II.

Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

Pedagógia és Pszichológia Tanszék

Gyakorlati munka

Téma: Népi hiedelem

Készítette: Molnár T Ivett

Óvodapedagógia III/6

Beregszász, 2021
 A népi hiedelem, vagy más néven babona, nem tartozik az egyházak vagy valamilyen
vallási rendszer elfogatott hittétele közé. A paraszti hiedelem világ több összetevőből áll,
tehát, ez alatt azt értjük hogy, lehetnek akár pogány világképek maradványi vagy az egyházi
hittételek torzultak hiedelemmé, pontosabban az ember torzította hiedelemmé a hittételt.

A hiedelmek és szokások alatt ejthetünk szót a naptári év szokásairól, hiedelmeiről is. A

naptári év szokásait a téli, tavaszi valamint a nyári napfordulókhoz csoportosítjuk. Ezek a
szokások, hiedelmek változata minden tájon és néprajzi csoportokban más és más, ezért csak
a legáltalánosabb és legszebb szokásokat, hiedelmeket szeretném be mutatni.

Az újév szokásai nagyon sokszínűek. Sok esetben az újévhez kapcsolódó szokásokat

nem lehet naphoz kötni. A század első felében a pásztorok, cselédek de még a gyerekek is
ellátogattak a tehetősebb családokhoz hogy boldog, bőséges új esztendőt kívánjanak nekik.
Némely szokásban a gyerekek és a legények nagy zajt csaptak, kolompokkal, csengőkkel zajt
ütöttek hogy a házról, a ház lakóiról és a jószágokról a rosszat elriasszák.

Vízkereszthez jó rész vallási szokások tartoznak. A betlehemezéshez hasonlóan a három

király járás volt a legfőbb megemlíthető szokás ezen a napon. Minden házhoz el mentek,
miután el mondták verseiket élelmet, pénzt kaptak a gazdától.

A farsang mai napig hagyomány. Vízkereszttel kezdődik és hamvazószerdáig tart, az

előtte lévő vasárnaptól kedd estig a „farsangfarkának” tartják/tartották. A farsang végeztével a
legények kiálltak azok a lányok háza elé akiknek nem sikerült férjhez menni és különböző
nótákat, rigmusokat mondtak a legények. A rengeteg alakoskodás mellett a gonoszűzés és a
termésvarázslást is ekkor tartották némely szokásban.

Tél végen került sor a kiszehajtásra. Ilyenkor jóslásokra került sor, pl: mikor mennek
férjhez a kiszehajtáskor jelenlévő lányok.

A tavaszi ünnepkör jelentős napja a húsvét. Mai napig él a húsvéthoz kapcsolódó

szokások szinte minden néprajzi csoportban. Legjellegzetesebb a locsolkodás, régebben vízzel
teli vödörrel locsoltak, ma már viszont ezt felváltotta az illatos parfüm. A húsvétnak egyik
legjellegzetesebb jelképe a húsvéti tojás volt.

Május elsejei szokás a májusfaállítás. A legény annak a leánynak állított fát amelyikhez
udvarolt, ezzel kimutatva szándékát. Ha már a fa elszáradt a legények és leányok
táncmulatságot rendeztek.
 A nyári szokások közül a legjelentősebb szentiváni tűzgyújtás. Akkor történt ez mikor a
nap a legmagasabbon jár, legrövidebben az éjszakák és leghosszabbak a nappalok. A
tűzgyújtás után a tűzet átugorták. Akinek sikerült úgy gondolták hogy megtisztul, valamint
akinek jól sikerült az ugrás az menjen férjhez a következő farsangi időszakban.

Az egyik leggazdagabb ünnepkör a karácsony. Ehhez az ünnepkör köré csoportosulnak

a legfőbb szokások. Viszont a szokások összeolvadtak már az egyházi szokásokkal, a pogány
hagyományvilággal valamint a paraszti szokásokkal.

A karácsonyi ünnepkör az adventtal kezdődik. A Miklós nap a fiatalabb népszokások

közé sorolható. A gyerekek megajándékozása a főbb cél. A Luca naphoz sok szokás köthető.
Az asszonyok ezen a napon nem dolgoztak. Ekkor kezdtek hozzá a férfiak Luca-szék
készítéséhez. Úgy tartották h aki erre rá ült az éjféli misén az meglátta a nagy szarvú
boszorkányokat a templomban.

A legismertebb karácsonyi játék a betlehemezés volt. Némely területen ma is élnek a

szokások, de sok helyen már felhagytak ezzel a hagyománnyal. A betlehemes legények sorra
járták a házakat, a versek és énekek befejeztével élelmet, pénzt kaptak. (Balassa-Ortutay
1979, 604-623)

A munka szokásai általában minden olyan népcsoportnál észrevehető akik

földműveléssel, állattartással foglalkoznak. Vetéskor, több „babonát” is tartottak az emberek
hogy azzal befolyásolják a termést. Ilyenek voltak ezek: tavasszal vetés előtt a földekre
igyekvő szekereket lelocsolták, ezzel bő termést biztosítottak csak úgy mint azzal hogy az
első barázdába tojást szántottak be. A népi szokások és babonák mellett a paraszti ember a
hitről sem feledkezett meg, hiszen minden vetés és munka előtt kalapját levéve kérte Istent
hogy áldja meg termésüket.

A jószág tavaszi kihajtatása számos szokással és hiedelemmel járt. A hegyi legelőkön a

jószágot sok baj érhette, ezek megakadályozása végett különböző eljárásokat találtak ki,
amelyeket egy pásztornóta csokorba szedte:

Gyűjtik a csordákat,
– Csingi-lingi-lánga –
Hajtsák a marhákat,
– Csingi-lingi-lánga –
 Tinó-binó jószágocskák,
– Csingi-lingi-lánga –
Rínak az utcába.
 
Láncot a küszöbre,
– Csingi-lingi-lánga –
Hogy térjen meg őszre, –
Csingi-lingi-lánga –
Az utolsó borjufarok!
S a farkasok és tolvajok
– Csingi-lingi-lánga –
Ne férjenek hozzá!
 
Nőjön fü előttik,
– Csingi-lingi-lánga –
Dög ne járjon köztik!
– Csingi-lingi-lánga –
{H-627.} Hizzanak meg mind egy
lábig,
Hadd igérjenek sok százig
– Csingi-lingi-lánga –
Értik a vásárba!
Érdemes megemlíteni az időjóslással kapcsolatos hiedelmeket is amelyek a termés
jóslásra is utaltak, mint például:

Vince- nap (jan. 22.): ha olvadásos idő van, jó termés várható a bortermelőknek.

Gyertyaszentelő Boldogasszony nap (febr. 2.): ha ki süt a nap akkor még nagyon hosszú
télre lehet számítani.

József- nap (márc. 19.): az első meleg nap, mindenki meg kezdheti a szántást.
 Szent György napja (ápr. 24.): ősi tavaszkezdő nap , ekkor hajtották ki a nyájat. A
hagyomány szerint ekkor kell őrizni a teheneket a mezőn mert a boszorkányok akkor szedik a
harmatot.

Márk napja (ápr. 25.): a csordások napja.

Péter-Pál (június 29.): ilyenkor szakad meg a búza töve, azaz lehet hozzálátni az
aratáshoz.

Szent Vendel (okt. 20.): a pásztorok védszentje, pásztorok ünnepet tartottak.

Márton nap (nov. 11.): lúdvágás napja, valamint az újbor kóstolásának napja.

András nap (nov. 30.): disznóvágás, disznótor.

Minden magyar népszokásból találni különböző formákat falvakban, mezővárosokban,

tanyacsoportokban. De a szokásokat nem lehetne azzal a közmondással illetni hogy „ahány
ház, annyi szokás”. Hiszen soha nem találkoztunk még olyannak hogy egy szokást, hiedelmet,
hagyományt, egy faluban élő családok, máshogyan ünnepelnének vagy tartanák meg.
(Balassa-Ortutay 1979, 626-631)

A paraszti kultúra nagyon önálló volt. A kérdésekre legtöbbször magunka kellet találni
feleletet. Ezért a parasztságnak ragaszkodnia kellet és ragaszkodott is az ősi magyarázó
elvekhez, azaz a hiedelmekhez, hiedelemvilághoz. Sokszor azt gondolják hogy a régi paraszti
világban a hiedelem, a babona csak egy mellékes dolog volt az emberek életében, viszont ez
nem így van. A babona, a hiedelem a paraszti ember mindenapjaiban megtalálható volt,
legfőbb szereplője és irányítója volt az életüknek. A hiedelemvilág befolyással volt a paraszti
világ vallásos világképére, mindennapi szokásaira, a hiedelmek meg jelentek a paraszti
alkotásokban azaz a népmesékben is. (Balassa-Ortutay 1979, 632-634)

A magyar népi hiedelemvilág egyik legjellegzetesebb és legismertebb alakja volt a

táltos. A táltos egy jóindulatú, segítőkész személy volt mintsem olyan aki büntet. Tudását
nem maga szerezi, úgy tartották hogy erre a sorsra születni kell. Az újszülött gyermekről az
eggyel több csont jelentett hogy táltos lesz, de ezek előtt még az ősöknek el kellet rabolnia.
Ilyen vallomásokat is jegyeztek fel táltosnak hitt emberekről: „…kilenc napig halva feküdvén,
elragadtatott a másvilágra, az istenhez, de azért jött vissza, mert az isten küldte őt, hogy
gyógyítson és orvosoljon”. A táltosnak több próbát és vizsgát is ki kellet állnia, mint pl:
felmászni egy égig érő fára.
 A táltos tevékenységei közül ki lehet emelni az eksztázist azaz a révülést. Ugyan is a
táltos csak révületes állapotban tud kapcsolatot teremteni az ősökkel.

A másik természet feletti lény a garabonciás alakja, nagyon sokéig keveredett a

táltosával. Jóra és egyaránt rosszra is kapható volt. Könyvéből olvasta ki bűvöleteit, hiszen
úgy tartották hogy az egyetemen 7 vagy 13 iskolát járt ki, azaz diák alakjában járta útját.

A boszorkány, mai napig halljuk ezt a szót, de vajon mi takarhat maga mögött? A
paraszti világban egyaránt lehetett nő vagy férfi is. A boszorkányok tudományukat
leggyakrabban éjfélkor a keresztúton sajátították el, amikor pálcával kört húztak maguk köré
és nem volt szabad abból kimozdulniuk, akkor sem ha négylovas szekér, bika rontott rájuk,
vagy cérnaszálon gurították a malomkövet fejük felett. Ha le tudta győzni a róbál,
boszorkánnyá válhatott. Több lehetőség is felmerült annak érdekében hogy valaki
boszorkánnyá válhasson, például: fekete macska húsát meg enni, éjfélkor a temetőbe menni,
ott megkapva képességüket, előfordult hogy egy fára vagy kórószárra kellet felmászniuk.
Leggyakrabban azonban a családba öröklődött a boszorkányság, mégpedig úgy hogy a
boszorkány halálos ágyán kézfogással adta át tudását a fiatalabb generációnak. (Balassa-
Ortutay 1979, 634-638)

Nem csak Magyarországon vagy a világ más tájain, de a hazánkban Kárpátalján is jelen
volt. Nagydobronyban mai napig élnek a hiedelmek, és mai napig tartják azt is hogy van
boszorkány a faluban. Nagydobronyban boszorkánynak vélt személy szinte minden utcában
előfordult. Úgy gondolták hogy ezek a személyek az ördöggel kötöttek szerződést.

Nagydobronyban különböző elbeszélésekből hallhatunk boszorkányokról. Ilyen volt

Hajdú Teréz állítása is: „Erzsi nénémmel mentem hazafele, oszt ahogy beértünk az utcánkba
eccer csak látom, hogy az öreg Bori néném mászik átfele a kerítésen. Oszt ahogy mászott, a
kerítésen fent akadt a ruhája, oszt látom, hogy farka van.”, vagy például: “a boszorkányokat,
mikor a templomba mennek befele, meg lehet ismerni, mert a templomajtóban mind
félrefordítja a fejét, hogy beférjen a szerva, amely szabad szemmel nem látható”

A boszorkányokká válás minden tájon más és más volt. Nagydobronyban a hiedelem

szerint egy megkörnyékezett emberrel így történt: „Pinte Ignácot az ördöngősök
megkörnyékezték, oszt betanították a tudományokba. De eccer iccaka elmentek hozzá oszt ki
kellett neki menni. Azt mondták elibb neki, hogy bujjon keresztül a kócsjukon. Keresztülbujt.
Azut meg azt mondták, hogy üjjön rá a seprünyelre, oszt lovagoljon. Lovagolt. A gerebenen is
ült. No osztán aztat mán nem tette meg, hogy olyan vékonyra elnyúljon, hogy a tű fokán
keresztül tudjon bujni. Akkor megfogták, oszt felvitték a Buda Pali csürjinek a tetejire. A feje
felett egy szalmaszálon egy malomkű csüngött. Így kényszerítették, hogy bújjon keresztül,
mert különben a malomkű meglapiti. Közbe olyan sugallat csapta meg, hogy azoknak ne
fogadjon szót. Azt mondták neki, hogy énekeljen egy olyan éneket, amibe nincsen Isten neve.
Az meg azt énekelte, hogy “Utaid Uram mutasd meg, hogy el ne tévedjek!” Oszt akkor a
Jóisten megsegítette, oszt megszabadította az ördögtűl.” (Zubánics-Vargáné 2007, 20-24)

A boszorkányok cselekedetei között a legismertebb a rontás volt. Szemükkel árthatnak a

kisgyereknek, vagy betegséget hozhatnak emberre és állatra is egyaránt. Ezeket a rontásokat a
tudós pásztor tudta le venni. A pásztor gyakorlati és természet feletti módszerrel is
gyógyította az állatokat. A tudós pásztorok a boszorkányokkal állandó harcba álltak.

Ilyen vagy ehhez hasonló természet feletti lényekről több megnevezés is él, mint pl:
tudós kocsis, aki meg tudta állítani a kocsit, vagy nagyon értett a kötéshez és oldáshoz is,
egyik érdekes vonása az volt hogy a szalmazsákot lóvá tudta változatni. A másik ilyen lény a
léleklátó asszony, aki jóslással foglalkozott, vagy halott emberekkel teremtett kapcsolatot.
Többek között gyógyítással is foglalkozott.

A lidérc egy olyan dolog ami több féle alakban is megtalálható. Például a lidérccsirke,
melyet valakinek a hónaalatt tartott tojásból kellet kikelteni. Ez a csirke bármit meg tett
gazdájának, viszont nagyon nehezen lehetett tőle megszabadulni. A lidérc bármilyen alakot
ölthetett.

A magyar népi hiedelemvilágban még nagyon sok más lény előfordul, viszont azok
ritkábban vagy csak nagyobb területeken, mint például: törpék, óriások, tündérek, manók,
sellők, házi szellemek. Viszont ezek a környező népeknél nagyon gyakoriak. (Balassa-Ortutay
1979, 639-643)

A hiedelemvilághoz nem csak a természet feletti lények tartoztak hanem különböző

cselekmények is.

Az egészség és szépség megőrzése érdekében nagypénteken napfelkelte előtt vizet

hoztak a folyóról vagy a kútról és aki abból ivott egész évben szép és egészséges lesz. A tej és
a vajhaszon érdekében vérfüvet megszárítva adták a tehénnek. Némely szokásban a köpülőt
három folyó vízéből öblítették ki, melyben a folyóparton szedett kavicsokat főzték ki.
 A földművelés alatt is voltak ilyen cselekmények, mint pl: ha volt a háznál szoptatós
anya, akkor a tejéből csepegtettek az elvetendő gabonára hogy az jó „tejes” legyen.

Szinte alig van olyan betegség, melyhez valamilyen ráolvasás ne kapcsolódott volna. Ha
valakinek árpa nőtt a szemén, akkor azt ilyen mondással riasztották el: „Szaladj, árpa,
learatlak, kicsépellek, megőröllek, megsütlek, megeszlek!” A törött, ficamodott lábra ezeket
mondták: „Csont a csonthoz, vér a vérhez, hús a húshoz forradjon, s mint ez volt, úgy legyen
most is.” A fogfájás elmulasztására ezt a kis verset hajtogatták:

Uj hold, uj király
Férges foggal
köszönök,
Dicsértessék a
jézus!
A rontás elkerülése érdekében sok módszert ismerhetünk meg, például: a menyasszony
pénzt tett a cipőjébe, és azon járt. Az állapotos asszony pókháló alá feküdt, mert így a rontást
el tudta kerülni. A szemverés ellen a kisgyerek karjára piros szalagot kötöttek. Ha valaki
abban az évben először evett valamit, akkor előbb ezt a kis verset mondta el:

Ujság hasamba,
Hideglelés urakba!
(Balassa-Ortutay 1979,
648-655)
Ezek a hiedelmek csak töredékei azoknak ami a paraszti világban jelen volt, és van mai
napig is. A szokások és a hiedelmek azok között is erősen élnek akik bizony tudják hogy nem
igazak, bár hisznek benne hisz ebben nőttek és nőttünk fel mi magunk is. (Balassa-Ortutay
1979, 648-655)
 Felhasznált irodalom

Balassa Iván- Ortutay Gyula: Magyar néprajz

(https://mek.oszk.hu/02700/02789/html/117.html)

Magyar néprajzi lexikon (https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/index.html)

Zubánics László – Vargáné Katona Mária: Boszorkányok pedig nincsenek?! (A kárpátaljai

néphit és a történelmi valóság találkozása)