Professional Documents
Culture Documents
Bonbonvadaszat
Kellékek: hosszú kötél, cérna, kis csoki, bonbonok. Kendők, ollók.
Előkészület: feszítsünk ki egy kötelet keresztben a szobán, és vékony cérnával függesszünk fel rá
különféle csokikákat, bonbonokat. A kötél olyan magasan legyen, hogy kinyújtott kézzel kényelmesen
elérjék a gyerekek. Minden játékos válasszon egy párt magának. Kössük be egy gyerek szemét, és
adjunk a kezébe ollót. A többiek üljenek úgy le, hogy jól láthassák a vadászatot.
Feladat: a bekötött szemű gyermeknek, a párja irányításával el kell jutni a lógó csokikhoz, s egy
cérnaszálat az ollójával levágnia. Ha sikerül neki, megeheti. Ezután próbáljon szerencsét a párja is, az ő
irányításával. Addig játsszuk, míg minden gyermeknek sikerül egy csokit levadásznia. Ha sokan
játsszunk, s elég hosszú a kötél a lógó csokikkal, akkor párhuzamosan több pár is vadászhat. Aki már
levágta a csokiját, megkérhetjük, hogy segítsen a játékvezetőnek új bonbonokat fellógatni a kötélre.
Figyeljünk az olló balesetmentes használatára! Szigorúan felnőtt felügyelete mellett játsszuk a játékot!
Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak, Iskolásoknak
Szobai játék
Ügyességi játék, Vicces játék, Kismozgásos játék
Celbazokni
Kellékek: zoknik, vödör.
Előkészület: előveszünk néhány „összegurgulázott” zoknit, kikészítünk egy vödröt, kosarat vagy
dobozt, s bejelöljük a dobóvonalat.
Feladat: találjunk bele a zoknikkal a dobozba.
Ki hányat tud beledobni a 10 darab zokniból a dobozba?
Egyszerre több céldobozt is kirakhatunk, hogy egymás mellett több játékos is próbálkozhasson.
Óvodásoknak, Kisiskolásoknak, Iskolásoknak
Szobai játék, Kerti játék
Ügyességi játék, Kismozgásos játék
Csokibontás
Kellékek: papírcsomagolású Sport szeletek, műanyag tányérok, kések, villák, asztal.
Előkészület: (nem műanyagba csomagolt csokiszeletek vásárlása.) Asztalhoz ülünk, s minden gyerek
kap egy tányéron egy csokit, s egy kést és egy villát.
Feladat: kés és villa használatával kell kicsomagolni és megenni a csokoládét a tányérunkról.
Kézzel nem szabad megérinteni a csokit!(Kivéve, ha leesett.)
Legjobb a régi sportszelet a játékhoz. (papírba és alufóliába van csomagolva)
A kisebbeket ne versenyeztessük, nehogy félrenyeljenek. Elég nagy öröm, ha hozzájutnak a csokihoz.
(Ezt a játékot a zsúr elején érdemes játszani, amíg a gyerekek még nem ették tele magukat.)
Nagycsoportos óvodásoknak, Kisiskolásoknak, Iskolásoknak
Szobai játék
Ügyességi játék, Asztali játék
Cukorválogató
Kellékek: színes cukorkák, vagy színes csokibogyók, vagy színes golyók, és a cukorkákkal megegyező
színű poharak, asztal
Előkészület: 30 db színes cukorkát adunk a játékosnak, s a poharakat kirakjuk az asztalra sorban.
Feladat: egy kézzel a poharakon sorban haladva kiválogatni a cukorkákat minél gyorsabban.
Ki tudja megcsinálni? Ki a gyorsabb?
Persze, ha mindenki kipróbálta milyen ügyes, megehetik a bogyókat.
Kisiskolásoknak, Iskolásoknak, Felnőtteknek
Szobai játék
Ügyességi játék, Vicces játék, Asztali játék