó –, áttekintjük a katekézis szükségességét alátámasztó teológiai
szempontokat, és azok következményeit.
Elsőként azt vizsgáljuk meg, hogy hol a helye a katekézisnek az egyház küldetésében és
hogyan járul hozzá ennek a küldetésnek a betöltéséhez?
Ezt követően főbb vonalaiban áttekintjük a zsinati egyházképet, és az ezzel szorosan
összefüggő közösségképet, amelyek nélkül nem lesznek érthetőek sem a katekézis céljai, sem
a katekézis végzőinek feladatai, és amely egyházképpel jellemezhető közösségek
kialakulásában a katekézisnek is jelentős szerepe van. Végül megvizsgáljuk kateketikai
szempontból annak az emberképnek a vonásait, amely a katekézisnek, mint nevelési
folyamatnak a viszonyítási pontja. Olyan lényegi emberi vonások összességének leírása ez,
amely sajátosságok kifejlesztése és kibontakoztatása a katekézisben fontos feladat, és mint
ideál, ösztönző erőt jelentenek mind a katekézisen résztvevők, mind pedig a katekézis
felelősei számára.
1. A katekézis kiveszi részét az egyház küldetésének betöltéséből
A katekézis az egyház küldetésének megvalósítását elősegítő feladatokkal szorosan

összefonódik. Ennek a küldetésnek a mibenlétét, tagolódását, továbbá a katekézis
kapcsolódási pontjait a többi feladattal foglalja össze a következő ábra, amelynek elemeit
alatta részletesebben is kifejtem.
22
Szentlélek
Fiú
Atya
Jézus Krisztus
Egyház
Isten országának építése a világban és a világért
Diakonia Koinonia Martyria Liturgia

szeretetszolgálat, közösség, egység, evangelizáció, prédi- szentmise,
nevelés, szolidaritás testvériség, megosz- káció, tanúságtétel, szentségek, imádság,
gesztusai stb tás, kommunikáció stb KATEKÉZIS stb. ünneplés stb.
1. ábra. Az egyház küldetése a Szentháromság életében gyökerezik. Isten kinyilatkoztatásának célja,

hogy önmagával szeretetközösségbe hívja az embert. Ez Jézus Krisztus megtestesülésének, földi
életének is célja, és ennek a meghívásnak továbbadását, ennek a közösségnek a megvalósítását bízza
tanítványaira, illetve az egyházra. Az egyház Isten országának, ennek a szeretetközösségnek
megvalósításán fáradozik a négy egyházi alapfunkció gyakorlásán keresztül. A martyria
feladatkörébe tartozó katekézisnek, mint a keresztény életforma teljességére nevelő tevékenységnek
feladata, hogy a többi alapfunkció megélésébe is bevezesse résztvevőit.
1.1. Az egyház küldetésének gyökere
Az egyház küldetésének alapja, gyökere a Szentháromság benső életében keresendő. Isten

szeretetből fakadó szándéka, hogy létrehozza, szüntelenül megújítsa, fokozatosan
kibontakoztassa az emberiséget, és hogy végső soron bensőséges szeretetközösségében
részesítse.43
Az emberré lett második isteni személy, Jézus Krisztus küldetésének is ez áll az alapjánál.
Őt az Atya küldi, hogy ennek a megújulásnak, közösségbe hívásnak tanúja, tanítója,
megvalósítója és továbbadója legyen.
Az egyház Jézus Krisztus parancsára folytatja a történelemben az Ő küldetését: Isten
Országának épülését, megvalósulását szolgálja az emberek között. Isten Országának képe
magában rejti az emberiség teljes kibontakozását, végső sikerét és boldogságát mint
kiengesztelődött és egyesített emberiségét. Magában foglalja az emberek által minden idők
óta óhajtott értékek beteljesedését és megvalósulását, mint például az igazságot, a teljes életet,
az igazságosságot, szeretetet, békét, szabadságot, egységet, testvériséget stb. Isten Országának
43 V.ö. DV 5
23
képe jelenti az egyház minden tevékenységének vonatkozási pontját, ami felé, aminek
megvalósítására törekszik. Ezek az értékek az egyház közvetítése által részben már
megvalósulnak a történelem folyamán is, de csak az idők végén nyilvánulnak meg,
bontakoznak ki a maguk teljességében.44
Az egyház mint az „üdvösség egyetemes szentsége”45 nem azonosítható magával az Isten
Országával. Annak csupán csírája itt a földön, érte, kibontakozásáért van, akkor is, ha még
csak kezdetleges formában valósult is meg. Az egyházról éppen ezért mondható, hogy „jele és
eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének”46,
hiszen egyrészt olyan közösség, amelyben magában is megtalálhatóak, ezért fel is
ismerhetőek Isten országának jelei, másrészt pedig rajta keresztül, tevékenységének
köszönhetően konkretizálódik Isten országának megvalósulása. Ebből következik, hogy az
egyház semmilyen tevékenységének nem célja önmaga – kizárólag saját megőrzése és
megszilárdítása itt a földön –, hanem mindig Isten Országának isteni terve, annak
megvalósítására történő törekvés kell, hogy vezesse.
Ennek a küldetésnek a betöltésében a „világ” – azaz a történelemben élő emberiség, azok a
kultúrák, társadalmak, tágabb és szűkebb közösségek együttese – az a hely, ahol az egyház
Isten Országának építésére hivatott47. A zsinati felfogás úgy tekinti az egyházat a világgal
való viszonyában, mint „egyház a világban és a világért”, mint ami maga is része a világnak,
amit szolgálni és „Isten családjává” való átalakulását munkálni hivatott.48
1.2. A küldetés és az egyházi alapfunkciók, mindezek kapcsolata a katekézissel
Az egyház négy alapfunkcióján keresztül építi és teszi jelenvalóvá Isten Országát. Az

egyház a maga szentségi jellegét, Isten Országának építését és jelenvalóvá tételét sajátos
funkcióin keresztül gyakorolja. Ezek pedig a diakonia, koinonia, martyria és liturgia.49
1.2.1. A diakonia és kapcsolata a katekézissel
• A DIAKONIA végzésében az egyház megjeleníti Isten Országának azt a vonását, amely a

tevékeny testvéri szeretet evangéliumi szellemű gyakorlásában nyilvánul meg. Az egyháznak
hivatása, hogy tanúságot tegyen a szeretet és a szolgálat evangéliumi módjáról, ami alapvető
feltétele az örömhír hiteles hirdetésének is.
A diakoniában az egyház az emberek szolgálatának olyan alternatíváját éli meg a
kizsákmányolás, visszaélés, versengés és önzés logikájával szemben, amit minden ember
szíve mélyén óhajt. Ettől lesz ez a szolgálat az örömhír erejét és emberépítő voltát felmutató
jel mind a hívők, mind pedig a nem hívők számára. A diakonia feladatkörébe tartoznak
többek között az egyéni szeretetszolgálat, a szolidaritás különböző megnyilvánulási formái; a
szociális, társadalmi, politikai elköteleződés a jobb világ építésére stb.
44 Vö. LG 5
45 LG 48
46 LG 1
47 Vö. GS 1; 11; 40
48 GS 40b; RM 13, 15; AA 2; ALBERICH E., La catehesi oggi, 39-49. o.
49 Vö. MKD 2.2.2.; WIEDENHOFER S., „Ekkléziológia”, in: SCHNEIDER T. (Szerk.), A dogmatika kézikönyve II.,Vigilia Kiadó,
Budapest, 1997, 49-160. o.; NEMESHEGYI P., A II. Vatikáni Zsinat egyházképe, in „Távlatok” (1995) 1, 59-68. o.
24
Az egyházi közösségek minden történelmi korban érzékenyen odafigyeltek a szegénység

különféle formáitól szenvedő embertársaikra, és a tőlük telhető módon igyekeztek is tevékeny
módon segítségükre lenni. Számos formája alakult ki a testvéri szeretet gyakorlásának.
Ilyen tevékenységek pl. az anyagi javak közösségi megosztása, közösségileg szervezett szeretetszolgálat a
szegények javára, szolidaritás a különböző egyházi közösségek között; az egyéni szeretetszolgálat
gyakorlása, alamizsna adása a rászorulóknak a hármas aszketikus tevékenység (böjt, imádság, alamizsna)
szellemében; az „irgalmasság cselekedeteinek” gyakorlása különféle módokon, úgymint pl. árvák nevelése,
szegények segítése, bebörtönzöttek látogatása stb.; nevelésre alakult intézmények alapítása az
írástudatlanság felszámolására, hátrányos helyzetűek felemelkedésének előmozdítására stb.50
Korunk egyháza újragondolta a diakoniáról vallott felfogását. Ezt mind a változó
társadalmi körülmények, mind pedig az újabb teológiai felismerések is indokolttá tették. Ez
utóbbiak között említhető pl. a teremtés és megváltás közötti szoros egység felismerése, az
üdvösség fogalmának teljesebb felfogása, valamint az egyház szociális tanítása.
Az üdvösség fogalma gazdag jelentéstartalmú. Lényegét tekintve az ember egészének felszabadulását
jelenti minden külső és belső megnyomorító kötelék (az egyéni és közösségi bűn legkülönbözőbb formái)
alól, amely felszabadulás Isten örök és örömteli szemlélésében éri el kiteljesedését. Újszövetségi értelmében
egyik döntő eleme a Krisztussal történő és az ember személyiségének egészét átformáló találkozás, amely
szorosan összefügg az élet értelmének felkínálásával és elfogadásával.51
Mindezek a tényezők arra vezették az egyházat, hogy lényegesen kibővítse a korábbi
értelemben vett szeretetszolgálat hatáskörét és horizontját. A mai értelemben vett diakonia
ennek megfelelően magában foglalja az ember személyisége egészének kibontakozását
szolgáló tevékenységek összességét, valamint a társadalom – annak minden, azaz családi,
szociális, kulturális, politikai, nemzetközi stb. szinten – Isten Országának mintájára történő
átalakítását célzó kezdeményezéseket is. Az egyház ezen küldetésének betöltése során
minden emberért felelősnek érzi magát, mindenféle – akár vallási, etnikai, kulturális, vagy
bármely más – megkülönböztetés nélkül.52 Ábrával kifejezve ugyanezt:
Nevelés/kibontakoztatás, gondozás, ápolás, lelki segítés, anyagi támogatás…

egyház egyén – „szegények”
okok
Átitatás az evangéliumi értékekkel, átalakítás a szociális tanítás fényében…

társadalom
2. ábra. Az egyház diakonális feladata egyrészt a közvetlen, személyes szolgálatot jelenti a

szegénység bármilyen formájától szenvedő ember felé. Másrészt vonatkozik a társadalmi
struktúrák, törvényhozás, oktatás, jogrendszer, gazdaság, kultúra világának stb. evangéliumi
szellemű átformálására, amelyek nagyon sok esetben a konkrét egyén életében megmutatkozó
érzelmi, lelki, anyagi, társas stb. szegénység megnyilvánulási formáinak gyökerénél húzódnak meg.
• A KATEKÉZIS NEVEL A DIAKONIA MEGÉLÉSÉRE. A katekézis fogalmánál szóba került, hogy ez

az igeszolgálatnak olyan formája, amely a keresztény élet teljességének megélésébe kívánja
50 Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 203-204. o.

51 Vö. LESQUIVIT C. – GRELOT P., „Üdvösség”, in: X. LÉON-DUFOUR (Szerk.), Biblikus teológiai szótár, Szent István Társulat,
Budapest, [é.n.], 1385-1393 oszlop.; R. FISICHELLA, „Salvezza”, in: Religio, 765-767. o.
52 Vö. GS; EN 31; ALBERICH E., La catehesi oggi, 204-207. o.
25
bevezetni és meggyökereztetni az egyént és a közösséget. Ebből adódik, hogy a katekézisnek

feladata, hogy neveljen a diakonia megélésére is. Ez a következő konkrétumokat foglalja
magában:53
- minden korosztály esetében fontos feladat, hogy a résztvevők tisztában legyenek a
diakonia fogalmával és jelentőségével, helyével a keresztény közösség és egyén
életében: legyenek kellően motiváltak a végzésére. Ez természetesen szükségessé
teszi, hogy különbséget tegyünk mind a megfogalmazás módjában, mind pedig a
kifejtés mélységének tekintetében a különböző korosztályok között.
- A tudatos és tevékeny elköteleződésnek feltétele, hogy a konkrét emberben legyen egy
jól leülepedett, egységes értékrendszeren alapuló, józan kritikai érzék. Ez az
értékrendszer, és a vele összefüggő kritikai érzék akkor alakulhat ki, ha a katekézisen
résztvevők megismerkednek az egyház szociális tanításának főbb elemeivel, az ezek
gyökerénél álló evangéliumi tanítással, valamint ezek alapján megvizsgálják saját
szűkebb és tágabb életterüket, és felismerik benne a hiteles és javításra szoruló
vonásokat. Természetesen erre a maga teljességében elsősorban a fiatal- és felnőtt
korosztály esetében van lehetőség.54
- A kritikai érzék gyakorlása akkor nyeri el teljes értelmét, ha lefordítódik a konkrét
elköteleződések szintjére is. A katekézis során fontos nevelni a tudatos, közösségi,
tervszerű diakonia-végzésre. Ennek legkézenfekvőbb tere az adott élettér, ahol a
katekézis résztvevői élnek, lépései pedig a következők:
1) a saját társadalmi környezet kritikus elemzése (pozitív, azaz ember- és
közösségépítő, és negatív, romboló jelenségei az egyház szociális
tanításának fényében);
2) a jelenségek értelmezése, vagyis a gyökerüknél lévő okok lehetőség
szerinti azonosítása, az ezekből adódó feladatok megfogalmazása;
3) a feladatok fontosságának megállapítása, és azok csoportosítása
alapján a célok megfogalmazása;
4) a célok megvalósulásához elvezető stratégia, és ezen belül a konkrét
teendők megfogalmazása.
Itt is érvényes az előző feladat esetében tett megállapítás, miszerint ennek a
tervszerű diakonális szolgálatnak a végzése a fiatal- és felnőtt korosztály esetében
valósulhat meg legteljesebben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne ugyanezt a
folyamatot a gyermekkorosztály tagjaival is, természetesen az ő szintjükön végigjárni.
Ez lehet, hogy „csak” a valamilyen ínségben szenvedők felkutatásában, és egyszerű
módon történő segítésében nyilvánul meg (pl. ajándékkészítés, gyűjtés, látogatás stb.).
Azonban ezek a kezdeményezések is elültethetik a gyermekekben egyrészt a szolgálat
örömét, másrészt pedig annak tudatát, hogy ezeket a szolgálatokat az „itt és most” élő
emberek javára tették.
- Elsősorban a fiatal- és felnőttkorosztály katekézisének feladata, hogy a politikai
elköteleződésre is felkészítsen. Ez alapvetően a keresztény életszemléletre, és az ebből
adódó értékrendszerre történő formálásban fejeződik ki. Ez, a keresztény közösségben
megismert és sajáttá tett értékrendszer lesz az, amelynek alapján mind a konkrét
keresztény közösség tagjai, mind benne az egyén képes lesz az előbb leírt tervszerű
53 Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 208-220. o.; KÁD 103

54 Vö. MKD 6.7.
26
gondolkodás lépései szerint haladva a jelenlévő politikai elképzelések kritikus

értékelésére. Amit a katekézis felelősei (püspökök, papok, katekéták stb.) tehetnek a
keresztényeknek az egyház tanítása szerinti politikai elköteleződéséért, az az említett
értékrendszer és szemlélet továbbadása. A döntés, a konkrét politikai választás mindig
az egyéné, az ő lelkiismeretére van bízva. Ezért senkit sem lehet kényszeríteni arra,
hogy egyik vagy másik pártra szavazzon, hanem segíteni kell, hogy személyes
döntésében meríteni tudjon a keresztény tanításból, annak megismerése alapján.55
- Az előzőekkel szorosan összefüggő kateketikai feladat a különféle, diakonia
feladatkörébe tartozó hivatásokra, szolgálatokra való nevelés, a társadalmi, keresztény
szellemű szerepvállalás lehetőségeinek és területeinek a korosztálynak megfelelő
bemutatásával, és lehetőség szerinti megtapasztaltatásával.56
1.2.2. A koinonia és kapcsolata a katekézissel
• A KOINONIÁBAN az egyház megéli, megjeleníti, hogy Isten Országa testvéri közösség, ami a
testvériség, az egyetértés, a béke, a hiteles kommunikáció, kiengesztelődés, hiteles emberi
kapcsolatok stb. evangélium szerinti megélését jelenti. Az egyház ebben a feladatában a
testvéri együttélés, „együttlétezés” evangéliumi módját hivatott bemutatni, amellyel hirdeti,
hogy lehetséges egymással kiengesztelődve és egységben élni mindenféle embert elfogadva
és befogadva, minden egyes ember szabadságának és eredetiségének tiszteletben tartásával.
A zsinat utáni időszakban az egész egyházban megfigyelhető, a koinonia hangsúlyozottabb megélését
célzó közösségi megújulási törekvés vette kezdetét, amelynek hátterében egyrészt szociokulturális okok
(sokaknál a határozott értékrendszer hiánya, irányvesztettség az életben, hiteles kapcsolatok hiánya,
elmagányosodás, elszemélytelenedés, elveszettség érzése, elfogadottság, megbecsültség érzésének hiánya,
versenyszellem eluralkodása stb.), másrészt teológiai-pasztorális okok (az egyház alapvetően közösség, és
mindazt, amit tesz, közösségként kell tennie) állnak.
Az egyetemes egyház szintjén jelenleg egy kettős irányú közösségi megújulás figyelhető
meg: egyrészt a különböző keresztény felekezetek közötti ökumenikus egységtörekvés,
másrészt a katolikus egyházon belül, mely a helyi egyházak (egyházmegyék) fejlődését és
önállóbbá válását célozza, és bennük a kisebb közösségek (plébániai közösségek és
kiscsoportok) jelentőségét hangsúlyozza.57
• A KÖZÖSSÉG ÉLÉSÉNEK SZINTJEI AZ EGYHÁZMEGYÉBEN – KATEKETIKAI VONATKOZÁSOK. A
közösség megélése több szinten is történik magukon a helyi egyházakon belül is. Kateketikai
szempontból mindegyiknek megvan a maga jelentősége.
Általánosan szempontok. Érvényes, hogy az élő és hitelességre törekvő közösség a katekézis
egyik alapfeltétele, éppen ezért alapvető közege is. Ez igaz mind a kisközösségek, mind pedig
a plébániai közösségek szintjén. Hiszen a kapcsolatokra épülő közösségben megélt
kereszténység, mint életforma megtapasztalása teszi lehetővé, hogy a katekézisben Isten szava
úgy jelenjen meg, mint élhető, és életalakító, embert kiteljesítő, ugyanakkor vonzó szó. Így a
katekézisen résztvevőknek nem elképzelniük kell a keresztény életformát, hanem a
környezetükben tapasztalják meg. Ez veti meg a katekézis hatékonyságának alapjait.58
Azonban az, hogy a közösség a katekézis alapvető közege, nem zárja ki annak a lehetőségét – és sok
esetben szükségességét sem –, hogy a katekézis más formákon is megvalósuljon, mint pl. egyéni
55 Vö. U. o.
56 Vö. KÁD 86, 185
57 Vö. LG 26-28
58 Vö. MKD 6.2.
27
(személyes, esetleg rendszeres beszélgetésekben), alkalmi formában (pl. családban), a tömegtájékoztatási

eszközökön keresztül (TV műsorok, CD-k, videokazetták segítségével) stb.59
A közösség megélése – amellett, hogy a katekézis alapfeltétele – egyben a katekézis célja
is. Isten üdvözítő szándékának végső célja a Vele való szeretetközösség megélése. Ennek
szépségét ízleljük meg életünkben a Vele, illetve a többi emberrel megélt közösségünkben. Ez
a jelenben megélt közösségi tapasztalat lesz az, amely az örök életben bontakozik ki a maga
teljes szépségében. Mivel az egyház küldetésének lényegi eleme ennek az Istennel és
emberrel megélt közösségnek az építése, ebből a katekézis is ki kell, hogy vegye a részét,
vagyis a hiteles keresztény közösségi tapasztalat megélésére kell, hogy elvezessen.60
A kisközösségek. Az imént említett két szempont több közösségi szinten is célszerű, hogy
érvényre jusson. Egyrészt azokon a plébániai (általában 8-15 fős) kisközösségeken belül,
amelyek hiteles, emberi léptékű közösségi élményt, a kereszténység testvéri, személy-személy
szintjén történő megélését teszik lehetővé az őszinte, mélyülő személyes kapcsolatok
kialakításán és ápolásán, a hit és a vele kapcsolatos felismerések kölcsönös megosztásán, az
odafigyelésen és a másik ember szolgálatán, segítésén, a bensőséges, családias ünneplések,
liturgikus alkalmak, imádságok átélésén stb. keresztül. Vagyis olyan élményeknek
köszönhetően, amelyek a keresztény élettapasztalatot kézzelfogható közelségbe hozzák az
emberhez.
A kisközösségek továbbá biztosíthatnak egy olyan kapcsolati hátteret, amely mérvadó
lehet tagjai számára életszemléletük alakításában, döntéseik meghozatalában, a vallott
értékekhez történő ragaszkodásban, azaz referenciacsoporttá/viszonyítási csoporttá válhatnak.
A kisközösségekben rejlő ezen lehetőség kiaknázása különösen előtérbe kerül ma, amikor
sokan éppen ennek a biztos, értékeket következetesen közvetítő emberi kapcsolatokon alapuló
háttérnek a hiányától szenvednek. Ennek köszönhetően a kisközösségek a vallási
szocializáció, azaz a vallásos gondolkodásmód és magatartás elsajátításának kitüntetett
közegei lehetnek.61
A plébániai közösség. A plébániai közösségek szerepe sokrétű a katekézissel kapcsolatban.
Ezek adnak otthont a hozzájuk kapcsolódó kisközösségi katekézisnek. Biztosítják továbbá a
katekézis végzéséhez szükséges megfelelő feltételeket: a hiteles közösségi hátteret, a
fölkészült katekétákat, a különböző csoportok helyzetéhez illeszkedő katekézis tervezeteit, az
eszközöket, segédanyagokat stb.62 A plébániai közösség jelenti a nélkülözhetetlen feltételt a
kisközösségek közötti kapcsolatépítéshez, azaz a kisközösségeknek a plébániai közösségbe
történő integrációjához.63
Az egyházmegye. Az egyházmegyének vezető szerepe van a területén történő minden
kateketikai tevékenység megszervezésében, koordinálásában, összefogásában, új
kezdeményezések életre hívásában. Egyházmegyei szinten történik a katekéták képzése,
továbbképzése, az egyházmegyének kell biztosítani a katekéták egyes területekre történő
specializációjához szükséges feltételeket, eszközöket, anyagokat stb. Ezen a szinten történik a
plébániai tervek számára irányadó pasztorális és kateketikai tervek elkészítése, valamint a
különféle kezdeményezések ésszerű koordinálása.64
59 Vö. KÁD 160

60 Vö. KÁD 253-254
61 Vö. ÁKD 76; KÁD 159, 263-264; MKD 4.1.2.
62 Vö. CT 67
63 Vö. KÁD 257; MKD 4-1., 5.4., 11.1.2.3.
64 Vö. KÁD 265-285; MKD 11.1.2.2-11.1.2.3.
28
A szerzetesrendek, valamint a különböző lelkiségi mozgalmak is jelentős mértékben hozzájárulhatnak egy

adott helyi egyház kateketikai tevékenységének egészéhez, különösen olyan kateketikai területeken,
amelyekben az aktív részvétel a közösség lelkiségéből fakad. A szerzetesrendek és lelkiségi mozgalmak
tevékenysége nem szabad, hogy párhuzamos vagy akár független legyen az egyházmegyei
kezdeményezésektől, hanem ezek tagjai igenis szem előtt kell tartsák, hogy munkájuk lehetőség szerint
összhangban és egyetértésben történjék az egyházmegyei és plébániai szinten szervezett munkákkal. Az
együttműködés és összehangoltság az egyháziasságról szóló tanúságtétel.65
Az iskola, mint nevelői közeg, közösség hitnevelésben betöltött feladatiról a korábbiakban, a katekézis és
az iskolai vallásoktatás fogalmának tárgyalása során szóltam. Ezek az intézmények is hivatottak arra, hogy
bekapcsolódjanak az adott egyházmegye vérkeringésébe, kapcsolatrendszerébe. Ezt már maga az a feladat is
indokolja, hogy elősegítsék a katekézisen résztvevő gyermekek és fiatalok kapcsolatfelvételét, valamint
bekapcsolódását az illetékes plébániai közösségekbe.
Az említett szinteken a közösségi élet nem a többi szinttől elszigetelt módon zajlik. Az
egyház közösségi jellege abban is megmutatkozik, hogy élő kapcsolat van mind az egy
plébániához tartozó kisközösségek, mind az egy egyházmegyének részét képező plébániai
közösségek között. Ez az élő kapcsolat teszi lehetővé, hogy az egyház tagjai ne csak
egyénileg, hanem mint kisebb és nagyobb közösségek tagjai is együtt, közösségként
növekedjenek, haladjanak a fejlődés útján. Ezt a kapcsolatrendszert szemlélteti a 3.ábra.
• A KATEKÉZIS NEVEL A KOINONIA MEGÉLÉSÉRE. Az eddig említettekkel összhangban
elmondható, hogy a katekézisnek több feladata is van, amelyek a kereszténység közösségi
megélését segítik elő. Ezek a következők:
- A Krisztussal megélt közösségre, bensőséges kapcsolatra nevelés – mint a katekézis
fő célja – megveti az alapját az embertárssal megélt közösség evangéliumi
jellegének. Hiteles keresztény közösségi élet nehezen képzelhető el az
istenkapcsolat fokozatos mélyülése nélkül.66
- A társas életben elengedhetetlen szociális erényekre nevelés (úgymint pl. az
önkifejezés képessége, őszinteség, tisztelet, az ön- és a társelfogadás képessége,
nyitottság, kompromisszumkészség, együttműködési készség, képesség a
lemondásra, konfliktusmegoldó képesség stb.).67
- A beilleszkedés elősegítése a katekézis szűkebb közegeként működő kisközösségbe.
A kisközösség életében történő tevékeny részvétel elősegítése ez, ami kifejeződik
egészen konkrétan a személyes tapasztalatok/meglátások/hit megosztásának, a
személyes adottságok, képességek csoport javára történő kamatoztatásának, a
csoport élete, tevékenysége, légköre, fejlődése stb. iránti felelősség
kibontakoztatásában.68
- A tágabb keresztény közösség életében (pl. plébánia) történő tevékeny
szerepvállalásra nevelés. Az egyes személyek karizmáinak felismeréséről, és a
kisközösségi kereteken túlmutató kamatoztatásáról van szó.69
- Ökumenikus lelkületre nevelés. A közösség megélésére szóló küldetés túlmutat a
katolikus egyház szervezeti keretein. Az ökumenizmus élése sajátos szemléletet és
evvel összefüggő lelkületet, valamint biztos hitbeli identitást igényel. Mindezek
65 Vö. KÁD 261-262

66 Vö. KÁD 80-81
67 Vö. KÁD 86
68 Vö. KÁD 261-264; MKD 4.1.2.
69 Vö. KÁD83, 86; MKD 6.2.
29
nevelése különös figyelmet igényel, amelynek irányelveit a kateketikai

direktóriumok rögzítik.70
Egyházmegye: plébániai
közösségek közössége
Plébánia:
kisközössé-
gek
közössége
Plébánia: Plébánia:
kisközössé- kisközössé-
gek gek
közössége közössége
Plébánia: Plébánia:
kisközössé- kisközössé-
gek gek
közössége közössége
Plébánia:
kisközössé-
gek
közössége
3. ábra: A kapcsolattartás és élő kommunikáció nem csak a kisközösségek tagjai

között lételem, hanem az egy plébániához tartozó kisközösségek között éppúgy, mint
a plébániák között. Ez az élő kapcsolat szolgál az együttes, közösségi fejlődés,
haladás alapjául.
1.2.3. A martyria és kapcsolata a katekézissel
• A MARTYRIA az egyház prófétai, tanúságtevő, és ezen belül igehirdetői feladatát jelenti. Úgy
hivatott a világban lenni, mint az emberi létet tökéletesen meg- és felszabadítani,
kibontakoztatni tudó isteni üzenet hordozója; olyan közösségként, amely képes az életet és a
történelmet az isteni kinyilatkoztatás fényében megvilágítani és értelmezni. Az egyház ebben
a feladatkörében különféle módokon tanúságot tesz az élet értelmes voltáról és végső
értelméről, a pusztán emberi horizontot messze felülmúló remény életformáló erejéről. A
martyria feladatkörébe tartoznak pl. a prédikáció, a katekézis minden formája, az első
igehirdetés stb.
70 Vö. KÁD 86
30
• A KATEKÉZIS NEVEL A MARTYRIA MEGÉLÉSÉRE. Amennyiben az egyház a katekézisben a

keresztény életforma teljességére kívánja elvezetni a hívőt, annyiban feladata, hogy a martyria
életkornak, családi, társadalmi szerepnek és helynek megfelelő végzésére segítse el az embert.
Ennek megfelelően az alábbi feladatai vannak:
- Az életkornak megfelelő, alapvető hitismeretek elsajátítására nevelés. Ez az
istenkapcsolat alapjainak ismeretekre vonatkozó megvetése.71
- A mindennapok eseményeinek a hit fényében történő értelmezésére nevelés. Az
egyház küldetésének része, hogy a hívő embert elsegítse arra, hogy képes legyen
életének eseményeit hívő szemmel, a kinyilatkoztatás alapján szemlélni és
értelmezni. Ez az Istennel a kinyilatkoztatás forrásain – elsősorban a Szentírás élő
és értő olvasásán, valamint imádkozásán – keresztül történő kapcsolatmélyítést
jelenti.72
- A megélt hit megosztása, a róla való beszéd képességének kibontakoztatása. A
szóbeli tanúságtétel feltételezi, hogy az ember képes szemlélni, értékelni,
megfogalmazni személyes hitét. Az istenkapcsolat kifejezésének képessége nem
veleszületett sajátosságunk, ez fokozatosan alakul ki, segíthető, nevelhető.73
- Az életkornak és személyes hivatásnak megfelelő apostolkodásra, evangelizációra
nevelés. Keresztségünkből adódó küldetésünk, hogy életkorunknak és
életállapotunknak megfelelően tanúságot tegyünk hitünkről tettel és szóval. Emiatt
a katekézis feladata, hogy minden korosztályba és személyi kategóriába (gyerek,
fiatal, felnőtt, szülők stb.) tartozó embert segítsen eljutni a tudatos és belülről
fakadó, sokféle módon megnyilvánuló evangelizációs küldetés betöltésének
képességére.74
1.2.4. A liturgia és kapcsolata a katekézissel
• LITURGIA. A liturgia az a szolgálat, amelyben az egyház Isten Országának egyrészt már

megvalósult, megélt, másrészről vágyott értékeit (pl. megváltást, kibontakozást, fejlődést,
gyógyulást, közösséget stb.) ünnepli. A liturgia teret ad annak a mély emberi igénynek, hogy
az ember az életet, a megtapasztalt üdvösséget, az emberi szabadságot korlátozó és
megnyomorító kötelékektől való szabadulást mint ajándékot ünnepelje. A liturgia az imádás,
hálaadás, ugyanakkor a megszentelődés ideje és lehetősége is.75
Az egyház a liturgiában tanúságot tesz a Krisztus által az emberiségnek adott örömhír
felszabadító erejéről is, valamint erőt merít küldetésének további betöltéséhez az Ige és az
oltár asztaláról.
A liturgia egyházi funkciójába tartoznak a szentségek, a szentelmények ünneplése;
paraliturgikus alkalmak, imádságok végzése stb.
A keresztény liturgia legmélyebb lényegét tekintve alapvetően különbözik minden más vallás rítusról,
liturgiáról vallott felfogásától. Az újszövetségi Szentírás – különösen a Zsidókhoz írt levél – amikor Jézus
Krisztus papságáról beszél, az ószövetségi vagy a pogány papság-elképzeléshez képest egy merőben új
felfogást fogalmaz meg. Jézus papságának lényege nem egy bizonyos helyhez, templomhoz kötött kultikus
cselekmények végzésében áll, hanem abban, hogy élete minden mozzanatát – különösen halálát és
71 Vö. KÁD 85
72 Vö. KÁD 144, 152
73 Vö. KÁD 152
74 VÖ. KÁD 86
75 Vö. MKD 8.3.
31
feltámadását – az Atya dicsőségére, istentiszteletként élte meg. Az újszövetségi értelemben vett szent
cselekedet, áldozat, istendicséret tehát abban áll, hogy az ember a mindennapokban törekszik mindent Isten
dicsőségére, az Ő jelenlétében járva, Isten szeretetéért végezni, elfogadni, elszenvedni, szolgálva és szeretve
embertársait. A keresztény kultusz alapvetően az élet felajánlásában, mint lelki áldozatban áll (vö. Róm
12,1-2).
Az első keresztényeket a körülöttük élők ateistáknak nevezték, akiknek „nincs – az akkori szokványos
értelemben vett – semmilyen kultuszuk”. Az ő liturgiájuk elsősorban nem a különféle rituális formákban
mutatkozott meg, hanem abban, hogy hogyan, milyen lelkülettel és milyen értékeket követve élték le
mindennapjaikat.
A rituális formában megünnepelt keresztény liturgiának előfeltétele, hogy a rajta résztvevők személyesen
éljék az „élet liturgiáját”. A liturgikus ünneplés az élet liturgiájának a megünneplése. Ha nincs meg a
mindennapi életben ez az alap – amely a keresztény életforma lényege –, akkor a liturgia üres rítussá válik.76
• A KATEKÉZIS NEVEL A LITURGIÁRA. A liturgia élése nem lehetséges, ha azt nem előzi meg a
liturgikus életben való részvételre nevelés. A katekézis feladata, hogy segítse kibontakozni a
liturgia értő és tevékeny élését feltételező képességeket és ismereteket. Ebből adódóan a
következő konkrét feladatai vannak:
- A hitre mint a liturgikus ünneplésen való részvétel alapfeltételére nevelés. A
liturgikus cselekményeken történő valódi részvétel feltételezi, hogy az ember hittel,
istenkapcsolatából adódóan és annak ünneplése érdekében van jelen. (Ebből
adódik, hogy a különféle korosztályok szentségi felkészítésének is akkor van
értelme, ha a meglévő istenkapcsolatra, megtérésre, hit[újra]alapozásra épül. Ennek
hiányában a konkrét értelemben vett szentségi felkészítést meg kell, hogy előzze a
hitébredést célzó első evangelizáció.)77
- Az üdvtörténet főbb eseményeinek, a liturgikus évnek, és a szenteknek
megismertetése. Mivel a liturgia az üdvtörténet legjelentősebb eseményeire való
emlékezés, és azok felelevenítése, a katekézis feladata, hogy bemutassa azokat a
bibliai és egyháztörténeti eseményeket, amelyekre a liturgikus cselekmények
utalnak, és amelyeket a liturgikus év meghatározott időszakaiban ünneplünk. A
liturgikus év során Szűz Mária és a szentek ünnepei is a keresztény élet egy-egy
sajátos elemére hívják fel a figyelmünket, ezért a liturgikus katekézisnek részét
képezi Szűz Mária és a szentek életének, személyének ismerete is.78
- Az imádságra, az Isten iránti hódolatra, a hálaadásra, a bűnbánatra, a bizalommal
teli kérésre, a különböző imaformák, módok elsajátítására nevelés.79 Ezek
nélkülözhetetlen feltételek ahhoz, hogy az ember hitbeli találkozásként élje meg a
liturgia pillanatait.80
- Más rítusok ismeretére nevelés, amely segít a saját felekezetbeli önazonosság
megerősödésében, ugyanakkor más közösségek, felekezetek értékeinek
elismerésében, így az ökumenikus szemlélet fejlődésében is.81
- A liturgikus szimbólumok, gesztusok, jelek hívő ismeretére nevelés. Mivel a liturgia
szimbólumokkal teli ünneplés, a katekézisnek be kell vezetnie a résztvevőket a
liturgia különféle kifejezési formáinak (szimbólumainak, jeleinek, gesztusainak,
76 Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 262-263. o.; MKD 8.3.

77 Vö. MKD 8.3., 8.7.
78 Vö. MKD 95-96. o.
79 Vö. ÁKD 25, MKD 8.1., 8.3.; KÁD 85
80 Vö. MKD 8.3.2.
81 Vö. U.o.
32
színeinek stb.) ismeretébe, és abba, hogy ezeken keresztül tudják kifejezni és

mélyíteni hitüket.82
- Mivel a liturgia a lélekben megújult élet ünneplése, a katekézis feladata, hogy egy
életformára neveljen, amely olyan konkrét gesztusokban fejeződik ki, amelyek ezt a
megújult életet jellemzik (pl. szeretetteljes elfogadás, hálaadás, elköteleződés,
közösségi élet, felelősségvállalás stb.), vagyis az „élet liturgiájára”.83
- A szentségek ismeretére, értékelésére, rendszeres élésére nevelés. Számos liturgikus
esemény lényegi eleme az Istennel történő találkozás a különféle szentségeken
keresztül. Avégett, hogy ezek a találkozások létrejöhessenek, formálják az embert,
és hogy az ember örömmel és rendszeresen éljen ezekkel a találkozási
lehetőségekkel, szükség van a szentségekkel kapcsolatos nevelésre.84
- Liturgikus énekre, zenére nevelés. A liturgikus zene „eszköz” arra, hogy az ember
szívét Istenhez emelje. Ezért lényeges, hogy a katekézis során a résztvevők
megismerkedjenek az egyháznak a történelme során kialakult liturgikus-zenei
kincsestárával, az abban rejlő főbb értékekkel, ugyanakkor a mai nemzeti
hagyományokkal, modern zenei anyagokkal is. Ez utóbbiaknál esetenként jobban
érvényesül a missziós és inkulturációs szemlélet: az ezeken keresztül közölt
üzenetre a mai ember sok esetben fogékonyabb, és könnyebben kialakítják benne
az imádság „hullámhosszát”. Fontos tehát, hogy a liturgikus zenei nevelés során a
hagyományos értékek megőrzése mellett neveljünk az egyházban meglévő és
szükséges sokszínűség megélésére és tiszteletére is.85
Az itt említett nevelési feladatok többsége úgy valósul meg, ha a résztvevők már a
katekézis során találkoznak azokkal az értékekkel, amelyekre a nevelési feladat vonatkozik.
Konkrétabban: pl. az imádságra nevelés miatt célszerű, hogy a katekézis során ne csak az
imádság értelmével, fontosságával találkozzanak, ismerkedjenek meg elméletben a
résztvevők, hanem annak módjaival is a személyes tapasztalat, vagyis a konkrét imádság
során; vagy pl. célszerű nem csak beszélnünk a szimbolikus nyelvezetről, hanem élni is vele
az egyes témák feldolgozása során stb.
A négy egyházi alapfunkció elválaszthatatlan egymástól. Egyrészt azért, mert az egyház

küldetésének egésze is kárt szenved, veszít eredeti hiteléből, ha valamelyik funkció nincs,
vagy alig van jelen. Másrészt pedig azért, mert a négy funkció bizonyos mértékben átfedi
egymást (pl. minden liturgikus esemény egyben közösséget is épít, a keresztény
elköteleződésre, szeretetgyakorlatra készít fel, valamint bizonyos fajta katekézis is történik
benne; minden szó szoros értelemben vett katekézis egyben az imádságnak, liturgikus
pillanatoknak is a tere, valamint a közös keresésnek, megosztásnak köszönhetően a testvéri
közösséget is építi, ugyanakkor Isten szavának hívő hallgatásával a szeretet tevékeny
megélésére, a diakonia gyakorlására is ösztönöz stb.).
A négy funkció közül a diakonia és a koinonia az, amelyek a másik két funkcióhoz képest
erőteljesebben megalapozzák az egyház evangelizáló tevékenységének hitelességét.86
82 Vö. MKD 8.3.1., 8.7.

83 Vö. MKD 8.7.
84 Vö. MKD 5.3-5.4.
85 Vö. MKD 8.6.
86 Vö. RM 23, 26; EN 41-42
33
Az itt felvázolt négy egyházi alapfunkció gyakorlása minden szintű egyházi közösség
feladata.
***
A katekézisnek számos konkrét feladata van a négy egyházi alapfunkcióra történő nevelés
során. Az ott említettekkel kapcsolatban felmerülhet bárkiben a kérdés: hogyan tudunk a
katekézis során nevelni erre a sok ismeretre, képességre, motiváltságra? A válasz a katekézis
folyamatának szervezésében, a tervszerűségben, a hit fejlődésének lépésről-lépésre történő
kísérésének átgondolásában keresendő. A kateketikai tervezés témájával kicsivel lejjebb
foglalkozunk részletesen.
2. Egyházkép, közösségkép, kereszténykép
A katekézis és a négy egyházi alapfunkció kapcsolatának, és ezen belül a katekézisnek az

alapfunkciók végzésébe bevezető nevelői feladatainak olvasása során jogosan merülhetnek fel
bárkiben ezek a kérdések is: „Milyen szerep jut az egyházban és a társadalomban az egyes
kereszténynek, ha a katekézis az említettek végzésére kellene, hogy nevelje?” Más szóval:
„Milyen ’keresztényképpel’ dolgozik a katekézis a hit nevelése során?”, vagy „Hogyan
jellemezhető, milyen ideális vonásokkal rendelkezik az az egyházi közösség, amelynek ölén a
katekézis történik, illetve amelynek formálódásáért maga a katekézis folyamata is felelős?”,
illetve a legtágabb keretben szemlélve a kérdéskört: „Milyen fő vonásokkal írható le az az
egyházkép, amelyet feltételez a mai katekézisről vallott elképzelés, és amelynek
kialakulásában – a katekézis résztvevőiben – a katekézisnek döntő szerepe van?”. A
katekézis-koncepció hátterében lévő – a II. Vatikáni Zsinat tanításának megfelelő –
egyházkép, közösségkép és kereszténykép lényegi áttekintése adja meg a választ arra a
kérdésre, hogy „Miért azok a katekézis feladatai az egyes egyházi alapfunkciókkal
kapcsolatban, amelyekről szó volt?”.
Emellett ennek a három ideálnak (egyházról, közösségről, emberről) a letisztult ismerete
más okból is fontos. Mivel a katekézis az egyén és a közösség formálódását szolgáló nevelési
folyamat, elengedhetetlen, hogy világosan álljon a katekézis felelősei és végzői előtt, hogy
milyen irányba, milyen értékek, ideális vonások felé haladnak a nevelés során. A
következőkben ennek a három viszonyítási pontnak a főbb vonásait tekintjük át.
34
Egyházkép
Az ideális
közösség
képe
egyház
közösség A
Pasztorális keresztény
tevékeny- egyén ember
ség, ideális
katekézis vonásai
4. ábra. Az egyház minden tevékenysége során, amikor az egyén és szűkebb, illetve tágabb közössége
kibontakozását szolgálja, ideális értékeket magukban foglaló viszonyítási pontokat, tulajdonképpeni „nevelési
horizontokat” tart szeme előtt. Ezek az 1. egyházkép, 2. az ideális közösség képe, és 3. a keresztény ember
ideális vonásai.
2.1. Az egyházkép
A II. Vatikáni Zsinat szellemének megfelelő egyházmodell főbb jegyei a következők:87

• MINDEN KERESZTÉNYNEK TEVÉKENY SZEREPE VAN KRISZTUS KÜLDETÉSÉNEK
FOLYTATÁSÁBAN. A II. Vatikáni Zsinat hangsúlyozta a keresztény népen belül minden tag
keresztségéből adódó méltóságbeli egyenlőségét és testvériségét, valamint felelősségét az
egyház küldetésének betöltésében.88 Mindez abból adódik, hogy a keresztény közösség
egészét vezeti a Szentlélek Krisztus prófétai szerepének beteljesítésében, Isten Országának
építésében89. Így az egyes keresztények közötti különbség nem az egyházon belül elfoglalt
helyből adódó méltóságbeli különbség, hanem a szolgálatok és karizmák eltérő voltából
származik. Első helyen áll a közösség megélése, a testvéri egyenlőség, és ehhez képest csak
másodlagos a szolgálatok különböző volta.
87 Vö. GALLO L., „Chiesa”, in: DPG, 165-182. o.; U.Ő., „La comunità degli uomini in Cristo”, in: Religio, 189-218. o.; ALBERICH E.,
La catehesi oggi, 172-175. o.; NEMESHEGYI P., I.m., 62-68. o.; WILDMANN J., Mit akart a II. Vatikáni Zsinat? II. rész: Az új egyházkép,
in „Mérleg” (1993) 2, 112-121. o.
88 Vö. LG 32; GS 32
89 Vö. LG 17, 35; AG 35; RM 2
35
Az egyházban a különféle szolgálatok és karizmák sokfélesége van jelen. Ki-ki hivatása és

karizmája szerint tölti be feladatát a közösség egészének javára, mások szolgálatára.90 Emiatt
a zsinat külön hangsúlyozta, hogy az egyház tagjainak Szentlélektől adott karizmáit a
közösségek ápolni és kamatoztatni hivatottak.91 Ezek a karizmák nem korlátozódnak
kizárólag egyes egyénekre, hanem tágabb csoportokban, lelkiségi mozgalmakban,
tevékenységekben is föllelhetők, megnyilvánulnak.
• „DIAKONÁLIS” EGYHÁZ A VILÁG SZOLGÁLATÁBAN. Az egyháznak alapvető feladata, hogy a
világban Isten Országának megvalósításán munkálkodjon, hogy a világot egyre inkább Isten
családjává segítse alakulni. Ebben a tevékenységében az egyház úgy tekint önmagára, mint
Isten országának csírájára, elismerve, hogy emberi közösség lévén megtalálhatók benne a
tökéletlenség jelei is.92
A zsinat elismeri a világ – és benne a világi intézmények – önállóságát, értékeit, ami
gyökeres szakítást jelent azzal a felfogással, amely szerint az egyház lenne a világ egyedüli,
értékhordozó viszonyítási pontja.93
Az egyháznak a világgal való viszonyában a zsinat a „szolgálatot” jelöli meg célként,
mégpedig az egész emberiség szolgálatát. Ugyanis az egyház tevékenységének, szolgálatának
címzettje nem maga az egyház és tagjai, hanem az egész emberiség, ennélfogva ez a küldetés
magában foglalja a szociális, társadalmi elköteleződést is, aminek a gyakorlásában az
evangéliumi kritériumok, értékek, szemlélet vezetik.94
Ez a szolgálat magában hordozza a prófétai szerepet is: az egyház a világban élő emberek
törekvéseit, mélyről jövő vágyait, szükségleteit, igényeit – vagyis az adott kor szellemét,
erővonalait, az ún. „idők jeleit” – törekszik felismerni és a hit fényében, az evengéliumi
értékek alapján értelmezni. Az adott kor és kultúra embereinek általános törekvései (úgymint
pl. a hiteles kapcsolatok és közösség utáni vágy; a béke és a harmónia keresése a
társadalomban és a teremtett világ egészével stb.) mögött igaz értékek rajzolódnak ki,
amelyek keresésében és elérésében is az egyház az „itt és most” élő emberiség üdvösségét
szolgálja.95 A prófétai szerep szükség szerint a kritika gyakorlását is jelenti: a társadalom,
kultúra, szociális élet értékeinek felismerése mellett a hiányos és visszás elemek jó irányba
alakítását.
Isten Országa építésének része az egyén és közösség üdvösségének munkálása. A zsinat
üdvösség alatt az Istennel és az emberek közötti közösség megvalósulását érti, amit
egyetemes módon értelmez: anélkül, hogy tagadná az egyház nélkülözhetetlen szerepét az
üdvösség előmozdításában, kimondja, hogy az üdvösség lehetséges mindazok számára is, akik
jóakaratúak, őszintén keresik az igazságot, sőt még azok esetére is, akik „nem jutottak el Isten
kifejezett ismeretére”. Vagyis a személyes üdvösség nem függ szükségszerűen sem a
szociológiai értelemben vett egyházhoz tartozástól, sem pedig a kifejezett hittől, hanem
inkább a testvéri szeretet gyakorlásától.96
Az üdvösségről beszélve a zsinat hangsúlyozza annak történelmi dimenzióját, és az ember
felelősségét is. Szakít avval a dualista felfogással, miszerint létezne szent és profán
90 Vö. LG 10-12, 18, 23-29, 32-36

91 Vö. LG 12
92 Vö. LG 5; 48
93 Vö. LG 36; GS 36
94 Vö. GS 3
95 Vö. GS 4; DV 2; MIDALI M., „Segni dei tempi”, in: DPG, 977-982. o.
96 Vö. LG 1, 14, 16; GS 22
36
történelem. Evvel szemben egyetlen történelemről beszél, amely mindenki számára vagy az
üdvösség, vagy a kárhozat történelmévé lesz attól függően, hogy szabad döntéseivel Isten
Országának épülését szolgálta, vagy azt akadályozta.
Az egyház Isten országának építése során a párbeszéd szellemének megfelelően hivatott
együtt dolgozni más keresztényekkel, más vallásúakkal és a nem hívőkkel is. A párbeszédre
való nyitottság az evangélium megismertetésének feltétele is.97
• KÖZÖSSÉGI EGYHÁZ. Az egyház fejlődésének távoli célja egy a helyi egyházak közösségéből
álló nagy közösség, amelyben mind az egyes felekezeteken belüli, mind a felekezetek közötti
valóságos ökumenikus közösség alakul ki, tiszteletben tartva, és értékesítve az egyes
egyházakban fellelhető értékeket.98
A zsinat mindemellett hangsúlyozza, hogy az egyháziasság összetevőinek teljessége a
katolikus egyházban van meg, de evvel nem tagadja, hogy lennének hiteles elemek más
egyházakban, illetve keresztény felekezetekben. Emiatt a katolikus egyház közösségben tudja
magát velük, ha ez a közösség még nem is teljes.99
2.2. A hiteles egyházi közösség vonásai
A következőkben azok a legfontosabb kritériumok szerepelnek, amelyek együttese

viszonyítási pontot jelent akár egy néhány főből álló kis csoport, vagy egy plébániai közösség
fejlődéséhez.100
• KRISZTUS-KÖVETÉS A KÖZÉPPONTBAN. Minden keresztény közösség életének
középpontjában az evangélium hallgatása, és a Jézus Krisztusba vetett hit életmóddal és
szavakkal történő megvallása áll. Ennek megfelelően a közösséggé formálódás végső gyökere
– ami összehozza és összetartja a közösség tagjait – a Krisztusba vetett hit, annak megélése és
megvallása.
• KÖZÖSSÉG AZ EGYHÁZZAL. Minden hiteles egyházi közösség beleilleszkedik a tágabb
egyházi közösségbe, éli a testvéri odatartozást, nyitott vele szemben. Nem tekinthető egyházi
közösségnek az a szerveződés, amely kizárólag önmaga számára létesül, amely nem épít ki
élő kapcsolatot a tágabb egyházi környezettel, amely magát zártnak, autonómnak, önmaga
számára elegendőnek tekinti.
• AZ EGYHÁZI ALAPFUNKCIÓK MEGÉLÉSE. Minden hiteles egyházi közösség életében helyet
kell, hogy kapjon mind a négy alapvető egyházi funkció: a szolgáló szeretet (diakonia), a
testvéri közösség élése (koinonia), Isten szavának szolgálata (martyria), és a hit ünneplése
(liturgia). Ha egy közösség nem megfelelő módon tölti be egyik vagy másik feladatát, vagy
azok közül valamelyik hiányzik, akkor az a közösség nem nevezhető a szó teljes értelmében
hiteles egyházi közösségnek.
• A SZOLGÁLATOK SOKFÉLESÉGÉNEK MEGÉLÉSE. Minden hiteles egyházi közösségben a
különféle talentumoknak megfelelő szolgálatok és karizmák kibontakoznak, lehetőség nyílik
ezek gyakorlására. Különösen jelentős szerepe van a szolgálatok között a felszentelt
személyek vezetésének és koordináló szerepének.
97 Vö. GS; EN IV-V.

98 Vö. UR
99 Vö. UR 3
100 Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 228-230. o.; ChL 30
37
A hiteles egyházi közösség megéléséhez hozzátartozik a közösségen belül születő – nem

csak papi vagy szerzetesi – hivatások, szolgálatok ébresztése, ápolása és kibontakoztatása is,
amely biztosítja a közösség fennmaradását és a közösségben megélt értékek átadását.
Amennyiben az itt jelzett vonások egyikével-másikával kapcsolatban a konkrét közösség
élete hiányosságokat mutat (pl. az egyházzal való közösségben: „szektásodás”; az alapvető
egyházi funkciók terén: túlzott aránytalanságok, egyoldalúság; a szolgálatok gyakorlásában és
összehangolásában: túlzott tekintélyelvűség vagy spontaneizmus), világossá válik, hogy mely
pontokon szükséges változtatásokat érvényesíteni a közösség fejlődése érdekében.
Ezen főbb szempontokon kívül az, hogy egy adott egyházi közösség hogyan kezeli, hogyan oldja meg a
benne fölmerülő konfliktushelyzeteket, jól tükrözi a közösség érettségét vagy éretlenségét. Hagyományosan
három alapérték az, amelyeknek megőrzése, tiszteletben tartása kell, hogy vezesse a közösséget bármilyen
konfliktushelyzet megoldásában. Ezek a következők: a hit és egységének megőrzése; a szeretet szellemének
megfelelő állásfoglalás; az egyház épülésének, javának szolgálata. E három érték figyelembevételével – ha
nem is mindig egyszerűen és könnyen, de – lehetséges a közösségben felmerülő konfliktushelyzeteknek a
közösség javát szolgáló megoldása.101
2.3. A ideális keresztény ember vonásai
A keresztény értelemben vett érettség mint ideál csakis az emberi érettségen belül
értelmezhető. Az első a második szolgálatában áll, míg a második feltétele az elsőnek. A
kétféle érettség viszonyára másrészt a teljes egység jellemző: a keresztény ember ugyanis
egyetlen érettségre juthat el, az emberi érettségre, amelynek mindent magába ölelő
egységesítő elve a krisztusi életstílus.
• EMBERI ÉRETTSÉG. Az emberi érettség leírása többféle nézőpontból történhet. A keresztény
szemlélettel összhangban lévő humanisztikus pszichológia képviselőinek munkája alapján az
alábbi sajátosságokban fogalmazhatjuk meg az érett személyiség vonásait:102
- Önismeret és önelfogadás: folyamatosan mélyülő önismerete van, amely együtt jár
önmaga (múltja, sebei, örömei, képességei és korlátai) derűs, őszinte elfogadásával
és egyfajta egészséges önbizalom meglétével.
- Érzelmi érettség: az ember józan valóságérzékelésének köszönhetően érzelmi
reakciói megfelelnek az őt ért hatásoknak, azokkal egyensúlyban vannak. Képes
ellenőrizni érzelmi és szexuális késztetéseit, megfelelő érzelmi egyensúlyra,
biztonságra és optimizmusra tett szert, amely tulajdonságok segítségével képes
kezelni a frusztrációval járó helyzeteket is.
- Személyes értékrendszer, szilárd viszonyítási pontok birtoklása, amelyek alapján az
ember választ kap a legalapvetőbb emberi kérdéseire (Ki vagyok? Merre tartok?
Melyek a korlátaim és lehetőségeim az életben? stb.), és következetes, hosszú távra
kiható, megalapozott döntéseket tud hozni.
- Társas (szociális) érettség, amely a mások jogainak és szükségleteinek ismeretében
és tiszteletében, a más kultúrák és értékrendszerek megértésében, valamint a saját
önállóság megőrzésében áll úgy, hogy közben az ember másokkal őszintén
kommunikál, meghallgatja és megérti gondolataikat, együtt dolgozik velük és
101 Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 230. o.

102 Vö. ALLPORT G. W., A személyiség alakulása, Gondolat Kiadó, Budapest, [é.n.], 299-330. o.; CIAN L., Cammino verso la maturità e
l’armonia. Riflessione sull’esperienza di un itinerario di accompagnamento formativo individuale. Piste per realizzare la „vita piena”, Elle Di Ci,
38
értük. A saját boldogságát a mások boldogulásáért történő önzetlen

elköteleződésben találja meg.
- Értelmi és operatív érettség, amelynek segítségével az ember új ismeretek
birtokába jut, bővíti, tágítja, csiszolja és mélyíti eddigi tudását, képes rugalmasan és
nyitottan új problémák megoldásába fogni, és kreatív módon hozzáállni a
régiekhez.
- Szakmai érettség: összhang van a gyakorolt szakma és a végzéséhez szükséges
képességek elsajátítására vonatkozó érdeklődés között.
- Lelki érettség, amely az ember lényének legmélyéből fakadó igények
tudatosításában, elfogadásában, és olyan nyitottságban áll, amely értékekre irányul,
melyek választ tudnak adni mélyről jövő igényeire, legbensőbb kérdéseire. Ez a
nyitottság egyben az Abszolútumra, a Transzcendensre – mint a legfontosabb
válaszok gyökerére – való nyitottság is.
Ezek tehát azok a személyiségi dimenziók, amelyek együttes fejlődésével az ember halad a
kiteljesedés felé, és amelynek egy sajátos megvalósulási módját jelenti a keresztény szemlélet
szerinti tökéletesedés.
• KERESZTÉNY ÉRETTSÉG. A keresztény érettség az előzőekben leírt emberi érettség sajátos
kifejeződése. Ez értelemszerűen a felnőttkorban közelíthető meg a legteljesebb módon, és
minden életkorban más és más árnyalattal, mélységben és hangsúlyos elemekkel fejeződik ki.
Az imént említett sajátosságok mellett a katekézissel kapcsolatos hivatalos dokumentumok
alapján a következőkben jelölhető meg a keresztény ember fejlődésének horizontja.103
- Fokozatos azonosulás Krisztussal. Az érett hitű keresztény tudatosan döntött a
keresztény életforma, Jézus Krisztus követése mellett. Istennel és embertársaival
kiengesztelődve, harmóniában, őket szolgálva él.
Felismeri életében Isten hívását, és ennek alapján Krisztus követésében él:
mindennapi apró döntéseit is ennek megfelelően hozza meg. Életének bármely
területén szerzett tapasztalatait az evangéliumi hit fényében értékeli.
Hite személyiségének egészét irányítja: motivációit megalapozza, gondolatait,
döntéseit, cselekedeteit, kapcsolatait áthatja. Ez a hit azonban nem változtathatatlan:
nyitott az újra, a fejlődésre, Isten másságának megismerésére és befogadására.
Istennel való kapcsolatát ápolja és mélyíti a rendszeres imádságon, a Szentírás
egyház hitével megegyező olvasásán, tanulmányozásán, imádkozásán és a szentségi
életen keresztül.
- Tudatos hitismeret. Az érett hitű keresztény tanítványi voltát tudatosan éli meg a
világban. Ez a tudatosság megfelel annak az 1. Péter-levélben szereplő felszólításnak,
hogy „legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi,
mi az alapja reményeteknek” (1Pt 3,15). Képes megmagyarázni környezete számára is
érthető módon megélt hitének alapját, motivációját. Ebben azonban nem támaszkodik
egyszerűen a megtanult formulákra vagy közhelyekre, hanem saját hittapasztalatából
kiindulva fogalmazza meg reményének alapját.
Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, szisztematikusan mélyíti hitét, oly módon, hogy a
megismert igazságokat szoros kapcsolatba hozza mindennapi életével. A keresztény
üzenetet kritikus módon összeveti az őt körülvevő kultúra értékeivel, hogy
103 Vö. KÁD 80-86; MKD 1.2., 3.3.2., 7.2..; COINCAT 36-42; RM 71-72; ChL 32-44
39
megláthassa bennük a hiteles elemeket, és az ember kibontakozását akadályozó hamis

értékeket.
Az érett hitű keresztény alapvető különbséget tud tenni a hitigazságok között
jelentőségük alapján, tisztában van azok hierarchiájával, valamint átfogó, lényegi képe
van az egyház hitének fő elemeiről (Szentírás, liturgia, Tanítóhivatal stb.).
- Felelős egyháztagság. Az érett hitű ember közösségben éli Krisztus tanítványainak
életstílusát. Ez a közeg felhívja, és egyben biztosítja számára a közös
felelősségvállalás lehetőségét.
Az érett hitű ember valós, hiteles, mély emberi és testvéri kapcsolatokat épít ki a
vele egy keresztény közösségben élőkkel. Nyitott a tapasztalatcserére, szolidáris,
másokkal megosztja elképzeléseit, hitbeli élményeit, felismeréseit.
Felelősen – felismert személyes karizmáinak kamatoztatása révén – kreatív, építően
kritikus módon kiveszi részét a közösség életének gyarapításából.
Ismeri az egyház küldetését, benső életét és minden kifejeződési formáját.
Otthonosan és értő módon képes bekapcsolódni a közösség liturgikus ünneplésébe.
- Társadalmi elköteleződés. Az érett keresztény értékrendje kihat a szűkebb és tágabb
társas kapcsolataira. Családi, szociális, szakmai, társadalmi életének minden
mozzanatát az evangéliumi értékek alapján törekszik élni. Lehetőségeihez képest részt
vesz a társadalom (politikai, kulturális stb. dimenzióinak) evangéliumi átalakításában.
Ennek érdekében ismeri azt a szocio-kulturális valóságot, amelyben él, a főbb
társadalmi jelenségeket, és az ezeket meghatározó okokat, továbbá rendelkezik egy az
evangéliumi értékeken, és az egyház szociális tanításán alapuló kritikai érzékkel.
Nyitott a párbeszédre és közös gondolkodásra, tervezésre és végrehajtásra minden
jóakaratú emberrel, akik szintén szívükön viselik a társadalmi-szociális problémák
megoldását.
Áthatja az erőteljes missziós lelkület: nem menekül el az általa képviselt
gondolkodásmódtól és kultúrától eltérő értékeket képviselő emberekkel való
párbeszédtől, hanem kifejezett szükségét érzi az efféle, tolerancián alapuló
véleménycserének egyrészt saját hitének megtisztítása és gazdagítása érdekében,
másrészt az evangélium hirdetése szempontjából.
Szűkebb és tágabb környezetének formálása nem marad meg a szándék szintjén.
Sajátjának érzi a környezetében élő emberek problémáit, szükségleteit, és amennyire
módjában áll, segít nekik a megoldások keresésében.
A fiatalabb generációkkal való kapcsolatát is a felelősségvállalás jellemzi. Nem
ruházza át teljes mértékben másokra a fiatalok, gyermekek nevelését, hanem
főszereplője akar lenni ennek a folyamatnak.
Ezek tehát azok a vonások, amelyek alapján megfogalmazhatóak a konkrétabb, belátható

időn belül megvalósítható pasztorális és kateketikai célok.
40

és
Idézd fel a fejezet elején feltett kérdésekre adott válaszaidat!

1. Melyek a közös és melyek az eltérő vonások az általad felvázoltak
és a fejezetben megfogalmazottak között az egyház, plébánia
küldetéséről, az ideális plébánia-, kisközösség- és felnőtt
keresztény képéről?
2. Mi lehet szerinted az eltérések oka?
Az egyház természetéről, küldetéséről:
- LG
- KEK vonatkozó részei
- Az igazság megszabadít benneteket. Felnőttek katekizmusa, Don Bosco Kiadó, Budapest, [é.n.] vonatkozó
részei
- WILDMANN J., Mit akart a II. Vatilkáni zsinat? II. rész: Az új egyházkép, in „Mérleg” (1993) 2, 112-121. o.
- NEMESHEGYI P., A II. Vatikáni Zsinat egyházképe, in „Távlatok” (1995) 1, 59-68. o.
A katekézis ökumenikus vonatkozásairól, az ökumenikus kezdeményezésekről:
- ÁKD 27
- CT 32-33
- KÁD 74, 86, 197, 198
- MKD 6.8.
Az egyház társadalmi szerepéről:
- GS
- ChL vonatkozó részei
- TOMKA F. - TOMKA M., „Gaudium et spes. Lelkipásztori konstitúció az Egyház és a mai világ
viszonyáról (1965)”, in: KRÁNITZ M. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából
1962-2002. A zsinati dokumetumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002,
443-447. o.
Az egyház társadalmi tanításának főbb elemeiről:
- KEK vonatkozó részei
részei
A Magyar Katolikus Püspöki Kar társadalmi szerepvállalással kapcsolatos dokumentumai:
- MKPK, Igazságosabb és testvériesebb világot! A Magyar Püspöki Kar körlevele a hívekhez és minden jóakaratú
emberhez a magyar társadalomról, Budapest, Magyar Katolikus Püspöki Kar, 1996.
- MKPK, A boldogabb családokért! A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele a hívekhez és minden jóakaratú
emberhez a házasságról és a családról Magyarországon, Budapest, Magyar Katolikus Püspöki Kar, 1999.
A hit, katekézis és politika kapcsolatáról:
- MKD 6.7.
- BÜCHELE H., Keresztény hit és politikai ész, Egyházfórum, Budapest – Luzern, 1991, 4-5. rész
A keresztény emberképről és a felnőtt keresztény modelljéről:
- GS 12-22, illetve a hozzátartozó magyarázatok
- KÜNG H., Ki a keresztény?, Wien, Verlag Eola, [é.n.];
41
- GYÖKÖSSY E., Homo Christianus. A krisztusi ember, Budapest, Szent Gellért Kiadó és Nyomda, [é.n.]
- TONELLI R., Fiatalokból felnőtt keresztények, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2002.
A plébániaképről:
- TOMKA F., Új evangelizáció. Egyházunk helyzete és feladatai az ezredfordulón, Szent István Társulat,
Budapest, 1999, 12-15. fej.
- ERDŐ P., Plébánia, egyházközség, közösség, in „Teológia” (1997) 1-2, 9-23. o.
42

Az egyház segít a katekézisben embereken keresztül kapcsolatot

teremteni, tisztítani, mélyíteni és ápolni Isten és közted.
1. Írd le részletesen, milyen kép alakult ki benned Istenről annak alapján,

amit megtapasztaltál Belőle – nem, amit megtanultál Róla – közösségeden,
plébániádon, katekétá(i)don, plébánosodon keresztül!? Másképpen
kifejezve: milyen istenkép sejlik föl az említett személyekkel kapcsolatos
tapasztalataid hátterében?
2. A velük kapcsolatos tapasztalataid alapján fogalmazd meg a főbb
jellemzőket: milyennek látod Istent, mint nevelőt!? Hogyan, milyen
„módszerekkel” nevel téged?
43
„Aki befogadja ezt a gyermeket a nevemben, engem fogad be” (Lk , 48)
– „A keresztény nevelés olyan mint egy ’szentség’,

vagyis mint egy ’hathatós eszköz’ az Istennel való találkozáshoz.
Ezért a nevelői munka egy keresztény számára
nem a spirituális élet oldalága, mintha minden
csak a jámborsági gyakorlatokban, vagy a liturgiában valósulna meg.”
(X. Thévenot)
3. A katekézis pedagógiájának modellje:

Isten pedagógiája és
gyakorlati következményei
A katekézis végzésének „hogyanjára” vonatkozó kijelentések mindegyikének alapelve az

ún. „kettős hűség elve”, azaz a hűség Istenhez, és hűség az emberhez.104
Az Istenhez való hűség jelenti egyrészt a kinyilatkoztatáshoz, annak igazságaihoz történő
ragaszkodást. Ennek megfelelően mindaz, ami a katekézis forrását és tartalmát képezi, fontos,
hogy minden esetben az egyház hitének megfelelően kerüljön elő. Erről a tartalmi hűségről a
követekező egységben lesz szó. Másrészt jelenti az Isten pedagógiájának figyelembe vételét,
vagyis azt, hogy „Hogyan nevel(t) minket Isten?”.
Az isteni pedagógia következménye a kettős hűség elvének második eleme, a „hűség az
emberhez”, azaz az ember sokrétű, konkrét állapotának figyelembe vétele. A kinyilatkoztatás
az emberért, a konkrét ember és közösség kibontakozásáért van. Ennélfogva lényeges, hogy a
katekézis vegye figyelembe a katekézisen résztvevők emberi és hitbeli állapotát, és onnan
vezesse őket a fejlődés útján.
Isten üdvösségterve, hogy az embert és közösségét részesítse saját életének, bensőséges
szeretetközösségének gazdagságában.105 Mindaz, amit Isten tett az emberiség története, és
ezen belül Izrael, majd az egyház története során, ezt a célt szolgálja.
Isten pedagógiája nem egy kinyilatkoztatott pedagógiai rendszer, hanem Isten részéről az
ember szentté válását elősegítő „nevelői hozzáállás”, amelyre az egyház – mint az isteni
üdvösségterv további megvalósulását szolgáló közösség, amely osztozik nemcsak Isten
szándékaiban, hanem pedagógiájában is – mint a cselekvését inspiráló szemléletre, modellre
tekint. Ennek alapján vannak az isteni pedagógiának gyakorlati, és ezen belül kateketikai
következményei is, amelyeket a következő oldalakon hat pontban összegzek.106
104 Vö. MKD 10. rész bevezetője; KÁD 145; EN 3-4

105 Vö. DV 2
106 Vö. BISSOLI C., „Pedagogia di Dio”, in: DizCat, 493-494. o.; SORAVITO L., „La pedagogia di Dio fonte e modello della
pedagogia catechistica”, in: ECC, 375-398. o.

44
1. A személyes találkozás és a párbeszéd pedagógiája
Isten célja, hogy bensőséges közösségre vezesse önmagával az embert. Ez a bensőségesség

magában foglalja a személyességet (Isten mindenkit személy szerint meghív erre a
közösségre, mindenki számára fel kívánja fedni, oda akarja ajándékozni Önmagát), illetve
ennek következményeként a folyamatos kapcsolattartást, az „Istennel és Istenben járást”.107
Kateketikai vonatkozásai. Az egyház ugyanennek a személyes meghívásnak és együttjárásnak
egyrészt megjelenítője, másrészt pedig erre nevel. Konkrétan a katekézisre nézve ez a
következőket jelenti:108
a) a katekéta szolgálatának szerves része, hogy a katekézis résztvevői számára Isten
jelenlétének jelévé váljon, akiben eljut hozzájuk Isten személyes meghívása is. A
katekéta személyében továbbá mások számára világossá lehet, hogy mivé válhat az
ember, ha Istennel közösségben él.
b) A katekézis során a kinyilatkoztatás igazságai úgy kerüljenek elő, hogy világos legyen
a résztvevők számára: mi a jelentőségük az Isten-ember és az ember-ember kapcsolat,
az emberi élet végső kiteljesedése, értelme szempontjából? Tehát ne önmagukban,
pusztán mint Istentől kapott igazságokkal találkozzanak, hanem egzisztenciális, a
konkrét személy és közösség sorsára új fényt vető meghívással. Másképpen kifejezve:
a kinyilatkoztatásban történő elmélyülés során ilyen, vagy hasonló kérdésekkel
célszerű megközelíteni Isten szavát: „Mit mondasz, Isten, Magadról és hozzánk
fűződő viszonyodról, és mit mondasz rólunk, hogyan tekintesz ránk?”.
c) Mivel Isten szava megszólít, ezért választ is vár. A katekézis feladata, hogy ennek a
személyes válasznak, állásfoglalásnak a lehetőségét megteremtse: az ember
kifejezhesse: mire indítja Isten üzenete?
2. A jelek és a tapasztalatok alkalmazásának pedagógiája
Isten többféle módon közölte és közli magát az emberrel. A kinyilatkoztatásban a szó és a

tett, az esemény, azaz Isten cselekvése és annak mondanivalója szorosan összefonódnak. Isten
üzenete sokszor konkrét eseményekre vonatkozik, amelyeket az emberek átélnek, valamint a
tettek maguk is üzenet értékűek.109 Gondolhatunk például Jézus kapcsolatára környezete
embereivel, valamint gesztusaira, amelyek önmagukban is üzenetet hordoznak (szóba áll a
bűnössel, meggyógyítja a leprást, szombaton gyógyít…).110 Továbbá gondolhatunk
tanításaira, amelyekben saját cselekedeteit értelmezi, és teszi meg tanításának alapjául, és
másokat is arra biztat, hogy hittel értelmezzék, amit Általa tapasztaltak.111
Az üdvösségünkért adott isteni kinyilatkoztatás tehát eseményekhez, tettekhez kötődik,
amelyeket az ember az Istennel megélt kapcsolatában értelmez és fejez ki. Ezen események
hívő, közösségi megélésének és az egyház által elfogadott értelmezésének és kifejezésének
egésze jelenti az egyház hittapasztalatát. Ez az Izrael népe által megélt hittapasztalat
fogalmazódik meg az Ószövetségben, az apostolok közössége által megélt istentapasztalat az
Újszövetségben, a kialakult egyház folyamatos istentapasztalata pedig az egyház
107 Vö. KÁD 36-37, 143-144

108 Vö. CT 5; KÁD 53, 156; SORAVITO L., I.m., 379-380., 391 o.; ALBERICH E., La catehesi oggi, 89-92. o.
109 Vö. KÁD 38, 46, 87, 108
110 Vö. pl. Jn 8,1-11; Lk, 5, 12-16; Lk 6, 6-11;
111 Vö. pl. Jn 10, 1-39; Mt 11, 2-6
45
hagyományában. (Az egyházi hagyomány jelentéséről és a Szentírással való kapcsolatáról a

katekézis forrásainak tárgyalásánál lesz részletesebben szó.)112
Kateketikai vonatkozásai. Az, hogy Isten ilyen életközeli módon, az ember mindennapi
életének eseményeivel és tapasztalataival szoros összefüggésben közli Önmagát, az alábbi
gyakorlati következményekkel jár a katekézisre nézve:113
a) A kinyilatkoztatás megismerése során a katekézis résztvevőinek először Isten tetteivel,
az üdvtörténet – múlt- és jelenbeli – eseményeivel célszerű megismerkedniük, és csak
azután az események értelmezésével.
b) Lényeges feladata a katekézisnek, hogy a benne résztvevőket nevelje a mindennapi
eseményeknek az evangélium fényében történő olvasatára, vagyis egy olyan hívő
látásmódra, amely segítségével az ember képes lesz életének eseményeit a hit mindent
átfogó tekintetével szemlélni, és felismerni benne Isten jelenlétének jeleit, valamint az
attól eltávolító tényezőket.
c) A katekézisben elsődleges helye van – és volt mindig is az egyház nevelési
hagyományában – a keresztény életforma egyes elemeiről szerzett tapasztalatnak. Az
Istennel, közösséggel, rászorulókkal stb. megélt kapcsolatról szerzett tapasztalatok (pl.
imádság, csend, a testvériség megélésének alkalmai, szegénygondozás, közös
liturgikus alkalmakon részvétel…) olyan nevelési lehetőségeket hordoznak, amelyeket
semmi más, így az ezekről történő tanítás sem helyettesíthet. Éppen ezért a katekézis
folyamatának megtervezésében célszerű számolni a különféle tapasztalati
lehetőségekkel, és ezeket betervezni az adott csoport keresztény nevelésének
folyamatába, mivel ezek Isten önfeltárásának hatékony emberhezjutását és a személy
formálódását segítik elő.114
d) A katekézis feladata, hogy megteremtse a lehetőséget a hívő számára, hogy a
kinyilatkoztatáson keresztül találkozzon, szembesüljön az egyház hittapasztalatával, és
ennek fényében alakítsa életét, szemléletét, hitét. Többről van tehát szó, mint a
kinyilatkoztatásnak (különösen annak dokumentált formáinak, úgymint a Szentírás,
katekizmusok stb.) tényszerű megismertetéséről. A cél a mélyükön húzódó
istenkapcsolatra történő rávilágítás, és az evvel való szembesülés.115 (Ennek a
feladatnak a megvalósításával részletesen foglalkozunk a katekézis-foglalkozás
felépítésének áttekintésénél.)
3. A megtestesülés és inkulturáció pedagógiája
Isten önkinyilatkoztatása Jézus Krisztus megtestesülésében éri el csúcspontját és

teljességét. Benne találkozhat az ember legkonkrétabb módon Istennel, az Ő emberhez való
viszonyával, meghívásával, az emberi élet végső kiteljesedésének ígéretével.116
A második isteni személy megtestesülésének eseménye Isten pedagóiájának egy lényegi
vonására hívja fel a figyelmünket: Isten avégett, hogy mind teljesebben megértesse és
megismertesse Magát az emberrel, messzemenőkig alkalmazkodik az emberi lét, értelem,

113 SORAVITO L., I.m., 392-393. o.; KÁD 39, 85-86, 108, 152; Religio 448-453. o.
114 Vö. GEVAERT J., „Esperienza”, in: DPG, 360-368. o.
116 Vö. DV 2, 4
46
érzékenység adta keretekhez.117 Jézus megtestesülése előtt is „szólt” Isten az emberhez,

azonban ez az önközlés a legegyértelműbben, legkézzelfoghatóbban Jézus Krisztus
személyében, tanításában, tetteiben, egyszóval életében érhető tetten. Ő gyakorolja a
legtökéletesebben az isteni pedagógiát. Egy konkrét kultúrában élő emberekhez szól, az ő
nyelvüket használja, eddigi hit- és élettapasztalatukra épít. Üzenetét minden lehetséges
kommunikációs módon bemutatja kora emberének: tetteivel (gyógyításaiban, a lelkek
megszabadításában, a szegényekkel és kitaszítottakkal való szolidaritásában stb.), szavaival,
hallgatásaival, példabeszédeivel, mozdulataival… Tanítványait elsősorban személyes
példáján keresztül vezeti el a teljesebb igazságra, a velük megélt közösség, személyes
kapcsolat szolgáltatja hitének, küldetésének, istenkapcsolatának megosztásához a közeget és a
szükséges alapot.118
Az emberi kapcsolatoknál is érvényes, ha valaki a másik tudomására szeretne hozni, meg szeretne vele
értetni valamit, ezt több módon is megteheti: üzenhet, levet írhat, telefonálhat stb. Azonban a legteljesebb
megértés lehetőségét a kölcsönös ismeretségen alapuló személyes találkozás rejti magában, amikoris a két
ember figyelembe veheti a másik élethátterét, ugyanakkor pillanatnyi lelkiállapotát, élethelyzetét,
érzékenységét, nyelvezetét is, amit jól ért.... Egymás belső világának, kultúrájának, fogékonyságának
ismerete teszi lehetővé, hogy a közlés során érthetően fejezzék ki magukat.
Akár Jézus Krisztus „kultúrába ágyazottságára”, akár a korábbi vagy későbbi idők
kinyilatkoztatására gondolunk, érvényes a megállapítás, miszerint Isten a konkrét, bizonyos
történelmi korszakokba ágyazódó eseményekben nyilatkoztatja ki magát az embernek: Isten
szava konkrét kultúrákba ágyazódik bele, azokon keresztül jut el az emberhez, és az emberrel
együtt azt is felemeli, megújítja.
Az isteni üzenet mindig magán hordja egy adott kor kultúrájának, ezen belül nyelvezetének,
gondolkodásmódjának sajátos jegyeit. Isten szava nem létezik „tiszta”, bármely kultúra hatásától mentes
állapotban. Ez az oka annak, hogy pl. a Szentíráson belül beszélhetünk különböző irodalmi stílusokról,
műfajokról, nyelvezetekről stb. amelyek hordozzák az Istentől kapott üzenetet, s ezek azt a kommunikációs
„keretet” jelentik, amelyben eljut a későbbi korok emberéhez ez az üzenet. Tehát a kinyilatkoztatás tartalma
elválaszthatatlan a különböző korok kultúrájától, amelyben testet, konkrét formát öltött.
Ugyanakkor Isten szava az ember hívő válaszában is megtestesül. Isten üzenete emberi közvetítőkön
keresztül jut el hozzánk, akik miután felfogták, megértették, lelkiismeretükben feldolgozták ezt az üzenetet,
bensőjükben válaszoltak is az isteni szó felhívására, majd azt továbbadták másoknak. Ebben a folyamatban a
továbbadott, megfogalmazott üzenetben szükségszerűen benne van az üzenetet megfogalmazó ember hite és
hívő válasza az üzenetre. A továbbadott szó viseli a továbbadó hitének „nyomait”. Így Isten szava
elválaszthatatlan módon összefonódik az emberi szóval.119
Kateketikai vonatkozásai. A megtestesülés, mint az isteni pedagógia lényegi eleme több
területen is inspirálója a katekézisnek.120
a) Jézus példáját szem előtt tartva a katekéták szolgálatának része, hogy úgy legyenek
jelen a katekézis résztvevői között, és olyan módszereket alkalmazzanak a katekézis
során, hogy a résztvevők megtapasztalhassák az előbb említett, a kommunikáció
szempontjából sokcsatornás jézusi pedagógiát, vagyis katekétaként éljék mesterük
pedagógiáját.
b) Az iméntivel, valamint a „A személyes találkozás és a párbeszéd pedagógiájánál”
elmondottakkal szorosan összefügg, hogy a katekézisben kulcsfontosságú helye van a
katekéta személyének. Ahogyan érvényes az a megállapítás, miszerint „Jézus Krisztus
117 Vö. KÁD 140

118 Vö. CT 5; KÁD 80, 84, 109, 140, 143, 158
120 Vö. EN 19-20; KÁD 109-110; SORAVITO L., I.m., 387-389. o.
47
az Atya igazi «módszere»”,121 úgy ennek mintájára érvényes az is, hogy „a katekéta
Jézus Krisztus «módszere»”. Amilyen mértékben a katekéta megéli a jézusi életstílust,
viszonyulást másokhoz, annyiban képes a tapasztalat szintjén közel hozni a katekézis
résztvevőihez a krisztuskövetés szépségét és emberkiteljesítő voltát. Lényeges tehát,
hogy a katekéta merje fölvállalni és megélni a személyes, testvéri kapcsolat megélését
a rábízottakkal, és hitének megélésével kapcsolatos tapasztalatainak megosztását,
vagyis képes legyen hitéről beszélni.
c) A jézusi példa a katekézisen résztvevők személyes ismeretére, és ennek alapján hitbeli
fejlődésük kísérésére is sarkall. A rendszeres kapcsolattartásról, és a tulajdonképpeni
lelkivezetés lehetőségének biztosításáról van szó.
d) A kinyilatkoztatást újra és újra fel kell fedezni az értelmezés-aktualizálás
folyamatában. Ez magában foglalja azt a kettős erőfeszítést, amely egyrészt a múltban
megfogalmazott, a kor kultúrájától befolyásolt üzenet értelmét keresi a saját korában,
másrészt az akkori üzenet mondanivalóját keresi a ma élő, meghatározott kulturális
közegben mozgó, érzékeny ember számára.
„Korunk sajátos drámája, hogy törés állt be az evangélium és a kultúra világa között, mint ahogyan
ez már a múltban is megesett” (EN 20). Ennek a szakadásnak egyik lényeges oka az a történelmi
tény, hogy az elmúlt századok során a keresztény hit egy sajátos kultúrához kötődött – a nyugat-
európai kultúrához, mégpedig annak középkori megnyilvánulási formájához –, amelyet a mai korban
nem lehet már egyetemes érvényűnek és mindenhol elfogadhatónak tekinteni. A kereszténységnek az
európai kultúrához való kötődéséből adódik egyfajta kettős idegenség a hit és a kultúra világa között.
Egyik részről a missziós területek egyházai találták magukat szembe az európai kultúra nyomait
erősen magán viselő keresztény üzenettel, amely megnehezítette, hogy az evangélium gyökeret verjen
az adott kultúrák keretei között.
Másrészről a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országokban is – és itt elsősorban
Európa országaira kell gondolni – a mai evangelizációs törekvések eredményességét sokszor
csorbítják a keresztény üzenetnek a korabeli európai kultúra kategóriáiban kikristályosodott formái.
Ezek a megfogalmazási módok, kifejezési formák sokak számára a mai korban úgy jelenítik meg a
keresztény üzenetet, mint aminek nincs mondanivalója, jelentősége az emberi élet számára. Az
evangélium magvát kifejező gyakran használt kifejezések – amelyek régebbi kultúrákban kifejezőek
voltak – ma sokak számára nem jelentenek semmit, sokszor csak üres szavak.
Mindez avval jár, hogy a hatékony evangélizációhoz egy nyitott, mindenre kiterjedő és mély
párbeszédet kell folytatnia az egyháznak a jelen kor kultúrájával és kultúráival.
Igaz azonban az is, hogy a különböző kultúrák kiváló eszközök a hit újraértelmezésében és
újrafogalmazásában is. A hit és a kultúra viszonya nem egy egyoldalú kapcsolat, ugyanis a keresztény
hit is gazdagodhat a különféle kultúrák értékeivel. Ez – hermeneutikai szempontból – annyit jelent,
hogy a különböző kultúrákban meglévő sajátos, világot, életet, sorsot értelmező fogalmak, képek,
szimbólumok, kategóriák segítségével a keresztény hitet újra és újra meg lehet fogalmazni, és érthető
formában kifejezni minden kor embere számára, gondolkodásmódjának megfelelően.122
e) Ahhoz, hogy Isten szava az adott helyen és időben, kultúrában és életkorban élő
emberhez úgy jusson el, mint érthető, beszédes, és a konkrét embert megszólító
üzenet, lényeges, hogy a katekézis során vegyük figyelembe a résztvevők életkori
sajátosságait, tanulási módját, hitét (annak hiányosságait), világát, kultúráját,
gondolkodásmódját, fogékonyságát, nyelvezetét stb. és ezek alapján szervezzük meg
katekézisük folyamatát.
f) A keresztény hitnek, így a katekézisnek is a kultúrákkal való kapcsolatában van egy
alapvető kritikai, megtisztító szerepe: a katekézis feladatai közé tartozik az is, hogy a
121 MKD 10. rész bevezetője

122 Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 100-107. o.; KÁD 109-110; GEVAERT J., „Inculturazione”, in DizCat, 339-340. o.
48
kultúrákat a bennük meglévő hibáktól, téves, az evangélium szellemével össze nem

egyeztethető értékektől megtisztítsa.
4. A fokozatosság pedagógiája
A „Megtestesülés pedagógiájától” elválaszthatatlan, hogy Isten fokozatosan vezeti Izrael

népét, majd az egyházat a Vele való teljesebb közösség felé, a szentség útján. Abban az
állapotában szólítja meg a népet, a közösséget, a konkrét személyt, amelyben éppen van.
Onnan vezeti tovább lépésről lépésre, azt a tanítást adva nekik, vagy azt cselekedve velük,
amire éppen szükségük van, hogy a Vele való közösség helyreálljon, illetve elmélyüljön.
Jézus is kapcsolataiban, tanításában ezt az alapelvet követte, és maga az egyház is eszerint
hivatott eljárni.123
Kateketikai vonatkozásai. A fokozatosság, és a vele szorosan összefüggő alkalmazkodás két
lényeges gyakorlati következménnyel jár a katekézis végzésére nézve:
a) egyrészt a helyi (nemzeti, egyházmegyei) viszonyokhoz és a résztvevők életkorához
alkalmazkodó katekizmusok, mint a katekézis lehetséges forrásainak
kidolgozásával;124
b) másrészt pedig a katekézis átfogó, különböző szintű, és a különféle korosztályokra,
illetve személyi kategóriákra szabott tervezeteinek elkészítésével.125
5. A Szentlélek főszerepének, és az iránta való fogékonyságnak a pedagógiája
Jézus folytatja küldetését egyházán keresztül, amit a Szentlélek vezet.126 Magának a

katekézisnek is Ő a tulajdonképpeni főszereplője, az egyház, és benne a konkrét közösség,
valamint a katekéta csupán az Ő eszköze.127
Kateketikai vonatkozásai. Az, hogy az egyház a Lélek vezetése alatt tölti be szolgálatát és él,
a katekézisre nézve két lényeges következménnyel jár:128
a) A katekézisben elengedhetetlen, hogy neveljünk az újra való nyitottságra, a Lélek
iránti figyelemre, engedelmességre és fogékonyságra, Isten hívásának alázatos
meghallására és követésére, vagyis az imádságos, Istenre figyelő lelkületre.
b) Mivel a hitben még vannak nyitott kérdések, az igazság birtoklása még nem teljes, a
katekézisnek a közös keresés és párbeszéd lehetőségét is biztosítania kell.
6. A közösség pedagógiája
Isten a konkrét embert mindig egy közösség tagjaként szólítja meg, pontosabban
elsősorban egy népet, közösséget hív meg a Vele való közösségre, és azon belül az egyes
embert. Az üdvösségtörténet egésze erről tanúskodik.
Az egyháznak mint Isten új népének feladata a hit nevelésével kapcsolatban tehát nem
csupán annyi, hogy a szóbeli vagy írásbeli tanítást továbbadja, hanem – Krisztus
123 Vö. DV 15; KÁD 47-48, 112, 117, 143; AG 11-18. Ennek a jézusi pedagógiának iskolapéldáját rajzolja elénk a Feltámadt Úrnak
az emmauszi tanítványokkal történő találkozását leíró evangéliumi szakasz (Lk 24, 13-35).
124 Vö. KÁD 134-135
125 KÁD 272-278
126 Vö. Jn 16, 13
127 Vö. KÁD 42-45
128 Vö. CT 60; KÁD 143, 146, 208; SORAVITO L., I.m., 382-383, 394-395. o.
49
pedagógiájának mintájára – létével, hitéletének egészével hirdesse az evangéliumot, valósítsa

meg az üdvösségre vezetést: meghívjon, befogadjon, tanítson, gyógyítson, bevezessen a
keresztény életforma egészébe, szentségekben részesítsen, teret adjon a testvéri szeretet
megtapasztalásának és gyakorlásának stb.129
Kateketikai vonatkozásai. Ennek a közösségi pedagógiának két fontos következménye van,
amelyeket részletesebben tárgyaltam a katekézis és koinonia kapcsolatának vizsgálatakor:
a) a keresztény közösség – a hiteles vagy legalábbis az arra törekvő közösség –
tekinthető az első számú katekétának, ez a katekézis igazi közege, önmagában egy élő
katekézis.130 A hitét láthatóan megélő, és a hit útján elindulókat befogadni és vezetni
tudó közösség nélkül ugyanis nagy a kockázata annak, hogy a katekézis hatástalan,
terméketlen marad.131 A keresztény közösségi fórumok közül a plébánia az, amely a
legteljesebbnek mondható a keresztény nevelés erőforrásainak potenciális birtoklása
tekintetében. Ez az a közeg, amely a legegységesebb és legátfogóbb keresztény
élettapasztalatban részesíthet.132
b) A plébániai közösség tagjainak létszámánál fogva a kisközösségek, csoportok lesznek
azok, amelyekben az egyén a keresztény élettapasztalatot, életformát, testvériséget a
maga személyességében tudja megélni. A kisközösségek léte a feltétele annak, hogy a
plébániai közösség egészét a közösségek közösségének lehessen mondani. Ez
természetesen feltételezi azt is, hogy a kisközösségek ne legyenek egymástól
elszigeteltek, hanem nyitottan, együttműködve, a többi csoporttal kommunikálva
legyenek jelen a plébánián.133
***
Az isteni pedagógiának, mint a kateketikai pedagógia inspirálójának gyakorlati
vonatkozásai három kulcskérdés köré csoportosíthatóak. Ezek pedig:
1) Hogyan szervezzük, tervezzük meg a katekézis menetét hosszabb (azaz több hónapra,
évre előrevetítve), valamint rövidebb távon (a katekézis-foglalkozások szintjén)
gondolkodva?
2) Milyen lényeges tulajdonságokkal, képességekkel és ismeretekkel rendelkezzék a
katekéta, aki a katekézis-csoport egésze, és benne az egyes tagok fejlődéséért
közvetlenül felelősséget vállal?
3) Miben áll, és hogyan tudja a katekéta elősegíteni a katekézis-csoportnak mint
egésznek a fejlődését, kibontakozását?
A három kérdéskör közül az első az, amelyik szorosabb értelemben érinti a katekézis
módszertani, gyakorlati vonatkozásait, ezt egy külön fejezetben tekintjük át. A katekéta
személyéről és szerepéről szintén egy külön részben lesz szó. A csoportvezetéssel,
csoportfejlődéssel kapcsolatos alapismeretekkel pedig a katekéták képzésének más területén
foglalkozunk.
129 Vö. KÁD 46-48, 141; MKD 4.1. SORAVITO L., „La pedagogia di Dio fonte e modello della pedagogia catechistica”, 395-396. o.
130 Vö. CT 16; KÁD 78, 141, 143
131 Vö. CT 24
132 Vö. KÁD 257; MKD 4.1.; ESTEPA LLAURENS J. M., „La Chiesa particolare e la catechesi”, in: ECC, 475-489. o.
133 Vö. MKD 4.1.
50

és
Vesd össze a fejezet elején feltett 2. kérdésre adott válaszod elemeit a

fejezetben szereplőkkel!
1. Melyek a közös és eltérő vonások?
2. Mi az, amit erőteljesen megtapasztaltál Isten pedagógiájából?
3. Mi az, ami kimaradt ebből a tapasztalataid során? Mi lehetett ennek az
oka?
- UDVARDY GY., A Biblia a hitoktatásban. A serdülőkor metodológiája, Márton Áron Kiadó, Budapest, 1998,
70-77. o.
- SESBOÜÉ B., Krisztus pedagógiája. Az alapvető krisztológia elemei, Vigilia Kiadó, Budapest, 1997, 19-43. o.
51

Gondolj vissza hited eddigi fejlődésére, történetére!
1. Válaszold meg minél konkrétabban: mi mindenen keresztül jutottál új

felismerésekre, igazságokra, „lelki táplálékra” Istent, a Vele való
kapcsolatot illetően hited története során!? Mihez, kihez (események,
olvasmányok, személyek stb.) kötődnek ezek?
2. Milyen kapcsolatod volt, van a Szentírással? Milyen volt ez a kapcsolat
a korábbi katekézis-tapasztalataid során? (Hogyan használtátok?)
Hogyan, milyen szemmel tekintesz jelenleg a Szentírásra? (Próbáld
megfogalmazni egy mondatban!) Hogyan olvasod most? (Milyen
rendszer szerint? Milyen módon?)
52
„Istenben újabb tengereket

fedezhetünk fel,
minél többet hajózunk.”
(F. L. di León)
4. A katekézis forrásai és
alkalmazásuk alapvető szempontjai
Isten szava az Ő kinyilatkoztatása Önmagáról, az emberhez való viszonyáról, a vele való

tervéről. A katekézis feladata, hogy Isten szavát hatékonyan segítse közelebb jutni a hívőhöz
és közösségéhez, hogy hitük mélyüljön. A katekézis céljainak eléréséhez szükségünk van egy
sajátos pedagógiai szemléletre, amely irányt mutat a konkrét teendők „hogyan”-jának
megválaszolásához. Ezt tekintettük át az előző fejezetben. A célhoz jutás feltételezi azt is,
hogy a katekézis résztvevői kifejezett módon találkozzanak Isten kinyilatkoztatásával. Ez a
feladat igényli, hogy tisztázzuk: Mi is az a kinyilatkoztatás? Melyek a katekézis forrásai?
Milyen szempontok alapján tudjuk őket alkalmazni?
A kinyilatkoztatás jelentésének leírásánál a lényegi elemek fölsorolására törekszem,
amelyek szükségesek ahhoz, hogy a megfelelő kateketikai, gyakorlati következtetéseket
levonjuk.
1. Isten kinyilatkoztatása és ennek különböző útjai: a katekézis forrásai134
Isten az emberiség számára fokozatosan fedi fel kilétét, és az emberrel való tervét,
szeretetmeghívását. Ennek az önkinyilatkoztatásnak Jézus Krisztus a csúcsa, és végső
állomása: Őt követően, hozzá képest Isten semmi lényegi újdonságot nem közöl az
emberiséggel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Jézus Krisztus feltámadását követően az
egyház feladata – egyszerűen kifejezve – csupán annyi lenne, hogy korszakról korszakra
ismételje Jézus szavait. A Megváltó személyében, életében és tanításában Isten olyan
kritériumokat, biztos pontokat adott, amelyek lehetővé teszik, hogy megértsük és elmélyítsük
szavát a jelenben és a jövőben is, a titkát még teljesebben megismerjük, éljük és továbbadjuk.
Avégett, hogy Isten szeretetmeghívása állandó, folyamatos, és hogy szava megérthető
megszólítás legyen az emberiség történelmének minden időszakában, Isten Szentlelke által
működik, és vezeti a Rá figyelők közösségét. Evvel a folyamatosan jelenlévő isteni
134 Vö. VÁRNAI J., „Dei Verbum. Dogmatikai konstitúció az egyházról”, in: KRÁNITZ M. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat
dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokumtumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002,
321-351. o.; BISSOLI C., „L’uomo uditore della Parola”, in: Religio, 111-137. o. a Szerzők a Dei Verbum dogmatikai konstitúció
alapján tisztázzák a Szentírás és a hagyomány közötti kapcsolatot. Bissoli kitér néhány gyakorlati, kateketikai következményre is.
Vö. még: KÁD 39-41
53
megszólítással függ össze, hogy többféle út, kommunikációs csatorna létezik, amelyeken
keresztül az ember találkozhat Isten megszólító szavával, és válaszolhat rá. Ezek közül a két
legfontosabb a Szentírás és az egyház hagyománya. Isten szava tehát maga a kinyilatkoztatás
eseménye, amely minden kor embere számára jelen van, és ez a jelenlét két úton valósul meg:
a Szentíráson mint a hit könyvén, valamint az egyházi hagyományon keresztül, amely az élő
egyház megnyilvánulásait, jeleit foglalja magában, amelyen keresztül az egyház közvetíti és
aktualizálja Isten szavát.
Minden kor istenhívő emberének meggyőződése, hogy a világon minden Istenről beszél, akkor is, ha
alkalmasint kritikus értékelésre, mérlegelésre van szükség ahhoz, hogy jelenlétének, működésének jeleit
felismerjük. A természet, a nagy világvallások, az emberiség alkotásai mind magukban hordozzák „Isten
szavának magvait”. Vagyis maga a teremtett világ is olyan csatorna, amelyen keresztül Isten ma is szól
hozzánk.
Mindez azt is jelenti, hogy a jelen kor is a kinyilatkoztatás ideje, amennyiben a
Szentléleknek köszönhetően növekszünk a Jézus Krisztusban kiteljesedett, nekünk adott isteni
szó egyre teljesebb megértésében és a válaszadás képességében.
A kinyilatkoztatás folyamatos megértésnek három fő útja van: egyrészt a hívők közösségének a
kinyilatkoztatásra vonatkozó reflexiója (a hívő közösség kutatja, értelmezi, megéli Isten szavát), az Istennel
bensőséges kapcsolatot élő emberek (szentek, prófétikus személyek) intuíciói, harmadrészt pedig a teológiai
kutatástokat alapul vevő Tanítóhivatal megnyilatkozásai.
Avégett, hogy világosan lássuk, milyen forrásokat használhatunk a katekézisben, tekintsük
át az alábbi kérdéseket:
1. Mi az egyházi hagyomány?
2. Hogyan tekintsünk a Szentírásra mint a katekézis egyik (fő) forrására?
3. Miben áll e kettő kapcsolata?
1.1. Az egyházi hagyomány
Az egyházi hagyományban az Isten szava, kinyilatkoztatása élő, személyes kapcsolatokon

keresztül közvetítődik (szemben a Szentírással, ahol rögzített, írásos formában). Ez a
hagyomány több célt is szolgál: a kereszténység gyökereihez, forrásaihoz történő folyamatos
viszatérést, és az ebből való táplálkozást; Isten szava jelentésének keresését a jelenben és a
jövőben (Hogyan értsük jól a mában? Ez mit kér tőlünk? stb.); harmadrészt pedig mindezek
közvetítését, átadását, áthagyományozását elsősorban az egyház közösségén belül az újabb
generációkra, a hit útját járókra, másodsorban pedig a nem hívő, nem keresztény embertársak
felé (az első evangelizáció folyamatában).
Ez a harmadik feladat (a kinyilatkoztatás áthagyományozása) maga is többféle úton,
kommunikációs csatornán történik, amelyek egyben jelzik az egyházi hagyomány tartalmát is.
Az egyházi hagyomány tartalma egyrészt magának az egyháznak mint közösségnek az
élete: azáltal és azt közvetíti, ahogyan és amilyen mértékben a közösségek és az egyes
keresztények megélik és szóban is hirdetik Isten kinyilatkoztatását. Az egyház és a
keresztények élete és szavai beszélnek (vagy éppenséggel elrejtik) Isten tervéről a ma
emberének is.
A kinyilatkoztatás közvetítése szempontjából kitüntetett szerepük van a történelem során
élt (és mai is élő) tanúságtevő embereknek, avatott vagy nem avatott szenteknek, akiknek
életében a kinyilatkoztatás tapasztalható, egészen konkrét módon aktualizálódik, „tetten
érhető”. Ennélfogva ők az adott, és sokszor a későbbi korok emberei számára is az
istenkapcsolat megélésének modelljeivé válnak.
54
Tartalma másrészről az egyház kultikus élete, vagyis mindazon ünnepek, amelyekben Isten
szava is közvetítődik (a szentségekben történő részesedés, a különféle liturgikus
cselekmények, az ezen belüli pérdikáció, imádságok stb. során).
Harmadrészt tartalma az egyház hivatalos tanítása (doctrina), amellyel többféle úton
találkozhat az ember, pl. a tanítóhivatali útmutatásokon, a hivatalosan kinyilvánított
dogmákon, a különféle katekizmusokon stb. keresztül. Fontos megjegyezni, hogy az egyház
tanítása minden esetben a hívő közösség által megélt hitre reflektál, azt tanulmányozza, azt
fejti ki tételes formában (azért tanítás, mert hiszi az egyház közössége, és nem azért hiszi,
mert tanítás).
1.2. A Szentírás mint a katekézis forrása
A Szentírás könyvei (újszövetségi könyveire kell gondolnunk) az első keresztény

közösségek életéből nőttek ki. Az apostoli és az azt követő közösségek abból a hitből, és
annak a hitnek megfelelően éltek, amelyet az apostolok közvetítettek feléjük: az élő, apostoli
hagyományból. Ezt eleinte nem rögzítették írásos formában, hanem maga a közösség élete,
igehirdetése, ünneplése volt az, amelyen keresztül Isten kinyilatkoztatása (szava) elérte az
egyes embert.
Az idő múlásával felmerült az igény arra, hogy írásos formában is rögzítsék a
kereszténység kezdeteinél meglévő istenkapcsolat, hit és életvitel alappilléreit, hogy a
Megváltóval közöségben élő, és a Benne való hitet hitelesebben közvetítő apostolok
eltávozásával is álljon a későbbi keresztény közösségek rendelkezésére olyan kitüntetett, a
maga nemében egyedüli, dokumentált viszonyítási pont, amelyhez mindig vissza lehet térni,
és amely visszatérés garancia lehet a megélt hit hitelességének biztosításához. A Szentírás
tehát maga is a korabeli egyházi hagyományból született, annak egy kitüntetett láncszeme, és
biztos viszonyítási pont magának a későbbi hagyománynak a hitelességét illetően is.
A keresztény közösség úgy tekint a Szentírásra, mint a hit könyvére, amely – az
előzőekben elmondottak szerint – lehetőséget teremt az Isten személyes meghívásával való
találkozásra, a Vele történő párbeszédre. Ebből adódik, hogy a Szentírás a katekézisnek is
kitüntetett forrása.135
1.3. Az egyházi hagyomány és a Szentírás kapcsolata
Összegezve az eddig elmondottakat kitűnik, hogy Szentírás és hagyomány egymást

feltételező és egymásra kölcsönösen ható utak, amelyeken keresztül Isten önközlése eléri az
embert. Ez az egymásra hatás a keresztény közösségen belül, annak életében történik: a korai
közösség életéből születnek a szent szövegek, amelyek a közösség későbbi élete és hite
számára alapvető viszonyítási pontok maradnak; az egyházi közösség lesz az továbbá, amely
a Szentlélek vezetésével egyre mélyebben értelmezi ezeket az írásokat, és teszi elérhetővé a
hívő közösség számára.
A Szentírás szerves részévé válik magának a hagyománynak is, amennyiben pl. a liturgikus
cselekményekben központi szerepe van, a tanítás alapjául szolgál, illetve az egyén és a
közösség életének ihletője.
135 Vö. MKD 1.3.1., 7.1-7.2.; KÁD 127

55
***
Mindezek fényében elmondhatjuk, hogy a katekézis forrásai a következők:136

- kitüntetett és elsődleges módon a Szentírás;
- a liturgia (maga a liturgikus ünneplés, a liturgikus szövegek, az imádságok, stb.);
- az egyház élete (jelen élete, története, egyházatyák írásai, lelki írók művei, a mai
keresztények, a régi és a mai idők szentjeinek tanúságtétele stb.);
- az egyházi tanítóhivatal útmutatásai (hitvallások, katekizmusok, zsinati
dokumentumok stb.);
- a teológiai kutatás felismerései;
- a különböző kultúrákban és társadalmakban, a mindennapi életben fellelhető igaz
vallási és erkölcsi értékek.
Mindezekből a forrásokból meríthetünk, amikor a katekézis megtervezése során annak tartalmát állítjuk
össze, akkor is, ha nem tekinthető mindegyik egyenértékűnek, és nem helyettesíthetik egymást. Bizonyos
katekézis-formák céljaiknak megfelelően előnyben részesítik egyik-másik forrást a többihez képest,
másoknál pedig ezek kiegyensúlyozotabban jelennek meg.
1.4. Forrás, tartalom, dokumentum, tapasztalat – fogalmi tisztázás
Ezen a ponton célszerű megállni egy szóhasználatbeli tisztázás erejéig. A katekézis forrásai
foglalják magukban a katekézis tartalmát. Ez a tartalom kétféle természetű: egyrészt
dokumentumok formájában fellelhető (Szentírás, katekizmusok, tanítóhivatali
megnyilatkozások stb.), másrészt pedig átélt eseményeken, élményeken, tapasztalatokon
keresztül jut el hozzánk (liturgián részvétel, közösségi életbe bekapcsolódás, imaélet stb.),
hiszen az élmények – ha reflektálunk a bennük átéltekre, világossá válik, hogy – üzenetet,
igazságot hordoznak magukban Istenről, közösségről, kapcsolatról…
Ennek a pontosításnak a katekézis konkrét szervezése szempontjából van jelentősége. Ha
ugyanis a katekézis tartalmát pusztán – a szokványos értelemben vett „tartalommal
rendelkező” – írásos dokumentumok között keressük, könnyen kizárjuk a katekézis
résztvevőit az Istennel történő találkozásnak a tapasztalatokon keresztüli lehetőségéből.
Emiatt a továbbiakban, amikor a katekézis tartalmáról lesz szó, mind a dokumentált, mind
pedig az „átélendő” forrásokat értjük alatta. Evvel összhangban használjuk a katekézis
konkrét megszervezését szolgáló kateketikai programozás leírásánál a „dokumentumok” és
„élmények/tapasztalatok” kifejezéseket (annak tudatában, hogy ez a két forma nem minden
esetben különíthető el egymástól).
2. A tartalomrendezés alapelvei
A katekézis tartalmára vonatkozó egyik alapvető kérdés az, hogy „Milyen rendező elvek
alapján válasszuk ki a konkrét tartalmat a katekézis forrásai közül?” Ez tehát elsősorban a
kateketikai tervezés és programozás folyamatában lényeges kérdés. Az evvel kapcsolatos
alapelvek a következők:
1. A katekézisnek a keresztény örömhír teljességét, vagyis annak minden lényeges
elemét kell közvetítenie (integritás-elv).137
136 Vö.ÁKD 45; CT 27-28; KÁD 95; MKD 1.3.; ALBERICH E., „Fonti della catechesi” in: DizCat, 281-283. o.
137 KÁD 111; CT 30
56
2. Az igazságok hierarchiájának elve. Nem minden hitigazságnak van ugyanakkora

súlya és jelentősége, ahogyan azt a különböző időkből származó hitvallások is
tanúsítják. Ez az elv különösen jelentős az ökumenikus párbeszéd, és az arra történő
nevelés szempontjából.138
Ezen alapelvek gyakorlati alkalmazását segíti, hogy a katolikus egyház elénk tárja, melyek
azok a főbb témák, amelyek tárgyalása szavatolja e két alapelv érvényesülését.139
Mindkét alapelv fontos, de nem kizárólagos. Nem szabad ugyanis elfeledkeznünk arról a
pedagógiai irányelvről, miszerint figyelembe kell vennünk a katekézisen résztvevők hitbéli és
emberi fejlődésbeli állapotát is. A hittel kapcsolatos ismeretek elsajátítása együtt kell, hogy
haladjon a hit elmélyülésének folyamatával. Emiatt szükséges figyelembe vennünk a
harmadik és negyedik alapelvet is.
3. A „nem kifejtett” integritás elve, amely a katekézisben résztvevőkhöz való
alkalmazkodás következménye. A hívő ember úton van a teljesebb, mélyebb hit felé.
Ez a hit fejlődik, miközben az ember az adott életszakaszát éli gyermekként, fiatalként
vagy felnőttként, illetve fejlődik egyik életszakaszból a másikba lépve is. Ennek
megfelelően szükséges, hogy a katekézis a keresztény üzenetet olyan módon
közvetítse, hogy az a résztvevők kulturális, értelmi és lelki felkészültségéhez
igazodjék, másrészt pedig, hogy ezt az üzenetet fokozatosan fejtse ki. Ugyanis a
hitismeretek integritása a katekézisben nem azt jelenti, hogy minden hitigazságot a
maga teljességében és mélységében – kifejtve a legapróbb részletekig – kellene átadni
a katekézisben résztvevők számára, hanem azt, hogy a fontos hitigazságokról szó van,
de anélkül, hogy azokat, a bennük feltáruló mély igazságokat a maguk teljességében
kifejeznék. Egyszerűen szólva: a katekézisben szó van minden lényegesről, de nincs
kifejtve minden. A hitigazságok további kifejtésére a katekézisen résztvevő hitének
mélyülésével, emberi növekedésével párhuzamosan, fokozatosan van lehetőség.140
4. A fokozatosság elve, amely szintén a hit fejlődéséhez történő alkalmazkodással függ
össze. Az előző alapelv arra vonatkozik, hogy egy hosszabb időszak felöleli a fő
hitigazságok összességét, a fokozatosság elve pedig arra, hogy ezen az időszakon belül
úgy válasszuk ki és rendezzük el a tartalmi részeket, hogy azok a fejlődés sajátos
logikája szerint egymásra épüljenek.141
A katekézis konkrét megtervezése és szervezése során mind a négy alapelvnek
érvényesülnie kell.
3. A Szentírás és más források alkalmazása a katekézisben
Ha az előzőekben felsoroltak képezik a katekézis forrásait, és ha figyelembe vesszük a

katekézis sajátos céljait, joggal vetődik fel a kérdés, hogy hogyan alkalmazzuk a szóban forgó
forrásokat a katekézisben? Erre a kérdésre keressük a következőkben a választ.
138 Vö. KÁD 114; ÁKD 43; UR 11

139 Vö. KÁD 94-118
140 Vö. KÁD 112; ÁKD 38
141 Vö. KÁD 118
57
3.1. A Szentírás alkalmazásának fő szempontjai
A Szentírásnak mint forrásnak az alkalmazása összhangban van a katekézis céljával,

vagyis a hit mélyítésével. Használata tehát nem öncélú: nem azért fő forrása a katekézisnek,
hogy megismerjük magát a Szentírást, annak egyes szövegeit (egyszerűen szólva, hogy
tanítsuk, megtanítsuk, megtanuljuk), hanem azért, hogy a Szentírással történő találkozás a
konkrét ember hitének, istenkapcsolatának fejlődését szolgálja.142 Ez természetesen
meghatározza a Szentírás alkalmazásának egészen gyakorlati szempontjait is, amelyekről
kicsivel lejjebb szó lesz.
A mindennapos pasztorális és kateketikai gyakorlatban számos, sok esetben talán
banálisnak tűnő kérdés is felmerül az emberben a Szentírás használatával kapcsolatban, mint
pl.: Mire való a Szentírás a katekézisben? Hogyan használjuk? A hitigazságok
alátámasztására? Szemléltetésre? Vagy: Használata abban áll, hogy a biblikus kutatások
eredményeit egyszerű, népszerűsítő módon megismertetjük a résztvevőkkel? Vagy abban,
hogy imádságban olvasva a szövegeket megosszuk mindazt, amit bennünk életre hívnak, ami
eszünkbe jut velük kapcsolatban? Stb.
Mindezen, és az ezekhez hasonló kérdések megválaszolása érdekében áttekntjük azokat a
szempontokat, amelyek a Szentírás katekézisen belüli alkalmazására vonatkoznak.
3.1.1. A Szentírás katekézisen belüli alkalmazásának fő szempontjai
A katekézis céljából és a Szentírásnak az egyház által vallott felfogásából adódik néhány

egymástól nehezen elválasztható, a gyakorlatot döntő módon meghatározó szempont
(kritérium), amelyek megrajzolják azt a keretet, amelyen belül, és amelyeknek megfelelően
fontos, hogy találkozzék a katekézisen résztvevő a Szentírással.143
• A SZENTÍRÁST MINT A HIT KÖNYVÉT (DOKUMENTUMOT) A MAGA EGÉSZÉBEN ÉS
OBJEKTIVITÁSÁBAN IS MEGISMERNI. A Szentírás katekézisen belüli használata nem naív,
szubjektivista szövegolvasást jelent (Mit mondanak nekem itt és most a szöveg adott sorai,
szavai anélkül, hogy ismerném a szövegek hátterét, világát stb.?). Az egyes bibliai szövegek
helyes értésének feltétele, hogy a katekézis résztvevőinek legyen magáról a Szentírás
egészéről is – természetesen életkornak megfelelő – átfogó, ugyanakkor elegendő,
fokozatosan mélyülő, objektív ismerete.
Ez jelenti többek között a bibliai korok történelmének, kultúrájának elemi ismeretét; a különféle,
Bibliában fellelhető könyvek és irodalmi műfajok megismerését. Annak elsajátítását, hogy mit jelent a
Szentírás a zsidó-keresztény vallásban (egy közösség hagyománya, közös hitbeli emlékezete az üdvtörténet
főbb eseményeinek, személyiségeinek stb. felvonultatásával), amely emberek millióinak adott és ad viszo-
nyítási alapot az élethez, a vallásos életvitelhez. Annak megismerését, hogy alapvetően Isten és az ember
kapcsolatáról, az ember végső rendeltetéséről, a legalapvetőbb létkérdésekről, az ember-Isten kapcsolat ki-
emelkedő, legtisztább megjelenítőjéről: Jézus Krisztusról (életének főbb eseményeiről és tanításáról) beszél.
Annak felismerését, hogy a Szentírás a jelen kor számára is prófétai szereppel rendelkezik: kritizál, felhív,
utat mutat (mint értékrendszer hordozója), ennélfogva megszólítja és meghívja a konkrét, mai embert is stb.
• A SZENTÍRÁST A KATEKÉZISBEN AZ EGYHÁZ HITE SZERINT OLVASNI, ÉRTELMEZNI. Ez több
konkrétumban is kifejeződik. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a katekézis résztvevői a szent
142Vö. MKD 7.32.

143Az alábbi szempontokat részletesebben ld. Religio 126-131.o.; BISSOLI C., „Bibbia (Catechesi)”, in: DizCat, 82-85. o.; PÁPAI
BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1998, 79-90. o. Vö. még
FARKASFALVY D., Bevezetés a szentírástudományba, Agapé, 1995, 98-106. o.
58
szövegek értelmét keresve avval találkozzanak, ami az egyház hitét tükröző tanítás. A bibliai
szövegek értelmezésénél ettől világosan el kell különítenünk, jeleznünk, ami egyes
teológusok, biblikusok személyes véleménye.144
Az egyház hite szerint olvasni egy adott bibliai szöveget azt jelenti, hogy a szöveg
elsődleges jelentésén túl annak mondanivalóját Jézus Krisztus és egyháza misztériumának
fényében keressük. Más szavakkal kifejezve: a katekézisben az adott szentírási szöveggel
kapcsolatban elő kell, hogy kerüljenek a következő kérdésekre adott válaszok is: Mit mond az
adott szöveg Isten üdvösségterve és az üdvtörténet egészének szempontjából? Mire mutat rá
mindebből? (Hogyan hozható vele kapcsolatba? Hogyan készíti elő vagy éppen teljesíti be?
Milyen kapcsolatban áll Jézus Krisztus személyével, küldetésével?) Vagyis a szöveg teológiai
értelmének megismeréséről van szó.145
A Szentírásnak az egyház hite szerinti olvasata a katekézisen résztvevők részéről alázatos
hozzáállást, az új felismerésére és befogadására vonatkozó nyitottságot, vagyis imádságos, az
Isten hívása szerinti változásra való hajlandóság lelkületét feltételezi.
• A SZENTÍRÁST AZ EGYHÁZ ÉLETÉVEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN OLVASNI ÉS ÉRTELMEZNI. Ez a
szempont két területen jut érvényre. Egyrészt a katekézis résztvevői a Szentírás egészének és
egyes elemeinek megismerése során egyre teljesebben kell, hogy lássák és tapasztalják, mi a
kapcsolat a Szentírás és az egyház liturgikus ünneplése között, hogyan jelenik meg a Biblia,
és a belőle kirajzolódó hit és istenkapcsolat a keresztény közösség mai szent liturgiájában:
annak szövegeiben, imádságaiban, szimbólumaiban, gesztusaiban, a liturgikus év menetében
stb.
Evvel szorosan összefügg a másik terület is: egyre világosabban látni és megláttatni a
katekézisben, hogyan jelenik meg és hogyan hat a keresztény közösség és egyén életében az
örömhír, és a Szentírásból kiolvasható hit? Ez a szempont a Szentírás „hatástörténetére”
vonatkozik, vagyis mindarra, ami az egyház – és tágabban a társadalom, kultúra – régebbi és
jelenkori történelmében a Szentírásnak köszönhetően kialakult, fejlődött. Egészen konkrétan
gondolhatunk itt az evangélium tanúságtevőinek, szenteknek az életére, akiknek életét
gyökereiben átformálta és formálja mai is a Szentírás (Mivel jár, ha az evangélium szerint
kezdek el élni?), a különféle lelkiségekre, vagy a biblikus ihletettségű művészeti alkotásokra
stb.
• HAGYNI, HOGY A SZENTÍRÁS „BESZÉLJEN”! A szent szövegek katekézisen belüli
alkalmazásának egyik alappillére, hogy a résztvevők találkozzanak avval a szentírási
mondanivalóval, amit a szövegek eredetileg, a szent szerzők (vagyis rajtuk keresztül Isten)
szándéka szerint közvetíteni akarnak.
Lehet, hogy ez a kritérium mindenki számára kézenfekvő, azonban nemritkán
találkozhatunk avval, hogy a bibliai szövegek elemzéséből, feldolgozásából nem minden
esetben az „kerekedik ki”, amit azok valójában üzennek, hanem saját elképzeléseinknek,
hozzáállásunknak, személyes tapasztalatainknak, sokszor előítéleteinknek köszönhetően –
legjobb szándékunk ellenére is – eltorzítjuk, vagy egyenesen megmásítjuk a szövegek
mondanivalóját.
A szentírási szakasz valódi, eredeti üzenetével akkor találkozhatnak a katekézis résztvevői,
ha a foglalkozást megelőzte a katekéta részéről a szöveg egzegetikai tanulmányozása (a
szöveg keletkezésének körülményei, a használt főbb fogalmak értelme, a szerző kiléte,
144 Vö. CT 61
145 Vö. MKD 7.2-7.3.
59
helyzete, a szöveg nyelvezete, szerkezete stb.) – és az erre alapuló elmélkedése, imádsága –,

amely alapján kirajzolódik a szöveg lényegi üzenete (kérügma). Ez lesz az, aminek a
résztvevőkhöz való eljutását segíti a szöveg katekézisen belüli feldolgozásának módja.
Ez a kritérium tehát – egyszerű szavakkal kifejezve – arról szól, hogy segítjük felszínre
kerülni a szövegek eredeti, hiteles mondanivalóját, és nem mi beszéljük beléjük, hogy mit
mondjanak nekünk. Ez az egzegetikai elemzés a szöveg korábban említett teológiai
értelmével és az egyház mai életére tett hatásnak és jelenlétének megismerésével együtt
jelenti a szöveg katekézisen belüli tanítását.
• A SZENTÍRÁS ÜZENETÉT KAPCSOLATBA HOZNI A KATEKÉZIS RÉSZTVEVŐINEK ÉLETÉVEL. A
Szentírás használata is – a korábban elmondottaknak megfelelően – a katekézisen résztvevő
konkrét emberek hitének elmélyítését szolgálja. Ennek megfelelően a katekézis
nélkülözhetetlen feladata, hogy világossá tegye a résztvevők számára a kapcsolódási pontokat
a szöveg és az ő világuk, a szöveg üzenete és az ő életük, istenkapcsolatuk, életproblémáik, a
bibliai ember tapasztalata és az ő tapasztalataik között. Másképpen kifejezve: világossá tenni,
hogy a bibliai emberek története a mi történetünk is, az ő keresésük és felismeréseik a mi
keresésünk és az ezeknek megfelelő isteni válaszok.146 (Ez tehát a Szentírás katekézisen belüli
alkalmazásának hermeneutikai dimenziója.)
3.1.2. Gyakorlati szempontok, lehetséges félrecsúszások
Mindezeket az alapelveket a katekézis megszervezése és a korrekt kateketikai

kommunikáció, vagyis a megfelelő didaktikai eljárás során ültethetjük át a gyakorlatba: avval,
ahogyan megválasztjuk az életkornak, élethelyzetnek, hitállapotnak megfelelően a
katekézisben a biblikus vonatkozású tartalmi részeket (az előkerülő szentírási szövegeket, az
ismereteket magáról a Bibliáról stb.), ahogyan felépítjük a katekézis-foglalkozásokat, amilyen
nyelvi/kommunikációs eszközökkel élünk stb.147
Ezeket a kérdéseket a „Kateketikai programozás egymást követő lépései” című fejezetben,
illetve az életkoronkénti katekézis-módszertanban tárgyaljuk részletesebben.
Az előző pontban felsorolt, a Szentírás alkalmazására vonatkozó alapelvek gyakorlati
megvalósításával kapcsolatban számos félrecsúszás, hiba, a nem korrekt eljárás veszélye is
fennáll. Ezek mindegyike értelemszerűen abból adódik, hogy az említett szempontok,
kritériumok egyikét-másikát (vagy egyes szempontok bizonyos elemeit) figyelmen kívül
hagyjuk. Így például – hogy csak a legfontosabbakat említsük – hibát követünk el, ha:148
- a Szentírást úgy mutatjuk be a katekézis résztvevőinek, pusztán mint a kultúra egy
„termékét”, és csak mint irodalmi alkotást vizsgáljuk. A katekézisben ezt kiegészítve –
a korábbiakban írtaknak megfelelően – a Szentírás hívő, imádságos megközelítése
alapvető, amelytől ha eltekintünk, éppen a kateketikai jelleg vész el a folyamatból.
- „eszköziesítjük” a szent szövegeket, azaz nem azt az üzenetet tulajdonítjuk nekik, mint
amit valójában közölni akarnak, vagy eltorzítjuk mondandójukat, vagyis mást
mondatunk ki velük, mint amit valóban üzennek (pl. elmoralizáljuk az üzenetét, holott
nem az erkölcsi intés lenne az elsődleges mondandója; valamilyen ideológiai
146 Vö. MKD 7.3.2.

147 Vö. U.o.
148 Vö. Religio 126-131.o.; BISSOLI C., „Bibbia (Catechesi)”, 82-85. o.
60
elképzelés igazolására használjuk fel; elpszichologizáljuk az üzenetet a szereplők

viselkedését elemezve, elterelve így a figyelmet esetleg magáról az örömhírről stb.).
- a szöveggel való foglalkozás kimerül az egzegetikai elemzésben és nem lesz világos,
hogy a szöveg „értünk, a mi üdvösségünkért” kinyilatkoztatott üzenet. Vagyis, ha
hiányzik a föntebb utolsóként említett hermeneutikai dimenzió.
- nem az életkornak, hitállapotnak, érzékenységnek, fogékonyságnak megfelelő
szövegeket, illetve ezek bemutatását, értését és személyessé tételét segítő
kommunikációs eszközöket használunk. Ezek azt a veszélyt hordozzák magukban,
hogy egyrészt érthetetlenné válhat a résztvevők számára a bibliai szöveg, másrészt
pedig, hogy idegenné válik számára az egész bibliai világ. (Hiszen, ha valakinek
huzamosabb időn keresztül az a tapasztalata a szentírási szövegekkel kapcsolatban,
hogy érthetetlenek, és/vagy nem mondanak semmit, vagy csak nagyon keveset a
személy életére és hitére vonatkozóan, a Szentírás könnyen válik életidegen, holt
betűvé az ember számára, amivel éppen ezért „nem is érdemes foglalkozni”.)
- a résztvevőkből hiányzik, vagy nem tudatosul a szükséges hozzállás. Szentírási
szöveggel csak úgy érdemes foglalkozni, ha az ember hajlandó a valódi találkozásra,
amely többek között attól igazi, hogy változásra, pontosabban fejlődésre, növekedésre
késztet. Bár a hiedelmeink föladása, elképzeléseink esetleges módosítása olykor nehéz
és fájdalmas, a hit- és szeretetbeli növekedés csak ezen keresztül lehetséges.
3.2. A hagyomány mint az egyház által megélt valóság forrásként való alkalmazása
A hagyomány része az egyház élete és liturgikus tevékenysége is. Ez a katekézisre nézve

néhány gyakorlati következménnyel jár. Mivel a katekézis Isten szavának (kinyilatkoztatás)
hatékony eljutását szolgálja a hívők közösségéhez, és ez a kinyilatkoztatás a hagyományon
keresztül is felkínálja magát, a katekézisben fontos élni a hagyomány minden területe által
nyújtotta hitmélyítési lehetőségekkel. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a hitmélyítés folyamata
megkívánja, hogy a katekézis résztvevői a katekizmusok, tanítóhivatali megnyilatkozások
mellett, az egyház ünnepi tevékenységén, valamint a közösség életében való részvételen
keresztül is találkozhassanak Isten szavával. Más szempontból megközelítve: a köznapi
értelemben vett tanuláson, közös reflexión, elmélyedésen kívül a különféle közösségi,
liturgikus stb. élményeken való részvétel szerves részét képezi az Isten élő, meghívó szavával
való találkozásnak, ezért fontos, hogy a katekézis megszervezése során számoljunk a
különféle élmények adta lehetőségekkel. (Erre részletesebben kitérünk a katekézis
megszervezésének témájánál).149
Az egyházi hagyomány dokumentált elemeinek alkalmazására vonatkozóan egyrészt a
„Tartalomrendezés alapelvei” címszó alatt elmondottak az irányadók, másrészt pedig a
következőkben előkerülő, a katekizmusok használatát összegző szempontok.
3.3. A katekizmusok használata
A katekizmusok150 ma a katekézisnek egy lehetséges forrását jelentik. Másodlagos – hiszen

az elsődleges a Szentírás –, és nem kizárólagos, viszont lényeges forrását. Közülük a
Katolikus egyház katekizmusának, valamint a helyi katekizmusok szerepére térek ki.
149 Vö. KÁD 152, 153, 158

150 A szó jelentését ld. az I. fejezetben.
61
A KEK célja a katolikus hitről és erkölcsről való tanítás egységes és rendszerbe foglalt
bemutatása.151 Rendeltetése elsősorban abban áll, hogy a helyi (nemzeti, egyházmegyei)
szinten elkészített katekizmusokhoz mérceként, biztos viszonyítási, hivatkozási pontként
szolgáljon. Másodsorban pedig abban, hogy a hitük bizonyos kérdéseiben választ kereső
keresztény számára használható forrás legyen.152
Ez a dokumentum tehát alapvetően nem a konkrét katekézis számára készített katekizmus.
Ezt jelzi az is, hogy nem tartalmaz konkrét utalásokat, javaslatokat a közösségi vagy egyéni
használatát illetően, továbbá felépítése, nyelvezete, szemléltetése, grafikai megoldásai sem
pedagógiai és kateketikai célok szem előtt tartásával készültek.
A helyi (nemzeti, egyházmegyei szinten a KEK tartalmával összhangban készült)
katekizmusok azt a célt szolgálják, hogy az adott korban és kultúrában élő embert érthető,
megszólító, életközeli módon segítsék találkozni Isten meghívásával. A helyi katekizmusok
tehát inkulturált, az adott kultúrába ágyazott dokumentumok, amelyek többségükben – éppen
gyakorlati rendeltetésüknél fogva – pedagógiai, kateketikai szempontokat figyelembe véve
lettek összeállítva, és gyakorlati útmutatásokat is adnak a tartalom feldolgozását illetően.153
Hazánkban a nemzeti szintű katekizmusok még kidolgozásra várnak.154
A magyar szóhasználatban a „hittankönyv” és „katekizmus” szavak gyakran szinonimaként fordulnak elő,
illetve magukat a konkrét kiadványokat is két, eredetileg eltérő szolgálat végzése során is alkalmazzák.
Megtévesztő ez a szóhasználat. Amennyiben abból indulunk ki, hogy külön igeszolgálat az iskolai
vallásoktatás, és külön a katekézis – ahogyan erről az I. fej. fogalmi tisztázásainál szó volt –, annyiban az
iskolai keretek között folyó tevékenység szolgálatában álló könyveket nevezhetjük „hittankönyveknek”, és
a katekézis szolgálatában állókat „katekizmusoknak”. Mivel más feladatot töltenek be, jellegük is eltérő
lesz.
3.4. Teológiai kutatás
A teológiai kutatások eredményei részét képezhetik a katekézisnek, hiszen – a

korábbiakban említetteknek megfelelően – a katekézis nem pusztán biztos igazságok
elsajátítását jelenti, hanem a kinyilatkoztatás mélyebb igazságának keresését is. Ennélfogva
helye van benne az újabb kutatások megismerésének is.
Evvel kapcsolatban azonban egy lényeges kritériumot figyelembe kell venni: világosan
jelezni kell a katekézis folyamatában – ez értelemszerűen elsősorban a fiatalok és felnőttek
katekézisénél fontos –, hogy mi az, ami biztosan az egyház hitéhez tartozik, és mi az, ami
egyes teológusok véleménye.155
3.5. Kulturális értékek használata
A jelenkori, korábbi, helyi vagy távoli kultúrákban és társadalmakban számos olyan

értékkel találkozhatunk, amelyek magukban foglalnak hiteles, evangéliumi értékeket (filmek,
irodalmi, képzőművészeti alkotások stb.). Ennél fogva ezek egyrészt úgy jelennek meg a
katekézisben, mint amik közvetítik, megjelenítik, – sok esetben a mai ember számára nagyon
is érthető módon – kifejezik Isten tervét az emberről.
151 Vö. KÁD 121; MKD 1.3.5.

152 Vö. KEK 10. o.
153 Vö. KÁD 131-136
154 Vö. MKD 122. A hazánkban jelenleg forgalomban lévő, különböző korosztályok katekézisét szolgáló katekizmusokat
részletesebben ld. a korosztályi katekézisnél.

155 Vö. KÁD 283
62
Másrészt az is igaz, hogy egyes kultúrtermékek csak részben közölnek a kinyilakoztatással

összhangban lévő üzenetet, mások pedig a keresztény értékszemlélettel kevésbé vagy
egyáltalán nem összeegyeztethető értékeket közvetítenek. Ily módon a kultúra, kultúrák
„termékei” úgy is megjelennek a katekézisben, mint amelyek vizsgálat, kritika tárgyai,
amelyekből célszerű kiszűrni az evangéliumi értékrenddel összhangban lévő, illetve attól
eltérő üzeneteket. Ennek a kritikus magatartásnak a gyakorlása teszi képessé a kulturális
sokféleségben élő hívőt arra, hogy önállóan is képes legyen eligazodni az őt érő sokféle
„igazság” között.156
3.6. Katekézis és memorizálás
Bárkiben felmerülhet a kérdés, hogy ha a katekézis nem a megszokott értelemben vett,

iskolai keretek között zajló fejlődési, képzési folyamat, akkor van-e helye benne bizonyos
szövegek, imádságok, hitformulák stb. szó szerinti elsajátításának, egyszóval annak, hogy
memorizáljuk a katekézis forrásainak egyik-másik elemét?
A memorizálás, azaz a fontosabb hitformulák, imádságok és liturgikus kifejezések
emlékezetbe vésése az egyház kezdetétől fogva bevett gyakorlat volt, és a mai időkben is
megvan a maga jelentősége. A memorizálás ellen felhozott – sok szempontból indokolt –
legjelentősebb érvek egyike az volt az elmúlt időkben, hogy ha a katekézis nem áll másból,
mint a hitigazságok és a leggyakoribb formulák memoriterszerű megtanításából, akkor
háttérbe szorulhat, vagy teljesen elhanyagolódhat a hit teljességének a kibontakozása, érése.
A helyes hozzáállás abban áll, hogy úgy tekintünk a memorizálásra, mint ami a hit
nevelésének a folyamatába illeszkedik, a hit kibontakozásának, személyesebbé válásának
szolgálatába áll, egyszerűen szólva: a Krisztus-követést segíti elő. Vagyis a memorizálás nem
pusztán azt célozza, hogy az ember ismeretszerűen „tudja” a hitigazságokat, imádságokat,
hanem hogy általa magának a hitnek a mélyülését segítse. Szükség van tehát a memorizálásra,
de a katekézisben ettől sokkal többről van szó.157
156 Vö. KÁD 193-201

157 Vö. KÁD 154-155; ALBERICH E., La catehesi oggi, 154-155. o.; GIANETTO U., „Memorizzazione”, in: DizCat, 416. o.
63

és
1. Mire világítottak rá a fejezetben szereplő szempontok a te Szentírással

való kapcsolatodat illetően? Miben erősítenek meg, miben késztetnek
szemléletváltásra, új gyakorlatra?
2. Hogyan tekintettél eddig a Szentírás melletti más katekézis-
forrásokra? Mire hívják fel a figyelmedet a fejezetben ezekkel
kapcsolatban olvasottak az eddigi szemléletedhez, hozzáállásodhoz
képest?
3. Milyen – a fejezetben felsorolt – módszertani hibákat tapasztaltál meg
az eddigi katekézissel kapcsolatos tapasztalataid során? Mi lehetett
ezeknek az oka?
A kinyilatkoztatásról:
- DV
- VÁRNAI J., „Dei Verbum. Dogmatikai konstitúció az egyházról”, in: KRÁNITZ M. (Szerk.), A II.
Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokuemtumok áttekintése és
megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 321-351. o.
- KEK vonatkozó részei kinyilatkoztatásról, Szentírásról, hagyományról
részei kinyilatkoztatásról, Szentírásról, hagyományról
A Szentírásról az egyház életében és a katekézisben:
- KÁD idevonatkozó részei (különösképpen 127-128)
- MKD 7. rész
- PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest,
1998.
- FARKASFALVY D., Bevezetés a szentírástudományba, Agapé, Szeged, 1995.
64

1. Eddigi tapasztalataidat alapul véve, mit gondolsz, ki(k) a katekézis

felelőse(i), azaz kiknek van felelősségük mások hitbeli fejlődésével
kapcsolatban?
2. Tapasztalataid alapján mit gondolsz, miben áll
a) a lelkipásztorok katekézissel kapcsolatos feladata (püspökként,
plébánosként)?
b) a katekéták katekézissel kapcsolatos feladata?
c) a szülők katekézissel kapcsolatos feladata?
d) a szerzetesek katekézissel kapcsolatos feladata?
Fogalmazd meg minél részletesebben elképzeléseidet!
3. Szerinted milyen a jó katekéta?
4. Szerinted mitől válik valaki jó katekétává?
5. Mihez tudnád hasonlítani a) az imádság, b) a közösséghez-tartozás, c)
a szentségekhez-járulás (elsősorban Eucharisztia és bűnbánat)
jelentőségét számodra, személyesen?
65
„Katekétának nem születik az ember,

hanem azzá válik.”
(Tertullianus
után szabadon)
5. A katekézis szereplői és helyei
A katekézis végzése az egyház egészének feladata. Mivel az egyház tagjaiban – életkort,

életállapotot, szolgálatot stb. tekintve – nagyon sokszínű, a katekézis is differenciált egyházi
szolgálat mind helyét, mind pedig szereplőit, azaz résztvevőit és konkrétabban felelőseit
tekintve.
A következő oldalakon áttekintjük, kik a katekézis szereplői és melyek a fő helyei. A
szereplők esetében a figyelmet a katekézis felelőseire, ezen belül is a lelkipásztorok,
különösképpen a katekéták katekézissel kapcsolatos szolgálatára irányítjuk. Ennek
megfelelően részletesebben megvizsgáljuk a katekézis konkrét végzésével összefüggő
feladatokat, valamint az evvel járó lelkület sajátosságait.
1. Egyházkép és a katekézis szereplői
A II. Vatikáni Zsinat által megrajzolt egyházkép kiemeli minden keresztény keresztségből
adódó küldetését Isten Országának építésében. Ez a katekézis szereplőire vonatkoztatva két
lényeges következménnyel is jár:
1. minden életkorú, életállapotú, társadalmi réteghez tartozó, a hit útjának különböző
szakaszain járó, kulturális környezetben stb. élő ember számára meg kell teremteni a
lehetőséget, hogy hitében mélyüljön, és be tudja tölteni keresztségéből fakadó
küldetését. Ilyen értelemben mindenkinek joga, hogy részt vehessen megfelelő
katekézisen.158 Ebből adódóan beszélhetünk a különféle személyi kategóriák,
csoportok katekéziséről (életkor, hitbeli helyzet, társadalmi hovatartozás stb. szerint).
2. a katekézis végzésére az egyházban sokan kapnak meghívást, de ez a szolgálat
nagyon sokféle lehet abból adódóan, hogy ki, milyen életállapotban és milyen
közösség javára végzi ezt a szolgálatot. Ennek alapján beszélhetünk a katekézis
ügyének különféle szintű felelőseiről és kateketikai szolgálatukról: a papság
differenciált, a szülők, a szerzetesek és a világi katekéták szolgálatáról.
A szóhasználattal kapcsolatban néhány pontosítás: azok, akik az említett személyi
kategóriákba sorolhatók (akik hitbeli mélyülését elsősorban szolgálja a katekézis), ők a
katekézis résztvevői (vagy hagyományosan nevezve: címzettjei); azok, akik a katekézis
158 Vö. KÁD 165, 167

66
folyamatáért felelősek (szervezik, koordinálják, lebonyolítják), ők a katekézis felelősei. A két

csoport együttese pedig a katekézis szereplői.
2. A katekézis felelősei
A zsinati egyházmodellben a katekézis ügye iránti felelősség sok szempontból másként

oszlik el, mint régebbi korokban, mikor is a katekézis végzése elsősorban (időnként kizárólag)
a papság feladata volt. Ma az egyház a keresztény közösség minden tagjának szerepét
hangsúlyozza az egyébként is sokféle formájú katekézisben.159
2.1. Az egyházi közösség mint a katekézis felelőse
Az elsőszámú katekéta maga a keresztény közösség, ami éppen ezért a katekézis

elsőszámú felelőse is. A közösség kateketikai feladatát mindenekelőtt azon keresztül tölti be,
hogy mennyiben éli az evangéliumi értékeket. A hiteles közösségi élet, amelyben az
evangéliumi szellem, a testvéri szeretet gyakorlása kézzelfoghatóan jelen van, a legalapvetőbb
tényezője az eredményes katekézisnek. A keresztény közösség elsősorban azt képes hitelesen
hirdetni, amit maga is megél. Hiteles hithirdetésének tehát a hiteles evangéliumi élet az
alapja.160 Abban az esetben tehát, ha a katekézis hatékonyságát szeretnénk előmozdítani, a
keresztény közösségek (elsősorban plébániák) arculatának evangéliumi formálódásán kell
dolgoznunk.
Ki kell hangsúlyozni azt is, hogy a keresztény közösség akkor tölti be a katekézisben betöltendő
főszerepét, ha az apostoli egyház mintájára értékesíti a hithirdetés szolgálatába állítható karizmákat,
amelyek a közösségen belül születnek. Ahogyan az ősegyházban is léteztek misszionáriusok, apostolok,
próféták, doktorok, diakónusok stb. ki-ki a maga feladatkörével, úgy az egyház jelenkori helyzetében is
lényeges, hogy felfedezze és értékesítse a közösségben meglévő karizmákat, hogy az evangelizációval és az
egyház megújulásával járó új kihívásoknak, a felmerülő változatos helyzeteknek és igényeknek megfelelően
tudjon fellépni. Nem szabad, hogy a katekézis egy szűk területre, szolgálatra, életkorra, és pusztán néhány
feladatkörre korlátozódjék.161
2.2. A lelkipásztorok kateketikai küldetése
A felszentelt személyek (püspök, áldozópap, diakónus), részesedvén Krisztusnak mint az

egyház fejének vezetői feladatából, a keresztény közösségen belül, abba szervesen, testvéri
módon beilleszkedve végzik vezetését és koordinálását minden területen, így a katekézis terén
is. A papság felelőssége a katekézisben differenciált a közösségben betöltött szereptől
függően.
- A PÜSPÖKÖK a katekézis elsőszámú felelősei (a pápa az egyetemes egyház szintjén, míg a
többiek saját egyházmegyéjükben).162 A püspökök feladata, hogy megszervezzék és
igazgassák egyházmegyéjükben a kateketikai tevékenységet, mint az egyik legfontosabbnak
számító feladatot, azaz163
159 Vö. KÁD 217-232

160 Vö. KÁD 217-221
161 Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 183. o.;
162 Vö. AG 1, 5-6, 38; CD 1-2, 14, 17; LG 18-25; KÁD 222-223
163 Vö. KÁD 222-223
67
-
mozdítsák elő megfelelő, az egyházmegye és a hívek helyzetéhez igazodó, hitük
fejlődését egy átgondolt folyamatban elősegítő pasztorális és kateketikai tervek
kidolgozását;
- gondoskodjanak a katekéták megfelelő képzéséről, hiszen az ő jelenlétük és
képzettségük, felkészültségük az egyik legjelentősebb garancia a katekézis
hatékonyságát illetően;
- gondoskodjanak a katekézis végzésének személyi, strukturális, eszközbeli és anyagi
feltételeiről, valamint ezek hitelességéről (pl. a szemléletükben és tartalmukban is
megfelelő katekizmusokról, egyéb segédanyagokról);
- maguk is vegyenek részt a hívők hitének közvetlen mélyítésében, az evangélium
hirdetésében lehetőségeikhez képest.
- Az ÁLDOZÓPAPOK – mint akik a püspök munkáját segítik – alapvető feladatuk, hogy a rájuk
bízott közösség tagjaiban a rendszeres katekézissel segítsék megszületni az érett
keresztényekre jellemző missziós lelkületet és a képességet, hogy környezetükben,
családjukban ők maguk hirdessék az evangéliumot.
Ennek érdekében az alábbi konkrét kateketikai feladataik vannak:164
- a hívek különféle karizmáinak, ezen belül is a katekétai szolgálatra szólók ébresztése,
támogatása, kibontakozásának segítése; az alkalmas, tehetséges világiak képzésének
biztosítása, illetve a megfelelő képzésre irányítás;
- a katekéták csoportjának létrehozása és – mind lelki, mind pedig szakmai
szempontból – vezetése;
- a magasabb szinten elkészített (nemzeti, egyházmegyei) pasztorális és kateketikai
tervek alapján a katekéta-munkatársakkal együtt a plébániai pasztorális és kateketikai
terv elkészítése, ennek a munkának koordinálása, vezetése.
2.3. A szerzetesek kateketikai feladata
A szerzetesek sajátos karizmával rendelkeznek az egyházon belül. A katekézissel

kapcsolatban az ő szerepük nem korlátozható az egyházmegyés papok hiányából adódó
kisegítő, vagy helyettesítő szerepre.
Ők mindenekelőtt az egyházban és a világban való létükkel – mint Krisztus tanítványai,
követői és az eljövendő idők prófétái – kell, hogy betöltsék evangélizáló és kateketikai
szerepüket.
Elsősorban életformájukkal és szavaikkal hirdetik az élet transzcendens dimenzióját, és a
keresztény élet eszkatológikus beteljesedését. Egyes szerzetesrendek emellett sajátos,
alapításukkal összefüggő karizmájuknak köszönhetően kifejezetten kateketikai feladatokat is
felvállahatnak, amely többféle „kateketikai helyen” is (plébánia, szerzetesközösségi keretek,
családok stb.) történhet.165
2.4. A szülők kateketikai feladata
A szülők a „hit első mesterei” gyermekeik számára az egyház legkisebb közösségén, a

családon belül. A katekézis felelőseinek éppen ezért lényeges feladatai közé tartozik a
164 KÁD 225; MKD 11.1.2.3.

165 CT 65; KÁD 228-229
68
keresztény szülők felkészítése kateketikai feladatuk elvégzésére, amit a családon – és

lehetőség szerint a tágabb keresztény közösségen – belül gyakorolnak.
A családon belüli katekézis inkább a keresztény életmód tanúságtételében áll, mint a
hitigazságok szóbeli tanításában, inkább alkalmi jellegű, mint szisztematikus, és inkább
folyamatos, mint bizonyos időszakokhoz kötött.
A családi katekézis többféle módon érvényesül: a mindennapi élet leélésének módján mint
a hitről való tanúságtételen keresztül; az élet eseményeinek keresztény, a hit fényében történő
értelmezésén át; a szentségek vételére való személyes felkészítésen, az erkölcsi nevelésen, az
imádságra nevelésen stb keresztül.166
2.5. A világi katekéták küldetése
Világi katekéták azok a világi hívek, akik kimondottan a szisztematikus (egyházi közösség
által szervezett és ennek nevében végzett rendszeres, átgondolt) katekézis végzésére kaptak
meghívást, és erre a szolgálatra specializálódtak, azaz megfelelő lelki, pasztorális,
módszertani és teológiai felkészítést kaptak.167 (A pasztorális szóhasználatban, illetve a
köznyelvben is az a tendencia mutatkozik, miszerint a katekéta fogalmát kizárólag a
világiakra alkalmazzák,).168 A katekéták feladatköre nagyon széles lehet attól függően, hogy
az adott helyi egyházban milyen igények, új feladatok merülnek fel, és hogy mire kapnak
megbízást. Általánosan elmondható – csak hogy a leggyakrabban előforduló feladatköröket
említsem –, hogy a katekéták egyrészt a beavató szentségek vételére (keresztség, Eucharisztia,
bérmálás) készítik fel a jelölteket, másrészt hívők közösségeit (gyerekeket, fiatalokat,
felnőtteket), csoportjait kísérik el a hit fejlődésének a beavató szentségekben részesedést
követő útján, vagy fiatal katekétákat készítenek fel szolgálatukra, esetleg egy egész egyházi
közösséget, plébániát vezetnek, ahol ezt a helyi egyház körülményei igénylik.
3. Katekétai feladatok és lelkület
A plébániai kereteken belüli katekézis szolgálatát elsősorban lelkipásztorok és világi

katekéták végzik. A konkrét katekézis-csoportok vezetését illetően feladatuk lényegében
megegyezik. A következőkben sorra vesszük ezeket a feladatokat, és a végzésükhöz
elengedhetetelenül hozzátartozó lelkiség főbb jegyeit. Tesszük ezt a leírást annak tudatában,
hogy a feladatok és a lelkiség elválaszthatatlan egymástól.
3.1. A feladatok
Avégett, hogy a konkrét katekézis-csoport egésze és egyes tagjai is a katekézis fogalmánál

említett, Jézus Krisztussal való egyre teljesebb hit- és életbeli közösség kibontakozása felé
fejlődjenek, a csoportot vezető katekéták többirányú feladatot hivatottak ellátni. Ezek a
következők:169
166 Vö. KÁD 225-226; MKD 3.3.2.

167 Vö. SORAVITO L., „Catechista”, in: DizCat, 126. o. ; vö. még MKD 9.1.
168 Vö. CD 30; AA 10, 17; KÁD 230-231. Az elnevezéssel kapcsolatban KÁD 233-252; MKD 9.2.
169 Vö. EN 78, CT 26-34; GCM 2-3, 7-8, 12, 20-21, 26; ÁKD 71, 114; KÁD 156, 159, 230, 237; MKD 9.1-9.2.; COINCAT 71-73;
DAMU P., Il servizio dei catechisti, in „Catechesi” 49 (1980) 17, 59-68. o.; PINTOR S., Identitá e formazione del catechista. Impegno di singoli e
di comunitá, Bologna, Edizioni Dehoniane, 1989, 16-20. o.; SORAVITO L., „Operatori della catechesi”, in: SEVESO B. – PACOMIO L.
(Szerk.), Enciclopedia di pastrorale, Casale monferrato, PIEMME, 1992, 67-68. o.; STENICO T., „Vocazione, identità e formazione del
69
- TANÚSÁGTEVŐ ÉLET. A katekéta szolgálatának hatékonyságától elválaszthatatlan

személyének „minősége”: életstílusa, emberi (érzelmi, értelmi, akarati) érettsége,
keresztény elkötelezettsége a mindennapok leélésében. Ez a tanúságtétel elsősorban a
tettek, az élet tanúságtétele, és csak másodsorban a szóé.
Ez lesz az, amely világossá teszi a katekézis résztvevői számára, hogy a
kereszténység élet, életforma, amely az ember felszabadulását, kibontakozását
szolgálja. A katekéta vonzó élete nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a kereszténységet is
vonzónak találják a résztvevők, és ennek köszönhetően Istenhez közeledjenek, hiszen
többek között a katekétában találhathatják meg a választ a kérdésre: „Milyenné válhat
az ember, ha keresztény?!” Ez a katekéta elsődleges feladata.
Mindez a katekéta részéről azt kívánja, hogy ő maga folyamatosan növekedjen az evangéliumi
életmódban, istenkapcsolatában.
- NEVELÉS. A katekézis az ember teljességének formálódását célozza meg. Ezért a
katekéta feladata, hogy segítsen teljes emberré válni. Ebben a növekedésben támasz-
szerepet tölt be: segítő, társ, aki azon van, hogy a katekézis résztvevője maga váljék
növekedésének főszereplőjévé.
Ez a nevelői feladat személyre szabott. Igényli – az isteni, jézusi pedagógia
mintájára – az egyes emberrel való foglalkozást, pontosabban kísérést: a résztvevők
személyes emberi és hitbeli útonjárásának segítését, a tulajdonképpeni lelkivezetést.
Magában foglalja a keresztény életforma minden elemébe való bevezetés segítését,
úgymint: az Istennel (imádság különböző módjai), embertárssal (hiteles személyközi
kommunikáció), önmagammal (önismeret, reflexió az átéltekre) történő
kommunikációra; a tevékeny közösségi életre; az értő és tevékeny liturgikus életre;
apostolkodásra nevelést stb., vagyis mindazt, amely részét képezi az ideális keresztény
alakjának, amely a keresztény nevelés viszonyítási pontja.
Ez a katekéta részéről azt igényli, hogy: a) képes legyen a személyes kísérésre, lelkivezetésre
(tudja, mindez miben áll, és legyen róla neki is tapasztalata, továbbá ismerje a hit fejlődésének
folyamatát); b) maga is tudatosan éljen az Istennel való kapcsolattartás különféle lehetőségeivel, hogy
be tudjon ezekbe másokat vezetni; c) legyen tisztában a hiteles személyközi kommunikáció
mibenlétével, és maga is ennek megfelelően törekedjen alakítani kapcsolatait; d) folyamatosan
reflektáljon hitére, tapasztalataira, így téve szert teljesebb önismeretre; e) legyen aktív tagja egyházi
közösségének, ahol éli liturgikus, közösségi életét.
- PRÓFÉTASÁG. Mivel a katekézis egy sajátos jézusi szemléletmódba (élethez,
munkához, kapcsolatokhoz, társadalmi élethez stb. való viszonyulásba, mentalitásba)
is bevezet, a katekéta feladata segíteni a katekézis résztvevőit abban, hogy kialakuljon
bennük az evangéliumi értékrendszeren alapuló hitérzék és életlátás, amely alapján
maguk tudják olvasni, értelmezni és értékelni a mindennapi élet eseményeit. A
katekéta segít hittel, az Isten szavának szűrőjén keresztül nézni az életet.
Ehhez szükséges, hogy a katekéta: a) folyamatosan mélyüljön a jézusi életszemléletben (imaélet,
rendszeres kapcsolat Isten Igéjével); b) ismerje és értse a katekézis résztvevőinek életét,
életkörülményeit.
catechista”, in: STENICO T. (Szerk.), Evangelizzazione, catechesi, catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria
Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 489-531. o.; SORAVITO L., „Identità e ruolo del catechista degli adulti”, in: UFFICIO
CATECHISTICO NAZIONALE, Adulti e catechesi nella comunità, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1991.; MALIZIA G. - TRENTI Z., „Le
condizioni”, in: TRENTI Z. ÉS MTS. (Szerk.), Religio. Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998, 315-340. o.; TRENTI
Z., „L’eudacotore alla fede. Presupposti alla professionalità del catechista”, in: BISSOLI C. – GEVAERT J. (Szerk.), La formazione dei
catechisti. Problemi di oggi per la catechesi di domani, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1998, 94-115. o.
70
- TANÍTÁS. A katekéta feladata, hogy segítse megismerni a keresztény hit igazságait,

amelyeken keresztül nagyobb fény derül az Isten – ember kapcsolat mibenlétére és
megélhetőségére. Ez a tanítás tehát nem öncélú, hanem az istenkapcsolat mélyülését
segíti.
Mindehhez elengedhetetlen, hogy a katekéta: a) ismerje a keresztény hit igazságait, fő eseményeit;
b) maga is rendszeresen keresse: miben gazdagítja, hogyan helyesbíti személyes hitét a
kinyilatkoztatásból föltáruló hittapasztalat?
- CSOPORTVEZETÉS. A katekézis kapcsolatrendszerbe vezet be, és segít elmélyülni,
amely vonatkozik egyrészt az ember – Isten, másrészt az ember – keresztény közösség
kapcsolatára. A katekéta feladata, hogy segítse a katekézis-csoporton belül a hiteles
emberi kapcsolatok kialakulását és mélyülését, továbbá a csoport szerves
bekapcsolódását a tágabb plébániai közösség életébe.
Ehhez fontos, hogy a katekéta: a) tisztában legyen az elemi csoportdinamikai ismeretekkel; b)
alapvető tapasztalatra, jártasságra tegyen szert a különféle csoportos gyakorlatok, technikák végzését
illetően; c) ismerje és világosan lássa a plébániai közösség működését.
3.2. A katekéta lelkisége
A katekéta hiteles – vagy legalábbis arra törekvő – keresztény lelkülete elengedhetetlen

alapfeltétele a katekézisnek.
- KERESZTÉNY LELKISÉG. A katekéta lelkisége szolgálatával (az Ige szolgálatának sajátos
formája), nem pedig életállapotával (pap, szerzetes, világi/családos) van kapcsolatban. Ebből
adódik, hogy aki katekétai szolgálatot végez, azt alapvetően keresztényként hivatott végezni,
vagyis elsősorban keresztségéből adódó hivatásának megfelelően. Ez a hivatás az
életszentségre (az Istennel közösségben élő ember szeretetének élésére), és evvel szoros
összefüggésben az általános papi feladat gyakorlására szól. Ezt a papi feladatot pedig
annyiban éli meg az ember, amennyiben hagyja magát átformálni Isten Lelkétől, és így van
jelen a mindennapokban, a világban, és így válik ő maga mások számára az Istennel való
találkozás helyévé, Isten szolgáló, szerető, tevékeny jelenlétének kézzelfogható (szentségi)
jelévé.170
- VILÁGI LELKISÉG. Amennyiben valaki világiként végzi a katekétai szolgálatot, keresztény lelkiségét
árnyalja a világi lét és lelkiség. A világi keresztények küldetése, hogy a társadalmat (a munka, kultúra,
törvényhozás, oktatás, családi élet stb. világát) átitassák az evangéliumi értékekkel, hogy ezek egyre
teljesebben érvényre juthassanak és kifejthessék emberkiteljesítő erejüket. Ugyanis egyedül ők azok, akik
jelen lehetnek bizonyos helyeken, munkakörökben, ahol érvényre juttathatják az evangéliumi értékeket.
Ennek megfelelően töltik be evangéliumi kovász-szerepüket: a világnak és benne az embereknek belülről –
munkával, hitvalló, tanúságtevő élettel – történő megszentelését. A világban élő keresztény úgy használja a
világ javait, hogy evvel magának a világnak és önmagának a megszentelődésén, mint elsődleges célon
munkálkodik.
Egyetemes papi feladatát úgy látja el, hogy mindent, amit tesz és megél (munka, ima, családi és házasélet,
kikapcsolódás, gyermeknevelés stb.), mint Istennek – a világ kibontakozásáért és fejlődéséért – adott
ajándékként teszi a Lélek jelenlétében, Isten előtt, jelenlétének tudatában járva.171
A világi lelkiség további árnyalatokban rajzolódik ki a házasságban és a családi életben, amelyben a
hitvesek Krisztusnak egyháza iránti szeretetének megjelenítésére, tanúságtételére, „családi egyház”
alapítására és élésére, valamint az élet felelősségteljes továbbadására kapnak meghívást.172
170 Vö. LG 10-11, 34, LG V. fej.

171 Vö. LG IV. fej.; AA 1, 5; GS 43; AG 21; ChL 15-16, 55-56
172 Vö. LG 41; FC 11
71
- PAPI LELKISÉG. A papok kateketikai feladatukat keresztényként és papként végzik: keresztényi lelkiségüket
tovább árnyalja a papság szentségéből adódó lelkiség. A papi lelkiség sajátossága, hogy a pap az
életszentségre-törekvést (az Istennel való egyre bensőségesebb közösség, és az ebből fakadó ajándékozó
szeretet megélését) elsősorban szolgálata végzése közben éli meg. Ugyanis pl. az igehirdetés során ő maga
is gazdagodik az Igéből; az Eucharisztia ünneplése során felajánlja önmagát, munkáját, szenvedéseit; egyéb
lelkipásztori szolgálatai során – amikoris Isten szeretetét közvetíti, – maga is részesedik ebből a szeretetből.
Lelkiségének alapelve – az egyházáért mint menyasszonyért Önmagát a halálig is önfeláldozóan
odaajándékozó Krisztus mintájára – a teljes önajándékozás. Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, az
evangéliumi tanácsok szerint hivatott élni: 1) engedelmességben, amellyel kinyilvánítja, hogy készen áll –
esetenként a saját látókörét is meghaladó, – fontosabb, magasab szintű szempontokat is figyelembe venni és
elfogadni; 2) nőtlenségben, amellyel kifejezi, hogy egész lényével a rá bízott hívekért, osztatlan szívvel akar
élni; 3) szegénységben, amelyben kimutatja, hogy Isten gondviselésében bízik, és sorsközösséget vállal a
szegénységben élőkkel, amellyel aztán nagymértékben hozzájárul igehirdetésének hitelességéhez is.173
- KATEKÉTA LELKISÉG.174 A katekéta lelkiségének gyökerénél annak megtapasztalása áll, hogy
az Istennel megélt közösség felszabadítja az ember legjobb önmagát. Isten az embert a Vele
megélt közösségen keresztül arra indítja, hogy segítsen másokat is ennek az útnak a
megtapasztalásában. Alapja tehát egy személyes, Isten részéről kezdeményezett meghívás.
Ebben a szolgálatban a katekéta az egyháznak mint közösségnek a nevében vezet másokat:
nem egyszerűen a saját meggyőződését vagy tanítását hirdeti, hanem az egyház hitét, amely a
saját istenkapcsolatának fejlődése szempontjából is mértékadó. Az egyház az, amely – a
megfelelő felkészülést követően, az alkalmasság megállapítása után – megbízza a katekétát
ennek a szolgálatnak a végzésével. A szolgálat ilyen értelmű egyházias jellege a katekéta
részéről nyitottságot és engedelmességet kér az egyházzal mint Anyával, és az egyházi
elöljárókkal szemben.
A katekéta lelkiségének sajátossága az Ige szolgálatából adódik: annyiban éli az ember ezt
a lelkületet, amennyiben éli, amit hirdet, és ugyanígy annyiban tudja hatékonyan hirdetni,
amennyiben meg is éli. Isten szava tehát formálja a katekéta életét: életévé válik, és ezt a
megtapasztalt, újjáteremtő szót adja tovább másoknak. Emiatt a „készséges befogadás -
formálódás - továbbadás” miatt mondható „Máriás” lelkiségnek a katekétáé, hiszen az Isten
szavára feltétel nélküli „igent” mondó és aszerint cselekvő Mária Isten iránti bizalmának
követésében fejeződik ki.
Mindennek köszönhetően formálódik a katekéta az Istennel történő találkozás helyévé
mások számára, Isten jelenlétének szentségi jelévé, és így tulajdonképpeni keresztény
példaképpé, modellé, a tanúságtevő keresztény életben mások előtt járóvá, aki bár ebben a
világban él, de nem ebből a világból. Bensőséges istenkapcsolatának élése együtt jár mély
szociális érzékenységgel, a környezetében élők iránt érzett és gyakorlattá váltott
szolidaritással.
173 Vö. PO 13-14; II. JÁNOS PÁL, Pastores dabo vobis apostoli buzdítás, Szent István Társulat, Budapest, 1995, 23; KLÉRUS
KONGREGÁCIÓ, A papi élet és szolgálat direktóriuma, Szent István Társulat, Budapest, 1994.; BERAN F., „Presbyterorum Ordinis.
Határozat a papi szolgálatról és életről”, in: KÁRNITZ M. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002.
A zsinati dokumentumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 421-441. o.
174 Vö. RM 90; KÁD 230, 235-239; GCM 6-10, 22; MKD 9.1., 9.2.1.1.; ÁKD 114; EN 75-77, 80; CT 6, 9, 56, 62, 66, 72-73;
COINCAT 71-73; DAMU P., La spiritualitá del catechista. Tracce per la riflessione personale e di gruppo sui tratti che la caratterizzano, Leumann
– Torino, Elle Di Ci, 1996.; DAMU P., „Quale spiritualità per il catechista. Acquisizioni e stimoli per proseguire la riflessione”, in:
BISSOLI C.- GEVAERT J. (Szerk.), La formazione dei catechisti. Problemi di oggi per la catechesi di domani, Leumann – Torino, Elle Di Ci,
1998, 83-93. o.; BIFET J. E., „La formazione del catechista missionario”, in: GIGLIONI P. (Szerk.), Catechisti per una Chiesa missionaria,
Roma, Urbaniana University Press, 1982, 163-179. o.; BIFET J. E., „Spiritualità missionaria”, in: PONTIFICIA UNIVERSITÀ
URBANIANA, Dizionario di missiologia, EDB, 1993, 481-486. o.; GATTI G., „Spiritualità del catechista”, in: GEVAERT J. (Szerk.),
Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, , 605-606. o.; BÜHLMANN W., „Spirituality”, in: MÜLLER K. ÉS MTS.
(Szerk.), Dictionary of Mission. Theology, History, Perspectives, Orbis Books, New York, 1999, 413-416. o.
72
A katekétai lelkület velejárója a rendezett életvitel, amelyben megvan a helye és a

megfelelő ideje a kapcsolatok élésének, a munkának, az imádságnak, a csendnek, a
szentségekben való rendszeres részesedésnek, és ahol mindezek megnyugtató egyensúlyuknak
köszönhetően lehetővé teszik, hogy a katekéta Isten jelenlétében élje életét. Ez a rendezettség
természetesen másképpen jelenik meg egy pap, szerzetes és egy világi esetében.
A katekéta példa volta missziós nyitottságában is megmutatkozik: szívesen folytat
párbeszédet másokkal, a másképpen gondolkodókkal is, amelyben a másik iránti tapintat,
tisztelet és nyitottság, ugyanakkor megélt hitének szelíd megvallása jellemzi.
Lelkiségének lényegi eleme a kereszt alázattal és benső derűvel történő hordozásának
képessége: a szeretettel szenvedni tudás – mások, önmaga, alkalmasint munkatársai miatt is –
Isten ügyéért, az egyházért, mások hitének gazdagodásáért.
73

és
1. Milyen pontokon volt közös az elképzelésed a katekézissel kapcsolatos

felelősségeket illetően (lelkipásztor, szülő stb.) a fejezetben leírtakkal?
Miben mondott mást, újat, esetleg meglepőt ez a fejezet a korábbi
elképzeléseidhez, tapasztalataidhoz képest?
2. Mivel bővítenéd a jó katekétáról megfogalmazott véleményedet a
fejezetben szereplő szempontok fényében?
3. Olvasd el az alábbiakat, majd válaszold meg a három következő
kérdést!
A katekétai feladatok végzéséhez szükséges ismeretek, képességek és lelkiség fejleszthetők. Erre a
fejlődésre a katekéták képzési folyamata, továbbá egy konkrét plébániai közösség életében való
tevékeny részvétel, valamint a tudatos önképzés és az egyházban lévő számos „eszközzel” történő
élés, illetve ezek együttese kínálja fel a lehetőséget.
A következőkben a lelkiséggel kapcsolatban tekintjük át azokat a formálódási lehetőségeket,
amelyekre maga az egyház hívja fel a hitüket és küldetésüket komolyan vevő katekéták figyelmét.
Az egyházban számos módja van annak, hogy az ember – akár „egyszerű” keresztényként, akár
katekétaként – újra és újra tudatosítsa élete célját és értelmét, megújuljon, egyensúlyra jusson,
bensőségesebbé és tudatosabbá váljon Istennel, embertársával és önmagával megélt kapcsolatában.
Ezek pedig a következők:175
- Aktív közösségi, plébániai élet, amely lehetővé teszi, hogy közösségi testvéri tapasztalatra –
amely, ne feledjük, Isten jelenlétének helye! – tegyünk szert, és amely konkrét közeget biztosít
a testvéri szeretet és szolgálat megéléséhez. Ennek megtapasztalása és élése nélkül nehezen
képzelhető el, hogy valaki katekétaként másokat bevezessen a keresztény közösségi életbe.
- Tudatos, rendszeres imaélet. Az imádság elsősorban az Istennel – és Rajta keresztül
önmagunkkal és embertársunkkkal – megélt kapcsolat ápolásának és fejlődésének útja.
Mindenkinek lehetősége és feladata, hogy megtalálja az(oka)t az imamódo(ka)t (pl. imaórák
liturgiája, zsoltárimádság, kötött imák, közösségi imák, lectio divina, csendes szemlélődés
stb.), amelye(ke)n keresztül a mindennapjait, munkáját, kapcsolatait stb. teljesebben Isten előtt
járva, a keresztény ember egyre kiteljesedőbb szabadságában tudja élni.
- Rendszeres szentségi élet. A szentségek – különösképpen a bűnbánat/megújulás szentsége,
valamint az Eucharisztia – lehetővé teszik az istenkapcsolat folyamatos ápolását; az Istennel
megélt kitüntetett találkozás lehetőségei. Ez igényelheti, hogy a szentségekről vallott hitünket,
felfogásunkat szükség szerint megújítsuk, hogy felfedezzük a bennük rejlő, mással nem
pótolható lehetőségeket és gazdagságot.
- Rendszeres lelkivezetés. A lelkivezetés egy Istennel élő, hitét komolyan vevő, hozzáértő, a
vezetett bizalmát élvező személy segítségével történik. Célja sokrétű: megtanulni önállóan
175 Vö. GCM 22; LG 42; MKD 9.1., 9.2.1.; KÁD 224-225, 246-247
74
Istenre figyelve, evangéliumi módon élni, imádkozni; a múlt feldolgozatlan sebeit Isten
segítségével gyógyítani; teljesebb önismeretre, helyes önszeretetre, hitre, reményre,
emberszeretetre jutni. A katekéta esetében a lelkivezetés mibenlétének megtapasztalása
feltétele annak, hogy ő maga is képes legyen mások számára lelkivezetői segítséget nyújtani.
- Lelkigyakorlatok. A lelkigyakorlatok mint a „nagyobb lélegzetvételek”, megállások, vissza- és
előretekintések, eddigi utunk felülvizsgálatának és az újbóli helyes irányvételnek, életünk
rendezésének stb. idejei és lehetőségei annálfogva, hogy egyfajta kiszakadást, távolságvételt
kérnek a mindennapoktól (ilyen módon elősegítve, hogy életünkre objektivabban legyünk
képesek tekinteni), lehetséges mélységüknél fogva mással nehezen pótolhatók.
- Rendszeres szentírásolvasás/imádság. Már előkerült, hogy a rendszeres imaélethez a Szentírás
alapvető forrás. A katekéta számára a Szentíráson keresztüli elmélyült, imádságos, elmélkedő
kapcsolattartás Istennel lelkiségének, így szolgálatának is nélkülözhetetlen gazdagodási
lehetősége.
Az egyház hagyományában régen meggyökerezett a Szentírás „lélek szerinti”, eredetileg
egyéni (vagyis nem csoportos) olvasatának gyakorlata, a lectio divina. Olyan olvasási és
imamódról van szó, amely – bár nem az egyetlen, ezért nem is tehető kizárólagossá – az
évszázadok tapasztalata alapján bensőséges találkozást tesz lehetővé Isten és az Őt kereső
ember között, és nagymértékben hozzájárulhat az ember evangéliumi formálódásához,
személyiségének kibontakozásához, amennyiben a szükséges feltételek mellett történik. A
lectio divina során az imádságos találkozás több lépésben zajlik. (A lectio divinának számos –
egymástól kisebb-nagyobb mértékben eltérő – variánsa létezik. Itt az egyik, klasszikusnak
mondott lehetőség leírása szerepel).
Ahhoz, hogy ezen lépések sorozata elérje célját, néhány feltételnek teljesülnie kell:
1) Annak, aki így imádkozik, fontos, hogy átfogó képe, ismerete legyen a Szentírás
egészéről, Isten üdvösségtervéről, a keresztény hit súlypontjairól. Nem szükséges a
magas iskolázottság ehhez az imamódhoz (csoportos olvasás esetén sem akadály, ha
nem egyenlő kulturális szinten vannak a résztvevők. Ami fontos, hogy a lectio
mozzanata – azaz az első fő lépés – érthető legyen mindenki számára.)
2) Megfelelő hozzáállásra is szükség van: elsősorban hitre, amelyből következik, hogy
az ember nyitottan áll Isten Igéje előtt – keresve szándékát, tervét, igazságát –,
őszintén felvállalva a kockázatot, hogy változásra készteti szemléletében és
életvitelében is. Ehhez az alázat nélkülözhetetlen (ne feledjük: a Szentíráson keresztül
a Feltámadt Úr szól hozzánk, így tekintsünk ezekre a szavakra!), továbbá elhatározás
a rendszeres imádságban való kitartásra, és a felismerések életre váltására.
3) Megfelelő és elegendő idő. Célszerű a napnak valamely szakát (sokaknak az esti, de
nem túl késői órák a legmegfelőbbek, másoknak a reggeli, hajnali időszak, vagy a
délutáni) kiszemelni erre az imádságra, és következetesen ragaszkodni hozzá. Olyan
időt érdemes választani, amelyben nem sürget minket senki és semmi, ugyanakkor
kellően frissek vagyunk a keresésre, szellemi, lelki erőfeszítésre. Ami az időtartamot
illeti, ahhoz, hogy ez az imádság elérje célját, nem elég néhány perc; hagyjunk rá min.
egy órát akkor is, ha azt nem biztos, hogy mindig ki is használjuk. (Ez lehet, hogy
soknak tűnik, de ha az ember mérlegeli, mire, mennyi időt fordít egy nap, rangsorolja
a teendőit értékük szerint, könnyebben megtalálja ennek idejét is napi vagy heti
ritmusában.) Csoportos olvasás esetén 1-2 óra időtartam ajánlott. Fontos, hogy
megtaláljuk azt a hosszúságot, amely elegendő az elmélyüléshez, ugyanakkor nem kér
túlságosan (esetleg kellemetlenül) nagy erőfeszítést. (Hasznos lehet, ha a lectio divina
nem minden szakaszát töltjük ugyanott vagy ugyanabban a testhelyzetben. Ezért
érdemes, ha van rá lehetőség, az oratio és a contemplatio mozzanatát templomban,
egy kertben, a szabadban vagy egyéb, erre alkalmas helyen elvégezni.)
4) Megfelelő környezetben végezzük ezt az imádságot. Ez legyen egy csöndes hely
(külső csönd) – esetleg magányos, ahol nem zavarhatnak –, amely lehetőséget teremt
a benső csönd kialakítására is, azaz érzelmeink, belső pörgésünk lecsillapítására, Isten
jelenlétének tudatosítására. Mindezt elősegítheti egy ikon, kereszt, gyertya
75
elhelyezése is, a megfelelő testtartás megőrzése (pl. imazsámolyon). Legyen a hely az

olvasáshoz megfelelően megvilágított.
A klasszikus szerkezet szerint a lectio divinának négy fő lépése van. Ezek egyike-másika a
gyakorlatban felcserélődhet, olykor el is maradhat attól függően, hogy hogyan alakul az
ember és az Isten közötti párbeszéd. A lépések tehát a következők:176
0) Elcsendesedés, a Szentlélek segítségül hívása (hiszen Ő képes megértetni velünk, és
sajátunkká tenni, amit Ő ihletett); a nyitott, befogadó szív és értő értelem kérése
szabad vagy kötött imádsággal.
1) Olvasás (lectio). Ennek első lépése a szöveg többszöri, akár hangos elolvasása. (Ha
az ember túl gyorsan olvasná vagy átsiklana fölötte, mert már ismeri a szöveget, segít,
ha szépen, lassan leírja a szöveg egészét.)
Ezt követi a szöveg értelmének vizsgálata. Hasznos a szöveggel kapcsolatos
utalások, párhuzamos szövegrészek, és az adott szakaszhoz kapcsolódó, hiteles
kommentár(ok) tanulmányozása is, hiszen ez segít jobban a szöveg mélyébe látni:
megérteni, felismerni – a szöveg jellegétől függően – a történéseket, kapcsolatokat,
ellentéteket, a szavak értelmét, azt a kort, helyet, a szereplők érzelmeit stb., és végső
soron azt, hogy mi benne az örömhír. (A választott rész értelmének keresése során
célszerű külön figyelmet fordítani annak szöveg szerinti, allegórikus és lelki
értelmezésére is. Ehhez természetesen megfelelő kommentárokra van szükség.
Gyakori hiba, hogy a lectio és az ezt követő meditatio szakaszát arra hegyezzük ki,
hogy a hibáinkat és kötelességeinket hangsúlyozzuk. A bibliai szövegek elsősorban
Isten ajándékairól beszélnek. A lectio divina ezek felismerésében segít, hogy aztán
ezek alapján halljuk meg az örömhírben gyökerező meghívást a növekedésre,
változásra. A cél tehát Isten ajándékainak felismerése és nem a lelkiismeretvizsgálat.)
2) Elmélkedés (meditatio). Ez a szöveg fölötti reflexió ideje. Célja, hogy felfedezzük és
magunkba építsük a szöveg örök, Isten tervébe illeszkedő központi üzenetét,
valamint azt, hogy mit jelent ez az egyház életében, illetve az én személyes
helyzetemben. Itt Isten titkát, szándékát, az emberiséghez – így a hozzám is – való
közeledését fürkésszük, hogy hol, mely’ ponton és milyen új fénnyel világítja meg
helyzetünket, életünket? Ezt a reflexiót és bensővé tételt többféle módon (technikával)
is elősegíthetjük: a szöveg kulcsgondolatának, mondatának, szavának hosszas
ismétlésével, memorizálásával; a felismerések írásos rögzítésével stb.
3) Imádság (oratio). Az imádság során a felismert igazságok fényében szavakba öntött
imádságban fordulhatunk Istenhez, ha ezt szükségesnek tartjuk, ha „kikívánkoznak”
belőlünk az Istenhez intézett szavak. A szöveg jellegéből adódóan a felismert üzenet
hálaadás, dicséret, kérés, kiengesztelődés, elköteleződés felvállalásának stb. alapjául
szolgálhat. Mindez történhet kötött szövegű (pl. zsoltár) vagy saját szavainkkal
elmondott imádsággal. Az elmélkedés tehát az Istennel való párbeszédbe,
beszélgetésbe megy át.
4) Szemlélődés (contemplatio). Ez Isten szemlélésének ideje. Az üzenet felfedezése, a
reflexió, valamint az Istenhez szavakkal forduló imádság után tekintetünket
leegyszerűsítjük: minden részletet Krisztus személyében, titkában szemlélünk, amely
elvezet a Szentháromság szavak nélküli, csendes, ráhagyatkozó imádásához. Az
ember egyszerűen áll Isten előtt, Istenben, szeretve Őt, és hagyva magát Általa
szeretni.
+1) A felismerések megélésének ideje. A lectio divina is végső soron arra szolgál, hogy
az ember tisztábban, odaadóbban tudjon szeretni. Ezért – bár ez a lépés már nem
176 Vö. MASINI M., Iniziazione alla „lectio divina”. Teologia, metodo, spiritualitá, prassi, Edizioni Messaggero Padova, 1994, 103-117. o.;
MARTINELLI A., Giovani e direzione spirituale, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1990, 118-123. o.; BIANCHI E., A lectio divina, Sarutlan
Kármelita Nővérek, Pécs, 2001.; PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, 1998, 86-89. o.
76
magának a módszernek a konkrét mozzanata, hanem természetes folytatása

hétköznapjainkban – nélkülözhetetlen, hogy az imádságos találkozásban felismert
hívást életté váltsuk, hogy „méltó gyümölcsöket teremjünk”.
Ami a szövegválasztást illeti: célszerű vagy a liturgikus naptár alapján olvasni azokat a
szakszokat, amelyeket az egyház ajánl (közülük is elsősorban az evangéliumokat), vagy
valamely szentírási könyvet folyamatosan olvasni vagy egy bizonyos témát érintő szövegrészt
választani. Érdemes továbbá egyszerre csak egy szöveggel foglalkozni, amely legyen teljes
(egész értelmi egység), ugyanakkor ne legyen túl hosszú (ált. 10 és 20 vers között).
Ezt az imádságot lehet egyénileg és közösségben is végezni. A közösségi formájára a
katekézis-foglalkozás lehetséges menetét leíró részben térek ki.
a) Melyek azok az itt felsorolt „növekedési lehetőségek”,

amelyekről van építő tapasztalatod? Mi mindenben segítettek ezek
neked eddigi fejlődésedben, életedben?
b) Milyen újabb lehetőségeket látsz az olvasottak fényében,
amelyekkel esetleg eddig nem éltél, de fontosak lennének
számodra; amelyek eddig talán háttérbe szorultak?
c) Mi lehet az oka annak, hogy eddig nem – vagy nem kellőképpen
– éltél ezekkel a növekedési, találkozási lehetőségekkel?
Lelki életről, lelkiségről, élethivatásokról általában:
- KEK idevonatkozó részei
- Az igazság megszabadít benneteket. Felnőttek katekizmusa, Don Bosco Kiadó, Budapest, [é.n.]
idevonatkozó részei
Papi lelkiségről:
- PO 13-14
- II. JÁNOS PÁL, Pastores dabo vobis apostoli buzdítás, Szent István Társulat, Budapest, 1995.
- KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, A papi élet és szolgálat direktóriuma, Szent István Társulat, Budapest, 1994.
- BERAN F., „Presbyterorum Ordinis. Határozat a papi szolgálatról és életről”, in: KÁRNITZ M. (Szerk.),
A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokumentumok áttekintése és
megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 421-441. o.
- NOBILIS M., „’…Aki szolgál’. A lelkipásztor képe korunk egyházában”, in: PÁKOZDI I. (Szerk.),
Elöljárni a szeretetben, Sapientia füzetek 3., Vigilia Kiadó, Budapest, 2004, 43-69. o.
Világi lelkiségről:
- ChL
- GS
- AA
- BÁLINT J., Világi krisztushívők apostolsága, Agapé, [é.n.]
Az igehirdetői lelkiségről:
- RM 87-91
- EN 74-80
- SZENT ÁGOSTON, De Catechizandis rudibus, Agapé, Novi Sad, 2001.
- TARJÁNYI Z., Kateketika I., Szent István Társulat, Budapest, 1998, 70-83. o.
- FOGASSY J., Katekéták kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 15-27. o.
- KESZELI S., „Evangelizáció, katekézis, katekéta”, in: Hittan- és etikaoktatás, Távlatok melléklete, 2004.
október, 3-44. o.
Az imádságban való fejlődésről, módjáról:
- KORHERR E. J., Hogyan tanuljunk imádkozni? Hogyan tanítsunk imádkozni?, Agapé, [é.n.]
- JÁLICS F., Tanuljunk imádkozni, Korda Kiadó, Kecskemét, 1995.
- GASPARINO A., Uram, taníts meg imádkozni, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2000.
77
- KNOWLES A., Az ima felfedezése, Agapé Kiadó, Szeged, 1996.

- DE MELLO A., Test és lélek imája, Szent Gellért Egyházi Kiadó, Szeged, 1992.
A lectio divináról:
- BIANCHI E., A lectio divina, Sarutlan Kármelita Nővérek, Pécs, 2001.
- PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, 1998, 86-89. o.
A liturgikus év olvasmányaihoz fűzött rövid magyarázatokról (a lectio divinához is használható):
- JAKUBINYI GY., Hirdesd az igét! Gondolatok a vasárnapi és ünnepnapi szentírási szakaszokhoz, Budapest,
Szent István Társulat, 2005.
78

1. Van-e tapasztalatod a katekumenátus folyamatáról? Ha igen, vázold

fel folyamatának főbb lépéseit, elemeit! Hogyan tudnád értékelni ezeket
a tapasztalatokat? (Pozitívumok, esetleges negatívumok, kételyek,
kérdések.)
2. Játssz el a gondolattal! Mit tennél, ha egy alig-alig élő plébániai
közösségbe kerülnél, ahol szinte az alapoktól kellene elkezdeni az élő
keresztény közösség építését? Melyek lennének a főbb stratégiai lépések
néhány éves távlatban előre gondolkodva? Vázold ezeket az
„állomásokat” és mindazt, ami vélemyényed szerint szükséges lenne a
lépések megtételéhez!
79
„A hittapasztalatnak (és következésképpen az imaéletnek is)

ez a bensőséges logikája: a hit csak akkor növekszik,
ha tanúságot tesznek róla; másképpen kiszárad és elhal.
De annak, aki ajándékozó lelkülettel tanúságot tesz róla,
feltárul az élet kimeríthetetlen gazdagsága,
amely túllép a halálon is.”
(E. dal Covolo)
6. A katekézis az evangelizáció
folyamatában
Az egyház Isten országának építését, az emberek üdvösségének munkálását a legtágabb

értelemben vett evangelizáció folyamatán keresztül végzi. Folyamatról van szó, amely
egymásra épülő szakaszokat, egymást előkészítő, illetve feltételező lépéseket foglal magában.
A katekézis, mint az igeszolgálat egy sajátos formája, ebbe a folyamatba illeszkedik bele,
és járul hozzá a maga módján az evangelizáció egészének sikeréhez.
A következő oldalakon elsőként az evangelizáció folyamatát vázolom fel, és abban a
különféle igeszolgálatok, és ezen belül a katekézis helyét. Ezt követően az evangelizáció
folyamatán belüli, konkrét értelemben vett katekézis lehetőségeiről szólok: a katekumenátus
folyamatáról, a keresztény beavatást feltételező elmélyítő katekézis főbb sajátosságairól, és a
különféle katekézis-formák kapcsolatáról.
1. Az evangelizáció folyamata és elemei
Az evangelizáció folyamata tulajdonképpen nem más, mint az egyháznak egy adott helyen
és kultúrában való meggyökereztetésének és kibontakoztatásának folyamata: hogy kiépüljön
mint közösség, és hogy mind teljesebben be tudja tölteni küldetését az adott helyen élő nép és
körülményei között. Ezt a folyamatot szakaszain, valamint az egyes szakaszok eltérő voltát
jelző szempontokon keresztül mutatom be. Ahogyan jeleztem, a szakaszok egymásra épülnek,
illetve az ezeket jellemző szempontok egymással szorosan összefüggnek.
A három szakasz a következő:
1. ELSŐ EVANGELIZÁCIÓ/szoros értelemben vett missziós tevékenység.
2. BEVEZETÉS A KERESZTÉNY ÉLETBE, amelynek kitüntett fóruma a KATEKUMENÁTUS
intézménye.
3. Önálló, MISSZIONÁLÓ KÖZÖSSÉG kialakulása.
Ezt a három, egymásra épülő szakaszt annak alapján mutatom be, hogy 1. Kiknek szól, kik
felé irányul, kikből áll az ún. „célcsoport”? 2. Mi jellemző a célcsoport tagjainak hitbeli
fejlődésére? 3. Milyen igeszolgálat játszik szerepet a leírt hitfejlődés kialakulásában? 4. A
80
keresztény közösség milyen egyéb tevékenységei, szolgálatai járulnak hozzá nélkülözhetetlen

módon ehhez a hitbeli fejlődéshez? 5. Kik végzik a keresztény közösség tagjai közül az adott
szakaszhoz tartozó feladatokat, vagy másképpen: kiknek a küldetése, hivatása és ebből
kifolyólag felelőssége ezek végzése?
A következő áttekintő táblázat ezen szempontok szerint mutatja be a három szakaszt:177
Első evangelizáció Bevezetés a keresztény Élő, önálló közösség

életbe/Katekumenátus
Célcsoport Nem hívők, nem keresztény A hit iránt érdeklődők, akik A keresztény közösség tagjai
vallásúak szeretnének keresztényként élni
A hit fejlődése A nem keresztény hittől, vagy a A kezdeti megtéréstől a letisztult, Folyamatos mélyülés és
nem keresztény vallásos hitből önként vállat, elkötelezett megújulás a krisztusi lelkületben
a kezdeti megtérésig (döntés a krisztuskövetésig és elköteleződésben
keresztény életforma élése és
komolyabb megismerése
mellett)
Igeszolgálat Első/missziós igehirdetés Beavató, bevezető katekézis; Prédikáció, homília, elmélyítő
prédikáció a liturgiában („keresztség utáni”) katekézis
Egyéb Személyes kapcsolat Testvériség közösségi élése; Közösségi élet; személyes
pasztorális kialakítása és tanúságtevő bevezetés a közösség liturgikus képességek, talentumok,
tevékenység jelenlét (pl. karitatív, szociális ünneplésébe, karitatív karizmák szerinti szolgálatok
segítségnyújtás; nevelés; szolgálataiba; a katekumenátus végzése; szentségek ünneplése;
tanítás stb. formájában, amire résztvevőinek személyes lelkivezetés; első evangelizációs,
az adott helyen élő kísérése missziós kezdeményezések
embereknek leginkább végzése
szükségük van). Ez megelőzi
és megalapozza a szóbeli
igehirdetést (azt hitelessé
teszi).
Végzője Hitvalló/apostolkodó Keresztény közösség, katekézis- Új, megszületett keresztény
keresztény, misszionárius, csoport, papok, katekéták, közösség(ek); ki-ki a karizmája
katekéta; illetve az ő kezesek és hivatása szerint: minden
közösségük keresztény
Ez a három mozzanat ebben a sorrendben követi egymást olyan területeken, ahol a

kereszténység még nem volt ismert, illetve még nem vert gyökeret, vagyis a klasszikus
értelemben vett missziós területeken. A keresztény hagyományokkal rendelkező országokban,
mint például hazánkban, ugyanazon helyen és időben (legyen szó akár nagyvárosról, akár
kistelepülésről) a hitfejlődés szempontjából mindháromféle csoporttal (hittől távollevővel,
érdeklődővel vagy meggyőződéses kereszténnyel) lehet kapcsolata a lelkipásztornak és a
katekétának. Ennek megfelelően nem mindegy, hogy milyen igeszolgálatot, és ehhez szorosan
hozzátartozó egyéb pasztorális tevékenységeket végez értük és velük kapcsolatban a
keresztény közösség, a lelkipásztor és a katekéták.178 Annak eldöntése, hogy „Kit és mire
hívjunk meg?”, a pasztorális tevékenység és benne a katekézis tervszerű átgondolásának a
része. A tervezésről a módszertani kérdéseknél lesz szó részletesebben.
177 Vö. AG II. fej.; RM V. fej.; KÁD 61-72; CAÑIZARES A., „La catechesi nella missione evangelizzatrice della Chiesa”, in: ECC,
71-106. o.; LANZA S., „La catechesi strumento della nuova evangelizzazione”, in: ECC, 213-253. o.
178 Vö. KÁD 62
81
Az evangelizáció folyamatában a katekézis a második és harmadik mozzanatnak az

igeszolgálatai között szerepel, hiszen ezeknél beszélhetünk már meglévő hitről, ami feltétele a
katekézisnek.
2. A katekumenátus
A katekumenátus folyamata az eddig említettek során többször is előkerült. Egyrészt mint

az ősegyházi katekézis kizárólagos formája hosszú időn át, másrészt mint folyamat, amelynek
szemlélete minden fajta katekézis számára mérvadó, harmadrészt pedig mint az egyház tág
értelemben vett evangelizációjának második mozzanata.
Jelentőségénél fogva részletesebben áttekintjük ennek a keresztény élet teljességébe
történő beavatási folyamatnak az elemeit.
A katekézis fogalmának tárgyalásakor szó esett arról, hogy a mai, érték- és életszemléletek
sokaságát felkínáló társadalmi és kulturális helyzet nem biztosítja, hogy a felnövekvő
nemzedékek természetes módon belenőjenek a keresztény életformába, mint ahogyan azt
egyes helyeken még néhány évtizeddel ezelőtt is lehetővé tette. Vagyis ma a keresztény
életforma követése feltételezi a tudatos, megalapozott személyes döntést, és az evvel
öszhangban lévő elkötelezett életvitelt. Többek között ez is indokolta, hogy a katolikus
egyház hivatalosan is visszatért a keresztény beavatás folyamatánál az őskeresztény
katekumenátus módszeréhez, alkalmazva azt a mai viszonyokhoz.
Maga a zsinat is hangsúlyozta – és az azt követő kateketikai, pasztorális dokumentumok –, hogy a jelen
kor körülményei között célszerű megújítani a katekumenátus gyakorlatát.179 Evvel összhangban jelent meg
1972-ben az Istentiszteleti Kongregáció rendelkezése, amelynek címe Ordo Initiationis Christianae
Adultorum [OICA], ami a katekumenátus intézményének hivatalos visszaállítását célozta. Ez a dokumentum
megfogalmazza azokat a főbb szempontokat, amelyek alapján a katekumenátus keretén belül felkészíthetjük
a beavató szentségek vételére készülőket. Ez az írás alapdokumentum, viszonyítási pont a katekumenátus
gyakorlati megvalósításához.
A katekumenátus visszaállításának hátterében az alábbi motivációk húzódnak meg:180
- Pasztorális motivációk: minden korosztályból sokan – de különösen a felnőttek és a fiatalok –
igénylik hazánkban is a keresztség felvételét. Az ő felkészítésük akkor lesz eredményes, ha ez egy
globális formáció, ami kiterjed a keresztény életforma egészére: nemcsak a tudásra, hanem az imád-
ságra, közösségi életre, erkölcsös magatartásra is. Erre a katekumenátus megfelelő keretet biztosít.
- Teológiai motivációk: a katekumenátuson belül történő katekézis lehetőséget ad arra, hogy az ideá-
lis keresztény, közösség és egyház képét egyre teljesebben bontakoztassuk ki.
- Szocio-kulturális motivációk: a jelenkori társadalmi jelenségek, úgymint az elkereszténytelenedés,
vallási közömbösség stb. szükségessé teszik, hogy a hit személyesen elmélyített hit legyen, hogy a
hívők szilárd keresztény identitással rendelkezzenek. A katekumenátus intézménye lehetőséget ad ar-
ra, hogy a benne résztvevők komoly hitbeli utat járjanak be, ami gyökeres megtéréshez vezethet.
Hazánkban 1999-ben jelent meg az 1972-ben kiadott, és a katekumenátus rendjét
szabályozó Ordo Initiationis Christianae Adultorum [OICA] dokumentum előírásainak és
szertartásainak magyar viszonyokra alkalmazott változata.181 Ez a dokumentum viszonyítási
pontként szolgál a katekumenátus hazai beindításához és végzéséhez. A dokumentum első
huszonegy oldalán találhatjuk meg a MKPK lelkipásztori útmutatásait magával az OICA-val,
illetve annak gyakorlati megvalósításával kapcsolatban.
179 SC 64-65; AG 14, ÁKD 20; EN44, OICA

180 Vö. ALBERICH E. – BINZ A., Forme e modelli di catechesi con gli adulti, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995, 17-18. o.
181 MKPK-OLT, Felnőttek beavatása a keresztény életbe. Felnőttek katekumenátusa,[k.n.], Budapest, 1999.
82
A dokumentum kötelező jelleggel előírja, hogy a katekumenátus útját járják végig azok,
akik a keresztségre vagy a másik két beavató szentség valamelyikére készülnek, és javasolja,
hogy azok is, akik újra szeretnék alapozni hitüket.182
A katekumenátus folyamatának szerves részét képezik – azaz beleilleszkednek a
találkozások sorának, és bennük az egyén hite formálódásának folyamatába – az egyes
szakaszokhoz tartozó különböző rítusok, liturgikus szertartások. Ezek az adott szakaszhoz
tartozó hitbeli fejlődés, előrelépés, döntés plébániai közösség előtt történő megünneplését
szolgálják.
A katekumenátus folyamatának egyik tengelye a benne történő katekézis. Azonban nem
vonható egyenlőségjel katekumenátus és katekézis közé, hiszen a liturgikus, közösségi,
karitatív alkalmakon való részvétel éppolyan nélkülözhetetlen módon hozzájárul a keresztény
életbe beavató folyamat teljességéhez, mint a katekézis. Vagyis ez a katekumenátus lényeges,
de nem kizárólagos eleme.
2.1. A katekumenátus szakaszai
A katekumenátus négy szakaszra oszlik, melyek sorrendje – éppen az egymásra épülésük

miatt – nem cserélhető fel. Az egyik szakaszból a következőbe történő átlépés a hitbeli
fejlődés függvénye (ezért bizonyos feltételekhez is kötött).183 Ebből következik, hogy a
folyamat időtartama nem előre meghatározható, hiszen a résztvevők egyéni ritmusán alapszik.
(Mivel a katekumenátus a keresztény életszemléletbe és –gyakorlatba vezet be – vagyis
sokaknál komoly szemléletváltást igyekszik előmozdítani – jelentős időt igényel. Ez felnőttek
esetében általában min. 3 év szokott lenni.)
A szakaszok bemutatása az alábbi szempontok alapján történik:
1. Mi az adott szakasz célja? 2. Hogyan nevezzük az adott szakaszban a résztvevőket, akik
a szentségek vételére készülnek? 3. Mennyi ideig tart az adott szakasz? 4. Mi a tartalma? 5.
Melyek a szakasz során alkalmazott főbb módszerek? 6. Milyen – az egyház által hivatalosan
előírt – szertartások tartoznak a szakaszhoz? 7. Melyek a következő szakaszba lépés feltételei,
kritériumai? 8. Milyen rítusban csúcsosodik ki a szakasz (zárórítus)?
182 Vö. Ibidem, 38-43. pont

183 Vö. MKD 5.1.
83
Íme a szakaszok:
ELSŐ SZAKASZ: PREKATEKUMENÁTUS
Célja(i) A kezdeti megtérésre való eljutás (tudatos döntés meghozatala, az életváltoztatás határozott szán-
dékának kifejezése, miszerint: „Akarok keresztényként élni, és mélyülni a megszülető hitemben!”)
Résztvevők elne- Érdeklődők.
vezése
Időtartama Az érdeklődők fejlődési ritmusa szerint nyitott, nincs időhatárhoz kötve (általában néhány hónaptól
egy évig terjed, de lehet több év is).
Tartalma - Az érdeklődő életháttere, élettörténete, személyes világa (örömei, félelmei, vágyai stb.).
- Az érdeklődőt foglalkoztató mindennemű vallási kérdés (vallásról, kereszténységről, egyházról, az
evangéliumi tanításról, életformáról stb.).
- A keresztény tanítás magva.
Főbb módszerei - A konkrét személyre való odafigyelés, kísérés.
- A keresztény közösséggel történő kapcsolat kialakítása (különféle találkozási alkalmakon keresz-
tül).
- Megosztás: azaz őszinte kimondása a bennünk lévő gondolatoknak, kérdéseknek, érzéseknek
stb., egymás őszinte, ítélet és kritika nélküli, figyelmes meghallgatása.
Szertartásai Nincs kötött szertartása.
Továbblépés fel- - A keresztény tanítás elemi ismerete;
tételei - Kezdeti megtérés (életváltoztatás szándéka, kezdődő személyes istenkapcsolat élése, bűnbánat
kezdeti gyakorlása, imádság, a keresztény közösség életének és lelkiségének magtapasztalása, ér-
tékesnek tartása).184
- Az érdeklődőt kísérő személyek bírálják el továbblépésre való érettségét, és javasolják a 2. sza-
kaszba lépést.
Továbblépés rítusa Befogadás szertartása (felvétel a katekumenek csoportjába).
MÁSODIK SZAKASZ: KATEKUMENÁTUS

(a szakasz ugyanazt a nevet viseli mint maga a négyszakaszos folyamat egésze)
Célja(i) - A megtérés elmélyítése.

- Az alapvető hitismeretek szisztematikus elsajátítása.
- Krisztus tanítványává válás.
- Az egyház közösségébe való fokozatos beilleszkedés.
Résztvevők elne- Katekumenek.
vezése
Időtartama Legalább egy liturgikus év (de általában 2-3 év, azonban lehet több is).
Tartalma - A kinyilatkoztatás lényegi elemei, melyeknek elsajátítása feltétele a keresztény identitás kialakulá-
sának (forrása a Szentírás).
- A keresztény életforma elemei.
Főbb módszerei - Konkrét személyre való odafigyelés, kísérés.
- Liturgikus cselekményeken, a közösség életében való részvétel.
- Tanulás (kateketikai jelleggel).
Szertartásai - Átadás szertartása (amiben a Hitvallás és a Miatyánk szövegét kapják meg a katekumenek).
- Exorcizmus (imádság a gonosz lélek hatalmának megtöréséért).
- Kereszt átadásának szertartása.
- A hit megvallásának szertartása.
Továbblépés fel- - Élő kapcsolat Istennel és a keresztény közösséggel (rendszeres imaélet, pozitív kapcsolat a kö-
tételei zösséggel).
- Keresztény életstílus.
- Átfogó, leülepedett kép a keresztény tanításról.
184 Vö. Felnőttek beavatása a keresztény életbe, 22

84
- A vezetők a katekumenekkel együtt tisztázzák a felkészültség megfelelő voltát (módja a szemé-

lyes beszélgetés, nem a vizsgáztatás).
Továbblépés rítusa - Kiválasztás (nevek bejegyzése a katekumenek könyvébe – kiválasztják azokat, akiket alkalmas-
nak találtak arra, hogy húsvétkor a szentségekhez járuljanak).
HARMADIK SZAKASZ: MEGTISZTULÁS, MEGVILÁGOSODÁS
Célja(i) - A szentségek vételére történő közvetlenebb felkészülés: lelki készülés, imádság, böjt,
önvizsgálat, bűnbánat.
Résztvevők elne- Választottak.
vezése
Időtartama Általában nagyböjt.
Tartalma - Nagyböjti liturgikus olvasmányok („A” év vasárnapjai).
- Imádság, böjt, alamizsna értelme, gyakorlata.
Főbb módszerei - Szertartásokon részvétel.
- Imádság, böjt, alamizsna.
Szertartásai - Skrutíniumok (a katekumen hitének megvizsgálása).
- Bűnbánati liturgia.
Továbblépés fel- Nincs külön megjelölve.
tételei
Továbblépés rí- - Beavatás: szentségekben részesedés (általában húsvét vigiliáján).
tusa
NEGYEDIK SZAKASZ: KERESZTSÉG UTÁNI (MYSZTAGÓGIKUS) KATEKÉZIS
Célja(i) - A szentségi és közösségi életben, az evangéliumi életmódban való megerősödés, a ke-

resztény élet begyakorlása.
Résztvevők elne- Hitújoncok.
vezése
Időtartama Legalább a húsvéti időszak (de lehet 1 év is). (Legtágabban értelmezve az egész élet).
Tartalma - Húsvéti idő olvasmányai.
- Keresztény elköteleződés, szolgálatvállalás.
Főbb módszerei - A plébániai közösségbe való beilleszkedés elősegítése (felelősségvállalás, további cso-
porthoz tartozás feltételeinek biztosítása).
Szertartásai Nincsenek.
Továbblépés fel- Nincsenek.
tételei
Továbblépés rí- Nincs.
tusa
2.2. A katekumenátus személyi feltételei
Ahhoz, hogy a katekumenátus keretében történő hitmélyítés igazán eredményes legyen,

fontos, hogy bizonyos személyi feltételek adottak legyenek. A katekumenátus végzéséért az
egész keresztény közösség felelős, azonban a közösségen belül a felelősség különböző
szerepekhez is kötött, vagyis differenciáltan jelenik meg.
Ezeket a szerepeket, személyi feltételeket az alábbiakban foglalhatjuk össze:
- Befogadó plébániai közösség. A keresztény életformába történő fokozatos belenövés ak-
kor lehet igazán eredményes, ha a katekézis hátterében ott áll a tanúságtevő keresztény
közösség, ami elsősorban életpéldájával éli a katekumenek elé a keresztény életmódot: a
közösség élete lesz az elsőszámú és leghitelesebb katekézis. Ezen kívül a plébániai közös-
85
ség feladata, hogy elkísérje, befogadja a katekumeneket, együtt imádkozzon és ünnepeljen

velük.
Abban az esetben is, ha a teljes plébániai közösség nem tudja még betölteni a
katekumenek hitbeli fejlődését biztosító befogadó szerepét, fontos, hogy legalább a
katekumenátusban résztvevők közvetlen fejlődését kísérő személyekből (akik maguk is
részt vesznek az egyes foglalkozásokon) létrejöjjön az említett, a keresztény életformát hi-
telesen bemutatni tudó befogadó csoport.
Mindemellett igaz az is, hogy a katekumenátus elindítása lehet közösségépítő, kialakító tényező is. A
plébánia elmondott szerepe miatt fontos tudatosítani az egyházközösséggel egyrészt a katekumenátus
jelentőségét, értelmét, másrészt a közösség szerepét a katekumenátus sikerét illetően, harmadrészt azt,
hogy ez a plébánia „régi” tagjai számára is komoly lehetőséget kínál a katekumenekkel együtt történő
növekedésre, hitbeli megújulásra is.185
- Kezes. A kezes az a személy, aki elkíséri a katekument a katekumenátus útján. Az ő fel-
adata elsősorban a személyes tanúságtétel, a személyes kapcsolat fenntartása, a folyama-
tos vezetés, tanácsadás.
- Keresztszülő. Ő lehet egyben a kezes is, akinek feladata hasonló az előzőhöz: tanúságtétel,
állandó kapcsolat, elkísérés, de nemcsak a katekumenátus ideje alatt, hanem az után is.
- Püspök, papok. Ők azok, akik egyrészt felügyelik, hogy rendben menjen a katekumenek
felkészítése, másrészt ők azok, akik végzik az egyes szakaszokhoz tartozó rítusokat, és
akik keresztelik, bérmálják a jelölteket. Szerepük továbbá a tulajdonképpeni befogadás az
egyház közösségébe, a személyes törődés.
- Katekéták. Azok a személyek, akik a katekézis felelősei és végzői, és akik megfelelő en-
gedély esetén a liturgikus részeket is elvégezhetik.
Az említett magyar dokumentum a katekumenátus bevezetésével kapcsolatos gyakorlati útmutatásokat is
tartalmazza.186 Célszerű a katekumenek számára külön csoportot indítani. Ha erre nincs lehetőség, akkor
több út is kínálkozik. 1) A katekumenek egyrészt már meglévő plébániai csoporthoz kapcsolódhatnak, és ve-
lük élhetik a keresztény életformát, miközben a csoport segítségével készülnek a szentségek vételére. 2) Ha
nincs ilyen csoport, akkor célszerű, hogy több plébánia fogjon össze egy csoport indításában, ahol lehetőség
van erre. 3) Ha erre sincs mód, akkor a plébános vezetésével néhány lelkes felnőtt hívő foglalkozzon a je-
lentkezőkkel a katekumenátus menetének megfelelően.
3. Elmélyítő katekézis
Az egyház fontosnak tartja, hogy mindazoknak, akik beavatást nyertek a keresztény életbe,
a későbbiekben is legyen lehetőségük tovább gazdagodni hitükben, istenkapcsolatukban
annak megfelelően, hogy milyen életszakaszban, élethelyzetben, hitbeli kihívások közepette
élnek, és ezekkel összefüggésben hitük mely’ elemeiben van szükségük elmélyülésre vagy
esetleg újraalapozásra?
A keresztény beavatásra épülő katekézis az imént említettek miatt számtalan formában
megvalósulhat. Ezek a formák lehetnek alkalmi vagy rendszeres jellegűek is. Néhány
lehetőség a sok közül: a Szentírás rendszeres tanulmányozása, amely többféle vezérfonal,
tematika szerint is történhet; a liturgia elemeinek jobb megértését és élését segítő katekézisek;
a keresztény szellemű társadalmi elköteleződést szolgáló katekézis; az egyházi év egyes
185 Vö. ALBERICH E. – BINZ A., Forme e modelli di catechesi con gli adulti, 32. o.
186 Vö. MKPK, Felnőttek beavatása a keresztény életbe, 51-61. pont
86
szakaszainak jobb megélését segítő katekézis-formák (pl. adventben, nagyböjtben);

imaiskolák; keresztény családi szerepekre felkészítő katekézisek stb.187
4. A különböző katekézis- és evangelizációs formák kapcsolata és jelentőségük
A keresztény közösségek, egyházak a szervezett keretek között történő első

evangelizációnak, a katekumenátusnak, a katekumenátus-ihletésű katekézis-formáknak és az
elmélyítő katekézisnek is számos konkrét formáját dolgozták ki, és ültették át a gyakorlatba.
Ezek egymáshoz való viszonyát az evangelizáció folyamatával összefüggésben a
következő, 5. ábra mutatja:
Első evangelizáció Bevezetés a keresztény életbe Élő, önálló közösség
Katekumenátus Elmélyítő katekézis-

formák
Katekumenális jellegű katekézis-formák
Szervezett első evangelizációs

kezdeményezések (pl.
különféle kurzusok, iskolák
stb.)
5. ábra. Az evangelizáció folyamata három nagy szakaszának megvalósulását különféle evangelizációs- és

katekézis-formák segítik elő. Az első evangelizáció céljának megvalósulását (kezdeti megtérés) többféle
szervezett igeszolgálat is elősegíti: mind a kimondottan erre a célra kialakított első evangelizációs
kezdeményezések, mind a katekumenátus első szakasza, mind pedig számos, a katekumenátus folyamata
által ihletett katekézis-formának az első időszaka. A keresztény életbe bevezetés elsődleges útja a
katekumenátus folyamata. Azonban a katekumenális jellegű katekézis-formák is ennek a célnak
megfelelően épülnek fel (a keresztény identitás [újbóli] megerősítése). Az élő, önálló közösség
meggyökerezésének, és a benne való személyes meggyökerezésnek fázisához hozzájárul mind a
katekumenátus folyamatának utolsó szakasza, mind a katekumenális jellegű katekézis-formák,
amelyeknek jelentős része éppen az evangelizáció ezen szakaszának megfelelő apostoli, missziós szerepre
készíti fel a benne résztvevőket. Természetesen az említett elmélyítő katekézis-formák mindegyike is
ehhez az evangelizációs mozzanathoz tartozik.
A létező katekézis- és evangelizációs formák mindegyike modellként szolgál a nemzeti

egyházaknak éppúgy, mint az egyházmegyéknek, plébániai közösségeknek, hogy ezek
alapján, ezeket átvéve és a saját helyzetüknek, körülményeiknek megfelelően konkretizálva
végezzék az evangelizáció folyamatát. Vagyis ezek a modellek a kateketikai tervezéshez
szolgálnak figyelemre méltó alapként.
187 Vö. KÁD 71-72

87

és
1. Véleményed szerint hogyan lehetne elkezdeni/tökéletesíteni a

plébániai közösségedben a katekumenátust? Vázold fel a stratégia
lépéseit!
2. Miben szokatlan, esetleg idegen, talán bizonyos elemeiben fölösleges
számodra a katekumenátus? Keresd meg ezeknek az elemeknek,
„furcsaságoknak” az értelmét!
3. Mit gondolsz az e fejezetben olvasottak alapján, mit lehetne tenni
azért, hogy egy „langyos” plébániai közösség missziós lendületű
közösséggé fejlődjön? Min változtatnál a fejezet áttanulmányozása előtt
megfogalmazott elképzeléseden?
Az evangelizáció folyamatáról:
- AG II. fej.
- RM V. fej.
- KÁD 61-72
A katekumenátusról, bevezetéséről, a katekumenek kíséréséről, a szertartásokról:
- MKPK-OLT, Felnőttek beavatása a keresztény életbe. Felnőttek katekumenátusa,[k.n.], Budapest, 1999.
- TOMKA F., Találkozás a kereszténységgel. Bérmálkozóknak és katekumeneknek, Szent István Társulat,
Budapest, 2001.
- Mit kezdjünk a katekumenátussal?, Távlatok melléklet, 1999. Karácsony, különszám
- FONTANA A., „A katekumenátus ma”, in: SZŐKE J. (Szerk.), Hittant – de hogyan?, Don Bosco Kiadó,
Budapest, 1998, 283-325. o.
- FONTANA A., A katekumenátus útja felnőttekkel, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2003.
- A katekumenek vezetése, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2003.
- FOGASSY J., A katekumenátus kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2005.
88

1. Mit gondolsz, mi a közös és az eltérő egy házépítés (a tervek

elkészítésétől a kulcsátadásig), egy kirándulásszervezés és lebonyolítás
(az első ötlet kipattanásától kezdve a hazaérésig és visszaemlékezésig) és
egy szervezett nevelési folyamat (mint a katekézis) megtervezése, -
szervezése között?
Emlékezz saját katekézis-tapasztalatodra:
2. Mennyire volt az a katekézis felépített, átgondolt, vagy mennyire
ötletszerű?
3. Mennyire szólt hozzád és társaidhoz? Mennyiben szólította meg a ti
benső világotokat, hiteteket? Az, ahogyan történt, hogyan érintett téged,
benneteket (érzések, motiváltság a részvételre stb.)?
Akárhogyan is értékeled a tapasztalatokat, gondolkodj el azon, mi
lehetett az oka annak, hogy úgy történt, ahogyan történt?
4. Van-e összehasonlítási alapod arra vonatkozóan, hogy milyen volt a
plébániátok közösségi élete és maga a katekézis, még mielőtt bármilyen
– akármilyen szerény is – tudatos jövőtervezés megkezdődött volna?
Hasonlítsd össze az „azelőtt” és az „azt követően” állapotokat!
89
Ne azt mondd: így beszéltünk mindig

és így is fogunk,
kérdezd inkább azt: ki értette, amit beszéltem,
– folytathatom-e így tovább?”
(Ismeretlen szerző)
7. A tervezés és programozás
jelentősége és fogalma
Az isteni pedagógia szemléletének követése a katekézis tudatos megtervezésére ösztönzi az

egyházat. A továbbiakban evvel a tervezési szemlélettel ismerkedünk meg részletesebben.
1. A tervezés szükségessége
Az isteni pedagógia sajátosságainak áttekintése figyelemre méltó választ adott a „Miért

tervezzünk?” kérdésre. A fokozatosság és az alkalmazkodás, mint pedagógiai elvek
gyakorlattá váltása kikerülhetetlenné teszi mindenféle nevelési folyamat tudatos átgondolását
és megtervezését.
Emellett az egyház saját küldetéséről – amelyet mindenféle, egymástól gyakran nagyon
eltérő korban és kultúrában hivatott végezni – vallott felfogása is indokolttá teszi a tervezés
folyamatát. Ugyanis a konkrét keresztény közösség az adott helyen és időben Isten
szeretetének jele és eszköze kell, hogy legyen az „itt és most” élő emberek között.188 Mivel
azonban országonként – sőt egy országon belül is – más és más helyzettel, kihívásokkal találja
magát szembe az adott helyi egyház, ezért figyelembe kell, hogy vegye azt a helyzetet,
amiben az emberek élnek (körülményeiket, lehetőségeiket, vágyaikat, küzdelmeiket,
istenkapcsolatuk milyenségét stb.), hogy küldetését a helyi körülményeknek
legmegfelelőbben tudja betölteni.
Az egyház ezt a küldetését egy dinamikusan változó társadalomban tölti be, ezért időről
időre szükséges újragondolnia, hogy a jelen körülmények között megfelelő-e, amit és ahogyan
eddig tett az „itt és most” élő emberek javára. Az egyháznak tehát nem pusztán az a feladata,
hogy a régen, vagy esetleg a közelmúltban jól bevált módszereket és eszközöket egyszerűen
alkalmazza. Ha így tenne, olyan rossz értelemben vett hagyományőrzést (tradicionalizmus)
végezne, amely nem a lényegre (a célok), hanem a módra (tevékenységek és eszközök)
irányul; ezek végzése, illetve használata válik céllá.189 Az egyház feladata, hogy ezekre a
módszerekre a jelen helyzet és kor körülményeit szüntelenül figyelembe véve kritikus
188 Vö. LG1.48

189 INTRIERI L., Programmare in parrocchia, Elle Di Ci Leumann – Torino, 1997, 4. o.
90
szemmel, a szükség szerinti változtatásra nyitottan tekintsen. Ezért fontos, hogy figyelembe
vegye a változó társadalomból érkező kihívásokat, továbbá a benne élő ember hitét, világát is,
és ennek megfelelően gondolja át: mi az, ami a korábbi gyakorlatból a jelen helyzetben is az
emberek üdvösségét, fokozatos fejlődését legjobban szolgálja?190
Itt tehát a mai körülményeket, kihívásokat is figyelembe vevő, ugyanakkor örök értékekre
és értékeket építő nevelésről van szó, amely feltételezi, hogy kritikusan és értő módon
szemléljük a minket érő hatásokat, és az egyház katekézissel kapcsolatos gazdag
kincsestárából azt és úgy vegyük elő, ami és ahogyan a legmegfelelőbb. Ha felvállaljuk ezt a
kihívást, akkor máris ott áll előttünk a kérdés: Mit és hogyan tegyünk?
Mind világviszonylatban, mind pedig hazai szinten világossá vált a hagyományosnak
mondott, azaz egy korábbi társadalmi és kulturális helyzetben nagyon is megfelelő katekézis
krízise, több ponton való tarthatatlansága, és ennek megfelelően az eddigi gyakorlat
átgondolásának szükségessége.191
Összegezve az iménti gondolatokat azt mondhatjuk, hogy mind az isteni pedagógia, mind
pedig a társadalmi körülmények és kihívások változékonysága arra készteti az egyházat, hogy
a jelen helyzetből, kihívásokból, lehetőségekből kiindulva, ugyanakkor az örök értékekhez
ragaszkodva gondolja át és tervezze meg kateketikai tevékenységének folyamatát.192
Mind a pasztorális, mind pedig a kateketikai tervezéssel és programozással kapcsolatban két szélsőséges
vélemény létezik. Az egyik álláspont képviselői – akiket „spiritualizálóknak” nevezhetnénk – tagadják,
hogy szükség lenne bármiféle előzetes tervezésre, módszertani átgondolásra, azt hangoztatva, hogy „a hit
ajándék”, közvetlenül Istentől kapja az ember, aminek alakulásába a pasztorális munkatárs, a katekéta nem
tud közvetlenül beleavatkozni. Itt arról a meggyőződésről van szó, miszerint Isten tőlünk, az emberi
közvetítéstől függetlenül osztaná kegyelmét, ezért az embernek nem sokat kell törnie a fejét a módszertani
kérdéseken. Ez a szemlélet a katekézis gyakorlatának szintjén sok esetben a rögtönzésben, a pedagógiai
szempontból nem kellőképpen átgondolt katekézisben mutatkozik meg.
A másik szélsőséges nézetet azok vallják, akiket ”technikalizálóknak” nevezhetnénk, akik a módszer, a
tervezés és programozás tévedhetetlenségét hangsúlyozzák, mondván pl.: „A jó kateketikai programozás
egészen biztosan elvezet a megtervezett célokhoz.”. Ennek az álláspontnak a képviselői nem számolnak
avval, hogy az egyén és a közösség fejlődésének folyamatában az ember hite van a középpontban, ami az
emberi szabadság kérdését érinti. Az ember szabadon dönt, hogy igent mond-e Isten hívására, vagy nem;
illetve, hogy ez a kimondott „igen” milyen következményekkel jár. Az ember szabad döntését nem lehet
rajta kívülről „beprogramozni”, hogy az teljes bizonyossággal a kívánt módon alakuljon.
A két szélsőséges nézet közötti középútban a megfelelő hozzáállás fogalmazódik meg. El kell ismerni,
hogy a hit valóban Isten ajándéka, amely egyedül Isten és az emberi legbensőbb szabadság közötti
párbeszédben növekedhet. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy magának az egyháznak
lényegéből adódóan közvetítő szerepe van Isten és az ember között. Az egyháznak, mint az „üdvösség
egyetemes szentségének”193 feladata, hogy megteremtse azokat a feltételeket, amelyek mellett Isten és az
ember szabadsága közötti bensőséges párbeszéd teljesebb módon kibontakozhat. Ugyanígy a katekéta
szolgálatának is lényegi eleme, hogy megtegyen lehetőségei szerint minden tőle telhetőt, hogy ez a szabad
párbeszéd létrejöjjön. Ez a kérdés a katekézis gyakorlatában a pedagógiai, módszertani kérdéseket érinti.194
Mindez azt is jelenti, hogy a tervezés és programozás folyamatában nélkülözhetetlen a rugalmasság, azaz
az új, váratlan helyzeteket, kihívásokat figyelembe vevő bölcs döntés, amely egyrészt a tervben
megfogalmazottak, másrészt a felbukkanó új szempontok alapján születik meg.
190 Vö. GS 4, 11
191 Vö. ALBERICH E., “Catechesi”, in: DPG, 152-160. o.; KÁD, 17-33; MKD, 37-38. o.; LUKÁCS L., „Adalékok a lelkipásztori
munka megújulásához”, in: HORÁNYI Ö. (Szerk.), Az egyház mozgástereiről, Vigilia, Budapest, 1997, 191-218. o.
192 Vö. MKD 2.3.
193 Vö. LG 1
194 Vö. RUTA G., Programmare la catechesi. Teoria e pratica per animatori e catechisti, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1996, 9-12. o.;
MIDALI M., I.m., 895-897. o.; INTRIERI L., I.m., 3-5. o.

91
2. A katekézis megszervezése az egyház tágabb küldetésének szervezésén belül
A katekézis folyamata szorosan összefügg az egyház egyéb tevékenységeivel: azokra

nevel, továbbá sok közülük a hit egyes elemei mélyítésének, illetve kifejezésének,
gyakorlásának lehetőségét hordozza magában, ahogyan erről a katekézisnek az egyházi
alapfunkciókkal való kapcsolatánál már szó volt.
A katekézisnek és az egyház egyéb feladatainak szoros egymásrautaltságából adódik, hogy
ha a katekézis folyamatát megtervezzük, akkor ezt csakis az egyház többi tevékenységét
figyelembe véve tehetjük meg, máskülönben a katekézis könnyen egy elszigetelt, a maga útját
járó folyamattá válik. Ennek megfelelően a katekézis megszervezése az egyház pasztorális
tevékenysége megszervezésének szerves részét képezi, abba illeszkedik, és abban nyeri el
teljes értelmét.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a katekézis céljaira, módszereire, tartalmára stb.
vonatkozó kateketikai tervek szoros kapcsolatban, összhangban vannak az ún. pasztorális
tervekkel, azokba illeszkednek.195
2.1. Tervezési szintek
A tervezés folyamata különböző szintű fórumok együttműködését is jelenti mind a tágabb

pasztorális tevékenység, mind pedig konkrétabban a katekézis területén. A magasabb szintű
útmutatások általában átfogóbbak, míg a szűkebb közösségi szinten elkészítettek
konkrétabbak, lévén hogy szűkebb létszámú, homogénebb és átláthatóbb közösségek számára
készülnek.
A katolikus egyházban a Rómában központilag készített dokumentumok, direktóriumok
tartalmazzák azokat a legfőbb – az egész egyház számára érvényes – irányelveket, amelyek
utat mutatnak az egyes országok egyházainak és egyházmegyéinek a konkrét pasztorális
gyakorlatban és a készítendő tervek összeállításában. A római dokumentumok tehát még nem
tervek, hanem azok készítését elősegítő irányelvek. 196
Az egyetemes útmutatásokra épülő nemzeti szinten megfogalmazott irányelvek alapján
készülnek a nemzeti pasztorális tervek. A nemzeti szintű pasztorális irányelvek konkrétabbak
az egyetemeseknél, hiszen ezek figyelembe veszik az adott ország sajátos helyzetét,
problémáit, értékeit, kihívásait, és ezek fényében fogalmazzák meg a legfontosabb
lelkipásztori feladatokat, a főbb csapásirányokat. A nemzeti pasztorális tervek még
konkrétabb útmutató szerepet töltenek be az irányelvekhez képest, hiszen a pasztorális
csapásirányok, prioritások ismerete alapján fogalmazzák meg az elérhető célokat, és az ezek
eléréséhez vezető főbb utakat és eszközöket, általában hosszabb, 5-10 éves távlatban
gondolkodva.
Ezen tervek alapján készülnek az egyházmegyei, majd – figyelembe véve az egyházmegyei
pasztorális terv útmutatásait – a plébániai pasztorális tervek. Mindkettő egészen konkrét
célokat fogalmaz meg, és belőlük kiindulva egy-, legfeljebb kétéves időszakot felölelő
pasztorális programok készülnek mind egyházmegyei, mind plébániai szinten. A plébániai
szintű tervek és programok kifejezetten az adott helyre jellemző helyzetből indulnak ki, hogy
ott, a konkrét kihívásokkal szembenézve a keresztény közösség fokozatosan és tudatosan
195 Vö. MKD Bevezető, 1.2., 2.3, 11.1.1., 11.1.2.3.; KÁD 59, 70, 72, 174, 219, 225, 233, 273-273
196 KÁD 270; MKD 11.1.2.
92
tudja építeni Isten Országát.197 (Amennyiben egy adott egyházmegyében volt zsinat, és annak
eredményeként született zsinati dokumentum, ez is olyan útmutatásnak számít, amelyet az
adott egyházmegyében történő tervezés során fontos figyelembe venni.)
A katekézissel kapcsolatban is léteznek egyetemes irányelvek, amelyek a nemzeti szintű
irányelvek és tervek készítéséhez fektetik le a fő szempontokat. A nemzeti szintű pasztorális
tervhez kateketikai terv is tartozik. Ez a kateketikai terv – összhangban a pasztorális terv által
megfogalmazott célkitűzésekkel és főbb cselekvési irányvonalakkal, valamint a kateketikai
irányelvekkel – tartalmazza a kifejezetten a katekézis területét érintő főbb célkitűzéseket,
módszertani alapelveket, igazodva a helyi, országos viszonyokhoz, a katekézis területén
felmerülő kihívásokhoz, feladatokhoz. Ezeknek, valamint az egyetemes egyház
útmutatásainak a fényében fogalmazza meg az említett kateketikai célkitűzéseket a különböző
korosztályok, személyi kategóriák számára, valamint a módszertani elveket, hogy irányt
mutasson a konkrét kateketikai gyakorlatban.198
A nemzeti szintű kateketikai terv szolgál az egyházmegyei pasztorális tervbe illeszkedő
kateketikai tervek készítésének alapjául, ezek pedig a plébániai pasztorális tervvel
összhangban lévő kateketikai tervek viszonyítási pontjául. Egyházmegyei szinten, a
kateketikai terv életre váltását segítő kateketikai programok készülnek, amelyek konkrét
helyzetre történő alkalmazása plébániai szinten történik a plébániai kateketikai
programozásban.
Lényeges különbségek lehetnek a nemzeti, az egyházmegyei, illetve a plébániai szintű
kateketikai tervek között. Plébániai szinten ugyanis sok helyütt a helyzetfelmérés alapján
mindössze a főbb kateketikai célok megjelölése történik, ugyanis a magasabb szinten készített
kateketikai tervek szolgálnak viszonyítási pontként – a helyi szinten megfogalmazott célok
mellett – a plébániai kateketikai programozás számára.
Bármely tervezési szintről is legyen szó, érvényes, hogy a tervezés és programozás
közösségi munka. A közösségi egyházkép egyenes következménye, hogy ha az egyház
küldetésbetöltését közösségi feladatként fogjuk fel (a küldetés alanya az egész egyház), akkor
ennek azt a részét is közösségi munkának kell tekintsük, amely magának a közösségnek a
fejlődését hivatott előmozdítani.
Az imént említett tervezési szintek és területek egymáshoz való viszonyát összegzi a 6.
ábra.
197 Vö. MIDALI M., „Progettazione pastorale”, in: DPG, 895-903. o.

198 Vö. ÁKD 103-107; KÁD 72, 265-289; MKD 11. rész
93
Szintek Dokumentáció
Róma (pápa, kongregációk) Egyetemes pasztorális és kateketikai irányelvek
Nemzeti egyház Nemzeti pasztorális és kateketikai irányelvek
Pasztorális terv
Kateketikai terv
Egyházmegye (Egyházmegyei szinódusi, zsinati irányelvek)
Pasztorális terv
Kateketikai terv
Pasztorális és kateketikai program
Plébánia Pasztorális terv
Kateketikai terv
Pasztorális és kateketikai program
6. ábra: Az egymással kölcsönös viszonyban, egymásrautaltságban lévő pasztorális és kateketikai tervek több
szinten készülnek, az adott szinteknek megfelelő dokumentációval. Az egyetemes és nemzeti szintű irányelvek
szolgálnak a nemzeti tervek alapjául, a magasabb szinten készült tervek pedig a szűkebb közösségi szintű tervek
viszonyítási pontjául. A plébániai szinten végzett kateketikai programozáshoz viszonyítási pontot jelentenek az
egyházmegyei mellett a nemzeti szinten készített kateketikai tervek is, amennyiben az egyházmegyei tervek is
ezeket veszik át, különösebb változtatás nélkül. Az egyházmegyei szinten készült programok a plébániai
programozás számára jelentenek még konkrétabb kiindulási pontot.
2.2. A fogalmak: pasztorális/kateketikai tervezés és programozás
A különféle tervezési szintek, és az ezeknek megfelelő tervek, illetve programok

egymáshoz való viszonyának áttekintése után nézzük meg, hogy mit jelentenek pontosan az
imént használt fogalmak.
- PASZTORÁLIS TERVEZÉS. A pasztorális tervezés során egy út felvázolása történik, amely utat
egy nemzeti egyház, egyházmegye, pasztorális körzet vagy plébánia akar befutni egy –
általában – öt-tíz éves időtartamban, hogy „itt és most” az üdvösség eszköze, jele és szentsége
94
legyen.199 A pasztorális terv tehát felöleli az adott közösség életének minden területét, azaz
vonatkozik a diakonia, a koinonia, és a martyria területére éppúgy, mint a liturgikus életre.
Annak előrevetítéséről van szó, hogy a jövő időszakban, reálisan tekintve a közösség
jelenlegi helyzetét, hová szeretne eljutni fejlődésében, hogy az Istentől kapott küldetését mind
teljesebben be tudja tölteni.
A terv ennek megfelelően felvázol egy utat, amiben nem tér ki minden apró részletkérdés
tisztázására. Ezért hasonlít egy „nagyvonalakban elkészített térképhez”, amelyen szerepel a
kiindulópont (a jelen helyzet leírása), a végcél (fő pasztorális cél/ok), a kettő közötti főbb
állomások (részcélok), és a cél eléréséhez szükséges feltételek.
A helyzetleírás a szóban forgó közösség szocio-kulturális, vallási és lelkipásztori viszonyainak leírását
tartalmazza, amelyhez hozzátartozik a helyzet teológiai és pasztorális kritériumok alapján történő
értelmezése is. Ez lehetővé teszi, hogy világos legyen: melyek a közösség életének, tevékenységének,
jelenlegi szolgálatának erősségei és hiányosságai, és hogy ezekből milyen feladatok következnek.
A fő vagy általános pasztorális cél az, ami a felmerülő feladatok közötti fontossági sorrend felállítása után
rajzolódik ki. Az egyes pasztorális területeknek (diakonia, koinonia, martyria, liturgia) megfelelő, sajátos
célok viszont a fő cél konkretizálását jelentik az adott területekre, ahol több esetben ezekhez a célokhoz
vezető főbb lépéseket is feltüntetik.
A terv általában kitér a megvalósításához szükséges személyi és strukturális feltételek biztosítására is.
- KATEKETIKAI TERVEZÉS. A kateketikai tervezés a pasztorális tervezés részeként, avval
összhangban fogalmazza meg a különféle korosztályok, személyi kategóriák (pl. szentségek
vételére készülők) helyzetének leírása és értelmezése alapján katekézisük céljait, a célokhoz
vezető főbb lépéseket, a főbb módszertani, és esetleg a katekézis tartalmára vonatkozó
útmutatásokat általában több éves időtartamra vonatkozóan.200 Ez a hosszabb időtartam
vonatkozik mind a konkrét célcsoportok katekézisének időtartamára (vagyis pl. a szentségek
vételére készülők felkészítése többéves folyamatának leírására), mind pedig a terv érvényben
létére (vagyis pl. hogy az adott terv 2005-2015-ig van érvényben). A kateketikai tervek, és
ezeken belül a különféle kategóriákba sorolható résztvevőkhöz igazodó tervezetek
készítéséhez a már létező, különféle katekézis-formák, -modellek szolgálnak alapként.
- PASZTORÁLIS PROGRAMOZÁS. A pasztorális programozás a pasztorális terv alapján a
tevékenységek konkrét megszervezését jelenti egy áttekinthető, meghatározott időszakra
vonatkozóan (általában egy vagy két évre). A pasztorális program kiterjed a négy egyházi
alapfunkciók bármelyikébe sorolható tevékenységek megszervezésére és koordinálására,
vagyis annak eldöntésére, hogy egészen pontosan „Mit?” és „Kik végeznek?”, „Hol?”,
„Mikor?”, „Milyen eszközök, erőforrások felhasználásával?” stb. A tervnek az adott helyen
történő megvalósításához szükséges feltételek egészen konkrét megszervezéséről van szó.201
A pasztorális programozás tehát a pasztorális tervben megfogalmazottak „aprópénzre
váltását” jelenti, vagy a „nagyvonalakban elkészített térkép” részleteinek megrajzolását. A
programozást, ahogyan föntebb jeleztem, általában regionális, vagy helyi (plébániai) szinten
végzik.
- KATEKETIKAI PROGRAMOZÁS. A pasztorális programozás és a pasztorális tervezés
kapcsolatának mintájára alakul a kateketikai programozás és a kateketikai tervezés viszonya
is. A kateketikai programozás a kateketikai tervben megfogalmazott célkitűzések és
irányelvek lépésről lépésre történő megvalósításának konkrét megszervezése, amely helyben,
199 Vö. SORAVITO L., La progettazione pastorale. Esperienze e orientamenti, [kézirat], UPS, Roma, 1998, 4. o.
200 MKD 11.1.; KÁD 274-275, 279-280; Vö. még TONELLI R., „Progetto educativo-pastorale”, in: DPG, 903-906. o.
201 Vö. SORAVITO L., I.m., 4-5. o.
95
azaz a katekézis végrehajtásának helyén készítendő, és amely egy viszonylag rövid,

áttekinthető időtartamra vonatkozik (általában egy, esetleg két-három év). A kateketikai
programozás a kateketikai tervben lefektetett irányelvek konkretizálása, tulajdonképpeni
alkalmazása az adott helyhez és a résztvevők helyzetéhez alkalmazkodva.
96

és
1. Önismereted alapján mit gondolsz, hozzáállásod szerint melyik

szélsőségre vagy hajlamos, melyikhez állsz közelebb: az említett
spiritualizálókhoz vagy a technikalizálókhoz? Mi lehet ennek a benned
lévő oka?
2. Mit gondolsz, melyek lennének az első és legfontosabb
feladatok/feltételek, amelyek megvalósulása szükséges lenne ahhoz,
hogy a plébániai közösségetekben pasztorális és kateketikai tervet
készítsetek, ha rendelkezésetekre állnának a megfelelő, magasabb
szinten elkészített tervek?
A katekézis megszervezéséről:
- KÁD IV. fej.
- MKD 11. rész
A tervezés folyamatáról, a kapcsolódó fogalmakról:
TOMKA F., Új evangelizáció. Egyházunk helyzete és feladatai az ezredfordulón, Szent István Társulat,
Budapest, 1999, 13. fej.
KESZELI S., Pasztorális tervezés és programozás, (www.theol.u-szeged.hu/konyvtar elektronikus
könyvtár részében)
KESZELI S., Ifjúságpasztorációs tervezés ma: kinek, minek, hogyan, merre? (www.theol.u-
szeged.hu/konyvtar elektronikus könyvtár részében)
97

1. Van-e tapasztalatod az előző fejeztben említett tervezési, programozási

folyamatokban való részvételről? Ha igen, hogyan értékelnéd magát a
tervezési, programozási folyamatot, és gyümölcsének (terv, útirány)
megvalósulását? (Milyen volt benne lenni? Milyen következményei
voltak már magának a tervezésben/programozásban való részvételnek
az egyénekre és a közösségre nézve? Mennyire volt gyümölcsöző a terv
végrehajtása? Melyek voltak ezek a gyümölcsök?)
2. Milyen jellegű programokon, foglalkozásokon vettél részt a plébánia
életébe való bekapcsolódásod, ezen belül a katekézis során?
Csoportosítsd ezeket jellegük szerint! Volt-e megszokott menete a
konkrét értelemben vett katekézis-foglalkozásoknak? Ha igen, vázold fel
ezt a menetet!
3. Milyen szerep jutott ezeken a foglalkozásokon a katekétának és milyen
nektek mint résztvevőknek? Mennyiben voltál elégedett avval a
szereppel, bekapcsolódási lehetőséggel, ami neked jutott?
98
„A kísértés, amire vigyáznunk kell,

abban áll, hogy könnyen
megvalósítható recepteket keresünk.
Ezek nem léteznek!”
(Stenico T.)
8. A kateketikai programozás
egymást követő lépései
Mivel a plébániai szintű kateketikai tervek – amennyiben készülnek ezen a szinten –

általában a magasabb szintű (egyházmegyei, nemzeti) fórumokon összeállított tervek
adaptálását jelentik a konkrét plébániai helyzetre, megfogalmazásuk nem igényel különösebb,
más képességeket, ismereteket a lelkipásztorok és a katekéták részéről a programozáshoz
szükséges ismeretekhez, szakértelemhez képest. Ezért a következőkben figyelmünket a
kateketikai programozás részletesebb megismerésére fordítjuk.
1. A programozás folyamatának egésze
A kateketikai programozás során a következő feladatok elvégzése történik:

1) a katekézisen résztvevők helyzetének felmérése és értékelése/értelmezése. Ez adja
meg az alapot többek között a tervben szereplő célok közül a résztvevők helyzetének
legmegfelelőbbek kiválasztásához.
2) A pasztorális és kateketikai terv vizsgálata.
3) Az adott csoport(ok) kateketikai céjainak (távlati, köztes és közvetlen)
megfogalmazása a helyzetfelmérés és értékelés, valamint a kateketikai tervben
szereplő célok alapján.
4) A megfogalmazott célok egymásra épülő, logikus sorrendjének felállítása, amely a
csoport fejlődésének folyamatát jelzi.
5) A közvetlen célok megvalósulását elősegítő dokumentumok (mint tartalmi részek)
kiválasztása.
6) A dokumentált tartalmi részek feldolgozását, és a közvetlen célok megvalósulását
szolgáló egyéb élmények, tevékenységek (mint tartalmi részek) megjelölése.
7) A konkrét foglalkozások, programok részletes megtervezése a szükséges eszközök
kiválasztásával és szükség szerint beszerzésével.
8) A kivitelezés, azaz az elgondoltak megvalósítása, a kisebb és nagyobb egységeket
követő kiértékelésekkel.
9) Záró kiértékelés, amely az addig megtett út minden elemére vonatkozik, és amely
alapot szolgáltat az esetleges hiányosságok pótlására, valamint egy hosszabb
időszak végén a programozás újrakezdésére. A lépések sorát a 7. ábra összegzi.
99
Mihez viszonyítsunk
az értékeléskor?
Milyen emberek? Minek alapján
Hogyan A pasztorális és kateketikai válasszuk a célokat?
gondolkodnak? A résztvevők helyzetének tervek; ember-, közösség- ,
Milyen a hitük? felmérése és értékelése (katekéta) és egyházkép
figyelembevétele
Távlati, köztes és közvetlen Merre haladjanak?

célok megfogalmazása Merre növekedjenek?
Milyen lépéseken
Hogyan épülnek keresztül?
egymásra a célok?
A célok logikai sorrendbe
rendezése
Mit ismerjenek meg,
tanulmányozzanak a
célok érdekében?
Dokumentumok
Mit tegyünk még a kiválasztása
célokért? Hogyan
dolgozzuk fel a
tartalmi részeket?
Élmények/tapasztalatok
kiválasztása Hogyan történjenek az
egyes találkozások?
Mire lesz szükség
ezekhez?
A foglalkozások, programok
megtervezése
Megfelelnek a Eszközök kiválasztása
célok, módszerek,
témák? Jó az Elértük a nagyobb
ütem? célokat? Mi volt jó? Min
Kivitelezés, időközi változtassunk? Mit
kiértékelésekkel pótoljunk? Hogyan
tovább?
Záró kiértékelés
7. ábra: A kateketikai programozás folyamatának lépései. A helyzetelemzés és –értékelés eredményei alapján

kirajzolódik, hogy a kateketikai terv mely részei szolgálnak alapul a konkrét résztvevők katekézisének részletes
megszervezéséhez. A helyzet ismerete, valamint a terv útmutatásai alapján lehetséges a különböző időtartamra
vonatkozó kateketikai célok megfogalmazása, továbbá az ezek megvalósulását szolgáló tartalmi részek,
élmények/tapasztalatok kiválasztása, és mindezek ismeretében a konkrét foglalkozások, programok részleteinek
megrajzolása. A folyamat menet közben történő, valamint a végén szereplő kiértékelésével a fejlődés
folyamatáról kaphatunk visszajelzéseket, és evvel útmutatásokat az esetleges hiányosságok pótlásához.
A folyamat eredménye az adott csoport/ok konkrét fejlődési útja, amely egymást

folyamatosan, rendezetten követő és egymásra épülő lépések sora, az adott csoport
100
működésének irányvonala, amely – legalábbis elméletileg – lehetőséget ad arra, hogy elérjük

a kitűzött célokat.202
Célszerű kitérni egy szóhasználatbeli különbségtételre a „program” és a „fejlődési út/útirány” (vagy
latinosan „itinerarium”) szavak között. Kézenfekvő, hogy a „programozás” folyamatának eredményét
„programnak” nevezzük. Többen mégis különbséget tesznek a „kateketikai program” és a „kateketikai
útirány” között, így különböztetve meg az egyházmegyei szinten a „programban” megfogalmazott –
ennélfogva még tovább konkretizálható, és a plébániai viszonyokkal csak nagyvonalakban számoló –
útmutatásokat a plébániai szinten, a lehetőségekhez képest a résztvevőkhöz legnagyobb mértékben
alkalmazkodó „fejlődési út/útiránytól”.203
A kép teljességéhez azonban az is hozzátartozik, hogy a mai kateketikai szóhasználatban a „fejlődési
út/irány” kifejezéssel szokták jelölni egy kateketikai tervben felvázolt, vagyis nagyvonalakban megrajzolt
fejlődési folyamat főbb lépéseinek sorát éppúgy, mint a kateketikai programozás során részletekbe menően
leírt folyamat egészét. A szónak tehát átfogóbb és konkrétabb értelme is van. Ez azonban nem von le annak
a jelentőségéből és értelméből, hogy külön névvel illessük a „programot” és a programozás eredményeként
megszületett, a helyzetet legnagyobb mértékben figyelembe vevő, konkrét „fejlődési utat”.
***
A kateketikai programozás – ahogyan ez a tervezés minden szintjére érvényes – csoportos,
közösségi munka. Ez egyrészt a közösségi egyházkép természetes velejárója, ahogyan azt már
jeleztem. Másrészt azt, hogy a megszületett fejlődési út összhangban legyen pl. a plébánia
pasztorális tervével, valamint éves programjával, csoportos munkában könnyebb elérni, mint
egyénileg. A csoportban történő együttműködést indokolja az is, hogy a közösen végzett
munka során könnyebb reálisabb, kiforrottabb, alaposabb eredményre jutni, mintha az ember
egyedül törné magát.
2. A kateketikai programozás lépéseinek részletei
A fogalmak, illetve a kateketikai programozás lépéseinek lényegi áttekintése után arra a

kérdésre keressük a választ, hogy „Hogyan végezzük konkrétan a programozás folyamatát?”
A következőkben tehát a programozás egyes lépéseit vesszük részletesen szemügyre.
2.1. Helyzetelemzés és –értékelés, a pasztorális/kateketikai tervek és a katekézis hori-

zontjában lévő célok figyelembevétele
A helyzetelemzés és -értékelés elvégzése a kateketikai programozás folyamatában azért

nélkülözhetetlen, mert ahhoz, hogy a katekézis valóban a résztvevőkhöz szóljon, valamint
hogy a megfogalmazott célkitűzések reálisak legyenek, meg kell ismernünk azt a világot,
amelyben a résztvevők élnek, és amely bennük él. Lehetetlen a konkrét személyek ismerete
nélkül az, hogy a katekézis a konkrét embert segíteni tudja abban, hogy életét a hit fényében
olvassa, értelmezze és alakítsa. A helyzet kateketikai szempontból való értékeléséhez pedig az
irányadó pasztorális és kateketikai tervek, továbbá az ezeket is inspiráló ember-, közösség-,
katekéta- és egyházkép szolgálnak alapul.
A katekézisen résztvevők helyzetének megismeréséhez három nélkülözhetetlen utat
különböztethetünk meg.
202 V.ö. TONELLI R., Per la vita e la speranza. Un progetto di pastorale giovanile, Roma, LAS, 1996, 93. o.
203 Vö. BARBON G. – PAGANELLI R., Cammino per la formazione dei catechisti, EDB, Bologna, 1995, 156-157. o.
101
1. Személyes ismeretség. A legfontosabb a személyes kapcsolat, amely a legközvetlenebb

és leghitelesebb módja a másik ember megismerésének. A személyes ismeretség időt,
türelmet, figyelmet, empátiát és együttlétet igényel. Ez teszi lehetővé, hogy a kezdeti
ismeretséget követően a másik emberről, benső világáról alkotott kép fokozatosan
elmélyüljön, letisztuljon, és a benyomásokon túli valóságnak egyre teljesebben
megfeleljen.
2. Humán tudományok adatai. A humán tudományok közül a pszichológiából –
különösen a fejlődéslélektanból –, a szociológiából, valamint a pedagógiából olyan
ismeretekhez juthatunk, amelyek közelebb visznek minket egy adott szocio-kulturális
környezetben élő korosztály megismeréséhez, és amelyek támpontokat adnak emberi
és keresztény neveléséhez. Ezekkel az ismeretekkel a korosztályok szerinti katekézis-
módszertan foglalkozik.
3. Szoros értelemben vett helyzetelemzés. A katekézisen résztvevők szocio-kulturális
körülményeinek, mentalitásának és hitbéli állapotának felméréséről van szó. Ezek
megismerése lehetővé teszi egyrészt azt, hogy reális képet kapjunk arról a kultúráról,
belső világról, amelyet a katekézisen résztvevők magukban hordoznak. Másrészt segít
megérteni, hogy melyek azok a módok és nyelvezetek, amelyek a legmegfelelőbbek az
adott csoport katekézisében, az örömhír hatékony átadásában. Harmadrészt világos
képet rajzol elénk a reális lehetőségeket illetően: „Milyen eszközök?”, „Kik?”,
„Milyen strukturális feltételek?” állnak a katekézis rendelkezésére, valamint milyen
akadályokba ütközik, amelyekkel számolni kell. Negyedrészt lehetőséget ad arra, hogy
tudatosan kiválasszuk, megtervezzük azt, amit a katekézis során végzünk, hiszen fény
derül a résztvevők korábbi, katekézissel kapcsolatos élményeire, illetve hogy ezek
milyen nyomot hagytak bennük, milyen mértékben és irányban formálták őket.204
2.1.1. A szoros értelemben vett helyzetelemzés
Az alábbiakban a harmadikként említett, szoros értelemben vett helyzetelemzésnek a

területeit vesszük sorra. Ez két konkrétabb részre osztható: 1) a kulturális és vallási környezet,
valamint mentalitás elemzésére; 2) a hitbeli állapot felmérésére.
- A KULTURÁLIS ÉS VALLÁSI KÖRNYEZET, VALAMINT MENTALITÁS ELEMZÉSE során annak
megismeréséről van szó, hogy az a környezet, amelyben az adott emberek élnek, milyen
gondolkodást sugároz, pontosabban szólva: milyen mértékben van összhangban a keresztény
élet- és értékszemlélettel. Ahhoz, hogy a katekézis során a krisztusi szemléletmódra segítsük a
résztvevőket, tudnunk kell, hogy gondolkodásmódjukban melyek azok az elemek, amelyek
helyesbítésre szorulnak, és melyek azok, amelyeket erősíteni érdemes. Továbbá fontos annak
megismerése, hogy milyen értékek irányadóak az életükben: pl. az evangélium vagy inkább a
vagyonszerzés? Vagy esetleg mindkettő, csak eltérő hangsúllyal?
A kulturális környezet elemzése több területre is kiterjed, úgymint a szociális környezetre,
a társas kapcsolatokra, a családra, az iskoláskorúak katekézisénél az iskolára, felnőtteknél a
munkahelyre, a plébániára, illetve a katekéták csoportjára, hiszen ezen tényezők mindegyike
befolyásolja, alakítja a konkrét ember élet- és hitbeli szemléletét.
A gyakorlati vonatkozásoknál találunk néhány konkrét szempontot az említett területek
szerint, amelyek segítségül szolgálnak a kulturális környezet és mentalitás megismerésében, a
204 Vö. BARBON G. – PAGANELLI R., I.m., 143-144. o.

102
pozitív és a problematikus jegyek megragadásában, valamint az ezeken a területeken

felmerülő feladatok azonosításában; továbbá gyakorlati szempontokat a felmérés módját
illetően. A kérdések kimondottan a plébániai keretek között folyó katekézisre vonatkoznak, de
megfelelő válogatásukkal és átfogalmazásukkal a más szervezeti keretek közt folyó (pl.
lelkiségi mozgalom) katekézis helyzetfelmérésében is alkalmazhatóak.205
- A HITBELI ÁLLAPOT ELEMZÉSE. Ennél a területnél a katekézisen résztvevő személyek hitbeli
és erkölcsi helyzetének megismeréséről van szó. Ennek feltérképezéséhez a gyakorlati
szempontoknál említettek nyújtanak segítséget.
A helyzetelemzés gyakorlati megvalósításához az alábbi szempontok adnak segítséget:
I. A helyzetelemzés területei: A következő területekről szerzett információk segítséget jelentenek a kulturális

környezetről alkotott összkép kialakításában:
- Környék: Milyen területen élnek a katekézisen résztvevők (falun, városban, központban vagy periférián)? Milyenek
a gazdasági körülményeik? Milyen foglalkozást űznek (értelmiségiek, földművesek, kézművesek, diákok stb.)? Mi
jellemző a szociális rétegződésre az adott helyen (gazdagok/szegények)? Van-e valamilyen okból
népességvándorlás, ingázás (munka, turizmus, szórakozás stb. miatt)? Milyen intézmények vannak jelen, amelyek
hozzájárulnak az emberek kulturális-szellemi gyarapodásához, demokratikus és közösségi együttéléséhez? Melyek
azok az igazi és hamis értékek, amelyek jelen vannak és hatnak az adott terület lakosságára (pl. erős
szolidaritásérzés, mély és hiteles kapcsolatok, szociális érzékenység a rászorulók felé, vagy fogyasztói szemlélet,
individualizmus, szubjektivizmus stb.)? Milyen az emberek vallásos meggyőződése (pl. gyakorló vallásosság, passzív
vallásosság, laza kapcsolat a hittel, hitnélküliség stb.) Milyen módon vesznek részt az emberek a szociális illetve
vallási életben? Milyen kiaknázható lehetőségek vannak jelen a vallási és szociális élet terén, amelyekkel érdemes
élni az ideális egyház jegyeinek mind teljesebb megvalósítása érdekében? Melyek azok a jelenségek, amelyeket
vissza kellene szorítani ezért a célért? Stb.
- Család: Milyen a katekézisen résztvevők családjainak helyzete (teljes és ép család, elvált szülők, gyermeküket
egyedül nevelők, egy vagy több testvér stb.)? Melyek a családok irányadó viselkedési normái (milyen
magatartástípust, társas viszonyulási modellt hoz magával az ember a családjából)? Milyen mértékben tisztelik a nőt,
a gyermeket, az idős embert, és általában az életet? Milyen mértékben szűrik meg a családban a tömegtájékoztatási
eszközökön keresztül érkező különféle értékeket? Milyen nevelői modell él a családban (tekintélyelvű, túlzottan
engedékeny, demokratikus)? Gyermekek katekézise esetén az érintett szülők részt vesznek-e a plébánia életében
valamilyen módon, illetve készségesek-e a gyermek vallásos nevelésében együttműködni? Stb.
- Iskola: Milyen fokú az iskoláskorú gyerekek általános műveltségi és kulturális felkészítése? Milyen tanítási-tanulási
módszert szoktak meg az iskolában? Létezik-e valamilyen formájú együttműködés a különféle nevelői közegek
(úgymint az iskola, család, plébánia) között a gyerekek átfogó nevelése érdekében? Milyen a nevelők és a diákok
viszonya? Mennyire figyelnek oda a nehezen kezelhető, illetve problémás családi háttérrel rendelkező gyerekekre?
Stb.
- Munkahely: Itt értelemszerűen a felnőttek katekézisében fontos szempontról van szó. Milyen jellegű munkakörben
(értelmiségi, munkás, földműves, szolgáltatóipar stb.) dolgoznak? Milyen szellemiséget, értékrendszert közvetít a
munkahely? Milyen kihívásokat támaszt a felnőtt felé a munkahelye? Stb.
- Társas kapcsolatok: Milyen közegben töltik a katekézisen résztvevők szabadidejüket? Milyen szempontok alapján
választják ki barátaikat? Milyen különféle csoportokhoz tartoznak? Mi jellemzi ezeket a csoportokat (összetartás,
időnkénti kizárások stb.)? Mi jellemzi azt a tömegkultúrát, amelynek hatása alatt élnek, és amely befolyásolja
értékítéletüket, magatartásukat, társas kapcsolataikat? Mennyi időt töltenek a TV előtt? Milyen más kommunikációs
eszközből merítenek szabadidejük eltöltéséhez (rádió, magnetofon, mozi, színház, könyv, újság stb.)? Milyen
értékeket ragadnak meg, mint számukra fontosakat és mérvadókat, ezekből a kommunikációs csatornákból? Stb.
- Plébániai közösség: Milyen szinten áll a plébánia az ideális egyházkép megvalósításának útján? Milyen mértékű a
plébánián a közösségi élet? Milyen biztató jelei vannak ennek? A plébánia vezetője kellő figyelmet fordít-e a
különböző korosztályok lelkipásztori gondozására és megfelelő katekézisére? Lehetőséget ad-e, valamint elfogadja-e
az együttműködést? Milyen pasztorális munkatársak dolgoznak a plébánián? Milyen tevékenységeket terveznek meg
együtt? Milyen mértékben fogadja be a plébánia közössége a szóban forgó korosztályt? Mekkora életteret biztosít
205 Vö. RUTA G., Programmare la catechesi, Elle Di Ci, Leumann-Torino, 1996, 19-27. o.
103
számukra? Van-e lehetőségük a plébániai közösség életébe való tevékeny bekapcsolódásra? Milyen jellegű
katekézis folyik a plébánián? Milyen katekézis volt az elmúlt időszakban? Stb.
- Katekéták csoportja: Hány katekéta van a plébánián? Mi motiválja őket a szolgálatukban? Milyen a szakmai,
illetve lelki felkészültségük? Frissítik-e szakmai tudásukat az egyház legújabb kateketikai szemléletével
összhangban? Van-e lehetőségük a rendszeres, közösségi lelki megújulásra? Élik-e egymás között a katekézis
hitelességéhez is hozzájáruló testvéri közösséget? Milyen típusú katekézist végeznek (pl. „leadják az anyagot”,
elmagyarázzák a hittankönyv anyagát, közösségben megélt hitelmélyítésre törekednek stb.)? Hogyan viszonyulnak a
szóban forgó korosztályhoz (bizalmatlanság, félelem, elégedetlenség, türelem, rugalmasság, derű, elfogadás,
nyitottság stb.)? Milyen mértékben kapcsolják össze a katekézis folyamatát és az egyéb plébániai
kezdeményezéseket, programokat (vagyis milyen mértékben vonják be a katekézis résztvevőit a plébánia életébe,
élnek-e a katekézis-csoport és a plébániai közösség élete közötti kapcsolódási pontok kihasználásával)? Evvel
kapcsolatban létezik-e együttes éves programozás a többi pasztorális munkatárssal és a plébánia vezetőjével? Stb.
II. A helyzetelemzés módja: Az említett területekkel kapcsolatos felmérés többféleképpen is történhet:

- egyes kérdéskörrel kapcsolatban elegendő, ha a plébániai munkatársak, vagy egy részük, az adott hely ismerete
alapján összegzi a főbb sajátosságokat (pl. a környékkel, plébániával, katekéták csoportjával kapcsolatban);
- más területekkel kapcsolatos információk összegyűjtésére maguk az első katekézis-alkalmak adhatnak lehetőséget.
Korosztálytól függ, hogy milyen technikákat célszerű alkalmaznunk. A külöféle ismerkedési gyakorlatok/játékok során
feltett kérdésekre adott válaszok értékes információkkal szolgálhatnak a családról, iskoláról, munkahelyről,
szabadidőről, kapcsolatokról stb.
- a résztvevőkkel történő személyes beszélgetések is alkalmat adnak az esetlegesen a csoport előtt nehezebben
kimondható információk megosztására.
III. A hitbeli állapot elemzésének területei:

- gondolkodásmódjuk, életszemléletük, hithez, egyházhoz való viszonyuk;
- érdeklődésük/motiváltságuk az elmélyülésre, részvételre; elképzeléseik, igényeik, elvárásaik a katekézissel
kapcsolatban (ez különösen lényeges a serdülőkortól kezdve);
- életvitelük, vallásos megnyilvánulásaik (a meggyőződés, hitbeli hozzáállás kifejeződései a hétköznapokban);
- hitismereteik;
- kapcsolatuk a Szentírással (ennek felmérését – a hitismeretekhez hasonlóan – érdemes elvégezni az idő
előrehaladtával néhányszor, illetve egy hosszabb időszak végén, hogy lássuk a fejlődést.)
- a katekézissel kapcsolatos korábbi, személyes tapasztalataik;
IV. A hitbeli állapot elemzésének módja:

Az elemzés módja itt is függ a szóban forgó korosztálytól. Az alább jelzett lehetséges technikák egyikére-másikára
nagyobb hangsúlyt fektetve célszerű eljárni a különféle korosztályok esetében.
- személyes beszélgetés;
- ismerkedési gyakorlatok/játékok;
- (esetleg játékos formában megfogalmazott) felmérő teszt vagy kérdőív (a lényegi hitismeretek felméréséhez pl.
gyermekek esetében; a Szentírásssal való kapcsolat esetében is szintén gyermekeknél, pl. ilyen jellegű kérdések
alapján: Van-e otthon Szentírásotok? Van-e sajátod? Hol hallottál eddig szentírási szöveget? Szoktad-e időnként
olvasni? Milyen gyakran? Melyik könyveket? Amikor olvasod, érted-e? Szerinted fontos a Szentírás olvasása ahhoz,
hogy keresztényként éljen az ember? Miért? stb.);
- csoportos beszélgetések, amelyekben pl. egy valós vagy elképzelt – hit szempontjából, vagy erkölcsileg – vitás
helyzetről mondják el a résztvevők véleményüket stb.
Látható, hogy a helyzetelemzés szempontjai között szerepel a plébániai közösség és a

katekéták csoportjának vizsgálata is. Ennek az az oka, hogy mivel a katekézis alapvető közege
a plébániai közösség, annak példája, hitelessége nagymértékben befolyásolja a katekézis
eredményességét. Ezért, ha a katekézist szeretnénk eredményesebbé tenni, a plébániai
közösség fejlődését is célszerű előmozdítanunk. Ezen a ponton is látható, hogy a katekézis
megszervezése elválaszthatatlan az egyház életének többi részétől.
A katekéták estében pedig az ő felkészültségük, katekézissel kapcsolatos szemléletük, a
katekézis résztvevőihez való hozzáállásuk döntő módon meghatározza a katekézis
lehetőségeit. Ennélfogva a katekézis ügyének, a konkrét csoport tagjainak emberi és hitbeli
104
fejlődésének kérdése magával vonja a katekéták felkészültségének, esetleges szellemi és lelki

továbbképzésének feladatát is.
2.1.2. A helyzet értelmezése, a tervek és az ideálok figyelembevétele
Az így összegyűlt adatokat értelmezzük. Az értelmezés célja, hogy a begyűjtött

információk alapján megragadjuk, hogy melyek a katekézissel kapcsolatos, már meglévő
pozitívumok, biztató jelek – amelyekre a továbbiakban is lehet építeni, és amelyeket erősíteni
lehet –; melyek a nehézségek gyökerénél álló legfontosabb kihívások, és mindezek alapján
melyek a legfőbb feladatok.
Az értékelés végső soron arra fut ki, hogy a valósághoz hűen meg tudjuk állapítani, milyen
jellegű, célú, módszerű katekézisre lesz szükség a szóban forgó, vizsgált csoport(ok) esetében,
és evvel összhangban milyen változtatásokra lesz szükség a plébánia és a munkatársak
szintjén is (pl. sajátos hangsúlyú továbbképzés).
- A KERESZTÉNY-, KÖZÖSSÉG- ÉS EGYHÁZKÉP JELENTŐSÉGE. Az imént említett szempontok
mindegyike feltételez bizonyos viszonyítási pontokat, amelyekhez képest értékelünk valamit
pozitívumként vagy problémaként. Egyszerűbben szólva: a kritikához szükség van
kritériumrendszerre. A kérdés tehát az, hogy milyen kritériumok fényében értékelhetjük a
helyzetfelmérés során beérkezett információkat? A választ a korábbiakban felvázolt
keresztény-, közösség- és egyházkép adja meg. Ezek az ideálok szolgálnak tükörként a
katekézis résztvevőinek, az őket körülvevő társas kapcsolatoknak, kulturális hatásoknak, a
plébániaközösségnek és a katekéták közösségének értékeléséhez, ahol az utolsóhoz még a
katekéta alakjáról vallott egyházi elképzelés is konkrét támpontokat ad.206
- A TERVEK JELENTŐSÉGE. Az adott plébániára érvényes pasztorális és kateketikai tervek
jelentősége abban áll, hogy korosztályokra lebontva rajzolják elénk az „ideális keresztényt”.
(Ha másból nem, legalább a tervben szereplő célokból kiolvashatóak a korosztályokra
jellemző ideális vonások.) Ennek köszönhetően jó alapot szolgáltatnak a különböző
korosztályi csoportok helyzetének értékeléséhez.207
A helyzetértékelés gyakorlati megvalósításához pedig a következő szempontok adnak
támpontokat:
A helyzet értelmezésénél az összegyűlt információk birtokában célszerű a következő lépéseket végigjárni:

1. A keresztény-, közösség- és egyházkép (és katekétakép), továbbá a tervek idevonatkozó elemeinek, mint
értékelési szempontoknak az áttekintése.
2. A kulturális, vallási helyzet és mentalitás, illetve az egyén hitbeli állapotának felmérése során szerzett
információk, és az 1. pont kritériumai alapján összegyűjteni az elemzés egyes területeivel kapcsolatos
pozitívumokat és problémás jelenségeket.
3. A pozitívumok és problémás jelenségek ismerete alapján megfogalmazni a szükséges feladatokat, amelyek a
pozitívumok erősítését és a problémás jelenségek orvoslását szolgálják.
4. A feladatok alapján az adott csoport/ok katekézisével kapcsolatos hangsúlyok megfogalmazása. Mire célszerű
nagyobb hangsúlyt fektetni hoszabb távon gondolkodva? Pl. a hit közösségi dimenziójának megélésére? Vagy a
hit tudatos újraalapozására? Esetleg az alapvető hitérzék kialakítására, amely nem is elsősorban a katekézis
feladata, hanem az első evangelizációé? Stb.
5. A plébániai közösség fejlődésére vonatkozó célok és teendők megfogalmazása, amelyek a helyzetelemzésnek
a plébániával és a katekéták csoportjával kapcsolatban fogalmazódtak meg. Ez utóbbi értelemszerűen a tágabb
plébániai pasztorális tervezés és programozás egészét érinti.
206 Vö. BARBON G. – PAGANELLI R., I.m., 150. o.

207 Vö. TONELLI R., „Progetto educativo-pastorale”, in: 903-905. o.
105
Hasznos, ha a katekéta készít magának néhány feljegyzést minden csoporttagról, amelyben rögzíti a
helyzetfelmérés és -értékelés egyes területeivel kapcsolatos jellemzőket, és amelyeket figyelembe vesz a későbbiek
során, a programozás többi lépésénél is. Ez segít abban, hogy mind az egyes személyekről, mind pedig a csoport
egészéről átfogó képet alkosson.
2.2. A célok meghatározása
A célok meghatározása mind a kateketikai tervezés, mind pedig a programozás egyik

leglényegesebb lépése, mert a célok azok, amelyek irányt szabnak a katekézis összes
részletének megfogalmazásához, kiválasztásához. Ahogyan egy utazás megkezdése előtt is az
egyik legalapvetőbb kérdés, amit az embernek világosan tisztáznia kell, az az, hogy hova
szeretne eljutni, ugyanúgy érvényes ez a katekézisre is.
A katekézis – és tágabban minden pasztorális tevékenység – területén a cél egy nevelő
és/vagy egyházi közösség által világosan és egyértelműen megfogalmazott jövőbeli állapot,
melyet megvalósítani szándékozik, és amely egy fejlődési út megtervezéséhez,
végrehajtásához és kiértékeléséhez is kifejezett viszonyítási pontként szolgál.208
Az alábbiakban olyan szempontok szerepelnek, amelyek kiemelik a célok megfogalmazásának
jelentőségét.
2) Az első – amelyről az imént volt szó – a következő: ahhoz, hogy biztosan haladjunk affelé,
amit a katekézisben el szeretnénk érni, világosan és egyértelműen kell látnunk, hogy hova
akarunk eljutni. A cél egyértelműsége magában foglalja azt is, hogy megfogalmazásában
olyannak kell lennie, hogy a megtervezett folyamat végén ellenőrizhető, kiértékelhető legyen:
elértük-e a célt a katekézisen résztvevőkkel, vagy sem. Röviden összefoglalva a kateketikai cél
az, amely megszabja tevékenységünk pontos irányát.
3) Másodsorban a célok világos megfogalmazására azért van szükség, mert a résztvevők
figyelmét is a lényeges elemekre irányítja. Ez természetesen feltételezi azt, hogy ők is tudjanak
a megfogalmazott célokról. Nem szabad, hogy a katekézis számukra teljes zsákbamacska
legyen. Ha ők is tudnak a célokról – amelyet nagyobbak, serdülők, fiatalok illetve felnőttek
esetében velük együtt is megfogalmazhatunk, legalábbis bevonásukkal –, akkor tudni fogják,
hogy mire irányítsák figyelmüket a katekézis folyamatának egyes szakaszaiban.
4) Evvel szorosan összefügg a harmadik szempont, miszerint a célok ismerete – a résztvevők
részéről – az aktív közreműködés feltétele is, motiváló tényező.
5) Negyedrészt a célok világos megfogalmazására azért van szükség, mert irányt mutatnak a
tartalmi részek, eszközök, módszerek ésszerű kiválasztásában. Ha pontosan tudjuk, mit
szeretnénk elérni, biztosabban sikerül kiválasztani a célok eléréséhez szükséges tartalmi
részeket, eszközöket, módszereket.
6) Végül az utolsó szempont: a célok azok, amelyek iránymutatók a katekézis gyakorlatának
kiértékelésében. Ha világosan látjuk, hogy hova akartunk eljutni, csak akkor tudjuk eldönteni,
hogy milyen mértékben értük el a kitűzött célokat.209
2.2.1. A célok csoportosítása
A kateketikai tervezés és programozás során megfogalmazott célokat különböző

szempontok szerint csoportosíthatjuk. Egyrészt megvalósulási idejük szerint, azaz hogy
milyen hosszúságú időszakra vonatkoznak, másrészt specifikusságuk szerint, vagyis mennyire
208Vö. PELLEREY M., „Obiettivi” in:, DiCat, 461-462. o.

209Vö. ALBERICH E. - BINZ A, Adulti e catechesi, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995, 102-103.; BARBON G. – PAGANELLI R., I.m.,
151. o.
106
átfogó képességekre utalnak, harmadrészt a személyiség területei szerint, azaz hogy az ember
személyiségének melyik dimenzióját érintik.210A következő táblázat ezeket foglalja össze.
A csoportosítás szempontja Típusok
Megvalósulási idő szerint - távlati cél: amely egy-, két-, vagy hároméves fejlődési út végső
eredményét jelöli meg. Ez a cél lesz az, amely irányt szab az folyamat
megszervezését érintő összes részletkérdésnek.
- köztes cél: a végső cél eléréséhez vezető egyes szakaszok célja.
Ezek a távlati cél felé vezető, egymásra épülő lépések felölelhetnek 3,
6 vagy akár 12 hónapos időszakot is.
- közvetlen cél: a köztes célhoz vezető egy vagy néhány katekézis-
foglalkozás, vagy esetleg egy egyhónapos időszak célja.
Specifikusságuk szerint - általánosak: ezek olyan átfogó célok, amelyek általános
képességekre, magatartásra vonatkoznak; pl. a felnőtt helyesen tudja
értelmezni a bibliai szövegeket; otthonosan vesz részt a liturgikus
ünnepeken stb.
- specifikusak: amelyek konkrét képességekre, ismeretekre utalnak,
az általános célok egy szűkebb területére vonatkoznak; pl. a gyermek
ismeri a Bibliában szereplő irodalmi műfajokat.
A személyiség területei szerint - kognitív célok: amelyek ismeretekre, tudásra, megértésre
vonatkoznak, pl. a feltámadás értelmének ismerete, a Szentírás elemi
A „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és ismerete stb.
teljes lelkedből, minden erődből és egész - affektív célok: belső meggyőződésre, hozzáállásra,
elmédből”211 útmutatás az ember alapbeállítottságra vonatkoznak, pl. egyházhoz tartozás érzése,
személyiségének három dimenziójára utal: az nyitottság mások felé, kritikai érzék kialakulása, készség a
elme az értelemre, a kognitív képességekre; a meghallgatásra stb.
szív és a lélek az ember belső meggyőződésére, - operatív célok: külsőleg megnyilvánuló viselkedés, gyakorlati
személyiségének középpontjára, amely irányítja képességek, pl. részvétel a liturgián, felelősségvállalás politikai,
cselekedeteit, azaz az affektív dimenzióra; az erő szociális téren, rendszeres imádság stb.
a konkrét cselekedetek, tettek végrehajtására utal,
vagyis az operatív dimenzióra.
A katekézis mindhárom dimenzió fejlődését elő
kívánja mozdítani.
A személyiség területei szerint csoportosítható célok egymásra épülnek. A kognitív célok

megalapozzák az affektív célokat, hiszen új ismeretek nélkül nem alakulnak ki új belső
meggyőződések, valamint az affektív célok megalapozzák az operatív célokat, hiszen a külső
cselekedetek akkor lesznek valódiak és hitelesek, ha belső meggyőződésből fakadnak. Egy – a
gyermekek katekéziséből vett – példa is szemlélteti ezen célok egymásra épülését.212
210 Vö. ALBERICH E., „Mete (della catechesi)” in: DiCat, 422-424. o.; és SORAVITO L., La programmazione nella catechesi, EDB,
Bologna, 1987, 55-74. o.
211 Vö. Lk 10,27; Mtörv 6,5
212 Vö. SORAVITO L., La programmazione nella catechesi, 58. o.
107
példa
kognitív célok:
- a gyerekek megismerik a velük egy csoportban lévőket;
- felfedezik, hogy a velük egy csoportban lévők Isten ajándékai számukra;
affektív cél:
- megbecsüléssel és rokonszenvvel tekintenek rájuk (belső válasz az ismeretekre);
operatív cél:
- felszabadultan dolgoznak velük együtt (a meggyőződés kifejeződése).
Az itt felsorolt kognitív célok nélkül nem valósulhat meg az affektív cél, amely belső
válasz az előbbi célokra. Továbbá az affektív célban megfogalmazott alapbeállítottság az,
amely kifejeződik a gyermekek konkrét magatartásában, amelyet az operatív célban
fogalmaztunk meg.
2.2.2. A célok meghatározásának módja
A katekézis céljai tehát különfélék lehetnek csoportosításuk eltérő szempontjai szerint. A

következőkben áttekintjük azokat a szempontokat, amelyek alapján megfelelőképpen
megfogalmazhatjuk a katekézis távlati, köztes, illetve közvetlen céljait.
2.2.2.1. Távlati célok
A távlati cél egy hosszabb időszak katekézisének fő célkitűzése. A helyesen

megfogalmazott távlati cél összefoglalja – sokszor implicit módon – az ismeretek,
magatartások, operatív képességek megfigyelhető együttesét, amelyet a katekézisen
résztvevők a fejlődési folyamat végén magukénak tudhatnak, megélnek. A cél
megfogalmazásában szerepelhetnek az elsajátítás körülményei és határai is.
A kateketikai programozás során a távlati cél meghatározása a helyzetfelmérés és –elemzés
eredményein, valamint az érvényben lévő pasztorális és kateketikai terveken alapul, a
résztvevők elképzeléseinek (serdülők, fiatalok, felnőttek esetében), és a lehetőségeknek
megfelelően.
A távlati cél(ok) meghatározását az alábbi lépések megtétele segíti:
1. az érvényben lévő országos, egyházmegyei, illetve plébániai pasztorális és kateketikai terv célkitűzéseinek,
javasolt katekézis-formáinak vizsgálata, figyelembe vétele;
2. ezek összevetése a katekézis résztvevőinek emberi és hitbeli állapotával, elvárásaival, igényeivel;
3. annak megállapítása, hogy milyen jellegű katekézisre lesz szükség az adott csoport(ok) esetében: olyanra,
amelyben a hangsúly a hit ébresztésén vagy újraalapozásán van? Olyanra, amely a keresztény életbe vezet be
a beavató szentségek valamelyikére, vagy mindegyikére való felkészítésen keresztül? Vagy olyanra, amely a
keresztény közösség tudatos és tevékeny tagjaként a hit megélésének valamely területében segít jobban
elmélyülni? Röviden szólva: a helyzetfelmérés alapján eldönthető, hogy első evangelizációs, a keresztény életbe
beavató vagy az elmélyítő katekézis céljait szem előtt tartó kezdeményezésre lesz-e szükség?
4. a megfelelő katekézis-forma ismerete alapján a cél(ok) konkrét megfogalmazása.
A fentieknek megfelelően tehát a plébániai közösség fejlődése számára mérvadó tervek és az ezekben
szereplő célok ismerete adja az alapot a konkrét csoport 1-2 éves időtartamra vonatkozó céljainak
megfogalmazásához. Ezek figyelembe vétele a biztosíték arra, hogy a csoport fejlődése igazodjon a tágabb
közösség kateketikai célkitűzéseihez, és hogy belesimuljon a plébániai közösség egészének fejlődési
folyamatába, egyszerűbben szólva: hogy ők is ugyanabba az irányba fejlődjenek, amerre a közösség egésze
tart, de onnan indulva, ahol vannak, és az adott korosztályra jellemző módon.
Lényeges, hogy amennyire lehetséges, a távlati cél(ok) kitűzése párbeszéd és közös megfogalmazás,
egyetértés eredménye legyen, amiben részt vesznek a katekézis felelősei és a résztvevők is. Ez a serdülő- és
fiatalkorúak, valamint a felnőttek katekézise során valósítható meg igazán. A közös megfogalmazás egyrészt
108
fontos motiváló tényező, hiszen ezen keresztül a résztvevők jobban magukénak érzik a katekézis folyamatát,
másrészt így nagyobb tér kínálkozik a résztvevők elvárásainak figyelembe vételére is.213
A távlati cél megfogalmazása során tulajdonképpen egyfajta prioritás felállítása történik a
kateketikai tervben megfogalmazott lehetséges célok között. Eldöntjük, hogy a tervben
szereplő célok melyike lesz az, amelyik a többivel szemben nagyobb hangsúlyt kell, hogy
kapjon a résztvevők helyzete alapján.214
Lássunk néhány példát a távlati célokra a különböző korosztályok katekéziséből:
példa
- „A gyerekek megélik a közösséghez tartozást csoportjukon és a plébánia közösségén belül.”

- „A serdülők részt vesznek az egyház életében egy ifjúsági csoport tagjaként, amely hallgatja, hirdeti és
életével tanúsítja Jézus Krisztus üzenetét.”
- „A serdülő felépíti az élet szeretetén, az egyéni értékek és korlátok elfogadásán alapuló személyes identitást,
amelyek elvezetnek az Isten felé való megnyílásra.”
- „A fiatal mások életének gazdagodásáért éli az életet mint hivatást a Jézus Krisztusban megismert értékekhez
következetesen ragaszkodva.”
2.2.2.2. Köztes célok
A köztes célok a kitűzött távlati célhoz vezető egymásra épülő lépéseket jelzik. A köztes
célok mindig megfigyelhetők, ellenőrizhetők. Ezek részleges képességekre utalnak, amelyek
együtteséből kerekedik ki a távlati célban megfogalmazott állapot.215
A köztes célok meghatározása a következő lépések szerint történik:
1. azon ismeretek, készségek, magatartások, operatív képességek csoportjainak összegyűjtése, amelyek a távlati
célban bennfoglaltatnak;
2. ezek fokozatosság szerinti sorrendbe állítása, az egymásraépülés logikáját követve;
3. a köztes célok újragondolása – esetleg átfogalmazása – a résztvevők helyzete, állapota alapján, a
rendelkezésre álló eszközöket is figyelembe véve.216
Lássunk egy példát a köztes célokra a koraserdülők katekéziséből:217
példa
Távlati cél: a koraserdülők tevékenyen részt vesznek a krisztusi értékrend szerint szűkebb és tágabb környezetük
életében.
Köztes célok:
1. Aktívan részt vesznek csoportjuk életében.
2. Együttműködnek a plébánia többi csoportjával.
3. Felelősségteljesen élnek az iskolában, a családban és azon kívül is.
213 Vö. ALBERICH E. - BINZ A., I.m., 103. o.

214 Vö. PELLEREY, loc.cit.
215 Vö. RUTA, I.m., 44-46. o.
216 I.m., 44-46. o.
217 SORAVITO L., La programmazione nella catechesi, 67. o. alapján
109
Látható, hogy a példában szereplő köztes célok logikusan egymásra épülnek: az aktív
részvétel előbb a saját kis csoporton belül kell, hogy megvalósuljon, majd a tágabb plébániai
környezetben, végül az iskolai, a családi közegben, és minden helyen, körülmény között.
2.2.2.3. Közvetlen célok
A távlati és a köztes célok kapcsolatához hasonlóan a közvetlen célok az egyes köztes

célok megvalósulásához vezető lépéseket jelzik.
A közvetlen célok összegyűjtése, és logikus sorrendbe állítása során különbséget teszünk a kognitív, az affektív és
az operatív közvetlen célok között.
1. A kognitív célok meghatározásakor összegyűjtjük, hogy a köztes cél milyen szükséges és elegendő ismereteket,
felismeréseket foglal magába, majd ezeket célként megfogalmazzuk.
2. Az affektív célok esetében összegyűjtjük, hogy az előzőekben felsorolt kognitív célok milyen, a köztes célban
bennfoglalt benső meggyőződések, képességek kialakulását segítik elő, majd ezeket célként megfogalmazzuk.
3. Végül az operatív célok meghatározásakor összeszedjük, hogy a felsorolt affektív célok milyen látható
viselkedésben, képességekben fejeződnek ki, majd ezeket célként megfogalmazzuk.
4. Az így összegyűlt célokat egy lehetséges logikai sorrendbe állítjuk annak alapján, hogy ezek hogyan épülhetnek
egymásra.
Nézzünk egy példát a közvetlen célokra és sorrendjükre a korábbiakban példaként hozott

koraserdülő-korúak katekéziséből:218
példa
Távlati cél: a koraserdülők tevékenyen részt vesznek a krisztusi értékrend szerint szűkebb és tágabb környezetük
életében.
1. köztes cél: aktívan részt vesznek csoportjuk életében.
kognitív célok:
- Megismerik egymás alapvető tulajdonságait.
- Felismerik egymás másságát.
- Megismerik, Jézus hogyan viszonyult az emberekhez.
- Megismerik, hogyan élt az első keresztény közösség.
- Megismerik, hogyan élnek a mai keresztény közösségek a környezetükben.
affektív célok:
- Elfogadják egymás másságát.
- Képesek figyelmesen meghallgatni egymást.
- Figyelmesek a csoport többi tagjának problémáira.
- Készségesek a „gyengék” segítésére.
operatív célok:
- Szabadon kifejezik, amit gondolnak.
- Együttműködnek a különféle feladatok, egymásért vállalt szolgálatok megoldásában.
Az iménti céloknak egy lehetséges logikai sorrendje pedig:

1. Megismerik egymás alapvető tulajdonságait.
2. Felismerik egymás másságát.
3. Megismerik, Jézus hogyan viszonyult az emberekhez.
4. Képesek figyelmesen meghallgatni egymást.
5. Elfogadják egymás másságát.
6. Megismerik, hogyan élt az első keresztény közösség.
7. Megismerik, hogyan élnek a mai keresztény közösségek a környezetükben.
8. Szabadon kifejezik, amit gondolnak.
9. Figyelmesek a csoport többi tagjának problémáira.
10. Készségesek a „gyengék” segítésére.
11. Együttműködnek a különféle feladatok, egymásért vállalt szolgálatok megoldásában.
218 I.m., 74. o. alapján

110
2.2.3. A célok helyes és helytelen megfogalmazása
A célok megfogalmazása világos, egyértelmű, érthető kell, hogy legyen. A helyesen

megfogalmazott célban a leírtak megfigyelhető, ellenőrizhető magatartásokra, képességekre
utalnak. Csak így válik lehetővé az adott szakasz befutása után annak kiértékelése, hogy a cél
teljesen megvalósult-e, vagy csak részlegesen, esetleg egyáltalán nem. A közvetlen célok
megfogalmazásánál fontos továbbá az is, hogy egyetlen cél leírásánál csak egyetlen
képességet jelöljünk meg, ne többet.
A helytelen megfogalmazásra vonatkozóan a következőket lehet megemlíteni:
a cél nem:
- az, amit a katekéta akar csinálni, hanem ami változás a résztvevőkben megtörténik. Pl. helytelen
megfogalmazás: „élő csoportot létrehozni”; helyes megfogalmazás: „a csoport tagjai szívesen vannak és
dolgoznak együtt”.
- az, amit a katekézisen résztvevőknek csinálniuk kell, hanem ennek a tevékenységnek az eredménye. Pl.
helytelen megfogalmazás: „a résztvevők megtanulnak együtt dolgozni”; helyes megfogalmazás: „a
résztvevők szabadon együttműködnek a feladatok megoldásában”.
- a megtanulandó témák jegyzéke, hanem a tanulási folyamat gyümölcse. Pl. helytelen megfogalmazás: „az
első keresztény közösség életstílusa”; helyes megfogalmazás: „a résztvevők élik az első keresztény közösség
életformáját”.
A helyesen megfogalmazott célok a katekéta figyelmét elsősorban nem saját tevékenységére irányítják,
hanem annak eredményére, megkönnyítve a kiértékelést.219
2.3. A dokumentált tartalmi részek kiválasztása
A katekézis forrásai egyrészt dokumentált, írott formában hozzáférhetőek. Ezek

ismereteket közölnek az Isten-ember kapcsolat részleteiről, ezeknek köszönhetően pedig egy
meghívást a hitbeli növekedésre. Az ismeretek elsajátítása nem öncélú tevékenység, hanem a
hit növekedésének megfelelően a kitűzött kateketikai célok elérését szolgálja. Evvel
összhangban kell a katekézis dokumentált tartalmi részeit is kiválogatni a lehetséges források
közül, hogy azok leginkább megfeleljenek a kitűzött céloknak.
A dokumentált részek kiválasztására vonatkozóan a következő kritériumokat sorolhatjuk
fel a katekézis forrásainál említettek mellett:
- A legfontosabb kritérium tehát a célok szolgálata: olyan témákat, szövegeket,
szemelvényeket, anyagokat vegyünk a katekézis-foglalkozások során, amelyek segítik a
résztvevőket a közvetlen, köztes és a távlati célok elérésében.
- Feltétlenül figyelembe kell venni a rendelkezésre álló időt: hány alkalmat tudunk egy
adott témára fordítani, hogy elsajátítsuk, bensővé tegyük annak lényegét, és hogy
maradjon kellő idő az egyéb fontos kérdésekre is? Értelemszerűen más és más lesz a
tárgyalás mélysége egy olyan csoportban, amelyik előreláthatóan két-három évet még
együtt lesz, mint egy olyanban, amelyik egy év után biztosan megszűnik.
- Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az adott korosztályú csoport milyen képességekkel
rendelkezik. Túl nehéz, bonyolult témát nem érdemes kiválasztani, ahogy nagyon
egyszerűeket sem.
- Szükséges, hogy a kiválasztott dokumentált tartalmi részek aktuális kérdésekre
vonatkozzanak, amelyek foglalkoztatják az adott csoport tagjait. Az, hogy egy tárgyalt
kérdés érdekes, fontos, kifejezetten jelentős az adott személyek számára, megoldja a
219 Vö. I.m., 63-64. o.

111
sokszor problémás motiváció kérdését is. Bizonyos kérdések középpontba kerülése

javarészt az életkori sajátosságoktól függ, ezért evvel a kérdéssel az életkorok szerinti
katekézis-módszertan foglakozik.220
2.4. Élmények/tapasztalatok kiválasztása
Isten kinyilatkoztatása önmagáról, közösségről, egyházról, emberről stb. tapasztalatokon

vagy – másként élményeken – keresztül is eljut (sőt, bizonyos esetekben csak így igazán
hatékonyan) az emberhez.
Az élményt az ember egész személyiségével átéli: megmozgatja értelmét, érzéseit,
akaratát. Minden átélt valóság azonban akkor érheti el nevelő, személyiségformáló hatását,
akkor tud az ember rajta keresztül Isten üzenetével, meghívásával találkozni, ha reflektál az
átéltekre (azaz visszatekint, mivel találkozott az eseményben?, mi volt új, más a korábbi
elképzeléseihez, tapasztalataihoz képest?, hogyan érintette őt személyesen? Mire hívja,
indítja? stb. ), illetve ki is fejezi felismeréseit. Fontos, hogy ezekre a mozzanatokra is
fordítsunk kellő időt a katekézis szervezése során!
Az élmények jelentősége a kateketikai programozás szempontjából többrétű:221
1. megteremthetik a személyes tapasztalatban gyökerező hiteles alapot ahhoz, hogy a
kinyilatkoztatás egyik-másik dokumentált (tételes) igazságával az ember élő módon,
motiváltan találkozzon. Ez az előzetes tapasztalat érthetővé teszi, továbbá
megerősítheti benne a tanítás igaz, életkiteljesítő voltát. Pl. egy hiteles közösségi és
egyháztapasztalat teremti meg az alapját annak, hogy a katekézis résztvevője
kifejezetten tanuljon is a keresztény közösség- és egyházképről (ne pedig elképzelnie
kelljen, miben áll).
2. rajtuk keresztül olyan értékekkel találkozhat a résztvevő, olyan igazságok
felismerésére juthat, amelyek – éppen abból adódóan, hogy személyes élményen
keresztül jutnak el – mélyen személyiségébe gyökereznek, meggyőződésévé válnak, és
amely igazságok mibenlétéről („ízéről”) a kinyilatkoztatás dokumentált forrásai nem
tudnak ugyanolyan képet adni. Pl. egészen más, ha a zsoltárszerző szavait olvassuk a
szemlélődő imádság felemelő voltáról, mintha magunk éljük át annak mélységeit.
3. lehetőséget adnak továbbá a dokumentumokon vagy más élményeken keresztül
felismert igazságok életté váltására. Pl. a karizmák, személyes talentumok felismerése
azt a célt szolgálja, hogy az ember kamatoztassa képességeit mások javára. Ez
kézenfekvő módon pl. a közösségben végzett szolgálatokon (tapasztalatokon)
keresztül történhet (karitatív, liturgikus stb. szolgálatok).
2.4.1. Az élmények/tapasztalatok csoportosítása
Az élmények, tapasztalatok sokfélék lehetnek. A következő táblázatban ezeknek egy

lehetséges, a négy egyházi alapfunkciót tükröző felosztását találjuk meg.222 Természetesen
egyik-másik élmény másik csoportba is sorolható lenne annak mintájára, ahogyan a négy
egyházi alapfunkció is áthatja, átfedi egymást.
220 Vö. ÁKD 34; CT 55

221 Vö. KÁD 152, 153, 158
222 Vö. RUTA G., I.m., 66-67. o.; MORANTE G., Elementi di metodologia catechetica, UPS – Istituto di Catechetica, Roma [kézirat], 1998,
48-84. o.; SORAVITO L., La programmazione nella catechesi, 89-98. o.

112
Élménycsoport elnevezése Példák
Didaktikai élmények, melyek interjú, beszélgetés hívő, tanúságtevő emberekkel; beszélgetés, vita, kritika egy
kifejezetten a kinyilatkoztatással adott témáról; személyes tanúságtétel; közösségi szentírástanulmányozás és –
történő szóbeli találkozást és annak imádság; a katekézis egyéb, dokumentált forrásainak csoportos feldolgozása;
kifejezését (szóbeli tanúságtétel) találkozás nehéz helyzetben élő emberekkel, szenvedőkkel stb.
segítik elő.
Játékos/ünnepi élmények. Szerepük csoport-ünnepek (születésnap, névnap stb.); más csoportokkal együtt ünnepelt
az öröm, az együttlét kifejezése, alkalmak; kirándulások, táborok; a hit szempontjából nevezetes helyek
megélése; önmagunk, az meglátogatása; egyéni és csoportos játékok; csoportos kommunikációs gyakorlatok
együttműködés, a szolidaritás, a (bizalomerősítés, ismerkedés, feszültséglevezetés stb.); önismereti gyakorlatok stb.
bizalom, a kölcsönös megértés stb.
megtapasztalása, és életté váltása.
Imádsággal, liturgiával kapcsolatos részvétel szentmisén; szerepvállalás liturgikus cselekményekben; természetben

élmények. Megengedik, hogy a eltöltött idő; lelkigyakorlat; bűnbánat szentségéhez járulás; szentáldozás; dicsérő,
kifejezett imádságon keresztül átéljük, hálaadó, valamint kérő imák és énekek; gesztusokkal kifejezett imádság; kis
elmélyítsük és kifejezzük hívő liturgikus ünneplés a katekézis-foglalkozáson belül; csend; meditáció; spontán ima
voltunkat; hogy közösen stb.
megünnepeljük a megismert örömhírt.
Élmények, amelyekben a személyes segítségnyújtás, gyűjtés a rászorulók részére; betegek, idősek, magányosok
elköteleződés fejeződik ki. Bennük látogatása; személyesen készített tárgyak értékesítése a rászorulók javára;
az egyházi vagy társadalmi közegben szerepvállalás a liturgia megszervezésében és lebonyolításában; bűnbánati
felvállalt szolgálatot éljük meg. liturgián történő részvétel; missziós feladatok felvállalása; részvétel rendszeres
lelkivezetésen; részvétel teológiai, szentírás-olvasási, pasztorális munkatársképző
stb. kurzusokon; hulladékgyűjtés és értékesítés; szerepvállalás a kisebbek
programjainak szervezésében, lebonyolításában; aktív alkalmi vagy rendszeres
szerepvállalás a saját csoportban; egy közösen vállalt szolgálat megszervezése
stb.
2.4.2. Az élmények kiválasztásának kritériumai
Az egyéni kreativitást, leleményességet kamatoztatva eldönthetjük, hogy melyek azok a

tapasztalatok, amelyek leginkább segítenek a célok elérésében.
A konkrét választást a következő kritériumok figyelembevételével tehetjük
eredményesebbé:
- Az élmény mindig a kitűzött célok szolgálatában álljon!
- A résztvevők helyzetének, szellemi, lelki állapotának megfelelően válasszunk! Ez
egyrészt azt jelenti, hogy a választott tevékenységet maguk a résztvevők is tartsák
fontosnak, legyenek kellően érettek és motiváltak rá. Másrészt olyan tevékenységeket
válasszunk, amelyek nem eredményeznek túl erős, esetleg nehezen elviselhető
élményeket. Harmadrészt pedig ne essünk túlzásba ezek alkalmazásával oly módon, hogy
néhány tevékenységhez fűződő tapasztalat után a résztvevők már csak magát az élményt
keressék, nem pedig annak lényegét, amire a tapasztalatot követő reflexió során jutnának.
A tevékenységek nem öncélúak, hanem valamilyen rajtuk túlmutató célt szolgálnak.
- A rendelkezésre álló idő figyelembevételével válasszuk mind az átfogó, mind a specifikus
tevékenységeket!
113
2.5. A köztes célhoz vezető elemek összerendezése
A célok meghatározásánál áttekintettük, hogy a köztes célokhoz tartozó közvetlen célok is

sajátos logikai sorrendbe rendezhetők. Ez a sorrend lesz az, amely a köztes cél elérését
szolgáló időszak konkrét megszervezésének a viszonyítási pontja lesz. Ugyanis a közvetlen
célok alapján választjuk ki a tartalmi részeket, valamint az átfogó és specifikus
tevékenységeket. Ha ezeket összegyűjtöttük, a következő lépés mindezeknek az áttekinthető
összerendezésében áll.
Célszerű meghatározni a köztes célok megvalósítási idejét („Mennyi időt szánunk rájuk
hozzávetőlegesen, innen – a folyamat elejéről – tekintve?”). Ezt követően eldöntjük, hogy a
közvetlen célokkal összefüggő katekézis-foglalkozások és az egyéb tapasztalatok, élmények
milyen sorrendben kövessék egymást, hogy logikusan egymásra épüljenek a köztes cél
megvalósítása érdekében.
A köztes célhoz tartozó elemek összerendezésére nézzünk egy példát a koraserdülők
katekézisére vonatkozóan:223
példa
Távlati cél: a koraserdülőkben kialakul az egyházhoz tartozás tudata, amely a keresztény közösségen belüli tevékeny
szerepvállalásban fejeződik ki.
1. köztes cél: egymás kölcsönös megismerése, elfogadása, baráti szálak kialakítása.
Közvetlen célok sorrendben Élmények/tapasztalatok Dokumentumok
Megismeri mások alapvető - Interaktív játék (“Személyi igazolvány”);

tulajdonságait.
Felfedezi másoknak az övétől eltérő - Interaktív játék (“Játék a nevekkel”); Tanúim lesztek, Don Bosco
igényeit. - Közös szövegolvasás és reflexió; Kiadó, Budapest, [é.n.], 10. o.
Értékeli mások tulajdonságait. - Beszélgetés kettesével, hármasával megadott
szempontok alapján, a végén csoportos megbeszélés,
értékelés, összegzés;
Megkülönbözteti a barátságot - Problémamegoldás és reflexió (Híd vagy fal? diafilm - Híd vagy fal? diafilm;
előmozdító magatartásformákat az megtekintése) - A tízparancsolat, mint a
azt akadályozóktól. - a barátság “Tízparancsolatának” megfogalmazása; szövetség szabálya
- a bibliai Tízparancsolat közös olvasása és elemzése;
Baráti, testvéri kapcsolatokat alakít - közös játékdélután; Jn 15, 1-17 (Jézus az igazi
ki a csoporton belül. - Az együttlét megünneplése közösségi imádsággal; szőlőtő)
Újragondolja Istenhez való - Egyéni és csoportos reflexió az “Ígéretek Istene” témáról Tanúim lesztek, Don Bosco
viszonyát, Aki barátságát ajánlja fel (“Híd vagy fal vagyok az Isten és a társak között?”); Kiadó, Budapest, [é.n.], 11-16.
az embernek. - közös szövegolvasás és reflexió; o.
Megünnepli eddig a csoportban - Igeliturgia, amelyben megkapják a Szentírást mint az Tanúim lesztek, Don Bosco
megtett hitbeli utat. Isten és az ember közötti szövetség történetét. Kiadó, Budapest, [é.n.], 25-26.
o. alkalmazása
Egy egyéves – szeptembertől júniusig terjedő – időszakra szóló katekézis-folyamat köztes céljainak
megvalósítási idejét meghatározhatjuk az egyházi év kitüntetett szakaszait követve is. Ennek alapján
kézenfekvő a következő ötös felosztás: 1) szeptembertől advent kezdetéig; 2) adventi és karácsonyi időszak;
3) epifániától nagyböjt kezdetéig; 4) nagyböjt ideje; 5) húsvéttól pünkösdig terjedő időszak. Ezek az
időszakok megfelelhetnek egy-egy köztes cél megvalósítási idejének. Ez a felosztás azonban csak egy
lehetőség, amihez nem kell föltétlenül ragaszkodni (már csak amiatt sem, mert adódhat úgy, hogy a köztes
célok száma több vagy kevesebb mint öt).
223 RUTA G., I.m., 94-97. o. alapján.

114
2.6. A katekézis-foglalkozás megtervezése
A köztes cél elemeinek összerendezése, sorrendbe állítása után az egyes programok,

valamint katekézis-foglalkozások részletes megtervezése következik. A figyelmet a következő
oldalakon azoknak a katekézis-foglalkozásoknak a megszervezésére irányítjuk, ahol az
Istennel történő találkozás elsősorban a kinyilatkoztatás dokumentált forrásain keresztül
történik. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az itt feltüntetett foglalkozás-modelleknek
megfelelően felépített foglalkozásokon ne lehetne helye pl. a didaktikai élményeknél említett
tanúságtétel különböző formáinak, amelyek szintén a kinyilatkoztatás megértését és bensővé
tételét szolgálhatják. Továbbá az, hogy a figyelem itt az Isten szavával történő hívő
találkozáson van, nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség ezeken a foglalkozásokon is
közösséget erősítő, imádságos, vagy a keresztény elköteleződést segítő pillanatokra, vagyis a
koinonia, liturgia, diakonia – apró részleteiben való – megélésének idejére. Maga a szó szoros
értelmében vett és jól felépített katekézis-foglalkozás is magában foglalja a másik három
egyházi alapfunkció megélésének alkalmait, amikor is – ahogyan az egyes foglalkozás-
modellek lépéseinél látni fogjuk – pl. a résztvevők kölcsönös tapasztalatcseréje erősíti a
közösséget, a foglalkozás végi elcsendesedés teret ad az imádságnak és a témával kapcsolatos
elköteleződés megfogalmazásának és mindeközben a résztvevők Isten szavának fürkészésével
hitben gazdagítják egymást, vagyis a martyria feladatkörét élik egymás között.
Az egyéb, nagyobb lélegzetű programok, tevékenységek (úgymint pl. kirándulás, játékest, ünnepi
összejövetel stb.) részleteinek megtervezésére nem térek ki. Nem szólok azoknak az alkalmaknak a
megszervezéséről sem, amelyekben – mint az iménti táblázatos példában jelzett néhány alkalmon –
elsősorban a közösségépítés (ismerkedés, bizalom kialakítása, mélyítése stb.) történik, és azokról sem ejtek
szót, amelyek kimondottan első evangelizációs célokat, vagyis az első, komoly hitbeli döntés megszületését
célozzák. Mindezek áttekintése más fórumra tartozik.
A katekézis-foglalkozás egy személyes, ugyanakkor közösségben történő találkozás
Istennel. Jelentőségük miatt a foglalkozásokat sosem célszerű a rögtönzésre, a pillanatnyi
ötletekre hagyni: komoly, megfontolt és átgondolt előkészületet igényelnek. A foglalkozások
előkészítését egy korábbi és egy közvetlenül az összejövetel előtti mozzanatra oszthatjuk.
2.6.1. Távolabbi előkészület
Egy konkrét katekézis-foglalkozás célja lehet egyetlen közvetlen cél, de az is lehetséges,

hogy több foglalkozás együttese vezet el egy közvetlen cél eléréséhez. Értelemszerűen ennek
megfelelően alakul a konkrét foglalkozások arculata is.
Egy katekézis-foglalkozás részletes megtervezése során a következő kérdésekre adott
válaszokat célszerű tisztán látni a korábbiakban tisztázott szempontok (cél, tartalmi rész,
technikák, tevékenységek) mellett:
- Milyen kommunikációs jellege lesz a foglalkozásnak? Annak eldöntéséről, illetve
tudatosításáról van szó, hogy kommunikációs szempontból milyen szerep jut az egyes
résztvevőknek a foglalkozáson?
- Milyen logikai menetet követünk a foglalkozás során? Vagyis tisztázzuk: melyek
lesznek a foglalkozás egymást követő lépései? Evvel, valamint az előző kérdéssel is a
következő oldalakon foglalkozunk.
- Milyen kritériumok alapján fogom kiértékelni a katekézis-foglalkozás
eredményességét? Az összejövetel megtervezése során a katekétának fel kell tennie a
kérdést, hogy melyek azok a szempontok, amelyek alapján egyértelműen
megállapíthatja, hogy a foglalkozás elérte célját vagy sem. (Például a foglalkozás
115
végén a spontán imádságra hagyott idő lényeges információkat nyújthat az átadott

örömhírnek a résztvevőkben kifejtett hatásáról, más esetben pedig a néhány mondatban
kifejezett, a résztvevők által elvégzett személyes reflexió nyújthat biztos támpontokat
az összejövetel eredményességének kiértékelésében. Lényeges, hogy a katekéta
tudatosan tervezzen be a foglalkozás menetébe olyan mozzanatokat, amelyek az
eredményesség kiértékelését lehetővé teszik.)224
A távlati előkészület a katekéta részéről türelmet, időt és áldozatkészséget feltételez.
Lényeges, hogy képességei szerint végiggondolja a találkozó minden mozzanatát és annak
következményeit, hogy ne hagyjon benne semmit a véletlenre abból, ami előre átgondolható.
Célszerű a foglalkozást más katekétákkal együtt megterveznie, különösen akkor, ha még nincs
kellő gyakorlata.
Avégett, hogy az összejövetel ne megtanult ismeretek puszta oktatása legyen, hanem a
személyesen átélt örömhír közvetítése, szükséges, hogy maga a katekéta is átelmélkedje,
elmélyítse, átimádkozza mindazt, amit szeretne, hogy eljusson a résztvevőkhöz. (Gondosan
tanulmányozza a kiválasztott tartalmi részt – pl. szentírási rész esetén olvasson hozzá hiteles
szövegmagyarázatot –, mélyítse el üzenetét, vesse össze azt eddigi elképzeléseivel, hitével,
élettapasztalatával, törekedjen az új felismerések szerint élni stb.)
A katekétának érdemes számolnia az esetleges váratlan eseményekkel is, ezért célszerű
rugalmasan kezelnie a foglalkozás menetét: ne ragaszkodjon ahhoz mindenáron, hanem
nehézségek felmerülése esetén új utakon vezesse tovább a közös keresést.
Az egymást követő foglalkozások megtervezése során célravezető a változatosságra
törekedni: a soron következő összejövetelek ne legyenek teljesen ugyanolyanok, de zavaróan
másfélék se.
Az összejövetel során ajánlatos törekedni a keresztény üzenet szóban forgó részének
világos, lényegretörő és érthető bemutatására. Igyekezzünk egyszerűek és világosak lenni a
beszédmódban, a szemléltetésben, és ne zsúfoljuk tele a rendelkezésre álló időt kevésbé
fontos információkkal, gyakorlatokkal.225
Az előkészület során fontos, hogy a katekéta elevenítse fel küldetésének, szolgálatának
célját: tudatosítsa magában, hogy Jézus Krisztus örömhírét hivatott közvetíteni, közel hozni a
résztvevőkhöz.
2.6.1.1. A katekézis-foglalkozás kommunikációs jellege
A katekézis-foglalkozáson belüli kommunikáció irányát és jellegét tekintve alapvetően

három foglalkozás-típust különíthetünk el.226
- A „TANÍTÁS”-TÍPUSÚ FOGLALKOZÁSOKban általában egy szakértő (szakember, pap, katekéta
stb.) a témával kapcsolatban (szentírási szöveg, zsinati dokumentum stb.) előadást tart,
magyaráz, amelyet a résztvevők bekapcsolódása követ. Ebben ők kérdezhetnek, elmondhatják
tapasztalataikat az elhangzottakkal kapcsolatban, reflektálhatnak rá.
Ez a modell az informáló jellegű képzés sajátja. Itt a résztvevő személy a képzésnek
elsősorban tárgya. A vezető és a résztvevők közötti kapcsolat erőteljesen aszimmetrikus: az
egyirányú kommunikáció és a nagyon egyenlőtlen hatalmi viszony jellemzi. Ebben a

225 Vö. RUTA G., I.m., 75-76. o.
226 BIEMMI E., Accompagnare gli adulti nella fede, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1994., 71-77, 83-90. o.
116
modellben a katekéta elsősorban tanár/tanító, a tőle megkívánt kompetencia pedig az

ismeretanyag megfelelő birtoklásában és átadni tudásában áll. Szerepének nem része, hogy
utánajárjon, hogy hallgatósága hogyan, milyen mértékben váltja életre a hallottakat.
Ennek a típusnak nagy előnye, hogy előkészítése és megvalósítása nem igényel sok időt és
embert az egyéb foglalkozás-típusokhoz képest. Elegendő egy jól felkészült személy, továbbá
néhány alkalom egy téma alapos feldolgozásához. Ha jól átgondolt és felépített a tanítás, nem
merül ki az információ közlésében, hanem segíti a hallgatóságot a gondolkodás – mint
képesség – fejlődésében is.
Korlátai között a következőket lehet említeni: ez a modell elsősorban a tudás – mint
információ – mennyiségét növeli, ugyanakkor kevésbé képes módosítani az ember
szemléletét, magatartását. A tartalom és módszer kapcsolatának szempontjából egy másik
korlátja az általa tükrözött egyházmodellben és az ennek megfelelő kateketikai koncepcióban
áll. Ugyanis amennyiben az egyházi közösségekben ez a foglalkozás-típus válik
egyeduralkodóvá, annyiban olyan egyházképet, egyházon belüli „szereposztást” ültet el a
résztvevőkben, amely eredendően egyenlőtlen viszonyt tükröz: vannak, akik tanítanak, és
vannak, akiket tanítanak. Az egyházi közösség a katekézisben két részre szakad: a tanító
(aktív) részre, és a tanított (passzív, befogadó) részre. Ez a szemlélet pedig erősíti a
keresztény közösségi élet „fogyasztói”, „szolgáltató” szemléletét.
Ha a zsinati egyházképben gondolkodunk, és ennek szemléletébe és gyakorlatába
kívánunk bevezetni másokat, akkor nélkülözhetetlen, hogy a közösségi szemléletformálás
maga is közösségi legyen, mert máskülönben abba a kommunikációs hibába esünk, hogy az
általunk közölt tartalom (a közösségi egyházkép hangsúlyozása) nincs összhangban avval a
móddal, ahogyan ezt mások tudomására juttatjuk.
Mindezen korlátok ellenére olyan didaktikai típusról van szó, amelynek – a többi mellett,
megfelelő arányban alkalmazva – megvan a létjogosultsága a katekézisben, hiszen maga a hit
is hallásból ered227, és maga a tanítás, kifejtés, érvelés stb. mint módszer mindig is szerves
részét képezte és képezi a keresztény hagyománynak. Továbbá lehetőséget biztosít arra, hogy
áttekinthető, rendezett formában ismerkedjenek meg a résztvevők egy-egy témával.
8. ábra. A tanító típusú modell. A katekéta kitüntetett szerepet tölt be, a

kommunikáció javarészt egyirányú, a résztvevők közötti kapcsolat gyenge.
227 Vö. Róm 10, 17

117
- AZ „ANIMÁCIÓ”-TÍPUSÚ FOGLALKOZÁSok gyakorlati alkalmazásának célja elsősorban a

résztvevők közötti kapcsolatok mélyítése és a személyes tapasztalatok, meglátások
megosztása. Olyan módszerről van szó, amely a személyes részvételre helyezi a hangsúlyt.
Gyakorlati megvalósítása általában két lépésben történik: találkozás az adott információval (a
probléma felvetése és bemutatása, a szöveg elolvasása vagy filmrészlet megtekintése stb.),
majd ezt követően a résztvevők tapasztalatainak, meglátásainak és megoldási javaslatainak
megosztása. Ez a modell nem elsősorban a dokumentált tartalomra helyezi a hangsúlyt,
hanem a résztvevők tapasztalatára, a bennük rejlő értékek, szemlélet, erőforrások
megosztására. Ebben az értelemben ez a nevelési modell olyan tudás felszínre-hozatalát
célozza meg, amely már létezik a résztvevőkben.
Ennél a modellnél az előzővel szemben a fő munkaforma a csoportmunka. Mivel a tudás
ott van a résztvevőkben, a nevelő/vezető szerepének középpontjában ennek a tudásnak a
közlése, megosztása, közreadása áll. Itt tehát a vezető/katekéta az animátor szerepét tölti be,
akinek a kompetenciája a csoportdinamikai folyamatok irányításában, megfelelő irányba
történő terelésében áll. Szerepének betöltése során nem elsődlegesen arra figyel, hogy a
résztvevők – tartalmi szempontból – mit mondanak, sem arra, hogy életvitelükben,
szemléletmódjukban hogyan haladnak előre, hanem inkább arra, hogy mindenki megossza a
többiekkel, ami benne van.
Ennek a didaktikai típusnak előnye, hogy mindenki aktív részvételét biztosítja.
Előmozdítja a tagok kölcsönös ismeretségét, serkenti a reflexiót, a többiek eltérő
meglátásainak megismerése révén arra készteti a résztvevőt, hogy saját elképzeléseit vizsgálja
felül, érzékennyé tesz a közösségi problémák iránt, segíti a közösségi lelkület és a valahova
tartozás élményének és tudatának kialakulását.
A modell korlátai között említhető a résztvevőktől független tartalom, tudás háttérbe
szorulása. Ez könnyen a közös együttlét, tapasztalatcsere puszta apropójává válhat. Továbbá
azt a veszélyt is magában rejti, hogy a folyamatban résztvevők a csoporton belül történő
dinamizmusok hatására alkalmazkodó személyekké válnak, akik azonban a csoportba tőlük
független, objektív forrásból érkező elmélyített, átgondolt ismeretek, szempontok hiányában
nem válnak – a szónak eredeti, pozitív értelemében vett – önmagukkal és másokkal szemben
is kritikus, megújulni, alakulni képes személyekké. Kizárólagossága esetében az adott csoport
egy bizonyos idő után „kimerülhet”: a tagok nem tudnak egymásnak önmagukból igazán újat
mondani.
Amennyiben ez a típus, mint módszer egyeduralkodóvá válik, könnyen vezethet olyan
katekézishez, amelyben az objektív tartalom, és annak személyiség- és közösségalakító ereje
– a kinyilatkoztatott igazságok elmélyítésének és bensővé tételének hiányában – háttérbe
szorul vagy egyenesen elvész, továbbá egy eltúlzott értelemben vett demokratikus
egyházmodellt ültet el a résztvevők szemléletébe.
Mindezekkel együtt el kell mondani, hogy szükség van a katekézisben ennek a
foglalkozás-típusnak az alkalmazására is. Ugyanis minden hívő személyes hittapasztalata
révén magában hordozza a megélt hit igazságait. Továbbá a hit fejlődése szempontjából
alapvető, hogy az ember kimondja hitét. A reflektált és kifejezett hit(tapasztalat) válik mélyen
az ember sajátjává, és lesz képes a személyiséget formálni.
A katekumenátus folyamatának első szakaszában (prekatekumenátus) ennek a
módszernek különösen nagy jelentősége van.
118
9. ábra: Az animációs típusú modell. A tagok közötti kommunikáció intenzív,

mindenkire kiterjedt. A katekéta szerepe is ezt mozdítja elő, tanítói szerepe
erőteljesen háttérbe szorul. (Mondhatni, majdhogynem „egy a csoporttagok közül”.)
- AZ „ELSAJÁTÍTÁS”-TÍPUSÚ FOGLALKOZÁSok bizonyos mértékben ötvözik az előző kettő

pozitív vonásait, és kiküszöbölik azok hiányosságait, és a belőlük fakadó torzulásokat.
A következő pontban előkerülő foglalkozás-elemek, valamint az ott szereplő
folyamatábra, továbbá az azt követően felsorolt foglalkozás-modellek mindegyike erre a
foglalkozás-típusra vonatkozik.
Ez a típus kommunikációs jellegénél fogva (a katekéta irányítja egyrészt a csoporttagok
közötti információcserét, ugyanakkor a kinyilatkoztatás mélyebb, objektív megismerését is a
személyes tanúságtétel mellett) kiegyensúlyozott, a résztvevők aktív szerepére építő, a tágabb
egyházi közösséggel való hitbeli/tanításbeli közösséget elősegítő egyházképet és
egyháztapasztalatot gyökereztet meg a résztvevőkben.
10. ábra. Az elsajátító típusú modell egyesíti az előző két modell előnyeit. A
kölcsönös kommunikáció itt is intenzív, ugyanakkor a kinyilatkoztatással történő
találkozás is hitelesebb az előző modellhez képes. Ennek megfelelően a katekéta
szerepe is kiemelkedőbb.
Az iménti gondolatok arra hívják fel a figyelmet, hogy a választott foglalkozás-típussal

járó kommunikációs folyamat jellege alátámaszthatja a tartalmat, vagy avval nem
összhangban lévő szemléletet is elültethet a résztvevőkben. Említettem, hogy a módszer mint
kommunikációs folyamat, sajátos egyházképet tükröz. Ha tehát a különféle korosztályok
tagjait a zsinati egyházképnek megfelelően szeretnénk formálni, akkor ennek megfelelő
módszereket célszerű túlsúlyban választanunk.
2.6.1.2. A katekézis-foglalkozás elemei
A katekézis-foglalkozásoknak nincsen egyetemesen, mindenkor és mindenkire érvényes,

általánosan megszabott, kötött formája. Az egyes összejövetelek felépítése emiatt nagyon
119
változatos lehet. Mégis létezik néhány elem, mozzanat, amelyek – ha alkalmanként eltérő
hangsúllyal is, de – jelen vannak a foglalkozás eredményessége érdekében. Ezek azok,
amelyek együttese megteremti a keresztény vallási tapasztalat kialakulásának lehetőségét.
Ezek a fő elemek képezhetik egyetlen foglalkozás mozzanatait is, ugyanakkor – nagyobb
lélegzetű közvetlen célok, és ezeknek megfelelő témák esetében – arra is szükség lehet, hogy
az egyes elemek különálló foglalkozásokat töltsenek ki. Ezek az elemek a következők:
1. A személyes hit, szemlélet, látásmód, tapasztalatok tudatosítása, elemzése. Ahhoz,
hogy a kinyilatkoztatás az ember személyes hitét gazdagítsa, szükséges, hogy a
résztvevők tudatosítsák, megfogalmazzák önmaguk – és lehetőség szerint a többiek
– számára is, hogy az adott kérdéssel kapcsolatban milyen hitet, meggyőződést
képviselnek, hogyan élik meg a szóban forgó problémát.
2. A keresztény üzenet megismerése, elmélyítése és bensővé tétele. A kinyilatkoztatás
szóban forgó üzenetében rejlő hittapasztalattal történő találkozásról van szó: milyen
Istenhez való viszony (és Istennek milyen emberhez való viszonya) rejlik annak
mélyén? Ez a mozzanat tehát a kinyilatkoztatás adott részének az egyház által
értelmezett üzenetének megismerését, a mélyén rejlő hittapasztalat felfedezését,
megértését jelenti.
3. A megszólítottság kifejezése. A megértett és bensővé tett üzenet új fénybe állítja az
ember kapcsolatát Istennel, embertársaival és önmagával. Az első két elemnek
köszönhetően világossá válhat a katekézis résztvevője számára: melyek eddigi
szemléletemben az egyház hitével megegyező vonások, és melyek azok a pontok,
ahol fejlődésre, változásra, növekedésre vagyok meghívva, hogy életem,
gondolkodásom krisztusibb lehessen? Ez a mozzanat lehetővé teszi, hogy az ember
megválaszolja: „Milyen új látásmód szerint szeretnék ezek után élni?”; „Mit fogok
eztán tenni?”, „Mit fogok másképp csinálni?”, stb.228
A következő egyszerű ábra szemlélteti ezeknek az elemeknek a kapcsolatát.
228 MORANTE G., I.m., 41. o.

120
A kinyilatkoztatás
adott elemének
megismerése
Személyes hit A kinyilatkoztatás-

kifejezése ban rejlő
(Hogyan hittapasztalat
gondolom, élem, felfedezése
hiszem…?)
A fejlődés
irányának
kifejezése
(Mire hívsz,
Istenem?)
Ezen elemek együttese egy azonosulási folyamatot segít elő: a katekézis résztvevője a
kinyilatkoztatással találkozva „hozzáigazítja” hitét az egyház hitéhez, így halad előre Krisztus
követésében.
Ennek a folyamatnak gyakorlati megvalósítása során néhány tipikusnak mondható hibát is elkövethetünk.
1. A katekézis kimerül a kinyilatkoztatás kifejezési formáinak közvetítésében. Ebben az esetben a
katekézisben egyszerűen a hittételek, hagyományok, rítusok, erkölcsi normák puszta ismertetése
történik anélkül, hogy azok gyökerére, a mélyükön lévő hívő tapasztalatra fény derülne. Itt az ismeretek
„megtanulandó” tényekké silányulnak, amelyeket az ember nem épít be saját hitébe és világába.
2. A katekézis az élet problémái megtárgyalásának fóruma lesz. Ebben az esetben a katekézisben a
résztvevőket foglalkoztató egzisztenciális problémák kerülnek elő, de anélkül, hogy eljutnának a
mélyüknél lévő, vallásos dimenziót érintő kérdésekhez, és anélkül, hogy összevetnék őket a
kereszténység alapvető hittapasztalatával, és a létkérdésekre adott hívő válaszokkal. Az efféle
tevékenység nem nevezhető katekézisnek.
3. A katekézis a kinyilatkoztatás kifejezési formáinak „alkalmazása” lesz. Ennél a kommunikációs módnál
a katekézisben a hitvallások, rítusok, szimbólumok, erkölcsi normák stb. ismertetése történik úgy, hogy
azokat valamilyen – felszínes – kapcsolatba hozzák az élettel, kihangsúlyozva azok gyakorlati
alkalmazását, mindezt a mögöttük húzódó hittapasztalat megismerése és elmélyítése nélkül. Ebben a
felfogásban az élet a keresztény üzenet alkalmazási területévé válik, az élet és a hit közötti mély
kapcsolat megvilágítása nélkül (pl. a kinyilatkoztatás „recepteket” ad a jó magaviselethez).229
2.6.1.3. A foglalkozás menete, a különböző „módszerek”
Annak a kiválasztása, hogy a ráhangolódást követően konkrétan melyik elemmel

kezdődjön a foglalkozás, és hogy azt követően hogyan folytatódjon, valamint hogy ezek
229 Vö. PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, 89. o.; ALBERICH E., La catehesi oggi, 112-118. o.
121
mindegyike mekkora hangsúllyal szerepeljen, egyrészt a feldolgozandó témától, másrészt

pedig a résztvevők fogékonyságától, állapotától és felkészültségétől függ.
Első megközelítésben azt mondhatjuk, hogy alapvetően kétféle logikát követhet a
foglalkozás, témafeldolgozás menete: 1. egzisztenciális út, amikor is tényekből,
élethelyzetből, a résztvevők hitéből, világából stb. indulunk ki, és ezután térünk rá arra, hogy
mit üzen mindezekkel kapcsolatban Isten a kinyilatkoztatáson keresztül, milyen új fénnyel
világítja meg ezeket; 2. kérügmatikus út, amely a fordított irányt jelenti, azaz a
kinyilatkoztatás adott részletének elemzéséből, értelméből kiindulva jutunk el a résztvevők
hitéhez, világához, konkrét életéhez. Mindkettőnek megvan a létjogosultsága, előnyei,
hátrányai. Hogy melyiket alkalmazzuk, az a katekézis jellegétől és a résztvevők
elkötelezettségétől, fogékonyságától, hitének mélységétől is függ.230 (Az alkalmazásra
vonatkozó javaslatokat az egyes foglalkozás-típusok leírásánál közlöm.)
Amikor a katekézis-foglalkozás „módszeréről” beszélünk, akkor az összejövetel lépéseinek
logikusan egymásra épülő folyamatáról van szó. A módszer fogalmának ebben az értelmében
is többféle módszert különböztethetünk meg. Itt mindössze néhányat közlök a gyakoribbak és
jól beváltak közül. Ezek alapján és ezeknek mintájára a katekéta – saját kreativitását
kamatoztatva – maga állíthatja össze a konkrét foglalkozás pontos menetét, vagyis azt a
„módszert”, amelyet legmegfelelőbbnek tart a kitűzött célok elérésére az adott csoporttal. A
konkrétabb didaktikai vonatkozásokra, úgymint pl. időgazdálkodás, szemléltetés stb. itt nem
térek ki, ezek a korosztályi katekézis módszertani kérdéseinél kerülnek elő.
Az itt szereplő foglakozások mindegyike a kicsivel föntebb jelzett „elsajátítás”-típusú
foglalkozások egy-egy megvalósulási formája.
A föntebb említett három elem (személyes hit, tapasztalatok kifejezése a témával
kapcsolatban; a kinyilatkoztatás megismerése és a benne történő elmélyedés; az új
felismerések, az isteni hívás kifejezése) tehát többféleképpen követheti egymást a
foglalkozáson belül. Bármilyen sorrendet is válasszunk, lényeges, hogy a foglalkozás elején
szánjunk időt a megérkezésre, lehiggadásra, összeszedettségre, a megfelelő légkör
megteremtésére.
Ebben a szakaszban, amelyet a megérkezés fázisának is szoktak nevezni, többféle
technikát – és ezek kombinációit – is alkalmazhatunk. Így pl.: csendgyakorlatok, relaxációs
gyakorlatok; képes meditáció; zsoltárimádság gyertyával, ikonnal; kötött ima elimádkozása; a
témával összefüggő ének közös eléneklése stb.
A következőkben sorra vesszük a különféle foglalkozás-modellek mint példák egymást
követő lépéseit.
• TAPASZTALATI MÓDSZER. A tapasztalati módszer az ember személyesen átélt
élettapasztalatainak, élményeinek az elemzéséből indul ki, hogy aztán ezeket összevesse a
kinyilatkoztatás üzenetével, és így a kinyilatkoztatás fényében megvilágítsa, értelmezze és
megtisztítsa az ember meglévő élet-, és az evvel összefüggő hittapasztalatát.
Ez a módszer különösen jelentős a mai korban, amikor a hit és az élet, a hit és a kultúra integrációjának
szükségességéről beszélünk.231 Ennek a módszernek a középpontjában a konkrét személy mindennapi élete
van annak örömeivel, problémáival és félelmeivel együtt, ezért kitüntetett módon alkalmas arra, hogy az
embert elvezesse oda, hogy a mindennapokban megélt alapvető tapasztalatait a hit fényében tudja megélni.
Ez különösen fontos egy olyan világban, ahol keresztényként élni egyáltalán nem természetes dolog. A
230 Vö. KÁD 150

231 Vö. EN 4, 20; RdC 52
122
jelenlegi szekularizált, pluralista társadalomban a hívő ember különösképpen hivatott tudatosan élni hitét, és
felfedezni a mindennapok eseményeiben Isten jelenlétét és változásra, megtérésre hívó szavát.
A tapasztalati módszer a következő lépések sorából épül fel:
0) Az összeszedettség elérése.
1) Az érdeklődés felkeltése (motiváció). A motiválás során felkeltjük a résztvevők érdeklődését a tárgyalandó téma, és
az evvel kapcsolatos tapasztalatok, személyes élmények iránt. Fontos, hogy a motiváció tárgya kapcsolatban
legyen az összejövetel témájával és célkitűzésével.
Ez történhet pl.
a) egy provokatív esemény (újságcikk, filmrészlet stb.) felidézésével;
b) személyes, kihívást jelentő tapasztalat bemutatásával;
c) a problémát feszegető irodalmi alkotás/dal(szöveg), imádság stb. elolvasásával, meghallgatásával
stb.
2) A tapasztalat, személyes élmény leírása. Ebben a lépésben minden egyes résztvevőnek lehetőséget biztosítunk
arra, hogy elbeszélje egy személyes élményét, amely kapcsolatban van az adott témával. Ennek érdekében a
katekéta azon van, hogy előmozdítsa mindenki részvételét, őszinte megnyilatkozását.
3) A tapasztalat elemzése. Ebben a lépésben a résztvevők reflektálnak az elmondott személyes tapasztalatokra, hogy
tudatosítsák a bennük átélt, sok esetben reflektálatlan elemeket. Igyekeznek megválaszolni a következő
kérdéseket: „Mit éltem át ebben az élményben?”, „Mit mondott nekem ez az élmény?”, „Milyen értékkel találkoztam
az élmény során?”, „Milyen félelmeket támasztott bennem?”, „Miért volt ez számomra jelentős?” stb.
4) A tapasztalat kiértékelése a kinyilatkoztatás fényében. Ennek a lépésnek kettős célja van. Egyrészt az, hogy
felfedezzük Isten hívását az átélt tapasztalattal kapcsolatban („Milyen változásra, megtérésre hív?” („Miben mond
többet vagy mást, esetleg ellenkezőt ahhoz képest, amit én megragadtam a személyes tapasztalatomban?”),
másrészt az, hogy felfedezzük Isten jelenlétét, működését életünkben („Mi az a saját tapasztalatomban,
hitélményemben, ami teljesen összhangban van Isten üzenetével, az egyház hitével?”).
Itt tehát elsőként egy kateketikai forrás alapján a csoport összegyűjti, hogy az adott kérdéssel kapcsolatban mi
az egyház hite és tanítása. Ezt követően ki-ki személyesen, majd a csoport tagjaival megosztva meglátásait
reflektál a hallottakra: kiértékeli – az előbb említett kérdéseknek megfelelően –, hogy mire hívja Isten üzenetével (pl.
új látásmód, bizonyos előítéletek felszámolása stb.), és hogy mennyiben éli már most ezt az örömhírt.
Ez történhet pl.
a) egyéni és/vagy kiscsoportos témafeldolgozással (kiadott szövegek, magyarázatok, témavázlatok
stb. segítségével), majd a fő üzenet közös megbeszélésével;
b) valaki kiselőadásával;
c) meghívott szakértő bevonásával stb.
5) Befejezés: imádság, elköteleződés. A kinyilatkoztatás fényében értelmezett és „átalakított új hittel” a résztvevők
válaszolnak Isten hívására. Ebben az utolsó lépésben ki-ki kifejezi új hozzáállását a megtárgyalt kérdéshez: háláját,
kéréseit, szándékát a változtatásra, esetleg egész konkrét dolgokat fogalmaz meg, amelyekben életre akarja váltani
a személyessé tett örömhírt. Ebben a záró szakaszban lehetőséget biztosíthatunk arra is, hogy a megismert és
bensővé tett igazságot a résztvevők „begyakorolják”. Erre a legkülönfélébb tevékenységekkel, technikákkal (pl.
pantomimjáték, szituációs gyakorlat stb.) adhatunk teret.
A megváltozott hit kifejezése történhet pl.
a) imádságban;
b) írásos „fogadalomtétel” elkészítésével;
c) Istennek vagy önmagamnak – Isten nevében – írt levél írásával stb.
Ha jobban megvizsgáljuk ennek a módszernek a menetét, akkor nyilvánvaló lesz, hogy benne a személyes
tapasztalatoknak, élményeknek nem pusztán motiváló szerepük van. Hiszen az első lépésben az átélt
tapasztalatokból indulunk ki, az utolsóban pedig – amikor a kinyilatkoztatás által átalakított „új hitünkkel”
nézünk Istenre, önmagunkra, a körülöttünk lévőkre, a jövőnkre – ismét visszatérünk a konkrét, személyes
élethez, a – már új szemmel tekintett – kezdeti tapasztalatokhoz. A tapasztalatból indulunk ki, és a
tapasztalathoz, a konkrét élethez térünk vissza, de már gazdagodva, az evangéliumtól átalakítva.
Mint minden módszer, értékei mellett ez is rendelkezik néhány korláttal. Milyen előnyei és veszélyei
lehetnek ennek a módszernek? A következő pozitívumokat sorolhatjuk fel: 1) Lehetővé teszi a találkozást a
személyesen átélt legalapvetőbb emberi problémák (személyes kibontakozás, közösség, szabadság, élet,
halál, bűn, szenvedés, szabadulás stb.) és a kinyilatkoztatás üzenete között. 2) Az ember egész
személyiségének átformálódását mozdítja elő, és nem csak a hitigazságok értelmi gyarapítását. 3) Elősegíti a
mindennapok tapasztalatainak újraolvasását a kinyilatkoztatás fényében, és ezen keresztül az egyre teljesebb
evangéliumi látásmód kialakulását.
123
Korlátai és veszélyei között az alábbiakat sorolhatjuk fel, amelyeket igyekeznünk kell elkerülni: 1)
Tévedés lenne azt állítani, hogy az emberi problémák megléte lenne a vallás és a hit alapvető forrása. Nem
az emberi élet problematikus létéből következik a vallásos hit, hanem az ember Istentől teremtett voltából
fakadó alapvető végtelenre nyitottságából. 2) A katekézis gyakorlata során előfordul, hogy a felidézett
emberi tapasztalatok és a kinyilatkoztatott igazságok között nem jön létre igazi találkozás. E jelenség mögött
gyakran az áll, hogy a tapasztalatok felidézése pusztán ürügy a tartalmi részek bemutatására, amely nem
vezet el a hit és az élet integrálásához, a kettő között szakadék húzódik. Így az élet csak eszköz lesz ahhoz,
hogy beszéljünk a hitről, mintha a kettő egymástól elválasztható lenne, holott ugyanazon valóság két
összefüggő eleméről van szó. 3) Kerülnünk kell, hogy a résztvevők önmagukat „megerőszakolva” idézzenek
fel és közöljenek a többiekkel személyes élményeket, mert ez legbensőbb valóságuk és szabadságuk
megsebzését jelentené. Ugyanígy nem érdemes olyan élményeket sem feszegetni, amelyeket a résztvevők –
vagy jelentős részük – még nem éltek át, mert ez könnyen zavarba hozhatja őket. Ez a két megállapítás a
katekétát arra kell, hogy ösztönözze, hogy gondosan válassza meg a felidézendő élményt a résztvevők
hitének, emberi tapasztalatainak figyelembe vételével. 4) Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy –
bár a mai korban ez a katekézis egy kitüntetett módszere – nem kizárólagos, és nem minden körülmény
között, minden téma feldolgozásához a legmegfelelőbb. 232
• BIBLIKUS MÓDSZEREK. A Szentírás használatának számos módja létezik az egyház
gyakorlatában. Itt mindössze egy lehetséges, gyakran használt lépés-sorozatot jelzek: a sokak
által javasolt „Három szakaszos módszert” – amely leginkább a serdülőkortól kezdődően
alkalmazható.
A „Három szakaszos módszer” lépései:
1) Az érdeklődés felkeltése (motiváció). A motiválás során felkeltjük a résztvevők érdeklődését a tárgyalandó téma
iránt. Fontos, hogy a motiváció tárgya kapcsolatban legyen az összejövetel témájával és célkitűzésével.
2) A kivetítés (projekció) szakasza. A megfelelő légkör és motiváció megteremtése után a résztvevők elolvassák a
kiválasztott szentírási részt. Ezt követően összegzik, hogy milyen érzéseket, kérdéseket, emlékeket, asszociációkat,
élményeket, képeket idézett fel bennük a szöveg, és hogy milyen mondanivalót olvasnak ki a szövegből.
(Konrétabban: Mi az [szó, kép, gondolat], ami nem világos? Mi az, ami megérint, megragad, amit szeretnék jobban
elmélyíteni? Milyen egyéb szentírási hely vagy Biblián kívüli történet, esemény, írás [akár régi, akár mai, esetleg a
saját életemben történt esemény] hozható párhuzamba a szöveggel? Milyen személyes tapasztalatok vannak az
adott témával kapcsolatban, ki-ki hogyan gondolkodik erről?)
Ezt követően célszerű egybevetni a csoport tagjainak meglátásait, tisztázni a hasonlóságokat és eltéréseket,
megfogalmazni közös kérdéseket.
Néhány technika, amely segíti ezt az első lépést, ötletet adhat a változatos feldolgozásra:
a) Párbeszéd a szöveggel: a résztvevők külön-külön „elbeszélgetnek” a szöveggel, és leírják
gondolataikat, ilyen jellegű kérdések alapján, mint pl.: „Nem tudok egyetérteni veled, mert…”; „Zavar
benned az, hogy…”; „Jól esik részedről az, hogy…”; „Túl optimistának tűnsz abban a tekintetben,
hogy…”; „Jobban egyet tudnék érteni veled, ha…” stb.;
b) vizualizáció: újságok képeiből montázst készítenek a résztvevők, amelyekkel kifejezik a szöveg
rájuk tett hatását;
c) mozdulatokkal kifejezni a szöveg személyre tett hatását, felszínre hozott élményeit;
d) metafora-meditáció: a szöveg kulcsgondolatait, fontosabb üzeneteit egy-egy szóképbe foglalni. Pl.
„Fiúnak lenni annyit jelent, mint…”; „Megbocsátani annyi, mint…” stb.
Evvel a résztvevők tudatosítják önmaguk számára, hogy mi mindent hordoznak magukban, amikor a szöveg igazi
mondanivalóját keresik. Ezt a „kivetítés” szakaszának hívjuk, mert az említett asszociációk, érzések felszínre
hozatalával ki-ki maga előtt látja azt a „szűrőt”, amelyen keresztül közeledik a szöveghez. Evvel párhuzamosan
létrejön annak a feltétele is, hogy mindenki érdeklődően tudja keresni a szöveg valódi üzenetét.
3) Elemző szakasz. A második lépésben a szövegnek a személyben kiváltott hatásairól a figyelem magára a szövegre
irányul, annak objektív üzenetére. Ez távolságvételt feltételez a résztvevők részéről, hogy a felidézett érzéseket,
kérdéseket stb. félretéve kizárólag a szövegre, annak mondanivalójára figyeljenek. Az elemzés szakaszának értel-
232Vö. MORANTE G., I.m., 30-33. o. MEDDI L., La catechesi illumina la vita, in „Via veritá e vita”, 40 (1991) 133, 24.; GEVAERT J., La
dimensione esperienziale della catechesi, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1984, 80.; Vö. MORANTE G., I.m., 34.
124
me abban keresendő, hogy a téma objektív elemzése egy biztos viszonyítási pontot jelent a személyes hit igazítá-
sára, módosítására.
Néhány lehetséges technika az elmélyítésre, amelyek egyedileg vagy kombinálva alkalmazhatók az
elemzés során:
a) a szöveg szerkezetének vizsgálata (a szöveg szerkezete rávilágít a gondolatmenetre is, és elvezet a
szöveg középpontjához. [Az alábbi tényezők változását érdemes nyomon követni: a szereplők
térbeli mozgása, a résztvevők lelkiállapota (a történet elején és végén), találkozások.];
b) Jézus másokkal való kapcsolatának vizsgálata (tanítványok, tömeg, farizeusok, az Atya);
c) a szinoptikus evangéliumok párhuzamos helyeivel történő összevetés;
d) a csoport tagjainak előkészítünk a szöveg elemzésével kapcsolatos vázlatot, cikkeket,
szemelvényeket, szócikkeket, kommentárokat stb., amelyek segítségével kiscsoportban elemzik a
szöveget;
e) előre megfogalmazunk, és papíron odaadunk a csoport tagjainak néhány jól átgondolt, a szöveg
üzenetére vonatkozó kérdést, amelyekre egyénileg vagy együtt keresik meg a választ stb.
Az elemzés szakaszának eredményeit is célszerű közösen megbeszélni, a lényeget együtt megragadni és
rögzíteni.
4) Az átvétel szakasza. Az utolsó lépés során a kivetítés szakaszában felszínre hozott és tudatosított tapasztalatok,
érzések, személyes hit összevetése, integrálása történik a szöveg üzenetével. A résztvevők tisztázzák, hogy „Mi az,
ami újdonság a szöveg elmélyítése után?”, „Milyen változást kíván tőlünk Isten a szövegen keresztül?”.233
Néhány technika erre vonatkozóan:
- Szóbeli (és írásbeli) kifejezés: pl.
a) levelet írunk egy számunkra kedves személynek magáról a bibliai történetről, a történet egyik
szereplőjéről és személyes véleményünkről, megszólítottságunkról;
b) csoportban vitafórumot rendezünk a szövegről (esetleg egy moderátor segítségét is igénybe véve),
amelynek a végén ki-ki levonja a személyes, hitbeli következtetéseit;
c) vezetett meditáció: ennek célja, hogy segítse az azonosulást a bibliai személyekkel, segítse
felfedezni a köztük és köztünk lévő közös vonásokat, újabb kérdéseket támasszon, támaszt
nyújtson, választ adjon, döntésre hívjon stb. (lényeges, hogy a meditáció alatt tartsunk többször
szünetet, ne siessünk, ismételjük a fontosabb bibliai kifejezéseket, szavakat), a végén lehetőséget
teremtünk a személyes megszólítottság kifejezésére;
d) párbeszéd a szöveg egyik szereplőjével: beszélgetünk pl. Zakeussal, kifejtve véleményünket a vele
történtekről és személyes elhatározásainkat; stb.
- Grafikus kifejezés: nem föltétlenül a történet realisztikus ábrázolásáról van szó, hanem inkább a
személyre tett hatásáról. Ezt kifejezhetjük pl.
a) rajzzal;
b) fotómontázs készítésével;
c) festéssel stb.
Fontos, hogy a képek elkészítése után mindenkinek legyen lehetősége kimondani, amit ki akart fejezni.
- Mozdulatokkal történő kifejezés: annak érdekében, hogy a történet egyes kulcsmozzanatait vagy magát
az egészet és a felismert meghívottságot szavak nélkül is kimondjuk. Ezt megtehetjük pl.
a) a történet színpadi feldolgozásával;
b) pantomim-játék segítségével;
c) a történet mai körülményekre történő alkalmazásával és eljátszásával stb.
Ennél a módszernél is – hasonlóan a tapasztalati módszerhez – az első lépés tulajdonképpen nem más,
mint a kérdéssel kapcsolatos személyes tapasztalat, hit, meggyőződés felszínre hozása, kimondása,
tudatosítása. Ez lesz az, amit a következő lépésben megismert igazsággal az ember összevet a harmadik
szakaszban. Ahhoz, hogy ez a „hitösszevetés” megtörténhessen, tudatosítani kell a személyes
meggyőződést, hogy annak hiteles és kevésbé hiteles elemeit az ember felismerhesse.
• LITURGIKUS MÓDSZER. Ez a módszer elsősorban a liturgikus életben való tudatosabb,
elmélyültebb részvételre felkészítő katekézis-foglalkozásokon alkalmazható, amelyeknek
233 Vö. HECHT A., Közös utunk a Bibliához, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 2000, 42-45. o.
125
középpontjában a liturgikus ünneplés különböző elemei állnak (pl. a katekumenátus

folyamatában).
A liturgikus módszer lépései a következők:
1) A téma felvetése, motiválás. A megfelelő légkör megteremtése után a katekéta bevezeti a foglalkozás témáját, ami
vonatkozhat a liturgia egyik elemére vagy a szentségek, a szentségi-liturgikus jelek, szimbólumok, gesztusok
valamelyikére.
Ez történhet pl.
a) az adott szimbólum közös szemlélésével és annak felidézésével, hogy hol, milyen körülmények
között találkozunk vele;
b) a szimbólummal, gesztussal kapcsolatos sokféle vélemény, hit, tévhit egyikének-másikának
megnevezésével stb.
2) A természetes szimbolizmus kifejtése. Második lépésként a szóban forgó jel, gesztus, szimbólum természetes
jelentésének elmélyítése következik. Például annak, hogy mit jelent a kenyér, a víz, az olaj, a tűz, a különféle színek
stb. a résztvevők számára, a mindennapi életben, kultúrában mint jelek, szimbólumok, anélkül, hogy ebben a
második szakaszban kitérnének ezek keresztény jelentéstöbbletére.
Ezt megtehetjük pl.
a) úgy, hogy a résztvevők együtt összeszedik a természetes szimbolizmus jelentéseit eddigi
tapasztalataik alapján;
b) kiselőadással;
c) szimbólumlexikonok szócikkeinek feldolgozásával stb.
3) A szimbólum keresztény jelentésének kifejtése. Utolsó lépésként a jelek természetes szimbolizmusát kiegészítik
azok keresztény tartalmával is, amely során kiemelik, hogy mi az, ami az adott jelben ott húzódik misztériumként és
ami a hívők számára az új élet forrását jelenti.234
Ez a lépés történhet pl.
a) a katekéta előadása alapján;
b) meditációval;
c) csoportos témafeldolgozással lexikonok, szótárak segítségével stb.
• KATEKUMENÁLIS MÓDSZER. Ez a módszer az előző három harmonikus ötvözete. Elsősorban
olyan, a mindennapi élettel is közvetlenül összefüggő témák feldolgozására alkalmas,
amelyek egyértelműen kapcsolatba hozhatók a liturgikus ünnepléssel, annak elemeivel,
gesztusaival is. Gondolhatunk itt például a bűnbocsánat, a kiengesztelődés, az áldozatvállalás,
a Krisztus ügyéért való elköteleződés, a közösség megélése stb. kérdéseire.235
Lépései a következők:
1) Motiváció, a tapasztalat felidézése, leírása, elemzése. A katekumenális módszer első lépése megfelel a tapasztalati
módszer első három lépésének.
2) A tapasztalat kiértékelése a kinyilatkoztatás fényében. A módszer második lépése megfelel a tapasztalati módszer
negyedik, és az említett biblikus módszer második lépésének.
3) A tapasztalat kiértékelése a keresztény közösség életének fényében. A harmadik szakaszban megvizsgáljuk, hogy
az adott tapasztalatot hogyan élte az egyházi közösség a múltban, és hogyan éli a jelenben.
4) A tapasztalat és a liturgia kapcsolatának elemzése. Negyedik lépésként azt vesszük vizsgálat alá, hogy a szóban
forgó – a Szentírás fényével megvilágított, és az egyház közössége által megélt – emberi tapasztalatot milyen
formában éli meg a közösség a liturgiában és a szentségekben.
5) Visszatérés a tapasztalathoz. A személyes élmények ilyen jellegű vizsgálata, összevetése után az utolsó lépésben
a figyelem ismét a saját életre irányul. A résztvevők megválaszolják a kérdést: „Mi az, amiben változtatásra,
megtérésre hív Isten az előzőekben tapasztaltak, megértettek alapján?”, „Hogyan tudom életre váltani, amit a
Szentírás szavából, az egyház életéből, és a liturgia ünnepéből mint hívást meghallottam?”. A katekumenális
234 Vö. MORANTE G., I.m., 42. o.

235 Vö.I.m., 42-43. o.
126
módszer ötödik lépése megfelel a tapasztalati módszer negyedik és ötödik, valamint a biblikus módszer harmadik
lépésének.
Az egyes lépéseknél az előző módszerek megfelelő lépéseinél említett technikák szolgálnak példaként.
• A HÁROM-FÁZISÚ TÉMAFELDOLGOZÁS MÓDSZERE236. Ez a módszer ötvözi a tapasztalati és a
három szakaszos módszer sajátosságait, azokkal sok rokon vonást mutat. A tapasztalati
módszertől abban eltér, hogy olyan (elméleti) témák feldolgozására is alkalmas, amelyeknek
nincs feltétlenül közvetlen tapasztalati alapja (vagyis ez a módszer magában foglalja a
tapasztalati módszer megvalósításának lehetőségét is), a három szakaszos biblikustól pedig
abban, hogy a kiindulás nem föltétlenül egy adott szentírási szöveghez kötött. Ez a módszer is
elsősorban a fiatal- és felnőtt korosztály katekézisében alkalmazható eredménnyel.
1) Az érdeklődés felkeltése (motiváció). A motiválás során felkeltjük a résztvevők érdeklődését a tárgyalandó téma
iránt. Fontos, hogy a motiváció tárgya kapcsolatban legyen az összejövetel témájával és célkitűzésével.
2) Kivetítés (projekció) szakasza: ennek célja, hogy a résztvevők kifejezzék meglévő hittapasztalatukat, elképzelései-
ket, benyomásaikat, előítéleteiket stb. a szóban forgó témával vagy szentírási szakasszal kapcsolatban, hogy tuda-
tosítsák, mi az ő hitük az adott kérdést illetően. A megfelelő légkör, hangulat és érdeklődés megteremtése után an-
nak a kérdésnek megválaszolása történik, hogy „Mit mond neked személy szerint ez a téma?” „Mi a véleményed ró-
la?”, „Milyen élményeid fűződnek hozzá?”, „Milyen kérdéseket, kétségeket, elvárásokat stb. támaszt benned?” stb..
Akár egy téma [pl. egyház, szentségek, erkölcs, felelősség, stb.] vagy egy szöveg [bibliai, tanítóhivatali, liturgikus stb.] fel-
dolgozásáról van szó is, ebben a szakaszban az egyéni felfogások, látásmódok kinyilvánítása történik. Ennek során világos-
sá válik minden részt vevő számára, hogy mi az, amit egyformán lát a többiekkel, és mi az, ami különbség a felfogások kö-
zött. Ez a felismerés segíti relativizálni a saját nézőpontot, és nyitottá tesz az egyént fölülmúló igazság keresésére. Ez ter-
mészetesen érvényes a tapasztalati és a három szakaszos biblikus módszer megfelelő lépésére is.
3) Elemzés (analízis) szakasza: ennek célja a téma, illetve szöveg elemzése objektív módon. Ebben a szakaszban a
résztvevők távolságot vesznek saját, szubjektív megközelítésüktől, és igyekeznek megismerni, amit a szöveg, a té-
ma mond a maga másságában, objektivitásában, akkor is, ha ez más lesz, mint amit eredetileg várnak tőle.
4) Sajáttá tétel (appropriáció) szakasza: ennek célja, hogy a résztvevők kifejezzék, amit a téma adott nekik, és ami vál-
tozásra, átalakulásra, megtérésre hívja őket életükben. A szöveg mondanivalójának, a témának „sajáttá tétele” tör-
ténik. Ennek a szakasznak a pedagógiai alapja az, hogy amilyen mértékben az ember kifejezi meggyőződését sza-
vakkal, tettekkel, gesztusokkal, annyira lesznek sajáttá azok.
Akkor lesz eredményes ez a szakasz, ha az embert nemcsak a meggyőződés megváltoztatására készteti, hanem
ennek alapján a cselekvésre, az elköteleződésre, tanúságtételre. Emiatt szükséges, hogy a résztvevők:
1. összevessék a projekció szakaszában megfogalmazottakat (felfogás, elképzelés, félelmek stb.) az elemzés
szakaszának eredményeivel;
2. kifejezzék, megfogalmazzák megváltozott meggyőződésüket;
3. döntést hozzanak életükkel kapcsolatban: fogalmazzák meg, milyen gyakorlati következményei vannak felis-
meréseiknek, tegyenek konkrét elhatározásokat (pl. a plébánia életét érintő közös munkákkal, családdal, a li-
turgián való részvétellel, szociális elköteleződéssel stb. kapcsolatban);
4. ünnepeljék meg valamilyen formában (pl. rövid imádság, ének, tánc, képmeditáció stb. keretében) az új identi-
tást. (Amit az ember megünnepel, szimbolikus jelekkel, gesztusokkal kifejez, teljesebben válik személyiségé-
nek részévé.)
Az egyes lépéseknél itt is az előző módszerek megfelelő lépéseinél említett technikák szolgálnak további példaként.
• A CSOPORTOS LECTIO DIVINA MÓDSZERE. A szentírásolvasásnak az egyház ősi
hagyományában régóta élő módja a lectio divina, vagyis a szentírási szöveg „Lélek szerinti
olvasata”. Ez eredendően a Szentírás egyéni imádságos olvasása, ahogyan arról korábban is
236Vö. BIEMMI E., Accompagnare gli adulti nella fede, 86-90. o.; SORAVITO L., La catechesi degli adulti, 249-265. o.; ALBERICH E. – BINZ
A., Adulti e catehesi, 147-153. o.; BINZ A. – SALZMANN S., Formazione cristiana degli adulti. Riflessioni e strumenti, Elle Di Ci, Leumann –
Torino, 2001, 97-102. o.
127
volt szó. Azonban lehetőség van a lectio divina szellemének, menetének megfelelő csoportos
olvasásra, imádságra is.237
A lectio divina szerinti szentírásos imádság bensőségességet eredményez Isten és az ember
között: az ember bizonyos értelemben „lemeztelenedik” Isten előtt. A csoportos olvasás során
ezt tiszteletben kell tartanunk, és a megosztások alkalmával meghagynunk kinek-kinek a
szabadságot arra, hogy eldöntse, mit oszt meg felismeréseiből, imádságos találkozásából. Ezt
a csoportos szövegolvasást és imádságot a hitben kellőképpen motivált, és elcsendesedésre
képes résztvevőkkel célszerű alkalmazni.
A módszer menete a következő:238
1) Előkészület: közös bevezető imádság, a szöveg elolvasása, amely alatt mindenki kezében tartja és követi a
szöveget.
2) Ezután következik a lectio, a szöveg elemi egzegetikai magyarázata, amelynek célja, hogy feltárja, „beszéltesse” a
szöveget. A szöveg jellegétől függ, hogy szerkezetének, menetének, a benne szereplő személyeknek, az
esetleges konfliktusoknak stb. elemzéséről van-e szó. Célszerű, hogy ezt a lépést vagy szakértő (teológiailag
megfelelőképpen képzett személy) végezze, vagy olyan elemzési szempontokat (írásos magyarázatok,
összefüggés-vázlatok stb.) kapjanak a résztvevők, amelyek alapján önállóan – nem csoportosan! – mélyülhetnek el
a szöveg – szöveg szerinti, allegórikus és lelki – értelmének keresésében. Ennek a végén rövid (egy-két
mondatos) utalás történhet a szöveg lényegi üzenetére, amit aztán a résztvevők a meditatióban mélyítenek tovább.
3) Meditatio, a következő lépésben a figyelem két irányba is kiterjed: a) „Mit mond a szöveg az üdvösségtörténet
egészében szemlélve?” (Mi az örök üzenete?); b) „Mit mond személyesen nekem?” Ezt a lépést mindenki
egyénileg végzi el, elgondolkodva ezen a két kérdésen.
4) Megosztás: ki-ki elmondja, amit felébresztett benne a szöveg, és amit szívesen megoszt a többiekkel.
5) Oratio-contemplatio: ez elsőként a szóbeli imádság, majd ezt követően a csendes szemlélődés mozzanata. A
felismert üzenet – a szöveg jellegéből és témájából adódóan – előbb hálaadás, dicséret, kérés, kiengesztelődés
vagy valamilyen elköteleződés felvállalásának stb. alapjául szolgálhat, amelyet Isten elé vihet az ember a
szavakkal kimondott imádságban (oratio), amennyiben erre érez indíttatást. Az egyéni imádságok előtt a
résztvevők közösen is elimádkozhatnak a szöveg mondanivalójához illő, megfelelően kiválasztott, kötött
(szentírási, liturgiából, szentek írásaiból stb. vett) imát is.
Az Istenhez szavakkal forduló imádság után az ember leegyszerűsíti figyelmét: a Szentháromság szavak nélküli,
csendes, ráhagyatkozó imádásában időzik (contemplatio).
6) Befejezés: a szöveg ismételt elolvasása, közös záró imádság.
• AKTÍV MÓDSZER/5-PONT SZEMLÉLTETŐ MÓDSZER. Ez a foglalkozás-modell elsősorban a
kisgyermekek katekézisében ajánlott, akiknek a gondolkodásmódjához (konkrét-logikai
gondolkodás) igazodik. A kisgyermek tanulási sajátosságait figyelembe véve
személyiségének egészét (értelem, érzés, akarat) érinti, aktitivást feltételez, és arra vezet.
Ez a módszer hazánkban a Jézus Szíve Nővéreknek (SDSH) köszönhetően 5-pont szemléltető módszer
néven – mivel az egyes lépéseket öt mozzanatban jelzi – terjedt el, és vált sokak által előszeretettel
alkalmazott módszerré.
E foglalkozás-modell lépései az alábbiak (több variánsa is létezik, amelyek javarészt a
lépések sorrendjében térnek el egymástól):239
1) A téma bevezetése: az összeszedettség elérését követően az érdeklődés felkeltése történik: az örömhírrel
összefüggő mindennapi élettapasztalatok felidézése és kimondatása a gyerekekkel.
237 Vö. pl. MASINI M., I.m., 104-105. o.

238 Az egyéb részleteket ld. a korábbi leírásnál!
239 Vö. FOGASSY J., Katekéták kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 27-30. o.; Az első gyónásra és szentáldozásra felkészítő
II. év. Kateketikai segédanyag, Jézus Szíve Nővérek Társasága, Budapest, [é.n.], 3-4. o.; MAZZARELLO M. L., Catechesi dei fanciulli.
Prospettive educative, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1986, 160-165. o.
128
Ez szükséges ahhoz, hogy világos legyen a gyermekek számára: Isten a mindennapokban tevékenykedik, és hogy Isten szava
megvilágítja, esetleg új irányba tereli tapasztalatainkat. A mindennapi élet tapasztalataival való szoros kapcsolatnak
köszönhetően válhat lassan-lassan a gyermekek meggyőződésévé, hogy Isten szava az életért, a mi életünkért van.
Ez a gyerekek beszéltetésével történik.
2) Az üzenet ismertetése: a foglalkozás tartalmi részének élményszerű, szemléletes, több érzékszervet is
megmozgató bemutatása.
Ez történhet pl. az adott téma (gyermekek esetében általában valamilyen biblikus vagy valamely szent
életére vonatkozó történet) elbeszélésével (narráció), amelyet jó, ha szemléltetés tesz még
élményszerűbbé (pl. diák; képek; rajzok; „folyamatábrák”; filctábla stb.).
3) A téma elmélyítése, kifejtése: az ismertetett téma mondanivalójának megértése, elmélyítése, az üzenet
lényegének megragadása.
Ez jó, ha a gyermekek bevonásával történik párbeszédes formában, hogy velük együtt fedezzük fel a
megismert üzenet magvát, és azt ők maguk mondják ki. Mindezt előre átgondolt, és jól megfogalmazott
kérdések segítségével érheti el a katekéta. Jó, ha a beszélgetés alatt utalunk az ábrákra.
4) Aktualizáció: annak bemutatása, hogy hogyan van jelen, hol és hogyan működik, alakít át, éltet, ad új lendületet ez
az üzenet a ma emberének (az egyes keresztény és az egyház közösségének) életében.
Ez történhet pl. nagyobb gyermekek esetében az elbeszélés mai körülmények közötti aktualizálásával
(Hogyan történne ma ez a történet?) és eljátszásával; mások tapasztalatainak megismerésével stb..
5) Az üzenet magvának kifejezése: annak megfogalmazásáról van szó, hogy „Mit üzen mindezen keresztül nekünk
Isten?”, mi az üzenet örök mondanivalója?
Ez történhet – a tartalmi résztől függően – egy szentírási kulcsmondat, egy liturgikus imádság, egy
alapima, hitigazság stb. memorizálásával, leíratásával.
6) Interiorizáció: szemlélni az üzenet lényegét, hagyni, hogy belénk ivódjon; reagálni rá érzelmileg is.
Ezt megtehetjük pl. egy a téma lényegére vonatkozó ének megtanulásával, éneklésével; a megismert
történet fő jelenetének lerajzolásával, majd elmondásával; a történet eljátszásával.
7) Személyes állásfoglalás, gyakorlati elköteleződés: annak megválaszolása, hogy „Mire hív téged a megismert
üzenet?” Isten szava gyakorlati következményeinek felismeréséről van szó. A katekéta feladata ennél a lépésnél,
hogy felsorakoztasson a gyerekek előtt számos lehetőséget, amelyek közül felismerhetik, hogy melyik az,
amelyiket meg tudják valósítani saját élethelyzetükben.
Ez – értelemszerűen – elsősorban szóban történik.
8) Összegző zárás: ennek célja, hogy valamilyen, aktivitást kívánó kifejezőeszközzel (fohász, ének, rajz, gyurma,
drámajáték stb.) egyrészt elősegítse, hogy a gyerekek ki tudják fejezni, és össze tudják foglalni az adott üzenet
lényegét, és a rájuk tett hatását, másrészt pedig, hogy segítse jobban az emlékezetükbe vésni.
2.6.1.4. Az egyes lépéseknél használható technikák, tevékenységek
Többféle technikai megoldás, tevékenység közül válogathatunk a foglalkozás adott

mozzanatának megvalósításához, ahogyan ezt az iménti példákban is láthattuk. A
következőkben ezekből a technikákból sorolok föl összegzésszerűen néhányat, amelyek – a
foglalkozás jellegétől, témájától függően – alkalmasak a foglalkozás egyes szakaszainak
hatékonyabbá tételére.240
- Az összeszedettség elérésére: egy körkérdéssel, ami a hogylétre vonatkozik; néhány perc elcsendesedéssel;
rövid relaxációs gyakorlattal; imádsággal (ének, zsoltár, spontán ima) képes meditáció stb.
- Az érdeklődés felkeltésére: egy TV-ből, rádióból, vagy újságból vett érdekes hír ismertetése és elemzése; egy
témával kapcsolatos rövid történet, novella, példabeszéd elmondása; a téma szempontjából jelentős tárgy, jelkép,
szimbólum szemlélése, vizsgálata; témát felvezető, a résztvevőket belülről megmozgató (esetleg provokatív)
kérdések felvetése; egy témába vágó dal, zeneszám meghallgatása; véleményt provokáló kép, fénykép, karikatúra,
dia megtekintése; érzékeléssel kapcsolatos gyakorlatok; szerepjátékok; kommunikációs gyakorlatok stb.
- a személyes tapasztalatok felidézésére és elmélyítésére: kerekasztal-beszélgetés; a témával összefüggésben
összeállított kérdőív kitöltése; kiegészítendő mondatok befejezése; személyes beszámoló; személyes kérdések
240 Vö. MORANTE G., I.m., 46, 88. o.; BARBON G. – PAGANELLI R., I.m., 184-186. o.; HECHT A., I.m., 45. o.
129
megfogalmazása, leírása az adott témával kapcsolatban; a személyes élmények, hozzáállás kreatív megjelenítése
(rajzban, festésben, gyurmázásban, mozdulatokkal), majd megosztása stb.
- A keresztény üzenet közvetítésére és elmélyítésére: szövegolvasás és elemzés; a katekéta vagy más
keresztények tanúságtétele; csoportos vagy részcsoportos párbeszéd (elmélyítésre); egyéni vagy csoportos
kutatás (könyvek, képek, cikkek, térképek, zenék stb. alapján); a katekéta előadása, magyarázata; drámajáték
(elmélyítésre); a szöveg, történet elbeszélése (narráció); pantomimjáték (elmélyítésre); írott, rajzolt, vagy festett
reflexió (elmélyítésre); szimbólumok, metaforák keresése, megfogalmazása (elmélyítésre); párbeszédes
feldolgozás előzetesen átgondolt kérdések alapján (gyermekeknél elmélyítésre) stb.
- A gazdagított, megváltozott hit kifejezésére: imádság; dicséret; csend; pantomimjáték; drámajáték; kis liturgikus
ünneplés, esetleg jelképekkel, szimbólumokkal (pl. kenyérrel, gyertyával, egy darab földdel, egy képpel, ikonnal
stb.); hitformulák memorizálása; a foglalkozás központi gondolatának megfogalmazása, megzenésítése, leírása,
megfestése; a jövőre vonatkozó személyes elköteleződés, magatartásbeli változtatás kifejezése szóban, írásban,
rajzban; tárgyak (szimbólum, kép, rajz stb.) ünnepélyes átadása; egy ünnep vagy valamilyen szolgálat előkészítése
stb.
Az utolsó, a megújult hit kifejezésére vonatkozó szakasszal kapcsolatban érdemes
hangsúlyozni egy lényeges pedagógiai szempontot. Ha a foglalkozás végén a résztvevők
elhatározást tesznek életvitelükkel, gondolkodásmódjukkal, imádságukkal stb. kapcsolatban,
kérjük meg őket, hogy elhatározásuk minél konkrétabb legyen, ne általánosságokat
fogalmazzanak meg. Célszerű a kimondottakat le is jegyezni – amolyan jegyzőkönyvírás
módjára –, hogy aztán a következő találkozások egyikén vissza lehessen térni rájuk, hogy
mennyire sikerült az elhatározásokat a gyakorlatban megvalósítani. Isten hívásának
meghallása változásra hív, amit jó komolyan venni.
Az itt említett technikák sorát természetesen lehetne még folytatni. A katekéta
leleményességén, kreativitásán áll, hogy milyen új módokat talál ki az említettek, és a
tapasztalat alapján az egyes szakaszok hatékonyabbá tételére.
Néhány szót érdemes szólni a különféle technikák értékéről. Az említett technikákra vonatkozóan a
következő szempontokat célszerű szem előtt tartani (ezek a megfelelő különbségek mellett érvényesek az
élményekre/tapasztalatokra is):
- Semmiféle technika, tevékenység vagy eszköz nem képes önmagában, automatikusan felszítani az
érdeklődést, biztosítani a részvételt. Ezek az eszközök és technikák hasznosak, de nem pótolhatják a
katekéta tevékenységét, elhivatottságából eredő lelkes munkáját.
- A leghatékonyabb eszközök és módszerek azok, amelyek a legegyszerűbbek, és ezek a legkreatívabbak
is, mert mindenki számára megengedik a teljesebb önkifejezést, részvételt.
- Nem szabad túlzásba vinni egyetlen technika alkalmazását sem! (Ha például egyik alkalommal a
motiválást diaképek segítségével próbáljuk elérni – láthatóan sikerrel –, akkor nem tanácsos ugyanezt a
technikát használni az elkövetkező találkozások mindegyikén.)
- Egyetlen tevékenységet sem szabad közvetlenül, és átgondolás nélkül alkalmazni akkor sem, ha azt
mások nagyon hasznosnak és hatékonynak találták! Az, ami az egyik csoportban jól működött, nem
biztos, hogy sikeres lesz a másikban; minden technika alkalmazási lehetősége az adott csoport tagjaitól,
körülményeitől függ.
- A foglalkozás alatt célszerű váltogatni a különféle technikákat. (Például ha az elején színes képeket
használtunk az érdeklődés felkeltésére, a továbbiak során más eszközöket alkalmazzunk!)
- Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy egyetlen módszer vagy technika sem öncélú! A kitűzött
céloknak megfelelően válasszuk ki őket, és ne annak alapján, hogy önmagukban mennyire érdekesek!
Mindezen szempontok fölsorolása mellett ne feledjük: a legjobb módszerek és technikák mindig a
tapasztalat alapján születnek a katekéta kreativitásából, leleményességéből.241
241 Vö. BARBON G. – PAGANELLI R., I.m., 187. o.

130
2.6.1.5. A katekéta kommunikációs feladatai az egyes lépéseknél
A katekézis-foglalkozás főbb lépéseinél a katekétának különböző feladatai lehetnek. Itt

azokat vesszük sorra, amelyek a csoporttagok közötti kommunikációra vonatkoznak.
- Az ÖSSZESZEDETTSÉG kezdeti lépésénél a katekéta feladata, hogy a csoportnak megfelelő
fizikai körülményeket megteremtse, a legmegfelelőbb technikát, testhelyzetet, imádságot
megtalálja; kellő időt hagyjon a foglalkozásra történő ráhangolódásra (lehiggadás,
odafigyelés).
- A SZEMÉLYES TAPASZTALATOK FELIDÉZÉSE ÉS ELMÉLYÍTÉSE esetében a fő módszer a
megosztás. A megosztás azt jelenti, hogy kinek-kinek megvan a lehetősége, ideje arra, hogy a
témával kapcsolatos tapasztalatait, örömeit, nehézségeit, kérdéseit szabadon kifejezze (kreatív
technikák segítségével vagy attól függetlenül, egyszerűen szóban) úgy, hogy figyelmes,
érdeklődő fülekre talál, olyan társakra, akik nem ítélik el, nem kritizálják, és nem nevetik ki
azért, amit elmondott saját életéből, meggyőződéséből. Mindez feltételez egy tiszteletteljes,
elfogadó közeget, légkört, valamint a csoporttagok képességét a figyelmes meghallgatásra.
A katekéta szerepe evvel a lépéssel kapcsolatban sokirányú: 242
- Lehetővé teszi a személyes tapasztalatok legmegfelelőbb módon történő felidézését és
kifejezését (pl. különféle kreatív eszközök, megfelelő hangulat, idő stb. biztosításával).
- Serdülőkortól felfelé szükség lehet rá, hogy külön időt szánjunk a csoport életének
kezdetén arra, hogy tisztázzuk: mit jelent, mivel jár, mit kér tőlünk bármely kérdésről
való őszinte beszélgetés, milyen mindenki által elfogadott szabályok tiszteletben
tartásával történjenek ezek a megosztások? Ez az előkészítés jól megalapozhatja a
későbbi, hatékony csoporton belüli kommunikációt.
Kicsik esetében ennél a lépésnél általában nincs még meg az alap ehhez a tisztázáshoz, ezért a
katekéta feladata abban áll, hogy megszólaltassa a gyerekeket, és hogy a megfelelő szabályok
kimondásával („Jelentkezzetek, és ha mondom a neveteket, akkor beszéljetek!”, „Figyelmesen
hallgassátok meg egymást!”, „Mindenki sorra fog kerülni!” stb.) koordinálja a megosztást.
- Szükség lehet rá, hogy a katekéta – ha kell, többször is – felhívja a csoporttagok
figyelmét, hogy a másik által kimondott személyes tapasztalat, kérdés stb. nem képezi
vita tárgyát, mert az az ő világának része, az van, és úgy van, ahogyan ő megéli.
Az más kérdés, hogy amit hisz, gondol, az milyen mértékben fedi le mások vagy az egyház hitét. A
megosztásnak nem az a célja, hogy pusztán ezen keresztül találkozzunk az objektív igazsággal,
hanem hogy kifejezzük, amit magunkban hordunk avégett, hogy aztán majd ezt össze tudjuk vetni az
egyház hitével. De ehhez elengedhetetlen saját hitünk, hozzáállásunk őszinte kifejezése.) Emiatt a
katekéta feladata lehet szükség esetén, hogy míg valaki beszél, a közbeszólókat tapintatosan leintse, a
beszélőt bátorítsa, biztosítsa figyelméről.
- Ahhoz, hogy ez gördülékenyen történjen, alkalmasint arra is felhívhatjuk a résztvevők
figyelmét, hogy amit a másik megoszt önmagából, az számunkra ajándék, és mint
ilyent, illő tisztelettel, alázattal és szeretettel fogadjuk.
- A félénkebb csoporttagok miatt szükség lehet arra (egyébként is mindenkivel
kapcsolatban célszerű), hogy néven szólítsuk a tagokat, és minden csoporttagnak adjuk
meg a lehetőséget, hogy fejezze ki gondolatait, tapasztalatait.
242 Vö. VOPEL W. K., Manuale per animatori di gruppo, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1994, 93-115. o.; BIEMMI E., Accompagnare gli
adulti nella fede, 86-90. o.; SORAVITO L., La catechesi degli adulti, 249-265. o.; BINZ A. – SALZMANN S., Formazione cristiana degli adulti,
97-102. o.; HÉZSER G., A pásztori pszichológia.Gyakorlati kézikönyve, Kálvin Kiadó, Budapest, 2002, 108-114. o.
131
-Korosztálytól függ a tapasztalatok megosztásának mélysége, de minden esetben

segítség lehet a katekéta a személyes tapasztalatok feltárásában, és a mélyükön húzódó
igények, keresés stb. felismerésében. A katekéta kérdések feltételével, a beszélő által
elmondottak megértésére vonatkozó visszajelzések adásával segíti a beszélő tagot,
hogy ő maga hatoljon a tapasztalatai mélyére, és ő maga fedezze fel az ott rejlő
igazságokat önmagáról, kereséséről, vágyairól stb.
- Fontos felhívni a csoporttagok figyelmét, hogy amikor tapasztalataikról beszélnek,
konkrétumokat (konkrét eseményeket, személyeket, érzéseket stb.) említsenek. Ahhoz,
hogy ez a megosztás élénk legyen, nélkülözhetetlen, hogy ki-ki egyes szám első
személyben beszéljen (pl. „Én azt tapasztaltam, amikor…”, nem pedig „Az emberek
ilyen helyzetben sokszor…”). Ezt a katekéta leginkább avval tudja elősegíteni, ha maga
jár élen a személyes élmények, meglátások, meggyőződés őszinte és egyes szám első
személyű kifejezésében (az ő őszinte, bizalomteli megnyilatkozása általában hasonló
őszinteséget és bizalmat vált ki a többiekből).
- Serdülőkortól felfelé célszerű a megosztás során elhangzott tapasztalatokat a
katekétának egyrészt összegezni (a csoporttagok élményeiben mi a közös, melyek az
eltérések, mindezek mire mutatnak rá? stb.), másrészt pedig gondoskodni arról, hogy
ezek a lényegi szempontok a foglalkozás további szakaszaiban vagy a következő
alkalommal is hozzáférhetőek, felidézhetőek legyenek. Ez történhet az információk
kartonlapra, táblára stb. írásával, és jól látható helyre tételével.
- A KERESZTÉNY ÜZENET KÖZVETÍTÉSE ÉS ELMÉLYÍTÉSE lépésnél a katekéta feladata
nagymértékben függ attól a módtól, ahogyan feldolgozza a csoport az új információkat.
Csoportos feldolgozás esetén éppúgy mint egy előadás vagy kép-, hanganyag stb.
feldolgozásakor gondoskodik mindenki bekapcsolódásának a lehetőségéről, a munka
megfelelő szervezéséről.
Itt is célszerű a fő gondolatok rögzítése és összegzése, szükség esetén – amennyiben a
csoport önállóan dolgozza fel a témát – utólagos kiegészítése is.243
- A MEGSZÓLÍTOTTSÁG KIFEJEZÉSÉT illetően a tapasztalatok megosztásához hasonlóan a
katekéta feladata, hogy a résztvevőket segítse:
- a személyes szintézis, felismerések meghozatalában („Mire hív engem, személyesen
Isten a mai alkalmon keresztül?”), lehetőség szerint különféle kifejezési módok
használatán keresztül is, a megfelelő idő biztosításával;
- konkrét felismerések, elköteleződés, elhatározás stb. kifejezésében, és az
elköteleződésben való megerősödésben, amely elhatározásokra aztán a következő
alkalmakkor vissza lehet térni (hogy sikerült megélni, milyen tapasztalataik voltak
ezekkel kapcsolatban? stb.).244
2.6.2. Közvetlen előkészület a katekézis-foglalkozásra
A távolabbi előkészület során tehát a katekéta megtervezi a foglalkozás menetét, minden

apró részletét, felkészül rá imádsággal, az adott téma feletti elmélkedéssel, számba veszi,
hogy milyen eszközökre, körülményekre van szükség, és gondoskodik arról, hogy ebben a
tekintetben is minden a helyén legyen.
243 Vö. SORAVITO L., La catechesi degli adulti, 249-265. o.; BINZ A. – SALZMANN S., Formazione cristiana degli adulti, 97-102. o.
244 Vö. Uo.
132
Ami a foglalkozás előtti közvetlen előkészületet illeti, a katekétának a következő,

egymástól elválaszthatatlan gyakorlati dolgokat célszerű szem előtt tartania:
- A KATEKÉZIS RÉSZTVEVŐINEK FOGADÁSA, A TEREM ELRENDEZÉSE. Érdemes a katekétának
korábban érkeznie a foglalkozás helyére, és gondoskodnia a megfelelő környezetről:
kiszellőzteti a helyiséget, gondoskodik a megfelelő világításról, ha szükséges, kitakarít, rendet
rak, igyekszik otthonossá tenni a környezetet. Néha elegendő egy posztert vagy egy képet a
megfelelő helyre tenni, egy terítővel letakarni a megrongálódott asztalt, egy csokor virággal
díszíteni stb. Mindezek az apróságok azt az üzenetet közvetítik az érkezőknek, hogy ami itt
történni fog, az valóban fontos dolog. Minden foglalkozás során érdemes valamilyen új
tárgyat, jelképet (egy középre helyezett Szentírást, képet, keresztet stb.) – amelyeknek
jelentősége van az adott téma tárgyalásában – bevinni a helyiségbe. Az otthonos közeg
biztosítása érdekében érdemes – természetesen a lehetőségek adta kereteken belül – eleve
olyan helyiséget kiválasztani a foglalkozások számára, amely világos, kellőképpen tágas,
egyszerűen, de megfelelően berendezett, fűthető stb.
A terem megfelelő elrendezésére is célszerű figyelmet fordítani. Csoportos foglalkozás
esetén pl. jó, ha a székeket körben helyezzük el, vagy a létszámtól és a téma feldolgozástól
függően kis körökben a kiscsoportos feldolgozáshoz. A körös elrendezés eleve a partneri
részvétel lehetőségét sugallja a résztvevőknek.
- A második gyakorlati kérdés A KATEKÉTA BELSŐ HOZZÁÁLLÁSÁt érinti. Fontos tudatosítania
saját szerepét a foglalkozáson: először is azt, hogy közvetítő szerepe van az örömhír
átadásában, amelyet elsősorban személyes magatartásával, a résztvevőkhöz való
viszonyulásával tölt be. Ezért az első pillanattól kezdve figyelemmel, teljes elfogadással,
mondhatni anyai szeretettel forduljon a rábízottak felé. Általában sokat jelent a
résztvevőknek, ha mindegyiküket egyenként üdvözli, és nevükön szólítja.
Másodsorban annak tudatosításáról van szó, hogy kapcsolata a csoport tagjaival
aszimmetrikus, vagyis elsősorban ő az, akinek valami ajándékoznivalója van a többiek
számára, hogy hitükben növekedjenek.245 Ez a kapcsolat mégis komplementer (egymást
kiegészítő) kell, hogy legyen, azaz a katekéta miközben ad, nyitott mindazon értékek
befogadására, amelyek a csoport tagjai felől érkeznek, s így önmaga is gazdagodik általuk.246
A belső hozzáállás a kellő komolyságban is kifejeződik. Ez nem mosolytalanságot jelent,
hanem a foglalkozás, mint egyedi, megismételhetetlen alkalom jelentőségének tudatosítását.
Ez a komolyság együtt jár a szükséges fegyelemmel és öszeszedettséggel is. (Ezért pl. ha a
foglalkozás végén kis szeretetlakomát is szeretnénk kötetlenebb beszélgetéssel, ezt
következetesen hagyjuk a foglalkozás végére, ne adjunk lehetőséget pl. a
szentírástanulmányozás közbeni csemegézgetésre, mert ez csökkenti a testi-szellemi-lelki
összeszedettséget, jelenlétet. A foglalkozás eleji „összeszedettség” lépése ezeknek a
problémáknak a kiküszöbölését is célozza.)
245 Vö. POLLO M., L’animazione culturale dei giovani. Una proposta educativa, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1986, 133. o.
133
2.7. A kiértékelés szempontjai
Minden komolyan végzett kateketikai programozásnak – mint minden nevelői folyamatnak

– része a kiértékelés is, amely során vizsgálat alá vetjük a programozás minden lépését.
2.7.1. A kiértékelés célja, szükségessége
Arra a kérdésre, hogy „Miért van szükség a kiértékelésre?”, a következőkkel adhatjuk meg
a választ.
Nem helyes, ha vakon ragaszkodva terveinkhez haladunk előre a megtervezett folyamat
kivitelezésében anélkül, hogy odafigyelnénk a kezdetben felmért helyzet észre nem vett
elemeire. A tervezés és programozás elején végzett helyzetfelmérés sok információt szolgáltat
a résztvevőkről, környezetükről, mentalitásukról, de teljes képet nem adhat róluk. Emiatt –
ahogy az elgondolt fejlődési folyamat kivitelezésében haladunk előre – újabb ismereteket
szerzünk a résztvevőkről, amelyek bizonyos fokú rugalmasságot kérnek a katekétától, hogy
szükség esetén módosítsa a folyamat elején megfogalmazottakat. (Kiderülhet például, amiről
úgy gondolta, tudnak a résztvevők, abban komoly hiányosságok vannak.) Az időszakosan
végzett kiértékelés segít ébren tartani ezt a rugalmasságot, és irányt mutat a szükséges
módosítások elvégzésére.
Szükséges folyamatosan figyelni azokra az újdonságokra, változásokra – esetleg a
csoporttagok meglepő, örvendetes fejlődésére – stb. amelyeket nem lehet betervezni,
időhatárok közé szorítani, mert kívül állnak az előre láthatóság határain. A Szentlélek
tevékenységéhez történő igazodásról van szó, aki a tulajdonképpeni főszereplője a
katekézisnek, ezért fontos, hogy mi igazodjunk Hozzá, és ne Őt „kényszerítsük” az
elgondolásainkhoz való igazodásra.
A katekézis eredményességébe az emberi szabadság is belejátszik, amit nem lehet előre,
pontosan kiszámítani, és teljes bizonyossággal egy meghatározott irányba befolyásolni.
Előfordulhat, hogy amit elterveztünk, avval messze túllőttünk a célon, mert nincs meg a
résztvevőkben a kellő motiváció, lelkesedés, és ezt nem is sikerült úgy felélesztenünk, hogy
az elegendő lett volna az eltervezettek megvalósításához. De ennek az ellenkezője is
megtörténhet.
Röviden összefoglalva: a kiértékelés azért szükséges, mert a tervezésnek, programozásnak
megvannak a maga korlátai, ami miatt szükséges, hogy időnként felülvizsgáljuk
elképzeléseinket és azok tényleges eredményességét, hogy a valósághoz nagyobb hűséggel
tehessük eredményesebbé szolgálatunkat.247
2.7.2. A kiértékelés időpontja és tárgya
A kiértékelést célszerű meghatározott időközönként elvégezni: egyrészt minden

találkozóval kapcsolatban, másrészt a köztes szakaszok, harmadrészt pedig egy hosszabb
időszak végén.
Ez a rendszeresség lehetővé teszi, hogy az esetleges hiányosságokat – akár a következő
találkozón, akár egy köztes szakasz vagy az egész folyamat végén, vagy az új évre vonatkozó
szakasz kezdetén – kellő időben pótoljuk.
247 Vö. I.m., 168-170. o.

134
A kiértékelés kiterjed a tervezés és programozás minden elemére. Ennek során a következő

kérdésekre célszerű keresnünk az őszinte választ:
- Sikerült-e a lehető legtárgyilagosabban, alaposan felmérnünk a résztvevők helyzetét, mentalitását a tervezés és
programozás kezdetén? Ezt a kérdést elsősorban a köztes időszakok és az egész (éves) folyamat végén érdemes
megválaszolni.
- Megfelelő volt-e a célok megfogalmazása, vagy esetleg túl általános, maximalista vagy minimalista? Vagyis:
mennyire voltak ezek reálisak?
- Milyen mértékben sikerült elérni a kitűzött célokat?
- Nem voltak-e túlságosan nehezek a kiválasztott tartalmi részek ahhoz, hogy kellőképpen megértsék és elsajátítsák
a résztvevők?
- Érdekesek, motiválóak voltak-e a tartalmi részek?
- Megfelelő sorrendbe voltak-e állítva ezek a tartalmi részek, egymásra épültek-e a célokkal összhangban?
- Megfelelőek voltak-e a kiválasztott módszerek, azaz a résztvevőkhöz mérten választottuk-e ki a tevékenységeket,
szerveztük-e meg az erőforrásokat, állítottuk-e össze a fejlődési folyamat egymást követő konkrét programjait,
valamint az egyes foglalkozások menetét?
- Kihasználtuk-e a plébániai közösségen belül fellelhető – személyi és anyagi – erőforrások adta lehetőségeket?
- Megfelelőek voltak-e a felhasznált eszközök a célok eléréséhez?
A megtett út kiértékelése során nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy
felülvizsgáljuk a katekéták csoportjának, és az egész plébániai közösségnek a helyzetét,
magatartását is, az ezekkel kapcsolatban megfogalmazott célokat, kezdeményezéseket stb. A
helyzetfelmérés kiterjedt ezekre is éppen azért, hogy megtervezzük a szükséges
változtatásokat (úgymint közösségi, lelki, gyakorlati képzés, szemléletformálás stb.). Ennek
megfelelően célszerű, hogy a kiértékelés is vonatkozzon rájuk. Ahogyan ezt a helyzetfelmérés
témakörénél részleteztem, a katekézis elválaszthatatlan egy plébániai közösség egészének
életétől. Ha nem törekszünk plébániai szinten haladni az evangéliumi közösség megvalósítása
felé – ami a katekézis eredményességének legalapvetőbb feltétele –, akkor nehezen
képzelhető el, hogy a kis csoportokban történő katekézis eléri a kívánt eredményt.
A kiértékelés során könnyen elkövethetünk néhány hibát. Ahhoz, hogy az általunk végzett kiértékelés
valóban elérje célját, és hogy őszintén, ugyanakkor reálisan tudjuk megválaszolni az előbb felsorolt
kérdéseket, érdemes figyelnünk a következőkre is, a hibák elkerülése végett:
- Ne csak a negatívumokat lássuk meg! Ritka az, ha valamibe belekezdünk – úgy, hogy előtte azt
átgondoltuk –, hogy abban ne találnánk valami értékeset, jól sikerült elemet. A pozitívumokat fel kell
ismernünk, hogy azokat tudatosabban alkalmazzuk a jövőben, a negatívumokat pedig azért keressük, hogy
kijavíthassuk őket.
- Kerülnünk kell továbbá azt a kritikátlan magatartást is, ami az alaptalan önelégedettséghez vezet. Ha
nem értékeljük ki őszintén a végzett munkát, akkor hiába is várjuk, hogy az eredményesebb legyen, hogy
fejlődjünk a szolgálatunkban.
- Ehhez hasonlóan kerüljük az olyan kiértékeléseket is, amelyeket kapkodva, felszínesen végzünk el, hogy
megnyugtassuk valamelyest lelkiismeretünket mondván: „Na, ez is megvolt, túlvagyunk rajta!”.
2.7.3. A kiértékelés módja
A kiértékelés módja nagymértékben függ attól, hogy konkrétan mire vonatkozik (a célokra,
és ezek közül is melyekre [közvetlenre, köztesre, távlatira; kognitívra, affektívra, operatívra]?
A módszerekre vagy a tartalmi részekre? stb.), és attól is, hogy mikor történik (a foglalkozás
végén, egy köztes vagy egy hosszabb időszak végén?). A két szempont minden esetben
összefonódik, hiszen minden kiértékelésnél feltesszük a két kérdést: „Mit és mikor
értékeljünk ki?” A tartalmi részek és a módszerek kiértékelésére vonatkozó kérdéseket az
imént jeleztem. A célokkal kapcsolatban pedig a következő szempontok adnak segítséget.
- A CÉLOK MEGVALÓSULÁSÁNAK KIÉRTÉKELÉSE, ÉS ENNEK MÓDJA. Annak kiértékelése, hogy
milyen mértékbe valósult meg egyik vagy másik kitűzött cél, alapvetően a célok
megfigyelhetőségétől függ.
135
A katekézis nem tantárgy, ennek megfelelően a kiértékelés módja is eltér az iskolai

felmérés módjától. Ezért ajánlott kerülni a katekézisben a „vizsga”, „vizsgáztatás”
kifejezéseket, és az ezeknél megszokott kommunikációs stílust, márcsak azért is, mert a célok
jelentős része így nem is értékelhető ki.
A kognitív, illetve operatív természetű célok kiértékelésénél könnyebb dolgunk van.
Viszonylag egyszerű ellenőrizni, hogy egy adott információt milyen mélységben sajátítottak
el a katekézis résztvevői, és hogy megfelelőképpen értették-e.
Az operatív célok is egyszerűen kiértékelhetők, hiszen a résztvevők magatartása
egyértelműen megmutathatja, hogy ezek a célok megvalósultak-e vagy sem.
Az azonban már nem annyira nyilvánvaló, hogy milyen belső meggyőződés húzódik meg a
konkrét tettek mögött. Előfordulhat ugyanis, hogy például valaki elmegy a többiekkel az
idősek otthonába karácsonyi műsort adni, de elköteleződése mögött nem az önzetlenség áll,
hanem a társaság, a barátok utáni vágy, esetleg a többiek barátságának elvesztésétől való
félelem.
Az affektív célok kiértékelésének legmegfelelőbb módja a személyes párbeszéd. Bizalmas,
őszinte baráti beszélgetések során fény derülhet a belső mozgatórugókra, hogy kit mi vezet
konkrét tetteiben. Fontos, hogy az affektív célok megvalósulását mindig dinamikusnak
tekintsük, vagyis nyitottnak a további fejlődésre, az azonnali tökéletesség követelése
nélkül.248
A köztes és távlati célok kiértékelése minden esetben a közvetlen célok együttesének
kiértékelését jelenti. Ilyen értelemben az, hogy pl. egy köztes cél megvalósult-e, a hozzá
tartozó közvetlen célok megvalósulásának mértékétől függ.
A háromféle cél kiértékelése egészen konkrétan történhet:
- kognitív célok: gyerekek esetében pl. különféle – esetleg játékos formában megfogalmazott – kérdőívek, tesztek, az
új információk ismeretét feltételező különféle szellemi játékok segítségével; serdülő, fiatal és felnőtt korosztály
esetében pedig pl. néhány jól feltett körkérdéssel, egy rövid írásos vagy szóbeli összefoglalással, amely világossá
teszi az esetleges hiányosságokat stb.
- affektív célok: személyes beszélgetésekkel, amelyek során a motivációkra, hozzáállásra kérdezünk rá.
- operatív célok: a résztvevők gesztusainak, megnyilvánulásainak, gyakorlati készségeinek, a többiekhez való
viszonyulásának, konkrét elköteleződésük, feladatvállalásuk, egy egyéni vagy csoportos feladat végrehajtásának
stb. megfigyelésével.
- KIÉRTÉKELÉS EGY KATEKÉZIS-FOGLALKOZÁSRA ÉS EGY MÁS JELLEGŰ PROGRAMRA
VONATKOZÓAN. Célszerű minden katekézis-foglalkozás és egyéb program alkalmával (vagy a
végén, közösen a résztvevőkkel, vagy a foglalkozást követően egyénileg vagy a
katekétatárssal együtt) kiértékelni az adott alkalmat: céljának elérését, tartalmát, módszereit
stb. Ehhez nélkülözhetetlen – a korábban leírtaknak megfelelően –, hogy a foglalkozást úgy
tervezzük meg, hogy világosan lássuk a célját, és azt is, hogy min mérjük le az
eredményességét.
Közös kiértékelés esetén – ez elsősorban serdülőkortól alkalmazható eredményesebben –
fontos, hogy alkalmat adjunk a résztvevőknek, hogy kifejezzék arra vonatkozó gondolataikat,
hogy pl.: választ kaptak-e a kérdéseikre? Maradt-e bennük nyitott kérdés? Mennyire látják
elértnek a foglalkozás, program célját? Megfelelőnek találták-e a témafeldolgozás módját? Mi
lehetett az oka az esetleges nehézségeknek? stb.
248 Vö. ALBERICH E. – BINZ A. I.m., 103. o.; CENTRO SALESIANO PASTORALE GIOVANILE, Itinerari di educazione alla fede. Una proposta
pedagogico pastorale, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995, 71-72. o.

136
Mindez történhet pl.:

- egy körkérdés felvetésével;
- páros vagy kicsoportos beszélgetéssel, amelynek végén egy rövid, szóbeli vagy írásos összegzés születik stb.
- KIÉRTÉKELÉS EGY KÖZTES VAGY HOSSZABB IDŐSZAK VÉGÉN. Hasonlóan az egyedi
foglalkozásokhoz, egy-egy köztes vagy hosszabb időszak végén a kiértékelés elemeire lehet
és érdemes is egyénileg, valamint közösen, csoportosan is reflektálni. A közös kiértékelés
különösképpen serdülők, fiatalok és felnőttek esetében célravezető. Ezt a visszatekintést –
akár egyénileg, akár csoportosan történik – hasznos az alábbi három szempont köré
csoportosítani: 1) „én – egyén”, 2) „mi – csoport”, 3) „tevékenység, téma”:
1) Az „én – egyén” területe arra vonatkozik, hogy milyen a csoport egyes tagjainak
helyzete a csoportban, hogyan fejlődtek az elmúlt időszakra visszatekintve, a
megfogalmazott, és az értékelés előtt felidézett célok fényében? Csoportos kiértékelés
esetén természetesen maguk a katekézis résztvevői azok, akik megfogalmazhatják,
hogyan látják saját helyzetüket, formálódásukat.
2) A „mi – csoport” területével kapcsolatos értékelés arra mutat rá, hogy hogyan alakult a
csoportnak mint kapcsolatrendszernek a fejlődése, melyek voltak a korábbiakhoz
képest a pozitív és negatív változások? Csoportos kiértékeléskor az evvel kapcsolatos
reflexióit ki-ki megoszthatja a többiekkel.
3) A „tevékenység, téma” területre történő reflexió pedig mindarra vonatkozik, ami felé
haladt a csoport, amit tett, amivel foglalkozott, és ahogyan ezt tette, vagyis a célokra,
tartalmi részekre, módszerekre, és az egyéb kapcsolódó programokra.249
A nagyobb időszakokra vonatkozó visszatekintésre – jelentőségüknél fogva – érdemes
több időt (esetleg egy egész foglalkozást) rászánni. Az, hogy ez hogyan történik a katekéta és
a csoport leleményességétől, kreativitásától függ.
Ami a konkrét megvalósítást illeti, néhány ötlet:
célszerű pl. kreativitást igénylő módszereket alkalmazni, amikoris a résztvevőknek valamilyen alkotáson keresztül (pl.
rajz, montázs, pantomim stb.) nyílik lehetőségük kifejezni meglátásaikat; vagy olyanokat, ahol a három területtel
kapcsolatos konkrét szempontokat numerikusan is értékelhetik (pl. egy táblázatnak megfelelő ábrán, rajzon, ahol az
egyes ablakok valamelyik értékelendő területre vonatkoznak, adott számú kekszet, süteményt, cukorkák stb.
osztanak el annak megfelelően, hogy melyiket, milyen jónak értékelik. Az értékelés végén pedig ezeket az értékelő
„zsetonokat” elfogyaszthatják.
Minden esetben fontos, hogy előre gondoljuk át: melyik kreatív feladat minek az értékelését szolgálja? Ez
garantálhatja, hogy az értékelés minden lényeges elemre kiterjedjen.
***
Egy gyakorlati szempont erejéig tekintsünk vissza a programozás folyamatára!

Felmerülhet bárkiben a kérdés: mikor végezzük a programozás egyes lépéseit? Hogyan
ütemezzük ezeket? Egy szuszra készítsük el előre a folyamat minden részletét vagy
szakaszosan haladjunk vele?
Célszerű a helyzetfelmérést és elemzést követően világosan lefektetni, hogy az adott
csoport hosszabb távon milyen – távlati és köztes – célok felé halad. A konkrét részletek
kidolgozását pedig két részletben érdemes elvégezni: a köztes célokhoz tartozó időszakra az
elején megfogalmazni, hogy mely’ közvetlen célokat milyen tartalmi részek feldolgozásával
és milyen élmények segítségével szeretnénk elérni (az 5.3. pont példájának megfelelően), ezt
249Vö. DE NICOLÓ GC. – MOVILLA S. – SIGALINI D., Vita di gruppo. Manuale pratico teorico di conduzione di gruppo, Elle Di Ci,
137
követően pedig alkalomról alkalomra haladva részletesen kidolgozni az adott foglalkozások

menetét.
Azért érdemes így eljárni, mert egyrészt – a távlati és köztes célok megfogalmazásának
köszönhetően – nem tévesztjük el a részletek konkretizálása során az irányt; másrészt, mert az
esetleges, előre nem számított kérdések, problémák arra ösztönözhetnek, hogy változtassunk
az előre megfogalmazottakon, és ha ilyen helyzet adódik (márpedig adódhat), fölösleges előre
kidolgozni minden foglalkozás minden részletét.
A 11. ábra egy egyszerű vázlatot mutat, amely a katekézis-foglalkozás összeállítását
hivatott segíteni.
138
Távlati cél:
Köztes cél:
Közvetlen cél:
Foglalkozás száma, dátuma: Élmény:
Dokumentált tartalmi rész:
Összeszedettség elérése/ráhangolódás:
A fő elemek részletes leírása:
Zárás:
11. ábra: Táblázat a katekézis-foglalkozás menetének összeállításához. Célszerű a foglalkozás menetének

elkészítése során feltüntetni a távlati és köztes célt is, amelyekbe beleilleszkedik az adott foglalkozás, hogy ne
tévesszük szem elől a fejlődés irányát. Ez gyakran segítséget nyújt a megfelelő ráhangolódás és motiválás
kiválasztásában is. A többi elemnél részletesen írjuk le a foglalkozás konkrétumait a választott foglalkozás-
modell elemeit követve, pl. a kiválasztott éneket és lelőhelyét; a dokumentált tartalmi rész feldolgozásának
módját (milyen feladatokat adunk, kérdéseket teszünk fel stb.); a személyes szintézis kifejezésének módját stb.
139

és
1. Vázold fel és magyarázd el valakinek a programozási folyamat

lépéseinek sorát! Indokold meg a lépések sorrendjét!
2. Melyek az ismert/tapasztalt, és melyek az új szempontok a fejezet
alapján eddigi tapasztalataidhoz képest? Részletezd ezeket!
A programozással, helyzetfelmérésével kapcsolatban:

- FOGASSY J., Katekéták kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 172-175. o.
Aktív/5-pont módszerhez példák:
- Az első gyónásra és szentáldozásra felkészítő II. év. Kateketikai segédanyag, Jézus Szíve Nővérek Társasága,
Budapest, [é.n.]
- FOGASSY J., Katekéták kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 27-35. o.
A három szakaszos módszerről:
- HECHT A., Közös utunk a Bibliához, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 2000, 42-45. o.
Kommunikációs és önismereti gyakorlatokkal, csoportos játékokkal kapcsolatban:
Az ezekben a könyvekben felsorolt gyakorlatok közül értelemszerűen a kateketikai céloknak
megfelelően célszerű válogatni, esetleg változtatni a menetükön, jellegükön.
- Cserkészek játékoskönyve 1-2., Márton Áron Kiadó, Budapest, [é.n.]
- HAJAS ZS., Kommunikációs gyakorlatok középiskolásoknak, PEDELLUS Kiadó, Debrecen, 1998.
- HAJAS ZS., Kommunikációs gyakorlatok 10-14 éveseknek, PEDELLUS Kiadó, Debrecen, 2000.
- MEWALDT A. – GAILIUS Ž., Ifjúsági csoportvezetők gyakorlati kézikönyve, Nagyító Alapítvány, 2005.
- RUDAS J., Delfi örökösei. Önismereti csoportok: elmélet, módszer, gyakorlat, Kairosz Kiadó, [h.n.], 1990.
- RÁZSÓ K. – NAGY L., Játsszunk együtt. 111 közösségi játék, Szalay Könyvkiadó, Kisújszállás, [é.n.]
A szentírási könyvek egzegetikai magyarázatával kapcsolatban:
- Jeromos Bibliakommentár I. Az Ószövetség könyveinek magyarázata, Szent Jeromos Katolikus
Bibliatársulat, Budapest, 2002.
- Jeromos Bibliakommentár II. Az Újszövetség könyveinek magyarázata, Szent Jeromos Katolikus
Bibliatársulat, Budapest, 2003.
- Jeromos Bibliakommentár III. Biblikus tanulmányok, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest,
2003.
- DÓKA Z., Márk evangéliuma, Ordass Lajos Baráti Kör, Budapest, 1996.
- GNILKA J., Márk, Agapé Kiadó, Szeged, 2000.
- SCHWANK B., János, Agapé Kiadó, Szeged, 2001.
- GYÖKÖSSY E., János evangéliuma, Örökségünk Kiadó Bt, Nyíregyháza, 1999.
- JAKUBINYI GY., Máté evangéliuma, Szent István Társulat, Budapest, 1991.
- JOHN TESTVÉR, TAIZÉ, Zarándok Isten, Agapé Kiadó, Szeged, 1995.
- JOHN TESTVÉR, TAIZÉ, Jézus útja, Agapé Kiadó, Szeged, 1999.
- JOHN TESTVÉR, TAIZÉ, Megújulás Lelke, Agapé Kiadó, Szeged, 2000.
- GÁL F., János evangéliuma, Szent István Társulat, Budapest, 1987.
- GÁL F., Pál apostol levelei, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.]
140
- GÁL F., Beszélgetések az evangéliumról,, Szent István Társulat, Budapest, 1980.

- GÁL F., Az apostolok cselekedeteinek olvasása, Szent István Társulat, Budapest, 1982.
- TARJÁNYI B., Evangélium magyarázatok I. rész. Találkozások, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest,
1997.
- TARJÁNYI B., Evangélium magyarázatok II. rész.Példabeszédek, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest,
1997.
- TARJÁNYI B., Evangélium magyarázatok III. rész. Csodák, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1998.
(Ld. még az irodalmi ajánlást HECHT A., Közös utunk a Bibliához című könyv utolsó lapjain.)
A kereszténységben használatos legfontosabb szimbólumokkal kapcsolatban:
- GUARDINI R., Örökmécs, Szent István Társulat, Budapest, 1983.
- HAAG H., Bibliai lexikon, Szent István Társulat, Budapest, 1989.
- VERBÉNYI I. – ARATÓ M., Liturgikus lexikon, Ecclesia, Budapest, 1989.
A természetes szimbolizmussal kapcsolatban:
- BIEDERMANN H., Szimbólumlexikon, Corvina, [h.n.], [é.n.]
- HOPPÁL M. – JANKOVICS M. – NAGY A. – SZEMEDÁN GY., Jelképtár, Helikon Kiadó, [h.n.], [é.n.]
- PÁL J. – ÚJVÁRI E. (Szerk.), Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából,
Balassi Kiadó, Budapest, 1997.
Az összeszedettséget elősegítő gyakorlatokkal kapcsolatban:
- DYCKHOFF P., Lélegezz fel!, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2003.
- DE MELLO A., Test és lélek imája, Szent Gellért Egyházi Kiadó, Szeged, 1992, 9-35. o.
- MEWALDT A. – GAILIUS Ž., Ifjúsági csoportvezetők gyakorlati kézikönyve, Nagyító Alapítvány, 2005, 94-
100. o.
141
Utószó
Jelen tanulmányban a katekézissel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket tekintettük át,

amelyek szükségesek ahhoz, hogy átfogó, és az egyház mai felfogásának megfelelő képet
alakíthassunk ki ennek a – jelentőségét tekintve kitüntetett – igeszolgálatnak a mibenlétéről és
gyakorlati vonatkozásairól.
Elsőként egy panorámikus képben végignéztük a katekézis történetének főbb állomásait.
Ez megmutatta, hogy az egyház mai felfogása a katekézisről sok rokon vonást mutat az első
századok elképzelésével és gyakorlatával annak ellenére, hogy az akkori és a mai társadalmi
és vallási helyzet nem feleltethető meg mindenben egymással. A katekézis fogalmának
áttekintésekor megvizsgáltuk a vele kapcsolatban lévő egyéb tevékenységek, fogalmak
jelentését is. A katekézis olyan – a megtérésre építő – igeszolgálat, amely a keresztény élet
teljességének megélésébe segít belépni, illetve előrehaladni a benne résztvevőket. Mint ilyen,
különbözik az első evangelizációtól, és az iskolai keretek között folyó vallásoktatástól, bár
ezekkel is számos hasonlóságot mutat.
Ezt követően áttekintettük a katekézis végzésének hátterében álló teológiai szempontokat.
Elsőként az egyház küldetésének egészében helyeztük el a katekézist. Ez az igeszolgálat a
martyria egyházi alapfunkció egyik megnyilvánulása. Mivel a katekézis a keresztény élet
teljességébe hivatott bevezetni a résztvevőket, ezért feladata, hogy a másik három alapfunkció
ismeretére is tanítsa és gyakorlására, élésére nevelje résztvevőit.
A katekézis egyházképet alakít ki az emberben, ezen keresztül valamilyen egyházat is épít.
Ugyanez érvényes a kisközösségi, társas életre is. Mivel a katekézis az egyént is neveli a
közösséghez hasonlóan, elengedhetetlen, hogy a katekétának világos képe legyen azokról az
ideálokról (egyház, közösség, keresztény ember), amelyek ennek a többsíkú nevelési
folyamatnak a horizontjában mint viszonyítási pontok lebegnek. Ezen eszmények főbb
vonásait is áttekintettük. A közösség- és egyénkép az egyházkép következménye. Mindkettő
alapja az evangéliumi lelkület élése, ennek folyományaként a kapott karizmák megélése, és az
apostoli elköteleződés.
A harmadik fejezetben az isteni pedagógia sajátosságait – és kateketikai következményeit
– tekintettük át, mint ami az egyház, és benne a katekézis pedagógiájának is ihletője. Ennek
főbb vonásai a személyes jelleg, a nyelvezetek sokféleségének alkalmazása, az
alkalmazkodás, a fokozatosság, a közösségi formálódás és a Lélek iránti fogékonyságra
nevelés. Ezek azok, amelyek a katekézis megtervezésének, megszervezésének, illetve a
konkrét emberekkel történő fogalkozásnak irányadó szempontjai. Mindez a katekéta részéről
is egy sajátos krisztusi szemlélet fokozatos és egyre teljesebb elsajátítását igényli, hogy „amit
végez”, az összhangban legyen avval, „ahogyan végzi”.
A negyedik fejezetben a katekézis forrásait és alkalmazásuk fő kritériumait vizsgáltuk
meg. A Szentírás és az egyházi hagyomány két, egymást föltételező forrás. Ezek mellett a
katekézisben forrás lehet mindaz, ami összhangban van az evangéliumi értékekkel, és azokat
a mai ember számára érthető módon közvetíteni tudja.
142
A Szentírás katekézisen belüli helyes alkalmazásának a kritériumai rámutattak arra, hogy

megfelelő felkészültség és szervezés szükséges ahhoz, hogy hűek tudjunk maradni a
kinyilatkoztatáshoz éppúgy, mint a résztvevőkhöz, valamint a katekézis természetéhez is.
Az ötödik részben megvizsgáltuk a katekézis szereplőit és helyeit. A zsinati egyházképből
következik, hogy mindenkinek életállapotának megfelelően van sajátos katekétai küldetése, a
keresztény közösségeknek éppúgy, mint az egyéneknek. A katekétai feladat sokrétű
hozzáértést kíván, valamint gyökeres keresztény elköteleződést.
A hatodik fejezetben elhelyeztük a katekézis szolgálatát az evangelizáció folyamatának
egészében. Áttekintettük az első evangelizációval való kapcsolatát. Külön figyelmet
szenteltünk a katekumenátus folyamatának megismerésére, amely minden katekézis
modelljének tekinthető céljait, módszereit és jellegét tekintve is.
A hetedik fejezetben a katekézis tervezésének kérdéskörét tekintettük át. Az egyház
küldetéséből és az isteni pedagógiából adódik, hogy a katekézist is átgondoltan, a
kinyilatkoztatáshoz, ugyanakkor a résztvevőkhöz is hűen vagyunk hivatottak végezni. Ennek
a hűségnek a gyakorlattá váltása igényli a tudatos tervezés folyamatát.
A tervezés és a programozás elválaszthatatlan egymástól. A programozásban
konkretizálódnak a tervben csak általánosan megfogalmazottak. A nyolcadik fejezetben a
kateketikai programozás elemeit tekintettük át a helyzetfelmérés lépésétől kezdve egészen a
kiértékelésig.
A kateketikai tervezés és programozás nem ad megoldást minden, a gyakorlat során
felmerülő problémára. Ez egy eljárás, amely segíti a katekétákat, hogy munkájukat az említett
„kettős hűség” jegyében tudatosan tudják végezni. Ez a módszer továbbá nem vezethet
tévedhetetlenül biztos sikerekhez, hiszen a hit az ember belső szabadsága és az Isten közötti
titokzatos párbeszéd eredményeként növekszik. A katekéta feladata abban áll, hogy – tudását,
kreativitását, személyes példáját kamatoztatva – megtegyen minden tőle telhetőt, hogy ez a
párbeszéd jó irányba mutasson.
Ahogyan a bevezetőben is említettem, ez a tanulmány önmagában elégtelen ahhoz, hogy
képessé tegyen a katekézis végzésére. A kapcsolódó kurzusokban, a gyakorlatban és
mindenekelőtt az egyéni istenkapcsolatban és a keresztény közösségi életben való elmélyedés
együttese a feltétele annak, hogy ennek a szolgálatnak a végzése egyre érettebb gyümölcsöket
teremjen. A katekézis sikere alapvetően a Szentlélek műve, amiből a katekéta elsősorban úgy
veszi ki részét, hogy saját személyében tanúsítja, hogy mivé lehet az ember, ha hagyja magát
Istentől vezetni.
143
Felhasznált irodalom
Zsinati dokumentumok
„Lumen gentium. Dogmatikai konstitució az egyházról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat tanítása.
A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 42-91. o.
„Dei Verbum. Dogmatikai konstitució az isteni kinyilatkoztatásról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni
Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 145-157. o.
„Christus Dominus. Határozat a püspökök lelkipásztori hivatásáról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni
„Presbyterorum ordinis. Határozat a papi szolgálatról és életről”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat
tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 230-255. o.
„Ad gentes. Határozat az egyház missziós tevékenységéről”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat
tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 278-307. o.
„Apostolicam actuositatem. Határozat a világi hívek apostolkodásáról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni
„Unitatis redintegráció. Határozat az ökumenizmusról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat tanítása. A
zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 391-405. o.
„Gaudium et spes. Lelkipásztori konstitució az egyház és a mai világ viszonyáról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II.
Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 446-511.
o.
„Sacrosanctum concilium. Konstitució a szent liturgiáról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat
tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.],105-131. o.
Concilium Tridentinum, Sessio V, Decretum secundum: super lectione et praedicatione, n 11, in: G. ALBERIGO és mások
(Szerk.), Conciliorum Oecumenicorum Decreta. Freiburg i.Br., Herder 1962, 645.
Egyéb egyetemes dokumentumok
A Katolikus Egyház Katekizmusa, Szent István Társulat, Budapest, 1994.

Az Egyházi Törvénykönyv (1983), Szent István Társulat, Budapest, 1986.
CONGREGAZIONE PER L’EVANGELIZZAZIONE DEI POPOLI, Guida per i catechisti. Documento di orientamento in vista della
vocazione, della formazione e della promozione dei catechisti nei territori di missione che dipendono dalla
Congregazione per l’evangfelizzazione dei popoli, 3 dicembre 1993, in Enchidrion Vaticanum, 13. Documenti ufficiali
della Santa Sede 1991-1993. Testo ufficiale e versione italiana, Bologna, Centro Editoriale Dehoniano, 1993, 1776-1836.
o.
CONSIGLIO INTERNAZIONALE PER LA CATECHESI, La catechesi degli adulti nella comunità crsitiana. Alcune linee e
orientamenti, Cittá di Vaticano, Libreria Editrice Vaticana, 1990.
II. JÁNOS PÁL, Catechesi Tradendae. Apostoli buzdítás a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez korunk
hitoktatásáról (1979), Szent István Társulat, Budapest, [é.n.]
II. JÁNOS PÁL, Christifideles laici. Apostoli buzdítás a világi kritsztushívőkről (1988), Szent István Társulat, Budapest, 1990.
II. JÁNOS PÁL, Redemptoris missio. Enciklika a missziókról (1990), Szent István Társulat, Budapest, 1992.
II. JÁNOS PÁL, Familiaris consortio. Apostoli buzdítás a családról (1981), Szent István Társulat, Budapest, 1982.
II. JÁNOS PÁL, Pastores dabo vobis apostoli buzdítás, Szent István Társulat, Budapest, 1995.
KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, A Katekézis Általános Direktóriuma, Szent István Társulat, Budapest, 1998.
KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, A papi élet és szolgálat direktóriuma, Szent István Társulat, Budapest, 1994.
KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, Általános Hitoktatási Direktórium (1971), Szent István Társulat, Budapest, [é.n.]
Ordo Initiationis Christianae Adultorum, Typis Polyglottis Vaticanis, 1972.
144
VI. PÁL, „Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdítás a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez a mai világ
evangelizálásáról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata
és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n.], 511-547. o.
PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1998.
Püspökkari dokumentumok
CONFERENZA EPISCOPALE ITAILANA, Il Rinnovamento della Catechesi, Edizioni Conferenza Episcopale Italiana, Roma,
1970.1988.
MKPK ORSZÁGOS HITOKTATÁSI BIZOTTTSÁGA, Magyar Kateketikai Direktórium, Szent István Társulat, Budapest, 2000.
MKPK-OLT, Felnőttek beavatása a keresztény életbe. Felnőttek katekumenátusa,[k.n.], Budapest, 1999.
Katekézissel, evangelizációval kapcsolatos tanulmányok
ALBERICH E., “Adulti (Catechesi degli)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino,
1987, 15-19. o.
ALBERICH E., „Catechesi”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 104-108.
o.
ALBERICH E., „L’uomo credente”, in: Religio. Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998, 137-156. o.
ALBERICH E., La catehesi oggi. Manuale di catechetica fondamentale, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 2001.
ALBERICH E., L’insegnamento della religione tra laicità e confessionalità. Nuove istanze e prospettive, in: „Pedagogia e
vita”, 2, (1997), 25-42. o.
ALBERICH E., „Fonti della catechesi”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino,
1987, 281-283. o.
ALBERICH E., “Catechesi”, in: MIDALI M. – TONELLI R. (Szerk.), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann –
Torino, 1989, 152-160. o.
ALBERICH E., „Mete (della catechesi)” in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino,
1987, 422-424. o.
ALBERICH E. – BINZ A., Forme e modelli di catechesi con gli adulti, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995.
ALBERICH E. – BINZ A., Adulti e catechesi, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1993.
Az első gyónásra és szentáldozásra felkészítő II. év. Kateketikai segédanyag, Jézus Szíve Nővérek Társasága, Budapest,
[é.n.].
BARBON G. – PAGANELLI R., Cammino per la formazione dei catechisti, EDB, Bologna, 1995.
BIANCHI E., A lectio divina, Sarutlan Kármelita Nővérek, Pécs, 2001.
BIEMMI E., Accompagnare gli adulti nella fede, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1994.
BIFET J. E., „La formazione del catechista missionario”, in: GIGLIONI P. (Szerk.), Catechisti per una Chiesa missionaria,
Roma, Urbaniana University Press, 1982, 163-179. o.
BIFET J. E., „Spiritualità missionaria”, in: PONTIFICIA UNIVERSITÀ URBANIANA, Dizionario di missiologia, EDB, 1993, 481-
486. o.
BINZ A. – SALZMANN S., Formazione cristiana degli adulti. Riflessioni e strumenti, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 2001.
BISSOLI C., „Pedagogia di Dio”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987,
493-494. o.
BISSOLI C., „L’uomo uditore della Parola”, in: Religio. Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998,
111-137. o.
BISSOLI C., „Bibbia (Catechesi)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987,
82-85. o.
BÜHLMANN W., „Spirituality”, in: MÜLLER K. ÉS MTS. (Szerk.), Dictionary of Mission. Theology, History, Perspectives, Orbis
Books, New York, 1999, 413-416. o.
CAÑIZARES A., „La catechesi nella missione evangelizzatrice della Chiesa”, in: STENICO T. (Szerk.), Evangelizzazione,
catechesi, catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano,
1999, 71-106. o.
CENTRO SALESIANO PASTORALE GIOVANILE, Itinerari di educazione alla fede. Una proposta pedagogico pastorale, Elle Di
Ci, Leumann – Torino, 1995.
DAMU P., Il servizio dei catechisti, in „Catechesi” 49 (1980) 17, 59-68. o.
145
DAMU P., La spiritualitá del catechista. Tracce per la riflessione personale e di gruppo sui tratti che la caratterizzano,
Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1996.
DAMU P., „Quale spiritualità per il catechista. Acquisizioni e stimoli per proseguire la riflessione”, in: BISSOLI C.- GEVAERT J.
(Szerk.), La formazione dei catechisti. Problemi di oggi per la catechesi di domani, Leumann – Torino, Elle Di Ci,
1998, 83-93. o.
DE NICOLÓ GC. – MOVILLA S. – SIGALINI D., Vita di gruppo. Manuale pratico teorico di conduzione di gruppo, Elle Di Ci,
Leumann – Torino, 1996.
DUJARIER M., Breve storia del catecumenato, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1984.
ESTEPA LLAURENS J. M., „La Chiesa particolare e la catechesi”, in: STENICO T. (Szerk.), Evangelizzazione, catechesi,
catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999,
475-489. o.
FOGASSY J., Katekéták kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2002.
GATTI G., „Spiritualità del catechista”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino,
1987, 605-606. o.
GIANETTO U., „La catechesi nella storia: dagli inizi fino al rinnovamento conciliare”, in: ISTITUTO DI CATECHETICA, FACOLTÀ
DI SCIENZE DELL’EDUCAZIONE, UNIVERSITÀ PONTIFICIA SALESIANA, Andate & insegnate. Manuale di catechetica, Elle Di
Ci, Leumann – Torino, 2002, 59-80. o.
GIANETTO U., „Movimento catechistico”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino,
1987, 448-450. o.
GIANETTO U., „Magistero (XX secolo)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino,
1987, 397-398. o.
GIANETTO U., „Memorizzazione”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987,
416. o.
GIANETTO U., „Monaco (Metodo di)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino,
1987, 440-441. o.
GIANETTO U., „Catechismo olandese”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino,
1987, 123-125. o.
GERMAIN E., „Catechismo (istituzione)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino,
1987, 118-119. o.
GEVAERT J., „Congressi catechistici internazionali”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann
– Torino, 1987, 173. o.
GEVAERT J., Prima evangelizzazione, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1990.
GEVAERT J., „Esperienza”, in: MIDALI M. – TONELLI R. (Szerk.), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann –
Torino, 1992, 360-368. o.
GEVAERT J., „Inculturazione”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 339-
340. o.
GEVAERT J., La dimensione esperienziale della catechesi, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1984.
GROPPO G., „Catecumenato antico”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987,
133-136. o.
GROPPO G., „Medioevo (Catechesi del)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino,
1987, 411-414. o.
HECHT A., Közös utunk a Bibliához, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 2000.
HÉZSER G., A pásztori pszichológia.Gyakorlati kézikönyve, Kálvin Kiadó, Budapest, 2002.
INTRIERI L., Programmare in parrocchia, Elle Di Ci Leumann – Torino, 1997.
LANGER W., „Catechismo (criteri)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987,
116-118. o.
LANZA S., „La catechesi strumento della nuova evangelizzazione”, in: STENICO T. (Szerk.), Evangelizzazione, catechesi,
213-253. o.
LUKÁCS L., „Adalékok a lelkipásztori munka megújulásához”, in: HORÁNYI Ö. (Szerk.), Az egyház mozgástereiről, Vigilia,
Budapest, 1997, 191-218. o.
MALIZIA G. - TRENTI Z., „Le condizioni”, in: TRENTI Z. ÉS MTS. (Szerk.), Religio. Encoclopedia tematica dell’educazione
religiosa, PIEMME, 1998, 315-340. o.
MARTINELLI A., Giovani e direzione spirituale, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1990.
MASINI M., Iniziazione alla „lectio divina”. Teologia, metodo, spiritualitá, prassi, Edizioni Messaggero Padova, 1994.
146
MAZZARELLO M. L., Catechesi dei fanciulli. Prospettive educative, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1986.
MEDDI L., La catechesi illumina la vita, in „Via veritá e vita”, 40 (1991) 133, 24-35. o.
MÉSZÁROS I., A világi hitoktatóképzés intézményes formái, in „Teológia”, 1989, 2, 114-120. o
MIDALI M., „Segni dei tempi”, in: MIDALI M. – TONELLI R. (Szerk.), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann
– Torino, 1992, 977-982. o.
MIDALI M., „Progettazione pastorale”, in: MIDALI M. – TONELLI R. (Szerk.), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci,
MORANTE G., Elementi di metodologia catechetica, UPS – Istituto di Catechetica, Roma [kézirat], 1998.
PELLEREY M., „Obiettivi” in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 461-462.
o.
PINTOR S., Identitá e formazione del catechista. Impegno di singoli e di comunitá, Bologna, Edizioni Dehoniane, 1989.
POLLO M., L’animazione culturale dei giovani. Una proposta educativa, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1986.
RUTA G., Programmare la catechesi. Teoria e pratica per animatori e catechisti, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1996.
SEUMOIS A., „Missionaria (Catechesi): Storia”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann –
Torino, 1987, 436-440. o.
SEUMOIS A., „Catechista missionario”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino,
1987, 130-132. o.
SIMONETTI M., „Alessandria (Scuola di)”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino,
1987, 26-27. o.
SORAVITO L., „La pedagogia di Dio fonte e modello della pedagogia catechistica”, in: STENICO T. (Szerk.), Evangelizzazione,
catechesi, catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano,
1999, 375-398. o.
SORAVITO L., „Catechista”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 126. o.
SORAVITO L., „Operatori della catechesi”, in: SEVESO B. – PACOMIO L. (Szerk.), Enciclopedia di pastrorale, Casale
monferrato, PIEMME, 1992, 67-68. o.
SORAVITO L., „Identità e ruolo del catechista degli adulti”, in: UFFICIO CATECHISTICO NAZIONALE, Adulti e catechesi nella
comunità, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1991.
SORAVITO L., La progettazione pastorale. Esperienze e orientamenti, [kézirat], UPS, Roma, 1998.
SORAVITO L., La programmazione nella catechesi, EDB, Bologna, 1987.
STACHEL G., „Catechetica”, in: GEVAERT J. (Szerk.), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 110-
111. o.
STENICO T., „Vocazione, identità e formazione del catechista”, in: STENICO T. (Szerk.), Evangelizzazione, catechesi,
489-531. o.
TARJÁNYI Z., Kateketika I., Szent István Társulat, Budapest, 1998.
TONELLI R., „Progetto educativo-pastorale”, in: MIDALI M. – TONELLI R. (Szerk.), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di
Ci, Leumann – Torino, 1992, 903-906. o.
TONELLI R., Per la vita e la speranza. Un progetto di pastorale giovanile, Roma, LAS, 1996.
TRENTI Z., „L’eudacotore alla fede. Presupposti alla professionalità del catechista”, in: BISSOLI C. – GEVAERT J. (Szerk.), La
formazione dei catechisti. Problemi di oggi per la catechesi di domani, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1998, 94-115. o.
VOPEL W. K., Manuale per animatori di gruppo, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1994.
Egyéb tanulmányok
ALLPORT G. W., A személyiség alakulása, Gondolat Kiadó, Budapest, [é.n.].

BERAN F., „Presbyterorum Ordinis. Határozat a papi szolgálatról és életről”, in: KÁRNITZ M. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat
dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokumentumok áttekintése és megvalósulása, Szent István
Társulat, Budapest, 2002, 421-441. o.
CIAN L., Cammino verso la maturità e l’armonia. Riflessione sull’esperienza di un itinerario di accompagnamento formativo
individuale. Piste per realizzare la „vita piena”, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1990.
FARKASFALVY D., Bevezetés a szentírástudományba, Agapé, 1995.
FISICHELLA R., „Salvezza”, in: Religio. Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998, 765-767. o.
GALLO L., „Chiesa”, in: MIDALI M. – TONELLI R. (Szerk.), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino,
1992, 165-182. o.
147
GALLO L., „La comunità degli uomini in Cristo”, in: Religio. Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME,
1998,, 189-218. o.
NEMESHEGYI P., A II. Vatikáni Zsinat egyházképe, in „Távlatok” (1995) 1, 59-68. o.
SZÁNTÓ K., A Katolikus egyház történe I., Ecclesia, Budapest, 1987.
LESQUIVIT C. – GRELOT P., „Üdvösség”, in: X. LÉON-DUFOUR (Szerk.), Biblikus teológiai szótár, Szent István Társulat,
Budapest, [é.n.], 1385-1393 oszlop.
VANYÓ L., Az ókeresztény egyház és irodalma, Szent István Társulat, Budapest.
VÁRNAI J., „Dei Verbum. Dogmatikai konstitúció az egyházról”, in: KRÁNITZ M. (Szerk.), A II. Vatikáni Zsinat
dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokuemtumok áttekintése és megvalósulása, Szent István
Társulat, Budapest, 2002, 321-351. o.
WIEDENHOFER S., „Ekkléziológia”, in: SCHNEIDER T. (Szerk.), A dogmatika kézikönyve II.,Vigilia Kiadó, Budapest, 1997, 49-
160. o.
WILDMANN J., Mit akart a II. Vatlkáni zsinat? II. rész: Az új egyházkép, in „Mérleg” (1993) 2, 112-121. o.
148
Tartalomjegyzék
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE.............................................................................................................................. 2
BEVEZETÉS......................................................................................................................................................... 3
1. A KATEKÉZIS TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE ÉS FOGALMA................................................................ 6
1. A KATEKÉZIS TÖRTÉNETÉNEK FŐBB ÁLLOMÁSAI ............................................................................................ 6

2. KATEKÉZIS ................................................................................................................................................... 12
3. A HIT, NEVELHETŐSÉGE ÉS TANÍTHATÓSÁGA ................................................................................................ 15
4. ISKOLAI VALLÁSOKTATÁS, HITTAN, HITOKTATÁS ......................................................................................... 15
5. EVANGELIZÁCIÓ ........................................................................................................................................... 18
6. KATEKETIKA................................................................................................................................................. 18
7. KATEKIZMUS ................................................................................................................................................ 19
2. A KATEKÉZIS VÉGZÉSÉNEK HÁTTERÉBEN LÉVŐ TEOLÓGIAI SZEMPONTOK .................... 22
1. A KATEKÉZIS KIVESZI RÉSZÉT AZ EGYHÁZ KÜLDETÉSÉNEK BETÖLTÉSÉBŐL ................................................. 22

1.1. Az egyház küldetésének gyökere .......................................................................................................... 23
1.2. A küldetés és az egyházi alapfunkciók, mindezek kapcsolata a katekézissel........................................ 24
1.2.1. A diakonia és kapcsolata a katekézissel ........................................................................................................ 24
1.2.2. A koinonia és kapcsolata a katekézissel ........................................................................................................ 27
1.2.3. A martyria és kapcsolata a katekézissel......................................................................................................... 30
1.2.4. A liturgia és kapcsolata a katekézissel .......................................................................................................... 31
2. EGYHÁZKÉP, KÖZÖSSÉGKÉP, KERESZTÉNYKÉP ............................................................................................. 34
2.1. Az egyházkép........................................................................................................................................ 35
2.2. A hiteles egyházi közösség vonásai...................................................................................................... 37
2.3. A ideális keresztény ember vonásai ..................................................................................................... 38
3. A KATEKÉZIS PEDAGÓGIÁJÁNAK MODELLJE: ISTEN PEDAGÓGIÁJA ÉS GYAKORLATI

KÖVETKEZMÉNYEI ....................................................................................................................................... 44
1. A SZEMÉLYES TALÁLKOZÁS ÉS A PÁRBESZÉD PEDAGÓGIÁJA ........................................................................ 45

2. A JELEK ÉS A TAPASZTALATOK ALKALMAZÁSÁNAK PEDAGÓGIÁJA .............................................................. 45
3. A MEGTESTESÜLÉS ÉS INKULTURÁCIÓ PEDAGÓGIÁJA ................................................................................... 46
4. A FOKOZATOSSÁG PEDAGÓGIÁJA .................................................................................................................. 49
5. A SZENTLÉLEK FŐSZEREPÉNEK, ÉS AZ IRÁNTA VALÓ FOGÉKONYSÁGNAK A PEDAGÓGIÁJA .......................... 49
6. A KÖZÖSSÉG PEDAGÓGIÁJA .......................................................................................................................... 49
149
4. A KATEKÉZIS FORRÁSAI ÉS ALKALMAZÁSUK ALAPVETŐ SZEMPONTJAI............................ 53
1. ISTEN KINYILATKOZTATÁSA ÉS ENNEK KÜLÖNBÖZŐ ÚTJAI: A KATEKÉZIS FORRÁSAI .................................... 53

1.1. Az egyházi hagyomány......................................................................................................................... 54
1.2. A Szentírás mint a katekézis forrása .................................................................................................... 55
1.3. Az egyházi hagyomány és a Szentírás kapcsolata................................................................................ 55
1.4. Forrás, tartalom, dokumentum, tapasztalat – fogalmi tisztázás .......................................................... 56
2. A TARTALOMRENDEZÉS ALAPELVEI .............................................................................................................. 56
3. A SZENTÍRÁS ÉS MÁS FORRÁSOK ALKALMAZÁSA A KATEKÉZISBEN .............................................................. 57
3.1. A Szentírás alkalmazásának fő szempontjai........................................................................................ 58
3.1.1. A Szentírás katekézisen belüli alkalmazásának fő szempontjai .................................................................... 58
3.1.2. Gyakorlati szempontok, lehetséges félrecsúszások ....................................................................................... 60
3.2. A hagyomány mint az egyház által megélt valóság forrásként való alkalmazása................................ 61
3.3. A katekizmusok használata .................................................................................................................. 61
3.4. Teológiai kutatás ................................................................................................................................. 62
3.5. Kulturális értékek használata .............................................................................................................. 62
3.6. Katekézis és memorizálás .................................................................................................................... 63
5. A KATEKÉZIS SZEREPLŐI ÉS HELYEI ................................................................................................. 66
1. EGYHÁZKÉP ÉS A KATEKÉZIS SZEREPLŐI....................................................................................................... 66

2. A KATEKÉZIS FELELŐSEI ............................................................................................................................... 67
2.1. Az egyházi közösség mint a katekézis felelőse...................................................................................... 67
2.2. A lelkipásztorok kateketikai küldetése.................................................................................................. 67
2.3. A szerzetesek kateketikai feladata........................................................................................................ 68
2.4. A szülők kateketikai feladata................................................................................................................ 68
2.5. A világi katekéták küldetése ................................................................................................................. 69
3. KATEKÉTAI FELADATOK ÉS LELKÜLET.......................................................................................................... 69
3.1. A feladatok ........................................................................................................................................... 69
3.2. A katekéta lelkisége.............................................................................................................................. 71
6. A KATEKÉZIS AZ EVANGELIZÁCIÓ FOLYAMATÁBAN .................................................................. 80
1. AZ EVANGELIZÁCIÓ FOLYAMATA ÉS ELEMEI ................................................................................................ 80

2. A KATEKUMENÁTUS ..................................................................................................................................... 82
2.1. A katekumenátus szakaszai.......................................................................................................... 83
2.2. A katekumenátus személyi feltételei ..................................................................................................... 85
3. ELMÉLYÍTŐ KATEKÉZIS................................................................................................................................. 86
4. A KÜLÖNBÖZŐ KATEKÉZIS- ÉS EVANGELIZÁCIÓS FORMÁK KAPCSOLATA ÉS JELENTŐSÉGÜK ........................ 87
7. A TERVEZÉS ÉS PROGRAMOZÁS JELENTŐSÉGE ÉS FOGALMA ................................................. 90
1. A TERVEZÉS SZÜKSÉGESSÉGE ....................................................................................................................... 90
150
2. A KATEKÉZIS MEGSZERVEZÉSE AZ EGYHÁZ TÁGABB KÜLDETÉSÉNEK SZERVEZÉSÉN BELÜL ......................... 92

2.1. Tervezési szintek .................................................................................................................................. 92
2.2. A fogalmak: pasztorális/kateketikai tervezés és programozás............................................................. 94
8. A KATEKETIKAI PROGRAMOZÁS EGYMÁST KÖVETŐ LÉPÉSEI ................................................ 99
1. A PROGRAMOZÁS FOLYAMATÁNAK EGÉSZE .................................................................................................. 99

2. A KATEKETIKAI PROGRAMOZÁS LÉPÉSEINEK RÉSZLETEI ............................................................................. 101
2.1. Helyzetelemzés és –értékelés, a pasztorális/kateketikai tervek és a katekézis horizontjában lévő célok
figyelembevétele........................................................................................................................................ 101
2.1.1. A szoros értelemben vett helyzetelemzés .................................................................................................... 102
2.1.2. A helyzet értelmezése, a tervek és az ideálok figyelembevétele.................................................................. 105
2.2. A célok meghatározása ...................................................................................................................... 106
2.2.1. A célok csoportosítása................................................................................................................................. 106
2.2.2. A célok meghatározásának módja ............................................................................................................... 108
2.2.2.1. Távlati célok ....................................................................................................................................... 108
2.2.2.2. Köztes célok ....................................................................................................................................... 109
2.2.2.3. Közvetlen célok .................................................................................................................................. 110
2.2.3. A célok helyes és helytelen megfogalmazása.............................................................................................. 111
2.3. A dokumentált tartalmi részek kiválasztása ....................................................................................... 111
2.4. Élmények/tapasztalatok kiválasztása ................................................................................................. 112
2.4.1. Az élmények/tapasztalatok csoportosítása .................................................................................................. 112
2.4.2. Az élmények kiválasztásának kritériumai ................................................................................................... 113
2.5. A köztes célhoz vezető elemek összerendezése ................................................................................... 114
2.6. A katekézis-foglalkozás megtervezése................................................................................................ 115
2.6.1. Távolabbi előkészület.................................................................................................................................. 115
2.6.1.1. A katekézis-foglalkozás kommunikációs jellege ................................................................................ 116
2.6.1.2. A katekézis-foglalkozás elemei .......................................................................................................... 119
2.6.1.3. A foglalkozás menete, a különböző „módszerek” .............................................................................. 121
2.6.1.4. Az egyes lépéseknél használható technikák, tevékenységek .............................................................. 129
2.6.1.5. A katekéta kommunikációs feladatai az egyes lépéseknél .................................................................. 131
2.6.2. Közvetlen előkészület a katekézis-foglalkozásra......................................................................................... 132
2.7. A kiértékelés szempontjai................................................................................................................... 134
2.7.1. A kiértékelés célja, szükségessége .............................................................................................................. 134
2.7.2. A kiértékelés időpontja és tárgya................................................................................................................. 134
2.7.3. A kiértékelés módja..................................................................................................................................... 135
UTÓSZÓ............................................................................................................................................................ 142
FELHASZNÁLT IRODALOM ....................................................................................................................... 144
TARTALOMJEGYZÉK .................................................................................................................................. 149
151

Keszeli Sandor Alapveto Kateketika Bevezetes Az Elmeleti Katekezis Elmeleti Alapjaiba Kateketaknak PDF

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Keszeli Sandor Alapveto Kateketika Bevezetes Az Elmeleti Katekezis Elmeleti Alapjaiba Kateketaknak PDF

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Forrás: http://www.doksi.

AA Apostolicam actuositatem – Határozat a világi hívek apostolkodásáról

A II. Vatikáni Zsinatot követő időszakban az egyház katekézissel kapcsolatos koncepciója,

A katekézis – természetéből adódóan – gyakorlat. Ennek a gyakorlatnak az elméleti

Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod?

(Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez)

1. Gondolj vissza saját hitbeli fejlődésedre és hitbeli neveltetésedre!

„A próféta a saját korára figyelemmel tekintő,

1. A katekézis történeti áttekintése

Ha a katekézis végzésére kaptunk meghívást, az egyik első és legfontosabb dolog, hogy

1. A katekézis történetének főbb állomásai

A múlt ismerete segít eligazodni a jelen megértésében, a mai kihívások gyökereinek és

szentségekkel kapcsolatos misztériumok megértését és élését, valamint beépültek a közösség

degli)”, in: DizCat, 15-19. o.

A katekézis, amelynek szolgálatában álltak, túlnyomórészt a hitismeretek memorizálását,

9 V.ö. TARJÁNYI Z., I.m., 35-37. o.

sokféleség; az egységes keresztény társadalmi rendszer, és evvel a szociális katekumenátus

11 V.ö. GIANETTO U., „Movimento catechistico”, in: DizCat, 448-450. o.

A negyedik szakaszban a közösségre, valamint a katekétára mint a katekézis kitüntetett szereplőjére

A zsinatot számos püspöki szinódus, valamint az evangelizációval és katekézissel

Az egyház kialakulásának kezdetén a keresztény szóhasználatban a görög eredetű

20 Vö. ALBERICH E., „Catechesi”, in: DizCat, 104-108. o.

22 Evvel kapcsolatban ld. még később, az isteni pedagógiánál elmondottakat.

3. A hit, nevelhetősége és taníthatósága

4. Iskolai vallásoktatás, hittan, hitoktatás

A katekézis különbözik az iskolai vallásoktatástól, és sok esetben a szokványos értelemben

29 Vö. KÁD 53-55; DV 5

nagyon különböző tevékenységeket illetünk ugyanazon „hittan”, „hitoktatás” kifejezésekkel.

----------------- Iskolai vallásoktatás Katekézis

Az iskolai vallásoktatás olyan területnek tekinthető, amelyen keresztül nagyszámú

meg saját irányelveiket a szóbanforgó tevékenységekkel (iskolai vallásoktatás és katekézis)

Az evangelizáció fogalma a mai egyházi szóhasználatban többféle értelemben használatos,

A kateketika a katekézisre, mint gyakorlatra történő tudományos reflexió. Míg a katekézis

megjobbítása, melyet a teológiai és neveléstudományi kritériumokon alapuló vizsgálat,

A katekizmus szó az egyház szóhasználatában két, egymással szorosan összefüggő

39 Vö. STACHEL G., „Catechetica”, in: DizCat, 110-111. o.

Szempontok az egyénileg és csoportban zajló

1. Melyek a közös és eltérő vonások a személyes katekézis-tapasztalatod

Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod?

(Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez)

1. Gondold át eddigi tapasztalataid alapján!

„Az egyház egész intézményességét úgy kell felfogni,

2. A katekézis végzésének hátterében lévő

1. A katekézis kiveszi részét az egyház küldetésének betöltéséből

A katekézis az egyház küldetésének megvalósítását elősegítő feladatokkal szorosan

Isten országának építése a világban és a világért

Diakonia Koinonia Martyria Liturgia

1. ábra. Az egyház küldetése a Szentháromság életében gyökerezik. Isten kinyilatkoztatásának célja,

1.1. Az egyház küldetésének gyökere

Az egyház küldetésének alapja, gyökere a Szentháromság benső életében keresendő. Isten

1.2. A küldetés és az egyházi alapfunkciók, mindezek kapcsolata a katekézissel

Az egyház négy alapfunkcióján keresztül építi és teszi jelenvalóvá Isten Országát. Az

1.2.1. A diakonia és kapcsolata a katekézissel

• A DIAKONIA végzésében az egyház megjeleníti Isten Országának azt a vonását, amely a

Az egyházi közösségek minden történelmi korban érzékenyen odafigyeltek a szegénység

Nevelés/kibontakoztatás, gondozás, ápolás, lelki segítés, anyagi támogatás…

Átitatás az evangéliumi értékekkel, átalakítás a szociális tanítás fényében…

2. ábra. Az egyház diakonális feladata egyrészt a közvetlen, személyes szolgálatot jelenti a

• A KATEKÉZIS NEVEL A DIAKONIA MEGÉLÉSÉRE. A katekézis fogalmánál szóba került, hogy ez

50 Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 203-204. o.

bevezetni és meggyökereztetni az egyént és a közösséget. Ebből adódik, hogy a katekézisnek

53 Vö. ALBERICH E., La catehesi oggi, 208-220. o.; KÁD 103

gondolkodás lépései szerint haladva a jelenlévő politikai elképzelések kritikus