Az antikvitás művészete és irodalma I.

 Az ókor jellemzése – történelmi-társadalmi viszonyok, az ókori Görögország jellemzése

A görög kultúra 3 szakasza:
- archaikus kor (Kr.e. VIII.sz-VI.sz.)
- klasszikus kor (Kr.e.V.IV.sz.)
- hellénisztikus kor (Kr.e.III.sz-I.sz)

Az ókori görögök magukat helléneknek nevezték mondabeli ősatzjuk, Hellasz után. Minden más
nép kultúráját, amely körülvette őket, barbárnak tartották.
A görög városállamokat a nyelv, vallás és közös hagyomány kapcsolja össze. Isteneik a
mindennapi élet szerves részei, minden egyes istennek külön temploma van – nincs szükség
közvetítőkre (papokra), bárki áldozhatott nekik – elég volt egy csokor virág. A görög művészetet
templomaikkal jellemezhetjük leginkább. Kőből és márványból készültek, szimmetrikus
elrendezés – közepén egy téglalap alapú cella, itt őrizték annak az istennek a szobrát, akinek
tiszteletére emelték a templomot. Ilyen templom a Parthenon (Iktinosz és Kallikratész építette),
amely Athén fellegvárán, az Akropoliszon épült.

A Parthenon

A Parthenont Pallasz Athéné tiszteletére emelték, szentélyében áll a Pheidiász által készített 12
méter magas elefántcsontból és aranyból készült Athéné-szobor.
Az építészet remekei az oszlopok: dór (dísztelen – Szicília: Agrigento-i Concordia-templom),
ión (voluta) – athéni Erektheion, korinthoszi (akanthusz-levél – athéni Lüszikratész-emlékmű).
 A Concordia-templom Agrigento-ban

Az Erektheion kariatidái, azaz fiatal nők szobrai, amelyek az oszlopot helyettesítik. Peploszt
viselnek, tehát redőzott köntöst

Lüszikratész-emlékmű
Dór, ión és korinthoszi oszlop

Legismertebb szobrászok Pheidiász, Mürón (Diszkoszvető)

Diszkoszvető Amphora Kratér

Praxitelész – arányos ábrázolás, emberközpontúság, ez már szembehelyezkedik az ókor

monumentalitás-elvével (az istenek is teljesen emberformájúak).
A festészet Görögországban nem olyan jelentős, a vázafestést lehetne kiemelni. Legismertebb
vázatípus: amphora (tojás alakú edény) és kratér (borkeverésre szolgált)
A két legerősebb városállam, Athén és Spárta a töriórákról visszaköszönnek, remélem...
Tehát a görög gondolkodás jelmondata:
Ép testben ép lélek – test és lélek tökéletes egysége, harmóniája
Az olimpiai játékokról néhány mondatot (Kr.e.776-ban rendezték az elsőt Athénban, csak férfiak
versengtek, versenyszámok: tízpróba, futás, babérkoszorú stb.)
 A görög irodalom kialakulása (a műnemek: epika, líra, dráma)
Mindhárom műnem itt alakult ki:
 - Epika: Kr.e.VIII.sz. (Homérosz és az énekmondók, Iliász, Odüsszeia)
- Líra: Kr.e.VII.-VI..sz.(Alkaiosz, Szappho, Anakreón)
- Dráma: Kr.e.V.sz. (Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész, Arisztophanész)
Legmozgalmasabb a Kr.e.5.század – ez az athéni demokrácia kora, Periklész uralkodása –
ekkor élnek a nagy filozófusok: Szókratész, Platón, Arisztotelész, ekkor alkot Pheidiász is..
Ekkor törnek ki a görög-perzsa háborúk is... (A 300 c. film ugyebár Thermophülait mutatja be...)
Ezekről a nagy filozófusokról még fogtok tanulni, remélem... Bele is foglalhatjátok majd az
érettségibe őket....

A római művészetről: utánzó művészet, görög hatás érződik.

Az építészetben alkottak nagyot és önállót: vízvezetékek, erődök, a boltív használata.
Leghíresebb építmény a Colosseum – igazán tudtok beszélni róla...

Colosseum – elégedett turistával

Következő maradandó építmény a Pantheon, minden istenek temploma.

Szobraik közül kiemelkedik Marcus Aurelius lovasszobra, amely Rómában található a
Capitolium előtti téren.

A görög mitológia

A mitológia mítoszokkal foglalkozik. A mítosz epikus műfaj, ayokat a jelenségeket vizsgálja,

amelyeket az ember nem ért, misztikusnak találja. Bennük öltenek testet az embernek a világ
keletkezéséről alkotott nézetei. A mítoszok témái:
- istenek születése (theogonia)
- istenek harca (theomakhia)
- istenek, héroszok, földi halandók kalandjai

A világ keletkezése a görögök szerint (Hesiodos szerint):

A görög mitológia szerint a világ az istenek nászából jött létre. További fejlődése és
tökéletesedése az istenek egymással folytatott harca árán valósult meg. Kezdetben volt a Khaosz,
a tátongó “Üresség”. Majd megszületett Gaia, a széles mellű Föld, és Erósz, a “Szerelem” istene.
Gaia először méltó párját hozta a világra, a csillagos égboltot, a mindent beborító Uranosz, aztán
a tengert, Pontoszt. Az Gaia és a Uranosz első gyermekei voltak az első istenek. Először hét
titánt szült Gaia, köztük volt Atlasz, Kronosz és Prométheusz is, majd megszülettek
leánytestvéreik, a titaniszok. Aztán három egyszemű (küklopszok) és három százkarú óriás jött a
világra (hekatonkheirek vagz gigászok). Az Ég és a Föld első gyermekei, durva óriások,
szörnyalakok voltak. Maga Uranosz is elborzadt gyermekei láttán, és a küklopszokat meg a
százkarúakat letaszította az alvilágba. Gaia ezért megharagudott férjére, s fellázította a titánokat,
hogy álljanak bosszút apjukon. A legifjabb titán, Kronosz vállalkozott erre a feladatra, és apját
megfosztva férfiasságától átvette az istenek feletti uralmat. (a tengerbe hullo levágott férfiasság
habjaiból születik Aphrodité, a szerelem istennője, Héphaisztosz felesége – a legszebb nőknek
mindig csúnya férj jut…) Testvérét, Rheiát vette feleségül, de félve, hogy ő is apja sorsára jut,
születendő gyermekeit sorra lenyelte. Ezért Rheia, mikor legutolsó gyermekét, Zeuszt várta elbújt
Kronosz elől Kréta szigetén. Zeusz születése után egy követ tett a pólyába, és azt adta át férjének.
Kronosz gyanakvás nélkül lenyelte a követ. A gyermek Zeusz Kréta szigetén nevelkedett. Mikor
felnőtt, mérget adott be apjának, aki ettől sorra kihányta korábban elnyelt gyerekeit.

Ezután Zeusz tíz évig tartó háborút indított Kronosz és a titánok uralma ellen. Zeusz, az
alvilágból kiszabadított küklopszokkal és százkarú óriásokkal legyőzte apját. Így lett Zeusz az
istenek királya és az emberek atyja, ő alakította ki a rend és az értelem világát. Testvérei között
megosztotta az uralmat: Hesztia (családi tűzhely istene), Démétér (mezőgazdaság), Héra (Zeusz
felesége, sok mindennek az istene), Hádész (alvilág), Poszeidón (tenger) – ők a testvérei.

Biztosan tudtok a mitológiából történeteket, akár héroszokról (félistenekről) is – Heraklész stb…

Az olümposzi istenek

 Zeusz: a legfőbb isten az Olümposzon, Kronosz és Rheia fia, az istenek 3. nemzedékének

vezetője (Jupiter)
 Hadész: Kronosz és Rheia gyermeke, az Alvilág ura. Az alvilágban lakik. (Pluto)
 Héra: 300 éves szerelem után Zeusz felesége és nővére, az Olümposz királynője (Juno)
 Démétér: a Föld istennője, Zeusz testvére (Ceres)
 Hesztia: Zeusz testvére, a családi tűzhely istennője (Vesta)
 Apollón: Létó és Zeusz gyermeke, a költészet, nap, világosság, jóslás, zene istene, a
Múzsák karának vezetője (Apollo)
 Artemisz: Létó és Zeusz gyermeke, vadászat és vadállatok szűz istennője, Apollón
ikertestvére (Diana)
 Aphrodité: a szépség és szerelem istennője (Venus)
 Arész: Héra és Zeusz gyermeke, a harc és háború istene (Mars)
 Dionüszosz: Zeusz és a halandó Szemelé fia, a bor és szőlő istene (Bacchus)
 Héphaisztosz: Héra gyermeke, az istenek kovácsa, a tűz és kovácsmesterség istene, egyik
lábára sántít (Vulcanus)
 Hermész: Zeusz és Maia gyermeke, az istenek hírnöke, a halottak követője, a kereskedők,
szónokok, tolvajok védője (Mercurius)
 Pallasz Athéné: Zeusz fejéből pattant ki. A városvédő mesterségek és tudományok
védnöke, a bölcsesség, jog, művészetek oltalmazó istennője. (Minerva)
 Poszeidón: Kronosz és Rheia gyermeke, a tenger istene (Neptunus).

Egyéb istenek, istennők és félistenek

 Amphitrité: Poszeidón tengeristen felesége

 Boreász: az északi szél
 Eileithüa: Héra gyermeke, a szülés istennője
 Erósz: Aphrodité és Arész fia, a Szerelem

 Hébé: Zeusz és Héra gyermeke, az ifjúság istennője. Héraklész felesége lett.

 Héliosz: a Napisten
 Hekaté: Háromfejű és háromtestű alvilági istennő, a varázslás, a sötétség és az éjszaka
úrnője
 Hügieia: Aszklépiosz leánya, az egészség istennője
 Hüpnosz: az Éj istennőjének, Nüxnek a fia, az alvás és álom istene
 Írisz: a szivárvány istennője
 Maia: Atlasz leánya, Hermész anyja
 Mnémoszüné: az Emlékezés, a Múzsák anyja
 Nemeszisz: Nüx leánya, a megtorlás istennője
 Niké: a győzelem istennője
 Perszephoné: Démétér és Zeusz gyermeke, Hadész felesége
 Pán: Hermész és Droüpé nimfa fia, kecskelábú, szőrös-szarvas pásztoristen
 Szelené: a Hold istennője
 Themisz: Uranosz és Gaia leánya, a megszemélyesített törvényes rend
 Thetisz: tengeristennő, Néreusz leánya, Akhilleusz anyja
 Tritón: tengeristen, Poszeidón és Amphitrité fia
 Zephürosz: a nyugati szél

 Múzsák: Kleió, Melpomené, Thaleia, Euterpé, Terpszikhoré, Erató, Kalliopé, Uránia,

Polühümnia; Mnémoszüné és Zeusz gyermekei
 Hórák: Diké (jog), Eiréné (béke), Eunomia (törvényesség); Themisz és Zeusz gyermekei,
a természet és az évszakok istennői
 Khariszok: Zeusz és Eurünomé leányai, a báj és szépség istennői
 Erinnüszök (Alektó, Tisziphoné és Megaira): a bosszúállás istennői, Uranosz véréből
keletkeztek
 Heszperidák: Atlasz leányai, akik egy sárkánnyal Héra aranyalmáit őrizték a világ nyugati
szélén
 Küklopszok (egyszemű óriások): Brontész (mennydörgés), Szteropész (villám), Argész
(mennykő)
 Aiolosz: A szél istene; ő szedi össze a pusztító szeleket és ajándékozza Odüsszeusznak
 Kirké: istennő, Aiaié szigeten él. Aki a szigetére lép, azt disznóvá változtatja.
 Erisz: a viszály istennője
 Kasztór: Léda és Zeusz egyik fia, hattyútojásból született
 Gigászok: kígyófarkú lények, sikertelenül harcolnak az olümposzi istenek ellen. Név
szerint ismertek Pelórosz, Mimasz, Pallasz, Damasztór, Ekhión, Palléneusz, Porphürión,
Alküoneusz, Ephialtész, Eurütosz, Klütiosz, Enkeladosz, Polübótész, Hippolütosz,
Gratión, Agriosz, Thoón. (Ez koppintás a Wikipédiáról, de pontos...)
 Zeusz, a főisten Héra, aki sokat tűrt, ezért nagyon
kegyetlen volt…

Az ókori görög irodalom kialakulása

Fogalmak: a homéroszi eposz, a homéroszi kérdés, a trójai mondakör, az eposz műfaja, a

hőseposz, az eposzi kellékek, az időmértékes verselés, Íliász, Odüsszeia

A műnemekről már volt szó.

Még a műnemek (epika, líra, dráma) kialakulása előtt (Kr.e.VIII.sz) háborúk dúltak
Görögországban, a városokat pedig énekmondók járták, akik évszázadokig zengték dalaikat a
harcokról. Ilyen énekmondó (rapszodosz) volt Homérosz is, akiről keveset tudunk. Állítólag vak
volt, koldusként járta Görögországot, himnuszai, ill. a két eposz maradt fenn, az Íliász és az
Odüsszeia.

A homéroszi kérdés: tényleg Homérosz-e a szerző? Az Iliásznak minden bizonnyal igen, az a

VIII.sz elején született, az Odüsszeia meg a VIII.sz végén, azt valószínűleg más írta, csak nagyon
hasonló stílusban. Meg aztán a két mű világszemléletében is nagy a különbség...

Homérosz

A trójai mondakör – ez a két eposz előzménye

Zeusz hattyúalakot magára öltve elcsábítja Tündareosz király feleségét. Léda két hattyútolyást
szül. Az egyikből Heléné és Klütaimnésztra, a másikból Kasztór és Polüdeukész kel ki.A
csodálatos szépségű Heléné Zeusz lánya volt, Klütaimnésztra pedig Tündareoszé. A két nővért
egy testvérpár veszi feleségül. Helénét Meneláosz spártai király,Klütimnésztrát Agamemnón
mükénéi király.
Prométeusz megjósolja Thétisznek, hogy bárkinek is lesz a felesége, gyermeke dicsőbb lesz
apjánál.Zeusz, aki éppen feleségül akarja venni az istennőt, a jóslat hallatán megváltoztatja
szándékát, és Thétiszt a mürmidón királynak, Péleusznak adja feleségül. A lakodalomra az
istenek is meghívást kapnak, kivéve Ériszt, a viszály istennőjét, aki bosszúból egy almát dob a
vendégek közé “a legszebbnek“ felirattal. Az ajándékon három istennő: Héra, Pallasz Athéné és
Aphrodité veszekednek. A vita eldöntését Zeusz a trójai királyfira, Páriszra bízza. Aphrodité
azonban megkörnyékezi Pariszt, és megígéri, övé lesz a világ legszebb assszonya, Heléné, ha
neki ítéli oda az almát. Párisz így is tesz. Jutalma nem marad el, sikerül megszöktetnie Helénét. A
görögök, az asszonyrablást megbosszulandó, Tróját ostrom alá veszik. Mellettük a két sértett
istennő, Héra és Pallasz Athéné is.A háború 10 évig tart. (s ugye Thétisz és Péleusz fia,

Akhilleusz – sarok, Sztüx).

Az Íliász (Kr.e.VIII.sz.eleje) – 24 ének, a trójai háború utolsó 52 napja

Először az eposz bemutatása:

Hősköltemény, verselési formája időmértékes1 – arról mindent tudni kéne…(verslábak)
Az eposzi kellékek:

1
Az időmértékes verselés ritmusát a szótagok időtartama határozza meg, vagyis a rövid és a hosszú szótagok
szabályos ismétlődése, váltakozása. Az időmértékes ritmusban a szótag más, mint pl. a helyesírásban, a magyar
nyelv elválasztási szabályaiban. Tudniillik a szótag itt a következő magánhangzóig tart, függetlenül attól, hogy az a
magánhangzó még ugyanabban a szóban van-e, avagy már egy következő szóban.
Rövid szótag, ha a benne előforduló magánhangzó rövid, és legfeljebb egy rövid mássalhangzó követi; jele: u
Hosszú szótag, ha magánhangzója hosszú, vagy ha a rövid magánhangzó után nem csupán egy rövid mássalhangzó
áll, hanem hosszú mássalhangzó vagy több mássalhangzó; jele: –.
Az időmértékes verselés ritmikai alapegysége a versláb: meghatározott számú és meghatározott sorrendű rövid,
illetve hosszú szótag kapcsolata. A legismertebbek az alább következők:

jambus: u – (egy rövid, egy hosszú)

trocheus: – u (egy hosszú, egy rövid)
anapesztus: u u – (két rövid, egy hosszú)
daktilus: – u u (egy hosszú, két rövid)
spondeus: – – (két hosszú)

Hexameter:hat verslábból álló verssor, az ötödik versláb daktilus.

Pentameter: szintén hat verslábból áll, de a harmadik és a hatodik csonka versláb, így tképpen öt versláb.
Disztichon: egy hexameter és egy pentameter
 - tárgymegjelölés (propozíció)
- segélykérés (invokáció)
- seregszemle (enumeráció)
- késleltetés (retardáció)
- díszítő jelzők (epiteton ornans)
- isteni beavatkozás (deus ex machina)
- a dolgok közepébe vágása (in medias res)
- berekesztés (peroráció)

Akhilleusz a központi alak. Apollón dögvészt bocsát a görögökre, mert megsértették papját,
ugyanis Agamemnon, a fővezér rabul ejtette a pap lányát, Khrüszéiszt. Apollón dögvésszel sújtja
a görögöket. A jóslat szerint csak akkor múlik el a dögvész, ha Agamemnon visszaadja a lányt.
Akhilleusz erélyesen követeli, adja vissza a lányt, ám Agamemnon cserébe kéri Akhilleusz
rabnőjét, ágyasát, Briszéiszt. Akhilleusz megsértődik, nem harcol. Helyette Patroklosz,
legkedvesebb barátja harcol, akit Hector, a trójaiak legnagyobb harcosa, Priamosz király fia,
Parisz testvére megöl. Akhilleusz meg bosszút áll, megöli Hectort, holttestét meggyalázza, végül
az ősz Priamosz kérésére eltemetteti. Akhilleuszt végül Apollón öli meg Párisz képében, egy
nyílvesszővel átlövi a sarkát.
Az istenek szerepe az Iliászban: Iliász világában végső soron mindent az istenek intéznek, a
csaták, az egyéni összecsapások kimenetelét az ő szeszélyük, ravaszságuk dönti el: az ember az
Istenek játékszerévé válik. Az istenek közvetlenül részt is vesznek az ütközetben. Az istenek
halhatatlanok, sebesülésük nem okozhat nekik semmi bajt, mégis jajongva menekülnek az
Olimposzra. Az emberi sorssal összehasonlítva az istenek meglehetősen komolytalanok. A
halandó emberek az istenek fölé emelkednek: a harcban egyetlen életüket veszíthetik el, míg az
istenek nem kockáztatnak semmit. Az Iliász embereszménye Akhilleusz: Anyjától tudja meg,
hogy két lehetőség közül dicső halál-részt vesz és meghal a csatában (ezt választja)választhat:
hosszú élet érdekében nem harcol
Az eposz egyetlen fejlődő jellemű hőse Akhilleusz. Akhilleusz képes a megtisztulásra. Hektor és
felesége találkozása. Búcsúzásként magához akarja venni fiát, de fia nem ismeri fel. A
rettenthetetlen harcos lecsatolja sisakját, és karjába veszi a fiát. Elbúcsúzik és elmegy. Ez a
jelenet nem békés mivel a túloldalon ott a barbár háború. Akhilleusz pajzsa: a kovácsisten
gyorsan és tökéletesen dolgozik.
A pajzsa kör alakú:

1) A legbelső kör a világmindenséget ábrázolja (Nap, Hold, csillagok, tenger)

2) Az első gyűrű a városi életet mutatja be 2x2 jelenetben
a. békében: lakodalom, majd piactéri veszekedés és törvényszéki tárgyalás
b. háborúban: az ostromlottak kivonulnak portyázni, majd megtámadják az
ostromlókat, s ebből harc lesz
3) A második gyűrű a vidéki életet mutatja be: a tavasz, nyári és őszi paraszti munkákat
(szántáas, aratás, szüret)
4) A harmadik gyűrű a pásztoréletből választ három jelenetet:
a. az oroszlánok rátámadnak a csordára
b. békésen legelésző juhnyáj
c. eladó lányok tánca az ifjakkal
5) A pajzs peremén a földkorongot körülvevő Okeánosz láthattó

Odüsszeia (Kr.e. VIII.sz.vége)

Az Odüsszeia a trójai háborúból hazatérő görög hősök kalandjait elbeszélő eposz. Az Iliászhoz
igazodik mind formai sajátosságaiban, mind tartalmában, annak folytatásának tekinthető.
Szereplői is az Iliász világából kerülnek ki. Az Iliász a törzsi-nemzetségi társadalom válságát
ábrázolta, míg az Odüsszeia az individum eposza, itt a közösség háttérbe szorul, a téma maga a
címadó hős.
Hektor halála után Trója hamarosan elesett. Mindenki hazatért, csak egyetlen hősre várnak
Ithakában: Odüsszeuszra. Az ő 10 éves hányódásáról és hazatéréséről szól a mű. A mű 24 énekre
tagolódik
(12 ének előzmény, 12 ének otthon)
– 1.–4.: Ithaka, Pülosz, Spárta, 5.–8.: Ogügié, Szkhéria, ugyanabban az időben, JELEN,
– 9.–12.: Odüsszeusz elmeséli kalandjait,
– 13.–24. Leszámolás a kérőkkel.
Új embereszmény: Odüsszeusz. A bevezetés egyetlen embert állít az előtérbe, s elsősorban a
főhős jellemzésére szolgál. A hírnévvel nyert halhatatlanság helyébe az élet legfőbb értékként
kerül. Egy új történelmi korszak egyéni kezdeményezést, találékonyságot kíván. Az Odüsszeia
embereszménye már nem bátor hős, hanem bölcs, leleményes ember a főhős. Odüsszeusz és
társai hazatérését már nem az istenek irányítják. Pusztulásuk oka a balgaság, ostoba vétkek és a
gátlástalan mohóság. Az O. világában az emberek sorsát már nem az istenek irányítják. Az új,
bonyolultabb embereszmény bonyolultabb szerkezetet kíván. Az eposzi cselekmény két szálon
fut.
Ithakában felnő Odüsszeusz fia, Télemakhosz. Feleségét, Penelopeiát kérők ostromolják, aki
azzal hitegeti őket, hogy először meg kell szúnie apósa szemfödelét, csak aztán választhat férjet.
Persze amit megsző nappal, éjjel lebontja. Antinoosz a kérők vezére. A kérők szinte már felélik
Ithaka királyának vagyonát. Télemakhosz apja keresésére indul, csak Eurükleiának szól,
Odüsszeusz dajkájának. Püloszba megy Nesztorhoz, akivel együtt dúlta fel Odüsszeusz Tróját,
majd Spártába Agamemnonhoz. Egyikük sem tudja, hol lehet Odüsszeusz.
Odüsszeusz a trójai háború után Kallüpszó nimfa fogságába esik Ogügié szigetén, 7 évig
raboskodik nála, Kallüpszó férfiassága miatt tartja magánál… Az istenek parancsára azonban
elengedi, de a tengeren Poszeidón darabokra töri tutaját, kiköt a phaiákok szigetén, Szkherián. Itt
hókarú Nauszikaá talál rá, Alkinoosz lánya. Mulatságot szerveznek tiszteletére, vacsora közben
Demodokhosz, az énekes a trójai háborúról énekel, ez könnyeket csal O. szemébe, elmeséli, mi
történt vele, miután elindult trójából, míg Kallüpszóhoz nem ért.

Odüsszeusz kalandjai:

1-feldúlják Iszmaroszt, de sokan elesnek

2-lótuszevők szigete- 3 társa eszik a lótuszból és meghal
3-Küklopszok szigete (megvakítják Polüphémoszt)
aiol4-Aiolosz vihartársak kibontjákszelet ad
5-Télepülösz, ahol óriások sziklákat dobálnak rájuk
6-Kirké istennő 21 görög hajóst sertéssé változtat

Kirké, avagy az ember elállatiasodásának lehetősége

7-alvilág, Teiresziásztól jóslatot kap

8-Szirének, O. betömeti füleit viasszal (dalok miatt)

Szirén – jogosan kötöztette magát Odüsszeusz az árbochoz

O.6 emberét feláldozza
9-Szkülla, tengeri szörny
10-Héloisz marháiból 6 napon át lakomáznak, majd tengerre szállva vihar O. éli csak túl. Ithaka-
leszámolás a kérőkkel: összekapcsolódik a 2jön cselekményszál, jelenidőben folytatódik a mű.
Végül győz a belátás és a józan ész.

Eposzi kellékek: idővisszatekintés, enumeráció (seregszemle), in medias res, expozíció,

propozíció (téma megjelölés), csodás elemek, ismétlések, retrospektív

Megfogalmazódik egy általános értékrend, erkölcsi kódex, embereszmény, nem csak Odüsszeusz,
hanem szolgálók, kondás, fiú, társak, stb. Az ideális görög hős tulajdonságai:
– szellemi-fizikai kiválóság,
– tudásvágy,
– közösségi felelősség,
– céltudatosság,
– alkalmazkodóképesség,
– igazságosság,
– emberség,
– képességei istenhez hasonlóvá teszik.
Az ideál már nem a kiváló harcos, hanem a sokat tapasztalt bölcs, leleményes, politikus ember,
aki tudja alakítani saját sorsát.
Az istenek szerepe korlátozott, mindenki a maga bűneiért vállalja a felelősséget.
Állandó jelzői: fényes, bajnok, leleményes, nagyleleményű, bölcsszívű, hősszívű, tarkaeszű,
tűrőlelkű, isteni hős/jó stb.
Szöveggyűjtemény

Íliász

Akhilleusz pajzsa (Tizennyolcadik ének)

“Így szólván otthagyta Thetiszt, és ment a fuvókhoz:

tűz fele fordítván azokat, sürgette dologra.
És a kemencéknél húsz fúvó fútt szakadatlan,
fürgén árasztották szét sokféle fuvalmuk,
egyszer a gyors munkát segitették, másszor elültek,
úgy, ahogyan Héphaisztosz akarta, s a munka kivánta.
Lángra vetette a nempuhuló rezet is, meg az ónt is,
és a nagyértékű aranyat s az ezüstöt; utána
üllőtalpra nagy üllőt tett, a kezébe ragadta
jó kalapácsát, míg a fogót másik keze fogta.

És legelőször erős pajzsot kalapált ki az üllőn,

dúsan díszítette, reá hármas karimát tett,
fényeset és ragyogót, s ráfűzte a szíjat ezüstből.
Ötrétű lett végül a pajzs, és jártas eszével
Héphaisztosz sok-sok gyönyörű képet kalapált rá.

Ráremekelte a földet, rá az eget meg a tengert

és a sosempihenő napot is meg a szép teleholdat.
S minden csillagot is, mely az ég peremét koszorúzza,
Óríónt s a Fiastyúkot, meg a Hűaszokat mind,
vélük a Medvét is - más néven híva Szekér ez -
mint forog egy helyben, míg Óríónt lesi egyre,
s egymaga nem fürdik csak meg soha Ókeanoszban.

Két szép várost is remekelt ki a pajzson az isten,

földi halandókét: egyben lakodalmakat ültek,
s házukból a menyasszonyokat fáklyák tüze mellett
végig a városon át, sok nászdalt zengve, vezették.
Örvénylő táncban perdültek az ifjak; a lantok
és fuvolák harsány szava szólt; de az asszonyok álltak,
mind a saját tornáca előtt bámult a menetre.
Míg a piactéren sokaság állt, pörlekedés folyt:
meggyilkolt ember vérdíja fölött civakodtak
ketten: az egyikük esküdözött, az mondta a népnek,
mind kifizette; tagadta a másik: mit se kapott még.
Mindketten kívánták, hogy tanu döntsön a perben.
Mindkettőt bíztatta a nép, két pártra szakadtak:
jártak a hírnökök, és intették csöndre a népet;
ültek a síma, csiszolt köveken szent körben a vének:
botját tartották harsányszavu hírnökeiknek,
föl-fölemelkedtek, s fölváltva itéltek a bottal.
Köztük a kör közepén két tiszta talentum arany volt,
annak díjául, ki a leghelyesebben itél majd.

Míg két hadsereg állt ragyogó fegyverben a másik

város előtt körben: szándékuk kétfele oszlott:
vagy földúlni egészen, vagy két részre szakítva
osztani föl, mit a hőnszeretett város fala őriz.
Várbeli nem hajlik, vértjét veszi, lesre törekszik.
Sok szeretett feleség, kicsi gyermek védte a bástyát,
és az elaggottak velük álltak föl hadi rendbe:
ők pedig indultak: vezetőjük Arész meg Athéné:
fényes aranyból mindkettő, arany öltözetében,
fegyveresen: mindkettő szép magas és ragyogó volt,
mint csak az égilakók; s apróbb volt mind a halandó.
Majd, mikor ott jártak, hol a leshelyüket kiszemelték,
lenn a folyó mellett, hol a nyájnak ivóhelye állott,
ott telepedtek meg, vöröses rézzel betakartan.
Két figyelő kém ült azután messzebb a seregtől,
leste, mikor jön a nyáj vagy a csámpás csorda közelbe.
Jött is a nyáj hamar, és két pásztor járt a nyomában,
sípjaikat fujták vidoran, cselt nem gyanitottak.
Látva a pásztorokat, kirohantak leshelyeikről,
elfogták a baromcsordát meg a hószinű nyájnak
szép juhait, s mellettük a pásztornépet elölték.
Ámde azok, hallván, hogy a csorda körül nagy a lárma,
otthagyták hadigyűlésük, gyorslábu lovakra
pattantak, s nekiindultak; tüstént odaértek.
És a folyóparton hadirendben megverekedtek,
egymást érchegyü lándzsákkal hajigálva csatáztak.
Köztük járt a Viszály meg a Zaj meg a rettenetes Vész,
elragadott egyként sértetlent és sebesültet,
és a halottat a harcból lábnál fogva kihúzta.
Válla fölött embervértől pirosult köpönyeg volt.
Mintha csak éltek volna, aként harcoltak a pajzson,
s úgy húzták el az elhulltak tetemét egymástól.

Szép puha szántót is remekelt, televény laza földet,

széleset és hármas-szántásút: rajta a barmot
hajtották a vetők, jártak velük erre meg arra,
és valahányszor fordulván pereméhez elértek,
mézédes borral teli korsót tett a kezükbe
egy társuk, s megfordultak, ki-ki ment a barázdán,
mind vágyott a hatalmas ugar pereméhez elérni.
Az feketéllt hátul, valamint a valódi puhult föld,
bárha aranyból volt bámulnivalón remekelve.
Rengő búzamezőt is formált: rajta a béres
nép aratott, éles sarlót lendítve kezében:
egyoldalt a csomók hullottak rendben a földre,
ott meg a kévekötők fűzték kévékbe kötéllel.
Három kévekötő kötözött, hátrább meg a markot
kisgyerekek szedték, tele öllel hordva szünetlen
nyujtották a nyalábot; csöndben tartva a pálcát
állt a király a barázda fölött, örvendve szivében.
Távol a tölgyfa alatt hiradók lakomát keritettek:
áldoztak nagy tulkot, s mind körülötte sürögtek;
étket főztek a nők, belehintve a hószinü lisztet.
Majd szőlőskertet remekelt, dús fürttel a tőkén,
tiszta aranyból volt: feketén függöttek a fürtök:
és a karók sorban meredeztek, mind szinezüstből.
Körbe zománcból árkot vont, a sövényt pedig ónból
készítette: csak egy ösvény vezetett a karók közt:
rajta a fürge szedők föl-alá jártak, szüretelve.
Szép szűzek s vélük viruló gyöngédszivü ifjak
mézizü szőlőt hordoztak jólfont kosarakban.
Víg csapatuk közepén fiu állt, csengőszavu lanton
játszott édesen: és a Linosz gyönyörű dala zendült
vékony kis hangján: amazok meg ütemben emelték
lábukat, és ahogyan dala szólt, kurjantva szökelltek.

Majd egyenesszarvú marhák csapatát remekelte:

szép tehenek készültek, mind ónból meg aranyból,
istállójukból a mező fele bőgve siettek
csörgedező víz mellett, nádas part közelében.
Sorban négy pásztor lépdelt a nyomukban aranyból,
és gyorslábu kilenc kutya is jött futva utánuk.
Ám a legelső sorban két iszonyú vad oroszlán
ugrott rá a bikára: az állat bőgve üvöltött,
míg húzták: a fiúk s a kutyák mind arra rohantak.
És az oroszlánok feltépve a nagy bika bőrét,
már beleit falták, szürcsölték éjszinü vérét,
kergették, de hiába, a pásztorok és uszitották
fürge kutyáikat, ám az ebek belemarni azokba
nem mertek, közelükben ugattak csak s kikerülték.

Majd legelőt remekelt Héphaisztosz, a nagynevü Sánta,

szép mély völgy közepén, hószínü juhok seregével,
aklokat és kunyhókat is és zsupfedte karámot.

Táncteret is remekelt Héphaisztosz, a nagynevü Sánta,

éppenolyant, amilyent készített Daidalosz egykor
szépfürtű Ariadnénak nagy Knósszosz ölében.
Szép eladó lányok viruló ifjakkal a téren
táncaikat járták körben, kezük egybefonódott:
könnyüszövésű gyolcsot hordtak a lányok, az ifjak
jólszőtt drága khitónt, csillámlott mind az olajtól;
szép koszorút hordottak a táncban mind a leányok,
míg a legények aranykardot, s kardszíjuk ezüst volt.
Meg-megperdültek, jól értve a táncot, a lábuk
könnyen emelték, mint ha korongját, mely tenyerébe
jól illik, fazekas próbálja ki, perdül-e vajjon;
máskor meg sorokat képeztek, s szembe szökelltek.
Nagy tömeg állta körül vágykeltő táncukat, és mind
ott mulatoztak, míg közepettük az isteni dalnok
lantszava szólt; és két bukfences táncos a körben
lejtett örvénylő forgással a lant ütemére.

Majd a nagy Ókeanosz bő áradatát remekelte

legszélső peremére a szép és nagyszerü pajzsnak.

És miután a hatalmas, erős pajzsot befejezte,

készített tűznél ragyogóbb páncélt is a hősnek;
készített súlyos sisakot, mely jól a fejére
illett, és aranyos szép forgó ékesitette;
készített végül lábvértet is, ezt puha ónból.

Majd, mikor elkészült mindezzel a nagynevü Sánta,

fogta, s a bajnok Akhilleusz anyja elé odatette.
Hóboritotta Olümposzról ölyvként lecsapott az,
s Héphaisztosz ragyogó munkáját vitte magával.”
Ödüsszeia

Odüsszeusz megérkezik a phaiákokhoz (Hatodik ének)

“És amidőn a folyó gyönyörű sodrához elértek,

sűrü mosógödrökhöz, ahol szép víz elegendő
ömlik elő s ki, nagyon szennyest is mosni fehérre,
akkor a két öszvért a szekérből nyomba kifogták,
s forgatagoshullámu folyó partjára terelték,
rágjanak édes jó füveket. Maguk ott a szekérről
két kézzel hordták a ruhákat az éjszinü vízbe,
és sebesen vetekedve taposták lent a gödörben.
És az egész szennyest hogy tiszta fehérre kimosták,
végül a tengerparton sorban szétteregették
ott, hol a parti kavics legtisztább lett a haboktól.
Megfürdöttek, a fényes olajjal megkenekedtek,
és a folyó partján lakomához láttak utána;
nap sugarán hagyták száradni a tiszta ruhákat.
Élvezvén az ebédet a szolgálók s a királylány,
fátylukat eldobták s labdával játszva mulattak:
hókaru Nauszikaá vezetett, táncolva daloltak.
Mint nyilas Artemisz úrnő jár a hegyek meredélyén,
járja a hosszugerincű Téügetoszt s Erümanthoszt,
hol vadkanra, szökő szarvasra vadászik örömmel,
s véle a pajzsos Zeusz lánysarjai, völgybeli nimfák
játszadozón járnak, s Létó örvend a szivében:
mert mindannyi közül feje, homloka úgy kimagaslik,
s könnyen ráismerni, pedig gyönyörű valamennyi:
szolgálói között így tűnt ki a szép hajadonlány.

Ámde midőn haza kellett már indulnia újra,

s öszvért is befogott, beredőzte a drága ruhákat,
akkor mást gondolt a bagolyszemü Pallasz Athéné:
ébredjen föl már Odüsszeusz és lássa a szép lányt,
az meg a phaiák városhoz vezetője lehessen.
Szolgálója felé hajitott labdát a királylány:
elvétette, s a mély örvénybe zuhant a labda.
Fölsikitottak a nők: föl is ébredt fényes Odüsszeusz,
és föl is ült, így töprengett a szivében, eszében:
"Jaj nekem, újra milyen népek földjére jutottam?
Dölyfösek-é, vadak-é, törvénnyel mitse törődők,
vagy vendégszeretők s elméjük féli az istent?
Mintha leányok hangja sikoltott volna köröttem,
nimfáké, kik a csúcson laknak, a bérc meredélyén,
és a folyók forrásainál, s a füves legelőkön.
Tán szóval szóló népek közelébe kerültem.
Rajta, magam fogom ezt megtudni s látni szememmel."

Szólt, s a sürűből már bújt is ki a bajnok Odüsszeusz,

ágat tört le erős markával a rengeteg erdőn,
lombosat, ezzel testét fedte, takarta szemérmét.
Mint a hegyekbennőtt, erejében biztos oroszlán,
ment, ahogy az megy a szélben, esőben a két szeme fényben
szikrázik, s ökrökre rohan, vagy a gyönge juhokra,
vagy szarvasra az erdőn, s arra is űzi a gyomra,
hogy juhokért az erős aklok közepére berontson:
így kívánt Odüszeusz szépfürtü szüzek seregébe
törni ruhátlanul is, mivel ennyire bajba szorongott.
Rettenetesnek tűnt fel előttük a tengeri habtól
rútan; szétrebbenve futottak a parti fokokhoz.
Csak maga Nauszikaá várt; mert szívébe Athéné
merszet tett és tagjaiból kiemelte a félést.
Szembe tekintve csak állt; Odüszeusz meg hányta-vetette:
átkulcsolja-e térdeit, úgy könyörögjön a lányhoz,
vagy csak a távolból, hízelgő szókkal, esengjen,
hogy városba vezetné tán és adna ruhát rá.
Így töprengett és úgy látta, hogy ez helyesebb lesz:
távolból fog csak hízelgő szókkal esengni,
hogy haragos ne legyen, ha a térdét illeti kézzel.
Édesen és ravaszul hát hozzá nyomban ekép szólt:
"Úrnőm, esdekelek; ki vagy? isten? földi halandó?
Hogyha te istennő vagy, a tágterü égbe lakók közt -
Zeusz atya gyermeke: Artemisz az, kihez én a leginkább
tartalak arca hasonlónak, termetre s alakra;
és ha halandó vagy, ki a földön tartja lakását,
boldog apád háromszor, anyád is boldog, az úrnő,
és testvéreid is háromszor: bennük a lélek
örvendezve repes bizonyára örökre miattad,
táncbavegyülni ha látnak ilyen szép tiszta virágot.
Ámde legáldottabb a szivében mindegyikük közt
az, ki ajándékkal megnyer s házába vezet majd.
Mert sohasem láttam még íly szép földi halandót,
sem férfit, sem nőt: ha tekintlek, a bámulat elfog.
Egykor Déloszban, nagy Apollón oltáránál
láttam ily ifju, magasbaszökő pálmának a törzsét:
mert ott is jártam, sok nép követett amaz úton,
melyen olyan sok csúf nyomorúság várakozott rám.
Hát mikor azt láttam, bámultam ekép a szivemben
hosszan, mert oly szálfa a földről még sose szökkent,
mint téged bámulva csodállak, s félek erősen
térdedet átkulcsolni; nehéz bú súlya szakadt rám.
Tegnap, húsz nap után, sikerült kikerülnöm a borszín
vízből: eddig a hullám és rohanó vihar űzött
Ógügié szigetéről. Most idedobva a daimón
tán valamely új bajba kever; mert nem hiszem ám, hogy
végeszakad, még sok bajt mérnek az istenek énrám.
Hát könyörülj, úrnőm: mert hozzád jöttem először
annyi keserves kínom után, nem is ismerek embert
egyet sem, kik e várost lakják, ezt a vidéket.
Rajta, mutasd az utat, valamely rossz rongyot is adj rám,
tán hoztál a ruhák számára magaddal ilyesmit.
S néked az istenek adják meg mindazt, mire vágyol,
férjet s háztartást, s hozzá gyönyörű egyetértést:
mert hiszen annál nincs soha szebb és nincs derekabb sem,
mint mikor egymást értő szívvel tartja a házát
férj és nő, nagy fájdalmára a rosszakaróknak,
jóakarók örömére, jeles hírére maguknak."

Erre a hókaru Nauszikaá neki válaszul így szólt:

"Jó idegen, nem vagy hitvány te, sem esztelen ember;
csakhogy olümposzi Zeusz maga osztja az emberek üdvét,
jóknak is és rosszaknak is úgy, ahogy őneki tetszik:
ezt osztotta neked, s tűrnöd kell mindenesetre;
most miután a mi várunkat, földünket elérted,
nem léssz már szűkébe ruhának, semmi olyannak,
mit sokateltűrt esdekelőnek nyujtani illik.
Néked a várost megmutatom; halld népe nevét is:
phaiákok lakják, az övék ez a föld, ez a város,
én meg a lánya vagyok nagyszívű Alkinoosznak,
s nála találod a phaiák nép erejét s a hatalmát."

Szólt, és széphaju szolgálóinak adta parancsát:

"Vissza, ti szolgálók; hova futtok e férfiu láttán?
Tán csak nem hiszitek, hogy minket bántani kíván?
Nincsen olyan földönsiető ember, sosem is lesz,
phaiákok földjére ki pusztító akarattal
érkeznék: mert drága kegyében az égilakóknak
ember-messze lakunk a zajongó tengeri árban,
itt, a világ szélén, s nem jár ide földi halandó.
Csakhogy ez itt nyomorult, hányódva került szigetünkre,
gondoznunk kell őt: mert Zeusztól ér ide minden
koldús és idegen, s a kevés is jólesik annak.
Rajta, leányok, kínáljátok ebéddel, itallal,
s fürdessétek meg, hol a szél nem fú, a folyóban."

Szólt; mire egymást bíztatgatva megálltak a lányok,

széltől védett heĺyre vezették őt, hova küldte
Nauszikaá, lánysarja a bölcsszivü Alkinoosznak;
és mellé rakták a palástot, az inget, a köntöst;
adtak arany korsót Odüszeusznak, síkos olajjal,
s bíztatták, hogy a víz hullámai közt lefürödjék.
Ekkor a szolgaleányokhoz szólt fényes Odüsszeusz:
"Álljatok egy kicsit arrébb, lányok, hogy magam öntsem
vállamról le a sós habot és kenekedjem olajjal;
mert testemnek rég nem volt már része kenetben.
És tielőttetek én nem fürdöm: szégyelem azt, hogy
széphajfürtü leányok elé álljak ki mezítlen."

Szólt; arrébb mentek, s elmondták ezt a leánynak.

S most a folyóban mosta le isteni bajnok Odüsszeusz
azt a halbot, mely erős vállát s hátát boritotta,
meddő víz tajtékját is lesikálta fejéről.
És miután mindent lemosott már, megkenekedve
vette föl azt a ruhát, mit a szép hajadon neki küldött;
ekkor Athénaié, a hatalmas Zeusz atya lánya,
szemre nagyobbá tette, erősebbé, s a fejére
göndör fürtöket is, mint jácint-szirmokat, öntött.
Mint amidőn aranyat körülönt az ezüstre egy ember,
művész, kit tanitott Héphaisztosz s Pallasz Athéné
minden mesterségre, s ezért kezeműve nagyon szép,
így öntötte a bájt vállára, fejére az úrnő.
Félrevonult Odüszeusz s odaült peremére a partnak,
szépségtől, bájtól ragyogón; bámult a királylány.
S végre a széphaju szolgálólányokhoz ekép szólt:
"Rajta, fehérkaru szolgálók, hallgassatok énrám.
Lám, nem az összes olümposzi istenek óhaja ellen
ért ez a férfi az isteni phaiák nép közelébe:
mert az imént még rútnak tűnt, nyomorultnak előttem,
most meg olyan, mint isteneink, kik az égbe lakoznak.
Bárcsak ilyen férj volna nekem kijelölve az égtől,
ittlakozó, és vajha maradna e földön örömmel.
Rajta, leányok, kínáljátok ebéddel, itallal."

Szólt; a leányok hallgatták s tették a parancsát:

vittek már Odüszeusz elibé ételt is, italt is.
S ekkor evett meg ivott a sokattűrt fényes Odüsszeusz
nagyhevesen: mert rég nem volt már része evésben.
S Nauszikaá, a fehérkaru mást vett most az eszébe.
Tiszta ruháit mind gyönyörű szekerére rakatta,
és befogatta erős öszvéreit, ő maga fölszállt,
s buzdította ekép Odüszeuszt, szót szólva kimondta:
"Kelj föl, jó idegen, városba megyünk, hogy igen bölcs
édesapám házához küldjelek el; s te az összes
phaiákok közt legderekabbakat ismered ott meg.
Tedd csak, amit mondok, mert látom, hogy buta nem vagy:
míg mi a földeken át haladunk, meg a búzamezőkön,
addig a szolgaleányokkal kísérd csak az öszvért
és szekerünk szaporán; az utat pedig én mutatom meg.
Ám hogy a város alá érünk, melyet égremagasló
bástya övez, s mindkét végén gyönyörű kikötő van,
szűk a bejárat: a görbe hajók ott állnak az útnak
mentében sorban, mindnek helye megvan a vízben.
Ott a Poszeidón szép szentélye körül piacunk is,
áll odavonszolt s földbe levert sok sziklaüléssel.
Fölszerelését itt készítik a barna hajóknak,
vásznakat és kötelet, s evezőt élesre gyalulnak.
Mert nincs gondjuk phaiákoknak nyílra, tegezre,
árboc kell nekik és evező, és gálya, arányos,
mellyel az ősz habokon dicsekedve suhannak előre.
Rossz szavukat kikerülném, még valahogy ne gunyoljon
egy ezután, mert nagydölyfűek akadnak a nép közt,
s még valamely hitványabb így szól, szembevetődve:
»Ejnye, ki itt ez a szép idegen, nagytermetü férfi
Nauszikaával? Hol lelt rá? Még férje is ez lesz.
Vagy valamely vándort hívott ide fürge hajóról,
messzelakó népből, hisz senki sem él közelünkben;
vagy míg mondta imáját, isten szállt le az égből,
egy nagyonóhajtott és elveszi minden időkre.
Jobb is ez így, hogy utánaszaladva szerezte a férjét
máshonnan; hiszen úgyis megveti itthon a phaiák
férfiakat, pedig annyi nemes kérné feleségül.«
Így szólnak, s ez a szó majd énrám hozza a szégyent.
Mert magam is megitélném azt a leányt, ki ilyent tesz,
hogy bár apja s az anyja s a jó rokonok nem akarják,
férfival együtt jár, mielőtt virrad lakodalma.
Most, idegen, szavamat jól értsd meg, hogy hamarabb kapj
jó kíséretet édesapámtól, hogy hazaküldjön.
Fölleled itt Pallasz ragyogó ligetét az utunknak
szélén: nyárfaliget, forrással, rét közepében:
itt van apám földrésze, virágzó kertje, a város
szélétől oly messze, hová még ér a kiáltás.
Ülj le tehát ott és kis időt várj, míg mi előre
tartva, elérjük a várost és az apám palotáját.
Csak miután már azt gondoltad, hogy hazaértünk,
vedd utadat te a phaiák város iránt, s tudakold ott,
hol van a háza apámnak, a nagyszivü Alkinoosznak.
Könnyü fölismerned, kisgyermek is elvezet arra,
mert hisz a phaiák házak közt nincs egy se hasonló,
oly gyönyörű palotája a harcias Alkinoosznak.
Ámde mikor már elrejt téged a ház meg az udvar,
vágj át legsebesebben a termen, míg oda nem jutsz
édesanyámhoz: a tűzhelynél ül, a tűz sugarában,
tengeri-bíbor szép fonalat szövöget, csoda nézni;
oszlophoz dől; háta mögött a cselédei ülnek.
Ott van az oszlop alatt trónszéke is édesapámnak,
ő azon ülve borozgat, akár valamely örök isten.
Menj el apám mellett, s kulcsold át édesanyámnak
térdét, hogy meglásd hazatérted örömteli napját
gyorsan, akármíly távolról értél ide hozzánk.
Hogyha az ő szívében irántad jóakarat kél,
újra remélheted azt, hogy látod a kedveseid még
s jólépült házadba elérhetsz, otthoni földre."