1.

A laboratóriumi alapismeretek

A laboratóriumi elnevezés a latin labor (munka) szóból ered és dolgozóhelyiséget,

munkatermet jelent. A benne folyó munka alapján a laboratórium lehet: kémiai, fizikai,
biológiai, mikrobiológiai, stb.

A kémiai laboratóriumok feladatuk szerint két csoportra oszthatóak:

a) anyagvizsgáló-, vagy analitikai-

b) kísérletező-, vagy kutatólaboratóriumok.

Rendeltetésük alapján is sokféle kémiai laboratóriumot különböztethetünk meg:

a) üzemi
b) iparági
c) egészségügyi
d) kereskedelmi minőségellenőrző
e) hatósági laboratórium.

A különböző rendeltetésű, beosztású, méretű kémiai laboratóriumok alapfelszerelése hasonló.

A laboratóriumokban használatos berendezések:
 laboratóriumi munkaasztal víz-, gáz- és vákuumvezetékkel, illetve csappal
 vegyifülke jól záró tolóablakkal és elszívó berendezéssel
 tűzoltó felszerelés
 mentőláda a szokásos kötszerekkel és gyógyszerekkel, valamint szemöblítő edénnyel,
1 % nátrium- hidrogén karbonát- és ecetsavoldattal. [1]

2. A laboratóriumi munkaszabályok
1
 I. Általános szabályok
II. Balesetelhárító szabályok a laboratóriumi munkában
III. Tennivalók esetleges baleseteknél
IV. Tennivalók esetleges tűzesettel kapcsolatban.

I. Általános szabályok

1) Laboratóriumi munkateremben tanuló csak tanári felügyelet mellett tartózkodhat.

2) A laboratóriumi munka elsődleges feltétele a rend, tisztaság és fegyelem.
Folyamatosan rendet kell tartani a munkateremben, mérlegszobában és
munkaasztalokon. A munka előkészítésekor és gyakorlat közben fegyelmezetten kell
viselkedni!
3) A gyakorlaton kötelező a hosszú munkaköpeny viselése, amely megvédi a ruházatot és
a testfelületet a vegyszerek hatásaitól.
4) A munkaasztalokon a személyes holmik közül csak a füzetek és az írószerek (ceruza)
tarthatók; táskát, ruhaneműt csak a tanárok által kijelölt helyen lehet elhelyezni.
Táskát a padlózaton tartani tilos, ez súlyos baleset okozója lehet.
5) Hosszú hajú tanulók haját a gyakorlat időtartalmára fel kell tűzni, a nyílt lánggal
végzett munkánál bekövetkezhető balesetek elkerülése végett.
6) Fokozottan ügyelni kell arra, hogy a padlózat nedves ne legyen!
7) Enni, inni a laboratóriumban tilos! [2,3]

1.ábra: Enni, inni tilos 2.ábra: Illusztáció

II. Balesetelhárító szabályok a laboratóriumi munkában

2
Vegyszerek kezelése
1) A vegyszerszekrénybe tanuló nem nyúlhat be!
2) A vegyszeres üvegeket dugónál fogva nem szabad felemelni, hanem tenyérrel kell
átfogni! Nagyobb üvegeket alulról is meg kell támasztani!
3) Anyagok melegítésekor, elegyítésekor nem szabad az edény fölé hajolni, mert az anyag a
bőrre, szembe fröccsenhet!
4) A vegyszereket ne az edény fölé hajolva szagoljuk meg, hanem az anyagtól kezünkkel
légáramot hajtva magunk felé, óvatosan szippantsunk a gázból vagy gőzből.
5) Mérgező és kellemetlen szagú anyagokkal – a lehetőség szerint – vegyi fülkében kell
dolgozni!
6) Vegyszereket tároló edényükbe vissza nem önthetők! Ügyelni kell arra, hogy a dugókat
fel ne cseréljük!
7) A kémcső hevítésekor vigyázzunk arra, hogy sem szomszédunk, sem magunk felé ne
fordítsunk!
8) Szigorúan tilos vegyszert megkóstolni!
9) Laboratóriumi edényt étkezésre, ivásra használni nem szabad!
10) Vegyszereket magunk felé legyezés közben lehet szagolni!
11) Tömény vegyszert nem szabad kipipettálni, csak biztosított pipettával szabad adagolni
(légnyomásos adagoló).
12) Lúgok és egyéb oldatok forralásánál forrkövet kell használni.
13) Kénsav higgításánál keverés közben – kis részletekben – a vízbe öntjük a savat!
14) Sav- és lúgoldatok maradékait csak erős vízsugár mellett szabad a kiöntőbe önteni!
15) Könnyen párolgó, gyúlékony anyagokkal történő munka esetén, a környéken nyílt láng
használata tilos! [1,4,5]

Berendezések kezelése
1) A hálózattal összekötött elektromos készüléket csak
száraz kézzel szabad megfogni!
2) A készüléket óvni kell víztől, folyadéktól, a
gumivezetéket a melegtől!
3) Gázvezeték főcsapját mindig el kell zárni!
4) Gázszivárgást tilos nyílt lánggal keresni!
5) Törött, sérült üvegedényt ne használjunk, mert munka
közben veszélyessé válhat![1]

3. ábra: Veszélyes anyagok

III. Tennivalók esetleges balesetnél

3
 A laboratóriumi gyakorlatok elvégzése során ki vagyunk téve a vegyszerek mérgező
hatásának és egyéb veszélynek.
A balesetek elkerülhetők, ha betartjuk a munkavédelmi rendszabályokat, ha még is
bekövetkezne a baleset, az alul írottakban kiderül, hogy is kell cselekedni egyes esetekben.
A gyakorlat során előállott mindennemű sérülést jelenteni kell a tanároknak. Sérült
kézzel nem szabad dolgozni, ilyen esetben is jelenteni kell a tanároknak.

Védekezés mechanikai sérülések ellen

Éles, le nem ömlesztett végű üvegcsővel, törött nyakú lombikkal, kémcsővel ne

dolgozzunk. A törött üvegcső által okozott vérző sebet ne mossuk vízzel, hanem ha szilánk
darabot észlelünk, a sebben kivesszük pincetávval, hagyjuk jól kivérezni a sebet, a seb
környékét fertőtlenítsük és kössük be. Súlyosabb esetben forduljunk orvoshoz.

Védekezés a vegyszerek mérgező hatása ellen

a) Légzőszerven át ható vegyszerek

A vegyszereket ne az edény fölé hajolva szagoljuk meg, hanem az anyagtól kezünkkel

légáramot hajtva magunk felé, óvatosan szippantsunk a gázból vagy gőzből. Illékony,
mérgező, maró hatású gőzöket kibocsátó folyadékot nem szabad szájunk segítségével
pipettázni. Ilyenkor gumilabdát tegyünk a pipettára. Mérgező és kellemetlen szagú gázokkal,
gőzökkel csak elektromos elszívó berendezéssel ellátott vegyi fülkében dolgozhatunk.
Rosszullét esetén azonnal hívjunk a tanárt, esettől függően akár az orvost is, érkezéséig a
sérültet vigyük szabad levegőre.

b) Testfelületre kerülő maró hatású vegyszerek

Abban az esetben, ha bőrünkre sav vagy lúg cseppen, azonnal mossuk le bő vízzel,
majd öblítsük le sav sérülés esetén 3%-os nátrium-hidrogén-karbonát oldattal, lúgsérülésnél
pedig 1%-os ecetsavoldattal. Ha szemünkbe sav vagy lúg freccsen, öblítsük ki vízzel, majd
sav sérülés esetén 2%-os bóraxoldattal, lúgsérülésnél pedig 2%-os bórsavoldattal.
A bőrre fröccsent koncentrált kénsavat először száraz ruhával töröljük le, utána csak mossuk
bő vízzel, illetve semlegesítsük nátrium- hidrogén- karbonát oldattal.

c) Emésztőszervbe került mérgező anyagok

Tilos a vegyszereket megízlelni, lenyelni! Tömény, maró hatású, mérgező

folyadékokat csak gumilabdával ellátott, vagy méregpipettával szabad felszívni. Ha sav, lúg
vagy egyéb mérgező anyag jutott a szánkba, azonnal köpjük ki, öblítsük ki szánkat vízzel,
majd a megfelelő semlegesítő oldattal, végül ismét vízzel. Ha a mérgező vegyszer már a
gyomrunkba került, azonnal hívjunk orvost, előtte nyújtsunk elsősegélyt a lenyelt anyag
minőségétől függően. [5,6]

IV. Tennivalók esetleges tűzesettel kapcsolatban

4
 Egy kémiai laboratóriumban számos olyan vegyszer
található, ami tűzveszélyes. Tűz akkor keletkezik, ha éghető
anyag, égést tápláló közeg és megfelelő hőmérséklet
(gyulladási hőmérséklet) együtt fordul elő. A tűzveszélyesség
szempontjából az anyagokat lobbanáspontjukkal,
gyulladáspontjukkal vagy gyulladási hőmérsékletükkel, valamint alsó és felső robbanási
határukkal jellemezhetjük.
4.ábra : Tűzoltó készülék
Laboratóriumba többféle tűzoltásra alkalmas anyagot helyeznek el. Ilyen a tűzoltó
homok, impregrált tűzoltó pokróc, vizes zuhany és különböző kézi tűzoltó készülék.
Ha valakinek a haja gyullad meg, zuhany segítségével, vagy más módon bő vízzel,
vagy vizes pokróccal igyekezzünk azt eloltani. Szaladgálással a tüzet csak fokozzuk.
Villamos berendezések oltására sem használhatunk vizet, mert áramütést idézhető elő,
ebben az esetben elsősorban áramtalanítani kell.
Gázvezeték tüzeinél legelőször azt a gázcsapot kell elzárni, amely a főcsap és a tűz
között van, majd a főcsapot.
Sok tűz oltható vízzel, azonban vannak olyan szerves oldatok, amelyek nem
elegyednek a vízzel (pl. éter, benzol, benzin, olaj, stb.) így víz segítségével nem bírjuk
eloldani, ennek céljából használják a homokszórást vagy a CO2 - oltót. Más anyagok is
léteznem melyeket nem szabad vízzel oldani, mert ezek az anyagok a vizet bontják és
hidrogént fejlesztenek (pl. nátrium, kálium).
Tűzoltáskor a tűzoltók megjelenéséig – kézi tűzoltó készülékeket használunk.
(poroltók, CO2 – vagy speciális gázzal oltók). Legelőször a tűzfészekre kell irányítani a
készüléket.[1,5]
Tűz nem csak kémiai laboratóriumokban, hanem vegyipari cégek raktárjaiban is
keletkezhet, nemrégiben a hírekben olvasható volt, hogy Kínában egy vegyipari cég raktárja
felrobbant, hatalmas károkat okozott és több száz ember halálát idézte elő, közöttük 100
tűzoltó eltűntnek nyilvánítottak mivel az anyag, amit oltaniuk kellett nátriumot tartalmazott,
ami a víz érintkezésével gázokat szabadított fel. Nagy fejfájást okoz ilyenkor a szakértőknek,
hogy melyik módszer a legjobb és a leghatásosabb ilyen katasztrófák esetén. Meg kell
vizsgálniuk, hogy milyen anyagról van szó és az vízzel érintkezve mit eredményezne.
(Hir a következő oldalról származik
http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/oriasi_robbanas_volt_kinaban_egy_vegyianyag-
raktar_szallt_a_levegobe.601754.html utoljára láttam 2015.08.13. )

5
 3. A LABORATÓRIUMI ESZKÖZÖK

Általános laboratóriumi eszközök, melyeket kémiai laboratóriumba használunk

kísérletezés során a következőek lehetnek: kémcsövek, főzőpoharak, Erlenmeyerek – lombik,
pipetták, büretták, mérőhengerek, porcelán tégelyek és egyebek. Minden eszközt és
felszerelést megfelelő kísérlet végzése során alkalmazzuk, így különböző anyagból készülnek,
mint pl.: üveg, porcelán, fém, fa, műanyag és más anyagból.

Kémiai laboratóriumokban legelterjedtebb edények és eszközök üvegből vannak.

Az üveg, kedvező tulajdonságokkal rendelkezik, ezért a laboratóriumi műveletek

jelentős részéhez üvegedényeket használnak. Az üveg többek között kémiailag ellenálló,
hőálló, elviseli a hirtelen hőmérsékletváltozásokat, átlátszó, így könnyen követni tudjuk az
üvegkészülékekben lejátszódó folyamatokat. Feloszthatjuk hőálló és nem hőálló eszközökre.

 Hőállóak üvegedények: kémcső, kiöntő nélküli főzőpohár, főzőpohár, Erlenmeyer-

lombik, állólombik, fecskendőpalack, gömblombik, frakcionáló lombik.
 Nem hőálló üvegedények: kristályosító csésze, tölcsér, óraüveg, büretták, pipetták,
szívópalack, bemérő edény, folyadéküveg, csepegtetős folyadéküveg, porüveg.

Az üveghez hasonlóan a porcelán is kiváló kémiai ellenálló képességgel rendelkezik,

ezért készülnek belőle különböző edények. A hőálló porcelán 1000 °C fölé is izzítható, de
ügyelni kell az egyenletes felhevítésre és el kell kerülni a hirtelen lehűtést.

6
  Hőálló porcelánedények a következőek: a porcelán izzítótégely és a porcelán tál, a
tégely közvetlenül izzítható, a tálat azbeszt nélküli dróthálóra helyezve
melegíthetjük.
 Nem hőálló anyagból készül a porcelán eszközök: porcelán mozsár vagy
dörzscsésze törővel, amely szilárd anyagok porítására szolgál, továbbá a Büchner-
tölcsér, amelyet szívópalackba helyezve szűrésre használunk.

A laboratóriumban a különböző készülékeket, eszközöket, edényeket, leggyakrabban

fogókat rögzítjük, az állványokhoz fémből készülnek.

Fémből készült eszközök: Bunsen-állvány, szűrőállvány, lombikfogó, hűtőfogó,

bürettafogó, kettős bürettafogó, dió, vasháromláb, azbesztes drótháló, porceláncsöves
drótháromszög, Bunsen-karika, szűrőkarika, tégelyfogó, kémcsőálvány.

Egyéb anyagból készült eszközök: A laboratóriumban gyakran találkozunk

műanyagból készült edényekkel eszközökkel. Ezek anyaga polietilén (PE), poli(vinil-klorid)
(PVC), polipropilen (PP) poli(tetrafluor-etilén) (PTFE, teflon). PE készült desztillált vizes
mosópalack,számos vegyszert pl HF, H2O2 tárolnak műanyag edényekben és sokszor
használunk PE vagy PVC csöveket.teflonokból készíthetők vegyszerálló tömítések, csövek,
szelepek.

Fából készült eszközök: kémcsőfogók,kémcsőállványok, csepegtetők,

Üvegedények, készülékek nyílásának lezárásánál dugókat használunk. A dugó anyaga parafa,

gumi vagy üveg lehet.[1,7]

3.1 Üvegeszközök

Kémcsövek
Hőálló üvegből többféle méretben
készülnek. Kis anyagmennyiség melegítésre,
tárolására, ionreakciók tanulmányozására
használatosak.

5.ábra: Kémcsövek kémcsőtartóban

Főzőpohár

Üvegből készülnek. Többféle méretben készítik, melegítésre alkalmas.

Felhasználják anyagok oldására, tárolására és elválasztására is.
7
 6. ábra : Főzőpoharak

Lombik
Állólombik: hőálló üvegből, különböző méretben
készülnek.

7. ábra: Állólombik

Gömblombik: hőálló üvegből különböző méretben

készülnek és csak állványra szerelve használhatók.
Általában oldatok melegítésére, forralására használjuk.

8. ábra: Hosszú nyakú gömblombik

Erlenmeyer lombik: különböző méretekben készült, szűk vagy bő nyakkal ellátott,

szilárd anyagok oldására és titrálására használt üvegeszköz. Előnye, hogy alakjánál
fogva a csapadék kevésbé tapad a belsőfal felületre valamint bennük kényelmes az

8
oldatok, folyadékelegyek keverése. Alakja azt teszi lehetővé, hogy kőröző mozgással a
lombik tartalmát gyorsan összekeverjük, anélkül, hogy az anyag kifröccsene belőle.
Drótháló közbeiktatásával közvetett úton melegíthető eszköz.

9. ábra: Erlenmeyer lombik 10. ábra Erlenmeyer lombik csavaros

kupakkal

Frakcionáló lombik: folyadékelegyek desztillációval történő elválasztására használják.

10. ábra: Frakcionáló lombik

Kjeldahl lombik: nyílt lánggal közvetlenül melegíthető,

szerves anyagok roncsolására használatos. Hosszúnyakú,
körte alakú, gömbölyű fenekű lombik.

9
 11. ábra: Kjeldahl lombik, hosszú nyakú, csiszolattal, kupak nélkül

Fecskendőpalack: kis mennyiségű folyadék adagolására,

edények belső falának lemosására használható.

12. ábra: Fecskendőpalack

Folyadéküveg: folyadékok tárolására csiszolattal vagy anélkül készült tárolóedények.

Átlátszó és sötét változatban készülnek.

12. ábra: Folyadéküveg, barna és

átlátszó, csiszolt dugóval, 200 ml

Porüveg: szilárd halmazállapotú anyagok tárolására csiszolattal vagy az nélkül készült

bő szájú üvegeszközök. Átlátszó és sötét változatban készülnek.

10
 13. ábra: Porüveg, barna és átlátszó, csiszolt dugóval

Óraüveg: laboratóriumi edények befedésére, anyagok szárítására és bemérésére

használatosak.

14. ábra: Óraüvegek

Üvegbot: tömör üvegrúd, melynek

segítségével az oldás során keveréssel
gyorsíthatjuk a folyamatot. Folyadékok
átöntése esetén a folyadéksugár jól
vezethető vele.

15. ábra: Üvegbotok

Választó vagy rázótölcsér: csiszolatos dugóval és

csiszolatos csappal ellátott edények, melyek
extrakciós eljáráshoz, folyadékok szétválasztásához
használatosak.

11
 16. ábra: Választó vagy rázótölcsér

Üvegszűrő üvegtulipánnal: Meghatározott pórusmérettel rendelkező, üveg

szűrőbetéttel ellátott eszközök, melyek üvegtulipánba, azt pedig szivatópalackba
helyezve használják.

17 . ábra: Üvegszűrő

Büchner tölcsér: üvegből vagy porcelánból készített sima, lyukacsos betéttel ellátott
eszköz. A betétre méréskor szűrőpapirt helyezünk és szivatópalack segítségével,
vákummal gyorsítjuk a szűrést.

12
 18. ábra: Vákuum -
szivatópalackba helyezett Büchner
tölcsér

Vákuum-szivatópalack: vastag falú üvegeszköz, melynek segítségével a

vízsugárszivattyú felhasználásával gyorsíthatjuk a szűrést.
Bemérő edény: csiszolatos fedővel ellátott, szilárd, a levegőn átalakuló anyagok
bemérésére használatos edény.

19. ábra: Bemérő edény,

csiszolt tetővel,
alacsony forma

Kristályosító csésze: oldatokból kristályos anyagok előállítására használatos.

13
 20. ábra: Kristályosító csésze

Bepárló tál: folyadékok gyorsított bepárlására alkalmas.

21. ábra: Bepárló tál

Hűtők: forró folyadékelegyek gőzeinek kondenzálására alkalmas, többféle változatban

készült üvegeszközök.

14
 22. ábra: Liebig
hűtő

23. ábra: Golyós

hűtő

24.ábra:
Spirálhűtő

Kipp- készülék: három részből álló gázfejlesztő berendezés. A készülék felső részéből
a sav nyitott csapállás mellett megtölti az alsó részt, majd érintkezésbe kerül a középső
részben található reakciópartnerrel, gáz fejlődik. A csap elzárásakor a gáznövekvő
nyomása a sav és a szilárd anyag érintkezését megszüntetni, a reakció leáll.

15
 25. ábra: Kipp – készülék

Mérőlombik: beöntésre kalibrált, pontos

koncentrációjú oldatok készítésére használatos.
Változó térfogatban készülnek. Melegíteni nem
szabad.

26. ábra: Mérőlombik

Mérőhenger (menzúra): kiöntésre kalibrált térfogatmérő eszköz. Többféle méretben

készül.

16
 27. ábra: Mérőhengerek (menzúrák)

Pipetta: kiöntésre kalibrált térfogatmérő eszköz. Precízebb kimérést tesz lehetővé a

„kétjelű”, csak egy adott térfogat kimérésére szolgáló változata, míg többféle térfogat
kimérésére alkalmas az „osztott” változata.

28. ábra: Pipetták

Büretta: pontos térfogatú folyadékmennyiség kimérésre használatos, csiszolatos

csappal ellátott üvegeszköz.

17
 29. ábra:  Büretta, oldalcsapos, Schellbach csíkkal

Exszikkátor: anyagok szárítására, illetve nedvességtartalmának állandó értéken

tartására használatos edények. Többféle töltettel ( szárítóanyaggal) rendelkezhetnek:
CaCl2 , szilikagél, P2O5 , H2SO4 ….

30. ábra: Exszikkátor

3.2 Porceláneszközök

18
Porcelán tégely: szerves anyagok hamvasztására, szilárd anyagok megolvasztására
használatos edények. Gázégővel közvetlenül melegíthetők vagy izzítókemencékben
izzíthatók.

31. ábra: Porcelán tégelyek

Porcelán tál: folyadék bepárlására használatos

eszköz.

32. ábra: Porcelán tál

Dörzsmozsár törővel: vastag falú porcelánból (vagy achátból, fémből) készült edény,
szilárd anyagok kézi aprítására használatos eszköz.

33. ábra: Dörzsmozsár törővel

Porcelán háromszög: vasháromlábra

helyezve porcelán tégelyek lánggal
történő melegítését, hevítését lehet
segítségével megoldani.

19
 34. ábra Vasháromláb porcelán háromszöggel

Büchner tölcsér: porcelánból készült szűrő, amelyet vákuumszűrésnél használatos.

35. ábra: Büchner tölcsér

3.3 Fém, fa és műanyag eszközök

20
Bunsen állvány: olyan vasállvány, amely vastag öntöttvastalpra rácsavarozott
függőleges vasrúdból áll. Az állványra fogók segítségével különféle laboratóriumi
eszközök felerősíthetőek.

35. ábra: Bunsen – állvány

Büretta állvány: elsősorban büretták bürettafogóval történő felerősítésére szolgáló

eszköz, de egyéb laboratóriumi műveletet is végeznek segítségével. A 35 ábrán látható
büretta állványra rá van erősítve karika segítségével a rázótölcsér.

36.ábra: Büretta állvány

Vasháromláb: az anyagoknak különböző edényekben való melegítésénél, hevítésénél

használjuk (erre helyezzük az agyagháromszög segítségével a hevítendő edényt).

21
 37. ábra: Vasháromláb

Dió (kettős szorítócsavar): öntöttvasból készült kettős szorítócsavar, amelynek egyik

csavarja az állványhoz, a másik a fogóhoz csavarozva, a kettőt összeköti.

38. ábra: Dió (kettős szorító)

Bürettafogó: a büretták
felerősítésére használják.

22
 39. ábra: Bürettafogó

Hűtőfogó: vagy karmos fogó hűtők befogására

használják.

40.ábra: Hűtőfogó

Lombikfogó: a lombikok állványra történő felerősítésére szolgál kettősdió segítségével.

41. ábra:
Lombikfogó

Szűrőkarika: állványra erősítve, tölcsérek tartására szolgáló eszköz.

23
 42. ábra: Szűrőkarikák, dióval, nyitott

Azbesztháló: vasháromlábra helyezve közvetett, lánggal történő melegítést tesz lehetővé.

Fontos szabály, hogy a betét nélküli drótháló alá csak akkor tegyük a lángot, ha a melegítendő
edényt már ráhelyeztük, ellenkező esetben könnyen szétég a háló!

43. ábra Azbesztháló

Tégelyfogó: biztonságos fogására alkalmas eszköz.

44. ábra Tégelyfogó tégellyel

Kémcső állvány: Kémcsövek tárolására használatos fából vagy fémből készült laboratóriumi
eszköz.

24
 45. ábra Kémcsőállvány

Kémcsőfogó: kémcsövek tartalmának melegítésekor használatos eszköz.

46.ábra: Kémcsőfogó kémcsővel, csipesz

Spatula, kanál: szilárd halmazállapotú anyagok bemérésére használható fémből vagy

műanyagból készült eszközök.

47. ábra: Vegyszeres kanál, spatula

3.4 Melegítő eszközök

A laboratóriumi melegítés módszereihez több eszköz ismeretes. Alapvetően két

melegítési típust különböztetünk meg:

25
 1. közvetlen melegítés
2. közvetett melegítés.

1. Közvetlen melegítés

Közvetlen melegítéskor a hőforrás a melegítendő anyaggal közvetlenül érintkezik. Előnye,

hogy gyors felmelegedés és magas hőmérséklet érhető el ily módon. Hátránya, hogy a
hőközlés nem egyenletes, helyi túlmelegedések keletkezhetnek, amelyek baleseti forrást
jelentenek. Könnyen odasülő, bomlékony, gyúlékony anyagokat tilos közvetlen fűtéssel
melegíteni.

Közvetlen melegítés végezhető gázégőkkel (pl. Bunsen – égő és Teclu – égő), merülő
forralóval, elektromos főzőlappal (rezsóval), valamint infralámpával.

Bunsen – égő

Levegő propán – bután gázláng előállítására alkalmas eszköz.

48. ábra: Bunsen – égő

Teclu – égő

Levegő propán – bután gázláng előállítására alkalmas eszköz.

26
 49. ábra: Teclu – égő

Közvetlen melegítésnek tekinthető a dróthálón történő melegítés is. Ilyenkor egy

vasháromlábra helyezzük a dróthálót és erre a melegítendő edényt. Ez a melegítési típus
erőteljes, de a drótháló megakadályozza az erős túlhevülést, elosztja a hőt, így kíméletesebb,
mint a közvetlen láng.

A közvetlen melegítéshez sorolhatjuk a különféle elektromos melegítőket is.

Laboratóriumban is gyakran jól használhatók a merülő forralók és a közönséges
villanyrezsók. Az előbbieket csak víz vagy magas forráspontú olaj melegítésére használjuk, és
nagyon ügyeljünk, hogy a folyadékszint kellően magas legyen, valamint folyadékon kívül
még másodpercekre se kapcsoljuk be a melegítőt. A közönséges villanyrezsót laboratóriumi
célra mindig csak dróthálóval használjuk, ugyanis a legtöbb rezsó fűtőlapja nem egyenletesen
hevül. Jelenleg igen sokféle, laboratóriumi célokra gyártott elektromos melegítőkészülék van
kereskedelmi forgalomban. Ezeknek általában szabályozható a fűtőteljesítményük, gyakran
elektronikus szabályzással egy adott hőmérsékleten tartást is lehet biztosítani. Az ilyen
készülékek hőelosztása is olyan jó, hogy lehetővé teszi még az érzékenyebb edények
közvetlen melegítését is.

Merülőforraló: néhány másodperc alatt rendkívül magas hőmérsékletre felmelegszik a

készülék és a folyadék, amelyiket melegítünk ezzel az
eszközzel.

50. ábra: Merülő forraló

2. Közvetett melegítés

Közvetett melegítéskor a hőforrás és a melegítendő anyagi rendszer között valamilyen

hőátbocsátó anyag van. A hőforrás ez a hőátbocsátó anyagot melegíti, s ez érintkezve a
melegítendő anyagi rendszerrel, annak továbbítja az átvett hőt. Előnyei, hogy a hőközlés
egyenletes, a hőátbocsátó anyag helyes megválasztásával a felmelegedés mértékét

27
szabályozni lehet. Ilyen módon gyúlékony, bomlékony anyagot is melegíthetünk.
Módszer hátránya, hogy a közvetlen melegítéshez képest lassú és nem érhető el vele olyan
magas hőmérséklet sem.

A laboratóriumi gyakorlatban a legelterjedtebb közvetett fűtési eszközök a különböző

fürdők. Fürdőnek nevezzük a melegítendő edényt körülvevő hőközvetítőt. A közvetítő anyag
minőségétől függően megkülönböztetünk lég -, gőz –, víz –, olaj –, só–, fém – és
homokfürdőt.

Elektromos légfürdő (fűtőkosár)

Elektromos légfürdő (más néven fűtőkosár), közvetett melegítési módszer közé

sorolható. A berendezés feladata, hogy a melegítendő üvegeszközt körülvevő levegőt
melegíti, így a hőt a levegő közvetíti az üvegedénynek melyben lévő folyadék szeretnénk
melegíteni.

51. ábra: Elektromos légfürdő

(fűtőkosár)

Elektromos vízfürdő

Az elektromos vízfürdők különböző méretben készülnek, elektromosan fűtött és

elektronikusan szabályozottak. Ezek hőmérsékletét meglehetősen pontosan lehet adott értéken
tartani. Az ilyen vízfürdők felépítése igen egyszerű.

Egy jól szigetelt, rozsdamentes anyagból készült tartály alján helyezik el a

szabályozott fűtőegységet. A vízzel töltött tartály fedőlapján kerek nyílásokat alakítanak ki,
amelyeket egymásba illeszkedő körkörös gyűrűk formájában kialakított fedővel fednek le.
Egy-egy nyílás mérete úgy változtatható, hogy változó számú gyűrűt távolítunk el. A
melegítendő edényt úgy helyezzük ezekre a
nyílásokra, hogy annyi gyűrűt távolítunk el
előzőleg, amennyit az edény mérete megkíván.
Ezeknél a vízfürdőknél valójában gőzfürdőről van
szó, mert az edények alja a forró gőzzel érintkezik.
Fontos szabály az ilyen vízfürdők használatánál,
hogy ha a melegített edényt levesszük, az üresen
maradt nyílást fedjük vissza, a nyitva hagyott helyek
ugyanis nagymértékben rontják a fürdő hatásfokát.
28
 52.ábra: Elektromos vízfürdő

A folyadékfürdő hőmérséklete biztosan nem lehet magasabb, mint az adott folyadék

forráspontja.

Elektromos olajfürdőhöz mindig olyan olajat használjunk, amelyiknek ismerjük a

lobbanáspontját, illetve amelyikre megadták a hevítési hőmérséklet felső határát.
Olajfürdőkben kitűnően használható a szilikonolaj. Ez bomlás és gőzölés nélkül magas
hőmérsékleten is jól használható, kémiailag is ellenálló anyag.

53. ábra: Elektromos olajfürdő

Elektromos homokfürdő

A homokfürdő nagyon egyszerű felépítésű. Egy elektromosan fűtött edényt tiszta

homokkal töltünk meg, és a melegítendő edényt a homokba ágyazzuk. Előnye, hogy
magasabb hőmérsékleten is jól alkalmazható, ugyanakkor a melegítendő edény esetleges
sérülése esetén a homok (SiO2) nagymértékű kémiai ellenállóképessége következtében nem
reagál a kiszivárgó forró anyaggal.

29
 54. ábra: Elektromos homokfürdő

Az eddig tárgyalt fűtési eljárásokkal legfeljebb 800–900 °C-ig (Bunsen-égő) lehet

melegíteni. Magasabb, vagy tartósan 800–900 °C körüli hőmérsékletet kemencékkel
(izzítókemence) lehet elérni.

Az általánosan használt izzítókemencék munkahőmérséklete maximum 1000–1500

°C. Természetesen ennél magasabb hőmérséklet is elérhető a laboratóriumokban, azonban
erre csak ritkán van szükség. Az igen magas hőmérsékletek előállítására szolgáló eszközök,
kemencék különleges szerkezeti anyagokat igényelnek.

A laboratóriumi melegítés során kell szót ejteni az elektromos szárítószekrényekről is.

Ezek modern változatai rozsdamentes anyagból készülnek, kitűnő szigeteléssel és
elektronikus hőmérséklet-szabályozással rendelkeznek. Felépítésük egyszerű: ajtóval és
polcokkal ellátott szekrények, amelyeken szellőzőnyílásokat alakítanak ki. Gyakran
ventilláció biztosítja a szekrényben lévő levegő mozgását. Amint nevük is mutatja, ezek az
eszközök különböző anyagok, nedves laboratóriumi edények szárítására szolgálnak adott,
beállítható hőmérsékleten. A maximális hőmérséklet általában 200–250 °C. A jó minőségű
szárítószekrényekkel ±1 °C pontossággal tartható állandó értéken a hőmérséklet, ezért ezekkel
ilyen pontosságú temperálás is megoldható hosszabb ideig is. Ennek a lehetőségnek
különösen nagyobb hőmérsékleteknél van jelentősége, ahol a hőmérséklet állandó értéken
tartására szolgáló termosztátok már nem, vagy csak nehézkesen használhatók.

30
 4. LABORATÓRIUMI EDÉNYEK, ESZKÖZÖK TISZTÍTÁSA

A különböző üvegedényeket használat után kellőképpen meg kell tisztítani, el kell

mosni. A tisztítás vízzel és mechanikai úton történhet, pl. különböző üvegmosó kefékkel. Ha
vízzel nem tudjuk kellőképpen megtisztítani az üvegedényeket, akkor savakat vagy lúgos
anyagokat használhatunk.

Savak közül közepes töménységű, illetve tömény sósavat vagy salétromsavat

használunk. Rendkívüli erélyes tisztítószer a krómkénsav, melyet hidegen alkalmazva 1 nap
alatt fejti ki a hatását, míg melegen 2-3 óra alatt megtisztítja a zsíros edényt. A krómkénsav
erősen maró hatású, nagy gondossággal kell vele dolgozni.

A lúgos anyagok közül a szódaoldat vagy szintetikus mosogatószereket alkalmazzuk a

zsíros szennyezések eltávolítására. Használatuk után alapos vizes öblítés és desztillált vizes
mosás szükséges. Gyakran használnak tisztításra szerves oldószereket is (pl. alkohol, toluol).
Ezek alkalmazásakor nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb szerves oldószer tűzveszélyes és
gőzei mérgezők.

A megtisztított edényeket levegőn vagy szárítószekrényben lehet megszárítani.

Az üvegszűrő tisztítása, amelyet forró vízzel, tömény sóssavval, salétromsavval vagy

krómkénsavval tisztíthatók. Forró tömény lúgok károsítják az üvegszűrőt.

A fémből készült edények közül a platina tégelyek tisztítása igényel különös

figyelmet. A szennyezéseket sóssavval vagy salétromsavval illetve ömlesztéses úton lehet
eltávolítani. Ömlesztéshez kálium - hidrogén-szulfátot, kálium - piroszulfátot, szódát,
nátrium-karbonátot és kálium-karbonát 1:1 arányú elegyét ( Na2CO3 + K2CO3 ) használnak a
szennyezéstől függően [7].

31
 5. A tömegmérés alapfogalmai

A tömeg, a fizikai testek tulajdonsága, amely a tehetetlenségüket méri.

A tömeg jele m; az SI mértékegységrendszerben

elfogadott egysége a kg (kilogramm). A laboratóriumban
inkább grammokban vagy milligrammokban fejezzük ki
a testek tömegét. A tömeg mérésére használatos eszköz a
mérleg, amely tulajdonképpen egy kétkarú emelő. A
mérleggel való mérés elve, hogy az egyik karra a
mérendő test kerül, a másik karra pedig annyi ismert
tömegű test, hogy a forgatónyomatékok
kiegyenlítődjenek. A fizika törvényeit ismerve egyszerű
belátni, hogy amennyiben ha a két kar egyenlő hosszú,
akkor az ismeretlen test tömege megegyezik az ismert
test tömegével, illetve a testek tömegének az összegével.
A méréshez használatos ismert tömegű testeket a mérleg típusától függően mérősúlyoknak,
lovasoknak nevezik.

A mérlegek jellemző tulajdonságai közé tartoznak az érzékenység, a terhelhetőség, a

pontosság és a reprodukálhatóság.

Az érzékenység (alsó mérési súlyhatás) az a legkisebb tömeg, amit még mérni tud a
mérleg - azaz ha ezt a tömeget a mérleg egyik serpenyőjébe helyezik, ez a mérleg egyensúlyi
helyzetét a skálán egy skálarésszel tolja el.

A terhelhetőség (felső mérési súlyhatár) alatt azt a legnagyobb súlyt értjük, amelyet a
mérlegen még annak károsodása nélkül mérhetünk.

A pontosság megmutatja, hogy a test adott mérleggel mért tömege maximum

mennyivel tér el a test tényleges tömegtől.

A mérés reprodukálhatóságából arra lehet következtetni, hogy ha a méréseket egymás

után végzik, akkor a mért értékek maximum mennyivel térnek el egymástól. [1,2,8,9]

5.1 SI mértékegységrendszer
32
 A Mértékegységek Nemzetközi Rendszere, röviden SI (Système International
d’Unités) modern, nemzetközileg elfogadott mértékegységrendszer, amely néhány
kiválasztott mértékegységen, illetve a 10 hatványain alapul. A jelenleg használt SI
mértékegységrendszert a 11. Általános Súly- és Mértékügyi Konferencia (General
Conference on Weights and Measures) fogadta el 1960-ban.
A mértékegységek rendszerét az alapegységek, a kiegészítő egységek és a velük
leírható származtatott egységek alkotják.

Mértékegységek

A nemzetközi rendszer mértékegységeket és prefixumokat tartalmaz. Az SI

mértékegységeket két részre lehet osztani. Hét SI-alapegység van, ezek mindegyike dimenzió
független a többitől. Ezzel a hét alapegységgel több származtatott egységet lehet létrehozni.
Az SI mértékegységeken kívül több nem SI mértékegység is használatos az SI - vel
összhangban.

Mennyiség Az egység jele

neve egysége

hosszúság méter m

tömeg kilogramm kg

idő másodperc s

elektromos áramerősség amper A

hőmérséklet kelvin K

fényerő kandela cd

anyagmennyiség mól mol

5.2 Prefixumok

33
 Az SI-egységek a gyakorlatban igen sokszor túlságosan kicsinyeknek vagy nagyoknak
bizonyulnak. Ezért az egységeket 10-nek meghatározott pozitív vagy negatív egész kitevő
hatványaival (decimális szorzókkal) szorozzuk. A mértékegységek törvényes többszöröseit és
törtrészeit az egység neve elé illesztett, egy-egy szorzót jelentő, SI-prefixumok egyikével kell
képezni. 
Az egység neve elé (kötőjel nélkül, egybeírva) illesztett prefixum az illető egység
meghatározott többszörösének a nevét adja meg. (Pl. kilogramm, megawatt, pikofarad, stb.)
A mértékegység jele elé illesztett prefixumjel pedig a szóban forgó mértékegység adott
többszörösének a jelét adja. (kg, MW, pF, stb.)

Prefixum : Jele: Szorzó, amellyel a mértékegységet meg kell szorozni:

yotta Y 1 000 000 000 000 000 000 000 000 = 1024 
zetta Z 1 000 000 000 000 000 000 000 = 1021 
exa E 1 000 000 000 000 000 000 = 1018 
peta P 1 000 000 000 000 000 = 1015 
tera T 1 000 000 000 000 = 1012 
giga G 1 000 000 000 = 109 
mega M 1 000 000 = 106 
kilo k 1 000 = 103 
hekto h 100 = 102 
deka da 10 = 101 
deci d 0,1 = 10-1 
centi c 0,01 = 10-2 
milli m 0,001 = 10-3 
mikro  0,000 001 = 10-6 
nano n 0,000 000 001 = 10-9 
piko p 0,000 000 000 001 = 10-12
femto f 0,000 000 000 000 001 = 10-15
atto a 0,000 000 000 000 000 001 = 10-18
zepto z 0,000 000 000 000 000 000 001 = 10-21
yocto y 0,000 000 000 000 000 000 000 001 = 10-2

Példák
34
  5 THz (5 terahertz) = 5·1012 Hz
 4 km (4 kilométer) = 4·103 m
 3 ns (3 nanoszekundum) = 3·10‒9 s
 2 pF (2 pikofarad) = 2·10‒12 F
 4 cm (4 centiméter) = 4·10‒2 m
 1 dm (1 deciméter) = 1·10‒1 m
 2MPa(2 megapascal) = 2·106 Pa

Feladat:

1. Alakítsad át a következő adott mértékegységeket a megadott

mértékegységekbe!

1 MPa=________________________________Pa
2,3 kPa=_______________________________Pa
3,2 MPa=______________________________Pa
1GPa=________________________________ Pa
5 MPa=_______________________________kPa
3kPa=_______________________________ Pa
2μg=________________________________ g
5 ng=________________________________g
3μg=________________________________g
2μg=________________________________ kg
4,3ng=______________________________g

Más használatban lévő nem SI mértékegységek a tonna és a mázsa

.
A tonna jele ki t betű, 1 tonna = 1000 kg = 1 000 000 gramm.
A mázsa jele kis q betű, 1 mázsa=100 kg = 100 000 gramm.

5.3 Származtatott egységek, amelyek külön nevet kapnak

35
 SI egység SI
Fizikai mennyiség Kifejezése SI-alapegységekkel
neve egység szimbóluma
frekvencia hertz Hz
erő newton N

nyomás pascal Pa
energia, munka, hő joule J
teljesítmény, hőáraml
watt W
ás
elektromos töltés coulomb C
elektromos
feszültség, elektromos volt V
potenciálkülönbség
elektromos ellenállás ohm Ω
elektromos
siemens S
vezetőképesség
kapacitás farad F

mágneses indukció tesla T

mágneses fluxus weber Wb

induktivitás henry H
fényáram lumen lm cd·sr

megvilágítás
lux lx cd·sr·m-2

radioaktivitás becquerel Bq s-1

elnyelt sugárdózis gray Gy J·kg-1 = m2·s-2

dózisegyenérték sievert Sv J·kg-1 = m2·s-2

katalitikus aktivitás katal kat mol·s-1

5.4 Angolszász mértékegységek

A font a tömeg egy mértékegysége, latin eredetű, ma már csak egyes helyeken
használatos, mint pl. Angliában, Amerikai Egyesült Államokban, valamint Németországban
(Pfund) a környezetben 0,5 kg – ot jelent.
1 angol font (pound, rövidítve lb, ℔ vagy lbm) egész pontosan 453,59237 gramm.
36
 Az uncia az angolszász országokban elterjedt tömeg-, illetve űrmérték, rövidítése oz.
1 oz = 28,35 g
1 kg = 2,2 font = 5.000 karát = 57,136 lat = 35.2737 uncia

5.5 TÖMEG MÉRÉSÉRE SZOLGÁLÓ MÉRLEGEK TÍPUSAI

A tömeg mérésére mindig a célnak leginkább megfelelő típusú mérleget kell

használni. A laboratóriumban tömegmérésre használatos eszközök a táramérleg, analitikai
mérleg, mikromérleg. Ezek a mérlegek napjainkban már leginkább digitális változatukban
használatosak. Így egyszerűbb őket kalibrálni és a mérés is pontosabb, gyorsabb.

A mérlegek feloszthatóak felépítés, pontosság és kijelzés módja szerint.

Felépítés szerint a mérlegek lehetnek karosak és kar nélküliek. A karosak esetében

létezik egyenlő karú és nem egyenlő karú. A kar nélküli rugós és nyomásérzékelős változatát
ismerjük.

Pontosság szerint létezik tára és analitikai mérleg. A táramérleg méréshatára 200 –

5000 g, az érzékenysége pedig 0,01g vagy 0,001 g. Az analitikai mérleg érzékenysége 0,0001
g vagy 0,0002 g míg méréshatára 200 –tól 500 gramm.

Kijelzés módja szerint létezik analóg (mutatós) és digitális (számkijelzős) mérleg.

A kézi – vagy gyógyszerész mérleg, amelynek karjai nikkelezett vasból, serpenyői

pedig szaruból vagy műanyagból készülnek, a serpenyőket a mérlegkarok végére
selyemzsinórral függesztik fel. Ezt a mérleget ujjunkra akasztva használjuk. Mérési
súlyhatára a nagyságtól függően 10 – 200 g és kb. 1 cg – nyi pontossággal lehet rajta
mérni. Gyors, kevésbé pontos mérésekre használjuk. [8]

37
48. ábra: Kézi – vagy gyógyszerészmérleg

A táramérleg kisebb pontosságot igénylő, illetve közelítő méréseknél alkalmazható.

A laboratóriumi mérlegeknek - természetesen típustól függően - az alsó méréshatáruk 0,01 g,
0,001 g, a felső méréshatáruk 250 - 5000 g.

Ez egy egyszerű, szemmel is jól látható azonos hosszúságú kétkarú emelő, amelynek a
bal serpenyőjére helyezhető el a mérendő anyag, a jobb serpenyőjére pedig a mérősúlyok.
Minden táramérleghez tartozik egy zárható dobozban lévő súlysorozat, csipesszel. [8,9]

49 ábra: Táramérlegek

Az analitikai mérleg nagy pontosságot igénylő méréseknél alkalmazható. Ezeknek a

mérlegeknek - természetesen típustól függően - az alsó méréshatáruk 0,1 mg, a felső
méréshatáruk 200 – 500 g. Az analitikai mérleg működési elve és felépítése a táramérleggel
megegyezik, csak annál sokkal finomabb kivitelezésű és érzékenyebb. Kisebb mennyiségű
anyag minél pontosabb tömeg meghatározására alkalmas. A mérés zavarmentességének
biztosítására a mérleg egy üvegszekrényben van. A mérleg, felépítését tekintve két karból és
egy erre merőleges mutatóból áll. A mérleg serpenyői a mérlegkarok végén lévő achát ékekre
vannak felfüggesztve, kengyelek segítségével. Az eszköz arretáló szerkezete kívülről egy kar
38
elmozdításával hozható működésbe. A lovasok - különböző nagyságú mérőtömegek -
emelésére a mérleg oldalán lévő tárcsák szolgálnak. A tárcsák elforgatásával különböző
nagyságú lovasok kerülnek a "serpenyőbe", majd a tárcsák helyzetéből leolvasható a feltett
lovasok tömege. A mérésnél a 10 mg-nál kisebb mérőtömegeket nem kell feltenni, ugyanis
azok a mérleg skálájáról könnyen leolvashatók. Ez a megvilágított skála a mérlegnyelvre van
felszerelve, mérés közben a skála mozog egy álló középjel előtt. Ha a mérleg beállt
egyensúlyba, akkor a mérendő minta tömege a tárcsákról és a skáláról leolvasható
mérőtömegek tömege. Mind a tára-, mind az analitikai mérlegek estében a lengés
csillapítására valamilyen fékező berendezés van beépítve. Ezek típusától függően légfékes,
olajfékes, mágnesfékes mérlegekről lehet beszélni.

50 ábra. Analitikai mérleg

5.6 TÖMEGMÉRÉSI SZABÁLYOK

Minden mérleg használatakor be kell tartani a következő használati szabályokat. A

mérleget használata előtt rezgéstelen helyre, vízszintes állapotba kell elhelyezni. A mérleg
serpenyőjébe közvetlenül semmiféle vegyszert nem szabad helyezni, csak tiszta üvegben,
39
óraüvegen, bemérő edényben vagy bemérő csónakban szabad kimérni adott anyagot. Ezeket
az edényeket soha ne kézzel, hanem csipesszel fogja meg. Fontos, hogy a mérendő test
hőmérséklete a mérleg hőmérsékletével közel megegyező legyen. Az illékony, erősen
nedvszívó vagy maró gőzöket kibocsátó anyagokat csak légmentesen záró edényben mérje.
Mérlegekre legfeljebb csak a méréshatáruknak megfelelő súlyokat szabad felhelyezni. A
súlyokat mindig a súlysorozathoz tartozó csipesszel fogja meg. A mérleget használaton kívüli
állapotában rögzíteni kell; ez azt jelenti, hogy a mérlegkar és a serpenyők a
támasztócsavarokon nyugszanak. A mérlegre a mérendő anyagot, illetve a súlyokat felrakni és
levenni csak rögzített - arretált - állapotban szabad. A mérleg rögzítését és lengetését - lengő,
azaz dezarretált - mindig nagy óvatossággal kell végezni, mert a mérleg pontatlanná válhat.
A mérendő anyagot általában nem közvetlenül helyezzük a mérleg serpenyőjére, hanem a
halmazállapotától függően megfelelő edényben. A mérlegre került szennyeződéseket rögtön
el kell távolítani. A mérések pontossága érdekében legalább három párhuzamos mérést kell
végezni! A mérés végeztével az esetleges szennyeződéseket puha ruhával vagy ecsettel törölje
le. [9]

5.7 Analitikai mérlegen történő mérésnél a következő fontos szabályokat kell

betartani:

1. Célszerűen és helyesen járunk el, ha a mérés előtt 5-10 percig nyitva hagyjuk a
mérlegszekrény ajtóit, hogy a szekrény levegője azonos állapotú legyen a környezet
levegőjével.
2. Mérés közben a mérlegajtókat - a hibát okozó légáramlatok elkerülésére - mindig tartsuk
zárva!
40
3. Szobahőmérsékletűnél melegebb tárgyat ne helyezzünk a mérlegre, mert a mérlegkarok
egyenlőtlen felmelegedése sok hibát okoz! A szárítószekrényből kivett edényt, vagy kiizzított
tégelyt exikátorban hagyjuk lehűlni mérés előtt!
4. A mérendő vegyi anyagot soha nem közvetlenül a serpenyőre helyezzük, hanem
merőedényben, óraüvegen, vagy bemérő csónakon mérjük le!
5. Savakat, lúgokat és nedvszívó anyagokat csak jól záró, becsiszolt fedelű merőedényben
szabad mérni! Ne tartsunk a mérleg közelében maró savakat, lúgokat, mert ezek gőzei a
mérleg alkatrészeit megtámadják!
6. Kerüljük azt a helytelen eljárást, hogy a mérlegszekrényben nedvszívó anyagokat (P4O10,
szilikagél stb.) helyezünk el, mert ezek a mérleg belső állapotát a folytonos vízelvonással
állandóan változtatják, s így a pontos mérést lehetetlenné teszik!
7. A mérés befejezése után a mérleg terhelését a lehető legrövidebb idő alatt szüntessük meg!
8. A mérlegszekrényben a kiszóródott vegyszereket puha ecsettel szedjük össze! A kicsöppent
folyadékot azonnal itassuk fel, és alkoholos papírvattával töröljük át a szennyezett területet!
9. Ügyeljünk a mérlegek tisztaságára! A mérleg helyiségben is
tartsuk be a laboratóriumban szokásos rendet.

51 ábra: Analitikai mérleg

6. Hibaszámítás

A mérési eredmény hibája

A kísérlet jól meghatározott (reprodukálható) körülmények között játszódik le,

lefolyását azonban sok apró, külön – külön nehezen figyelembe vehető tényező is
befolyásolja. A zavaró tényezőket összefoglaló néven zajnak is nevezhető. Ezek az egyes
kísérletek során más – más összhatást eredményeznek. Ez gyakorlatilag a beavatkozásra adott
41
válaszban, illetve a mért eredmény ingadozásában nyilvánul meg. A mért eredmény értékében
bekövetkező ezen ingadozásokat nevezik HIBÁNAK.

A hiba lehet:

- szisztematikus (rendszeres)
- véletlen.

A szisztematikus (rendszeres) hibák olyan okok következményei, amelyek rendszeresen,

meghatározott irányban fejtik ki hatásukat. Ezeket nehezen ismerhetjük fel, ha már
felismertük a szisztematikus hibát, annak mennyiségi figyelembevétele az adott mérőműszer
ismételt kalibrációjával lehetséges. Amennyiben szisztematikus hibára gyanakszunk, célszerű
a szóban forgó mennyiséget más kísérleti módszerrel is meghatározni. A rendszeres hibát
torzításnak is nevezik.

A véletlen hibák azokat a hibákat nevezzük, amelyek nem rendszeresen és nem

meghatározott irányban lépnek fel, keletkezésük oka ismeretlen, illetve ezeket az okokat nem
tudjuk közvetlenül figyelembe venni.

A szisztematikus és a véletlen hibák nagyszámú ún. elemi hibából állhatnak.

A mérési eredmények kiértékelésekor mindig világosan különbséget kell tennünk a

szóban forgó mérés eredménye és a mérendő mennyiségek valódi értékei között. A
kapcsolatot e két mennyiség között az eredmény várható értéke biztosítja. A várható
értéknek nevezzük valamely valószínűségi változó vagy valamely eloszlás (elméleti)
középértékét.

Az esetek többségében kénytelenek vagyunk a várható értéket a meghatározandó

mennyiség valódi értékének elfogadni.

42
 Abszolút hiba és hibakorlát

Az abszolút hiba (megállapodásszerűen) a mérendő mennyiség valódi értékének (X) és a

méréssel meghatározott értékének (x) az eltérése egymástól:

∆=│X – x │ vagy X=x ±∆

∆ dimenziója megegyezik X és x dimenziójával.

A hibát meghatározni ez esetek többségében teljesen lehetetlen, mivel a mérendő

mennyiség valódi értékének pontos nagyságát nem ismerjük. ilyenkor nem tehetünk mást,
mint megbecsüljük, hogy ez az abszolút hiba milyen értéknél nem lehet nagyobb, vagyis
megadunk egy ún. abszolút hibakorlátot, amire

∆=│X – x │≤ h

Adott mérőeszközök vagy berendezés abszolút hibakorlátja (h) előre ismert lehet.

Relatív hiba: ∆%= ∆/x * 100

A relatív hiba megadásához az abszolút hibát kellene ismernünk, tehát itt is fennállnak
azok a nehézségek, amelyeket az abszolút hiba meghatározásával kapcsolatban már
43
elmondtunk. Ezért ebben az esetben is meg kell elégednünk egy korlát megadásával (h%)
amelyre vonatkozóan szavatolhatjuk, hogy ezt a relatív hiba nagysága nem haladja meg:

∆% ≤h%

Amikor a gyakorlatban abszolút, illetve relatív hibát mondunk, ezen mindig a megfelelő
hibakorlátot kell érteni.

7. Térfogatmérés

A térfogat az a térrész, amit a testek anyagukkal kitöltenek, a térből elfoglalnak.

Megállapítható, hogy a térfogat az anyag egyik állapothatározója.

A térfogat jele V, mértékegysége m3, mely az SI rendszer származtatott egysége.

Származtatása a hosszúságból történik.

A laboratóriumban a kisebb térfogatú anyagokkal való munka miatt ritkán használják a

m egységet, helyette a dm3, illetve a cm3 használatos. A folyadékok és a gázhalmazállapotú
3

anyagok térfogata közvetlenül meghatározható, a szilárd anyagok térfogata az általuk

kiszorított folyadék térfogatából állapítható meg.

A térfogatmérés mértékegységei és a váltószámok:

cm3 < dm3 < m3

103 103

Bár a térfogat szabványos mértékegysége a köbméter, a köznapi életben a liter az

elterjedtebb. 1 liter a térfogata az egy 1 kg tömegű, kémiailag tiszta, 3,98 °C-os víznek
101325 Pa nyomáson.
A mesékből, mondákból ismerhetünk még ezen kívül is számos űrmértéket: akó, véka,
gallon, pint. Ezek egy része más országokban még ma is használatos.
A liternek szokás tört részeit is megadni SI prefixumokkal, ezekkel kifejezve
1 liter = 10 deciliter (jele: dl
= 100 centiliter, (jele: cl)
= 1 000 milliliter, (jele: ml)

Többszörösei közül csak a hekto (100-szoros) előtagot szokás használni, az ennél

nagyobb térfogatokat az SI alapegység köbméterrel fejezzük ki.
Annak ellenére, hogy másból származtatjuk, mégis 1 liter megközelítően azonos
1 köbdeciméterrel, így 1 köbcentiméter is azonos 1 milliliterrel.
44
 7.1 A térfogatot befolyásoló tényezők

A testek tömege független a mérési helytől és a mérési körülményektől. A testek

térfogatáról mindez nem mondható el, mert a térfogatot a mérési körülmények befolyásolják.

A térfogatot befolyásoló paraméterek a hőmérséklet és a nyomás.

Az anyagok nagy része melegítéskor kitágul, hűtéskor összehúzódik. Ha tehát a

térfogatot meg akarjuk mérni, akkor azt a hőmérsékletet is meg kell adni, amelyen a mérést
végezzük. A testek térfogatát általában szobahőmérsékletre (20 °C-ra) vonatkoztatjuk, így
méréskor biztosítani kell ezt a hőmérsékletet.

A szilárd és folyékony halmazállapotú anyagok gyakorlatilag összenyomhatatlanok, a

gázok azonban a nyomás változásával változtatják a térfogatukat. A térfogatot általában
normál légköri nyomáson (0,1 MPa) mérjük. Szilárd és folyékony anyagok esetén a nyomás
kismértékű változása nincs hatással a térfogatra, gázok esetén azonban a térfogat fordítottan
arányos a nyomással (ha a hőmérséklet közben nem változik).

7.2 Meniszkusz

A folyadékok térfogatmérése egyszerű művelet, a beállított folyadékszint -

folyadékfelület, meniszkusz - leolvasását vagy a meniszkusz beállítását kell jól elvégezni. A
folyadékszintet mindig szemmagasságban kell leolvasni.

50. ábra: Folyadékoszlop magasságának leolvasása

A leolvasásnál fontos, hogy elkerüljük az ún. parallaxis hibát. (lásd. 51 ábrán) Ez a

leolvasási hiba akkor áll elő, ha a szemünk nincs egy szintben a felszínnel.

45
 51. ábra: A parallaxis hiba

Nedvesítő folyadékok esetében a meniszkusz homorú, ilyenkor a folyadékfelszínt rá

kell ültetni a jelre. Nem nedvesítő áttetsző folyadékok esetében - a fizikai
törvényszerűségekből következően - a meniszkusz domború, ilyenkor az előző esettel
ellentétesen kell eljárni. Nedvesítő színes folyadékok esetében szintén az "alsó meniszkuszt"
kell figyelni. A folyadékok térfogata rendszerint üvegből készült, ismert térfogatú
laboratóriumi edények segítségével határozható meg. Ezek az edények kémiailag ellenálló,
kis hőtágulású anyagból készülnek és 20°C-on vagy 25°C-on hitelesítettek. A gyakorlat során
a hitelesítéssel vagy más néven kalibrálással az adható meg, hogy az adott hőmérsékleten a
mérőedénnyel milyen pontosan mérhető be vagy ki a folyadék. A folyadékmérő eszközök két
nagy csoportba, a betöltésre, illetve a kifolyásra hitelesített eszközök közé sorolhatók. A
következőkben a folyadékok mérésére szolgáló eszközök kerülnek ismertetésre.

52. ábra: Nedvesítő és nem nedvesítő folyadékok meniszkusza

7.3 Betöltésre hitelesített térfogatmérő eszközök

46
 A betöltésre hitelesített térfogatmérő eszköz a
mérőlombik. A mérőlombik hosszú, vékony nyakú,
üvegdugóval és a nyakán körbefutó jellel ellátott állólombik,
amit az 52 ábrán látható.

A mérőlombikok falán jól láthatóan szerepel a

hitelesítés hőmérséklete és ezen a hőmérsékleten a lombik
térfogata.

A mérőlombikot melegíteni nem szabad. Ha például a

készítendő oldat magasabb hőmérsékletű a kalibrálási
hőmérsékletnél, akkor célszerű az oldatot lehűtés után a
lombikba tölteni, majd jelre tölteni.(lásd. 54 ábrán). A
lombikban lévő folyadék jelre állításánál az általános
szabályokat be kell tartani. Mindezek mellett, a pontos jelre
állítást célszerű cseppenként végezni, illetve ha az edény jel
feletti falára is került folyadék, akkor meg kell várni, amíg az
lefolyik. Ha a csiszolatos dugóval lezárt folyadékkal teli
eszközt összerázza és kiveszi a dugót, akkor az tapasztalható, hogy a folyadékszint a
jel alá esik. Ilyenkor nem szabad "rátölteni".

53. ábra: Mérőlombik

54 ábra: A mérőlombik feltöltése a jelig

Oldat készítésekor a lemért mennyiségű szilárd anyagot kis főzőpohárban oldjuk fel
(ha szükséges kis részletekben) és azokat (a pohár – öblítő részletekkel együtt) hiánytalanul a
lombikba öntjük.

Folyadék, vagy oldat hígításakor a lombikot először kb. feléig töltjük oldószerrel
(vízzel) a folyadékot hozzáadjuk, homogenizáljuk. Teljes elegyedés után, rázogatás közben, a
lombikot annyira töltjük fel, hogy az oldat meniszkusza a jel alatt 1 – 2 cm – rel álljon.
Erélyes homogenizálás után fejezzük be a feltöltést. Ehhez a lombikot – nyakának felső végén
fogva – úgy tartjuk ujjaink között, hogy függőlegesen lógjon lefelé és a körkörös jele
szemünkkel egy magasságban legyen. Ilyenkor a jel egyenes vonalnak látszik. Az oldószert
fecskendőpalackból addig csepegtetjük, míg az oldat meniszkusza alsó pontja és a
mérőlombik jele egybeesik – átlátszó oldatok esetén, illetve az oldatnak felső vonala és a
lombik jele – átlátszatlan oldatok esetén (pl. jód – oldat, KMnO4 ).
47
 55. ábra: Erőteljes rázogatás két lépésben

7.4 Kifolyásra hitelesített térfogatmérő eszközök

A kifolyásra hitelesített térfogatmérő eszközök közé a különböző típusú pipetták, a

büretták és a mérőhenger tartoznak. A betöltésre hitelesítettnél pontatlanabbak. Ennek az az
oka, hogy kitöltésnél a nedvesítő folyadék egy része az edény falára tapad, és ez mérésbeli
pontatlanságot okoz - a mérőlombiknál a folyadék visszafolyik az edénybe, tehát nem okoz
gondot. Mivel a gyakorlaton a kalibrálás vízzel történik, híg vizes oldatoknál a hiba
elhanyagolható. A pontos térfogat megállapításához a kifolyás után 15 - 20 másodpercet kell
várni. Ha a folyadék nem nedvesítő, akkor a mérőedény falát zsírtalanítani kell. A
zsírtalanítást általában krómkénsavval - K2Cr2O7+H2SO4 - vagy valamilyen lúggal végzik.

Pipetták

A pipetták meghatározott térfogatú, alul kapillárisban végződő szívócsövek. A

kalibrálási hőmérséklet és térfogat az oldalukon, illetve a felső részükön található.

56.ábra:
Különböző
pipetták, fel van
tüntetve a térfogat és a hőmérséklet, amire van kalibrálva

A pipettákon belül több altípus különböztethető meg. Ezek a típusok a teljes vagy
hasas pipetta, az osztott pipetta, illetve a mechanikusan állítható vagy digitális pipetta.

48
 A hasas pipetta tulajdonképpen egy vékony üvegcső, amely a középső részén
kiszélesedik. Egy-, illetve kétjelű változatban van forgalomban.

57.ábra: Egy illetve kétjelű hasas pipetta

Az egyjelű esetében a folyadékot a kiszélesedő rész felett lévő jel fölé kell szívni,
majd a jelre állítani és a kifolyt folyadék térfogata a pipetta hitelesített térfogatával egyenlő. A
kétjelű pipettánál az alsó és a felső jele közé eső folyadék térfogata a pipetta hitelesített
térfogata - adott hőmérsékleten. Az osztott pipetta egyenes keresztmetszetű, a végén
elvékonyodó üvegcső. Többnyire 0,1 cm3-es beosztással rendelkezik. Mindkét típusú eszköz
esetében a pipetta alsó végét kell a folyadékba meríteni és a pipetta felső végén kell a
folyadékot felszívni. Mérgező hatású folyadékok esetében pipettázó labdát, pipettázó feltétet
kell alkalmazni a folyadékok felszívására. Szájjal pipettázni ilyen esetekben tilos. A
mérgezési lehetőségek csökkentése és a kimérések pontosságának növelése végett egyre
elterjedtebb az automata pipetta használata. Az egyszerű automata pipettákon manuálisan be
lehet állítani a kimérendő folyadéktérfogatot, és a különböző folyadékkal való kimérések
során a pipetta véget kell csak cserélni.

A manuálisak mellett már megjelentek az elektronikus pipetták

is. Ezeken kis billentyűzet segítségével lehet beállítani a szükséges
térfogatot. Léteznek már olyanok is, amelyek több pipetta véggel

49
rendelkeznek, azaz egyszerre több "adag" folyadék kimérésére alkalmasak és akár
programozhatóak is.(lásd.59.ábrát)

58.ábra: Elektronikus pipetta

59. ábra: Elektronikus többvégű pipetta

Büretták

A büretta egyenletes keresztmetszetű, a végén elvékonyodó, egyenes vagy oldalcsapos

üvegcső (lásd.60 ábra). A bürettát állványba fogva, pontosan függőleges helyzetben
használjuk. Csapját célszerű csapzsírral vékonyan bekenni, úgy hogy a furat ne tömődjön el.
A bürettát közel a hajlathoz, kb. alsó harmadánál fogjuk a fogóba, majd a fenti nyíláson
keresztül megtöltjük a szükséges mérőoldattal, ügyelve arra, hogy a hajlatban és a csap
furatában ne maradjon levegőbuborék.

50
60. ábra: Schellbach-büretta

A bürettát a feltöltés után jelre kell állítani, azt követően lehet a szükséges
térfogatrészt kimérni. A szokványos büretta leolvasása az előzőekben megismert módon
történik. Ügyelve arra, hogy a folyadék felszíne, meniszkusza mindig szemmagasságban
legyen. A leolvasásban segít az is ha a büretta mögé fekete/fehér papírt teszünk.

61. ábra: Büretta leolvasása

Azonban a büretta pontos jelre állítása és

leolvasása céljából az ún. Schellbach-büretta hátsó
falán tejüvegcsík, annak közepén kék csík fut végig.

51
Ennél az eszköznél ott kell a leolvasást végezni, ahol az összeszűkülő kék csík két csúcsa
egymással érintkezik.

62.ábra: Schellbach – büretta ami kék csíkkal van ellátva, a folyadék meniszkuszát ott
kell leolvasni, ahol megtörik a folyadék felszíne.

Az általánosan használt büretták 10, 25 vagy 50 cm 3-térfogatúak. Ezek többnyire 0,02,

0,05 vagy 0,1 cm3-es skálabeosztásúak.

Az ún. mikrobüretták többségükben 2, 5 vagy 10 cm3

térfogatúak, skálabeosztásuk 0,01, 0,02, 0,05 vagy 0,1 cm3-es.

A büretták esetében is megjelentek az automata büretták. A

feltöltés gumilabda segítségével történik. A null- pont beállítás, a
felesleges folyadék leszívása, automatikus. Használata és leolvasása
egyebeken azonos az egyszerű bürettáéval. Az automata büretta az 63
ábrán látható.

63. ábra: Automata büretta

Az új digitális automata büretták programozhatóak

adagoláshoz és akár titráláshoz is alkalmazhatóak. Titrálásnál
kiírják a fogyott térfogatmennyiséget, tehát a leolvasási hiba
kiküszöbölhető. A digitális automata bürettát egy tekerő tárcsa
segítségével töltjük meg, amíg a kifolyónyíláson a folyadék –
csepp meg nem jelenik, a számlálót nullázzuk, majd a kívánt
folyadék – térfogat szintén egy tárcsa elforgatásával
kiengedhető. A térfogatérték a digitális kijelzőn folyamatosan
látható.

52
 Adagolók

A laboratóriumi sorozatméréseknél nagy segítséget jelentenek a tartályos

folyadékadagoló eszközök, amelyek a folyadékot adagolófejjel ellátott üveg tartályban
tárolják. Az adagolófej tulajdonképpen a fecskendőhöz hasonlóan működik, a beállított
térfogatú folyadék felszívását és kinyomását biztosítja. Pontossága kb. a mérőhengerével
egyezik meg, de az ismételhetőség miatt használata a sorozatméréseknél előnyös.

64. ábra: Adagoló

A folyadék – tároló tartály tetején található térfogatjelző csúszka beállításával a kívánt

folyadék – térfogat kiválasztható. Ha az adagolófejet felhúzzuk, a megfelelő mennyiségű
oldat az adagoló – térbe áramlik, ahonnan a fej lenyomásával, egy hajlított üvegcsövön
keresztül, kifolyatható. Ügyelni kell a fej lassú lenyomására, mert kiáramló, szétfröccsenő
vegyszer balesetet okozhat!

Mérőhenger

A mérőhenger, más néven menzúra egyenletes

keresztmetszetű, skálával ellátott üveghenger. Az ezzel
való kimérés kis pontosság igénye mellett végezhető.
Pontatlansága a keresztmetszetének növekedésével együtt
nő. Meniszkuszának leolvasása az általános szabályok
szerint történik.

65. ábra: Menzúra (mérőhenger)

8. Hőmérséklet

A hőmérséklet a testek hőállapotának a mértéke. A hőmérséklet mérésére

használatos eszköz a hőmérő.

A hőmérséklet mérésére minden olyan anyagi sajátság alkalmas, amelynek megadható

a hőmérséklet függvénye, azaz a hőmérséklet megváltozására az anyagi tulajdonság jól
észlelhetően, szabályszerűen és reprodukálhatóan változik.

53
 Ilyen tulajdonságok például a hő tágulás, elektromos vezetőképesség, fémek közötti
termoelektromos erő, fényjelenségek, stb. A mérés során a hőmérő érzékelője és a vizsgált
rendszer között termikus kölcsönhatás alakul ki, hiszen kezdetben eltérő hőmérsékletűek. A
kölcsönhatás során hőátadás történik, amely egészen addig tart, amíg ki nem alakul a
hőmérséklet kiegyenlítődés. Ez az idő a hőmérő beállási ideje. A hőmérséklet kiegyenlítődés
során lényeges, hogy a hőmérő ne változtassa meg a vizsgált rendszer termikus állapotát,
illetve a beállási idő kisebb legyen a mérési időnél.

8.1 HŐMÉRSÉKLETI SKÁLÁK

A termodinamikai hőmérséklet jele a T, mértékegysége a kelvin (K).

1 K a víz hármaspont termodinamikai hőmérsékletének 1/273,16-szorosa. A

Celsius hőmérséklet a termodinamikaiból származtatott mennyiség, jele a t, mértékegysége a
Celsius (°C), az összefüggés pedig a következőképpen alakul: t = T - 273,15. 1°C a víz 101
325 Pa nyomáson mért fagyás- és forráspontja közötti hőmérsékletkülönbség 1/100-ad része.

A hőmérséklet mérésére a tudományos életben használt

skálát Kelvin-skálának, vagy abszolút hőmérsékleti skálának
nevezzük, Kelvin angol fizikusról. Alappontja a hőmérsékleti
abszolút nulla. Ugyanolyan beosztású, mint a hétköznapi életben
használt Celsius-skála, alappontja azonban 273,15 °C – kal
alacsonyabban van, mint a jég olvadáspontja. Ezt nevezzük
abszolút 0 foknak, ugyanis ezen a ponton megáll a testekben a
részecskék mozgása. A Kelvin-skála szerint a jég 273,15 K-en
olvad meg, a víz pedig 373,15 K-en forr fel.

66. ábra: Lord Kelvin

8.2 Egyéb hőmérsékleti skálák

Celsius-skála
Bevezetője Anders Celsius. A legelterjedtebb hőmérsékleti skála a közéletben, az európai
kontinensen.
Jele: t.
Alapmértékegysége: °C (celsius fok)

Ezen a skálán légköri nyomás mellett az olvadó jég

hőmérséklete jelenti a 0 °C értéket, a forrásban levő víz hőmérséklete
pedig a 100 °C. Egysége tehát ennek az intervallumnak a század része.

54
 67. ábra: Anders Celsius

Fahrenheit-skála

Bevezetője Daniel Gabriel Fahrenheit. Az 1700-as évektől széles körben használják,

napjainkban főképp az amerikai kontinensen.
A Fahrenheit-skála nulla pontja az általa kísérleti úton előállított legjobban lehűlő sós oldat
fagyáspontja, a másik alappontja az emberi test hőmérséklete volt. Ezt a hőmérsékleti
tartományt az oszthatóság kedvéért 96 egységre bontotta (így a víz fagyáspontja éppen 32 °F).
Mértékegysége: °F (Fahrenheit-fok)

68. ábra: Daniel Gabriel Fahrenheit

8.3 A hőmérséklet mértékegységeinek átváltása

A tudományos életben használt Kelvin-skála és kontinensünkön használt Celsius-skála

alappontjában (0 K és 0 °C) különbözik, de egységeiben megegyezik (1 K-nyi
hőmérsékletváltozás éppen 1 °C-nyi hőmérsékletváltozást jelent).
0 °C hőmérséklet 273 K

T = t + 273
t = T – 273

55
Mintafeladat:

t = 25 °C az abszolút hőmérsékleti skálán T = 25 + 273 = 298 K

t = –134 °C az abszolút hőmérsékleti skálán T = –134 + 273 = 139 K

T = 403 K a Celsius-skálán t = 403-273 = 130 °C

T = 154 K a Celsius-skálán t = 154-273 = –119 °C

8.4 A HŐMÉRŐK TÍPUSAI

A vizsgálandó rendszer és a hőmérő közti hőátadás jellege szerint a hőmérők a

tapintós, illetve a sugárzásos hőmérők (ún. pirométerek) közé sorolhatók.

A tapintós hőmérők a mérési folyamat során közvetlen kapcsolatban vannak a

mérendő rendszerrel, érintkeznek egymással. A tapintós hőmérők a mérési elvük szerint a
mechanikai és a villamos elven működő hőmérők csoportjába sorolhatók, a gyakorlati életben
inkább ezekkel dolgoznak. A tapintós hőmérők a mérési elvük szerint a mechanikai és a
villamos elven működő hőmérők csoportjába sorolhatók.

A pirométerek esetében nincs közvetlen kontaktus a vizsgálandó rendszerrel. A

pirométerek működésének az alapja, hogy a testek, a hőmérsékletükből adódóan hőmérsékleti
sugárzást bocsátanak ki és az érzékelők ezzel arányos villamos jelet adnak. A két fő típus
közül a pirométerek a drágábbak, a pontatlanabbak és a kevésbé érzékenyek, azonban például
izzó olvadékok hőmérsékletének mérésére kiválóan alkalmasak.

A mechanikai elven működő hőmérők:

 Gázhőmérők
 Folyadékhőmérők
 Fémek hő tágulásán alapuló hőmérők
 Nyomásváltozáson alapuló (ún. manometrikus) hőmérők

1. Gázhőmérők

56
 A gázhőmérők működése Gay-Lussac törvényein alapul - a két fő típust jellemezve -,
vagy állandó térfogaton változik a bezárt gáz nyomása a hőmérséklet változásával vagy
állandó nyomáson a gáz térfogata változik a hőmérséklet függvényében. A gázhőmérőket
üvegből és nemesfémből készítik, töltőgázként nagy tisztaságú héliumot, hidrogént, adott
esetben nitrogént alkalmaznak. Előnyük, hogy pontosak (±0,01°C) és meglehetősen széles
mérési tartományban (-272°C-tól +1500°C-ig) alkalmazhatók. Mindezek mellett azonban
használatuk körülményes, mechanikai érzékenységük az ipari alkalmazásukat nem igazán
teszi lehetővé, így többnyire kalibráló laboratóriumban használatosak.

2. Folyadékhőmérők

A folyadékhőmérők működésének az alapja a töltőfolyadék hő tágulásának

mérése. A folyadékhőmérők felépítésüket tekintve folyadéktartályból és a tartályhoz
csatlakozó, zárt végű vékony kapillárisból állnak. A hőmérők anyaga többnyire üveg,
töltőfolyadékként pedig higanyt, alkoholt vagy pentánt alkalmaznak. Mérési
tartományuk -200°C-tól +750°C-ig terjed. -30°C-tól +300°C tartományban a higanyos
üveghőmérők használata a leggyakoribb, alacsonyabb hőmérsékletek mérésére például
-100°C-ig az alkohol, -200°C-ig a pentán mérőfolyadékkal töltött hőmérők alkalmasak. A
mérés során a hőmérséklet a folyadékfonál végpontjának a kapillárisban elfoglalt helyzetéből
olvasható le. Következésképpen a folyadékhőmérő érzékenységét a készítés során a
folyadéktartály méretének növelésével, illetve a kapilláris keresztmetszetének csökkentésével
lehet növelni (adott határokon belül). A folyadékfonal helyzetét az ún. bothőmérőkön a
kapillárisra maratott skálán, az ún. lemezskálás hőmérőkön pedig a kapilláris mögötti lemezen
lévő skálán lehet leolvasni. A folyadékhőmérők előnye, hogy olcsók, a mérések egyszerűen
elvégezhetők, kialakításuktól függően alkalmazási lehetőségeik változatosak. Így például a
laboratóriumi mérésekhez leggyakrabban a legkülönbözőbb méréstartományokban kialakított
ún. laboratóriumi hőmérők használatosak. A folyadékhőmérők közül meg kell említeni még a
Beckmann hőmérőt (kalorimetrikus mérésekhez), a kontakt hőmérőt (hőmérsékletszabályzó),
illetve az ipari hőmérőket (védő fémtokkal vagy anélkül, egyenes vagy hajlított benyúlóval
kialakított változatait). [11,12]

57
 3. Fémek hőtágulásán alapuló hőmérők

Ezen hőmérők működésének az az alapja, hogy a különböző hőtágulású fémek hossza a

hőmérséklet függvényében változik. A kialakítás szerint a bimetallhőmérők, illetve a táguló
rudas hőmérők tartoznak ebbe a csoportba. A bimetall hőmérők esetében két olyan fémet (pl.
nikkel-vas) választanak ki a "feladatra", amelyek hőtágulási tényezője különbözik egymástól.
A fémeket a hőmérő készítése során hosszirányban összeforrasztják vagy összepréselik, majd
meghajlítják vagy tekercselik, így az a mérés során a hőmérséklet változására válaszolva - a
fémek hőtágulásától függően - adott mértékben elhajlik. Ezek a hőmérők pontatlanok,
azonban -30°C és +400°C közötti tartományban jól használhatók. A táguló rudas hőmérők
központi érzékelő egységét egy nagyobb hőtágulási tényezőjű fémcső és egy kisebb
hőtágulási együtthatójú rúd képezi. A bimetallos hőmérőkhöz hasonlóan ez az eszköz is
pontatlan mérési eredményt ad, azonban -20°C és +1000°C között alkalmazható. Mindkét
kialakítású eszközt elsősorban hőkapcsolóként alkalmazzák, előnyük az olcsóság, illetve a
mechanikai hatásokkal szembeni ellenállás (ellentétben például a folyadékhőmérőkkel).

4. Nyomásváltozáson alapuló (ún. manometrikus) hőmérők

A manometrikus hőmérők a berendezés érzékelő részében lévő anyagtól függően a

folyadéktenziós és a gőztenziós hőmérők csoportjába sorolhatók. A hőmérséklet mérésének az
az elve, hogy a folyadéktöltet (folyadéktenziós hőmérő esetében) és a folyadék gőze
(gőztenziós hőmérő esetében) a hőmérséklet megváltozására a nyomásának változásával
válaszol. A folyadéknyomásos hőmérők mérőfolyadékaként például higanyt, toluolt
használnak, amely a mérési tartományban (-30°C és +600°C) folyadék állapotban marad. A
gőznyomásos hőmérők tartályát például vízzel, éterrel, alkohollal töltik meg, amely a mérési
tartományban (-50°C-tól +350°C-ig) saját telített gőzével egyensúlyban lesz. A manometrikus
hőmérők pontatlanok, azonban előnyük az olcsóság, kezelésük egyszerű és távhőmérőként is
alkalmazhatók. [11,12]

A hőmérséklet mérése

A hőmérséklet mérése gyakorlatainkhoz higanyos hőmérőt használunk. Ennek kerek

vagy hosszúkás higanyos tartálya hosszú, vékony, egyenletes belső átmérőjű a végén bezárt
csőben folytatódik. Az edényben és a cső alsó részében higany van, felette légüres tér. A
higany a hőmérsékletnek megfelelően terjed ki és tölti be a cső egy részét. A higanyszint
állása közvetlenül mutatja a hőmérséklet Celsius – fokokban.
Az egyszerű higanyos hőmérő a higany – 39 °C fagyáspontjától a 357 °C forráspontig
használható. A magasabb (750°C) hőmérsékletig használható higanyhőmérőkben a higany
feletti teret semleges gázzal töltik meg. Ennek nyomása a higany forráshőmérsékletét emeli.
58
Az ilyen hőmérők magas olvadáspontú és nagy nyomásnak is ellenálló üvegből (esetleg
kvarcból) készülnek.
A higanyos hőmérőknek két alakjával találkozhatunk, mégpedig:
 bothőmérő
 lemezes skálájú hőmérő.

A bothőmérő esetén a higanyfonal vastag falú kapillárisban van, amelynek külső falára
maratják a skálát. A használat során előfordul, hogy a maratásban levő festék lekopik.
A lemezes skálájú hőmérő esetén a vékony falú kapilláris a tejüveg lemezre
nyomtatott skálával együtt vékony falú üvegcsőben van forrasztva. Itt viszont az a hiba
adódhat, hogy a skála és a kapilláris viszonylagos helyzete megváltozhat pl. a rögzítő
forrasztás törése miatt.
A hőmérők leolvasásakor is akkor járunk el helyesen, ha a szemünk és a higanynívó
lehetőleg azonos magasságban van.
Terjedőben vannak az elektronikus digitális hőmérők, melyek előnye az egyszerű
használat, gyors, pontos leolvasás. [14,15]

A hőmérséklet mérés legfontosabb szabályai:

1. mindig várjuk meg, míg a hőmérséklet-különbség kiegyenlítődik a hőmérő és a

mérendő anyag között, vagyis amíg a hőmérsékletük közös lesz.

2. A hőmérő leolvasásakor a szemünk látóvonala merőleges legyen a hőmérő

folyadékszálára, és a folyadék szintje szemmagasságba essék. A lemezskálás hőmérő
akkor pontos a leolvasás, ha a lemezen levő osztályzat közvetlenül látott és a
kapillárison keresztül megfigyelhető része egybeesik.

3. A hőmérők csak nagy része függőleges helyzetben mutat pontos eredményt.

HF Próbáljuk ki például, hogy egyik kezünket hideg, a másikat meleg vizet tartalmazó
edényben tartjuk hosszabb ideig, majd mindkét kezünket egyszerre langyos vízbe mártjuk.
Mit érzékelünk? Válasz: A langyos vizet egyik kezünk (amely előtte hideg vízben volt)
melegnek, másik kezünk viszont hidegnek érzékeli.

9. Sűrűségmérés
A sűrűség az anyagok tömegének és térfogatának hányadosa. [14]
59
 SŰRŰSÉG= ρ=

A sűrűség jele ρ (ró), mértékegysége kg/m3, laboratóriumban g/cm3.[15]

A sűrűségmérésnél a hőmérsékletet figyelembe kell venni, mert a térfogat a

hőmérséklettel változik (a tömeg nem), tehát a tömeg / térfogat tört értéke is változik a
hőmérséklettel. Az anyagok sűrűségét általában 20 ºC hőmérsékleten szokták megadni. [14]

Az élelmiszeripari termékek egyik kivizsgálása közé tartozik a termékek sűrűség

meghatározása. Vegyük például a tejet. A tehéntej sűrűsége 1,029 – 1,033 kg/dm 3, míg a
tejzsír sűrűsége 0,94 kg/dm3. A frissen fejt tej sűrűségét nem célszerű meghatározni, mivel
ilyenkor még változik a tej sűrűsége. Szellőztetés és állás után, határozható meg a tej
sűrűsége, ezt fejéstől számított 5 óra múlva kell elvégezni. Vizezés hatására csökken, fölözés
hatására nő a tej sűrűsége. [15]

A folyadékok sűrűségét kényelmesen és gyorsan meghatározható areométerrel.

Sűrűség mérésre használatos még a piknométer és a Mohr – Westphal – mérleg is.

60.ábra Areométer

Az areométer Archimedes elve alapján mérnek, vagyis a folyadékba merítve addig

süllyednek, míg az általuk kiszorított folyadék tömege egyenlő nem lesz az egész areométer
tömegével. Az areométer alul kiszélesedő és nehezékkel (söréttel, higany) ellátott, mindkét
végükön leforrasztott üvegcsövek.

Az areométerekből sorozatot készítenek, amelynek minden tagja 1 – 1

sűrűségtartományban használható. A sorozat mérési határa 0,700 – 1,840 g/cm3sűrűségérték.

60
 Az areométer – sorozathoz tartozik egy ˝kereső˝ areométer, amely csak durva
közelítéssel adja meg a sűrűséget és annak az eldöntésére szolgál, hogy a sorozat melyik
tagját használjuk a mérésre.

61.ábra: Areométer skálájának leolvasása, ha átlátszó és nem átlátszó folyadéknak határozzák

meg a sűrűségét

Átlátszó folyadékok sűrűségmérésekor azt az osztásvonalat tekintjük mérvadónak,

amelyik a folyadék felszínével egy síkba esik, tekintet nélkül a keletkezett meniszkuszra.

A nem átlátszó folyadékoknál a meniszkusz felső jelét olvassuk le.

Az areométerrel történő sűrűségméréskor a vizsgált folyadékot tiszta és száraz

üveghengerbe öntjük és gondoskodunk arról, hogy a folyadék ugyanolyan hőmérsékletű
legyen, mint amilyen hőfokon az areométert kalibrálták. Ezt a hőfokot az areométeren
feltüntetik. Az areométert óvatosan helyezzük a folyadékba, úgy hogy az aljáig lenyomjuk és
hagyjuk, hogy szabadon fellebegjen.

62.ábra: Helyes és helytelen

használata
61
 Ne tapadjon az üveghenger falához. Az areométer leolvasásakor azt kell megállapítani,
hogy a skála melyik beosztása van a folyadék meniszkuszának alsó részével egy
magasságban. A beosztás közvetlenül a folyadék sűrűségét adja meg. Mérés után az
areométert vízzel mossuk le, majd miután szárazra töröltük, helyezzük vissza a dobozba.
[14,15]

A piknométer módszer esetében sűrűségmérést tömeg – és

térfogatmérésre vezethetjük vissza, ismert térfogatú folyadék
tömegét megmérjük majd a tömeg/térfogat arányból kiszámítható a
sűrűséget. A piknométert a 63 ábrán látható.[16,17]

63. ábra: Piknométer

A Mohr – Westphal – mérleg a víznél könnyebb és nehezebb folyadékok 20 °C – os

desztillált vízre vonatkoztatott relatív sűrűségének számolás nélküli, valamint a szilárd testek
relatív sűrűségének számolással való gyors meghatározása alkalmas.

A mérés Arkhimédesz törvényén alapszik, mert a folyadéknak a belehelyezett testre

gyakorolt felhajtóerejét megfelelő tömeggel egyensúlyozzuk ki és mérjük.

Az egyenlőtlen karú Mohr – Westphal – mérleghez speciális kialakítású minta

súlysorozat tartozik. A súlyokat „lovasoknak” nevezzük.

62
 A lovasokat a mérleg hosszabb karjára kell helyezni, melyre 10 egyenlő részre osztott
részeire kell egyesével ráhelyezni.

64.ábra: Mohr –
Westphal – mérleg

Amikor az üvegtestet a mérendő folyadékba merítjük, az egyensúly felborul, amit a

lovasok felrakásával állítható újból egyensúlyba. [16,17,18]

Sűrűség mérése areométerrel

A kereső areométert a folyadékba helyezzük, lenyomjuk úgy, hogy elengedés után

felfelé mozduljon el. Az areométeren a folyadék szintjével egy vonalban leolvassuk a mutatott
értéket. Ez alapján kiválasztjuk az areométer – sorozatból a megfelelő már pontosabb mérésre
alkalmas műszert. Mindig ellenőrizni kell, hogy a mért folyadék hőmérséklete megegyezik az
areométer hitelesítési hőmérsékletével

Feladat:
1. Határozd meg areométer segítségével a NaCl oldat, tej, szörp,
háztartési ecet és a víz sűrűségét.

Munkamenet:
63
 1. Hőmérséklet mérése
2. Az oldat sűrűségének meghatározása kereső areométerrel
3. Az oldat sűrűségének meghatározása méréstartományú areométer sorozat – taggal.
[14,15]

65. Ábra: Areométer helyes használata

A keményítőszörp oldat sűrűségének meghatározása piknométerrel

A keményítőszörp alapoldat sűrűségét piknométerrel határozzák meg. A

meghatározáshoz 50 cm3– es piknométert használunk, melynek tömegét megmérjük üresen és
szárazon. Ezután a piknométert feltöltjük az alapoldattal, ezzel ismét lemérjük. A
piknométerből kiöntjük az alapoldatot, többször átöblítjük desztillált vízzel, végül leöntjük
desztillált vízzel és mérjük.

Alapoldat sűrűség =

64
 Szűrés

A szűrés lényegében nem oldódó szilárd

anyagok elválasztása az oldatból. A szűrést
rendszerint megelőzi a dekantálás és kimosás
művelete.
Szűrőfelületként szűrőanyagokat
használunk, melyek finoman likacsos anyagok.
Laboratóriumi munka során
szűrőfelületként szűrőpapírt használunk.
Szűrés során a szűrőpapír csak a
folyadékokat ereszti át, míg a felületén a
szilárd anyagok fent akadnak.
A szűrést elvégezhető közönséges,
kis és nagy nyomáson.

66. ábra: A helyes szűrés

a) Szűrés közönséges nyomáson – azt jelenti, hogy ilyenkor légköri nyomáson

végzik a szűrést. A szűrést tölcsér segítségével végezzük, amelynek kúp alakú
része 60 º - os szöget zár be.

65
  Ha gyorsan kell szűrni pl. forrón telített oldatokat, amelyekből lehűtéskor
az oldott anyag kiválik, akkor rövid és bőszárútölcséreket használunk,
nehogy eldugulás következzék be.
 Vegyelemzési célokra hosszú és szűk szárú tölcséreket alkalmazunk.
Hosszú szárú tölcsér a hosszú vízoszlop következtében fellépő fokozott
szívóhatás miatt gyorsítja a szűrést. Ezt a szívóhatást és ezzel a szűrés
gyorsaságát még fokozhatjuk azzal, hogy a tölcsér szárát hozzáérintjük a
szűrletet felfogó edény belső falához.
67.ábra: Minta a szűrőpapír kivágáshoz és használata

A szűrőpapír felső széle a tölcsér széle alatt legyen kb. 5 mm – rel. A szűrő ill. a
tölcsér nagyságát mindig a szűrendő anyag (csapadék) mennyisége és nem a folyadéké. Nem
szabad a csapadéknak a szűrőpapír felső széléig érni, itt is maradjon kb. 5 mm – es szabad
perem, sőt még az átmosó folyadék se érjen ennél magasabbra. Szűrésnél az anyagot üvegbot
segítségével töltjük a szűrőtölcsérre, mint ahogy látható a 66. ábrán.
Előfordulhat, hogy a szűrlet zavaros lesz, ilyenkor a legcélszerűbb, ha a szűrletet ismét
visszaöntjük ugyanarra a szűrőre, ezután már tiszta, átlátszó lesz a szűrletünk. Ennek az a
magyarázata, hogy a szűrőpapír pórusai eltömődnek ez által a még finomabbak lesznek, tehát
a szűrendő anyag legkisebb részecskéit is visszatartják. Ha ez a módszer sem vezetne
eredményre, akkor finomabb pórusú szűrőt kell alkalmaznunk.
Szűréskor mindig a folyadékelegy tisztáját öntsük először a szűrőre a csapadék
felzavarása nélkül úgy, hogy a tölcsérben a folyadékszint ne emelkedjen a szűrőpapír felső
szélétől 5 mm – nél magasabbra, különben a csapadék részei a tölcsér és a szűrőpapír közé
kerülhetnek. A csapadékot csak az anyalúg utolsó részletével vigyük a szűrőre. Ezután
megvárjuk, míg a folyadék a szűrőből jól lecsepegett és csak ezután kezdjük a csapadék
esetleges kimosását.
A bordástölcsérrel gyorsíthatjuk a szűrést, azáltal, hogy a tölcsér bordázott belső
felülete megakadályozza a szűrőpapírnak az üvegtölcsér falához való tapadást.

66
 68.ábra: Bordástölcsér

Olyan laboratóriumi munkáknál, amikor nagy folyadékmennyiségeket kell durva mechanikai

tisztátalanságoktól elválasztani, vagy mikor a csapadékra nincs szükségünk, az átlagosnál
vastagabb szárú, nagyobb átmérőjű tölcséreket és ún. Redős szűrőpapírt használunk. Redős
szűrőpapírt készen is lehet kapni, de közönséges szűrőpapírból magunk is elkészíthetjük a 69.
ábra alapján. A redős szűrő gyorsító hatása azon alapszik, hogy szűrőfelülete a sima szűrő
kétszeresének felel meg. Az ilyen szűrő készítéséhez egy négyzetesre kivágott szűrőpapírt
először négyrét hajtunk, majd kiterítve minden részt, még egyszer félbe hajtunk. Az így nyert
redőket ismét megfelezzük. Arra ügyelünk, hogy a szűrők hegyénél éles hajtásokat ne
végezzünk, mert akkor könnyen kilyukad.

69. ábra: Redős szűrőpapír készítése

b) Szűrés csökkentett nyomáson (vákuumszűrés)

A szűrést csökkenthetjük azáltal, hogy a tölcsér alatt a nyomást csökkentjük és így a

keletkezett nyomáskülönbség sietteti a folyadék átszűrését. Ennél a szűrésnél gondoskodnunk
kell a tölcsér alatti levegő állandó elszívásáról, hogy a szükséges nyomáskülönbség állandó
legyen. Ezt nevezzük általában vákuum – szűrésnek.
67
 A nyomás különféleképpen csökkenthető, leggyakrabban vízlégszivattyúval
(vízsugárszivattyúval) és villamos motorral hajtott olajlégszivattyúval.
A vízsugárszivattyú működése azon alapszik, hogy vizet áramoltatunk szűknyílású
csőből egy kibővített térbe, amely a külső levegővel áll összeköttetésben. A gyorsan áramló
víz magával rántja az ebben a térben levő levegőrészecskéket, miáltal oldalcsövön szívúhatás
lép fel. A vízsugárszivattyúnak ezt az oldalcsövét kell összekapcsolni a vákuumszűrő
készülékkel. A vízsugárszivattyúfelszerelhető minden nagy nyomású (2-3 atmoszféra)
vízvezetékre. A vízsugárszivattyú üvegből vagy fémből készül.
Vákuumszűréséhez csak különleges vastagfalú edény használható. Vékony falú
edények a fellépő nyomáskülönbségek miatt könnyen eltörhetnek és balesetet okozhatnak.
Célszerű a szivattyú és a szűrőkészülék közé egy biztonsági előtétedény beiktatását. Ez az
előtétedény megakadályozza, hogy a víznyomás változásakor, továbbá a szivattyú esetleges
eltömődésekor fellépő „víz visszacsapások” vagy „- visszaszívások” bele kerüljenek a
szűrőkészülékbe.

70. ábra: Vízsugárszivattyú

Kristályosítás

A kristályosítás olyan kémiai alapművelet, amellyel egy folyadék halmazállapotú rendszer

adott komponense szilárd halmazállapotba vihető át. Az egyszerű kristályosítás célja egyes
anyagok előállítása, az ún. átkristályosítás pedig a kristályok tisztítását szolgálja. A
komponens oldatból való kikristályosításához az oldatot a komponensre nézve túltelítetté kell
tenni, amely több módon is megvalósítható. Ilyen lehetőség például a melegen telített oldat
68
lehűtése, az oldat bepárlása, illetve az oldhatóság befolyásolása. Az első megoldás szerint
melegen telített oldatot kell készíteni, majd azt lehűteni. Mivel az anyagok többségének az
oldhatósága a hőmérséklet emelkedésével növekszik, értelemszerűen az oldat lehűtése az
adott hőmérsékleten az oldatban lévő részecskék mennyiségét csökkenti, a kikristályosodott
anyagok mennyiségét pedig növeli. A kristályosodás az ún. gócokból indul el, ahol kezdetben
apró kristályok figyelhetők meg, amelyek lassan növekszenek. Ha a gócképződés nem indul
el, akkor a rendszert ki kell mozdítani a nyugalmi helyzetéből. Ez megtehető például az ún.
beoltással - egy kristályszemet kell az oldatba bedobni, akkor annak felületén elindul a
folyamat -, a kristályosító edény rázásával, azaz mechanikai ráhatással vagy akár a tál
üvegbottal való kapargatásával - ekkor az edénynek ezen a pontján fog a gócképződés
elindulni. A kristályosítási művelet módja, üteme, a telített oldat jellemzői erőteljesen
befolyásolják a keletkező kristályok nagyságát. Ha a melegen telített oldat lehűtését lassan
végzik, akkor a folyamat végére nagyobb méretű, szabályos kristályok keletkeznek. Ha az
oldatot gyorsan hűtik le, erősen keverik, rázogatják, stb. akkor inkább apró, porszerű
kristályok jönnek létre.

A kristályosítás az oldat bepárlásával, azaz az oldószer elpárologtatásával is elvégezhető.

Ennek a műveletnek a paramétereit egyrészt a feladat célja, másrészt pedig az oldószer
paraméterei befolyásolják. Az oldószer esetében szem előtt kell tartani azt, hogy tűzveszélyes
oldószerek nyílt lángon nem melegíthetők, illetve az elpárolgó káros oldószergőzöket fel kell
fogni és betartani a balesetvédelmi, munkavédelmi rendszabályokat. A bepárlással való
kristályosítás hőmérsékletét többek között az oldószer telített gőzének nyomása, az anyag
hőállósága határozza meg. A műveletet nemcsak légköri, hanem csökkentett nyomáson is
lehet végezni. Akkor, ha az oldatból nemcsak a kristályos anyag kinyerése a cél, hanem az
oldószer visszanyerése is, akkor a műveletet desztilláló berendezésben kell végezni.

Ha a kristályosítást tisztítás céljából végzik, akkor a megfelelő oldószerrel a lehető

legmagasabb hőmérsékletről gyorsan hűtik az oldatot. Ekkor a már említett folyamatoknak
megfelelően apró kristályok keletkeznek. Ez ebben a helyzetben azért jó, mert a nagy
kristályok anyalúgot és azzal szennyeződéseket is vihetnek magukkal, az apróknál pedig ez a
probléma nem vagy csak kis mértékben jelentkezik. Ha a feladat célja nagy kristályok
kitermelése, akkor az előzőleg előállított apró kristályokat tiszta oldószerrel újra át lehet
kristályosítani.

A kristályosítás végeztével a kristályok anyalúgtól való elválasztását vákuum-szűréssel,

illetve centrifugálással lehet végezni. Akkor, ha a kristályok mosása is szükséges, akkor azt
olyan oldószerrel kell végezni, amely a kristályokat nem oldja, megfelelő a lehűtött, eredeti
oldószer is. Egyes szennyezőanyagok a kristályok felületén adszorbeálódnak, így azok
eltávolítása mosással nem könnyű, néha lehetetlen feladat. Ezért ezeket az anyagokat ún.
derítőszer alkalmazásával már a kristályosítás előtt célszerű eltávolítani. Ezek a derítőszerek
nagy fajlagos felületűek, következésképpen a felületükön nagy mennyiségű anyag
adszorbeálódhat. A túl nagy mennyisében való alkalmazásuk hátránya pont ebből adódik,
mert esetleg nemcsak szennyező, hanem kikristályosítandó anyagot is megkötnek. Az
előzőekben ismertetett módszerek bármelyikével előállított kristályokat a művelet
befejezéseképpen - a szárítás alfejezetben leírt módszerek közül a célnak legmegfelelőbbel -
megszárítják. [19]

69
 Desztillálás (lepárlás)

Ha valamilyen folyadékot nyitott edényben folyamatosan melegítünk, a folyadék

telített gőzének nyomása emelkedik, így eljutunk egy olyan hőmérséklethez, amelynek a
telített gőz nyomása a külső légköri nyomásával egyenlő, ill. kissé nagyobb. E hőfoknál a
folyadék forr. Ha a folyadékból ilyenkor távozó gőzöket valamilyen alkalmas eszköz
segítségével a forráspont alá hűtjük, akkor a gőz kondenzálódik, és újra cseppfolyóssá válik.
Ezt a folyadékot valamilyen edénybe összegyűjtve jutunk el a párlathoz (desztillátumhoz).
A fent leírt műveletet desztillációnak vagy lepárlásnak nevezzük. [11]

A desztillálás az a fizikai művelet, amely során a folyadékot forráspontján gőzzé

alakítjuk, a gőzöket külön térbe elvezetve kondenzáltatják.[21]

A desztillálás általában

Laboratóriumi gyakorlat során sokszor találkozunk a desztillálással, mint anyagtisztító

és anyagelválasztó módszerrel. Fontos megjegyezni, hogy az elválasztás csak akkor
megfelelő, ha a folyadékelegyben lévő komponensek elegendően eltérő forráspontúak. A
különböző forráspontú alkotórészeket tartalmazó elegyek szétválasztására (szakaszos
desztilláció) jó példa az alkoholtartalmú vizes elegyek vagy nyers kőolaj desztillációja.
[11,21]

A desztillálás eszközei

A desztillálás művelete általában három részből áll, mégpedig a folyadék

elpárologtatásából, az így nyert gőzök lecsapásából (kondenzálásából) és
összegyűjtéséből.

70
  Lombik – azt az edényt, amelyben a desztillálásra kerülő folyadék forraljuk,
üstnek vagy desztilláló lombiknak nevezzük. A lombikok közül desztillációra
legalkalmasabbak a frakcionáló lombik, de megfelelő a közönséges
gömblombik.
 Hűtők – A gőzöket megfelelő hűtővel hűtjük le, amelyben a gőzök
lecsapódnak más szóval kondenzálódnak, folyékonnyá válnak. A vízzel való
hűtésnél rendszerint különböző alakú és főleg üvegből készült hűtőket
használunk. A hűtő egy csőben áll, amelyen keresztül a gőzök áramlanak, ill. a
lecsapódott kondenzátum folyik, továbbá ezt a csövet körülvevő
hűtőköpenyből, amelyben a hűtőfolyadék rendszerint az előbbivel ellentétes
irányban halad (ellenáram elve). Az ellenáram elve az, hogy a gőz és a
hűtőfolyadék ellenkező irányban halad. Ezáltal a már lehűtött gőz vagy
kondenzátum (folyadék) mindig hidegebb és hidegebb hűtőfolyadékhoz kerül,
miáltal tökéletes hűtés érhető el. A víz mindig a hűtőben alulról felfele halad.
A hűtőt különböző helyzetben állíthatjuk fel. A Liebig – hűtőt rendszerint
lejtősen állítva használjuk. Gyakran a hűtőt 45 ° - is szög alatt vagy függőleges
helyzetben illesztjük a készülékre. Ilyenkor a lecsapódott folyadék visszafolyik
az elpárologtató edénybe. Ezek az ún. visszafolyó - hűtők (visszacsepegő
hűtő), amelyekhez általában golyós – vagy spirálhűtőt használunk. Ezekben a
hűtőkben a nagy hűtőfelület tökéletesebb hűtést biztosít.
 Szedőedény (lombik) szolgál a párlat (kondenzátum) összegyűjtésére. Erre
alkalmas bármilyen üvegedény, laboratóriumban rendszerint Erlenmeyer –
vagy állólombikot használnak ilyen célra. [11]

1. Légköri desztillálás

A légköri desztillálás alkalmas valamely folyadéknak a nem illékony -, vagy jelentős

mértékben eltérő forráspontú illékony szennyeződésektől való tisztítására. A folyadékot
frakcionáló lombikból párologtatjuk el, amely egy oldalcsővel ellátott hosszúnyakú
gömblombik.
A frakcionáló lombik helyettesíthető egy olyan gömblombikkal, melynek a szájába
gumidugón keresztül üvegcső csatlakozik. Az alkalmazott lombik nagyságát a desztillálandó
folyadék mennyisége határozza meg. Ha a lombikot jobban megtöltjük, a forrásban lévő
anyag is átkerülhet a szedőbe. A lombik nyakába dugó segítségével a desztillálandó anyag
forráspontjának megfelelő méréstartományú hőmérőt helyezünk úgy, hogy a hőmérő
higanytartálya a lombik oldalcsövével azonos magasságba kerüljön. A lombik oldalcsövét
egyfuratú parafa dugó segítségével Liebig – hűtővel kötjük össze. A párlatot összegyűjtését a
hűtő végéhez szerelt gólyaorr segítheti elő. A desztilláló készüléket mindig üresen szereljük
össze, azután öntjük bele a folyadékot és még hidegen beletesszük a forrkövet. [11,21]

71
 2. Szakaszos lepárlás (frakcionált desztillálás)

Amikor a desztilláció célja különböző forráspontú folyadékelegyek szétválasztása,

akkor szakaszos lepárlásról vagy frakcionált desztillációról beszélünk. Az előbb leírtaktól
abban különbözik, hogy a itt szakaszonként, különböző hőmérsékleten két – vagy többféle
forrpontú anyagot párologtatunk el egymás után.

A desztilláló lombikba helyezett hőmérőn azt tapasztaljuk, hogy bár a melegítést nem
hagyjuk abba a hőmérséklet nem emelkedik mindaddig, míg az annak megfelelő forráspontú
alkotórész át nem desztillált. Egy bizonyos idő elteltével a gőzök távozása megszűnik és a
hőmérséklet újra emelkedik mindaddig, míg a következő magasabb forráspontú
folyadékalkatrész desztillálni kezd. Most ennek átpárolgásáig újra nem változik a
hőmérséklet. Természetesen az egyes párlatok (frakciók) elkülönítése érdekében minden
egyes párlatot külön szedőedényben kell felfognunk. [11]

72
 71.ábra: Szakaszos lepárlás (frakcionált desztillálás)

1. Vákuumdesztilláció

Laboratóriumi munka során igen gyakran alkalmazzuk a vákuumdesztillálást, azoknál

az anyagoknál, amelyek közönséges nyomáson bomlás veszélye nélkül nem desztillálhatóak.
[21]

Tudjuk már azt, hogy a folyadék akkor indul forrásnak, ha a gőznyomása azonos lesz
a külső nyomással. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy ha valamilyen folyadékot
kisebb nyomású, tehát légritkított térbe helyezünk, akkor már alacsonyabb hőmérsékleten lesz
egyenlő gőzének nyomása a külső nyomással, tehát forráspontja lecsökken. Így már erős
légritkítás során 40 °C – on is lehet vizet forralni. [11]

A vákuumdesztillációnál a forrás egyenletességét forrkő helyett a desztilláló lombik

aljáig beérő vékonyra kihúzott kapilláris biztosítja. A vákuumforrást mindig a melegítés
megkezdése előtt csatlakoztatjuk a berendezéshez. Vákuumforrásként vízlégszivattyút
(vízsugárszivattyút) használunk. A vákuumdesztilláció kivitelezésekor mindig védőálarcot
kell viselni. A készülék szétszerelésénél előbb a melegítést, majd a vákuumot szüntetjük meg.

A vákuumdesztilláló készülék a következő részekből tevődik össze:

- desztilláló lombik
- hőmérő
- levegőadagoló kapilláris
- hűtő
- szedőlombik
- vákuumkészülék
- nyomásmérő.

73
 72. ábra: Vákuumdesztilláció

Laboratóriumi vákuumdesztilláló – készülékben az egyenletes forrást kapilláris

csöveken keresztül történő levegőadagolással biztosítjuk. A készülékbe a habzás veszélye
miatt nem szabad sok folyadékot tölteni. A vákuumkészüléket még a desztillálás megkezdése
előtt a szedőlombikhoz kapcsoljuk. A vákuumot vízszivattyúval vagy olajszivattyúval állítunk
elő.

A vákuumdesztillálás igen nagy körültekintést igénylő művelet. Figyelembe kell

venni, hogy vákuumdesztillálás során nagy az egységnyi felületre ható nyomás így célszerű
csak kifejezetten vákuumkészülékeket használni, amelyek a külső nyomást elbírják.
Vékonyfalú, szögletes edények és üvegballonok használata nem ajánlatos, sőt tilos, mert
balesetet okozhatnak.

Egyes anyagok közönséges hőmérsékleten nem választhatók szét desztillációval, mivel

forráspontjuk között kicsi a különbség. Vákuum alkalmazása esetén azonban a nagyobb
forráspontkülönbség következtében jól elválaszthatók. A vákuumdesztilláció egyben energia
megtakarítást is jelent, mivel a szükséges alacsonyabb hőmérsékletet egyszerűbben, gyakran
fáradt vízgőzzel is előállíthatjuk. Ezt az energia megtakarítást úgy kell értelmezni, hogy ez a
művelet a közönséges légköri nyomáson végzett desztillációval szemben kevesebb energiát
igényel. [11]

1. Vízgőz – desztillálás

Magasabb hőmérsékleten forró, hőérzékeny, vízgőzzel illó, vízzel nem, vagy csak
kevésbé elegyedő anyagok kíméletes desztillációját vízgőz desztillációval is
megvalósíthatjuk. A desztillálandó folyadék belsejébe vezetett vízgőz nyomása hozzáadódik
az anyag gőznyomásához, vagyis növeli a folyadék belsejében lévő gőznyomást.

Az elegy forráspontja alacsonyabb lesz, mint bármelyik komponensé és mindaddig

állandó, amíg valamelyik komponens el nem párolog.

Ha a vízgőzzel illékony anyag alacsony hőmérsékleten vízben nem oldódik, akkor a

gőzök kondenzálódása után az anyag elválik a víztől. A vízben gyengén oldódó anyagokat
kisózással nyerhetjük ki a kondenzátumból. A vízgőz – desztilláció egyszerűbb eszközökkel
74
valósítható meg, mint a vákuum – desztilláció, de energia szükséglete igen nagy. A vízgőz –
desztilláló készülék gőzfejlesztő kazánból, gőzbevezető és elvezető csövekből, hosszú nyakú
lombikból, hűtőből és szedőből áll. A vaslemezből készült, vízszintmutatóval ellátott kazánt
kétharmadáig töltjük vízzel, s melegítjük. [20,21]

73. ábra: Vízgőz – desztillálás

75
 Extrakció

Extrakciónak (kivonás) nevezzük azt az elválasztási, tisztítási műveletet, amikor két

egymással nem elegyedő fázis segítségével az egyik fázisban oldott anyagot a másik fázisba
visszük át, lehetőleg az esetleg többi jelenlevő anyag átvitele nélkül. A szerves laboratóriumi
munka során a két legelterjedtebb extrakciós eljárás a szilárd – folyadék és a folyadék –
folyadák extrakció.

Szilárd – folyadék extrakció

Egy szilárd keverékből alkalmas oldószer segítségével a kívánt anyagot kioldjuk. A

természetes (pl.növényi) eredetű vegyületek izolálásának bevezető lépése. A kioldást
végezhetjük szobahőmérsékleten vagy az alkalmazott oldószer forráspontján, szakaszos vagy
folyamatos technikával. Legegyszerűbb esetben a szilárd anyagkeveréket visszafolyós
hűtővel ellátott gömblombikban, keverés közben forraljuk a kiválasztott oldószerrel, majd a
nem oldódó maradékot forrón leszűrjük és az oldószer bepárlása után kapjuk a kivont
vegyületet. Másik alapvető részben folyamatosnak tekinthető eljárás a Soxhlet – extraktor
használata. Az extraktorba papírhüvelybe helyezett szilárd
anyagra a lombikban levő oldószer forralásakor oldószer
kondenzál és ott oldó hatást fejt ki. A folyadékoszlop
bizonyos magasságánál az oldat egy szivornyarendszeren át
visszajut a lombikba. Végeredményben a lombikban forralt
oldószert egymás után többször használjuk extrakcióra,
miközben a lombikban forralt oldat egyre nagyobb
mennyiségben tartalmazza a kivont anyagot.

76
A Soxhlet készülék működése

77
Folyadék – folyadék extrakció

A szerves laboratóriumi munkában leggyakrabban alkalmazott extrakciós eljárás, amelyet az

alábbi esetekben használjuk:

- egy szerves vegyületet vizes oldatából, elegyéből, valamilyen vízzel nem elegyedő
szerves oldószerrel kívánunk kinyerni
- egy szerves oldószerben oldott szerves vegyület mellől vízzel akarunk kiextrahálni
savas vagy bázikus segédanyagokat, szervetlen sót
- szerves savakat vagy bázisokat akarunk más szerves vegyületektől elválasztani, úgy
hogy az elegy szerves oldószerben készült oldatát szervetlen bázisok vagy savak híg
vizes oldatával extraháljuk.

Az extrakció azon alapszik, hogy a kinyerendő anyag két egymással nem elegyendő
oldószer között megoszlik. Adott hőmérsékleten a két fázis között megoszló anyagra az ún.
megoszlási közötthányados jellemző, ami az egyensúly beállta utáni koncentráció hányadosa
és független az adott vegyület aktuális koncentrációjától. A megoszlási törvényekből
levezethető, hogy egy adott mennyiségű extraháló oldószert több részletben alkalmazva az
extrahálást nagyobb hatékonysággal tudjuk végrehajtani, mintha az extraháló oldószer összes
mennyiségét egy lépésben használnánk el. Ennek illusztrálására tekintsük át az alábbi példát.
Szobahőmérsékleten 100 ml víz 2 g, 100 ml kloroform pedig 14,1 g koffeint old fel. Tehát a
kloroformban a koffein hétszer olyan jól oldódik mint vízben és mivel a víz és a kloroform
nem elegyedik egymással egy vizes koffein oldatból a koffein kivonására a kloroform
alkamas extraháló oldószer. Ha a 2 g koffein 100 ml vizes oldatát 100 ml kloroformmal
összerázzuk, akkor a koffein az oldékonyságot mutatű számok arányában megoszlik a két
fázik között, azaz a 2 g koffein 7/8 – ad része (1,78 g) átkerül a kloroformba, 1/8 – ad része
(0,25g) a vízben marad. Így tehát az extrakciós művelet 7,5 % - os hatékonyságú volt. Ha a
100 ml vizes koffein oldatot csak 50 ml kloroformmal rázzuk össze, akkor a kloroformban
csak 3,5 – szer annyi koffein lesz, mint a vízben, azaz 1,55 g és a vízben 0,45 g marad. Ha ezt
a vizes oldatot ismét összerázzuk újabb 50 ml kloroformmal, a kloroformba ismét 3,5 – szer
több koffein lesz mint a vízben, azaz 0,35 g. A 2x50 ml – es extrakció így 1,55+0,35 =1,9 g
koffeint távolított el a vízből azaz az eredeti koffein 95 %-át. Tehát a 2x50 ml – es extrakció
hatékonyabb mint az 1x 100 ml – es.
A szakaszos szobahőmérsékleten végzett folyadék – folyadék extrakció legegyszerűbb
eszköze a választótölcsér vagy rázőtölcsér. A használat előtt meg kell győződni arról, hogy
csapja és dugója jól zár – e. A választótölcsért szűrőkarikára helyezzük és beleöntjük [22]

78
A kakaópor zsírtartalmának meghatározása Soxhlet- módszerrel

A munka menete:
79
 Analitikai mérlegen kimérünk 4 – 5 gramm kakaóport és kvantitativan átvisszük széles
nyakú Erlenmeyer -lombikba, melynek a térfogata 300 – 500 ml. A kimért mintához
hozzáadunk 45 ml forró desztillált vizet, erős kevergetés mellett homogenizáljuk, majd 55 ml
24 % sósav oldatot adunk hozzá. Az Erlenmeyer – lombikot óraüveggel fedjük le és
felmelegítjük, majd hadjuk, hogy lassan forrjon 15 percen keresztül. Az óraüveget desztillált
vízzel lemossuk ugyanabba a lombikba (kb.100 ml).

A forró szuszpenziót nedves, zsírtalan szűrőpapiron keresztül leszűrjük. Ha esetleg a

lombikban maradt a szuszpenzió egy része akkor forró desztillált vízzel átöblítjük, mind addig
míg nem kapunk negatív eredményt ezüst – nitrát reakcióra melynek a koncentrációja 0,1
mol/dm3. A szűrőpapírt és a rajta fennmaradt anyagot extraháló hűvelybe helyezzük majd ezt
egy óraüvegre helyezzük rá és 6 órán át szárítjuk 103 – 105 ºC – on szárítószekrényben.

Az így kiszárított hüvelyt a Soxhlet féle berendezésbe helyezzük. A berendezést

összeszereljük és kb.150 ml petrolétert öntünk bele. Előzőleg lemért gömblombikot (tömege
m1) a Soxhlet féle berendezéssel együtt vízfürdőbe helyezzük és az extrakciót 4 órán keresztül
kell végezni, vagyis 30 alkalommal ki kell, hogy ürüljön az extraktor. Ezután a petrolétert
átdesztilláljuk és az álló lombikot 103 – 105 ºC – on szárítjuk 1 órán keresztül. A
gömblombikot exszikkátorba helyezzük kb.30 percre, hogy lehüljön, majd analitikai mérlegen
lemérjük a tömegét (m2).

Számolás:

Az össz zsírtartalmat a következő képlettel számoljuk ki :

M=

M- zsírtartalom % kifejezve
m1– az üres álló lombik tömege, g
m2– állólombik és az extrahált anyag tömege, g
m – a minta tömege, g

Mesterséges édesítöszerek kimutatása

A mesterséges édesítőszerek szintetikus úton előállított szerves vegyületek, amelyek a

természetben nem fordulnak elő.Érdekes módon szinte mindegyik mesterséges édesítőt a
véletlen során fedezték fel. Édesítőképességük nagy, közülük egyik-másik a cukornál
többszázszor édesebb.[23]
80
 A mesterséges édesítőszerek a vizsgált anyagból kivonható éterrel. Az éter
elpárolgásával a maradék oldat intenzíven édes ízű ha a terméket mesterséges édesítőszerrel
édesítették.

Szükséges anyagok:

- éter
- ccH3PO4

A munka menete:

Elválasztó tölcsérbe 25 cm3vizsgált mintát pár csepp savval besavanyítjuk, majd 20

3
cm étert adunk hozzá. Lassan rázogatjuk, kb.2 percig. Megvárjuk, hogy a rétegek
különváljanak. A vizes réteg alul marad, az éter réteghez 2 – 3 csepp desztillált vizet adunk,
újból összerázzuk. Megvárjuk, hogy a rétegek különváljanak, a vizes réteget kiöntjük. Az
éteres réteget átszűrjük szűrőpapíron, majd óraüvegre öntjük és megvárjuk, hogy az éter
elpárologjon. A maradékot megpróbáljuk. Ha a vizsgált minta mesterséges édesítőszert
tartalmazott az oldatnak intenzív édes íze van. [24]

Szárítás

Azt a műveletet, amelynek során valamely anyagból a nedvességet (vagyis az

oldószert) eltávolítjuk, szárításnak nevezzük.

A száradás csak akkor következik be, ha a száradó anyagból a nedvesség képes kilépni
a környezetbe.

A szárítási folyamat több szakaszból áll:

81
 1. szakasz: az anyag nedvességtartalma még nagy, a száradó anyagra az állandó
nedves felület a jellemző. A felületről a nedvesség állandó sebességgel távozik,
viszont az anyag belsejéből ennél sokkal gyorsabban diffundál az oldószer a
felületre,

2. szakasz: a felület nedvességtartalma csökken, esetenként már száraz foltok is

találhatóak

3. szakasz: a felület eredeti nedvességtartalma eltávozott, sőt az anyag belső

nedvességtartalmának egy része gőz alakjában kezd kidiffundálni a felszínre.
[20]

Az élelmiszeriparban alkalmazott nyersanyagok, segédanyagok, mindegyike és a

belőlük előállított élelmiszerek több-kevesebb nedvességet tartalmaznak.

A nedvességtartalom legnagyobb része víz, valamint nedvesítő folyadékok, mint pl.

alkoholok, észterek, illóolajok, szerves savak stb.

Az élelmiszerek másik összetevője a szárazanyag-tartalom, amely fehérjékből,

szénhidrátokból és zsírokból, mint szerves alkotórészekből, valamint szervetlen anyagokból,
ásványi sókból és nyomelemekből tevődik össze. A nedvességtartalom és szárazanyag-
tartalom százalékos értéke mindig 100% (m/m). [15]

A szilárd anyagok felületén és belsejében különböző módon megkötött folyadék,

általában víz eltávolítása szárítás útján történhet. Legkönnyebb eltávolítani az anyag felületén
adszorbeált vizet. A kristályvíz és a kémiailag kötött víz eltávolítása általában már nehezebb
feladat. Különböző szárítási módszerek ismertek.

Az adszorbeált víz eltávolítására leggyakrabban elektromos szárítószekrényt

alkalmaznak. A szárítást általában 100 – 105 °C hőmérsékleten végezzük, ún.
tömegállandóságig. Tömegállandóságig történt a szárítás, ha a szárítás közben a minta
tömegének változása már nem nagyobb 0,003 g-nál. Ez az ún. klasszikus döntő szárítási mód
kb.4-6 órát vesz igénybe.

Ha a szilárd anyagból a kristályrácsba beépült vizet, ún. kristályvizet is el akarjuk

távolítani, akkor ezt 130 °C hőmérsékleten végzett szárítással érhetjük el. Hasonlóképpen
magasabb hőmérsékleten szárítunk, ha rövidebb idő alatt be akarjuk fejezni a szárítást. A
gyors, ún. rutinszárítási módszer 130 °C, kb. 1 óra.

A hőmérséklet beállítása hőfokszabályzó segítségével történik. A szárítandó anyagot

soha nem sem tesszük közvetlenül a szárítószekrény polcaira, hanem porcelántálon, esetleg
óraüvegen helyezzük el a polcokon. A szárítószekrény tetején található szellőnyílások
szolgálnak a levegőáramlás (huzat) beállítására, mivel a keletkező vízgőznek eltávozását
biztosítani kell. A szárítószekrénybe lehetőleg már légszáraz, kis nedvességtartalmú
anyagokat tegyünk. A nagyobb nedvességtartalmú anyagokban hirtelen felszabaduló

82
nagymennyiségű gőz sok esetben anyagveszteségeket okoz. A szárítószekrény ajtaját
használat közben csak a legszükségesebb esetben nyissuk ki. Minden egyes nyitás alkalmával
nagymértékben csökken a belső tér hőmérséklet, ami a szárítás időszükségletét növeli.

A vízelvonószerrel történő szárításhoz exszikkátorokat használunk. Az exszikkátor

aljára helyezzük a szárítóanyagot (pl. kiszárított szilikagélt) a betétlapra pedig a szárítandó
anyagot lehetőleg lapos kristályosító csészében, vagy óraüvegen, nagy felületre kiterítve. A
légmentes zárás érdekében a fedél csiszolatát csapzsírral vékonyan bekenjük. A tetőt sohasem
emeléssel, hanem csúsztatással vesszük le, illetve helyezzük vissza. Csökkentett nyomáson a
szárítás gyorsabb, ezért az exszikkátoron levő csapon át kiszívhatjuk a levegőt. A
szárítóanyag bizonyos idő elteltével a megnövekedett víztartalmának arányában kimerül,
szárítóképessége megszűnik. Regenerálása általában melegítéssel vagy izzítással történhet.

Exszikkátorban hűtjük az anyagokat a szárítószekrényben történt szárítás után is a

tömegmérés előtt.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy szárítás közben a mérőedény fedele mindig le kell
venni. A szárítás után viszont azonnal vissza kell helyezni. [1]

Exszikkátorok

83
Szárítószekrény

Nedvességtartalom tájékoztatást nyújt elsősorban az előállított termék eltarthatóságáról.

Pl. 70% nedvességet tartalmazó élesztő 7-8 napig tartható el, míg a 6-8%- rs csökkentett
nedvességtartalom a minta eltarthatóságát 6-12 hónapra növeli.

A nedvesség illetve szárazanyag-tartalom meghatározása történhet :

 tömeg szerint –gravimetriás szárítás utján VAGY

 műszerrel mérve.

NEDVESSÉGTARTALOM % (m/m) =

NT= m1-m2/m1-m0 *100 (%)

m0-üres bemérőedény tömege ( g)

m1 –a lisztminta és a bemérőedény tömege szárítás elótt (g)

m2 - a lisztminta és a bemérőedény tömege szárítás után (g)

84
Felhasznált irodalom.

1. Osgyáni – Székely Veronika, Balogh Gáborné, Horváth Margit: Szakmai

élelmiszervizsgálatok II, Budapest, 2012
2. Élelmiszer-vizsgálat, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1988
3. dr prof. Dragica Minic, Pravila rada u laboratoriji - prezentacija
4. http://preventsystem.hu/kemiai_kockazat.html
5. http://www.inc.bme.hu/hu/subjects/kemia_2_gyak_korny/munkaved_szerves.pdf
6. http://mek.oszk.hu/01800/01836/01836.pdf
7. http://www.inc.bme.hu/hu/subjects/kemia_2_gyak_korny/eszk.pdf
8. Somogyi Géza : Kémiai laboratóriumi gyakorlatok I. , Budapest, 1996
9. ftp://witch.pmmf.hu:2001/Tanszeki_anyagok/Kornyezetmernoki
%20Tanszek/Oktatok/Dolgosne%20Kova%ADcs
%20Anita/Altalanos_kemia_praktikum/online/05/05.htm
10. http://wiki.ham.hu/index.php/Angolszász_mértékegységek
11. http://www.dialcomp.hu/uploads//ipari_elektronika/homerseklet_szenzor/szenzor-
var.pdf
12. ftp://witch.pmmf.hu:2001/Tanszeki_anyagok/Kornyezetmernoki
%20Tanszek/Oktatok/Dolgosne%20Kova%ADcs
%20Anita/Altalanos_kemia_praktikum/online/07/07.htm

13. Dr. Dóbéné Cserjés Edit, Weisz Ilona: Laboratóriumi gyakorlati jegyzetfüzet

14. Kovácsné Kalmár Katalin: Sütőipari termék előállítás, Budapest, 2012.

15. Dr. Tegze Miklósné, Balogh Gáborné, Dávid Péter: Élelmiszer – vizsgálat, Budapest,
1988
16. Kiss Imre: Műszerek és mérések I. Budapest, 1982
17. http://cheminst.emk.nyme.hu/gyakorlat/06a-05b-suruseg.pdf
18. http://www.food.kee.hu/jegyzet/mohr.html

19. ftp://witch.pmmf.hu:2001/Tanszeki_anyagok/Kornyezetmernoki
%20Tanszek/Oktatok/Dolgosne%20Kova%ADcs
%20Anita/Altalanos_kemia_praktikum/online/03/03.htm#3_3_7

20. Bárányi Zsolt Béla: Vegyipari ismeretek 2, Debrecen, 2014

21. Bárányi Zsolt Béla – Volosinovszki Sándor: Szerves laboratóriumi gyakorlat
22. Dr. Felföldi Károly: Szerves kémiai laboratóriumi alapgyakorlatok,
23. http://cukormentes.hu/mesterseges.html
24. Ljubo O. Vračar: Priručnik za kontrolu kvaliteta svežeg i prerađenog voća, povrća i
pečurki i osvežavajućih bezalkoholnih pića, Novi Sad, 2001
25.

85
http://szasz.ch.bme.hu/elemek/szervetlenlabor/index_elemei/Elemek/altalanos.htm
FONTOS

Tartalomjegyzék

86
1. A laboratóriumi alapismeretek...................................................................................... 2

2. A laboratóriumi munkaszabályok................................................................................ 3

I. Általános
szabályok........................................................................................ 3
II. Balesetelhárító szabályok a laboratóriumi
munkában...................................... 4
III. Tennivalók esetleges
baleseteknél................................................................... 5
IV. Tennivalók esetleges tűzesettel kapcsolatban. ...............................................
6
3. A laboratóriumi eszközök............................................................................................ 7
3.1 Üvegeszközök............................................................................................ 8
3.2 Porceláneszközök....................................................................................... 20
3.3 Fém, fa és műanyag eszközök................................................................... 22
3.4 Melegítő eszközök..................................................................................... 27
1. közvetlen melegítés........................................................................ 27
2. közvetett melegítés......................................................................... 29

4. Laboratóriumi edények, eszközök tisztítása ...............................................................

32

5. A tömegmérés alapfogalmai ...................................................................................... 33

5.1
SI mértékegységrendszer ................................................................... 34
5.2
Prefixumok ......................................................................................... 35
5.3
Származtatott egységek, amelyek külön nevet kapnak........................ 37
5.4
Angolszász mértékegységek................................................................ 38
5.5
Tömeg mérésére szolgáló mérlegek típusai........................................ 38
5.6
Tömegmérési szabályok..................................................................... 41
5.7
Analitikai mérlegen történő mérésnél a következő fontos szabályokat
kell betartani........................................................................................ 42
6. Hibaszámítás.................................................................................................................43
7. Térfogatmérés.............................................................................................................. 45

7.1 A térfogatot befolyásoló tényezők.......................................................46

7.2 Meniszkusz.......................................................................................... 46
7.3 Betöltésre hitelesített térfogatmérő eszközök...................................... 48
7.4 Kifolyásra hitelesített térfogatmérő eszközök.......................................49
8. Hőmérséklet..................................................................................................................55
8.1 Hőmérsékleti skálák..............................................................................55
8.2 Egyéb hőmérsékleti skálák.................................................................. 56
87
 8.3 A hőmérséklet mértékegységeinek átváltása....................................... 57
8.4 A hőmérők típusai................................................................................57
9. Sűrűségmérés................................................................................................................61

88