A lehulló falevelek titka és a Dakar, Izrael elveszett tengeralattjárója…

„ Ezen az őszön korán hullanak a levelek a szélben.” – Ezra Pound

Neuron mozgás, sejtosztódás és tüzek terjedése. Mi a közös ezekben a

különböző jelenségekben? Ezeket a jelenségeket vizsgálta a Weizmann
Intézetben Prof. Elisha Moses, aki a természetes rendszerek fizikai
tulajdonságainak kutatásával foglalkozik.

Moses a Komplex Rendszerek Fizikája Osztályán végzett munkájáról: „ Az az

ideám, hogy egy jó tudományos kísérlet elegáns, egyszerű, és haszontalan,
mondja. Általában távol tartom magamat az alkalmazott oldaltól.“

Egy projekt azonban határozottan gyakorlatias fordulatot tett. A történet 1995-

ben kezdődött, amikor a mester hallgatója, Hagai Eisenberg belépett a laborba,
és leejtett egy papírlapot. A lap lelebegett a padlóra. „Ezt akarom
tanulmányozni“ - mondta Mosesnak, és elkezdte kutatni, hogyan viselkednek a
nem gömbölyű tárgyak, amikor folyadékba vagy gázba lebegve hullanak alá.

A probléma már több mint 150 éve kihívást jelentett a folyadékmechanikában -

a XIX. Századi fizikusok, James Maxwell és Lord Kelvin hiába próbálták olyan
egyenleteket kimunkálni, amelyek pontosan megjósolják az ilyen leeső tárgyak
útját. Eisenberg és Moses, valamint Andrew Belmonte, a Penn State Egyetem
vendégtudósa egy vékony üvegtartályt építettek – annyira vékonyak, hogy
kétdimenziós rendszert reprezentálhatnak –, és folyadékkal töltötték meg.
Ezután egy sor vékony, fémvagy műanyag szalagot dobtak a tartályba.

Számítógépes képalkotó és áramlás-vizualizációs technikákkal végzett pontos

megfigyelések segítségével a tudósok olyan elméleti modellt fejlesztettek ki,
amely pontosan megjósolja a pályát, amellyel a szalag a tartály aljára esik. Ez a
kétdimenziós modell kiterjeszthető a leeső levelek vagy egyéb tárgyak
jelenségére a háromdimenziós rendszerekben. A tudósok két általános típusú
mozgást találtak: a "lebegés", amelyben a leeső szalagok előre-hátra oldalazva
mozognak és a "bukdácsolást".

[Megj.: A leeső papírlap vagy falevél mozgása kaotikusnak tűnik. A lehulló lapos
test élei mentén örvénylő levegő rezgésre és átfordulásra (bukfencezésre)
készteti a testet, a légáramlás gyorsan változik az élek körül, ezért nehéz a
mozgás pályáját előre kiszámítani. A számítások szerint a lehulló falevél
oldalirányú elmozdulása attól függ, hogy milyen irányba bukfencezett, az
erőhatás pedig erősen függ a tárgy forgó és egyenes vonalú mozgása közti
csatolástól. A sikeres modellszámítások váratlan, érdekes eredményt is hoztak.
Kiderült, hogy a látszólag kaotikus, oldalirányú elmozdulással is járó lehullás
csaknem kétszer olyan mértékben lassítja a leesést, mint ha egyenesen,
ejtőernyőhöz hasonlóan ereszkedne le a falevél vagy a papírlap. Ez
nyilvánvalóan előnyt jelent azoknak a fáknak és más növényeknek, amelyek
távolabbra szeretnék eljuttatni termésüket, magjukat.].

A számítások egy inherens logikát is javasoltak. A mozgás típusát, amit

felfedeztek, egy numerikus konstans határozza meg, amelyet Froude-számnak
hívnak. Eredetileg a vitorlás hajók viselkedésének leírására alkalmazott állandó
együtthatót arra is fel lehet használni, hogy megjósolják azt a maximális
sebességet, amelyen a két- és négylábú állatok járni vagy kószálni tudnak,
mielőtt elkezdenék futni vagy megmozdulni. A leeső szalagok vagy levelek
esetében a Froude-szám határozza meg az objektum mérete és súlya közötti
összefüggést: egy hosszú csík lebeg, míg egy rövidebb szalag felborul.

A tanulmányok megjelentek, Eisenberg Ph.D. a munkájában, és az új

matematikai modell kikerült a laboratórium falain kívülre.

"A leeső tárgyak viselkedését végtelenül nehezebb megjósolni a való világ

három dimenziójában" – mondta Moses, egy olyan leckét, amelyet egy
manhattani mozikban tanult, amikor megpróbált egy negyeddollárost dobni
egy egy akvárium alján lévő pohárba dobni, hogy ingyen jegyeket nyerjen. "Bár
tudtam az algoritmust, valószínűleg négy vagy öt dolcsit vesztettem, mielőtt a
feleségem elvitt volna onnét" – mondta Moses. - De a mi modellünk elég jó –
mindig közel voltam hozzá.

A csapat úgy találta, hogy modelljüket nem csak arra lehet használni, hogy
feltárja, hogyan esik egy levél a földre, de arra is, hogy miként süllyed egy hajó
a tengerfenékre, pl. az 1969-ben eltűnt izraeli tengeralattjáró a Dakar esetében
is.
Amikor a Dakar felfedezéséről Kréta tengerpartján szalagcímek megjelentek az
újságokban, Moses és Eisenberg rájöttek, hogy a leeső tárgyak fizikájának
megértése segíthet a haditengerészeti kutatóknak, akik megpróbálják pontosan
megérteni, mi történt a hajó utolsó pillanataiban. Három évtizedes rejtély után
a matematikai modell, valamint az izraeli haditengerészettel együttműködve
végzett háromdimenziós kísérletek segítik az eredeti hajó mozgásának
számszerűsítését, új betekintést nyújtva a Dakar tragédiájába. "Nagyon
örömteli látni, hogy az, hogy az alapkutatás megvizsgálja a természet
viselkedésének alapelveit, hirtelen egyedülállónak bizonyulhat" - mondta
Moses