You are on page 1of 2

A köszvény többnyire hajlam alapján kialakult anyagcserezavar (elsődleges köszvény), melyet a purinban

gazdag táplálkozás idéz elő. Purinra a szervezetnek szüksége van, ám ha a vér telítődik vele, akkor köszvényes
roham léphet fel. Egy anyagból tehát felesleg mutatkozik a testben.

 Lelki értelemben hasonló dologról van szó. Az embernek azért van két szeme, hogy a dolgokat két
különböző „szemszögből" legyen képes vizsgálni, látásmódja ily módon rugalmas legyen.

 Ez átvitt értelemben annyit jelent, hogy a köszvénybeteget állandóan ugyanazok a dolgok


foglalkoztatják. Nem tudja vagy nem akarja békében hagyni a múltat, képtelen rá, hogy másoknak, sőt
önmagának is megbocsásson, hogy bizonyos tényeket adottnak fogadjon el.

 Aki szüntelenül visszafelé tekint anélkül, hogy változtatni vagy tanulni akarna a történtekből, az
fokozatosan megsavanyodik (húgysav), következésképp reakcióiban egyre merevebb lesz (ízületi
fájdalmak).

 A köszvény felléphet egyéb megbetegedések szövődményeként is, függhet például a fehér, illetve vörös
vértestek túlzott elszaporodásától. A nyirokcsomók kóros duzzanata következtében erőteljesen
fokozódik a szervezet purin-termelése, ami másodlagos köszvény kialakulásához vezethet. Különféle
vese megbetegedések során szintén jelentkezhetnek köszvényes rohamok, amennyiben az elégtelen
veseműködés miatt túl kevés húgysav választódik ki.

 A testi túlerőltetés, túlzott alkoholfogyasztás, illetve táplálékmegvonás egyaránt szerepet játszik a


betegség létrejöttében.

 Régebben a köszvény a jómódban élőket sújtotta, napjainkra viszont az egyik legelterjedtebb


civilizációs betegséggé vált. A férfiakat tízszer gyakrabban támadja meg, mint a nőket, és huzamosabb
időn keresztül panaszmentesen lappanghat, mígnem egy kiadós étkezés, túlzott alkoholfogyasztás vagy
egyéb kiváltó ok következtében akut roham formájában jelentkezik.

 A vérből a húgysav kristály formájában ülepszik le az ízületek tájékára és a vesékbe. Különösen


gyakran támadja meg a láb- és kézujjak, illetve a térd ízületeit. Az ízületi gyulladás tovaterjedése a jól
ismert köszvényes csomók kialakulásához vezet.

 A köszvény hatására az ember fizikailag merevvé és mozdulatlanná válik. A szilárdan rögzült és


rugalmatlanná vált öntudat így testi szinten is látható módon és fájdalmasan megnyilatkozik.
Rákényszerít, hogy „magunkba szálljunk", elcsendesedjünk és levessük uralkodni vágyó,
parancsolgató viselkedésmódunkat.

 
 Összefoglalva: Köszvény - megmerevedett öntudat; felszólítás, hogy vessük el a parancsoló és domináló
viselkedési stílust, s nézzünk önmagunkba

Amit tenni kell


A betegségben rejlő felszólítás tehát egyértelmű: a betegnek nem szabad továbbra is a megtörténteken
rágódnia és szomorkodnia, mindenért másokat okolnia és kegyetlen sorsáért panaszkodnia. Az átélt
eseményekből le kell vonnia a megfelelő következtetéseket, a lehetőségekhez mérten tisztázó beszélgetéseket
kell folytatnia az érintettekkel, vagy valami más módot kell találnia arra, hogy megmerevedett belső
magatartását lelki fejlődése szolgálatába állítsa.

Meg kell tanulnom a többieket is élni, hagyni, ahelyett, hogy uralkodni akarnék, bíznom kell az életben,
ahelyett, hogy irányítani, uralni akarnám azt. Merevségem helyett rugalmasabbnak kell lennem magamhoz és
másokhoz. Nem kell többé belső konfliktust megélnem, az élet örömei és a feladatok,, kötelességek között
őrlődni. Élvezzem a jól megérdemelt pihenést. Több szeretetet kell magamba engednem, hogy
kiegyensúlyozzam és felszabadítsam a negatív, fájdalmas, bántó vagy dühödt érzéseimet, hogy újra szabaddá
váljak, jól érezzem magam a bőrömben.
A köszvényes betegnek idegrendszeri problémái vannak. Nem érti miért, pont vele történnek ezek az
események, miért pont ellene fogott össze a világ!
Gerinc és izületi fájdalmai vannak, mert nem képes eldönteni, melyik elvéhez, gondolatához tartsa magát.

Izületi, és gondolati merevség jellemzi.


Izületi ödémák keletkeznek, mert elveszíti életkedvét. Elveszíti a rugalmasságból, a hajlékonyságból eredő
„konfliktusmentesség" örömeit.
A köszvényben szenvedő embert az alábbi lelki tulajdonságok jellemzik:
 Érzelmeit gyorsan váltogatja, pillanatok alatt képes önmagába fordulni, elkeseredni, ezt a hangulatot
kivetíti környezetére is.  Ezek a gyors változások a belső bizonytalanságából, az értékek elvesztéséből
keletkeznek. 
 Az emberi természet velejárója az értékek, az értékesség keresése, kutatása, csak amikor ezeket meglelte,
lehet teljes. Valahol kisodródott és a természetesség elveszett, így sok választása nem marad: igyekszik
minél előbb elérni céljait. 
 Ez pedig gyakran „erőszakosságba" torkollik.  A túlzásba vitt akarat kudarca előbb-utóbb fásulttá,
keményé teszi, megmerevednek álláspontjai, befelé fordulóvá válik. 
 Befelé fordul, mert a tapasztalatai szerint az egész világ ellene van. Ezek az ismeretek a megértési,
feldolgozási korlátozottságból erednek. A vesék elégtelen működése folytán lemerevednek az izületei. 
 Ismereteit rendszeresen rosszul értékeli. A végső következtetések negatív érzéseket, megállapításokat
fognak tartalmazni. Pl. lehet, hogy most sikerült, de máskor biztosan nem, vagy, most segített, de biztos
vannak hátsó szándékai.  
 Különös képességet fejleszt ki: mindenben képes észrevenni a rosszat. Ezekből már elég
nyilvánvaló: nehezen tud döntést hozni, s ha mégis akkor általában helytelent, ami önmagának, és
másoknak is árthat. Inkább mások döntéseit teszi magáévá! Aztán - úgyis - megtalálja benne a hátsó
szándékot.
Két szélsőséges véglet között ingadozik. Durván, erőszakosan mások értékein, érdekein átgázolva
akaratát ráerőlteti másokra. Majd felfedezve hibáit, depresszióba esik, elveszíti maradék életkedvét,
tettvágyát. 
Érzelmeit mértéktelen húsevéssel igyekszik kiegyenlíteni, melynek következtében folyamatosan hízik, s
veséi lassan felmondják a szolgálatot.
Az ösztönös cselekvéshez szokott folyamodni az ember, amikor tudatosan nem találja az örömteli helyzeteket.

A gyógyulás útja:
Meg tud gyógyulni! -, hiszen az önfejűség, az akaratosság magas fokán áll.  
Annyira nehezen vállalja fel „milyenségét", annyira elvesztette hitét, hogy ez nagyon megnehezíti az új
befogadását. 
Mindaddig, míg nem látja be milyenségét, addig „gyógyíthatatlan". 
Ebből a megállapításból viszont következik ez is: való problémáinak felszínre kerülése jelentős erőt ad a
gyógyulás útján.
Fel kell fedeznie, hogy:
 szeretettel tud változtatni életén!
 az emberek nemhogy nincsenek ellene, de sokan mellette vannak! Segítő erőnket most is nyújtsuk felé,
a bennünk rejlő erőket (melyek harmóniát teremtenek) árasszuk ki rá!

You might also like