A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: The

Magus of Strovolos, Arkana, 1990

Fordította:
Császár Zsuzsa

A fordítást az eredetivel összevetette:

Pavlov Anna

Copyright © Kyriacos C. Markides, 1985

Ali rights reserved
Hungárián translation © Császár Zsuzsa, 1992

Borítóterv:
Novak András

ISSN: 1215-5462
ISBN: 963 7940 50 2

Kiadja:
Édesvíz Kft.
Felelős kiadó:
Az Édesvíz Kft. igazgatója

Műszaki szerkesztés: Kakuk Ágnes -

Alapítvány Kiadó Kft. Színes
elektronikus montírozás: Állami
Nyomda

Nyomta:
Dürer Nyomda Kft., Gyula
Felelős vezetó:
Székely András ügyvezető igazgató
 Anyám emlékének.
Apámnak, Emily-nek,
Constantine-nek és Vasia-nak
 Tartalom

A SZERZŐ MEGJEGYZÉSE........................................... 7
1
SZTROVOLOSZ MÁGUSA.......................................... 11
2
A NÁCI SZELLEMEK KIŰZÉSE................................. 25
3
ELEMENTÁLOK........................................................... 45
4
AZ ÉLMÉNY HITELESSÉGE....................................... 65
5
A KARMA...................................................................... 81
6
EMLÉKKÉPEK.............................................................. 95
7
A HALÁLTÓL AZ ÚJJÁSZÜLETÉSIG......................111
8
TALÁLKOZÁS A LOGOSSZAL................................ 136
9
KOZMOLÓGIA............................................................ 148
10
A FÖLD ŐRIZŐI.......................................................... 172
11
TÖRTÉNETEK A MEGSZÁLLOTTSÁGRÓL............186
12
GYÓGYÍTÁS............................................................... 201
13
MATERIALIZÁCIÓ ÉS DEMATERIALIZÁCIÓ.......221
14
UTÓGONDOLATOK................................................... 245
SZÓMAGYARÁZAT................................................... 255
 A szerző megjegyzése

Elismerem és ismerem a feministák nyelvvel kapcsolatos

aggályait. Hogy elkerülhessem a stilisztikailag kakofonikus
mondatokat, mégis úgy döntöttem, hogy a hagyományos
stílussal élek. Ezért, ha bárhol azt írom, „Emberiség” (Man-
kind) - mind a férfiakat, mind a nőket beleértem. Ha az Isten-
re mint férfira hivatkozom, az egyes szám 3. személy hímne-
mű személyes névmást használva, ezt csak azért teszem,
mert ez az elfogadott szóhasználat, s nem azt tételezem fel,
hogy az Istenség hímnemű.
Hasonló okok miatt úgy döntöttem, hogy a nevek használa-
tában megmaradok a görög stílusnál. Például - Daszkaloszról
beszélek, 3. személyben. Ha azonban megszólítom őt a görög
vocativust használva, azt mondom neki: Daszkale. Hasonló a
helyzet Kosztasz és Jakovosz esetében is. Ha megszólítom őket,
akkor Koszta és Jakovo lesz nevükből. A női nevek nem okoz-
nak ilyen gondot A szövegben szereplő összes név fiktív - le-
számítva a történelmi neveket, illetve saját nevem, és családtag-
jaim nevét. A neveken kívül e tanulmányban minden más valós.
A jelen kutatást elsősorban egy szellemgyógyász és köz-
vetlen társai jelenségszintű tanulmányozásának kell tekinte-
ni. Ez nem egy parapszichológiai tanulmány. Munkám közép
pontjában nem a paranormális jelenségek vizsgálata vagy ki-
puhatolása áll. Ehelyett arra törekszem, hogy a lehető legpon-
tosabban mutassam be a szereplők által megéli világot Ez
nem jelenti azt, hogy csupán a passzív megfigyelésre szorít-
koznék. Amint az olvasó majd rájön, a gyógyítók csoportjá-
ban magam is aktív résztvevővé váltam abbéli erőfeszítésem-
ben, hogy világukat saját rendszerükből értsem meg.
Az anyagot négy különböző időszakban gyűjtöttem: 1978
nyarán, 1978 decemberétől 1979 szeptemberéig, 1981 és 1983
nyári hónapjaiban.
Szeretném kifejezni köszönetemet Maine egyetemének az
általa nyújtott nyári ösztöndíjért és az 1978-1979-es egyetemi
tanévre adott alkotószabadságért. E bőkezű támogatás nélkül
ez a tanulmány valószínűleg nem készült volna el. Hasonló el-
ismerés illeti kollégáimat is a Szociológia és a Szociális Mun-
ka Tanszéken. Szeretném megköszönni a Ciprusi Társadalmi
Kutatóközpont munkatársainak is, hogy lehetővé tették szá-
momra sokszorosítógépeik és magnetofonjaik használatát
minden esetben, amikor erre szükségem volt.
Sok köszönet barátaimnak, Stephannek és Marknak, akik
először keltették fel a tudat és a spiritualitás tanulmányozása
iránti érdeklődésemet. Szintén köszönet illeti más barátai-
mat, kollégáimat és tudóstársaimat, akik elolvasták az eredeti
kéziratot, és jó szívvel közölték támogató és kritikai észrevé-
teleiket. Hadd sorolom fel őket: Stephan Cohn, Richard
Fenn, Herbert Macoby, Leonard Doob, Joanne Green, Eriing
Skorpen, Jacob Needleman, Marcello Truezzi, Michael Har-
ner, James Lane és Colin Wilson.
Köszönet Marlene Gabrielnek, irodalmi szerkesztőmnek
barátságáért, a könyvbe vetett bizodalmáért és első osztályú
szakmai tudásáért. Köszönet illeti Eva Meynt is a kézirat
nagyszerű gépeléséért
Szeretettel gondolok nővéremre, Maronella Christourra,
mert nagyszerű nővérem, és a segítség minit is, amit ciprusi
tartózkodásunk alatt mindig megadott nekünk.
Legmélyebb érzéseimet feleségem, Emily számára tartoga-
tom, aki eleven támogatást nyújtott, felfrissítő intellektuális
környezetet jelentett nekem, és kiválóan szerkesztette meg a
kefelevonatot.
Végül hadd fejezzem ki legmélyebb csodálatomat Daszka-
losznak és társainak. Kutatásom körükben igazán szívesen
végzett munka volt. Valójában ez az ő könyvük.
 1
Sztrovolosz mágusa

Gyermekkorom óta tudtam Szpirosz Sathiról. Híre szerint

ő volt a sziget alvilági ügyekben legjártasabb szakértője, s ez
csodálat, kíváncsiság és rettegés keverékével töltött el en-
gem. Gyermekkorunkban a helyi egyházközség papja figyel-
meztetett bennünket, hogy óvakodjunk „Sztrovolosz mágusá-
tól”, a „sátáni erőkkel” bíró embertől. Tágra nyílt szemekkel
hallgattuk a megszállottságról és az ördögűzésről szóló törté-
neteket, s a legendákat, melyek szerint a mágus házában
hemzsegtek a testetlen szellemek. Neve az okkultizmus szi-
nonimája volt, s ha valaki elhalt anyjával szeretett volna talál-
kozni, s volt elég bátorsága is ehhez, akkor csupán kopognia
kellett a mágus ajtaján. Ilyen képem volt Szpirosz Sathiról
1960-ban, amikor Amerikába költöztem.
Majd két évtizeddel később alig emlékeztem arra az em-
berre, akiről valaha ábrándokat szövögettem, akivel azonban
kora ifjúságomban sohasem találkoztam. Sztrovolosz mágusa
iránti kíváncsiságom 1978 nyaráig, ciprusi látogatásomig
nem támadt fel újra. Egy régi barátommal, egy bölcsészlány-
nyal csevegtünk, amikor egyszer csak bizalmasan elmondta,
hogy férje - aki bíró - és ő „Az Igazság Keresésének Köre”
nevű félig titkos társasághoz tartoznak. Meglepődve hallot
tam, hogy e misztikus kultusz szellemi mestere nem más,
mint „Sztrovolosz mágusa”. Rögtön jeleztem, hogy szeretnék
találkozni vele.
Augusztus vége felé járt, amikor egy barátommal elautóz-
tunk Sztrovoloszba, Nicosia egyik külvárosába, hogy talál-
kozzunk Szpirosz Sathival. Átfutott rajtam, milyen ironikus is,
hogy 18 évet kellett eltöltenem Amerikában, mielőtt meg-
ismerkedhetek ezzel a varázslatos emberrel, aki mindössze
két mérföldre lakott a házunktól. Hírének megfelelően arra
számítottam, hogy zord küllemű, könyörtelen emberrel talál-
kozom. Egyetlen vele kapcsolatos elképzelésem sem bizo-
nyult igaznak. Szpirosz Sathi magas, rokonszenves küllemű
öregapó volt, hatvanas éveinek közepén járó nyugalmazott
köztisztviselő, aki szerényen élt a kormány biztosította nyug-
díjából. Félőrült, fenyegetőző gonosz varázsló helyett egy su-
gárzó, mélyen vallásos, rendkívül jó humorérzékű embert ta-
láltam, akinek kedvenc elfoglaltságai között jutott hely a fes-
tésnek és a klasszikus zenének is. Önmagát gyógyítónak,
pszichoterapeutának, a lélek orvosának tartotta, aki számára
az élet legfontosabb feladata az, hogy enyhítse a körülötte lé-
vők fájdalmát, s hogy segítsen elindulni mindazoknak, akik
készen állnak az önfelfedezés kalandjára.
- Mi már találkoztunk! - kiáltott fel, amikor odaléptem
hozzá, s jobb kezét homlokára tette.
- Nem hiszem - feleltem mosolyogva, és kezet nyújtottam,
miközben barátom bemutatott neki.
- Mi már találkoztunk - ismételte, s meggyőződéssel bó-
lintott, majd behívott bennünket, hogy üljünk le a kicsiny
nappaliban.
Arra gondoltam, hogy összekevert valakivel, és annyiban
hagytam a dolgot.
Daszkalosz - ahogy barátom hívta őt - kávéval kínált ben-
nünket és családom felől kérdezősködött, ami elég elterjedt
szokás Cipruson, ahol a valamivel több mint félmilliós lakos-
ságon belül „mindenki mindenkinek rokona”. Majd én kezd-
tem őt kérdezgetni életéről, tanításáról. Kellemes meglepeté-
semre Daszkalosz beszédes ember volt és kérdéseimre tar
tózkodás nélkül válaszolt. Sőt, még kéthetente tartott összejő-
ve 'teleikre is meghívott. Ezen az első találkozáson megértet-
tem, hogy tanításai a keresztény miszticizmus és a hinduiz-
mus elegyéből állnak. Úgy tűnt, hogy tanítványai között ter-
jesztett ismeretekben a karma fogalma - az ok és okozat tör-
lénye, ahogy ő nevezte - játszott központi szerepet. Daszka-
losz világa iránti kíváncsiságom felerősödött, amint rájöttem,
hogy bizony aligha volt ő primitív sámán, sokkal inkább egy
rendkívül jó önkifejezéssel megáldott, intellektuálisan kép-
zett ember. Mégis, a világ, amelyben élt, az én szemszögem-
ből nézve titokzatosnak és egzotikusnak tűnt.
- Hallottam csodálatos gyógyításairól - jegyeztem meg. -
Van-e lehetőség arra, hogy tanúja legyek ezeknek a csodáknak?
Bevallottam Daszkalosznak, hogy igencsak nehezemre
esett elfogadni a „csoda” gondolatát. Azt is elmondtam neki,
hogy az antropológiai irodalom telis-tele van a gyógyítók és
sámánok gyógyításai során véghezvitt rendkívüli tettekről
s/óló beszámolókkal.
- Én azonban magam akarok ilyen jelenségeket látni, mi-
előtt meggyőzhetnének róluk.
- legelőször is - válaszolt Daszkalosz mosolyogva - azo-
kat a gyógyításokat, amelyekről Ön hallott, nem én, hanem a
Szentlélek vitte véghez. Én csupán csatornaként szolgálok e
magasabb intelligencia számára. Hogy Ön tanúja lehet-e úgy-
nevezett csodának, az nem tőlem függ. Ha az Isteni Tervben
benne van, hogy Ön tanúja legyen egy csodának, akkor az
lesz. Nem lehet azonban a csodát csak úgy megrendelni.
Mielőtt elmentem volna, Daszkalosz meghívott egy más-
nap délután a sztoában tartandó összejövetelre, melyen ő és
tanítványai lennének együtt
A sztoa egy kis szoba volt a hátsó udvarban, távol a ház
többi részétől, Daszkalosz itt foglalkozott tanítványaival. A
két részre tagolódó sztoa nagyobbik részében folyt a tanítás,
másik része szentélyül szolgált, ott meditált és imádkozott
Daszkalosz. A szentély tele volt vallási tárgyú műalkotások-
kal: Krisztus-ikon, a Szent Szűz ikonja, s fehér gyertyák vol-
tak benne. Az oltáron egy ezüstserleg állt, mellette egy ke
reszten kicsi, tompa kard pihent, amely - mint később meg-
tudtam - Daszkalosz köreiben nagy szimbolikus jelentőség-
gel bírt.
Elfogadtam meghívását, hogy feleségemmel, Emilyvel
együtt részt vegyünk az összejövetelen. Emily először talál-
kozott Daszkalosszal. Amikor a hivatalos összejövetel előtt
fél órával megérkeztünk házába, Daszkalosz épphogy végére
ért egy terápiás ülésnek, nagyon kimerültnek tűnt. Egy fotel-
ben foglalt helyet, a ciprusi mészárosokéhoz hasonló bőrkö-
tényt viselt Mellette egy marcona küllemű, boldogan mo-
solygó falusi ült.
- Itt jön a Hitetlen Tamás! - kiáltott fel Daszkalosz vicce-
lődve, amint Emilyvel beléptünk a szobába. - Ha tíz perccel
korábban érkezik, akkor tanúja lehetett volna egy csodának.
Daszkalosz elmondta, hogy a látogatót húsz évig kínozta a
gerince, az 1950-es években a gyarmatosítók elleni partizán-
háború során a brit katonáktól elszenvedett verések követ-
kezményeként.
- Most jól van - jelentette ki magabiztosan. - Ha most
megvizsgálják, akkor a röntgen egy tökéletesen rendbe jött
gerincoszlopot fog mutatni.
Amikor betegségével kapcsolatos kérdéseket tettem fel
neki, a paraszt hitetlenkedő arckifejezéssel továbbra is mo-
solygott. Elmondta, milyen jól érzi magát, s hogyan múltak el
mindazok a fájdalmak, amelyektől hosszú évek óta szenvedett.
- Bárcsak lenne időm, hogy ezt tanulmányozzam - mor-
mogtam -, de holnap utazom vissza Amerikába.
- Tartozom önnek valamivel? - kérdezte a falusi ember
egy idő múlva.
- Természetesen igen! - felelte Daszkalosz. - Tegyen pon-
tosan úgy, ahogy tanácsoltam magának. Egyék, igyék keve-
sebbet, és szedjen vitaminokat.
A férfi kitartó ajánlkozása ellenére Daszkalosz megtagadta,
hogy bármit is elfogadjon szolgálataiért.
Mire eljött az összejövetel ideje, Daszkalosz mintha új élet-
re kelt volna, mintha valami titokzatos energia töltötte volna
fel. Egy rövid ima után hozzákezdett a tanításhoz.
 - Az ember - mondta - örök valóság, a Szent Monád kisu-
gárzása, s miután áthaladt az Abszolútumban benne rejlő ar-
chetípuson, az „Ember Képzetén” - formát és létezést nyer.
Mihelyt áthaladunk az Ember Képzetén, abban a pillanatban
belépünk inkarnációs ciklusunkba. A végső cél: visszatérés a
forráshoz, ahová magunkkal visszük a földi életek során fel-
halmozott élményeinket.
Daszkalosz ezt követően az elméről és a szuper-szubsztan-
ciáról beszélt, amelyből a világok felépülnek. Ez az az anyag,
amelyből mi, emberi lények az elementálokat, gondolatfor-
mákat építjük. Gondolatainkkal, érzelmeinkkel hozzuk világ-
ra őket. Természetük, ha egyszer kivetítették őket, onnantól
kezdve önálló létezéssel bírnak, s képesek mindazokra hatást
gyakorolni, akik velük azonos frekvencián vibrálnak.
Nem volt könnyű követnünk, amit mondott, hiszen először
találkoztunk ezzel a nyelvezettel. Beláttam, ha meg akarjuk
érteni Daszkalosz szóhasználatát és világképét, folyamatosan
kell találkoznunk és beszélgetnünk vele.
Emily és a gyerekek Cipruson maradtak, míg én vissza-
tértem Maine-ba, hogy az 1978-as tanév őszi szemeszterén ta-
nítsak. Úgy volt, hogy karácsonykor leszünk újra együtt Cip-
ruson, és én megkezdem az 1979. tavaszi szemeszterére ka-
pott kutatószabadságomat. Ez kilenc hónappal ajándékozott
volna meg bennünket, amit folyamatosan Cipruson tölthe-
tünk. Óriási lehetőség arra, hogy ismét elmerüljünk saját kul-
túránkban, régi barátságokat felújítsunk, s újakat kössünk.
Ugyanakkor azt terveztem, hogy befejezem a nemzetközi ter-
rorizmus problémájával foglalkozó kéziratomat, amihez már
összegyűjtöttem az anyagot.
Gondolataim mélyén azonban Szpirosz Sathi lappangott.
Rövid találkozásaink kíváncsivá tettek, s e találkozásoknak
tudható be, hogy több mindent elolvastam a sámánizmusról
és a klasszikus orvosláson kívüli gyógyításról. A félév közepe
táján, miközben Dong Boyd „Mennydörgő Vihar” című köny-
vét olvastam - egy indián javasember varázslókönyve -, való-
sággal megremegtem a gondolattól, hogy kutatószabadságo-
mat Szpirosz Sathira vonatkozó anyag gyűjtésével töltsem,
nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy könyvet írjak róla. A
terrorizmussal foglalkozó kézirat, úgy gondoltam, várhat.
Nem voltam azonban biztos abban, vajon Daszkalosz meg-
engedi-e nekem, hogy bármi egyéb legyek, mint tanítvány.
Ismertem a publicitással kapcsolatos ellenérzéseit. Mégis
úgy éreztem, hogy sikerült jó kapcsolatot teremtenem vele, s
reméltem, hogy nem gördít akadályt terveim elé. A talaj elő-
készítése érdekében postára adtam egy levelet, s egy általam
publikált könyvet, amely Ciprus társadalmi és politikai fejlő-
désével foglalkozik. Levelemben egy szót sem ejtettem szán-
dékomról, hanem egyszerűen azt írtam: „Azért küldöm Ön-
nek ezt a könyvet, mert látom, mennyire érdeklik Ciprus
gondjai. A decemberi viszontlátásig.”
A szigetre való megérkezésemet követő második napon
meglátogattam bölcsész barátnőmet, és felfedtem előtte szán-
dékomat
- Ne táplálj hiú reményeket! - óvott - Daszkalosz senki-
nek sem engedi, hogy írjon róla! Még interjút adni sem haj-
landó.
Kiábrándító figyelmeztetése után csalódottságot éreztem,
ám azt gondoltam, szerencsét kell próbálnom. Több mint há-
rom hónapja nem láttam Daszkaloszt, és alig vártam, hogy
amilyen gyorsan csak lehet, újra felvegyem vele a kapcsola-
tot. Amikor odaértem a házába, éppen gyógyított. Bár a nap-
pali ajtaja csukva volt, hallottam, amint a beteg bőrproblémá-
ját diagnosztizálta.
Lelki eredetűnek tartotta, s a gyógykezelés a beteg világ-
hoz való hozzáállásának megváltoztatására is kiterjedt.
- Hol járt ennyi ideig? - kiáltott fel, amikor meglátott az
előszobában, amint látogatóját kikísérte. Csalódottan állapí-
tottam meg magamban, hogy talán nem is emlékszik arra,
hogy az elmúlt négy hónapot Amerikában töltöttem.
- Nem kapta meg a levelemet? - kérdeztem némileg zavartan.
- Miféle levelet? - válaszolt, és úgy tett, mintha mit sem
tudna a könyvről, amit küldtem neki.
- Ez az? - szólt egy fiatal férfi - talán Daszkalosz tanítványa,
miközben kinyitott egy fiókot, és kihúzta belőle a könyvemet.
 - Igen, ez az - feleltem.
-Á, szóval ezt maga írta? - kiáltott fel Daszkalosz, és a
könyvre mutatott.
Nyilvánvalóan nemcsak arra nem vette a fáradságot, hogy
belelapozzon a könyvembe és átnézze tartalmát, de még azt
sem vette észre, ki a szerző. Az egóm vérig volt sértve.
Úgy éreztem, ebben a pillanatban igen kevés kilátásom le-
het arra, hogy megkapjam beleegyezését egy róla szóló
könyv megírásához. Mégis úgy döntöttem, kitartok, bármi-
lyen sutának tűnik is a helyzet.
-Az elkövetkezendő kilenc hónapot Cipruson töltöm
-mondtam. - Alkotószabadságot kaptam az egyetemen, és...
-Mi az az alkotószabadság? - szakított félbe.
Amikor elmagyaráztam, hitetlenkedve rázta fejét.
- Azt akarja nekem mondani - s szemöldökét egy gúnyos
grimaszba vonva folytatta -, hogy ilyen hosszú ideig fizetést
kap és nem kell dolgoznia? Milyen nagyszerű is, ha lehet
lustálkodni! - jegyezte meg ifjú növendékének.
Mielőtt tiltakozhattam volna, hogy az alkotószabadság nem
vakáció, zavarba ejtő kérdést szegezett nekem:
- Apropó - mondta halk és incselkedő hangon -, megmon-
daná, mennyit keres, ha szabad érdeklődnöm?
Sarokba szorítva éreztem magam, de ő láthatólag nem vett
tudomást kényelmetlenségemről. Én úgy tudtam, hogy az
ember egyszerűen nem tesz fel ilyen kérdéseket.
- Természetesen - feleltem, s nyeltem egyet, majd közöl-
tem, mennyi a fizetésem.
- Ennyi pénzt! - csodálkozott, és elképedésében a fejét rázta.
Én ügyetlen magyarázkodásba kezdtem, hogy bár egy
ilyen fizetés soknak tűnhet, Amerikában átlagosnak is alig
mondható. Nem úgy tűnt, mint aki együttérez velem. Reak-
ciói nyomán szinte egy élősködő osztály tagjaként éreztem
magam. E pillanatban beláttam a barátnőm figyelmeztetésé-
ben rejlő bölcsességet. Arra a feltevésre jutottam, hogy a
Daszkaloszról szóló könyv megírásának lehetősége minden
jel szerint nulla. Daszkalosz egyáltalán nem vett engem ko-
molyan.
 - Az alkotóévemet arra szeretném használni, hogy könyvet
írjak Önről - mondtam, összeszedve a bátorságomat, bár tö-
kéletesen biztos voltam abban, milyen válaszra számíthatok.
- Mi olyan fontos, hogy könyvet akar írni rólam? - kérdez
te lehalkítva hangját.
Azt válaszoltam, hogy az angolul beszélő világban, különö-
sen Amerikában nagyon sokakat érdekelne az életről szóló
üzenete.
- De amit tanítok, az nem az én üzenetem - felelte, s hogy
hangsúlyt adjon szavainak, széttárta kezét. - Én egyszerűen
Johannan, és más láthatatlan mesterek szócsöve vagyok.
- Kicsoda Johannan?
Daszkalosz azzal folytatta, hogy elmagyarázta, Johannan
nem más, mint Jézus tanítványa, János evangélista, aki Dasz-
kalosz testén át szólt.
- Vibrációi gyakorta olyan intenzívek, hogy anyagi agyam-
nak nehezére esik közvetíteni tanításait. Ilyenkor egyszerűen
elhagyom a testem, és hagyom, hogy Yohannan teljes egé-
szében birtokba vegye, miközben én a hallgatóság soraiban
ülök, és hallgatom a beszédét. Most már érti, hogy miért
nem illet semmi érdem a tanításokért?
Daszkalosz egy percre megpihent, és áthatóan nézett rám.
- A hírnév csapda szellemi utunkon - mondta, mintha fi-
gyelmeztetné magát és engem a publicitásban rejlő veszé-
lyekre. - Névtelennek kell maradnom.
Nem lesz semmi a tanulmányomból, gondoltam, és kezd-
tem beletörődni ennek belátásába. Mielőtt azonban végére
értem volna saját gondolataimnak, Daszkalosz meglepett.
- Írhat a tanításokról, ha ennyire akarja, feltéve, hogy nem
leszek híres - mondta nyugodtan.
El voltam ragadtatva, és megígértem, hogy amennyire tőlem
telik, megőrzőm névtelenségét. A Daszkalosz név végül is gö-
rögül egy elterjedt titulus, így szólítják az emberek a tanítókat.
-Nagyon örülök, hogy megengedi nekem világának be-
mutatását - mondtam röviden. - De zavarban vagyok. Miért
éppen én? Tudom, hogy mind ez idáig még a puszta interjút
is megtagadta.
 Mosolygott, és mélyen a szemembe nézett.
- Mielőtt válaszolnék, mondja meg nekem, hisz ön a rein-
karnációban?
Meghökkentem a hirtelen, gyors kérdéstől, és egy pillana-
tig elveszettnek éreztem magam; nem tudtam, mint mondjak.
Szociológiai képzésem során azt tanultam, hogy legyek szkep-
tikus, és kerüljem el a megválaszolhatatlannak ítélt metafizi-
kus kérdéseket. Velünk azt hitették el, hogy az ilyen kérdé-
sek megzavarják a hiteles megfigyeléshez szükséges objekti-
vitást és távolságtartást.
- Sem a hitre, sem a kételkedésre nincs alapom, de nyitott
vagyok a rábeszélésre - válaszoltam. A továbbiakban meg-
említettem, hogy Platón korától kezdve egészen a teozófuso-
kig, madame Blavatsky munkásságáig, mindig lenyűgözött a
reinkarnáció mellett felsorakoztatott érvek ékesszólása.
Daszkalosz elfogadta válaszomat, és helyeslőén bólintott.
Ezt követően választ kaptam az első kérdésemre.
- Nem ez az első alkalom, hogy találkozunk - mondta telje-
sen komolyan. - Négy korábbi inkarnációnkban már ismer-
tük egymást. Találkozásunk ebben az életben - folytatta, mi-
közben észrevettem titokzatos arckifejezését, míg én valószí-
nűleg meghökkentnek és kételkedőnek tűntem - nem vélet-
len, aminthogy az sem véletlen, hogy ön hevesen érdeklődik
a politika és a miszticizmus iránt. Ön Indiában élt abban az
időben, amikor én jógi voltam, és ismertük egymást. Abban
az inkarnációjában önnek a több harcban álló törzs között ját-
szott közvetítő szerepe volt a legfontosabb. Milyen alkalmat-
lan volt erre! - folytatta Daszkalosz, és nevetésben tört ki.
-Jó szándékai ellenére a háború kitörését idézte elő.
- Spanyolországi Izabella uralkodása idején - mondta ké-
sőbb -, amikor a spanyolok kiszorították a mórokat az Ibé-
riai-félszigetről, ismét a politikai kavarodás közepében találta
magát Édesanyja mór, apja spanyol volt. Ön megpróbált köz-
vetíteni a két háborúzó fél között, ismét sikertelenül. Ez a ka-
land majdnem az életébe került. A miszticizmus iránti érdek-
lődése Tibetben alakult ki, ahol több ízben inkarnálódott. Az
igazság keresésének megszállottjaként egyik lámakolostortól
a másikig vándorolt. Jelen inkarnációjában az egyetem, ahol
tanít, a lámakolostor.
Utolsó megjegyzésével kapcsolatban nem tudtam elrejteni
egy mosolyt. A maine-i egyetem mint jelenlegi lámakolosto-
rom - nagyon mulatságos elképzelés volt.
- A múltban már többször került közel a megvilágosodás-
hoz - folytatta Daszkalosz, tekintetét arcomon nyugtatva -,
de az utolsó pillanatban megrögzötten visszafordul.
- Hogyan?
-Figyelmét elterelik más, földi dolgokhoz közelebb álló
megfontolások. Például, bemutattam már önnek Jakovoszt?
-kérdezte Daszkalosz, mielőtt megemészthettem volna inkar-
nációs történetemet
A mindvégig hallgató fiatalember nyugodtan mosolygott,
miközben Daszkalosz bemutatott minket egymásnak.
- Jakovosz 4000 éves - jelentette ki Daszkalosz tényszerű-
en, mintha tovább akarna engem sokkolni.
- Különös, nem tűnik húsznál többnek - mondtam tréfál-
kozva. Daszkalosz bizonygatta, hogy Jakovosz és ő régi bará-
tok, s barátságuk több ezer évre nyúlik vissza.
- Kinek mesélhetek ilyen történeteket anélkül, hogy elme-
betegnek nyilvánítana? - mondta nevetve Daszkalosz, és a
térdemre csapott.
- Még közülünk is sokan elbizonytalanodnak, tapasztalata-
ink ellenére - folytatta, fiatal növendéke felé fordulva -, hogy
az általunk birtokolt erők valódiak-e vagy sem? Ő most mind-
össze 19 éves - mondta Daszkalosz felém fordulva -, és gyak-
ran megkérdőjelezi saját tapasztalatainak valódiságát. Ebben
a korban nekem magamnak is voltak kétségeim.
- A logika néha utunkban áll - mormogta Jakovosz, mint
aki hangosan gondolkodik.
- Logika, logika... - reagált Daszkalosz, és türelmetlenül meg-
rázta fejét - Ha a logikához ragaszkodsz, nem jutsz túl messzi-
re. Mi más a logika, mint egy adott időben és helyen elfogadott
gondolkodásmód? Nekünk a Logosszal, az Értelemmel és az
Igazsággal van dolgunk, ezek téren és időn kívül állnak.
Majd megjegyezte, hogy ő és néhány tanítványa minden éjjel
láthatatlan Segítőkké válnak. „Exomatóziszt” hajtanak végre:
hátrahagyják testüket, s távoli helyekre utaznak, hogy ott „szol-
gálatára legyenek” azoknak, akiknek erre szükségük van. A test-
elhagyásra képes tanítványok a leghaladóbb szinten lévők közül
kerültek ki, ők azok, akik már felöltötték a „fehér palástot”, az
exkluzív belső körbe tartozó beavatottak szimbolikus öltözékét.
- Láthatatlan Segítőimmel az egész Közép-Keletet bejárjuk,
beleértve Iránt és Törökországot is. Munkánkban nemzeti-
ség, vallás vagy faj nem számít - mondta Daszkalosz.
Amikor megkérdeztem, hogyan lehetséges a testelhagyás,
Daszkalosz azt válaszolta, hogy minden emberi lénynek há-
rom teste van, nem csupán egy, amint azt az emberek általá-
ban hiszik. Anyagi testünkön kívül van pszichikus testünk,
amely az érzelmek teste, és noetikus testünk, amely mentális
formátumunkat fejezi ki - mondta. A három test mindegyike
a létezés más síkján belül él: az anyag síkján, a pszichikus
dimenzióban, és a noetikus dimenzióban. Amikor anyagi tes-
tünk meghal, „pszicho-noetikus” testünk tovább él a pszichi-
kus világokban. Daszkalosz szerint a tapasztalt misztikus ké-
pes akaratlagosan elhagyni anyagi testét, s teljes öntudatként
utazni pszichonoetikus testével, majd a test elhagyása során
megszerzett élmények tudatával visszatérni anyagi testébe.
A három test mindegyikének megvan a „megfelelő éteri-
kus mása” - folytatta Daszkalosz -, az energiamező, amely a
három testet életben tartja és egymáshoz kapcsolja. A gyó-
gyítást lehetővé tevő éterikus vitalitás az a kozmikus energia,
amit a tudósok még nem fedeztek fel. Testeink ezt az ener-
giát meghatározott pszichonoetikus központokon, a „csakrá-
kon” vagy „szent korongokon” keresztül fogják fel.
Daszkalosz azt mondta, hogy ezek azok az igazságok, ame-
lyeket egy napon meg fogok tapasztalni, ha majd elindulok az
igazság keresésének ösvényén.
- Jobb ilyen dolgokról nem beszélni nyilvánosan - folytatta
lassan -, mert az emberek megbotránkoznak.
Megjegyeztem, hogy Amerikában a miszticizmus iránt nö-
vekvő érdeklődés tapasztalható, és az emberek nem botrán-
koznak meg olyan könnyen.
 - Tán így van ez Amerikában, de nem itt, Cipruson.
- Már értem, mire gondol - bólintottam, belátva, hogy Dasz-
kalosz a helyi egyház különböző próbálkozásaira utal, me-
lyek során igyekeztek őt kiközösíteni az egyházból.
- Mondja - szólalt meg Daszkalosz hirtelen -, miért akarja
megírni ezt a könyvet?
Kérdése meglepetésként ért, mivel azt hittem, sikerült meg-
világítanom indítékaimat.
- Semmiképpen sem tudom eldönteni, hogy a világ, amely-
ben ön él, valós-e vagy sem - válaszoltam elszántan. - Be kell
vallanom azonban, hogy amit idáig elmondott róla, az elbű-
völt Képmutató volnék, ha nem ismerném be, hogy olyan
könyvet szeretnék írni, amely a lehető legpontosabban festi
le ezt a világot úgy, amiként azt ön látja. Szeretném megta-
nulni azt is, hogyan fejlődjek annak érdekében, hogy az ön ál-
tal átélt élményekhez hasonló élményeim legyenek. Kész va-
gyok arra, hogy kövessem a meditációs gyakorlatokra vonat-
kozó instrukcióit, s megpróbáljam megérteni a valóság ter-
mészetéről szóló tanításait.
- És még miért? - szólt lágyan Daszkalosz, és fürkészőn
nézett rám.
Rájöttem, hogy válaszomat nem találta kielégítőnek.
- Nos - mondtam némiképp zavarodottan, gyanítva, mi le-
het Daszkalosz fejében -, abban az esetben, ha fejlődök és
pszichonoetikus erőkre teszek szert, szeretnék magam is
gyógyítóvá válni és embertársaim szolgálatára lenni.
- Jó - kiáltott fel Daszkalosz, és elégedett arckifejezéssel
hátradőlt székében. - Ez a mi küldetésünk az életben. Em-
bertársaink szolgálatára lenni. Ne feledd, az aratás bőséges,
de kevesen vannak az aratók. - Ön - folytatta, és ujjával rám
mutatott - a társadalomra vonatkozó tudásával különleges
szolgálatot tehet. Megtervezhet gyönyörű világokat, ame-
lyekben az ember békében és harmóniában élhet.
- Megpróbálom a tőlem telhető legjobbat - mondtam nai-
van, anélkül, hogy a leghalványabb elképzelésem lett volna
arról, mit értett Daszkalosz ezen a rendkívül idealisztikus ki-
fejezésen.
 Azzal folytatta, hogy a Közép-Kelet egész területét megfer-
tőzte az erőszak és a szenvedés, és a cselekvés szüksége szo-
rongatóbb, mint bármikor.
Az erkölcsi normák mindenütt összeomlanak - mondta szo-
morú arccal -, és oly sok a kegyetlenség, az igazságtalanság!
Aznap este, útban hazafelé, eltűnődtem Daszkalosszal töl-
tött együttlétemen, amely meghatározni látszott kapcsolatunk
jellegét az elkövetkezendő hónapokra, évekre.
Kérdéseire adott spontán válaszaim világossá tették fejem-
ben a megfelelő módszertani eljárást, amelyet követnem kell
Daszkalosz világának tanulmányozásában.
Még az utolsó találkozásunk előtt megértettem, hogy Dasz-
kalosz köreinek tanulmányozásához a konvencionális szocio-
lógiai megközelítés nem lesz megfelelő. Azt gondoltam, hogy
az ilyesfajta tanulmány rákényszerítené bizonyos kérdések
feltevésére, más sokkal csábítóbb kérdések kizárása árán.
Ehelyett számomra az tűnt vonzóbbnak, hogy a szó igazi ér-
telmében vett résztvevő megfigyelővé váljak. Hogy megért-
sem Daszkalosz világát, magamnak is tanítvánnyá kellett vál-
nom, s világát az ő élményéből próbálnom megérteni. Úgy
döntöttem, hogy a vele folytatott beszélgetések során az ő
nyelvezetét használom, világának objektív hitelességére vo-
natkozó bármiféle előzetes elképzelés nélkül. Ahelyett, hogy
a magam elméleteit erőltetném rá Daszkalosz világára, úgy
láttam helyesnek, ha hagyom, hogy ő magyarázza el a világát
saját nyelvezetén és értelmezésében. Kutatóként tehát arra
törekedtem, hogy a kutatási területemen megszerzett kép-
zettségemet és megfigyelőképességemet arra használjam,
hogy a társadalmi tudat felszínére hozzam egy rendkívüli
adottságokkal megáldott szellemi mester életét, munkáját és
világlátását.
 2
A náci szellemek kiűzése

Kora reggel ébredtem, és munkámmal kapcsolatos jegyze-

teimen kezdtem dolgozni. Úgy volt, hogy a tanítványok dél-
után négykor tartandó összejövetele előtt nem látom Daszka-
loszt. Előző nap azt mondta nekem, hogy korábban nem talál-
kozhatunk, mivel többféle megbízatása van.
Nyolc óra körül megcsörrent a telefon. Maro volt, nővé-
rem egy barátnője. Azért hívott, hogy nem tudnám-e barátait
összehozni Daszkalosszal. Azt mondta, zsidók, épp most ér-
keztek Izraelből. Lányuknak komoly pszichés problémája
volt. A hagyományos orvosok nem tudtak tenni semmit, a
család már több pszichiáterhez fordult segítségért, de ered-
ménytelenül. Azt mesélte Maro, hogy a lány teljesen normá-
lis volt mindaddig, míg egy éjszaka démonokkal nem álmo-
dott, akik gyötörték őt. Onnantól kezdve hallotta hangjukat,
és álmában látta őket. Kétségbeesetten keresett segítséget,
mivel helyzete igencsak tönkretette őt. Ez a lány anyjával jött
Ciprusra, hogy meglátogassa egyik nagynénjét. Maro azt
kérdezte tőlem, lehetséges-e, hogy még aznapra összehozzak
egy találkozót Daszkalosszal?
Néhány telefonhívás után sikerült megtalálnom Daszka-
loszt. Fél tizenkettőre beszéltük meg a találkozót. Azt mond-
ta, erre az időre végez a dolgaival. Maro és barátai nem sok-
kal a megbeszélt idő előtt érkeztek meg házunkhoz. Bemuta-
tott a három zsidó nőnek, az anyának, a lánynak és a nagyné-
ninek. Törve beszélték az angolt, nyilvánvaló zavarukat is
számításba véve nem volt könnyű szót érteni velük.
A lány „normálisnak” tűnt, de arcán mély szorongást és
szomorúságot fedeztem fel.
Mindössze 15 percünkbe került, hogy Daszkalosz házához
hajtsunk. Maro nem jött velünk, azt mondta - ő retteg az
„ilyen ügyektől”. Sohasem találkozott Daszkalosszal, de hír-
ből ismerte őt, mint az okkult tudományok specialistáját. Dasz-
kalosznak már a gondolata is rémülettel töltötte el.
Daszkalosz Loiszosszal volt, közeli tanítványainak egyiké-
vel, aki az athéni egyetem orvostudományi karára járt. Meg-
kértem a három nőt, hogy mutatkozzanak be. Ezt követően
röviden felvázoltam Daszkalosznak látogatásunk célját. Ő
kényelmesen elhelyezkedett karosszékében, s fürkészően a
lányra nézett.
- Van rajtad egy talizmán - mondta. - Épp a szíved felett.
Egy hatágú csillag.
Láttam, amint mindhárom nő arca felragyog. A lány anyja
tört angolsággal megjegyezte, hogy lánya ruhája alatt, ott
ahol mondta, valóban van egy talizmán, egy Dávid-csillag,
amit egy zsidó rabbi készített a lány számára. Pszichés erői-
nek e demonstrációja láthatóan megalapozta Daszkalosz gyó-
gyítói tekintélyét. Daszkalosz ekkor megkérte Hadaszt, a
lányt, írja le, mi történt. Anyja és nagynénje segítségével a
lány elmagyarázta, hogy amikor „Ők” megjöttek, úgy érezte,
elviszik a lelkét, s a teste meghal. Ahányszor ez történt, min-
dig fájdalmat érzett a gyomrában és feje hátsó részében.
- Nem vagyok normális -, mondta végül - ezek a démo-
nok nem hagynak egy perc nyugtot sem többé.
- Hogy mondhatod, hogy nem vagy normális? - szakította
félbe Daszkalosz -, amikor ilyen világosan és érthetően mon-
dod el nekem a történteket?
- Ezt gondolja az anyja is - mondta izgatottan a nagynéni.
- Mindez csupán képzelgés.
 Észrevettem, hogy Daszkalosz nem volt elragadtatva ettől
a diagnózistól, és folytatta a kérdezősködést.
- Megkérdezted-e valaha is ezeket a szellemeket, kicsodák
és mit akarnak tőled?
- Nem, nem kérdeztem - válaszolt Hadasz.
- Mennyi idős vagy?
- Huszonhat éves.
Én nem adtam volna neki húsznál többet.
- Milyen vallású vagy?
- Zsidó.
- Csukd be a szemed, kérlek.
A lány láthatóan nem értette, mit mondott Daszkalosz, s
nagynénje lefordította neki ivritre Daszkalosz szavait. Hadasz
készségesen együttműködött és becsukta szemét, miközben
Daszkalosz merően nézte arcát.
Pár pillanat múlva a lány kinyitotta szemét, és Daszkalosz
ismét beszélni kezdett.
- Ha azt akarod, hogy segítsek rajtad - mondta -, mondd
meg, igazán, hiszel-e Istenben?
- Hiszek, hiszek - felelt határozottan a lány.
- Jó. Másként nem tudtam volna segíteni neked.
Ezt követően Daszkalosz elmondta, hogyan látja ő a prob-
lémát.
- Az ön lányát - mondta az anyának - nem démonok száll-
ták meg.
Majd rám nézett, s folytatta: - Elementálok sem szállták meg.
Végül Hadasz felé fordulva azt mondta: - Azok, akik gyö-
törnek, akiket látsz, akiknek a hangját hallod, nem illúziók.
Emberi lények ők. Nácik.
Láttam, amint a három zsidó nő arcára kiül a rémület.
- Ők - folytatta Daszkalosz - két szellem, férj és feleség,
akik Hamburgban haltak meg, amikor a szövetségesek bom-
bázták a várost. Részt vettek a Holocaustban és fizikailag
megkínoztak igen sok zsidót. Amikor átköltöztek a másvilág-
ra, magukkal vitték zsidógyűlöletüket. Úgyhogy sikeresen
megszálltak téged egy olyan időpontban, amikor vibrációitok
azonos frekvencián voltak. A férj a Napfonadékodat (Plexus
solaris) szállta meg, a feleség pedig nemi szerveid csakráját
(szekrális Csakra). Nem voltak képesek azonban birtokba
venni agyi csakrádat (korona-csakra). Addig mesterkedtek,
míg négy másik zsidó nőt elmegyógyintézetbe nem juttattak.
Neked azonban nem kell félned, mert ma elvágjuk ezt a kap-
csolatot köztük és közted, és elküldjük őket. Mivel zsidó val-
lású vagy, a szelleműzést a zsidó Kabbalának megfelelően
hajtjuk végre.
Ekkor Daszkalosz megkérte Loiszoszt, menjen fel a háló-
szobába, s hozza ide a Fehér Sast, egy kis szobrot, melyet
Daszkalosz az ágya mellett tartott. Ez Daszkalosz fehér má-
giát szimbolizáló eszköze volt, mint később megtudtam, egy
nagyon ősi, misztikus szimbólum. Loiszoszt utasította arra is,
hogy hozza magával az ezüstből készült hatágú csillagot,
amit Daszkalosz egy zsidó misztikustól kapott ajándékba.
Daszkalosz azt mondta Loiszosznak, hogy amikor vissza-
tér a nappaliba, karba tett kézzel jöjjön, egyik kezében a Fe-
hér Sas, másikban a hatágú csillag legyen. Hozzátette, hogy
míg e két tárgyat kezében tartja, egy szót se ejtsen ki. Loi-
szosz felment, és Daszkalosz hozzákezdett az előkészületek-
hez. Először meggyújtott egy fehér gyertyát, kitöltött egy po-
hár vizet, amit a gyertya mellé helyezett az asztalra. Ekkor
egy fehér papírt és különböző színű filctollakat vett elő. Be-
ment a szentélybe, kihozta a Tompa Kardot, megcsókolta, s a
papírra fektette. Amikor Loiszosz visszatért, komoran és
csendesen, Daszkalosz utasításainak megfelelően, Daszka-
losz elvette tőle a szobrot, a gyertya mellé állította, s másik
kezében a hatágú csillagot tartotta.
- Gyere közelebb - szólt a lánynak. Az felállt és az asztal-
hoz lépett.
- Tudsz héberül olvasni? - kérdezte Daszkalosz.
- Igen - felelt félénken a lány.
Ekkor Daszkalosz kinyújtotta karját, és a hatágú csillagot
egyenesen a lány arca elé tartotta. Megkérte őt, olvassa fel a
Tízparancsolatot. Amikor a lány befejezte, Daszkalosz odaad-
ta neki a hatágú csillagot, megkérte, üljön le, és jobb kezével
tartsa azt szorosan a szíve felett.
 - Mondd utánam - szólította fel Daszkalosz -, „Salom
Aleihem, Salom Aleihem”.
- Salom Aleihem, Salom Aleihem - ismételte a lány meg-
tört hangon.
A másik két nő tekintetében félelemmel vegyes áhítatot
vettem észre a héber szavak elhangzásakor. Ekkor Daszka-
losz megkérte a lányt, mondjon el egy héber imát, amit is-
mer. Miközben a lány mondta imáját, Daszkalosz folyamato-
san mormolta a „Salom Aleihem, Salom Aleihem” szavakat,
és a tompa élű kard segítségével a piros filctollal vonalakat
kezdett rajzolni, melyek olybá tűntek, mint több hatágú csil-
lag, szinte egymás hegyén-hátán. Mozdulatai lassúak és hatá-
rozottak voltak. Pár perc múlva abbahagyta a „Salom Aleihem”
mormolását, s miközben még mindig rajzolta a vörös vonala-
kat, lassan elkezdett beszélni. Nem tudtam kivenni, mint
mond, csupán azt láttam, hogy ajkai mozognak. Loiszosz Dasz-
kalosz mögött állt, s csatlakozott hozzá a „Salom Aleihem”
monoton mormolásában, míg szemével Daszkalosz rajzait
követte. Hadasz folytatta imáját, a hatágú csillagot szilárdan
tartotta szíve felett, tekintetét a gyertyalángra szegezte, Dasz-
kalosz utasításának megfelelően. A két másik nő egymás
mellett ült a kanapén, szorosan fogták egymás kezét, és
könnyes szemmel követték az eseményeket. Itt érzelmi törté-
nések zajlottak. Daszkalosz sokkal inkább hasonlított rabbi-
ra, mint ciprusi javasemberre. A zsidó misztikus eljárások kö-
vetésével láthatóan enyhítette a zsidó nők feszültségét, meg-
könnyítve számukra, hogy a gyógyító ülésen valóban jelen le-
gyenek. Feltételeztem, hogy ha a lány muszlim lett volna, ak-
kor Daszkalosz a Szufi módszereket követte volna ugyanezen
cél elérése érdekében.
- Nem, ti nem vagytok keresztények! Disznók vagytok!
Számotokra nincs részvét! - mondta angolul, emelt szigorú
hangon, miközben a lángra összpontosított, s kezeit körülötte
mozgatta. A láng elég különösen viselkedett Ezt a procedú-
rát többször is megfigyeltem. Daszkalosz egy bizonyos távol-
ságból nézett a lángra, majd tenyerét gyorsan vibrálva jobbra
balra mozgatta. Ezekre a mozdulatokra a láng elkeskenye-
dett, megnyúlt, s csúcsáról fekete füst szállt el. Majd össze-
zsugorodott és hevesen villódzott. Úgy tűnt, hogy a láng
Daszkalosz kézmozdulataira válaszol. Ezt követően Daszka-
losz előrehozta tenyerét, s átvezette a lángon, mintha nyúlna
utána, majd rajzai felett kinyitotta öklét, mintha valamit a pa-
pírra dobna, miközben olyan szavakat mormolt, melyeket
senki sem hallott.
Daszkalosz, miközben a gyertyalángra összpontosította te-
kintetét s a lánggal dolgozott, rosszallóan megrázta fejét
- Makacsok - mondta, mintha tudtára adná a hallgatóság-
nak a nehézségeket, amelyekkel találkozott. - Nem, ti nem
vagytok keresztények! - ismételte hangosan és szigorúan. -
Én most zsidó vagyok, Salom Aleihem.
Daszkalosz körülbelül húsz percig munkálkodott a láng-
gal, ami az általam eddig látott hasonló procedúrákhoz ké-
pest meglehetősen hosszú időnek tűnt.
Amikor befejezte, arcára kiült a megkönnyebbülés és meg-
elégedettség. Azt is megfigyeltem, hogy a láng, amint Dasz-
kalosz befejezte vele munkáját, megnyugodott.
Hadasz folytatta imáját, Daszkalosz pedig háromszög alak-
ba hajtogatta a fehér papírt. Ekkor az összehajtogatott papír
csücskét a láng fölé tartotta, hogy meggyújtsa. Loiszosz, aki
még mindig mormolta a „Salom Aleihem”-et, elvette Daszka-
losz kezéből az égő papírt, kivitte és berakta egy különleges
tartóba, hogy ott égjen végig. Daszkalosz ekkor megkérte a
lányt, oltsa el a lángot, majd igyék a magnetizált vízből.
- Mostantól kezdve nincs miért aggódnod -jelentette ki ma-
gabiztosan. - Többé nem árthatnak sem neked, sem másnak.
Mindketten elmentek egy olyan helyre, ahol biztosan pihen-
hetnek, amíg magukhoz térnek. A fejed még biztos nehéz, de
ne aggódj. Ezek csak utóhatások, és fokozatosan el fognak
múlni. Ám ők soha többé nem keríthetik birtokukba az aurádat
Ha a közeledben érzed őket csak mondd el az imát, amit itt
mondtál, és összpontosíts a fehér gyertya lángjára. Abban a
minutában, mihelyt ezt teszed, megrémülnek és elmennek.
Ezután Daszkalosz visszaült karosszékébe. Fáradtnak lát-
szott. A kicsi Mariosz, a hároméves unoka, aki időközben be-
jött a szobába, felmászott Daszkalosz ölébe és fejét nagyapja
mellkasára hajtotta. Daszkalosz megsimogatta a kisfiú fejét.
Pár perc múlva így szólt az ott ülő három megrendültnek lát-
szó nőhöz:
- Elképesztő, ugye? Az emberek még a síron túl is hordoz-
zák gyűlöleteiket.
Hadasz nagynénje, aki mellettem ült, jobb fülemhez hajolt,
és halkan megkérdezte, mennyivel tartoznak Daszkalosz szol-
gálataiért.
Valahogy vártam ezt, és félig komolyan, félig viccesen azt
mondtam a nőnek: - Miért nem kérdezi meg őt?
Majd elmondtam Daszkalosznak, miről beszéltünk.
- Nem tartozik nekem semmivel - hangzott a határozott
válasz. - Emlékszik a szír király történetére az Ótestamen-
tumból - folytatta Daszkalosz -, aki leprás volt, s egy héber
próféta meggyógyította őt?
A zsidó hölgy sajnálkozott, hogy nem jártas az Ótestamen-
tumban. Így Daszkalosz röviden elmondta a történetet.
- Amikor a szír király megkérdezte a prófétát, mennyivel
tartozik neki, az így válaszolt: „Semmivel. Az Úr kegyelméért
nem fizetnek pénzzel.” De egyik tanítványán erőt vett a mo-
hóság, így hát, amikor a király elvonult kíséretével, ez a tanít-
vány követte őt, s azt mondta a királynak, hogy a próféta
meggondolta magát. Ekkor a király aranyat ajándékozott ne-
ki. A próféta azonban egy magasabb síkon látta, mi történt, s
amikor tanítványa visszatért, azt mondta neki: „A király leprá-
ja rajtad van.” És a tanítvány valóban megkapta a leprát. Nem
fogadhatunk el pénzt olyasmiért, ami nem a mienk.
- Azt mondja, Daszkale - szóltam közbe -, hogy a próféta
megátkozta tanítványát?
- Nem, természetesen nem - felelte Daszkalosz, - a
próféta jó volt és szerette a tanítványát. Látta azonban azt,
ami következett. A tanítvány nem a próféta miatt, hanem sa-
ját mohósága miatt kapta meg a leprát.
- Nem értem - jegyezte meg pár perc szünet után Daszka-
losz -, hogy kérhet egy pszichoterapeuta pénzt olyasmiért,
ami nem az övé, a Szentlélek életet adó életéért. - Ingyen
kaptuk, ingyen is kell továbbadni - jelentette ki végkövetkez-
tetését.
E rövid lecke után a három nő felállt, köszönetet mondott
Daszkalosznak, és mindnyájan elmentünk. Kifelé menet a
nagynéni még egyszer megkérdezte, vajon tényleg nem tar-
toznak-e semmivel. Valahogy hihetetlennek tartotta a dolgot.
Emlékeztettem őt az ótestamentumi történetre, és beszálltam
az autóba.
Egy hét múlva meglátogattam a zsidó hölgyeket. Kíváncsi
voltam, hogy érezte magát Hadasz a Daszkalosszal való talál-
kozást követően. Maro korábban már elújságolta, hogy Ha-
dasz a Daszkalosszal lezajlott találkozás óta nem hallotta töb-
bé a hangokat. Azt is elmondta, hogy Hadasz diszkóba ment
egy fiatalemberrel, s többé már nem félt egyedül sétálni az
utcán. - Mindenki nagyon boldog - közölte Maro.
Hadaszt a visszautazásuk előtti napon láttam viszont újra.
A múltkori találkozásunkon tapasztaltakkal ellentétben most
nagyon beszédes volt, és készségesen adott részletes beszá-
molót élményeiről. Anyja és nagynénje is vele volt. Mindhár-
man elégedettnek tűntek.
- Hadasz - kérdeztem -, le tudnád írni, mi is történt veled
pontosan?
Anyja és nagynénje alkalomszerű segítségével Hadasz be-
lekezdett megpróbáltatásainak elbeszélésébe.
- Négy éve kezdődtek a gondjaim, amikor anyám egy ro-
mániai utazáson vett részt. Egy este elmentem szórakozni a
barátaimmal. Valami történt köztem és a barátom közt, és én
elhagytam őt. Hazamentem és lezuhanyoztam. Amikor ágyba
bújtam, úgy éreztem, mintha valami behatolna a fejembe. Na-
gyon izgatott lettem. Úgy éreztem, megváltoztam. Elmentem
orvoshoz, aki azt mondta, hogy ez csak idegesség. Tablettá-
kat adott nekem. Amikor anyám visszatért Romániából, sok
orvoshoz elvitt Mindannyian azt ismételgették, hogy az ide-
geimmel van baj. Képtelen voltam aludni, pedig sok gyógy-
szert szedtem. Ekkor elmentem egy rabbihoz, ő azt javasolta,
imádkozzam, mert valami démonféle hatolt belém. Imádkoz-
ni kezdtem, és minden reggel kihánytam mindent, amit ettem.
 - De akkor még nem hallottál semmiféle hangokat? - kér-
deztem.
- Nem, kezdetben nem. De azt álmodtam, hogy kétféle világ-
ban élek, ebben és egy másik, föld alatti világban. Egy rabbi azt
mondta nekem, hogy negyven nap múlva valami nagy sárgát
fogok kihányni, aminek mindenféle egyéb színei is lesznek. Azt
mondta, hogy ezt követően ismét önmagam leszek, és így is
történt. Mindennap hánytam, és a negyvenedik napon rengete-
get majd ismét jól éreztem magam. Eljártam szórakozni a bará-
taimmal, s lett egy új kedvesem. De ismét történt valami közöt-
tünk, és szakítottunk. Nagyon kiborultam. Ez most több nehéz-
séget okozott, mivel minden barátom házasságban élt, így na-
gyon egyedül voltam. Emlékszem, a szófán aludtam, amikor
belement a testembe. A lábaimnál kezdte, majd a gyomromba
hatolt. Úgy éreztem, belém hatol, de nem hallottam semmilyen
hangot Ezt követően elkezdett gyötörni. Sok rabbit felkeres
tem, s elmesélten nekik a velem történteket - Csupán ideges
vagy. Felejtsd el! - mondták. Nem tudtam elfelejteni. Túlságo-
san fájt. Megpróbáltam meggyőzni magam, hogy problémám
csak pszichés és el kell felejtenem, aztán lefeküdtem aludni.
Ekkor azonban hangokat hallottam, éppen itt, a nyakam alsó
részén, majd a fejem belsejében. Álmomban azt mondták ne-
kem a hangok: „Abban a világban, amelyben vagy, nem lehet a
többi emberéhez hasonló életed. Távol fogunk tartani téged a
világodtól. Gyötörni fogunk és megőrjítünk. A magunk világá-
ban fogunk tartani téged, és itt házasítunk meg.”
- Megházasítottak abban a másik világban?
- Igen, megházasítottak. Egy magas, bajuszos emberhez
adtak feleségül. Korábban sohasem találkoztam vele. Ha újra
látom, felismerem őt Olyan jól ismerem! És azt mondták ne-
kem: „Mivel rákényszerítettünk arra, hogy megházasodj a mi
világunkban, a magad világában nem házasodhatsz meg újra.
Reggelente, amikor felébredtem, odamentem anyám ágyá-
hoz, és kértem őt: „Kérlek, segíts! Valami nagyon furcsa tör-
tént velem. Tudsz nekem segíteni?” Nem tudott. Senki sem
tudott nekem segíteni. Úgy éreztem, hogy a hangok hatására
megbomlik az értelmem. Nem tudtam, mitévő legyek. El
mentem egy másik pszichiáterhez. „Nincs magával semmi
baj” - mondta. „Ez csak a gondolkodása, az elméje.”
Hadasz anyja megemlítette, hogy lányát elküldték egy el-
megyógyintézetbe, ahonnan egy hét múltán megszökött.
- Nagyon erős gyógyszert adtak nekem - folytatta Hadasz.
- Elkezdett fájni a hátam, nehezen mozogtam, és a hangok
folyamatosan gyötörtek. Aztán anyám elvitt egy másik pszi-
chiáterhez, aki azt mondta, hogy éppolyan normális vagyok,
mint bárki más. Rendszeresen jártam ehhez a pszichiáterhez,
de nem tudott segíteni.
- Úgy mondtad el a bajod az orvosnak, mint nekem? - kér-
deztem.
- Nem. Csak olyan embereknek beszélek erről, akik nyi-
tottak az ilyen dolgokra. Ismét a rabbihoz mentem. „Ha to-
vábbra is folyton ezen rágódsz, meg fogsz őrülni” - mondta.
Nem tudtam abbahagyni. Minden éjjel eljöttek hozzám. Azt
akarták, hogy kövessek el öngyilkosságot. Most többé nem
hallom őket. Úgy érzem, a testem szabad. Még mindig nem
vagyok azonban teljesen jól. A fejem mintha üres lenne.
Emlékeztettem Hadaszt a Daszkalosz által mondottakra,
hogy bizonyos utóhatásokat még el kell tűrnie, s ezek majd
folyamatosan elmúlnak. Anyja hozzátette, hogy óriási válto-
zást lát a lányában. A többiek egyetértettek. Megköszöntem,
hogy időt szántak rám, és jó utat kívántam. A következő cé-
lom az volt, hogy találkozzak Daszkalosszal, és meghallgas-
sam az ő változatát a történtekről.
Másnap reggel buszra ültem és Sztrovoloszba mentem.
Amikor megérkeztem, láttam, hogy Daszkalosznál látogatók
vannak, s a sztoában vártam, amíg elmentek. A nappaliba
mentem, ahol Daszkalosz már várt rám. Amikor megemlítet-
tem neki, hogy láttam a zsidó lányt, és hogy jól van, nem le-
pődött meg, és különösebb érdeklődést sem mutatott. - Tu-
dom - mondta tényszerűen. Daszkalosz olyan gyógyító volt,
aki biztos a tudásában, és nem volt szüksége arra, hogy be-
avatkozásainak eredményéről meggyőződjék. Amikor azt
mondta Hadasznak: „Meggyógyultál”, e kijelentésével nem
pusztán elkápráztatni akarta a lányt, s a gyógyulásához szük-
séges lelkiállapotot megteremteni. Daszkalosz teljesen meg
volt győződve arról, hogy a lány meggyógyult, a szellemek
kiűzettek belőle, s emiatt nincs mitől félnie. Biztos voltam ab-
ban, hogy Daszkalosz nem színjátékot játszik.
Daszkalosszal folytatott beszélgetéseimben nem tértem ki
a Hadásszal készített interjú részleteire. Csupán megemlítet-
tem, hogy láttam őt, és jól van. Most szerettem volna, ha
részletesen mesél a szellemek kiűzéséről.
- Ehhez hasonló esettel - kezdett bele Daszkalosz - már
több ízben találkoztam. Eddig hat-hét zsidó ember - nők, fér-
fiak, vegyesen - jött hozzám Izraelből, hogy megszabadítsam
őket megszállottságuktól.
Majd székében hátradőlve így folytatta:
- Ebben az esetben olyan emberi lényekkel van dolgunk,
akik meghaltak, s akik életük során engesztelhetetlen gyűlö-
lettel viseltettek bizonyos emberek vagy helyzetek iránt, s
akiknek nem sikerült teljesen átköltözniük a pszichikus világ-
ba. Ehelyett azon kapták magukat, hogy ide-oda járnak a két
világ: az anyagi és a pszichikus között. Így olyan helyzetbe
kerültek, amely lehetővé tette számukra, hogy az evilággal,
az anyagival kapcsolatba lépjenek. Ezt úgy érik el, hogy a
szellemek behatolását megkönnyítő fóbiákkal rendelkező föl-
di embereket megszállják.
- Ha jól értem, démonok és elementálok is megszállhatják
az embert.
- Természetesen! - kiáltott fel Daszkalosz. A megszállott-
ság, okozza akár démon, elementál vagy meghalt emberi
lény, csak akkor jöhet létre, ha megvannak a feltételei: azaz,
ha az egyén a behatolni kívánó valakivel vagy valamivel egye-
ző frekvencián vibrál. Más szóval, szükséges, hogy az illető-
nek legyen egy előzetes beállítódása a bántásra.
- Azt sugallja ezzel, Daszkale, hogy a zsidó lánynak volt
ilyen beállítódása?
- Annak a lánynak voltak bizonyos fóbiái, melyek ha kide-
rítetlenek maradnak, megnövekedhettek volna, és bizonyos
emberek kárára lehettek volna. Így tehát ahhoz, hogy meg-
szállottság bekövetkezhessen, valami hasonló csírának kell
jelen lennie a megszállandó személyben. Ezek a nácik lépcső-
zetesen, fokozatosan próbálták megszállni ennek a lánynak a
testét, és sikerrel jártak. E szellemek az önpusztítás felé lök-
ték őt. Látja, hogy nem a lány által létrehozott elementálok
voltak, melyek elhagyták, majd visszatértek volna hozzá.
Nem is a fekete mágia valaki más által ártó szándékkal kül-
dött elementáljai voltak. Tehát, amint látja, a megszállottsá-
got okozhatják démonok, elhalt emberek és elementálok. Az
elhalt emberek által okozott megszállottsággal a legnehe-
zebb boldogulni. A halottak különös kitartással rendelkez-
nek, nem könnyű őket elküldeni. Elpusztítani vagy szétosz-
latni sem tudod őket, örök lények, elpusztíthatatlanok. Ez itt
a nehézség. Megtehetem például, hogy elpusztítok egy ele-
mentált, legyen bármilyen erős vagy rémítő. A mostani eset-
ben látta, milyen kitartóak voltak azok a szellemek?
Minden jel szerint Daszkalosz megerősítő választ várt tő-
lem, elfeledve egy pillanatra, hogy én nem vagyok tisztánlátó,
mint ő, s így nem vehettem észre azt, amit ő látott. Válaszom
alapján így valószínűleg idiótának tűntem.
- Hogy mit vettem észre, Daszkale?
- Nem vette észre, hogy nem voltak hajlandóak elhagyni a
lányt? Kiűztem őket, majd újra visszatértek. Nagyon nehéz
volt átterelnem őket a tűzön.
- Emiatt viselkedett olyan különösen a láng? - kérdeztem.
- Igen. Megpróbáltam őket átterelni a tűzön, hogy elszige-
teljem őket, majd belökjem mindkettőt Erevoszba.
- Hová? - kérdeztem meglepődve. Korábban sohasem hal-
lottam ezt a szót.
- Erevoszba - mondta határozottan. - Ez egyfajta pszicho-
noetikus alvilág, nem büntetés, hanem úgy fogalmaznék in-
kább, hogy a feledéshez szükséges környezet, ahol emlékeik
kitörlődnek, s mikor magukhoz térnek, semmire sem emlé-
keznek. Majd meg fogja látni, hogy Erevosz fátyla, az alvilág
az, ami a különböző világokat elválasztja egymástól: az éterit
a durva anyagi síktól, a pszichikust a noetikustól. Ha valaki
oda belép, többé nem emlékezik, benyomásain nem töpreng,
bár tudja, hogy létezik.
 A mély alvás állapotában elég gyakran lépnek be oda az
emberi lények. Az ókori görögök a „víz üledékének” hívták.
Ez az úgymond sátánian vibráló emberi szellemek számára
szükséges környezet, hogy feledni tudjanak.
- De a karma nem felejt! - mondtam.
- Nem, természetesen nem. Alá fognak szállni, hogy meg-
szerezzék tapasztalataikat és visszafizessék adósságaikat.
Erevosz csupán az Isteni Könyörület kifejeződése.
- Megpróbáltam hát bezárni őket Erevoszba - folytatta.
Most mélyen alszanak. Sem erejük, sem vágyuk nincs, hogy
bárkinek ártsanak. Így a zsidó lánynak nincs többé félnivaló-
ja. Mivel azonban ilyen hosszú időt töltöttek el benne, bizo-
nyos mérvű nyugtalanságot bevittek a tudatalattijába...! Még
mindig emlékszik arra, miket tettek vele. Most kérdezheti,
vajon nem tudtam volna olyan állapotba hozni őt, hogy min-
dent elfelejtsen? Ez nagyon veszélyes lett volna. Azokat az
emlékeket neki magának kell fokozatosan valami mással be-
helyettesítenie. S most ő abban a helyzetben van, hogy képes
megvédeni magát, s rálátni arra, hogy ők hozták létre benne
ezeket az ál-elementálokat. Na már most, ha én gyökeresen
kitépem belőle ezeket az elementálokat, akkor megzavarhat-
tam volna személyiségét.
- Azt mondja tehát, Daszkale - jegyeztem meg -, hogy a
lány hallhat újra hangokat, de ebben az esetben azok a meg-
szállottságból hátramaradt elementálok miatt támadnak majd.
És az Ön által adott ima arra való, hogy saját maga tudja szét-
oszlatni az ilyen elementálokat, mihelyt a közelében érzi őket
- Pontosan! Ezért adtam neki az ilyen elementálok szétosz-
latására alkalmazható módszert
- Ez egyfajta önszuggesztió - jegyeztem meg.
- Valóban, ez az. De mi az önszuggesztió? Egy bizonyos
célt szolgáló elementálok tudatos felépítése. Így a lánynak
van egy módszere, melynek segítségével a saját tempójában
tökéletesen meggyógyíthatja magát. Egyszer Jézus azt mond-
ta, ha gyomot látunk abban a földben, amelybe épphogy elve-
tettük a jó magot, nem kell azonnal kiirtanunk. Be kell vár-
nunk, amíg a jó mag kikel.
 - Daszkale, ön beszélgetést folytatott azokkal a szellemek-
kel. Eközben mondott bizonyos dolgokat, például: „Ti nem
vagytok keresztények, ti disznók vagytok.” Mondott egyebet is?
- Igen, sok mindent, gondolatok útján. Azokat a szavakat
angolul mondtam, nem a szellemeknek - mivel velük tudtam
mentálisan kommunikálni -, hanem a többieknek, azzal a cél-
lal, hogy a zsidó lány értse, hogyan jellemzem őket. Most
már érti? Mindkét oldalon dolgoztam.
- Mi egyébről beszélt még?
- Egyikük azt mondta: „Maga keresztény. Mit törődik a
zsidókkal? Mi keresztények vagyunk.” Azt mondtam nekik:
Ti nem vagytok keresztények, mivel lábbal tiportatok minden
keresztény értéket.” „De azok vagyunk” - erősködtek. Észre-
vettem, hogy egyik korábbi inkarnációjukban egy fanatikus
protestáns szekta tagjai voltak. Így hát olyan helyzetbe hoz-
tam őket, amelyben majd eljuthatnak annak belátásához, hogy
nemcsak hogy nem keresztények, de disznók, akárcsak azok
a szellemek, melyeket Jézus a kondába küldött, hogy elpusz-
títsa őket.
- Mit értett az alatt, Daszkale, amikor azt mondta, hogy
Erevoszba lökte őket? Angyali elementálokat teremtett, me-
lyek odakísérték őket?”
- Pontosan.
- S ehhez kellett átterelnie őket a tűzön?
- Igen, természetesen. Tudati szinten magamnak is át kel-
lett mennem a tűzön, hogy képes legyek hipnotikus állapotba
hozni őket, s felruházni Erevosszal. No mármost, ez az Ere-
vosz, ahová ők jutottak, hármas tagolódású. Az első, az éteri-
kus Erevosz - ezen kellene keresztültörniük, hogy aztán le-
jussanak az anyagi síkra, de nem tudnak. A második, a pszi-
chikus Erevosz kijózanodásukhoz teremt hasonló környeze-
tet, azaz annak a valaminek a felébredéséhez, amit lelkiisme-
retnek hívunk. A harmadik pedig a noetikus Erevosz, mely
lecsendesíti és az értelem befolyása alá helyezi őket, hogy tu-
datosulhasson bennük cselekedeteik, gondolataik gonoszsá-
ga. Ha a tökéletes feledés Erevoszába lököm őket, abból nem
nyertek volna semmit. Én abba az Erevoszba helyeztem őket,
amelyben bizonyos eseményeket, epizódokat elfelejtenek, de
éberek maradnak a helyzetükre vonatkozóan, hogy a lelki-
ismeret tudjon dolgozni bennük. A gyűlölet, az ellenszenv és
hasonló negatív érzések vibrációit az odaadás, és ha nem is a
szeretet, de a tolerancia vibrációival helyettesítettem bennük,
így ők ketten az általam beléjük plántált elementálokon ke-
resztül fognak működni. Látja, nemcsak arról volt szó, hogy a
zsidó lánynak segítek, hanem a két náciról is. Egy büntető
angyalhoz hasonló elementált ültettem el bennük, amely nem
magáért a büntetésért büntet, hanem ráébreszti majd őket
saját helyzetükre. Érti már, mi történik? Gondolataikba egy
vibrációs szempontból háromdimenziós elementált ültettem
el. És mint már említettem, az első dimenzió az éteri, ez azért
fontos, mert lehetetlenné teszi számukra, hogy megszálljanak
más emberi szervezeteket. Általában a lépen és a májon ke-
resztül hatolnak be. A pszichonoetikus Erevoszban csak egyes
események merülnek feledésbe, a helyzetek nem.
- Mit jelent ez, Daszkale?
- Hát azt - válaszolta nyomban Daszkalosz -, hogy az em-
lék megmarad: „Én gonosz vagyok, mert gyűlöltem és pró-
báltam megölni, elpusztítani másokat, letörölni őket a Föld
színéről.” Aztán voltak bizonyos helyzetek, nevek, körülmé-
nyek és így tovább. A pszichikus és noetikus Erevoszban azo-
kat most félretesszük és megfordítjuk a szerepeket. Gondola-
taikban üldözők helyett most maguk válnak üldözötté. Meg
kell magukat védeni azoktól, akik ártani próbálnak nekik.
Látja, megfordítom a dolgokat. Végül is, a karma éjjel-nappal
ezt teszi. Kilétükkel kapcsolatos részletekre nem emlékez-
nek. Csak beleélik magukat valamibe, akár a gyermek, aki el-
megy a moziba, aztán álmában önmagát látja a film hőseként,
amint különböző dolgokat tesz. Megtapasztal különböző dol-
gokat, de amikor felébred, nem emlékszik azokra, akiknek
bőrébe bújt. Látja, ez jellemző az emberi természetre: Az
emberek azonosulnak a számukra rokonszenves, vagy a
bennük félelmet keltő személyek szerepeivel. A mi
esetünkben kitöröltem azt az emlékképüket, hogy ők zsidók
ellen harcoló németek voltak, nehogy más, erősen
nacionalista gondolataik
vagy érzelmeik támadjanak. Ehelyett beültettem egy olyan
elementált, amely az üldözőt üldözötté változtatja. Az üldöző
nem valós alak, hanem egy elementál. Ezért hívom őt „bünte-
tő angyalnak”. Ő felébreszti lelkiismeretüket, hogy képessé
váljanak a jót a rossztól megkülönböztetni, s a jót fejleszteni
magukban. Így működik a karma.
- Mintha egyfajta purgatóriumban volnának - tettem hozzá.
- Ez az! Megteremtettem azokat a körülményeket, ame-
lyek majd elvezetik őket a maguk teremtette purgatóriumba.
Az Isteni Terv fogja odahelyezni őket. Karmájukat nem én te-
remtem, én egyszerűen csak kézen fogom őket, és siettetem
belépésüket abba a helyzetbe, amelyet ők maguk teremtettek
és amelyben élniük kell. Nos, ha ezt valamiféle pokolként
vagy tisztítótűzként élik meg, ez az ő dolguk! Ők építették
fel, és csak ők felelősek érte. Ha viszont hagyom, hogy a
lányban maradjanak, elpusztítják őt, ráadásul maguk is érté-
kes időt veszítenek egy rosszabb karma megteremtésével.
Minden valószínűség szerint még több embert tettek volna
boldogtalanná. De hadd mondjak el magának valamit. Ezek a
megszállottságban szenvedő emberek maguk sem a szentek
közül valók, akikre mondhatnánk, hogy a gonosz gyötri őket.
Nem hiszem, hogy bárkinek is árthat egy gonosz ember, ha-
csak benne magában is nincs hasonló ártó szándék. Érti már,
mi történik?
Sose lehetünk azonban senki és semmilyen helyzet bírái.
Beavatkozásunkkal inkább módosítanunk kell a gonoszt, he-
lyén olyan körülményeket kell teremtenünk, amelyekben a jó-
ság és a segítőkészség, a teremtő erő felderenghet az emberi
szívekben, s a korábbi rombolás helyére léphet Emiatt legyen
az bárki, ha ilyesmivel foglalkozik, mindenekelőtt meg kell
szabadulnia a politikával, vallással és társadalmi kérdésekkel
kapcsolatos elképzeléseitől és érzelmeitől. Magasan e kérdé-
sek felett kell állnia, és tárgyilagosan, részrehajlás nélkül kell
értékelnie minden esetet, az eset természetének megfelelően.
Például, ha én elfogult lettem volna a németek javára és ellen-
szenvet éreztem volna a zsidókkal szemben, akkor nem tud-
tam volna segíteni ezen a lányon. Ha ugyanis rokonszenvvel
vagy ellenszenvvel viseltetünk bármely oldal iránt, kénytele-
nek vagyunk magyarázatokat kitalálni az elítélés vagy megbo-
csátás megindoklására. Tudja, mint az Igazság Keresői, sokfé-
le tevékenységet végzünk. Küzdünk a fekete mágia ellen, szel-
lemeket űzünk ki, gyógyítunk, harcolunk az igazságtalanság
és a gonosz elementálok ellen, szétoszlatjuk őket és helyükbe
jó szándékú elementálokat ültetünk. Mindezek beletartoznak a
Láthatatlan Segítő kötelességeinek körébe.
- Daszkale, amikor a hatágú csillagot rajzolta a piros rost-
tollal, akkor mit tett?
- Azért rajzoltam a hatágú csillagot, mert az eljárást a zsidó
Kabbalából vettem át. A zsidó vallású lány számára legmegfe-
lelőbb módszert használtam, s olyat amelytől a legnagyobb
hatást reméltem. A hatágú csillag természetesen szerepel a
mi szimbólumaink között is.
- De mi történt pontosan - kérdezősködtem tovább -, ami-
kor húzogatta a vonalakat?
- Nem vette észre? Vagy gondolatok útján, vagy szavakban
beszéltem. Először arra törekedtem, hogy tőrbe csaljam eze-
ket a szellemeket, s az általam kívánt helyre tegyem őket.
Majd egy jelképes tér-börtönbe zártam őket, hogy ne tudja-
nak reagálni. Mint tudja, a tér csak a durva anyagi test számára
létezik. Mi legyen azonban a pszichonoetikus testtel? Ezeken
a síkokon a tér jelentésként, fogalomként létezik. Terem-
tettem hát egy szimbolikus börtönt, és ebbe helyeztem őket.
Majd miután kiűztem őket a lányból és odatettem, ahová sze-
rintem valók, elégettem a hatágú csillagot, hogy megváltsam
és Erevoszba lökjem őket. S ekkor ismét át kellett őket terel-
nem a tűz-elemen, hogy az általam létrehozott szimbólum-
börtön ne maradhasson fenn a durva anyagi síkon. Persze a
Kabbala nagyon bonyolult. Az egyiptomi Kabbalában például
más eljárást kell követnünk. A keresztényben ismét másikat
- Szerintem igen kevesen képesek arra, amit ön tett ezzel
a lánnyal a napokban! Tegyük fel, hogy sohasem találkozik
magával. Ez azt jelentené, hogy sohasem gyógyulna meg?
- Nem, vannak Izraelben olyan rabbik, akik tudtak volna
segíteni rajta.
 - Ön tehát aznap egy zsidó rabbivá változott.
- Pontosan. Nem tudunk segíteni valakinek, amíg bele
nem bújunk a bőrébe. Mint észrevette, arra kértem őt, imád-
kozzon velem héberül. Annak nincs jelentősége, hogy én ke-
resztény vagyok. Ha keresztény szimbólumokat és imákat
használok, nem fogadta volna el őket. Képtelen lett volna
megérteni őket. Zsidó gondolkodásmódra hangolt bonyolult
vibrációi sem tették volna lehetővé, hogy az általam küldött
elementálok elérjék őt. Ezért kellett a „Salom Aleihem”-mel
kezdeni, ami azt jelenti: „Béke Veled”. Észrevehette, mennyi-
re meglepődtek mindhárman, amikor meghallották a héber
szavakat.
Így a „Salom Aleihem”-mel békét hoztam a zsidó nő és a
német szellemek közé. Valami miatt a karma összehozta a
zsidókat és a németeket. Kiegyensúlyozottá akartam tenni a
két fél közötti kapcsolatot. Legelőször is ki akartam űzni a
zsidó lányból az ellenséges szellemeket és leválasztani őket,
nagyon biztosnak kellett azonban lennem abban, hogy a zsi-
dó nők nem válnak majd maguk is agresszorrá. Érti már, mi
történik?
Ha a lány keresztény lett volna, akkor a kört és a keresztet
használom. Használhattam volna a hatágú csillagot is, s ak-
kor kereszteket raktam volna a felső három háromszögbe.
Ebben az esetben azért mellőztem a kereszteket, hogy ne
váltsak ki ellenérzéseket a zsidókból. Kérdezheti, minek rak-
juk oda a kereszteket? A hatágú csillagon a felső háromszög
az Abszolútumot ábrázolja. A másik kettő: a Krisztus-Logosz
és a Szentlélek. Az alul lévő háromszögek az alsóbbrendű én
anyagvilágba történő alászállását jelképezik.
Ezt követően Daszkalosz az egyes Kabbalák különbözősé-
geiről mesélt részletesen. Majd beszélgetésünk a talizmánok
körül forgott. Megemlítettem, hogy mindenkit - magamat is
beleértve - meglepett, hogy meglátta a talizmánt a zsidó lá-
nyon. Azt mondta, azonnal észrevette, mihelyt a lányra pillan-
tott. - Azonban ez nem volt egy különösebben hatékony ta-
lizmán - folytatta. - Olyan volt, mint egy pajzs, ami részleges
védelmet biztosítva csak a mellkast védi. És mi lesz a test
többi részével? Az általunk készített talizmánok mindenre
hatnak, és nem csupán az egész fizikai test védelmét biztosít-
ják, de védik a pszichikus és a noetikus testet is. Olyasmik,
mint az egész testet beborító búvárruha. Az ősi Egyiptomban
készítettek valaha ilyeneket.
Loiszosz megérkezését követően beszélgetésünk véget
ért. Daszkalosz közölte velem, hogy el kell mennie a kór-
házba Loiszosszal néhány beteget meglátogatni. Ígérte, hogy
visszatérünk még beszélgetésünkre a megszállottságról, ami
szerinte kimeríthetetlen téma.
- Kyriace, az élete hátralévő részét nyugodtan eltöltheti az
effajta dolgokról szóló könyvek írásával - mondta nevetve
Daszkalosz.
 3
Elementálok

Jakovosz telefonált kora reggel, mondta, örömmel elmesél-

né, hogyan lett Daszkalosz belső körének tagja. Legközeleb-
bi tanítványainak egyike volt, és a mester nagyon biztatta,
hogy kövesse őt. Többször is említettem Jakovosznak, meny-
nyire szeretnék vele találkozni és hallani életéről, de nagyon
nehéz volt őt megtalálni. Három hét telt el, mióta utoljára lát-
tam. Fiatal kora ellenére szokatlanul járatosnak tűnt Daszka-
losz tanításaiban. S ami még fontosabb: Daszkalosz szeretett
tanítványainak egyike volt, és feltételeztem, hogy az ifjú be-
avatotton keresztül könnyebben hozzáférkőzhetek a Mester-
hez. Az idő igazolta mindkét feltevésemet.
Daszkalosz korábban említette, hogy a sziget 1974-es tö-
rök megszállásakor Jakovoszt hadifogolyként Törökországba
vitték, ahol öt hónapot töltött el. Ez idő során különös bátor-
ságot tanúsított, s bár mindössze tizennégy éves volt, cella-
társaiban ő tartotta a lelket. Amikor az őrök a cellába jöttek,
hogy rabtársait bántalmazzák, állítólag mindig elébük állt, s
megpróbálta elzárni útjukat. Alaposan elverték tettéért Az őt
ütlegelő egyik őrhöz így szólt jelentőségteljesen: „Magadat
ütöd, de nem tudod.” Daszkalosz azt mondta, hogy a Jako-
voszt megpróbáltatásai során támogató Láthatatlan Segítők
egyike Iszmael testvér volt, egy szufi mester, aki utolsó testi
létezése során mint török élt.
Egy helyi kávéházban mesélte el nekem Jakovosz, hogy
akkor kezdődött kapcsolata Daszkalosszal, amikor a Mester
meggyógyította az apja nyakán lévő kóros daganatot Attól a
naptól kezdve Jakovosz egyike lett Daszkalosz legközelebbi
tanítványainak. Pszichonoetikus erői Törökországba kerülé-
se előtt kezdtek kifejlődni. Ott tisztánlátás és exomatózisz út-
ján érintkezett Daszkalosszal, és tájékoztatta rabtársait a cip-
rusi eseményekről. Jakovosz szerint így szerzett hírei később
igaznak bizonyultak.
- Tudja - mondta Jakovosz -, amikor először fogtam neki,
hogy tudatosan elhagyjam testemet, eléggé összezavarod-
tam. Eljutottam egy olyan pontra, ahol már nem voltam ab-
ban biztos, melyik világ a valóságosabb, az, amelyikben most
vagyunk, vagy a különféle pszichonoetikus terek, ahol test-
elhagyási élményem során találtam magam. Később megtud-
tam, hogy mindkettő illúzió, ez a világ is és a pszichonoetikus
terek is végső soron csupán látszatok; a Valóság túl van min-
den világokon.
Jakovosz bizonytalansága a klasszikus kínai mesét juttatta
eszembe, melyben Lao Cu egy reggelen nagyon zavartan éb-
red. Almában pillangó volt, de nem volt biztos abban, hogy ő
volt-e az, aki pillangóról álmodott, vagy valójában ő volt a pil-
langó, aki Lao Cunak álmodja magát. Kíváncsi voltam, össze-
hasonlítható-e Jakovosz és Lao Cu élménye?
Jakovosz a továbbiakban Törökországba szállítása közben
átélt tapasztalatairól beszélt. Útközben, a hajón a mesében le-
írt élményekhez hasonlóak merültek fel gondolataiban el-
múlt életeiből.
- Míg a többi rab zokogott, én egyszer csak megtapasztal-
tam a Logoszt, amint fehér fény formájában jön felém, és el-
öntött a béke.
- Találkoztál-e újra a Logosszal azóta? - kérdeztem.
- Igen, épp a Daszkalosz belső köreibe történő beavatáso-
mat megelőző napon.
- Ez egy álom volt?
 - Nem, teljesen éber voltam, amikor látomásként megje-
lent előttem Krisztus. Segített megértenem bizonyos dolgo-
kat az életemmel kapcsolatban.
- És mit nyilatkoztatott ki neked? - tudakoltam, s észrevet-
tem Jakovosz habozását.
- Előttem állt - mondta halk, szomorú hangon -, és meg-
mutatta tenyerén a keresztrefeszítés ejtette sebeket.
Kitartóan kérdeztem tovább: - De mi volt az üzenet?
Jakovosz lágy hangon felelte: - Nekem is hordoznom kell
a keresztet életemben.
Belátván, hogy erről nem kíván többet mondani, témát vál-
tottam. Megállapodtunk, hogy Daszkalosznál találkozunk más-
nap, a szokott időben tartott összejövetelen.
Jóval az összejövetel előtt érkeztem Daszkaloszhoz, aki
ilyenkor általában legközelebbi társaival találkozott, s köznapi
beszélgetéseket folytatott velük a legvegyesebb témákról,
kezdve a helyi politikával egészen a testelhagyási élménye-
kig bármiről. Megérkezésemkor Daszkalosz éppen Kosztasz-
szal és Jakovosszal ebédelt. Kosztasz negyvenéves mérnök
volt, Daszkalosz legközelebbi barátainak egyike. A régi görö-
gökről folytatott beszélgetés kellős közepén tartottak éppen.
Ebédmeghívásukat udvariasan elhárítottam, boldogan bekap-
csolódtam viszont társalgásukba. Daszkalosz azon a túlzott
fanatizmuson tűnődött, amellyel az ókori bölcsek őrizték
„titkaikat”.
- Inkább az emberek, különösen a filozófusok nevelésével
kellett volna próbálkozniuk, mintsem tudásukat önző módon
maguknak megtartani - mondta határozottan.
- No de Daszkale, és Platón? - vágtam közbe. Ismereteim sze-
rint ő jártas volt Eleusz misztériumaiban. Az ön tanításai között
sok olyasmi van, ami engem Platón idea-világára emlékeztet
- Vannak hasonlatosságok, de a mi tanításaink nem egé-
szen olyanok. Mellesleg Platón nem volt részese Eleusz misz-
tériumainak.
- Néhány szaktekintély így tudja - jegyeztem meg.
-Tévednek. Platón Egyiptomba ment, és az egyiptomi
misztériumokba nyert beavatást. Ezért hívták őt Platónnak.
 - Ezt nem értem - mondtam. - Én úgy tanultam az iskolá-
ban, hogy neve széles mellkasára utal. A Blaton (Platón) név
állítólagosán egy görög szóból származik, melynek jelentése:
a „széles”, „széles vállú”.
- Ez egy történelmi képtelenség - vetette közbe gúnyosan
Daszkalosz. Az ő neve a „Baal” (Isten) és az „Atón” szavakból
származik. Az utóbbi az ókori Egyiptomban a „Láthatatlan Is-
tent” jelentette. A Baalatón rövidült le Blatónra, majd az an-
gol fordításban Platóvá vált.
Majd Daszkalosz egy másik ókori bölcs, Pythagorasz ese-
tét mutatta be hasonlóképpen. Szerinte ő ismertette meg a
görögöket a reinkarnáció gondolatával.
- Pythagorasz Indiába ment, ahol megismerkedett a keleti
misztikus gondolkodással. Nevét egy szanszkrit szóból vette,
melynek jelentése: „ő, aki beavatást nyert a templom miszté-
riumaiba”.
Megjegyeztem, hogy e két óriási filozófus nevének inter-
pretációi hallatán bizonyára sok tudós összevonná a szemöl-
dökét. Daszkaloszt mindez egyáltalán nem izgatta.
Azt mondta, az ő információi az Akása Lemezekről szár-
maznak, nem történelmi magyarázatokon alapulnak. Közölte,
hogy az Akása Lemezek az Egyetemes Emlékezet fogalmá-
nak leírására használt másik kifejezés. Minden, ami valaha lé-
tezett, létezik vagy létezni fog, szerepel ebben a mindent átfo-
góan egyetemes szuper-számítógépben. Továbbá, egyetlen
atom tartalmazza a világegyetem minden tudását. Emiatt le-
hetséges, hogy egyetlen atomra összpontosítva, a távoli múlt-
ban lejátszódott eseményekről szerezzünk információkat. Ez
úgy történik, hogy belépünk az Akása Lemezekbe, mint tu-
dós a könyvtárába, hogy utánanézzen bizonyos témának. De
akár a tudósnak, a misztikusnak is előzetes információkkal
kell rendelkeznie arról a témáról, amelyben kutat. Másként
nem képes hozzájutni semmiféle információhoz. Például, ha
valaki arra kívánja használni az Akása Lemezeket, hogy infor-
mációkhoz jusson belőlük a XIX. század fizikájáról, akkor elő-
ször is a fizikára vonatkozó ismeretekkel kell rendelkeznie.
- Boldog vagyok - mondtam tréfálkozva -, hogy a dolgok
rendjében jut hely a szokványos tudás számára is. Másként
értelmetlen lenne egyetemre járni, könyveket olvasni.
Eközben egy fehér Mercedes állt meg Daszkalosz háza
előtt Magas, őszes, szelíd ember szállt ki a kocsiból, és lassú
mozdulatokkal besétált a házba. Daszkalosz szeme felragyogott
- Theofani, mi szél hozott Nicosiába?
Mindhárman nagyon megörültek a férfinak, aki olyasmi
korú volt, mint Daszkalosz, úgy hatvanéves.
- Kiriakosz - szólított meg Daszkalosz -, engedje meg,
hogy bemutassam magát „Pafosz mágusának”.
Kezet ráztunk, mondtam, mennyire örülök a találkozás-
nak, és megemlítettem, hogy már sokat hallottam róla Dasz-
kalosztól és Jakovosztól.
Theofanisz valószínűleg Daszkalosz legrégibb tanítványa
és közeli barátja volt, szövetségük több mint negyven évre
nyúlt vissza. A Nicosiától 160 kilométerre lévő Pafoszból, a
sziget délnyugati kikötővárosából származott. Ezen a helyen
tartóztatták le és ostorozták meg Szent Pált, mert a pogá-
nyoknak prédikált a kereszténységről. A pafosziak Afrodité
odaadó híveiként voltak ismertek.
Theofanisz maga is gyógyító hírében állt, voltak saját tanít-
ványai, de ezzel egy időben Daszkalosz „belső körének” is
tagja volt. A régóta tartó szövetségnek köszönhetően a két
idős ember között mély barátság alakult ki. Beszélték, hogy
Theofanisz Daszkalosz különösen hűséges híve. Daszkalosz-
tól eltérően viszont Theofanisz csendes ember volt, csak ak-
kor beszélt, ha szóltak hozzá.
Később megtudtam, hogy sohasem házasodott meg. Hu-
szonöt évesen eljegyzett egy lányt, akibe őrülten szerelmes
volt, s a lány az esküvő előtti napon meghalt tuberkulózisban.
Theofanisz sohasem tudta túltenni magát ezen a vesztesé-
gen, s úgy döntött, hogy hű marad a lány emlékéhez. A gyó-
gyításnak és hivatásának szentelte magát. Magas vezető pozí-
ciót töltött be a szövetkezeti mozgalomban egy, a ciprusiak
életét szervesen átható, rendkívül fejlett és jól működő intéz-
ményben, amely hatékonysága miatt gyakran szolgált mintá-
ul más fejlődő társadalmak számára.
 Beszélgetésünk során Theofanisz érdeklődött, vajon ter-
vez-e Daszkalosz görögországi utazást a nyári hónapok so-
rán? Daszkalosz nyaranta heteket töltött Athénban, „intenzív
kurzusokat” tartva ott élő tanítványainak. Az év többi hónap-
jaiban kazettákat küldött nekik. A magnetofon feltalálása lé-
nyegesen megkönnyítette munkáját, mondta Daszkalosz.
Most sokkal több emberhez tudott eljutni.
- Magam is kiveszek tíz nap szabadságot, és csatlakozom
hozzád - mondta Theofanisz.
- Nagyszerű! De hajóval kell mennünk.
Daszkalosz felém fordulva megjegyezte, hogy Theofanisz
retteg a tengertől. Gyomra nemigen tud alkalmazkodni a hul-
lámokhoz.
Majd hozzátette: - Nem kell azonban félned a tengeri
betegségtől. Biztosítjuk a tenger nyugalmát, hogy őkegyel-
mességének kellemes útja legyen.
Feltételeztem, hogy Daszkalosz vagy tréfál, vagy szóvirá-
gokban beszél. Tévedtem. Halálosan komoly volt, még ha
megjegyzésében volt is egy nagy adag irónia.
- Remélem ismét sikerül lecsendesítened a tengert, mint
akkor, amikor Tinoszba mentünk - felelte Theofanisz, amint
észrevette hitetlenkedő ábrázatomat. S hogy előbbi mondatát
világossá tegye, elmesélte, hogy egyszer nyáron Daszkalosz-
szal Tinosz szigetére hajóztak, zarándoklatra. A sziget az ott
található Szűz Mária-ikonról volt ismert Tinosz körül a ten-
ger folyton háborog. Daszkalosz - Theofanisz szerint külön-
leges erőinek felhasználásával - lecsendesítette a vizet. Ami-
kor kiszálltak, a helybéli halászok zavarodottan álltak: nem
értették, mitől lett hirtelen ilyen nyugodt a tenger.
- Hogyan csinálta ezt? - kérdeztem.
- Csak azt akartam, hogy Theofanisz barátom érdekében
csendesüljön le a tenger, és a tenger hallgatott rám - vála-
szolt teljesen komolyan Daszkalosz.
- De hogyan csinálta? - kérdeztem újra.
- Már megint itt tart. Folyton ugyanezt a kérdést teszi fel
nekem. Hogyan csinálja ezt, hogyan csinálja azt. Tegyük fel,
hogy ott állna maga előtt Paganini, és maga megkérdezné tő
le: Paganini úr, hogyan hegedül maga? Mit gondol, mit fe-
lelne? Azt hiszi, el tudná magyarázni, hogyan játszik a hang-
szerén? Az én esetemben ugyanerről van szó. Én egyszerűen
csinálom, de ne kérdezze tőlem, hogyan. Nem tudom elma-
gyarázni.
Daszkalosz szerint nem kell megdöbbennünk az ilyen je-
lenségek láttán. Ezek minden emberi lényben meglévő,
szunnyadó erők. Végül is, maga Jézus is lecsendesítette a
hullámokat Mivel Ő, a Krisztus-Logosz minden emberi lény
ben ott lakozik, potenciálisan minden ember birtokba veheti
ezeket az erőket.
Már délután négy óra volt, és Daszkalosz tanítványai a
sztoában várták mesterüket, hogy megtartsa tervezett előadá-
sát. A helyi politika területére tett rövid kitérő után befejez-
tük beszélgetésünket. Úgy tűnt, hogy Cipruson senki sem
tudja elkerülni a politikai diskurzusokat. Fiatalok és idősek
között egyaránt ez volt a fő beszélgetési téma. A sziget északi
részén jelenlévő megszálló erők miatt a politika létkérdéssé
vált.
Daszkalosz az elementálokat választotta beszéde tárgyául.
Először is áttekintette korábbi előadásai során elmondott
gondolatait Pedagógiai módszerének része volt a régi anyag
rutinszerű ismétlése mindaddig, amíg tanítványai teljes mér-
tékben meg nem emésztették. Hozzákezdett előadásához.
- Az elementáloknak a többi élő formához hasonlóan saját
életük van, s az őket kivetítő embertől független létük lehet.
Bármely gondolat vagy érzés, amit az egyén kivetít - elemen-
tál. Ezután elmagyarázta, hogy kétféle elementál van: a tudat-
alattiban megteremtett, amit ő „vágy-gondolatnak”, s a tudat-
ban megteremtett, amit ő „gondolat-vágynak” nevezett.
Az egyén vibrálhat a gondolatain és az érzelmein keresz-
tül. A mód, ahogyan vibrál, határozza meg az általa megte-
remtett elementálok típusát és minőségét. Ha elsődlegesen
érzelmein keresztül vibrál, akkor az érzelmek, a vágyak hatá-
sa alatt áll, s életében a gondolat alárendelt szerepet játszik.
Az általa teremtett elementálok döntően vágy-gondolat ele-
mentálok. Ha valaki a gondolat hatása alatt áll, akkor a noeti
kus anyagból épít elementálokat, s a képzeleti képek hatal-
mának mesterévé válik. Az Igazság Keresőjének erős, de jó-
tékony elementálok építésében kell magát képeznie, ame-
lyekben a vágy és az érzelem támogató szerepet játszik. Az
ilyen gondolat-vágy elementálok hosszabb életűek, erőtelje-
sebbek, és többnyire hamarabb elérik a teremtésük pillanatá-
ban rájuk bízott célt
A vágy-gondolat elementálok az átlagemberre jellemzőek,
akiből hiányzik a gondolat és a vágy természetének megérté-
se. Következésképpen ők gyakran áldozatul esnek a maguk
teremtette elementáloknak. A természet törvénye szerint az
egyszer kivetített elementálok valamikor visszatérnek az
őket megalkotó személy tudatalattijába. Ekkor emlékezeté-
ből ismét felmerülnek a tudatos szintre, hogy új energiát
nyerjenek, majd ismét visszahúzódnak. Ez a ciklus ismétlő-
dik mindaddig, amíg az elementáloknak végül sikerül tartó-
san az illető tudatalattijában maradniuk. Ekkor az egyén éter-
testéből merített energiával hosszabbítják meg életüket, így
alakulnak ki a szenvedélyek: a dohányzás, a szerencsejáték
és az alkoholizmus.
Az elementálok visszatérési tendenciája teszi lehetővé a
karma működését. Előbb vagy utóbb mindenki szembesül tu-
datosan vagy öntudatlanul az általa megteremtett elementá-
lokkal. Egyik beszélgetésünk során említette Daszkalosz,
hogy az erős vágyak elementáljai bizony a legkevésbé kívána-
tos pillanatban térhetnek vissza ahhoz, aki világra hozta őket.
Majd azt állította, hogy egyik előző inkarnációjában olasz volt
a reneszánsz idején, s megszállottként dolgozott a nyomda-
gép feltalálásán. E megszállottság eredményeként jelen életét
egy állami nyomdában kellett eltöltenie mint gépszedőnek.
- Jelen személyiségünk - folytatta Daszkalosz - és életkö-
rülményeink, a háromdimenziós világba történt alászállá-
sunktól kezdve eltelt összes inkarnációink során létrehozott
elementálok végeredménye. Az elementálok építőanyaga
ugyanaz, mint a személyiségé és a világoké általában: noeti-
kus, pszichikus, és a durva anyagi sík éterikus anyaga.
- Tekintsük át az elementál kialakulásának folyamatát! -
folytatta Daszkalosz a figyelmesen hallgató harmincfős kö-
zönséghez szólva. - Meglátjátok majd, hogy az emberi lény
nem képes semmit kívánni, hacsak előbb meg nem bizonyo-
sodik annak létezéséről. Például, ha látok egy tárgyat, az azt
jelenti, hogy a fény éterikus vibrációi beleütköztek a tárgy
felszínébe és képeket, formákat továbbítanak a szememhez.
Ingerlik a látóideget, majd az agyat, s ez a folyamat „látás-
ként” tudatosul. Tegyük fel, hogy látok egy olyan tárgyat,
amit az emberek értékesnek tartanak. Például egy gyémánt
nyakláncot. E tárgy a látásom révén tudatosul bennem. Te-
gyük fel, hogy olyan ember vagyok, aki erősen vágyakozik
gyémánt nyakláncok után. Mi történik ekkor? Pszichikus
anyag csoportosul a nyaklánc képe köré. A vágy kialakult
Éppen a pszichés anyag teszi lehetővé a vágy megszületését,
amit aztán követnek majd a gondolatok: hogyan lehetne ki-
elégíteni a vágyat, adott esetben hogyan lehetne megszerezni
a nyakláncot? A tárgy körül egy sor elementál formálódik,
amelyek végső célja az adott tárgy megszerzése az elementá-
lokat kivetítő személy számára. A tárgy létezéséről való bizo-
nyosság és a birtoklására irányuló vágy önmagában nem ele-
gendő az elementál megalkotásához. Szükség van még a
tárgyról való gondolkodásra is. Az egyén tudattalanul bele-
kezd a képzeleti kép megalkotásának folyamatába.
Tegyük fel, hogy elvisszük ezt az embert egy a nyaklánctól
távoli helyre, és megkérjük, hogy idézze fel a nyaklánc képét.
Nagy valószínűséggel a legnagyobb részletességgel alkotja
újjá. Más, aki látta ugyanezt a tárgyat, de nem ragadta meg
ennyire figyelmét, nem lesz képes ugyanilyen pontossággal
felidézni. Tehát az összpontosítás és a vágy visz bennünket a
noetikus képek megteremtéséhez. A tárgyat a noetikus fényen
át kezdjük látni. Most figyeljetek csak! Mi az igazi megszál-
lottság? Vajon az emberek által valódinak ítélt tárgyak jelen-
tenék a megszállottságot? Vagy a magunkban megteremtett
elementálok? Tegyük fel, hogy a birtokunkban lévő drága tár-
gyat bezárjuk egy széfbe. A tárgy elementálja bennünk van, a
mi részünk. Emlékezetünkben létezik, és kívánságunk szerint
bármikor tudatunkba hozhatjuk. A mienk. Mégis, nektek úgy
tűnik, nem valódi. Ha meg nem tudjátok felidézni, akkor ho-
gyan tudhattok a széfben lévő anyagi tárgyról? Gondolkodja-
tok el ezen. Hadd világítsam meg másként is.
Tegyük fel, hogy egy nagyon gazdag ember, aki tudja,
hogy egy titkos széfben igen értékes tárgyai vannak, emléke-
zetkiesésben szenved. Emlékezetében minden megsemmi-
sül, szertefoszlik. Mit gondoltok, mit érnek majd az elméjén
kívül létező tárgyak? Figyeljetek ezekre a pontokra, amelye-
ket tanulmányoznotok kell. Másként sohasem fogtok beha-
tolni az Élet természetébe, és sosem érthetitek meg azt Való-
jában mi más az Élet, mint benyomások felvétele és értelme-
zése? Gondoljatok csak a körülöttetek lévő világra. Képesek
vagytok-e felfogni az elementálok nélkül?
Idáig már rá kellett jönnötök, hogy a világot az általunk kive-
tített elementáloktól függően fogjuk jónak vagy rossznak látni.
A háromdimenziós világban semminek, egyáltalán semminek
nincs értéke, hacsak nincs meg bennünk magunkban is ugyan-
az az érték. Mit jelent például az „érdeklődéshiány” kifejezés?
Ha egy rajtunk kívül lévő tárgynak nincs meg bennünk a belső
megfelelője, akkor annak nincs értéke. Nos, honnan jön ez az
érték belőlünk vagy a tárgyból? Minden bennünk van.
Daszkalosz pár pillanatra megállt, majd az elementálok fizi-
kai megjelenésének taglalásával folytatta. Pontosabban azzal,
hogyan látja az elementálokat egy tisztánlátó, mint például ő.
- Megalkotásának pillanatában az elementál képe az orr-
gyökön a két szem között lévő csakra felett fog megjelenni. A
tisztánlátó ezt észreveszi. Mérete először nem nagyobb, mint
a gombostű feje. Mihelyt kivetül megalkotója étertestéből, el-
kezdi felvenni természetes méretét és formáját. Majd kilép a
pszichikus világokba és a vágy erősségével arányos ciklikus
mozgást végez. Ezt követően visszatér kivetítőjéhez. Belép
annak pszichikus testébe, de nem ott, ahol távozott, hanem
egy másik, a koponya hátoldalán lévő csakrán át.
Az elementál alakja típusától függ. Ez lehet egy óhajtott ház,
bicikli és így tovább. E példák konkrét képekre vonatkoznak,
amelyek viszonylag rövid ideig maradnak a tudatalattiban.
Azért viselkednek így, mert újfajta életlehetőség után kutat
nak, hasonlóképpen a táplálékát kereső embrióhoz. A két szem
közötti erőközpontban újra megjelennek és keresik a kijára-
tot Az egyén pszichikus testében ismét megjelennek a hason-
ló vibrációk. Emlékezni fog, és a vágy erősebbé válik. Az ele-
mentál ismét eltávolodik, és mozog ciklikus pályáján. Az át-
lagember tudatáig nem jut el, ami történik. Az elementál min-
den bizonnyal uralkodni fog kivetítője felett Olyan erőssé vál-
hat, hogy az illető esetleg képtelen lesz ellenőrzése alatt tar-
tani. Ebben az esetben saját vágyának rabszolgájává válik, s
ez lehet olyan mértékű, hogy akár az őrültekházába juttatja
őt Lehetséges az is, hogy az ilyen elementál oly sok éteri anya-
got von el a személytől, hogy annak segítségével akár anyagi
formát is ölt, a szó szoros értelmében. Hadd ne beszéljünk
most erről a sajnálatos folyamatról.
No és mit mondhatunk az önzésünk egyenes következmé-
nyeként előálló beteges állapotokról, mint például a harag, a
felfuvalkodottság, a gyűlölet, a sértettség, a hencegés és a
többi hozzájuk hasonló? Ezek az elementálok ugyanúgy ke-
letkeznek, mint a többiek. Ne feledjük, hogy az egoizmus ma-
ga is elementál, amely az öntudatra ébredt személyiségben
már lérejött. Sok elementál ismétlődésének eredményekép-
pen keletkezett Olyan érzékeny, hogy a legenyhébb provo-
káció is mozgásba hozza. Az egoizmus egy sor elementál
megteremtésére képes. Tapasztalati megfigyelésünk például,
hogy amikor valaki ártó, gonosz gondolatokat forgat a fejé-
ben, akkor az általa létrehozott elementálok képe sötét szí-
nekben, általában hányászöld színben jelenik meg, és több-
nyire kígyók képét ölti magára. Vagy a szívből, vagy az orr-
gyökön keresztül bújik elő. A kígyók az ártó gondolatok kö-
zéppontjában álló személy felé haladnak és hajlamosak meg-
tapadni auráján. Végül visszatérnek hozzánk. Néha az ilyen
elementálok elérik akár egy anakonda méretét is, s amikor
visszatérnek hozzánk, úgy érezzük, összeszorul a szívünk.
Belegondoltatok-e valaha abba, hány ilyen elementált hoz-
nak létre naponta az emberek? Ha látnák az általuk megte-
remtett elementálok alakját, teljesen megrémülnének. Ezt hívja
a köznyelv „Gonosz szemnek”. Egyszer láttam egy bűneit
gyónó férfit ábrázoló festményt, kígyók jöttek ki a szájából.
Ne higgyétek, hogy ez a művész fantáziája volt! Milyen gyak-
ran láttok álmotokban ilyen elementálokat, amint felétek jön-
nek és riogatnak titeket? Ezeket vagy mások küldik hozzá-
tok, vagy saját teremtményeitek. Az is előfordulhat, hogy az
éterikus világban kerengő, bolyongó elementálokat fogtátok
fel álmotokban. A vágy-gondolat elementálok életükben saját
formával és erővel rendelkeznek. Kígyók, medvék és más ál-
latok alakját vehetik fel. A gyerekek gyakran találkoznak ve-
lük éjszaka, ilyenkor rémálmaik vannak.
Daszkalosz ekkor elmagyarázta, hogy megfelelő önszug-
gesztióval, például az elalvás előtt elmondott imával bezárhat-
juk észlelésünk kapuját az ilyen elementálok előtt. Úgy is
megnyugodhatunk, ha szeretetteljes gondolatokat küldünk
még azok felé is, akik nem kedvelnek bennünket. Ekképpen
lefegyverezzük őket. Többé nem tudnak álmunkban kísértő
elementálokat küldeni felénk.
- Daszkale - szakítottam félbe -, miért kígyó formájúak a
gyűlölet és a féltékenység elementáljai, miért nem öltenek
valami más alakot? Az alak milyensége is az elementál lénye-
géhez tartozik?
- A gyűlölet és féltékenység elementáljai azért kígyó for-
májúak, mert kultúránkban ilyenek az asszociációk. Ez nem
jelenti, hogy a kígyókban, vagy bármilyen más állatban lenne
valami eleve rossz. Az elementál külseje kivetítője anyanyel-
vétől, származási helyétől függ. Az elementálok pszichonoeti-
kus energiatöltések, amelyek az őket létrehozó személytől
függően tetszőleges alakot vehetnek fel. A tisztánlátó saját
kulturális beágyazottságának megfelelően fogja látni őket.
- Így hát - folytattam - egy más kultúrából származó tisz-
tánlátó ezeket az elementálokat inkább mondjuk prérifarkas-
nak látja, nem kígyónak.
- Pontosan. De mindketten ugyanazt a kapcsolatot fogják
látni a kivetített elementál és annak hatása között.
- Daszkale, hogyan tudjuk szétoszlatni és semlegesíteni az
általunk teremtett elementálok erejét? - kérdezte egy közép-
korú férfi.
 - Nem szabad elfeledni, hogy az elementálok formája és
ereje mindaddig nem oszlatható fel, amíg véghez nem vitték
küldetésüket.
Emiatt kell készen állnunk arra, hogy gondolataink és tet-
teink következményeivel szembenézzünk. Egy elementál
nemcsak ebben az életünkben, de a következő inkarnációnk-
ban is gondoskodik arról, hogy felelősségre vonjon bennün-
ket. Ezért az elementál megalkotója előbb-utóbb
szembetalálkozik a maga által létrehozott elementállal.
- Kérdezhetitek, vajon elkerülhetjük-e ma korábbi helyze-
teink hatását. Igen, feltéve, ha a megalkotott elementál erejé-
vel azonos erőt alkalmazunk. A múlt hibáinak jóvátételéhez
azonban bölcsességre és akaratra van szükségünk. Ellenáll-
hatunk a régi elementálok hatásának, vagy áldozatul eshe-
tünk nekik, hasonlókat alkotva, s így erősítve a régi elemen-
tálokat.
- Hogyan küzdhetünk meg az olyan elementálokkal, mint
például a dohányzás és az ivás? - kérdezte valaki.
- Először is, nem szabad küzdeni az ilyen elementálok el-
len. Az ellenség láthatatlan, és a megsemmisítésetekre törek-
szik. Ha egy ilyen elementál ellen agresszív háborút viseltek,
azzal energiához juttatjátok. Hatalmát csak úgy semlegesíthe-
titek, hogy nem vesztek róla tudomást. Hadd mondjak egy
példát. Társadalmunkban manapság rengeteg embert látunk
fanatikusán vitázni politikai kérdéseken. A politikai küzdel-
mek napirenden vannak, s gyakran családok széthullásához
vezetnek. Ezek rettenetes dolgok, elveszik az emberek eszét.
Ismertem valakit, aki ismételten megpróbálta elkerülni a poli-
tikai küzdelmeket, de sikertelenül. Valahogy mindig úgy jött
ki, hogy politikai vitába keveredett és reszketett a dühtől.
„Képtelen vagyok ilyen beszédeket hallgatni!” mondta. Amint
látjátok, az önszeretet elementálja nagyon erős volt benne.
Fel akart vágni, be akarta bizonyítani, hogy többet tud má-
soknál. S rájuk akarta kényszeríteni nézeteit. Elmagyaráztam
neki, hogy ez az ő személyes gyengesége, és önelemzéssel
győzheti le. Azt tanácsoltam, ne küzdjön igazáért, hanem lu
datosan próbáljon közömbös maradni. Holnap, amikor el
mész a hivatalba, s ott elkezdődik a politikai érvelés, bizonyára
nagyon szeretnél majd bekapcsolódni! Abban a pillanatban
jusson eszedbe, hogy nem veszítheted el a fejedet. A benned
lévő elementál majd noszogat, hogy mutasd meg tudásod és
bölcsességed. Hallgass figyelmesen, alkoss ítéleteket, érté-
keld érveiket, de ne szólj egy szót sem. „Nem jobb, ha egy-
szerűen elmegyek?” - kérdezte. „Nem, feleltem, abból sem-
mit sem nyersz, ha megfutamodsz.” - Természetesen nem
volt könnyű megfogadnia a tanácsomat. Az első alkalommal
nem tudott ellenállni a kísértésnek. A nap végére azonban
értékelte tetteit. Három-négy próbálkozás után leküzdötte a
gondot. Egy napon eljött hozzám, és megköszönte, hogy se-
gítettem visszaszerezni barátait.
- A közömbösséggel kivonod az elementálok erejét és
semlegesíted őket. Vagy szétoszlanak, vagy beúsznak az éte-
rikus szférába, ahonnét mások felszedhetik őket. Spirituális
fejlődésünk során tudatosul bennünk a felelősség, melyet az
éterikus szférákban hagyott elementáljaink következtében
szenvedő embertársaink iránt érzünk. Értitek már, miért
mondta Krisztus: Ne ítélj, hogy meg ne ítéltessél! Mert saját
belső éned fog megítélni. Ti teremtettétek ezeket az elemen-
tálokat, akár túlhaladtátok a megteremtésük idején fennálló
helyzetet, akár nem.
- Arra biztatlak benneteket, ne törődjetek azzal, hogyan
ítélnek, gondolkodnak mások felőletek. Csak saját belső éne-
tek ítéletétől féljetek. Valaki egyszer megkérdezte tőlem, fé-
lek-e Istentől? Azt feleltem, nem, szeretem Istent, és megpró-
bálok méltó lenni szeretetére. Hát a többi emberrel mi a hely-
zet? Nem, én nem ítélem el őket és nem törődöm a rólam al-
kotott véleményükkel.
- Maga semmitől sem fél?
- Magamtól félek, mivel magamat nem tudom becsapni.
Amikor leülök meditálni és az önelemzést gyakorlom, belső
énem megkérdezi majd: „Mit mondtál? Mit tettél? Mit kellett
volna megtenned, de elmulasztottad?” Ha elkezdünk belső
énünkre hallgatni, akkor jó úton vagyunk. Nem hozunk létre
többé gonosz elementálokat, amelyek aztán az éterikus szfé
rákban kerengve gyötörnék a körülöttünk élőket. Az Igazság
Keresőjének el kell jutnia egy olyan pontra, ahol többé már
nem teremt vágy-gondolat elementálokat hanem csak teljes
ellenőrzése alatt álló, tudatosan felépített elementálokat hoz
létre. Ha ezek elhagyják őt, legyenek bármily messze is, ké-
pes lesz őket irányítani. Az ilyen gondolat-vágy elementálok
konkrétabbak, hatékonyabbak és hosszabb életűek, mint a
vágy-gondolat elementálok.
Emiatt nagyobb a felelősségünk is velük kapcsolatban. A
jószándékú gondolatok embere biztos lehet abban, hogy te-
remtményei megkapják a felsőbb szférák áldását. Egy ima
sem maradt még megválaszolatlanul, és egy káromlás sem
kerülte még el büntetését.
- Mi történik, ha jó gondolatot küldünk olyan valaki felé,
aki azt nem fogadja? - kérdezte valaki a hallgatóság soraiból.
- Mint korábban említettem, törvény, hogy bármelyik álta-
lunk kivetített elementál visszatér hozzánk. A gonosz ele-
mentálok legyenek bár tudattalanul vagy tudatosan létrehí-
vottak, magukban hordozzák a büntetést. Visszatérésükkor
több erőre és életre tesznek szert. A gonosz elementál az
általa megcélzott embernek csak annyiban képes ártani,
amennyiben az illető velünk hasonló frekvencián vibrál. Kü-
lönben beleütközik aurájába és hétszeres erővel pattan vissza
ránk. Ezekkel az elementálokkal kapcsolatban az Igazság Ke-
resőjének azt kell megtanulnia, hogyan ne hozza őket létre.
Jézus süketnéma szellemeknek nevezte őket, akik az emberi
lényből bújnak elő, nem lelve nyugalmat visszatérnek az ille-
tőhöz, aki maga is ugyanúgy bukdácsol.
- Hasonlóképpen, ha egy jó szándékú elementált vetítünk
ki és az illető még nem kész a fogadására, az elementál bele-
ütközik aurájába, majd visszatér hozzánk. Ez esetben azon-
ban az elementál otthagyja lenyomatát az aurán. Az az erő az
illető számára elérhető lesz, mihelyt vibrációi hozzá hasonló-
vá válnak. Emiatt bizonyosak lehettek abban, hogy a jótett so-
hasem vész kárba. És ha szerettek valakit, akiről úgy gondol-
játok nem érdemli meg, ne adjátok fel, ne csüggedjetek. Küld-
jétek felé továbbra is a szeretet és a jóság elementáljait Előbb
utóbb ennek meglesz a hatása, vagy még ebben az életében,
vagy következő inkarnációiban. Emlékezzetek Krisztus tanítá-
sára: „Szeressétek ellenségeiteket!” Ne feledjétek, hogy azok
az emberek, akiket ellenségeinknek tartunk, valójában tudat-
lanságban szenvednek. A mi szótárunkban nincs helye az „el-
lenség” szónak. Mi nem hívhatjuk ellenségnek a butákat. Gon-
doljatok arra, mennyire érthető és nagyon is emberi, ha a min-
ket szeretőket szeretjük. Ha azonban szeretjük azokat, akik
gyűlölnek minket, az már isteni képesség, szellemileg fel-
emelő. Ha azokat bántjuk, akik szeretnek bennünket, az sátáni
tett. Sajnos, manapság társadalmunkban sok ilyesmi történik.
- Teremtünk-e elementálokat álmunkban? - kérdezte valaki.
- Igen, természetesen. Amikor valakire azt mondjuk, al-
szik, csak a durva anyagi teste alszik. Tudatos személyiség-
ként azonban érzelmek, absztrakt gondolatok formájában
használja elméjét. Összekeveri ezeket, és tudattalanul teremt
és kivetít elementálokat. Hadd tegyem hozzá, hogy alvás köz-
ben az ember még inkább saját elementáljai hatása alatt áll,
mint ébren, amikor napi teendőivel foglalatoskodik. Meglátjá-
tok majd, hogy sok minden eszetekbe jut elalvás előtt vagy
álmotokban, amiről napközben megfeledkeztek, vagy amire
nagyon vágytok. Ezekben a fogékony állapotokban az egyén
az általa korábban létrehozott elementálok össztüzének van
kitéve. Emiatt az Igazság Keresőjének meg kell fogadnia,
hogy elalvás előtt pár percet önelemzéssel tölt. Pontosan ez
az a pillanat, amikor az ember saját gondolatai és vágyai iránt
fogékonnyá válik. Ilyenkor könnyen élőhalászhatja őket az
emlékezetből. Ebben a pillanatban egyszerűbb őket tanul-
mányozni, megismerni és lebírni. Ha megtanuljuk helyesen
használni elménket, felfedezzük valódi énünket, s elkezdünk
különbséget tenni önmagunk és a bennünket rabságban tar-
tó külső körülmények között.
- Most pedig maradjatok ülve és helyezkedjetek el - mond-
ta Daszkalosz. - Csukjátok be a szemeteket. Képzeljetek el
magatok elé egy kígyót.
Pár perc elteltével Daszkalosz lassú, hipnotikus hangon
folytatta:
 - Most tartsátok kezetekben a kígyót Nem olyan szörnyű,
mint gondolnátok. Ez egy olyan elementál, amely engedel-
meskedik nektek. Képzeljétek el, amint a nyakánál és farká-
nál fogva tartjátok. Mozog. Na tessék! - mondta Daszkalosz
csalódottan. - De meg vagytok rémülve! Ha azt kértem volna,
hogy élettelen aranykígyót tartsatok a kezetekben, akkor
nem rémültetek volna meg. Na jó, tartsatok a kezetekben egy
aranykígyót. Így könnyebb lesz - mondta Daszkalosz ironi-
kusan. - Most azt szeretném, ha néhányan életre keltenétek
a kígyót Sem megmarni, sem ártani nem tud. Ez egy ártal-
matlan elementál. Engedjétek le őt a földre és gondolatban
mondjátok neki: „Egy kígyó sem árthat többé nekem!” Mon-
dom nektek, hogy mostantól kezdve nincs a kígyóktól félni-
valótok. Ez az elementál majd bebújik bármely felétek ártó
szándékkal közelítő kígyóba, és lecsendesíti. Ez a módszer
használható a körülöttetek élő állatok megszelídítésére. Ne
feledjétek, magunk vagyunk felelősek azért, ha az állatok el-
lenségeinkké válnak.
Daszkalosz több alkalommal beszélt arról, hogyan tette az
ember ellenségeivé a Föld teremtményeit. Volt idő, amikor
az emberek és az állatok összhangban éltek. Ha őszintén sze-
retsz bármilyen állatot, nincs tőle félnivalód, mondta Daszka-
losz. Az állatok iránt tanúsított ellenszenvünk váltja ki támadó
viselkedésüket. Daszkalosz azt állította, hogy képes beszél-
getni az állatokkal, a kígyókat is beleértve. Elmesélte, hogy
egyszer egy képet festegetett, s a kép tetejére odaült egy kí-
gyó. A szájába vett egy kockacukrot, majd miután nyálával
összekeverte, hívta a kígyót, hogy egyenesen a szájából ve-
gye ki az édességet A kígyó elfogadta a meghívást, és ki-
nyalta Daszkalosz szájából a cukrot. Az eseménynek volt egy
szemtanúja is, aki állítólag majdnem elájult.
Más alkalommal, még tízéves korában Daszkalosz bemá-
szott a cirkuszi oroszlán ketrecébe, és ott játszadozott az
oroszlánnal. Azt mondta, az oroszlán hívta be. Már nagyapa
volt, amikor egy a brit állatkertben tett látogatása során ha-
sonló „hőstettet” vitt véghez. Szintén jelenlévő sógora szerint
Daszkalosz csínytevő kamasz módjára valahogy bejutott az
oroszlánok barlangjába, s ott játszott a vadállatokkal. Egyszer
csak fejét bedugta az egyik oroszlán szájába. Tette mindezt a
megrettent nézők szeme láttára! A jelenet az állatkert igazga-
tójára olyan mély benyomást gyakorolt, hogy rögtön felaján-
lott egy állást Daszkalosznak.
Mi is képesek leszünk ilyesmire, mondta Daszkalosz, ha
gyakoroljuk az erős és eleven elementálok létrehozását. Dá-
niel próféta is így csendesítette le az oroszlánokat: elméjében
megalkotta a megszelídített oroszlánok elementálját, majd
ezt rávetítette a barlangban lévő éhes bestiákra.
S miközben mindenki csukott szemmel ült, Daszkalosz
hozzákezdett a következő gyakorlathoz.
- Most képzeljétek el, hogy bal kezetekben egy gyönyörű
narancs van. Legyen a kép a lehető legtökéletesebb. Jobb ke-
zetekkel karcoljátok meg és szagoljátok meg. Érezzétek az
illatát. Fogjátok szorosan a kezetekben és képzeljétek maga-
tok elé a lehető legvalóságosabb formájában. Most létrehoz-
tátok azt az éterikus modellt, amelyen keresztül a narancs
anyagi létezést nyerhet. A következő alkalomig szeretném,
ha naponta egy-két alkalommal pár percen át egy-egy tárgyat
megteremtenétek elmétekben. Koncentráljatok rá, alkossá-
tok a tőletek telhető legtökéletesebbre. Először virágot vagy
gyümölcsöt elevenítsetek meg, majd valami élőlényt, például
verebet vagy galambot. Figyelmeztetlek azonban benneteket,
bele ne essetek egyik tanítványom hibájába, aki megalkotta
egy kutya elementálját, majd elvesztette felette uralmát.
Ez a világ naivja megtanulta, hogyan kell erőteljes elemen-
tálokat teremteni, és a balga azt hitte, jó ötlet kutyát készíteni
noetikus anyagból, ami őrizné a házat anélkül, hogy etetése
gondot jelentene. Negyvennapos intenzív koncentrációval si-
került noetikus anyagot öntenie a kutyába. Egyszer csak elju-
tott ahhoz a ponthoz, ahonnét többé nem volt képes ellenőr-
zése alatt tartani teremtményét. Az elementál olyan erőteljes-
sé vált, hogy a szomszédok éjszakánként néha már hallották
nyüszítését.
- Tudnotok kell, hogy az ilyen elementál felépülését köve-
tően az őt megalkotó személy tulajdonságait veszi fel. Ha az
illető valaki iránt ellenszenvet érez, akkor azt az embert az
elementál megtámadja. Hasonlóképpen támadni fog akkor is,
ha valakinek negatív gondolatai vagy érzelmei vannak az ele-
mentál megalkotójával szemben. Ebben az esetben pontosan
ez történt. Egyik éjszaka elcsüggedten jött hozzám a legény.
„Ments meg!” – esedezett. Nem volt képes többé irányítani a
kutyát, s az már-már őt is megtámadta. Nagy erőfeszítések
árán sikerült lerombolnom az elementált. Nem volt más vá-
lasztásom, mint hogy szomorúan bár, de kizárjam körünkből
az illetőt. Úgymond visszavettem tőle a fehér palástot. A ru-
hát vettem csak el, a „fehér palást” mindörökké körülveszi őt;
világkorszakokon át vezetve útján.
- Meg kell értenetek, hogy amikor gondolat-vágy elemen-
tálokat alkottok, isteni szubsztanciával dolgoztok, nem anyag-
gal bántok. Az effajta hatalom megszerzése nagy felelősség-
gel jár. Kísérleteznünk kell, de elég bölcsen ahhoz, hogy em-
bertársaink javát szolgáló, s nem önös vágyaink kielégítését
célzó elementálokat hozzunk létre. Pszichoterapeutává, s
nem fekete mágussá akarunk válni. Legyen veletek az imá-
dott Mindenható, szeretetével töltse be otthonaitokat és az
egész világot.
Daszkalosz előadását követően pár percet beszélgettem Ja-
kovosszal a sztoában, míg a többiek odakint társalkodtak
Daszkalosz szőlőlugasában. Egy középkorú nő, aki láthatóan
jól ismerte Jakovoszt, visszatért a sztoába és a segítségét kér-
te. Műtét előtt állt, s szerette volna megtudni, elkerülhető-e a
műtét gyógyítással? Daszkalosz biztatta, ne aggódjon és es-
sen át a műtéten, majd Jakovoszhoz küldte további segítsé-
gért. Feltételezem, hogy Daszkalosz ily módon is képezte Ja-
kovoszt: akár a gyakornokát tanító sebész.
A hölgy röviden felvázolta problémáját és elmondta a mű-
téttel kapcsolatos félelmeit. Jakovosz nyugtató szavakkal pró-
bálta oldani szorongását, majd leültette egy székre. Ekkor ke-
zét a nő fejére tette, s mélyeket lélegzett, szemét lecsukva
tartva közben. Mindez öt percig tartott.
- Amikor eljön a műtét ideje, gondoljon rám, és én ott le-
szek! - mondta az asszonynak.
 - Mit tettél vele? - kérdeztem kíváncsian, miután az asz-
szony köszönetet mondva kiment, s csatlakozott az udvaron
lévőkhöz.
- Csak egy terápiás elementált építettem fel - mondta Ja-
kovosz magabiztosan. - A beteg asszony közvetlenül az ope-
ráció előtt rám fog gondolni. Ekkor aktiválódik az általam
megteremtett elementál, és azt teszi majd, amit én tennék, ha
ott lennék személyesen. Az asszony gondolata kapcsolatot te-
remt kettőnk között. Az elementál majd az én étertestemből
merít energiát munkájához.
- S abban a pillanatban te mit fogsz gondolni? - kérdeztem.
- Valószínűleg némi kimerültséget érzek majd, vagy kissé
szórakozottá válók. Nehéz ezt megmagyarázni.
- Hogy építetted fel ezt az elementált? - kérdezősködtem
tovább, észrevéve, hogy Daszkalosz tanítványainak többsége
már elment.
- Az éterikus életerő bizonyos sajátosságainak felhasználá-
sával megformáltam egy, az asszony helyzetének megfelelő
elementált.
- Úgy érted, hogy az egyik terápiás elementál nem olyan,
mint a másik? - kérdeztem újra.
- Eltérnek alakban és a mögöttes vágy intenzitásában is.
- Egészen pontosan mit csináltál, amikor a nő segítséget
kért tőled?
- Felépítettem egy kékesfehér fényből álló buborékot,
amit rávetítettem a nő étertestére. Ez a fényburok energiával
telik meg, mihelyt rám gondol a beteg.
- Elég egyszerűen hangzik - mondtam fanyalogva.
-Nem olyan egyszerű, amilyennek látszik. Az ilyen ele-
mentál létrehozásához intenzív koncentrációra van szükség,
különben felbomlik.
- Gyere - szólt -, Daszkalosz vár ránk.
 4
Az élmény hitelessége

Amikor Emily barátnője, Zoé értesült „titkos tervemről”,

erős vágya támadt, hogy találkozzon Daszkalosszal. Harmin-
cas éveinek elején járó ragyogó nő volt, egy helybéli író, aki
valaha Piaget-nál tanult. Zoe meggyőződéses materialista
volt, a kortárs francia gondolkodás és kultúra felesküdött hí-
ve. Bár a rejtett emberi képességek lehetőségét elfogadta, a
lélek létezését, a halálon túli életet és a reinkarnációt teljes
képtelenségnek tartotta. Az az ötlet, hogy meglátogatja Dasz-
kaloszt, mint bevallotta, sokkal inkább kíváncsiságából, mint
a Mester kereséséből származott.
Kora délután mentünk Zoéval Daszkaloszhoz. Úgy volt,
hogy Emily később csatlakozik hozzánk jó barátommal, Szté-
liosszal és feleségével együtt. Az úton Zoe nyugtalan és nehe-
zen kezelhető volt. Bizalmasan közölte velem, hogy gyer-
mekkorában mindig megrémült ha szülei megemlítették
Daszkalosz nevét. Tudta, hogy apja és Daszkalosz ismerték
egymást, de nem tudta kapcsolatuk tartalmát. Gyermekkori
félelmei a család barátai között kerengő történeteknek voltak
köszönhetőek. Daszkalosz állítólag barátait megtréfálandó
-egy ollót mozdított meg pusztán szellemi erejével. A csínyre
az éjszaka kellős közepén került sor, amikor mindenki aludt.
Az olló átrepült a szobán, majd beleáll! a padlóba. Ezek a
gyermekkori emlékek kellemetlen érzéseket okoztak Zoé-
nak. Biztosítottam őt, hogy Daszkalosz egyes körökben elter-
jedt hírneve, miszerint ő volna a rettenets varázsló, teljesen
megalapozatlan, s ha majd találkoznak, megkönnyebbül.
Zoe egyetértett velem, hogy félelmei irracionálisak.
Daszkalosz különösen kedves volt Zoéhoz, s a kezdeti ud-
variaskodások után futólag megemlítette, hogy Zoe apja, egy
jó nevű építész és korábbi miniszter, valaha éveken át tanítvá-
nya volt.
A felismerés szinte sokkolta Zoét. Időközben megérkeztek
a többiek is, és mind az öten várakozással tekintettünk az el-
bűvölőnek ígérkező este elé.
- Daszkale - kezdtem bele -, egyik nap a miszticizmus ter-
mészetéről és a test és elme közötti kapcsolatról beszélget-
tem Zoéval. Ő azt állítja, hogy könnyedén el tudja fogadni a
paranormális jelenségek létezésének lehetőségét, de elutasít-
ja, hogy a test és a lélek két külön valóság lenne. Talán kezd-
hetnénk ezzel a témával ma esti beszélgetésünket.
Daszkalosz nagyon élénk volt, s úgy tűnt, megtetszett neki
Zoe. Más alkalommal említette már, hogy szellemi kérdések-
ről jobban szeret beszélgetni jó szándékú ateistákkal, mint fa-
natikusán vallásos emberekkel. Egy kritikus ateistával lehet
racionális beszélgetést folytatni, nem így a babonásán vallá-
sos emberrel.
- Tudja, mi az anyag? - fogott hozzá Daszkalosz, mélyen
Zoe szemébe tekintve. Anélkül, hogy a választ megvárta vol-
na, folytatta: - Gondolja, hogy a vegyészek, a maguk rafinált
képleteivel, tudják, hogy mi az anyag? Számunkra nem léte-
zik az anyag. Csupán az elme létezik.
Zoé több kérdést is feltett, próbálván megérteni Daszka-
losz nyelvezetét és támadva Daszkalosznak az anyag bagatel-
lizálására utaló gondolatát.
- Mi rossz van az anyagban? - ellenkezett.
- Az anyag mint mester gonosz. Az anyag mint szolga ál-
dás - felelte Daszkalosz, és röviden elmagyarázta, mit is tart
ő anyagnak.
 - Mi az anyag célja? - kérdezte Zoe, aki hamar túltette ma-
gát a Daszkalosszal kapcsolatos kezdeti visszafogottságán.
- Célja, hogy számunkra mint örök valóságok számára le-
hetővé tegye a tapasztalatszerzést. Az anyag az Abszolútum
megnyilvánulása, amely lehetővé teszi éntudatunk fejlődését.
Ezt követően Daszkalosz összefoglalta a létezés, a gondo-
lat és az elementálok természetére vonatkozó filozófiáját,
majd egyéb dolgokról is beszélt, például az állandó és a jelen
személyiség közötti különbségről. Elmagyarázta, hogy az
anyag más, mint aminek látszik. Azért képzelünk csupán va-
lamit szilárdnak, mert az adott tárggyal azonos frekvencián
vibrálunk.
- Lehetséges-e egy várost építész nélkül felépíteni? - foly-
tatta Daszkalosz. - Felépülhet-e egy ház tervrajz nélkül?
Kérdései után kifejtette, hogy vannak magasabb noetikus
síkokon, az ideák világában létező megváltoztathatatlan tör-
vények és okok, az archetípusok (ősképek). Az ideák őské-
pei alkotják a jelenségek valódi okait.
- Nagyon nehéz elfogadnom, hogy gondolataimat, érzel-
meimet rajtam kívül mások is észlelhetik - fűzte hozzá Zoe.
- Sok tanítványom gyakorta kérdezi: „Érez-e, lát-e, hall-e
az Abszolútum - hozzánk hasonlóan? Hallgat-e bennünket
Krisztus mostani beszélgetésünk pillanatában? Tudja-e, mit
tanulunk éppen?” Válaszom határozott igen. Hallja és érzi ezt
a tanítást úgyis mint Egyetemes Logosz, és külön-külön
mindegyikünk szemszögéből is. Érzi, ki-ki hogyan érez, és
mindegyikünk fejével gondolkodva érti. Miért? Mert ő a
Fény, ami megvilágosít minden földre szállt embert. Saját,
éntudatos intelligenciánkat ez a Fény teszi lehetővé. Nem
volt olyan emberi beszélgetés, amit Ő ne hallott volna. Nem
fogant meg az emberi intelligenciában olyan elképzelés, gon-
dolat, mely számára ne lett volna ismert. Higgye el, nincs
olyan titok, amit a karma egy napon fényre ne hozna - mivel
mi mint életjelenségek nem a holt anyagban létezünk. A
Világegyetem nem élettelen gép. A holt anyag nem képes
életet teremteni. Előbb-utóbb mindannyian rájövünk majd
arra, hogy emberi intelligenciaként fejlődésünk bizonyos
szintjén együtt élünk a Szuperintelligenciával. Meggondolat-
lanság lenne azt hinnünk, hogy a szemek és a fülek alkotója
nem lát és nem hall. Ugyanilyen irracionális lenne azt feltéte-
leznünk, hogy az, aki megadta nekünk az éntudat képessé-
gét, nincs tudatában önmagának.
Figyelmesen hallgattuk Daszkalosz és Zoe párbeszédét.
Nyugtalansága elmúltával Zoe jó kutatóként folytatta Daszka-
losz faggatását Úgy tűnt, mintha az előadás elsősorban hoz-
zá szólna.
- Mivel bizonyítja, hogy van lelke, és az ön által leírt világ
valós, és nem a képzelet szülötte? - kérdezte Zoe.
Daszkaloszt láthatólag nem lepte meg ez a kérdés és
hosszú válaszra sarkallta. Bizonyos voltam benne, hogy nem
először tették fel neki életében.
- Úgy válaszolok talán legjobban, ha elmondom néhány
személyes élményemet - mondta mosolyogva Daszkalosz,
miután hátradőlt székében.
- Egyszer hajóval mentem Görögországba. Szakadt az eső,
és bementem a kabinomba, hogy lefeküdjek. Elhagytam a
testemet. Szétterjedtem a hajó fölött Mindent láttam, ami
csak a hajón történt. Láttam, mi zajlik a kapitány kajütjében, a
konyhában, az ebédlőben, a fedélzeten. Majd magasabbra
szálltam, és egy nagyobb terület felett terjedtem szét Láttam
a hajót követő sirályokat Behatoltam a víz mélységeibe és
megfigyeltem az ott zajló életet. Éreztem a tenger sós ízét.
Eggyé váltam a hajóval. Még távolabbra kiterjesztve magam,
a hajó előtt a messzeségben megláttam egy szigetet A sziget
legapróbb részleteit is kivettem: a kis part menti öblöket, a
hegyen felfelé futó nyulakat, a fákat Onnan a magasból a ha-
jó gyufásdoboznak tűnt Tegyük fel, hogy elsüllyed, és min-
denki megfullad, mi történt volna velem? Semmi, semmit
sem éreztem volna. Erre gondolt Krisztus, amikor azt mond-
ta, hogy akik őt követik, nem ízlelik meg a halált. Krisztus
gyakorta felvitte tanítványait az Olajfák hegyére, és a testel-
hagyás gyakorlataira tanította őket.
- Amikor visszatértem testembe, kiléptem kajütömből és
sétáltam a fedélzeten. Az eső már elállt és kisütött a nap. A
kapitány, egy athéni férfi, a horizontot szemlélve állt Meg-
kérdeztem, van-e előttünk egy kis sziget? „Igen, Daszkale,
néhány mérföldnyire - felelte. - Látta?” „Honnan tudja a ne-
vem?” - kérdeztem. Azt mondta, bátyja tanítványaim közé
tartozik, és kabinjában volt is véletlenül néhány fénymásolt
kötete beszédeimből. Később elhaladtunk a sziget mellett,
amelyet asztrális utazásom során láttam. Pontosan olyan volt,
mint akkor. Daszkalosz megállt elbeszélésében, s tüntetőén
Zoéhoz fordult Ez most hallucináció, vagy világomat hitelesí-
tő valódi élmény?
- Ebben az esetben kaphatott visszajelzést élményéről, mi-
vel tapasztalatai az anyagi síkon léteztek - szólt ki a sarokból
Sztéliosz. - Hogyan tudja igazolni az átlagos tudatú ember
számára nem hozzáférhető, nem e világból származó élmé-
nyeit?
- A pszichonoetikus szintű élmények is ellenőrizhetőek.
- Lehet-e két embernek a pszichikus dimenzióban egymás
által megerősíthető, hasonló élménye? Láthatják-e ugyanazo-
kat a dolgokat? - kérdezte ismét Sztéliosz.
- Ugyanazokat a dolgokat másként láthatják. Tegyük fel,
hogy tíz embert megkérek, nézzenek meg egy tájat, majd
visszatérésük után megkérem őket, írják le a látottakat. Mit
gondol, azonosak lesznek a leírásaik vagy pedig azt figyelik
meg, azt veszik észre, ami megragadja a figyelmüket? Hiába
látják ugyanazt a tájat, mégsem adnak azonos leírást, hacsak
nem azonos az érdeklődésük. Ha az Igazság Keresői közül
ketten, akiknek azonos az érdeklődésük, a pszichikus síkon
találják magukat akkor az általuk látott és megfigyelt táj a
legapróbb részletekig azonos lesz. Pszichikus tapasztalataink
hitelességét így igazoljuk, az öt érzék itt nem segít.
Daszkalosz Zoe felé fordult, és egy másik pszichikus élmé-
nyét kezdte mesélni.
- Sztrovolosztól négymérföldnyire van egy gazdaság, a ba-
rátomé. Egyszer meghívott magához egy hétvégére, és fel-
ajánlotta, hogy elvisz kocsival. Én inkább gyalog mentem a
házáig. Másnap, ébredés előtt kiszálltam magamból, és le-
begve átnéztem a házam és a barátom birtoka közötti terüle
tet. Észrevettem, hogy a birtoka előtti úton két kígyó küzd
egymással. A nagy kígyó üldözőbe vette a kicsit majd meg-
ragadta farkát, beleharapott és lassanként lenyelte. Ekkor
megpróbált átkúszni az út túloldalára, azonban Eszeri felől
egy kocsi közeledett és átgázolt rajta. Láttam, amint görcsö-
sen vonagló, rángatózó mozdulatokkal bemászott az árokba.
- Közben felébredtem, felöltöztem és elindultam a gazda-
ság felé. Úgy egy óra múlva értem oda, ahol a két kígyó küz-
delmét láttam ébredésem előtt. Egyszer csak megállt
egy autó és négy ember szállt ki belőle. Nevettem: mondom
magamban, látniuk kellett a döglött kígyót „A fekete
kígyót nézik?” - kérdeztem őket, közelebb érve. „Honnan
tudja, hogy van itt egy fekete kígyó?” - fordult felém
döbbentem egyikük. „Nos, a fekete kígyóban meg van egy
sárga kígyó” - mondtam nevetve. „Mit mondott?” - szólt
vissza a legény gyanakvóan. „Ebben a kígyóban van egy
másik kígyó?” Látjátok, ebben az időben még naiv voltam,
és nyíltan beszéltem élményeimről. Beismerem, hiba volt
Részletesen elmeséltem nekik a történteket: hogyan gázolta
el a kígyót az autó, összeroppantotta a nyakát, hogyan
mászott be az árokba a kígyó és így tovább.
Az az ember hirtelen kést rántott elő a zsebéből, lábával a
kígyó fejére lépett, majd felvágta a hasát. Egy sárga kígyót ta-
lált benne. Rettegéssel nézett rám. „Ön Szpirosz Sathi?” - mo-
tyogta. „Igen” - bólintottam. „Takarodjon innen! Maga az Ör-
dög!” - mondta, s ujjával böködött felém a levegőben. „Miből
gondolja, hogy én vagyok az Ördög?” - tiltakoztam. „Honnan
tudta, hogy a fekete kígyóban egy sárga kígyó van?” - kér-
dezte remegő hangon. Hogy is magyarázhattam volna el ne-
ki? - mondta szomorkásán Daszkalosz. - Gondoljátok, hogy
megértette volna? Csak annyit mondtam: „Úgy tűnt nekem.”
„Ez nem »úgy tűnt magának« - felelte -, maga az Ördög!”
-és kezdte hányni magára a keresztet. Később kiderült, hogy
elment a papokhoz, hogy elmesélje találkozását a sátánnal, s
elmondta nekik a kígyókkal kapcsolatos esetet.
- Az embernek nagyon óvatosan kell bánnia az ilyesmivel.
Ugyanakkor éppen ezek az élmények bizonyítják számomra
megingathatatlanul saját világom valódiságát így már érthe-
tő? Folyamatosan vannak ehhez hasonló élményeim, melyek
biztosítanak arról, hogy világom sem nem káprázat, sem nem
a beteg elme alkotta tévképzet.
- Egyszer egy ostoba bolond kölcsönkérte a távcsövemet
és a Trodosz hegyekben tett kirándulása során elvesztette.
Egy fenyőfára akasztotta, de elfelejtette, hogy melyikre, így
aztán nem találta. Beszállt a kocsijába, lejött Nicosiába, és a
legarcátlanabb pimaszsággal közölte: „Tudja Daszkale, a táv-
csöve eltűnt, felszívódott” „Hogy érti azt, hogy felszívódott?!”
- kérdeztem dühösen. „Egyszerűen nem tudom, hova rak-
tam.” „Mi az, hogy nem tudja?” - reagáltam elkeseredett düh-
vei. „Hol kapok én manapság egy ilyen erős és drága táv-
csövet?” „De mit tehetek, Daszkale? Egyszerűen elvesztet-
tem.” „Menjen el és keresse meg!” „De hogy álljak neki?”
„Várjon egy percet” - mondtam -, „hadd keressem meg, hol
van, aztán maga elmegy érte és idehozza. Rendben? Merre
járt?” „Sokfelé, Troodidisszában, Platreszben és az útba eső
hegyekben. Elmentünk...” „Egy pillanat!” - szakította félbe
Daszkalosz -, „ráhangolódik a távcsövemre, hisz az tartal-
mazza aurámat” Lehunytam a szemem. „Elhaladt ezen és
ezen az úton?” - kérdeztem. „Igen”. „Felmászott a hegyre?”
„Igen” - mondta kelletlenül. „... és még csak papír sem volt
nálam... oda másztam fel, hogy elvégezzem a dolgom, és...”
Daszkaloszból kitört a nevetés, és folytatta a történetet
„A hegy mögé mentem, hogy meg ne lássanak, míg köny-
nyítek magamon.” „Ne mondjon el többet!” - mondtam.
„Nehogy elmesélje, hogyan törölte ki a kövekkel... Engem
nem érdekel, hogyan törölte ki a seggét! A távcsövem érde-
kes, amit maga mögött hagyott, a fenyőfára felakasztva. Most
rögtön el kell mennie érte, hogy visszahozza nekem.” „Biztos
abban, hogy ott van? Jó, elmegyek” - ígérte. Beült a kocsijá-
ba, száz mérföldet autózott a hegyekig és vissza, felment a
hegyre, megtalálta a fán lógó távcsövet, és még aznap vissza-
hozta. „A betyárját” - mondta -, „nem elfelejtettem, hogy oda
akasztottam fel!”
Daszkalosz, félbeszakítva elbeszélését, suttogva mondta,
hogy az ilyesmi most már tilos. Beismerte, hogy korábban
tömegével fordultak vele elő ilyen esetek, rengeteg gondot
okozott velük, különösen az Egyháznál.
- Hogyan is kételkedhetnék? - folytatta. - Ez életem min-
dennapos valósága. Hasonló élmények híján hogyan tudna
engem bárki meggyőzni arról, hogy az én valóságom ábránd
csupán? Az ilyesfajta élmények megtapasztalásának lehetősé-
ge mindenki számára nyitott.
- A tudományban, Daszkale, az egyik tudós képes ellen-
őrizni a másik megfigyeléseit és eredményeit - mondtam jó
pár perc elteltével.
Daszkalosz kitalálta, mit akarok mondani, így mielőtt mon-
datom végére értem volna, belekezdett válaszába.
- Ezek az élmények is ellenőrizhetőek, ha nem így lenne,
nem hihetne el őket A pszichikus síkokról és alsíkokról be-
szélek. Nem én beszélek egyedül ezekről a birodalmakról,
mások is látják, megtapasztalják őket, akik hasonló munkát
végeznek. Emlékezésük tán nem tökéletes, de sok mindenre
emlékeznek. Tud követni? Vegyük például hároméves unoká-
mat, Marioszt. Kétéves korában velem akart jönni asztrális
utazásomra.
- Maga a gyerek kérte?
- Igen, ő - felelte Daszkalosz, majd így folytatta: - Theofa-
nisszal és Pafosz polgármesterével beszélgettem. Mariosz is
ott volt. Nyugtalannak látszott. Mindjárt jövök, mondtam a
többieknek, de muszáj elvinnem a kicsit „sétálni”. Rögtön ér-
tették, mire gondolok, tudtak ezekről a dolgokról.
„Gyere drágám” - mondtam Mariosznak. - „Gyere ki, és
én majd csatlakozom hozzád.” A gyermek becsukta szemét
és mélyeket lélegzett, miközben én beszéltem tovább a többi-
ekhez. Időközben visszatért „Nagypapa gyere, várlak!”
-mondta. „Mikor jössz ki te is? Gyere, gyere!” - „Rendben
drágám, menj vissza, azonnal megyek utánad.” Láttam őt,
amint kijött a testéből és megállt, pontosan előttem, várakoz-
va. Elnézést kértem, és lefeküdtem egy kanapéra. Kibújtam a
testemből és Mariosz mellé szegődtem. Villámként mentünk
a Limasszol melletti délnyugati partra, valahol a város és a
brit katonai bázisok közötti területre. Óriási, tengerre néző
sziklák vannak ott. Mariosz szeretett ott lenni, élvezte, hogy a
tenger mellett áll, szemben a földdel és a sziklákkal. Baran-
golásunk során megláttunk egy szakadék széle felé igyekvő
nagy kígyót. A kígyó észrevett minket.
Az állatokban megvan a tisztánlátás képessége. Unokám
odament a kígyóhoz és játszott vele. Elébe állt, próbálta meg-
akadályozni, hogy továbbmenjen. A kígyó felemelte fejét és
sziszegni kezdett.
Daszkalosz hitelesen utánozta a kígyót - jó színész volt -,
majd folytatta a történetet.
- Ott álltam, néztem a jelenetet és nevettem. Mariosz ke-
resztülhúzta éterikus kezét a továbbra is sziszegő kígyó tes-
tén. „Gyere drágám” - mondtam neki -, „vissza kell men-
nünk, vendégeink vannak.” Én ébredtem először, és miköz-
ben Mariosz még mindig testén kívül tartózkodott, elmesél-
tem élményemet a többieknek. Pár percen belül Mariosz is
visszatért. Theofanisz azonnal megkérdezte tőle: „Merre jár-
tatok, kincsem?” „A tengernél, ott, ahol a nagy sziklák van-
nak” - felelte. „És mit láttatok ott, aranyom?” - kérdezte is-
mét a gyereket Theofanisz.” „Láttuk Kígyó urat! Felállt, és
azt mondta: sszz.”
Daszkalosz leutánozta, hogyan írta le Mariosz a kígyó vi-
selkedését Majd hátradőlt és Zoéra nézett.
- Nos, nekem ez elegendő bizonyíték. Teljes mértékben
meggyőz tapasztalataim valódiságáról. Kérdezheti, emlék-
szik-e minden exomatóziszra képes ember az ott átélt élmé-
nyeire? Azt felelem, vannak, akik sok élményükre emlékez-
nek, s vannak, akikben alig marad meg valami. A tökéletes
emlékezéshez nagy gyakorlatra van szükség. Itt jutunk el
arra a szintre, ahol képesek vagyunk ellenőrzésünk, irányítá-
sunk alatt tartani mindazt, ami történik.
- Hogyan kezdheti el az ember fejleszteni ilyesfajta képes-
ségeit? - kérdezte Sztéliosz.
- Bizonyos meditációs gyakorlatokkal.
- Miért van azokra szükség? - kérdezte ismét Sztéliosz.
- Áruljon el valamit nekem - válaszolt Daszkalosz, hangjá
ban jó adag iróniával -, megtanulhat valaki hegedülni gyakor-
lás nélkül? Ugyanez a helyzet az ember pszichonoetikus
erőivel.
- Nem lehetséges ilyen képességekkel együtt születni? -
kérdezte ismét Sztéliosz.
- De igen, csak akkor valamikor a múltban kellett ezeket
az erőket kifejlesztenie. Ha valaki ilyen képességekkel szüle-
tik, akkor az azt jelenti, hogy előző életeiből hozta őket.
- Hogyan kell hozzákezdeni a gyakorláshoz? - kérdezte
Zoe.
- Koncentrációval - mondta Daszkalosz lassan, ünnepélye-
sen. - Hadd tegyek fel egy kérdést: hány dologra figyel teljes
tudatossággal mindennapi életében? Nagyon kevésre. Ha tu-
datosan gyakorolja a koncentrációt, akkor egyre több min-
den válik tudatossá életében. Eleinte napi negyedórát szán-
jon rá, ez alatt az idő alatt tehet egy sétát, melynek során min-
denre odafigyel, ami körülveszi. Figyelmét semmi nem kerül-
heti el, semmi. Eleinte elfáradhat, mivel nincs hozzászokva
ahhoz, hogy mindenre odafigyeljen: a virágon mászó hangyá-
ra, a hangokra, a zajokra. Igyekezzen mindent észlelni, érzé-
kelni. Ha ez sikerül, rájön, hogy ez alatt a negyedóra alatt
sokkal teljesebben, sokkal intenzívebben él, mint bármikor a
nap során. Felfedezi, hogy az általunk általában ébrenlétnek
tartott állapot valójában egyfajta hipnózisszerű transz. A dur-
va anyagi világban szerzett napi benyomásainknak általában
csupán kis töredékét tartjuk meg emlékezetünkben. Mit vár
hát? Mennyi élményre fog emlékezni a pszichikus világban
átéltek közül? Következésképpen az embernek a durva anya-
gi síkon kell elkezdenie gyakorolni, majd a pszichikus síkon
folytatni a gyakorlást. Gyakorlat kérdése az egész. Érti már?
Manapság az emberek nem tudják, hogyan kell élni, koncent-
rálni és kifejezni magukat a Teremtés birodalmaiban. Maga-
sabb rendűnek mondaná azt az embert, aki tud koncentrálni?
Nem, én semmivel nem tartom őt képzettebbnek annál a mű-
vésznél, aki Paganinit hegedül vagy Beethovent zongorázik.
Ez képzés és gyakorlás kérdése. A tudatlanságban élő ember
„Vagyok, aki Vagyok” része semmiben nem különbözik a
nagy misztikusokétól. Érti, mit mondok? Ez nem az „Én”
felfedezésének, hanem kifejezésének kérdése. Az Igazság
Keresésének célja: rájönni arra, ki vagy, s ennek megfelelően
kifejezni önmagad. Megmondhatom, ettől senki nem válik
sem kisebbé, sem nagyobbá. Talán szélesebb körből érkez-
nek a benyomások, de az ember ugyanaz marad.
A mondat végén, valahol a felső szinten megszólalt a tele-
fon. Daszkalosz felment, hogy felvegye. Hallottuk, amint elég
hangosan beszélget valakivel, valószínűleg Athénból hívták.
Miután tíz perc elteltével visszatért, nagyon mogorvának lát-
szott Elmondta, hogy egy athéni nő szerette volna megtudni,
ki lopott el a házából negyvenezer drachmát Daszkalosz azt
mondta neki, hogy nem tudja megmondani. Nem lett volna
helyénvaló elárulnia bármit is, és joga sem volt ahhoz, hogy
„megnézze”.
- Ám hiába nem akartam, mégis láttam. Hogy is mondhat-
tam volna meg neki, hogy tízenhét éves fia és férje lopták el a
pénzt? Csak annyit jegyeztem meg neki, hogy nem idegen volt.
Ezt a kis intermezzót követően Zoé Daszkalosz állítólagos
erői felől kérdezősködött Egész pontosan azt akarta megtud-
ni, hogy is volt az az ollóval kapcsolatos eset, amely akkora
rémületet okozott neki gyermekkorában. Daszkalosz neve-
tésben tört ki. Csodálkozott, hogy a nő még mindig emlék-
szik erre az epizódra. Ezután minden habozás nélkül s oly
élénken felidézve az eseményeket, mintha tegnap történtek
volna, Daszkalosz elmesélte, mi történt.
- Egyszer megjelent nálam egy famagusztai fiatal orvos, s
elpanaszolta, hogy elvesztett egy szabóollót Hónapokon át
kereste, mindhiába. Az olló nagyon értékes volt számára, mi-
vel ez volt egyetlen öröksége néhai apjától, aki szabó volt.
Nővérére gyanakodott, ő azonban kitartott ártatlansága mel-
lett. Több alkalommal veszekedtek is a nővérével, és keserű
szavakat vagdostak egymás fejéhez. A férfi azt állította, hogy
már öt hónapja nincs beszélő viszonyban nővérével. Felesége
semleges maradt ugyan a vitában, de maga is azt gondolta,
hogy sógornője lopta el az ollót amikor bátyja éppen részeg
volt.
 A férfi arra kért, segítsek megkeresni az ollót. Először
visszautasítottam és elküldtem. Úgy gondoltam, hogy ez az
egész ügy badarság, és az ember nem élhet vissza a maga-
sabb rendű erőkkel. Távozása után azonban eltöprengtem a
dolgokon, és rájöttem, hogy nem az ollóról van itt szó, hanem
a nővér és öcs között zajló vitáról. Lefekvéskor még mindig a
fejemben járt ez a dolog. Lehunytam a szemem, és egy kis
szekrényke tetején összehajtogatott pamuttakaró alatt ott lát-
tam az ollót. A férfi biztos odarakta valamikor, majd megfe-
ledkezett róla. Pár perc múlva telefonon hívtak. A férfi volt,
kérdezte, meggondoltam-e a dolgot? Mindössze annyit akart
tudni, a nővére lopta-e el az ollót? „Ne mondja nekem, hogy
nem ő volt, hiszen akkor a házban kéne lennie!” „Ott is van!”
-mondtam neki, de nem árultam el, hogy hol. Azt
tanácsoltam neki, feküdjön le, és hamarosan megtudja majd,
hol van az olló. Majd kiléptem testemből, és a férfi negyven
mérföldnyi-re lévő házába mentem. Arra gondoltam,
materializálok egy kezet, amely kiveszi az ollót a takaró alól
és a padlóra löki.
- Miért nem mondta meg a férfinak, hol van az olló? - kér-
deztem.
- Kísérletezni támadt kedvem, játékosan akartam megol-
dani a helyzetet. Hiba volt. Az ágy körülbelül öt méterre volt
a szekrénytől, a két szoba között nyitva volt az ajtó a másik
szobában. A padló fából készült. Materializáltam egy kezet,
az ollót kihúztam a takaró alól és a padlóra ejtettem. Akkori-
ban még azonban gyakorlatlan voltam, és elszámoltam a két
dimenzió erőviszonyait. Az olló kinyílt, keresztülrepült a má-
sik szobán, és mint egy kés, úgy állt bele a doktorék ágya
mellett a padlóba. A zaj felébresztette őket. Az olló mind-
össze másfél méternyire volt a férfi testétől. Akár megölhet-
tem volna őt! Nagyon izgatottá vált, kihúzta az ollót a padló-
ból és felhívott Éjjel fél tizenkettő volt. „Daszkale - mondta
-, maga majdnem megölt! Hol találta meg az ollót és miért
célozta be olyan közel a testemhez?” Elmagyaráztam neki, mi
történt, de nem hitt nekem. Kocsiba ült és eljött az ollóval
Nicosiába. Kitartott amellett, hogy nővére volt a tolvaj, én el-
távolítottam az ollót nővére házából, majd az ő hálószobájuk
ban ismét anyagi természetűvé változtattam. Bizony, időbe
került, mire megérttettem vele a történteket.
- Ilyesmi többé nem fordulhat elő - ismételte Daszkalosz.
Az erőket csak gyógyításra szabad használni. Különösen
óvatosnak kell lenni, ha az ember a „materializációt” tárgyak
mozgatására használja. A „materializáció” intenzitása az
anyagvilágban megszokottnak akár tízszerese is lehet.
- Ennek mi az oka? - kérdeztem.
- Nem tudom. Szeánszokon figyelheti ezt meg. A nehéz
tárgyakat több ember együttes koncentrációjával mozdítják
meg.
Zoe figyelmesen hallgatta Daszkalosz történetét. Szinte meg-
igézetten nézett, miközben próbálta felbecsülni Daszkalosz
élményeinek valóságértékét. Mégis, mintha önmagát győz-
ködte volna, magában azt mormolta, hogy számára azért mé-
giscsak az anyag a valóság.
- Ez az egyetlen dolog, amiről tudom, hogy létezik. Ezt ké-
pes vagyok érezni, szagolni, érinteni.
- Már megint itt tart! - mondta nevetve Daszkalosz. - Azt
hiszi, hogy az embernek ennie, innia, ürítenie kell a létezés
érdekében? Nincs semmi, ami az öt érzéknél félrevezetőbb
lenne!
- Nem igazán tiszta előttem a lélek, az állandó személyiség
és a jelen személyiség között fennálló kapcsolat - fűzte hozzá
Zoe, nevetésünk lecsillapodtával.
- A lélek földi élmények által be nem színezett tiszta ré-
szünk. A lélek az Ember Ideáján és minden megnyilvánult
formán túl létezik, sohasem született és sohasem múlik el. Ez
az a részünk, mely minőségében az Abszolútummal azonos.
Ha az Abszolútum az óceán, akkor mi mint lelkek ennek az
óceánnak vagyunk a cseppjei. A lélek a mi isteni lényegünk,
nem változó és örök. Az állandó személyiség az a részünk,
amelyen az inkarnációs tapasztalatok íródnak fel, ez viszi
őket át egyik inkarnációból a másikba, A jelen személyiség
noetikus, pszichikus és durva anyagi testből áll. Az emberek
általában ezt tartják személyiségüknek. Jelen személyisé-
günk a legalacsonyabb szintje önkifejeződésünknek, s az élet
során az állandó személyiségbe való beolvadás felé halad. Te-
gyük fel, hogy az állandó személyiség egy nagy kör, képzel-
jünk el e körül egy kerület nélküli nagyobb kört.
Ezt hívjuk léleknek, ami Istenben, a végtelenségben és a
szabadságban lakozik.
A másik kettőn belül van egy kis kör is, amit én jelentuda-
tos személyiségnek nevezek. Mindhárom kör középpontja
ugyanaz. Ahogy a kis kör terjeszkedik kifelé, a nagy kör las-
sacskán beleolvad a kicsibe, míg végül a kettő eggyé válik. A
kis kör határvonala jelenti az illető tökéletesedésben elért
szintjét. A jelen és az állandó személyiség, valamint az éntu-
datú lélek középpontja ugyanaz. „Én vagyok” - mondja a je-
len személyiség. „Én vagyok” - mondja az állandó személyi-
ség. Ha mindkettőt megkérdezitek, melyikük mondja: „én
vagyok”, egy hangot fogtok hallani: „ÉN”. De melyik „én”?
Ugyanaz a hang - visszhangosan. Valójában az öntudat egé-
sze mondja: „Én vagyok”. Az anyagi világban szerzett élmé-
nyeink okozzák a bennünk meglévő két állapot különállását
Minél jobban megnyílik a jelentudatos személyiség, annál
inkább hatol bele az állandó személyiség. Minél fejlettebbé
váltok a szellemi síkon, annál inkább képes irányítani a belső
én a jelen személyiséget. Szokásunk például azt mondani,
hogy ennek az embernek van lelkiismerete, míg a másiknak
nincs. Valójában nincs emberi lény középpont nélkül. Az
egyén lelkiismeretének mértéke attól függ, milyen mértékű
az átfedés jelen személyisége és állandó személyisége között.
Késő este volt már, Daszkaloszból mégis sugárzott az élet-
erő. Az ilyesfajta beszélgetések mintha energiával töltötték
volna fel. Ismételten láttam, hogyan éled fel újra meg újra,
amikor egy új beszélgetés veszi kezdetét. Egy nehéz nap
munkája után teljesen kimerültnek tűnik, mihelyt azonban
metafizikus kérdésekre terelődik a szó, szinte átalakul.
Már indulásra készen álltunk, de Sztéliosz barátom még
megkérdezte, képes-e az ember elméjével megteremteni bár-
mit, amit csak akar?
- Igen - felelte Daszkalosz -, feltéve, ha a lehetőségek és a
képességek birodalmában marad. Egy jógi elültetheti a na
 rancsot, és imával, meditációval elérheti, hogy a megszokott-
nál hamarabb nőjön ki belőle a fa. Nem sikerülne azonban az,
ha a narancsmag elültetése után elméjében egy eukaliptusz
fát próbálna belőle kinöveszteni. Nem lehetséges az eszmék,
a törvények és az okság világán kívül dolgozni. Lehet azon-
ban mást tenni. Például először átalakítom a narancsmag
szerkezetét úgy, hogy az az eukaliptuszmagéval megegyező
legyen, majd elültetem, és kinő az eukaliptuszfa. Ez más. Ez
a lehetőségek és a képességek világán belül van.
- Van még egy utolsó kérdésem -, mondta kíváncsiskodó
barátom, miközben a többiek már mentek a kocsi felé. - Mi a
célja a meditációnak és a gyakorlatoknak?
- Közvetlen céljuk a pszichonoetikus erők kifejlesztése an-
nak érdekében, hogy általuk szolgálni tudjátok embertársai-
tokat Az exomatózis végrehajtásának képessége pszichoterá-
piás eszköz, nem végcél. A végső cél az, hogy rátaláljatok ar-
ra, akik vagytok, hogy Istennel eggyé váljatok. Ezt hivjuk
„teózisnak”. Istenek vagyunk, de ennek nem vagyunk tudatá-
ban. Magunkra kirótt feledékenységben szenvedünk. A cél -
ismételte el sokadjára -, hogy újraébresszük magunkban azt,
amik mindig is voltunk és leszünk. Ez az Igazság Keresésé-
nek célja.
- Ha ez így van - tettem hozzá -, akkor az ember isteni tu-
datra ébredése valami más, mint az áldott öntudatlanság. Ha
nem tévedek, a Nirvána keleti fogalmát gyakorta így értelmezik.
- Ez képtelenség - mondta határozottan Daszkalosz. - A
jóvátétel” vagy „megszabadulás” szavak sokak számára nem
kívánatosak, mivel felteszik, hogy ezek valamiféle megismer-
hetetlen üdvösségbe való belépést jelentenek. Ahogy egy, a
papi körökhöz tartozó barátom mondta egyszer - ez az álla-
pot alig különbözik a bódulat, az élettelenség valamely formá-
jától. „Mivel nem leszek képes semmit megérteni, boldognak
fogom érezni magam.” Ilyennek látta ő a Paradicsomot és a
megszabadulást. Ez messze jár az igazságtól. A megszabadu-
lás az igazság tudását és élmények útján történő elsajátítását
jelenti. A világok megnyílnak előttünk, akár szeretnénk be-
nyomásokhoz, élményekhez jutni, akár inkább becsuknánk
külső érzékeink kapuját és visszalépnénk saját belső vilá-
gunkba, melyben megelégszünk önmagunkkal. Az áldottság
és az isteni önmegelégedettség messze van attól, ami a buta-
ságra, az élettelenségre emlékeztet.
 - Ha eggyé válók Istennel, ez vajon azt jelenti, hogy többé
nem inkarnálódok az anyagi síkon? - kérdezte barátom.
- Inkarnálódhat - ha úgy dönt.
- És akkor az egészet elölről kell kezdeni? Keresztül kell
menni az inkarnációs ciklusokon?
- Természetesen nem. Ez értelmetlen lenne. Ha úgy dönt,
hogy visszatér, akkor a hajó kapitányaként, nem egyszerű
tengerészként tér vissza - felelte nevetve Daszkalosz. - A teó-
zist elért mesterek dönthetnek úgy, hogy embertársaik meg-
segítése érdekében az anyagba inkarnálódnak. A karma nem
kötelezi őket visszatérésre. Ők már elérték a megszabadu-
lást. A jövőben részletesebben fogunk beszélni ezekről a dol-
gokról. Azt hiszem, ideje hogy visszamenjen a kocsiba, a fele-
sége már biztos türelmetlenül várja.
Megköszöntük az estét, és Zoe megkérdezte Daszkalosz-
tól, nem találkozhatnának-e máskor is.
„Időközben lesz egy hosszú beszélgetésem apámmal!”
-mormolta.
Mindannyian beszálltunk a kocsiba és elhatároztuk, hogy
az este hátralévő részét egy helybéli kávéházban töltjük.
 5
A karma

Daszkale - kérdeztem -, el lehet kerülni a karmát?

- Igen, egészen bizonyosan - felelte Daszkalosz habozás nélkül.
- Tisztán láthatjuk ezt Jónás esetében. Isten azt mondja a
prófétának, hogy Ninive már oly mértékben bűnössé vált, oly
sok gonosz elementált teremtett, hogy el fog pusztulni három
napon belül. A próféta elment Ninivébe, és jelentette a város
lakóinak a rossz hírt. Az emberek sírtak és bűnbánatot gya-
koroltak. Ninive a három nap elmúltával nem dőlt romba. A
próféta keserűen szólt az Úrhoz: „Istenem, most hazuggá tet-
tél engem ezeknek az embereknek szemében.”
- A karma törvényeinek megfelelően Ninivének el kellett
volna pusztulnia. Jónásnak bizonyos értelemben igaza volt.
Ninive mégsem dőlt romba. Az emberek bűnbánatot gyako-
roltak. Megtanulták a leckét. A későbbiek során Jónás egy
gyönyörű beszélgetést folytat Istennel, azt követően, hogy az
árnyékot adó tök gyökerét elrágta a féreg, s a levelek élette-
lenül terültek szét a földön. „Istenem” - sóhajtott fel Jónás -,
„tönkrement a növényem, és szomorú vagyok.” Ekkor Isten
így felelt neki: „Szomorúsággal tölt el a tök pusztulása. Vajon
mit érezzék én egy egész város elvesztésekor? Hagynom
kéne tán, hogy a karma törvénye lerombolja városomat?”
 - Földi elménk nem képes felfogni az Isteni Kegyelem mér-
tékét Mindez nem jelenti azt, hogy nem létezne az ok-okozat
törvénye. Ha nincs megbánás, amely lehetővé teszi az Isteni
Kegyelem beavatkozását, akkor előbb vagy utóbb el kell jönnie
a fizetségnek. Lehet, hogy évszázadokba telik, de nem marad
el. Krisztus elég pontosan fejezte ki ezt, mondván, hogy még
egy pohár vizet is visszakapunk, amit valaha másnak adtunk.
Daszkalosz pár percig eltűnődött, majd szigorú hangon
folytatta.
- Mi, keresztények - ortodoxok és katolikusok egyaránt -
rászoktunk arra, hogy csúfot űzzünk önmagunkból is, Isten-
ből is. Olyan arcátlanok vagyunk, hogy a templomban meg-
gyújtott három gyertyával magát a Mennyek Országát köve-
teljük. Mit adunk és mit kérünk cserébe? Bizony, mondom
nektek, tisztelem és kedvelem azt az ateistát, aki utolsó szelet
kenyerét megfelezi egy éhes idegennel, anélkül, hogy a jövő-
ben bármit elvárna cserébe. Ezt az „ateistát” sokkal közelebb
állónak látom Istenhez, a Krisztus-Logoszhoz, mint az ugyan
sokat adó, de Istennel kereskedő embert. A manapság létező
jótékonysági egyletek nekem inkább az egoizmus megnyilat-
kozásának, mint a jó képviselőinek tűnnek. Sok jótékonynak
látszó embert látunk, akik valójában viszont csupán azért jó-
tékonykodnak, hogy embertársaikat megalázzák, és önma-
guknak is, másoknak is bebizonyítsák saját felsőbbrendűsé-
güket Adományozzon bármit az ember, tegye azt titokban.
Küldjön harminc fontot egy rászorulónak névtelen boríték-
ban, amire csupán annyit ír: „Szeretettel”. Meg kell próbál-
nunk teljesen felhagyni önzésünkkel.
Pár percre csend lett, miközben mindenki tűnődni látszott,
valószínűleg a Daszkalosz által mondottakon. A mellette ülő
Emily törte meg a csendet
- Daszkale, mit felelne, ha valaki úgy érvelne, hogy az ok-
okozat törvényének tanítása csupán újabb kísérlet hogy rá-
kényszerítsünk az emberekre valamiféle erkölcsi rendszert,
amitől ők aztán majd megjavulnak? Hogyan győz meg egy
ilyen embert arról, hogy a karma nem egy másik, ilyesféle er-
kölcsi rendszer?
 - Korábban már kérdezték ezt tőlem. Azt feleltem: tanul-
mányozd saját cselekedeteidet, nézd meg, mivel fizetsz ér-
tük, nézz körül, lásd, mi történik, és vond le a következteté-
seket. Mindaz, ami körülvesz bennünket társadalmunkban,
olyan tiszta, hogy ez az álokoskodás meglehetősen felszínes-
nek hat. Ha ma nem lát, majd látni fog holnap vagy holnap-
után.
- Nem felelt azonban ennek az embernek a racionális érve-
lésére - ragaszkodott a válaszhoz továbbra is Emily.
- Egy pillanat, a nagy igazságokat nem lehet mindig sza-
vakban kifejezni, mint ahogy Isten létezésének kérdése sem
megválaszolható ekképpen. Oly sok minden van, amire sza-
vakkal, logikával nem tudunk felelni. Ezekre a kérdésekre sa-
ját tapasztalataink adják meg a választ - ha figyelünk tetteink
eredményére. Előbb-utóbb kénytelenek vagyunk ezt tenni.
Nem hisz a karmában? Ha majd egy-két korbácsütést kap
tőle, megismeri, mert megtapasztalja a fájdalmat.
- Ez a személy - folytatta Emily - a következő érvvel állna
elő: Istenben tán nem hiszek, és abban az erkölcsi rendszer-
ben sem, amit karmának hív, de hiszek az emberiségben.
- Megkérdezheti tőle, miért kell hinnie az emberiségben?
- felelte nyomban Daszkalosz.
- Mivel ő is hisz abban, hogy a világnak jobbá kell válnia -
válaszolt Emily.
- Miért - folytatta Daszkalosz már-már ördögi arckifejezés-
sel. - Miért kell megjavulnia? Most oda vezetem, ahová csak
akarom. Miért kell valakinek ezt hinnie?
- Mivel hisz a jóban - mondta Emily.
- Az ilyen embert saját logikájával és érveivel győzheti
meg. Az ateistában, aki a legtöbb embertől eltérően nem hisz
Istenben, képes vagyok meglátni a belül lakozó istenit.
- Az ilyen emberben esetleg az Igazság Keresőjét láthatná,
aki azonban másik úton keresi azt - folytatta Emily.
- Nagyon igaz - mondta Daszkalosz. - Sokféle úton jutha-
tunk el Istenhez. Nemcsak a misztériumokba beavatottak tar-
toznak a keresők közé. Bizony mondom, léteznek emberek,
akik még csak nem is hallottak az igazság kereséséről, sőt,
esetleg ateisták, és spirituális útjukon mégis magasabb szin-
ten állnak, mint közülünk sokan. Az embereket tetteik, és nem
hitük mentén kell megítélnünk. Hozzá kell tennem, senkit
nem ismerek, aki igazán keresné az igazságot, és ne világo-
sodott volna meg. Emlékezzetek Krisztus szavaira: „Kérjetek,
és adatik nektek, kopogtassatok, és megnyittatik nektek.”
Majd hangjában hirtelen, éles váltással, mintha váratlanul
eszébe jutott volna valami, azt mondta: - Hadd mesélem el ta-
lálkozásomat egy ateista hírében álló neves, brit filozófussal!
Egy ideje levelezésben álltunk, az elementálok természetéről
írtam neki. Egyszer a következőket írta: „A papoknak, vagy
bármilyen vallás isteneiben nem tudok hinni. Azt mondtad
nekünk, hogy ezeknek az isteneknek a hatalma az elementá-
lokból adódik. Én azonban nem tudom istenként elfogadni az
emberi gondolat teremtette isteneket. Olyan támaszként tu-
dom őket elfogadni, amelyeket az ember önmagának teremt,
hogy képes legyen megbirkózni nehézségeivel. Kérdezed: ki
teremtette az isteneket megalkotó embert? Sokat beszéltél az
»Abszolút Létről«. Miért nem hívod »Abszolút Lénynek«?”
Így feleltem: „Az Abszolút Lény meghatározásának korlátai
vannak. Az Abszolút Lét megfelelőbb. Széttöröm a korláto-
kat” Mit gondol, mit felelt erre? „Hiszek ebben a Te Abszolút
Létedben, ami nem Isten, hanem a benned, bennem lévő Lét.
Ennek kifejeződése a kedvesség, és minden, amit jónak hi-
szünk vagy gondolunk. Most hát mutathatsz egy Istent, aki-
től távol állnak az emberi sajátosságok, mivel az ember által
teremtett istenek mind magukon viselték a gyengeség és go-
noszság emberi tulajdonságait. Most mutatsz egy Istent, akit
Valóságnak, Életnek hívsz. Ebben hiszek. De miért hívjuk Is-
tennek? Igen, szeretem az Abszolút Lét kifejezést”
- Nos, ateista ez az ember? Feleljetek! - mondta hangosan
Daszkalosz.
- De ateista hírében áll, és meggyőzően mentegetőzik a
tárggyal kapcsolatban. Mert az ember alkotta isteneket és
Krisztusokat mind elutasította. Előre jó keresztény katonák,
masírozzatok a háborúba! - mondta Daszkalosz gúnyos han-
gon, kezével gesztikulálva. - Az az ember ezt nem volt képes
eltűrni. Pacifista volt. Hitt a Szeretetben. Ennél a filozófusnál
úgy értem el sikert, hogy segítettem neki elfogadni az Abszo-
lút Lét fogalmát, ami az Élet, a Szeretet. Halála előtti utolsó
nekem írt levelében ez állt: „Te vagy az egyetlen emberi lény,
aki meggyújtottad a Valóság, a Fény és a Bölcsesség lámpá-
sát. Ezért az Abszolút Létért tartsd magasan a lámpást és vilá-
gítsd be vele az egész világot!”
Daszkalosz épphogy befejezte, amikor odakinn megállt
egy kocsi, s hamarosan meghallottuk, hogy kopogtatnak az
ajtón. Nemigen emlékszem, hogy előfordult volna valaha is,
hogy ne érkeztek volna váratlan látogatók Daszkaloszhoz,
akik szolgálatait kívánták igénybe venni.
Kinyitottam az ajtót és behívtam az idegeneket. Egy közép-
korú házaspár volt Larnacából, gyógyíthatatlan beteg roko-
nuk állapotáról tudakozódtak Daszkalosznál.
- Van-e képük róla? - kérdezte Daszkalosz. Bizonyára is-
merték már Daszkalosz munkamódszerét, mert készségesen
nyújtották át a fényképet. Ő elvette, és jobb kezében szoro-
san fogva, lehunyta szemét.
- A baj az agyában van. Valami van benne, amit ki kell on-
nan szedni.
- Az orvos nem tett említést agydaganatról - mondta a fér-
fi, miközben elrakta a képet.
- Pedig valami van ott - ragaszkodott Daszkalosz az előbb
mondottakhoz. - EEG-t kell csinálni. - A látogatók megkö-
szönték a rájuk fordított időt, majd távoztak.
Miután Daszkalosz visszatért foteljébe és felkészült a beszél-
getés folytatására, megkérdeztem tőle, vajon az illető férfi szen-
vedései karmikus adósságai következményeinek tudhatók-e be?
- Minden betegség a karmának köszönhető - felelte Dasz-
kalosz. - Vagy saját adósságaid, vagy szeretteid adósságai-
nak következménye.
- Azt értem, hogy az ember fizet a saját karmájáért - de
mit jelent az, hogy szeretteink karmáját fizetjük vissza? - kér-
deztem.
- Mit gondol, vajon miért mondta Krisztus, hogy viseljük
egymás terheit?
 A karmát, így vagy úgy, vissza kell fizetni. Ez az egyete-
mes egyensúly törvénye. Úgyhogy, ha szeretünk valakit se-
gítségére lehetünk adóssága egy részének visszafizetésében.
Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha az illető már meg-
kapta „leckéjét”, és így már nem a teljes adósságát kell visz-
szafizetnie. Ha karmája java részét már visszafizette, akkor a
maradék terhet felveheti valaki más, és megszabadíthatja őt a
többi fájdalomtól. Ha hajlandóak vagyunk erre, a teher ki-
lenctized részét átvállalja a Logosz, s nekünk csak a tizede
marad. Így végül a visszafizetendő kölcsön lényegesen keve-
sebb lesz, és a szükséges fájdalom mértéke jelentősen le-
csökken. Ezek nem mesterséges százalékok, hanem magá-
ból a dolgok természetéből adódnak.
Tegyük fel, hogy egy inkarnációi során többszörös gyil-
kossá vált embert szeret valaki. Századok óta fűzi össze őket
a szeretet köteléke. A szerető társa tudatosan vagy tudattala-
nul magára vállalhat valamennyit a szeretett személy karmá-
jából, aki - feltéve ismét - az adóssága jelentős részét már
visszafizette, és időközben megkapta a szükséges leckét.
Másként nincs erre mód.
Történjen velünk bármi is, ami ebben az életben fájdalmat
okoz, az vagy saját adósságaink következménye, vagy szeret-
teink adósságának visszafizetésére mutatott hajlandóságunk
eredménye, ha vállaljuk olyan szeretteink adósságainak egy
részét akiknek karmája túl nehéz ahhoz, hogy egyedül visel-
jék. Ha a jóra való ráhangolódás mestereivé váltok, akkor
nemcsak szeretteitek, de ellenségeitek karmáját is képesek
lesztek magatokra venni. Mesterként megszüntethetitek a
testetekben jelentkező fájdalmat mégsem teszitek, mert a fáj-
dalom tompítása saját testetekben automatikusan küldi visz-
sza a fájdalmat ahhoz, akinek karmáját magatokra vállaltátok.
Krisztus mutatta meg nekünk az utat, amikor hétköznapi em-
ber módjára szenvedett a kereszten.
- Ha elérjük a fejlődés egy magasabb szintjét - folytatta
Daszkalosz -, akkor a Logosz megkövetelheti tőlünk, hogy
pontosan ezt tegyük: viseljük a másik karmáját, még ellensé-
geinkét is. Ti a Logosz közvetítői vagytok, és tekintsétek
megtiszteltetésnek, hogy ennyi nehézség jut ki nektek. Kér-
dezhetitek: s mindezért mi a jutalom? Mihelyt felteszitek ezt
a kérdést, kiderül, hogy önzésetek még él, és ez nagyon ve-
szélyes. A nektek felajánlott megtiszteltetés a lehető legna-
gyobb jutalom, az, hogy a Logosszal vállvetve dolgozhattok.
- Daszkale - kérdeztem -, mondana egy példát saját ta-
pasztalatából, hogyan vette át másvalaki karmáját?”
- A karma a legnehezebben megérthető dolog - felelte
Daszkalosz. - Mindig összezavar.
Ekkor elmesélte egy személyes élményét.
- Jó pár éve egyik unakaöcsém kikérte véleményemet: fe-
leségül vegyen-e egy bizonyos özvegyasszonyt. Azt mondtam
neki: „Áldásom lesz rajtad, feltéve, ha nemcsak az özvegyet,
de annak hétéves kislányát is őszintén szereted.” Azt mondta,
szereti a kislányt, és úgy láttam, ez igaz. Én voltam a nász-
nagy az esküvőn. Egy éven belül született egy kisfiúk, súlyos
rendellenességgel, amit az orvosok nem voltak képesek
rendbehozni. A gyermek mindkét lába a mellkasához hajlott.
Eljöttek hozzám. Amikor a gyermeket karomba vettem, azon-
nal tudtam, ki ő. Aznap Theofanisz is velem volt, és ő is meg-
értette. Arra kértem, ne említsen senkinek semmit. A szülők-
nek azt mondtam, hogy kezelésbe veszem a gyermeket Las-
sacskán sikerült kiszabadítom a lábakat, és gipszbe tettem
őket. Hetente leszedtük a gipszet, megmasszíroztuk a lába-
kat és újra begipszeltük. A fiúcska javult, és az apja megkért,
legyek a keresztapja. Három hónapos volt ekkor a gyermek.
Időközben egy reggelen, amint házamtól a Szentély felé
sétáltam, ráléptem valamire, és belém nyilallt a fájdalom. A
szobámba érve lehúztam a cipőm, hogy rájöjjek, mi történt.
Velem volt a kisunokám. Egyszer csak megszólalt a kislány:
„Nézd, Nagyapa, fekete a lábfejed!” Ekkor jöttem rá, mi tör-
tént. Én fizettem a csecsemő karmáját. Unokám rohant édes-
anyjához, aki rögvest jött és bevitt a kórházba. A sebész-
főorvos rápillantott a lábamra, s azonnal megállapította, hogy
gangrénám van, és a lábamat le kell vágni. Beleegyeztem. A
gangréna már a térdemig ért. A műtét másnapra volt kitűzve.
Egy folyóra néző kórtermet kaptam. A műtét előtti napon
szóltam az orvosnak, hogy másfél órányi egyedüllétre volna
szükségem, mert délutánonként meditálni szoktam. Az orvos
nem ellenkezett, így magamra hagytak. Ültem ágyamon a
folyóval szemközt, az ajtót bámulva. Elmosolyodtam, és a Lo-
goszhoz fordultam: Ha azt hiszed, könyörögni fogok a
lábamért, verd ki a fejedből. Ha úgy gondolod, hogy meg kell
gyógyulnia, engedd meggyógyulni. Ha az a sorsa, hogy le-
vágják, hadd vágják le. Legyen meg a Te akaratod, Szerelme-
tes Uram.” Mondatom befejezésének pillanatában mintha va-
lami fuvallat csókolt volna arcon. Hirtelen megláttam, hogy
egy angyal ül az ágy sarkán, egyik kezében tartja beteg lá-
bam, a másikkal meg simogatja.
- Ha valaki más is lett volna abban a szobában, gondolja,
hogy ő is láthatta volna az angyalt? - vetettem közbe.
- Nem tudom - felelte Daszkalosz egy vállrándítással. -
Talán igen, talán nem. Én biztosan láttam Őt. Nagyon jóvágá-
sú, fehérbe öltözött legény volt, szárnyak és tollak nélkül.
Egyáltalán nem figyelt rám, csak a lábamat simogatta kitartó-
an. Dolga végeztével eltűnt, s vele együtt a gangréna is. Más-
nap reggel jöttek az orvosok, műtétre készen. Meglepődve
nézték a lábam. Mindössze a nagy lábujjam hegyén volt egy
kicsi fekete pont További egy napon belül az egész gangréna
eltűnt.
Daszkalosz ezután elmagyarázta, milyen karmikus kapcso-
lat áll fenn közte és a csecsemő között. A baba keresztelőjét
egy héttel el kellett halasztani, míg Daszkalosz felépült.
- Évszázadokkal ezelőtt ez a csecsemő a bizánci tengeré-
szeinél volt matróz. Szegény ember volt, akinek hónapokat,
néha éveket kellett távol töltenie gyönyörű feleségétől. Egyik
útja idején egy bizánci főúr szemet vetett az asszonyra, és vi-
szonyt kezdett vele. Mire a matróz visszatért, felesége el-
hagyta őt a szeretőjéért. Ő keserűségében és dühében csatla-
kozott egy csapat kalózhoz, akik végül vezérükké választot-
ták őt. Három hajójukkal a többi hajó és Bizánc veszedelmé-
vé váltak.
Abban az időben én olasz voltam, Velence konstantinápolyi
követségi ügyvivőjének fia. Velencében éltem anyámmal, akit
apámtól elválasztottak. Így minden második évben elutaztam
Konstantinápolyba apámat meglátogatni. Konstantinápolyi út-
jaimra mindig elkísért nevelőnőm, egy kövér öregasszony.
Egyszer hazafelé tartottunk Velencébe, és már Szicília part-
jainál hajóztunk, amikor megtámadtak bennünket ezek a ka-
lózok. Én tizenhat éves voltam akkor. A bizánci kalózok meg-
fosztottak arannyal hímzett ruháimtól, és rongyokba öltöztet-
tek. Nevelőnőmet a többi idős utassal együtt megölték. Sem-
mi hasznot nem hoztak a kalózoknak. Minket, akik fiatalnak
és erősnek látszottunk, erődjükbe vittek, hogy eladjanak rab-
szolgának. A marokkói parton, egy kisvárosban volt a tanyá-
juk, amelyet két erős torony védett, mellette rabszolgapiac,
ahol nőket, férfiakat egyaránt adtak-vettek. Egy fekete arab
vett meg, miután megvizsgálta fogam, egészséges vagyok-e.
Miközben elvezetett, visszanéztem: valami húzott ahhoz a bi-
zánci kalózhoz. Nem tudom mi.
Három évet töltöttem rabszolgaságban, nyomorúságos
életkörülmények között. Hajam kihullott, bőröm megsárgult,
és odalett sok fogam is. Nagyon megbetegedtem. A kalózha-
jók visszatértekor arab uram visszavitt a bizánci kalózhoz, s
követelte, adja vissza pénzét A kalóz ellenkezett, mondván:
„Nem ilyen állapotban volt a fiú, amikor eladtam neked. Azt
gondoltam, személyes szolgálataidban alkalmazod majd őt,
nem hagyod így megbetegedni.”
Egy darabig még veszekedtek, majd a bizánci kalóz adott
valamit az arabnak és visszavett. Egy sziklán ülve testem
megtámasztottam az alacsony falnál. A kalóz szemébe néz-
tem, és azt mondtam: „Hogyan tehetted ezt velem, keresz-
tény felebarátoddal? Miért nem vettél legalább magad mellé,
személyes szolgálatodra? Hogy tud egy keresztény egy hoz-
zám hasonló másik keresztényt eladni?” Haragosan kiáltott
rám: „Te nem vagy keresztény. Te franciahitű (katolikus)
vagy!” - és pofon vágott. Dühében jelzett legényeinek, hogy
végezzenek velem. Ahogy nekem ugrottak, kardjukat hasam-
nak szegezve, a kalóz meggondolta magát. Nyilván feltámadt
a lelkiismerete azok után, amiket mondtam neki. Rohant,
hogy megakadályozza őket abban, amire készültek, de már
túl késő volt. Meghaltam. Ekkor megfogta testem, levetette
róla a rongyot, mely öltözékemül szolgált, összehajtogatta,
megcsókolta és keblébe rejtette. Ezután tiszta fehér gyolcsba
csavart és egy ortodox paphoz vitt, temessen el. A bizánci ka-
lózok a marokkói partok mentén alapítottak településeket,
ahol éltek papok is, akiket vagy az egyház taszított ki, vagy
más módon voltak maguk is lázadók - magyarázta Daszkalosz.
- Ez a pap nem volt hajlandó eltemetni, mert „franciahitű”
voltam. A kalóz maga temetett el és olvasta fel a halotti imá-
kat. Síromra keresztet rakott, és egész éjen át ott virrasztott.
Majd úgy döntött, hogy véget vet a kalózkodásnak. Összesze-
dett annyi drágakövet és pénzt, amennyit csak elbírt, és meg-
kérte egyik emberét, vegye át a vezetést. Azt mondta a többi-
eknek, belefáradt a kalózkodásba, s úgy döntött, megállapo-
dik. Láttam őt a pszichikus világokból, és részvétet éreztem
iránta. Majd Szicíliában felkeresett egy másik ortodox papot
és meggyónt nála. Megkérte a papot, öltöztesse őt be, mert
szerzetes szeretne lenni. Magával vitte a ruhát és elment. Éj-
szakánként az én rongyaimra hajtotta le a fejét. Másfél év
múlva megbetegedett. Felfúvódott a hasa és meghalt. Azóta
még nem találkoztam vele.
- Amennyire emlékszem, ez volt az első alkalom, hogy talál-
koztunk. A mostani a második, amikor ennek a csecsemőnek
a képében jelenik meg. Csak Isten a megmondhatója, mennyit
kellett visszafizetnie karmájából az út során, múltjában kalóz-
ként elkövetett gyilkosságokkal és fosztogatásokkal együtt.
- Útban a keresztelőre a csecsemő elég különösen viselke-
dett. Megragadta ujjam és az Istenért nem engedte volna el.
Szünet nélkül sírt, miközben egyfolytában a szemembe né-
zett. Még arcomhoz is szorította ajkát, amikor kissé közel tar-
tottam magamhoz. Apja azt mondta, ez volt az első eset, hogy
a baba megpuszilt valakit.
- Figyeljétek meg, miként működött a karma ebben az eset-
ben - mondta Daszkalosz a történet végén. - Egyszer rám kiál-
tott, hogy nem vagyok keresztény, és embereinek megparan-
csolta: öljenek meg. Ebben az életben karmájának egy részét át-
vállaltam, meggyógyítottam őt, és Krisztusban keresztapja lettem.
 - Minő költői igazságosság! - kiáltottam fel.
- Csak akkor hordozzuk embertársunk karmáját, ha akar-
juk - ismételte meg Daszkalosz.
Majd sajátos elbeszélő stílusában elmesélte egy másik él-
ményét, amellyel azt szándékozott bemutatni, hogyan képes
egy mester átvállalni egy másik ember karmáját
- Hat éve egy rokonom amputáció előtt állt. Felesége és
hat gyermeke volt. Közvetlenül azelőtt, hogy a műtétre sor
került volna, különös fájdalmat éreztem a karomban. Theo-
fanisz az idő tájt Pafoszban volt, megérezte fájdalmamat, és
kocsiba szállt, hogy idejöjjön meglátogatni. Megint gangré-
nám volt, ez alkalommal a kezemen. A vérvizsgálatok alapján
az orvos arra a következtetésre jutott, hogy le kell vágni a ke-
zem. Theofanisz felfüggesztette munkáit, és éjjel nappal az
ágyamnál ült. Emlékszem, egyik nap a brit főbiztos felesége
járt nálam látogatóban, egyik rokona miatt keresett fel. Fe-
küdtem ágyamban, amikor kopogtak az ajtón, és egy török
asszony vonszolta be magát, nem tudott rendesen járni. Azt
mondta: „Úgy hallottam, Szpiro effendi nagyon beteg, eljöt-
tem hát, hogy meggyógyíttassam magam vele, mielőtt meg-
hal.” Megpróbálták őt elküldeni, de amikor meghallottam,
miről van szó, kértem, engedjék őt be. Nagy nehezen sikerült
felmásznia a lépcsőn, és belépett a szobámba. Rátettem ke-
zem és felszólítottam, álljon fel és járjon. Úgy tett, amint
mondtam: felegyenesedett és járni kezdett. „Effendi” - mond-
ta. „Én most már jól vagyok, most már meghalhat, ha akar.”
Daszkalosz nevetve emlékezett vissza az eseményre.
- Mihelyt a török nő elment - folytatta Daszkalosz -, meg-
kértem Theofaniszt, hogy takarja le kezem fehér gyolccsal. A
beteg kezem fölé helyeztem a jó kezem, és elkezdtem a gyógyí-
tást. Először is a Logoszhoz folyamodtam. Majd egészséges ke-
zem újra meg újra végigvittem a beteg kéz felett. - Daszkalosz
a bal kezét a jobb felett mozgatva bemutatta, hogy csinálta.
- Folyamatosan elbontottam és újraalkottam a szövetek
anyagát, sejtről-sejtre, míg végül létre nem hoztam egy telje-
sen új kezet. Majd leszedtem róla a gyolcskendőt és megmu-
tattam kezem Theofanisznak. Tökéletesen meggyógyult. Theo
fanisz sírva fakadt, letérdelt és megcsókolta a karom. A kö-
vetkező reggelen jött az orvos. Kezemre nézett, és megrázta
fejét „Már megint megcsinálta!” - mondta és értetlenül né-
zett rám. A kezemet nem amputálták. A karma vissza lett fi-
zetve és rokonom keze meg lett mentve.
Miután Daszkalosz végzett ezekkel a történetekkel, meg-
említette, hogy egy másik karmát tervez magára venni, ami
akár az életébe is kerülhet Tiltakoztam. Azt mondta:
- Ha tudná, miről van szó, akkor megértené. Később majd
elmesélem - mondta, jelezve, hogy nem akar erről mások
előtt beszélni.
Felszedelőzködtünk, megköszöntük Daszkalosznak az elő-
adást és elindultunk az ajtó felé. Kifelé jövet megkért, marad-
jak még, mert szeretne valamit elmondani. Így tettem. A töb-
biek már a kocsiban vártak rám. Daszkalosz közölte, hogy az
illető személy a veje. Az orvosok olyan májkárosodást fedez-
tek fel nála, ami az életébe kerülhet. Veje egy barátjától sze-
rezte ezt a betegséget. Egy napon felhívta őt Londonban élő
barátja és könyörgött, segítsen rajta, mert súlyos májbaja
van. A vő biztatóan azt mondta a telefonba: „Ne aggódj, min-
dent megteszünk a megmentésed érdekében, és ha másként
nem megy, magamra vállalom a karmádat”
- Hallottam a beszélgetésüket - mondta Daszkalosz -, és
amikor meghallottam, hogy ezt mondja, ráordítottam, hall-
gasson el, de már túl késő volt. Nos, érti már, miért kell ma-
gamra vállalnom a karmáját? Nem hagyhatom, hogy a lá-
nyom ilyen fiatalon megözvegyüljön és unokáim árván ma-
radjanak. A vejem harminchat éves. Én hatvanhat Több ér-
telme van, ha én megyek el, ha választásra kerül a sor.
Daszkalosz elszomorodott annak lehetőségétől, hogy lá-
nyát özvegyen lássa. Azt mondta, hogy már megkezdte imáit
a Szentélyben.
- Remélhetőleg Johannán magára veszi ezt a terhet és nem
kell még elmennem.
Majd esedezve kért, ne említsek egy szót sem Jakovosz-
nak, különben ő megakadályozná a dolgot, s ő vállalná magára
a visszafizetendő karmát.
 - Bár attól tartok, hogy már így is gyanakszik - mondta.
Másnap, amikor Theofanisz bejött, megkértem, írja le pon-
tosan, mi történt azon a napon, amikor Daszkalosz meggyó-
gyította magát Ugyanazt a történetet mondta el, a török nőt
is beleértve. Daszkalosz nem volt jelen, amikor Theofanisszal
erről beszéltem.
 6
Emlékképek

Daszkalosz és Jakovosz kora este érkeztek hozzánk, a

közösen elköltendő vacsorára. Ugyan semmi megvitatni való
témánk nem volt, de tudtam, hogy Daszkalosszal egy percig
sem lehet unatkozni. Emlékszem, milyen jól mulattam egyik
este, amikor Daszkalosz egymás után mesélte a viccesebbnél
viccesebb történeteket. Hazaérvén még mindig nevettem, és
a nevetés erősen ingerelte a torkomat.
Péntek volt, három héttel Húsvét előtt Tökéletesen megfe-
ledkeztem arról, hogy a görög ortodoxiában ez a böjt idő-
szaka. A hívőktől elvárták, hogy kerüljék a húst, a húskészít-
ményeket, a szárnyasokat, a halat, sőt a tejet, a sajtot és a to-
jást is. Érdekelt vajon követi-e Daszkalosz is az ortodox val-
lásnak ezeket a táplálkozási előírásait, mivel az általunk ké-
szített vacsora aligha volt vegetáriánusnak mondható.
- A püspök rajtakapott egy papot, aki a Nagyhéten csirkét
evett - mélázott el Daszkalosz egy ropogósra sült csirke-
szárny felett „Kegyelmességed” - szólt a pap a felháborodott
püspökhöz. „Minden vasárnap átalakítom a kenyeret és a
bort Krisztus testévé és vérévé. Miért ne tudnám a csirkét is
zöldséggé változtatni?”
E megjegyzés kapcsán kezdett bele Daszkalosz az ortodox
egyházhoz fűződő viharos kapcsolatáról szóló visszaemléke-
zések elbeszélésébe. Huszonöt éve több görög teológus kez-
deményezésére a ciprusi püspök az ördög eszközének bélye-
gezte őt és a vallási törvényszék elé vitte ügyét, kiátkozási ja-
vaslattal. A törvényszék püspökökből és hat görög teológus-
ból állt. Az érsek éppen távol volt egy hosszú európai és ame-
rikai körutazáson.
- Azzal vádoltak meg, hogy sátáni erőket veszek igénybe,
hogy mágikus cselekményeket hajtsak végre. Még azt is állí-
tották, hogy a lányomat kötéltáncra kényszerítettem. Ezek a
püspökök és néhány archimandrita éjjel-nappal az oltár előtt
térdeltek, átkokat szórva nevemre. Az eljárás során az egyik
püspök feltette nekem a kérdést, kapcsolatban állok-e a szel-
lemekkel? „Igen - feleltem. - Mi rossz van abban? Ismernéd
jobban a Bibliátokat, tudhatnád, hogy nincs abban semmi
rossz, ha valaki kapcsolatban áll a szellemekkel.” Majd arra
kért, emeljem fel jobb kezem és mondjam utána: „Hiszek az
Egy Istenben, Mindenható Atyában, Mennynek és Földnek,
minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.” Az volt
a feltevésük, hogyha én vagyok az ördög, nem bírom Isten
nevét kiejteni a számon és elmondani az imát. Utasításának
megfelelően felemeltem a karom és belekezdtem az imába.
Miután befejeztem, elvesztettem a türelmem. „Ezek a bolon-
dok - törtem ki, és ujjammal a két teológus komor arcára
mutattam - mérgezik meg Egyházunkat. Jobban tennék, ha
visszaküldenek őket oda, ahonnan jöttek, mert ami ma itt tör-
tént, az az Egyház megszégyenítése.”
Daszkalosz szerencséjére Makariosz érsek megszüntette
az eljárást. Amikor megtudta, mit tettek távollétében püspö-
kei, táviratot küldött, amelyben utasította őket, hogy vissza-
érkeztéig állítsák le ezt a „képtelenséget”. Az érsek később
azt mondta: ne aggódjak azok miatt a műveletlen püspökök
miatt.
- Miért kelt a védelmére az érsek? - kíváncsiskodtam.
- Barátom volt - mondta Daszkalosz ravaszdi mosollyal.
Majd elárulta, hogy rendszeresen küldött az érseknek kazet-
tákat, amelyek beszédeit és üzeneteit tartalmazták.
 A helyi papsággal megesett kalandok után Daszkalosz ko-
rábbi éveire terelődött a szó. Apja - némi meglepetésemre - fé-
lig skót, félig görög volt A brit haditengerészet sikeres admirá-
lisaként a királynő lovaggá ütötte. Daszkalosz örökölte a lovagi
címet de megtagadta és visszaadta a brit koronának, tiltakozás-
képpen a brit gyarmati hatalmak görög ciprusiak iránt tanúsított
rossz bánásmódja miatt, az 1950-es évek gerillaháborúja idején.
- Apám kemény, merev ember volt, aki kevés érzelmet
mutatott irántam. A brit haditengerészet tisztjévé akart farag-
ni, s megkövetelte, hogy otthonunkban angolul beszéljünk a
görög helyett. Nehezen viseltem ezt a nyomást, de reményte-
lenül vágyakoztam apám szeretetére és elismerésére, ezért
beléptem a brit hadseregbe és katonatiszt lettem. Emlék-
szem a napra, amikor véget ért kiképzésem és egyenruhában
mentem haza. Mindenkinek feltűnt, milyen magas és jóvágá-
sú katonatiszt voltam. Megnéztem magam a tükörben, és
nem láttam egyebet, mint egy felszerszámozott öszvért - fe-
jezte be Daszkalosz a történetet, harsányan hahotázva.
A tiszti iskola befejezése után meglátogattam hivatalában
apámat. Meleg fogadtatásra számítottam, ehelyett titkárának
hűvös utasításait kaptam, hogy várjak rá. Amikor egy óra
múlva beléptem irodájába, ugyanolyan távoli és tartózkodó
volt, mint mindig. Megkért, foglaljak helyet és cigarettával
kínált. Szörnyen idegenül kezdtem magam érezni, amikor ka-
pitánynak szólított. „Vegyen cigarettát, kapitány!” „Nem, kö-
szönöm, apám előtt nem dohányzóm” - feleltem. Miután ha-
zatértem, közöltem anyámmal, hogy számomra apám halott.
Szobámba zárkóztam, lerángattam magamról az egyenruhát
és az öveket, és dühödten megtapostam őket. Amikor apám
hazatért, bejött a szombámba. „Itt a kapitánya!” - mondtam
zokogva, a padlón lévő romhalmazra mutatva. „Viselkedjen,
kapitány!” - mondta, az érzelem halvány árnyéka nélkül. „Mi-
csoda angol jéghegy!” - gondoltam magamban. Mindezek
ellenére még mindig szerettem őt. Hat inkarnációval felért,
hogy őt kaptam apául - tette hozzá nevetve Daszkalosz.
- Szinte hihetetlen, hogy angol neveltetést kapott. Alig
ütötte rá bélyegét a személyiségére - mondtam csodálkozva.
 -Ez azt mutatja, hogy a környezet nem játszik olyan meg-
határozó szerepet a személyiség kialakulásában, mint ahogy
azt önök állítják a társadalomtudományokban.
Daszkalosz különösen ellenállt szülei arisztokratikus igé-
nyeinek. Anyja, bár görög volt, úgy viselkedett, mintha angol
lady lenne, és a szülők baráti köre a brit kormányzó udvará-
ból állt. Daszkalosz szabadulni vágyott otthona fojtogató lég-
körétől, így tizenéves korában a nyarakat Sztavrovouni kolos-
torában töltötte, egy meredek hegy tetején lévő régi, zordsá-
ga miatt felújított erődítményben. A legenda szerint Szent
Heléna, Nagy Konstantin anyja, amikor ellátogatott a sziget-
re, a Szent Kereszt egy darabkáját hagyta itt. Daszkalosz be-
járatos volt a kolostorba, mivel nagybátyja volt az apát.
- Egy napon szüleim eljöttek meglátogatni. Tudni szeret-
ték volna, mivel töltöm időmet. Azon a napon a földeken dol-
goztam más szerzetesekkel együtt Elnyűtt, fekete csuha volt
rajtam, bőrömön az izzadság keveredett a testemet ellepő
porral. Szüleimmel közölték, hol találnak meg engem. Épp
egy két ökör vontatta ekével szántottam, amikor megláttam
őket felém közeledni. Először nem ismertek fel, mivel kala-
pot viseltem, és az arcom fele rejtve maradt Ők mindketten
kifogástalan öltözéket viseltek. Anyám drága kalapot és ma-
gas sarkú cipőt. Arra számítottak, hogy egy olajfa alatt ülve
találnak, amint éppen kényelmesen olvasgatok. Amikor fel-
emeltem fejem és anyám felismert, beleájult apám karjába.
Ott helyben elmagyaráztam nekik, hogy nem tudom tovább
követni az életstílusukat, amit én értelmetlennek találok. Sze-
rencsére jó érzékkel nem léptem be a kolostorba. Nem let-
tem volna képes ennyi piszokkal megbirkózni.
Sztavrovouni régi hagyománya megkövetelte a szerzete-
sektől, hogy sohase mosakodjanak, mert akkor lemossák ma-
gukról a keresztelésük alkalmával rájuk kent szent olajat.
Tisztálkodásuk abból állt, hogy erőteljesen kiizzadtak, majd
letörölték magukat töröközővel. Azt beszélik, hogy az érsek
nem volt hajlandó meglátogatni a kolostort, amíg mindegyik
szerzetes meg nem mosakszik rendesen. Az apát megígérte,
hogy teljesíti a kérést. Az érseket érkezésekor a kapuban vár
ta az apát. „Emeld rám üdvösséges, tekinteted, uram, íme,
most tiszta vagyok!” mondta, majd ujjait belemártotta egy tál-
kába, amelyet kísérője tartott, és óvatosan megspriccelte arcát
Vacsoránk befejeztével kimentünk a kis eukaliptuszerdőre
néző, jázminbokrokkal borított teraszra. Közben feltettem
Daszkalosz kedvenc zeneszerzőjének, Beethovennek egyik
szimfóniáját, mialatt Jakovosz elkészítette a török kávét.
- Daszkale - kezdtem hozzá, arra számítva, hogy további
részleteket tudok meg életéről -, eléggé meglepett, hogy
részt vett a brit gyarmatosítás elleni mozgalomban. A pszi-
chológusok biztosan azt mondanák erre, hogy így próbálta
kifejezésre juttatni azt az elfojtott haragot, amit apja iránt ér-
zett, aki, mint tudjuk, mindent megtett azért, hogy önből jó
angolt faragjon. Azt azonban végképp nem értem, hogy egy
olyan gyógyító, mint Ön, aki Isten embere, részt vett a britek
által terroristának címkézett föld alatti mozgalomban.
- Azt hiszi, hazafias okból csatlakoztam a mozgalomhoz? -
kérdezte Daszkalosz ironikusan. Majd emlékeztetett arra, hogy
az Igazság Keresője csak akkor vehet részt politikában, ha ma-
gasabb rendű célokat szolgál, sohasem személyes előnyök ér-
dekében, vagy amiatt sem, amit az átlagember hazafiságnak hív.
- Az, hogy csatlakoztam az EOKA-hoz (az egyház által tá-
mogatott föld alatti gerillamozgalom, mely 1955-59 között
küzdött a britek ellen) valójában szerepjátszás volt. Úgy gon-
doltam, hogy így tudom a lehető legtöbb életet megmenteni.
Ha távol tartom magam tőle, több angol, görög és török halt
volna meg...
Daszkalosz ezt követően elmesélte, hányféle módot talált
életek megmentésére. Rendkívül nehéz és kockázatos vállal-
kozás volt, ami gyakran mély szorongásokat és erkölcsi töp-
rengéseket váltott ki belőle. Egy bizonyos esemény olyan
szorongást keltett benne, hogy egy időre összezavarodott a
jó és a rossz fogalmát illetően. Azt állította, hogy elméjében
elhomályosultak ezek a kategóriák.
- Amikor tudomást szereztem arról, hogy bizonyos, általam
ismert föld alatti vezetők kifőzték egy ember megöletését,
mert „téglának” gondolták őt, nyomatékosan közbeavatkoz
tam és megváltoztattam elképzeléseiket. Pár év múltán, épp a
függetlenség kikiáltása után ugyanez az ember többeket meg-
ölt, letartóztatták és felakasztották. Húsz napig teljes lelki za-
varodottságban voltam, nem tudván, helyesen jártam-e el,
amikor megmentettem az életét. Végül egyik délután a Szen-
télyben végzett meditációm során Johannan hangját hallot-
tam: „Amikor egy emberrel jót teszel, nem alkuszol vele jövő-
beli magatartását illetően. Teljes mértékben ő maga felel tet-
teiért. Te jószándékkal közelítettél felé. Te jót tettél. Nem a te
dolgod, hogy a jövőt megítéld. Az Istenre és a karmára tartozik.”
- Amikor három évvel a függetlenség kikiáltása után 1963-
ban kirobbant a görög-török ellentét, Daszkalosz újfent a za-
vargások közepén találta magát.
- Mivel rendelkeztem katonai képzettséggel, megtettek a
görög védelmi erők egy kis csapata parancsnokának. Pashie
(kövér) Kosztesszel, a néhai rendőrfőnökkel voltam együtt
Omorfitában (Nicosia egyik elővárosa, ahol 1963 karácsonya
táján súlyos harcok dúltak). Pisztolyt hordtam övemben, és
kocsimban géppisztolyt.
- Úgy érti, hogy használta volna azokat a fegyvereket a tö-
rökök ellen? - kérdeztem leplezetlen hitetlenkedéssel. Vala-
hogy nem tűnt túl valószerűnek az Omorfita utcáin kezében
puskával előretörő Daszkalosz képe.
- Sohasem fognék fegyvert senkire - felelte nevetve.
- És ha megtámadnák?
- Egyszer kettesben voltam Pashie Kosztesszel, amikor is
körbevett bennünket negyven török legény. Üldözőbe vettek,
s hogy megmeneküljünk és elrejtőzzünk a golyózápor elől, át
kellett ugranunk egy magas falon. Pashie Kosztesz igen ne-
hezen mászott át, mivel olyan kövér volt. Tréfából mindket-
ten kapitánynak szólítottuk a másikat. Ez olyan tragikomikus
volt! „Nos kapitány, most mihez kezdünk?” - mondtam, ami-
kor úgy tűnt, hogy a fal mögött kelepcébe jutottunk. Elkezd-
tünk a levegőbe lövöldözni, remélve, hogy elijesztjük a törö-
köket. Sose lőttem volna rájuk. Végül egy kythreai faluba va-
lósi vad asszony, Anasztázia mentett meg bennünket A „fiúi-
val” jött, és elzavarta a törököket.
 - Hogyhogy nem használta különleges erőit védekezésül?
- A pszichikus erőket nem szabad ilyen világi célokra hasz-
nálni. A láthatatlan mesterek nem engedik meg. A tisztánlátást
mindössze egy alkalommal használtam azokban a zűrös na-
pokban, akkor is azért, hogy életeket mentsek meg. Embere-
imnek szigorúan parancsba adtam, hogy sohase támadjanak,
sohase tüzeljenek, hacsak nincsenek közvetlen életveszélyben.
- Egy magas rangú görög katonatiszt odajött állásainkhoz
és megparancsolta embereimnek, hogy támadják meg a tö-
rök erődítményt, mivel a bolondja azt hitte, hogy a törökök
vagy alszanak, vagy nincsenek ott. Egy darabig vitáztam vele,
majd közöltem, hogy javaslata őrültség. Megfenyegettem,
hogy feljelentést teszek ellene feletteseinél, mivel veszélybe
sodorja az emberek életét. Belső látásommal láttam, hogy a
törökök teljesen éberek és lemészárolják a görögöket, ha
csak megmoccannak. „Miért nem dob be néhány követ azok-
ba az állásokba, és nézi meg, mi történik?” - ajánlottam neki.
Megtette. A törökök, akik azt hitték, támadunk, pergőtűz-
be kezdtek. Ellődöztek ránk mindent, amijük csak volt. Ké-
sőbb visszaszerezték pozíciójukat és visszavonultak. Ekkor
azt mondtam a görög tisztnek: „Most elmehet és beveheti az
erődöt, és a magáé a fizetség érte. Minket nem érdekel.” A
gondok elmúltával Makariosz igaz görögnek, hazafinak, cip-
rusinak nevezett. „Csak egy pillanat, Üdvösséged - szakítot-
tam félbe őt, - se patrióta, se görög nem vagyok, legkevésbé
ciprusi. Egyetlen okom arra, hogy a fronton harcoltam,
anyáitok és húgaitok védelme volt. Semmi más.”
Ez az őrültség másik formája, de legalább nem annyira
ostoba, mint a hazafiság.
- Ugyanezen az estén felállt egy jól ismert filológusnő és
büszkén jelentette ki: „Üdvösséged, mi, asszonyok is ontottuk
vérünket a hazáért.” Odahajoltam Makarioszhoz, és a fülébe
suttogtam: „Igen, Üdvösséged, ők minden hónapban egyszer
a vérüket ontották.” Az érsek nevetésben tört ki és kilöttyen-
tette borát, amit hörpölgetett.
Daszkalosz hátradőlt karosszékében, kezét hasára tette,
mintha védené, nehogy szétrobbanjon a harsány hahotától.
 - A következő öt évben a tudós hölgy nem volt hajlandó
szóba állni velem. Most jó barátságban vagyunk, és húga a
köreimhez tartozik.
- Gyermekkorom óta gondjaim vannak a hazafisággal. Em-
lékszem, egyszer tanárunk a görög történelemről beszélt. El-
mesélte, a bizánci uralkodó, Vasziliosz Vulgaroktonosz, ki-
nyomatta ezer bolgár fogoly szemét, s mindössze egynek hagyta
meg a fél szemét, hogy hazavezesse társait. Azt tanították,
hogy ezzel a módszerrel akarták elrettenteni a bolgárokat at-
tól, hogy Bizáncra törjenek. Amikor meghallottam a történe-
tet, felálltam és elkiáltottam magam: „Szégyen!”
„Azt mondtad, hogy a görög történelem szégyenteljes?”
-kérdezte haragosan tanárom. „Szégyen, szégyen”, kiáltottam
ismét teljes hangerővel. Fülemnél fogva megragadott és ki-
penderített az osztályteremből. Amikor az iskola elöljárója tu-
domást szerzett a történtekről, utasításba adta, hogy engem
ki kell zárni az adott kurzusból, ebből a tárgyból ő maga fog-
lalkozott velem, és megmentett a görög történelemtől. Nem
bírtam ilyen hazafias cselekedetként bemutatott rémtetteket
hallgatni.
Majd Daszkalosz felállt, ingét felhúzta és megmutatott a
hátán egy régi sebesülést, amit még 1963 kritikus napjaiban
szerzett A golyó még mindig a húsában volt. Éreztem, amint
megérintettem a seb feletti területet. Daszkalosz nem foglal-
kozott azzal, hogy kivetesse, mivel nem zavarta őt. A golyót
zsírszövet párnázta körül, így nem kellett fertőzéstől tartani.
- Mindamellett, ha meghalok, ezt a golyót szeretném ma-
gammal vinni Istennek ajándékba - tette hozzá humorosán.
Elmondom majd neki: Istenem, íme az emberi őrültség
jelképe.
- A néhai Muftizate, egy ciprusi török hívott fel egy napon.
„Szpiro, menjünk el aTekkébe (mohamedán sírhely). A hodzsa
azt állítja, meg tudja táncoltatni a babszemeket.” Elkocsikáz-
tunk Larnacába, majd a Tekkéhez. A hodzsa nagyon izgatott
volt Az udvar közepében rajzolt egy kört, majd egy marék
babot szórt bele és elmondta az imákat. A babszemek táncol-
ni kezdtek. Természetesen nem tudta, mi történt. A kert ter
mészeti szellemei játszottak a babszemekkel. Kapcsolatba
léptem a szellemekkel és megkértem őket, jöjjenek oda hoz-
zám. A babszemek odajöttek és az arcom körül táncoltak. A
hodzsa megrémült. „Maradj távol ettől a gyaurtól - mondta
barátomnak -, sátáni erőkkel bír.” Daszkalosz kacagott.
- Mit keresnek itt a természeti szellemek? - kérdeztem.
- Ezek a kert természeti szellemei voltak.
Daszkalosz elmagyarázta, hogy minden növénynek meg-
van a maga angyala, ami egy arkangyali forrás kivetülése. Az
a szellem tartja életben a növényt. Ha a növény meghal, ez az
angyal továbbítja a növény élményeit az arkangyalhoz. Így
kerül át az információ a faj egyik generációjától a másikhoz.
- A természeti szellemek játékosak, akár a kisgyermekek.
Ha nem tudod, hogyan bánj velük, árthatnak neked, bár nem
rossz szándékkal. Akár a kisgyermekek, ártatlanul tudnak
bántani. Ha valaki egy növénnyel vagy állattal társalkodik,
akkor valójában a növényért, illetve állatért felelős angyallal
áll kapcsolatban.
- Nagyszerű napokat töltöttem török barátaimmal! - mond-
ta szomorúan Daszkalosz.
Valójában a közösségen belüli erőszak kitörése előtt a tö-
rök oldalon is voltak tanítványai. Tudott törökül, sőt, az isz-
tambuli egyetem felvételi vizsgáit is letette, pusztán mulat-
ságból. Török diákjainak leckéi a szufi tradíciókon alapultak,
és az Újtestamentum helyett a Koránt használta széleskörűen
Daszkalosz a tanítás során. Számos alkalommal mesélte, mi-
lyen nagyra értékelte a törökökkel fenntartott barátságait, be-
leértve a török vezetőket is. Sok török szerint Szpiro effendi
valójában muzulmán próféta volt, akit Allah küldött a hitetlen
görögökhöz, hogy üdvözülhessenek. Jobb időkben sok ciprusi
török keresett Daszkalosznál gyógyulást.
A továbbiak során még több epizódot mesélt arról, hogyan
keveredett ki az etnikai konfliktusokból. Már régen rájöttem ar-
ra, hogy ha Daszkalosz személyes élményéről mesél is, lett lé-
gyen az komoly vagy komikus, esetleg tragikomikus, ezzel egy
időben mindig megpróbált valami tanulsággál is szolgálni. Min-
den története mögött ott rejtőzött valamilyen erkölcsi tanulság.
 - Amikor a török szektor felügyeletét láttam el embereim-
mel, két napja nem szűnő csecsemősírásra lettem figyelmes.
Rájöttem, hogy egy török anya kelepcébe került a két oldal kö-
zött. Kifogytak az élelemből és a babának nem volt teje. Sze-
reztem egy hangosbeszélőt, felemeltem egy fehér zászlót és
megpróbáltam kapcsolatba lépni a túloldalon lévő törökök-
kel. „Maga az, Daszkale?” - hallottam valaki kiáltását Felis-
mertem a hangot, Fikret volt, török tanítványaim egyike.
„Fikret, te vagy az?” - kiabáltam vissza.
„Igen, igen, Daszkale! Látja, mit tettek velünk a nagyfejűek?”
Felfedeztem, hogy Fikret volt a velünk szemben álló török
csoport vezetője. „Fikret, viszek egy kis tejet a török anyá-
nak. Mondd meg az embereidnek, hogy szüntessék be a tü-
zet.” Fikret visszakiáltott: „Daszkale, egyedül jöjjön, rend-
ben?” „Rendben Fikret.”
Vettem három doboz sűrített tejet, s kezemben egy fehér
zászlóval a házhoz mentem, amelyben bennragadt az asszony
kisbabájával, s az erkély alá álltam. Hallottam, amint Fikret
utasítja embereit, hogy ne lőjenek, mert aki rám mer lőni, azt
ő maga lövi le. A török asszony kijött az erkélyre, feldobtam
neki a tejkonzerveket „Köszönöm, köszönöm, Daszkale - mond-
ta -, áldja meg az Isten!” Nyilván akkor tudta meg a nevem,
amikor Fikrettel beszélgettem. Ahogy készültem saját állása-
inkhoz visszatérni, egy hatalmas török bukkant fel a sarkon,
kezében vadászpuskával. A nő rám kiáltott, hogy vigyázzak.
Megpróbáltam elrejtőzni, de ő már tüzelt, és néhány kóbor
golyó eltalált Elestem, és azonnal meghallottam egy másik
lövést. Fikret lőtt és megsebesítette honfitársát. Rohant fe-
lém, kérdezte, jól vagyok-e. Felajánlotta, hogy bevisz a kórhá-
zukba. Nemet mondtam, inkább a görög oldalon lévő kórhá-
zat választottam. Fikret ekkor felajánlotta, hogy elkísér saját
hadállásainkig. Szóltam embereimnek, hogy ne lőjenek. Ami-
kor a görög vonalhoz értünk Fikrettel, bemutattam őt a töb-
bieknek, és megkértem őket, rázzanak kezet vele. Úgy mu-
tattam be, mint tanítványomat. Abban a pillanatban a bolond
Sampson jött arra, egy megszállott lövöldöző. Idegesítette, hogy
barátságos vagyok egy törökkel, és ocsmány szavakat mor
mólt magában. Felszólítottam, rázzon kezet Fikrettel. Ő vissza-
utasította.
„Rázz kezet, te félkegyelmű!” - kiáltottam rá. Dühödt arc-
cal nyújtotta kezét. Ekkor felszólítottam az összes jelenlévőt,
hogy ne lőjenek és hagyják visszamenni Fikretet a saját állá-
sába. Mielőtt elment volna, megállapodtunk abban, hogy a
város más helyein zajló eseményektől függetlenül mi nem lö-
vünk egymásra. Se török, se görög nem halt meg ezen a terü-
leten.
Tíz évvel a fenti epizód után, amikor a török sereg meg-
szállta Ciprust, Daszkalosz ismét belekerült az események
sodrásába. Háza heteken át menekültekkel volt tele, és az
anyák Sztrovoloszba sereglettek eltűnt fiaik fényképével.
- Egy napon egy asszony jött hozzám a fia képével. Mi-
helyt kézbe fogtam a képet, tudtam, a fiú halott. Nem akar-
tam megmondani neki, mert nagyon feszültnek látszott. Any-
nyit mondtam hát csupán: „Hölgyem, ma igazán fáradt va-
gyok, nem tudok koncentrálni.” Az asszony sírva fakadt:
„Hazudik, Daszkale” - mondta. - „A fiam meghalt. Múlt éjjel
láttam őt álmomban, búcsút intett nekem. Isten hozzád anya,
hosszú útra megyek, nem tudom, mikor látlak újra.”
Halott fia étertestében még álmában meglátogatta őt, mi-
előtt felszállt volna a pszichikus síkokra, ahol következő in-
karnációjáig pihenni fog.
- Egy másik alkalommal az ENSZ segítségével sikerült
kapcsolatot teremtenem egy török tiszttel, akiről úgy tudtam,
hogy bizonyos információkkal rendelkezik egy eltűnt ciprusi
görög hollétéről.
- Sok ciprusi török katona érdeklődött, nem vagyok-e tö-
rök, miután hallották a barikádon folytatott beszélgetésünket.
Nem bírták elképzelni, mit keres egy török a görög szektor-
ban. Azt feleltem nekik: „Mit számít, hogy görög vagyok-e
vagy török?” „A görög görög, a török török” - kiáltotta valaki.
„Nem - mondtam -, a görögök is, a törökök is angyalok.”
„Angyalok, effendi?!” - kérdezte az egyik török katona. „Igen,
angyalok” - feleltem. Arcát tenyerembe fogtam és azt mond-
tam neki: „Te egy angyal vagy, kedvesem”. „Méghogy én!?
Egy angyal?!” „Igen, az vagy.” Rájöttek, hogy én vagyok Szpi-
ro effendi, és nagyon fellelkesültek. Egyikük megkért, hogy
áldjam meg. Elmondtam egy mohamedán imát, s kezem
homlokára téve így szóltam: „Golyó sose érjen.” Kezet csó-
kolt, s azt mondta: „Szpiro effendi, sohasem fogok lőni görög
barátaimra. Ha túzparancsot adnak, a fejük fölé fogok célozni.”
- Ekkor átmentem a barikádon és visszatértem a görög
oldalra - fejezte be Daszkalosz és hátradőlt székében.
- Nemrégiben egy menekült kérte segítségemet, egy lány,
aki a szomszédos Vatili faluból származott - kezdett bele az
újabb történetbe. - Terhes volt, s a gyermek egy falubeli tö-
röktől származott. Azt mondta a lány, hogy az invázió idején,
mielőtt a falut még elérték volna a török tankok, minden gö-
rög buszra, traktorra szállt és délre özönlött. Ő ottmaradt a
nagy zűrzavarban. Egy ciprusi török, Orchán, akit korábbról
ismert, elvitte őt magához, hogy házában védelmet biztosít-
son neki. A férfi szüleivel élt, és mindhárman nagyon kedve-
sek voltak hozzá. Heteken át rejtegették. Titkuk azonban las-
sanként kezdett kiszivárogni, és megijedtek, hogyha felfede-
zik a lányt, akkor a török tisztek zaklatni fogják. Orchán azt
javasolta, kössenek névházasságot, míg megtalálják a módot
arra, hogy a lányt délre juttassák. Úgy gondolták, ha már há-
zastársak, akkor a török tisztek nem zaklatják a lányt. A lány
elfogadta az ajánlatot és túlestek a mohamedán esküvői szer-
tartáson. Külön éltek azonban továbbra is. Orchán betartotta
ígéretét és soha nem nyúlt a lányhoz. A megegyezés azonban
nem működött. A városparancsnok, aki szemet vetett a lány-
ra, gyanította, hogy a házasság hamis. Közben a görög lány
és Orchán között erős szerelmi szálak szövődtek. Egyik éjjel
a lány hálóingében bement Orchán szobájába, mondván: „A
feleséged vagyok! Tégy magadévá!” Ettől kezdve mint férj és
feleség éltek együtt. Időközben a ciprusi kormány és a török
megszálló erők között létrejött egy egyezmény. Ez úgy ren-
delkezik, hogy az északon rekedt görög nőket délre kell kül-
deni rokonaikhoz. Ezzel az egyezménnyel felszerelkezve a tö-
rök városparancsnok erőszakkal elválasztotta a párt, és a
lányt átküldte a görög szektorba. Ekkor keresett fel engem.
Hosszas erőfeszítések árán sikerült telefonálnom Orchannak.
Zokogva kérlelt, hogy törődjek asszonyával és leendő gyer-
mekével. Arra nem is számított, hogy visszakaphatja felesé-
gét Azt mondtam neki, megteszek minden tőlem telhetőt,
hogy ismét összehozzam őket. Biztosan lesznek emberek,
akik úgy gondolják, hogy hitszegőként viselkedem. Azt
mondtam a lánynak: „Orchan a férjed. Menj hozzá, és élj a tö-
rökök között. Most ők a te néped.” Láttam, mennyire szerel-
mes férjébe. Sikerült szereznem egy speciális engedélyt és
ENSZ katonák kíséretében visszaküldtem őt férjéhez.
A történet befejezése után Daszkalosz még kesergett a szi-
get görög és török lakossága között uralkodó állapotokon.
Egyik összejövetelükön biztatta tanítványait, ne tekintsenek
ellenségként a ciprusi törökökre.
- Magatokban keressétek, ott megtaláljátok az igazi ellen-
séget! Bármi történik egy néppel, az nem véletlen, hanem a
kollektív karma műve. Például, ha egy törzs történelme so-
rán hadakozó természetű volt, más nemzeteket fosztogatott,
akkor a történelmük során megteremtett romboló elementá-
lok előbb-utóbb ismét utolérik a törzset, más történelmi kö-
rülmények között. Ahogyan van egyéni karma, éppúgy léte-
zik kollektív karma is, és az egy csoportban vagy egy nemzet-
ben élő emberek az illető nemzet karmikus adósságainak ré-
szesei. Elkerülhetetlen, hogy megtörjük a romboló elementá-
lok létrehozásának ördögi körét - figyelmeztetett bennünket
Daszkalosz. Elsősorban emiatt nem szabad a ciprusi görö-
göknek rossz kívánságokat dédelgetniük magukban török
honfitársaik iránt, hanem őszinte, baráti jobbot kell nyújtaniuk.
- Daszkale, megmondaná, ki gyakorolta Önre a legmé-
lyebb benyomást ebben az életében? - kérdeztem, miután
befejezte a helyi politikára és a görög-török kapcsolatokra
vonatkozó rövid fejtegetését
Daszkalosz egy pillanatig elgondolkodott, majd elismétel-
te, hogy egész életén át olyan láthatatlan mesterek vezették
őt, mint Johannan atya, Hilarion atya és Dominico atya. Volt
mégis egy férfi, akivel Daszkalosz húszéves korában találko-
zott, ő egyengette Daszkalosz spirituális útját. Indiai sebész
orvos volt, ezredesi rangban Cipruson szolgált a II. világhá-
ború idején.
Daszkalosz azt állította, hogy a mesterek „odaát” - szó sze-
rint elvezették őt ehhez az indiai orvoshoz, akihez asszisz-
tensként szegődött egy időre.
Jelen életében Daszkalosz számára a legfontosabb s leg-
melegebb kapcsolat az volt, amely gyermekkori barátjához
fűzte, akit a II. világháború idején a németek öltek meg Casa-
blancában. Barátságuk akkoriban alakult ki, amikor Daszka-
losz az amerikai misszionáriusok által alapított Larnacai Ame-
rikai Akadémia középiskolájában az alsóbb osztályokat járta.
Fivosz három évvel idősebb volt, és védelmezőként állt ifjabb
és kevésbé robusztus barátja mellett. Daszkalosz elmesélte,
milyen sokszor mentette meg őt Fivosz más fiúk verésétől,
bántalmazásától.
Egy kivándorolt nagybácsija meghívására Fivosz végül át-
települt az Egyesült Államokba, hogy ott irodalmi tanulmá-
nyokat folytasson. Barátságuk olyan erős volt, hogy Daszka-
losz is tervezte, hogy kivándorol az Államokba.
- Tréfálkoztunk, hogyan házasulunk majd össze egy test-
vérpárral, hogy mindig együtt maradhassunk.
De nem így rendeltetett. Fivosz bevonult az Amerikai Had-
seregbe, Casablancába vezényelték, ahol utolérte a halál.
Daszkalosz állította, hogy megérezte barátja halálának pillana-
tát. Látomása volt, melyben barátja a földön feküdt, vérbe bo-
rultan. Majd Fivosz étertestben jött el Daszkaloszt meglátogatni.
- Eljött és odaállt az ágyam mellé. „Szpiro, eljöttem, hogy
búcsút vegyek tőled. Hosszú ideig nem látjuk egymást.”
Majd eltűnt. Ültem ágyamban és sírtam - jajveszékeltem el-
vesztett barátom után. Hogy enyhítsem fájdalmam, azon
nyomban írtam egy verset.
- Emlékszik rá? - kérdeztem.
- Olyan élénken emlékszem rá most is, mint amikor „meg-
írtam” - bár sose vetettem papírra.
Biztatásomra Daszkalosz lassan belekezdett a gyermekkori
barátjának emléket állító költeménybe. Olyan volt, mintha
újraélné a negyven éve érzett fájdalmat.
 Kopár és szomorú téli éj
Hadd töltse be ólmos eged
A viharos fergeteg
Valaki meghal ma éjjel
Kihez fűzött igaz szeretet
Gyengén, remegőn izzik
a láng
Itt az idő, hogy
kialudjék
Szél és villámok szántják
az eget
arcom könnyeim esője
öntözi.
Vihar van bennem is
Reszkető csüggedés
hűt le álmot és reményt.
Éjféli indulás!
A súlyos és nyomasztó
sötét
a halál markával fojtogat.
Valaki meghal ma éjjel
Kihez fűzött igaz szeretet
Oldalán a gyász gyertyája ég.

- Most is van kapcsolata halott barátjával? - kérdeztem

néhány percnyi csend után.
- Igen. Itt van a szobában - felelte mosolyogva.
Arra gondoltam, úgy érti, hogy Fivosz, pszichonoetikus világ-
ban élő szellemként, valahogy ráhangolódik a Daszkalosszal foly-
tatott kommunikációra. Rögtön rájöttem azonban, hogy Dasz-
kalosz a mélyen felindult Jakovoszra mutatott, akinek alig sike-
rült elrejteni a Daszkalosz verse hallatán kibuggyant könnyeit.
- Ő lenne Fivosz? - kérdeztem hitetlenkedve, miközben
Jakovoszra néztem.
- Igen, ő Fivosz - bólintott Daszkalosz habozás nélkül. -
Amikor ránézek, nemcsak Jakovoszt látom. Számomra ő Fi-
vosz, Giovanni, Omar, Rasadat és még sokan mások.
 Daszkalosz azt állította, hogy több mint húsz inkarnáció
óta együtt van Jakovosszal. Több alkalommal célzott egy
olyan időszakra, amikor Jakovosszal együtt főpapi tisztséget
töltöttek be az ősi Egyiptomban. Nyilvánvaló volt, hogy Dasz-
kalosz számára reinkarnációs emlékeinek valódiságához nem
férhetett kétség. Egyszer azt mondta nekem, hogy úgy tud
előző életeiben olvasni, mintha naplójának oldalait lapozná.
- Talán egy másik este beszélhetünk az ókori Egyiptomról
- felelte kérésemre Daszkalosz. - Most azonban már későre
jár és nekünk dolgozni kell.
 7
A haláltól az újjászületésig

Délután három óra lehetett, amikor Jakovosszal felszáll-

tunk a sziget déli kikötője, Larnaca felé tartó buszra. Daszka-
losz havi egyszeri összejövetelét tartotta ott egyik tanítványi
körével. Úgy tervezték, hogy este hétkor találkoznak „Thea-
no” nővér házában. Ő Daszkalosz exkluzív belső körének
tagja volt, s a mester nagy szeretettel „Larnaca boszorkánya-
ként” említette egy alkalommal. Daszkalosz már kora reggel
Larnacába ment, hogy néhány beteget meglátogasson a helyi
kórházban.
Cseperegni kezdett az eső, amikor a Nicosia központjában
lévő Szabadság téren beszálltunk a buszba. Napi teendőim ki-
fárasztottak, s mivel nem akartam kimerültén megérkezni, le-
hunytam szemem, és a Daszkalosz által tanított koncentrá-
ciós-relaxációs technikát gyakoroltam. Jakovosz csendesen
ült mellettem, miközben megpróbáltam kizárni elmémből a
külvilágot.
A lehető legteljesebb kényelemben elhelyezkedtem és fel-
idéztem Daszkalosz instrukcióit. Egész testemre koncentrál-
tam, miközben mélyeket lélegeztem. Kezdtem minden apró
izmot a talpamtól a fejem búbjáig érezni és ellazítani. Meg-
próbáltam kizárni elmémből minden betolakodó gondolatot.
Körülbelül hárompercnyi mély légzés után figyelmemet a
lábujjaimra összpontosítottam, majd lassan elindultam felfelé,
míg el nem értem a köldökömig, a Napfonatig. Ott elképzel-
tem egy nagy, kékesfehér fénygömböt, amint betakarja a ha-
si területet, kívül, belül egyaránt. Gondolataimat igyekeztem
három percig itt tartani. Néhány könnyed, mély légvétel után,
miközben megtartottam a kékesfehér gömb képét, haladtam
felfelé a mellkasomba, a szívem tájékára. Elképzeltem egy
másik gömböt, kisebbet, fehéres-rózsaszínűt, melynek kö-
zéppontja a szívemhez közel volt. A két gömb a határvonalak-
nál átfolyt egymásba, de mindegyik megtartotta a saját színét
További három percet töltöttem ebben az állapotban: lát-
tam a hasam környékét beborító kékesfehér, és a felsőteste-
met nyakig beburkoló fehéres-rózsaszín fényt. Majd tudato-
mat agyam középpontjába vittem, és a másik kettőnél kisebb
aranygömböt láttam, amely körülveszi a fejem, úgy tizenöt
centiméter távolságra tőle, minden irányban. Ezt követően
egész testem köré egy ovális alakú fehér aurát képzeltem,
amely olyan volt, mint egy világító tojás. Miután újra érzékel-
tem minden porcikámat, a következő önszuggesztiót alkal-
maztam: „Töltse el a béke egész anyagi testem, és a harmó-
nia pszichés testemet. Uralkodjon gondolataimban tökéletes
nyugalom.” Három percet töltöttem még mély légzéssel, mi-
előtt kijöttem volna a meditatív állapotból.
Daszkalosz azt állítja, hogy a rendszeres meditáció nagyon
jótékonyan hat a személyiségre, különösen a reggel elvégzett
meditáció. A kékesfehér szín jó egészségben tartja anyagi
testünket, míg a fehéres-rózsaszín és az arany megtisztítja, és
egyben egyensúlyban tartja pszichés és noetikus testünket.
Saját tapasztalataim szerint ez a gyakorlat és a többi hasonló,
amelyeket Daszkalosztól tanultam, lazító hatású is. Amikor a
buszon kinyitottam a szemem, fáradtságom eltűnt, felfrissül-
tem. Az eső elállt, s fenséges szivárvány díszítette az égbol-
tot. Március közepe volt, Ciprus vidéki tájain a legszebb idő-
szak: a táj teli volt vörös és sárga virágok miriádjaival.
Körülbelül egy óra múlva megérkeztünk Larnacába. Thea-
no egy vízre néző, régi, kétemeletes házban lakott. Meleg
szívű, hatvanas éveinek második felében járó idős asszony
volt, aki nagyanyai öleléssel és csókkal üdvözölt bennünket.
Daszkalosz támogatása, valamint a tény, hogy Jakovosszal ér-
keztem, automatikusan testvérré avatott. Daszkalosz említet-
te már korábban, hogy Theano eddig négy előző inkarnáció-
jában volt anyja. „Ezért viselkedik velem olyan anyáskodóan,
ha lát”, mondta nevetve Daszkalosz. Valóban, Theano úgy
szólította meg mindig, ahogy egy odaadó anya szól gyerme-
kéhez: „arany csillagom”.
Leültünk a nappaliban, ott vártuk Daszkalosz és a többiek
megérkezését Egy limonádé és egy szelet sütemény mellett
főleg Pavloszról, Theano néhai férjéről beszélgettünk, s arról,
hogyan vált Theano rajta keresztül Daszkalosz tanítványává
és belső körének tagjává.
Pavlosz költő volt, aki élete java részét Párizsban töltötte.
Ott támadt fel érdeklődése a miszticizmus iránt. Egy napon
látogatást tett egy híres médiumnál, és bizonyos metaforikus
kérdéseket tett fel neki. Állítólag a médium azt mondta, hogy
a kérdésekre majd jövőbeli mestere ad választ. A médium azt
mondta Pavlosznak, hogy mestere 1913. november 12-én fog
születni, Daszkalosz születésének napján. Vázlatosan lerajzol-
ta Daszkalosz felnőttkori arcát, ráírta Daszkalosz nevének
kezdőbetűit és Pavlosznak adta a képet
Sok év telt el, Pavlosz elhagyta Párizst, visszatért Ciprusra,
és feleségül vette a nála húsz évvel fiatalabb Theanot A mé-
dium által évtizedekkel korábban rajzolt képet megtartotta.
Amikor egy társasági összejövetelen véletlenül összefutott
Daszkalosszal, felesége elbeszélése szerint a lélegzete is el-
akadt. Daszkalosz vonásai megfeleltek a médium által készí-
tett rajznak. Félrevonultak kettesben beszélgetni, és amikor
Pavlosz megtudta Daszkalosz születésnapját és egyéb részle-
tekre is fény derült, könnyes szemmel ölelte őt át, mondván:
„Te vagy az én Mesterem, akire oly sok éve várok.”
A fáma szerint Daszkalosz hasonlóképpen felelt: „Te szin-
tén Mester vagy!” A Daszkalosznál majdhogy húsz évvel idő-
sebb Pavlosz még abban az évben beavatást nyert Daszka-
losz belső körébe, s haláláig leghűségesebb szövetségese
maradt. Mint később megtudtam, Pavlosz inkább intellektuá-
lis misztikus volt Jakovosszal, Kosztasszal és Theofanisszal
ellentétben médiumi képességei továbbra is szunnyadtak.
Viszont nagy szellemi formátumú, fejlett humorérzékkel ren-
delkező ember volt Theano mesélte, hogy férje egy alkalom-
mal a pálmafa alatti padon ült barátjával, a tengert bámulva.
Pavlosz hirtelen felállt, levette kalapját és így szólt: Jó reg-
gelt, Daszkale.”
Megzavarodott barátja magyarázatot kért „Óh, jegyezte
meg Pavlosz futólag, csak megláttam Daszkaloszt, amint tes-
tét elhagyva megy betegeit látogatni.” Egy idő múltán barátja
felállt, levette kalapját, s megszólalt: „Viszontlátásra Daszka-
le!” Amikor Pavlosz magyarázatot kért, barátja így felelt: „O,
csak épp Daszkaloszt láttam, amint rohan vissza a testébe.”
Theano azt állította, hogy néhai férjével folyamatos kapcso-
latban áll, és másoktól hallottam, hogy gyógyító erőkkel is
rendelkezik. Bizalmasan közölte velem, hogy óvatosnak kell
lennie, mivel a helyi papság hadat visel ellene. Emiatt törek-
szik jó kapcsolatokat fenntartani a püspökkel. Mit tehetünk?
- kiáltott fel, kezét széttárva. Az emberek könnyen félreérte-
nek bennünket.
Theano nagyon büszke volt férjére, meg is ajándékozott
néhány kötetével. A versek többsége franciául íródott, és erő-
sen magukon viselték a francia romantika nyomait. Néhány
görög vers is akadt közöttük. Daszkalosz a későbbiekben el-
mondta, hogy szinte nem is ismert harmonikusabb párt, mint
Pavlosz és Theano, ami bizonyára több évszázados együttlé-
tüknek volt köszönhető. Daszkalosz szerint nagyon idős lel-
kek voltak, és ismételten párként találkoztak, eonokon át.
Gyakran hangoztatta, hogy a jó házasság kialakításához egy
élet nem elég. Az embereknek ismételten találkozniuk kell
egymással hogy élményeiken és a szereteten keresztül ösz-
szeillővé váljanak.
Lassacskán megérkeztek Daszkalosz tanítványai, egyik a
másik után, összesen huszonötén. Életkoruk a 25 és a 70 év
között mozgott, és a nemek egyenlő arányban képviseltették
magukat körükben. A nicosiai körhöz hasonlóan ez is a társa
dalom műveltebb rétegei közül került ki. Daszkalosz érkezett
utoljára, Kosztasszal, aki Limasszoltól vezetett idáig, hogy
részt vehessenek az összejövetelen. Jakovosz és Kosztasz
rendszeresen látogatták Daszkalosz minden előadását, amit a
szigeten tartott. Mesterük mellé ültek, mintegy érzelmileg tá-
mogatva őt az előadás során.
A hivatalos összejövetel kezdete előtt Daszkalosz leült a
nappaliban, megivott egy kávét és elsütött néhány viccet.
Majd átment a másik szobába és a várakozók közül néhány
emberrrel magánbeszélgetéseket folytatott. Nemcsak tanító-
juk volt ezeknek az embereknek, de gyóntatójuk is, és ta-
nácsadójuk személyes ügyeikben.
Miután a nagyobbik szobában mindenki egybegyűlt, Kosz-
tasz meggyújtotta a görög templomokban használatos füstö-
lőhöz hasonló illatosítót, Daszkalosz felállt, s nyomában min-
denki más is. Magasra tartotta a füstölőt, s keresztet írt le ve-
le a levegőben. Majd rövid imát mondott.
- A mai estét azzal töltjük, hogy megbeszélünk a pszicho-
noetikus világokkal kapcsolatos néhány kérdést. Észrevet-
tem, hogy közületek többen is érdeklődnek behatóbban e bi-
rodalmak természete iránt.
Kosztasz Daszkalosz balján ült és a vita vezetésében se-
gédkezett. A hallgatóságtól érkező első kérdés a halál utáni
változásokra vonatkozott. Mi történik az emberrel halála per-
cétől az újabb inkarnálódás pillanatáig? Kosztasz elismételte
a kérdést, hogy mindenki tisztán hallhassa.
Daszkalosz a halál fogalmának meghatározásával kezdte
válaszát, elmagyarázva az öntudattal rendelkező személyiség
halál utáni átalakulását
- Korábban szó volt arról, hogy a durva anyagi test nem
képes önmagát fenntartani éterikus mása nélkül. Így a halál
az étertest szétesését és az anyagi testtől való elszakadását
jelenti. Általában negyven nap alatt oszlik szét az elhalálozott
személy éterteste. Vallási gyakorlatunkban emiatt égetünk
negyven napon át gyertyát a halottnak. A tűz meggyorsítja az
étertest feloszlását.
Daszkalosz hangsúlyozta, hogy a halott éterteste meglehe
tősen képlékeny, így a fekete mágus magához ragadhatja, és
gonosz célokra használhatja. Indiában emiatt népszerű a ha-
lottak elégetésének szokása.
- Az átlagember azt hiszi, hogy a halál rettenetes és fájdal-
mas élmény. Valójában ennek épp az ellenkezője igaz. A halál
folyamata semmiben sem különbözik a kimerítő napot köve-
tő kellemes alvástól. Szenvedjen bár súlyos betegségben az
ember, a halál pillanatában nem érez fájdalmat Ezt szemé-
lyes tapasztalatból tudom. Mihelyt az ember elkezd kilépni
testéből, arcán elömlik a derűs nyugalom, és többé nem érez
fájdalmat.
- Az eltávozott a pszichonoetikus világ valamely alsíkján
fog élni, teljesen tudatosan, megtartva erényeit és vétkeit,
céljait és törekvéseit Személyisége nem változik, csak a tér
realitása lesz más. Olyan helyzetbe lép be, amelyben a mi fo-
galmaink szerint meghatározott tér nem létezik. A teret jelen-
tésként, fogalomként fogja fel.
Daszkalosz utóbbi megjegyzése nyomán több tisztázandó
kérdés merült fel.
- Tegyük fel - folytatta -, hogy álmotokban behozlak titeket
ebbe a szobába és megtanítok valamit Olyan benyomásotok
lesz a térről, mint most. Ha másnap találkozunk, valószínűleg
elmesélitek nekem: „Daszkale, eljöttünk a sztoába, és ki-ki
odaült, ahova akart”. A következő kérdésen töprengjetek: va-
lóban eljöttök-e a sztoába álmotokban beszédemet hallgatni?
Abban az állapotban, álmotokban, hasonlóképpen működtök,
mint bárki, aki a pszichikus világokban él, s hozzátok hason-
lóan ők is hallhatják az előadást, legyenek bármilyen távol -
ráhangolódás segítségével. A pszichikus világban olyanok va-
gyunk, mint a tévéadó, amire mások ráhangolódhatnak és
mindent vehetnek, amit leadunk. Amikor elhagyjuk testünket
- halálunkkor vagy asztrálutazás során - tulajdonképpen ön-
magunkba lépünk be. A kommunikáció tehát - akár a többi él-
mény - belülről indul el. Minden belül van. Valaha Mesterünk
nagy igazságra tanított minket „A bennünk lévő pokol semmi-
vel sem kisebb, mint az, ami kívülünk található.”
- Talán a következő konkrét példa segítségével könnyeb
ben megértitek a mondottakat. Három fiútestvér kapcsolatot
szeretett volna teremteni elhunyt apjukkal, ezért úgy döntöt-
tek, hogy egy pszichikus kísérletet hajtanak végre. Egyikük
Ausztráliában, a másik Londonban, a harmadik Amerikában
volt. Három különböző médiumon keresztül sikerült azonos
időben kapcsolatba lépniük apjukkal. „Le akarták hozni ap-
jukat” - hogy saját kifejezésükkel éljek. Nyilván feltételezték,
hogy apjuk valahol „fenn” van. Bizonyos családi ügyekről be-
szélt nekik, amelyekről egyikük sem tudott, bár utólag igaz-
nak bizonyultak. Mégis, arra a következtetésre jutottak, hogy
nem apjukkal, hanem az ördöggel találkoztak. Hogy is lehe-
tett volna az apjuk, okoskodtak, hiszen ők a földgolyó három
különböző pontjáról próbáltak vele azonos időben kapcso-
latot teremteni. Azt képzelték ugyanis, hogy apjuk halála
után is az anyagi világéhoz hasonló helyzetben van.
- Eljöttek Ciprusra, és rajtam keresztül ismét kapcsolatba
léptek apjukkal, aki megerősítette őket abban, hogy koráb-
ban is vele beszéltek. „Nem figyeltem a környezetetekre, de
mindhármotokhoz beszéltem. Még meg is érintettelek ben-
neteket” - mondta nekik. „Hogy tudtad ezt megtenni apa, hi-
szen mi olyan messze voltunk egymástól!”
Figyelmeztettem őket, hogy ha továbbra is kételkednek
benne, akkor csak megzavarják gondolkodását Az, hogy a
túlvilágon volt, még nem jelenti, hogy túllépett a jelenségek
valóságán. Megnyugtattam őket, hogy ez nem valami ördögi
történés volt, hanem apjuk beszélt hozzájuk. Rámutattam,
hogy a pszichikus birodalomban a kommunikáció vibráció-
kon keresztül, hasonló frekvenciákon zajlik.
Tegyük fel, hogy van néhány nagy hatósugarú rádiókészü-
lékem, amelyek a bolygó bármely pontján bármely adó vé-
telére képesek. Ha én ezeket a rádiókészülékeket elhelye-
zem a Föld különböző pontjain és beállítom őket ugyanarra a
hullámsávra, vajon nem ugyanazt az adást fogja-e mindegyik?
A pszichikus síkokon zajló kommunikáció is hasonló dolog.
Soha egyetlen emberi tudat nem keveredik, nem kuszálódik
össze egy másikkal. Amióta létezik rádió és televízió az átlag-
ember könnyebben érti meg a pszichikus alsíkokat.
 - Fel kell ismernetek, hogy a pszichikus és a noetikus vilá-
gok síkjai és alsíkjai azonos teret foglalnak el. Ez a tér pedig
a Föld középpontja, a Föld teljes területe, a földgolyó pereme,
és a Föld körüli tér. Ne gondoljátok, hogy ezek a pszichonoe-
tikus síkok és alsíkok egymás felett helyezkednek el. E pilla-
naton belül is, a gombostű hegyén, itt, ebben a térben és
mindenütt jelen vannak a pszichonoetikus világok síkjai és al-
síkjai. A pszichonoetikus sík: létezési állapot, vibrációs álla-
pot, ráhangolódási módszer.
- A pszichikus világon belül az ember mint öntudattal ren-
delkező személyiség ott van, ahová figyelmét összpontosítja.
Ezért, ha nagyon élénken, érzékletesen álmodunk, s nagy tá-
gas tereken járunk álmunkban - utólag álmaink élményeit
nem tartjuk valóságoknak - holott valósak, nem illúziók. Ha
majd egy napon a pszichikus világokban találjátok magato-
kat, rájöttök, hogy ezek a világok sokkal konkrétabbak, mint
a durva anyagi világ. Nagyobb intenzitással és nagyobb köny-
nyedséggel kezdtek majd élni. Mégis, az a világ sok minden-
ben hasonlítani fog jelen körülményeitekhez. Minden attól
függ, mennyire tudjátok fogadni a benyomásokat és a pszi-
chonoetikus vibrációkat. A halál után az érdeklődéseteknek
és beállítódásotoknak megfelelő világba léptek majd be. Pon-
tosan ugyanolyan pokolban, tisztítótűzben vagy mennyor-
szágban találjátok magatokat, mint amilyenben jelenleg is
vagytok.
- Van azonban egy lényeges különbség az anyagi és a pszi-
chikus birodalmak között. A pszichikus síkokon nagyobb in-
tenzitású érzéseket élünk meg. A gyűlölet és a féltékenység
például tűzként égethetnek. Itt, ebben az életben az ilyen ér-
zelmeket agyunk anyagi korlátai mérsékelni tudják. A pszi-
chikus síkokon nincsenek korlátok. Emiatt érzékeljük az éle-
tet olyan felfokozottan a pszichikus világokban. Soha ne gon-
doljátok azonban, hogy az úgynevezettt poklok valamiféle
pszichikus kínzókamrák. A poklok és a purgatóriumok a ta-
pasztalat megszerzését szolgáló iskolák, műhelyek, amelyek
az emberi lélek felfelé, a tökéletesedés felé vezető útját teszik
lehetővé. Valójában büntetés nincs. Csupán tapasztalat van.
Ha van is szenvedés, annak oka nem az, hogy az Abszolútum
meg akar bennünket büntetni rossz cselekedeteinkért, ha-
nem az a célja, hogy igazi énünkre rátaláljunk. Ilyen élmé-
nyek segítségével ráz fel bennünket tévképzeteinkből, tudat-
lanságunkból.
- A pokol és a paradicsom viszonylagos fogalmak. Ami az
egyiknek pokol, az a másiknak tán maga a paradicsom. Hogy
segíteni tudjunk valakinek a pszichikus síkon kimozdulni
poklából, más lehetőséget kell felmutatnunk. Ha valaki földi
életében veszekedés teremtmény volt, akkor halála után ha-
sonló körülmények között találja magát. Segítségképpen
azonnal egy jobb környezetet kell neki felajánlani, amelybe
beléphet Ha nem fogadja meg javaslataitokat, hagyjátok ott,
ahol van. Saját paradicsomában él, noha az esetleg leginkább
pokolra emlékeztet. Hadd mondjak egy példát Próbáltam va-
lakinek segíteni, aki életében szerencsejátékos volt, és na-
gyon kötekedő természetű. Negyvenöt éve halt meg tuberku-
lózisban. A pszichikus világon belül pontosan úgy élt, ahogy
itt a Földön. Társaival a földihez hasonló környezetet terem-
tett magának: piszkos ablakok, piszkos térítők és asztalok,
verekedések, viták, mint a korábban általuk ismert kávéhá-
zakban. Még annyi fantáziájuk sem volt, hogy egy kicsit javít-
sanak rajta. Egy napon így szóltam hozzá: „Gyere barátom,
menjünk el valahová.” Elvittem őt ebből a környezetből, meg-
teremtettem az általam nagyon kedvelt Beethoven szimfónia
vibrációit, különösen az örömódát. Mondom neki: „Chariliae,
(így hívták) figyelje csak!” - és egy színpompás, gyönyörű er-
dőt mutattam neki, teli patakokkal, virágokkal, mindenféle
széppel. Összehangoltam a látványt a hangokkal, és valami
olyat alkottam számára, amit én paradicsominak ítéltem. Egy
darabig nézett rám, majd így szólt: „Nem fáradt el? Jöjjön,
menjünk vissza, játszunk egy pókerpartit a barátaimmal.
Mennyi ideig akar még itt tartani, hogy hallgassam ezeket a
bádogdobozokat?” Mit mondhattam neki? Ő a saját paradi-
csomában élt, ami számomra elviselhetetlen pokol volt. Hogy
magyaráztam volna el ennek az embernek a pokol és a para-
dicsom közötti különbséget?
 - Vagy egy másik eset Egy szeszélyes asszony egész éle-
tében vádaskodott, pletykálkodott és átkokat szórt szomszé-
daira. Halála után ugyanezt az életet folytatta, csak sokkal in-
tenzívebben. A hátrahagyott valódi emberi lények helyett
megalkotta Mária, Eleni és Efterbe elementáljait, és velük pö-
rölt. Próbáltuk beláttatni vele, hogy pokolban él, s szét kéne
oszlatnia ezeket az elementálokat, hogy tisztábban lásson -
mindhiába. Akkor akar majd változást, ha belefárad jelenlegi
helyzetébe. Mindazok, akik közületek Láthatatlan Segítőkké
válnak, találkozni fognak ilyen nehézségekkel. Tudnotok kell,
hogy senkinek sem segíthettek, hacsak maga nem keresi a
segítséget. Minden ember fejlődése fokozatos. Ilyen helyzet-
ben a legtöbb, amit tehetünk, hogy megteremtünk egy jó-
szándékú elementált, és rárakjuk az illető aurájára, hadd dol-
gozzon rajta.
- Daszkale - kérdeztem -, van-e a pszichonoetikus síkok-
nak és alsíkoknak objektív létük, amely független az egyén
róluk alkotott szubjektív képétől.
- Korábban beszéltem arról, hogy a pszichikus világokban
léteznek fák, hegyek, óceánok, folyók - minden. Ami a boly-
gón valaha is létezett, létezik vagy létezni fog, jelen van a
pszichikus világokban. Amit mi „valóságos” világnak tartunk,
az igazából csak árnyéka azoknak a sokkal fényesebb vilá-
goknak, melyekben minden valódinak tartott anyag létezik. A
pszichikus világok síkjain és alsíkjain nem csupán azok a dol-
gok léteznek, amelyeket arkangyali erők teremtettek a boly-
gón, mint például a víz, a hegyek, az erdők, de mindaz is,
amit emberek valaha is létrehoztak. A pszichikus világ sokkal
gazdagabb világ. Az ott élők legtöbbje mégis, önmaga által
teremtett elementálokon keresztül érzékeli e világokat. A
pszichikus világokban például nincs mindennap felkelő és le-
nyugvó Nap, hacsak nem teremtünk egyet magunknak. Az
általunk megteremtett Nap azonban saját pszichikus vilá-
gunkban létezik majd, nem a külsőben. Ezért, amikor az em-
beri lény elhagyja anyagi testét, két létsíkon kezd élni egy-
idejűleg: a valódi pszichikus síkon és saját pszichikus világá-
ban. A legtöbb emberi lény olyannyira belesüppedt saját
kagylóhéjába, hogy nem tudatosul benne annak a pszichikus
térnek a természete, amelyen belül vibrál. Olyan ez, mintha
úton lennénk, de lelki kuszaságunk és szenvedélyeink miatt
vakok lennénk a táj szépségére. És hadd mondjak még vala-
mit, ami istenkáromlásnak tűnhet: saját élményem alapján
mondhatom, hogy amit kibírhatatlan pokolnak gondolnánk,
az a valóságban a leggyönyörűbb tér, feltéve, ha tudatunkat
összehangoljuk a valódi pszichikus síkkal. Beállítódásunk
teszi lehetővé vagy gátolja meg e szépség felfogását
Daszkalosz ezután megvilágította, hogy az Igazság Kereső-
jének fejlődése során meg kell tanulnia megkülönböztetni a
valódi pszichikus világot az emberek által magukkal hozott
elementálok segítségével felépített szubjektív pszichés kör-
nyezettől. Ami csúnya ezekben a pszichonoetikus világok-
ban, az az egyének saját kagylóhéjában elrejtett világa, amely
a gonoszság, a gyűlölet és a közönségesség vibrációit rejti.
- Hol van ez a kagylóhéj? - szólt közbe valaki.
- Úgy érted, hogy térben? Nos, mindenütt és sehol. De a
saját burkát felépítő és benne élő ember úgy érzékeli, hogy
vannak éles határok, amelyeken belül biztonságban élhet és
cselekedhet. Az emberek - akárcsak a durva anyagi síkon -
itt is felépítik falaikat, templomaikat kerítéseiket. Úgy léphet-
jük át pszichikus kagylóhéjukat hogy rájuk hangolódunk és
megértjük, hogyan fogják fel a világot onnan belülről.
- Egy másik alkalommal Jakovosz említette, hogy rendsze-
resen találkozik évekkel ezelőtt elhunyt nagyapjával. Nagyap-
ját még mindig ugyanazok a dolgok foglalkoztatják, mint éle-
tében. Gondozza a citrusfákat, eladja a gyümölcsöt és aggó-
dik az eső miatt.
- A pszichikus világ alsóbb régióiban, amit pokolnak és
purgatóriumnak hívunk, kevesebb fény van, mint a felsőbb
régiókban. Az Isteni Kegyelem gyönyörű tájakra helyezi eze-
ket a fényvibrációkat, amelyek ezeket a síkokat a lábadozó
betegek otthonához teszik hasonlóvá. Olyasmi ez, mint
ahogy általában alkalmazkodunk a gyengélkedő igényeihez.
Csukva tartjuk az ablakokat, a szobában félhomályt terem-
tünk, hogy a beteg idegrendszere megnyugodhasson. Hason
lóképpen öltöztette alkonyi fénybe az Abszolútum ezeket a
gyönyörű tájakat az alsóbb pszichikus síkokon. Az ide kerülő
beteg egyéneknek ez a megfelelő környezet felgyógyulásuk-
hoz és fejlődésükhöz. Ahogy haladunk felfelé, észrevesszük,
hogy egyre több a fény, olyasmi ez, mint ahogy kivilágosodik
napfelkeltekor. A magasabb pszichonoetikus síkokon találha-
tó mennyországok a vibráló intenzitás fényében úsznak.
- Figyeljétek meg -, folytatta Daszkalosz, hogy a pszichi-
kus világ legfontosabb tulajdonsága az, hogy minden a saját
fényét bocsátja ki. Ebben eltér a háromdimenziós világtól,
amelyben minden fény a Naptól vagy mesterséges fényfor-
rástól származik.
Daszkalosz utolsó megjegyzése Castaneda Don Jüan tanít-
ványaként átélt egyik élményének leírását idézte fel bennem.
Castaneda azt állította, hogy amikor egy hold nélküli éjjelen
Don Jüannal sétált a sivatagban és a sötétség miatt nehezen
tudott tájékozódni, egyszer csak azt látta, hogy az egész táj
kivilágosodik, mintha felkelt volna a Nap. Azt mondta, min-
dent tisztán látott és olyan könnyedén haladt előre, mint nap-
pal. Mindezek tetejébe képes volt párbeszédet folytatni egy
valamiképpen ott termett prérifarkassal. Vajon Castaneda e
pillanatban a hely pszichikus síkjára lépett be? Amikor ezt ké-
sőbb megkérdeztem Daszkalosztól, azt mondta, valószínűleg
ez történhetett.
- Hadd kérdezek valamit! - folytatta. - Lehet-e párbeszé-
det folytatni a növényekkel? Az átlagember, függetlenül attól,
mennyire szereti a növényeket és a virágokat, nem képes tu-
datosan kommunikálni velük. Rajta kívül eső tárgyaknak tűn-
nek számára a növények.
- A költőt megihletheti a virág szépsége, de be tudja-e épí-
teni saját tudatába a virág fél-tudatos állapotát? A pszichikus
világokban ez egészen másként van. Ahogy haladtok előre,
képesek lesztek kommunikálni az élet minden megnyilvánu-
lásával. Minden él, és mindennek megvan a maga nyelve, vib-
rációja, amit képesek vagytok saját pszichikus testetekben
érezni.
- A pszichikus világban nem agyunkkal gondolkodunk.
Van agyunk, de nincs rá szükségünk. A fizikai test minden
sejtje egy benyomások felvételére képes tudati központ Van
szemünk, de hasonló okok miatt arra sincs szükségünk. A
pszichikus világban nem válik szét, mi az, ami mi vagyunk
-és mi az, ami rajtunk kívül esőén létezik. Ha valamire
ráhangolódunk és összpontosítunk rá, akkor azzal a
dologgal eggyé válunk. Benne vagyunk és körülötte
vagyunk. Erre akkor vagyunk képesek, ha a valódi
pszichikus világban vagyunk, nem pedig a magunk
pszichikus világát alkotó kagylónkban, ahol benyomásaink
és előítéleteink mindent átszínezhetnek.
Valaki kérdésére válaszolva Daszkalosz elmondta, hogy a
pszichikus síkok közötti mozgás merőben más, mint az, ami-
hez a földön hozzászoktunk. Nem sétálva, buszon utazva
vagy kocsit vezetve haladunk. Észlelhetjük magunkat vagy
másokat úgy, mintha sétálnánk vagy autóznánk. Ez csupán
az észlelés, annak is illuzórikus formája. Ha testünkön kívül
lévőén a pszichikus síkok és a durva anyagvilág éterikus
síkja között közlekedünk oda-vissza, érezhetjük úgy, hogy re-
pülünk. Néha álmunkban van ilyen érzésünk. Rácsodálkozta-
tok-e valaha, hogyan lehetséges ez? Repülni tudó madarak
volnánk? A pszichikus világban a mozgás azonnal bekövet-
kezhet Csak azon múlik, hogy ráhangolódással átvigyük tu-
datunkat Például, a másodperc töredéke alatt Londonban te-
remhetünk, Európa átrepülése nélkül. Egy napon majd meg-
tanuljátok azt, miként repítsétek tudatotokat óriási távolsá-
gokra úgy, hogy közben a durva anyagi síkon maradtok.
- Elmondaná, hogyan történik ez? - kérdeztem.
- Elmondhatom, de ezen a szinten ez nem jelent magának
semmit Mentális képet kell alkotnia a kívánt helyről, intenzí-
ven benne kell lennie a képben, miközben tisztán elméje gyúj-
tópontjában tartja azt, és akkor ott terem. S ha épp arrafelé jár
egy tisztánlátó, az meglátja önt Ha továbbfejlődik, akkor
képes lesz anyagi testet is ölteni azon a helyen, és akkor a
tisztánlátás képességével nem rendelkezők is láthatják majd.
- Amikor ezt teszi, mi történik anyagi testével? - kérdezős-
ködtem tovább.
 - Ez megint csak attól függ, hogy valaki mennyire fejlett
mester. Teste lehet a mély alvás állapotában. Eljuthat azon-
ban az ember egy olyan pontra, ahol képes mindezt éberen
végrehajtani. Idővel kifejleszt egy szupertudatos öntudatot, s
ekkor képes lesz a Föld több különböző pontján egy időben
jelen lenni teljes tudatossággal és összeszedettséggel.
Bevallottam, hogy nehezen fogom fel a mondottakat. Több
helyen lenni azonos időben!
- Ezek bonyolult dolgok - folytatta Daszkalosz -, de úgy
kérdezett, hogy általánosságban kellett válaszolnom. Egyelő-
re ne gyötörje magát. Ezek hatalmas igazságok, amelyeket
még nehezen ért meg, mert a tér és az idő körülményeihez
szokott hozzá. Majd megjegyezte, hogy az Elkülönültség Vilá-
gai nemcsak az anyagi világot foglalják magukban, hanem a
pszichikus és a noetikus síkokat is. Azért hívjuk őket az Elkü-
lönültség Világainak, mert bennük az egyén benyomásokat
szerző és értelmező különálló valóságnak látja magát. Ez va-
lami más, mint az igazi Én. Léteznek azonban az Elkülönült-
ségen túli világok is. Ott vannak például a magasabb noeti-
kus síkok: az ideák világa, a konkrét gondolatformákon túli
törvények világa. Van továbbá az Örök Világosság és a Hét
Menny világa. Eddig mindössze három világról beszéltünk: a
durva anyagi, a pszichikus és a noetikus világról. Mindeze-
ken túl létezik az, amit vallásunk a Mennyek Országának ne-
vez, ami bennünk van.
- Ezeket a tanításokat - folytatta Daszkalosz pár másod-
perc szünet után - a Legszeretettebb Egy ismertette tanítvá-
nyaival a Getsemáné kert olajfái alatt. Megtanította nekik a
testelhagyást, a materializációt, az anyag elbontását és sok
egyéb titkot. A kereszténység lényegét tekintve nem szab ha-
tárokat a tudásnak, bár a fekete csuhás papok korlátokat és
megszorításokat kényszerítettek rá. Mi, mint az Igazság Ke-
resői, a gondolkodás, a kérdezés és a koncentráció segítségé-
vel próbálunk a tudáshoz eljutni. Komolyan vesszük Krisztus
intését: „Az igazság szabaddá tesz benneteket.” Ezért jött el
Krisztus, hogy tanítson minket, hogy megmutassa a pokolból
kivezető utat és elvezessen bennünket az Ő Paradicsomába,
a mi Paradicsomunkba. Sajnos, nagyon kevesen okultak taní-
tásaiból.
Daszkalosz pár másodperc szünetet tartott, várta a kérdé-
seket. Majd még egyszer hangsúlyozta, hogy a pszichikus sí-
kok iskolák, ahová azért lépnek be az emberi lények, hogy
megkapják a szükséges leckéket, és földi élményeik alapján
levonják a megfelelő következtetéseket. Ezt követően az
egyén magasabb, világosabb síkokra lép át, majd elér egy
bizonyos pontra, ahol a karma nagymesterei utasítják, térjen
vissza a Földre és szerezzen újabb tapasztalatokat. Röviden
összefoglalva: a pszichikus síkok a féltudatos személyiség pi-
henőhelyei, ahol az új tanév kezdetéig maradhat. Természe-
tesen csak akkor, ha nem bukik meg a vizsgán, s nem kell
évet ismételnie.
Daszkalosz jóízűen kacagott saját megjegyzésén, s min-
denki vele együtt nevetett.
- Lehetséges-e alsóbb osztályba kerülni? - tréfálkozott valaki.
- Soha. Az előfordulhat, hogy valaki évismétlő lesz és ta-
pasztaltabb tanulóvá válik. Egy félig tudatos lény hasonló
környezetben fog inkarnálódni, vele azonos frekvencián vib-
ráló rokonlelkek között. Az emberek ezt öröklésnek hívják.
Ilyesmi nem létezik. Öröklés helyett inkább azt mondanám,
hogy létezik az Abszolútum mindentudása, amely összehozza
mindazokat, akiknek együtt kell fejlődniük és elindulniuk a
szeretet felé vezető ösvényen. A gyűlölet valójában nem léte-
zik, csupán tudatlanságon alapuló illúzió. Természetesen ezek
a dolgok mély odafigyelést és tanulmányozást igényelnek.
- Ismeri-e előre a lélek a sorsát, és az élményeket, ame-
lyek jövendő inkarnációjában várnak rá? - kérdezte egy fekete
ruhás középkorú nő.
- Részleteiben nem. Az állandó éntudatos lélek azonban tu-
dat alatt tud róluk. Ezt a tudását azonban nem hozza fel a je-
len személyiség tudatos szintjére. Például, a kisgyermek be-
lenyúl a tűzbe és megégeti az ujját. Elfelejti a baleset részle-
teit, amikor azonban legközelebb a tűz közelébe kerül, el fog-
ja húzni a kezét. Nem szükséges emlékeznie korábbi élmé-
nyének részleteire.
 - Emiatt feltételezhetjük, hogy az adott inkarnációban
megszerzett élmények előre meghatározottak?
- Nem. Az éntudatos lélek csak lehetőségekről és valószí-
nűségekről tud. A cselekvés szabadsága a jelen személyisé-
gé. Különben az emberek csupán robotok lennének. Kinek-
kinek saját választása, mi módon fizeti vissza adósságait.
Olyan ez, mintha most arra utasítanának, hogy szálljak fel a
New York felé tartó hajóra. Úticélom előre megszabott. Hogy
a hajón hogyan élek, az az én gondom. Ami előre meghatá-
rozott, az az úticélom, New York.
- Akkor minden az Isteni Terven alapul - mondta egy nő.
- Az Isteni Terv csak a születést és a halált tartalmazza, ez
minden - mondta Daszkalosz, szigorú, türelmetlenségről árul-
kodó emelt hangon.
- Minden más a te dolgod. Próbáljuk meg nem félreérteni
mindezt, azt feltételezve, hogy bármi, ami velünk történik,
elkerülhetetlen. Különben abszurd fatalistákká válunk és
nem leszünk többé az Igazság Keresői. Ami előre eldöntött
hogy alászálltok, leéltek egy életciklust majd meghaltok. Ezt
nem tudjátok elkerülni. Minden más az életben azon múlik,
mit hoztatok előző életeitekből, s miként tudjátok azt kifej-
leszteni és kifejezésre juttatni jelen életetekben.
- Ismétlem, csupán az anyagvilágba történő alászállásunk
dőlt el előre, azt követően, hogy átmentünk az Ember Ideá-
ján. Ekkor ismétlődő inkarnációk után az a sorsunk, hogy
visszatérjünk oda, ahonnan jöttünk. Ez a reinkarnáció általá-
nos törvénye. Az ember azzal a végső céllal száll alá az anyag-
ba, hogy visszatérjen a forráshoz. Hogy ez mennyi időt vesz
igénybe, az a ti gondotok.
- Miért szükséges a léleknek inkarnálódnia, majd vissza-
térnie? - kérdeztem.
- Bizonyára azért, hogy önmagára ébredjen és öntudathoz
jusson.
- Úgy érti, hogy a Szent Monádon belül nincsen öntudat?
- Van, de az ember nem ismeri fel. Hadd mondjak egy egy-
szerű példát. Tegyük fel, hogy egy fényességes szobában
születik és megkérdezem magától, tudja-e, mi a fény. Gondol
ja, hogy tudná? Másrészt, ha leoltom a villanyt vagy kiviszem
a fényből, rögtön tudni fogja. Örök lények lévén csak olyas-
mivé válhatunk, amik vagyunk mindöröktől fogva. Azonban
összes átélt inkarnációm összegeként kialakult állandó sze-
mélyiségem örök létem és egyediségem körül fejlődik ki.
A lét és az egyediség nem ugyanaz. Vagyok, mielőtt át-
mennék az Ember Ősképén. Ha ez megtörtént, és megsze-
reztem élményeimet a durva anyagi világban, akkor abba a
helyzetbe kerülök, hogy belátom, létezem. Amit nyerünk te-
hát az egyediség, a léten belül. Saját létünk tudatosul ben-
nünk. Ha a végcél nem ez lenne, akkor az inkarnációs ciklu-
sok által követett durva anyagba történő alászállás értelmet-
len lenne. Krisztus rejtMyesen tudatta az emberiséggel léte-
zésének célját a tékozló fiú példázatában. - Krisztus elbeszé-
li, hogyan határozta el a két fiú egyike, hogy elhagyja apja pa-
lotáját. Elkérte örökrészét, hogy elindulhasson a világba ta-
pasztalatokat szerezni. Ha mindez nem lett volna az Isteni
Terv része, akkor a mindentudó elutasíthatta volna kérését.
A tervben azonban az szerepelt, menjen csak és szenvedjen
nélkülözéseket, tegyen szert tudásra, majd térjen vissza. A fiú
megkapta, amit kért: valóságos észt, érzéseket és anyagi tes-
tet, azaz jelen személyiségét Fogta örökrészét és elment
Vannak, akik a palota elhagyását és az anyagvilágba történő
alászállást bűnbeesésnek, bűnnek hívják. Én inkább tapaszta-
lásnak nevezem. Az új körülmények között a fiú rosszul hasz-
nálta örökségét, és ennek következtében disznópásztorrá vál-
tozott.
Valójában elementálokat alkotott, legeltette őket és önma-
gát ugyanazzal a táplálékkal, azaz az elme legalacsonyabb
szintű kifejeződésével táplálta. A példázatban a disznók az
ember által megállás nélkül alkotott elementálokat jelképezik.
- Egy napon fellázadt és úgy döntött, nem akar többé disz-
nók között élni, azaz az elementálok világában. Úgy döntött,
visszatér apja palotájába, ahol még a szolgák is áldottak vol-
tak. Kérlelte hát atyját „Atyám, vetkeztem. Tégy engem szol-
gáid egyikévé.” A fiú egy lépést tett előre, apja tízet - viszon-
zásképpen. Hol a büntetés?
 “- Észrevettetek bármiféle büntetést vagy megtorlást a
példázatban? Az apa kitárt karjába fogadta fiát és visszavitte
őt a palotába. Büntetés helyett megjutalmazta őt, gyűrűt húz-
va ujjara, ami a végtelenség szimbóluma. Az Elet - mozgás.
Ha gyűrűn bármely irányba indulunk, nem találunk végpon-
tot. Nincs kezdet és nincs vég, csak az Örökkévalóságot jel-
képező örök mozgás van. A másik fiú, aki soha nem hagyta el
a palotát, az örök jelenben él. Örökkévalóságának nincs tuda-
tában. Az Ember viszont a disznókondában szerzett élményei
során megízlelte az időt: a múltat, a jelent és a jövőt. A para-
bola szerint az apa a tékozló fiút bátyja ruhájába öltöztette, az-
az, a tékozló fiú semmit el nem veszített, amije volt Majd az
apa hízott bárányt - az anyagi test jelképét - öletett A másik
fiú tiltakozott: „Mit tettél értem, aki mindvégig hűséges vol-
tam hozzád?” De az a fiú, az arkangyal, soha nem öltött
anyagi testet. „Mindenem, amim csak van, tied fiam” -
felelte az apa. Most kérdezlek benneteket, melyikük van
jobb helyzetben? Az arkangyal, aki ki se tette a lábát a
palotából, aki jó, de semmi mást nem ismert? Vagy a tékozló
fiú, aki visszatért, és megvan mindene, ami bátyjának, s
ezenfelül még éntudata is. Kezeljétek alapigazságként, hogy a
Theozisban (a palotába való visszatérésben) az ember
állapota messze felülmúlja az összes arkangyali rendszert.
Ezért végső soron nincs örök büntetés. Csupán az anyagi
világban szerzett élmények vannak, melyek éntudatunkat
fejlesztik. Szent Pál szavaival élve: „Ó halál, hol a te
hatalmad? Ó sír, hol a te győzelmed?”
Miután Daszkalosz befejezte a krisztusi példázat elemzé-
sét, további kérdések érkeztek a hallgatóságtól a reinkarná-
cióval kapcsolatban. Ez a téma láthatóan nagyon érdekelte a
jelenlévőket. Valaki felvetette a népesség gyarapodása és a
reinkarnáció összefüggésének kérdését. Arra volt kíváncsi,
honnan jönnek az új lelkek? Daszkalosz röviden úgy vála-
szolt, hogy folyamatos kommunikáció zajlik a noetikus, a pszi-
chikus és az anyagi síkok között. A mostanában születő em-
berek esetleg a létezés más síkjairól érkeznek. A meghalt
emberek lelke pedig e más világok felé vándorol. Ebben nem
kell problémát látnunk, mivel tudjuk, hogyan történik az első
inkarnáció: az Ember Ősképén áthalad a Szent Monád egy
kisugárzása. Ez örök és állandó folyamat.
- Meddig marad az emberi lény a pszichikus világokban
két inkarnáció között? - kérdeztem.
- A rózsakeresztesek azt állítják, hogy 144 évig. Mások öt-
ven évet mondanak, ismét mások ötszázat Vannak, akik azt
hangoztatják, hogy ezer évbe kerül, amíg valaki ismét meg-
születeik. Én azt mondom, ez képtelenség. Nincs rögzített
idő, ez teljesen személyre szabott. Tudok például egy miszti-
kusról, aki mindössze tíz hónapot töltött el a pszichikus világ-
ban újabb inkarnációja előtt.
- Ki dönti el, mikor térjen vissza valaki a Földre? - kérdez-
te az egyik jelenlévő.
Daszkalosz azt felelte, hogy a pszichikus világban eltöltött
bizonyos idő után, amikor az egyén magába olvasztotta előző
életének tapasztalatait, elérkezik egyszer az a pillanat, ami-
kor további földi élmények után kezd sóvárogni. Ekkor majd
keres egy rokonlelket, aki segítségével inkarnálódjék.
-Daszkalosz megemlítette, hogy a tisztánlátó képes felfogni
az inkarnálódni vágyó entitás szellemét, ami hozzácsapódik
jövendőbeli apja vagy anyja aurájához, a megfogantatás
lehetőségére várva. Gyakran ide-oda leng az apa és anya aurája
között
- Azt állítja, Daszkale, hogy ez a lény, miközben a pszichi-
kus síkon tartózkodik, akaratlagosan keres valakit, akin ke-
resztül inkarnálódhat?
- Természetesen.
- Én azt gondoltam, hogy ezekről a dolgokról az inkarná-
cióért felelős mesterek döntenek.
- Ezek a mesterek, több más lélekkel együtt, beterelik ma-
gát egy karámba. Itt aztán magától függ, hogy találjon egy
ólat, ahova bemegy. Tegyük fel, hogy negyven-ötven ember-
rel századokon át közeli kapcsolatokat épített ki, olyanokkal,
akiknek az önéhez hasonló aurájuk van. Szereti őket, ők sze-
retik magát Ők gyermekükké fogadhatják. Bárhova beme-
het, amihez alkalmazkodni tud. Vannak lények, akik egymás-
hoz annyira közelállóak, hogy minden kavarodásban megta-
lálják egymást. Vannak, akik vakon jönnek együtt, mert a ha
sonló a hasonlót vonzza. Érti már, mi történik? Tegyük fel,
hogy van egy kosara, ami olyan, mint egy szita - csak külön-
böző méretű lyukak vannak rajta. Ha eltérő méretű tárgyakat
rakunk bele, majd jól megrázzuk, akkor a lyukaknál nagyob-
bak fennmaradnak, míg a többi átmegy rajta. A fennmaradot-
tak majd megpróbálnak másik lyukat keresni, amelyiken át-
férnek. Lehet, hogy egy tárgy ötven hasonló méretű lyukon
is átfér. Mindegy, melyiket válaszíja. Lehetséges, hogy két lé-
lek között az évszázadokon át kifejlődött szeretet erős mág-
neses vonzást teremt, így a két lélek ugyanazon a lyukon
megy át. Ez az inkarnációs folyamat nagyon bonyolult dolog,
és gondos tanulmányozást igényel.
- Az elmondottakból úgy tűnik, hogy bizonyos mértékig
magán az emberen múlik, hogy megtalálja a számára megfe-
lelő lyukat, amelyen átjuthat - tettem hozzá.
- Természetesen, beleértve azt, hogy mindezt a karma te-
szi lehetővé. Bárhol átmehet, ahol átfér. Ez a legfontosabb. A
több ezer lyuk közül mondjuk kétszázon mehetne át. Termé-
szetes, hogy a szita rázása közben a hozzám legközelebb eső
lyukon jutok át, azon, amelyhez hasonló vagyok, ahol azono-
sak a vibrációk, ahol ugyanolyan a karma.
- A választott kijárat viszont okozhat gondokat is ...
- Ez egy másik kérdés. Gondok mindig vannak. A vibrá-
ciók azonban összeillenek. Együtt kell visszafizetnünk adós-
ságunkat, nem tudjuk elkerülni a problémákat Az Isteni Terv
hasonló. Az általam tanulmányozott összes inkarnáció azt
mutatta, hogy a törvény nem ismer könyörületet. Nem tu-
dunk átlépni rajta. Miért ülünk össze? Az adás és kapás vi-
szonylatában illünk össze. Esetleg vannak bizonyos, a múlt-
ból származó elintézetlen ügyeink, melyeknek elő kell jönni-
ük, hogy fejlődésünk érdekében kínozzanak bennünket Vagy
akaratlanul kínoznak másokat hogy ők is hozzánk hasonlóan
fejlődjenek. Mondhatja például: „Mi bennem a közös apám-
mal vagy anyámmal, aki nyomaszt és elnyom engem?” Vagy
ha maga a szülő: „Minek kellett ennek a családunkba kerül-
nie, hogy zsarnokoskodjon az ilyen rendes emberek felett,
mint mi?” Érti? Ez az adás és a kapás törvénye a karmán belül.
A Karma Mesterei megtehetik azt is, hogy valakit visszatarta-
nak, és ők maguk helyezik el a megfelelő kijáratnál, mert eset-
leg jobb az illetőnek, ha így fizeti vissza adósságát Azt viszont
nem tudom, hogyan működik á karma négy mestere. -Négy?
- Ók a négy elem mesterei, örök angyali entitások, törvé-
nyek. Mihály, Ráfáél, Uriél és Semáel vezette osztályok. A Se-
máelhez tartozóktól kapjuk a gonosz jelentését. Rajtuk ke-
resztül létezik a Sátán. Mind a négyen együttműködnek an-
nak eldöntésében, hogy az egyén hová inkarnálódjon. Ók
szövik meg pszichonoetikus testét. Nagyon nehéz megérte-
nünk a sejteken, magnetizmuson, energián keresztül zajló
működésüket. Bonyolult kérdés, hogyan keveredik bele az
egyén abba az örvénybe, amely lehozza őt a Földre.
- Miféle észérvekkel tudja alátámasztani a reinkarnációt,
és milyen bizonyítéka van arra, hogy ez nem tévhit, hanem
valóság? - faggattam tovább.
- Először is, vannak történelmi és vallásbeli érvek, ame-
lyek bár önmagukban nem bizonyítékok, de alátámasztják a
reinkarnáció gondolatát Másodszor, vannak esetek, amelyek
tisztán megmutatják, hogy a reinkarnáció valóság, nem fantá-
zia. Harmadik, és az egyén számára egyben legjobb bizonyí-
ték, amikor feltámadnak benne előző életeinek emlékei. Ve-
gyünk azonban egyszerre csak egyet az érvek közül. Vilá-
gunkban sokan, ha nem is a többség, a reinkarnációt az élet
tényeként fogadják el. Bolygónk legtöbb vallása a reinkarná-
ciót vagy nyíltan vallja, vagy rejtve bennefoglalja tanításaiban.
A buddhizmus, a taoizmus, és a hinduizmus ezoterikus ha-
gyományaiban a reinkarnációt tényként kezelik. Az iszlámot
értők számára - a Szufira gondolok - a reinkarnáció szintén
valóság. A keleti vallásokban a reinkarnáció gondolatát köny-
nyebben fogadják el természetesnek, mivel ezeknek a vallá-
soknak több közvetlen kapcsolatuk van a pszichikus szférák-
kal. Emiatt a dimenzióknak jobban tudatában vannak. A ke-
reszténységben a reinkarnáció széles körűen elfogadott volt
mindaddig, amíg az egyházatyák el nem távolították az írá-
sokból.
 Daszkalosz ezután kifejtette az örök kárhozat elképzelését,
amit durva és zsarnoki doktrínának tartott Úgy gondolta, a
papok főzték ki, hogy megrettentsék és alárendeltségre kény-
szerítsék a hívőket. E tanítás szerint így az embernek csak
egyetlen esélye van arra, hogy elnyerje Isten országát, ha be-
hódol az egyház és a papság tekintélyének.
E doktrína nemcsak ostobaság, hanem a papok által a temp-
lomokban a „legkegyesebbnek” magasztalt Isten megsértése.
Tudjuk, hogy még az ortodox keresztények is elfogadták a
reinkarnációt. Az erre vonatkozó gondolatok megtalálhatóak
Origenész és mások munkáiban. Magában az Újtestamentum-
ban is vannak a papok cenzúráját túlélt utalások. Maga Jézus
kérdezi tanítványaitól: „Mit mondanak az emberek, kicsoda az
Ember fia?” És ők így válaszolnak: „ülés, vagy egy a próféták
közül, aki visszatért a halálból” - azaz, reinkarnálódott. Mond-
hatta volna nekik Krisztus: Képtelenséget beszéltek, ilyesmi
nem létezik. Ehelyett azt felelte, hogy bizony ülés volt, de nem
ismerték fel őt. Keresztelő Szent Jánostól kérdezték: „ülés
volna tán?” Ő a valóságnak megfelelően így válaszolt: „Én nem
ülés vagyok. Most János vagyok.” „És ki vagy te?” - kérdezték
őt. „A pusztában kiáltott szó vagyok” - azaz, valami nagyon
hasonló helyzetről van szó, mint amilyenben ülés találta magát
a sivatagban. Keresztelő Jánosban Ülés tulajdonságait - ugyan-
azokat az erényeket és gyengeségeket figyelhetjük meg.
- És Szent Pál korinthusiakhoz írt levele, melyben azt mond-
ja: „Fiaitok megelőztek benneteket” Ez vajon nem tartalmazza-e
a reinkarnáció elképzelését? A reinkarnáció valóságának azon-
ban van az írások átnézésénél nyilvánvalóbb bizonyítéka. Nem
bizonyíték-e, ha egy gyermek minden előzetes tanulás nélkül
elkezd beszélni egy idegen nyelven? Továbbá, nem bizonyíték-
e, ha azt állítja, hogy ő egy bizonyos személy volt, akinek a
rokonai itt és itt éltek? Sok ilyen jól dokumentált eset létezik.
- Az Igazság Keresője számára még erősebb bizonyíték,
ha végül be tud lépni tudatalattijába, és tudatosulnak benne
elmúlt életei. Higgyétek el, ennél nagyobb bizonyíték nincsen.
- Miért nem emlékszünk mindannyian elmúlt életeinkre?
- kérdezte valaki.
 - Ez az Isteni Irgalom része: lehetővé teszi fejlődéseteket
úgy, hogy a régi szokásaitok, vágyaitok visszahúzó erejét kikü-
szöböli. Tegyük fel például, hogy valaki jelen életében jó misz-
szionárius. Fejlődésében eljutott olyan szintre, ahol többé már
nem okoz neki gondot az alkohol, mint korábbi inkarnációiban.
Az Egyetemes Emlékezetben azonban él ennek az embernek
az alkoholista része. Ha jelen életében újraélednek ezek az em-
lékek, visszatérhet régi szokásához és ismét alkoholistává vál-
hat Maga Krisztus hangsúlyozta, hogy ha valaki az ekére teszi
a kezét, annak előre kell tekintenie a felszántandó barázdára,
nem pedig a már felszántott területen nyugtatni a szemét
- Daszkale, amikor azt mondta, hogy valakinek még min-
dig él az alkoholista része, úgy értette, hogy elementálként
létezik? - kérdeztem.
- Ami egyszer az Egyetemes Emlékezetbe beíródott, az
örökkön létezni fog. Tegyük fel például, hogy szeretnék kap-
csolatba lépni egy négyezer évvel ezelőtt élt mesterrel,
mondjuk az Egyiptomban valaha élt Rasadattal. Azóta az a
lény, aki Rasadatként nyilvánult meg akkor, több mint hu-
szonötször inkarnálódott. Él-e ebben a pillanatban Rasadat,
vagy pedig halott? Rasadat él, mivel az őt kibocsátó entitás él.
Szókratész sok alkalommal inkarnálódhatott Talán ma is él,
egy másik testben, egy másik kultúrában, más néven. Fel-
hozhatjuk azonban Szókratészt az Egyetemes Emlékezetből,
félig még anyagba is öltöztethetjük, és beszélgethetünk vele
attól függetlenül, hogy a Szókratészként inkarnálódott entitás
most esetleg egy másik testben él.
- Lehetséges-e, hogy Szókratész ugyanúgy fog cselekedni,
beszélni, mint az a lény, aki valaha Szókratész volt, de most
valaki más?
- Nem. Nem szabad elfelednie, hogy Szókratész az Egye-
temes Emlékezetben egy elementál, nem egy eleven emberi
lény. Az az öntudat, mely valaha Szókratész volt, többé már
nincs ott Ha idehozom Szókratészt és beszélgetek vele, ak-
kor ő annak az időszaknak a tudásával és intelligenciájával
fog rendelkezni, amelyben élt. Nem képes többet nyújtani,
mint életében Szókratész.
 „Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a halottak, hanem az
élők Istene” - mondotta Krisztus. Mit gondoltok, hányan ér-
tették meg szavait? Nem a pátriárkák tudatos leikéről be-
szélt, hanem a jelen tudatos személyiségeiről.
- Daszkale, ki ébresztheti fel egy előző inkarnáció elemen-
tálját?
- Vagy maga a személy, vagy egy mester. A mesterek
azonban rendszerint húzódoznak elmúlt életeinkről beszélni,
nehogy felébresszék régi gyengeségeinket és szokásainkat.
Majd elmondta, hogy a mester úgy olvas az elmúlt életek-
ben, akárha könyvet olvasna. Ráhangolódik az illető előző
életének elementáljára, s így átéli az elementál élményeit,
érzéseit, gondolatait Ha múltbéli inkarnációk nem élnének
még mindig, erre a mutatványra nem kerülhetne sor.
- Inkarnációink könyve nem holt lapokból, hanem eleven
elementálokból áll - mondta Daszkalosz.
- Mikor merülhetnek fel előző életeink emlékei anélkül, hogy
jelen, éntudatos személyiségünket megzavarnák? - kérdeztem.
- Az Igazság Keresői lassan s türelmesen mind megtanul-
ják az utat múltjuk felé. Eleinte ösztönösen érzitek múltbéli
inkarnációitokat, míg a teljes emlékezés helyre nem áll. Az
emlékek azonnal megérkeznek, mihelyt a jelen személyiség
jobban ráhangolódik az állandó személyiségre. Ekkor mint a
jó színészek, képesek leszünk emlékezni az általunk elját-
szott szerepekre. Földünk Színházában mindannyian eljátsszuk
különféle szerepeinket, hogy fejlődjünk és tökéletesedjünk.
Ha úgy tekintünk vissza, hogy nem zavar meg az, amit lá-
tunk, akkor megérett az idő arra, hogy emlékezzünk. Mielőtt
erre képessé válnánk, meg kell haladnunk a Jó és a Rossz
eszméjét. Közben az Isteni Kegyelem elzárja a múlt emlékei-
hez vezető ajtót, így ad lehetőséget előrejutásunkhoz anélkül,
hogy a múlt tökéletlenségei és gyengeségei megzavarnának
közben.
- Azt mondta, Daszkale, hogy múlt inkarnációink eleven
elementálokként léteznek az Egyetemes Emlékezetben. Ha
ez így van, lehetséges-e egy múlt inkarnáció elementáljával
kapcsolatba lépni és változtatni viselkedésén?
 - Hadd feleljek kérdésére egy jelen életemből származó
személyes élménnyel. Pár hónapja szerettem volna megnézni
magam a pszichikus világban, amint beszédet mondok. Em-
lékszem, amikor Johannan mester így szólt hozzám: „Beszé-
det fogsz tartani, és mégsem Te leszel az.” Úgyhogy, úgy-
mond három lépés távolságból hallgattam saját beszédemet,
Amint magamat figyeltem, felfedeztem bizonyos hibáimat. A
mester matematikai pontossággal állította elém önmagam
elementálját, amint néhány hónappal azelőtt beszédet tart a
pszichikus világban. Olyan volt, mint egy magamról készült
videofelvétel. De nem avatkozhattam közbe és nem javíthat-
tam ki az észrevett hibákat. Nem volt jogom vagy hatalmam
ahhoz, hogy bármit hozzátegyek vagy elvegyek belőle. Ab-
ban a pillanatban egyszerűen összhangban voltam önmagam
előadást tartó elementáljával. Megfigyelőként éltem át az elő-
adást. Más, tőlem különböző személy is hallgathatta volna
ugyanezt az előadást, ha erre az elementálra hangolódik rá.
- Lehetséges azonban önmagam új elementáljait megte-
remteni, és azon elvégezni a szükséges javításokat. Ez egy
másik dolog. Azonban ami valaha beíródott, nem törölhető
ki, az már él. Talán ez megmagyarázhatja a pokol és a
mennyország jelentését. Önmagam elementálja élhet az álta-
la megalkotott pokolban, kihathat jelen személyiségemre,
zsarnokoskodhat felette, ha az még nem lépett túl a múltbéli
problémákon. Többek között emiatt is zárta le az Isteni Ke-
gyelem a múlthoz vezető kaput, hogy korábbi életeink pokol-
ban vagy mennyországban hagyott elementáljai ne hathassa-
nak ellentétesen ránk jelen életünkben. Ne feledjük azonban,
hogy a jelen személyiség a karma törvényein keresztül min-
dig kapcsolódik múltja eleven árnyaihoz.
- Mai témánk kimeríthetetlen. Remélem, hogy beszélgeté-
sünk eredményeként sikerült némi fogalmat alkotnotok a
pszichonoetikus világok természetéről.
 8
Találkozás a Logosszal

Fivéreim és Nővéreim! Johannan atya várja kérdéseite-

ket! - mondta Daszkalosz, miután befejeztük rövid imánkat.
Pár perc csend következett, majd valaki Júdás és Jézus
kapcsolatáról kérdezett Milyen események vezették valójá-
ban Júdást Krisztus elárulásához? Milyen kapcsolatban állt
Júdás Istennel, és miért kísérelt meg öngyilkosságot?
A kérdés időszerű volt, mivel az összejövetelt a Nagyhét
előtti pénteken, a görög ortodoxia legfontosabb ünnepi idő-
szakában tartottuk. Miután elhangzott néhány vélemény a cso-
port többi tagjától és más kérdések is felmerültek, Daszka-
losz hozzákezdett Jézus és Júdás kapcsolatának leírásához.
- A többi tanítvány Júdást törekvő arisztokratának, zsidó
hazafinak, mondhatnánk, zelótának ismerte, aki ki akarta űz-
ni Júdeából a rómaiakat. El volt bűvölve Jézustól, és arról áb-
rándozott, hogy Izrael felszabadul a római fennhatóság alól.
Iskarióti Júdás a körülmények hatása alatt viselkedett irra-
cionálisán. Voltak, akik árulásnak hívták tettét, mások meg-
tapsolták. Hadd magyarázom el.
Júdás, a többi tanítvánnyal együtt, a Legszeretettebb Egy sze-
retetét kereste, és versengett érte. Sokszor még félre is tolta a
többieket hogy átölelhesse a Mestert, aki ezt csókkal viszonozta.
 Figyeljetek arra, hogy Júdás megcsókolta a Mestert, és
szeretetét fejezte ki iránta. Csak János, a legelőkelőbb tanít-
vány mutatta ki így Jézus iránti szeretetét. Péter például soha
nem csókolta meg a Mestert. Egy olyan nyers ember számá-
ra, mint Péter, sutának hatott volna öleléseket és csókokat
váltani Jézussal.
Júdás naponta Jézus közelében volt Jánost leszámítva tán
mindegyik tanítványnál közelebb állt Jézushoz. Következés-
képpen tanúja volt Jézus legtöbb csodatételének.
Mire törekedett Júdás? Jézust Izrael királyává emelni és
mellette állni. Júdásnak volt pénze, és megrendelt egy arany
koronát. Mit gondoltok, kinek a műve ez a köszöntés? „Ál-
dott legyen Dávid Atyánk királysága, aki az Úr nevében jött?”
Mit gondoltok, ki biztatta fel a népet, hogy Jézust oly tö-
megben fogadja? Júdás, az Iskarióti. Amikor Jézus a farizeu-
sok közt volt, egyikük felszólította, nyilatkozzon, Isten fia-e?
„Te mondád” - volt Jézus válasza. Júdás ott volt, két másik ta-
nítvánnyal együtt, és látta az ezek után történteket. A farizeu-
sok istenkáromlással vádolták Jézust, és meg akarták kövez-
ni a Mestert Mielőtt azonban az első kő elérte volna Jézust,
eltűnt körükből, s a kövek oda zuhantak, ahol az előbb még
ott állt
Júdás tanúja volt a jelenetnek, és gondolkozni kezdett, ho-
gyan koronázhatná Jézust Izrael királyává?
Egy alkalommal egybegyűjtötte a tanítványokat és a töme-
geket, majd felemelte a magával hozott koronát, hogy ráte-
gye a Szeretett Egy fejére. Jézus ismét eltűnt, és a korona Is-
karióti Júdás kezében maradt. Második alkalommal fordult
elő, hogy Jézus így eltűnt. Ekkor azt gondolta Júdás: „Kény-
szeríteni foglak, hogy fogadd el. Ha majd bántalmaznak és
káromolnak, jobb belátásra térsz. Ha rád támadnak, mi mást
tehetsz? Rákényszerülsz, hogy felemeld a kezed, és megmu-
tasd dicsőségedet és hatalmadat. Belefáradsz a bűnösök és
kegyetlenek színleléseibe és király leszel.”
- Júdás célja tehát nem Krisztus elárulása volt, hanem az,
hogy kényszerítse őt, váljon a zsidók vezérévé a rómaiak ki-
űzése érdekében. Jézus tisztán beszélt önmagáról: „Az én
királyságom, Júdás, nem e világból való. Értsd meg ezt!” Jú-
dás azt nem akarta megérteni, hogy Krisztust nem érdekelte
a világi hatalom.
Júdás nem volt áruló, hanem oktalan, meggondolatlan, sze-
retett tanítvány volt Jézus megmosta és megcsókolta Júdás
lábát is, ahogy ezt a többi tanítvánnyal tette, majd azt mondta
neki, menjen, és tegye azt, amit meg kell tennie. Krisztus sze-
rette Júdást. Júdás azonban nem tudta megérteni Krisztus ta-
nításait. Igazából csak három tanítványa értette meg őt: Já-
nos, Fülöp és Jakab. Fülöp azért értette Jézust, mert koráb-
ban Delphiben foglalkozott a görög misztériumokkal. A töb-
biek csak a Szentlélek alászállása után értették meg őt.
Jézus várta megfeszítését, és Júdás előtt megjósolta feltá-
madását, mondván: „Lerombolom a templomot, és harmad-
napra felépítem azt.” Mit értett ezen? Példázatokban beszélt.
Júdás csak azt hallotta meg, amit akart, amit hazafias gondol-
kodása szempontjából hasznosnak ítélhetett.
Amikor Júdás látta, hogy a Mester a keresztrefeszítéssel, a
kivégzéssel néz szembe, elkezdett kételkedni Krisztusban.
Azt gondolta, hogy a Mester elvesztette hatalmát és nem ké-
pes megakadályozni, hogy pofozzák, bántalmazzák, rugdossák.
Amikor meglátta a keresztet vivő Jézust, fején töviskoszo-
rúval, homlokáról lecsurgó vérpatakokkal, kételkedni kez-
dett a feltámadásban. Elcsüggedt, és kínjában öngyilkos lett.
Túl erős Júdást árulónak nevezni. Én oktalanságnak vagy
zavarodottságnak nevezném azt az állapotot, amelyik efféle
tettre vitte őt. Júdás betegesen, önzőén és őrülten szerette Jé-
zust. Szeretett egy elképzelt országot is. A világ tele van ilyen
nacionalista zelótákkal. Belátjátok-e, hogy a mai Izrael zűrza-
vara és problémái, amelyek oly sok vérontáshoz vezettek
arabok és zsidók között, nagymértékben az akkori zelóták és
más hazafiak gondolatai; vágyai eredményeképpen jöttek
létre? Azok, akik már felébredtek közülük, kezdik látni mind-
azt a gonoszságot amit okoztak.
Olyan helyzetekkel állunk szemben, amelyeket szét kell
oszlatni, el kell törölni, mert vannak fogékony emberek, akik
ezekre érzékenyek. Iskarióti Júdás illyen ember volt. Nem
szabad árulónak neveznünk őt. Amikor Jézus egyik tanítvá-
nya egyszer felsóhajtott és erős szavakat mondott az Iskarió-
tiról, Jézus így szólt: Légy éber, mert valahányszor Júdást
árulónak nevezed, engem feszítesz keresztre abban a pilla-
natban!”
- Júdás azóta sokszor inkarnálódott, volt gazdag, szegény,
gondokkal teli, volt átlagember - akár a többi emberi lény.
Jelenleg zsidóként él, és nagy misztikus.
Ekkor pár perc csend következett. Valaki megkérdezte:
- Érvelhetünk-e úgy, hogy Krisztus elárulása Júdás számá-
ra egy olyan élmény volt, melyen át kellett mennie?
- Ez egy keserű tapasztalás volt és tragikus következ-
ménnyel járt. Mindezért Júdás annyiban mindenképpen fele-
lős, hogy azon a szinten vibrált. Júdás szerepe valamiképpen
benne van az Isteni Tervben, mivel elősegíti kibontakozását.
- Szükséges volt-e Jézus számára az árulás, vagy lett volna
más lehetősége is, hogy letartóztassák?
- Talán igen. Annak érdekében, hogy magára vonja az em-
beriség figyelmét és ösztönözze őket a hitre, hogy szakadást
idézzen elő azok között, akik őt szentnek tartották és azok
között, akik isteni voltát tagadták. Talán így kellett történniük
a dolgoknak, hogy létrejöjjenek a megfelelő feltételek meg-
éréséhez szükséges ellentmondások.
- Pünkösd után a tanítványok meglátták a Világosságot -
jegyezte meg valaki. - Hogyan viselkedtek az Apostolok cse-
lekedeteiben?
- Ha visszatekintünk két évvel korábbra, vagy akár a Szent-
lélek eljövetelét megelőző három hónapra, észre fogjuk ven-
ni, hogy a változás óriási volt Ha azonban azt mondjuk, hogy
elnyerték a megvilágosodást, mit jelent ez? Vajon egyik pilla-
natról a másikra ragyogó Nappá változtak? Ez zűrzavarhoz
vezetett volna a természetben és a társadalomban egyaránt.
És számukra is elviselhetetlen lett volna egy ilyen élmény.
Megvilágosodásuk fokozatosan következett be. Annyi fényt
kaptak csak egyszerre, amennyit elbírtak. Megvoltak a ma-
guk tökéletlenségei. A fényt azért kapták, hogy képesek le-
gyenek fejlődni szellemi útjukon. Mindazonáltal a Szentlélek
leszállásakor mindannyian megkapták a csodatételhez szük-
séges kegyelmet Ez nem kis dolog! Több bölcsességgel kezd-
tek gondolkodni. Ne feledjük, hogy az apostolok halászok
voltak, akik hirtelen filozófusokként kezdtek el gondolkodni
és beszélni. Vagy vegyük ismét Pétert példaként. Halász volt,
akit ha összevetnénk kora értelmiségével, nyersnek, faragat-
lannak találnánk. Hirtelen azonban nagy mesterré alakult át.
Amikor a Pétert még halász korából ismerő emberek a Szent-
lélek leszállta után találkoztak vele, tökéletlenségei ellenére
is észrevették változásait.
Mik voltak ezek a tökéletlenségek? Zsidó fanatizmusa. El-
lene volt a hellenisztikus zsidóknak és a gój tanítványoknak.
Szembeszegült a neoplatonikus filozófiával. A későbbiek so-
rán hárorúskodásba keveredett Pállal, akinek görög rokonsá-
ga volt. Péter erősen zsidó érzelmű volt, és nem volt képes el-
tűrni semmiféle görög hatást az új vallásban. Amikor a többi
apostol próbálta neki megmagyarázni, hogy a körülmetélést
el kell törölni, értelmük elvesztésével vádolta meg őket. Én
nem hívnám fanatizmusát gonosznak. Csupán ilyen volt a
gondolkodásmódja, amellyel az általa fontosnak ítélt hagyo-
mányok megőrzésére törekedett. Mindezek az ellentétek
fennmaradtak az apostolok között megvilágosodásuk után is.
Annyi fényt kaptak, amennyinek a kezelésére képesek vol-
tak. Nincs veszélyesebb a szemnek a túl sok fénynél. Olyan
ez, mintha a Napba néznénk. Az ember megvakul tőle. Úgy-
hogy nem az a kérdés, hogy valakinek több fényt adjunk, ha-
nem hogy annyit adjunk, amennyi még jót tesz neki.
Krisztus épp eleget mutatott tanítványainak dicsőségéből,
annyit, amennyit elbírtak. Jézus színeváltozására gondolok.
János volt vele, meg Péter, meg a többi tanítvány. Képesek
voltak-e elviselni Urunk színeváltozását a Tábor-hegyén? Le-
roskodtak és eltakarták arcukat.
- Mi volt a színeváltozás célja, Daszkale? - kérdezte valaki.
- Bizonyosan nem azért történt, hogy a jelenség által Jézus
megmutassa hatalmát. Isteni állapotában vágyott lenni. Az
Egyetemes Logosz be akarta avatni önmagát isteni állapotá-
ba. A Tábor-hegyi színeváltozás Jézusnak mint Istenember
nek a beavatása volt, hogy képes legyen kibírni a keresztre
feszítést Istenként és Emberként, és feltámasztani magát utá-
na. A feltámadás után, amikor Jézus teljesen ráhangolódott
isteni állapotára, materializálta tanítványai előtt Jézus, az Em-
ber képét, egy olyan testben, amely kezén még mindig ma-
gán viselte a szögek nyomát. Azt mondván nekik ezzel: Az Ég
és a Föld minden hatalmát összhangba hoztam magamban.
- Amikor Jézust keresztre feszítették, lebontotta anyagi
testét? - kérdezte valaki.
- Pontosan! Tökéletesen lebontotta anyagi testét. Kérdezhe-
titek, nem tette-e meg ezt korábban? Nem. Valahol elaltatta
testét, majd exomatózist hajtott végre. Ekkor éterikus anyagot
gyűjtött, majd új, látható anyagi testet teremtett. A feltámadás
után egész más történt Anyagi testének minden sejtjét felosz-
latta. Szellemmé, Abszolút Szellemmé vált, és bármely pillanat-
ban tökéletesen éntudatos személyiségként képes volt újraal-
kotni a korábbi durva anyagi testével megegyező testet, amely
még a keresztre feszítés jegyeit is magán viselte. Ez más, mint
az exomatózis. A fejlett mester erre akkor válik képessé, ha
úgy teremti meg testét, hogy közben bennmarad durva anyagi
testében. Ha ez a mester meghal, akkor képes megteremteni
anyagi testét a bolygón bárhol. Ez nagy különbség.
- Folytatjuk legközelebb. Legyen veletek a Legszeretet-
tebb Egy szeretete, otthonotokban és az egész világon.
Az összejövetel befejeződése után és a tanítványok távozá-
sát követően megbeszéltem Jakovosszal, Kosztasszal és Dasz-
kalosszal, hogy Daszkalosznál találkozunk, és az estét cseve-
géssel töltjük. Nem volt különösebb elképzelésünk, miről be-
szélünk majd. Daszkalosz szeretett mesélni, beszélgetni, kü-
lönösen közeli tanítványai jelenlétében, s bármilyen fáradt-
nak tűnt is, mihelyt beszélni kezdett valamiről, visszanyerte
energiáit és teljesen átalakult.
Nyolc óra felé járt, amikor Jakovosszal egy souvlaki ven-
déglőben elköltött vacsora után átmentünk Daszkaloszhoz.
Kosztasz már ott volt. Daszkalosz épp azon tűnődött, mennyi-
re kifárasztották a rokonaival kapcsolatos gondok és néhány,
a nap során kezelt nehéz eset.
 - Egy perc nyugtot sem hagynak nekem - panaszolta.
- Az te bajod, hogy túl naiv vagy, és az emberek kihasznál-
nak - mondta Jakovosz félig tréfásan.
- Igen, igazad van - felelte Daszkalosz évődve. - Hallot-
tam, amikor az Egyetlen így szólt hozzám: „Boldogok a jám-
borok.”
Összezavarodtam. Kíváncsi lettem, tréfál-e vagy komolyan
beszél. Azonnal magyarázatot kértem. Daszkalosz igenlően
bólintott, és a humoros hangvételről komolyra váltott.
- Igen, mormolta, találkoztam vele!
- Beszélne erről? - kérdeztem, és bekapcsoltam a magnót
- Igen, azzal a feltétellel, hogy nem veszi fel, amit mondok.
Beleegyeztem, és a magnó helyett elővettem tollamat és
jegyzettömbömet, ezek ellen sohasem volt kifogása. Amikor
elkészültem, belekezdett
- Ez intenzív és tragikus inkarnációim egyike volt. Jaszon-
nak hívtak, és szüleim hellén zsidók voltak. Házunk a Golgo-
ta lábánál volt Egy „makrinari” volt, bekerített udvarral, ahol
néhány kecskét tartottunk. Az udvar sarkában, a háztól telje-
sen különállóan kis szoba volt, itt élt egyik nagybátyám, vallá-
si és filozófiai tanulmányoknak szentelve magát, legalábbis a
látszat ez volt Anyám és nővérem ismerték Miriamot, Jézus
anyját. Gyakorta hallgatták Jézus prédikációit. Jézust igazá-
ból Jeshuának hívták, Johannan (János, Jézus tanítványa) is-
merte családunkat, és sokszor magával vitt Jézus beszédeire.
Bár akkoriban kisfiú voltam, mégis értettem, amiről Jézus be-
szélt. Ezek az igazságok nem voltak újak nekem, egyiptomi
főpapságom alatt szerzett tapasztalataimnak köszönhetően.
Igen, én voltam azon gyermekek egyike, akiket János el szo-
kott vinni Jézushoz.
- Itt kezdődött el kapcsolata Johannannal? - vetettem közbe.
- Nem, az régebbi keletű - felelte Daszkalosz, és tovább
folytatta a történetet. Johannan húszéves volt akkoriban.
Apám nem tudott anyám és nővérem Jézushoz fűződő kap-
csolatáról, s arról sem, hogy magam is Jézus körül forgolód-
tam. Nagybátyám, aki óriási hatással volta apámra, Jézust go-
nosztevőnek tartotta. Mi váltig állítottuk Jézus ártatlanságát,
de apám hajlíthatatlan volt. Úgyhogy Jézussal fennálló kap-
csolatunkat titkosan kezeltük.
- Amikor Jézus megfeszítésének ideje eljött, elszaladtam
megnézni, mi történik. Láttam a Golgota csúcsa felé höm-
pölygő tömeget A menet elején a halálos ítéletét kimondó bí-
rák voltak. Poncius Pilátus meghozott döntésük büntetése-
ként megparancsolta nekik, hogy viseljék hivatalos öltözékü-
ket, és vezessék a menetetet. Mögöttük három-hat méternyi-
re jött Jézus, vállán kereszttel, katonákkal körülvéve, akik
dárdájukkal voltak hivatottak távol tartani a Jézushoz közelí-
teni szándékozókat.
Daszkalosz felállt, és kezével bemutatta, hogyan fogták
dárdáikat a római katonák, hogy távol tartsák Jézustól a tö-
megeket.
- Gyerek voltam még, így becsúsztam dárdáik alatt, meg-
álltam Jézussal szemben, és arcába néztem. Homlokáról
csörgött a vér. Észrevett és mosolygott. Megpróbáltam visz-
szamosolyogni, de szemem elöntötte a könny.
Láttam, hogy Daszkalosz szeme könnybe lábad a jelenet
leírása közben. Első alkalommal láttam őt ilyen közel állni a
síráshoz.
- Azt mondtam neki, „Szeretlek” - és ő tovább mosolygott
rám. A katonák megharagudtak és kizavartak az általuk őr-
zött területről. Én azonban megpróbáltam ismét bejutni. Elő-
reszaladtam, és megkíséreltem, hogy újra átjussak a lánd-
zsák alatt. Egy kedves kinézetű katona meglátva, hogy be
akarok jutni, felemelte lándzsáját, hogy átbújhassak alatta.
Ismét szemtől-szembe álltam Jézussal. Megpróbált visszamo-
solyogni, de arcán szomorúság ült. Valószínűleg tudta, mi kö-
vetkezik. Egy másik katona meglátott, és szadista örömmel
rálépett bakancsával a lábamra. Én szandálban voltam, sem-
mi nem védte a lábam. A római katonák cipőtalpához hatal-
mas szegeket erősítettek. Iszonyú fájdalom nyilallt lábamba.
A katona szó szerint összetörte a lábfejem. Képtelen voltam
lábra állni. Kimásztam a katonák által körülvett területről, és
megpróbáltam hazajutni. Abban a pillanatban csak magamra
tudtam gondolni. A fájdalom iszonyatos volt. Körülbelül fél
órája mászhattam, amikor a föld megmozdult, és az eget tel-
jesen elborították a felhők. Házak és falak dőltek le. Amikor
házunkhoz értem, láttam, hogy az maradt meg egyedül épen
a környéken. Nagybátyám szobája megsérült. Arra gondol-
tam: „Na, most azt mondhatom apámnak, hogy a földrengés-
ben sérült meg a lábam.” Még mindig féltem apámtól. Ami-
kor hazaértem, és nővérem meglátta, milyen állapotban va-
gyok, azonnal elrohant borért és gyógyfüvekért. A borral
megtisztította sebemet, majd tett rá gyógyfüveket. Ezt köve-
tően néhány összecsavart takaróval rögzítette a lábam. Hal-
lottam, amint apám nagybátyámmal veszekszik. Azzal vádolta
nagybátyámat, hogy félrevezette őt. Majd odajött anyámhoz
és nővéremhez, bocsánatukat kérte. Azt mormolta nekik,
hogy Jézus mégiscsak Isten fia volt. Nagybátyám még min-
dig kitartott amellett, hogy a földrengés, és a többi - termé-
szeti jelenségek voltak, amelyeknek a keresztre feszítéshez
semmi közük. Apám szó szerint kiűzte őt a házból.
Időközben állapotom rosszabbodott. Úgy éreztem, megbé-
nult a testem. Alighanem tetanuszt kaptam. Ágyamban fekve
láttam Jézust ragyogó fényként átlépni a falon. Ez közvetle-
nül a feltámadás után történt. Alighanem a család többi tagja
is látta őt, mivel anyám, nővérem és apám is letérdelt. Ő
széttárta kezét és így szólt: „Gyere”. Anyám sírva fakadt és
kérlelte őt, ne vigyen magával, mivel én volnék az egyetlen
fia. Én azonban elmentem Vele. Nem emlékszem hová, de
elmentem.
Bár nekem nagyon hihetetlennek tűnt Daszkalosz történe-
te, benne semmi kétely nem volt az élmény valódiságát illető-
en. Mivel a történet „valódiságát” semmiképpen nem tudtam
ellenőrizni, inkább a kérdezősködés folytatása mellett döntöt-
tem, hogy lehető legteljesebb képet nyerjek Daszkalosz él-
ményéről.
- Daszkale - kérdeztem -, emlékszik Jézus tanításaira?
- Akkoriban túl fiatal voltam ahhoz, hogy a részletekre em-
lékeznék. Élénken emlékszem azonban arra, hogy tanításai
nem voltak idegenek nekem. Mint már említettem, egyipto-
mi főpapként voltak hasonló élményeim. Emlékszem Péterre
- darabos küllemű, szökés hajú, erős karú ember volt. Foly-
ton egy botot hordott magánál, amivel elkergette Jézustól a
körülötte lévőket. Péter féltékenykedett Johannanra művelt-
sége miatt Emlékszem, Johannan mosolygott és fejét csóvál-
ta, hacsak meglátta Pétert, kezében bottal, amint zavarássza
el a Mester mellől a felnőtteket és a gyerekeket. Johannan
megérkezésekor azonban már egy pillantása is elég volt Pé-
ter lecsendesítésére.
- Egyszer Jézus egy sziklán ült, egyik lábát kinyújtva maga
elé. Földre borultam és megcsókoltam a lábát így szólt „Mi-
ért teszed ezt? Nem látod, gyermekem, hogy poros a lábam?”
így feleltem: „Magam vagyok a por, Krisztusom.” Kezemnél
fogva felhúzott és lábra álltam. Majd átölelt és homlokon csó-
kolt, mondván: „Ezt többé sose mondd! Te nem vagy por!” -
megáldott. Úgy szeretem Jézust! - mormolta Daszkalosz.
Nem, ő nem megistenült ember, ahogy néhány misztikus ér-
vel vele kapcsolatban. Mondom nektek, ő magának a Logosz-
nak a megtestesülése. Bármikor, ha szükségem van rá, hí-
vom: könyököm felemelem, befejezetlen háromszöget alkot-
va két karommal - és Daszkalosz felemelte karját, bemutat-
ván, hogyan csinálja - és szólítom: Jöjj, Szerelmem!”. Így hí-
vom őt, ha le akarom hozni magamhoz. És ő bezárja a három-
szöget.
- Hányszor tette ezt eddig, Daszkale? - kérdeztem.
- Ebben az életemben négyszer. Nem könnyű dolog. Na-
gyon fájdalmas visszatérni a normális állapotba, miután le-
hoztad őt magadhoz. Amikor szólítom őt, azonnal érzem,
hogy ragyogó sugárnyalábok áramlanak ki a karomból és a
fejemből, és a szoba nagyon átforrósodik. Egyszer, amikor
Theofanisz velem volt a szentélyben, a gyertyák meggörbül-
tek a szobában keletkezett melegtől.
Később megkérdeztem erről Theofaniszt, és ő megerősí-
tette a Daszkalosz által mondottakat. Jakovosz szintén emlí-
tette, hogy ő is látta a megolvadt gyertyákat.
- Mondom magának - és Daszkalosz megérintette a térde-
met így hangsúlyozva mondandóját -, ritkán folyamodok
ehhez, mivel a test számára ez igen nagy megpróbáltatás. A
keletkező energia túl sok egy gyenge testnek. Az öröm oly
intenzív, hogy nagyon fájdalmas a visszatérés. Az ember sze-
retne Vele maradni. Olyan ez, mintha űrhajósként börtöncel-
lában végezné. Annak érdekében, hogy a Logoszt meg tudja
idézni és az ne égesse el, bizonyos szellemi fejlettségi szintre
kell eljutni. Ugyanez a helyzet Johannannal. Nem közvetítheti
Johannant, a bolygó Logoszát, ha alacsony szinteken vibrál.
Elégeti.
- Mivel olyan fájdalmas magának ezekbe az eksztatikus álla-
potokba ellátogatni, úgy tervezi, hogy többé esetleg nem teszi?
- Megyek, újra meg újra. Nem érdekel, mi történik a tes-
temmel - felelte Daszkalosz határozottan.
A korábbiakban elhangzottak alapján feltételeztem, hegy
ha valaki úgy akar a Logoszra ráhangolódni, hogy az ne per-
zselje meg, akkor a Daszkalosz által szupertudatosnak neve-
zett én állapotában kell lennie. Meg akartam tőle kérdezni,
mit is jelent pontosan ez a kifejezés. Azt felelte, legelőször is
azt, hogy folyamatosan tudatában vagyok állandó énemnek,
másodszor, a materializáció és dematerializáció mesterének
kell lennem, harmadszor, hogy képes legyek egvazon időben
két vagy több különböző helyen tartózkodni, és élményeket,
benyomásokat szerezni mindegyik helyszínen.
- Ezek nem a megistenült emberi lény tulajdonságai? -
kérdeztem.
- Ezek a Theozis velejárói, de nem maga a Theozis.
- És ön azt állítja, hogy képes mindeme dolgok véghez-
vitelére?
- Igen.
- Akkor ön egy megistenült emberi lény? - faggatam.
Daszkalosz azt válaszolta, hogy ő képes belépni a Theozis
állapotába, de nem tud megmaradni benne. Csupán
pillanatokat tud ott tölteni.
- Senki sem élhet az anyagi világban - s lehet egyúttal
megistenült ember is - mondta Daszkalosz.
Eztán az tudakoltam, hogy vajon a Theozis fogalma azo-
nos-e a más misztikusok által Isteni Tudatnak nevezett vala-
mivel?
 - Igen - felelte. - Isteni tudatossággal rendelkezünk, de
nem élünk folyamatosan az Isteni Tudatosságban vagy Theo-
zisban.
- Daszkale - kérdeztem ismét, témát váltva -, mi végett
van maga a Földön?
- A szeretetért. A szeretet fűzi az anyaghoz a mestert. Má-
sok karmáját viseled és visszatérsz, hogy segíthess nekik. Ez
köt a Földhöz.
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én megéheztem -
mondta hirtelen Daszkalosz az eddig nyugodtan figyelő Jako-
vosz és Kosztasz felé fordulva.
Letettem székemre jegyzettömbömet és tollamat, és követ-
tem hármójukat a konyhába. Gyorsan gyümölcsöt, uborkát,
paradicsomot és sajtot készítettünk a tálcákra. A menü vala-
hogy illett a Jézusról folytatott beszélgetéshez. Belemerül-
tünk a falatozásba.
 9
Kozmológia

Diszkréten felálltam, elköszöntem és kisétáltam a házból

a kocsimhoz. Szerda este volt, a belső kör összejövetelének
ideje. Mivel e csoportnak nem voltam tagja, úgy gondoltam,
hogy az a helyes, ha távozom. Az összejövetelig még
negyedóra volt hátra, és Daszkalosz tanítványainak többsége
már megérkezett
Már épp beszállni készültem a kocsiba, amikor Jakovosz
rohant az ajtóhoz és integetett nekem. Nyomában jött Dasz-
kalosz, jelezte, várjak.
- Nézzük meg, megkapjuk-e Johannán engedélyét, hogy
részt vehessen ma esti összejövetelünkön! - mondta, miköz-
ben visszasétáltam hozzájuk.
Nagyon megörültem. Pár napja említettem Jakovosznak,
hogy szeretnék részt venni a belső kör néhány összejövete-
lén. Gondolom, ő közvetítette üzenetemet Daszkalosznak.
- Jakovosz és Kosztasz a Szentélyben együtt fognak medi-
tálni, és engedélyt kérnek az Ön részvételéhez - ismételte
Daszkalosz befelé menet.
Nemsokára közölte: - Johannán atya beleegyezését adta.
Nemcsak amiatt örültem, hogy lehetőségem nyílt betekin-
teni a belső kör működésébe, hanem azért is, mert ez külön
leges nap volt: Loiszosz, Daszkalosz tanítványa beavatásának
napja.
A belső kör legtöbb tagját már ismertem. A Szentélyben
gyülekeztek, s fehér palástjukat magukra öltve várakoztak
Daszkaloszra. Első alkalommal láttam őket fehér palástjukat
viselni, ami a belső kör kiváltsága volt
- Jöjjön, maga tibeti! - mondta tréfálkozva Daszkalosz, mi-
közben könyökömnél fogva befelé húzott a Szentélybe. - Jo-
hannan atya felismerve Kyriakosz tudásszomját, engedélyét
adta, hogy néhány összejövetelünkön részt vegyen - jelentet-
te be a többieknek. Majd elmagyarázta, hogy én néhány in-
karnáción keresztül tibeti voltam, s ezért nem idegenek szá-
momra az ezoterikus tanítások.
Azt mondta, hogy gyorsaságom, amivel képes voltam a ta-
nítások befogadására, az előző inkarnációimban befektetett
kemény munkának köszönhető. Majd megkérdezte, van-e el-
lenvetése a belső körnek átmeneti részvételemmel szemben?
Senki nem ellenkezett Ezután egy hosszú fehér gyolcsot tett
nyakamba, ő pedig felöltötte fehér palástját.
Loiszosz az oltár előtt állt, egy nagy Krisztus-képpel szem-
ben. Az oltáron egy összehajtogatott fehér palást volt, rajta a
Tompa Kard pihent. Kosztasz meggyújtott egy fehér gyer-
tyát, miközben Jakovosz egy-egy erős izzót kapcsolt be a
Krisztus-kép mindkét oldalán, hogy megvilágítsa a képet.
Daszkalosz letérdelt és jobb kezét a Tompa Kardra tette.
Pár percig csukott szemmel egy imát mormolt, majd felállt.
- Szeretném, ha megmondanád nekünk, egyetértesz-e a
hét állítással, amelyeket Jakovosz felolvas? - fordult Loiszosz
felé Daszkalosz. - Ezek ígéretek, melyeket meg kell tenned,
ha viselni kívánod a fehér palástot Ez nem fogadalom, ha-
nem ígéret
Daszkalosz említette a korábbiakban, hogy a fogadalom
súlyos felelősséggel jár. Megszegése tragikus következmé-
nyeket vonhat maga után. Ezzel szemben, ha az ember vala-
melyik ígéretét nem tartja be, csak önmagának tartozik elszá-
molással.
- A hét ígéret a szellemi tökéletesedés kulcsa - folytatta
Daszkalosz. Ő maga hétéves korában kapta őket Johannan-
tól. Szilárdan kitartott amellett, hogy a hét ígéret abszolút,
megváltoztathatatlan, és minden időkben érvényes.
- ígérem magamnak - kezdte Jakovosz.
- ígérem magamnak - ismételte halkan Loiszosz. -Hogy
mindenütt és minden időkben az Abszolútumot
szolgálom, melyhez teljes szívemmel tartozom - folytatta Ja-
kovosz, miközben Loiszosz elismételte minden mondatát.
- Hogy mindig és mindenütt készen állok az Isteni Terv
szolgálatára.
- Hogy a gondolat és a szó isteni ajándékát minden körül-
mények között és mindenkor a jóra használom.
- Hogy türelmesen és panaszkodás nélkül viselem a leg-
bölcsebb Isteni Törvény által reám kirótt megpróbáltatásokat
és szenvedéseket.
- Hogy embertársaimat őszintén, szívem és lelkem mélyé-
ből szeretem és szolgálom, irántam tanúsított viselkedésükre
való tekintet nélkül.
- Hogy gondolataimat, vágyaimat és cselekedeteimet az
Abszolútum akaratával tökéletes harmóniába hozva naponta
meditálok, és elmerülök az Abszolútumban.
- Hogy minden este megvizsgálom, vajon minden gondola-
tom, vágyam, szavam cselekedetem összhangban van-e az Is-
teni Törvénnyel?
Miután Loiszosz befejezte a hét ígéret recitálását, Daszka-
losz megfogta jobb kezét, s a többiek figyelmével kísérve ko-
moly hangon folytatta:
- A fehér palást sem nem jutalom, sem nem kitüntetés. Ez
súlyos kereszt. ígéret, mely arra kötelez, hogy embertársaid-
nak mindig szolgálatára leszel. Itt lévő testvéreid egyetérte-
nek abban, hogy rászolgáltál a fehér palástra. A fehér palást
azt jelképezi, hogy lelkedet mindig hófehéren kell tartanod.
Életedben a szeretetnek kell uralkodnia. Ne gyűlölj senkit,
azokat sem, akik ártalmadra vannak. Légy szilárd, ha szüksé-
ges, de tedd ezt szeretettel, mindig észben tartva felebarátaid
javát.
Majd Daszkalosz megkérdezte, ellenzi-e valaki, hogy Loi
szosz a fehér palást viselőjévé váljon? Mindenki egyértelműen
hitet tett amellett, hogy Loiszosz „Axiosz”, azaz méltó volt
valóban.
Theofanisz levette az oltárról a fehér palástot és segített
felöltem Loiszosznak. Daszkalosz nyomában egyenként hom-
lokon csókolták Loiszoszt, aki ezután letérdelt, és Daszkalosz
feje felett keresztet rajzolt a Tompa Karddal. Az újonnan be-
avatott megcsókolta a Tompa Kardot, ahol egy hatágú csillag
volt belevésve.
- Most pedig a Szeretet Áldozatával folytatjuk - jelentette
be Daszkalosz, és átadta a helyet Theofanisznak. Ő összeke-
verte a bort a vízzel, és beleöntötte az oltáron lévő áldozati
serlegbe. Theofanisz csukott szemmel magasba nyújtotta mind-
két karját, s szilárdan tartotta az áldozati serleget a Krisztus-
ikon előtt. Mi, többiek, térdeltünk, míg ő néhány percig eb-
ben a helyzetben maradt. Tökéletes csend volt. Amikor
Theofanisz megfordult, mindenki felállt Mindenkinek oda-
nyújtotta a serleget, kezdve Daszkalosszal, aki miután ivott
belőle, kezet csókolt Theofanisznak. Rajtam kívül mindannyi-
an háromszor ittak az áldozati serlegből. „Az Atyának, Fiúnak
és Szentléleknek nevében.” Majd Theofanisz némi szentelt
bort töltött egy közönséges műanyagpohárba, s a rituálét el-
ismételve felém nyújtotta. Az „Atyának” - kortyoltam először
a „Fiúnak”, másodszor, „és a Szentléleknek nevében” - és
kiürítettem a poharat.
- Hadd magyarázzak el valamit az iménti rituálé szimboli-
kájából - mondta Daszkalosz, amint a többiek elhagyták a
Szentélyt és átmentek a sztoába. - A Szeretet Áldozata nem
helyettesíti a templomi szeritáldozást - mire egyébként min-
dig biztatom tanítványaimat.
- Mi a célja a Szeretet Áldozatának? - kérdeztem.
- Mielőtt hozzákezdenénk a belső kör tanításaihoz, szük-
ségünk van a Krisztus-Logosz áldására. A Szeretet Áldozata
végrehajtójának nagyon fejlettnek kell lennie noetikus képek
alkotásában. Amikor Theofanisz csukott szemmel tartotta a
kelyhet, először mondott egy imát, majd a kehely belsejében
képileg megelevenített egy erősen sugárzó napot. Ezt követő
en szétoszlatta a képet. Amikor a nap nagyobb intenzitással
kezdett sütni, az a Logosz győzelmének jele volt A serlegben
lévő bor és víz megáldatott.
- Csak Theofanisz végzi ezt a rituálét?
- Nem, nem mindig. Váltogatjuk egymást. Azonban csak a
pszichonoetikus erőkkel rendelkezők képesek intenzív kon-
centrációra és a tett véghezvitelére.
- Mit jelent a Tompa Kardra vésett felirat? - kérdeztem, és
az oltáron fekvő szent tárgyra néztem. Rövid és törött pengé-
jén ezt olvastam: 'ΣΤOÚS 'AΧQΆΝVTOΥS ΣΟΥ ΠΌΔΑS ΛΌΓΕ
ΠΆΣΑ ΕΞΟΥΣΊΑ' (A Te szeplőtelen lábaidnál nyugszik
minden hatalom, Ó Uram.)
- Beszéljünk erről az előadás után! A többiek már várnak
és tovább kell mennünk - mondta gyorsan Daszkalosz, mi-
közben átmentünk a másik szobába.
Daszkalosz leült székébe, kis számú hallgatóságával szem-
ben, Kosztasz pedig mellette foglalt helyet, töprengő arccal.
- Kyriako - mondta komolyan Kosztasz -, amit ma hallasz,
azt nem veheted magnóra és nem beszélhetsz róla kívül-
állókkal.
Rájöttem, hogy Kosztasz, akivel már közeli barátságba ke-
rültem, kényelmetlenül érzi magát, mert engedélyt kaptam a
részvételre. Daszkalosszal és Jakovosszal ellentétben ő sok-
kal óvatosabb volt a „misztériumok” feltárásában. Biztosítot-
tam, hogy nem fogok készíteni sem felvételt, sem jegyzeteket
- A Szellem, a Fény és a Tűz gyermekei... - kezdett hozzá
halkan Daszkalosz.
Első alkalommal hallottam őt ekképpen megszólítani tanít-
ványait. Mielőtt az előadás véget ért volna, Daszkalosz meg-
kért, hagyjam el a szobát, mivel lassan itt az ideje Johannan
atya meditációs gyakorlatának, amelyen csak a belső kör tag-
jai vehetnek részt.
Daszkalosz nappalijában várakoztam. Úgy fél óra múlva zajo-
kat hallottam a sztoa felől. Gondoltam, biztos véget ért a medi-
tációs gyakorlat Elsőként Daszkalosz jött ki, kávéra szomjazva.
- Meg tudja nekem magyarázni a Tompa Kard jelentését?
- kérdeztem tőle, miközben átnyújtottam a gőzölgő kávét.
 - Csak nem felejti el, ugye? - mondta tréfásan, miközben
Jakovosz és Kosztasz csatlakoztak hozzánk.
- A Tompa Kard a mi köreink szimbóluma. Egy nagyobb
kör, a „Fehér Testvériség” részei vagyunk. Láthatatlan mes-
tereink mégis arra kértek minket, hogy csoportjainkat az
„Igazság Keresőinek Köre” névvel illessük, megkülönböztet-
ve így magunkat Európa bizonyos köreitől, az ottani vissza-
élések miatt.
- Mikor alakult a „Fehér Testvériség?” - kérdeztem.
- Abban a pillanatban, mihelyt az ember szemét az égre
emelve feltette a kérdést: „Ki vagyok?” Majd letérdelt és rá-
csodálkozott a Világegyetemet kormányzó hatalmas erőre.
- Felteszem, hogy a Föld összes vallása része lehet a „Fe-
hér Testvériségnek”- mondtam.
- Igen, amennyiben ezeknek a vallásoknak központi tulaj-
donságuk az egyetemes szeretet. Mindenesetre, a mi rend-
szerünk, az Igazság Keresőinek Köre, Krisztus születésének
évében alakult ki, a Háromkirályok látogatását követően.
Daszkalosz ezután röviden felsorolta azokat az eseménye-
ket, amelyek a Fehér Testvériségen belül ennek az ágnak a
kialakulásához elvezettek.
- Rám maharadzsa barátjával, Csekinatával tisztánlátás út-
ján figyelték Indiából a Krisztus születését előkészítő esemé-
nyeket. Képzelje el, Rám pontosan ki tudta számítani Krisz-
tus születésének várható idejét. Csekinatával együtt tevehá-
ton tették meg a hosszú utat, és épp jókor érkeztek Jeruzsá-
lembe.
- Rám öccsére bízta királyságát, és kíséret nélkül utazott.
Gondolataik erejével képesek voltak magukat megvédeni a
banditák támadásától. Jeruzsálem felé vezető útjuk során át-
keltek a kettéosztott Örményországon. Ennek egyik felében
Ntikran király, másik felében bátyja, Gáspár, a nagy miszti-
kus uralkodott. Gáspár összebékült Ntikrannal, mondván, le-
gyen öccse egész Örményország királya. Majd csatlakozott a
két másik bölcshöz a zarándoklatban. Útjukon találkoztak Bol-
dizsárral, a sivatag arab királyával. A történet többi része az
evangéliumokból ismert.
 - Amikor a barlanghoz érkeztek, Rám maharadzsa levetet-
te királyi aranypalástját és az Istenember lába elé helyezte.
Majd kihúzta kardját, kettétörte, és Jézus elé fektette, mond-
ván: „A Te Szeplőtelen lábaidnál nyugszik minden hatalom,
Ó Uram.” Ezután letérdelt, megcsókolta Jézust, s így szólt
Kám el Kior - ami ősi indiai nyelven azt jelenti: „Láttam az
Istent”.
- Amikor a három bölcs visszatért országába, megalakítot-
ták az Igazság Keresőinek Körét. Mint látja, a belső körbe
tartozó testvérek viselete a minden díszítést nélkülöző fehér
palást.
Miután Rám levetette királyi palástját és Krisztus lába elé
helyezte, csupán fehér karingban, „Kámelkior” palástjában
állt ott - ezt jelképezi a testvérek fehér palástja.
- Ez aztán a történet - kiáltottam fel, és még mondatom
befejezése előtt megjelent az ajtóban Daszkalosz hároméves
fiúunokája, a kicsi Máriosz, kezében diadalmasan feltartva a
Theofanisz által a Szeretet Áldozatához használt palack bort.
A gyermek, aki jelen volt Loiszosz beavatásánál, nyilván le-
vette az üveget az oltárról, és tartalmát szétöntötte a sztoában.
- Ne aggódjatok - nyugtatta Daszkalosz a többieket -, ve-
hetünk másik üveggel. Most Mariosz megtudja, mi a különb-
ség az áldozati serlegben lévő megáldott bor, és a palackban
található közönséges bor között.
- Hogyan látja a különbséget? - kérdeztem.
- Mariosz tisztánlátó. Látja, hogy a megáldott bor fényt su-
gároz ki. Az általa kiöntött bor nem sugárzott ki fényt. Ki-
löttyintette a bort, így nézte meg, mi a különbség a kettő
között
- Ez nagyon egészséges módszer Mariosz csintalanságá-
nak mentegetésére! - tűnődtem, és a többiek velem együtt
nevettek.
- Beszélne-e kissé részletesebben az előbb elhangzott elő-
adásáról, Daszkale? - kérdeztem őt, Kosztasz és Jakovosz tá-
vozását követően. Nem egészen világos számomra, mit ért
pontosan az Abszolútum Önmagával Megelégedettsége és az
Isteni Kifejezőerő fogalmán?
 - Emberi agyunkkal nem vagyunk képesek megérteni az
Abszolútum természetét - kezdett hozzá válaszához Daszka-
losz, miután beindítottam a magnót. - Amint többször el-
mondtam már, nem ismerhetjük meg addig Istent, míg ma-
gunkat meg nem ismerjük. Ha erre a pontra eljutunk, énünk
maga válik azzá a tükörré, mely a tükrözés által képessé tesz
bennünket Isten megismerésére. Kis tudatunk beleébred a
Felsőbbrendű Tudatba.
- Mindamellett, bár földi agyunk örökletesen korlátozott
az Abszolútum megértésében, halvány sejtéseink mégiscsak
lehetnek tulajdonságairól. Most az Egyetemes Emlékezetben
végzett kutatásaim, saját személyes tapasztalataim alapján be-
szélek. Tudom, hogy az Abszolútum van. Ne gondolja azon-
ban, hogy az Abszolútum a különböző vallások által felkínált
különös Isten. Az Abszolútum minden - az Egy többrétegű
valósága.
- Az Abszolútum alapvető sajátossága önmagával való
megelégedése vagy korlátlan egyeduralma. Ezalatt azt értem,
hogy mindent magában foglal. Nem hiányzik semmi belőle,
és nincs szüksége semmire.
-Ha az Abszolútum természete csak a korlátlan egyedura-
lomból állt volna, nem jöhettek volna létre a világok - tettem
hozzá.
- Jó. Az Abszolútum másik jellemzője azonban a megnyil-
vánulásra irányuló törekvése, nevezze Isteni Kifejezőerőnek,
ha akarja. Az Abszolútum önmagában vibrál. Élet és mozgás
van benne. El tudja képzelni az életet a mozgás jelensége
nélkül? Nem. E megfigyelésből kiindulva sok misztikus oda
lyukadt ki, hogy Isten a mozgás. Ez tévedés. Az élet mint
mozgás, az Abszolútum természete. Nem maga az Abszolútum.
- Most jól figyeljen, mert amit mondok, nehezen felfogha-
tó. Tegyük fel, hogy a végtelen határtalanságában nem voltak
jelenségek. Miféle tudásunk lehetett a végtelenről?
- De ki lenne a tudó, ebben az esetben, ha mi nem létez-
nénk? - mutattam rá.
- Ragyogó! Nem léteznénk, de még mindig „lennénk”.
- Úgy érti, hogy Szent Monádként, örök lélekként léteznénk?
 - Igen. Ha feltesszük, hogy a végtelen magában hordja az
életet, a mozgást, a vibrációt anélkül, hogy bárki vagy bármi
vibrálna vagy mozogna, egyszerűen az abszolút önmegelége-
dettség állapotában lennénk.
- Nem léteznénk. Az Abszolútum természetének része
azonban, hogy önkifejezésre és a világok újrateremtésére tö-
rekszik. Megteremtette az Elmét Mikor? Mivel az Abszolú-
tum része, örökkön létezik.
- Mit ért Elme alatt, Daszkale?
- Az Elme teszi lehetővé az Abszolútum Isteni Kifejezőere-
jének megnyilvánulását
- Akkor tartalmaznia kell a durva anyagi világot is - tettem
hozzá.
- Természetesen. Nem csupán a durva anyagit, de a pszi-
chikusát, a noetikusat, a magasabbrendű noetikusat és az
azon túliakat is. Az Elme minden, de az Elme nem az Abszo-
lútum. Az Elme az az eszköz, melynek segítségével az Abszo-
lútum kifejezi magát. Az Abszolútum túl van minden megnyil-
vánuláson. Gondoljon csak bele egy pillanatra! Minden, amit
magunk körül látunk, az anyagivá vált Isteni Gondolat terméke.
- Daszkale - kérdeztem -, mi a különbség a Krisztus-
Logosz és a Szentlélek között?
- Örülök, hogy megkérdezte. A Krisztus-Logosz és a Szent-
lélek az Abszolútumnak az Elmén keresztül létrejövő kétféle
megnyilvánulása. A Szentlélek reprezentálja az Abszolútum
erejét kifejező, a világok teremtését lehetővé tévő személyte-
len, szuper tudatot Ez az Abszolútum dinamikus része. Az
Abszolútum Krisztus-Logosz része teszi lehetővé az éntudat
létezését. Mi, örök életű lényekként, hasonlóak vagyunk
mind a Szentlélekhez, mind a Logoszhoz. Az állatok csupán a
Szentlélekhez hasonlóak. Tud követni? Tegyük fel, hogy az
Abszolútum a fej, a Logosz a jobb kéz, a Szentlélek a bal kéz.
Ez a háromság az Egyben. Érti már, miért kántálják a temp-
lomban: Az Atyának, Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevé-
ben.
- Amikor Krisztus-Logoszt mond, Jézus Krisztusra gondol?
- Nem. Jézus maga mondta: A hegyek és a dombok ÉN
VAGYOK! A Krisztus-Logosz Jézus megjelenése előtt mindig
az Abszolútumon belül volt. A Názáreti Jézust azért nevezzük
Krisztusnak, mert ő volt az Egyetemes Logosz legtökélete-
sebb kifejeződése. Ez az a tény, amely megvilágít minden
földreszálló embert. Hadd illusztráljam, mit értek ezalatt.
Krisztus a Nap, akinek fénye bolygónk felszínén tükröződik.
A fekete kő aligha fogja tükrözni ezt a fényt. A más színű kő
több fényt tükröz majd. A fehér márvány még többet. A kü-
lönböző kövek által tükrözött fény a kő minőségétől és színé-
től függ.
- Ha jól sejtem, mi vagyunk ezek a kövek.
- Pontosan. A bennünk tükröződő Logosz fénymennyisége
attól függ, milyen fejlettségi szinten áll éntudatunk és pszi-
chonoetikus testünk. Legyen azonban most bármilyen sötét
is egy kő, egy napon majd a Nap hatására olyan ragyogó lesz,
mint az alabástrom. Érti? Most pedig beszéljünk a létezésről
mint a léttől különböző dolgokról.
- Miben tér el a kettő?
-Ami létezik, az az evolúción, a kifejeződésen túl létezik.
Az az örök jelenben, az Abszolútumban van.
- Most aztán tényleg összezavarodtam! - mondtam elkese-
redve.
- Nézze, mielőtt léteznénk, Szent Monádok, lelkek va-
gyunk. A létezést akkor nyerjük el, amikor átmegyünk az
Ember Ősképén és belépünk az elkülönültség, a létezés vilá-
gába. Minden létezőnek van kezdete és vége, mely aztán egy
új létciklusban ismét kezdetté válnik. Örök lényekként egy-
szerűen csak vagyunk. Öröktől fogva vagyunk. A létezés cik-
lusain keresztül nyerjük el öntudatunkat. Ez a Jézus által a
tékozló fiúról elmondott példázat jelentése, mint már
korábban elmagyaráztam. Mit gondol, hogy értette
Krisztus, amikor azt mondta: „Én vagyok az Út, az Igazság és
az Élet”? „Én vagyok az Idő, Én vagyok az Abszolútum
bölcsessége, a jelenségek térben és időben zajló fejlődése
mögött.” Mit gondol, hányan érik fel Jézus szavainak
jelentését? Higgye el nekem, a keresztény vallásnak van
tartalma! Mi azonban az óceán felszínén maradtunk. Fel kell
még kutatnunk a mélységeit.
 - Ily módon az emberi elmében az Abszolútumnak két tu-
lajdonsága és három ismérve képes megfoganni - mondta
Daszkalosz, kezeivel térdére csapva. - A két tulajdonság,
mint láttuk, a Logosz-jelleg és a Szentlélek-jelleg. Ha tanul-
mányozzuk a természetet megérthetjük az Isteni Háromság
három velejáróját is, nevezetesen a Mindentudást, a Minden-
hatóságot és az Abszolút Jóságot. Ezek az ismérvek az anyag
legkisebb részecskéiben éppúgy felfedezhetőek, mint a ga-
laxisokban.
Ami igaz a Mikrokozmoszban, az igaz a Makrokozmosz-
ban is. Az Isteni korlátlan egyeduralom ki nem fejezett, meg
nem nyilvánult állapotban mindent magába foglal. Az Isteni
Kifejezőerőt is, ami minden létező kezdete.
- Daszkale, kifejtené részletesebben a létezés és a lét kö-
zötti különbséget?
- Az átlagember azt gondolja, hogy a létezésen túl semmi
nincs. Ha felteszi a kérdést, létezik-e Isten, válaszom katego-
rikus nem lesz. Isten egyszerűen van. A létezés Isten az El-
mének hívott szuper-szubsztancián keresztül létrejövő meg-
nyilvánulása. Minden létezőnek kezdete és vége van. Az ab-
szolútumnak nincs kezdete és vége. A János Evangéliumban
azt olvashatjuk: „Kezdetben vala az Ige.” - Ez az eredeti gö-
rög szöveg félrefordítása - csattant fel Daszkalosz. - Mint
tudja, a görög „arché” szó kezdetet és hatalmat egyaránt je-
lent. Az angol fordításban tévesen az első jelentést választot-
ták. Helyes olvasata így szól: „A hatalomban van a Logosz”.
- Még egy kérdést szeretnék feltenni a lét és a létezés
megkülönböztetésével kapcsolatban. Ha nem tévedek, mond-
hatjuk, hogy a lét a valóság, míg a létezés a jelenségek világá-
hoz kapcsolódik, ami magában foglalja a durva anyagi, a pszi-
chikus és a noetikus világot. Innen nézve a valóságba belépni
a létezés meghaladását és valamiféle nemlétezésbe való visz-
szahúzódást jelent.
- Nagyon jó. Nem könnyű meghaladni a különböző síko-
kon lévő világokat és félelemmentesen belépni létünkbe.
Most saját tapasztalatomról beszélek. Bár érezzük, hogy az
egyetlen valóság, az Élet részei vagyunk, a nemlétezés fogal
mába lépünk be. Valószínűleg ez zavarta meg még Buddhát
is, aki azt mondta, hogy a Nirvána a semmi állapota. Valójá-
ban ez nem a semmi. Még mindig tudod, hogy Te te vagy. Je-
len személyiségünk három tükörben tükröződik: az anyag, a
pszichikus tapasztalat, a noetikus létezés és a konkrét gondo-
latok tükrében. Tegyük fel, odaadok magának egy kalapá-
csot, és azt mondom: „Nézze, milyen torz képet mutatnak
magáról ezek a tükrök. Törje össze őket!” És maga öszetöri.
Többé nem látja magát tükröződni sem gondolatként, sem
érzelemként, sem anyagi lényként. Kicsoda Ön most? Még
mindig önmaga, se több, se kevesebb, mint aki volt a tükrök
összetörése előtt. Viszont nem válhat az élet jelenségévé, ha-
csak nem tükröződik. Tegyük fel, hogy merészen belépek
ebbe a nemlétezés-érzésbe, ami az abszolút léten belüli lét.
Kijöhetek-e belőle bármikor, kívánságom szerint, és tükrö-
ződhetek-e az anyagban, azaz inkarnálódhatok-e? Határozot-
tan igen. Örök lények vagyunk.
- Ez bizonyára az az állapot, amelyben akkor voltunk, mi-
előtt áthaladtunk volna az Ember Ősképén -jegyeztem meg.
- Igen. Bármikor beléphet ebbe az állapotba, ha akar, fel-
téve, hogy a metafizikus világ gyakorlott mestere.
- Rémítő egy állapot lehet, Daszkale! - jegyeztem meg.
- Nos, hogy őszinte legyek, réges-régen, évszázadokkal ez-
előtt éltem át először, és rettenetes félelmet éreztem. Meste-
reim azonban segítettek. A lét állapotába történő belépés,
amelyben nem éreztem, hogy önmagam tükröződése va-
gyok, olyan nagy örömet, teljességérzést és határtalan szuve-
renitást adott! De még abban az állapotban is arra vágyunk,
hogy visszatérjünk. És mégsem hívhatom vágynak, mert ab-
ban a pillanatban a pszichikus dimenzióban találom magam.
Gondolatnak, kötelességnek sem hívhatom, mivel ez azt je-
lentené, hogy a noetikus világban vagyok. Mi hát akkor ez a
nemlétezés-állapot, és mégis önmagában kielégítő lét, ami
mégis visszatérésre ösztönöz? Talán a létnek az a tulajdonsá-
ga, hogy önmagán belül tükröződjön. A mesterek ezt tették.
Krisztus ezt tette.
- Amikor belépek önmagámba, ami emberi szempontból a
semmi állapota, a lét szemszögéből nézve pedig az önmagam-
mal való megelégedés, tudom, hogy a visszatérés az anyagi
világba természetemből fakad. Most szigorúan saját tapaszta-
lataim alapján beszélek. Tegyük fel, hogy megkérdezi tőlem:
hol szeret jobban lenni, a terméketlen lét önelégedettségé-
ben, ahol megtaláljuk a boldogságnak nevezett valamit, vagy
a jelenségek világának megpróbáltatásai és gyötrelmei kö-
zött? Higgye el, ha mellettem van egy szeretett személy, aki-
nek szemébe nézhetek, akinek lábát megszagolhatom, meg-
simogathatom, én bizony azt mondom, hogy inkább ezt sze-
retném. Hívja gyengeségnek vagy aminek csak akarja, ez
még mindig a létünk, nem a létezésünk attribútuma. Lehet,
hogy az Abszolút Léten belül ugyanez a sürgető késztetés ve-
zetett a világok megteremtéséhez. Hogy megérinthesse és
Napjának sugaraival szeretettel megsimogathassa még a leg-
lustább állóvizeket is.
- Talán istenkáromlásnak tűnik, amit mondok - folytatta
pár perc szünet után Daszkalosz. - Én így vagyok ezzel. Az
anyagi világ gyönyörű, összes megpróbáltatásaival és gyötrel-
meivel együtt Gondolja, hogy tévedek?
Daszkalosz kérdése meglepetésként ért. Hangszíne, tekin-
tetének intenzitása azt a benyomást keltette bennem, hogy
tényleg választ vár, mintha bizony abban a helyzetben lettem
volna, hogy feleljek neki.
- Bárcsak tudnék válaszolni magának! - motyogtam sután.
Valójában meghatott Daszkalosz földi sóvárgása. Eszembe
juttatott egy Zen mesterről szóló történetet. Ő egész életében
az anyagi világ lényegtelenségéről és káprázat voltáról be-
szélt. Amikor halálán volt, tanítványai egybegyűltek halálos
ágya körül, mohón lesve a bölcsesség utolsó szavait Minden,
amit mondani tudott, ennyi volt: „Élni akarok, élni akarok!”
Az összes beavatott megdöbbent: „De mester, hogy mondhat
ilyet!?” - ellenkeztek. „Élni akarok, igazán élni akarok!” - is-
mételte meg, majd lehunyta szemét Ez volt a mester utolsó
tanítása.
Kora este volt, amikor elmentem Daszkalosztól. Megálla-
podtunk egy újabb találkozóban, amikor majd folytatnánk be
szélgetésünket az Abszolútum természetéről, az ember világ-
ban elfoglalt helyéről. Időközben Kosztasszal már megálla-
podtam egy szombati találkozóban. Aznap kellett visszaérkez-
nie Nicosiába. Úgy terveztem, hogy visszaautózok vele Li-
masszolba, és részt veszek tanítványainak egy aznap délután-
ra tervezett összejövetelén.
Kosztasz hiteles mester volt Már több összejövetelén részt
vettem, és mély benyomást gyakorolt rám az előadásokat kö-
vető beszélgetések magas színvonala. Jakovosszal ellentét-
ben, akinek apja munkás volt, Kosztasz egy jómódú, fama-
gusztai családból származott. A város 1974-ben bekövetkezett
török lerohanása előtt Ciprus legfontosabb kikötője volt. E
tragédia után Kosztasz feleségével és két gyermekével Li-
masszolban talált menedéket, ahol egy nagy autószerelő mű-
helyt tartott fenn. A török invázió előtt öt évet töltött Angliá-
ban, s ott gépészmérnöki diplomát szerzett.
Miután megismerkedtem tanítványaival, rájöttem, hogy leg-
többjük vagy Daszkalosz, vagy Kosztasz gyógyításainak tanú-
ja volt, s ezt követően csatlakozott köréhez. Egy negyvenes
éveinek derekán járó nő elmesélte, hogy miután Kosztasz ki-
gyógyította őt tizenkét éve kínzó fejfájásából, csatlakozott a
körhöz. Kosztasz legfejlettebb tanítványának, egy kormány-
hivatalnoknak a lányát gyógyította meg Daszkalosz, s ő ezt
követően lépett be Kosztasz körébe.
- Hároméves volt a lányom, amikor elvittem Daszkalosz-
hoz - mesélte a kormányhivatalnok. - Egy széken ültem,
ölemben tartva őt. Daszkalosz a kislány állapotáról beszélt.
Egyszer csak a kislányom felé nyújtotta kezét, s ő így szólt
hozzá: „Gyere drágám!” Mielőtt felfogtam volna, mi történik,
kislányom legnagyobb döbbenetemre lemászott ölemből és
elindult Daszkalosz felé. Ő felvette és ölébe ültette. Egy pilla-
natra megrémültem: mit csinál vele? Addig menni is alig tu-
dott a gyerek. Az idegenektől is félt. Amikor láttam őt moso-
lyogva ülni Daszkalosz ölében, rájöttem, hogy csoda történt.
Daszkalosz levette a gyerek cipőjét majd letette őt a földre,
mondván: Járj édesem!” Azóta rendesen tud járni.
Kosztasz egy másik tanítványa korábban Daszkalosz köré
hez tartozott, azonban Limasszolba költözése után Kosztasz
köréhez csatlakozott.
- Egyszer a vesémmel betegeskedtem - mondta -, és ter-
veztem, hogy megműttetem magam, eltávolíttatom a szörnyű
fájdalmakat okozó köveket. A műtét napján megpróbáltam
felkelni az ágyból és felhúzni a nadrágom. Olyan iszonyatos
fájdalmat éreztem, hogy visszazuhantam az ágyba. Amint ott
feküdtem, Daszkalosz képe jelent meg előttem. Majd elkezd-
tem vesémre összpontosítani, és a Daszkalosz által tanított
színeket küldtem felé. Műtét nélkül sikerült kikúrálnom ma-
gam.
- Mióta ismered Daszkaloszt? - kérdeztem Kosztaszt, Li-
masszolba vezető utunkon.
- Mióta az eszemet tudom. A térdén lovagoltatott - felelte
Kosztasz nevetve. - Szüleim is tanítványai voltak, így nagyon
korán találkoztam tanításaival. Emlékszem, kisgyerek voltam
még, s Daszkalosz, aki épp nálunk volt tanúja lehetett, ami-
kor apám a fenekemre húzott egyet Daszkalosz így szólt
apámhoz: „Tudod-e barátom, hogy egy mestert nadrágolsz
el?” Akkor nem értettem, mire gondol.
Majd Kosztasz elmondta, hogy mindössze öt éve „ébredt
rá” önmaga valóságára. Elmúlt életeinek emlékei kezdtek fel-
merülni benne. Azt állította, hogy egyik inkarnációjában
Oroszlánszívű Richárd udvarában volt lovag és részt vett a
keresztes hadjáratokban is.
- Angliai tanulmányaim során igen ismerősnek éreztem a
tájat. Maguk az emlékek azonban csak nemrég merültek fel
bennem. Hidd el, ez nem álmodozás - mondta Kosztasz, mé-
lyen szemembe nézve, mintha ellenőrizné szavainak hatását.
- Az egy nagyon intenzív inkarnáció lehetett - folytatta. Egy-
szer, a exomatózis állapotában életemben először találkoztam
egy fenyegető, fekete elementállal. Ösztönösen a kardomért
nyúltam. Azt gondoltam, a gonosz ellenség ellen harcoló lo-
vag vagyok. Rögtön rájöttem, hogy az elementálok elleni küz-
delemben ez nem járható út - mondta nevetve Kosztasz.
- Nos, hogyan küzdött meg azzal a szörnyeteggel? - kér-
deztem mosolyogva.
 - Elmémben létrehoztam egy fehér fényt sugárzó elemen-
tált és a fekete elementál ellen irányítottam. Sose vallasz ku-
darcot, ha tudod, hogyan kell ezt csinálni. - Majd azzal foly-
tatta, hogy amikor úgy érzi, az elementál sokkal erősebb ná-
la, akkor visszatér a menedéket adó testéhez.
- Testünk olyan, mint egy vár. Védelmez bennünket a kül-
ső ellenségtől - mondta, miközben megelőztük a haladásun-
kat már mérföldek óta lassító kamiont.
- Mit értesz felébredés alatt? - kérdeztem. Kell-e valakinek
követnie bizonyos lépéseket, mielőtt felébred?
- Számunkra a felébredés azt jelenti, hogy rájövünk, kik is
vagyunk valójában, ami valami más, mint a jelen személyisé-
günk. Magába foglalja az előző inkarnációkra való emléke-
zést Általában három fázisban történik. Először tudat alatt
érzed, hogy már korábban is éltél. Ez történt velem, amikor
Glasgow-ban tanultam. A második lépés az volt, amikor álma-
imban képek jelentek meg. A harmadik lépésben elkezded
tudatosan újraélni a múlt bizonyos élményeit.
- Átugorható-e a két első lépés?
- Általában nem. Most az átlagemberről beszélek, aki az
Igazság Keresésének útját járja. A fejlett mester számára a
két első lépés szükségtelen lehet. Daszkalosz talán már feléb-
redt, vagy majdnem felébredt állapotban született Nehogy
azt hidd azonban, hogy ő is nem ugyanúgy az Igazság Kere-
sője. Ő is tanítvány. Míg isteni tudatodra nem ébredsz, soha-
sem szűnsz meg tanítvány lenni. Mihelyt a tudás útjára lépsz,
keresztedet immár tudatosan hordozod. Az is lehet, hogy ön-
ként átveszed embertársaid kérészijét.
- Úgy érted, magadra vállalod karmájukat? - kérdeztem.
- Igen. Szeretetből teszed. A terápiás munka során tudato-
san vagy ösztönösen felszívod a másik fájdalmát Hidd el, ez
nem önsanyargatás. Sokkal teljesebben élvezed az életet Kö-
zelebb kerülsz az úgynevezett boldogsághoz. A durva anyag-
ban természetesen nincs boldogság, csak öröm van és elége-
dettség.
- Akkor hát hol a boldogság? - kérdeztem.
- Igazi boldogság csak a noetikus világokban létezik. Ter
mészetesen, a boldogság jelentése minden szinten más. Ha a
tudás útjára lépsz, az élet jelentéstelibbé válik. Azt hiszed, kis
dolog rájönni arra, hogy a helyes ösvényen haladsz? - kér-
dezte repesve Kosztasz.
- Talán a vágyteljesítő gondolkodás vezet erre a hitre -
mondtam savanyúan.
- Nem. Ha egyszer részesültél az élményben, semmi nem
rendítheti meg bizonyságérzetedet - felelte. Ezt a szokvá-
nyos választ adta újra meg újra Daszkalosz is, Jakovosz is. Bi-
zonyosak voltak abban, hogy a megvilágosodás hordozói, s
életük küldetése, hogy embertársaikat segítsék a tudatlanság
és reménytelenség sötétjéből kivezető útjukon.
- Koszta, észrevettem, hogy nem szívesen adsz információt
a tanításokról. Miért vagy ilyen óvatos? Mire ez a titokzatosság?
- Figyelj, Kyriako, nem bölcs dolog valakit hirtelen túl sok
fénynek kitenni. Megvakulhat. Árthatsz azzal, ha valakinek
olyan igazságokat társz fel, amelyek befogadására még nem
képes.
- Hogyan árthat bárkinek is az igazság? Tudnál példát
mondani?
- Tudok -, mondta eltökélten Kosztasz, pár percnyi tűnő-
dés után. - Pár hónapja ki kellett zárnunk valakit körünkből,
mert miután megtanulta az exomatózist, visszaélt vele.
- Hogyan? - kérdeztem, és észrevettem, hogy Kosztasz
mosolyog.
- Egy középiskola igazgatója volt, és a hitvány gazember
exomatózisai során látogatásokat tett a lányok hálótermében
- felelte Kosztasz, és velem együtt nevetett. - Kérlelései da-
cára hajlíihatatlan maradtam, nem vettük őt vissza a körbe.
Auráján rengeteg egoizmust láttam. Ha hagytuk volna vissza-
térni, ezeket az erőket nemcsak mások, de elsősorban saját
kárára használta volna.
- Tudod, ha elkezdesz miszticizmussal foglalkozni, az ilyes-
fajta hiba több egymást követő inkarnáción keresztül hozzá-
köthet ugyanazokhoz a körülményekhez. Minél magasabbra
hágsz a misztikus úton, annál fájdalmasabb lehet bukásod.
Emiatt titkos a miszticizmus. Ne feledd, hogy a belső körben
tanult meditációk révén idejekorán sikerül felnyitnod csakrái-
dat, rémület önthet el. Ilyen élményeket követően az illető
spirituális érzékenysége több inkarnáción át visszavetődhet.
- Vagy az elmegyógyintézetben végzi - tettem hozzá.
- így igaz. Ezért bölcs dolog, ha ezen az úton mindig van
mestered. Az a legbiztosabb út. Hidd el, ha egy ember ké-
szen áll ezekre az igazságokra, a mester mindig megjelenik
életében.
- Hogy őszinte legyek - folytatta Kosztasz -, nagyon nehéz
eldönteni, hogy egy bizonyos, a misztikus dolgokra vonatko-
zó információ jótékony vagy katasztrofális hatással lesz-e va-
lakire? A földi dolgokhoz túlzottan kötődő elméket megzavar-
hatják ezek a dolgok. Ami az egyik embernek használ, az a
másiknak árt.
- Fellelhetők-e könyvekben a körben elhangzott informá-
ciók? - kérdeztem.
- Nem, Johannan atya tanításai abban a formájukban, ahogy
velünk közli őket, egy könyvben sincsenek lefektetve.
- Észrevettem, hogy Daszkalosz is, te is és a többiek is tel-
jesen biztosak vagytok abban, hogy a spiritualitásról szerzett
tudásotok mindenek felett áll. Hogyan lehettek ilyen maga-
biztosak, hisz a különböző misztikus rendszerek között van-
nak eltérések?
- A mi híradásunk magából a forrásból érkezik. Johannan
nem egyszerűen egy túlvilági mester, Ő Krisztus legkedve-
sebb tanítványa és a bolygónk fejlődését felvigyázó lény.
- Ez azt jelenti, hogy Daszkalosz tévedhetetlen? Mindent
igazként fogadtok el, bármit mondjon is?
- Egyáltalán nem. Vannak közöttünk nézeteltérések, mint
észrevehetted, különösen a világi ügyek kapcsán.
Kosztasz úgy érvelt, hogy az alsóbb létsíkokon természete-
sen vannak egyet nem értések, mivel az anyagi agy mindig
akadálya a bölcsesség befogadásának. Emiatt a tér-idő kér-
désével kapcsolatos ügyek megoldásmódja mindig a megbe-
szélés, sohasem Daszkalosz vagy a láthatatlan mesterek aka-
ratának rákényszerítése a másikra.
- A magasabb szinteken azonban a tudás mint bölcsesség
és tiszta fény létezik, aki oda belép, az magába szívja ezt. A
mesterek nem parancsolják meg nekünk, mit tegyünk. Meg-
mutatják az utat, aztán tőlünk függ, megyünk-e tovább saját
ösvényünkön. Igen, fogunk elkövetni hibákat a folyamat so-
rán, de az ember így tanul.
- Politikai és társadalmi nézeteink lehetnek eltérőek - foly-
tatta Kosztasz -, de mindannyian tudjuk, hogy nem ezek a
dolgok a legfontosabbak. Ezért hát nem tulajdonítunk nekik
nagyobb jelentőséget, mint amit megérdemelnek. Hadd
mondjak egy példát Az én körömben különféle politikai pár-
tokhoz tartozó emberek fordulnak elő. A kör egyik tagja pe-
dig a kommunista párt vezetői közé tartozik.
- Hihetetlen - mondtam nevetve -, egy kommunista misz-
tikus!
- Óh, igen - vágott vissza nyomatékosan Kosztasz. - Meg
kell mondanom, hogy valóban nehezen tudta összeegyeztetni
politikai szerepét és spirituális tevékenységét. Felesége meg-
fenyegette, hogy ha nem hagyja ott köreinket, feljelenti őt a
pártnál.
- Mit javasolt neki, mit tegyen?
- Maradjon a pártban és szakítson a körrel, átmenetileg,
amíg megoldja házastársi konfliktusait. Pozíciójában a kom-
munista párt tagjaként embertársai szolgálatára lehetett A
sors fintora, hogy felesége rákbeteg volt, és összejöveteleink
során próbáltunk távolból segíteni rajta.
Szkarinouban, egy Nicosia és Limasszol között félúton lé-
vő kis faluban megálltunk pihenni. Hagyományos pihenőhely
volt, kis oázis, ahol az ember engedhetett a helyi különleges-
ségek, a dióból és dinnyehéjból készült édességek csábításá-
nak, és hörpinthetett a mindenütt kapható török kávéból.
Kosztasz nagylelkűen válaszolgatott kérdésözönömre a Dasz-
kalosszal fennálló kapcsolatáról, és a körön belüli helyzeté-
ről. Olyan sok idejét kötötte le a gyógyítás és Johannan taní-
tásai, hogy alig tudott foglalkozni saját ügyeinek intézésével.
- Tudod - mondta, miközben beszálltunk a kocsiba -,
Daszkalosz mellett olyanok vagyunk, mint a törpék. Fény-
évekkel előttünk világít a spirituális úton, a közönség azon
ban nem tudja, kicsoda ő és mit csinál. A legtöbb ember azt
hiszi, hogy csupán egy parafenomén vagy varázsló, és gyak-
ran a legbanálisabb okokból keresik fel. -Mint például?
- Tavaly jött egy férfi, azt követelve Daszkalosztól, hogy
végezzen a sógornője férjével. Daszkalosz méregbe gurult és
megkérte, azonnal távozzon. A pasas kirántott zsebéből egy
köteg bankjegyet és meglobogtatta Daszkalosz előtt. „Látja
ezt, uram?” - kiabálta. „Ezek ötfontos bankjegyek. Mind az
öné lehet, ha megteszi, amire kérem.”
- Képzelem, milyen dühös lehetett Daszkalosz - fűztem
hozzá.
- így válaszolt: „Tekerje össze az ötfontos bankóit, és...”
- A többit magam is kitalálom - és Kosztasszal együtt ne-
vettünk.
- Egy egész héten át tűrte egy ember állandó zaklatásait
Sorsjegyet árult, és azt akarta, hogy Daszkalosz vegye ki a
kötegből a nyerő sorsjegyeket. Daszkalosz hiába magyarázta,
hogy nem képes ilyesmire, s kérte, menjen békével. Órákon
át ült az előszobában. Végül Daszkalosz akkor vesztette el tü-
relmét, amikor két fiatal nő jött hozzá látogatóba, és ez a pofa
érzéki megjegyzéseket tett rájuk. Daszkalosz a fülénél fogva
rángatta ki a házból, és kétszer nyakoncserdítve elküldte őt.
„Micsoda ördög” - motyogta az ember, miközben fejét fogva
elfutott. „Te még nálam is nagyobb bolond vagy!”
- Néha azért jönnek az emberek Daszkaloszhoz, hogy gúnyt
űzzenek belőle - folytatta Kosztasz. - Jelen voltam, amikor egy
házaspár „halott” bátyjuk fényképét hozta el. Mihelyt Daszka-
losz hozzáért a képhez, rájött, hogy a „megboldogult” él és jól
van, s kint várakozik a kocsiban. Undorral küldte el őket
- Nehezen tudom elképzelni, hogyan lehet megmondani a
kép megérintése után, hogy valaki él-e vagy halott?
- Hidd el, ez a világ legkönnyebb dolga! - mondta Kosztasz
magabiztosan. - A kép eszköz, melynek segítségével ráhan-
golódsz az illető mágnességére és vibrációira. Ha azt észle-
led, hogy az ezüstfonala érintetlen, akkor az illető él.
- Egyszerűnek hangzik - vetettem oda, kétkedő mosollyal.
 Kosztasz elmagyarázta, hogy az ezüstfonál köti össze a
pszichonoetikus testet a durva anyagi testtel. Ha olyasvalaki-
vel találkozol a pszichikus síkon, akinek van ezüstfonala, ez
azt jelenti, hogy ő a durva anyagi síkon is él. Az ezüstfonál hi-
ánya arra utal, hogy az illető csak a pszichonoetikus világok-
ban lakozik.
Már Limasszolhoz közeledtünk, amikor Kosztasz kérdésem-
re válaszolva elmesélte, mit érez a testelhagyás során.
- Mielőtt kilépnél a testedből, intenzív koncentrációra van
szükség. Teljesen meg kell szüntetni anyagi agyad vibrációit.
Először meg kell tanulnod lezárni a tudatalattidhoz vezető ka-
put, hogy gondolataid ne zavarjanak meg az összpontosítás-
ban. Majd egy speciális meditációs technikával - amit megta-
nulsz, ha kutatásodban előrébb jutsz - a testeden kívül talá-
lod magad.
Exomatózisom első lépésénél roppant feszült állapotban
vagyok. Ezt érzem a testemen belül és kívül. Ez néha meggá-
tol abban, hogy elhagyjam testemet. Ha testeden kívül vagy,
a tudatod mellette van. Ilyenkor nagy a kísértés, hogy ránézz.
Mihelyt megteszed, ismét testedben találod magad.
- Amikor testünkön kívül vagyunk - folytatta Kosztasz -,
éterikus energiát veszünk be a Világegyetemből, és ezzel az
energiával gyógyítunk.
- Hogy érzed magad, amikor visszatérsz a testedbe? - kér-
deztem.
- Tökéletesen ébernek érzem magam, és hihetetlenül sok
energia buzog bennem. Tele vagyok élettel. A testelhagyás
során oly sok éterikus energiát szívsz be, hogy az szinte új
életet lehel beléd. Tested minden porcikája megtelik vitalitás-
sal. Magad is megismered ezt az érzést, amikor először át-
éled ezt az állapotot
- Kétlem, hogy lesz ilyen élményben részem! - mormoltam.
- Ne csüggedj - mondta biztatóan Kosztasz. - Ismerek egy
testvért, aki húsz éven át sikertelenül próbálkozott elhagyni
testét Amikor felhagyott a gyakorlatokkal, egyszer csak tes-
tén kívül találta magát. Mindig észben kell tartanod a termé-
szetben fellelhető korlátokat!
 - Az meg micsoda?
- A jég jég marad, amíg el nem ér egy bizonyos hőmérsék-
letet, amelyen vízzé változik. A víz folyékony formájában ma-
rad, míg egy kritikus hőmérséklet gőzzé nem változtatja.
Ugyanez a helyzet a gyakorlatokkal. Eveken át küzdhetsz
azért, hogy végrehajts egy pszichonoetikus tettet, és elcsüg-
gedhetsz azon, hogy nem fejlődsz. Pedig fejlődsz, s egyre kö-
zelebb kerülsz a fordulóponthoz anélkül, hogy tudatosulna
benned. Egy napon váratlanul felébredsz és elkezdesz tudato-
san élni a pszichonoetikus világokban. Nem juthatsz azonban
messzire, hacsak nem vagy kitartó és állhatatos.
Észre sem vettük, ahogy elrepült az idő, és Limasszolban
találtuk magunkat. Az utcákon pokoli ricsaj volt. A baloldali
szervezetek háborúellenes tiltakozó rally-t szerveztek a közeli
brit haditengerészeti bázis ellen. A tüntetés a városi parkban,
feleségem rokonainak háza mellett ért véget. A hangszó-
rókból politikai beszédeket, jelszavakat hallottunk, amelyeket
Theodorakisz tiltakozó dalai követtek. A híres görög zene-
szerző a szigetre repült, hogy részt vegyen a rally-n. Hallat-
szott érdes hangja, amint egy rögtönzött kakofón kórust ve-
zényel.
Nagy nehézségek árán sikerült keresztülvergődnünk a tö-
megen, és idejében odaértünk Daszkalosz egyik tanítványá-
nak lakásához, az összejövetel tervezett helyére. Legtöbb tár-
sa már ott volt a rally-n részt vevő néhány ember kivételével.
Rövid ima után Kosztasz felolvasta Daszkalosz egy koráb-
bi, sokszorosított beszédét Az Abszolútumról és a Szent Mo-
nádok természetéről szólt
- Az egyazon Szent Monádból kisugárzó egyéneknek külö-
nös vonzódásuk van egymás iránt - mondta Kosztasz. Tele-
patikus kapcsolatban állnak egymással és hatnak egymásra.
Az Elkülönültség Világaiban vannak testvéreink, akiket tart-
hatunk bár ellenségeinknek, mégis pszichikusán hozzájuk tar-
tozunk.
Spirituális fejlődésünk során tudat alatt segítünk testvére-
ink felemelkedésében is. Minden egyes ember spirituális fej-
lődése hozzájárul az összes többi szellemi előrejutásához is.
Saját felemelkedésünk ezért függeni fog valamennyi testvé-
rünk szellemi felemelkedésétől.
Kosztasz több alkalommal említette, hogy Daszkalosz, Ja-
kovosz, Theofanisz és ő egyazon Szent Monád részei. Így ők
folyamatos telepatikus kapcsolatban voltak egymással. Bármi
történt az egyikkel, a többiek megérezték. Kosztasz azt állí-
totta, hogy amikor Daszkalosznak volt egy kis balesete, sérü-
lésének helyén ő is fájdalmat érzett. Félbe kellett hagynia
munkáját, és az egész napot ágyban töltötte. Fájdalmainak
nem volt nyilvánvaló fizikai oka.
A formális előadás után egy kétórás, élénk beszélgetés kö-
vetkezett, a Szent Monádokról, az ember és az Abszolútum
kapcsolatáról. Én tettem fel az utolsó kérdést.
- Amint mondtad, az Abszolútum mindenható, így tudnia
kell eljövendő lépéseinkről, cselekedeteinkről. Hol van akkor
a választás szabadsága?
Kérdésem nagy zajongást keltett Úgy tűnt, mintha a kör
szinte minden tagja szembekerült volna ezzel a dilemmával.
Kosztasz kitartott amellett, hogy az ember szabad, s tetteiért
és karmája kialakításáért teljes mértékben felelős.
Ha megváltoztatjuk az általunk kivetített elementálokat, ak-
kor képesek vagyunk megváltoztatni sorsunkat - mondta.
-A jövőre vonatkozó bármilyen kivetítés semmi egyéb, mint
az eddig megtörténteken alapuló valószínűség. Minden
elmúló pillanatban újraírjuk a választásainkon alapuló jövő
történetét
Kosztasz tovább sorakoztatta fel érveit, egyiket a másik
után, amellett, hogy az ember tökéletes mértékben felelős
cselekedeteiért és gondolataiért. Majd a szabad akarat fogal-
mának megértetésére irányuló komoly törekvésétől hajtva
megosztotta velünk egy pszichikus élményét, amelyben még
akkoriban volt része, amikor maga is ugyanezekkel a gon-
dokkal küszködött
- igen gyakori, hogy bizonyos igazságok bemutatásához
nincsenek szavaink. Ez még Johannan számára is gondot je-
lent. Egy napon az Abszolútum és a jövő közti kapcsolatról
akart nekünk leckét adni, s elvitt bennünket az Örök Jelenbe.
Egy hatalmas oszlopokon függő, óriási templomban találtuk
magunkat. Padlózata és falai alabástromból készültek. A ku-
pola ezüstből volt. A templom belsejébe néztünk, és sehol
sem ért véget. A bejáratnál folyamatosan új részek bukkantak
fel. Úgy tűnt, mintha a bejáratnál folyamatosan növekedne a
templom. Amint haladtunk befelé, visszafelé mentünk az idő-
ben. Johannan jelen volt ugyan, de templomi sétánkat egy
másik mester vezette. A fal mindkét oldalát reliefek borítot-
ták, és észrevettük, hogy az újak szakadatlanul vésődnek fel.
Daszkalosz biztatott, találjuk ki, mik lehetnek. A válasz: „Ez a
Logosz, amely részletesen lejegyzi mindazt, ami a világok-
ban, az Elkülönültség Világaiban történik.” Ekkor Daszkalosz
engedélyt kapott, hogy egy pillanatra megérintse az egyik
reliefet és a pillanatban tapasztalja meg az eseményeket, mi-
közben leíródnak.
Az idő templomában nem láttunk egyetlen, a jövőre vonat-
kozó feljegyzést sem. Ebből a leckéből megértettük, hogy
semmi sincs előre megírva, minden folyamatosan létesül az
örök jelenben. Tapasztalati úton segítettek hozzá annak belá-
tásához, hogy az ember szabadsága valóság, és nem abszt-
rakt elképzelés.
 10
A Föld őrizői

Daszkalosszal és Jakovosszal ebédeltünk éppen, amikor

a rádióban bemondták a Föld körül kerengő Skylab amerikai
űrlaboratóriumról szóló legújabb híreket. 1979. július 14. volt,
az űrhajó várható visszatérésének napja, és a világ médiái ké-
szenlétben álltak. Még a légitársaságok is törölték a visszaér-
kezés óráiban esedékes járataikat, és általában rossz előérzet
és nyugtalanság kerítette hatalmába az embereket. Jelentet-
ték, hogy a Skylab kicsúszott az amerikaiak irányítása alól, és
megvolt annak a lehetősége, hogy lakott terület felett zuhan le.
Daszkalosz humorosán elmesélte, hogy pár napja, késő éj-
jel egy falusi ember kopogott ajtaján, azt kérdezve, vajon az ő
házéra zuhan-e a Skylab? Szegény ember volt, aki épphogy
felépítette háromszobás házát. Felesége, aki megrémült a hí-
rektől, követelte férjétől, menjen el Sztrovolosz mágusához,
és tudja meg, mi fog történni. Daszkaloszt szórakoztatta is,
bosszantotta is, hogy ilyen közönséges dolog miatt felverik
álmából.
- Ha ez a kiszmeted (sorsod), hogy a Skylab rád zuhanjon,
akkor rád zuhan - mondta a falusinak, s ezzel aligha osztotta
el a paraszt félelmeit.
Daszkalosz nem mindig volt türelmes az olyan emberek
kel, akik általa őrültségnek ítélt dolgok miatt, például jöven-
dőmondás miatt háborgatták. Daszkalosz nagyon szeretett
tréfálkozni az embereken. Egyszer, amikor éppen virágait
öntözte, egy ember jött hozzá. „Azt a fakírt keresem
-mondta -, tudja, merre van?” „Igen” - felelte Daszkalosz.
„Fent van, a szögein fekszik. Menjen fel, keresse meg.” A hi-
tetlen ember felment a lépcsőn, majd pár perc múlva vissza-
tért azzal, hogy senki nincs fenn. „Nyitva volt az ablak?”
-kérdezte Daszkalosz komolyságot színlelve.
„Igen.”
,Ja, akkor bizonyára elrepült” - mondta vállvonogatva
Daszkalosz.
Megemlítettem, hogy az előző napi újságban olvastam egy
indiai jógiról, aki azt állította, hogy megkísérli hamuvá vál-
toztatni a Skylabet.
- Ez nagyon veszedelmes. Megégetheti a testét! - vetette
közbe Jakovosz.
- Az az indiai jógi - csatlakozott a beszélgetéshez Daszka-
losz, miután végzett az utolsó falattal - nem az egyedüli, aki a
Skylaben dolgozik. Sok misztikus próbálkozik megváltoztatni
röppályáját. Magam is ezen dolgoztam egész nap.
Majd hirtelen Jakovoszhoz fordult, s halkan így szólt: - Az
a bitang Loiszosz ma reggel nálam járt, és rájött, mit csinálok.
Néha olyan ragyogó elme, máskor meg akár a tuskó.
Rájöttem, hogy valami jelentős dolog készülődik, és jegy-
zetfüzetemért nyúltam. Emily már becsukta az összes ajtót és
ablakot, hogy a júliusi hőséget kirekessze a házból. Az utcá-
kon nyugalom honolt, ez volt a szieszta ideje. Délután egy és
négy óra között minden hivatal és üzlet zárva tartott Alig volt
nyoma életnek az utcákon.
Daszkalosz azt mondta, itt az ideje, hogy megnézze, mit
csinál a Skylab „odafent”.
Leült a kanapéra, s félig hátradőlt. Ültem vele szemben,
jegyzetblokkommal és tollammal a kezem ügyében. Emily
mellettem foglalt helyet, nyugtalanság és zavarodottság lát-
szott arcán. Jakovosz Daszkalosz túloldalán helyezkedett el,
arckifejezése szorongásról árulkodott.
 - Eljönnél velem? - kérdezte Daszkalosz.
- Nem - felelte fanyarul.
Daszkalosz lehunyta szemét, készülődve elhagyni testét.
Jakovosz intenzív érzelmeket tükröző arccal mestere köldö-
kére koncentrált, aki ezenközben transzban volt.
Figyelmesen követtük a fejleményeket. Hátborzongató ér-
zés uralta a szobát. Tíz perc múlva Daszkalosz felébredt.
- Nagyon sötét van odafenn - jegyezte meg komoran. -
Vannak ott mások is. Láttam néhány indiait, tibetit és egy
fekete amerikait. Én voltam az egyetlen európai. Úgy tűnt,
félnek a sötétségtől, és távolmaradtak a Skylabtól. Megpró-
báltam a lehető legközelebb menni hozzá. Démonikusan
vibrál - Daszkalosz kezével imitálta a Skylab mozgását.
- Daszkale, mit csinált odafent? - kérdeztem.
- Megpróbáltam a Skylabet a déli félteke fölé lökni, ahol
több a víz és kevesebb az ember.
- De hogyan próbálta meg ellökni?
- Elmémben megteremtettem egy holdhoz hasonló koron-
got, azt a Skylab felé irányítottam, hogy visszapattanjon róla
és dél felé lökje.
Majd megjegyezte, hogy ezüstfonala húzta vissza őt testéhez.
- Az volt az oka, hogy a Napfonatom körüli terület nagyon
erősen vibrált, mint bizonyára észrevettétek.
Senki sem vette észre, csak Jakovosz.
- Miért nem csatlakozol hozzám, hogy segíts délre lökni?
- biztatta újra Daszkalosz Jakovoszt, aki ismét visszautasítot-
ta a kérést. Inkább mestere testére vigyázott Láthatólag ve-
szélyesnek ítélte Daszkalosz kalandját, és alig tudta leplezni
szorongását
- Amíg lélegzem, ne zavarj - utasította Daszkalosz. Ne-
hogy megint megpofozz, mint a múltkor! - nevetett Daszka-
losz, arra az esetre utalva, amikor Jakovosz ily módon kény-
szerítette őt visszatérésre.
Daszkalosz lehunyta szemét. Úgy tűnt, hogy mély transz-
ban van. Jakovosz őrt állt Emily és én csendben maradtunk,
passzívan szemléltük a szemünk előtt kibontakozó különös
drámát. Pár perc múlva Daszkalosz ismét kinyitotta szemét.
 - A Skylab félelmetes sebességgel mozog, és úgy reszket,
mint egy alkoholista - jelentette újra, és kezével bemutatta a
mozgást. Ezután becsukta szemét, és még mélyebb transzba
került. Néhány perc telt el, és Jakovosz még az előbbinél is
nyugtalanabbnak tűnt. Kérdezte, ébren volt-e Daszkalosz tíz
percnél többet? Nem, mindössze hét percig volt fenn. Ekkor
Jakovosz kezébe vette Daszkalosz jobb csuklóját, és megnéz-
te pulzusát
- Itt az ideje, hogy visszatérjen - mormolta, és ránk nézett,
mintha lett volna szavunk ebben. Amint befejezte mondatát,
Daszkalosz kinyitotta szemét.
- Akkora, mint egy minaret, és készen áll arra, hogy be-
lépjen az atmoszférába.
A minaret hasonlatot elég mókásnak találtam, és az alka-
lom súlya ellenére alig bírtam megőrizni komolyságomat.
Daszkalosz egy pillanatra megpihent, és ránk nézett. Látnia
kellett hitetlenkedésünket. Mosolygott, mondván, tán nem
kéne nyilvánosan beszélnem az itt látottakról.
- Az ember könnyen botrányba keveredik.
Daszkalosz afelől aggódott, hogy talán nem veszik komo-
lyan a Johannantól származó üzeneteket sem, ha szó esik túl-
zottan „fantasztikusnak” tűnő eseményekről is. Bevallom,
kísértésbe estem, hogy elmeséljem ezt a forró júliusi napon
történt élményt Biztos voltam élményük őszinteségében és
hitelességében, annak ellenére, hogy nekünk rendkívülinek
tűnt, hogy a legenyhébb kifejezéssel éljek. Természetesen
nem vizsgálhattam meg élményük „objektív valóságát”, mivel
magam nem tudtam Jelmenni”.
- Nem gondoltad meg magad? - sürgette ismét Jakovoszt
a mester.
-Nem.
Tanítványa inkább gondos medikusként figyelte mestere
fizikai állapotát. Daszkalosz újfent transzba süllyedt. Csend
és nyugalom honolt a szobában, miközben vártuk, hogy
Daszkalosz megmozduljon. Amikor újra kinyitotta szemét,
izgatottabnak tűnt, mint előtte bármikor.
- Épp láttam három repülő csészealjat. A bennük ülő lé
nyek arra kértek, ne dobáljak több holdformájú korongot a
Skylabhez, mert ők már kibillentették az egyensúlyából. Azt
mondták, jobb módszerük van, és meghívtak, hogy menjek
át az ő oldalukra és figyeljem munkájukat
Majd elmagyarázta, hogy ezek a lények fénycsóvákat sugá-
roztak a Skylab felé, majd dél felé haladtak, hogy magukkal
húzzák.
Daszkalosz megfogta Jakovosz kezét, és ismét biztatta,
menjen vele. Időközben halkan bekapcsoltam a rádiómat,
hogy meghallgassam a legújabb BBC-híreket A bemondó je-
lentette, hogy az amerikaiak reményei szerint az űrhajó vagy
az Atlanti-óceán déli részén, vagy az Indiai-óceán felett zuhan
le. Még mindig nem tudták irányításuk alá vonni, és aggód-
tak, hogy esetleg lakott területre zuhan. Amikor Daszkalosz
ismét visszatért a transzból, lelkes hangon mesélte találkozá-
sát a földönkívüliekkel.
- Ezek a lények tényleg fejlettebbek. A magasabb noetikus
világban élnek és nincs alakjuk. Kértek, hagyjam el a magam-
ról alkotott képet, és menjek velük.
- Muszáj ezt valóban megtenned? - mormogta Jakovosz, tel-
jes biztonsággal tudva, hogy reménytelen lebeszélnie mesterét
- Óh, igen - mondta Daszkalosz, és elmagyarázta, mire
készül. - Most el kell hagynom a magamról alkotott képet is,
és alaktalanul, csak éntudatommal szállhatok fel.
Miközben új kalandját magyarázta, Emily sietősen kiment
a házból. Megérkezett a nővérem, s vele két gyermekünk.
Két és fél éves fiam, Konstantin átment egy másik szobába,
ahol magában játszott, míg Vaszja, hathónapos kislányunk
nagy zajt csapva mászott a földön Daszkalosz előtt Megkér-
deztem, zavarja-e dolgában a csecsemő gagyogása? Biztosí-
tott minket, hogy a zaj nem gond számára, akár zenét is fel-
tehetnénk, ha kedvünk tartja. Majd rövid pihenő után ismét
elmerült a transzba. Észrevettem, hogy ez alkalommal keze
erőteljesen remegett és arca görcsösen rángott. Jakovosz to-
vábbra is készenlétben állt. Tíz perc múlva ellenőrizte Dasz-
kalosz pulzusát. Suttogva jelentette, hogy elérte a percenkénti
száztizet. Daszkalosz hamarosan kinyitotta szemét
 - Nehezen tudják tolni. Démonikusan, fülsiketítő zajjal fü-
tyül. Ezek a szuperintelligenciák nagyon keményen dolgoz-
nak. Olyan jelentéktelenek vagyunk hozzájuk képest. Ha
nem sikerül megváltoztatniuk a röppályát, akkor Kanada fe-
lett zuhan le.
Majd hozzákészülődött, hogy ismét Jelmenjen”.
- Hagyd a pulzusomat 140-ig felmenni! Úgy könnyebb lesz
- utasította tanítványát.
- Biztos abban, hogy amit tesz, nem veszélyes? - jegyez-
tem meg, amint észrevettem Jakovosz arcán a szinte teljes
reménytelenséget.
- Sokkal veszélyesebb, ha nem sikerül délre nyomnunk a
Skylabet Első alkalommal teszek ilyesmit - tette hozzá Dasz-
kalosz, majd becsukta szemét - Nyolc perc telt el, közben Ja-
kovosz állandóan ellenőrizte mestere pulzusát.
- A kívánt röppályán van - mondta Daszkalosz, amint
visszajött a transzból, tökéletesen elégedetten a jól végzett
munkával.
- Daszkale, láthatná valaki puszta szemmel azokat a lénye-
ket?
- Nem, ők a noetikus világban élnek. Nincs formájuk. -
Majd rátért a földönkívüliekkel megesett élményének részle-
tesebb elbeszélésére. „Mi vagyunk a Föld-kert őrizői” -
mondták. „A ti Földetek olyan, mint a zajos csecsemők böl-
csődéje.” „Ez egy élősködőkkel és vírusokkal teli kert” - fe-
leltem. „Nem, ez az élet egyik megnyilvánulása” - válaszolták.
Ugy tűnt, hogy csoportosan dolgoznak, ez keltette bennem a
csészealj benyomását. Megkérdeztem tőlük, valóban repülő
csészeaíjak-e, de tudomást sem vettek kérdésemről. Azt felel-
ték, hogy ők egyszerűen „űrlakók”. A bolygó körül élnek,
ahonnan a Föld gyönyörű labdának látszik.
- Rájuk hangolódtam, úgy tartottam velük a kapcsolatot.
Én bennük voltam, ők pedig bennem. Tudomásukra hoztam,
mennyire szeretnék újból találkozni velük, s meghívtam őket
a Földre. Visszautasították. Azt mondták, inkább a távolból
ügyelnek ránk. „Te már tudod az utat, gyere, ha találkozni
akarsz velünk” - felelték.
 - Talán nem szívesen látogatnak a Földre. Amikor már a
visszatéréshez készülődtem, azt tanácsolták: „Gyere, haladj
keresztül rajtunk, hogy kipihenten térhess vissza.” Ezt köve-
tően nagyon ellazultnak éreztem magam. Ők valóban szeret-
nek bennünket.
Daszkalosz elmondta, mennyire megdöbbentette ez az él-
mény, és egy ideig még eltűnődött a szuperintelligenciák ter-
mészetén.
- Úgy éreztem, mintha a Fény vibráló intenzitású formái
lettek volna. Megszámlálhatatlanul sokan vannak!
Néhány pillanatig élményein töprengett
- Gondolja, hogy van éntudatuk?
- Úgy tűnik, igen.
- Nem áll ez ellentétben az arkangyali formákról mondot-
takkal, miszerint azok a lények inkább a Szentlélekkel, és
nem a Logosszal kapcsolatos formák?
- Talán ami érvényes a mi Földünkön, nem alkalmazható a
magasabb tudati síkokon. A Szentlélek-lények emiatt szintén
rendelkezhetnek éntudattal. Ezt tanulmányoznom kell!
Délután fél öt volt, és az utcák újraéledtek. A forróság csil-
lapult, és a tenger felőli szellő enyhülést hozott Daszkalosz
megkért, vigyem őt haza. Útközben még ámuldozott ezen a
becsben tartott különös élményen.
Este kilenckor a BBC-t hallgattam. A bemondó közölte,
hogy az amerikai tudósok lassanként részben irányításuk alá
vonták a Skylabet. Azonban továbbra is fennáll annak veszé-
lye, hogy rázuhanhat az USA északkeleti részére vagy Kana-
dára. Később, aznap éjjel a BBC jelentette, hogy a Skylab
roncsai az Indiai-óceánban és Ausztrália lakatlan területeire
zuhantak. Mindenki megkönnyebbült.
Másnap találkoztam Jakovosszal, és elcsevegtünk a szokat-
lan eseményről. Megkérdeztem, vajon tanúja volt-e Daszka-
losz testelhagyásának.
Jakovosz elmagyarázta, hogy amikor Daszkalosz elhagyta
testét, ő úgy látta, mintha füst szállt volna ki belőle a feje tete-
jén. A füstnek tűnő valami valójában Daszkalosz éteri másá-
nak egy része volt. Durva anyagi testének éterikus mását
használta, mivel a Föld éterikus másán dolgozott. A Skylab
nem a pszichikus, hanem az anyagi világban volt Jakovosz
rámutatott arra, hogy Daszkalosz pulzusa elérte a 140-et
Emiatt utasította vissza ismételten, hogy csatlakozzék hozzá.
Rajta kellett tartania szemét testi állapotán, mivel az ilyesfajta
munka veszélyes lehet.
Később a nap során találkoztunk Daszkalosszal, és folytat-
tuk beszélgetésünket a Skylabről. Megjegyezte, hogy hazaté-
rése után ismét Jelment”, hogy megfigyelje az űrhajót. Mi-
helyt belépett az atmoszférába, elkezdett fel-alá mozogni,
mint egy gyorsjáratú hajó a tenger felszínén.
- Az amerikaiak jelentették, hogy képtelenek voltak irányí-
tani a Skylabet, és aggódtak, hogy Kanada, vagy Maine felett
fog lezuhanni - jegyezte meg ironikusan. - Majd egyszer
csak sugároztak egy jelet és délnek fordították.
- Ha nem lettek volna ezek a szuperintelligenciák, a Sky-
lab valószínűleg Kanada felett zuhan le - tette hozzá Daszka-
losz. - Háromszor láttam őket amint megpróbálták dél felé
tolni. Megvárták, amíg feltűnt a horizonton, majd fénysugara-
kat küldtek felé. Az amerikaiaknak meg kell tanulniuk, ho-
gyan építsenek olyan Skylabeket melyek az atmoszférába lé-
pés után szétesnek.
Beesteledett, és Daszkalosz laza csevegő hangulatban volt.
A szokásostól eltérően nem szakították félbe telefonok vagy
látogatások. Miután Jakovosz főzött három csésze török ká-
vét, késő estig folytattuk a csevegést.
Megkérdeztem Daszkalosztól, volt-e korábban is kapcsola-
ta földönkívüliekkel, vagy csak a Skylabnél találkozott velük
először. - Igen - mondta, és elmesélte, hogy a múltban már
találkozott egy ilyen lénnyel. - Valahol Petra Tou Romiou
mellett történt. A déli part egy része, ahol a legenda szerint
Afrodité született Daszkalosz szerint ez a bolygó egyik mág-
nes- vagy energiaközpontja.
Jakovosszal és Theofanisszal voltam exomatózisban. Miután
visszakísértem őket testükbe, visszatértem, hogy megtaláljam
a lényt „De hisz láttalak” - motyogtam -, „hol vagy?” „Benned
vagyok” - suttogta. „Benned vagyok, hogy legyen egy közös
kommunikációs központunk. Miként szeretnél élményben ré-
szesülni? Terjedj ki!” - utasított „Ezt meg tudom tenni” - felel-
tem. „Tudom, hogy képes vagy rá, de ez most más módszerrel
fog történni.” „Hogy érted?” „Csak várj, és meglátod.”
Egy pillanatra úgy éreztem, hogy minden bennem van, és
egy tágas, nagy terület felett terjedtem szét „Válj az élet lükte-
tésévé! Felejtsd el, ki vagy!” „Nem, félek!”- mondtam neki. „Bár-
milyen erősen hiszed is, hogy levetkőzted személyiségedet, még
mindig köt téged.” „Ezt hogy érted?” - kérdeztem. „Ne erezd,
hogy továbbra is lény vagy.” „Azt kéred, hogy semmisüljek
meg Istenben?” „Miért? Azt gondolod, hogy megsemmisülsz,
ha az élet lélegzetévé válsz itt, mindenütt és mindenkiben?”
„Igen” - mondtam. „Inkább még többé válsz, jobban kiter-
jedsz, nem semmisülsz meg. Létezésed elvesztése nélkül meg-
szabadulhatsz annak korlátaitól, nem válsz nullává. Vedd ezt a
teret. Légy e hely lélegzete, a víz lélegzete, az élet lélegzete
mindenütt Meglátod, milyen gyönyörű!” „ Félek!” „Csak egy pil-
lanat,” felelte. „Látni fogod rajtam keresztül, és nem fogsz félni.”
Egy pillanatra körülnéztem, és láttam őt Abszolút gyönyörű volt
- Emberi formája volt?
- Az ember ősképe, nem formája. Emberi idea volt.
„Megzavarodtam” - mondtam. - „De biztosan tudom, hogy
létezem.” „Ha tükörbe nézel és azt mondod: létezem, illúzió-
ba ringatod magad” - felelte. „Amikor Én-ről beszélsz, mit ér-
tesz alatta?” „Szeretetet.”
„Tökéletes egyetértésben vagyunk. Amikor azt mondod,
szeretet, általad szeretett személyek képét érted mögé. Egy-
gyé válsz velük. Ez nem Te vagy.” „Tudod-e, hogy értem,
érzem, amit mondasz, de összezavar?” - feleltem. „A zavaron
keresztül lépsz be a tudásba. Mert ha nem zavarodsz össze,
akkor nem összpontosítod figyelmedet az Igazság felfedezé-
sére, és nem is találod meg. Megelégszel olyan helyzetekkel,
amelyek nem az igazság.” „Most, hogy még mindig Daszka-
losz vagyok, nem állok készen arra, hogy kövesselek”.
A lény nevetni kezdett. „Hahaha. Mennyire el vagy bűvöl-
ve ettől a szótól, és úgy passzolod nekem, ahogy a nyalókát
az unokádnak! Ez a Daszkale...!”
 Daszkalosz szívből nevetett a földönkívüli ironikus meg-
jegyzéseinek felidézése közben, majd folytatta:
„Nem értelek” - mondtam neki.
„Bármit mondasz is, tökéletesen értesz te engem, de elfá-
radsz, mert bizonyos illúzióktól nem akarsz megszabadulni.
Mégis, készen állsz arra, hogy fájdalom nélkül legyőzd őket,
amikor csak akarod.” „Talán valamiféle megsemmisülés, uni-
verzalizmus felé vezetsz engem?” - kérdeztem.
„Hát miféle szavakat használsz? Mit értesz univerzalizmus alatt?”
„Azt, hogy érzek mindent, és nem érzem magam különálló
lénynek.” „Arra vagy kíváncsi, hogy lehet ez? Egyszerűen azt
jelenti, hogy ahelyett, hogy Jakovosz, Mariosz, Nina, Jianna
lennél, ők leszel, és még több. - Érted? Kevesebb vibráció.”
„Nem, nem tudok kevésbé vibrálni.” „Menj vissza, még nem
állsz készen.” „Van családod?” - kérdeztem. „Szereted apádat,
anyádat és gyermekeidet?” „Mit mondott Mestered a nagy, a
hatalmas, a legszeretettebb? Mindaz, aki elhagyja érettem ap-
ját anyját és gyermekeit, százszoros fizetséget kap tőlem, s
visszanyeri apját anyját és gyermekeit is. Ezt mondta Krisztus
az Újtestamentumban, vagy nem? Gondolkodtál szavainak ér-
telmén?” „Fáradt vagyok,” - feleltem -,„később folytatjuk a leckét”
- Ez aztán az erő! És hogy noszogatott téged! - kiáltott fel
nevetés közepette Jakovosz.
- Rám nézett - folytatta Daszkalosz -, és azt mondta:
„kedvesem, tudod, hogy te én vagyok?” „Nem, nem akarom
ezt” - mondtam. „Tetszik, nem tetszik, ez vagy.” „Amikor azt
mondod, én, melyik énről beszélsz? Hiszen megsemmisíteni
akarsz engem!” - kérdeztem. „Tágabb keretek közé akarlak
helyezni, a Nagy Énbe!”
- Görögül folyt ez a társalgás? - kérdeztem közbe, de rög-
tön beláttam, hogy kérdésem lényegtelen volt
- Úgy beszél hozzád, ahogy megérted. Mellesleg ha azt
szeretném, hogy csak gondolatokat cseréljünk, a kommuni-
káció sokkal könnyebb lenne. A tér és az idő elvész, és be-
lépsz a Valóságban lévő Jelenbe, a dolgok Életébe.”
- Épp Petra Tou Romiou-n zajlott ez a beszélgetés!? - kérdeztem.
- Ott volt a középpontja, de szétterjedtünk a környék pszi
chikus terében. Hogy mekkora területen? Pontosan nem tu-
dom. Ezt nem könnyű elmagyaráznom magának. Hogy is lát-
tassam magával mindezeket a végtelen képeket?
- Daszkale, ő egy megistenült emberi lény volt?
- Nem tudom, nem kérdeztem meg tőle.
- Talán Mihályhoz vagy Gábrielhez hasonlóan arkangyal volt?
- Talán a magasabb régiókból jött Az ember az arkangya-
lok felett áll, ők olyan monolitikusak!. Tudják a dolgukat, aztán
mást sem. Egyszerűen engedelmeskenek az Úr parancsainak.
- Mondom nektek, bizony nem fájdalommentes feladnunk
azt, amihez ragaszkodunk - folytatta Daszkalosz.
- Erre már gondoltam korábban -jegyezte meg Jakovosz.
- És ki mondta neked, hogy ők nem munkálkodnak rajtad,
tudtodon kívül?
- Most, hogy mondod - tette hozzá Jakovosz -, kezdem
gyanítani, hogy így van.
- Sokat mesélt róla nekem - mondta Daszkalosz Jakovosz-
ra mutatva. - Egyik pillanatban így szólt Ő az, akit félsz elve-
szíteni. Majd tudomásomra hozott néhány családommal kap-
csolatos megrázó dolgot.
- Mondott bármit Nikoszról? (Daszkalosz veje) - kérdezte
Jakovosz.
„Ha eltávolodsz tőle, elveszik. Szenved, ha távol van tőled.
Most azonban leckében részesül.” „El akarok menni”
-mondtam. „Mit jelent az, hogy elmenni?” - volt a válasz.
„Minél jobban próbálsz elmenni tőle, annál jobban kötődsz
hozzá.”
- Meg tudnád ezt magyarázni nekem? - Kérdezte Daszka-
losz Jakovoszt már-már noszogatva. - Oly sok mindenről be-
szélt nekem, hogy képtelen voltam felfogni.
- Bárcsak tudnál úgy gondolkodni, mint ő - jegyezte meg
csipkelődve Jakovosz.
- De hogyan gondolkodhatnék úgy, mint ő? - reagált
bocsánatkérően Daszkalosz.
- Tudod, mit mondott még nekem? „Megbeszéljük, mi a
szeretet, mert úgy tűnik, te csak képzelegsz róla”. „Hogy ér-
ted?”- kérdeztem. „A szeretet molekuláira koncentrálsz, és
azt hiszed, ismered a szeretetet. Az anyagi test legyen bármi
lyen tökéletes, és a Szeretett Egy által bármennyire megszen-
telt is, nem az abszolút szeretet.” „Tudom, hova akarsz kilyu-
kadni! De gonoszságnak neveznéd ezt?” feleltem.
„Nem, nem nevezném gonoszságnak, inkább tökéletlen-
ségnek. Képes vagy egy magasabb perspektívából látni a sze-
retett személyt?” „De hisz ő épp innen nézve gyönyörű!”
-védekeztem. „Nem mondtam, hogy nem gyönyörű, de lesz-e
ebből más, mint elbűvöltség?” „Ez szeretet” - feleltem. „Lá-
tod, hogy nem tudod, mi is a szeretet igazából? Tegyük fel,
hogy a szeretett személy most, ebben a pillanatban karmája
miatt elveszíti testét, és így meg leszel fosztva tőle” - mond-
ta. „Ezt a karma okozta, és vissza is adta nekem őt Qako-
voszt).” „Nagyszerű” - mondta. „A karma visszaadta neked,
mert akartad őt. De képes vagy-e a formán túl szeretetet ta-
lálni?” „Igen.” „Akkor miért nem oda irányítod a figyelmed?
Miért van szükséged a formára?” „Mert a forma gyönyörű”
-feleltem. „Nem mondom, hogy nem gyönyörű, tökéletlen. Is-
tennek túl kicsi vagy, embernek túl nagy!” - Én aztán tényleg
nem vagyok kicsi! - Daszkalosz nevetésben tört ki, majd to-
vább folytatta pszichoanalitikus találkozását a földönkívülivel.
- Gondolatokat küldött nekem. „Hagyd el a képet! Hagyj fel
azzal, hogy bele vagy szerelmesedve az anyagi test képébe! Ol-
dódj fel a szeretetben. Ha a szereteten belül megmutatom ne-
ked szeretteidet nem fog érdekelni, van-e anyagi testük vagy nin-
csen.” „Miért nem mutattad meg akkor, amikor elment?” „Még
nem voltál elég érett hozzá, és akkoriban nem értetted volna meg.”
- Ki ment el, mikor? - kérdeztem gyorsan.
- Hát ő - mondta Daszkalosz, Jakovoszra mutatva.
Daszkalosz Jakovosz előző életében történt halálára utalt
- Olyan finom humora volt! -jegyezte meg Daszkalosz nevetve.
- Valami azért megmaradt benned az általa mondottakból!
- kuncogott Jakovosz.
- Honnan tudnám? - felelt vállrándítással Daszkalosz.
- Jó lenne, ha elgondolkodnál magadban azon, amit mon-
dott neked - jegyezte meg Jakovosz.
-Te magad eltöprengtél már ilyesmiken? - tüzelt vissza
Daszkalosz.
 - Nem mindenen - mondta nevetve Jakovosz.
- És ki mondta neked, hogy magadtól bukkantál ezekre a
gondolatokra? Lehet, hogy a tudatalattidból merültek fel?
- Nem tudhatom - folytatta Jakovosz kacagva. - Talán álta-
lad jutottam hozzájuk.
- Legközelebb nem raklak vissza a testedbe - tette hozzá já-
tékosan Daszkalosz. - Megmondom neki: - Ragadd meg ezt a
legényt a hajánál fogva, aztán adj neki egy kis tapasztalást
- Imádnám - felelte Jakovosz szikrázó szemekkel.
- Daszkale, találkozott-e ezekkel a szuperintelligenciákkal
itt a Földön és más emberi lények között? - kérdeztem.
- Úgy érti, hogy az utcán sétálva?
- Igen.
- Többször is. Mozgásuk és küllemük olyan, mint az átlag-
embereké. Az aurájukról veszem őket észre, és gondolatok
útján létesítek velük kapcsolatot. Egy napon Ermon utcáin
sétáltam, épp a bazár szívében. Akkor találkoztam először
ilyen lényekkel.
- Volt neki neve?
- Ha egy ilyen szuperintelligencia leszáll a Földre, elképzel-
hető, hogy nevet szerez magának. Akivel én találkoztam, az
egy nagy mester volt A Logosz átmenetileg megvakította őt,
amikor tűz képében jelent meg előtte. Már tudja, kiről beszélek?
Jakovosz bólintott, de nekem tovább kellett kérdezősköd-
nöm, hogy kiderítsem, kire utalt.
- Ciprusi volt? - kérdeztem meglehetősen naivan.
- Nem - felelte Daszkalosz, lehalkítva hangját - Szent Pál
volt, aki jelen inkarnációjában Marion atyaként él lent Szu-
dánban. Néhány barátom találkozott vele ott. Képes materia-
lizálni és dematerializálni, mint a nagy mesterek.
- Anyagi testben jött - folytatta komoly arccal. - Ez még
akkoriban történt, amikor élt a feleségem. A piacon történt,
hogy hirtelen megéreztem őt. Pár perc múlva észrevettem,
amint az utcán sétált, és gondolati úton kapcsolatba léptem
vele. „Mester, te vagy az?” Megfordult, rám mosolygott, és
tovább sétált. Ebben a pillanatban egy lovaskocsi jelent meg
mögötte. „Hé, te idióta, vigyázz, vagy keresztülmegyek raj
tad!” üvöltött a kocsis. Ő hátranézett, és kifogástalan görög-
séggel azt mondta neki: „Sajnálom, uram” - és lehúzódott az
út szélére - emlékezett az eseményre Daszkalosz nevetve.
- Miért materializálta magát? - kérdezte Jakovosz.
- Fogalmam sincs róla. De én anyagi testben, ruhában lát-
tam őt. Megpróbáltam a közelébe menni, és hirtelen sehol
sem láttam. „Kyrie Eleison” - motyogtam. Hazatértemkor
otthon találtam őt, amint éppen csevegett feleségemmel. „Tu-
dod, ki ő?” - kérdeztem a feleségemtől a látogatóra mutatva.
„Őt láttam az ágyad szélén ülni azon a napon, amikor beteg
voltál. Ő Hilarion atya” - felelte. A különös látogató velünk va-
csorázott, majd sétáltunk egy nagyot együtt. Anyagi testet öl-
tött. Még hagymát és babot is evett. Amikor távozni készült,
megjegyezte, hogy a sziget különböző részein járt és talizmáno-
kat helyezett el. Nem tudtam felfogni, mi lehetett látogatásának
célja. Feleségem kiment valamiért a konyhába, s mire vissza-
jött, látogatónk eltűnt. Pár nap múlva ismét találkoztam vele.
„Semmit se beszéljen arról, amit tapasztalt” - mondta.
- Most persze megkérdezhetitek, miért csinálja mindezt?
Nem tudom. Ez az Isteni Terv, amit nem tudunk felfogni.
Vagy legalábbis én nem. Más mesterek nem materializálják
magukat. Ők másként dolgoznak.
Daszkalosz hirtelen félbeszakította elbeszélését és a sze-
membe nézett.
- Na, most aztán teljesen összekuszáltuk magát, Kyriako -
mondta piszkálódva, és jóízűt nevetett.
Nem járt messze az igazságtól. Ezek a „fantasztikus” törté-
netek mindennapi életének részei voltak, az én átlagos, kon-
vencionális gondolkodásom számára nehezen emészthetőek.
Mégis, az zavart össze, hogy Daszkalosz nem akart belőlem
bolondot csinálni, elképeszteni sem akart. Minden más tekin-
tetben olyan volt, mint bármely más halandó, és mégis, egy
rendkívüli képességekkel megáldott ember, aki valóban cso-
dálatos gyógyítások véghezvitelére volt képes, amikkel a kon-
vencionális tudományos magyarázatok nem jutnak semmire.
 11
Történetek a
megszállottságról

Nyár derekán jártunk már. A hőmérő 41 fokot mutatott,

és az időjárásjelentés fenyegető hírei szerint akár 43 fokra is
számíthattunk. Nicosia utcái kihaltak. Az energiaválság elle-
nére a város lakossága tömegesen vonult a Földközi-tenger
partjai felé egy üdítő lubickolásra. Vasárnap lekocsikázni a
tengerpartra már önmagában is kockázatos kaland volt, mi-
vel az északi parthoz vezető utakat elvágták a megszálló tö-
rök csapatok. A déli partig lehetett csupán eljutni, az északi
partot mindössze egyetlen zsúfolt magasvasúttal lehetett meg-
közelíteni, ez kötötte össze a fővárost a sziget északi csücs-
kével.
Inkább otthon maradtam, jegyzeteimen dolgozgattam, s
hallgattam a rádió szomorú adásait. Július 15. volt, a görög
ciprióták nemzeti gyásznapja. A Görögországot kormányzó
katonai junta 1974-ben e napon hajtott végre egy tragikus ki-
menetelű puccsot a ciprusi kormány ellen, aminek következ-
tében a török csapatok megszállták a szigetet.
Daszkalosszal és Jakovosszal megbeszéltem egy délutáni
találkozót. Kosztasz telefonált, hogy nem tud jönni, mert a
polgári védelem önkénteseinek speciális kiképzésén kell
részt vennie.
 Jakovosz napközben bátyja házának építésében segédke-
zett. Amikor megérkezett, rengeteg vizet ivott. Kiszáradt a
könyörtelen napsütésben végzett egész napi munkában.
Este hétre értünk Daszkaloszhoz, de senkit nem találtunk
a házban. Az ajtó nyitva volt, leültünk hát odabent, és vár-
tunk. Pár percen belül megérkezett Daszkalosz, Loizosz tár-
saságában. Megörült nekünk, de fáradtnak tűnt. Egyenesen a
hűtőszekrényhez ment, egy pohár hideg vízért. Larnacában
töltötte az egész napot. Betegeit látogatta, és egy házassági
problémákkal küszködő párnak próbált segíteni. Elégedett
volt, mivel sikerült megmentenie a házasságot, és tovább me-
sélte a nap történéseit. Jakovosz valahogy türelmetlennek
tűnt, és egy idő után félbeszakította Daszkalosz monológját.
- Nem ezért vagyunk itt! - mondta zordan. - Arról volt szó,
hogy folytatjuk a lelki betegségekről korábban megkezdett
beszélgetésünket.
- Én meg azt hittem, hogy csak látni akartatok! - reagált
játékosan, csalódottságot színlelve Daszkalosz. - Drága Jako-
vosz, kérlek, készíts nekem egy csésze kávét! - fordult tanít-
ványához.
Ugratós kedvében volt, és Jakovosz hasonlóképpen vála-
szolt.
- Jakovosz nem elég toleráns - mondta nekem Daszkalosz
egy korty kávé után. - Észrevettem például, hogy nehezére
esik elviselni Nikiforoszt
- Ez igaz! Én nem viselem olyan jól a társaságát, mint te,
hogy minden este hozzájárjak ...
- De hát szüksége van rám! - védekezett Daszkalosz. - Az
az őrült még öngyilkos lenne, ha elhagynám. Nagyon türel-
mesnek kell lennem vele és nem várhatom el tőle, hogy a mi
normáinknak megfeleljen. Ha megöli magát, éjjel-nappal a
nyakamon lesz.
- Már hogyan? - kérdeztem kíváncsian.
Daszkalosz elmagyarázta, hogy az öngyilkosok nehéz hely-
zetben találhatják magukat, amikor belépnek a pszichikus vi-
lágba. Előfordul, hogy az ilyen emberek a durva anyagi sík
éterikus másának kelepcéjébe esnek, és nem képesek átlépni
magasabb pszichikus síkokra. Az egyén ilyenkor az anyagi
világ rezgésszámához túl közel eső frekvencián vibrálhat, s
ettől lehetetlenné válik számára, hogy nyugodalmat leljen.
- Nos - folytatta Daszkalosz Jakovosz felé fordulva - na-
gyon kell vigyáznunk Nikiforoszra.
Láthatólag úgy érezte, hogy Nikiforosz potenciális áldozat.
Megjegyeztem, hogy nem értem pontosan, mit jelent az,
hogy valaki halála után az éterikus világban él tovább, az
anyagi síkhoz kötötten.
- Talán könnyebben megérti, ha bemutatok néhány álta-
lam megismert esetet - mondta elgondolkodva Daszkalosz.
Már készültem beállítani a magnómat, amikor kategoriku-
san kijelentette: Ezeket a történeteket nem veheti fel. Rájöt-
tem, hogy az elbeszélendő történetek bizonyára rendkívül
szokatlanok vagy ellentmondásosak, s önmaga védelmének
egyik módja volt, hogy megtiltotta a magnófelvételt. Elővet-
tem hát noteszemet, és hozzákészültem, hogy leírjam az el-
mondottakat.
- Sok évvel ezelőtt - kezdett hozzá Daszkalosz lassan -
négy éven át élt együtt egy jegyespár, anélkül, hogy összehá-
zasodtak volna. A négy év során a lány megőrizte szüzessé-
gét. Nem hagyta, hogy vőlegénye elhálja a kapcsolatot A ne-
gyedik évben a vőlegény TBC-s lett, és orvosa beutalta őt egy
Nicosián kívül eső szanatóriumba. A lány megígérte, hogy
mihelyt felgyógyul, összeházasodnak.
A vőlegénynek óriási megpróbáltatást jelentett az, hogy a
lány a négy év során mindvégig visszautasította a testi kap-
csolatot. Szívében ezzel a kielégítetlen vágyódással halt meg.
A lány iránt érzett túláradó sóvárgása tartotta őt az éteri világ-
ban lebegve, ahonnét elkezdte zaklatni menyasszonyát. A
lány már-már az őrület szélén állt. Esténként, mielőtt lefeküdt
volna aludni, vőlegénye félig öntudatlan állapotba hipnotizálta
őt, s rábírta arra, hogy hagyja nyitva szobája ablakát. Ezt kö-
vetően a férfi egy denevérbe bújt, s berepült a lányhoz, ráha-
rapott nyakára, hogy vért és éterikus anyagot szívjon magába.
- Miért pont vért és éterikus anyagot? - kérdeztem.
- Ebben az állapotában az egyénnek éterikus anyagra van
szüksége ahhoz, hogy képes legyen fenntartani magát az
éteri síkon. A lány rengeteg vért vesztett, és nagyon legyen-
gült. Szülei elkeseredetten hozták el őt hozzám. „Daszkale
-könyörögtek -, a lányunk haldoklik és az orvosok nem tud-
nak segíteni rajta. Nézzen rá, látja, milyen gyenge?” Észrevet-
tem, hogy bár jócskán benne voltunk a nyárban, a lány befe-
dett nyakkal közlekedett. Kérdezősködésemre azt felelte,
hogy valami pörsenés ütött ki rajta. Megkértem, hadd néz-
zem meg. Szabaddá tett nyakán tisztán láttam a denevérfo-
gak nyomát, épp az artériák felett. Ezt volt az első alkalom,
hogy ilyen esettel találkoztam, így segítségért fordultam a
szellemi síkokon élő Dominico atyához. O elmagyarázta,
hogy a denevér segítségével a halott férfi még nagyobb in-
tenzitással élt az éterikus világban. „Maradj egy darabig az
otthonukban!” - tanácsolta. „A lány éjjel fel fog ébredni, hogy
kinyissa az ablakot. Készíts be a másik szobába egy parázs-
tartó fémüstöt, teli izzó szénnel. Amikor a denevér megérke-
zik, ragadj meg egy seprűt, menj be a lány hálószobájába és
csukd be az ablakot. Légy óvatos, mert a denevér meg fog
támadni. Üsd a seprűnyéllel, hogy elkábuljon, majd csoma-
gold be egy törülközőbe. Ezt követően át kell menned a má-
sik szobába, és a parázs közé kell vetned a denevért. Csukd
rá a parázstartó fedelét, és hagyd, hogy elégjen benne.”
- Nos, pontosan így történt. Amikor becsuktam az ablakot,
a denevér megtámadott. Abban a pillanatban felébredt a lány,
és nekem esett. Apja, aki szintén jelen volt, megragadta őt, és
jó szorosan lefogta. A lány hisztérikusan nyöszörgött és üvöl-
tött a denevér haláltusája közben. Majd elcsendesedett, és
felderült. „Mit csinál velem? - kérdezte. - Megpróbált eléget-
ni engem?” A szülőknek azt tanácsoltam, hívjanak papot, áldja
meg a házat.
- Mi történt a vőlegénnyel? - kérdeztem.
- Segítettünk neki kiszabadulni az éterikus világból, hogy
magasabbra juthasson. Most már érti, mit jelent, ha valakit
fogva tart az éterikus világ?
Alig írtam le Daszkalosz utolsó szavát, amikor egy másik
hasonló eset elbeszélésébe kezdett.
 - Harminc éve Dél-Görögországba, a Peloponnészosz-fél-
szigetre utaztam. Pár napot töltöttem egy városban, ahol egy
súlyos lelki gondokkal küszködő lány lakott. Felkértek, néz-
zem meg, tudok-e segíteni rajta? Körülbelül huszonöt éves
volt, és hajadon. Beleszeretett egy nála huszonöt évvel idő-
sebb pásztor, és megkérte kezét. A lány szülei elutasították.
A pásztor - Loizosznak hívták - meghalt autóbalesetben. Ha-
lála óta öt év telt el, eseménytelenül. Egy napon azonban a
lány állítása szerint az történt, hogy éppen két kecskéjüket le-
geltette, amikor egyszer csak meglátta az őt hívó Loizoszt. A
lány rémülten futni kezdett hazafelé. A férfi követte. „Hisz'
halott vagy, mit akarsz tőlem?” - fordult felé a lány. Miköz-
ben a mondatot kimondta, nagyon elálmosodott, és leült egy
olajfa alá. A férfi hipnotizálta őt. A lány bizalmasan közölte ve-
lem, hogy az alatt az olajfa alatt volt része először szexuális
gyönyörben. Az orvosi vizsgálat során szűznek találták. Há-
rom nappal az eset után a halott férfi otthonában látogatta
meg a lányt. Éjszaka hatolt be a házba a falon keresztül, és
szerelmeskedett a lánnyal, aki a legközelebbi vizsgálatkor
azonban már nem volt szűz. Az orvos viszont kitartott amel-
lett, hogy nem pénisz, hanem saját ujjai által veszítette el szü-
zességét. Észrevettem, hogy a lány nyakán két vöröses folt
van. Megkérdeztük felőlük a lányt.
„Ott csókol meg” - felelte. „De milyen különösek a csókjai!
Olyan, mintha szívná a nyakam, és én szeretem ezt.”
- Velük töltöttem az éjszakát. A férfi nem bukkant fel. A
második éjszaka sem. Harmadnap, késő délután azonban lát-
tam őt kijönni a gyümölcsöskertből. Amikor bejött a házba és
észrevett, olyan kedves lett, mintha évek óta ismert volna.
„Hahó, Loizosz barátom - szólítottam meg. Tisztában vagy
milyen helyzetbe kerültél?” - kérdeztem. Elmondta, hogy
sok éven át sóvárgott a lány után, s hogy őelőtte nem volt
szexuális kapcsolata nőkkel. Csupán állatokhoz fűzték szexu-
ális élmények: szamarakkal, kecskékkel, sőt még csirkékkel
is közösült, ez utóbbiak az aktus után megdöglöttek. Most,
hogy övé lett a lány, eszében sincs, hogy hagyja őt elmenni.
Próbáltam neki elmagyarázni, hogy ő nem ugyanolyan élő va
laki, mint mi, akik itt vagyunk. Képtelen volt megérteni.
„Miről beszél maga, uram? - tiltakozott. Itt vagyok, beszélge-
tek magával, kefélek, és maga azt mondja, nem vagyok eleven?”
- A szelleműzés nem fogott volna rajta, mivel nem félt a
kereszttől. Ő, hogy úgy mondjam, egy erkölcstelen hívő volt.
Elfogadta Jézust. Ezért csakis logikai érvekkel győzhettem
meg őt arról, hogy távozása elkerülhetetlen. Szerencsére si-
kerrel jártam. „Elmegyek, és nem térek vissza - ígérte -, de
nem akarok meghalni.” „Ha továbbra is zargatja ezt a lányt,
akkor ebben a bódult állapotában marad meg, vámpírként”
-figyelmeztettem. Megfordult, és elment. Az udvarban a ku-
tyák megérezték őt, és ugatni kezdtek. Amikor a pap és az or-
vos megkérdezték, mi történt, kitérő választ adtam, mivel fel-
tételeztem, hogy úgysem hitték volna el nekem. Másnap el-
utaztam.
Daszkalosz, mintha tudta volna, mit akarok kérdezni, még
hozzátette: - Sose tudtam meg, vajon a halott juhász vette-e
el a lány szüzességét, vagy a lány maga sértette fel ujjával a
szűzhártyáját.
Az embereket saját gyengeségeik eredményeként létreho-
zott elementálok szálljak meg. Ritkán találkoztam az éteri vi-
lágban lakozó lények által okozott megszállottsággal. Cipru-
son például sok fiatal férfit juttatnak elmegyógyintézetbe az
egy nő képéhez kapcsolódó rögeszméig vitt önkielégítések
során megteremtett erőteljes elementálok. Az ilyen elemen-
tál az egyén étertestéből szív el energiát, hogy meghosszab-
bíthassa életét a durva anyagvilág éterikus szférájában. Ez
betegséghez vezethet. Az úgynevezett vámpírok a vérrel va-
lójában éterikus anyagot szívnak el. Hasonló helyzet áll elő
-bár sokkal ritkábban - akkor, amikor emberi lények visel-
kednek vámpírok módjára. E tekintetben az embernek nem
szabad ellenségesnek vagy szűk látókörűnek lennie. Még a
démonikus elementálokkal szemben is türelemmel kell visel-
tetnie, mert a démonok is tudják, mi a szeretet.
Daszkalosz utolsó megjegyzését elfogadhatatlannak tartot-
tam, így megkértem, magyarázza el. Szokásához híven kér-
désemre válaszként egy másik történet elbeszélésébe kezdett.
 - A libanoni polgárháború után, amikor sok menekült jött
Ciprusra, felütötte fejét a fekete mágia járványa. A menekül-
tek között volt jó néhány különös erővel bíró varázsló, akik
szolgálataik áruba bocsátásával keresték meg kenyerüket
Ezek a fekete mágusok óriási kihívást jelentettek nekünk. Én
amiatt aggódtam, hogy esetleg kitanítják a helybélieket is
mesterségük titkaira.
Egy ilyen varázslónak felajánlottak háromszáz fontot, ha
megöl egy ifjú párt. A varázsló tudta, hogyan kell megidézni a
sátáni erőket, sikerült egy démont becsalogatnia palackjába.
Egy gumiabroncsból vágta ki a démon képét. A démon-ele-
mentált tartalmazó palackot sikerült becsempésznie az ifjú
házaspár matraca alá. A nászéjszakán mind a fiatal férfinek,
mind ifjú hitvesének elkezdett vérezni a füle és az orra. Ere-
jük fogytán volt. Eljöttek hozzám, de aznap Pafoszban voltam,
Theofanisszal. Elmentek, de másnap visszatértek. Én még
mindig nem jöttem meg. Időközben lerövidítettem pafoszi lá-
togatásomat, mert úgy éreztem, hogy valakinek kétségbe-
ejtően szüksége van rám. Az ötödik napon visszatértem, s há-
zam lépcsőjén ülve találtam őket. Szájuk előtt zsebkendőt tar-
tottak, hogy eltakarják a vérzést. Rögtön tudtam, mi történt.
Kimerültek voltak, megmutatták a palackot - benne a dé-
monnal -, amit végül felfedeztek matracuk alatt. Azonnal el-
vágtam a démon és az ifjú pár közötti kapcsolatot, s ők rög-
tön képesek voltak normálisan élni.
- Szándékosan tartottam a démont a palackban Jakovosz
és Theofanisz megérkezéséig, velük együtt akartam eldön-
teni a további teendőket. Mihelyt megérkeztek, megmutat-
tam nekik a palackot, s elmeséltem a történteket.
- A Szentélybe gondoltam elhelyezni őt. Lucifer kisugárzá-
saként a démon bizonyára nem viseli el a keresztet és az ol-
tár szentségét - gondoltam. Ezért amint megpróbáltam őt be-
kényszeríteni a Szentélybe, eltépte kötelékeit, és eltűnt.
Olyan volt, mintha kisebbfajta bomba robbant volna.
- Én is hallottam azt a robbanást - tette hozzá Jakovosz. -
Nagyon hangos volt.
- Megnyugtattam Theofaniszt és Jakovoszt, hogy nincs
miért aggódniuk, és hogy a démon nem tehet több rosszat.
Elmenekült ugyan, de bármikor visszahozhatom. Engem Jo-
hannan védelmezett. Még ha megtámad is, nem történne
más, mint hogy pár napon át fájdalmaim lennének. Jakovosz
és Theofanisz távozását követően elmerültem más esetek-
ben, megfeledkezve a démonnal kapcsolatos epizódról. A dé-
mon magától jött vissza. „Szent Szűzanyám! De csúnya vagy!
Miért zaklatod az embereket?” - kérdeztem tőle. Így vála-
szolt: „Mert nagy örömömre szolgál. Szeretem az embere-
ket.” Olyannak tűnt, mint egy mitológiai szatír. Szeme vörös
volt, homlokából - mintha szarvak lennének - különböző du-
dorok álltak ki. Szemembe nézett, s így szólt: „Árthattam vol-
na neked, ha úgy akarom. Ha nem tettem, azért van, mert
szeretlek.” „Igazán lekötelezel” - mondtam neki - és Daszka-
losz nevetésben tört ki, amint a démonnal folytatott párbeszé-
dét mesélte.
„Én is szeretlek téged, de meg kell ígérned, hogy hívjanak
bármilyen erősen, többé nem ártasz senkinek.” Szavát adta.
Ezt követően még kétszer találkoztam vele. Észrevettem,
hogy csúfsága fokozatosan mérséklődött, és homlokáról kezd-
tek eltűnni a dudorok.
Elviselhetőbb küllemre tett szert. Hívtam, lépjen be velem
a Szentélybe, hogy hozzászokhasson a hely szentségéhez.
Egy napon a sztoában tartott összejövetelünk alatt megérez-
tem, hogy ott van a Szentélyben. Bátran belépett. „Gyere,
adok neked valamit!” - mondta. Elnézést kértem testvéreim-
től, és berohantam a Szentélybe. Ahogy beléptem, testet öl-
tött egy kicsi, kiégetett agyagszobor formájában. Amikor kéz-
be vettem, nagyon forró volt.
- Ha egyik dimenzióból átlépünk a másikba, mindig hő
szabadul fel - magyarázta Jakovosz.
- Megfogtam a szobrot egy törülközővel, és odavittem
Theofaniszhoz - folytatta Daszkalosz. Egyik tanítványom
annyira megrémült, hogy nem volt hajlandó a közelébe jönni.
Más testvéreink csupán megérintették. Ezt követően vissza-
vittem a Szentélybe, és letakartam egy fekete ruhával.
- Minek a fekete ruha? - szakítottam félbe.
 - Hogy a szobor anyaga ne tudjon lebomlani... Amikor va-
lami lebomlik, energiát áraszt ki magából. A fekete szín nem
áraszt ki energiát, hanem beszívja. Szerettem volna meg-
hagyni egy ideig a szobrot abban az állapotában.
- Bementem a Szentélybe. Láttam, amint a démon kereszt-
be tett lábakkal ül, és nézi a keresztet. Pontosan ott ült, ahol
a szobrot találtam. Étertestében volt ott. „Megtettem, amit
vártál tőlem, de nehéz küzdelem volt. Szeretlek.”
- Bárcsak lefényképeztem volna - motyogta Jakovosz.
- Miről beszélsz? - kérdezte Daszkalosz szigorúan. Ha
ilyen fényképet készítesz róla, azzal meghosszabbítód létezé-
sét ebben az állapotában.
- Ereztem, hogy úgy szeret, mint egy hűséges kutya a gaz-
dáját. Ez nem emberi szeretet volt. Pár nap múlva összetör-
tem a szobrot. Muszáj volt összetörnöm, nehogy használni
tudja, és megragadjon ebben az állapotban. Mostanában gyak-
ran látom. Egészen megjavult.
Daszkalosz hirtelen Jakovosz felé fordult, és titkos jelet
adott neki. Jakovosz hasonló izgatottsággal válaszolt. Fogal-
mam sem volt, mi történik. Jakovosz kacagni kezdett. Idege-
sen követeltem, tudassák, mi zajlik kettőjük között.
- Ott ül maga mellett - mondta lassan Daszkalosz, arcán
széles mosollyal.
- Ki ül mellettem? - kérdeztem izgatottan. Körülnéztem,
de nem láttam senkit.
- A démon - mondta Daszkalosz. - Épp most jött be a szo-
bába és leült maga mellé.
Az események e váratlan fordulatától összeszorult a gyom-
rom. Tudatosult bennem, hogy erősen izzadok, de próbáltam
magam meggyőzni, hogy kínjaim inkább a magas hőmérsék-
letnek tudhatok be, és nem a démoni erőktől való félelmem-
nek. Tudományos beállítódásomban és távolságtartásomban
leltem menedéket, és bőszen jegyzeteltem tovább, amit Dasz-
kalosz mondott.
Valahol mélyen nyugtalan is, kíváncsi is voltam.
- Még bajosan mosolyog is! - tette hozzá nevetve Jakovosz.
- Remélem, át tudom alakítani egy jó indulatú szellemmé -
folytatta Daszkalosz. - Többé nem tud ártani. Megkértem,
válasszon magának nevet: Baalboknak szeretné hívni magát,
ami asszírul azt jelenti: „Akit Isten megtisztított”. „Baal” jelen-
ti az Istent, „Bok” pedig azt a személyt, aki megtisztult. Re-
mélem, egy napon majd feloldódik az Abszolútumban. A go-
nosz szellemek is fejlődnek, akár az emberek. Ebből követke-
zően az Igazság Keresőiként egyik feladatunk, hogy segít-
sünk a Teremtés Birodalmaiban. Ha ez a démon fejlődik, ak-
kor több magához hasonlót is magával visz útján a szentség
felé. Még mindig képtelen különbséget tenni jó és rossz kö-
zött. Csak azért nem cselekszik rosszat, mert a kedvemben
akar járni. Szigorúan megtiltottam neki, hogy tárgyakat vagy
önmagát materializálja. ígérte, nem teszi. Azt is megtiltottam
neki, hogy leszálljon a tűz vibrációs szintjére, mert megvan a
hatalma ahhoz, hogy tüzet okozzon. Buzdítottam, hogy a le-
hető legtöbbet a vízzel érintkezzen. Az emberi szexualitást
gyermekek játszadozásának tartja. Intelligenciája nagyon ala-
csony. Fejlődésre nem az emberi tudás dimenzióiban, hanem
szokásaiban és ösztöneiben képes. Nem hiszem, hogy ennél
sokkal többet lehetne kihozni belőle. Oldódjon csak fel egy
bizonyos faj arkangyalában. Már gondozza a virágaimat és
segédkezik macskák, kutyák és nyulak szülésénél. Nemrég
így szólt hozzám: „Ráhúzzak azokra, akik piszkálják a virágai-
dat?” „Semmi ilyesmit ne tégy!” - parancsoltam neki.
- Egyik nap, amikor levágtál pár szál virágot - fordult Jako-
voszhoz Daszkalosz -, odajött hozzám, mondván: „Minek kel-
lett neki levágnia?” Tud beszélni, de nincsen intelligenciája.
Óriási erők birtokában van, de nem tud róluk. Az emberek
félnek a démonoktól, láthatatlanságuk miatt. Ha láthatóak
lennének, éppúgy kizsákmányolnák őket, mint a többi állatot.
Ennek a démonnak nincsen farka és nagyon csúnya. Kövér,
alacsony, és sok tekintetben hasonló a disznóhoz. Eljön az
idő, amikor majd feloldódik a Szentlélekben.
- A démonok felveszik az emberi lények alakját, mivel bár-
mihez alkalmazkodnak, amit látnak. Ők a formák kaméleon-
jai. Oly sokat kell még megtudnom róluk! - zárta le a témát
Daszkalosz.
 - Úgy látom, az az elképzelés, hogy a démonok feloldód-
nak a Szentlélekben, igen következetes, és összhangban van
Isten egyedüli valóságos létével - vetettem közbe.
- Pontosan. Ha a démonok nem fejlődnének, az azt jelen-
tené, hogy az Abszolútumon belül létezik gonosz. Ez a dé-
mon mondta nekem egyszer: „Tudod, te nem vagy olyan jó
vágású, mint én vagyok.” Egyik nap elkábított egy kígyót.
Megparancsoltam neki, ébressze fel. Csak nevetett. Nem tud
különbséget tenni a hangulataim között, nem tudja, harag-
szom vagy nem. Mindannyiunkat az állatok birodalmának
részeként észlel. Tudja, hogy hívja Jakovoszt? „A sötét bőrű
szeretett lény.” „Hogy néz ki?” - kérdeztem a démont Azt fe-
lelte: „Olyan, mint a levélen mászó hernyó” - mondta Dasz-
kalosz kajánul kuncogva.
Megkérdeztem Daszkalosztól, mi a különbség az angyalok
és démonok között. Azt felelte, hogy mindkettő az arkangyali
erők kisugárzása. Önmagukban sem a démonok, sem az an-
gyalok nem örök lények, hanem az arkangyali erők által kive-
tített elementálok. Az emberek képesek mind démoni, mind
angyali elementálok megalkotására.
- A démonok a létezés ellenkező oldalán lévő arkangyali
kisugárzások, céljuk az elkülönültség birodalmának megte-
remtése. A noetikus világban Lucifer nem különbözik a többi
arkangyali rendszertől. Idelent azonban az a dolga, hogy meg-
teremtse az energia és az erő ellenkező oldalát - az egyen-
súly érdekében. Hiszek abban, hogy ez az Isteni Terv része.
Ez az, amit mi gonosznak hívunk. Ennek a gonosznak az a
célja, hogy még élesebben kiemelje a Jó jelenlétét.
- Miben különböznek a démonok az emberek által napon-
ta teremtett elementáloktól?
- Az emberi lények által teremtett elementálok vagy an-
gyaliak, vagy démonikusak. Az embernek megadatott mind-
kettő megteremtésének lehetősége. Az arkangyal viszont
csak angyali elementálokat tud teremteni, Lucifer kivételével,
aki csak démonokat tud kiárasztani magából.
- A démonoknak van egyfajta tudatalattijuk, amely lehető-
vé teszi számukra, hogy kapcsolatot tartsanak az emberrel.
Vitákat folytathattok egy démonnal, de angyallal nem, mivel az
angyal maga rendíthetetlen törvény. Az angyal nem térhet el
Isteni Feladatától. S bár a démon is valami angyalféle, szem-
benáll az angyallal, és képes hatni az emberre. Ha egyszer a
démon hozzákapcsolódik az emberhez, akkor vele együtt cse-
lekszik, használva az ember logikáját, akkor is, ha az ésszerút-
lenségre biztatja. Az angyal nem képes ilyet tenni. Ő a Terem-
tés Birodalmában dolgozik monolitikusán. Értitek már, mi tör-
ténik? Az angyalnak nincs más választása, mint hogy jót te-
gyen. A démon együttműködik az emberrel, emiatt beszívja ta-
pasztalatai egy részét, mint például az okoskodás képességét.
- Az angyal tisztán adja tovább az arkangyal szeretetét. A
démon az Elkülönültség Világa arkangyalának szeretetét fejezi
ki - ami a szentimentalizmus. Emiatt kapcsolódik a démon
könnyebben az emberhez. Az angyal egyetlen feladata a nö-
vények, az állatok és az ember birodalmában, hogy a Szent-
leiken keresztül vakon és gyönyörűen teremtsen sejteket,
szöveteket, és hogy segédkezzen a gyógyításban. A démon
viszont részt vesz minden emberi tevékenységben. Teljesen
emberi érzésekkel él.
- így a démon sokkal több, mint az ember vagy az angyal?
- Természetesen. Ritkán láthat angyalt, amint emberi for-
mát ölt. Az idő nagy részében mint erő, rendszer létezik. A
démon felveszi az emberi formát.
- Emiatt a mentális zavarok, a szkrizofrénia általában
Lucifer művei... - mondtam.
- Pontosan. A gyógyítás viszont az angyal munkája. Van
még valami más is. Az angyalok és a démonok nincsenek
egymással konfliktusban. Csak az emberi tudatban látszik
úgy, mintha szembenállnának egymással. Észrevettem ezt,
de túl merész dolog ilyesmit állítani. A természetben nem lát-
juk, hogy a démonok és az angyalok küzdenének egymás
ellen. Együttműködnek.
- Ugyanezt vettem észre én is - mondta Jakovosz elgon-
dolkodva. - Együtt dolgoznak.
- Felteszem, ha ez másként lenne, akkor két Istent, egy
jót, és egy rosszat kéne feltételeznünk - tettem hozzá.
 - Helyes - felelte Daszkalosz. - Megfigyeltem, hogy külön-
böző nézőpontokat foglalnak el az egyén tudatalattijában,
hogy lehetővé tegyék számunkra a jó és a rossz jelentését.
Egy darabig még folyt beszélgetésünk a démonológiáról.
Majdnem elfelejtettem, hogy kiváltója hívatlan vendégünk, a
jobbomon ülő kicsi sátán volt. Azt hiszem, jól érezhette ma-
gát, amiért ennyi figyelem irányult rá.
- Jakovosz - szólalt meg hirtelen Daszkalosz -, mit gon-
dolsz, miért vizsgálgatja olyan behatóan lábujjaidat kicsi láto-
gatónk, gondolod, hogy esetleg arra készül, hogy lemásolja a
lábad?
Sohasem tudtam meg, hogy Daszkalosz utolsó megjegyzé-
se komoly volt-e, vagy csupán tréfált. Némileg megkönnyeb-
bültem azonban, hogy szentimentális barátja elment mellő-
lem, és átköltözött Jakovosz lábfejére.
 12
Gyógyítás

Bár Daszkaloszhoz fűződő kapcsolatomat bizonyos mértékig

titokként kezeltem, rokoni és baráti körömben egyre többen
tudtak róla. Kutatásaim egyre nagyobb körben váltak is-
mertté, és ez váratlan jótékony hatással is járt. Egyik ilyen
előny volt, hogy kezdtek összekötőként kezelni Daszkalosz
és a segítségére szorulók között. Olyan gyakran kerültem be-
le ebbe a szerepbe, hogy már kezdtem ciprusi tevékenysé-
gem részeként elfogadni. Be kell vallanom, őszinte örömet
okozott. A tanulmányom talán kárát látta, mivel az általam lá-
tott legfontosabb jelenségek közül esetleg nem mindegyik
került bele.
Ilyen eset volt egy több hete béna, gerincbeteg asszony
gyógyítása 1981 májusában. Kétévi távollét után épphogy
visszatértem a szigetre, a két év alatt jegyzeteimen dolgoz-
tam, amennyire egyetemi kötelezettségeim lehetővé tették.
Akár a korábbi esetekben, most is egy barátom lépett kap-
csolatba velem, kérve, keressem fel Daszkaloszt és kérjem
meg, látogassa meg otthonában a beteget. Azt mondta a bará-
tom, hogy a nőt nagyon nehéz lenne elhozni, mivel állandóan
feküdnie kell. Ha csak megmozdult, gyötrő fájdalmat érzett.
A beteg felkereste már a sziget minden neves orvosát, de
nem talált enyhülést. Mindezek mellett egy izraeli kórházban
is feküdt, de annak sem volt semmi haszna. Gerincbántalmai
rosszabbodtak. Utolsó reményként fordultak Daszkaloszhoz.
Felhívtam Daszkaloszt, aki még aznap késznek mutatko-
zott a nőt meglátogatni. Késedelem nélkül Sztrovoloszba
mentem, a beteg menyével együtt. Felvettük Daszkaloszt, és
negyedóra múlva az asszony otthonában voltunk. Kellemes
ház volt, kerttel, benne a Cipruson szokásos növényzettel:
jázminbokrok, különféle színű rózsák, citromfák és tágas, ár-
nyékos szőlőlugas. A család jómódúnak tűnt. Később meg-
tudtam, hogy a beteg férje villamoskészülékek importjával
foglalkozó sikeres üzletember.
A házban a beteg több nőrokona, valamint a szigetre haza-
látogató fia voltak. A fiú egy New England-i egyetemen tanult.
Daszkalosz személyes gondjai ellenére joviális hangulatot
árasztott, ami elég gyakori volt nála.
Mielőtt a szobába beléptünk, Daszkalosz pár pillanatra
megállt, s rámeredt a szoba külső falán lévő festményre. El
Greco Sent Jeromosának másolata volt. Daszkalosz felismer-
te a festményt, és kifejezte csodálatát. Majd belépett a háló-
szobába. A hölgy ötvenesnek tűnő, disztingvált küllemű asz-
szony volt. Később megtudtam, hogy folyékonyán beszélt an-
golul és franciául.
- Mi baj van magával? - kiáltott fel Daszkalosz, meglepe-
tést színlelve. Játékos hangvétele azonnal megtörte a jeget,
és a nő mosolyogva mondta, hogy csigolyái folyton elmozdul-
nak a helyükről, az orvosok sehogy sem képesek segíteni raj-
ta. Elmondta, hogy Cipruson is, Izraelben is fájdalmas kezelé-
seken esett át, amelyek során az orvosok a szó szoros értel-
mében kicsavarták a gerincét, hogy helyükre rakják a csigo-
lyákat. Állapota azonban nem javult. Valójában inkább rom-
lott Elmondta, hogy egy neves izraeli szakember azt taná-
csolta, tanuljon meg együtt élni a fájdalommal, mivel ő gyó-
gyíthatatlan eset. A helyi orvosoktól ugyanezt a tanácsot kapta.
Daszkalosz nem kérdezősködött tovább, habozás nélkül
megkérte a két jelenlévő hölgyet, hogy vetkeztessék le deré-
kig a beteget. Az ajtó mellett álltam, hogy a lehető legköze
lebbről láthassam az egész műveletet. Majd Daszkalosz kezét
a nő hátára helyezte, és lágyan kezdte simogatni, masszírozni
gerincét.
- Ne feszítse meg, csak engedje el! - vezényelt. - Nem
okozok fájdalmat. Miközben kezét fel-le mozgatta a nő gerin-
cén, leírta a betegség természetét.
- Ez tényleg nem tréfa - mondta. - Kimozdult az egész ge-
rince. Csigolyái nem kapcsolódnak egymáshoz megfelelően,
és meglehetősen porózusak. Azt mondta, előbb lággyá és haj-
líthatóvá változtatja a csigolyákat, hogy helyükre tudja rakni
őket, majd ezt követően újra megszilárdítja a csontokat.
- Jöjjön be, és nézze - mondta néhány percnyi folyamatos
simítás után. - A csontjai most teljesen lágyak. Jöjjön ide, és
ellenőrizze kezével.
A Daszkalosz mellett álló két nő (egyikük a beteg asszony
menye volt) előrelépett, és ujjúkkal megnyomogatták a beteg
gerincét. Én sajnos elhárítottam ezt a lehetőséget, mivel
most találkoztam először a nővel, és valahogy zavarban érez-
tem magam, hogy a csupasz hátát nyomkodjam. Láttam vi-
szont azok megdöbbenését, akik elfogadták Daszkalosz invi-
tálását. Később elmondták, hogy a csontok tapintása olyan
volt, mintha szivacsba nyúltak volna.
- Most pedig - jelentette be Daszkalosz, mintha a műtő-
ben utasítaná asszisztáló orvosait - visszateszem helyükre a
csontokat és megszilárdítom őket. A kristályokat már eltün-
tettem belőlük.
További néhány perces simogatással a kezelés befejező-
dött Az egész eljárás húsz-huszonöt percig tartott.
- Meggyógyult, asszonyom - mondta a nőnek, teljes maga-
biztossággal. - Forduljon meg, és keljen fel az ágyból! Töké-
letesen rendben van. A gerince egyenes és minden csigolyája
a helyén van.
Az összes jelenlévő elképedésére a beteg felkelt ágyából,
és minden segítség és fájdalom nélkül járni kezdett. Arca bol-
dog izgalomtól ragyogott
- Most pedig hajoljon le párszor - folytatta Daszkalosz.
A nő könnyedén, minden nehézség nélkül követte Daszka
losz utasításait. Elragadtatottnak látszott, könyökét kinyújtot-
ta és megkönnyebbülten sóhajtott. A hálószobában eufórikus
légkör uralkodott.
Daszkalosz elégedett volt, de nem úgy tűnt, mintha elért
eredménye különösebben lenyűgözte volna. Természetesnek
vette, rutin ügyként, mint a szülész egy sikeres szülést.
A beteg járt-kelt a lakásban, és felajánlotta, készít nekünk
egy kávét. Elfogadtuk, és leültünk a nappaliban.
Pár perc múlva a kávé elkészült, és Daszkalosz nagy élve-
zettel itta, miközben vicceket mesélt. A török kávéért különö-
sen rajongott.
Távozásunk előtt még elmondta Katina asszonynak, mi-
lyen ételeket kell kerülnie. A hölgy figyelmesen hallgatta
Daszkalosz kiselőadását a helyes táplálkozásról.
- B-vitaminokat kell szednie, és egyszerű tornagyakorlato-
kat kell végeznie naponta, például hajolgatás.
Már készültünk beszállni a kocsiba, amikor Katina asz-
szony visszarohant a házba, s pár perc múlva megjelent kezé-
ben El Greco Szent Jeromos-képével.
- Kérem, fogadja ezt el hálám jeléül azért, amit tett -
mondta Daszkalosznak.
- Nem, nem - felelte emelkedetten Daszkalosz, kezével is
nemet intve. - Nekünk nem szabad pénzt vagy ajándékot el-
fogadnunk.
- Kérem, vegye el - makacskodott Katina asszony, és meg-
próbálta átadni a képet Daszkalosznak. - Ez nem ajándék,
csak hálám jele.
- Daszkale - szóltam közbe -, a hölgynek igaza van. Jel-
képnek kell tekintenie, nem másnak. Végül is ez csak egy
másolat - mondtam, mert segíteni akartam Katina asszony-
nak legyőzni Daszkalosz hajlíthatatlanságát.
Beavatkozásom láthatóan eredményesnek bizonyult. Dasz-
kalosz bólintott, és vonakodva átvette a képet. Azonban to-
vábbra is kételkedett abban, vajon helyesen járt-e el, mert
magában azt mormolta: hogy neki nem szabad ajándékot el-
fogadnia.
Mihelyt a megdöbbent férj és a rokonság tudomást szerez
tek a „csodáról”, még aznap hajnalig tartó ünneplést csaptak.
Katina asszony maga is hitetlenkedve csodálatos gyógyulá-
sán, még délután elment orvosához egy röntgenfelvételre. Az
orvos meglepetésére a felvételek észrevehetően különböztek
az akár az egy héttel korábban készültektől is. Az új felvétel
egy normális gerincoszlopot mutatott.
Pár nap múlva újra meglátogattam Katina asszonyt. Jó
egészségnek örvendett, nyoma sem volt a korábbi gyengél-
kedésnek. Nehéz volt elképzelni, hogy Daszkalosz látogatása
előtt ez az asszony még felülni sem tudott ágyában. Katina
asszony alig várta, hogy részletesen elmesélhesse kórtörté-
netét, és Daszkalosz gyógyítása során átélt élményét.
- Mi érzett, amikor Daszkalosz megérintette? - kérdeztem.
- Valami nagyon furcsát, végig a gerincemen. Olyan volt,
mintha áram vagy apró hangyák mennének fel a gerincemen.
Először megfeszültek az izmaim, mivel emlékeztem, milyen
sok fájdalmat okozott korábban a gerincem csavarása, és fél-
tem, hogy ismét ezt fogom érezni. Daszkalosz azonban észre-
vette félelmem, és megkért, hogy engedjem el magam.
Kíváncsi voltam, mennyire hitt abban Katina asszony, hogy
Daszkalosz képes meggyógyítani őt. Erdekeit, hogy csodála-
tos gyógyulásában játszott-e valami szerepet az önszuggesz-
tió? Megkérdeztem hát, volt-e valamilyen kapcsolata koráb-
ban Daszkalosszal?
- Igen, sok évvel ezelőtt. Akkor kerestem fel, amikor két-
éves fiam teste tele volt kiütésekkel. Sok orvoshoz elmen-
tünk, mindenféle diétát és kenőcsöt kipróbáltunk, minden
vizsgálatot elvégeztettünk. Semmi. Míg csak egy barátunk el
nem vitt Daszkaloszhoz. Mihelyt ránézett a fiamra, azt mond-
ta, nincs semmi baja, csak allergiás a tejre és az édességekre.
Állítsuk le mindkettőt - mondta.
- Ezt úgy mondta, hogy csak ránézett a gyerekre?
- Igen, csak ránézett. Visszamentem az orvoshoz és el-
mondtam neki. Az orvos azt mondta: „Próbáljuk ki, és meg-
látjuk!” Elhagytuk a tejet és az édességeket, és négy nap
múlva a kiütések eltűntek. Az ötödik napon azt mondta az or-
vos: „Adjon neki ismét tejet, és nézzük meg, mi történik.” Két
napon belül visszatértek a kiütések. Ekkor végleg elhagytuk
a tejet, és eltűntek a kiütések.
- Még egyszer elmentem Daszkaloszhoz, amikor kiderült,
hogy anyám leukémiás. Nem is gyanítottam, pedig már rég-
óta volt leukémiája. Lépe úgy megnagyobbodott, hogy egyik
veséje nem működött. Itt, Cipruson semmit sem tudtak tenni,
mivel akkoriban nem voltak szakorvosok a szigeten. Az orvo-
sok azt ajánlották, küldjük őt Görögországba vagy Angliába.
Anyámat már átvittük Görögországba, amikor elmentem Dasz-
kaloszhoz. Mihelyt megérintette anyám fényképét, azt mond-
ta: „Anyja a lépe miatt szenved. A lépe termeli a fehérvérsej-
teket.” Biztatott, ne aggódjak. A ciprusi orvosok nem adtak
semmi reményt, a fehérvérsejtek száma anyám vérében 187 000
volt a normálisnak tekinthető 8000-10 000 helyett. „Anyja átesik
Athénben egy terápián, és visszatér” - mondta Daszkalosz.
És pontosan így történt. Nyolc évet élt még. Aztán sógorom
megbetegedésekor pszichés sokkot kapott, lépe ismét meg-
nagyobbodott. Visszavittük Görögországba kezeltetni, de az
orvosok azt mondták, nem tudnak segíteni rajta. Ismét el-
mentem Daszkaloszhoz: „Sajnálom, azt hiszem, ez itt most a
vég” - mondta. Két nap múlva anyám meghalt. Minden, amit
Daszkalosz mondott, igaz volt.
- így hát, amikor Daszkalosz aznap ide jött, maga hitt ab-
ban, hogy képes meggyógyítani Önt?
Katina asszony pár percig elgondolkodott a kérdésemen.
- Valójában nem mondhatnám, hogy teljesen biztos voltam
benne, mivel amikor nevét megemlítették, azt gondoltam,
hogy csak a betegségek megállításában csalhatatlan, nem tud-
tam, hogy képes gyógyítani is. Így hát azt mondtam magam-
nak: „Mit veszíthetsz? Próbáljuk ki, aztán meglátjuk!” Miért
is nem jutott eszembe hamarabb? - kérdeztem magamtól.
Katina asszony odahozta röntgenfelvételeit, és együtt vizs-
gálgattuk őket. Megkérdeztem, magamnál tarthatnám-e őket
néhány napig? Olyan biztos volt abban, hogy megpróbáltatá-
sainak vége szakadt, hogy még abba is beleegyezett, hogy
megtartsam a felvételeket. Átadta a betegségére vonatkozó
összes orvosi feljegyzést is.
 Megígértem, hogy ha bármikor szüksége lenne rájuk,
visszaadom őket. Úgy tudom, nem újult ki a problémája. El-
hozta barátnőjét, akinek szintén gerincbántalmai voltak. Bár
szemtanúként nem voltam jelen az eseménynél, úgy tudom,
Daszkalosz őt is meggyógyította. Egy angol nő volt az illető,
akinek összerendezetlen volt a mozgása és nem tudott egye-
nesen járni. Többszöri műtétek sem segítettek rajta, az orvo-
sok gyakorlatilag tehetetlennek bizonyultak.
Egy hetvenkét éves nő hasonlóan lenyűgöző gyógyulásá-
nak is tanúja voltam korábban. Az orvosok itt is feladták már,
akárcsak Katina asszony esetében. Ót is én hoztam össze
Daszkalosszal. Mivel a beteg járásképtelen volt, karunkban
kellett vinnünk őt. A kezelést követően önállóan, segítség
nélkül kezdett mozogni. Bár teljes felépülésére előrehaladott
kora miatt nem számíthattunk, problémái nyolcvan százalék-
ban elmúltak.
Az effajta gyógyulásokról - bár jól dokumentáltak - a tudó-
sok gyakran nem vesznek tudomást. Úgy tűnik, nem áll ren-
delkezésükre megfelelő elmélet megmagyarázásukhoz vagy
„elmagyarázásukhoz”. Lassacskán rájöttem, hogy azt, amit
Katina asszony esetében láttunk, nem lehet megérteni a léte-
ző tudományos kereteken belül. Nem tűnt például meghatá-
rozó elemnek az önszuggesztió.
Alternatív gyógyítást tanuló diákok érvelése szerint az ilyes-
fajta gyógyulások a terapeuta és a kliens közös kulturális és
jelentésvilága, valamint hiedelemrendszere talaján kialakult
önszuggesszió következményeként foghatók fel. A legtöbb
hagyományos, hiten alapuló gyógyítást végző gyógyító támo-
gató kulturális környezetben tevékenykedik, és a gyógyítás
magas érzelmi és drámai töltésű légkörben zajlik. Daszkalosz
inkább függetlenedett mindezektől, munkáját és világnézetét
távolról sem támogató körülmények között dolgozva. Gyak-
ran maguk a betegek is titokban tartották barátaik és rokona-
ik előtt a „Sztrovolosz mágusánál” tett látogatásukat. Daszka-
losz néha elpanaszolta, hogy úgy érzi, mindtha meddő, szik-
lás talajon szántana.
Számomra Katina asszony kivételes eset volt, nemcsak hir
telen felgyógyulásának körülményei miatt, hanem főleg azért,
mert birtokomban volt kórtörténete és röntgenfelvételei. Ezek
olyan bizonyítékok voltak, amelyek a legelvakultabb szkepti-
cizmust is alááshatták volna. Úgy gondoltam, hogy Katina
asszony esete nyugodtan bekerülhetne Jerome Frank, az al-
ternatív gyógyítás szaktekintélyének különleges gyógyulá-
sokról készült gyűjteményébe, az általa „valódi csodáknak”
tartott esetek közé. „Rábeszélés és gyógyítás” című könyvé-
ben megerősíti, hogy bizonyos emberek rendelkeznek a tu-
dományos magyarázattal dacoló gyógyító erőkkel. Ugyanitt
kifejti, hogy a létező bizonyítékok súlya alatt nem tekinthe-
tünk el attól a lehetőségtől, hogy bizonyos gyógyítók valami-
képpen a Világegyetem néha „életerőnek” nevezett energiáit
vezetik át a betegeikbe. Jobb elnevezés híján javasolja, hogy
hívjuk ezt a képességet „természetfelettinek”.
Katina asszonynál tett látogatásomat követő napon talál-
koztam Daszkalosszal tanítványai körének rendszeres össze-
jövetelén. Az összejövetel témája véletlenül éppen a gyógyí-
tás és a pszichoterapeuta szerepe volt.
- Minden betegség - kezdett bele Daszkalosz egy rövid
bevezető ima után - a pszichonoetikus állapot következmé-
nye. Elgondolkodhattok a vírusok hatásain. Az orvostudo-
mány adatai szerint az emberi lényen belül rengeteg vírus és
mikroorganizmus található. Miért védettek egyesek jobban,
míg mások oly esendőek veiük szemben? A test egyensúly-
ban tartásához szükséges éterikus energia a nem megfelelő
vibráció következtében jelentősen csökken. A Szentléleknek
az éterikus vibrációk egy bizonyos szintjére, mondjuk százra
van szüksége az anyagi test sejtjeinek, szöveteinek, szervei-
nek megteremtéséhez. Éterikus energiánk apálya tapasztal-
ható akkor, amikor vágyaink, gondolataink a szorongás, a
depresszió, a makacsság, a harag, a gyűlölet és hasonló nega-
tív érzelmek vibrációit keltik bennünk.
Emiatt a test egyensúlyban tartásához szükséges száz egy-
ségnyi energia helyett csupán nyolcvan vagy hatvan áll ren-
delkezésünkre. Ha az egyén a helyes táplálkozás, légzés és
életmód következtében megfelelő mennyiségű éterikus ener
giához jut, akkor személyisége jó egészségnek örvend. Az
ilyen ember aurája messzire kisugárzik, és gyakran szívnak
belőle magukhoz a szükséget szenvedők. Ők az Igazság Ke-
resőjének már a puszta jelenlétéből is profitálnak.
Bizonyára tudtok arról, hogy bizonyos emberek pozitív
vibrációkat keltenek bennünk, míg mások épp az ellenkezőjét
érik el. Az előzőek jelenlétében átélt öröm az általuk kisu-
gárzott bőséges vitalitásnak köszönhető. Mások, akik hiányt
szenvednek, a mi éterikus energiakészletünkből vonnak el
energiát. A szolgálatra elkötelezett Igazság Keresőjének aurá-
ját tiszta és ezt sugárzó állapotban kell tartania. Akkor sem
utasíthatja el embertársát, ha úgy érzi, az elszív életerejéből.
Az ilyen embereknek van legnagyobb szükségük a segítségre.
Az éterikus vitalitás tart bennünket jó egészségben, és ké-
szen kell állnunk ezt nyújtani a rászorulóknak. Amikor imánk-
kal Istenhez fordulunk, kérve őt, adja meg mindennapi ke-
nyerünket, valójában életadó éterért imádkozunk. Nem a ke-
nyérért könyörgünk. Éterikus vitalitásra nemcsak anyagi tes-
tünknek van szüksége, de pszichikus és noetikus testünk
fenntartásához is elengedhetetlen.
Daszkalosz egy percnyi szünetet tartott, várt a hallgatóság
soraiból érkező kérdésekre.
- Milyen szerepet játszik az ima a terápiára való felkészü-
lésben? - kérdezte valaki.
- Nem becsülöm le az ima szerepét. Koncentrációs eszköz
lehet, amely segítheti a terapeutát, hogy belépjen egy olyan
tudatállapotba, amely segítséget nyújthat. Ami engem illet,
elég, ha arra gondolok: „Legyen meg a Te akaratod” - és
belekezdek a gyógyításba. Az Igazság Keresőjének azonban
szünet nélkül imádkoznia kell. Minden gondolata hálaadás
kell hogy legyen az Abszolútumnak, minden egyes cseleke-
dete - ima. Erre gondolt Szent Pál, amikor arra intette a hívő-
ket: „Szakadatlanul imádkozzatok”. A pszichoterapeutának és
az Igazság Keresőjének cselekedeteiben, érzelmeiben, gon-
dolataiban szakadatlanul imádkoznia kell. Ha az istenire rá-
hangoltan élünk, nincs szükségünk arra, hogy a gyógyítás
előtt külön időt szánjunk az imára. Figyeljetek! A valódi ima
nem szavakból áll. A szavak önmagukban mit sem jelente-
nek. A cselekedetek és a szolgálatra való készenlét az, ami
számít. Amikor megígérjük, hogy mint az Igazság Keresői
esténként néhány percet önelemzésre száriunk, vajon ez nem
ima-e? Önelemzésünket azonban nem kísérhetik önmarcan-
goló tendenciák, bűntudat-érzetek. Mihelyt az Igazság Kere-
sője bűnösnek érzi magát és szégyenkezik, többé nincs ab-
ban a helyzetben, hogy másokon segítsen. Bizony, a baboná-
sán vallásos embereknél tapasztalt ilyesfajta megnyilvánulá-
sok nem egyebek, mint a mentális betegség jelei. Önelemzé-
sünk során képesnek kell lennünk az ilyesfajta tendenciák
felismerésére és gyökeres kiirtására. Eszünket kell használ-
nunk, és segítségével leküzdenünk ezeket az illúziókat és
előítéleteket. Ha ugyanis jelen személyiségetekben nem ér-
nétek el bizonyos egyensúlyt az életen belül hogy is várná-
tok azt, hogy segíteni tudtok a káoszban, csüggedésben és
illúziókban élő embertársaitoknak? Terapeutaként nemcsak
az anyagi test éterikus másán dolgozunk. Készen kell állnunk
a pszhichikus síkon lévő fájdalmak megszüntetésére is.
- Sok gyógyító úgy gondolja, hogy egy nap során csak bi-
zonyos számú emberen tud segíteni. Ők azt hiszik, hogy éte-
rikus energiájuk véges és megfogyatkozhat. Ez tévhit. Egy-
szerűen arról van szó, hogy önszuggesztióval megteremte-
nek egy elementált, amely akadályozza őket a gyógyításban.
Biztosíthatlak benneteket, hogy minél több emberen segíte-
tek, annál inkább feltöltődtök életerővel, feltéve, hogy szíve-
tekben vari szeretet.
Daszkalosz a továbbiakban arról beszélt, hogy a tisztánlátó
észreveszi az ember auráján a vitalitás hiányát. Ekkor meg-
felelő koncentráció segítségével képes feltölteni a páciens
étertestén az energiahiányos területet. Azt állította, hogy a
gyógyító még a testi betegség megjelenése előtt képes meg-
látni az étertest effajta hiányállapotát, mert a beteg auráján jó-
val a fizikai betegség kitörése előtt megjelenhet a probléma.
Majd felidézte élményét egy szufi mesterrel, aki meglátogat-
ta Cipruson.
- A nappaliban társalogtunk, amikor félbeszakította a be
szélgetést és megjegyezte, hogy egy macska van kint az ut-
cán. Koncentrált, és gondolatai segítségével az ajtóm előtti
lépcsőhöz hozta a macskát, majd egy hirtelen fej mozdulattal
„megdöglesztette”. Tiltakoztam és magyarázatot követeltem,
miért ölte meg a szerencsétlen állatot. Elmagyarázta, hogy a
macska auráján veszedelmes fertőző betegséget látott. Meg-
ölésével egy járvány elterjedését akadályozta meg. Az tett
rám különösen mély benyomást, hogy a macska auráján
meglátta a rosszat. A macska testén nem voltak betegségre
utaló jelek. Csodáltam ezt a szufi mestert. Rengeteget tanul-
tunk egymástól.
Megkérdeztem Daszkalosztól, meg tudja-e jósolni, hogy
egy bizonyos eset gyógyítható-e vagy sem? Azért tettem fel
ezt a kérdést mert különösen lenyűgöztek gyógyító sikerei.
Érdekeit, vajon azt mondja-e, hogy képes előre látni, megen-
gedi-e a beteg karmája a gyógyulást, és ennek megfelelően
cselekszik. Egyetlen esetet sem tudok felidézni, amikor
Daszkalosz beavatkozása nem járt volna legalább részleges
sikerrel. Katina asszony esetében például biztos voltam ab-
ban, hogy már korábban tudta: az asszony még azon a regge-
len járni fog. Más alkalmakkor Daszkalosz köntörfalazás nél-
kül közölte volna, hogy bár az eset reménytelen, de mégis
megpróbálja. Jóslatai rendszerint mindkét esetben beváltak.
- Mindig észben kell tartani, hogy a gyógyítás minden
mozzanata feltételezi a Szentlélekkel fennálló összhangot.
Egyszerűen az Isteni Terv közvetítőiként működünk. A siker
nem a mi kezünkben van. Az Igazság Keresőjének túl kell
lépnie azon az önző hajlamon, hogy gyógyulást vár a betegé-
től, csupán mert rátette kezét. A legtöbb, amit tehetünk, hogy
saját felelősségünkön belül eleget teszünk kötelezettségünk-
nek. Alkalmanként tanúi lehettek olyan gyógyulási jelensé-
geknek, amelyek kibillentenek benneteket az ésszerű gon-
dolkodásból. Például, egy seb gyógyulási folyamatát felgyor-
síthatjátok csupán azzal, hogy ráteszitek kezeteket. Megesik,
hogy a seb pár perc alatt be is gyógyul. Nem biztos azonban,
hogy megadatik nektek a legegyszerűbb gyógyítás véghez-
vitelének lehetősége, bár van rá esély. A gyógyulás sokkal
természetesebb folyamat, mint a nem meggyógyulás. Köny-
nyebb sikerrel járni, mivel az Abszolútum és a Szentlélek kí-
vánságával ez esik egybe. Ha a gyógyulás késlekedik, akkor
még visszafizetendő, ledolgozandó karmikus adósságok áll-
hatnak a háttérben.
- Van-e lehetőség arra, hogy mielőtt cselekednénk, a leg-
elején megtudjuk, lehetővé teszi-e a karma a gyógyulást? -
kérdezősködtem tovább.
- Nem, ez nem megengedett. Mint már elmagyaráztam,
nem áll hatalmunkban eldönteni, bekövetkezik-e a gyógyulás
vagy sem. Terapeutaként mindig késznek kell lennünk arra,
hogy éterikus energiánkból juttassunk a rászorulóknak. Ma-
ga a segítségadás vágya létrehoz egy gyógyító elementált,
amely megtapad a beteg auráján. A beteg esetleg semmilyen
közvetlen eseményt nem tapasztal, de az elementál az aurá-
ján marad. Karmikus adósságát a jövőben bármikor letör-
lesztheti. Mihelyt ez megtörténik, az elementál aktiválódik és
meghozza a gyógyulást Emiatt sohasem utasíthatjuk el egy
beteg kezelését, jelentkezzen akárhányszor is.
Meg kell ismételnünk ugyanazt a kezelést, tekintet nélkül
arra, hogy bekövetkezik-e a javulás vagy sem. Azzal, hogy
feles éterikus energiát biztosítunk a betegnek, megerősítjük
az auráján elültetett gyógyító elementált. Az őszinte segíteni
akarástól vezérelt terapeuta még sohasem vallott kudarcot.
- A szkeptikusok azt mondanák, hogy azért lehetséges a
gyógyítás, mert a beteg hisz benne, és a gyógyulás erős
szuggesztiók és önszuggesztiók eredménye. Mit gondol er-
ről? - kérdeztem.
- Bizonyos mértékben igazuk van. A szuggesztió és ön-
szuggesztió a gyógyuláshoz vezető szükséges feltételek. Egész-
ségi állapotunk végül is érzelmeink és gondolataink függ-
vénye. Nemrégiben óriási nehézségekkel találtam szemben
magam, amikor egy huszonöt éve Heine Medin-kórban szen-
vedő rendőrön akartam segíteni. Fantáziába merülése gyak-
ran kártékony önszuggesztiókhoz vezetett, amelyek aláásták
testi jólétét. Hetente találkoztunk, és amit teremtettem, a
beteg temperamentumával lerombolta. Próbáltam hatni ná, el
mondtam, hogy hozzáállása elégeti éterikus energiáit és meg-
akadályozza gyógyulását. Ám ő kételkedett a gyors gyógyu-
lásban. A kétely mint negatív önszuggesztió működött, és kés-
leltette a felépülését.
- Most hadd hasonlítom össze az ő esetét egy írástudatlan
szántóvetőével. A férfi azt állította, hogy egy napon, amint
traktorját vezette, megérintette valami gonosz. Az önmaga
által gerjesztett negatív szuggesztió következtében megbé-
nult. Az orvosok szklerózis multiplexnek diagnosztizálták pa-
naszait. Képtelenség. Ha bármikor nem találják meg egy
probléma valódi okát, kifőznek egy szót és annyiban hagyják.
Ez az ember három éven át tolókocsiban volt. Pszichológiai
romhalmazzá vált. Öt gyermekről kellett gondoskodnia, és
bátyja, akinek átadta a traktort, alig adott neki pénzt. Végül
fellázadt ez a parasztember. Álmában megjelent neki arcom,
és egy hang sürgette: „Menj el Sztrovolosz mágusához, ő
meg tud gyógyítani.”
Emlékszem, éjjel egy órakor kopogást hallottam ajtómon.
Ő jött el, tolókocsijában, bátyjával, feleségével és legidősebb
fiával együtt. Kitartóan nézett. „Maga az!” - mondta döbbent
arckifejezéssel. „Mit akar tőlem?” - feleltem. „Bátyám, ez a
fattyú, az utóbbi három évben kihasznál engem. Használja a
traktoromat, és kenyér helyett csupán morzsákat lök oda ne-
kem. Dolgozni akarok a gyermekeimért. Fel akarok ülni a
traktoromra, mint azelőtt, és dolgozni. Alkalmazni akarom a
bátyámat, és nem a jótékonyságára támaszkodni. Meggyó-
gyulok. Tudom, hogy meggyógyulok. Ezért jöttem ide”. Tele
volt önbizalommal és lelkesedéssel, hogy valóban meg fog
gyógyulni. Egy gyógyító sohasem hagyhat ki ilyen alkalmat,
úgyhogy azt mondtam: „Természetesen meg fog gyógyulni.
Meg tudja mondani, hogyan? Magam is tudom, de jobb sze-
retném, ha inkább ön mondaná meg nekem.”
Jöjjön ide mellém - mondta -, tegye bal kezét a vállamra,
a másikat meg alá, parancsolja meg nekem, hogy álljak fel, és
én felállók.”
Pillanatot sem vesztegetve pontosan megtettem, amit kí-
vánt. Amikor azt mondtam: „Állj fel és járj!”, kilépett tolószé
kéből, és járni kezdett. Pár lépést tett egyenesen a bátyja felé,
öklével térdére csapott, s így szólt: „Holnap én ülök fel a trak-
torra!” Majd kérdőn rám nézett. „Most mit tegyek?” - mond-
ta. „Ide hallgasson, barátom, ma este, mielőtt nyugovóra tér-
ne, menjen el a templomba, és gyújtson gyertyát a Szűzanya
és Krisztus ikonja előtt.” „Miért van erre szükség?” - kér-
dezte meglepődve. „Bizony, ők gyógyították meg!” - mond-
tam neki. Úgy láttam jónak, ha hite valami emberentúliban,
rajtam kívüliben, valami transzcendentálisban njiigszik. Ez
előnyt jelenthet tudatalattija számára. Igazából ez a valóság.
Másnap felült traktorjára. Már három éve dolgozik a legcse-
kélyebb gond nélkül. Hol a szklerózis multiplex? - fejezte be
ironikusan a történetet Daszkalosz.
- Lehetséges-e meggyógyítani a hitetleneket és a kétkedő-
ket? - kérdeztem.
- Igen, feltéve, hogy tudatalattijuk nem avatkozik bele.
Jobb szeretem, ha az ilyen személy nem tud arról, hogy gyó-
gyítom. Ha békés és befogadó tudatállapotban van, akkor tu-
dok rá hatni úgy, ahogy a Szentlélek hat testére a sebek be-
gyógyítása során. Meglátja, szinte törvényszerű, hogy a szen-
vedők egyáltalán nem segítenek a gyógyítás során. Az esetek
túlnyomó többségében kételyeik vannak. „Hogyan lehetsé-
ges ez?” — ez az első reakciójuk. Ne adjatok időt arra, hogy
belemerüljenek ezekbe a kételyekbe. Gyakran úgy kell gyó-
gyítani, hogy ők még csak ne is tudják, mit tesztek.
Daszkalosz megemlítette, hogy amikor a beteg nincs befo-
gadó állapotában, elementálokkal veszi körül önmagát mint-
egy védőfalként, s ezek megakadályozzák a gyógyító energia
behatolását az aurába. Daszkalosz javasolta tanítványainak,
hogy bárhol, mielőtt belekezdenének a gyógyításba, győződ-
jenek meg arról, nincsenek-e jelen hitetlenek, ugyanis az ő
negatív gondolataik képesek létrehozni a gyógyulást megza-
varó elementálokat. Másrészt viszont a támogató, pozitív el-
várásokat tápláló emberek a gyógyítót és a gyógyulást segítő
elementálokat hozhatnak létre. Ha a pszichoterapeutának
elegendő ereje van, akkor semlegesíteni képes a beteg vagy
a jelenlévők által létrehozott negatív elementálokat. Mégis,
jobb, ha a beteg önszuggesztióval vagy a gyógyító segítségé-
vel befogadó állapotba kerül. Korábban elmesélt valaki egy
epizódot Daszkalosz életéből, amikor egy tengerparti üdülő-
helyen meggyógyított egy mozgássérült férfit, akivel a vélet-
len hozta össze. Theofanisszal töltöttek egy napot a tenger-
parton, amikor napozás közben meglátták a tolókocsiban ülő
embert, amint fürkészte a látóhatárt. Odamentek hozzá, és
hosszas beszélgetésbe elegyedtek. Miután meggyőzték ar-
ról, hogy képesek meggyógyítani, ott helyben nekikezdtek,
és a betegnek már nem is volt szüksége a tolókocsira. Gyó-
gyultan hazasétálhatott.
Daszkalosz a továbbiakban azt fejtegette, hogyha valaki si-
keres gyógyító akar lenni, behatóan kell ismernie az étertest
különféle tulajdonságait. Ha nem így van, akkor csak korláto-
zott mértékben lesz képes gyógyításra. Sok gyógyító nem
tudja mit tesz, és gyakori, hogy gyógyításaik során hisztéri-
kusan viselkednek. A sötétben tapogatóznak. Daszkalosz
nem becsülte le a vakhit gyógyításban játszott szerepét. „Ne-
künk, az Igazság Keresőinek azonban tudnunk kell, mit te-
szünk”.
- Szeretném elmesélni nektek élményemet egy angol
hölggyel, egy Londonban praktizáló gyógyítóval. Nemrégi-
ben látogatott meg, amikor egy akut ízületi gyulladásban
szenvedő beteg felkeresett. Megkérdezte, átengedem-e neki
a beteget? „Örömmel” - mondtam. „Vágjon bele, sikerülni
fog!” A beteg keze dagadt volt, és nagyon fájtak az ujjai.
A terapeuta becsukta szemét, és kezével hisztérikusan fel-
le hadonászni kezdett. Talán így jutott el saját biztonságához,
és próbált bizalmat ébreszteni maga iránt. „Menjen távolabb,
Daszkale” - utasított, - mert ki fogom rázni az ördögöt”. Azt
hitte, hogy az ördögöt rázza ki a beteg kezéből. A páciens tá-
vozását követően megkértem, mondja el, mit csinált. „Eltávo-
lítottam a gonoszt” - mondta. Nem volt tudatában annak,
hogy valójában az éter kinetikus sajátosságán keresztül éteri-
kus energiát vitt át. Anélkül, hogy tudott volna róla, félig
transzállapotba hozta magát. Talán a tátott szájjal bámuló be-
teg is félig hipnotikus állapotba került. „Miért rázta a kezét?”
- kérdeztem. „Hát, ki kellett dobnom a gonoszt” - felelte.
„Hová? A padlóra, a márvány lapokra?” Sikerrel járt, de nem
tudta, miért.
- Mint az Igazság Keresőinek, tökéletesen tudatosan kell
cselekednünk. A tudatos cselekvés sokkal erőteljesebb és ha-
tékonyabb módja a gyógyításnak, mint ezek a hisztérikus
módszerek, melyek gyógyuláshoz vezethetnek ugyan, de
szükségtelen zavarokat okoznak a tudatalattiban. Európa és
más vidékek gyógyítóinak többsége nincs tisztában az éter-
test funkcióival. Munkájuk a vakhiten alapszik, emiatt gyó-
gyítói sikereik gyakran korlátozottak. Egy törött gerinc meg-
gyógyításának érdekében például nemcsak az éter különle-
ges tulajdonságait kell uralni, de az anatómiát is ismerni kell.
Épp ma kezeltem egy gerincbántalmakban szenvedő beteget.
Két nővérem (tanítványok) volt jelen, és segédkezett nekem.
Daszkalosz nyilvánvalóan egy, az általam látotthoz hasonló
esetre utalt. Az összejövetelen részt vevő két nővér helyeslő-
én bólintott.
- A beteg csigolyái kimozdultak helyükről, ami szörnyű
lábfájdalmakat okozott. A hittel gyógyító ilyen esetben legföl-
jebb megszünteti a fájdalmat pár napra, többet nem képes
tenni. Nagyon nehéz lenne egy ilyen problémát pusztán a
vakhittel gyógyítani. Lehetetlen a csigolyákat helyükre tenni,
hacsak a gyógyító nem képes az éterikus életerő alkalmazá-
sára, és egyúttal nem ismeri a gerinc struktúráját.
Ebben az esetben az éter „lenyomatképző tulajdonsága”
segítségével létrehoztunk két éterikus kezet, és elhelyeztük
őket a beteg testében. Kihasználva az éter érzékelő képessé-
gét, ujjaink hegyével érezhettük a gerincproblémát, és vissza
tudtuk rakni a csigolyákat megfelelő helyükre. Négy kéz
munkálkodott tehát: az anyagi kezek a testen kívül, az éteri-
kusak a testen belül.
Daszkalosz újból elmagyarázta, hogy az éterikus energiá-
ban egyidejűleg négy sajátosság működik: a kinetikus, az ér-
ző, a lenyomatképző és a teremtő. A kinetikus sajátosság te-
szi lehetővé a mozgást. Például a vérkeringést, a szívdobo-
gást, a tüdők működését, a végtagok mozgását, az anyag
cserefolyamatokat és így tovább. Az éter érzékelő sajátossá-
ga teszi lehetővé az érzéki élményeket, az érzéseket és az ér-
zelmeket. A lenyomatképző tulajdonságnak köszönhetően tu-
dunk noetikus képeket alkotni, ez teszi lehetővé magát a
gondolatot és az olyasfajta jelenségeket is, mint a telepátia, a
telekinézis, az exomatózis. Az éter teremtő sajátosságának
köszönhető a test létrejötte és fenntartása.
- Az éter teremtő sajátossága nélkül nem volna lehetséges
gyógyítás - mondta Daszkalosz. Tanítványainak azt tanácsolta,
hogy most még ne merüljenek el mélyebben ebben az éterikus
sajátosságban, amely szerinte a Szentlélek közvetlen ellenőrzése
alatt áll. Inkább azt tanácsolta, sajátítsák el mesterfokon az éte-
rikus vitalitás lenyomatképző, kinetikus és érzékelő
sajátosságait.
- Ezeket az éterikus sajátosságokat a terápiában alkalmaz-
ható eleven és erőteljes képek megalkotásának gyakorlásával
vehetitek birtokba. Mihelyt megteremtetek ilyen jó szándékú
elementálokat, azok maguktól feltöltődnek az éter teremtő
sajátosságával, s ez már a Szentlélek és a Krisztus-Logosz te-
rülete. Tizenöt napon át végezzétek a következő gyakorlatot:
Csukjátok be a szemeteket. Éterikus szemetekkel lássátok,
amint jobb kezetekben egy teniszlabda méretű fehér fény-
labdát tartotok. Ezzel az éter lenyomatképző sajátosságát
gyakoroljátok. Érezzétek kezetekben a labdát. Eleven és
fénylőén vibrál. Ezáltal az érző sajátossággal tanultok meg
bánni. Gondoljatok valakire, aki beteg, és küldjétek hozzá a
labdát, hogy beburkolja a testét. Most az éter kinetikus sajá-
tosságát gyakoroljátok. Minél inkább képesek vagytok kon-
centrálni ennek az elementálnak a létrejöttére, annál na-
gyobb lesz terápiás értéke. A Szentlélek majd magától kitölti
teremtő energiával az általatok létrehozott fénygömböt.
Daszkalosz arról beszélt a továbbiakban, hogy az éter érző
tulajdonságaival való bánni tudás alapvetően fontos a távolból
diagnosztizáláshoz. Az illető fényképén keresztül kapcsolatba
lehet kerülni mágneses kisugárzásával, és „érezni” lehet vib-
rációit. Ezt követheti a diagnózis.
Daszkalosz befejezte beszédét A magnókat kikapcsolták,
és a szobában mindenki távozni készült. Nekem még volt egy
utolsó kérdésem, és a magnók ismét bekapcsoltak. Arra vol-
tam kíváncsi, milyen szerepet játszanak a színek a terápiában.
Daszkalosz ismételten említette, hogy a távgyógyítás során
különféle színű elementálokat alkotunk, ezeket aztán elküld-
jük a pácienshez. Feltehetőleg minden betegséghez létezik
egy megfelelő szín, amit a gyógyító gondolati úton vetíthet ki.
- Van-e a színeknek önmagukban is terápiás hatásuk, vagy
csupán arról van szó, hogy a gyógyító ereje érvényesül rajtuk
keresztül? - kérdeztem.
- Először is: nincs olyan, hogy szín - felelte Daszkalosz
megfellebezhetetlenül. - Éterikus vibrációk léteznek csupán,
amelyek a színek érzetével ajándékoznak meg bennünket. A
szín ugyanakkor hang is, mozgás, meg sok minden más.
- Amikor azt mondom, például, hogy ez a szín vörös, az
egyszerűen azt jelenti, hogy szemem ilyen frekvenciájú rez-
gések által okozott ingereket fog fel, amelyek az agyam egy
részét bombázzák. A jelen tudatos személyiség aztán ezt az
irritációt vörös fényként értelmezi. A környezetünkből bár-
honnan jövő hasonló vibráció ugyanezt a. vörös fény érzetet
fogja kelteni. Minden, ami létezik, vibrációs frekvenciák ered-
ménye, beleértve az anyag felépítését is.
- Megfigyeltük, hogy bizonyos rezgésszámok az agy meg-
felelő központjainak közreműködésével meghatározott álla-
potokhoz vezetnek: például nyugalomhoz, békességhez. Eb-
ből arra következtetünk, hogy annak a bizonyos szírinek van-
nak ilyen hatásai. Észrevettük például, hogy az altruista sze-
retet és a bennünk fehéres-rózsaszín benyomását keltő rez-
gések között összefüggés található. Ha megkérdezi, hogy mi-
ért nyugtatnak meg engem a fehéres-rózsaszín érzetét keltő
rezgések, nem tudok rá válaszolni. Nem hinném, hogy bárki
válaszolni tudna egy ilyen kérdésre. Hozzá kell azonban ten-
nem, hogy az a szín, amelyik az egyik embert megnyugtatja,
a másikra épp ellenkező hatással lehet. Mondhatjuk azonban,
hogy a fehéres-rózsaszín általában nyugtatólag hat az embe-
rekre. Ha azonban egy ilyen színű szobába beleültetek egy
érzékeny, ideges embert, ő talán még nyugtalanabbá válik.
Emlékszem egy házaspárra, majdnem elváltak, mert az asz
szony fehéres-rózsaszínre tapétáztatta hálószobájukat. Miért
kavarta fel ez a szín a férjet? Tudtam arról, hogy a férfi valaha
szerelmes volt egy lányba, aki illatos rózsákkal szokta őt
megajándékozni. Így a fehéres-rózsaszín tudat alatt a múlt-
ban átélt fájdalmaira emlékeztette őt.
- Kérdésére válaszolva el kell hát mondanom azt is, hogy a
valóságban nemcsak a vibrációk felelősek bizonyos hatáso-
kért, hanem saját beállítódásunk is. Általános megfigyelés-
ként mégis mondhatjuk, hogy bizonyos színek az emberek
többségénél ugyanazt a hatást váltják ki. Ha nem biztos ab-
ban, milyen színt vetítsen ki, küldjön egyszerűen egy fehér
fényből alkotott labdát a betegnek. A gömb beboríthatja a pá-
ciens egyes testrészeit, vagy akár az egész testét. Ha egy
meghatározott betegséggel dolgozunk és ismerjük az annak
megfelelő színt, akkor azzal dolgozzunk. Vérszegénység ese-
tében például fehéres-rózsaszínt vagy narancsszínt vetítünk
ki, és sohasem vöröset. A vörös izgatottságot, zavarodottsá-
got és reménytelenséget okoz. Magas vérnyomásban szenve-
dő betegnek sem szabad soha vöröset küldeni. Csak a mély-
vörös megengedett, s az is bizonyos esetekben, és kis meny-
nyiségben. Rákbetegségnél egy lila színt kibocsátó labdát he-
lyezünk el a tumor közepében. A későbbiekben el kell majd
távolítanunk ezt a szín-elementált, és szét kell oszlatnunk.
Aranyszabályként kell tudni, hogy terápiában a fehér fény al-
kalmazása a legbiztonságosabb. Azzal senkinek sem ártunk,
ha fehér fénygömböt küldünk felé.
Befejezésül Daszkalosz arra buzdította tanítványait, hogy
végezzék rendszeresen meditációs gyakorlataikat, és estén-
ként töltsenek néhány percet önelemzéssel. „Az egoizmus
minden szikráját ki kell ölnötök személyiségetekből” - mond-
ta. Ezt az intését monoton kitartással ismételte, újra meg újra.
Megállapodtunk, hogy másnap ismét találkozunk és foly-
tatjuk a gyógyításról megkezdett beszélgetésünket. A tárgy-
gyal kapcsolatban még sok kérdésem volt, különösen Katina
asszony esetét illetően. Daszkalosz mindig szívesen adott ne-
kem „magánórákat”.
 13
Materializáció és
dematerializáció

Reggel kilenckor látogattam meg Daszkaloszt Éppen a nö-

vényeit öntözte. Talán övé volt a sziget legváltozatosabb és leg-
egzotikusabb kaktuszgyűjteménye, amit rajongásig szeretett.
- Ez a kaktusz - mondta büszkén -, az Amazonas vidéké-
ről származik, egy antropológus barátom ajándéka. Ez itt Ari-
zónából, amaz meg Afrikából való...
Követtem őt, figyelmesen hallgatva a kaktuszok számos
fajtájáról és tulajdonságáról szóló botanikai előadását.
- Vigyázzon, ez a kaktusz kárt tehet magában, hacsak nem
szeretettel közelít felé - mutatott rá egy fenyegetőnek látszó
tüskés teremtményre, majd humorosán elmesélte, hogyan
vitte el a növényt egy virágkereskedőhöz, amikor speciális
növénytápot keresett számára. Az üzlettulajdonos figyelmez-
tette, hogy sohase nyúljon a kaktuszhoz, mert húsevő, és mi-
helyt valaki ráteszi kezét, megszúrja. Daszkalosz az elképedt
virágos szeme láttára megmarkolta a kaktuszt, és pár percen
át a kezében tartotta. Majd lágy hangon megkérte a növényt:
„Most engedj el, kedvesem” - s a kaktusz hagyta, hogy Dasz-
kalosz sértetlenül húzza el a kezét.
Miután befejezte virágai öntözését, leültünk, és elkezdtem
kérdezősködni a minap látott gyógyításról.
 - Meg kell értenie, hogy az az eset egyáltalán nem volt
csodálatos. Ha a történteket csodának nevezi, akkor az életet
is csodának kell tartanunk. Egyszerűen birtokba vettem a ter-
mészet bizonyos erőit és gyógyító célra használtam őket.
Majd hozzátette, hogy az általam látott esetben felhasználta a
materializáció és dematerializáció folyamatait is.
- A materializáció azt jelenti, hogy felszereljük és megszi-
lárdítjuk azt a szubsztanciát, amely által az anyag létrejön. Mi
ez a szubsztancia? A tudósok energiának nevezik, mi vitali-
tásnak hívjuk, a hinduk pránának. Megfordítva: a demateriali-
záció a szilárd anyag energiává vagy vitalitássá alakítását je-
lenti. Ez a felszerelt és megszilárdított életerő elengedése. A
tudósok manapság képesek az anyagot energiává átalakítani.
Nekünk, misztikusoknak is megvannak a magunk módsze-
rei. Mi ilyesfajta tetteket puszta akaraterővel viszünk véghez.
- A materializáció és dematerializáció jelenségeit minden
korokban tapasztalták a Föld minden zugában. A misztikusok
századok óta tudnak tárgyakat materializálni és demateriali-
zálni. Ilyen esetek leírásait megtaláljuk a Bibliában, Ázsia,
India és az aztékok szent könyveiben. Ez azt jelenti, hogy az
ilyesfajta jelenségek nem csalások vagy hiedelmek, hanem a
valóság részei. Jézus Krisztus csodáinak legtöbbje materiali-
záció vagy dematerializáció volt. Ez történt például akkor,
amikor az univerzumból nyert energiát hallá és kenyérré vál-
toztatta, hogy megetesse a sokaságot.
- Amikor azt mondja, hogy Jézus energiát nyert a világ-
egyetemből, akkor a háromdimenziós világra gondol?
- Nem. Én ebbe valamennyi világot beleértem. Az energiát
nem korlátozhatjuk a háromdimenziós világ anyagára vagy
szubsztanciájára, mivel még a láthatatlan anyag is a háromdi-
menziós világhoz tartozik. léteznek négy-, öt-, hat- és hét-
dimenziós világok is. A misztikus magasabbrendű tudatával
ezekből a felsőbb világokból dolgozik. Emiatt, ha valaki a ma-
terializáció és dematerializáció mesterévé kíván válni, akkor
fejlődnie kell, hogy birtokba vehesse felsőbb tudatát Ahhoz,
hogy hatni tudjunk a durva anyagra, a felsőbb dimenziókban
kell dolgoznunk.
 - Azt állítja, hogy az éterikus vitalitás megszerzése és meg-
szilárdítása érdekében a négydimenziós, pszichikus világban
kell dolgozni?
- Nem egészen. A vitalitás jelen van a valóság minden di-
menziójában. Bárhonnan megszerezheti, majd szilárd anyag-
gá formálhatja.
- Hogyan?
- A legmagasabb dimenzióban keli kezdenie, majd fokoza-
tosan lefelé haladnia az alsóbb szinteken át, míg el nem éri a
durva anyagi szintet A magasabb noetikus síkon, az ideák, a tör-
vények, az okok, a nuomenek világában kell kezdenie, s onnan
haladnia az alacsonyabb vibrációk felé. Ekkor eljut a pszichi-
kus síkra, majd onnan tovább haladva megérkezik a szilárd
anyaghoz.
Daszkalosz elmondta, hogy képességeit korábbi inkarná-
cióiból hozta magával, nem jelen életében jutott hozzájuk. Az
effajta képességek kifejlesztésének első lépése a koncentrá-
ció elsajátítása és az önzés legyőzése.
- Az embernek meg kell szabadulnia jelen személyiségé-
ben kifejeződő önzésétől, és fel kell fedeznie belső énjét
Uralnia keli fizikai testét és étertestét, meg keli tanulnia, ho-
gyan dolgozzon anyagi teste láthatatlan részén, éterikus má-
sán. Az igazság Keresőjének meg kell tanulnia a különböző
éterikus sajátosságokkal: a kinetikus, az érző, a lenyomatkép-
ző és a teremtő tulajdonságokkal való bánásmódot Legnehe-
zebb a teremtő sajátosságokkal való bánásmód elsajátítása.
Az étertest lenyomatképző sajátosságának alkalmazásával
megtanul például noetikus képeket teremteni. E műveletben
benne rejlik az is, hogy a gyógyító képes átalakítani a vilá-
gokban mindenütt jelenlévő alaktalan vitalitást: vagy elme-
szubsztanciát - gondolatalakzatokká. Hacsak nem válik a
gondolatok mesterévé, semmit nem lesz képes véghez vinni.
Ha valaki a gondolat mesterévé válik, ez valójában a koncent-
ráció erejének birtokbavételét jelenti. Ha a mester materiali-
zálni akar egy tárgyat, akkor először elméjében teremti meg
ennek képét, majd erős koncentrációval ezt a képet megtölti
éterikus vitalitással. Ha a figyelem egy pillanatra is elkalando
zik, elenyészik a materializáció. Beláthatja, hogy az anyag le-
győzésének kulcsa a koncentráció.
- Ez az elme legfontosabb tulajdonsága - fűzte hozzá.
- Koncentráció nélkül semmit nem vagyunk képesek elérni
ebben az életben.
- Nos, különösen így van ez a létezés egyéb dimenzióiban,
és a koncentrációs képesség a pszichoterapeutává válás elő-
feltétele is.
Ezután Daszkalosz kifejtette a misztikus gyógyításhoz
szükséges képességek - a tisztánlátás, az exomatózis és a
„kiterjeszkedés” - között fennálló különbségeket. A korábbi
alkalmak során beszélgettünk vele a tisztánlátásról, az exo-
matózisról, de az expanzióról, a „kiterjeszkedésről” még nem
esett szó köztünk. Kértem, magyarázza el a jelenséget.
- A tisztánlátás azt jelenti, hogy valahonnan vibrációkat ka-
punk, ezeket aztán látásként fordítjuk le a magunk számára.
Lehetséges például, hogy valaki tisztán észlel egy Londonban
zajló eseményt. Az eseményt hasonlóképpen fogjuk fel, mint
amikor a londoni TV adását veszi a készülékünk. A tisztán-
látás során az ember ráhangolódik a noetikus vagy asztrális
fény vibrációira, lehetővé téve így a távoli helyeken zajló ese-
mények felfogását.
- A fejlettebb misztikus más eszközökkel is rendelkezik.
Kiterjedhet a térben, ekkor a dolgok saját tudatán belül zajla-
nak. Minden, ami eljut hozzá, amit csak felfog, belülről, ön-
magából jön. Ezt nevezzük expanziónak.
- Miben különbözik az expanzió az exomatózistól? - kér-
deztem.
- Az expanzió az exomatózis egy formája, de jellegében
más. A közönséges exomatózisban a mester továbbítja tuda-
tát arra a helyre, ahol dolgozni vagy tapasztalatot szerezni
akar. Az expanzió során azonban kiterjeszti tudatát és min-
dent magáévá tesz. Noha nagy távolságot fog át, a távolság
őbenne van. Jobb elnevezés híján hívhatnánk ezt is exomató-
zisnak, de én inkább expanziónak nevezem. Ebben a tudat-
állapotban a mester különböző helyekről kaphat egyidejűleg
vibrációkat, s mindezeket a legcsekélyebb zavar nélkül éli át.
Ez egyfajta tudat feletti tudatállapot, nevezhetjük akár szuper-
tudatnak.
- A tisztánlátás, az exomatózis, és az expanzió képességei
a misztikus fejlődésének különböző állomásain jelennek meg.
Bizonyos misztikusok képesek a pszichikus élmények mind-
három formájának megtapasztalására, míg mások csak az
elsőt vagy a másodikat élik át. Az élő vagy élettelen anyagra
gyakorolt hatás feltételezi a pszichikus mesterség harmadik
stádiumát.
Sok éve Daszkalosz expanzió segítségével próbált fémeket
átalakítani. Azt hittem, ez az alkímia egy formája, de ő cáfolta
ezt.
- Ezüstté akartam átalakítani feleségem huszonnégy kará-
tos jegygyűrűjét. Az asztalra tettem a gyűrűt, s mellé egy
ezüstdarabot - egész pontosan egy kétschillingest. Majd ki-
léptem testemből, és elvágtam a kapcsolatot anyagi és pszi-
chonoetikus testem között.
- Miért volt erre szükség?
- Mert az akaraterőm által keltett vibrációk olyan erősek
voltak, hogy megégethették volna testemet. Emiatt átmeneti-
leg fel kellett függesztenem az anyagi és pszichonoetikus tes-
tem között zajló kommunikációt. Még pszichikus testemből
is ki kellett lépnem, s csupán a noetikussal dolgozhattam.
Még mindig a formák és képzetek világában maradtam, nem
volt arra szükség, hogy magasabbra menjek. Noetikus tes-
tem segítségével tudatomat belehelyeztem a gyűrűbe, és
megfigyeltem az atomok viselkedését. Ez a művelet a tudati
expanzió egy formája, a misztikus második képessége. Képes
kijönni testéből, megpihenni egy virágszirmon, amit láthat tá-
gas mezőnek, hosszú útnak, vagy akár reptéri kifutópályá-
nak. Az atomnál is kisebbre zsugorodhat, megfigyelheti az
atomok viselkedését, és még mindig az egészben, a teljesség-
ben van jelen. Hasonlóképpen város méretűre tágulhat, és
önmagán belül figyelheti meg a városban zajló történéseket.
A teljes Naprendszer méretére, és még annál s nagyobbra
kiterjedhet, és közben mit sem veszít önmagából. Nem válik
sem kisebbé, sem nagyobbá. Ezért nem kell attól félnie, hogy
elveszti önmagát, hogy kisebbé, illetve nagyobbá válik. A gon-
dolati képre koncentrálás nem más lényegében, mint egy
bolygó megtapasztalása vagy eggyé válás a bolygóval. Érti már,
mit mond a templomi ének: „Az Ő világaiban...” Az Egyete-
mes Logosz tökéletes és abszolút szuper-tudatosságában, egy
porszemben éppúgy, mint egy galaxisban.
- Amikor beléptem a gyűrűbe, megfigyeltem az atomok vi-
selkedését. Sokkal tisztábban láttam az atommagot, mint
ahogy bármely tudományos műszer ezt valaha is lehetővé tet-
te volna számomra. Mindent észrevettem: az elektronok
gyorsaságát, mennyiségüket az egyes aranyatomokon belül,
egymáshoz viszonyított távolságukat Ekkor kijöttem az arany-
gyűrűből és átmentem az ezüstpénzérmébe. Elvégeztem
ugyanezeket a megfigyeléseket, és észrevettem az arany és
az ezüst atomstruktúrája közötti különbségeket Ezt követő-
en visszatértem a gyűrűbe. Akaraterővel és koncentrációval
egyetlen aranyatom struktúráját az ezüstével megegyezővé
alakítottam. Egyetlen aranyatom átalakítása beindított egy
láncreakciót, s végül az összes aranyatom átvette az ezüst-
atomok struktúráját Majd visszamentem az ezüstérmébe, és
egy ezüstatomot átalakítottam aranyatommá. Higgye el, ezt
nem a fantázia, hanem a megfigyelés segítségével, és a te-
remtő gondolat erejével érhető el.
- Amikor kijöttem a gyűrűből és visszatértem testembe, az
aranygyűrű még mindig arany volt, és az érme még ezüst A
kísérletnél sok tanítványom volt jelen. Mutatták, hogy nem
történt semmi. „Nem” - erősködtem -, „az aranygyűrű most
van átalakulóban! Csak várjatok egy kicsit.” Kézbe vették.
Még mindig arany volt Pár másodperc elteltével megkértem
őket dobják le a gyűrűt és figyeljenek a hangjára. Követték
utasításomat, és néhány ismétlés után hamar észrevették a
hangban történt jelentős változást Kezükben az aranygyűrű
fokozatosan ezüstté változott, miközben az érme arannyá ala-
kult. Másnap visszaváltoztattam őket eredeti állapotukba. Lát-
ja, az arany ezüstté, illetve az ezüst arannyá változtatása át-
meneti állapot. Az átalakított fémek végül visszatérnek eredeti
állapotukba.
 - Miért van ez így?
- Nem tudom. Tegyük fel, hogy a gyűrűt meghagyom
ezüstként. Egy-két éven belül bizonyosan visszaváltozott vol-
na arannyá. Azért történne így, mert az anyagvilág törvényei-
nek engedelmeskedik.
- De hát korábban azt mondta, hogy a.z anyagvilág törvé-
nyeinek keretein belül dolgozott...
- Pontosan. Ebben az esetben a törvény azt jelenti, hogy
ha ezüstöt arannyá, vagy aranyat ezüstté alakítunk, akkor
végül mindkettő visszatér eredeti állapotába. Hogy ez miért
van így? Fogalmam sincs róla.
Majd nevetve hozzátette, hogy egy ismerőse, miután hal-
lott a kísérletről, egyszer csak bekopogott hozzá, és vasruda-
kat hozott magával. Kérte Daszkaloszt, változtassa arannyá
őket. Daszkalosz megharagudott és elküldte őt.
- Egy másik alkalommal élő szubsztancia élettelenné alakí-
tásával akartam kísérletezni - folytatta Daszkalosz. - Mihelyt
sikerül elérni a célt, az élő anyag többé nem képes vissza-
nyerni eredeti formáját. Ha például egy növényt sárgarézzé
alakítok, soha többé nem képes visszatérni az életbe. Örökre
sárgaréz marad. Volt egy kis olajágam és egy rózsaágam.
Melléjük tettem egy rézdarabot, egy egypiaszteres pénzér-
mét. A korábbi módszert követtem. Amikor felébredtem, az
olajág még mindig olajág, és a rózsaág is még rózsaág volt.
Percek múlva viszont mindkettő átalakult sárgarézzé. Elő
anyagot alakítottam át élettelenné. Valójában persze nem lé-
tezik holt anyag. Szigorú értelemben véve minden anyag élő.
Minden, ami létezik, vibrál - tehát eleven,
- Pár nap múlva meglátogatott egy tanítványom. Gimnáziu-
mi fizikatanár volt Feleségem, aki elég bőbeszédű, megemlí-
tette neki a történteket, és megmutatta a rézzé változott leve-
leket. A férfi nem vesztegette az időt. Foglalt egy repülője-
gyet és még aznap Athénba repült, hogy meglátogassa ké-
miaprofesszorát az egyetemen. Magával vitte a leveleket is.
Elmondta professzorának a látottakat A vegyész így vála-
szolt: „Mestere jó hipnotizőr és szemfényvesztő, ő láttatta
magával, amit láttatni akart.” A professzor úgy gondolta,
hogy kezében volt a bizonyíték egy kalandor leleplezésére.
Elhatározta, megvizsgálja a leveleket, s ha a vizsgálat azt iga-
zolja, hogy klorofill alakult át sárgarézzé, akkor ez a levelek
valódiságát bizonyítja. Másként csupán jó mestermunkának
tarthatóak. Sokk volt számára, hogy a levelek bizony igaziak
voltak. Rögtön Ciprusra rohant, hogy meglátogasson. „Uram,
a tudomány nevében magyarázatot követelek!” - mondta. „Én
pedig, uram, megmutatom magának az ajtót, és megkérem,
távozzon” - feleltem.
- Miért tette ezt, Daszkale? - kérdeztem szemrehányóan.
- „Magának vak az elméje” - mondtam neki. „Büszkesége
és nagy híre ellenére képtelen ebben a jelenségben meglátni
az Isten bizonyítékát.”
- Érvekkel ráébreszthette volna őt erre... - makacskodtam
tovább.
- Akkor egyéb magyarázatokat és ostobaságokat eszelt
volna ki.
- Mi köze ennek Istenhez? - kérdeztem.
- Ha képtelen az életet megérteni, akkor én nem tudom
magának elmagyarázni, mi történt. Felajánlhattam volna neki
egy magyarázatot, amit minden valószínűség szerint félreért,
és mint képtelenséget, elvet. Egyszerűen nem bírtam az arro-
ganciáját és a fontoskodását.
- Nem azt mondta nekem valamikor, hogy ilyesmikről szí-
vesebben beszélget jó szándékú ateistákkal, mint vallásos fa-
natikusokkal?
- Jó szándékú ateistákkal igen, csakhogy ő nem ezek közé
tartozott. Fanatikus ateista volt, olyan, mint egy vallásos zéló-
ta. Nem az az ember volt, aki bármit is megérthetett volna.
Akkor se tudtam volna őt Isten létezéséről meggyőzni, ha
magát Istent állítom elé. „Ne beszéljen nekem Istenről!” -
mondta. „Mit jelent Isten? Ezek az anyag sajátosságainak tit-
kai, amelyeket a tudomány egyszer majd képes lesz megma-
gyarázni. Minden más csupán véletlen. Olyasmi ez, mint ami-
kor magától összetörik a pohár, és nem tudjuk megmagya-
rázni, miért tört össze.” Mivel képtelen volt a megértésre,
nem fogta fel a működő törvényeket. Vak volt. A jelenség
tanulmányozását követően neki magának kellett volna eljut-
nia Isten létezésének valóságáig.
- Ha olyan ember lett volna, aki nem irántam, hanem a
megtapasztalt jelenség iránti alázattal érkezik, akkor segítek
neki a megértésben. Nem várhatom el tőle, hogy fogadja el a
barmok közt jászolban született Jézus eszméjét, vagy hogy a
vallásos hit valamiféle babonás megnyilvánulása mögé álljon.
Azt sem vártam tőle, hogy valami felhőkön trónoló, ember
formájú Istenben higgyen. Annak alapján, amit látott, azon-
ban elvártam volna, hogy nyitott legyen valamiféle, a jelensé-
gek mögött álló abszolút intelligencia feltételezésére. Ezért
kellett őt elküldeném.
- A misztikusnak kerülnie kell erői mutogatását. A mágu-
sok különböző trükkökkel lemásolhatják azt, amit a mester
igaziból megtesz. Egy mágus sem képes azonban sebek be-
gyógyítására, tumorok eltávolítására, törött gerincek helyre-
állítására. Értelmetlen bárkihez is közelíteni, míg meg nem
érkezett a spirituális fejlődés adott szintjére, ahol már maga
érzi az Igazság keresésének szükségét. Ha valaki eljut ebbe a
tudatállapotba, akkor az igazság magától megjelenik. Az em-
ber végül is senkit sem üldöz egy pohár vízzel, könyörögve,
hogy ugyan igyék már belőle! Ha valaki csupán kíváncsi az
effajta jelenségekre, annak nem szükséges magyarázatot ad-
ni. A kíváncsiskodókat elküldöm. Akiket a valódi tudásvágy
vezérel, azokat kézen fogom, és képességüknek és megértési
szintjüknek megfelelően elkezdem bevezetni a titkokba.
Félórányi szünet után - mialatt Daszkalosz telefonon adott
tanácsokat egy hozzá fordulónak - folytattuk a beszélgetést.
Megkérdeztem tőle, hogy Katina asszony esetében használ-
ta-e a materializáció és a dematerializáció jelenségét?
- Igen, mindkettőt, és még ennél is többet - felelte.
Esetében Daszkalosz éteríkus kezei segítségével demate-
rializálta a csigolyákra ránőtt feles csontocskákat, a „csőrö-
ket”, amelyek kínzó fájdalmakkal gyötörték a beteget.
- Éteríkus kezem létrehozása lehetővé tette, hogy érzékel-
jem ezeket a parányi csontocskákat és dematerializáljam
őket. Új csontot is kellett alkotnom, mivel amint a röntgenfel
vételen is láthatta, a gerincet szinte mindenütt porózus ré-
szek töltötték ki. A csigolyák szétesőben voltak. Materializáció
segítségével szilárd csontot, élő anyagi formát teremtettem.
- A materializáció végrehajtása előtt szüksége volt-e a
megalkotandó részek pontos képére?
- Határozottan igen. És először a beteg asszony problémá-
ját is látnom kellett a bőrén keresztül. Megkérdezheti, hogy a
szememmel láttam-e? Nem. Ha akarom, akkor csukott szem-
mel belelátok az ön testébe. Ki tudom terjeszteni magam, be-
lebűjok a beteg testébe, és egyazon időben mindent látok
benne, minden szögből. Megérinthetem például oldalát, csu-
kott szemmel, és így megvizsgálhatom veséjének állapotát.
Talán kezemnek sejtjei olyanok, mint a szemek, s látni képe-
sek? Nem, mégis bármit látok velük, amire összpontosítok a
beteg testében.
- Tehát testének minden molekulája, sejtje szemmé válik.
- tettem hozzá.
- Pontosan. De nemcsak erről van szó. Koncentrálhatok a
szememre, és tudatommal magába költözöm. Kiterjeszthe-
tem tudatomat, és magát a tudatomon belülre hozhatom. Szét-
terjedhetek ebben a szobában, és akkor minden, ami csak
van a szobában, bennem lesz magamon belül nézhetem meg,
tetszőleges szemszögből. Az emberek eljönnek hozzám és el-
mondják gondjaikat. Előttem ülnek egy széken, és elmondják
gondjaikat. Eközben én kiterjesztem tudatomat. Behozom
őket magamba, hogy testükben mindent érezhessék, megfi-
gyelhessek, és felfedezzem, hol vannak a bajok. Pontosan így
gyógyítottam meg balesetet szenvedett barátját.
Sztéliosz barátomat érte egy majdnem halálos kimenetelű
baleset. Amikor Daszkalosszal meglátogattam, már kijött a
kórházból és otthon lábadozott Köldöke alatt jobboldalt ál-
landóan fájdalmat érzett. Miközben Sztéliosz panaszairól be-
szélt, Daszkalosz merően nézte őt. Majd elmagyarázta, hogy
a fájdalmat egy szétroncsolódott mirigy okozza, amit ki kell
operálni, nehogy elrákosodjon. Ezután hirtelen felállt, és
megkért, menjek át vele a másik szobába.
- Mivel oly mohón vágyik arra, hogy .jelenségek” tanúja
legyen, hadd mutatok egyet magának - mondta incselkedve.
Kicsatolta övét, jobb oldalt letolta nadrágját, és megkért, érint-
sem meg hasát a Sztéliosz által fájlalt ponton. Láttam, és ta-
pintottam Daszkalosz hasán a begyulladt mirigyet. Sztéliosz
mirigye volt, amit barátom testéből dematerializált és vitt át
önmagába. - Ő most megszabadult a problémájától - mond-
ta. - Rákos mirigye most bennem van. A magam tempójában
majd fokozatosan megszabadulok tőle.
Semmiképpen nem tudtam eldönteni, vajon valóban bará-
tom mirigye került-e át Daszkalosz testébe. Katina asszony
esetétől eltérően - ahol empirikus bizonyítékok voltak a ke-
zemben - itt sehogyan nem lehetett arról megbizonyosodni,
hogy Daszkalosz diagnózisa valóban helyes volt-e és tényleg
bekövetkezett-e a gyógyulás. Daszkaloszt a legkevésbé sem
érdekelte, hogy számomra meggyőző volt-e vagy sem, amit
tett. Beismerem, átfutott fejemen a gondolat, hogy a duzzadt
mirigy már Sztélioszhoz érkezésünk előtt Daszkalosz testé-
ben volt, és az egész csupán a véletlenek egybeesésének kö-
szönhető. Egy dolog azonban világos volt: látogatásunkat kö-
vetően barátom fájdalmai megszűntek. Valamint afelől sem
kételkedtem, hogy Daszkalosz nem próbál meg bolonddá
tenni vagy ilyesféle jelenségekkel elkápráztatni. Túl sok gyó-
gyításának voltam már szemtanúja ahhoz, hogy igaztalanul
gyanakodni kezdjek rá - ami bizony ismeretségünk első ide-
jében gyakorta megesett. Ez idő tájt már kialakult tiszteletem
és csodálatom Daszkalosz gyógyító erői iránt. Ő folytatta a
barátom esete kapcsán elkezdett magyarázatot.
- Beszélgetésünk során vettem észre a rákos mirigyet. Mi-
közben magával beszélgettem, tudatom egy részével önre kon-
centráltam, míg másik felével barátja testében vizsgálódtam.
Hány ember tudja, mi van a testén belül? Ha egyszer kiter-
jesztem a tudatomat, többé nem vagyok képes csak a saját
testemen belül maradni, hanem benne vagyok a magáéban
és mindenkiében. Amikor felfedeztem a mirigyet, demateria-
lizáltam az ő testében, majd átvittem a magaméba, hogy az-
tán fokozatosan szétoszlassam.
- Miért kellett saját testébe átvinnie? - kíváncsiskodtam.
 - Ha rögtön dematerializálom, mihelyt észrevettem, nem
tudtam volna teljesen szétoszlatni. Minden valószínűség sze-
rint egyszer újra megjelent volna. Át kellett magamba vin-
nem, hogy nyugodt tempóban, tökéletesen dematerializálhas-
sam. Sok gyógyító nem ismeri a rákos daganatok demateria-
lizálásának módszerét. Elérhetnek ugyan javulást, de az idő
múltával a probléma ismét kiújul. Az embernek el kell sajátí-
tania a gyógyítás helyes módját.
- Ezt próbáljuk tanítani a jövendő pszichoterapeutáknak.
Mint már említettem, a gyógyítás legeredményesebb módja
az expanzió, azaz ha tudatomon belülre hozom a beteg egész
testét és magamon belülről dolgozok rajta. A másik lehetsé-
ges módszer lényege, hogy éterikus kezet hozok létre, amit a
páciens testébe beültetek, és így kezdek hozzá a demateriali-
zációhoz. Nem ez a legbiztosabb és leghatékonyabb mód-
szer. Én azt szeretem, ha tudatomat kiterjesztve minden ol-
dalról egyszerre dolgozhatok - mondta Daszkalosz székében
hátradőlve, majd pár percig nem szólt semmit.
Egy szemtanú elbeszélése szerint Daszkalosz egyszer egy
nő testéből eltávolított egy rákos daganatot, amit saját hü-
velykujjára vitt át. Rokonai erősködtek, hogy azonnal rohan-
jon a kórházba és amputáltassa hüvelykujját. Ő megnyugtatta
a rokonságot, hogy pár napon belül a daganat el fog tűnni.
Valóban, két nap múlva hüvelykujján nyoma sem volt dagana-
tának.
Daszkalosz azt állította, hogy az expanzióval való gyógyítás
előfeltétele, hogy valóban szeressük felebarátunkat.
- El kell érni azt a tudatállapotot, amelyben felebarátunkat
mint „tenmagunkat” szeretjük - mondta. - Ha ez sikerül, ak-
kor könnyű a gyógyítás. Aki nem szeret igazán, nem képes
gyógyításra, sem az emberek által paranormálisnak nevezett
jelenségek véghezvitelére.
- Ez lenne hát az a biztonsági szelep, amely kivédene a
fekete mágus gonoszságait - tettem hozzá.
- A „gonosz” szó keveset jelent számomra - felelte Daszka-
losz. - A fekete mágus valójában nem több, mint tudatlan fic-
kó, aki visszaél az általa megszerzett erőkkel. Amit gonosz
nak ítélünk, az tulajdonképpen nem más, mint az isteni erők
rossz, téves használata. Ezért nem tartom megfelelőnek a
„gonosz” szót. Jobb szeretem helyette a „tudatlan ember” ki-
fejezést használni. Az idő során az ember tanul az ok-okozat
törvényének segítségével.
- Gondolom, ez lehetett Szókratész fejében, amikor azt
mondta, hogy tudatosan senki sem cselekszik gonoszul.
- Pontosan. A gonosz - tudatlanság.
- Daszkale - kérdeztem, visszaterelve a beszélgetést a ma-
terializáció témájára -, képes-e a fejlett misztikus önmagát
dematerializálni, majd újra materializálni egy másik helyen?
Azért tettem fel ezt a kérdést, mert a teleportáció jelen-
ségét - bármennyire bizarrnak tűnik is - az okkult irodalom-
ban tényként kezelik. Például Castaneda leírta, hogy ő Don
Jüan tanítványaként átélt egy ilyen jelenséget. Találkoztam
egy indiai zenetudóssal is, az egyik európai állam indiai nagy-
követének férjével, aki teljes komolysággal bizalmasan tud-
tomra adta, hogy tanúja volt egy indiai jógi által végrehajtott
teleportációnak.
- Igen, lehetséges testünket dematerializálni és másutt is-
mét anyagivá visszaváltoztatni - folytatta Daszkalosz. - De
minek tennénk ezt? Miért ne alkotnánk és materializálnánk
egy másik testet az egyetemes éterből nyert éterikus energia
segítségével?
- Úgy érti, egyszer csak feltűnik előttem, csak úgy? - kér-
deztem mosolyogva.
- Pontosan - felelte Daszkalosz, mintha valami teljesen hét-
köznapi dologról beszélne. - Láthat engem, kezet foghat ve-
lem, beszélgethet velem, mintha fizikailag jelen volnék. Azon-
ban csak a felsőbb mesterek előzetes engedélye után mate-
rializálhatom magam. Komoly ok kell hozzá. Mégcsak félbe
sem kell hagynom azt, amivel éppen foglalatoskodok. Ha el-
érkezünk a felsőbb tudat egy bizonyos szintjére, akkor egy
időben akár több helyre is kiterjeszthetjük magunkat.
- Volt már ilyen élménye?
- Igen, sokszor.
- Mivel hitelesíti ezeket az élményeket önmaga számára?
 - Az emberek láttak engem, aztán odajöttek hozzám, és
kérdéseket tettek fel. Többször is voltak ilyen élményeim.
Tovább kérdezősködtem, mire Daszkalosz elmesélte egyik
ilyen élményét.
- Egy napon levelet írtam éppen, amikor hirtelen megérez-
tem, hogy innen hetven mérföldnyire Karpatiában valaki
nagy bajban van és öngyilkosságra készülődik. Tudat alatt
felfogtam ennek az embernek a vibrációit. Láttam, amint el-
hagyja a kávéházat, és elindul a kikötő felé. Az volt a szándé-
ka, hogy a tengerbe veti magát.
- Viharos nap volt. Süvöltőit a szél s a hullámok felcsaptak
a gátra. Az alatt a pár perc alatt, amíg elért úticéljához, min-
dent megtudtam róla: az összes okot, ami az öngyilkosság
szélére sodorta őt. Ráhangolódtam gondolataira és megtud-
tam, hogy görög a felesége és három gyermekük van. Fele-
sége húga, aki csinosabb és csábosabb volt nővérénél, Cip-
rusra látogatott, és viszonyt kezdett a férfival. A lánynak nem
voltak skrupulusai, nem zavarta., hogy a férfi, akivel viszonyt
folytat, nővérének a férje. Igazából azt szerette volna, ha a
férfi elválik nővérétől és őt veszi feleségül. Rábeszélte őt,
hagyja ott feleségét és gyermekeit, és menjen el vele Görög-
országba. Felesége tudott a viszonyukról is és a szökési terv-
ről is. Reménytelenségbe zuhant A férfi, aki még mindig sze-
rette családját, őrült módjára úgy döntött, hogy véget vet éle-
tének. Ez jött át az alatt a pár perc alatt. Látja, az ember ki-
fejlesztheti azt a képességet, hogy néhány pillanat alatt rá-
érezzen olyan információkra, amelyek megszerzéséhez egyéb-
ként néhány órás beszélgetésre volna szükség. Láthatatlan
Segítőként rögtön tudja, mit történik az illetővel, és gyorsan
cselekszik.
- Korábban látta már ezeket az embereket, találkozott ve-
lük? - kérdeztem.
- Nem, soha.
- Hogyan fogta fel akkor ezeket a benyomásokat?
- Nem tudom. A legvalószínűbb, hogy más erők ültették
őket belém, hogy beavatkozhassak, és megmentsem a férfi
életét. Gyorsan kellett cselekednem, nem volt vesztegetni
való idő. Materializáltam magam a kikötő sarkánál, és hirte-
len megjelentem a féri előtt. Ott álltam fehér palástomban.
Két karom kitártam és rákiáltottam; „Mit csinálsz?” Sokkos
állapotban volt, amint rám nézett, és elsápadt. Nem hitt a sze-
mének. Hogy kerül ide a semmiből egy ember a legviharo-
sabb éjszakán egy hullámoktól összefröcskölt rakpart szélé-
re? „Nem tudom, mit tegyek” - mormolta. „Menj vissza a fe-
leségedhez s a gyermekeidhez!” - utasítottam. „És küldd el a
másik nőt.” Eltakarta szemét, majd megfordult, és elindult
vissza. Ekkor rögtön dematerializáltam magam. Hamarosan
visszaküldte sógornőjét Görögországba, és békésen élt to-
vább családjával.
- Hónapok múlva barátai megkérték, vigye el őket Nico-
siába, a sztrovoloszi mágushoz. Gyermekük állítólagos epi-
lepsziája miatt aggódtak. Tévedtek, a gyermeknek nem epi-
lepsziája, hanem bélgilisztája volt. Aznap éppen fehér palásto-
mat viseltem. Amikor a férfi megpillantotta az arcomat, fuldo-
kolni kezdett, és egész testében összerándult. „Mi baj van?” -
kérdeztem.
„Maga volt az?”
- Mondtam neki, maradjon csendben, s majd később be-
szélünk kettesben. Miután végeztem a gyerekkel, karon fog-
tam a férfit, és átmentünk a másik szobába. „Most a feleségé-
vel és a gyermekeivel van - mondtam. Minden rendben van,
nemde? Elküldte a másik nőt.” Átölelt, és sírni kezdett. „Azt
gondoltam, hogy Isten egy angyalt küldött hozzám, hogy a
gyermekeim szeretetéért megmentse az életemet” - mondta
könnyek között Elmagyaráztam neki munkánk természetét,
és beszéltem a Láthatatlan Segítőkről. „Ha Isten angyalokat
küld az emberi lények megsegítésére, miért ne küldhetné
emberi lényeket is, hogy segítsenek testvéreiken?” - tettem
hozzá.
- Saját tapasztalataim alapján a materializáció három típu-
sát ismerem - folytatta Daszkalosz félórányi szünet után. - A
legelső a láthatatlan és tapintható materializáció. A második a
láthatatlan és fogható, a harmadik pedig a látható és fogható,
azaz a szilárd materializáció. Az első típus a szilárd, de látha
tatlan szubsztancia megteremtését jelenti. A háromdimenziós
világban dolgozva az effajta materializációknak van a legna-
gyobb erejük. Olyan tárgyakat mozdíthatunk így el könnye-
dén, amelyek megmozdításához több ember együttes erőki-
fejtésére lenne szükség - például egy nehéz bútordarab
odébbtolása. A mozgató kéz vagy erő azonban láthatatlan ma-
rad az anyagi szem számára. Ezt a típusú materializációt hasz-
náltam abban a bizonyos ollóval kapcsolatos esetben, amely-
ről már meséltem.
- Daszkale, ott láthatta volna-e valaki, amint a mellkasa fel-
ső részéből kilöki az ollót? - kérdeztem.
- Valószínűleg nem, az láthatatlan, de fogható, tapintható
materializáció volt, olyasmi, amit az európai szeánszokon lát-
hat. A materializáció második típusa, amely látható, de nem
fogható, nem képes szilárd tárgyakra hatni. Kísértetként lát-
hat egy lebegő kezet vagy embert. Olyannak tűnhet, mint a
szilárd anyaggá összesűrűsödött köd. Közben meg átnyúlhat
rajta úgy, hogy észre sem veszi. A materializáció harmadik
formája a látható és a szilárd materializáció. Nem mindig ez a
legmegfelelőbb és a legkívánatosabb, mivel árthat az anyagi
testnek. Ha például saját testének látható és fogható materia-
lizációját alkotja meg távolból, akkor ha valaki megüti ezt a
materializációt, a seb a testén is meg fog jelenni, legyen bár-
milyen messze is. A materializációt érő bármely ütés kivetül
a testre. Valójában bizonyos mértékig ez a kockázat vele jár a
láthatatlan, de tapintható materializációval is. Emiatt kell
megbizonyosodni arról, hogy sikerült elvágni a test és a ma-
terializáció közötti kapcsolatot Ha például valaki materializálja
magát és láthatatlan, el kell vágnia a kapcsolatot saját teste és
annak éterikus mása között, nehogy a materializációban
esetleg behatoló golyók sebet ejtsenek saját anyagi testén.
- Megvannak a módszerek a látható és fogható materiali-
záció és az anyagi test között lévő kapcsolat elvágására. Ha
egyszer ennek birtokába jut valaki, akkor semmi baj nem ér-
heti fizikai testét Másként a materializáció nagyon veszélyes.
Többször előfordult, hogy nem sikerült elvágnom fizikai tes-
tem és a materializáció közötti kapcsolatot, s ennek következ
tében szenvedtem a materializáción ejtett sebektől. Egy este
például a nappaliban ültem feleségemmel. Éjfél volt, és vala-
mi nyugtalanságot éreztem magamban. Láttam, hogy száz-
mérföldnyire egy hajó bajban van. Kis hajó volt, a szomszé-
dos országokba szállított rakományt A kér árbocrúd egyike
eltörött, és a hajócsavar sem működött rendesen. A legény-
ség elkeseredetten próbálta beállítani a hajót a helyes irány-
ba, mindhiába. Idejében odakerültem, hogy segíthessek. A
kapitány képtelen volt kezét szilárdan tartani a kormányon.
így hát materializáltam két segítő kezet. A férfi észrevette
őket, és nem tudta, ébren van vagy álmodik. „Kezemben”
sokkal több erő volt, mint a kapitányéban. Ebben az esetben
kétféle materializációt is használtam, a tapintható látható és
láthatatlan materializációt. A kapitány azt látta, hogy „kezem”
megjelenik, újra meg újra. Valójában mindvégig ott volt, szi-
lárdan tartva a kormányt.
- Hogyan tudta ezt megcsinálni? - kérdeztem, mire ő elne-
vette magát.
- Sikerült, de ne kérdezze, hogyan csináltam. A víz, amit
megiszik, testében hússá és vérré válik. El tudná mondani,
hogyan megy ez végbe? Nos, és mégis megtörténik. Részben
tudom, hogyan zajlik a materializáció, de tudásom nem elmé-
leti, egyszerűen tudom, hogyan kell cselekednem. Ösztönö-
sen tudom, valahogy úgy, miként maga is tudja, vizet kell in-
nia, ami majd vérévé válik. A materializáció esetében óriási
akaraterőre és koncentrációra van szükség.
- A veszély elmúltával gondoltam, visszatérek testembe. A
legénység nem volt abban a helyzetben, hogy a kikötőbe kor-
mányozza a hajót. Hirtelen összetört a másik árbocrúd is, és
hatalmas robajjal a fedélzetre zuhant Már teljesen materiali-
záltam magam, de a testem még láthatatlan volt. Az árbocrúd
arcul csapott. Transzban lévő fizikai testem és materializá-
cióm között nem vágtam el a kapcsolatot. Amikor felébred-
tem, észrevettem, hogy vérzik a szám és szörnyen fáj a fejem.
- Ha testünket elhagyva máshol materializálódunk, be kell
csuknunk magunk mögött az ajtót. El kell vágnunk testünk
és a materializáció közötti kapcsolatot.
 - Nem olyan ez, mintha valamiképpen meghalna? Nem
szükségszerű a két test közötti kapcsolat megléte?
- Nem. A kapcsolat továbbra is fennál, de a tudatos kap-
csolat megszakad. Testünk elhagyásakor - hitem szerint -
éterikus anyagának egy részét magunkkal visszük, de nem
az egész étertestet Az étertest nem hagyhatja el a durva
anyagi testet, különben az meghal. Ha testünket elhagyjuk,
valamennyi éterikus szubsztanciát mindig magunkkal viszünk.
- Miért?
- Hogy biztosítsuk elménk és testünk között a kapcsolatot.
Hogy képesek legyünk emlékezni és visszatérni. Mint sok íz-
ben elmondtam, az éterikus anyagon keresztül tudunk gon-
dolat-vágy elementálokat kivetíteni. Ha azonban a visszaté-
réshez a szükségesnél több éterikus anyagot viszünk ma-
gunkkal, akkor a materializáció és a fizikai test közötti kap-
csolat túl széles körű marad.
- Azt mondja, hogy amikor a hajón teljesen materializálta
magát, a többiek számára láthatatlan maradt. Azonban mégis
ott volt, és ami megütötte, az az árbocrúd éterikus része volt
- fűztem hozzá.
- Nem. Maga az árbocrúd ütött meg.
- De ha láthatatlan volt, akkor miért nem hatolt át magán
az árbocrúd anélkül, hogy megütötte volna?
- Ez értelmetlenség. Mint már mondtam, ha a láthatatlan,
de fogható materializáció állapotában vagyunk, akkor fizikai
testünket utolérik a hatások, hacsak nem teszünk speciális
óvintézkedéseket. Ugyanez a helyzet a látható és fogható ma-
terializációkkal. Csak a látható, de nem tapintható materiali-
zációkra nem hatnak az anyagi világ erői.
- Miféle elővigyázatossági lépéseket tehet valaki teste vé-
delmének érdekében?
- Távolléte során egyszerűen lekapcsolja magáról, azzal a
gondolattal, hogy anyagi testével semmi nem fog történni.
Ezt a gondolatot beülteti tudatalattijába, azt mondván magá-
nak: „Kerüljek bármiféle helyzetbe, anyagi testemnek nem
esik bántódása. A tudatalatti az anyagi test kormányosa.” A
tudatalatti hozzáedzhető emberfeletti cselekedetek véghez
viteléhez, s a misztikus használhatja, akár anyagi testén belül,
akár azon kívül tartózkodik. Egy súlyos tárgy elmozdításához
például több ember erejére is szükség lehet. Ha azonban va-
lakit egy bizonyos hipnotikus állapotba juttatok (a transz-álla-
potoknak több szintjük van), akkor ő képes lehet egyedül
akár fél kézzel felemelni. Kérdezheti, hogyan van ez. Azt hi-
szem, hogy valójában nem a keze, hanem az abban materia-
lizált erő viszi véghez a cselekvést. Az ő csontjai és izmai eb-
ben alig játszanak szerepet. E jelenséget még tanulmányoz-
nom kell. Bevallom, csábít a további próbálkozásra. Oly nagy
azonban körülöttünk a fájdalom, hogy nem fecsérelhetem az
időt puszta kíváncsiságom kielégítésére.
- Megteheti-e egy nagy mester, hogy valaki mást demate-
rializál, majd másutt újra teremti őt? - kérdeztem. Ott járt a
fejemben Carlos Castaneda egyik élménye, amelyet Don
Juan tanítványaként élt át.
- Igen, de csak a nagy mester képes erre, nem az egyszerű
mester. Végül is - ezt magam sem tudom megtenni.
- Saját magával sem képes ezt végrehajtani?
- Magammal meg tudom tenni, ha akarom. De minek?
Csak extrém helyzetben tennék ilyesmit. Például, ha materia-
lizálódnom kellene valahol, és nem lenne biztonságos hátra-
hagyni a testemet, mert esetleg mások tönkretennék, akkor
dematerializálnám.
- Tett ilyet valaha is?
-Nem, még sohasem kerültem ilyen vészhelyzetbe. Te-
gyük fel, hogy hirtelen bizonyos célból messzire kell utaz-
nom. Értelmetlen hátrahagyott testemet dematerializálni. Ma-
terializálhatok egy másik testet úgy, hogy a kívánt helyszínen
a világegyetemben mindenütt jelenlévő Forrásból merítek
éterikus anyagot a materializációhoz. Szükségtelen a testem-
ben lévő éterikus tartalékokból meríteni.
Röviden ismertettem Daszkalosszal Castaneda munkáját.
Kitértem arra az esetre, amikor Don Juan szándékosan meg-
lökte Castanedát, aki azonnal két mérfölddel arrébb találta
magát
- Lehetséges ilyesmi? - kérdeztem.
 - Igen. De miért gondolja, hogy Don Juan dematerializálta
Castaneda testét, majd két mérfölddel arrébb újra materiali-
zálta? Az történhetett, hogy Don Juan áthelyezte Castaneda
tudatát, és testét láthatatlanná tette. Nem feltétlenül szüksé-
ges a testet dematerializálni ahhoz, hogy láthatatlanná váljon.
Lehet, hogy a mester egy székbe ültette tanítványa testét, és
tőle kétmérföldnyire alkotott számára egy új étertestet, amely-
be beültette én-tudatát. Megvannak a módszerek ahhoz, hogy
anyagi tárgyakat, vagy akár emberi testeket is mások számára
láthatatlanná tegyünk.
- Hogyan történik ez? - kérdeztem némiképp hitetlenkedve.
Daszkalosz a tőle megszokott módon válaszolt: elmesélt
egy történetet.
- Meglátogatott egyszer egy angol tudós. Jártam Indiá-
ban, és az utazás óriási csalódást okozott, kiábrándultam” -
panaszolta. „Miért?” - kérdeztem. „Az utcán találkoztam egy
félmeztelen fakírral, a földön ült, előtte kötél volt és egy tálka,
amelybe a pénzt lehetett beledobni. Körülbelül húsz ember
gyűlt össze körülötte. A fakír játszani kezdett furulyáján. A
kötél hirtelen megnyúlt, kiegyenesedett és póznaként ágas-
kodott felfelé. A fakír társaságában lévő kisfiú ekkor felmá-
szott a kötélre. Pár percen át állt a tetején, mosolyogva, inte-
getve, majd lejött. A kötél lassan összeesett, és ismét kariká-
ba tekeredett a földön. Másnap meglátogattam ugyanezt a fa-
kírt egy barátommal. Hoztunk magunkkal egy fényképező-
gépet, és készítettünk néhány képet A film előhívásakor
azonban kiderült, hogy a fiú a földön ült, és a kötél ott volt az
eredeti helyén. Ez a fakír rászedett bennünket, de a fényké-
pezőgépet nem tudta rászedni.”
- Nevettem a történet hallatán. „Emiatt volt csalódott?” -
kérdeztem. „Miért nem vizsgálta meg a két alkalommal is ta-
pasztalt jelenséget? Miért nem tette fel a kérdést: hogy is van
ez? Mi történt valójában?” „Gondolkodni fogok rajta” - mondta.
- Elmagyaráztam neki, hogyha a fakír egy sokkal több erő-
vel bíró jógi, akkor képes lett volna kiegyenesíteni, felállítani
a kötelet és felmászni rajta. Ismertek az ilyen esetek, ame-
lyekről fénykép is készült Elmagyaráztam neki, mi történhe
tett. „A fakír kiterjesztette auráját és belehelyezte hallgatósá-
gát. Majd elkezdett intenzíven gondolkodni és elméjében
megteremtette az ön által látott képet.”
- Nem lehet, Daszkale, hogy a fakír a kötélen mászó gyer-
mek elementálját teremtette meg? - vetettem közbe.
- De igen. A „látás” azt jelenti, hogy a fény valaminek neki-
ütközik, visszavetül szemünkbe, és a látóidegen keresztül az
agy bizonyos központjában ingerületet kelt. A fakír tehát in-
tenzív koncentráció segítségével képes volt létrehozni ezt az
ingerületet a várakozók megfelelő agyközpontjában.
- Miért nem tanulmányozza inkább alaposan ezt a jelensé-
get, ahelyett, hogy félresöpörné mint trükköt? Miért nem ta-
nulmányozza a gondolat, a konkrét gondolat természetét? Az
a fakír valami lényegeset tett, ami komoly figyelmet érdemel.
- Miért nem állíthatjuk, Daszkale, hogy a fakír hipnotizálta
közönségét, és soha meg nem történt dolgokat láttatott velük?
- A hipnózis egész másféle jelenség. Hipnózisban a hipno-
tizőr erőteljes szóbeli szuggesztiókat vagy valami eszközt al-
kalmaz befogadó és együttműködő emberekkel. Ez a fakír gon-
dolatának erejét arra használta, hogy az erről nem tudó kö-
zönségére telepatikusán hasson, és a durva anyagi síkon nem
létező dolgokat láttasson velük. Egyetlen hagyományos hip-
notizőrt sem ismerek, aki erre képes lenne.
- Kíváncsi vagyok, mi történt az angol tudóssal - tűnődtem.
-Visszautazott Indiába és folytatta kutatásait - mondta
Daszkalosz harsány nevetés közepette.
-Tudja, ezrével fordulnak elő ilyen jelenségek Ázsiában,
Indiában, Tibetben, de másutt is, még Görögországban is.
Athénban találkoztam egy lámával, aki láthatatlanná tudja vál-
toztatni a testet. Bizonyos pénzösszeg lefizetése ellenében ar-
ra is képes megtanítani az embereket, hogyan lebegjenek. (Le-
vitáció.) Egyik tanítványom háromszáz fontot fizetett, hogy el-
sajátítsa a levitációt. Ez a láma izolálta a külvilágtól azt a ti-
zenöt fős csoportot, amelyben tanítványom is részt vett. Azt
ették és itták a résztvevők, amit a láma adott nekik. Egy bizo-
nyos mantra használatával folyamatosan meditáltak, és a ti-
zenötödik napra legtöbbjük megtanult levitálni. Az elszige
teltség tizenöt napja alatt félhipnotikus állapotba hozta őket a
láma, és tudatalattijukba beültette a hitet, hogy képesek si-
kerre vinni a levitációt. A lebegést a tudatalatti teszi lehetővé.
Ez a láma sikert ért el, de miben? Pár perces lebegés a leve-
gőben, majd visszatérés a földre. Minek? Tanítványomnak
azt mondtam, hogy egyszerűen kidobott az ablakon három-
száz fontot. Milyen sok szükséget szenvedő emberen tudott
volna ezzel segíteni, ahelyett, hogy saját kíváncsiságát elégíti ki.
Hozzáfűztem, hogy a levitációval megfordítjuk az anyagi vi-
lág törvényeit, majd megkérdeztem Daszkalosztól, vajon a le-
vitáció a rakétaelvhez hasonlóan - azaz energiafogyasztás
árán működik-e?
Határozott nemmel válaszolt.
- A levitáció során a test a levegőnél könnyebbé válik. Ha
beépíti tudatalattijába ezt a hitet, akkor úgynevezett csodákat
lesz képes véghezvinni. Erre gondolt Jézus Krisztus, amikor
azt mondta, hogy ha hitetek csupán mustármagnyi lenne, he-
gyeket tudnátok elmozdítani vele. Higyje el, ez igaz. „De ho-
gyan történik ez?” - kérdezhetné valaki. Én tudom a módját,
de nem könnyű erre mást megtanítani, különösen akkor, ha
érdeklődését csak a kíváncsiság vezérli.
- Úgy érti, Daszkale, hogy képes akár hegyeket is meg-
mozgatni? - kérdeztem tréfálkozva.
- Miért volna erre szükség? Inkább felmegyek a hegyekre,
sokkal egyszerűbb - felelte nevetve Daszkalosz.
- Minden amit teszek, igazából nem más, mint a hétközna-
pi ember számára ismeretlen természeti erők felhasználása.
Azon kaptam magam, hogy már órák óta beszélgetek Dasz-
kalosszal. Tizenegy éves unokája lépett be a szobába, s közöl-
te, anyja már türelmetlenkedik. Daszkalosznak valamit el kel-
lett volna intéznie náluk. A kislány nagyapja ölébe ülve várta
ki, míg ellövöm utolsó kérdésemet
Valamelyik nap Daszkalosz tréfásan azt mondta tanítvá-
nyainak, hogy javíthatatlan faggatózó vagyok. Még a pszichi-
kus síkokon sem hagyok fel a kérdezősködéssel, ahol azért
találkozunk, hogy élményeket szerezzek.
- Gyakran eltöprengek azon, milyen élvezetes lehet megta
pasztalni mindazt, amiről beszélt... testét elhagyni, materiali-
zálni, dematerializálni. Ha magam is tudnék ilyesmit tenni, a
világ varázslatos hellyé változna számomra, igazi édenkertté.
Daszkalosz pár percig csendben tűnődött kérdésemen, mi-
közben unokája haját simogatta.
- Fiatalkoromban lenyűgöztek ezek az élmények és nagy-
nagy élvezetet okoztak. Emlékszem, gyakorta „utaztam” Afri-
kába, és a túloldalról figyeltem és tanulmányoztam a gyönyö-
rű egzotikus fákat, virágokat. Egyszer tudatommal Észak-Ka-
nada fölé terjeszkedtem ki, egészen a Sarkkör mellé. Eszki-
mókat láttam, amint léket vágtak a jégbe és halásztak. Sose
hallottam arról, hogy ilyesmi lehetséges, exomatózisban sze-
reztem tudomást róla. Fiatalkoromban rengeteget kísérletez-
tem. Többet akartam tanulni, és kíváncsiságom gyakran gon-
dot okozott. Ezek az élmények számomra elragadóak voltak.
Azonban mindaz, ami fiatalemberként boldogságot okozott,
nem nyújt örömet most. Az idő múlásával az ember az élet új
értékeit fedezi fel. Új jelenségek szemlélésében, felfogásában
és élvezetében lelt gyönyörűség helyett most az okoz örö-
met, hogy embertársaim szolgálatára lehetek. Most a csupán
élvezetet okozó dolgokat félreteszem, és azzal törődök, ho-
gyan enyhíthetem magam körül a fájdalmat.
 14
Utógondolatok

1981 nyarán találkoztam utoljára Daszkalosszal, azóta két

év telt el. 1983 januárjában súlyosan megbetegedett. Több
operációt is végrehajtottak jobb lábfején, és hónapok óta
ágyhoz kötötten élt.
Közeli tanítványainak egyike, egy ötvenéves háziasszony
közölte velem telefonon, hogy a mester napjai megszámlál-
tattak. A lábán lévő seb nem akar begyógyulni.
1983 júniusában, mihelyt vége volt az egyetemi évnek, át-
repültem Ciprusra. Megérkezésemet követő napon, még a
nyolcórányi időeltolódás okozta kábult állapotban elmentem
látogatóba a sztrovoloszi mágushoz. Hónom alatt vittem a
könyv teljes kéziratát
Halkan kopogtattam a félig nyitott ajtón, nem akartam zajt
csapni, hátha alszik. Úgy tűnt, senki sincs a szobában.
- Jöjjön be - mondta mosolyogva, és felém nyújtotta kezét.
Ágyban feküdt, csak atlétatrikó és pizsamaalsó volt rajta. Júni-
us közepén jártunk, és a hőmérő higanyszála kezdett magasra
szökni. Jobb lábfejét gézkötés borította. Kezet ráztam vele, le-
hajoltam, és mindkét oldalon megcsókoltam borotválatlan arcát.
- Nekem azt mondták, súlyos beteg, hát eljöttem megláto-
gatni.
 - Ó ... nem tudják miről beszélnek - felelte, és türelmetle-
nül intett. - Jól vagyok. A karma vissza lett fizetve. ígérem,
hogy egy héten belül talpon leszek.
Nem tudtam biztosan, hogy Daszkalosz csak vigasztalni
akart-e, vagy valóban úgy gondolta, amint mondta. Kosztasz,
- akivel nemrégiben beszéltem telefonon - bosszankodva pa-
naszolta Daszkalosz nemtörődömségét, mondván, nem veszi
komolyan betegségét. Daszkalosz azonban egyáltalán nem
úgy tűnt, mintha a halál küszöbén állna - pedig ezt hitették el
velem. Szelleme magasan szárnyalt, s ő mindig készen állt
véget nem érő beszélgetésekre, vidám anekdotákra.
- Hogy bírt ennyi hónapon át ágyban maradni? - próbál-
tam őt belezökkenteni könnyed gondolkodásmódjába.
- Ki mondta magának, hogy e hónapok alatt én végig ágyban
voltam? - felelte összevont szemöldökkel. - Higyje el, ha hat
hónapot ágyban töltök, biztos megőrülök. A testem az ágyban
volt, én azonban az idő legjavát testemen kívül töltöttem.
- Értem ... - mondtam mosolyogva, majd így folytattam:
- Daszkale, szinte teljesen elkészültem a könyvvel...
Elvette a kéziratot, elolvasta a címet, majd pár másodperc
alatt az egészet átlapozta.
- Azt mondta, megcsinálja, és lám ... megcsinálta ... - mor-
molta, aztán visszaadta.
Kért a könyvből egy példányt, ha megjelenik, bár nem tar-
tottam valószínűnek, hogy elolvassa. Kérdeztem, miért nem
veti maga papírra gondolatait, minek vár egy ilyen akadé-
mikus széltolóra, mint jómagam?
Daszkalosz azt felelte, hogy a könyvírásnál sokkal fonto-
sabb dolga van az életben.
- Egyébként pedig ... ez a maga dolga - mondta. - Beszá-
molt betegségéről és az átélt operációkról. A sebész egyik
lábujját már amputálta, és csak a szerencsén múlott, hogy si-
kerül-e megmenteni a lábát. Szigorúan utasították őt, hogy
kímélje a lábát mindenféle nyomástól, ne támaszkodjon rá ki-
csit sem, s a seb begyógyulásáig - ki tudja meddig! - marad-
jon ágyban.
Tovább akartam kérdezni állapotáról, és a gyógyításról ál
tálában, ekkor azonban két nővér lépett be a kórterembe.
Gondoltam, biztos azért jöttek, hogy ellássák a Daszkalosz
ápolásával kapcsolatos teendőket. Hát nem, órára jöttek
Daszkaloszhoz, na nem azért, hogy meghallgassák túlvilági
ügyekkel kapcsolatos tanításait, sokkal evilágibb céllal: angol
tudásukat tökéletesítették Daszkalosz magánóráin. Gondos
ápolásukért cserébe ajánlotta fel nekik Daszkalosz ezt a lehe-
tőséget, hogy megalapozhassák további angliai tanulmányaikat
Amikor másnap reggel meglátogattam Daszkaloszt, frissen
borotválva ült ágyában. Mellette - lábán görkorcsolyával - Ma-
riosz ült, és figyelmesen hallgatta nagyapja tündérmeséit A
hétéves Mariosz átesett az ő korában meglehetősen szokatlan
ciszta-műtéten. Nemrég gyógyult meg. Én is leültem egy szék-
re, és várakozva hallgattam Daszkalosz meseszövését Kis idő
múlva a kisfiú kiviharzott görkorcsolyáján a kórteremből, és
berobbant a szomszédos kórterembe, hogy barátaival játsszon.
- Zavarbaejtő, hogy egy gyógyítónak keresztül kell mennie
ezeken a fájdalmakon. Másokat meggyógyít, önmagát nem.
És Mariosz is kénytelen volt elviselni egy műtét kínzó fájdal-
mait. Miért nem tudta meggyógyítani egyikőjüket sem? Mi-
nek a műtét? Egy amerikai kollégám szeretné tudni, hol van-
nak a gyógyító határai, és van-e olyan, amire képes az orvos,
de a gyógyító nem?
- Emlékszik, mit mondtam magának nemrégiben? Hogy
tervezem magamra venni vejem karmáját Itt van - mondta,
és diadalmasan lábfejére mutatott. - Ha nem így cselekedtem
volna, vejem már rég nem élne, higyje el! Mit gondol, miért
volt Mariosznak ilyan furcsa műtétje? Ő is magára vette apja
karmájának egy részét! Már akkor diagnosztizáltam unokám
betegségét, amikor az orvos még tagadta, kitartva amellett,
hogy gyermekkorban ennek a kórképnek elenyésző a való-
színűsége. A vizsgálatok aztán diagnózisom helyességét iga-
zolták. Nem tudtam azonban semmit tenni a gyermek meg-
gyógyítása érdekében. Mivel karmikus törvények működtek,
át kellett esnie a műtét okozta szenvedéseken. Másokat még
ebben az állapotomban is tudtam segíteni, magammal kap-
csolatban azonban nem alkalmaznám gyógyító erőimet. Ha a
karmikus adósság kiegyenlítése előtt meggyógyítom magam,
akkor a betegség automatikusan visszaszáll vejemre. Barátja
kérdésére a következőt tudom felelni: Nincs semmi, amit egy
orvos képes lenne megtenni, és a materializációban és dema-
terializációban jártas gyógyító nem. A gyógyító határait azon-
ban mindig a beteg karmája jelenti. Legyen bármilyen erők-
kel bíró a gyógyító, a Gondviselés engedélye nélkül nem jön
létre gyógyulás. Hasonlóképpen, az orvos a tudománya által
biztosított minden lehetőséget felhasználhat, de ennél többre
nem képes. Ő is csak akkor tud gyógyítani, ha ezt a Szent
Gondviselés megengedi neki.
- Miért volt szükség arra, hogy veje karmáját magára vegye?
- Mert túl nehéz a karmája. Nem viselte volna el egyedül.
Megölte volna őt - felelte Daszkalosz, és elismételte néhány
korábbi beszélgetésünkben említett gondolatát: hogyan, mi-
lyen körülmények között veszi át az ember a másik ember
karmáját Elmondta, hogy veje esetében „spirituális gyógyí-
tást alkalmazott, amely más, mint a pszichoterápia, vagy a
„pszichikus gyógyítás”, ahogy azt a köznyelvben nevezik.
Megemlítettem, hogy most hallok először erről a különb-
ségről, és kértem, beszéljen róla bővebben.
- A pszichikus gyógyítás során a terapeuta saját étertesté-
nek anyagából visz át valamennyit a betegbe, hogy az meg-
gyógyuljon. Ezekben az esetekben a páciens karmájának leg-
nagyobb része már ki van egyenlítve, és a gyógyulás könnyű.
Bárkiből lehet pszichikus gyógyító. Spirituális gyógyításkor
azonban a gyógyító osztozik a páciens karmájában, és ennek
eredményeképpen szenved. Unokám, hogy apját megment-
se, sebészkés alá feküdt Én ugyanezért nyomom hat hónapja
az ágyat. Az ember sohasem fizet másokért, hacsak nem ön-
ként vállalkozik erre. Mások terheinek átvállalására mindig a
szeretet késztet bennünket
- Öntudatlanul is átveheti valaki a másik karmáját?
- Nem. A másik karmájában csak a felsőbbrendű tudat be-
leegyezésével osztozunk.
- Úgy emlékszem, egyszer azt mondta, hogy szeretteink
karmáját átvehetjük tudat alatt.
 - Igen, ilyesmi előfordul, de nem a terápiában. A spirituális
gyógyításban a terapeuta tökéletesen tudatában van a felsőbb
tudatán keresztül végbemenő cselekedeteinek.
További kérdezősködésemre elmagyarázta, hogy Katina
asszony esetében a pszichikus gyógyítás „egyszerű” módsze-
reit használta. Tőle semennyi karmát nem vett át. Ugyanez
volt a helyzet barátommal, Sztéliosszal. Daszkalosz azt állítot-
ta, hogy azért vitte át a megbetegedett mirigyet saját testébe,
mert ez látszott a legmegfelelőbb módszernek a demateriali-
zációra. Sztéliosz karmikus adósságait nem vette át.
- Hadd mutatom be egy jelenség segítségével, mit értek
ezalatt - mondta hirtelen. - Ne feledje, hogy általában nem
megengedett számomra, hogy jelenségeket mutogassak - de
most kivételt teszek.
Csalafintaság bujkált Daszkalosz arcán, mintha arra készü-
lődne, hogy kizökkentsen a józan gondolkodásomból. Né-
hány másodpercre rámeredtem: nem tudtam, mire számítsak.
- Azt mondta az orvos - folytatta, és hangjából nyilvánvaló
tiszteletlenség hallatszott a mondottakkal kapcsolatban -,
hogy maradjak ágyban, és soha, semmilyen körülmények kö-
zött ne lépjek a jobb lábamra, mert akkor ismét felnyílik a
seb. Hat hónapja nem keltem ki ebből a nyomorult ágyból.
Most egy kicsit leveszem magamról a karmát.
Körülbelül egy perc múlva kinyitotta szemét, és minden
nehézség nélkül kikelt az ágyból.
- Mire készül? - motyogtam leesett állal.
Úgy éreztem, hogy valami őrültséget készül elkövetni. Ösz-
töneim nem hazudtak. Lábra állt, és légvételnyi időt sem hagy-
va nekem, ugrándozni kezdett sérült lábán.
- Üljön le, az Isten szerelmére! - kiáltottam rá, és úgy érez-
tem, rögtön csuklón ragadom, és visszakényszerítem az ágy-
ba. Kosztasz Daszkalosz nemtörődömségére utaló szavai ci-
káztak át a fejemen. Egy pillanatra azt hittem, hogy az öreget
cserben hagyta a józan esze. Még vagy fél percen át ugrándo-
zott a szobában mosolyogva, rá sem hederítve kétségbeesett
kérlelésemre. Majd mintha mi sem történt volna, visszament
ágyához, és lefeküdt.
 - Ne aggódjon - nyugtatgatott, amint észrevette szorongó
arckifejezésemet - Nem történt semmi a lábammal. Most
visszajött a karma, és bizonyára képtelen lennék megtenni
mindazt amit alig pár perce csináltam. Érti már?
- Nehezen - mormoltam fanyarul, és kissé megkönnyeb-
bülten, hogy Daszkalosz színielőadása véget ért. Úgy tűnt,
hogy lábának nem esett baja. - Látnia kellett volna, hogy
megrémült Hány Edwards, amikor beavatva őt köreinkbe,
megismertettük a spirituális gyógyítással - folytatta Daszka-
losz, és kacarászva felidézte az esetet.
Elővett egy fényképet, amely egy derék, brit küllemű, ötve-
nes éveiben járó zömök urat ábrázolt A sztoában állt, Dasz-
kalosz mellett, a többi tanítvány között. Amikor megkérdez-
tem Daszkaloszt kilétéről, elmondta, hogy az úr az okkultis-
ták között közismert parafenomén, aki azért látogatott a szi-
getre, hogy beavatást nyerjen Daszkalosz körébe. A kép a
szertartás alatt készült, a dátuma: 1954. április 1. Amikor
visszatértem az Egyesült Államokba, véletlenül kezembe ke-
rült egy könyv, Harry Edwards fényképével. Felismertem azt
az embert, akit Daszkalosz régi képén láttam.
- Daszkale, amerikai kollégámnak jó pár válaszra váró kér-
dése van.
- Hallgatom.
-Összezavarta, amit a virágait őriző démonról mesélt.
„Hogyan lehetséges - kérdezte -, hogy egy gonosz szellemet
át lehet változtatni jótékony lénnyé?”
- Jusson eszébe, mit mondtam a korábbiakban! - a gonosz
valójában sohasem létezik. Hadd mondjak egy példát. Te-
gyük fel, földet és vizet kever össze, és az eredmény valami
büdös sár. Ez időleges jelenség. A tűz, amely magasabb szin-
ten megegyezik a vízzel, azt a büdös sarat ismét tiszta vízzé
és földdé változtatja. Nem létezik többé bűzös sár. A föld és a
víz létezik - mindig más formában. Hasonlóképpen - a go-
nosz is átmeneti jelenség. A gonosz gondolat vagy érzés: az
elme műve, más-más vibrációs szinteken. A magasabb ténye-
zők - a szeretet és az értelem, képesek átalakítani újra tiszta
elme esszenciává a gonosz gondolatokat. Látja, valójában nin
csenek gonosz emberek. Emberi lények léteznek, akiknek
anyagi agya a gondolatokat valahogy olyasféleképpen rakja
össze, hogy a végeredmény valami bűzös sárfélére hasonlít.
Az értelem és a szeretet képes mindezt megváltoztatni.
- Ugyanez az elv érvényes az úgynevezett gonosz szellemek
vagy démonok birodalmára is. Az írások szerint a démonok bu-
kott angyalok. Ha ez lehetséges, akkor miért nem tudjuk elfo-
gadni, hogy ezek a gonosz szellemek képesek visszafelé is fel-
emelkedni az angyalok birodalmába? Ha az emberiség eseté-
ben elfogadjuk az üdvözülés és a megváltás eszméjét akkor miért
ne tennénk ugyanígy Isten minden kisugárzásával kapcsolatban?
- Azt hiszem, magyarázata kielégítő lesz barátomnak. Van
azonban még egy kérdése: „Miért van a gonoszra szükség?”
Daszkalosz óvatosan felült ágyában, nehogy bármilyen ter-
helés érje jobb lábfejét, s hozzákezdett kérdésem megvála-
szolásához. Néhány másodperc hallgatás után így szólt
- A festő sokféle színt használ, hogy a kétdimenziós képen
megjelenítse a háromdimenziós világot Feketét használ arra,
hogy a képbe életet leheljen és mélységet kölcsönözzön ne-
ki. Az, amit megfestett, nem létezik három dimenzióban.
Mégis, a fekete a háromdimenziós valóság illúzióját kelti a
festményen. Mint korábbi találkozásaink során rámutattam,
az ember csak viszonylagos valóságát tapasztalja meg a dur-
va anyagi, a pszichikus és a noetikus világokban. A valóság e
dimenziói, amelyek a megértés érzetét nyújtják, teszik lehe-
tővé a végső valóságban nem létező gonosz létét is. A go-
nosznak ez a látszólagos léte, a róla alkotott benyomás csak
az érzelmek és gondolatok világában létezik.
Aznap, amikor távoztam a kórházból, Daszkalosz ismét
megnyugtatott, hogy a karma vissza lett fizetve, s ő egy héten
belül járni fog. Megtartotta ígéretét. Amikor hat nap múlva
meglátogattam, már műtermében volt, és egy, a betegsége
előtt megkezdett festményen dolgozott Óvatosan lépkedett,
nehogy túlterhelje jobb lábát.
Pár nap múlva teljesen felépült. Nagyjából normális tempó-
ban járt, és tervezte szokásos évi görögországi tanítókörútját.
Veje karmája ezzel kimerült.
 A következő héten a sziget délnyugati, magányos partré-
szén, Larában kempingeztem, távol a turistáktól, a betonren-
getegtől és a közlekedés zajától. Neofitosszal, egy Ameriká-
ban tanult ciprusi szociológussal utaztam oda. Ő a Ciprusi
Szociális Kutatóközpont munkatársa volt. Amatőr és meddő
halászati próbálkozásaim között az elmúlt négy évben végzett
kutatómunkámról meséltem neki. Elragadtatottan hallgatta
történetemet. Ő is hallott meséket a sztrovoloszi mágusról,
de maga még sohasem találkozott vele. Hozzám hasonlóan ő
is kezdett kiábrándulni a tudományos materializmusból, és
hajlott a valóság alternatív elképzeléseinek elfogadására.
- Mondd csak - kérdezte a barátom -, te hiszel Daszkalosz
tanításában?
- Nem először teszik fel nekem ezt a kérdést - feleltem -,
és bennem is gyakran felmerül.
Megemlítettem, hogy amióta megismertem Daszkaloszt,
sokszor eltöprengek azon, hogy milyen sok véletlen vezetett
el a vele való találkozásig, és vajon valóban véletlenek voltak-
e? Elmeséltem néhány epizódot, amelyek előtt szintén értet-
lenül álltam.
Egyszer álmomban jelent meg Daszkalosz, beszélt hoz-
zám. Megfordultam és láttam, hogy hátulról közelít felém.
Amikor másnap találkoztunk, futólag megemlítettem neki,
hogy vele álmodtam előző éjjel. További részletekkel nem
szolgáltam. „Óh igen - bólintott -, a négydimenziós térről
akartam leckét adni magának.”
Egy más alkalommal Daszkalosz megdöbbentő részletes-
séggel leírta nekem Maine-i házunk belsejét Legjobb tudo-
másom szerint semmiféleképpen nem ismerhette házunkat
belülről. Sokszor „meglátogatott” bennünket, állította, külö-
nösen olyankor, amikor nagyon intenzíven gondoltam rá.
Egy napon Jakovosszal voltam Larnacában, és egész nap
Daszkaloszt kerestük. Sehol sem találtuk. Feltételeztük, hogy
már Theanonál van, az összejövetel tervezett helyén. Amikor
odaértünk, ott találtuk őt, tanítványai által körülvéve.
- Daszkale, az egész várost tűvé tettük magáért! Hol volt?
- kiáltottam fel.
 - A szeretőmnél - csattant fel szarkasztikusán. - Hallottam
az ostoba csacsogásotokat - mondta tovább nevetve.
Röviddel azután, hogy visszatértünk Amerikába, Emily ko-
moly fájdalmat érzett a jobb térdében. Egy napon levelet kap-
tunk Jakovosztól: azt javasolta, vizsgáltassa meg Emily a jobb
térdét, mert Daszkalosz „látta”, hogy valami baja van. Meg-
nyugtatott, hogy dolgoztak rajta mindketten, de azért javasol-
ja, hogy lássa orvos is. Cipruson senkivel nem beszéltünk
Emily térdéről. Emily fájdalmai Jakovosz levelének megérke-
zését követően néhány nap múlva elmúltak, sohasem ment el
orvoshoz.
Aztán elmeséltem Neofitosznak a Ciprusra repülésemet
megelőző napon történt esetet. A Maine-i egyetemen dolgozó
kollégám felhívta figyelmemet nevem ősi jelentésére. Én azt
hittem, nevem tövét a „Kyrie” képezi - ami a „Kyrie Eleison”
mise-részben az Urat jelenti. „Nem így van” - biztosított bará-
tom, aki az ókori filológia tudósa volt. Elküldte nekem a Li-
dell-Scott Görög-Angol lexikont. Egy Egyiptomban felfede-
zett görög mágikus papirusztekercs tanúsága szerint a „Ky-
riakosz” azt jelenti: varázslatban megidézett szellem.
- Daszkalosszal kapcsolatban egy dologban biztos vagyok:
hogy rendkívüli képessége és hatalma van betegségek diag-
nosztizálásában és gyógyításában. Daszkalosz által jutottam
el megfoghatóan ahhoz a felismeréshez, hogy az elmének va-
lóban van hatalma az anyag felett úgy, ahogy ezt a misztiku-
sok, a fizikusok, valamint néhány kortárs orvos és agykutató
állítja. Nem az ellenkezője igaz, amint azt az utóbbi kétszáz
évben szinte vallásos hévvel állították a tudományos színeze-
tű materializmus különféle ágai.
A tanítások részleteit illetően semmit nem mondhatok.
Megmaradok hitetlen Tamásnak, aki legalább készen áll ar-
ra, hogy ujját a Mester sebeibe dugja, hogy azokat megvizs-
gálva meggyőződjön a jelenés valódiságáról.
- Ha őszinte vagy magadhoz - folytattam -, akkor lehetetlen,
hogy a Daszkalosz mellett töltött hosszú idő alatt ne támadjon
fel benned annak gyanúja, hogy az empirikus világ csupán a
köznapi tudattól rejtett magasabbrendű világ kifejeződése.
 Majd felolvastam neki egy idézetet Filip Stattertől, a miszti-
kus útra lépett szociológustól.
„A mágia, a vallás és a misztikus hagyományok minden téve-
désénél és őrültségénél nagyobbat nyom a latban a bennük rejlő
hatalmas bölcsesség: az emberiség a komplex természeti rend-
szerekbe beágyazotton létezik. Maga az emberiség túlélése függ
ettől.”
Neofítosz néhányszor megszívta pipáját, s a tengert bámul-
ta, eltöprengve az elmúlt napok során megbeszélt dolgokon.
- Szeretnék találkozni Daszkalosszal - mondta eltökélten,
mintha hirtelen egy gyermekkori tabut lépett volna át.
Amikor bemutattam őket egymásnak, Daszkalosz nevetés-
ben tört ki. Neofítosz pillanatokig tágra nyílt szemekkel állt,
amikor megtudta, hogy elhunyt apja, a köztiszteletben álló
bíró Daszkalosz közeli barátja, titkos tanítványa és első uno-
katestvére volt. Sztrovolosz mágusa barátom nagybátyja volt!
Mielőtt elutaztam Ciprusról, elmentem Daszkaloszhoz, hogy
elbúcsúzzak tőle. Homlokon csókolt, és egy imát mormolt,
miközben fejemre keresztet rajzolt.
- Ha bármikor szüksége van rám, gondoljon rám erősen,
és ott leszek - mondta biztatóan.
- Rendben van - mondtam, és taxiba szálltam, hogy az
egyórányira lévő reptérre hajtsunk.
 Szómagyarázat

Állandó személyiség: Az az én-részünk, amelyre felíródnak

az inkarnációs tapasztalatok, és átvivődnek egyik életből a
másikba.
Csakra: Az ember testén lévő pszichonoetikus központok.
Az emberi személyiség a csakrákon keresztül veszi magához a
fenntartásához szükséges éterikus vitalitást. A pszichonoetikus
erők megszerzése érdekében a misztikus megfelelő fígyelem-
és koncentrációs gyakorlatokkal megpróbálja kinyitni csakráit.
A tisztánlátó a csakrákat mint fogó korongokat észleli.
Durva anyagi test: A jelen éntudatos személyiséget alkotó
három test egyike. Az ember anyagi teste. Az én legalacso-
nyabb szintű kifejeződése. A durva anyagi test középpontja
-a Napfonat-csakra.
Elementálok: Gondolat-alakzatok. Minden, az egyén által
kivetített gondolat vagy érzés: elementál. Az elementáloknak
az őket kivetítő egyéntől független saját életük van.
Elme: A meg nem nyilvánult Abszolútum kifejezőeszköze.
Az a szuperszubsztancia, amelyen keresztül a létezés minden
dimenziója létrejön. Minden az elme.
Az Ember Ősképe: Örök archetípus az Abszolútumon belül.
Ha a Szent Monád kisugárzása egyszer átmegy az Ember
Ősképén, megkezdődik az emberi lét.
Éterikus más/éter/- Az ember három testét (a durva
anyagit, a pszichikusát és a noetikusat) eleven állapotban tar-
tó és őket egymáshoz kapcsoló energiamező. Az emberi test
minden egyes részecskéjének megvan a maga éterikus mása.
A gyógyítást az éterikus vitalitás teszi lehetővé. A világegye-
tem tele van éterikus energiával. Egyik emberből a másikba
az energia átvihető, és a csakrákon keresztül szívódik fel.
Exomatózis: A testelhagyás képessége. Az ember akaratla-
gosan kilép testéből, átteszi tudatát a pszichonoetikus dimen-
ziókba, majd újból visszatér testébe. A testen kívüli állapot él-
ményeire utólag visszaemlékezik.
Az ideák/ősképek világa: Lásd: magasabb noetikus világ.
Jelen személyiség: Amit úgy ismerünk általában, mint a ille-
tőt magát. Noetikus, pszichikus és durva anyagi testből áll.
A jelen személyiség, énünk legalacsonyabb szintű kifejeződé-
se, folyamatos fejlődésben van, és fejlődése az állandó szemé-
lyiség irányába tart.
Karma: Az ok és okozat törvénye. Egy ember cselekede-
teinek, gondolatainak és érzéseinek végösszege, amely to-
vábbi létformáját meghatározza. Az ember teljes mértékben
felelős karmája, sorsa megalkotásáért. A Theozis elérése a
karmán való túllépést jelenti.
Láthatatlan Segítők: A pszichikus és noetikus világokban élő,
az anyagi szem számára láthatatlan mesterek. Ide tartoznak a
testelhagyást végrehajtó, a durva anyagi világban élő mesterek
is, akik segítenek az emberek életében az összes létsíkon.
Lélek: Földi élmények által nem színezett tiszta részünk. A
lélek túl van az Ember Ősképén, túl van minden megnyilvá-
nuláson. Sohasem születik és sohasem hal meg. Az a ré-
szünk, amely minőségében egy az Abszolútummal.
Logosz: Az Abszolútumnak az éntudat, és a szabad akarat
létezését lehetővé tévő része. Örök lényként az ember egy
szerre logoszi és a Szentlélek által áthatott lény. Az állatok-
ban csak a Szentlélek van jelen.
Noetikus test: A jelen tudatos személyiséget alkotó három
test egyike, a gondolattest. A noetikus test a noetikus világ-
ban, az ötödik dimenzióban létezik. Képe megfelel a két má-
sik test képének. Központja a fej csakrája.
Noetikus világ: hí ötödik dimenzió. A noetikus világban mind
a tér, mind az idő megszűnik. Az ott élő emberi lény egyik
pillanatról a másikra az általa kívánt helyen és időben teremhet
Ok és okozat törvénye: lásd karma.
Pszichikus test: A jelen éntudatos személyiséget alkotó három
test egyike. Az érzések és az érzelmek teste, középpontja a
szív-csakrában van. Képe megegyezik a másik két test képével.
Pszichikus világ: A negyedik dimenzió. A pszichikus világ-
ban túllépünk a tér dimenzióján. Az ott élő egyén pillanato-
kon belül nagy távolságokra képes eljutni.
Szentlélek: Az Abszolútum hatalmát kifejező személytelen
szupertudat, ami lehetővé teszi a világegyetem teremtését.
Az Abszolútum dinamikus része.
Szentlélek által: „Szentlelkesített”: Ami felett csak a
Szentlélek uralkodik. Az állatok a Szentlélek által áthatott
állapotban élnek. Hiányzik belőlük az Abszolútum logoszi ki-
fejeződése, hiányzik belőlük az éntudat. Az emberben a
Szentlélek és a Logosz egyaránt uralkodik.
Szent Monád: Az Abszolútum alkotórészei. Minden egyes
Szent Monád sugarak miriádjait árasztja ki magából, melyek
aztán a jelenségszintű létezés megszerzése érdekében külön-
böző ősképeken haladnak át. Ha ilyen kisugárzás áthalad az
Ember Ősképén, akkor kialakul az emberi személyiség. Az
egyazon Szent Monádból származó emberek között különös
vonzódás tapasztalható.
Theozis: Az én fejlődésének végső állapota, a megistenülés,
miután a sorozatos inkarnációkban átment az anyagvilág él-
ményein.