Kornyezetvedelem

Gács Iván - Katona Zoltán
Környezetvédelem
(Energetika és levegőkörnyezet)
Budapest, 1998
TARTALOMJEGYZÉK
Előszó ............................................................................................................................5
1. A levegõtisztaság-védelem általános kérdései ......................................................7
1.1. A levegõminõség környezeti kapcsolatai........................................................7
1.2. A levegõtisztaság-védelem céljai és eszközei................................................8
1.2.1. Célok ..................................................................................................8
1.2.2. Eszközök ............................................................................................8
1.2.3. A levegõszennyezés káros hatásai ....................................................8
1.2.3.1. Lokális hatások ......................................................................9
1.2.3.2. Kontinentális hatás .................................................................10
1.2.3.3. Globális hatás ........................................................................11
1.2.4. Milyen a jó szabályozás?....................................................................11
1.2.4.1. Immisszió norma ....................................................................11
1.2.4.2. Technológiai norma................................................................12
1.2.4.3. Kéményméretezés .................................................................13
1.2.4.4. Nemzetközi egyezmények .....................................................13
1.3. A levegõszennyezés matematikai modellezése .............................................14
1.3.1. Forrás modell......................................................................................14
1.3.2. Terjedési modell .................................................................................15
1.3.3. Egyszerûsített értékelés .....................................................................16
1.3.4. Hatás és károsodási modell ...............................................................16
1.3.5. Érték modell........................................................................................17
2. Energiahordozó felhasználás ..................................................................................18
3. Szennyezõanyag kibocsátás tüzelésekbõl .............................................................24
3.1. A szennyezõanyag keletkezés és kibocsátás meghatározása.......................24
3.2. Szilárd szennyezõanyagok .............................................................................25
3.2.1. Erõmûvek szilárd szennyezõanyag kibocsátása ................................25
3.2.1.1. Légköri szilárdanyag szennyezés ..........................................26
3.2.1.2. Szilárd szennyezõanyagok környezetre gyakorolt
káros hatásai .......................................................................................27
3.2.1.3. Szilárd szennyezõanyagok keletkezése erõmûvi
tüzelõberendezésekben ......................................................................28
3.2.2. Erõmûvi pernyekibocsátás csökkentése ............................................30
3.2.2.1. Pernyekibocsátás csökkentése természetes
leválasztódással ..................................................................................31
3.2.2.2. Pernye kibocsátásának csökkentése mesterséges
leválasztással ......................................................................................34
3.2.3. Leválasztó berendezések...................................................................37
3.2.3.1. Ülepítõk ..................................................................................37
3.2.3.2. Mechanikai leválasztók ..........................................................38
3.2.3.3. Centrifugál-leválasztók ...........................................................39
3.2.3.4. Elektrosztatikus pernyeleválasztók ........................................41
3.2.3.5. Zsákos szûrõk ........................................................................46
3.2.3.6. Kerámiaszûrõk .......................................................................47
3.2.3.7. Nedves pernyeleválasztók .....................................................49
3.3. Kéndioxid kibocsátás ......................................................................................50
3.3.1. Erõmûvek kéndioxid kibocsátása .......................................................50
3.3.1.1. Légköri kéndioxid szennyezés ...............................................51
3.3.1.2. Kéndioxid környezetre gyakorolt káros hatása.......................52
3.3.1.3. Kéndioxid keletkezése tüzelés során .....................................53
3.3.2. Erõmûvi kéndioxid kibocsátás csökkentõ módszerek ........................56
Tartalomjegyzék
3.3.2.1. Magas kéntartalmú tüzelõanyagok tisztítása (tüzelés

elõtti kéntelenítés) ...............................................................................58
3.3.2.2. Kéndioxid kibocsátás csökkentése természetes
leválasztódással és annak elõsegítése tüzelési technikákkal
(tüzelés közbeni kénleválasztás) ........................................................58
3.3.3. Kéndioxid füstgázból, szintézis-gázból történõ leválasztása
(tüzelés utáni kénleválasztás) ......................................................................65
3.3.3.1. Nedves eljárások....................................................................65
3.3.3.2. Félszáraz eljárások ................................................................70
3.3.3.3. Száraz eljárások.....................................................................71
3.4. Nitrogén-oxid kibocsátás ................................................................................73
3.4.1. Erõmûvek nitrogén-oxid kibocsátása..................................................73
3.4.1.1. Légköri nitrogén-oxid szennyezés..........................................74
3.4.1.2. Nitrogén-oxidok környezetre gyakorolt káros hatásai ............75
3.4.1.3. Nitrogén-oxidok keletkezése tüzelés során............................78
3.4.2. Erõmûvi nitrogén-oxid kibocsátás csökkentési módszerek ................82
3.4.2.1. Primer NOx kibocsátás-csökkentõ eljárások..........................82
3.4.2.2. Gyakorlatban használt primer NOx
emissziócsökkentõ eljárások...............................................................85
3.4.2.3. Szekunder NOx kibocsátás-csökkentõ eljárások ...................87
3.4.2.4. A szelektív katalitikus redukció ..............................................88
3.4.2.5. Ammóniaszükséglet meghatározása szelektív
katalitikus redukcióhoz ........................................................................91
3.5. Egyéb szennyezõanyagok..............................................................................93
3.5.1. A tökéletes égés termékei ..................................................................93
3.5.2. A tökéletlen égés termékei .................................................................94
3.5.3. Radioaktív anyagok ............................................................................94
3.5.4. Nehézfémek .......................................................................................95
4. Atomerõmûvek gázalakú radioaktív kibocsátásai .................................................96
4.1. A légköri kibocsátások forrásai .......................................................................96
4.2. A radioaktív anyagmérleg ...............................................................................97
4.3. A primerköri aktivitás és forrásai.....................................................................97
4.3.1. Az aktivitás alakulása a primerkörben ................................................97
4.3.2. A hûtõvíz saját aktivitása ....................................................................98
4.3.3. A hasadási termékekbõl származó aktivitás.......................................99
4.3.4. A korróziós termékek aktivitása..........................................................100
4.3.5. A hûtõvíz trícium aktivitása.................................................................100
4.4. A radioaktív anyagok útja a szellõzõrendszerben ..........................................101
4.4.1. Kijutás a szervezett szivárgásokkal....................................................101
4.4.2. Kijutás a szervezetlen szivárgásokkal ................................................103
4.4.3. A levegõ aktiválódása a reaktor környezetében.................................104
4.4.4. Az aktivitás változása a szellõzõrendszerben ....................................104
4.5. Radioaktív átalakulás a kibocsátás után.........................................................104
5. Szennyezõanyagok légköri terjedése .....................................................................106
5.1. A terjedés modellezése ..................................................................................106
5.1.1. A modellezés célja..............................................................................106
5.1.2. A terjedési modellek fajtái...................................................................107
5.1.3. A füstfáklya modellek jellemzõi...........................................................108
5.1.4. A matematikai és a fizikai modellezés kapcsolata..............................109
5.1.4.1. A matematikai modellek korlátai.............................................109
5.1.4.2. A fizikai modellezés lehetõségei ............................................111
5.2. A légkör tulajdonságai ....................................................................................112
5.2.1. A légkör szerkezete ...........................................................................112
5.2.2. A szélmezõ .........................................................................................113
- 2 -
Tartalomjegyzék
5.2.2.1. A szél keletkezése és a szélmezõ szerkezete .......................114

5.2.2.2. A szélsebesség függõleges menti változása .........................115
5.2.3. A légkör stabilitása .............................................................................116
5.2.3.1. A légkör termikus egyensúlyi állapota ....................................116
5.2.3.2. A labilis és stabil légállapotok ................................................117
5.2.3.3. A légköri stabilitást befolyásoló tényezõk...............................118
5.2.3.4. A stabilitás hatása a szennyezõanyagok terjedésére ............120
5.3. A füstfáklya modell alkalmazása.....................................................................122
5.3.1. Az effektív forrásmagasság ................................................................122
5.3.1.1. A járulékos kéménymagasság számítása ..............................122
5.3.1.2. A hõkibocsátás számítása .....................................................123
5.3.1.3. Az átlagos szélsebesség........................................................125
5.3.2. A légszennyezõk terjedésének Gauss modellje .................................125
5.3.2.1. A terjedés differenciálegyenlete .............................................125
5.3.2.2. A differenciálegyenlet egyszerûsített megoldásai ..................126
5.3.2.3. A szórások meghatározása....................................................128
5.3.2.4. A szélsebesség átlagolása.....................................................132
5.3.2.5. A tükrözõdés ..........................................................................132
5.3.2.6. A szennyezõanyagok kikerülési folyamatai............................134
5.3.2.7. Az ülepedés ...........................................................................135
5.3.2.8. A teljes modell ........................................................................137
5.3.3. A domborzat hatása ...........................................................................137
5.3.4. A légszennyezés idõbeli folyamatai....................................................138
5.3.4.1. A koncentráció idõbeli változása............................................138
5.3.4.2. A kibocsátás idõbeli változása ...............................................139
5.3.4.3. A szennyezõanyag koncentráció átlagolása ..........................141
5.3.4.4. A szennyezõanyag koncentráció tartamdiagramja.................145
5.3.5. terjedés számítógépes modellezése ..................................................146
5.3.5.1. A számítógépes modellezés néhány gyakorlati
kérdése ...............................................................................................146
5.3.5.2. Közelítõ függvények ...............................................................150
6. Az energetikai légszennyezés értékelése ...............................................................154
6.1. Értékelés az immisszió normák alapján..........................................................154
6.1.1. Az alapterhelés figyelembe vétele......................................................154
6.1.2. Az értékelés térbeli kiterjedése...........................................................155
6.1.3. Az évi átlag értékelése .......................................................................155
6.1.4. A napi átlag értékelése .......................................................................156
6.1.5. A 30 perces átlag értékelése ..............................................................157
6.1.6. Túllépési gyakoriságok számítása......................................................157
6.2. A szükséges kéménymagasság meghatározása ...........................................159
6.2.1. Az engedélyezési eljárás a teljesítményszintek szerint......................159
6.2.2. Kisebb források egyszerûsített értékelése..........................................160
6.2.3. KHV és a hatásterület megállapítása .................................................162
6.2.3.1. Az EKHV és a RKHV tartalmi különbsége .............................162
6.2.3.2. A vizsgálati terület ..................................................................162
6.2.3.3. Engedélyezés az EKHV alapján.............................................162
6.2.3.4. A hatásterület .........................................................................162
6.2.3.5. A leggyakoribb meteorológiai állapot .....................................163
6.2.3.6. Az engedélyezés kritériumai ..................................................163
6.3. Radioaktív légszennyezõk kibocsátásának értékelése...................................163
6.3.1. Sugárvédelmi jogszabályok................................................................163
6.3.1.1. Elsõdleges dózis-határértékek ...............................................164
6.3.1.2. Másodlagos dózis-határértékek .............................................164
6.3.2. Értékelés a radioaktív anyagok megengedett koncentrációja
alapján ..........................................................................................................165
- 3 -
Tartalomjegyzék
6.3.3. Értékelés az okozott dózisok alapján .................................................166

6.4. Hatás függvény...............................................................................................167
6.5. Dózisszámítás ................................................................................................169
6.5.1. Az egyszerû dózis ..............................................................................169
6.5.2. A területi dózis ....................................................................................169
6.5.3. A kollektív dózis..................................................................................171
6.6. A károsodás értékelése ..................................................................................173
6.6.1. Károsodási modell ..............................................................................173
6.6.2. Érték modell........................................................................................175
7. Irodalom .....................................................................................................................177
- 4 -
ELŐSZÓ
Ez a jegyzet a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán belül folyó
energetikai mérnök képzés Környezetvédelem című tantárgyához készült, de
reményeink szerint számos más oktatási formában is felhasználható lesz. Lehet, hogy
a cím túl általános. A jegyzetben a környezetvédelem igen sokrétű, számos
szakterületet felölelő témaköreiből csak az energetikai eredetű levegőszennyezéssel
foglalkozunk. Ezt próbáltuk meg érzékeltetni a jegyzet alcímével. Az energetikára való
leszűkítést az oktatásunk jellege indokolja. A levegőszennyezésre való szűkítést pedig
az, hogy az energetika a környezeti elemek közül a legnagyobb mértékben a
levegőkörnyezetre gyakorol hatást. Evvel nem akarjuk lebecsülni az egyéb hatásokat,
pl. a vizekre gyakorolt hatást, a zajt vagy a szilárd hulladékok elhelyezésének
problémáját, csak ki kívánjuk emelni e rendkívül fontos kölcsönhatást. Kölcsönhatásról
beszélhetünk, mert nem csak az energetika hat a levegőkörnyezetre, hanem a
levegőkörnyezet követelményei is erős hatást gyakorolnak az energetika - különösen a
hő- és villamosenergia-termelés - fejlesztési irányaira. Az energetika környezeti hatása
nem csak negatív. A füstgáztisztítási eljárások fejlesztése, a légszennyezés terjedési
kutatások területén az energetika mindig is élenjáró szerepet játszott. Nagyon
fontosnak tartjuk, hogy e kapcsolatokkal minden energetikus tisztában legyen.
A témakör leszűkítése természetesen nem jelenti azt, hogy a jegyzetben leírt
ismeretek csak az energetika területén használhatók. Az 1. és 6. fejezet teljesen
általános elveket tartalmaz, amelyek figyelembe vétele minden levegőszennyezéssel
foglalkozó számára hasznos lehet. A szennyezőanyagok keletkezésével foglalkozó
rész – bár alapvetően erőművi tüzelésekből indul ki – minden égéssel kapcsolatos
folyamatra használható elveket fogalmaz meg. A szennyezőanyagok légköri
terjedésének törvényszerűségei természetesen minden magas pontforrásra azonosak,
függetlenül a forrás üzemeltetőjének iparági besorolásától. Ezek az általánosan
felhasználható ismeretek keltik bennünk azt a reményt, hogy e jegyzet nem csak az
oktatás területén lesz használható, hiszen a szakterület magyar nyelvű irodalma ma
még elég szegényes.
Az energetika és a levegőkörnyezet szoros kapcsolatának felismerését
Magyarországon is számos korai mű jelzi. Az erőműves szakirodalom egyik alapműve,
Lévai András 1964-ben megjelent Hőerőművek II. c. könyve már foglalkozik az erőművi
kibocsátások légköri hatásával. A légszennyezés terjedés modellezésének és
kutatásának hazai megteremtője, Szepesi Dezső 1967-ben megjelent könyvében - ami
lényegében kandidátusi disszertációját tartalmazza - a módszerek illusztrációjaként
erőművi példát mutat be. A kérdés fontosságát felismerve a BME Hőerőművek
Tanszékén Lévai András tanszékvezető egyetemi tanár kezdeményezésére 1972-ben
kezdtünk - Bede Gábor kollegámmal együtt - részletesebben foglalkozni az erőművi
légszennyezéssel. Kezdeti lépéseinket a Nehézipari Misztérium és a Magyar
Villamosművek Tröszt támogatta, majd a gyakorlati alkalmazások állandó fejlesztési
kényszere vitte előre kutatás-fejlesztési munkánkat E munka töretlen folytatását nem
zavarták meg az időközben végbement szervezeti változások és jelenleg az 1992 óta
működő Energetika Tanszék keretében folyik e témakör kutatása és alkalmazása. A
kutatások nyomán gyorsan beépültek ismereteink az egyetemi oktatásba is. A
környezetvédelmi szakmérnök oktatás számára már 1976-ban jegyzetben foglaltuk
össze az akkori időszak legkorszerűbb ismereteit. Azóta szinte minden oktatási
formánkban megjelentek a környezetvédelmi ismeretek, kezdetben többnyire valamely
tantárgy részeként, később egyre inkább önálló tantárgyként. Ehhez az egyre
szélesebb körben folyó oktatáshoz kíván segítséget adni e jegyzet.
A környezetvédelem megjelenik oktatásunk csúcsán, a doktorandusz képzésben is.
Ebben a képzési formában vett részt szerzőtársam, Katona Zoltán is, aki az ezt
megelőzően, majd a doktoranduszi kutatómunkában szerzett ismereteit foglalta össze
e jegyzet 3. fejezetében, amely döntő részben az ő önálló munkája. Rajta kívül
- 5 -
köszönet illeti még Bihari Péter doktoranduszt és számos hallgatónkat, akik elsősorban
az ábraanyag elkészítésében nyújtottak segítséget. Köszönetet kell még mondanunk a
Paksi Atomerőmű Rt.-nek és az energetikai mérnök képzésben közreműködő
Energetikai Szakképzési Intézetének is a jegyzet elkészítéséhez nyújtott támogatásért
és biztatásért.
Végül azt kérem az Olvasótól, hogy ha bármilyen hibát – elírást, valaminek a
hiányát, hibás gondolatmenetet – észrevesz vegye magának a fáradtságot és
észrevételét juttassa el hozzánk, hogy egy esetleges átdolgozás során a hibát
kijavíthassuk. Az ehhez nyújtott segítséget előre is köszönjük.
Budapest, 1998. január
Gács Iván
- 6 -
1. A LEVEGŐTISZTASÁG-VÉDELEM ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI
1.1. A levegőminőség környezeti kapcsolatai

A légköri folyamatok bonyolult rendszere valamilyen módon kölcsönhatásban áll a
természetes és mesterséges környezet számos elemével. A légkörben a fő
komponenseknél (oxigén, nitrogén) lényegesen kisebb arányban jelenlévő gázok,
gőzök és szilárd anyagok (nagyrészt légszennyező anyagok) mennyiségi viszonyai a
környezeti elemek hatására módosulhatnak és azokra visszahatnak. E mennyiségi
viszonyokat és kölcsönhatásokat a károsítás szempontjából értékelve beszélhetünk
levegőminőségről. A levegőminőség és a környezeti elemek fontosabb kapcsolatait
- egy adott körzet (pl. ország) viszonyaira - az 1.1. ábrán mutatjuk be. Az ábrában
kettős vonalas nyíllal jelöltük a legfontosabb és szaggatott vonallal a kevésbé jelentős
vagy esetleges hatásokat (Gács, 1988).
1.1. ábra. A levegőminőség környezeti kapcsolatai

A környezeti elemek szétválasztása elég önkényes: például a gazdasági és
társadalmi környezeten belül kiemelten szerepel a levegőkörnyezetre legnagyobb
hatást gyakorló energetika és közlekedés, de elképzelhető lenne más területek
kiemelése is. E két szektor hatása mellett a levegőminőséget döntően befolyásolják a
meteorológiai és földrajzi viszonyok, de jelentős még a szennyezőanyag "import", a
gazdasági és társadalmi környezet ki nem emelt részeinek hatása is.
- 7 -
1. A levegőtisztaság-védelem általános kérdései
A levegőminőség közvetlen és jelentős hatással van az élővilágra és (pl. a

korróziós, mezőgazdasági stb. káron, a védekezés költségein keresztül) a gazdasági
környezetre is. A kapcsolatok erőssége időben és térben is eltérő lehet. Erősödik a
levegőminőség hatása a társadalmi környezetre, ami pl. a környezetvédő mozgalmak
erősödésében jelenik meg. Hasonlóan a levegőminőség szempontjai egyre nagyobb
szerepet kapnak - a lehetőségek határain belül - az energiahordozó struktúra
kialakításában, a tüzelőanyagok elosztásában, az új létesítmények és a rekonstrukciók
megtervezésénél. Fejlett ipari országokban már hosszabb ideje jelentős a
közlekedésre gyakorolt hatás is, járművek tervezésénél, üzemeltetésénél,
közlekedésszervezésnél az egyik legfontosabb szempontként veszik figyelembe a
környezeti követelményeket. Magyarországon ez a hatás még nem ítélhető ennyire
erősnek, de a változások nálunk is ebbe az irányba mutatnak.
1.2. A levegőtisztaság-védelem céljai és eszközei
1.2.1. Célok
A levegőtisztaság-védelem alapvető célja az Ember (az egyes személyek és az
emberiség) megóvása a levegőszennyezés indokolatlanul súlyos káros hatásaitól. Ez
azt jelenti, hogy a levegőtisztaság-védelem ember-központú, a növény- és állatvilág, a
művi környezet védelme sem öncél, közvetve ezek is az ember megóvását szolgálják.
Ugyanakkor nem szabad a levegőszennyezés teljes megszüntetésének irreális
ábrándját kergetni. Az emberi jólét elképzelhetetlen ipari, mezőgazdasági termelés,
szolgáltatások nélkül, ezek a tevékenységek viszont elkerülhetetlenül együtt járnak
valamilyen mértékű levegőszennyezéssel. A levegőtisztaság-védelem reális célja az
lehet, hogy az ember környezetét megóvja az indokolatlan mértékű
levegőszennyezettségtől, mérsékelje és elfogadható korlátok között tartsa a káros
hatásokat.
1.2.2. Eszközök
A káros hatások korlátok között tartásához először is ki kell jelölni e korlátokat és meg
kell határozni a korlátok betartásának eszközrendszerét. Ehhez többszintű jogszabályi
előírásokra (törvények, rendeletek, szabványok), helyes tervezési módszerek
előírására és megfelelő műszaki megoldásokra van szükség. A jogszabályi előírások
országonkénti érvényessége és a közös légkör ellentmondását nemzetközi
egyezményekkel lehet feloldani.
Az eszközök helyes kiválasztásához mindig figyelembe kell venni az adott ország
vagy országok társadalmi és gazdasági viszonyait, el kell kerülni a célt nem jól
szolgáló eszközök - sokszor igen tetszetősnek tűnő - csapdáit.
1.2.3. A levegőszennyezés káros hatásai

A célok helyes megválasztásához először át kell tekinteni a levegőszennyezés igen
sokrétű káros hatásait. Ezeket célszerűen a hatás léptéke, a kibocsátás és a
lehetséges károk megjelenési távolságának nagyságrendje szerint osztályozhatjuk. Az
osztályozást, a célok és eszközök áttekintését Gács (1994) alapján az 1.1. táblázat
foglalja össze.
- 8 -
1.1. táblázat
A káros hatások osztályozása, a hatások csökkentésének eszközei
Lépték lokális, regionális kontinentális globális
Hatáskörzet nagy- 100-101 102-103 104

ságrendje, km
Hatás jellege közvetlen savasodás üvegházhatás,

ózon csökkenés
Korlátozandó jellemző immisszió savas ülepedés légköri

(cél megjelölése) koncentráció
Jogi eszköz immisszió norma immisszió ---

(ökológiai) norma
Befolyásoló tényezők kibocsátás, hígulás kibocsátás kibocsátás, nyelők
Segédeszközök (másodlagos szabályozások):
technológiai
nemzetközi nemzetközi
Emisszió korlátozása norma
egyezmény egyezmény
(kontinentális) (globális)
közlekedés
szervezés,
iparfejlesztési
Hígulás javítása stratégia
kéményméretezés --- ---
1.2.3.1. Lokális hatások

A kibocsátó forrás vagy forráscsoport néhány vagy néhányszor tíz kilométeres
körzetében jelennek meg az ún. közvetlen hatások, mint pl. az egészségügyi hatások,
korróziós és növénykárok. E hatások korlátozását szolgálják az immisszió normák,
amelyek célja a kibocsátott légszennyező anyagok talajszint közeli koncentrációjának
illetve talajra ülepedésének korlátozása olyan határértékekkel, amelyek betartása
esetén a káros hatások anyagi, egészségügyi következményei és kockázatai még nem
haladják meg a társadalmilag elfogadható mértéket.
Az immisszió jogszabályi eszközökkel való korlátozása az elérendő célt, a
megfelelő levegő-minőséget jelöli ki. Az immisszió norma nem teljesülése, túllépése
esetén azonban közvetlenül nem jelölhető meg a felelős, így ennek alapján büntetésre,
intézkedésre kötelezésre sincs mód. Ezért olyan segédeszközökre, másodlagos
szabályozásokra van szükség, amelyek a szennyezőforrások üzemeltetőit kötelezik
olyan határértékek betartására, amelyek teljesülése esetén valószínűsíthető, hogy a
légszennyezés nem fogja túllépni az immisszió norma határértékeit.
Az immisszió értékét a kibocsátások nagysága és a hígulási viszonyok szabják
meg, tehát olyan másodlagos szabályozásokra van szükség, amelyek e kettőt tudják
befolyásolni. A kibocsátás (emisszió) korlátozására a technológiai norma szolgálhat,
amely megszabja, hogy egy adott technológiából mennyi szennyezőanyag kerülhet a
légkörbe.
- 9 -
A termelési folyamatoktól szabályozás szempontjából némileg különbözik a

közlekedés. A kibocsátás korlátozására itt is lehetőség van "technológiai norma" típusú
szabályozásra, amelyet nem közúti körülmények között (pl. szervizekben) lehet
ellenőrizni és ennek alapján a járművet minősíteni. A tényleges kibocsátás azonban
nagy mértékben függ a közlekedési viszonyoktól is, így az emisszió korlátozásnak
legalább ugyanilyen fontos módszere a közlekedés szervezés, amelynek a kibocsátás
szempontjából kedvező közlekedési feltételeket kell megteremtenie, például minél
zökkenőmentesebb, egyenletesebb járműmozgás biztosításával. Ennek eszköze lehet
pl. a forgalom nagy részének elterelése a legzsúfoltabb és egyben legszennyezettebb
körzetekből, ami nem csak a kibocsátást csökkenti, hanem egyúttal a távolság
növelésével, a nyíltabb terepen való elhelyezéssel a hígulási viszonyokat is javítja.
Hasonlóan kettős szerepe van az iparfejlesztési stratégiának is. A kibocsátás -
változatlan technológiai normák mellett - befolyásolható az ipar szerkezetének
módosításával, míg a hígulási viszonyokat a telephelyek megválasztása befolyásolja.
Ez utóbbi kettő (a közlekedés szervezés és az iparpolitika) jellegénél fogva
lényegesen különbözik a jogi szabályozóktól, mégis a levegőtisztaság-védelem igen
hatékony eszköze lehet.
Helyhez kötött szennyezőforrások esetén a technológiai norma megszabja ugyan a
kibocsátható szennyezőanyag mennyiséget, de az immisszió norma betartásához az is
szükséges, hogy a szennyezőanyag az immissziós pontig elérve kellőképpen
felhíguljon. (Az immisszió előírások explicit módon nem tartalmazzák azt, hogy a
határértékeket hol kell betartani, de nyilvánvaló, hogy a talajszint közeli néhány
méteres légrétegben, ahol az élővilág - elsősorban az ember - élettevékenységének a
zöme zajlik, ahol a védendő objektumok elhelyezkednek.) A talajszint közelébe
eljutásig lejátszódó hígulás döntően a kéménymagasságtól függ, vagyis megfelelő
kéményméretezéssel biztosítható. A kéményméretezési eljárás feladata, hogy megadja
egy adott szennyezőanyag mennyiség kibocsátásához szükséges minimális
kéménymagasságot vagy az adott magasságú kéményen kibocsátható maximális
szennyezőanyag mennyiséget. A méretezési eljárásnak a kibocsátás jelentőségének
megfelelő mértékben figyelembe kell vennie a kibocsátás körülményeit (a hely
meteorológiai, domborzati, beépítettségi viszonyait, a járulékos kéménymagasságra
ható tényezőket).
1.2.3.2. Kontinentális hatás

A kontinentális lépték többszáz vagy néhányezer kilométer kiterjedésű körzet
összefüggő légszennyezettségét jelenti. Ilyen távolságon a terjedés során végbemenő
átalakulási folyamatok eredményeként már nem az eredetileg kibocsátott
szennyezőanyagok (pl. kén- vagy nitrogénoxidok), hanem a belőlük kialakuló (pl.
szulfát- és nitrát-) vegyületek fejtik ki káros hatásukat. Ennek eredménye a száraz és
nedves ülepedéssel létrejövő savasodás. A savasodás okozta ökológiai károk korlátok
között tartása érdekében szintén az immissziót, elsősorban a savas kémhatású
anyagok ülepedését kell szabályozni a védendő terület érzékenysége függvényében.
Ezt szolgálja az ún. ökológiai immisszió norma. Fontos kiemelni, hogy az ökológiai
normánál a területi besorolás alapja nem a terület értéke (mint pl. az immisszió
normánál régebben alkalmazott "kiemelten védett" kategóriáé), hanem a savasodással
szembeni érzékenysége.
Miután a savasodás mértékét döntően az összefüggően szennyezett terület összes
kibocsátása szabja meg, csak a kibocsátás korlátozása lehet célravezető. Ekkora
területi kiterjedés általában sok ország területét érinti, ezért a kibocsátás korlátozása
már csak a körzet egészére kiterjedő nemzetközi egyezménnyel érhető el.
- 10 -
1.2.3.3. Globális hatás

Globális hatás az (mint a neve is mutatja), amely a légkör egészére terjed ki, a földi
légkör összetételének megváltozásából adódik.
Jelenleg két ilyen hatás ismert: az üvegházhatás és a sztratoszférikus ózon
koncentrációjának csökkenése. Miután az ezeket a hatásokat létrehozó hosszúéletű
gázok (széndioxid, freonok, metán stb.) a légkörben lényegében egyenletesen
oszlanak el, a mennyiségüket a Föld valamennyi országának együttes kibocsátása és
a nyelők (bomlási, megkötődési folyamatok) intenzitása határozzák meg.
A kitűzendő cél a kedvezőtlen hatású gázok légköri koncentrációjának korlátozása
kell legyen. E vonatkozásban semmilyen jogi norma nem képzelhető el, egyrészt a
jelenség globális volta, másrészt a jelenlegi ismeretek bizonytalanságai miatt. Annyi
bizonyos, hogy a kibocsátások globális nemzetközi egyezmények keretében
megvalósítható korlátozása a káros folyamatokat lassítja (mint pl. a széndioxid és freon
egyezmény). Bizonyos mértékig nemzetközi egyezményekkel lehetőség van a nyelők
csökkenésének (pl. őserdők irtásának) korlátozására is.
1.2.4. Milyen a jó szabályozás?

Erre a kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni. Ez abból is látszik, hogy az egyes
országok jogi szabályozásának rendszerei igen eltérőek és egyikre sem lehet ráfogni,
hogy egyértelműen jobb, mint az összes többi. Ezért minden országnak kötelessége,
hogy a sokrétű külföldi példákat és hazai sajátosságait, körülményeit is figyelembe
véve igyekezzen egy elfogadhatóan működő, a lehető legkevesebb belső és külső
ellentmondást tartalmazó jogszabályrendszert kidolgozni. A nehézségek ellenére
hasznos lehet annak áttekintése, hogy melyek a célszerű (valóban a kitűzött célokat
szolgáló) és a célszerűtlen szabályozás ismérvei. Ezen ismérvekről az 1.2. táblázat ad
áttekintést.
1.2.4.1. Immisszió norma

Az immisszió térben és időben erősen változó folyamat, ezért a szabályozásának is
ehhez kell alkalmazkodnia. Az időbeli változékonyság szükségessé teszi, hogy
különböző időtartamokra meghatározott (pl. félórás, napi, évi) átlagos koncentrációkat
határozzon meg. Egy adott pont szennyezettségét például egy tartamdiagramban
ábrázolhatjuk (evvel az 5.3.4. pont foglalkozik részletesebben). Az ott bemutatott ábrák
jól mutatják a különböző átlagolási idők eltérő jelentéseit, az adott gyakoriságú
koncentrációt és a csúcsértéket. A kedvezőtlen hatások szempontjából elsősorban a
hosszúidejű (pl. évi) átlagoknak, és a magasabb koncentrációk gyakoriságának,
tartósságának van jelentősége, ezért ezek szabályozása a legfontosabb. Nincs nagy
szerepe és nehezen is értelmezhető a maximális koncentráció. Megállapítható értéke a
mindenkori mérőműszerek időbeli felbontóképességétől is függ, nem célszerű a
szabályozásban szerepeltetni.
A tartamdiagram minden pontja természetesen nem rögzíthető előírásokban, az
átlag mellett leginkább az 1-5 % gyakoriságú pontok koncentrációjának korlátozása
látszik célszerűnek (számos fejlett ország jár így el).
- 11 -
1.2. táblázat
A célszerű és a célszerűtlen szabályozás ismérvei
célszerű célszerűtlen
szabályozás ismérvei
Immisszió • különböző átlagolási idők • csúcsértékek korlátozása

norma • gyakoriságok, tartósságok • irreális szigorítás
• területi differenciálás
(dózisok)
(szinergikus hatások)
Technológiai • kibocsátás/termék arány • összkibocsátás korlátozás

norma korlátozása • rosszul választott értékre
• gazdasági lehetőségek fajlagosítás (pl. koncentráció)
figyelembevétele • eltérő szigorúság a különböző
szektorokban
Kémény- • az immisszió norma betart- • hígulási viszonyoknak ellent-

méretezés hatóságát biztosító módszer mondó szabályozás
• túlzott bonyolultság
• differenciált igényesség
• túlzott egyszerűsítés
Nemzetközi • technológiai szint, gazdasági • azonos mérce a korlátozásban

egyezmény helyzet figyelembevétele • irreális célkitűzések
• gazdasági segítségnyújtás
A kedvezőtlen hatást jól jellemzik a szennyezőanyag dózisok (a dózisokkal

részletesebben a 6.5. fejezet foglalkozik). Az egyszerű dózis egy adott pontban a
szennyezőanyag koncentráció integrálja. Ha megállapítható egy olyan küszöb
koncentráció, amely alatt káros hatás nem jelentkezik, akkor az integrálásnál csak a
küszöb feletti értékek veendők figyelembe. Egy kibocsátás teljes környezeti hatását a
területi dózis mutatja, amely a helyi dózisok területi integrálásával nyerhető. A káros
hatások nagyságát legjobban jellemző mutató a kollektív dózis, amelyet úgy
kaphatunk, ha a helyi dózisokat a védendő objektumok sűrűségfüggvényével (pl.
lakósűrűséggel), mint súlyfüggvénnyel szorozva integráljuk. A különféle dózisok - bár a
cél szempontjából kívánatos volna - az ismeretek nem kielégítő volta miatt ma még
sehol nem szerepelnek az immisszió szabályozásban. Ugyanakkor a védendő
objektumok sűrűségfüggvénye rejtve ugyan, de igen helyes tendenciaként megjelenhet
a területileg differenciált immisszió határértékekben (pl. "védett" és "kiemelten védett"
területi besorolás).
Ugyancsak döntően az ismeretek hiánya miatt általában nem veszi figyelembe a
szabályozás a szennyezőanyagok szinergikus hatásait sem.
Fontos, hogy a szabályozás figyelembe vegye az adott ország lehetőségeit. Az
irreálisan alacsony határértékek, amelyek betartásának nincsenek meg a technikai és
gazdasági feltételei, nem a légszennyezés csökkentésére, hanem a szabályozók
semmibevételére ösztönöznek.
1.2.4.2. Technológiai norma

A technológiai normák szerepe az, hogy egy adott termelési szint mellett a reálisan
biztosítható legkisebb kibocsátás elérésére ösztönözzön. Ennek megfelelően a
- 12 -
szennyezőanyag-kibocsátás/termelés arányt kell korlátoznia, azaz megengedett

maximális fajlagos kibocsátásokat kell megadnia. A fajlagosítást helyesen a
végtermékre kell végezni. Egyes esetekben elképzelhető a végtermék helyett a másik
fő anyag- vagy energiaáramra, a bemenő alapanyag vagy energiahordozó
mennyiségre fajlagosítás célszerűsége is. Nincs értelme valamely mellékáramra
vonatkoztatni a kibocsátást, mégis - szerencsétlenül megválasztott külföldi példák
alapján - van ilyen törekvés Magyarországon is. E változatban a vonatkoztatási alap a
füstgáz térfogatáram lenne, vagyis a korlátozás a füstgáz szennyezőanyag
koncentrációjára vonatkozna. Tüzeléstechnikai okokból nem is a ténylegesen mérhető,
hanem egy fiktív állapotra átszámított koncentrációra adnának meg határértékeket.
A fajlagos kibocsátás csökkentésére a legtöbb szennyezőanyag és technológia
esetében létezik megfelelő eljárás, de a költségek erősen függnek a megkívánt
tisztítási foktól. Ha a fajlagos kibocsátás tart a nullához, a leválasztási költség tart a
végtelenhez. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy a megkívánt értékek megállapítása - bár ezt
általában nem mondják ki - egy gazdasági optimum-keresési folyamat. Ennek
eredménye az adott ország gazdasági helyzetétől is kell függjön, így a "külföldön már
bevált" értékek automatikus átvétele nem mindig a kívánt célt szolgálja.
Arra is érdemes figyelmet fordítani, hogy a különböző szektorokkal szemben ne
állítsunk erősen eltérő követelményeket. Ha például a központos hőellátást szigorúan
szabályozzuk, az egyedit pedig nem korlátozzuk, akkor a magas költségekkel
megakadályozható a - levegőminőséget lényegesen javító - távhőellátás terjedése.
Nincs értelme katalizátor felszerelését előírni a gépkocsikra, ha megtűrjük az erősen
szennyező ipart és fordítva.
1.2.4.3. Kéményméretezés
A kéményméretezés célja az, hogy a technológiai norma által megengedett
szennyezőanyag mennyiséget elegendően magasan bocsássuk ki ahhoz, hogy
talajszinten betartható legyen az immisszió norma. Ennek megfelelően a legfontosabb
követelmény a terjedési, hígulási viszonyokkal összhangban levő szabályozás. Ezt
azonban nem lehet minden kibocsátóra azonosan alkalmazni. Nem várható el minden
központi fűtés tervezésénél az adott terület meteorológiai viszonyainak részletes
feltárása, minden részletet figyelembe vevő terjedési vizsgálat, ugyanakkor az előző
esetre kidolgozandó egyszerűsített, gépiesen alkalmazható módszereket nem szabad
átvenni jelentős kibocsátású források tervezéséhez. Nagy kibocsátású létesítmények
(pl. erőművek, ipartelepek) esetén a legrészletesebb terjedési vizsgálat is sokkal
kisebb többletköltséget jelent, mint a "biztonságból" túlméretezett forrásmagasság
okozta többletköltség vagy a túl alacsony kémény által okozott környezeti kár.
1.2.4.4. Nemzetközi egyezmények

A nemzetközi egyezmények célja mindig egy nagy területre kiterjedő légszennyezési
folyamat korlátozása. E területen különböző technológiai és gazdasági szinten levő
országok lehetnek, amelyek igen eltérő terhet tudnak vállalni a felmerülő költségekből.
Nem visz közelebb a célhoz, ha ilyenkor a gazdagabb, valószínűleg már eddig is
kisebb fajlagos kibocsátású országok valósítanak meg további kibocsátás
csökkentéseket. Ugyanakkor nem lehet a "szegényebb" országokat erejükön felül
terhelni. A célszerű megoldás az lehet, ha az országok a gazdasági teherbírásukat is
figyelembe véve vállalnak terheket, de a kibocsátásokat ott csökkentik közös
erőfeszítéssel, ahol az az elérendő cél szempontjából a leggazdaságosabban
végrehajtható.
A jelenlegi gyakorlat szerinti azonos arányú csökkentésre vonatkozó megállapodás
(lásd pl. a kéndioxid egyezmény) már csak azért sem reális, mert azonos csökkentést
- 13 -
vár el az országoktól, függetlenül attól, hogy eddig mit tettek, mekkora a fajlagos
kibocsátásuk, milyen csökkentési tartalékaik vannak még.
Az irreális célkitűzések - ugyanúgy mint az immisszió normáknál - nem a vállalások
teljesítésére, hanem az "úgyis mindegy" hangulatban inkább közömbösségre
ösztönöznek.
1.3. A levegőszennyezés matematikai modellezése

A levegőtisztaság-védelmi döntésekben egyre növekvő szerepet kell kapnia a
levegőminőség matematikai modellezésének. A matematikai modellezés célja és
eredménye az egyes források, ill. forráscsoportok okozta légszennyezés
meghatározása, előrejelzése. A modellezés fontos eszköz lehet egy olyan - bírságokat,
kártérítéseket is magába foglaló - pénzügyi mechanizmus kialakításához, amely helyes
irányba tereli a levegőminőség javítása érdekében teendő intézkedéseket. Ezen a
területen rendkívül komplex megítélés alapján lehet csak döntéseket hozni, figyelembe
véve a gazdasági, egészségügyi, esztétikai stb. szempontokat is. A
döntéshozataloknál sokszor ellentétes érdekeket is figyelembe kell venni. Közös
nevezőre kell hozni a természetes állapotok bármilyen költséggel való helyreállítását
követelő álláspontot, a gazdasági prosperitáshoz szükséges magasszintű iparosítást
kizárólagos szempontnak tekintő véleményekkel. Ebben a komplex folyamatban a
rendelkezésre álló eszközök hatékony felhasználásához, a levegőtisztaság-védelmi
munka helyes irányainak kijelöléséhez nyújt segítséget a levegőszennyezés
modellezése.
A gazdaságilag optimális levegőtisztaság-védelmi stratégia érdekében hozandó
döntéseknél kétféle költséget kell figyelembe venni: a kibocsátáshoz és a
szennyezőanyagok visszatartásához tartozó költségeket. Míg ez utóbbiak a
leválasztási, elhelyezési stb. technológia beruházási és üzemeltetési költségeként
viszonylag pontosan meghatározhatók, addig a kibocsátáshoz tartozó költségek -
amelyek tartalmazzák a szennyezés okozta anyagi, egészségügyi, ökológiai, esztétikai
stb. károkat, ill. a károk mérséklésére teendő intézkedések költségeit - becslése több
bizonytalansággal terhelt. A döntések célja a társadalmi szintű összköltségek
minimalizálása kell legyen. A kibocsátáshoz tartozó költségek bizonytalanságai miatt
igen gyakran az elmondott optimális stratégiához képest egyszerűsített - a forrás és
terjedési modell segítségével meghatározott immisszió mezőt figyelembe vevő -
értékelést alkalmaznak.
A levegőtisztaság-védelmi döntéseknek e két lehetőséget tartalmazó
rendszerstruktúráját - részben Batelle (1979) alapján - az 1.2. ábra mutatja be. Az
ábrában szaggatott vonallal határolt rész a levegőszennyezés matematikai
modellezése. A rendszer struktúra főbb részmodelljeit a következőkben röviden
áttekintjük.
1.3.1. Forrás modell

A termelési folyamat és a szennyezőanyag kibocsátás mennyiségi viszonyai közötti
kapcsolatot írja le. Célszerűen fajlagos kibocsátási tényezők (kibocsátási ráták)
segítségével kezelhető, amelyek megadják az egységnyi termeléshez tartozó
szennyezőanyagonkénti kibocsátásokat. Nem energetikai ipari létesítményeknél a
termelést általában a termékmennyiséggel jellemzik, így a kibocsátási ráták a
termékegységre (pl. 1 t acél, 1 t cement stb.) eső kibocsátást adják meg.
- 14 -
A döntéshozók által nem befolyásolható tényezôk:

meteorológiai viszonyok
társadalmi és gazdasági környezet
Egyszerûsített
értékelés,
Döntési immisszió
immisszió normák
alternatívák eloszlás alapján
berendezés
fajták egészségügyi
hatások
Érték-modell
üzemanyag forrás kibo- terjedési immisz- hatás dózis károsodási hatá-
választék anyagi
modell csátás modell szió modell modell sok károk költségek
légszennyezés matematikai modellezése ökológiai
üzemeltetési hatások
viszonyok környezeti
esztétikai károk Összes
hatások társadalmi
megítélése társadalmi
telepítési modell az energiatermelés és
kibocsátás-csökkentés energiaterme- teher
helyek diszkontálás
költségeinek meghatározására lés költsége
technológiai szakértôi információk döntéshozatal
lehetôségek
1.2. ábra. A légszennyezés matematikai modellezésének helye a levegőtisztáság-védelmi
döntések rendszerstruktúrájában
Ez a megadásmód az energetikai létesítményeknél is alkalmazható (pl. 1 kWh
villamosenergiára, 1 GJ kiadott hőre vonatkoztatva), célszerűbb azonban - és
egységes kezelést tesz lehetővé - a felhasznált energiahordozó hőtartalom egységére
vonatkoztatott fajlagos kibocsátás használata, mivel a tüzelésből származó hőt
hasznosító gáz- vagy gőzkörfolyamat illetve hőszolgáltatás hatásfoka a kibocsátást
már nem, de a hasznos termékmennyiséget (szolgáltatott energiát) jelentősen
befolyásolja. A kibocsátás a szennyezőanyag keletkezési és leválasztási folyamatok
eredménye, így Qtü tüzelőanyag felhasználás esetén az i-edik fajta szennyezőanyag
kibocsátása:
Qi = (1 - e i ) ◊ fi ◊ Qtü , (1.1)
ahol fi az egységnyi tüzelőhő felszabadításakor keletkező i-edik fajta szennyezőanyag
mennyisége, εi pedig az erre az anyagra vonatkozó leválasztási fok (leválasztóban
vagy a természetes folyamatok visszatartó hatása következtében). Az fi és εi értékek
szennyezőanyagonként, tüzelőanyagonként és általában tüzelőberendezésenként
eltérőek lehetnek, értékük üzemviteli jellemzőktől is függhet.
A forrásmodell kérdéseivel a 2.-4. fejezet foglalkozik részletesebben.
1.3.2. Terjedési modell

A szennyezőanyagok légköri terjedése formálisan egy olyan T transzmissziós
"függvénnyel" írható fel, amelynek sok bemenő paramétere van - közte néhány nem is
igen számszerűsíthető -, kimenete pedig egy négyváltozós eloszlás (három
térkoordináta és az idő). A transzmissziós "függvény" az egységnyi emisszió hatására
kialakuló immissziómező. Segítségével az eredő immisszió eloszlás az i-edik
szennyezőanyagra formálisan a következő módon írható fel:
G
qi ( r , t ) = ∑ Qi , j ⋅ T j + qa , (1.2)
j
ahol j a szennyezőforrás futóindexe, qa pedig a nagyobb léptékű légszennyezési

folyamatokból származó alapterhelés.
A transzmissziót befolyásoló főbb tényezők a következő négy csoportba sorolhatók:
- 15 -
• a forrás jellemzői: hőkibocsátás, kémény méretei, gázsebesség,

• a szennyezőanyag jellemzői: ülepedési, átalakulási tulajdonságok,
• a meteorológiai jellemzők: szélirány, szélsebesség, légköri stabilitás, csapadék és
ezek időbeli eloszlása, gyakoriság függvényei,
• a környezet jellemzői: beépítettség, domborzat, növényzet viszonyai.
E rendkívül összetett, sok tényezőtől befolyásolt folyamat nem vizsgálható egy
lépésben a maga teljességében. Emiatt a vizsgálati módszerek általában a következő
főbb egyszerűsítésekkel élnek:
• a domborzati, beépítettségi viszonyokat és azok hatását - a tulajdonságok és
hatásaik nehezen megfogható jellemzői miatt - az általánosan használatos modellek
nem, vagy csak nagyon nagyvonalú, közelítő módon veszik figyelembe, az
alapmodellek átlagosan tagolt, földrajzi értelemben sík terület fölötti terjedésre
vonatkoznak,
• elkülönítve vizsgálják a kibocsátott füstgázok kéményszáj fölötti továbbemelkedési
folyamatát (a járulékos kéménymagasságot) és a vízszintes tengelyű (nem
emelkedő) füstzászló terjedési-hígulási folyamatait,
• a leggyakrabban alkalmazott modellek általában csak rögzített adatsorral
jellemezhető, stacioner esetre vonatkozó térbeli elosztást adnak, az időbeli
folyamatokat nem vizsgálják, így e vonatkozásban a modellek kiegészítésre
szorulnak.
A terjedési modellel és a szükséges kiegészítésekkel az 5. fejezet foglalkozik.
1.3.3. Egyszerűsített értékelés

A teljeskörű költség-haszon elemzésen alapuló döntési struktúra a hatás, a károsodási
és az érték modell kevéssé kidolgozott volta miatt a gyakorlatban általában
leegyszerűsödik. Ennek során a matematikai modellezésnek első két részmodelljét
alkalmazva, az eredményül kapott immisszióknak "normaértékekkel" való
összehasonlítása alapján hoznak döntéseket. Az ilyen típusú értékelésnek azonban
nincs még kialakult, általánosan elfogadott metodikája. Egy lehetséges értékelési
módot a 6. fejezet tartalmaz.
A döntési mechanizmus további egyszerűsítése, vagyis csak a forrás modell
alkalmazásával meghatározható kibocsátások alapján történő értékelés
("emissziónorma" kizárólagos alkalmazása) esetenként lehet indokolt, jelentős
kibocsátású energetikai létesítményeknél azonban megengedhetetlen.
1.3.4. Hatás és károsodási modell

E két modell az előzőeknél lényegesen kevésbé kialakult, kidolgozott. Sok esetben a
szétválasztásuk sem egyértelmű, hiszen az élő vagy élettelen objektumokra ható
dózisok (ez a két modell csatlakozási pontja) meghatározási módja a károsodási
folyamat függvénye. Így pl. olyan szennyezőanyag esetében, amely csak kumulált
hatásával okoz kárt, pillanat értékével nem (ilyennek tartják a radioaktív sugárzást, jó
közelítéssel ilyen a korróziós károk egy része) és az egyidejű behatásoknak nincs
szinergizmusa, a hatás modell kimenő jellemzője a szokásos lineáris dózis:
D = ∫ q(t ) dt . (1.3)
Amennyiben a behatásnak kitett objektumok károsodási reakciója nem ilyen

egyszerű, a dózis meghatározás is bonyolultabbá válik, mert a károsodási modell
- 16 -
komplex bemenő adatokat kíván. Általánosságban a károsodást meghatározó dózis az

egyidejű koncentrációk valamilyen időfüggvényének integráljaként írható fel:
( )
D = ∫ f q1(t ), q2 (t ),... qn (t ) dt (1.4)
A hatás modell figyelembe veheti a koncentráció térbeli eloszlását is, és így az idő
szerinti integrálás mellett térbeli integrálást is tartalmazhat. Lehetséges még a
károsodásnak kitett objektumok sűrűségfüggvényével való szorzása is. Így
származtatható pl. a lakossági összes dózis is a lakósűrűség segítségével.
A két modell lényeges különbsége, hogy a hatás modell eredménye mindig
valamilyen fizikai mértékegységgel és mérőszámmal jellemezhető mennyiség, míg ez
a károsodási modellre már nem mindig áll. A károsodási modell eredménye sok
esetben már nem adható meg egyértelmű mennyiségi jellemzőkkel, leírása pl. ilyen is
lehet: "a hatásnak kitett egyedek 50 %-ának 30 napon belüli elhalálozása", vagy "a
bronchitis gyakoriságának 20 %-os növekedése, az asztmás esetek súlyosbodása,
esetenként szemgyulladás", vagy "a levelek széleinek barnulása, a látástávolság
nagymértékű csökkenése".
A felsorolt bizonytalanságok ellenére e modellekre a 6. fejezetben még
visszatérünk.
1.3.5. Érték modell

A döntési folyamat kritikus eleme az érték modell, amelynek elve roppant egyszerű: a
társadalmi szintű összköltség minimumára kell törekedni. Gyakorlati alkalmazását
nehezíti, sokszor lehetetlenné teszi, hogy pénzben kifejezhető költségeket kell
összevetnie olyan hatásokkal (egészségügyi, ökológiai, esztétikai károk) amelyek
pénzbeni értéke alig vagy egyáltalán nem határozható meg.
A környezeti károk közül jól meghatározható többlet költséget jelentenek az anyagi
jellegű károsodások (pl. korrózió, vakolat tönkremenetel). Az élővilágot érő hatások
közül aránylag jól értékelhető kárt jelent a haszonnövények terméscsökkenése,
ugyanakkor egy csak eszmei értékkel bíró védett állat- vagy növényfaj kipusztulása
pénzben nem fejezhető ki.
Az egészségügyi károk pénzügyi megítélése is általában vita tárgyát képezi.
Viszonylag megállapodott értéket csak az Egyesült Államok nukleáris iparában
találunk, ahol 1 man-rem lakossági dózist 1000 $-nak értékelnek (dózist és nem
hatást!).
Az értékelésnek ezek a nehézségei széles teret nyújtanak a szubjektív
preferenciáknak. E téren a döntéshozóknak a saját elképzeléseik mellett figyelembe
kell venniük a társadalom általános értékítéletét is. A nehézségek ellenére a távlati cél
csak egy objektív alapokon álló, jól működő érték modell kialakítása lehet.
- 17 -
2. ENERGIAHORDOZÓ FELHASZNÁLÁS
Ahhoz, hogy az energetikai eredetű légköri szennyezőanyag kibocsátásokat értékelni
tudjuk, először röviden át kell tekintenünk az energiahordozó felhasználást, annak
tendenciáit. A továbbiakban elsősorban a villamosenergia- és hőtermelés hatásait
vizsgáljuk, ezért az alapenergiahordozók felhasználásán belül külön figyelmet kell
fordítanunk az erőművi felhasználás arányaira.
A világ energiahordozó felhasználása a történelem előtti időktől kezdve
folyamatosan nő. Az ásványi energiahordozók nagyobb léptékű elterjedése (16.-18.
század) és különösen az ipari forradalom óta felgyorsult a növekedés. A
tüzelőanyagok gyors térnyerését a 2.1. ábra mutatja az utolsó 4000 ill. 200 év
energiahordozó szerkezetének átalakulásán keresztül (Vajda, 1981, Tomaschpolskij,
1968 és Quaas, 1975).
2.1. ábra. Az energiahordozó-szerkezet alakulása különböző időléptékekben

A múlt századtól kezdve a békés, fejlődő időszakokban általában 4...6%/év volt a
növekedés üteme, azaz a fogyasztás 12...18 évenként megkétszereződött. Különösen
elgondolkodtató az a tény, hogy a jelzett növekedési ütem egy évszázad alatt 50...300-
szoros növekedési arányt jelent. A növekedést csak időlegesen lassította le vagy
állította meg egy-egy olyan - a fejlett országok nagy részére kiható - történelmi
- 18 -
2. Energiahordozó felhasználás
esemény, mint pl. az első ill. a második világháború vagy az l929/33-as gazdasági
válság.
Az egyre gyorsuló felhasználást jól mutatják az emberiség - emberi és állati
izomerő nélkül számított - összes energiafogyasztásának kerekített adatai:
19. sz. végéig (kumulált) 11 000 EJ
1901-1950 (50 év) 2 400 EJ
1951-1970 (20 év) 2 600 EJ
1971-1990 (20 év) 6 000 EJ
összesen 22 000 EJ
A század utolsó évtizedében (1991-2000) még további 3800-4000 EJ felhasználás
várható, vagyis e században az emberiség jóval több energiahordozót fog felhasználni,
mint az azt megelőző teljes története során vagyis több ezer év alatt. Az eddigi
felhasználás több mint negyede egy mindössze 20 éves (1971-1990) időszakra jut.
EJ/év A világ energiahordozó felhasználása

400
350
nukleáris
300
vízenergia
250 növényi
200 földgáz
150 kőolaj
lignit
100
szén
50
0
1971 1975 1979 1983 1987 1991
% Az energiahordozó felhasználás megoszlása

100
90
nukleáris
80
70 vízenergia
60 növényi
50 földgáz
40 kőolaj
30
lignit
20
szén
10
0
1971 1975 1979 1983 1987 1991
2.2. ábra. A világ energiahordozó felhasználása és annak szerkezete.
Jelenleg úgy tűnik, hogy az 1973-as és az 1979/80-as olajárrobbanás és az azokat
követő gazdasági változások jelentik az első olyan esetet, amely hosszabb időn
keresztül - talán végleg - lefékezte a növekedés e rendkívül gyors ütemét. A 2.2. ábra
- 19 -
mutatja, hogy 1973-tól még csak egy rövididejű megtorpanás következett be, de 1979
után a növekedési ütem csökkenése már tartós tendenciának látszik.
A 20. század folyamán jelentős szerkezeti átalakulás következett be a hasznosítás
helyén (ipar, háztartás, közlekedés, kereskedelem stb.) felhasznált
energiahordozókban: egyre csökken a közvetlen primer energiahordozó felhasználás
és nő az átalakított energiafajták (pl. villamosenergia, távhő, olajlepárlási termékek)
részaránya. Ebből következően a villamosenergia- és távhőtermelés gyorsabban nő,
mint a primerenergia felhasználás. Ezt illusztrálja a 2.3. ábra, amely különböző
országok primerenergia és villamosenergia felhasználásának növekedési ütemét
mutatja be az 1960-86. évekre MVMT (1989) alapján. Látható, hogy a villamosenergia
felhasználás növekedési üteme minden országban meghaladja a primerenergiáét, sőt
sok esetben eléri annak a kétszeresét is. Az ábrában különböző jelek jelölik az eltérő
adottságú országcsoportokat. Ezek jellegzetességei:
a villamosenergia felhasználás - a kelet-európai
növekedési üteme országokban (európai volt
%/év
KGST országok és
1:2 1:1
Jugoszlávia) a
14 ×
villamosenergia felhasználás
1.5...2-szer olyan gyorsan
12 nőtt, mint az alapenergiáé,
×
10
- a viszonylag kevesebb
+
fosszilis energiahordozót és
Magyaro. + + több víz- ill. atomenergiát
8
× + Kelet-Európa használó észak-európai
+
Észak-Európa országokban (Norvégia,
6 ++
Svédország, Finnország) a
+ Dél-Európa
növekedési ütemek aránya
4 * Európa többi országai
+ általában közelebb állt az 1-
* USA hez,
× Ázsia
2
- a kevésbé fejlett iparú dél-
0 európai országokban
0 2 4 6 8 10 12 %/év
(Portugália, Spanyolország,
a primer energia felhasználás növekedési üteme
Görögország) a vizsgált
időszakban mindkét
2.3. ábra. A primerenergia és a villamosenergia- növekedési ütem magas,
felhasználás növekedési üteme, 1960-1986 arányuk 1.2 és 1.5 között
volt,
- a többi - általában fejlett iparral rendelkező - európai országban a növekedési ütemek
mérsékeltebbek, az arányuk többnyire 1.5 és 2 közötti, csupán Svájc, Olaszország és
Hollandia, amelyekben az arány alig haladta meg az 1-et,
- az Egyesült Államokban ebben az időszakban már mindkét növekedési ütem
alacsony (Nagy-Britannia az egyetlen amelynek mindkét mutatója alacsonyabb), de a
villamosenergia fogyasztás több mint kétszer olyan gyorsan nő, mint a primerenergia
felhasználás,
- az ábrában jelölt 3 ázsiai országra (Japán, Dél-Korea, Hong-Kong) az igen gyors
növekedés a jellemző (különösen Dél-Korea adata kiugró), a növekedési ütemek
aránya 1.2...1.4.
Érdekes összehasonlítani a vizsgált időszakon belül az 1973 előtti és utáni
energiaigény növekedéseket. A 2.4. ábra mutatja a növekedés lefékeződését, amely
különösen az energiahordozókban szegény Japán esetében feltűnően nagymértékű.
- 20 -
Figyelemre méltó még, hogy az Egyesült Államokban 1973 és 1986 között a primer
energiahordozó felhasználás nem nőtt, hanem 0.09%/év átlagos ütemben csökkent.
növekedési ütem
%/év
villamosenergia primer energia

12 Japán
Japán
K-Európa
10
Magyarország
K-Európa
Európa
8
Magyarország
6
Európa
USA
4
USA
2
0
1960/73 1973/86 1960/73 1973/86
2.4. ábra. Az energiaigény növekedési üteme 1973 előtt és után
%/év
14 Összes energia fogyasztás
12
Villamosenergia fogyasztás
10
Atomerõmûvi villamos-
energia termelés
8
világ Észak- Nyugat- Kelet- Közép-Kelet Távol-

és
átlag Amerika Európa Európa Kelet
Dél-Ázsia
2.5. ábra. Az energiaigény becsült évi növekedési üteme, 1988-2005.
A jövőre vonatkozó becsléseket IAEA (1989) alapján a 2.5. ábra mutatja az 1988-
2005 közötti időszakra. Ebből kitűnik, hogy a várakozások szerint az energiaigény
növekedés továbbra is lassú lesz és a villamosenergia igény körülbelül kétszer olyan
gyorsan fog nőni, mint az alapenergia igény. Az atomerőművek részaránya az OECD
országokban valamelyest csökkenni, a többi országoknál nőni fog.
- 21 -
A villamosenergia igények gyorsabb növekedését nem tudja kompenzálni az

erőművek átlagos hatásfokának javulása, emiatt az alapenergiahordozók egyre
nagyobb hányadát kell villamosenergia termelésre fordítani. Ez a tendencia a 2.6.
ábrában látható. Az ábra szerint a feltüntetett két országban (Ausztria, NSZK) a 70-es
évekre jellemző 30% körüli értékről az ezredfordulóra 40% fölé nő az erőművekben
felhasznált energiahordozók részaránya (OECD, 1989). A tendencia általános érvényét
mutatja, hogy hasonló ütemű a változás a IEA országok átlagában is (OECD, 1994).
(Az IEA az OECD országok többségét magába foglaló nemzetközi energia
ügynökség). Magyarországon is - bár néhány százalékkal alacsonyabb értékek mellett
- érvényesül ugyanez a tendencia.
%
50
40
IEA
Ausztria
30 NSZK
Magyarország
20
1970 1980 1990 2000
2.6. ábra. A villamosenergia-termelésre fordított energiahordozók részaránya
A villamosenergia-termelési módok közül a hagyományos erőművi szilárd és
gázalakú kémiai, az atomerőművi pedig radioaktív szennyezőanyagok légkörbe
bocsátásával jár. A villamosenergia-termelés erőműtípus szerinti megoszlása a 2.7.
ábrában látható az egész világ, az OECD országok, a kelet-európai országok és
Magyarország esetére. Az ábrában a "megújuló" megnevezésű terület döntően a
vízerőművek termelését jelenti, de ez foglalja magába az igen kismértékű geotermikus
(az össztermelés kb. 0.3%-a) és az elhanyagolható mértékű, más megújuló
energiahordozókon (nap, szél stb.) alapuló villamosenergia-termelést is. Látható, hogy
ezek a légköri kibocsátással nem, vagy csak alig járó energiatermelési módok
viszonylag alacsony részarányt képviselnek (a fejlett országokban 20%, Kelet-
Európában 15%, Magyarországon 1% körüli értékek) és csökkenő tendenciájúak. Ez a
tendencia várhatóan a jövőben sem fog változni, mert
- a vízerőmű-építés várhatóan lassulni fog, részben a környezetvédő mozgalmak
hatására, részben, mert a nagy energiaigényű körzetekben a leggazdaságosabb
vízenergia készletek már kiépítettek,
- geotermikus erőmű építésére a világnak csupán igen kevés helyén van gazdaságos
lehetőség (pl. a Csendes-óceán körzete, Izland, Olaszország),
- a nap- és szélerőművek a közeljövőben - hacsak nem következik be valamilyen ma
még előre nem látható technológiai áttörés, elsősorban az energiatárolás
- 22 -
vonatkozásában - csak ott lehetnek gazdaságosak, ahol más energiahordozó nem áll
rendelkezésre.
A feltételezések szerint ugyancsak kevesebb légköri szennyezőanyagot kibocsátó
fúziós energiatermelés technikai megoldása ma még nem látszik, széleskörű
elterjedése a közeli évtizedekben nem várható.
Világ összesen OECD országok
100 100
megújuló megújuló
80 80
60 60
hõerõmûvek
hõerõmûvek
40 40
20 20
atomerõmûvek atomerõmûvek
0 0
1971 1975 1979 1983 1987 1991 1971 1975 1979 1983 1987 1991
Kelet-Európa Magyarország
megújuló
100 100
megújuló
80 80
60 60
hõerõmûvek
hõerõmûvek
40 40
20 20
atomerõmû
0 atomerõmûvek 0
1971 1975 1979 1983 1987 1991 1971 1975 1979 1983 1987 1991
2.7. ábra. A villamosenergia-termelés megoszlása erőműtípusok szerint

Az eddigiekből egyenesen következik, hogy a levegőszennyezés ill. annak
csökkentése szempontjából már ma is, a továbbiakban pedig egyre inkább a villamos-
és hőenergia termelés folyamatai, a hő- és atomerőművek műszaki megoldásai döntő
szerepet játszanak. A levegőtisztaság-védelem és az energetika feladatai egyre jobban
összefonódnak, csak együttes kezelésük eredményezhet az emberiség jövője
szempontjából hosszútávon is elfogadható döntéseket.
- 23 -
3. SZENNYEZŐANYAG KIBOCSÁTÁS TÜZELÉSEKBŐL
3.1. A szennyezőanyag keletkezés és kibocsátás meghatározása

A tüzelésekben keletkező szennyezőanyag mennyiséget célszerű a felhasznált
energiahordozó hőtartalom egységére vonatkoztatott fajlagos szennyezőanyag
keletkezésből kiindulva meghatározni. A kibocsátás a szennyezőanyag keletkezési és
leválasztási folyamatok eredménye, így Qtü tüzelőanyag felhasználás esetén az i-edik
fajta szennyezőanyag kibocsátása:
Qi = (1 − ε i ) ⋅ fi ⋅ Qtü , (3.1)
ahol fi az egységnyi tüzelőhő felszabadításakor keletkező i-edik fajta szennyezőanyag
mennyisége, εi pedig az erre az anyagra vonatkozó leválasztási fok (leválasztóban
vagy a természetes folyamatok visszatartó hatása következtében). Az fi és εi értékek
szennyezőanyagonként, tüzelőanyagonként és általában tüzelőberendezésenként
eltérőek lehetnek, értékük üzemviteli jellemzőktől is függhet.
A (3.1) alapösszefüggés az egy tüzelőanyag felhasználásából származó pillanatnyi
kibocsátást adja meg. Előfordulnak ettől eltérő esetek is, ilyenkor a kibocsátási modell
némileg bonyolultabb formákat veszi fel.
Több tüzelőanyag egyidejű használata esetén a (3.1) összefüggés helyett általában
Qi = (1 − ε i )∑ fi , j ⋅ Qtü, j (3.2)
j
alakú összefüggés használható, ahol j a tüzelőanyag fajta futóindexe. Meg kell

jegyezni, hogy a képlet sok esetben csak közelítés, mivel együttes tüzelés esetén a
keletkezési tényezők és a leválasztási fokok megváltozhatnak.
A hosszabb időszakra vonatkozó átlagos kibocsátás a pillanatnyi kibocsátások
integrál-középértékeként számítható:
T
1
Qi = ∫ Qi (t ) dt (3.3)
T 0
Az alkalmazásnál azt is figyelembe kell venni, hogy a tüzelőanyag-felhasználás
mellett - vagy éppen attól függően - a keletkezési tényező és a leválasztási fok is
változhat időben.
Néhány kivételes esetben (pl. nehézfém nyomelemek, radioaktív anyagok) célszerű
lehet a tüzelőanyag tömegegységére vonatkoztatott keletkezési tényező ( fi * )
használata. Ez esetben a kibocsátás a tüzelőanyag mtü tömegáramából számítható:
Qi = (1 − ε i ) ⋅ fi * ⋅ mtü (3.4)
Miután a tüzelési veszteség elhanyagolásával

Qtü = mtü ⋅ Htü (3.5)
a kétfajta keletkezési tényező között fennáll a
fi * = fi ⋅ Htü (3.6)
kapcsolat, ahol Htü a tüzelőanyag fűtőértéke.
Azoknál a szennyezőanyagoknál, amelyek a tüzelőanyag valamely komponenséből
keletkeznek, a fajlagos keletkezési tényező az alábbi általános formában számítható:
- 24 -
3. Szennyezőanyag kibocsátás tüzelésekből
c1 ⋅ c 2 ⋅ A
fi = , (3.7)
Htü
ahol A a kiinduló anyag tömegaránya a tüzelőben, c1 a szennyezőanyagba átmenő
részaránya, c2 pedig az átalakulás során a keletkező szennyezőanyag és a kiinduló
anyag tömegaránya. Néhány égésből keletkező anyagra a 3.1. táblázat adja meg a
jellemző értékeket. A táblázatból látható, hogy az átalakulási arány az esetek
többségében csak empirikus úton határozható meg.
3.1. táblázat
Szennyezőanyagok keletkezésére jellemző értékek
Szennyezőanyag Kiinduló anyag Átalakulási arány Tömegarány
pernye hamutartalom 1 1 - illórész
kéndioxid kéntartalom 1 - megkötődés - 64/32 = 2
SO3-dá alakulás
kéntrioxid kéntartalom empirikus 80/32 = 2.5
nitrogénmonoxid nitrogéntartalom empirikus 30/14 = 2.143
(tüzelőanyagból)
nitrogéndioxid nitrogéntartalom empirikus 46/14 = 3.286
(tüzelőanyagból)
széndioxid karbon-tartalom 1 - salakéghető - 44/12 = 3.667
CO-dá alakulás
szénmonoxid karbon-tartalom empirikus 28/12 = 2.333
vízgőz hidrogéntartalom ≈1 18/2 = 9
A legtöbb szennyezőanyag esetén a kibocsátás részben természetes

leválasztódási folyamatok, részben leválasztó berendezések működése miatt kisebb a
keletkező mennyiségnél. Mindkét folyamatot figyelembe véve a teljes mennyiség-
csökkenést leíró eredő leválasztási fok
ε i = 1 − (1 − ε i ,t ) ⋅ (1 − ε i ,b ) (3.9)
formában számítható, ahol εi,t az i-edik szennyezőanyag természetes leválasztódási

folyamatát, εi,b pedig a leválasztó berendezést jellemző leválasztási fok.
3.2. Szilárd szennyezőanyagok
3.2.1. Erőművek szilárd szennyezőanyag kibocsátása

A fosszilis tüzelőanyagok elégetésével keletkező környezetszennyező anyagok közül a
szilárd szennyezőanyagok kibocsátása került először a figyelem középpontjába. Az
erőművek által kibocsátott szilárd szennyezők, közülük is elsősorban a pernye által
okozott környezetszennyezést csökkentették először, mert a szennyezés helyhez
kötött, azonnal észrevehető és ésszerű szintre csökkenthető volt viszonylag olcsó és
elérhető technológiákkal. Az elektrosztatikus pernyeleválasztókat először az 1920-as
években alkalmazták széntüzelésű erőművekben. Az azóta egyre szigorodó előírások
megkövetelték a szilárdanyag-emissziót csökkentő technológiák folyamatos
fejlesztését.
- 25 -
Míg mára a hagyományos szénportüzelésű erőművek számára kifejlesztett

porleválasztók elérték a technológiai érettségüket, addig az új modern erőművek
(elsősorban az integrált szénelgázosítású és a nyomásalatti fluidágyas tüzeléssel
működő kombinált ciklusú erőművek) új kihívásokat állítottak a fejlesztők elé. Ezek az
új erőművek a magasabb hatásfok eléréséhez olyan porleválasztó berendezések
alkalmazását kívánnák meg, amelyek képesek a hagyományoshoz képest igen magas
(>500°C) hőmérsékleten és nyomáson üzemelni.
Hagyományosan a szállóhamu leválasztása volt a fő cél, az utóbbi időben azonban
más, a környezetre nagyon veszélyes, de nehezebben észlelhető, mérhető szilárd
szennyezőanyagok kibocsátásának a csökkentése került a figyelem középpontjába.
Ebben a fejezetben megvizsgáljuk a szilárd szennyezőanyagok keletkezésének
folyamatait, valamint természetes leválasztódásának és mesterséges leválasztásának
lehetőségeit.
3.2.1.1. Légköri szilárdanyag szennyezés

Szilárd részecskék egy sor kémiai és fizikai folyamat során keletkezhetnek és a
légkörbe például tüzelés, ipari tevékenységek által vagy természetes úton kerülhetnek.
Szén tüzeléséből származó szilárdanyag emisszió jelentős szennyezőanyag forrásnak
számít azokban az országokban, ahol a villamosenergia-termelés jelentős részben
szénbázisú. Becslések szerint a természetes por-emisszió meghaladja az emberi
tevékenységhez kapcsolható szilárd szennyezőanyag-kibocsátást világviszonylatban.
Ennek ellenére az emberi porkibocsátás jelentős lehet lokálisan, mint például városok
környékén.
A széntüzelésből származó pernye leginkább lokálisan szennyezi a környezetet. A
pernye a kéménymagasság 50-100-szoros sugarán belül kiülepedik. Ez egy 10 km-es
sugarú kör esetén kb. 300 km2-t jelent.
Egy átlagos széntüzelésű 200 MW-os erőmű 5000 óra éves üzemelése során kb.
480 000 t por keletkezik leválasztás nélkül. Ha ez a por 300 km2 területre ülepedik ki,
akkor ez 1600 t/km2év terhelést jelent a környezetre, ami nem engedhető meg.
Az olajtüzelésből származó pernyének nagyobb távolságra kiterjedő hatása van,
mert az átlag 1...5 µm nagyságú szemcsék nagy távolságra képesek eljutni.
1980-ban még a Magyar Villamos Művek Tröszt erőművei 220 000 t szilárd
szennyezőanyagot jutattak a környezetbe. Ez a mennyiség a magyarországi teljes por-
emisszió 38%-a volt. 1987-ben már a jelentős környezetvédelmi beruházásoknak
köszönhetően ez az érték lecsökkent 100 000 t/év-re, ami a teljes porkibocsátás 22%-
át tette ki. A porkibocsátás 75%-al való csökkentése 50 millió Ft. beruházást igényelt.
1995-re a hazai erőművek pernyekibocsátása már 20 000 t/év alá csökkent.
Mivel erőművek nagy mennyiségben termelnek szilárd szennyező anyagokat, a por
leválasztása követelmény. A magas leválasztási fokú gáztisztító berendezések széles
körben elterjedtek, ezért az egyes országok kibocsátási határértékei nagyon szigorúak
és lényeges eltérés csak az új és már használatban levő berendezésekre vonatkozó
határértékek között van. Sok országban az Európai Unió kibocsátási határértékeit
tartják irányadónak. Az Európai Unió ajánlása a nagy (>50 MW) tüzelőberendezések
emisszióját 40%-al javasolja csökkenteni az 1980-as szinthez képest, miközben az új
olaj- és széntüzelésű erőművekre 50 mg/m3 határértéket ír elő (IEA, 1988). Ezeket a
legszigorúbb szilárd szennyezőanyag emisszió határértéket már elfogadták nagy
tüzelőberendezésekre Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Németországban,
Svédországban és az Egyesült Államokban is. Néhány ország szilárd anyagok
emissziójára vonatkozó kibocsátási határértékeit a 3.2. táblázat foglalja össze.
- 26 -
Regionális vagy akár globális szennyezők közé tartoznak a nem ülepedő,

molekuláris méretű anyagok, vegyületek. A toxikus nehézfémek és policiklikus aromás
vegyületek az aeroszol mikrorészecskékhez kapcsolódnak, melyek nehezen
ülepednek ki a légkörből, így több száz vagy akár ezer kilométerre is eljuthatnak. Az
ülepedés után felhalmozódhatnak az élővilág egyes résztvevőiben és a táplálékláncba
bejutva károsítják a természetet, és végül az emberi szervezetet.
A szubmikron részecskék és aeroszolok leválasztása nem megoldott és
emissziójára nincsenek külön jogszabályokban meghatározott határértékek, ezért
leválasztásuk lehetőségeivel a továbbiakban külön nem foglalkozunk. Erőművek
szennyezőanyag-kibocsátásánál a szerves elégetlen vegyületek emissziója sem
számottevő, ezért főként a nagy mennyiségben keletkező széntüzelésből származó
pernye kibocsátásának csökkentését vizsgáljuk részletesebben.
3.2. táblázat
Szilárd részecskék kibocsátási határértékei (Thambimuthu, 1993)
ország új erőművek [mg/m3] meglévő erőművek [mg/m3]
Ausztrália 65,,,210 -
Ausztria 50,,,150 50,,,150
Csehszlovákia (1992) 100,,,250 100,,,250
Európai Unió 50,,,100 -
Japán 50,,,300 50,,,300
Lengyelország 190,,,3700 380,,,4995
Magyarország [16] 50,,,150
Németország 50,,,150 50,,,150
Spanyolország 50,,,100 200,,,750
USA 40,,,125 60,,,125
3.2.1.2. Szilárd szennyezőanyagok környezetre gyakorolt káros hatásai

Fosszilis tüzelőanyagok eltüzelése során keletkező és a környezetbe kijutó szilárd
szennyezőanyagok egy sor környezeti és az emberi egészséget közvetlenül érintő
problémát okozhatnak. Mivel a legtöbb szilárd szemcse kiválása a levegőből gyorsabb
mint a gázoké, a környezetkárosító hatás többnyire a kibocsátó forrás környezetében
jelentkezik. Ezek alól csak az előző részben említett aeroszolok kivételek.
A levegőbe kerülő pernye nemcsak rontja a látási viszonyokat, de nagyobb
területen való szétterjedése és kiülepedése révén a talajt és a felszíni vizeket is
károsíthatja. A növényekre gyakorolt káros hatása a pornak elsősorban a növényi
pórusok eltömődésével függ össze. Az állatvilágban a kibocsátott por egyrészt a
növényeken keresztül, másrészt közvetlen mérgező hatásával okoz károkat. Az
épületekre, gépi berendezésekre kiülepedett hamu kémiai reakciók révén fejti ki káros
hatását.
Jónéhány emberi betegség is kapcsolatban van a magas légköri
porkoncentrációval. Ezek többnyire légzőszervi megbetegedések, aminek okozói
között a 10 µm-nél kisebb részecskék érdemelnek nagyobb figyelmet. Az igen kicsi 0.1
µm-nél kisebb szubmikron részecskék képesek a tüdő szöveteibe is behatolni. Ezt a
veszélyt fokozza az is, hogy az atmoszférába kijutó, többnyire kis méretű
pernyeszemcsék nyomelem-, nehézfém- és poliaromás szénhidrogén-tartalma
- 27 -
aránytalanul magas a leválasztott pernyéhez viszonyítva. A tüdő szöveteibe bejutó

szubmikron részecske nyomelem-tartalma gyorsan és könnyen jut a vérrendszerbe,
ami tovább növeli a szilárd szennyező emberi egészségkárosító potenciálját. Toxikus
porok bejuthatnak a szervezetbe a légutakon kívül a bőrön és emésztő rendszeren át
is.
3.2.1.3. Szilárd szennyezőanyagok keletkezése erőművi

tüzelőberendezésekben
Szén- és olajtüzelésű erőművi berendezésekben az alábbi szilárd fázisú
szennyezőanyagok keletkeznek:
♦ szállóhamu és salak,
♦ elégetlen szerves vegyületek,
♦ szervetlen vegyületek aeroszoljai, szubmikron részecskék.
Főleg szén-, de kisebb mértékben olajtüzelés esetén is, a tüzelőanyag
hamutartalmából szilárd égéstermékek is kerülnek a füstgázba. Ezen termékek döntő
hányada szállóhamu, más néven pernye hagyományos szénpor- és olajtüzelésű
kazánokban. A hamutartalomból keletkező salakkal itt most nem foglalkozunk, mert az
a kazán alján illetve a hőátadó felületekre rakódva gyűlik össze és nem kerül a
füstgázba, így leválasztásáról nem kell külön gondoskodnunk.
A pernye tulajdonságait egy sor tényező befolyásolja, amelyek közül a
legfontosabbak:
♦ a tüzelési technológia és az ehhez tartozó kiőrlési finomság,
♦ a szénben levő ásványi zárványok mérete,
♦ a szén minősége, hamutartalma,
♦ a hamu összetétele.
A szén minősége a technológiával együtt határozza meg a keletkező pernye
mennyiségét (lásd: 3.2.2.1. pont). Magyarországon általában nagyon magas, 20...50%
hamutartalmú szeneket tüzelnek. Ráadásul minél öregebb egy szén annál
alacsonyabb a nedvességtartalma és így arányaiban, fűtőértékre számítva annál
magasabb a fajlagos hamutartalom. A fajlagos keletkező szilárdanyag mennyiséget az
alábbi módon lehet számítani:
1000 ⋅ h
fh = (3.10)
H tü
ahol h a hamutartalom a szénben [kg/kg], H tü a szén fűtőértéke [MJ/kg]
A fajlagos keletkező szilárdanyag mennyiség egy 20% hamutartalmú szén esetén:
1000 ⋅ 0.2 kg / kg
fh = = 10 g / MJ ,
20 MJ / kg
nagyobb hamutartalmú (40%), energetikai szén esetén:
1000 ⋅ 0.4 kg / kg
fh = = 40 g / MJ
10 MJ / kg
Előfordulnak azonban még ennél nagyobb fajlagos értékek is öregebb, de magas
hamutartalmú szeneknél, mint amilyen a pécsi (fh>50 g/MJ). A kibocsátott pernye
mennyisége azonban a természetes leválasztódás és a mesterséges leválasztás miatt
ennél jóval alacsonyabb.
- 28 -
Az olajok hamutartalma nagyon alacsony, még lepárlási maradékokban is ritkán

haladja meg a 0.2...0.3%-ot, ezért olajtüzelés esetén viszonylag ritkán használnak
pernyeleválasztót. Mivel a tüzelőanyagra vonatkoztatott fajlagos kibocsátás általában
0.01...0.05 g/MJ, az olajtüzelés szilárdanyag leválasztási lehetőségeit nem vizsgáljuk a
későbbiek folyamán.
Az őrlési finomság és a zárványok mérete a szénben a pernyeszemcsék méretét
illetve méreteloszlását határozza meg, a hamu összetétele pedig a pernyeszemcsék
sűrűségét. A leválasztandó szemcsék mérete technológiától függően 1...1000 µm
lehet, de jellemzően az 5...200 µm tartományba esik. Olajtüzelésből származó pernye
mérete igen kicsi, döntő többségük nem haladja meg az 1 µm-t és 5 µm-nél nagyobb
méretű szemcse gyakorlatilag nem is keletkezik. Az ilyen nagyon kicsi részecskék
leválasztása nagyon nehéz feladat.
A pernye sűrűsége igen kicsi ömlesztett állapotban, ezért nagy térfogatú hombárok
kellenek a tárolásához. Tömörítve, például zagytereken, viszont kevesebb helyet foglal
el. A pernyét az alábbi sűrűségi adatokkal lehet jellemezni:
♦ ömlesztett sűrűség (1 m3 hombárba mennyi pernye fér) ~600-800 kg/m3, a

pernye alakja nagyon változatos ezért sok levegő van a szemcsék között,
♦ rázott sűrűség,
♦ tömörített sűrűség ~1000-1500 kg/m3, ez azonban még mindig kisebb mint a

pernyét alkotó ásványok sűrűsége, a pernyében levő gázzárványok miatt,
♦ kőzetsűrűség ~2500-3000 kg/m3.

A valóságban azonban inkább tapasztalat alapján ~1000 kg/m3--ra becsüljük.
A szemcsék mérete, alakja és sűrűsége a mesterséges leválasztásnál illetve a
természetes leválasztódásnál döntő jelentőségű, mert a nagy és nehéz (nagy
sűrűségű) részecskék könnyen leválasztódnak illetve leválaszthatóak.
A hamu kémiai összetétele szintén nagyon fontos. A SiO2 erősen koptató hatású
ezért részaránya fontos a kazánfelületek és a leválasztó berendezés eróziója
szempontjából. A Ca, Mg és a kevésbé fontos Na, K aránya a kénmegkötésnél fontos.
Ezeknek a bázikus elemeknek a részarányát a bázicitási számmal is ki szokták fejezni.
A fémvegyületek oxidok formájában vannak általában jelen (Al, Fe), amelyek közül
inkább a toxikus nehézfémek érdemelnek figyelmet (Hg, Ti, As, Pb).
A tüzelőanyag éghető tartalmából általában nem keletkezik számottevő szilárd
szennyezőanyag magas hatásfokú erőművi kazánokban, az ilyenfajta szennyezők
főleg lakossági, vagy öreg elavult tüzelőberendezésekre jellemzőek. Azonban ha kis
mennyiségben is, de keletkezhetnek az emberi egészségre különösen veszélyes
(rákkeltő anyagok: korom, policiklikus aromás szénhidrogének), tökéletlen égésből
származó szennyezők erőművi berendezésekben is, például a kazánok indulásakor.
A szén hamutartalmában levő illékony szervetlen vegyületek – akár a szén
hamutartalmának 1%-a is (Beér, 1993) –, elsősorban fémoxidok (Na, As, Sb, Fe, és Si
oxidok), a tűztéri magas hőmérsékleten elgőzölögnek és csak a kazán hidegebb
részein kondenzálódnak le. Ha a kazánfelületre kondenzálódnak le, akkor
leválasztásuk már megoldódott (bár újabb problémát, a kazán hőátadó felületének
elpiszkolódását okozva), ha pedig a szállópernye felületére rakódnak le, akkor
leválasztásuk a pernyével együtt részben megoldható. Egy részük azonban a
füstgázban lebegő állapotban marad és nagyon finom por, úgynevezett aeroszol,
formájában kerül ki a környezetbe (0.05 µm).
- 29 -
Ezt a problémát felnagyítja az is, hogy egyre több kísérletet végeznek hulladék-
anyagok és szén együttes tüzelésével erőművi fluidágyas kazánokban. Itt a hulladékok
fajtájától és összetételétől függően többféle és a széntüzeléshez képest nagyobb
mennyiségű szervetlen vegyület kerül aeroszol formájába a füstgázba. Különösen
veszélyesek a kommunális (akkumulátort, gumiabroncsot tartalmazó) hulladékból nagy
mennyiségben keletkező és az egészséget kis mennyiségben is károsító nehézfém
aeroszolok (I. osztályú nehézfémek: Cd, Hg, Ti; II. osztályú nehézfémek: As, Co, Ni,
Se, Te; III. osztályú nehézfémek: Sb, Pb, Cr, Fe, Cu (Katona, 1994)). Az utóbbi időben
egyre nagyobb figyelmet szentelnek ezeknek a parányi szubmikron szilárd
részecskéknek, amelyeket a jelenleg használatban lévő leválasztó berendezések a
füstgázból nem képesek kiszűrni.
Ezen apró részecskéknek a veszélyességét az okozza, hogy az ember tüdejébe
jutva ott könnyen megkötődnek. Ezen felül a szervetlen vegyületek gőzei számára
nagy kondenzációs felületet biztosítanak (a képződő nagyfinomságú pernye,
szubmikron részecskék és az aeroszolok felülete adja a pernye teljes felületének több
mint 99%-át (Beér, 1993)), így gyűjtőivé válhatnak más erősen toxikus vegyületeknek.
A szén tüzelésekor keletkező szilárd szennyezőanyagok képződésének
mechanizmusát a 3.1. ábra szemlélteti.
3.1. ábra. Szilárd égéstermékek képződése szén tüzelése esetén (Beér, 1993)
3.2.2. Erőművi pernyekibocsátás csökkentése

A nemzetközi trendekhez hasonlóan Magyarországon is drasztikusan csökkent
pernyekibocsátás az elmúlt 20 évben, az erőművi pernyeleválasztók alkalmazásának
következtében. Jelenleg Magyarország is igyekszik emissziós határértékeit az Európai
Unió ajánlása szerint megállapítani. A szilárd szennyezők emissziós határértékei
(csakúgy mint a kéndioxid és nitrogén-oxid emisszió határértékei) az erőmű
teljesítményétől és a használt tüzelőanyagtól függően lesznek meghatározva. Szén és
lignittüzelésű tüzelőberendezésekre a szilárd szennyezőanyag kibocsátás határértéke
50-100 MWth berendezés teljesítménynél 100 mg/m3, 100 MWth-nál nagyobb
teljesítmény esetén 50 mg/m3 lesz Magyarországon. Olajtüzelésű kazánok esetében a
határérték 50 mg/m3 lesz egységesen. Az új jogszabályok érvényesek lesznek minden
- 30 -
újonnan épülő erőműre, de a már létező erőműveknek is meg kell felelni a

határértékeknek 2004 január 1-től (Smith, 1997)1.
Az eddigi erőművi pernyekibocsátás csökkenést több tényező eredményezte
Magyarországon. Az erőművekben magas leválasztási fokú pernyeleválasztók
felszerelése járult hozzá legnagyobb mértékben a csökkenéshez. A fosszilis
energiahordozók részarányának csökkenése az energiatermelésben és az
alacsonyabb hazai villamosenergia-fogyasztás szintén segítette a pernyekibocsátás
csökkentését az elmúlt években. A kibocsátás csökkentést gátolta viszont az a tény,
hogy az erőművekben felhasznált szenek hamutartalma növekedett az utóbbi időben.
A pernyekibocsátás jelentős csökkentését egyrészt a szállóhamu természetes
leválasztódásának elősegítésével, másrészt füstgázból való leválasztással, különböző
leválasztó berendezések alkalmazásával lehetett elérni. Magas természetes
leválasztódás megfelelő tüzelőberendezés kiválasztásával valósítható meg, meglévő
berendezésnél viszont csak kisebb leválasztódás növekedés érhető el az üzemelési
paraméterek változtatásával. A füstgázban maradó pernye eltávolítására a pernye
paramétereinek, szemcseeloszlásának, összetételének és így a tüzelőberendezés
valamint a tüzelőanyag típusának megfelelő leválasztó berendezést kell választani. A
leválasztó berendezésekkel a pernyének akár 99.9%-a is leválasztható gazdaságosan.
3.2.2.1. Pernyekibocsátás csökkentése természetes leválasztódással

Mivel a füstgázba kerülő pernye mennyiségét legfőképpen a tüzelőberendezés fajtája
és a rá jellemző üzemelési paraméterek befolyásolják, az alábbiakban a különböző
tüzelőberendezésekben elérhető természetes leválasztódást vizsgáljuk.
A legjobb természetes leválasztódás rostélytüzeléssel érhető el, mert itt
darabosabb szén használható csak és a kisszemcséjű, porszerű frakció aránya, melyet
a gázáram magával képes ragadni, kicsi. Rostélytüzelésnél a természetes
leválasztódás magas: ε t = 0 .8 ...0 .8 5 . Az így leválasztódott és rétegben maradt hamut
a rostélyról különböző kaparó, salaklehordó eljárásokkal távolítják el. Vándorrostély
esetén maga a rostély gondoskodik a hamu kihordásáról.
A rostélytüzelésnek azonban komoly teljesítménybeli és szénminőségbeli korlátai
vannak. Ezek a berendezések viszonylag kis teljesítményűek és csak kis hamutartalmú
szeneket lehet jó hatásfokkal eltüzelni velük.
A rosszabb minőségű szeneket nem lehet rostélyon eltüzelni, mert a nagyobb
szemcsék esetén a tűz kialudna, illetve a kiégéséhez túl hosszú tartózkodási idő
kellene. A szénréteg bolygatásával lehet javítani az égés hatásfokán, mert ezáltal az
oxigén könnyebben jut el az éghető részekhez. (ezeknek a szeneknek nagyon magas
a hamutartalma, és ezen a vastag hamurétegen kellene az oxigénnek átdiffundálnia,
hogy az éghető részhez jusson. Minél vastagabb a hamuréteg, annál lassabb a diffúzió
és annál kisebb az éghető részhez bediffundáló oxigénáram. Így ha túl vastag a
hamuréteg, a diffúzió sebessége lassabb lehet az adott hőmérsékleten lehetséges
égési reakció sebességénél, vagyis a diffúzió által szállított oxigénmennyiség
kevesebb lesz, mint ami képes lenne elreagálni. Ez azt jelenti, hogy az égést nem a
reakció sebessége korlátozza, hanem a diffúzió sebessége, vagy más szóval a
hamuréteg vastagsága. Ha a diffúzió olyan mértékig csökkenti le az égés sebességét,
hogy nem termelődik elég hő a hőmérséklet fenntartásához, a tűz kialszik.)
A rostélytüzelés teljesítménybeli korlátját a tüzelőberendezés tűzterének
keresztmetszete, vagyis a rostély mérete, korlátozza. Adott keresztmetszet esetén
1 Az idézett előírások még nem léptek hatályba. Többszöri módosítás után a moratórium
legújabb határideje 2005 január 1.
- 31 -
viszont, a teljesítménynövelést úgy lehetne megoldani, ha a szénréteg vastagságát és

az ehhez szükséges égési levegő mennyiségét megnöveljük. A nagyobb
levegőmennyiség adott keresztmetszetben a gázsebesség növekedését fogja okozni,
ami pedig a rostélyon levő szénréteget megemeli és annak instabilitását okozza.
Ráadásul finomabb kiőrlésre lenne szükség egyrészt a rosszabb minőségű szenek
jó hatásfokú égetéséhez, másrészt azonos minőségű szeneknél a kiőrlés
finomságának növelésével a teljesítmény is növelhető (az égési sebességet az oxigén
diffúziója kevésbé korlátozza). A finomabb őrlemény esetén viszont a gázáram még
könnyebben képes a rostélyon levő szénszemcséket felemelni. Ráadásul a finom
őrlésű szén áthullhatna a rostélyon induláskor és leálláskor. Ha a gázsebesség elég
nagy, vagy a szemcseméret elég kicsi, akkor az egész szénmennyiség lebegtetett
állapotba kerül. A szénpor lebegtetés közbeni égésének elvét fluidizációs tüzelésnek
hívjuk. Fluidizációs tüzelésnél a szén az úgynevezett fluidágyban ég ki, hamuja pedig
az ágy alkotórészévé válik. Nyugvó (buborékos) fluidágy esetén a szén hamujának
csak igen kis hányada (a legfinomabb frakciók) hagyja el a tűzteret a gázárammal így a
természetes leválasztódás rostélytüzeléshez hasonlóan magas: ε t = 0 .8 5 ...0 .9 .
Cirkulációs fluidágy esetén viszont a hamutartalom teljes mennyisége a szénnel együtt
kihordásra kerül a tűztérből és mesterséges leválasztása, majd recirkuláltatása
feltétlenül szükséges. Mindkét típusnál a kazán alján elhelyezett leürítő-vezetéken
keresztül folyatják ki a felesleges hamumennyiséget.
átlagos
részecske
útvonala
szénbefúvás
leválasztandó
pernye
nehéz
részecskék
kiválása
2. huzambeli pernye
tûztérsalak .
3.2. ábra. Pernye és salakképződés szénportüzelésű kazánban

Ha a szenet még finomabbá őrlik, akkor annak bejuttatása a tűztérbe az égési
levegővel, mint szállítóközeggel együtt is lehetséges szénportüzelésű kazánokban. Az
így eltüzelt szén hamuja azonban már közvetlenül bekerül a gázáramba és csak a
nagyobb szemcsék tudnak kiválni onnan, míg a finomabbak a gázzal együtt távoznak.
Azok a nagy és nehéz szemcsék, amelyeknek az ülepedési sebessége nagyobb, mint
a gáz áramlási sebessége, a tűztérben lefelé mozognak és a kazán alján lerakódnak
(3.2. ábra). Ha az ilyen lehulló részecskék részaránya nagy, kiegészítő rostélytüzelés,
úgynevezett utóégető rostély alkalmazása lehetséges. Egyébként a lehulló
részecskékből keletkezik a tűztérsalak, amely gyakran jelentős éghető tartalommal
rendelkezik. Éppen ezért az a cél, hogy még jobb őrléssel a gázból a tűztérben kiváló
részecskék aránya minél kisebb legyen. A kazán első huzama aljára lehulló
tűztérsalakot salakkaparó láncok segítségével távolítják el a tűztérből.
Azok a nagyobb méretű szemcsék amelyek a füstgázzal távozni tudnak, a
füstgázjárat alsó kanyarjában a centrifugális és a nehézségi erő hatására a füstgázból
kiválnak. Ez a második huzambeli pernye körülbelül a hamutartalom 10%-a. A többi
- 32 -
részecske viszont a kazánból kilépve a különböző pernyeleválasztó berendezésekbe

jut. E természetes leválasztódás szénportüzelés esetén ε t = 0 .1 5 . . .0 .2 .
A kazánteljesítmények növelésével a tűzterek hőterhelése egyre nagyobb lett és
így gyakran problémát jelentett a tűztérhőmérséklet korlátok között tartása. A
magasabb hőmérsékleten a szén hamutartalma elérhette a ragadóssági pontját és így
a hőátadó felületek elsalakosodását okozta. Fejlesztőkben felmerült annak a
lehetősége, hogy ezt a fajta salakkiválást direkt elősegítsék anélkül, hogy az a hőátadó
felületek elpiszkolódását okozná.
primerleveg , sz n levegõ hûtésû

s adal kanyag ker miaburkolat kazánba
lépõ gáz
szekunder
leveg
olaj/g z
leveg tercier leveg
salakleereszt csonk
foly kony salak
3.3. ábra. Salakolvasztó tüzelés ciklonégőjének lehetséges kialakítása (McIlvaine Co.,

1993)
A salakolvasztó ciklontüzelés megjelenésével a szén hamutartalmát közvetlenül a
tüzelés közben el lehet távolítani. A tűztér oldalán olyan ciklonszerű kamrákat
helyeznek el, aminek a feladata a szén és levegő összekeverése és a keverék
begyújtása (3.3. ábra). A ciklon-égőtér nincs ellátva hőátadó felülettel (csak a
szigetelés hűtése von el némi hőt) és ebből kifolyólag az adiabatikushoz hasonlóan
magas égési hőmérséklet alakul ki. Az égőtérben a szén és levegő mellé még
adalékanyagokat (mészkőpor) is adagolnak általában a kén megkötésére, amely
egyben a salak folyáspontjának csökkentésére is szolgál. Ezen a magas
hőmérsékleten a szén hamutartalma megolvad és a ciklon perdítő hatása
következtében a falon kiválik és a kamra aljára lefolyik. Az összegyűlt olvadt salakot a
kamra aljáról eltávolítják és különböző módon feldolgozva vagy formákba öntve
eladható mellékterméket, pl. salakgyapotot, műkövet állítanak elő belőle.
A füstgáz a salakolvasztó ciklonból való kilépés után, egy hagyományos kazánba
lép, ahol a hőátadó felületeken adja le hőjét. Az ilyen tüzelés legfőbb hátránya, hogy
magas fűtőértékű szenet igényel, valamint kényes a szénben levő hamu minőségének
és mennyiségének a változására. Mivel magyarországi szenek fűtőértéke viszonylag
alacsony és hamutartalmára nagyobb ingadozás jellemző, ezt a kazántípust nem
alkalmazzák. A salakolvasztó tüzelés igen magas hamuleválasztási fokkal rendelkezik:
ε t = 0 .9 .
- 33 -
Sem rostély-, de még a legjobb salakolvasztó tüzeléssel sem lehet olyan

természetes leválasztást elérni, ami ne követelné meg pernyeleválasztó működtetését
széntüzelés esetén. Olajtüzelésnél viszont megengedhető a pernyeleválasztó nélküli
üzemelés, mert a hamutartalom csak 0.2...0.5% és itt is lerakódik a hamutartalom egy
része a hőátadó felületekre (Hü=40 MJ/kg esetén a szilárdanyag-kibocsátás - f - 200-
400-szor kisebb, mint széntüzelésnél). Ennek ellenére ma már egyre több helyen
alkalmaznak pernyeleválasztót olajtüzelésű erőművekben is.
3.2.2.2. Pernye kibocsátásának csökkentése mesterséges leválasztással

Azt, hogy milyen technológiát alkalmazunk a füstgázban levő szilárd részecskék
leválasztására, elsősorban a szemcseméret, illetve annak eloszlása szabja meg.
Tudnunk kell, hogy a különböző porok finomabb vagy durvább szemcsékből állnak e,
illetve hogy milyen egyenletesen fordulnak elő bennük finomabb és durvább szemcsék
akár azonos középméret mellett. Fontos még ezen kívül a szemcsék összetétele,
fizikai és esetleg kémiai tulajdonságai (sűrűség, alak, kohezivitás stb.).
Akkor lesz hatékony a leválasztó berendezésünk, ha minél nagyobb mennyiségű
szemcsét választ le. Minthogy azt nem lehet elérni, hogy a leválasztó berendezés
minden méretű szemcsét egyforma hatékonysággal válasszon le, ezért azoknak a
frakcióknak a leválasztására kell terveznünk, amelyek leggyakrabban fordulnak elő a
pernyében. A szemcseméret eloszlása is erőteljesen befolyásolja a leválasztás
hatékonyságát, hiszen minél nagyobb a szórás, annál nagyobb az olyan szemcsék
részaránya, amelyek eltérnek attól, amire a berendezést tervezték. A berendezéseket
gyártó cégek is csak frakcióleválasztási fokot tudnak garantálni (egy-egy adott
szemcse-mérettartományban hány százaléknyit képes leválasztani a berendezés), de
az összes leválasztási fokot nem (1 kg bemenő porból hány kg port tud leválasztani),
mert az függ az egyes frakciók arányától (az eloszlástól).
Ezért a pernyeleválasztó kiválasztásánál elsősorban a szemcseeloszlást kell
meghatározni. Ezt legegyszerűbben szabványos lyukméretű sziták sorozatával lehet
megtenni. Az eloszlás meghatározásához először a szitamaradék görbét veszik fel
úgy, hogy megmérik egy-egy adott lyukméretű szitán fennmaradt frakció mennyiségét.
Azután összeadják ezt a mennyiséget a nagyobb lyukméretű szitákon fennmaradt
szemcsékkel és az összeget ábrázolják diagramban (3.4/a. ábra). Azért, hogy a
folytonos eloszlást minél jobban megközelítő diagramot kapjunk, minél több
szitaméretet kell használni.
Ezután a szitamaradék görbéből a szemcseméret gyakoriságot is fel tudjuk rajzolni
a görbe deriválásával. A 3.4/b. ábrán látszik, hogy a szemcseméret nem normális
eloszlású, mert erős aszimmetriát mutat. A középérték és a szórás megállapításához a
kapott gyakorisági görbét transzformálnunk kell normalizálással és logaritmálással
(3.4/c. ábra). A görbe aszimmetriája abból fakad, hogy míg a szemcsék tüzelés
közben tetszőleges mértékben aprózódhatnak, addig a legnagyobb frakciók méretét
meghatározza a gázsebesség, mert a legnehezebb részecskék kiválnak a gázból még
a leválasztó előtt.
Ha a vízszintes tengelyre a szemcseátmérő logaritmusát vesszük fel, akkor már
egy Gauss görbét kapunk és a számunkra fontos középértéket és szórást le tudjuk
olvasni az ábráról. Az így kapott lognormális görbét az alábbi egyenlet írja le, amiből
már tetszőleges frakció gyakoriságát számolni tudjuk:
2



lnd −lnd 
1 −
2σ 2
v (d ) = ⋅e (3.11)
2π ⋅ σ
ahol s a szórás, ln d a szemcseátmérők logaritmusának középértéke.
- 34 -
3.4. ábra. Szemcseméret-gyakoriság meghatározása

Az így meghatározott frakciógyakorisághoz azonban egy sor mérési eredményre
van szükség, ezért szerencsésebb lenne olyan skálát felvenni, ahol a mérési
eredmények egyenesre illeszkednek. Egy ilyen diagrammot már két mérési
eredményből is fel lehetne venni. Ha a szitamaradék görbe vízszintes tengelyén a
szemcseméret logaritmusát ábrázoljuk, akkor ilyen úgynevezett Gauss diagramot
kapunk. A Gauss diagramm használata egyszerű, mert nem kell bonyolult számítást
végezni a frakciók gyakoriságának meghatározásához.
A 3.5. ábrán a leválasztóba belépő por szemcseeloszlását ábrázoló meredekebb
be1. jelű görbe egyenletesebb szemcse-eloszlást mutat (kisebb szórás), a be2-vel
jelzettel megegyező középméret mellett. A két párhuzamos egyenes hasonló eloszlású
porokat ábrázol, de az alsó görbén ábrázolt por finomabb. A leválasztókból kilépő
porok egyenesei (ki3) a belépőhöz (be3) képest mindig balra tolódnak, de gyakran
meredekebbek is, mert ahogy a 3.6. ábrán látszik a nagyobb frakciókat nagyobb
hatásfokkal választják le a berendezések. Az egyes leválasztók között is van
különbség, mert egy elektrosztatikus pernyeleválasztó képes leválasztani a kisebb
szemcséket is, míg egy ciklonnak a nagyobb szemcséknél jobb a frakcióleválasztási
foka.
- 35 -
3.5. ábra. Finomabb és durvább szemcsézetű porok eloszlásfüggvényei leválasztás

előtt és után
p(d) Leválasztóba Leválasztóból

belépő por kilépő por
eloszlása eloszlása
d [mm]
.
3.6. ábra. Porok szemcseeloszlása leválasztás előtt és után

A leválasztó berendezésen továbbjutó pernye mennyiségét számolni tudnánk, ha
ismernénk a berendezés összes leválasztási fokát.
ki = (1 − ε ö ) ⋅ m
m be (3.12)
A berendezés összes leválasztási fokát azonban a szemcse-eloszlás befolyásolja,

így ismernünk kell az egyes frakciók mennyiségét és a hozzá tartozó
frakcióleválasztási fokokat. Frakcióleválasztási fokok és belépő frakciók
mennyiségének ismeretében az alábbi módon lehet számítani a kilépő
pernyemennyiséget.
A kilépő mennyiség egy frakcióra:
m ( )
ki (d ) = 1 − ε f (d ) ⋅ m
be (d ) (3.13)
Az összes továbbmenő szemcse tehát:
ki = Σ m
m
j ( ( ))
ki (d ) = Σ 1 − ε f d j ⋅ m ( )
be d j (3.14)
Végül az eloszlásfüggvények ismeretében a továbbjutó mennyiség arányát

számolhatjuk a következőképpen is:
- 36 -
∞
( )
∫ 1 − ε f (d ) ⋅ m

be ( )
⋅ p d dd
1− εö = 0 (3.15)
m
be
3.2.3. Leválasztó berendezések

Miután megismertük a leválasztandó por összetételét és méreteloszlását, ki kell
választanunk a legmegfelelőbb leválasztó berendezést. Sokféle leválasztó berendezés
áll rendelkezésünkre, amelyek különböznek egymástól összes és frakcióleválasztási
fokban, megbízhatóságban, hőmérséklettoleranciában, teljesítményváltozás
szempontjából rugalmasságban, beruházási és üzemeltetési költségben és
gáztisztítási kapacitásban. Ezen szempontok alapján kell általában az alább felsorolt
leválasztó típusok közül az adott erőművi blokk számára kiválasztanunk az optimálist.
A sokféle típusra szükség is van, hiszen egy nyomásalatti fluidágyas erőművi blokk
gáztisztítási igényei nyilvánvalóan eltérnek egy szénportüzelésű blokkétól.
3.3. táblázat
Pernyeleválasztók működési elve
Szerkezet: Működési elv:
ülepítők nehézségi erő
mechanikai leválasztók tehetetlenségi erő
centrifugál-leválasztók centrifugális erő
elektrosztatikus leválasztók elektrosztatikus erő
zsákos szűrők tehetetlenségi erő
kerámia filterek tehetetlenségi erő
nedves füstgáztisztítás nehézségi erő
A pernyeleválasztók a füstgázban levő szilárd részecskéket valamilyen erő
alkalmazásával kiválásra kényszerítik a gázból, majd a leválasztott részecskéket
összegyűjtik és a leválasztóból elvezetik. A leválasztó erő lehet külső erő vagy a
gázáram belső energiájából származó. A leválasztók az alkalmazott leválasztó erő
alapján működhetnek (Lévai, 1964)
♦ tehetetlenségi erővel (fékezés, ütközés),
♦ gyorsító erővel (nehézségi, centrifugális, elektrosztatikus erő stb.).
A pernyeleválasztó berendezéseket működési elvük és szerkezetük alapján a
következőképpen lehet csoportosítani:
3.2.3.1. Ülepítők
Az ülepítők csak a gáz és a részecskék sűrűségi különbségének kihasználásával, a
nehézségi erőt használva szétválasztó erőnek, működnek. A poros gáz belép egy nagy
légterű kamrába, amin kis sebességgel (0.5-0.8 m/s) áthalad, miközben a részecskék
kiülepedhetnek a kamra aljára. A kamra alján ferdén elhelyezett lemezek a már
leülepedett por újbóli gázáramba jutását gátolják (3.7. ábra). Ahhoz, hogy a gáz ne
tudja magával vinni a benne levő részecskéket, nagyon lassú átáramlási sebességek
és hosszú tartózkodási idők kellenek. Ennek viszont az a következménye, hogy a
berendezések nagyon kis kapacitásúak. Mivel ez a porleválasztás nagyon időigényes
- 37 -
folyamat és a leválasztó-képességük is korlátolt, erőművekben füstgáztisztításra nem

használják.
poros g z tisztított gáz
lev lasztott por

3.7. ábra. Ülepítőkamra ferdén elhelyezett ülepítőlapokkal
3.2.3.2. Mechanikai leválasztók

A mechanikai leválasztók a gázzal együtt áramló részecskék tehetetlenségét
használják ki annak leválasztására. A részecske mozgásának útjába akadályt
helyeznek, aminek a részecske nekiütközik, ezáltal lendülete megtörik és a leválasztó
alatt elhelyezett gyűjtőedénybe hullik. Ilyen mechanikai leválasztó a 3.8. ábrán látható
zsalus leválasztó. A zsalus leválasztó esetén a nagy sebességgel áramló gázt az
áramlás útjába helyezett lemezek irányváltoztatásra kényszerítik, amit a nagyobb
fajsúlyú részecskék követni nem tudnak. Ezeket a leválasztókat inkább csak durva
szemcsézetű porok leválasztására használják rostélytüzelésnél, így alkalmazásuk
hagyományos szénportüzelésű erőművekben nem jellemző. A zsalus rendszerű
leválasztók 50...60%-os leválasztási fokkal üzemelnek.
tisztított füstgáz
poros f stg z
lev lasztott részecske
porleürítõ vezeték
3.8. ábra. Zsalus rendszerű leválasztó

Új, modern közvetlen széntüzelésű gázturbinával (Direct Coal-fired Turbine Cycle =
DCFT) működő erőművekben viszont kísérleteznek alkalmazásával, mert a gáz magas
hőmérsékleten való tisztítását olcsón lehet megoldani vele (Thambimuthu, 1993).
Ebben az esetben a kompresszor után egy salakolvasztó ciklonégő található,
amelynek az aljára egy vízszintes, lapos felületű ütközőidomot helyeznek (3.9. ábra). A
részecskék a gázzal lefelé áramolva merőlegesen ütköznek ehhez a felülethez és
beleragadnak a felületet borító olvadt salakrétegbe, miközben a tiszta gáz oldalt, vagy
felfelé áramolva távozik. Ebben az esetben a részecskék mozgási energiáját az
ütközőfelületet borító viszkózus, olvadt salakréteg is segít elnyelni. Ez a módszer
azonban általában nem elegendő önmagában, ezért csak ciklonnal, kerámiaszűrővel
sorba kapcsolva használják mint előleválasztó.
- 38 -
másodlevegõ
tüzelõanyagban gázturbina
szegény zóna felé
tüzelõ-
szén és anyagban
primerlevegõ adalékanyag
gazdag zóna
ciklon
ütközõ
salak és adalékanyag
adalékanyag
K T ~
tüzelõanyagban mechanikus tüzelõanyagban kerámia

gazdag zóna leválasztó szegény zóna szûrõ
3.9. ábra. Mechanikus leválasztó közvetlen széntüzelésű gázturbinához
3.2.3.3. Centrifugál-leválasztók
A centrifugál-leválasztók, ciklonok, multiciklonok, örvénycsövek centrifugális erő
alkalmazásával választják szét a port és a gázt. Az elektrosztatikus és zsákos
pernyeleválasztók elterjedése előtti erőművekben legáltalánosabban alkalmazott
leválasztók voltak. Elterjedésüket működési és szerkezeti elvük egyszerűsége
indokolta. A ciklonok az utóbbi években ismét előtérbe kerültek olyan modern
technológiák, mint a cirkulációs vagy a nyomásalatti fluidágyas tüzelés és fluidágyas
szénelgázosítók alkalmazása kapcsán. Egyik nagy előnyük, hogy a gázt hűtés nélkül
lehet tisztítani velük. A ciklonokkal elérhető leválasztási fok azonban többnyire nem
felel meg a környezetvédelmi határértékek által előírt normáknak ezért a ciklonok után
zsákos szűrők alkalmazása is szükséges.
A ciklonok működési elvét a 3.10. ábra mutatja be. A berendezésbe a poros gáz
tangenciálisan lép. A centrifugális erő hatására a porszemcsék a ciklon fala felé
mozdulnak el, ezért a porkoncentráció sugárirányban a fal felé nő. A gáz spirálisan
lefelé mozog, amíg el nem éri a függőleges kivezető cső alját, amin keresztül felfelé
távozik. A por tehetetlensége folytán kiválik a gázból és a ciklon alján át kihullik a
berendezésből.
Modern ciklonok leválasztási foka elérhet 90% feletti értékeket is. A leválasztási fok
annál jobb, minél kisebb a ciklon átmérője ugyanakkora gáz-térfogatáram esetén (3.11.
ábra) és a gáz minél nagyobb sebességgel lép be ciklonba. A kisebb ciklonnak viszont
nagy az ellenállása és így növeli az üzemeltetési költséget. A port kiválásra késztető
centrifugális erőt és a ciklon nyomásesését az alábbi képletekkel számíthatjuk:
- 39 -
v2
Fc = m
⋅
r
v2
∆p = ξ ⋅ ρ ⋅
2g
ahol Fc a centrifugális erő, ∆p a ciklon nyomásesése.
Tisztított Gáz
Poros G z
Lev lasztott Pernye
3.10. ábra. Ciklon működési elve

εö
d=20mm
d=50mm
d=100mm
0.8
100 ∆p [mm vo.]

.
3.11. ábra. A ciklonátmérő hatása a leválasztási fokra és az áramlási ellenállásra

A ciklonátmérő csökkentéséből származó előnyöket el lehet érni úgynevezett
multiciklonok alkalmazásával. Ebben az esetben a füstgázáramot sok, párhuzamosan
kapcsolt kis átmérőjű ciklonba vezetik (3.12. ábra). A legfőbb hátránya ennek a
technológiának az, hogy a porkoncentráció nem egyenletes és így különböző
porkoncentrációjú gáz jut az egyes ciklonokba. Az összes leválasztási foka a
multiciklonnak alacsonyabb mint az egyes kis ciklonok leválasztási foka.
ε ö,mc = η ⋅ε
mc e
- 40 -
ahol e ö,mc a multiciklon leválasztási foka, h mc a multiciklon hatásfoka (ún. csoport

hatásfok), e e egyedi ciklonok átlagos leválasztási foka.
poros gáz
3.12. ábra. Multiciklon rendszerű leválasztó

A perdítőcsöves multiciklonok (örvénycsövek) kedvezőbb elrendezésük révén jobb
leválasztást képesek elérni. Itt egy-egy a poros gázáram útjába hegesztett perdítőelem
hozza létre a centrifugális erőteret (3.13. ábra). A multiciklonoktól az is
megkülönbözteti az örvénycsöveket, hogy a gáz be- és elvezetése közös, valamint az
örvénycsöveket közös házba építik össze.
tisztított gáz .
poros gáz
leválasztott pernye
3.13. ábra. Örvénycsöves leválasztó

Magyarországi széntüzelésű kazánok 1956-ig főleg Van Tongeren típusú kettős
leválasztókkal voltak felszerelve (3.14. ábra). A berendezés előleválasztójában először
a por a kerület mentén koncentrálódik és ez a nagy porkoncentrációjú gáz lép be a kis
átmérőjű mellékciklonokba. Az előleválasztó közepén központos elrendezésű körzsalu
van szerelve, hogy a berendezésből az előleválasztón keresztül távozó gáz (az összes
gáz-térfogatáram 88%-a) is minél kevesebb port vihessen magával. Az
előleválasztóhoz két mellékciklon csatlakozik, amelyek az előleválasztó fala mentén
áramló porban feldúsult gázból választja le a pernyét kb. 90%-os leválasztási fokkal.
3.2.3.4. Elektrosztatikus pernyeleválasztók

Az elektrosztatikus pernyeleválasztók erőművekben leggyakrabban használt
porleválasztók, amelyekkel 1 µm körüli szemcsenagyságok is leválaszthatók. A
leválasztási foka nagyon magas, általában 97...99.6%. Ezek a pernyeleválasztók
gyorsító erő alkalmazásával választják ki a porszemcsét a füstgázból. A gyorsító erőt a
berendezésben létrehozott elektromos térerő fejti ki a töltéssel rendelkező
részecskékre gyakorolt vonzó és taszító hatása által.
- 41 -
poros g z
3.14. ábra. Van Tongeren típusú kettős leválasztó
3.15. ábra. Elektrosztatikus pernyeleválasztó működési sémája

Elektrosztatikus pernyeleválasztó működését a 3.15. ábrán látható kapcsolási
séma mutatja be. A leválasztó berendezés a füstgáz áramlási irányával párhuzamosan
elhelyezett pozitív polaritású leválasztó lemezeket tartalmaz, amelyek között negatív
polaritású szóróelektródák vannak. A szóróelektródákat nagyfeszültségű (30...100 kV)
egyenáram táplálja. A szóróelektróda olyan keretre feszített huzalokból áll, amelyeken
éleket vagy csúcsokat alakítottak ki (3.16. ábra) azért, hogy arról a nagyfeszültség
hatására elektronok léphessenek ki. A kilépő elektron az elektromos erőtérben
nagymértékben felgyorsulva távolodik el a szóróelektródától. Az elektron nekiütközve
ionizálja a gázatomokat anélkül, hogy befogódna. A pozitív gázionok a negatív
polaritású szóróelektróda felé közelednek és ütközés révén újabb elektronok
szabadulnak fel a huzalból (Lévai, 1964).
Eközben az erős elektromos térben a porszemcsék felületén is töltésmegoszlás jön
létre. A porszemcsék szóróelektróda felőli felületeiről az elektronok elvándorolnak és
- 42 -
így az pozitív töltésű lesz. A porszemcse pozitív töltésű felületeire tapadnak aztán a
szóróelektródából kilépő elektronok és a gáz ionizációja következtében keletkező
negatív töltésű ionok. Ezáltal a porszemcse teljes felülete negatív töltésű lesz. E
negatív töltésű porszemcsék az elektromos térben a pozitív töltésű leválasztó lemez
felé vándorolnak és azon leválasztódnak (3.17. ábra).
A leválasztó lemezeket időnként meg kell
3.17. ábra. Porszemcsék

3.16. ábra. Szóróelektróda típusok
leválasztási mechanizmusa
tisztítani a rárakódott portól, mert a lerakódott por szigetelőréteget alkotva rontja a

leválasztás hatékonyságát és elősegíti további pormennyiség megtapadását.
Tisztításkor a lemezekről egy mechanikus rázószerkezet lerázza a port, amely a
leválasztó alján elhelyezett hombárba hullik. A lemezek rázásakor azonban
előfordulhat, hogy a már egyszer leválasztott por visszakerül a gázáramba. Ennek
elkerülésére úgynevezett táskás leválasztó lemezt alkalmaznak. Ez tulajdonképpen két
expandált lemezből áll, amelyek egy zárt teret fognak közre (3.18. ábra). A lehulló port
a lemezeken kialakított táskák a lemezek által közrefogott, a gázáramtól elzárt térbe
vezetik, ahonnan a por a gázáramba nem tud visszajutni. A lemezek közötti térben a
leválasztott por a berendezés alatti gyűjtőhombárba hullik.
Még ilyen leválasztó lemez alkalmazása esetén is visszakerülhet a gázáramba
valamennyi por, ezért a 2-3 egymás utáni szekcióból álló pernyeleválasztónak csak
egy-egy szakaszát tisztítják egyszerre. Ilyenkor a tisztítandó felületről visszakerülő port
a következő szekció le tudja választani.
Az elektrosztatikus pernyeleválasztó leválasztási foka függ a leválasztó felület
nagyságától, a tisztítandó füstgáz térfogatáramától és a pernyének a leválasztó
lemezhez való vándorlási sebességétől:
ε = 1 − e − f ⋅v , (3.16)
F s
ahol: f =  m  , F a leválasztó lemez felülete [m ], V a füstgáz térfogatárama
2
V  
[m3/s], v a pernyerészecske átlagos vándorlási sebessége [m/s].
- 43 -
leválasztó lemezrõl
lemeztáskák lerázott por
3.18. ábra. Elektrosztatikus pernyeleválasztó leválasztó lemezének kialakítása

A pernye vándorlási sebessége függ a por és a gáz paramétereitől, valamint az
elektromos térerő nagyságától.
a ⋅E2 ⋅d
v = c⋅ , (3.17)
η
D −1
ahol a = 1 + 2 ⋅ (amax=3, amin=1, agyakorlati=2.5-3), D a por és a gáz
D +1
dielektromos állandójának a hányadosa, E az elektromos térerő, d az átlagos
szemcseátmérő, η a gáz dinamikai viszkozitása, c egy konstans a mértékegységek
átszámításához
Bár a leválasztási fok láthatóan erőteljesen függ a térerőtől azt nem lehet minden
határon túl növelni. A felső határt megszabja az, hogy nem szabad megengedni, hogy
kisülés történjen a szóróelektróda és a leválasztó lemez között. Ezért a
szóróelektródákat egyenletes, folytonos élekkel vagy sűrűn elhelyezett szóróhegyekkel
kell ellátni (3.11. ábra).
A porszemcsék ellenállásának is erőteljes befolyása van a leválasztásra. A
szóróelektródából kilépő áramnak ugyanis a lemezek között áramló porrétegen
keresztül kell eljutnia a leválasztó lemezre. A pernyében található szemcsék általában
rossz vezetők. Ha túl nagy az ellenállása a leválasztandó pornak, akkor a por
vezetőképességét meg kell növelni. A por vezetőképessége annál alacsonyabb, minél
magasabb a szén hamujának SiO2 tartalma, valamint minél alacsonyabb a szén
nedvesség- és kéntartalma. Ez utóbbi két tulajdonság a jó minőségű szenekre
jellemző.
Ilyen esetben a por vezetőképességét növelni lehet a füstgáz nedvesítésével, de ez
a füstgáz hőmérsékletének csökkenéséhez vezet, valamint jelentős vízfogyasztást
okozhat. A vezetőképesség növelésének másik módja a magasabb hőmérsékleten
való pernyeleválasztás, ugyanis a hőmérséklet növelésével csökken a pernye fajlagos
ellenállása. A magasabb hőmérsékleten való leválasztást úgy lehet megoldani, hogy az
elektrosztatikus leválasztót a víz- és léghevítő felületek közé helyezzük, ahol a gáz
hőmérséklete 300...350°C, szemben a kazán utáni 150°C-al, ahol a hagyományos
pernyeleválasztó üzemel. A magasabb hőmérsékleten az elektródák azonban jobban
kopnak és így növelik a karbantartási költségeket.
A szemcsék vezetési tulajdonságain kívül a szemcsék méretének van a leválasztás
szempontjából jelentősége. Bár az elméleti képlet lineáris kapcsolatot mutat a
porszemcse vándorlási sebessége és a szemcseátmérő között, a tapasztalat ennél
kedvezőbb összefüggést mutat (3.19. ábra). A kisméretű szemcsék vándorlási
- 44 -
sebessége ugyanis a tapasztalat szerint nagyobb mint az elméleti, így azok

leválasztási foka magasabb mint a számított. A nagyobb szemcsék leválasztása
amúgy is jó hatásfokkal megy végbe, ezért az elméleti vándorlási sebességhez képesti
csökkenés itt nem ront jelentősen a számított leválasztási fokon. A gyakori 10 µm
körüli szemcseméretet magas hatásfokkal választja le a berendezés.
v [m/s] elméleti
tapasztalati
3-5 10 d [ µ m]
3.19. ábra. Elméleti és tapasztalati szemcse vándorlási sebesség a szemcseátmérő
függvényében
A leválasztási fok függ a leválasztó felület nagyságától is. A felület növelésével a
leválasztási fok gyakorlatilag tetszőlegesen növelhető lenne és csak beruházási
költség növekedése szab határt. A fajlagos felület növelésének leválasztási fokot javító
hatását rontja az a tény, hogy a részecske vándorlási sebessége csökken a felület
növelésével (3.20. ábra) azaz ε lassabban közelít az 1-hez a kitevő növekedése miatt.
A javító hatást a gázáramba visszakerülő pernye is rontja, mert azt negatív
vándorlási sebességként vehetjük figyelembe a számításoknál. A vándorlási
sebességre hatása van a füstgázsebességnek is. Alacsony gázsebességeknél a
gázsebesség növelése a porszemcsék vándorlási sebességét növeli, míg magasabb
sebességi tartományokban már csökkenti. Ezért a berendezések kialakítását és
méretezését úgy kell végezni, hogy a lemezek között optimális füstgázsebesség
(vfg,opt=1-3 m/s) alakuljon ki (3.21. ábra).
Részterhelésen az elektrosztatikus pernyeleválasztó leválasztási foka javul, mert a
fajlagos felület (f) nő a gáz-térfogatáram csökkenése révén. Elektrosztatikus rendszerű
leválasztók alkalmazása kedvezőbb a ciklonokhoz képest olyan helyeken, ahol gyakori
a részterhelés. Ciklonok esetén ugyanis a leválasztási fok csökken a terhelés és a
gázsebesség csökkenésével. Régebbi erőművekben a ciklonos és elektrosztatikus
rendszerű pernyeleválasztókat sorba kapcsolva használták, ezzel tartva közel állandó
értéken a leválasztási fokot részterhelésen is. A ciklon leválasztási fokának
csökkenését ellensúlyozta ugyanis az elektrosztatikus leválasztási fokának javulása:
1− ε = (1− ε ciklon ) ⋅ (1− ε elektrofilter ) (3.18)
ahol e az eredő rendszer leválasztási foka, ε ciklon a ciklon leválasztási foka,

ε elektrofilter az elektrosztatikus pernyeleválasztó leválasztási foka
- 45 -
v [m/s] v [m/s]
f [s/m] vfg,opt vfg [m/s]

3.20. ábra. Szemcse vándorlási sebessége 3.21. ábra. Szemcse vándorlási
a fajlagos felület függvényében sebességének füstgázsebességtől való
függése
A ciklon-elektrosztatikus pernyeleválasztó-rendszer magas leválasztási fokkal volt
képes üzemelni névleges terhelésen is, mert a ciklon leválasztotta a por nagy részét
ezzel csökkentve az elektrosztatikus pernyeleválasztó terhelését, amely képes volt a
ciklon utáni kis portartalmú, finomszemcsés port tartalmazó gázt jó hatásfokkal
tisztítani. Ebben a rendszerben beruházási költség is alacsonyabb, mert a drágább
elektrosztatikus pernyeleválasztót kisebbre lehet tervezni. A tapasztalat azt mutatja,
hogy a blokknagyság növekedésével gyorsabban csökken az elektrosztatikus
pernyeleválasztó fajlagos beruházási költsége, mint a blokk fajlagos beruházási
költsége.
3.2.3.5. Zsákos szűrők

A szigorodó környezetvédelmi előírások a elősegítették a textilszűrős rendszerek
elterjedését az elmúlt évtizedben. A textilszűrős rendszerek közül a zsákos szűrőket
alkalmazzák leggyakrabban, amelyek porleválasztási foka igen magas, 99.7...99.8%.
További előnyük még, hogy a legapróbb szilárd szemcséket, aeroszolokat is képes
leválasztani, így olyan nehézfémek és más toxikus anyagok leválasztására is alkalmas
amik leválasztása más pl. nedves eljárással nem megoldható. Elterjedésüket
szerkezeti egyszerűségük is indokolja. A zsákos szűrők anyaga a legtöbb esetben
szintetikus szövetanyag, poliészter, acryl, poliamid, üvegszállal erősítve (Reményi,
1995).
A tisztítandó gázt sűrű szövésű szöveten keresztül vezetik és a por tehetetlensége
folytán a szövet rostjainak ütközve ott megtapad. A por leválasztása a zsákszerűen
kialakított szövetszűrők külső vagy belső felületén is történhet attól függően, hogy a
gáz a zsákba kívülről áramlik e be vagy fordítva belülről kifelé (3.22. ábra). A
szövetszűrőre lerakódott porréteg maga is szűrőként viselkedik és elősegíti a por jobb
megtapadását. Az egyre vastagodó porréteg azonban növeli a szűrők áramlási
ellenállását, ezért azokat időnként tisztítani kell. A zsákos rendszer üzemeltetése ezért
szakaszos, mert tisztításakor egy-egy egész szekciót ki kell zárni a gázáramból, hogy
a zsákokról leváló por ne juthasson vissza a gázáramba.
A tisztítás időtartama rövid és az egész procedúra automatizált. Amikor a
nyomásesés elér egy adott értéket akkor az automatika kiiktatja az adott szűrőszekciót.
A tisztítást a zsákok nagy frekvenciájú rázásával végzik, miközben a szokásos
gázáramlással ellentétes irányból levegőt fúvatnak a zsákokon keresztül. A rázás és a
fordított irányú levegő hatására a zsákokra rakódott por leválik és a szűrő alján
elhelyezett gyűjtőhombárba hullik. Ehhez a tisztítási módszerhez azonban több
- 46 -
párhuzamosan kapcsolható szűrőrendszer kell, hogy amíg az egyiket tisztítják, addig a

másik végezhesse a füstgáztisztítást. A nagy tartalékfelületek miatt a rendszer
beruházási költsége megnövekszik.
Ellenirányú
tisztító levegő Nagynyomású
zsák rázó levegő-fúvókák
mechanizmus
Tisztított gáz
Fémkeret
Tisztított gáz
Szűrőzsák Szűrőzsák
Poros gáz
Poros gáz
Leválasztott
Leválasztott por kiürítése
por kiürítése
gáz áramlási iránya: bentről - ki gáz áramlási iránya: kívülről - be

.
3.22. ábra. Zsákos típusú szövetszűrők működési elve
3.2.3.6. Kerámiaszűrők
Kerámiaszűrők erőművi alkalmazása az utóbbi években kezdődött el kísérleti jelleggel
modern széntüzelésű nyomásalatti fluidágyas és integrált szénelgázosítású kombinált
ciklusú erőművekben. A legtöbb kerámiaszűrő működési elve megegyezik a
szövetszűrőkével. A fő a különbség abban van, hogy míg szövetszűrők esetén a
szövet rostjai között jut át a tisztítandó gáz, addig itt a kerámiaszűrők pórusain. A por
azonban mindkét esetben a szűrő poros gáz felőli oldalán lerakódik, majd tisztítás
során leválik és a szűrő alatt elhelyezett gyűjtőtartályba hullik.
Sokféle kerámiaszűrőt fejlesztettek ki, de ezek közül a kerámiagyertya szűrők
terjedtek el legnagyobb mértékben. A kerámiagyertyák belül üreges, porózus falu
hengerek, amelyeknek 60 mm a külső átmérőjük, 10...20 mm a falvastagságuk és
1...1.5 m a hosszuk. A gyertyák nagy számban egy tartólemezre vannak rögzítve. Egy-
egy leválasztó berendezésben több egymás alatt elhelyezett lemez tartja a
gyertyacsoportokat (3.23. ábra). Mivel a gyertyák anyaga rideg, ezért a zsákos
szűrőktől eltérően nem lehet rázással tisztítani, ehelyett nagynyomású levegő
ellenáramú befúvásával választják le a felületre rakódott porréteget. A másik lényeges
különbség, hogy a poros gázt mindig a kerámiagyertya külső felületére vezetik és a
tisztított gázt a gyertya belsejéből vezetik el. A kerámiagyertyás szűrő tisztításakor
csak az egyik szekción fújnak keresztül nagynyomású levegőt, miközben a leválasztó
másik fele leválasztó üzemben dolgozik. Így is szükség van azonban többlet felületre,
mert mindig csak az egyik fele dolgozik a leválasztónak.
A kerámiagyertyákat két egymástól jelentősen különböző rideg kerámiaanyag
típusból készíthetik. Az elterjedtebb nagysűrűségű kerámiagyertya kerámia-
- 47 -
granulátumból készül, aminek a hézagtérfogata 30...40%. A kissűrűségű

kerámiagyertya kerámiaszálak összefonásával készül és hézagtérfogata 80...90%
körüli.
nagynyomású
levegõ
tisztított
gáz
poros kerámiagyertya
gáz gyertyatertó
lemez
gáztisztítás
ellenáramú
gyertya-
tisztítás
leválasztott por
eltávolítása
3.23. ábra. Kerámiagyertyás pernyeleválasztó működési elve

Bár a nagysűrűségű gyertyák szűrési tulajdonsága és kopásállósága is jobb a
kissűrűségénél, a nagyobb ridegsége miatt bekövetkező törések az élettartamát
jelentősen lecsökkentik. A meghibásodást leggyakrabban a nagynyomású hideg
tisztítógáz befúvása okozza, mert a gyertyák letörnek, leválnak a tartólemezről a
gázsugár impulzusának következtében és a letört gyertya a többi gyertyát is
tönkreteszi (Katona, 1994a). A kisebb sűrűségű gyertyák egy darabban készülnek és
így kevésbe hajlamosak a tartólemezről való leszakadásra, ezért alkalmazásuk
feltehetőleg terjedni fog a jövőben. A kisebb sűrűségű gyertya kisebb nyomásesése
szintén kedvezően befolyásolhatja elterjedését. A nyomásesés a nagyobb sűrűségű
gyertyán átlagosan 14.5 kPa, míg a kissűrűségű esetén ugyanez 11.2 kPa (Withers et
al., 1990).
A kerámiaszűrők megjelenését az indokolta, hogy egyrészt magasabb
hőmérsékletű gázok tisztítására is alkalmasak, másrészt a pórusainak nagyságával és
eloszlásával a kívánt leválasztási fok tovább növelhető. A magas hőmérsékleten való
gáztisztítás elengedhetetlen nyomásalatti fluidágyas tüzelésnél. Mivel eddig főleg
ciklon rendszerű leválasztást alkalmaztak ennél a technológiánál, a fluidágyas kazán
után elhelyezett gázturbina nagy koptatóhatásnak volt kitéve a ciklonok viszonylag
rosszabb leválasztási foka miatt. A nyomásalatti fluidtüzelés esetén a porleválasztónak
800...900°C hőmérséklettartományban kell működni, ezért olyan szűrő kifejlesztésére
volt szükség amely jobb hatásfokkal választja le a pernyét ezen a magas
hőmérsékleten mint a ciklon rendszerű. Kísérletek bíztató eredményt mutatnak a
kerámiagyertya 900°C körüli alkalmazására, mert ezen a magas hőmérsékleten 98%-
- 48 -
os leválasztási fokot sikerült elérni velük (Thambimuthu, 1993), aminek következtében

a gázturbina eróziója jelentősen csökkenthető.
Szénelgázosítású kombinált ciklusú erőművekben azonban már több helyen
alkalmazzák a kerámiagyertya szűrőket. Ezekben az erőművekben a gáz tisztítását
meg lehet oldani alacsony hőmérsékleten is, de ehhez a szintézis gázt le kellene
hűteni, ami a gáz-gőz körfolyamat hatásfokát csökkenti (heat-bypass). Ezért a
szintézisgázt csak mintegy 500°C körüli hőmérsékletig hűtik le, amit a kerámiagyertya
szűrők már jó hatásfokkal tudnak megtisztítani a szilárd szennyezőktől. Egyes
kerámiagyertya fajtákkal 98.05...99.93%-os leválasztási fokot értek el 430...571°C
tartományban (Thambimuthu, 1993). A körfolyamat hatásfokának szempontjából az
lenne az előnyös, ha a gáz hűtésére egyáltalán nem kerülne sor, azonban a magasabb
hőmérsékleteken a gyertya élettartama nagyon lerövidül és a leválasztási fok is
alacsonyabb.
Egyes szénelgázosító típusok esetén a nagyon finom szénszemcsék aránya
magas, így azok leválasztása és visszajuttatása a szénelgázosítóba fontos feladat.
Ezeket a finom szénszemcséket azonban csak speciális kialakítású
kerámiagyertyákkal lehet leválasztani. A gyertyák fala ebben az esetben kétrétegű. A
külső réteg, amelyik a poros gázzal érintkezik kisebb pórusú, így le tudja választani az
egészen finom szemcséket is. Mivel a belső réteg pórusai nagyobbak a gyertya
ellenállása nem nő meg számottevően, de a szilárdsága megmarad. Másik előnyös
tulajdonsága ennek a gyertyatípusnak az, hogy SiC és aluminoszilikát tartalma a
fixágyas szénelgázosítóból gázzal együtt távozó gőzfázisú kátrányokat, olajokat
krakkolja (Thambimuthu, 1993). A szűrők tisztítása egyébként nehézséget jelenthet fix
ágyas elgázosító típusok esetén, mert a gáz kátrány tartalma a por kohézióját nagyon
megnöveli.
3.2.3.7. Nedves pernyeleválasztók

Nedves gáztisztítást már évtizedek óta alkalmazzák a gázban levő szilárd részecskék
eltávolítására. Nedves leválasztás esetén a gázban levő porszemcséket valamilyen
folyadék cseppje ragadja magával és az így keletkezett nagyobb méretű cseppet
választják le aztán. Az elektrosztatikus pernyeleválasztókhoz és zsákos szűrőkhöz
képest alacsony beruházási költségük és az elérhető magas leválasztási fok
(95...99.5%) vonzóvá teszi ipari alkalmazásukat. Beruházási költségbeli előnyüket
rontja azonban az a tény, hogy az üzemeltetési költségük viszonylag magas a nagy
áramlási ellenállásuk miatt (75 kPa) Mivel a füstgáz lehűl a nedves tisztítás alatt, az
újra fel kell melegíteni mielőtt a kéménybe vezetik, ami újabb üzemeltetési
költségnövekedéshez vezet. A berendezés villamosenergia-igénye az erőművi blokk
nettó teljesítményének akár 3%-át is elérheti (IEA, 1988). Főleg ezen magas
üzemeltetési költségek miatt ma már kevés helyen használnak nedves gáztisztító
berendezéseket kifejezetten szilárd szennyezők eltávolítására.
Nedves gáztisztítást alkalmazzák azonban az integrált szénelgázosítású kombinált
ciklusok egyes típusaiban, közvetlenül az elgázosító reaktor után. Mivel ezek a
rendszerek magas nyomáson üzemelnek, a berendezés áramlási ellenállásából fakadó
nyomásesés kevésbé fontos. A nedves gáztisztítás okozta hőmérsékletcsökkenés sem
okoz problémát, ha hagyományos alacsonyhőmérsékletű gáztisztításhoz amúgy is le
kellene hűteni a szintézisgázt. Magas hőmérsékletű szintézisgáz-tisztításhoz viszont
nem alkalmazható, mert a nedves tisztítás túlzott mértékben hűtené vissza a gázt.
Az elgázosító utáni nedves gáztisztítás alkalmas lehet a gázban levő el nem reagált
szénhidrogének, kátrányok és olajok leválasztására, amit a víztől később szétválasztva
vissza lehet juttatni az elgázosító reaktorba vagy akár a gázturbinába. A nedves
gáztisztítás a szilárd részecskék leválasztásán túl kioldja azokat vízben jól oldódó
gáznemű anyagokat (NH3, HCN, SO2, H2S és CO2) a szintézisgázból, melyekből
- 49 -
később a gázturbinában károsanyagok termelődhetnének. Szerencsére a számunkra

értékes gázok (CH4, H2, CO) vízben való oldhatósága nagyságrendekkel rosszabb,
mint a káros anyagoké, ezért a gáz mosása jól alkalmazható.
A nedves füstgáztisztítási eljárást alkalmazzák füstgáz SO2 tartalmának a
pernyével egyszerre történő eltávolítására is szénportüzelésű kazánok esetén.
A leggyakrabban alkalmazott nedves füstgáz és gáztisztító-berendezések, amelyek
képesek eleget tenni a szigorú környezetvédelmi előírásoknak a Venturi-csöves
nedves leválasztók és mozgóágyas gázmosó-tornyok. Az 3.24. ábrán látható Venturi-
csöves nedves leválasztóba a Venturi-cső felett egyenletesen elosztva lép be a
mosófolyadék. A poros gáz és a mosófolyadék belép aztán a Venturi-csőbe, ahol a
nagy sebességű gáz a folyadékot apró cseppekre szaggatja. A folyadékcseppek
elkeverednek a gázzal és összegyűjtik a gázban levő szilárd szemcséket nagyobb
cseppeket alkotva. Ezeket a képződött nagyobb cseppeket aztán a leválasztó
berendezés összegyűjti és az edény aljáról elvezeti. A tisztított gáz a leválasztó tetején
lép ki.
tisztított
gáz
poros gáz
páramentesítő
mosófolyadék
belépés
leválasztó
Venturi-cső
folyadék
kilépés .
3.24. ábra. Venturi-csöves nedves füstgáztisztító
3.3. Kéndioxid kibocsátás
3.3.1. Erőművek kéndioxid kibocsátása

Miután jelentős eredményeket sikerült elérni a szilárd szennyezőanyagok leválasztása
terén, a kéndioxid környezetkárosító hatása felé fordult a környezetvédelmi
szakemberek figyelme. Fosszilis tüzelőanyagok tüzelése során a tüzelőanyag
kéntartalmának egy része kéndioxiddá ég el és a füstgázzal a környezetbe jutva az
emberi egészséget károsíthatja, valamint hozzájárul a talaj, erdők és felszíni vizek
savasodásához. A kéndioxid mellet, ha kevesebb mennyiségben is, keletkezik
kéntrioxid, ami környezetkárosító hatásán túl károsítja a nitrogén-oxidok
leválasztásánál használt katalizátorok egyes típusait. Az elmúlt 20 évben fokozatosan
szigorodó emissziós határértékek következtében sok technológiát fejlesztettek ki a
kéndioxid keletkezésének és kibocsátásának csökkentésére. Míg kezdetben a
- 50 -
kéndioxid füstgázból való eltávolítására koncentráltak kénleválasztók alkalmazásával,

addig jelenleg a kénnek tüzelés közbeni olcsóbb megkötésére nagyobb hangsúly esik.
Erre elsősorban a fluidágyas tüzeléssel működő berendezések (kazánok és
szénelgázosítók egyaránt) alkalmasak, ezért fokozatos térnyerésüket ezek a
környezetvédelmi szempontok is indokolják.
Bár az emisszió-csökkentő technológiák elterjedése következtében az erőművi
kéndioxid kibocsátás jelentősen csökkent az elmúlt tíz évben, a nemzetközi
jogszabályok további csökkentést követelnek meg. Ezen fejezet a kéndioxid és
kéntrioxid keletkezését, redukcióját és füstgázból való leválasztásának lehetőségeit
vizsgálja erőművekben.
3.3.1.1. Légköri kéndioxid szennyezés

Becsült adatok szerint az emberi tevékenységek során környezetbe juttatott SO2 eléri
vagy akár meg is haladja a természetes kéndioxid kibocsátást (természetes SO2
kibocsátás: 18-70 Mt/y, emberi tevékenységhez köthető kibocsátás: 70-80 Mt/y). A
Nemzetközi Energia Ügynökség szerint a teljes kéndioxid kibocsátásnak mintegy 40%
kapcsolódhat az energiahordozók felhasználáshoz, amihez a szénfelhasználás
kétharmad részben járul hozzá. A szénhez kapcsolódó kéndioxid kibocsátásnak
számos forrása van, mint például a fémkohászat, ipari és erőművi széntüzelés és
amelyek részesedése országról országra változik. Azon országok erőművei, amelyek
villamosenergia-termelése nagy mértékben szénbázisú, általában több mint 50%-át
adják a teljes országos kéndioxid kibocsátásnak (Nagy-Britannia: 72%, USA: 69%
(Vernon és Jones, 1993).
Magyarországon a kéndioxid kibocsátás 1 632 000 t/év-ről 757 000 t/év-re csökkent
1980 és 1993 között (KTM, 1995). Az emisszió 40%-a származott erőművekből. Bár
kénleválasztó berendezéseket nem alkalmaznak a hazai erőművek, egyéb
kénmegkötési módszerekkel történtek kísérletek. Egyik legjelentősebb ezek közül az
Ajkai Erőmű Rt. szénportüzelésű kazánjának átalakítása hibrid fluidtüzelésűvé.
A kéndioxid környezetkárosító hatása nemcsak a kibocsátóhely közvetlen
környezetében jelentkezik, de légáramlatokkal nagy távolságokra eljutva regionális
környezetszennyezést okoz. Az 1980-as években elsősorban a közvélemény erős
nyomására nemzetközi egyezmények születtek a széntüzelésből származó kéndioxid
kibocsátásának korlátozására. Míg korábban a városi kéndioxid kibocsátás emberi
egészségkárosító hatását igyekeztek korlátozni (főleg az 1952-es Londoni szmog után,
amikor 4000 ember halálával járt a levegő kéndioxid tartalmának intenzív
megnövekedése), addig a ‘70-es és ‘80-as években a környezetet károsító problémák
csökkentése volt a cél. Az egyezmények a szennyezés ezen határokon átnyúló
hatásából kiindulva szigorú határértékekkel korlátozzák a kéndioxid kibocsátást az
aláíró országokban (Vernon és Jones, 1993).
Az 1987-ben hatályba lépő, a Nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő
levegőszennyezésről szóló 1979. évi Egyezményhez kapcsolódó SO2 Jegyzőkönyv
szerint az aláírók vállalják, hogy legalább 30%-al csökkentik SO2 kibocsátásukat vagy
határon keresztüli SO2 transzportjukat 1993-ig. A Jegyzőkönyv aláírói között az
Európai Unió országain kívül ott van Oroszország, Ukrajna, Belarusszia, Bulgária,
Csehország, Szlovákia és Magyarország is (KTM, 1995). Mint ahogy fentebb
említettük, Magyarország az egyezménynek eleget tett, mert 1632 kt/év-ről, nem csak
az előírt 1142 kt/év-re, de 757 kt/év-re csökkent a kéndioxid kibocsátása.
Az 1994-ben elfogadott újabb Jegyzőkönyv szerint a csatlakozó országok egyedileg
meghatározott ütemezés és szintek szerint kötelesek kéndioxid kibocsátásukat tovább
csökkenteni vagy legalább tartani. Magyarország esetében az 1980. bázis évhez
viszonyítva 2000-ig 45%-al, 2005-ig 50%-al és 2010-ig 60%-al kell csökkenteni az
- 51 -
országos összes kéndioxid kibocsátást (azaz a kibocsátás nem haladhatja meg a 898
kt/év-et 2000. évben, 816 kt/év-et 2005 évben és 653 kt/év-et 2010 évben) (KTM,
1995).
3.4. táblázat.
SOx kibocsátási határértékek egyes országokban, mg SO2/m3 (Thambimuthu,
1993)
ország új erőművek meglévő szén S tartalom tüzelőber. nagyság,
erőművek határérték, súly% amelyre a szén S
mg SO2/m3 mg SO2/m3 határérték vonatkozik
Ausztria 200,,,1620 200,,,2000 <1 (barna szenek) <10 MWt
Csehszlovákia 500,,,2500 500,,,2500 - -
(1992)
Finnország 380,,,2540 620,,,2540 1 <200 MWt
Európai Unió 400,,,2000 - - -
Lengyelország 540,,,1755 675,,,4160 - -
Magyarország 400,,,2000
(Smith, 1997)
Németország 400,,,2000 400,,,2500 <1 <1 MWt
Olaszország 400,,,2000 400,,,2000 1 minden berendezés
Spanyolország 400,,,2000 2400,,,9000 0.6 (import szén) -
USA 740,,,1480 1480 - -
A kéndioxid kibocsátás csökkentésére néhány országban jelenleg hatályban levő

határértékeket a 3.4. táblázat foglalja össze. Amint az a táblázatban látható, néhány
országban a kéndioxid kibocsátáson túl az eltüzelhető szén kéntartalma is korlátozva
van a tüzelőberendezés nagyságától függően.
A kibocsátási határértékek szigorításának következtében először a magas
kéntartalmú tüzelőanyagok városi használatának korlátozásával és a kémények
magasságának növelésével, majd a kénleválasztási technológiák széles körű
alkalmazásával igyekeztek a levegő kéndioxid koncentrációját csökkenteni.
3.3.1.2. Kéndioxid környezetre gyakorolt káros hatása

A levegő kéndioxid koncentrációja nagyon megemelkedhet a kibocsátó forrás
közvetlen környezetében. Ez a lokális hatás az emberi egészséget a légzőszerveken
keresztül károsítja.
A kéndioxid kibocsátás regionális hatása azonban jóval komplexebb a lokálisnál.
Akár a kibocsátó forrástól nagy távolságban is, az emberi egészségre káros kéndioxid
koncentrációnál már jóval kisebb is káros lehet a környezetre. Egy sor nehezen
mérhető folyamaton keresztül a kéndioxid reagálhat különböző fotokémiailag
termelődött oxidánsokkal, amely során szulfát (szulfát ionokat – SO42- – tartalmazó)
aeroszolok keletkezhetnek. Ezek aztán nedves ülepedés (esőfelhők vagy köd) révén,
vagy kisebb hatékonysággal száraz ülepedéssel a talaj, erdők és felszíni vizek
savasodását, valamint a mesterséges tárgyak (épületek, gépek stb.) pusztulását
okozzák.
Bár a talaj savasodása természetes folyamat nedves mérsékeltövi régiókban, az
ember által termelt szulfát ionok okozta savasodás többlet terhelést jelent a
- 52 -
környezetnek és ez, a természetes savasodástól eltérően nem önszabályozó folyamat.

Az ökoszisztéma szempontjából a bázikus anyagok eltávolítása a talajból és az
alumínium kimosódása jellemzi a savas ülepedés okozta kulcs folyamatokat. Főleg a
művelés alá nem vont területek vannak kitéve veszélynek, mert ott a savasodást nem
ellensúlyozzák különféle beavatkozásokkal. A talaj savasodásának hatása lehet mind a
növények egészségére mind a rajta keresztül folyó víz kémiai összetételére.
A növényekre gyakorolt káros hatások kutatása az erdők pusztulására koncentrált,
miután Európában és Észak-Amerikában addig nem tapasztalt típusú erdő károsodást
észleltek. Megállapítások szerint a károsodott erdők többnyire olyan területeken
fekszenek, amelyekre számottevő mennyiségben érkeznek légköri szennyezőanyagok
és ahol ezek ülepedése jelentős. Bár egyenlőre nincs egyetértés a kutatók között az
okokat illetőleg, az tisztázottnak látszik, hogy szulfát ionok más légköri
szennyezőanyagokkal és természeti tényezőkkel együtt szerepet játszanak az erdők
pusztulásában.
Felszíni vizek savasodása szintén természetes folyamat, de a tavak
savasodásának felgyorsulása több helyen egybeesett az ipari fejlődés fellendülésével.
Rendelkezésre álló bizonyítékok szerint emberi tevékenységből származó
kibocsátások, és azok közül különösen a kénoxidok emissziója az okozója a felszíni
vizek savasodásának Európában és Észak-Amerikában. Néhány esetben a savasodás
együtt jár a legtöbb hal és majdnem az összes puhatestű kiveszésével.
A kis mennyiségben keletkező SO3 a NO leválasztásra használt katalizátorokat
károsítja.
3.3.1.3. Kéndioxid keletkezése tüzelés során

Fosszilis tüzelőanyagok kéntartalma azoknak a szerves anyagoknak a kéntartalmától
függ amiből keletkeztek és így jelentős eltérést mutat lelőhely szerint. Ezek a
tüzelőanyagok (beleértve a szenet, olajat és kisebb mértékben a földgázt is),
szervetlen (pirit) és szerves kenet is tartalmaznak (3.25. ábra).
A szén kéntartalma széles értékek között változhat; lehet kevesebb mint 0.5 súly%,
de 10%-nál több is, habár a legtöbb szén kéntartalma a 0.5...3%-os tartományba esik.
A kén a szén égése során szabadul fel és többnyire SO2-vé oxidálva a füstgázzal
kerülhet az atmoszférába. Kis mennyiségben SO3 is keletkezik, de ez általában csak a
kénkibocsátás 1...2%-át adja. Bár egy kis része a kénnek a hamuban marad (általában
kevesebb mint 10%, főleg a hamu alkáli tartalmától függően), a kénkibocsátás arányos
a szén kéntartalmával.
K n
szerves k n szervetlen kén
pirit k n szulfát kén

3.25. ábra. Tüzelőanyagok kéntartalmának összetétele
A nehézolajok, lepárlási maradékok kén tartalma általában 2...4% körül van.
Földgáz kéntartalma általában nagyon alacsony és egyes lelőhelyeken H2S formában
fordul elő. A földgázt könnyen meg lehet tisztítani kéntartalmától és így néhány mg/m3
koncentrációt lehet elérni. A földgáz szagosítására viszont kén tartalmú anyagot –
merkaptánt – használnak, ami megemeli a kéntartalmat 10...20 mg/m3-re.
A kén égése az alábbi reakcióegyenlet szerint zajlik:
- 53 -
S + O2 → SO2
g g g
32 + 32 → 64
mol mol mol
azaz 1g kénből 2g kéndioxid keletkezik és a fajlagos keletkező kéndioxid mennyiséget
a következő módon lehet számítani, ha leválasztás nincs és a keletkező kéntrioxid
mennyiségét elhanyagoljuk, valamint feltételezzük, hogy a tüzelőanyag teljes
kéntartalma részt vesz az oxidációban:
2000 ⋅ S
fSO2 =
Htü
[g / MJ]
ahol: S a tüzelőanyag kéntartalma [kg/kg], H tü a tüzelőanyag fűtőértéke [MJ/kg]
Minthogy szokásos szén esetében S = 1...3% és Htü =10...12 MJ/kg
g
fSO2 ≅ 2 − 5
MJ
lepárlási maradék, gudron esetén S =2-4%, H tü ≅ 40 MJ/kg
g
fSO2 ≅ 1− 2
MJ
Háztartási szeneket magasabb fűtőérték és hasonló kéntartalom jellemzi, ezért
azokból keletkező kéndioxid fajlagos értéke kisebb.
Így számítva a keletkező kéndioxid mennyiségét, azonban nem kapunk pontos
eredményt, mert a kéntartalomnak egy részéből kéntrioxid keletkezik, így elvileg annak
a mennyiségét le kellene vonnunk a fenti képletből. Az elhanyagolás azért lehetséges,
mert a keletkező kéntrioxid mennyisége nem jelentős és a számolást nagyon
leegyszerűsíti. Környezetvédelmi szempontból a két kénoxid tárgyalása együtt
lehetséges, mert mindkettő szennyező és hatásukkal nem kell ily módon külön-külön
foglalkoznunk. A kéntrioxid részaránya főleg tüzeléstechnikai és korrózióvédelmi
szempontból érdekes.
Kéntrioxid az alábbi módon keletkezik, a kéndioxid néhány százalékának további
oxidációjával:
1
SO2 + O2 = SO3
2
SO3
Egyensúly esetén az arány különböző tüzelőanyagokra a következő:
SO3 + SO2
- földgáztüzelésnél: 0.2...0.5%,
- olajtüzelésnél: 4...6%,
- széntüzelésnél: 1.5...3%,
de esetenként ennél magasabb értékek is előfordulhatnak.
Még egyensúlyi állapotban is kicsi lenne az SO3 részaránya, de a valóságban a
keletkező kéntrioxid még kevesebb, mert az egyensúly lassan áll be és a kazánokban
gyakran az egyensúly kialakulásához kevés a gáz tartózkodási ideje. A reakció
lezajlásakor már hő nem termelődik, ami a hőmérséklet csökkenésével jár együtt a
kazánban és ami így a reakció sebességét csökkenti. A gáz tartózkodási ideje
szempontjából a kazán második huzamának vége felé állhatna be az egyensúly, de ott
már a hőmérséklet túl alacsony és a lelassult reakció miatt az egyensúly mégsem
- 54 -
képes beállni. A kazánból való kilépés után a hőmérséklet már olyan alacsony, hogy a
reakció befagy, azaz már egyáltalán nem játszódik le.
Az SO2 és SO3 aránya a füstgázban függ a tüzelés közbeni megkötődéstől, azaz a
hamu bázikus anyagtartalmától (bázicitási számától). Mivel az SO2 gyenge, az SO3
erős sav anhidridje, az SO3 könnyebben kötődik bázikus anyagokhoz, így a füstgázban
mérhető részaránya kisebb. Magasabb kéntartalmú szenek esetén a kéntrioxid aránya
még kisebb lesz.
Kéntrioxid keletkezhet a következő módon is olajtüzelés esetén:
2NO + SO2 → N2O + SO3
A füstgázban mérhető kis N2O csak így keletkezhet. A reakció visszafelé csak
redukálószer jelenlétében megy végbe.
A keletkező kéntrioxid és az összes keletkező kénoxidok aránya függ a
légfeleslegtényezőtől is (3.26. ábra), hiszen az oxigén koncentráció növekedése növeli
a kéndioxid továbboxidálódásának esélyét.
Amint említettük a tüzelőanyag kéntartalma különböző szerves vagy szervetlen
vegyületekhez kapcsolódik (3.25. ábra). Minthogy főleg a szerves vegyületekhez
kapcsolódó kén ég el a tüzelés során és jut a füstgázba, csak annak részarányával
kellene számolnunk a kéndioxid meghatározásánál. A szervetlen vegyületekhez
(hamualkotókhoz) kapcsolódó kén többnyire a hamuban marad és azzal távozik a
tűztérből. Kis mértékben a szervetlen piritkén is bekerülhet a füstgázba, ha a piritből
kiég a kéntartalom ( Fe + S  égetés
→ Fe + SO2 ). Még ennél is kisebb arányban a
szulfát kén is bekerülhet termikus bomlás következtében a füstgázba.
A tüzelőanyag szerves kéntartalmából sem mind jut a füstgázba, mert a belőlük
keletkező kéndioxid esetleg helyben meg is kötődhet a hamuban. A hamuban való
megkötődésre a hamu bázicitási számának van erős befolyása. A bázicitási szám azt
fejezi ki, hogy az összes hamutartalomból mennyi a Ca, Mg, K, Na vegyületek
részaránya. Ha ezen vegyületek részaránya csak néhány százalék, akkor a szerves
kéntartalom döntő többsége a füstgázba kerül. Viszont magas bázicitású hamu esetén
(amely lehet akár 30%-os is), a kéndioxid egy része megkötődik a hamuban és a
hamu-kéntartalom megnő a füstgáz-kéntartalom pedig lecsökken.
- 55 -
6
% SO3
5 SOx
olaj
4
3
szén
2
1 földgáz
0
1 1.1 1.2 1.3 1.4 1.5 1.6 1.7
légfelesleg
3.26. ábra. A légfeleslegtényező hatása a keletkező kéntrioxid mennyiségére

Azt, hogy melyik összetevő pontosan milyen arányban kerül a füstgázba a tűztéri
jellemzők, tüzelőanyag összetétel stb. befolyásolják, ezért a szén éghető
kéntartalmának ismerete (Sé) csak közelítő tájékoztatást ad. Mérési eljárások
szabványosításával lehetne pontosabb meghatározást elérni.
Gyakorlatban úgy számolhatunk, hogy a kéndioxid keletkezésének ( fSO2 )
számításánál az éghető kéntartalmat ( Sé ) vesszük figyelembe és a kibocsátás
számításánál a természetes leválasztódásba ( et ) vesszük bele a hamu bázicitásának
hatását. Ez megfelelően pontos értékeket ad a kibocsátást illetőleg. Elvileg
számolhatjuk a fajlagos keletkezési tényezőt a teljes kéntartalommal is, de akkor
természetes leválasztásként kell figyelembe vennünk a hamuban maradó szervetlen
(pirit, szulfát) kenet is.
3.3.2. Erőművi kéndioxid kibocsátás csökkentő módszerek

Magyarország 1987-ben csatlakozott azon országokhoz amelyek vállalták, hogy
kéndioxid emissziójukat, vagy a határon keresztüli kéndioxid transzportjukat 30%-al
csökkentik 1993-ig az 1980-as szintet véve alapul. Magyarország a vállalt
kötelezettségnek eleget tett. Az újabb 1994. évi Jegyzőkönyv Magyarország számára
további 40...50...60%-os csökkentéseket ír elő 2000, 2005 és 2010 évi határidőkkel az
1980. bázis évhez képest. Ahhoz, hogy eleget lehessen tenni a vállalt
kötelezettségeknek az erőművi kéndioxid kibocsátást is csökkenteni kell alacsony
határértékek törvénybe iktatásával. Új szén- és lignittüzelésű erőművek esetén a
kénoxidok kibocsátása nem haladhatja meg Magyarországon a 2000 mg SO2/m3-t 50-
100 MWth teljesítményű tüzelőberendezések esetén. 500 MWth-nál nagyobb
berendezések esetén a határérték 400 mg SO2/m3, míg 100 MWth és 500 MWth között
a kibocsátási határérték arányosan csökken. 50 MWth és 100 MWth közötti
olajtüzelésű kazánok esetén a kéndioxid emissziónak nem szabad meghaladnia a
1700 mg SO2/m3, 500 MWth-nál nagyobb teljesítménynél pedig a 400 mg SO2/m3. 100
és 500 MWth között a határérték lineárisan csökken. Gázturbinákra a határérték
- 56 -
minden teljesítmény kategóriára 115 mg SO2/m3 (Smith, 1997). Jelenleg már üzemelő
erőművekre 2004 január 1.-ig moratórium van érvényben.2
Az 1993 előtti nagymértékű országos kéndioxid kibocsátás csökkenés úgy
következett be, hogy az erőművek kibocsátását nem kellett drága füstgázkéntelenítő
technológiával csökkenteni. Az újabb még szigorúbb határértékek viszont már
megkövetelik ezen technológiák alkalmazását. Az eddigi emisszió csökkenésnek az
alábbi fő okai voltak 1980 és 1993 között:
♦ nagymértékű energiahordozó váltás, elsősorban a villamosenergiai-iparban, majd
a lakossági felhasználásban is előbb szénről olajra, majd fokozottabban
földgázra való átállás,
♦ fosszilis tüzelőanyagok részarányának csökkenése a villamosenergia-

termelésben (a Paksi Atomerőmű belépése a villamosenergia-rendszerbe),
♦ a gázolaj és más kőolaj lepárlási termékek kéntartalmának fokozatos

csökkentése,
♦ az ipari termelés számottevő visszaesése.

Az erőművekre vonatkozó alacsony kibocsátási határértékek hatályba lépésével
Magyarországon már sok esetben szükség lesz változtatásokra. Erőművekben a
kéndioxid kibocsátás sok tényezőtől függ és számos módszer alkalmas az emisszió
csökkentésére. Az emisszió csökkenthető az alábbi módszerek alkalmazásával:
♦ tüzelőanyag helyettesítéssel, kiváltással
♦ alacsony kéntartalmú szén használatával
♦ magas kéntartalmú tüzelőanyagok tisztításával
♦ kéndioxid természetes leválasztódásával, ill. annak elősegítésével (tüzelési
technológiák)
♦ kéndioxid füstgázból, szintézis-gázból történő leválasztásával
Tüzelőanyag helyettesítés hatékony módszer lehet, de erre nem mindig van
lehetőség, alternatív tüzelőanyag hiányában, vagy a technológia alkalmatlanságából
fakadóan. Minthogy ez minden esetben egyedi vizsgálatot igényel, itt ezzel a
módszerrel a továbbiakban nem foglalkozunk.
Alacsony kéntartalmú szén használatakor a szállítási költség megnövekedésével
kell számolni. Magyarországon egy ilyen váltás feltehetőleg import szén vásárlásával
történhetne. Ez főleg gazdaságossági kérdés, ezért ezt a lehetőséget részletesebben
nem vizsgáljuk.
Magas kéntartalmú tüzelőanyag tisztítására is sor kerülhet. Olaj esetén probléma
merülhet fel ezzel kapcsolatban, mert a legegyszerűbben az olaj a finomítóban lenne
tisztítható, ez azonban nem érdeke az üzemeltetőnek. Szén esetén kisebb a probléma,
hiszen ma már a szénbányák az erőmű társaságok tulajdonában vannak, így a szén
tisztítását el tudják maguk végezni. Viszont a szénből való kéneltávolítás költséges és
rossz hatásfokú.
A természetes leválasztódás inkább csak magas hamutartalmú és ezen belül
magas bázicitási számú szeneknél jelentős. Mivel nem kíván beavatkozást, ez a
legolcsóbb kéndioxid emisszió csökkentő módszer. A természetes leválasztódást elő
lehet segíteni kénleválasztó adalékanyagok, úgynevezett szorbensek tűztérbe
adagolásával. Ez elsősorban fluidágyas tüzelés esetén lehetséges. Ez a technológia
versenyképes alternatívája a jelenlegi szénportüzelésű kazánoknak. Nagy mértékű
2 Az idézett előírások még nem léptek hatályba és már többször lettek módosítva. Újabb
módosítás után a moratórium határideje 2005 január 1.
- 57 -
(>90%) kénleválasztás érhető el vele. A szénportüzelésű kazánoknál kénmegkötő

szorbens befúvása lehetséges, de ez kisebb hatásfokkal köti meg a kéndioxidot.
Füstgázkéntelenítő technológiák az összes közül a legdrágábbak, de előnyük, hogy
meglévő berendezéseket is fel lehet szerelni velük. Magas kénleválasztási fokot lehet
elérni velük.
3.3.2.1. Magas kéntartalmú tüzelőanyagok tisztítása (tüzelés előtti

kéntelenítés)
Ezek a módszerek azt a célt szolgálják, hogy a kén ne is kerüljön a tűztérbe, hanem
már előbb el lehessen távolítani a tüzelőanyagból. Földgáz kéntartalmának eltávolítása
nem jelent gondot, mert az H2S formájában van többnyire jelen. A szagosításra
használt merkaptán kéntartalmánál fogva mindenképpen visz be kenet a tűztérbe, de
mennyisége igen csekély.
A nehézolajokból is el lehet távolítani a kén nagy részét még az olajfinomítóban.
Először magas hőmérsékletre melegítik fel H2 közegben az olajpárlatot, a gőzök
kéntartalma a hidrogénnel reagál és H2S keletkezik. A H2S-t kiválasztva elvezetik egy
reaktorba, ahol Clauss módszerrel nagytisztaságú elemi kenet nyernek belőle
300...400°C-on. Ehhez azonban nagy koncentrációjú H2S gáz kell. A Clauss eljárás a
következő reakció szerint működik:
2H 2S + SO2 → 2H 2O + 3S
A finomítók igyekeznek növelni a fehértermékek (könnyű olajok) részarányát
krakkolással. Ezáltal viszont a fehértermékekbe több kén kerül és a lepárlási
maradékok – amelyek erőműben tüzelőanyagként kerülnek felhasználásra –
kéntartalma is nő. Az olajfinomítók a krakkolók katalizátorainak védelme miatt
választják ki a kenet (a kén katalizátor méreg, tönkreteszi a szerkezetét). Azokból az
olajokból, melyeket nem krakkolnak a kenet nem vonják ki, mert a finomítónak nem
fűződik ehhez anyagi érdeke, bár ez olcsóbb kéneltávolítást jelentene, mint a tüzelés
utáni kénleválasztás.
A szén kéntartalma csak fizikai módszerekkel a hamutartalommal együtt távolítható
el. Az őrölt szén mosásánál a szenet és hamut sűrűség szerinti választják szét, mert a
nagyobb sűrűségű hamu lesüllyed. A mosással azonban a szén nedvességtartalma
megnő (elsősorban barnaszén és lignit esetén, amelyek jó nedvszívók) fűtőértéke
pedig lecsökken. Ez az eljárás költségigényes, ráadásul a szén éghető tartalmának
egy része is eltávozik a hamuval együtt (kb. 10...15%), miközben a kén többsége a
szénben marad (kb. 20...30% kéneltávolítást lehet így elérni).
3.3.2.2. Kéndioxid kibocsátás csökkentése természetes leválasztódással és

annak elősegítése tüzelési technikákkal (tüzelés közbeni kénleválasztás)
Azt, hogy a keletkező kéndioxidból ( fSO2 ) mennyi kerül a füstgázzal a környezetbe 3.1.
pontban leírtaknak megfelelően a természetes leválasztódás és mesterséges
leválasztás foka határozza meg:
ESO2 = Q tü ⋅ fSO2 ⋅ (1− ε )
1 - e = (1 - e t ) ◊ (1 - e b )
Természetes leválasztódás szén esetében mindig előfordul, mert a kén egy része a
hamuban marad (szervetlen kén). Ezen felül a hamu mindig tartalmaz bázikus
anyagokat, amelyek a kéndioxid megkötésére alkalmasak. A szén hamuja jelentős
- 58 -
százalékban tartalmazhat Ca-t CaCO3-ból keletkező CaO formájában és mivel a Ca

tartalom és kénmegkötés között egyértelmű kapcsolat van az ilyen fajta megkötődés
nagy mértékben csökkentheti a kéndioxid kibocsátást.
A szénportüzelés azonban nem kedvez ennek a természetes leválasztódásnak,
mert egyrészt a Ca tartalmú hamu is csak rövid ideig tartózkodik a tűztérben másrészt
a hőmérséklet is túl magas. Szénportüzelésnél mészkő befúvatásával meg lehet ugyan
növelni a Ca tartalmat a tűztérben, de az is nagyon gyorsan kijut onnan és ezért csak
egy töredéke tud kenet megkötni, alacsony leválasztási hatásfokot tudunk csak elérni
vele. A szükséges Ca mennyiség 5...8 szorosa az elméletileg szükségesnek
(Ca/S=5...8). Mindamellett kénmegkötés növekedést el lehet érni ezzel a módszerrel
viszonylag kis beruházási költség árán. A fő problémát a magas üzemeltetési költség
jelenti, mert rengeteg jó minőségű mészkövet fogyaszt. A Ca tartalom jobb
hasznosítása érdekében minél alacsonyabb hőmérsékletű helyre kellene
beporlasztani, de ez a tartózkodási időt csökkenti (a kazán vége felé vannak az
alacsonyabb hőmérsékletű helyek). Ráadásul a mészkő csökkenti a hamu
olvadáspontját is, ezért magas hőmérsékletű helyekre befújva salakosodási problémát
okozhat. A mészkőport a lángba fújva lángstabilitási problémák léphetnek fel, mert a
mészkőpor elzárja az éghetőanyagokat az oxigéntől, ezáltal megnövekedhet a hamu
éghető tartalma (romlik a kazánhatásfok). A pernyeleválasztót is túl kell méretezni,
hogy le tudja választani a megnövekedett szálló szilárdanyag mennyiséget. Mivel nagy
mennyiségben keletkezik környezetre káros CaSO3 (nincs ideje tovább oxidálódni
ártalmatlan CaSO4-é), elhelyezése a vele szennyezet pernyének különleges, talajvíztől
szigetelt depóniákban lehetséges csak.
Ezeket a problémákat el lehet kerülni ha a mészkővel történő tüzelés közbeni
kénleválasztást fluidágyas tüzelésnél alkalmazzuk. Fluidágyas tüzelésnél az égési
levegőt a tűztér alján befújva lebegtetett állapotban tartják az ágyanyagot alkotó port a
tűztérben. A por túlnyomó többsége (kb. 98%) inert anyag, ami lehet homok, vagy a
szén égésből visszamaradt és felhalmozódott hamu. A szenet ebbe az úgynevezett
fluidágyba adagolják és az szintén lebegtetett formában elég. Nyugvó fluidágyak
esetén az ágyanyag a tűztér alján 1...1.5 m vastag rétegben lebeg, cirkulációs
fluidágyas tűztérben viszont a füstgázzal együtt a tűztér teteje felé fölfelé áramlik a
magasabb gázsebesség következtében és a tűztérből való kilépés után egy ciklonban
leválasztódik. A leválasztott ágyanyagot visszajuttatják a tűztérbe (3.27. ábra). Ezen
technológia előnye abból fakad, hogy a hamu sokáig képes a tűztérben maradni, a
hőmérséklet pedig optimális (850°C) a leválasztódás szempontjából. Ráadásul
fluidágyban a hamu nagy mennyiségben van jelen, így a Ca koncentráció is
magasabb, azaz a kéndioxid nagyobb valószínűséggel képes megkötődni
A Ca koncentrációt tovább lehet növelni mészkő adagolással. A fluidágyba ezért
külön mészkövet (CaCO3) vagy dolomitot (CaCO3.MgCO3) adagolnak a kén
megkötésére. A szén CaCO3 tartalmához hasonlóan a külön adagolt mészkőnek is
előbb CaO-dá kell átalakulni, hogy képes legyen reagálni kéndioxiddal kalciumszulfát
keletkezése mellett. Elvileg lehetséges a kéndioxid direkt megkötése is, de ez olyan
lassú a fluidágyas tüzelés hőmérsékletén, hogy az ily módon megkötött kéndioxid
mennyisége jelentéktelen. Szénportüzelésű kazánokban a direkt kéndioxid-megkötés
jelentősebb.
1
CaCO3 + SO2 + O2 = CaSO4 + CO2
2
- 59 -
ágyanyag-leválasztó
ciklon Szén Mészkõ
cirkulációs
fluidágy
szekunder
redukáló levegõ
zóna
primer
levegõ
levegõ
ágyanyag visszajuttatás
a tûztérbe és friss szén, mészkõ
betáplálás
3.27. ábra. Cirkulációs fluidkazán elvi kapcsolási sémája
Ennél jóval jelentősebb fluidágyakban az indirekt folyamat a kénmegkötés
szempontjából, amikor a mészkő először kalcinálódik hő hatására és a belőle
keletkező kalciumoxid köti meg a kéndioxidot. A kalcinálódás a következő reakció
szerint zajlik:
CaCO3 
hő
→ CaO + CO2
A keletkező széndioxid eltávozik a szemcséből és ezáltal sok pórust hoz létre
benne illetve a korábban meglévőket megnagyobbítja. Ennek következtében a
visszamaradó kalciumoxid porózus szerkezetű lesz és ezáltal nagy reaktív felületet
biztosít a kéndioxid megkötéséhez, a szulfátizációhoz (3.28. ábra).
CO2 felszabadulás
CaSO4 réteg
eltömi a pórusokat
CO2
SO2
SO2
CO2
Friss mészkõ szemcse
Kalcinálódott Kialakult szulfát réteg
mészkõ szemcse a mészkõ szemcsén
3.28. ábra. SO2 megkötődése mészkő szemcsében
A keletkezett CaO szemcse pórusaiba a kéndioxid bediffundál és ott meg tud
kötődni. A keletkező kalciumszulfát moláris térfogata azonban 2.7 szer nagyobb mint a
kalciumoxidé és 1.25-szerese az eredeti kalcium karbonáténak (Sarofim, Goel és
Morihara, 1994). Ez azt jelenti, hogy a pórusokat a keletkező CaSO4 hamar el fogja
tömni, hacsak az eredeti mészkőszemcse nem volt nagyon porózus, vagy nem
tartalmazott nagyobb mennyiségben MgCO3-t (dolomit esetében a MgCO3
kalcinálódásával többlet pórusok keletkeznek, viszont a magnéziumoxid olyan lassan
reagál a kéndioxiddal, hogy gyakorlatilag inertnek tekinthetjük. Ezért a keletkezett
többlet pórus több helyet hagy a CaO-val történő reakcióra (Basu és Fraser, 1991)).
- 60 -
A szulfátizáció kéndioxid esetén két, kéntrioxid esetén egy lépesben zajlik. Először
a CaO a kéndioxid megkötésével kalciumszulfittá, majd további oxidációval kalcium
szulfáttá alakul. Míg a kalciumszulfit vízben oldódó addig a kalciumszulfát stabil,
tulajdonképpen inert anyag. Minthogy a fluidágy hamuja a környezetben kerül
tárolásra, arra kell törekedni, hogy kalciumszulfit tartalma minimális legyen és az ezen
keresztüli talajvízbe való kioldódás elkerülhető legyen. A kéntrioxid megkötődésének
reakciója csak néhány nehézfémsó katalizáló szer segítségével megy végbe (Basu és
Fraser, 1991).
CaO + SO2 → CaSO3
1
CaSO3 + O2 → CaSO4
2
vagy
CaO + SO3 → CaSO4
Bár sztöchiometriailag egy kéndioxid molekula megkötéséhez elegendő lenne egy
CaCO3 molekula (Ca/S=1), a pórusok eltömődése miatt a mészkőszemcse belseje
szinte mindig kihasználatlan marad. Ebből következően a legkedvezőbb tüzelési
viszonyok esetén sem igen lehet 1.4 Ca/S-nél kisebb aránnyal 90%-os kénmegkötést
elérni (pl. cirkulációs fluidágyas tüzelés esetén kisebb mészkőszemcse alkalmazása).
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fluidágyban állandóan magas CaO feleslegnek
kell lenni és így a kéndioxid már keletkezésének pillanatában képes megkötődni. A
kalciumoxid-szemcse pórusainak eltömődésén túl a mészkőkihasználást rontja az a
tény is, hogy az ágyból folyamatosan elvezetendő hamu tartalmazhat még el nem
reagált CaO-t is. Ennek visszajuttatása a tűztérbe csökkentheti a mészkőigényt.
Cirkulációs fluidágyas tüzelésnél a CaO tartózkodási ideje hosszú, ráadásul jól és
hosszabb ideig tud elkeveredni a gázzal és így nagyobb az esély a reakció
létrejöttének (Amíg a nyugvó fluidágyas kazánoknak csak az alsó 1...1.5 m-es
szekciójában van ágyanyag és benne CaO, addig a cirkulációs fluidágyban az
ágyanyag együtt áramlik a gázzal a tűztér tetejéig, ami lehet 40 m magas is,
megnövelve lényegesen a reakció valószínűségét. A tűztér után ráadásul az
ágyanyagot ciklonnal leválasztják és visszajuttatják a tűztér aljára, így az el nem, vagy
csak félig elreagált CaO ismét köthet meg kéndioxidot. Ehhez adódik még az, hogy a
cirkulációs fluidágyba adagolt mészkő-szemcse kisebb átmérőjű lehet, mint amilyent a
nyugvó fluidágy megkíván. A kisebb szemcsék nagyobb reakciófelületet biztosítanak
és a belső – el nem reagált CaO-t tartalmazó – mag kisebb lesz bennük.) Ezért
cirkulációs ágyban kisebb CaO koncentráció is elegendő ugyanolyan leválasztás
eléréséhez és ezáltal, valamint a szemcsék jobb kihasználása által, a leürített
ágyanyag (hamu) CaO tartalma (a berendezés CaO vesztesége) és a szükséges Ca/S
arány is alacsony lesz.
Bizonyos esetekben viszont a már egyszer megkötött kéndioxid újra felszabadulhat
a keletkezett kalciumszulfát redukciója révén. Ez olyan fluidágyas tüzelés esetén
lehetséges, ahol az égési levegőt több fokozatban vezetik be és ahol emiatt redukáló
zónák (magas CO koncentrációval) alakulhatnak ki. Cirkulációs fluidágyas tüzelés
esetén ez az eset szinte mindig fennáll, mert ott a tűztér alsó szekciója
szubsztöchiometrikus viszonyok között üzemel. A szükséges égési levegőnek csak
mintegy 40...80%-át vezetik be a tűztér alján primer (fluidizáló) levegőként, majd a
maradékot és a légfelesleget a tűztér felsőbb részén. A tűztér redukáló zónájában a
fordított szulfátizáció az alábbi reakciók szerint zajlik:
- 61 -
CaSO4 + CO → CaO + SO2 + CO2

CaSO4 + 4CO → CaS + 4CO2
3
CaO + SO2 → CaS + O2
2
Az első reakció számára nagyon magas hőmérséklet lenne kedvező, mégis képes
lezajlani a fluidágyas tüzelés hőmérsékletviszonyai között (850...900°C) magas CO
koncentráció esetén. Ebből következően a cirkulációs fluidágyakra jellemző
lépcsőzetes levegőbevezetés (többfokozatú égetés), kedvezőtlenül befolyásolja a
kénleválasztást.
Fluidágyas tüzelés közbeni kénleválasztás hatásfoka függ sok tényezőtől, amelyek
közül a legfontosabbak az alábbiak:
♦ tűztérhőmérséklet,
♦ ágysűrűség és cirkulációs fluidágynál ágyanyag cirkulációs ráta,
♦ a betáplált Ca aránya a szén kéntartalmához (Ca/S arány), fluidtüzelés fajtája
(nyugvó vagy cirkulációs),
♦ gáz tartózkodási ideje a tűztérben (tűztérmagasság),
♦ tűztér kialakítása, szekunder (esetleg tercier) levegő aránya, bevezetési
magassága, légfeleslegtényező nagysága,
♦ ágyanyag tartózkodási ideje a tűztérben és ciklon leválasztási fok,
♦ tűztérnyomás (nyomásalatti fluidágyas tüzelés esetén) és CO2 koncentráció a
tűztérben,
♦ adalékanyag, szorbens összetétele, pórusainak méreteloszlása, szorbens
szemcsemérete,
♦ szén összetétele és karakterisztikája.
A tűztérhőmérséklet a szorbens reaktivitásán keresztül tudja befolyásolni a
kénmegkötést. A reaktivitás a hőmérséklettel együtt növekszik és 800...850°C körül éri
el maximumát. E feletti hőmérsékleten a szorbens reaktivitása csökkent, mert a
szulfátizáció sebessége megnövekszik és a keletkező szulfát gyors ütemben eltömi a
pórusokat, meggátolva a szorbens további hasznosítását. A hőmérséklet további
növekedése a fordított szulfátizációnak is kedvez már, ami tovább csökkenti a
kénmegkötést (3.29. ábra).
3.29. ábra. Kénmegkötődés fluidágyas tüzelés során különböző hőmérsékleteken

(Beér, 1993). c= cirkulációs fluidágy; b= nyugvó (buborékos) fluidágy
Az ágysűrűség befolyását a kénmegkötésre még nem bizonyították egyértelműen.
Egyes kísérletek a kénmegkötődés növekedését mutatták a cirkulációs ráta és az
- 62 -
ágysűrűség növekedésével, ami a gáz és ágyanyag jobb keveredésének

következménye lehet.
ε
szorbens veszteség
1
szorbens/szennyez anyag [Ca/S]
3.30. ábra. A Ca/S arány hatása a szorbens felhasználásra
A beadagolt mészkő mennyiségének hatását a korábbiakban már részben
elemeztük. A kénmegkötés növekszik a Ca/S arány növekedésével ahogy az a 3.30.
ábrán látható. Nyugvó fluidágy nagyobb Ca/S arányt követel meg ugyanakkora
kénleválasztás eléréséhez mint egy cirkulációs fluidágy. Ez egyrészt a betáplált
mészkő-szemcse nagyobb méretéből, másrészt a rosszabb gáz-szilárd keveredés
miatti nagyobb Ca felesleg igényből fakad. A Ca/S arány általában 2 és 4 között van
nyugvó fluidágyas tüzelésnél és 1.4...2.2 cirkulációs fluidtüzelésnél. A szükséges Ca/S
arányt befolyásolja még a szén kéntartalma, a mészkő tulajdonságai és a megkívánt
kénleválasztás mértéke.
A kéndioxidot tartalmazó füstgáz fluidágyban való tartózkodási idejének erőteljes
hatása van a kénmegkötődésre. A mészkőszemcse sokkal lassabban reagál el mint a
szén, ezért a szén égése (és vele együtt a kéndioxid keletkezése) nincs összhangban
a kén megkötésével. Egy 3.0 mm átmérőjű lignit részecske teljes kigázosodása és
elégése 10...30 perc alatt megy végbe 850°C-on (oxigén koncentrációtól függően). A
mészkő kalcinálódásához viszont akár 40 perc is szükséges, a szulfátizáció pedig
eltarthat akár órákig is (a szemcse méretétől és tulajdonságaitól függően) (Basu és
Fraser, 1991). A kénmegkötődés annál jobb minél hosszabb ideig tartózkodik a
fluidágyban, ahol a leválasztás történhet. Nyugvó fluidágynál ez az idő viszonylag rövid
(max. 1.5 s), cirkulációs fluidágynál hosszabb (4...10 s). Kénleválasztás inkább csak a
másodlevegő bevezetés felett történik a cirkulációs fluidágyban, mert ez alatt a szint
alatt a CO koncentráció magas és ez kedvez a fordított szulfátizációnak. Bár a
leválasztási fok növekszik a cirkulációs tűztér magasságának növelésével, a javulás
exponenciálisan csökken, mert a reakció sebessége függ a kéndioxid
koncentrációjától, ami pedig a tűztér teteje felé csökken (3.31. ábra).
A lépcsőzetes levegőbevezetés hatását a cirkulációs fluidágy kénmegkötésére már
vizsgáltuk. A kénmegkötés annál magasabb minél nagyobb a primerlevegő aránya a
szekunder levegőhöz képest, mert annál kisebb a CO koncentráció az alsó
szekcióban. Továbbá, ha megnöveljük a légfeleslegtényezőt ugyanakkora
szekunder/primer levegőaránynál, a szénmonoxid koncentráció szintén csökkenni fog
a redukáló zónában. A kisebb CO koncentráció csökkenti a fordított szulfátizációval
felszabaduló kéndioxid mennyiségét. A szekunderlevegő bevezetése minél
alacsonyabban történik a tűztérbe annál jobb kénmegkötést lehet elérni, mert annál
kevesebb kalciumszulfát fog tartózkodni a redukáló zónában. E légfelesleg tényezőnek
- 63 -
hatása van még a kalciumszulfit oxidációjára. Kisebb légfeleslegtényezőnél az

ágyanyag kalciumszulfit tartalma nagyobb lesz.
3.31. ábra. A gáz tartózkodási idejének hatása a kénmegkötésre

A szilárdanyagok tartózkodási idejének a szorbens felhasználásra van hatása.
Minthogy a szulfátizáció egy lassú folyamat, a szorbensnek hosszú ideig kell
tartózkodnia a tűztérben a jó kihasználáshoz. A szorbens tartózkodási idejét a ciklon
leválasztási foka befolyásolja. Megfelelően kiválasztott ciklon csak a nagyon apró
frakciójú szorbenseket engedi át és a nagyobb részecskék tartózkodási idejét nem
befolyásolja. Ezek addig tartózkodnak a tűztérben amíg az ágyanyag egy részével le
nem ürülnek a tűztér alján levő ürítővezetéken keresztül. A leürített anyagáram annál
nagyobb minél magasabb a szén hamutartalma (magasabb hamutartalom esetén az
ágyanyag mennyisége gyorsabb mértékben növekszik a tűztérben és ezért több
ágyanyagot is kell mindig leengedni) és mivel feltételezhetjük, hogy az ágyanyagban a
szorbens eloszlása egyenletes, a több leürített ágyanyaggal több még teljesen el nem
reagált szorbens is távozhat.
A tűztérnyomásnak elsősorban az úgynevezett nyomásalatti fluidágyas tüzelésnél
van jelentősége, ahol a fluidágyas tűztér 10...30 bar nyomáson üzemel. Magasabb
nyomáson és ebből fakadóan magasabb CO2 koncentráció esetén a mészkő
kalcinálódásához magasabb tűztérhőmérséklet kellene. Minthogy a hőmérséklet
emelése nem lehetséges a mészkő nem alkalmas kénmegkötésre nyomásalatti
fluidizáció viszonyai között. E helyett dolomitot alkalmaznak szorbensként, ami
magasabb CO2 koncentráció mellett is kalcinálódik. Nyomásalatti cirkulációs
fluidágyakban azonban elképzelhető mészkő alkalmazása is, mert a szekunder
levegőbevezetés alatti részben (redukáló zónában) a CO2 koncentrációja alacsonyabb
és így a mészkő kalcinálódása elképzelhető. A tűztér alsó szekciójában kalcinálódott
szorbens aztán a felsőbb részeken már képes a szulfátizációra.
A szükséges szorbens mennyisége az összetételétől is függ, azaz, hogy mennyi és
milyen kénmegkötő vegyület van benne (elsősorban Ca). A Mg mennyisége a
szorbens porozitását növeli kalcinálódása által. Amint fent megvizsgáltuk, nyomásalatti
tüzelés esetén csak a nagy MgCO3 tartalmú dolomit használható kénmegkötésre.
A szorbens egyéb tulajdonságainak – mérete, porozitása és pórus eloszlása – a
szükséges szorbens mennyiségére vannak hatással. A kisebb szorbens részecskéket
jobb hatásfokkal lehet kihasználni, mert a belső fel nem használt CaO mag kisebb lesz
és így az elérhető Ca/S is kisebb lesz. A fluidágy hidrodinamikája meghatározza
azonban a legkisebb lehetséges szemcseméretet. Nyugvó fluidágynál például a
szemcseméret nem lehet kisebb 500...1500 µm-nél, mert különben a gáz magával
ragadná és kivinné a tűztérből (nagy szorbens veszteség). Ezzel szemben a
- 64 -
cirkulációs fluidágy képes 100...300 µm-es szorbens szemcsékkel is üzemelni. Ez az

egyik fő oka annak, hogy cirkulációs fluidtüzelésnél elegendő 1.5...2.5 Ca/S, 90%-os
kénlekötés eléréséhez. Ennél kisebb szorbens méretet már a ciklon frakcióleválasztási
foka miatt sem lehet alkalmazni. A porozitás tekintetében viszont nem lehet egyértelmű
megoldást találni. A finom porozitású (sok apró pórus egyenletes eloszlással) szorbens
nagy felületet biztosít a szulfátizáció számára egységnyi tömegű szorbensben.
Ugyanakkor a kis pórusok szájait a keletkező szulfát könnyen elzárja és a belső
pórusok kihasználását meggátolja. Nagy pórusokkal rendelkező szorbensnek kisebb
reakciófelülete van ugyan, de a kéndioxid odajutása és leválasztása biztosított. Ezért a
megfelelő szorbensben megfelelő arányban vannak kisebb és nagyobb pórusok is úgy,
hogy az összes pórustérfogat nagy.
A szén kén- és hamutartalma is befolyásolja a kénleválasztást. Magasabb
kéntartalmú szeneknél könnyebben és olcsóbban lehet elérni magas kénleválasztási
fokot, hiszen magasabb kéndioxid koncentráció esetén a szulfátizáció gyorsabban
zajlik le. A hamutartalom növekedése megnöveli a leeresztendő ágyanyag és az azzal
tűztérből kikerülő szorbensek mennyiségét. E mellett a hamu tartalmazhat kénmegkötő
anyagokat, amik csökkentik a beadagolandó szorbens mennyiségét.
3.3.3. Kéndioxid füstgázból, szintézis-gázból történő leválasztása (tüzelés

utáni kénleválasztás)
Ha a kenet nem sikerült eltávolítani a tüzelőanyagból a tüzelés előtt és nem sikerült
megkötni tüzelés vagy elgázosítás közben, akkor az a füstgázba illetve a szintézis-
gázba kerül, ahonnan le kell választani. Ezek az emisszió csökkentő módszerek nem
tartoznak az olcsók közé, mert a kenet így egy már felhígult, kis sűrűségű közegből kell
kivonni és a nagy térfogatáramú gázok kezelése, kénmentesítése sokba kerül (nagy
berendezésekre, nagy kénmegkötő anyag-feleslegre van szükség).
A gáz kéntelenítési eljárásokat sokféleképpen lehet csoportosítani, itt az eljárások
vízfelhasználását vettük a csoportosítás alapjául. Alapvetően a füstgáz és a
szénelgázosításkor keletkező szintézis gáz is eltérő kéntelenítési eljárást kíván meg,
hiszen a füstgázban a kén alapvetően SO2 formájában van jelen, míg a
szintézisgázban H2S, COS vegyületek a jelentősek.
Egy másik csoportosítási szempont lehetne a felhasznált kénmegkötő anyag
szerinti, hiszen az alacsony hőmérsékleten működő eljárások döntő többsége olcsó
kénmegkötő anyagokat használ fel (nedves meszes füstgázmosás), míg a magas
hőmérsékletű eljárások a magas kéntelenítési hatásfok eléréséhez kénytelenek drága
szorbenseket alkalmazni. Ezeket a drága szorbenseket azonban regenerálni kell, hogy
újra fel lehessen őket használni.
Az eljárások jellemzésénél szintén fontos szempont, hogy a füstgáz és szintézisgáz
kéntelenítéséből visszamaradó melléktermék illetve hulladék hogyan hasznosítható.
Egyes eljárásoknál a keletkező melléktermék alkalmas nagy tisztaságú kén
kinyerésére, más eljárásoknál a termék feldolgozva válik felhasználhatóvá (pl. a gipsz
építőipari alkalmazása), de vannak olyan eljárások is, ahol a keletkező anyag
hulladéknak, esetleg különös kezelést igénylő veszélyes hulladéknak minősül.
3.3.3.1. Nedves eljárások

A nedves eljárások közös jellemzője, hogy a kén tartalmú gáz folyékony oldószerben
való abszorbeálásán alapulnak. Füstgáz tisztítás esetén a leggyakrabban használt
oldószer a víz. A vízben oldott kenet aztán a vízhez adagolt mészkő vagy mésztej köti
meg.
- 65 -
A mészkővel működő nedves eljárások az alábbi reakciók révén kötik meg a

kéndioxidot.
SO2 + H 2O → H 2SO3 abszorpció
CaCO3 + H 2SO3 → CaSO3 + CO2 + H 2O semlegesítés
1
CaSO3 + O2 → CaSO4 oxidáció
2
CaSO4 + 2H 2O → CaSO4 ⋅ 2H 2O kristályosodás
A fenti folyamatoknál törekedni kell arra, hogy a keletkező CaSO3 minél nagyobb
százalékban oxidáljon tovább CaSO4 -á, egyrészt azért mert ez kristályvíz felvételével
könnyen viszonylag stabil, inert anyaggá, gipsszé kristályosodik másrészt a megfelelő
tisztaságú gipsz melléktermékként értékesíthető. Ha a keletkező gipsz nem elég nagy
tisztaságú és nem értékesíthető (pl. pernyével kevert és magas a CaSO3 tartalma),
akkor elhelyezéséről talajvíztől elszigetelt depóniákban kell gondoskodni azért, hogy a
benne levő CaSO3 kioldódását a talajvízbe meggátoljuk.
A mésztejes eljárásnál mészhidrát vizes keverékét, az úgynevezett mésztejet,
használják kénmegkötésre az alábbi reakció szerint:
Ca(OH ) 2 + SO2 + H 2O → CaSO3 + 2H 2O
A kénmegkötés után itt is szükség van a keletkező CaSO3 oxidálására és gipsszé
kristályosítására.
A 3.32. ábra egy, őrölt mészkőből készült mésziszappal működő, füstgáz
mosótorony működési folyamatát mutatja be. Ezzel a technológiával 90%-nál
magasabb kénmegkötés érhető el. A pernyétől megtisztított füstgáz egy előmosón
keresztül lép be a mosótoronyba. Itt a felfelé áramló füstgázzal ellenáramban
permetezik be a mészkőőrleményből készült mésziszapos vizet (vizes mészkő
szuszpenzió). A torony magas és nagy átmérőjű, hogy a füstgáz tartózkodási ideje
nagy legyen és elégséges idő álljon rendelkezésre a reakciók lezajlásához. A
vízcseppek kimossák a füstgázból a kéndioxidot és H2SO3 keletkezik majd az
reakcióba lép a mészkővel. A keletkező CaSO3 tovább oxidál, gipszé kristályosodik és
a torony alján összegyűlik. A mosótoronyban a füstgázban maradt pernye valamint klór
és fluor vegyületek is kimosódnak. Ezeknek a szennyezőknek a mennyisége
alapvetően meghatározza a keletkező gipsz minőségét és így értékesíthetőségét. A
mosótoronyban felhasznált víznek a tisztítandó füstgázhoz viszonyított szükséges
mennyisége általában 8 l/m3 és 25 l/m3 között változik. Azok az eljárások, amelyek
előmosót alkalmaznak a kevesebb vízmennyiséget igénylik.
Mivel a kénmegkötést befolyásoló tényezők közül a legtöbb (hőmérséklet, SO2
parciális nyomása, füstgáz tartózkodási ideje, szorbens koncentrációja) adott értékű
vagy csak kis mértékben változtatható, a gáz- és folyadékfázis közötti érintkezési
felület nagysága határozza meg döntő mértékben a kéntelenítést. Ezért a vizes
mésziszap beporlasztásnál törekedni kell a minél kisebb cseppek és ezzel nagy
reagáló felület kialakítására.
Azért, hogy a túl finom cseppeket a gázáram el ne ragadja és ki ne vigye a
toronyból, a mésziszap fúvókák felett vizet fecskendeznek be, ami a cseppeket a
gázból kimossa. Azokat a cseppeket, amelyeket a vízfüggöny sem tudott visszatartani
a torony tetején elhelyezett mechanikus cseppleválasztók választják le.
- 66 -
3.32. ábra. Meszes füstgázmosó rendszer elvi kapcsolási sémája

Víztakarékossági okokból és mivel a beporlasztott mésziszapnak csak egy része
reagál el egyből, a torony alján összegyűlő mésziszapot legtöbbször recirkuláltatják és
a torony tetején újra beporlasztják. A beporlasztás közben a CaSO3 oxidációja is és a
gipszképződés is végbemegy, de csak részben. A teljes oxidáció és gipszképződés
elősegítésére gyakran az alul összegyűlő meszes CaSO3 tartalmú vízbe levegőt
vezetnek be és folyamatosan keverik. Végül a keletkező vizes terméket a toronyból
elvezetik és ciklonban szétválasztják a víztől, majd a besűrített gipszet egy szárítóban
általában 10% nedvesség tartaloming szárítják, hogy az építőipar számára
felhasználható anyagot nyerjenek.
A mosótoronyból kilépő tiszta füstgáz hőmérséklete 50°C körüli, ezért újra fel kell
melegíteni vagy egy, a mosótorony elől elvezetett forró füstgázzal fűtött hőcserélőben,
vagy gáztüzelésű égőkkel 75-100°C-ra a kéménybe vezetés előtt. A felmelegítésre
egyrészt a járulékos kéménymagasság növelése miatt, másrészt a mosótoronyban
keletkező, a kilépő füstgázban maradó savak korróziós hatásának elkerülése miatt
van szükség. Ezt az újra melegítést el lehet kerülni, ha a füstgáz egy nedves
hűtőtornyon keresztül kerül kibocsátásra.
A rendszer legfőbb hátránya a bonyolultsága és az ebből fakadó magasabb
beruházási és karbantartási költségek. A rendszer beruházási igényét az utóbbi 10 év
fejlesztései jelentősen csökkentették az által, hogy a megbízhatósága nőtt és így
manapság egy blokkhoz elegendő egy füstgázmosó tornyot építeni, míg korábban
mindig kellett legalább egy, de néha két tartalék is. A nedves gipsznek, mint erősen
kötőképes anyagnak a szállítása, kezelése a kéntelenítő rendszerben bonyolult
feladat.
- 67 -
Ritkábban alkalmaznak más, kénmegkötő anyagokat is, mint például a MgCO3, az

előzőhöz hasonló rendszerekben, de ebből több kell ugyanakkora kéntelenítéshez,
ennek üzemeltetése drágább. Vannak azonban olyan eljárások is, amelyeknél a
szorbens magas költségei megkövetelik annak újra felhasználását. A Wellman-Lord
eljárás például Na2SO3 és NaHSO3 egyensúlyi oldatát használja kénmegkötésre.
Ahhoz, hogy ezeket az anyagokat újra fel lehessen használni kénmegkötésre,
regenerálni kell őket magasabb hőmérsékletre hevítve.
SO2 + H 2O + Na2SO3 → 2NaHSO3
oldás 40...50°C-on
NaOH + NaHSO3 → Na2SO3 + H 2O
Na2SO3 + H 2O → 2NaOH + SO2 regenerálás ~110°C

A keletkező nagy tisztaságú kéndioxidot a vegyiparban használják és jobban
értékesíthető mint a gipsz A rendszer hátránya, hogy sok alrendszerből áll és
bonyolult, még a meszes füstgázmosó eljárásnál is magasabb a beruházási költség
igénye.
A szénelgázosításnál használt gázkéntelenítő nedves eljárásokat két csoportra
lehet osztani:
♦ fizikai gáztisztítás
♦ kémiai gáztisztítás
Mindkét módszerrel nagyon alacsony szintre lehet csökkenteni a gázban maradó
kénvegyületek mennyiségét (el lehet érni akár 1 ppm H2S koncentrációt is). A fizikai
gáztisztítás esetén csak a fizikai oldódása megy végbe a kéntartalmú vegyületeknek
az oldószerrel történő mosás során, míg a kémiai gáztisztítás esetén az oldószer
kémiai reakcióba lép az eltávolítandó kénvegyülettel.
3.33. ábra. Gázok oldhatósága (Thambimuthu, 1993)

Szénelgázosítás során a szén kéntartalmából legnagyobb mennyiségben H2S
keletkezik, de a COS mennyisége is jelentős, ezért ezek eltávolításáról kell
gondoskodni. Szerencsére ahogy az a 3.33. ábrán látható, a H2S oldhatósága fizikai
- 68 -
oldószerekben kb. kilencszerese a CO2-nek és nagyságrendekkel nagyobb a

szénelgázosításkor keletkező eltüzelhető gázokénál (CO, H2, CH4), amelyek
kimosódását el akarjuk kerülni (Thambimuthu, 1993). A H2S-től eltérően a COS
nehezen oldódik, ezért gyakran katalitikus hidrolízissel H2S-é alakítják:
COS + H 2O → CO2 + H 2S
A gáz mosása a füstgáz nedves tisztításához hasonló módon megy végbe: a
tisztítandó gázt alulról egy mosó reaktorba vezetik, miközben az oldószert felülről vagy
beporlasztják, vagy tálcás elrendezésű felületekkel vékony folyadék-filmeket alakítanak
ki. A leglényegesebb különbség a füstgáz mosáshoz képest az, hogy itt tisztítás magas
nyomáson történik (20...22 bar). Mivel az alkalmazott fizikai és kémiai oldószerek
drága anyagok, regenerálásuk szükséges ahhoz, hogy újra fel lehessen őket
használni. Regenerálás közben az oldószerben megkötött kénvegyület felszabadul és
a tiszta oldószert ismét lehet kénmegkötésre használni. Értelem szerűen az oldószer
regenerálása nem zajlódhat ugyanott, ahol a kénmegkötés, mert akkor az újra
felszabaduló kénvegyület visszakerülne a gázba. Ezért a regeneráció vagy térben vagy
időben elkülönül a kénmegkötéstől. Ez azt jelenti, hogy vagy elvezetik a kenet
megkötött oldószert egy másik tartályba, ahol a kén felszabadítása, a regeneráció
történik, vagy pedig az oldószer regenerációja idejére kizárják a kéntelenítő reaktort
(ez alatt egy vele párhuzamosan kapcsolt reaktorban történhet a kénmegkötés). A
regeneráció során felszabaduló H2S általában elég nagy tisztaságú ahhoz, hogy fel
lehessen használni jól értékesíthető elemi kén előállítására.
Az, hogy fizikai vagy kémia oldószert alkalmazunk, főleg a megkötendő gáz
koncentrációjától, parciális nyomásától függ. Alacsonyabb parciális nyomásokon a
kémiai oldószer nagyobb mennyiségben képes magába oldani H2S-t, míg magasabb
H2S koncentráció esetén a fizikai oldószer alkalmazása hatékonyabb (3.34. ábra). Az
oldószerek ezen tulajdonságából következik, hogy milyen regeneráló módszert kell
alkalmazni. Fizikai oldószer esetében egyszerű nyomáscsökkentéssel fel lehet
szabadítani az oldott H2S-t, mert a fizikai oldószer oldó kapacitása drasztikusan
csökken a parciális nyomás csökkenésével. Kémiai oldószer esetében viszont a
regenerálás melegítéssel történik.
A leggyakrabban használt fizikai oldószerek a mélyhűtött metanol (Rectisol eljárás)
és a polietilén glikol-éter keverék (Selexol eljárás). A metanol-t nagyon alacsony – -10
és -30°C közötti – hőmérsékleten használják, de a glikol-éter keverék is csak +40°C-on
old a leghatékonyabban. Ezek az oldószerek ezért megkívánják a szintézis-gáz
erőteljes hűtését, ami az erőművi körfolyamat hatásfokát rontja.
3.34. ábra. Kémiai és fizikai oldószerek összehasonlítása
- 69 -
A kémiai oldószerek szervetlen oldószereket, például kálium- és nátrium karbonátot

használnak forró vizes oldat formájában (~90°C). A viszonylag magas hőmérséklet
miatt kevesebb hűtésre van szükség és az oldószer regenerálása is egyszerű, mert
csak forráspont fölé kell hevíteni az oldatot. Hátránya ennek a kénmegkötés módnak,
hogy az oldószer Kálium tartalmának egy részét a gáz magával ragadhatja és az a
gázturbinában már kis mennyiségben is korróziót okozhat.
3.3.3.2. Félszáraz eljárások

A félszáraz eljárások egyik legelterjedtebb változata a finn Tampella társaság LIFAC
eljárása (3.35. ábra). Ennél a módszernél a kazán magas hőmérsékletű részein a
tűztérbe mészkövet fújnak be. Ekkor a kénmegkötésnek a fluidágyas
berendezésekben is lejátszódó folyamatai játszódnak le (CaO képződés és
szulfátizáció), azonban a rövid tartózkodási idő miatt a kénmegkötés itt sokkal
alacsonyabb hatásfokú. Ezért a kazán alacsonyabb hőmérsékletű helyén (~200°C)
vizet fecskendeznek a füstgázba, ahol a víz a mészkőből keletkezett CaO-val reagál és
a keletkező mészhidrát (Ca(OH)2) megköti a kéndioxidot.
CaO + H 2O → Ca(OH ) 2
Ca(OH ) 2 + SO2 → CaSO3 + H 2O
1
CaSO3 + O2 → CaSO4
2
Az így keletkező száraz CaSO3, CaSO4 és az el nem reagált Ca(OH)2 a pernyével
együtt a pernyeleválasztóban leválasztható. Az eljárás hátránya, hogy a nedves
eljárásnál alacsonyabb kénleválasztást tesz lehetővé (75...90%), nagyobb
mészkőfelhasználással jár és a keletkező termékek sem eladhatók, sőt csak megfelelő
depóniában helyezhetők el. Előnye viszont, hogy beruházási költsége és energia
felhasználása nagyon alacsony és könnyen beépíthető retrofitként meglévő
erőművekbe. Mivel ez egy nagyon egyszerű rendszer, üzembiztonsága igen magas.
Mivel viszonylag kevés vizet visznek be a rendszerbe, a füstgáz nem hűl le túlságosan,
nincs szükség füstgáz felmelegítésre.
3.35. ábra. A LIFAC eljárás működési sémája

Egy másik gyakran alkalmazott félszáraz eljárás az úgynevezett Fläkt füstgáz
kéntelenítő eljárás. A LIFAC eljárással ellentétben ez nem mészkövet, hanem
mészhidrátot (Ca(OH)2) használ szorbensként és a kénmegkötés sem a kazánban,
- 70 -
hanem egy külön reaktortartályban történik. A kazánból távozó füstgáz először egy elő-
pernyeleválasztón (elektrosztatikus pernyeleválasztó) halad keresztül, ahol a
pernyének legalább 90...95%-át eltávolítják. A pernyének az eltávolítása jelentősen
csökkenti a kéntelenítő berendezések kopását és ezáltal növeli a megbízhatóságot.
A pernyeleválasztóból a kénmegkötő reaktorba lép a füstgáz, ahova felülről víz,
mészhidrát és recirkuláltatott végtermék szuszpenzióját permetezik be. A
bepermetezés során nagynyomású levegő bontja finom cseppekre a szuszpenziót a
fúvókákban. A cseppekben levő mészhidrát megköti a kéndioxidot és CaSO3
keletkezik, miközben a víztartalom elpárolog és ezzel a füstgázhőmérsékletet kb.
65°C-ra csökkenti. A kiszáradt reakcióterméket por alakban viszi ki a tartályból és
szállítja tovább a füstgáz, míg végül a zsákos szűrőkön le nem választódik. Mivel a
füstgáz el nem reagált mészhidrátot is hord ki a reaktor tartályból, ami a
Kalciumszulfittal együtt a zsákos szűrőn lerakódik és még ott is képes kenet megkötni.
Ez a rendszer valamivel bonyolultabb és ezért drágább mint a LIFAC. Mivel
mészhidrátot és nem mészkövet használ a kénmegkötésre, az üzemeltetési költsége is
magasabb. A végterméknek itt is magas a CaSO3 tartalma, ami a deponálását
költségessé teszi. Ugyanakkor az elő-pernyeleválasztó alkalmazása miatt a végtermék
nagy tisztaságú és így utólagos feldolgozással eladható termék nyerhető belőle.
3.3.3.3. Száraz eljárások

Füstgáz tisztításra csak ritkán alkalmaznak száraz eljárásokat. A Reinluft eljárásnál
aktív szén felületén kötik meg a kéndioxidot 150°C-on:
1
SO2 + O2 + H 2O → H 2SO4
2
Az aktív szén regenerálása ~400°C hőmérsékleten történik a kénsav
elgőzölögtetésével.
A Bergban-Forschung eljárásnál a kénmegkötés az előzővel megegyező módon
játszódik le. Az aktív szén regenerálása viszont magasabb hőmérsékleten (600°C)
játszódik, ahol a kénsav már elbomlik (az aktív szén fogyásával jár együtt):
H 2SO4 → H 2O + SO3
2SO3 + C → 2SO2 + CO2
Az előbbi eljárásoknál jóval nagyobb szerepe van a szénelgázosítók magas
hőmérsékletű kéntelenítési eljárásainak. Minthogy a magas hőmérsékletű gáztisztítási
eljárások jelentősen növelik a kombinált ciklus hatásfokát, a jelenlegi kutatások ezen
eljárások fejlesztésén nagy erőkkel dolgoznak. Szénelgázosítás esetén a
gáztisztításnak 500...700°C-on kell végbemennie, ha el akarjuk kerülni az erőteljes
gázhűtést és ez csak száraz eljárásokkal lehetséges.
A leggyakrabban cink bázisú (cinkferrit - ZnO és Fe2O3 keveréke = ZnFe2O4 és
cink-titanát) regenerálható szorbenseket használnak ilyen körülmények között,
amelyekkel 99%-os kénmegkötést is el lehet érni (Thambimuthu, 1993). A cinkferrit
esetén a hőmérséklet határt 650°C jelenti, mert itt a Fe2O3 tartalom FeO-vá
redukálódik. 677°C körül már a ZnO is bomlani kezd. TiO2 hozzáadásával a ZnO
stabilizálódik és a megengedhető hőmérséklet elérheti a 725°C-t, azonban ennek a
kénmegkötő képessége alacsonyabb, az anyagköltsége pedig magasabb.
A 3.36. ábrán egy cinkferrittel működő fix ágyas kénmegkötő reaktor működési elve
látható. Itt a szorbens egymás feletti rétegekben helyezkedik el, amin keresztül a
tisztítandó gáz átáramlik. Regeneráláskor a reaktort kizárják a gázáramból és pl.
vasoxidos vagy cinkferrites eljárás esetén oxigénnel regeneráltatják a szorbenst.
- 71 -
Kénmegkötés Regenerálás
tisztított gáz forró regeneráló gáz
c inkferrit pelletek
Forró kéntartalmú elhasznált

szintézis gáz regeneráló gáz
3.36. ábra. Cinkferrites kéntelenítés fix ágyas reaktorban

A fix ágyas kéntelenítő reaktorokban lejátszódó folyamatok az alábbiak:
kénmegkötés: regenerálás:
7
2FeS + O2 → Fe2O3 + 2SO2
3ZnFe2O4 + H 2 → 3ZnO + 2Fe3O4 + H 2O 2
Fe3O4 + 3H 2S + H 2 → 3FeS + 4H 2O 3
ZnS + O2 → ZnO + SO2
ZnO + H 2S → ZnS + H 2O 2
ZnO + Fe2O3 → ZnFe2O4
Egyik legújabb fejlesztés eredményeként olcsóbb vasoxid használata is lehetővé

vált (tört vasérc formájában). Az elérhető kénmegkötés azonban csak 90...96% az
anyag kisebb reaktivitása miatt és az üzemeltetési hőmérséklet is viszonylag alacsony
(460°C) (Thambimuthu, 1993).
A fix ágyas berendezésektől eltérően a vasoxiddal működő eljárásnál a
kénmegkötés általában egy külön tartályban történik, ahol a pelletizált vagy por alakú
szorbens anyagokat a tisztítandó gáz fluidizálja, miközben áthalad rajta (3.37. ábra).
Mint minden fluidágyban itt is intenzív a kapcsolat a gáz és a fluidizált részecskék (itt
kénmegkötő szorbens pelletek vagy porok) között, ami lehetővé teszi a nagy
kénmegkötő teljesítőképesség elérését. Az elreagált szorbenst egy másik tartályba
szállítják át, ahol a regenerálás történik.
A rendszerben lejátszódó reakciók a következők:
kéntelenítés:
Fe3O4 + 3H 2S + (H 2 , CO) → 3FeS + 3H 2O + (H 2O,CO2 )
Fe3O4 + 3COS + (H 2 , CO) → 3FeS + 3CO2 + (H 2O,CO2 )
elhasznált szorbens regenerálása:
4FeS + 7O2 → 2Fe2O3 + 4SO2
a regeneráló reaktorba belekerül azonban elhasználatlan szorbens is, ami eloxidálódik:
4Fe3O4 + O2 → 6Fe2O3
- 72 -
és a kéntelenítő reaktorban fog vissza redukálódni:

3Fe2O3 + (H 2 , CO) → 2Fe3O4 + (H 2O, CO2 )
a regeneráló reaktorban felszabaduló kéndioxidot levezetik egy redukáló edénybe,
ahol a kéndioxid karbon jelenlétében elemi kénné redukál:
SO2 + C → CO2 + S
3.37. ábra. Vasoxidos kéntelenítés fluidágyas reaktorban
3.4. Nitrogén-oxid kibocsátás
3.4.1. Erőművek nitrogén-oxid kibocsátása

Szénerőművek szennyezőanyag kibocsátásánál a szilárd szennyezők és a kéndioxid
mellett a nitrogén-oxidok emisszióját is vizsgálnunk kell. A környezetet károsító
hatásuk miatt legfontosabbnak ítélt NO, NO2 és a N2O vegyületek keletkezését és
redukcióját elemezzük ebben a fejezetben. A kibocsátott NO igen gyorsan NO2-vé
oxidál az atmoszférában, ezért környezetszennyezés szempontjából e két vegyületet
több helyen együtt tárgyaljuk. Jelölésükre a továbbiakban az NOx-t használjuk.
Minthogy az N2O valamint az NOx vegyületekből keletkező nitrátok (pl. peroxi acetil
nitrát – PAN) élettartama hosszú, szét tudnak terjedni az atmoszférában és így a
környezetre gyakorolt hatásuk nemcsak regionális, hanem globális is. Az NOx
kibocsátás csökkentésére tett lépések azt szolgálják, hogy ezen vegyületek által
létrehozott fotokémiai szmogot, savas esőt, sztratoszférikus ózon bontást és üvegház-
hatást korlátozzák. Az NOx nemcsak közvetlenül járul hozzá az előbb említett káros
folyamatok kialakulásához, hanem részt vesz olyan reakciókban is, amelyek további
hasonló hatású káros szennyezőanyagokat termelnek. Bár korábban az SOx
vegyületek emissziója fontosabb volt környezetvédelmi szempontból, a kibocsátásuk
csökkentésére tett erőfeszítések következtében a relatív mennyiségük csökkent és így
az NOx emisszió fontossága megnőtt. Bár az N2O nem járul hozzá a savas eső és
- 73 -
fotokémiai szmog kialakulásához, de közvetlen hatása van az üvegház-hatás

erősítésére és közvetetten az ózon bontásban is részt vesz (NO-vá alakulás révén).
Jelentőségét 100 év körüli élettartama is fokozza.
A nitrogén-oxidok hatásának globális és regionális jellege miatt nemzetközi
szerződések kötelezik az aláíró országokat a kibocsátás csökkentésére. Mivel ezek
viszonylag új rendelkezések, az eddig elért eredmények a szilárd szennyező anyag és
kénkibocsátás csökkentéshez képest szerényebbek. Az új, szigorúbb határértékek
következtében előtérbe kerültek itt is olyan, már korábban használt technológiák, mint
például a fluidágyas tüzelés vagy a szénelgázosítás, melyek képesek viszonylag
olcsón alacsony nitrogén-oxid kibocsátást elérni.
3.4.1.1. Légköri nitrogén-oxid szennyezés

Nitrogén-oxid a légkörbe több úton kerülhet. Természetes módon jelentős mennyiségű
NOx keletkezik a talaj és felszíni vizek mikro-organizmusainak tevékenysége folytán,
valamint az atmoszférában villámlások során vagy szerves- és műtrágyák révén.
A legnagyobb mértékű és egyre növekvő NOx emisszió azonban emberi
tevékenységekhez kötődik. A fosszilis tüzelőanyagok elégetése közlekedési
eszközökben és erőművekben, valamint nagy kiterjedésű erdők felégetése a
legjelentősebb forrásai a légköri NOx-nek, ahogy azt a 3.38. ábra szemlélteti. Az N2O
koncentráció a légkörben szintén növekszik évenként az emberi tevékenységek révén,
de ebben a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása nem játszik döntő szerepet. Az
arányok azonban változóban vannak, mert a fluidágyas tüzelőberendezések
elterjedésével az erőművi N2O kibocsátás nő.
Nemzetközi szerződések szigorú előírásokkal támogatják a nitrogén-oxid
csökkentési erőfeszítéseket. Az Európai Unió tagállamai például 1998-ra 30%-kal
kívánják csökkenteni az NOx emissziót 1980-hoz képest (Loss, 1991). Magyarország a
Szófiai Egyezményhez csatlakozott (1988 október 31.), amelyben vállalta olyan
intézkedések bevezetését, amelyekkel 1994 december 31.-ig az éves szintű nitrogén-
oxid kibocsátás nem lépi túl az 1987. év éves szintjét. Ezeknek a feltételeknek az
ország megfelelt, mert az 1987. évi kibocsátás 265 kt/év volt, míg az 1994-es éves
kibocsátás 183 kt/év körül alakult (KTM, 1995).
A KVM (Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium) 1989. évi tanulmánya
szerint a közlekedéshez kapcsolódó NOx emisszió 47%-a volt a teljes kibocsátásnak
Magyarországon 1987-ben, míg a fosszilis tüzelőanyaggal működő
tüzelőberendezések az emisszió 50%-át produkálták. Ez utóbbi adat magában foglalja
az erőművek 22%-os részarányát, ami körülbelül 68 000...70 000 t/év kibocsátást
jelentett. Jelenleg hazai erőművek nem alkalmaznak nitrogén-oxid leválasztó
berendezéseket, ezért a kibocsátás csökkentés lehetősége korlátozott.
- 74 -
O3 zon r teg
nagy távolságú sztratoszféra/
stabil nitrog n
anyagtranszport tropopauza
zon bont s vegy letek
vegház hatás troposzféra
nitrit és
vill ml s
atmoszf rikus NO, NO2, N2O nitrát
száraz nedves
ülepedés
mû- és szmog
szervestrágya
biomassza k zleked s energia- mikro- felszíni elsavasodás

t zel se termel s organizmusok
Fosszilis t zel anyagok

kimosódás
talajvízbe
3.38. ábra. A nitrogén körforgása a természetben

A fejlett ipari országok fent említett szigorú emisszió csökkentő direktíváiból
fakadóan az erőművek nitrogén-oxid kibocsátására is szigorú határértékek
vonatkoznak, amelyek megkövetelik modern technológiák, vagy leválasztó
berendezések alkalmazását új erőművekben. A 3.5. táblázat néhány ország NOx
emissziós határértékeit foglalja össze (Thambimuthu, 1993).
3.4.1.2. Nitrogén-oxidok környezetre gyakorolt káros hatásai

A környezetbe kibocsátott nitrogén-oxidok és a belőlük keletkező káros anyagok
sokáig képesek a légkörben tartózkodni, így nagy távolságokra és magasságokba
eljutva globális környezeti kárt okoznak. A nitrogén-oxidok által okozott legfőbb globális
hatás az üvegházhatás erősítése és a földet védő ózonréteg pusztítása. A kibocsátó
forrás közelében úgynevezett regionális hatás érvényesül, ami legfőképp a fotokémiai
szmog és a földfelszín elsavasodását jelenti.
A nitrogén-oxidok közül a globális felmelegedésnek a környezetbe kibocsátott N2O
közvetlenül okozója azáltal, hogy egyrészt nagyon erős üvegházhatású gáz, valamint
nagyon hosszú élettartammal rendelkezik (mivel élettartama kb. 100 év, a légkörben
felgyűlik, és így ugyanannyi kibocsátott N2O-nak 290-szer erősebb a hatása 100 év
alatt mint az ugyancsak erős üvegházhatású CO2-nek) (Loss, 1991). Az NO2 légköri
jelenléte szintén növeli a globális felmelegedést azáltal, hogy a földfelszín közelében
erős üvegházhatású gáz – ózon – termelésében vesz részt.
A nitrogén-oxidok másik globális hatását, a tropopauza-beli és sztratoszférikus
ózon bontását az NO okozza. Miután a legfőbb forrása a sztratoszférikus NO-nak az
N2O, ezért az ózon réteg pusztulását az N2O emisszió befolyásolja a legnagyobb
mértékben. Az ózon réteg elvékonyodásának az a következménye, hogy a földfelszínt
több, az élő szervezetekre káros ultraibolya sugárzás éri. A többlet sugárzás hatására
megnő egyrészt a bőr rákos megbetegedésének valószínűsége, másrészt egyes
feltételezések szerint az emberi immunrendszer is gyengül. Egyes tanulmányok szerint
- 75 -
az ultraibolya sugárzás földfelszínen való megoszlásának változása az éghajlatok

megváltozását is maga után vonhatja.
3.5. táblázat
NOx kibocsátási határértékek (Thambimuthu, 1993)
ország új erőművek [mg/m3] meglévő erőművek [mg/m3]
Ausztrália 535,,,860 -
Ausztria 200,,,500 200,,,600
Csehszlovákia (1992) 650 650
Európai Unió 650,,,1300 -
Japán 205,,,980 205,,,980
Lengyelország 95,,,460 95,,,1335
Magyarország (Smith, 1997) 200,,,600
Németország 200,,,500 200,,,1300
Spanyolország 650,,,1300 -
USA 615,,,980 555,,,615
A fotokémiai szmog városi környezetben alakul ki, ahol a földfelszíni

szennyezőanyag-koncentráció magas. A szmog szennyezőanyagai az emberi
egészséget károsítják és a látótávolságot csökkentik. A szmog kialakulásában a
földfelszíni magas NOx és szénhidrogén koncentráció a felelős. A szmog kialakulását
aztán tovább gerjeszti az is, hogy fény hatására ezek a vegyületek reagálnak és
további látótávolságot csökkentő vegyület, ózon keletkezik. A fotokémiai szmog
kialakulásáért leginkább a városi közlekedés a felelős.
Savas nitrogén vegyületek ülepedésével a földfelszín savasodása megy végbe. Bár
vannak olyan élőhelyek, amelyek számára a nitrogén utánpótlás előnyös, előbb-utóbb
mindegyik telítetté válik és kár keletkezik. Sok területen már megfigyelhető ez a hatás
Európában, ahol az erdők elérték a nitrogéntelítettségi szintjüket. Az ülepedés lehet
száraz vagy nedves. A nedves ülepedést gyakran nevezik "savas eső"-nek, bár az
történhet hó vagy köd formájában is. A savas ülepedés (SO2-vel együtt) tönkreteszi a
fák leveleit, kimossa a tápanyagot a talajból és a növények gyökereiben is kárt tesz. A
felszíni vizek savasodása a bennük élő élőlényekre van káros hatással. A savas
ülepedésnek a városi környezetre gyakorolt negatív hatását mutatja a kő-, fém-, textil-
és gumitárgyak pusztulása.
A nitrogén-oxidok közvetve vagy közvetlenül az emberi egészséget is károsítják. A
következőkben megvizsgáljuk, hogy milyen kémiai folyamatok révén fejtik ki káros
hatásukat.
A nitrogén monoxid (NO) mérgező gáz amely 90...95%-át teszi ki a fosszilis
tüzelőanyagok eltüzeléséből származó NOx emissziónak. Az átlagos élettartama ezen
vegyületnek nagyon rövid, mert percek alatt NO2-vé oxidál az atmoszféra alsóbb
rétegeiben, ahol bőséges oxigén áll rendelkezésre.
2NO + O2 → NO2
A felső troposzférában és a sztratoszférában ahol az oxigén koncentráció
alacsonyabb, az NO ózonnal reagál elbontva azt.
NO + O3 → NO2 + O2
- 76 -
Szénhidrogénekkel reagálva az NO organikus peroxi gyököt hoz létre, amely a

fotokémiai szmog okozója.
RO2 + NO → RO + NO2
Az NO hidroperoxi gyökkel (HO2) való reakciója hozzájárul még a hidroxil gyök
képződéséhez, ami igen nagy reaktivitása révén megváltoztatja a kémiai tulajdonságait
sok szennyezőanyagnak (lásd NO2 + OH → HNO3 ).
NO + HO2 ⇔ NO2 + OH
Az NO2 szintén toxikus anyag az emberi egészséget közvetlenül károsító vegyület.
Mint ahogy korábban említettük legnagyobb mennyiségben NO oxidációjával keletkezik
a légkörben.
Az NO2 visszaalakulása NO-vá hozzájárul a fotokémiai szmog kialakulásához. A
fotolízis folyamán NO és szabad oxigén gyök keletkezik. Az oxigén gyök ezután
gyorsan reagál molekuláris oxigénnel ózont alkotva. Az ózon képződést fokozzák a
városi levegőben jelen lévő reaktív szénhidrogének. Az ilyen módon termelődött
troposzférikus ózon fotokémiai szmogot és üvegházhatást okoz. Az ózon szintén
toxikus az emberi szervezetre magasabb koncentráció esetén.
NO2  → NO + O
fény
O + O2 → O3
A savas esőkhöz és a talaj elsavasodásához hozzájárul, hogy a nitrogén dioxid
hidroxil gyökkel reagálva salétromsavat hoz létre, ami száraz vagy nedves kirakódás
útján kerül a földfelszínre.
NO2 + OH → HNO3
Ha a levegőben lévő vízcseppek kimossák onnan az NO2 és NO molekulákat akkor
salétrom- és salétromossav keletkezése a következő reakciók által is a földfelszín
elsavasodását erősíti.
2NO2 + H 2O → HNO3 + HNO2
NO2 + NO + H 2O → 2HNO2
A dinitrogén-oxid (N2O - kéjgáz) igen stabil molekula, aminek az élettartama a
légkörben több mint 100 év. A hosszú élettartam azt jelenti, hogy légköri
koncentrációja jelentősen növekedhet az emberi tevékenységek révén. Minthogy az
infravörös sugárzást könnyen elnyeli, hozzájárul az üvegházhatás erősítéséhez.
Az élettartama végén az N2O 90%-a a troposzférában elbomlik fény hatására
atomos oxigén felszabadítása révén.
N2O  → N2 + O
fény
Körülbelül 5% N2O viszont reakcióba lép a szabad oxigén gyökkel NO-t termelve.
Ez a legfőbb forrása a sztratoszférikus NO-nak, így az N2O közvetlenül az ózonpajzs
bontásához is hozzájárul.
N2O + O → 2NO
NO + O3 → NO2 +O 2
vagy
N2O + O3 → 2NO + O2
- 77 -
A maradék 5% N2O szabad oxigén gyökkel reagálva molekuláris oxigént és

nitrogént hoz létre.
3.4.1.3. Nitrogén-oxidok keletkezése tüzelés során

Amint azt említettük a legnagyobb nitrogén-oxid emisszió a fosszilis tüzelőanyagok
felhasználása miatt keletkezik. Ezen források közül a legnagyobb koncentrált nitrogén-
oxid kibocsátó helyek a fosszilis tüzelésű erőművek. A következőkben megvizsgáljuk,
hogy milyen módon keletkeznek nitrogén-oxidok erőművi kazánokban a tüzelés során.
Minthogy a tüzelés során főleg NO és bizonyos esetekben jelentősebb N2O keletkezik,
ezért csak ezekkel foglalkozunk.
A légköri nitrogén A tüzelõanyag nitrogén- NO újraégetés .
megkötése tartalmának konverziója
A levegõ Heterociklikus
N2 tartalma nitrogén-vegyületek
N2 megkötése Széhidrogén
szénhidrogén molekulatöredékek
molekulatöredékekkel (CH, CH2)
való reakcióban
(prompt)
Zeldovich Cianogének
mechanizmus (HCN, CN)
Oxicianogének
(OCN, HNCO)
H2O
Ammónia speciesek
NOx (NH3, NH2 , NH, N)
NOx
N2 H
redukáló atmoszféra
oxidáló atmoszféra
3.39. ábra. A nitrogén-oxidok képződésének és csökkentésének mechanizmusa az
égés során (Beér, 1993)
A keletkezés szempontjából megkülönböztethetünk prompt, termikus és
tüzelőanyagban kötött nitrogénből keletkező NO-t. Míg az előző kettő a levegő N2
tartalmából addig a harmadik értelemszerűen a tüzelőanyag égése során felszabaduló
nitrogén gyökökből keletkezik. A képződési és csökkentési mechanizmusokat a
3.39. ábra foglalja össze.
A prompt NO képződési mechanizmusát csak az 1970-es években ismerték fel és
kezdték el vizsgálni (Fenimore, 1971). Mint a neve is mutatja, a képződés a gyulladás
pillanatakor a láng elején zajlik le. Szénhidrogén lángokat vizsgálva azt találták, hogy a
láng elején egy viszonylag rövid tartományban ugrásszerűen megnőtt a keletkező NO
koncentrációja (3.40. ábra.). Prompt képződés létrejöttéhez az szükséges, hogy a
- 78 -
tüzelőanyag fölöslegben legyen, valamint, hogy a hőmérsékletváltozás igen nagy

legyen kis távolságon belül (Miller és Bowman, 1989).
prompt
[NO] 10% metán/levegõ
m=1.06
11% metán/levegõ
m=1.15
x [cm]
lánghossz
3.40. ábra. Prompt NO keletkezés a láng hossza mentén
A hirtelen felmelegedés és a magas hőmérséklet hatására a hosszú szénhidrogén
láncok krakkolódnak a láng elején és a termékekből valamint a tüzelőanyagban
eredetileg jelen levő gáznemű szénhidrogénekből agresszív gyökök (CH) keletkeznek.
Ezen gyökök ezután a molekuláris nitrogén kötéseit felszakítják és HCN keletkezik. A
legfontosabb reakció tehát:
CH + N2 ⇔ HCN + N
A HCN-ben lévő nitrogén már úgy viselkedik, mintha eredetileg tüzelőanyagban
kötött lett volna (lásd 3. keletkezési mechanizmus). Így a teljes keletkezési
mechanizmus a következő:
N2 
→ HCN 
CH O
→ NCO 
H
→ NH 
H
→ N 
→ NO
OH
A termikus NO képződés szintén a levegő nitrogén tartalmából táplálkozik. Ezen

képződés mechanizmusát Zeldovich 1946-ban ismerte fel. A termikus NO létrejöttéhez
nagyon magas hőmérséklet (T>1700 K), hosszú tartózkodási és magas oxigén
koncentráció szükséges. A hőmérséklet további növelésével a keletkező NO
mennyisége drasztikusan nő tovább, kb. 40 K-ként a mennyisége megduplázódik. A
kritériumok miatt a mechanizmus ott játszódik le, ahol az égés már lezajlott, de a
hőmérséklet még mindig magas és oxigén is van feleslegben, valamint a tartózkodási
idő ebben a zónában elegendő. Ez a tűzterek lángok feletti régióit jelenti, ahol a
lépcsőzetes levegő-bevezetés miatt az O2 koncentráció magasabb. A tartózkodási
ideje a füstgáznak kicsi ebben a zónában, ezért ez erősen korlátozza a keletkezendő
NO mennyiségét. Kikerülve ebből a zónából a hőmérséklet túl alacsony és a reakciók
befagynak. A reakciók a következő egyenletek szerint játszódnak le:
O + N2 ⇔ NO + N
N + O2 ⇔ NO + O
N + OH ⇔ NO + H
A reakciók elindításához atomos oxigénre van szükség, ami a magas hőmérséklet
következtében az O2 termikus disszociációjával termelődik. Az oxigénmolekula
bomlása tulajdonképpen már 1000°C-nál elkezdődik, de csak 1400°C-tól jelentős. Az
oxigén és a nitrogén termikus disszociációjának mértékét a 3.41. ábra mutatja, ahol a
disszociált atomos oxigén illetve nitrogén mólban mért mennyiségét viszonyítottuk a
teljes oxigén illetve nitrogén mennyiséghez.
- 79 -
A Zeldovich mechanizmusban az első lépés után a folyamat láncreakció szerűen

zajlik, mert a keletkező atomos nitrogén igen agresszív, reakcióképes gyök. A termikus
NO mintegy 20...40%-a a kazánból távozó teljes NO mennyiségnek hagyományos
szén- és nehézolaj-tüzelésű kazánok esetén. Fluidágyas tüzelőberendezésekben
viszont a keletkező termikus NO mennyisége elhanyagolható. Gáztüzelés esetén az
NO szinte kizárólag termikus úton keletkezik.
1.00E+00
1.00E-02
1.00E-04
1.00E-06
mólarány
1.00E-08
1.00E-10
1.00E-12
1.00E-14
1.00E-16
800 1050 1300 1550 1800 2050 2300 2550 2800
hõmérséklet [K]
oxigén disszociációs mólaránya nitrogén disszociációs mólaránya
3.41. ábra. Az oxigén és nitrogén disszociációja a hőmérséklet függvényében

Szén tüzelése esetén a legfontosabb NO keletkezési forrás a tüzelőanyagban
kötött állapotban lévő nitrogén. Ez az NO keletkezési mechanizmus a földgáz tüzelésre
nem jellemző, mert ott kémiailag a tüzelőanyagban kötött nitrogén mennyisége
elhanyagolható, viszont különösen fontos a szén esetében, ahol a szén 0.2-2%-os
(tömeg százalék) nitrogén tartalmából származik az NO emisszió döntő hányada. Ez
egyes tüzelési típusokra, elsősorban a fluidágyas tüzelésre, még inkább igaz, mert itt a
termikus és prompt NO képződés elhanyagolható a tüzelőanyagban kötött nitrogénből
keletkező NO-hoz képest.
A legbonyolultabb folyamatok szén és nehéz tüzelőolajok égésénél zajlanak, mert
ott egyidejűleg homogén (illó tartalom égése) és heterogén (koksz égése) reakciók is
folynak. A homogén reakció során az illókban lévő nitrogén nitril (-CN) vagy amino
(NHi) vegyületekké alakul (Sarofim, Goel és Morihara, 1994). Ezek a vegyületek aztán
képesek elreagálni úgy, hogy NO vagy N2O keletkezik. Szén fluidágyas tüzelése során
az N2O döntő többsége az illóból HCN konverziójával keletkezik.
Az egyszerűség kedvéért gyakran azt tételezik fel, hogy hidrogén cianid (HCN) és
ammónia (NH3) keletkezik a tüzelőanyag illójának nitrogénjéből, és ezek átalakulásait
kell csak modellezni. Kísérleti tapasztalatok azt mutatták, hogy az átalakulás során
attól függően keletkezik közbülső termékként hidrogén cianid vagy ammónia, hogy a
nitrogén aromatikus gyűrűhöz vagy aminokhoz kapcsolódott-e eredetileg (Miller és
Bowman, 1989).
Heterogén reakció során viszont a tüzelőanyagból visszamaradt koksz szemcse
heterociklikus vegyületeiben szervesen kötött formában található nitrogén csak a
gyűrűt feltörő oxidáció után képes felszabadulni. Az oxidáció során különböző nitrogén
tartalmú, de még mindig a koksz szemcséhez kötött csoportok, mint például nitril
keletkeznek. Ezután többlépcsős, még nem teljesen ismert folyamatban a
nitrogéntartalmú csoportok oxidációjával közbülső gyökök jönnek létre, amik aztán
vagy NO-vá bomlanak, vagy NO-val reagálva N2O-t hoznak létre egyéb kondícióktól
függően (Sarofim, Goel és Morihara, 1994).
- 80 -
CN y + O2 → CO + yI
I + NO → N2O
I → NO
ahol I a közbülső gyököt jelenti.
A nitrogén-oxidok felsorolt keletkezési mechanizmusait a 3.39. ábra foglalta össze.
Mint említettük a közbülső reakció termékekből egyaránt keletkezhetnek
ártalmatlan N2 és káros nitrogén-oxidok. Azt, hogy mi lesz a végtermék, különböző
üzemelési paraméterek határozzák meg. A nitrogénmolekula vissza-alakulása atomos
gyökökké (rekombináció) csak elhanyagolható sebességgel zajlik le a tűztéri
hőmérsékleten.
A 3.42. ábra a légfeleslegtényezőnek a tüzelőanyag nitrogén-konverziójára
gyakorolt hatását mutatja. Ha a láng tüzelőanyagban szegény, akkor a tüzelőanyag
nitrogénje nagy hatásfokkal NO-vá alakul, ezért az NOx termelődése csak az égési
zóna végén jelentős, ahol már minden más éghető elégett. Tüzelőanyagban dús
lángok esetén viszont pirolízis után N2-vé alakulás a valószínűbb (Beér, 1993). Ezt a
jelenséget fel is használják az NO emisszió csökkentésénél (fokozatos levegő
bevezetés).
NOx
0
1% tüzelőanyag
nitrogén tartalma, N[%] .
3.42. ábra. A légfeleslegtényező hatása a tüzelőanyag nitrogénjének konverziójára

Az N2O keletkezésére viszont a tűztérhőmérsékletnek van erős hatása. Fluidágyas
tüzelőberendezések üzemelési hőmérséklet tartománya kedvező az N2O formációja
számára, mert a koksz szemcse égése során keletkező nitrogén tartalmú közbülső
vegyületek a 800-900°C-os tartományban könnyen reagálnak koksz-szemcsék
felületén NO-val N2O-t hozva létre. Ebben folyamatban a kiégetlen koksz-szemcsék
katalizátorként vesznek részt. Mivel ilyen alacsony tűztéri hőmérsékletek más
tüzelőberendezésekre nem jellemzőek, azok N2O kibocsátása elhanyagolható.
Amint említettük a szén illótartalmának nitrogénjéből keletkezik a legtöbb N2O,
ezért ha csak kevés HCN keletkezik, akkor a N2O kibocsátás is kisebb lesz. A szenek
kigázosodásának kontrollálása ebből a szempontból hasznos (cirkulációs fluidágyas
tüzelés esetén lehetőség van arra, hogy a szenet ne a tűztérbe juttassuk közvetlenül,
hanem a cirkulációs hurokba).
- 81 -
3.4.2. Erőművi nitrogén-oxid kibocsátás csökkentési módszerek

A nitrogén-oxidok emissziója által környezetre gyakorolt növekvő káros hatás
csökkentésére a 3.4.1.1. pontban említett nemzetközi programok indultak.
Magyarország csatlakozásával a hazai erőművek számára is elő kell írni a nemzetközi
gyakorlatban elfogadotthoz hasonló határértékeket a nitrogén-oxid kibocsátására. A
jelenleg javaslatként létező emissziós normák szerint új tüzelőberendezések nitrogén-
oxid kibocsátása nem haladhatja meg a 600 mg NO2/m3-t 50-100 MWth közötti
teljesítmény és a 400 mg NO2/m3 határértéket 100 MWth-nál nagyobb szén- és
lignittüzelésű kazánok esetén. Olajtüzelésű kazánok nitrogén-oxid kibocsátásának
maximális értéke 350 mg NO2/m3-ben lett megállapítva. Gázturbinákra 300 MWth alatt
150 mg NO2/m3 (földgáztüzelés) vagy 200 mg NO2/m3 (olajtüzelés), 300 MWth felett
pedig 90 mg NO2/m3 és 170 mg NO2/m3 a határérték (Smith, 1997). Bár erőművi
nitrogén-oxid csökkentő módszerek nem terjedtek el még széles körben
Magyarországon, országos szinten a kibocsátás mégis csökkent. A csökkenést az
alábbi tényezők tették lehetővé Magyarországon:
• a fosszilis energiahordozók felhasználásának csökkenése a villamosenergia-
iparban (Paksi Atomerőmű fokozatos belépésének következtében),
• a közlekedési energiafelhasználás csökkenése a járműállomány növekedése
mellett,
• az ipari termelés jelentős visszaesése.
A kibocsátás csökkentését támogató jogi rendelkezések elősegítették az
alacsonyabb nitrogén-oxid kibocsátást lehetővé tevő üzemeltetési módszerek és
technológiák kifejlesztését és elterjedését. Az erőművekben sok ilyen megoldást
alkalmaznak. Ezeket a megoldásokat primer és szekunder beavatkozásokra
csoportosíthatjuk:
• primer beavatkozások célja, hogy ne keletkezzenek nitrogén-oxidok a tüzelés során,
illetve a keletkezett nitrogén-oxidok a tüzelés közbeni beavatkozások során azonnal
helyben elbomoljanak és ne kerüljenek a füstgázba,
• szekunder beavatkozások célja, hogy a keletkezett NOx-t leválasszák a füstgázból.
A primer megoldások olcsóbbak, sokszor csak üzemeltetési viszonyok
megváltoztatását igényelik. Másrészről viszont kevésbé univerzálisak, több
kísérletezést és pontosabb tervezést igényelnek, hogy figyelembe vegyék az adott
kazán sajátosságait. Az ily módon általában elérhető NOx emisszió csökkentés
20...50%, de esetenként elérhető ennél magasabb is.
A szekunder beavatkozások drágábbak a primernél, de jellemző rájuk, hogy a
beavatkozáshoz szükséges berendezést készen meg lehet venni. A leválasztási
hatásfokuk magas: 80...90%.
3.4.2.1. Primer NOx kibocsátás-csökkentő eljárások

Mivel a nitrogén-oxid keletkezését akarjuk elkerülni, valamelyik, a keletkezéséhez
szükséges feltétel kialakulását kell meggátolnunk.
Keletkezési feltételek a következők:
• magas hőmérséklet (termikus NO),
• hosszú tartózkodási idő (termikus NO),
• magas O2 koncentráció (termikus NO, tüzelőanyagban kötött N-ből keletkező NO),
• nagy dt/dτ (prompt NO),
• dús tüzelőanyag/levegő keverék a gyulladásnál (prompt NO),
- 82 -
• NO keletkezését segítő katalizáló anyagok nagy mennyiségben (tüzelőanyagban

kötött N-ből keletkező NO).
A primer beavatkozások másik módja az, ha az NO helyben történő redukcióját
elősegítő tüzelési feltételeket biztosítunk a tűztérben.
A tűztérben a redukcióra a következő tényezők vannak erőteljes hatással:
• CO koncentráció,
• elégetlen karbon szemcsék mennyisége (főleg fluidágyas tüzelésnél),
• fluidágyban a szilárdanyag és gáz jó keveredése.
3.43. ábra. NOx keletkezés a légfeleslegtényező függvényében

Az égési hőmérséklet csökkentését elérhetjük egyrészt az adiabatikus égési
hőmérséklet vagy a tényleges égési hőmérséklet csökkentésével.
I. Az adiabatikus égési hőmérsékletet csökkenthetjük, ha
A. - a levegőelőmelegítés csökkentjük. A levegőelőmelegítés célja eredetileg a
füstgázveszteség csökkentése. A levegőelőmelegítés széntüzelésnél e
mellett biztosítja a tökéletesebb kiégést azáltal, hogy a szén illótartalma
előbb képes eltávozni és így stabilabb égést biztosít. A levegőelőmelegítés
csökkentése ezt a hatást rontja. Mivel kevesebb hőt veszünk el a füstgáztól
a levegőelőmelegítés céljára, a füstgáz hőjét más módon kell
hasznosítanunk. Ehhez azonban növelni kell az ECO felületet, hogy a
léghevítő előtti füstgázhőmérséklet csökkenjen, ha nem akarjuk a
füstgázveszteség növekedését megengedni.
B. - a sztöchiometrikus égési viszonyoktól lényegesen eltérő módon üzemelünk
(léghiányos és nagy légfeleslegű tüzelés). Ez csak ideiglenesen
alkalmazható. A széntüzelésű kazánoknál alkalmazott, a tökéletes égéshez
szükséges légfelesleg tényező sajnos pont akkora (m≈1.3), amekkora
tapasztalatok szerint a maximális NOx kibocsátásra jellemző (3.43. ábra).
C. - inert anyagot keverünk a lángba. Leggyakrabban ez füstgáz recirkulációval
oldható meg, de kombinált ciklusú erőműveknél a gázturbina füstgázának a
kazánba vezetése is csökkenti az adiabatikus égési hőmérsékletet. A
füstgáz nem vesz részt az égési folyamatban, csak hígítja a levegőt és hőt
von el az égési folyamattól, csökkentve az adiabatikus égési hőmérsékletet.
Már a kazán tervezésénél is figyelembe kell venni a füstgázrecirkulációt,
mert a hőátadási viszonyok a kazánban megváltoznak. A tűztérhőmérséklet
csökkenése miatt az első huzamban az elgőzölögtető felületnek sugárzással
átadott hő csökken, ezért a hőátadó felület növelése szükséges. A második
huzamban viszont a nagyobb füstgáz-térfogatáram, azonos geometriák
- 83 -
esetén, nagyobb sebességet és nagyobb hőátbocsátási tényezőt

eredményez. Ezért itt a hőátadó felület csökkentése lehetséges.
II. Az égési hőmérséklet csökkentésének másik módja a tényleges égési
hőmérséklet csökkentése az alábbiak szerint, ha
A. - intenzívebb tűztér hűtést alkalmazunk. Ezt elérhetjük egyrészt nagyobb
hőátadó felületek beépítésével és ezen keresztül a fajlagos tűztérterhelés
csökkentésével. Másrészt a tűztéroldali hőátadási tényezőt növelhetjük,
például fluidágyas tüzelés alkalmazásával (itt a tűztéroldalon a hő nemcsak
gáz konvekció, de részecske konvekció révén is átadódik a csőfalnak, ami
magasabb hőátadási tényezőt eredményez)
B. - az égést térben elnyújtjuk. Két- vagy többfokozatú tüzeléssel (szekunder és
tercier levegő-bevezetéssel) a lángot megnyújtjuk, így a hőfelszabadulás
nagyobb térrészben zajlik le és ezáltal az égési hőmérséklet egyenletesebb
és alacsonyabb lesz. A másik módszer az, ha a tüzelőanyag és a levegő
lassabb összekeveredését valósítjuk meg speciális égőkialakítással. A
hőfelszabadulás itt is egyenletesebb lesz, ami csökkenti az égési
hőmérsékletet.
C. - a lángba vizet fecskendezünk. Az így bejuttatott víz a hőfelszabadulás
helyén a lángfrontban létrejövő kiugróan magas hőmérsékletet csökkenti.
Hatása hasonló a nedves szénnel bevitt vízéhez. Mivel pont oda
fecskendezzük a vizet, ahol a legnagyobb az NOx képződés, kis
vízmennyiség is elegendő. A vízbefecskendezés pontos helyének
megtalálása nehézkes, ráadásul terhelésváltozáskor a hely is változik.
Inkább csak egy terhelési állapotra alkalmazzák. Bár a füstgázveszteségeket
növeli a füstgázzal távozó a páratartalom miatt, a kis vízmennyiség nem
okoz nagy hatásfokromlást.
III. Az oxigénkoncentráció csökkentésével is lehet az NO keletkezést csökkenteni,
ha
A. - léghiányos égetést alkalmazunk két- vagy többfokozatú tüzeléssel. Ilyenkor
a láng környezetében kevés a szabad oxigénmolekula, ami a tüzelőanyag
nitrogénjével vagy a nitrogén termikus bomlása során keletkező atomos
nitrogénnel reakcióba lépni tudna.
B. - inert anyagot keverünk be. Ezzel is csökkentjük a valószínűségét annak,
hogy az éppen keletkező szabad nitrogéngyök oxigénnel találkozik.
IV. A prompt NOx keletkezését szintén lehet csökkenteni a lángban létrejövő gyors
hőmérsékletváltozás (dt/dτ) csökkentésével, ha
A. - a korábban említett, a hőmérséklet csökkentésre szintén alkalmazott
eljárással a tüzelőanyag és a levegő lassabb összekeveredését biztosítjuk
például sarokégő vagy alacsony NOx örvényégő alkalmazása esetén.
V. Prompt NOx-t csökkenti az is, ha el tudjuk kerülni dús tüzelőanyag/levegő
keverék kialakulását a gyulladás környezetében.
VI. A keletkező NO mennyiségét csökkenteni lehet azáltal is, ha meggátoljuk a
tüzelőanyag nitrogénjéből keletkező ammónia nitrogén-oxiddá történő oxidációját.
Az oxidációt gátolni tudjuk, ha
A. - az oxidációt elősegítő katalizátorok, elsősorban a CaO, mennyiségét
korlátozzuk a fluidágyas tüzelésnél. A CaO mennyiségét azonban csak egy
optimális értékig szabad csökkenteni, hiszen a CaO-nak a kénmegkötésben
pozitív szerepe van. Mivel a CaO jelenléte a tűztérben a SO2 kibocsátást
- 84 -
csökkenti és az NOx kibocsátást növeli, optimális mennyiségének

meghatározása kompromisszum eredménye.
VII. A tűztérben keletkezett NO tüzelés közbeni lebontására a következő
módszerek alkalmasak:
A. - Minthogy a CO redukálni képes az NO-t, ezért a magas CO koncentráció a
tűztérben előnyös. Magas CO koncentrációt a már említett megoldással- a
két- vagy többfokozatú tüzeléssel- létrehozott redukáló zónákban lehet, ahol
léghiányos égés zajlik.
B. - A félig kiégett szénszemcsék felületén az NO könnyen disszociál, ezért ez
az egyik legjelentősebb tüzelés közbeni NO redukáló mechanizmus (Beér,
1993). A két- vagy többfokozatú tüzelést szintén lehet alkalmazni a tűztérben
levő elégetlen karbon mennyiségének növelésére. Ennél azonban fontosabb
szerepe van a fluidágyas tüzelésnek mint technikának, mert ott a tűztérben
az elégetlen karbon mennyisége lényegesen magasabb.
C. - Ha intenzívebbé tesszük a fluidágyban az ágyanyagnak és a keletkező
égési termékeknek a keveredését, akkor nagyobb valószínűséggel találkozik
NO molekula félig kiégett szénszemcsével és nagyobb valószínűséggel
disszociál. Az intenzívebb keveredést nagyobb gázsebességekkel, gyors
fluidágy létrehozásával lehet elérni. Ezt a fluidizációs tartományt cirkulációs
fluidágyas technológiánál alkalmazzák.
3.4.2.2. Gyakorlatban használt primer NOx emissziócsökkentő eljárások

• levegőelőmelegítés csökkentése (A/1): 50-100°C égési levegőhőmérséklet
csökkentéssel 10-50%-os NOx emissziócsökkentést lehet elérni. A nagyobb ECO
felület azonban többlet beruházási költséget jelent és megdrágítja ezt a módszert.
• tűztérméret növelése (B/1): ezzel a tűztér intenzívebb hűtése és így alacsonyabb
tűztérhőmérséklet érhető el. Ez a módszer gazdaságtalan, csak kisteljesítményű
kazánoknál használják. A füstgáz tartózkodási idejét megnöveli.
• NOx szegény égők alkalmazása (A/2, A/3, B/2, C/1, C/2, D/1, G/1): ezek az égők
több NOx csökkentő módszert együttesen is alkalmaznak lokális füstgázrecirkuláció
(füstgázvisszaszívás), primer-, szekunder- (esetleg tercier-) levegő fokozatos
bekeverése (pl. perdülettel) és égőnkénti léghiányos égés és pótlevegő bejuttatás
révén. Egy NOx szegény égőkialakítást mutat a 3.44. ábra.
• füstgáz recirkuláció alkalmazása (A/3, C/2): A füstgázrecirkulációt alapvetően az
újrahevítési hőmérséklet szabályozása miatt alkalmazzák, de a kazán méretezésnél
az NOx keletkezésének a csökkentése is szempont.
• többfokozatú égetés (A/2, B/2, C/1, E/, G/1, G/2): Az égési levegő is és a
tüzelőanyag is megosztva, több szinten jut be a tűztérbe és ezáltal redukáló zónák
alakulnak ki, ahol az NOx visszaalakul N2-vé (3.45. ábra).
1 fokozatú égetés esetén: összes tüzelőanyag és levegő együtt és egyszerre
jut a tűztérbe. A légfeleslegtényező, m >1.
2 fokozatú égetés esetén: a tüzelőanyag a primerlevegővel jut a tűztérbe. Itt
a légfeleslegtényező m=0.6...0.8. A kazán felsőbb szintjén történik a
szekunderlevegő bejuttatása, ahol m=0.3...0.5.
2 fokozatú égetés redukáló gázégővel: A szekunderlevegő befúvási helye
felett gázégő redukálja vissza a keletkezett NOx-kat léghiányos környezetben. A
gázégő felett történik a tercier levegő bejuttatása.
- 85 -
3.44. ábra. NOx szegény égő kialakítása
h [m]
tűztérhőmérséklet
görbék
kazán tűztér
tercierlevegő
redukáló gázégő
szekunderlevegő
alapégők
primerlevegő
1 O2/tüa.
t tűztér [°C]
jelölések:
1 fokozatú égetés: 2 fokozatú égetés
2 fokozatú égetés: redukáló gázégővel: .
3.45. ábra. Hőmérséklet-lefutás és oxigénkoncentráció változása a kazánban

többfokozatú égetés esetén
• speciális sarokégő alkalmazása (A/2, B/2, C/1, D/1): a tüzelőanyag és az égési
levegő különböző szögekben lép a tűztérbe. Ezáltal egy tüzelőanyagban dús belső
mag és egy tüzelőanyagban szegény külső burok alakul ki a lángban (3.46. ábra).
- 86 -
Ilyen sarokégőket csak nagyteljesítményű, főleg széntüzelésű erőművi kazánokban

alkalmaznak (néhány 100 MW).
tüzelõanyagban
szegény zóna
tüzelõanyagban
dús mag
jelölés:
tüzelõanyag:
levegõ:
3.46. ábra. Alacsony NOx kibocsátású sarokégő
A fent felsorolt megoldásokkal az erőművi kazánokban elérhető NOx
emissziócsökkentést a 3.6. táblázat foglalja össze.
3.6. táblázat
Különböző megoldások által elérhető NOx emisszió csökkenések %-ban
Sarokégős pakura/gudron földgáztüzelés
szénportüzelés tüzelés
NOx szegény égő 10...30% 10...30% 20...40%
füstgáz recirkuláció 5...15% 10...35% 20...70%
égési levegő hőmérsékletének 10...40% 10...30% 10...60%
csökkentése
kétfokozatú égetés 10...30% 10...30% 10...30%
redukáló gázégő — 30...50% 30...50%
együtt 35...60% 40...70% 50...80%
Ha gázturbinát és szénportüzelésű kazánt is üzemeltetnek egy erőműben, akkor

lehetőség nyílik olyan kapcsolás alkalmazására, ahol a gázturbina kipufogógázát égési
levegőként a kazánba vezetik. Egy ilyen kapcsolással 45...80% NOx
emissziócsökkentést lehet leérni. Az együtt használt NOx csökkentő módszerek
emissziócsökkentése nem adódik össze közvetlenül, mert az egyes hatások gyengítik
egymást.
3.4.2.3. Szekunder NOx kibocsátás-csökkentő eljárások

A szekunder eljárásokat ott alkalmazzák, ahol a tüzelés során keletkező füstgáznak
még mindig a megengedettnél magasabb az NOx koncentrációja. Ezekkel az
eljárásokkal a füstgázban lévő NOx vegyületeket redukáljuk N2-vé.
Ezek az eljárások az alábbiak szerint csoportosíthatók:

száraz eljárások:
Szelektív katalitikus redukció (SCR)
Nem-szelektív katalitikus redukció (NSCR)
Szelektív nem-katalitikus redukció (SNCR)
nedves eljárás:
- 87 -
Kombinált SOx/NOx leválasztás

A szelektív katalitikus redukciót viszonylag alacsony hőmérsékleten ammónia, mint
redukálószer hozzáadásával alkalmazzuk. A redukció csak katalizátor segítségével
megy végbe.
Mivel az NOx redukáló technikák közül a szelektív katalitikus redukció (SCR) elvén
működő terjedt el legjobban az erőművekben, ezért ezzel külön részletesen
foglalkozunk a későbbiekben.
A nem-szelektív katalitikus redukció (NSCR) során redukálószerek alkalmazása
szükséges, amelyek hidrogén, szénmonoxid vagy különböző szénhidrogének lehetnek.
Metán alkalmazása esetén az alábbi reakciók zajlanak le:
CH 4 + 4NO2 → 4NO + CO2 + 2H 2O
CH 4 + 2O2 → CO2 + 2H 2O
CH 4 + 4NO → 2N2 + CO2 + 2H 2O
A szelektív nem-katalitikus redukció (SNCR - más néven termikus de-NOx) során
az NO magas hőmérsékleten a füstgázba befúvott ammóniával reagál. A reakcióhoz
nagy oxigén felesleg szükséges. Ez a reakció homogén katalízis, tehát nincs szükség
a redukcióhoz kerámiakatalizátorra, azonban a leválasztás hatásfoka rosszabb mint az
SCR-nél. A módszer csak 830 és 1100°C között alkalmazható, ezért nagyon kell
ügyelni a hőmérsékletre. Ha a hőmérséklet alacsonyabb, akkor az alábbiak közül az
első reakció túl lassú (befagy) és az ammóniaveszteség nagy lesz, miközben a
leválasztás kicsi. Ha a hőmérséklet meghaladja a felső értéket, akkor a második
reakció válik dominánssá és az ammónia égésével NO fog termelődni, ellenkező
hatást érünk el mint a megkívánt.
1 3
NO + NH 3 + O2 → N2 + H 2O
2 2
5 3
NH 3 + O2 → NO + H 2O
4 2
Nedves eljárásnál a kéntelenítésnél is használt mosótornyokat lehet felhasználni az
NOx leválasztására. Mivel az NO nem jól oldódik, ezért először egy oxidációs fázisra
van szükség, ahol az NO-t oxidálják NO2-vé, majd ezt ammónia adagolása mellett
mossák. A keletkező termék, az ammónium nitrit már jól oldódik vízben és a gázból
kimosható:
3
NO + O2 → NO2 + O2
2
2NO2 + 2NH 3 + H 2O → NH 4NO2 + NH 4NO3
1
NH 4NO2 + O2 → NH 4 NO3
2
3.4.2.4. A szelektív katalitikus redukció

A szelektív katalitikus redukción alapuló módszer lényege, hogy a megfelelően lehűtött
füstgázba ammóniát adagolnak mielőtt az áthaladna a katalizátoron. A redukció az NOx
és az ammónia reakciója révén, a katalizátor töltet felületén zajlik a következő reakciók
szerint:
Alapreakciók:
- 88 -
6NO + 4NH 3 → 5N2 + 6H 2O

6NO2 + 8NH 3 → 7N2 + 12H 2O fő átalakulási mechanizmus
4NO + 4NH 3 + O2 → 4N2 + 6H 2O fő átalakulási mechanizmus
2NO2 + 4NH 3 + O2 → 3N2 + 6H 2O
Mellékreakciók: (általában káros reakciótermékek termelődésével jár együtt)
A katalizátorok azonban számunkra kedvezőtlen reakciókat is katalizálnak, amelyek
magára a katalizátorra is káros anyagokat, úgynevezett katalizátormérgeket termelnek.
1
SO2 + O2 → SO3
2
2NH 3 + SO3 + H 2O → (NH 4 ) 2 SO4 (ammónium szulfát )
NH 3 + SO3 + H 2O → NH 4HSO4 (ammónium hidrogénszulfát )
Az utolsó két reakció leginkább 300°C alatt jelentős. A reakciótermékek
katalizátormérgek, korróziót okoznak.
4NH 3 + 3O2 → 2N2 + 6H 2O
4NH 3 + 5O2 → 4NO + 6H 2O
Ezek az ammónia égésével járó reakciók főleg 400°C felett jelentősek. Az első
reakció nem hoz létre káros reakcióterméket, csak az ammónia fogyását és így
rosszabb hatásfokú felhasználását okozza. A második reakcióegyenlet viszont már
káros NO-t termel.
8NO + 2NH 3 → 5N2O + 3H 2O
Ez a mellékreakció is károsanyag-termelő, hiszen a keletkező N2O stabil és igen
erős üvegházhatású gáz.
A katalizátornak nagy fajlagos felülettel kell rendelkeznie (~1000 m2/g). A
katalizátor anyaga lehet:
leggyakrabban V2O5 /TiO2 bázison, de ez a legérzékenyebb a füstgázban lévő SOx-re.
más fémoxidok (FeO3, MgO3, WO3, CrO3), ezek fajlagos felülete viszont kisebb.
zeolit (kísérleti stádiumban van), olcsó ásványi anyag
A katalizátor aktivitása idővel csökken és egy bizonyos idő után állandósul egy
értéken (ez általában 8...12000 óra effektív üzemidő után k=0.4...0.8; 3.47. ábra). A
katalizátor dezaktiválódását a következő tényezők okozzák:
a magas hőmérséklet miatti öregedés. A katalizátort maradandó károsodás éri, ha
hőmérséklete eléri a 450°C-ot.
katalizátormérgek: SOx, ammónium hidrogénszulfát (NH4HSO4) valamint azok a
fémoxidok amelyek jellemzően a szén hamutartalmában vannak (CaO, MgO, K2O,
Na2O) amelyek közül az arzén- és szelénoxidok különösen erősek. A
katalizátormérgek a katalizátor porózus szerkezetét teszik tönkre
poros közeg mechanikai koptató hatása
- 89 -
0.8
0.4
12 000 τ [h]
.
3.47. ábra. A katalizátor aktivitásának csökkenése az effektív működési idő

függvényében
A katalizátor nem egyszerre megy tönkre, mert több sorba kapcsolt szekcióból áll.
Legelőször az első sorban lévő katalizátorok érik el élettartamuk végét, amikor a hátsó
sorban lévők még jó hatásfokkal üzemelnek. A katalizátor átlagos élettartama az
alábbiak szerint alakul a tüzelőanyagtól függően:
széntüzelés esetén: 2-3 év
olajtüzelés esetén: 4-5 év
gáztüzelés esetén: ~6 év
A reakcióegyenletekből következik, hogy 350...370°C a legkedvezőbb
hőmérséklettartomány az SCR-el működő NOx leválasztás számára, hiszen az alsó
hőmérsékletkorlát alatt az ammóniumszulfát képződés, a felső korlát felett pedig az
ammónia égése rontja az NOx leválasztás hatásosságát (3.48. ábra).
3.48. ábra. SCR-rel történő NOx leválasztás a füstgázhőmérséklet függvényében

Mivel az SCR számára csak egy viszonylag szűk hőmérséklettartomány megfelelő,
az SCR elvén működő NOx leválasztó berendezés helye általában az ECO és a
léghevítő között van. A katalizátor élettartamának szempontjából egy olyan kapcsolási
sorrend lenne a legmegfelelőbb, ahol mind az elektrofilter, mind a kéntelenítő
megelőzné az SCR-t. Így ki lehetne küszöbölni a pernye koptató hatását is és a
keletkező SO3 sem tenné tönkre a katalizátort.
Ha csak a koptató hatást akarjuk kiküszöbölni, akkor a 3.49. ábrán látható 2.
kapcsolást alkalmazhatjuk, ahol az elektrofilter megelőzi az SCR-t. Ebben az esetben
azonban speciális, magasabb hőmérsékleteken működtethető elektrofiltert kell
alkalmaznunk. A 3. kapcsolás lenne a legmegfelelőbb a katalizátor élettartama és a
nitrogén-redukció szempontjából, de ez sokkal bonyolultabb mint a másik kettő. Ezzel
- 90 -
a kapcsolással a katalizátor élettartama széntüzelés esetén is megközelítheti a

gáztüzelésnél használt katalizátor élettartamát.
Minthogy olajtüzelésnél nem alkalmaznak elektrofiltert, az 1. és 2. kapcsolás
megegyezik ebben az esetben és csak a 3. kapcsolás különbözik tőlük, ahol az SCR
és FGD sorrendje megváltozik. Gáztüzelésnél nincsen füstgázkéntelenítő sem, így
ebben az esetben csak az 1. kapcsolás szerinti sorrend jöhet számításba.
105°C
370°C 370°C 150°C 150°C 55°C
1.) Kazán SCR LH EF FGD
100°C
105°C
370°C 370°C 370°C 150°C 55°C
2.) Kazán EF SCR LH FGD
100°C
135°C
370°C
370°C 150°C 150°C 55°C
3.) Kazán LH EF FGD SCR
290°C 370°C
gázfûtés
jelölés: SCR: Szelektív katalitikus redukáló berendezés

LH: Léghevítő
EF: Elektrofilter
FGD: Füstgázkéntelenítő
3.49. ábra. Az SCR helye a füstgáztisztítási folyamatban
3.4.2.5. Ammóniaszükséglet meghatározása szelektív katalitikus redukcióhoz

A kívánt NOx leválasztás eléréséhez az ammóniaszükségletet a következő módon
lehet meghatározni:
1  4 
nNH3 =  nNO ⋅ ε NO + nNO2 ⋅ ε NO2 
ηNH3  3 
ahol: ηNH3 az ammónia felhasználásának a hatásfokát jelöli, ε NO és ε NO2 a kívánt

leválasztási fokot jelöli, n az NO, N2O és az NH3 mólszáma.
A leválasztás ammóniaszükségletét döntően befolyásolja az NH3/NOx mólarány és
a katalizátor mérete. A katalizátor hossza mentén az NO, NH3 és SO3 mennyiségének
változását a 3.50. ábra szemlélteti az NH3/NOx mólaránytól függően.
Amint látható az SO3 mennyisége fokozatosan növekszik. Jellemzően az
SO2 → SO3 konverzió:
0.1...0.5% 300°C-on
1.5...5% 400°C-on
Kisebb leválasztási fokot közel 100%-os ammónia kihasználással is el lehet érni és
ilyenkor a leválasztás hatékonysága gyakorlatilag független a katalizátor méretétől.
Nagyobb leválasztás eléréséhez azonban már nagyobb NH3/NOx mólarány kell, mert
az ammónia veszteségek itt már nagyok.
- 91 -
n [mol]
NO
NH 3
SO3
0 l [m]
Jelölés:
NH3 /NOx mólarány = 0.8
NH3 /NOx mólarány = 0.6
.
3.50. ábra. Az NO, SO3 és NH3 mennyiségének a változása a füstgázban a katalizátor

hossza mentén
Nagyobb leválasztási hatásfok esetén a katalizátor mérete már döntő jelentőségű
(3.51. és 3.52. ábra). Minthogy az ammónia a környezetre szintén káros anyag, ezért
annak emissziójára meghatározott értékek vannak. Németországban a megengedett
maximális ammónia átszökés 5 ppm. A 14. ábrán ki lehet választani azt a
katalizátorméretet, ami adott NOx leválasztás és adott ammónia-felhasználás esetén
még a megengedett érték alatt tartja a katalizátoron átszökő és környezetbe távozó
ammónia mennyiségét.
3.51. ábra. A katalizátor leválasztási foka az ammónia/NOx mólarány függvényében

Az eltérő igénybevételek miatt egy katalizátor fajlagosan más füstgáz-
térfogatáramot képes tisztítani szén, olaj vagy gáztüzelés esetén. A fajlagos füstgáz-
térfogatáram szénre:
nNH3
SV=2000 - 3000 h-1 ha ε NOx = 0.8 és = 0.82 ... 0.84
nNOx
nNH3
SV=1400 - 2000 h-1 ha ε NOx = 0.9 és = 0.92 ... 0.94
nNOx
- 92 -
A fajlagos füstgáz-térfogatáram olajra és gázra:

nNH3
SV=5000 - 10000 h-1 ha ε NOx = 0.8 és = 0.82 ... 0.84
nNOx
Vfg
(a fajlagos térfogatáram a katalizátor térfogatára vonatkoztatva SV = )
Vkat
3.52. ábra. A katalizátoron átszökő ammónia mennyisége a leválasztási fok és a

katalizátorméret függvényében
3.5. Egyéb szennyezőanyagok

Az előzőekben felsorolt legfontosabb szennyezőanyagok (pernye, kén- és
nitrogénoxidok) mellett az erőművi füstgázokkal más - részben kisebb jelentőségű,
részben kevésbé ismert - szennyezőanyag is kerül a légkörbe, továbbá az előző
kategóriák egyikébe sem sorolható széndioxid és a vízgőz, amelyek minden
tüzelőanyag tökéletes égésének elkerülhetetlen termékei.
3.5.1. A tökéletes égés termékei

Feketeszén - különösen antracit - égésénél a hőtermelés gyakorlatilag teljes
egészében karbon égéséből származik, ekkor a fajlagos széndioxid kibocsátás
105...110 g/MJ, minden más szennyezőanyagénál nagyságrendekkel nagyobb érték.
Fiatalabb barnaszenek és a lignit már nem elhanyagolható mennyiségű hidrogént is
tartalmaznak, égésüknél a hőtermelés 5...15 %-a hidrogénből, egy kisebb hányad
pedig a kén égéséből származik, a széndioxid képződés ennek megfelelően
arányosan kisebb (85...100 g/MJ). Olaj ill. gáztüzelésnél a hőfejlődés kb. 30 ill. 50 %-át
adja a hidrogén égése, ennek megfelelően a fajlagos CO2 keletkezés rendre 70...80 ill.
48...54 g/MJ értékű. A széndioxidot hagyományosan nem sorolták a
szennyezőanyagok közé, mivel nincs közvetlen, lokális káros hatása. Alapvetően
változott azonban a megítélés, amióta felismerték a légkörben egyre nagyobb
mennyiségben felgyülemlő széndioxid által okozható globális klímaváltozás, az ún.
üvegházhatás veszélyét.
A tökéletes égés másik terméke, a vízgőz semmilyen értelemben nem nevezhető
szennyezőanyagnak, mivel egyrészt semmilyen káros hatása nincs, másrészt olyan
nagymértékben változó részarányú komponense a természetes levegőnek, hogy a
kibocsátása nem hozhat létre a természetestől lényegesen különböző koncentrációkat.
- 93 -
3.5.2. A tökéletlen égés termékei

A légszennyező anyagok másik csoportját a tökéletlen égés során keletkező
égéstermékek alkotják. Tökéletlen égésnél a füstgázban szénmonoxid és elégetlen
szénhidrogének is találhatók. Nagyteljesítményű kazánoknál a tüzelés folyamatos
ellenőrzése következtében a tökéletlen égés termékei csak igen kis mennyiségben
jelennek meg a füstgázban, nagyobb mennyiség inkább csak átmeneti
üzemállapotokban fordul elő. Széntüzelésnél elsősorban a szénmonoxid
megjelenésére kell számítani, de léghiányos égés esetén a szén kátrány tartalmából
elégetlen szénhidrogének is kerülhetnek a füstgázba. Olaj tökéletlen égése esetén
viszont az elégetlen szénhidrogének és a korom kibocsátása a jellemző, a
szénmonoxid képződés csekély. Gáztüzelésnél fordulhat elő legritkábban a tökéletlen
égés, ekkor szénhidrogének és kisebb mértékben szénmonoxid jelennek meg a
füstgázban.
Az elégetlen szénhidrogének egy része erősen rákkeltő policiklusos aromás
szénhidrogén. Ezek közül egy jellegzetes vegyület a benzo(a)pirént. Fajlagos
kibocsátása ugyan több nagyságrenddel kisebb, mint a többi szennyezőanyagé, de
már kis koncentrációban is igen veszélyes rákkeltő. Veszélyességét növeli az is, hogy
szinte minden olyan módosítás a tüzelésben, amely alkalmas a nitrogénoxid képződés
csökkentésére (pl. légfeleslegtényező csökkentése, füstgázrecirkuláció, égés
elnyújtása) növeli a benzo(a)pirén kibocsátását (Cirulnyikov, 1976).
3.5.3. Radioaktív anyagok

A kémiai szennyezőanyagok mellett a széntüzelésű erőművek esetenként jelentős
mennyiségű radioaktív anyagot bocsátanak a légkörbe. A szenek hamutartalmában - a
lelőhely geológiai adottságaitól függő mértékben -238
mindig megtalálható
235 232
a természetes
radioizotópok egy jelentős része,
40
elsősorban az U , az U és a Th teljes bomlási
sora és a kálium radioaktív K izotópja.. A szenekben az egyik leggyakoribb,
238
igen
jellegzetes radioaktív anyag, a rádium 226 tömegszámú izotópja (U bomlási sor
tagja). A valamennyi bomlási sorban megtalálható gázalakú bomlástermék, a radon
teljes egésze a füstgázokkal a környezetbe kerül. Az egyéb izotópok kémiai formájuktól
és illékonyságuktól függő mértékben kerülnek a tüzelés folyamán a füstgázba. A
füstgázba kerülő hányad egyrészt a füstgázzal a környezetbe távozhat, másrészt a
kazán hidegebb részein a pernyeszemcsék felületére kondenzálódva a pernyével
együtt nagyrészt leválasztásra kerül. A le nem választott pernye a rákondenzálódott
radioaktív anyagokkal együtt jut a környezetbe. A pernyeleválasztók főleg az igen kis
szemcseméretű, ezért nagy fajlagos felületű pernyét eresztik át, amelyek fajlagos
aktivitása emiatt a kiinduló hamuénál sokkal nagyobb lesz. A környezetbe kerülő
aktivitás tehát nagymértékben függ a pernye szemcseeloszlásától és a pernye
leválasztási fokától.
A szén fajlagos aktivitása a lelőhelytől függően széles határok közt változhat. A
226
Ra koncentrációja általában 1...10 Bq/kg, de néhány helyen - pl. Donyeck, egyes
lengyel és pennsylvaniai lelőhelyek - elérheti a 20...100 Bq/kg-ot is (Lévai 1973, Izrael,
1971, Knyizsnyikov és Barhudarov, 1977). A hazai szenekre vonatkozó vizsgálatok
Bódizs et al. (1992) a teljes bomlási sorokra számítva adja meg (ez az
eredményeit 226
érték a Ra koncentráció 10...30-szorosa lehet!). Az átlagos szenek fajlagos
aktivitása 100...250 Bq/kg, a visontai lignité 35 Bq/kg, a pécsi széné 300 Bq/kg, egyes
40
ajkai mintákban meghaladta az 500 Bq/kg-ot. Emellett általában 150...300 Bq/kg K is
található a szeneinkben. A kibocsátott pernyében kb. ötször akkora koncentrációt
mértek, mint a kiinduló szenekben.
A kibocsátott aktivitás értéke összehasonlítva egy atomerőmű radioaktív
kibocsátásával viszonylag csekély, azonban szinte teljes egészében alfa sugárzó -
- 94 -
egészségre igen veszélyes - izotópokból áll, míg az atomerőművi kibocsátás döntő

többsége kevésbé ártalmas, béta és lágy gamma sugárzó nemesgáz. A széntüzelésű
erőművekből légkörbe kerülő rádium, tórium és kálium izotópok jól beépülnek az
emberi szervezetbe, így a környezetben lakók egyes szerveit (csontvelő, tüdő)
lényegesen - egyes esetekben akár két nagyságrenddel - nagyobb egyenértékű dózis
éri, mint atomerőmű közelében [94]. A hazai erőművekből kibocsátott fajlagos aktivitás
Bódizs et al. (1992) szerint 1988-ban általában 200...1200 MBq/MW/év, de pl. az Ajkai
és az Inotai Erőműben 4000...7000 MBq/MW/év volt. Összehasonlításul közlik, hogy a
Paksi Atomerőműben - ha csak az aeroszol kibocsátást vesszük figyelembe - ugyanez
az érték 0.3 MBq/MW/év volt. A széntüzelésű erőművek radioaktív kibocsátása azóta a
terhelés csökkenése és a pernyeleválasztók rekonstrukciója következtében
lényegesen - esetenként nagyságrendekkel - csökkent.
Radioaktív anyagot - ha sokkal kisebb mértékben is - az olajtüzelésű berendezések
füstgázaiban is találhatunk.
3.5.4. Nehézfémek
Széntüzelés esetén a szén hamujában jelenlevő nehézfém komponensek egy része is
megjelenhet a füstgázokban. A fizikai folyamatok - részleges elgőzölgés után
kondenzálódás a pernyeszemcsék felületén ill. aeroszolként a füstgázban maradás -
azonos mint a radioaktív anyagoknál, konkrét, számszerű vizsgálatokat azonban
sokkal kevesebbet végeztek.
A pernyeszemcsék felületén bekövetkező kondenzáció veszélyességét növeli, hogy
a legkisebb méretű szemcsék - amelyek fajlagos felülete igen nagy - leválasztása
történik a legrosszabb leválasztási fokkal. Emiatt a mikron alatti méretű szemcsék
esetleges nagy részaránya jelentősen megnövelheti a fémek és egyúttal a radioaktív
anyagok kibocsátását (Beer, 1995).
A legillékonyabb nehézfém a higany, a kibocsátás mennyiségi viszonyai és
mechanizmusa a többi nehézfémhez képest jobban ismert. A szenek átlagos higany
koncentrációja 0.15-0.3 ppm, ami kb. 7-12 µg/MJ fajlagos értéknek felel meg. 20-40%
higany megkötődést figyelembe véve ez 5-10 µg/MJ fajlagos kibocsátást jelent.
Olajtüzelésnél a jóval alacsonyabb éghetetlen rész aránylag sokkal nagyobb nehézfém
tartalma végül is alig kisebb, 2-3 µg/MJ fajlagos kibocsátást eredményez (Pirrone et
al., 1996).
A nehézfém kibocsátás hazánkban a szenek magas hamutartalma miatt nagyobb
figyelmet érdemel, mint más - jobb minőségű szenet használó - országokban, jelenleg
azonban sem a szeneink hamujának nehézfém tartalmára, sem a füstgázba való
átmenet arányára vonatkozóan nem rendelkezünk elegendő információval.
- 95 -
4. ATOMERŐMŰVEK GÁZALAKÚ RADIOAKTÍV KIBOCSÁTÁSAI
Jelen fejezet a nyomottvizes atomerőművek normálüzemi radioaktív kibocsátásaival
foglalkozik. A tárgyalás leszűkítését a nyomottvizes atomerőművek viszonyaira az
indokolja, hogy a világon jelenleg üzemelő, épülő és tervezett atomerőművek többsége
(kb. 60 %-a) ehhez a típushoz tartozik. Magyarországon is kizárólag ilyen atomerőmű
üzemel, és feltehetően a közeljövőben sem fog ettől eltérő típusú épülni. Az itt leírásra
kerülő módszerek egyébként nem túl jelentős módosításokkal érvényesek a
könnyűvizes reaktorcsalád másik típusára, a forraló reaktorra is. A könnyűvizes
reaktorok e két alaptípusa már a világ összes reaktorának kb. 90 %-át teszi ki.
A téma normálüzemi kibocsátásokra korlátozása azért szükséges, mert az
üzemzavari és baleseti kibocsátások, azok lehetséges kiváltó okainak,
eseménysorainak, következményeinek tárgyalása messze meghaladja e munka
kereteit.
E fejezetben a Paksi Atomerőműre vonatkozó adatokat Tyeploelektroprojekt (1968,
1974, 1976) alapján, a magfizikai adatokat Lederer, Hollander és Perlman (1968), ANL
(1963) és Bede és Gács (1984) alapján vettük fel
4.1. A légköri kibocsátások forrásai

A normálüzemi radioaktív kibocsátások az atomerőmű szellőzőkéményén keresztül
jutnak a légkörbe, a radioaktív anyagok azonban számos forrásból származnak és
különböző utakon jutnak el a szellőzőkéményig. A legfontosabb forrásokat és
folyamatokat a 4.1. ábra mutatja be. Az ábrában jelzett folyamatokat és azok
törvényszerűségeit a következő pontok ismertetik részletesen.
üz.a. D rés D P víztisztító

hasadóanyag H Sz1 gáztalanítója
R
I
hûtõvíz A M víztisztító gáztisztító
A K E
szerk. anyag
R
K A K Sz2 zsompok
Ö
bór n,T
R
P
részáramú
víztisztító
levegõ A boxok gáztisztító

légtere
recirkulációs
hûtõ, tisztító
4.1. ábra. A radioaktív anyagok keletkezése és útja

Folyamatok: H - hasadás, D - diffúzió, A - felaktiválódás, K - korrózió, n,T - magreakció,
P - párolgás, Sz1 - szervezett szivárgás, Sz2 - szervezetlen szivárgás.
Az ábrából látható, hogy a radioaktív izotópok döntő többségének útja a
primerkörön keresztül vezet a szellőzőkémény felé (lényegében csak a reaktor körüli
levegő argonjának felaktiválódásából keletkező Ar41 a kivétel). Ezért a továbbiakban
elsősorban a primerköri víz radioaktív anyag koncentrációjának alakulását és forrásait
kell vizsgálni.
- 96 -
4. Atomerőművek gázalakú radioaktív kibocsátásai
4.2. A radioaktív anyagmérleg

Egy tetszőleges izotóp atomjainak valamely térrészben található darabszáma (N)
különböző okok miatt változhat. Ezek: az izotóp ki- és belépése, a radioaktív bomlások
és a magreakciók. Az időbeli változást az alábbi egyszerű differenciálegyenlet írja le:
dN
= R + λ' ⋅ N ' + ∑ σ a" , j ⋅ Φ ⋅ N j − ( λ + σ a ⋅ Φ + β) ⋅ N ,
"
(4.1)
dt j
ahol R a vizsgált izotóp belépési sebessége a vizsgált térrészbe, λ bomlási állandó, σa

abszorpciós mikroszkopikus hatáskeresztmetszet, Φ a vizsgált térrész átlagos neutron
fluxusa, β a kilépési állandó. A vesszővel jelzett értékek az azonos tömegszámú,
eggyel kisebb rendszámú izotópot, a két vesszővel jelzettek pedig az azonos
rendszámú, eggyel kisebb tömegszámú izotópot ill. tulajdonságait jelentik.
Az összefüggésben szereplő hatáskeresztmetszetek és fluxusok általában a
termikus neutronokra vonatkoznak. Egyes esetekben azonban - pl. N16 keletkezés -
nagyobb energiájú neutronok okozzák a reakciót, ekkor természetesen az ezen
energiasávra vonatkozó jellemzők használandók. Egészen pontosan a σ ⋅ Φ jelölés az
∞
∫ σ ( E ) ⋅ Φ( E ) ⋅ d E
0
(4.2)
integrált jelenti
A (4.1) összefüggésből látszik, hogy három keletkezési és három fogyási
folyamatot kell figyelembe venni. Az első keletkezési (vizsgált térrészbe kerülési)
folyamat a külső forrásban keletkezett adott fajta izotóp belépési sebessége (R,
atom/s). A vizsgált izotópok a vizsgált térrészben is keletkezhetnek egyrészt az
anyaelemük radioaktív (többnyire béta) bomlásával, másrészt különféle
magreakciókkal, leggyakrabban az azonos elem eggyel kisebb tömegszámú
izotópjának neutronbefogása útján. A radioaktív izotópmennyiség fogyása is bomlás
vagy neutronbefogás útján mehet végbe, illetve - esetenként eltérő folyamatok útján -
eltávozhat a vizsgált térrészből.
4.3. A primerköri aktivitás és forrásai
4.3.1. Az aktivitás alakulása a primerkörben

A primerköri aktivitás időbeli változását is a (4.1) összefüggés írja le. Az alkalmazáskor
nem szabad elfelejteni, hogy az összefüggésben a teljes térrészre (primerkörre)
átlagolt neutron fluxus használandó, amely az aktív zóna moderátor térfogatára átlagolt
Φ a fluxusból a
ta
Φp = ⋅ Φa (4.3)
tp
formában számítható, ami figyelembe veszi az aktív zónán belül tartózkodás idejének
(ta) arányát a víz teljes primerköri körülfordulásának idejéhez (tp), ami tulajdonképpen
nem más, mint az összes primerköri víz aktív zónán belül tartózkodó részaránya.
Az izotópok jelentős részénél viszonylag rövid idő (néhány óra vagy nap) alatt beáll
az állandósult állapot. Ekkor a dNp/dt = 0 helyettesítéssel az állandósult atomszám a
primerkörben:
- 97 -
R p + λ' ⋅ N p + ∑ σ a" , j ⋅ Φ p ⋅ N "j ,p

'
j
Np = . (4.4)
λ + σ a ⋅ Φp + β p
Igen gyakran használják a fajlagos aktivitás (térfogat vagy tömegegységre
vonatkoztatott aktivitás) fogalmát, amelynek a szokásos - a primerköri víz
tömegegységére fajlagosított - értéke:
Np
a= , (4.5)
M
ahol M a primerköri hűtővíz tömege.
Rövid felezési idejű izotóp esetén figyelembe kell venni, hogy a fajlagos aktivitás
helyfüggővé változik. Ekkor az előző összefüggés a primerköri átlagos értéket adja
meg.
Az összefüggésekben alkalmazandó βp - az aktív izotóp távozási sebessége - a
szivárgással és a részáramú víztisztítás révén való kikerülési folyamatot írja le:
βp =
1
M
{
⋅ m
sz1 + m
sz 2 + m [
t ⋅ 1 − (1 − ε ) ⋅ e − λ⋅tt ]} , (4.6)
ahol m sz1 és m sz 2 a szervezett illetve a szervezetlen szivárgások vízforgalma, m

t a
részáramú víztisztító vízforgalma, e a vizsgált izotóp kivonási foka a víztisztítóban, tt
pedig a víztisztítóban tartózkodás ideje.
A következő pontokban áttekintjük a primerköri aktivitás forrásait.
4.3.2. A hűtővíz saját aktivitása

A hűtővíz saját aktivitása abból adódik, hogy alkotóelemei (oxigén, hidrogén és az
oldott anyagok) a reaktor aktív zónáján való áthaladás közben a neutron fluxus
hatására felaktiválódhatnak.
Az így keletkező izotópok többsége rövid felezési idejű, így elegendő az igen
gyorsan kialakuló egyensúlyi állapot vizsgálata. Ugyanakkor éppen a rövid felezési
idők miatt jelentőssé válhat a koncentráció helyfüggése. A hűtővíz egyensúlyi fajlagos
aktivitásának maximális értéke az aktív zónából való kilépésnél a következő
összefüggéssel számítható:
1 − e − λ⋅ta
a = σ ⋅ Φa ⋅ n ⋅ , (4.7)
1− e ( ) p
− λ +β ⋅t
ahol n az aktiválódó izotóp magsűrűsége a hűtővízben.

A primerköri hűtővíz lehetséges felaktiválódási reakcióinak fontosabb jellemzőit a
4.1. táblázatban foglaltuk össze. A táblázatból látható, hogy legnagyobb
mennyiségben N16 keletkezik, ez az izotóp azonban a légkörbe nem juthat. Ha ki is
kerül a primerkörből a szellőző- vagy a technológiai gázrendszerbe, mire eljut a
szellőzőkémény végéhez - ehhez minimum néhány óra kell -, aktivitása teljesen
lebomlik. Ugyanakkor a N16 - mint a legnagyobb fajlagos aktivitású izotóp - igen
jelentős szerepet játszik a primerkör körüli sugárvédelem szervezésében.
A keletkező izotópok közül csak a Na24 és a trícium egy kis része jelenhet meg a
légkörbe bocsátott radioaktív anyagok között, részesedésük a kibocsátásban azonban
igen csekély.
- 98 -
4.1. táblázat
A primerköri hűtővíz legvalószínűbb magreakciói
Magreakció Magsűrűség, Kiváltó neut- Hatáskereszt- Termék fele- Termék fajla-
cm-3 ronfluxus metszet, barn zési ideje gos aktivitása
H1(n,γ)H2 5.1.1022 termikus 0.33 stabil --

H2(n,γ)H3 7.6.1018 termikus 4.6.10-4 12.6 év kicsi
O16(n,γ)O17 2.55.1022 termikus 1.8.10-4 stabil --
O17(n,γ)O18 9.4.1018 termikus 〈10-4 stabil --
O18(n,γ)O19 5.2.1019 termikus 2.1.10-4 29 s közepes
O16(n,p)N16 2.55.1022 gyors 1.22.10-4 7.2 s nagy
O17(n,p)N17 9.4.1018 gyors 1.9.10-4 4.15 s nagyon kicsi
O18(n,p)N18 5.2.1019 gyors 〈10-4 0.6 s nagyon kicsi
Na23(n,γ)Na24 ≈2.1015 termikus 0.53 14.9 h közepes
A nátrium mennyisége - ellentétben a hidrogén és az oxigén izotópokéval - a

víztisztítás minőségétől függően változó lehet. A táblázatban megadott érték igen tiszta
vízre vonatkozik, amelyben kb. minden 10 millió vízmolekulára jut egy nátrium atom.
4.3.3. A hasadási termékekből származó aktivitás

A hasadási termékek döntő többsége az üzemanyag pasztillák belsejében keletkezik
és ott is marad (a hasadó anyagnak egy igen csekély, néhányszor 10-8 arányú
hányada a burkolat külső felületén található, mint gyártáskor rárakódott
szennyezettség). A hasadványok üzemanyagon belüli mennyiségét is a (4.1)
összefüggés írja le a következők szerint:
• belépés a térrészbe (R) nincs,
• a magreakcióból (lényegében hasadásból) és az anyaizotópok radioaktív
bomlásából való keletkezés a kumulatív hasadási hozam (yk) segítségével
Rü = c ⋅ Pt ⋅ y k (4.8)
formában írható le, ahol c az 1 kJ energia előállításához szükséges hasadások
száma (kb. 3.12.1013), Pt pedig a reaktor hőteljesítménye (ezek után külön λ ′ ⋅ N ü′
típusú taggal már nem kell számolni),
• a magreakciók miatti fogyás a kiugróan nagy (több millió barn) abszorpciós
hatáskeresztmetszetű Xe135 kivételével elhanyagolható,
• a kilépést leíró bü kétféle folyamatot takar:
– a felületi, néhány mm vastag rétegből a hasadási termékek egy része mozgási
energiája révén azonnal az üzemanyag és a burkolat közötti résbe lép,
– az üzemanyag belsejéből a hasadási termékek a mozgékonyságuktól, az
üzemanyag-hőmérséklettől és a pasztilla repedezettségétől függően 10-9...10-8
s-1 diffúziós állandóval a résbe diffundálnak.
A résben található hasadási termék mennyiségét leíró differenciál-egyenletben az
üzemanyagból való kilépést leíró bü.Nü tag lesz a belépés Rr tagja. A kilépés br
tényezője a burkolaton keresztül a primerkörbe kerülést írja le. Értéke a felhasadt vagy
gáztömörtelenné vált burkolatok részarányától függően igen széles határok közt
- 99 -
változhat. Mivel a burkolathibák az üzemidő előrehaladtával nőnek, a kilépés

időállandója az üzemidő függvényében jelentősen változhat.
A primerköri vízbe lépő aktivitás két tagból adódik: a hibás burkolatokon keresztül
az előzőek szerint meghatározható anyagáramból és a burkolatok külső felületén
elhelyezkedő urán szennyezettségből származó hasadási termékekből.
A hibás burkolatokon keresztül a hűtővízbe lépő radioaktív anyag mennyisége az
Rp,1 = µ 1 ⋅ Nr ,1 + µ 2 ⋅ Nr ,2 (4.9)
formában számítható, ahol az 1 ill. 2 index a kétféle meghibásodásra (felhasadás ill.

gáztömörtelenné válás) utal, Nr,i az i-edik típusú hibával rendelkező üzemanyag
elemek réseiben levő atomok száma, µ i pedig az arra vonatkozó diffúziós állandó.
A burkolatok külső felületén elhelyezkedő urán szennyezettségből származó
hasadási termékek okozta belépés a primerkörbe az
F ⋅b
Rp,2 = 0.5 ⋅ Rü ⋅ (4.10 )
Mu
formában számítható, ahol F a fűtőelemek összes felülete a zónában (m2), b a
burkolat külső felületének urán szennyezettsége (g/m2), Mu pedig a reaktor teljes urán
töltete (g).
4.3.4. A korróziós termékek aktivitása

A primerkör szerkezeti anyagainak - igen kis mennyiségű - korróziós termékei a
vízáramba kerülve éppen úgy áthaladnak az aktív zónán, mint a hűtővíz alkotóelemei.
Ennek megfelelően egyensúlyi aktivitásuk a (4.4) összefüggéssel határozható meg, ha
ismerjük az aktiválható izotóp magsűrűségét a hűtővízben. Ezt azonban igen sok hatás
befolyásolja, amelyek közül egyesek, mint például a korróziós sebesség, a korróziós
termék kirakódási és lemosódási sebessége a primerkör különböző szerkezeteiben, az
izotóp-kicserélődési effektus hatása stb. nem eléggé ismertek és ez a számításokban
nagy bizonytalanságot eredményez.
Egy másik lehetséges folyamat, hogy az aktív zónában elhelyezkedő burkolat és
szerkezeti anyagok aktiválódnak az ottani neutronfluxus hatására és a korrózió során
az anyag egy része már eleve radioaktív izotópként kerül a primerkörbe. Emiatt -
figyelembe véve a reaktor kb. egyéves átrakási periódusát - nem is alakul ki az
egyensúlyi aktivitás, mert az aktív korróziós termékek között vannak több hónap vagy
év felezési idejűek is (pl. Zr95, Fe55, Mn56, Co60), amelyek egyre nagyobb fajlagos
aktivitással kerülnek a hűtővízbe.
A leirt nehézségek miatt a korróziós aktivitás számítása csak nagy
bizonytalansággal lehetséges, megbízhatóbbnak tűnnek a már üzemelő reaktoroknál
mért koncentráció értékek.
A korróziós aktivitás jelentősége a légköri kibocsátások szempontjából kicsi,
egyrészt viszonylag alacsony értéke miatt (általában 2-3 nagyságrenddel kisebb, mint
a hasadási termékekből származó aktivitás), másrészt pedig azért, mert nem illékony
fémekből tevődik össze, így csak igen kis hányada juthat át a szellőzőrendszerbe és
igen jól kivonható a vízből is (ioncserélővel) és a levegőből is (aeroszol-szűrőkkel).
4.3.5. A hűtővíz trícium aktivitása

A 4.3.2 pontban már láttuk, hogy a hűtővíz természetes vagy neutronbefogással
keletkezett deutérium tartalmának egy része a reaktoron áthaladva tríciummá alakul.
- 100 -
Emellett az üzemanyag hármas hasadása és a bóros szabályozás következtében a bór

10-es tömegszámú izotópjának neutronbefogása útján is keletkezik trícium.
Az üzemanyag hármas hasadásakor a két középnehéz hasadási termék mellett
trícium is keletkezik közvetlenül a hasadásból. Ennek a valószínűsége viszonylag kicsi
- U235 termikus neutronok okozta hasadásánál kb. 0,013%, Pu239 hasadásánál kb.
0,023% - a keletkező trícium mennyisége azonban így is kb. 20 MBq/s egy 1000 MWe-
os termikus reaktornál (Gratwohl, 1973). Az üzemanyag belsejében keletkező trícium
hűtővízbe jutása hasonló módon játszódik le, mint a többi gázalakú hasadási
terméknél. Emellett trícium az üzemanyagelemek felületi urán-szennyezettségében
lejátszódó hasadásból közvetlenül is kerülhet a hűtővízbe.
A bór neutronbefogásakor közvetlenül B10(n,2α)T reakcióval vagy két lépésben
B10(n,α)Li7(n,nα)T reakciókkal keletkezhet trícium. A reaktorszabályozást, illetve kiégés
kompenzálást szolgáló neutronelnyelő folyamat a B10(n,α)Li7 reakció, amelynek
hatáskeresztmetszete kb. 2500 barn termikus neutronokra. A másik két reakció csak
gyorsneutronok hatására megy végbe és hatáskeresztmetszetük csak század barn
nagyságrendű. A bóros szabályozás következtében egy 1000 MWe-os PWR típusú
erőműben általában 1-2 MBq/s trícium keletkezik (Gratwohl, 1973).
A trícium fogyása a primerkörben - a hasadási termékekhez hasonlóan - radioaktív
bomlással és szivárgásokkal való eltávozás útján következik be. A trícium
neutronbefogása elhanyagolható mértékű. A szivárgásokkal való távozásnál
figyelembe kell venni, hogy a trícium a primerkörben nem oxid - azaz víz - hanem gáz
formában van jelen.
Az elmondottak értelmében a trícium mennyiségének időbeli változását éppen úgy
a (4.) egyenlettel írhatjuk le, mint más hasadási termékekét, csak a neutronbefogás
útján való keletkezést figyelembe vevő tagot (az összefüggés jobb oldalának 4.tagja)
háromszor kell az egyenletbe beírni, tekintettel a tríciumot létrehozó háromféle, azaz
D(n,γ)T, B10(n,2α)T és Li7(n,nα)T reakcióra.
4.4. A radioaktív anyagok útja a szellőzőrendszerben
4.4.1. Kijutás a szervezett szivárgásokkal

A primerkör egyes tömszelence jellegű részeinél - elsősorban a főkeringető
szivattyúknál - elkerülhetetlen a primerköri víz kismértékű szivárgása. Ezeken a
helyeken a szivárgó vizeket egy zárt rendszerben összegyűjtik, majd gáztalanítás és
ioncserélős víztisztítás után visszavezetik a primerkörbe. Ilymódom a szervezett
szivárgásoknak csak a gáztalanítóból elvezetett gázhalmazállapotú aktivitása kerülhet
a szellőzőrendszerbe. Az egyes radioaktív nemesgázok időegység alatt a
szellőzőrendszerbe jutó mennyisége a következő összefüggéssel számítható:
A1 = a ⋅ m
sz1 (4.11 )
A gáztalanítóban leválasztott gáz - a radioaktív nemesgázok mellett - a
primerkörben radiolízis miatt keletkező oxigént és hidrogént, valamint vízgőzt
tartalmaz. Hasonló összetételű - csak időszakosan megjelenő és összességében jóval
kisebb mennyiségű - gázkeverék érkezik a bóros szabályozás gáztalanítójából és a
térfogatkompenzátorból. Ezeket összegyűjtve és - a robbanásveszélyesség
megszüntetése érdekében - nitrogénnel felhígítva egy gáztisztító rendszerbe vezetik. A
rendszer elemeit és kapcsolását a 4.2. ábra mutatja.
- 101 -
szervezett szivárgások gáztalanítójától
bóros szabályozástól, térfogatkompenzátortól
hűtő és párakondenzátor
nitrogén
kéménybe
fűtőtartály
hidrogén égető aeroszol szűrő
hűtő és párakondenzátor aktív szén adszorber
aeroszol szűrő zeolit szűrő
4.2. ábra. A szervezett szivárgások gáztalanítójának gáztisztító rendszere

A rendszer egyes elemei és funkcióik:
• hűtő és párakondenzátor: hűti a gázkeveréket és a vízgőz jelentős részét
leválasztja,
• fűtőtartály: a katalitikus égetéshez szükséges hőmérsékletre melegíti fel a
gázkeveréket,
• hidrogénégető: a gázkeverékben levő oxigént és hidrogént katalizátor felületen
vízgőzzé egyesíti,
• hűtő és párakondenzátor: elvonja az égetőben keletkezett reakcióhőt és ismét
leválasztja a - hidrogén égetőben keletkezett - vízgőz jelentős részét,
• aeroszol szűrő: leválasztja a folyamat ideje alatt a radioaktív nemesgázok
bomlásából keletkezett - főként rubídium és cézium - aeroszolokat,
• zeolit szűrő: eltávolítja a maradék nedvességet,
• aktív szén adszorber: hosszú tárolási idejével lehetőséget ad a radioaktív izotópok
lebomlására,
• aeroszol szűrő: leválasztja az aktív szén adszorber tárolási ideje alatt a radioaktív
nemesgázok bomlásából keletkezett aeroszolokat.
A rendszer kulcseleme az aktív szén adszorber, amely nagy fajlagos felületén
gázatomokat vagy molekulákat tud fogva tartani. Az érkező újabb gáz részecskék - ha
a megkötött mennyiség elérte a telítési értéket - lelökdösik a felületen már régebben
ottlevőket, így kialakul egy átlagos tárolási idő, amely alatt a rövid felezési idejű
radioaktív izotópok gyakorlatilag teljesen lebomlanak, a hosszabb felezési idejűek
mennyisége is jelentősen csökken. Az átlagos tárolási idő az atomok méretétől függ,
így xenonra lényegesen (közel két nagyságrenddel) nagyobb, mint kriptonra, a nitrogén
pedig lényegében nem vesz részt a folyamatban. Az aktív szén adszorber egy reálisan
megvalósítható térfogatban is kriptonra 10...80 óra, a lényegesen nagyobb
mennyiségben keletkező xenonra pedig 20...50 nap átlagos tarolási időt biztosíthat. A
- 102 -
Paksi Atomerőműben az átlagos tárolási idő - a műszaki tervek szerint - xenonra több
mint egy hónap, kriptonra valamivel több mint fél nap.
Az aktív szén adszorber nagyon érzékeny a nedvességre, ezért szükséges a
vízgőz lehető legjobb eltávolítása a gázból. Ezt a feladatot a rendkívül higroszkópos
zeolit nevű ásvánnyal töltött adszorber (amit nem egészen helyesen szűrőnek
neveznek) látja el. Az adszorbert telítődése után a beépített fűtéssel felhevítik, ettől
kiszárad, azaz regenerálódik. A folyamatos üzem fenntartása érdekében emiatt több -
általában három - párhuzamos gáztisztító rendszert kell beépíteni.
4.4.2. Kijutás a szervezetlen szivárgásokkal

Kismértékű szivárgások felléphetnek a primerkör olyan tömörtelenségein keresztül is,
ahol szivárgást nem terveztek, így annak összegyűjtését és elvezetését nem oldották
meg, vagy a várható szivárgás olyan csekély, hogy az összegyűjtés nem célszerű.
Amíg ez a szervezetlen szivárgás nem halad meg egy ésszerűen alacsony határt,
addig a reaktor üzeme minden beavatkozás nélkül folyik tovább. Mivel a primerkör
általában konténmentben vagy hermetikus boxokban helyezkedik el, a szervezetlen
szivárgások is ezekben a többi helyiségtől elzárt, önálló szellőzőrendszerrel
rendelkező terekbe kerülnek. A hermetikus helységrendszer vázlatát a 4.3. ábra
mutatja.
V
Vr
szűrők
hűtő Vsz
szűrők
4.3. ábra. A hermetikus helységrendszer és szellőző rendszerei.

A szervezetlen szivárgásokkal a primerkörből kilépő aktivitás:
A2 = a ⋅ m
sz 2 . (4.12 )
A primerkörből szivárgó vizek gázalakú aktivitása gyakorlatilag teljes egészében
kilép a vízből és a szellőzőrendszerbe jut. A többi radioaktív anyagnak - illékonyságtól
függően - néhány százaléka, ezreléke, esetleg ezreléknél is kisebb része lép a
helyiségek légterébe és a szellőzőrendszerbe. Az időegység alatt a
szellőzőrendszerbe jutó aktivitás:
A hermetikus rendszer légterében levő aktivitás időbeli változását a
dNh V V
= p⋅a⋅m
sz 2 − ε r ⋅ Nh ⋅ r − Nh ⋅ sz , (4.13 )
dt V V
differenciálegyenlettel írhatjuk le, ahol Nh a hermetikus rendszerben levő aktív
atomok száma, p a vizsgált izotóp légtérbe kerülésének aránya, V a hermetikus
rendszer térfogata, εr a recirkulációs szellőző rendszer szűrőjének leválasztási foka,
- 103 -
Vr a recirkulációs szellőző rendszer, Vsz pedig a szívó szellőző rendszer

térfogatárama
4.4.3. A levegő aktiválódása a reaktor környezetében

A levegő egyes komponenseiből a reaktortartály környezetében a kiszökő
neutronfluxus áltál kiváltott magreakciók következtében radioaktív izotópok
keletkeznek. Ezek közül csak az argon 41-es tömegszámú izotópja keletkezik
számottevő mennyiségben, az egyéb nemesgázok aktivitása legalább 3...4
nagyságrenddel kisebb, az oxigén, nitrogén és széndioxid pedig gyakorlatilag
egyáltalán nem aktiválódik.
4.4.4. Az aktivitás változása a szellőzőrendszerben

A szellőzőrendszerben két ok miatt változik az aktivitás: az egyik a levegő szűrése, a
másik a szellőzőrendszerben tartózkodás ideje alatt bekövetkező radioaktív átalakulás.
Az atomerőmű különböző részeit szellőztető rendszerek levegőjét a
szellőzőkéménybe vezetés előtt általában aeroszol-szűrökön vezetik keresztül,
amelyek a levegőáramban az aktív aeroszolok mennyiségét 2...3 nagyságrenddel
csökkentik. A szervezetlen szivárgások lehetséges helyeit szellőztető rendszereket
pedig általában jódszűrökkel is ellátják, amelyek szintén 2...3 nagyságrend aktivitás
csökkenést hoznak létre. Ezek a megoldások azonban nem csökkentik a radioaktív
nemesgázok mennyiségét és a szellőzőrendszerben töltött idő alatt - ami többnyire
kevesebb, mint egy óra - csak a nagyon rövid felezési idejű izotópok mennyisége
csökken jelentősebb mértékben. A szervezett szivárgások gáztalanítójából kikerülő
nemesgázok számára azonban - mint a 4.4.1 pontban láttuk - a technológiai gáztisztító
rendszer igen hosszú tárolási időt biztosíthat. Ezek alapján a szellőzőkéményen
kibocsátott aktivitást az izotópok többsége esetén a következő formában számíthatjuk:
Nh
⋅Vsz ⋅ (1− ε sz ) ⋅ e −λ⋅tsz ,
− λ⋅t gt
Qa = A1 ⋅ e + (4.14)
V
ahol εsz a szívó szellőző rendszer szűrőjének leválasztási foka, tgt a gáz tartózkodási
ideje a szervezett szivárgások gáztisztítójában, tsz pedig a szívó szellőző
rendszerben.
Ettől eltérő - lényegesen bonyolultabb - módon kell számítani azoknak az
izotópoknak a kibocsátási sebességét, amelyek a szellőzőrendszerben is számottevő
mennyiségben keletkezhetnek anyaelemükből. Ezek elsősorban a radioaktív
nemesgázokból keletkező alkáli fémek (rubídium és cézium) izotópjai, számításuk
módját, tekintettel arra, hogy ezen izotópok jóval nagyobb mennyiségben keletkeznek
a légköri terjedés során, mint a szellőzőrendszerben itt nem ismertetjük.
A szellőzőkéményen kibocsátott aktivitás döntő többségét a nemesgázok adják,
mivel ezek mind a szervezett, mind a szervezetlen szivárgásokon keresztül kijutnak a
primerkörből és esetükben p = 1 és εsz = 0, vagyis mennyiségük csak a radioaktív
bomlás révén csökken.
4.5. Radioaktív átalakulás a kibocsátás után

A terjedés során bekövetkező egyszerű radioaktív bomlás az 5. fejezetben ismertetett
módon a terjedési modellben figyelembe vehető. Lényegesen bonyolultabb lesz az
aktivitás időbeli változása olyan radioaktív izotóp esetén, amely a terjedés során
nemcsak elbomlik, de anyaeleméből keletkezik is. Ebben az esetben az aktivitás - a
- 104 -
terjedési modellben használható fiktív forráserősség - időszerinti változását a

következő összefüggés írja le:
λ
Q(t ) = Qo ⋅ e −λ⋅t + Qo′ ⋅
λ − λ′
(
⋅ e − λ ′⋅t − e −λ⋅t ,) (4.15)
ahol Qo és Qo¢ a vizsgált izotóp, illetve anyaelemének valóságos forrásintenzitása.

Abban az esetben, ha az anyaelem is keletkezik a terjedés során, az összefüggés
további taggal (vagy tagokkal) bővül, e bonyolultabb függvények az izotóptechnikai
irodalomból jól ismertek, így ezekre - tekintettel kisebb jelentőségükre is - most nem
térünk ki.
4.2. táblázat
A leányelemek maximális relatív aktivitása
Az anyaelem A leányelem A leányelem A maximum

jele felezési ideje jele felezési ideje max. relatív időpontja, s
aktívitása
Kr87 1.3 h Rb87 5.1010 y 2.95.10-15 226000

88 88
Kr 2.77 h Rb 17.8 m 0.766 3850
89 89
Kr 3.2 m Rb 15.4 m 0.138 547
Kr90 33 s Rb90 2.9 m 0.128 98
135 135 6 -10
Xe 9.13 h Cs 2.6.10 y 3.48.10 1.04.106
Xe138 17 m Cs138 32.2 m 0.258 1990
Kr89 3.2 m Sr89 50.5 d 4.68.10-5 11600
90 90 -8
Kr 33 s Sr 28 y 3.73.10 3930
A terjedés során keletkezés elsősorban a rubídium és cézium izotópok esetén

jelentős, amelyeknek kibocsátása elhanyagolhatóan csekély, anyaelemeik - a kripton
és a xenon - azonban nagy mennyiségben kerülnek a légkörbe. A jelenség
érzékeltetésére a 4.2. táblázatban ismertetjük ezen izotópok aktivitásának maximális
értékét az anyaelem egységnyi aktivitására vonatkoztatva és a maximum kibocsátás
utáni időpontját. Ezek a jellemzők a következő összefüggésekből számíthatók:
 λ′ λ

Qmax λ  λ  λ − λ′  λ  λ − λ′
 ,
= ⋅   −  (4.16)
Qo′ λ − λ ′  λ ′   λ′  
 
λ′
ln
tmax = λ . (4.17)
λ′ − λ
A táblázatban - a teljesség kedvéért - szerepel két stroncium izotóp is, amelyek a
kriptonból induló bomlási lánc harmadik tagjai. A táblázatból látható, hogy a legtöbb
rubídium izotóp és a Cs138 jelentős mennyiségben keletkezik és maximumukat a
talajszintre kerülés időigényével azonos nagyságrendű idő után érik el.
- 105 -
5. SZENNYEZŐANYAGOK LÉGKÖRI TERJEDÉSE
5.1. A terjedés modellezése
5.1.1. A modellezés célja

Szennyezőanyagok légköri terjedésének modellezése többféle célt szolgálhat. Ezek
egy része esettanulmány jellegű vizsgálatokat igényel (pl. havária esetek kiértékelése,
elhárítási tervek készítése), ilyenkor egy adott környezetre és egy vagy néhány
kiválasztott meteorológiai állapotra kell a terjedési vizsgálatokat elvégezni.
Más esetekben – és ezek a gyakoribb feladatok – teljeskörű, a lehetséges
meteorológiai állapotok összességére kiterjedő, statisztikai alapon értékelhető terjedési
vizsgálatot kell végezni. Ezek közül – a teljesség igénye nélkül – kiemelhető az ipari
létesítmények döntés-előkészítése, a hatósági engedélyezési eljárás, a jogi
szabályozások előkészítése. E célokra – nem utolsó sorban az elvégzendő számítások
nagy mennyisége miatt – leginkább a viszonylag egyszerűen kezelhető, mégis
elfogadható pontosságú, statisztikusan kezelhető füstfáklya modellek (pl. a Gauss
modell) alkalmazhatók.
Az ilyen esetekben a vizsgálat többnyire a jövőre vonatkozik, ehhez a múltból kell
meríteni a kiinduló adatok egy részét, pl. a különböző meteorológiai állapotok
előfordulási valószínűségeit. További kiinduló adatoknak a kiválasztott vagy
feltételezett környezet tulajdonságait (érdesség, domborzat, beépítettség) kell
figyelembe venniük.
A szennyezőanyagok légköri terjedése modellezésének célja a kibocsátó források
környezeti hatásának vizsgálata. Mivel az "elviselhető" környezeti hatás mértékét
jogszabályban rögzített immisszió norma írja elő, a feladat legtöbbször annak
ellenőrzése, hogy a vizsgált létesítmény kibocsátása által okozott talajközeli
koncentráció – figyelembe véve az egyéb forrásokból származó alapterhelést is –
meghaladja-e az immisszió normában szereplő határokat, vagy azokon belül marad.
A légszennyezések vizsgálatánál többször felmerül a "mérni" vagy "számítani"
kérdés. Pontosabban fogalmazva: mi a jobb, a vizsgált körzetben végzett terepmérés
vagy terjedés matematikai modellezése?
Az első látásra megbízhatóbbnak tűnő konkrét immisszió mérésnek, a következő
főbb (többségében kiküszöbölhetetlen) hátrányai vannak (Gács és Bodnár, 1994):
• hosszú időt vesz igénybe,
• viszonylag költséges,
• a mérési hely megválasztása terepviszonyok (hozzáférhetőség) függvénye,
• a mért értékből nem lehet különválasztani a vizsgálni szándékozott objektum
hatását a többi forrásétól és az alapterheléstől,
• csak a meglévő szennyező objektumokra lehet alkalmazni, vagyis egy új (a tervezés
fázisában lévő) létesítmény várható levegőkörnyezeti hatása ilyen módón nem
prognosztizálható,
• a mérési pontosság valamint a mérési és kiértékelési folyamat nagymértékben függ
a mért szennyezőanyagtól és annak kibocsátott mennyiségétől.
A számítással végzett – általában számítógépes – terjedésmodellezés ezzel
szemben:
- 106 -
5. Szennyezőanyagok légköri terjedése
• rendkívül rövid idő alatt elvégezhető,

• jelentősen olcsóbb,
• lényegesen hosszabb időszak, akár több évtized statisztikai adatait tartalmazó
meteorológiai adatbázis felhasználásával végezhető a modellezés,
• olyan pontok immissziós viszonyai is számíthatók amelyeken mérőkészülékek fizikai
elhelyezése lehetetlen vagy csak nagyon nehezen lenne megvalósítható,
• az immissziós viszonyok alakulása előre jelezhető, ennek főleg a tervezet új
létesítmények környezeti hatásvizsgálatánál van kiemelkedő jelentősége,
• a rendkívül kis mennyiségben előforduló (gyakorlatilag mérhetetlen) de ugyanakkor
nagyon veszélyes szennyezőanyagok (pl. PCB, fémek, radioaktív anyagok)
terjedése is követhető,
• a mérések kiszolgáltatottak a meteorológiai viszonyoknak, míg a számítógépes
modellezéssel lehetőség van olyan extrém állapotok értékelésére is, amelyeknek a
konkrét mérés periódusában csekély vagy csaknem kizárt az előfordulási
valószínűsége.
Természetesen a matematikai modellezésnek is vannak hátrányai. Ezek közül a
jelentősebbek:
• a számítások eredményei csak annyira lehetnek megbízhatóak, mint a terjedési
modellek, vagyis az emberi ismeret korlátozza a pontosságot,
• a számítások végrehajtásához – a modellek korlátai miatt – általában igen sok
egyszerűsítő feltevéssel, közelítéssel kell élni, amelyek szintén rontják a
megbízhatóságot.
Különösen bonyolult felszín feletti terjedés vizsgálatánál válhatnak súlyossá a
közelítések félrevezető hatásai. Ilyenkor felmerülhet a matematikai modellezés helyett
a fizikai modellek alkalmazása. Bár a továbbiakban elsősorban a matematikai
modellezéssel foglalkozunk, emiatt az 5.1.4. pontban röviden áttekintjük a fizikai
modellezés helyét és lehetőségeit is.
5.1.2. A terjedési modellek fajtái

A szennyezőanyagok légköri koncentrációja térbeli és időbeli alakulásának leírására –
a célok sokféleségének megfelelően – igen nagyszámú, különböző modellt hoztak
létre. A modellek legfontosabb jellemzői a térbeli és időbeli kiterjedésűk ill. stacioner
vagy időfüggő voltuk. A térbeli és időbeli kiterjedés nem teljesen független egymástól.
Így például azok a globális modellek, amelyek a Föld teljes légkörének változásait írják
le, térben is, időben is nagy terjedelmet kell átfogjanak és természetesen instacioner
folyamatokat vizsgálnak. Ezek a modellek az egyes források egyedi hatására nézve
semmilyen információt nem adnak.
Valamivel kisebb térbeli skálán mozognak a kontinentális és regionális modellek.
Ezek vizsgálhatják a kibocsátások alakulásának hatását több évtized időtávlatban (pl.
Alcamo et al., 1984) az európai savas ülepedés leírására), egyes nagyobb térségek
kibocsátásainak együttes hatását (pl. Szepesi, Popovics, Fekete, 1982 és Feketéné,
1987) vagy egyedi nagy kibocsátások igen nagy távolságú hatását. Ez utóbbi
kategóriába tartozik pl. a MESOS modell, amellyel többek között a csernobili baleset
radioaktív felhőjének terjedését is modellezték (ApSimon, 1985: és ApSimon és
Wilson, 1986).
A skála másik végén, legkisebb kiterjedésükkel a füstfáklya modellek helyezkednek
el, amelyekkel a későbbiekben részletesen foglalkozunk.
- 107 -
A terjedési modelleket szemléletük szerint két nagy csoportba szokás sorolni:

a) Az Euler-i szemléletű modellek a földhöz rögzített koordináta-rendszerben
vizsgálják a terjedési folyamatot.
b) A Lagrange-i szemléletű modellek a hígulási, átalakulási stb. folyamatokat a mozgó
levegővel együtt haladva vizsgálják.
Egy más csoportosítás szerint Szepesi (1989) az általa ismertetett terjedési
modelleket a következő kategóriákba sorolja:
1. Egyszerű determinisztikus modellek. Empirikus adatokon alapulnak, legegyszerűbb
formában csak levegőminőségi indexet használnak, fejlettebb formában (területi
forrás ill. rollback modellek) az emisszió és az immisszió között írnak fel tapasztalati
alapokra építve lineáris kapcsolatokat.
2. Statisztikus modellek. Egyidejűleg észlelt meteorológiai és levegőminőségi adatokra
épített matematikai-statisztikai modellek.
3. Füstfáklya és puff modellek. Folyamatos és pillanatszerű kibocsátások lokális
hatásának követésére alkalmas modellek.
4. Box és multibox modellek. A diffúzióegyenlet integrális formáját használó modellek,
amelyek egy-egy terület feletti “levegődoboz”-ban levő szennyezőanyag mennyiség
változását írják le a boxon belül homogén eloszlás feltételezésével. Léteznek
Lagrange-i szemléletű mozgó boxokkal operáló modellek is.
5. Grid modellek. A transzport- és diffúzióegyenlet véges differenciákkal való
megoldásával dolgozó numerikus modellek.
6. Részecske modellek. Vegyes szemléletű modellek, amelyek a szennyezőanyag
mozgását követik egy Euler-i hálózat (grid) rendszeren keresztül. Itt a részecske
elnevezés nem feltétlenül szilárd anyagra utal, jelenthet gázrészecskéket is.
7. Fizikai modellek. Szélcsatornában, folyadék-térben megépített léptékhű modellezés.
8. Regionális modellek. Többszáz kilométeren keresztül követik a szennyezőanyag
nagytávolságú terjedését. Legjellemzőbb a Lagrange-i trajektória modell, de ide
sorolhatók némely grid ill. részecske modellek is.
5.1.3. A füstfáklya modellek jellemzői

A füstfáklya modellek egyedi kibocsátások közvetlen lokális hatásának vizsgálatára
készültek. Az esetek többségében stacioner állapotokat vizsgálnak, érvényességük
általában néhányszor tíz kilométerre, ill. a stacioner kibocsátási és meteorológiai
állapotok fennállásának idejére terjed ki. Nem vagy csak nehézkesen, pontatlanul
használhatók komplex felszín feletti vagy extrém meteorológiai körülmények közötti
terjedés követésére.
A terjedési folyamat igen sok paraméter függvénye és ezek a kapcsolatok a legtöbb
esetben nem írhatók fel egyszerű matematikai összefüggésként. Annak érdekében,
hogy a vizsgálatokat a lehetőségeknek megfelelően egyszerűsítsük, célszerű külön-
külön vizsgálni az emelkedő szakaszt, nem vizsgálva az emelkedő füstzászló
kiszélesedési folyamatát, valamint a terjedési szakaszt úgy tekintve, mintha forrás fölött
az effektív forrásmagasságban lévő pont lenne a forrás és nem lenne járulékos
kéménymagasság. Ennek megfelelően járunk el a Gauss modell alkalmazását
bemutató 5.3. alfejezetben is.
A füstfáklya modellek a terjedési folyamatleírására egy olyan derékszögű
koordinátarendszert használnak, amelynek az origója a szennyezőforrás (kémény)
talppontja , az x tengely a széliránnyal párhuzamos, az y tengely erre merőleges,
vízszintes irányú, a z tengely pedig függőleges, felfelé mutató. A földfelszínről
- 108 -
feltételezik, hogy a vizsgált területen vízszintes sík, vagyis az xy síkkal azonos. Az

5.1. ábrában a koordinátarendszeren kívül feltüntettük a füstzászló valódi (folyamatos
vonal) és fiktív (szaggatott vonal) kontúrját is.
A füstfáklya modellek általában feltételezik, hogy a kialakuló koncentráció arányos
a forráserősséggel és fordítottan arányos a szélsebességgel. A kiszélesedési
folyamatot a szélmező örvényességének tulajdonítják és ennek intenzitását vizsgálják.
A legelterjedtebb modellek a
  y  r  (H − z )  s 
q( x, y , z) = A ⋅ exp−   −    (5.1)
  B  C  
 
sémába illő explicit kifejezéseket használják a koncentráció eloszlás leírására Az A, B
és C jelű kifejezéseket valamint az r és az s kitevőket a különböző modellek
eltérően adják meg. Bosanquet és Pearson (1936) modelljében pl. r = 2 és s = 1,
Calder (1949) modelljében mindkét kitevő értéke 1, míg a legjobban bevált Gauss
típusú modelleknél (pl. Sutton, 1953, Slade, 1968) r = s = 2.
∆h
H
y
x
5.1. ábra. A füstfáklya helyzete a koordinátarendszerben
A füstfáklya modellekkel közeli rokonságot mutatnak az ún. puff modellek, amelyek

pillanatszerű forrásokból kikerülő szennyezőanyag terjedését matematikailag a
füstfáklya modellekhez hasonló módon írják le. Eredetileg a légköri atomrobbantások
radioaktív felhőinek követésére fejlesztették ki őket.
5.1.4. A matematikai és a fizikai modellezés kapcsolata
5.1.4.1. A matematikai modellek korlátai

A jelenleg használatos Gauss-típusú füstfáklya modellek némely esetben elfogadható
pontossággal írják le a terjedést, más esetekben (pl. domborzat vagy épületek miatt
erősen zavart áramlás, extrém meteorológiai helyzetek) igen rossz közelítést adnak
- 109 -
vagy egyáltalán nem használhatók. A hibák egyrészt a tengelyvonal mozgásának,

másrészt a hígulási folyamatnak a rossz leírásából adódhatnak.
A járulékos kéménymagasságnak az 5.3.1. pontban leírt kezelése már eleve
eltérést ad az emelkedő szakaszon a füstfáklya valódi és a modell által leírt
tengelyvonala között. Ez akkor okoz komoly hibát, ha a kibocsátás közelében
próbálunk meg viszonylag magasan elhelyezkedő pontra (pl. egy közeli építmény
magasan fekvő része) koncentrációt számolni.
A tengelyvonal helyzetének hibás közelítése elsősorban domborzat által befolyásolt
területen lehet nagy eltérések okozója. Ezt mutatja be Gács (1994a) alapján erősen
leegyszerűsített domborzati és áramvonal képekkel az 5.2 ábra (a valóságban az
áramvonalaknak természetesen nincs töréspontjuk).
A. Az áramvonalak alakulása
800
700
600
500
400
300
200
100
B. Az áramvonalak közelítési módjai
350
300
250
200 A. ábrarészből
150 "optimista"
"pesszimista"
100 "reális"
50
5.2. ábra. Domborzat hatása az áramlásra

Az A. ábrarészen a talajszinttől 300 méter magasról induló áramvonalnak a
talajszinttől mérhető távolságát a B. ábrarész vastag vonala mutatja be. Az alapmodell
a talajjal párhuzamos terjedést tételez fel, azaz a hosszú szaggatott vonalnak
megfelelő igen optimista (alulbecslő) képet mutatja. Megfelelő módszerekkel a modell
korrigálható úgy, hogy a számításba vett tengelymagasságot a szintváltozásnak
megfelelő mértékben változtatjuk. Ez olyan – igen pesszimista (felülbecslő) –
eredményt ad, mintha a füstfáklya tengelye a domborzat hatására egyáltalán nem
változtatná helyzetét (ad absurdum: átbökhetné a talajt is). A viszonylag reális
közelítés az ábrába könnyen berajzolható (folyamatos vékony vonal), ha ismerjük a
vizsgálandó áramvonal tényleges helyzetét. (Ezt a kérdést részletesebben tárgyalja az
5.3.3. pont.) E vonatkozásban a jelenlegi matematikai modellek semmilyen útmutatást
nem adnak.
A hígulási folyamatot elsősorban a szélmező örvényessége befolyásolja. Az
örvényesség intenzitása számos tényezőtől függ. Ezek közül a legjelentősebbek a
- 110 -
felszín érdessége, a szélsebesség, a légkör stabilitása, a talajszinttől mért magasság

és a terjedés útjában álló akadályok.
Fontos kérdés annak eldöntése, hogy mit nevezünk érdességnek és mit
akadálynak. Egyértelműen érdességként vehetők figyelembe azok a felszíni,
domborzati elemek, amelyek átlagos magassága a füstfáklya magasságához képest
kicsi és a felszínt viszonylag egyenletesen borítják, azaz az érdesség nagyobb
területen homogénnek tekinthető. Biztosan akadályként értékelendő az olyan nem
homogén eloszlásban vagy egyedülállóan megjelenő domborzati elem (ideértve az
épületet is), ami módosítja a füstfáklya tengelyének helyzetét is. Nehéz és megoldatlan
kérdés azonban az érdesség és az akadály közötti határvonal pontos kijelölése.
A jelenleg használatos füstfáklya modellek a hígulási folyamatot a vízszintes és
függőleges szórásértékek távolság szerinti változásával írják le. Az érvényes magyar
szabványban rögzített szórási paraméterek figyelembe veszik a légköri stabilitás (sík
területek feletti terjedésre vonatkozóan elég pontosan ismert) hatását, továbbá az
effektív forrásmagasság és az érdességi paraméter arányát. A szabvány útmutatást is
ad az érdességi paraméter számértékének megválasztásához. A szabványból
kiolvasható értékek használhatók egy átlagos "erdő", egy átlagos "település" stb.
esetére, ha annak a kiterjedése elég nagy ahhoz, hogy más érdességű terület ne
befolyásolja a vizsgált terjedést. Arra vonatkozóan semmilyen információval nem
rendelkezünk, hogy mi a helyes eljárás olyankor, amikor a fenti feltételek nem állnak
fenn. Csak példaként néhány ilyen – a valós viszonyok között elég gyakran előforduló
– lehetőség:
• a forrás két különböző érdességű terület határán áll (nem ritka eset a város szélére
telepített kémény!),
• az érdesség a füstfáklya alatt valahol megváltozik,
• a viszonylag egyenletes érdességet egy vagy néhány kiemelkedő – de azért még
nem akadálynak minősülő – domborzati elem megtöri.
5.1.4.2. A fizikai modellezés lehetőségei

A fizikai modellezés alatt a szélcsatornában végzett terjedési vizsgálatot értjük. A
vizsgálandó kibocsátó forrás és környezete makettjét megépítve a szélcsatornában
vizsgálható a terjedési folyamat. A léptéket egyik oldalról meghatározza a modellel
szemben támasztott részletesség, valósághűség igény, másik oldalról a szélcsatorna
és a vizsgálandó terület méreteinek aránya.
A szélcsatornában – ha a sebességprofil kialakítása megfelelő – jól követhető a
füstfáklya tengelyének emelkedő szakasza, valamint az akadályok hatása a füstfáklya
helyzetére és kiszélesedési folyamatára. Feltehetően – bizonyos korlátok között – a
szélcsatorna modell alkalmas lehet az érdességi viszonyok hatásának vizsgálatára is.
Biztosan nem modellezhető a légköri stabilitás hígulásra gyakorolt – egyébként nagyon
fontos – hatása. Miután a szélcsatornában a függőleges kicserélődést akadályozó
stabil ill. azt gerjesztő labilis hőmérsékleti rétegződés nem hozható létre, a vizsgálható
esetek a semleges légköri állapotra korlátozódnak. Az ettől eltérő stabilitási állapotokra
csak a terepmérések eredményei alapján kidolgozható korrekciókból lehet
következtetni.
A lehetőségek és a korlátok figyelembevételével a fizikai modellezésnek két fontos
területe lehet: az egyedi esetek modellezése és a matematikai modellek javítása.
Egyedi esetek modellezésére akkor kerülhet sor, ha a kibocsátás környezeti
hatásának jelentősége és a matematikai modellek nincsenek egymással összhangban.
Ilyen eset lehet például a nagy kibocsátással járó baleseti kibocsátások modellezése.
Az elrendezés, a telepítés eldöntéséhez, a balesetelhárítási intézkedések
- 111 -
kidolgozásához alapvető információkat ad a terjedés ismerete, ugyanakkor a

legtöbbször az építményeknél kisebb magasságú, nagy felületű kibocsátás hatását a
matematikai modellezés nagy bizonytalansággal tudja csak követni. Hasonló lehet a
nagy forgalmú közlekedési utak tervezése. Esetenként a bonyolult domborzati
viszonyok indokolhatnak még közepes nagyságú kibocsátások esetén is fizikai
modellezést.
A felsorolt esetekben a terjedési-hígulási folyamatot döntően az érdességi
viszonyok, akadályok befolyásolják, a légkör nem modellezhető stabilitásának hatása
lényegesen kisebb, mint nyílt terepen történő terjedésnél. A stabilitás hatása csak
elméleti megfontolásokkal, matematikai segéd-modellekkel vehető – igen bizonytalan
módon – figyelembe.
Az egyedi esetek modellezésének alsó határát a modellvizsgálatok költsége fogja
megszabni.
A matematikai modellek javításának egyik lehetséges útja, olyan módosítások,
korrekciók kidolgozása, amelyek a modellek előző pontban említett korlátait tágítják, az
alkalmazhatóság körét bővítik. A modellezés költsége indokolja, hogy e célból nem
egyedi, hanem széleskörűen használható, típus esetekre vonatkozó korrekciókat
célszerű kidolgozni.
Típus eset lehet például a szélirány szerint a forrás után álló, egyenletes
emelkedésű, egyszerű geometriájú domb, amelynek szintvonalai lehetnek a füstfáklya
irányra merőlegesek vagy attól eltérő szöget bezáróak. Tipikus a környezetből
kiemelkedő egy vagy néhány téglatest alakú épület. Az ilyen és hasonló modelleken
végzett vizsgálatok elvezethetnek a matematikai modellek olyan mértékű javításához,
amelyek révén tökéletes eredmények nem, de a jelenleginél jobb közelítések
nyerhetők és evvel az olcsón működtethető matematikai modellek alkazmazhatósági
köre bővül.
A fentiekből kitűnik, hogy a szennyezőanyagok légköri terjedésének
modellezésében a fizikai és a matematikai modellek nem egymás konkurensei, hanem
egymás kiegészítői. Egyrészt a fizikai modellezés eredményeinek értelmezéséhez,
általánosításához igénybe kell venni a matematikai modellezés módszereit, másrészt a
fizikai modellezés elősegítheti a matematikai modellek szélesebbkörű alkalmazást
lehetővé tevő továbbfejlesztését. A matematikai modellek fejlesztési ütemének
áttekintéséből arra a következtetésre lehet jutni, hogy terepmérések eredményei
alapján – nem utolsó sorban igen magas költségeik miatt – jelentős továbblépés nem
várható, ez a feladat a jövőben inkább a fizikai modellezésre hárul.
5.2. A légkör tulajdonságai
5.2.1. A légkör szerkezete

Föld légkörének összetétele az elmúlt évmilliárdok alatt – jelentős mértékben az
élővilág folyamatai következtében – alakult ki. A legfontosabb komponenseket az 5.1.
táblázat mutatja be Mészáros (1977), German Bundestag (1989) és Hrgian (1978)
adatai alapján. A táblázatban felsorolt gázokon felül a légkörben még lebegő szilárd
anyag (aeroszol) és számos kisebb jelentőségű gázkomponens is található. A légkör
teljes tömege 5.15◊1015 tonna.
Érdekes a földi légkör összetételének összehasonlítása a szomszéd bolygókéval.
Mind a Mars, mind a Vénusz légkörében a domináló komponens a széndioxid. A
Földön leggyakoribb nitrogén részaránya a két bolygó légkörében kb. 1%, hasonlóan
alacsony e bolygókon az oxigén aránya is (2%, ill. elhanyagolható). Feltételezések
szerint a Föld ősatmoszférájának összetétele is hasonló volt. A jelenlegi összetétel az
- 112 -
élővilág hatására, annak kifejlődésével párhuzamosan alakult ki az elmúlt néhány

százmillió év folyamán. A légkör állandó komponenseinek aránya lényegében csak az
utolsó néhány millió évben tekinthető állandónak (részletesebben lásd Szádeczky
1974).
5.1. táblázat
A légkör talajközeli összetétele
Gáz Térfogati Moláris Átlagos
részarány tömeg élettartam
Állandó összetevők
nitrogén N2 78.084 % 28.013
oxigén O2 20.946 % 32.000
argon A 0.934 % 39.948
neon Ne 18.18 ppm 20.183
hélium He 5.24 ppm 4.003
kripton Kr 1.14 ppm 83.80
xenon Xe 0.087 ppm 131.3
Változó összetevők
széndioxid CO2 350 ppm 44.010 15,,,150 év
metán CH4 1.65 ppm 16.000 4 év
hidrogén H2 0.5 ppm 2.016 6.5 év
dinitrogénoxid N2O 0.31 ppm 44.013 8,,,150 év
ózon O3 0.02 ppm 48.000 0.1,,,2 év
Erősen változó összetevők
vízgőz H2O 0.004,,,4 % 18.016 ≈10 nap
szénmonoxid CO 0.01,,,0.2 ppm 28.010 ≈0.3 év
nitrogéndioxid NO2 0,,,3 ppmd 46.007 ≈6 nap
ammónia NH3 0,,,20 ppmd 17.031 ≈7 nap
kéndioxid SO2 0,,,2 ppmd ≈4 nap
kénhidrogén H2S 0,,,2 ppmd ≈2 nap
Megjegyzés: ppm: milliomod rész (10-6)
ppmd: milliárdod rész (10-9)
Az összetétel a magasság függvényében is változik. Az alapvető komponensek

aránya kb. 85 km magasságig állandó (homoszféra), afölött (heteroszféra) az atomos
oxigén és a hélium válik dominálóvá. A változó összetevők aránya már
sztratoszférában is erősen eltérő lehet.
A légkör függőleges szerkezetét az 5.3. ábra mutatja be. A rétegek közül további
vizsgálataink szempontjából legjelentősebb a talajhoz legközelebbi réteg, a
troposzféra, amelynek vastagsága a sarkokon 7...8 km, az egyenlítő táján 15...18 km.
A troposzférában játszódik le a meteorológiai és a légszennyezési folyamatok döntő
többsége. A troposzférában az átlagos hőmérsékletcsökkenés 6.5oC kilométerenként.
5.2.2. A szélmező
- 113 -
5.2.2.1. A szél keletkezése és a szélmező szerkezete

A szennyezőanyagok terjedése a légkör alsó néhányszáz, esetleg ezer méteres
rétegében, a földfelszínhez közeli ún. határrétegben történik. Ebben a tartományban a
szél keletkezése és
z, km
termoszfera szerkezetének kialakulása
alapvetően három erő
hatására vezethető vissza.
A vízszintes
80-90 mezopauza nyomásgradiensből adódó
erő, a Föld forgása miatti
Coriolis-erő és a földfelszín
mezoszfera közelségéből keletkező
súrlódási erő hatására.
A vízszintes
45-50 sztratopauza nyomásgradiens hatására
indul meg a levegő
sztratoszfera áramlása, mégpedig minél
nagyobb a
tropopauza nyomáskülönbség, annál
10-15
erősebb szél keletkezik. A
troposzfera megfigyelések szerint
azonban a szél iránya nem
-80 -60 -40 -20 0 20 T, o C egyezik meg a
nyomásgradiens irányával,
5.3. ábra. A légkör függőleges szerkezete
hanem ahhoz képest – az
északi féltekén jobbra – elfordul. Ennek oka a Föld forgásának és a szél Földhöz
viszonyítva egyenes vonalú mozgásának kölcsönhatására fellépő Coriolis-erő. A
nyomásgradiens és a Coriolis-erő együttes hatására kialakuló szelet nevezik
geosztrófikus szélnek. A légkör felsőbb (kb. 1000 m feletti) rétegeiben a szél iránya és
sebessége gyakorlatilag megegyezik a geosztrófikus szél irányával és sebességével,
ami azt mutatja, hogy ebben a magasságban a szél az említett két erő hatására alakul
ki.
A földfelszínhez közeledve azonban egyre jobban érezhető a súrlódási erő hatása.
A légkörben – a fal mellett áramló folyadékkal analóg módon – a földfelszín közelében
létrejön egy súrlódási határréteg. Mint ismeretes folyadékáramban a határoló felület
felé közeledve az áramlási sebesség a zavartalan áramlás sebességéről folyamatosan
csökken és végül a falnál nulla lesz az értéke.
A légköri határréteg kialakulásában azonban nem a molekuláris viszkozitás
játssza a legfontosabb szerepet, a szomszédos rétegek közötti impulzuscserét
nagyobbrészt az ún. örvényes viszkozitás biztosítja. Lényeges különbség a molekuláris
és az örvényes viszkozitás között, hogy míg az első állandó tulajdonsága az anyagnak
(természetesen a termodinamika állapotjelzők függvényében), addig az utóbbi az
áramlás örvényességétől függően széles határok között változhat.
A szélmező örvényességét alapvetően három tényező alakítja ki :
• az örvényességet elsődlegesen a légkör mozgásának és a felszín érdességének
kölcsönhatása alakítja ki, azaz érdesebb felszín felett vagy nagyobb
szélsebességnél örvényesebb lesz az áramlás;
• növeli az örvényességet az egymás feletti légrétegek eltérő sebességéből adódó
"pödrő" hatás,
• jelentős mértékben növelheti vagy csökkentheti a szél örvényességét a légkör
labilis, illetve stabil. állapota.
- 114 -
Mivel különlegesen sima vagy igen tagolt felszín feletti áramlást ritkán vizsgálunk,
illetve a nagyobb örvénykeltő akadályok (pl. épület) hatását egyedileg vehetjük
figyelembe, a legjelentősebbnek a légköri stabilitás hatását értékelhetjük. Az
örvényesség észlelése – mivel a teljes szélmező részletes feltérképezése gyakorlatilag
elképzelhetetlen – a szél fluktuációján keresztül lehetséges. Örvénymentes áramlás
esetén bármely kiválasztott pontban időben állandó irányú és sebességű szelet
mérhetnénk. Az örvények hatására azonban a rögzített pontban a szélirány és a
sebesség folytonos változását (fluktuációját) észleljük. Az észlelt, időben változó
értékekből különválaszthatjuk az átlagot és a reá szuperponálódó pulzációt. A pulzáció
és az átlag viszonyából – itt nem részletezendő módon – lehet következtetni a szél
örvényességének mértékére.
5.2.2.2. A szélsebesség függőleges menti változása

Az örvényesség mértéke – mint az az előző fejezetből már kiderült – döntő hatással
van a súrlódási határréteg különböző magasságú pontjaiban kialakuló szélsebességre,
vagyis a függőleges sebességprofilra. Az 5.4. ábrán kevéssé örvényes (stabil) és az
erősen örvényes (labilis) állapotra jellemző szélsebesség profilt mutatjuk be olyan
esetre, amikor 1000 m magasságban mérhető, (azaz gyakorlatilag a geosztrófikus)
szélsebesség 10 m/s.
z [m]
A súrlódási erő a földfelszín
1000 közelében nemcsak a
900 szélsebességet csökkenti, hanem
800 olyan módon változtatja meg a
700 légkörre ható erők mérlegét, hogy a
600 talajszinthez közeli szél iránya is
500 különbözik a geosztrófikus szél
400 stabil irányától. A szélirány a felszín
közelében általában 15-50o-kal az
300
labilis óramutató járásával ellentétes
200
irányban (balra) tér el az 1000 m
100 vagy nagyobb magasságban
0 uralkodó széliránytól. Az irányeltérés
0 2 4 6 8 10 u [m/s]
nagysága – a sebességváltozáshoz
5.4. ábra. A labilis és a stabil állapotra hasonlóan – a szél örvényességétől,
jellemző szélprofil vagyis a légkör stabilitásától függ.
Stabil légköri állapot esetén a
szögeltérés nagy, labilis állapotban pedig – mivel a függőleges kicserélődés
impulzuscserével is együtt jár – kicsi a talajszint közeli és a magassági szél iránya
közti eltérés.
A szél irányának és sebességének magasság szerinti változását vektor diagramban
lehet ábrázolni. Azonos irányú és sebességű geosztrófikus szél esetére a stabil és a
labilis légállapotot jellemző vektor diagramot az 5.5. ábrán mutatjuk be.
A szennyezőanyagok terjedésének modellezése során szükség van arra, hogy a
szél sebességének magasság szerinti változását matematikai formulába öntsük. A
tapasztalatok szerint a legkisebb hibát a szélsebesség magasság szerinti változásának
hatványfüggvénnyel való közelítése adja. Eszerint a szélsebesség a magasság
függvényében
- 115 -
p
z
u (z ) = u 1 ⋅   ,
É
(5.2)
10  z1 
8 ahol u1 a z1 magasságban mért
400 ÉK
m /s 200 600 szélsebesség, p pedig az ún.
6 100 800
1000 m szélprofil kitevő.
4 20 A szélprofilkitevő értékét a
különböző szerzők különböző módon
adják meg. A legegyszerűbb megadási
2 módot Sutton-nál (1932) találjuk, ahol
K csak a légkör stabilitásától függően
1/9-tól 1/3-ig változhat az értéke. A
stabil másik szélsőséges esetben a
független változók köre a
szélsebességgel és a széliránnyal
É bővül (Szepesi, 1967). A széliránytól
10
való függés természetesen a vizsgált
hely környezetének domborzati
8 viszonyait is tükrözi.
100 200 ÉK
m /s 20 400 A különböző irodalmi forrásokban
6 600 fellelhető mérési adatok alapján a
800
1000 m
szélprofil kitevő értéke az 5.6.
4 ábrában bemutatott jelleg szerint
változik a légköri stabilitás és a mért
2 szélsebesség függvényében.
K
5.2.3. A légkör stabilitása
labilis
5.5. ábra. A szél vektorábrája stabil és labilis

5.2.3.1. A légkör termikus
állapotban
egyensúlyi állapota
A szennyezőanyagok terjedése szempontjából a légkör egyik legfontosabb jellemzője
a levegőhőmérséklet változása
a magasság függvényében. A
p
hőmérsékletváltozást a
0,5 függőleges irányú hőmérsékleti
erõsen stabil gradienssel lehet jellemezni,
0,4
ami az egységnyi
gyengén stabil
magasságkülönbségű
0,3
semleges légrétegek hőmérséklet-
0,2 különbségét jelenti.
o
A használt
mértékegység a C/100 m (mint
0,1 a későbbiekben látni fogjuko
a
labilis természetesebbnek tűnő C/m
0 egység használata nagyon kis
0 2 4 6 8 10 12 14 16 mérőszámot eredményez). A
u1 [m/s] függőleges irányt mindig felfelé
mutatónak tekintjük, tehát a
5.6. ábra. A szélprofil-kitevő értékei hőmérsékleti gradiens értéke
akkor lesz pozitív, ha a magasság növekedésével a hőmérséklet értéke is nő.
- 116 -
A légkört termikus egyensúlyban lévőnek abban az esetben tekintjük, amikor egy

légtömeget eredeti helyzetéből függőlegesen (felfelé vagy lefelé) kimozdítva annak új
helyzetében a hőmérséklete és ebből adódóan a sűrűsége azonos lesz az ebben a
magasságban található levegőével. Az elmozdított levegőtömeg hőmérséklete
azonban a függőleges irányú elmozdulás során megváltozik, így az az állapot, amikor
a különböző magasságokban a levegőhőmérséklet azonos (ezt izoterm állapotnak
nevezzük) nem a termikus egyensúly állapota.
Vizsgáljuk meg, hogy a hőmérsékleti gradiens milyen értékénél találjuk a légkört
termikus egyensúlyban. Ehhez azt kell meghatározni, hogy mennyire változik meg egy
∆z függőleges elmozdulás hatására a levegő hőmérséklete. A magasságváltozás
hatására bekövetkező nyomásváltozás a
g ⋅ ∆z
∆p = −ρ ⋅ g ⋅ ∆z = (5.3)
v
összefüggéssel irható le, ahol ρ a levegő sűrűsége, v a levegő fajtérfogata.
Ennek a nyomáskülönbségnek a hatására a levegő adiabatikus állapotváltozást
szenved, melynek során a fajtérfogat és nyomás közötti kapcsolatot leíró összefüggés
a következő:
p ⋅ v κ = állandó . (5.4)
A fentiek mellett figyelembe véve még a
p ⋅ v = R ⋅T (5.5)
általános gáztörvényt, a három összefüggésből a hőmérsékleti gradiensre
∆T g  1  g
=  − 1 = (5.6)
∆z R  κ  c p
adódik, ahol R a levegő gázállandója, κ az adiabatikus kitevője, cp az állandó
nyomáson mért fajhője, g pedig a nehézségi gyorsulás.
Behelyettesítve a számértékeket a hőmérsékleti gradiensre -0.00975 K/m adódik,
o
vagyis jó közelítéssel a levegő hőmérséklete felfelé haladva 100 méterenként 1 C-szal
csökken. Ezt a hőmérsékletváltozást a 5.7. ábrán vastag vonallal jelöltük. Ebben az
esetben a függőlegesen elmozduló légtömeg bármely magasságban a környezetével
megegyező hőmérsékletű és ebből következően megegyező sűrűségű is lesz. Ennek
eredményeképpen a légtömegek függőleges kicserélődését hőmérsékletkülönbségből
adódó sűrűségkülönbség nem akadályozza, de nem is idézi elő. Ezért ezt vagy az
ehhez közelálló légállapotokat a légkör stabilitása szempontjából normális vagy
semleges állapotnak nevezzük.
A termikus egyensúly állapota nem az egyetlen lehetséges légállapot. Az ettől
eltérő eseteket a hőmérsékleti gradiens különböző értékeivel jól lehet jellemezni.
5.2.3.2. A labilis és stabil légállapotok

Először tekintsük az 5.7. ábrán 1 számmal o
jelzett esetet,
o
amikor is a 100
méterenkénti hőmérsékletcsökkenés több mint 1 C (∆T/∆z < -1 C/100 m). Ekkor egy
talajszinten lévő to hőmérsékletű levegőtömeg z magasságba emelkedve adiabatikus
állapotváltozás során ta hőmérsékletűre hűl le, ez a hőmérséklet azonban még mindig
magasabb mint környezetének t1 hőmérséklete, emiatt sűrűsége kisebb mint
környezetéé és ez további emelkedést eredményez. Vagyis ebben az esetben a
hőmérsékleti rétegződés a légtömegek függőleges irányú kicserélődését
- 117 -
nagymértékben eIősegíti, a kicserélődés folyamatos és intenzív lesz, ezért ezt labilis

állapotnak nevezzük.
5.7. ábra. A hőmérsékleti gradiens és a stabilitás kapcsolata

Az előzővel ellentétes hatást észlelhetünk a 2 és különösen a 3 jelű hőmérsékleti
gradiensek esetén. Ekkor ugyanis a talajszintről z magasságba emelkedett és ott ta
hőmérsékletű levegőtömeg környezetének t2, illetve t3 hőmérsékleténél hidegebb,
emiatt eredeti talajszinti helyzetébe igyekszik visszasüllyedni. Ezek az állapotok a
levegő függőleges kicserélődésének nem kedveznek, ezért ezeket stabil légköri
állapotoknak nevezzük.
A stabil kategórián belül különbséget szokás tenni gyengén és erősen stabil
állapotok között. A gyengén stabil (mint például a 2 jelű) állapotokban a hőmérsékleti
gradiens
o
értéke onem sokkal magasabb mint normális állapotban. Általában a
-0,5 C/100 m...0,5 C/100 m tartományt szokás ide sorolni. Mivel ebben az esetben a
különböző magasságokban a hőmérséklet közel azonos, ezt izoterm állapotnak is
nevezik. Ilyenkor a függőleges kicserélődést akadályozó termikus hatás általában
gyengébb mint az egyéb, az átkeveredést elősegítő nem termikus (pl. az egyenetlen
felszín és a szélmező kölcsönhatásából származó), hatások, így a függőleges
kicserélődés még eIég számottevő lehet. Ezzel szemben erősen stabil (az ábrán a 3
jelű) állapotban a légkör termikus stabilitása a függőleges átkeveredést szinte teljesen
megakadályozza. Ezt az állapotot, mivel ilyenkor a hőmérsékleti gradiens ellenkező
előjelű mint normális állapotban, inverziónak is nevezik.
Az eddig elmondottakból az is következik, hogy a stabil légköri állapot, – mivel a
különböző magasságú légrétegek csak korlátozott mértékben cserélődhetnek –
tartósabban fennmaradhat, mint a labilis állapot, amikor a légrétegek cserélődése
semleges állapot létrejöttét segíti elő. Emiatt a stabil állapotok gyakorisága nagyobb
lehet, mint a labilisaké és így a hőmérsékleti gradiens hosszabb időszakra vonatkozó
átlagos értéke a semleges állapottól egy kissé a stabil állapotok felé eltolódva fordul
általában
o
elő. Az átlagos hőmérsékleti gradiens – amelynek értéke mérsékelt égövön
-0,65 C/100 m – az 5.7. ábrán szaggatottan rajzolva látható.
5.2.3.3. A légköri stabilitást befolyásoló tényezők

A semlegestől eltérő hőmérsékleti rétegződések kialakulásában a hősugárzás és a
konvekció játszik döntő szerepet. Derült időben a nappali órákban a napsugárzás
- 118 -
legnagyobb része eléri a talajt és azt felmelegíti. A felmelegedett talaj hője egy részét a
talajszinti légrétegeknek adja át, az így kialakult légköri állapot – mivel felfelé haladva a
hőmérséklet rohamosan csökken – labilis lesz. Hasonlóképpen, derült éjszakán a talaj
kisugárzása miatt a talajközeli légrétegek hőmérséklete lesz alacsony és stabil állapot
alakul ki. Semlegestől erősen eltérő légköri állapot tartósan csak szélcsend vagy kis
szélsebesség esetén maradhat fenn. Nagy szélsebesség esetén ugyanis a termikus
hatásoktól függetlenül is jól átkeverednek a különböző magasságú rétegek, intenzív
hőcsere jön létre köztük és ez a termikus egyensúlyhoz – azaz a semleges állapothoz
– közelíti a kialakult helyzetet. A nagy szélsebességhez hasonlóan a borult idő is
csökkenti a hőmérsékleti gradiensnek a semleges állapotra jellemző értéktől való
eltérését.
Mivel derült időben ritka a nagy szélsebesség, ezért a derült nappalra (különösen
nyáron) az erősen labilis, derült éjszakára az erősen stabil, borús időre pedig a
semlegeshez közelálló, kissé labilis ill. kissé stabil légállapot a jellemző.
Szélsőségesen stabil vagy labilis állapotok nyáron gyakrabban fordulnak elő, mint
télen.
A különböző itt felsorolt állapotokra jellemző talajközeli – az alsó néhányszáz
méterre kiterjedő – hőmérsékleti profilt az 5.8. ábra mutatja be.
A közepes földrajzi szélességeken az atmoszféra stabilitása függ a terület felett
haladó légtömegek típusától is. A konvekció a nagy légtömegek hőszállító hatásán
keresztül hat a stabilitásra. A hatást két nagy csoportba lehet sorolni:
• a hidegfronttal érkező – általában sarki eredetű – légtömegek eredetileg hidegek, a
nagy földrajzi szélességektől haladnak az egyenlítő felé. Haladásuk során a
földfelszín közelében lévő egyre magasabb hőmérsékletű légrétegek miatt
felmelegszenek. Emiatt labilis rétegződést hoznak létre és ez a labilitás sokszor
igen nagy magasságokig is kiterjed és nem mutat napszak szerinti változást, mint a
sugárzásból származó talajmenti labilitás esetében.
• a melegfronttal érkező – általában tropikus eredetű – légtömegek eredetileg
melegek és a magasabb szélességek felé haladva alulról hűlnek (az előzőekben
említett jelenség fordítottjaként) és stabil légállapotot okoznak.
Az eddigieken kívül a hőmérsékleti rétegződés alakulását az emberi tevékenység
következtében a légkörbe bocsátott hőmennyiség is befolyásolja. Ez a jelenség nagy
energia kibocsátású ipari létesítmények (pl. erőmű, kohászati üzem) és városok
térségében jelentkezik. Elsősorban nagyvárosok felett alakul ki a környezetitől
lényegesen eltérő hőmérsékletmező. Ennek oka, hogy – főként az éjszakai órákban –
a város területe általában
z
melegebb, mint a környezete. A
nagyvárosok és környezetük
között évi
o
középhőmérsékletben
0.6...1.2 C eltérés is lehet. A
különbség elsősorban az
gyenge kisugárzás gyenge besugárzás éjszakai órákban jelentős, dél
erős besugárzás
körül, délután a különbség –
erős kisugárzás legalábbis fűtési idényen kívül –
eltűnik. A legnagyobb
T különbségek a fűtési idényben,
5.8. ábra. A talajközeli réteg hőmérsékleti derült, szélcsendes éjszakákon
profilja alakulnak ki. Ilyenkor o
a város
hőmérséklete 6...8 C-kal is
magasabb lehet a nyílt vidéken mértnél. Ez az ún. hősziget mérsékelt szél esetén a
szélirányban a város méretének sokszoros távolságáig is – mintegy füstzászlóként –
elhúzódhat. Az éjszakai városi hősziget belsejében semlegeshez közeli – viszonylag jó
- 119 -
átkeveredést biztosító – hőmérsékleti rétegződés alakul ki, míg a környezetben,

továbbá a hősziget felett a hígulást akadályozó stabil állapot uralkodik. Ennek hatására
a város légterében az alacsony források – közlekedés, alacsony, pl. fűtési kémények –
kibocsátása igen magas szennyezőanyag koncentrációt hozhatnak létre.
A szélsebesség függvényében a város feletti éjszakai-hajnali hőmérsékletmező
alakulása három jellegzetes formát ölthet:
• erősen szeles időben a városi és környezetében mért hőmérsékletek között alig
tapasztalható eltérés,
• mérsékelten szeles éjszakákon a környezetben általában stabil légköri viszonyok
alakulnak ki, ilyenkor a leghatározottabb a városi hősziget képződménye,
• szélmentes éjszakákon a városi hősziget egyetlen konvektív csatornává (felszálló
légáramlás) is átalakulhat.
5.2.3.4. A stabilitás hatása a szennyezőanyagok terjedésére

Vizsgáljuk meg, hogyan befolyásolja a légkör stabilitása levegőszennyező anyagok
terjedését. A szennyezőanyag általában egy körülhatárolható, igen kis felületen
(kéményszáj, ablaknyílás, kipufogócső) keresztül nagy töménységben kerül a légkörbe.
Stabil légállapot esetén, mivel ilyenkor a szél örvényessége és a légtömegek
függőleges cserélődésének a valószínűsége nagyon csekély, a szél a
szennyezőanyagot alig felhígítva nagy távolságra is elszállíthatja. Ezzel ellentétben
labilis állapotban, amikor a függőleges légcsere intenzív és a szél erősen őrvényes, a
kibocsátott szennyezőanyag kis távolságon belül szélesen szétterülve felhígul.
A különböző stabilitási kategóriákra jellemző füstzászló alakot az 5.9. ábrán
mutatjuk be. Az ábrán szaggatottan rajzoltuk a termikus egyensúlyhoz tartozó – azaz
száraz adiabatikus – hőmérsékleti gradienst jelző egyenest. Már itt szeretnénk felhívni
a figyelmet egy – az ábrából kiolvasható – fontos következtetésre. Magas kéményekből
kibocsátott szennyezőanyag csak labilis állapotban okozhat jelentós talajszinti
koncentrációt, míg stabil állapotban a szennyezőanyag nagy része a kibocsátás
magasságában maradva nagy távolságra szállítódik. Talajközeli források (pl. épületek
kéményei, járművek) esetén fordított a helyzet, mert a stabil állapot a kibocsátási
magasságban, azaz a talajszint közelében maradást, a labilis állapot pedig jó hígulást,
vagyis alacsonyabb talajszinti koncentrációt eredményez.
Az eddigiek során mindig feltételeztük, hogy a hőmérséklet a magassággal
lineárisan változik. Ez az egyszerűsítés az esetek egy jelentós részében már nem
engedhető meg, ilyenkor a hőmérséklet magasságfüggését leíró görbét szakaszonként
közelíthetjük egyenesekkel. Néhány jellegzetes esetre az 5.10. ábrán mutatjuk be a
füstzászlók jellemző alakját. Az a) ábrarész olyan esetet mutat, amikor a forrás
magasságában a labilis állapot jó hígulást eredményez, de a labilis tartományt felülről
egy stabil inverziós réteg lezárja és korlátozza a füstzászló felfelé történő terjedését.
Ez a talajszinti szennyezőanyag koncentráció szempontjából rendkívül kellemetlen
állapot, leggyakrabban reggel és kora délelőtt fordul elő.
Ugyanez az eset állhat elő városokban derült éjszakán, amikor a városon kívül
egyértelműen stabil rétegződés alakul ki, a városi hősziget hatására azonban a város
fölötti alsó légréteg labilissá válik.
- 120 -
a.,
tt
b.,
c.,
t
5.9. ábra. Füstfáklya alakok különböző légköri stabilitások esetén
Inkább a napnyugta utáni állapotra jellemző az ábra b) esete, amikor egy
alacsonyan fekvő inverziós réteg a füst talajra kerülését akadályozza meg. A c) ábrán
egy olyan eset látható, amikor a füstzászló két inverziós réteg közé szorulva a
lényegesen jobb elkeveredést biztosító semleges réteget tölti ki. Végül egyetlen
hőmérsékleti gradienssel jellemezhető, mégis különlegesnek nevezhető rendkívül
labilis állapotot mutat a d) ábra. Ebben a szélsőséges esetben olyan nagyméretű
légtömegek gyorsan váltakozó cserélődése következik be ami már nem hígítja, csupán
teljes egészében áthelyezi a füstzászlót ill. annak egyes részeit, amely ilyenkor
jellegzetes kígyózó vagy szétszakadó alakot mutat.
- 121 -
a.,
b.,
c.,
d.,
5.10. ábra. Füstfáklya alakok különleges légköri állapotokban
5.3. A füstfáklya modell alkalmazása
5.3.1. Az effektív forrásmagasság
5.3.1.1. A járulékos kéménymagasság számítása

A légkörbe bocsátott szennyezőanyag a forrást elhagyva általában a forrásnál nagyobb
magasságban fekvő légrétegbe emelkedik. Ez az emelkedési folyamat két okra
vezethető vissza: a kibocsátott anyag mozgási energiájára és a környezeti levegőtől
eltérő sűrűségére. A mozgási energia, amellyel a szennyezőanyag kibocsátásakor
rendelkezik, akkor eredményezhet emelkedést, ha a kibocsátás függőleges irányú,
mint pl. kémények esetében. A kibocsátott gáz és a környezeti levegő közötti
sűrűségkülönbség elsősorban a kibocsátás környezetnél magasabb hőmérsékletéből
adódhat, emellett általában kisebb jelentőségű az eltérő anyagi összetétel okozta
sűrűségkülönbség.
A kibocsátott szennyezőanyag forrásból való kilépése utáni emelkedésének
mértékét járulékos kéménymagasságnak nevezzük. A forrás effektív magassága –
vagyis az a magasság, amelyben a vízszintes tengelyű terjedés és hígulás lejátszódik
– a forrás geometriai (épített) és járulékos magasságának összege.
- 122 -
H = h + ∆h . (5.7)
A járulékos kéménymagasság nagyságát a kibocsátás jellemzőin kívül a légkör
pillanatnyi jellemzői (stabilitás, szélsebesség, örvényesség stb.) is nagymértékben
befolyásolják. A befolyásoló tényezők nagy száma és az emelkedési folyamat egyes
elemeinek nem kellően tisztázott volta miatt a különböző kutatócsoportok – mérési
adatok alapján – egymástól formailag és számszerű eredményeiben egyaránt
jelentősen eltérő empirikus összefüggéseket állítottak fel. Ezek többségére érvényes
az alábbi általános formula:
k ⋅E
∆h =
u a
k
(
= a ⋅ c1 ⋅ v ⋅ d + c 2 ⋅ Qhb
u
) (5.8)
ahol E jelöli a meteorológiai tényezőktől független részt, u a szélsebesség, v a

füstgáz kilépő sebessége, d a kémény kilépő átmérője, Qh a füstgázzal kibocsátott
hőteljesítmény, az a, b, c1 és c2 pedig konstansok, esetleg más változók
függvényei.
Az (5.8) összefüggés első tagja a mozgási energiát , a második tag pedig a
hőkibocsátásból adódó fajsúlykülönbség hatását veszi figyelembe. Azoknál a
formuláknál, ahol valamelyik – általában az első – tag hiányzik, eleve definiáltnak kell
tekinteni a két tag arányát. Ez a feltételezés a füstgázhőmérséklet és sebesség egy
szűk tartománya esetén (ez pl. az erőművi kémények jelentős részére fennáll) nem
okoz nagyobb hibát, mint az empirikus formulák amúgyis nagy bizonytalansága.
A szakirodalomban fellelhető, igen nagyszámú formulából a leggyakrabban
használtakat kiválogatva, az 5.2. táblázatban foglaltuk össze a rájuk jellemző a, b, c1
és c2 értékeket Brummage (1966), Moses, Kraimer (1972), Holland (1953), Sax
(1974), Nárai (1974), Thomas et al. (1970) és Wark, Warner (1976) alapján. Minden
számérték m, m/s és kW mértékegységekkel használandó.
Az MSZ 21459/5 szabvány a táblázatban megadott formulák közül a következők
használatát írja elő:
o
• Holland formula, ha a Ts-Th hőmérséklet különbség 50 C-nál és a hőkibocsátás 100
MW-nál kisebb,
o
• CONCAWE formula, ha a Ts-Th hőmérséklet különbség 50 C-nál vagy a
hőkibocsátás 100 MW-nál nagyobb.
5.3.1.2. A hőkibocsátás számítása

A hordozó gázzal kibocsátott hőmennyiség a következő összefüggéssel határozható
meg:
Qh = m ⋅ c p ⋅ (TS − Th ) = V ⋅ ρ ⋅ c p ⋅ (TS − Th ) , (5.9)
d2 ⋅ π ⋅v
V = , (5.10)
4
ahol m a füstgáz tömegárama, V a térfogatárama, cp a fajhője, ρ a sűrűsége, Ts a
hőmérséklete, v a kilépő sebessége, d a kémény kilépő keresztmetszetének belső
átmérője, Th pedig a levegő hőmérséklete a h magasságban.
- 123 -
5.2. táblázat
Néhány járulékos kéménymagasság formula tényezői
Formula stabilitás a b c1 c2
CONCAWE mind 0.75 0.5 0 2.71
Holland1 mind 1 1 1.5*k 0.0096*k
1 1/3 0 . ⋅ h 2/3
135
labilis és
0.305 ⋅ h0.4
Briggs semleges2 0.6 0 0
3 159
.
stabil 1/3 1/3 0 1/ 3
 ∆Θ 
u ⋅ 
 ∆z 
Egyszerűsített T 
1/ 3
Briggs1 mind 1 1/3 0 2.33 ⋅ k ⋅  s 

 Th 
labilis 1 0.5 3.47 5.15
Moses és semleges 1 0.5 0.35 2.64
Carson stabil 1 0.5 -1.04 5.15
Moses és
mind 1 0.5 -0.029 2.62
Carson
TVA mind 0.694 0.444 0 4.71

Megjegyzések:
1
k - a légköri stabilitástól függő korrekciós tényező (értéke általában 0.85...1.15)
2
az első sor Qh > 21 000 kW, a második Qh £ 21 000 kW esetére
3
DQ/Dz - a potenciális hőmérséklet gradiense, jó közelítéssel:
DQ/Dz = Dt/Dz + 1 K/100 m
A kibocsátott hőteljesítmény meghatározására – levegő kibocsátása esetén – az
MSZ 21459/5 szabvány a következő egyszerűsített formulát ajánlja:
TS − Th 2
Qh = 271⋅ ⋅d ⋅v . (5.11.a)
TS
A térfogatáram (V ) vagy a normál állapotra átszámított térfogatáram (V )

o
ismeretében a következő összefüggések is használhatók:
Qh = 345 ⋅ V ⋅ (Ts − Th ) / Ts , (5.11.b)
Qh = 1263
. ⋅ Vo ⋅ (Ts − Th ) . (5.11.c)
A fenti összefüggésekben SI alapegységek (K, m, m/s, m3/s) használandók és az
eredmény kW-ban adódik.
A levegőre megadott módon a füstgázokkal kibocsátott hőteljesítmény is
számítható, ekkor azonban az előző összefüggéssekkel számolt értéket a füstgázok
eltérő jellemzői miatt a következő mértékben kell megnövelni:
gázturbina kipufogógáza 2...2.5%-kal,
szénhidrogén-tüzelés kazánban 4...6%-kal,
feketeszén, koksz tüzelése 5...7%-kal,
barnaszén, lignit tüzelése 7...9%-kal.
- 124 -
5.3.1.3. Az átlagos szélsebesség

A járulékos kéménymagasság összefüggésébe értelemszerűen a kémény geometriai
és effektív magassága között tartományban uralkodó átlagos szélsebességet kell
helyettesíteni. Ha a szélsebesség magasságfüggését az (5.2) képlet szerinti
hatványfüggvény írja le, akkor a vizsgált tartományban az átlagos szélsebesség:
H
1 u1 H p+1 − h p+1
u =
H − h ∫h
u( z ) ⋅ dz =
( p + 1) ⋅ z1p
⋅
H−h
(3.12)
formában számítható.
z A járulékos, az effektív
kéménymagasság és az
stabil átlagos szélsebesség
meghatározására szolgáló
labilis egyenletekből álló
egyenletrendszer általában
csak iterációval oldható meg
vagy az iteráció a CONCAWE
formula esetére az
MSZ 21459/5 szabvány 6.2.2.
szakaszában levő
segéddiagrammal kerülhető
meg. Az egyenletrendszernek
diffúziós állandó csak a = 1 esetére van explicit
5.11. ábra. A diffúziós állandó magasságfüggése megoldása. A Holland formula
alkalmazása esetére a
megoldást a szabvány 6.1. pontja ad meg:
1
 k ⋅ (15
. ⋅ v ⋅ d + 0.0096 ⋅ Qh ) ⋅ ( p + 1) ⋅ z  p p +1
H =  h p +1 +
1
 . (5.13)
 u1 
5.3.2. A légszennyezők terjedésének Gauss modellje
5.3.2.1. A terjedés differenciálegyenlete

A szennyezőanyag egységnyi térfogatban található mennyiségének változását – az
5.1.3. pontban ismertetett koordinátarendszert alkalmazva – a következő
differenciálegyenlet ír ja le:
∂q ∂ ∂q ∂ ∂q ∂ ∂q ∂q ∂q
= Kx + Ky + Kz −u +w − λq + S . (5.14)
∂t ∂x ∂x ∂y ∂y ∂z ∂z ∂x ∂z
ahol q = q(x,y,z,t) a szennyezőanyag térben és időben változó koncentrációja, Kx, Ky,
Kz a diffúziós állandók a három térirányban, u a szélsebesség, w az ülepedési
sebesség, λ a bomlási, átalakulási, kimosódási állandó, S pedig a forrástag.
A baloldal és a jobboldal első három tagja a Fick-féle diffúziós törvény inhomogén
és anizotrop diffúzió esetére. A diffúziós állandók helyfüggéséből csak a függőleges (z)
irányú változás mutat határozott karakterű jelleget (l. 5.11. ábra), a másik két
térirányban a határoló felület véletlenszerű egyenetlenségeiből adódhat változás, ez
azonban általában nem vehető figyelembe.
- 125 -
A jobboldal negyedik és ötödik tagja a szél és az ülepedés szállító hatását veszi

figyelembe (az eltérő előjel a w sebesség fordított előjelű értelmezéséből adódik). A
hatodik tag a szennyezőanyag légkörből való kikerülési folyamatok (bomlás,
átalakulás, kimosódás, ab- és adszorpció) intenzitását írja le.
Végül az utolsó tag a forrásintenzitást adja meg. Általános esetben egy S(x,y,z,t)
időben változó térbeli eloszlás lehet. A leggyakoribb esetben, a stacionárius pontforrás
esetén a forrásponttól különböző minden pontban (r ≠ 0) nulla az értéke, ezt a Dirac
delta függvénnyel lehet leírni:
S( x, y, z) = δ( r ) = δ x 2 + y 2 + (H − z)  .
2
(5.15)
 
A differenciálegyenlet baloldala helyébe nullát írva és a helyfüggő együtthatók
helyébe olyan algebrai kifejezést helyettesítve amely. a helyfüggést leírja, a
differenciálegyenlet – a helyfüggéseket leíró függvények bonyolultságától függően –
analitikusan vagy numerikusan megoldható. Természetesen általános
törvényszerűségek leírására az analitikus megoldás alkalmas, de egyszerű,
áttekinthető analitikus megoldást csak akkor kapunk, ha számos egyszerűsítő feltevést
és közelítést alkalmazunk,
5.3.2.2. A differenciálegyenlet egyszerűsített megoldásai

A terjedés differenciálegyenletének legegyszerűbb megoldását a gázalakú
szennyezőanyagra (w = 0) Roberts (1923) írta le. Feltételezte, hogy a diffúzió izotróp
és éppen úgy mint a szélsebesség nem helyfüggő, továbbá a vizsgált távolságig a
szennyezőanyag nem alakul át és nem nyelődik el (λ = 0). Az egyszerűsített
differenciálegyenlet tehát a következő:
∂q
u⋅ = K ⋅ ∆q + Q ⋅ δ(r ) , (5.16)
∂x
ahol a már alkalmazott jelöléseken felül K a diffúziós állandó az összes irányban, ∆
a Laplace-operátor.
A (5.16) differenciálegyenlet megoldása:
Q  u 
q=
4⋅ π ⋅K ⋅r
⋅ exp− ( r − x ) . (5.17)
 2⋅K 
A nyert eredmény alkalmazását nehezíti , hogy a derékszögű koordináták helyett a
forrásponttól mért r távolságot tartalmazza, ezért célszerű a matematikai pontosságot
feladva az r és az r - x helyébe közelítő értékeket helyettesíteni. A közelítő
kifejezések keresésénél abból indulhatunk ki, hogy jelentős koncentráció csak a
füstzászló tengelyének szűk környezetében várható, ezért vizsgálatainkat arra a
tartományra korlátozhatjuk, ahol az y << x és a |z - H| << x feltételek teljesülnek.
Ilyen feltételek mellett az összefüggés nevezőjébe r helyett x irható.
Ez az egyszerűsítés természetesen nem. tehető meg az exponenciális
kifejezés argumentumában, mert akkor az nullává válna
Az r - x különbségnek igen jó közelítését kaphatjuk a következő formában:
y 2 + (H − z )
2
r − x = x + y + (H − z ) − x ≈
2 2 2
. (5.18)
2⋅x
Ezek alapján átalakítva az összefüggést, a következő eredményre jutunk:
- 126 -
q=
Q
4⋅π⋅K ⋅x

⋅ exp−
u
 4⋅K ⋅x
( 2 
⋅ y 2 + (H − z ) 

) (5.19)
Ugyanerre az eredményre jutottunk volna akkor is, ha az (5.14) differenciálegyenletből

a Laplace-operátorral jelzett három tag közül az x irányú diffúziót jelentő tagot
elhagyjuk. Ezt pedig megtehetjük, hiszen szélirányban a diffúzió szennyezőanyag
szállító hatása a szél általi szállításhoz képest elhanyagolhatóan kis mértékű.
Annak ellenére, hogy az utóbbi két összefüggés számszerűen alig eltérő
eredményt ad, formailag lényeges különbség – a derékszögű koordináták kizárólagos
használata mellett – a z és y irányú koncentrációváltozás leírása Gauss-eloszlás
formájában. Ha bevezetjük a
2⋅K ⋅x
σ2 = (5.20)
u
szórásnégyzetet és behelyettesítjük az (5.19) összefüggésbe, a következő eredményt
kapjuk:
Q  y 2 + (H − z ) 2 
q= ⋅ exp−  . (5.21)
2 ⋅ π ⋅ σ2 ⋅u  2 ⋅ σ2 
A levezetés során alkalmazott talán legsúlyosabb elhanyagolás a diffúzió izotróp

voltának feltételezése. Ezt az elhanyagolást a Kz és Ky diffúziós tényezők
eltérésének megfelelően az y és a z irányú szórások eltérő értékeivel korrigálhatjuk.
Ebben az esetben a kétirányú Gauss-eloszlást következő szennyezőanyag
koncentrációt a következő – Pasquill-modell néven is ismert – összefüggés írja le:
q=
Q  y2
⋅ exp− −
( H − z) 
2
 . (5.22)
2 ⋅ π ⋅ σy ⋅ σz ⋅u  2 ⋅ σ y
2
2 ⋅ σ z2 

Ugyanerre az eredményre más gondolatmenettel is eljuthatunk. Eleve tételezzük
fel, hogy egy adott tetszőleges x távolságig eljutva a szennyezőanyag részecskéknek a
füstfáklya tengelye körüli szétszóródása – az örvények általi szétszállítás véletlenszerű
jellege következtében – mindkét irányban Gauss-eloszlás szerint alakul, amelyek
legvalószínűbb értéke y = 0, ill. z = H. Ekkor az adott távolságú síkban a
szennyezőanyag koncentrációt a
C  y2   (z − H ) 2 
q= ⋅ exp −  ⋅ exp−
2 
 (5.23)
2 ⋅ π ⋅ σy ⋅ σz  2⋅σy   2 ⋅ σ z 
2
kettős Gauss-eloszlás írja le. A C konstanst értékét úgy kell megállapítani, hogy az
összefüggés eleget tegyen az anyagmegmaradás törvényének, azaz forrástól
tetszőleges síkon időegység alatt áthaladó szennyezőanyag mennyiség azonos legyen
a forrás intenzitással, vagyis az időegység alatt kibocsátott szennyezőanyag
mennyiséggel. A síkon időegység alatt egy u vastagságú légréteg halad át, a benne
levő szennyezőanyag mennyiség:
∞ ∞ ∞ ∞
∫ ∫ u (z ) ⋅ q ( x, y , z ) ⋅ dy ⋅ dz = u ⋅ ∫ ∫ q ( x, y , z ) ⋅ dy ⋅ dz ,
−∞ −∞ −∞−∞
(5.24)
amelyben az u szélsebesség kiemelése az integrálás alól csak akkor engedhető meg,

ha a z irányú változását elhanyagoljuk. Miután a Gauss-eloszlás integrálja −∞ -től +∞-
ig egy, de az (5.23) összefüggésben a Gauss-eloszlás egy C együtthatóval is meg
- 127 -
van szorozva, az (5.24) kifejezés értéke u ⋅C , ami azonos kell legyen a Q

forrásintenzitással. Ebből
Q
C= , (5.25)
u
és megkaptuk az (5.22) összefüggést.
A légköri szennyezőanyag koncentráció kétváltozós Gauss-eloszlással való leírása
– annak ellenére, hogy levezetése során számos közelítést és elhanyagolást tettünk –
helyesen tükrözi a szennyezőanyag szélre merőleges irányú vándorlásának
statisztikus jellegét és jó kiindulópontja a koncentráció-eloszlást leíró összefüggések
empirikus úton történő pontosításának.
5.3.2.3. A szórások meghatározása

A Gauss-eloszlást alkalmazó modell akkor válik használhatóvá, ha ismerjük a szórások
különböző esetekben használható értékeit, ha tudjuk, hogy a szigma értékek milyen
befolyásoló tényezőktől függnek és hogyan.
A kétváltozós Gauss-eloszlást alkalmazó modellek közül elsőként Sutton-nak az
1950-es évek elején közzétett eredményeit kell említeni (Sutton, 1953 és Wexler,
1955). Bár az (5.22) összefüggést ilyen formában nem írja le, lényegében a σy és a
σz értékekre ad empirikus összefüggéseket
n n
1 1− 1 1−
σy = ⋅ Cy ⋅ x 2
és σ z = ⋅ Cz ⋅ x 2
(5.26)
2 2
formában.
A szórásnak a forrástól mért távolság szerinti változása – az (5.20) képlettől
eltérően – a légkör stabilitásával változó n paramétertől függően különböző kitevővel
jellemezhető. Az n ún. meteorológiai paraméter 0,2 és 0,5 közötti értékeket vehet fel
úgy, hogy a labilis állapotban az alacsonyabb, stabil állapotban a magasabb értékek
érvényesek.
Sutton mérései során kapcsolatot talált a meteorológiai paramétere és a
szélprofilkitevő között a
n
p= (5.27)
2−n
formában, ami azt is jelenti, hogy nála a szélprofilkitevő csak a légköri stabilitástól függ
és értéke 0.11 és 0.33 között mozog.
A szennyezőanyagok légköri terjedésének számítására jelenleg legelterjedtebben a
Pasquill-modellt használják. Ez a modell nem más mint az (5.22) összefüggés, amelyet
Pasquill írt le először. Pasquill és munkatársainak gyakorlati szempontból
legjelentősebb eredménye a szórásértékek meghatározása (Pasquill, 1962, Slade,
1968, Briggs, 1974, Doury, A., 1976, és Gifford, 1976). Hatalmas mennyiségű mérési
adat feldolgozása után arra az eredményre jutottak, hogy sík vidéken a szórások
értékét a légkör stabilitása és a forrástól mért x irányú távolság határozza meg.
A légkör stabilitásának besorolására hat kategóriát használtak, ezek jelölése és
elnevezése a következő:
- 128 -
A – erősen labilis
B – közepesen labilis
C – enyhén labilis
D – semleges
E – enyhén stabil
F – erősen stabil
A fenti stabilitási kategóriák szerint csoportosított szórásértékeket a távolság
függvényében az 5.12. ábrában adjuk meg.
Pasquill nem a hőmérsékleti gradiens csak speciális eszközökkel meghatározható
számszerű értékével definiálja a stabilitási kategóriákat, hanem könnyen észlelhető
jelenségekhez kapcsolva megadja a legnagyobb valószínűséggel előforduló
állapotokat (5.3 táblázat) Nappalra vonatkozóan – a szélsebesség mellett –
meghatározó tényezőként a besugárzás intenzitását adja meg, amely a felhőzet
mértékétől, a földrajzi helytől, évszaktól és napszaktól függő mértékű és könnyen
megítélhető. Ehhez hasonlóan éjszaka a stabilitást a kisugárzás mértéke szabja meg,
amely az égbolt felhőzettel borított részarányával jellemezhető.
AB 10000
10000
C
σy [m] D σz [m] A B C
FE
1000 1000
D
100 E
100 F
10 10
1 1
100 1000 10000 x [m]100000 100 1000 10000x [m] 10000
5.12. ábra. A szórások értékei Pasquill szerint (Slade, 1968)

5.3. táblázat
A légköri stabilitás legvalószínűbb értékei Pasquill szerint
Szélsebesség Nappal Éjszaka
a talajközelben a besugárzás mértéke a felhőzet aránya
u1, m/s erős közepes gyenge ≥ 4/8 £ 3/8
<2 A A–B B – –
2–3 A–B B C E F
3–5 B B–C C D E
5–6 C C–D D D D
>6 C D D D D
A hazánkban rendelkezésre álló meteorológiai észlelési adatok indokolttá teszik,

hogy a világszerte széleskörűen alkalmazott Pasquill-féle terjedési modellt csak
némileg átalakítva használjuk fel. A szükséges átalakítást az Országos Meteorológiai
Szolgálat szakemberei végezték el.
Tekintettel arra, hogy hazánk jórészt síksági területeket foglal magában, a légkör
stabilitása igen jól jellemezhető a függőleges hőmérsékleti gradiens értékével. Erre
vonatkozó mérések – a légkör alsó 300 m-es szakaszára vonatkozóan – hosszú idő
- 129 -
óta folynak. A vizsgálatok alapján Szepesi (1967) dolgozott ki jelölésrendszert a légköri

stabilitások jellemzésére úgy, hogy a gyakorlatban előforduló hőmérsékleti gradiens
értékeket 0,5°C/100 m lépcsőzésben 7 kategóriára osztotta fel (5.4 táblázat).
5.4 táblázat
A függőleges hőmérsékleti gradienssel jellemzett stabilitási kategóriák
Stabilitási kategória ∆T / ∆z
s K/100 m
erős inverzió 1 ≥1,51

inverzió 2 1,01...1,5
gyenge inverzió 3 0,51...1,00
pozitív izoterm 4 0,01...0,50
negatív izoterm 5 -0,50...0,00
normális 6 -1,00...-0,51
labilis 7 ≤-1,01
A stabilitási kategóriák Pasquill-tól eltérő megadása szükségessé tette azt is, hogy
az eredeti szórásértékek diagramjait is némileg módosítsák. A két szélsőséges légkör
állapotra vonatkozó görbék közel változatlanul hagyásával kidolgozott, 7 stabilitási
kategóriára vonatkoztatott szórásértékek diagramjait az 5.13 ábrán mutatjuk be.
A kidolgozott módszer egyébként teljesen azonos az eredeti Pasquill-modell
matematikai formalizmusával, így a vele végezhető számítások sem különböznek és
valamennyi tükrözési és egyéb jelenséget is figyelembe vevő módosítás is ugyanúgy
alkalmazható rá, mint az a Pasquill-modell esetén.
7 10000
10000 6
5
4 7 6
σ [m] 3 σz[m]
y 2
1
1000 5
1000
4
3
2
100 100 1
10 10
1 1
100 1000 10000 100000 100 1000 10000 100000
x[m] x [m]
5.13. ábra. A szórások értékei Szepesi (1967) szerint

Nowiczky (1976) munkájában olyan formulákat javasol, amely a légköri stabilitás és
a távolság mellett figyelembe veszik a felszíni érdesség örvénykeltő hatását is. Ezek a
formulák kerültek az idevonatkozó MSZ 21457/4 szabványba is a következő formában:
 H
σ y = 0.08 ⋅  6 ⋅ p −0.3 + 1 − ln  ⋅ x 0.367⋅( 2.5 − p ) , (5.28)
 z0 
- 130 -
 H
σ z = 0.38 ⋅ p 1.3 ⋅  8.7 − ln  ⋅ x 1.55⋅exp( −2.35⋅p ) , (5.29)
 z0 
ahol p a szabvány megnevezése szerint "a szélprofil egyenlet kitevője", de valójában
csupán egy segédparaméter, amely nem tévesztendő össze a (5.2) összefüggésben
szereplő azonos jelölésű és hasonló nevű szélprofil kitevővel (a megkülönböztetés
érdekében a továbbiakban po-lal jelöljük). Használandó értékeit a szabvány az 5.5
táblázat szerint adja meg. A z0 érdességi paraméterre javasolt értékek az 5.6
táblázatban láthatók.
A (5.28) és (5.29) összefüggésekben minden méret jellegű változó méterben
szerepel. Ha a H/z0 arány a számítások során 2000-nél nagyobbra adódna, akkor
2000-nek kell tekinteni.
5.5. táblázat
A p0 tényező értékei
Stabilitási kategória:
7 6 5 4 3 2 1
p0 0.170 0.282 0.343 0.384 0.427 0.446 0.464
Pasquill-féle stabilitási indikátor:
A B C D E F és F*
p0 0.079 0.143 0.196 0.270 0.363 0.440
5.6. táblázat
Az érdességi paraméter értékei
A terület jellege z0,m
Sík, növényzettel borított terület 0.1
Erdő 0.3
Település 1.0
Város 1.2 ... 2.0
Nagyváros 3.0
Az érdességi paraméter helyes meghatározása a terjedési vizsgálatok egyik kritikus

pontja. A nehézsége abból adódik, hogy általában nincs nagy kiterjedésű, homogén
érdességű terület, különböző jellegű (pl. mezőgazdasági, erdős, beépített) és
domborzatú körzetek váltogatják egymást, ugyanakkor a terjedés számítás eredménye
igen érzékeny az érdességi paraméterre.
Nagy felületű kibocsátás esetében az előzőek szerint meghatározott szórásokat az
MSZ 21459/2 szerint korrigálni kell. E szabvány szerint területi (felületi) forrásnak
számít a diffúz forrás (pl. a tető közvetlen közelében, illetve a szerkezeti hézagokon
keresztül kibocsátó objektumok, meddőhányók stb.).
A területi forrásra a szórások meghatározása:
- 131 -
σ ty = σ 2yo + σ 2y , (5.30)
σ tz = σ 2zo + σ 2z , (5.31)
ahol σyo és σzo a vízszintes ill. a függőleges irányú kezdeti szóródási együttható,
amelyek a szabvány szerint:
• a vízszintes irányú kezdeti szóródási együttható a területi forrás szélességének
4.3-del osztott értéke,
• a függőleges irányú kezdeti szóródási együttható a területi forrás magasságának
2.15-dal osztott értéke.
5.3.2.4. A szélsebesség átlagolása

Az (5.22) összefüggés levezetésénél az u szélsebesség magasságfüggését el kellett
hanyagolni. Ez az összefüggésben akkor okozza a legkisebb hibát, ha a homogénnek
tekintendő szélmező sebességét a tényleges szélmező átlagos sebességével vesszük
számításba. Mivel a szennyezőanyagnak az effektív forrásmagasság szintjéről kell
eljutnia a vizsgált receptorpont szintjéig és ez a receptorpont általában talajszinten
vagy annak közvetlen közelében van, az átlagolást célszerűen a z = 0...H
tartományra kell elvégezni. Erre a tartományra az átlagos szélsebesség:
u (H )
p
1
H
1
H
z Hp
u = ⋅ ∫ u (z ) ⋅ dz = ⋅ ∫ u 1 ⋅   ⋅ dz = u 1 ⋅ = (5.32)
H 0 H 0  z1  (1 + p ) ⋅ z1p p + 1
5.3.2.5. A tükröződés
A földfelszínnek a vizsgált szennyezőanyagra gyakorolt hatása kétféle lehet: a
szennyezőanyagot részben elnyeli, az el nem nyelt részt pedig visszaveri. A
vizsgálatok során először a teljesen visszaverő, majd a teljesen elnyelő felszín
esetével foglalkozunk, így kísérelve meg a tényleges jelenséget korlátok közé fogni.
Talajszinten lévő, folytonosan kibocsátó forrás esetére teljesen visszaverő felszín
feltételezésével levezetés nélkül is könnyen belátható – figyelembe véve, hogy
végtelen tér helyett csak végtelen féltér áll rendelkezésre –, hogy a megmaradó fél
szennyezőanyag-felhő minden egyes pontjában pontosan kétszer akkora
koncentrációnak kell lenni, mintha ugyanez a szennyezőanyag a végtelen térben
terjedne. A kapott kettes szorzótényező tulajdonképpen a talajfelszín alá kerülő
szennyezésfelhőnek a talajszintre vonatkozó „tükrözését” jelenti.
Magas, folytonosan emittáló pontforrás esetén a talajszint hatására bekövetkező
„tükrözést” – az optikai analógia mintájára – úgy célszerű figyelembe venni, hogy a
szennyezéseloszlást leíró függvényt kiegészítjük egy a szennyezőforrás magasságával
a talajfelszíntől azonos távolságra, de negatív z irányban található fiktív, az eredeti
forráséval azonos mennyiséget kibocsátó forrás (lásd 5.14 ábra) körüli szennyezés
kialakulását leíró taggal. Ez az x, illetve y irányú eloszlások értékeit nyilván nem fogja
befolyásolni, de a z irányú eloszlásfüggvény az eredetitől eltérő lesz:
Q  y2   (z + H ) 2 
qt = ⋅ exp −  ⋅ exp−
2 
 (5.33)
2 ⋅ π ⋅ σy ⋅ σz ⋅u  2⋅ σy   2 ⋅ σ z 
2
- 132 -
H
y
H-z
z
-H
x
H+z
5.14. ábra. A tükrözött füstfáklya helyzete

Ha a felszín elnyelő, feltételezhető, hogy az 5.14. ábrán a felszín alá kerülőnek
rajzolt valóságos szennyezésfelhőnek megfelelő szennyezőanyag mennyiség teljes
egészében elnyelődik, ahol a talaj felszínére ér, azaz a végtelen térre érvényes
megoldás függvényt használhatjuk, de úgy, hogy z < 0 esetére nem tekintjük
értelmezettnek.
Tökéletes tükrözés esetén a valós füstfáklya (5.22) szerinti és a fiktív füstfáklya
(5.33) szerinti koncentráció értékei összeadódnak.
A valóságos esetek nyilván a két szélsőséges eset (teljes tükrözés, illetve teljes
elnyelés) között vannak. Ennek megfelelően, ha a tükrözést figyelembe vevő tagot egy
egynél kisebb a szorzótényezővel írjuk az eloszlásfüggvénybe, megkapjuk a
részleges visszaverődést leíró összefüggést:
Q  y2 
q ( x, y , z ) = ⋅ exp⋅ − 2 
⋅
2 ⋅ π ⋅ σy ⋅ σz ⋅u  2 ⋅ σ y 
  (H − z ) 2   (H + z ) 2  
exp− 2 
+ a ⋅ exp − 2 
⋅. (5.34)
  2 ⋅ σz   2 ⋅ σ z  
Az összefüggés talajszinten (z = 0) érvényes alakja:
q=
(1 + a) ⋅ Q  y2
⋅ exp− −
H2 
2 
. (5.34a)
2 ⋅ π ⋅ σy ⋅ σz ⋅u  2 ⋅ σ y 2 ⋅ σ z 
2
Ezek az általános formulák magukba foglalják a teljes elnyelődés (a = 0), a teljes

visszaverődés (a = 1) és a részleges visszaverődés (0 < a < 1) esetét is.
- 133 -
Gázalakú szennyezőanyagok esetén a tükrözési tényező pontos értékét, amely

igen sok befolyásoló tényezőtől függ, gyakorlatilag lehetetlen meghatározni.
Tapasztalati értéke egyhez igen közel áll. Emiatt – és a biztonság kedvéért is –
gázalakú anyagoknál a valóságot igen jól közelítő teljes tükröződést (a = 1)
feltételezhetjük.
Ülepedő szennyezőanyagok esetén a tükrözési tényező egynél lényegesen kisebb
is lehet. Értéke elsősorban az ülepedés sebességétől függ.
5.3.2.6. A szennyezőanyagok kikerülési folyamatai

Szennyezőanyagok a terjedés folyamán többféle folyamat miatt tűnhetnek el,
kerülhetnek ki a légkörből. Ezek közül a legfontosabbak a szennyezőanyag
kimosódása, kémiai vagy radioaktív átalakulása.
Gázalakú légszennyezők kimosódása három folyamat eredményeképpen jöhet
lére: a gázmolekula – ha vízben oldható – diffúzióval juthat az esőcsepp belsejébe,
kémiai reakcióba léphet a vízzel vagy megkötődhet a hópehely felületén (utóbbi
esetben a vízben való oldhatóság kevésbé játszik szerepet). A kimosódás számítása
két tényező meghatározásán alapszik: meg kell határozni az esőcsepp felületére
kerülő gázrészecske fluxus nagyságát, továbbá az esőcseppek és a felületükre került
gázmolekulák fizikai, illetve kémiai kölcsönhatásának valószínűségét. A vízcseppre
jutó gázrészecske fluxus függ az eső intenzitásától, az esőcseppek méreteloszlásától,
az esőcsepp esési sebességétől és a légköri gázkoncentrációtól.
Szilárd légszennyezők kimosódásánál elsősorban a felületen történő megkötés
szerepe jelentős, a vízben oldás és különösen a kémiai reakciók jelentősége kisebb
mint a gázalakú szennyezők esetén. A kimosódás mértéke elsősorban a csapadék
intenzitásától és a szennyezőanyag szemcseméretétől függ.
A kimosódás számításba vételének módja a terjedés differenciálegyenletében már
adott:
∂q
= ...− λ ⋅ q...
∂t
A differenciálegyenlet itt jelölt tagja (−λ ⋅ q ) minden koncentrációval arányos
kikerülés folyamat, így a kimosódás leírására is alkalmas. Ennek a töredék
differenciálegyenletnek a megoldása egy időben csökkenő exponenciális függvény. A
kimosódási idő kifejezhető a szennyezőanyagot szállító (átlagos) szélsebesség ( u ) és
a megtett út (x) segítségével. Ezek figyelembevételével a kikerülési folyamatokat
számításba nem vevő qO koncentrációból a
 x
q = q o ⋅ exp − λ ⋅  (3.35)
 u
kiegészítéssel kaphatjuk a kikerülést is leíró modellt.
A λ kimosási tényező az előzőek értelmében igen sok változónak függvénye.
Csökkenthető a független változók száma, ha a csapadék tulajdonságait egyetlen, a
legkönnyebben mérhető jellemzővel, az intenzitásával adjuk meg. Ez azért tehető meg,
mert egy bizonyos terület klimatikus viszonyai között az intenzitáshoz igen
statisztikusan hozzárendelhető a cseppek valamilyen méreteloszlása és sebessége.
Gázalakú légszennyezők esetében a további tényezőket (oldhatóság, kémiai
reakciók) egyértelműen megszabja a szennyező anyagi minősége. Gázalakú
légszennyezők kimosási tényezőjét az 5.15 ábrán egy széles sávval adjuk meg (Bede
és Gács, 1976). E sáv felső szélén a vízzel kémiai reakcióba lépő anyagok (pl.: SO2),
- 134 -
kimosódási állandó, 1/s

alsó szélén a rosszul oldódó, kémiailag
-3 nem reagáló anyagok (pl.: nemesgázok)
10
helyezkednek el. Szilárd
szennyezőanyagok esetén a döntő
jellemző a szemcseméret. A különböző
szemcseméretekhez tartozó kimosási
-4
tényezőt az 5.16 ábra mutatja vízben
10 nem oldódó és vízzel reakcióba nem
lépő anyagokra (Bede és Gács, 1976).
Vízben oldódó vagy vízzel reagáló
szilárd anyagok esetén a kimosási
-5
tényező értéke némileg nagyobb.
10
Vegyileg átalakuló vagy radioaktív
0.1 1 10 100 anyag esetében a szennyezéseloszlási
csapadék intenzitás, mm/h
függvényben a forrástagot az
5.15. ábra. Gázok kimosódási állandója előzőekhez teljesen hasonló módon kell
kimosódási állandó, 1/s korrigálni, hiszen egy vegyület
0.01
25 átalakulásával történő
szennyezőanyag „eltűnés” vagy a
17 radioaktív bomlás ugyanolyan
12 differenciálegyenletekkel írható le,
mint a kimosódás általi
8
0.001 5 szennyezőanyag csökkenés.
3 Mindössze a λ tényező értékét kell
megfelelően helyettesíteni.
2 Radioaktív anyag a esetén a
bomlási állandót kell beírni, kémiai
átalakulás esetében pedig a vizsgált
0.0001 anyag átlagos élettartamából (T)
vagy felezési idejéből (T1/2)
határozható meg a bomlási állandó
a
1 ln(2)
0.00001
λ= =
0.1 1 10 100 T T1/ 2
csapadék intenzitás, mm/h
kapcsolat szerint.
5.16. ábra. Szilárd anyagok kimosódási állandója
(paraméter: a részecskék mérete µm-ben). Figyelni kell azonban arra is,
hogy a kémiai vagy radioaktív
átalakulás során a létrejövő anyag is lehet kellemetlen légszennyező. Ilyenkor az
eredeti anyag (vegyület vagy radioaktív szennyező) forráserősségének korrigálása
mellett vizsgálni kell a keletkező új légszennyező anyagot.
5.3.2.7. Az ülepedés
Az ülepedő légszennyezők légkörbeni eloszlásának vizsgálata során a felírható
diffúzióegyenlet igen bonyolulttá válik. Nem választható ugyanis ketté a diffúzió és az
ülepedés folyamata (a diffúziós tényező nyilvánvalóan az ülepedési sebességnek is
függvénye és viszont). Emiatt a nehézség miatt nem ismeretes olyan analitikus
megoldása a diffúzió differenciálegyenletének, amely az ülepedő légszennyezők
eloszlásának leírására alkalmas lenne, ezért a probléma megoldását fenomenologikus
úton kell keresni. Az ülepedő légszennyező eloszlására vonatkozó összefüggésnek
tartalmaznia kell a gázalakú légszennyezőre vonatkozó összefüggés minden
jellemzőjét, ezen kívül pedig két további körülményt kell figyelembe venni:
- 135 -
• az ülepedő szennyezésfelhő tengelyének iránya nem lehet a füstfáklya (hordozó

gáz fáklya) tengelyével azonos, hanem attól az ülepedési viszonyoknak
megfelelően valamilyen szögben a talaj felé kell elhajolnia,
• a gázalakú légszennyezők eloszlásfüggvényeiben a magas forrásokra vonatkozó
eredményeknél alkalmazott tükrözési elv is kiegészítendő az ülepedési
viszonyoknak megfelelően.
Az ülepedő részecskék átmérője, sűrűsége és nyugvó levegőbeni ülepedési
sebessége között egyértelmű, könnyen meghatározható kapcsolat áll fenn.
Az ülepedési sebesség meghatározásában csak az ülepedő részecske
sűrűségének értelmezése jelent nehézséget. Szemcsés anyagokra igen sokféle
sűrűségfogalom használatos (tömör-, térfogat-, látszólagos-, ömlesztett-, rázott- stb.
sűrűség). Általában a látszólagos sűrűség (a szemcse tömegének és zárt pórusaival
együtt meghatározott térfogatának aránya) alkalmazásával kapjuk a valóságos
viszonyokat legjobban közelítő ülepedési sebesség értékeket, de ha az ülepedő
részecske alakja igen szabálytalan (pl. a pernyék esetében), akkor ezen értékeknél
kisebb ülepedési sebességek adódnak (Koncz, 1970).
Mozgó levegőben (a szabad légtérben) formálisan igen egyszerűen megadható az
ülepedési sebesség segítségével a részecske pályája: annak minden pontjában a
részecske sebességvektora a szállítósebesség (a levegőmozgás sebessége) és az
ülepedési sebesség vektoriális összege. Mozgó levegő esetén ez az egyszerű
összegzés – a szél örvényességének mértékétől függően – csak 20...50 µm
szemcseméret felett ad a gyakorlati tapasztalatokkal azonos eredményt. A nyugvó
levegőben 0,5...1 cm/s-nél kisebb ülepedési sebességű szilárd szennyezőanyagot
feltétlenül célszerű – az ülepedési sebesség elhanyagolásával – kvázi-gázként kezelni.
Az ülepedő szennyezésfelhő tengelye a terjedés során nem a kezdeti H
magasságban, hanem annál kisebb, folytonosan csökkenő H’(x) magasságú lesz.
Bármely időpontban dt idő alatt a részecskék vízszintes és függőleges elmozdulását
a
dz = −w ⋅ dt és dx = u (z ) ⋅ dt (5.36)
egyenletek írják le. Ebből a két differenciális összefüggésből idő szerinti integrálással
megkapható a H’(x) függvény. Egyszerűsíthető a probléma megoldása, ha a
szélsebesség magasságfüggő értékei helyett a teljes tartományban az átlagos
szélsebességgel számolunk. Ekkor a füstfáklya tengely helyzetét a dx = u ⋅ dt és
dH ¢ = -w ◊ dt összefüggésekből kapjuk:
x
H′ = H − w ⋅ (5.37)
u
Ezt az eredményt a gázalakú szennyezőkre vonatkozó összefüggések z irányú
eloszlást leíró tagjában H helyére helyettesítve kapjuk az ülepedő szennyezők
eloszlását leíró modellt (Bede és Gács, 1975).
Ülepedő szennyezőanyagok esetén a légköri koncentráció mellett fontos a
depozició, az időegység alatt területegységre leülepedő anyagmennyiség
meghatározása is. Egy adott anyag esetén a depozició arányos a talajszint feletti
koncentrációval. A wd arányossági tényező sebesség dimenziójú, ezért lerakódási
sebességnek is szokás nevezni. Könnyen belátható, hogy nagy szemcseméret esetén
(100...200 µm felett), amikor a szabadesés törvényei döntően befolyásolják a
részecskék mozgását és a talajról való visszaverődés elhanyagolható, a wd lerakódási
sebesség azonos a w ülepedési sebességgel. Kis szemcseméretek esetén a kettő
között jelentős különbségek is lehetnek és a lerakódási sebesség a felszín alakjától,
anyagától és állapotától is függ. A lerakódási sebességre vonatkozó ismereteink
- 136 -
azonban igen hiányosak, emiatt a gyakorlati számításokban a kisebb szemcseméretek

tartományában is w = wd egyenlőséget szokás feltételezni. A depozició számításánál
az is figyelembe kell venni, hogy a tükrözési folyamat növeli a talajszinthez közeli
koncentrációt, de nem növeli a depoziciót. Ezt például úgy vehetjük figyelembe, hogy a
számított talajszinti koncentrációt a tükrözést figyelembe vevő 1 + a tényezővel
elosztjuk.
q
D = wd ⋅ q ≈ w ⋅ (5.38)
1+ a
5.3.2.8. A teljes modell

Az előző pontok alapján összeállítható az a teljes terjedési modell, amely már
figyelembe veszi a H vastagságú rétegre végzett szélsebesség átlagolást, a
talajfelszín teljes vagy részleges visszaverő hatását, a szennyezőanyag esetleges
ülepedési sebességét, a kimosódási, átalakulási folyamatokat. Minden előzőekben
felsorolt hatást és korrekciót tartalmazó modell a következő:
Q  y2 
q ( x, y , z ) = ⋅ exp⋅ − 2 
⋅
2 ⋅ π ⋅ σy ⋅ σz ⋅u  2 ⋅ σ y 
  w⋅x 2   w⋅x 2 
  (H − u − z )   (H − u + z )    λ ⋅x
exp−  + a ⋅ exp−   ⋅ exp −  (5.39)
  2 ⋅ σz
2
  2 ⋅ σz
2
  u 
     
5.3.3. A domborzat hatása

A szabványokban rögzített módszerek alapvetően nem használhatók erősen tagolt,
igen egyenetlen felszín feletti terjedés modellezésére. A domborzatnak kettős
áramlásmódosító hatása van. Egyfelől – mechanikai gátként – tereli az áramlást,
másfelől a felszín különböző mértékű felmelegedése miatt maga is különféle
áramlásokat okoz. Áramlást módosító hatásuk lehet a nagykiterjedésű vízfelületeknek
(tengerek, tavak) is.
A domborzat áramlás módosító hatása mindaddig kicsi, amíg a lejtök hajlásszöge
csekély (max. 10-15% a vízszintestől mérve). Ilyenkor a légáramlás a domboldallal
párhuzamosan tud haladni, így a szennyezések terjedésére és hígulására nincs
számottevő hatása. Nagyobb emelkedésű hegy vagy domboldal mentén azonban az
áramlás sebessége is megváltozik. Ennek a módosult áramlásnak a talajszinti
koncentrációra csökkentő és növelő hatása egyaránt lehet, a meteorológiai állapottól,
illetve a vizsgált terület jellegétől függően.
Az igen gyakori, viszonylag egyenletesen emelkedő domboldal esetén elvben
lehetséges jobb közelítést keresni. Egy ilyen módszer lényegét a már bemutatott 5.2.
ábra alapján tekinthettük át, amelynek A. része a dombra feláramlásnál kialakuló
áramvonalak vázlatát mutatja (a valóságban természetesen sem a felszín, sem az
áramvonalak nem tört egyenesek, hanem simább átmenetűek, az ábra csak a jelleget
mutatja). A füstfáklya tengelye az áramvonalak mentén haladva a domboldalnál
felemelkedik, de kisebb mértékben, mint a felszín magasságváltozása (minél
magasabban helyezkedik el a füstfáklya annál kevésbé követi a tengely a felszín
alakulását), így a tengely talajszint feletti magassága – egy kezdeti rövid emelkedés
után – csökken. Ezt a B. ábrarész vastag vonala mutatja egy 200 méter
- 137 -
szintkülönbségű emelkedés fölötti, eredetileg 300 méter magas áramvonalra. Ennek a

mozgásnak 3 közelítési módja lehetséges:
• "optimista": feltételezi, hogy a tengely emelkedése azonos a talajszint
emelkedésével, azaz a talajszint feletti magassága nem változik, ennek
következtében a talajszinti koncentrációk azonosak lesznek, mint sík terület esetén
(alábecslés),
• "pesszimista": feltételezi, hogy a tengely nem emelkedik semennyit, így gyorsan
közeledik a talajhoz, az áramvonalak átbökik a talajt (!), ez igen durva felülbecslést
eredményez,
• "reális": a füstfáklya fenti két szélső eset közötti mértékű emelkedésével számol,
csupán leegyszerűsíti az áramvonal valódi alakulását.
Természetes, hogy ez utolsót kell használni, "csak" az a nehézség, hogy a legtöbb
esetben nem tudjuk, hogy a két szélsőség között hol helyezkedik el. Emiatt a
számításokban célszerű a valóságot alulról és felülről behatárolni ("optimista" és
"pesszimista" közelítéssel) és megbecsülni, mi lehet a reális eset. Jobb közelítést csak
a feláramlási folyamat jobb megismerése adhat.
Előfordulhat, hogy az áramlás jellege az előző esettől eltérő, kiugró tárgyakat az
áramlás nem elsősorban felfelé, hanem oldalirányban kerül meg. Ilyen pl. egy magas
vékony torony, de a föléáramlás mellett ilyen jelleg is megjelenik egy épület vagy
kiugró hegyorom esetében is. Ilyenkor a füstfáklya tengelye inkább a kiugró tárgy
környezetének sík voltát vagy emelkedő jellegét veszi át, magán a kiugráson a nem
talajszinti (z > 0) koncentráció érvényesül.
Minden domborzat által befolyásolt terepen igen gondosan kell mérlegelni a
domborzati viszonyokat és az adott körülmények közt leginkább használható
módszereket kiválasztani.
A felsorolt, áramlást módosító hatások figyelembe vételére azonban csak
minőségi megfontolások tételére alkalmas észlelési anyagmennyiség áll rendelkezésre
kivéve a szélrózsa adatokat, melyek egy-egy földrajzi helyen nyilván tartalmazzák a
környező topográfiai körülmények hatását. A légszennyezés matematikai modelljeibe
ma még ennél többet – a megbízhatóság feláldozása nélkül – nem lehet beépíteni.
5.3.4. A légszennyezés időbeli folyamatai

A terjedési modellek a szennyezőanyag koncentráció eloszlásának rögzített feltételek
(kibocsátás nagysága, szélsebesség, stabilitás stb.) melletti meghatározására
alkalmasak. Célként vagy feladatként azonban az esetek jelentős részében valamilyen
hosszabb időszakra (általában egy évre) vonatkozóan a koncentráció időbeli
változásának vagy átlagos értékének meghatározása jelentkezik. Ilyen esetekben
szinte mindig a talajszinten jelentkező koncentrációt vizsgáljuk, ezért a továbbiakban
általában a z = 0-ra vonatkozó összefüggéseket használjuk.
5.3.4.1. A koncentráció időbeli változása

A terjedési modell formálisan a következő függvénykapcsolattal írható fel:
q = q (Q, h,Qh , u, s, x, y , z ...) (5.40)
- 138 -
É A szennyezőanyagok-
vizsgált pont terjedésének matematikai
leírásában olyan koordináta-
y
y x rendszert használtunk, amelyben
ϑ0 az x és az y tengelyek iránya a
∆ϑ széliránnyal párhuzamos, illetve
ϑ arra merőleges. A szélirány
u
forrás változásakor emiatt a rögzített
x pont koordinátái megváltoznak.
NY K Az 5.17 ábrán feltüntetett
geometria esetén a vizsgált pont
és a forrás talppontjának r
távolsága és e szakasznak a
földrajzilag rögzített koordináta-
rendszerben mérhető irányszöge
állandó, míg a szélirány
D
változásakor a szélirány és az r
5.17. ábra. A helykoordináták és a szélirány helyvektor által bezárt ∆ϑ szög
kapcsolata is, és vele együtt az x és y
koordináták is megváltoznak az
alábbi összefüggés szerint:
x = r ⋅ cos( ∆ϑ )
(5.41)
y = r ⋅ sin( ∆ϑ )
(5.42)
Ennek megfelelően az (5.40) függvénykapcsolatot célszerűen a következő alakra
írhatjuk át:
q = q (Q, h,Qh , u, s, r , ∆ϑ, z ...)
(5.43)
A felsorolt független változók közül csupán a geometriai kéménymagaság (h) és a
vizsgált pont távolsága (r) állandó. A változó emissziós paraméterek (Q, E) és
meteorológiai jellemzők (u, s, ∆ϑ ) figyelembevételének módját a következő pontok
ismertetik. Az összefüggésekben nem jelölt változók (pl.: csapadék, átalakulási
állandó) hatását a továbbiakban elhanyagoljuk, mert szerepük e szempontból
lényegtelen.
5.3.4.2. A kibocsátás időbeli változása

A j-edik fajta szennyezőanyag kibocsátása egy P pillanatnyi teljesítményű kémény
esetén a
P
tü ⋅ H i = f j ⋅
Qj = f j ⋅ m (5.44)
η
összefüggéssel számítható. Bár a hatásfok és a fajlagos kibocsátás a teljesítmény
függvényében némileg változhat, a kibocsátás jó közelítéssel a terheléssel arányosnak
tekinthető.
A járulékos kéménymagasság számításához szükséges hőkibocsátást pedig az
előzővel analóg
P
tü ⋅ H i = ξ fg ⋅
Qh = ξ fg ⋅ m (5.45)
η
- 139 -
összefüggés adja meg. A füstgázveszteséget jellemző ξ fg tényező meghatározásának

módját DIN 1942 részletezi.
Alaperőművek esetén a kibocsátás folyamatos, az erőmű teljesítménye és így
szennyezőanyag kibocsátása is viszonylag szűk tartományban változik. Ez lehetővé
teszi azt, hogy a terjedésszámítások során az állandóan változó szennyezőanyag és
hőkibocsátást évi középértékével vegyük számításba. Az így elkövetett hibát az is
csökkenti, hogy a szennyezőanyag és a hőkibocsátás közel arányosan változik, a
talajszinti koncentrációra gyakorolt hatásuk azonban ellentétes, így részben
kompenzálják egymást. Az évi átlagos kibocsátás az erőmű kihasználási tényezője, évi
villamosenergia termelése vagy tüzelőanyag felhasználása alapján számítható.
Pi M ⋅ Hi
Qj = f j ⋅ ν j ⋅ = f j ⋅ tü (5.46)
η T
ahol az erőmű kihasználási tényezője:
E ki
νi = (5.47)
Pi ⋅ T
Az évi átlagos hőkibocsátás, amellyel az átlagos viszonyokat jól jellemző járulékos
kéménymagasság meghatározható:
Pi M ⋅ Hi
Qh = ξ fg ⋅ ν j ⋅ = ξ fg ⋅ tü (5.48)
η T
Csúcserőmű esetén feltételezhető, hogy vagy névleges – illetve ahhoz közelálló –
teljesítménnyel üzemel, vagy áll. Ennek figyelembevételével a kihasználási tényező
felbontható két résztényezőre:
ν i = νü ⋅ ν k (5.49)
Tü E ki
νü = és νk = (5.49a)
T Pi ⋅ Tü
A csúcserőmű üzemidőre átlagolt szennyezőanyag- és hőkibocsátása az (5.46) és
az (5.48) összefüggésekhez hasonlóan számítható, csak a νi kihasználási tényező
helyett a νk üzemidőre vonatkozó kihasználási tényező használandó.
Ha feltételezzük, hogy a csúcserőmű üzemideje alatt az egyes meteorológiai
állapotok relatív előfordulási. valószínűsége azonos az évi valószínűség értékével
akkor az évi szennyező hatás értékelése a folyamatos forráséval azonos módon
történhet csak azt kell figyelembe venni, hogy minden állapotnak csak νü hányadában
jelentkezik levegőszennyező hatás. Megjegyzendő, hogy a meteorológiai állapotok
valószínűségére tett fenti feltételezés csupán közelítés, mert a villamos csúcsidőszak
napszakhoz kötött volta és a légkör stabilitásának napi periodicitása valószínűvé tesz
bizonyos kölcsönös kapcsolatot, ezt azonban ilyen típusú adatgyűjtés hiányában nem
tudjuk figyelembe venni.
Az olyan menetrendtartó erőművek esetében, amelyek kihasználási tényezője a
fenti két erőműtípusé közé esik és amelyek folyamatosan üzemelnek ugyan, de
teljesítményük széles tartományban változik, az eddigi egyszerű eljárások nem
alkalmazhatóak. Ilyenkor az év folyamán előálló üzemállapotokat olyan csoportokba
kell összefogni, amelyek egyenként már csak egy viszonylag szűk teljesítmény és
kibocsátás tartományt foglalnak magukba és ekkor ismét az átlagteljesítményhez
tartozó adatokkal jellemezhető minden, az adott csoportba sorolt üzemállapot. A
terjedés számítást ezek után minden üzemállapot csoportra külön-külön kell elvégezni,
- 140 -
figyelembe véve a csoport relatív gyakoriságát és az egyes üzemállapot csoportokra

végzett számítások összegezésével határozhatók meg az éves levegőszennyezési
viszonyok az erőmű környezetében.
Az előzőekben ismertetett összefüggések ilyen formában a csak villamos energiát
termelő erőművekre vonatkoznak. Hőszolgáltató erőművek esetén csak a tüzelőanyag
felhasználást alapulvevő összefüggések használhatók.
5.3.4.3. A szennyezőanyag koncentráció átlagolása

Igen gyakori, hogy a szennyezőanyag koncentrációnak valamilyen hosszabb
időtartamra vonatkozó átlagos értékét kell meghatároznunk. A forrástól adott r
távolságban lévő és ϑ 0 irányszöggel jellemezhető pontban valamely T időtartamra
átlagolt koncentráció az alábbi integrál-középértékkel írható le:
1
T  1  r ⋅ sin( ∆ϑ )  2 
q ( υ o , r ) = ⋅ ∫ q o (u, s, r ) ⋅ exp− ⋅    ⋅ dt (5.50)
T 0  2  σy  
 
ahol q 0 (u , s, r ) az adott jellemzők esetén fellépő talajszinti koncentráció a füstzászló
tengelye alatt, amely az (5.39) összefüggésből számítható z = y = 0 helyettesítéssel.
Az összefüggésben szereplő időben változó értékű meteorológiai jellemzők (a szél
sebessége és iránya, a stabilitás) azonban általában nem a folyamatosan változó
értékükkel, hanem kategóriákba sorolt statisztikai adatokkal állnak rendelkezésre (lásd
MSZ 21459/4). Nézzük meg, hogy módosul emiatt az összefüggés. Ha csak a
szélsebességet és a stabilitást használjuk véges számú kategóriába beosztva, a
szélirányt pedig folyamatos értékkel, akkor az összefüggés új alakja részben
szummázást, részben integrálást tartalmaz.
1
T ⋅g ( u ,s )  1  r ⋅ sin( ∆ϑ )  2 
q ( υ o , r ) = ⋅ ∑ ∑ q o (u, s, r ) ⋅ ∫ exp− ⋅    ⋅ dt (5.51)
T  2  σy  
0
 
ahol g(u,s) az s jelzőszámmal jellemezhető stabilitási állapot és az u átlagos
szélsebességgel jellemezhető sebességkategóriába tartozó szél egyidejű
előfordulásának relatív gyakorisága.
A valóságban a szélirányt is véges számú (általában 16, ritkábban 8) csoportba
sorolják. Ezesetben a vizsgált pont jellemzésére a ϑ 0 irányszög helyett annak a
széliránynak a Θ 0 sorszámát használhatjuk, amelyik a szennyezőanyagot abba a
szektorba szállítja, amelyikben a vizsgált pont is elhelyezkedik, a középértékképzés
pedig teljes egészében az előfordulási gyakoriság szerinti összegeződésig
egyszerűsödik:
q (Θ o , r ) = ∑ ∑ ∑ q o (u, s, r ) ⋅ F ( ∆Θ, s, r ) ⋅ g (Θ, u, s ) (5.52)
u s Θ
ahol g (Θ, u , s ) annak a relatív gyakorisága, hogy az s jelű stabilitás és a Θ sorszámú

szélirányba fújó, u átlagos sebességgel jellemezhető szél egyidejűleg előfordulhat, az
F ( ∆Θ, s, r ) átlagolási tényező a ∆ϑ szögeltérés átlagos hatását veszi figyelembe.
Az (5.52) összefüggésben bevezetett átlagolási tényező tulajdonképpen nem más,
mint az adott körülmények (távolság, szélsebesség, stabilitás) mellett a vizsgált
szektorban kialakuló közepes koncentrációnak és a füstzászló tengelye alatt fellépő
- 141 -
maximális koncentrációnak az aránya. Segítségével a következő alakban írható fel a

q k közepes koncentráció:
q k ( ∆Θ, u, s, r ) = q o (u, s, r ) ⋅ F ( ∆Θ, s, r ) (5.53)
Az átlagolási tényező lényegét és meghatározásának módját a (5.51) és (5.52)

összefüggések összehasonlításával közelíthetjük meg. E két egyenletből:
1
T ⋅g ( u ,s ,Θ )  1  r ⋅ sin( ∆ϑ )  2 
F ( ∆Θ, s, r ) = ⋅ ∫ exp−    ⋅ dt (5.54)
T ⋅ g (u, s, Θ)  2 σy  
0
 
Figyelembe véve, hogy a szögeltérés nagy értékeinél a koncentráció
elhanyagolhatóan kicsivé válik, a gyakorlatilag érdekes esetekben megengedhető a
sin( ∆ϑ ) ≅ ∆ϑ és r ≅ x
egyszerűsítés. Következő lépésben célszerű az idő szerinti integrálást szög szerinti
integrálássá átalakítani. Ehhez – egyéb támpont híján – azt kell feltételeznünk, hogy az
adott szélirány szektoron belül a különböző szélirányok gyakorisága azonos. Így:
1
∆ϑ 2  1  x 2 
F ( ∆Θ, s, x ) = ⋅ ∫ exp− ⋅   ⋅ ∆ϑ 2  ⋅ d∆ϑ (5.55)
∆ϑ 2 − ∆ϑ 1 ∆ϑ1  2  σy  
 
ahol ∆ϑ 1 és ∆ϑ 2 a szögeltérés legkisebb és legnagyobb értékei. Végül bevezetve a
x ⋅ ∆ϑ
b=
2 ⋅ σy
segédváltozót, és figyelembe véve az erf(x) függvény definícióját, amely szerint
x
2
erf ( x ) = ∫e
−t 2
⋅ dt
π 0
az átlagolási tényezőre a következő összefüggést kapjuk:
2 ⋅ σ y b2
F ( ∆Θ, s, x ) =
1
∆υ 2 − ∆υ 1
⋅
x
⋅ ∫ exp − b 2 ⋅ db =( )
b1
π σy   x ⋅ ∆ϑ   x ⋅ ∆ϑ  
= ⋅ ⋅ erf  2 
− erf  1 
 (5.56)
2 x ⋅ ( ∆ϑ 2 − ∆ϑ 1 )   2 ⋅ σ y  
 2 ⋅ σ 

 y 
A szokásos 16 szélirányra történő felosztás esetén az egy szektoron belüli
minimális és maximális szögeltérés különbsége π/8 (22,5°). Ha a szél abba a szektorba
fúj, amelyben a vizsgált pont is elhelyezkedik ( ∆Θ =0) és figyelembe vesszük, hogy a
pont szektoron belüli átlagos helyzete a szektor szögfelezője, a szögeltérés minimális
és maximális értéke ±π/16 (±11,25°), továbbá, hogy az erf függvény páratlan, akkor az
átlagolási tényezőre a következő értéket kapjuk:
16 ⋅ σ y  π⋅x 
F (0, s, x ) = ⋅ erf  
 (5.57)
2π ⋅ x  16 ⋅ 2 ⋅ σ y 
- 142 -
Hasonló gondolatmenettel kaphatjuk meg az átlagolási tényezőt arra az esetre is,

amikor a szél nem a vizsgált pontot tartalmazó szektorba fúj. A szomszédos szektor
( ∆Θ =±1) esetére például a következő eredményt kapjuk:
8 ⋅ σy   3⋅π⋅x   π⋅x 
F (1, s, x ) = F ( −1, s, x ) = ⋅ erf   − erf  
 16 ⋅ 2 ⋅ σ   (5.58)
2π ⋅ x   16 ⋅ 2 ⋅ σ y   y 
A koncentráció-eloszlás keresztirányban átlagolt értékének meghatározására

régebben kidolgozott módszerek abból indultak ki, hogy nem követnek el nagy hibát,
ha az integrálközép képzésénél nem a vizsgált tartomány tényleges határait használják
integrálási határként, hanem a keresztirányú eloszlás görbéje alatti teljes (-∞-től +∞-ig
terjedő) területet határozzák meg, mivel ennek csak egy csekély része eshet a vizsgált
tartományon kívülre. Így a keresztirányban átlagolt közepes talajszinti koncentráció
16
+∞
16 ⋅ σ y
q k (u, s, x ) = ∫ q ( x, y ,0) ⋅ dy = ⋅ q o (u, s, x ) (5.59)
2π ⋅ x −∞ 2π ⋅ x
Ha bevezetjük az
16 ⋅ σ y
F ′(s, x ) = (5.60)
2π ⋅ x
jelölést, akkor a közepes koncentráció új formája:
q k (u, s, x ) = F ′(s, x ) ⋅ q o (u, s, x ) (5.61)
Összehasonlítva az (5.57) és (5.60) összefüggéseket láthatjuk, hogy a két

átlagolási módszer lényegében csak az erf függvény figyelembevételében, illetve
elhanyagolásában (pontosabban az erf(∞)=1 értékkel való közelítésében) tér el
egymástól.
Vezessük be az F átlagolási tényező és az F' közelítő átlagolási tényező
viszonyának jelölésére a k korrekciós tényezőt:
F ( ∆Θ, s, x ) = k ( ∆Θ, s, x ) ⋅ F ′(s, x ) (5.62)
A széliránnyal megegyező szektorra:
 π⋅x 
k (0, s, x ) = erf  
 (5.63)
 16 ⋅ 2 ⋅ σ y 
A korrekciós tényező értékét és meghatározási módját Szepesi (1967) ill. MSz

21457/4 szerint számolt szórások esetére az 5.18. és 5.19. ábrák mutatják. A második
esetben – a σ y -on keresztül – a korrekciós tényező nagymértékben függ a H/z0
viszonyszámtól is. Az ábrákból látható, hogy a korrekciós tényező s ≤ 4 esetén 1-nek
vehető.
- 143 -
πx
b= s=4 s=5
16√ 2 σy
1,7
s=6
1,5
1,3
s=7
1,1
erf(b)
0,9
erf(3b)
0,7
0,5
1 0,9 0,8 0,7 0,6 100 1000 10000 100000
x, m
0,6
0,7 s=7
0,8 s=6
0,9 s=5
s=4
1
k(0,s, x )
5.18. ábra. A keresztirányú átlagolás korrekciós tényezője Szepesi (1967) szerinti

szórások esetén
Az ábrákon feltüntettük az erf(3.b) görbét is. Látható hogy ez a görbe csak a

kezdeti szakaszban és ott is csak egész kis mértékben tér el az egytől. Ebből
következik, hogy s≥5 esetén is elhanyagolható minden ∆Θ ≥ 2 értékhez tartozó
korrekciós tényező és ez a következő egyszerűsítést teszi lehetővé:
1 − k (0, s, x )
k (1. s, x ) = (5.64)
2
k(2,s,x) = 0
Ugyanakkor az ábrából az is látható, hogy a korrekciós tényező elhanyagolása
különösen a magas kémények levegőszennyező hatása szempontjából kritikus labilis
állapotokban okozhat jelentős hibát.
- 144 -
5/500 6/1000
πx
b=
16√ 2 σy
7/2000
1,7 6/500
7/500
5/200
1,5 6/200 7/1000
7/200
erf(b)
1,3
1,1
0,9
a görbék paraméterei:
0,7 s és H/z0
erf(3b)
0,5
1,0 0,9 0,8 0,7 0,6 100 1000 10000 100000
x, m
0,6
0,7
6/200
0,8 7/200
7/2000 7/500
7/1000
0,9
5/200
6/1000 6/500
5/500
1
k(0,s, x )
5.19. ábra. A keresztirányú átlagolás korrekciós tényezője MSz 21457/4 szerinti

szórások esetén
A korrekciós tényező segítségével a szektorra átlagolt közepes talajszinti

koncentráció gázalakú szennyezőanyag esetén a
16 ⋅ σ y ⋅ k ( ∆Θ, s, x )
q k ( ∆Θ, u, s, x ) = ⋅ q o (u, s, x ) =
2π ⋅ x
16 ⋅ Q ⋅ k ( ∆Θ, s, x )  H2 x
⋅ exp − 2 − λ ⋅  (5.65)
2π 3 ⋅ σ z ⋅ u ⋅ x  σz u
összefüggéssel számítható.
5.3.4.4. A szennyezőanyag koncentráció tartamdiagramja

A szennyezőanyag koncentráció időbeli változása vizsgálatának és szemléltetésének
egyik legcélszerűbb módja a szennyezőanyag koncentráció tartamdiagramjának
- 145 -
megszerkesztése. A tartamdiagram megszerkesztéséhez ki kell számítani a forrástól x

távolságra lévő pontban a különböző szélsebességek, szélirányok és stabilitások
esetén kialakuló q k közepes koncentráció értékeket és azokat nagyság szerint kell
rendezni. A nagyság szerint rendezett értékekből az 5.20 ábrán bemutatott módon
lehet tartamdiagramot szerkeszteni. Az így szerkesztett tartamdiagram lépcsős alakja
abból adódik, hogy a számításokhoz véges számú, diszkrét értékekkel jellemezhető
meteorológiai állapotot feltételeztünk. A szennyezőanyag koncentráció valóságos
tartamdiagramja azonban – mivel a meteorológiai állapotok tényleges spektruma
folyamatos – nyilvánvalóan csak folyamatos görbe lehet. A lépcsős diagramból elég jól
becsülhető a folyamatos görbe lefutása is (lásd az 5.20 ábrán a szaggatott vonalat). A
folyamatos görbét úgy kell a diagramba berajzolni, hogy az alatta lévő terület azonos
legyen a lépcsős diagram alatti területtel.
Megbízható meteorológiai gyakoriság adatok általában csak éves időtartamra
vonatkozóan állnak rendelkezésre, emiatt a leírt módszerrel csak éves
tartamdiagramot szerkeszthetünk kielégítő pontossággal.
q
qk (∆Θ1, u1 , s 1, x )
qk (∆Θ2, u2 , s 2, x )
t1 =T·g (Θ 1, u1 , s 1 )
t2 =T·g (Θ 2, u2 , s 2 )
t1 t2
t
5.20. ábra. Szennyezőanyag koncentráció tartamdiagramja
5.3.5. terjedés számítógépes modellezése

A szennyezőanyag koncentráció tétbeli és időbeli eloszlásának meghatározása
egyetlen forrás és egyetlen szennyezőanyag esetére is a terjedési modell több
tízezerszeri végigszámolását teszi szükségessé. Több szennyezőforrás hatása alatt
álló nagyobb terület esetén ez a szám további 1...3 nagyságrenddel nőhet. Ez azt
jelenti, hogy ilyen vizsgálatok csak számítógéppel végezhetők el. A számítógépes
modellezés egy sor számításszervezési kérdést vet fel és szükségessé válik a
diagramokban vagy egyéb nehezen használható formában (mint pl. erf függvénnyel)
adott paraméterek közelítő numerikus függvényeinek előállítása.
5.3.5.1. A számítógépes modellezés néhány gyakorlati kérdése

Vannak esetek amikor célszerű első lépésben a talajszinti koncentráció maximumának
távolságát megkeresni (pl. ehhez lehet igazítani a további vizsgálatok távolság
skáláját, határérték túllépés vizsgálatánál itt lehet megállapítani, hogy van-e egyáltalán
- 146 -
túllépés). Gázalakú szennyezőanyagokra a füstzászló tengelye alatti talajszinti q 0

koncentráció az (5.39) összefüggésbe a = 2, z = y = 0 és w = 0 helyettesítésével:
Q  H2   λ⋅x
q= ⋅ exp− 2 
⋅ exp −  . (5.66)
π ⋅ σy ⋅ σz ⋅u  2 ⋅ σz   u 
A koncentráció maximumára az összefüggés x szerinti deriválásával és a derivált
zérushelyére felírható összefüggésből gázalakú szennyezőanyag esetére az
1 dσ z  H2  1 dσ y λ
⋅ ⋅ 1 − + ⋅ + =0 (5.67)
σ z dx  2 ⋅ σ z  σ y dx u
2
egyenletet kapjuk. Az (5.28) és (5.29) szerinti szórás függvények formálisan

by
σ z = az ⋅ x bz ill. σ y = ay ⋅ x (5.68)
alakban írhatók fel. Ezek segítségével a maximum helyére az

1 bz
 
 H 
x=  (5.69)
( )
 a z ⋅ 1 + b y + λ ⋅ x u bz 
implicit összefüggést kapjuk. A λ=0 esetre ez explicit összefüggésként adja a
maximum helyének első közelítését, majd az érték iterációval pontosítható. Az iteráció
a reális értékek tartományában igen gyorsan konvergál.
Hasonló módon a keresztirányban átlagolt talajszinti q k koncentráció (5.65)
összefüggésének deriválásából a maximum helye az
1 dσ z  H 2  1 1 dk λ
⋅ ⋅ 1 − + − ⋅ + =0 (5.70)
σ z dx  2 ⋅ σ 2z  x k dx u
egyenlet megoldása, amely
1 bz
 
 
 H 
x=  (5.71)
 a ⋅ 1 +  1 + λ ⋅ x u + 1 ⋅ dk  b 
 z  k dx 
z 
 
formában kereshető. Ismét a λ = 0 és k = 1 feltételezéssel számítható közelítő értékből
kiindulva iterációval határozható meg a maximum helye.
Ha Szepesi (1967) szerinti szórásokkal számított koncentráció-eloszlás maximumát
keressük, akkor először az (5.68) összefüggések konstansait kell megállapítani. Ez
történhet grafikusan az 5.13 ábrából vagy az 5.3.5.2 pont közelítő függvényei
segítségével.
Bizonytalanabbá válik a maximum helyének megkeresése ha nem egyetlen
meteorológiai állapotban, hanem azok valamilyen sorozatára (pl. évi átlag) keressük.
Az évi átlag maximuma távolságának közelítő becsléséhez vezessük be az
x max
L= (5.72)
h+E 3
- 147 -
távolságarányt. Ennek értéke MSZ 21457/4 szerinti szórások használata esetén az

esetek többségében 6 és 8 közé esik, ritkán – ha a labilis állapotok gyakorisága
nagyon kicsi – felmehet 10..14-ig is. Szepesi (1967) szerinti szórásértékek használata
esetén a távolságarány a fentieknek körülbelül a fele.
A maximum távolságának ismerete alapján lehet a számítások távolság skáláját
meghatározni. Ha egyéb szempont nem befolyásol – pl. meghatározott területre
gyakorolt hatást kell vizsgálni –, akkor célszerűen a maximum távolságának felétől
2,5...3-szorosáig terjedő tartományon belül 25...50 különböző távolságra érdemes
számítást végezni, ennek eredményeiből már általában megfelelő szennyezettség
térkép rajzolható (rajzolás alatt célszerűen számítógép segítségével végzett
megjelenítés értendő).
Az eddigiek alapján – gázalakú szennyezőanyagra – meghatározott távolságok jó
közelítéssel alkalmazhatók erőművi pernyekibocsátásokra is, mivel – a leválasztók
szemcsenagyságtól függő leválasztási foka miatt – a kibocsátás döntő többsége
mindig kisméretű, csekély ülepedési sebességű szemcsékből áll.
Az ülepedő anyagok terjedésvizsgálata két további kérdést vet fel: az egyik a
tükrözési tényező értéke, a másik pedig a szemcseméretek szerinti felosztás
csoportszáma.
A tükrözési tényező értékére számos irodalomban találhatunk közvetlen vagy
közvetett utalást (pl. Sutton, 1953, Tadmor, 1971, Wojciechowsky, 1971, Csanady,
1958, Csanady, 1964). Ezek alapján egyértelműen megállapítható, hogy az 1 cm/s-nál
kisebb ülepedési sebességű anyagok a légkörben gázként viselkednek, tehát a
gázoknál feltételezett tökéletes tükrözés ezekre is alkalmazható, az 1 m/s-nál nagyobb
ülepedési sebességű anyagok pedig egyáltalán nem verődnek vissza a talajról. A
közbenső tartományra ezen irodalmak adatai és az összefüggéseik számos esetre
történő kiértékelése alapján a tükrözési tényezőnek a különböző ülepedési
sebességekhez tartozó legvalószínűbb értéktartományát az 5.21 ábrán tüntettük fel.
1
a(w)
0,9
0,8
0,7
0,6
0,5
0,4
0,3
0,2
0,1
0
0,01 0,02 0,05 0,1 0,2 0,5 1
w, m/s
5.21. ábra. A tükrözési tényező és az ülepedési sebesség kapcsolata
Az erőművekből kibocsátott pernye igen eltérő ülepedési sebességű szemcsék
halmaza, ezért a számításokat néhány szétválasztott méretfrakcióra – a frakciónként
megállapított forrásintenzitással, ülepedési sebességgel és tükrözési tényezővel – kell
elvégezni és az eredményeket összegezni.
- 148 -
5.22. ábra. A csoportszám hatása a számítási eredményekre

A célszerű csoportszám vizsgálatához terjedésszámítást végeztünk olymódon,
hogy először a teljes pernyemennyiséget egy frakciónak tekintve azt az ülepedési
sebesség súlyozott átlagával jellemeztük, majd a frakciószámot kettőre, háromra stb.
növeltük mindaddig, amíg még adódtak eltérések. Ezután a legnagyobb csoportszámú
beosztást tekintve pontosnak, megkerestük azt a minimális csoportszámot, amely
hozzá képest már csak megengedhető eltérést mutatott. Egy ilyen vizsgálat
eredményét – példaként – az 5.22 ábrán mutatjuk be. Az ábrán bemutatott
eredményeket az elektrosztatikus pernyeleválasztóra jellemző kilépő
szemcseeloszlással kaptuk. A szemcseeloszlás adatait és a csoportfelosztás módját
az 5.7 táblázat mutatja. Az ábrából megállapítható, hogy ez esetben legalább 8...10
csoportra célszerű felosztani a teljes spektrumot. Ha a durva frakciók részaránya nő,
akkor ezt a számot tovább kell növelni (Bede és Gács, 1975.)
Az 5.7 táblázatból az is látható, hogy az összes mennyiség kis hányadát kitevő
durvább (20...30 µm feletti méretű) tartományt kell minél több csoportra osztani, a
kisebb méretű szemcséknél a felosztás sűrítése nem hoz lényeges javulást.
- 149 -
5.7. táblázat
A pernye feltételezett szemcseméret eloszlása és a vizsgált felosztások
sor- szemcse rész-

szám átmérő arány csoportok száma
mm 15 12 10 8 6 5 4 3 2 1
1 < 2.5 0.15
2 2.5 - 5 0.25
3 5 - 7.5 0.18
4 7.5 - 10 0.12
5 10 - 15 0.135
6 15 - 20 0.065
7 20 - 25 0.04
8 25 - 30 0.02
9 30 - 40 0.02
10 40 - 50 0.009
11 50 - 60 0.0045
12 60 - 80 0.0038
13 80 - 100 0.0012
14 100 - 150 0.0010
15 > 150 0.0005
5.3.5.2. Közelítő függvények

A szórási paraméter Slade (1968) vagy Szepesi (1967) szerinti megadása esetén a
számítógépes alkalmazáshoz függvény formában kell felírni az 5.12 ill. az 5.13 ábra
görbéit. Az eredményeket a Szepesi (1967) szerinti görbesorra mutatjuk be.
Az y irányú szórások ábrájából látható, hogy a különböző stabilitásokhoz tartozó
görbék csak egy állandó szorzóban térnek el egymástól, tehát a szórás összetehető
egy stabilitástól és egy távolságtól függő kifejezés szorzataként. Igen jó közelítést ad a
σ y = f1 (s ) ⋅ f 2 ( x ) (5.73)
f1 (s ) = 0.3237 + 0.80137 ⋅ s − 0.15557 ⋅ s 2 + 0.021278 ⋅ s 3
f 2 ( x ) = 0.070529 ⋅ x 0.9075 − 3.7 ⋅ 10 −7 ⋅ ⋅x 1.8 − 0.48

függvény, melynek hibája mindig kisebb 1%-nál.
- 150 -
A z irányú szórás görbéjét közelíthetjük a (5.68) szerinti hatványfüggvénnyel –

amely log-log koordinátarendszerben egyenest jelent –, ekkor azonban a közelítést
legalább három szakaszban kell végezni ahhoz, hogy a hiba 5%-on belül maradjon. A
1-től 5-ig terjedő stabilitások esetén az első tartomány 1 km-ig, a második 1-től 10 km-
ig tart, a harmadik pedig a 10 km feletti távolságokat foglalja magába. A 6 és 7 jelű
stabilitások esetén a görbék eltérő jellege miatt az első tartomány 1, illetve 0,5 km-ig,
második 1...5 km, illetve 0,5...1,5 km között, a harmadik pedig 5...9,5 illetve 1,5...2 km
között helyezkedik el. A harmadik tartománynál nagyobb távolságokon Szepesi (1967)
alapján a szórásértéket a távolságtól függetlenül állandónak, a 3. tartomány,
végértékével azonosnak, azaz 7000 m-nek vehetjük. A c1 és c2 konstansok értékeit az
5.8 táblázat tartalmazza.
5.8. táblázat
A konstansok értékei az (5.68) összefüggéshez
Stabilitási 1. tartomány 2. tartomány 3. tartomány

paraméter
s az bz az bz az bz
1 0.014 1 0.308 0.553 3.823 0.279

2 0.02475 0.954 0.3055 0.59 3.319 0.331
3 0.05336 0.875 0.3004 0.625 2.522 0.394
4 0.0817 0.845 0.2239 0.699 2.1 0.456
5 0.07817 0.903 0.1973 0.778 0.8633 0.611
6 0.02975 1.152 1.973◊10-3 1.548 1.225◊10-8 2.956
7 5.814◊10-3 1.569 7.859◊10-5 2.262 3.908◊10-7 6.136
Lényegesen jobb közelítést ad és nem tartalmaz töréspontokat a log-log

koordinátarendszerben másodfokú görbe, amely
bz +cz ⋅ln( x )
σ z = az ⋅ x (5.74)
formában írja le a z irányú szórást. A teljes tartományt két résztartományra bontva a
hiba 2% alá csökken. Az első tartomány 3000 m-ig ill. s = 7 esetén 1000 m-ig terjed, a
második az ennél nagyobb távolságokat foglalja magába mindaddig, amíg a
szórásérték a 7000 m-t meg nem haladja. Az (5.74) összefüggés állandóit az
5.9 táblázat tartalmazza.
5.9. táblázat
A konstansok értékei az (5.74) összefüggéshez
Stabilitási 1. tartomány 2. tartomány

paraméter
s az bz cz az bz cz
1 5.282◊10-4 2.1516 -0.0996 0.014159 1.3536 -0.051233

2 2.447◊10-3 1.7912 -0.0738 0.024408 1.27 -0.044584
3 8.608◊10-3 1.4936 -0.05264 0.018517 1.3367 -0.045017
4 0.023065 1.2496 -0.03239 0.021985 1.3407 -0.043023
5 0.057994 1.0167 -0.0112 0.022622 1.2813 -0.03187
6 0.850705 0.02459 0.09368 1.9404◊1024 -13.8067 0.94626
7 86.238 -1.86625 0.30432 5.9015◊1066 -44.0388 3.2808
- 151 -
5.10. táblázat
Konstansok az (5.75) szerinti korrekciós tényező számításához
Stabilitási paraméter
s=5 s=6 s=7
c1 0.7397 0.5378 0.3474

c2 0.02556 0.03861 0.04478
c3 -7◊10-7 -3◊10-8 5.24◊10-7
c4 1.7◊10-13 -- --
c5 2.3 -- --
c6 0.069 0.07 0.096
c7 -0.014 -0.009 -0.013
c8 -- 0.0053 0.029
c9 -- -0.0025 -0.0026
Az 5.18 ábra szerinti korrekciós tényező (szórások Szepesi, 1967 alapján) esetére
igen pontos közelítést ad a következő alakú függvény:
k (0, s, x ) = c1 + c 2 ⋅ ln( x ) + c 3 ⋅ x + c 4 ⋅ x c5 + c 6 ⋅ e − c7 ⋅x + c 8 ⋅ e − c9 ⋅x (5.75)
A közelítő függvény konstansainak értékét az 5.10 táblázatban adjuk meg,

s = 5...7 jelű stabilitások esetére.
Az 5.19 ábra szerinti korrekciós tényező (szórások MSZ 21457/4 alapján) további
független változója a H/z0 arány. Az ezt is figyelembe vevő közelítő függvény:
a4 +a5 ⋅ln( H z0 )
H
k (0, s, x, H z 0 ) = 1 − a0 ⋅ x
a1 +a2 ⋅ln( H z0 ) +a3 ⋅ln( x )
⋅  (5.76)
 z0 
A függvény konstansait s = 5...7 esetre az 5.11 táblázat tartalmazza. Az s ≤ 4
esetben ill. ha teljesül a
H
⋅ x 0.63 > b (5.77)
z0
egyenlőtlenség, akkor k = 1 közelítéssel lehet élni (b értékeit lásd az 5.11 táblázatban).
5.11. táblázat
Konstansok az (5.76) szerinti korrekciós tényező számításához
Stabilitási paraméter
s=5 s=6 s=7
a0 4.44◊10-19 4.891◊10-14 2.772◊10-5

a1 4.74664 3.02529 1.24528
a2 -0.628 -0.39208 -0.14387
a3 -0.21546 -0.13452 -0.05338
a4 11.79 8.50933 2.44659
a5 -0.87052 -0.62789 -0.16213
b 20000 45000 900000
A szélprofilkitevő értékét Szepesi (1967) alapján határoztuk meg. A mért adatokra a
- 152 -
( )
p = 0.595 − 0.032 ⋅ s − 0.0028 ⋅ s 2 ⋅ e −0.206⋅u1 (5.78)
közelítő függvényt illeszthetjük, amelynek hibája általában kisebb mint 0,05, a relatív
hiba általában 10...20%, ami figyelembe véve az adatok bizonytalanságát, elég jó
egyezésnek mondható.
Gázalakú szennyezőanyagoknál teljes, ülepedő anyagoknál pedig részleges
tükröződéssel számolunk. Ez utóbbi esetre a tükrözési tényező legvalószínűbb
értéktartományát bemutató 5.21 ábrán szaggatott vonallal berajzolt egyenessel
vesszük számításba a visszaverődés hatását. Ennek
a(w ) = 12
. − 166
. ⋅ w 0.55 (5.79)
egyenlete a 0,022 m/s ≤ w ≤ 0,55 m/s tartományra érvényes, ennél kisebb ülepedési
sebességeknél teljes tükrözést tételezhetünk fel (a = 1), nagyobb sebességeknél pedig
nem számolunk tükrözéssel (a = 0).
- 153 -
6. AZ ENERGETIKAI LÉGSZENNYEZÉS ÉRTÉKELÉSE
Mint az 1. fejezetben már szerepelt, az optimális levegőtisztaság-védelmi döntéseknek
teljeskörű gazdasági elemzésen kellene alapulnia és emellett egyéb olyan tényezőket
(pl. a közvélemény alakulását, eszmei értékeket) is figyelembe kell vennie, amelyek a
gazdasági modellben természetüknél fogva nem szerepelhetnek. Az ehhez a
folyamathoz szükséges ismeretek egy része ma még nem áll rendelkezésünkre.
Ennek megfelelően ismereteink jelenlegi szintjén az immissziónormákkal való
összehasonlításon alapuló egyszerűsített értékelési eljárások használhatók. Az ilyen
elveket használó módszerek egy célszerű lehetőségét mutatják be a 6.1.-6.3.
alfejezetek a hagyományos (kémiai) és a radioaktív szennyezőanyagokra
vonatkozóan.
A 6.4.-6.6. alfejezetekben a teljes, részletes modellbe beépíthető tényezőkkel
foglalkozunk, ezen belül is elsősorban a hatás modellel, amelynek célja a környezeti
károsodást okozó dózisok meghatározása. A további modelleket (károsodási és érték
modell) csak olyan mértékben érintjük, amennyire azok a hatás modell felépítéséhez
és a végcél megértéséhez szükségesek.
6.1. Értékelés az immisszió normák alapján

A kémények és szennyezőanyag leválasztási technológiák tervezésekor az egyik
alapvető környezetvédelmi feladat a kémény környezeti szempontból történő
ellenőrzése, amelynek eredményeként megadható, hogy az adott szennyezőanyag
mennyiség az adott magasságú kéményen keresztül kibocsátható-e a légkörbe
anélkül, hogy a levegőszennyezettség a környezetben meghaladja a még elfogadható
mértéket, azaz úgy, hogy a talajszinti koncentrációk az egészségügyi határértékeken
belül maradjanak.
A megfelelőség megítéléséhez - mint azt már az 1. fejezetben kifejtettük - jelentős
kibocsátású források esetén semmi esetre sem célszerű alapul venni az emisszió
normát, nem csak azért, mert nem veszi figyelembe a kibocsátás egyedi körülményeit
(helyi meteorológiai viszonyok, hőkibocsátás, beépítettség stb.), hanem elsősorban
azért, mert kidolgozásakor nem vették figyelembe a terjedési törvényszerűségeket, így
semmilyen körülmények között sem tudja biztosítani a különböző előírások
összhangját. Az értékeléshez az immisszió norma (jelenleg 5/1986 EüM rendelet és
MSZ 21854) előírásait kell alapul venni. Ebben a legfontosabb szennyezőanyagokra
három különböző átlagolási időre (év, nap, 30 perc) szabnak határértéket. Az
immisszió normával való összevetésben megfelelőnek az a forrás minősíthető, amely
minden szennyezőanyagra és minden átlagolási időre biztosítani tudja - az
alapterhelést is figyelembe véve - az immisszió határértékek betartását (Gács, 1993).
A kibocsátás (emisszió) és környezeti szennyezőanyag koncentráció (immisszió)
között a terjedés számítás teremt kapcsolatot, ezért ez utóbbi a kémény
ellenőrzésének, méretezésének és a környezeti hatásvizsgálatnak egyik
nélkülözhetetlen eszköze.
6.1.1. Az alapterhelés figyelembe vétele

A jelenleg hivatalosan használandó, alapterheléssel fogalmilag rokon jellemző a
21/1986 MT rendeletben és a hozzátartozó 4/1986 OKTH elnöki rendelkezésben
szereplő "terhelési index", amelynek előírt értékeit a rendelkezés melléklete
településenkénti bontásban közli. Helyes tendenciája a terhelési index
megállapításának, hogy a táblázat nem tartalmaz 100% vagy annál nagyobb értékeket
akkor sem, ha az immisszió eléri vagy meghaladja a határértékeket, hiszen ez a
szabályozás ellehetetlenülését eredményezné. Ugyanakkor a rendeleti értékek gépies,
- 154 -
6. Az energetikai légszennyezés értékelése
merev alkalmazása - különösen nagykibocsátású egyedi források esetében -

ellentmondásokhoz vezethet. A helyes értelmezés szerint ugyanis az alapterhelés "... a
háttérszennyezettségnek az az átlagértéke, amely olyan időjárási helyzetben jön létre,
amikor a vizsgált forrás tervezési maximális koncentrációt okoz". A
háttérszennyezettség pedig a "... légszennyező forrás környezetében levő más,
meglevő nagyobb térségű szennyeződési folyamatokból származó immisszió ..." (MSZ
21460/2). Ennek figyelembevétele akkor fontos, ha valamely terület (város)
szennyezettségét döntő mértékben egy nagy kibocsátó forrás okozza. Ekkor ugyanis a
további forrásokra érvényes magas alapterhelés ellenére - a definíciónak megfelelően -
a szóban forgó forrás vizsgálata esetére lényegesen alacsonyabb háttér-koncentrációt
kell megállapítani.
Értékelendő lenne a háttér-koncentráció és a meteorológiai tényezők kapcsolata is,
mivel a tapasztalatok szerint magas háttér - az alacsony források szerepe
következtében - általában stabil rétegződés és kis szélsebesség esetén alakul ki, míg
a magas pontforrások labilis rétegződés és közepes szélsebesség esetén okozzák a
legmagasabb talajszinti koncentrációkat.
6.1.2. Az értékelés térbeli kiterjedése

A levegőminőségi határértékeket egészségügyi vagy ökológiai értékelések alapján
határozzák meg. Ez azt is jelenti, hogy a normaértékeket ott kell betartani, ahol az
emberek ill. az egyéb élővilág élettevékenysége zajlik. Növényzettel borított vagy
falusias beépítettség esetén ez a talajszint közeli néhány méteres réteget jelenti,
magasabb, városias jellegű beépítettség esetén azonban a legfelső lakószintek
magasságáig kell kiterjeszteni a vizsgálatokat. A hazánkban szokásos 4-5 ill. 10
emeletes beépítéseket figyelembe véve ez maximálisan z = 20 m vagy z = 35 m
receptorpont magasságot jelent. Ennek megfelelően a továbbiakban a "talajszinti"
kifejezés alatt mindig a beépítettség viszonyoknak megfelelő vastagságú légréteg
értendő.
6.1.3. Az évi átlag értékelése

Tekintettel arra, hogy a meteorológiai gyakoriság adatok általában évre vonatkozóan
állnak rendelkezésre, az évi átlagos talajszinti koncentrációk meghatározása okozza a
legkevesebb nehézséget. A számítások az 5.3.4. pontban részletesen ismertetett
módon végezhetők el.
A számított évi átlagos koncentrációkat megnövelve az évi átlagos háttér-
koncentráció értékével adódik az eredő koncentráció eloszlás, amely sehol nem
haladhatja meg az adott szennyezőanyagra megállapított évi átlagos határértéket.
Ülepedő szennyezőanyag esetén hasonlóan értékelhető a területegységre egy év
alatt kiülepedő szennyezőanyag mennyiség is.
Az évi átlagos koncentrációk számítására - e célra - általában nincs is szükség,
mert a többi átlagolási időre megfelelő szennyezőforrás által okozott évi átlagos
immisszió mindig lényegesen belül van a megengedett határértéken. Az évi átlagos
koncentrációkat többnyire csak azért számítják ki, mert alkalmas annak jellemzésére,
hogy egy adott területen a szennyezettség mekkora hányadát okozza a vizsgált
szennyező forrás. Ez különösen akkor hasznos, ha a területre vonatkozóan mért évi
átlagos koncentráció értékek állnak rendelkezésre.
- 155 -
6.1.4. A napi átlag értékelése

Az értékelés módja (a vizsgált forrásból származó immisszió háttérrel növelt értékének
összehasonlítása a normával) azonos mint az évi átlag esetében, az ellenőrzendő
forrás által okozott mértékadó immisszió meghatározása azonban lényegesen
nehezebb ill. bizonytalanabb, mivel ahhoz a kritikus nap meteorológiai jellemzőit kell
ismerni. A kritikus nap kiválasztása viszont csak az összes napra vonatkozó
információk birtokában lehetséges. Két különböző karakterű meteorológiai adatsor
alapján kíséreltük meg a kérdés vizsgálatát és az eredmények általánosítását (Gács,
1988):
A adatsor: a Budapesttől DNy-ra fekvő Etyeki dombság körzetére érvényes (pl.
Százhalombatta, Bicske), kiugróan nagy gyakoriságú uralkodó szélirány
(ÉNy, 1750 h/év) jellemzi.
B adatsor: a Bükkalja körzetére (Tisza és a Bükk-hegység közötti terület, pl. Visonta,
Bükkábrány) használható, több közel azonos gyakoriságú szélirány (ÉÉK,
ÉK, DNy, 730 ... 1080 h/év) jellemzi.
Mindkét adatsor egy év kétóránkénti, 300 m talajszint feletti magasságra
átszámított meteorológiai adatait tartalmazza.
A vonatkozó 5/1986 EüM rendelet szerint a határértékként megadott napi átlagos
koncentráció a 2. veszélyességi csoportba tartozó anyagok (pl. kéndioxid) esetében
évente 4 alkalommal, a 3. csoportnál (pl. nitrogénoxid) évente 1 alkalommal léphető túl.
Ennek megfelelően a mértékadó (a normával összehasonlítandó) napi átlagos
koncentrációnak kéndioxid esetén az 5., nitrogénoxid estén a 2. legmagasabb napi
átlag tekintendő.
A különböző időtartamokra vonatkozó legkedvezőtlenebb átlagértékek
átszámítására a legtöbb szerző
m
q1 Ê t2 ˆ
=Á ˜ (6.1)
q2 Ë t1 ¯
alakú összefüggést javasol, ahol q1 a t1, q2 pedig a t2 átlagolási időre számított
koncentráció. Az m kitevő értékére általában 0.17 és 0.6 közötti értékeket adnak (pl.
Szepesi, 1969, Berljand, 1975, Meade, 1960, Gifford, 1960, Teverovszkij, 1985).
0.65 0.6
m m
0.6 a./ 2. nap b./ 5. nap
0.55
0.55 A adatsor
B adatsor 0.5
0.5 regresszió
0.45
0.45
0.4
0.4
0.35 0.35
0.3 0.3
0 500 1000 1500 2000 0 500 1000 1500 2000
t [h/év] t [h/év]
6.1. ábra. Az m kitevő értékei

A két meteorológiai adatsor különböző magasságú felvett források adataival való
végigszámítása után valamennyi szélirányra meghatározható volt a maximális évi és a
maximális 2. ill. 5. napi átlagos koncentráció aránya és az m kitevő. Egy 120 m
- 156 -
magas kéményre számított értékeit a szélirány gyakoriság függvényében Gács (1988)

alapján a 6.1. ábra mutatja. (Az évi átlag és a mértékadó napi átlag maximumainak a
forrástól mért távolsága általában nem azonos.) A különböző kéménymagasságokra és
szélirányokra számított értékekből kaphatjuk a kitevő kétváltozós lineáris regresszióját:
2. napra:
m = 0.5572 - 1553
. ◊ 10-4 ◊ t (Q) + 4.96 ◊ 10-4 ◊ h (6.2)
5. napra:
m = 0.494 - 1267
. ◊ 10-4 ◊ t (Q) + 4.33 ◊ 10-4 ◊ h (6.3)
ahol t(Θ) a Θ szélirány évi előfordulási óraszáma.
A regressziós függvény hibája általában kisebb 0.06-nál, a kritikus szélirányokban
pedig 0.03-nál. Az eredmények pontosítása érdekében kívánatos volna több évi ill.
további helyekre vonatkozó adatsorok feldolgozása is.
Az itt közölt összefüggések módot adnak arra, hogy egy adott helyre vonatkozó
konkrét adatsor hiányában is - a leggyakoribb szélirány előfordulási óraszámának
ismeretében - a számítható maximális évi átlagos koncentrációból kiindulva becslést
adjunk a mértékadó napi átlagos koncentrációra, amely az alapterheléssel megnövelve
nem haladhatja meg az immisszió normában rögzített napi átlagos határértéket.
6.1.5. A 30 perces átlag értékelése

A 30 perces átlagra megadott határértékek betartása a túllépési gyakoriság
ismeretében értékelhető. A túllépési gyakoriság a koncentráció tartamdiagramból
állapítható meg a görbének a határérték és az alapterhelés különbségének megfelelő
koncentrációnál mérhető vízszintes metszékeként.
A megengedett túllépési gyakoriság az 5/1986 EüM rendelet szerint SO2-re 0.2%,
NOx-re 0.1% azaz 18 ill. 9 h/év. Véleményünk szerint ezek az értékek magas
pontforrások esetén lényegesen - 1...2%-ra - emelhetők lennének. A magasabb korlát
nem csak avval indokolható, hogy más - fejlett környezetvédelemmel rendelkező -
országok (pl. Svájc, NSZK, Svédország) gyakorlatához közeledik a szabályozás,
hanem avval is, hogy a magas kibocsátó forrás esetén túllépést okozó labilis állapotok
egyhuzamban tartósan nem fordulnak elő, ilyenkor a szélirány változékonysága a
füstfáklya irányát is gyakrabban módosítja, vagyis a túllépések az év folyamán sok
részletre elosztva jelentkeznek, ami kevésbé káros, mint az alacsony források által
okozott tartós szmoghelyzet. (A készülő új hazai rendelkezés várhatóan 98%-os
betartást fog előírni, azaz - ha nem is kimondva - 2% túllépést engedélyezni.)
A 30 perces átlag szempontjából akkor megfelelő egy kibocsátó forrás, ha az általa
okozott immisszió a rendeletben rögzített 30 perces határérték alapterheléssel
csökkentett értékét legfeljebb a megengedett gyakorisággal lépi túl.
6.1.6. Túllépési gyakoriságok számítása

A koncentráció határérték évi túllépési óraszámát három különböző közelítésben lehet
vizsgálni:
A. A legegyszerűbb megoldás azon meteorológiai állapotok évi előfordulási
óraszámainak összeadása, amelyekben a szektorra átlagolt koncentráció (qk)
meghaladja a megengedhető szennyezőanyag koncentrációt (qmeg):
- 157 -
tt ( x, Q 0 ) = Â Â [t (u, s, Q0 ){qk (x,u, s, DQ) > qmeg }] . (6.4)

u s
B. Az előző módszer a meteorológiai állapotok véges számú kategóriába sorolása
miatt nem a legjobb megoldás. Az 5.20. ábra mutatta egy adott pontban a
szennyezőanyag koncentráció tartamdiagramját, amely a kisszámú kategóriába
sorolás miatt első lépésben lépcsős lesz, az előző megoldás e lépcsős diagramm
értékelésén alapul. Valamivel jobb közelítést ad a kisimított (kiegyenlített)
q tartamdiagram és a megengedhető
qo koncentráció metszéspontjából
meghatározható évi tartósság. Ennek
qmeg elég jó (az A-nál mindenképpen jobb)
közelítését adja a téglalapok felső
qk éleinek középpontjai közötti lineáris
interpoláció.
C. A 6.2. ábra mutatja, hogy a
határérték túllépése akkor is
előfordulhat, ha a megengedhető
koncentráció nagyobb, mint a
szektorra átlagolt koncentráció, de
kisebb, mint a tengely alatti
koncentráció (qk < qmeg < qo). Az
-ysz -yt yt ysz ábrában látható a túllépési tartomány
6.2. ábra. A túllépési tartomány szélessége yt és a szektor ysz félszélessége. A
szektoron belül tehát az adott helyen
és meteorológiai állapotban yt/ysz a határérték túllépési valószínűsége. Ebből
következően a túllépés várható évi időtartama e körülmények között:
yt
tt (x, u, s, Q 0 ) = t (u, s, Q 0 ) ◊ . (6.5)
y sz
A túllépési tartomány félszélessége a tengely alatti koncentrációból számítható:
q (x, u, s )
y t = s y ◊ 2 ◊ ln 0 . (6.6)
qmeg
A szélirányszektor félszélessége
p◊x
y sz = , (6.7)
16
és e kettő aránya:
yt 16 ◊ 2 ◊ s y q ( x, u, s )
ay = = ◊ ln 0 . (6.8)
y sz p◊x qmeg
Az ábrán jelölt és a (6.5) összefüggéssel leírt tartósságú túllépésen kívül akkor is

előfordulhat határérték túllépés, ha a szél valamelyik szomszéd szektorba fúj és a (6.8)
szerint kiszámított arány (valószínűség) egynél nagyobbra adódik. Ebben az esetben a
(6.5) összefüggésben nem szabad egynél nagyobb értékkel számolni, de figyelembe
kell venni a szomszéd szektorokba fújó szél esetén előálló túllépési időtartamot, amely
a
- 158 -
Ê y ˆ
tt (x, u, s, Q 0 ) = t (u, s, Q sz ) ◊ Á t - 1˜ (6.9)
Ë y sz ¯
összefüggéssel számítható, ahol t(u,s,Θsz) az u és s jellemzőjű meteorológiai
állapot együttes évi előfordulási óraszáma a két szomszédos szélirányban. Mindezen
állapotokat figyelembe véve a határérték összesített túllépési óraszáma a rögzített (x,
Θ0) koordinátájú pontban:
[ { } ( ){ }] .
tt ( x, Q 0 ) = Â Â t (u, s, Q 0 ) ◊ ay q0 (x, u, s ) > qmeg + t (u, s, Q sz ) ◊ ay - 1 ay > 1
u s
(6.10)
A (6.10) összefüggés a következő formában is írható:
tt ( x, Q 0 ) = Â Â Â t (u, s, Q 0 ) ◊ by (x, u, s, DQ) , (6.11)
u s Q
ahol
by = ay ha q0(x,u,s) > qmeg és ∆Θ = 0 és ay ≤ 1,
by = 1 ha q0(x,u,s) > qmeg és ∆Θ = 0 és ay > 1,
by = ay -1 ha q0(x,u,s) > qmeg és abs(∆Θ) = 1 és ay > 1,
by = 0 minden egyéb esetben.
A szomszédosnál távolabbi szektorokba fújó szél esetén, vagyis amikor

abs(DQ) ≥ 2 , nem fordulhat elő a koncentráció határérték túllépése, mert ehhez ay > 3
értékre lenne szükség, amely reálisan vizsgálandó esetekben kizárt. (Matematikai
értelemben természetesen nem zárható ki az ay > 3 eset, de ehhez az kell, hogy a
füstfáklya tengelye alatti szennyezőanyag koncentráció legalább 25-szörösen haladja
meg a megengedhető értéket, ilyenkor azonban oly mértékben túlszennyező a forrás,
hogy annak bizonyítására számszerű értékelésre nincs is szükség.)
A felsorolt 3 módszer közül természetesen csak ez utóbbi - a C-vel jelzett változat -
ad a realitásokhoz elég közel álló eredményt.
6.2. A szükséges kéménymagasság meghatározása

A szükséges kéménymagasság meghatározása részben tervezési, részben hatósági
feladat. A tervező akkor jár el helyesen, ha a hatóságok (Környezetvédelmi
Felügyelőségek) elvárásainak, engedélyezési eljárásának megfelelően végzi a
kémények méretezését. Az engedélyezési eljárás részben már működő, részben még
csak javasolt sémáját a 6.3. ábra mutatja (Gács és Bihari, 1997). Tekintsük át e séma
főbb elemeit.
6.2.1. Az engedélyezési eljárás a teljesítményszintek szerint

A tüzelőberendezés teljesítményétől függően különböző bonyolultságú eljárást kell
alkalmazni. Igen alacsony teljesítményeknél (pl. családi ház, néhány lakás fűtése)
környezetvédelmi engedélyezés, kéménymagasság méretezés nem kell. Ennek határa
a javaslatok szerint 100-150 kW (bevitt vagy hasznos) hőteljesítmény.
- 159 -
A KHV-ra kötelezett létesítményeket a Kormány 86/1993 és 152/1995 rendelete

sorolja fel. Fűtőművek esetén 50 MW-nál, erőművek esetén 20 MW villamos
teljesítménynél húzzák meg az alsó határt. A két teljesítmény közé eső sávban egy -
egy már régen megfogalmazott, de még meg nem jelent rendelet szerinti -
egyszerűsített értékelést kell alkalmazni.
technológiai 100 (150) kW +

adatok alatti telj.? nincs teendõ
-
megfelel-e a tech- -
nológiai normának?
+
egyszerûsített
KHT kell-e? értékelés
+
hazai átlagos Elõzetes KHT megfelelõség -
meteorológiai ellenörzése
adatok vizsgálati terület,
30 perces koncentráció +
- leggyakoribb és
- kritikus met. állapotra. hatósági jóváhagyás
helyi dombor-
zati és beépítettségi egyértelmû + elutasítás,
adatok megfelelõség átdolgozás
szükséges
-
Részletes KHT
hatásterület,
30 perces koncentráció
- leggyakoribb és
helyi
meteorológiai - kritikus met. állapotra,
adatok évi átlagos koncentráció,
túllépési gyakoriság.
megfelelõség -
ellenörzése
+
hatósági jóváhagyás
lakósági és önkor-
mányzati elfogadtatás Megvalósítás
6.3. ábra. Az engedélyezési eljárás (részben már szabályozott, részben javasolt)

sémája
6.2.2. Kisebb források egyszerűsített értékelése

Az egyszerűsített értékelésre kidolgozott javaslat (BME Energetika Tsz., 1994) egy
ésszerű kompromisszumot próbált megvalósítani a csak nagyobb létesítményeknél
indokolt KHV és a jelenlegi, a kibocsátás konkrét körülményeit teljesen figyelmen kívül
hagyó gépies módszer között. Lényeges eltérés a még érvényes módszertől, hogy
figyelembe veszi a járulékos kéménymagasságot és valamilyen mértékig a környezet
beépítettségi viszonyait. A módszer lényege - leegyszerűsítve - a következő: a kémény
hőkibocsátásából a 6.4. ábrában bemutatott diagramm segítségével meghatározható
az átlagos jellemző járulékos kéménymagasság, amely a geometriai
kéménymagassággal együtt el kell érje a 6.5. ábrából kiolvasható szükséges
- 160 -
kéménymagasságot. Ez utóbbi ábra független változója a kibocsátás és a

terhelhetőség (az alapterheléssel csökkentett immisszió norma) aránya.
A javaslat közelítő módszert ad a jelentős beépítettség és domborzat
figyelembevételéhez szükséges korrekciókra, ill. az egy telephelyen levő több kémény
esetén követendő eljárásra.
járulékos kéménymagasság, m
1000
100
10
1
1 10 100 1000 10000 100000
hõkibocsátás, kW
6.4. ábra. Járulékos kéménymagasság a hőkibocsátás függvényében
szükséges effektív kéménymagasság, m
300
250
200
150
100
50
0
0,001 0,01 0,1 1 10
kibocsátás kg/h
terhelhetõség µg /m3
6.5. ábra. Szükséges kéménymagasság a kibocsátás és a terhelhetőség
hányadosának függvényében
Fontos definíció a méretezési kibocsátás meghatározása:
“A névleges (méretezési) kibocsátás az a legmagasabb kibocsátás amely normális
üzemelési feltételek mellett a berendezés(ek) névleges teljesítményénél a
legkedvezőtlenebb esetben (pl. legrosszabb minőségű tüzelőanyag) előfordulhat. Egy
kéményre kapcsolt több berendezés esetén a berendezések méretezési
kibocsátásainak lehetséges egybeeséseit a technológiai lehetőségek
figyelembevételével kell vizsgálni (pl. nem kell összegezni olyan berendezések
méretezési kibocsátásait, amelyek egymás tartalékát képezik). A kibocsátás csak
normálistól eltérő (pl. instacioner, üzemzavari, túlterheléses) üzemállapotban lépheti túl
a méretezési értéket. A túllépés évi összes időtartama nem haladhatja meg az évi
üzemidő 5 %-át.”
- 161 -
(A kurzív részek a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium részére már

átadott javaslatból vannak kiemelve.)
6.2.3. KHV és a hatásterület megállapítása

A Kormány 86/1993 rendelete előzetes (EKHV) és részletes (RKHV) hatásvizsgálatot
különböztet meg az eljárás egyes fázisaiban. Nem határozza meg azonban, hogy sem
a tartalmi különbségeket, sem azt, hogy milyen eredmények esetén, milyen kritériumok
figyelembe vételével lehet az EKHV alapján a hatósági engedélyt megadni és
eltekinteni a RKHV készítéstől. Ugyancsak nem definiált a vizsgálati és a hatásterület.
A továbbiakban néhány javaslatot mutatunk be az említett hiányosságok egy részének
kiküszöbölésére.
6.2.3.1. Az EKHV és a RKHV tartalmi különbsége

Az EKHV ne igényeljen nehezen beszerezhető helyi meteorológiai adat-mátrixokat,
a hazai átlagos meteorológiai jellemzőket vegye figyelembe. Ennek megfelelően az
EKHV-ban csak az egyes meteorológiai állapotokat jellemző 30 perces (vagy egy órás)
koncentrációk meghatározására és norma-értékekkel való összevetésére van mód.
Ugyanezen okból ebben a fázisban nincs mód a hatásterület meghatározására,
csak a vizsgálati területet kell kijelölni. Ennek alapelve az kell legyen, hogy a vizsgálati
terület teljes egészében foglalja magába a meg nem határozott hatásterületet.
Az RKHV-ban az előzőeken túlmenően a részletes helyi meteorológiai adatok
birtokában (az erre vonatkozó követelményeket az MSz 21459/4 adja meg) el kell
végezni az évi átlagos talajközeli koncentráció-mező és - ha 30 perces norma-érték
túllépés egyáltalán előfordulhat - a túllépési gyakoriság térképének számítását.
6.2.3.2. A vizsgálati terület

Erre a következő javaslat tehető:
“A vizsgálati terület a kibocsátó forrás körüli kör alakú terület, amelynek a sugarát a
következő módon kell megállapítani: vizsgálandó szennyezőanyagonként meg kell
határozni a leggyakoribb meteorológiai állapotban előálló talajközeli szennyezőanyag
koncentráció maximumának a forrástól mért távolságát és ki kell választani e
szennyezőanyagonkénti értékek közül a legnagyobbat. A vizsgálati terület sugara az
így meghatározott távolság kétszerese (esetleg 2.5-3-szorosa).”
A vizsgálati terület sugarának pontosabb meghatározása a legeltérőbb esetekre
végzett próbaszámításokkal lehetséges.
6.2.3.3. Engedélyezés az EKHV alapján

Ha az EKHV alapján egyértelműen megállapítható, hogy az eredmények, valamint a
RKHV várható eredményei nagy biztonsággal a megengedhető határértékeken belül
maradnak, esetenként felesleges lehet a további vizsgálat. Ilyen esetre utalhat, ha az
EKHV kritikus meteorológiai állapotra végzett számításaiból adódott maximális
koncentráció meg sem közelíti a terhelhetőséget (annak pl. az 50-70%-án belül
marad).
6.2.3.4. A hatásterület
A részletes környezeti hatásvizsgálat során a hatásterület kiterjedését a 16 szélirányra
külön-külön kell meghatározni. Ehhez:
- 162 -
“...a szennyezőanyag(ok)ra el kell végezni a következő terjedés-számításokat a

vizsgálati területnek megfelelő távolságokig:
a szélirány szektorra átlagolt talajközeli koncentráció meghatározása a leggyakoribb
meteorológiai állapotra,
⇒ a szélirány szektorra átlagolt talajközeli koncentráció meghatározása a kritikus
meteorológiai állapotra,
⇒ az évi átlagos talajközeli koncentráció területi eloszlásának meghatározása.
A számítások eredményei alapján minden szélirányra meg kell határozni azt a
távolságot, ahol a forrástól távolodva a számított koncentráció a következő határok alá
csökken:
⇒ a kritikus meteorológiai állapotra számított szélirány szektorra átlagolt talajközeli
koncentráció az ugyanerre az állapotra meghatározott maximális érték 20%-a alá,
⇒ a leggyakoribb meteorológiai állapotra számított szélirány szektorra átlagolt
talajközeli koncentráció az ugyanerre az állapotra meghatározott maximális érték
60%-a alá,
⇒ az évi átlagos talajközeli koncentráció az évi átlagra meghatározott a terhelhetőség
10%-a alá,
⇒ az évi átlagos talajközeli koncentráció az évi átlagra meghatározott maximális érték
50%-a alá.
A fenti öt módon meghatározott távolságok közül szélirányonként a legnagyobbat kell
kiválasztani és abban a szélirányban az adja a hatásterület ilyen irányú kiterjedését. A
hatásterület az így kapott 16 pontot összekötő sokszög által határolt terület.”
6.2.3.5. A leggyakoribb meteorológiai állapot

“A leggyakoribb meteorológiai állapotot a helyi meteorológiai észlelések alapján kell
megállapítani. Ilyen észlelések hiányában az átlagos meteorológiai viszonyoknak
megfelelő állapotot lehet használni. Ez semleges légköri stabilitás (s = 6) és 3 m/s
szélsebesség a talajszinttől 15 m magasságban.”
6.2.3.6. Az engedélyezés kritériumai

Nem szól arról semelyik hatályos rendelkezés (de még a tervezetek sem), hogy milyen
eredmények esetén kell engedélyezni ill. elutasítani a létesítést. Általánosságban az
mondható, hogy engedélyezni kell azt a létesítményt, amelynél minden
szennyezőanyagra és minden átlagolási időre a számítási eredmények szerint
biztosított az immisszió előírások betartása. (Ezt részletesebben a 6.1. alfejezet fejti
ki.) A gyakorlatban megfelelő megbízhatósággal csak a rövididejű (30 perces) és az évi
átlagos határérték betartása ellenőrizhető.
6.3. Radioaktív légszennyezők kibocsátásának értékelése
6.3.1. Sugárvédelmi jogszabályok

E pontban csak azokat a sugárvédelmi jogszabályokat ill. jogszabály részleteket
tekintjük át, amelyekből levezethető egy atomerőmű radioaktív légszennyező
kibocsátásának értékelése. Hazánkban jelenleg a 1989-ben kiadott MSZ 62/1
szabvány ill. A Szociális- és Egészségügyi miniszter 7/1988 sz. rendelete tartalmazza
az érvényes előírásokat.
- 163 -
6.3.1.1. Elsődleges dózis-határértékek

A dózis-határértékek szempontjából az előírások a sugárveszélynek kitett személyeket
két csoportba sorolják:
• foglalkozásszerűen sugárveszélyes munkahelyen dolgozók,
• a népesség speciális csoportjai.
Ez utóbbi csoportba tartoznak egyes olyan személyek, illetve csoportok -
gyerekeket is beleértve - akik nem dolgoznak sugárveszélyes munkahelyen, de
valamilyen okból a népességnél nagyobb sugárterhelésnek vannak kitéve. Tipikusan
ilyen csoport pl. az atomerőmű környezetében lakó népesség.
Az elsődleges dózis-határérték az évi effektív dózisegyenérték korlátja. Az évi
effektív dózisegyenérték a különböző testszöveteket (gonádok, emlő, pajzsmirigy, tüdő,
vöröscsontvelő, csontfelszín, egyéb) ért évi dózisegyenértékekből a szabványban
rögzített súlyfaktorokkal határozható meg. (Részletesen lásd - a jogszabályokon kívül -
pl. Virágh E. 1990).
Az évi effektív dózisegyenérték korlátja a professzionális kategóriára 50 mSv, a
népesség speciális csoportjaira 5 mSv a természetes sugárterhelés + egészségügyi
besugárzások (kb. 2.5 mSv/év) felett. Ha a speciális népességi csoport több éves
folyamatos többletsugárzásnak van kitéve (ilyenek az atomerőmű körzetében lakók),
akkor részükre az effektív dózisegyenérték korlátja 1 mSv/év.
6.3.1.2. Másodlagos dózis-határértékek

A másodlagos korlátozási rendszer elsősorban a szervezetbe kerülő (inkorporálódó)
izotópok mennyiségét kívánja korlátozni. Ennek legfontosabb eleme az éves felvételi
korlát (ÉFEK). Az ÉFEK jelenti azt a határértéket, amelyet a szervezetbe juttatva az
okozott sugárterhelés 50 mSv/év lesz, azaz a professzionális kategóriára megengedett
maximum. A lakosság felnőtt tagjaira 0.1*ÉFEK, gyerekeket is tartalmazó csoportjaira
0.01*ÉFEK a korlát.
A valóságos esetekben általában nem egy, hanem több izotóp kerül a szervezetbe,
sőt külső sugárzás is fellép. Ilyenkor a professzionális kategóriára az évi
dózisegyenérték korlát betartásához a következő feltételnek kell teljesülnie:
HE Ij
50
+ Â
I
£1 , (6.12)
j j,k
ahol HE a külső sugárzásból származó effektív dózisegyenérték, Ij a j-edik izotóp

felvétele, Ij,k pedig annak a korlátja.
További fontos származtatott határérték az ún. származtatott levegő-koncentráció
(SZLK). Ez egy adott radionuklidnak az az aktivitás-koncentrációja levegőben (Bq/m3
egységekben), amelyet 2000 h/év (évi munkaidő) tartóssággal belélegezve az éves
felvét pont eléri az ÉFEK értéket. Az átszámításhoz 1.2 m3/h légzésintenzitást vesznek
figyelembe, ami a könnyű fizikai munka esetén érvényes érték. A definícióból látható,
hogy ez a korlát a professzionális kategória munkahelyére vonatkozik. Bár erről az
előírások nem szólnak, az előzőek alapján a környezetben 0.0025*SZLK évi átlagos
koncentráció engedhető meg (az ÉFEK esetében érvényes 0.01-es szorzó és az 1:4
időarány figyelembevételével).
Származtatott koncentráció határértékek a levegőn kívül az ivóvízre és
élelmiszerekre is meghatározhatók az évi fogyasztási értékek alapján, ezek azonban
olyan eltérőek lehetnek, hogy az előírások csak a származtatás módját rögzítik.
- 164 -
6.3.2. Értékelés a radioaktív anyagok megengedett koncentrációja alapján

A hagyományos szennyezőanyagot kibocsátó források értékeléséhez igen hasonló
eljárás, ha a környezetben kialakuló talajközeli koncentrációkat a határértékekkel
hasonlítjuk össze. Két nagyon fontos különbséget azonban figyelembe kell venni:
• a sugárzás esetén a pillanatértékeknek nincs jelentősége, a káros hatás a
hosszúidejű dózissal arányos, ezért csak az évi átlagos koncentrációkat kell
értékelni,
• a különböző izotópok okozta hatás összegeződik, míg a kémiai szennyezőknél a
szinergizmust általában nem vesszük figyelembe, minden szennyezőt úgy
értékelünk, mintha csak egyedül lenne jelen.
Az atomerőmű radioaktív kibocsátása igen nagyszámú izotópjából származó,
együttesen okozott sugárdózist kell meghatározott értéken belül tartani. Ez úgy érhető
el, ha n különböző izotóp keveréke esetén az erőmű teljes környezetében teljesül a
n q
Â qmegj , j £ 1 (6.13)
j =1
reláció, amelyben qj és qmeg,j a j-edik izotóp számított évi átlagos talajszinti

koncentrációja, illetve annak a határértéke. A koncentráció határértékeket a
szabványban szereplő, a professzionális kategóriára megadott határértékekből az
előző pontban említett 400-as osztóval kell származtatni. Ezenkívül figyelembe kell
venni, hogy a radioaktív felhő nemcsak az inkorporáción keresztül, hanem külső
sugárzásával is okoz dózist. Az atomerőművi kibocsátások szempontjából
legfontosabb nemesgázok esetén a külső sugárzás dózisát a szabvány már figyelembe
is veszi a légköri koncentráció határértékek megadásánál, a többi izotóp esetén ezt
egyenkénti korrekcióval kell megtenni. Ennek módszere kialakítható pl. az
Interatomenergo (1984) adatai alapján.
Ennek az ellenőrzésnek az elvégzése azonban rendkívül hosszadalmas, mivel az
atomerőművi kibocsátás legalább 60...80 különböző izotóp keveréke. Gyorsítható az
ellenőrzés az izotópok célszerű csoportosításával. Az egyik lehetőség a felezési idők
alapján való csoportosítás. A néhány napnál hosszabb felezési idejű izotópok
mennyiségének változása a terjedés ideje alatt eleve elhanyagolható, az egy percnél
rövidebb felezés idejű izotópokat pedig el lehet hagyni. A közbenső felezési idejű
izotópokat a szükséges pontosság elérése érdekében legalább 5 -8 csoportba kell
sorolni, így az elvégzendő számítások mennyisége jelentősen csökken. Az egyes
csoportokon belül redukált kibocsátásokat kell meghatározni, amelyek az izotóponkénti
kibocsátások és a határkoncentrációk hányadosainak összege (mértékegysége: m3/s).
Ezen redukált kibocsátásokkal és csoportonkénti átlagos felezési idővel végzett
terjedésszámítások eredményeinek összege egy olyan dimenziótlan talajszinti
koncentráció-eloszlást ad eredményül, amely a (6.13) összefüggés baloldalának
értékeit adja meg, vagyis helyről-helyre megmutatja, hogy a megengedett dózisnak
mekkora hányadát okozza az adott izotópkeverék.
További nehézséget okoz a terjedés során keletkező radioaktív leányelemek
kezelése, amelyek aktivitásuk igen eltérő időbeli változása miatt nem vonhatók össze,
hanem mindegyik külön-külön újabb csoportként kezelendő, ami a csoportok számát
tovább növeli.
Egy másik lehetőség az izotópok veszélyesség szerinti csoportosítása. A
legkevésbé veszélyesek a trícium és a nemesgázok izotópjai. A csoportosítás során az
első csoportba csak a tríciumot soroljuk, amelynek levegőben megengedett
koncentrációja tríciált víz formájában 2000 Bq/m3 (a külső sugárzás hatása
elhanyagolható). A második izotóp csoportba a radioaktív nemesgázok kerülhetnek.
- 165 -
Ezek megengedett koncentrációi 200...12500 Bq/m3. A legmagasabb határérték Kr85-re

vonatkozik, Xe133 esetén 10000 Bq/m3 a határérték. E két izotóp az atomerőművi
összes kibocsátásnak általában több mint 90% át teszi ki és részarányuk a terjedés
során még nő is, míg a legalacsonyabb határértékű Kr87 részaránya mindig kisebb mint
1%. Ez megengedhetővé teszi, hogy a nemesgázok egészére a 10000 Bq/m3
határértéket alkalmazzuk.
A következő, harmadik csoportba sorolhatók a jód izotópok. A különböző,
atomerőművi szempontból érdekes izotópok határértéke a 2...50 Bq/m3 között mozog.
Itt két lehetőség adódik, vagy a határértéket súlyozzuk a kibocsátási arányok szerint,
vagy - és pl. a Paksi Atomerőmű ezt a gyakorlatot folytatja - a kibocsátást eleve a
legalacsonyabb határértékű I131 izotópra átszámítva határozza meg.
Legnehezebben az aeroszol izotópok csoportja kezelhető az izotópok nagy száma
és eltérő jellemzőik miatt. Normálüzemi körülmények között a legegyszerűbb megoldás
figyelmen kívül hagyni a csoportot. Ezt az teszi megengedhetővé, hogy a tapasztalatok
szerint az összes lakossági dózishoz való hozzájárulása ezrelék nagyságrendű.
(Baleseti viszonyok között az elhanyagolás általában nem engedhető meg!)
Esetenként célszerű lehet az aeroszolok csoportjától külön kezelni a Sr90 izotópot,
mert levezethető határértéke a legalacsonyabb az atomerőművi gyakorlatban érdekes
izotópok közül (0.015 Bq/m3). Hatása azonban ennek ellenére legtöbbször
elhanyagolható.
E felosztás előnye az alacsony csoportszám. Némely csoport kibocsátása általában
el is hanyagolható. Hátránya, hogy előzetesen meg kell határozni az egyes összetett
(elsősorban a nemesgáz és jód) csoportba tartozó aktivitások időbeli változását az
adott kibocsátási spektrum esetén és erre közelítő függvényt kell keresni, amely a
terjedési egyenletben időfüggő fiktív forráserősségként szerepelhet. A csoportok
további bontása főleg a dózisok zömét okozó nemesgázok esetén lehet indokolt.
6.3.3. Értékelés az okozott dózisok alapján

Az előző pontban bemutatott értékelés nagy hibája, hogy a megengedett
koncentrációkat csak a közvetlen hatásokból - külső besugárzásból és belégzésből -
adódó dózisok alapján vezették le. Ugyanakkor az atomerőmű környezetében élőket
számos más útvonalon (lerakódások, táplálkozási lánc) is éri sugárzás. Egyes izotópok
- különösen a jódizotópok - esetén azonban előfordulhat, hogy a közvetett úton -
biológiai láncon keresztül - okozott dózis azonos nagyságrendű, esetleg lényegesen
nagyobb, mint a közvetlen dózis. A közvetlen és a közvetett hatások legfontosabb útjait
Bede és Gács (1974) alapján a 6.6 ábrán tüntettük fel.
- 166 -
mezőgazdasági
növények
talaj
állatok
Levegőbe bocsátott
radioaktív anyag Ember
vízi
növények
felszíni és
üledék
talajvíz
vízi
állatok
közvetlen sugárzás belégzés fogyasztás lerakódás
6.6. ábra. A légkörbe bocsátott radioaktív anyagok hatásai az emberre.

Egy teljeskörű részletes vizsgálatnál minden izotópfajtára meg kell állapítani a
kritikus utakat (ilyen pl. jód esetén a levegő-talaj-fű-tehén-tej-ember útvonal) és ezek
követésével lehet meghatározni a különböző emberi szerveket terhelő sugárdózisokat.
Ennek során figyelembe kell venni, hogy a különböző izotóp ill. sugárzás fajták az
ember más-más szerveiben okoznak jelentős dózist. Így pl. a külső gamma-sugárzás
egésztest dózist, a külső béta-sugárzás elsősorban bőrbesugárzást okoz, a belélegzett
nemesgázok béta-sugárzása főleg a tüdőt, a jódé a pajzsmirigyet, a stronciumé a
csontokat és a csontvelőt éri. A külön meghatározható dózisok összegzésével
szervcsoportonként ellenőrizhető, hogy a kritikus csoport tagjait éri-e a
megengedettnél nagyobb dózis.
A koncentráció és a dózis kapcsolata egyes esetekben (pl. külső sugárzás
levegőből, talajról, belélegzésből származó dózis) viszonylag egyszerűen
meghatározható, más esetekben a kapcsolat a környezet geológiai, hidrológiai
viszonyaitól, az állat- és növényvilágtól, a táplálkozási és szabadidős szokásoktól stb.
függően igen eltérő lehet. E tényezők szerepe nemcsak az, hogy az értékelést
bizonytalanná teszik, hanem az is, hogy a kapcsolat mértéke befolyásolható, pl. a
földhasznosítás módjának változtatásával.
6.4. Hatás függvény

A levegőszennyezés környezeti hatása - mint az 1.2 ábra már mutatta - több részhatás
(egészségügyi, anyagi, ökológiai stb.) összessége. E részhatásokat külön-külön kell
vizsgálni, de a vizsgálat módszereiben számos közös vonás van. Az 1.2.3. pontban
leírtak értelmében a hatás és károsodási modell szoros kölcsönhatásban van
egymással, ezért a dózist meghatározó hatás modellnek már figyelembe kell venni a
károsodás mértékének kapcsolatát a behatással, vagyis az immisszióval. Az immisszió
és a hatás közötti kapcsolatra leggyakrabban feltételezett függvénykapcsolat fajtákat
az 6.7. ábra foglalja össze.
- 167 -
1 hatás
origón
átmenõ
lineáris
hatás =c .q
q
1/a c >0 1/b

eltolt 1 c1<0
lineáris
hatás =c1+c2.q
hatvány- 2/a c2 <1 2/b c2 <1

függvény
hatás =c1. q c2
telítésbe 3/a 3/b

menõ
6.7. ábra. Hatásfüggvény típusok

Könnyen belátható, hogy a legvalószínűbb függvény forma a telítésbe menő (3/a és
3/b típus), hiszen egy bizonyos extrém magas korlát felett (pl. növényzet teljes
elpusztulása, elhalálozás, teljes korrózió) az immisszió további növelése már nem
képes a hatást növelni. Ugyanilyen kézenfekvő, hogy e görbéknek - reális esetekben -
mindig az alsó tartományában járunk, amikor a 3/b görbének jó közelítése a 2/b
hatványfüggvény vagy további egyszerűsítéssel a könnyebben kezelhető 1/b eltolt
lineáris kapcsolat, amely kijelöl egy olyan küszöb immissziót is, amely alatt nem
számolunk semmiféle hatással. Hasonló mondható el a 3/a, 2/a és 1/a függvény
sorozatról is, avval a kiegészítéssel, hogy az 1/a alaknál nulla immissziónál megjelenő
hatás nem írható a szennyezés rovására, csak az azt meghaladó rész. Evvel a
kapcsolat átmegy az origón áthaladó lineáris függvénybe.
Ennek alapján megállapítható, hogy közelítésként (de csak közelítésként!) mindig
lineáris kapcsolatot tételezhetünk fel a hatás és az immisszió között, küszöbértékkel
vagy anélkül (1/b ill. 1 függvényalak). Ennek megfelelően a hatásmodellnek az (1.2)
összefüggés szerinti lineáris modellhez hasonlóan felépülő dózist kell szolgáltatnia.
- 168 -
6.5. Dózisszámítás
6.5.1. Az egyszerű dózis
A levegőszennyezettség értékelésénél is használhatjuk a dózis általánosan
megszokott formáját, amely szerint a dózis valamely behatás (dózisintenzitás) idő
szerinti integrálja. Esetünkben a behatás a szennyezőanyag koncentráció (immisszió)
vagy annak egy qm küszöbértéket
q meghaladó része. A dózis egy rögzített
pontban értelmezhető. Szemléltetésére a
vizsgált pont szennyeződés
tartamdiagramja a legalkalmasabb, amit
a 6.8. ábrán mutatunk be. Az ábrán
bejelöltük a qm küszöb koncentráció
D
q értékét és a sűrűn vonalkázott terület
mutatja az adott pontban a határérték
D feletti évi dózist:
o
t1
t1 t [ ]
D( ϑ o , r ) = ∫ q(t ) − qm ⋅ dt .
0
6.8. ábra. Dózisok a koncentráció Ha a küszöbérték nulla, vagyis a

tartamdiagramban linearizált hatásfüggvény átmegy az
origón, akkor az ábrában ritkán
vonalkázott Do teljes dózishoz jutunk, amely
T
Do ( ϑ o , r ) = ∫ q(t ) ⋅ dt . (6.15)
0
Áttérve a csak elvben létező folyamatosan változó jellemzőkről a kategóriákba

soroltakra, a teljes dózis
1 7 7
Do ( Θ o , x ) = T ⋅ ∑ ∑ ∑ q ( ∆Θ, u, s, x ) ⋅ g(Θ, u, s)
∆Θ =−1 u =1 s =1
k (6.16)
formában számítható, ahol g(Θ, u, s) a Θ szélirányszektorban fújó u sebességű szél

és az s jelű stabilitási állapot együttes előfordulásának valószínűsége. A küszöbérték
feletti dózis pedig
1 7 7
Do ( Θ o , x ) = T ⋅ ∑ ∑ ∑ [q ( ∆Θ, u, s, x ) − q ] ⋅ g(Θ, u, s)
∆Θ =−1 u =1 s =1
k m (6.17)
Ez utóbbi szummázásnál természetesen csak a pozitív értékek veendők

figyelembe.
Ennek az egyszerű dózisnak a nagysága jellemzi az adott pontban levő objektum
(személy, növény, szerkezet stb.) károsodásának mértékét vagy valószínűségét, azaz
a károsodásnak kitett objektum egyéni kockázatát.
6.5.2. A területi dózis

A küszöb-koncentráció feletti évi dózist a forrás környezetének minden pontjára meg
lehet határozni és a teljes környezetre terület szerint integrálva kapjuk a területi dózist,
amelynek értéke azt jelzi, hogy a forrás által okozott talajközeli koncentráció mekkora
területen, milyen gyakorisággal és milyen mértékben lépi túl a megengedett
küszöbértéket:
- 169 -
I= ∫ ∫ (q − q ) ⋅ dt ⋅ dA ,
A t
m (6.18)
ahol A a terület szerinti integrálást jelzi.

A területi dózis gyakorlati meghatározásához célszerű az idő és a terület szerinti
integrálás sorrendjének felcserélése:
I = ∫ Im (u, s) ⋅ dt , (6.19)
t
ahol Im(u,s) az adott meteorológiai állapotban bekövetkező koncentráció küszöbérték

túllépés területi integrálja. Meghatározása a 6.9. ábra jelöléseivel:
x2 yh ( x )
Im = ∫ ∫ (q − q ) ⋅ dy ⋅ dx
x1 − y h ( x )
m . (6.20)
q
q
x1 < x < x 2
q (x)
o
Im Im
q
m
q
m
x1 x2 x -yh (x) yh (x) y

y
q=q
m
6.9. ábra. A küszöbérték-túllépés területi integrálja egy meteorológiai állapotban

Figyelembe véve, hogy
 y2 
q( x, y,0) = qo ( x ) ⋅ exp − 2
 (6.21)
 2 ⋅ σy 
és bevezetve a
 q (x)  y (x)
B = ln o  = h (6.22)
 qm  2 ⋅ σy
jelölést, kapjuk Im új alakját:

x2
Im = 2 ⋅ ∫ σ y ⋅
x1
[ ]
π ⋅ qo ( x ) ⋅ erf (B) − 2 ⋅ qm ⋅ B ⋅ dx , (6.23)
- 170 -
(erf a Gauss féle hibafüggvény jelölése) illetve qm = 0, azaz B = ∞ esetén a teljes

integrálra:
∞
Im (u, s) = 2 ⋅ π ⋅ ∫ σ y ⋅ qo ( x ) ⋅ dx . (6.24)
0
Az így számított területi integrálokat valamennyi lehetséges meteorológiai állapot -

vagyis a szokásos adatfeldolgozás szerint 7 stabilitás, 7 szélsebesség kategória és 16
szélirány esetére - az előfordulási gyakorisággal szorozva és összegezve kapjuk a
környezet területi dózisát:
16 7 7
I = ∑ ∑ ∑ Im (u, s) ⋅ g(Θ, u, s) . (6.25)
Θ =1 u =1 s =1
Nagymértékben egyszerűsíti a feladatot, hogy a területi dózis nem függ a

széliránytól, így képezhető az előfordulási gyakoriságok szélirány szerinti összege:
16
g ∗ (u, s) = ∑ g(Θ, u, s) , (6.26)
Θ =1
amellyel
7 7
I = ∑ ∑ Im (u, s) ⋅ g ∗ (u, s) . (6.27)
u =1 s =1
Ez utóbbi összefüggés mutatja, hogy a területi dózis nem függ attól, hogy milyen a
különböző szélirányok gyakoriság eloszlása.
Ez a területi dózis jellemzi tehát a forrás által a környezetében okozott határérték
feletti légszennyezés mértékét. Bizonyos feltételek teljesülése esetén az így
meghatározott területi dózis arányos lehet az okozott kár nagyságával, így
elképzelhető lenne, hogy ez szolgáljon alapul - legalábbis nagy szennyezőforrások
egyedi elbírálása esetén - a megengedett határ feletti többlet légszennyezésért
fizetendő bírság megállapításához is.
Az így számított területi dózis csak a kibocsátási és meteorológiai jellemzőket veszi
számításba, nem értékeli a forrás körüli területek jellegét, érzékenységét.
6.5.3. A kollektív dózis

A (6.27) összefüggéssel definiált területi dózis a környezet tulajdonságaitól
elvonatkoztatott, a szennyezőforrást jellemző érték. A környezetben okozott kár
becslésére nem - vagy csak igen korlátozott feltételek között - alkalmazható.
A károk becsléséhez külön kell választani a különböző típusú hatásokat, mert az
1.2. ábra szerinti
környezeti kár = egészségügyi kár + anyagi kár + ökológiai kár + esztétikai kár
összeadás felírható, de általában nem végezhető el. Minden egyes kár típus számára
meghatározható egy olyan dózis, amelynek alapján a hatás mértéke becsülhetővé válik
(kivétel az esztétikai kár, amellyel a továbbiakban nem foglalkozunk). E dózisnak nem
csak azt kell magába foglalnia, hogy mekkora területen milyen nagy koncentráció (vagy
túllépés) milyen hosszú ideig hat, hanem azt is, hogy e területeken a károsodó
objektumoknak mekkora mennyiségét éri a szennyezőanyag. A mennyiség a károsodó
objektumok S(ϑ,r) sűrűségfüggvényével jellemezhető. Ez konkrétan azt jelenti, hogy
- 171 -
• az egészségügyi kár meghatározásához a lakósűrűség területi eloszlását (ezen

belül külön a kiemelkedően érzékeny csoportokét, pl. radioaktív szennyezésnél a
gyerekekét, kémiainál bizonyos betegségekben szenvedőket stb.) kell ismerni,
• az anyagi károkhoz a különböző anyagú, értékű és korrózióvédelmű felületek
nagyságát kell ismerni,
• ökológiai károknál a környezetben levő fenyegetett növény, esetleg állat fajták
területi sűrűsége (haszonnövények esetében terméshozama) játszik szerepet.
E sűrűségfüggvény bevezetésével az adott típusú károkozást jellemző ún. kollektív
dózis:
Ik = ∫ ∫ S( ϑ , r ) ⋅ ∫ q(ϑ
ϑo r
o
t
o , r , t ) ⋅ dt ⋅ dr ⋅ dϑ o . (6.28)
Behelyettesítve a (6.16) összefüggést:
Ik = ∫ ∫ S( ϑ , r ) ⋅ D (ϑ , r ) ⋅ dr ⋅ dϑ
ϑo r
o o o o . (6.29)
A sűrűség függvény újabb kategóriákba sorolandó változót tartalmaz, a forrástól

mért távolságot, mivel a sűrűség függvény csak a véges méretű körgyűrű-cikkekre
határozható meg. A 16 szélirányos felosztást használva a j-edik, rj külső sugarú
körgyűrű-cikk területe
π
A( j ) =
16
(
⋅ r j2 − r j2−1 , ) (6.30)
a forrástól mért közepes távolsága pedig

rj + rj −1
rj = . (6.31)
2
Közelítésként feltételezhető, hogy a közepes távolságra meghatározott dózis jól
jellemzi a szektor átlagos dózisát és ekkor
16 jm
Ik = ∑ ∑ S(Θ, j ) ⋅ A( j ) ⋅ Do Θ, r j , ( ) (6.32)
Θ =1 j =1
ahol jm a vizsgálatba vont távolság kategóriák száma.

Ha létezik küszöb koncentráció a kollektív dózis meghatározása ugyanígy történik
csak a (6.15) szerinti Do teljes dózis helyett az összefüggésben a (6.14)
összefüggéssel definiált D dózis használandó.
Amennyiben a károsodást szenvedő objektum sűrűsége nem függ a helytől, azaz
S = állandó, a kollektív dózis arányos a területi dózissal, vagyis
Ik = S ⋅ I . (6.33)
Nehezíti a kollektív dózis meghatározását a sűrűségfüggvény időbeli változása,
amely változás ráadásul korrelációt mutathat az immisszió mező változásaival. Például
hétvégeken az energiaigény csökken, emiatt az energetikai eredetű emisszió és az
immisszió is csökken, a közlekedési eredetű pedig helyenként jelentősen nő,
ugyanakkor a lakósűrűség is változik: üdülőhelyeken nő, ipartelepeken csökken. Évi
periodicitással rendelkezik az energiaigény és a meteorológiai jellemzők változása
miatt az immisszió és ugyanilyen periodicitása van a növényzet mennyiségének és
érzékenységének. A felsorolt példák mutatják, hogy az átlagos sűrűségfüggvénnyel
számított kollektív dózis relatív bizonytalansága meghaladja a koncentráció vagy a
területi dózis meghatározásának bizonytalanságát.
- 172 -
6.6. A károsodás értékelése
6.6.1. Károsodási modell

Tovább nő a bizonytalanság, ha továbblépünk a hatás meghatározása felé. Igaz ez
annak ellenére, hogy jól megválasztott hatásfüggvény és dózisszámítás esetén a hatás
arányos a dózissal, azaz a károsodási modell egy egyszerű lineáris
függvénykapcsolat. Az arányossági tényező meghatározásának azonban elvi akadályai
is vannak: statisztikailag jól értékelhető nagyságú csoportokkal kellene olyan
kísérleteket végezni, amelyekben a dózisok eltérőek, minden egyéb lényeges
körülmény pedig azonos. Legtöbb esetben azonban azt sem tudjuk mit kell érteni a
"minden egyéb lényeges körülmény" kifejezésen. Egészségügyi kár
meghatározásához emberekkel kellene kísérletezni, aminek etikai, jogi stb. akadályai
vannak. Ilyen esetekben csak a mindennapokban adódó esetek statisztikai értékelése
használható.
A hatás sokoldalú lehet, például radioaktív sugárzás egészségügyi hatása lehet
genetikus és szomatikus, a szomatikuson belül bélrendszeri vagy idegrendszeri
károsodás, fehérvérűség stb. Emiatt a hatás megadása eleve nem lehet egyértelmű
vagy teljeskörű.
Viszonylag kidolgozott a károsodási modell radioaktív sugárzásokra.
Meghatározták például azokat az állandókat, amelyek segítségével a különböző
izotópok koncentráció-dózisai olyan dózisegyenértékké számíthatók át, amely már
jellemzi, az általa kiváltható egészségügyi kár mértékét. Az átszámítás izotóponként
jelentősen eltérő, pl. 2900 MBq.h/m3 radioaktív nemes gáz és 3.5 MBq.h/m3 I131 dózis
egyaránt 1 Sv dózisegyenértéket hoz létre (Interatomenergo, 1984). A dózisegyenérték
szomatikus és genetikus hatására eléggé eltérő becslések léteznek, az elfogadható
tartomány nagy létszámú csoportot érő sugárzás esetére 15...20 többlet haláleset és
9...80 genetikai károsodás 1000 fő.Sv hatására (Miettinen 1976).
A szomatikus hatást egyszeri nagydózisú besugárzásoknál a 6.10. ábrán
bemutatott, általánosan elfogadott valószínűségi kapcsolattal szokás jellemezni.
Sokkal bizonytalanabb az értékelés a kémiai szennyezőanyagok esetén. Különböző
szennyezettségű területek egészségügyi statisztikáinak összehasonlító elemzésével
készítettek becsléseket a kémiai szennyezőanyagok egészségügyi hatásaira. A
fõ ⋅ g ⋅ h
vizsgálatok eredményei szerint kéndioxid esetében 2000...12 000 kollektív
m 3 ⋅ év
dózisra (legvalószínűbb értékként 3000-re) lehet egy többlet halálesetet számítani
(Miettinen 1976 és Savolainen 1978). Azonos nitrogénoxid dózisok esetén a hatást a
kéndioxidénak másfélszeresére teszik (Miettinen 1976), ennek a becslésnek a
bizonytalansága azonban még nagyobb. Szulfát esetére Hamilton (1984) 2500
fõ ⋅ g ⋅ h
értékűre becsüli az egy többlet halálesetet okozó kollektív dózist. A kéndioxid
m 3 ⋅ év
okozta többlet bronchitis esetek számát - tekintettel a statisztikailag jobban értékelhető
nagyobb esetszámra - valamivel kisebb bizonytalansággal lehet meghatározni. A
fõ ⋅ g ⋅ h
különböző szerzők szerint 45...82 kollektív dózis okoz egy többlet bronchitist
m 3 ⋅ év
(Miettinen 1976 és Nishiwaki 1970). A kiértékelések bizonytalansága nem utolsó
sorban abból fakad, hogy a különböző szennyezőanyagok szinergikus hatása - bár a
tény ismert - számszerűen nehezen vehető figyelembe.
- 173 -
gyakoriság, % Az itt ismertetett konstansokkal és a

100 kollektív dózis számítási módszerekkel
90
elvégeztük egy azonos teljesítményű és
telephelyű (200 MW hőteljesítmény
80
Káposztásmegyeren) nukleáris és
sugárbetegség
70 olajtüzelésű fűtőmű egészségügyi
60 hatásainak összehasonlító vizsgálatát
halál (BME HRI 1984/87). Olajtüzelésnél 1 %
50
kéntartalmat és 180 g/GJ NOx
40
kibocsátást tételeztünk fel, a nukleáris
30 fűtőmű kibocsátását a SECURE reaktorra
20 megadott adatok Bento és Mankamo
10
(1978) alapján vettük fel. A számítások
eredményeit a 6.11. ábra mutatja,
0
0 1 2 3 4 5 6 7 8
amelyből kitűnik a nukleáris
dózis, Sv hőszolgáltatás több nagyságrenddel
kisebb egészségügyi kockázata.
6.10. ábra. Egyszeri besugárzás dózis- Vizsgálatokat végeztünk gáztüzelés
következmény görbéi. esetére is, ekkor a rendelkezésre álló
adatok alapján csak a többlet halálesetek
száma becsülhető, amely kb. egy
1000
bronchitis nagyságrenddel kisebb, mint
olajtüzelés esetén, de még mindig
100
egy-két nagyságrenddel
hagyományos fûtõmû meghaladja a nukleáris fűtőműre
vonatkozó értékeket (a
10
gáztüzelésre nyert eredmények az
ábrában nem szerepelnek).
haláleset Hasonlóképpen
1
összehasonlítva a Mátrai Hőerőmű
nukleáris fûtõmû
(800 MW) és a Paksi Atomerőmű
két blokkjának (880 MW) hatását 4
0.1
genetikai
nagyságrend előny mutatkozik az
károsodás atomerőmű javára, amelyből a
haláleset kedvezőbb telepítés (meteorológiai
0.01
és lakósűrűség adatok
különbsége) csupán egy 1.7 értékű
0.001
faktort jelent (BME HRI 1984/87).
40 60 80 100 120
Különböző telephely változatok
6.11. ábra. Hagyományos és nukleáris fűtőmű összehasonlítása a bemutatott
hatásának összehasonlítása típusú egészségügyi hatás
vizsgálattal a hatás alapadatok
bizonytalansága ellenére is helyesen adja meg a különböző telephelyek egészségügyi
kockázatának arányait.
A nem egészségügyi (növény, korróziós stb.) károkra vonatkozó ismereteket
összefoglaló tanulmányok azt mutatják, hogy e károkra az adatok még kevésbé
feldolgozottak (Dalmay et al. 1987 és Jakucs et al. 1987).
A károsodási modellnek tartalmaznia kell a kár elhárítására vagy csökkentésére
hozott intézkedések hatásait is, amelyekkel az azonos dózishoz tartozó hatások -
esetenként lényegesen - mérsékelhetők. Ilyen pl. a fokozottabb korrózióvédelem,
növényvédelem, esetleg a kritikus területeken a szennyezettséget jobban tűrő
növényzet telepítése stb. Adott szennyezettségi viszonyok közt elvben mindig
megtalálható a kár elviselésének, ill. elhárításának optimális aránya.
- 174 -
6.6.2. Érték modell

Az érték modell szintetizálja a levegőszennyezés okozta hatásokat meghatározó
matematikai modell és az energiatermelés költségmodellje eredményeit. A közös alap
csak az összköltség lehet, ennek érdekében a hatásokat is pénzben kell kifejezni (a
pénzben ki nem fejezhető, pl. esztétikai hatások kezelése tovább növeli a
nehézségeket). Az anyagi károk viszonylag könnyebben, az egészségügyi és ökológiai
hatások lényegesen nehezebben konvertálhatók költséggé, bár ez utóbbira is számos
próbálkozás történt (pl. Energy and the environment 1976 és Andrianov 1986).
Gazdaságilag megalapozott környezetvédelmi döntésekhez a szennyezéssel
kapcsolatos valamennyi költség összegének minimumát kell keresni. Az összes
költség (C) a leválasztás, kibocsátás csökkentés Ct technológiai költségének és a
kibocsátás következtében a környezetben fellépő Ck költségnek az összege. Ez utóbbi
tovább bontható a kár megelőzése, csökkentése érdekében teendő intézkedések
költségére és az okozott kár összegére (Rohde 1986):
C = Ct + Ck = Ct + Ck1 + Ck 2 (6.34)
Értelemszerűen az összefüggésben azonos időalapra hozott költségeket
- célszerűen évi költségeket - kell használni. Az évi költségek tartalmazzák a
beruházási költségek (pl. leválasztónál) évi költségterhét, és a folyamatosan fellépő
üzemeltetési, karbantartási stb. költségeket, valamint az okozott károkat. Itt kell
figyelembe venni a nem levegőbe kerülő (pl. víz- ,talaj-) szennyezés költségeit és
kárait, amelyek kapcsolódnak a levegőszennyezési folyamatokhoz. Ezek a költségek
általában a leválasztáshoz, a leválasztott szennyezőanyagok elhelyezéséhez
kapcsolódóan lépnek fel és esetenként akár domináló szerepük is lehet az összes
költségeken belül.
A gazdasági optimalizálás elvi módját 6.12. ábra mutatja be.
a.) b.) c.)
C
Ct C
C Ck
Ct
Ck
Ct
Ck
Qopt Qo Q Qo Q h opt h
6.12. ábra. A gazdasági optimalizálás elvi módja.

Elvben minden kibocsátáshoz hozzárendelhető a kibocsátáshoz kapcsolódó Ck
költség, amely minden pontban egy optimális arányú Ck1 és Ck2 költségtagot
tartalmaz, vagyis feltételez egy optimális kárcsökkentési stratégiát. Az ábra első két
részében eltérő leválasztási költség esetére látható az optimálás. Alacsonyabb
leválasztási költségek esetén (ábra a.) része) adódik egy gazdaságilag optimális Qopt
kibocsátás, míg ha a leválasztás költsége - beleértve a hulladék-elhelyezést is - magas
(ábra b.) része) az optimum a teljes kibocsátás. A nulla kibocsátás soha nem adódhat
optimumnak, mert e szélső helyzet felé haladva a leválasztási költségek általában a
végtelenhez tartanak.
A valóságos esetekben a lehetséges kibocsátások skálája általában nem
folyamatos, hanem valamilyen kibocsátás csökkentési eljárás megvalósításának vagy
elvetésének gazdaságosságát kell eldönteni. Ekkor a haszon/költség arányt célszerű
vizsgálni és ha teljesül a
- 175 -
∆Ck
haszon / kšltsŽg =− ≥1 (6.35)
∆Cl
egyenlőtlenség, akkor kell az adott eljárás javára dönteni.
Az ábra c.) része a kéménymagasság optimalizálás elvét mutatja be.
Az ismertetett elvi módszerek tartalommal való kitöltéséhez még számos nyitott
gazdaságossági értékelési problémát kell megoldani.
- 176 -
7. IRODALOM
A Kormány 152/1995.(XII.12.) rendelete a környezeti hatásvizsgálat elvégzéséhez kötött
tevékenységek köréről és az ezzel kapcsolatos hatósági eljárás részletes
szabályairól. Magyar Közlöny, 1995. 107.sz.
A Kormány 86/1993.(VI.4.) rendelete egyes tevékenységek környezeti hatásvizsgálatának
átmeneti szabályairól. Magyar Közlöny, 1993. 71.sz.
A Minisztertanács 21/1986(VI.2.) MT sz. rendelet a levegő tisztaságának védelméről. Magyar
Közlöny, 1986. 22.
A Szociális- és Egészségügyi miniszter 7/1988.(VII.20.) SZEM rendelete az atomenergiáról
szóló 1980. évi I. törvény végrehajtásáról rendelkező 12/1980.(IV.5.) MT rendelet
végrehajtásáról. Magyar Közlöny, 1988. 33.sz.
Alcamo, J. et al., 1984: Acid Rain in Europe: a Framework of Assist Decision Making. WP-84-
32. IIASA, Laxenburg.
Andrianov, Sz. G., 1986: Ohrana vodnovo i vozdusnovo basszejna ot vübroszov TESz.
Ivanovszkij Goszudarsztvennüj Universzitet, Ivanovo, 1986.
ANL, 1963: Reactor physics constants. ANL-5800. Second edition. USAEC, Washington.
ApSimon, H.M. - Wllson, J.J., 1986: Preliminary Analysis of Dispersion of the Chernobyl
Release. Imperial College, London.
ApSimon, H.M., 1985: Long-range Atmospheric Dispersion of Radioisotopes. The MESOS
model. Atmospheric Environment, 19. 1.
Az Egészségügyi Miniszter 5/1986(VIII.10.) EüM sz. rendelet a légszennyező anyagok, a
levegőminőségi határértékek és a légszennyezettség mérésére vonatkozó szabályok
megállapításáról. Magyar Közlöny, 1986. 33.sz.
Az OKTH elnökének 4/1986(VI.2.) sz. rendelkezése a levegő tisztaságának védelméről szóló
21/1986(VI.2.) MT sz. rendelet végrehajtásáról. Tanácsok Közlönye, 1986. 9.
Basu, P. - Fraser, S. A., 1991: Circulating fluidized bed boilers, design and operations.
Butterworth-Heinemann, Stoneham, MA USA.
Batelle, Pacific Northwest Laboratory, 1979: Mathematical models for atmospheric pollutants.
EA-1131.
Bede G. - Gács I., 1974: A hazai atomerőműépítési programhoz kapcsolódó környezetvédelmi
kutatások tématerv javaslata. BME Hőerőművek Tsz.
Bede G. - Gács I., 1975: Erőművek által kibocsátott pernye terjedési vizsgálata. K-4. BME
Hőerőművek tanszék.
Bede G. - Gács I., 1976: Szennyezőanyagok terjedése a légkörben. BME Továbbképző Intézet
jegyzete. Budapest.
Bede G. - Gács I., 1984: Izotóptechnika. Jegyzet, J4-993. Tankönyvkiadó, Budapest.
Beér J., 1993: Stacionárius égetés, mint környezetvédelmi vezérmotívum, Magyar Kémikusok
Lapja, XLVIII évfolyam 1. szám.
Beér J., 1995: US DOE tiszta szénfelhasználási technológiák. Előadás a „Magyar
szénerőművek jövőképe” c. MTA-BME konferencián. Budapest.
Bento, J. P. - Mankamo, T., 1978: Safety evaluation of the SECURE district heating plant.
Nuclear Technology, 38. p. 126.
Berljand, M. E., 1975: Szovremennüje problemü atmoszfernoj diffuzii i zagrjaznyenyija
atmoszferü. Gidrometeoizdat, Leningrad.
- 177 -
Irodalom
BME Energetika Tanszék - Levegőtisztaság-védelmi Szaktanácsadó Bt., 1994: Az új

levegőtisztaság-védelmi jogszabály bevezetéséhez a szükséges kéménymagasság
meghatározása, illetve terjedésszámítási módszer szabványosítása. Tanulmány.
BME HRI 1984/87: Development of risk criteria for the nuclear fuel cycle. IAEA-3543/R8.
Bódizs D. - Gáspár L.. - Keömlei G., 1992: Radioaktív emisszió széntüzelésű erőművekből.
Fizikai Szemle XLII. 4.sz.
Bosanquet, C. H. - Pearson, J. L., 1936: The spread of smokes and gases from chimneys.
Trans. Faraday Society, 32. p. 1249.
Briggs, G. A., 1974: Diffusion estimates for small emission. In: Environmental Research
Laboratories, 1973. Annual Report. Oak Ridge, Tenn. ATLD-106.
Brummage, K. G. et al., 1966:The Calculation of Atmospheric Dispersion from a Stack. Stichting
CONCAWE, The Hague.
Calder, K. L., 1949: Eddy Diffusion and Evaporation in Flow over Aerodynamically Smooth and
Rough Surfaces. Quarterly J . of Mechanics and Applied Mathematics, II. 153.
Cirulnyikov, L. M. et al., 1976: O szogyerzsanyii kancerogennüh vescsesztv v uhodjascsih
gazah pri szzsiganyii gaza i mazuta. Tyeploenergetika, 1976. No. 9.
Csanady, G. T., 1958: Deposition of Dust from Industrial Stacks. Australian J. of Applied
Sciences, 9. p. 1.
Csanady, G. T., 1964: An Atmospheric Dust Fall Experiment. J. of Atmospheric Sciences, 21.
Dalmay G. et al., 1987: A környezet erősödő savasodásának korróziós hatása. In: A környezet
erősödő savasodása. OKTH-MTA Környezetvédelmi kutatások 7. Budapest, 1987.
DIN 1942. Abnahmenversuche an Dampferzeugern (VDl-Dampferzeugerregeln)
Doury, A., 1976: Une method de calcule practique et generale pour la prevision numerique des
pollutions vehiculus par l'atmosphere. CEA-R-4280, Rev. 1. Saclay.
Energy and the environment, cost-benefit analysis. Pergamon Press, New York, 1976.
Feketéné Náral K., 1987: A légköri savas vegyületek országos léptékű transzmissziója.
Kandidátusi értekezés. Budapest.
Gács I. - Bihari, P., 1997: Environmental Impact Study for Burning Equipment. Hőerőgépek és
Környezetvédelem konferencia (Tata 1997. május 25.-28.) kiadványa p.190.-197.
Gács I. - Bodnár I., 1994: Levegőszennyező anyagok terjedésének modellezése. ERŐTERV
Közlemények 32. p.54.-63..
Gács I., 1988: Energetikai levegőszennyezés matematikai modellezése. Kandidátusi értekezés.
Budapest.
Gács I., 1993: Levegőszennyező anyagok megengedhető kibocsátása. Magyar Energetika I. 1.
sz. p.26.-31.
Gács I., 1994: Célok és eszközök a levegőtisztaság-védelemben. INTACT '94 Nemzetközi
Környezetvédelmi Kongresszus és Kiállítás, 1994. március 22.-25. III. kötet, p.49.-57.
(megj.:- Magyar Energetika II. 4. sz. p.7.-10.)
Gács I., 1994a: Szennyezőanyagok légköri terjedésének matematikai és fizikai modellezése.
Előadás "A levegőkörnyezet szabályozás-orientált modellezésének perspektívái" c.
MTA-BME szimpóziumon. Budapesti Műszaki Egyetem, 1994. október 20.
German Bundestag, 1989: Protecting the Earth's Atmosphere. An International Challenge.
German Bundestag, Bonn, 1989.
Gifford, F. A., 1960: Peak to average concentration ratios according to air fluctuating plume
dispersion model. Int. J. of Air and Water Pollution, 3. No. 4.
Gifford, F. A., 1976: Turbulent diffusion typing schemes - a review. Nuclear Safety, 17. 1.
- 178 -
Irodalom
Gratwohl,G., 1973: Erzeugung und Freisetzung von Tritium durch Reaktoren und
Wiederaufarbeitungsanlagen und die voraussichtliche radiologische Belastung bis
zum Jahr 2000. KFK-Ext.4/73-36. Karlsruhe.
Hamilton, L. D., 1984: Health and environmental risks of energy systems. IAEA-SM-273/51. In:
Risks and Benefits of Energy Systems . STI/PUB/668. Vienna, 1984.
Holland, J. Z., 1953: A Meteorological Survey of the Oak Ridge Area. USAEC ORO-99,
Washington.
Hrgian, A, H., 1978: Fizika atmoszférü. Gidrometeoizdat, Leningrad.
IAEA, 1989: Energy, Electricity and Nuclear Power Estimates for the Period up to 2005. IAEA,
Vienna.
IEA, 1988: Particulate Control for combustion. IEA Coal Research, London.
Interatomenergo, 1984: Bezopasznoszty v atomnoj energetike. Csaszty 1: Obscsije
polozsenyije bezopasznosztyi AESz. Interatomenergo, Moszkva.
Izrael, Ju. A.-Teverovszkij, E. N., 1971: Prospects for extensive peaceful utilisation of atomic
energy without radiation risk to the population. IV. ICPUAE A/Conf. 49/P/684, Geneva.
Jakucs P. et al., 1987: A környezet erősödő savasodásának hatásai a természetes élővilágra.
In: A környezet erősödő savasodása. OKTH-MTA Környezetvédelmi kutatások 7.
Budapest, 1987.
Katona Z., 1994: Technology options for power generation from waste materials. Pacific Power,
Environment, Fuel and Technology Development Group, Sydney, 1994 April
Katona Z., 1994a: Developments in coal combustion technology. M.Sc. Thesis, University of
Technology, Sydney.
Knyizsnyikov, V. A. - Barhudarov, R. M., 1977: Szravnyityelnaja ocenka radiacionnoj
opasznosztyi dlja naszelenyija ot vübroszov v atmoszferü TESz i AESz. Atomnaja
Energija, Tom 43.
Koncz I., 1970: Portalanítás és porleválasztás. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.
Krutyijev, V. A. – Gorbanyenko, A. D., 1976: Izucsenyije vlijanyija azotoszogyerzsascsih
priszadok k topliva na obrazovanyije okiszlov azota. Tyeploenergetika, 1976. No. 10.
KTM, 1995.: Nemzetközi környezetvédelmi és természetvédelmi egyezmények jóváhagyása és
végrehajtása Magyarországon. KTM, Budapest.
Lederer, C. M. - Hollander, J. M. - Perlman, I., 1968: Table of isotopes. Sixth edition. John Wiley
and Sons, New York.
Lévai A., 1964: Hőerőművek II. Műszaki Könyvkiadó, Budapest
Lévai A., 1973: Energetika és környezetszennyezés. Műszaki Tudomány, 46. p.315.
Loss, L. L., 1991: NOx emissions from coal combustion, IEA Coal Research, London.
McIlvaine Company, 1993: Fossil synthetic fuels manual, advanced cyclone combustor
demonstration.
Meade, P. J., 1960: Meteorological aspects of peaceful uses of atomic energy. WMO Technical
Note No. 97. Geneva.
Mészáros E., 1977: A levegőkémia alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest.
MI-13-45-1990. A beruházások környezeti hatásvizsgálatának általános tartalma és
módszertana. KTM Műszaki irányelv.
Miettinen, J. et al., 1976: Risk – benefit evaluation of nuclear power plant siting. Annals of
Nuclear Energy, 3. p. 489.
Miller, J. A. - Bowman, C. T., 1989: Mechanism and modelling of nitrogen chemistry in
combustion, Prog. Energy Combust. Sci., Nagy Britannia
- 179 -
Irodalom
Moses, H. - Kraimer, M. R., 1972: Plume Rise Determination - a New Technique without
Equations. JAPCA, Vol. 22. No. 8.
MSZ 21457/4. Légszennyező anyagok transzmissziós paraméterei. A turbulens szóródás
mértékének meghatározása.
MSZ 21459/2. Légszennyező anyagok transzmissziójának meghatározása. Területi (felületi) és
vonalforrás szennyező hatásának számítása.
MSZ 21459/4. Légszennyező anyagok transzmissziójának meghatározása. Transzmissziós
számítások adatbázisának meghatározása.
MSZ 21459/5 Légszennyező anyagok transzmissziójának meghatározása. A kibocsátás effektív
magasságának meghatározása.
MSZ 21460/2. Levegőtisztaság-védelmi terminológia. Légszennyező anyagok transz-
missziójának alapfogalmai.
MSZ 21854. A környezeti levegő tisztasági követelményei.
MSZ 62/1. Ionizáló sugárzás elleni védelem. Általános előírások.
MVMT, 1989: Magyarország villamosenergia, primerenergia felhasználásának és energia-
igényességének nemzetközi összevetése. MVMT, Budapest.
Nárai K., 1974: Az effektív kéménymagasság meghatározása. Időjárás, 78. p.240.-246.
Nishiwaki, Y. et al., 1970: Atmospheric contamination of industrial areas including fossil-fuel
power stations and a method of evaluating possible effect on inhabitants. IAEA-SM-
146/16. In: Environmental Aspects of Nuclear Power Stations. 5TI/PU8/261. Vienna.
Nowiczki, M., 1976: Ein Beitrag zur Bestimmung universeller Diffusion-koefficienten. Arch. Met.
Geoph. Biokl., Ser. A. 25. p.31.
OECD, 1983: Control Technology for Nitrogen Oxide Emissions from Stationary Sources.
OECD, Paris, 1983.
OECD, 1989: World Energy Statistics and Balances 1971-1987. OECD, Paris.
OECD, 1994: Energy Statistics and Balances of Non-OECD Countries 1991-1992. IEA
Statistics, OECD, Paris, 1994.
Pasquill, F., 1962: Atmospheric diffusion, Van Nostrand, London.
Pirrone, N., Keeler, G.J., Noriagu, J.O., 1996: Regional Differences in Worldwide Emission of
Mercury to the Atmosphere. Atmospheric Environment 17. 30. p. 2981.-2987.
Protopopov, V. Sz. – Paskov, L. T., 1980: Obrazovanyija okiszlov azota pri gorenyii . Trudü MEI
, Vüp . 508 . Moszkva.
Quaas, H., 1975: Energie aktuell. Urania, Leipzig.
Reményi K., 1995: Új technológiák az energetikában. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Rihter, L. A. – Volkov, E. P. – Kormilicin, V. L., 1980: Obrazovanyi je okiszlov azota v topkah
parovüh kotlov. Trudü MEI, Vüp. 508. Moszkva.
Roberts, O. F. T., 1923: The Theoretical Scattering of Smoke in a Turbulent Atmosphere. Proc.
Roy. Soc. London. v.104. p.640.-654.
Rohde, F. G. et al., 1986: Environmental impact – a necessary ingredient of energy planning .
13th WEC 2.4 14. Cannes.
Sarofim, A. F. - Goel, S. K. - Morihara, A.,1994: Fluidized bed combustion and emission control
issues. International Clean Coal Technology Symposium on Pressurised Fluidized
Bed Combustion, Kitakyushu-city, Japan.
Savolainen, I. et al., 1978: Risk assessment of urban-sited heating reactors. Nuclear
Technology, 38. 4.
- 180 -
Irodalom
Sax, N.l., 1974: Industrial pollution. Van Nostrand Reinhold New York.
Sensenbaugh, J. D., 1966: Formation and Control of Oxides of Nitrogen in Combustion
Processes. Combustion Engineering Inc.
Slade, D. H., 1968: Meteorology and Atomic Energy. USAEC, Washington.
Smith, D. J., 1997: Reducing Emissions from Electric Power Plants is a Priority for European
Electric Utilities. Power Engineering International.
Sutton, O.G., 1953: Micrometeorology. McGraw Hill, London.
Szádeczky Kardos E., 1974: Geonómia. Előkiadás a kollektív lektoráláshoz. MTA Geokémiai
Kutató Laboratórium, Budapest.
Szepesi D. - Popovics M. - Fekete K., 1982: A légköri kén nagytávolságú transzmissziója.
OMSz Hivatalos Kiadványai LII. Budapest.
Szepesi D. J., 1989: Compendium of Regulatory Air Quality Simulation Models. Akadémiai
Kiadó, Budapest.
Szepesi D., 1967: Légszennyező anyagok turbulens diffúziójának meteorológiai föltételei
Magyarországon. OMI Hivatalos Kiadványai XXXII. Budapest.
Szkorik, L. D. – Cirulnyikov, L. M., 1973: O roli atomarnovo i molekularnovo kiszloroda v
obrazovanyii SO3 pri szzsiganyii vüszokoszernyisztovo prirodnovo gaza.
Tyeploenergetika., 1973. No. 3.
Tadmor, J., 1971: Consideration of Deposition of Pollutants in the Design of a Stack Height.
Atmospheric Environment, 5. p. 473.
Teverovszkij, Je. N. et al, 1985: Dopusztyimüje vübroszi radioaktivnüh i himicseszkih
vescsesztv v atmoszferu. Energoatomizdat, Moszkva.
Thambimuthu, K. V., 1993: Gas cleaning for advanced coal-based power generation. IEA Coal
Research, London, IEACR/53
Thomas, F. W. et al., 1970: Plume Rise Estimates for Electric Generation Stations. JAPCA, Vol.
20. No. 3.
Tomaschpolskij, L., 1968: Probleme der Weltenergiebilanz im letzten Drittel des 20.
Jahrhunderts. IFE Mitteilungen 99.
Tyeploelektroprojekt, 1968: Paksi Atomerőmű. Műszaki Terv. Tyeploelektroprojekt, Moszkva.
Tyeploelektroprojekt, 1974: Paksi Atomerőmű (I. kiépítés). Műszaki Terv. Tyeploelektroprojekt,
Moszkva-Kiev.
Tyeploelektroprojekt, 1976: Paksi Atomerőmű (II. kiépítés). Műszaki Terv. Tyeploelektroprojekt,
Moszkva-Kiev.
Vajda Gy., 1981: Energetika I. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Vernon, J. L. - Jones, T., 1993: Sulphur and coal. IEA Coal Research, London.
Virágh E., 1990: Sugárvédelmi ismeretek. Jegyzet. BME Mérnöktovábbképzõ Intézet.
Wark, K. - Warner, C., 1976: Air Pollution, Its Origin and Control. Harper POW Publ., New York.
WEC, 1992: Survey of Energy Resources. World Energy Council, 1992.
Wexler, H., 1955: Meteorology and Atomic Energy. USAEC, Washington.
Withers, C. J. et al., 1990: Improvements in the performance of ceramic media for filtration of
hot gases, filtration and separation.
Wojciechowsky, K., 1971: The Deposition of Dust Particles from Elevated Sources and the
Vertical Wind Profile. Atmospheric Environment, 5. p. 41.
- 181 -

Kornyezetvedelem

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Kornyezetvedelem

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Gács Iván - Katona Zoltán

3.3.2.1. Magas kéntartalmú tüzelõanyagok tisztítása (tüzelés

5.2.2.1. A szél keletkezése és a szélmezõ szerkezete .......................114

6.3.3. Értékelés az okozott dózisok alapján .................................................166

Budapest, 1998. január

1.1. A levegőminőség környezeti kapcsolatai

1.1. ábra. A levegőminőség környezeti kapcsolatai

A levegőminőség közvetlen és jelentős hatással van az élővilágra és (pl. a

1.2. A levegőtisztaság-védelem céljai és eszközei

1.2.3. A levegőszennyezés káros hatásai

Lépték lokális, regionális kontinentális globális

Hatáskörzet nagy- 100-101 102-103 104

Hatás jellege közvetlen savasodás üvegházhatás,

Korlátozandó jellemző immisszió savas ülepedés légköri

Jogi eszköz immisszió norma immisszió ---

Befolyásoló tényezők kibocsátás, hígulás kibocsátás kibocsátás, nyelők

Segédeszközök (másodlagos szabályozások):

kéményméretezés --- ---

1.2.3.1. Lokális hatások

A termelési folyamatoktól szabályozás szempontjából némileg különbözik a

1.2.3.2. Kontinentális hatás

1.2.3.3. Globális hatás

1.2.4. Milyen a jó szabályozás?

1.2.4.1. Immisszió norma

Immisszió • különböző átlagolási idők • csúcsértékek korlátozása

Technológiai • kibocsátás/termék arány • összkibocsátás korlátozás

Kémény- • az immisszió norma betart- • hígulási viszonyoknak ellent-

Nemzetközi • technológiai szint, gazdasági • azonos mérce a korlátozásban

A kedvezőtlen hatást jól jellemzik a szennyezőanyag dózisok (a dózisokkal

1.2.4.2. Technológiai norma

szennyezőanyag-kibocsátás/termelés arányt kell korlátoznia, azaz megengedett

1.2.4.4. Nemzetközi egyezmények

1.3. A levegőszennyezés matematikai modellezése

1.3.1. Forrás modell

A döntéshozók által nem befolyásolható tényezôk:

technológiai szakértôi információk döntéshozatal

1.3.2. Terjedési modell

ahol j a szennyezőforrás futóindexe, qa pedig a nagyobb léptékű légszennyezési

• a forrás jellemzői: hőkibocsátás, kémény méretei, gázsebesség,

1.3.3. Egyszerűsített értékelés

1.3.4. Hatás és károsodási modell

Amennyiben a behatásnak kitett objektumok károsodási reakciója nem ilyen

komplex bemenő adatokat kíván. Általánosságban a károsodást meghatározó dózis az

1.3.5. Érték modell

2.1. ábra. Az energiahordozó-szerkezet alakulása különböző időléptékekben

EJ/év A világ energiahordozó felhasználása

% Az energiahordozó felhasználás megoszlása

villamosenergia primer energia

14 Összes energia fogyasztás

világ Észak- Nyugat- Kelet- Közép-Kelet Távol-

A villamosenergia igények gyorsabb növekedését nem tudja kompenzálni az

2.7. ábra. A villamosenergia-termelés megoszlása erőműtípusok szerint

3.1. A szennyezőanyag keletkezés és kibocsátás meghatározása

alakú összefüggés használható, ahol j a tüzelőanyag fajta futóindexe. Meg kell

Miután a tüzelési veszteség elhanyagolásával

A legtöbb szennyezőanyag esetén a kibocsátás részben természetes

formában számítható, ahol εi,t az i-edik szennyezőanyag természetes leválasztódási

3.2. Szilárd szennyezőanyagok

3.2.1. Erőművek szilárd szennyezőanyag kibocsátása

Míg mára a hagyományos szénportüzelésű erőművek számára kifejlesztett

3.2.1.1. Légköri szilárdanyag szennyezés

Regionális vagy akár globális szennyezők közé tartoznak a nem ülepedő,

3.2.1.2. Szilárd szennyezőanyagok környezetre gyakorolt káros hatásai