Gombák

búvár zsebkönyvek
ÍRTA DR. KALMÁR ZOLTÁN ÉS BABOS LÓRÁNTNÉ

RAJZOLTA F. GYURKÓ GIZELLA

A BORÍTÓT URAI ERIKA TERVEZTE

© Dr. Kalmár Zoltán és Babos Lórántné, 1990 ©

F. Gyurkó Gizella, 1990
Ha a május bıséges ..aranyesıjével" köszönt ránk, és júniusban jól öntöz
Medárd, nemcsak a gombák bújnak elı seregestül, hanem évrıl évre
megjelennek a tragikus gombamérgezésekrıl szóló ujság-hirek is.
E könyvecske célja nem a gombaevéstıl való elriasztás. A gombák
finom izeit kár lenne nélkülöznünk, s nem maradhatnak ki a korszerő
táplálkozásból sem. Meg kell ismerkednünk alaposan a legfontosabb ehetı
és mérges gombákkal és még néhány más, nem ehetı fajjal is. Sokan még
gyermekkoruk óta azt hiszik, hogy a mesekönyvek, képeslapok,
marcipángombák - piros alapon fehéren pettyezett kalapú. légyöIı galócája
az igazi „MÉRGES GOMBA". A légyölı galóca valóban mérges, de a
halállal végzıdı mérgezésekéi leginkább a sápadtzöld kalapú gyilkos
galóca és az ártatlannak tőnı fehérgalóca okozza! Sok ostoba babona is
fokozza a veszélyt. Nem igaz, hogy a gomba akkor mérges, ha fızılevében
az ezüstkanál vagy a hagyma, a petrezselyem megfeketedik (ez csak
kénvegyületet jelez), mint ahogy az sem igaz, hogy minden mérges gomba
leforrázva ehetıvé válik, ez az általánosítás tragédiát okozhat, mivel éppen
a leggyilkosabb mérgek vészelik át a forrázást, fızést! Inkább azokra az
ismertetıjegyekre figyeljünk gondosan, amelyekkel a fajok jól
azonosíthatóak - legyenek bár ehetı vagy mérges gombák. Kellı gyakorlat
híján vagy ismeretlen gomba győjtésekor vizsgáltassuk meg a győjtést a
szaktanácsadó helyeken, Mindig csak ép, nem elöregedett példányokat
győjtsünk. A fagyos, nyőves, romlani kezdı gombákat el kell dobni!
Kosárba, dobozba szedjük és szállítsuk a gombát, mert a szatyorban
összetörik, a fóliazacskóban be is fülled, bomlásnak indul. Rövid idın belül
használjuk fel, de addig is tegyük hőtıszekrénybe. A kész gombás étel is
romlékony, frissiben fogyasszuk el, ne ırizgessük, mert ételmérgezést
okozhat!

3
Hazánkban a halálos kimenetelő gombamérgezések 90-98%-át két
gyakori gombánk, a gyilkos galóca és a fehér gyilkos galóca okozzák
A mérgezés lappangási ideje hosszú, csak 6-24-40 óra elteltével kez-
dıdnek a tünetei. A mérgezettet azonnal kórházba kell szállítani!
Mindkét faj fiatalon sima, zárt, tojásszerő, hártyás burokban fejlı-
dik. Hosszában átvágva ,,tojásukat", jól látni benne a kialakuló kis
kalapos gombát. A kifejlett példányokat arról ismerhetjük fel, hogy
fehér lemezőek, és a tönkjükön gallér és bocskor található.

1. Gyilkos galóca (Amanita phalloides). Kalapja különféle zöld

(olajzöld, sárgászöld, zöldes, néha csaknem fehéres is lehet), sely-
mesen fénylı. Lemezei fehérek. Fehéres tönkjét finom zöldes mintá-
zat díszíti. Gallérja hártyás, fehér. Ha rosszul szakad el, a kalap
szélén is maradhatnak foszlányai. A tönk gumós tövén hártyás, fe-
hér bocskor van, de elıfordul, hogy a bocskor mélyen van a talaj-
ban, és leszakad, amikor kivesszük. Húsa fehér, szaga a nyers bur-
gonyára emlékeztetı. A tölgyfák gyökerével él ún. mikorrhiza-kap-
csolatban (szimbiózisban). Tölggyel kevert erdık talaján gyakori,
de néha fenyıerdıben is elıfordul. Kora nyártól késı ıszig terem.

2. Fehér galóca (Amanita verna). Karcsúbb termető, teljesen fehér

gomba, fehér lemezekkel, gallérral és bocskorral. Bocskora mélyen
van a talajban. Húsa fehér, jó szagú. Különösen Gödöllı és Tatabá-
nya környékén gyakori. Fıleg nyár elején fejleszt termıtestet, má-
justól kezdve terem. Szintén tölgymikorrhizás gomba.
Leggyakrabban a következı ehetı gombákkal tévesztik össze: a) er-
dıszéli csiperkével (1. 10. o.), amelynek lemezei kezdetben sem fehé-
rek, végül pedig csokoládébarnára sötétednek. Csak gallérja van,
bocskora nincs; b) dióíző galambgombával (1. 22. o.), amelynek a
kalapja zöld vagy zöldes színő, de sem gallérja, sem bocskora
nincs, és a húsa pattanva törik: c) bimbós pöfeteggel (1. 58. o.),
mely a fiatal „galóca-tojáshoz" hasonlít, de külsejét szemcsék, tüs-
kék borítják, és a belseje szivacsos.
4
I. tábla
1. Légyölı galóca (Amanita muscaria). Piros vagy narancsvörös ka-
lapja fehéren pettyezett, néha hiányzanak róla a pettyek. Lemezei,
húsa és tönkje fehér. Tönkje galléros, s nincs rendes bocskora, csak
rücskös övek díszítik az alján lévı gumó peremét. Nyíresekben, fe-
nyıerdıben, mohás bükkösökben él, mikorrhizás. A hővösebb ég-
hajlatú területek gombája. Fıleg ısszel terem. Súlyosan mérgezı,
veszélyes bódultságot okoz. Régen légyirtáshoz használták.

2. Császárgomba (Amanita caesarea). Fiatalon olyan, mint egy to-

jás, fehér burok veszi körül. (Népies neve: tojásgomba). Ahogy nö-
vekszik, ebbıl lesz a nagy, tulipánszerő, hártyás bocskor. A kalapon
nem maradnak pettyek, csak néha tapad meg rajta egy-egy nagyobb
burokfoszlány. Piros, narancssárga kalapjának a széle bordás. Le-
mezei és galléros tönkje sárga színő. Legszebb gombáink egyike.
Melegkedvelı faj, a mediterrán területeken gyakori. Hazánkban fı-
leg tölgyesekben és gesztenyésekben terem, nyáron és kora ısszel.
Mikorrhizás. Régóta kedvelt ehetı gomba (1. Főszernövények 54.
o.). Ne tévesszük össze a légyölı galócával (1. ábra).

3. Szürke selyemgomba (Amanita vaginata). Fésősen bordás a ka-

lapszéle, nincs gallérja, és a bocskora megnyúlt, hüvelyszerő. Szür-
kés kalapja selymesen fénylı, lemezei, tönkje és a bocskora fehér.
Karcsú gomba. Erdei fák gyökereivel él szimbiózisban. Nyáron és
ısszel terem. Nyersen mérgezı és a mérgezı galócákkal összeté-
veszthetı. Ne fogyasszuk!

4. Ragadós bocskorosgomba (Volvariella speciosa). Fehéres, krém-

színő, szürkés kalapja nedvesen ragadós, szárazon fénylı. Lemezei
fehéresbıl rózsaszínőek, hússzinőek lesznek. Gallérja nincs, de a
tönk tövén hártyás bocskora van. Nitrogénkedvelı faj, kerti talajo-
kon, takarmányföldeken, utak mentén és az akácosokban idınként
tömegesen jelenik meg. Tavasszal, nyár elején és ısszel terem. Nem
ízletes, és könnyen összetéveszthetı a galócákkal. Ezt se szedjük!
6
II. tábla
1. Párducgalóca (Amanita pantherina). Barna, világosbarna, bor
dás szélő kalapja fehéren pettyezett. A pettyek letörölhetek, vagy
az esı lemoshatja ıket. Fehérek a lemezei és a tönkje is. Gallérja
könnyen szétszakad, néha hiányzik is. Párkányszerően peremes a
bocskora. Lombos- és fenyıerdık talaján él, mikorrhizás. Nyáron
és ısszel gyakori. Súlyosan mérgezı! ırjöngésig fokozódó idegtü
neteket okoz. Joggal nevezhetı „bolondgombának".

2. Piruló galóca (Amanita rubescens). Rózsás-barnás, fehéres-

rózsás kalapját kissé barnás, rücskös pettyek borítják. Fehéres leme-
zei és tönkje rózsás-borvörısen foltosodnak. Gallérja bordázott, s
a tönk gumós tövét rücskös övek díszítik. Húsa pirul, a tönk aljában
sötét borvörös lesz. Erdei fák gyökereivel él szimbiózisban. Kora
nyártól késı ıszig terem. Nagyon gyakori. Kalapbırét húzzuk le,
és alaposan fızzük meg. Csak jól piruló példányokat szedjünk,
akkor biztosan nem tévesztjük össze a mérgezı párducgalócával.

3. Nagy ızlábgomba (Macrolepiota procera). Fiatalon dobverıre,

kifejlıdve pedig esernyıre hasonlít. 10-30 cm átmérıjő kalapja
fehéres-halványbarnás, szálas felületét sötétebb barna, cserepes pik-
kelyek díszítik. A púpja sima, barna. Barnán márványozott tönkjén
a gallér győrőszerőén tologatható. Tönkje a kalapból csuklósan ki-
fordítható. Erdıben, erdıszéleken nyár elejétıl késı ıszig győjthet-
jük. Kalapja kirántva a legkedveltebb. Szálas-rostos húsú tönkje
nem ehetı. A mérgezı párducgalócával néha összetévesztik.

4. Vöröses ızlábgomba és rokon fajai (Lepiota helveola, L. brunneo-

incarnata, L. subincarnata). Apró vagy kis termető, okkeres,
rozsdabarnás vagy sötétebb pikkelykékkel-pelyhekkel borított kala-
pú és tönkő gombák. Gallérkájuk is csak pelyhekbıl áll. Lemezeik
fehérek, sőrő állásúak. Húsuk többnyire kissé rózsás. Erdıben, er-
dıszélen nınek, egyik-másik faj az akácosokban él, az itt bemuta-
tott faj a kertekben is megjelenik. Súlyos mérgezést okoznak!
8
III. tábla
1. Kerti csiperke (Agaricus campestris). Kalapja fehéres vagy kissé
barnás, pikkelyes, pikkelykés vagy csaknem csupasz. Lemezei kez-
detben szép rózsaszínőek, éretten csokoládébarnák. Tönkje elég rö-
vid, gallérja gyenge. Húsa fehér, alig rozsásodik. íze finom, szaga
kellemes, jellegzetes. Réteken, legelıkön tavasztól ıszig győjthetı
kedvelt ehetı gombánk. Termete hasonló a kétspórás csiperkéhez
(A. bisporus) vagyis a „sampinyonhoz" (1. Főszernövények 54. o.).

2. Erdıszéli csiperke (Agaricus arvensis). Jól jegyezzük meg tulaj-

donságait: kalapja fehéres, krémszínő vagy szalmasárgás, lemezei
krémsziirkésbıl barnásfeketére sötétednek. Tönkje lefelé kissé vas-
tagodó. Bocskora nincs. Hártyás gallérjának az alsó oldala fogaske-
rékszerően díszített. Finom íző, ánizsillatú gomba. Tavasztól ıszig
terem. Akácosokban, füves helyeken, erdıszéleken és erdıben is
nı. Sajnos sokszor összetévesztik a halálosan mérgezı gyilkos galó-
cával és a fehér galócával (1. I. tábla). Az erısen sárguló karbol-
szagú csiperkével is gyakran keverik össze (3. ábra).

3. Karbolszagú csiperke (Agaricus xanthoderma). Hasonlít az erdı-

széli csiperkéhez, de ha megfogdossuk, erısen sárgul a kalapja, és
a tönk tövében a húsa is élénk citromsárgára színezıdik. (Korábbi
neve sárguló csiperke.) Fehéres kalapja gyakran füstszürkésen árnyalt,
és a lemezei szép rózsaszínbıl sötétednek feketésbarnára. Szaga kelle-
metlen, karbolszerő. Legelın, erdıszélen és erdıben terem, nyáron
és ısszel gyakori. Megárt, rosszullétet, tartós gombaundort okoz.

4. Fenyvescsiperke (Agaricus sylvaticus). Kalapját barna-vörösbar-

na szálas pikkelyek borítják. Fiatalon a lemezek, a fehér tönk, és a
húsa is erısen vörösödı, majd megbarnul. A lemezek gyorsan
feketésbarnák lesznek. Tönkje galléros. Lucosokban a fenyıtő kö-
zött nyáron és ısszel bıven terem. Jóíző, ehetı gomba. Lomboser-
dıben is él hasonló ehetı erdei csiperke. Ne tévesszük össze ıket
a súlyosan mérgezı téglavörös susulykával. (1. a XVIII. táblát).
10
IV. tábla
1. Barna csengettyőgomba (Pluteus atricapillus/. Barna kalapú
gomba, felkanyarodó, eleinte krémfehéres, éretten húsrózsaszín le-
mezekkel. Barnán szálas tönkje a kalapból csuklósan kifordítható.
Lomboserdeinkben tuskókon, kidılt fákon egyenként terem, kor-
hadó főrészporon viszont csoportosan nı (1. Gombák 2., 30. o.).
Tavasztól ıszig győjthetı, ehetı. A mérgezı döggombáktól megkü-
lönböztethetı: a döggombák lemezei tönkhöz nıttek, tönkjük nem
fordítható ki csuklósan, és talajon teremnek.

2. Zöld harmatgomba (Stropharia aeruginosa). Kékeszöld színérıl

könnyen felismerhetı, de nem mindig ilyen, hanem kifakul sárgás-
okkerre. Nyálkás, megszáradva kissé fénylı kalapjának a szélét és
a tönköt a gallér alatt fehér pelyhek borítják. Lemezei ibolyásszür-
kén át sötétednek bíborbarnára. Lombos- és fenyıerdık avarjában
nyáron és ısszel seregesen terem. Fogyasztását nem ajánljuk.

3. Ízletes tıkegomba (Kuehneromyces mutabilis). Az egész gomba

sárgásbarna, barna, fahéjbarna. Kalapja nedvesen egyszínő, de
ahogy szárad, a közepe világosabb lesz, mint a nedvesebb széle.
Másik jellegzetessége, hogy tönkje a kis, szakadozott gallérka alatt
pikkelyes. Korhadó fatuskókon, öreg fák tövében, kidılt fákon ta-
vasztól ıszig jelennek meg csoportjai. Jó, ehetı gomba, de ne
tévesszük össze a súlyosan mérgezı fenyı-tıkegombával (1. Gom-
bák 2., 48. o.) vagy a sárga kénvirággombával (4. ábra).

4. Sárga kénvirággomba (Hypholoma fasciculare). Lemezei zöldes

árnyalatúak: zöldessárgából zöldesbarnán át zöldes-feketésbarnák
lesznek! Kénsárga-sárga kalapjának a közepe kissé narancsos. A
fiatalabb példányok kalapszélén hamar elenyészı fátyolfoszlányok
vannak. Sárga tönkjén gyenge szálacskák jelzik a gallérzónát.
Keserő íző. Súlyosan mérgezı! Lombos- és fenyıerdıkben fatuskó-
kon, fák tövében szinte egész évben terem. Élénksárga termıtestei
kisebb-nagyobb csoportokban jelennek meg.
12
1. Zsemleszínő fakógomba (Hebeloma crustuliniforme). Kalapja
krémokkeres-barnás. Lemezei tejeskávészínőek, s nedves idıben
barna cseppeket „izzadnak". Fehéres tönkjének a felsı része lisztes-
korpás. Retekszagú, rossz íző. Erdık talaján, erdıszéleken fıleg
ısszel terem. Kissé mérgezı (egy rokon faját 1. Gombák 2., 48. o.).

2. Kifakuló pókhálósgomba (Cortinarius nemorensis). Erdeinkben

ısszel sokféle pókhálósgomba terem. Többnyire dohos szagúak,
rossz ízőek, s mérgezı is akad köztük. E faj liláskékes színő, de
idıs példányai barnásra fakulnak. Az ehetı lila pereszkétıl (1. VII.
táblát) a tönkön látható pókhálószerő szálak és a spóráktól rozsda-
barna lemezei alapján lehet megkülönböztetni.

3. Epeíző pókhálósgomba (Cortinarius vibratilis). Élénk rozsdasár-

ga kalapja és fehér tönkje nyálkás, ragadós. Nagyon keserő. Sava-
nyú talajú erdıkben él, mikorrhizás. İsszel terem. Nem ehetı.

4. Tövisaljagomba (Entoloma clypeatum). Púposán szétterülı, vé-

kony húsú kalapja szürkés-barnás-fehéres, szálas felülető. Lemezei
piszkosfehéresbıl hússzínőek lesznek. Fehéres tönkje szálas húsú.
íze és szaga lisztre emlékeztetı. Kertekben, gyümölcsösökben,
kajszibarack- és szilvafák alatt, erdıben, bokros erdıszéleken, kö-
kény, galagonya stb. környékén nı. Mikorrhizás, áprilisban-május-
ban terem. Ehetı, de hasonlít a mérgezı döggombákhoz (1. 5. ábra
és Gombák 2., 30. o.).

5. Nagy döggomba (Entoloma sinuatum). Fehéres-okkeres-szürkés-

barnás kalapja finoman sugarasan szálas. Nagy gomba, a termeté-
hez képest vékony, fehér hússal. Lemezei sárgásból hússzínővé vál-
nak. Tönkje fehéres, selymes fényő, s a hús tönkben szálas. íze és
szaga nem jó. Lombosfákkal mikorrhizás, erdıtalajon nı. Fıleg
ısszel terem. Súlyosan mérgezı, összetévesztik a csiperkével, májusi
pereszkével és a szürke tölcsérgombával.
14
1. Májusi pereszke (Calocybe gambosa). Népies neve, a „Szent
György-gomba" is jelzi, hogy tavaszi gombáink egyike. Fehéres,
krémszínő, sárgás-fehéres, lisztszagú gomba, sőrőn álló fehér leme
zekkel. Húsa a kalapban vastag, a lemezei viszonylag keskenyek.
Ritkás erdıkben, erdıszéleken, bokros helyeken kereshetjük
áprilisban-májusban. ízletes, ehetı gomba. Ne tévesszük össze a
halálosan mérgezı fehér galócával (1. I. tábla), a téglavörös susuly-
ka fiatal, még fehéres példányával (1. XVIII. tábla) vagy a nagy
döggombával (1. VI. tábla).

2. Tejpereszke (Leucopaxillus lepistoides). Nagy termető, vastag hú-

sú, fehéres termıteste itt-ott kissé kékes-zöldesen árnyalt. Félgömb
alakú kalapja cipónyira is megnıhet. Sőrőn álló lemezei a kalap
vastag húsához képest keskenyek. Tönkje vaskos, felfelé keskenye-
dı. A füves sztyep gombája, hazánk rétjein, legelıin nem ritka.
Jóíző, ehetı gomba, nyáron és kora ısszel terem. Csak a színe ha-
sonlít a fehér galócához és a gyilkos galócához, de nincs gallérja,
nincs bocskora, és mindig a fátlan, füves területeken él!

3. Lila pereszke (Lepista nuda). Az egész gomba élénkebb-fakóbb

lila, kalapja lilás-vöröses, lilásbarna is lehet. Jól megbújik az ıszi
vastag avartakaróban. Lombos- és fenyıerdıkben egyaránt gyakori.
Jó, ehetı, érdemes győjteni (1. Főszernövények, 52. o.). Hasonlít
néhány nem ehetı, kékes-lilás-lila szinő, dohos szagú pókhálósgom-
bához (1. VI. tábla). A mérgezı retekszagú kígyógomba nála jóval
kisebb, törékeny, üveges húsú (1. XIX. tábla).

4. Fenyı-pereszke (Tricholoma terreum). Kis vagy közepes termető,

kúpos-púpos kalapú gomba. Kalapja egérszürke, barnásszürke pik-
kelykéktıl nemezes. Tönkje és lemezei világosabbak, fehéresek-
szürkésfehérek. Fenyvesekben ısszel seregesen terem. Gyakori, jóí-
ző, de törékeny, vékony húsú, ehetı gomba. Rokona, a súlyosan
mérgezı párducpereszke (1. Gombák 2., 22. o.) ritka nálunk.
16
1. Bokros pereszke (Lyophyllum fumosum). Jellegzetessége, hogy
közös tıbıl ágaznak szét tönkjei. Kalapja barna, szürkésbarna. Le-
mezei és tönkje fehéresek-szürkések. Erdıben, erdıszéleken, füves
helyeken terem nyáron és ısszel. Csoportjai néha „boszorkánygyő-
rőben" nınek. Ehetı. A mérgezı döggombáktól (1. 14. o. és Gom-
bák 2., 30. o.) a tönk sajátossága alapján megkülömböztethetı.

2. Nyárfa-pereszke (Tricholoma populinum). Nagy termető, vastag

húsú gomba. Barnás-hússzínő kalapja, tönkje és fehéres lemezei is
vörösbarnán foltosodnak. A homoki nyárasokban, nyárfasorokban
ısszel seregesen terem, nyárfa-mikorrhizás. Kalapbırére jól rátapad
a homok. Kesernyés íző, nem fogyasztható.

3. Büdös galambgomba (Russula foetens). Elég nagy termető, jól

felismerhetı faj. Sárgásbarna, okkerbarna kalapja nyálkás-ragadós,
szárazon fényes, s a széle göröngyösen bordás. Krémszínő lemezei
és tönkje rozsdabarnán foltosodók. Tönkjének a belseje „emelete-
sen" üreges. Húsa pattanva törik, morzsolódó. Erdeinkben nyáron
és ısszel nagyon gyakori. Csípıs íző, rossz szagú, nem ehetı.

4. Földtoló galambgomba (Russula delica). Közepes vagy nagy ter-

mető, de zömök, alacsony tönkő, fehéres színő gomba. Kalapjának
a közepe bemélyedı, tölcséresedı, a széle pedig begöngyölt. Több-
nyire föld vagy avartörmelék borítja. Lemezei kissé lefutók. Henge-
res, rövid tönkje felül kissé kékes-zöldes. Húsa pattanva törik, de
elég kemény. Erdıtalajon él, mikorrhizás. Nyáron és ısszel bújnak
elı termıtestei. Ehetı, de nem jóíző, csípıs is lehet.

5. Hánytató galambgomba (Russula emetica). A többi élénkpiros

kalapú galambgombától az különbözteti meg, hogy fehér a lemeze,
fehér a tönkje, húsa puha és égetıen csípıs. Termete is kisebb. Mo-
hás, savanyú erdıtalajokon él, mikorrhizás. Nyáron és ısszel he-
lyenként gyakori. Kellemetlen gyomor- és béltüneteket okoz.
18
VIII. tábla
1. Piros galambgomba (Russula rosacea). Szép piros vagy fehéresen
foltos, matt a kalapbıre. Lemezei halvány krémszínőek, tönkje pe-
dig fehér vagy rózsásan színezett. Pattanva törı húsa feltőnıen ke-
mény, íze olyan, mintha ceruza fáját rágnánk, kesernyés is lehet.
Lomboserdeinkben nyáron, kora ısszel bıven terem, de fenyıerdı-
ben is él. Mikorrhizás faj. Fogyasztásra nem alkalmas.

2. Barnulóhúsú galambgomba (Russula xerampelina) és rokon fa-

jai. A hús bámulásáról és kellemetlen halszagukról jól felismerhet-
jük ıket. Lemezeik krémszínőek-okkeresek. Kalapszínük különféle:
lehet sötét borvörös-kárminvörös, mint a bemutatott fenyımikorr-
hizás példányoké, de bükkök, tölgyek, nyírfák alatt barna-borvö-
rös-sárgás-zöldesen tarka kalapú példányokat győjthetünk. Tönk-
jük fehér vagy rózsásvörösen futtatott, a fogdosástól megbarnul.
Jó, ehetı gombák mind, halszaguk fızéskor eltőnik.

3. ízletes galambgomba (Russula alutacea). Kalapbıre barnásvörös,

vörös, barnássárga, olajzöldes színnel tarkított, fényes. Lemezei sár-
gák, okkersárgák, törékenyek. Tönkje fehér, a töve lehet kissé rózsás
is. Pattanva törı húsa morzsalékony. Lombosfákkal mikorrhizás,
nyáron és ısszel termı, jó, ehetı gomba. A nem csípıs, jóíző ga-
lambgombák mind ehetık, de könnyen összetéveszthetjük ıket az
égetıen csípıs ízőekkel. Győjtés közben egy-egy pici darabkát kós-
toljunk meg a lemezükbıl. Ne feledjük azonban, hogy ez a szabály
csak a galambgombákra érvényes!

4. Vöröstönkő galambgomba (Russula olivacea). Nem az egyetlen

vörös tönkő faj, mégis könnyő megkülönböztetni a többitıl. Nagy
termető, vastag, húsos kalapja olajbarna-bíbor-borvörös, s a bıre
matt, finoman repedezett felülető. Lemezei sárgák, nem csípısek,
vaskos tönkje pedig csaknem egészen vöröses. Lomboserdıben, fı-
leg bükk és gyertyán alatt terem, de a lucfenyvesekben is elıfordul.
Mikorrhizás. Nyáron és ısszel győjthetı kiadós, ehetı gomba.
20
IX. tábla
1. Kékhátú galambgomba (Russula cyanoxantha). A neve ugyan
„kékhátú", de lehúzható kalapböre inkább rózsáslila, kékeslila,
kékeszöld színő. Lemezei fehérek, rugalmasan elhajlanak, nem tö-
rékenyek, ha az ujjúnkat végighúzzuk rajtuk. Tönkje fehér, néha
halványibolyásan árnyalt. Lemezein és tönkjén nincsenek rozsda-
foltocskák. Pattanva törı húsa merev, fehér, a kalap bıre alatt több-
nyire rózsás-lilás. Lomboserdeink gyakori mikorrhizás gombája,
nyáron és ısszel győjthetı. Jóíző, kedvelt, ehetı gomba.

2. Dióíző galambgomba (Russula heterophylla). Zöld, barnászöld

kalapú, fehér lemező, fehér tönkő gomba. Színei miatt gyakran a
halálosan mérgezı gyilkos galócával tévesztik össze. Fokozza a ve-
szélyt az is, hogy gyakran egy idıben, hasonló helyen teremnek.
Jól jegyezzük meg, hogy a dióíző galambgombának nincs gallérja,
és bocskora sincsen! Lemezei, a tönk töve és gyakran a kalapja is
rozsdafoltos. Húsa pattanva törı, morzsalékony, lemezei töréke-
nyek. Gyakran már júniustól kezdve terem lomboserdeinkben. Mi-
korrhizakapcsolatban él a fákkal. Jó, ehetı gomba.

3. Varashátú galambgomba (Russula virescens). Rücskös-varas, re-

pedezett, kékes-zöldes, zöldes-fehéres kalapbıre minden más gom-
bától jól megkülönbözteti. Lemezei és a tönkje fehérek. Húsa pat-
tanva törik. Az erdei lombosfák mikorrhizás gombája. Lomberdık
talaján fıleg a nyári hónapokban nı. Jóíző, ehetı.

4. Fehérfejő keserőgomba (Lactarius piperatus). Jó nagyra növı,

fehér-fehéres színő kalapja csupasz; bemélyedı, majd tölcséresedı
a közepe. Lefutó lemezei nagyon sőrőn állók. Tejnedve fehér. Égetı-
en csípıs íze ellenére is fogyasztják. Erdélyben a fiatal kalapokat
roston vagy a tőzhely tetején szalonnával megsütik, és juhtúróval
vagy sajttal, tejföllel ízesítik. Csípısséget így elveszti, de kissé keser-
nyés lesz az íze. Nálunk nem nagyon eszik. Erdeinkben nyáron tö-
megesen terem. Mikorrhizás.
22
1. Rizike (Lactarius deliciosus) és rokon fajai. Közös jellemzıjük,
hogy kalapjuk, lemezeik és tönkjük narancsszínő, de lehetnek zöl-
den foltosak is. Kalapjuk körkörösen sávos, a közepe bemélyedı
(1. a). Tönkjük hengeres, elég zömök, s a belseje többnyire üres.
Húsuk pattanva törik. Narancsvörös tejnedvük levegıvel érintkezve
megzöldül, vagy kb. fél óra elteltével borvörös színő lesz. Nyáron
és ısszel győjthetık a fenyıerdıkben. A luc-, illetve az erdei és
feketefenyı mikorrhizás gombái. Kitőnı, ehetı gombák (1. Füszer-
nyövények, 56. o.). Az égetıen csípıs nyírfa-szırgomba (2. ábra)
hasonlít hozzájuk.

2. Nyírfa-szırgomba (Lactarius torminosus). Kalapja és tönkje

rózsás-hússzínő, lemezei világosabbak. Kalapját körkörös, vilá-
gosabb-sötétebb sávok díszítik, a széle pedig feltőnıen szırös.
Húsa pattanva törik. Fehér tejnedve égetıen csípıs. Megárthat.
Az északi országokban és a Szovjetunióban úgy fogyasztják, hogy
alapos fızés után leöntik a fızılevét. Mikorrhizás, a nyíresekben
terem nyáron és ısszel.

3. Kenyérgomba (Lactarius volemus). Jól felismerhetı, közepes

vagy nagy termető faj. Kalapja és tönkje egyformán színezett, na-
rancsbarna, rozsdabarna, matt felülető. Ha eltörjük, bıségesen te-
jel. Tejnedve fehér, de a levegın megbarnul. Sárgás-krémszínő leme-
zei a kicsurranó tejtıl barnán foltosodnak. Erdei fákkal él mikor-
rhizaviszonyban, lombos- és fenyıerdıkben nyáron és ısszel terem.
Ehetı, nyersen sem ártalmas.

4. Vörösbarna tejelıgomba (Lactarius quietus). Fakó vörösbarna

színő, s a kalapja csak kissé zónás. Tejnedve vizes, krémfehéres,
enyhe vagy kissé kesernyés. Elég gyengén tejel, hamar kiszárad. Sza-
ga gyenge, de kellemetlen, levélpoloskára emlékeztetı. Tölgymikor-
rhizás faj, tölgyfák tövében nyáron, ısszel gyakori. Nem mérges,
de rossz szagú, és az íze sem jó.
24
XI. tábla
1. Begöngyöltszélő cölöpgomba (Paxillus involutus). Sárgásbarna-
olajbarna színő a kalapja és a tönkje. Lefutó lemezei kissé világo-
sabbak, olajos barnássárgák. Az egész gomba, de fıleg a lemezek
nyomásra vagy sérülésre gesztenyebarnán foltosodnak. Másik jel-
legzetessége, hogy a kalap pereme begöngyölt. Lombos- és fenyıer-
dıkben egyaránt terem, nyáron és ısszel gyakori. A homoki nyára-
sokban feltőnıén tömeges lehet. Még nem ismerik pontosan a
méreganyagait. Nyersen súlyosan mérgezı, sıt halálos mérgezést
is okozhat, de jól megfızve is megárthat!

2. Vöröses nyálkásgomba (Chroogomphus rutilus). Az egész gomba

rézvörös-borvörös színő, de a tönk alsó része és a hús a tönk aljában
sárga-narancsossárga. Lefutó, ritkán álló lemezei az érett spóráktól
végül csokoládébarnák lesznek. Púpos kalapja kissé ragadós, szára-
zon fénylı. A fiatal termıtesteken jól látható, hogy a kalap széle
és a tönk között szálakból álló fátyol feszül. Ez késıbb elszakad, s
többnyire el is tőnik. Az erdei- és a feketefenyı mikorrhizás gom-
bája. Nyáron és ısszel bıven terem a fenyıerdıkben. Jó, ehetı.

3. Elefántcsont csigagomba (Hygrophorus eburneus). Termıteste

fehér, lemezei ritkán állók, vasta^fk, lefutók, s karcsú tönkjének a
felsı része szemcsés-korpás. Fiatalon és nedves idıben a kalapja és
tönkje nyálkás-ragadós. Mikorrhizás gomba, lomboserdık talaján
terem az ıszi hónapokban. Ehetı, de nyálkás bırét húzzuk le.

4. Sárgapelyhő csigagomba (Hygrophorus chrysodon). Kalapja szé-

lén és a tönk felsı részén sárga pelyhek, szemcsék láthatók. Termı-
helye, termésideje az elızı fajéhoz hasonló. Nem gyakori. Ehetı.

5. Szagos csigagomba (Hygrophorus agathosmus). E szürke,

szürkés-fehéres kalapú csigagomba a keserőmandula szagáról is
merhetı meg. A tönkje és ritkán álló lemezei fehérek. A lucosok
jellegzetes ıszi gombája. Mikorrhizás. Ehetı.
26
XII. tábla
1. Parlagi tölcsérgomba (Clitocybe dealbata var. corda). Piszkos
testszínő-okkeres-szürkés-fehéres gombácska. Lemezei sőrőn állók,
kissé lefutók. Tönkje többnyire görbe. A kifejlett kalapok széle
leginkább hullámos. Húsa vékony. Legelıkön és más füves helyeken
fıleg ısszel, késı ısszel gyakori. Súlyosan mérgezı. Együtt nıhet
a kedvelt mezei szegfőgombával (1. 36. o.).

2. Sereges tölcsérgomba (Clitocybe gibba). Okkersárga, barnások-

ker kalapú, fehér, lefutó lemező gomba. Kalapja eleinte púpos, ké-
sıbb viszont tölcséresedı. Jó szagú. Erdıben tavasztól ıszig serege-
sen terem. Ehetı. Ne tévesszük össze a mérgezı rozsdás, fakósárga
vagy viaszfehér színő tölcsérgombákkal (1. Gombák 2., 20. o.).

3. Óriás tölcsérgomba (Clitocybe geotropa). Egész termıteste krém-

színő, krémokkeres. Jellegzetessége a kalap közepén lévı púp és
az, hogy fiatalon a nagy, felfelé vékonyodó tönkhöz képest feltőnı-
en kicsi a kalapja. Lemezei lefutók. Húsa a tönkben szálas-rostos.
Illata főszeres. Erdıs, bokros helyeken nyáron és ısszel terem. Ehe-
tı (1. Főszernövények 58. o.).

4. Szürke tölcsérgomba (Lepista nebularis). Szürke, barnásszürke,

vastag húsú kalapja nem tölcséres. Krémszínő lemezei csak kissé
lefutók. Tönkje felfelé vékonyodó, s a tönk húsa szálas-rostos.
İsszel a vastag erdei avarban seregesen, „folyásokban" és „boszor-
kánykörökben" jelennek meg termıtestei. Nagyon gyakori. Ehetı,
érzékenyebbeknél enyhe gyomor- és béltüneteket is okozhat. Főszer-
gombaként jól használható (1. Főszernövények 58. o.). Hasonlít a
súlyosan mérgezı nagy döggombához (1. 14. oO!

5. Húsbarna pénzecskegomba (Laccaria laccata) és 6. lila pénzecs-

kegomba (L. amethystina). Nedvesen élénk rózsás-rozsdásak, illet-
ve lila színőek, szárazon kifakulnak. Lemezeik ritkán állók, vasta-
gok. Erdei talajon nyáron és ısszel gyakoriak. Ehetık.
28
XIII. tábla
1. Győrős tuskógomba (ArmiUariella mellea). Barna, sárgásbarna,
mézsárga kalapjának a felületét - de legalább a közepét - apró szá-
las pikkelykék díszítik. Fehéres-krémszínő, tönkhöz nıtt vagy kissé
lefutó lemezei megbarnulnak, fokosodnak. Tönkje galléros, görbe,
alul kihegyesedı, s a tönk húsa rostos. íze nyersen összehúzó, fa-
nyar. Erdıirtásokban, tuskókon, erdei és gyümölcsfák tövében
ısszel jelennek meg csoportjai. Tömegesen termı, ehetı gomba.
Rostos-szívós tönkjének csak a felsı harmada ehetı. Legalább 20
percig fızzük, mert nyersen mérgezı.

2. Csoportos tuskógomba (ArmiUariella tabescens). Hasonlít az

elızı fajhoz, de nem galléros a tönkje, és a termıteste okkerbarna,
fakóbarna. Lomboserdık talaján csoportosan, csokrosan terem.
Nyáron és ısszel egyes vidékeken gyakori. Kalapja és a tönk felsı
része ehetı.

3. Világító tölcsérgomba (OmphaLotus olearius). Közepes vagy nagy

termető, csoportos növéső, élénk narancssárga, narancsvörös színő
gomba. Selymesen fénylı tölcséres kalapja narancsbarna is lehet.
Lemezei mélyen lefutnak a lefelé vékonyodó, görbe tönkre. Húsa
sárga, sötétsárga. Melegkedvelı faj. A mediterrán területeken olaj-
fák alatt, nálunk fıleg a tölgyek tövében vagy tuskóján nı, nyáron
és ısszel. Mérges, a tünetek gyorsan és gyakori hányással jelentkez-
nek. Rendszerint a sárga rókagombával (1. 40. o.) tévesztik össze,
pedig az nem is lemezes gomba, hanem ráncokból-erekbıl áll a
termırétege.

4. Kajsza lisztgomba (Clitopilus prunulus). Fehéres-szürkés, matt

kalapú, puha húsú gomba. Lefutó rózsaszín-hússzínő lemezeirıl,
lisztízérıl és lisztszagáról jól ráismerhetünk. A kalapja féloldalas,
kajla is lehet. Erdei talajon, bokros helyeken tavasztól ıszig terem.
Ehetı, de étkezési szempontból nem jelentıs gomba.

30
XIV. tábla
1. Késıi laskagomba (Pleurotus ostreatus). Emeletesen egymás fö-
lött növı, kagyló alakú vagy féloldalas kalapú termıtestei akkor
jelennek meg a fák törzsén vagy tuskóján, amikor elég hővösek
már az ıszi éjszakák. Kalapjának a színe szürke, kékes-barnás, feke-
tés. Lefutó lemezei fehérek, s a tönkje rövid. Rokonsági körébıl
olyan fajtákat szelektáltak, amelyek az év minden szakában képesek
termıtestet fejleszteni. Ezeket mezıgazdasági hulladékanyagokon
nagyüzemileg és házilag is termesztik. Kiskertekbe beoltott farön-
kökkel telepítik. Jóíző, ehetı gomba, de elöregedve szívós a tönkje.

2. Erestönkő laskagomba (Pleurotus cornucopiae). Kalapja sárga,

okkeres, halványbarnás színő. Fehéres-krémszínő lemezei lefutnak
a tönkre, és azon eres hálózatba folytatódnak. Csoportosan nı,
kalapja többnyire féloldalas, a tönkje görbe. Lombosfák törzsén,
tuskóján nyáron és ısszel terem. Dél- és Délnyugat-Dunántúl szilfáin
nemcsak manapság gyakori, hanem már évszázadokkal ezelıtt, is
az volt. Bizonyítják ezt a Clusius-kódex (1601) szép ábrái. Jó,
ehetı gomba, de a tönkje ennek is eléggé szívós. Termeszthetı.

3. Ördögszekér-laskagomba (Pleurotus eryngii). Barna,

szürkésbarna, nemezes kalapja rendszerint kajla. Lefutó lemezei
fehéresekszürkések, a tönkje lefelé keskenyedı. Legelıkön, réteken
él, ott, ahol az ördögszekér (Eryngium campestre) nı. İsszel
győjthetı, jó, ehetı gomba. Egyszerre jelenik meg a. súlyosan
mérgezı parlagi tölcsérgombával (1. 28. o.). Ügyeljünk erre!

4. Nyár-fagomba (Panus tigrinus). Fehéres, sárgás-fehéres kalapja

és tönkje apró, barnásfekete pikkelykéktıl tarka. Kalapja begön-
gyölt szélő, a közepe bemélyedı, tölcséresedı. Lemezei fehéresek,
okkeresek, fiatalon nagyon sőrőn állók. Lombosfák, fıleg nyárfák,
füzek tuskóján gyakori, de megmunkált faanyagon (pl. vasúti talp-
fán) is elıfordul. Tavasztól késı ıszig helyenként - fıleg árterülete-
ken - tömegesen terem. Ehetı, de rágós, szívós, vékony húsú gomba.
32
XV. tábla
1. Árvégü fülıke (Collybia fusipes). Csoportosan termı, vöröses-
barna, hússzínő gomba, széles, elég ritkán álló, barnásvörösen fol-
tos lemezekkel. A tönkje lefelé vékonyodó, árszerően kihegyesedı,
megcsavarodó, s hosszában árkolt, bordás felülető. Lombosfák tö-
vében, tuskóján nyáron és ısszel terem. Csak a kalapja ehetı, a
tönk húsa kemény, szívós-rostos.

2. Rozsdásszárú fülıke (Collybia dryophila). Elég kis termető faj.

Ellaposodó, csupasz kalapja krém-okker-rozsdasárgás, sárgás-
barnás színő. A lemezei sőrőn állók, fehéresek-krémszínőek. Tönkje
vékony, rozsdaszínő, szálas húsú. Lombos- és fenyıerdei avarban
tavasztól késı ıszig gyakori. Ehetı. Ne tévesszük össze a nem ehetı
gyapjaslábú fülökévé] (3. ábra).

3. Gyapjaslábú fülıke (Collybia peronata). Barnás színő, az elızı-

nél ritkábban álló lemezei kezdetben sárgás árnyalatúak. A tönkjé-
nek töve feltőnıen szırös-gyapjas. Csípıs, rossz íző. Lombos- és
fenyıerdık avarjában tavasztól késı ıszig terem, gyakran seregesen
nı. Nem ehetı.

4. Téli fülıke (Flammulina velutipes). Csoportosan terem. Kalapja

sárga, rozsdasárga, ragadós, tönkje bársonyos, sötétbarna. Lemezei
sárgásak. Húsa halszagú, a tönkben szálakra foszló. Lombosfák
törzsén, tuskóján ısztıl kora tavaszig terem. Az akácosokban igen
gyakori. Termıtestei az átfagyástól sem mennek tönkre, a hó, a fagy
megszőnte után tovább képesek növekedni. A kalapja ehetı, fıleg
salátának szokták elkészíteni.

5. Gyökeres fülıke (Oudemansiella radicata). Karcsú tönkje a ta-

lajban hosszú, gyökérszerő részben folytatódik. Barna, szürkésbar-
na, ragadós, ráncos és viszonylag kicsi a kalapja, a lemezei pedig
fehérek, ritkán állók. Lomboserdık talaján tavasztól ıszig szálan-
ként nı. A kalapja ehetı.
34
XVI. tábla
1. Mezei szegfőgomba (Marasmius oreades). Országunk különbözı
tájain más és más a népi neve (csirkegomba, harmatgomba, tévesen
csiperke). Sima kalapja egyszínő okkeres, krémszínő vagy halvány-
barnás. Tönkje nehezen elszakítható, szívós, merev. Ritkán álló le-
mezei a kalaphoz hasonló vagy kissé világosabb színőek. íze, szaga
kellemes, főszeres. A legelıkön, réteken és más füves helyeken is
esı után gyorsan megjelenik. Tavasztól késı ıszig győjthetı. Csak
a kalapja és a tönk felsı része ehetı. Télire megszárítják (1. Főszer-
növények, 60. o.). Nagy mennyiségben kerül piacra. A piaci gomba-
ellenırök aprólékosan vizsgálják át a sokkosárnyi szegfőgombát,
hogy még véletlenül se lehessen köztük súlyosan mérgezı susulyka
(1. 38. o.), vörhenyes ızlábgomba (1. 8. o.) vagy parlagi tölcsérgom-
ba (1. 28. o.).

2. Enyhe tobozfülıke (Strobilurus stephanocystis). Apró, vékony

tönkő tavaszi gomba, világosabb vagy sötétebb barna kalappal,
fehéres-krémszínő lemezekkel. A talajban korhadó erdei- és
feketefenyı-tobozokon nı. A lucfenyı tobozain egy rokonfaja él.
Nincs mit enni rajta.

3. Fehér porhanyósgomba (Psathyrella candolleana). Fehéres-krém-

okkeres kalapjának szélén múlékony, fehér burokmaradványok van-
nak. Sőrőn álló lemezei fehéresbıl lilásbarnán át színezıdnek sötét
bíborbarnára. Tönkje karcsú, fehér, a belseje csöves. Lombosfák
tövében, tuskóján csoportosan és a talajon seregesen nı tavasztól
ıszig. Ehetı, de nagyon törékeny, vékony húsú gomba.

4. Barna porhanyósgomba (Psathyrella hydrophila). Kalapja nedve-

sen sötétebb, kiszáradva világosabb barna, a szélén gyenge, hamar
eltőnı szálas fátyolmaradványokkal. Lemezei végül csokoládébar-
nák lesznek. Tönkje fehéres. Lombosfák korhadó tuskóján nyáron
és ısszel csoportosan nı. Ehetı, de nagyon törékeny. Összetéveszt-
hetı a súlyosan mérgezı fenyı-tıkegombával (1. Gombák 2., 48. o.).
36
XVII. tábla
1. Gyapjas tintagomba (Coprinus comatus). Fehéres színő, elég
nagy gomba. Megnyúlt, tojásdad, majd harangszerő kalapját
fehéres-barnás gyapjas pikkelyek fedik. Lemezei a fehérbıl rózsa-
színre váltanak, majd megfeketednek, végül a kalappal együtt tinta-
szerő folyadékká válnak. Tönkjén vékonyka, leváló győrő van. Hú-
sa törékeny. Tavasztól ıszig seregesen nı a trágyás, megmővelt
talajokon, füves helyeken, parkokban. Az országutak mentén gyak-
ran szinte sorfalat áll. Fiatalon ízletes, ehetı, de hamar elfolyóso-
dik. Termesztésével kísérleteznek.

2. Kerti tintagomba (Coprinus micaceus). Rozsdabarna-

okkerbarna kalapja győsző alakú, majd kúposán kiterül. Felülete
csillámosan szemcsés, és csaknem a közepéig rovátkolt. Fehér,
csöves tönkje igen törékeny. Fák tövében, tuskók mellett, korhadó
faoszlopok körül gyakran látni szétfolyt, megfeketedett csoportjait.
Tavasztól késı ıszig terem. Csak az egészen fiatal példányok
ehetık. Leszedve is gyorsan elfolyósodik. Fogyasztása után
legalább 24 óra hosszat nem szabad alkoholt inni, mert a kettı
együtt rosszullétet okoz.

3. Téglavörös susulyka (Inocybe patouillardu). Kis termető. Kúpos

kalapja és tönkje kezdetben fehéresek, majd fokozatosan rózsaszí-
nőre, téglavörösre színesednek. Kalapja selymes, sugarasan szálas,
a széle behasadozó. Húsa kissé vörösödı, a tönkben szálas. Szaga
kellemes is lehet. Lomboserdık talaján fıleg májustól júliusig te-
rem. Súlyosan mérgezı!

4. Kerti susulyka (Inocybe fastigiata). Kis termető. Kúpos-csúcsos

kalapja szalmasárga-sárgásbarna, sugarasan szálas, selymesen fény-
lı. Lemezei olaj sárgás-agyagbarnák, sőrőn állók. Fehéres-sárgás-
fehéres tönkje finoman korpás-pelyhes, az alja nem gumós. Húsa
fehér, törékeny, szálas. Kissé kellemetlen szagú. Erdıtalajon, bok-
ros helyeken, kertekben tavasztól ıszig terem. Súlyosan mérgezı.
A mezei szegfőgombával tévesztik össze (1. 36. o.)!
XVIII. tábla

\WG
1. Feketedı nedőgomba (Hygrocybe conica). Élénkvörös, sárgáspi-
ros kicsi gomba. Nyomásra, sérülésre megfeketedik. Húsa törékeny,
vizenyıs, puha. Fő között, fıleg ısszel terem. Kissé mérgezı.

2. Retekszagú kígyógomba (Mycena púra). Lila, lilásrózsaszín, ró-

zsaszín, retekszagú, áttetszı húsú, törékeny kis gomba. Erdei tala-
jon ısszel nagyon gyakori. Kissé mérgezı. Az ehetı lila pénzecske-
gombád (1. 28. o.) és a jóval termetesebb lila pereszkétı\ (1. 16. o.)
a szaga jól megkülönbözteti.

3. Rózsáslemezü kígyógomba (Mycena galericulata). Világos

szürkés-barnás, bordás kalapú gombácska, szép, világos rózsaszín
lemezekkel. Tönkje vékony, fénylı, szürkés-fehéres, barnás. Húsa
vékony, üvegszerő. Fatuskókon, fák tövében többé-kevésbé csopor
tosan terem, fıleg az ıszi idıszakban. Nem ehetı.

4. Sárga rókagomba (Cantharellus cibarius). Tojássárga színe miatt

népiesen tojásgombának is nevezik, de van, ahol nyulica, másutt
pedig csirkegombaként ismerik. Alakja a tölcsérgombákéhoz ha-
sonló, de a termırétege nem lemezes, hanem a tönkre mélyen lefutó
ráncokból-erekbıl áll. Kifejletten a kalapja karéjos szélő. Sárgás-
fehéres húsa kellemes kajsziillatú. I-ombos- és fenyıerdık talaján
nyáron, kora ısszel seregesen terem, mikorrhizás. Egyik legjobb
ehetı gombánk (1. Főszernövények, 60. o.). A mérgezı világító töl-
csérgomba (1. 30. o.) és a nem ehetı rozsdasárga tölcsérgomba
(1. Gombák 2., 20. o.) termırétege lemezekbıl áll!

5. Sötél trombitagomba (Craterellus cornucopioides). Barnásszür-

ke, feketés, tölcsér vagy trombita alakú gomba. A belseje üres. A
csaknem sima termıréteg a termıtest külsı oldalán van. Húsa
vékony, ropogós, jóíző (1. Főszernövények, 60. o.). Erdıtalajon nyár
végén és ısszel csoportosan, seregesen terem, mikorrhiza kap-
csolatban él a bükkel, tölggyel. Jól szárítható is. Érdemes győjteni.
40
XIX. tábla
1. Ízletes vargánya (Boletus edulis) és 2. nyári vargánya (B. aestiva-
us). Mindkét faj nagy termető, vastag húsú, vaskos tönkő, csöves
termırétegő gomba. Kalapjuk világosabb-sötétebb barna, s hal-
ványbarnás tönkjük hálózatosán recés mintázatú. Az ízletes vargá-
nyánál inkább csak a tönk felsı fele recés, a nyári vargányánál a
hálózatos réce csaknem a tönk aljáig lehúzódik. Csöves bélésük
(termırétegük) eleinte fehéres-krémszínő, majd zöldessárga lesz.
Húsuk fehér, a színe nem változik. Finom íző, jó szagú gombák (1.
Főszernövények, 56. o.). Erdei fákkal élnek mikorrhizás kapcso-
latban, lombos- és fenyıerdıkben a savanyúbb talajokon nyáron
és ısszel győjthetık. Szárításra is kiválóan alkalmasak.

3. Királyvargánya (Boletus regius). Vastag húsú és csöves béléső,

mint az elızı fajok, de a kalapja rózsásvörös, a termırétege és
hálózatosán recés tönkje sárga. Sárga húsa eltörve vagy vágásra
kissé megkékülhet. Lomboserdıkben nyáron és ısszel termı mi-
korrhizás faj. Kitőnı íző és jól szárítható. Nem túl gyakori.

4. Okkerszínő vargánya (Boletus impolitus). Alkatilag az elızıkhöz

hasonló, de a tönkjét nem díszíti hálózatos réce. Okkersárgás, ok-
kerbarnás kalapja fogdosástól rozsdabarnás lesz. Termırétege és
tönkje sárgás, a húsa is halványsárga. Lombosfákkal, fıleg a bük-
kel, tölggyel él mikorrhizás viszonyban. Nyáron és ısszel terem.
Nem gyakori. Étkezési értékét illetıen különfélék a vélemények,
egyesek szerint jó, mások szerint viszont fızéskor karbolszagú.

5. Molyhos tinóru (Xerocomus subtomentosus). Barnássárga,

molyhos, száraz kalapú gomba. Csöves termırétege tág likacsú, sár
ga, majd zöldessárga színő. Tönkje karcsú, hengeres, lefelé kissé
vékonyodó. Fehéres-halványsárgás húsa nem vagy alig kékül.
Lombos- és fenyıerdıkben egyaránt termı mikorrhizás gomba.
Nyáron és ısszel nı. Ehetı. Jóíző, de néha kissé kesernyés. Ne té
vesszük össze a kesernyés tinóruval (1. 46. o.), mert az mérges!
42
XX. tábla
1. Barna érdestinóru (Leccinum scabrum). Barnás-szürkésbarnás
kalapú gomba. Csöves termırétege krémszínőbıl szürkés lesz. Meg-
nyúlt tönkje világos szemcséktıl-pikkelykéktıl érdes. Húsa nem
változtatja a színét, legfeljebb kissé rózsásodhat. Nyírfák gyökerével
él mikorrhizakapcsolatban. Rokona, a 2. sötét érdestinóru (L. gri-
seum) a gyertyánhoz kapcsolódik. Sötétebb színő, és a húsa szürkül-
feketedik. A nyárfa-érdestinóru is hasonlít hozzájuk (1. Gombák
2., 16. o.). Nyáron és ısszel győjthetı, ehetı gombák.

3. Vörös érdestinóru (Leccinum aurantiacum). Narancspiros, na-

rancsbarna kalapbıre gyakran túlér a kalap szélén. Apró pórusú
csövecskéi fehéresbıl szőrkéssé-olajszürkéssé válnak. A tönk felüle-
tét borító apró szemcsék-pikkelykék fehéres-narancsos, majd bar-
na-szürkésbarna színőek. Húsa elıbb lilás, majd megsötétül. A rez-
gı és a fehér nyárhoz társul. Nyáron és ısszel terem. Kiadós mérető,
jó, ehetı gomba. A narancssárga érdestinóru szemcséi feketések,
és nyír alatt nı (1. Gombák 2., 16. o.).

4. Barna győrőstinóru (Suillus luteus). Ragadós-nyálkás, barna ka-

lapú gomba, a tönkjén lilásbarna gallérral. Csöves termırétege sár-
ga, s a tönk felsı része finoman szemcsés. Húsa puha, sárgás-
fehéres, vajszínő; vajgombának is nevezik. Az erdei- és a feketefenyı
mikorrhizás partnere. Nyáron és ısszel győjthetı. Elkészítése elıtt
húzzuk le nyálkás kalapbırét.

5. Fenyıtinóru (Suillus granulatus). Rozsdasárga, rozsdavörös,

rozsdabarna, ragadós-nyálkás, szárazon pedig fénylı a kalapja.
Csöves bélésének a likacsai fiatalon szőkek, vajsárgák, s gyakran
vaj sárga cseppeket választanak ki. Késıbb a termıréteg sárga
barnássárga lesz, és a likacsai kitágulnak. Világossárga tönkje felül
korpás-szemcsés. Húsa puha, halványsárga. Az elızı fajjal azonos
helyen él, és azonos idıben terem. Frissiben elkészítve jó, ehetı
gomba, de ennek is húzzuk le a kalapbırét.
44
XXI. tábla
1. Változékony tinóru (Boletus luridus). Sárga-vörös tönkjét hosz-
szúkás, megnyúlt szemő hálózat díszíti. Kalapszíne változó,
narancsvörös-barna-olajbarna, fiatalon molyhos. Termırétegének
csövecskéi sárgák-sárgászöldek, de a csövek likacsai (pórusai) fiata-
lon narancsvörös színőek. Termırétege és sárgás húsa ha megsérül,
nyomban megkékül. Lomboserdıkben, meszes talajon, fıleg tölgy-
fák alatt gyakori mikorrhizás faj. Kora nyártól az ısz végéig terem.
Nyersen mérges, legalább 20 percig kell fızni, különben megárthat,
gyomor- és béltüneteket okoz.

2. Farkastínóru (Boletus calopus). Hálózatosán recés tönkje felül

sárga, lefelé szép vörös színő. Termırétege, a csövecskék és a póru-
sok is sárgák, majd zöldessárgák. Kalapbıre világosbarna, szürkés-
barnás, szarvasbırszerő. Sárgás-fehéres húsa megkékülı. Savanyú
talajú bükkösök mohapárnáiban és fenyvesekben nyáron és ısszel
jelenik meg, mikorrhizás. Keserő íző és mérges.

3. Kesernyés tinóru (Boletus radicans). Nagy és vastag húsú faj.

Kalapja fehéres-szürkés-okkeres-barnás. Csöves termırétege sárga-
okkeres, nyomásra megkékül. Hasas tönkjének az alsó része gyökér-
szerőén kihegyesedik, és csak a legfelsı részén van nagyon finom
szemő hálózat. Húsa sárgás, felvágva enyhén megkékül. Kesernyés,
rossz íző. Meszes talajú lomboserdıkben él, mikorrhizás. Nyáron
és ısszel könnyen megtévesztheti a gombagyőjtıket, ha vargányá-
nak nézik. Mérgezı!

4. Sátántinóru (Boletus satanas). Nemcsak nagy, de kövér is. Vilá-

gos szürkés-fehéres-zöldes a kalapja, a termıréteg likacsai vörösek,
s hálózatos récével díszített, hasas tönkje is nagyrészt vörös.
Fehéres-sárgás húsa gyengén kékülı. Az idıs példányok kellemetlen
szagúak. Mésztartalmú talajokon, ritkás erdıkben, fıleg tölgyfák-
kal és bükkel él mikorrhizaviszonyban. Nyáron és ısszel terem.
Mérgezı, különösen nyersen.
46
XXII. tábla
1. Májgomba (Fistulina hepatica). Májra, nyelvre emlékeztetı,
nagymérető, csöves termırétegő faj. Barnásvörös, finoman rücskös
a felülete, húsa pedig vöröses-hússzínő, rostos-csíkozott, nedvdús.
Leve barnásvörös. Ehetı. Savanykás, fanyar íze miatt pl. salátaként
fogyasztható. Fıleg a tölgyek és a szelídgesztenye tövén terem nyá
ron és ısszel. Farontó, élısködı.

2. Sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus). Az ártéri erdık főzfá-

in gyakori, de erdei lombosfákon és gyümölcsfákon is láthatók
élénk kénsárga-narancsszínő, majd kifakuló, emeletes csoportok-
ban megjelenı termıtestei. Fehéres húsa fiatalon nedvdús, késıbb
szívóssá válik. Az egészen fiatal példányokat kirántani szokták, az
öregebb termıtestek nem ehetık. Tavasztól ıszig terem.

3. Pisztricgomba (Polyporus squamosus). Félkör, vese alakú kalap-

jának az átmérıje akár fél méter is lehet. Okkeres-krém-rozsdás
színő bırét sötétebb barna pikkelyek díszítik. Rövid, többnyire ol-
dalt álló tönkjének a töve fekete. Élesen elüt tıle a csöves termıréteg
fehéres-krém-okkeres színe. Pórusai végül tágak, szögletesek lesz-
nek. Szívós húsa étkezésre nem alkalmas, legfeljebb az egészen fiatal
példányok ehetık. Tavasztól ıszig, élı és elhalt lombosfák törzsén
vagy korhadó tuskóján nı.

4. Fagyálló likacsosgomba (Polyporus arcularius). Kis termető, bar-

nán pikkelyes-nemezes, pillás szélő, kerek kalapjáról tág, szögletes-
megnyúlt pórusairól és többnyire középpontban álló tönkjérıl is-
merhetı fel. Húsa vékony, szívós. Lehullott ágakon nı. Egész évben
terem, de tél végén, tavasszal a leggyakoribb. Nem ehetı.

5. Sárga gereben (Hydnum repandum). Kalaposgombára emlékezte-

tı alakú, de tüskés termırétegő, okkersárga, sárgás-fehéres gomba.
Az idıs példányok húsa kesernyés, szívós lesz, de a fiatalja ehetı.
Lombos- és fenyıerdık talaján nyáron és ısszel helyenként gyakori.
48
XXIII. tábla
1. Pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum). Feltőnıen fényes, ke-
mény kéreg fedi, olyan, mintha lakkozva lenne. Vörösbarna, geszte-
nyebarna színő, de a kalap széle vagy a fiatal, még nem „kalapos"
termıtestek csúcsa világosabb, fehéres, sárga, narancsszínő. Termı-
rétegének pórusai eleinte fehéresek, krémszínüek, végül barnák. Ka-
lapja féloldalas, mert a tönk oldalt csatlakozik hozzá. Húsa fake-
ménységü. Erdei fák gyökérparazitája, fıleg a fák körül, a talajon
nı. Évelı. Szép példányai dísznek használhatók.

2. Bükkfa-tapló (Fomes fomentarius). Évrıl évre vastagodó, lópata-

szerő vagy nagy, félkör alakú termıtestei szürkék, barnásszürkék,
feketések, körben árkosak. Húsa és termırétege éretten vörösbarna.
A csövecskék pórusai tőszúrásszerőek. Fakeménységü. Kártételét
derékban kettétört öreg bükkök - valóságos taplómúzeumok - jel-
zik, de más lombosfákat is tönkretesz. Nagyon gyakori. Húsából
Erdélyben taplósapkát, táskákat készítenek.

3. Lepketapló (Trametes versicolor) Legyezı vagy félkör alakú ter-

mıtestei leginkább csokrosan nınek. Bársonyos felülető, sokszínő-
en sávozott: szürke, barna, feketés, kékes, sárga, rozsda-, narancsos
színő, a széle világosabb, sárgás-fehéres. Lombosfák tuskóján, tör-
zsén, korhadó, letört ágain gyakori. Nem évelı. Szárazcsokrokban
díszként alkalmazható.

4. Könnyezı házigomba (Serpula lacrymans). Az épületek beépített

faanyagának veszedelmes kártevıje. Nedves környezetben, csırepe-
dések, beázások után jelenik meg. Nagy, lepényszerő termıtestének
a széle fehéres, a közepe pedig sárgásbarna-rozsdabarna, ráncos,
redıs termıréteggel bontott. Felületén gyakran cseppeket választ
ki, „könnyezik". Nem mindig fejleszt termıtestet, sokszor csak ros-
tos nyalábok és fehéres-piszokszínő hártya jelzi jelenlétét. Tönkrete-
szi a padlózatot, ajtótokokat, padlástérben a gerendákat, de nem
kíméli a bútorokat, könyveket sem.
50
XXIV. tábla
1. Mozsárütıgomba (Clavariadelphus pistillaris). Bunkó alakú ter-
mıteste okkersárga-okkerbarna színő. Kesernyés-keserő íző, fehér
húsa kissé rózsásodhat. Erdıtalajon nyáron és ısszel terem. Nem
ehetı.

2. Sárga korallgomba (Ramaria flava) és rokon fajai. Egymástól

való megkülönböztetésük nem könnyő. Közös jellemzıjük, hogy
elég nagy termető, ágas-bogasan elágazó, korallszerő termıtestük
sárga, okkersárga színő, és a tövük fehéres, olykor borvörösen foltos
is. Savanyú talajú erdeinkben az ıszi idıszakban helyenként nagy
mennyiségben találhatók. Ehetı és hashajtó hatású faj is van köz-
tük, s könnyen összetéveszthetık a gyakran velük együtt termı, eny-
hén mérgezı cifra korallgombávsH (1. Gombák 2., 6. o.)

3. Rózsás korallgomba (Ramaria botrytis). Ez a faj fiatal korában

könnyen felismerhetı arról, hogy rövid ágacskáinak a vége pirosas-
borvörös, és a termıtest töve feltőnıen vastag. Ebben az állapotban
ehetı, késıbb, amikor az ágai megnyúlnak, kifakulnak, már a húsa
is szívós lesz. Savanyú talajú lomboserdıkben nyár végén, ısszel nı.

4. Káposztagomba (Sparassis crispa, S. laminosa). Sárgás-fehéres,

öregen okkerbarnás termıtestük jó nagyra nıtt karfiolra emlékez-
tet. Nem olyan tömör, mint a karfiol, mert az ellaposodó ágvégek
fodrosán görbülök, kanyargósak. Fenyıfák tövén, tuskóján nyáron
és ısszel a S. crispa terem. Lombosfák, fıleg tölgyek tövén, tuskó-
ján rokona, a hasonló megjelenéső S. laminosa él. Mindkét faj fia-
talon ehetı. Nem gyakoriak, de feltőnı, érdekes gombák.

5. Enyves korallgomba. (Calocera viscosa). Alakja a korallgombákéra

emlékeztet, de nem tartozik a szorosabb rokonságukba. Kisebb terme-
tő, élénksárga-narancssárga, enyves-ragadós, korallszerően elágazó
termıtestei fenyıfaanyagon vagy a talajon, fenyıtő között találhatók
az ıszi hónapokban. Húsa porcszerő, hajlékony. Nem ehetı.
52
1. Barna csészegomba (Peziza badia). A barna színő csészegombák
egyike. Elég nagyra megnıhet, átmérıje elérheti a 8 cm-t is. Csészé-
jének a belseje - a termırétege - olajbarna, külsı része pedig vörös-
barna és szemcsés. Könnyen összetörik. Erdei talajon, növényi hul-
ladékon, korhadó fürészporon nyáron és ısszel terem. Ehetı.

2. Bordás serleggomba (Paxina acetabulum). Nyeles termıteste ser-

leg alakú. A csésze kívül-belül barna, kormosbarna, bordás-baráz-
dás nyele pedig fehéres. A nyél bordái felhatolnak a csésze külsı
oldalára. Lomboserdıkben, fıleg meszes talajon, áprilistól júniusig
terem. Egyes területeken tömegesen jelenik meg. Ehetı.

3. Lila tulipángomba (Sarcosphaera eximia). A fiatal, még zárt,

gömbölyded, fehéres termıtestek eleinte alig látszanak ki a fenyıtő
avarból. Késıbb félig kiemelkednek a talajból, és hegyes karéjok-
kal csillag alakban felrepednek, olyanok lesznek, mint a tulipán. A
belsejüket borító termıréteg lila, barnáslila színő. Fenyıerdıkben
tavasszal terem. Mérgezı.

4. Redıs papsapkagomba (Gyromitra esculenta). Szép vörösbarna

színő, gömbölyded süvege agyvelıszerően tekervényes-ráncos.
Tönkje fehéres-krémszínő, zömök. Belsejében több üreg van, a te-
kervényes válaszfalak kis kamrákra osztják. A fenyvesek tavaszi
gombája. Súlyos mérgezést okozhat. Veszélyessége miatt - a korábbi
véleményekkel ellentétben - leforrázva sem fogyasztható.

5. Homoki papsapkagomba (Helvella leucopus). Sötétbarna, feke-

tésbarna süvege 2-3 lebenybıl áll, többé-kevésbé nyereg alakú. Si-
ma, hengeres tönkje fehér-fehéres vagy füstszürkésen árnyalt. Több-
nyire közepes termető. Homoki nyárasainkban áprilisban-május-
ban gyakran nagy mennyiségben terem. Kissé mérgezı. Azon kevés
gombafaj közé tartozik, amelyek alapos forrázással méregteleníthe-
tök. Elıfordul azonban, hogy még így is megárt, ne fogyasszuk!
54
XXVI. tábla
1. ízletes kucsmagomba (Morchella esculenta). Kucsmára emlékez-
tetı, gödrös felülető süvege tojás alakú, de lehet csaknem gömböly-
ded is. Színe szürkés-barnás, sárgás-barnás vagy okkersárga, és tel-
jesen össze van nıve a tönkkel. Tönkje világos, fehéres-krémszínő,
okkeres, az alja felé kissé kiszélesedı. Húsa ropogós, törékeny. Bel-
seje teljesen üres, együregő. Füves, bokros helyeken, erdıben, erdı-
széleken és kertekben áprilisban, májusban terem. A gombagyőjtık
minden évben nagyon várják megjelenését, mert igen kedvelt, ehetı
gomba. Töltött gombának elkészítve vagy párizsiasan kisütve na-
gyon finom (1. Főszernövények, 52. o.). Ne tévesszük össze a vörös-
barna, agyveloszeruen tekervényes süvegő redıspapsapkagombáva\
(1. 54. o.)! E mérgezı faj belsejében több üreg van.

2. Hegyes kucsmagomba (Morchella conica). Hosszúkás, hegyes

kucsmája sötétebb, mint az elızı fajé: olajbarna színő hosszirányú,
feketés bordákkal, hosszanti sorokba rendezett gödörkékkel.
Kucsmája teljesen össze van nıve a fehéres-ok keres tönkkel. A ter-
mıtest belseje üres. Húsa ropogós, törékeny. Erdıben, erdıszéleken
tavasszal terem. ízletes, ehetı gomba.

3. Fattyú kucsmagomba (Mitrophora semilibera). A süveg alsó része

nincs a tönkkel összenıve, hanem a fele vagy harmada szabadon
áll. Süvege kúp alakú, a tönkhöz képest aránylag kicsi; színe barna,
olajbarna, hosszanti sorokba rendezett gödörkékkel, sötétebb bor-
dákkal. Tönkje fehéres-krémszínő, felfelé keskenyedı, korpás, rán-
cos felülető. Belseje együregő, üres. Húsa törékeny. Erdıben és er-
dıszéleken tavasszal győjthetı, ehetı gomba.

4. Cseh kucsmagomba (Ptychovcrpa bohemica). Az elızıeknél kar-

csúbb, igen törékeny gomba. Kicsi, rozsdabarna, ráncos kucsmája
győsző alakú, és csak a tönk csúcsával nı össze. Szintén tavasszal
nı, az elızı fajokéhoz hasonló termıhelyeken. Ehetı, de vizenyıs,
törékeny húsa hamar romlik.
56
XXVII. tábla
1. Erdei szömörcsög (Phallus impudicus). Fiatalon olyan, mint egy
tojás, „boszorkánytojásnak" is nevezik. Ebben az állapotban még
szagtalan. Késıbb a tojás kocsonyás belsejébıl fehér, szivacsos tönk
emelkedik ki, olajzöld nyálkával bevont süveggel. Ilyenkor a kucs-
magombára emlékeztet. A burok bocskorként marad meg a tönk
alján. Nyáron és ısszel erdeinkben a kifejlett példányok átható,
undorító dögszagot árasztanak, mellyel a legyeket csalogatják ma-
gukhoz. Kötött talajon, erdıben, bokros helyeken gyakori. A 2.
homoki szómörcsög (Ph. hadriani) a homoki akácosokban él. Kül-
sı burka rózsaszín, s fogdosasra lilás lesz. Mindkét faj csak fiatalon
ehetı.

3. Szürke pöfeteg (Bovista plumbea). Csaknem gömbölyő kis gom-

ba. Ha megnyomjuk, vagy megérik, széttöredezve leválik róla a si-
ma, fehér külsı burok. Belsı burka ólomszürke, pergamenszerő, a
közepén kis szájnyílással. Nyáron és ısszel terem, de szárazon
szinte egész évben megtalálható a legelık rövid füvő gyepjében.
Nagyon gyakori. Fiatalon, amíg a belseje fehér, ehetı.

4. Bimbós pöfeteg (Lycoperdon perlatum). Fehér-fehéres vagy kissé

okkeres-barnás felületét letörölhetı szemcsék, tüskék borítják. Ha
ezek lehullanak, hálózatos réce látható a helyükön. Szivacsos belse-
je megérve zöldesbarna-barna, poros lesz. A spórák a termıtest
tetején keletkezı kis nyíláson pöfögnek ki. Lombos- és fenyıerdık
talaján az avarban tavasztól ıszig terem. Amíg a belseje fehér, ehetı,
de ne tévesszük össze a halálosan mérgezı gyilkos galóca és fehér
galóca (1. 4. o.) sima burkú, fiatal tojásaival vagy a mérgezı áltrif-
tóArkal (1. 60. o. és Gombák 2., 60. o.).

5. Erdei csillaggomba (Geastrum sessile). Külsı burka csillag alak-

ban reped szét, és kissé felemeli a gömbölyded belsı burokban levı
termırészt. Pergamen szerő, okkeres, világosbarna gomba. Erdei
avarban tavasztól ıszig gyakori. Étkezésre alkalmatlan.
58
XXVIII. tábla
1. Óriás pöfeteg (Langermannia gigantea). Gömbölyded, fehér ter-
mıteste emberfejnél is nagyobbra nı. Kezdetben belül is fehér, és
sajtszerően szeletelhetı. Megérve belseje zöldessárga-olajbarna,
porszerő tömeggé válik, a spórákat a szél szállítja. (Az egész gomba
darabokra hullik szét.) Nitrogéndús talajokon, erdıben, füves he-
lyeken, zöldség-, gyümölcs- és szılıkultúrákban nı. Ilyen helyeken
nyáron és ısszel nagy zsákmányra tehetünk szert. Addig ehetı, amíg
a belseje fehér. Különösen kirántva ízletes. Szárítani is lehet.

2. Rıt áltrifla (Scleroderma citrinum). Gömbölyded, gumószerő

termıtestének fehéres erekkel márványozott belseje már kezdetben
sem tiszta fehér, hanem szürkés-lilás-feketés, éretten pedig zöldes-
szürke porrá válik. Sárgás-rozsdabarnás, kemény, vastag kérgét pik-
kelyek, szemölcsök díszítik. A gumó tövén gyökérszerően elágazó
rész látható. Mikorrhizás gomba. Savanyú erdıtalajokon, moha-
párnákban, avarban vagy a csupasz földön jelenik meg a nyári és
ıszi idıszakban. Mérgezı.

3. Homoki szarvasgomba (Terfezia terfezioides). Föld alatt terem,

de gyakran megrepeszti a talajt, s öklömnyi fehéres gumói kissé
kibújnak a felszínre. Belseje fehér, okkersárgásan márványozott.
Kezdetben jó szagú, de éretten bőzös, barna tömeggé válik. Meszes
homoktalajokon, fıleg akácfák közelében terem, nyáron és ısszel.
Nyersen mérgezı, ezért csak alaposan megsütve vagy megfızve ehe-
tı a fiatalja.

4. Nyári szarvasgomba (Tuber aestivum). Dió, burgonya nagysá-

gú gumóját régen disznóval túratták ki a földbıl. Kutyát is be lehet
idomítani keresésére. Barnásfekete, rücskös-varangyos a kérge. A
belseje eleinte fehér, szürkés-sárgásfehéres, majd barnás-szürkés;
márványosan erezett. Mikorrhizás faj, fıleg öreg tölgyek, bükkök
alatt, meszes talajon remélhetı, hogy rátalálunk. Kitőnı íző cseme-
gegomba, de megfizethetetlenül drága (1. Főszernövények, 56. o.).
60
XXIX. tábla
NÉVMUTATÓ

(A római szám a színes tábáat, az arab szám a képeket

ismertetı szövegoldalt jelöli.)

áltrifla, rıt XXIX., 60 galambgomba, barnulóhúsú IX., 20

- büdös VIII., 18
bocskorosgomba, ragadós II., 6 - dióíző I., 4; X., 22
- földtoló VIII., 18
cölöpgomba, begöngyöltszélő - hánytató VIII., 18
XII., 26 - ízletes IX., 20
- kékhátú X., 22
császárgomba II., 6 csengettyőgomba, - piros IX., 20
barna V., 12 csészegomba, barna - varashátú X., 22
XXVI., 54 csigagomba, elefántcsont - vöröstönkő IX., 20
XII., 26 galóca, fehér I., 4
- sárgapelyhő XII., 26 - gyilkos I., 4
- szagos XII., 26 csillaggomba, - légyölı II., 6
erdei XXVIII., 58 csiperke, erdıszéli - párduc III., 8
I., 4; IV., 10 - piruló III., 8 gereben, sárga
- fenyves IV., 10 XXIII., 48 gévagomba, sárga
- karbolszagú IV, 10 kerti XXIII., 48
IV., 10
győrőstinóru, barna XXI., 44
döggomba, nagy VI., 14
harmatgomba, zöld V., 12 házigomba,
érdestinóru, barna XXI., 44 könnyezı XXIV, 50
- sötét XXI., 44
- vörös XXI., 44 fagomba, nyár káposztagomba XXV., 52
XV., 32 fakógomba, zsemleszínő VI., kénvirággomba, sárga V., 12
14 fülöké, árvégő XVI., 34 kenyérgomba XI., 24 keserőgomba,
- gyapjaslábú XVI., 34 fehérlejü X., 22 kígyógomba,
- gyökeres XVI., 34 retekszagú XIX., 40
- rozsdásszárú XVI., 34 - rózsáslemező XIX., 40
- téli XVI., 34 korallgomba, enyves XXV., 52
- rózsás XXV., 52
62
 - sárga XXV., 52 kucsmagomba,
cseh XXVII., 56
- fattyú XXVII., 56
- hegyes XXVII., 56
- ízletes XXVII., 56
laskagomba, erestönkő XV., 32
- késıi XV., 32
- ördögszekér XV., 32
likacsosgomba, fagyálló XXIII., 48
lisztgomba, kajsza XIV., 30
májgomba X X I I I. , 48
mozsárütögomba XXV., 52
nedügomba, feketedı XIX., 40
nyálkásgomba, vöröses XII., 26
ızlábgomba, nagy III., 8
- vöröses III., 8
papsapkagomba, homoki
XXVI., 54
- redıs XXVI., 54
pecsétviaszgomba XXIV., 50
pénzecskegomba, húsbarna
XIII., 28
-lila XIII., 28 pereszke, bokros
VIII., 18
- fenyı VII., 16
- lila VII., 16
- májusi VII., 16
- nyárfa VIII., 18 -
tej VII., 16
pisztricgomba XXIII., 48
pókhálósgomba, epeíző VI., 14
- kifakuló VI., 14
porhanyósgomba, barna XVII., 36
- fehér XVII., 36
pöfeteg, bimbós I., 4; XXVIII., 58
- óriás XXIX., 60
- szürke XXVIII., 58
rizikc XI., 24
rókagomba, sárga XIX., 40
selyemgomba, szürke II., 6
serleggomba, bordás XXVI., 54
susulyka, kerti XVIII., 38
- téglavörös XVIII., 38
szarvasgomba, homoki XXIX., 60
- nyári XXIX., 60 szegfőgomba,
mezei XVII., 36 szömörcsög, erdei
XXVIII., 58
- homoki XXVIII., 58
szırgomba, nyírfa XI., 24
tapló, bükkfa XXIV., 50
- lepke XXIV, 50 tejelıgomba,
vörösbarna XI., 24 tinóru, farkas
XXII., 46
- fenyı XXI., 44
- kesernyés XXII., 46
- molyhos XX., 42
- sátán XXII., 46
- változékony XXII., 46
tintagomba, gyapjas XVIII., 38
-kerti XV III. , 38
tobozfülıke, enyhe XVII., 36
tıkegomba, ízletes V, 12
tölcsérgomba, óriás XIII., 28
63
 - parlagi XIII., 28 tuskógomba, csoportos XIV., 30
- sereges XIII., 28 - győrős XIV., 30
- szürke XIII., 28
- világító XIV., 30 vargánya, ízletes XX., 42
tövisaljagomba VI., 14 - király XX., 42
trombitagomba, sötét XIX., 40 - nyári XX., 42
tulipángomba, lila XXVI., 54 - okkerszínő XX., 42

A Gombák cimü kötet teljesen felújított kiadása

HU ISSN 0324-3168

ISDN 963 II 6643 0

Móra l'crenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest

Felelıs kiadó: Sziládi János igazgató
Dabasi Nyomda (90-0496), liudapcst-Dabas, 1990
Felelós vezetı: Bálint Csaba igazgató
Felelıs szerkesztı: D. Nagy Éva
Szakmailag ellenırizte: dr. Boluis Gábor
A szövege; gondozta: B. Hári Lenke
Mőszaki vezetı: Szakálos Mihály
Képszerkesztı: Árva Ilona
Mőszaki szerkesztı: Deák Fercncnc
Terjedelem: 2,76 (A5) ív. IF 6444
A sorozatban
legutóbb megjelent kötetek:

Tengeri állatok 2. (2. kiadás)

Macskák
Vízinövények
Kína kerti virágai
Gyomnövények
Gombák 2.
Egzotikus hüllık
Állatkerti emlısök (3. kiadás)
Madarak (5. kiadás)
Szobanövények
Halak (4. kiadás)
Trópusi csigák, kagylók
Gyógynövények (2. kiadás)
Kutyák 2.
Egzotikus rovarok
Kultúrnövények 3.
Különös állatok (2. kiadás)
égitestek
Sáskák, szöcskék, tücskök
Egyszervolt állatok (2. kiadás)
Gombák 1.