Belépés a Vízöntő-korszakba II.

A tényleges csillagképek kontextusa – A Vízöntő asztrális princípiuma

a tanulmány első része itt található: https://www.youtube.com/watch?v=BNNDASgjo2Q

II. rész

1. A konstellacionális keretrendszer

A háromféle zodiákus – a konstellacionális, a sziderikus és a tropikus – hierarchikusan értelmezendőek; éppen

abból adódóan, hogy a létezők primordiális szellemi luminozitásukat egyre inkább elveszítvén, fokozatosan a
„radzsasztikus” és „tamasztikus” inerciák mind sötétebb árnyképei közé keverednek, a principiális asztrális valóság az
átélő tudat egyre „sűrűbb” rétegein szűrődik keresztül, egészen addig a peremhelyzetig, amelyben szellemi áthatás
már nem lehetséges.
Ma – az anyagi kondicionáltságok rabszíjára fűzött modern ember számára – az erőteljesen Földhöz kötött
tropikus rendszer szolgálhat adekvát keretként sorsvonatkozásainak megismeréséhez és értelmezéséhez; de talán
száz év sem kell már, és ezt is elveszíti: mindössze a Föld napi rotációjából adódó házrendszerbeli determináltság
marad neki; tizenkét baljós zóna, melyek addigra – a mind mélyebbre gravitáló „cyber” nemzedékek szellemi
önfelszámolásának szükségszerű hozadékaként – mindennemű zodiakális minőségtől és asztrális „tüposz”-tól
mentessé válnak.
A fentebb leírtakból nem következik az, hogy a mai embernek semmiféle relációja nem lehet a „magasabb”
állatövi rendszerekkel; mindössze arról van szó, hogy ez nem az átlagembernek „alanyi jogon” járó lehetőség, hanem
mindig valamiféle spirituális aszkézis hozadéka, valamely realizációs ösvényen abszolvált haladás illetve
„előrehaladottság” eredménye és gyümölcse. Mi több, egy ilyen ambícióval rendelkező szülöttnek egyenesen
feladata, hogy – a tropikus szövedéken túl – önnön sziderikus és kontellacionális asztrális kontextusát is
tanulmányozza és megismerje, már csak azért is, mert egy post mortem túlélő egzisztencia számára éppen ezek a
keretek nyújthatnak támasztékokat a további „szubtilis” önismerethez és előrehaladáshoz – hasonló érvénnyel, mint
a jelenlegi lénye számára elsődleges támpontokat és irányjelzőket adó tropikus rendszer.
Mi viszont e tanulmány keretében mundán asztrológiai téren vizsgálódunk, és szellemtörténeti léptékeket tartunk
irányadónak; így hát a személyes horoszkópia képzeletbeli gombolyagáról felcsippentett szálat – melynek e helyt
csupán némi illusztratív szerep jutott – legott el is ejtjük.
A Vízöntő-korszak eljövetelének asztrális szimbolikáját – ha tartjuk magunkat a fentebb említett hierarchikus
rendhez – az egyenlőtlen ívkiterjedésű csillagképi kontextus vizsgálatával kellett volna kezdenünk, mely a
legmagasabb, legfényteljesebb állatövi manifesztáció, s olyan ősi csillagbölcseleti rendszerek keretéül szolgál, mint az
ősi egyiptomi vagy a mezopotámiai; ez viszont jól érzékelhetően még annyi „léptéket” sem nyújt a mai emberi
kogníció és intuíció számára, mint az ekválszektorokra épülő későbbi babilóniai és indiai sziderikus szisztéma.
Nem véletlenül vettük hát előre a jyotiṣa – tropikus kontextussal szorosan korreláló – rendszerét, mely a jelenkori
Fagan–Bradley-féle irányvonal által is népszerűsítve és megerősítve, kellően áttekinthető és rendezett terrénuma egy
ilyesfajta vizsgálódásnak; e sorok írója számára viszont mindössze az egyik lehetséges– noha nagyon is lényegi –
megközelítési mód.
Ennek alapján azt találtuk – és itt ajánljuk eszmefuttatásunk ismételt áttekintését –, hogy a Vízöntő sziderikus
szektorába való Tavaszpont-belépésnek valamikor Krisztus után 2020 és 2044 között kell megtörténnie, egy
lehetséges index-időpont, a 2020. évi „Aranykonjukció” nem titkolt preferálásával. Azt is hangsúlyoztuk azonban,
hogy ez mindössze a Vízöntő-korszakba nyíló Első Kapu, melyen keresztül haladva még nagyon sokáig a Halak-
princípium spirituális interferenciáival is számolnunk kell. (Más megközelítésben, s a helyzetet némileg bonyolítva: a
Halak–Szűz tengely, sőt a Halak–Szűz–Nyilas–Ikrek „kereszt” interferenciáival.)
A Második Kapun való belépést – azaz a Vízöntő korszak „teljesértékű” eljövetelét – a csillagképi szektorba történő
visszahátrálás időpontja adja meg: ez pedig 2919-re tehető. Ekkor az északi hemiszféra Tavaszpontja egzakt módon
együtt áll majd a phi Aquarii-val (ekliptikai szélessége: 1° 7’ S; látszó magnitúdója: +4,2), mely a különféle tradíciók
alapján a Vízöntő-konstelláció legkeletibb marker-csillaga, s részét képezi annak az aszterizmusnak, melyet az ősi
kínaiak Loui pi tchin-nek, azaz Sáncnak neveztek. (1. kép)

1. kép. 2919. március 21-én az északi félteke Tavaszpontján tartózkodó Nap egzakt konjunkciót alkot a phi Aqarii-val.
A hátráló Tavaszpont ekkor eléri a csillagképi Vízöntő határát, s ezzel a földi emberiség belép a Második Kapun is.
Bekarikázva a „Sánc” (Loui pi tchin) elnevezésű kínai aszterizmus csillagai sorakoznak, azaz a phi, a lambda és a
sigma Aquarii.

Az egyenlőtlen felosztású konstellacionális szektorok keretrendszerében asztrológusi ambícióval (értjük ezalatt:

kvalitatív asztrális vonatkozások előtérbe helyezésével) tájékozódni nem könnyű feladat, hiszen – szemben a
sziderikus rendszer számára elégséges „egyetlen referencia-pont”-jával – a csillagképek pontos kiterjedését minden
esetben külön-külön meg kell határoznunk; méghozzá úgy, hogy nem támaszkodhatunk a csillagászat pusztán
mennyiségi kritériumokat szem előtt tartó felosztásaira.
Csupán a témánk szempontjából lényegi információkra fókuszálva, röviden essék róla szó, hogy jelen tanulmány
szerzője a planéták direkt mozgásának irányában a különféle asztrális hagyományokból extrahált legvalószínűbb
szektorhatár-markerektől a következő csillagkép legelső markeréig szegmentál. (2.kép)

2. kép. A csillagképi szektorok határai OLW szerint. (Forrás: Wikipedia –> Synoptical Astrology)
 Az így kapott szektorokat – melyek adott esetben az Ekliptikától északra és délre eső zónákban kiterjedésben
eltérhetnek – mindig 30 részre osztjuk fel. Minden szegmens 30 egységből áll – 30 ún. „dinamikus fok”-ból. A
felosztás gyakorlati megvalósítását és a „dinamikus fok” mibenlétét éppen a Vízöntő-csillagkép vonatkozásában
tanácsos bemutatni. (3. és 4. kép)
A Vízöntő az egyetlen olyan csillagkép, amely – emblematikus módon – a más esetekben problémamentesen
adódó szektorhatárokat mindkét szomszédos irányban áthágja: nyugati irányban a Bak-konstelláció fölé nyúlik az
Albali (epsilon Aquarii) „csápszerű” végződésével, míg keleti irányban a Halak-csillagkép „alá folyik”.
Ennek okát és jelentőségét a következő fejezetben értjük majd meg; most legyen elég a konkrét példa, mely eme
ambivalenciát magán a horoszkóp-ábrán láttatja. Az Albali-ban végződő „nyúlvány” révén csupán az északi ekliptikai
szélességű bolygók implikálód(ná)nak a Vízöntő szektorába; a 3. képen jól látható, hogy a déli ekliptikális szélességű
Szaturnusz, Jupiter és Vénusz a Bak-konstelláción belül, egészen pontosan annak 3., 12, és 18. dinamikus fokán
tartózkodnak. Ezen planéták közül, ha a Jupiter vagy a Vénusz északi ekliptikai szélességgel rendelkezne, már a
Vízöntő-csillagkép szektorában pozicionáló bolygóként kellene figyelembe vennünk.

3. kép. Vízöntő-anomáliák – a szomszédos csillagképek rovására

A 4. képen viszont az északi ekliptikális szélességgel bíró Merkúrt láthatjuk, mely ekként egy egészen
„összezsugorodó” Bak-csillagkép utolsó dinamikus fokán áll, s néhány órán belül a Vízöntő – északon mélyen a Bak
fölé nyúló – szektorába lép. Amennyiben a következő napokban nem halad át csomópontján, s ekliptikális szélessége
nem válik délivé, a „Hal szájánál” – Fum Alsamakah, beta Piscium – lép át a Halak-konstellációjába. Déli ekliptikális
szélességgel továbbra is a Vízöntőben maradna, s csak az epsilon Pisciumnál kerülne át a Halakba – alaposan
„összezsugorítván” azt. (3. kép)
Ha az Olvasó a fentebbi néhány bekezdésből így „első blikkre” nem értett meg túl sokat, csöppet sem
hibáztatható: a konstellációk csillagbölcseleti értelmezési kísérletével ugyanis olyan problematikát feszegetünk,
amellyel a jelenkori asztrológusok érdemben és szisztematikusan sohasem foglalkoztak. Most csupán egyetlen
dologra fókuszáljunk: a Vízöntő a maga „égi valóságában” is „renitens” konstelláció, s olyan anomáliákat és
paradoxonokat hordoz, amelyek más csillagképek esetében egyáltalán nem merülnek fel. Ha ennyit észreveszünk,
máris elégséges módon „ágyaztunk meg” a következő fejezetnek.
 4. kép. …és még több vizualizálható Vízöntő-anomália

2. A Vízöntő asztrális princípiuma

Elöljáróban meg kell értenünk, hogy a Vízöntő mint csillagkép nem esik egybe a Vízöntő asztrális princípiumával; a
konstellacionális zodiákus, a sziderikus zodiákus és a tropikus zodiákus három alászálló etap, azaz három tudati-
átélésbeli szint és kifejeződési-értelmezési színvonal. A princípiális szinthez legközelebb nyilvánvalóan maga az illető
csillagkép áll, de ha innentől kezdve „csillagkép”-ről beszélünk, igyekezzünk „fölé” és „mögé” nézni, s vegyük észre,
hogy a „konstelláció” éppen oly mértékben „vehikulum”, mint amennyire pl. egy adott princípiumot közvetlenül
hordozó mitologéma is az.
A több ezer éves babilóniai csillagkatalógusokat vizsgálva, a zodiakális csillagképek elnevezései kapcsán érdekes
összefüggésekre bukkanunk. Az egyik ilyen sokatmondó reláció éppen témánkba vág: a Vízöntő és az Oroszlán
princípiumainak nevei ezekben csaknem megegyeznek. (5. kép)
Nem a MUL szóra gondolunk, mely „csillag”-ot, „csillagzat”-ot vagy „aszterizmus”-t jelent, így értelemszerűen
minden konstelláció-megnevezést ez vezet be; ami érdekes számunkra, az ebben az esetben a GU és LA ideogramok,
melyek e kontextusban – sumerológiai berkekben általánosan elfogadott vélekedés szerint – a GAL szóra utalnak,
melynek jelentése: „hatalmas”, „óriás(i)”.
A katalógusban összegyűjtött több tucatnyi csillagkép és aszterizmus között egyébként csak két „Hatalmas” van: a
Vízöntő és az Oroszlán. Utóbbi azonban még egy plusz elemmel is rendelkezik, ez pedig az UR jel, mely egy kutyafejű
lényt ábrázol. E „gyűjtőnévszerű” jelölést a sumérok általában a ragadozókra – így az oroszlán mellett pl. a farkasokra
is – vonatkoztatták; a két konstelláció megnevezése ezért egészen pontosan: „A Hatalmas Csillagzata” (Vízöntő) és „A
Hatalmas Ragadozó Csillagzata” (Oroszlán).
Időzzünk még kicsit a GU és a LA ideogramoknál – melyek, mint említettük – a GAL („Hatalmas”) szóval állnak
etimológiai kapcsolatban. Már csak azért is érdemes így cselekednünk, mert ezen elemek külön képi üzenetet is
hordoznak; a GU fölött jól láthatóan egy „kehely” áll, alatta a „szétosztás”-t jelölő ideogram, a LA fölött pedig egy
(kettős) öntözőcsatorna, melynek tartalma különféle irányokba halad tova és/vagy különféle irányokból érkezik. Ez
utóbbi jelentése: „bőség”, „gazdagság”.
Ezen a ponton jó lenne, ha a nyelv különféle létszintjeiről is tudomást szereznénk: mi leírjuk azt a szót, hogy
„Vízöntő” – ez 7 betű, éppen a megfelelőek, adott sorrendbe állítva. „Mögöttes tartalma” a szónak/fogalomnak
akkor lesz, ha utánaolvasunk, utánanézünk, utánagondolunk. A sumér megnevezés viszont ezt közli velünk „primer
módon”, három egyszerű jellel: „létezik egy Kehely, melynek tartalma minden irányból (és minden irányba) áradó,
szétosztott és mégis kifogyhatatlan bőségű égi esszencia, mely maga a Hatalom”. Most akkor melyik a magasabb
rendű és szellemi értelemben cizelláltabb közlésmód: a modern ember absztrakt, pusztítóan „lebutított” betűírása
vagy az archaikus kultúrák organikus, „képi alapú” írásmódjai?

5. kép. A „Hatalmas” és a „Hatalmas Ragadozó” – ahogyan az ősi sumér csillagbölcselet láttatja

A szóban forgó Kehely a hindu asztrológia Vízöntő-princípiumot kifejező edénye, Kumbha Rāśi; de azon „Pohár” is,
melyet az isteni pohárnok, Ganümédész tölt meg újra és újra égi nedűvel az Olümposzon.
Tudjuk az asztrológiai gyakorlatból, hogy a szemben álló princípiumok minden jegypár esetében – egyfajta
szétválaszthatatlan komplementaritás értelmében – kölcsönös viszonyban állnak egymással; ám a korreláció egyik
esetben sem annyira létfontosságú, mint éppen az Oroszlán–Vízöntő tengely vonatkozásában.
Látunk kell, hogy ezen princípiumok intenzív egymást-áthatása és egymást reguláló szerepe okkult és mitikus
szinten – ahogyan az emberiség történelem előtti időiben is – a harmonikus létezés alapfeltétele és mozgatója; az
Ambrósziából való „részesítés”(az „aktív” Vízöntő–Ganümédész által) csakis „isteni” pohárba irányulhat (receptív
Oroszlán–Zeusz); ám ezt megelőzően az Oroszlán–Zeusznak kellett egy akciót végrehajtani, melynek Vízöntő–
Ganümédész mindössze elszenvedője volt (elrablás és Olümposzon való „pozícióba-helyezés”).
Egy másik – egyiptomi – képi kontextusban egyenesen istenek hajtják végre a „Vízöntő-aktust”, s az Ankh-
hieroglifákkal szimbolizált „Élet-Víz” által a fiatal fáraónak önnön Örökkévalóságukat adományozzák. (6. kép, jobbra)

6. kép. Egyiptomi Vízöntő-ábrázolások – Hapi isten, fején az „Áradás” hieroglifájával, két edénnyel (balra); II.
Ramszesz „istenné szentelése” Thoth és Hórusz által (jobbra)

A sumér tradíció Abzu és Tiamat teremtés előtti germinális komlementaritásában plasztikusan tárja elénk a
Vízöntő-princípium eredendő kétértelműségét. Előbbi a föld mélyében rejlő édes vizek – Enki isten uralma alá tartozó
– virilis-szulfurikus jelenlétét szimbolizálja, s mint ilyen az ún. ME-erők hordozója, melyek nem egyebek, mint a
későbbi teremtési aktus principiális magvai, a voltaképpeni tiszta archetípusok. Enki reguláló jelenlétében Abzu
„legitim” hordozó, ZU.AB, azaz a „Bölcsesség Háza” (7. kép, jobbra), mely a feminin-merkuriális sós vizekkel –
Tiamattal – történő „összefolyása” révén a létezői lét tökéletesen harmonizált entitásait teremti meg. A sumér
csillagbölcselet MUL ZU.AB-ot a Halak-csillagkép feletti – a Vízöntő-konstellációhoz oly közel eső – ún. „Pegazus-
négyszög”-be (az Algenib, Markab, Scheat és Alpheratz által körülvett régió) lokalizálta. (8. kép, jobbra)
Tiamat azonban „túláradó” dühében be kívánja bizonyítani, hogy egyedül és „bosszúból” is tud teremteni: létre is
hoz tizenegy szörnyszülöttet, akiknek „ereiben vér helyett méreg folyik”. Dacára az „Age of Aquarius”-ba való mind
mélyebb alámerülésnek és szellemi eltompulásnak, bízunk abban, hogy az Olvasó képes még korunk sajátos
tendenciái és e mitologéma között bizonyos analógiákat felfedezni.

7. kép. MUL GU.LA, a „Hatalmas”, a sumér Vízöntő-csillagkép (balra); Enki isten és „kettős áramlata” (középen); Enki
és az Abzu /ZU.AB/, a „Bölcsesség Háza” (jobbra)

Némi adósságunk maradt még a sumér csillagmítoszi keretrendszer több szintű értelmezésével kapcsolatban. Azt
kell látnunk, hogy a sumér „Hatalmas” – szemben a „mi” Vízöntőnk „egykorsós” ábrázolásával – valójában nem
csupán a Piscis Austrinusra zúdítja kettős „áramlatát”, hanem a szomszédos ekliptikális konstellációk hozzá közel
található szegmenseit is „egy fokozattal” oldottabb állapotba hozza: így lesz a Halak „déli” részéből Fecske (vö. MUL
A.NU.NI.TUM), és ezért „növeszt” uszonyt – és válik „Kecskehal”-lá – a Bak (MUL SUHUR.MASH.KU). (8. kép, jobbra)

8. kép. Egyiptomi és mezopotámiai konstellációk; a denderai zodiákus (balra) Halak-csillagképének közvetlenül az

Ekliptika felé „hajló” hala fölött – a mi felosztásunk „Pegazus-négyszögével” azonosítható – Vízöntő-áthatottságú
terület található, mely maga Abzu (ZU.AB)

Összefoglalóan: a sumér és egyiptomi Vízöntő-alakok két kelyhéből vagy két korsójából alááramló Víz nem csupán
szimbolikus térbeli viszonyokban fejeződik ki, hanem két lehetséges ontológiai irányulást és kifejlést is jelöl, mivel –
az adott kontextustól függően – értelmezhető elérendő szubtilizációként, de kerülendő disszolúcióként is. Hasonlóan
a Tündér Ilona két kútjában (két forrásában, két palackjában stb.) fellelhető „Élet-Víz”-hez és „Halál-Víz”-hez, e
Vízöntő-ábrázolások „kettős edénye” az elszabadulni képes Śakti-erő veszedelmes ambivalenciáját is szimbolizálja,
melynek pozítív irányba történő „egyértelműsítése” a „halhatatlanságra vágyó királyfi” metafizikai realizációjának
kulcsmozzanata.

(folytatása következik)

Orosz László Wladimir