A mormota

A mormotát nagyon kevés ember ismeri, még a természetjárók közül is kevesen találkoztak
vele. A mormotáknak 14 fajtája ismert a világon. Ezek a legnagyobb mókusfélék (Sciuridae),
s a rágcsálok (Rodentia) rendjébe tartoznak. A mormoták neme a korai pliocénben – úgy öt
millió évvel ezelőtt – Észak-Amerikában nagy, mókusféle formában fejlődött ki. A késői
pliocénben – tehát úgy két millió évvel ezelőtt – vándoroltak az első példányok a Bering-
földhídon Szibériába és Észak-Ázsiába, s egyre jobban elterjedtek nyugat felé. A mormoták
tehát először a jégkorszakban jelentek meg Európában, azaz a pliocént közvetlenül követő
időkben. Ezt számos barlanglelet, fosszilis mormotamaradvány is bizonyítja. A köztes
időszakban, a melegedés következtében az erdők egyre nagyobb helyet foglaltak el. A
mormoták, mint sztyeppei állatok, nem tudtak meghonosodni az erdőkben és így csupán az
erdőmentes területeken maradtak meg. Az utolsó jégkorszak után nem maradt más hely
számukra, mint a hegyek „sztyeppéi”.

Noha az amerikai földterületen élő fajta némi eltérést mutat az európaitól, a mormoták
meglehetősen hasonló közös tulajdonságokkal rendelkeznek. Amerikában kanadai
mormotának, Európában alpesi vagy alpesi mormotának hívják.

A kanadai mormota

Ez a rágcsáló 40 és 65 cm közötti, fajának egyik legnagyobb állata. Első pillantásra robusztus

rágcsálónak tűnik számunkra, amelynek súlya körülbelül 4 kg. A hím nagyobb, mint a
nőstény.

A kanadai mormota bundájának a színe szürke és barna között változik, a fejvégén fehér
foltok találhatók. Lábai rövidek, fekete színűek és erőteljes karmokkal rendelkeznek, amelyek
alkalmasak odúinak ásására. Farka barna, és az állat testének majdnem 25% -át képviseli.

Alpesi mormota

Az európai mormota (Marmota marmota) rendszertanilag a rágcsálok (Rodentia) rendjébe,

a mókusfélék (Sciuridae)családjába tartozik, amit azért érdemes másodjára is kiemelni, mert a
mormotafélék hovatartozási kapcsolatai általában kevéssé, vagy egyáltalán nem ismertek.
Külsejét tekintve, teste kúp alakja miatt a mormota félreismerhetetlen. Metszőfogának elülső
oldala barna, barnás-sárga, vagy barnás-vörös színű, a fiataloké fehér. Teste felül sárgás
árnyalatú szürkésbarna, az egyes szőrszálak hegye világos. Oldalai sárgás-szürkék, alsóteste
vörhenyes-sárga. Fejtetője lapos, fülei kicsinyek és kerekdedek. Bozontos farkának hegyi
része feketés.
A mormotának, mint a mókusfélék családjának legnagyobb termetű képviselőjének
a testhossza eléri a 60 cm-t, farokhossza 12-18 cm, míg testtömege elérheti akár a 9 kg-t is.
Elméletileg mindenütt otthon lehet, ahol napos, rövid füvű hegyi legelők találhatók, és ahol a
talaj elég mély ahhoz, hogy kiáshassa üregét. Hazánkban gyakorlatilag azonban csak kis
számban, a Déli Kárpátokban, a Szörényi havasokban fordul elő.

Mormota szokásai

A kanadai mormota magányos életmódot folytat, és csak a párzási időszakban igyekszik

kapcsolatba lépni a többi fajával. Az alpesi fajta érdekes társas viselkedést mutat, ahol
láthatjuk a hímből, nőből és fiatalból álló családokat.

A mormotáknak szükségük van a téli álom idejére a megfelelő kotorékra, hogy biztosítani
tudják a maguk számára a megfelelő hőmérsékletet. A mormota ürege 1 m mély és a főkamra
mellett bizonyos távolságban vakon végződő járatokat, „illemhelyeket” épít. A vackot ősszel
puhán kibéleli fűszálakkal, de táplálékkészletet nem halmoz fel benne.
Télen 6-7 hónapon át alszik, a kotorék bejáratát belülről elzárja. Téli álma idején nem vesz
magához táplálékot, bár 3-4 hetente felébred, hogy vizeljen és ürítsen. Téli álmuk idején az
északi oldalakat kerülik, míg nyáron a déli oldalakon nem tartózkodnak szívesen az erős
napsütés miatt.
Egy-egy nagyobb vacokban tíznél több példány is található. Összegömbölyödnek, mint egy
labda, fejüket elöl a hátsó lábaik közé dugják. A rövid nyári időszakban, egy zsírréteget
szednek magukra és a téli álom idején ebből élnek. Ilyenkor a szervezet teljes takarékon
működik, a normális 36-37 fokról, 6-8 fokra száll le, a szívdobbanások száma 114-ről, 4-re
csökken. A család mindig együtt tölti a telet. Tíz közül kilenc mormota a téli álom ideje alatt
pusztul el.
Tavasszal, ébredés után sokat esznek, és hamarosan ismét testesebbek lesznek. A nagy téli
közösségek feloszlanak és a lényegesen sekélyebb nyári lyukakba már különálló párok, vagy
kisebb csoportok költöznek.
Az egy lakóhelyen élő mormoták szoros kapcsolatot tartanak, rendszeresen üdvözlik egymást,
orrukat összedörgölik, fejüket összedugják, mintha beszélgetnének. Ha valami gyanúsat
észlelnek, éles, messze hangzó füttyel jeleznek Az átható fütty még a zergét is riasztja, és
fordítva.
A mormoták gyakran felágaskodnak, és mellső lábukat valódi kéz módjára használják, velük
fogják meg a táplálékot és tisztálkodnak.

A mormota szaporodása

A téli álomból való ébredés után, április-májusban a végbél közelében működésbe lépnek az
ivarmirigyek, és amikor már a végbélnyílás mellett kidudorodnak, hogy illatanyagot
bocsássanak ki, az az állat szexuális készségére utal. A párzást kölcsönös ölelések előzik meg.
A hímek közt látszatharcok folynak, mellső lábukkal dobogva, kifent fogakkal rohannak
egymásnak.
Párzás után a hím elhagyja a nőstényt, és egy időre külön lyukba költözik. Kb. 5 hét
vemhesség után, a nőstény legtöbb 7, zárt szemű, csupasz kölyköt hoz a világra, amelyek
mintegy 30 g-ot nyomnak. Három hét után elkezdik nyitogatni szemüket, és a metszőfoguk is
kibújik. Jó négy héttel később hagyják el először a lyukat és sokat játszanak a napon.
Ha a mormotának sikerül túljutnia az első éven, akár 15 évig is élhet.
Csak 2 éves korukra nőnek fel, válnak ivaréretté, így anyjuk az első télen még megengedi,
hogy az ő vackában aludjanak.
Ellenségei – eltekintve az embertől, aki a gyógyító hatásúnak vélt zsírja miatt a mormotát oly
irgalmatlanul üldözte, hogy egyes helyekről teljesen kipusztult – a szirti sas, az uhu, és a holló
is vadászik rá. Korábban a hiúz és a medve is zsákmányul ejtett egy-egy fiatal, vagy beteg
példányt. Számottevő ellensége a zord időjárás mely nélkülünk, az emberek nélkül, is
megtizedeli a sorait.
Óvnunk, védenünk kell ezt a szép kis állatkát, mert általuk szebbek és színesebbek a hegyi
lejtők, legelők, mert vele egy kellemes színfoltja tűnne el az állatvilág amúgy is egyre
„szegényedő” gazdagságának, változatosságának, mert minden kor emberének emberi
kötelessége, hogy hagyjon valamit az utána következő nemzedékekre is.

Étrendje

A mormoták zöldtakarmányt fogyasztanak, kolóniában élnek, és mint a mondás is tartja: „úgy

alszik, mint a mormota”, vagyis téli álmot alszanak. A fennmaradásukhoz nélkülözhetetlen
igényeket ezek a tulajdonságaik határozzák meg.
Táplálkozásukban nagyon fontos szerepet játszik a növényzet. Csak felületesen rágják meg az
ennivalót, ezért szervezetük rosszul aknázza ki a tápértéket, s az állatok ezért csak az egészen
friss és könnyen emészthető hajtásokat eszik. Ezek elsősorban lágyszárú növények fiatal,
nedvdús hajtásai, fiatal levelek, virágok és éretlen gyümölcsök, termések. A nyár folyamán
csökken a növények tápértéke, késő ősszel pedig a mormoták beszüntetik az evést.

Mormota-nap

Punxsutawney Phil, a pennsylvaniai Punxsutawney városka mormotája, az időjósok időjósa

minden évben február 2-án megjósolja, hogy milyen hosszú lesz még a tél. Egy ősi hitre
vezethető vissza a mormota-nap eredete. Úgy tartották, hogy a téli álmot alvó állatok képesek
megjósolni a tavasz eljöttét a megjelenésükkel. A Punxsutawney Phil-nek nevezett mormotát
így előhúzzák odújából a szmokingot viselő gazdái. Phil ekkor belesuttogja jóslatát gazdája
fülébe, aki bejelenti azt az izgatottan várakozó tömegnek. Természetesen, ez csak műsor. Egy
mókás ünnepség és egy nagyszerű hagyomány.
A mormotajós története régre nyúlik vissza. Az Észak-Amerikába költözött német telepesek
az óhazában még sündisznó segítségével próbálták megjósolni, hogy elhúzódik-e a tél, de az
Újvilágban mormotával helyettesítették az állatot. A mormota napját – angolul Groundhog
Day – a hagyomány szerint 1841 óta ünneplik; azóta minden évben előrángatják az állatot
február másodikán. Ha a mormota meglátja a saját árnyékát, az azt jelenti, hogy hosszú, még
legalább hat hétig elhúzódó télre számíthatunk.

A jóslat tudományos megalapozottságát némileg kikezdi, hogy Punxsutawney Phil,

Pennsylvania meteorológus mormotájának bioritmusa nem egyezik meg a szabadban élő
társaiéval. Ha Phil vadon élne, most téli álmát aludná. A Punxsutawney Mormota Klub
ugyanakkor komolyan veszi Phil előrejelzéseit, hívőket pedig nehéz kizökkenteni a
meggyőződésükből. Akkor is, ha a klub adatai szerint Phil és elődei 99 hosszú telet, illetve 15
korai tavaszt jósoltak meg, ezek pedig csak 39 százalékban bizonyultak megbízhatónak.

Tim Roche, a Weather Underground meteorológusa szerint a 39 százalékos pontosság roppant

alacsony; ez az érték a hivatalos meteorológiai jóslatoknál jóval rosszabb arányt ad. A
National Climatic Data Center adatai szerint sincs összefüggés Phil jóslatai és az aktuális
időjárás között. Jon Johnston, Phil egészségügyi gondozója szerint ennél árnyaltabb a kép,
elvégre valahol mindig tél van, így Phil előrejelzései – borúlátó mivoltuk ellenére – hellyel-
közzel pontosnak is mondhatók.