You are on page 1of 19

Mondókák kicsiknek, mozdulatokkal

Áspis, kerekes,

Utifüves, leveles,

Bíbola, bíbola,

Pacs-pacs-pacs!

A gyermek kezét csiklandozzuk, az utolsó sornál beletapsolunk a tenyerébe. 

Bezere-bezere gombocska,

kerekecske dombocska,

Itt szalad a nyulacska,

Itt fogtuk meg, itt, itt, itt!

A gyerek kezét tenyerünkbe vesszük és nyitott tenyerébe az ujjunkkal kis


köröket rajzolunk. "Itt szalad"-tól a kezünkkel továbbmegyünk a karján a
nyakáig, és a végén a hónaljában megcsiklandozzuk.
 

Cicuska, macuska, mit főztél, Katuska?

Kevertem babocskát, sütöttem pampuskát.

Ideraktam, odaraktam, utoljára jól bekaptam. Hamm, hamm!

A gyereket szembe ültetjük, két tenyerét felfelé fordítva tartjuk. Hol egyik, hol
másik tenyerében "kavarunk", ujjal simogatunk. "Ideraktam"-tól
összetapsoltatjuk a két kezét, egyszer jobbra, egyszer balra. A végén ökölbe
zárva összehúzzuk a kezét, és úgy teszünk, mintha megennénk a pampuskát.

Cini-cini muzsika,

Táncol a kis Zsuzsika,

Jobbra dűl meg balra dűl,

Tücsök koma hegedül.

A gyermeket hóna alatt vagy kezénél megfogjuk, és ritmikusan jobbra-balra


dülöngéltetjük úgy, hogy a térde kicsit megroggyanjon.

Hej, Gyula, Gyula, Gyula,

szól a duda, duda, duda,

Pest, Buda, Buda, Buda,

Pattogatott kukorica!

A gyermeket szembe ültetjük, megfogjuk a kezét a csuklója felett úgy, hogy azt
lazán elengedje. Az első sornál a mellét ütögetjük a kezével, a második sornál
a hasát, a harmadik sornál a térdét (mindig négyszer) és a végén felgyorsuló
szöveggel a fejét ütögetjük gyengéden.
 

Kicsi kocsi, három csacsi, döcögő, döcögő,

Benne gyerek, kicsi, kerek, göcögő, göcögő.

Lovagoltató. Az elején lassan döcögtetjük, közepétől gyengéden dülöngetjük a


gyereket.

  

Így lovagolnak a papok (ezt lassan kell mondani, és lassan is emelgetni a


térdet),

így a gavallérok (kicsit gyorsabban mondani és emelgetni),

így vágtatnak a huszárok (minden még gyorsabban),

így nyargalnak a betyárok (ez a leggyorsabb),

 hopp! (itt magasra emelem )

Fújja szél a fákat (ezt felállva kell, magasra tartott kézzel dőlöngélni
jobbra-balra),

letörnek az ágak, reccs! (a reccs-re hirtelen lecsapni a karunkat)


Szita szita sűrű szita, (erre szitálni kell)

ma szitálok, holnap sütök (erre is)

Neked egy kis cipót sütök. (erre ilyen gömbölygetős mozdulat volt)

Megzsírozom, megvajazom, (a tenyeredet a másik kezeddel vajazod)

és a végén neked adom (mintha a két tenyereden neki adnád a kalácsot)

    

Én kis kertet kerteltem (ujjaddal kört rajzolsz a földre vagy az öledbe)

bazsarózsát ültettem (kezeddel kupacolod ott a rózsát)

szél-szél fújdogálja (jobbra-balra integettek)

eső-eső veregeti (föl le integettek), hu!

Nyuszi fülét hegyezi   ( nyuszifület mutatunk)

a bajuszát pödöri    ( pödörjük a bajuszt)

répát eszik: ropp-ropp   (mintha répát ennénk)

nagyon ugrik: hopp-hopp   ( nagyot ugrunk a végén)

 
Lovagolós:

iccaca, kanizsa,

  nem messze van a tanya 

ott lakik a nagymama

gyí.gyí, HOPP! (itt ugrunk egyet a térdemen)

de döcögős ez az út! ( itt meg sok kis apró döccenés végig) 

Szembe velem a térdemre ültetem, fogom a hóna alatt:

Így lovagolnak a huszárok, így lovagolnak a huszárok

  /ezt viszonylag tagoltan, minden szótagot egyformán, kivéve az aláhúzottat,


az hangsúlyos/  

A nagyok illegnek, billegnek  

/itt jobbra, majd balra döntöm lassan mondom, lassan döntöm/ 

A kicsik meg zsupsz, leesnek, a kicsik meg zsupsz, leesnek 

/a zsupszot hirtelen mondom, és hirtelen hátraejtem, mintha leesne 2x/ 

  Ez a malac piacra ment

ez otthon maradt
ez kap finom pecsenyét

ez semmit se kap

ez a malac visít nagyot: uiiii uiiii éhes vagyok!!!! 

(kéz öt ujja, utolsó a kisujj)

    

Simogatós mondóka:

Kerekecske gombocska (buksitető simogatása)


itt van egy kopasz dombocska ( homlok)
itt a pislantója (szem)
itt a pisze orra (nózi)
itt a tátikája (száj)
itt a hallgatója (fül)
itt van  a nagy pocakja (has)
itt a durrantója (popo és közben lábemelés)
és itt a két dobbantója (láb és közben dobbantunk)

Höcögtetők: 

Gyí paci, paripa,


nem messze van Kanizsa,
odaérünk délre,
libapecsenyére.
Hóc-hóc katona,
ketten ülünk a lóra,
abrakot a csikónak nagyot ugrik Ábelnek. 

Kicsi kocsi, három csacsi döcögô, döcögô,


Benne gyerek, kicsi, kerek, göcögô, göcögô.
abrakot a csikónak nagyot ugrik Ábelnek.

Nézzél rám, itt a pacikám,


Ide hopp, oda hopp, tovarobog ám.
Hej hipp-hopp, tovarobogok,
A mezô ügetô lovasa vagyok. 

 Erdő szélén házikó,(kezünkkel egy házat mutatunk a levegőben)


ablakában nagyapó.(két tenyerünkbe tesszük az arcunkat)
Lám egy nyuszi ott robog, ( futást mímelünk az ökölbe szorított kezeinkkel)
az ablakán bekopog. ( kopogtatunk)
Kérlek,segíts énrajtam,
a vadász a nyomomban.( kezünket úgy tartjuk,mintha puskából lőnének)
Gyere nyuszi, sose félj,
megleszünk itt kettecskén! (megöleljük és megpusziljuk a mi kis
"nyuszikánkat")
 

   

A kisgyerek szembeül velünk, ökölbe szorítja a jobb kezét, mi a bal kezünket.


Jobb kezével egyszer az ő öklére, egyszer a sajátunkra ütünk ritmikusan:

Egyedem-begyedem tengertánc,
  Hajdú sógor, mit kívánsz?
 

Nem kívánok egyebet,


  Csak egy darab kenyeret.  

  

Így törik a diót: kop-kop-kop,


  Úgy meg a mogyorót: rop-rop-rop.

Egyik tenyerünkbe fektetjük a gyermek ökölbe szorított kezét, a másik


öklünkkel ütögetjük.

   

Töröm, töröm a mákot,

Sütök neked kalácsot,

Uccu tolla motolla,

Neked adom Boriska.


 

A gyermek ökölbe szorított kezecskéire ritmikusan "kalapálunk" a mi


öklünkkel:  

Kaszálj, Pista, kalapálj,


Holnap délig meg ne állj!  

(Pista helyett a gyermek nevét is mondhatjuk.)

Uccu tóla, motóla,

Neked adom, anyuka. 

Így törjük össze

  A csontját a rossznak:

Reccs, reccs, reccs! 

 
 

A két öklünket gyorsan forgatva mondjuk: 

Tekerem, tekerem, tekerem az orsót,

Töröm, töröm, töröm a borsót.

Badacsonyi rózsafán

Két szál vessző,


Szőtték, fonták,

Összeroppantották,
Ropp, ropp, ropp! 

  Töröm, töröm a mákot, 

sütök vele kalácsot.

Tisztítom a mogyorót,  

Annak adok, aki jó. 

  Hámm, hámm, hámm!


 

Csipp,(ujjainkat összezárjuk,

Csepp, majd széttárjuk)

Egy csepp,(egyet mutatunk a jobb kezünkkel, mutató ujjunkkal)

Öt csepp,(ötöt mutatunk a jobb kezünkkel)

Meg tíz: (tízet mutatunk a kezeinkkel)

Olvad a jégcsap,(az összes ujjainkat rázzuk és a kezünkkel lefelé haladunk.)

Csepereg a víz.

Esik az eső,csepereg az eső,

(ujjainkat rázzuk,tornáztatjuk közben,föntről lefelé,egyre gyorsabban),


dörög (ökölbe a kéz,rázzuk előre hátra magasan),
villámlik (kinyújtott kézfej cikázva egymás előtt)
lecsap.(Rácsapunk a combunkra)
Altató mondókák

 
Puha lábon, álomszárnyon
beosont az éjszaka.
Tente nyuszi, tente mackó,
csicsijja
kisbaba!

Bóbiskolnak a virágok,
megitták a harmatot,
szebben égnek, mint a villany
a fényes
csillagok.

A holnapi hajnal elé


elszalad a gyors vonat.
Tarka batyuból az álom
csodákat
bontogat.

A mezőre barna árnyak


szövögetnek szőnyeget,
s a buborék, amit fújtunk,
az égig
föllebeg…
 
Tente, baba, tente
 

Tente, baba, tente,


itt van már az este.
Köszöntgetnek szépen,
csillagok az égen.

Tente, baba, tente,


aludj szívem gyöngye.
Tente, baba, aludjál,
anyukáról álmodjál.

Tente, baba, tente,


este van már, este.
A szemedet hunyd le,
tente, baba, tente.

Gyermekem, ó aludj már …

Gyermekem, ó aludj már


Alszik a sok kismadár,
Pihen erdõ és a rét
Erdõben az õzikék,
Holdfény ragyog odakint,
Szobácskádba betekint,
Felragyog a hold sugár,
Gyermekem, ó aludj már.

Aludj, Aludj.
Aludj, Aludj.
  

Aludj baba, aludjál,


Nyuszika is alszik.
Este van a faluban,
Esti harang hallik.

Megy a Hold az égen,


Gyönyörű ösvényen.
Hunyd le szemed kicsi baba,
Mert eljött a kék éjszaka. . .

Takaród hadd igazítsam,


Puha párnád kisimítsam.
Legyen álmod kerek erdő,
Madaras rét, bokor-ernyő.

(Weöres Sándor)
Ringató

Ring-ring ring a nád,


nádon ring a fészek,
nádi rigó kisfia
aludj, álmodj szépet.

Dú-dú szól a szél,


szól a szél dudája
elaludt a kisrigó,
alszik a nád és a tó,
alszik-alszik minden,
aludj Te is Kincsem!

Aludj el, csöpp kincsem,


kicsinyke kilincsem,
csillogó rézgombom,
aludj el ha mondom!

Álmodat őrizze
minden kis tollpihe,
testedet takarja
holdanyó paplanja,
zümmögjön füledbe
százezer porszemcse,
kismackód ölében
ringatózz gyöngéden.

Éjtündér incseleg,
hunyd le hát szép szemed,
aludj el, aludj már,
virgoncos manókám.
Békén szunnyad a mackóhad.

Puha párnán alszik a tó.


Lengő hinta is elszunnyad.

Sűrű éj lesz jó takaró.


Kicsim álmodj már!

Csuda álom száll.


Ide repül a szemedre.

Csitt kicsi, tente!


Csillag gyermeket elringat

odafönn a Hold nagyapó.

Pákozdi Gabriella: Esti mondóka

Egy - hold az égre megy


Kettő - csillagmintás kendő
Három - szemed csípi álom
Négy - fürdővízben légy
Öt - sikáld üstököd
Hat - mancsod még ragad!
Hét -mosd füled tövét
Nyolc - tiszta minden porc
Kilenc - kis kegyenc,
Tíz - tejbegríz,
kanalazd be, finom, meleg
aztán gyerünk, ágyba veled
Csicsija, rózsa,
Csicsija, mályva,
Szunnyadj kisbaba,
Álmodj kis Réka,
Tündérkém

Csicsija, csicsija, kicsi rózsaszál,


Csicsija, csicsija, aludj végre már.
Csicsija, csicsija, fehér jázmin ág
Csicsija, csicsija, alszik a világ.

Csendben lépkedj, alszik a baba


Állj meg óra, ne ketyegj
Lóca te se nyekeregj,
Csöndben surranj, mint falon az árny.
Szempilládra álom szakad,
karjaimban elringatlak,
álmodban is takargatlak.
Most a hátad, most a hasad,
meg ne fázzon a kis falat.
Szûz takaró ez a világ,
ha nem én igazítom rád.

"Aludj baba, aludjál,


Nyuszika is alszik,
Este van, a faluban
Esti harang hallik."

Este van már, alkonyul,


nyuszi füle lekonyul.
Dorombol a kiscica,
aludj te is ............. (gyerek neve)

"Aludj, baba, aludjál,


sok mindenről álmodjál.
Álmodjál sok szépről,
aranyos tündérről.
Piros sapkás manókról,
szárnyas, kis angyalokról.
Aludjál el, kisbaba,
vigyáz rád a nagymama."

 
"Minden nótám oda már
gyere gyorsan, kismadár.
Hátha szebb a te dalod,
tán te majd elaltatod.
Gyermekem, ó, aludjál,
alszik már a kismadár.
Pihen az erdő s a rét,
erdőben az őzikék.
Holdfény ragyog odakint,
ablakodon betekint.
Rád nevet a holdsugár,
gyermekem, ó, aludjál."

 "Aranykertben aranyfa,
aranymókus alatta.
Aranybaba szundikál,
aranyszúnyog muzsikál.
Cini-cini kisbaba,
édesanya csillaga."

You might also like