Professional Documents
Culture Documents
A Mormota
A Mormota
A mormotát nagyon kevés ember ismeri, még a természetjárók közül is kevesen találkoztak
vele. A mormotáknak 14 fajtája ismert a világon. Ezek a legnagyobb mókusfélék (Sciuridae),
s a rágcsálok (Rodentia) rendjébe tartoznak. A mormoták neme a korai pliocénben – úgy öt
millió évvel ezelőtt – Észak-Amerikában nagy, mókusféle formában fejlődött ki. A késői
pliocénben – tehát úgy két millió évvel ezelőtt – vándoroltak az első példányok a Bering-
földhídon Szibériába és Észak-Ázsiába, s egyre jobban elterjedtek nyugat felé. A mormoták
tehát először a jégkorszakban jelentek meg Európában, azaz a pliocént közvetlenül követő
időkben. Ezt számos barlanglelet, fosszilis mormotamaradvány is bizonyítja. A köztes
időszakban, a melegedés következtében az erdők egyre nagyobb helyet foglaltak el. A
mormoták, mint sztyeppei állatok, nem tudtak meghonosodni az erdőkben és így csupán az
erdőmentes területeken maradtak meg. Az utolsó jégkorszak után nem maradt más hely
számukra, mint a hegyek „sztyeppéi”.
Noha az amerikai földterületen élő fajta némi eltérést mutat az európaitól, a mormoták
meglehetősen hasonló közös tulajdonságokkal rendelkeznek. Amerikában kanadai
mormotának, Európában alpesi vagy alpesi mormotának hívják.
A kanadai mormota
A kanadai mormota bundájának a színe szürke és barna között változik, a fejvégén fehér
foltok találhatók. Lábai rövidek, fekete színűek és erőteljes karmokkal rendelkeznek, amelyek
alkalmasak odúinak ásására. Farka barna, és az állat testének majdnem 25% -át képviseli.
Alpesi mormota
Mormota szokásai
A mormotáknak szükségük van a téli álom idejére a megfelelő kotorékra, hogy biztosítani
tudják a maguk számára a megfelelő hőmérsékletet. A mormota ürege 1 m mély és a főkamra
mellett bizonyos távolságban vakon végződő járatokat, „illemhelyeket” épít. A vackot ősszel
puhán kibéleli fűszálakkal, de táplálékkészletet nem halmoz fel benne.
Télen 6-7 hónapon át alszik, a kotorék bejáratát belülről elzárja. Téli álma idején nem vesz
magához táplálékot, bár 3-4 hetente felébred, hogy vizeljen és ürítsen. Téli álmuk idején az
északi oldalakat kerülik, míg nyáron a déli oldalakon nem tartózkodnak szívesen az erős
napsütés miatt.
Egy-egy nagyobb vacokban tíznél több példány is található. Összegömbölyödnek, mint egy
labda, fejüket elöl a hátsó lábaik közé dugják. A rövid nyári időszakban, egy zsírréteget
szednek magukra és a téli álom idején ebből élnek. Ilyenkor a szervezet teljes takarékon
működik, a normális 36-37 fokról, 6-8 fokra száll le, a szívdobbanások száma 114-ről, 4-re
csökken. A család mindig együtt tölti a telet. Tíz közül kilenc mormota a téli álom ideje alatt
pusztul el.
Tavasszal, ébredés után sokat esznek, és hamarosan ismét testesebbek lesznek. A nagy téli
közösségek feloszlanak és a lényegesen sekélyebb nyári lyukakba már különálló párok, vagy
kisebb csoportok költöznek.
Az egy lakóhelyen élő mormoták szoros kapcsolatot tartanak, rendszeresen üdvözlik egymást,
orrukat összedörgölik, fejüket összedugják, mintha beszélgetnének. Ha valami gyanúsat
észlelnek, éles, messze hangzó füttyel jeleznek Az átható fütty még a zergét is riasztja, és
fordítva.
A mormoták gyakran felágaskodnak, és mellső lábukat valódi kéz módjára használják, velük
fogják meg a táplálékot és tisztálkodnak.
A mormota szaporodása
A téli álomból való ébredés után, április-májusban a végbél közelében működésbe lépnek az
ivarmirigyek, és amikor már a végbélnyílás mellett kidudorodnak, hogy illatanyagot
bocsássanak ki, az az állat szexuális készségére utal. A párzást kölcsönös ölelések előzik meg.
A hímek közt látszatharcok folynak, mellső lábukkal dobogva, kifent fogakkal rohannak
egymásnak.
Párzás után a hím elhagyja a nőstényt, és egy időre külön lyukba költözik. Kb. 5 hét
vemhesség után, a nőstény legtöbb 7, zárt szemű, csupasz kölyköt hoz a világra, amelyek
mintegy 30 g-ot nyomnak. Három hét után elkezdik nyitogatni szemüket, és a metszőfoguk is
kibújik. Jó négy héttel később hagyják el először a lyukat és sokat játszanak a napon.
Ha a mormotának sikerül túljutnia az első éven, akár 15 évig is élhet.
Csak 2 éves korukra nőnek fel, válnak ivaréretté, így anyjuk az első télen még megengedi,
hogy az ő vackában aludjanak.
Ellenségei – eltekintve az embertől, aki a gyógyító hatásúnak vélt zsírja miatt a mormotát oly
irgalmatlanul üldözte, hogy egyes helyekről teljesen kipusztult – a szirti sas, az uhu, és a holló
is vadászik rá. Korábban a hiúz és a medve is zsákmányul ejtett egy-egy fiatal, vagy beteg
példányt. Számottevő ellensége a zord időjárás mely nélkülünk, az emberek nélkül, is
megtizedeli a sorait.
Óvnunk, védenünk kell ezt a szép kis állatkát, mert általuk szebbek és színesebbek a hegyi
lejtők, legelők, mert vele egy kellemes színfoltja tűnne el az állatvilág amúgy is egyre
„szegényedő” gazdagságának, változatosságának, mert minden kor emberének emberi
kötelessége, hogy hagyjon valamit az utána következő nemzedékekre is.
Étrendje
Mormota-nap