2

Írta: Karen Rose

A mű eredeti címe: Alone in the Dark (Cincinnati Book 2.)

Copyright © Karen Hafer, 2016

A művet eredetileg kiadta: Signet, an imprint of New American Library, a division

of Penguin Random House LLC, 2016

Cover photograpgh © Larry Rostant

Cover © Headline

Fordította: Irás Emese

A szöveget gondozta: Beke Csilla

A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet

a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája.
© Katona Ildikó, 2014

ISSN 2063-384X
ISBN 978 963 457 798 0

© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2020-ban

Cím: 6701 Szeged, Pf. 784
Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139
E-mail: info@konyvmolykepzo.hu
www.konyvmolykepzo.hu
Felelős kiadó: Katona Ildikó

Műszaki szerkesztők: Szegedi Marinka, Zsibrita László, Gerencsér Gábor

Korrektorok: Deák Dóra, Gera Zsuzsa
Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen
Felelős vezető: György Géza vezérigazgató

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve

rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül
sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában
– akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást
és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható.

3
 A Tengericsillagoknak –
Cherylnek, Chrisnek, Kathynek, Susannek és Sheilának.
Köszönöm a barátok között töltött sok-sok időt, a támogatást.
És természetesen a szavak erejét.

És Martinnak. Szeretlek!

4
 Prológus

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 2:45

V ajon hol lehet? Megígérte, hogy itt lesz.

Tala titokban gyorsan körülnézett, hogy úrrá legyen a
pánikon. Csak a dolgaikat intéző helyieket látta, bár ilyen későn
természetesen kevesen jártak jó úton.
Senki nem vette őt észre. Senki nem követte. Legalábbis ezt
remélte.
Visszahúzódott a sötétbe, mert úgy határozott, hogy ad a
férfinak még egy percet. Még vissza kellett érnie, mielőtt
felfedezik, hogy elosont. Ha eddig nem vették volna még észre.
Ha pedig észrevették… neki lőttek. Talán a szó szoros
értelmében. És nem csak az ő életéről volt szó. A család összes
tagjának az életét veszélybe sodorta. Ha elkapják, mindenki az
életével fizet. Mégis kockáztatnia kellett. A gyerek miatt.
Minden, amit tett, a miatt a mosolygó, gügyögő kis csomag
miatt történt, aki nem volt elég idős ahhoz, hogy megértse, milyen
romlott is ez a világ. Tala a lelkét is eladta volna a baba
biztonságáért, hogy távol tartsa a pokoltól, amiben ő is élt
tizennégy éves korában.
Ennek három esztendeje. Három év alatt egy emberöltőt
öregedett. Három év alatt eltűnt az édesanyja szeméből a fény, és
a büszke apja önmaga árnyéka lett.

5
 A szülei tehetetlenek voltak, elfogyott az erejük, mert annyira
féltették a gyerekeiket. Tala megértette mindezt. De megértette azt
is, hogy a dolgok nem mehetnek így tovább. Ezért várt az
alkalomra, a tökéletes pillanatra.
És ez a lehető legtökéletesebbnek ígérkezett, ami adódhat.
Kérlek, gyere! Gyere már!
Ha a férfi nem jönne el, minden felesleges volt.
Lépéseket hallva megpördült, a tekintete eszelősen kutatott a
sötétben, miközben a szíve vadul verni kezdett. Egy férfi
közeledett, egy nagydarab férfi. A lány keze ökölbe szorult,
áthelyezte a testsúlyát, hogy menekülni tudjon, ha mégsem a várt
ember jelenne meg.
Az alak lassan lépkedett. Óvatosan. Tenyérrel felfelé néző
kezét előrenyújtotta.
– Én vagyok az. Nem foglak bántani.
Tala szíve megnyugodott. A férfi hangja gyönyörű volt.
Először is ez fogta meg benne. Hallotta halkan énekelni a tó
mellett üldögélve abban a parkban, ahová elengedték kutyát
sétáltatni. Azt a nevetséges kutyát sétáltatta, aminek a
gyémántberakásos nyakörvéből az egész családja megélt volna
egy évig. A férfi kedves hangjától sírhatnékja támadt.
És sírt is. Aznap csak állt ott, hallgatta, és csorgott a könny az
arcán. Később megfizetett ezért a lopott koncertért. Keservesen
megfizetett. Mégis megállt újra, hogy meghallgassa, amikor arra
járt a kutyával és meglátta a férfit a tónál. Egy héten keresztül
mindennap megállt. Mert ez, ebben a formában, megérte a
kockázatot. Másodjára is lebukott néhány nappal korábban. És
még jobban megbűnhődött miatta.
Mégsem tudott másképp cselekedni. A férfi dala vonzotta,
meggondolatlanná tette. Bár a szíve együtt gyászolt a dallal,
amikor a férfi odafordult hozzá, ahogy a kezében szorongatta a
nevetséges kutya pórázát, és megkérdezte, hogy miért sír, még
akkor sem szólt egy szót sem. Egészen mostanáig.

6
 Tala remélte, hogy nem élete legnagyobb hibáját követi el
éppen. Mert most a saját életét, sőt a szerettei életét is a férfi
kezébe készült adni.
– Igen – suttogta –, itt vagyok.
A férfi közelebb jött, az arca még mindig árnyékban volt.
– Marcusnak hívnak – mondta egyszerűen. – Miért sírsz?
Marcus. Tetszett a lánynak ez a név. Bízott a hangjában. De
most, hogy itt volt mellette, teljesen megnémult. A titok, amit
olyan régóta rejtegetett… Nagyon mélyre volt eltemetve. Nem
jöttek a nyelvére a szavak. Elkezdett hátrálni.
– Sajnálom… képtelen vagyok.
– Kérlek, ne menj el! – A férfi közelebb lépett, a kezeit jól
látható módon maga előtt tartva. – Hogy hívnak?
A lány nagyot nyelt.
– Talának.
– Szép név. Miért sírsz, Tala? – kérdezte biztatóan.
– És maga?
Mert tudta, hogy a férfi is szokott sírni. Látta a könnyeit,
amikor azt hitte, senki sem figyeli. Marcus arcáról eltűnt a
mosoly.
– Elveszítettem a testvéremet. Meggyilkolták. Tizenhét éves
volt.
A lány nagyot nyelt.
– Én is annyi vagyok.
A férfi bólintott.
– Segíthetek neked valamiben, Tala?
– Nem tudok fizetni érte.
Marcus megrázta a fejét.
– Nem kell a pénzed. Nincsen rá szükségem.
Ó, gondolta a lány, hirtelen ráébredve, mit is akar tőle a férfi.
Hatalmába kerítette a félelem, és egyet hátralépett. Aztán megállt,
és magasra emelte az állát. Tudta, hogyan húzza az ajkát érzéki
mosolyra. Kinyúlt, a férfi fekete farmerjének a derekára tette a
kezét, a hangja olyan szexin búgott, mint még soha.

7
 – Értem – dorombolta. – Mindent megteszek, hogy jól érezze
magát.
Marcus pislogott, látszott rajta, hogy megdöbbent. Aztán
elborzadt.
– Nem – lépett hátra egy nagyot –, hagyd abba, nem érted az
egészet! Nem azt akarom. Csak segíteni szeretnék neked.
Tala keze a teste mellé hullott.
– Miért? Miért segítene nekem? Egy senki vagyok.
A férfi újra lassan megrázta a fejét. Szomorúan.
– Mindenki valaki – dünnyögte, aztán sóhajtott. – Miért sírsz,
Tala? A hangja mélyebb lett, megérintette a lány lelkét. Forró
könnyek öntötték el a szemét.
– Veszélyes – suttogta. – Ezek veszélyes emberek. A családom
halott, ha engem itt találnak.
A férfi összehúzta sötét szemöldökét.
– Kitől félsz?
– Attól az embertől. A feleségétől. Ők… – A lány
szégyenkezve elfordította a tekintetét. – A markukban vagyunk.
Marcus megmozdult, összeszorította az állkapcsát, a szeme
résnyire szűkült.
– Hogyan? Kicsoda?
A lány a szeme sarkából látta megcsillanni a holdfényt valami
fémes tárgyon, de egy fél pillanatot késett. A torkolattűz fénye, a
dörrenő hang, az égő fájdalom a gyomrában, a durva aszfalt az
arca alatt…
– Tala! – ordított Marcus, de a hangja messziről jött. Annyira
messziről…
– Ne halj meg, a mindenit! Ne halj meg!
A lány nem akart meghalni. Még alig élt. A családja… Meg
kellett mentenie a családját. Kinyitotta a száját, hogy ezt
elmondja.
– Segítsen Mala… – Az ajkai mozogtak, de nem jött ki rajtuk
hang. Nem volt elég levegője ahhoz, hogy beszélni tudjon. Mondd
ki! Mondd el neki!

8
 Tala erőnek erejével levegőt vett, és egy kétségbeesett sóhajjal
kipréselte magából ezt a szót:
– Malaya.
És aztán újra hatalmas robaj süvített át az éjszakán, és érezte,
hogy óriási súly esik rá. Marcus. Őt is meglőtték. Hirtelen szinte
egyáltalán nem kapott levegőt.
Meg fogok halni. A családja is meg fog halni. És ez a Marcus
nevű férfi… csak segíteni akart neki. De most már ő is meg fog
halni.

9
 Első fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 2:49

S carlett Bishop nyomozó szándékosan hagyta a blézerét az

autójában. Részben azért, mert az idő túl forró és fülledt volt
ahhoz, hogy akár csak eggyel több ruhadarabot is viseljen a
kelleténél, de főleg azért, hogy a karja alatti pisztolytáskában
fekvő Glock, amit rendes körülmények között a blézerrel szokott
eltakarni, jól látható legyen.
Nem volt kedve ezúttal semmivel bajlódni.
Ahogy körülnézett, rosszallóan nyugtázta a csaknem kihalt
utcát. Éjszakánként itt dílerek és prostituáltak árulták a
portékájukat. De most senki nem árult semmit, ami
nyugtalanította. Valami miatt visszabújtak a rejtekhelyükre, de
bármi volt is ez a valami, nem sok jót ígért. Nyoma sem volt
annak a férfinak, aki idehívta és arra kérte, hogy egyedül jöjjön.
Rendes körülmények között gyanakodott volna annyira, hogy
erősítést is hozzon. De ennek a férfinak a hangja… Saját magán
kívül nem ismerte volna be senkinek, hogy ennyi hónap múltán is
mennyire mélyen megérintette. A mobilja ismeretlen hívást
jelzett, de amíg él, nem felejti ezt a hangot. Amikor éjszaka újra
megszólalt a telefonján, mély álmából hirtelen éberen ugrott
talpra. Kilenc hónapja semmit sem hallott felőle. De miért is
hallott volna? Scarlett jelenléte csak bánatot okozott volna neki és
a családjának, és arra emlékeztette volna őket, amit elveszítettek.

10
 De most éjjel ezt mondta:
– Tudunk találkozni? Egyedül? Kérem! Amilyen gyorsan csak
lehet.
– Miért? – kérdezte.
– Mert… fontos.
– Rendben – válaszolta. – Hol?
De a férfi már letette. Egy másodperccel később felvillant az
üzenet, és ezt a sarkot jelölte meg.
Legutóbb, amikor váratlanul telefonált, az általa közölt
információ négy halotthoz vezetett. Ezért Scarlett úgy tett, ahogy
a férfi kérte. Ám most nem volt itt.
Csak két hajléktalan volt a közelben, őt nézték nem titkolt
érdeklődéssel egy hozzá közel eső, bedeszkázott épület
verandájáról. Kivett két üveg vizet az autó csomagtartójából, és
látta, hogy három másik ember kukucskál ki a szemben lévő ház
ablakain át. Adott mind a két öregnek egy-egy palackot, akik már
bebugyolálták magukat a ház mellett éjszakára, minden holmijuk
egy közös kocsiban hevert. Tommy és Edna törzsvendégek voltak
ezen a sarkon. Évek óta ismerte őket.
– Meleg van – mondta Scarlett halkan.
– Perzselő a hőség – helyeselt Tom, a foga fehéren ragyogott ki
sötét bőréből, miközben feszegette a kupakot, majd ujjongott,
amikor lecsavarta. – Mi járatban ilyenkor errefelé, Miss Scarlett?
– kérdezte, különösen hangsúlyozva a nő nevét.
– Tommy – szólította a nevén ő is szelíd dorgálással a
hangjában, miközben végignézett az utcán. Még mindig nyoma
sem volt annak, aki idehívta. – Mit csinál idekinn ilyen melegben?
Tudja, hogy nem tesz jót a szívének.
Tommy drámaian sóhajtott.
– Az én szívemnek már mindegy. Maga keresztülgázolt rajta,
Miss Scarlett, amikor legutóbb megkértem a kezét.
Scarlett ajka mosolyra húzódott. Tommy igazi gazember volt,
de ő őszintén kedvelte.
– Ha igent mondok, akkor ment volna igazán tönkre a szíve.
Nem bírt volna velem.

11
 A férfi nevetése reszelős volt a sok cigarettától, amit egy életen
át szívott el.
– Na, ebben igaza van – emelte fel fenyegetően az ujját –, de
ne mondja, hogy menjek a Meadow-ba! Ezen a héten már voltam
háromszor. Az a csinos kis doktor Dani azt mondta,
makkegészséges vagyok.
A hetvenéves nő felhorkantott mellette. Edna már olyan régóta
élt Cincinnati utcáin, mint amióta Scarlett zsaru volt.
– Elcseszett egy ember ez, de a Meadow-val kapcsolatban
igazat mond. Tényleg volt ott ezen a héten. Egyszer.
Scarlett felhúzta a szemöldökét.
– És doktor Dani tényleg azt mondta, hogy makkegészséges?
Edna vállat vont.
– Mint a férges makk.
A Meadow a helyi hajléktalanszállás volt, és a csinos kis
doktor Dani pedig Danika Novak, aki orvos volt a sürgősségin, és
Scarlett partnerének, Deaconnek a testvére. Dani önkéntesként
dolgozott a szabadideje nagy részében a hajléktalanszállón, és
próbálta bevonni a barátai nagy részét is a munkába, Scarlettet is
beleértve.
Scarlett megrázta a fejét, de nem erőszakoskodott tovább.
Semmi értelme nem lett volna. Az elmúlt évek alatt Ednának és
Tommynak is többször talált már állandó lakhelyet, de valahogy
mindig visszakerültek az utcára. Ez rosszat tett az egészségüknek,
de alkalomadtán kifejezetten hasznos volt Scarlettnek a
nyomozásai során. Ez a két ember megbízható információforrás
volt a környékkel kapcsolatban. Újra körülnézett, de a férfinak,
akivel találkoznia kellett volna, még nyoma sem volt.
– Történt bármi izgalmas ma este errefelé?
Edna a vizesüveget a köpenyzsebének a mélyére süllyesztette,
ettől a köpenytől soha nem vált volna meg, aztán balra mutatott.
– Talán háromutcányira innen, abban az irányban kellene
keresgélnie, aranyoskám. Lövések. Három.
Scarlett szíve összevissza vert.
– Miért nem mondta hamarabb? – fakadt ki.

12
 – Mert nem kérdezte – válaszolt Edna egy vállrándítással.
– Errefelé állandóan lövöldöznek – vetette közbe Tommy. –
Eljutottunk arra a pontra, hogy csak akkor foglalkozunk vele, ha
mi vagyunk a célpont.
Scarlett nyugalmat próbált erőltetni magára.
– Mikor történt mindez?
– Pár perccel ezelőtt – mondta Tommy –, de azt nem tudom,
pontosan mikor. Nincs órám – kiáltott Scarlett után, aki addigra
már futásnak eredt, egyre növekvő rémülettel a szívében.
A telefonja tizenhárom perccel korábban szólalt meg. Ha akkor
rálőttek a férfira, mostanra halott. Nem halhatott meg. Kérlek, ne
halj meg!
Csúszva állt meg a sikátor elején, és a szeme először a földön
fekvő mozdulatlan testre tévedt. Nem ő az. Az áldozat sokkal
kisebb volt.
Egyik kezével előhúzta a fegyverét, a másikban elemlámpát
tartott, ahogy óvatosan közelebb lépett. A lámpa fényét az
áldozatra irányította, aki ázsiai származásúnak tűnt. Ki lehetett ez
a nő? De hol van a férfi? Még egyszer végigpásztázott a sikátoron,
de nem volt ott senki.
Az áldozat a tinédzserkor vége felé járhatott, a hátán feküdt,
tágra nyílt, sötétbarna, világtalan szeme az égre meredt. Pedig
még olyan fiatal volt, gondolta. A lámpát úgy tette le az aszfaltra,
hogy az pont megvilágítsa az áldozat arcát, a bal kezére kesztyűt
húzott, a jobban erősen szorította a fegyverét.
Scarlett nem érezte az áldozat pulzusát, amikor az ujjait a
nyakához szorította, de ez nem is lepte meg. A fiatal nő nem
halhatott meg régen. A bőre még meleg volt.
Testének az alsó része meztelen volt, fehér pólója épp a melle
alá ért.
A golyó a szegycsont alatt nyolc centivel hatolt be, de a testen
és annak környékén lévő vér mennyisége alapján nem ez a seb
volt végzetes. Sokkal valószínűbb volt, hogy a halált az a kis lyuk
okozta, ami az áldozat bal halántékán volt. A jobb füle melletti
kimeneti nyílás akkora volt, mint Scarlett ökle.

13
 A lány nagyon csinos lehetett, mielőtt valaki szétlőtte a fejét.
Nem a férfi volt. Nem lehetett ő. Scarlett képtelen volt elhinni.
Vagy csak nem akarod elhinni. De ez rendben is van így,
gondolta. Mégis hol lehet?
Felemelte az elemlámpát, és végigvilágított a testen. A vért
letörölték az áldozat meztelen derekáról, a csomóba gyűrt, vérrel
átitatott, szakadt ingének maradványa a földön hevert a csípője
mellett. Valaki megpróbált elsősegélyt nyújtani.
– Megpróbált megmenteni – mormolta Scarlett hangosan.
– Sikertelen próbálkozás volt.
Felkapta a fejét. Ott volt. Az a férfi, aki uralta a gondolatait, az
álmait. Hónapokon át. Az a férfi, aki teljesen váratlanul idehívta,
erre a gyilkossági helyszínre.
Marcus O’Bannion.
A hang, amit olyan jól ismert, mögötte szólalt meg, az árnyék
mélyén. A fegyvert még mindig maga mellett tartva a lámpa
fényét a sikátor fala felé fordította, megvilágítva ezzel a férfi
feketébe bújtatott hosszú lábát, erős testét és széles vállát. A
téglafalnak dőlt, kezét összefonta a mellkasa előtt. Lefelé nézett,
arcát sötét baseballsapka takarta.
A férfi felemelte a fejét, és a nő szíve újra szabálytalanul
kezdett verni. Bőre hamuszürke volt, arca mogorva. Egyáltalán
nem pislogott az éles fényben.
Scarlett nem hallotta a lépteit, fogalma sem lett volna arról,
hogy ott van, ha nem szólal meg. Kevés ember tudott ennyire
csendes lenni. Tudta, hogy a férfi valaha a hadseregben szolgált.
Most pedig már azt is tudta róla, hogy bármivel bízta is meg az
állam, tökéletes kiképzést kapott.
– Merről jött? – kérdezte Scarlett nyugodtan, bár a szíve vadul
vert a torkában.
– Az utca felől – válaszolta, fejével abba az irányba bökve,
ahonnan a nyomozónő is jött.
– Miért?
– Azt a fickót üldöztem, aki ezt tette – mondta
érzelemmentesen, a holttest felé biccentve.

14
 A kezét egyszer sem mozdította meg. Scarlett átment a sikátor
másik oldalára, harminc centire állt meg a férfitól. Most már jól
látta, hogy a férfi vállai előreestek, a hátát természetellenesen
görbén tartotta. Most már az ajkát keretező apró ráncokat is látta.
Óriás fájdalmak gyötörték.
– Magát is eltalálták? – kérdezte.
– Nem. Nem úgy, mint őt.
– Mi történt?
A férfi még mindig nem pislogott. Tekintetét a fiatal,
meggyötört testre szegezte.
– Gyorsan ideért.
– Nem lakom messze.
Egymásra néztek, és Scarlett megbabonázva mélyen beszívta a
levegőt. Mint amikor először pillantotta meg. A férfi hordágyon
feküdt azon a napon, a sebei majdnem halálosak voltak. Egy olyan
nő megmentése közben szerezte őket, akit nem is ismert. De a
szeme és a hangja villámcsapásként érte Scarlettet. Most sem
történt másként.
– Tudom – válaszolta halkan a férfi.
A nő meglepődve pislogott. Hosszú hónapokkal ezelőtt, a
rövid, kórházi találkozásaik alkalmával, egyszer sem beszélgettek
olyan személyes dolgokról, mint a lakcíme.
– Mi történt, Marcus? Ki ez a lány?
– Nem tudom pontosan. Talának hívják.
– Milyen Tala?
– Nem tudom. Idáig nem jutottunk el. – Oldalra billentette a
fejét, és az éjszakát betöltő szirénák hangját figyelte. – Na, végre!
– morogta.
– Maga hívta ki őket?
– Öt perccel ezelőtt. Akkor még életben volt.
Ellökte magát a faltól, óvatosan felegyenesedett, és Scarlett
újra meglepődött. A maga százhetvennyolc centis magasságával
ritkán kellett felnéznie bárkire is, de most fel kellett emelnie az
állát.

15
 Ekkor tudatosult benne, hogy a férfit még sohasem látta állva.
Csak fekve, először a hordágyon, utána a kórházi ágyon, majd a
kerekesszékben ülve az öccse temetésén.
A szirénák egyre hangosabban szóltak.
– Gyorsan – sürgette Scarlett –, mondja el, mi történt!
– A lány megkért, hogy találkozzunk.
A nyomozónő felhúzta a szemöldökét.
– Arra kérte, hogy találkozzanak? Az éjszaka közepén? Itt?
Kurta bólintás volt a válasz.
– Engem is meglepett. Régebben nem itt találkoztunk.
Rendben.
– Akkor hol találkozgattak? – kérdezte halkan. Óvatosan.
A férfi szeme veszélyesen szűk volt, az állkapcsa összeszorult.
– Az nem úgy volt.
Scarlett felbosszantotta a célozgatásaival. A francba! Felnőtt
férfi, aki találkozott egy fiatal lánnyal az éjszaka közepén. Egy
fiatal lánnyal, aki most halott.
– Akkor azt mondja el, hogyan volt!
– Akkor láttam mindig, amikor a kutyáját sétáltatta a
lakásomhoz közeli parkban. Sírt. Sokszor megkérdeztem, hogy mi
a baja, de sosem árult el semmit, pedig láttam rajta, hogy el akarja
mondani. Aztán ma este jött tőle egy üzenet, hogy találkozzunk
ezen a sarkon, ahonnan magának is írtam. Azért hívtam, mert úgy
gondoltam, hogy talán… a lánynak védelemre van szüksége.
Tudtam, hogy segítene neki.
Scarlett küzdött, hogy a férfi szavai ne legyenek rá túl nagy
hatással.
– De a dolgok nyilván elfajultak.
– Nyilván – ismételte meg keserűen. – Nem volt ott a sarkon,
de láttam, ahogy kikukucskál ebből a sikátorból, szóval követtem
idáig. Abban a pillanatban, hogy beszélni kezdett, eltalálta az első
golyó.
– Amivel hasba lőtték.
– Igen. A sikátor végébe futottam – mutatott az utca ellenkező
felébe, mint ahonnan Scarlett jött –, de az, aki lőtt, már nem volt

16
itt. Hívtam a segélyvonalat, aztán visszarohantam hozzá, hogy
megpróbáljam elállítani a vérzést. – Még erősebben
összeszorította a fogait, egy izom rángott az arcán. – Reméltem,
hogy a rendőrök előtt megérkezik. Elmondom, amit tudok, és itt
hagyom vele. – Habozott. – Gondoltam, hogy mindenki olyan
elhamarkodottan ítél majd, mint maga.
– Prostituált volt, Marcus? – kérdezte Scarlett higgadtan.
A férfi a szemébe nézett.
– Nem tudom. Csak azt tudtam, hogy bajban van.
Ez igaz volt, gondolta Scarlett. De nem a teljes igazság.
Valamit nem mondott el. Valami fontosat. Fogalma sem volt,
hogy miből sejtette. Egyszerűen csak sejtette.
– Hogyan tudott kapcsolatba lépni magával?
– Ott hagytam neki a névjegykártyámat a parkban egy padon.
Bedugtam a fa és a vasszerkezet közé.
Scarlett felvonta a szemöldökét.
– Miért hagyta ott? Miért nem adta oda neki csak úgy?
– Mert soha nem merészkedett elég közel hozzám. Egyszer
sem. Mindig legalább nyolc-tíz méterre állt meg. – Összeszorította
a száját, a szeme elsötétült a haragtól. – És mert legutóbb, amikor
láttam, sántított. Nagy keretes napszemüveg volt rajta. De annyira
nem volt nagy, hogy teljesen eltakarja az arcán a zúzódásokat.
Scarlett megértette.
– Valaki terrorizálta.
– Én is ezt gondoltam. Legutóbb, amikor láttam, nem szóltam
egy szót sem. Csak feltartottam a névjegykártyámat,
becsúsztattam a padba, és elsétáltam.
– Ez mikor volt?
– Tegnap délután. Három körül.
– Rendben. Miután hasba lőtték, elsősegélyben részesítette.
Utána mi történt?
Másik irányba nézett.
– Nem hallottam a férfit. Biztos körbement. Mögém került.
Épp a lányhoz beszéltem, mondtam neki, hogy tartson ki, ne
haljon meg. Hogy a segítség már úton van. Nem figyeltem. –

17
Nagyot nyelt. – Jobban kellett volna figyelnem. Valaki rám lőtt,
aztán… fejbe lőtte őt.
Scarlett óvatosan levegőt vett.
– Magára lőtt? Hol?
– A hátamba – biggyesztette le az alsó ajkát megvetően,
nyilván magára gondolva –, de van rajtam golyóálló mellény.
– Mellény? Miért? – kérdezte a nyomozónő hűvösen, bár a
szíve nagyot dobbant a megkönnyebbüléstől. A kimeneti seb az
áldozat fején nagy kaliberű fegyverre utalt, amit közelről sütöttek
el. Tudta, ha Marcus nem viselt volna mellényt, most minden
másképp nézne ki. – Számított arra, hogy veszélyes lesz?
– Nem. Nem ennyire. De mostanában mindig rajtam van a
mellény.
– De miért? – kérdezte újra, és óvatos csodálattal nézte a férfi
piruló arcát.
– Megígértem anyámnak.
Scarlett hitt neki. Marcus anyja kilenc hónappal ezelőtt
veszítette el a kisebbik fiát, és kis híján Marcust is. Pontosan
értette, hogy egy anya miért kér ilyesmit.
Viszont… miért gondolná az anyja, hogy Marcusra újra
veszély leselkedik? Bár az ösztönei jeleztek, Scarlett úgy döntött,
későbbre tartogatja ezt a kérdést.
– És aztán?
– A lövés leterített. Ráestem a lányra. – Az ujjával megérintette
a mellkasát, aztán megmutatta Scarlettnek. Sötétpiros volt. A
fekete ingen azonban nem látszott a folt. – Az övé. Amikor újra
kaptam levegőt, eltoltam magam tőle. Aztán láttam meg… hogy
mit is tett a gyilkos. Próbáltam utánafutni, de mire kiértem a
sikátorból, újra eltűnt. Megkerültem a háztömböt, de mindenki
felszívódott, az is, aki lőtt.
– Majd visszajött ide, hogy találkozzunk?
Megrántotta az egyik vállát.
– Hogy valakivel találkozzam. Vagy magával, vagy azzal, aki
először ideér.

18
 Egy járőr érkezett, csikorogva állt meg a sikátor távolabbi
végében.
Scarlett ránézett a járőrre, majd visszanézett Marcus arcára,
mert hallania kellett a választ az utolsó kérdésére, mielőtt az első
rendőr megjelenik.
– Azt mondta, hogy amikor a lány még élt, azt tervezte, hogy
lelép, mihelyst ideérek. De miután meghalt, miért jött vissza?
Nem kellett már újraélesztenie, és a gyilkos is bármikor
visszatérhetett volna. Rájöhetett volna, hogy életben maradt. Újra
magára lőhetett volna. Miért jött vissza?
Marcus merev arccal lenézett a halott lányra.
– Nem tudtam magára hagyni a sötétben.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 2:52

Drake Connor zihálva gyorsan hátranézett a válla fölött, majd

becsusszant a várakozó autó anyósülésére, és becsapta az ajtót.
– Gázt! – Előrehajolt oda, ahol a légkondicionáló a hideg
levegőt fújta ki, majd teleszívta a tüdejét, hogy normális legyen a
légzése. Ha ilyen gyorsan futott volna tavaly a pályán is, már tele
lenne a szobája különböző díjakkal.
Stephanie rosszallóan hajtott el a járda mellől.
– Hol a csaj? És miért izzadsz ennyire?
Átkozott lassan haladtak.
– Csak vezess, az isten szerelmére! – Drake nagyot lökött
Stephanie térdén, amitől a Mercedes kereke csikorogva lódult
egyet előre.
– Basszus! – Stephanie rátaposott a fékre, és a kocsi újra
lelassult. – Azt akarod, hogy letartóztassanak? Hol a csaj?

19
 A férfi az oldalsó tükörre koncentrált, nézte a villogó kék
fényeket. Mind a kettőt le kellett volna lőnöm, amikor először
megpillantottam őket. Együtt. Még mindig forrt benne a düh.
– A sikátorban.
– Szóval igazam volt – mondta Stephanie megvetően. –
Tudtam, hogy valami nem stimmel. Átvert minket a kurva. Nem
kellett volna egyedül hagynod! Isten tudja, mit művelt Styxszel.
Halál ronda csávó, de a legjobb cucca van. Már biztos hanyatt is
vágta.
Hát, már tényleg a hátán feküdt, gondolta Drake mogorván. És
meg is érdemelte.
– Igen. Valószínűleg igazad van.
Miközben balra indexelt, Stephanie gyanús pillantást vetett rá.
– Azt hittem, jobban aggódsz majd. Styx biztosan nem tiszta.
Fogadok, hogy egy rakás betegsége van. Ha a csajt ingyen
narkóért megcsinálta, rendesen beleköp a levesünkbe.
– Máshol kell majd halásznunk – préselte ki Drake a száján a
szavakat a fogát csikorgatva. Elrántotta a kormányt, amikor
Stephanie megpróbált balra fordulni. – Mi a francot gondolsz,
hová megyünk?
Stephanie csak pislogni tudott.
– Vissza a csajhoz. Nem hagyhatjuk csak úgy ott!
– Azt mondtam, vezess, a pokolba! – Hallotta a szirénák
hangját. – Jönnek a zsaruk. Húzzunk innen!
Stephanie olyan hirtelen taposott a fékre, hogy mind a ketten
előreestek.
– A zsaruk? Mit csináltál?
Drake hideg, kemény tekintettel nézett a barátnője ijedt
szemébe.
– A lány halott. Szóval ha nem akarsz börtönbe menni, húzunk
innen, mint a szél.
– Halott? – Stephanie csak tátogni tudott, mint a partra vetett
hal. – És te ölted meg? Te megölted Talát?
– Ezt soha nem mondtam. – Bár ő volt a tettes, ezt soha nem
ismerte volna be senkinek. – De minket fognak vádolni. Tehát

20
indíts haza, mert az istenre esküszöm, különben te is ugyanígy
jársz!
Stephanie remegve engedelmeskedett, elindult kifelé a
városból.
– Miért ölted meg?
– Nem mondtam, hogy én tettem.
– Akkor úgy találtad? Holtan?
– Ja – hazudott Drake kifejezéstelen hangon.
– Styx ölte meg?
– Lehetséges, azt hiszem.
– Édes istenem! Ez rémes! Ez olyan… Istenem! Anya és apa.
Meg fogják tudni. Én pedig… a francba! Meg fogják tudni, hogy
velem jött el! – Stephanie nehezen, kapkodva szedte a levegőt. –
Rá fognak jönni, meg fognak ölni.
– Nem fognak megölni, mert össze fogod szedni magadat.
Senki sem fog rájönni semmire.
– Mert te így döntöttél? – ordította Stephanie. – Ne légy hülye!
Benne lesz a hírekben. Tudósítani fognak arról, hogy találtak egy
holttestet. A szüleim mindig nézik a híreket!
Ebben a hisztériás állapotban Stephanie gyakorlatilag egy
neonfelirat volt, ami azt harsogta: Bűnös!
Nyugtasd meg, gondolta a férfi. Vegyél nagy levegőt! Oldd a
feszültséget!
– Na és? – Drake hangja már egyenletesen szólt.
Megnyugtatón. Sőt meggyőzőn. Nemtörődöm módon megvonta a
vállát. – Elszökött. Hogyan tudnák meg, hogy veled volt, ha te
nem mondod el? Függő volt. Egy kis kokót akart. Rossz dílerrel
akadt össze, aki kinyírta őt és a pasiját is.
Stephanie megdermedt.
– A kijét?
– A pasiját. Ott volt vele valaki a sikátorban.
– Kicsoda? – kérdezte a lány megborzongva.
– Nem tudom. Valami idősebb fickó.
– Egy zsaru?

21
 – Nem hinném. De már nem is számít. Mind a ketten halottak.
Egyikük sem fog köpni.
– De ha… – Stephanie most már éppen csak suttogott. – De mi
lesz, ha tényleg rendőr volt? Ha Tala egy rendőrrel találkozott
ott… Talán elmondott neki mindent. Lehet, hogy a rendőr már el
is mesélte a társának. Talán Tala a családunkról is beszélt. A
zsaruk esetleg…
– Esetleg foglalkozhatnál a vezetéssel! – szakította félbe Drake
nyugodtan, a hangja még mindig vészjóslóan tompa volt. –
Semmiképp nem lenne szerencsés most karambolozni.
– Nem – suttogta kábultan Stephanie. – Nem lenne szerencsés.
Tényleg felfújta a dolgot. Az volt a legvalószínűbb, hogy Tala
a sikátorban strihelt, és a csávó véletlenül volt csak ott. Vagy egy
strici is lehetett. Tala túlságosan félt ahhoz, hogy bárkinek egy
szót is szóljon. De ha neki akár csak egy kicsit is igaza volt…
Még ha a halott csávó nem is volt zsaru, de ha bárkinek beszélt
Taláról, abból baj lehet. Drake-nek meg kellett tudnia, hogy ki
volt az a fickó, hogy a francban találkozott Talával, és kinek
mesélhetett róla.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 3:35

Scarlett Bishop őt nézte.

Rendes körülmények között Marcus O’Bannion még értékelte
volna is ezt a nyilvánvalóan elismerő pillantást ettől a gyönyörű
nőtől, ahogy izzadtan, ing nélkül hevert. De ezek nem rendes
körülmények voltak, és Scarlett Bishop sem volt egy átlagos
gyönyörű nő. Scarlett bűnügyi nyomozó volt.
A mentő hátuljában ülve, miközben az orvos az alapvető
életfunkcióit ellenőrizte, sima heverészésről szó sem lehetett. És a

22
nyomozó pillantása sem volt elismerő. Inkább éber. Aggódó.
Óvatos.
Mert Scarlett okos volt. Nem aggódnia kellene, gondolta a
férfi, hanem inkább félnie. Mert én is félek. Nem attól ijedt meg,
hogy a golyó majdnem végzett vele, hanem attól, hogy egy
pillanatig kívánta a halált.
Fáradt vagyok. Fárasztotta a körülötte uralkodó kapzsiság, az
erőszak és a kattant perverzek. Belefáradt a reménytelenségbe az
áldozatok szemében. Belefáradt abba, hogy mindig elkésett. Mert
még ha meg is tudna menteni minden áldozatot, azt nem tudná
eltörölni, amit ellenük vétettek. Aznap éjjel sem tudta megmenteni
az áldozatot.
Talát a sürgősségire vitték, ahol halottnak nyilvánították.
Mindez azért, mert tőle kért segítséget. Jobban kellett volna
figyelnem. Meg kellett volna mentenem.
Tudta, hogy a lányt bántalmazták. A szemében égő félelem
valós volt aznap este és minden egyes alkalommal, amikor a
parkban látta. Bízott bennem. Én pedig becsaptam.
– A vérnyomása normális – közölte az orvos, ahogy levette a
csupasz felkarjáról a mandzsettát. – A pulzusa szintén.
Marcus megmondta nekik, hogy ez lesz, de nem hallgattak rá,
és ragaszkodtak ahhoz, hogy megvizsgálják. Ismerte a testét.
Tudta, milyen érzés, ha valami nincs rendben. De mindenki csak a
munkáját végezte, ezért sikerült egyet bólintania és reszelős
hangon ezt mondania:
– Köszönöm.
– Tényleg el kellene mennie röntgenre is – folytatta az orvos. –
Csak mert a mellény felfogta a golyót, még nem jelenti azt, hogy
nem szenvedett súlyos sérülést. Eltörhetett egy-két bordája.
– Nem tört el – válaszolta Marcus halkan, mert közben
Bishopra koncentrált, aki végre visszatért a bűntett helyszínére.
A nyomozónő onnan indult, ahol Tala teste feküdt, majd lassan
kifelé haladva egy kört írt le, közben minden részletet megnézett,
és Marcus tudta, hogy a szeme nem siklik át semmin. Hirtelen
leguggolt, hogy megvizsgáljon egy szemétkupacnak tűnő dolgot,

23
amit a sikátor fala mentén egy résbe söpörtek. Fekete hajfonata
előrecsúszott a válla fölött. Türelmetlenül letépte magáról a
kesztyűjét, és a copfját nyolcast formázva feltűzte a fejére valami
gumis vacakkal, amit a farmerje zsebéből húzott elő. A
mozdulatai gyorsak és rutinosak voltak, ami nem volt meglepő.
Ha nem tűzte fel, a fonat vége majdnem a háta közepéig ért.
Valószínűleg gyakran zavarta.
Egyszerűbb lett volna – arról nem is beszélve, hogy mennyivel
biztonságosabb –, ha már régen levágatja. Közelharcban ugyanis
óriás veszélyforrás volt, mert az ellenfele könnyen harcképtelenné
tudta volna általa tenni.
Viszont a szeretője is jól meg tudta ragadni, miközben… Nem.
Nem ez a jó irány. Ma biztos nem. De a férfi gondolatai már
elindultak errefelé, az elmúlt kilenc hónap alatt nem először.
Marcus könyörtelenül elfojtotta ezeket a képzelgéseket, és
figyelte, ahogy Scarlett odamegy a rendőrségi fotóshoz, az
aszfaltra mutat, aztán új kesztyűt húz, a fotós pedig készít néhány
képet.
A nyomozó benyúlt a szemétbe, és előhúzott valamit, ami
megcsillant a zseblámpa fényében. Egy töltényhüvely volt. Egy
bazi nagy töltényhüvely. Nem csoda, hogy ennyire sajog a hátam.
Bedobta a hüvelyt egy zacskóba, és lendületesen
felegyenesedett, hogy folytassa a helyszín átvizsgálását. Pont
olyan volt, mint amire Marcus emlékezett. Magas és büszke.
Karcsú és kecses. Erős, mégis érzékeny. Talán túlságosan is
érzékeny. A munkája felemésztette. Szemében az árnyak nem a
kialvatlanságot jelezték. Marcus is jól ismerte ezt, mert rá is
ugyanez a zaklatott arckifejezés nézett vissza a tükörből.
Scarlettet is démonok gyötörték. Mégis eljött, amikor hívta.
Ahogy korábban is mindig.
És ahogy korábban is mindig, azt érezte… hogy sajátos
kapcsolat van köztük, ami több annál a fizikai vonzalomnál, amit
a férfi le sem tagadhatott – legalábbis a gondolataiban és az
álmaiban. Abban nem volt biztos, hogy milyen is ez a kapcsolat,
de a szíve mélyén tudta, hogy Scarlett Bishop megértené.

24
 De mit is értene meg pontosan? – kérdezte keserűen magától.
Engem. Megértene engem. A döntéseket, amiket hoz. A titkokat,
amiket rejteget. Ahogy mindig borotvaélen táncol. A sötétséget,
ami egyre jobban berántotta. Ő megértené. Talán még segíteni is
tudna.
Ezért is hagyta békén. És ezen nem akart változtatni. Mert
bármenynyire vágyott is a nő által nyújtott vigaszra, nem akarta
magával rántani.
Scarlett pillantása a bűnügy helyszínéről egy feltűnően ősz hajú
férfi irányába siklott, aki most érkezett a sikátorba. Deacon Novak
FBI különleges ügynök volt az, Scarlett partnere a kiemelt ügyek
osztályán. Marcus tulajdonképpen jobban ismerte Deacont, mint
Scarlettet, mert sokszor találkoztak közösségi eseményeken,
amiket Marcus mostohaapja és az unokatestvére, Faith szervezett.
Legutóbb például Faith és Deacon eljegyzési buliján. Marcus örült
a boldogságuknak. Deacon rendes embernek tűnt.
Túl rendesnek is, gondolta. Nem tudta elképzelni, hogy Novak
elhiggye azokat a vérben tocsogó bosszúteóriákat, amik az ő
fejében keringtek. Közben a technikus megjelölte az aszfalt
bizonyos részeit a mellett a hely mellett, ahol Tala vére és agya
szétfröccsent.
Csak tizenhét éves volt. És lepuffantották, mint egy kutyát.
Egy alátétre tűzött papírdarab jelent meg az orra előtt,
blokkolva a rálátást a mészárlás helyszínére.
– Ha nem hagyja magát beszállítani a sürgősségire – mondta
rosszallóan a mentős –, alá kell írnia ezt a nyilatkozatot.
– Már volt törött bordám. Ez csak zúzódás – közölte Marcus,
alaposan elolvasva a formanyomtatványt, mielőtt aláírta. Aztán
újra Bishopra koncentrált, aki most Deacon Novakkal az oldalán
feléje közeledett.
Marcus feltápászkodott, és visszatartott egy grimaszt. A háta
rohadtul fájt, de túlságosan büszke volt. Már az is elég gáz volt,
hogy rajta ing sem volt, míg Scarlett és a társa teljesen fel volt

25
öltözve, Deacon ráadásul öltönyt és nyakkendőt is viselt. Kizárt
dolog volt, hogy ülve beszélgessen velük.
Scarlett rövid ideig őt figyelte, majd a mentőshöz fordult.
– Nos – kérdezte határozottan –, mi a diagnózis?
– Zúzódások – válaszolt az orvos –, esetleg törött borda.
A nyomozónő összevonta a szemöldökét.
– Miért nem vitték be a sürgősségire?
A mentős megvonta a vállát.
– Visszautasította a beszállítást.
– Mert csak zúzódás – mormogta Marcus. – Visszakaphatnám
az ingemet?
Scarlett pillantása a meztelen felsőtestére siklott, majd
villámgyorsan visszaugrott az arcára.
– Sajnálom. Az ing bizonyíték, csakúgy, mint a golyóálló
mellény, de a társam hozott ruhát – mondta hűvös
gyakorlatiassággal.
– Marcus – szólalt meg Deacon kedvesen.
Marcus bólintott.
– Deacon – válaszolta hasonlóan szívélyesen.
Deacon felemelt egy egyszerű fekete pólót.
– Örülök, hogy nem haltál meg.
Marcus összeszorította a fogát, ahogy a közelről leadott lövésre
gondolt.
– Ja – mondta keserűen –, akkor még nagyobb lenne a
felfordulás.
Áthúzta a pólót a fején, és közben elnyomott egy nyögést, mert
a fájdalom tüze égette a vállát és a hátát.
– Hallottam ám! Be kell mennie a kórházba! – jelentette ki
Scarlett ellentmondást nem tűrően.
– Nem. Nem kell. – Marcus megpróbálkozott egy mély
lélegzetvétellel, és boldogan tapasztalta, hogy a tüdejének mind a
két oldala megtelik elegendő levegővel. – Egy életre elég időt
töltöttem már kórházban. Egyébként sem tudnak semmit kezdeni
egy törött bordával. – Odabiccentett a mentősnek. – De kösz,
hogy megnézett.

26
 – Nincs mit – mondta az orvos a fejét ingatva, majd becsapta a
mentő ajtaját, és elhajtottak.
Ezután csak hárman maradtak a sikátor végében, és csendben
álltak, amíg a helyszínelők tizenöt méterrel arrébb dolgoztak.
Marcus tudta, hogy Scarlett és Deacon a vallomására vár. Hirtelen
fáradtabbnak érezte magát, mint az elmúlt hónapokban bármikor,
felegyenesedett, tekintete a vérfoltos aszfaltra tapadt. Óvatosnak
kellett lennie. Fáradt volt, mindene fájt. De mindenekelőtt fűtötte
a düh. Ilyen állapotban pedig hajlamos volt a kelleténél többet
beszélni.
Hagyd abba az agyalást! Csak azt mondd el nekik, ami Tala
gyilkosságával kapcsolatban érdemi információ! Semmi más nem
tartozott rájuk.
Megköszörülte a torkát.
– Tálának hívták. Csak tizenhét éves volt.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 3:45

– Milyen Tálának? – kérdezte Scarlett nyugodtan, hálát adva az

istennek, amiért a férfi felvett egy inget.
A figyelme komoly hányadát emésztette fel, hogy ne bámulja
Marcus mellkasát. Most már a szavaira is tudott koncentrálni.
Végre haladni is tudok az átkozott munkámmal. Egy lány meghalt.
Az áldozat igazságot érdemelt, nem egy félkegyelmű nyomozót,
aki nem tudja a hormonjait kordában tartani.
Scarlett örült, hogy Deacon is megérkezett. Azokban a
percekben, amikor Marcus O’Bannionnal egyedül álldogált a
sikátorban, elvesztette a helyes irányt. Az érzelmei
felülkerekedtek rajta – és ezeknek az érzelmeknek a nagy részére
nem lehetett túl büszke. Irigyelte a halott lányt, az isten

27
szerelmére, mert a férfi találkozott vele. Aztán csalódást is érzett,
hogy a férfi ezzel a lánnyal találkozott. Mindezt fűszerezte annak
a gondolatnak a megszállott tagadása, hogy Marcusnak bármilyen
rossz szándéka is lehetett.
Túl mélyen, túl vakon hitt abban, hogy jó ember. Hogy egy
hős.
– Sohasem említette a vezetéknevét. – Marcus beszéd közben
nem nézett rájuk. A bűnügy helyszínét bámulta, azt a pontot, ahol
a lány meghalt. – Esélyem sem volt megkérdezni.
Mert a lányt lelőtték. Ahogy őt is.
– És mit volt esélye elmondani? – érdeklődött Scarlett.
Marcus összeszorította a fogát.
– Hogy a családja veszélyben van. Amikor megkérdeztem,
hogy ki miatt, azt mondta, hogy egy férfi és egy nő tulajdonában
vannak.
Scarlettnek összeszorult a szíve.
Deacon elfojtott egy káromkodást.
– Hogyhogy a tulajdonukban vannak? – kérdezte.
– Megpróbáltam megtudni, de akkor dördült el az első lövés, és
ő összeesett. Annyit mondott még, hogy „Segítség!” és „Malaya”.
Aztán meghalt.
Malaya. Deacon beírta a telefonjába.
– Ez egy hely is lehet. Lehet, hogy így hívják mostanában
Malajziát.
– Vagy egy szó is lehetett – tette hozzá Marcus csendesen. –
Tagalog nyelven azt jelenti, hogy szabadság.
– A tagalog – mormolta Scarlett – egy filippínó dialektus,
ugye? Ennek lenne értelme. A lány délkelet–ázsiai származású
volt. Ebbe beletartozik a Fülöp–szigetek is.
– Így van – bólintott Marcus.
Deacon érdeklődve pillantott rá.
– Beszélsz tagalogul?
– Nem. Egy manilai újságnak is ez a neve – válaszolta Marcus.
– Ezt honnan tudod? – kérdezte Deacon inkább kíváncsisággal
a hangjában, mint gyanakvással.

28
 Marcus vállat vont.
– A családom az újságbizniszben érdekelt. A nagyapám
mindennap elolvasott öt újságot reggeli előtt, amikor kisfiú
voltam. Gyűjtötte a híres címlapokat. Az egyik a Malaya első
oldala volt, amikor Marcos száműzetésbe vonult. Megkérdeztem
tőle, hogy miről szól ez az egész, és azt mondta, hogy a malaya
szó szabadságot jelent.
– Ennyi idő után is emlékszik erre? – érdeklődött Scarlett. –
Ennek már majdnem harminc éve. Akkor nem lehetett négy–öt
évnél idősebb.
Még egy vállrándítás.
– Majdnem mindenre emlékszem, amit valaha mondott. Ez a
szó nagyon fontos volt neki. A Fülöp–szigeteken volt a háború
alatt, és összebarátkozott néhány helyi emberrel. Együtt voltak a
börtönben. Bataanban.
Scarlett és Deacon egyszerre szisszent fel.
– Kemény – mormogta Scarlett.
– Az. A malaya szót tanulta meg ott legelőször.
– Mit gondol, mit akart Tala mondani? – faggatta Scarlett.
– Azt hiszem, azt szerette volna, hogy segítsek a családjának.
Az a baj, hogy nem tudom, honnan jött. Nem tudom, hol tartják
fogva a családját.
– Bishop nyomozótól tudom, hogy Tálával a parkban
találkoztatok– mondta Deacon.
– Nem pontosan. Ma estig igazából nem találkoztam vele. Csak
láttam néha a parkban. Egészen ma estig én kérdezgettem őt, ő
pedig mindig válaszadás nélkül elmenekült.
– Hol van ez a bizonyos park, és mikor láttad először? –
tudakolta Deacon.
– Ahol lakom. Két héttel ezelőtt. Hajnali egy körül.
Scarlett meglepetten húzta fel a szemöldökét.
– Hajnali egykor járkál a parkba?
– Rendes körülmények között nem. Késő délután szoktam
lemenni, de mostanában annyira meleg volt, hogy csak sötétedés
után mozdultam ki, tizenegy körül.

29
 – Futni szoktál? – kérdezte Deacon.
– Régebben futottam. De az elmúlt kilenc hónapban semmi.
Amióta majdnem megölték, gondolta Scarlett, annak a napnak
a történései beleégtek az agyába. Egy golyó átlyukasztotta a férfi
tüdejét, miközben egy ártatlan fiatal nőt próbált megvédeni, akit
megtámadott egy pszichopata. Azon a napon majdnem
elveszítették Marcust.
Marcus újra a bűntett helyszínét figyelte.
– Van egy idősebb, hosszú szőrű kutyám – mesélte csendesen.
– Rossz a szíve, nem bírja a meleget, ezért sötétedés után
szoktunk sétálni. Két héttel ezelőtt nagyon el voltam foglalva egy
munkával, és egy óra után értem csak haza, de BB-nek muszáj
volt sétálnia, így lementünk a parkba. Teljesen kihalt volt, én
pedig... – habozott, majd kényelmetlenül vállat vont – leültem egy
padra, és hagytam, hadd szaglásszon. Tala az ösvényen jött egy
fajtatiszta uszkárral, ami úgy volt trimmelve, mint egy cirkuszi eb.
A kutya nyakörvét hamarabb észrevettem, mint Talát magát.
– Fényvisszaverős volt? – kérdezte Deacon.
Scarlett fennakadt az előbbi mondaton: „Teljesen kihalt volt,
én pedig...” Te pedig micsoda? – akarta kérdezni. Marcus újra
elpirult, mint amikor bevallotta, hogy az anyjának tett ígéret miatt
volt rajta a golyóálló mellény. Scarlett elraktározta a kérdést egy
későbbi időpontra.
Marcus megrázta a fejét.
– A nyakörv gyémántberakásos volt.
Scarlett és Deacon is csak pislogott.
– Gyémánt? – ismételte meg a nő. – Biztos benne, hogy nem
valamilyen kristály volt? Vagy cirkónia?
– Egész biztos. A nyakörvbe bele volt varrva az egyik exkluzív
chicagói ékszerész címkéje. – Marcus még a nevére is emlékezett.
– Amikor felhívtam a boltot, azt mondták, hogy már egy ideje
nem adtak el ilyen terméket. Azt javasolták, hogy nézzem meg
eBayen.
Scarlett a homlokát ráncolta.
– Miért nem lep meg, hogy már fel is hívta őket?

30
 Marcus vállat vont.
– Reméltem, hogy be tudom azonosítani a lányt később.
Először csak meghökkentem. Ki tesz ilyen nyakörvet a kutyájára?
És egy ilyen fiatal lány miért sétál a kutyájával hajnali egykor? A
vészharangok megkondultak a fejemben, felálltam, és elindultam
az ellenkező irányba, de... – sóhajtott – a lány sírt.
– Szóval ott maradtál? – szólalt meg Deacon óvatosan.
Marcus rászegezte a tekintetét.
– Csak addig, amíg megkérdeztem, hogy miért sír, és tudok-e
segíteni. De sarkon fordult és elrohant. Elkezdtem követni, de BB
már nem tud futni. Mire felkaptam a kutyát, a lány nem volt sehol.
– Mikor látta újra? – kérdezte Scarlett, és a fejében hirtelen
megjelent az öreg kutyáját a karjában ringató férfi képe.
– Következő éjjel, de nem olyan közelről. Hajnali egykor
visszamentem, leültem a padra, és vártam, ám annyira elbújt,
hogy nem is láttam. Viszont a kutyát észrevettem. A lány
feketében volt, de az uszkár fehér, kivilágított a fák közül.
Odakiáltottam neki, de ismét elszaladt. Aztán a harmadik éjjelen
olyan közel jött, hogy megint jól láttam a könnyeit.
Scarlett Marcus arcát tanulmányozta. Valamit nem mondott el.
– Miért ment olyan közel a harmadik éjszakán?
A férfi habozott, aztán elnézett.
– Nem tudom. Talán mert énekeltem.
Deaconnel újra csak pislogni tudtak.
– Énekelt? – ismételte meg Scarlett. – Egy dalt?
Marcus haragos tekintetet vetett rá.
– Igen, egy dalt. Első éjjel teljesen egyedül voltam. Vagyis ezt
hittem. Néha énekelek, ha egyedül vagyok. Azt gondoltam, ha
énekelek, újra közelebb merészkedik majd.
Elképesztő. Marcus még jobban elpirult, a válla védekezőn
előreesett. Azt gondolta, Scarlett kineveti. De ez távol állt az
igazságtól. A nőt is vonzotta a hangja.
Minden szava zene volt a füleinek. A legszomorúbb muzsika,
amit valaha hallott, a férfi szavai voltak, amikor először
megszólalt. Nem volt meglepetés, hogy tényleg énekelt is.

31
 – Én is énekelek, ha egyedül vagyok – jegyezte meg Scarlett
csendesen. – Főleg azért, mert senki sem akar meghallgatni.
Fogadok, hogy Tala hallgatni akarta magát.
A merevség Marcus vállában kicsit enyhült.
– Ja. Biztosan.
– Mit énekeltél? – érdeklődött Deacon.
Marcus állkapcsa megfeszült.
– Vince Gilltől a Go Rest High on Ihat Mountaint.
Scarlett visszafojtotta a lélegzetét, a mellkasából feltörő
fájdalom hirtelen jött, és éles volt. Túl sokszor hallotta már ezt a
dalt, túl sok temetésen. Az első megemlékezés, ahol a dal
elhangzott, még mindig kísértette a rémálmaiban.
Hogy Marcust is kísértette az előző temetés, amin részt vett,
nyilvánvaló volt az arcára kiülő fájdalomból.
– Értem – suttogta a nő.
Találkozott a pillantásuk, és tudta, hogy a férfi hisz neki.
Deacon zavartan nézett rájuk.
– Én viszont nem értem. Mi ez a dal tulajdonképpen?
– Egy country dal – válaszolta Scarlett, még mindig állva
Marcus tekintetét. – Vince Gill írta a bátyjának, annak halála után.
Sokszor játsszák temetéseken. Marcus testvérének a temetésén is
ez szólt. – Összeszorult a torka, majd egy nagyot nyelt. – Jó
választás volt.
Marcus szeme megrebbent, hála keveredett benne fájdalommal.
Deacon halkan felsóhajtott. Mivel súlyosan megsebesült,
amikor elkapták azt a gyilkost, aki Marcus öccsével végzett, nem
tudott ott lenni a tizenhét éves fiú temetésén. De látta a holttestét a
sekély sírgödörben. Scarlett is látta.
És Marcus is. Scarlett azt kívánta, bárcsak kitörölhetné a képet
a férfi elméjéből.
Nyilvánvalóan még mindig gyászolt. A tény, hogy látta a
testvére testét egy sírba lökve, mint egy rakás szemetet, nem
könnyítette meg a gyógyulást. Ezt Scarlett saját tapasztalatból
tudta.

32
 – Értem – mondta Deacon csendesen. – Szóval Tálát
előcsalogatta a dal aznap éjjel. Akkor beszélt veled?
Marcus mocorogni kezdett, újra a bűnügyi helyszínt figyelte.
– Nem. Ma estig nem beszélt. Mindig visszatértem a parkba
hajnali egykor, reméltem, hogy elmeséli nekem, mitől rettegett
annyira. Néhány éjszaka elteltével elvittem magammal a
gitáromat is. Azt gondoltam, talán kevésbé leszek ijesztő, ha a
kezemben van valami, de nem így történt. Hagyta, hogy a kutyát
megsimogassam, de ő nyolc méternél közelebb nem merészkedett.
Nyolc méter? Scarlett eltöprengett, aztán bólintott, amikor
összeállt a kép.
– Ilyen hosszú volt az uszkár visszahúzható póráza. – Deaconre
nézett. – Ez nagyobb kutyáknak való. Zatet is ilyennel sétáltatom.
– Visszatért a tekintete Marcushoz. – Látta az uszkár bilétáját
simogatás közben?
– Csak a neve volt a nyakörvön, a veszettség elleni oltást
igazoló biléta vagy egyéb azonosító nem. Cocónak hívták. Tala
egymást követő hét éjszakán át visszatért a parkba, és ott is
maradt, hogy hallgassa, ahogy elénekelek egy-két dalt. A
nyolcadik éjszakán nem jött el, és még további kettőn sem, így
inkább napközben jártam a parkba, mindig másik időpontban.
Végre újra összefutottunk tegnap késő délután. Körülbelül
tizenkét órával ezelőtt.
– Amikor is tele volt zúzódásokkal, és sántított – mormolta
Scarlett.
Egy dühös bólintás volt a válasz.
– Ja. Valaki nagyon helybenhagyta. Akkor nem gondoltam,
hogy nekem ehhez bármi közöm lehet, mert nem láttam, hogy séta
közben bárki követte volna. De most már azt hiszem, ez az egész
azért történt, mert valaki megtudta, hogy velem találkozgatott. Ha
ez nincs, még élne – tette hozzá keserűen.
– Azt mondtad Bishop nyomozónak, hogy a pádon hagytad a
névjegykártyádat – mondta Deacon –, és Tala küldött egy
üzenetet, hogy itt találkozzatok. Meg tudnád adni azt a számot,
amiről hívott?

33
 Marcus átadta Deaconnek a telefonját.
– Arra kért, hogy én ne hívjam őt, és azt mondta, hogy az
üzenetet is törli, nehogy elkapják. Szóval fel nem hívtam, de
lenyomoztattam. Kártyás.
– Hogyan nyomoztattad le? – döbbent meg Deacon.
– Én irányítom a család tulajdonában lévő újságot, Deacon –
válaszolta kedvesen –, megvannak a magam forrásai.
Deacon szeme összeszűkült a bosszúságtól.
– És ezekről nem kívánsz beszámolni nekem?
– Természetesen nem.
Úgy tűnt, Deacon beleáll a vitába, de végül máshogy döntött.
– Rendben. Mi egyébről tudsz még beszámolni nekünk?
Marcus Scarlettre nézett, az arca komor volt, és feszengett.
– Azt kérdezte, hogy prostituált volt-e, én pedig azt mondtam,
hogy nem tudom. Ez igaz is. Viszont ahhoz hozzá volt szokva,
hogy... kielégítsen férfiakat – sóhajtotta –, mert amikor
felajánlottam a segítségemet, közölte, hogy nem tud fizetni
nekem. Mondtam, hogy nekem nem kell a pénze. Elkeseredett,
undorodó arckifejezéssel fogadta. Aztán egy szempillantás alatt
tüzes csábítóvá alakult át. Megfogta a farmerem gombját. Azt
mondta, hogy nagyon jól fogom érezni magam. – A férfi
összeszorította a száját. – Nemet mondtam, erre sem volt
szükségem.
– És aztán? – nógatta Scarlett csendesen.
– Reménytelennek tűnt. Azt kérdezte, miért akarok segíteni
neki. Azt mondta, hogy ő egy senki. – Marcus válla előreesett. –
Ezt hitte. Ahogy azt is, hogy a családja veszélyben van.
– Beszélt barátokról vagy testvérekről? – kérdezte Deacon. –
Tudjuk, hogy milyen családtagoknak akart segítséget kérni?
Vérrokonok, vagy csak foglyok ők is?
Marcus megrázta a fejét.
– Annyit mondott, hogy a „családom”. Az első gondolatom az
volt, hogy egy férfi és a felesége szexkereskedelemre
kényszerítette.

34
 Scarlett előhúzta az áldozat fotóját, amit a telefonjával csinált,
és megmutatta Deaconnek.
– Nekem is ez jutott először eszembe – mondta.
– Fiatal és csinos – értett egyet Deacon –, pont az a típus, akire
a szexrabszolgatartók buknak. Milyen ruha volt rajta
kutyasétáltatás közben a parkban? Arra gondolok, hogy csábítón
nézett ki? Éppen dolgozott, csak egy gyors szünetet tartott két
meló között?
– Csak egy póló volt rajta, és egy régi farmer – válaszolta
Marcus –, átlagos gimnazistának tűnt.
– Gyémánt nyakörves kutyát sétáltatott – mormolta Deacon –,
nos, bárkit akart is megvédeni, bárminemű volt is a köztük
fennálló kapcsolat, nagyon fontosak lehettek az életében. A
„tulajdonosok” bíztak abban, hogy olyan erős kötelekkel tartják,
hogy elengedhetik kutyát sétáltatni, mert úgyis visszamegy.
– Volt valamilyen akcentusa? – tudakolta Scarlett. – Milyen
volt az angolja? Úgy beszélt, mint aki már jó ideje az országban
van?
– Tökéletes volt az angolja, de volt akcentusa.
Marcus a háta mögé nyúlt, hogy elővegyen egy baseballsapkát
a farmerje hátsó zsebéből.
– Döntse el maga! Felvettem a beszélgetést. – Habozott, majd
megrántotta a vállát. – Az első estét követően minden beszélgetést
felvettem.
Scarlett először a férfi arcát bámulta, majd a sapkát.
– Mikrofon van a sapkában?
– Tulajdonképpen egy kamera. A felirat pereménél van
elrejtve.
Deacon szeme összeszűkült.
– Miért?
Marcus álla megfeszült.
– Meg akartam védeni magam abban az esetben, ha ez egy
csapda. Deacon elvette a sapkát, a szeme résnyire volt csak nyitva.
– És mégis ki csalt volna csapdába, Marcus? – kérdezte
finoman.

35
 Marcus gerince megfeszült, az arca olyan lett, mint a kő, mint
amikor egy katona kihallgatásra készül.
– Nem tudom.
Csalódottság volt a hangjában, gondolta Scarlett. És őszinteség.
Vagy csak ezt akarta hallani.
– Ugyanazok az emberek, akik miatt megígérte az
édesanyjának, hogy hordja majd a golyóálló mellényt?

36
 Második fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 3:50

U gyanazok az emberek, akik miatt megígérte az édesanyjának,

hogy hordja majd a golyóálló mellényt?
Marcus összerezzent, megfeszült a teste, aztán a szája egyik
sarka mosolyra húzódott, és neheztelő tisztelettel a szemében
nézett le a nyomozónőre. Scarlett Bishop figyelmét a legapróbb
részlet sem kerülte el. Lassan a testtel! Saját maga és Marcus
miatt is.
–Talán. És mielőtt megkérdezi, nem, nem tudom, kik azok az
emberek.
– De valaki megfenyegetett? – kérdezte Deacon. – Miért?
A szövetségi ügynökök sem tétlenkedtek. Az elmúlt
hónapokban Marcus megtanulta tisztelni az unokatestvére
vőlegényének éles szemét és penge agyát. Egy csapatban Scarlett
és Deacon félelmetesen jó nyomozók voltak. Ezért is próbálta
Marcus kerülni őket minden adandó alkalommal.
– Nem tudom – mondta ismét.
– Ki tudott még arról, hogy ma este itt leszel? – faggatta tovább
Deacon. Marcus felhúzta a szemöldökét, és rémültnek tűnt újra.
– Azt gondolod, hogy én voltam a célpont?
– Rajtad volt a mellény és a kamera – érvelt Deacon szárazon –
, szerinted?

37
 Marcus nem is gondolkodott eddig ezen, most már annál
inkább. Nyilván nem ez lett volna az első alkalom, hogy valaki
rálőtt. Az a tény, hogy a novemberi golyó miatt kellett először
kórházban maradnia, önmagában csodaszámba ment. Volt ugyan
néhány kényes ügye, de egyik sem készült kirobbanni, egyik sem
indokolt ilyen fizikai megtorlást. Régi ügyek... esetleg. Nagyon
sok lábujjra rátaposott már.
– Újságkiadással foglalkozom – mondta végül óvatosan –, az
embereim olyan sztorikat hoznak le, amik elkeserítenek másokat.
Néha kapunk fenyegetéseket. A többségük komolytalan. Most
semmi extra nem jut eszembe. Nem hiszem, hogy én lettem volna
ma a célpont.
– Sajnos ezt nekünk kell majd eldöntenünk – jegyezte meg
Scarlett. A finomság eltűnt a hangjából. Zsaru volt megint, a szája
szigorú, a szeme éles. – Egy lány halott. Ha a magát ért
fenyegetések miatt történt mindez, tudnunk kell róluk. És eszébe
se jusson azt mondani, hogy nem árulhatja el a forrásait – csattant
fel, félbeszakítva a férfit, mielőtt az ugyanígy tehetett volna. –
Azért telefonált, mert tisztában volt azzal, hogy én tudnék segíteni
a lányon. Most pedig álljon el az utamból!
A nyomozónőnek igaza volt, Marcusnak el kellett ismernie.
Tényleg felhívta. Belerángatta ebbe az egészbe.
– Egy órán belül mindent meg fog kapni.
– Mit fogok megkapni? – tudakolta Scarlett óvatosan.
– Egy listát arról, hogy milyen fenyegetéseket kaptam. –
Legalábbis azokról az esetekről, amiket hajlandó volt megosztani.
Egyes fenyegetések hiteltelenek voltak. A többit már lerendezte.
Vagy túl nyilvánvalóak lesznek, főleg ennek a két nyomozónak.
Majd kiválasztja azokat, amik nem okozhatnak semmilyen
galibát. – Milyen messze menjek vissza az időben? Hat hónap?
Egy év? Öt év?
Scarlett egyet pislantott.
– Listát ír?
– Az irodavezetőm csinálja. Biztos, ami biztos.
A nő Deaconre nézett.

38
 – Mit gondolsz? Három év?
Deacon a vállát vonogatta.
– Akár onnan is indulhatunk. – Fura, felemás színű szemével
hűvösen Marcusra nézett. – Szükségem lesz a fegyveredre.
Marcus örült, hogy a lazább, családi és társas összejöveteleken
volt már lehetősége hozzászokni Deacon szeméhez. Különben
ijedtében olyan dolgokat vallott volna be, amiket később megbán.
Deacon szeme félig barna volt, félig kék, mind a két
szivárványhártya középen váltott színt. A látvány először zavaró
volt. Kicsit hipnotizáló. Marcus biztos volt abban, hogy Deacon a
kihallgatásokon nagy hasznát veszi ennek.
Most könnyedén állta ezt a tekintetet, szeme sem rebbent.
– Miért gondolod, hogy van nálam fegyver?
Deacon vágott egy grimaszt.
– Mert golyóálló mellény volt rajtad, és egy nyamvadt kamera
– ismételte el megint –, csak az időmet vesztegetem veled,
Marcus.
Ez pontosan így volt, és Marcus hirtelen elszégyellte magát.
Mert tudta, abban a pillanatban, hogy átadja a fegyverét,
elengedik. Scarlett elsétál majd, hogy tegye a dolgát. És ő akkor
újra egyedül marad. Ez még szánalmasabb volt, mint a gondolatok
a fejében.
– Igazad van.
Letérdelt, kivette a bokájához rögzített tokból a zsebméretű
SIG típusú fegyverét, majd felegyenesedett, és Deacon kinyújtott
kezébe tette.
Deacon megszagolta a csövet.
– Ezzel ma nem tüzeltél.
– Nem. Elővettem, de a gyilkos addigra felszívódott. Két napja
lőttem vele a pályán. A helyszínelő már vett lőpormintát, mielőtt
megérkeztél. Negatív lett.
Deacon nem pislogott.
– Kesztyű is lehetett rajtad.
– De nem volt. – Marcus megeresztett egy gyors pillantást
Scarlett irányába, aki úgy tűnt, éberen figyel.

39
 És talán túlságosan is mélyre hatolt a nézése. Perzselte Marcus
bőrét. De nem harag volt benne, hanem... vágy.
– És mi a helyzet a késsel? – kérdezte Scarlett, hűvös hangja
ellentétben állt a tekintetével.
A kérdés váratlanul érte Marcust, akinek lázasan járt az agya.
– A késsel?
– Levágta a lányról az inget – mondta csendesen –, amikor el
akarta állítani a vérzést. A késen rajta kell lennie a vérének. Hol
van?
A férfit idegesítette, hogy így meglephették, de beletúrt a
zsebébe, és előhúzta a zsebkését, ami nélkül ki sem lépett
otthonról.
– Majd vissza akarom kapni – dünnyögte, miközben az elé
nyújtott zacskóba pottyantotta.
Scarlett a helyszínelők reflektorainak a fénye felé lendítette a
zacskót, hogy meg tudja vizsgálni a kés nyelét.
– Ez nagyon szép. – Visszanézett a férfira. – A hadseregtől
van?
Ha a nyomozónő tudott a katonai múltjáról, biztos utánanézett.
Marcus azon gondolkodott, vajon milyen mélyre ásott, mennyi
mindent talált róla.
– Kiárusítás – vágta rá szemrebbenés nélkül a féligazságot.
Az a kés, amit Bishopnak átadott, minden küldetésen vele volt.
Többször mentette meg az életét, mint amennyit számon akart
tartani, ezért képtelen volt megválni tőle leszereléskor. Amikor
vissza kellett szolgáltatnia a felszerelését, vett egy ugyanolyan
kést, és azt adta vissza a hadseregnek. Ez pedig nála volt, amióta
az Öbölből hazatért... csak úgy. Nos, rendben. Ez olyan volt neki,
mint egy védőháló. Volt annyira férfi a talpán, hogy ezt beismerje.
Vagyis majdnem.
Néhány hónappal az után kezdte magával hordani a kést, hogy
elhelyezkedett az újságnál, és rögtön ellenségeket is szerzett
magának itt, Cincinnatiben. A lista egyre bővült az évek alatt, de
nem tett volna semmit másként.

40
 Kivéve... A francba, remélte, hogy Tala volt a célpont. Nem
bírta volna elviselni a tudatot, hogy miatta halt meg.
Gondterhelten nézett fel.
– Hiszen még csak egy gyerek volt.
Scarlett válla lesüllyedt, csaknem katonás tartása lazább lett.
– Pont annyi idős volt, mint az öccse, Mikhail – dünnyögte, és
az együttérzés elsötétítette a szemét. – Annyira sajnálom, Marcus!
Ahogy egymásra néztek, a férfi újra érezte a szikrát kettejük
között. Összetartoztak.
– Köszönöm!
Scarlett arcán egy pillanatra nyugtalanság cikázott át, majd
kiegyenesítette a hátát, az arckifejezése hűvös és fürkésző lett.
Egy másodperc alatt visszavedlett zsaruvá.
– Nincs okunk itt tartani magát – közölte távolságtartóan –, de
lesznek majd még kérdéseink. Nem tervez semmilyen utazást
mostanság, ugye?
Nos, gondolta Marcus keserűen. Az együttérzésre előírt idő
nyilvánvalóan véget ért. Kinyitotta a száját, hogy valami jó
szarkasztikusát válaszoljon, de meggondolta magát. Nem volt
igaza. Bishop együttérzett vele. Ez mindig is így volt. Látta rajta
azon a napon, amikor a kórházi ágyánál állt, aztán újra a testvére
sírjánál, még akkor is, ha csak az összegyűlt tömeg legszélén
ácsorgott. Felfedezte most is, a csontig hatoló tekintete legmélyén.
De a nyomozónő nem akarta kimutatni, Marcus pedig
tiszteletben tartotta ezt.
Egyelőre.
– Nem – felelte halkan –, nem tervezek utazást.
Scarlett méregető tekintettel figyelte.
– Mert még elindul megkeresni Tala gyilkosát.
– Ebből élek, nyomozó – húzta ki Marcus a vállát –, hírek után
kutatok.
– Ne tegye! – mondta élesen. – Ne keresse se a gyilkost, se
senkit! Küldje el azoknak az embereknek a listáját, akiket
felbosszantott, és a felvételeket, amiket Taláról csinált a parkban.
Amilyen gyorsan csak lehet.

41
 Átnyújtotta a névjegyét.
– Az e-mail címem a legalján van.
De a férfi már tudta az e-mail címét. Majdnem mindent tudott
már róla, amit távolról legálisan elő tudott ásni. Vagyis, vallotta
be, félig– meddig legálisan. És többnyire távolról. Mert
túlságosan is érdekelte ez a nő azóta, hogy amikor a kórházban
kinyitotta a szemét, ott találta a hordágya mellett álldogálva, a
tekintete komor és óvatos volt. És tiszteletet sugárzott.
És ugyanezt látta most éjjel is, döbbent rá. Tiszteletet. Amikor
visszatért Tala holttestéhez, hogy megnézze, mindent megtett-e.
Amikor nem hagyta magára a lányt a sötétben. Túl régóta nem
tisztelte magát eléggé. Régen mindig jót cselekedett, egyszerűen
azért, mert ezt tartotta helyesnek. Ez a saját maga iránt érzett
tisztelet tartotta távol attól, hogy megadja magát a kísértésnek,
hogy bíráskodjon azok fölött a mocskos, perverz szemétládák
fölött, akiknek a szennyeséből élt. De ez a tisztelet egyre csak
apadt, amikor a féreg szemetek győzedelmeskedtek, amikor nem
tudta a közösséget távol tartani a különböző fenyegetésektől.
Minden egyes alkalommal, amikor egy gyerek félt lefeküdni, mert
egy szemétláda aludt a másik szobában. Az egyetlen dolog, ami
megálljt parancsolt neki, a félelem volt attól, hogy olyan mélyre
süllyed, ahonnan már nem lesz visszaút. Az önbíráskodás
veszélyes terep volt. A saját bőrén tanulta meg.
De éjjel látta a tiszteletet Scarlett Bishop szemében, és hirtelen
újra és újra látni akarta. Kétségbeesetten. Túlságosan régóta, túl
intenzíven érdeklődött ez iránt a nő iránt. Talán a sors végre most
megtette neki ezt a szívességet. Talán okkal találkozott most
Scarlett–tel. 'Falán ő fogja újra visszavezetni a fényre. Vagy pedig
annyira szánalmasan magányos volt, hogy bármit elhitt, csak több
időt tölthessen vele. Nekem így is jó.
– Innen egyenesen az irodámba megyek. – Marcus felhúzta a
szemöldökét, úgy nézett Scarlettre. – Ha mindennel rendben
vagyunk – tette hozzá finoman, amit lehetett meghívásnak vagy
kihívásnak is tekinteni.
Most bármelyik helytálló lett volna.

42
 A nyomozónő szemében megvillant valami, de aztán visszatért
bele az önuralom. Lassan nagy levegőt vett, Marcus pedig azon
agyait közben, hogy a két lehetőség közül melyiket választaná. A
meghívást? Vagy a kihívást?
– Nem mondta, hogy felhagy Tala gyilkosának a felkutatásával
– állapította meg tárgyilagosan Scarlett.
Nem, nem mondta. Nem is ígérhetett ilyesmit, mert az
hazugság lett volna.
– Akkor végeztünk? – kérdezte Marcus, aztán elbűvölten
figyelte, ahogy a nő arca rózsaszínűre változik.
– A francba – sziszegte Scarlett –, most biztosan megöleti
magát!
Ez lehet, gondolta a férfi. Mindig is lehetséges volt. Deacon
Novakhoz fordult.
– Elmehetek? – kérdezte hivatalos hangon.
Deaconből ideges sóhaj szakadt fel.
– Igen, elmehetsz. De ne ölesd meg magad! Faith szereti a
családodat, és végre úgy érzem, talán engem sem utálnak annyira.
Marcus majdnem elmosolyodott.
– Talán nem.
Vagyis egyáltalán nem. Deacon Novaknak olyan kisugárzása
volt, ami kibillentette a családot a gyászból, már tudtak
mosolyogni. A legnehezebb napokon is megnevettette Marcus
anyját és testvéreit, amiért Marcus nem győzött elég hálás lenni.
Faith kiapadhatatlan érzelmi segítség volt Mikhail meggyilkolása
után, olyan zökkenőmentesen olvadt bele az O’Bannion családba,
mintha mindig is oda tartozott volna. Az utóbbi kilenc hónapban
az volt az egyetlen jó dolog, hogy közel kerülhettek egy olyan
unokatestvérhez, akiről nem is tudtak.
Ez, meg a találkozása Scarlett Bishoppal, aki még mindig
haragosan nézett rá.
– Miután most kiderült, hogy szenzációhajhászásból él,
számíthatunk arra, hogy Tala meggyilkolása lesz a mai Ledger
vezető híre? – kérdezte.
– Nem. A mai anyag már a nyomdában van.

43
 – És az online felület? – tudakolta Scarlett, nyilvánvaló
ellenérzéssel a hangjában.
Bárcsak mindent megígérhetett volna neki, amit csak akart,
hogy letörölje ezt a kifejezést az arcáról! De nem akart hazudni.
– Biztos, hogy valaki le fogja hozni ezt a hírt abban a
pillanatban, hogy Tala teste bekerül a hullaházba. Nem lenne
jobb, ha mi írnánk meg az igaz történetet először?
Scarlett enyhén oldalra billentette a fejét, és eltöprengett.
– Mennyit szándékozik elárulni az igazságból?
– Arra kér, hogy hallgassak el bizonyos részleteket, nyomozó?
– Megtenné, ha arra kérem?
Meg kellett volna sértődnie. Ez a kérés alapvetően szemben állt
minden elvvel, amiben egy újságírásból élő ember hitt, de Marcus
nem ilyen volt. Amióta öt évvel ezelőtt átvette a Ledger
irányítását, arra használta fel az újságot, hogy a gonoszokat
megbüntesse. Nyomozócsapata általános ügyeken dolgozott, de
gyakran jöttek speciális esetek is: olyan molesztáló nők és férfiak
hazugságait leplezték le, akik megúszták a gyámügy vagy a
bíróság büntetéseit. Ezek az emberek újra és újra bántalmazzák a
családjukat, egészen addig, amíg valaki le nem kapcsolja őket.
A csapata nem mindig játszott fair játékot, időről időre
törvénytelen módon jutott információhoz. De mindezt az
áldozatok védelmében tették. Tisztában voltak azzal, hogy nem
tudják megmenteni a világot, de jobbá azért tehetik.
Scarlett Bishop kérésének teljesítése nem állt olyan távol ettől
a felfogástól. Marcus azonban nem akarta, hogy ezt tudja, ezért
megrázta a fejét.
– Nem valószínű. Ez attól függ, hogy mit kellene elhallgatnom.
Én is azt akarom, hogy találják meg ennek a lánynak a gyilkosát,
de felelős vagyok a hiteles tájékoztatásért. Nem csak a
jóváhagyott hírekért. Mit szeretne, melyik részletekről ne
számoljak be?
– A park pontos helyéről, ahol találkoztak, a töltényhüvelyről,
amit találtunk, és a lány utolsó szavairól.

44
 Pontosan ezekre a részletekre számított, és pont ezeket akarta
kihagyni.
– Ez három dolog.
Scarlett nem vett róla tudomást.
– Közölheti a lány képét és a helyet, ahol megölték.
– Ezt mind? – kérdezte Marcus vontatottan. – Azonosíthatom
magam, mint szemtanút?
– Ez magán múlik – válaszolta a nyomozónő. – Azt hittem,
nem akarja nagy dobra verni a saját szerepét.
Ez így is volt, de Marcus tudta, hogy már túl késő.
– Nehéz lesz, mivel szerepelni fogok a rendőrségi jelentésben.
Én leszek a konkurens újság szalagcíme.
– Nem hagyhatjuk ki a jelentésből, sajnálom. –
Tulajdonképpen kicsit tényleg úgy tűnt, mint aki bánja. –
Titkosíthatnám, de már túl sokan látták, hogy itt van.
– Akkor már mindegy – mondta Marcus kedvesen. – Nem lesz
semmi baj, ha beleírom.
A megbánás eltűnt, Scarlett újra felbosszantotta magát.
– Akkor olyan fotót használjon Taláról, legyen szíves, amit a
parkban felvett videóból vesz ki, ahol még életben van.
Marcus döbbenten állt. Most ő érezte megbántva magát.
– Scarlett, tényleg azt hitte, hogy olyan fotót használnék, amin
halott? Mit gondol, milyen ember vagyok én?
– Olyan, aki újságeladásból él – válaszolta csendesen.
Touché. Marcus Deaconre nézett.
– Üdvözlöm Faitht.
Scarlett felé biccentett.
– Nyomozó, megkapja a fájlokat egy órán belül.

45
Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 4:05

Scarlett eltöprengve figyelte, ahogy Marcus O’Bannion eltűnik a

szemük elől.
– Szerinted tényleg nem teregeti ki ezeket a részleteket?
– Nem tudom – mormogta Deacon. – Nehéz rajta eligazodni.
És ez még enyhe kifejezés rá, gondolta Scarlett. Abban a
pillanatban, hogy kicsit jobban belelátott a fejébe, a férfi újra
visszabújt az újságtulajdonos bőrébe.
– Van valahol még egy fegyvere.
Deacon felhúzott hófehér szemöldöke arról árulkodott, hogy ő
is ugyanerre a következtetésre jutott.
– Miért gondolod ezt?
– Mert biztos, hogy nem csak egy kést visz magával egy
tűzharcba.
– Volt nála egy SIG is.
– Egy olyan tokban a bokáján, amihez alig fért hozzá. A pasin
golyóálló mellény és kémkamera volt, a mindenségit! Biztos,
hogy számított valamire. Egy nagyobb fegyvernek is kellett nála
lennie, amihez rögtön hozzáfér.
– Egyetértek, bár mindez csak akkor számított volna, ha el is
süti.
– Nem volt lőpor a kezén – mormolta Bishop –, de ahogy azt
már mondtad is, lehetett rajta kesztyű.
– Akárhogy volt is, ezt mi állítjuk, ő meg az ellenkezőjét.
Szerinted lőtt a másik fegyverével?
– Nem hiszem, hogy ő lőtte le Tálát. Ha ezt gondolnám, nem
engedtem volna elmenni. De a gyilkosra tüzelhetett. –
Beleharapott az ajkába.

46
 Viszont nem igazán tetszik, hogy a másik fegyverét rejtegeti
előlünk.
– Újra egyet kell értenem. – Deacon bólintott, kicsit talán
túlságosan is partnere arcára koncentrálva. – De miért tett volna
ilyet?
Scarlett éles pillantást vetett rá.
– Úgy kérdezed, mintha ismerném. Egy kezemen meg tudom
számolni, hányszor beszéltem vele, és még nem is lenne
szükségem az összes ujjamra. Te sokkal, de sokkal jobban
ismered, mint én.
– Mégis téged hívott ma éjjel, nem engem. Nem minket.
Ez igaz volt. Tudtam, hogy a segítségére sietett volna, mondta.
Pedig Deacon is tudott volna segíteni a lánynak. Mind a kettőnket
felhívhatott volna. De nekem telefonált. Csak nekem. Kifejezetten
bosszantotta, hogy ez a gondolat a lába ujjáig melegséggel öntötte
el.
– Mert egy tizenhét éves lánnyal találkozott – robbant ki
Scarlettből. – Nem akarta, hogy rosszabb színben tűnjön fel, mint
amiben már volt. Arra hivatkozott, hogy tudta, én a lány
segítségére siettem volna. Ennyi az egész.
– Rendben – jegyezte meg Deacon a maga megnyugtató
módján, ami úgy hangzott, mint a köröm csikorgása a táblán. –
Ahogy gondolod, partner.
Scarlett a fogát csikorgatta.
– A mindenségit, tudod, mennyire utálom, ha így beszélsz.
– Tudom. – A férfi váratlan mosolya eltörölte a feszültséget.
Deacon értett ahhoz, hogyan oldja a társa indulatát, hogy
segítsen neki tiszta fejjel gondolkodni. Kezdetben ez bosszantotta
Bishopot, de kilenc együtt töltött hónap után már értékelte ezt a
hihetetlen adottságot.
– Sajnálom – mondta, és komolyan is gondolta. Nem Deacon
hibája volt, hogy elszomorodott. Csak saját magát okolhatta.
Marcus O’Bannion mindig elbizonytalanította, nyugtalanította.
Márpedig Scarlett utálta, ha nyugtalan volt. Mély lélegzetet vett,
hogy újra önmaga legyen. Ez az egész nem róla szólt. Hanem egy

47
tizenhét éves lányról, aki úton volt a hullaház felé. – Nem alszom
jól mostanság. Kicsit merev vagyok ettől.
– Aha. – Deacon arckifejezése arról árulkodott, hogy őt nem
könnyű átejteni. – Szerinted miért hazudott a fegyverrel
kapcsolatban?
Scarlett gondolatban visszapörgette Marcus szavait.
– Nem hazudott. Azt mondta, hogy elővette a fegyverét. Azt
sohasem mondta, hogy a minifegyvert vette elő. De ha felvette az
egészet...
– ...a fegyvere rajta lenne a felvételen – fejezte be Deacon a
mondatot a fejét rázva. – Bár kétlem, hogy olyan szívesen
ajánlgatta volna nekünk, ha bármi kompromittáló lenne rajta.
Elgondolkodtat, miért nem említette a másik fegyvert.
Scarlett benyúlt a sapkába szerelt kameráért, amit Deacon
dobott a zacskóba, és megvizsgálta minden szögből. Okos kis
cucc.
– A videó a kamerában tárolódik, vagy feltölti a szerkezet egy
másik tárhelyre? – kérdezte, mert jól tudta, hogy Deacon
mennyire vonzódik a kütyükhöz.
– Ha a kamerában van is táregység, az valószínűleg egy–két
percnyi videóanyagra elég. Fogadok, hogy a felvételt drót nélküli
módszerrel tette át egy külső hordozóra.
– Mi a hatósugár?
– Az attól függ, Marcus mennyit költött a kamerára. Amennyi
pénze van, gondolom, elég menő, szóval olyan harminc méter. De
innen kilométerekre lakik... – Hagyta, hogy a gondolatai
elkalandozzanak, aztán rájött. – A rafkós gazember biztos a
kocsijában tartotta a lemezt! Átadhatta volna nekünk az egészet,
mielőtt elment, de nem tette.
Rafkós gazember tényleg. A Marcus iránt érzett korábbi
bizalom maradéka is elpárolgott, mint a harmat.
– Le fogja törölni azokat a részeket, ahol a fegyver is látszik,
mielőtt átküldi a videót, ugye?
– Nagyon valószínű. Hacsak abba nem hagyta a felvételt,
amikor a lövöldözés elkezdődött.

48
 Scarlett felemelte a sapkát, így az egy szintbe került a
szemével, és belehunyorított a feliratnál lévő kamerába.
– Hogyan tudta ezt a dolgot ki-be kapcsolni?
– A telefonja segítségével. De nem azzal, amit megmutatott.
Az eldobható volt.
– Erre én is rájöttem – sóhajtott Scarlett. – Mit gondolsz
Marcusról?
– Én sem hiszem, hogy ő lőtte le a lányt, ha erre vagy kíváncsi.
Úgy vélem, ha megtaláljuk a felvételt, az minden szavát alá fogja
támasztani Talával kapcsolatban. De nem mondta el a teljes
igazságot az ellenségeiről, akik holtan akarják látni. Megijedt,
amikor megkérdeztem, hogy ő lehetett-e célpont.
Igen, gondolta Scarlett, Marcus tényleg riadtnak látszott. És
zavarodottnak. És talán még hibásnak is érezte magát, amiért
akaratlanul egy lány halálát okozhatta.
– Ez egy jó meglátás.
Deacon megvonta a vállát.
– A riporterek sok ellenséget szereznek. Én biztos nem
kedvelem őket.
Scarlett lebiggyesztette a száját. Deaconnek minden oka
megvolt, hogy ne szeresse a sajtót. Hófehér haja és
sportnapszemüvege, amit napközben viselt, könnyű célponttá tette
a médiában. Mivel nyári forróság tombolt, nem viselte a
jellegzetes bőrfelöltőjét, de minden riporter lekapta már ebben a
szerelésben a tél folyamán. Innen nem volt visszaút. Deacon
Novak egy jelenség volt, aki vonzotta a kamerákat.
Engem az isten mentsen ettől! Sok riporter idézte Scarlettet
mint rendőrt a sajtóban. Ez is a munkájának a része volt. De
egyszer személyesen is belekeveredett egy nagy port kavart
ügybe, és nem akarta ezt a rossz élményt újra átélni. Már magától
a gondolattól is görcsbe rándult a gyomra.
– Az újság kiadójaként van feltüntetve – mondta. – A Ledger
sokáig a második volt a piacon az Enquirer után, de Marcus
jelentősen megnövelte az olvasók táborát, amikor Irakból
hazatérve átvette a vezetést. Mégsem láttam a nevét a cikkek alatt.

49
Ő nem az a fajta riporter, aki járkál a világban, és zaklatja az
embereket egy jó sztori kedvéért.
Deacon oldalra billentette a fejét.
– Alaposan utánanéztél, igaz?
Scarlett érezte, hogy elpirult.
– Igen, tavaly, amikor az O’Bannion család volt a gyanúsított
egy ügyben.
Kilenc hónappal korábban, amikor megpróbáltak elkapni egy
gyilkost, Marcus megmentette egy lány életét, és Scarlett
makacsul hinni akarta, hogy tényleg olyan jófiú, mint amilyennek
tűnik.
– Tudni akartam, hogy milyen ember is valójában.
– És?
– Azt hiszem, alapvetően jó szándékú a fickó, de a média
tényleg életeket tesz tönkre, amikor lehoznak egy-egy történetet.
És ritkán foglalkoznak a következményekkel.
Deacon alaposan szemügyre vette, és a pillantása arról
árulkodott, hogy sokkal többet lát, mint amit Scarlett feltételez.
– Tapasztalatból beszélsz?
– Igen. – Scarlett ezt a szégyent élete végéig hordozza majd. –
Volt egy barátom a főiskolán, aki azért halt meg, mert egy riporter
megszellőztetett egy történetet, aminek titokban kellett volna
maradnia. Az újságíró neve jól mutatott a cikk alján, a csinos
angyalka pedig a barátnőm sírján.
– A riportert okolod a haláláért?
– Részben igen. – Részben pedig magát okolta. – De végső
soron azt a szemetet okolom, aki meggyilkolta.
– Ó, azt hittem, öngyilkos lett.
– Nem. A volt pasija ölte meg, de megmenekülhetett volna, ha
az az átkozott riporter befogja a pofáját. – És te is, Scarlett. Bízott
abban a rohadt alakban, olyan dolgokat mondott el neki, amiket
nem kellett volna. Mert sokszorosan hülye voltam. – Tíz éven át
vágytam arra, hogy a gyilkos megfizessen azért, amit tett. De el
kell ismernem, voltak pillanatok, amikor az újságírónak is ezt

50
kívántam. Érzéketlenül figyelmen kívül hagyta a cselekedete
következményeit, ami egy ártatlan nő halálához vezetett.
– Nem gondolhatod, hogy Marcus is ilyen típusú riporter.
Scarlett nem akarta ezt gondolni, de nem bízott vakon
senkiben. Soha többé. Természetesen a legfőbb bizonyíték a Tala
haláláról szóló cikk lesz. Marcusnak hatalmában állt visszatartani
olyan információkat, amiket a rendőrség nem akart megosztani a
lakossággal. Scarlett tudta, hogy az újság együttműködő volt a
múltban, de Marcusszal eddig még nem volt közvetlen
kapcsolatban.
– Ahogy az előbb is mondtam, Marcus nem riporterként
szerepel az újságjánál. Övé a lap, ő a kiadó. Így célponttá válhat
bárki számára, akire hatással van egy történet, amit ő engedett
nyomdába kerülni. Ő felelős a csapatába tartozó újságírók
tetteiért, a történetekért, amik embereket tesznek tönkre.
– Vagyis a gyanúsítottak listájára felkerülhet bárki, aki nem
szimpatizál Marcus bármelyik beosztottjával. Ez hosszú lista
lehet. Szerencsére számontartja a konkrét fenyegetéseket.
– Ez igaz, de nem hiszem, hogy elismerné akár saját magának,
akár nekünk, hogy az életveszélyes fenyegetések hitelt érdemlők.
Az anyja azonban megígértette vele, hogy viseli a golyóálló
mellényt, ezek szerint ő annak találta őket. Ez viszont azt jelenti,
hogy a családja, legalábbis az anyja is tud ezekről a
fenyegetésekről.
– Egyetértek. Tehát ha a gyilkos egyike volt azoknak az
embereknek, akiket Marcus húzott fel az újságjával, akkor ő volt a
célpont, Tala pedig egyszerűen a járulékos veszteség.
Scarlett elfordult, pillantása az aszfaltnak arra a részére siklott,
ahol a lány elvérzett.
– De a megérzéseim azt mondatják velem, hogy ez inkább szólt
Táláról, mint Marcusról. Ö akart itt találkozni. Rá lőttek először.
És a gyilkos visszatért, hogy a lány biztosan meghalt-e.
Valószínűbb, hogy Tala volt a célpont, Marcus pedig a járulékos
veszteség. Vagy az elvarratlan szál. Ebben az esetben
foglalkozzunk tovább a lány holttestével, a vezetéknevével, az

51
utolsó szavaival, a töltényhüvellyel, a lakhelye közvetlen
környezetével és a gyémánt nyakörves kutya nevével.
– És azzal a ténnyel, hogy egy férfinak és annak a feleségének
a tulajdona volt – tette hozzá Deacon eltökélten.
Scarlett fontolóra vette.
– Zártunk már le ügyeket, ahol kevesebb kiindulási pontunk
volt. Ha emberkereskedelemmel állunk szemben, szükségünk lesz
a kapcsolataidra az FBI-nál.
Deacont hivatalosan az FBI-tól kapta kölcsön a cincinnati
rendőrség kiemelt esetekkel foglalkozó osztálya, de olyan jól
beilleszkedett a csapatba, hogy Scarlett rendre el is felejtette, hogy
a társa még mindig FBI-ügynök.
Deacon bólintott.
– Beszélek a felettesemmel, és kiderítem, ki utazik
emberkereskedelemben ezen a környéken.
– Szerzek egy másolatot Tala arcképéről és egy fotót a kutyáról
Marcus videójából, ha elküldi a fájlokat. Átkutatjuk a park
környezetét, ahol Marcus találkozott a lánnyal, hátha valaki más is
emlékszik rá.
– Ha esténként sétált a kutyával, ez problémás lesz.
– Vagy áldásos. Így hátha jobban megmaradt az agyukban.
Ellenőrizhetjük a helyi állatorvosokat is. Egy ilyen puccos
kutyával biztos sokat foglalkoztak.
– És mi legyen az itteni szemtanúkkal?
– A dílerek és a prostik talán láttak valamit, de az összes
elfutott, mielőtt ideértünk volna.
Scarlett ránézett az órájára.
– Mindjárt hajnal, egyikük sem jön vissza alkonyatig. Tommy
és Edna talán láttak valamit. Ők tudtak a lövöldözésről a
sikátorban. Nem említették, hogy látott volna menekülő embert,
de nem töltöttem ahhoz elég időt velük, hogy ezt meg is tudjam
kérdezni.
– Tommy és Edna?
– A hajléktalan férfi és nő, akik a tornácon szoktak ücsörögni
innen három tömbre. Évek óta ismerem őket. Hazafelé menet

52
kikérdezem őket. Nekiállok azonosítani a lányt, mihelyst
visszaérek az irodába.
– Én pedig az FBI emberkereskedelemmel foglalkozó
csapatánál kezdek. Hívj, ha Marcustól befutnak a fájlok és a
listája a fenyegetésekkel.
–Azonnal, amint megjelennek a bejövő üzenetek között.
Találkozunk benn az irodában!

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 4:35

– Rohadt gazember! – morogta Marcus, ahogy beleereszkedett az

íróasztal melletti székébe, és örült, hogy még túl korán volt ahhoz,
hogy bárki is benn legyen az irodában.
Az újság kiment a nyomdába hajnali kettőkor, ami azt
jelentette, hogy Diesel és Cal már otthon durmol, Gayle és a
reggeli műszak viszont csak kilenckor kezd.
A stáb ideges lenne, különösképp Gayle, aki az irodavezető
volt. Gayle az anyjánál volt titkárnő, amikor Marcus született,
aztán később a dadusa lett – csakúgy, mint a fiútestvéreinek és a
lánytestvérének. Akkor hagyott fel ezzel a munkával, amikor
Mikhail, a legfiatalabb fiú is középiskolás lett, majd Marcus
újságjánál helyezkedett el. De mindig a dadus maradt. Gayle
többet nyüzsgött Marcus körül, mint a saját anyja.
Mind a két nő az őrületbe tudta kergetni, ahogy sasként
figyelték, amióta kilenc hónappal ezelőtt kiengedték a kórházból.
Ugyanezt fogják tenni, amikor a mostani sztori nyilvánosságra
kerül. Lélekben fel volt készülve, hogy a hercehurca újra
elkezdődik majd.
Kinyitotta az íróasztal fiókját, és elővette a laptopot, amit a
bizalmas anyagokhoz használt. Ha a Taláról készült videóból

53
bármi kiderülhetne – például, hogy volt egy másik fegyvere,
aminek a sorozatszáma nem volt regisztrálva –, archiválja az
eredetit a gépén, és a módosított verziót küldi el a zsaruknak.
Az nem érdekelte volna, ha a tartalék SIG-et is át kellett volna
adnia Scarlettnek aznap reggel. Olyan új volt, hogy eddig csak a
pályán használta, szóval még akkor sem találtak volna semmit, ha
lefuttatják a ballisztikai jelentést. De a PK380-asát nem akarta
beszolgáltatni. Túl régóta volt már nála. És egyébként is, bár
tudta, hogy a ballisztikai jelentés nem találna semmi
kompromittálót, nem akart kockáztatni.
Ha mégis oda kellene adnia egy PK380-ast, volt tartalékban
több is, a többségük rendesen regisztrált. Egyet át tudna adni.
Marcus hitt a magánélet szentségében. Ezért is volt több titkos
laptopja. Egyiken sem volt rajta az összes futó ügy összes adata,
ezért, ha bármelyik gép avatatlan kezekbe kerül, a tervek csak
részben szivárogtak volna ki. És mivel egyik titkos laptopja sem
volt vállalati tulajdon, egyiket sem lehetett volna lefoglalni, ha ő
vagy a csapatának bármelyik tagja az igazságszolgáltatás
látóterébe kerül.
Ahogy ő aznap reggel.
Nem így tervezte. Át kellett volna Tálát adnia Scarlett
Bishopnak, és utána elsétálnia, mint aki jól végezte dolgát.
Ehelyett viszont...
Keze megállt a klaviatúrán. Ehelyett egy fiatal lány meghalt, ő
pedig a rendőrök radarjának a kellős közepén találta magát.
Miért jött vissza? – kérdezte Scarlett. Vajon miért is? Miért
nem menekült el, amíg el tudott volna?
Nem tudtam magára hagyni a sötétben. Tényleg nem tudta.
Még ha emiatt rá is tapadnak a zsaruk egy időre. Az a tény, hogy
Scarlett Bishop egyike volt ezeknek a rendőröknek, lehetett
csapás vagy áldás is egyben. Az idő majd megmondja. Bárhogy
lesz is, kezeli majd az ügyet.
Akkor kezeld is! Küldd el neki az ígért fájlokat, hogy végezni
tudja a munkáját!

54
 A Taláról készült videó hasznosabb lehet Scarlett munkájához,
mint a lista az őt ért fenyegetésekről. Összekötötte a laptopját a
háttértárral, amit a Subaru hátuljában tartott, és abban
reménykedett, hogy az éjszaka folyamán nem hagyta el a
szerkezet hatótávolságát. A feliratnál elhelyezett kamera
hatósugara olyan százötven méter, de Marcus körbefutott a
háztömb körül, amikor a gyilkost üldözte. Megtalálta a fájlt,
kinyitotta, és nagyon reménykedett, hogy a kamera rögzített
minden érdemi dolgot. Bármit, ami eddig nem tűnt fel neki.
– Kurva nagy kár! – dörmögte az iroda csendjében, miközben
mogorván nézte Tala ijedt arcát a számítógép képernyőjén a lövést
megelőző pillanatban. Újra végighallgatta, hogy a lány mennyire
aggódott a családja miatt.
Hallotta saját magát, ahogy azt kérdezi, hogy kitől félt. Ezt a
választ kapta:
– A férfitól és a feleségétől. A tulajdonuk vagyunk.
És aztán, a lövés előtt egy századmásodperccel, egy felvillanást
vett észre a lány szemében. Az ijesztő felismerést.
Tala nemcsak látta a férfit, aki lelőtte, hanem fel is ismerte.
– Szemétláda! – morogta Marcus, figyelmen kívül hagyva a
rövid, hátába nyilalló fájdalmat, amikor túl gyorsan előrehajolt. A
szeme a monitorra tapadt. Kérlek, kérlek, legyen valami a
felvételen!
A videó akadozni kezdett, a sapka feliratába szerelt kamera
homályosan végigsuhant a sikátor téglafalán, ahogy Marcus
megpördült, hogy maga mögé nézzen. Amikor a kamera képe újra
éles lett, a sikátor bejárata üresen állt, pont úgy, mint az
emlékeiben. Akkor nekiiramodott, a kamera veszett ugrálásba
kezdett, ahogy a gyilkost kereste, aki akár nő is lehetett, de mire
az utca végéhez ért, a gyilkos elillant.
A kamera újra megpördült, Tala teste az aszfalton feküdt, a
pólója már tiszta vér.
– Rohadt szemétláda! – szakadt fel a filmen a beszélőből az
indulat, Marcus pedig nézte saját magát, ahogy rohan segítséget
nyújtani. –Tala!

55
 Marcus sóhajtva hátradőlt. A kamera sem látott többet, mint az
ő szeme. Scarlett Bishop nem sok mindenre tudja használni a
felvételt.
Mégis visszatekerte és ismét végignézte, ez alkalommal Tala
szájára fókuszált, felcsavarta a hangot annál a pontnál, ahol az
elsősegélynyújtást elkezdte. Abban reménykedett, hogy a
mikrofonon keresztül több szót hall majd, mint annál a résznél,
amit továbbítani fog a rendőrségnek.
De semmi újat nem talált. Tala semmi mást nem mondott,
legalábbis nem elég hangosan ahhoz, hogy a felvételen hallani
lehessen. Lecsatlakoztatta a meghajtót a titkos laptopról,
összekötötte a hivatalosan regisztrált céges gépével, és ígéretéhez
híven elküldte Scarlett Bishopnak a videót.
Ránézett az órára. Sok idő volt még hátra Gayle érkezéséig. Át
kellett néznie a fenyegetések listáját, amit Gayle az elmúlt néhány
évben vezetett. Marcus nem gondolta, hogy ő lett volna a célpont,
de ha az asszony meglátja, hogy a listát nézegeti, biztos rosszra
gondol. De ami még fontosabb, hogy ha itt találja az irodában, és
egy pillantást is vet rá, tisztában lesz azzal, hogy megsérült. Óriás
patáliát csapna, és az egész csapat belekeveredne. És ami a
legrosszabb, elmondaná az anyjának.
Mindig rá tudta bízni Gayle-re a titkait, sohasem csalódott
benne, egyetlenegyszer sem, amióta ismeri. Pedig nagy titkokat
bízott rá. De az az elején kiderült, hogy a fizikai egészségét érintő
dolgokat képtelen titokban tartani az anyja előtt.
Marcus nem volt biztos abban, hogy az anyja elviselné-e azt a
sokkot, hogy a fiára megint rálőttek. Könnyű volt kibillenteni az
egyensúlyából Mikhail halála óta. A pokolba, még a nővére,
Audrey is rendesen viselkedett. A kilenc hónap alatt egyszer sem
tartóztatták le.
Marcus nem akarta felborítani a családi békét. Most pont nem.
Pár óra alvásra volt szüksége, egy forró zuhanyra és egy jeges
borogatásra a hátára, mielőtt találkozik bármelyikükkel is. De
megígérte Scarlett Bishop-nak, hogy elküldi a listát, Marcus
O’Bannion pedig tartja a szavát.

56
 Miután elmegy a lista, az ügyre koncentrál majd. Odaadja
Stonenak. A testvére most pont két megbízatás között volt a
magazinnál, ahol dolgozott. Valószínűleg nem akarta elhagyni az
országot, amíg az anyja ilyen törékeny állapotban van. De bármi
volt is Stone indoka a maradásra, itt volt, hogy megírja Tala
meggyilkolásának a történetét.
És ami a legfontosabb, Stone azon kevesek közé tartozott,
akikre Marcus az összes részletet rá merte bízni. Biztos lehetett
abban, hogy Stone kihagyja azokat, amiket Scarlett kért, de a
testvére elképesztő nyomozó is volt egyben. Marcusnak sokkal
nagyobb esélye volt megtalálni Tala családját az ő segítségével.
Felvette a telefonját, és gyorstárcsázta Stone-t. Nem meglepő
módon Stone az első csengésre felkapta. A testvére sem aludt
Marcusnál többet.
– Mi újság? – kérdezte Stone, közben lehalkította a tévét a
háttérben.
– Van egy sztori, amiről írnod kellene.
– Mikor? Hol?
– Most. Itt az irodában. Idefelé jövet ugorj fel, légy szíves,
hozzám néhány tiszta holmiért! – Nem akarta, hogy véres
farmerben lássák hazamenni. – És BB-t is meg tudnád sétáltatni?
– Mocorogni kezdett, mert a hátába belenyilallt a fájdalom. – És
hozd el, kérlek, a golyóálló mellényt is az íróasztalfiókból. Lentről
a második.
Stone hallgatott egy ideig.
– És... miért is?
– Elmondom, ha ideérsz. – Kinyitotta a fenyegetések listáját, és
felsóhajtott. – Neked is kellene egy mellény. A biztonság
kedvéért.
Újabb csönd.
– Kitől kellene félnem?
– Elmondom, ha itt leszel – ismételte meg. – Köszönöm – tette
még hozzá, és szakította a vonalat, mielőtt Stone egy szót is
szólhatott volna.

57
 Marcus átfutotta Gayle listáját, bár egy kissé homályosan látott,
nyilván az alváshiány miatt. Kávéra volt szüksége, azonnal. Az
agyának pörögnie kellett, hogy ki tudja törölni a listáról azokat a
tételeket, amiket sem Scarlettnek, sem Deaconnek nem akart
elárulni. Ha ezek ketten birtokába jutnak bizonyos
információknak, biztos rájönnek arra, hogy sokkal többet tesz,
mint híreket szolgáltat. Nem akart olyan nyomokat hagyni, amik
hozzá vagy a csapata alaptagjaihoz vezetnek vissza, ahhoz a
maréknyi emberhez, akikre valós hivatásának a titkát bízta: hogy
miért tartotta életben a lapot évekkel az után, hogy meg kellett
volna szűnnie az ország más napilapjaihoz hasonlóan.
Ügy érezte, Scarlett elviekben egyetértene a valós tevékenységi
körével. De a taktikájával talán nem, ami veszélybe sodorta volna
a legnagyobb kölcsönös bizalmát élvező embereinek a
megélhetését és szabadságát.
Sajnos egyik bizalmi embere sem volt ott, hogy kávét
csináljon. Felpattant, hogy főzzön egyet, és koncentrálni tudjon
arra, amit megígért.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 4:45

Scarlett tényként kezelte, hogy Marcusnak másik fegyvere is volt,

és ez a bűntény helyszínétől hazáig egész úton emésztette. A férfi
átadta a kését és a tartalék pisztolyát, de a komoly fegyverét nem.
Mit rejtegetett még? És miért?
A hírekből él. Ez mindent megmagyaráz. A sajtó tele van sunyi
emberekkel, akik úgy hazudnak, mint a vízfolyás, ha a nagy
durranás sztori ezt kívánja. Nem találkozott még olyan férfival –
vagy nővel – a hírek világában, akit érdekelt volna, kit tesznek

58
tönkre. De még mindig remélte, hogy Marcus más. Hogy az a hős,
akinek gondolta.
Ebből nagy pofára esés lesz. Több mint valószínű, hogy le
fogja hozni Tala történetét, aztán továbblép, és soha vissza se néz.
Scarlett visszaváltott, amikor bekanyarodott arra a keskeny
útra, ami az otthonához vezetett, és ami T alakban végződött az
utcában, ahol lakott. Ha az ember a város legmeredekebb
dombjának a tetején él, minimum fergeteges vezetői képességekre
és egy négykerék-meghajtású autóra van szüksége telente. De a hó
és a jég még hónapokkal később jön majd, így Scarlett kicsi
Audija korát meghazudtoló módon kaptatott fel a lejtőn.
Azokon a ritka, hóviharos napokon a vén Land Cruisert
használta. A huszonöt éves autót, amit a testvéreivel kedvesen
csak tanknak becéztek, a néhai nagyapjától örökölte, Altől. Mivel
a kocsi nem fért el a garázsban, az év nagy részében jobbára a
felhajtón álldogált, senki sem használta. Rémes volt vele parkolni
a városban, így a megtett mérföldek száma gyakorlatilag nulla
volt. A kocsi régebben több, majdnem két méter széles
vízfolyáson keresztülgázolt már, és Scarlett meg akarta tartani az
elkövetkezendő huszonöt évben is. Scarlettet a legkevésbé sem
érdekelték az időjárás viszontagságai, szeretett a domb tetején
élni. Az előnyök közül a legnyilvánvalóbb a hihetetlen kilátás volt
mind a város, mind a folyó irányába a fenti ablakokból.
Kétségkívül óriási előny volt, hogy ezekből a felső ablakokból
látta azokat, akik autóval vagy gyalog közelednek. Bár az elején
nem ez volt a fő szempont, később mégis azzá vált. Be tudta
azonosítani a látogatót, így át tudott alakulni azzá a Scarletté,
akivé kellett, mire lement az ajtóhoz. Az anyjának a nyugodt,
szeretettel teli, türelmes Scarlett Anne volt, az apjának a profi,
belevaló Bishop nyomozó, a fiútestvéreinek a közvetlen Scar,
annak a néhány barátnőjének, akinek egyáltalán megadta a címét,
pedig a borozós-pletykás Scarlett.
Az anyja volt természetesen a legnagyobb kihívás. Scarlettnek
valahogy el kellett rejtenie az agressziót és az erőszakot, ami
benne kavargóit, s olyan mélyre kellett rejtenie, hogy meg tudja

59
őrizni azt a nyugodt, összeszedett személyiségét, amit az anyja
miatt vett fel már több mint tíz évvel ezelőtt. Az anyja szíve
megszakadt volna, ha megtudja, milyen emberré lett ténylegesen a
lánya, és Scarlett előbb sétált volna végig a forró parázson, mint
hogy ez kiderüljön. Jackie Bishop túl sok mindent veszített már el.
Scarlett pokolra jutott volna, ha még több szenvedést okoz neki.
Ha az apjával találkozott, ugyanígy el kellett temetnie a benne
lakozó agressziót és haragot, bár más okokból. Az apja, aki
sokszorosan kitüntetett zsaru volt a cincinnati őrsön, jelentette
volna a feljebbvalóinak a lánya pszichés állapotát, és Scarlett
olyan gyorsan repül a rendőrségtől, mint a szél. Az apja belehalt
volna ebbe, de gondolkodás nélkül meglette volna. Hogy
megvédjen engem saját magamtól. Mert nem vagyok elég erős
ehhez a melóhoz. Az apja egyszer azt mondta neki, hogy nem elég
kemény, nem fogja túlélni a rendőrségi munkából adódó stresszt.
Hogy túlságosan érzelmes, túl lágy a szíve.
Így aztán Scarlett az elmúlt tíz évet azzal töltötte, hogy az
apjának bebizonyítsa ennek az ellenkezőjét.
De be kellett látnia, hogy az apjának igaza van. Tényleg
túlságosan érzelmes volt. Túl sokáig volt túl dühös. Egy
puskaporos hordó volt, veszélyes másokra és saját magára.
Alkalmatlan a munkára. Tudatában volt ennek, de nem ismert más
életet. Mindenáron meg kellett védenie, amit (elépített. Sajnos a
családja túlságosan éles szemű volt, ő pedig az elmúlt tíz évben
megpróbálta elrejteni a valódi énjét úgy, hogy közben a család
része maradjon. Kimerítő volt ez a vékony jégen táncolás. A
testvére, Phin, megszakított minden kapcsolatot velük, ami
kikészítette a szüleit, ezért Scarlett tovább táncolt ezen a jégen.
Jó lány volt. Jó testvér. A kedvenc nagynéni. Még azt is
megtanulta újra, hogyan legyen jó barát.
Deacon testvére, Dani és Deacon menyasszonya, Faith bevonta
a baráti körükbe. Dani orvos volt, Faith pszichológus, mind a két
nő sokat látott már. A velük eltöltött idő még félelmetes is lehetett
volna, de a baráti körben ott volt Meredith Falion is, szintén

60
pszichológus, talán a legjobb megfigyelő, akit Scarlett valaha
ismert.
A csajos esték nehezek voltak, mert Scarlettnek bizalmas
dolgokról kellett beszélnie, közben jól éreznie magát, és nem
kizökkenni a szerepéből. A barátsága ezekkel a nőkkel a kezdet
kezdetén egy valóságos aknamező volt, de nem tudott kihátrálni
belőle. Már tíz éve nem volt igaz barátja. A szíve úgy szívott
mindent magába, mint az aszályos föld az esőt. Hirtelen késztetést
érzett, hogy felhívja őket, és elmesélje nekik, hogy Marcus este
telefonált.
De persze nem fogja. A Marcus O’Bannion iránt érzett
megszállottságát ugyanis immár kilenc hosszú hónapja
megtartotta magának. A tény, hogy éjszaka felhívta, nem jelentett
semmit e nélkül a háttér–információ nélkül. Csak akkor van ennek
bármi jelentősége, ha ö is odavan értem. Szánalmas volt, hogy
erre a gondolatra gyorsabban kezdett verni a szíve. Ha érdekelné
Marcust, a férfi már tett volna valamit az ügy érdekében.
Mondjuk, felhívta volna.
De hát fel is hívta!
Scarlett összeráncolta a homlokát. Az éjszakai hívás nem
számított. Azért telefonált, hogy segítsen Tálának. Ha érdeklődne
irántam, már hónapokkal ezelőtt felhívott volna.
Te talán felhívtad őt?– kérdezte szarkasztikusait a kis hang a
fejében.
– Kuss legyen! – mormogta hangosan.
De attól ez még igaz volt. Bármikor felhívhatta volna a férfit az
elmúlt kilenc hónapban. Miért nem tette meg?
Mert félsz. Ez nem teljesen igaz.
– Óvatos vagyok – mondta szándéka szerint határozottan, de
hallotta a saját hangjában a védekezést.
Na és? És akkor mi van?
– Ilyen körülmények között bárki...
A dombra vezető út felénél a gondolatai megszakadtak, fáradt
sóhaj hagyta el az ajkát. A meredek domboldal másik előnye az
volt, hogy látta a saját kocsifelhajtóját, ahogy közeledett. Csak a

61
Tanknak kellett volna ott állnia, de most más volt a helyzet. Az
ütött–kopott régi Land Cruiser mellett parkoló fényes Jaguar
lelkiismeret–furdalással töltötte el. Egyébként mi a francot keres
most itt? Még nem is hajnalodik.
Mintha nem tudnád. Mégis miért szokott beugrani? Hányszor
kell még elmondania neki, hogy vége? Scarlett nagy levegőt vett.
Nem akart most Bryannel foglalkozni. Már régóta nem akart
Bryannel foglalkozni.
Sajnos most nem tudott elbújni a függöny mögé. Beszélned kell
vele!
Az utóbbi néhány alkalommal, amikor Bryan hívatlanul
beállított az éjszaka közepén, Scarlett otthon volt. Ezt a férfi nem
tudta, mivel Scarlett, látva a dombon felfelé araszoló Jaguart, úgy
döntött, hogy nem nyit ajtót. Nem volt energiája újra nekifutni
ugyanannak a vitának, inkább visszament az ágyba, fejére húzta a
takarót, és hagyta Bryant kinn ülni a fölhajtón.
Először csak néhány percig maradt. De a várakozási idő egyre
hosszabbra nyúlt.
Három nappal ezelőtt kicsivel hajnali kettő után érkezett, és
majdnem egy órát maradt, a végén ki is szállt a kocsiból, és
bedörömbölt, követelte, hogy engedjék be. Scarlett nem tudta a
bolondját járatni vele. Bryan tudta jól, hogy otthon van. Már a
lépcső felénél járt, amikor a szomszéd kinyitotta az ablakát, és azt
üvöltötte, hogy kihívja a zsarukat, ha Bryan nem hagyja abba ezt a
lármázást. Egy pillanattal később felbőgött a motor, és a férfi
elrobogott. Scarlett egy féregnek érezte magát.
Gyáva vagy, Scarlett. Ez igaz is volt. Inkább bajlódik egy
narkós pszichopata gyilkossal, mint hogy megbántson egy régi
barátot.
Felért a domb tetejére, leparkolt a Land Cruiser mögött,
kínosan ügyelve arra, hogy ne állja el a Jaguar útját. Nem akart
esélyt adni Bryannek a maradásra. Kiszállt a kocsijából, és
csendesen becsukta az ajtót. A szomszéd hallása elképesztő volt,
nyolcvanöt éves kora ellenére. Mrs. Pepper nemcsak felkelt volna,
hanem hallgatódzott volna az egész beszélgetés alatt. Mire

62
pirkadni kezd, már az egész környék tudott volna a dologról. A
szomszédok rendes emberek voltak, de imádtak szaglászni. És
mindenki tudott jó tanáccsal szolgálni.
Bryan a kocsijában ülve a bejárati ajtóra mutatott, de Scarlett
megrázta a fejét. Amikor legutóbb beengedte egy „kávéra”, nem
akart elmenni. Szuper kínos volt.
Bryan kiszállt a Jaguarból, és olyan hangosan vágta be az ajtót,
hogy Scarlettnek összekoccantak a fogai. Az autója mellett állva
átnézett az alacsony tető felett.
– Hol vol...? – kezdett bele iszonyú hangosan.
– Shhhhh! – Scarlett a közeli házakra mutatott, az ablakok még
mindenütt sötétek voltak. – Lennél szíves? – suttogta hevesen. –
Felkeltjük az egész környéket!
A férfi csalódottan sóhajtott.
– Sajnálom – suttogta vissza –, csak aggódtam.
Nem igaz gondolta, csak kanos vagy. Mint az összes többi
alkalommal, amikor beugrott hozzá. A tény, hogy itt van, azt
jelentette, hogy „két kapcsolat között” van, ahogy ő fogalmazott.
De Scarlett jobban ismerte, mint a tenyerét.
Bryan Richardson egy csajozógép volt, könnyedén szállt
virágról virágra. Nem ígért semmit, így nem is hazudott. A
legtöbb ember azt gondolta, hogy már régen le kellett volna
nyugodnia, de a legtöbb ember nem tudta, hogy min ment
keresztül.
Scarlett azonban jól tudta. Mert ő is keresztülment rajta a
férfival együtt. Közös rémálmaik teljesen egészségtelen módon
fűtötték őket, s az így kialakult se veled, se nélküled kapcsolatuk
már az egyetem óta tartott. Barátok extrákkal. Jó volt kiengedni a
gőzt, amikor a fizikai igényei elhomályosították a józan eszét.
Tudott valakihez fordulni, amikor a magány elhatalmasodott rajta.
Hogy Bryan sosem lesz élete párja, ami fordítva is igaz volt,
soha nem zavarta Scarlettet. Egészen kilenc hónappal ezelőttig,
amikor a kórházi ágyánál állva először meghallotta Marcus
O’Bannion hangját, miközben a férfi az életéért küzdött, mert

63
rálőttek egy számára teljesen ismeretlen nő életének megmentése
közben.
– Miért? – kérdezte akkor Marcust.
– Mert így volt a helyes – suttogta a választ.
Ez megváltoztatott mindent. És egyben semmit sem. Scarlett
még mindig egyedül volt, talán örökre. De most ez, ami Bryan és
közte van – vagy nincs –, iszonyúan zavarta. Megmondta neki,
hogy vége, hogy máshol kell révbe érnie ebben a viharban, de
nyilván nem volt elég kemény.
Vess véget ennek most! Jobb lesz mind a kettőtöknek.
– Zsaru vagyok, Bryan – mondta csendesen. – Már tíz éve. A
múltban soha nem aggódtál miattam.
A férfi lassan megkerülte a Jaguart, és rendkívül zavaró módon
olyan tizenöt centire állt meg Scarlett-től.
– Minden pillanatban aggódom érted az óta a nap óta, amikor
találkoztunk. De nem gondoltam, hogy ez téged boldoggá tesz,
úgyhogy megtartottam magamnak – válaszolta, a hangjában olyan
feszültség vibrált, ami túlmutatott a szexuális frusztráción.
Valami nem volt rendben. Valami baj mindig is volt Bryannel.
Problémái voltak. Mély, tépett sebek, amiket senki sem látott. Ez
rám is igaz. A közös gondok alkották a kapcsot, ami a
kapcsolatukat összetartotta. De ez a kapocs már nem tartott
eléggé.
– Ezt miért ma este árultad el? – tudakolta Scarlett.
A férfi felemelte a kezét, hogy megsimogassa a nő arcát, de ő
hátralépett, így az érintés a levegőben maradt. Bryan keze
lehanyatlott, a szája keserűen lefelé görbült.
– Mert úgy érzem, eltávolodtál tőlem, és nem tudom, miért.
Már majdnem egy éve, hogy...
– Összegabalyodtunk – mondta Scarlett tompán, mert ennél
többről nem volt szó. – És ennek is már több mint egy éve.
Tizennyolc hónapja.
Bryan zavart arckifejezését látva Scarlett felsóhajtott.
– Az utolsó alkalom még Julié előtt volt – tette hozzá szárazon.

64
 – Ó, igen – válaszolta ajkait lebiggyesztve a férfi, a tekintete
továbbra is furán távoli volt. – Klassz volt Julie-val. – A könnyed
mosolya eltűnt az arcáról. – Amikor vége lett, eljöttem hozzád, de
azt mondtad, most nem vagy abban a hangulatban.
Ez egy hónappal az után történt, hogy találkozott Marcusszal.
– Nem, azt mondtam, hogy nem akarok ezentúl csak úgy
összegabalyodni. – Scarlett arca felhevült, ahogy eszébe jutott,
amikor megadta magát, és lazán szexeit Bryannel. Hogy mennyire
alacsonyra tette a lécet. Hogy mennyire meggondolatlan volt. – És
ez továbbra is így van, Bryan.
Scarlett visszautasította a férfit akkor éjjel és az összes többi
éjjelen is, amikor megjelent a küszöbén. Amikor Bryan
megpróbálta behízelgéssel jobb belátásra bírni, csak Marcus mély
hangját hallotta a fejében. Mert ez volt a helyes elöntés.
Bryan hirtelen elnézett, aztán egy pillanattal később vissza,
zaklatottan. Megsebezve.
– Valami rosszat tettem? Megbántottalak valamivel?
Scarlett szívét szánalom öntötte el.
– Nem, Bryan. Nem tettél semmi rosszat, és nem bántottál
meg. Az vagy, aki mindig is voltál.
A férfiból eltűnt a feszültség, előredőlt, hogy az arcát a nő
vállára tegye, de vigyázott, nehogy bárhol máshol hozzáérjen.
Mélyeket lélegzett, magába szívta az illatát.
– Akkor menjünk fel az emeletre – suttogta –, szükségem van
rád ma este! Olyan hosszú idő telt már el azóta.
Scarlett hátralépett, de nem volt elég hely, és a feneke
nekiütődött az autója ajtajának.
Bryan továbbra is dermedten állt, a háta meghajlott, a vállai
előreestek.
– Sajnálom, Bryan – suttogta –, nem megy. Már mondtam
neked számtalanszor.
– Nem megy, vagy nem akarod? – kérdezte élesen.
– Nem mindegy? Mindkettő.
– Miért? – kérdezte újra a férfi, alig hallhatóan.
– Mert bár te nem változtál, én igen.

65
 Bryan kifújta a levegőt, állát a mellkasára ejtette.
– Van valaki más?
– Nincs – válaszolta őszintén. Legalábbis még nincs. Talán
nem is lesz. Mély lélegzetet vett. – De talán akarom, hogy legyen.
A férfi felnézett, a szeme összeszűkült.
– De az a valaki nem én vagyok.
– Nem – mosolyodott el Scarlett, hogy tompítsa a szavait –,
mindannyian tudjuk, hogy nem vagy férjnek való.
– Ez igaz – dünnyögte.
Scarlettnek sírhatnékja támadt, hogy még csak tagadni sem
próbálja. Bryan lassan felegyenesedett, tanulmányozni kezdte a nő
arcát.
– Te talán jó feleség lennél?
A könnyek kezdték égetni Scarlett szemét, mert pontosan tudta,
miről beszél Bryan. Lehet-e bármilyen pasi felesége? És ami a
legfontosabb volt, lehet-e Marcusé?
– Nem tudom. Ugyanolyan problémás vagyok, mint te.
A férfi hallgatott, és Scarlett ösztönösen tudta, hogy arra a
napra gondol, arra a borzasztó, borzasztó napra. Arra a napra, ami
mindkettejük életét visszafordíthatatlanul megváltoztatta. Mintha
tegnap történt volna, az emlékei annyira élesek voltak. Olyan sok
vér. A hosszú évek alatt, amióta zsaru volt, még egyszer sem látott
bűnügyi helyszínen annyi vért.
Pislogott néhányat, amikor egy puha anyag érintése
kizökkentette az emlékezésből. Bryan egy pamut zsebkendőt
tartott, és azzal törölgette Scarlett nedves arcát. Könnyek peregtek
ugyanis a szeméből, és még csak észre sem vette.
– Sajnálom – suttogta a férfi.
Scarlett elmosolyodott.
– Mit?
– Hogy nem vagyok jó hosszú távú kapcsolatra. Bárcsak az
lennék! De nem megy. Még érted sem.
Megilletődve fogta meg Bryan arcát.
–Talán, ha rátalálsz az igazira, minden egyszerűnek tűnik majd.
A férfi szeme újra összeszűkült, most a felismeréstől.

66
 – Te már találkoztál ezzel a személlyel. – Összefonta a karját a
mellkasa előtt, és egy szempillantás alatt sóvárgóból fenyegetővé
vált. – Bántott téged?
– Nem. Nem erről van szó. Ő csak... – sóhajtott – nem is tud
róla.
– Akkor vak és ostoba – jelentette ki Bryan, és a bűnös fény,
amit Scarlett olyan jól ismert, visszaköltözött a szemébe. –
Segítek elfelejteni ajánlotta ravaszul.
A nő megrázta a fejét, boldog volt, hogy a pillanat elillant.
– Igazán értékelem az önfeláldozást – mondta –, de a válaszom
továbbra is nem.
– Akkor egy kávé? – kérdezte a férfi.
– Bocs, de most nem. Egy holttest éppen úton van a hullaház
felé.
Bryan rosszallóan felemelte a kisujjával Scarlett trikójának
vékony pántját, aztán hagyta, hogy visszapattanjon a vállára.
– Ez van rajtad szolgálatban?
Scarlett elpirult. A trikó meglehetősen hiányos öltözet volt,
szabadon hagyta a vállát, és kiemelte a domborulatait. Sem a
felsője, sem a csípőfarmere nem illett egy profi rendőrnő
felszereléséhez. De nem a munkája miatt öltözött fel így. Hanem
Marcus miatt. Arra gondolt, hogy a férfi sötét szeme miként
követte, miközben helyszínelt. Marcus észrevette őt.
– Van nálam egy blézer a kocsiban.
Egy blézer, amit direkt levett a helyszínen.
Bryan rosszalló megjegyzése nem késett.
– Azt hittem, ma nem vagy szolgálatban.
Scarlett meglepetten pislogott, és felemelte az állát.
– Ezt honnan tudod?
– Tegnap este felhívtam anyádat, és megkérdeztem – válaszolta
Bryan minden szabadkozás nélkül.
– Megkérdezted anyámat? – kérdezte először hitetlenkedve,
aztán beletörődőén Scarlett. Az anyja mindig is kedvelte Bryant. –
És ő honnan tudta?
– Megkérdezte apádat.

67
 Scarlett felsóhajtott.
– Ő pedig nyilván tudta.
Az apja majdnem mindent tudott, ami a cincinnati rendőrségen
történt, főleg ha a hét gyereke közül háromról is szó volt, akik a
nyomdokaiba léptek, és csatlakoztak a testülethez. Scarlett egyik
oldalra billentette a fejét, így tanulmányozta Bryan arcát az utcai
lámpák durva fényében.
– Miért hívtad anyámat, amikor engem kerestél?
A férfi nemtörődöm módon vonogatta a vállát.
– Egyre távolabb löktél magadtól, én pedig... magányos
voltam.
– És mi van Sylviával?
– Ősrégi történet. Hat hónapja szakítottunk. Syl után jött
Kathy, aztán Wendy.
– Mi lett Wendyvel?
Csak az egyik vállát rándította meg.
– Két hete szakítottunk.
Scarlett felhúzta az egyik szemöldökét. Ez volt az a Bryan, akit
már az egyetem első éve óta ismert. A gyakori látogatás most
értelmet nyert. Ha együtt lettek volna még Wendyvel, nem állna
itt, Scarlett felhajtóján.
– Szóval eljöttél hozzám? – kérdezte.
Annyi azért volt benne, hogy elszégyellje magát. Egy percre
legalábbis. Aztán felemelte az állát, összeszorította a fogait.
– Néhányszor átugrottam már múlt héten is, de nem voltál
itthon.
A vádló hangnem miatt Scarlett azt gondolta, hogy Bryan talán
tudta, hogy ő közben otthon volt. Azon gondolkodott, vajon
honnan tudta ezt legutóbb, amikor ököllel verte az ajtaját. De
mivel nem akarta bevallani, hogy az ágytakaró alatt lapult, nem is
kérdezte meg.
– Szokatlan az időbeosztásom. De ezt te is tudod.
Bryan kihívóan nézett rá.
– Azt is tudom, hogy mikor parkolsz a garázsban. Koszos
zokni szaga van.

68
 Scarlett kifújta a levegőt. Pokolba a dízellel!
– Sajnálom, rendben? Nem akartalak megbántani.
– Az viszont lehet, hogy nem fog jólesni neked, amit épp
mondani készülök – jegyezte meg tompán a férfi. – Tehát acélozd
meg magad! Láttam Trent Berackent a belvárosban múlt héten, a
Langston és Vollmer vezető üzleti partnerével ebédelt.
Scarlett megrázkódott, úgy érezte, mintha szó szerint kapott
volna egy pofont. Aztán elöntötte a düh, mély lélegzetet kellett
vennie, hogy uralkodni tudjon magán. Trent Brackennek a
halálsoron kellett volna lennie, nem pedig ebédelgetnie a város
leghatalmasabb jogi irodájával.
– De miért? – kérdezte rekedten.
Bryan elhúzta a száját.
– Mert bevették társnak. A bíróságon a megnyert ügyei miatt
legendaként kezelik. Ezt a szót használták az ügyvédtársai is a
levélben, amit az irodában mindenkinek kiküldtek.
– Rohadt gazember! – Scarlettnek még egy mély levegőt kellett
vennie, most azért, hogy nehogy elhányja magát. – Felvesznek
egy gyilkost?
– Már meg is tették – válaszolta Bryan keserűen. – Azt
mondták, hogy a szörnyű élmény miatt, ami az
igazságszolgáltatásban érte, különleges szenvedéllyel viseltetik az
ártatlanok jogainak védelme iránt.
Scarlett térde megroggyant, nekitámaszkodott az autójának,
hogy megtartsa.
– Az ártatlanok – suttogta –, Michelle ártatlan volt. Nem
érdekli őket, hogy megölte? – Keserű nevetés hagyta el az ajkát,
majd megválaszolta a saját kérdését. – Persze hogy nem. Akik
kihozták Brackent, olyanok, mint az állatok. A védőügyvédek
minden kiskaput kihasználnak, hogy a gyilkosokat kiengedjék.
Természetesen felveszik az olyan szemeteket, mint ő. Mert
ugyanolyan szemetek.
– Gondoltam, nem árt, ha tudod, hátha összefuttok a bíróságon.
Nem akartam, hogy készületlenül érjen.

69
 Újra könnyek öntötték el Scarlett szemét, pislognia kellett,
hogy eltűnjenek.
– Szóval ezért jöttél? Hogy beszámolj Brackenről?
Bryan bólintott és vállat vont.
– És hogy szexeljünk – vallotta be.
Scarlett bizonytalanul elnevette magát.
– Komolyan, Bryan! Menj haza, és pihenj egyet! Holnap talán
találkozol valami új csajjal.
– Talán – hagyta rá szomorúan. – De ki a pasi? Legalább ezt
áruld el!
Scarlett rosszallóan nézett, még mindig sokkolta, hogy Bracken
gúnyt űz az igazságszolgáltatásból, így beletelt néhány
másodpercbe, amíg feldolgozta Bryan kérdését. Ó, gondolta, és a
gondolataiba visszatért Marcus hangja, kisimította megtépázott
idegeit.
Nem akarta elmondani senkinek. Még akkor sem, ha
gyakorlatilag csak rá tudott gondolni.
– Nincs semmilyen pasi. Addig semmiképp, amíg egyikünk
nem lép. Már ha valaha is lépni fog bármelyikünk.
– Ha nem halott, lépni fog – jósolta meg Bryan mogorván,
majd megfordult, és a kocsijához ment. – Akkor találkozunk...
amikor találkozunk. Jövő hónapban mindenképp.
Scarlett bólintott, még mindig hányingere volt.
– Persze.
Akkor, amikor Michelle barátai összegyűlnek a sírjánál a
halálának az évfordulóján, és megemlékeznek a lányról, akinek az
elvesztése mindannyiukat megsebezte. Scarlett arrébb lépett,
Bryan becsapta a Jaguar ajtaját, és pont annyira bőgette fel a
motort, hogy felkeltse az egész környéket. Csikorgó gumikkal
kihajtott a feljáróról, és veszélyesen gyorsan leszáguldott a
domboldalon. Scarlett talán elsuttogott volna egy imát a
biztonságáért... ha hitt volna még az imákban. De már nem hitt,
amióta rátalált Michelle vérben úszó holttestére a sikátorban.

70
 A testek és a sikátorok gondolata visszarepítette a jelenbe.
Tala. Michelle-nek sohasem szolgáltattak igazságot, Tálának
fognak.
Átadva magát a haragnak, ami már tíz hosszú éve forrt benne,
Scarlett felegyenesedett, felsétált a bejárati lépcsőn, kinyitotta az
ajtót, és bement. Amint becsukta az ajtót maga mögött, a zokogás
úgy tört fel belőle, mint a tornádó, levegőt sem kapott. Nekiesett
az előszoba falának, lecsúszott a földre, arcát a felhúzott térdéhez
szorította, és addig ringatta magát, amíg megnyugodott. Keserű
sírása visszhangzott az üres térben.
A zokogásán karmok egyenetlen kopogása szűrődött át a
frissen lerakott keményfa burkolaton, és egy pillanattal később
egy reszelős nyelv megnyalta az arcát. Egyszerre nevetett és
fuldoklott, miközben átölelte a háromlábú bulldogot, akinek az
életét mentette meg azzal, hogy elhozta egy menhelyről.
– Szia, Zat! – suttogta, és még mindig meg volt lepődve, hogy
a kutyus milyen hamar belopta magát a szívébe.
Néhány percig ott ült még vele, aztán felállt, és felment a
lépcsőn a fürdőszobába, amit felújíttatott. Egy zuhany, tiszta ruha,
egy kis kávé, és készen is állt felkutatni Tala személyazonosságát.
És a gyilkosát.
Hogy a kutatás közben többet kell majd érintkeznie Marcus
O’Bannionnal, reménysugárnak tűnt, bár talán nem kellett volna
annak lennie.
– De ki tudja? – suttogta, ahogy kinyitotta a csapot. – Talán én
fogom megtenni az első lépést.

71
 Harmadik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 5:15

–E lképesztően korán benn vagy az irodában, főnök!

Marcus ijedten kapta a tekintetét a laptopjáról az iroda
ajtajában álló nőre, aki olyan kócos volt, mint aki most kelt ki az
ágyból, a haja összevissza göndörödött, a ruhája gyűrött volt.
Jill Ennis nem lehetett volna itt egyedül. Nem volt tagja a
bizalmas munkatársainak. Még nem. Talán soha nem is lesz az.
Nem mintha megbízhatatlan lett volna, és a munkája is hibátlan
volt, de a furcsa kisugárzása nyugtalanította Marcust, bár nem
tudta, hogy miért. Már hónapokkal ezelőtt kirúgta volna, azonban
Gayle unokahúga volt, ami védetté tette. Jill szülei öt éve
meghaltak, s utána Gayle-hez költözött. Egy éve érettségizett, és
Gayle megkérte Marcust, hogy alkalmazza a lányt, amíg kitalálja,
mit is akar kezdeni az életével.
Marcus képtelen volt bármit is megtagadni Gayle-től, így igent
mondott. Jill feladata volt frissíteni a weboldalt, és jól végezte a
dolgát. De mostanában elkezdte az egyetemet, munkaidőn kívül
járt be befejezni a feladatait, sokszor úgy kellett kirúgni hajnali 2-
kor, amikor a többiek is elindultak, és az újság nyomdába került.
– Mit keresel itt? – kérdezte Marcus, azon gondolkodva, vajon
mit hallott a lány.
– Egy reklámon dolgoztam egy új ügyfélnek, és nem akart
sikerülni, kialudtam az asztalomnál. Azt álmodtam, hogy valaki

72
káromkodik, aztán felébredtem, és rájöttem, hogy te vagy az. Mi
újság?
Marcus nem foglalkozott a kérdéssel, figyelmét újra a
fenyegetéseket tartalmazó listára fordította, ami betöltötte a
képernyőt. Legutóbb kilenc hónapja nézte át a listát, és sokkal
hosszabb volt, mint amire emlékezett. Túl sokan lettek volna
képesek rálőni. Vagy valakire, aki mellette állt. Nem adhatta oda a
teljes listát Scarlett Bishopnak. A nő okos volt, észrevette volna az
ismétlődéseket. Kitalálta volna, hogy nem egyszerű lapkiadó.
– Nem aludtál volna el az asztalnál, ha nem égeted két végén a
gyertyát – morogta. – Jól megfizetlek, nem közvetlenül a
munkából kellene iskolába járnod.
– Túlságosan is jól fizetsz – jegyezte meg Jill kedvesen. –
Ezzel soha nem is volt gond.
Marcus felnézett a listából.
– Akkor mi a gond? Miért gyilkolod így magad? Tudod, hogy
nem érdekelnek a jegyek.
Jill ajka megmozdult, de ennek a mosolyhoz köze nem volt.
– Nem hiszem, hogy tudni akarod a választ erre a kérdésre,
Marcus!
Meglepődött a lány szavai mögötti haragon, és félresöpörve a
saját ingerültségét, békés hangon ezt mondta:
– Próbáljuk meg!
– Rendben. – Jill lazán összefonta a karját a melle előtt, és
olyan szemekkel nézett a férfira, mint Gayle, amikor
gyerekkorában leszidta.
– A nagynénéd lefagyasztott ezzel a pillantással, amikor kicsi
voltam – jelentette ki Marcus, és a székében hátradőlve azon
gondolkodott, vajon miért ülhet ez a kifejezés Jill arcán.
–Tudom. Mesélte, hogy Stone mindig le tudta venni a lábáról,
sőt, aztán még sütit is adott neki, te viszont mindig bevallottad, ha
csínyt követtél el.
– Ez így igaz – mondta.
Persze, volt egy gyerekkori „csíny”, amit Marcus sohasem árult
el Gayle-nek vagy bárki másnak. Részben azért, mert szégyellte,

73
részben pedig félt az igazság következményeitől az anyjára és
Stone-ra nézve. De főleg azért, mert csak egy nyolcéves, sérült
kisfiú volt, aki olyan helyzetbe került, amibe egy gyereknek soha
nem lenne szabad.
Igaz, nem is volt szükség arra, hogy bevallja Gayle-nek. Az
asszony ugyanis tisztában volt az egész dologgal, és titokban
tartotta az elmúlt huszonhét évben. Az ő szeretete és törődése tette
lehetővé, hogy Marcus nyolcéves énje ne zuhanjon bele a
sötétségbe, ami felnőttként is fenyegette. Azért ülhetett most itt,
mert Gayle soha nem hagyta cserben.
Most a dühös unokahúgával nézett szembe nyugodtan.
– De már nem vagyok gyerek, Jill, te pedig nem vagy Gayle. A
főnököd vagyok. – Hagyta, hogy a mondat kettejük között
lebegjen, és azt remélte, hogy felfedez némi tiszteletet Jill
szemében. De amikor a lány tekintete nem enyhült, komolyabbra
fordította a szót: – Miért nem árulod el, hogy mi az, amit nem
akarok tudni?
Jill kihúzta magát.
– Azt a listát nézed, amin a fenyegetések szerepelnek. Miért?
Marcus megmerevedett a meglepetéstől, a harag, amit órák óta
próbált elfojtani magában, hirtelen jeges labdává vált a
gyomrában. Ezt most honnan tudja? Nem árulta el neki az újság
valódi küldetését, nem adott neki hozzáférést titkos adatokhoz.
– Honnan tudod, hogy egyáltalán van ilyen lista? – kérdezte
csendesen.
– A nagynéném mesélte.
Lehetetlen.
– Ő nem mondta el. Ebben biztos vagyok.
Gayle volt az egyetlen, akire Marcus rá merte bízni azt a
feladatot, hogy katalogizálja a fenyegetéseket, amiket kapott. És
nem beszélt volna erről senkinek egy szűk, bizalmi körön kívül.
– Oké, rendben. Nem Gayle néni beszélt róla. Feltörtem a
gépét, és kitaláltam magamtól. – A lány összeszorította az
állkapcsát, a pillantása kihívó volt.

74
 Marcusnak felállt a szőr a hátán. Valami nagyon nem volt itt
rendben. És tekintettel arra, hogy nemrég lőttek le a szeme láttára
egy tizenhét éves lányt, a reakciója sokat elárult. Jill kedves
viselkedése néhány perccel korábban csak álarc volt. Mérges volt
rá. Vajon mióta lehetett ilyen dühös ez a lány?
– Mikor? – kérdezte Marcus.
– Azon a napon, amikor Mikhail meghalt.
– Amikor meggyilkolták – javította ki a lányt, elharapva a
szavakat. – Mikhailt meggyilkolták.
– Rendben. – Jill hangja ugyanolyan hűvös volt. – Azon a
napon, amikor Mikhailt meggyilkolták, bejöttem az irodába, Gayle
nénit itt találtam, sápadtan, mint egy szellem, a mellkasára
szorította a kezét. A szíve volt.
Marcus felült a székében, a sérült háta sajgott a mozdulattól.
De alig erezte a fájdalmat, mert eluralkodott rajta a pánik.
– Micsoda? Gayle-nek szívinfarktusa volt?
– Igen. Egy kisebbfajta. Nem mintha elárulná bármelyikünknek
is – tette hozzá Jill keserűen.
Marcus lehunyta a szemét. Gayle nem látogatta meg a
kórházban az első héten. Nem is látta őt Mikhail temetéséig. Nem
kérdezte meg tőle, hogy miért, azt hitte, gyászol. Az asszony
nevelte Mikhailt egészen a gyerekkorától. A halála biztos
megrendítette. De Marcus nem is sejtette, nem is gondolt arra,
hogy...
– Gayle-nek infarktusa volt – ismételte meg suttogva, mert nem
találta a szavakat.
– Pont ezt mondtam én is. – Jill idegesen sóhajtott. – Most jön
az a mondat, hogy vajon miért nem árulta el nekem?
Marcus kinyitotta a szemét, és állta a lány dühös tekintetét.
Valahol talán meg is érdemelte.
– Kérdeznem sem kell. Tudom, hogy miért. Gayle mások
érdekeit helyezi előtérbe. Mindig is így tett. Ha azt hiszed, hogy
nem vagyok ezzel tisztában, súlyos tévedésben vagy. És ha az volt
a célod, hogy rosszul erezzem magam, mert nem tudtam a
betegségéről, és elvártam volna tőle, hogy bejöjjön az irodába

75
dolgozni az eset után, hát megütötted a főnyereményt. Tudtam,
hogy Mickey halála megviselte, de sejtelmem sem volt arról, hogy
a szíve is megszakadt.
– Nem Mickey halála verte ki a biztosítékot. Nem is tudott
róla. Miattad történt, Marcus!
Felszaladt a férfi szemöldöke.
– Miattam? Meghallotta, hogy rám lőttek, és szívinfarktust
kapott?
– Nem. Reggel kapott infarktust, órákkal azelőtt, hogy téged
meglőttek. Amikor rátaláltam, egyik kezével a mellkasát
szorongatta, a másikban egy papírlap volt. Hívtam a kilenc
tizenegyet, mihelyst rájöttem, mi is történt. Kértem, hogy
próbáljon megnyugodni, de amíg a diszpécserrel beszéltem,
becsukta a dokumentumot, amin dolgozott, és eldugta a papírt,
amit szorongatott. Végig levegőért kapkodott.
Marcus előtt lejátszódott a jelenet, ami még rosszabb volt.
– Szóval látni akartad, hogy min dolgozott, ami ennyire
felizgatta. Azt hiszem, ezt értem. Feltételezem, hogy ezt a listát
frissítette.
Ránézett a képernyőre, hogy megkeresse azt a fenyegetést, ami
van annyira hihető és ijesztő, hogy egy ötvenöt éves nőnél
infarktust okozzon.
– Aha – mondta Jill unottan. – Katalógusba szedte a téged ért
fenyegetéseket, Marcus. Már évek óta.
– Tudom. Én kértem meg rá.
– Gondoltam, hogy te voltál. Ezért vagyok mérges rád.
– Azt hiszem, igazad van. – Most már ő is haragudott saját
magára. – Nem lett volna szabad az ő vállára tenni ezt a terhet.
Jill pillantása az acélon is áthatolt volna.
– Nem, Marcus, tényleg nem kellett volna. Gayle néni túl öreg
ahhoz, hogy aggódjon miattad.
Marcus rosszallóan nézett.
– Várj egy kicsit! Gayle nem öreg. Abban egyetértek, hogy
nem kellene aggódnia miattam, de csak ötvenöt éves. Mindig
egészséges volt.

76
 – Nos, már nem.
A pánik újra végigfutott a férfin.
– Milyen súlyos volt a szívroham?
– Eléggé. Az orvos azt mondta, hogy hamarosan nyugdíjba kell
mennie.
– Csak kérnie kell. Tudja, hogy gondoskodni fogok róla.
Hallotta a kétségbeesést a saját hangjában, de nem érdekelte.
Gayle családtag volt, a második anyja, amióta az eszét tudta.
– Egy ház Floridában, egy bentlakásos nővér... bármi, amire
szüksége van.
Újabb láng csapott fel Jill szemében.
– Nem fog nyugdíjba menni. Túlságosan is kötődik hozzád és a
családodhoz. És most, hogy Mickey elment, nem tudja otthagyni
anyukádat.
– Akkor megmondom neki én, hogy menjen nyugdíjba.
– Nem. Neked semmiről sem szabad tudnod, és ha Gayle rájön,
hogy elmondtam neked, rám lesz dühös.
Marcus feszülten nézett újra a képernyőre.
– Nem jelentkezett be aznap, és azóta nem is jött veszélyes
fenyegetés. Semmi olyan ijesztő nem érkezett, ami indokolná a
szívrohamot. Azt a papírt megtaláltad, ami a kezében volt?
– Nem.
– Nem is tett róla említést? Ha olyan szörnyűség lett volna,
hogy a szíve kiugrott tőle a helyéről, szeretném azt hinni, hogy
legalább figyelmeztetett volna.
Jill vállat vont.
– Talán a káoszban, amit Mickey halála és a te kórházi
tartózkodásod okozott, simán elfelejtette.
– Nem felejtette volna csak úgy el. Ilyesmit biztosan nem.
Újabb jeges pillantás.
– A szívinfarktus szó melyik részét nem érted, Marcus? Isten
ments, hogy most az egyszer másra is gondoljon, mint rád vagy a
kedves családodra. Mondjuk az egészségére.

77
 A nyelve hegyén volt a kifakadás, hogy még mindig ő itt a
főnök, de ellenállt a csábításnak, és visszafogta magát. Mert igaza
volt a lánynak. Marcus nagyot nyelt.
– Meddig volt kórházban?
– Négy napig.
Ebből ő maga is hármat az intenzíven töltött.
–Hol?
– Szerencsére nem a megyeiben. Mivel te is, és Stone is ott
voltatok, nehéz lett volna Mikhail halálát eltitkolni előle. Amikor
meghallottam, mi történt Mickey-vel, basszus, mi történt veletek...
– Attól féltél, hogy még egy infarktust kap.
– Igen, és az orvos is egyetértett. Sikerült távol tartani a
hírektől, ami Gayle néni esetében nem könnyű dolog. Három
nappal később mondtam csak el neki, az orvos jelenlétében.
Addigra Stone rendbe jött, te pedig legalább már kikerültél az
intenzívről. Biztosítani tudtam arról, hogy mind a ketten
felgyógyultok, és ez nem volt annyira rossz hír.
– Mikhailt imádta – suttogta Marcus.
– Tudom – mondta Jill, már lágyabb hangon. – Összeomlott,
amikor megtudta. De a szíve nem hagyta újra cserben, én pedig
megkönnyebbültem.
– Nem csodálkozott, hogy nem látogattuk meg?
Jill hangja újra keményebb lett.
– Nem. Nem akarta, hogy bárki megtudja, mennyire beteg.
Megígértette velem, hogy azt mondom anyádnak, hogy nyaral egy
kicsit. Amikor az állapota stabilizálódott, elmondtam neki, hogy
Mikhailt meggyilkolták, te és Stone pedig megsérültetek, róla
viszont nem beszéltem senkinek. De nem is kérdezte senki, hogy
hol lehet.
– Anyám megkérdezte.
Marcus szavai vádlón hangzottak, ami rendben is volt, mivel
mostanra eléggé berágott Jillre, és bizonyos mértékben Gayle-re
is.
Gayle pátyolgatta őt, amikor az anyja olyan depresszióba
zuhant, hogy nem tudott sem róla, sem Stone-ról gondoskodni.

78
Gayle tett ragtapaszt a térdére és a könyökére, amikor lehúzta róla
a bőrt, segített neki házit írni, és megtanította biciklizni.
És amikor nyolcéves lett, Gayle ült az ágya szélén
éjszakánként, amikor rémálmok gyötörték: hideg szemű férfiak,
nagy fegyverek, a testvérei ijedt szipogása, a lövések, amik
hangosabbak voltak, mint a valóságban. Hónapokon át riadt fel
rettegve és kiáltozva, és Gayle mindig ott ült mellette, és
belesuttogta a fülébe, hogy minden rendben lesz. Egészen addig,
amíg Marcus azt nem mondta, hogy kinőtt a rémálmokból. A
valóságban azonban csak megtanulta, hogyan kell csendben
feküdni az ágyban, alvást színlelve. Ám a biztonság érzése
megmaradt, hogy bármikor hívja is Gayle-t, mindig megjelenik.
Amióta Marcus az eszét tudta, Gayle ott volt vele. De ő nem
volt ott Gayle-lel, amikor szüksége volt rá. Kórházban volt, ez
igaz, de a nő ezt nem tudhatta. Nem akarta, hogy Marcus
gondoskodjon róla, és ez fájt. De az anyja nevében még sokkal
idegesebb volt.
– Anyám telefonált, kereste őt – tette hozzá nyersen. – Amikor
Gayle nem válaszolt, anya odaküldött valakit a házához, de nem
volt senki otthon.
Jill felemelte az állát, az ajkait összepréselte.
– Sajnálom, de ez nem az én problémám volt. Anyádnak sok
ember állt a rendelkezésére. Nem volt szüksége pluszban Gayle
néni szolgálataira.
Nahát! Jill gyűlölete a családja iránt volt az a negatív vibrálás,
amit Marcus már olyan régóta érzett.
– Anyám nem azért akarta megkeresni őt, hogy a szolgálatára
legyen közölte kimérten. – Hanem azért, hogy Gayle ne a hírekből
értesüljön
Mikhailról. Valami idegentől. Aggódott, mert Gayle csak úgy
eltűnt. Mert Gayle a barátja, bármit gondolsz is te erről.
Jill nézte még egy ideig, aztán elfordult, az állkapcsát még
mindig dühösen összeszorította.
– Sajnálom – mondta mereven –, csak igazságot akartam a
nagynénémnek. Azzal, hogy a családodnak dolgozott, túl sokszor

79
áldozta be a saját igényeit és szükségleteit. Jóval többször, mint
amit érdem... – nagy levegőt vett – mint ahányszor kellett volna –
javította ki saját magát.
Többször, mint érdemeltük! Marcus sosem gondolkodott így.
Gayle mindig ott volt. Soha nem panaszkodott, soha nem tett úgy,
mintha ez teher lenne, vagy önfeláldozás, és Marcus soha nem
kérdőjelezte meg a jelenlétét vagy a motivációját. Gayle szerette
őket. Csak ennyit akart tudni. De most gondolkodóba esett.
A francba! Erre nincs most szükségem! Scarlett Bishopnak
ígért egy listát azokról az emberekről, akik életveszélyesen
megfenyegették. Annyival tartozott Tálának, hogy kinyomozza, ki
is volt ő egyáltalán, és hol lakott. Mert annak ellenére, amit
Scarlett és Deacon boncolgatott, és annak ellenére, amit most a
listáról megtudott, még mindig nem gondolta, hogy a gyilkos rá
célzott.
A férfi és a félesége, a markukban vagyunk. Ha megtudja, hol
lakott Tala, megtalálhatja a gyilkost. Segítség, Malaya! Malaya.
Szabadság. Féltette a családját. Marcus remélte, hogy még nem
késett el a segítség.
De ez a balhé Jill-lel, a fortyogó gyűlölet, ez is fontos volt. A
lány nyilvánvalóan nem szerette sem őt, sem a családját, ami
elgondolkodtatta Marcust. Akkor miért is akart nála dolgozni? És
hirtelen eszébe jutott, hogyan is kezdődött ez az egész.
Jill tudott a fenyegetéseket tartalmazó listáról.
– Honnan tudtad, hogy a fenyegetések listáját néztem, Jill?
A lány pislogott egyet a váratlan témaváltástól, a haragot
meglepetés váltotta fel a szemében egy pillanatra. De a
meglepődés gyorsan elillant, és a düh visszatért. Düh és dac... és
félelem. Jill félt tőle. Mégis csak állt ott rendíthetetlenül, a
testbeszéde olyan volt, mint egy katonáé, aki az utolsó leheletéig
küzd.
Mi a fene! Mi a bánatot gondolt, mit fog csinálni vele? Mit
gondol, mi történt Gayle-lel az elmúlt évek alatt?

80
 – Értesítést állítottam be – válaszolta. – Ha bárki kinyitja,
üzenetet kapok a telefonomra. Az értesítés miatti berregés keltett
fel.
A férfi óvatosan méregette a lányt.
– Ügyesebben bánsz a gépekkel, mint mutattad, amikor
felvettelek.
Marcus azon kezdett gondolkodni, mi minden egyebet
láthatott, amióta itt dolgozik.
Jill megrántotta a vállát.
– Nem gondoltam, hogy megnyitod a fájlt, ha ez megnyugtat.
Csak a nagynénémre akarok vigyázni. Szívinfarktust kapott,
amikor ezt a listát nézegette. Nem történt vele semmi azóta, de
mindenről tudnom kell. Az első infarktusnál pont itt voltam, de az
merő véletlen volt. Kétszer nem leszek ilyen mázlista.
Ennek volt értelme.
– Azt hiszem, tiszteletben tudom tartani az érveidet.
A lány ajka enyhe vigyorra húzódott.
– De?
De... Marcus nem hitt neki. Túl csendes volt. Túl óvatos.
Kilenc hónapon keresztül volt hozzáférése Gayle
dokumentumaihoz.
És mi van, ha túl sokat látott?
Gayle unokahúga igazi gondot okozhatott.
Nem tűnt a legjobb ötletnek pénzt kínálni a hallgatásáért. Már
így is sokkal többet fizetett neki, mint egy átlag grafikusnak.
Túlságosan is jól fizetsz. Ezzel soha nem is volt gond.
Most visszakanyarodtak oda, hogy miért is égeti mind a két
végén a gyertyát, dolgozik nála nappal, egyetemre jár este. És
néha, mint például aznap, visszamegy dolgozni egész éjszakára
egy határidő miatt. Miért?
– De – kezdett bele Marcus – most jöttem csak rá, mennyi
mindent nem tudok rólad.
A lány idegesen forgatta a szemét.
– Nahát, tényleg?
A férfi figyelmen kívül hagyta a szarkazmusát.

81
 – Megkérdeztem, miért küzdesz annyira a diplomáért, mire te
megkérdeztél engem, hogy én miért nézegetem a listát. Nem
értem az összefüggést.
– Nem, nem is vártam. Miért kérted meg a nagynénémet, hogy
összesítse a fenyegetéseket?
Belefáradt, hogy a lány kérdésre kérdéssel válaszol.
– Muszáj nyilvántartást vezetnem.
– Ez nem elég nyomós érv.

– Ennél nyomosabb érvvel nem is tartozom neked – mondta

végül is a főnököd vagyok.
– Ez így van. Pillanatnyilag.
Felhúzta a szemöldökét.
– Fel akarsz mondani?
A lány szemében újra fellobbant a harag.
– Nem, főnök. Azt tervezem, hogy majd akkor keresek új állást,
ha kinyír valaki, akit felbosszantottál. És a legtöbb munkáltatót
érdekli a nyamvadt diploma!
Aha. A kirakós darabjai összeálltak, Marcust elöntötte a
nyugalom.
– Attól félsz, hogy valaki arról a listáról megöl engem.
– Te is pont attól félsz – vágta rá Jill kihívóan –, különben nem
ülnél itt káromkodva. Nesze – lökött oda neki egy pendrive-ot ez a
legfrissebb, teljes lista.
Marcus automatikusan nyújtotta a kezét, hogy elvegye a kis
meghajtót, de a mozdulattól végighasított a fájdalom a hátában.
Jill összehúzta a szemét, amikor meglátta a férfi arcán a
grimaszt, amit nem tudott elfojtani.
– Valaki megtalált, nem igaz? – kérdezte. – Megsérültél.
Basszus!
– Nem sérültem meg. Hogy érted, hogy ez a legteljesebb lista?
– Aztán rábökött a monitorra. – Ez nem teljes?
– Nem. A fájl, amit nézel, a Ledger szerverén van. Gayle néni
ezen dolgozik. Azt gondolja, hogy ez a teljes.

82
 Marcus megdörzsölte a szemét.
– Mit csináltál, Jill? – Hirtelen kimerültnek érezte magát.
– Az elmúlt kilenc hónapban ellenőriztem az e-maileket. A
sima, „utállak, meg kell halnod” leveleket átengedtem, Gayle néni
rögzítette is őket. Az igazán veszélyeseket áttettem erre a
meghajtóra, hogy ne lássa meg.
Marcus agya lüktetni kezdett.
– Miért?
– Mert túlságosan is szeret téged ahhoz, hogy ezt a
mocskolódást elolvassa. Megijeszti, hogy vannak emberek, akik
az életedre törnének. Én pedig őt szeretem túlzottan ahhoz, hogy
feláldozza az egészségét, szóval... vettem a bátorságot.
– Mi máshoz vetted még a bátorságot?
– Én fizetem ki a számlákat és válogatom szét a leveleidet.
Gayle-nek kellett volna végeznie ezeket a feladatokat. A Gayle,
akit Marcus ismert, nem ilyen volt. Az is igaz, hogy a Gayle, akit
ismert, eltitkolt előle egy infarktust.
– Milyen munkát hagytál meg neki?
– Kezeli a naptáradat, veszi a telefonokat, megszervezi azokat
a menő találkozókat, amiket annyira utálsz, és nyomon követi a
neked és a csapatodnak szóló fenyegetéseket. Leszámítva azokat,
amiket én eltávolítók, természetesen.
– Gayle tud azokról a feladatokról, amiket átvettél?
– Igen, kivéve a fenyegetéseket. Azokat nem akarta átengedni
nekem, de csak így hagyhattam dolgozni a szívrohama után.
Otthon kellett volna maradnia, de azt hajtogatta, hogy szükséged
van rá itt, mert még nem épültél fel a lövés után.
Marcus megszorította a kezében a pendrive-ot, nem tudta
eldönteni biztosan, kire is a legmérgesebb: Gayle-re, mert
eltitkolta ezt az egészet előle, Jillre, mert segédkezett és a felbujtó
is volt egyben, vagy saját magára, mert vak volt.
– Hat hónapja vagyok itt újra. Gayle nyugdíjba mehetett volna,
vagy kiléphetett volna, vagy ne adj isten, elmondhatta volna az
igazságot. Mit gondolt, mit teszek? Kirúgom? – Mintha ez
előfordulhatott volna.

83
 Előbb vágom ki a saját nyelvemet, mint emelem fel a
hangomat a jelenlétében.
Jill szája felfelé görbült, ez a kis mosoly őszintének tűnt.
– Tudom. Ezért is hagytam, hogy ez így menjen ilyen hosszú
időn át. Azt hiszi, hogy még mindig szükséged van rá. Hogy még
mindig nem vagy önmagad Mikhail halála óta. Talán igaza van,
talán nincs. Nem tudom. De azt tudom, hogy Gayle néninek
szüksége van arra, hogy szükséged legyen rá. Én pedig megadom
neki azt, amire szüksége van.
Marcus érezte, hogy elszáll a haragja. Jillnek igaza volt Gayle–
lel kapcsolatban. Hasznosnak kellett éreznie magát. Marcus és a
családja pedig talán tényleg többször használta ki ezt, akár
akaratlanul is, mint azt Marcus el akarta magában ismerni.
Kinyitotta a markát, ránézett a pendrive-ra, aztán Jillre emelte a
tekintetét.
– Gayle mindig beszélt nekem a legdurvább fenyegetésekről,
hogy fel tudjak rájuk készülni – mondta, közben Gayle
unokahúgát figyelte, hátha elárulja, hogy mégis többet tud, mint
kellene.
Jill félrebillentette a fejét, összehúzta a szemét.
– Hogy fel tudj készülni, vagy hogy ki tudd védeni a
fenyegetést?
A lánynak fogalma sem volt semmiről, gondolta Marcus. De
valamit sejtett, és ez pont elég volt. Nyugodtan beszélt tovább.
– Mit értesz azon, hogy kivédeni?
A lány szíve a torkában dobogott, arca kipirult. Félt, de nem
pislogott. Ez lehetett jó vagy nagyon-nagyon rossz is.
– Katona voltál, Marcus. Minden valaha gyártott fegyverből
van egy neked, a legtöbbje nincs is regisztrálva.
Marcus jegelte a kérdést, hogy honnan tud a lány a katonai
múltjáról és a fegyvergyűjteményéről.
– Mégis itt maradtál.
Jill megrántotta a vállát.

84
 –Ahogy korábban is mondtam, jól megfizetsz. És Gayle néni
sem hagyna magadra. Nem mondhatom el neki, amit gondolok.
Nem hinné cl, hogy képes vagy bármi rosszra. Piedesztálra emel.
Mert Gayle szerette őt. Ebben Marcus egy percig sem
kételkedett.
– Nem válaszoltál a kérdésemre, Jill! – jegyezte meg, és
fenyegető lett a hangja. – Mit jelent, hogy kivédeni?
A lány nagyot nyelt.
– Rendszert láttam a fenyegetésekben, amik azelőtt érkeztek,
hogy én átvettem volna a feladatot. Néhány csak... kofalárma volt.
Röpködés. De voltak komolyak is. Egyre jobban elfajultak a
dolgok, aztán... abbamaradtak.
Marcus csak bámult a lányra, miközben a másodpercek
peregtek. Nem ismer el semmit addig, amíg meg nem vádolják.
Végre Jill elnézett, és a lábát kezdte el tanulmányozni.
– Megölted őket?
Marcus csodálta a bátorságát.
– Nem – válaszolta csendesen. – Legalábbis eddig nem. – De
már sokszor érezte a kísértést. – Más terveim vannak.
Jill hangosan nyelt egyet, és Marcus csodálata csak nőtt iránta,
amikor felemelte az állát, és újra a szemébe nézett.
– Jogi út?
A francba, ebben a lányban tényleg van gerinc! Marcus
rámosolygott, szórakoztatta a helyzet.
– Többnyire.
– Csak ennyit mondasz? – kérdezte, a hangja egy oktávval
magasabb lett. – Többnyire?
– Ezt kérdezted.
Jill nagy levegőt vett.
– Rendben, akkor játsszuk így a játékot! Ha elkapnak, mert
valami olyasmit csinálsz, ami kívül esik a „többnyirén”, a
nagynéném is bajba kerül?
Marcus figyelmesen nézte a lányt.
– Magad miatt nem aggódsz?

85
 – Dehogynem, de Gayle néni miatt még jobban. Ha
letartóztatják... biztos, hogy elviszi a szíve.
– Gondolom, azt feltételezed, hogy Gayle tud azokról a
dolgokról, amik csak „többnyire” legálisak.
– Nem feltételezek semmit – mondta mereven. – Tudom, hogy
vannak olyan részek Gayle meghajtóján, amihez nem férek hozzá.
Azt is Tudom, hogy van egy külön, titkos e-mail címe, ahová nem
tudtam betörni. Nyilvánvalóan titkol valamit. Csak azt akarom,
hogy biztonságban legyen. És életben maradjon.
Attól, hogy Jill nem tudott behatolni a védett, kódolt fájlok
közé, Marcus is egy kicsit jobban érezte megát. Hacsak Jill nem
azért hazudott, hogy a bizalmába férkőzzön. Ez is egy lehetőség
volt.
A férfi feldobta a pendrive-ot a levegőbe, és újra elkapta.
– Azt mondtad, attól tartasz, hogy az egyik ilyen fenyegetés
valóságos is lehet, hogy engem megölhetnek, te pedig
elveszítheted az állásodat. Miért nem figyelmeztettél?
– Azt hittem, te sosem aggódsz. Eddig egyszer sem nézted át a
listát.
– Nem gondoltam, hogy elkezdesz megfigyelni engem.
– Nem is ez történt. Ez csak egy mellékvágány volt. Most ki
fogsz rúgni?
Ezt kellett volna tennie. Ez a lány túl okos volt, és egy kicsit túl
sokat tudott. De most inkább maga mellett tartja, hogy meg tudja
figyelni.
– Nem. Szereted a nagynénédet, ahogy én is. Meg akartad
védeni. Ennek nem így kellett volna történnie. Nekem kellett
volna rájönnöm arra, hogy túl sokat kérek tőle. Nem követem el
ezt a hibát soha többé.
– Köszönöm. – A lány vállai ellazultak, nagy levegőt vett, mint
aki készül valamire. És valóban készült is. – Elmondod akkor,
hogy mi van a titkos fájlokban, amit a nagynéném kezel?
Marcus élesen pillantott rá.
– Ne kísértsd a szerencsédet!
A lány válla újra megfeszült.

86
 – Nem bízol bennem.
– Na, ebben igazad van. – Marcus előhúzott egy ósdi laptopot
az íróasztal fiókjából. Ez a régi szörny nem volt összekötve
semmilyen szerverrel, ha volt is bármilyen vírus Jill pendrive-ján,
nem jelentett volna problémát. – A bizalomért meg kell dolgozni,
és te nem dolgoztál még meg az enyémért.
– De van még lehetőségem?
– Csak rajtad múlik.
Marcus beindította a laptopot, bedugta a pendrive-ot, aztán
hideg szemekkel a lányra nézett.
– Az ösztöneid helyesek voltak, Jill. Nem vagyok finom
úriember. Nem mindig vagyok kedves. De megpróbálok helyesen
cselekedni, és lojális vagyok azokhoz, akik kiérdemelték a
bizalmamat és a tiszteletemet. Azért vettelek fel, mert Gayle
megkért. De ne hibázz! Ha átvágsz, az sem segít, hogy Gayle
unokahúga vagy. Megértetted?
A lány újra hangosan nyelt egyet.
– Értem. El fogod mondani a nagynénémnek?
– Nem. De valahogy elintézem majd, hogy véletlenül
„megtudjam”, hogy infarktusa volt, és hogy ez ne érintse őt
rosszul.
Azt is el fogja intézni, hogy Jillnek csak korlátozott
hozzáférése legyen a dolgaihoz. A csapatának egyik tagját –
akiben tökéletesen megbízott – pedig megkéri, hogy figyelje az e-
maileket.
Köszönöm! – mondta a lány nagyot sóhajtva.
Nincs mit. Most menj haza, és pihenj egyet!
A régi laptop végre kinyitotta a fájlt, és Marcus tekintete Jillről
a képernyőre siklott, már nem figyelt a lányra. Jill listája sokkal
fenyegetőbb volt, mint Gayle megnyirbált felsorolása, de
egyértelműen látta, hogy egyik fenyegetés sem állhatott az
éjszakai lövöldözés mögött. Kiválasztotta azokat a bejegyzéseket,
amik Bishop nyomozót abba az irányba telelik, hogy ő volt a
célpont.
Miért pont most? – kérdezte Jill.

87
 Marcus felkapta a fejét, a szemöldöke dühösen szaladt össze,
amikor meglátta, hogy még mindig az ajtóban van.
– Azt hittem, hazamész.
A lány átment a szobán, és megállt az asztal sarkánál.
– Miért most nézted meg a listát, az elmúlt kilenc hónapban
miért nem?
A férfi fogcsikorgatva válaszolt:
– Semmi közöd hozzá, Jill! Most menj haza!
– De van hozzá közöm, ha a nagynénémet is érinti –
erősködött. – Azért jöttél ide ellenőrizni a listát, mert megsérültél
ma este. Vért nem látok, feltételezem, rendbe jössz. De ha azt
gondolod, hogy valaki Gayle listájáról vagy a másikról az életedre
tör, az őt is bánthatja.
Marcus ránézett a lányra, állta a tekintetét, és megpróbált a
lehető legijesztőbb lenni. Bár Jill megremegett, nem hátrált meg.
Tökös csaj volt. Hogy becsületes is–e, az még a jövő zenéje volt.
Jill újra nyelt egyet.
– Ki az a Tala? Hallottam, hogy említetted ezt a nevet.
Marcus káromkodni kezdett, de aztán habozott, hogy mit is
tegyen. Nyilván hallotta a lány azt a szalagot, amit hallgatott.
Nem akart semmit elmondani neki, de tudta, hogy úgyis ki fogja
találni. Ha Stone nem is írja meg Tala meggyilkolásának a
történetét, valamelyik ügynökség biztos lehozza a hírt és azt, hogy
Marcus is jelen volt. A lány biztos összerakja a részleteket.
Ki akarta rúgni, de tudta, hogy már elkésett.
Az irodával szemközti ajtó kinyílt.
– Marcus? – Stone kiáltott be az előtérből.
Jill összerezzent a meglepetéstől, és ránézett az órára a falon.
– Mit keres itt?
– Én kértem meg, hogy jöjjön be – válaszolta Marcus, és ekkor
hirtelen felötlött benne a megoldás. – El akarod nyerni a
bizalmamat?
A lány arckifejezése bizonytalan volt.
– Igen – válaszolta aztán lassan, óvatosan. – Hogyan?

88
 Stone nehéz léptei egyre hangosabbak lettek, majd hirtelen
megállt az ajtónál, amit be is töltött. Csodálkozva pislogott.
– Jill? Mit keresel itt ilyen korán? – Felemelte a szemöldökét,
amikor ránézett a lányra. – Vagy ilyen későn?
Kérdőn tekintett Marcusra is.
– Azt akarom, hogy Jill segítsen neked kinyomozni azt a
sztorit, ami miatt hívtalak.
Stone szeme elkerekedett, és elégedetlennek is tűnt.
– Mi a fenéért?
Jill szeme még kerekebb lett.
– Én?
– Igen, te. Azt mondtad, hogy szeretnéd, ha bíznék benned. Ez
még így van?
Összeszűkült a szeme. Okos lány.
– Nem is tudom.
Marcus az ajtóra mutatott.
– Menj, hozz reggelit, amíg végiggondolod! Ha visszaértél,
Stone tájékoztat majd.
Jill megkerülte Stone-t, aki döbbentnek és idegesnek látszott.
– Visszajövök – ígérte.
– Gondoltam – mondta Marcus kedvesen.
Amikor a lány kitette a lábát, lehalkította a hangját, és ezt
mondta Stone-nak:
– Nézd meg, hogy tényleg elment–e, aztán zárd be az ajtót!
Beszélnünk kell!

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 5:50

A telefon csörgése egy nagyon kellemes álomból verte fel

Kenneth Sweeney-t. Haragos tekintettel vette tudomásul, hogy

89
hirtelen eltűnt a csendes tengerpart és az arctalan gyönyörű nő, aki
épp kiszolgálta őt. Tapogatva kereste az éjjeliszekrényen a
mobilját. Hunyorogva ránézett a hívó számára, aztán felpattant az
ágyban. Immár teljesen ébren volt. A biztonsági szolgálat csak
akkor hívta a vezérigazgatót közvetlenül, ha vészhelyzet volt.
Mivel a vészhelyzet általában rendőrségi razziát jelentett,
felkészült a legrosszabbra.
– Igen? Mi történt?
A vonal végén valaki habozott.
– Mr. Sweeney? Gene Decker vagyok.
Ken nehezen pislogott, felismerte a hangot. Gene az egyik
testőre volt, amíg szolgálat közben meg nem sérült egy hónappal
korábban. Fantasztikus volt bevetéskor, golyót kapott a lábába,
miközben Ken seggét próbálta menteni egy könnyen fegyvert
rántó konkurense elől. Ken versenytársa egy kisstílű gengszter
volt, aki szeretett volna kiszakítani egy szeletet az OxyContin-
üzletből. Kiderült, hogy Decker könyvelőnek tanult az egyetemen,
ezért áthelyezték az irodába, amíg fel nem épül.
Gene Decker kifejezetten kiváló könyvelőnek bizonyult, de ez
nem magyarázta meg, hogy miért is hívta fel most, és miért hívta
a biztonsági szolgálat központjából.
– Miért hívott, Decker? – dörgött rá Ken.
– Megszólalt valamilyen riasztó a számítógépen, itt az
irodában.
– Hol van az őr?
Rövid habozás következett.
– Úgy látszik, alszik.
Ken agya eldurrant, vérnyomása az egekig ugrott, érezte a
szívverését a koponyája tetején.
– Alszik? – kérdezte halkan.
– Alkoholt érzek a leheletén.
Ken visszaszámolt tíztől egyig.
– Rendben. Először is, hol van Reuben Blackwell?

90
 – Már hívtam otthon, uram. Bekapcsolt az üzenetrögzítő,
hagytam neki üzenetet, hogy hívjon vissza, mert vészhelyzet van.
Remélem, ez nem gond.
De, gond. A biztonsági főnöknek huszonnégy órában
elérhetőnek kell lennie telefonon. Hol a bánatban van'
– Mondja el, mi történt, Decker! Kezdje azzal, hogy mit keres
az irodában a rendes munkaidő előtt!
– Zárjuk a pénzügyi évet, uram. Tizenötödikén adjuk le az
adatokat. Múlt héten is dolgoztam éjszakánként.
– Hol a főnöke?
– Feltételezem, hogy Joel otthon alszik.
Logikus, hogy az alacsonyabb beosztású bűvészkedik a
számokkal, gondolta Ken. De Joel Whipple felelt Ken minden
számlájáért, amik közül sokhoz Gene Deckernek nem is volt
hozzáférése. Ken tudta, hogy Joel valószínűleg nem otthon van,
hanem ő maga is a számokat böngészi.
– Mi van ezzel a riasztóval? – kérdezte.
–Tartottam egy kis szünetet, sétáltam egyet a folyosókon, hogy
kitisztuljon az agyam. Hallottam a riasztót a biztonsági iroda
ajtaján keresztül. Hangosan kopogtam, de senki sem válaszolt,
ezért bementem.
– Az ajtó nem volt bezárva?
A pokolba, Reuben keményen meg fog fizetni ezért!
– Nos, nem, uram. Az ügyeletest a földön találtam. Megráztam,
megkérdeztem, hogy mit tegyek, kit hívjak fel. Felébredt,
tisztának tűnt néhány pillanatra. Azt mondta, hogy tárcsázzam az
egyest, aztán újra elaludt. Az egyes Reuben Blackwell
üzenetrögzítője volt. Amikor nem vette fel, elhatároztam, hogy
felhívom a kettest. Ez volt maga, uram.
– Rendben. De nem hallok semmilyen riasztót.
Lehalkítottam a gépet, hogy halljam, mit próbál mondani az
emeleti őr. Meg akarja hallgatni? Csak egy kürt. A képernyőre az
van kiírva, hogy ötszázegy folyamatban.
A franc! Valaki megpiszkálta az egyik nyomkövetőt. Erről
Gene Deckernek nem kellett tudnia.

91
 Majd én intézem, Decker! Hagyja az embert a földön! Menjen
vissza a helyére, és fejezze be, amit elkezdett!
– Az éves zárást, uram.
– Igen, azt. És Decker? Teljes diszkréciót várok.
– Lakat van a számon, uram.
Ken letette, aztán felhívta Reuben mobilját. A biztonsági
főnöke első csengés után felvette.
– Ken, baj van?
Ken tizenöt éve ismerte Reubent, amióta a korábbi knoxville-i
zsaru megállította őt az I-75-ösön Floridából jövet egy
csomagtartónyi Oxyval. Ken azt hitte, hogy akkor este minden
véget ér, de Reuben elengedte, csak egy részt kért a
szállítmányból. Miután teljes lett a bizalom, Reuben belépett
negyedikként az üzletbe, végül a felesége is felköltözött
Tennesseeből Cincinnatibe.
Ken a másik két társát – a könyvelő Joelt és a beszerzési
menedzser Demetriust – az egyetem első éve óta ismerte, már
harminc hosszú éve. Csak Reuben volt még nős, a többiek már
legalább egyszer elváltak. A feleségek a legjobb esetben is csak
zavaró tényezők voltak. Legrosszabb esetben a gyenge
láncszemek, pláne, ha túlságosan érdekelte őket az üzleti rész.
Ez történt Ken második feleségével is. Megpróbálta
megzsarolni őt azzal, amit kiszaglászott. Ken mostanra özvegy
volt, egyedül aludt a hatalmas ágyban. A néhai feleségének
megmutatta, hol rontotta el, amikor kést tartott a torkához.
Reuben éles szeme leplezte le Ken exének a mesterkedését, ő
mutatta meg neki sajnálkozva a bizonyítékot. Reuben segített
Kennek megszabadulni a holttesttől, miután a nőt kiiktatták. Ám
Ken annyira bízott Reubenben, mint bárki másban – vagyis nem
igazán.
– Hol vagy, Reuben? – kérdezte nyugodtan. Az igazgatói
hangját használta, nem az „igyunk meg egy sört” hangját, hogy
Reuben rájöjjön, ez nem egy haveri hívás.
Reuben válasza óvatos volt.
– Úton vagyok az irodába. Szükséged van valamire?

92
 – Hívott a biztonsági szolgálat?
– Igen, de a zuhany alatt voltam, és amikor megpróbáltam
visszahívni őket, senki sem vette fel. Ezért is indultam el. Miért?
– Engem is hívtak.
Miközben Ken vázolta a helyzetet, Reuben halkan
káromkodott.
– Jackson nem szokott inni. Nem tudom, mi történt, de a
végére járok.
– Légy szíves! Benn leszek az irodában a szokásos időpontban.
Pontos jelentést akarok, mire megérkezem. Az emberedről és a
riasztásról.
– Igen, uram.

93
 Negyedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 6:10

S carlett leült az asztalához, bekapcsolta a gépét, és hálás volt,

hogy az iroda még viszonylag üres. Lezuhanyozott, kifestette
magát, de a szeme még mindig dagadt volt a sírástól. Szüksége
volt még egy csésze kávéra. A pokolba, egy egész bögrényi kellett
volna! De amire a legnagyobb szüksége volt, az az, hogy ne
halljon többé Michelle gyilkosáról, aki a város legjobb
védőügyvédjénél kapott állást. Nem, mondta magában
határozottan, a munkádat kell végezned! Michelle gyilkosa
kicsúszott az igazságszolgáltatás kezei közül. Tala gyilkosa nem
menekülhet!
Lépéseket hallott maga mögött, és megmerevedett.
– Reggelt, Scar! – mondta egy férfihang.
Scarlett úgy érezte, el kell rejtenie felpuffadt szemét, amikor
Adam Kimble nyomozó ledobta magát a székébe pont mellette.
– Jó reggelt, Adam!
A nyomozó mostanában tért vissza a szabadságáról, miután
egy különösen nehéz ügy érzelmileg teljesen lenullázta.
Csak rá kellett néznie Adamre, és kellő eltökéltséget érzett,
hogy a saját érzelmeit véka alá rejtse. Nem akarta, hogy a mentális
állapota miatt kényszerszabira küldjék. Nem tudta volna elviselni,
hogy a családja megtudja, megtört a nyomás alatt.
– Korán bejöttél – jegyezte meg.
Adam idegesen pillantott rá.

94
 – Ja. Kihívtak egy bűnügyi helyszínre ma reggel, és már
félúton jártam, amikor a diszpécser azt mondta, ne fáradjak. Egy
másik nyomozó átvette az ügyet.
Scarlett felszisszent.
– Sajnálom.
– Sajnálhatod is! Nyakkendőt vettem, meg ilyesmi. –
Tanulmányozni kezdte a nő arcát. – Minden rendben, kölyök?
Már évek óta ismerték egymást, és Scarlett őszintén kedvelte a
férfit. Deacon első unokatestvére volt, ez azt jelentette, hogy
Deacon és Scarlett is kapcsolatban tudott maradni vele, amíg távol
volt. Adam nyugodtnak tűnt, de a szemében árnyak bujkáltak.
– Ja, rendben vagyok – válaszolta. – És te?
– Üde vagyok, mint egy rózsabimbó. Bejöttem, és elintéztem
néhány dolgot, ha már úgyis felöltöztem.
Scarlett elmosolyodott.
– Egy ilyen nyakkendő nem mehet kárba!
– Pontosan. Most elmegyek anyámmal reggelizni. – Felállt,
habozott, aztán megszorította Scarlett vállát. – Nehéz volt a mai
reggel, ugye?
– Ja. – Hagyta, hadd gondoljon a férfi, amit akar, mert nem
szándékozott bevallani senkinek, hogy összeomlott, és a saját
előszobájában bőgött Michelle–re gondolva. Egyébként az olyan
ügyek, amikor hullát fedezel fel egy sikátorban, elég húzósak.
– De minden oké lesz. Üdvözlöm anyukádat.
Megvárta, amíg Adam elmegy, belépett az e-mail fiókjába, és
érezte, ahogy a vállai ellazulnak. A legfelső levél a beérkező
üzenetek között Marcus O’Banniontól jött. Az újságíró előkerült.
Nem volt semmi csatolás, de volt ott egy hivatkozás, amit néhány
sor követett.

Bishop nyomozó!
Erről a hivatkozásról tudja letölteni a felvételeket, amikről beszéltünk. Kérem,
hívjon fel, ha bármi kérdése lenne.
M. O'Bannion
Kiadó és vezérigazgató, The Ledger Inc.

95
 Említés sem esett arról a listáról, amelyik a Marcusnak küldött
fenyegetéseket tartalmazta, sem a levélben, sem a hivatkozásban.
Érkezett viszont tizenegy videófájl, mindegyik dátummal ellátva.
Az első fájlon két héttel korábbi dátum szerepelt, az utolsón az
aznapi. Biztos azon volt a sikátorban történt gyilkosság.
Még túl friss élmény volt a Bryannel folytatott beszélgetése,
ezért Scarlett úgy döntött, hogy a gyilkosságot tartalmazó felvételt
későbbre hagyja, amíg Michelle halálának az emlékét
valamennyire ki tudja verni a fejéből. Nem akarta, hogy a Tala
lelövéséről alkotott első gondolatait befolyásolják a Michelle–lel
kapcsolatos emlékei. Ez volt a megfelelő eljárás. Legalábbis ezt
próbálta meg elhitetni magával.
Letöltötte az első videót, és megnyomta a PLAY gombot.
Színes volt, de elég szemcsés, és a szög is furcsa volt. Marcus
szemén át látott mindent, döbbent rá, hiszen a kamera a sapka
feliratának a széléhez volt illesztve.
– Nyugalom, öreglány! – hallatszott Marcus telt, kedves hangja
a mikrofonon keresztül, mire Scarlettnek borzongás futott végig a
hátán, és belülről simogatta.
A férfi lenézett, a lába került a képbe, a járda és egy kicsit
sánta shetlandi juhászkutya pórázon.
– Gyere, BB! Üljünk le ide!
A kutyája, gondolta Scarlett. Marcus említette, hogy idősebb,
nem tud gyorsan futni, és fel kellett vennie a kezébe, amikor fala
után rohant az első alkalommal, de ez az esemény nem volt filmen
rögzítve. A képernyőn a kutya odabújt a férfi lábához, egy nagyot
sóhajtott, majd rátette az orrát a mellső lábaira.
– Tudom – duruzsolta a férfi –, nekem is nagyon hiányzik. –
Aztán barátkozóbb hangnemre váltott. – Nos, mit gondolsz, BB,
eljön ma a lány? Az, akinek az a kis kényeskedő kutyája van. Itt
ültem és vártam múlt éjjel és azelőtt is, de nem jött. – A kamera
lassan ment körbe-körbe, ahogy Marcus a környező fákat
tanulmányozta. – Még egyszer megpróbálom, de ha nem jön,

96
ejtem a témát. Nem tudok segíteni rajta, ha nem kerül hozzám
annyira közel, hogy rájöjjek, mi a gond.
Körülbelül két perc telt el eseménytelenül, kivéve, amikor
Marcus előrehajolt, hogy megvakarja BB füle tövét.
–Talán az ének miatt volt – mormogta a kutyának azt
gondoltam, egy próbát megér.
Scarlett a Vince Gill-dalra számított, és fel is készítette magát
az emlékek áradatára, de ami a hangszórókból jött, sokkal
nagyobbat ütött. Ave Maria. A szíve szabálytalanul vert, a levegő
bennszorult a tüdejében. A dalt legutoljára az unokaöccse
keresztelőjén hallotta, akkor volt utoljára templomban. Csak
remélni tudta, hogy egyik egyedülálló testvére sem nősül meg, és
egyik nős testvérének sem születik több gyereke, akit meg kell
keresztelni, mert csak esküvő, keresztelő és temetés alkalmával
volt hajlandó belépni a templom kapuján. És letérdelni.
Csikorgatni a fogait, amíg a többiek imádkoznak.
Az Ave Maria Marcus előadásában szebb volt, mint amit
valaha hallott. Tiszta volt, hibátlan és erőteljes. Scarlett mégis
megkönnyebbült, amikor a férfi abbahagyta, a kamera a sapkáján
megpördült, ahogy hátrafordult, hogy maga mögé nézzen.
Ott állt Tala alig láthatóan a fák vonala mögött, menekülésre
készen várakozott. Fehér póló volt rajta, és farmer, pont mint
aznap. Mellette volt egy magas, fehér uszkár, menőn nyírva: a
bokája körül bolyhos pomponokkal, a fején dísszel. A kutya úgy
nézett ki, mint azok az állatok abban a híres műsorban a tévében,
ami hálaadáskor ment.
Scarlett kiűzte az Ave Mariát a fejéből, és a kutyára próbált
koncentrálni. Egy ilyen előkelő kutyát rendszeresen kell nyírni,
gondolta. És akkor jött a felismerés. A kutyakozmetikusok talán
beszédesebbek, mint az állatorvosok. Ha egy orvost kérdez az
állat gazdájáról, az kihallgatás. Ha egy kutyakozmetikust kérdez
az uszkártulajdonosokról, akiknek dolgozik, az információgyűjtés.
Leírta, hogy „kutyakozmetikus” egy jegyzettömbre az asztalán,
amikor Marcus újra énekelni kezdett, és minden gondolata eltűnt.

97
 Ezúttal tényleg Vince Gill Go Rest High on That Mountain
című dalát választotta, ami teljesen készületlenül érte Scarlettet.
Szabálytalanul verő szíve a torkában dobogott, szemét könnyek
öntötték el, ahogy a sok temetés emléke bevillant az agyába.
Michelle temetése. Aztán a legidősebb bátyjának a legjobb
barátjáé, akit Irakban öltek meg. Egy kollégáé, aki szolgálat
közben hunyt el. Egy tűzoltóé, akivel együtt nőtt fel, és a
lángokban lelte halálát. És még annyi emberé, hogy felidézni is
fájt. És természetesen Marcus testvérének a temetése. Bárki
tervezte is Mikhail búcsúztatását, dicséretes munkát végzett,
felbérelte a Cincinnati Opera legjobb tenorját. Na de Marcus
verziója...
Összetörte Scarlett szívét, és egyszerre meg is gyógyította.
Tálát is Marcus dala vonzotta. A videón a lány lassan, de
magabiztosan mozgott a fák között, amíg el nem érte azt az
ösvényt, amelyik ahhoz a kis tisztáshoz vezetett, ahol Marcus ült a
pádon, aki csak a feje elfordításával követte az eseményeket. A
könnyek végeláthatatlanul folytak a lány arcán, egyik kezét a
szájához nyomta, hogy elfojtsa a zokogását, ami keskeny vállát
rázta. A másik keze ökölben volt, úgy fogta a kutya pórázát.
Így álldogált, amíg a férfi befejezte a dalt. Marcus mikrofonja
felvette, ahogy hallhatóan nagyot nyel, aztán megköszörüli a
torkát.
– Miért sírsz? – kérdezte a férfi olyan lágyan, hogy Scarlett
azon kapta magát, a szívére szorítja a kezét, hogy enyhítse a
fájdalmát.
A kamera ugrott egyet, ahogy Marcus felállt, de egy pillanattal
később Tala futásnak eredt a fák között, a fehér pólója és a fehér
kutya világított csak, amíg be nem fordult a sarkon, és ki nem
ment a parkból.
Legalább azt tudjuk, merre futott. Scarlett így meg tudta
mondani az egyenruhásoknak, akik most gyülekeztek, hogy
átfésüljék a park környékét, és megmutassák a lakóknak Tala
fényképét, hogy merre menjenek. És a kutya is. Az a kutya

98
annyira különleges volt, hogy biztos mindenki ismerte a
környéken.
Visszatekerte a felvételt egészen addig a pontig, ahol Tala és a
kutya megjelent, aztán kockáról kockára lépkedett, amíg meg nem
találta a legtisztább képet, amiről tudott csinálni egy fotót.
Ráközelített, áttanulmányozta a kutya rózsaszín nyakörvén lévő
csillogó köveket – legalább hat olyan nagyot számolt meg, ami
biztos csak valami kristály lehetett. De mi van, ha Marcusnak
igaza van, és igazi gyémántok? Már a gondolattól is felforrt a
vére. Hogy képzelik ezt? A pár, akinek a tulajdonában volt Tala és
a családja, száz, ha nem ezer dollárt pazarolt egy nyamvadt
kutyanyakörvre.
De ez egy olyan tárgy volt, amire sokan emlékezni fognak. Ez
segíthet a kutya azonosításában, ami elvezetheti őket az állat
gazdájához, és reményei szerint Tala gyilkosához.
Scarlettnek egy kis szünetre volt szüksége a következő videó
előtt, ezért kikereste a telefonja névlistáján a K betűt. Delores
Kaminsky. Delores egy orvosi csoda volt, kilenc hónappal
korábban egy élelmiszerbolt parkolójában rálőtt egy őrült, és
magára hagyta meghalni egy kisteherautó alatt. Hátulról hatolt be
a golyó a fejébe közvetlen közelről, de minden negatív jóslat
ellenére életben maradt.
Mielőtt rálőttek volna, Delores egy állatmenhelyet vezetett, és
volt egy kis mobil kutyakozmetikája is. A történtek után most
indította újra a menhelyet. Ha jól halad a terápiával, folytatja a
kozmetikát is. Legalábbis így tervezte. Egyik barátja sem
kételkedett ennek sikerében. Scarlett csak párszor találkozott vele,
de ő is bízott Deloresben.
Nem sokkal 6:30 előtt járt az idő, de Delores azt mondta
Scarlettnek, hogy korán szokott kelni. Már biztos eteti a kutyákat.
Scarlett felhívta, és azt remélte, hogy legalább üzenetet fog tudni
hagyni neki, ha netalán még alszik. De a telefont a második
csengésre felvette egy meglepően óvatos hang.
– Patrick menhelye. Miben segíthetek?
– Delores, Scarlett Bishop vagyok.

99
 – Scarlett! – A nő nagy sóhaj kíséretében válaszolt. – A
cincinnati rendőrséget írta ki a telefon, és azt hittem... Nos,
örülök, hogy te vagy az.
Scarlett összehúzta a szemöldökét.
– Az irodából hívlak. Nem túl erős most a mobiltérerő, és nem
akartam, hogy megszakadjon. Nem akartalak megijeszteni.
Már kilenc hónap telt el az eset óta, és bár Delores teste
folyamatosan gyógyult, Scarlettnek fogalma sem volt arról,
hogyan birkózik meg érzelmileg azzal, hogy az életére törtek.
– Nem ijesztettél meg. Végül is az elkövető halott, mi bajom
történhet, nem igaz? Én csak... Mindegy is! Flúgos vagyok. Mit
tehetek érted ma reggel? Remélem, jól elvagytok Zattel.
Scarlett több részletet akart volna hallani arról, hogy Delores
mitől riadt meg ennyire, mert nyilvánvalóan történt valami. De a
nőnek joga volt a saját magánéletéhez, ezért Scarlett simán
válaszolt a kérdésére.
– Zat fantasztikus – biztosította. – Otthon érzi magát.
– Nem rágja a cipőket? – érdeklődött Delores vidáman.
– Nem. Erről Deacon szokott panaszkodni, nem én. Én voltam
annyira okos, hogy ne kiskutyát válasszak. – Nem választott ő
semmit. Nem ő választotta Zatet. A háromlábú buldog választotta
őt. – Azért hívtalak, hogy agyaljunk azon... – Scarlett megállt a
beszédben, összerezzenve, hogy talán rossz szót használt. Hiszen
Delorest fejbe lőtték, és bár az agyát nem érte a lövedék, a
koponyája súlyosan megsérült, amikor a támadója lelökte a
járdára, és berúgta egy ott parkoló kisteherautó alá, hogy elrejtse a
testet. Delores agyát zúzódás érte. – Sajnálom, Delores. Nem is
hiszem el, hogy ezt a szót használtam!
A másik oldalról hallatszó kuncogás azonban eltüntette a
gyomrából a gombócot.
– Rendben van. Tényleg. Tulajdonképpen vicces is. Szóval
miről akartál agyalni velem?
– Kutyakozmetikáról – válaszolta Scarlett megkönnyebbülve.
– Ezzel még nem foglalkozom. Még nem vagyok elég erős
hozzá.

100
 – Nem kell megnyírnod semmilyen állatot, de tudnom kell, ki
foglalkozik ilyesmivel a környéken. Főleg azokról, akiknek
gazdag vendégkörük van, drága kutyákkal.
– Rendben – mondta Delores lassan. – Én nem ismerek senkit,
de van sok olyan barátom ebben az üzletágban, aki talán tud
neked segíteni. Konkrét fajtáról van szó?
– Normál uszkár.
– Ismerek olyan kozmetikákat, ahol foglalkoznak uszkárokkal.
De... – egy kis félelem vegyült a hangjába – ugye nem fogják
megtudni, hogy én adtam meg a nevüket?
– Nem, nem fog kiderülni. De figyelj, ha neked kényelmetlen,
hogy nekem dolgozol, találok mást. Semmi probléma.
– Nem, nem. Csak bolond vagyok! – nevetett zavartan Delores.
– Ha elmondod, pontosan mire van szükséged, talán segíthetek.
Volt már nálam több ilyen kutya. Közülünk három díjnyertes volt.
Scarlett elkezdte hegyezni a fülét.
– Meg tudod egy képről állapítani, hogy egy kutyát visznek-e
kiállításra, vagy sem?
– Az a fénykép minőségétől függ. Nemleges választ
könnyebben tudok adni. Az uszkárok szoktak gyilkolni?
A kérdés kicsit túlságosan könnyedre sikerült. Delores ideges
volt, de segíteni akart. Scarlett tiszteletben tartotta ezt.
– Nem – felelte Scarlett hasonlóan könnyedén, aztán
komolyabb hangon folytatta –, de meg kell találnom a gazdáját.
– Több száz képet csináltam kutyákról kiállításokon.
Átnézheted őket, ha úgy gondolod, hogy hasznos lehet. Olyan,
mint egy rendőrségi fotógyűjtemény.
Az izgalomtól kalapálni kezdett Scarlett szíve.
– Van időd ma reggel találkozni?
– Tizenegy után jó. Fizikoterápiára megyek ma reggel,
legkorábban ekkorra érek haza. De ha sürgős, le tudom mondani a
kezelést.

101
 – Megmondom, mit csináljunk. Menj el a kezelésre, de vidd
magaddal a telefonodat! Ha előbb van szükségem a segítségedre,
hívlak.
– Tökéletes! Vigyázz magadra, Scarlett!
– Delores, várj! Felhívtad a barátomat? Mereditht? – Az új
barátja, Meredith Falion főleg gyerekekkel és fiatalokkal
foglalkozott, de néha kezelt felnőtteket is.
Tudnom kell! Felelős vagyok érte, akár tetszik, akár nem.
Meredith úgy dolgozott, hogy Scarlett tudta, tényleg érdekli,
amit csinál. Arról fogalma sem volt, hogyan lehet Meredithben
kikapcsolni a terapeutakapcsolót, még baráti közegben sem. Ezért
Scarlett mindig odafigyelt arra, hogy mit mond, nem akarta
teljesen felfedni a benne dúló viharokat. Most még nem. De az is
lehet, hogy sohasem. Túlságosan kockázatos lett volna a munkája
miatt.
Rövid hallgatás után érkezett a válasz.
– Még nem – ismerte el Delores. – Nem állok még készen.
Sajnálom.
– Ne sajnáld! Megértem, ha nem állsz készen. – Scarlettnek
elfogadónak kellett lennie, különben képmutató lett volna. – Ha
úgy érzed, fogadni fog. Most tedd azt, amit kell, hogy túléld a
napot!
Hosszú, hosszú szünet következett. Olyan hosszú, hogy
Scarlett azt gondolta, megszakadt a vonal.
– Delores? Itt vagy még?
– Igen. Csak azon gondolkodtam... ha te... – Frusztráltan
sóhajtott. – Úgy tűnt, megértesz engem. Azon gondolkodtam,
hogy te is voltál valaha áldozat?
Scarlett tüdeje égni kezdett, és rájött, hogy azért, mert már egy
ideje nem vett levegőt. Nem akart válaszolni, de Delores megjárta
a poklot is, és őszinte választ érdemelt.
– Nem, nem, soha nem ért inzultus. Néha ér egy-két ütés, de az
a szolgálat része, és a verekedő fél többnyire bilincsben végzi, a
térdemmel a hátában. Csak túl sok mindent láttam már. – Még

102
annál is többet. – Keress meg, ha visszaértél a fizikoterápiáról, és
elmegyek hozzád a menhelyre.
Scarlett letette a telefont, és a monitorra nézett, ahol még
mindig az uszkár kinagyított képe volt. Végig kellett néznie az
összes videót. Először azt, amelyik a sikátorban készült.
De nem akarom! Ez milyen nevetséges, nem igaz? Nyomozó
volt, a halál a mindennapok része volt. De egy már halott
áldozatot látni más volt, mint végignézni valakinek a haldoklását.
És néha egyes áldozatok fájdalma mélyebbre hatolt, mint másoké.
Az volt az érzése, Tala fájdalmas lesz. A lány szenvedése
megsebezte Marcust is, még mielőtt ténylegesen rálőttek volna.
Ebben biztos volt.
Tedd, amit tenned kell! Igazságot Tálának! A tudat, hogy a
lány gyilkosa megbűnhődik majd, most nem enyhítette a
fájdalmát, vagy Marcusét, de egy nap talán majd igen.
Ám Scarlett keze az egéren nem engedelmeskedett, átment a
leveleire, ahelyett, hogy kinyitotta volna a videófájlt. Nem jött új
levél Marcustól. Nyoma sem volt a listának a férfit ért
fenyegetésekről, amit megígért. Talán elfelejtette. Vagy azt
mondta, hogy az asszisztense kezelte a listát. Talán tőle nem kapta
még meg. Pedig azt ígérte, hogy egy órán belül meglesz a lista.
Talán el is küldte, csak eltűnt az éterben valahol.
Oké, ez az utolsó durva túlzás volt.
Miért nem kérdezel rá simán? Ennyi térerő elég elküldeni egy
üzenetet.
Scarlett Bishop vagyok, írta. Elküldte a fenyegetéseket
tartalmazó listát? A videók megjöttek, a lista még nem. Egy percig
bámulta az üzenetet. Azt kellett volna írnia, hogy „nyomozó”, a
keresztneve helyett. Illendőbb lett volna. De nem akart illendő
lenni. Már kilenc hónapja csak Marcus O’Bannion járt az
agyában. Lehet, hogy a férfi az első lépést tette meg felé, amikor
felhívta, de az is lehet, hogy tényleg csak a segítségére volt
szüksége. Sosem tudja meg, ha nem lép most ő. Nem akart tovább
ezen rágódni, rányomott hát a „küldés” gombra.
Most pedig munkára fel!

103
 Visszatért a kilistázott videókhoz, eltökélten rákattintott arra,
ami a sikátorban készült és felkészült, hogy végignézi Tala
halálát.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 6:20

Deacon Novak óvatosan levegőt vett, miközben belépett a házába,

majd megkönnyebbülve kifújta. Az új kiskutya nemcsak nem
rondított oda a konyha padlójára, ami önmagában is ünneplésre
adott okot, hanem mindenütt finom reggeliillat terjengett. A
tűzhelynél pedig ott állt az a nő, aki az ágyból frissen kikelve,
gyűrötten is még mindig megdobogtatta a szívét, valahányszor
megpillantotta.
Két kutya ült a nő lábánál a földön. Egy felnőtt labrador, akit
Zeusznak hívtak, és egy golden retriever keverék kiskutya, óriási
tappancsokkal, az ő neve Góliát volt. Mind a két kutya menhelyről
szabadult, és Deacon boldog volt, hogy itt vannak, még akkor is,
ha a kicsi rendszeresen rágta a cipőit. Nem szerette a barátnőjét
egyedül hagyni, amikor bűnügyi helyszínre hívták az éjszaka
közepén, de a tudat, hogy a kutyák vigyáznak rá, jó érzéssel
töltötte el.
Mind a két állat felugrott, amikor nyílt az ajtó, Zeusz nagyon
hatásosan morgott is, amíg meg nem látta, ki jött. Aztán visszabújt
Faith lábához, közben Góliát ügyetlenül ugrabugrált a földön.
Deacon leguggolt, hogy megvakargassa a kiskutya fülét.
Dühönghetett volna a cipői miatt, de őszintén szerette a kutyákat.
Faith ránézett a válla fölött, a szája üdvözlő mosolyra húzódott,
bár azért a szeme gyorsan végigpásztázta tetőtől talpig. Minden
egyes alkalommal aggódott, amikor Deacon elment otthonról, de
sohasem szólt egy szót sem.

104
 A férfi felegyenesedett, engedelmesen kitárta a karját.
– Asszonyom, semmi vér!
Faith a fejét rázva nevetett.
– Mindig jó így kezdeni a napot. Éhes vagy?
Deacon ördögi kacaj kíséretében fel-le mozgatta a
szemöldökét.
– Igen, de most nincs arra időnk.
Faith édesen elpirult, Deacon pedig arra gondolt, hogy soha
nem fogja megunni ezt a látványt.
– Moss kezet, ülj le, és hallgass!
Két tojással és szalonnával teli tányért tett le az asztalra, aztán
leült ő is.
– Mi történt? Scarlett-tel minden rendben van?
Amikor a férfi elment otthonról, annyit tudott csak, hogy a
társa talált egy holttestet egy sikátorban.
– Igen. És Marcus is.
Faith felhúzta a szemöldökét, zöld szeme elkerekedett.
– Marcus? A mi Marcusunk?
– Az unokatestvéred – bólintott. – Egy és ugyanaz.
Elmesélte a fontosabb részleteket, és Faith száját figyelte,
ahogy lekonyul az együttérzéstől.
– Szegény fiatal lány! Marcusnak nem lett baja?
– Volt rajta golyóálló mellény, de így is mázlista, hogy csak
zúzódásai lettek. Az ostobája nem akart bemenni a sürgősségire.
– Persze hogy nem – válaszolta Faith a szemét forgatva. – Te
sem mentél volna, kivéve, ha nem vagy magadnál, és nem tudsz
tiltakozni. Fafejű férfiak! Pedig ti sem vagytok golyóállók,
remélem, tudjátok!
– Ez most nem a fafejű vőlegényedről szól – jegyezte meg
Deacon finoman. – Hanem a fafejű unokatestvéredről.
Faith ajka felfelé húzódott rövid időre, aztán aggódó lett a
tekintete.
– Ez nem javít az anyjával való kapcsolatán. Amióta
elveszítette Mikhailt, Della fél, hogy valami történni fog a többi

105
gyerekével is. Amikor józan. Vagy ébren van. Ami nem túl
gyakori a pia és a tabletták miatt. Elmegyek, és meglátogatom ma.
Faith kilenc hónappal ezelőtt találkozott először a bővebb
családdal, de gyorsan tiszteletbeli O’Bannion lett. Szerették őt,
majdnem annyira, mint Deacon. A férfi előrehajolt, hogy
lecsókolja az aggodalmat az ajkáról, amikor megcsörrent a
telefonja.
– Zimmerman az – mondta. – Fel kell vennem.
Felvette a főnöke hívását, aki az FBI cincinnati irodájának a
különleges ügynöke volt. Deacon tagja volt a kiemelten fontos
ügyek osztályának is, ami a cincinnati rendőrség és az FBI közös
csapata volt, ahol Lynda Isenberg volt a közvetlen felettese. De
hivatalosan az FBI-hoz tartozott, szóval Zimmerman különleges
ügynök is a főnöke volt. Nem mondott el mindent Zimmermannak
az ügyről, de szüksége volt az FBI forrásaira.
– Jó reggelt, Andy! Köszönöm, hogy ilyen korán visszahívtál.
– Mi újság? – kérdezte Zimmerman.
– Lehet, hogy van egy emberkereskedelemmel kapcsolatos
ügyünk.
– Munka vagy szex? Vagy mind a kettő?
– Nem tudom még. – Elmesélte, amit Tala mondott Marcusnak,
közben azt figyelte, hogy Faith szeme összeszűkül a néma
haragtól. Évekig kezelt olyanokat, akik szexuális támadások
áldozatai voltak, úgy óvta a klienseit, mint egy anyamedve. Tala
jó kezekben lett volna Faith mellett, ha életben marad. – Bishop
nyomozó próbálja kideríteni a személyazonosságát.
– Külön osztályunk van helyi és állami szinten, ami az illegális
kereskedelemmel foglalkozik – magyarázta Zimmerman. – Troy
különleges ügynök a vezetője, és küldünk egy másik ügynököt is,
hogy legyen társa. Az az illető csak néhány hét múlva kezd, de
megpróbálom meggyorsítani a folyamatot. Addig is beszélek
Troyjal, és leküldöm, amint lehet. Most Clevelandben dolgozik,
de reményeim szerint ma már végez.
– Tájékoztatlak a fejleményekről – ígérte Deacon, és letette a
telefont. Faith megfogta a kezét, és gyengéden megszorította.

106
 – Sok áldozat érkezett Miamiból. Erre lehetett is számítani,
Ohióból azonban nem. De tudom, hogy itt is jellemző már. Sajnos
már mindenütt.
Deacon Talára gondolt, aki éppen úton lehetett a hullaházba.
– Sajnos igazad van.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 6:20

– A francba, Marcus! – Stone végighúzta a nagy kezét az arcán,

fáradt volt. – Meg is ölhettek volna!
Marcus elmesélt a testvérének mindent, ami aznap reggel
történt – vagyis majdnem mindent. Azt, hogy milyen elbűvölőnek
tartotta Scarlett Bishopot, megtartotta magának.
– De nem öltek meg!
Stone visszaült a székébe, és becsukta a szemét.
– Nem tudok még egy testvért eltemetni – mondta szárazon. –
Kérlek, kímélj meg ettől!
– Mit kellett volna tennem? – kérdezte Marcus óvatosan,
nehogy kritikusnak vagy mérgesnek tűnjön a hangja.
Stone ugyanis nem reagált jól a haragra, és kevés dolog tudott
olyan megalázó lenni számára, mint a Marcustól jövő kritika.
– Csak hagyd a fenébe! Életedben most az egyszer próbálj meg
nem hősködni! Hagyd... a... fenébe!
Marcus legyűrte az ingerültségét.
– Szóval ebben az irodában kellene ülnöm életem végéig?
Stone szeme tágra nyílt, állkapcsát összeszorítva csikorgatta a
fogait, amikor Marcus elmesélte a történetet.

107
 – Nem. De nem kell mindenkinek a segítségére sietned, ha
bajba kerül! – Tehetetlenségében rácsapott a szék karfájára. – Az
átkozott mindenit, Marcus! Anyának szüksége van rád. Audrey-
nak is. Jeremynek is – nagyot nyelt –, és nekem is.
Marcus dühe elpárolgott. Az anyját és a mostohaapját majdnem
tönkretette Mikhail halála, és Audrey... A húga egy éjszaka alatt
nőtt fel, gyászolta a testvérét, és kétségbe volt esve az anyja
törékeny lelkiállapota miatt. És Audrey nem volt egyedül.
Marcus és Stone is lábujjhegyen járkáltak az anyjuk körül,
egyikük sem akarta még jobban kiborítani. Marcus már látta
ilyennek. Pontosan tisztában volt azzal, milyen kemény is lehet a
helyzet.
De mindannyiuk közül Marcus aggódott a legjobban Stone-ért.
Stone egy robbanásra kész puskaporos hordó volt, bár sosem
ismerte el, mennyire feldúlta Mikhail halála. Marcus már kilenc
hónapja készült a legrosszabbra. De megváltozni nem akart.
Továbbra is segíteni akart azoknak, akik nem tudtak máshoz
fordulni.
– Tudom – mormogta. – De mi itt vagyunk egymásnak.
Tálának kije volt?
Hosszú csönd ereszkedett közéjük. Aztán Stone sóhajtott egyet.
– Egyszer meg fognak ölni!
– De nem ma – válaszolta Marcus nyugodtan.
Stone összehúzta a szemét, a dühét letagadni sem tudta volna.
– Fiatal még a nap.
Marcus felhúzta magát.
– Volt rajtam egy tetves mellény! Ahogy azt megígértem.
– Akkor biztos mázlid van, hogy csak a hátadba lőtt – vágott
vissza Stone szarkasztikusán. – Mi lett volna, ha úgy dönt,
befejezi a melót, ahogy az a lánnyal is történt? A mellény nem
védi meg a bolond fafejedet egy golyótól. Azt hiszed, varázslat
véd téged? Hogy legyőzhetetlen vagy? Megölhetetlen? – A hangja
minden egyes szóval hangosabb lett, a végén már ordított. –
Ennyire kibaszott hülye vagy?

108
 Marcus összerezzent. Nem, nem volt ennyire hülye. Mérlegelte
a kockázatot, számításba vette az esélyeket. És mindig úgy
döntött, hogy mindenképp megéri megmenteni az áldozatot.
Stone elfulladva levegő után kapott.
– Meg akarsz halni – suttogta. – Te szemétláda!
Marcus megrázta a fejét.
– Nem, ez nem így van!
Stone kihúzta magát a székben, a tekintete hideg és dühös volt.
– Akkor hogy van? Meséld el úgy, hogy a gyengeelméjű
bátyád is megértse!
Marcus megdörzsölte a halántékát, ahol a feje már lüktetett a
fájdalomtól. Stone csak akkor játszotta ki a gyengeelméjű kártyát,
amikor tényleg ideges volt, mint gyerekkorában, amire egyikük
sem szívesen emlékezett, de amit egyikük sem fog elfelejteni
soha. Ugyanazok az események, ugyanazok a veszteségek
másként érintették meg őket, és formálták a személyiségüket
olyanná, amilyenek ma is.
– Nem azért hívtalak ma reggel ide, hogy összekapjunk –
mormolta Marcus.
Stone állkapcsa összeszorult, keze ökölben.
– Ez marha sajnálatos, mert biztos, hogy össze fogunk.
– Az isten szerelmére! Nem akarok meghalni, Stone! – fakadt
ki Marcus, hirtelen túl fáradt volt ahhoz, hogy vitázzon, ahhoz
meg végképp, hogy verekedjen. – De amikor ránézek az olyan
emberekre, mint Tala... megérdemlik az életet.
– Jobban, mint te? – erősködött Stone.
Marcus megint hagyta, hogy a csend beszéljen helyette, Stone
meg végighúzta a kezét a haján, úgy tépkedve a végét, mint egy
félőrült.
Ez túl közel volt az igazsághoz. Mind a kettejük számára.
– És még azt mondták, én vagyok lassú – morgott Stone, majd
elengedte a haját. Durván visszasimította a helyére, állát a
mellkasára ejtette, mert veszített. – Egy átkozott, makacs idióta
vagy.
Marcus úgy vélte, ez így, a körülményekhez képest jogos.

109
 – De azért segítesz? – kérdezte csendesen.
Stone felkapta a szemét, pillantásuk összeakaszkodott, mint két
kard.
– Segítsek, hogy megöld magad? Nem! Basszus, nem, a
pokolba!
– Nem akarok meghalni – ismételte el Marcus, ezúttal
erőteljesebben. – Arra kérlek, hogy segíts nekem az egész Tala–
helyzettel és Jill-lel kapcsolatosan. Előbb vagy utóbb valamelyik
újság vagy hírügynökség úgyis meglátja a nevem a jelentésben.
Tudni fogják, hogy ott voltam egy tizenhét éves lánnyal egy
sikátorban, amikor lelőtték. Azt szeretném, hogy napvilágra
kerüljön az igazság, mielőtt szadista pedofilt csinálnak belőlem.
Stone elsápadt.
– A francba! Sajnálom. Nem jutottam azon túl, hogy rád lőttek.
– Nos, most arra van szükségem, hogy előre gondolkodj!
Stone kihúzta a vállát.
– Mit akarsz, mit tegyek?
Végre, gondolta Marcus. Számított a testvére haragjára, de nem
erre a szitokcunamira, ami most érte. Mikhail halála mindenkit
oda sodort, ahol a part szakad, Stone-t kiváltképp.
– Akarok egy neveddel fémjelzett cikket a Ledger honlapján
most azonnal, és a holnapi kiadásban is a főoldalon. Azt írd meg,
hogy az áldozat jött oda hozzám a parkban, és ő kért meg, hogy
találkozzunk, mert el akart menekülni egy őt kihasználó családtól.
Hogy egy rendőr is részt vett volna a találkozón, de az áldozatot
néhány perccel a zsaru érkezése előtt lelőtték.
– Család, amelyik kihasználta... – ismételte el Stone. – A
markukban tartották őt.
– Nem. Ezt a zsaruknak kell kinyomozniuk. – És nekem is,
gondolta, de ezt nem állt szándékában közölni Stone-nal. A
testvérét már így is túlságosan megrázták a történtek.
– Rendben – mondta Stone, a szeme gyanúsan összeszűkült,
Marcus pedig tudta, hogy nem rázta át. – Hogyan magyarázzam
meg, hogy egy sikátorban voltál a város lerohadt részében?

110
 – Írd azt, Tala nem akarta, hogy a saját lakóhelyének a
közelében meglássák, mert attól félt, megtudják a fogvatartói.
Csak ne tűnjön úgy, mintha idéznél valakit! Egy idézet után bárki
kutakodni kezdhet, akinek van hozzáférése a bizonyítékokhoz.
– Különösen ahhoz a videóhoz, amit átadtál Bishopnak. –
Stone grimaszolt egyet, mintha Scarlett Bishop neve rossz szájízt
hagyott volna maga után. – Egyébként miért küldted el neki? Nem
is kellett volna beszélned a fájlokról, elküldeni pedig még
kevésbé.
De el kellett! Tényleg. Ha másért nem, hát azért, hogy elűzze a
bizalmatlanságot, ami hirtelen árnyékba borította a nyomozó sötét
szemét. Marcus már hozzászokott ehhez a pillantáshoz abban az
öt évben, amióta átvette a Ledger irányítását. Az emberek – főleg
a zsaruk – hajlamosak voltak utálni az újságírókat, de őt ez nem
zavarta. Mert tudta, hogy végső soron minden, amit tett, minden,
amit meg kell tennie, azokért történik, akik túl szerencsétlenek
ahhoz, hogy megvédjék magukat.
De Scarlett Bishop pillantása... az fájt. És fel is dühítette. Mert
a bizalmatlanság mellett sértettség is volt benne, ami sokkal
személyesebbnek tűnt, mint a zsaruk sajtóval szembeni szokásos
megvetése. Valamilyen riporter valamikor átlépte a határt, és
megsebezte a nőt.
Marcus bármit megtett volna, hogy a nyomozónőnek többé ne
legyen oka így nézni rá. Akár még azon az áron is, ha meg kell
vele osztania a saját bánatát. Mostanra biztos megnézte már a
felvételeket. Látta az ő zsigeri, személyes reakcióját Tala halálára.
Kinyitotta előtte a szívét.
– Marcus? – Stone előrehajolt, és az ujjával csettintgetett a
testvére arca előtt. – Velem vagy?
Marcus pislogott, újra sikerült Stone aggódó arcára
koncentrálnia.
– Igen, veled vagyok.
Stone hátradőlt, aggódása óvatos törődéssé finomult.
–Tiszta üveges lett a tekinteted egy percre. Talán el kellene
menned az orvoshoz.

111
 – Megnézett a mentős. Rendben vagyok.
Stone-t nem sikerült meggyőznie.
– Azt mondták, hogy menj be a kórházba, nem igaz?
– Igen, de rendben vagyok. – Igazság szerint egy kicsit
émelygett, de ez mindig így volt még a kórház gondolatára is.
Nagyot nyelt, és megköszörülte a torkát. – Azért adtam oda
Bishop nyomozónak a fájlokat, mert valaki meggyilkolt egy fiatal
lányt a szemem előtt. Ez volt...
– ...a helyes cselekedet – szakította félbe Stone a szemét
forgatva. – Igen, igen, igen. Megértettem!
Marcus elgondolkodott néha. Stone-nak ott volt a helyes válasz
az orra előtt, de erre magától nem jött mindig rá.
– Ezzel lekerülök a gyanúsítottak listájáról is – tette hozzá
Marcus halkan. Reményeim szerint.
– Hadd nézzem meg én is!
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
Stone arckifejezése megkeményedett.
– Lehet, hogy nem, de tudnom kell, mivel állok szemben, ha
Bishop úgy dönt, hogy a sajtó számára nyilvánossá teszi a videót.
Mutasd meg! Most!
Marcus nem gondolta, hogy Scarlett ilyet tenne, de ezt a
véleményt megtartotta magának, és a monitort a bátyja felé
fordította. Stone csendben figyelt, összerázkódott a lövésekkor, az
arca kifejezetten szürke lett, amikor a második golyó leterítette
Marcust. És aztán, amikor Tala kettéhasadt koponyája újra
láthatóvá vált, a légzése nehézkessé és akadozóvá vált.
– Minden rendben? – mormogta Marcus.
Stone remegve bólintott, és nézte tovább a felvételt. Amint a
videó véget ért, mélyen beszívta a levegőt, majd reszketve kifújta.
– Odaadtad neki... – kezdte rekedten. És szaggatottan. Erősen
megköszörülte a torkát. – Odaadtad neki ezt a fájlt?
– Igen.
Stone ráemelte a tekintetét, és egy pillanatra Marcus meglátta
benne azt a kisfiút, aki régen volt. Olyan fiatal volt, és ijedt. Olyan
sebezhető. Aki biztonságot keresett.

112
 – Rendben van. Értem. Azt tetted, amit tenned kellett – értett
egyet Stone.
– Pontosan mire gondolsz? Hogy segítettem Tálának, vagy
hogy odaadtam Bishop nyomozónak a fájlokat?
Stone becsukta a szemét.
– Az egyik vagy a másik – suttogta. – Vagy mind a kettő.
Amikor kinyitotta a szemét, a sebezhetőségnek nyoma sem
volt, felváltotta a szokásos magabiztossága. Ez volt Stone pajzsa,
az utolsó menedék a lelkének. Ha ez megszűnt, elvesztette az
önuralmát... és annak sohasem lett jó vége. De Marcus ezt nem
árulta volna el senkinek.
Pedig elmondtad. Scarlettnek. Bizony. Majdnem. A kórházi
ágyán feküdt átszúrt tüdővel, és Scarlett bement meglátogatni. A
nyomozó nagyon haragudott Stone-ra, mert olyan információt
hallgatott el, ami elengedhetetlen lett volna egy nő és egy lány
életének a megmentéséhez. Scarlett nem értette az egészet. Nem
értette, mitől borult ki Stone.
Marcus bekattant. Ordított Scarlett-tel. Amíg nem volt Stone
helyében, ne merje bírálni! A nő még mindig nem értette Stone
kiakadásának az okát, mert Marcus nem osztott meg vele
dolgokat. De meghátrált, nem erőszakoskodott tovább, ellentétben
talán másokkal. Elfogadta Marcus szavait. Tiszteletben tartotta a
magánéletét. Aztán őrködött az ágyánál, amíg egy másik rendőr le
nem váltotta. Meg akart bizonyosodni arról, hogy biztonságban
vagyok.
Marcus bízott Scarlettben. Most is.
– Nem gondolom, hogy a nyomozó megosztaná ezt a videót
bárkivel, akivel nem kellene, de ha ez mégis megtörténne, a
Tálával való viszonyom nyilvánosan is dokumentálva lenne. Úgy
csináld, hogy ami nyomtatásban megjelenik, egyezzen azzal, ami
a felvételen is van. Ne hozd le a park pontos helyét vagy a lány
utolsó szavait!
– Akarsz képet a lányról?

113
 – Igen. Az egyik videóból vegyél ki egy kockát. Neked is
elküldöm azokat a videófájlokat, amiket Bishop is megkapott.
Már régebben is segítettem különböző áldozatoknak. Válassz ki
két olyat, aki nem szerepel azon a listán, amin a fenyegetések
vannak.
Miután újra ura volt az érzelmeinek, Stone összehúzta a
szemét.
– Miért? Mit számít, hogy rajta vannak-e azon a nyomorult
listán, vagy sem? Az a lány, Tala volt a célpont, nem te.
– Itt jön Jill a képbe. O látta a listát.
Stone felült, szemében tűz volt.
– Hogyhogy? Gayle sosem mutatta volna meg neki!
Marcus tanulmányozta a bátyját, remélte, hogy elég erős
ahhoz, ami most következik.
– Tudtad, hogy Gayle-nek szívinfarktusa volt?
Stone álla padlót fogott.
– Hogy a fenében?
– Én pont ugyanezt mondtam. – Marcus elmesélte a
testvérének, amit Jilltől hallott.
– Szóval ez a kölyök csinálta Gayle munkáját azóta?
– Nagyjából, igen.
Stone hátradőlt a székben, és összevonta a szemöldökét.
– Nem igazán hibáztathatjuk. Ha Gayle lenne a nagynéném, én
is ezt tettem volna – folytatta gondterhelten. – De arról fogalmam
sem volt, hogy Gayle így érez irántunk.
– Nem is hiszem, hogy Gayle így érez. Szerintem csak Jill
gondolja azt, hogy Gayle-nek így kellene éreznie. De mindegy is,
a kölyök látta a listát, és besorolt minden fenyegetést, ami azóta
érkezett. Észrevette, hogy a fenyegetések hevesen indulnak, majd
hirtelen abbamaradnak. – Marcus csak a szemét forgatta. – Azt
hiszi, elteszem őket láb alól.
Stone nagyot horkantott.
– Mert te vagy Don Corleone. Miért nem mondtad el neki az
igazat?

114
 – Mert nem bízom benne, és nem is értem pontosan, miért van
ez így, szóval meg ne kérdezd! Talán a Gayle miatt irántunk
táplált haragját éreztem végig. – De ez lehet több is ennél. De az is
lehet, hogy paranoid. lettem.
– Megfenyegetett, hogy mindent kitereget?
– Minket nem, csak engem. Mert nem tudja, hogy te is tudod.
De nem fenyegetés volt, csak azt kérdezte, hogy Gayle börtönbe
kerülhet-e amiatt, amibe belerángattuk. Azt hiszem, elhitte,
amikor nemet mondtam, de tovább fog kutakodni, különösen
most, hogy megsérültem. Amiatt aggódik, hogy az, aki engem
megtámadott, Gayle-t is meg fogja.
– Ezért nem hibáztathatjuk, azért sem, mert önző szemeteknek
gondol minket, akik nem értékelik eléggé a nagynénjét. De ha
elmondjuk neki, hogy Tala volt a célpont, nem fog többé aggódni,
hogy Gayle is kereszttűzbe kerülhet. – Stone Marcus felé
bólintott. – így két legyet ütnénk egy csapásra. Csírájában
elfojtasz minden gyanút, ami a Tala elleni gyilkosságba
belekeverhetne, és Jill is meghátrálna. Nem rossz. Egyáltalán nem
rossz.
– Ha hitt nekem. Még mindig nem vagyok benne biztos.
– Rendben – mondta Stone lassan. – Szóval nem söpörhetjük
le, mit tegyünk akkor vele?
– Nyomozzatok együtt a listán szereplő fenyegetések ügyében.
Higgye azt, hogy mindegyik egy-egy dühös ember
agyszüleménye, akik csak ki akarják ereszteni a gőzt. Hogy
semelyikből nem lett semmi a múltban, és nem is lesz a jövőben
sem.
Stone felhúzta az egyik szemöldökét.
– Azt akarod, hogy hazudjak?
Marcus sóhajtott.
– Nem, csak győzd meg, hogy Gayle biztonságban van!
– És mi lesz azokkal a fenyegetésekkel, amiket elintéztünk? Ha
azokkal kapcsolatban nem mondom el az igazat, azt fogja
gondolni, hogy egy maffiavezér vagy.

115
 – Már az is jobb lenne – dünnyögte Marcus. – Azt
mondhatnám, hogy szálljon le rólunk, különben az Ohio folyóban
végzi, betoncipővel a lábán. – Marcus a halántékát dörzsölgetve
próbált gondolkodni, de az agya alig akart működni. Túl régen
aludt már egy jót. – Találj ki valamit, hogy ezek az emberek miért
hagytak fel a fenyegetésekkel. A francba, mondd azt, hogy rájuk
küldtük az ügyvédeket, és jogi eszközökkel fenyegettük meg őket.
– És ha megkérdezi Rexet?
A Ledger jogásza Marcus egyik legrégebbi barátja volt, de
távol tartotta őt ezektől a dolgoktól, hogy ne legyenek etikai
dilemmái.
– Majd azt mondja neki, hogy őt köti a titoktartás. Aztán majd
Rex idejön hozzám, és kioktat, hogy miért ne csináljam, amit
csinálok. Én pedig – folytatta Marcus lágyan – megígérem neki,
hogy minden gyanús üggyel felhagyok, és ellovagolok a
naplementébe.
Stone felhorkant.
– Bárcsak!
– Aztán Rex forgatja majd egy kicsit a szemét, végül elmegy,
és közben azt morogja a bajsza alatt, hogy egy nap majd nagy
bajba sodrom magam. – Marcus megrántotta a vállát. – Mindig
ugyanaz a nóta.
Stone megrázta a fejét.
– Rendben, ha így akarod játszani ezt a játékot, támogatni
foglak.
– Mindig is így volt – mormogta Marcus. A maga módján
Stone volt a földkerekség leghűségesebb embere. – Köszönöm!
Stone arca elborult, elhessegette a köszönetét egy zavart
kézmozdulattal.
– Most mihez kezdesz?
– Átszerkesztem a listát, és elküldöm Bishopnak.
Stone szeme majdnem kiugrott a helyéről.
– És ezt miért csinálod?
– Mert megígértem neki.

116
 – Ezt mondtad? A listával kapcsolatban? Elment az eszed,
Marcus? Minket megeskettél, hogy hallgatunk, neki meg tálcán
kínálod?
– Novakkal együtt azt kérdezték, hogy engem megfenyegettek-
e. Kategorikusan tagadni nem tűnt bölcs dolognak, ezért azt
mondtam, hogy a titkárnő frissíti a listát. Nem szándékoztam
elküldeni a rendes listát. – Stone még mindig úgy nézett
Marcusra, mintha három feje lenne. – Arra utaltak, hogy én is
lehettem a célpont. Ez tűnt a legjobb megoldásnak.
Stone becsukta a szemét, és a kezével megszorította az orrát.
– Ez így szar. Te és a legjobb megoldásaid fogják ránk terelni a
nyomozó figyelmét. Le kell koptatnunk rólad a picsába!
Marcus arra gondolt, hogyan nézett rá Scarlett Bishop a
sikátorban, mielőtt a mentő megérkezett. A szeme tele volt
helyesléssel. És tisztelettel. És vággyal. Marcus mély lélegzetet
vett, nehezére esett remegés nélkül, egyenletesen kifújni. Scarlett
figyelme nem lehetett terhes.
– A nyomozó miatt ne aggódj! – A szavak rekedtesen jöttek ki
a száján. – Majd megoldom.
Stone szeme elkerekedett, hitetlenkedve bámult Marcusra.
– Neked bejön a csaj! O, istenem! Most viccelsz?
A másodperc töredékéig Marcus le akart mindent tagadni, de
rájött, hogy tulajdonképpen nem is akarja.
– Miért? Csak mert zsaru?
– Mert ő Bishop! Férfiakat fal fel reggelire, kiköpi a csontjukat,
aztán ledarálja, és kenyeret süt belőle. Basszus, egy imádkozó
sáska!
Marcus ajkai megrándultak. Hosszú ideje először talált valamit
viccesnek.
– Ezt honnan veszed? Ledarálja a csontjukat, és kenyeret süt
belőle? Tényleg?
– Kemény dió – bizonygatta Stone. – Igazi tökös nő.
Stone és Scarlett Bishop találkozása nem volt ideális. Deacon
és Scarlett egy emberrablási ügyben nyomoztak, és Stone
visszatartott egy bizonyítékot.

117
 Őszintén szólva, Stone találta meg Mikhail eltemetett testét egy
sekély sírban, ezért érzelmileg elég instabil volt.
– Hazudtál neki, Stone – mondta Marcus finoman. – Tényleg
azt hitted, hogy ez nem fogja zavarni?
Stone csak döbbenten bámult.
– A mentősök valami hallucinogén anyagot adtak neked? Mert
ennek az egésznek csak így van értelme. Dögös a csaj. Elismerem.
Tényleg dögös. – Stone előrenyújtotta a kezét, mintha megfogná
egy nő mellét. – Ilyen körülmények között megértem, hogy
elmegy a józan eszed, mert a csajnak klassz a teste. Vidd el egy
körre, ha nagyon muszáj, csak hogy ne pörögj annyira rá! De
vigyázz a golyóidra, mert ha nem, elteszi őket emlékbe. És miután
toltál vele egy menetet, parkolj le vele valahol, és az isten
szerelmére, húzz el onnan!
Marcus jókedve elpárolgott, amikor Stone megjegyzéseket tett
Scarlett fizikai megjelenésére.
– Elég volt! – fakadt ki. – Neked nem jön be. Megértettem. El
is fogadom. De nem beszélhetsz így róla! Ha nem tetszik, ahogy a
munkáját végzi, a lelked rajta, de a többi...
Marcus arrébb sántikált, lépteit testvére zavarodott tekintete
állította meg.
– Állj, állj, állj! Ezt most tisztázzuk! – Stone összeráncolta a
homlokát, ahogy gondolkodott. – Nagyon bejön neked a csaj?
Úgy, hogy szívesen.. . – grimaszolt egyet – randiznál is vele?
– Nem is ismerem – mondta Marcus őszintén. – Legalábbis
most még nem. Talán soha nem is fogom.
– De szeretnéd?
Marcus megrántotta a vállát.
–Talán. Lehet, hogy soha többé nem találkozom vele, de ha
igen, nem csak egy körre akarom elvinni.
Stone sóhajtott egyet.
– Gondoltam, hogy nem. Nem úgy vagy programozva.
Rendben, Mr. Mindig-mindent-helyesen-csinál, küldd el neki azt a
rohadt listát! De én is szeretnék mindenről másolatot. Tudnom
kell, hol a sebezhető pontod.

118
 – Rendben van. Ezt megteszem. – Marcus ránézett a biztonsági
kamera monitorjára az asztalán. Innen látta az épület minden ki-
és bejáratát. – Jill az előtérben van, a keze tele a reggelivel. Jól
jönne neki a segítség.
Stone felállt.
– Beengedem, és nekiállok Tala történetének.
– Nem akarom, hogy Jill itt mászkáljon felügyelet nélkül.
Stone szeme ismét elkerekedett.
– A bébicsősz vagyok?
– Amíg nem találok valaki mást, igen.
Stone nem volt igazán boldog.
– Ha elég okos ahhoz, hogy betörjön Gayle e–mail–fiókjába,
távolról is el fog tudni érni gépeket. Nem fogom huszonnégy
órában figyelni.
– Megváltoztatom az összes jelszót a szerveren – mondta
Marcus. – És megkérem Dieselt, hogy csináljon több tűzfalat,
vagy valami ilyesmi.
Diesel volt az itteni számítógépes mókus. Marcus értett a
gépekhez, és még sikerült is feltörnie egy–két rendszert, de Diesel
ennek a művésze volt.

– Csak, kérlek, figyeld Jillt a következő néhány órában! Tudni

akarom, mire készül.
– Gondolod, hogy többet tud, mint amennyit elárul?
– Inkább kíváncsi, mint óvatos. Csak figyeld, kérlek, legalább a
reggeli értekezletig! Ott megbeszéljük, mi legyen vele.
– Rendben – mondta Stone a fejét ingatva. – Te vagy a főnök.
Marcus megvárta, amíg becsukódik az ajtó, és ezt motyogta:
– Hurrá, jó vagyok!
Hátradőlt a székében, hogy kihalássza a telefont a farmerje
zsebéből. Egy bejövő üzenet miatt rezgett ugyanis, amíg Stone-nal
beszélgetett. Elolvasta az üzenetet, aztán szívdobogva elolvasta
újra. Főleg a bemutatkozást.

119
 Scarlett Bishop vagyok. Nem Bishop nyomozó, hanem Scarlett.
Sokkal melegebb volt. Hívogató. Te pedig bolond vagy,
O’Bannion.
Ez nem meghívás volt. Csak a neve, tisztán, egyszerűen. Akkor
ne láss bele szart se, ami nincs ténylegesen ott, és koncentrálj az
üzenetre magára!
Hogy a lista miatt sürgette, nem volt meglepetés, mert már
lejárt a határidő, de Marcus azt remélte, hogy a videókat látva le
fog mondani róla. Nyilvánvalóan Tala volt a célpont.
Ám találkozott már életében elég sok zsaruval ahhoz, hogy
tudja, ha valamit a fejükbe vesznek, nem engedik el, amíg nincs
bizonyíték a kezükben. Találnia kellett néhány nevet, ami kielégíti
Scarlettet anélkül, hogy felkeltené a kíváncsiságát, és arra
ösztönözné, hogy mélyebbre ásson. Mert amit ott talál, nem lett
volna jó egyiküknek sem.

120
 Ötödik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 7:05

–E z micsoda? – kérdezte Lynda Isenberg hadnagy élesen,

ahogy áthajolt Scarlett asztalán, – Azt hittem, hogy
O’Bannion felvételét nézed az áldozatról.
Scarlett magához tért a főnöke hangjából érződő rosszallás
miatt. Lynda ritkán használta ezt a hangnemet bárkivel szemben,
vele szemben pedig szinte soha. Igaz, Scarlett soha nem is adott
erre okot.
Lopva megtörölte a szemét, és lehalkította a gépét, mielőtt
megállította a videót, amit nézett. És hallgatott. Belátta, hogy
talán kicsit túlságosan is elmerült Marcus gyönyörű zenéjében. Az
énekhangja pont olyan volt, mint amilyennek elképzelte; olyan
gazdag és finom, hogy elsimította a sebeket a szívén, ugyanakkor
egy újfajta fájdalmat hozott felszínre.
–Én az áldozatot nézem – válaszolta, és megkönnyebbült,
amiért a saját hangja is biztosan cseng. – Itt van!
Rámutatott a képernyő szélére, ahol Tala állt bizonytalanul és
óvatosan. Alig lehetett a lányt látni a tisztást övező fák között,
ahonnan Marcus vette az eseményeket a sapkakamerájával.
– Úgy néz ki, mint aki azonnal elinal – jegyezte meg Lynda, a
hangja furcsán rideg volt.
Valami nem volt rendben, de Scarlett tisztelte Lyndát annyira,
hogy ne kíváncsiskodjon. A főnöke el fogja mondani, ha akarja.

121
Szerencsére Lynda ugyanilyen tisztelettel viseltetett az embereivel
szemben. Bár látta, hogy Scarlett szeme még mindig kicsit piros a
sírástól, ennek nem mutatta semmi jelét.
– De nem futott el – mondta Scarlett. – Legalábbis addig nem,
amíg Marcus énekelt. A parkban készült tíz videóból ötöt
megnéztem. Amikor az ének befejeződik, elmegy, de előtte nem.
Lynda szürke szemöldöke egészen a haja vonaláig ugrott fel, a
szeme elkerekedett az őszinte sokk jeleként.
– Marcus O’Bannion énekelt? Tényleg?
– Igen. így hívta fel magára Tala figyelmét legelőször. Azt
mondta, azért kezdett el énekelni, mert az éjszaka közepe volt, és
azt hitte, egyedül van. Aztán felnézett, és meglátta a lányt a fák
között a kutyával.
Az a ballada volt, amit Marcus a halott testvérének is énekelt.
Scarlett azt hitte, soha nem fogja hallani, mert a férfi nem vette fel
az első találkozást, de a dal rajta volt eddig az összes parkban
készült videón, amit megnézett. Néha három-négy másik ének is
elhangzott először, de Marcus mindig visszatért ehhez a
balladához, amint Tala megjelent.
Első hallásra Scarlett is legalább annyira meg volt döbbenve,
mint Lynda most. Aztán minden egyes alkalommal elszorult a
torka, és könnyes lett a szeme, a gondolatait pedig elárasztották a
Michelle–lel kapcsolatos emlékei. A vége mindig a legrosszabb
kép volt, természetesen. Annyi vér!
Ezért nem hagyta, hogy Michelle sokszor eszébe jusson. Nyers
és sebezhető volt, amíg az emlékeket vissza nem söpörte a
helyükre. Vagy amíg vissza nem vette a szokásos nyugodt, laza,
összeszedett arckifejezését. Ezt az arckifejezést vette fel Lynda is
általában. De most mind a két nő más volt. És ez furamód
megnyugtató volt.
Lynda levegőt vett, majd szaggatottan kifújta.
– Ezt a dalt játszották a férjem temetésén – motyogta, inkább
csak saját magának.
Scarlett megdöbbenésében csak bámulni tudott. Már öt éve volt
Lynda beosztottja, mégsem tudta, hogy a főnöke férjnél volt.

122
 – Sajnálom – suttogta olyan lágyan, hogy csak Lynda hallhatta.
– Nem tudtam.
Lynda pislogott, zavart pír jelent meg az arcán, aztán egy erős,
gyors mozdulattal megrázta a fejét, mintha el akarná hessegetni a
gondolatot. Egy pillanattal később visszatért a szokásos
arckifejezése: éber lett, rideg és hivatalos.
– Tizenöt évvel ezelőtt történt – mondta, kezével a levegőben
hadonászott, az érzelmekkel számolt le. – Ehhez az ügyhöz semmi
köze.
– Azt mondják, a zene hamarabb és biztosabban repít vissza,
mint bármi más – mormolta Scarlett.
Most, hogy látta, milyen sebezhető is tud lenni a főnöke, többé
nem akarta, hogy az igazi Lynda eltűnjön a kemény páncél alatt.
Addig nem, amíg Scarlett saját maga is képes lesz erre.
– A legjobb barátom temetésén is ez a dal szólt. Szóval... igen
– rántotta meg Scarlett görcsösen a vállát –, nem könnyű.
Egy hosszú percen át mind a ketten csak hallgattak. Aztán
Lynda megköszörülte a torkát, és a monitorra mutatott.
– Kijött egyszer is a fák közül?
– Eddig még nem láttam. Marcus azt mesélte, a lány hagyta,
hogy a kutya olyan közel menjen hozzá, hogy meg tudja
simogatni, de ő nem jött elő. Addig a fájlig nem jutottam még el,
de minden, amit ezeken a videókon láttam, alátámasztja a
történetét.
– A férfi nem fog önként olyan anyagot odaadni, ami
ellentmondana ennek – vélekedett Lynda óvatosan.
A hangneme miatt Scarlett újra felnézett rá. Ez alkalommal
Lynda szeme tele volt aggodalommal.
– Micsoda? – kérdezte Scarlett, és hallotta az ellenségességet a
saját hangjában.
– Személyesen kötődsz ehhez a férfihoz. Ö pillanatnyilag
szemtanú, de lehet gyanúsított is. Gyilkossági ügyben. Őszintén
aggódom.

123
 Scarlett nem gondolta, hogy Marcusból valaha gyanúsított is
lehet, de nem akart leállni vitatkozni, nem akarta, hogy Lynda
levegye az ügyről. Nem Marcus, hanem Tala miatt.
– Nem kötődöm hozzá – válaszolta anélkül, hogy elnézett
volna. – Úgy nem, ahogy gondolod. Összesen ötször kerültem
kapcsolatba Marcus O’Bannionnal – folytatta, és ötig számolt a
feltartott kezén.
– Amikor egy nő megmentése közben megsérült, ezután a
kórházban kétszer, aztán az öccse temetésén és ma este. Ezenkívül
nincs köztünk semmi.
Nem kell számolnia azt a sok ébren töltött éjszakát, amikor
pont az ellenkezőjét kívánta, ugye? Ezt a kis titkot megtartom
magamnak.
Lyndát nem győzte meg.
– Akkor milyen kapcsolatban vagytok, ha nem olyanban, amire
én gondolok?
– Azt hiszem, teszteljük egymás előítéleteit. Nem bízik meg túl
sok zsaruban, de hitt abban, hogy én tudok neki segíteni Tala
ügyében. Én nem bízom a sajtóban, de remélem, hogy ő más.
Remélem, hogy egy hasonló beszélgetést folytatsz Deaconnel is –
tette hozzá lazán. – Neki szorosabb a kapcsolata vele, mert
Marcus a menyasszonya unokatestvére.
Lynda hosszan, kérdőn nézett rá, majd újra a monitorra
mutatott, amin még mindig Tala volt kimerevítve az erdő szélén.
– Mit tudunk még a lányról?
– Tizenhét éves, valószínűleg bevándorló. Már megnéztem a
mai fájlban. Nem látszott jól az arca, mert a sikátorban kevés volt
a fény, de a hang kiváló. Az angolja tökéletes, de nyilvánvaló az
erős akcentusa. Azt hiszem, Fülöp-szigeteki.
Ez először Marcusban merült fel. De ezt is megtartom
magamnak. Scarlett ráment arra a videóra, amit Marcus azon a
reggelen vett fel a sikátorban, feltekerte a hangot, és megnyomta a
PLAY gombot.
Scarlett elfordította a monitort, hogy Lynda is jobban lássa,
aztán visszaült a székébe, és ötödször nézte végig a kibontakozó

124
eseményeket. Ahogy Tala habozva köszön, majd Marcus óvatos,
kedves kérdéseit.
– Miért sírsz, Tala?
– És maga? – vágott vissza a lány.
Attól, hogy Marcus még csak nem is tiltakozott, összeszorult
Scarlett torka, mint korábban is, amikor ezt a videót nézte. Nem
hitte, hogy még mindig a halott testvérét gyászolja. A férfi
mégsem szégyellte elismerni, hogy sírt. Sírt, amikor azt hitte,
egyedül van. Scarlett azon töprengett, vajon Marcus milyen arcát
mutatta a családjának és a külvilágnak.
Azon is elgondolkodott, vajon neki megmutatja-e majd valaha
a férfi a bánatát.
Aztán rájött, hogy ez már meg is történt. Azzal, hogy átadta a
felvételeket minden változtatás nélkül, gyakorlatilag
lemeztelenítette a lelkét nemcsak Scarlett előtt, hanem mindenki
előtt, aki megnézhette a videókat. Megbízott a nyomozóban.
Scarlett lelki egyensúlya hirtelen felborult, elhatározta, hogy
elzárja ezeket a felvételeket, és a lehető legkevesebb embernek
enged betekintést.
– Segíthetek neked valamiben, Tala?
– Nem tudok fizetni érte.
A kép ide-oda ugrált, ahogy Marcus a fejét rázta.
– Nem kell a pénzed. Nincs rá szükségem.
Súlyos csend következett, Tala vállai előreestek, a feje
vesztesen lógott. Aztán felemelte az állát, fiatal arckifejezése
átalakult rettegőből csábítóan hívogatóvá. Marcus dereka felé
nyúlt, bársonyos hangja kihívó volt.
– Értem. Mindent megteszek, hogy jól érezze magát.
A kép hirtelen nagyot ugrott, ahogy Marcus egy óriásit
hátralépett, két keze tenyérrel felfelé megjelent a szélen. A válasza
kétségbeesett volt. Elborzadt.
– Nem, hagyd abba, nem érted az egészet! Nem azt akarom.
Csak segíteni akarok neked.
– Miért? Miért segítene nekem? Egy senki vagyok.

125
 Scarlett torka újra összeszorult. Tala és az összes olyan áldozat
miatt, akik azt gondolták, hogy senkik.
– Mindenki valaki – mondta Marcus szomorúan. – Miért sírsz,
Tala?
Tala arca egyszerre árulkodott félelemről és reményről, s ettől
összetört Scarlett szíve. Olyan közel volt a segítség, de a
következő pillanatban minden megsemmisült.
– Veszélyes. Ezek veszélyes emberek. A családom halott, ha
engem itt találnak.
Marcus hangja jegesen hideg lett. Merev. Dühös.
– Kitől félsz?
– Attól az embertől. A feleségétől. Ők... – Tala elnézett. – A
markukban vagyunk.
– Hogyan?– erősködött Marcus. – Kicsoda?
Scarlett felkészítette magát arra, ami következett, mégis
összerezzent a lövés hallatán.
Tala a járdára zuhant, arca betöltötte a képet, ahogy Marcus fél
térdre ereszkedett mellette.
– Tala? A picsába! Eltaláltak!
A férfi keze remegett, ahogy levágta a lány ingének egy
darabját, és bekötötte vele a sebet, aztán talpra ugrott.
Lynda a rosszallásának adott hangot.
– Ott fogja hagyni.
– Csak egy percre – dörmögte Scarlett –, hívja a 911–et, és
biztosítja a helyszínt.
– Egy lélek sem volt a környéken – jegyezte meg Lynda, aztán
összeszorította az állkapcsát, ahogy a futó férfit nézték. – Lehet,
hogy túlzás volt azt hinnie, hogy megpillanthatja a gyilkost.
– Ezt nem tudta akkor – mondta Scarlett –, de az elkövető
megkerülte a tömböt, és visszatért, hogy még kétszer lőjön. A
hívás a 911-re 2:47-kor érkezett.
Tala arca visszatért a képernyőre, amikor Marcus folytatta az
elsősegélynyújtást.
– Tala!– kiáltott rá a lányra. – Ne halj meg, a mindenit!Ne halj
meg!

126
 Tala ajka a „segítség” szót formálta, de hang nem jött ki a
torkán. A következő szót kínlódva préselte ki:
– Malaya.
Lynda megragadta az egeret, és megállította a videót.
– Segítség és Malaya. – Scarlettre nézett. – Mit jelent az, hogy
malaya?
– A Google szerint a „malaya” azt jelenti, hogy szabad.
Tagalog és maláj nyelven – szállította Scarlett az információt,
megtartva az igazi forrást saját magának. Ellenőrizte a fordítást, és
arra jutott, Marcusnak igaza volt.
– Azt kérte a lány, hogy Marcus szabadítsa ki a családját –
dünnyögte Lynda, aztán összehasonlította Tala kimerevített képét,
ahogy az erdő szélén álldogált, azzal a fiatal nővel, aki az
aszfalton feküdt halva. – Ugyanaz a ruha.
Scarlett bólintott.
– Én is észrevettem. Ugyanaz van rajta minden videón, amit
eddig láttam. Fehér ing, koptatott kék farmer.
– Valamilyen egyenruha?
– Én is gondoltam erre – jegyezte meg Scarlett. – Nem láttam
emblémát az ingen, amiben lelőtték, de tiszta vér volt. A
helyszínen dolgozó bűnügyi technikus azt mondta, hogy Vince fel
fog hívni, ha a laborban találnak bármilyen megkülönböztető
jegyet a ruhán, de még nem kerestek.
Ha valami volt ott, azt Vince Tanaka őrmester meg is találja. A
helyszínelők főnöke szorosan fogta az embereit, a beosztottjai jól
képzettek voltak, és alaposak.
– Nem látszik semmilyen embléma azon az ingen sem, amit a
parkban viselt – folytatta Scarlett –, bár a kép minősége elég
szemcsés. De ezt is ellenőrzi a labor.
Az egér után nyúlt, és visszatekerte a sikátorban készült
felvételt körülbelül a kétharmadáig.
– Két további dologról tudok beszámolni. Először is, Tala
ismerte azt, aki lelőtte. – Továbbléptette a videót kockáról
kockára, és ott állt meg, amikor a fiatal lány szeme tágra nyílt a
rémülettől. És a felismeréstől.

127
 Eynda csendesen sóhajtott.
– Igazad van. Ennyit a véletlen lövöldözésről.
– Vagy arról, hogy ki volt a célpont – tette hozzá Scarlett
mogorván.
– Azt gondoltad, hogy O’Bannion volt a célpont?
Fél vállrándítás volt a válasz.
–Abból él, hogy hírek után kutat. Nyilvánvalónak tűnt, hogy
talán annyira felbosszantott valakit, hogy le akarták lőni. Már el
kellett volna küldenie nekem egy listát, ami az elmúlt évek során
kapott fenyegetéseket tartalmazza, de még nincs itt.
– Biztos vagyok benne, hogy megnézte ezt a videót, mielőtt
neked elküldte volna. Talán ugyanazt gondolja, mint mi, és úgy
döntött, még sincs szükséged arra a listára.
– Talán. – Vagyis nagyon-nagyon valószínű. – Mégis akarom
azt a listát, biztos, ami biztos.
– Egyetértek. Ha kell, szerezz házkutatási parancsot!
– Adok neki még egy órát, mielőtt újra megkérem. Ha
ellenszegül, kérek házkutatási parancsot. De ha nem akarja, hogy
lássam a listát, már biztosan ki is törölte. Most azzal foglalkozom,
hogy Tala volt a célpont. Körbekérdezzük a szomszédokat a lány
és a kutya fotójával együtt, és kihallgatjuk a park látogatóit. Bár
az emberek a parkban talán jobban emlékeznek a menő kutyára,
mint a lányra, szóval megpróbálom beazonosítani a kutyát is.
– Végigjárod az állatorvosokat is?
– Mindenképp, de arra gondoltam, talán nagyobb szerencsém
lesz a drága kutyakozmetikusoknál. Nagyon elegánsan volt nyírva
a kutya, feltételezem, rendszeresen vitték szalonba.
– Ismersz kutyakozmetikusokat?
– Ami azt illeti, igen. Emlékszel Delores Kaminskyre?
Lynda először ráncolta a homlokát, de aztán felélénkült a
tekintete.
– Persze! A nő, aki életben maradt? Kutyakozmetikus? Azt
hittem, menhelyet üzemeltet.
– Mind a kettőt csinálta a lövöldözés előtt, és az a célja, hogy
újraindítsa őket.

128
 Lynda oldalra billentette a fejét, és a szemével Scarlettet
méregette.
– Nem tudtam, hogy tartod a kapcsolatot az áldozatokkal.
Scarlett elhessegette a zavarát egy vállrándítással.
– Nem is – hazudta.
Az igazság az volt, hogy távolról rajtuk tartotta a szemét.
Különösképp a fiatalokon. Már túl voltak egy traumán. Utálta,
hogy egy ilyen élmény rányomta a bélyegét az egész életükre.
Többször telefonált helyi szervezeteknek, hogy figyelmeztesse
őket, ha valamelyik áldozat rossz útra tévedt. Néha vissza lehetett
rángatni ezeket a fiatalokat jó irányba. De a legtöbbször minden
kudarcba fulladt, és a srácok belehullottak az igazságszolgáltatás
fekete poklába.
De Scarlett megpróbálta, és továbbra is mindig meg fogja. De
nem akarta, hogy bárki is tudjon erről.
Lynda egy szót sem szólt, csak mindentudóan nézett, amitől
Scarlett arca égni kezdett.
– Dani és Faith hurcolt el a menhelyre – ismerte be Scarlett egy
elkeseredett sóhajjal.
Deacon testvére és a menyasszonya úgy tett, mintha szükségük
lenne Scarlett Land Cruiserére, hogy újonnan örökbe fogadott
állatokat fuvarozzanak, de Scarlett tudta, hogy be akarták venni a
csajos csoportjukba. A fenébe, azonnal be is szippantották.
– Meglátogatták Delorest, miután magához tért a kórházban. A
barátai gondozták az állatokat, és megpróbálták elhelyezni őket.
De nagyon sok kutya volt.
– Faithhez két kutya került, ha jól emlékszem – mondta Lynda,
és az ajka rángatózni kezdett.
– Egy hároméves labrador és egy goldi keverék kiskutya.
–Tudom. Deacon állandóan azon dohog, hogy szétrágják a
cipőjét. – Lynda szürke szemöldöke magasra szökött hirtelen
örömében. – Csak azt ne mondd, hogy neked is jutott egy!
Scarlett a szemét forgatta.
– De. Különben bűntudatom lett volna.
Lynda arckifejezése megenyhült.

129
 – Jó a szíved. Ne szégyelld bevallani!
– Nem szégyellem. – Ez hazugság volt. – Csak vigyáznom kell
a hírnevemre.
– A titkod biztonságban van nálam. Milyen kutyád lett?
Scarlett újra csak a szemét forgatta.
– Egy buldog. Hiányzik... egy lába. Senki más nem akarta.
Lynda sokáig nézte.
– És? Hogy viseli?
Scarlett felidézte, Zat hogyan vigasztalta meg aznap reggel,
amikor az érzelmei elragadták.
Bár Zatnek élete nagyobb hányadában durva bánásmódban volt
része, mégis édes és kedves volt. És ha Scarlettnek beleszólása
marad az életébe, királyként fog élni élete végéig.
– Jól, gondolom – válaszolta gyorsan. – Nem eszik annyit, mint
gondoltam. Később találkozom Deloresszel, hogy mutassak neki
képet az uszkárról. Meglátjuk, le tudja-e szűkíteni a kozmetikusok
körét.
Lynda a figyelmét újra a monitor felé fordította, amin még
mindig Tala kimerevített, rémült szeme látszott.
– Azt mondtad, két dolgot tudtál meg Taláról. Mi volt a
második?
Scarlett hálás volt, hogy kikerülhetett az érzelmi labirintusból,
és az egér után nyúlt.
– Hogy leveheted Marcus O’Banniont a lehetséges
gyanúsítottak listájáról. Nem ő lőtte le a lányt.
Előretekerte a felvételt addig a pontig, ahol Marcus térden állva
próbált elsősegélyt nyújtani.
– Itt a második lövés. Marcus háta mögül jött. A hátán találja
el, és elterül a földön.
A monitoron a kép ugrott egyet, amikor Marcus előreesett a
lövés erejétől, aztán minden fekete lett.
– Eltört a kamera? – kérdezte Lynda.
– Nem, a betont mutatja. Marcus pont ráesett a lányra. A lány
vére ott volt az ingén, amikor odaértem. Aztán jön a harmadik
lövés, megint a háta mögül.

130
 Harminc másodperc elteltével, egy fájdalmas nyögés
kíséretében Marcus lassan felemelte a fejét.
– Tala – suttogta –, ó, istenem!
A kamera mozgását még egy, halkabb nyögés kísérte, ahogy
Marcus visszaküzdötte magát térdelő pozícióba Tala élettelen
teste mellett, a lány fején golyó ütötte seb tátongott. Aztán
remegni kezdett a kép, mert a férfi is remegni kezdett.
– Nem!– suttogta rekedten. – A mindenségit, nem lehet!
Lassan előrehajolt, egyik kezével olyan finoman fogta meg a
lány állát, hogy Scarlettnek könnybe lábadt a szeme. Majd
ugyanazzal a lassú mozdulattal elfordította Tala fejét, így
láthatóvá vált a kimeneti nyílás is.
– Oh, ne! – suttogta Lynda. – Szegény lány!
Scarlett nem mondott semmit, a torka össze volt szorulva, nem
jött ki rajta szó, pláne hogy tudta, mi következik.
Marcus ugyanolyan finoman tette vissza Tala fejét az eredeti
helyzetébe. Aztán a keze ökölbe szorult, és lassan megpihent a
saját combján. A teste végig reszketett, mint a nyárfalevél.
Scarlett összeszorította az állkapcsát, hogy erős legyen, amikor
felhangzott a mély fájdalomkiáltás, ami inkább származott egy
sebzett állattól, mint egy embertől. Marcus olyan összeszedett
volt, mire ő megérkezett. Olyan... mozdíthatatlan volt.
Legyőzhetetlen. De a férfit így látni és hallani megrázta Scarlettet
is, akárhányszor nézte meg a videót.
Lynda halkan sóhajtott.
– A testvérét, Mikhailt is fejbe lőtték, ugye?
Scarlett bólintott.
– Marcus és a testvére, Stone talált rá. – Egy sekély sírban
eltemetve.
– Mikhail csak tizenhét volt.
– Tálához hasonlóan.
A képernyőn a férfi még vagy tizenöt másodpercig Tala teste
mellett térdelt, úgy lihegett, mintha lefutott volna egy mérföldet,
aztán egy fájdalmas nyögés kíséretében lábra állt. Maga mögé
nézett, de a kamera nem látott semmit, a gyilkos már messze járt.

131
 Scarlett megállította a videót.
– Elindult megkeresni azt, aki lőtt, de sehol nem volt senki.
Megkérem a labort, hogy ellenőrizze, nincs–e mégis valami a
háttérben, amit nem láttam meg. Marcus önként átadott egy kis
pisztolyt, amit a bokájánál tartott – tette még hozzá.
– Deacon azt mondta, mind a ketten azt gondoljátok, hogy
O’Bannionnak volt egy másik fegyvere is, amit nem szolgáltatott
be.
A tény, hogy Deacon felhívta Lyndát az első jelentéssel egy
időben, nem volt meglepetés. Scarlett is ezt tette, miután
lezuhanyozott, és ezerszer megköszörülte a torkát, hogy a főnöke
ne vegye észre, hogy sírt.
– Igen – mondta Scarlett. – És mielőtt megkérdeznéd, igen, ez
engem is zavar. Marcus O’Bannion nyilván titkol valamit, de
annak a valaminek nincs köze Tala halálához.
– Nyomozd ki, mi lehet az! – utasította Lynda. – Nem akarok
további meglepetéseket a bíróságon, ha ő lesz az első számú
tanúnk.
– Igenis, asszonyom! – Scarlett sem szerette a meglepetéseket.
Addig ás, amíg meg nem találja, pontosan mit nem mondott el
nekik, aztán eldönti, hogy a férfiban érdemes–e megbíznia, vagy
sem.
Átnézte az e-mailjeit, látta, hogy nem jött új üzenet Marcus
O’Banniontól, semmilyen lista. Nem gondolta, hogy a férfi azért
tartja vissza a listát, hogy akadéskoskodjon. Hanem vagy azért,
mert zavarban van, vagy azért, mert szégyelli magát. A
videófájlokat olyan könnyedén át– küldte, olyan gyorsan, és még
titoktartást sem kért, pedig sokszor csorbult rajta az érzelmi
páncélja.
A listának valószínűleg nem volt köze Tala gyilkosához, de
Scarlettnek utat mutatott volna magához Marcushoz. Akárhogyan
is, ez újabb indokot szolgáltatott arra, hogy felhívja a férfit.
Hogy el tudjak kezdeni szaglászni, mit is rejteget valójában,
mondta magának szigorúan.
Hogy újra hallani is fogja a hangját, csak hab volt a tortán.

132
 Hatodik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 7:15

D rake figyelme a telefonja csörgése miatt a tévéről a hálószoba

felé irányult. Amióta Stephanie kirakta otthon, ide-oda
kapcsolgatta a hírcsatornákat, illetve folyton nézegette az
internetet is, hátha írnak valamit az aznap reggel történtekről.
Eddig semmi, csak futó említések arról, hogy a belvárosi gettóban
lövöldözés zajlott. Természetesen a riporter nem hívta gettónak a
helyet. Az nem volt illendő.
Drake felvonta a szemöldökét. A médiát olyan liberálisok
irányították, akik fenn hordták az orrukat, és gőzük sem volt, mi
folyik a való világban vagy – Drake legnagyobb szerencséjére – a
saját városukban. Ismeretlen áldozatról beszéltek, akinek az
állapota még tisztázásra vár. Idióták! Az az állapota, hogy halott.
H-A-L-O-T-T, halott.
Senki sem említette sem Tálát, sem azt a pasit, aki vele volt.
Legalábbis eddig nem.
Újra csak a szemét forgatta, amikor meglátta a telefonon, hogy
ki keresi. Stephanie. Biztos újra ellenőrizni akarta. Felvette a
telefont, és rosszallóan, idegesen nézte, hogy a keze még mindig
remegett. Az adrenalinszintje már rég leesett, most már csak a
remegés maradt. Ennie kellett, de nem volt a hűtőben semmi, csak
sör.

133
 A telefon a kezében abbahagyta a csöngést. Túl sokáig csak
bámulta a készüléket, és ezért bekapcsolt a hangposta. Vissza
akarta hívni a nőt, de tudta, hogy semmi értelme. Mivel Stephanie
fossa a szavakat, úgyis visszahívja néhány perc múlva.
Drake gyomra fájdalmasan korgott, a felbugyogó gyomorsav
égette a torkát. A picsába! Valami kaja kell. Főleg mert megitta az
összes sört. A nővére hisztizni fog, ha este hazajön, és üres a hűtő.
Az lenne a legjobb, ha bevásárolnék, mielőtt hazaér. Nem félt a
nővérétől, csak nem volt kedve hallgatni a szarságait.
Stephanie majd ad neki még pénzt sörre. Ezen nem aggódott.
Az viszont inkább aggasztotta, hogy ugyan megivott vagy hat
sört, mégis remegett még a keze. Mind a kettő. Rendben. Egész
testében remegett, mint a nyárfalevél.
Izgatott vagy. Ez OK. Nem ölsz meg mindennap valakit. Vagyis
valakiket.
Még mindig elképzelhetetlennek tűnt. Megöltem két embert.
Pedig nem így tervezte, főleg a pasival kapcsolatban. A nagy,
fekete ruhás fickó úgy mozgott, mint egy zsaru, de nem tartóztatta
le Tálát. Beszélt a lánnyal, az arca komoly volt.
Talán arról akarta meggyőzni a kis lotyót, hogy szopja le.
De Drake tudta, hogy sokkal valószínűbb volt az, hogy Tala ki
akart tálalni. Most már sohasem tudja meg – de más sem. Drake
annyit tudott, hogy Tala szervezte a fickóval a találkozót, bárki
volt is az illető tulajdonképpen, mert az ő mobiljáról küldte a lány
az üzenetet. A kiscsaj azt hitte, hogy olyan okos, amikor kilopta a
telefont Drake kabátzsebéből, amit a férfi Stephanie kanapéján
hagyott a nappaliban. Természetesen direkt hagyta ott, hogy lássa,
mit csinál majd Tala vele.
Tala tudott titkot tartani. Drake érezte a névjegykártyát a lány
melltartójában, amikor mögé került, és megragadta a mellét. Ki is
vette volna a kártyát a melltartóból, ha Stephanie apja nem altkor
lép be pont a szobába.
Drake kuncogott egyet. Az az idióta öreg barom, Stephanie
apja, azt gondolta, hogy kisajátíthatja Tálát. Drake meg sem tudta
számolni, hányszor csináltak belőle hülyét Stephanie-val. De

134
Stephanie nem akarta felbosszantani az apját, úgyhogy játszották
a játékot, amikor apuci is a szobában volt. Viszont mire Drake
újra megkaparintotta Tálát, a lány már eldugta a kártyát, és sem ő,
sem Stephanie nem találta meg sehol. Drake felállította a csapdát,
Tala pedig belesétált, ahogy az sejthető volt.
Ostoba, csökött agyú ribanc. Stephanie-val úgy csalták tőrbe,
hogy azt mondták a lánynak, este elmennek kokaint szerezni
Stephnek. Tala írt valakinek, hogy találkozzanak néhány
háztömbnyire egy hajléktalanszállótól, ahol Drake és Stephanie
rendszeresen vette a cuccot, fala üzenete már nem volt a
telefonjában. A lány azonnal kitörölte, azt gondolván, hogy így
biztonságban lesz.
Most éjjel viszont megtanulta a leckét! Drake egyszerűen a
laptopja segítségével szinkronizálta a telefonját, a tabletjét és a
számítógépét.
Csak azt sajnálta, hogy nem látta, ahogy a lány elvérzik, de
nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy hosszabb időt
töltsön a helyszínen. Biztosra akart menni, ezért a fejébe eresztett
egy golyót, mielőtt elrohant volna. De nem kapkodta el. Öt
másodperce volt elmenekülni a szirénázó autók elől. Maximum
tíz. Nagyon meleg volt a helyzet.
De legalább Tálával nem kellett többet foglalkoznia. És az sem
számított, ha mindent elmondott a fickónak. Mind a ketten
meghaltak, senkinek nem tudnak már elárulni semmit.
Újra csörgött a telefon, amitől Drake össze is rezzent, a szíve
gyorsan kalapált. Csak Stephanie az. Alti ki fog akadni, ha Drake
nem elég nyugodt. Csillapodj le, a picsába, nehogy kibukjon! Ügy
vedd fel, mintha semmi gond nem lenne!
– Igen? – Próbált egy kis unatkozó türelmetlenséget
csempészni a hangjába. Mintha ezer más, jobb dolga is lenne. –
Mi van már?
– Tudja – suttogta Stephanie nyersen.
Drake szíve kihagyott egyet. Stephanie apjának még nem
kellett volna semmit sem tudnia.

135
 – Nincs semmi a hírekben – mondta nyugodtan. – Hogyan
szerzett róla tudomást?
– Nem én mondtam el. Esküszöm! A riasztó szólalt meg –
hadarta Stephanie. – A bokára szerelt nyomkövető bekapcsolta a
riasztót. Azt hittem, kikapcsoltuk apám gépén, amikor feltörtük a
rendszert, de ezek szerint nem. Úgy volt beállítva, hogy a riasztó
megszólalt a telefonján és a házban is. Órákkal ezelőtt történt.
Most tudtalak először hívni.
Drake becsukta a szemét. Hogy a bánatban felejthette el, hogy
az a rohadt nyomkövető rajta van Tala bokáján? Mindig annyira
vigyáztak, amikor kivitték a lányt játszani, kikapcsolták az öreg
nyomkövető programját a ház szerverén, hogy a lány átmeneti
hiánya ne tűnjön fel. Stephanie apja csak akkor vette volna észre,
ha konkrétan bemegy az előzményfájlok közé megnézni Tala
tartózkodási helyét, de erre nem került sor, mert vigyáztak, hogy
Tala mindig visszakerüljön a szalmazsákjára, mielőtt a többi
szolga felébred.
– Én nem is tudtam, hogy össze van kötve a ház riasztójával.
Annyira hangos volt, hogy felébresztett volna... – tétovázott
Stephanie. – Szóval nagyon hangos volt.
– Valakinek le kellett volna vágni róla a nyomkövetőt –
mondta Drake halkan. A francba! Erre nem gondolt, amikor
otthagyta a lány testét. De nem vihette magával, arra esély sem
volt. – Mit mondott neked apád?
– Csak azt kérdezte, hogy tudom-e, hol van Tala. Mondtam
neki, hogy nem. Bár szerintem nem hitt nekem. Furán nézett rám.
– Mindig furán néz. – Drake a szemét forgatta. – Mintha
lenyelt volna egy citromot.
– Nem, ez más volt. Tudta, hogy hazudok.
– Most mihez kezdesz? – kérdezte óvatosan.
Rövid csend.
– Hogy én mihez kezdek? – hangzott a kérdés halkan. Talán
túlságosan is halkan. – Te ölted meg a lányt. Te mihez kezdesz?
A nő nyugodtsága felbosszantotta Drake-et. Stephanie-nak
rettegnie kellett volna. A lányok mindig rettegnek, ha gond van.

136
Sikítoznak, és a megoldásért könyörögnek. Stephanie is ezt fogja
tenni. Csak még nem tudott róla.
– Mi azt fogjuk csinálni, hogy csak úgy leszünk, mintha nem
érdekelne bennünket semmi a világon. És azt sem felejtjük el,
hogy mi ketten voltunk együtt abban a kocsiban – fordította Drake
komolyra a szót, most már fenyegetően. – Rendben?
– Rendben – jött a válasz egy mély sóhaj kíséretében,
kimondottan kevésbé agresszív hangnemben. – Rendben van.
Amit csak mondasz.
– Jó válasz.
És ha Stephanie összeomlik? Lehet, hogy Drake-nek háromra
kell emelnie az áldozatai számát.
Ez az ötlet valahogy nem zavarta annyira, mint gondolta.
Egyébként sem félt Drake Stephanie apjától. Volt aduász a
kezében. A pendrive, amit az alsónadrágos fiókjában tartott.
Minden alkalommal, amikor belépett Stephanie apjának a gépébe,
lemásolta a fájlokat. Minden alkalommal, amikor elvitték Tálát
játszadozni.
Amikor az öreg meglátta, hogy Drake milyen adatokkal
rendelkezik, nem zavarta többé semmiben.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 7:45

– Mr. Sweeney? Van egy perce? – hallatszott Ken titkárnőjének a

hangja a telefonon.
Az irodában Alice Newman mindig Mr. Sweeney-nek hívta.
Mindenütt máshol simán apának. Alice sohasem volt Sweeney –
főleg a saját érdekében, különösen amikor még kicsi volt. Kennek
túl sok ellensége volt, egyik gyereke sem válhatott célponttá a
vezetékneve miatt. De Ken sem Sweeney-nek született. A csapat

137
egyik tagja sem használta az eredeti nevét. így tiszta sor volt
minden.
Ken lánya, Alice, aki az első feleségétől született, kiváló
diplomával végzett a jogi egyetemen Kentuckyban, és legalulról
kezdte megtanulni ezt a bizniszt. Ken remélte, hogy a lánya
hamarosan felváltja őt, hogy aztán ő, vágyainak megfelelően, a
nyugdíjas éveit egy napos tengerparton töltse, miután betöltötte az
ötvenet. Alice szerencsére gyorsan tanult, mert Kennek már csak
két éve volt hátra.
– Az egyik munkavállaló szeretne beszélni önnel – tette hozzá
hivatalosan.
Ken felnézett a pénzügyi jelentésből, amit éppen
tanulmányozott. A profit alacsonyabb, a kiadások magasabbak
voltak az előző évinél. Ehhez jött még a reggeli ügy a
biztonságiakkal és az a tény, hogy Reuben még nem jelentkezett,
szóval nem volt jó hangulatban.
– Ki az, Alice? – kérdezte türelmetlenül.
– Gene Decker. Azt mondja, fontos.
Ken rosszallóan nézett. Mi az ördög?
– Mondd meg Deckernek, hogy minden könyveléssel
kapcsolatos problémáját a főnökén keresztül jelentse. És mondd
meg Joelnek, hogy adjon több munkát az embereinek, hogy ne
legyen idejük engem szekálni. És hol a picsában van Reuben?
– Mr. Blackwell még nem jelentkezett. És Mr. Decker üzeni,
hogy nem könyveléssel kapcsolatos az ügy. A ma reggeli hívással
függ össze.
Basszus! Deckernek vissza kellett volna mennie a könyvelésre,
és a saját dolgával törődnie.
– Küldd be! – egyezett bele Ken hűvösen.
– Köszönöm, Mr. Sweeney – mondta Gene udvariasan egy
perccel később, amikor belépett, és becsukta Ken irodájának az
ajtaját. Nem ment közelebb, úgy állt, mint egy katona: mereven
előrenézett, a lába terpeszben volt, a keze a háta mögött. –
Köszönöm, hogy szakít rám időt. Tudom, mennyire elfoglalt.
Ken kifújta a levegőt, próbált nem idegesen kirobbanni.

138
 – Jöjjön már ide, és üljön le! – szók rá, és az egyik borszékre
mutatott az asztala másik oldalán. Csendben figyelte a férfi
könnyed mozgását, ahogy engedelmeskedett. – Úgy tűnik, rendbe
jött a sérülése – jegyezte meg. – Már nem sántít.
– Igen, uram. Nagyjából.
Decker óvatosan leült a karosszékbe, mintha attól félt volna,
hogy az összeroskad a súlya alatt. Ha rosszabb minőségű a szék,
ez talán be is következett volna. A férfi akkora volt, mint egy
védőjátékos, de mindenki legnagyobb meglepetésére gyors is volt,
mint egy sprinter, és fürge lábú, mint egy bokszoló. Ezeknek a
kombinációja révén remek testőr volt, és ezt Ken személyesen is
tudta igazolni. Hiszen most nem ülhetne itt az asztalánál, ha Gene
Decker nem ilyen fürge. Sajnos a balesetben Decker elveszítette a
gyorsasága és az ügyessége egy részét. Nem lehet a személyi
testőrség tagja még egy ideig.
Ami Deckernek veszteség volt, az a cégnek nyereség. Képzett
testőrt minden utcasarkon lehetett találni, de hányán voltak ilyen
tehetséges könyvelők? A fiatalember előtt komoly jövő állt.
Decker fészkelődött a székben, amiben mások szinte eltűntek
volna, de a válla így is egyszerűen túl széles volt ahhoz, hogy
kényelmesen tudjon ülni. Aztán feladta, előrehajolt, majd
rákönyökölt a térdére. Az arcán aggodalom ült.
– Baj van, uram.
– Gondolom, a tegnap esti számítógépes riasztás miatt van itt.
– Sean azt mondja, hogy az ötszázegyes kód a nyomkövető
miatti riasztás.
Ken nem akarta, hogy az arckifejezése megváltozzon, de
legbelül fortyogott. Elment az IT-re? Miután határozottan azt
mondtam, hogy hagyja a fenébe?
– Megmondtam, hogy menjen vissza a könyvelésre, és majd
Mr. Blackwell foglalkozik a riasztóval. Miért nem így tett?
– Pontosan ezt tettem. Egy órán át ültem az asztalomnál, azt
hittem, Mr. Blackwell odajön majd hozzám, hogy felvegye a
vallomásomat, hogy mi is történt a riasztóval és az ügyeletessel.
De nem jött, úgyhogy elindultam megkeresni őt.

139
 – Semmi szükség nem volt arra, hogy Reuben Blackwell
felvegye a vallomását. Mindenről tudott, mert én beszéltem vele,
miután megkértem magát, hogy menjen vissza a könyvelésre.
Decker meg sem rezdült.
– De egyáltalán nem jött be dolgozni, uram. Amikor felmentem
a biztonságiakhoz, hogy megkeressem, Jason Jackson még mindig
a földön aludt. Az ötszázegyes kód még mindig villogott a
képernyőn.
–Tessék? – Ken nem tudta eltitkolni, hogy milyen nehezen
hiszi ezt el.
– Tudom, uram. De ez történt. Gondolom, be van kamerázva az
iroda, lesz felvétel arról, hogy igaz, amit most mondok.
Ken azonnal meg is fogja nézni azt a videót, amint Decker
visszatér a saját irodájába.
– Utána mit csinált?
– Felsegítettem Jacksont, de... nos, hányni kezdett – válaszolta
Decker grimaszolva. – Lázas is volt, én pedig nem tudtam, mit
csináljak vele, ezért hívtam az egyes melléket, hogy elérjem Mr.
Blackwellt a mobilján, de újra csak az üzenetrögzítő kapcsolt be.
Hagytam üzenetet, rendbe tettem Jacksont, hívtam neki egy taxit,
és hazaküldtem. Amikor Jackson ruháját pucoltam, találtam egy
üveg köhögés elleni szirupot a zsebében. Ez lehetett az alkohol,
amit a leheletén is éreztem. Eltettem az üveget, ha esetleg meg
akarná tekinteni.
– És maga csak úgy... hazaküldte. – Ken lassan kifújta a
levegőt, tízig számolva.
– Igen, uram. Egy taxival, uram – habozott Decker, aztán
előrehajolt. – Jackson jó ember, Mr. Sweeney. Hűséges. Amikor
még a személyes testőrség része voltam, töltöttem együtt vele
néhány műszakot. Nem voltunk éppen barátok, de ettünk együtt.
Nem hiszem, hogy ivott, amikor be volt osztva. Örültem, hogy
megtaláltam a köhögéscsillapító szirupot. Talán az lépett
reakcióba egy másik gyógyszerrel, amit szedett. Nem tudom.

140
 – Küldök valakit, hogy nézzen rá. – És egy másik embert, hogy
nézzen rá Blackwellre. – Gondolom, maga ment el személyesen
az IT-re is.
Decker bólintott, nem volt megbánás az arcán.
– Ahogy már említettem, az ötszázegyes kód villogott a
számítógépen. Gyanítottam, hogy senki sem foglalkozott vele, és
mivel ön nyilvánvalóvá tette, nem kívánja, hogy visszahívjam,
ezért elmentem az IT– re kideríteni, mi is történik. Mielőtt
megsérültem, dolgoztam a biztonságiakkal. Nem hittem, hogy
olyan komoly lenne az ügy.
És ebben nagyot tévedett Decker. Ö a hivatalos biztonsági
szolgálat része volt. A nyomkövető azonban nem. De egy
dologban igaza volt: a nyomkövető miatti riasztással foglalkozni
kellett, méghozzá gyorsan. Valaki esetleg elmenekült, és éppen a
rendőrségen tesz vallomást.
Az, aki megszökött, nem tudja azonosítani Kent, de
feljelentheti a tulajdonosát. Bár a tulajdonosok nagy része nem
nevezte volna meg Kent mint a beszállítójukat, de más vásárlók
esetleg kevésbé diszkrétek, amikor a rendőrség kihallgatja őket.
Néha emlékeztetni kellett őket, hogy tartsák a szájukat. Néha
nyomatékos, állandó emlékeztetőre is szükség volt, máskor nem.
– Rendben – mondta Ken nyugodtan. – Mit tudott meg az IT-
tól?
– Nem sokat. Sean elmondta, hogy az ötszázegyes kód egy
nyomkövető miatti riasztás. Kinyitotta a térképet a gépén, és
káromkodott egyet, amikor meglátta a nyomkövető utolsó
rögzített helyzetét.
– Utolsó helyzetét?
– Az akku nyilván lemerült, uram, a 14. utca és a Racer sarkán.
Ez két sarokra volt a rendőrségtől. Ken gyomra összerándult,
de sikerült úrrá lennie az izgalmán.
– Értem. Be tudta Sean azonosítani a nyomkövetőt?
– Nem, de a képernyőjén ez a szám jelent meg: 3942139-13.
Ken felhúzta a szemöldökét.
– Jó a memóriája.

141
 – Nem igazán. Leírtam. – Decker felmutatta a bal karját, amin
feketével rajta voltak a számok.
Ken kinyitotta az íróasztala fiókját, és végigfuttatta az ujjait az
ott tárolt jegyzetfüzetein. Ezek a füzetek tartalmazták a
legfontosabb személyes adatait. Imádta a kütyüket, de nem bízott
egyetlen számítógépes rendszerben sem, amikor a személyes
dolgainak a biztonságáról volt szó. Csak egyetlen út vezetett
ezekhez a jegyzetfüzetekhez, ha valaki megszerzi a kulcsokat az ő
hideg, halott kezéből.
Kiválasztotta azt a füzetet, amit három évvel ezelőtt használt,
megkereste a nyomkövető számát a tartalomjegyzékben, és a
megfelelő oldalra lapozott. A nyomkövető Charles „Chip” Anders
nevére volt írva, áld a feleségével és a lányával a Hyde Parkban
lakott.
Emlékszem rá. Anders magas, sovány ember volt, aki az első
millióját tisztességesen kereste, de akinek egy sima, kényelmes
életvitel nem volt elegendő. A szemtelen felesége ösztönözte,
hogy keressenek még több pénzt. Az asszony magabiztos,
középosztálybeli családból származott. Mrs. Anders gyémántot
akart, és prémeket, nyaralót Franciaországban. Szolgákat. Együtt
akart lógni a gazdag és híres családokkal.
Ken megremegett belülről. Ezek az asszony szavai voltak,
természetesen, nem a sajátjai.
Anders vágyott arra a hatalomra, amit ezekben a körökben
tudott kialkudni magának. Vásárolt egy házat Cincinnati exkluzív
környékén, élvezte a jómódot, egészen addig, amíg a piac össze
nem omlott, és a gyár már nem tudta kitermelni azt a profitot, ami
fedezhette volna Andersék új életmódját.
Ekkor lépett közbe Ken, és felajánlotta, hogy segít nekik. Hogy
a káposzta is megmaradjon, és a kecske is jóllakjon. Anders
magánvagyona megugrott. A vállalkozása egy gyárról háromra
nőtt. így újra meg tudta adni a feleségének és a lányának, amire a
kapzsi szívük vágyakozott. A lánya luxusautót vezetett, és a
legjobb egyetemre készült. Anders és a felesége a dúsgazdag
elittel bulizott, együtt „lógtak” hosszú-hosszú éveken át.

142
 Ennek megvolt az ára, természetesen. És nőtt a felelősség. És
jöttek a következmények, amit a gondatlan életükkel idéztek elő.
– Az ügyfél öt nyomkövetőt kapott – mondta Ken. Minden
sorozatszám fel volt írva a jegyzetfüzetben, az eszköz jelenlegi
használójának a nevével együtt. – Sean az IT-n nem mondta meg
véletlenül, hogy melyik felhasználó miatt jelzett a riasztó?
Gene a fejét rázta.
– Nem is tudom... – Összeszorította a száját, nyilvánvalóan
változtatott azon, amit mondani akart. – Nem, uram. Nem mondta
meg nekem. Csak a számot láttam.
– Mit nem tud? – Ken felvonta a szemöldökét.
– Hogy hová szereltek nyomkövetőt.
– Nem kérdezte meg Seant?
– De igen. Azt mondta, kérdezzem önt.
– Csak így?
– Nos, nem, uram. Kicsit riadtnak tűnt, aztán megkeresett a
gépén. Nincs hozzáférésem ilyen információhoz. Azt hiszem, ez
nyilvánvaló volt abból, hogy megkérdeztem.
Seannak az IT-nál jár egy pont, gondolta Ken elégedetten. Ken
fiának, aki a második feleségétől született, már eleve nem lett
volna szabad Deckerrel beszélnie, de Alice-szel ellentétben Sean
nem töltött sok időt az alkalmazottakkal, inkább a gépeket
szerette. Sokan az alkalmazottak közül nem is tudták, hogy Ken és
Sean rokonok, mert Sean megtartotta az anyja leánykori nevét,
ami ugyancsak álnév volt. Az anyja sem egy ma született angyal
volt.
Deckernek csak az üzlet legális részére volt rálátása. Csak azért
szerezhetett tudomást a riasztóról, mert a felelős személy, akinek
mindenre volt rálátása, elmulasztotta a kötelességét.
Jason Jackson csak akkor úszhatja meg, ha beteg. Ha majdnem
halálos beteg. Különben elnyeri a méltó büntetését.
Lehet, hogy díjaznia kellene Decker kreativitását és
kezdeményezőkészségét.
Ken visszatette a füzetet, és bezárta a fiókot. Felnézett, és látta,
hogy Decker minden mozdulatát követi.

143
 – Tudni szeretné, hogy mire került nyomkövető?
– Igen – válaszolta Decker szemrebbenés nélkül.
Ken elmosolyodott.
– Ha elárulom, az életébe kerülhet – jegyezte meg könnyedén,
de Decker pillantása nem változott.
– Gondoltam – mondta halkan. – Már egy ideje így gondolom.
– Hogyhogy? – kérdezte Ken őszinte érdeklődéssel, a fejét
oldalra billentette.
Decker felemelte egy kicsit az állát, hogy magabiztosabbnak
tűnjön, de ne nagyképűnek.
– Mert látom a könyvelést, és nem vagyok bolond. – Megvonta
a széles vállát. – Gyerekjátékokat árul. Sok pénzt keres vele. De a
szervezet túl nagy ahhoz, hogy videojátékokra és plüssállatkákra
épüljön.
Ken nem tudta eldönteni, hogy dühös legyen, vagy még jobban
meglepődjön.
A videojátékok fedezték az illegális pornóügyleteit, és a
plüssállatokban lehetett legjobban elrejteni a tablettákat. A
tablettabiznisz nem volt már akkora, mint évekkel korábban, de
még így is a cég egyik legnagyobb bevételi forrásának számított.
– Értem.
– Tényleg? – kérdezett vissza Decker, az arca kifejezetten
komoly volt. –Tényleg? Ha én látom, hogy a legális profit nincs
egyensúlyban a kiadásokkal, nem gondolja, hogy a többiek is
látják?
– A többiek... például kik? – Ken vett egy mély, nyugodt
lélegzetet.
– A versenytársak. A bűnüldöző szervek. – Decker arcán
intenzívebb lett a grimasz. – Vagy továbbmegyek, az adóhatóság.
Higgye el, senki sem akar az adóhatóság látókörébe kerülni.
Ken elnyomta magában a remegést. Nem, természetesen nem
akart.
– Feltételezem, van megoldása.
– Igen. Van. De mélyebbre akarok látni, mint most.
–Tudnia kell, hogy nem adok rögtön teljes hozzáférést.

144
 – Már mondtam, nem vagyok bolond.
– Soha nem gondoltam, hogy az. – Ken hátradőlt a székben,
keresztbe tette a lábát, és lepöckölt egy gézdarabot a nadrágja
térdéről. – Emberek.
Decker pislogott egyet, amikor megértette, mire is gondolt
Ken. Leketyegett néhány másodperc, közben Ken szinte hallotta a
kerekeket zakatolni Decker agyában.
– Szex, munka vagy mind a kettő? – kérdezte végül, mintha
csak azt szerette volna tudni, hogy Ken mit reggelizne szívesen.
– Munka. Többnyire. – A legkülönlegesebb beszerzések a
szexpiacra kerültek. Néhány a pornóba, amit illegálisan árultak.
De a többséget ténylegesen munkára fogták.
– Hol terítik az árut?
– Nagy területen. – Ken nem akart többet elárulni, amíg Decker
nem bizonyított.
– Értem. Mik a források? Helyi, nemzetközi piac vagy
mindkettő?
– Mindkettő – mondta Ken, és úgy érezte, hogy ezzel nem árul
el túl sokat. A fickó úgyis volt annyira okos, hogy rájöjjön
magától.
– Rendben. Látnom kell a könyvelést, hogy javaslatokat
tehessek, hogyan legyen kevésbé gyanús az adóhivatalnak.
– Természetesen. De most más dolgom akadt.
Decker összeszorította az állkapcsát, a szemében a
bosszúságnál több, a haragnál kevesebb látszott. Amikor
megszólalt, a hangja visszafogott volt.
– Most tesztel engem?
– Nem kellene? Maga nem ezt tenné a helyemben?
– De. – Decker csendesen kifújta a levegőt. – De, ezt tenném
én is. Mi a feladatom?
– Azt akarom, hogy a nyomkövető ügyével foglalkozzon.
Menjen vissza az IT–re, és kérdezze meg, hogy melyik
felhasználó eszközét babrálták meg, és hol. Kövesse végig a
nyomkövető utolsó útját. És nézze meg a kazettákat is. Azonnal
kérem majd a jelentést.

145
 Decker felállt, de nem indult el rögtön.
– Lehetséges, hogy Sean is tudomást szerezzen erről, mielőtt
odaérnék az irodájába? Különben újra elküldene.
– Lehetséges. Van még kérdése?
– Milyen kazettákat nézzek át?
– Minden nyomkövető rögzít hangot. Minden beszélgetést
felvesz. Nem hiszem, hogy mostanában kazettákon rögzítik ezeket
az anyagokat – tette hozzá álszerényen –, de valamire felveszik, és
el is teszik.
– Mennyi ideig?
– Ezt nem kell tudnia. Arra bőven elég lesz, hogy kiderítse, mi
történt ma reggel. Természetesen arra semmi szükség, hogy
meghallgassa azokat a szalagokat is, amik a riasztás előtt
készültek. Az is lehet, hogy a nyomkövető viselője megszökött, és
azóta elkapták. Ha ez történt, akkor az ügyfél mindenképp hívjon
fel engem, mert ki kell cserélni az eszközt. Azonnal pótolom, ha
kiderül, hogy a nyomkövető viselője hogyan menekült el, és
milyen intézkedések történtek, hogy ez többé ne forduljon elő. Ha
a viselő meghalt, tudni akarom, hogyan és mikor. Az ügyfélnek
jelentenie kell nekem, de nem mindig teszik meg időben. Kérem,
oldja ezt meg!
– Értem. – Decker komoran bólintott.
– Azt is vegye figyelembe, hogy komoly megfigyelés alatt lesz.
– Ezt gondoltam. – Újra bólintott. – Akkor hozzá is látok.
Ken megvárta, amíg Decker mögött becsukódik az ajtó, aztán
tárcsázta az egyest a gyorshívások között. A biztonsági főnöke
nem vette fel, ezért bekapcsolt az üzenetrögzítő.
A picsába! Hol a rohadt francban vagy, Reuben! Aztán
tárcsázta a következő számot. Demetrius, a kereskedelmi
igazgató, első csöngésre felvette. Mély, lágy basszusa elnyomta a
háttérben a kocsi zaját.
– Demetrius vagyok.
– Demetrius, én vagyok. Láttad Reubent?
–Nem. Én is akartalak már hívni emiatt. Lett volna egy
megbeszélésünk az egyik beszállítóval kilenc harminckor, de

146
Reuben nem jött el. Egyedül kellett lezárnom az üzletet. Valami
nagyon fontos dolognak kellett történnie, hogy megbocsássak a
csávónak! Neki kellett volna lefoglalnia Morticiát, amíg én
Gomezzel megbeszélem a részleteket, de neeeeem. Nekem kellett
a szerződésre koncentrálnom, és azt a kis kurvát távol tartani az
intim testrészeimtől anélkül, hogy eltörném a csontjait. Amit a
legszívesebben meg is tettem volna – fejezte be a mondatot egy
morgással.
Ken csak bámulta a kihangosítót az asztalán, teljesen össze volt
zavarodva.
– Mi a pöcsömről beszélsz, Demetrius? Ki a franc az a
Morticia és Gomez?
– Tudod! Barbosáék. Ok irányítják a beszállítást Rióból. A
feleség az üzleti partner mellett ül, és az asztal alatt simogatja.
Próbálja a vért kicsalogatni a másik agyából, hogy a férje közben
minden szarságot bele tudjon csempészni a szerződésbe. De ha
durva vagy az asszonnyal, és azt mondod, hogy vegye el a picsába
a mancsait a pöcsödről, akkor felsikolt, a férje pedig felpattan, és
elmennek. Iszonyú profik átverésből. Hát persze hogy azok. De
mindig jó árut szállítanak, és Reuben nem bánja, ha becézgetik,
úgyhogy ő szokta vállalni ezt a részt, én pedig tárgyalok. De ma
nem jött. Annyira picsán fogom...
– Eltűnt – állította le Ken a pocskondiázást.
– Micsoda? Reuben? Mikor?
– Ma reggel hat előtt beszéltem vele. Az irodába indult, de
azóta sem érkezett meg – mondta el Ken Demetriusnak gyorsan az
eseményeket. – Nem tudom, hogy hol van most, és mi a pöcsöm
történik.
– Mi van ezzel a Deckerrel? Meg lehet benne bízni?
– Nem tudom. Ráállítok valakit, de meg akartam bizonyosodni,
hogy Reuben nincs veled, mielőtt mást is bevonok ebbe az
egészbe. Gyere be ide, ha esetleges vészhelyzet lenne!
– Megyek.
– Elküldöm Jason Jackson címét, ő az, akit Decker hazaküldött.
Menj be először hozzá, és nézd meg, mi a franc van vele. Csak

147
remélheti, hogy legalább ebolája van, különben úgy kirúgom,
hogy a lába nem éri a földet, amiért szolgálatban aludt. És három
órája szabadon járkál egy beazonosítatlan nyomkövetőt viselő is.
– Hívlak Jacksontól.
Ken letette a telefont, és felhívta Seant az IT-irodában.
– Decker elindult hozzád. Bevontam ebbe a nyomkövetős
ügybe. Adj neki hozzáférést azokhoz a hangfelvételekhez, amik az
elmúlt tizenkét órában készültek. Amíg ezeket hallgatja, szerezd
meg az útvonalat, amit a nyomkövetős ember az elmúlt
huszonnégy órában bejárt, aztán add azt is oda neki.
– Csak úgy odaadod neki, főnök? – Sean mindig főnöknek
hívta Kent, amikor dolgoztak. Ritkán, szinte soha nem hívta
apának. Még akkor sem, amikor kettesben voltak, de Kent ez nem
zavarta. Sean mindig is fura gyerek volt, mindig valami kütyüvel
babrált. Már akkor azon dolgozott, hogy az összes 21. századi
vívmányt meghonosítsa a cégnél, amikor Kennek el kellett tennie
láb alól a fiú anyját néhány évvel ezelőtt.
Sean úgy tudta, hogy az anyja a jógatanárral szökött el, amit
Ken és Reuben hitetett el mindenkivel, többek között az
üzlettársakkal, De– metriusszal és Joellel is. Nem lett volna túl
előnyös, ha sok ember ismeri a kivégzés részleteit.
– Igen, de ráállítok egy biztonsági embert, hogy figyelje.
Ügyelj arra is, nehogy legyen rajta lehallgatókészülék. Szólj, ha
valami gyanúsat tapasztalsz!
– Rendben.

148
 Hetedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 7:55

–K urvára imádom a keddeket!

Marcus felnézett az üdvözlő morgásra, kezében öntés
közben megállt a kávéskanna. Diesel besasszézott, és belehuppant
az egyik párnázott forgószékbe, ami a körül a mahagóniasztal
körül állt, ami Marcus nagyapjának a kedvence és egyben
büszkesége is volt. Az asztal Diesel majd százkilencven centije és
százhúsz kilója mellett úgy nézett ki, mint egy bababútor.
Marcus kitöltötte a kávét, és az első csészét odaadta a férfinak,
aki egy kortyintással meg is itta, pedig az ital tűzforró volt.
Amilyen életet Diesel Kennedy élt, simán elképzelhető volt, hogy
nem maradt ízlelőbimbó a nyelvén, a nyelőcsöve pedig évekkel
korábban kilyukadhatott már. A jóisten volt csak a
megmondhatója, hogyan nézhetett ki a gyomra, mert Diesel több
mint tíz éve nem járt orvosnál.
Marcus pontosan tudta, hogy ez mikor történhetett, mert ott
volt vele. Érzelmi támogatás, gondolta akkoriban. De Dieselnek
nem volt ilyesmire szüksége, rezzenéstelen arccal hagyta el az
orvosi rendelőt, át sem futott az agyán, hogy most közölték vele a
halálos ítéletét. Ehelyett piálni kezdett, úgy füstölt, mint egy
gyárkémény, úgy motorozott, mint egy megszállott, és egy egész
kannányi kávét megivott... és senki sem szólt egy szót sem. Egyik

149
jelenlegi bűne sem végzett volna vele hamarabb, mint az a golyó,
amelyik milliméterekre állt meg a szívétől.
Túl kényes helyen volt, ezért nem lehetett kivenni; bármelyik
pillanatban meghalhatott.
Diesel felemelte a bögrét, szavak nélkül jelezte, hogy kér még.
Rajongott a koffeinért, mert egyáltalán nem aludt, mindig
keményen dolgozott, és még keményebben játszott. És ez meg is
látszott.
A kanna még mindig Marcus kezében volt, teleöntötte a bögrét,
és várt, miközben Diesel ezt a második adagot is ugyanolyan
villámgyorsan felhajtotta, mint az előzőt. Marcus töltött egy
harmadikat, aztán magának egy elsőt, és leült.
– Miért? – kérdezte.
Diesel üres tekintettel nézett vissza rá.
– Mit miért?
– Miért szereted a kibaszott keddeket?
Diesel elmosolyodott, Marcust egy kicsit a Grincsre
emlékeztette, ahogy azon gondolkodott, hogyan lophatná el a
karácsonyt Kifalván.
– Ma Calnek kell hoznia a fánkokat. Ő hozza mindig a
legjobbakat.
– Pedig azt hittem, valami sokkal jobb lesz, nem is tudom... –
horkantott fel Marcus. – Valami sokkal mélyebb.
– Ha mélységet akarsz, menj templomba – mondta Diesel
lustán, vontatottan.
– Bárcsak – dünnyögte Marcus, aztán úgy döntött, előnyt
kovácsol abból, hogy még csak ketten voltak ott a reggeli
megbeszélésen.
– Itt voltál múlt éjjel, igaz?
– Kettőkor zártam be a boltot, ahogy szoktam. – Diesel szeme
összeszűkült. – Miért?
– Mert Jill itt volt, amikor ma reggel bejöttem négy
harmincötkor. Nem is ment haza tegnap éjjel.
– Mi a bánat? – Diesel szeme elkerekedett. – Pedig átnéztem
mindent.

150
 – A női mosdót is? – kérdezte Marcus, és azt figyelte, ahogy
Diesel összerezzen.
– A pokolba is, Marcus! – dünnyögte, mint egy gyerek. Az arca
vérvörös lett, amit a nők imádtak. Már ha volt lehetőségük
egyáltalán látni. Diesel nem bocsátkozott romantikus kalandokba.
– Oda nem mehetek be. Kinyitottam az ajtót, és megkérdeztem,
hogy van-e benn valaki, de nem jött válasz. – Beleborzongott még
a gondolatba is. – Nem mehetek be oda – ismételte el. – Ott... női
dolgok vannak.
– Most viccelsz velem? – Marcus hitetlenkedve nézett rá. –
Megrohamoztál ellenséges bunkereket úgy, hogy golyók
repkedtek mindenfelé! – Ha valaki, hát Marcus tudta ezt, vállt
vállnak vetve harcoltak Diesellel minden alkalommal. – Most
komolyan azt mondod, hogy félsz a női dolgoktól? Mi a fene,
Diesel? Csak... mi a fene?
Diesel pillantása megtorlást ígért.
– Miért nem válaszolt nekem Jill?
– Úgy néz ki, titokban lefülelte a beérkező fenyegető leveleket,
és a legrosszabbakat távol tartotta Gayle-től – sóhajtott Marcus.
Diesel arckifejezése elkomorodott.
– Mert Gayle-nek szívinfarktusa volt.
– Te tudtad? – Marcus kiguvadt szemekkel nézett rá.
– Miért, te nem?
– Nem! – kiáltotta Marcus elkeseredetten. – Akkoriban éppen
kórházban voltam!
Diesel a homlokát ráncolta.
– Ó, tényleg. Erről elfeledkeztem.
Marcus előrehajolt, és megütögette a férfi vállát.
–Te állat! Majdnem meghaltam!
– Au! – Diesel savanyú képpel dörzsölgette a vállát. – Tényleg
azt hittem, hogy tudod. Azt hittem, hogy Gayle elmesélte neked.
Azt hittem, hogy csak miatta titkolózunk.
Marcus végighúzta a tenyerét az arcán. A pasi szociális radarjai
nem működtek túl jól.

151
 – És te honnan tudtad? – kérdezte.
Diesel megvonta a vállát.
– Itt voltam, amikor történt. Lenn az alagsorban. Amikor
meghallottam a fenti ricsajt, feljöttem és körülnéztem. Úgy tűnt, a
mentősök uralják a helyzetet – villant meg valami a szeme
sarkában –, úgyhogy hagytam őket, hadd végezzék a dolgukat.
Marcus sóhajtott, tudott olvasni a sorok között. Dieselnek
megint rohama volt, ami azt jelenti, hogy pánikszerűen leblokkol,
amikor mentősöket lát. Diesel az iskolapéldája volt a
poszttraumás stressz szindrómában szenvedőnek.
– Rendben – dünnyögte Marcus. – Az a gond, hogy Jill is
olvasta az engem megfenyegetők listáját. Ő vezette rá az újonnan
érkező fenyegetéseket, amiket Gayle sem látott.
– Ez gáz – suttogta Diesel.
– Igen. Az lehet. Pláne, ha összerakja a kirakós darabkáit.
Diesel lecsúszott a székben.
– Ó, a picsába! – Összenézett Marcusszal. – Csak mondd el
neki! Rendes kölyök.
– Nem megy. Ameddig nem vagyok teljesen bizonyos a
dologban.
– És ahhoz mi kell? – Diesel kiitta a harmadik csésze kávét, és
a csészét hangosan letette az asztalra. – Valami nyamvadt
vérszerződés?
– Nem. – Marcus a szemét forgatta. – De... nem is tudom.
Aggaszt a lány.
– Mindig is jobb emberismerő voltál nálam – ismerte el Diesel.
– Hogy fogod a megfelelő keretek között tartani?
– Ráállítottam Stone-t.
Diesel egy ideig csak nézett, aztán horkantott egyet,
hátravetette a fejét, és úgy elkezdett nevetni, hogy majdnem
felborult a székkel együtt. Amikor Stone belépett a tárgyalóba,
Diesel csak még jobban rákezdte, a végén könnyek potyogtak le
az arcán.
– Mi az? – kérdezte Stone, amikor Diesel abbahagyta, hogy
levegőt vegyen. – Mi olyan rohadtul vicces?

152
 Diesel az arcát törölgette, aztán újra elfogta a nevetés, csak
most halkabban.
– Te – mondta somolyogva – vigyázol a kis Lolitára?
Marcus szeme újra elkerekedett, amikor Stone idegesen
pufogva elment a kávéjáért.
–A kis Lolita? – ismételte el. – Diesel, ilyet nem mondhatsz itt!
Ha nem lenne illetlen, csak egyszerűen... tiszteletlen, jogilag ez
akkor is szexuális zaklatás, és tudod, hogy azt nem tűrhetem.
Diesel megvonta a vállát, ami még Stone vállánál is szélesebb
volt.
– Ha te mondod, főnök! – Felült, megköszörülte a torkát,
összefonta maga előtt a karját, és a természetesen dörmögő
hangját olyan finommá változtatta, hogy még egy komornyik is
megirigyelhette volna. – Csak egyszerűen rendkívül humorosnak
találtam, hogy Mr. Montgomery O’Bannion pesztrálja Miss Jill
Ennist.
Stone tekintete üveges lett. Utálta az anyakönyvezett nevét.
Akkor kapta a Stone becenevet, amikor totyogós korában fejre
esett, és az orvos, aki megvizsgálta, hivatalosan is keményebbnek
nyilvánította a fejét a kőnél is. A beceneve ráragadt, mert Stone
makacs is volt.
– Ha még egyszer így hívsz...
Dieselről lehullt az álarc, boldogan vigyorgott.
– Nagyon beindultál, Montgomery! Csak nevezd meg a helyet
és az időpontot! Ott leszek.
– Hagyjátok abba! – csattant fel Marcus, amikor Stone szóra
nyitotta a száját. – A pokolba is, hány évesek vagytok? Ót?
– Tíz – helyesbített Diesel sértődés nélkül.
– Seggfej! – morogta Stone, amikor leült a kávéjával. – Jillt
Bridget-tel hagytam a könyvelésen, amíg a reggeli
megbeszélésünk tart. A költségvetést nézik át. Hol van már Cal a
fánkokkal? Kedd van, a francba is!
– Itt vagyok! – Cal becammogott, aztán letette a dobozt az
asztalra. – Tessék! Essetek neki! Csak használjatok szalvétát!

153
 Calvin Booker a 60-as évek közepe óta volt a Ledgernél
postásból egészen Marcus nagyapjának a jobbkezévé küzdötte fel
magát, a lap főszerkesztője lett. Calnek már nyugdíjba kellett
volna vonulnia évekkel ezelőtt, de csak tologatta a dátumot. Azt
állította, hogy otthon unatkozna, de Marcus tudta, az öreg azért
maradt, hogy neki segítsen. El sem tudta képzelni, mihez is
kezdhetne nélküle.
– Tegyetek el nekem egy lekvárosat! – Lisette Cauldwell lépett
be a szobába, mögötte a testvére, Phillip jött.
Lisette, a vezető szerkesztő, Marcusszal volt egyidős. Phillip,
aki a reklámokért felelt, a húszas évei vége felé járt, bár sokkal
fiatalabbnak látszott. Marcus a gimnáziumból ismerte Lisette-et,
az apja szerkesztő volt a Ledgernél egészen a haláláig. Lisette
kivívta Marcus bizalmát már évekkel korábban, és Callel mind a
ketten kezeskedtek Phillipért, ami elég is volt.
Lisette és Phillip is riporterként kezdte, és szívesen beugrottak,
ha senki nem ért rá a híradósok közül. Vagy ha a hír olyan fontos
volt, hogy Marcusnak mindenkire szüksége volt.
– Csukd be az ajtót! – kérte Marcus, és megvárta, amíg
mindenki kiszolgálta magát kávéval, és a fánk elfogyott.
– Hol van Gayle? – kérdezte Stone.
– Az orv... – hallgatott el Phillip, majd a testvérére nézett, aki
meredten bámulta. – Ne rugdoss! – panaszkodott. – Ez fáj!
Stone bosszúsan fújtatott.
– Ezek ketten tudtak Gayle-ről? – kérdezte Marcust.
– Feltételezem. Diesel is tudott róla. – Marcus Calre nézett. –
Te is tudtad?
– Csak múlt héten tudtam meg – sóhajtott Cal. – Évek óta
ugyanahhoz az orvoshoz járunk, és a rendelőben futottam össze
vele. Meg kellett ígérnem neki, hogy nem mondom el nektek vagy
anyátoknak.
Marcus összefonta a karját maga előtt, közben a fogait
csikorgatta.
– Te mit csináltál az orvosnál, Cal?

154
 Cal szemrebbenés nélkül állta a tekintetét.
– Csak a szokásos éves ellenőrzést.
Marcus megrázta a fejét, eltemette mélyen a haragját, ahol az
fel is robbanhatott anélkül, hogy bárkit megsértett volna.
– Azt tudjátok, hogy megnyertem minden egyes pókerjátszmát,
amit valaha játszottunk, ugye? Az arcotok elárul benneteket. Az a
fej is, amit most vágtok. Az, amiről azt gondoljátok, hogy nem rí
le róla a hazugság.
– És én végig azt gondoltam, hogy csalsz! – Cal a szemét
forgatta. – A francba, Marcus!
– Neked is szívinfarktusod volt, Cal? – füstölgött Stone.
– Nem. Csak egy stent. Aritmiás a szívem. Egyébként jól
vagyok.
Marcusnak tizenöt percen belül másodszor kellett végighúznia
a tenyerét az arcán.
– Ez baromi elkeserítő! – mondta feszülten. – Mi történik itt?
Van még valaki, aki eltitkol előlünk valamit?
Phillip gyorsan és határozottan megrázta a fejét.
Diesel csak felnézett rá.
– A dolgok nem igazán voltak... kellemesek errefelé
mostanában – sóhajtott Lisette. – Senki sem akar feleslegesen
nyomasztani téged, Marcus. Vagy téged, Stone. Semmi baj nem
érte a céget vagy a kis mellékes ügyeinket. Mindig mögötted
állunk. De ezt te is tudod.
Mindenki bólogatott az asztal körül, Marcus válla fáradtan
előreesett.
– Köszönöm. De ne bánjatok úgy velünk, mint a gyerekekkel!
Tudnunk kell mindenről, ami itt történik. És ebbe titeket is
beleértelek. Nem fogunk összeomlani. Nem kellenek többé titkok!
Igaz, Stone?
– Igen. – A testvére kihívóan felvonta a szemöldökét. – Ha már
itt tartunk, miért nem mondod el nekik te is a saját kis titkodat?
Minden szempár Marcus felé fordult. A férfi sóhajtott egy
nagyot, és elmesélte nekik Tala történetét onnan kezdve, amikor
először találkoztak a parkban, egészen addig, amikor reggel

155
egyedül találta Jillt az épületben, és Stone–t bízta meg a lány
felügyeletével. Amikor befejezte, mindannyian remegtek a
haragtól, de ez a harag egyenesen Marcusra irányult.
– Van képed minket piszkálni? – sziszegte Lisette a fogai
között. – Majdnem megöletted magadat, és minket piszkálsz?
– Nem piszkáltalak titeket – tiltakozott Marcus. – Soha nem is
szoktam senkit.
– Nem – mondta Diesel vontatottan, szemében dühvel. – Te
aztán soha.
Marcus nem törődött vele. Majd foglalkozik Diesellel kicsit
később. Inkább Cal miatt aggódott, aki teljesen lesápadt, a keze
remegett.
– Cal, jól vagy?
– Igen. Jól vagyok. Minden rózsás. Rendelek neked még egy
golyóálló mellényt.
– Én is jól vagyok – nyugtatta meg Marcus. – Az orvosok a
helyszínen megvizsgáltak, de megnézheted a hátamat, ha akarod.
Cal sokszor pelenkázta őt, és ezt mindig emlegette is. Ezért
Marcus úgy érezte, hogy ezt most fel kellett ajánlania.
– Nem. – Cal megrázta a fejét. – Ha a mentősök megvizsgáltak,
akkor nekem nem kell. Felnőtt ember vagy. Azt teszel, amit
akarsz, és nem számít, hogy én mit mondok.
Marcus rosszallón nézett.
– Dehogynem számít. És el is akartam mesélni nektek az
egészet ma reggel. Sőt mindenkinek el akartam mesélni az egész
világon. Stone fogja megírni a neten.
Stone egy kinyomtatott lapot csúsztatott át az asztalon.
– Nézd meg, hogy minden benne van–e!
Marcus ránézett Stone írására, és hálás volt, hogy a vádló
hangok elhallgattak egy időre.
– Minden benne van – mondta, miután kétszer is átfutotta. –
Köszönöm. Mehet a netre!
Lisette a papírlap után nyúlt, az ő keze is remegett.
– Hogyne piszkálnál minket! – dünnyögte. – Ki ez a Bishop
nevű nő? Meg lehet bízni benne?

156
 – Nem – vágta rá Stone.
– De – válaszolta ugyanakkor Marcus.
Diesel kihúzta magát a székben
– Na, most lesz igazán izgalmas!
– Az isten szerelmére! – mormogta Marcus. – A nő remek
rendőr – mondta Lisette-nek. – Stone-nal volt egy kis
összeütközésük, ezért fenntartással kell kezelni a véleményét.
– Emlékszem rá – szólalt meg Phillip, felnézve a telefonjából.
Úgy tartotta a készüléket, hogy mindenki lássa Scarlett képét,
amit a Google-ön talált. – Ott volt Mikhail temetésén. Nem
szégyellem bevallani, hogy a frászt hozta rám.
Lisette Scarlett fényképét tanulmányozta Phillip telefonján.
– Miért? – kérdezte a testvérét.
– Mert olyan... hűvösnek tűnt. Mintha egyetlen pillantással le
tudná fagyasztani a csávók golyóját.
– Én megmondtam – dünnyögte Stone a bajsza alatt.
– Én tennék vele egy próbát – mondta Diesel Phillipnek, de
közben végig Marcus arcát nézte érdeklődve.
Marcus felsóhajtott.
– Ha most arra számítotok, hogy átmegyek féltékeny
ősemberbe, csalódni fogtok – közölte Diesellel, aztán Calhez
fordult. – Kérlek, keress egy olyan trénert, aki munkahelyi
szexuális zaklatással foglalkozik. Szervezz vele egy beszélgetést
hétfőre, legkésőbb. Mindenkinek a megjelenésére számítok.
Mindenkinek.
Mindenki dünnyögött, kivéve Cal.
– Nekem nincs szükségem ilyesmire – bökte ki Diesel.
– Már elég jól csinálja – tette hozzá Lisette. – A többiek is.
– Pontosan ezért kell ott lenned – mondta Marcus határozottan.
– Phillip, kérlek, ne mondd ezt! Nem érdekel, hogy egy rendőrről
beszélsz, vagy egy prostiról vagy a fánkos nőről. Ha pedig egy
olyan nőről nyilvánítasz ilyen véleményt, mint Scarlett Bishop,
nézz szembe majd a következményekkel, ha a fülébe jut. A nő
olyan kemény, mint gondolod. És Diesel! Nincs több lolitás
megjegyzés sem! Mi volt ez az egész egyébként is?

157
 Diesel továbbra is megtartotta a Grincs–mosolyát.
– A csaj azóta törleszkedik Stone–hoz, amióta itt dolgozik.
Még a vak is látja. Ó, elnézést! A csökkent képességűekről sem
szabad semmit mondani? És a kisebbségekről sem? Gondolhattam
volna. A fenébe! Mit lehet akkor itt egyáltalán mondani?
– Seggfej vagy, Diesel! – jegyezte meg Stone a fejét ingatva.
De a mosoly ott volt az ajkán.
– Köszönöm – válaszolta Diesel egy nagylelkű bólintással. –
Mindenben a tökéletességre törekszem.
– Térjünk vissza a Jill-ügyhöz! – sóhajtott egy nagyot Lisette jó
hangosan. – Már akkor hajtott Stone-ra, mielőtt elkezdett volna itt
dolgozni. Nem is hiszem, hogy nem vetted észre, Marcus. Még én
is sajnálom Stone-t. Az a lány fáradhatatlan.
Marcus Stone felé fordult, aki kényelmetlenül mocorgott.
– Ez igaz? Miért nem szóltál? Nem állítottalak volna rá, ha
tudom.
– Már régen belém zúgott – kezdte Stone. – Csak egy gyerek,
én pedig nem akarom megbántani. Mindig el tudtam bújni előle,
mert sokszor voltam kiküldetéseken, de az elmúlt kilenc hónap,
amióta itthon vagyok, kifejezetten... nehéz volt. Előbb-utóbb
beszélnem kellett vele, és erre ma reggel került sor, mert sok időt
fogunk ezentúl együtt tölteni a feladat miatt, amit adtál.
– Hogyan fogadta? – kérdezte Cal halkan.
Stone válasza rövid és tömör volt.
– Sírt. Szar alaknak éreztem magam. Úgy döntöttünk, hogy
végigcsináljuk ezt a feladatot, és soha többé nem beszélünk a
dologról. Kérlek, ne cukkoljátok!
Lisette felállt, és átölelte Stone-t.
– Köszi – sóhajtott Stone, majd megpaskolta Lisette vállát. –
Bár minden alkalommal, amikor valaki ilyet mond, olyan
meglepettnek tűnnek ezek a lányok. Nos, végigmegyünk a régi
listán és azon is, amit Jill eltitkolt Gayle elől. Néhány fenyegetés
kifejezetten konkrét. Nem hiszem, hogy Jill mindent megértett, de
most már legalább nem gondolja azt, hogy egy maffiavezér vagy,
Marcus.

158
 Lisette elkerekedett szemmel ült vissza a helyére.
– Azt gondolta, hogy maffiavezér vagy?
– Azt gondolta, hogy a bírálóimat elteszem láb alól, és ezért
állnak le a fenyegetésekkel – bólintott Marcus szárazon.
– Micsoda jó ötlet! – jegyezte meg Diesel.
– Kuss, Diesel! – tették helyre a többiek kórusban.
Diesel megvonta a vállát.
– Csak úgy mondtam.
– De ne mondd! – tette hozzá Cal. – Most milyen típusú
fenyegetések érkeznek?
– Többnyire ugyanolyanok – válaszolta Stone tettetett, unott
hangon, de senkit sem tudott megtéveszteni. Nagyon is komolyan
vette ezeket a fenyegetéseket, csakúgy, mint a többiek. –
Kibelezlek, lelőlek, elvágom a torkodat, eltiporlak. Körülbelül az
üzenetek fele Lisette-et, Phillipet és engem vesz célba, mert mi
írjuk a történeteket. De a legrosszabbak Marcusnak szólnak, mivel
a kiadó a fő szemétláda.
– Már olyan unalmas! – mondta Marcus elbagatellizálva a
dolgot, mint mindig. Tompítsd a bajt, és ne menj sehová fegyver
nélkül! Ez volt a mottója. – Volt ismétlődő?
– Csak egy. Egy nő, aki azt üzente, hogy levadássza azt a
hazug riportert, mézet önt rá, és otthagyja a tűzhangyáknak már
csak azért a feltételezésért is, hogy az ő ártatlan férje, aki
valójában az áldozat itt, fiatal lányokat molesztált. A hazug
riporter te voltál, Phillip.
– A tűzhangyák klassz ötlet – jegyezte meg Phillip könnyedén.
– Biztos, hogy az a nő volt, aki drámakurzusokat tartott – vélte
Lisette. – Az, akinek a férje állítólag fel is vette telefonnal a
zaklatásokat, és feltöltötte a felhőjébe.
– Gyerekjáték volt feltörni a gépét – emlékezett Diesel
undorral az arcán. – A jelszó a kutya neve volt.
– A feleség legalább következetes – mondta Stone. – Drámai
volt a fenyegetése, drámai volt a tagadása is, amikor a rendőrök
megmutatták neki a bizonyítékokat. Nem reagáltunk az első
fenyegetésre, mert nem is láttuk, Jill ült rajta, és ez a nő egyre

159
csak küldözgette a többit, a legutóbbit múlt héten. Azt írta, hogy
szenvedni fogsz, mert ott fog eltalálni, ahol igazán fáj. Hogy
elveszíti az otthonát, mert a férje elveszítette az állását, miután
letartóztatták, és a bank is zárolt mindent. Azt is írta, hogy be
fogja perelni a lapot és személyesen téged is, Marcus.
Rágalmazásért.
– Engem nem perel be – szólt közbe Phillip –, én nem vagyok
elég nagy fogás. Szívás nagyfőnöknek lenni.
– Majd Rex elintézi – zárta rövidre Marcus. – Már egy hét
eltelt a fenyegetés óta. Rex kideríti, hogy a nő fogadott-e már
ügyvédet, és megbeszéli a dolgot azzal a másik ügyvéddel.
Nagyon ügyes ebben.
Cal felállt, hogy töltsön magának még egy kávét.
– Emiatt nem aggódom egyáltalán. Amikor szóba kerül a pénz,
a sok kiszámíthatatlan, érzelmi szempont elpárolog. Ha csak a
pénzre hajtanak, tartózkodni fognak minden erőszakos dologtól,
mert az akadály lehet.
– Remélem, csak a pénzről szól – mondta Stone mert ha a nő
tényleg végigcsinálja ezt, lehet, hogy nem tudjuk hozzákötni a
fenyegetéseket. – Összeráncolta a homlokát. – Mert Jill áttette
őket a központi szerverről a saját gépére. Remélem, nem tüntette
így el azokat az adatokat, amik a levél útját tartalmazzák.
– Ostoba kölyök! – dünnyögött Diesel, aztán a szeme sarkából
Marcusra sandított. – Ostobának hívhatom?
– Igen, hívhatod. Bár pont most mondtad, hogy megbízhatok
benne.
– Utána pedig azt, hogy te jobb emberismerő vagy – vágott
vissza Diesel. – Szükségem van Jill laptopjára. Szólj neki, hogy
nincs ellenkezés! Hogy ha megtagadja, seggbe rúgod. Itt
használhatom a segg szót? – kérdezte gúnyosan.
– Csak akkor, ha én meg azt mondhatom, hogy kussoljál – tette
hozzá Marcus. – Stone, ha a lány ellenkezne, mondd meg neki,
hogy elbocsátom. Lehetek én a rossz zsaru. Úgyis eleve csupa
rosszat gondol rólam. Amíg Diesel ki nem nyomozza ezt a
fenyegetést, mindannyiunknak nagyon óvatosnak kell lennünk,

160
főleg éjjel. – Mindenki bólogatott az asztal körül. – Rendben,
milyen teendőnk van még? A különleges ügyek közül –
pontosított.
A legális dolgok még vártak a sorukra, azokat hagyták a
végére.
Lisette kinyitotta a dokumentumát.
– Két nyomozás zajlik. Az egyik egy családon belüli erőszak, a
másik ügyben a befogadó családon belüli zaklatás a gyanú. A
családon belüli erőszak esetét az egyik barátunk jelentette.
A barát hivatalosan egy névtelen forrás volt, a valóságban
azonban a gyermekvédelem egyik embere. Csak Lisette ismerte a
valódi személyazonosságát. Marcus nem is akarta tudni, mert így
sokkal nagyobb biztonságban volt a névtelen forrás. Azt ugyanis
nem árulhatta el, amit nem is tudott.
Az első ügy öt évvel ezelőtt kezdődött. Azóta a szociális
munkás számos nem hivatalos jelentést küldött, olyan eseteket,
amikben a gyermekvédelem visszaélést gyanított, de bizonyítani
nem tudta. Ahhoz hasonlókat, amit Lisette most foglalt össze.
– Az egész egy gyaníthatóan gyermekmolesztálással
kapcsolatos hívással indult – kezdett bele. – Az egyik szomszéd
úgy látta, mintha horzsolás lenne az egyik gyerek karján. A
gyerek azt állította, hogy akkor szerezte, amikor a többiekkel
játszottak, de a nő nem hitte el, és jelentette az esetet. A gyerek
apja igazgató valamelyik multicégnél, meg tudott fizetni egy
nagyon drága ügyvédet. A többi szomszéd nem akart belefolyni,
de a családnál szolgálók beszéltek, természetesen név nélkül.
Senki sem akart a környéken összeakaszkodni velük. A gyerek
elmondta a szociális munkásnak, hogy az apja veri őt és az anyját,
de később ezt visszavonta. Az apa ügyvédje azt állította, hogy a
szociális munkás vette rá a gyereket, hogy az apja ellen valljon.
Hogy cukorkával vesztegette meg. És most a szociális munkás
ellen folyik a nyomozás, fel is függesztették, fizetés nélkül.
– Miért adnak még mindig helyt ennek a módszernek? –
dünnyögte Cal.

161
 – Nagyon jó kérdés – tette hozzá Lisette mogorván. – A
„barátunk” nem akarja magára hagyni a gyereket, mert az apának
van annyi pénze, hogy megvásárolja az igazságszolgáltatást. De
azt sem akarja, hogy a többi alkalmazott ne merjen olyan
családokat megvádolni, akiknek pénzügyi vagy politikai
befolyásuk van. Arra kért minket, hogy keresgéljünk, hátha
találunk valamit.
– Úgy tűnik, hogy az apa nem is nagyon avatkozott be a jogi
rendszerbe – jegyezte meg Marcus.
– Pontosan. Nos, mit gondoltok?
Mindenki elhallgatott, és a következő lépésükön gondolkodtak.
Mindig ezt csinálták. Amikor a hivatalos út nem volt járható,
Marcus csapata megkerülte a szabályokat.
Mindenkinek megvolt a maga indoka, de nem a szokásos
dolgok, amikre az emberek gondolni szoktak. Csak Dieselt
bántották gyerekkorában. Phillip és Lisette azért csatlakozott,
mert Phillip gyerekkori barátja az apja bántalmazásába halt bele.
Akkoriban Lisette vigyázott a kisfiúra, és Phillippel együtt
próbálták elmondani otthon, hogy valami nincs rendben a
szomszédban. De Cauldwellék meg voltak győződve, hogy Phillip
barátjának a szülei rendes, templomba járó emberek, és Lisette-ék
csalt túl sok tévét néznek. Amikor a kisfiút agyonverte az apja,
Lisette szülei lettek a város legharcosabb gyermekvédő ügyvédjei.
Marcus nagyapja jelentős milliókkal járult hozzá a
gyermekvédő szervezetek munkájához, Calt arra is utasította,
hogy a Ledgerben mindig tartson fenn ingyenes reklámhelyet
adománygyűjtésre. Cal folytatta ezt a kezdeményezést Marcus
nagyapjának a halála után is. Megtartotta magának, hogy mi miatt
állt az ügy mellé, még Marcus sem ismerte az okot. De azt nagyon
jól tudta, hogy a nagyapja miért lett a gyermekvédelem
szószólója.
Amiatt, ami velünk történt, gondolta most. De erről Stone-nal
sohasem beszéltek. Túlságosan is fájdalmas volt, és egyszerűen...
felidézhetetlen. Marcus mindig pánikolni kezdett és lefagyott,
nem jött ki hang a torkán, amikor a téma felmerült, ami

162
szerencsére ritkán fordult elő. Stone úgy oldotta meg, hogy
bedühödve csapkodni kezdett maga körül. Embereket is. Akkor ez
még nem is volt gond, amikor vézna kisfiú volt, és alig lehetett
belediktálni az ételt. De később... olyan óriási lett, hogy felnőtt
férfiak pisilték össze magukat, ha mérgesen rájuk nézett. A
dühöngő álarc mögött egy rendes, kedves ember rejtőzött. De a
dühkitörések nagyon mélyen gyökereztek benne.
– A jól bevált adócsalásos módszer itt nem fog működni –
vélekedett Cal. – Ennek a fickónak biztos jól fizetett könyvelői
vannak, akik bármitől megvédik a seggét.
Ezt a módszert többször használták már: Diesel kreatív módon
betör a gyanúsítottak számítógépébe, hogy megnézze a
kiadásokat, szemben azzal, amit az adóhatóságnak beváltanák. Az
adócsalásnak jelentősnek kell lennie ahhoz, hogy tényleges
börtönbüntetéssel járjon, de ha minden klappolt, a bántalmazónak
el kellett hagynia az otthonát, ami a csapat legfontosabb célja volt.
Ezeket az erőszaktevőket nem azért ítélték el, mert verték a
gyerekeiket, de végső soron csak lecsukták őket, és sokan jobban
féltek az adóhatóságtól, mint a zsaruktól. Marcus úgy gondolta,
hogy ha A1 Caponét is le lehetett kapcsolni ezzel, ők is
megelégszenek vele.
– Valószínűleg igazad van, Cal – mondta. – Ez a pasas túl okos
ahhoz, hogy nyíltan adócsalásba keveredjen, de hadd nézzen
Diesel is körül. Mostanában túlságosan sok könnyű esete volt. Túl
alacsonyan volt a léc. Nehogy ellustuljon!
– Itt ülök én is, seggfejkém – morgott Diesel, de a szeme
csillogott a feladat hallatán. – Ha nem találok semmilyen
adócsalásra utaló dolgot, lehet, hogy lesz más, amit
kihasználhatunk. Lehet, hogy a fickónak titkos pornógyűjteménye
van, amiről senki nem tud, vagy van egy titkos szeretője. Többet
kell tudnom róla, hogy rá tudjak jönni a jelszavaira, a hobbijáról, a
barátairól, a régi szerelmeiről. Remek szórakozásnak ígérkezik!
Lisette elmosolyodott, ahogy a fejét rázta.
– Légy óvatos, nagyfiú! Nehogy bekapcsoljon a riasztó!
Diesel sértődötten nézett rá.

163
 – Megbántottál, Lissy!
– Akkor foglak igazán megsérteni, ha miattad bukunk le –
figyelmeztette Lisette, de a szavainak nem volt éle. – Vajon ez a
„herceg” a családján kívül mást is bántalmazott? Talán valaki
olyat, akivel együtt dolgozik. A személyzet biztos nem beszél, de
az egyik alkalmazott talán.
– Hogyan akarod megszerezni a multinál dolgozók listáját? –
kérdezte Stone.
– Arra gondoltam, hogy odaküldhetnénk valakit, aki futárnak
adja ki magát. – Lisette felhúzta a szemöldökét. – Sok információt
lehet szerezni a postát intézőktől. De valaki olyannak kell lennie,
aki fiatal, vagy annak látszik. Valaki, aki futárnak néz ki. Valaki,
akiről nem jelent még meg fénykép a sajtóban, tehát Stone
kizárva, és valaki olyan, akitől nem riadnak el az emberek a tetkói
miatt, tehát nem Diesel.
Azzal sugárzó mosolyt villantott a testvérére, Phillip pedig
felsóhajtott.
– Add meg a címet! Hazamegyek a futáregyenruhámért és a
biciklimért.
– A női alkalmazottakkal kezdd! – javasolta Lisette komolyan.
– Ez a pasas biztosan piszkálja azokat, akik gyengébbek nála.
– Tudom, mit tegyek – emlékeztette őt Phillip. – Már csináltam
ilyet.
Tényleg, és ügyes is volt. Phillipnek gyerekképe volt, az
emberek egyszerűen megbíztak benne.
– És ha nem találunk rajta fogást hivatalosan? – érdeklődött
Stone, mire az asztal körül mindenki elhallgatott, mindenki
Marcus felé fordult.
– Akkor olyan helyzetet fogunk teremteni, aminek nem tud
majd ellenállni – válaszolta.
Egyszer már állítottak csapdát egy olyan szexuális
ragadozónak, aki túl okos volt ahhoz, hogy a rendőrség a netes
chatszobában lefülelje. Mivel Marcusék nem voltak rendőrök,
őket nem kötötték semmilyen szabályok. És ez az alak most tölti a

164
nyolctól huszonöt évig tartó börtönbüntetését. A szabályoktól
mentes élet gyönyörű tud lenni.
– És mi van a nevelőcsaládban történtekkel? – kérdezte Cal.
– Ezt a fülest az egyik középiskolástól kaptuk – mondta
Marcus. – Mikhail egyik barátjától. – Az érzelmek úgy rohanták
meg, mintha egy autó ment volna rajta keresztül, meg kellett
köszörülnie a torkát. – Azért hívott, hogy elbúcsúzzon tőlem, mert
egyetemre megy. Neki is hiányzott Mickey. – A szobában csend
lett, Marcus próbálta teleszívni levegővel a tüdejét. Mikhail
nevének említése olyan volt, mintha a szobából minden oxigént
kiszippantottak volna. – Együtt mentek volna egyetemre, ők
ketten és még egy fiú. A legjobb barátok voltak.
– John – suttogta Stone. – Ezek a srácok össze voltak nőve.
Mindig elfelejtem, hogy nem csak nekünk hiányzik annyira.
Marcus nyelt egy nagyot, amikor Lisette nekidőlt Stone-nak, és
rátette a fejét a vállára, hogy megnyugodjon.
Romantikus kapcsolatról szó sem volt, egyikőjük között sem.
De mindannyian ugyanúgy szerették egymást. Sok szempontból
Marcus és Stone is sokkal jobban voltak, mint azt sejteni lehetett.
Marcus úgy gondolta, a nagyapja nagyon boldog lenne, ha ezt
látná. És büszke is lenne rájuk.
Marcus újra megköszörülte a torkát.
– Szóval, beszélgettem egyet Johnnal. Szomorú volt, mert
hármuk közül csak ő fog arra az egyetemre menni, amit kinéztek
maguknak. A harmadik fiút is felvették, és ösztöndíjat is kapott
volna, de pont az érettségi előtt teljesen „átment zombiba”. Most
Johnt idéztem. Olyan, mintha a fiú agya elborult volna egyetlen
éjszaka leforgása alatt. Megbukott az utolsó vizsgán, a jegyei is
leromlottak, ezért elvették tőle az ösztöndíját. John most attól fél,
hogy mi lesz a barátjával, ha ő másik iskolába megy. Attól tart,
hogy esetleg öngyilkos lesz a fiú.
– Nagy teher ez egy tizennyolc évesnek – mondta Cal
mogorván.
– A gyereket zaklatták – jelentette ki Stone tárgyilagosan. –
Nevelőszülőkkel élt?

165
 Marcus bólintott.
– Igen. John azt mesélte, megpróbálta rábeszélni, hogy menjen
el a hatóságokhoz, de a fiú nem volt hajlandó, vele pedig
megígértette, hogy nem jelenti az ügyet senkinek. Nyilván más
gyerekek is vannak ott, akik meginnák a levét. Olyan gyerekek,
akiket ez a fiú védelmezett eddig. John úgy gondolta, hogy nem
szegi meg az ígéretét azzal, ha én teszem meg a feljelentést, de
kértem tőle pár napot. Meg kell fontolnom, mit tehetek, hogyan
érhetem el, hogy a többi gyerek ne sérüljön. – Dieselhez fordult,
akinek gyilkos indulat ült az arcán. – Ránézel ennek a
nevelőszülőnek a gépére, mielőtt bemegyek a gyámügyre?
– Senki sem állíthat meg – füstölgött Diesel.
– D – dünnyögte Lisette –, légy óvatos!
– Mindig ezt mondod, Lissy. – Diesel vicces mosolyt villantott.
– Én pedig mindig óvatos vagyok. Nehogy egy disznó azért ússza
meg, mert óvatlan vagyok.
Lisette bólintott, bár még mindig bizonytalan volt.
– Már nyomozol e-mailek után Marcus kérésére, és utánanézel
ennek az arrogáns, gazdag szemét fickónak. Hadd segítsek neked!
Ne egyedül kelljen ezt is végigcsinálnod.
– Dehogynem, szívem, nekem kell – mondta Diesel
határozottan. Senki sem beszélt eddig Diesel múltjáról, de
mindenki tudta, hogy a gyerekek ellen erőszakoskodók miatt tette,
amit tett. Nem kellett agysebésznek lenni, hogy az emberek
összerakják a történetét. – Félreteszem néhány napra az arrogáns,
gazdag pasit. Ha semmit nem találok, ami alapján megfoghatjuk
azt a szemét nevelőszülőt, akkor kérem a segítségedet.
– Rendben – egyezett bele Marcus. – És a hivatalos biznisz?
Mi a mai hír?
– A lány a sikátorban az első számú – válaszolta Lisette. – Volt
néhány kisebb hír is a mai rendőrségi jelentésben, de nem ilyen
horderejű.
Lassan végigment az összesen, részletezte, hogy melyik
csapatot akarja kiküldeni a helyszínekre, így az egésznek
hagyományos értekezlethangulata lett.

166
 Lisette ránézett Dieselre, aki már a laptopját bújta feszülten,
aztán a testvérére.
– Kezdd el a nyomozást az arrogáns, gazdag pasi ügyében!
Dieselnek most túl sok dolga van.
– Minden rendben van – morgott Diesel.
Phillip odabólintott Lisette-nek, Dieselt figyelmen kívül
hagyta.
– Csinálom.
Még körülbelül húsz percet beszélgettek a mindennapos
dolgokról: sportról, művészetekről, olyan témákról, amikkel
kapcsolatban nem fognak rájuk fegyvert fogni.
– Ha nincs más, akkor végeztünk – mondta Marcus. – Várom
majd a beszámolókat.
A csapat kivonult a tárgyalóból, Cal volt a sereghajtó. Az öreg
megállt az ajtóban, majd ránézett Marcusra.
– Elmondtad anyádnak, mi történt ma reggel?
Marcus megrázta a fejét, már a gondolatba is beleszédült.
– Nem, de el fogom. Inkább tőlem hallja, mint Stone-tól.
Cal bólintott, aztán becsukta maga mögött az ajtót. Marcus
egyedül maradt, s már előre félt a beszélgetéstől, amit az anyjával
kell majd folytatnia. Bárhogy fogja csűrni–csavarni, az anyja
összeomlik. A tény, hogy Marcus egy ismeretlent akart
megvédeni, az anyja szemében csak ront a helyzeten. Egy
ismeretlent akart megvédeni akkor is, amikor kilenc hónappal
korábban majdnem odaveszett. Az anyja csak ezt fogja látni.
Már eltemették Mikhailt. És Mattyt évekkel ezelőtt. Az
asszony öt gyereke közül a harmadikról senki sem beszélt. Senki
sem akart fájdalmat okozni neki. De Marcus már megtette, amikor
kilenc hónappal korábban megsérült. Akkor is, amikor beállt a
hadseregbe. És újra fájdalmat fog okozni neki, ha elmeséli, hogy
mi történt aznap reggel. Talán igaza van Stone-nak. Talán tényleg
öngyilkos típus vagyok. De Marcus soha nem változtatott volna
azon, ami már megesett. Azon a legdurvább dolgon sem, ami
jobban kísértette, mint minden más együttvéve. De mindez nem
számított. Ezeknek a fejében cikázó gondolatoknak semmi közük

167
nem volt ahhoz a valósághoz, amivel aznap még szembe kellett
néznie. Elhessegette tehát őket, és a feladatra próbált koncentrálni.
Még mindig össze kellett állítania egy listát Scarlett
Bishopnak, anélkül, hogy magára terelné a gyanút. És még mindig
ki kellett találnia, hogy mit csináljon Jill-lel. És Gayle-lel. És ott
volt még Tala is. Amint kész a lista, kimegy a parkba, hogy
találjon valakit, aki ismeri a kutyát.
De először is felhívja az anyját. Kihúzta magát, készen állt az
anyja haragjának az áradatára. Felkészült arra, hogy mindenért
bocsánatot kér, de abba nem megy bele, hogy bármin is
változtasson. Mert továbbra is védelmezni akarta az „ismeretlen”
embereket, ameddig csak az erejéből telt, akár tetszett ez az
anyjának, akár nem.

168
 Nyolcadik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 8:15

A mikor Scarlett megérkezett a hullaházba, Deacon már a

boncterembe vezető ajtónál várta.
– Mondott Carrie valami konkrétat, amikor felhívott, hogy
jöjjünk ide? – kérdezte Deacon.
– Csak annyit, hogy mutatni szeretne valamit.
Dr. Carrie Washington, a kórboncnok, nem volt egy beszédes
ember.
– A haverok az FBI-tól tudnak valamiben segíteni?
– Talán. Az FBI figyeli a gyanús kereskedelmi ügyleteket itt a
Közép-Nyugaton, főleg Ohióban. A cincinnati iroda felügyeli az
egészet, minden adat itt folyik keresztül. Ez nekünk kedvezhet.
Scarlett megrázta a fejét.
– Olvastam az FBI-jelentéseket, amiket az
emberkereskedelemről írtak, és ki is képeztek, hogy kiszúrjam az
áldozatokat. De minden alkalommal, amikor azt hallom, hogy
Ohióban a legmagasabbak a számok az egész országban, azt
hiszem, valaki elírt valamit. – Ám tudta, hogy senki sem tévedett.
A legfrissebb adatok szerint Ohio az első tíz város között volt,
közvetlenül a szokásos helyek után: Kalifornia, New York,
Florida és Texas. Toledo állt a harmadik helyen azon az országos
listán, amelyik a szexkereskedelem súlyosságát rangsorolta. Pedig
ezt elég nehéz volt elhinni. – Most tényleg, Ohio?

169
 – A földrajzi helyzete miatt – válaszolta Deacon komoran.
– Igen, tudom, mégis...
Mivel Ohio csak egy ugrásnyira volt Kanadától, és pont
átszelte az I-75-ös út, ideális útvonallá vált mindenféle illegális
kereskedő számára. Cincinnati volt az I-75-ös déli kapuja, a helyi
rendőrségnek különösen a drogfutárokon kellett rajta tartania a
szemét. Minden újonc tudta, mi a feladata. De most ez... az
államon átmenő emberkereskedelem a hatóságoknak is új volt.
Most már legalább tudunk a dologról.
– Vajon mióta zajlik ez az orrunk előtt? – dünnyögte Scarlett.
– Biztosra veszem, hogy már régebb óta, mint gondolnánk. A
legtöbb hír, amit ma reggel az irodában olvastam, a
szexkereskedelemmel foglalkozott. Hátha találunk valamit, ami
Tálához köthető.
– Szerinted kényszerítették prostitúcióra is?
– Szerinted nem?
– De – ismerte el Scarlett. – Főleg abból kiindulva, ahogy
Marcusnak akart fizetni a segítségéért. Egyébként is biztos, hogy
nem kutyasétáltatásból élt.
– Pontosan. Az ügyben illetékes ügynök pont azt próbálja
kideríteni, hogy az emberkereskedelemmel gyanúsítottak közül
foglalkozik-e valaki kifejezetten filippínó nők közvetítésével.
Ebédidő környékén fog jelentkezni. És te? Látott valami fontosat
a két hajléktalan?
– Edna és Tommy már nem volt ott, amikor visszamentem a
kocsimhoz. Biztos megijedtek a szirénáktól és a felfordulástól.
Beugrottam Daniékhez a szállóra, hogy esetleg oda mentek-e.
Még nincsenek ott, de bármi előfordulhat. Ha nem találom meg
őket a hajléktalanszállón, biztos még ma éjjel visszamennek a
verandára.
– Marcusról van valami hír?
– Elküldte a videót, amit a parkban és a sikátorban készített,
ahogy ígérte – bólintott Scarlett. – Lett néhány elég jó minőségű
képem Táláról és Cocóról, a kutyáról. Kértem másolatot a
képekről a járőröknek, hogy meg tudják mutatni a park környékén

170
lakóknak. De a legnagyobb felismerésem az volt, hogy úgy tűnt,
Tala ismerte a támadóját. – És az a tény, hogy Marcus valósággal
remegett, amikor meglátta a lány fején tátongó, golyó ütötte
lyukat. De Scarlett úgy érezte, hogy elárulja a férfit, ha ezt is
elmeséli. Ami elég nevetséges volt, hiszen nem tartozott neki
semmivel. Mégsem volt ez annyira fontos információ, úgyhogy
megtartotta saját magának.
– Érdekes. Marcus ezt nem is említette.
– Talán ő maga nem is vette észre.
– Szerintem most már ő is rájött. Nem hiszem, hogy átküldött
volna olyan felvételeket, amiket még nem látott.
– Ebben biztosan igazad van – dünnyögte Scarlett, aki még
mindig meg volt döbbenve, amiért Marcus megengedte neki, hogy
lássa a fájdalmát.
– Talán a kutya lehet a legjobb nyom. Nagyon csili-vili.
Beszéltem Delores Kaminskyvel, azzal a nővel, aki azt a
menhelyet vezeti, ahonnan Faith elhozta Zeuszt.
Deacon vinnyogva sóhajtott egyet.
– Légy szíves, mondd azt, hogy hiányzik neki az az átkozott
cipőrágó, és vissza akarja kapni!
Scarlett elmosolyodott. Deacon nagyon kényes volt a cipőire,
mindig olyan fényesek voltak, hogy az ember látta bennük az
arcát. Legalábbis addig, amíg Faith haza nem vitte Zeuszt. Most
Deacon cipői tele voltak apró, tűhegyes kutyafognyomokkal. Bár
úgy tűnt, hogy Deacon morcos a kutya miatt, Scarlett tudta, hogy
ő kényezteti el legjobban azt a kis vörös szőrgombócot.
– Nem, sajnos nem. De csinál egy listát azokról a menő
kutyakozmetikusokról, akik a kutyát nyírhatták.
– Kutyakozmetikusok – merengett el Deacon. – Erre nem is
gondoltam. Okos.
– Koszi. De még nem kaptam meg azt a listát, ami a
Marcusnak és a Ledger más munkatársainak küldött
fenyegetéseket tartalmazza. Írtam, üzentem és fel is hívtam
Marcust, de nem kaptam még tőle választ.

171
 Emiatt gyanakvó és csalódott is volt Scarlett, hiszen a férfi nem
tartotta be a szavát.
– Tényleg most kell az a lista? Pláne hogy Tala ismerte a
gyilkosát.
– Valószínűleg nem, de Lynda biztosra akar menni, hogy
Marcus nem azért nem küldi a listát, mert valamit titkol, és ami
miatt később ránk ömölhet a szar. Főleg ha később kihallgatják
szemtanúként. Pont az irodájába tartottam a listáért, amikor Carrie
felhívott, hogy jöjjek ide. Mehetünk?
Deacon grimaszolt egyet.
– Igen. Legyünk túl rajta!
Scarlett ismerte ezt az érzést. Felkészült arra a szagra, amihez
akkor sem fog hozzászokni, ha száz évig él, aztán kinyitotta a
hullaház ajtaját. Felvett egy maszkot és egy pár kesztyűt a benti
tálcáról, s elhatározta, hogy nem panaszkodik többet.
Carrie felnézett a boncasztalon fekvő hulláról, a szemét óriásira
nagyította a szemüvege.
– Bishop nyomozó! Novak különleges ügynök! – mondta,
miközben olyan tisztelettel húzott rá egy lepedőt a holttestre, hogy
Scarlett szíve nagyot dobbant. – Örülök, hogy itt vannak. Erre
tessék! – Intett nekik, hogy kövessék ahhoz a falhoz, ahol a
hűtőfiókok voltak, majd az egyiket félig kihúzva láthatóvá tette
Tala felsőtestét. – Lefuttattuk az ujjlenyomatát a rendszeren, de
nem volt találat. Nincs regisztrálva.
Scarlett lenézett Talára, és eszébe jutott a kétségbeesés a lány
szemében másodpercekkel azelőtt, hogy a golyó szétszaggatta
volna a testét, és a szívbe markoló gyász Marcus hangjában,
amikor meglátta a lány koponyáján a lyukat. Scarlett
fogcsikorgatva küzdött a könnyeivel, de aztán kitörölt mindent az
agyából, és arra próbált koncentrálni, hogy ott van előtte egy fiatal
lány holtteste, akinek még élnie kellene. Szabadon.
– Remélem, a kutya jó nyom lesz – dünnyögte. – Különben
nincs semmink, ami alapján azonosítani tudnánk. A halál oka a
fejsérülés, ugye? Nincs semmi furcsa dolog, amiről tudnunk
kellene?

172
 – Sok minden van – válaszolta Carrie –, ami inkább az életéről
árulkodik, mint a haláláról. Nagyon jó egészségnek örvendett. A
fogaival is sokat foglalkoztak, különösen az elmúlt néhány évben.
Az összes lyukas foga be volt tömve.
– Mit jelent az, hogy az elmúlt néhány évben? – kérdezte
Scarlett.
– Több mint egy éve, de kevesebb mint öt. Nagyjából. A
vérképe normális, a vitaminok mennyisége megfelelő. A testsúlya
is ideális a magasságához, a táplálkozása rendben volt, de ez is
csak az elmúlt pár évre volt jellemző. A röntgen csontritkulást
mutat a karjában és a lábában.
– Gyerekkorában rosszul táplálkozott – nézett rosszallóan
Deacon de a fogvatartói jól tartották?
– Csak annyit tudok mondani, hogy a táplálkozása megfelelő
volt – folytatta Carrie. – Az az maguk feladata, hogy rájöjjenek,
honnan kapta az élelmet.
– Talált drogokra utaló nyomot a szervezetében? – érdeklődött
Scarlett.
– A vizeletminta negatív volt a szokásos dolgokra, de küldtem
vért a laborba alaposabb elemzésre. Holnap kapom vissza. –
Óvatosan kihúzta Tala kezét a lepedő alól. – A kezei durvák, de a
körmei ápoltak. Bőrkeményedés van az ujjhegyein és a térdein.
Fizikai munkát végzett, de valaki azt akarta, hogy a körmei szépek
legyenek. Az arcbőre is sima. Kívülről, a ruháit is beleértve,
teljesen egészséges.
– De? – érdeklődött Deacon.
– De verték. Annyira nem, hogy a csontja eltörjön, viszont
vannak rajta zúzódások.
Carrie fellibbentette a lepedőt 'Iála derekáig, így láthatóvá vált
a teste.
Scarlettnek elakadt a lélegzete.
– Büdös picsába! – suttogta. Csúnya, sötét foltok borították a
fiatal nő egész testét. – Mivel verték?
– Úgy gondolom, ököllel. Legalábbis ezeken a helyeken.
Valaki tudta, hogy mit csinál. Úgy ütötte, hogy fájjon, de annyira

173
nem bántotta, hogy orvost kelljen hívni csonttörés vagy olyan
nyílt seb miatt, amit össze kellett volna varrni.
– És ott ütötték meg, ahol senki sem látta – tette hozzá Deacon
csendesen. – A blúza elrejtette a zúzódást, ezért senki sem
gyanított semmit, amikor a lány a kutyát sétáltatta.
– Mit ért azon, hogy nyílt seb, amit nem kell összevarrni? –
kérdezte Scarlett, bár nem akarta hallani a választ.
Carrie óvatosan átfordította a holttestet, mire Scarlett arca
összerándult. Deacon, aki mellette állt, fájdalmában felszisszent.
Tala háta tele volt sebekkel, korbácsütésekkel és vágásokkal.
– Ezt egy öv csatjával csinálhatták. Semmi különlegesen
egyedi. – Carrie hangja színtelen volt, ahogy visszabillentette a
testet, és ráhúzta a lepedőt. A keze fürge és ügyes volt. A lélegzete
azonban elakadt egy pillanatra, amikor teljesen kihúzta a
hűtőfiókot, a hullaház csendjében hallani lehetett, ahogy egy
hangosat nyelt.
– Minden rendben? – kérdezte Scarlett gyengéden.
– Igen, persze. – Carrie félénken elmosolyodott. – Csak ezek a
sérülések... – Kifújta a levegőt a tüdejéből, aztán megköszörülte a
torkát. – A korbácsütések folytatódnak egészen a lábáig, de ezek
sem látszottak a farmerben. És ez sem. – Felhúzta a lepedő alját
egészen Tala térdéig. Ezáltal láthatóvá vált egy sötétvörös csík a
bőrén, amit horzsolások borítottak. Néhány centivel a bokája
fölött kezdődött, és körbefutott a bokáján. – Nyomkövető volt
rajta, olyasmi, amit az elítéltek is hordanak.
Scarlett pislogott, a gondolatai összevissza cikáztak.
– Levágta róla? – kérdezte óvatosan, nem tette hozzá, hogy a
„megkérdezésünk nélkül”.
Carrie bólintott.
– Akkor is működött még, amikor az asszisztensem elkezdett
foglalkozni a lánnyal. Felhívta a helyszínelőket, akik velem egy
időben értek ide. A helyszínelők levágták az eszközt, és elvitték a
laborba. Azt mondták, jelentkeznek majd.
Scarlett idegesen összeszorította a száját.

174
 – Nem jelentkeztek. Nem bántam volna, ha tudok a dologról. –
Felnézett Deaconre. – Téged hívtak?
A férfi megrázta a fejét, szemmel láthatóan ő is ideges volt.
– Nem. Majd rájuk nézünk, ha itt végeztünk. – Visszafordult
Carrie-hez. – Ha még úgy vágták le, hogy működött, a szerkezet
vészjelzést küldött annak, aki felhelyezte. Jó lett volna, ha én
időzíthetem akkorra a vészjelzést, amikor nekünk legmegfelelőbb.
– A nyomkövető típusától függ – mondta Scarlett, és próbálta
az idegességét egy időre félretenni. – Ha méri a pulzust és a
testhőmérsékletet, abban a pillanatban elment a jelzés, hogy a lány
meghalt. Vagy akkor, amikor elkezdett hűlni a teste. Talán nem is
számított, hogy mikor és hol vágták le róla.
– A labor megmondja majd, milyen típusú volt a nyomkövető,
így legalább körülbelül tudni fogjuk, hogy a fogvatartói mikor
értesültek a lány haláláról. Már ha nem ők ölték pont meg. –
Deacon lepillantott a holttestre. – Mindenesetre a nyomkövetőnek
nincs így értelme. Ha a lány tudta, hogy követik, miért egy
sikátorban akart Marcusszal találkozni? Tudnia kellett, hogy
követik.
–Tudta is – dünnyögte Scarlett, és most nyert értelmet Tala
tekintete a lövés előtti pillanatban. – Ismerte azt, aki lelőtte.
Tudta, hogy eljönnek majd érte. Talán azt hitte, hogy ha az
éjszaka közepén szökik meg, egy ideig észre sem veszik.
– De hát éjjel is figyelték – tette hozzá Deacon. – Hiszen éjjel
sétáltatta a kutyát.
Scarlett az ajkába harapott, ahogy gondolkodott. Valami nem
stimmelt. Vagy nem ismertek egy fontos részletet, vagy talán nem
vettek észre, nem értettek meg valamit. De nem tudta, mi lehet az.
– Nem ment minden éjjel. Néha Marcus órákig ült a parkban,
de a lány nem volt sehol. Vajon miért? Biztos nem tudták, hogy
Tala meg szokott állni, hogy Marcust meghallgassa, különben
nem engedték volna el újra. Miért volt ilyen a beosztása?
– Talán más is sétáltatta a kutyát, valaki olyan, aki másik
útvonalon járt. És az is lehet, rájöttek, hogy Tala igenis meg
szokott állni meghallgatni Marcust. Lehet, hogy ezért verték meg.

175
Nem pont Marcus említette, hogy a lány sántított legutóbb,
amikor a parkban látta, és az időpont sem a megszokott volt?
– De, igen. Ezért hagyta a névjegykártyát a pádon. – Scarlett a
kórboncnokhoz fordult. – Carrie, talált más, régebbi verésre utaló
nyomot?
– Nem. Túlságosan sok seb van a hátán és a lábán ahhoz, hogy
bármit látni lehessen szabad szemmel, de lehet, hogy találok bőr
alatti sérüléseket az ultrahangkészülékkel. Fontos?
– Nem is tudom. Talán egyáltalán nem. Csak tudni szeretném,
pontosan mivel állunk szemben.
– Ma délután megcsinálom.
Carrie lehúzta a lepedőt Tala lábán, aztán a fehér kesztyűjével
finoman elsimította a textilt, majd betolta a fiókot. Ez a finom
mozdulat mindig megindította Scarlettet. Csak az erőszakos
bűncselekmények áldozatainak járt ez az anyai gesztus. Olyan
volt, mintha Carrie a gyerekét takarta volna be éjjel.
Nem tudtam magára hagyni a sötétben. Marcus szavai is szíven
ütötték Scarlettet a sikátorban. Olyan magányosak és... elveszettek
voltak. Scarlett a miérten gondolkodott. Csak azért mondta, mert
sokkot kapott, amiért lelőttek egy lányt az orra előtt? Ez nem tűnt
valószínűnek. Végül is a hadseregben szolgált, és ha Tala
meggyilkolása megrázó volt is, biztosan látott már ennél
rosszabbat.
– Scarlett? Hahó! Föld hívja Scarlett nyomozót!
Scarlett pislantott, amikor Deacon meglengette a karját az arca
előtt. A férfi előredőlt, és Scarlettet bámulta aggódó, tágra nyílt
szemekkel.
– Minden rendben?
Scarlett zavarában elpirult, aztán kihúzta a vállát.
– Igen. Sajnálom. Elgondolkodtam egy másodpercre.
Deacon is kiegyenesedett.
– Vagy tízre – tette hozzá óvatosan. – Hallottad egyáltalán,
amit mondtam?
Scarlett alig tudta megállni, hogy ne a cipője orrát nézze.
– Nem, nem hallottam. Megismételnéd?

176
 – Azt kérdeztem Carrie-től, hogy az áldozatot érte-e szexuális
zaklatás – válaszolta, még mindig rosszalló tekintettel.
Jó a kérdés, gondolta Scarlett. Nekem is eszembe juthatott
volna. Ehelyett Marcus O’Bannion érzelmi állapotán mélázott.
Szedd össze magadat, Bishop!
– És zaklatták? – kérdezte élénken.
– Konkrét fizikai bántalmazásnak mostanában nincs nyoma.
Nincsenek sebek a vagináján, nem találtunk testnedveket. De
szexuálisan aktív volt. Trippere volt, és szemölcsei a vagináján és
análisan is. Ezek kívülről nem látszottak, lehet, hogy nem is tudott
róluk. Elküldtem tenyésztésre a laborba, hogy kiderítsék, milyen
törzzsel van dolgunk.
– Nem lepődtem meg – jegyezte meg Scarlett csendesen. –
Azon inkább, hogy nincs jele folyamatos erőszaknak.
– Ezzel én is így vagyok – vallotta be Carrie –, főleg amikor
megláttam a sebeket és a zúzódásokat. Ezt jelenteni fogom az
egészségügyieknek, mindent tudni akarnak majd, ha kiderül a lány
neve és a fogvatartóinak a személyazonossága. Bárki, aki
szexuálisan érintkezett a lánnyal, fertőzött lehet.
– Örülnék, ha azok a gazemberek is elkapták volna, akik
megerőszakolták – mondta Deacon szigorúan. – Kivéve, hogy
hazaviszik majd a fertőzéseket a feleségeiknek és a barátnőiknek,
akiknek nincsen más bűnük, mint hogy hittek ezeknek a hazug
szemeteknek, és szerencsétlenségükre meg is bíztak bennük.
Scarlett meglepődött a Deacon szavaiból áradó rosszindulaton,
aztán odafordult hozzá, hogy tanulmányozza az arcát. A férfi
összeszorította az állkapcsát, a tekintete szúrós volt, az arca mind
a két oldalán vörös folt jelent meg. Egy hajszál választotta el attól,
hogy kirobbanjon. Deacon természetéből fakadóan mindenkit
védelmezett, és sokszor látta őt Scarlett jogosan bedühödni, ha
egy áldozatról volt szó az alatt a tíz hónap alatt, amióta együtt
dolgoztak. De ez több volt mint felháborodás. Ez igazi düh volt,
méghozzá személyes.
Aztán Scarlett hirtelen rájött. Eszébe jutott, hogy Deacon
testvére, Dani HIV-pozitív volt. Scarlett nem kérdezte meg,

177
hogyan és mikor kapta el a vírust. Egyszerűen nem tartozott rá.
De most, Deacon dühös arcára nézve rájött, hogy Dani is egy
ilyen hazug disznó ártatlan áldozata lehetett.
Óvatosan Deacon vállára tette a kezét.
– Nyugi! – suttogta.
Deacon mellkasa felemelkedett, amikor egy hatalmas lélegzetet
vett, majd lassan, szemmel láthatóan megnyugodott. Aztán
becsukta a szemét.
– Sajnálom.
– Ne sajnálja! – mondta Carrie. – Én magam sem
fogalmazhattam volna jobban. Amikor majd megírja a feljelentést,
tegye azt az ártatlan feleségek és barátnők érdekében.
A tény, hogy Carrie azt mondta, „amikor”, nem pedig azt, hogy
„ha”, még jobban megnyugtatta a férfit. Kinyitotta a szemét, és
újra önmaga volt.
– Így lesz, doki!
Scarlett megszorította Deacon karját, aztán maga mellé ejtette a
kezét.
– Szól, ha lesz bármi új? – kérdezte Carrie-t.
– Természetesen, de még nem fejeztem be – válaszolta.
Scarlett szíve összeszorult.
– Van még valami?
Carrie bólintott.
– Az áldozat legalább egyszer szült. A medencecsont állásából
azt mondanám, hogy az elmúlt egy-három évben történhetett, és a
gyerek normál méretekkel született.
Scarlett érezte, hogy egy újfajta félelem költözött a lelkébe.
– Ha a gyerek életben maradt, akkor most hol lehet?
– Én azt mondom, a gyerek él – tette hozzá Carrie komoran. –
Az áldozat még szoptatott.
Deacon állkapcsa összeszorult.
– Akkor most van valahol egy gyerek, aki már nagyon éhes
lehet.

178
Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 8:45

Marcus hosszasan bámulta a telefont az asztalán, aztán erőt vett

magán, és felhívta az anyját. A szobalány vette fel az első csengés
után, Marcus pedig majdnem összeesett a megkönnyebbüléstől,
amilyen gyáva volt. A megkönnyebbülést hamarosan lelkiismeret-
furdalás váltotta fel, sőt bőven el is nyomta.
– Yarborough-ház. Miben segíthetek?
Della Yarborough visszavette a lánykori nevét, amikor elvált
Jeremy O’Banniontól csaknem húsz éve. Itt, Cincinnatiben, a
Yarborough névnek súlya volt, és Marcus anyja tisztában is volt
ezzel. De Marcus és Stone megtartotta Jeremy nevét, ezzel fejezve
ki a tiszteletüket és szeretetüket a nevelőapjuk iránt, aki
törvényesen örökbe fogadta őket, és úgy törődött velük, mintha a
saját fiai lennének.
– Jó reggelt, Fiona! Marcus vagyok. Anyám ébren van? –
kérdezte, bár előre tudta a választ.
Fiona gyorsan kapta fel a telefont, ami azt jelentette, hogy
Della még aludt. Az a tény pedig, hogy még aludt, azt, hogy előző
este altatót vett be. Egyre korábban tért nyugovóra, és egyre
tovább aludt, ahogy teltek-múltak a hetek.
– Nem, uram – jött a halk válasz.
– Ránézett már ma reggel?
– Igen, uram, hajnal óta háromszor. Mély álomban van.
Segíthetek valamiben?
– Igen. Ha felkel, mondja meg neki, hogy azonnal hívjon fel
vagy engem, vagy Stone-t.
– Történt valami?
– Nem, nem, mind a ketten jól vagyunk. De van az interneten
egy hír, amiről hamarabb szeretnék vele beszélni, mint hogy ott
megtalálná. A reggeli lapokban is benne lesz, beszélnem kell vele,
mielőtt elolvasná azokat.

179
 – Rendben – mondta Fiona habozva. – Felhívjam az orvost is?
– Nem, csak azt akarom, hogy anyám hallja a hangomat, és
tudja, hogy jól vagyok. Köszönöm, Fi!
Marcus letette a telefont, és nem is tudta, mit érezzen az anyja
iránt: haragot, szánalmat vagy félelmet. Egyszer már majdnem
elveszítette. Nem akarta, hogy újra olyan állapotba kerüljön. Pláne
a saját keze által. De nem nagyon tudott mit tenni. Della azt tette,
amit akart, nem számított, hogy Marcus mit mond, hogy mennyire
aggódik érte.
Kissé megrezzent, amikor eszébe jutottak Cal nagyon hasonló
szavai a reggeli megbeszélésen. Én legalább becsületes módon
tettem szert a makacsságomra.
Marcus megnézte a mobilját, tudta, hogy sokan hívták, és sok
üzenete érkezett. Érezte, hogy legalább ötször rezgett a telefonja
az értekezlet alatt. Felsóhajtott, amikor átfutotta a listát. A négy
hívásból kettő, plusz két üzenet Scarlett Bishoptól érkezett. A
többi a nevelőapjától. Marcus tudta, hogy mit akar a nyomozó:
azt, amit azelőtt is, hogy ő bement volna a reggeli megbeszélésre.
A listát, ami a fenyegetéseket tartalmazta. De Marcus azért
meghallgatta az üzeneteit, jó volt hallani a nő hangját. És ez
mennyire szánalmas volt már?
Az első üzenet egy helyzetjelentés–kérés volt, hogy elküldte-e
már a listát. A második üzenet aggodalomról árulkodott. „Marcus,
Scarlett Bishop vagyok. Nem hallottam magáról, én... csak tudni
akartam, hogy minden rendben van-e. Ha a háta elkezdene fájni,
hívjon orvost! Remélem, csak pihen. Hívjon, kérem, ha felkel!
Lenne néhány kérdésem.”
Marcus lehallgatta a második üzenetet még kétszer, és
lejátszotta volna harmadjára is, ha nem szólal meg a telefonja. A
nevelőapja volt, Jeremy, ami érthető is volt, hiszen az utolsó két
üzenetet ő hagyta.
Marcus felvette a telefont, kicsit bénának érezte magát, hogy
Scarlett üzeneteit többször is meghallgatta, míg Jeremyét egyszer
sem. Jeremy O’Bannion, mint nevelőapa, egy áldás volt, amiért
Marcus nem győzött elég hálás lenni. Akkor lépett ez a férfi az

180
életükbe, amikor ő és Stone annyira fiatalok voltak, annyira
törékenyek. És elkeseredetten vágytak egy jó apára. Bár akkoriban
még csak huszonegy éves volt – alig tizenegy évvel idősebb
Marcusnál –, Jeremy örökbe fogadta a fiúkat, a nevére vette őket,
és segített elűzni a rémálmaikat.
Jeremy szerette a fiúkat, és Marcus is szerette Jeremyt, bár már
elvált az anyjuktól.
– Szia, Jeremy! Mi újság?
– Istenem, Marcus! – mondta nagy sóhajjal. – Hallani akartam
a hangodat. Azóta aggódom, hogy Bishop nyomozó felhívott.
Marcus csak pislogni tudott.
– Scarlett Bishop felhívott? Miért?
– Téged keresett. Azt hitte, hogy nálam vagy, mert nem vetted
fel a telefonodat. Az otthonit sem. Megkértem, hogy mondja el,
miért keres téged. Olyan aggódó volt.
Finom melegség áradt szét Marcus ereiben.
– Jól vagyok, csak sok a dolgom. Reggel megbeszélésen
voltam. Visszahívom a nyomozót. – Ha befejeztem azt az átkozott
listát. – Hol vagy most? – kérdezte, amikor meghallotta az
ismerős ugatást a háttérben.
– Itthon. Elmentem a lakásodhoz, hogy megnézzem, ott vagy–
e, de csak BB-t találtam... Elhoztam magammal egy kicsit.
Remélem nem bánod. Olyan... tudom, bután hangzik... de néha...
– Csak ő maradt Mikhail után – dünnyögte Marcus, átérezve,
hogy Jeremy mit veszített el.
Jeremy nem sokkal azelőtt tudta meg, hogy Mikhail az ő fia,
mielőtt Mickey meghalt volna. Mindig is szerette Mikhailt, aki a
válás után fogant, egy utolsó aktus során. Marcus értette, hogy az
anyja miért tartotta a fiú apjának a személyét titokban, azért
aggódott, hogy Jeremy új partnere, Keith, talán megharagszik
majd Jeremy tapintatlansága miatt. De a titok nagyon sokba került
Jeremynek és Mikhailnak is. Mikhail lemaradt a világ legjobb
apjáról, szegény Jeremy pedig... épp csak megtudta, hogy Mikhail
az ő fia, már el is veszítette. Ez összetörte a szívét.

181
 – Pontosan – ismerte el Jeremy halkan. – Te mindig megértesz.
Hatalmas szíved van, Marcus. Csak nehogy egyszer nagyon
megfájduljon!
– Jól vagyok – biztosította Marcus. – Csak egy karcolás –
hazudott nagyon meggyőzően. – Te jól vagy, apa?
Marcus nem hívta mindig apának Jeremyt, de néha jólesett
kimondani, és remélte, hogy ugyanolyan jó hallani is.
– Jól vagyok – válaszolta Jeremy rekedten, a könnyeivel
küszködve. – Próbáltam felhívni anyádat. Nem akartam, hogy az
interneten olvasson a dologról.
– Tudom. Én is hívtam. Még alszik.
– Aggódom érte, Marcus. Túl sok gyógyszert szed. És még
iszik is...
Marcus azt szerette többek között Jeremyben, hogy őszintén
tudott másokat szeretni. Megértette, hogy miért vált el az anyjától,
és azt is tudta, hogy a különválás után sem szűnt meg szeretni
őket.
Marcus anyja mindent elmagyarázott a fiainak, amikor
Jeremyvel beadták a válási papírokat, mert a fiúk nagyon
haragudtak Jeremyre amiatt, hogy otthagyja őket. De Della nem
haragudott rá, és nem is fájt neki. Jeremy őszinte volt az
asszonnyal, elmondta, hogy meleg, amikor először találkoztak.
Della csak annyit kért tőle, hogy legyen diszkrét, és ne csalja meg
más nőkkel. Már kijutott neki ebből Marcus és Stone biológiai
apja miatt. Della és Jeremy csaknem egy évtizedig éltek együtt
boldogan, és közben Audrey is megszületett. De aztán Jeremy
találkozott az első barátjával, Sammyvel.
Jeremy el akart válni, Della pedig áldását adta rá. Della annyira
örült a boldogságuknak, hogy ez átragadt Stone-ra és Marcusra is.
Mindannyian szerették Sammyt, és amikor autóbalesetben
meghalt, Jeremyvel együtt gyászolták.
Jeremy új barátja, Keith... heves természetű volt. Nem volt
rossz fej, de túl barátságos sem. Marcus arra gyanakodott, hogy
fenyegetve érezte magát azok miatt az erős családi szálak miatt,
amit Jeremy nem akart elvágni. Különös tekintettel Jeremy és

182
Della viszonyára. A nő bármikor szólhatott, Jeremy otthagyott
csapot-papot, hogy mellette legyen.
– Én is aggódom – ismerte el Marcus. – Próbáltam rávenni,
hogy menjen kezelésre. Azt hittem, Faith sikerrel fog járni, de
anya az utolsó pillanatban kihátrált.
Jeremy erőtlenül elnevette magát.
– Faith. Neki is nagy szíve van. ígérd meg, fiam, hogy vigyázni
fogsz magadra! Kérlek.
– Ígérem. Hogy van Keith?
– Morgós, de újra jár – válaszolta.
Jeremy férjének mind a két térdét meg kellett operálni, mert
szétlőtte a térdkalácsát az a pszichopata, aki Marcusra is rálőtt, és
aki követte, majd többször megpróbálta meggyilkolni az
unokatestvérét, Faitht.
A férfi hidegvérrel megölte Mikhailt, amikor rátalált a kis erdei
házban Kentuckyban. A gyilkos abban a kis házban akarta
elbújtatni azt a két nőt, akiket rabul ejtett, Mikhail pedig rosszkor
volt rossz helyen. Stone bukkant rá Mikhail holttestére, utána
pedig megállíthatatlanul zuhant a sötétség felé, ahol az emlékei
elviselhetőbbé váltak.
Mikhailt fejbe lőtték. Marcus nyelt egy nagyot. Tálát is.
Aztán erősen megköszörülte a torkát. Próbálta kitörölni a
fejéből Tala fejlövésének az emlékét, hogy újra koncentrálni
tudjon.
– Örülök, hogy jobban van. Mondd meg neki, hogy nagyon
hiányoltuk a meccsen. – Keith volt az egyik legjobb
softballjátékos a Ledger csapatában. – Hátrányban vagyunk a
helyi rádió csapatával szemben.
– Megmondom neki. Órám lesz ma délután, vissza tudom vinni
BB-t olyan dél körül. Akkor otthon leszel?
– Istenem, remélem – mormogta Marcus. – Ha nem, akkor is
nem sokkal utána. Mindenképp elviszem sétálni ma délután.
Köszi, Jeremy! És ha Bishop nyomozó újra telefonál, mondd meg
neki, hogy jól vagyok.

183
 – Csak ennyit mondjak neki? – kérdezte Jeremy. – Nem
vagyok hülye, fiam. Azt is meghallottam, amit nem mondott ki
hangosan. Nagyon aggódott miattad ma reggel.
A forróság visszaköltözött Marcus szívébe.
– Csak ennyit mondjál neki, apa. És Audrey-nak egy szót se!
Rémes tud lenni.
– Rendben – mondta Jeremy, végre hallatszott, hogy mosolyog.
– Köszönöm, hogy te is így gondolod. Azt hiszem, Bishop
nyomozó egy kicsit félt tőlem. Mondd meg neki, hogy kemények
vagyunk. Jól mondom, ugye?
– Igen, apa, jól mondod – nevetett Marcus. – Miért félt tőled?
Jeremy volt a világon a legkevésbé félelmetes ember.
– Azt hiszem, nem akart elszomorítani. Kedvelem őt, Marcus.
És nagyon csinos is.
– Jeremy, hagyd már békén! – szólt Keith a háttérből. – Ne
játszd itt Cupidót!
– Mennem kell, apa! – mondta Marcus határozottan. – Szia!
Letette a telefont, és hallotta, hogy hozzá hasonlóan, Jeremy is
elneveti magát. Ez addig tartott, amíg rá nem pillantott a
számítógépére. Tele volt kimásolt nevekkel arról a két listáról
vegyesen, ami a neki küldött fenyegetéseket tartalmazta. Órák óta
azon töprengett, hogy melyikeket válassza ki Scarlettnek.
Természetesen bármikor ki is nyomtathatta volna a neveket. És
el is vihette volna a rendőrségre személyesen. Mindent a maga
idejében, mondta magában. Először meg kellett csinálnia azt az
átkozott listát.

184
 Kilencedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 8:50

K en Sweeney az ujjaival dobok az asztal tetején a tárgyalóban,

türelmetlenül várta, hogy Demetrius is megérkezzen. Ken
hívta össze a vezetőséget egy S.O.S. megbeszélésre
másodpercekkel azután, hogy Demetrius közölte vele, Jason
Jackson nincs otthon.
– Hol a francban van Demetrius? – kérdezte Joel a szemét
dörzsölgetve. Egész éjjel fenn volt, hogy a valós könyvelést
böngéssze. Amit Joel Deckernek odaadott, az csak a jéghegy
csúcsa volt.
– Itt fogok elaludni, ennél az asztalnál, ha nem ér ide gyorsan.
– Régen hetekig bírtad az éjszakázást – mondta Ken minimális
szimpátiával.
– Te pedig valaha hat perc alatt futottál le egy mérföldet –
vágott vissza Joel dühösen. – De már egyikünk sem jár egyetemre,
szóval hallgass!
Ken nyugodtan felemelte az állát, és az ujjával megfenyegette
Joelt. Joel kissé elsápadt, hangosan nyelt egyet, és lecsúszott a
székében. Ken megnyugodva és elégedetten vette tudomásul,
hogy elérte, amit akart.
Ken, Joel és Demetrius együtt járt egyetemre, ott lettek hárman
valószerűtlen barátok. Joel volt a fura, Ken az a pasi, aki
ezüstkanállal a szájában született, Demetrius pedig az a városi

185
gyerek, aki amerikaifoci-ösztöndíjjal került be, és akinek inkább
magához való esze volt, mint könyvekből szerzett tudása. Ken és
Demetrius a sport révén találkoztak, Joel pedig úgy került a
csapatba, hogy kijelölték Demetrius tanulópárjának.
Nem mintha Demetrius buta lett volna. Mindannyiuk közül
talán ő volt a legokosabb. Természetesen Ken volt a vezér.
Mindig is ő volt. Csak Joelt néha emlékeztetni kellett erre.
– Demetrius úton van – közölte Ken nyugodtan. – Most írt az
előcsarnokból. De ha ennyire aludni akarsz, akkor természetesen
elmehetsz.
– Nem – Joel hangja halk volt, és egy kicsit remegett –, jól
vagyok.
– Ennek nagyon örülök – mondta Ken, még mindig nyugodtan.
– Nincs semmi sürgős dolgunk egyébként.
Sean, Ken fia és Dave Burton, a biztonsági szolgálat második
embere Reuben után, idegesen nézett egymásra. Sean és Dave is
fiatalabb volt a többieknél vagy tíz évvel. Tudták a helyüket, és
bölcsen hallgattak is.
Az ajtó kinyílt, aztán csendesen becsukódott Demetrius
mögött. A pasi akkora volt, mint egy tank, mégis olyan
könnyedén mozgott az amerikaifoci-pályán, hogy alig lehetett
elkapni. Elfoglalta a helyét, és érdeklődve felhúzta a szemöldökét
Ken irányába.
– Reubcnről tudsz valamit?
– Semmit – válaszolta Ken, egyszerre volt dühös és
aggodalmas. – És te? Demetrius megrázta a fejét.
– Én sem. Azt akarod, hogy Decker az egész megbeszélés alatt
kinn álljon az előtérben?
– Nem – felelte Ken. – Csak addig, amíg elő nem állunk egy
tervvel. Nem akarom még, hogy mindent tudjon. Sean, mondd el
nekik is, amit nekem mondtál.
Sean megköszörülte a torkát, nyilván kényelmetlenül érezte
magát a feszült légkörben.
– A nyomkövető – kezdte – vészjelzést adott le, mert ma reggel
öt negyvenötkor valaki megbabrálta a hullaház közelében. Utána

186
elmozgott onnan, de az akkumulátor lemerült a Tizennegyedik
utca és a Race sarkán. Feltételezhetően a rendőrség volt a cél.
– A francba! – dtinnyögte Demetrius. – Ki halt meg?
– A nyomkövető Charles Anders nevén volt – folytatta Ken. –
Ő az egyik munkás abból az ötből, akiknek három évvel ezelőtt,
március negyedikén szállítottunk.
Demetrius bekapcsolta az iPadjét, majd miután beírt egy rakás
jelszót, kinyitotta a táblázatát, amiben a kontaktokat és az
eladással kapcsolatos feljegyzéseit tartotta. Ken eleinte nem
támogatta, hogy Demetrius tabletet használjon, de mivel nem volt
rajta internet, és ezért feltörni sem lehetett, végül beleegyezett.
Fizikailag el lehetett volna lopni a gépet, de Demetrius rámutatott
arra a tényre, hogy ennyi erővel Ken jegyzetfüzeteit is, ráadásul
ezerszer nehezebb bejutni egy tabletbe, mint kinyitni egy füzetet.
Ken csapatának minden tagja vezette a saját feljegyzéseit, és
egyik sem volt rákapcsolva az internetre. Ha bármelyiküket
elkapják, nem válik elérhetővé a szervezet minden titkos adata.
Joelnél voltak a legkényesebb részletek, mivel ő volt a könyvelő,
de Ken tudott Joel minden egyes mozdulatáról, hála a
mobiltelefonoknak, amiket mindig magukkal vittek. Egy titkos
nyomkövető program a vezetőség minden egyes tagjának a
helyzetéről jelentést küldött Kennek. Ok nem is tudtak erről. Ken
tisztában volt azzal, hogy nem örülnének, ha megtudnák.
Egyedül Ken telefonján nem volt rajta a nyomkövető. Ebben
biztos volt.
Reuben telefonja azóta nem küldött jelentést, amióta reggel
beszéltek. Kennek ez fel sem tűnt egészen addig, amíg bele nem
ment a programba, miután Demetriusszal beszélt. A telefon arról
az útszakaszról küldte a legutolsó jelet, amit Reuben akkor
használt, amikor az irodába tartott. Vagy Reuben aksija merült le,
vagy az egész telefon megsemmisült.
– Azon a napon nyolc egységet importáltunk Délkelet–
Ázsiából – magyarázta Demetrius a táblázatot tanulmányozva. –
A beszerzéseink nagy része a nyugati partra megy, de egy
szállítmányt ide irányítottunk. Ó, igen. Egy öttagú család érkezett

187
a Fülöp-szigetekről: apa, anya, két lány, tizennégy és tizenöt
évesek, és egy kilencéves fiú. Az apa korábban biológiát tanított
az egyetemen, és fizikai munkát is végzett a földeken. Az anya
nővér volt.
– Meg tudtad határozni a másik négy nyomkövető helyzetét,
Sean? – kérdezte Ken.
– Igen. Ketten, a két hímnemű, egy gyárban vannak Daytontól
északnyugatra. A semmi közepén. A Google Earthön egy nagy
raktárépület látszik parkolóval. – Sean megfordította a gépét, hogy
Ken és a többiek is lássák. – Arra is gondolnunk kell, hogy a
Google szerint a kép hároméves, talán az egész már nem is így
néz ki, de a földrajzi helyzet stimmel. – Visszafordította maga felé
a képernyőt. – A másik két nyomkövető Andersék állandó
lakhelyén van a Hyde Parkban.
Ken felhúzta a szemöldökét.
– Állandó lakhelyén?
– Igen, uram – válaszolta Sean. – Végeztem egy gyors kutatást,
amikor megkaptam a neveket. Anders vásárolt egy lakást Vailben
és egy kisebb birtokot Dél–Franciaországban, mind a kettő a cég
nevén van.
Dave Burton, a helyettes biztonsági főnök Reuben
távollétében, előrehajolt, majd rákönyökölt az asztalra.
– Az embereim, akiket Anders házához küldtem, azt mondják,
hogy Anders pillanatnyilag ott van. Látták, ahogy az ablak előtt
lépked öles léptekkel.
– Azt elhiszem, hogy nincs nyugta – szólalt meg Ken
mogorván. – Tudja, hogy órákkal ezelőtt szólnia kellett volna
nekem. Utasítsa az embereit, hogy ne engedjék elmenni!
– Nem fogják engedni. Utasítást kaptak, hogy figyeljék az
épületet, és ha azt látják, hogy Anders, a családja vagy bárki más
távozni akar, szállítsák őket azonnal az őrzött házunkba.
Ez egy olyan ház volt, ami nem állt megfigyelés alatt.
– Tökéletes. Nos, akin a nyomkövető volt, és aki még mindig
valószínűleg a hullaházban van, a család egyik női tagja.
Burton felhúzta a szemöldökét.

188
 – Nem lehet tudni, hogy melyik nyomkövető kire került? –
kérdezte nyilvánvaló hitetlenkedéssel és rosszallással a hangjában.
Mindenki érezte a feszültséget.
– Nem – válaszolta Ken egy őszintétlen mosollyal. – Nem
tudjuk. Most elengedem a kérdést a fülem mellett, mert most
először van velünk közvetlen kapcsolatban.
Burton körülnézett az asztal körül, látta a méregető
pillantásokat, aztán nyelt egy nagyot.
– Sajnálom. Nem akartam tiszteletien lenni. Csak nem tudom,
hogy kit üldözzek, ha nem tudom, hogy ki hiányzik és halt meg
nagy valószínűséggel.
– Nem tartunk vissza a szükségesnél több információt –
magyarázta Demetrius, mély basszusa úgy söpört végig a szobán,
mint egy halk mennydörgés. – Nem szabad nyomot hagyni a
konkurenciának és a hatóságoknak.
– Azt hiszem, tudom, hogy melyik nő volt az – jelentette be
Sean. – Legalábbis gondolom. Decker meghallgatta a
hangfelvételt. Először csak semleges beszélgetés hallatszott a
hullaházban, aztán egy férfi arról kezdett beszélni, hogy a nőt
regisztrálni kell.
Megnyomott egy gombot a laptopon, mire egy idősebb
férfihang szólalt meg a hangszórókból: „Azonosítatlan női
áldozat, tízes évei végén, húszas évei elején, ázsiai származású.
Több, nagy kaliberű fegyverből leadott lövés, egy a hasat érte,
nincs kimeneti nyílás, a másik a bal halántékon át hatolt be, van
kimenet. Hívták a mentőket, az áldozatot beszállították a
kórházba, ahol megállapították a halál beálltát.”
Sean megállította.
– Utána megröntgenezi a testet, és meg is találja a golyót.
Aztán jön ez.
Újra megnyomta a gombot. „Nincs törés a combcsonton és a
térdeken... de mi a fene ez?" Rövid szünet következett, aztán egy
óriás sóhaj. „A pokolba is!”
– Utána elintéz két hívást – magyarázta Sean. – Es aztán ez
hallható.

189
 Megnyomta a lejátszás gombot. „Vince, van itt valami, amit
látnod kell... Igen, most azonnal. A sikátorban lelőtt áldozat...
Köszönöm, haver. ” Csönd, még egy telefon. „Carrie, kérlek,
gyere be egy kicsit hamarabb. Történt egy gyilkosság ma reggel,
most kezdtem el a boncolást. Van a lányon egy nyomkövető... Nem
sikerült azonosítani... Már hívtam. Úton van. ”
Sean újra leállította a felvételt.
– Vince Tanaka a helyszínelők főnöke. Carrie Washington a
vezető kórboncnok. A pasas a felvételen doktor Washington
beosztottja. Utána úgy tűnik, hogy leveszi az áldozat
ujjlenyomatát, aztán megérkeznek a helyszínelők, és levágják a
nyomkövetőt. Ellenőriztem a rendőrség nyilvántartását. Hajnali
három körül vonultak ki egy hasonló helyszínre, ami
háromsaroknyira van északra a Meadow hajléktalanszállótól.
– Itt szoktak lógni a dílerek és a kurvák – vetette közbe
Demetrius a homlokát ráncolva.
Ezt tudnia kell, gondolta Ken. Demetrius ugyanis ott nőtt fel.
Mi derült még ki a rendőrségi jelentésből? – kérdezte Ken
Seantól.
– Az első beszámolók arról szólnak, hogy egy férfi volt azzal a
személlyel, aki a nyomkövetőt viselte. A férfira is rálőttek, de
annyira nem sérült meg, hogy kórházba kelljen szállítani. A
helyszínen ellátták.
Ken rosszallóan nézett. Ez nem hangzik túl jól.
– Ki volt a férfi?
– Kikérdezték a helyszínen, aztán elengedték – válaszolta Sean.
– A jelentésben nem szerepelt a neve, de ismerek valakit a
rendőrségnél, aki tartozik nekem egy szívességgel, tőle meg
tudom kérdezni.
– Persze, legyen így – csattant fel Ken, aztán Demetriusra
nézett. – Meg kell találnunk Reubent és Jacksont. Nem
szívódhattak csak úgy fel. Valaki elrabolta őket. A tény, hogy
Reuben pont az után tűnt el, hogy azt a nyomkövetőt levágták...
Nem hiszem, hogy véletlen volt.

190
 – Miután Jacksontól eljöttem – folytatta Demetrius –,
elmentem Reubenhez is, és azon az úton jöttem ide, ahol ő is jönni
szokott. Nem láttam út közben az autóját. Nem volt ott
lerobbanva. Balesetnek sem volt nyoma.
Burton kényelmetlenül fészkelődött a székében.
– Én tudom, hol van az autója.
Minden szem Reuben első emberére szegeződött.
– Hol? – követelte Ken.
Burton hezitált.
– Egy reptér melletti szálloda parkolójában – bökte ki végül.
Még hosszabb csend következett.
– Tessék? – kérdezte Demetrius. – A reptérre ment? – Kenhez
fordult, a szeme sötét volt a haragtól. – És ezt csak most mondja?
Ken felemelte a kezét, hogy elejét vegye Demetrius dühének.
– Burton, ezt honnan tudja? És mikor tudta meg? És miért nem
mondta el azonnal?
Burton idegesen fújta ki a levegőt.
– Azért nem szóltam rögtön, mert azt még mindig nem tudom,
hogy Reuben hol van. Körülbelül fél órával a megbeszélésünk
előtt bukkantam rá az autóra, de nem találtam nyomát, hogy vett
volna repülőjegyet, és a szállodába sem jelentkezett be. Hacsak
nem használt álnevet.
– A hogyanra még nem mondott semmit – tette hozzá Ken
hűvösen. – Hogyan találta meg az autót?
Burton újra fújtatott egyet, most összeszorított szájjal, hogy
megnyugtassa magát.
– Reuben nyomkövetőt tett mindenkinek mindenféle
közlekedési eszközére, aki ennél a cégnél dolgozik.
Demetrius sötét bőre, ha lehet, még sötétebb lett.
– Mindenkiére? Az enyémre is? Kenére és Joelére?
Burton idegesen pillantott körbe az asztal körül.
– Igen, uram.
Ken dühe csaknem a felszínre robbant. Alig tudta türtőztetni
magát. Én követem a vezetőség minden mozdulatát. Csakis én.

191
Reuben rögzíthette a beosztottak mozgását, de a vezetőségét... Ez
soha nem szerepelt a munkaköri leírásában.
– Hogy mert ilyet csinálni? Beleavatkozni a magánéletünkbe?
Ki tette fel egyáltalán ezeket a nyomkövetőket? Maga volt?
Burton megrázta a fejét.
– Nem, uram! A maga járműveire nem. A vezetőség
gépkocsijait Reuben felügyeli. A többiek tartoznak csak hozzám.
De kérem, értse meg, hogy a saját autóira is tett nyomkövetőt.
Csak azért csinálta, hogy mindenkit meg lehessen találni, ha bárki
ugyanígy nyom nélkül eltűnne. Ő a biztonsági főnök, uram.
Nagyon komolyan veszi a munkáját. Nem akart kémkedni. Csak
akkor használta volna a nyomkövetőt, ha valamelyikük eltűnik.
Nekem nem volt hozzáférésem a vezetőség adataihoz. Meg kellett
szereznem a jelszavakat. Ezért tartott olyan hosszú időbe
megtalálni az autót.
Ken lenyelte a haragját, de csak kicsit enyhült meg Burton
magyarázatát hallgatva. Tényleg volt értelme annak, hogy valaki
meg tudjon találni mindenkit, akit esetleg megtámadnak vagy
letartóztatnak. De én akarok lenni az a személy. Kifejezetten azt
parancsolta Reubennek, hogy a vezetőség autóit hagyja ki. A
biztonsági főnök megtagadta az utasítását a háta mögött.
Ha Reubent még élve megtalálják, biztos kirúgja. De előbb
kiveri a szart is belőle.
– Hogyan találta meg a jelszavakat? – intézte Burtonhöz a
kérdést.
– Reubennek van egy széfje, abban tartja a jegyzeteit a
jelszavakkal együtt, és az egyéb bizalmas iratait. Tudtam, hogy a
széf kombinációja egy papírlapra van felírva, ami az
éjjeliszekrény aljára van felragasztva. Ezt azért mondta el nekem,
hogy tudjam, ha ő véletlenül eltűnne. A kombináció és a jelszavak
is kódolva voltak, természetesen.
– Természetesen – ismételte meg Demetrius, aki egy öklelésre
kész bikának tűnt. – Mivel nyilvánvalóan maga is tudta, hogyan
kell mindent kikódolni, tudott a mi összes lépésünkről is.
Burton számlájára legyen írva, hogy össze sem rezzent.

192
 – Ma először léptem be a nyomkövető programba.
Demetrius megrázta a fejét.
– Legalábbis ezt állítja. Ha ezt most el is hisszük, mi fogja
megakadályozni abban magát vagy bárki mást, hogy eladja a
jelszavakat annak, aki a legtöbbet kínálja érte?
Amit, gondolta Ken kelletlenül, Reuben talán már meg is tett.
Végül is a reptéren volt. Az autója mindenképp. Ha hihettek
Burtonnek egyáltalán. Eddig nem csinált a fiatalember olyasmit,
ami miatt ne lehetett volna megbízni benne.
Ken elővette a mobilját, és anélkül, hogy a többiek láthatták
volna, küldött Alice-nek egy üzenetet. Menj ki a reptéri
szállodába! Nézd meg, hogy ott van-e Reuben kocsija! Most! Ne
beszélj róla senkinek! Ken néhány másodperc múlva meg is kapta
Alice válaszát. Egy pillanat, és zárom is a gépem. Az út a reptérig
legalább negyvenöt perc, de Ken tudni fogja, hogy Burton
hazudott-e vagy sem. És ha tényleg Reuben autója állt a reptéri
hotelnél? Akkor ki kell deríteni, hogy miért.
Ken közben érdeklődve nézte a Demetrius és Burton között
kipattanó vitát, Burton épp a fejét rázta hevesen.
– Nem, uram, nem volt hozzáférésem – bizonygatta –, és ha
meg is tudtam a jelszavakat, nem számít. A program
automatikusan újrakódolja a jelszavakat. Ez nem mindig
ugyanolyan időközönként történik, hanem akkor, amikor valaki
belép a rendszerbe, vagy egy random pillanatban, ha a
programhoz nem nyúl hozzá senki. Ha tudnám a jelszavakat, és
eladtam volna valakinek, akkor is csak rövid ideig működnének,
utána minden újrakódolódik. Reuben kapja ezekről a
folyamatokról e-mailben az értesítést.
– Szóval tudja, hogy keressük – dünnyögte Demetrius.
– Ha életben van – tette hozzá Joel halkan. – De nem szökött
volna csak úgy el. Reuben biztosan nem. Nekünk összesen van
annyi veszítenivalónk, mint neki egyedül.
Ez igaz lett volna arra az emberre, akit Ken ismerni vélt. De
azzal, hogy Reuben szembement az utasításával, még ha azt

193
állítólag mindannyiuk biztonságáért tette is, ijesztő volt, nem
lehetett figyelmen kívül hagyni.
Burton megköszörülte a torkát.
– Ha még életben van, és hozzáfér az e-mailjeihez, igen, tudni
fogja, hogy keressük. De pont ez volt a lényeg. Ha bárki rejtélyes
körülmények között eltűnik, a többiek ki tudják nyomozni a
tartózkodási helyét, és haza tudják hozni. Valamilyen módon.
Ken fújt egyet.
– Rendben van – mondta Burtonnek. – Seannal derítsék ki,
hogy hová a fenébe tűnt. Ha az autóját a reptéri hotelnél hagyta, és
nem ült fel egyik repülőre sem, akkor is ment valahová. Tudom,
hogy ellenőrizte a járatokat és a bérautókat, és nincs foglalás
Reuben neve alatt, de lehet, hogy álnéven van. Nézze meg azokat
a neveket is, amiket a múltban valaha használt. És keresse fel a
helyi használtautó-kereskedéseket, kórházakat és a hullaházat.
Jártas a bűnügyek kinyomozásában?
– Az olyan, mint a biciklizés – válaszolta Burton mogorván.
Valaha zsaru volt. Réges-régen Reuben volt a főnöke, amikor
mind a ketten Knoxville-ben dolgoztak a rendőrségen. – Nem
lehet elfelejteni. Elhozom Reuben autóját a reptérről, aztán
átfésüljük az egészet.
Ken megrázta a fejét.
– Elküldök a kocsiért egy vontatót. Majd átnézi akkor, ha itt
lesz.
Burton szeme összeszűkült.
– Nem bízik bennem?
– Nem. De ezt ne vegye sértésnek! Senkiben sem bízom. –
Demetriusra nézett. – Van még valami? – kérdezte.
Demetrius megrázta a fejét.
– Nem. Egy dolog: vegyék le azt az átkozott nyomkövetőt a
kocsimról ebben a szent másodpercben!
– Ezzel én is egyetértek – tette hozzá Joel.
– Mindannyian így vagyunk – helyeselt Ken. – Sean,
megnéznéd az autókat, hogy nincs-e rajtuk nyomkövető? Szuper –

194
mondta, amikor Sean bólintott. – Burton, mondja meg az
embereinek, akik Anderst figyelik, hogy hozzák be ide!
– Nem valami profik – grimaszolt Burton. – Nincs bennük
finomság. Nem tudom garantálni, hogy sikerül feltűnés nélkül
behozniuk.
Ken a szemét forgatta.
– Milyen csapatot verbuvált össze Reuben?
– Egy testőrrel kevesebb van, mivel Decker a könyvelésen
dolgozik, amíg fel nem épül – mentegetőzött Burton feszülten. –
És két embert el is veszítettünk múlt hónapban. Reuben még nem
talált senkit helyettük.
Egy férfit és egy nőt veszítettek el, akik egy szállítmányt
kísértek Miamiból. Az egyik rab fogott rájuk kést. Mind a két
embert megszúrta, a busz pedig, amit vezettek, nekiment a
szalagkorlátnak. Szerencsére már majdnem otthon voltak, így
Reuben hamarabb oda tudott érni a roncshoz, mint a rendőrség,
ezért sikerült elkerülni a súlyos krízishelyzetet.
A támadót keményen megbüntették. Az őrt is felelősségre
vonták volna, akinek elsősorban a kést kellett volna rögtön
észrevennie, de ő addigra már halott volt.
– Rendben – egyezett bele Ken. – Menjen! De vigye magával
Deckert is! Nem tud olyan gyorsan futni, mint régen, de le tudja
birkózni azt a szaros családot. Anderst akarom, a feleségét és a
lányukat, épségben. Azt akarom megtudni, hogyan szökött cl a
szolga, és Anders miért nem érezte fontosnak, hogy engem erről
értesítsen.
– És ha nem árulja el? – kérdezte Demetrius, sötét szemében
egy ragadozó szörnyeteg rejtőzött.
Ken figyelmen kívül hagyta a Joel arcán ülő enyhe grimaszt. Ő
volt a fehér galléros, akinek nem fűlt a foga a piszkos munkához.
De szerencséjére Kennek és Demetriusnak nem voltak ilyen
problémái.
– Nekem el fogja – mondta Ken. – Meglátjuk, mennyire lesz
neki fontos, hogy a feleségének és a lányának ne essen bántódása.

195
 – Mi lesz azzal a két nővel, akik még mindig Anders házában
vannak? – érdeklődött Burton.
– Őket is hozzák ide! Lehet, hogy segítettek a halott nőnek
elmenekülni. – Ken vidáman Demetriusra nézett. – Lehet, hogy
túlóráznunk kell majd.
– Igazán kár – jegyezte meg Demetrius vontatottan.
Más körülmények között Ken talán el is mosolyodott volna. De
ezúttal nem.
– Tudni akarom, hol a pokolban van Reuben és Jackson. Ki
volt az a férfi a sikátorban a halott lánnyal? Hogy sikerült a
lánynak elmenekülnie? Vissza akarom szerezni a nyomkövetőt!
Mindent tegyetek meg ennek érdekében! Van még kérdés? Akkor
jó. Mindenki mehet!

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 9:00

A helyszínelő, Vince Tanaka, felnézett Scarlettre és Deaconre,

amikor beléptek a laborba. A nagyító szemüveg miatt, ami az
arcát takarta, úgy nézett ki, mint egy őrült tudós és egy robot
keveréke.
– Ó, már hívni akartalak titeket! – Felhajtotta a nagyító
lencséket a szemüvegén, aztán ránézett a faliórára, és
összerezzent. – Már órákkal ezelőtt telefonálni akartam. Teljesen
elmerültem ebben. Sajnálom.
Az a nyomkövető hevert előtte az asztalon, amit Tala bokájáról
vágtak le. Az eszköz fekete volt, sima és... nőiesen karcsú. Nem
volt olyan esetlen és durva, mint amilyet az ember egy feltételesen
szabadlábra helyezetten vagy egy házi őrizetben lévőn lát. De
ezek a bűnözők általában nem tizenhét éves, százötven centis,
negyvenkilós filippínó lányok voltak, ezek az adatok álltak

196
ugyanis a lány kartonján a hullaházban. Egy rendes méretű eszköz
talán le is csúszott volna a lábáról.
– Semmi baj – mondta Scarlett. – Csak jó lett volna hamarabb
értesülni a dologról. Eddig elméleteket gyártottunk arról, hogy
Tala rabszolga lehetett. Ezzel minden kétség elpárolgott. Mi van
még?
Deacon felvett egy pár kesztyűt, aztán adott Scarlettnek is
egyet. Felemelte a nyomkövetőt, és elgondolkodva eltátotta a
száját.
– Ez nagyon könnyű.
– Fantasztikus – helyeselt Vince. – Kevesebb mint száz
gramm. A legtöbb bíróságnak és javítóintézetnek nincsen elég
pénze, hogy ilyen új eszközöket vásároljon. Ezt a típust nem is
lenne szabad magánszemélynek árusítani, de az áldozat
fogvatartójának nyilván voltak kapcsolatai.
Scarlett a Deacon kezében lévő eszközt tanulmányozta.
– A sorozatszám segítségével nem lehet megállapítani, hogy ki
volt a gyártó?
– Már meg is történt – válaszolta Vince. – Részben, legalábbis.
A gyártó cég neve Constant Global Surveillance, a központi
irodájuk Chicagóban van. A jelentések szerint ez az eszköz egy
minőség-ellenőrzési teszt során sérült meg. Elvileg utána meg is
semmisítették. A gyártó cég teljesen meg volt döbbenve, amikor
meghallották, hogy itt tartom a kezemben. Állítólag elrendelik
majd a belső nyomozást.
– Nagyon helyes – értett egyet Deacon, közben átadta a
nyomkövetőt Scarlettnek. – Azt elárulta a gyártó, hogy hány darab
ilyen egység sérült még meg minőségellenőrzés közben?
Vince megrázta a fejét.
– Megkérdeztem, de azt válaszolták, hogy addig nem tudják
megmondani, amíg le nem folytatják a saját nyomozásukat.
Annak örülök, hogy nem a központi irodát hívtam először. Akkor
nem is tudtam volna meg, hogy mi a probléma forrása.
– Kit hívtál először? – kérdezte Deacon.

197
 – A közönségszolgálati számot, amit a weboldalukra írtak ki.
Amikor mondtam, hogy arról szeretnék érdeklődni, hogy az egyik
eszköz kihez került, a szállítmányozáshoz kapcsoltak.
Szerencsémre nem a főnök vette fel a telefont, hanem egy
fiatalember, aki tájékoztatott, hogy biztos tévedek, mert ezt a
sorozatszámú nyomkövetőt megsemmisítette a minőség-
ellenőrzési labor. Utána a főnököt kértem, aki rögtön a
türelmemet kérte. Tizenöt perccel később már a cég ügyvédje
jelentkezett.
– Gondolom, az ügyvéd mindent tagadott – sóhajtott Scarlett.
Vince megrántotta a vállát.
– Amennyire módjában állt. Mivel a kezemben tartottam az
eszközt, mondania kellett valamit, hacsak nem akarta elhitetni
velem, hogy hamisítvány. Ő is a jól kipróbált és bejáratott belső
nyomozásra hivatkozott, hogy elhallgassak.
– Talán együttműködőbbek lesznek, ha rendezni tudják a
soraikat – tette hozzá Deacon elgondolkodva. – Ha valaki lop
tőlük, hogy a feketepiacon értékesítse az árut, biztos meg akarják
találni a rést.
Vince megrántotta a vállát.
–Vagy ragaszkodni fognak a házkutatási parancshoz, hogy
legyen idejük rendet tenni, főleg ha az ügy a vezetőkig gyűrűzik.
Mindenesetre most figyelmeztettem őket azzal, hogy rákérdeztem.
Mire bejutunk a céghez, már minden bizonyítékot eltüntethetnek.
– Talán nem – vélekedett Deacon. – Pár percet kérek még.
A telefont a füléhez szorítva elsétált az ablakig.
– Mi a helyzet a nyomkövetővel? – kérdezte Scarlett Vince-t. –
Csak a megfigyelt helyzetét rögzíti, vagy érzékeli a pulzust és a
testhőmérsékletet is?
– Csak a helyzetét rögzíti. Miért?
– Mert amikor levágtad Taláról, valószínűleg vészjelzést
küldött a fogvatartóinak. Most már tudják, hogy itt van, a
hullaházban.
Tanaka rosszallóan nézett a szemüvege mögül.

198
 – Nem pont ők végeztek a lánnyal? Bárkik legyenek is ezek az
emberek.
–Talán igen, talán nem. Azt hiszem, a lány ismerte a gyilkosát,
de nem biztos, hogy a fogvatartói azonosak ezzel a személlyel.
Deaconnel azon agyaltunk, egyáltalán hogyan juthatott el Tala a
sikátorba, ha rajta volt a nyomkövető. Biztos tudta, hogy a
fogvatartói nem figyelték a nyomkövető jelzéseit, legalábbis egy
ideig. Azzal, hogy a rendszer elküldte a vészjelzést, megtudták,
hogy a lány elszökött és meg is halt. És most már azt is tudják,
hogy a nyomkövetőt lefoglalta a rendőrség. Tala azon aggódott,
hogy a családját is bántódás érheti – sóhajtott Scarlett. – Lehet,
hogy mi indítottuk el a lavinát.
– Istenem! – Vince összerándult. Elnézett egy pillanatra, majd
vissza, az állkapcsát határozottan szorította össze. – Akkor minél
hamarabb meg kell őket találnunk! Annyi biztos, hogy a
fogvatartói azt ugyan láthatták, hogy a lány teste a hullaház
közelében van, de azt nem tudják, hogy a nyomkövető itt van a
rendőrségen. Az eszköz ugyan gyengén sugározta még a jelet,
amikor levágtam, de mire ideért, teljesen kikapcsolt.
– Miért? Kivetted az aksit?
– Nem volt rá szükség. Lemerült.
– Ezért a fogvatartói mindenképpen kaptak volna valamiféle
vészjelzést – dünnyögte Scarlett.
– Körülbelül tíz perccel később, hogy levágtam. Maximum fél
órával. Megnéztem, mennyi töltés volt még az aksiban, mielőtt
eltávolítottam. Ha fel lett volna rendesen töltve, felhívtalak volna
titeket. Ha tudtam volna, hogy családja is van a lánynak, nem
vágtam volna át addig a nyomkövető pántját, amíg teljesen le nem
merül.
– Valószínűleg rájöttek már, hogy nálunk van a nyomkövető.
De ahogy te is mondtad, ha a fogvatartói lőtték le, akkor tudják,
hogy a test előbb-utóbb rendőri kézre kerül. Lehet, hogy ehhez
óriás mázli kell, de volt a nyomkövetőn ujjlenyomat?

199
 – Csak a lányé és néhány részleges. Tala nincs benne a
rendszerben, de a részlegeseket is megnézzük. Lefuttatjuk az
adatbázisban, és szólunk.
Scarlett megharapta az alsó ajkát, amikor eszébe jutott az
idegen akcentus Tala egyébként tökéletes angoljában. És az utolsó
szó, amit mondott: malaya. Ami tagalogul azt jelenti, hogy
szabadság.
– Nagyon valószínű, hogy másik országból érkezett az
Egyesült Államokba.
– Embercsempészet?
– Talán. És ha tényleg ez történt, nem lesznek meg a
bevándorlási papírjai. De az is lehet, hogy legálisan érkezett, és
rabszolgaságba kényszerítették.
Vince lelkesen bólogatott.
– Akkor benne lesz az ujjlenyomata a rendszerben a
Bevándorlási Hivatalnál. Azonnal megnézem.
Malaya.
– Ha le kell szűkíteni a keresési paramétereket, akkor a Fülöp-
szigeteket nézzék meg először. – Scarlettnek el kellett felejtenie
fala arcát, és a helyszín egészére kellett koncentrálnia. – Mi a
helyzet a töltényhüvellyel, amit a sikátorban találtam?
– Latent egyetlen ujjlenyomatot talált, de az nagyon tiszta.
Dolgoznak rajta, ezzel együtt. – Vince levette a szemüveget az
arcáról, aztán leemelt egy műanyag dobozt az asztal feletti
polcról, amiben a bizonyíték volt. Éppen ki akarta nyitni, amikor
Deacon odament hozzájuk. – Nos? – kérdezte. – Meg tudja
szerezni az FBI a nyomkövetőket gyártó cég adatait?
– Most tervezik meg éppen a villámlátogatásukat. Az FBI nem
vásárol a Constant Global Surveillance-től, de az állami
javítóintézetek igen. A szerződésben az áll, hogy a CGS mindig
nyitva áll, ha a vásárló bármilyen biztonsági ellenőrzést kíván
végezni. Nem kell előre jelezni semmit. A chicagói irodából már
el is indult néhány ügynök. Remélem, hamar odaérnek, és a
gyártó nem tudja megsemmisíteni a feljegyzéseket.

200
 – Mi az alapfeltételezés? – tudakolta Scarlett. – Hogy valaki a
CGS emberei közül működő eszközöket csempész ki és ad el a
feketepiacon? Nekem úgy tűnik, hogy túl nagy így a kockázat, és
túl kevés a pénz. Egy ilyen nyomkövető nem kerül néhány száz
dollárnál többe.
– A hivatalos vásárlóknak nem – mondta Deacon. –
Feltételezem, hogy aki embereket vásárol a csempészektől, jóval
többet is fizetne azért, hogy a befektetését megóvja. Ilyen
nyomkövetőket nem lehet beszerezni az eBayen.
Scarlett megrázta a fejét.
– Talán. Nekem még mindig túl kockázatosnak tűnik, hogy
valaki a gyártónál olyan mennyiségben lopjon, hogy az meg is
érje. Ha túl sok eszköz kerül megsemmisítésre, előbb-utóbb valaki
észre fogja venni. Csak akkor lehet ezt megúszni, ha ritkán kerül
rá sor. Hacsak valaki nem a pénzért lop. Mi van, ha kényszerítik?
Deacon bólintott.
– Simán lehet, hogy zsarolják. Ellenőriztetem azokat, akik a
hasonló időintervallumban legyártott nyomkövetőkkel dolgoztak.
Meglátjuk, hogy valakit kiköp-e a rendszer. Ha igen, akkor
ráállunk, és megpróbáljuk követni, hátha elvezet valakihez.
Reményeink szerint ahhoz, aki ezt az eszközt is megvásárolta.
– Aminek az aksija éppen készült megadni magát, amikor
Vince levágta Tala lábáról – mondta Scarlett.
– Igen, pont csak tartottam a vonalat, amikor erről
beszélgettetek, úgyhogy hallottam. Mielőtt áttérnénk a további
bizonyítékokra – mutatott Deacon a műanyag dobozra Vince
asztalán –, lenne még egy kérdésem a nyomkövetővel
kapcsolatban. Hangot is továbbít, vagy csak GPS koordinátákat?
– Ez attól függ, hogy kit kérdezel. A Constant Global
Surveillance weboldala azt állítja, hogy az eszköz rezgéssel is tud
jelezni, olyan, mint amikor a telefon vibrál. A rezgés emlékezteti
a viselőjét, hogy találkoznia kell a felügyelőtisztjével, például. De
egyes típusok alkalmasak arra is, hogy rögzítsenek vagy élőben
közvetítsenek beszélgetéseket anélkül, hogy a viselője tudna róla.

201
 – A mindenségit! – mormogta Scarlett. – A védőügyvédek
kezében óriási ütőkártya lehet ez! – Az ügyvédek szó pedig
eszébe juttatta azt, amit Bryan mondott néhány órával korábban.
Trent Bracken, aki egy rohadt gyilkos, embereket fog védeni
különböző perekben. Ne most, Scarlett! Koncentrálj Talára ! – Ez
a nyomkövető képes erre? Kihallgathatta valaki, hogy Marcus
Tálával beszélget a parkban?
– Nagy valószínűséggel – vélte Vince. – Pont szét akartam
szerelni, hogy kiderítsem, mi mindenre alkalmas ez itt, amikor
beléptetek. Azonnal megírom, amint megtudok valamit.
– Köszi – mondta Scarlett. – Marcus tartott attól, hogy Tálát
azért verték meg, mert megpróbált beszélni vele. Ha valaki
mindent hallott, miközben a lány a kutyát sétáltatta, akkor
Marcusnak igaza lehet. Meg kell tudnunk, mi váltotta ki a verést:
Marcus vagy valami teljesen más. – A dobozra mutatott. – Mi van
benne?
– Minden, amit az áldozat viselt vagy nála volt. – Vince
felemelte a doboz tetejét, aztán beazonosított minden, egyesével
bezacskózott tételt, miközben kirakosgatta az asztalra. – Farmer,
póló, cipő, zokni. Nyaklánc kereszttel. Kutyakaja. És ez – emelt
fel egy kicsi zacskót –, tíz gramm kokain. A labor néhány órán
belül megküldi a jelentést, hogy milyen tisztaságú.
Scarlett felhúzta a szemöldökét.
– A sikátor, ahol a lányt találtuk, a drogdílerek kedvenc helye,
de Carrie nem talált drogokra utaló nyomot a lány szervezetében.
Vince nem mondott semmit, csak letette a kokainos zacskót az
asztalra, majd kivett három másik kis tasakot, és csendben
meglengette Scarlett és Deacon orra előtt.
– Egy cumi, egy fogzást könnyítő karika és egy zacskó
Cheerios. A babának.
Scarlett szíve fájdalmasan összeszorult.
– A kutyakaja és a kokain a bal oldali zsebében volt – folytatta
Vince halkan –, a baba dolgai a jobb oldaliban.

202
 – A gyerek legalább nyolc-kilenc hónapos, ha Cheeriost ad
neki – jegyezte meg Scarlett határozottan, hogy ne remegjen a
hangja.
Vince meglepődve nézett rá.
– Nem gondoltam, hogy tudsz bármit is a gyerekekről, Scarlett.
A nyomozónő megvonta a vállát.
– Hat unokaöcsém és unokahúgom van. Nem nehéz
összeszedni ezt-azt.
Deacon megköszörülte a torkát.
– Tudsz DNS-mintát venni a cumiról, Vince?
– Már vettem. És a rágókáról is.
Deacon bólintott.
– Nagyon jó. Ha nem is találjuk meg a gyereket a lány
fogvatartóinál, be tudjuk majd bizonyítani, hogy a gyerek vele élt.
Volt más is a zsebeiben?
Vince megrázta a fejét.
– Semmi más. Se kulcs, se pénz, se személyi.
Scarlett elkapta Vince karját, amikor vissza akarta pakolni a
gyerekholmikat a dobozba.
– Várj! – Felkapta a cumit, majd a fény alá tartotta. – Ez
micsoda? – kérdezte, és három fekete pöttyre mutatott a cumi
karikáján.
– Alkoholos filc – válaszolta Vince. – De már túlságosan le van
kopva ahhoz, hogy el lehessen olvasni.
Scarlett közelebb hajolt a fényhez, aztán hunyorítva próbálta
értelmezni a foltokat.
– Megkaphatom a szemüvegedet? – Kinyújtotta a karját, Vince
pedig beleejtette a nagyítós szemüveget a tenyerébe. – Három
különálló folt – állapította meg –, ugyanolyan távolságra
egymástól. Lehet, hogy körök voltak eredetileg. És... – hunyorgott
még jobban, a cumit hol az egyik, hol a másik irányba billentette,
próbálta elkapni a megfelelő fényt – színek – suttogta. – Apró
színes foltok. Piros és kék és... sárga? Vagy talán zöld. Mindegyik
balra van az elmosódott fekete körtől.

203
 – Alkoholos filc ez is? – kérdezte Deacon.
Scarlett szórakozottan bólintott. Emlékezett erre a mintázatra,
de nem tudta pontosan felidézni, csak rémlett neki valami. És
aztán hirtelen leesett. A fenébe! Hirtelen kiegyenesedett, a szíve
kalapált, amikor belenézett a társa kíváncsi szemébe. – Ó,
istenem! Tévedett.
Deacon oldalra billentette a fejét.
– Micsoda? Ki?
– Marcus. Tévedett – hadarta. – Nézted valaha a
Szerencsekereket?
Deacon pislogott, majd óvatosan bólintott.
– Igen. Mostanában elég gyakran. Kiderült, hogy Faith nagy
rajongó. Miért?
– Vannak olyan emberek, akik egy betűből kitalálják a
feladványt.
– Utálom őket – motyogta Vince. – Mindent elrontanak!
Scarlett magára mutatott.
– Nos, én is ilyen vagyok. Ezek a fekete foltok kis a betűk
lehettek. A kék, piros és sárga pedig más betűk. Köz, a, köz, a,
köz, a. Malaya. Valaki azt írta a cumira, hogy malaya. Mi van
akkor, ha nem azt jelenti, hogy szabadság? Ha ez a gyerek neve?
Deacon szeme tágra nyílt, ahogy az agya felfogta az
elhangzottakat.
– Akkor Tala az utolsó szavaival, hogy „Segíts, Malaya” nem a
családja kiszabadítására gondolt.
Scarlett nyelt egy nagyot, mert Tala utolsó kívánsága hirtelen
mélyebb értelmet nyert.
– Arra kérte Marcust, hogy mentse meg a gyerekét.

204
Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 9:15

Drake morgott egyet, amikor a telefon hangja a legmélyebb

álmából rázta fel. Sóhajtozva kinyitotta az egyik szemét.
Stephanie kártyás száma volt.
– Remélem, valami fontos! – ugatta bele a telefonba. –
Felkeltettél.
– Tudja! – rikácsolta Stephanie. – Bejött a szobába, és elvette
az iPhone-omat. Aztán megpofozott. Durván. Tudja, hogy tegnap
este kivittem Falát a házból. Azt kérdezgette, hogy miért.
Drake felült az ágyban, a nyakát masszírozta.
– Elmondtad neki? – kérdezte óvatosan.
– Nem! – jött a sziszegő válasz. – Nem mondtam el.
Megesküdtem, hogy nem tudom, miről beszél, még akkor is,
amikor újra megütött. De nem tudom, meddig bírom még.
– Akkor pattanj be a jó kis kocsidba, és hagyd ott! – javasolta
Drake idegesen.
– Nem megy. Elvette a táskámat, a tárcámat, a kulcsaimat...
mindent. Megfenyegetett, hogy ha megpróbálok megszökni,
szétver. Hiszek neki. Neked kell idejönnöd. Lehet, hogy ki tudok
surranni a szolgálati bejáraton, de nem jutnék messzire. Értem kell
jönnöd.
– Mivel?
– Nem tudom! – csattant fel Stephanie. – Találj ki valamit!
Csak gyorsan, mert különben minden mindegy lesz. Ha továbbra
is ver, lehet, hogy elárulom neki, amit tudni akar. Van egy olyan
érzésem, hogy ez neked még jobban fog majd fájni.
Drake szeme összeszűkült, ahogy a lány hirtelen
bekeményített. Utálta ezt. Azt gondolta, hogy kinevelte már
Stephanie-ból, de nyilvánvalóan tévedett. Legszívesebben azt
mondta volna neki, hogy hajrá, mondjon el mindent az apjának.
Az öreg úgysem hívta volna a zsarukat. Azt is megmondta volna

205
neki, hogy dugja fel magának, és hogy le fogja buktatni azt a
szemétláda csaló apját.
De lehet, hogy egyszerűbb összeszedni Stephanie-t, ereszteni a
fejébe egy golyót, és beledobni a holttestét a folyóba. Kevesebb
macerával járna.
– Rendben – mondta Drake csendesen, mintha pillanatnyilag
meggyőzte volna. – A testvéremnek van egy Hondája. Fehér. Azt
keresd majd! írok, ha két percen belül ott vagyok. Oké?
Stephanie remegve kifújta a levegőt.
– Rendben. Köszönöm, Drake!
– Szívesen! Csak maradj távol a drága apádtól, amíg meg nem
érkezem.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 9:15

Scarlett kilépett a rendőrség épületéből, és teleszívta a tüdejét a

forró, nedves levegővel. Megállt a járdán, és megvárta, hogy
Deacon utolérje. Egyikük sem mondott szinte semmit, amióta
kiléptek Vince birodalmából, mindketten belemerültek a
gondolataikba.
Malaya a baba neve. Tala gyerekéé. A baba valahol itt volt a
nagyvilágban, remélhetőleg nem egyedül. Remélhetőleg valaki
vigyázott rá, és táplálta. És óvta.
De a valóság alaposan gyomorba vágta Scarlettet, amikor ott
állt, és a cumit bámulta. Tálát bántalmazták. Fogva tartották.
Valakinek a tulajdona volt. Még szoptatott, a gyerek biztos vele
lakott még. Segíts Malayának!
Scarlett átérezte a pánikot, amit Tala érezhetett, a mellkasa
annyira összeszorult, hogy alig kapott levegőt. Ahogy kirohant a

206
rendőrségről, forró könnyek öntötték el az arcát, amiket senki sem
láthatott.
Nyelt egy nagyot a nedves levegőből, de a torka még mindig
fájt. Nem csoda, hogy Tala vállalta a kockázatot, hogy aznap este
Marcusszal találkozhasson. A gyereke nem volt biztonságban.
Istenem, kérlek, helyezd, biztonságba azt a gyereket!
Scarlett vállai megfeszültek, és hirtelen arra riadt fel, hogy egy
imát suttog gondolatban. Nem szokott imádkozni. Nem
imádkozott már tíz éve. A mostani eset is csak azt bizonyította,
hogy nagyon fáradt, nem pedig azt, hogy a suttogva könyörgésnek
bármi haszna lehetne. Ötéves kora óta nem hitt a Mikulásban és a
húsvéti nyusziban. Az imákban már tíz éve nem hitt, amióta a
legjobb barátnője megcsonkított holtteste felett állt.
De legalább az ima okozta sokk kibillentette a pánik ködéből,
amely erős marokkal szorította a mellkasát. Vett még egy nagy
lélegzetet, és remegve kifújta. Mi az ég van ma veled, Scarlett!
Azóta ült az érzelmi hullámvasúton, amióta a telefon csöngése
felverte álmából. Amióta Marcus hangja átrántotta az ébrenlétbe,
és felkeltette.
Sok mindent keltett fel bennem, gondolta rosszkedvűen, mert
eszébe jutott, ahogy a teste reagált, amikor meglátta a férfit a
sikátorban. Átkozottul sok mindent.
Természetesen Bryan látogatása sem segített, a csalódottságát
bűntudattal és megbánással tetézte, és felkorbácsolta a haragját,
ami mindig rosszul végződött. Olyan emlékeket hozott felszínre,
amik rémálmokat okoztak, és éjjel sikítozva ébredt.
Ezért volt ilyen érzelmes. Ezt az érzelmi hullámvasutat
Michelle emléke hozta elő – ahogy rábukkant a holttestére, ahogy
most csak nézni tudta, hogy a gyilkos szabadon éli az életét. És
hogy a fickó védőügyvéd lett. Ez bárkit az őrületbe kergetett
volna. És ki ne lett volna ideges attól a gondolattól, hogy egy
védtelen gyerek most valaki olyannak a kezében lehet, aki Tálát
olyan durván bántalmazta? Akit ez nem ráz meg, az nem is ember,
hanem egy szörnyeteg. Marcus O’Bannionnak semmi köze nem

207
volt a gombóchoz a torkában. Vagy a férfi hangjának, arcának és
főleg a meztelen felsőtestének.
Kislány, ismételgesd csak, ha ettől jobban érzed magad!
Jobban is érezte magát. Abban is segített, hogy kitisztította az
agyát, és az előtte álló munkára tudott koncentrálni. Hogy
megtalálja a gyereket, amíg nem késő.
Hogy a keze ne remegjen tovább, Scarlett megnézte a
telefonját, jött–e új üzenet, hangüzenet vagy e-mail. Jött mind a
három. De egyik sem Marcus O’Banniontól. Még mindig nem
hívta vissza a férfi, és azt a nyamvadt listát sem küldte át.
Nem is kell neked az a lista, mondta magának, csak az kell,
hogy Marcus betartsa a szavát. Mit titkolhat a férfi? Vagy...
Scarlett gyomra összeszorult, amikor egy újabb aggasztó
gondolata támadt. Lehetséges, hogy az elkövető, aki végzett
Tálával, rájött, hogy Marcus még mindig életben van, és
visszatért, hogy megölje?
Tala holtteste már órák óta a hullaházban hevert. Most már
biztosan kiszivárogtak a hírek. Scarlett gyorsan rákeresett a neten,
és egy pillanat múlva már ott virítottak a találatok a kijelzőn.
Rákattintott az elsőre, és érezte, ahogy a levegő nehézkesen
kiáramlik a tüdejéből. A Ledger website-ja volt az, a szalagcím
ügyesen úgy volt megírva, hogy a hangsúly Marcuson legyen.
RÁLÖTTEK A HELYI EMBERBARÁTRA, AKI EGY NÖ
ÉLETÉT AKARTA MEGMENTENI. A Stone O’Bannion
tollából származó cikk néhány másodperccel korábban került fel.
Scarlett most már tudta, hogy mivel volt Marcus annyira
elfoglalva, hogy miért küldi késve azt az átkozott listát. Vagy
hogy miért nem hívja vissza. De legalább életben van, gondolta
keserűen.
A történet igaz volt. Minden tényszerűen volt megírva. És bár
Stone neve szerepelt az írás alatt, Scarlett Marcus hangját hallotta,
miközben átfutotta a cikket. Benne volt, amit a férfinak elmesélt,
de amire megkérte, azt kihagyta. Nem volt benne, hogy találkozott
Tálával a parkban, és hogy hallotta – sőt fel is vette – a lány
utolsó szavait. Úgy tűnt, Marcus véletlenül bukkant a haldokló

208
lányra, és elsősegélynyújtás közben érte a lövés. A cikk végére
Marcus elterelte az olvasó figyelmét arról, hogy egyáltalán a
sikátorban volt, nyilvánvalóvá tette, hogy csak egy ártatlan
járókelő volt, az irgalmas szamaritánus, akit a fáradozásaiért
cserébe hátba lőttek.
Abból élek, hogy híreket közvetítek. Ezzel kapcsolatban nem
hazudott. Azt is elmondta, hogy lehozza a történetet. De ez mit
sem változtatott azon a fortyogó dühön, amit Scarlett érzett:
irracionális és letagadhatatlan volt. Fekete-fehéren ott állt Scarlett
előtt a figyelmeztető jel, hogy bár azt kívánta, ez a férfi más
legyen, az igazi Marcus nem az az ember volt, akit ő akart.
Bármit is mondott vagy tett, Marcus akkor is egy riporter volt,
aki mások nyomorából él.
Scarlett hallotta, hogy az ajtó kinyílik, majd becsukódik
mögötte. Néhány pillanat múlva Deacon ballagott oda mellé.
– Jól vagy, Scar?
A társa hangjában bujkáló aggodalomtól újabb érzelmek
rohanták meg, de megállj parancsolt nekik, amikor megérezte a
könnyeket a szemében.
– Miért ne lennék jól? – A hangja reszelős és érdes volt, már–
már csikorgott. Szinte nem is az ő hangja volt. – Csak mert úgy
viharzottam ki, mint a halál angyala? – Összeszorította az
állkapcsát, nehogy elinduljanak a könnyei. Nem akart sírni. Nem.
– A picsába! – tette még hozzá. – Csak a hormonok. Ne is törődj
velem!
Deacon csendes támogatás gyanánt finoman hozzáérintette a
vállát. Aztán megköszörülte a torkát.
– A nyomkövető felszereltségén gondolkodtam.
Scarlett lenyelte a gombócot a torkában, lopva megtörölte a
szemét, úgy pillantott tiszta tekintettel Deaconre. A férfi
különböző színű szemei nem zavarták már, de a bennük ülő
szánalom igen. Scarlett megint érezte, hogy elsöprik az érzelmei.
Elnézett, a mellettük hömpölygő forgalomra koncentrált.
– Rendben, mi van a nyomkövetővel?
– Hangot is közvetít, mint egy telefon.

209
 – Azt hittem, hogy Vince-nek szét kell szednie, hogy ezt
megállapítsa.
– Meg is történt. Pár percébe telt csak, hogy erre rájöjjön. De
addigra már kimentél.
Elmenekültem. Scarlett a homlokához szorította az ujjait,
próbálta elnyomni a fejfájást, ami a sírással járt. Ezért sem volt jó
ötlet elbőgnie magát. Sohasem volt az.
– Milyen távolságra közvetíti a hangot?
– Nincs ilyen korlátozás. Digitális, ezért a műholdon át jön,
olyan, mint a GPS. Vagy mint a Skype – tette hozzá Deacon,
amikor meglátta a zavarodottságot a társa szemében.
– Ó! – mondta Scarlett, most már értette. – Ez azt jelenti, hogy
nem tudott volna olyan helyre menni, ahol nem hallják. Istenem!
Szegénykém! – Ahogy teljesen megértette a dolgot, vett egy nagy
lélegzetet. – Nemcsak a lány hangját hallották. Hanem azét is,
akivel beszélt. Például Marcusét. A parkban és tegnap este a
sikátorban.
És ha hallották Tálát a sikátorban? Scarlett szíve gyorsabban
kezdett dobogni. Akkor tudják, hogy Marcus ismeri a lány utolsó
szavait.
– Felvételt is lehet készíteni, vagy csak az adott pillanatban
elhangzottakat lehet hallani?
– A megfelelő eszközökkel biztosan lehet felvételt is készíteni.
– Biztos vagyok benne, hogy mindenféle kütyü a
rendelkezésükre állt – mondta Scarlett komoran.
– Nem minden – helyesbített Deacon szelíden. – Az eszközön
nem volt kamera.
Scarlett a homlokát ráncolta.
– És?
– Hallották a lányt a parkban, tudták, hogy hol van a térképen,
de látni nem látták. Egyedül sétáltatta a kutyát a sétányon a fák
között legalább egy héten át. Lehet, hogy tovább. Akkor nem
láthatták.

210
 – Azt gondolod, hogy hagyott a fák között valamilyen
üzenetet? Valamit, aminek a segítségével meg lehetett volna
menteni őt és a gyerekét?
– Talán. – Deacon megvonta a vállát. – Érdemes lenne
végigsétálni a parkon, és ellenőrizni. Még több óránk van a
találkozónkig Troy ügynökkel. Még van időnk.
Scarlett elgondolkodott a dolgon.
– A parkban ki tudjuk deríteni, hogy a rendőrök haladtak–e
valamivel. Reggel óta kinn vannak, egymérföldes körzetben
kikérdeznek mindenkit Taláról és a kutyáról. Utoljára azt
jelentették, hogy senki sem ismerte fel őket. Ha addig sincs
fejlemény, amíg mi is kiérünk a parkba, elmegyek a
kutyakozmetikákba.
Scarlett habozott, aztán úgy döntött, hogy megnézi, Marcus jól
van-e. Inkább nézzék teljesen hülyének, ha a férfi fitt és
egészséges, mint az ellenkezője.
– A park felé menet ugorjunk be a Ledgerbe!
Deacon felvonta a szemöldökét.
– Miért?
– Mert Marcus O’Bannionnak sikerült magára irányítani a
figyelmet azzal, hogy ő volt az utolsó, aki Tálát élve látta. –
Felemelte a telefonját, majd megmutatta a cikket is.
Deacon sóhajtozva olvasott.
– És én azt hittem, nekem van a legjobb érzékem a drámához.
Ez a pasi hőst csinált magából.
Scarlett a szemét forgatta.
– Ha valaki lehallgatta Tala utolsó szavait, Marcus épphogy
célpontot csinált most magából!
– A nyomkövető, a fenébe! Most már tudják, hogy Marcus
tudja, hogy Tala rabszolga volt. Azt hiszik, tud Malayáról is.
– És ha a nyomkövető még működött, amikor én is odaértem?
Ha valaki hallgatódzott, megvan neki a parkban zajlott
beszélgetés is. És akkor azt is tudni fogják, hogy ez a találkozás
nem véletlenszerű volt, mint ahogy az a cikkben elhangzik.
– Hívtad már Marcust?

211
 – Reggel óta hívom, de nem veszi fel – püffögött Scarlett a
tehetetlenségtől. – Hívtam az irodában is, de a kis csajszi azt
mondta, hogy Mr. O’Bannion egy megbeszélésen van, és nem
lehet zavarni. Az anyjánál is kerestem, de a szobalány nem látta
„Mr. Marcust” már napok óta, az anyja pedig aludt, és nem tudott
a telefonhoz jönni.
– Ez azt jelenti, hogy az anyja vagy begyógyszerezte magát,
vagy az üveg fenekére nézett – sóhajtott Deacon. – Tényleg
nagyon sajnálom azt az asszonyt, amiért Mikhailt elveszítette, de
ez már túlzás. Segítségre van szüksége, de a családtagok sem
látják ezt be.
Scarlett szíve fájt Marcus anyjáért. De most arra kellett
koncentrálnia, hogy Marcus életben maradjon, és az a szegény nő
ne veszítsen el még egy gyereket.
– Bárhogy legyen is, Marcus nem volt ott. Jeremyt is hívtam,
de semmi.
Scarlett félt ettől a hívástól, azon aggódott, hogy Marcus apja
még mindig neheztel rá amiatt, ami kilenc hónappal korábban
történt. Ami nem is lett volna csoda. De Jeremy kedves volt,
igazán segítőkész.
– Jeremy felhívta Marcust a lakásán is, de csak az
üzenetrögzítő kapcsolt be. Még át is ment hozzá, de Marcus nem
volt ott, és nem aludt éjjel az ágyában.
– Megpróbálom én is. Talán nekem felveszi. Mi a mobilszáma?
Scarlett felolvasta a számot.
– Ez a kártyás telefonja, amiről ma reggel hívott.
Scarlett csendesen várakozott. Az aggodalma csak nőtt, amikor
Deacon hívása is üzenetrögzítőre ment. Tudta, hogy a viselkedése
minden észérvet mellőz. Marcus csak simán elfoglalt. De munkált
benne a zsigeri félelem, hogy a férfi nincs biztonságban, és régen
megtanulta már, hogy hallgatnia kell az ösztöneire.
– Biztos dolgozik – vélte Deacon. – De ha az megnyugtat,
mehetünk külön-külön. Te menj el a Ledgerbe, és utána
találkozzunk a parkban.

212
 – Hé! – kiáltott utána Scarlett, amikor elváltak. – Honnan
tudod, hogy hol kutakodj? Nem tudjuk, hogy Marcus melyik
pádon ücsörgött, és azt sem, hogy Tala melyik irányból jött.
Deacon visszanézett a válla felett.
– Kérdezd meg Marcust, amikor találkoztok – válaszolta, aztán
eltűnt a rendőrség épületében.
– Rendben – diinnyögte Scarlett. – Megkérdezem.

213
 Tizedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 9:15

D emetrius becsukta maguk mögött Ken irodájának az ajtaját,

miután követte a főnökét a tárgyalóból idáig. Ken
belesüppedt az asztala mögött álló székbe, majd megvárta, hogy
Demetrius is elhelyezkedjen egy másikban, sokkal
kényelmesebben, mint Decker néhány órával korábban.
Legalábbis fizikailag kényelmesebben ült, mert az arcán
feszültség tükröződött. Ken tudta, rajta is látszik, hogy ideges.
– Tudtad, hogy Reubent elhagyta a felesége? – kérdezte
Demetrius minden előzetes nélkül.
Ken meg tudta állni, hogy pislogjon a meglepetéstől; egyrészt a
hír hallatán, másrészt azért, mert Demetrius nála hamarabb tudott
a dologról.
– Nem. Mikor? Miért?
– Tegnap. Nekem sem mondta el egyébként.
Ken fejében cikáztak a gondolatok. Egy dühös feleség, egy
hirtelen út, ami véletlenül pont egybeesik Reuben és egy másik
bizalmasának az eltűnésével... Ken nem tudta, hogy a dolgok
összefüggenek-e, de nem voltak jók az előjelek. Főleg ha Reuben
felesége rájött, hogy a férje miből is él ténylegesen.
– Akkor honnan tudod?
–Tegnap este megjelent nálam a felesége, sírva. Követelte,
hogy mondjam el, kit dugott még a férje.

214
 Ken megdörzsölte a homlokát.
– Kit dugott még? Mit jelent ez az egész?
– Emlékszel arra, amit ma reggel meséltem a brazil pasi
feleségéről?
– Akinek ide-oda vándorol a keze, és akitől meg kellett volna
téged óvnia Reubennek? – Kennek hirtelen megfájdult a szíve a
rémülettől. – Mert Reuben bírta, hogy a csaj ráindul? Megtudott
valamit Miriam a brazilokról?
– Nem, de az indiaiakról igen.
– Reuben dugta az indiai beszállítót is? – hitetlenkedett,
miközben visszasüppedt a székébe.
Demetrius habozott.
– Nem a beszállítót. Csak a fickó lányát.
– Szent szar!
Ken becsukta a szemét, és közben azt kívánta, bárcsak Reuben
ülne most itt előtte. Szétverte volna. Mind a négy alapító tagnak
megvolt a maga perverziója, de mindannyian megtanulták kezelni
az ösztöneiket, hogy minél előbbre jussanak a piacon, vagy
legalább ne bukjanak le. Reuben feladata az volt, hogy mérlegelje
a cégen belüli és kívüli biztonsági kockázatokat, de Demetrius és
Ken intézte el konkrétan az őket fenyegetőket.
Ha csak példát kellett statuálni, Demetrius szétverte az adott
személy fejét, és intő jelnek otthagyták a többieknek, akik őket
provokálták. Ha információra volt szükség, Ken úgy szabdalta fel
az áldozatot, mint egy ünnepi pulykát, amíg a szerencsétlen ki
nem bökte az összes titkát.
Sajnos Joel és Reuben különleges képességei nem sok hasznára
voltak a cégnek. Joel a nagyon fiatal fiúkat szerette, de volt
annyira okos, hogy távol az otthonától vadásszon. Reubennek a
fiatal lányok voltak a gyengéi, de ő nem volt annyira válogatós és
óvatos, mint Joel. Ken abban a hitben élt, hogy Reuben óvatlan
magatartásával leszámoltak már, de nyilván nem volt elég hatásos
a közbeavatkozás.
– Kérlek, mondd, hogy a lány elmúlt tizennyolc! – dünnyögte
Ken.

215
 – Éppen hogy, de igen. A beszállító tavaly elhozta a feleségét
és a lányát New Yorkba, hogy végig tudják járni az egyetemeket,
amíg ő velünk tárgyalt. A szállodai lakosztályában találkoztunk
vele, és egyszer csak megjelent a lánya is. Körülbelül három
percet töltött velünk a szobában, ami arra volt elég, hogy
köszönjön, és kikönyörögjön az apjától egy kis készpénzt. Nem
tudom, Reubennek hogyan sikerült, de összejött a lánnyal még
aznap este. – Demetrius grimaszolva a fejét rázta. – Utána azt hitte
a kislány, hogy szerelmes.
– A jó isten mentsen meg ettől! – motyogta Ken. – Hogyan
értesült Miriam a dologról?
– Talált egy üzenetet a lánytól Reuben zsebében a szálloda
levélpapírjára írva. Miriam rábeszélt valakit a hotelben, hogy
értesítse, ha a lány újra bejelentkezik, ami meg is történt múlt
héten. Aztán felbérelt egy magánnyomozót, hogy készítsen képet
Reubenről és a csajról együtt a szállodában.
Ken a fogát csikorgatta. Reuben, te hülye állat!
– És csinált képeket a magánnyomozó?
Demetrius összerezzent.
– Ó, igen. Reubennek olyan helyen vannak tetkói, amiről tudni
sem akarok. De van ennél még rosszabb is. A szálloda a reptér
mellett van, ugyanaz, ahol Reuben autóját megtalálták.
Ken szúrós szemmel meredt rá.
– Te tudtál arról, hogy Reuben abba a szállodába ment ma
reggel?
Demetrius megsértődött.
– Dehogy tudtam! Altkor elmondtam volna, amikor hívtál.
Nem állt össze a fejemben az egész, amíg Burton be nem számolt
arról, hogy hol találták meg Reuben kocsiját. Nem akartam
mindenkinek elmondani a lányos sztorit vagy azt, hogy Miriam is
tudott a kapcsolatról. Lehet, hogy Miriamot is el kell majd
intéznünk, és az nem lesz egyszerű feladat egyikünknek sem.
– A francba! Kinyírom azt a barom Reubent!
– A második vagy a sorban Miriam után. Azt javasolnám, ne
állj most a nő útjába!

216
 – Miért nem mondtad ezt el tegnap este?
– El kellett volna. De először Reubennel akartam beszélni.
Meghallgatni az ő verzióját is. Aggódni kezdtem, amikor
megemlítetted, hogy eltűnt, de nem akartam addig pánikot kelteni,
amíg be nem szerzem az összes információt. Mielőtt a frászt
hozom rátok, meg akartam bizonyosodni, hogy nem hány
sugárban valahol, mint Jackson. Nem tettem össze a történetet,
amíg Burton el nem mondta, hogy a nyomkövetővel megtalálta
Reuben kocsiját.
Ken homlokán elmélyültek a ráncok.
– Mi köze van Jacksonnak ehhez?
– Miriam magánnyomozója elmondta, hogy Jackson volt a
felvigyázó ember, amíg Reuben a csajokat dugta – sóhajtott
Demetrius. – Lehet, hogy Miriam mind a kettőjüket elintézte.
– Ó, a picsába! – Ken megdörzsölte a szemét. – Ügy gondolod,
hogy Miriam intézte el, hogy Jackson kifeküdjön az iroda
padlóján?
– Azt mondta, hogy mind a kettőjükkel végezni akar. Mivel
Decker az ájult Jacksonra a műszakja kellős közepén talált rá,
feltételezem, hogy akkor evett vagy ivott valamit, amikor
otthonról elindult vagy közvetlen miután megérkezett. Lehetséges,
hogy Miriam mind a kettőjüket begyógyszerezte, főleg mivel
mindig küldött sütiket és rágcsákat Reuben embereinek.
Megnézem a biztonsági felvételeket, hátha látszik, hogy Jackson
evett-e valamit.
– Én már megnéztem – mondta Ken. – Biztos akartam lenne
abban, hogy Decker igazat mond-e. Jackson nem ivott mást, csak
kávét, de a saját tejszínjét keverte bele. Egy kis ezüst üvegben
volt, amit a pihenőszoba hűtőjében tartott. Ügy nézett ki, mint egy
menő laposüveg, értem már, miért gondolta Decker, hogy ivott.
– Megvizsgáltatom.
– Hol van Jackson? Ha nincs otthon, merre van?
Demetrius megvonta a vállát.
– Nem tudom. Lehet, hogy Miriam megmérgezte, de fizikailag
nem elég erős ahhoz, hogy eltávolítsa a lakásból.

217
 – Fegyver is lehetett a nőnél. Ha Jackson tényleg annyira
rosszul volt, ahogy Decker állította, nem volt cselekvőképes
állapotban.
–Talán – vélekedett Demetrius. – De az is lehet, hogy útban a
reptér felé Reuben felszedte Jacksont, hogy Miriam ne tudja
bántani. A csaj nagyon zabos volt. Azt hiszem, tényleg végzett
volna mindkettőjükkel, ha elkapja őket. Főleg Jackson volt túl
gyenge a harchoz. Megkérdezhetem újra a szomszédokat, hogy
valaki látta-e Reuben vagy Miriam kocsiját Jackson bejárójánál
ma reggel, miután a taxi kitette.
– Remélem, nem ölte meg őket. Egyiküket sem – bökte ki Ken
mogorván. – De ha életben vannak, és Reuben azért vitte magával
Jacksont, mert a felesége a nyomukban van, akár meg is
szökhettek.
– Lehet, hogy már nincsenek is az országban – jegyezte meg
Demetrius haragos szemekkel.
– Sean és Burton már keresi őket – sóhajtott Ken. – Ha bárki
Reuben nyomára bukkanhat, az Sean. Nos, akkor nézzük az
elszenvedett károkat! Mi volt azon a fényképen, amit Miriam
magánnyomozója készített?
– Csak a dugás. De nagyon kreatívan. Reuben sokkal
hajlékonyabb, mint gondolnád.
– Ezt nem akarom elképzelni – grimaszolt Ken. – Mi mást ásott
elő a magánnyomozó?
– Semmit – válaszolta Demetrius határozottan.
Ken kihúzta magát a székében.
– Te elmentél hozzá?
– Persze. Rögtön, ahogy Miriam tegnap este elment tőlem.
– Halott?
– És már a holttest is elintézve – bólintott. – Nálam van a
fényképezője, az összes fájl és a tartalék háttértár is. Elhoztam a
laptopját is, hogy Sean utána tudjon nézni, feltöltötte-e már
valahova a képeket.
– Okos.
– Reméltem is – válaszolta Demetrius szerényen.

218
 – És Miriam?
– Nem hiszem, hogy mást is tudna – habozott Demetrius. –
Szemmel fogjuk tartani. Odafigyelünk, hogy ne találkozhasson
egyedül senkivel. Ha végeznünk kell vele, akkor legyen, de meg
kell várnunk, hogy nem lesz-e ebből baj. Gyanús lenne, ha akkor
tűnne el ő is, amikor a magánnyomozó.
– Ezért akartam azt, hogy mindenki egyedülálló legyen –
morogta Ken. – A rohadt feleségek mindent elbasznak.
– Tudom, tudom.
Demetrius és Joel is régen elvált már, csak Ken volt olyan
ostoba, hogy kétszer is megnősüljön. Neki kellett eltakarítania
maga után, amikor Sean anyja túl sokat akart tudni. Azóta
okosabban élt. Szerette, ha egy nő bemelegítette időnként az
ágyát, de nem engedett senkit túl közel magához. De Reuben még
azelőtt nősült meg, hogy csatlakozott volna hozzájuk, és mindig
azt állította, hogy Miriamnak gőze sincs, mivel foglalkoznak
valójában. Reuben valaha mégiscsak zsaru volt. Azt gondolta, a
feleségének eszébe sem jut, hogy a férje összeállhat drog– és
szexbárókkal.
– Kényszeríteni kellett volna Reubent, hogy váljon el, amikor
beengedtük magunk közé. – Ken Demetriusra meredt. –
Megmondtam előre.
– Most tényleg az „én megmondtam” szólam jön?
Ken erősen elgondolkodott rajta, de tudta, hogy most nem
segítene.
– Mit tudsz Burtonről?
– Nem sokkal többet, mint te. Még Reuben képezte ki
Tennessee-ben. Egy évig a társa volt a gyilkossági osztályon.
Tanúskodott Reuben perében, azt mondta, hogy Reuben nem
fogadott el kenőpénzt, és nem lopott kokaint az elkobzott
készletekből. Aztán hat hónappal Reuben után őt is kirúgták. A
végletekig hűséges Reubenhez, de szerintem kicsit parázott.
Különben idejön, és elmondja, hogy Reuben autóján is van
nyomkövető, nem próbálja meg előbb megkeresni a főnökét.

219
 – El sem hiszem, hogy Reuben nyomkövetőt tett a kocsikra –
dünnyögte Ken.
– Ha igaz, amit Burton mond, a jelszavas védelem és a
többlépcsős biztonság, akkor azt hiszem, nem haragudhatunk rá.
Végül is ezért lett felvéve, hogy garantálja a biztonságunkat.
– Olyat kellett volna felvennem, aki magán tudja tartani a
gatyáját!
– Ez igaz. Alice-től jött már valami?
Ken felhúzta a szemöldökét.
– Mivel kapcsolatban?
– Hogy Reuben autója tényleg ott áll-e, ahol Burton mondta. –
Demetrius a szemét forgatta. – Ugyan már, Kenny! Mióta is
ismerlek már? Üzenetet írtál a megbeszélés alatt. Sosem szoktál
ilyesmit csinálni.
És mire kijöttünk a tárgyalóból, Alice már eltűnt. Azóta nem
megy ki ebédelni, amióta négy éve befejezte a jogi egyetemet, és
nálunk van teljes munkaidőben.
– Sokat tudsz a titkárnőmről – jegyezte meg Ken hűvösen.
– Eszedbe ne jusson ilyesmi, Kenny! – Demetrius újra
összehúzta a szemét. – Ő a keresztlányom, az isten szerelmére! És
ha nem is lenne az, a fehér, vékony lányok nem az eseteim.
– Sajnálom – mondta Ken halkan. És ez igaz is volt, mert tudta,
hogy Demetrius úgy szereti Alice-t, mintha a saját lánya lenne. –
Kiakadtam Reuben miatt, és rád toltam az egészet.
– Semmi baj. De ne mondj ilyet soha többet! Mi a helyzet
Deckerrel? – kérdezte Demetrius, és Ken tudta, hogy a téma le
van zárva. – Mit tudsz róla?
– Csak annyit, hogy megmentette az életemet, miközben a
sajátját kockáztatta. – Ken ajka kényszeredett mosolyra húzódott.
– Kétségem nem lehet, hogy mit tart fontosnak.
– Joel nem bírja.
Ken megvonta a vállát.
– Joel veszélyt lát benne. A csávó úgy számol, mint egy isten.
– Nem bízom benne – közölte Demetrius nyersen. – Az a fickó
nem Joel pozícióját akarja, hanem a tiédet. Vagy Reubenét.

220
 – Az nem olyan nagy baj. Nem akarom én ezt életem végéig
csinálni. Alice átveszi majd a helyem, de Reuben helyett azonnal
keresnünk kell valakit. Még akkor is, ha megtaláljuk őt. Nem
akarom, hogy továbbra is itt legyen. Túl nagy kockázatot jelent.
Ken elhallgatott egy pillanatra, az előbbi mondatának a
következményeire gondolt.
Az nem lehetett, hogy Reuben csak úgy odébbálljon,
függetlenül a dolgok kimenetelétől. Túlságosan sokat tudott. Meg
kell őt ölni. Elfojtotta ezt a gondolatot egy vállrándítással.
– Reuben ide vagy oda, lassan ötvenévesek leszünk, haver.
Lassan foglalkoznunk kell a nyugdíjas éveinkkel.
– Megint Joelre hallgattál. – Demetrius elhúzta a száját. – Most
a nyugdíjalapról akarsz velem beszélgetni?
– Nem. Csak nem akarok hatvanévesen robotolni és golyók
elől ugrálni.
Demetrius kérdőn bámult rá.
– Akkor mit akarsz?
– Egy saját szigetet, ahol meztelen nők hozzák nekem a piát
kókuszhéjban.
– Kókuszhéjban? – horkantott Demetrius. – A francba, haver!
Megijesztettél egy pillanatra. – Felállt a székből. – Meg kell
kérnem Joelt, hogy utaljon. Egy újabb szállítmány érkezik
Brazíliából. Csinos lányok. Nagyon csinosak.
– Hány évesek?
– Mind van már tizennyolc – válaszolta Demetrius tettetett
komolysággal, ami elárulta Kennek, hogy a lányok sokkal
fiatalabbak ennél.
– Van vevőd? – érdeklődött Ken, mert Demetrius nem volt
annyira ráindulva a fiatal lányokra, mint Reuben, ha ránézett a
fiatal portékára, pénzt látott, nem szexet.
– Több mint egy vevő. Vevőim vannak, haver! Többes
számban. Online aukciót tartunk. Mondom, nagyon csinosak ezek
a csajok. Nagyot fogunk kaszálni, játszva!
– Mi van Guptával? – Az indiai pasi a munkaerőpiac
legnagyobb beszállítója volt. Minőségi áruval dolgozott. Az

221
emberei erősek és gyors észjárásúak voltak. – Le fog minket
építeni, ha megtudja mi történt Reubennel és a lányával?
Demetrius habozott.
– Remélem, nem. De Miriam ismeri a lány
személyazonosságát. A kiscsaj a saját hitelkártyájával jelentkezett
be a szállodába.
– Ezt nem említetted nekem! – Ken rosszallóan nézett. – Így
Miriam óriási veszélyt jelent. Ha közvetlenül Guptához megy, a
pasi el fog gondolkodni, hogy mit tudhat még ez a nő. Akkor
biztos leír majd minket, mi pedig nem fogjuk tudni teljesíteni a
megrendeléseket, amíg nem találunk valaki mást. – Elhallgatott
egy pillanatra. – Miért vágsz ilyen fejet?
– Mert gyakorlatilag meg akarod ölni Miriamot, de ahogy már
mondtam, gyanús lesz, ha most végzünk vele. A
magánnyomozónak több megbízója is volt, főleg féltékeny
feleségek. így több bűnös férjet is be lehet majd mártani, ha valaki
jelenti a krapek eltűnését. De ha Miriam lesz a következő, az
Reubenre szűkíti a nyomozást, így hozzánk is eljuthatnak.
– Akkor nem, ha a nő öngyilkos lesz. Már sokszor működött.
– Ó! – Demetrius megnyugodott. – Erre én is gondolhattam
volna. Reuben alaposan megzavart. Nem vagyok önmagam.
– Akkor térj magadhoz, és intézd el Miriamot, mielőtt elfecsegi
Guptának, hogy a biztonsági főnökünk dugja a lányát! – Ken is
fura fejet vágott. – A francba! Mi van, ha Reuben nem Miriam
elől menekül? Es ha épp New Yorkba tart? Hogy találkozzon a
lánnyal?
– Basszus! – Demetrius elkcrckedett szemekkel nézett. – Kár,
hogy elintéztem a magánnyomozót – mormogta. – Felbérelhettem
volna, hogy kövesse Reubent. Beszélek Burtonnel, hogy valakit rá
lehetne–e állítani a lányra. Talán az egyik újoncot. Csak azt
akarjuk megtudni, hogy Reuben felbukkan-e vagy sem. Ha igen,
én magam megyek New Yorkba, hogy elbeszélgessek vele. Így
nem mehet tovább! Ahogy te is mondtad, túl nagy a kockázat.
– Tudom – sóhajtott Ken. – Tedd meg, amit meg kell... – Az
asztali telefonjának a csörgése félbeszakította. A kijelzőn látszott,

222
hogy Sean az. – Mi az? – ugatott bele gorombán, aztán
kihangosította a fiát.
– Megvan, amit kértél.
Ken most vette észre, hogy visszatartja a lélegzetét.
– Megtaláltad Reubent?
– Nem, uram – válaszolta Sean. – De tudom, hogy kicsoda az a
férfi, aki azzal a lánnyal volt, aki a nyomkövetőt viselte, és ma
reggel gyilkolták meg. Az egyik helyi újság lehozta a hírt online.
Most küldtem el a linket. Ha... – Egy hangos kürtszó elnémította.
– Mi a bánat ez? – vakkantotta Demetrius. – Mi ez?
– Újra megszólalt a riasztó egy nyomkövető miatt – válaszolta
Sean. Aztán a kürt hirtelen abbamaradt, csak Sean billentyűzetét
lehetett hallani. – Ma reggeltől átirányítottam a vészjelzéseket a
számítógépemre. Itt vannak nálam a nyomkövetők azonosítói,
most ellenőrzőm a helyzetüket.
Aztán rövid csend.
– Mind a kettő Chip Anders házában van.
– Ez a másik két nő, akit Anders vásárolt – mondta Ken
mogorván.
– Basszus, Sean! – sziszegett Demetrius. – Ne nekünk számolj
be arról, hogy beriasztott a nyomkövető! Mondd el Burtonnek,
pillanatnyilag ő a biztonsági főnök. Megfigyelés alatt tartja
Anders otthonát, sőt Deckerrel pont úton vannak a házhoz, hogy
idehozzák Anderst és a családját. Burton és Decker tud tenni is
valamit, hogy elhallgasson a riasztó.
– Rajta vagyok – vágta rá Sean. – Telefonálok, ha megtudtam
valamit. Ja, pont most küldtem el annak a cikknek a linkjét,
amiben a pasasról írnak, aki a lánnyal volt ma hajnalban a
sikátorban.
Ken lenyomta a kihangosítót, kinyitotta a levelet, amit Sean
küldött, rákattintott... és elkerekedett a szeme.
– Nem lehet! – suttogta, és a Reuben iránt érzett lángoló
haragja egyesült azzal a jeges rémülettel, ami a gyomrából jött. –
Bassza meg, nem lehet igaz!
– Mi az? – kérdezte Demetrius.

223
 Ken felnézett rá.
– Marcus O’Bannion.
Demetrius arca lefagyott a sokktól.
– Most szarakodsz velem?
Ken megfordította a monitort, hogy a másik férfi is a saját
szemével lássa.
Demetrius megmarkolta a szék karfáját.
– Bassza meg! O’Bannion volt ott Andersék picsájával, amikor
megölték? A kurva anyját!
Ken is össze akarta szorítani az öklét, de összeszedte magát, és
visszafordította a laptopját.
– Most meghal! Nem akarom megismételni a kilenc hónappal
ezelőtti eseményeket! Itt nincs demokrácia! Nincsenek kifogások!
Ha a múltkor elintézték volna, most nem lennénk ebben a szar
helyzetben! Világosan fogalmaztam?
Demetrius komolyan bólintott.
– Kristálytisztán.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 9:30

Drake egymérföldnyire lehetett körülbelül Stephanie házától,

amikor remegni kezdett a telefonja.
– Stephanie – dünnyögte, amikor meglátta a nevét a kijelzőn.
Sejthette volna, hogy a csaj nem fogja tudni átejteni a faterját.
Ha csak egy átkozott szót is szól... Meg kellett volna ölnöm ma
reggel.
Lenyomta a gázpedált, és gyorsítás közben vette fel a telefont.
– Igen? Most mi a baj?
– Siess! – sziszegte Stephanie elnyomva a zokogását. – Sietned
kell! Meg fogja ölni. Utána én jövök. Sietned kell, Drake! Kérlek!

224
 – Kit fog megölni? Miről beszélsz? Mi ez az iszonyú zaj?
– Még egy vészjelzés. Levágták a másik két nyomkövetőt is.
Apa ordít. Azt fogja hinni, hogy én voltam! Siess már!
Drake lelassított. Az nem volt benne a pakliban, hogy a csaj
őrjöngő apjával is közvetlen kell érintkeznie.
– Ki vágta le a másik két nyomkövetőt?
– Nem tudom. Én nem. Lehet, hogy van náluk kés, és ők
voltak. Nem jutnak messzire. Apa kinn rohangál, hogy megtalálja
őket, és meg is fogja őket ölni! – suttogta Stephanie pánikolva. –
Aztán belőlem is kiveri az igazságot. Megígérte. Azt hiszi, hogy
én vittem el a gyereket. Azt hiszi, én rejtettem el.
– Várj csak! A gyerek eltűnt?
– Igen. Gyere már, Drake! Segítened kell!
Drake azt érezte, legelőször is el kell hallgattatnia Stephanie-t.
Nagyobb sebességre kapcsolt.
– Néhány perc, és ott leszek, babám! Gyere ki a házból! Várj
rám a szokásos helyen!
– Be vagyok zárva. Nem tudom, hogy ki tudok-e... – kiáltott fel
Stephanie, amikor lövések dördültek a vonal végén. – Valaki be
akarja törni az ajtót!
– Kicsoda? – kérdezte Drake. – Ki próbálja betörni az ajtót? Ki
lövöldözött?
– Apa. Elővette a fegyvereit. Nem tudom, ki akar bejönni.
Istenem! Jönnek felfelé a lépcsőn! Megpróbálok elszaladni,
amikor kinyitják az ajtót. Csak állj készen, amikor odaérek
hozzád! Siess! Siess már!
Aztán csönd. Stephanie vagy letette, vagy elvették tőle a
telefont.
Vagy lelőtték. Lehet, hogy már meg is halt, és akkor minden
probléma megoldódott. Bárhogyan legyen is, Drake nem akart
ennél jobban belekeveredni. Főleg nem úgy, hogy körülötte
lövöldöznek. Steph apja egy nagy pöcs, de jól céloz, és egy egész
fegyvergyűjteménye van. Fegyverarzenálja. És hogy most éppen
használja is ezeket, az azt jelenti, hogy kinyitotta a széfjét, és már
észrevette, hogy az egyik puskája hiányzik.

225
 Ez a puska ott rejtőzött Drake ülése alatt. Ezzel ölte meg ma
hajnalban Tálát és a fickót, akivel a csaj találkozott.
Lelassított a testvére autójával, megfordult, és elindult a
kereszteződés felé. Nem akart még jobban belekeveredni
Andersék hülyeségébe. A tesója megtankolt előző este. Ez azt
jelentette, hogy Kanadáig is el tud menni megállás nélkül.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 9:30

– Jó reggelt, Marcus!
Marcus nem rezzent össze Gayle üdvözlésétől, bár a szemét
szinte le sem vette a monitorról az elmúlt két órában. A parfümje
elárulta a nőt abban a pillanatban, hogy belépett az iroda ajtaján.
Nem azért, mert sokat használt, vagy mert nehéz illat volt.
Egyáltalán nem. Ezt az illatot használta Gayle, amióta Marcus az
eszét tudta. Erre az illatra aludt vissza gyerekkorában, amikor
rémálmok gyötörték amiatt, amik történtek vele. És amiatt, amiket
tett.
Mert nyolcévesen Marcus szembenézett az ördöggel. Aztán
végzett vele.
Gayle illata azokra az időkre emlékeztette, amikor
gyerekkorában még biztonságos volt otthon élnie. Gayle illata újra
megnyugtatta őt, miután... az asszony elhitette vele, hogy ő nem
egy szörnyeteg. És a nő azt is megértette, hogy ettől nem fog
eltűnni Marcus bűntudata, ezért inkább csendben támogatta a fiút,
hogy egyensúlyban legyen az élete, bármit tett is az
elkövetkezendő években.
De Gayle parfümje ezúttal nem hozott megnyugvást. Marcus
csak a monitort bámulta, nem nézett fel, bár tudta jól, hogy a nő
megállt az asztal másik oldalán. Marcus megmosakodott és

226
megborotválkozott, nem úgy nézett ki, mint akire órákkal
korábban rálőttek. Tudta, hogy rá kell kérdeznie Gayle–nél az
infarktusra és arra, hogy miért adott hozzáférést az unokahúgának
a céges fájlokhoz. Tudta, pontosan hogyan fogalmazzon, hogyan
hozza szóba ezt az egészet anélkül, hogy kiderülne, az információ
Jilltől származik. De most, hogy Gayle ott állt az orra előtt, semmi
sem jutott eszébe, és arra is rájött, hogy soha nem haragudott még
rá. De most rettenetesen dühös volt. Bíznia kellett volna bennem.
Ahogyan ő is megbízott benne. Mindennel kapcsolatban.
Vagyis azért nem mindennel. Nem mondott neki semmit
Scarlett Bishopról. Stone reggeli célozgatásain kívül egy léleknek
sem beszélt még Scarlett Bishopról. Arról, hogy nem tudta kiverni
a fejéből attól a pillanattól kezdve, hogy kinyitotta a szemét a
kórházban, és ott találta a nőt az ágyánál kilenc hónappal
korábban. De nem is kellett Gayle-nek Scarlettről mesélnie, mert
még nem találkoztak. Mert Gayle nem volt ott vele a kórházban
vagy Mikhail temetésén. Mert szívinfarktusa volt, amit próbált
eltitkolni.
Egy csésze kávé jelent meg Marcus előtt, és tudta, ez a kávé
olyan erős és olyan cukros, hogy mindenki fintorogna tőle. Ez volt
az egyetlen étkezéssel kapcsolatos bűne, úgyhogy mindenki
befoghatta a száját.
– Marcus? Jól vagy? Megijesztesz.
A férfi végre felnézett. Elkapta Gayle tekintetét, aki
összerezzent.
– Jól vagyok – válaszolta csendesen. – De úgy hallottam, te
nem annyira.
– Nem igaz – tiltakozott mosolyogva. – Minden rendben.
– Ezzel a kardiológus is egyetért? – kérdezte éllel a hangjában,
amit nem tudott vagy nem akart elleplezni.
Gayle becsukta a szemét, és lerogyott egy székre a férfi
íróasztala előtt.
– Ki mondta el? – kérdezte, a bőre olyan szürke volt, hogy
Marcus felült és a telefonért nyúlt.
– Hívjak orvost? – érdeklődött.

227
 – Nem kell. Jól vagyok. – Kinyitotta a szemét, amiben Marcus
megbánást látott. – Nem akartam eltitkolni előled, de nem
akartam, hogy aggódj miattam. Nem akartam, hogy anyád is
aggódjon.
– De mégis sikerült. Elküldött valakit, hogy nézzen rád, de
eltűntél. Szó nélkül. Tényleg úgy gondoltad, hogy nem fog
aggódni?
Gayle egy centivel feljebb emelte az állát, hogy egyenesen
Marcus szemébe tudjon nézni.
– Anyád akkoriban eleget aggódott miattad, pedig nem is tudja,
hogy mit csinálsz nap mint nap. Én viszont tudom, és megőrülök
az aggodalomtól. Olyan, mintha saját magadat akarnád
megbüntetni, Marcus, és ez nagyon megijeszt.
Marcus rosszallóan nézett rá.
– Nem, ez nem igaz.
Meg akarsz halni. Te gazember! Marcus összerezzent, ahogy
Stone szavai akaratlanul is az eszébe jutottak. De elnyomta őket,
majd összehúzott szemekkel visszanézett Gayle-re.
– Egyébként sem rólam szól ez az egész. Hanem rólad és a
szívinfarktusodról. Mit gondolsz, hogyan érintett, amikor
megtudtam, hogy majdnem meghaltál?
Gayle kihúzta magát, úgy nézett Marcusra, mint amikor
gyerekkorában vigyázott rá.
– Ugyanannyira, mint ahogy engem is érint az, hogy te is
majdnem meghaltál – vágott vissza határozottan. – Kilenc
hónappal ezelőtt és tegnap este is. – Elé tartotta a tabletjét, amin
Stone cikke virított. – Nagyon élveztem, miközben a reggeli
kávémat kortyolgattam. Nem szerettél volna minket anyáddal
előbb figyelmeztetni?
– Hívtam anyát. Még aludt. Meghagytam a szobalánynak, hogy
hívjon fel, mielőtt elolvassa a cikket.
Gayle összeszorította haragtól remegő ajkait.
– Azt hiszem, hálás lehetek, amiért megígértettem veled, hogy
hordani fogod a golyóálló mellényt.

228
 Marcus azt mondta Scarlettnek, hogy az anyjának ígérte ezt
meg, mert ez egyszerűbb volt, mint elmagyarázni, hogy Gayle
volt anyja helyett az anyja, amikor a legnagyobb szüksége volt rá.
Scarlett tudni akarta volna az okokat, ő pedig még nem állt készen
arra, hogy mindent elmeséljen.
– Gayle... – sóhajtott.
– Komolyan beszélek. Talán azt is meg kellene veled
ígértetnem, hogy legközelebb harci sisak is lesz rajtad.
Marcus legyűrte a késztetést, hogy fészkelődni kezdjen a
székében. Elvégre egy újság kiadója volt, nem pedig egy kisfiú.
És ostoba sem volt. De erről nem tudta magát meggyőzni,
ahogyan Gayle-t sem. Inkább visszakanyarodott a nő
egészségügyi problémáihoz.
– Én legalább nem próbáltam elhallgatni, hogy mi történt
tegnap este. Semmit sem szoktam előled eltitkolni. Te pedig nem
mondtad el, hogy egy rohadt infarktusod volt, Gayle!
– Nem kell mindenről tudnod! – bizonygatta emelt hangon.
– Nem kell mindenről tudnom? – Marcusban elpattant a húr. –
A mindenségit, Gayle! – tajtékzott. – Nem hagyod, hogy törődjek
veled! – Csak most vette észre, hogy felugrott, előrehajolt, és a
kezével az asztalon támaszkodva üvöltött, mint egy őrült. –
Basszus! – motyogta, majd visszarogyott a székébe.
– Azért nem hagyom, hogy velem törődj, mert magadról sem
tudsz gondoskodni – közölte Gayle határozottan, most már normál
hangon.
– Ez lehet, hogy anno igaz volt, de most? Ne gyere ezzel! –
figyelmeztette Gayle-t az ujjával, amikor a nő újra a magasba
emelte a tabletet Stone cikkével, mintha azt akarná bizonyítani,
hogy Marcus nem tud vigyázni magára. – Ez most rólad szól.
– Ne mutogass rám, Marcus O’Bannion! – szólt rá Gayle, majd
összeszorította az állkapcsát.
Marcus vett egy nagy levegőt, aztán lassan kifújta. Leeresztette
a karját, és nyugodt hangon folytatta:

229
 – Értem, hogy miért nem mondtad el kilenc hónappal ezelőtt.
Vagy nyolccal. Akár hattal is. De már felépültem. Jól vagyok. El
kellett volna mondanod!
Az asszony szeme lángot szórt.
– Néhány órával ezelőtt lőttek rád – suttogta hevesen. – És
most komolyan azt állítod, hogy minden rendben van?
Marcus a nő szavait mérlegelve bámulta az asztalát. A
személyeskedés nem vezetett sehová. Mind a ketten túlságosan
dühösek voltak. Maradni akart inkább a hivatalos hangnemnél.
Őszintén belenézett Gayle szemébe, amikor megszólalt.
– Szívinfarktusod volt, Gayle. Aztán nem dolgoztál egy hétig.
Rendes körülmények között a HR betegállományba küldött volna
egészen addig, amíg az orvosok vissza nem engednek, közben
természetesen táppénzt kaptál volna. De az orvosok még nem
nyilatkoztak. Túlságosan hamar jöttél vissza, és egy másik
munkavállalónak kellett átvennie a munkád egy részét. Kezdő
alkalmazottnak adtál hozzáférést bizalmas adatokhoz, amire senki
sem adott engedélyt. Ez a céges elvek súlyos megsértése. –
Marcus olyan mély lélegzetet vett, hogy szinte fájt. – Sőt,
továbbmegyek, ez az én bizalmammal való visszaélés.
Gayle szája tátva maradt a sokktól.
– Azt hiszed, hogy Jill kezébe adtam bizalmas információkat?
– Látta az e-mailjeidet, Gayle. Szóval nemcsak hiszem, hogy
hozzájuthatott bizalmas információkhoz, hanem tudom is.
– Látta az e-mailjeimet? – Gayle elsápadt. – Nem adtam rá
engedélyt.
– Akkor is megnézte őket. Foglalkozott a fenyegetők listájával
is.
Gayle pánikba esve visszaült a székébe.
– Jaj, ne!
– Pedig de! Ma reggel dörgölte az orrom alá. Azt mondta, hogy
túl nagyok voltak veled szemben az elvárásaim, és a családommal
együtt évek óta csak kihasználtalak téged. Hogy ha mi nem
lennénk, már régen nyugdíjba vonultál volna, és élnéd boldogan

230
az életedet. Hogy a fenyegetéseket tartalmazó lista miatt kaptál
szívinfarktust. Ez igaz?
– Nem. – Gayle a szája elé szorította remegő ujjait. – Senki
sem használt ki engem. Azért vagyok itt, mert te vagy a családom,
Marcus. Te, Stone, Audrey és anyád. Jeremy is, bár már nem él
együtt velünk. Ti vagytok a családom.
– Örülök. – Marcus hirtelen kifújta a levegőt, észre sem vette,
hogy már milyen régóta benntartotta. – Te is a családunk része
vagy. Én... – Elcsuklott a hangja az érzelmektől. – Te mindig ott
voltál nekem. Nem akarom, hogy azt érezd, nem értékelem, amit
feláldoztál értem. Lehetett volna férjed, és lehettek volna
gyerekeid. Saját otthonod. Mégis velünk maradtál.
Gayle előrehajolt a székben, az arca lángolt.
– Nekem van otthonom. Vannak gyerekeim: te, Stone és
Audrey. És Mikhail... – Fájdalom cikázott át a szemén. – És Matty
is – tette hozzá suttogva, alig hallhatóan. – Istenem, mennyire
hiányoznak!
Marcus lehorgasztotta a fejét, a mellkasa hirtelen olyan nehéz
lett, hogy alig kapott levegőt. Matty nevét ritkán ejtették ki. De ha
mégis, akkor csak suttogva, mintha a normál hangerő...
felébresztette volna álmából. Mert jobb volt azt hinni, hogy alszik,
mint hogy halott. Persze Marcus nem hitt semmit. Ő látta Matty
holttestét közvetlen közelről. Még mindig látta a rémálmaiban, és
néha ébren is, amikor bevillant az emléke. Mostanra Mikhail
holttestének a képe is része lett a rémálmainak. Azon tűnődött,
vajon Mikhail neve is hasonló sorsra jut-e majd, mint Mattyé.
Nem, gondolta, ezt nem hagyhatom!
– Nekem is hiányoznak – vallotta be megbicsakló hangon. –
Mind a ketten.
Sokáig ültek csendben, amíg Marcus fel nem nézett, és meg
nem látta Gayle-t, ahogy szorosan átöleli saját magát. A szemét
összeszorította, a testét rázta a néma zokogás. Ha nem hagyja
most abba a sírást, akkor kap még egy szívinfarktust.
Marcus megkerülte az asztalát, letérdelt a nő széke elé,
kezében egy doboz papír zsebkendőt tartott.

231
 – Ne sírj többet, kérlek! Megijesztesz.
Gayle a könnyein keresztül ránézett a férfira.
– Én ijesztelek meg téged? Én ijesztelek meg téged? – Kivett
egy maroknyi zsebkendőt, majd megtörölte az arcát. – Akár el is
temethettünk volna, Marcus O’Bannion. És téged ez az egész
hidegen hagy.
Marcus elveszítette két testvérét, Gayle pedig két olyan fiút,
akik szinte a fiai voltak. Mégis miért sírt most? Miattam. Mert
majdnem elveszítette őt is.
Máshogy is alakulhatott volna. A tettes végezhetett volna velem
könnyedén, egy fejlövéssel. Könnyű préda volt, ahogy levegő után
kapkodva feküdt a földön, arca a kemény aszfalton.
Ezt gondolod, hülye gyerek? – visszhangzott Stone hangja a
fejében kristálytisztán, mire ő majdnem el is mosolyodott.
Rendben van. Értem a leckét. Ha két ember, aki ezen a földön a
legjobban ismeri, ugyanazt mondja neki ugyanazon napon...
Lehet, hogy hallgatnia kellene rájuk.
Marcus felállt, ráült az asztal szélére.
– Sajnálom, Gayle. Igazad van. Nem akartalak felzaklatni.
Ígérem, hogy mostantól óvatosabb leszek.
Gayle szipogott, aztán elfordította a fejét. Még mindig sírt, de
már nem annyira hevesen. Legalább nem kap még egy
szívinfarktust itt, Marcus irodájában.
– Észrevettem, hogy kihagytad Keitht – jegyezte meg Marcus
szárazon, megpróbálta elérni, hogy Gayle abbahagyja a sírást.
Gayle nem csinált titkot abból, hogy nem szerette Jeremy
férjét. Most újra szipogni kezdett, majd visszafordult, és Marcusra
nézett.
– Nem szeretem azt az embert. Úgy csinál, mintha Jeremy csak
az övé lenne, öt másodpercenként nézegeti az óráját, amikor itt
vannak, úgy fintorog, mint egy hároméves, hogy érezzük,
mehetnékje van.
Ebben igaza volt. A családban senki sem szerette Keitht. Ennek
semmi köze nem volt Jeremy szexuális orientációjához, csak a
párválasztásához.

232
 – Keith az a birtokló típus, de Jeremy szerelmes belé. – Marcus
egy vállrándítással intézte el. – Mit lehet erre mondani?
– Semmit. Nem mintha bárki odafigyelne arra, amit én mondok
– dünnyögte Gayle. Megfogta a szék karfáját, és készült felállni. –
Vissza kell mennem a helyemre. Senki nincs a recepción.
– Csak lassan a testtel! – Marcus előrehajolt, két ujjával
megérintette Gayle vállát, és visszanyomta a székébe. – Nem
felejtettem el, hogy nem válaszoltad meg a kérdésemet. Mi a
helyzet azzal a listával, ami miatt infarktust kaptál? Ez igaz?
– Nem. – Gayle megrázta a fejét, egy kicsit túl nyugodtan is. –
Csak egy kis rög volt az artériámban, ami a megfelelő pillanatra
várt. Bárhol megtörténhetett volna, ahol stresszhelyzetbe kerülök.
Tulajdonképpen szerencse, hogy itt történt, és nem a kocsimban,
miközben százzal megyek az autópályán. Jill hamar bevitt a
kórházba. Semmi kapkodás, semmi dráma. Kaptam bétablokkolót,
és ennyi. Se stent, se műtét. Jobban érzem magam, mint
húszévesen.
– Hm. – Marcus addig tanulmányozta Gayle arcát, amíg a nő
bele nem pirult. – Soha nem tűnt fel eddig, milyen remekül tudsz
kitérni a kérdéseim elől. Milyen fenyegetést olvastál, amikor Jill
rád talált, ahogy a mellkasodat szorítod? Azt állította, hogy mire
később visszajött, már elrejtetted.
Gayle felemelte egy kicsit az állát.
– Nem számít. Már elintéztem.
– Tudnál válaszolni végre a rohadt kérdésemre? – Marcus
tehetetlenül fújta ki a levegőt a tüdejéből.
– Rendben. Odaadom neked a levelet. Otthon van a széfemben.
Gayle annyira hitelesnek találta, hogy megtartotta, gondolta
Marcus.
– Kitől jött?
– Leslie McCordtól.
Marcus arca eltorzult.
– Á, a kedves Mrs. McCord! – mondta szarkasztikusán. A
„kedves” volt talán a legkevésbé találó szó arra a szörnyetegre. –
Ő volt Woodrow, becenevén Woody felesége, aki gimnáziumi

233
tanár és egy perverz volt egyben, és aki gyerekpornót töltött le a
gépére. – Ez volt az utolsó cikk, amit Marcus és a csapata leközölt
Mikhail eltűnése előtt. – Nem hiszem, hogy egy tőle érkező
fenyegető levél akkora meglepetés lett volna. Nagyon
megkeseredett, amikor a férje perverziója napvilágra került.
Egyenesen azzal vádolt meg, hogy én töltöttem rá Woody gépére
azokat a képeket.
– Sohasem hitt a férje bűnösségében, de a feleségek nagyon
ritkán szoktak.
– Még akkor sem, ha az arcukba dörgölöd a bizonyítékokat –
tette hozzá Marcus egy bólintással. – Gondolom, minket vádolt a
férje öngyilkossága miatt. – A gazember felakasztotta magát a
börtönben, amíg a tárgyalására várt. – Mi állt pontosan a
levélben?
– Stone-t vádolta, amiért megírta a cikket, téged pedig azért,
mert megjelentetted – sóhajtott Gayle fáradtan. – Mindenkit
hibáztatott a Ledgernél. Azt írta, reméli, hogy az összes neked
dolgozó riporterrel együtt a pokol tüzén fog elpusztulni, amiért
tönkretettétek a férje hírnevét és az egész életét.
– Ez nem hangzik olyan rémesen – jegyezte meg Marcus
óvatosan. – Ennél volt már rosszabb is.
– Azt is írta, azért imádkozott, hogy egyszer valaki mutassa
meg neked, milyen az, amikor elveszíted egy szerettedet. – Gayle
nem vette le a pillantását Marcus arcáról, és a férfi sem tudott
máshová nézni. – Mert szerinte az ember nem tudja, mi a
szenvedés, amíg egy szerettét meg nem kínozzák, és tönkre nem
teszik az életét. Azt akarta, hogy úgy menj majd el a sírjához,
hogy tudd, akit szerettél, sokat sírt, könyörgött és esedezett, de
nem kegyelmeztek neki, ahogy a férjének sem kegyelmezett a
Ledger és a rendőrség. – Vett egy mély levegőt, majd ki is fújta. –
Egy napra rá kaptam meg a levelet, hogy anyád értesült Mikhail
eltűnéséről.
– Ó, istenem! – Marcus csak ült és bámult maga elé. – Azt
hitted, hogy Leslie McCord rabolta el Mikhailt.

234
 – Vagy hogy lefizetett valakit, hogy tegye meg. Csak arra
tudtam gondolni, nehogy újra megtörténjen. Anyád belehalt volna,
ha ugyanúgy veszíti el Mikhailt, mint Mattyt.
Marcus szíve óriásiakat dobbant.
– De végül mégiscsak úgy veszítette el – suttogta. – Csak nem
Leslie McCord keze által.
Mikhail simán elszökött otthonról pár napra, hogy végig tudja
gondolni a személyes problémáit. Elment a kis családi nyaralóba,
ami Kelet-Kentuckyban volt, az erdő közepén, azt hitte, ott
biztonságban lesz. Helyette egy szadista gyilkost talált ott, aki a
házban rejtőzött el. A férfi lelőtte Mikhailt, és a testét elföldelte
egy sekély sírba.
– Micsoda helyzet! – Gayle keserűen elmosolyodott. – Annyira
megijedtem, hogy utána már csak arra emlékszem, Jill ordítozik
velem, hogy ne haljak meg.
Marcus megtörölte a száját a kezével, próbálta elhessegetni
annak a sekély sírhantnak az emlékét, és amit benne látott.
– Rendben. Értem, miért nem beszéltél a fenyegető levélről,
amikor megérkezett. Aznap kórházba kerültél, hozzám hasonlóan.
Gayle azért, mert infarktust kapott, ő pedig azért, mert Mikhail
gyilkosa rálőtt.
Marcus kiment a kisházhoz, hogy megkeresse Stone-t, aki
addigra már rálelt Mikhail holttestére. De a gyilkos nem csak az
öccsüket ölte meg. Elrabolt egy fiatal nőt és egy kislányt is,
akiknek sikerült megszökniük a fogvatartójuk karmai közül.
Marcus bukkant rá a sáros, kimerült áldozatokra, akik életben
voltak, viszont így ő is keresztezte a pszichopata útját. Marcus
ösztönösen cselekedett, amikor a testével védelmezte a nőt,
amikor a gyilkos lövöldözni kezdett. Az egyik golyó átütötte a
tüdejét, ezért került az intenzívre.
Szóval igen, nem volt megfelelő állapotban ahhoz, hogy be
lehessen neki számolni Gayle infarktusáról vagy arról, hogy
milyen levél váltotta is ki. Legalábbis azon a napon nem. Vagy
abban a hónapban. A gyógyulása és a teljes felépülése hosszú
heteket vett igénybe.

235
 – És később, amikor már lehetett tudni, hogy nem McCord ölte
meg Mikhailt? Amikor már mind a ketten újra munkába álltunk.
Akkor miért nem mondtad el?
– Nem volt rá szükség – válaszolta Gayle.
– Ezt honnan tudod? Leslie ott várhatott volna ránk, amikor
visszajöttünk az irodába, és meglephetett volna minket. Ez még
mindig valós veszély.
Gayle megrázta a fejét.
– Leslie McCord már nem jelent senkinek fenyegetést.
Marcus felhúzta a szemöldökét.
– Honnan tudod? – kérdezte újra.
Gayle kinyitotta a száját, de a kinti irodából érkező zsibongás
elnyomta a szavait.
– Mi a bánat? – hallatszott Stone dühös hangja. – Mi a picsát
keres itt?
– Ajánlom, hogy vegye le a mancsát a karomról!
A nő hangja nyugodt volt, összeszedett és nagyon ismerős.
Itt van. Scarlett Bishop megérkezett.

236
 Tizenegyedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 9:35

K enben fortyogott a düh, ahogyan az irodájában császkáló

Demetriust nézte.
– Miért vagy még mindig itt? – kérdezte hidegen.
– Próbálom kitalálni, mi legyen.
Ken inogva felállt a székéből, és előrehajolt, megtámaszkodva
a fényes fából készült asztalon.
– Elmondtam, mit csinálj. Öld meg azt a kurva O’Banniont,
mint ahogyan azt kilenc rohadt hónapja is megmondtam!
Demetrius megállt, és rápillantott a szeme sarkából.
– Nem kellett megölnünk kilenc rohadt hónappal ezelőtt!
Kivonták a forgalomból.
Amiért nekik a kisujjukat sem kellett mozdítaniuk. Egy
tisztességes sorozatgyilkos majdnem elvégezte helyettük a
munkát.
– Úgy tűnik, már nincs kivonva – csattant fel Ken. – Megint itt
van, ráadásul az utunkban. Miért nem tudtunk erről? Azt hittem,
figyeljük.
– Figyeljük. Reuben jelentései szerint O’Bannion, miután
kikerült a kórházból, néhány napig az anyja mauzóleumában
húzta meg magát. Azóta az ideje nagy részét az újságnál tölti.
Ken kiegyenesedett, karba tette a kezét.

237
 – Ma reggel nem az irodájában volt. Hanem egy sikátorban az
egyik célszeméllyel. Isten tudja, mit mondott neki a kis ribanc.
Demetrius felmutatta a telefonját.
– Most olvastam el a cikket. Lehet, neked is el kéne, mielőtt
nekiállsz dühöngeni.
Ken nagy levegőt vett.
– Nem dühöngök.
– Jól van. Akkor higgadtan cseverészünk. – Demetrius
tekintete árulkodott a gondolatairól. – Nézd, a cikk azt írja, hogy
mire O’Bannion odaért, a nő éppen elvérzett. Nem mondott neki
semmit.
Ken hátradőlt a székében, elolvasta az egész cikket, de nem
volt meggyőzve. O’Bannion ravasz volt. Veszélyesen ravasz.
– Mondja ő... A fickó könnyebben hazudik, mint lélegzik.
– Ő a rohadt média – legyintett Demetrius –, még szép, hogy
hazudik. Meghallgathatunk még hangfelvételeket a csaj
nyomkövetőjéről. Lehet, hogy O’Bannionnak nem mondott
semmit a sikátorban. De valakinek biztos beszélt. Elég az, hogy
találkoztak ott.
– Miért nem figyeltük őt tegnap este?
– Reubennek nem volt elég embere. Amikor kettő meghalt a
múlt hónapi balesetben, felvetette, hogy az O’Banniont figyelő
emberre bízhatnánk a szállítmányok megfigyelését. Mindenki
beleegyezett, köztük te is.
Ken a fogát csikorgatva emlékezett vissza. Beleegyezett, a
rohadt életbe is.
– Csak átmenetileg kellett volna. Reubennek szereznie kellett
volna új embert.
– Reubennek elég sok mindent kellett volna csinálnia –
helyeselt Demetrius. – Ügy tűnik, mással foglalkozott... például a
beszállítók lányaival és feleségeivel.
Ken csak a fejét rázta.
– Már elégszer átbeszéltük Reubent. Van számára tervünk.
Most beszéljünk O’Bannionról. Meg kellett volna ölnünk, amint
kiengedték a kórházból.

238
 Demetrius összedörzsölte a tenyerét.
–Abbahagynád? Nem tudtuk akkor megölni anélkül, hogy a
zsaruk ne kössék McCordhoz és a feleségéhez. Nem
alkalmazhattuk volna megint az öngyilkosos módszert, rögtön
azután, hogy megrendeztük McCord és a felesége öngyilkosságát.
Elintézték McCord halálát a börtönben – nem volt túl nehéz.
Épp beszélni készült, és mindenkit rántott volna magával.
Felakasztották a cellájában, az őrök pedig azt vallották, hogy
öngyilkosság volt. Ahhoz, hogy elvágják a szálakat, muszáj volt
megölniük a feleségét is. Nem tudhatták, hogy mit tud, de patáliát
csapott a férje védelmében, ezért megelőző csapásként eltették láb
alól. Persze túladagolásnak állították be. Két öngyilkosság,
mindkettőt elfogadták, mert a hatóságok számítottak rá.
Ugyanezt a megközelítést kellett volna alkalmazni
O’Bannionnál is.
– Az öngyilkosság működött volna nála is. A testvére halálát
gyászolta. A szeme sem rebbent volna senkinek.
Demetrius felsóhajtott.
– Igazad van – mondta halkan –, tévedtem. Mind tévedtünk,
csak te nem. Most boldog vagy?
Ken nyitotta a száját, hogy szavak cunamiját ontsa, de az utolsó
pillanatban megfékezte magát, nehogy olyat mondjon, amit
később megbán.
– Nem, nem vagyok boldog – közölte, higgadtságra
kényszerítve magát –, hibáztunk. Hibáztunk, tehát én is.
Ezt persze nem gondolta teljesen komolyan, de az volt a cél,
hogy Demetrius elhiggye.
– Rendbe kell hoznunk a dolgokat, és O’Bannionnal kell
kezdenünk. Demetrius elhúzta a száját.
– Hazudós szardarab vagy, Kenny – mondta majdnem teljes
átéléssel –, sosem gondolod, hogy valamiben hibáztál. Miért pont
most kezdjek hinni neked? Viszont abban igazad van, hogy ezt a
helyzetet tényleg meg kell oldanunk. O’Bannionnak mennie kell.
Ennek ellenére nem vagyok hajlandó börtönbe kerülni, még érted
sem. Tehát találjunk ki valami mást.

239
 Leült a füles fotelbe, és grimaszolva a telefonja képernyőjét
tanulmányozta.
Ken újra elolvasta a cikket.
– Aki lelőtte a lányt, annak kellett hátba lőnie O’Banniont is,
de őt nem sebesítette meg eléggé ahhoz, hogy kórházba kerüljön.
Sean forrása azt állítja, hogy a helyszínen ellátták, majd
elengedték. – Szemét összehúzva nézett Demetriusra. – Ki lőtte le
a lányt?
– Jó kérdés – mormogta Demetrius –, de talán jobb lenne azt a
kérdést feltenni, hogy mivel lőtte le. Ha rájövünk, milyen fegyver
volt, tudunk szerezni egyet, hogy megöljük vele O’Banniont.
Aztán, ha sikerül kiszednünk belőle a golyót, senki nem tudja
majd bebizonyítani, hogy nem ugyanaz az ámokfutó jött el érte
megint.
– Megcsinálod? – kérdezte Ken.
– Szerinted? – nevetett. – Azért van még hová fejlődnöd.
Megcsinálom, persze. Tettem pár szívességet a rendőrségnek,
behajtom rajtuk. Igazából csak a golyó kaliberét kell megtudnom.
Majd várok, amíg O’Bannion egyedül lesz. Ez azt jelenti, hogy
neked kell elintézned Reuben feleségét. Persze, csak ha még nem
rozsdásodtál be annyira.
Ken felhúzta a szemöldökét.
– Elintézem Miriamet. Te gondoskodj arról, hogy O’Bannion
ne okozzon semmi problémát! Többet ne – mondta keserűen.
– Uram, igenis, uram! – Demetrius mókásan szalutált. – Ha
már visszatértünk ahhoz, hogy nem kérdezünk.
Ken csúnya pillantást vetett rá.
– Ne legyél seggfej, Demetrius! – Megdörzsölte a nyakát. –
Burtonnek már hívnia kellett volna.
– Tudom.
Újabb sóhajtás közepette Ken megnyomta a kihangosító
gombot, és elkezdte tárcsázni Burton számát.
– Helyzet? – kérdezte komoran, amint a férfi felvette.

240
 – Megvan az Anders család. Mindhárman. Vissza kellett fogni
őket, és... elhallgattatni. Egyikőjük sem tudott segítségért
telefonálni, ezzel legalább nem kell foglalkoznunk.
– És a nyomkövetők? – kérdezte, de már előre tudta a választ.
Érezte Burton zord hangjából. Ennek ellenére visszafojtotta a
lélegzetét.
– Megtaláltuk a levágott nyomkövetőket a pincében. Úgy
tűnik, ez egyben a nők lakhelye is volt az utóbbi néhány évben.
Viszont mindkét nő eltűnt.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 9:50

Scarlett Bishop. Mióta állhat ott? Mit hallott? Semmi vészeset,

gondolta Marcus. Legrosszabb esetben azt, hogy rendreutasította
Gayle-t, amiért megengedte Jillnek, hogy használja a gépét.
Legjobb esetben pedig Gayle nyavalygását, amiért rálőttek.
Megint. A pánikot besuvasztotta az agyának egy félreeső részébe.
Az agyának ez a része kezdett igencsak zsúfolt lenni az ott rekedt
érzésektől. Ez a röhejes gondolat elég volt ahhoz, hogy az ajka
megfeszüljön, így beszéd közben a hangja csak enyhén volt
ingerült.
– Stone? – kiáltott neki. – Engedd be a nyomozót!
Stone belökte az ajtót. A testvére kiköpött úgy nézett ki, mint
egy kidobóember, olyan tekintettel, amitől a legtöbb utcai
gengszternek feláll a hátán a szőr. De Scarlettet nem érdekelte, az
arca derűs maradt, és olyan gyönyörű, hogy Marcus majdnem
megfeledkezett arról, hogy az előbb még az ajtónál hallgatódzott.
– Nyomozó... – üdvözölte közömbösen.
Scarlett átöltözött. Eltűnt róla a szexi felső és a feszülős farmer,
ami úgy ölelte körbe a testét, mint egy kesztyű. Helyette

241
visszafogott blúzt és laza nadrágot viselt. Sajnos, a
pisztolytáskáját, amit Marcus olyan dögösnek talált, eltakarta egy
testre szabott kabát. A fekete hajfonat, ami eddig szabadon
csüngött a háta közepén, most okos kis kontyba volt csavarva a
fején.
Marcus azon gondolkozott, vajon hány hajtűt használt ahhoz,
hogy ott tartsa. Látta magát, ahogyan kiszedegeti őket egyesével.
ínyencfalatnak tűnt.
– Az ajtónál hallgatózott – horkantotta oda Stone.
– Senki nem volt a bejáratnál, és meguntam a várakozást –
közölte Scarlett vállat vonva, és Marcus azonnal észlelte, hogy
rendkívül nőiesen izmos és kidolgozott vállakról van szó.
– Nem hívott senkit – szólt Gayle ingerülten. – Azonnal
mentem volna.
– Szokása ezt csinálni – mondta Stone összeszorított foggal. –
Bejelentés nélkül felbukkanni.
Scarlett és Deacon kicselezte Stone-t, amikor először
találkoztak vele. Besétáltak a házába, amikor kiszólt, hogy
menjenek be, mert azt hitte, Jeremy férje kopogott. Csak akkor
mondták, hogy a rendőrségtől jöttek, amikor már átléptek a
küszöbön. Gyakorlatilag megsértették Stone polgári jogait, aki
viszont több gyilkosságról tudott abban az időben, amiről nem
beszélt, kölcsönösen elengedték a dolgot. Most Scarlett ismét
hívás nélkül állított be. Visszaeső jogsértő, ha úgy tetszik.
Látszólag nem esett zavarba a szabályok módosításától, ha éppen
arra volt szüksége. Ez Marcus szemében még inkább vonzóvá
tette, pedig nem kellett volna.
Scarlett nem vett tudomást sem Gayle-ről, sem Stone-ról,
továbbra is Marcusra figyelt rendíthetetlen nyugalommal.
Rendesen ki kéne akadnom rá, gondolta Marcus. Ehelyett inkább
izgatottnak érezte magát. Gayle odalépett Scarletthez.
– Kikísérem a nyomozónőt!
Marcus egy legyintéssel megállította.
– Minden rendben van, Gayle. Mit tehetek önért, nyomozó?

242
 – Csak beugrottam megnézni, hogy minden rendben van-e –
válaszolta Scarlett, és felhúzta egyik sötét szemöldökét. –
Tekintve, hogy nem válaszolt a hívásaimra.
Marcus kicsit összerezzent. Mit mondhatna? Nem vettem fel,
mert éppen azon gondolkoztam, hogy melyik fenyegetés vonná
rám a legkevesebb figyelmet? Inkább nem.
– Sajnálom, ha megijesztettem. Jól vagyok, amint látja.
Lefoglal a munkám.
Scarlett Marcus irodáját pásztázta. A tekintete megakadt azon a
falon, amin a Marcus nagyapja által összegyűjtött újságcímlapok
függtek bekeretezve. Marcus egy pillanatig azt hitte, hogy Scarlett
megjegyzést tesz majd a Malaya címlapjára, de aztán mégis felé
fordult, és összeráncolta a homlokát. A nyugalom, amit az
érkezésekor az arcán látott, mostanra eltűnt. Scarlett céltudatosan
üres arckifejezést öltött magára.
– Botrányok kirobbantásából élnek – mondta fojtott hangon.
A gyors változás a nő viselkedésében rosszul érintette Marcust.
– Újság vagyunk, nyomozó – mondta élesen. – Láthatta, hogy
nem esett bántódásom, szóval, ha nincs semmi más...
A nő szemében megvillanó indulat javított a férfi kedélyén.
– Azt ígérte, összeszed nekem egy listát azokról, akik
megfenyegették. Órák óta várom. – Gayle-hez fordult. –
Felteszem, maga O’Bannion úr irodavezetője. A főnöke azt
mondta nekünk, hogy listát vezetnek mindazokról, akik
életveszélyesen megfenyegették, mert elégedetlenek voltak az
újság tartalmával. Mivel ő láthatóan túl elfoglalt, megtenné, hogy
nyomtat nekem belőle egy másolatot?
Gayle gerince enyhén megfeszült, ez volt az egyetlen jele a
meglepődésének, amiért a nő tud a listáról.
– Azt hiszem, ez nem olyan egyszerű, nyomozó.
– Bishop nyomozó – segítette ki Marcus. – Scarlett Bishop.
– A gyilkosságiaktól – tette hozzá Scarlett röviden.
– Nyomozó, ő Gayle Ennis. Ö vezeti az irodámat.
Gayle szeme tágra nyílt, amint Scarlett neve eljutott az agyáig.

243
 – Maga nyomozott Mikhail gyilkosságának az ügyében –
mondta, és a hangja hirtelen nyers lett.
Scarlett arca ismét megváltozott, kedvesebb lett.
– Igen, hölgyem – helyeselt tiszteletteljesen. – Ismerte?
Gayle bólintott, próbált nyelni, de hiába.
– A dadusa voltam.
Scarlett riadtan kinyitotta a száját, majd becsukta. Halk sóhaj
hagyta el az ajkát.
– Nagyon sajnálom a történteket – mormogta. – A ma reggel
meggyilkolt nő ügyén dolgozom. Neki is van családja, és
megérdemlik, hogy megtudják, mi történt vele. Rendkívül sokat
segítene a nyomozásban, ha megkaphatnám a listát, minden
másodperc számít.
Gayle bizonytalanul Marcusra pillantott.
– Bízd csak rám, Gayle!
Megszorította Gayle vállait, majd átsétált az irodán oda, ahol
Scarlett is állt. Harcolt a késztetés ellen, hogy közel hajoljon és
beleszagoljon a hajába. Vadvirágillata volt, akárcsak kilenc
hónapja a kórházi ágya mellett.
– Megnézte a videókat? – kérdezte lágyan.
Összetalálkozott a tekintetük.
– Igen. Rengetegszer.
– És még mindig úgy gondolja, hogy szüksége van a listára?
Látszott a nő szemén, hogy érti.
– Ha azt kérdezi, még mindig azt gondolom-e, hogy maga volt
a célpont, a válasz valószínűleg nem. De tartozom Tálának, és
magának, hogy biztosra menjek.
Ezzel a válasszal elérte a célját Stone-nál és Gayle-nél. És
nálam is, ismerte be kelletlenül. Baszki!
– Rendben, ha tényleg úgy gondolja, hogy szüksége van rá,
azonnal meglesz. Ha nincs semmi más, Stone kikíséri.
Stone már nem ráncolta a szemöldökét, a dühe lecsillapodott,
látva, hogy a nő emberi módon fordult Gayle-hez.
– Nyomozó, erre tessék!
Scarlett lába nem mozdult, szemét Marcusra szegezte.

244
 – Megvárom itt, amíg kinyomtatják – közölte erélyesen. – Van
még egy-két dolog, amit meg akarok beszélni magával.
Marcus szeme összeszűkült.
– Például?
– Például a kutya. Lehet, hogy van egy nyomom, ami segít
azonosítani a kutyát és a gazdáját. A fotók, amiket kinyomtattam a
videókból, elég sötétek és szemcsések. Szeretném, ha elkísérne,
hogy megnézze, felismer-e bármit néhány fotón a
gyűjteményemből. Maga az egyetlen, aki látta a kutyát szemtől
szemben – tette hozzá. – Minden perc számít, szóval ha ideje
engedi, nagyra értékelném.
Töltsön még vele időt, vagy ne. Nyilván. Marcus fejben már
átfutotta a teendőit, de azért a látszat kedvéért ránézett a
telefonjára.
– Rendben, azt hiszem, pár óra belefér. Gayle, kérlek, töröld
a...
– De megkapjuk a kizárólagos közlés jogát – szólt közbe
Stone.
Scarlett Marcus válla fölött rápillantott Stone-ra.
– Nem zavarja, hogy beszélgetünk?
Stone vállat vont.
– Marcus ideje pénzbe kerül. Az exkluzív közlés meg pénzt
hoz. Amúgy meg, ha kiderül, hogy volt egy kutya, akivel a gazdái
rosszul bántak, az csak Marcus sztoriját erősíti. Rizikót vállalt,
amikor felhívta magát tegnap este. Az emberek azt fogják hinni,
hogy aljas szándékkal találkozott egy fiatalkorú lánnyal egy
sikátorban, függetlenül attól, hogy mit adtunk le ma reggel.
Bármilyen lehetőség, ami megerősíti a történetét, jó üzlet a
testvéremnek.
A nyomozónő szemöldökét ráncolva fontolóra vette a dolgot.
– Rendben. Megkaphatják az exkluzívot, de nyomtatás előtt
átnézem. Amíg el nem kapjuk Tala gyilkosát – tette hozzá
gyorsan –, nem akarom, hogy lehozzanak bármit, ami
figyelmeztetheti a gyilkost és tönkreteheti az ügyet.
– Egyetértek – mondta Stone, mintha Marcus ott sem lenne.

245
 Marcus viszont magára akarta vonni a figyelmet.
– És mi a többi dolog? – érdeklődött.
Scarlett balra hajolt, hogy lássa Gayle-t, aki még mindig az
asztal mellett állt.
– Miért gondolja, hogy Leslie McCord már nem jelent veszélyt
Mr. O’Bannionra?
Marcus szúrósan nézett a nőre.
– Annak semmi köze a maga ügyéhez.
Scarlett úgy nézett rá vissza, mintha nem is látná.
– Nem magát kérdeztem, hanem Ms. Ennist.
– Ne válaszolj, Gayle! – szólt rá Stone, visszanyerve korábbi
gengszterdermesztő arckifejezését. – Direkt hallgatózott. Hozzon
egy rohadt házkutató parancsot!
– Nincs rá szüksége – mondta Gayle fáradtan –, megtalálja a
neten néhány perc alatt. Leslie McCord meghalt. Bevett egy üveg
altatót, ezért az ügyet lezárták. Nem akartalak terhelni ezzel. –
Átsuhant közöttük, és elment Stone mellett. – Az asztalomnál
leszek.
– Most elégedett, Bishop nyomozó? – kérdezte Marcus
szarkasztikusán.
Scarlett belépett Marcus irodájába, és helyet foglalt a székben,
ami épp felszabadult.
– Az leszek, amikor megkapom azt a listát.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 9:50

Ken nagyon igyekezett, hogy ne menjen fel a pulzusa. A másik

két nő, akit Anders a házában tartott fogva, elszökött. Három
célszemély tűnt el kevesebb mint tizenkét óra alatt.

246
 Demetrius döbbenten nézett Kenre, majd visszasüppedt a füles
fotelbe. A dolgok szuperből szélsebességgel szarba csaptak át. Ha
Miri– am nem ölte meg Reubent, gondolta gonoszán, arra vágyik
majd, bárcsak megtette volna.
Ken küszködések árán, de nyugodt hangon folytatta.
– Hogy érted, hogy mindkét nő eltűnt? – kérdezte Burtont az
asztalán lévő kihangosítón keresztül.
Demetrius már nem volt ennyire ura a vérmérsékletének.
– Az embereid közvetlenül a ház előtt voltak, mikor jelzett a
nyomkövető! – ordította. – Miért ilyen kibaszott nehéz két nőt
előkeríteni?
Pillanatnyi feszült, defenzív csend következett Burton részéről.
– Beküldtem az embereimet, amint Seantól megérkezett a
hívás. Be kellett törniük egy pinceajtót és több beltéri ajtót is,
hogy bejussanak. Anders biztonsági ajtókkal és ablakokkal
szerelte fel a házát. Csak lövések árán tudtak bejutni. Anders jól
fel volt fegyverkezve.
– Sérültek vannak? – kérdezte Ken.
– Az egyik emberemet lábon lőtték. Egyik oldalt be, a másikon
ki. Valószínűleg varrni kell majd. Decker azt mondta, ő
megcsinálja, ha megkérjük. Felcser volt Irakban.
– Mr. Decker univerzális talentumnak tűnik – mormogta Ken,
ismét teljes nyugalommal. Ha lövések dördültek, akkor valaki
biztosan hallotta, és tárcsázta a 911-et. – És mi van Andersszel?
Öt és a családját sértetlenül akarom.
– Hogy majd mi bántsuk őket – horkant fel Demetrius.
– Chip Anders megsérült, de semmi komoly – válaszolta
Burton, majd sóhajtott. – Nem mintha meg lehetne mondani...
mindig nyavalyog, mint egy kismalac. A felesége arcán van egy
folt. Decker felpofozta, amikor a nő megharapta.
Ken Demetriusra meredt, a szája tikkelni kezdett.
– És a lánya? – kérdezte Burtont.
Valószínűleg Miss Andersszel lehetett volna a legjobban
befolyásolni az apját.
– Őt bántottátok?

247
 – Nem az arcán, de őt is megpaskoltuk – mondta Burton zord
elégedettséggel. – Lehet, hogy a segge néhány óráig még vörös
lesz. A körmei kemények és hegyesek. Az a kurva lekaparta az
arcomról a bőrt. Megkötöztük őket, és betömtük a szájukat, hála a
jóistennek, majd beraktuk őket a furgonba. Odabilincseltük őket
az ajtóhoz és egymáshoz.
– Mi van a hatóságokkal?
– Felküldtem egy embert, hogy nézze a közeledő járműveket.
A mi fegyvereinken volt hangtompító, de Anderséin nem.
Deckerrel kerestük a két nőt, akikről lekerült a nyomkövető.
Átkutattuk az erdőt Anders háza mögött, de nyomukat sem leltük.
Szerintünk várt rájuk egy autó. Ilyen szárazságban nem fogunk
nyomokat találni.
– Várt egy autó? – Ken a szemöldökét ráncolta. – Ki
szervezhette meg a kiszabadításukat?
– Egyik Anders sem ismerte be. Mármint azelőtt, mielőtt
megkötöztük őket.
– Akkor hozzátok őket elém – mondta Ken halkan –, nekem
majd elmondják.
– Húsz perc, és ott vagyunk. A hosszabbik úton megyünk,
hátha követ minket valaki.
– Fennáll a lehetősége? – kérdezte Demetrius.
– Én nem láttam senkit. Decker először azt mondta, látott, de ő
sem tudta eldönteni. Nem baj, jobb félni, mint megijedni. Hova
szeretnéd őket? A házadhoz?
– Igen. Hozzátok le őket a pincébe! Megvannak a
számítógépeik?
– Persze. Számítógépek, mobilok, tabletek. A pénztárcák és a
kocsikulcsok is. Van egy fali széf, de Anders nem árulta el a
kódját, és nem maradhattunk annyi ideig, hogy magamtól rájöjjek.
– Ezek szerint van még egy dolog, amiről meg kell győznöm
Anderst – mondta Ken, majd lerakta a telefont.
– Hány éves a lány? – kérdezte Demetrius hirtelen.
– Húsz, a Brownra jár. – Ken ismerte Demetrius vevőit. –
Miért?

248
 – Mert van egy vevőm, akit érdekelne egy fiatal vadmacska az
Ivy League-ből.
Ken erre nem gondolt.
– Mennyiért?
– Ötven. Vagy több. Attól függ, milyen szép. Talán még
feljebb tudom srófolni az árát.
– Várjunk még! Lehet, hogy elég lesz megfenyegetni őket,
hogy beszéljenek.
– Szerinted ki engedte el a két nőt? – kérdezte Demetrius.
– Én a lányukra tenném a voksom. A feleség nehéz eset.
Demetrius felállt.
– Gondoskodom O’Bannionról. És az egyik Anderst is hagyd
meg nekem!

249
 Tizenkettedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 10:15

S carlett úgy suhant el Stone mellett, mintha övé volna az iroda,

Marcus szeme pedig látványosan a fenekére tapadt. Nem
akarta kifújni a levegőt, amiben még mindig ott volt a nő hajának
illata. Ez persze ostobaság volt. Mérgesnek kellett volna lennie.
Nagyon dühösnek. Ugyanúgy, mint Stone. Baszki! Marcus túl
későn vette észre, hogy a testvére máshogy veszi a levegőt.
Gyorsan Stone útjába állt, és közben folyamatosan az arcát nézte.
Próbált nem berezelni. Mivel Stone már nem rá figyelt, nem látott
mást az arcán, csak dühöt és fájdalmat. Meg félelmet. Ne most! Ne
Scarlett előtt! Kérlek, Stone! Ne csináld ezt!
– Stone? – mondta halkan Marcus, remélve, hogy Scarlett nem
hallja meg.
Stone szeme vadul remegett, mellkasa zihált. Basszus!
Gondolhattam volna erre. Miért nem gondoltam rá?
Mert el volt foglalva Scarlett seggével, azért. Most pedig
megfizet érte, hacsak nem tudja valahogyan gyorsan lehiggasztani
a testvérét. Egy zsaru és az egyértelmű tiszteletlenség elég rossz
kombó Stone világában. Megfűszerezve az érzelmi felfordulással,
amin eddig keresztülment... Scarlettnek fogalma sem lehetett
arról, hogy a hekusok általában azok közé az okok közé tartoztak,
amik kiütötték Stone-t. Viszont az, ahogyan elsurrant mellette,

250
mintha ott sem lenne... Na, az volt a lehető legrosszabb, amit
tehetett.
Stone ökölbe szorított kézzel, haragvó arccal, tüzet okádó
orrlyukakkal állt, mint egy rohamra kész bika. Marcusnak nem
esett nehezére elképzelni róla, ahogy a válla fölött átdobja
Scarlettet, aztán ki az irodából. Marcus a testvére mellkasára tette
a kezét.
– Nyugi – mormogta neki –, higgadj le!
Stone foga szinte már csikorgott.
– Semmi joga itt lenni. Küldd el!
Marcus a szeme sarkából látta, ahogy Scarlett megfordul a
székkel. Kíváncsian pillantott rájuk, mintha Stone az
állatsimogatóban lenne. Ez Marcust nagyon felbőszítette, de
kordában tartotta az érzéseit. Stone kirobban, ha őt idegesnek
látja.
– Elintézem. – Marcus a kezét Stone mellkasáról a vállára tette,
gyöngéden megszorította, a másik kezével megpaskolta az arcát,
ahogy a bokszolok edzői teszik a ringben. – Csak lélegezz, haver,
velem együtt! Be és ki. Szépen lassan.
Stone engedelmeskedett, és néhány levegővétel után becsukta a
szemét, láthatóan azért, hogy összeszedje magát.
– Oké vagyok, Marcus.
– Tudom, hogy oké vagy – mondta Marcus lágyan.
Stone nyelt egy nagyot, a szemét még mindig csukva tartotta.
– Küldd el a nőt – suttogta –, kérlek!
A szavak tőrdöfésként érték Marcust. Egy pillanat alatt
visszatért... oda. A sötétben csak Stone megtört suttogását
hallotta. Küldd el, Marcus. Kérlek! Küldd el, hogy
hazamehessünk! Csak haza szeretnék menni.
Elfogom, súgta vissza. Semmi baj, minden rendben lesz.
Megígérem.
Marcus megköszörülte a torkát.
– El fogom – mondta ki hangosan, és remélte, hogy
magabiztosan. – Semmi baj, minden rendben lesz.

251
 – Megígéred. – Igazából nem is kérdés volt, hanem mintha
csak tisztázni akarna valamit.
– Igen – erősítette meg Marcus, és igyekezett, hogy a hangja ne
bicsakoljon meg –, megígérem. Lélegezz velem együtt! Be és ki.
Csak még egy kicsit. Így...
Stone együtt lélegzett vele még körülbelül harminc
másodpercig. De mintha harminc év telt volna el közben. Végül
hangosan kiengedte a felgyülemlett levegőt. Amikor újra
kinyitotta a szemét, Marcus látta, hogy a testvére ismét
kontrollálja magát.
Stone szája magát fitymáló félmosolyra görbült.
– Houston, minden rendben van. Az önmegsemmisítő program
megszakítva. A dzsinn visszabújt a lámpásba.
Hála isten! Marcus megnyugodva maga mellé engedte a karját.
– Elég jó. Hol van Jill?
– Hátul, Diesellel. O vigyáz rá.
– Az jó. Valószínűleg jót tenne, ha kapna egy kis pihenőt,
kikészíti a csaj.
Még egy lassú mosoly, ezúttal igazi.
– Tudom, azért kértem meg őt, hogy segítsen.
Marcus annyira megkönnyebbült, hogy még a térde is
beleremegett. Felnevetett. A testvére visszatért. Teljesen.
Egyelőre.
– Mocsok vagy.
–Te vagy a mocsok. – Stone kijózanodva elnézett Marcus
mellett. – Bishop nyomozó – mondta hidegen.
– Igen, Mr. O’Bannion?
Scarlett visszafogottnak hangzott, ami annyira meglepte
Marcust, hogy a válla fölött ő is hátranézett. Pont annyira volt
visszafogott, mint amennyire annak tűnt a hangja alapján.
Visszafogottnak, szomorúnak és rendkívül kimerültnek látszott.
Marcus ismerte ezt az érzést.
– Ez az iroda magánterület – mondta Stone –, ha még egyszer
meglátjuk itt lófrálni, feljelentjük, de olyan lendülettel, hogy még

252
a feje is megpördül. Legközelebb, ha jön, jobban tenné, ha egy
házkutatási paranccsal a kezében jönne. Megértettük egymást?
Marcus visszafojtott lélegzettel remélte, hogy Scarlett elengedi,
nem kezd cicaharcba. Túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy a
diplomatát játssza... vagy a bírót.
A nő bólintott.
– Igen Mr. O’Bannion, megértettük.
Marcus megvárta, amíg Stone sarkon fordul és kisétál, és csak
utána engedte ki a levegőt. Becsukta az iroda ajtaját, majd fejjel
nekidőlt az ajtónak. A keze úgy lógott a teste mellett, mint a főtt
spagetti. Arra koncentrált, hogy a légzését rendbe szedje. Próbálta
kitalálni, hogy mi a fenét mondjon a nőnek. De Scarlett megint
meglepte azzal, hogy ő kezdett beszélni.
– Sajnálom – szólalt meg gyengéden.
Marcus nem mozdult az ajtó mellől. Nem is nézett rá. Lehet,
hogy a teste akkor sem engedelmeskedett volna, ha fegyvert
fognak a fejéhez.
–Mit?
– Hogy hallgatóztam. Meg azt, hogy a testvérében
elindítottam... azt a valamit.
Marcus hirtelen még ahhoz is kimerültnek érezte magát, hogy
megmozduljon, de az utolsó erejét összeszedve megfordult, így
háttal támaszkodott az ajtónak, aztán hagyta, hogy a térdei
elernyedjenek, és lecsúszott a földre. Kezét a térde köré fonta, a
fejét lehajtotta, és becsukta a szemét.
A szék recsegése elárulta, hogy a nő felállt. Elmegy. Basszus!
Fel kéne néznie. Megkérni, hogy maradjon. El kellene mondania
neki, hogy nem ő volt Stone kiborulásának az oka. Scarlett csak
az utolsó csepp volt. De mivel Marcus a fejét túl nehéznek érezte,
úgy maradt, ahogy volt. A nő közeledett, ruhája zizegését
szorosan követte a vadvirágillat. Marcus nem akarta, hogy
elmenjen, de valószínűleg mindkettőjüknek jobb lett volna, ha így
tesz. Hacsak... Basszus!Legalább annyi energiát ki kellett volna
préselnie magából, hogy arrébb tudjon mozdulni az ajtó elől. De a
nő megint meglepte. Ő is odacsusszant mellé. A testüket csak

253
néhány centi választotta el egymástól. Az ajtó kissé megremegett,
ahogy a nyomozónő nekidöntötte a fejét. Marcus azt hitte, hogy
majd mond valamit, de nem így történt. A csendet csak az állóóra
ketyegése és a sóhajaik törték meg.
Scarlett hangja törte meg a hallgatásukat.
– Elég mozgalmas napja volt – mormogta. – Aludt már?
– Nem, még nem.
– Nem csoda, hogy kimerült. – Alig hallatszottak a szavai. –
Reménykedtem, hogy azért nem vette fel a hívásaimat, mert kicsit
pihen.
Marcus kiegyenesítette a hátát, így most már a nő mellett ült.
Elfordította a fejét, hogy láthassa az arcát. Azonkívül, hogy a
szemét becsukta, Scarlett arckifejezése nem sokat változott.
Levertnek és szomorúnak látszott. A teljes kimerülés szélén. És
még így is olyan gyönyörű volt, hogy Marcus szíve belesajdult.
– Miért van itt, Scarlett?
Egyetlen fáradt kuncogás volt a válasz.
– Tényleg azért jöttem, hogy megnézzem, jól van-e.
– Sajnálom, hogy nem vettem fel a telefont. A dolgok kicsit...
zavarosak voltak errefelé ma reggel.
– Igen, azt értem, de tényleg beszélnünk kell.
A nő válla nem mozdult, de a fejét Marcus felé fordította, majd
kinyitotta a szemét.
A férfi egy pillanatig csak bámulni tudott. A szemek, amikről
eddig azt hitte, hogy feketék, valójában a legsötétebb kék
árnyalatúak voltak, amit valaha látott. Mint az éjféli égbolt.
Az éjsötét szemek összeszűkültek.
– Miért néz így rám?
Marcus elpirult, elszégyellte magát, amiért rajtakapták.
Gondolkozott, hogy mit hazudjon, de arra jutott, hogy nincs ereje
kitalálni semmi meggyőzőt. Ezért kimondta az igazat.
– Nem fekete a szeme. Pedig úgy emlékeztem. De nem az.
Vágyálmaiban mindig szigorúan fekete volt. Most változtatnia
kellett az álmain. Nemcsak hogy fekete nem volt a nő szeme, de
szigorú sem. Inkább lágy. Kifejező. Sebezhető.

254
 Gyengén mosolyra húzódott az ajka. Csókolni való ajkak,
gondolta Marcus. Még talán harapni is lehetne. Közelebb akart
hajolni, hogy megbizonyosodjon róla, de észhez térítette a nő apró
fejrázása.
– Nem, nem fekete – mondta Scarlett. – De a legtöbben azt
hiszik.
Marcus nagy levegőt vett, hagyta, hogy eltöltse a vadvirág
illata.
– Remélem, a többség nem kerül elég közel ahhoz, hogy lássa
a különbséget – jegyezte meg gyengéden.
Figyelt, mi lesz a reakció, és megkönnyebbülten látta, hogy
ugyanaz a melegség tölti el a nő szemét, mint akkor, amikor ő
levette az ingét a sikátorban. Scarlett nyelt egy nagyot, aztán
megtört a varázs, és visszabillentette a fejét.
– Azért jöttem, hogy megnézzem, jól van-e, és hogy
figyelmeztessem.
A levegő megfagyott köztük.
– Mire?
Scarlett testtartást váltott, a vállát ellökte az ajtótól, a lábát
felhúzta törökülésbe. A szeméből eltűnt a melegség, visszatért a
hideg profizmusa. De a keze elárulta. Úgy szorította a behajlított
térdét, hogy az ökle kifehéredett. Marcus a legrosszabbra készült.
– Tala nyomkövetőt viselt – mondta a nő. – A bokáján.
Marcus állkapcsa megfeszült, gyűlt benne a düh, perzselte
belülről.
– Mint egy közönséges bűnöző. – A férfi. A felesége. A
markukban vagyunk. – Vagy egy vagyontárgy. Nem egy személy.
Scarlett szilárdan bólintott, de az ökle még mindig fehérlett.
– Igen. Elég kifinomult nyomkövető volt. Próbáljuk
lenyomozni, honnan jött. Azt tudjuk, hogy tudott hangot
közvetíteni. Digitálisan. Nem vagyok nagy szakértő, de Deacon
az, és ő azt mondta, hogy bárkit lehetett hallani Tala körül, a
hatótávot pedig csak a térerő korlátozhatta.
Kivette a mobilját a dzsekijéből, rányomott a kijelzőre, és
megmutatta Marcusnak Stone cikkét. Marcus védekezni kezdett.

255
 – Mondtam, hogy meg fogom írni a cikket.
– Tudom, de azt sugallja benne, hogy nem hallotta Tala utolsó
szavait.
Marcus összeráncolta a homlokát.
– Azt hittem, ezt akarja.
– Ezt is akartam egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy a
nyomkövető tulajdonosa hallott minden szót, amit a sikátorban
beszéltek.
Marcus továbbra is zavarodottan ráncolta a homlokát. Aztán...
rájött. A kurva életbe.
–Tudni fogják, hogy azért találkoztam vele, hogy segítsek neki.
Hogy beszélt a családjáról. – Fáradt agya újra visszatért a
normális működéshez, és a düh újra fortyogni kezdett benne. –
Innen tudták, hogy megállt meghallgatni engem a parkban. Ezért
verték meg annyira, hogy sántítani kezdett, ugye?
Scarlett arca nem változott, de a szemében fájdalom és
együttérzés látszott, szavak nélkül is megadva Marcusnak a
választ.
– Megverték... – mondta Marcus. – Mennyire?
– Nagyon – mormogta a nő. – Nagyon durván.
Scarlett szempillája leereszkedett, majd egy hosszú pislantás
után felnézett. Az együttérzés eltűnt, maradt helyette a „csak a
tényekre koncentráló” zsaru.
Marcus közelebb hajolt, egyik kezére helyezve a testsúlyát. A
tenyere a padlón, csupán centikre a nő térdétől.
– Hányszor kell ezt csinálnia napjában?
Scarlett megint pislogott, egyenes szemöldökét kérdőn
felvonta.
– Mármint micsodát?
A kérdés meglepte, de nem hőkölt vissza, ahogyan azt Marcus
várta. Helyette parányit előrehajolt, bezárva a rést közöttük.
– Hányszor pislog hosszan naponta, hogy az érzelmeit
visszanyomja, és tudjon a munkára fókuszálni?

256
 Scarlett szája kicsit kinyílt. A férfi azt várta, hogy majd közli
vele, törődjön a saját dolgával. Ehelyett a nő szeme meglepően
kifényesedett.
– Túl sokszor. – Megköszörülte a torkát, kiegyenesítette a
gerincét, így távolabb került Marcustól. – A lényeg az, hogy
hallották. Hallották, amikor a parkban megkérdezte tőle, hogy
miért sír, hallották, ahogy a lány elmondta, hogy valaki birtokolja
őt, és mivel a nyomkövető a halála után is küldte a jelet, azt is
hallották, ahogy maga az egész történetet elmesélte egy bűnügyi
nyomozónak.
Marcus maradt ugyanabban a pózban, félig az oldalára dőlve.
Nem ment közelebb, de nem is akart elhúzódni.
– Oké, ez szívás – ismerte be. – Bár csak feltételezés, hogy
hallgatóztak Tala halálakor, nem tudhatja biztosra.
Scarlett „nem lehetsz ilyen naiv” tekintettel nézett rá.
– A parkban hallgatóztak, és mivel úgy tűnt, hogy a lány
ismerte az elkövetőt, valószínűleg követték a sikátorba.
– Mert azt gyanították, hogy találkozni fog valakivel –
dörmögte Marcus. – Legalább egyetért velem abban, hogy a lány
ismerte a gyilkosát.
– Ez elég egyértelmű – jegyezte meg Scarlett halkan. –
Köszönöm, hogy elküldte a fájlokat. Gondoskodom arról, hogy
csak azok láthassák, akiknek muszáj.
Marcus a földre meredt. Tudta, hogy arra a pillanatra gondol a
nő, amikor ő lenézett a földre, és Tala fejében meglátta a golyót.
Amikor felsírt, mert elöntötte a letaglózó gyász.
– Szívesen – mondta Marcus. Habozott, majd felsóhajtott. – És
köszönöm a diszkréciót. Az... nehéz pillanat volt számomra.
– Tudom. Olyan volt, mintha újra megtalálta volna Mikhail
testét.
Valami Scarlett hangjában arra késztette a férfit, hogy
felpillantson. A fájdalom visszatért a nő szemébe, de ez most más
volt, mint amikor Tala bántalmazásáról mutatta a fotókat. Ez
személyes volt.

257
 – Ki az? – kérdezte Marcus egyszerűen, és figyelte, hogy
Scarlett arca elsötétül.
Megint azt hitte, rászól, hogy törődjön a saját dolgával. De
megint meglepte.
Hallható volt, ahogy nyel egyet.
– A legjobb barátom az egyetemen.
Scarlett keze megfeszült, és egyre fájdalmasabban szorította a
térdét. Marcus rátette a nő kezére a kezét, és érezte, hogy jéghideg
a kézfeje.
– Sajnálom, Scarlett!
A nő Marcus kezére nézett, de mivel nem próbálta elmozdítani,
a férfi hagyta a kezét ott, ahol volt.
– Köszönöm. Sok idő eltelt már azóta.
– Nem számít, hogy tegnap vagy tíz évvel ezelőtt történt.
Vagy kilenc hónapja. Vagy huszonhét éve. A rémálom sosem
tűnik el, csak lesben áll az ember fejében, arra várva, hogy
előugorjon abban a pillanatban, amikor a legkevésbé számít rá.
– Igaz. – Scarlett még mindig a férfi kezét nézte, kinyitotta a
száját, majd becsukta, mintha küszködne a szavakkal. Amikor
végre kinyitotta, a suttogása alig volt hallható. – De amikor látsz
vagy hallasz valakit vagy valamit, ami emlékeztet rá, akkor
éppenséggel lehetett volna tegnap is.
Marcus összeráncolta homlokát, értette, amit a nő nem mondott
ki.
– Minden gyilkosság, amit kivizsgálsz, erre emlékeztet? – És
ugyanígy elönti tőle a szomorúság a szemedet?
– Néhány – mormogta Scarlett halkan. – Nem mindegyik.
Táláé... durva volt.
Marcus megérezte, hogy ez egy kivételes alkalom, amikor a nő
közel engedi magához.
– Miért csinálod? Minek éled át ezt a poklot minden egyes
nap?
A nő ránézett, és a fájdalom a szemében úgy hatott Marcusra,
mintha gyomron vágták volna.

258
 – Gondolom, ugyanazért, amiért te is visszajöttél a tetthelyre
ma reggel. Nem akartad Tálát egyedül hagyni a sötétben. Az én
barátom egyedül halt meg... a sötétben... a gyilkosára sosem derült
fény. Ezért nekem ő még mindig ott van. A sötétben. Michelle-en
már nem tudok segíteni, de minden tőlem telhetőt megteszek,
hogy azok az áldozatok, akik után én nyomozok, ne merüljenek
feledésbe.
Marcus szíve úgy összeszorult, hogy muszáj volt mély levegőt
vennie. Már amikor kilenc hónapja először megpillantotta, tudta,
hogy Scarlett Bishop különleges. Arcának és testének az emléke
olyan vágyat ébresztett benne, ami hónapokig csak ürességet
hagyott maga után. Minél többet beszélt vele, annál inkább tudta,
hogy meg kell kapnia ezt a nőt. Nem az arcát vagy a testét, habár
mindkettő csodálatos volt, hanem őt akarta. Tudni akarta, milyen
az, amikor minden este hozzá megy haza. Amikor minden reggel
vele ébred.
– Örülök – mondta Marcus, amikor már nem tartott attól, hogy
megbicsaklik a hangja. – Örülök, hogy van olyasvalakijük, mint
te.
A nő szája lefelé görbült.
– Bárcsak ne lenne szükségük olyasvalakire, mint én! De a
gonosz él, az emberek szenvednek, szóval teszem, ami tőlem
telik.
Levegőt vett, kicsúsztatta a kezét Marcusé alól, és egy táncos
kecsességével talpra szökkent. Az arckifejezése közben visszatért
a megszokotthoz. Újra rendőr volt, de a férfinak ezzel nem volt
baja.
– Mennem kell.
Marcus lassabban tápászkodott fel, összezúzódott hátizma nem
értette, hogy mégis miért ült ennyi ideig a földön. Megtornáztatta
a vállát, közben azon gondolkozott, hogyan győzze meg
Scarlettet, hogy maradjon még egy kicsit. Ez persze önzés volt,
így elhessegette a gondolatot, de azért nekitámaszkodott az
ajtónak a vállával, hogy nyerjen egy kis időt.

259
 – Hova? – kérdezte több mint elégedetten, hiszen a nőnek most
már kicsit fel kellett néznie rá ahelyett, hogy az ágyékával
beszélgetne.
Magában vigyorgott. Scarlett érdeklődött iránta. Egyelőre ez
elég volt.
A nő felhúzta szemöldökét. Igyekezett menőnek tűnni. Marcus
ezúttal ráhagyta.
– A munkámat végezni – válaszolta Scarlett sértetten, amiért
egyáltalán megkérdezte.
– Nagyon titokzatos – jegyezte meg Marcus szarkasztikusán.
A nő nem kapta be a csalit.
– Szó, mi szó, valószínűleg te is a célpontja leszel Tala
gyilkosának, amikor megpróbálja majd elvarrni a szálakat. Azt
hitték, hogy megöltek tegnap este, de tudtukra adtad a cikkel,
hogy még élsz. Ha őszinte akarok lenni, valószínűleg nem tudom
elintézni a rendőri védelmet, de megkérhetem, hogy járőrözzenek
a házad és a munkahelyed környékén.
– Nincs rá szükség – tiltakozott a férfi, ejtve a szarkazmust,
mert a nő őszintén, de halálosan komolyan beszélt. Ezt igazából
elég aranyosnak találta, de mivel féltette az életét, inkább nem
mondott többet.
– Ahogy gondolod – hagyta rá Scarlett, fejével az ajtó felé
intve. – Ha nem bánod, mennem kell.
Marcus nagyon is bánta, de ellökte magát az ajtótól, és a
kilincsért nyúlt. Majd hirtelen megállt, és olyan szavak hagyták el
a száját, amikre maga sem számított.
– És a lista? Nem az volt a másik dolog, amiért jöttél?
Ez komoly, O’Bannion? Micsoda szar alak vagy! A
nyomozónő már teljesen megfeledkezett a listáról, de neki persze
fel kellett hoznia. Végül azért jól sült el. Scarlett nagyot pislogott,
aztán elég megkönnyebbültnek tűnt.
Rámosolygott, amitől Marcus szíve szaporán kezdett verni.
– Elég, ha elküldöd e-mailben. Ez már csak formaság. Segít
majd nekem pontot tenni az i-re, miután letartóztattuk Tala
gyilkosát.

260
 Nem is kellett neki a rohadt lista, jött rá Marcus. Csak azt
akarta, hogy ő tartsa be az ígéreteit. Most úgy érezte, hogy adnia
kell a nőnek valamit. Baszki!
– Nem, nem – mondta könnyedén –, mert közben biztos
belekeveredek valami képtelen helyzetbe, ami azalatt alakult ki,
amíg mi beszélgettünk. Inkább megcsinálom most, amíg itt vagy.
Csak egy perc az egész. Kérlek, foglalj helyet! Helyezd magad
kényelembe!
A nő vállat vont.
– Rendben. Ha csak pár perc. Így is többet maradtam már, mint
terveztem. – Leült az asztal előtti székbe. – Köszönöm, Marcus!
Marcus is ellazult a székében, és úgy fordította a monitort,
hogy a nő ne lássa.
– Nem gond – dünnyögte, és reménykedett, hogy ezúttal nem
hazudott.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 10:30

Ken Sweeney felhúzott egy pár kesztyűt, miközben lezseren

lement a pincébe vezető lépcsőn. Megállt a vendégei előtt. A
három Anderst székekhez kötözték, bekötötték a szemüket, a
szájukat betömték. A ruhájuk szakadt, a hajuk kócos volt.
Burton és Decker a trió mögött állt, idegesnek tűntek.
– Leszállítva – mondta Burton. – Pont, ahogyan kérte, uram. –
Az exrendőr óvatosan megérintette sebes arcát. – Többnyire
sérülések nélkül.
– Helyes. Hol a sebesült őr?
– Még a furgonban – válaszolta Decker. – Anders kis kaliberű
lövedékkel találta el, szóval lehetne rosszabb is. Elállítottam a
vérzést, de kell pár cucc, hogy össze tudjam varrni. Nem voltunk

261
biztosak abban, hogy hol akarja majd, hogy lábadozzon. Kell neki
pár nap, mire összeszedi magát.
– Vigyék az egyik szabad szobába a második emeleten –
utasította őket Ken –, van tiszta törülköző a fehérneműs
szekrényben. Minden eszközt megtalál a felső polcon, ami az
elsősegélyhez kell.
– És utána? – kérdezte Burton mereven.
Ken ránézett a mobiljára. Alice küldött neki egy üzenetet tíz
perccel korábban arról, hogy megtalálta Reuben kocsiját a reptéri
hotel parkolójában, de egyelőre csak ennyi.
– A vontatók, akiket Reuben kocsijáért küldtem, még nem
érkeztek meg. Amint ott lesznek, idehozatom a kocsit.
Elvégezhetik a helyszínelést itt, a garázsban. Szerencsére elég
nagy. Lesz elég hely. Viszont addig van egy másik feladat is. –
Odanyújtott Burtonnek egy cetlit. – Menjenek el erre a címre!
Hozzák el nekem a házban lévő nőt! Sértetlenül.
Ken feltételezte, hogy Miriam felismeri majd Burtont a
rendőrőrsön töltött éveiből, és megbízik benne.
– Saját akaratából jöjjön. Azt javaslom, hogy a nő ne tudja
meg, hová tart – tette hozzá szárazon.
Ken látta, hogy elismerés csillan Burton szemében, amit valami
haragnak tűnő követett. Burton hosszan hallgatott, az ajka
megfeszült, majd egyszerűen bólintott egyet, aztán sarkon fordult.
Igen, lehetett ott minimum valami kapcsolatszerűség. Ken úgy
döntött, figyelnie kell majd Burtont, hogy meg tudja mondani,
kihez húz. Reubenhez vagy hozzám?
Ken Deckerre mutatott, aki zavarodottan állt ott.
– Először lássa el Burton arcát, aztán foglalkozzon az őr lőtt
sebével! Utána jöjjön ide vissza!
Ken a mögötte lévő asztalról elvett egy durva zsinegből
készített hurkot, odalépett Anders feleségéhez, Marelene–hez,
felemelte az állát, hogy rá tudja csúsztatni a hurkot.
Természetesen úgy csinálta, hogy a vaskos csomót végig a nő
arcához szorította. Amikor a hurok már ott lógott Marlene nyakán,
ránézett ismét Deckerre.

262
 – Lehet, hogy segítenie kell majd súlyt emelni.
Tompa nyüszítés tört fel Marlene torkából, amitől Ken szája
mosolyra húzódott. Hatékonyabb a kínzás, ha az áldozat szeme be
van kötve, mégis látni akarta a szemüket, miközben kikérdezi
őket. Egyik fele azt remélte, hogy gyorsan megadják majd
magukat, de a másik reménykedett, hogy legalább egy kis ideig
kitartanak. Túl régen kínzott már meg bárkit is. Remélte, hogy
nem rozsdásodott be túlságosan.
– Menjen! – szólt oda Deckernek. – Hagyjon minket
magunkra! Jól elleszünk.
Ken várt, amíg a lépcső tetején az ajtó becsukódik, majd
keményen összecsapta a tenyerét.
– Rendben, Andersék! – mondta. – Intézhetjük könnyebben
vagy nehezebben. Ti döntitek el.
Leoldotta a szemkötőket, először Chipről, majd Marlene-ről,
végül a vadmacskáról, aki megmarta Burton arcát.
– Jaj, kedvesem, de gyönyörű vagy! – állapította meg halkan,
és egyik ujjával végigsimította a lány arcát.
Kent elégedettség töltötte el, amikor meglátta, hogy a lány
szeme a rettegéstől tágra nyílik. Jobbra pillantott, az anya nyakán
lévő hurokra, amitől a nő nyögdécselni kezdett, a rettegés pedig
még magasabbra szökött benne.
Ken átsétált Chiphez.
– Tudni akarom, hogy mi a franc történt a házadban. Először is
azt áruld el, hogy miért engedted ki a házból az egyik szolgádat
tegnap este!
Chip erősen megrázta a fejét, a nyögése tagadásnak tűnt.
Ken letépte Chip szájáról a szigszalagot, aki felordított a
fájdalomtól. Ken nevetett.
– Ez fájt? Hisz még bele sem kezdtünk!
Ken közelebb tolta a kocsit, hogy a három Anders jobban lássa,
mi van rajta. Különböző hosszúságú és élű kések, szikék, fogók és
egy köteg vezeték, elektródával a végén. Mindhármuk szeme
elkerekedett. Ken egy fogóval kiszedte Chip szájából a

263
szövetgolyót. Amikor kirázta, látta, hogy egy zsebkendő az, Chip
nevének kezdőbetűivel. Chip rekedten köhögött.
– Vizet!
Ken töltött egy kicsit a kancsóból, ami szintén ott állt az
asztalon.
– Válaszolj a kérdésemre, és ne mondd, hogy nem tudod! Azt
hallani sem akarom!
Idegesség villant Chip szemében.
– Márpedig ez az igazság. Nem tudtam, hogy elment, egészen
addig, amíg ma reggel meg nem szólalt a riasztó. Nem tudjuk,
hogyan jutott ki, hol volt, vagy hogy mit csinált, amikor lelőtték. –
Chip kihívóan felemelte az állát. – Nincs jogod iderángatni
minket. Engedj el most, és nem fogunk feljelenteni!
Ken felnevetett, amikor Marlene szeme összeszűkült.
– Valami azt súgja, hogy a feleséged nem így látja a helyzetet.
– A csípőjével az asztalnak támaszkodott. – Azt próbálod nekem
beadni, hogy te még nem hallgattad meg a felvételeket? Mert én
már meghallgattam őket.
Persze nem mindegyiket, de ahhoz eleget, hogy tudja, a
rabszolgája a rendőrőrsön van egy nyavalyás hullaházban.
Chip tekintete lángra lobbant.
– Hogyan... Hogyan... – köpködött dühösen. – Te is meg tudod
hallgatni a felvételeket? Te is meg tudod hallgatni a felvételeket?!
Ez azt jelenti, hogy három évig hallgatóztál a családom után? A
magán...
Ken pofon vágta Chipet. Keményen. Olyan keményen, hogy a
szék egy pillanatra megingott. Megvárta, amíg a szék úgy dönt,
hogy állva marad, majd válaszolt.
– Igen, Chip. – A p-t pöfékelve ejtette ki a száján. Micsoda
röhejes név egy felnőttnek. – Belehallgathatok bármilyen
magánbeszélgetésbe, ami az általam szolgáltatott nyomkövető
környezetében történik. Ennek ellenére nem szoktam. Nem
érdekel, hogy mit csinálsz az áruval, amit eladok neked, egészen
addig, amíg betartod a szabályokat. Ezt nem tetted meg. Ha

264
áthágod a szabályokat, élek a jogommal, hogy meghallgassam,
ami még ott van a felvételek listáján.
Ken felhúzta a szemöldökét a rémület láttán, ami átfutott
Anders szépséges lányának az arcán.
Bingo, gondolta magában. Valaki nagyon csintalan volt. Ez jó
mókának tűnt, leszámítva azt, hogy három vagyontárgya
szökésben volt. Közülük egy meghalt, a nyomkövetője a
rendőrség kezébe került. A másik kettő... Ki tudja? Kennek az volt
az érzése, hogy Chip tudja a választ. Ugyanis egy autó várakozott
kint, amikor a két nő megszökött. Chip vagy elképesztően
inkompetens, vagy keresztbe akart tenni neki. Ken mindkettőnek
adott egy kis esélyt.
Chip hozzáérintette a nyelvét a vérző alsó ajkához.
– Milyen szabályt szegtem meg? – kérdezte gúnyosan,
valahogyan megőrizve a látszatot.
Kent ez lenyűgözte volna, ha nem látja, hogy Chip remeg.
– Nem figyelmeztettél abban a pillanatban, amikor eltűnt a
lány.
– Mert nem volt tudomásom róla akkor, csak később – csattant
fel Chip.
– Később – ismételte meg Ken egyet bólintva. – Mikor szólalt
meg a riasztó?
Chip kifújta a levegőt.
– Ma reggel öt negyvenötkor. De ezt te is tudod, hiszen a
nyomkövető riasztója nálad is jelez. Megnézheted, hogy hol van a
tulajdonom, amikor csak akarod.
– Igen, megnézhetem. De elmondom még egyszer. Nem
szoktam. Csak akkor, ha megszeged a szabályokat. Amit
megtettél. Most pedig mondd el, hogyan jutott ki a lány ma éjjel,
és hogyan jutott be a városba. És azt, hogy miért ölted meg.
Chip visszahúzta fejét.
– Nem öltem meg. Nem is tudtam, hogy elment. Kiszökött.
Valószínűleg azért, hogy találkozzon egy férfival.
– Legalább az utolsó mondatod igaz volt. Találkozott egy
férfival.

265
 Ken hirtelen közel hajolt Chip arcához, és szabadjára engedte
fojtogató dühét.
– Találkozott egy rohadt riporterrel, te gondatlan kis
szemétláda! Látta, hogy ez mindannyiukat meglepte. Legfőképp a
lányt.
Ken átsétált hozzá. Megint megsimogatta az arcát. Felnevetett,
amikor a lány elhúzódott.
Belemarkolt a hajába, a csuklója köré tekerte, és megrántotta.
A lány szeme könnybe lábadt a fájdalomtól. Ken nevetve hajolt
közel a lány felfelé fordított arcához.
– Te tetted, igaz? – kérdezte behízelgő hangon.
Letépte a lány szájáról a szalagot, és kiszedte a szájából a
zsebkendőt a fogóval. Nem törődve a lány fuldokló köhögésével,
megint hátrarántotta a fejét.
– Te engedted ki. Miért!?
– Nem én voltam – dadogta a lány –, esküszöm.
Ken elengedte, és hátralépett.
– Akkor jön a nehezebb út – közölte, és felnevetett, amikor a
lány becsukta a szemét az ütésre várva. – Nem foglak megütni,
kedvesem – ígérte. – Nem akarom, hogy bármi nyomot hagyjon
az arcodon, az lecsökkentené az áradat.
– Az árát? – kiáltotta Chip. – Hogy érted, hogy az árát? A
lányom nem eladó!
– A lányod a... vendégem – mondta Ken. – Egyelőre. Neked
pedig, Chip, semmi jogod, hogy ebbe így vagy úgy beleszólj.
A lány szeme kitágult, az arca elfehéredett.
– Miről beszél?
– Egy gyönyörű szőkéről, hosszú lábakkal, feszes seggel,
hamvas bőrrel, már amikor nem hófehér a félelemtől. A Brownra
jársz. Jó suli. Mi a fő tárgyad?
– Angol – suttogta a lány.
Ken vállat vont.
– Azzal úgysem mentél volna sokra. Stephanie–nak hívnak,
ugye? Beszélsz más nyelven is?
– Franciául – suttogta.

266
 Ken bólintott.
– Remek. Majd beleírjuk a jellemzésedbe. A szexi szavak
mindig jobban hangzanak franciául. Mit szólsz a sivataghoz?
– Sivataghoz?
– Tudod, homok. Tevék. Csávók, törülközővel a fejükön. Mert
vannak vevőink, akik szeretik az olyan szép fehér lányokat, mint
te.
A lány az apja felé rántotta a fejét.
– Vevők?
Az anyja ugyanígy tett, így most már mindketten Chipre
meredtek.
– Nem mondtad el nekik, mi? – kérdezte Ken, majd hátrahajtott
fejjel hahotázott. – Jaj, istenként! Nem mondtad el nekik, hogy
milyen ember vagyok? És azt, hogy milyen emberré tettelek azzal,
hogy társultunk?
Odafordult a nőkhöz.
– Hölgyek, én emberekkel kereskedem. A férje egész sokat vett
tőlem. Ezt tudta, nem, Marlene? Még ha a férje nem is mondta el,
tudta. Úgyis tudom, hogy hazudik, ha letagadja. Annak, hogy
sosem kellett fizetni az alkalmazottaknak, akiknek lábperecet
kellett viselniük, hogy ne tudjanak elfutni, elég árulkodó jelnek
kellett lennie.
Marlene baljóslatúan nézett fel Kenre, de a kendő a szájában
némaságra kényszerítette.
–Tehát felteszem, rájött, hogy a személyzetet a férje tiltott
módon szerezte be. Azt is elmondta, hogy vett még két tucatot a
gyáraikba? A, látom ám, hogy igen. Azt is elárulta, hogy hmm...
az érzéki örömök iránt érdeklődő vevőknek is adok el?
Marlene szeme villogott. Igen, gondolta Ken. Tudja ö.
– Szexrabszolgák – mondta Stephanie, a suttogása alig
hallatszott.
Ken ránézett a fiatal lányra. Stephanie nem tudta.
– Ha annak akarod őket hívni, tőlem! De ritkán akad olyan
szép példányom, mint te.
A lány hallhatóan nyelt egyet.

267
 – Ha elárulom, elenged?
– Ne mondj semmit! – mondta Chip, az összeszorított fogai
között préselve ki a szavakat. – Nem fog elengedni. Hazudik
neked. Láttad az arcát. Nem engedi el egyikünket sem.
Ken anélkül, hogy a lánnyal a szemkontaktust megtörte volna,
Chipet visszakézből pofon vágta úgy, hogy a széke felborult.
– Te itt nem parancsolsz, Anders! – közölte Ken hidegen,
miközben még mindig Stephanie-t nézte. – Szóval, kedvesem, a
jövőbeli lakhelyedet tehetem otthonossá, illetve kevésbé
otthonossá attól függően, hogy mit mondasz nekem.
Stephanie ránézett az apja összecsuldott alakjára, tekintetében
zavarodottság és félelem keveredett. De ahogy teltek a
másodpercek, megjelent valami másnak a szikrája is. Értelem és
óvatos számítás lépett a zavarodottság helyébe, mintha hirtelen
felfogta volna a helyzetet, és kiutat keresne.
– Én... nem... Mi volt a kérdés?
Ken átlátott a szitán – csak húzni akarja az időt és kicsit
csodálta is a lányt. Az apja nem látta az arcát, nem jött rá, hogy
megértette a lényeget.
Chip felnyögött.
– Csak... tarts ki, szívem! Ha elmondod neki, amit most tudni
akar, megöl mindannyiunkat. Vagy rosszabb. Majd... ő elmondja.
Ken látta, ahogy Marlene és Stephanie egymásra néznek.
Marlene szeme szigorú volt. Parancsoló. Stephanie–é tágra nyílt.
De már kevésbé rémült.
Ken összehúzta a szemét.
– Ki fog elmondani... mit?
Stephanie becsukta a szemét. Ajkával csücsörített. Összeszedte
magát. Ken dühe kirobbant.
– Ki fogja elmondani?! – ordította.
– Menj a pokolba! – nyögte Chip.
Ken megpördült az egyik sarkán, felkapott egy kést a kocsiról,
és a hegyét Marlene nyaki verőeréhez nyomta.
– Elvágom a kibaszott torkát, Chip!
Megragadta Stephanie állát, és a fejét az anyja felé fordította.

268
 – Nyisd ki a szemed jól, Stephanie! Nézd, ahogy az anyád
meghal! Most!
Stephanie szeme kinyílt, majd ismét megtelt rémülettel, ahogy
megpillantotta az anyja nyakán lassan lecsorgó vércseppet.
– Ne! Ne! Ne ölje meg! Kérem, ne ölje meg! Elmondok
mindent. ígérem, elmondok mindent!
– Ki az az ő, aki majd elmondja? – követelte Ken.
– A szolgálóink – nyögte ki Stephanie. – Én engedtem el őket.
Milát és a lányát, Ericát. A rendőrséghez fordulnak majd.
Hazudik. De hogy pontosan miről, Ken nem tudta biztosan.
– Miért?
Stephanie a homlokát ráncolta.
– Mit miért?
Kennek kuncognia kellett.
– Ó, valami sejk biztosan szép summát fizet majd a
kiváltságért, hogy megnevelhessen téged. Vág az eszed, Stephanie
drága. – Végighúzta a kést Marlene állkapcsán, új bíborcsíkot
húzva. – De nem fog működni, kedvesem. Tehát mondd el az
igazat, vagy tényleg megölöm!
– Nem hazudok – erősködött Stephanie rekedten.
Ken rámosolygott.
– Rendben, akkor miért engedted el őket?
– Hogy eltereljem a figyelmet. – Összeszorította a fogát. –
Bocs, apa.
– Nem értem. – Ken eljátszotta a zavarodottat, bár a lánynak
egy szavát sem hitte el. – Miért akarnád elterelni a figyelmet?
– Mert apám mérges volt rám. Megfenyegetett, hogy bántani
fog, amiért kiengedtem Tálát tegnap este. Most pedig, kérem,
vegye el anyám nyakától a kést!
– Én döntöm el, hogy mikor veszem el a kést, kedvesem. –
Kicsit még jobban odanyomta, hogy hallja Marlene vinnyogását. –
Miért engedted ki Tálát otthonról?
Stephanie kétségbeesetten igyekezett kipréselni a szavakat a
torkán.

269
 – Nem... – a lány szeme összerándult –, nem tudok ilyen
félelemben gondolkodni!
– Ez a lényeg, drága. – Ken hátralépett, úgy döntött, lecseréli a
kést elektródákra. Félt, hogy túl hamar elveszti a fejét, és túl korán
megöli Marlene-t. – Pont ez a lényeg. Vannak kérdéseim, de te
folyton azon gondolkozol, hogyan tartsd fenn a hazugságod, nem
pedig azon, hogy elmondd az igazat.
Lecsavarta a kupakot az üvegről, és vizet öntött Marlene fejére.
Elmosolyodott, amikor a nő ránézett. Aztán rárakta a csipeszeket
a nő fülére, jól megszorította, hogy a lehető legnagyobb fájdalmat
érezze.
– Ennek a műszernek négy fokozata van. Ez az első.
Bekapcsolta, és élvezte Marlene tompa sikoltásait, a háta
feszülését, az értelmezhetetlen segélykiáltásait, hogy
abbamaradjon a fájdalom. Egy perc után kikapcsolta, elégedetten,
amiért Marlene válla előreesett. A nő szeme üveges volt.
– Ez volt az első fokozat, Stephanie. Gondolkodj el ezen pár
percig! Mit szólsz?
Ken ellépett, és felszaladt a lépcsőn a földszinti folyosóra.
– Decker! – kiáltotta, odasétálva a dupla csigalépcső aljához,
ami különlegessé tette az otthonát.
A férfi megjelent a lépcső tetején, a gumikesztyűje vérben
úszott.
– Igen, uram?
– Látott bárki más jelenlétére utaló nyomot az Anders-házban?
Decker elgondolkodott.
– Nem, senkiét. Átkutattunk minden szobát az eltűnt
munkásokat keresve. Volt egy szabad hálószoba, amiről úgy tűnt,
hogy nemrég használták, de Mrs. Anders megesküdött, hogy a
kutyatrénerjük alszik ott, amikor látogatóba jön.
– Kutyatréner?
– Igen, uram. Mrs. Andersnek van egy bajnok uszkárja. A
nagyobbik fajta, uram – tisztázta Decker, amikor Ken arca gúnyos
grimaszba torzult. – Nem az a kis ugatós. Voltak fotók a kutyáról
a nappali falán, na meg sok szalag és trófea. A kutya viszont nem

270
volt ott. Megnéztem a szekrényeket, még az ágyak alá is benéztem
a biztonság kedvéért. Nem akartam, hogy az ugatás felkeltse
valaki figyelmét, aki elsétál a ház előtt. Megnéztem Mrs. Anders
naptárát. A következő három hétvégére kutyashow-k voltak
beírva. Mindhárom nyugatra, egynapi kocsiútra. Nem tudom,
hogy a kutya a trénernél van-e a következő három hétben, vagy
hazahozza a show-k között.
Lehetséges, hogy ez a tréner volt az, akire Chip „ő”-ként utalt,
de csak akkor, ha az a valaki hamarosan hazatér. Vagy ha
hazatelefonál, hogy jelentést tegyen a kutyáról, és gyanakodni
kezd, amiért Marlene nincs otthon. Lehet, hogy amit majd elmond
– valószínűleg a rendőrségnek –, az az, hogy Andersék eltűntek.
– Oké – mondta Deckernek. – Ha megvan a sebesült őrrel,
menjen vissza a házhoz, és győződjön meg arról, hogy még
mindig nincs ott senki. Aztán menjen az irodába, és hallgassa
tovább a hangfájlokat, amiket a nyomkövető vett fel. Kezdje a
meggyilkolt lányéval, aztán folytassa a két szökevénnyel.
Decker felhúzta a szemöldökét.
– Nem akarja inkább, hogy lemenjek segíteni a súlyokat
cipelni?
– Szerintem megbirkózom vele.
Ken visszaballagott a pincébe, látta, hogy Marlene már
magához tért a kezelésből, és megint őt bámulta. Megragadta a
kötelet, ami még mindig a nő nyaka körül volt, és addig szorította,
amíg hozzá nem dörzsölődött a nyakán lévő sebhez.
– Az az érzésem, maga lesz a kulcsa annak, hogy megkapjam a
válaszokat, Mrs. Anders. Egyáltalán nem lenne bűntudatom, ha
nyomokat hagynék magán, de játszhatunk még egy kicsit az
árammal is.
Elengedte a nőt, majd Stephanie-hoz fordult.
– Kezdjük elölről, mit szólsz?

271
 Tizenharmadik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 10:45

S carlettnek lecsukódott a szeme. A szék Marcus irodájában

túlságosan puhának és kényelmesnek bizonyult. Régimódi
fotel volt, kicsit párnázott fülekkel, tökéletesen megfelelt arra,
hogy valaki nekitámassza a fejét, és szundítson egyet. De most te
nem az a valaki vagy. Erősen megrázta a fejét. Maradj ébren,
Scar!
Ásítással küszködve felkelt a székből. Sétálj, kislány! És
figyelj! Elvégre a hadnagya arra utasította, hogy derítse ki,
rejteget–e valamit a férfi. A lehetőség, hogy jobban megértse
Marcust a viselt dolgain keresztül, talán soha többet nem jön el.
– Mindjárt kész vagyok – ígérte Marcus az óriási monitorjából
emelt fal mögül. – Még pár pillanat.
– Rendben – mondta Scarlett –, csak ki kell nyújtóztatnom a
lábam.
Átsétált a faintarziás irodán, és megállt a távolabbi falnál.
A földtől a plafonig bekeretezett újságcímlapokkal volt tele,
erre már akkor felfigyelt, amikor először belépett. Néhány csak
szalagcím volt, néhány egy egész címlap. Összevissza voltak a
falon, egyet kivéve mindegyik a Ledger című újságnak volt a
másolata. A kivétel a Malaya volt, egy Fülöp–szigeteki lap, amit
Marcus aznap reggel már említett. Azt mondta, hogy a nagyapja a
Fülöp-szigeteken járt a második világháború alatt, de a

272
bekeretezett szalagcím későbbi volt, Ferdinand Marcos 1986-os
trónfosztásáról szólt. Scarlett azon gondolkozott, vajon miért van
az is a többi között. Tudta, azért hagyja elkalandozni a
gondolatait, hogy halogassa a kellemetlen teendőt, és beszéljen
Marcusnak Tala babájáról. A hír kétségkívül fel fogja zaklatni, de
muszáj volt tudnia.
De hallotta, ahogy a férfi még mindig a billentyűzeten pötyög.
Előbb hadd fejezze be, majd utána szól.
Visszatért a figyelme a Ledger szalagcímeire. Az 1929-es Wall
Street-i csőd, Pearl Harbor bombázása, a második világháború
vége Európában és Ázsiában. Szputnyik és a holdra szállás. JFK
és Martin Luther King elleni merénylet. A Challenger
felrobbanása. A berlini fal ledöntése. 9/11. Mind olyan esemény,
ami megváltoztatta a világot.
A helyi hírek többnyire sporttal vagy az időjárással voltak
kapcsolatosak. Szalagcímek egymás mellett, amik a Cincinnati
Big Red Machine-nek a győzelmeit ünnepelték a hetvenes
években a World Series-ben, és azt, hogy Pete Rose megdöntötte
Ty Cobb rekordját. Szintén egymás melletti szalagcímek idézték
fel az Ohio folyó történelmi áradását 1937-ben és 1997-ben.
– Erre emlékszem – mormogta Scarlett az 1997-es főcím alatti
fotóra mutatva –, a nagybátyám majdnem mindenét elvesztette. Ez
volt az első alkalom az életemben, amikor egy újsághírnek
közvetlenül köze volt az életemhez.
– Én is emlékszem rá – mondta Marcus az asztala mögül –, a
fotóssal voltam a helikopterben, amikor azt a képet lőtte.
Letaglózó volt látni az égből, hogy mi történt.
– El tudom képzelni.
A nő szeme ismét a falat pásztázta, és megpróbálta figyelmen
kívül hagyni, hogy bármi, amit a férfi mond, az összes női részét
csiklandozza.
– Olyan, mint egy történelemóra. Itt és most, feketén-fehéren –
jegyezte meg.
– Tudom.

273
 Scarlett kissé megijedt, amikor észrevette, hogy a férfi fél
méterre áll mögötte, valahogyan eljött az asztaltól anélkül, hogy
bármiféle zajt csapott volna. A tekintetét továbbra is
előreszegezve mélyen beszívta a levegőt, hogy megnyugtassa
hirtelen felpörgött szívét. Az érzésnek, ami végigsimogatta a
bőrét, amikor a férfi illata átjárta, nem tudott ellenállni.
Pedig nem kellett volna, hogy különlegesnek érezze az illatát.
Csak szappan és egy kis aftershave. Ezt a kombinációt már férfiak
ezrein érezte. Férfiakkal dolgozott, volt hat fiútestvére, az ég
szerelmére! De ez... ez más volt. Ez Marcusé volt. Hónapok óta
álmodozott róla, és most itt lehetett a férfival. Elég közel ahhoz,
hogy megérintse.
Viszketett a tenyere, hogy meg is tegye, ezért bedugta a kezét a
zsebébe. Nem ez volt a megfelelő alkalom. Szolgálatban volt, és
később Deaconnel kellett találkoznia a parkban.
Ideje menni, Scarlett. Még mielőtt valami olyat teszel, amit
később megbánsz.
Kinyitotta a száját, hogy közölje Marcusszal, el kell mennie,
akár nála van a lista, akár nincs, amikor a férfi ismét megszólalt.
Nem vette észre, milyen hatással volt a nőre.
– Gyermekkorom néhány legszebb óráját töltöttem ebben a
szobában – árulta el halkan, szinte tiszteletteljesen. – Mindig a
szalagcímekről kérdeztem a nagyapámat, és ő mindig mesélt egy
történetet róluk.
Scarlett visszapillantott a válla fölött, arra számítva, hogy a
férfi a falat bámulja. Am a szeme az ő arcára szegeződött, olyan
intenzitással, amitől nagyot kellett nyelnie. Rájött, hogy Marcus őt
bámulja, és arra vár, hogy ő is visszanézzen.
Nagy erőfeszítéssel visszafordította a tekintetét a falra, és
érezte, hogy elpirult.
– Én... hmm... ezek közül mindegyik a nagyapádé volt? Marcus
odaállt mellé, olyan közel, hogy érezte a teste melegét. Scarlett
oda akart dőlni, csak egy kicsit, de mereven tartotta magát.
– Igen, de nem mindet ő gyűjtötte. Néhány a dédapámé volt, a
nagyon régiek, mint a Wall Street-i csőd és az 1918-as

274
fegyverszünet napja. A nagyapám az ötvenes évek elején vette át
az újságot, szóval utána minden szalagcím a falon az övé.
– Kivéve a Malaya. Az miért van itt?
– Összebarátkozott egy filippínó férfival, amíg a katonaságban
szolgált. Tartották a kapcsolatot. A férfi tagja volt az
ellenállásnak, ami megbuktatta Marcost, és amikor ez sikerült,
küldött a nagyapámnak egy példányt. Nagyapa azt mondta, olyan
büszke volt a barátjára, hogy kirakta a falra. Ez az egyetlen
szalagcím a falon, ami nem a Ledgerből van.
– Hűséges barát volt.
– Így igaz. De megszállott gyűjtögető is. Anyám pincéje tele
van újságkivágásokkal teli dobozokkal. Az egész iszonyú
tűzveszélyes, de nem tudom rávenni magamat, hogy kidobjam.
A nő hallotta a sóvárgó szeretetet a hangjában.
– Szeretted őt.
Egy sóhaj.
– Igen. Kemény tudott lenni, de szerettem. Ő is szeretett
minket a maga módján. – Hosszú szünetet tartott. – Azt hiszem,
néhány dolog, amit látott, főleg a háború alatt, alapjaiban
változtatta meg, és utána már nem tudott könnyen megnyílni.
Olykor azonban láttuk, milyen is ő valójában.
– „A maga módján” kifejezés nem hangzott biztatónak. Jó volt
az egyáltalán? – kérdezte Scarlett, bár nem volt biztos abban,
hogy akarja-e hallani a választ. – Mármint látni a valódi énjét?
– Néha. Tudott szórakoztató lenni, de legtöbbször mélabús
volt. Persze, nem sokszor láttuk azt az oldalát. Addig nem, amíg
össze nem költöztünk.
– Az mikor volt?
Valami megfogalmazhatatlan jelent meg Marcus szemében.
– Amikor nyolcéves voltam.
– És előtte hol éltél? – kérdezte Scarlett olyan hangsúllyal,
hogy ne tűnjön vallatónak.
A férfi felhúzta szemöldökét.
– Ne kérdezz ilyet! – mondta, mire a nő arca kipirult.

275
 – Bocsánat, csak kíváncsi vagyok. Megszokás... – Scarlett
megvonta a vállát. – Tudod.
– Igen, tudom – válaszolta Marcus, és egy pillanatig
hihetetlenül szomorúnak tűnt. – Lexingtonban születtem. Stone is.
Vagyis elég közel voltunk, hogy gyakran meglátogassuk
nagyapát, de sosem maradtunk sokáig. Olyankor, azt hiszem, el
tudta tüntetni a sötét gondolatait.
Amikor összeköltöztünk, hát, elég hamar rájöttünk, hogyan is
mennek a dolgok. Néha az a nagypapa volt, akit régről ismertünk,
boldog, vicces, labdázott velünk, a vállán cipelt minket... De néha
nagyon zaklatott volt. Sosem tudtuk, hogy melyik nagypapára kell
számítanunk aznap.
Scarlett összeráncolt homlokkal nézett rá.
– Megütött titeket, amikor mérges volt.
Marcus félmosollyal az arcán lenézett rá.
– Megvédtél volna, ha így történik?
A nő hunyorított.
– Igen, meg.
A félmosolyból mosoly lett, ami felfutott egészen a szeméig.
Scarlett egy pillanatra megdöbbent. A férfi arca túl darabos volt
ahhoz, hogy klasszikusan jóképűnek mondja, de amikor
mosolygott... Istenem! Akkor gyönyörű volt.
– Nagyjából hároméves lehettél, amikor beköltöztünk hozzá –
jegyezte meg Marcus –, de értékelem a szándékot.
– Elég kemény hároméves voltam – közölte Scarlett
könnyedén. – Annak kellett lennem, van hat fiútestvérem.
A férfi érdeklődve biccentett.
– Idősebb vagy fiatalabb?
– Három mindegyikből.
– Lánytestvérek?
– Nincs, egy sem. Én vagyok az egyetlen lány, nem mintha a
szüleim nem próbálkoztak volna. Aztán végül anyám feladta.
Nehogy azt hidd, hogy nem vettem észre, hogy nem válaszoltál a
kérdésemre.
Marcus megrázta a fejét.

276
 – Sosem becsülnélek így alá. Nem. Sosem vert minket. Amikor
az idegesség megjelent a szemében, mindig elvonult. Volt egy
edzőterme otthon a pincében. Bokszzsák, gyűrű, súlyzók. Lement
oda, és egészen addig edzett, amíg újra el tudta rejteni a dühét. –
Pillanatnyi szünetet tartott, gondolkodott, majd megint megrázta a
fejét. – Amikor feljött a pincéből, tudtuk, hogy jó darabig
semmilyen formában nem látjuk majd a valódi énjét.
– Meg akart védeni titeket magától – mormogta Scarlett,
jobban értette, mint ahogy Marcus gondolta. – És magát tőletek.
Amint a szavak elhagyták az ajkát, Scarlett érezte, hogy
átlépett egy határt. Marcus kiegyenesedett, így a válluk már nem
volt közel. Csalt pár centivel nőtt meg a rés közöttük, de a férfi
jeges arca alapján egy focipályányinak tűnt.
– Hogyan? – Még a hangja is hidegen megvetővé vált. – Nem
is ismerted. Minket sem ismertél. Soha nem bántottuk volna őt.
Soha.
– Lefogadom, hogy jobban ismerem, mint gondolnád –
jelentette ki Scarlett halkan. Tisztán látta maga előtt az elkínzott
embert, aki éppen a bokszzsákot csépeli ahelyett, hogy
csillapíthatatlan dühét a gyerekeken töltené ki. – De igazad van.
Nem kellett volna ezt mondanom. Nem úgy értettem. Sajnálom.
Scarlett keze még mindig a zsebében volt, erősen szorította a
kocsikulcsot.
– Elmegyek. Nem kell kikísérned.
Oldalra lépett, hogy el tudjon menni a férfi mellett anélkül,
hogy hozzáérne.
– Kérlek, légy óvatos! Nyugodtan hívj, ha szükséged van rám!
– tette hozzá.
A férfi követte, és elébe állt.
– Scarlett, én... – Marcus megrázta a fejét, az arckifejezése
többé nem volt hideg. Nem volt már semmilyen. Letörölte az
érzelmeket az arcáról. – Bocsánatot kérek.
Scarlett felvette a legprofibb arckifejezését.

277
 – Nincs rá szükség. Most pedig, ha megengeded, mennem kell.
Amúgy is csak fel akartam ugrani. Megvárakoztattam Novak
ügynököt.
A férfi lábai nem mozdultak, de a keze Scarlett vállára
vándorolt. A mozdulat lassú és óvatos volt, mintha félne, hogy
elijeszti.
– Ne menj – mormolta –, még ne! Ne így! Mondd el, hogyan
értetted!
Scarlett érezte Marcus kezének a melegét a dzsekijén keresztül,
és most engedett a kísértésnek, hogy átengedje magát a férfi
érintésének, épp csak egy kicsit. Majdnem kirázta a hideg, amikor
Marcus hüvelykujja egyetlenegyszer végigsimított a nyaka
oldalán.
A férfi szaggatottan lélegzett, a hangja érdes volt, miközben
leengedte a kezét a nő karja mentén, gyengéden, de röviden
hozzáérintve az ujjai hegyét a kézfejéhez.
– Tudom, hogy meg akart védeni minket magától. Ezt már
akkor is tudtam, amikor gyerek voltam. De miért kellett volna
megvédenie magát tőlünk? Hogy tudtuk volna mi bántani őt?
Scarlett tekintete találkozott Marcuséval. Értette a rejtett
felindulást, amit látott benne, mert ő is így érzett. Most, hogy volt
egy másodperce gondolkozni, azt kívánta, bárcsak ne mondott
volna semmit. Marcus O’Bannion messze nem olyan
kiszolgáltatott, mint mások. Az ő válasza pedig valószínűleg
feltárná, hogy ő viszont milyen sebezhető.
De talán a férfinak épp ez kell. Figyelmeztetés, meg miegymás.
Scarlett a bekeretezett Malayán gondolt a mögötte lévő falon.
– Azt mondtad, járt a Fülöp-szigeteken. Bataanban. Biztos
szörnyű dolgokat látott és élt ott át.
– Akkor is, meg később is – mormolta Marcus. – Koreában
volt sajtos.
– A halál és a haldoklás látványa megváltoztat. A szenvedő
emberek. A tudat, hogy nem tudsz megállítani vagy helyrehozni
semmit. Hogy csak annyit tehetsz, amennyire képes vagy. Ez
tönkretesz. Megrongálja a lelket. Letörnek belőle darabok, és

278
összeaszalódik. De ahogyan elmondtad, úgy tűnik, a nagyapádban
még maradt egy rész, ami jó volt. Ami tudott érezni. Ami törődött
másokkal, és legfőképpen aminek voltak gondolatai. Nagyapád
erős felnőtt volt. Ti gyerekek voltatok, és félt, hogy egyszer
valóban bánt majd titeket. Az, hogy el tudta zárni magát, mielőtt
kezet emelt volna rátok, tiszteletre méltó. Nagyon sok ember nem
tudja ezt megtenni, és végül másokat bánt, olyanokat, akiket a
legjobban szeret. Néha fizikailag, néha érzelmileg.
Marcus Scarlett szemébe nézett, már melegebben. Már nem
voltak annyira messze egymástól.
– Mi nem tudtuk volna fizikailag bántani, akkora volt, mint
most Stone, mi pedig gyerekek voltunk. De érzelmileg sem
bántottuk volna, még akkor sem, amikor már felnőttünk.
– Tudom. Szerintem ő is tudta ezt. De néha nem az számít,
hogy mit tudsz. A félelem mélyebbre hatol. A darab, amit
megtartunk a lelkűnkből, jelenti a kapcsolatot azzal, ami
megmaradt az emberségünkből. Mi történik, ha megengeded
magadnak, hogy megnyílj, akár csak azoknak is, akiket a
legjobban szeretsz, és az a részed is valahogy sérül? Akkor mi
van?
– Nem marad semmid – mormolta Marcus.
– Pontosan. A védekezési ösztön nem racionális dolog.
Ösztönös, mint amikor egy sérült testrészedet véded harc közben.
Be akarsz engedni embereket a kapun, de csak azokat, akiket
szeretsz, és tudod, hogy nem fognak bántani. Aztán bezárod a
kaput, és visszamész a világba. De egy idő után túl nehéz a kaput
nyitogatni. Elfogy az erőd.
Marcus végre megtörte a szemkontaktust, elnézett Scarlett
mellett.
– Vagy berozsdásodik a kapu.
– Igen – értett egyet Scarlett halkan, azon tűnődve, hogy
egyáltalán még a nagyapáról beszélnek–e. – És néha becsukod a
kaput, mert már szégyellsz bárkit is beengedni. Bárkinek
megengedni, hogy lássa, mi van bent. Mert amit láttál, örökre
veled marad. És a sérülés elterjed.

279
 – Mint a penész – egészítette ki Marcus.
– Igen. – Scarlett nagy levegőt vett. – Szóval jól bezárod a
kapukat. Elzárod a rothadást. Gondoskodsz arról, hogy ne
terjedjen át senki másra.
– De miért nem adod fel, mielőtt a rothadás felemészt? –
kérdezte Marcus, mintha csak magában beszélne.
– Azt hiszem, ezt egy férfi csak magának válaszolhatja meg.
Marcus tekintete találkozott Scarlettével, már nem védekező
volt, inkább éles.
– És egy nő?
Scarlett bólintott.
– Egy nő is.
– Akkor miért, Scarlett? Miért foglalkozol olyan dolgokkal,
amiktől megsérülhetsz?
A kérdés váratlanul érte a nyomozónőt.
– Mert ez az egyetlen, amiről tudom, hogyan kell csinálni –
válaszolta őszintén.
Harag villant Marcus sötétbarna szemében.
– Hagyd, csinálja más!
Scarlett szomorúan rámosolygott.
– És hagyjam, hogy szétterjedjen a rothadás? Engem nem
olyan fából faragtak. – Megköszörülte a torkát. – Most pedig
mennem kell, még találkozom Deaconnel... Csak küldd el e-
mailben a listát, amint megvan.
– Készen van, ott a nyomtatón. – Marcus visszasétált az
asztalához, és felvette a lapot. – Elküldöm e–mailben is, hátha
átküldenéd Deaconnek is.
Scarlett elvette és átnézte a nevek rövid listáját. Csak nyolc
szerepelt rajta. Marcus ráírta a pontos dátumot, egy rövid
összefoglalót a cikkről, ami felbőszítette az illetőt, és idézte a
gyűlölködő szavait.
Scarlett óvatosan összehajtotta a papírt, majd becsúsztatta a
dzsekije zsebébe.
– Köszönöm, és azt is, hogy felhívtál ma reggel. Csak azt
kívánom, bárcsak odaértem volna korábban.

280
 – Bárcsak én is! Talán meg tudtam volna menteni a lányt.
Scarlett átnézett a válla fölött, a Malaya vonzotta a tekintetét,
és rájött, hogy még mindig nem beszélt neki a babáról.
– Nem hiszem, hogy Tala elment volna veled. Vagy velem, ha
úgy tetszik. Vissza akart menni oda, ahol fogva tartották.
A férfi rábámult.
– Honnan tudod?
– Amikor azt mondta, hogy Malaya, azt hiszem, nem csak azt
kérte, hogy szabadítsd ki a családját. Azt hiszem, Malaya volt a
neve a gyerekének.
Marcus lebarnult arca elfehéredett, ahogy arra Scarlett
számított is.
– Gyereke? Volt gyereke?
– Igen.
– Mennyi idős? – kérdezte Marcus rekedten. – Hány éves a
gyerek?
– Nehéz pontosan megmondani. A boncolás azt mutatta, hogy
a lány egy-három évvel ezelőtt szülhetett. Ha találgatnom kéne,
azt mondanám, az egyhez áll közelebb. Találtunk egy rágókát
Tala zsebében, és tudjuk, hogy még szoptatott.
A férfi torkán akadt a szó.
– Csak tizenhét éves volt, Scarlett.
– Tudom – mondta a nő gyöngéden.
– Ez azt jelentené, hogy tizenöt évesen esett teherbe.
– Tudom.
– Azt mondta, a férfi tulajdona volt...
Marcus elfordította a fejét anélkül, hogy kimondta volna a
kérdést, amit mindketten feltettek maguknak. Vajon Tala gyereke
erőszakkal fogant?
– Honnan tudod, hogy a gyerek neve Malaya? – kérdezte
inkább Marcus.
– A helyszínelők találtak egy cumit a zsebében, amit valamikor
felcímkéztek. A tinta kopott és elmosódott, de szerintem az volt
ráírva, hogy Malaya.

281
 Marcus összeszorította a fogát, egy izom rángatózott az
állkapcsában.
– Tehát a gyerek egyedül van valahol a nagyvilágban. Védelem
nélkül.
Hirtelen sarkon fordult, odament az asztalához, majd kinyitott
egy fiókot. Kivett egy régebbi Glockot és egy dupla
vállpisztolytáskát.
Scarlett arra gondolt, megkérdezi, hogy ez volt-e az a fegyver,
ami nála volt aznap reggel, amikor kereste a gyilkost, de úgy
döntött, a kérdéssel tud még várni addig, amíg a férfi kevésbé lesz
ingerült.
Miközben Marcus felvette a viseltes bőrtartót, tekintete
találkozott a nőével; várta, hogy mondjon valamit. Amikor
Scarlett némán nézett vissza rá, elfordította a tekintetét, hogy
belenézzen a Glock tárjába, bedugta a fegyvert a bal oldali
tartóba, a jobb oldaliba pedig a töltényeket rakta.
– Van engedélyem rejtett fegyverviselésre – közölte
összeszorított foggal.
– Tudom – mondta Scarlett nyugodtan –, de szeretném tudni,
hogy hova készülsz.
Marcus ránézett, megvillantotta a fogait.
– Megkeresem a gyereket. Jössz?

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 11:10

Marcus az asztalánál álló Scarlettet bámulta, várta a tiltakozást,

ami már a levegőben volt. És amit kétségtelenül megérdemelt. A
nő megbízott benne, amikor részletekkel szolgált Taláról és a
babájáról. Megtarthatta volna, és valószínűleg meg is kellett
volna, ő pedig felfegyverkezett, úgy viselkedett, mint egy

282
megháborodott idióta. De... Úristen! Egy gyerek! Amióta Scarlett
beszámolt neki a nyomkövetőről Tala lábán, azon gondolkozott,
vajon a lány miért vállalta a rizikót, hogy elmegy hozzá. Most
megértette.
Az iroda másik feléből Scarlett Marcust nézte azzal a nagyon
sötétkék szemével, és a férfi azon gondolkozott, mit is lát.
Valószínűleg egy makacs, vakmerő férfit, akit túl sokszor lőnek
meg. Nem olyasvalakit, akit komolyan tudna venni.
De Marcus nem mondott le a tervéről. Nem volt rá képes.
Tatának szüksége volt a segítségére, ő pedig kudarcot vallott.
Nem fog a gyereknek is csalódást okozni. Addig nem, amíg van
benne szusz.
– Hova mész? – kérdezte Scarlett ugyanazon a hangon, mint
amikor a gyerekről beszélt.
A férfi rá akart kiabálni, de aztán eszébe jutott, hogy milyen
erős fájdalom gyűlt a nő szemében, amikor Tala bántalmazásáról
beszélt.
Scarlett csak akkor tudhatott erről, ha a saját szemével látta. Ez
azt jelentette, hogy látta Tala testét a hullaházban a boncasztalon.
És ez belülről tépte szét. Marcus tisztában volt ezzel. Azt is látta,
hogy a nő kitörölte a fájdalmat a szeméből, hogy élni tudjon. A
nyugodt hang, amit most használt, ugyanolyan színjáték volt, mint
a kifejezéstelen szemei.
– Vissza a park környékére – válaszolta Marcus. – Valakinek
látnia kellett a lányt vagy azt a kutyát.
– Már pirkadatkor rendőröket küldtem oda, hogy fésüljék át a
környéket. Nem találtak senkit, aki azt mondta volna, hogy látta a
lányt korábban. Vagy legalábbis nem ismerik be.
– Azért, mert rendőröket küldték Lehet, hogy jobban bíznának
abban, akin látszik, hogy nem egy rohadt zsaru.
Azt hitte, a nő majd összerezzen erre, de nem így lett.
Megőrizte a nyugalmát. Marcus azon gondolkozott, vajon
mennyire nehéz lehet ez neki.
– Például egy riporterben? – kérdezte kissé gúnyosan.

283
 – Igen. Lehet, hogy az emberek nem szeretnek minket, és nem
bíznak bennünk, de mindig van egy nárcisztikus a tömegben, aki
szerepelni akar a hírekben, még a legmenőbb környékeken is.
– Te nem a tévétől vagy – mutatott rá Scarlett szárazon.
De Marcus látta a pulzusát a nyakán, és tudta, hogy bár
kívülről kőszívűnek tűnik, belül nagyon is élettel teli.
Előhúzott egy kamerát a fiókból, ahonnan a pisztolyt is kivette.
– A tizenöt perc hírnév ellenállhatatlan vonzerő azoknak, akik
erre vágynak, függetlenül a médiumtól.
Scarlett felvonta az egyik sötét szemöldökét.
– Most magadra próbálsz haragítani, Marcus?
– Lehet. De lehet, hogy csak téged akarlak látni. A valódi
énedet. Tudom, hogy ott van bent valahol.
Néhány szívdobbanás erejéig Scarlett csöndben maradt. Aztán
egyet bólintott.
– Igen, igazad van. Itt van bent valahol, de nem engedhetem
meg magamnak, hogy kiengedjem csak azért, hogy a te
szórakoztatásod kedvéért emberekre vadásszak. Nem tudom
megakadályozni, hogy kérdezősködj, de tudnod kell, hogy ha
átlépsz egy határt, letartóztatlak.
Marcus nagyot nyelt. A lelki szemei előtt megjelent Scarlett,
ahogy bunyózik, ettől megeredt a nyála, és a farka pillanatok alatt
ágaskodni kezdett. A gondolat nyilván röhejes és helytelen volt a
helyzet súlyát tekintve, mégis teljes mértékben tagadhatatlan.
Lezseren a másik lábára helyezte a testsúlyát, hogy a slicce
mögötti nyomást enyhítse.
–Vettem az üzenetet, tiszta és érthető – mondta, majd Scarlettre
emelte a szemét, nem bírta ki, hogy ne nézzen még egyszer a
testére. – Ez azt jelenti, hogy nem jössz velem? – kérdezte lágy
hangon.
Scarlett a szemét forgatta.
– Az isten szerelmére... – fújt egyet türelmetlenül –, próbáld
meg nem megint lelövetni magad!
Marcus őszintén bólintott.

284
 – Megteszek minden tőlem telhetőt.
Scarlett a fejét rázta, elindult az ajtó felé, majd a keze megállt a
kilincsen. Tétovázott.
– Köszönöm a listát. És a videókat.
– Szívesen – mondta Marcus komolyan, minden póz nélkül. –
Köszönöm, hogy szóltál 'Faláról és a gyerekéről. Tudom, hogy
nem volt kötelességed.
Scarlett grimaszt vágott.
– Valószínűleg nem is kellett volna. Tégy meg egy szívességet,
és ezt hagyd ki az újságodból, még akkor is, ha abból élsz is, hogy
hírek után kutatsz. Egy rövid ideig szeretném még megtartani az
állásomat.
– Nem fogom se kinyomtatni, se posztolni. Se blogolni róla.
Megígérem.
Scarlett bólintott.
– Ha megtalálod azt a bizonyos nárcisztikus embert, aki hírnév
után sóvárog...
– Akkor átadok minden információt, amit megtudok tőle. Hol
leszel? Csak – tette hozzá – hogy tudjam, hol talállak meg, ha el
akarom mondani.
A nő szánakozva nézett rá.
– Komolyan, Marcus? Ez a legjobb, ami tőled telik? Ha tudni
akarod, hova tart a nyomozás, kérdezd meg egyenesen.
Marcus horkantott egyet, mielőtt újra belekezdett volna.
– Korábban már kérdeztem. Felvetted a durcás arcot, és azt
mondtad, végezzem a saját munkám.
Scarlett ajka parányit megrándult, amit Marcus észre sem vett
volna, ha nem bámulja ennyire.
– Lehet – mormolta a nő –, akkor kérdezd újra. Erőt veszek
magamon, hogy ne legyek olyan durcás.
Marcus megkerülte az asztalt, megállt néhány centire az ajtótól,
aminek a kilincsét a nő még mindig vasmarokkal szorította.
Lehajolt, amíg a homlokuk már majdnem összeért, hagyta, hogy a
vadvirágillat eltöltse.
– Bishop nyomozó, mi a következő lépés a nyomozásban?

285
 A nőnek mély levegőt kellett vennie, mielőtt válaszolt volna,
ami csodát tett Marcus egójával.
– Deaconnel találkozom a parkban. Arra gondoltunk, hogy ha a
lány tudta, hogy a fogvatartói mindent hallanak a nyomkövetőn
keresztül, hátha leírt pár dolgot. Deacon valami üzenetet, jegyzetet
keres, amit Tala elrejthetett akár egy bokor alatt vagy egy
faodúban.
– Nem fog találni semmit.
Scarlett megrökönyödve összehúzta a szemét.
– Miért vagy ebben olyan biztos?
– Mert már megnéztem. Órákat töltöttem el az ottani erdőben.
Nem kellett tudnom a nyomkövetőről ahhoz, hogy tudjam,
valakitől vagy valamitől rettentően félt. Azt gondoltam, attól fél,
hogy követi valaki, vagy attól, hogy nem beszél angolul, vagy
akár attól, hogy néma. Azt hittem, hogy találok egy elejtett vagy
elrejtett jegyzetet valahol, ezért kerestem... és kerestem. De nem
találtam semmit.
– Este keresgéltél, vagy napközben?
– Mind a kettő.
A nyomozónő összeráncolta a homlokát.
– Lehet, hogy bizonyítékokat tettél tönkre a keresgéléssel.
– Igen? Nem gondoltam arra, hogy hamarosan le fogják lőni.
Scarlett felsóhajtott.
– Na, jó. – Kis híján megbénította a férfit azzal, hogy rábökött
a mellkasára, olyan erősen, hogy az felszisszent. – Ha tényleg
kimész az utcára, akkor vegyél golyóálló mellényt magadra, és
légy óvatos!
Ezzel ki is lépett az ajtón, otthagyva az elképedt férfit. Ahogy a
bejárat felé lépdelt, hallgatódzott, nincs-e valahol valami zaj az
előtérben. A férfi ránézett a biztonsági monitorra, és figyelte,
ahogy a nő az utca felé halad. Scarlett azonnal megnézte a
telefonját, amint kilépett az utcára.
Marcus feleszmélt, hogy már több mint egy perce a monitort
bámulja, a nyaka kezdett beállni. Csak Scarlett hátát látta, mégis

286
megtelt nyállal a szája. Ez pedig elég szánalmas volt. Az egyetlen
vigasza az volt, hogy úgy tűnt, a nő is vonzódik hozzá.
Lesz még ideje, hogy felmérje a köztük lévő lehetőségeket,
miután megtalálták Tala babáját és a párt, akik rabszolgaként
tartották a lányt.
Alihoz, hogy bármelyiket megtegye, ébernek kellett maradnia.
Ezenkívül olyan ember volt, aki betartja az ígéreteit. Főleg azokat,
amiket olyan éjsötétkék szemű nőknek tett, akik miatt jobb ember
akart lenni.
Ellépett az ajtó elől, kibújt a pisztolytáskából, és letette az
asztalára. Ismét kihúzta a fiókot, amiben a fegyver volt, és
elővette a régi golyóálló mellényt, amit Stone hozott el reggel a
lakásából. A mellény, amit a sikátorban viselt, újabb, könnyebb
modell volt, amit feltűnés nélkül tudott póló alatt is hordani. De
azt a mellényt a rendőrség lefoglalta, meg amúgy is tönkrement. A
régi mellénye vaskosabb és sokkal fojtogatóbb volt. Egy hosszú
ujjú inggel tudta csak elrejteni.
Vágott egy grimaszt. Nehéz golyóálló mellény és hosszú ujjú
ing. Augusztusban. Kibaszott jó. Halálra fogok sülni, mielőtt egy
golyó eltalálhatna, gondolta keserűen, miközben lehúzta a fején át
a pólót. Néhány éles kopogást hallott, aztán valaki gyorsan
benyitott.
– Marcus? – Gayle feszültnek tűnt.
Marcus megfordult, háttal a másik irányba. Még csak az kellett
volna, hogy Gayle meglássa a zúzódást a hátán, ami sötét és óriási
volt. Ez hiányzott még az általános kényelmetlen helyzethez.
– Nem...
Az ajtó teljesen kinyílt, Gayle a külső kilincset fogta, miközben
Scarlett Bishopra meresztette a szemét, aki arrébb lökte őt, és
makacsul lecövekelt.
– Nem fogadott el nemleges választ – hadarta Gayle mérgesen.
– A legudvariatlanabb nő, akivel valaha találkoztam. Stone nincs
itt. Hívjam a kilenc-tizenegyet, hogy távolítsák el innen?

287
 Scarlett egy szót sem szólt önmaga védelmében, mert Marcust
bámulta. Kiváltképpen a csupasz mellkasát, a férfi pedig a
legszívesebben felfújta volna magát.
De persze nem tette, megőrizte a méltóságát, legalábbis
látszólag.
– Minden rendben van, Gayle. Hagyd őt békén! És kérlek,
csukd be az ajtót!
Gayle sötét pillantással engedelmeskedett, nagyobb erővel
csapva be maga mögött az ajtót, mint azt kellett volna.
Az ajtó dörrenése kizökkentette Scarlettet a révületből, ami
olyan volt, mint amikor éjszaka a szarvas megáll a fényszóró
fényében. Gyorsan hátrafordult, de Marcus még látta, ahogyan az
orcája paradicsompirosra változik.
– Bocsánat – mondta Scarlett, összefonva a karját a mellkasa
előtt. – Én... – fújta ki a levegőt –, készen vagy már?
– Persze – válaszolta Marcus vigyorogva, mire Scarlett
megfordult, de a férfit még mindig félmeztelenül találta. Kitárta a
karját, hogy a nő szemügyre vehesse. – Teljesen készen vagyok.
A tengerparton sokkal több látszik belőlem. Na meg te voltál az,
aki berontott az irodámba. Megint. Megérdemelted volna, hogy
anyaszült meztelenül találj.
A pirosság átterjedt a nyomozónő egész arcára.
–Tervezed, hogy a közeljövőben felöltözöl? – tudakolta
mereven, amitől Marcusnak nevethetnékje támadt. – Mert
szükségem van a segítségedre.
Marcus abban a pillanatban észhez tért.
– Mi történt? – kérdezte, belebújva a mellény egyik ujjába. A
másikba viszont már nem tudott. A háta úgy sajgott, hogy
nehezére esett hátranyúlni.
Scarlett fürgén odaszökkent, és segített neki felvenni a
mellényt.
– Semmi komoly. – Gyengéden megfogta a férfi alkarját,
belecsúsztatta az ujjba, majd szorosan meghúzta körülötte a
mellényt, és minden kapcsot a helyére igazított. – Az a zúzódás a
hátadon biztos fáj. Jegelted?

288
 – Nem – mondta Marcus erélyesen, miközben a szíve csak úgy
kalapált a mellkasában.
A nő keze gyorsan és hatékonyan dolgozott, de mégiscsak az ő
keze babrált a testén.
Scarlett felemelte a pólót, amit a férfi arrébb dobott.
– Ezt akartad felvenni?
Marcusnak kellett egy kis idő, hogy megzabolázza a pulzusát.
– Nem, van egy hosszú ujjú ingem a szekrényben. A
fürdőszobában van. Ott bent – válaszolta, és többé-kevésbé a
megfelelő irányba mutatott.
A nő eltűnt a fürdőszobában, majd kisvártatva hallatszott, hogy
felkiált.
– Azta! Ez a fürdőszoba nagyobb, mint az én két otthonim
együttvéve! – Majd kijött egy sötétkék inggel a kezében. – Ez
megfelel?
– Igen. – Valószínűleg fel tudott volna öltözni egyedül is, de
hagyta, hogy Scarlett segítsen, és miközben végig begombolta az
ingét, belélegezte a haja illatát.
– Azt a fürdőt te csináltattad, vagy örökölted?
– Örököltem. A nagyapám szerette a világi kényelmet.
– Azt látom. – Scarlett hátralépett, és ismét felvette a hivatalos
pózt. – Van egy feladatom számodra, amivel szerintem
érdemesebb időt töltened, mint azzal, hogy ajtókon kopogtatsz.
Érdekel?
Ha emiatt több időt tölthet vele? A pokolba is, naná.
– Igen – mondta halkan.
– Üzenetet kaptam egy barátomtól, akinek kutyakozmetikája
van.
– Attól, aki kutyás képeket fog küldeni, hogy be tudjuk
azonosítani az uszkárt?
Scarlett ijedten pislogott, aztán kicsit elszégyellte magát.
Marcus pedig büszkén kihúzta magát, amiért a logikus, csak és
kizárólag a fényekhez ragaszkodó nyomozónőt kibillentette az
egyensúlyból.

289
 – Ja, tényleg, már meséltem róla neked. – Scarlett lassan kifújta
a levegőt, hogy visszanyerje a nyugalmát. – Mindenesetre talált
néhány régi videót uszkárokról egy helyi kutyabemutatón. Azt
mondja, a képminőség nem olyan rossz. Mivel te vagy az
egyetlen, aki látta a kutyát, eljössz velem, hogy vess rá egy
pillantást?
– Persze – egyezett bele Marcus, miközben belebújt a hámba,
és koncentrálni próbált, mivel Scarlett nyúlt, hogy segítsen a
másik oldallal. – De nem találkozol Deaconnel a parkban?
– Nem talált még semmit, és egyetértett azzal, hogy ez jobb
nyom. Ö elkezdett embereket kérdezgetni, akiknél kutyát lát.
– Már majdnem ebédidő van. Ilyenkor elég forgalmas a park.
– Körbemutogatja majd Tala fényképét, hátha valaki emlékszik
rá, viszont ezt tudja egyedül is csinálni. Hasznosabb, ha én a
kutyakozmetikussal beszélek. Szóval? Van egy órád?
Marcus az ajtóra mutatott.
– Csak utánad.
Scarlett megrázta a fejét, és felhúzott szemöldökkel a
pisztolytáskára mutatott.
– Ezt akarod felvenni kabát nélkül? Mert ha igen, akkor nem
jöhetsz velem. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha Piszkos
Harryvel nyomoznék együtt.
– Basszus! – mormogta Marcus. – Milyen idő van kint?
– Már majdnem negyven, nyolcvanöt százalékos
páratartalommal. Rémes a szmog. Ha felveszed a dzsekit a
mellényre és az ingre, esélyed sem lesz rosszfiúkra lövöldözni.
Pillanatok alatt a sürgősségin kötsz ki hőgutával. Miért nem a
zsebedbe teszed a fegyveredet?
Marcus összehúzta a szemét, úgy tanulmányozta a nőt.
– A zsebembe?
– Úgy gondoltam, nem sétálnál be egy általában drogdílerekkel
teli sikátorba fegyverrel a csípődön. Hacsak nem provokálni
akarod őket. Az az a Glock, ami ma reggel is nálad volt?
A fenébe, Marcus rádöbbent, hogy a nő jó megfigyelő. Sokkal
éberebbnek kell majd lennie.

290
 – Ha tudtál a másik fegyverről, miért nem koboztad el, mint a
késemet? Amit amúgy kérek vissza.
– Nem tudtam. Tippeltem. Nem tűnt észszerűnek, hogy
fegyverrel a bokádon fuss a merénylő után. Nem maradt
lőpornyom a kezeden, szóval nem kérdeztem. A késedet meg
visszakapod, amikor a helyszínelők végeztek vele. Van most
fontosabb dolguk is.
Marcus szó nélkül kicserélte a pisztolytokokat, és a tartalék
lőszert bedobta az ingzsebébe.
– Az én autómmal menjünk, vagy a tieddel?
– Az enyémmel – mondta Scarlett határozottan. – Ez egy
hivatalos kiküldetés. Nem randi.
Marcus legszívesebben vigyorgott volna, de nem akarta maga
alatt vágni a fát. Hízelgőén kinyitotta az iroda ajtaját, és
kitessékelte rajta Scarlettet.
– Csak utánad.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 12:00

Scarlett átnézett az anyósülésre, ahol Marcus ült lecsúszva, arcára

húzott baseballsapkával, halkan horkolva. Nagyjából öt perccel
indulás után aludt el. Már akkor teljesen kimerültnek tűnt, amikor
magához vette a fegyverét, hogy elinduljon megkeresni Tala
fogvatartóit. Scarlett nem kételkedett, hogy azt csinálta volna,
amit mondott: bekopog minden ajtón, egészen addig, amíg meg
nem találja azt a narcisztikust, aki be akar kerülni a hírekbe.
És lehet, hogy egyszer még megkéri erre, ha a mostani nyom
befuccsol.
Finoman megbökte a karját.
– Marcus! Marcus, ébredj! Mindjárt ott vagyunk.

291
 A férfi összerándulva ébredt fel, megmerevedett, mielőtt
ráeszmélt, hol van, majd elengedte magát. Feltolta a sapkáját, és
kinézett az ablakon.
– Mennyit aludtam?
– Csak körülbelül huszonöt percet. Fel akarlak készíteni,
mielőtt odaérünk Deloreshez.
Marcus odafordult, hogy lássa a nő arcát profilból.
– Felkészíteni? Hogyan?
– Delorest kilenc hónappal ezelőtt ismertem meg. Abban a
kórházban feküdt, mint te – nézett bele egy pillanatra Marcus
szemébe ugyanaz juttatta őt is oda.
– Azt a rohadt... – mormolta. – Ő az a nő, aki túlélte.
– Igen. – Scarlett ajka megrándult. – És nagyon utálja, ha
valaki így gondol rá. Azt mondja, olyan érzése van, mintha ő
lenne Harriet Potter.
Marcus felnevetett.
– Jó, majd nem mondom a szemébe – sóhajtotta a férfi már
komolyan. – Olvastam a sérüléseiről, miután kikerültem az
intenzívről. Segíteni akartam neki, de nem tudtam, hogyan.
Jeremy kiderítette, hogy van a nőnek egy kutyamenhelye, és azt
javasolta, hogy adományozzak pénzt neki. Még néhány diákját is
átküldte az egyetemről, hogy gondoskodjanak az állatokról, amíg
azok gazdára találnak. Mivel néhány tanuló állatorvosnak készült,
ez pont kapóra jött. Az állatokat is ellátták, ők pedig kaptak
krediteket.
– Ez kedves volt tőle. Miután felébredt a kómából, Delores első
gondolata az volt, hogy mi lehet a kutyáival.
– Jeremy nagyon kedves ember. Mindig is az volt. Nekem és
Stonenak apánk volt apánk helyett. Felnevelte valaki más
gyerekeit, mintha a sajátjai lennének, pedig maga is alig volt még
felnőtt.
Scarlett megint ránézett.
– Felhívtam őt ma reggel, amikor nem válaszoltál az
üzeneteimre.

292
 –Tudom. Telefonált és elmondta. Mérges volt, amiért
mindenkinek miattam kellett aggódnia. Főleg te. Azt mondta, ijedt
volt a hangod.
– Az voltam. Nem feltétlenül miattad. Inkább nyugtalan
voltam. Féltem beszélni vele – ismerte be Scarlett. – Féltem, hogy
rossz emlékeket idézek fel benne. De ha ez történt is, jól elrejtette.
Tökéletes úriemberként viselkedett.
– Nem hiszem, hogy rossz emlékeket keltenél bárkiben is,
Scarlett. Egyikőnkben sem. Nem felejtettük el Mikhailt vagy az
elvesztésével járó fájdalmat, szóval nincs mire visszaemlékezni.
Itt van velünk mindennap. – Hosszabb szünetet tartott, s érezte
hogy a nő figyeli. – Ha ez tartott volna vissza korábban attól, hogy
felhívj, verd ki a fejedből.
Scarlett nyelt egyet, mert tisztában volt azzal, hogy Marcus
már nem a pótapjáról beszélt, hanem magáról.
– Jó tudni – dünnyögte. – De térjünk vissza Deloreshez!
– Persze. Hozzá, akit nem szólítunk majd úgy, hogy a „nő, aki
túlélte”. Tudja, hogy veled tartok?
– Igen. Azt mondta, várja, hogy megismerhessen. Azt mondta,
te vagy az egyetlen O’Bannion testvér, akivel még nem
találkozott.
Marcusnak leesett az álla.
– Micsoda? Mármint Audrey... és Stone?
– Igen. – Scarlettet is alaposan meglepte az információ. –
Audrey többször is meglátogatta, amióta kijött a kórházból. Még
adománygyűjtést is szervezett a menhelynek. Az a csaj marha
okos, ha adománygyűjtésről van szó.
– Anyámtól tanulta, vagyis a legjobbtól. – Erősen megrázta a
fejét. – Stone is?
– Stone is. A kórházban is meglátogatta, és itt is. Vitt neki
virágot, csokit és még egy plüsskutyát is. Azt mesélte róla, hogy
édes volt.
Marcus horkantott.
– Édes? Stone?
Scarlett vigyorgott.

293
 – Igen, ezen én is felnevettem. – Gyorsan visszatért a hivatalos
hangnemhez. – Mindenesetre Delores még mindig lábadozik. A
golyó nem okozott akkora kárt, mint az, hogy beverte a fejét,
amikor az aszfaltra esett. Na meg a súlyos vérveszteség. A halál
szélén volt, amikor megtalálták. A beszéde még mindig egy kicsit
vontatott, és nem mozog olyan gyorsan, mint egykor, de legalább
mozog. Ha megpróbálsz segíteni neki, rád fog förmedni. Nagyon
harcos, ha az önállóságáról van szó. Szeret ölelkezni, szóval ha te
nem szeretsz, akkor most meg kell vele barátkoznod.
– Nem annyira, de kivételt tehetek. Még valami?
Scarlett sóhajtott.
– Még mindig könnyen megijed, ezért ne állj mögé. Az a pasi...
ezt csinálta. Mögé lopózott a parkolóban.
– Bevéstem – mondta Marcus komoran. – De akkor hogyan
élte túl? Fejbe lőtték hátulról. Az emberek ezt többnyire nem élik
túl.
– Közvetlen közelről lőtték le. Ha hiszed, ha nem, ez volt az,
ami megmentette. Tudod, ez olyan orvosi csoda volt. Deacon
testvére éppen a kórházban dolgozott a sürgősségin. Azt mondta,
hogy még a sürgőségi igazgatója is csak fél tucatszor látott ilyet a
huszonöt éves karrierje alatt. Valószínűleg elfordította a fejét az
utolsó pillanatban, így a golyó pont jó szögben találta el a
koponyáját. Ahelyett, hogy átment volna rajta, inkább átcsúszott
fölötte, a csont és a bőr között. A seb kimenete a halántékánál
volt, és nem volt nagyobb egy vágásnál.
Scarlett látta, hogy a férfi a homlokát ráncolja.
– Te most hülyítesz – jegyezte meg Marcus.
A nő megrázta a fejét.
– Esküszöm, hogy igaz. Megkérdezheted Deacont is. Csak
Delorest ne. Még nem áll készen arra, hogy beszéljen róla.
– Meg fogom. Mármint Deacont. Delorest pedig nem.
Egyébként te honnan ismered? Te is meglátogattad a kórházban?
– Csak egyszer. Én dolgoztam, amíg ti a kórházi ágyban
tespedte– tek finom gumicukrot szopogatva – sóhajtott fel halkan
Scarlett. – Sok testet kellett azonosítani, amikor elült a por. –

294
Erősen megköszörülte a torkát. – Akkor ismertem meg jobban
Delorest, amikor újranyitotta a menhelyét. Dani és Faith kutyát
fogadtak örökbe, és elrángattak engem is magukkal. Rábeszéltek,
hogy én is vigyek haza egyet.
– Ez kedves – mondta Marcus halkan. – Igazán kedves.
– Nem igazán. Attól tartok, Zat kedvesebb velem, mint én vele.
– Persze, érthető. BB, a kutya, akit a parkban sétáltattam,
Mikhailé volt. Először nem akartam megtartani, de senki más nem
fogadta be. Stone azt mondja, hogy allergiás, Audrey, még ha
elképesztően jó is az adománygyűjtésben, nem igazán az a
megbízható típus. Elfelejtené megetetni vagy megsétáltatni.
Jeremy el volt foglalva azzal, hogy Keitht rendbe szedje. – Az
ujjaival átfésülte a haját. – Anya pedig... nem tudott a kutyára
nézni anélkül, hogy sírva ne fakadt volna, még akkor is, ha józan
volt.
– Ezért elhoztad BB-t – egészítette ki Scarlett, csillapítani
próbálva a fájdalmat, ami láthatóan elég mélyről jött. Nem ez volt
az első alkalom, hogy Marcus megemlítette az anyját és az
alkoholproblémáit.
– Igen. Jó dolog nem üres lakásba hazamenni – vallotta be
Marcus.
– Vagy egy üres házba. – Scarlett lehúzódott a főútról egy
rosszul aszfaltozott bejáróra. Marcus felszisszent, amikor a kocsi
belement az egyik kátyúba a sok közül. – Bocsi. Delores bejárója
elég rázós. A Tankot kellett volna hoznom.
– Az még működik? – kérdezte Marcus, és tüstént le is
dermedt. – A francba!
Scarlett döbbenten állt meg Delores háza előtt, és elfordult az
ülésben, hogy Marcusra nézzen. Marcus kerülte a tekintetét,
kitartóan bámult kifelé az ablakon.
– Marcus? Nézz rám!
– Nem hiszem, hogy akarok – motyogta, mire a nő felnevetett.
– Pedig muszáj lesz. – Scarlett megvárta, amíg a férfi arcán
megjelenik a bűntudat. – Honnan tudsz a Tankomról?

295
 – Lehet, hogy láttam... a kocsifelhajtódon. – Megrándult az
arca. – Egyszer vagy kétszer.
Scarlett tovább bámulta.
– Elnéztél a házamhoz? Kétszer?
– Valahogy úgy.
– Egyáltalán honnan tudtad meg, hogy hol lakom?
Marcus zavara idegességgé változott.
– Kérlek, ne sérts meg! Egy ötéves is meg tudná találni a
címedet. Nem követtelek titokban. Nem ültem a házad előtt és
néztelek. Csak... elhajtottam előtte.
Scarlett nem tudta, hogy felháborodjon vagy izgalomba jöjjön.
– Hány alkalommal, Marcus? Mennyi az a „valahogy úgy”?
– Négyszer. Kilenc hónap alatt. Ennyi.
– De... Miért?
Marcus maga elé nézett, és egy hosszú pillanatig nem mondott
semmit. Majd nagyot sóhajtva kifújta a levegőt.
– Kíváncsi voltam.
Scarlett nyelt egyet, próbálta kimozdítani a szívét a torkából.
– Mire?
Marcus felnézett, találkozott a tekintetük, és ettől olyan érzése
támadt Scarlettnek, mintha valaki egy jókorát belebokszolt volna
a mellkasába.
– Rád. – A férfi szája felfelé görbült, nem igazi mosoly volt, de
olyan szexi, hogy a nő nem tudta levenni róla a szemét. – Miért?
Te nem voltál kíváncsi? Legalább egy kicsit?
Scarlett arca felforrósodott annak ellenére, hogy hideg levegő
fújt a kocsi szellőzőiből.
– Talán egy kicsit – ismerte be, és becsukta a szemét. – Vagy
talán nagyon.
Meghökkent, amikor a férfi ujjai végigsiklottak az arcán, de
amikor a tenyerével körülfogta az állát, beledőlt az érintésbe.
– Na, jó – ismerte be elfojtott hangon –, igazából nagyon.
Marcus öblös nevetésétől borzongás futott végig Scarlett
gerince mentén.
– Akkor jó. Már majdnem szörnyethaltam.

296
 Scarlett kinyitotta a szemét, és látta, hogy Marcus elégedett
mosollyal az arcán őt nézi, a szeme vágytól sötétlett.
– Ne halj meg! – súgta Scarlett. – Kérlek!
Marcus mosolya elhalványult.
– Nem fogok. – A hüvelykujjával egyszer végigsimította
Scarlett ajkát, majd elhúzta a kezét. – Azt hiszem, a barátnőd
tudja, hogy itt vagyunk.
Scarlett úgy pattant fel, hogy a hátát beverte a vezetőoldali
könyöklőbe, az arca égett a zavartól. Teljesen elfelejtette, hogy
hol is vannak, és miért mentek. És a férfinak igaza volt. Delores
ölbe tett kézzel támaszkodott az egyik oszlopnak a verandán,
türelmes kedvességgel az arcán. Mellette egy óriási kutya ült, a
feje a nő csípője fölé ért. A kutya mindenki mellett nagynak tűnt
volna, de a csöpp Delores, aki nem lehetett magasabb mint
százötven centi, eltörpült mellette.
– A rohadt életbe! – szisszent fel Scarlett. – Ebből közhír lesz
öt másodperccel azután, hogy elmentünk innen.
Marcus hátradőlt az ülésben, összeráncolta a homlokát és a
szemöldökét.
– Azt tervezted, hogy elrejtesz?
– Nem – válaszolt Scarlett idegesen –, csak... basszus, Marcus,
bizalmasan kezelem ezeket a dolgokat. Nem mintha olyan sokszor
kellett volna – folytatta, s közben belül szidta magát, hogy hagyja
már abba.
– Mennyi az a „nem olyan sokszor”? – kérdezte a férfi,
szándékosan felhasználva Scarlett ellen a saját szavait.
– Kettő – vallotta be őszintén, majd vállat vont. – Meg egy fél.
Bryan nem igazán számított kapcsolatnak. Ő csak... kényelmes
volt. Ami mindkettejüknek rossz volt.
Marcus sötét szemöldöke az égbe szökött, a szeme tágra nyílt.
– Egy fél? Mi a tököm az, hogy fél?
– Ne éld bele magad! – figyelmeztette Scarlett, miközben
letépte magáról a biztonsági övét. – Gyere! Dolgunk van.
– Igen, uram, igenis nyomozó úr! – ugratta Marcus, majd
elmosolyodott, amitől Scarlett megint bután bámult rá. – De csak

297
akkor, ha elfogadod, hogy ezt a beszélgetést befejezzük, amikor
elmentünk innen – tette hozzá behízelgőn. – Tekintve, hogy úgyis
közhír lesz belőle.
– A pokolba! – morogta Scarlett. – Nekem mindegy. Csak
jöjjünk rá, hogy kié az a rohadt uszkár.

298
 Tizennegyedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 12:00

K en a nappali ablakánál állt, nézte, ahogy Burton gyengéden

leereszti Reuben alvó feleségét a nő kocsijának anyósülésére.
Nem tudta eldönteni, hogy Burton törődése valódi kötődésből
ered, vagy csak nem akarta, hogy bármi látszódjon az asszony
testén. Nem volt meggyőződve a férfi hűségéről, de el kellett
ismernie, hogy minden tekintetben profi. Amint Burton elhajtott,
Ken telefonja megcsörrent. Demetrius volt az.
– Kezdtem aggódni – szólt bele Ken röviden.
– Tehát mégiscsak érdekellek – mondta Demetrius vontatottan.
– Hol vagy?
– Lovelandben, az isten szerelmére. Gyalog a rohadt erdőben.
Tartozol nekem ezerötszáz dolcsival.
– Mi a fasz, Demetrius? Miért?
– Mert ezek az olasz Testoni cipők vadiújak voltak, és
mostanra használhatatlanná váltak.
Ken a fogát csikorgatta. Egyszer, egy szép napon fel fogja
dugni Demetrius flancos cipőit a barátja seggébe.
– Úgy értettem, hogy miért barangolsz a lovelandi erdőben?
– Mert ott van O’Bannion. Valami csajszi zsaruval.
– Csodás... kibaszottul csodás – morogta Ken. – Miért vannak
az erdőben?

299
 – Ők nincsenek. Én vagyok. Akkor értem oda O’Bannion
irodájához, miután a nő már bement, szóval nem tudom, ő mikor
érkezett.
Kijött tizenegy húszkor, megállt a járdán, megnézte a
telefonját, aztán visszament. Néhány perccel később
O’Bannionnal együtt jött ki. Beültek a kocsijába, és elhajtottak, a
nő vezetett. Jelzés nélküli rendőrautó volt. Egy privát bejáróra
hajtottak be. Ha követtem volna őket, észrevesznek, ezért
leparkoltam, és átgyalogoltam a rohadt erdőn. Tartsd egy kicsit!
Küldök egy képet a zsaruról. Szerintem... érdekesnek fogod
találni.
Ken telefonja megrezzent az üzenettől, kihangosította
Demetriust, és megnyitotta a képet. Nagyot pislogott.
– Hú!
– Igen – értett vele egyet Demetrius. – Elég dögös, mit ne
mondjak. Demetrius, mint mindig, a lekicsinylés mestere volt. A
nő magas volt, vastag fekete haj fonattal, ami különleges módon
tekeredett körbe a tarkóján. A nő... extra volt.
Hosszú ideje először Ken szájában is összefutott a nyál.
– Arra gondolsz, amire én?
Demetrius kuncogott.
– Valószínűleg nem. Sosem vagy olyan pajzán, mint én.
Ken a szemét forgatta.
– Kíváncsi lennék, mennyit kapnánk érte. Még össze is
tehetnénk őt Stephanie Andersszel, és egy szettben is eladhatnánk
őket.
– Minden jó játékszert eladsz magunk elől – morgott
Demetrius. – Lefogadom, hogy küzdő típus az ágyban. Úgy
mozog, mint egy felhúzott rugó. Letesztelhetném én először –
tette hozzá ravaszul.
– Majd meglátjuk – mondta Ken, miközben összeráncolt
homlokkal tanulmányozta a képet. – Ismerősnek tűnik. Láttam
már valahol?

300
 – Igen, láttad – erősítette meg Demetrius, hirtelen megint
hivatalosan. – Nekem is ismerősnek tűnt, ezért megkértem D. J.–t,
hogy keressen pár képet róla.
Demetrius fia, D.J., mint Sean és Alice, nagyon megbízhatónak
bizonyult az évek alatt.
– Gyilkossági nyomozó – folytatta Demetrius –, a sikátorban
ma meggyilkolt lány után nyomoz. Scarlett Bishop nyomozó.
Kicsivel kevesebb mint egy éve került át a rendőrség–FBI közös
osztagba. Kiemelt ügyek osztálya, vagy valami ilyesmi. Ö
dolgozott a múlt őszi sorozatgyilkos ügyén is.
Ken összerakta a képet.
– Ő az a nő, aki meglátogatta O’Banniont a kórházban. Meg ő
volt az, aki ott volt O’Bannion öccsének a temetésén.
– Igen. A fotókat, amiket D. J. talált, én csináltam róla a
temetésen és a kórház előtt, még novemberben.
– D. J. utánanézett a nő múltjának is?
– Igen. Patyolattiszta.
– Egyetlen zsaru sem patyolattiszta. Megkérem Seant, hogy
nézzen utána jobban, hátha talál valamit. Miért van Bishop és
O’Bannion Lovelandben?
– Lövésem sincs – válaszolta Demetrius tanácstalanul. – Egy
állatmenhelyre jöttek. Patrick’s Piacé a neve.
–Állatmenhely? O’Bannion kutyát fogad örökbe?
– Nem tudom. Nem úgy tűnik, mintha a nyomozással
kapcsolatos ügyben lennének itt. Azt hiszem... kavarnak.
O’Bannion nyelve már a nyomozó torkában lenne, ha a nő, akit
meglátogattak, nem jött volna ki a verandára.
– Basszus! – motyogta Ken. – Egy zsaru és egy riporter.
Együtt.
Nem volt jó párosítás.
– Én is így gondolom. Ha eltesszük O’Banniont láb alól, akkor
a nő utánunk veti magát, és akkor búcsút inthetünk az
inkognitónknak. Hacsak nem intézzük el mindkettőt. Mit tudunk
Andersékről? Hogyan kötődik hozzájuk O’Bannion? Hogy találta
meg a lányt, akivel a sikátorban találkoztak?

301
 – Majd rájövök. Még mindig a pincében van a három Anders. –
Ken rápillantott a biztonsági monitorra, mindhárom fogoly
szabadulni próbált, aminek más eredménye nem volt, mint az,
hogy a kötél felsebezte a bőrüket. Nem fognak kiszabadulni a
csomóiból. – Az anya a kapocs, ami egyben tartja őket. Chip és a
kis Stephanie mindent elmond majd nekem, miután őt kiütöttem.
Stephanie tud valamit, de nem mondja el, mert Chip úgy gondolja,
valaki hamarosan hiányolni fogja őket, és hívja majd a
rendőröket.
– Kicsoda?
– Talán az uszkár trénere, tudod, aki a bemutatókra viszi a
kutyát. De ebben nem lehetünk biztosak. Decker épp most ment el
innen, hogy megnézze, nem bujkál-e valaki Andersék házában.
Hamarabb is ment volna, de úgy tűnik, Chip golyója nagyobb kárt
okozott az őrünkben, mint azt eredetileg gondoltuk. Elég sok
időbe telt neki, amíg rendbe hozta azt a fickót.
– Cseréljünk helyet? Te behozod O’Bannionékat, én kiszedem
a válaszokat Andersékből...
– Szerintem megoldom – közölte Ken szárazon. – Csak kicsit
makacsabbak, mint a legtöbbjük. Marlene-t felraktam a sokkolóra,
de egyikük sem tört meg. Adtam nekik egy kis időt, hogy
fortyogjanak, amíg Miriammel foglalkoztam.
Egy rövid szünet, majd sóhaj következett.
– Reuben felesége tudott rólunk?
– O, igen. Megbízott annyira Burtonben, hogy önszántából vele
jöjjön, de amikor meglátta, hogy hova hozta, megkarmolta, hogy
engedje el. Azt sikoltozta, hogy nem akar semmit attól az
ördögtől, aki a férjét megrontotta. Feltépte azokat a sebeket,
amiket Marlene okozott, és vájt pár újat is. Ezért csináltam neki
egy kávét, annyi nyugtatóval, ami egy jávorszarvast is leterítene.
– Megitta? Jason Jackson bedrogozása után tényleg megitta,
amit adtál neki?
– Nem magától, de a késem a torkánál meggyőzte, hogy
elfogadja a vendégszeretetemet. Gyorsan lenyugodott, elmondta,
amit tudni akartam, és elaludt. Burton elviszi őt és a kocsiját egy

302
olcsó motelbe. Bedobja majd egy szobába, és ír egy megfelelően
passzív-agresszív e-mailt a nő telefonjáról Reubennek, hogy nem
akarta, hogy a gyerekek suliból hazaérkezve megtalálják a testét
otthon. Aztán otthagyja a kocsiját a motelnél. Ha Reuben tényleg
rakott a saját kocsijaira nyomkövetőt, ahogyan Burton mondja, és
még életben van, akkor meg fogja találni a nő autóját és testét elég
hamar. Aztán tűzijáték, megfűszerezve Reuben siránkozásával és
fogcsikorgatásával.
– Mit mondott a nő neked?
– Hogy egy perverz fattyú vagyok, aki megrontotta a férjét –
mondta Ken. – Azt mondta, hogy a magánnyomozója már a
nyomunkon van. Erre közöltem vele, hogy a magánnyomozója
már halott. Ettől egy kicsit együttműködőbbé vált. Burton átnézte
a nő laptopját és az e-mailje-it. Kiderült, hogy amit tudott, azt
dokumentálta és elküldte magának e-mailben. Nem úgy tűnt, hogy
bárki másnak is elküldte volna. Felteszem, elérhetővé akarta tenni
őket bárhonnan, ha menekülnie kellene, vagy ellopnánk a
laptopját. Átkutatta Reuben elzárt aktáit. Csinált pótkulcsot. Azt
állította, hogy nem ölte meg. Bár addigra már eléggé ki volt ütve.
– Seannak van bármi ötlete, hogy hol lehet Reuben és Jackson?
– Semmi – sóhajtott Ken. – Nem használtak kártyát, nem
vettek repülő- vagy buszjegyet, nem béreltek autót. De azért még
keresgél. Átnézi az összes álnevet, amit Reuben a múltban
használt.
– És ha Reuben kitalált egy újat, amiről mi nem tudunk?
Ez nagyon is lehetséges volt. Kennek is volt több, amiről a
csapata nem tudott. Arra az esetre, ha hirtelen menekülnie kellene.
– Akkor reméljük, hogy megbízik annyira Burtonben, hogy
kapcsolatba lépjen vele. Ráállítottam Burtonre az egyetlen nem
sérült embert Reuben csapatából.
– Hogy megnézze, tényleg kidobja-e Miriamet egy motelben,
ahogy mondtad neki?
– Igen. Van közös múltjuk. Burtonnek és Miriamnek. Nem
tudom, hogy azért, mert ismerték egymást, amikor ő és Reuben a
knoxville-i rendőrségnél szolgált, vagy a közelmúltban

303
melegedtek össze. De azért is, hogy legyen Burtonnek hazafelé
fuvarja. A következő feladata, hogy átnézze Reuben kocsiját, amit
elvontattattam.
– Még mindig küldeni akarunk valakit New Yorkba, hogy
kövesse a lányt, akit Reuben kúrogatott?
– Nem hiszem. Elég kevés emberünk maradt a biztonságiaknál.
Ha a lányhoz tart, legalább ellesz egy kis ideig, és nem kell vele
foglalkoznunk. Ha elhagyta az országot, akkor van Seannak a
legtöbb esélye megtalálni. Ha meghalt, akkor a probléma
megoldódott magától.
– Idióta – mormogta Demetrius. – Nem tudta a farkát a
gatyájában tartani. Mi van a másik két nyomkövetővel, ami
kikapcsolt Anderséknél?
– A lány azt állítja, hogy ő volt, de nem hiszem el neki.
Mindjárt lemegyek, és megpróbálom megint. Nem fogok sokkal
több időt pazarolni rájuk. Különösen most, hogy tudjuk,
O’Bannion összemelegedett egy gyilkossági nyomozóval. Az,
hogy őket elintézzük, mindennél fontosabb. Megszerezted a
fegyvert?
– Igen. Andersék csaját egy Ruger P89-cel lőtték meg.
Szólok Deckernek, hogy nézze meg Anders
fegyverszekrényét, amíg ott van, hátha van olyan fegyver, ami
ilyen kaliberű, és hiányzik, vagy mostanában sütötték el.
– A töltényt keresse. A Ruger Black Talonnal volt megtöltve.
– Hmm. Nem látsz túl gyakran BT-t, kivéve gyűjtőknél.
Chipnek elég gazdag fegyverarzenálja volt. Nem lenne meglepő,
ha lőszert is gyűjtött volna. Te hol találtad a BT-ket?
– A gyűjteményemben. Még a kilencvenes években vettem,
amikor mindenki azt hitte, hogy páncéltörő zsarugyilkos. De ez
nem volt igaz – tette hozzá Demetrius lehangoltan, amitől Ken
vigyorogni kezdett.
Ám hamar magához tért, mert az agyába villant egy gondolat.
– Várj egy kicsit! Hogy élte túl O’Bannion azt, hogy olyan
távolból üreges hegyű lövedékkel találták el?
– Golyóálló mellény volt rajta – mondta Demetrius.

304
 Ken hunyorított.
– Tényleg? A rohadék felkészült volt. Tudta, hogy a lány bajt
jelent. Honnan tudta?
– Számít az? Amint megölöm, már nem tudja elmondani
senkinek, amit tud.
– Eleget tudott, hogy kövesse a lányt a sikátorig. Szóltam
Deckernek, hogy menjen be az irodába, és hallgassa meg a lány
nyomkövetőjéből a hangfelvételeket, miután végzett Andersék
házánál. De most, hogy O’Bannion egy zsaruval van, nem
akarom, hogy ezzel szarakodjon. Megkérem Seant, hogy kezdjen
hozzá most rögtön. O’Bannion akár már el is mondhatta
másoknak, amit tud.
– Főleg a testvérének – motyogta Demetrius. – Istenverte
bajkeverő!
– Ezzel nem vitatkozom. De még ha neki nem is mondta el,
lehet, hogy Bishopnak igen.
– Én is erre gondoltam, amikor megláttam őket. Akkor
mindkettőjüknek menniük kell?
Annyira reménytelinek tűnt a hangja, hogy Ken felnevetett.
– Igen, Demetrius. O’Bannionnak és Bishopnak is mennie kell.
Meg a testvérének is, a biztonság kedvéért. De nem hagyhatsz
hátra golyót a holttestekben.
– Értettem. De akkor ki ölte meg a lányt a sikátorban? Anders?
– Nem. Nem hiszem, hogy Chip vagy Marlene tudta, hogy
kijutott. Fizettek a lányért. Kétlem, hogy kockáztatnák a
befektetésüket. De a lányuk, Stephanie, tudja, hogy mi történt. –
Ken rápillantott a biztonsági monitorra. Mind a három Anders
szeme csukva volt, kimerültség ült az arcukon. – Úgy tűnik,
szunyókálnak. Ideje felkeltenem őket, és befejezni, amit
elkezdtem.
– Felhívlak, ha végeztem O’Bannionnak Meg a testvérével.
– Stone – mormogta Ken.
Túl jól emlékezett az újság főcímére és alatta a szerző, Stone
O’Bannion nevére: GIMNÁZIUMI TANÁRNÁL
GYEREKPORNÓ– GYŰJTEMÉNYT TALÁLTAK. Neki,

305
Demetriusnak és a Reubennek muszáj volt gyorsan tisztogatniuk,
olyan rizikót vállalva ezzel, amit sosem kellett volna, ha az
O’Bannion testvérek nem járnak olyan közel.
– Fájjon az O’Bannion fiúknak! Nagyon – tette hozzá.
– Ne félj – ígérte Demetrius halkan –, fog!

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 12:15

Delores Kaminsky tényleg szereti ölelgetni az embert, gondolta

Marcus, miközben a kicsinyke nő magához rántva szorosan
átölelte. Sokkal erősebb volt, mint amilyennek tűnt. Marcus
kínosan érezte magát, de azért megveregette ő is a nő vállát.
Delores végre elengedte, és visszagördült a sarkára, majd
mosolyogva felnézett Marcusra, ő pedig visszamosolygott rá.
– Nagyon örülök, hogy megismerhetlek Marcus!
Delores körülbelül harmincöt éves lehetett, porcelánkék
szemekkel, sima bőrrel és rövid, szőke fürtökkel. Nem volt
magasabb mint százötven centi, úgy nézett ki, mint azok az antik
babák, amiket Audrey gyűjtött gyerekkorában. Amióta Scarlett-tel
Delores közelébe mentek, a hatalmas kutya a nő lábánál úgy
nézett a férfira, mint egy sólyom, de láthatóan barátságos volt.
– Úgy szintén, Delores. Tudomásom szerint az O’Bannion
testvérek közül én vagyok az utolsó, akinek megadatik a
lehetőség, hogy megismerjen.
A nő világoskék szeme felragyogott.
– Hát, mindketten elfoglaltak voltunk pár hónapig, az
intenzíven és a rehabilitáción. Most az egyszer megbocsátok
neked. Mellesleg most, hogy itt vagy, és elhoztad magaddal a
kedvenc detektívemet, mindent megbocsátok. – Lábujjhegyre állt,

306
majd hangosan odasúgta: – De legközelebb csókold meg,
rendben? Szerintem jót tenne neki.
A szeme sarkából látta, hogy Scarlett arca élénk rózsaszínről
még élénkebb pirosra változik. Marcus gyanította, hogy a saját
arca is kicsit vörös lehet.
– Ha tudtam volna, hogy Stone vitt neked virágot és édességet
– mondta Marcus –, vittem volna én is valami még jobbat.
Természetesen ez csak testvéri rivalizálás.
– Jobbat, mint virág és édesség? Hát az is lehetséges? –
Rávigyorgott Scarlettre, aki haragosan nézett vissza rá. – A
nyakadra fog nőni ez a kis hízelgő.
– Jobban örülnék, ha előállnál a bizonyítékokkal – jegyezte
meg Scarlett ridegen.
Delores nevetett.
– Jaj, istenem! Bishop nyomozó eljátssza a „van jobb dolgom
ennél” szerepet. Na jó, gyertek! Már bekészítettem a videót a
gépbe. Angel, gyere! – mondta, és a hatalmas kutya azonnal
mellette termett. – Ne aggódj! – szólt oda Marcusnak, amikor
lassan kisétáltak a konyhából. – Scarlett akkor csinálja ezt, amikor
igazából nevetni akar, de nem akarja, hogy ezt bárki is
észrevegye.
Marcus átnézett a válla fölött Scarlettre, aki karba font kézzel
követte őket.
– Igaz ez?
Scarlett rámeredt.
– Nem.
Marcus egy horkantással visszafordult, majd követte Delorest
abba a szobába, ami a sok üres kutyaketrec és zsák kutyakaja alatt
valószínűleg a nő irodája lehetett.
– Elnézést – szabadkozott, a kezével hadonászva –, vagy arra
van energiám, hogy gondoskodjam az állatokról, vagy arra, hogy
takarítsak. – Rámutatott a behemót számítógépre az íróasztalán. –
A képernyőn van. Csak meg kell nyomnod a lejátszást.
– Jézusom, Delores! – kiáltott fel Scarlett. – Hány éves ez a
számítógép?

307
 – Nem tudom. Négy, talán öt? Használtan vettem.
Scarlett próbaképpen megvizsgálta a monitor kidudorodó
hátulját.
– Van valami perverz érzelmi kötődésed az antik dolgok iránt?
Delores ajka megrándult.
– Nem. A pénzemhez van perverz érzelmi kötődésem. Vagy
veszek egy új számítógépet, vagy ellátok tizenöt kutyát egy
hónapig. A számítógép még működik, és ez a lényeg. Most pedig
ülj le, és nézd meg a videót!
Scarlett szeme találkozott Marcuséval, majd rámutatott a
székre.
– Te vagy az, aki látta a kutyát. Te nézd meg!
Marcus engedelmeskedett, lehuppant a székbe, és felszisszent.
A szék még régebbi és kényelmetlenebb volt, mint a számítógép.
Delores láthatóan elég parányi költségvetéssel tartotta fenn a
menhelyet. Erről eszébe jutott, vajon mennyi pénzt tudott Audrey
összegyűjteni, és Delores mit csinálhatott vele. Azt gyanította,
hogy a válasz a padlótól a plafonig felpakolt kutyaeledelben rejlik.
Megmozgatta az egeret, ami eltüntette a kutyás–cicás
képernyővédőt, majd megjelent a videó, amit Delores betöltött.
Megnyomta a PLAY-t. Megmerevedett, amikor Scarlett a válla
fölé hajolt, hogy nézze a videót. A vadvirágillat ismét megtöltötte
az agyát.
Egy szabadtéri ring jelent meg a képernyőn. Üres volt, csak
néhány ember álldogált benne, akik szalagot viseltek, ők voltak a
bírók. A kamera ráközelített a nézőkre, akik csoportokba
tömörülve állták körül a ringet.
– Nem pont erre számítottam – dünnyögte Scarlett. – Azt
hittem, arénában lesznek, lelátókkal, mint a tévében.
– Azok országos kutyabemutatók. Ez csak egy helyi –
magyarázta Delores. – Az egyik indianai klub szervezte,
nagyjából két éve. Amikor ilyen közel rendeznek eseményt, az
összes helyi kutyát benevezik. Én azért mentem, mert az egyik
ügyfelem is benevezte az uszkárját, de az kan volt, szóval nem őt

308
keresitek. Ha a kutyátok helyi és fiatal, akkor jó az esélye, hogy itt
van. Mindenképp alkalmas ilyen bemutatókra.
– A videó felénél indítottad el – jegyezte meg Marcus. – Miért?
– Mert az a kategória, amelyik idáig volt, titeket nem érdekel.
Kölyökkutyák és fiatalabbak. Na, itt jönnek. Tizenkét kutya van
ebben az osztályban. Mindegyik megfordul a ringben, tehát
alaposan megnézheted őket. Egy fehér szukát kerestek,
kontinentális nyírással, ami a legelterjedtebb fazon,
szőrpamacsokkal a csípőnél. De szerencsétek van, mert a szukák
közül négy fekete vagy krémszínű, kan kutyából pedig három van.
Marcus elhessegette Scarlett képét a fejéből, így már képes volt
csak a ringben lévő kutyákra koncentrálni. Rögtön ki tudott zárni
két kutyát, azok túl nagyok voltak. A maradék hármat sokáig
nézte, ahogy körbe– körbe sétálnak, végül kettő maradt.
Hátranézett Scarlettre, aki emiatt felegyenesedett, nehogy az orruk
összeütközzön.
– Nem tudok dönteni a kettő között – mondta Marcus. –
Mindkettő hasonlít arra, amit a parkban láttam.
– A százhuszonegyes és a százharmincas számú – tette hozzá
Delores. – Nem emlékszem rájuk, de meg tudjuk nézni a nevüket
és a gazdájukat. Tekerd előre a videót huszonegy perc tizenegy
másodperchez – utasította Marcust.
Marcus megállította a videót egy nyitott füzetet mutató képnél,
amiben kategóriánként minden kutya fel volt sorolva
törzskönyvezett névvel és a gazda nevével együtt.
– Levideóztad a nevezési listát – állapította meg Marcus
elismerően. – Nagyon ügyes.
– Nem igazán – nevetett Delores sosem voltam túl
fegyelmezett, azelőtt sem, hogy... tudjátok. Lefotóztam az oldalt,
mert tudtam, hogy el fogom veszteni a programfüzetet. De
legalább megtudjuk a gazdák nevét. Innentől már tiétek a terep.
Scarlett rátette a kezét a férfi vállára.
– Fel tudod kicsit nagyítani? Nem tudom elolvasni a betűket.
Marcus nagyított, majd felsóhajtott.
– A százhuszonegyes gazdája Chicagóban él.

309
 A következő oldalon megtalálták, amit kerestek. Scarlett
torkából elégedett dünnyögés hallatszott.
– De a százharmincas gazdája Ms. Marlene Anders, Cincinnati,
Ohio, a kutyája neve pedig Coco.
– Bingó! – mondta Marcus zordan, majd ellökte magát az
asztaltól. – Elvihetjük magunkkal a videófájlt, Delores?
– Persze. Lemásolhatjuk egy pendrive-ra. – Delores kihúzott
egy fiókot, átnézte a benne lévő kacatokat, amíg talált egy
pendrive-ot, és odaadta Marcusnak. – Hajrá!
Amíg Marcus a fájlt másolta, Scarlett felhívott valakit a
csapatából, hogy nézzenek utána Marlene Andersnek. Marcus
befejezte, felállt a székéből, és megelőzve Delorest, megölelte a
nőt.
– Köszönöm! – súgta határozottan.
Delores is megölelte őt.
– Szívesen! – Hagyta felegyenesedni Marcust, de nem engedte
el, apró, ökölbe szorított kezét nekinyomta az ingének. – Nem
tudom, miért keresitek ennek a kutyának a gazdáját, de úgy tűnik,
személyesen érint a dolog.
Marcus úgy érezte, válasszal tartozik.
– Igen.
– Miért? – kérdezte Delores.
Marcus ránézett Scarlettre, aki megrázta a fejét.
– Nem kell azt tudnod, Delores – mormogta Scarlett. –
Elhiszed nekem?
Delores elfordította a fejét, hogy lássa a nyomozónőt. A
bólintása szinte észrevehetetlen volt. Aztán visszanézett Marcusra,
és ráijesztett a következő mondatával:
– Ha vezekelni akarsz, nincs mit jóvátenned a miatt a
szörnyűség miatt, ami kilenc hónappal ezelőtt történt. Te
ugyanannyira áldozat voltál, mint én.
Marcus rápislogott. Mi a fasz?
– Tessék?
– Gyötör a bűntudat, Marcus O’Bannion. Messziről lerí rólad.

310
 Marcus megint Scarlettre pillantott, készen arra, hogy
rendreutasítsa, de visszahőkölt, amikor meglátta, hogy
ugyanannyira meglepődött, mint ő.
Delores folytatta, mielőtt bármelyikük megszólalhatott volna.
– Bishop nyomozó nem árult el rólad semmit. Nem tudok mást,
mint hogy elvesztetted a testvéredet, Mikhailt, és azt, hogy van
egy lány- és egy fiútestvéred, akiknek szintén elképesztő
bűntudatuk van, amiért ők túlélték.
Marcus kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, de a nő
gyöngéden megveregette a vállát.
– Ugye tudod, hogy gyártanak annál könnyebb golyóálló
mellényeket is, mint ami az inged alatt lapul? Éreztem, amikor
megöleltelek.
A férfi csak pislogott a gyors témaváltáson.
– Igen. De a könnyebb... egy kicsit elhasználódott ma reggel.
A nő mosolya eltűnt.
– Értem. Hát, úgy tűnik, nagyon veszélyesen éled az életed,
Marcus. Abban reménykedtem, hogy óvatosabb fickó vagy, és
Scarlett pihenhet majd, amikor nem dolgozik.
Nem is kellett Marcusnak Scarlettre néznie, hogy tudja, megint
lángolni kezdett az arca.
– Vigyázok rá – ígérte meg Deloresnek halkan. – És
elgondolkozom majd azon, amit mondtál.
– Köszönöm. – Majd odafordult Scarletthez, hogy őt is
körbefonja egy hasonló öleléssel. – Jóképű ördög – súgta oda
színpadiasait. – Ha úgy döntesz, hogy nincs rá szükséged...
– Te... – próbálkozott Scarlett tehetetlenül, pont, mint Marcus,
de aztán megadta magát, és csak nevetett. – Nem tudok mit
mondani. Nem találom a szavakat.
– Tudom. – Delores derűs arccal mosolygott, úgy nézett ki,
mint egy manó, aki kincsre lelt. – Ez az én különleges tehetségem.
– Közben az ajtó felé terelte őket. – El kell kezdenem a déli
etetést, vagy nem leszek kész estig sem. Legközelebb, ha jössz,
hozd el Zatet is. Puszilom, és add oda neki ezt. – A

311
munkaruhájából előhúzott egy kutyacsontmintás műanyag
zacskót, tele nasival.
– Köszönöm, átadom. – Scarlett a válla felett Marcusra nézett.
– Neki is van kutyája. Lehet, hogy ő is örülne egy kis nasinak.
– Ó, akkor ezért volt szimpatikus. Szereti a kutyákat. – Delores
előhalászott még egy csomagot, és odaadta Scarlettnek. – Az ő
kutyáját is megpuszilhatod a nevemben. Bár előbb inkább őt
csókold meg. Nagyon rosszul éreztem magam, hogy
félbeszakítottalak titeket odakint. Na meg Faith és Dani úgysem
fog hinni nekem fotó nélkül. Ha megcsókolod, gyorsan lekapom.
Csak diszkréten.
Marcus bölcsen tette, hogy visszafogta a kuncogást, mert
Scarlett sértődötten nézett Deloresre, arcán a legcsekélyebb
vidámság nélkül.
– Befejezed végre? – csattant fel.
– Nem. Olyan vagyok, mint egy cápa – vicsorított.
Scarlett sóhajtva forgatta a szemét.
– Cápa a fenéket! – morogta. – Inkább bohóchal.
Delores szemében fájdalom csillant.
– Valószínűleg igazad van.
– Delores úgy érti – magyarázta Marcus kedvesen –, hogy ha
leáll, akkor meghal.
Delores titkos mosollyal a férfira pillantott, Scarlett pedig
rögtön bűntudatot érzett.
– Sajnálom, Delores. Úgy tűnik, bal lábbal keltem ma fel.
Delores megpaskolta Scarlett vállát, majd kinyitotta az ajtót.
– Ne aggódj, nem halunk bele! És tudom, hogy egy kicsit
túlzásba viszem. Mindig elfelejtem, hogy bár Danivel és Faithszel
lógsz, nem olyan vagy, mint ők.
– Igen, ők sokkal jobb fejek, mint én – értett egyet vele Scarlett
könnyedén.
Túl könnyedén, gondolta Marcus, és ettől kicsit feszült lett.
Nem tetszett neki, hogy Scarlett lekicsinyli önmagát.
– De az – tette hozzá Scarlett –, hogy a cápák meghalnak, ha
megállnak, nem teljesen igaz. Van néhány faj, amelyik képes

312
akkor is lélegezni, ha egy helyben áll. Például a dajkacápa. –
Felhúzta a szemöldökét. – Vagy a bikacápák. Azt hiszem, ebben a
két fajban és benned sok a közös vonás.
Delores egy pillanatig csak bámult, majd hátrahajtott fejjel
kacagni kezdett.
– Szép volt, Scarlett! Szép volt. Na, ezzel visszavágtál.
Scarlett elégedetten vigyorgott.
– Elköszönök még most, amíg jókedvünk van. Köszönöm,
Delores. Értékelem a segítséged. – Előrehajolt. – Senki sem fogja
megtudni, honnan került hozzám a videó, ne aggódj. Ne félj
azoktól, akiket keresünk!
– Nem fogok – mondta Delores az óriási kutyával az oldalán. A
verandáról integetett, amíg hátat fordítottak és elindultak arra,
ahonnan jöttek.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 12:45

Ken egy pillanatra megállt a pince lépcsőjén, amikor csörögni

kezdett a telefonja. Először nem akart tudomást venni róla, mert
égett a vágytól, hogy visszatérjen Andersékhez, de a készülék
Decker nevét írta ki.
– Ki volt a házban? – kérdezte tőle.
– Nem tudom, uram. Gondunk akadt. Valaki hívhatta a
zsarukat, mert legalább fél tucat cirkáló van a ház előtt, néhány
jelzés nélküli autó és egy helyszínelő furgon. Mit akar, mit
tegyek?
Ken sóhaja dühvel teli sziszegés volt.
– Maradjon veszteg, egyelőre csak ennyit tehet. Szólok
Seannak, hogy derítse ki, mi folyik ott. Menjen el az irodába, és

313
hallgassa meg a hangfájlokat! Én ráveszem Anderséket, hogy
mondják el, mit vagy kit rejtegetnek.
Ken lassú mozdulattal rakta el a telefonját. Chip Anders
felborított székére bámult ridegen. A férfi aludt. Sőt, horkolt! De
tüstént abbahagyta, amint Ken megragadta, székestül felemelte, és
földhöz vágta úgy, hogy a szék mind a négy lába csattant.
– M-mi-mi történt? – dadogta Chip, már tágra nyílt szemekkel.
– Ne bántsa! – sírt fel Stephanie, aztán felvonyított, mert Ken
megráncigálta a haját. – Elég! Kérem, elég!
–Te kussolj, ha életben akarsz maradni! – figyelmeztette Ken,
aztán elengedte, majd durván felpofozta Chipet, de ügyelt, nehogy
a széke felboruljon. –Te kibaszott idióta! Amiatt, hogy Rambót
játszottad, a rendőrök kimentek a házadhoz.
Marlene hirtelen kinyitotta a szemét. A szája még mindig be
volt tömve, a szeme szikrákat szórt.
– Rendőrök? – suttogta Chip. – Az én házamnál?
– Igen. Mit fognak ott találni? Drogot? Pornót? Illegális
fegyvereket? Az embert, aki elmondja, hogy elraboltak? Fognak
bármit találni, ami hozzám köthető?
Chip nem szólt semmit, csak becsukta a szemét. Újabb
dühroham tört fel Ken torkából.
– Rendben. Ha így akarod... – Felvett egy rövid, éles kést a
kocsiról, odaállt Marlene mögé, és a haját megragadva
hátrarántotta a fejét, hogy jól látható legyen a torka íve. Levette a
nyakáról a hurkot, eldobta, majd odaillesztette a penge hegyét
Marlene füléhez. – Nyisd ki a szemed, Chip! Ideje, hogy búcsút
ints a feleségednek.
Chip szeme riadtan kinyílt, éppen amikor a vér fröcskölni
kezdett a felesége torkából.
Az első csepp az arcára fröccsent, a második a vállára. Chip
sikított, mint egy nő, ahogy a harmadik vérsugár Marlene már
nem túl értékes selyemblúzán bugyogott végig.
– Te állat! – ordította Chip. – Te rohadék geci! – A rémülettől
megremegett a mellkasa. – Megölted! Megölted a feleségemet! –
Hamar kimerült. – Rohadj meg!

314
 Ken rá sem hederített Chipre, hanem Stephanie felé fordította
Mariene székét, hogy a lány is lássa. Ahogyan azt várta, a lány
összeszorította a szemét. Az arca hófehér volt, az egész teste
remegett.
– Gyerünk, Stephanie! – ékelődött Ken. – Nézd csak meg anyu
új mosolyát!
Stephanie elfordította a fejét, és elhányta magát. Egy kevés a
földre is jutott. A java azonban a blúzán kötött ki, és orrfacsaró
szaga volt. Ken viszont sosem bírta a hányás szagát. Otthagyta
Marlene-t, a vér most már csak lassan folydogált. Megragadta a
lány blúzát a szerencsére még kesztyűs kezével, és széttépte. A
gombok csak úgy repültek szanaszét. Levágta a válláról, a lányon
pedig csak egy csipkés melltartó maradt, ami szinte semmit nem
takart. Beledobta a blúzt a szemetesbe, összecsomózta szorosan a
zsákot, majd a kesztyűit is a tetejére hajította. A bárpult mögötti
csaphoz ment, hogy megmossa a kezét. Légfrissítővel és egy saját
magának szánt székkel tért vissza. Az illatosítóval a levegőbe fújt,
lovagló ülésben ráült a székre, és a karját összefonva a háttámlára
tette.
– A következő a helyzet, Chip. Kikezdtél velem. Nagyon sok
gondot okoztál ma. Kiszolgáltatottá tettél a hatóságokkal
szemben.
– Nem! – Chip levegőért kapkodott. – Én nem. Esküszöm,
hogy nem!
Ken közönyösen lepöccintett egy szöszt a zakójáról.
– Nem igazán érdekel, ki csinálta. A lényeg, hogy megtörtént.
A család fejeként jobban oda kellett volna figyelned a lányodra és
a feleségedre.
Stephanie remegett és lihegett. Még mindig nem nyitotta ki a
szemét.
– Na most – folytatta Ken –, arra semmi esély, hogy innen élve
kerülj ki, Chip. Semmi. Szóval ezt a gondolatot hessegesd el.
Viszont a lányod életét még megkönnyítheted.
Chip légvételei gyorsak és rövidek voltak, a felesége vére
csordogált az arcán.

315
 – Öt elengeded?
Ken hahotázni kezdett.
– Ez jó, Chip! – Majd komolyra váltott. – Erre semmi esély. De
nem ölöm meg.
– El fogod adni. Mint a kurváidat.
Ken megvonta a vállát.
– Tudhatnád, hiszen te is vettél eleget. Csinálhatjuk
bonyolultan vagy egyszerűen. Hogy őszinte legyek, a társam azt
szeretné, ha ellenszegülnél. Ez azt jelentené, hogy elviheti egy
tesztkörre a lányodat, mielőtt a sarokra állítom. Ha így alakul,
elintézem, hogy az első sorból nézhesd végig. A társam nem egy
kedves ember.
Chip nagyot nyelt.
– Te rohadék!
Ken cöcögött.
– Ez felbujtó, pejoratív nyelvhasználat, Chip. És elég béna is.
Valami kicsit elegánsabbra számítottam tőled. De tegyük fel, hogy
a te szemszögedből nézem a dolgokat. Mi legyen? Beszélsz?
Vagy adjam a partneremnek a lányodat?
Chip szeme égett a tehetetlen dühtől.
– Te beteg roh...
– Gondold át jól, mit mondasz! – szakította félbe Ken. – Van
három emberem, aki megsérült, amikor behoztunk téged. Biztos
vagyok, hogy valami vigaszdíjra vágynak. Szóval mondd el, amit
tudni akarok. Hogy szökött meg ma éjjel a lány?
– Nem tudom – mondta Chip összeszorított foggal, az arca már
vérvörös volt. – Stephanie azt mondta, elviszi sétálni.
– Miért?
– Nem tudom!– kiáltotta Chip. – Nem tudom!
– Stephanie? – kérdezte Ken. – Te is besegíthetsz. Miért vinnéd
ki az apád tulajdonát szórakozni?
– Mert szükségem volt rá – válaszolta Stephanie hidegen,
miközben továbbra is másfelé nézett.
– Na, jó irányba haladunk. Folytasd! – utasította Ken
kedélyesen.

316
 – Kokaint vett nekem.
Chip szeme tágra nyílt.
– Azt mondtad, hogy már nem használsz!
– Hazudtam – csattant Stephanie. – Szóval büntess meg, apuci!
Te rohadék – tette hozzá morogva. – Muszáj volt a házunkba
hoznod! Muszáj volt lefeküdnöd vele! Ez az egész a te hibád. Te
tehetsz róla!
– Értetek tettem – vágott vissza Chip mérgesen. – Nektek
vettem, neked és anyádnak.
– És nézd, hova került anyám miatta! – Stephanie arca csupa
ránc lett, ahogy még inkább összeszorította a szemét.
– Baszódj meg, apu! Csak... baszódj meg.
– Olyan bájos – mondta Ken –, végre beszéltek egymással.
Most próbáljatok meg velem is beszélgetni. Gondolom, Stephanie,
a tegnap esti drogkereső út nem egyszeri alkalom volt.
– Nem – válaszolta a lány röviden.
– Miért érte meg a kockázatot? – érdeklődött őszintén Ken.
– Mert ha megint elkapnak, kirúgnak az iskolából, és elveszik
az ösztöndíjamat.
Ken ezt elhitte.
– De miért vitted a lányt? Ha elkapják, odavezeti a zsarukat a
házatokhoz.
– Sosem kapták el. Egészen tegnapig.
– Ki ölte meg, Stephanie? Te voltál?
– Nem. Nem tudom, ki volt – mondta mogorván. – Gondolom,
valami szemétláda, aki a pénzt akarta, amit a kokainra adtam neki.
Nem tudom.
– Ó, szerintem tudod te, Stephanie!
Ken felállt, levette a zakóját, és felakasztotta egy kampóra.
Közben megnézte, akad-e rajta vérfolt. Volt néhány. Szerencsére
Alice varázsló volt, amikor vért kellett ruhából kiszedni.
Felhajtogatta az inge ujját az alkarja közepéig, közben rápillantott
Stephanie-ra. Látta a lányon a vad elkeseredettséget.
– Mire készül? – suttogta Stephanie.

317
 – Válaszokra van szükségem, te pedig nem működsz együtt
velem. Vannak módszereim, amik elég kellemetlenek anélkül,
hogy bármi nyomot hagynának rajtad.
– Az igazat mondtam.
– Nem, kedvesem, nem azt. – Kezdte felhúzni a gumikesztyűt,
de elbizonytalanodott. – Nincs latexallergiád igaz?
– Nincs – válaszolta a lány tompán. – Mi? Miért?
– Nem akarom, hogy tiszta kiütés legyél. Nagyon visszataszító.
– Ken felhúzta a kesztyűt, majd a lány mögé állt, érezte, ahogy
remeg a félelemtől. Kezdésnek jó.
– Ne öljön meg! – suttogta Stephanie rekedt hangon. – Kérem!
– Vedd le róla a mocskos kezed! – hörögte Chip.
Ken rámosolygott.
– Bocsi, Chip. De nyugodtan nézheted.
A lány mögé állt, egyik kezével befogta a száját, a másikkal
összenyomta az orrlyukait. Addig tartotta így, amíg a lány
csapkodni nem kezdett. Várt még húsz másodpercet, majd
elengedte.
Stephanie levegő után kapkodott.
– Jézusom, jézusom, jézusom! – zihálta.
Hagyta, hogy a lány visszanyerje a lélegzetét, aztán lehajolt, és
a fülébe mormolt.
– Ki lőtte le a lányt, Stephanie?
A lány nem válaszolt, és Ken csodálta a kitartását.
Az ára az egekbe tör majd, ha a vevők meglátják a videót, amit
ebben a pillanatban is rögzít.
– Még egyszer! – Ismét fojtogatni kezdte, élvezte, ahogy a lány
küzd ellene. Elengedte, várt pár másodpercet, hogy a lány kis
levegőhöz jusson, majd harmadjára is belefogott. – Mondd el,
Stephanie! Bólogass, ha úgy döntöttél, hogy elmondod. Ne
baszakodj velem, kedvesem! Attól csak ideges leszek, és az nem
fog tetszeni. Ki ölte meg a lányt? Te voltál?
A lány vadul rázta a fejét.

318
 – Elmondod végre, hogy ki volt az? – A lány bólogatott, ezért
elengedte a száját, de az orrát továbbra is befogta. – Ki volt az,
Stephanie?
– Drake – kapkodott Stephanie levegőért. – Drake volt az.
Ken ettől valóban meglepődött. Hátralépett, és leült a székére.
– Ki az a Drake?
– A rohadék! – Chip köpött egyet. – Tudhattam volna, hogy az
a lakókocsis szemét áll az egész mögött.
Ken Chipre nézett, majd vissza Stephanie–ra, aki a fojtogatás
következtében úgy remegett, mint aki bénulásban szenved.
– Ki az a Drake? – kérdezte Ken, kihangsúlyozva minden szót.
– A barátom – mondta Stephanie még mindig levegőért
kapkodva. – Drake Connor. Ő ölte meg.
– Miért?
– Mert egy férfival beszélgetett.
– Egy férfival, mi? Úgy tűnik, Drake elég felkészült volt. –
Ken megint Chipre nézett. – Egy Rugerrel lőtte le, amiben BT-k
voltak.
Chip arca még vörösebb lett.
– Ellopta a fegyveredet? – találgatott Ken.
– Megölöm! – suttogta Chip, és a kérdésre nem is válaszolt. De
nem is kellett. Az arca mindent elárult.
– Nem fogod, de ne aggódj! Majd megölöm helyetted. Hol van
most Drake, Stephanie, kedvesem?
– Nem tudom. Nem láttam reggel óta. Azóta, amióta
visszajöttünk a belvárosból.
– Milyen kocsit vezet? – tudakolta Ken.
– Nincs autója, mindig az enyémet használtuk.
– Majd megkeressük – mondta Ken, és reménykedett, hogy ez
így is lesz. Tudta, hogy ha Drake okos, akkor már rég elment a
városból, ezzel legalább háromórás előnyt szerezve. – Mi volt
Drake szerepe ebben az egészben?
Stephanie mogorván az apjára nézett, majd elfehéredett,
amikor lepillantott, és meglátta az anyja testét.
– Istenem – vinnyogta –, anya!

319
 – Az anyád már a férgeké – közölte Ken rezzenéstelenül. – Ha
nem akarod, hogy ez történjen veled is, beszélni fogsz, Stephanie!
Miért volt veled Drake ma éjjel? Egyébként is minek volt nála
apád fegyvere?
– Rossz környék volt – nyögte ki végül –, és drogokat vettünk.
Együtt szoktuk csinálni. Amikor Tala nem jött vissza azonnal,
Drake ideges lett.
Ideges. Érdekes szóhasználat.
– Azt mondtad, azért lőtte le, mert egy férfival beszélgetett. Ki
volt az? Rendőr?
– Drake nem ezt gondolta, szerinte olyasvalaki, aki meg
akarta... venni Tálát. A szolgáltatásait.
– A barátod azt gondolta, hogy ez a rejtélyes alak egy
kuncsaft? – Fasza kis történet. – De miért nem szólt neki, hogy
kopjon le? Miért lőtte le mindkettőjüket? Ennek nincs értelme,
Stephanie.
A lány az ajkába harapott, Ken látta, ahogyan pörögnek a
fogaskerekek a fejében, hogy kitaláljon valami választ.
– Megpróbálhatnád az igazat is – javasolta gyengéden. – Nem
akarok beleszólni.
– Fél... – Stephanie becsukta a szemét. – Féltékeny volt.
– Komolyan? Még mindig nincs értelme, Stephanie.
Stephanie kifújta a levegőt.
– Azt hitte, hogy azért szökdösött el a lány, hogy egy férfival
találkozzon. Azt hitte, hogy... szeretők. Drake azért lett féltékeny,
mert Tala... az övé volt.
– Kurvára nem az övé volt! – tört ki Chipből.
– Tala – mondta Ken –, ez volt a lány neve? Hogy érted, hogy
Drake-é volt?
Stephanie felemelte az állát az apját hallva.
– Egy ideje kúrogatta őt. A játékszere volt.
Chip szeme összeszűkült, az orrlyuka kitágult.
– A hálátlan, csapnivaló kis kurva!
Ken felhúzta a szemöldökét. Érdekes.

320
 –Téged nem zavart, hogy a szolgálót dugta? Hiszen a te
barátod volt.
Stephanie gúnyosan az apjára nézett.
– Én is szexeltem vele. Együtt csináltuk.
– Értem – dünnyögte Ken, és tényleg kezdte érteni.
Chip hangosan lélegzett, egyértelmű volt a haragja, minden
porcikájában látszott, hogy nem örült annak, hogy Drake és a
lánya a szolgálót dugta. Egyáltalán nem.
– Miért néztél úgy az apádra?
– Hogyan? – kérdezte hetykén a lány.
– Mintha az orra alá dörgölnéd.
– Mert magának akarta a lányt – vetette oda Stephanie. –
Szerette.
A dolog egyre izgalmasabbá vált.
– A „szerette” alatt mit értesz?
– Volt egy gyereke tőle – válaszolta Stephanie keserűen. – A
lányom így, a lányom úgy. Mintha atomfizikus lenne, nem pedig
egy fattyú. A kis szaros mindig csak bőgött. Szerintem Tala néha
megcsípte, csak hogy anya hallja a sírását. – Az állát továbbra is
magasan tartotta, határozottan elkerülve az anyja látványát. –
Anya arcába tolta a kis fattyút.
Ken felegyenesedett, a szíve megdermedt.
– Nem találtunk babát.
– Mert az a lány elvitte – mondta Stephanie.
– Úgy érted, Tala? – kérdezte Ken, mire Stephanie hideg
mosollyal csak a fejét rázta. – A másik két elszökött nő? –
faggatta tovább.
Stephanie szája fülig ért, a mosolya ördögivé vált.
– Csak szeretnéd.

321
Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 12:45

Amikor már nem látták a házat, Marcus és Scarlett is elővette a

zsebéből a telefont. A nő a műszerfalra tette, bedugott egy
fülhallgatót a bal fülébe, és tárcsázta Deacon Novakot.
Marcus belépett arra az oldalra, ahol az embereknek szokott
utánanézni, és beírta a Marlene Anders nevet. Arra az esetre, ha
Scarlett nem osztana meg mindent, amit megtudott.
– Helló, Deacon, én vagyok! Megkaptad az üzenetem? –
Hallgatott kicsit, majd bólintott. – Értettem. Ne várj rám, de ne
menj be erősítés nélkül! – Scarlett türelmetlenül beszélt. – Tudom,
hogy nincs parancsunk. Azt hittem, elintézed a bíróval. Tudod,
nézz rájuk, és... Igen? Jó. Lynda ügyesebb ezekben, mint mi.
Több embert is tud hívni. Ott találkozunk, amint tudok, megyek. –
Marcusra pillantott. – Küldd csak el, de Marcus itt van velem.
Biztosra veszem, hogy már utánanézett Andersnek azalatt, amíg
lehajtottunk a feljáróról. Majd kikérdezem. Öltözz be, Novak! Ma
már két embert lelőttek. – Scarlett megállt Delores hosszú bejárója
végén, és kivette a fülhallgatót. – Deacon Andersék háza előtt
van. Odaadnád a szirénát? A kesztyűtartóban van.
Marcus a nő kinyújtott kezébe tette a kéken villogó lámpát, és
nézte, ahogy felerősíti a kocsi tetejére.
– Kapaszkodj! – mondta Scarlett, miközben padlógázt adott.
– Turbómotor kéne nektek – jegyezte meg Marcus, bár
igencsak elcsodálkozott, hogy mi mindennel van felszerelve a
rendőrautó.
– Elég sok mindenre szükségünk lenne – tette hozzá Scarlett
komoran. – Kezdésnek egy házkutatási parancs is megtenné.
– Azt akartál Deaconnel szereztetni, amikor azt mondtad neki,
hogy smúzoljon a bíróval?
Scarlett rápillantott.
– Korábban már bejött.

322
 – Komolyan? Elég jó titkos fegyver.
– Nem is gondolnád, mennyire.
– Bemegy házkutatási parancs nélkül is?
– Deacon? – A nő őszintén meglepődött. – Nem hiszem.
Egyenes ember.
Marcus elhelyezkedett az ülésben. Scarlett gyorsabban vezetett
a szirénával, mint várta, de ura volt a járműnek, ezért nem izgult.
– És te?
– Bemennék-e házkutatási parancs nélkül? – Scarlett arcán
bizonytalanság látszott. – Elképzelhető, azt hiszem. Nem arról
vagyok híres, hogy mindig betartom a szabályokat.
– Például a magánterületre való belépésre gondolsz, meg a
hallgató– dzásra zárt ajtók előtt? – érdeklődött Marcus, félig
viccelődve.
Scarlett szája nem húzódott mosolyra.
– Nem tudom, ki lenne ilyen bunkó.
Marcus ajka megrándult. Nem érdekelte, hogy a nő nem volt
olyan szórakoztató, mint a barátai. Szerette a szarkasztikus
humorát.
– Elég udvariatlan dolog.
Scarlett megengedett magának egy félmosolyt.
– Kicsit azt kívánom, bárcsak megvárna Deacon – vallotta be.
– De az nem lenne túl jó az áldozatoknak.
Az, hogy a nyomozónő egyes számban beszélt, Marcusnak
olyan volt, mintha krétacsikorgást hallgatna, de nem tett
szemrehányást, mert ő is a legjobbat kívánta az áldozatoknak.
– Főleg a kislány miatt. Már biztos éhes – jegyezte meg.
– Mivel az anyja holtan fekszik a hullaházban – mondta
Scarlett nyersen, majd intőn a férfira pillantott. – Ugye tudod,
hogy nem vihettek be magammal?
Marcus vállat vont.
– Így vagy úgy, megszerzem a sztorit.
Scarlett egy hosszú pillanatig csendben maradt, csak a
kerekeket lehetett hallani, ahogyan suhantak az autópályán.
– Nem olyan vagy, mint hittem, Marcus.

323
 Marcus elfordult az ülésben, hogy lássa Scarlett profilját.
– Hogy érted?
– Azt mondtad, sztorik felkutatásából élsz. Ennek nagy
hírértéke van. Azt hittem, hogy mostanra már az irodáddal fogsz
telefonálni, hogy küldjenek riportert és operatőrt a házhoz, mert
tudom, hogy a címének már utánanéztél.
– Honnan tudod, hogy nem szóltam az irodámnak? írhattam
nekik üzenetet.
– De nem tetted, igaz?
– Nem – válaszolta Marcus, és látta Scarlett testtartásán a
megkönnyebbülést. Scarlett csak blöffölt, gondolta, de értékelte a
próbálkozást.
Pedig Scarlett tényleg azt remélte, hogy a férfi nemet mond.
– Miért nem? – kérdezte Scarlett. – Lehet, hogy egy másik
riporter, akinek van rendőrségi rádiója, követi Deacont és a többi
rendőrt a házhoz, és elsőként adja le a hírt.
– Nem lenne meg hozzá a kellő információja – mondta Marcus
–, így még mindig enyém az exkluzív riport lehetősége. De nem
mindig a hír a lényeg. Néha arról van szó, hogy helyesen
cselekedjünk.
A nyomozónő egyszerűen bólintott.
– Azt vártam, hogy ezt mondod majd ma hajnalban, amikor
megkérdeztem, miért mentél vissza a sikátorba. Azt mondtad,
hogy nem hagyhattad a lányt egyedül a sötétben. Miért?
Marcus tudta, hogy Scarlett figyelt. Gondolhatta volna, hogy
erre még visszatér később.
– Scarlett – szólalt meg Marcus vontatottan –, egy szivar néha
csak egy szivar.
– Oké – vont vállat a nő –, akkor ne mondd el. Megértem, hogy
néhány dolgot meg akarsz tartani magadnak. Mesélj inkább
Marlene Andersről!

324
325
 Tizenötödik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 13:05

S carlett elhessegette a gondolatait a szivaros szövegről, csak az

információkra koncentrált, amiket Marcus olvasott neki a
netről, miközben ő az Anders-ház átkutatását koordinálta
Deaconnel.
– Marlene Anders ötvenkét éves, fehér nő – sorolta Marcus. –
Huszonegy évesen feleségül ment Charles „Chip” Andershez. 'Fiz
évig dentálhigiénikusként dolgozott, akkor hagyta abba, amikor
gyereket várt. A lányát Stephanie Andersnek hívják. Az ezután
következő években nem dolgozott. Linkeket látok különböző
újságcikkekhez, mindegyik a „Stílus” kategória alatt található.
– És Chip?
Scarlett a szeme sarkából látta, hogy Marcus a telefonján
pötyög.
– Chip Anders mérnöki diplomát szerzett a Xavieren, és egy
családi tulajdonú gyorsétteremben kezdett dolgozni. – Néhány
percig csendben maradt. – Az állami üzleti adatbázis szerint a cég
tíz évvel ezelőtt csődbe ment. Ugyanabban az évben Chip alapított
egy saját céget, ami alvállalkozókkal dolgoztat. Magánkézben
van, szóval nem látjuk a pénzügyi jelentést. Két évvel később a
lakcímük megváltozott, Bridgetown Roadról egy hárommillió
dollár értékű házba költözött a család a Hyde Parkban, negyed
mérföldre se attól a parktól, ahol Tala sétáltatta a kutyát.

326
 – Hú! – Scarlett halkan Rittyentett.
Azok álomházak voltak. Persze a tény, hogy Marcus is
ugyanarra lakott, nem kerülte el a nő figyelmét. Bár mindig is
tudta, hogy a férfi tehetős. Az anyja otthona pedig egy elképesztő
ingatlan volt, az isten szerelmére. Az egész házam beleférne az
előszobájába, gondolta Scarlett, majd félresöpörte a gondolatot.
Szerette a házát, az egyik legmagasabb pontján volt a városnak.
És saját maga állta a költségeket.
De ez most nem volt fontos. A lényeg, hogy megtalálják Tala
gyerekét. Drukkolt, hogy Andersék legyenek az a család, akit
keresnek.
– Nem tudtam, hogy az alvállalkozókkal dolgoztató cégek
ilyen jövedelmezők.
– Attól függ, hogy mit gyártanak, és kinek. Most jön csak a
java. Azt írja, hogy a cég nagyjából hét éve ötszáz alkalmazottból
elbocsátott négyszázat. Ügy tűnik, befuccsolt.
– Sok üzlettel ez történt. Akkor ment félre minden. Szegény
Chip és Marlene, nyakukon a jelzáloggal. Nehéz idők lehettek.
– Pontosan – értett egyet Marcus. – Egy évvel később Chip
három új létesítményt nyitott az állam különböző részein. Egyik
helyen sem dolgozott száznál több alkalmazott.
– De elég hasznot húz néhány száz alkalmazottal abból, amit
csinál, bármi legyen is az, ahhoz, hogy nagyobbra nőjön, mint
amilyen akkor volt, amikor ötszázan dolgoztak nála. Szerinted
besegített neki valaki?
– Igen.
Scarlett bólintott, végiggondolva a jelenlegi helyzetet.
– Szerintem is, de van még pár hézag a történetben.
Marcus letette a telefont, majd minden figyelmével a nőre
összpontosított.
– Halljuk!
Scarlett elmosolyodott, de aztán megint a homlokát ráncolta,
miközben a gondolatok cikáztak a fejében.

327
 – Deaconnel azon töprengtünk, hogyan kerülhetett fala a
sikátorba. Ha a parkhoz közel lakott, ami most már több mint
valószínű, akkor az négy és fél mérfölddel arrébb van. Nem volt
annyira fáradt és izzadt a videón, mint aki olyan messzire
gyalogolt a hőségben.
– Én is ezen gondolkoztam – jegyezte meg Marcus komoran. –
De nem volt lehetőségem megkérdezni.
–Tudom – mondta Scarlett kedvesen, nem törődve Marcus
hangszínével. – Először azt hittem, hogy talán közelebb lakott a
sikátorhoz. Hogy a gazdája vitte oda. Hogy ő figyelte Tálát
kutyasétáltatás közben. Azt hittem, hogy ezért engedik nyugodt
szívvel a tulajdonosok sétálni, pedig egyébként még éjszaka is
belefuthatna bárkibe. Aztán derült ki a nyomkövető. És a gyerek.
– A gyerek elég indok volt arra, hogy engedelmeskedjen a
tulajdonosainak – vélekedett Marcus. – Az pedig, hogy tudja,
hallják őt a nyomkövetőn keresztül, csak egy újabb ok volt. Nem
volt szükség arra, hogy olyan szigorúan figyeljék. Igen, én is így
gondolom. Most, hogy tudjuk, milyen közel lakott a parkhoz, újra
fel kell tennünk a kérdést, hogyan került a sikátorhoz. És miért azt
a sikátort választotta?
Mert drogot vett ott, gondolta Scarlett, és azt mérlegelte,
mennyire bölcs dolog ezt megosztani a férfival. De hát addig is
szinte mindent elmondott neki.
– A helyszínelők találtak egy csomag kokaint a zsebében.
Érezte, hogy Marcus megdöbben.
– Tala függő volt? – kérdezte a férfi. – Nem volt ráutaló jel.
Scarlett elgondolkozott, vajon honnan tudja Marcus, mik a
jelek, de a kérdést inkább megtartotta magának.
– A boncolás során nem találtak drogot a szervezetében. Nem
volt elvékonyodva a nyálkahártyája, és nem volt sebes az orra.
– Akkor lehet, hogy másnak vette. Lehet, hogy kiküldték
venni. Várj egy kicsit! – Marcus megint a telefonján kutatott. –
Stephanie Anderst egyszer már letartóztatták. Egy szabálysértés fű
miatt, egy kokain miatt. Nem ítélték el.

328
 – A pénz beszél. – Scarlett Marcusra pillantott. – Ne vedd
magadra!
– Nem fogom. Szóval Miss Stephanie akar egy kis kokót,
elküldi Tálát, hogy keressen a környéken. Tala talál, majd
behúzódik egy sikátorba, hogy megvárjon engem.
– Talán Stephanie Anders mobilját használta, hogy üzenetet
küldjön neked. – Megint tárcsázta Deacont a telefonján. – Szia, én
vagyok!
– Helló! Lynda még nem szerzett parancsot, és senki nem nyit
ajtót. Kibaszott nagy a ház, így az, hogy nem hallunk bent
motoszkálást, gyakorlatilag semmit nem jelent. Legalább nem
kavartunk akkora port a környéken, de a SWAT–csapat még nem
ért ide.
– Apró örömök – mormolta Scarlett. – Figyelj, amikor
bejuttok, kutasd át a lányuk szobáját, drogfogyasztásra utaló
jeleket keress! Stephanie... várj! Marcus, hány éves is?
– Húsz. A Brownra jár.
– Hallottam – mondta Deacon. – Vagyis szerinted a kokain
Tala zsebében Stephanie–é volt?
– Lehetséges. – Aztán elmesélte a többi részletet, amit Marcus
megtudott. – Körülbelül tíz percre vagyok tőled. Szólj Lyndának,
hogy említse meg a házkutatási parancs érdekében azokat a
dolgokat, amikről most beszéltünk!
– Felhívom – ígérte Deacon –, és hamarosan találkozunk.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 13:25

– A francba! – morogta Scarlett, amikor befordultak a ház

utcájába.

329
 Marcus felsóhajtott. Úgy tűnt, a cincinnati rendőrség fele már
összegyűlt, mire ők odaértek. A kocsisor elején Deacon Novak
állt karba tett kézzel, feszes állkapoccsal, a szemét pedig a már
megszokott sportnapszemüveg takarta.
– Nem úgy tűnik, hogy Deacon szerzett házkutatási parancsot a
főnöködtől.
– Hívott volna, ha szerez – mondta Scarlett, majd megállt a
kocsival a sor végén. – De azért még reménykedtem – tette hozzá,
miközben komoly arccal Marcus felé fordult. – Kérlek, ne csinálj
semmit, ami arra kényszerítene, hogy szívességek révén
szabadítsalak majd ki a börtönből.
Marcus ártatlanul pislogott.
– Törvénytisztelő állampolgár vagyok, nyomozó.
Bizonytalanság látszott Scarlett szemében. Nem arról volt szó,
hogy ne hitt volna neki, ezt látta Marcus is. De azért nem volt
biztos a dolgában.
– Maradjon is így! – mormolta. – Kérlek!
Nem mondta a férfinak, hogy ne szálljon ki a kocsiból. Csak
azt kérte, hogy ne kapják el. Úgyhogy a férfi bólintott.
–Valami sokkal kellemesebbre használnám majd a
szívességedet, mint hogy kihalássz a börtönből – jegyezte meg
Marcus halkan. És nagyon-nagyon komolyan.
Scarlett nagy levegőt vett, és a szemében lévő bizonytalanság
egy pillanatra izgalommá vált, de gyorsan elzárta az érzelmeit.
– Amint tudok, jövök.
Marcus néhány pillanatig nézte a magas, karcsú testet, ahogy a
kocsisor mentén odakocog a partneréhez.
Enyém. Ő az enyém.
Azóta az övé volt, amióta vérezve és haldokolva feküdt a
földön, és meglátta a fölé hajoló nőt.
Marcus készen állt aznap meghalni. Nem igazán zavarta a
gondolat... egészen addig, amíg meg nem látta a nőt maga felett.
Amit a nagyon sötét szemében látott, amelyről most már tudta,
hogy a legmélyebb kék, amivel valaha találkozott, visszahívta az

330
életbe. Váratlan vágyakozással töltötte el, hogy küzdjön a
következő napért.
És ez még mindig tartotta. Elég volt ahhoz is, hogy a fenekén
maradjon a rendőrautóban, és hagyja, hogy Scarlett tegye a dolgát.
De ez mégsem ő volt. Tartozott annyival Találtak, hogy
megtalálja a gyerekét. És magának is tartozott ezzel. Tudta, hogy
nem tudna tükörbe nézni, ha csak ücsörögne ahelyett, hogy
cselekedne. Úgy érezte, van egy lehetősége, ami a rendőröknek
nem feltétlenül van meg.
Egyszerűen csak nem volt helyes, hogy ott ül.
Kivett egy egyszerű fekete baseballsapkát a laptoptáskájából,
feltette a fejére, és bekapcsolta a feliratnál lévő kamerát.
Csendesen kiszállt Scarlett autójából, és elkezdett sétálni a házzal
ellentétes irányba, egészen addig, amíg el nem érte a fasort, ami a
birtok szélét jelezte. Átment a fák között, az árnyékban maradva.
Az alagsor fala tisztán kivehető volt a két domb közötti
völgybe épített ház hátsó oldalán. Középen volt egy masszív,
ablak nélküli ajtó, amit kívülről még egy külső szúnyogháló is
takart. Nem volt fedezék a fal mentén. Se fa, se bokor, ami mögé
el lehetett volna bújni. A hátsó kert első néhány száz métere üres
volt, egészen addig, amíg a birtok emelkedni nem kezdett a főút
felé. Felnézett a dombra, és egy jelzés nélküli autót látott a fasor
szélén. Deacon figyeltette a hátsó részt, nehogy az Anders család
el tudjon menekülni. Vagy hogy esetleg segíteni tudjanak Tala
életben maradt családtagjainak, akiknek sikerült elmenekülniük.
Marcus tudta, hogy amint az autóban ülő rendőr megpillantja,
rátapad majd, nehogy bejusson az épületbe. Elmondott egy rövid
imát, majd végigosont a fal mentén. A hátsó ajtót minden gond
nélkül elérte. Ránézett az autóra. Semmi. Nincs kiabálás vagy
felszólítás, hogy álljon meg. Semmi.
Kinyitotta a szúnyoghálós ajtót, majd felemelte a kezét, hogy
kopogjon, mire az ajtó szó szerint kiesett a keretéből. Basszus!
Sikerült úgy– ahogy kiegyensúlyoznia az ajtót, az egyik sarka
belemélyedt a földbe, a másikat ő tartotta a kezével. A keret maga
el volt törve, a szúnyoghálós ajtó és a bejárati ajtó zsanérjai

331
elengedtek. Ez nem baleset volt. Valaki betört, és visszarakta a
helyére az ajtót, hogy az erőszakos behatolás nyoma ne tűnjön fel.
Egy kis lökés, és a bejárati ajtó is a földön hever. Marcus elővette
a telefonját, hogy írjon Scarlettnek, de a szóban forgó nyomozó
épp akkor fordult be a sarkon. Az idegesség egyértelműen látszott
az arcán és a merev léptein. Golyóálló mellény volt rajta, a
fegyvere be volt dugva a beépített tokba.
Centikre állt meg Marcus előtt.
– Mi a fenét csinálsz? – sziszegte.
– Kopogni akartam a hátsó ajtón – válaszolta a férfi nyugodtan.
– Gondolhattad volna, hogy úgyis bejövök.
– Igen, de azt hittem, diszkrétebben csinálod. Minden rendőr
látta odafent, hogy hátrajöttél.
Tekintetét a szúnyoghálós ajtóra szegezte. Az arca azonnal
megváltozott, amint meglátta a károkat.
– A francba! Szükségem van helyszínelőkre. – Elővette a
telefonját, és tárcsázott. – Deacon, küldd ide Vince-t! A hátsó
ajtót...
Az ajtókeret hirtelen szétrobbant, faszilánkok repültek a
fejükre. Marcus katonai kiképzése azonnal működésbe lépett.
Mesterlövész. A mögöttünk lévő dombon. Hirtelen a jelzés
nélküli autó mozdulatlansága értelmet nyert. Baszki! Itt nincs
fedezék. Szabad prédák voltak. Sehol egy szál fa, ami mögé
elbújhattak volna. Az egyetlen fedezék maga a ház volt.
Megfogta Scarlettet a derekánál, leguggolt, és a vállával
meglökte az alagsori ajtót. Nyomban utána egy golyó csapódott az
ajtóba, oda, ahol pillanatokkal korábban még a feje volt. A zsanér
nélküli ajtó megadta magát, nagyot csattant az alagsor padlóján.
Marcus fedezékbe gurult a nővel együtt, pont akkor, amikor egy
harmadik golyó csapódott a padlóba. A beton szétrobbant, éles
törmelék zúdult a fejére és a hátára, olyan volt, mintha kis tőrök
repülnének felé.
Miközben alig kapott levegőt, és a teste védőburokként ölelte
körül Scarlettét, Marcus felemelte a fejét. Az ajtón át beszűrődő
fény megvilágította a padló és a falak egy részét. A beton

332
csatatérré vált, a golyó néhány centire a földre zuhant ajtótól
csapódott be. A lövész újból célzott, miközben ők zuhantak.
Követte a röppályájukat.
Ha Marcus nem gurult volna arrébb, egyikőjüket biztos
eltalálta volna. Ránézett Scarlettre, és megnyugodott, mert a
nyomozónő éberen várt, pisztolyával a jobb kezében. Nyilván
zuhanás közben vette elő. Marcus egy kicsit örült volna, ha inkább
összekuporodva kapaszkodik belé, de attól is boldog volt, hogy
Scarlett megőrizte a hidegvérét a tűz– párbaj alatt. Szüksége volt
erre a hidegvérre a mindennapok során.
– Jól vagy? – kérdezte Marcus halkan.
– Igen. Csak kifulladtam egy pillanatra. És te?
Marcus egyszer bólintott. A feje fájt, de volt már rosszabbul is.
A nő kifordult a kezei közül, hátrahajolt, hogy a betont
tanulmányozza, majd a röppályát kezdte számítgatni. Nagyot
nyelt.
– Basszus, majdnem végünk lett! – Komoran Marcusra nézett,
majd a tekintete megtelt elismeréssel. – Gyorsan mozogtál,
O’Bannion. Háborús kiképzés?
– Igen. – Marcus tudta, hogy fel kéne kelnie, de most, hogy
biztonságban voltak, az adrenalin eltűnt a szervezetéből, az izmai
zselévé váltak. A teste nekifeszült Scarlettének, a csípője a combja
között volt. Megtartotta magát a karjával, és leengedte a
homlokát, közel Scarletté-hez. – Adj egy percet!
Scarlett végigsimította az ujjával Marcus ajkát.
– Mindketten jól vagyunk – mondta lágyan, a férfi pedig
beleborzongott a gondolatba, hogy mi minden történhetett volna.
– Jól csináltad, Marcus. Életben maradtunk.
Marcus bólintott, mert rájött, hogy végre úgy tartja a nőt,
ahogyan már hónapok óta szerette volna, az ajka szinte összeért az
övével. De ő nem így akarta ezt elérni. Nem akarta Scarlettet
veszélybe sodorni.
– Megölhettek volna.
A nő Marcus ajkának nyomta az ujját.

333
 – Téged is megölhettek volna – suttogta. – Magasra célzott.
Rád, Marcus. – A szeme a férfi arcát pásztázta a félárnyékban, és
elhúzta a száját, amikor felemelte az ujjait a halántékához. –
Vérzel!
Marcus a nő ajkára szegezte a tekintetét. Semmi mást nem
akart, mint megcsókolni, de tudta, hogy ha egyszer elkezdi, nem
tud leállni. És nem is akart volna leállni, de tudta, hogy ez most
nagyon nem az a helyzet.
– Egy kis beton, azt hiszem. Jól vagyok.
– Meg kell nézetnünk téged – makacskodott a nő. – Tudnom
kell, hogy jól vagy-e! – tette hozza remegő ajakkal.
Marcus egyből el akarta utasítani, mert utálta a kórházakat, de
Scarlett ajkának remegése a lelkéig hatolt, és az elsuttogott
„kérlek” megfosztotta a védekezés lehetőségétől.
– Később, rendben?
Scarlett alig bírt egyet nyelni.
– Ígérd meg nekem!
A férfi bólintott, mert nem bízott a saját hangjában. És nem
bízott többet a testében sem, bár túltette már magát az ijedségen,
nem volt zselészerű. Korántsem volt az. Minden másodperccel,
amit a nő lába között töltött, egyre csak keményedett.
Megköszörülte a torkát.
– Fel kell kelnem. Megnézni, hogy itt van–e még, aki lőtt.
Scarlett megrázta a fejét.
– Előbb hadd hívjam fel Deacont! Nézze meg ő, addig mi távol
maradunk az ajtótól. – Összeráncolta a homlokát. – Elejtettem a
telefonom, amikor átugrottunk az ajtón. Nem látod valahol?
– Nem. Használd az enyémet! – Marcus erőt vett magán, hogy
felkeljen, figyelmen kívül hagyva a hátában és a térdében lévő
merevséget. És az ágyékában lévőt. Mert ez semmiképpen nem
volt a megfelelő alkalom, hogy a vágyai valósággá váljanak.
Majd, egy kicsit később.
Kezet nyújtott Scarlettnek, hogy felsegítse, de jobban
megszorította a kezét, mint kellett volna. Az, hogy elengedje, az
egyik legnehezebb dolog volt életében. Odaadta neki a telefonját.

334
 – Mondd meg neki, hogy nézze meg a jelzés nélküli autót a
dombon. A benne lévő rendőr túl csendes volt.
A nő értette, hogy mire gondol.
– Basszus! – mormolta tárcsázás közben. – Jól vagyunk. Bent
vagyunk a házban – mondta rezzenéstelenül, majd elmesélte
Deaconnek, hogy mi történt.
Marcus kizárta a beszélgetést, inkább arra fülelt, hogy jön-e
valaki. Az a mesterlövész háromszor is majdnem hidegre tette
őket. Nem volt valószínű, hogy egykönnyen feladja.
Felkapta a fejét egy neszre. Nem kintről jött. Hanem az
alagsorból, a jobbja felől. Ránézett Scarlettre, és a fejével a hang
irányába mutatott.
– Mennem kell – mondta a nő. – Siess, Deacon! – Visszaadta
Marcus telefonját, majd kivett egy lámpát a mellénye zsebéből. –
Hol? – kérdezte szinte hangtalanul.
Marcus bekapcsolta a zseblámpa funkciót a telefonján, és a
hang forrása felé irányította.
– Ott.
Kivette a Glockot a tokjából, és továbbosont hallgatózva.
Ott. Megint hallatszott. Olyan halk volt, hogy szinte nem is
lehetett észrevenni. Nyögés. Marcus Scarlettre nézett, látta, hogy
ő is hallja.
– Hahó! – szólt Marcus. – Nem bántunk, gyere elő!
Még egy nyögés, még halkabb, mint az előző. Néhány
másodpercre rá fent elszabadult a pokol.
Két dörömbölés hallatszott a bejárati ajtón, majd betörték,
léptek és kiáltások dübörögtek.
– Rendőrség! Kezeket fel!
Marcus megtorpant, mert valami keményre lépett. Rávilágított,
egy telefon volt. A szőnyegen feküdt, körülbelül huszonöt centire
egy dupla ágytól, aminek a fejtámasza a falnak volt tolva.
Letérdelt, hogy jobban megnézze.
– A szentséget! – kiáltotta, amikor megpillantotta a csontos
ujjakat. Először levágott kéznek tűnt, aztán észrevette, hogy

335
tartozik hozzá kar is. A kar egy testben folytatódott, ami az ágy
alatt feküdt. – Jézusom! – mormolta.
A telefon, amire rálépett, épségben volt, de a kéz, ami nyúlt
érte, korántsem. Tele volt zúzódásokkal, nyílt sebekkel, alvadt
vérrel.
A kéz nyújtózott a telefonért. Marcus ránézett Scarlettre, s
látta, hogy a nő is pont olyan rémült, mint ő.
– Deacon! – kiáltotta Scarlett a csendbe. – Találtunk lent
valakit. Sebesült, de életben van.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 13:25

Ken dühödten meredt Stephanie arcába. Amikor a lány el akart

hajolni, megragadta a tarkójánál.
– Ki vitte el azt a tetves csecsemőt? – sziszegte. Csöppet sem
érdekelte a gyerek, de mindenáron meg akarta tudni, hogy ki volt
még a házban, amikor megérkeztek az emberei. Nem hagyott
szemtanúkat. Soha. – Elegem van a játékaidból, Stephanie! Ki
volt még a házban?
Stephanie egyenesen a szemébe nézett.
– Kérdezd az apámat! A lány az övé is.
– Fogd be a szád, hülye kurva! – vicsorgott Chip. – Nem tudsz
semmit. Csak kussolj!
Ken hideg tekintettel nézett Chipre.
– Úgy tűnik, eleget tud, Chip.
Ken az egyik kezét a lány tarkóján hagyta, a másikkal
megragadta az állát, és úgy belemélyesztette az ujjait, hogy annak
biztosan nyoma maradt. Stephanie szeme tágra nyílt a sokktól.
A férfi rámosolygott, és tovább szorította a tarkóját.

336
 – Azt hitted, biztonságban vagy, mi? – kérdezte gyöngéden, és
örült, amikor a lány megint remegni kezdett. – Azt hitted, hogy
mivel olyan szép vagy, és el akarlak adni, nem foglak bántani. –
Még jobban megszorította az arcát, mire a lány szeme könnybe
lábadt. – Hát rosszul gondoltad, kedvesem. A zúzódások
begyógyulnak, azt meg már megmutattam, hogy tudlak úgy is
bántani, hogy ne maradjon nyoma. De ehhez már túlságosan
felidegesítettél. Jobban tennéd, ha válaszolnál, mielőtt olyan
mérges leszek, hogy semmi sem tart vissza attól, hogy
tönkretegyem a szép kis bőrödet. Nem számít, mert úgyis
belehalsz majd a sérüléseidbe – mondta továbbra is kedves
hangon, barátságos mosollyal az arcán. Már rég megtanulta, hogy
ez a viselkedés sokkal hatásosabb, mint az üvöltés.
Stephanie kinyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Már
nem volt se félénk, se pimasz. Kővé dermedt. Kiváló.
Ebben a pillanatban megszólalt Ken telefonja. Szitkozódott,
nem akarta felvenni, de rájött, hogy ez Demetrius csengőhangja.
A lány haját még fogta, de az arcát elengedte, és felvette a
telefont.
– Végeztél?
– Nem igazán – sóhajtott Demetrius. – Nem.
Ken továbbra is mosolygott, hogy ne látsszon, mennyire
ideges. Elengedte Stephanie haját, és megveregette az arcát.
– Megérdemelsz egy kis pihenőt, kedvesem. Mindjárt
visszajövök.
Szólt Demetriusnak, hogy várjon egy kicsit, fogta a rongyot,
betömte a foglyok száját, aztán felment a lépcsőn a konyhába,
ahonnan monitoron keresztül tudta őket figyelni.
– Na, halljuk! – mondta nyugodtan Demetriusnak. – Mi
történt? Csak le kellett volna lőnöd.
– Rálőttem – válaszolta Demetrius elégedetlenül. – De lehet,
hogy mellément.
– Lehet, hogy mellément? – méltatlankodott Ken.
Megint elöntötte a düh, és lenémította a telefont, hogy
kiengedhesse a mérgét. Oké, lélegezz mélyeket, amíg nem tudsz

337
újra normális hangon beszélni. Nem engedhette meg, hogy a
foglyai rájöjjenek, hogy már nem képes kordában tartani az
indulatait. Reményt adott volna nekik. Nem volt már ideje arra,
hogy megint kiölje belőlük. Meg kellett tudnia, hogy ki volt
szemtanúja az emberrablásnak.
– Ken? – hallotta egy perccel később Demetrius hangját a
telefonban. – Még ott vagy, haver?
Ken feloldotta a némítást.
– Itt vagyok – szólalt meg, most már nyugodtan, hogy
kiengedte magából a gőzt. – Hogy érted, hogy mellément?
– Ne beszélj velem így, haver! – méltatlankodott Demetrius, és
maga is kezdett méregbe gurulni. – Ha arra célzol, hogy ha el
akarsz intézni valamit, akkor azt magadnak kell csinálnod, én itt
hagyom ezt az egészet.
Nem ez volt az első alkalom, hogy Demetrius ilyesmivel
fenyegetőzött, ezért Ken elengedte a megjegyzést.
– Nem ezt akartam mondani – tiltakozott, pedig erre gondolt. –
De hogy lőhettél mellé? Abban egyeztünk meg, hogy fejbe lövöd,
és még azelőtt kiszeded a golyót, hogy a rendőrök megtalálnák.
– Változott a helyzet – közölte Demetrius hidegen. – Követtem
őt és a nyomozót az Anders-házig. A nő kiszállt a kocsiból, és
odament az ősz fickóhoz. Az FBI-oshoz.
– Novak ügynök – vetette közbe Ken. Sosem találkozott vele
személyesen, de sokat olvasott róla, mivel szerette őt a sajtó. – És
utána?
– Utána O’Bannion kiszállt a kocsiból, és a ház mögé lopózott,
én pedig visszamentem a főúton oda, ahonnan tisztán lehet látni a
hátsó ajtót. Bishop hátrajött kiabálni vele. Mindketten a
célkeresztemben voltak.
– Aztán rájuk lőttél.
– Előbb elintéztem az őrt álló civil ruhás rendőrt.
Ken felnyögött.
– Megöltél egy zsarut?
– Azt hiszem, FBI-os volt.
– A picsába, Demetrius!

338
 – Nem tudom, hogy meghalt-e, de nem akartam, hogy utánam
jöjjön, miután elintéztem O’Banniont és Bishopot. Be akartak
menni a házba. Burton azt mesélte, hogy Anders rájuk lőtt, amikor
bent voltak, ezért úgy gondoltam, vannak a házban lövöldözésre
utaló nyomok. Ha O’Bannion azokat meglátja, a rendőröknek nem
lett volna többé szükségük parancsra. Egyszerűen csak lerohanták
volna a helyet. Volt hangtompítóm. Senki sem vette volna észre,
hogy lelőttem őket.
– Csakhogy mellélőttél.
– Lehet, hogy mellélőttem. – Demetrius a fogai között préselte
ki a választ. – Gyorsan mozog a kis rohadék. Az utolsó
pillanatban mozdult el. A golyó pontosan ott ért célba, ahol addig
a feje volt.
– Miért nem lőttél rá még egyszer?
– Rálőttem. A rohadék megfogta a nőt, és beugrott ajtóstul,
mintha az csak papírból lenne.
– Mert Burton emberei már betörték az ajtót. – Ken
megdörzsölte a halántékát. – Mostantól lehetetlen lesz O’Banniont
elkapni. Kétszer olyan óvatos lesz. És most már a cincinnati
rendőrség meg az FBI is a vérünket akarja.
– Lehet, hogy eltaláltam O’Banniont a második lövéssel – tette
hozzá Demetrius, teljesen figyelmen kívül hagyva a
következményeit annak, hogy lelőtt egy szövetségi ügynököt. –
Figyelem a rendőröket a rádiómon. Akik az elülső bejáratot
figyelik, most hívtak egy második mentőosztagot. Az elsők hátul
vannak az ügynökkel, akit meglőttem.
– Szerinted O’Bannionhoz hívták a mentőt?
– A nyomozóhoz biztosan nem. Nem hiszem, hogy őt
eltaláltam volna, O’Bannion védte a testével. O’Bannion miatt
lehet rájuk szükség. Tudom, hogy nem öltem meg. Valószínűleg
csak megkarcoltam, rendbe szedik, aztán hazaküldik. Később még
el kell intézni. Nem lövök még egyszer mellé.
– Istenem, Demetrius! Hallod, amit mondasz? Meglőttél és
lehet, hogy meg is öltél egy ügynököt. O’Bannionnak ehhez

339
semmi köze. Az FBI ezt nem fogja elengedni. Minden szövetségi
ügynök a környéken téged fog keresni.
– Nem láttak meg.
– De meg fogják találni a lövedéket. Jézusom! – emelte fel Ken
a hangját, majd nagy levegőt vett, hogy megnyugodjon.
– Nézd, nem fogják megtudni, hogy mi voltunk, hajói hárítunk
– érvelt Demetrius diplomatikusan. – Ezért mentem O’Bannion
után a Rugerrel, hogy úgy tűnjön, mintha csak valaki be akarná
fejezni, amit elkezdett. Közelebb kell jutnom.
– És azt mégis hogyan tervezed?
– Elmegyek az irodájához. Kint várok, amíg kijön valaki, azt
követem, aztán elkapom, amint tudom. Így fogom O’Banniont
magamhoz csalogatni.
Ken felsóhajtott. Már túl mélyen benne voltak ahhoz, hogy
visszaforduljanak.
– De ha megint megszökik...
– Nyugi! – mondta Demetrius. – Ezúttal nem lövök mellé.
– Remélem is. – Ránézett a biztonsági monitorra, és látta, hogy
mindkét életben lévő Anders a csomókkal küzd. – Lehet, hogy
van még egy kis gond. Úgy tűnik, hogy Andersék csak időt
akartak nyerni, mert volt még valaki a házban, amikor Burton és
Decker odament. Vagy legalábbis van valaki, aki tudja, hogy
elvitték őket. Azt hiszem, arra várnak, hogy ez a valaki
megmentse őket.
– Basszus! Ki ez a valaki?
– A lány épp el akarta mondani, amikor hívtál. Ráállítom
Deckert az ügyre. Remélhetőleg meg tudta már hallgatni a
nyomkövetők felvételeit, és tudja, hogy ki volt még abban a
rohadt házban.
– Elintézem gyorsan O’Banniont, és utána azt is, akitől
Andersék a megmenekülésüket várják.
– Foglalkozz csak O’Bannionnal! Én elintézem a családot és a
szemtanújukat is.
Egy pillanatig azt várta, hogy Demetrius ellenkezni fog, de az
végül beadta a derekát.

340
 – Legyen! Ahogy gondolod – egyezett bele, bár a hangja rideg
és mérges volt.
Ken kinyomta a telefont.
– Talán úgy is lesz – dörmögte az orra alá.
Demetriusszal már évek óta ismerték egymást, de most a társa
pökhendisége talán visszafordíthatatlan károkat okozott.
Ha a rendőrség és a szövetségiek rájönnek, hogy Demetrius
lőtte le a kollégájukat, nem lehet majd leállítani őket, amíg rács
mögé nem dugják, vagy meg nem hal. Az viszont kizárt, hogy őt
is magával rántsa. Még ha ez azt jelenti is, hogy a szövetségiek
előtt ki kell iktatnia Demetriust.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 13:35

Marcus hasra feküdt a pincében, és az ágy alá világított. Egy idős

nő arca nézett vissza rá. Megint felnyögött. A hetvenes éveiben
járhatott, vagy talán még öregebb volt. Súlyosan megverték, az
arcán több vágás és zúzódás is látszott. Az alsó ajka felrepedt, de
a vér már rászáradt. A sebek, amik a kezén látszódtak,
valószínűleg védekezés során keletkeztek. Marcus a gondolattól is
rosszul lett. Ki verne meg egy idős asszonyt?
Talán ugyanaz az ember, aki megvett, birtokolt, majd megvert
egy fiatal lányt, olyan durván, hogy azt már egy olyan sokat látott
rendőr, mint Scarlett is súlyosnak tartotta.
– Asszonyom? – Scarlett is hasra feküdt, a feje Marcushoz ért,
ahogy ő is bekúszott az ágy alá. – A nevem Bishop nyomozó. A
segítség már úton van. Tartson ki!
– Köszönöm – suttogta a nő.
– Hogy hívják? – kérdezte Marcus, és nagyon fülelt, hogy
hallja a választ.

341
 – Tabby.
– Tabby? – ismételte meg. – Hol van a baba, Tabby?
Egy könnycsepp csordult le a ráncos arcon. Marcus szíve
összeszorult. Aztán meghallotta Tabby alig kivehető szavait.
– Biztonságban. Biztonságban van. – Az asszony könnyei még
jobban ömlöttek. – De ez nem elég. Sosem lehet elég. – Csontos
keze megragadta Marcus karját. – Maga az? A férfi a parkból?
A pincelépcső dobogott, többen szaladtak le rajta. Marcus
azonban nem nézett oda, az idős nőre koncentrált.
– Igen. Honnan tudja, ki vagyok?
– Tala... – a nő nagyot sóhajtott, majd köhögni kezdett –,
mesélt nekem. Azt mondtam neki, bízzon magában. Fizessenek
meg a tetteikért!
– Kik?
– Az unokaöcsém. A felesége. A kölkük. Gonoszok, gonoszok.
Kérem, ígérje meg, hogy megfizetnek érte!
– Ők tették ezt magával?
– Chip volt.
– Miért?
– Mert elvettem a babát. Az ő babáját.
Marcus gyomra összerándult, pedig számított rá, hogy az egyik
elkövető az apja Tala gyerekének.
Tabby mosolygott.
– Malaya – súgta – már szabad.
– Az jó – sóhajtott Scarlett. – Az nagyon jó. És hol van most,
asszonyom?
– Barátnál. Annié. Annabelle a neve.
– Ö egy szomszéd? – kérdezte Scarlett.
– Nem. – Tabby megint rekedten köhögött, majd a szemhéja
remegni kezdett, a fogása pedig gyengült Marcus kezén. –
Templom – suttogta.
Egy mentőtiszt lépett oda hozzájuk.
– Bishop nyomozó, maga és a férfi álljanak arrébb, kérem!
Marcus és Scarlett talpra szökkent, két egyenruhás rendőr
pedig leemelte az ágyat Tabby testéről, amelyet átraktak egy steril

342
ponyvára. A rendőröket ugyanaz az ember koordinálta, aki Tala
gyilkosságánál is ott volt. Két mentős térdelt Tabby mellett,
megvizsgálták, miközben kikérdezték. A nő csak dadogva tudott
válaszolni.
– Még kérdeznem kell tőle néhány dolgot – mondta Scarlett.
Az egyik mentős felnézett, és megrázta a fejét.
– A vérnyomása olyan alacsony, hogy csoda, hogy még
lélegzik.
– Csak egy kérdés – ragaszkodott hozzá Scarlett, közelebb
lépve a hordágyhoz. – Hol van az unokaöccse, a felesége és a
lánya?
A nő megint mosolygott, ezúttal komor elégedettséggel.
– Elvitték őket. Rúgkapáltak. Sikítottak.
Scarlett leguggolt a hordágy mellé.
– Kik vitték el?
– Nem tudom. – Az idős nő a szavakat csak kínok közepette
tudta kiejteni, majd elfehéredett, amikor átrakták a hordágyra. –
Fegyverekkel jöttek.
– Maga hogyan került az ágy alá? – faggatta Scarlett.
Marcus el akarta húzni Scarlettet, hogy hagyja békén a nőt, de
az közel intette magához.
– Chip. Belökött... az ágy alá – megint köhögött –, amikor
jöttek.
A mentősök felemelték a hordágyat.
– Nyomozó, mennünk kell! Azonnal.
– Hé, Bishop – szólt oda Deacon az alagsor másik oldaláról –,
ezt nézd meg!
Marcus nem kért engedélyt, egyszerűen csak követte Scarlettet.
Valaki felkapcsolta a lámpát. Spártai, de tiszta lakhely volt. Egy
kis konyha, egy fürdő, három ágy és három kicsi komód. 'Falának
és a családjának? De akkor hol a gyerekágy?
Kicsit jobban nézett ki, mint az, ahol Marcus élt a hadseregben,
de ha itt lakott Tala, akkor mégiscsak börtön volt, nem számított,
hogy milyen tiszta vagy szép.

343
 – Istenem! – szakadt ki Scarlettből, amikor meglátta a
nyomkövetőket Deacon kezében. Olyanok voltak, mint Talán.
Mindkettőt levágták a viselőjükről. – Ez most vagy nagyon jót,
vagy nagyon rosszat jelent. Ha elmenekültek a babával együtt, az
csodálatos. De ha ugyanaz vitte el őket, aki Anderst és a családját,
akkor talán még nagyobb veszélyben vannak, mint eddig.
Marcus óvatosan lehajolt, nehogy valamihez hozzáérjen, és
megnézte a vágásokat a nyomkövetők szíján.
– Szerintem elmenekültek – szólalt meg halkan. – Nézzétek az
egyenetlen éleket! Ezeket nem elvágták. Olyasvalaki fűrészelte el
őket, akinek nem volt elég ereje ahhoz, hogy egyből átvágja.
– Azon gondolkoztam, hogy nők bokáján lehettek – vélekedett
Deacon. – Egy férfiéra szőkék lennének, hacsak nem fiatal férfiról
van szó. Szóval a baba megmenekült? Ez jó hír. Van valami
nyomod?
Scarlett bólintott.
– Igen, van. – Elmondta Tabbyt és a barátját a templomból,
Annabelle-t.
– Azt mondta, Chip verte meg, amiért elvette a babát – tette
hozzá Marcus.
– De miért vette el? – kérdezte kíváncsian.
– Nem részletezte, de azt mondta, „nem volt elég”.
Marcus a nyomkövetőkre mutatott.
– Lehet, hogy ez az Annabelle tudja, hol van ez a kettő.
– Lehetséges. – Deacon félrebillentette a fejét. – Te miért vagy
itt, Marcus?
Marcus ránézett Deaconre, nem pislogott, zavarta a férfi
hangneme.
– Hogy érted? – kérdezte vontatottan. – Mármint
egzisztenciálisan? Deacon ráhunyorgott.
– Ne... baszakodj... velem!
Marcus felemelte az állát, továbbra is a férfit nézte.
– Úgyszintén. O, és amúgy jól vagyok. Hogy van a rendőr a
fenti jelzés nélküli kocsiban?

344
 Deacon szája úgy megfeszült, hogy csak egy csík látszott
belőle.
– Meghalt – válaszolta. – Fejbe lőtték az anyósülés felőli
ablakon át.
Marcus meghökkent.
– Jézus! – Biztos nem ment át rajta a golyó, különben látta
volna a vért az ablakon.
– Hogyhogy az elkövető téged nem talált el? – tudakolta
Deacon olyan flegmán, hogy az már szinte sértő volt. – Abból
következtetve, hogy a golyó honnan találta el Spangler ügynököt,
a lövésznek tisztán kellett volna látnia téged a hátsó ajtónál, már
sokkal előbb, mint hogy Bishop nyomozó rád talált volna.
Marcus mérgesen előrehajolt.
– Mire célzol, Novak ügynök?
– Deacon – szólt rá Scarlett elég volt! Marcus, te is állj le!
Mintha csak otthon lennék. Hat nyavalyás fiútestvér vitatkozik
minden apró dolgon. De ők legalább tinédzserek voltak. Nekik
volt mentségük. – Kifújta a levegőt, majd rámutatott Marcus
sapkájára. – Ez az egyik sapkakamerád?
– Igenis, hölgyem – felelte Marcus nyersen, de leginkább
szégyenkezve, hogy Scarlett ennyire átlát rajta. Úgy viselkedett,
mint egy tesztoszteronnal teli tinédzser. Levette a sapkát, és a
nyomozónő kinyújtott kezébe tette. – Nem lesz rajta sok,
körülbelül egy perc. De látni fogod a széttört ajtót. – Ránézett
Deaconre. – Azért vagyok itt, mert úgy gondoltam, hogy ha valaki
itthon van, és a rendőrökkel nem is áll szóba, egy újságíróval azért
hátha. Nem tartóztathatnak le, nem volt bűnügyi helyszín, és
alkotmányos jogom volt ott lenni, ahol voltam.
– És a lövész nem lőtt Marcus mellé – szólalt meg Scarlett
halkan. – Csak azért kerültük el a lövedékeket, mert Marcus tudott
a pillanat hevében is ésszel cselekedni. Valaki betörte ezt az ajtót,
mielőtt mi ideértünk volna. Valószínűleg azok, akik elvitték
Anderst, a feleségét és a lányát.
Deacon mereven bólintott.

345
 – Értem. Én... Sajnálom. Spangler, az ügynök, aki meghalt, a
barátom volt, és... nem igazán viselem jól. Örülök, hogy te nem
haltál meg. Megint nem.
Marcus nagyot sóhajtott.
– Én is sajnálom, Deacon, részvétem. Gondoltam, hogy valami
nincs rendben, amikor senki sem állított meg. Azt hittem, hogy
kiszáll a kocsiból, vagy rádión szól valaki másnak. Arra
készültem, hogy aztán elég hangosan vitatkozom majd ahhoz,
hogy valaki a házban meghallja, és beengedjen, mert azt hiszi, az
ő oldalán vagyok.
– Nem a legrosszabb ötlet – ismerte el Deacon mogorván. –
Szóval mit tudunk eddig?
– Nem túl sokat – ismerte el Scarlett fáradtan. – Valaki, altit
Annabelle-nek hívnak, és Tabbyvel együtt járt templomba, elvitte
a babát. Ki tudja, hogy mi történt a másik két nővel? És ki tudja,
hogy ki vitte el Chipet és a családját?
– És hogy miért volt Chip nagynénje az alagsorban az ágy
alatt? Ha ő verte meg, akkor miért rejtette el az ágy alá, amikor
betörtek a fegyveresek? – tette hozzá Marcus. – Vajon csak azért
jött ide, hogy elvigye a babát, vagy Chip őt is arra kényszerítette,
hogy idelent éljen?
Scarlett bólintott.
– Az, hogy ezek az események néhány órával azután történtek,
hogy levágták Tala nyomkövetőjét, nem lehet véletlen. Tételezzük
fel, hogy van köztük összefüggés. Talán, aki elvitte Anderséket,
ugyanaz az emberkereskedő, aki eladta nekik Tálát és a családját.
Deacon bólintott.
– Egyetértek. De ez ugyanaz az ember lehet, aki meglőtte
Marcust és megölte Spangler ügynököt? Egyáltalán ki lőtte le
Tálát?
Marcus a homlokát ráncolva körülnézett.
– És hol a kutya?
– Coco – mormolta Scarlett –, a kutya vagy nincs itt, vagy be
van drogozva, vagy már halott.

346
 Az ázsiai férfi, aki az aznap reggeli tetthelyet vizsgálta,
csatlakozott hozzájuk. Scarlett Tanaka őrmesternek szólította,
emlékezett vissza Marcus.
– Aprólékosan átkutatjuk a házat, Deacon. – Tanaka
érdeklődőén Marcusra pillantott. – Forgalmas napja volt, Mr.
O’Bannion. Örülök, hogy nem esett baja. Jól hallottam, hogy azt
mondta, az ajtót betörték?
– Jól – válaszolta Marcus. – Valaki visszaállította a helyére, de
nem volt bombabiztos. Leesett a zsanérokról, amikor
belevetődtem. Magán az ajtón nem láttam sérüléseket, nem volt
kopott a festés. Nem hiszem, hogy faltörő kost használtak volna,
hogy bejussanak.
– Erős fiúk – jegyezte meg Deacon –, Andersék nem adták fel
küzdelem nélkül. Golyónyomok vannak a nappaliban. A
hálószoba ajtaját is letörték a zsanérokról.
– Minden felületről veszünk ujjlenyomatot, és minden sarkot
átnézünk – ígérte Tanaka. – És megnézzük, hogy valamelyik
golyó egyezik-e azzal, amit Carrie szedett ki a ma reggeli
áldozatból. – Aztán sóhajtva hozzátette: – És Spangler ügynökből.
Scarlett és Deacon egy pillanatra megmerevedett.
– Épphogy apuka lett – jegyezte meg Deacon halkan a gyereke
csak pár hónapos.
Scarlett lecsukta a szemét, és amikor kinyitotta, Marcus
ugyanazt a kifejezéstelen tekintetet látta, amit korábban is, az
irodájában. Összeszorult a szíve miatta, mert tudta, hogy ismét
vissza kellett fojtania az érzelmeit.
– Miért volt itt az elkövető? – kérdezte Scarlett tárgyilagosan
és logikusan. – Várta, hogy valaki kijöjjön a házból? Várta, hogy
valaki bemenjen? Kicsoda? Őrködött, hogy kint tartsa a
rendőröket? Ha igen, akkor miért nem lőtt le senkit, aki a ház előtt
várakozott?
– Talán azért, mert még várakoztatok – vélekedett Marcus. –
Tudta, hogy nincs parancsotok, különben bementetek volna.
Vajon mennyi ideig szobrozott ott? Azok hagyták itt őrködni, akik
elvitték az Anders családot? Vagy visszajött valamiért?

347
 Mindhárman hátraléptek, amikor a mentősök a lépcső felé
kezdték tolni a hordágyat, amin a halálsápadt Tabby feküdt.
– Hová viszik? – kérdezte tőlük Scarlett.
– A megyeibe – felelte az egyik mentős. – Elvesztette az
eszméletét. Szólok nekik, hogy hívják magát, ha felébredt.
Marcus jól ismerte a Megyei Általános Kórházat. Oda vitték be
őt és Stone-t is kilenc hónappal korábban. Arra gondolt, hogy
szólnia kell Gayle-nek, tartsa az ottani ismeretséggel a
kapcsolatot, hogy ő is tudja, mikor ébred fel Tabby. Ha felébred.
Marcus bele sem akart gondolni abba, hogy az idős nő meg is
halhat, mert úgy tűnt, hogy azt tette, amit helyesnek érzett. Még
ha ez nem is volt elég, jelentsen ez bármit is. Marcus úgy
gondolta, hogy ő talán tudja.
A mentősök eltűntek a lépcső tetején, Marcus pedig
visszanézett Deaconre, aki folytatta a beszélgetést.
– Lehet, hogy az elkövető azért jött vissza, mert akadhat
bizonyíték a házban, ami Anderst az elrablókhoz köti – mondta. –
Ez jól jönne, feltéve, hogy ők az emberkereskedők. Látott minket
elöl, és hátrajött.
– Mikor lőtte le Spangler ügynököt? – kérdezte Marcus.
– Nem tudom pontosan – válaszolta Deacon. – Nem régen
lehetett halott. Majd a boncolás többet mond. – Becsukta a
szemét. – Istenem, el kell mondanom a feleségének!
Scarlett együttérzően megszorította Deacon karját.
– Majd én megmondom – ajánlotta fel.
Deacon megrázta a fejét.
– Nem kell. Múltkor is te csináltad. Na meg én vettem fel
Spanglert a rendőrséggel közös munkacsoportba a helyi irodából.
Zimmerman majd elkísér.
Zimmermant ismerte Marcus, ő volt az FBI cincinnati helyi
irodájának a vezetője és Deacon közvetlen főnöke. Onnan ismerte,
hogy Zimmerman meglátogatta a kórházban. Rendes embernek
tűnt.
Scarlett leengedte a kezét.
– Ha meggondolod magad, szólj.

348
 – Rendben. – Deacon Marcus felé fordult. – Miért kérdezted,
hogy mikor ölték meg?
– Mert próbálom összerakni a történéseket a fejemben –
mondta Marcus. – Ha már akkor megölték, amikor leparkolt,
akkor az elkövető már azelőtt itt volt, hogy ti megérkeztetek
volna. Ez azt jelentené, hogy itt hagyták őrködni. De mivel az
ügynök nem halott ennyi ideje, a gyilkos valószínűleg azért jött
vissza, hogy megtaláljon valamit. Vagy valakit.
– Gondolod, hogy Tabbyért jött vissza? – kérdezte Scarlett.
Marcus vállat vont.
– Lehet. Aki betört a lakásba, lelőhette volna Anderst és a
családját, itt hagyhatta volna a holttestüket, de nem tette.
Scarlett bólintott.
– Kiráncigálták őket, rúgkapáltak és sikítoztak Tabby szerint.
– Nagyon sok golyónyom van a falakban odafent – mondta
Deacon.
– Biztosan dulakodtak.
– Lehet, hogy máshol ölték meg őket – folytatta Scarlett –,
hogy mi ne találjunk holttesteket. Azért nem vitték el Tabbyt,
mert Chip belökte az ágy alá.
Deacon a homlokát ráncolta.
– Nem sok értelme van, hogy megmenti a nőt azután, hogy ő
maga majdnem megölte.
– A nő egy telefonért nyúlt, amikor megtaláltam – mondta
Marcus. – Talán Chip azért lökte az ágy alá, hogy majd később
megmentse őket. És azért hagyhatta nála a telefont, hogy hívni
tudja a rendőrséget, de túlságosan megsérült ahhoz, hogy
kimásszon az ágy alól, miután a betörők elmentek.
– Vince, mit tudsz mondani a telefonról? – kérdezte Deacon,
miközben ránézett a férfira.
– Eldobható – válaszolta Tanaka. – A szám nem egyezik
azéval, amit arra használtak, hogy üzenetet írjanak magának, Mr.
O’Bannion – tette hozzá, mielőtt Marcus megkérdezhette volna. –
Bezacskóztuk és megjelöltük. A laborban majd megpróbálunk
rájönni, kié volt.

349
 Scarlett a homlokát ráncolta.
– Ha a betörők tudták volna, hogy Tabby itt van, akkor addig
keresik, amíg meg nem találják. Nem hiszem, hogy itt hagyták
volna szemtanúnak.
– Tehát Chip titkolódzott a dílere előtt – állapította meg
Deacon elgondolkodva.
– Olyan dolgokról, amiket azóta talán már kiszedtek belőle –
tette hozzá Marcus. – Azért nem ölték meg őket itt. Válaszokat
akarnak.
– Például azt, hogy ki ölte meg Tálát? – vetette fel Scarlett.
Marcus bólintott.
– Nála futnak össze a szálak.
Scarlett felvette a telefonját onnan, ahova akkor esett, amikor
bevetődtek az ajtón.
– Hívok egy biztonsági osztagot Tabby szobája elé a kórházba.
Ha az elkövető azért jött vissza, hogy őt megtalálja, akkor a
kórházban is próbálkozhat. Lehet, hogy ő az egyetlen szemtanúnk.
Feltéve, ha életben marad.
Felhívta őket, majd odaadta Marcus sapkáját Tanakának, aki
belerakta egy bizonyítékos tasakba.
– Várj! – mondta Scarlett tűnődve, amikor Tanaka kinyitott
még egy tasakot a Deacon kezében lévő nyomkövetőknek. –
Vajon miért hagyták itt a nyomkövetőket?
– Hogy érted? – kérdezte Tanaka.
– Próbálom időrendi sorrendbe helyezni a dolgokat –
magyarázta Scarlett. – Ha a betörők azon az ajtón jöttek be, akkor
el kellett menniük a nyomkövetők mellett, amikor a lépcső felé
tartottak. Elrabolták az Anders családot, közben lövöldöztek.
Gondolniuk kellett arra, hogy a rendőrség előbb–utóbb feltűnik itt.
Miért hagyták itt a nyomkövetőket, hogy aztán majd megtaláljuk?
Miért nem vitték el őket?
– Ráadásul ugyanolyanok, mint amit levettél Taláról – tette
hozzá Deacon.
Tanaka vállat vont.

350
 – Ezt most hirtelen nem tudom. Felírtad a sorozatszámukat? –
tudakolta, miközben felmutatta a nyomkövetős tasakot.
Deacon bólintott.
– Igen, köszi. Amint tudok, utánanézek. Elmegyek felvenni
Zimmermant. – Marcusra pillantott. – Egy kicsit húzd meg
magad, rendben? Kétszer egy nap alatt... Nem örülnék, ha
harmadjára sikerülne nekik.
– Óvatos leszek – mondta Marcus. Ez volt a legtöbb, amit
ígérhetett, mert nem akart hazudni Deaconnek.
Scarlett tekintete elárulta, hogy észrevette Marcus hárítását,
tudta, hogy nem hagyja ennyiben.
– Megpróbálom megkeresni Annabelle-t – mondta Scarlett
Deaconnek.
A férfi fáradtan sóhajtott.
– Zimmermannal értesítenünk kell Spangler ügynök feleségét.
Ne felejtsd a találkozónkat az irodában! Ott találkozunk.
Miután Deacon elment, Scarlett a földön fekvő ajtót
megkerülve odament az ajtófélfához. Némán tanulmányozta a
roncsokat, majd levert arckifejezéssel odafordult Marcushoz.
– Most visszaviszlek az irodádba.

351
 Tizenhatodik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 14:30

S carlett becsatolta az övét, aztán hátrahajtotta a fejét a

fejtámaszra, és becsukta a szemét. Az egész felfordulás alatt
nyugodt volt, de most, hogy tényleg egyedül voltak, hagyta, hadd
árassza el annak a pillanatnak a rémülete, amikor a golyók a fejük
mellett repkedtek. Vagyis pontosabban Marcus feje mellett. Azok
a lövedékek nem neki szóltak. A merénylő, aki volt annyira profi,
hogy kövesse őket, amikor a földre estek, több centivel a feje fölé
lőtt.
– Meg is halhattál volna – motyogta a férfinak, aki mellette ült.
– Megint.
– De nem haltam meg – válaszolt Marcus higgadtan, s a
szavaitól Scarlettet kirázta a hideg annak ellenére, hogy az
augusztusi napon álló fekete autóban ezer fok volt. – Most sem –
tette hozzá, és a hangja elmélyült.
Újabb borzongás futott végig a nő bőrén, és a lába között
csiklandozta. Nagyot sóhajtott, összeszorította a combjait, és a
keze megragadta a kormányt. A szavak, amik az agyában
keletkeztek, eltűntek, mire a szájához értek, szóval csak ült a
helyén, szorította a kormányt, és... vágyakozott.
– Bár – folytatta Marcus egy perc teljes csend elteltével – lehet,
hogy infarktust kapok, ha nem engedsz be egy kis levegőt.

352
 A bánatos, vicceskedő hangsúly felrázta Scarlettet. Beindította
az autót, és bekapcsolta a légkondit.
– Sajnálom – mondta maga elé bámulva.
– Én nem.
Oldalra fordult, hogy ránézzen a férfira, majd felsóhajtott,
amikor meglátta a szemében a vad vágyat.
– Nem nézhetsz így rám!
– Miért nem? – Marcus ajka mosolyra húzódott, bűnösen
szexin. – Nem vagyok zsaru. Nem sértek semmilyen rendőrségi
szabályt. Nem vagyok gyanúsított, ugye?
– Nem. – Scarlett hivatalosnak akart hangzani, de a szó, ami
kijött a száján, rekedt és izgatott volt.
Marcus összeszorította az állkapcsát, és nagyot nyelt.
– Akkor nem beszélhetsz így velem.
A nő mélyen beszívta a levegőt, megfordult a kocsival, és
elhúzódott a többi rendőrautótól.
– Rendben.
A szeme sarkából látta, hogy Marcus ajka megrándul.
– Mi van rendben?
– Én nem beszélek így veled, te pedig nem nézhetsz így rám.
A férfi félmosolya visszatért.
– Akkor hol találkozunk? És mikor?
Scarlett nem csinált úgy, mintha nem értené a kérdést. Tudta,
azt kell mondania, hogy köztük nem lehet semmilyen kapcsolat,
amíg ez az ügy le nem zárul. Vagy az is lehet, hogy sohasem,
addig legalábbis, amíg meg nem tudja, valójában milyen riporter
is a férfi, és milyen veszélyt jelenthet. De ezt nem tudta
kimondani.
– Bűnügyi helyszínen nem. És nyilvánosan sem, amíg ez az
ügy tart.
Érezte, hogy Marcus a profilját tanulmányozza.
– Miért nézted meg azt az ajtót az alagsorban? – kérdezte.
Scarlett pislogott, nem erre a válaszra számított.
– Meg akartam nézni, hova fúródtak a golyók. Rád célzott. Ha
nem mozdultál volna meg, most halott vagy.

353
 – De megmozdultam, és a golyók nem találtak el minket. Nem
haltál meg, és én sem. Egyáltalán nem – tette hozzá dünnyögve.
Scarlett felnézett Marcus arcára, majd le, az ölébe. El kellett
fojtania egy nyögést. Nem, nem halt meg. Egyáltalán nem. Újra
megszorította a kormányt, nehogy megérintse a férfit, nehogy
megsimogassa azt a hívogató dudort.
– Istenem – suttogta –, ez nem igazság, Marcus!
– Mintha én nem tudnám – suttogta ő is, aztán egy grimasz
kíséretében komolyan megkérdezte: – Szóval, Scarlett, mikor és
hol?
– Én... nem tudom. Még nem gondolkodtam ezen.
– Én igen – mondta csendesen. – Vigyél haza magadhoz!
Scarlett hirtelen feléje fordult és rámeredt. Marcus nem viccelt.
Férfi még nem nézett rá határozottabban soha. Egy autó dudálni
kezdett, ezért visszakapta a tekintetét az útra, pont időben, hogy
elkerülje a balesetet.
– Úgy érted, hogy most azonnal?
– Igen.
– Én... Marcus, most nem lehet. Meg kell sétáltatnom a kutyát,
és vissza kell mennem dolgozni.
– Miért, Scarlett? – kérdezte, a száraz, vicceskedő hangnem
visszatért. – Csak nézni akarlak. Tudod, úgy. Amit megtehetek,
amíg te sétáltatod a kutyát. Te mire gondoltál? – Csettintett egyet
a nyelvével. – Te, romlott nő, te!
Scarlettnek nevetnie kellett.
– Te... – elkomolyodott és felsóhajtott – életben vagy. Életben.
– Igen – mondta Marcus is komolyan, már nem viccelt. – Attól
tartok, hogy a legrosszabb pillanatomban láttál. Normál esetben
nem bukom le golyók elől. Ez egy különleges nap.
– Golyóálló mellényt viselsz. Naponta kapsz halálos
fenyegetéseket.
– Te meg zsaru vagy – vágott vissza határozottan –, rád is
mindig lőnek.
– Egyébként ez nem igaz. Azt hiszem, ebben a kategóriában
előttem jársz. – Scarlett rácsapott a saját mellényére. Mivel

354
Marcusra gyilkosok vadásztak, nem akart ő sem kockáztatni, hogy
esetleg járulékos veszteség legyen. – Ez nem része a mindennapi
öltözékemnek.
– Miért nem akarsz elvinni hozzád?
Ismeretlen pánik szorongatta Scarlett torkát.
– Ezt nem mondtam.
Marcus az ujjaival belefésült sötét, dús hajába a halántékánál,
aztán a véres kezét messzire előretartotta, hogy Scarlettnek ne
kelljen az útról levennie a szemét.
– Elsősegélyre van szükségem!
– A betontörmelék – jegyezte meg Scarlett. Amitől a férfi
megvédte. Megsérült, míg neki semmi baja sem lett.
– Haza kell vinned, hogy kitisztíthasd a sebeimet, és jól
bekötözhess.
Scarlett az alsó ajkába harapott.
– Ezért mondtam, hogy nézzenek meg a mentősök.
– Tabbyvel voltak elfoglalva.
– Küldtek volna még egy csapatot, te is tudod. A francba,
Marcus! Elviszlek a kórházba.
– Ne!
A férfi szavában legalább akkora volt a pánik, mint amit
Scarlett is érzett.
– Miért ne?
Marcus nagy levegőt vett.
– Nem szeretem a kórházakat.
– Azt hiszem, ezt megértem, azok után, ami tavaly történt. Én
magam sem rajongok értük.
Egy kijárat következett, és Scarlett lehajtott az útról.
– Hová megyünk? – kérdezte Marcus gyanakvóan.
– Megvizsgállak. És ha nem boldogulok, elviszlek egy
orvoshoz. Nem a kórházba – tette hozzá, mielőtt a férfi tiltakozni
kezdett volna.
Az első szabad parkoló egy templomhoz tartozott. Ebben az
órában nem volt ott senki. Scarlett megállt a kocsival, aztán
körbement, és kinyitotta Marcus ajtaját is. A kezét nyújtotta.

355
 – Állj fel! Túl sötét van az autóban, több fényre van
szükségem, hogy rendesen lássak. Itt védve vagyunk. Itt senki
nem tud ránk lőni, hacsak ide nem jön személyesen.
És ha ez megtörténik, lelövi az elkövetőt.
Marcus nem tiltakozott, követte Scarlettet, ahogy körbevezette
a nyitott ajtó körül, segített neki, hogy félig ülve, félig állva
megtámaszkodjon a motorháztetőn, széttett lábakkal. Ebben a
helyzetben Scarlett hamarabb látta volna meg a tettest, mint az
őket.
– Fejet le! – mondta.
– Fel, le! – morgott Marcus, de engedelmesen lehajtotta a fejét.
– Főnökösködsz.
– Erre csak most jöttél rá?
Scarlett előrehajolt, hogy jobban lássa a vágást a férfi fején
Aztán mélyen beszívta a levegőt, amikor a férfi elkapta a csípőjét,
és közelebb húzta, beszorítva a két combja közé.
– Azt mondtad, közelebbről is meg akarod nézni – duruzsolta,
a hangja csupa simogatás volt, amitől a nő belseje bizseregni
kezdett. – Akkor nézd!
Scarlett tudomást sem vett a kedves meghívásról, és reszkető
kézzel, óvatosan szétválasztotta Marcus haját a vágásnál.
– Nem túl mély, szerintem megoldom.
– Szuper. – Marcus közelebb húzta magához, arcát a gömbölyű
vállához szorította, és nagy levegőt vett. – Olyan finom az illatod!
– mondta, lehelete forró volt Scarlett bőrén. – Itt akarok maradni
egész nap. Egész éjszaka.
A gondolat, hogy együtt fekszenek az ágyban a lepedők között,
remegéssel töltötte el a nőt.
– Marcus – ellenkezett, de elég gyengére sikeredett. Minden
sejt a testében közelebb akart préselődni a férfihoz.
Marcus felemelte a fejét a válláról, hogy a szemébe nézzen.
Életében nem volt ilyen komoly.
– Nem vagyunk bűnügyi helyszínen, és senki sem lő ránk. Azt
hiszem, eleget vártunk, Scarlett!

356
 Minden további figyelmeztetés nélkül átölelte és magához
húzta, hogy megcsókolja, amitől Scarlettnek rögtön elállt a
lélegzete. Semmi finomkodás, csak ez. Marcus szája kemény volt,
heves és olyan... követelőző, hogy Scarlett csak nyögni tudott,
átölelni a férfi nyakát, és viszonozni a csókját. A férfi karja
türelmetlenül a hátát simogatta, ő pedig csak átkozni tudta a
mellényt, mert megfosztotta az érintésétől. Csalódott, mélyen a
torkából feltörő hang kíséretében Marcus keze lecsúszott a hátáról
a mellény alatt egészen a fenekéig, és dörzsölni kezdte.
Olyan jó érzés volt, hogy Scarlett majdnem nyögött egyet. A
pokolba, talán mégis nyögött, mert a férfi közelebb rántotta, majd
a fenekénél fogva magához húzta a csípőjét is. Erezte az
erekcióját akkor is, amikor az alagsorban rajta feküdt, és minden
akaraterejére szüksége volt, hogy ne engedjen a kísértésnek, arról
nem is beszélve, hogy egy fegyveres ronthatott volna rájuk az
ajtón át. De itt most nem volt sem fegyveres, sem vészhelyzet.
Csak Marcus, a keze a fenekén és a lenyűgöző dudor a
nadrágjában.
Mind az enyém. Mámorító érzés volt, egyre mohóbb lett.
Scarlett hozzádörgölte magát a férfihoz, felemelte a lábát, és
átfogta vele a csípőjét. Közelebb, csak erre tudott gondolni.
Közelebb kellett kerülnie.
Marcus nyögése vibrált a mellkasában, amikor annyira
elhúzódott, hogy Scarlett levegőt tudjon venni. Ajkuk egymáshoz
ért.
– Kívánlak – mondta a férfi, hangja rekedt és akadozó volt. –
Ezt te is tudod, ugye?
– Igen – suttogta Scarlett, aztán elmosolyodott, hirtelen
mérhetetlen boldogság lett úrrá rajta. – Erre magamtól is rájöttem.
Marcus megszorította a fenekét, miközben visszamosolygott.
– És?
Elhúzódott a férfitól, hogy lássa az arcát, majd a valóság
villámgyorsan kijózanította. A francba! Itt vannak egy templom
mögötti parkolóban, mint a tinédzserek, tekintet nélkül arra...
mindenre.

357
 Marcus mosolya lehervadt.
– Mi a baj?
– Én is kívánlak téged – vallotta be halkan. – Annyira, hogy
meg is ijeszt.
Marcus összehúzta a szemöldökét, a teste megmerevedett. A
keze még mindig Scarlett fenekén volt, mintha el sem akarná
engedni, és ez az ötlet tetszett is neki.
– Mitől félsz?
– Annyira elragadtattam magam, hogy nem voltam elég óvatos.
Itt állsz nyílt terepen, én pedig nem vigyáztam. Bármi
megtörténhetett volna.
Marcus nagy lélegzetet vett, és miközben kifújta a levegőt,
merev vállai ellazultak.
– Akkor haza kell vinned magadhoz –jelentette ki egyik
szemöldökét felemelve. – Ott biztonságban leszünk, nem igaz?
Ahogy a feszültség elpárolgott Marcus testéből, eltűnt
Scarlettéből is.
– De igen. De ott nem maradhatunk sokáig, és ilyeneket sem
csinálhatunk, attól függetlenül, hogy milyen jó volt. Meg kell
találnom Annabelle-t és Tala gyerekét. És azokat a szemeteket,
akik rád lőttek. Mind a kettőt.
– Sajnálnám őket, ha erre nem számítottak. Nem szeretnék a
listádon lenni. – Vonakodva elhúzódott. – Szóval ez kellemes
volt? – kérdezte, ám az árulkodó hanglejtése alapján pontosan
tudta, hogy ennél sokkal több volt.
Scarlett úgy érezte, vége van. Erőnek erejével elhúzódott a
férfitól, visszament a vezetőüléshez, becsatolta magát, majd
mereven maga elé bámult. Mert ha ránézett volna Marcusra, talán
soha nem tudott volna újra elnézni.
– Igen – mondta határozottan, amikor hallotta, hogy a férfi is
bekötötte magát. – Kellemes volt. Egy nőnek oda kell figyelnie
arra, nehogy elbízd magad.
– Azt hiszem, az a hajó már elment, nyomozó. Már elbíztam
magam – válaszolta mézesmázosan.

358
 Scarlett felkapta a fejét, rámeredt Marcusra, aztán kitört belőle
a döbbent nevetés, amikor meglátta az ártatlan ábrázatát.
– Nem tudom, mit csináljak veled!
Marcus rámosolygott.
– Ne aggódj, van pár ötletem!
Scarlett sebességbe tette a kocsit, és miközben az autópálya
felé vette az irányt, érezte, hogy alig kap levegőt, amire a legjobb
oka volt.
– Ebben biztos vagyok, Mr. O’Bannion, ebben biztos vagyok.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 14:35

Ken lerohant a lépcsőn az alagsorba, egyik kezében egy tányér

gőzölgő lasagne volt, a másikban egy pohár jeges tea. Szüksége
volt egy kis időre, hogy lenyugodjon Demetrius telefonja után.
Hogy rendezze a gondolatait. És hogy ebédet csináljon magának.
Az a beképzelt, gondatlan szemétláda! Ken kinyitotta a
nyomkövető programot a telefonján, hogy lássa Demetrius
konkrét tartózkodási helyét, amíg a vacsoráról megmaradt
lasagnét melegítette.
Demetrius telefonja ott volt, ahol mondta, irányban O’Bannion
újságjának az irodája felé. Ken beállított egy riasztást, hogy tudja,
ha valami oknál fogva Demetrius letér az útról, aztán átadta magát
az ebéd élvezetének. Nem is érezte, mennyire éhes, amíg meg
nem kordult a gyomra. Az, hogy visszatartotta magát, és nem törte
el Stephanie Anders csinos kis nyakát, rengeteg energiáját
emésztette fel.
Az ételnek az illata más célt is szolgált: emlékeztette a foglyait,
hogy ők tulajdonképpen... foglyok. Ki vannak nekem szolgáltatva,
hogy kapnak–e ételt, vizet. Hogy életben maradnak-e. Chip és

359
Stephanie biztos éhes és szomjas volt már. Hacsak Marlene
Anders vérének a szaga és elvágott torkának a látványa nem vette
el az étvágyukat örökre.
Amikor visszament az alagsorba, az apa és a lánya felnézett,
mindkettejük tekintete feszült volt. A szünetben összeszedték
magukat. Időbe fog telni újra lenyomni őket. Ideje pedig nem volt
Kennek. Ostoba, kibaszott Demetrius! Ha harminc másodperccel
később telefonál, Kennek már birtokában lenne az információ.
Óvatosan rátette a tányért a kocsira, ami a széke mellett volt, és
miközben evett, ivott, észlelte, hogy Chip és Stephanie is követi
minden mozdulatát. Befejezte az ebédet, és sóhajtott egy nagyot.
– Ez igazán nagyon finom volt. Tökéletes. A kínzás olyan
kimerítő.
Felállt, átmozgatta a vállait.
– Folytathatjuk, Stephanie? – Kivette a pecket a lány szájából.
– Ki vitte el a gyereket?
– Tabby – válaszolta tompán. – A kedves nagynéni, Tabby. Ez
a Tahitira becézése. Hetvenkilenc éves, százhatvanhét centi
magas, körülbelül negyven kiló. A haja ősz, a bőre ráncos.
Majdnem vak. Járókerettel megy, nem juthatott messzire.
Lám, lám, lám! Ügy tűnt, a kis Stephanie-nak kinyílt a csipája.
Ken úgy gondolta, előbb–utóbb csak megtanulja majd. De a
válaszai most tényleg felbosszantották. Ken azokra a
keréknyomokra gondolt, amit az emberei találtak ott hátul. A
kedves Tabby néni messzire juthatott, ha valaki felvette őt.
– Apa úgyis félholtra verte – tette hozzá Stephanie. – A
srácoknak nem fog gondot okozni elkapni.
Gondolod te, vélte Ken szigorúan, a kirakós újabb darabjai
kerültek a helyükre. Nagy összegben fogadott volna arra, hogy a
kedves Tabby néni miatt rántották össze a zsaruk a második
mentőegységet, nem azért, mert O’Bannion megsérült. Demetrius
hozzá sem ért O’Bannionhoz. És most a zsaruknál van Chip
nagynénje, egy rokon, akiről Chip nem árulta el, hogy velük él. Ki
tudja, milyen információ birtokában van az öregasszony?
Csodálatos!

360
 Irt üzenetet Seannak, Deckernek és Burtonnek Chip
nagynénjének a nevével és korával kapcsolatban, és azzal az
utasítással, hogy intézzék el. Intéztek el embereket a börtön falain
belül is. Egy kórház nem ígérkezett könnyű feladatnak, de
egyértelműen megoldható volt.
– Köszönöm, Stephanie! Utánaküldtem az embereimet. – Ken
keresztbe tette a lábát, a hangja finoman érdeklődő volt. –
Egyébként, ha apád félholtra verte ezt a nagynénit, hogyan tudta
elvinni a gyereket?
– A gyereket hamarabb vitte el. Ezért verte meg apám. Odaadta
valakinek. Nem tudom, kinek, és komolyan mondom, hogy nem
tudom. Nem tudom, voltak-e barátai. Apám azért tartotta, hogy
felvehesse az utána járó társadalombiztosítási pénzt.
Ken Chiphez fordult, akinek még mindig pecek volt a szájában,
és akinek a szeme nyilakat lőtt a lánya irányába.
– Most viccelsz? – mondta Ken hitetlenkedve. – Ennyi pénzed
van, mégis meglopod a nagynénédet? Mégis mennyit, ötszázat
egy hónapban? Te aztán igazi szarházi vagy!
– Az anyjával is ezt csinálta – árulta el Stephanie –, amíg meg
nem fenyegette, hogy kitálal. El is látta a baját – tette hozzá
cinikusan.
– Hogyan történt?
– Valószínűleg párnát tett a fejére. Én akkor az egyetemen
voltam. Tudja, ezért szerezte Milát. Tala anyját. Nővér volt. Azért
hozta, hogy gondozza az anyját.
Ken tanulmányozni kezdte Stephanie-t. Gyűlölet csillogott a
lány szemében.
– Apád anyja nem a te nagyanyád volt?
– Nem. Nem az ő gyereke vagyok.
Chip kifújta a levegőt, az orrcimpája kitágult a dühtől, de a
szemében látni lehetett, hogy sokkban van. Vagy nem tudott erről,
vagy nem tudta, hogy Stephanie tudja.
– Kinek a gyereke vagy? – kérdezte Ken.
Stephanie megrántotta a vállát, amennyire a kötelek engedték.

361
 – Chip legjobb barátjáé. Anyám elég jól érezte magát azokon a
vacsorával egybekötött bulikon, amiken apám együtt csacsogott
azzal az emberrel, aki dugta a feleségét. Ez a viszony sokáig
tartott. Anyám majdnem elhagyta Chipet, amikor az becsődölt, de
végül ki tudta menteni az irháját a szegényházból – magyarázta a
fejét lehajtva. – Valószínűleg maguknak köszönhetően.
Ez igaz volt. Ken akkor adta el az első munkásokat Chipnek,
amikor gajra ment a cége.
A lány magabiztosan beszélt, de Ken észrevette, hogy a szemét
az ő arcán tartotta, meg néha Chipre sandított, hogy véletlenül se
kelljen lenéznie az anyja holttestére. De túl nagy volt az arca,
ezért Ken verbálisán kezdte bombázni.
– Tudod, vagy a legjobb színésznő vagy a világon, vagy a
legszámítóbb ribanc, akivel valaha találkoztam. Az anyád
viszonyáról beszélsz, miközben itt fekszik melletted holtan?
Stephanie becsukta a szemét, csinos arcát egy percre
eltorzította a fájdalom.
– Azt akarta volna, hogy kijussak innen élve. És ha ehhez az
kell, hogy elmondjam, amit kérnek, hát akkor ez lett volna a
kívánsága.
– Innen nem szabadulsz – nyomatékosította Ken –, ugye azt
tudod? A lány bólintott, a szeme még mindig csukva volt. Az arca
elsápadt.
– Igen, felfogtam.
– Csak hogy ne áruljunk zsákbamacskát – mondta Ken
kedvesen.
– De azt is mondta, hogy megkönnyíthetem a helyzetemet.
– Igen, mondtam ilyet. Lássunk is hozzá! Minél egyenesebb
vagy, annál jószívűbb leszek én. Nos, miért adta oda Tabby a
gyereket valakinek? – A férfi az ujjával hadonászott a levegőben.
– Nem tudom. Talán hallotta, hogy Tala meghalt, és azt
gondolta, senki sem fogja etetni a kölyköt. Sem anya, sem én nem
vettünk volna neki tápot, Tabbynek meg ném lehetett pénze, így a
gyerek talán éhen is halt volna, mert Tala még szoptatta. Vagy

362
Tabby attól tartott, hogy anya megszabadul majd a gyerektől.
Nem tudom.
Az Anders család egy átkozott viperafészek lehetett. Ken örült,
hogy nem kellett velük élnie. Majdnem meg is sajnálta Tabby
nénit. De annyira azért nem, hogy visszahívja Seant és a
többieket. Az öregasszonynak el kellett tűnnie. Talán megváltás is
lesz ez így neki.
– Tabby engedte el a másik két nőt is?
– Lehet. Én nem, és anya sem. Anya szolgái voltak.
Ken rosszallóan nézett. Stephanie együttműködő volt, valami
mégsem stimmelt. Valami fura volt. Olyan könnyen feladta a
nagynénjét, nem törődve azzal, hogy az öregasszony volt talán az
egyetlen esélyük a menekülésre.
Drake. Persze, a pasija, aki megölte Tálát. Ken legszívesebben
megrúgta volna saját magát. Hagyta, hogy a gyerekkel és a
nagynénivel mellékvágányra tereljék, és így elfeledkezzen arról az
átkozott pasiról, akinek az volt a vezetékneve, hogy... Kutatott a
memóriájában. Ah! Connor. Drake Connor.
– Stephanie – szólalt meg kedvesen –, hol van Drake?
A lány elfehéredett.
Bingo! – gondolta Ken először, közvetlenül utána pedig, hogy
Az anyját!
– Hívtad, amikor az embereim megérkeztek? Mondtad neki,
hogy elhurcoltak?
– Nem – válaszolta, de a hangja megtört.
Ken felpattant, és már pofon is vágta, a lánynak pislogni sem
volt ideje. A feje hátracsapódott, éles sikoly hagyta el a torkát.
– Nekem ne hazudj!
Stephanie megtörtén nézett fel, Ken pedig visszaült a székére.
– Kezdjük elölről! Mondtad neki, hogy elhurcoltak?
A lány lenézett a földre az anyja holttestére, és szárazon
öklendezni kezdett.
Szerencsére kiürült már a gyomra legutóbb, amikor hányt.
– Igen – suttogta.
– Hol volt, amikor ezt elmondtad neki?

363
 – Úton hozzám.
– És szerinted idáig követett?
Stephanie hangosan nyelt. Aztán egy apró bólintás.
Mellette Chip a szemét forgatta. Ken nevetni kezdett, mert
meglepő módon egyet kellett értenie.
– Azt hiszem, apádnak most az egyszer igaza van, Stephanie.
Drake nem fog megmenteni téged. Már félúton jár a határ felé.
Elküldte a fiú nevét Seannak, Deckernek és Burtonnek, és
utasította őket, hogy azonnal keressék meg Drake Connort.
– Figyelembe véve, hogy ma reggel gyilkosságot követett el,
kétlem, hogy a rendőrséghez rohanna segítségért. És ha az az
extrém, vad ötlete támad, hogy egyedül próbálkozik meg a
megmentéseddel, nos, biztosan el fogjuk kapni. De erre ne
számíts, angyalom! Nagyobb eséllyel csap beléd a villám, vagy
viszed el a főnyereményt.
Ken végre meglátta a vereséget a lány szemében. Órák óta
tartotta magát, mert Drake-re várt, hogy megmentse. Szinte túl
cuki is volt már. Émelyítő.
A férfi felállt, és leporolta a tenyerét a nadrágján.
– Azt hiszem, megkaptam tőled és apádtól azt, amit akartam –
mondta, miközben az eszközeit nézegette a kiskocsin.
Stephanie ijedt hangot adott ki, amikor leesett neki, hogy mi is
Ken további szándéka.
– Várjon! Azt mondta, segít, ha beszélek.
– Nos, ez még azelőtt történt, hogy elpazaroltam volna rád a fél
napomat. Van rendes munkám is, te pedig feltartottál.
Valószínűleg vacsoraidőben is dolgoznom kell majd, hogy
utolérjem magamat. De ne aggódj! Nem öllek meg. Őt fogom
megölni – mondta, Chip felé mutatva. – Neki semmi haszna. Te
indítottad el a lavinát, amikor kivitted Tálát engedély nélkül. De
mivel alapvetően mégiscsak az apád juttatott ide azzal, hogy
megvette Tálát és a családját, te választhatod meg az eszközt.
Fegyver legyen, vagy kés?
Stephanie arca elsötétült, a haragtól eltorzult a szája.
– Melyik a fájdalmasabb?

364
 Ken hátravetett fejjel nevetett.
– Ó, bárcsak megtarthatnálak! De megpróbáltál elmenekülni,
szóval előbb vagy utóbb veled is végeznem kell majd.
A lány felemelte az állát, de a férfi mégis látta a félelmet a
szemében.
– Megpróbálok majd megpattanni, bárkinek is ad majd el –
jelentette ki olyan hamis harciassággal a hangjában, mint egy
háromdolláros bankjegy.
Ken vicsora mosollyá szelídült.
– Ez már az ő gondja lesz. De ne feledd, Tala is megpróbált
megszökni. Nem volt szerencsés húzás, nem igaz? – Tapsolt
egyet. – Nos, kedves Stephanie! Mi legyen? A kés fájdalmasabb,
de több takarítással jár.
Úgy tűnt, a lány lepillant az anyjára, de az utolsó pillanatban
elfordította a fejét.
– Nem baj, ha macerás. De úgy csinálja, hogy ordítson tőle! És
lenne egy extra kérésem is.
Ken most is meglepődött a lány bátorságán és a gyűlölete
erején.
– Ez attól függ.
– Akarok mondani neki valamit, és közben látni is akarom az
arcát. De az anyámat nem akarom többé látni, így nem. Át tudnád
máshova tenni apámat?
Ken végiggondolta, majd bólintott.
– Ez elfogadható kérés.
Chipet székestül elrángatta egy olyan helyre, ahol Stephanie
láthatta anélkül, hogy az anyja holttestére rá kellett volna néznie.
A lány Chipre vetett tekintete jeges volt. Szája egyik sarkát
magasabbra emelte.
– Lehet, hogy ki kellene venni a pecket a szájából. Talán
érdekes lehet a reakciója.
Ken – biztos, ami biztos alapon – egyik kezével megragadta a
kést, és kivette Chip szájából az anyagdarabot. Számított arra,
hogy a férfi le akarja majd köpni, ezért könnyedén elugrott,
amikor ez meg is történt.

365
 – Gyerünk, Stephanie – nógatta –, elfoglalt ember vagyok!
– Az a kis fattyú gyerek nem a tiéd volt – mondta Stephanie
Chip-nek, merev mosolya ördögien vidámnak tűnt. – Hanem
Drake-é.
Chip eleve sápadt volt, de az arca még jobban elfehéredett.
– Hazudsz!
A lány rámosolygott, sütött belőle a hidegség és a gyűlölet.
– Nem, nem hazudok. Csináltattam DNS-tesztet, hogy
kiderüljön. Drake gyereke. A hibaszázalék nulla.
Úgy látszott, Chip mondani akart valamit, de nem tudta, mit.
Stephanie Kenhez fordult:
– Most már megölheti. Én végeztem.
– Várj! – mondta Chip rekedten. – Az anyád... elmondta volna.
– Nem tudott róla. Nem árultam el neki.
Ken hátralépett, egy-két perc ide vagy oda nem számított,
pláne hogy kezdett megint érdekessé válni.
– Miért nem árultad el anyádnak? – kíváncsiskodott. – Azt
mondtad, hogy fájt neki ránézni a gyerekre.
Stephanie nagyot nyelt.
– Mérges lett, amikor letartóztattak a suliban, azt mondta, ha ez
újra megtörténik, kitagad, és elveszi a kocsit. Ezért megtartottam a
titkot zálognak.
– Feladtad volna a titkodat az autóért cserébe?
– És a hitelkártyámért – mormogta. – De most már úgyis
mindegy.
Ken enyhe szánalmat érzett. Nagyot sóhajtott.
– A mindenit, te lány! Most már egy extrán kedves vevőt kell
majd találnom neked. Meglágyítottad a szívemet, de nincs több
időm. Ha nem akarod végignézni, ahogy a jó öreg Chip elpatkol,
csukd be a szemed!
De Stephanie újra lenyűgözte, mert hűvösen nézte végig, ahogy
elvágják az apja torkát. Lassan csinálta, Chip a végén még
gurgulázott is.
Ken letisztította a kését, és lehúzta a kesztyűjét.

366
 – Honnan tudtad, hogy a gyerek nem Chipé volt? – kérdezte a
lányt őszinte érdeklődéssel. – Miért csináltattál DNS-tesztet?
– Nem tudtam biztosan – válaszolta unottan, miközben a férfit
nézte, aki felnevelte és most az utolsó levegőért kapkodott. – Volt
egy anyajegy a fenekén, pont úgy, mint Drake-nek. Néhány évvel
korábban tudtam meg, hogy Chip nem is az igazi apám, amikor
megnézték a vércsoportomat a suliban. Először azt hittem, hogy
örökbe fogadtak, és rákérdeztem anyámnál. Bevallotta, hogy nem
Chiptől vagyok, és hogy valakivel viszonya volt. Megkért rá,
hogy ne fújjam fel a dolgot. – Megrázta a fejét. – Természetesen
fel akartam, de vártam a megfelelő alkalmat. A szülők nem
ordibálnak annyit veled, ha éppen egymással ordibálnak. A
Drake– kel kapcsolatos híreket is nehezebb időkre tartogattam,
főleg mert tudtam, hogy Chip több gyereket is szeretne.
– Tudtad, hogy fájni fog neki.
Ken újra le volt nyűgözve. Kevés korabeli lány tudott így titkot
tartani csak azért, mert pokoli terve volt vele. Ez Alice-nek is
menne, de a francba, ő az én lányom. Ken biztosra ment.
Csináltatott apasági tesztet Alice-nek és Seannak is.
Stephanie bólintott.
– Annyira örült, amikor a kiskölyök megszületett! Azt hitte,
hogy a nyamvadt gyerek az övé. Tala csak azért maradhatott
életben, mert ő szoptatta. Anya szemrebbenés nélkül megölte
volna. Utálta, mennyire akarta Chip azt a kicsit. – Megvonta a
vállát. – Ezért szerintem rendben is volt, hogy Drake ölte meg.
Elvégre a gyerek sem szopott volna örökké. Talán ezért
kockáztatta meg Tala, hogy átvág minket.
Stephanie felnézett Kenre, nyíltan, a szemébe.
– Nincsen irodája Szingapúrban vagy Bangkokban, vagy
valami olyan külföldi helyen, ahol szükség van tapasztalt
munkaerőre? Talán Bora-Borán? Vagy Kamerunban? A franciám
hibátlan.
A férfi felnevetett.
– Most azt kívánom, bárcsak lenne! De nincsen, viszont itt
nagy a kosz, amit magamnak kell feltakarítanom. Túl sok ember

367
foglalkozik ezzel az üggyel, és Chip elbánt néhány emberemmel,
ezért én vagyok csak. És csak hogy tudd, a zsaruk megmentették
Tabby nénit, és bevitték a kórházba. Parancsot adtam, hogy ott
végezzenek vele.
Stephanie befogadta az információt.
– Szóval senki sem sietett a segítségünkre, igaz?
– Nem, bocsi. – Bármekkora ribanc volt is a lány, Ken
megsajnálta. És furamód vonakodott a székhez kötözve hagyni,
bár rengeteg dolga volt még. Vonakodott úgy egyáltalán ott
hagyni. – Miért vitte Drake Chip fegyverét a sikátorba? –
kérdezte. – Az igazat akarom!
A lány vállat vont.
– Tala találkozgatott valami fickóval a parkban. Nekem kellett
volna levinnem a kutyát, de utáltam. Hülye dög. Talára bíztam,
azért is, hogy egyedül tudjak lenni Drake-kel a házban. Hajnali
három–négy körül küldtem ki. Néhány nappal ezelőtt hallottam,
hogy egy dalt dúdolgat, és ez gyanús lett. Drake-kel megnéztük a
nyomkövetőt, és láttuk, hogy voltak olyan éjszakák, amikor jó öt
percig egy helyben állt. – Ördögien elmosolyodott. – Majdnem
agyonvertem. Csoda volt, hogy a kis picsa még mozgott.
– Honnan tudtátok, hogy egy férfival találkozgat? – Ken
bólintott, és egyből tudta, hogy hibát követett el. – Ó, igen. A
hangfájlok.
– Igen. Drake-nek elege lett, hogy Tala egy csávó körül
szimatol a parkban. Csapdát állított neki, azt mondta, hogy aznap
a városba megy drogot venni. Benn hagyta a dzsekijét a
mobiljával a zsebében abban a szobában, ahol a lány is volt. Azt
akarta, hogy Tala használja a telót, és használta is. Találkozott a
fickóval a sikátorban... a többit már tudja.
– Köszönöm – mondta a férfi, és komolyan is gondolta.
Gondosan elzárta a kézikocsiját a fegyvereivel együtt, aztán ott
hagyta a lányt a helyén ülve. Már a lépcső felénél járt, amikor
Stephanie újra megszólalt.
– Elnézést – kiáltotta –, nem tudom a nevét!
– Nem is kell tudnod.

368
 Elkeseredett sóhajtás.
– Mennyit fog kérni értem?
– Nem tudom. Licitálni fognak. De úgy intézem, hogy a
győztes ne verjen majd.
– Ez nem túl megnyugtató – jegyezte meg szarkasztikusán. –
Menynyi a kikiáltási ár?
– Mint az eBayen? – nevetett. – Ennél kicsit finomabbak
vagyunk. – Mivel izgatta a lány, olyan számot mondott neki, ami
sokkal-sokkal több volt. – Kétmillió.
A lány elgondolkodott.
– Akkor megvenném saját magamat.
Ken meglepődve ment vissza a lépcsőn és állt meg másfél
méterre, közben óvatosan kikerülte a Chip vére okozta tócsákat.
– Hogyan akarsz fizetni?
– Ismerem Chip számlájának a jelszavát.
– Hazudsz! – vetette oda, bár értékelte az igyekezetét. – Ha
tudnád, nem aggódtál volna, hogy elveszíted a saját hitelkártyádat.
A férfi visszament a lépcsőhöz, kuncogva az átkokon, amiket
Stephanie szórt feléje.
– Én magam is vinnélek, de nem aludnék egy szemhunyásnyit
sem – mondta. – Atmennél Sharon Stone-ba abban a pillanatban,
hogy lecsukom a szemem, és jégcsákánnyal a szívemben
találnának rám.
– Ez mégis mit jelent? – tudakolta a lány, Ken pedig újra
felnevetett.
– Azt, hogy túl fiatal vagy hozzám, Stephanie. Küldök valakit
ennivalóval mindjárt.
Ken bezárta maga mögött az ajtót, és írt Alice-nek, hogy jöjjön
a házhoz. Leküldi majd, hogy törődjön Stephanie-val Burtonnel
együtt. Aztán majd eltakaríttatja Burtonnel a holttesteket.
Egy pillanatra – tényleg csak egyre – megkísértette a gondolat,
hogy megengedi Stephanie-nak kivásárolni saját magát. De ez
őrült gondolat volt, és Ken Sweeney nem volt őrült ember.
Életében egyszer szeretett volna úgy együtt lenni egy nővel, hogy

369
közben ne kelljen aggódnia... De nem ezzel a lánnyal. Stephanie
maga volt a gond, nagy G-vel.
Rákényszerítette magát, hogy az alagsor ajtajából az irodájába
menjen, ahol leült az asztalához. De ahelyett, hogy nekiállt volna
dolgozni, bekapcsolta a telefonját, és újra megnézte a nyomkövető
programot. Reuben és a jobbkeze, Jason Jackson még mindig
ismeretlen helyen tartózkodott, Demetrius pedig változatlanul a
Ledger bejárata mellett ült. Burton Ken házának az irányába
tartott, hogy átvizsgálja Reuben kocsiját. Joel otthonról dolgozott,
minden kétséget kizárón könyvelt, Sean és Alice pedig a belvárosi
irodában volt.
Decker telefonja a megyei kórházból jelentkezett be, ami
reményei szerint azt jelentette, hogy intézi Tabby néni ügyét. Az
öregasszony olyan elvarratlan szál volt, amit el kellett vágniuk.
Mindenki ott volt, ahol lennie kellett, kivéve Reubent és Jason
Jacksont. Ken üzenetet küldött mindenkinek, hogy kötelező
összejövetel van nála.
A cége kezdett önálló életet élni, és ezen változtatnia kellett.
Különben likvidálni kényszerül mindenkit, bizalmi köreinek
minden egyes tagját, hogy nulláról újra tudjon mindent kezdeni
aTurks- és Caicos-szigetek strandjain.

370
 Tizenhetedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 15:25

M arcus halkan felsóhajtott a megkönnyebbüléstől, amikor

Scarlett befordult az utcába, ahol lakott. Nem volt biztos
abban, hogy tényleg elviszi-e magához. A csók után Scarlett
teljesen zavarba jött, és aggódni kezdett, amiért annyira elengedte
magát, hogy elfeledkezett a munkájáról. Ettől a gondolattól
Marcus egy óriásnak érezte magát, de tudta, hogy ha a nő félúton
visszafordul, és visszaviszi az irodába, akkor sem panaszkodhat
vagy könyöröghet neki. Ezt Scarlettnek kellett eldöntenie, amit ő
tiszteletben szándékozott tartani. Mert a csók őt is zavarba hozta.
Azt akarta, hogy Scarlett felszabaduljon, hogy a saját nevét is
elfelejtse. De ezt neki is akarnia kellett.
Most, hogy ilyen közel voltak a házhoz, Marcus elhitette
magával, Scarlett is akarja őt annyira, hogy esélyt adjanak ennek a
dolognak, ami közöttük van. Bármi volt is ez a dolog.
Marcus sóhajtott egyet magában. És most, hogy ilyen közel
voltak – a szomszédokhoz is –, valamit tisztázni akart. Remélte,
hogy Scarlett ettől még nem gondolja meg magát.
– Be kell vallanom valamit – kezdett bele, megtörve a csendet,
ami betöltötte a kocsit, amióta felértek az autópályára. –
Meséltem, hogy elhajtottam a házad előtt.

371
 Scarlett visszaváltott, mert elindultak felfelé azon a nagy
dombon, aminek a tetején, a többi ház alkotta kör középpontjában,
lakott.
– Ha jól emlékszem, négyszer is.
– Nos, egy kicsit többet is tettem, mint elhajtottam melletted.
Amikor megláttam, hogy a nagy Land Cruiser mindig a bejáróban
parkol, kíváncsi lettem, kié is lehet.
– Az enyém – válaszolta Scarlett csípősen.
– Most már tudom. Először azt hittem, hogy egy másik...
számodra fontos emberé.
– Hogyan derítetted ki, hogy az enyém? – kérdezte.
A férfi erőt gyűjtött.
– Hát, izé, megkérdeztem a szomszédot.
Scarlett szemöldöke felszaladt.
– Hát, izé, megkérdezted Mrs. Peppert? – pufogta bosszúsan. –
A jó isten szerelmére! Ő a legnagyobb pletykafészek a környéken!
– Nem akartam – mondta Marcus védekezőén –, és nem is
álltam elő rögtön a farbával. Ennél fifikásabb vagyok.
– Ha rá tudtad szedni Mrs. Peppert, jobb vagy, mint az átlag.
De nem volt az. És ezt tudta is. Jobb volt egyeseknél, de nem
mindenkinél. A Ledgernél betöltött küldetésével kapcsolatos
igazság hónapokra eltérítette attól, hogy üldözze azt a nőt, akit
nem tudott kiverni a fejéből. De ez megváltozott, gondolta.
Továbbra sem akarta magával rángatni abba az életébe, ahol
szabadon értelmezte a jogokat. Nem akarta arra kérni, hogy egy
pillanatra ne figyeljen rá oda, vagy tiporja lábbal az elveit azzal,
hogy segít neki. De nem akarta elveszíteni Scarlettet. Megtalálja
majd a módját, hogy minden jó legyen.
Ha a nő nem érdeklődött volna, ő nem erősködik. A pokolba,
most nem is lett volna itt. De érdeklődött. Nem lökte el magától.
Pont az ellenkezője.
Meg kellett érintenie Scarlettet, különben elég a belső lángtól.
– Nem hiszem, hogy sikerült átvernem Mrs. Peppert. Lehet,
hogy még emlékszik rám.

372
 – Ebben biztos vagyok – jegyezte meg Scarlett szárazon. –
Öreg, de nem halott. Tiszteli a férfias formákat. Fest. Nem
csodálkoznék, ha előbb vagy utóbb te is felkerülnél a vásznára.
Marcus vigyorgott Scarlett burkolt bókja miatt.
– Tényleg? Az nem lenne olyan rossz.
– Csak aktot fest.
A férfi köhécselni kezdett.
– Nos. Én... köszönöm szépen. Most már beleégett ez a kép az
agyamba.
– Te bonyolódtál beszédbe vele!
– Csak ellenőrizni akartam a Land Cruiser rendszámát, és tiszta
sár volt.
Scarlett a szeme sarkából figyelte.
– Ez mikor történt?
– Március végén.
– Ah, pont havazott – intett a kezével. – Folytasd!
Marcus rájött, hogy Scarlett élvezi ezt. Amivel nem volt semmi
problémája.
– A szomszédod aztán komolyan veszi a házőrzést. Látta, hogy
a Land Cruisert nézegetem, és kijött a felhajtóra. „Fiatalember –
utánozta az idős hölgyet –, elmondaná, mit csinál Bishop
nyomozó kertjében? Ennek a nőnek fegyvere is van, fiam. Sok-
sok fegyvere.”
Scarlett csak nevetett.
– Nem hiszem, hogy ezt mondta.
Marcus úgy érezte, egész nap tudná nézni, ahogy nevet. És
egész éjszaka.
– Dehogynem! Esküszöm. Azt mondtam, hogy megvenném a
Land Cruisert, és megkérdeztem, tudja-e, kié. Azt válaszolta,
hogy a tiéd, és ez mindig is így volt. Nagyon megnyugodtam.
– Lefuttathattad volna a rendszámot a rendszerben – bökte oda
Scarlett fanyarul. – Biztos megvannak a forrásaid.
– Megvannak, és meg is tettem – ismerte be Marcus. – A
keresés meg is erősített mindent. Azért csináltam, mert tudnom
kellett, hogy van-e esélyem, vagy már foglalt vagy. Sajnálom.

373
Csak Deacont kellett volna megkérdeznem. Gondoltam, jobb, ha
tudod, amennyiben a szomszéd emlékszik még rám.
– Biztosan fog. Majdnem kilencven, de vág az esze, mint a
borotva.
– Értem. Egyébként tetszik, ahol laksz – mondta Marcus,
ahogy beálltak a felhajtón a Land Cruiser mellé. A régi,
viktoriánus épület elbűvölő keveréke volt a színeknek. – Igazi
karaktere van.
Scarlett felnézett a házra, és felsóhajtott.
– Úgy néz ki, mint egy patchwork ágytakaró. A régi tulaj
ímmel-ámmal kifestette a legolcsóbb festékkel. Lilával,
rózsaszínnel, kékkel. Még zöldessárgával is. Ne érts félre!
Szeretem az élénk színeket, de azt akarom, hogy autentikus
legyen. Most csiszolom, hogy újra tudjam festeni.
– Milyen színt választottál?
– Kéket – válaszolta Scarlett mosolyogva. – Világostürkizt
karamellszínű szélekkel. Ez volt az eredeti színe is, amikor
ezernyolcszáznyolcvanban megépült. Találtam egy régi képet a
történész egyesület archívumában, a szín rá volt írva a hátuljára. A
folyamat nagyon lassú. Nem merem használni az ipari csiszolót,
kézzel csinálom.
– Egyedül csiszolod? Kézzel? Azt hittem, hat fiútestvéred van.
– Ez igaz. Ketten házasok, és gyerekeik vannak, szóval nincs
semmi szabadidejük. Másik kettő rendőr, összevissza dolgoznak,
sohasem szabadok, amikor én igen. Van egy zenész. Csellózik a
Cincinnati Popsban. – Megmozgatta az ujjait. – Nem
kockáztathatja a keze épségét.
Marcus vágott egy grimaszt, aztán kiszállt Scarlett-tel együtt a
kocsiból, és felment vele a garázsajtóhoz.
– Én is játszom hangszeren, és mégis sokat csiszolok a
kezemmel. – Ő is megmozgatta az ujjait, a nő pedig félig
félénken, félig csábítóan rámosolygott, Marcus azonban nem volt
biztos abban, hogy ennek tudatában is volt.
– Tudom, hogy gitározol. Hallottam a videókon. Nekem...
nekem nagyon bejött.

374
 Marcus legszívesebben elkapta volna, és addig csókolja, amíg
nem kap levegőt.
– Csak hobbi szinten. Ha a megélhetésem múlna rajta,
valószínűleg én is jobban vigyáznék a kezemre.
– Nem, igazad van. Nathaniel millió dologban tudna nekem itt
segíteni, de ő a kicsi a családban, és anya nem engedné, hogy
szerszámövet tegyünk rá. – Scarlett egy pillanatra előrehajolt, és
suttogni kezdett. – De néha idesettenkedik, hogy segítsen a
műhelyben. Csak meg ne mondd anyámnak!
– Nálam biztonságban van a titkod – jelentette ki Marcus, és
várta a reakciót.
Scarlett kék szeme megrebbent az emlékektől, a mosolya
elhalványult.
– Én is azt hiszem – motyogta, amitől Marcus szíve lassan
ugrott egyet a mellkasában.
Már lezajlott egyszer köztük ez a beszélgetés, amikor a férfi
kórházban volt. Csak akkor pont ellentétesen hangzottak el a
mondatok. Scarlett emlékezett erre, nemcsak a pontos szavakra,
hanem az árnyalatra is Marcus hangjában, amit most megpróbált
visszaadni.
Bizalom, gondolta a férfi. Épült köztük a bizalom. Átkozott jó
kezdés volt.
Scarlett hirtelen lehajolt, és felrántotta az egyik garázsajtót,
még mielőtt Marcus felajánlhatta volna a segítségét. Várt, amíg
Scarlett felegyenesedett, aztán megszólalt:
– Ez csak öt volt.
Scarlett pislogott.
– Micsoda?
– Azt mondtad, hat fiútestvéred van, de csak ötöt említettél.
A nő kényelmetlenül mozgatta a vállát.
– Phin elment Irakba, de egy másik ember tért onnan vissza.
Már egy ideje lenn él délen, de nem tudjuk pontosan, hogy hol.
Nem hallunk olyan gyakran felőle.
– Ó – sóhajtott Marcus –, sok emberrel történt ugyanez, akiket
én is ismertem. Sajnálom.

375
 – Köszi. Ikrek vagyunk, szóval ő mindig itt volt velem,
egészen addig, amíg elmentem egyetemre, ő pedig bevonult. Most
messze van, és nekem nagyon hiányzik. – Megköszörülte a torkát.
– Gondolom, szeretnéd, ha körbevezetnélek. Akkor kezdjük itt!
– Scar-lett!
Az idős szomszéd a mellettük lévő ház tornácáról integetett.
– Elfelejtettél bemutatni a fiatalembernek!
– Nem akartam zavarni, Mrs. Pepper.
Az öreg hölgy szigorúan nézett.
– Micsoda butaság! Jöjjön ide, fiatalember! Közelebb! –
Behajlította az ujját, Marcus pedig engedelmeskedett, a füvön át
az idős asszony kertjébe sétált. – Még közelebb! Már nem valami
jó a szemem.
– Pfff – dohogott Scarlett, de követte Marcust egészen a
tornáca korlátjáig, és felnézve egy pár élénk, intelligens
szempárral találkozott a tekintete.
Marcus felhúzta az egyik szemöldökét, hogy az asszony vajon
emlékszik-e még rá. Mrs. Pepper szeme csillogott, meg is mondta
a véleményét.
– Ez jobban tetszik – szólt oda Scarlettnek. – Sokkal jobban,
mint a másik. Ennek tiszta az aurája. A másik... – Grimaszolt
egyet. – Örülök, hogy kiadtad az útját.
Marcus ránézett Scarlettre, a szemöldöke majdnem a homloka
közepén volt, olyan magasra húzta, miközben feltette a kérdést.
– A másik?
Scarlett elvörösödött.
– Nem akarok goromba lenni, Mrs. Pepper, de nincs időnk.
Csak azért jöttem haza, hogy megsétáltassam Zatet.
– Persze – eszmélt fel hirtelen az idős hölgy –, légy óvatos,
Scarlett! Rosszat érzek a térdemben. Már érik a baj.
– Igenis, asszonyom! – vágta rá Scarlett szolgálatkészen. –
Nagyon óvatos leszek.
– Nem árulta még el a nevét, fiatalember! – méltatlankodott
Mrs. Pepper élénken.
– O’Bannion, asszonyom. Marcus O’Bannion.

376
 – Örülök, hogy találkoztunk. Jöjjön hozzám nyugodtan, ha
bármire szüksége van, hallja?
– Igen, asszonyom – válaszolta. Udvariasan biccentett a
szomszéd felé, aztán megfordult, és követte Scarlettet a garázsba.
Amikor belépett, megállt egy pillanatra, körbenézett, aztán körbe
is fordult, hogy mindent jól lásson. – Azta!
A garázs fele üresen állt, a földön olajfolt árulkodott arról, hol
is parkolt a kis Audi. De a másik oldal tele volt a feldolgozás
különböző stádiumaiban lévő faanyaggal, mindenféle eszközökkel
együtt – villanyfűrészekkel és esztergagépekkel... Marcus mély
lélegzetet vett. És üveggel.
Színezett üveg volt felhalmozva a polcokon minden létező
árnyalatban és formában. A plafonról körülbelül tíz üvegcserép
lógott a szivárvány minden színében, amik a ventilátor keltette
huzatban pörögtek és forogtak.
– Jó lenne egy ablak is – jegyezte meg csendesen akkor
csillognának is.
– Csillognak, ha kinyitom mind a két garázsajtót, és beengedek
egy kis napfényt. – Azzal Scarlett felhúzta a második ajtót is, és
hátralépett, ajkán apró mosoly táncolt.
– Te csináltad?
– Igen. Azok, amik itt lógnak, selejtesek, mert az üvegbe
buborék került, de nekem tetszenek így is. Most néha már direkt
csinálom őket buborékosra.
– Nekem is tetszenek. És ez itt... – mutatott rá a famegmunkáló
szerkezetekre – mind a tiéd?
– Aha. A nagyapám öröksége a Tankkal együtt. A Land
Cruiserrel – pontosított. – Én voltam az egyetlen unokája, aki
érdeklődést mutatott a famunka iránt. Segít leküzdeni a stresszt
egy nehéz nap után.
Marcus felemelt egy szépen megmunkált faorsót, ami egy szék
része lesz majd.
– Bútorokat is csinálsz?
– Néhányat. Sokat javítok. Az emberek néha kidobnak olyan
dolgokat, amik még jók. Csak egy kis törődésre van szükségük.

377
Egy kis csiszolás, egy új láb vagy kárpitozás. Egy réteg festék
vagy lakk. És akkor szebbek lesznek, mint új korukban. Sőt
jobbak is.
– Mit csinálsz a megmentett bútorokkal? – érdeklődött a férfi.
Többnyire adománynak megy. Néhányat megtartok. Néhányat
elajándékozok. – Egy régimódi íróasztalra mutatott, amit
lecsiszolt, majd újrafestett. – Ezt Deacon és Faith
nászajándékának szánom. Szép lesz, ha készen lesz.
– Faith imádni fogja – vélte Marcus, mert tudta, hogy az
unokatestvére lelkesedik az antik dolgokért. Faith az elmúlt kilenc
hónapban katalógusba szedte, aztán eladta a legértékesebb
darabokat a nagymamája örökségéből, a pénzt pedig abba az
alapba tette, amit annak a gyilkosnak az áldozataiért hoztak létre,
aki megölte Mikhailt és még annyi másik ártatlan embert. –
Értékelni fogja, mert olyan sok időt áldoztál rá.
Scarlett öntudatosan megvonta a vállát, majd felnyúlt, hogy
megrántsa a feje felett lógó villanykörte zsinórját. A garázst fény
árasztotta el, aztán lehúzta a garázsajtókat. Marcus segíteni akart
neki, de annyira élvezte a teste mozgásának a látványát, ahogy
nyújtózkodott, forgolódott és hajlongott. Scarlett felegyenesedett,
miután lehúzta a második ajtót is, és a férfira pillantott.
Marcusnak a nyilvánvaló elismerés ült ki az arcára.
– Ez nem egy bűnügyi helyszín – mondta a férfi. Látta, hogy
Scarlett megborzong, amikor mélyebbre viszi a hangját, ezért
most is így tett, szégyentelen módon használt fel minden
rendelkezésére álló eszközt a csábítás érdekében. – És ez
semmiképp nem nyilvános hely.
– Nem – értett egyet a nő rekedt hangon, amitől Marcusnak
minden csepp vér az agyából teste alsó régiójába áramlott.
Marcus Scarlett felé lépett, de ő kikerülte.
– Ugyan már! Meg kell sétáltatni a kutyát.
Marcus nagyot sóhajtott, és kiment utána a garázsból a
mosókonyhába, majd becsukta maguk mögött az ajtót.
– Megpróbálsz megölni? – suttogta, aztán elmosolyodott,
amikor meghallotta Scarlett kuncogását.

378
 – Egy kicsit talán, de túl fogod élni.
Scarlett letérdelt, amint meghallotta a kutya körmének
szaggatott ütemű kopogását.
– Szia, öregfiú! – dünnyögte, amikor a háromlábú buldog
feltűnt a sarkon. Kezébe vette a kutya nagy fejét, hüvelykujjával
megvakargatta a fülét.
– Rászedtelek, ugye? Másik ajtón jöttem be, mint amin ma
reggel kimentem. Nem volt könnyű megtalálnod engem.
A kutya lustán felnézett Marcusra, és rámorgott a tisztesség
kedvéért, amitől Scarlett nevetni kezdett.
– Nem egy igazi házőrző, de ez nem is baj. Zat, ő itt Marcus. Jó
ember – nézett hátra a válla fölött –, nem harap.
Marcusnak ez eszébe sem jutott. Túlságosan el volt foglalva
azzal, hogy Scarlett arcát figyelte, miközben a kutyához beszélt,
nem törődött azzal, hogy harap-e vagy sem. Lágyabb volt,
finomabb, mint valaha. És hirtelen irigyelni kezdte a kutyát az őt
érő finom érintésért. Lassan ő is fél térdre ereszkedett Scarlett
mellett, olyan közel voltak egymáshoz, hogy a csípőjük összeért,
amitől a nő arca szép rózsaszínre változott.
– Delores menhelyéről fogadtad örökbe, ugye? – kérdezte
Marcus.
– Igen. Nem egyszer mentem oda, nem is kétszer. De
harmadjára is ott volt, amikor arra jártam. Azt reméltem, hogy egy
gyerekes család hazaviszi majd és befogadja, de senki sem akarta.
Így lett az enyém – hangja újra búgóvá változott. – Az idióták
nem tudták, hogy a menhely legkedvesebb kutyája mellett
mennek el, ugye, Zat? Így én lettem a szerencsés.
Marcus torka összeszorult, ahogy arra gondolt, hogy Scarlett
vajon tisztában van-e azzal, mennyi mindent árult el magáról. Ez a
nő megjavít dolgokat. Azon gondolkodott, hogy ezek szerint ő is
erre szorul? Nem akarta ezt hinni, bár tudta, hogy igaz.
– Miért lett Zat a neve? – kérdezte a kutya füle tövét
vakarászva, csak azért, hogy közben hozzáérhessen a kezéhez.
– Egy filmből jött. Zatoichi. Ő egy vak kardforgató. –
Megvonta a vállát. – A japán harcművészettel kapcsolatosan

379
egyetértünk a testvéreimmel. Főleg Phinnel. Küldtem neki Zatről
egy képet, amikor örökbe fogadtam, és azt reméltem, hogy a
Zatoichi-maratonok emléke kedves lesz neki is, de azóta sem
hallottam felőle semmit.
– Mennyi idő telt el azóta?
– Egy hónap.
– Küldd el újra! – javasolta gyengéden. – Talán ő is
kapcsolatba szeretne lépni veled, csak nem képes rá. Még. Mindig
mondhatja azt, hogy nem kapta meg az első üzenetet. Vagy az
első húszat. De ne add fel!
– Még nem adtam fel. És nem is fogom! – Felnézett Marcusra.
– Te sem mondtál le Stone-ról.
– Nem. Nem tudok. Szüksége van... rám.
– Miért?
Marcus habozott.
– Majd egy másik napon elmesélem.
Azt várta, Scarlett dühös lesz, de újra meglepte azzal, hogy
bölcsen bólintott.
– Értem. Vannak titkok, amiket elmesélhet az ember, vannak,
amiket nem.
Gyorsan felegyenesedett, és átment a konyhába, ami a
klasszikus 1970-es éveket idézte. De nem volt retró. Eredeti volt,
a tapéta olyan élénk színű, hogy az embernek kifolyt a szeme.
– Ez rajta van a listámon – mondta bocsánatkérően. – De a
főzőlapok és a mikro működik, szóval tudok enni addig is, amíg
meg nem engedhetem magamnak azt a sütőt, amit igazán akarok.
– Milyet akarsz? – kérdezte a férfi, most már kíváncsian.
Scarlett kihúzott egy fiókot, amiből elővett egy katalógust.
– Ezt!
Marcus füttyentett, amikor meglátta a hatlapos, kétsütős
tűzhelyet.
– Egy szörnyeteg. Főzöl is?
– Heten voltunk testvérek, anyám pedig teljes munkaidőben
dolgozott. Mindannyian tudunk főzni. – Scarlett megállt, és
felemelte a szemöldökét. – De én igazán tudok főzni!

380
 – Nekem van ilyenem. – Marcus Scarlett egyik álomsütőjére
mutatott. – A lakásomban. Még nem használta senki.
A nő szeme elkerekedett.
– Ez igazi bűn – jelentette ki, aztán elvette a katalógust, és
eltette. – És ha már bűnös dolgokról beszélünk, nekem meg kell
sétáltatnom Zatet, vissza kell téged vinnem a munkahelyedre, és
nekem is vissza kell mennem dolgozni.
Ne, még ne! Csak egypár perc! A férfi agya kattogott, majd
eszébe jutott valami.
– Mi lesz a fejemmel? Azt ígérted, megnézed.
Scarlett ijedten pislogott.
– Elfelejtettem. Sajnálom. Elmegyek a kutyával, aztán
megvizsgálom. Gyere, Zat! Induljunk!
Marcus szeme a nő fenekére tévedt, ahogy az lehajolt, hogy
rátegye a pórázt a buldog nyakörvére, aztán visszacsúsztatta a
kezét a zsebébe, mert viszketett a tenyere, hogy megérintse a
finom domborulatokat.
– Érezd otthon magadat! – mondta Scarlett. – De ne ülj másra,
csak a kék kanapéra vagy a hintaszékbe a nappaliban, mert
minden más még javítás alatt.
Marcus elment vele a hátsó ajtóig, és nézte, miközben
türelmesen vár a háromlábú kutyára, hogy leugráljon a lépcsőn.
Aztán azt figyelte, ahogy előveszi a telefonját a zsebéből, amíg
Zattel kisétált a hátsó kertbe, ahol a kutya lepisilt minden
fűcsomót, amit csak tudott.
– Kiengeded a hideget! – kiáltott hátra a válla felett, meg sem
fordult, hogy Marcusra nézzen. – Csukd be az ajtót, különben
kihűtöd a légkondival az egész környéket! Meg kell néznem a
leveleimet. Mindjárt jövök vissza.
A férfi vonakodva engedelmeskedett, nem akart egyetlen
együtt töltött pillanatot sem elszalasztani. Ettől olyan nyálasnak
tűnt, de nem érdekelte. Most, hogy eldöntötte, bevállalja ezt a
kapcsolatot, nem tudott lassítani. Akarta ezt a nőt. Szőröstül–
bőröstül. Mégpedig most azonnal.

381
 Ezzel szemben úgy tűnt, Scarlett inkább lelassította volna a
dolgokat. Ezért Marcusnak is így kellett tennie. Nem
kényszeríthette őt semmire. Még akkor sem, ha belehal. Ami elő
is fordulhatott volna.
Vágyait megzabolázva Marcus bement a nappaliba, hogy
leüljön a kék kanapéra, de megállt az ajtóban. A szoba inkább
hasonlított egy bútorboltra, mint egy nappalira. Íróasztalok és
éjjeliszekrények, sőt még két, dupla személyes ágyra való fejtámla
is állt a fal mellett. Mindenféle méretű és alakú szék volt
csoportokba rendezve. Néhány darab, mint például az íróasztal a
sarokban, láthatóan törött volt, egyes példányokon éppen
dolgoztak, mások még az eredeti állapotukban vártak sorukra.
Voltak itt kárpitozott székek, íróasztalhoz való székek,
étkezőszékek... és három vadonatúj hintaszék.
Ezek felkeltették az érdeklődését, le is guggolt az egyik mellé,
kezét figyelmesen végigfuttatta a fán. Tökéletes mestermunka
volt, ravasz design, mégis kényelmes. Az egyik hajlított talpba
belevésett írás ragadta meg a figyelmét. SAB.
Scarlett A. Bishop. Ezeket ő készítette.
– A francba – suttogta –, tényleg nagyon ügyes!
– Köszönöm! – szólalt meg Scarlett a férfi mögött.
Marcus hátranézett a válla fölött, és látta, hogy a nyomozónő
az egyik kezében a telefonját, a másikban az összehajtogatott
pórázt tartva ott áll. Levette magáról a katonai mellényt és a
fegyvereit, a vékony felsője kihangsúlyozta a vonalait.
– Mit jelent az A? – kérdezte Marcus.
A nő sötét szemöldöke felszaladt.
– Szóval ez nem bukott ki, amikor lefuttattad a rendszámomat
a rendszerben?
Marcus nem akart zavarba jönni.
– Valószínűleg igen. De annyira megkönnyebbültem, amiért a
Land Cruiser a tiéd volt, hogy nem kérdeztem mást.
Scarlett szájának egyik sarka mosolyra húzódott.
– Anne. Az A azt jelenti, Anne.

382
 – Rendes katolikus név – állapította meg a férfi, és ijedten látta,
hogy a félmosolyból kifejezéstelen tekintet lesz.
– A Bishop család jó katolikus család – válaszolta Scarlett
keserűen, aztán sarkon fordult, és eltűnt az előszobában, Marcus
pedig azon töprengett, vajon mi rosszat mondott. Mert egészen
biztos volt, hogy érzékeny pontra tapintott. Valahol folyni kezdett
a víz, majd fél perccel később Scarlett visszatért egy dobozzal,
aminek az oldalára az volt nyomtatva szép betűkkel, hogy
ELSŐSEGÉLY.
– Ülj le a kanapéra, megnézem a fejedet! Aztán tényleg neki
kell állnom felkutatni Annabelle-t. Lefuttattam egy keresést az
összes templomra öt kilométeres körzetben az Anders-ház körül.
Több mint negyven van, feltételezem ugyanis, Tabby a közeibe
járt templomba. Ha megnöveljük a kutatási területet, már több
százat találni.
Marcus nem akarta elárulni neki, hogy ő már megbízta Gayle–
t, hogy hívja fel a templomokat a környéken, és kérdezzen rá,
van–e Annabelle nevű egyházi tagjuk. Gayle eddig nem járt
sikerrel. De még egy dolog eszébe jutott, miközben csendben
haladtak Scarlett háza felé. Amíg a nő letette a dobozt a javított
asztalra, Marcus leült az utasításnak megfelelően a kék kanapéra,
aztán elővette a telefont, és kinyitotta azt a weboldalt, amit a
háttér–információk megszerzéséhez használt. De mielőtt még
bármire rákereshetett volna, észrevette, hogy az elsősegélydoboz
tartalma még egy mentőst is zavarba hozott volna.
– Az apokalipszisre készülsz? – kérdezte a dobozra mutatva.
– Majdnem – válaszolta Scarlett, és kivett egy pár
gumikesztyűt. – Én vagyok az összes unokahúgom és
unokaöcsém bébiszittere. Durván tudnak játszani egymással, ezért
teljesen képzett vagyok újraélesztésben, felnőttek és gyerekek
esetében is, és elvégeztem az alap mentős tanfolyamot is. Egy
gyerek sem sérülhet meg a felügyeletem alatt. – Ránézett a férfira,
miközben felhúzta a kesztyűt. – Van latexallergiád?
– Nincs. A testem száz százalékban latextoleráns. Főleg a ki-be
tolható részek – tette hozzá fel-le ugráló szemöldökkel.

383
 A látványtól Scarlett nevetni kezdett, de aztán átnézett Marcus
válla fölött a telefonjára.
– Mit csinálsz?
– Annabelle-re és Tabbyre gondoltam, arra, hogyan
keresztezhette egymást az útjuk, és Tabby hogyan léphetett volna
kapcsolatba vele.
– Együtt járnak templomba, és Tabby használta is azt a
telefont, amit akkor próbált elérni, amikor rábukkantál.
– Talán. Vagyis inkább eléggé valószínű. De mi van, ha
egyszerűbb ennél?
Scarlett leült a kanapé karfájára, olyan közel, hogy Marcus
érezte a haja illatát.
– Hogy érted? – A férfi megpróbálta kitisztítani a gondolatait,
ami majdnem lehetetlen volt Scarlett közvetlen közelében. – Bárki
vitte is el Anderséket, küzdelmek közepette, nem tudta, hogy
Tabbyt is keresnie kellene, ami azt jelenti, hogy Chip megtartotta
a titkát. Mit gondolsz, templomba elengedte?
Scarlett beleharapott az alsó ajkába, Marcus pedig elnyomott
egy sóhajt. A nő megrázta a fejét.
– Nem, igazad van. Vince Tanaka megkérte az
internetgurunkat, hogy nézzen utána Tabbynek. Láttam az e-mailt
most, amikor elvittem Zatet sétálni. A kutatásból kiderült, hogy
Tabitha Anders utolsó ismert lakhelye Bostonon kívül volt, de a
cím nyilván hamis. Chip rejtegette őt valami oknál fogva. Szóval,
ha Annabelle–lel nem találkoztak a templomban...
– Talán Church a neve!1
Marcus beírta a keresőbe, hogy Annabelle Church és Andersék
irányítószámát. Tizenöt másodperccel később már volt is találat.
Tizenöt másodperc alatt a Google kiköpte neki az összefüggést
Tabby és Annabelle között.
– Annabelle Church három háztömbnyire lakik Anderséktől, és
rendszeresen golfozik a helyi klubban. – Scarlett felé fordította a

1
church (angol): templom

384
telefont, hogy lássa a cikket és a fényképet, amit a Google talált. –
Tavaly megnyerte a senior tornát.
Scarlett közelebb hajolt Marcus telefonjához, s a férfi orra
megtelt az illatával. De nem tűnt úgy, mint aki tisztában van az
általa kiváltott érzelmekkel, csak az Annabelle Churchcsel
kapcsolatos cikk olvasásával foglakozott.
– Itt azt írják, hogy annak ellenére nyerte meg a tornát, hogy
gutaütés érte, és emiatt nem tud autót vezetni. A felturbózott
golfautójával jár ki a pályára a bicikliutat használva. – Scarlett
levette a kesztyűjét, és megkereste Andersék környékének a
térképét a telefonján. – A bicikliét a fák között halad, Andersék
háza mögött. Igazad van. Jobban megbonyolítottam, mint kellett
volna.
– Csak találgattam, Scarlett.
– Kiválóan csináltad. Elküldöm ezt a nevet Isenbergnek. Ö tud
egy rendőrautót és a gyámügytől embereket küldeni a gyerekért,
és be is hozatja Ms. Churchöt kihallgatásra. – Scarlett felkelt a
karfáról, és Marcus irányába biccentett. – Remek ötlet volt,
Marcus! Köszönöm!
A dicséret belülről melengette a férfit, ugyanakkor le is
csillapodott, amikor Scarlett ellépett a kanapétól, hogy
telefonáljon. Marcus nagyot sóhajtott, mert tudta, hogy megint
kihagyta az esélyt, hogy közel kerüljön Scarletthez, miközben a
fején lévő sebet látta el.
Az volt a helyes, hogy megtalálták Ms. Churchöt, de a helyes
dolgok túl sokszor szart sem érnek.

385
 Tizennyolcadik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 16:15

R emek, nyomozó! – mondta Lynda Isenberg, amikor Scarlett

megadta neki Annabelle Church címét.
– Nem az enyém a dicsőség – válaszolta Scarlett –, Marcus
O’Bannion talált rá.
– Ó, értem. – Hosszú szünet következett. – Akarsz mondani
nekem valamit, Bishop nyomozó?
Scarlett arca megrándult. Lynda csak akkor hívta Bishop
nyomozónak, amikor valami rosszat tett. Kicsit olyan volt ez, mint
amikor a szülei Scarlett Anne-nek szólították. Mind a kettőtől
felment benne a pumpa.
– Nem, asszonyom.
– Értem. Biztos? Úgy tudom, ott volt veled a helyszínen.
– Igen, asszonyom, ott volt. És igen, biztos vagyok benne.
Nincs egyéb jelentenivalóm.
Legalábbis még nem volt. Csak csókolóztak egy kicsit.
Rendben, az nem egy kicsi csók volt. De Marcus nem volt
gyanúsított, és nem ígértek egymásnak örök szerelmet. Ezek
lennének jelentenivalók.
– Meg kell etetnem és sétáltatnom a kutyát, de ott leszek az
irodában, mire Ms. Churchöt beviszik. Akkor találkozunk.

386
 Letette a telefont, mielőtt Lynda kerek perec megkérdezhette
volna, hogy Marcus most ott van-e vele, aztán újra csengeni
kezdett a mobilja.
Scarlett grimaszolt egyet, amikor meglátta a hívó nevét. A baj
nem jár egyedül.
– Szia, apa!
A kanapén ülve Marcus szeme elkerekedett az érdeklődéstől.
– Scarlett Anne, jól vagy? – érdeklődött. – Azt hallottam, rád
lőttek. Scarlett sóhajtott.
Ha az ember családja is zsaru, semmi magánéletre nem
számíthatott. Az apjának különösen jók voltak a hírforrásai –
Lynda Isenberggel régi barátok voltak.
– Jól vagyok, apa. Nincs rajtam egy karcolás sem.
– Azt hallottam, hogy egy riporter miatt keveredtél
tűzpárbajba. – Egyértelmű volt a megvetés a hangjában.
– Lapkiadó, nem riporter.
Apró különbség volt, de fontos. Egy kiadó, aki a jóra
törekedett, még akkor is, ha elveszíthet közben egy fülest.
– És miatta nincs rajtam egy karcolás sem. Ellökött az útból.
Felfogta a röpködő szilánkokat és repeszeket, mint egy pajzs.
– Ó – mondta az apja mogorván. – Nos, akkor megköszönöm
majd neki, ha találkozunk. Anyád látni akar, hogy a saját
szemével bizonyosodjon meg arról, hogy nem haltál meg.
Scarlett megrázta a fejét. Az anyja sohasem kéri ezt a
testvéreitől.
– Mondd meg neki, hogy nem haltam meg – válaszolta, és
próbálta az élt kivenni a hangjából. – Beugróm majd, ha lesz
időm, de nem ma.
– Ezt te mondd el anyádnak! – morogta az apja. – De tudom,
hogy lefoglal az ügy. – Nagyot sóhajtott. – Vigyázz magadra,
rendben, kicsim?
Scarlett kényszeredetten elhúzta a száját.
– Rendben – fogta rövidre nem kevésbé erőltetett kedvességgel
a hangjában.
Rövid habozás következett.

387
 – Figyelj, ez a kiadó... A hadnagy azt gondolja, hogy többet
jelent neked egy normál tanúnál.
Scarlett a fogait csikorgatta. Még egy olyan kérdés, amit a
bátyjainak véletlenül sem tennének fel.
– Ez hivatalos kérdés? Uram?
Még hosszabb csend következett, mint az előbb.
– És ha igen? – kérdezte az apja élesen.
– Akkor ugyanazt mondom neked, mint Isenbergnek. Nincs
érdekellentét. Uram. Dolgom van. Telefonálok, ha tudok.
Letette, és nagy levegőt vett.
Az apja mindig ezt csinálta. Mindig úgy bánt vele, mint egy
ötévessel. Scarlett azt gondolta, ha lesz jelvénye, az apja majd
megváltozik. De nem így történt. Azt is gondolta, hogy ha majd
kinevezik nyomozónak, az apja megváltozik. Ez sem következett
be. Talán nem változik meg soha. Ő pedig megtanul majd együtt
élni ezzel. Majd egyszer. Tudta, hogy ez azért van így, mert az
apja aggódik érte, de ettől nem volt könnyebb elviselni a
helyzetet.
– Megnehezítettem a dolgodat, ugye? – tudakolta Marcus
csendesen a kanapéról.
Ez így van, de nem bánom.
– Nem, nem igazán.
– Hazudtál a főnöködnek. Aztán az apádnak. Aki szintén zsaru,
jól értem?
Scarlett rosszallóan nézett rá.
– Igen, apám zsaru. Rendőr családból származom. És nem,
nem hazudtam egyiküknek sem.
– Mind a kettejüknek azt mondtad, hogy nincs érdekellentét.
– Mert nincs is. Csak akkor lenne, ha gyanúsított lennél. –
Vagy ha beléd szeretnék. – Nem vagy gyanúsított.
– És ha az lennék?
– Ha ennek csak a gondolata is felmerülne, villámsebesen a
zárkában találnád magadat. De nem vagy gyanúsított. –
Megrántotta a vállát. – És az a legjobb módja annak, hogy ez így

388
is maradjon, ha velem tartasz. Ha velem vagy, nem érhet semmi
vád.
Marcus elmosolyodott, és Scarlett szíve ugrott egyet.
– Védesz engem, Scarlett?
– Talán. Talán szükséged is van rá. – Visszament az asztalhoz,
amin az elsősegélydoboz volt. – Mr. Beton-fúródott-a-fejembe.
– Touché! – vágta rá a férfi elégedett hangon. – Szóval végül
azért megnézed a fejemet. Azt hittem, elrohansz kihallgatni
Annabelle Churchöt.
– Lyndának még egy kis idejébe telik, amíg elintézi, hogy
odamenjen a gyámügy is, ráadásul tizenöt percre lakom az őrstől,
tehát van még egy kis időnk.
Kivett egy fejlámpát a dobozból, feltette, bekapcsolta, aztán
visszament a fürdőszobába, hogy kezet mosson. Egy perc múlva
már újra megjelent, a kezére új pár kesztyűt húzott.
– Maradj nyugodtan! – kérte, miközben ráült a karfára, hogy
közel kerülhessen a vágáshoz Marcus fején. Az egyik kezében
csipeszt tartva elhúzta a hajat a sebtől, a másikkal pedig letörölte
az alvadt vért valamilyen puha, gézszerű anyaggal.
– Úgy nézel ki, mint egy bányász – jegyezte meg a férfi
mogorván.
Scarlett újra összevonta a szemöldökét.
– Ugye tisztában vagy azzal, hogy egy nagyon hegyes végű
csipeszt tartok néhány milliméterre a fejedtől?
– És te tisztában vagy azzal, hogy belenyomtad a melledet az
arcomba? Muszáj volt elterelnem a figyelmemet valamivel, és a
bányászos megjegyzés jutott először eszembe.
Scarlett lenézett, és az arca rögtön elpirult, mert Marcusnak
igaza volt. Tényleg majdnem az arcába nyomta a melleit.
Hátralépett, leejtette a két kezét, és azon kezdett el töprengeni,
hogyan végezhetné el a feladatot anélkül, hogy ilyen közel kelljen
mennie hozzá.
Marcus morcosán pillantott fel Scarlettre.
– Csendben leszek. Csak tisztítsd ki a sebet! Addig kordában
tudom tartani az ösztöneimet.

389
 – Sajnálom. Alacsonyabb embereket szoktam ápolgatni. Más a
szög. – Közelebb csúszott a karfán, hogy ne kelljen olyan mélyen
lehajolnia. – Ülhetsz az egyik bárszéken is – javasolta, amikor
befejezte az alvadt vér törölgetését –, de mindegyik inog. Az
egyiket megjavítom, hogy stabil helyed legyen, ha legközelebb is
ezt kell majd csinálnom, amikor majdnem megöleted magad.
– Istenem, igazán beképzelt szexi nővérke tudsz lenni!
Scarlett elnevette magát, de vissza kellett tartania, hogy ne
remegjen a keze.
– Szexi nővérke?
– Pasidolog. Fantáziálni a pajkos nővérkéről.
Scarlettnek csak egy pillantást kellett vetnie a férfi ölére, hogy
meg tudja állapítani, nem blöffölt.
– Nos, köszönöm szépen – mondta szarkasztikusán. – Most
már megvan a kép a fejemben.
– Rajtad van a pajkos nővérke jelmez ezen a képen a fejedben?
– kérdezte Marcus szégyenlősen.
Scarlett fújt egyet.
– Most is az van rajtam. Azt hittem, csendben fogsz maradni.
Biztos akarok lenni, hogy nincs már benne törmelék, mielőtt
nekiállok kitisztítani. – Még egyszer lopva a férfi ölében lévő
termetes dudorra pillantott, majd megnyugtatásképp nagy levegőt
vett, és közelebb hajolt, hogy megvizsgálja a sebet. – Nem látok
itt sem faszilánkot, sem betondarabot.
Egy üveg sebtisztító folyadék után nyúlt.
– Ez egy kicsit elzsibbasztja a környékét, amíg kitisztítom.
Semmire nem vagy allergiás, ugye?
– Nem – válaszolta Marcus sokkal halkabban, mint korábban.
Scarlett odahajolt, és fertőtlenítőt spriccelt a sebre. Amikor
Marcus újra megszólalt, nagyon komoly volt a hangja.
– Mit értett a szomszédod a másik férfi alatt? Akinek kiadtad
az útját?
A francba, Mrs. Pepper! Az öregasszony biztos direkt mondta
ezt.
– Bryan az exem. Vagy valami olyasmi.

390
 – Valami olyasmi? – kérdezte élesen. – Ez meg mit jelent?
– Először is, kiadtam az útját, így ma már nem több mint egy
barát. Egyetem óta barátok vagyunk. Ez valami olyasmit jelent,
hogy volt is, meg nem is. Soha semmi komoly. Mind a ketten
tudtuk ezt. Először nem akarta megérteni, hogy kiadtam az útját,
egyszerűen nem vett róla tudomást. Így a sarkamra álltam, ezt
hallotta meg Mrs. Pepper.
Marcus felhúzta a szemöldökét.
– Meghallott titeket? A pasi veszekedett veled?
– Nem, akkor nem. A felhajtón álltunk. Nem akartam
beengedni a házba.
– Akkor nem?
– Ahogy mondtam, nem akarta elfogadni az első néhány
alkalommal, hogy ajtót mutattam neki.
– Mikor fordult ez legelőször elő?
– Nyolc hónapja.
– Nyolc?
Scarlett tudta, hogy mire kérdezett rá.
– Ahogy mondtam, olyan se veled, se nélküled viszony volt,
inkább nélküled. Együtt többnyire az ő kezdeményezésére
voltunk. Nyolc hónappal ezelőttig kapcsolatban élt, akkor történt
meg először.
– És ha kilenc és fél hónappal ezelőtt kezdeményez valamit?
Pont akkor találkozott Marcusszal. Scarlett a seb tisztogatására
koncentrált, hogy stabil maradjon a keze.
– Akkor talán pont együtt voltunk. Bryan mindig is a barátom
volt, Marcus. De mindig is tudtuk, hogy egyikünk majd véget fog
vetni ennek a se veled, se nélküled dolognak.
–Továbbra is a barátod marad?
Scarlett habozott, majd bólintott.
– Igen – felelte, és gézt tett a vágásra. – Ebben van fertőtlenítő,
nem kell rá semmi más. El kellene azért menned egy orvoshoz,
megmutatni neki a vágást. Nem láttam semmilyen szilánkot, de
néha elbújnak. – Visszafordult a dobozhoz, hogy letisztítsa a sebet

391
a tapasz miatt. – Nem biztos, hogy ott tartja a gézt, mert útban van
a hajad.
– Akkor borotváld le! – mondta a férfi kurtán. – Nem akarok
sem orvoshoz, sem kórházba menni.
Scarlett arca megrándult a férfi hangjában lévő fájdalomtól és a
gondolattól, hogy leborotválja a gyönyörű, sötét haját. Kicserélte
a pengét a borotvában, és letisztított egy akkora helyet, hogy a
sebtapasz ragadjon.
– Bryannel a kapcsolatunk régre vezet vissza, Marcus.
– Egészen az egyetemig. Hallottam.
És meg is bántotta. Ez nyilvánvaló volt.
– Ő inkább olyan... mint egy bajtárs a háborúban. Nehéz
időszakon mentünk keresztül együtt, és sokáig csak mi voltunk
egymásnak – Scarlett újra habozott, majd felsóhajtott. – Nem
vagyok szerelmes belé, rendben? Soha nem is voltam. Ügy nem,
legalábbis.
Egy perc csend következett.
– Min mentetek keresztül? – kérdezte Marcus óvatosan.
Scarlett keze nyugodt volt, ahogy a ragtapaszt rányomta a
bőrére.
– Emlékszel, meséltem, hogy elveszítettem egy barátot az
egyetem alatt?
– Természetesen. Michelle-t.
A férfi emlékezett Michelle nevére. Scarlett összeszedte
minden erejét, hogy ki tudja mondani a szavakat.
– Én találtam meg a holttestét. A kuka mellé volt dobva, mint
egy kupac szemét. És rengeteg vér volt mindenütt. –
Összeszorította a fogát, próbálta az agya mélyére száműzni a
rátörő emlékképeket. – Bryan velem volt. Együtt találtuk meg. Ezt
egyikünk sem tudta teljesen feldolgozni.
Marcus mélyet sóhajtott.
– Sajnálom, Scarlett!
– Minden rendben. De ez a kötés örökké megmarad közöttünk.
Nem tudom eltüntetni. Higgy nekem, már megpróbáltam.
Sajnálom.

392
 Scarlett végzett a feladattal, de nem mozdult a férfi mellől.
Aztán fél perc múlva nem is akart mozdulni egyáltalán. Marcus
odahajolt, eltüntetve a távolságot közöttük, és az övének döntötte
a fejét.
A csók, amit korábban váltottak, bizalmas volt. Ez pedig még
sokkal jobban az.
Scarlett lehántotta magáról a kesztyűt, hogy megsimogathassa
a férfi haját.
– Megmondtam neki, hogy vége van. Pont ma. Amikor
hazajöttem a sikátorból, itt várt rám. Már hetek óta kerültem, mert
nem értette a nemleges válaszomat.
Marcus megrázkódott a gyönyörtől, amikor Scarlett a hajába
mélyesztette az ujját újra és újra.
– Szeretnéd, hogy jól ellássam a baját helyetted? – kérdezte a
férfi lustán.
A nő ajka mosolyra húzódott.
– Köszi, de nem kell. Egyedül is megoldom, de nem lesz rá
szükség. Mondtam neki... hogy van valaki más. Végre felfogta.
Marcus visszahúzódott, hogy a szemébe tudjon nézni.
– Az a valaki én vagyok, ugye? – tudakolta könnyedén.
Scarlett kuncogott.
– Igen, Marcus.
A férfi újra nekidöntötte a fejét, a vállai ellazultak.
– Csak biztos akartam lenni.
Kisebb csoda volt, hogy Marcus meg tudta nevettetni annak
ellenére, hogy Michelle halott testének az emléke továbbra is be–
bevillant a fejébe. Ezt a helyzetet nem volt szabad elpazarolni.
Közelebb húzta magához a férfit, majd becsukta a szemét, amikor
Marcus átölelte a derekát, és csak tartotta őt. Úgy érezte magát...
mint egy báb. Biztonságban volt. Akarták őt.
A férfi karja továbbra is a dereka köré fonódott, a kezével
megragadta a csípőjét. Nem is ért hozzá máshol, de a pokolba,
Scarlett iszonyúan kívánta. A mellei elnehezültek, a mellbimbói
érzékenyek és feszesek lettek, a bugyija nedves. Érezte a saját

393
izgalmának illatát. A mély lélegzetvételeiből tudta, hogy Marcus
ugyanígy érez.
Nem volt kétség, át kell még öltöznie, mielőtt elindul vissza az
irodába. Nem hallgathatott ki egy Church nevű nőt szexillatot
árasztva.
– El kell árulnom valamit – mormolta Marcus, Scarlett érezte
forró leheletét a mellén.
A nyomozónő nagyot nyelt, nem tudott már a munkára
koncentrálni.
– További leselkedés? – kérdezte, a hangja mély volt és
rekedtes.
A férfi elfordította a fejét, ajkai megérintették a nő
mellbimbóját, amitől Scarlett áramütést érzett a combjai között, és
ijedten beszívta a levegőt.
– Nem, Okostojás nyomozó – suttogta. – Azt nem fogom.
Scarlett újra megsimogatta Marcus haját, és azon gondolkodott,
vajon úgy értette-e, hogy nem fogja elmondani neki, vagy nem
fogja megérinteni többé. Mind a kettő elfogadhatatlan volt.
– Mondd el! Kérlek!
A férfi olyan sokáig hallgatott, hogy Scarlett komolyan azt
gondolta, nem fogja elmondani, de aztán megszólalt.
– Azt gondolod, hogy amiatt nem szeretem a kórházakat, ami
tavaly ott történt?
Scarlett az egyik kezével megérintette Marcus mellkasát, az
ujjai felkeresték azt a helyet, ahol a golyó átszakította a bőrt és
kilyukasztotta a tüdejét, de most csak a golyóálló mellényt érezte,
amiért hálás volt.
– Nem ez volt az ok?
– Nem. Az igazi ok az, hogy amikor kisfiú voltam, anyám
sokat volt kórházban. Voltam nála látogatóban, ami nem volt
kellemes élmény. A fertőtlenítő szagától... újra olyan helyen
érzem magam, ahová soha többé nem akarok visszamenni.
Van itt még valami más is, gondolta Scarlett. Valami sokkal
mélyebb.
– Miért volt anyukád kórházban?

394
 Újabb, hosszabb szünet.
– Sok gyógyszert szedett. Nem tudtam felébreszteni, és hívtam
a kilenc tizenegyet. Már majdnem meghalt, mire beértek vele a
sürgősségire.
– Ó, ne! – suttogta Scarlett. – Hány éves voltál?
– Nyolc.
Akkor költözött Marcus a nagyapjához is.
– Miért szedett annyi gyógyszert?
Scarlett érezte, hogy a férfi összeszorítja a torkát, és megpróbál
nyelni.
– Akkor lehetett, amikor apám meghalt. Szóval nem akarok
kórházat, rendben?
– Oké. – Megcsókolta a feje búbját, és azt kívánta, bárcsak meg
tudná szüntetni a férfi fájdalmát, miközben tudta, hogy a régi
emlékek sebeket ejtenek az ember elméjén. És tudta azt is, hogy
Marcus azért osztotta meg vele a titkát, mert ő is megosztotta a
sajátját. – Ha elfertőződne, felhívom Danit, Deacon testvérét. Meg
tud vizsgálni itt is vagy a menhelyen.
– Rendben. – Marcus újabb nagy lélegzetet vett. – Olyan
piszkosul jó az illatod! Emlékszem, amikor meglátogattál. Amikor
minden túl intenzív lett, amikor a fertőtlenítő szaga majdnem
megfojtott, arra gondoltam, hogy milyen finom illatod van. Mint a
vadvirágoknak.
– Mint a loncnak – suttogta Scarlett. – A samponomtól. És a
tusfürdőmtől.
Scarlett érezte, hogy Marcus arca mosolyog.
– Köszönöm! – mondta a férfi.
– Micsodát?
– Az agyamban anyám képét a kórházban felváltottad te, ahogy
meztelenül, szappanosán állsz a zuhany alatt. És a két kezem
rajtad barangol, hogy nagyon-nagyon tiszta legyél.
Scarlett teljes bensője remegett a vágytól.
– Ó – lihegte halkan –, ez nem igazságos, Marcus O’Bannion!
Nem igazságos.
A férfi ördögien kacagott.

395
 – Be kell vallanom még valamit – tette hozzá.
Scarlett érezte, hogy ezt még jobban fogja szeretni.
– Mondd el!
Marcus hirtelen mozdulattal megragadta a derekát, és lerántotta
a kanapéra. Egy másodperccel később Scarlett már a hátán fekve a
férfi sötét szemébe nézett. Marcus teste kellemes súly volt, a
domborulat a nadrágjában kemény és vastag, a legjobb helyen
izgatta.
Vagyis nem pontosan a legjobb helyen. De erre most nem volt
idő.
Bárcsak lenne, gondolta Scarlett különösen akkor, amikor
Marcus lassan nekidőlt. A nő szeme egy mély sóhaj kíséretében
lecsukódott. Valóban azt kívánta, bárcsak lenne elég idő.
– Mit akartál bevallani? – sikerült kinyögnie annak ellenére,
hogy a férfi egyre keményebben és gyorsabban dörgölődzött
hozzá.
Marcus lehajtotta a fejét, az ajka perzselő vonalat csókolt
felfelé Scarlett nyakán, aztán az álla mentén a füléig.
– Álmodom.
Borzongás futott végig Scarlett testén.
– Én is. Már hosszú hónapok óta. Az első nap óta, hogy
megpillantottalak. Meghallottalak.
– Miért nem mondtál semmit? – kérdezte Marcus rekedten.
Scarlett szeme kinyílt, elkapta a férfi tekintetét.
– És te miért nem?
Marcus keze görcsösen masszírozta a vállát.
– Ha volt is valami indokom, az életemre esküszöm, hogy nem
emlékszem már rá. Az álmaimban pontosan úgy nézel fel rám,
mint most.
Scarlett végigsimított a férfi arcán, ami már most borostás volt,
bár néhány órával ezelőtt borotválkozott.
– Én mindig a hangodról álmodom.
– Ezt jó tudni – dörmögte.
Marcus sötét szeme lángolt a vágytól, ahogy végignézett
Scarlett arcán, le egészen a melléig, ahol megállt egy

396
szívdobbanásnyit, vagy kettőt, vagy tízet, majd újra visszatért az
arcához, és úgy nézett rá, mint egy finom falatra, amit azonnal le
akart nyelni.
A szoros gyeplő, amivel Scarlett a reakcióit féken tartotta,
egyszerűen elszakadt. Beletúrt a férfi hajába, magához húzta a
fejét, és úgy csókolta meg, mint korábban a parkolóban. És az
álmaiban. A közös álmaikban.
Marcus is sokat álmodozott róla. Ez a sok, gondolta Scarlett,
rengeteg elpazarolt idő!
Aztán már nem gondolkodott tovább, mert Marcus megragadta
a csípőjénél, magához húzta, nyögése ott vibrált a nő ajkán,
mellén, minden testrészén, amit megérintett. Most már Marcus
irányította a csókjukat, apró nyelvmozdulatokkal ingerelte Scarlett
száját, rávette, hogy megnyíljon, és utána mélyet sóhajtott.
A férfi keze a nő csípőjét szorongatta, aztán a hátán
megmarkolta az ingét, és csókolta, egyre csak csókolta ész nélkül.
Hirtelen elhajolt, hogy levegőhöz jussanak, majd a csókjai lejjebb
vándoroltak Scarlett torkán, aztán a nyelvével újra visszatért a
szájához, éhezte a csókjait. Scarlett Marcus izmos vállába
mélyesztette a körmeit, közelebb akart kerülni ahhoz a kemény
dudorhoz a farmerjében.
Csalódott morgást hallott, aztán jött csak rá, hogy ez a saját
torkából tört fel. A morgásból nyöszörgés lett, a férfi éhes szája
elnyelte az elégedett kiáltását, amikor visszacsókolt, és az
ölelésük egyre szorosabb lett.
Scarlett nem emlékezett arra, hogy mikor érezte magát ennyire
jól úgy, hogy még rajta volt a ruha. Marcus újra visszahúzódott,
hogy kapjanak elég levegőt, Scarlett pedig a párnára ejtette a fejét.
Lihegett, a mindenségit!
Lefutott egy mérföldet hét perc alatt, de a férfi annyira
szorosan ölelte, hogy úgy érezte, szétrobban a tüdeje. Marcus is
lihegett, de ez őt nem zavarta, továbbra is nedves, forró csókokat
nyomott Scarlett nyakára a pólójának a kivágása mentén. Közben
folyamatosan, szenvedélyesen dörgölte neki magát a nő lába
közének.

397
 – Annyira jó érzés! – suttogta Scarlett, Marcus pedig
elhúzódott, hogy a szemébe tudjon nézni, a tekintetében éhes vágy
égett.
– Kívánlak – mondta a férfi halkan. – Már minden helyzetet
elképzeltem, amiben együtt lehetünk. Olyan merevedéssel
ébredtem, hogy fájt. Erezni akarlak, meg akarlak érinteni és
simítani, látni akarom, ahogy elélvezel. Újra és újra és újra. Aztán
újra beléd akarok hatolni és mindent elölről kezdeni, amíg nem
kiáltod a nevemet.
Scarlett kinyitotta a száját, de egy szó sem jött ki rajta, mert
még jobban elkábította Marcus vallomása. De az arckifejezése
biztos mindent elárult, mert a férfi elégedetten elmosolyodott.
– Ez egy igen volt? – kérdezte, még jobban elmélyítve a
hangját.
Scarlett hallhatóan nyelt egyet. Bólintott. Majd kipréselt
néhány valódi szót is a száján.
– Ez egy igen volt.
A férfi becsukta a szemét, a merevedése még intenzívebb lett,
bár Scarlett azt hitte, keményebb már nem is lehet. Marcus
minden figyelmeztetés nélkül megfogta a melleit, ő pedig
felsikoltott a kábult gyönyörtől, alig tudatosult benne, hogy a férfi
felhúzta a blúzát és vele együtt a melltartóját is, de aztán
megérezte forró, nedves ajkát a mellbimbója mellett. Mély nyögés
tört fel a torkából, amikor Marcus szopogatni kezdte, és úgy
megfeszült a teste, mint egy íj.
– Ó, istenem!
Marcus elengedte a mellét, de Scarlett megragadta a nyakát, és
le akarta nyomni.
– Még! Kérlek! Ne hagyd abba!
– Scarlett! – A férfi hangja nem volt már selymes, inkább nyers
dörmögés. – Nézz rám!
Ránézett, testének belső izmai összehúzódtak, a teste válaszolt
a Marcus szemében lévő sürgető vágyra. Marcus ujjai a nadrágja
gombján matattak.
– Igen vagy nem? – suttogta rekedten.

398
 Scarlett nekinyomta a csípőjét a kezének, magabiztosan a
szemébe nézett, hogy a kétség minden csíráját elfojtsa
mindkettejükben.
– Igen.

Lincoln Park, Michigan

Augusztus 4., kedd, 16:30

Drake Connor a testvére autójában ült, a benzin mutatóját

bámulta, és a kibaszott üres jelet. A hirdetések hazudtak. Béllé
Civicje messze nem annyit fogyasztott, mint ígérték. El kellett
volna jutnia Detroitig. Ehelyett az út mentén ücsörgött üres
tankkal, a haverja nem vette fel a telefont, és a kis picsa tesója
bejelentette, hogy ellopták a hitelkártyáját.
Csak mert kölcsönvettem? Nem kellene mindenen
megsértődnie.
Nem tudott megtankolni az előző kijáratnál, mert a kártyáját
visszautasította a bank. Mázlija volt, hogy őt nem kapcsolták le
emiatt.
Nem merte újra megpróbálni, és azt a készpénzt is elköltötte
már lőszerre és zsíros hamburgerre, amit szintén a testvére
táskájából lopott ki. A burgert órákkal korábban ette, és már
kezdett újra éhes lenni. Balhés lett, ha éhes volt.
Ezért próbált sohasem megéhezni. A hülye picsa tesójának
köszönhetően viszont úgy tűnt, az éhség elkerülhetetlen.
Folyamatos káromkodás mellett bedugta a Stephanie apjától
lopott Rugert a nadrágja derekába, és begyűrte az ingét is, hogy
eltakarja. Gyalog kellett továbbmennie.
Talán jobb is így. Ha Béllé bejelentette, hogy ellopták a
bankkártyáját, biztos bejelentette azt is, hogy ellopták a kocsiját.

399
Majd szerez ennivalót és egy másik autót. Aztán megkeresi a
haverját, és kitalálják, hogy lehetne átcsusszanni a határon.
Elindult, és közben azon gondolkodott, vajon hol lehet most
Stephanie, és feladta-e már annak, aki betört a házába, és
elhurcolta a családját. És hogy egyáltalán életben volt-e még.
Azt remélte, hogy nincsen. Hiszen ha nem él, nem is köphet.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 16:45

Igen. Igent mondott.

Marcus nem várt tovább. Nem tudott tovább várni. Megragadta
Scarlett nadrágjának a gombját, aztán lerántotta a cipzárt, és
térdelve a sarkára ült a kanapén. Scarlett megemelte a csípőjét,
hogy a férfi le tudja húzni a sztreccsnadrágot a hosszú lábáról, ő
pedig lerángatta magáról a blúzát és a melltartóját a fején
keresztül. A ruhadarabok, amiket a férfi tépett le róla
türelmetlenül, ott hevertek a földön a nadrágjával együtt, így már
csak egy aprócska bugyi maradt rajta, ami kiemelte a csípőjét és a
lábát.
Marcus egy hosszú pillanatig csak térdelt ott, bámulta az
erekcióját, és a keze fejével a száját törölgette. Majdnem elfelejtett
levegőt venni. Scarlett teste formás volt, közben csupa szálkás
izom. A mellei pont olyan szépek voltak, mint az álmaiban. A
bugyija egyszerű fehér pamutból készült, de a lába között lévő
nedves folt miatt sokkal szexibb volt, mint a legfinomabb csipke.
Marcus felnézett az arcára, látta az önbizalmat a szemében,
amitől még izgatottabb lett. Scarlett büszke volt a testére, nem
véletlenül.
Anélkül, hogy levette volna róla a szemét, Marcus kigombolta
a saját ingét, és lerázta magáról. Épp a farmerje sliccét akarta

400
lehúzni, amikor Scarlett felült, majd megrántotta a golyóálló
mellény tépőzárját. A férfi keze mozdulatlanná merevedett a
nadrágján, miközben a nő végigsimította meztelen mellkasát, az
ujjai keresztülsiklottak a szőrzetén.
– Tudod, mennyire vágytam erre, amikor az irodában voltunk?
– suttogta Scarlett rekedt hangon.
– Pont annyira, mint én?
Marcus lehunyt szemmel élvezte a simogatást, ami hirtelen a
nadrágja felé irányult, ami még mindig a derekán volt. Kinyitotta
a szemét, és látta, hogy Scarlett a szája szélét nyalogatja.
– Siess már, Marcus!
A férfi agya kikapcsolt. Utolsó tiszta gondolatától vezérelve
rábukkant a nadrágja zsebében lapuló óvszerre, letépte magáról a
farmert, Scarlettről pedig a bugyit. Talán lett volna még annyi
önkontrollja, hogy gyengéden hajoljon le a nőhöz, ha Scarlett nem
markolja meg vadul a fenekét és rántja le maga mellé. Marcus
minden finomság nélkül kezdte falni a száját, Scarlett pedig
ugyanolyan vadul csókolt vissza, körmei édes fájdalommal
mélyedtek a bőrébe.
Marcus becsúsztatta az ujjait Scarlett lába közé, és a szájába
lihegett.
– Olyan nedves vagy! Ó, istenem!
A nő beleharapott a férfi ajkába.
– Siess, Marcus! – suttogta.
Valahogy sikerült felhúznia az óvszert, és másodpercekkel
később a legforróbb, legszűkebb, legnedvesebb helyre hatolt be...
A teste hevesen remegett, csípője erőszakosan, gyorsan és
keményen mozgott. Akkor sem tudott volna lassítani, ha az élete
múlik rajta.
Végre! Marcus Scarlett háta mögé csúsztatta a karját, keze
megragadta a vállát. Szája a száját és a nyakát csókolgatta, és még
minden egyéb testrészét, amit elért, közben pedig keményen
mozgott benne. A nő hátrahajtotta a fejét, becsukta a szemét, szája
kicsit kinyílt, ahogy élvezte a heves lökéseket.

401
 Marcus hirtelen úgy érezte, tudnia kell, hogy Scarlett is vele
tart-e.
– Scarlett, nézz rám!
Nagy nehezen kinyitotta a szemét, és Marcusnak kihagyott a
lélegzete. Ez a nő egyenesen az álmaiból jött, sőt még annál is
szebb volt.
– Szükségem van erre – lihegte. – Szükségem van rád.
Marcus brutálisan közel volt ahhoz, hogy elélvezzen, de tudni
akarta, hogy Scarlett is így érez-e. Anélkül, hogy lassított volna a
tempón, benyúlt a lába közé, megtalálta a síkos, duzzadt csiklót,
és a hüvelykujjával izgatni kezdte.
Scarlett teste megfeszült, kezével a férfi fenekét markolta,
ahogy az élvezet határán egyensúlyozott. Marcus a szájába vette
és megharapta a mellbimbóját, ami átlendítette a nőt ezen a
kényes határon.
Scarlett sikításai visszhangoztak Marcus fülében, majd
belefúrta az arcát a nő nyakába, és ő is elélvezett.
Amikor magához tért, Scarlett a haját simogatta, az ujjai pedig,
amik eddig a bőrébe martak, most gyengédek voltak.
– Istenem... – motyogta, mire a nő halkan nevetni kezdett.
– Erről ennyit.
– Összenyomlak.
– Nem gond – mondta Scarlett lustán. – Én pedig szerintem
lekapartam egy réteg bőrt a fenekedről.
– Engem sem érdekel. Majd visszanő.
Marcus sóhajtott, mert tudta, hogy fel kell kelnie, de nem
akarta, hogy ez a pillanat véget érjen.
– Köszönöm!
Scarlett keze megnyugodott, ujjait átfűzte a férfi hajtincsein.
– Semmi köszönöm – ellenkezett komolyan. – Nekem is kellett
ez. Nem tudtam volna koncentrálni, ha nem engedem ki egy kicsit
a gőzt.
Megcsókolta a férfi halántékát, és meglágyította a hangját.
– De azt hiszem, a feszültség vissza fog majd térni. Sok
minden gyűlt fel bennem, amin ön tud csak segíteni, uram.

402
 Marcus elmosolyodott.
– Rendben. Nekem is hasonló igényeim vannak.
Mind a ketten felnyögtek, amikor egy lenémított telefon
rezegni kezdett.
– Az enyém az – mondta Scarlett, miközben vakon lenyúlt a
padlóra, és a nadrágja után tapogatódzott. Pont akkor szabadította
ki a telefont, amikor elhallgatott.
– Picsába! – dünnyögte. – Isenberg volt. Egy perc.
Visszahívta, és vágott egy grimaszt, amikor a főnöke beleszólt
a telefonba.
– Scarlett vagyok. Bocsánat. A kutyát sétáltattam.
Marcus felemelte a fejét.
– Béna kifogás – tátogta némán, és nevetett, amikor Scarlett
forgatni kezdte a szemét.
A pillantása lejjebb siklott, pár percig a nő mellét csodálta,
most, hogy újra tudott értelmesen gondolkodni. Észrevette, hogy
itt-ott hagyott néhány nyomot is, amire büszke volt. Scarlett
mellbimbói még mindig kemények voltak, az egyiket becézgetni
kezdte, és ügyelt arra is, hogy a másik se maradjon ki.
Scarlett teste megvonaglott, megragadta a férfi haját, és addig
húzta, amíg Marcus rá nem nézett. Haragos tekintetet vetett rá,
aztán újra csak vigyorgott.
– Igenis, asszonyom! – mondta a főnökének. – Ott leszek,
amint lehet. Odafelé bemegyek érte.
Letette a telefont, Marcus pedig rádobta a készüléket a
ruhakupac tetejére.
– Kiért mész be? – kérdezte.
– Érted. Be kell menned Isenberghez.
Marcus felhúzta a szemöldökét.
– Miért?
– Nem tudom. Derítsük ki!
Az ajkát a férfi mellkasához nyomta, aztán kinyújtotta a
nyelvét, és megnyalta a mellbimbóját, amitől ő meglepetésében
levegő után kezdett kapkodni.

403
 – Legalább én nem csináltam ilyesmit, amikor vonalban voltál
a főnököddel – korholta Scarlett szúrós tekintettel.
Marcus mosolya önelégült volt.
– A főnök én vagyok.
Scarlett ajka megrándult.
– Le kell mosdanom, főnök. Ha tényleg egy Annabelle Church
nevű nőt kell kihallgatnom, nem lehet szex utáni szagom. –
Megpaskolta a férfi fenekét. – Ha te is le akarsz zuhanyozni, van
egy fürdőszoba a folyosó végén. Törülközőt találsz a gardróbban,
ami a következő ajtó. Én felmegyek az emeletre. Ne gyere
utánam! – A hangja játékos volt, de komoly.
– Miért nem spórolunk a vízzel? – kérdezte a férfi vonakodva,
ahogy visszahúzódott a nő testéből. Talpra állt, de már most
hiányzott neki a nedves, forró test.
Félúton Scarlett megállt, és visszanézett a válla felett.
– Mert még nem teltem be veled – közölte csendesen. – Ha
együtt zuhanyozunk, elkések.
Marcus felnyögött az agyában felvillanó képtől, és megkereste
a fürdőszobát a folyosó végén. Olyan nevetségesen boldog volt,
mint senki más emberfia.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 17:00

Ken egy bólintással köszönte meg Alice-nek, hogy letett elé egy
csésze teát az ebédlőasztalra.
– Megetetted Stephanie Anderst? – kérdezte tőle.
Alice egy grimaszt vágott.
– Igen. Majdnem megette az ujjamat is, megpróbálta leharapni.
Burtonnek ketrecben kellene tartania. A lyukakon keresztül adtam
neki enni. Sajnálom azt a férfit, aki megveszi. Szájkosarat kell

404
majd rátennie. Es az orális szex? Nem hiszem, hogy épeszű ember
ilyesmit kérne.
Ken kuncogott.
– A férfi, aki megveszi majd, azért fogja megpróbálni, hogy
megszelídítse.
Alice leült, és beleszürcsölt a teájába.
– Gondolod te. De ügyelj arra, hogy tisztában legyenek azzal,
hogy itt nincs pénz-visszafizetési garancia. És mondd meg nekik
azt is, hogy adassanak be egy tetanuszt, mielőtt megérkezik a
szállítmány.
Decker leült hozzájuk az asztalhoz, a laptopja a hóna alatt volt.
– Ennyire nem lehet gáz.
– Még ennél is gázabb – mondta Ken tompán. – Nagyon rossz,
halálos.
Aztán rámutatott a laptopra, amit Decker tett le az asztalra.
– Ezzel mi van?
– Sean nem akarja elhagyni az irodát – válaszolta Decker. –
Különösen, hogy Reuben még mindig ismeretlen helyen
tartózkodik. Online fogjuk bekapcsolni.
Burton feljött a házzal egybeépített garázsból, és lehúzta a
kezéről a gumikesztyűt.
– Hol van Demetrius?
– Marcus O’Bannionra van ráállítva – magyarázta Ken, nem is
próbálva meg elrejteni az idegességét. – O’Bannionnak több élete
van, mint egy átkozott macskának. Demetrius majd betárcsáz,
bárhol van is. Joel is. Azt mondta, túlságosan lefoglalja a
könyvelés, nem tud elszabadulni.
– Miért? – kérdezte Decker rosszallóan, közben befejezte Sean
videóhívásának a beállítását.
– Mert túl sokat kell neki is dolgoznia, amióta visszakerült a
biztonsági szolgálathoz – válaszolta Ken. – Fel kell venni egy új
könyvelőt, aki segíteni tud majd neki.
Decker megrázta a fejét, dühösnek tűnt.
– Nem, vagyis miért tölt Demetrius annyi időt azzal, hogy
O’Banniont követi? Csak lője fejbe a szemétládát!

405
 – Én is ezt mondtam – mormogta Burton.
Alice felemelte a kezét.
– Egyetértek. Én olvasom a Ledgert. Az a pasi és a riporterei
megszámlálhatatlan ellenséget szereztek maguknak. Csak
puffantsátok le, az isten szerelmére! Kenjétek valaki olyanra, akit
ő juttatott börtönbe néhány évvel ezelőtt. Előbb-utóbb úgyis
szabadulnak. Még azt is megtehetitek, hogy O’Bannionra kenitek
a csávó megölését. Pofonegyszerű.
Ken elmosolyodott. Alice olyan kis cuki volt.
– Pofonegyszerű?
Alice összefonta a karját, a szeme résnyire szűkült.
– Igen. Most komolyan, apa! Vedd el Demetriustól a melót, és
add oda nekem! Tudok olyan jól lőni, mint ezek a pasik itt.
Ken megpaskolta a kezét.
– Tudom. Adj még időt Demetriusnak! Ha O’Bannion még
reggel is életben van, a tiéd lehet.
– Micsoda? – kérdezte Sean Decker laptopjának a monitora
mögül. – Ki lehet Alice-é?
– O’Bannion – vágta rá Burton. – Elegünk van, hogy
Demetrius mindig lemarad róla.
– A pokolba is, igen – morogta Sean. – Öljük meg a mocskot,
és utána minden sima lesz!
– Most jegeljük ezt a témát! – rendelkezett Ken. – Kapcsold be
Demetriust és Joelt!
Joel elgyötörtnek tűnt, amikor beleszólt. Ken rosszallóan nézte
a könyvelő szeme alatti sötét karikákat. Deckeren nem látszott,
hogy ekkora terhet cipel. A srác csak ma reggel lett bevezetve a
legális üzlet rejtelmeibe.
– Joel, mikor aludtál utoljára?
– Tegnapelőtt. Beleakadtam valamibe.
Ken összeráncolta a homlokát.
– Mibe?
– Ezt négyszemközt szeretném veled megbeszélni.
Ez nem hangzott túl jól.
– Ha végeztünk itt, visszahívlak – ígérte Ken.

406
 Amikor Demetrius is bekapcsolódott, hallották az út zaját a
mikrofonban.
– Próbálom becserkészni O’Banniont. Nincs semmi új.
Hívjatok, ha van valami!
– Nem! – szólt rá Ken hidegen. – Maradj vonalban! Itt van
mindenki a csapatból. Először is, hol van Drake Connor?
– Felbukkant egy rendőrségi körözésben ma reggel – válaszolta
Sean. – A testvére, Béllé, bejelentette, hogy ellopták az autóját.
Ma délután pedig bejelentette, hogy ellopták a hitelkártyáját.
– Biztosra akartam menni, hogy nem védi Drake-et –
kapcsolódott be Decker. – Meglátogattam, és átkutattam az
otthonát. A kocsija nincs meg, és Drake-nek hűlt helye. Azt
mondtam neki, hogy zsaru vagyok, és a bejelentések miatt jöttem.
Megkérdeztem, hogy miért csak órákkal az autója után jelentette a
kártyája eltűnését. Azt mondta, nem tudta, hogy Drake lenyúlta a
kártyáját, amíg a bank fel nem hívta, hogy mit csinál
Michiganben. Valaki megpróbált benzint venni a kártyájával.
– Stephanie pasija Kanada felé tart, pont ahogy sejtettük –
jegyezte meg Ken. – Le tudjuk nyomozni?
Decker megrázta a fejét.
– A telefonja kártyásnak tűnik. Sean megpróbálja bemérni a
kocsit a GPS segítségével.
– Most álltam csak rá, eltarthat egy ideig, amíg jelenteni tudom
a pontos helyét – tette hozzá Sean. – De tudjuk, hogy Detroit
közelében van. Mennyire gáz, ha elillan?
– Tudja, hogy fegyveresek törtek be Andersékhez, és elvitték
őket, és tudja azt is, hogy Anders munkásokat vett valakitől. De a
zsaruk már tudnak mindent Drake segítsége nélkül is. És ha
figyelembe vesszük, hogy ma reggel megölt valakit, kevéssé
valószínű, hogy a zsarukhoz fut. Inkább csak annyi, hogy
elvarratlan szál. – Ken pedig nem szerette az elvarratlan szálakat.
– Nem tud semmit tenni ellenünk. Csak nem tetszik, hogy
szabadon lófrál.
– Ha végeztem O’Bannionnal, utána tudok eredni – ajánlotta
Demetrius.

407
 Szerencsére nem látta a többiek hitetlen arcát. Még Burton is
csak a fejét rázta, pedig Reuben második embere mindig tárt
karokkal várta Demetriust, ha az beszállt olyan ügyekbe, amik a
biztonságukat fenyegették. Demetrius elveszítette a társai
bizalmát. Talán elérkezett az idő, hogy elbúcsúzzanak a régitől, és
behozzanak egy új csapatot. Demetrius felületes lett.
De Reuben is, bárhol tartózkodott is ebben a pillanatban.
Joelen pedig az látszott, hogy bármelyik percben szívinfarktust
kaphat. Az a dolog, amit a könyvelésben talált, biztos valami
súlyos.
– Csak O’Bannionra koncentrálj! – utasította Ken Demetriust.
– Ő most a legnagyobb veszélyforrás.
Alice összefonta a karját, és szigorúan Kenre nézett. Ken tudta,
hogy arra gondol, nem lenne szabad a legnagyobb veszélyforrást
olyasvalakire bízni, aki folyton elvéti a célpontot. A lányának
igaza volt, bár Ken ezt nem akarta tudomásul venni.
– Hol van most Drake testvére, Decker? – kérdezte Ken. – Ha
azonosítani tud, ő is egy elvarratlan szál.
– Már elintéztem – válaszolta Decker. – Eltávolítottam a
házból, és elvarrtam a szálat. – Végighúzta a mutatóujját a torkán.
– Már együtt van Andersékkel.
Ken meglepettnek tűnt.
– Ki mondta, hogy ezt csinálja?
– Én voltam – szólalt meg Burton. – El voltam foglalva Reuben
autójával. – Összeszorította az állkapcsát, szemében keserű harag
villogott. – És aztán a feleségével.
Ken hátradőlt a székében, elégedetlen volt.
– Legközelebb először engem kérdezzen meg, Burton! És ha a
feladatai ennyire felizgatják, abba kellene hagynia ezt az egészet!
Burton joggal sápadt el. Itt nem volt szokás lemondani. Az
illető csak nem lélegzett többé. Ken végignézett Deckeren tetőtől
talpig.
– Maga is alkalmasnak tűnik.
Decker megrántotta a vállát.

408
 – Láttam embereket felrobbanni, amikor terepjáróval
ráhajtottak egy házi készítésű bombára. Testrészek hevertek
szanaszét. Tagja voltam a takarító brigádnak. Ha egy faaprítót
irányítanának egy üres sír felé, jobban járnának.
Alice teljesen elborzadt.
– Istenem, Decker! Testrészeket szedegettél össze?
A férfi nem is pislogott, az arca olyan volt, mint a kő.
– Valakinek meg kellett csinálnia. Összekanalaztuk és
szétválogattuk őket, amennyire tudtuk, aztán jött az azonosítás,
majd a hazaszállítás koporsóban. A koporsó teljes pénzkidobás, de
gondolom, a családnak segített. – Kenhez fordult. – Nem volt
probléma, uram. Ne Burtont hibáztassa! Én kérdeztem, hogy
miben tudnék segíteni. Nekem nincs törvényszéki tapasztalatom.
Burtonnek van. Logikusnak tűnt.
– Én döntöm el, mi logikus! – közölte Ken. – Értve vagyok?
Decker bólintott.
– Igen, uram!
– Akkor jó. Egyéb jelentenivaló, Decker?
A férfi habozott.
– Bementem a kórházba, hogy elintézzem Tabitha Anderst, de
fegyveresek őrzik. Arra gondoltam, várok, amíg kitaláljuk, hogy
jussunk át az őrségen. Egyelőre az öregasszony nem beszél. Nincs
magánál, és nem túl jók a kilátásai.
Ken megdörzsölte a homlokát.
– Igaza volt, hogy inkább várjunk. Alice, megvan még az a
nővéregyenruhád?
– Igen – mondta. – Majd én lerendezem Tabby nénit. De nem
ma este. Megvárom a reggeli őrségváltást.
– Kösz! Sean? Átnézted a számítógépeket, amiket az Anders-
házból hoztunk el?
– Igen, és örülök, hogy mi értünk oda először. Chip Anders
igazi idióta volt, mindenféle fontos és terhelő dolgot leírt, és azt
gondolta, el tudja rejteni a fájlokat, ha titkosítja őket. Egy ötéves
meg tudta volna fejteni a titkosítást. Megvannak a banki adatai és

409
az összes széfnek a helye. És a fájlok minket jelölnek meg mint
beszállítót. Személy szerint Demetriust és téged, főnök.
Ken levegőért kapkodott.
Ez a barom Anders! Annyira örülök, hogy megöltem, és annak
még jobban, hogy Stephanie azt akarta, hogy ez a dög szenvedjen.
Demetrius majdnem felrobbant a dühtől a kihangosítón át.
– Micsoda? Mi a francot mondtál?
– Azt – ismételte el Sean nyugodtan –, hogy Chip téged és
Kent jelölt meg mint beszállítót. Ha kicsit késünk, ez a fájl már a
zsaruk kezében lenne.
– Lehet, hogy volt biztonsági háttértára – jegyezte meg Decker.
– Több kulcscsomót is elhoztunk a házból. Az egyik közülük
reményeink szerint beleillik majd egy széf zárjába, ahová ezeket a
háttértárakat rejtette. Ha a házban dugta el őket, a zsaruk
valószínűleg lefoglalták már.
– Rohadt kis pondró! – dünnyögte Ken. – Mennyi pénzt
szereztünk a számlájáról?
– Kevesebb, mint hárommilliót – mondta Sean. – Lehet, hogy
off– shore számlái vannak. Tovább kutakodom, ha kell.
Ken megrázta a fejét.
– Inkább koncentráljunk a széfekre! Minden biztonsági
mentésről tudni akarok. Akár megtartotta őket, akár törölte.
– Már beazonosítottam a rendszer segítségével a mentéseket,
amiket csinált – válaszolta Sean. – Arra fókuszálok, hogy
megtaláljam, hová tette ezeket. Talán van egy titkosított fájl a
gépén, ami a mentéseket tartalmazza. Minden másról is listát
vezetett.
– Lehet, hogy ki kellene találni egy párhuzamos történetet a
zsaruknak, ha előbb bukkannának rá a mentett adatokra – tette
hozzá Decker csendben.
Ken felhúzta a szemöldökét.
– Fejtse ki!
– Nos, ha a zsaruk megtalálják ezeket, azt fogja mondani
természetesen, hogy ez mind hazugság. Aztán születhetne valami
magyarázat arra, hogy Anders miért akarta volna bemártani

410
magát, valami okot, hogy miért utálta magát ennyire, vagy hogyan
profitált volna ebből az egészből. Talán egy félresiklott szerződés,
egy szerelmi viszony, egy kis balhé a klubban...
Ken Alice-re nézett.
–Találj ki valami jót, rendben, kicsim?
– Rajta vagyok – felelte Alice, és felírt mindent egy lapra.
– Mi van még? – kérdezte Ken.
– Szükségem van a nyomkövetőkre, amiket az Anders–házból
hoztunk – mondta Sean. – Újra kell kódolnom őket, és felkészíteni
a következő szállítmány érkezésére.
Burton a homlokát ráncolta. Decker is. A két férfi összeszűkült
szemmel nézett egymásra.
– Seannak adtuk oda őket a számítógépekkel együtt – közölte
Decker.
Sean néhány pillanatra elnémult.
– Nálam nincsenek.
Ken gyomra összeszorult.
Ez nem jó. Nagyon nem jó így.
– Mit mond a jel, hol vannak?
– Nem mond semmit. A legutolsó helyszín, ahol látszottak a
szoftverben, az Anders-ház alagsora volt. Lassan lemerült bennük
az akkumulátor, miután lekerültek a két nőről.
– Láttam őket a kisteherautóban, amibe Anderséket tettük –
emlékezett vissza Decker.
Burton bólogatott.
– Én is.
– Biztos még mindig ott vannak – vélte Decker. – Ott kell
lenniük.
Ken bizonytalanul fújta ki a levegőt.
– Keressék meg őket! Elég baj, hogy egy bokára szerelhető
nyomkövető már rossz kezekbe került. Három darab pedig
jelentős mennyiséget jelentene a rendőrségnek. Demetrius, mikor
érkezik a következő szállítmány?

411
 – A brazilok – közölte Demetrius a kihangosítón át. – Miamin
keresztül jönnek. Én szállítom őket. Megköszönném, ha Alice
intézné a fegyvereket.
– Persze. – Alice megrántotta a vállát. – Mikor?
– Pénteken – válaszolta Demetrius. – Hatot kapunk.
– Az jó – szólalt meg Joel, amivel meglepte Kent, aki már el is
felejtette, hogy ő is jelen van. – Sok pénzt hoznak. Minden
bevételre szükségünk van.
A szüzek mindig jobb pénzt jelentenek.
– Demetrius – mondta Ken –, hozz össze egy árverést az
Anders lányra! Azonnal húzzon innen. Túl sok vizet zavar.
Tegyünk ki néhány fényképet és egy listát a tulajdonságairól.
– Elég jók az adottságai – kottyantott közbe Burton.
– És jó a franciája – tette hozzá Ken.
Decker grimaszolt egyet.
– És káromkodni is tud legalább hat különböző nyelven.
Mindenfélét köpködött ránk, amikor elhurcoltuk a házból.
– És harap is – panaszolta Alice hangosan.
– Be kellene nyugtatózni, amikor elszállítjuk – vélte Ken. –
Intézzétek!
– Rajta leszek – válaszolta Demetrius. – Mennem kell! Már
majdnem kétszer elveszítettem a célpontot, mert elterelitek a
figyelmemet. Később jelentkezem.
Aztán minden további nélkül letette.
Sajnálom, hogy zavarunk, akarta Ken mondani
szarkasztikusait, de visszafogta magát.
– Burton, nem számolt még be arról, mit talált Reuben
kocsijában.
– Nem sok mindent – ismerte el Burton. – Néhány tőle
származó hajszálat, néhány Miriamtól származót, de ő végül is a
felesége volt. Biztos ült az autójában. Találtam egy hajszálat, ami
Jacksoné lehet. A csomagtartóban.
Mindenki összerezzent. Nem volt valami biztató előjel, hogy az
asszisztens, aki Reubennel együtt tűnt el, a csomagtartóban volt.
Egyáltalán nem.

412
 – Reubent nem nyelheti el csak úgy a föld – jelentette ki Ken
magabiztosan. – Évek óta jól ismerem, kedveli a drága dolgokat.
Ha felszívódik, és nem jut hozzá a kedvenc belga söréhez,
kiborul. Nem az a nomád típus. Előbb-utóbb megkerül. Mehetnek
mindannyian. Csak figyeljék a telefonjaikat!
Decker és Alice kiment a szobából, Sean és Joel pedig
kijelentkezett a videóhívásból. Utána Ken visszahívta Joelt a
mobilján.
– Mit szeretnél mondani nekem, amit nem lehetett a többiek
előtt? – kérdezte.
– Hiányt találtam az egyik számlán. Ötmillió. Az összeg fele
egy olyan számlára ment át, ami Reubenhez köthető.
Ken lehunyta a szemét, meg is lepődött, meg nem is.
– Picsába! Mi van a pénz másik felével?
– Azt nehezebb volt lenyomozni, de Demetrius számlájára
került.
Ken hitetlenkedve bámulta a telefont.
– Biztos vagy benne?
– Teljesen. Mind a két számlát figyelem. Ha akár Reuben, akár
Demetrius hozzá akar nyúlni a pénzhez, tudni fogok róla.
Sajnálom, Kenny.
– Én is – sóhajtott Ken. – Én is.
Demetrius a legrégebbi barátja volt, de ez most üzleti kérdés
volt. Buknia kellett. Ha van egy ember, aki ezt megértené, pont ő
lett volna az.

413
 Tizenkilencedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 17:45

B árcsak tudnám, mi ez az egész! – motyogta Marcus, amikor

belépett Scarlett-tel a liftbe a cincinnati rendőrség aulájában.
Nyugtalan volt, mert Isenberg berendelte magához. Még
sohasem találkozott a hadnaggyal, de érezte, hogy Scarlett ideges,
és ettől ő is feszült lett.
A nyomozónő megnyomta azt a gombot, ahol a gyilkossági
osztály volt, aztán távolabb lépett Marcustól, karját összefonta a
mellkasán. A férfi nem bánta az extra távolságot. Scarlett nyíltan
lefektette azt a szabályt, hogy nincs nyilvános helyen vagy
bűnügyi helyszínen turbékolás. Marcus rövid időre
elgondolkodott azon, hogy a lift vajon nyilvános helynek számít–
e, de aztán elvetette ezt a gondolatot. A liftekben szokott lenni
kamera, a rendőrségi kamerák pedig minden valószínűség szerint
ellátnak egészen a sejtjei mélyéig.
– Nem tudom – mondta Scarlett komoran. – Lynda klassz nő,
de néha rájön valami, és teljesen kiszámíthatatlan lesz. De ha azért
avatkozik bele az ügyembe, mert nem tudja, mennyire vagyok
érintve én magam, nagyon dühös leszek. Deaconnek egy árva szót
sem szólt, amikor összecuccolt Faithszel.
Marcus rámosolygott.
– Mi is össze fogunk cuccolni?
Scarlett elvörösödött.

414
 – Tudod, mire gondolok.
– Nem tudom, hogy tudom-e – válaszolta a férfi, amikor a lift
megállt, és az ajtó kinyílt. – Lehet, hogy el kell magyaráznod
majd nekem.
– Mit kell elmagyarázni?
A pattogó szavak egy rövid, ősz hajú, acélos,
temperamentumos tekintetű nő szájából jöttek.
Scarlett teste megfeszült.
– Marcus O’Bannion, ő a főnököm, Isenberg hadnagy, a
kiemelt bűnesetekre szakosodott csapat vezetője. Lynda, ő Marcus
O’Bannion, a Ledger kiadója.
Isenberg a férfit bámulta.
– Eszébe ne jusson Lyndának szólítani! – Utána Scarletthez
fordult. – Mit kell elmagyarázni?
– A hierarchiát – mondta neki Scarlett. – Hogy hogyan
osztoztok Zimmermann-nal az FBI és a cincinnati rendőrség
forrásain, kié az utolsó szó egy vitában, ilyesmiket.
Marcus nem tudta eldönteni, hogy csodálja-e Scarlettet, amiért
ilyen játszi könnyedséggel hazudik a főnökének, vagy éppen
taszítja az egész. Úgy döntött, megvárja, hogyan boldogul a
hadnaggyal, mielőtt a végső döntést meghozza.
– Nos, majd ha kitalálod, velem is oszd meg – jegyezte meg
Isenberg morcosán. – Gyerünk! Már várnak ránk.
Scarlett nem mozdult, ezért Marcus sem.
– Ki vár ránk? – kérdezte. – Mi ez az egész?
Isenberg cápamosolyával kivillantak a fogai is.
– Miss Annabelle Church. Csak utánam!
– Várjon! – szólalt meg Marcus, mire Isenberg lépés közben
megtorpant, majd felé fordult. – Tőle kapta a gyereket, hadnagy?
Biztonságban van a gyerek? És Annabelle tudott a másik két
menekülőről? Tala családjáról?
Isenberg szigorú pillantása megfejthetetlen volt.
– Igen, igen és nem – mondta, közben pipálgatott az ujjával. –
A gyámügy az egyes szobában van Churchcsel és a gyerekkel.

415
Church nem mond le a jogairól, amíg nem beszél az ügyvédjével
és magával, Mr. O’Bannion.
Marcus elképedten bámult.
– Velem?
– Magával. Church állítása szerint Tabby Anders azt kérte,
hogy helyezze biztonságba a gyereket, és lépjen kapcsolatba
magával, amennyiben ő nem keresi Churchöt ma délután ötig.
Úgy tűnik, hogy Tabby Anders bízik magában, miután olvasta a
ma megjelent cikkét, Szóval, gratulálok. Sikerült pozitívan
befolyásolnia a közvéleményt.
Marcus elengedte a füle mellett a szarkazmust, és megrázta a
fejét.
– Nem csak a cikk miatt volt. Tala mesélt Tabbynek rólam. Az
ő biztatására bízott meg bennem.
– Marcus felvette ezt a mondatot, a fájlokban benne van, amit
küldtem – tette hozzá Scarlett gyengéden. – A sapkájába szerelt
kamerával rögzítette.
–Tudom, már meghallgattam.
– Altkor miért mérges rám? – kérdezte Marcus nyersen. – Nem
tettem semmi rosszat.
– Nem, nem tett. – Isenberg megmozgatta a vállait, hogy kicsit
kilazuljanak. – Igaza van. De nem szeretem, ha a szemtanúk
befolyásolják a sajtót. Rossz példát mutat.
– Nem adtam semmit nyomtatásba addig, amíg meg nem
beszéltem Bishop nyomozóval.
Isenberg rosszalló, éles pillantást lövellt Scarlett felé.
– Ezt én is tudom. Jöjjön! Gyere te is, Scarlett! Csak az időnket
pazaroljuk itt.
Marcusnak nem tetszett, ahogy Isenberg Scarlett-tel bánt, de ez
nem az ő világa volt, és ha egyvalamit megtanult a hadseregben,
az az volt, hogy tisztelje a felettesét. Így inkább a nyelvébe
harapott, és úgy tett, ahogy Isenberg parancsolta, és követte őt a
kihallgatószobába, aminek a tükrös ablakai mögött nyilvánvalóan
ott ültek az őket megfigyelők. Ezek az emberek biztos

416
lehalkították már a mikrofonokat, mert Tala gyereke úgy ordított,
mint a sakál.
Az asztalnál egy idősebb hölgy ült, beteges, papírszerű arccal.
Mellette egy elegáns úr állt a kétezer dolláros öltönyében és olyan
cipőben, ami legalább ennyibe került, ha nem többe. A férfi
fájdalmasan dörzsölgette a halántékát. A szoba végében egy
harmincas nő járkált fel-alá, próbálta megnyugtatni az ordítás
forrását.
Amikor meghallotta a sírást, Marcus vállai előreestek a
megkönnyebbüléstől. Ezért a gyerekért áldozta fel az életét Tala.
Marcus az idősebb asszony irányába biccentett.
– Ms. Church? Marcus O’Bannion vagyok.
– Végre! – Annabelle Church Isenbergre nézett. – Nem hittem,
hogy megengedik, hogy találkozzam magával.
Marcus szája legörbült annak ellenére, hogy próbálta
Isenberget boldoggá tenni.
– Most itt vagyok. De tud várni még egy percet?
Anélkül, hogy a választ megvárta volna, a szociális munkáshoz
sétált, akinek nem sikerült Tala gyerekét megnyugtatnia. A gyerek
egy év körüli lehetett, és Marcus legnagyobb elégedettségére
egészségesnek látszott. Fizikai sérülést nem okoztak rajta a nap
eseményei, a lelki bajok pedig csak ezután következtek.
Erre a gyerekre nehéz feladatok várnak még, gondolta, és a
szíve összeszorult azoktól a nagy, barna, könnyes szemektől, amik
felnéztek rá.
– Szia, Malaya! – mondta neki gyengéden, olyan hangon,
amiről tudta, hogy a kicsik szeretik. – Mi a baj, édes?
A kislány rögtön abbahagyta a sírást, és csak kicsit szipogott.
Aztán elrabolta Marcus szívét, ahogy felé nyúlt apró, pufók
kezével, és úgy csinált, mintha újra elsírná magát. Marcus a
szociális munkásra nézett engedélyért.
– Csak amíg ebben a szobában vagyunk – mondta a fiatal nő. –
Aztán el kell őt vinnem a nevelőotthonba, amikor itt végzünk,
ezért kérem, ne kerüljön túl közel hozzá.
– Rendben – válaszolta a férfi, aztán a kezébe vette a gyereket.

417
 Felemelte a kicsit, aki a mellkasára hajtotta az arcát. Marcus
azt kívánta, bárcsak levette volna a golyóálló mellényt, hogy
puhább legyen a mellkasa. Elég volt néhány paskolás a kislány
hátára, és Malaya már aludt is, de ahogy Marcus Isenbergre
nézett, felment benne a pumpa. A nő pillantásában megvetés ült,
amit nem is próbált elrejteni.
– Tizennyolc éves voltam, amikor az öcsém, Mikhail
megszületett – mesélte a hadnagynak, a hangja dallamos és
gyengéd volt. – Érettségi előtt álltam, éjszakánként én altattam el
a testvéremet, hogy anyám pihenni tudjon. Szóval, ha nem gond –
folytatta negédesen –, törölje le ezt a bántó arckifejezést, különben
nem állok jót a szavaimért.
Isenberg meglepődötten pislogott.
– Én... én bocsánatot kérek! – Megrázta a fejét. – Folytasd,
Bishop nyomozó, hogy a gyereket gyorsan el tudjuk helyezni a
gyámügynél, mielőtt újra ordítani kezd.
Marcus látta Scarlett döbbent arcát, és tudta, hogy ez a durva
viselkedés nem jellemző a hadnagyra. Mindenesetre kíváncsi lett,
önuralmat parancsok magára, leült az asztalhoz, és hagyta, hogy
Scarlett átvegye az irányítást.
– Megetették már? – kérdezte halkan.
– Igen – válaszolta a szociális munkás. – Ms. Church
megetette, és adott neki még egy cumisüveggel, amíg magukra
vártunk. Tisztába is tettem. Azt hiszem, a gyerek csak meg van
ijedve és fáradt, de Mr. O’Bannion le tudta nyugtatni. –
Elismerően bólintott a férfi felé.
Scarlett pillantása is elismerő volt.
– Akkor jó.
Scarlett leült Marcus jobbjára, Annabelle-lel szemben.
– Ms. Church – kezdte a mondatát –, köszönjük, hogy befáradt
erre a beszélgetésre. Sok ember számára megterhelő volt ez a nap.
Annabelle levette a szemét az alvó Malayáról, amíg Scarlett
irányába bólintott egyet.

418
 – Nem akartam bejönni a rendőrrel és a szociális munkással.
Reméltem, hogy Tabby felhív. Senki nem akarja elárulni nekem,
hogy mi is történt vele.
– Kórházban van, remek ellátásban részesül – mondta Scarlett.
Amíg Marcusszal úton voltak a rendőrőrs felé, felhívta a kórházat
a legfrissebb hírekért. – Súlyosan bántalmazták.
Annabelle ujja remegett, ahogy a szájához emelte a kezét.
– Ó, istenem! Ettől féltem. Azt mondta, hogy menjek el, ne
térjek vissza, és ne hívjam fel a rendőrséget. Nem akarta
kockáztatni Mila és Erica életét.
– Mila és Erica Tala családjához tartozik? – érdeklődött
Scarlett, Annabelle pedig bólintott.
– Az anyja és a húga. Hol vannak? – kérdezte Annabelle.
– Nem tudjuk. Azt reméltük, önnel vannak.
– Nem, nem. – Annabelle szomorúan megrázta a fejét. – Nem
láttam őket, amióta Tabby átadta a gyereket.
– Miért gondolta Tabby, hogy veszélybe sodorja Tala családját,
ha felhívja a rendőrséget? – kérdezte Marcus, bár attól tartott,
tudja előre a választ.
– Attól félt, hogy kitoloncolják őket – magyarázta Annabelle. –
Vagy valami még rosszabb. Az unokaöccse azt állította, hogy
bebörtönzik majd őket, ha panaszkodnak. Illegálisan vannak itt,
de Tabby szerint jó emberek. Ma reggel el kellett volna ezt
mesélnem, de Tabbyt is féltettem. Az unokaöccse... – húzta össze
Annabelle a szemöldökét – hol van most?
– Ezt sem tudjuk – árulta el neki Scarlett. – Tabby azt mondta,
hogy őt, a feleségét és a lányát fegyveresek vitték el.
– Szép kis alak! – motyogta Annabelle. – Az a fickó egy állat.
Évek óta bántalmazta Tabbyt.
– Tudott arról, hogy Tálát és a családját akaratuk ellenére
tartották a házban? – vágott közbe Isenberg.
Annabelle újra ránézett.
– Nem, nem tudtam egészen mostanáig. Csak azt tudtam, hogy
Tabby tart az unokaöccsétől. Ezt néhány hete tudom. Nem tudtam,
hogy mások is élnek a házban, amíg Tabby fel nem hívott ma

419
reggel, hogy segítsek. Elmondta, hogy egy kisbaba élete forog
veszélyben, és megkért, hogy vigyem el a gyereket, de ne
kérdezzek semmit. Hogy vigyázzak rá, amíg nem hallok újra
felőle. És ha nem jelentkezne, mindenképp keressem magát, Mr.
O’Bannion. Azt is elmondta, hogy a gyerek anyja az a lány, akit
ma reggel megöltek a sikátorban. Aki a cikkben is szerepel. Azt
mondta, maga segít nekünk.
– Fogok is – ígérte Marcus, majd egy oldalpillantást vetett
Isenbergre. – És mi van Milával és Ericával? Honnan tudja a
nevüket?
– Tabby árulta el ma reggel. Elmentem a házhoz a
golfautómmal, ő pedig a kezembe nyomta a kicsit. – Annabelle
szomorúan a gyerekre mosolygott Marcus karjaiban. – Egy
betakart kosárban, mint Mózest. Két másik nőt is láttam az
ajtóban, egymást támogatták és sírtak. Az idősebb egy rózsafüzért
szorongatott, mintha az élete függne tőle. Tabby mondta, hogy ők
a gyerek nagyanyja és nagynénje. Megkérdeztem, hogy miért
mondanak le a babáról, erre mesélte el Tabby, hogy a pici anyját
megölték ma reggel, és féltették a kicsit. Azt is megkérdeztem,
miért nem jönnek velem, elvinném őket a rendőrségre, de Tabby
közölte, hogy nem akarják elhagyni a házat, mert attól tartanak,
kiutasítják őket az országból.
Nem ért semmit, gondolta Marcus. Annabelle nem tudja, hogy
ezek a nők rabszolgák. Azon töprengett, vajon Tabby tisztában
volt-e ezzel. Aztán eszébe jutott, hogy Tabby azt mondta, nem tett
eleget. Semmi sem elég. Így végül arra a következtetésre jutott,
hogy Tabby tudott mindent, de valószínűleg túlságosan félt az
unokaöccsétől, nem akarta magára haragítani. Ha figyelembe
vesszük, Anders hogyan vert meg egy embert, ez a félelem
jogosnak is tűnik.
– Tabby megkért, hogy ne beszéljek erről senkinek – folytatta
Annabelle –, amíg ki nem találják, mi legyen. Azt is mondta, hogy
ha valami történne vele, hívjam fel mégis a rendőröket. Azt
akarta, hogy valaki megismerje a nevüket. – Két kövér
könnycsepp csörgött le a papírszerű bőrön. – Nem értem. Még

420
most sem. Jótékonysági vásárokat rendezek, sok pénzt adok a
rászorulóknak, de nem ismerem a világot. Bárcsak hallgattam
volna az ösztöneimre, és hívtam volna a rendőrséget! Lehet, hogy
a két nő biztonságban lenne.
– Talán még mindig nem esett bajuk – vetette közbe Scarlett
nyugtatólag. – Tud leírást adni? Beszélne esetleg egy rajzolóval?
– Mint a tévében? – kérdezte Annabelle. – Azt hiszem, igen.
Nem tudom, milyen pontosak az emlékeim. De mindenekelőtt
Tabbyt akarom meglátogatni. – Félig felállt, a táskája bőröndnek
tűnt törékeny kezében. – Melyik kórházban van?
– A megyeiben – mondta Scarlett. – De hálás lennék, ha még
segítene nekem. Azt is megígérem, hogy elviszik innen a
kórházba.
– Rendben. – Az asszony újra leült, és keresztbe tette maga
előtt a kezét a táska tetején. – Mit szeretne még tudni?
– Az érdekelne, hogyan találkozott Tabbyvel – válaszolta
Scarlett. – És mikor.
– Június eleje volt. A hortenziáiban gyönyörködtem – mesélte
Annabelle. – Kinn napozott a füvön egy székben. Odaszóltam
neki, hogy bárcsak az én virágaim is ilyenek lennének. Először
megriadt, mint egy kis nyuszi. Nem szólt egy szót sem, én pedig
továbbmentem. A következő néhány napban nem jött ki, és a
széke sem volt sehol. De aztán egyszer megint kinn volt.
Odakiáltottam, ő pedig visszaintegetett. Egy ilyen picikét. –
Annabelle megmozgatta kicsit az ujjait. – De még mindig nem
szólalt meg. Olyan volt, mintha attól félne, hogy valaki meghallja.
– Ez ismerősen hangzik – dünnyögte Marcus, és finoman
megpaskolta Malaya hátát, aki mocorogni kezdett a karjában. –
De végül csak beszélni kezdett.
– Végül igen. Ezt a játékot játszottuk néhány hétig, de egyik
nap végül felállt a székből, és odajött hozzám a járókeretével.
Bemutatkozott, adott egy csokor hortenziát, aztán visszament a
házba. Azt hittem, hogy egy kicsit... tudja. – Annabelle
megütögette a homlokát. – Demencia. Pár héttel később már
beszélgettünk is. Aztán egyik nap egy nagy sebet vettem észre az

421
arcán. Azt mondta, leesett a lépcsőn. Persze tudtam, hogy ez nem
igaz. Mondtam neki, hogy jöjjön velem, hagyjon itt mindent, és
éljen velem, de visszautasította. Azt mondta, nem hagyhatja itt a
lányokat. Akkor még nem tudtam, hogy mire céloz.
A pillantása Malayára vándorolt.
– De most már tudom. Fel akartam hívni a rendőrséget, de
Tabby nem engedte. Azt állította, hogy minden rendben van.
Könyörgött, hogy ne telefonáljak, mert elküldi úgyis a rendőröket,
ha megteszem. Miért is nem telefonáltam?
Különös módon Isenberg próbálta megnyugtatni.
– Mert arra tanítanak minket, hogy a saját dolgainkkal
foglalkozzunk – mondta, és Annabelle-ére tette a kezét. – Ha
telefonált volna is, Tabby bizonyára azt mondta volna a
rendőröknek, hogy minden rendben van, és nem akar semmit
bejelenteni. Akkor jött, amikor szüksége volt önre.
Ez számít igazán. Elhozta a gyereket a tápszerrel és a
pelenkával együtt, és minden valószínűség szerint ezzel meg is
mentette az életét. Ez az, ami számít, asszonyom.
Könnyek patakzottak Annabelle arcán.
– Köszönöm, hadnagy, de nem hiszem, hogy valaha is meg
tudok bocsátani magamnak. Csak egy apróság volt, amit ma
tettem. Mit tehetek Miláért és Ericáért? Vannak forrásaim. Fel
tudok ajánlani pénzt annak, aki segít hazahozni őket.
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – szólalt meg a szociális
munkás.
– Miért nem? – háborodott fel Annabelle.
– Azért – folytatta a szociális munkás –, mert ha amiatt
aggódnak, hogy kitoloncolják őket, és meglátják a nevüket a
tévében, hogy pénzjutalom jár értük, az olyan, mintha vérdíjat
tűztek volna ki a fejükre. El fognak szökni, és talán soha többé
nem látjuk őket viszont.
– Így igaz, asszonyom – értett egyet Scarlett szelíden. – De
ismerek valakit, akiben megbízhatnak. Tálának kereszt volt a
nyakában, és azt is mondta, hogy Milánál rózsafüzér volt? – A
főnökére nézett. – Talán egy papban megbíznának.

422
 Isenberg egyetértőén bólogatott.
– Szerzek egy beépített ügynököt, akin lesz gallér és reverenda.
Marcus tiltakozásra nyitotta a száját, de Scarlett megelőzte.
– El kell nyernünk a bizalmukat – ellenkezett. – Ha rájönnek,
hogy a pap tulajdonképpen egy zsaru, nem fognak semmit
elmondani.
– Akkor remélem, te ismersz egy papot – mondta Isenberg. –
Különben fel kell hívnom a káplánt, mert én ugyan nem.
Scarlett kényelmetlenül fészkelődve Marcusra nézett.
– Neked van pap ismerősöd?
– Mi az episzkopális egyházhoz tartozunk. Sajnálom.
Annabelle megrántotta a vállát.
– Én luteránus vagyok. Nálunk a lelkésznek van gallérja, és
nagyon kedves ember. Ha kell, meg tudom adni a nevét.
– Rám ne nézzen! – mondta a szociális munkás. – Én baptista
vagyok. Nincs gallér.
Isenberg a szemét forgatta.
– Szólok egy papnak a cincinnati rendőrségen.
Scarlett megrázta a fejét.
– Nem kell ezt tennie, hadnagy! – Scarlett arcmimikája olyan
finom volt, hogy fel sem tűnt volna, ha Marcus nem figyeli árgus
szemmel. – A nagybátyám pap. Gyakorlatias és nagyon kedves.
Megteszi, ha jót cselekszik vele.
Marcus elcsodálkozott, vajon miért nem említette a nagybátyját
már a legelején. Majd megkérdezi, ha újra kettesben lesznek.
Scarlett kihúzta a vállát.
– Ha nincs több kérdés Ms. Churchhöz, megkérek valakit, hogy
vigye át a kórházba, aztán felhívom a nagybátyámat.
Annabelle ügyvédje most először szólalt meg.
– Elviszem az ügyfelemet a kórházba.
– A te kis kocsid túl szűk nekem – közölte Annabelle. –
Hozzászoktam már a golfautómhoz.
– Le tudom nyitni a tetejét, ha azt akarod, nagyi. Ha sietünk, be
tudunk ugrani egy virágoshoz, és tudsz venni egy szép csokrot a
barátnődnek. – Az ügyvéd átnyújtotta a névjegykártyáját

423
Marcusnak. – Ha Mila és Erica előkerül, kérem, adja oda ezt
nekik. Nem vagyok jártas a bevándorlókat illető jogokban, de
ismerek olyat, aki igen. Garantáljuk, hogy pro bono kezeljük az
ügyet.
Marcus elvette a névjegyet, de vigyázott, nehogy felébressze az
alvó Malayát.
– Köszönöm! – mondta.
Annabelle unokája a város egyik legjobb ügyvédi irodájában
dolgozott. Marcus nagyapja évekig kapcsolatban volt velük.
– Ez nagyon méltányos magától, Mr. Benitez.
Benitez biccentett.
– Én már ebben az országban születtem, mint az apám, de az ő
apja Kubából érkezett egy lyukas, régi halászhajóval a hatvanas
években. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy ide születik, és ha
a helyzet tényleg olyan súlyos, mint amilyennek tűnik, azok a nők
nem a saját akaratukból voltak abban a házban. Segíteni akarok,
ha tudok. Ha haza akarnak menni, megpróbáljuk azt
keresztülvinni. De ha itt akarnak maradni, ebben az országban,
nem lenne szabad kiutasítani őket, ezzel is tetézve a gondjaikat.
Marcust lenyűgözte az ügyvéd. Ez az ember olyan részletekre
is gondolt, amikre más nem. Egyikőjük sem tudta, hogy Tala
családja hogyan és miért jött az Egyesült Államokba, vagy
egyáltalán haza akartak-e menni, de Marcus egyetértett azzal,
hogy miután ennyit szenvedtek itt, ezt a lehetőséget nem lenne
szabad elvenni tőlük.
Annabelle összeráncolta a szemöldökét.
– Azt akarod mondani, hogy elrabolták őket, Gábriel? És
munkára kényszerítették őket annál a rémes Chip Andersnél?
– Nem rabolták el őket, nagyi – mondta nagyon gyengéden az
ügyvéd. – Emberkereskedelemnek hívják, mindenütt jelen van.
Na, gyere, menjünk! A nyomozóknak dolgozniuk kell.
– Nem – tiltakozott Annabelle mozdulatlanul –,
emberkereskedelem más országokban van csak. Például
dhaiföldön. De nem itt, Gábriel! Ez Ohio. Miért kényszerítene
Anders bárkit is munkára? Van pénze kifizetni az alkalmazottait.

424
 – Az unokájának igaza van – szólalt meg Scarlett. – Ez az
egész itt Ohióban gyakrabban fordul elő, mint gondolnánk. Azok,
akik munkára kényszerítenek embereket, sokszor olyan gazdagok,
hogy ki tudnák fizetni a munkaerőt, de kapzsik. Le akarnak
faragni a bérekből, és zsebre teszik a fennmaradó összeget. Ez
egyfajta modern rabszolgatartás, ilyen egyszerűen.
– Ez a hatalomról is szól – tette hozzá Marcus. – Embereket
tartanak, mert megtehetik. Amíg meg nem állítjuk őket.
– Sajnálom, nagyi – mondta az ügyvéd higgadtan.
– Én... – rebegte Annabelle, és kihúzott egy pelenkás szatyrot a
szék alól. – Megkértem a házvezetőnőt, hogy vásároljon a
babának ezt-azt. Tápszert, cumisüvegeket és pelenkát. Takarót és
néhány váltás ruhát. De cipő nincs. Cipő még majd kelleni fog.
– Cumi és a fogzás miatti rágóka is van benne? – kérdezte
Scarlett. – Tálánál volt mind a kettő, de le kellett foglalnunk őket
mint bizonyítékokat.
Annabelle belenézett a szatyorba.
– Cumi van, de fertőtleníteni kell majd. Még be van
csomagolva.
Az unokája kedvesen elvette tőle a táskát, és odanyújtotta a
szociális munkásnak. Aztán kivezette a nagyanyját a szobából.
Miközben Annabelle elhagyta a helyiséget, még mindig sokkos
állapotban volt amiatt, hogy emberkereskedelem zajlott az orra
előtt, a Hyde Parkban.
A szociális munkás kitárta a karját Malaya előtt.
– Most már átveszem, Mr. O’Bannion. Köszönöm! Kellett egy
kis szünet.
Marcus néhány pillanatra közelebb húzta Malaya fejét a
mellkasához, furcsán nem akaródzott átadnia a gyereket.
– Megtudhatom majd, hogy hol fogják elhelyezni?
Mindenképp azt szeretném, hogy mindent megtudjon az anyjáról,
ha elég idős lesz.
– Most a sürgősségi otthonba kerül. Egypár napra. Azt nem
tudom megmondani, onnan hová viszik, de megadom majd a
nevelőszülőknek az ön nevét, amennyiben az állandó elhelyezés

425
megoldódik. Nekik kell majd eldönteniük, hogy láthatja–e a
gyereket, vagy sem.
Marcus úgy érezte, felesleges vitát nyitnia. Tudta, hogy a
szociális munkás csak a dolgát végzi. Szerencsére ismert néhány
embert a gyámügynél, akik tudnak majd segíteni neki. Átadta hát
a babát.
– Megkaphatom a névjegyét?
A nő adott neki egyet, aztán Scarletthez fordult, és átnyújtott
egyet neki is.
– Bishop nyomozó, ha szüksége lenne rám, kérem, hívjon!
Scarlett udvarias bólintás kíséretében vette át a kártyát.
– Egy rendőr kikíséri majd.
Intett egy egyenruhásnak, aztán Marcus legnagyobb
meglepetésére előrehajolt, és finoman homlokon csókolta a babát.
– Anyukád nagyon szeretett, remélem, egy napon megérted
majd ezt.
Amikor felemelte a fejét, a pillantása újra kifejezéstelen volt,
és Marcusnak összeszorult a torka. Ugyanannyira mélyen érintette
Scarlettet, hogy a kicsi biztonságban van, mint őt. De ez
természetes is volt. Ennek a nőnek bányászlámpája volt, és
komoly elsősegély nyújtó készlete, hogy az unokaöccsei és
unokahúgai biztonságban legyenek.
Scarlett ránézett Marcusra, szemében mély érzések lobogtak,
aztán egy hosszút pislogott, és újra nyugodt volt.
– Legalább megtudtuk a keresztnevüket – mondta. – Mila és
Erica. Lynda, felhívom a nagybátyámat, megvársz itt Marcusszal?
Isenberg bólintott.
– Persze. De Scarlett, várj egy kicsit! Kérdeznék valamit erről a
nagybácsi papról.
Scarlett megállt az ajtóban.
– Igen?
– Apai vagy anyai rokonod?
Scarlett sóhajtott.
– Az apám öccse.
Isenberg szeme nevetett, bár a szája morcos maradt.

426
 – Akkor ő Bishop atya?
Scarlett a szemét forgatta.
– Ha jót akarsz magadnak, nem neveted ki. Ezért hívják Trace
atyának. Nem akart úgy előrejutni az egyházi ranglétrán mint
Bishop atya, mert nem akart Bishop püspök lenni.2
Isenberg ajka megremegett.
– Nagyon rendesen fogok vele viselkedni.
Scarlett felhúzta a szemöldökét.
– Marcusszal is?
– Természetesen – válaszolta újra Isenberg, miközben Scarlett
kilépett a szobából.
Marcus tiltakozni akart, amiért egyedül marad a hadnaggyal, de
Scarlett miatt befogta a száját. Isenberg eleget nyaggatta már
amiatt, hogy túl sok időt töltenek együtt. Nem akart olajat önteni a
tűzre.
Amikor az ajtó becsukódott, és ketten maradtak, Isenberg
megköszörülte a torkát.
– Scarlett azért kért meg, hogy maradjak itt magával, mert
tartozom egy bocsánatkéréssel, Mr. O’Bannion.
– Fogalmazzon pontosabban, hadnagy! Azt hiszem, több mint
eggyel tartozik nekem.
Isenberg szájának a sarka mosolyra húzódott.
– Talán igaza van – értett egyet kényszeredetten. – Akkor
találkoztam magával először, amikor kilenc hónappal ezelőtt
meglőtték, mert a saját testével védett meg egy áldozatot.
Gondoltam, hogy rendes ember. Nem változott a véleményem
azóta sem.
– Akkor miért ilyen ellenséges?
Isenberg lenézett az asztalra, és nagyot sóhajtott.
– Kilenc hónappal ezelőtt nem találkoztunk személyesen, csak
Bishop nyomozó jelentésében olvastam magáról. Az első
személyes élmény a ma reggeli volt, amikor a parkban énekelt a
videófelvételen. – Isenberg hallhatóan nyelt egyet. – Azt a dalt

2
bishop (angol): püspök

427
énekelte, amit egy olyan embernek a temetésén játszottak, aki
nagyon közel állt hozzám. Egész napra... kiütött.
– Go Rest High on Ihat Mountain – dünnyögte Marcus. – A
testvérem temetésén is ezt énekelték. Én nem tudtam ott lenni,
mert lyukas volt a tüdőm. Először azért énekeltem a parkban, mert
azt hittem, egyedül vagyok. Másodszor pedig azért, mert
magamhoz akartam vonzani Tálát. Sikerült.
– Tudom. Scarlett mesélte. – Isenberg újra nagyot sóhajtott. –
A hangja megint betalált, amikor kiszállt a liftből, de ezt már
sejtettem előre. Amikor megkaptam ezt az ügyet, tudtam, hogy
újra hallani fogom a hangját, talán túl gyakran is. Ha csak simán
beszél, az is megindít. Olyan helyre visz a hangja, amit el
szeretnék felejteni. Ha hozzáadja, hogy ma elveszítettünk valakit a
csapatunkból, nem csoda, hogy nem vagyok önmagam.
– Spangler különleges ügynököt. – Marcusba belehasított a
lelkiismeret–furdalás, amiért majdnem elfeledkezett róla. –
Nagyon sajnálom.
– Köszönöm! Ennek ellenére magán töltöttem ki mindezt,
nagyon sajnálom. Tévedtem.
Ez egy rendes bocsánatkérés volt, gondolta a férfi. Őszinte.
– Már el is felejtettem – mondta Marcus. Amennyiben nem
fordul elő újra, tette hozzá magában. – Sajnálom, hogy a dalom
fájdalmat okozott.
– A fájdalom már ott volt – válaszolta Isenberg egy mosoly és
egy grimasz kíséretében. – A fájdalom mindig ott van. – Oldalra
hajtotta a fejét, majd közelebbről kezdte tanulmányozni Marcust.
– Hajt a beosztottamra? – kérdezte, gyorsan témát váltva.
– Scarlettre? – Marcus, meglepődött a direkt kérdésen. – Azt
hiszem, ez nem a maga dolga.
Komoly bólintás volt a válasz.
– Rendben. Reméltem, hogy gerinces ember. Szüksége lesz
erre a tulajdonságára, ha meg akar birkózni Scarlett Bishoppal.
Kemény dió.
Az a pillantás sok embert megtéveszt, gondolta a férfi. Mert
annak a nőnek, akit a teste minden porcikájával kívánt, olyan lágy

428
volt a szíve, hogy attól félt, összetöri, ha nem vigyáz eléggé.
Legyél nagyon óvatos, mondta magának. Legyél nagyon–nagyon
óvatos!
Marcus nem szólt egy szót sem, csak ült és bámult. Isenberg
nevetni kezdett.
– Ez érdekesebbnek ígérkezik, mint gondoltam – közölte. –
Talán maga lesz az, aki végre betöri.
A férfi szemöldöke magasra ugrott.
– Mások is próbálkoztak már?
– Igen, és látványosan el is buktak. Mások arccal előre
zuhantak a földre, amikor annyit mondtak, hogy „helló”.
Scarlettnek híre ment. Igazi férfigyilkos.
Marcus meglepődött a szóválasztáson, a hadnagy nagyot esett a
szemében.
– Csodálkozom, hogy így beszél egy másik nőről, ráadásul
olyanról, akit állítólag tisztel.
Isenberg olyan őszintén mosolygott rá, hogy Marcus majdnem
megnémult.
– Rendben van. – Csupán ennyit mondott, és a férfi akkor
döbbent rá, hogy tesztelték.
– Átmentem? – kérdezte szárazon.
– Nagyszerűen. Egyelőre.
Isenberg mosolya eltűnt, mintha sohasem lett volna ott.
– Most arról beszélgessünk, hogyan fogja ezt lehozni az
újságja. Szeretnék visszatartani egyes információkat.
Marcus előhúzta a telefonját a zsebéből, kinyitotta a
jegyzeteket, mint aki tárgyalásra kész.
– Például mit?

429
Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 18:30

Scarlett besurrant a kiürült kihallgatószobába, hogy telefonálni

tudjon, és reménykedett, hogy nem hozott rossz döntést, amikor
Lyndát és Marcust egyedül hagyta. A főnöke nem volt önmaga
reggel óta, mert bár alapból nyers, de nem bántó. Meg akarta neki
adni a lehetőséget, hogy kettesben beszélgethessen Marcusszal,
hátha megváltozik a véleménye.
Lynda és Marcus miatt is. De főleg miattam, gondolta. Nem
lehetett tudni, meddig húzódik ez az ügy, és nem akarta Marcust
piszkos kis titokként kezelni. Minél inkább becsülte Lynda a
férfit, annál könnyebb volt Scarlett dolga.
Az ablakon keresztül figyelte őket egy darabig, amíg biztos
nem lett, hogy nem lesz vérontás. Aztán felkapta a telefont, és
tárcsázta a számot, ami bele volt égve a memóriájába.
– Saint Ambrose plébánia, Trace atya beszél.

nagybátyja hangja elnehezítette Scarlett szívét. Nem

viselkedett túl szépen a férfival, és jobban hiányzott neki, mint
amennyire ezt be akarta vallani magának. Ő volt a kedvenc
nagybácsija. A bizalmasa volt – amíg Michelle halála le nem
rántotta a fátylat, és Scarlett meg nem látta az igazságot az imák
mögött. És Isten mögött. Sajnos, a nagybátyja mindig erre a
fájdalomra emlékeztette, ezért kerülni kezdte. Az egy hónapból
egy év lett, aztán kettő, aztán öt, majd tíz.
– Halló! – mondta újra. – Van ott valaki?
A nyomozónő megköszörülte a torkát.
– Trace bácsi, Scarlett vagyok.
Csend.
– Tudom, szívem – válaszolta végül óvatosan. – Bárhol
megismerném a hangodat.
Scarlett megértette, miért ilyen óvatos.

430
 – Nem beszéltünk egy ideje. Azt hittem, már elfelejtettél.
– Ne legyél nevetséges! Csak mert tíz éve nem mondtál mást,
mint hogy „szia”, „viszlát” és „boldog karácsonyt”? Azt
gondoltad, hogy el tudom felejteni a hangodat? És a hívószám is a
cincinnati rendőrségé. Nem lehet az apád vagy valamelyik
testvéred, hacsak nem mentek keresztül valamilyen súlyos
hormonális változáson, szóval kizárásos alapon csak te lehetsz.
Scarlett bizonytalanul nevetett.
– Hogy vagy?
– Pont úgy, mint legutóbb, amikor találkoztunk, és észre sem
vettél a kis Colin keresztelőjén – válaszolta csípősen, amitől
Scarlett összerezzent. Aztán megenyhült a pap hangja. – Miért
hívtál?
– Szükségem lenne... a segítségedre. Két nőnek nyoma veszett.
Ügy gondoljuk, mind a ketten emberkereskedők áldozatai, ezért
nem akarjuk az arcukat megjelentetni a médiában.
– Illegalitásba kényszerülnének.
– Pontosan. Egy nőről van szó, és a kamasz lányáról. A nő
nagyobbik lányát meggyilkolták ma reggel egy belvárosi
sikátorban.
– Olvastam róla. Miben segíthetek? – A pap hangja olyan
meleg volt, mint egy paplan. Ugyanolyan, mint Scarlett
gyerekkorában.
– Az anyánál rózsafüzér volt, a meggyilkolt lány nyakában
pedig kereszt. Arra gondoltam, ha egy pap keresné őket, nem
menekülnének el. A hadnagy azt javasolta, hogy egy zsaru játssza
el a papot, de...
– Nem bíznának meg benned, ha mindez kiderülne – szakította
félbe.
– Pont ezt mondtam én is. Ezért szeretnélek megkérni téged.
– Hol találkozunk?
– A kapitányságon.
– Rendben. – Majd egy hosszabb szünet következett. –
Hiányoztál, Scarlett.

431
 Scarlett szíve fájt, de nem akart a bácsikájában hiú reményeket
ébreszteni.
– Még nem tértem vissza a régi kerékvágásba.
– Most ez is megteszi. Hiányoztál. Régóta várok erre, hogy
szóba állj velem. Mindenképp szeretnék újra beszélgetni veled.
Scarlett fújt egy nagyot.
– Még mindig megvan benned, ugye tudod?
– Micsoda? Az a képesség, hogy lelkiismeret–furdalást
okozzak neked, pedig csak kedves akarok lenni?
– Igen – nevetett bizonytalanul.
– Köszönöm. Tíz éve tudomást sem veszel rólam – mondta a
pap lágyan. – Megbántottál. Egy kis lelkiismeret-furdalásod
tényleg lehet.

– Azt hiszem, ez rendben van így. Jó lett volna, ha itt vagy öt

perccel ezelőtt.
– Ha elkapnak gyorshajtásért, elintézed a büntetést?
Scarlett a szemét forgatta.
– Mi lenne, ha olyan gyorsan jönnél, ami még megengedett?
– Azt hiszem, úgy lenne a legbölcsebb. Hogyan akarod
megkeresni ezeket a nőket?
Ezen még nem gondolkodott. Pont a lehetőségeket mérlegelte.
– Hogy állsz a kutyákkal?
– Allergiás vagyok, mint régen is. Miért?
– Az egyik segítő kutyás kiképzővel akarlak párba tenni. Ezek
a kutyák szagmintát tudnak venni a háztól, ahonnan a nők
eltűntek. A nők nem használtak semmilyen járművet, ha jól
gondoljuk. Többórás előnyük van, de ha gyalog menekülnek, nem
lehetnek messze. Vedd fel a futócipődet! Lehet, hogy hegyet is
kell mászni. Talán be kellene venned néhány allergia elleni
tablettát.
– Gondolom, azt is akarod, hogy legyen rajtam reverenda,
pedig ezer fok van odakinn.
Scarlett ajka megrándult.

432
 – Igen. Kérlek, nézz ki annyira katolikusnak, amennyire
lehetséges!
– Annyira katolikusnak, amennyire lehetséges? De nem volt
rajtam az a reverenda már évek óta! Azt sem tudom pontosan,
hogy hol van. De mindent megpróbálok. Akkor hamarosan látjuk
egymást.
– Valójában szükségem lenne még egy órára. A kutyásokat ki
kell küldenem a helyszínre – mondta Scarlett.
És még mindig be kellett szorítania egy találkozót Deaconnel
és az emberkereskedelemben járatos szakértővel. Letette a
telefont, és a készülékre meredt a kezében. Ez a nap valahogy
saját életet élt. Elbúcsúzott Bryantől, és összejött Marcusszal, meg
ez a beszélgetés Trace bácsival.
Küldött egy üzenetet a kutyakiképzőnek, és nagyon hálás volt,
amikor a nő visszaírt. Adj egy órát! Jövünk Rómeóval. Meglátjuk,
tudok-e további segítséget hívni.
Aztán Deacon számát hívta, és meglepődött, amikor Faith vette
fel.
– Scarlett? Deacon nem ér most rá. Ó! – Faith nyögése átjött a
telefonon keresztül. – Um, nos, Scarlett. Mit tehetek érted?
Deacon menyasszonya gyanúsan lihegett, Scarlett pedig a
szemét forgatta, mert látta maga előtt a jelenetet. Ettől a két
turbékoló galambtól émelyegni kezdett.
– Most vicceltek, ugye? Nem tudtatok estig várni? Édes
istenem!
A háttérben hallotta Deacon elfojtott hangját.
– Mondd meg neki, hogy visszahívom!
Faith aprókat lélegzett, mintha szülés–előkészítőn lenne.
– Egy perc. Mindjárt visszah... Nos, igen. Visszahív.
– Ne a mobilomon! Az egyes szobában vagyok. Nincs térer...
Majd Deacon szólt bele a telefonba.
– Mindjárt visszahívlak – dünnyögte.
A telefont letették, Scarlett pedig türelmetlen sóhajjal fordult a
megfigyelő ablak felé.

433
 – Jesszusom! – mormogta, aztán elhallgatott, amikor Marcusra
nézett.
A férfi kissé előredőlt, ahogy Lyndához beszélt, az arca
komoly és összeszedett volt. Lynda arckifejezése nem volt már
olyan mérges, biztos sikerült békét kötniük. Scarlett főnöke a
telefonra mutatott, ami a köztük lévő asztalon volt, és utána
rámutatott valamire összehúzott szemöldökkel. Marcus valamit
leírt, aztán felpillantott Lyndára, aki jóváhagyólag bólintott, és
valami olyasmit mondott, ami mosolyt csalt Marcus arcára.
Scarlett szíve nagyot dobbant.
– Ó, istenem! – suttogta.
A férfi egyszerűen gyönyörű volt. Nagyon megkívánta. Ő
akarta azt a lusta mosolyt az arcára varázsolni.
Marcus végighúzta az ujját a telefonon, a kijelzőn lefelé
görgetett, majd Lynda arca megmerevedett, és valami olyat
mondott, amitől a férfi összeráncolta a homlokát.
Csengett a vonalas telefon, Scarlett felkapta, de nem vette le a
szemét Marcusról az üveg másik oldalán, ahol Lynda folytatta
vele a beszélgetést azzal kapcsolatban, amit a férfi lejegyzett.
– Bishop – mondta Scarlett.
– Faith vagyok – suttogta a hang. – Tudom, hogy beszélned
kell Deaconnel, de most épp zuhanyozik.
– Tényleg nincs szükségem további információkra! –
tiltakozott Scarlett, de lényegesen kisebb hévvel, mint korábban.
Csak attól a ténytől, hogy Marcus O’Banniont bámulhatta,
teljesen ellágyult a teste minden porcikája.
– Igen, el tudom képzelni – dünnyögte Faith. – Figyelj egy
kicsit! Nincs sok időm. A mai látogatással kapcsolatban.
A forróság Scarlett testében hirtelen eltűnt. Hogyan is
felejthette el ilyen gyorsan?
– Spangler ügynök. Mi történt?
– Nem ment túl jól. A felesége nagyon dühös lett. Rátámadt
Deacon-re. Összevissza karmolta az arcát.
Scarlett lerogyott egy székbe.
– Megkarmolta? Miért? Miért nem állította meg?

434
 – Azt hiszem, először teljesen megdöbbent.
– És valószínűleg le is bénult – vélte Scarlett csendesen, és
megpróbálta magát a társa helyébe képzelni. – Ismerem Deacont,
talán azt gondolta, valahol meg is érdemli.
Faith nagyot sóhajtott.
–Tudtam, hogy meg fogod érteni.
– Hol a fenében volt Zimmerman?
– Zimmerman nem ért rá, ezért Deacon egyedül ment.
A hülye!
Akármilyen okos ember volt is Deacon, néha teljesen hülye
dolgai voltak.
– A mindenit, Faith! Miért nem hívott fel engem vagy Lyndát?
Egyikünk elment volna vele.
– Gyanítom, hogy most már ezt tenné. De ha Lyndával kell
ilyen hírt átadnia, mindig ideges lesz.
– Nem a legkedvesebb jelenség – értett egyet Scarlett is.
– Így van. Fel akart hívni téged, de tudta, hogy egy hölgyet
keresel valamilyen templomban.
– Annabelle Churchöt. Közben megtaláltuk. Deacon jól van?
– Fizikailag igen. Érzelmileg nem. Sok áldozat családjának
mondta már el a szomorú hírt, de most először ment egy másik
rendőr hozzátartozóihoz. Éppen itthon dolgoztam, amikor
hazajött, hogy átöltözzön és lefürödjön...
– Várj! – szakította félbe Scarlett. – Miért kellett átöltöznie?
– Nem akart a nőnek fájdalmat okozni azzal, hogy védekezik,
és így elszakadt az inge. Széttépte teljesen, a gombok is
hiányoztak. A körmét is belemélyesztette volna, ha nincs
Deaconön mellény az inge alatt.
Isten áldja a golyóálló mellényt, gondolta Scarlett, miközben
Marcus ép hátára nézett.
– Úgy tűnik, Spangler felesége eléggé ki volt borulva, amikor
Deacon odaért.
– Lehetséges. Odahívta a papot is, és várt, amíg meg nem
érkezik. Szóval pont itthon voltam, amikor Deacon szomorúan
hazaért. Én...

435
 – Segítettél neki – egészítette ki Scarlett csendesen. – Értem.
– Nem akarta, hogy megtudd, mennyire súlyosan érintette ez az
egész – suttogta.
– Ezt is értem. Nem árulom el neki, hogy tudom, bár amiatt
ugratnom kell majd egy kicsit, hogy félbeszakítottam a délutáni
románcot. Gyanakodna, ha nem tenném.
Faith kuncogott egyet.
– Köszi! Azt mondta, találkoztok majd benn az irodában, mert
lesz valamilyen megbeszélés.
– Igen. Azért is hívtam, hogy elmondjam, gyors lesz a
megbeszélés, mert új fejlemények vannak. Nem tudom megvárni,
ha sokat késik.
– Megmondom neki. Köszönöm! Ó, és Scarlett! Üdvözlöm az
unokatestvéremet! – tette hozzá ravaszul, és az üdvözlés
kifejezetten érzékire sikeredett. – Igazán jóképű, nem? Ha nem
találkoztam volna Deacon-nel, biztos ráhajtok. Minden részletről
tudni akarok! Minden egyes részletről, megértetted?
Scarlett elpirult.
– Szia, Faith!
Félbeszakította Faith komisz nevetését, és visszament a
kihallgatószobába, ahol Lynda épp Marcust bámulta
hitetlenkedve. A férfi szeme résnyire szűkült.
Scarlett összeráncolta a homlokát.
– Mi van itt, emberek? Amikor átmentem a
megfigyelőszobába, még minden rendben volt közöttetek. Tíz
másodperccel később újra méregetitek egymást. Mi történt?
– Mr. O’Bannion teljesen észszerűen viselkedett – válaszolta
Lynda. – Aztán hirtelen szó szerint megbolondult. Bele akar
épülni a nyomozásba. Mint abban a nevetséges tévéműsorban,
ahol a nyomozókhoz csapódik az az író.
Scarlett elharapott egy mosolyt.
– A Castle? Szeretem azt a sorozatot. Olyan cuki!
– Ez egy gyilkossági ügy – jelentette ki Lynda nyersen. – Mi
nem vagyunk cukik, nyomozó!

436
 – Én sem vagyok regényíró! – tiltakozott Marcus, magába
fojtva a dühöt, ami a szemében égett. – Én újságíró vagyok, ezt a
történetet pedig meg kell írni. Hány ember gondolkodik úgy, mint
Annabelle Church, és hiszi azt, hogy az emberkereskedelem csak
Thaiföldön létezik? És nem tettem-e meg mindent, amit kért
Tabby Anders megtalálásával kapcsolatban?
– De, többnyire igen – ismerte el Isenberg. – De csak azért,
mert konkrétan megkértem erre. Maga nem ajánlott fel semmit,
O’Bannion, és én a múltban már sokszor megégettem magam az
újságírókkal. Most megadja, amire kérem, aztán gondol egyet, és
megírja, ami legjobban megfelel a terveinek. Ezért halnak meg
zsaruk és áldozatok.
Régen Scarlettet kijózanították Lynda kirohanásai. Most
viszont megpróbálta elsimítani a dolgokat, mert Marcus kérése
nem volt alaptalan. Ugyanakkor aznap elveszítették az egyik
kollégájukat, így meg tudta érteni Lyndát is. Lynda ugyanazokat a
félelmeket sorakoztatta fel, amiket ő is érzett, mielőtt Marcust
megismerte volna.
– Eddig nem csalódtunk benne – emlékeztette a főnökét
racionálisan. – A ma megjelent cikkben csak az volt, amit én is
jóváhagytam. És igaza van abban, hogy ezt a sztorit meg kell írni.
Ez fontos, Lynda. Én bízom benne.
Lynda pillantása kemény volt.
– Kockázatos. Majdnem mind a ketten meghaltatok, amikor
belopakodtatok az Anders-házba, és az is lehet, hogy Spangler
ügynököt miatta veszítettük el.
Marcus ellenkezésre nyitotta a száját, és valószínűleg
felháborodott tiltakozás jött volna ki rajta. Scarlett azonban
felemelte a kezét, hogy megállítsa, és hálás volt a férfinak, amikor
az visszakozott.
– Semmi bizonyítékunk nincs arra, hogy Marcusnak bármi
köze lett volna Spangler ügynök halálához. És – Scarlett mély
lélegzetet vett, mert tudta, ezzel a főnökénél kihúzza a gyufát –
gyanítottam, hogy be akar jutni a házba. Én pedig nem mondtam
neki, hogy ne tegye.

437
 Lynda visszaült, szürke szeme hideg lett, mint a kő.
– Te tudtad, hogy be akar menni?
– Számítottam arra, hogy megfordul a fejében, igen. Amikor
észrevettem, hogy eltűnt, utánamentem. – Scarlett a főnöke és
Marcus között ült egy széken. – Lynda, a kezünk meg volt kötve,
amíg meg nem kapjuk a házkutatási engedélyt. Amit Marcus tett,
nem volt illegális, és minden valószínűség szerint megmentette
Tabby Anders életét. A nő meghalt volna, ha megvárjuk az
engedélyt, és csak utána hatolunk be a házba. De megtaláltuk őt,
ezért tudtuk Tala gyerekét biztonságba helyezni, és ezért tudjuk a
másik két nő nevét. Marcus segítsége nagy hasznunkra volt.
– Köszönöm! – motyogta Marcus szárazon és nagyon idegesen.
– Örülök, hogy hasznos voltam.
Scarlett lövellt felé egy pillantást, ami csendre intette, aztán
visszafordult Lyndához.
– Hadd figyeljen meg minket! Nincs rejtegetnivalónk.
Egyikünk mindent elolvas majd, mielőtt kimenne a netre vagy
bekerülne az újságba. – Scarlett ránézett a válla fölött a férfira, aki
kifejezetten boldogtalannak látszott. – Rendben, Marcus?

438
 Huszadik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 19:00

M arcus alig tudott uralkodni az indulatain. Hogy engedhetné

már a rendőröknek elolvasni a riportjait, mielőtt feltöltené
őket? Hogy gondolhatta Scarlett, hogy ez egyáltalán megfordulna
a fejében...?
A nyomozónő szemébe nézett, és megrázta a fejét.
– Szó sem lehet róla – jelentette ki határozottan. – Ez maga a
cenzúra. Én az igazságot írom meg, ha tetszik, ha nem.
Isenberg dühösen felhorkant.
–Tudtam, hogy ezt fogja mondani! Hiszen újságíró. Nekik
minden a szólásszabadságról szól, de mit sem törődnek azokkal a
rendőrökkel vagy áldozatokkal, akiket ezzel veszélybe sodornak.
Csak az orrunk elé tartják a mikrofonjukat, és olyan részleteket
követelnek, amelyek emberek életét tehetik tönkre. Csak hogy
összeálljon az átkozott sztorijuk.
Scarlett összerezzent Marcus szavai hallatán, de mire Isenberg
elhadarta a magáét, már szemmel láthatóan feszengett. Ültében
megfeszítette a derekát, és mindkettőjüktől a lehető legtávolabb
húzódott. Egyetlen elnyújtott pillantás alatt elkomorodott, és
Marcusnak ez zsigerből egyáltalán nem tetszett.
– Scarlett – kérdezte –, mi a baj?
– Semmi – felelte a nő hűvösen. – Semmi bajom.

439
 Pedig volt valami baja. A szeme kifejezéstelenné vált. Üres
tekintettel nézett rájuk. Még Isenberg is aggodalmasnak tűnt
emiatt, de Scarlett elhessegette a főnöke kérdéseit.
– Megmondtam, hogy nincs semmi bajom. – Marcushoz
fordult, eltökélten előreszegve az állát. – Egy szóval sem kértem,
hogy ne az igazat írd meg. Csak annyit mondtam, hogy vannak
dolgok, amiket még vissza akarunk tartani. Mint például a ma
reggeli eseményeket. Altkor egyetértettéi velem. Azóta mi
történt?
– Semmi – motyogta Marcus. – Csak nem szeretném, ha valaki
azt gondolná, hogy „jóváhagyhatja” a munkámat. Bíznod kell
abban, hogy állni fogom a szavam, amikor arról döntünk, hogy
mit nem hozunk nyilvánosságra.
Visszatartott lélegzettel várta, hogy mit válaszol a nyomozónő.
Tudta, döntő hatással lehet a pillanat kettejük jövőbeli
kapcsolatára, bármi legyen is az.
Scarlett néhány pillanatig állta a tekintetét, majd az érzelem
bárminemű jele nélkül ismét a főnökére irányította figyelmét.
– Nem bízol meg benne – mondta olyan hideg logikával, hogy
Marcus legszívesebben megütött volna valamit dühében. – És ezt
meg is értem. Nekem is nehezemre esik egy lapon említeni a
bizalmat és az újságírókat. Végül is abból élnek, hogy híreket
ásnak elő, és nem érdekli őket, milyen pusztítást hagynak maguk
mögött.
A francokat, gondolta dühödten Marcus. Ezt senkitől sem volt
hajlandó eltűrni, Scarlett-től pedig végképp nem. Tiltakozásra
nyitotta a száját, de ezt érzékelve a nő épp csak annyira emelte fel
a kezét, hogy megértse az üzenetet. Maradj csendben!
Marcus altkorát harapott a nyelvébe, hogy szétáradt a szájában
a vér íze, de nem szók.
– Ugyanakkor – folytatta Scarlett zavartalanul –, Marcus még
soha nem adott nekünk okot arra, hogy kételkedjünk a szavában.
Eleve segített nekünk megtalálni Anderséket azzal, hogy
beazonosította a kutyájukat. Már egy fél órával korábban megvolt
neki a nevük, mint mi hozzájuk értünk, de ezt nem írta meg sehol.

440
Mind ez ideig. Nem olyan, mint az összes többi újságíró, akikkel
eddig bármelyikünknek dolgunk akadt. Ela neki nem hiszel,
legalább bennem bízz meg. Én vállalom a felelősséget bármiért,
amit ír.
– Nincs szükségem rá, és nem is szeretném, ha más felelne
azért, amit teszek – szólalt meg Marcus eltökélten.
Scarlett a szemébe nézett, még mindig rideg tekintettel.
– Ez az én világom, Marcus. Ennek így kell működnie. Ha azt
akarod, hogy megbízzak benned, cserébe neked is bíznod kell
bennem.
Ha nem lett volna tisztában azzal, micsoda érzelmek szoktak
dúlni Scarlett lelkében, Marcus sosem találta volna ki, milyen
erők dolgozhatnak a jeges tekintet mögött. Ebben az volt az őrjítő,
hogy valamiért emiatt még jobban bízott benne. Több önuralomra
volt képes, mint bárki, akit a férfi eddig ismert. Többre, mint
amennyi még egészséges, gondolta magában. Ha valaki, hát ő
biztosan tisztában volt azzal, micsoda pusztítást tud okozni,
amikor valaki a lelke mélyére száműzi az összes érzelmét.
– Rendben van – egyezett bele. – Valójában a helyedben
magam is ugyanezt várnám el. Különösen, mivel pont ma
veszítettetek el egy kollégát.
Figyelte, hogy fel tud-e fedezni Scarlett pillantásában némi
megkönnyebbülést, de ennek nyoma sem volt.
– Köszönöm! – mondta Scarlett olyan kimérten, hogy
idegesíteni kezdte Marcust. – Elfogadható ez a megoldás,
hadnagy?
– Igen – válaszolta Isenberg. Éles pillantást vetett a férfira. –
Remélem, nem fogom megbánni.
Nyilvánvaló volt, hogy Marcus semmi olyat nem tud mondani,
ami hatással lehetne a hadnagy hozzáállására, így csak sóhajtva
megrázta a fejét.
Scarlett felállt.
– Beszélnem kell Deaconnel az FBI körzeti irodájából.
Egyelőre nem hagyták jóvá a jelenlétünket, ezért jobb lenne, ha

441
csak a találkozó után csatlakoznál. Majd a megbeszélésen
előhozom a témát.
– Mi a találkozó célja? – kérdezte Marcus.
– Beszélünk azzal, aki az emberkereskedelem ügyében
nyomozó csoportot vezeti – mondta Scarlett hivatalos hangon. –
Nem tudom még, mit sikerül kideríteni, de beszámolok majd
mindenről.
– Rendben. Úgyis van még elintéznivalóm az irodában – felelte
Marcus, miközben feltápászkodott. – Kikísérsz? – fordult
Scarletthez, majd biccentett Isenberg felé. – Viszlát, hadnagy!
Marcus némán lépkedett Scarlett nyomában, és azon tűnődött,
vajon mitől hányt ki úgy a fény a nő szemében. És altkor eszébe
jutott, hogy aznap korábban milyen arcot vágott, amikor elmondta
neki: ő abból él, hogy híreket ás elő.
Altkor is kifejezéstelenné vált a tekintete. Akkor Marcus még
nem fedezte fel, hogy a nő ezzel a heves érzelmi reakcióját
próbálja leplezni.
Megvárta, amíg a kocsihoz érnek, és csak akkor kérdezett rá:
– Mit tett veled az a riporter?
Scarlett hirtelen felkapta a fejét, és rámeredt.
– Hogy mondod?
– Abban a pillanatban lefagytál, amint Isenberg az újságírókról
kezdett beszélni. Meséld már el! – győzködte. – Nyilvánvaló,
hogy ez fontos neked. És akkor nekem is fontos. Mit tett az az
újságíró? Biztos vagyok, hogy személyes ügy, Scarlett. A
homlokodra volt írva.
Scarlett elhúzta a száját, majd kikanyarodott a forgalomba.
– Mielőtt megismertelek, pókerarcom volt.
Marcus szeretett volna ezen elmosolyodni, de nem akarta
megkockáztatni, hogy elterelődjön a figyelme a probléma
gyökeréről.
– Az a riporter, Scarlett... Mit követett el?
A nő arca megkeményedett, csikorgó fogakkal válaszolt.
– Mondtam már, hogy meggyilkolták egy barátnőmet.

442
 – Igen, még egyetemista korodban. Michelle-nek hívták. Azt
mondtad, nem kapták el a tettest.
Scarlett bólintott, és kicsit oldódott benne a feszültség, amiért a
férfi emlékezett a részletekre.
– Csak azt nem említettem, hogy pontosan tudom, ki gyilkolta
meg. Trent Bracken. Akkoriban Michelle vele járt.
Marcus csak pislogott a nő hangjában rejlő gyűlölet hallatán.
– És ez a Bracken figura akkor miért nem ül börtönben?
– Mert az apukája felbérelt egy nagy hatalmú ügyvédet, akinek
a segítségével megúszta a dolgot – válaszolta Scarlett keserűen. –
És ez a szemétláda azóta már maga is védőügyvéd, itt, ebben a
városban.
– Ez aztán gyilkos érzés lehet számodra – jegyezte meg Marcus
szelíden. – Hogy tudod, szabadlábon van. De mi köze mindehhez
az újságíróknak?
Scarlett megadóan sóhajtott.
– Amikor Michelle eltűnt, mi, a barátai, elmondtuk a
rendőröknek, hogy Trent rendszeresen bántalmazta, és Michelle
félt tőle. Ami mind igaz is volt. A rendőrök figyelni kezdték
Brackent, de ő erről nem tudott, mert titokban csinálták.
– Ha jól értem, egyszer csak rájött.
Scarlett bólintott.
– Igen, mert egy önimádó, nagyszájú, pirinyó farkú „riporter”
telekürtölte vele a várost.
Haragos grimasszal ejtette ki a „riporter” szót, de ami Marcust
szíven ütötte, az a „pirinyó farkú” jelző volt.
– Ekkor Michelle még életben volt. De Bracken meglátta
nyomtatásban a nevét, és ámokfutásba kezdett. – Scarlett nagyot
nyelt, a torka hullámzott. – Másnap találtam meg a holttestét. Még
meleg volt. A vére még meleg volt. Ott csörgött lefelé annak a
sikátornak a falán, ahova a gyilkosa elhajította.
Egy sikátorban? A. fenébe is, micsoda rémes napja lehet. Tala
holttestét is a sikátorban találták meg aznap reggel, és ez biztos
feltépte a régi sebeket. Marcus szívesen hangot adott volna az
együttérzésének, de úgy gondolta, Scarlett most nem ezt akarja

443
hallani. Ráadásul ezzel még feltehetően nem volt vége ennek a
riporteres sztorinak. Marcus érezte, hogy itt még van valami.
– És honnan tudta meg ez a pirinyó farkú firkász, hogy
Bracken a gyanúsított?
A nő szája fájdalmasan megfeszült.
– Én mondtam el neki.
Marcus újra pislogott egyet. Na, erre nem számított.
– Te beszéltél azzal a riporterrel? De miért?
– Mert fogalmam sem volt arról, hogy újságírónak készül.
Amikor elmondtam neki, akkor még csak a barátom volt.
– Vagy úgy! – Marcus kutatni kezdett az agyában, hogy mit is
mondhatna. A „pirinyó farkú” kezdett értelmet nyerni, és ha
őszinte akart lenni magához, ez cseppet sem zavarta. – Hát ez
akkor nem akármilyen árulás volt a részéről.
– Igen – mormolta Scarlett. – Az összes újságíró a nyakamra
járt interjúért. Mivel én voltam Michelle legjobb barátnője, azt
gondolták, sok mindent tudok, és persze tudtam is. Mindenkinek
mondtam, hogy „no comment”, de azok a szemetek nem hagytak
békén. Mintha nem lett volna elég bajom, hogy a legjobb barátom
eltűnt... Már az is, hogy hazajussak a kollégiumi szobámba, kész
tortúrával ért fel, ezért inkább Donny szobájában húztam meg
magam.
– Ki az a Donny?
– A barátom.
Marcus elhúzta a száját.
– Én úgy tudtam, az egyetemi szerelmedet Bryannek hívták.
A nő ujjai szorosabban fonódtak a kormányra.
– Nem, Bryan és én csak barátok voltunk. Mondtam már.
– Bocsáss meg! – mondta csendesen, és próbálta nyugtatóra
venni a hangját, mert Scarlett úgy vibrált, mint aki egy érintésre
már gyilkol. – Valóban említetted. Akkor miért nem mentél haza a
családodhoz? Gondolom, a hat fiútestvéred akárhány újságírót
azonnal elüldözött volna.
Scarlettből rövid, örömtelen kuncogás tört fel.

444
 – Colin és Gil addigra már házasok voltak és külön éltek, és
Phin... épp Irakban állomásozott. Sawyer és Dorian még gimibe
jártak, és bár ők boldogan elüldözték volna a riportereket, anya
nem engedte. Egy esetleges letartóztatás tönkretette volna az
esélyüket egy egyetemi ösztöndíjra. Nate még általánosba járt,
szinte még kisgyerek volt. Végül hazamentem. Utána.
– Azután, hogy megtaláltad Michelle holttestét.
Scarlett bólintott.
– Pár napra mentem csak. Nem tudtam sokáig maradni.
Kezdődtek a vizsgák, és a szüleim nagyon sok áldozatot hoztak
azért, hogy egyetemre járhassak. Ezért összeszedtem magam, és
visszamentem, hogy befejezzem a félévet. – A szája egyik sarka
keserű féloldalas mosolyra húzódott.
– És Donnynak volt pofája odajönni hozzám, és megkérni,
hogy folytassam vele az interjút.
– Mit tettél vele?
– Elintéztem, hogy soha ne kapjon képernyős munkát. Csinos
pofija volt, mielőtt betörtem az orrát. Utána már nem annyira.
– Helyes – mondta Marcus komor tekintettel, majd grimaszt
vágott.
– De elébe mentem az eseményeknek. Ott tartottunk, hogy az ő
szobájában bujkáltál.
– Igen, mert egy címeres idióta voltam, és megbíztam a puha
pöcsű kis seggfejben.
– Hány éves voltál ekkor, Scarlett? – kérdezte Marcus kedves
hangon. Scarlett nagyot nyelt.
– Húsz – suttogta, és egy könnycsepp végiggördült az arcán. –
Húszéves voltam, és elképesztően ostoba. Nem képzeltem, hogy
igazán szeret, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy így
visszaél a helyzettel.
Marcus a kézfejét végigsimította Scarlett könnytől nedves
arcán.
– Mit csinált pontosan, drágám?
– Hagyta, hogy támaszkodjam rá, meghallgatott, sírhattam a
vállán. Fogalmam sem volt arról, hogy közben végig jegyzetel.

445
Aztán eladta a sztorit az egyik helyi tévének azzal a kikötéssel,
hogy ő lehet a „vendégriporter”.
– És ebbe melyik hírműsor ment volna bele?
– Az, amelyik a legjobban akarta a sztorit.
– Tehát Donny egyszer csak fogta magát, és úgy döntött, hogy
tévés újságíró akar lenni? Tanult egyáltalán újságírást?
Scarlett vonásai megkeményedtek, apró ráncok futottak végig
az arcán.
– Nem, pszichológiát tanult. Az volt a terve, hogy ezt a sztorit
felhasználva állást vállal valamelyik nagy tévéműsornál, mint
például a 20/20, és azáltal lesz híres, hogy a pszichológiai
ismeretei segítségével minden titkot kiszed a riportalanyaiból.
– Teljesen el volt tévedve ez az ember? – kérdezte gúnyosan
Marcus.
– A jelek szerint igen. Én nem tudtam, hogy riporter akart
lenni. Azt sem tudtam, hogy hírnévre áhítozik. Gondolom, ő maga
sem tudta, amíg Michelle eltűnésének a híre az egész országot el
nem árasztotta.
– És kapott állást?
– Igen, de nem a tévénél.
– Azért, mert jól betörted az orrát – tette hozzá Marcus
elégedetten, amit a nő halvány mosollyal jutalmazott.
– Pontosan. Egy szennylapnak írogatott, de soha nem lett híres
és gazdag. Béna stílusa volt, és a sztorija egyszeri és múló sikert
hozott csak neki. Soha többé nem hullott az ölébe nagy sztori, és a
végén ki is rúgták. A pszichológiai doktoriját sem tudta
megszerezni, mert nem vették fel. Manapság autókat árul.
– Nyilván arra használja a pszichológiai ismereteit, hogy olyan
kocsikat adjon el a vevőnek, amikről maga sem tudja, hogy
vágyik rá.
– Pontosan – válaszolta újra Scarlett. – Szóval ezért nem bízom
az újságírókban.
Marcus megrázta a fejét.
– De hát ő nem is volt igazi újságíró, drágám! Azt hiszem,
fején találtad a szöget, amikor narcisztikusnak nevezted.

446
 – De amint Donny lehozta a sztorit – folytatta Scarlett nagyon
halk hangon –, azonnal rám szálltak a valódi újságírók. Egy
pillanatra sem hagytak békén. Követtek mindenhova az
egyetemen, és az arcomba nyomták a mikrofonjukat. Örülök,
hogy akkoriban még nem volt nálam fegyver. Tuti lepuftantottan
volna párat.
Marcus egy pillanatig sem kételkedett a szavak igazában.
Scarlett hosszan hallgatott, majd mélyen felsóhajtott.
– Akkoriban nem tudtam velük megküzdeni, így hát elbújtam
előlük a templomban.
– A nagybátyád templomában?
– Igen, ott. Addig is sok időt töltöttem az egyetemi kápolnában,
de a riporterek még oda is utánam jöttek. Úgyhogy felhívtam
Bryant, mert neki volt egy motorja. Eljött értem a kápolnához.
Csak egy pillanatra állt meg, felugrottam mögé, és kilőttünk, mint
egy rakéta. Lerázta a riportereket, aztán elvitt a bácsikám
templomába, ahol aztán ő, Trace bácsi, a családom és Michelle
családja végigvirrasztották velem az egész éjszakát. Michelle és
én szinte abban a templomban nőttünk fel, együtt voltunk
bérmáláson még a Trace bácsi előtti papnál. Ott térdeltünk egész
éjszaka, és imádkoztunk. Kivéve, amikor felvettük az átkozott
telefonjainkat. Egész álló éjjel csörögtek. A riporterek
megszerezték a számainkat, és csak hívtak és hívtak. Ki akartuk
kapcsolni őket, de nem mertük, mert azt reméltük, talán Michelle
telefonál. Hogy legalább valami történik.
– Értem – mondta csöndesen Marcus. Jobban is, mint
gondolnád. Scarlett a férfira pillantott, bűntudatos tekintettel.
–Tudom, hogy érted. Tudom, hogy mennyire aggódtatok,
amikor Mikhail eltűnt. Bocsáss meg! Tudom, hogy nem kizárólag
az én családom és Michelle-é élt át ilyen szenvedést.
– Az valóban pokoli volt – mormolta Marcus. Mikhailnak
csupán a holttestét találta meg, de legalább nem volt ott mellette,
amikor meghalt. Marcus behunyta a szemét. Mikhail segélykérő
kiáltásait nem kellett hallania. Bezzeg Matty esetében nem volt
ilyen szerencséje.

447
 Mai–cus! Matty sikolya, egy totyogó kisgyerek segélykiáltása,
örökre bevésődött Marcus agyába. Mai–cus! Normál esetben
Marcus száműzni tudta a hangokat, úgy tudott tenni, mintha soha
nem is hallotta volna őket – legalábbis ébren. Nem úgy, mint
Stone rettegéssel teli sikolyát, amit ébren és álmában is mindig
hallott.
Hallgattasd el, Marcus! Haza akarok menni!
– Marcus? – szólongatta Scarlett, aggodalommal a hangjában.
– Hé, Marcus?
A férfi hirtelen felnyitotta a szemét, és elharapott egy cifra
káromkodást. Tudhatta volna, hogy Scarlett azonnal észreveszi,
hova is kalandozott.
– Végül hogy találtatok rá? – kérdezte, hogy visszatérítse
Scarlettet a saját történetéhez, és elterelje az övéről.
– Másnap reggel SMS-t kaptam a telefonjáról – válaszolta
keserű mosollyal. – Azt gondoltam, meghallgattatott az imám.
Csak annyit írt, hogy találkozzunk a kollégium mögött, és nem
akarja, hogy a riporterek meglássák. Megkért, ne szóljak a
szüleinek sem, mert nem akarja, hogy ilyen állapotban lássák. –
Scarlett nyelt egy nagyot. – Küldött magáról egy képet. Először...
fel sem ismertem. A szemén fekete monokli, az arca összevissza
zúzva. Azt írta, Trent Bracken tette ezt vele. Teljesen kiborultam,
de örültem, hogy legalább életben van.
– Szóltál a szüleinek?
– Nem. Az anyja úgy festett, mint aki bármelyik pillanatban
kiborulhat. Napok óta nem aludt, amióta Michelle-nek nyoma
veszett. Michelle apja végre rávette, hogy hagyja ott a templomot,
és menjen haza aludni. Azt hiszem, még egy altatót is beadott neki
titokban, mert szinte az ölében kellett kivinnie a kocsihoz. Arra
gondoltam, segítek Michelle-nek rendbe szedni magát, jegelni a
szemét, és majd utána felhívjuk az anyját. így az anyja egy kis
pihenéshez juthatott, Michelle meg, gondoltam, megőrizheti a
méltóságát.
Marcus elhúzta a száját.
– Ezt nem egészen értem.

448
 – A szülei nem bírták Trentet. Gazdag volt, ők pedig egyszerű
dolgozó emberek. Gyanították, hogy nem bánik... igazán
gyengéden Michelle-lel. De arra szerintem senki nem gondolt,
hogy szarrá veri. Könyörögtem neki, hogy hagyja el, és ő meg is
próbálta. Szakított a sráccal, egy nappal az eltűnése előtt.
Közben odaértek a Ledger irodájához, és Scarlett leparkolt az
utcán, de Marcus nem mozdult.
– És ezután mi történt?
– Bryan épp napkelte előtt lépett le. Ki kellett vinnie a reggeli
lapokat... micsoda irónia! Amikor megjött az SMS, felhívtam,
hogy jöjjön értem, és ő rögtön eldobott mindent. A templomban
Trace bácsi és a család előtt adtam a higgadtat, mondtam,
elmegyek futni egyet, hogy kiszellőztessem a fejemet. Pár
háztömbbel arrébb felszedett Bryan, és villámsebesen
elszáguldottunk a koleszba. A legtöbb riporter már elszállingózott.
Az a pár, aki még maradt, az épület előtt tanyázott. Arra vártak,
hogy elkapjanak valakit, aki a kora reggeli órára igyekszik. Bryan
végigcikázott a kis hátsó mellékutcákon, senki nem vett észre
minket.
Scarlett elhallgatott, és maga elé meredt a levegőbe. Sajnos
Marcus elég pontosan el tudta képzelni, hogy mit láthat éppen.
– Te találtál rá? – kérdezte gyengéden.
Scarlett bólintott.
– Aha. Bryannel együtt találtuk meg. Trent közben befejezte,
amit elkezdett. – Nagy levegőt vett. – Azt hiszem, sikíthattam,
mert mire feleszméltem, az utca hemzsegett a riporterektől. Azok
az arcok voltak, akik elöl ücsörögtek, de meghallottak, és
odarohantak hátra. Vakuk villogtak az arcomba, és mikrofonokat
toltak le a torkomon. A kezem még véres volt. Úgy értem,
Michelle vérétől. Csodálom, hogy nem találtál erről képeket az
archívumban. Ha nem volt ott a helyszínen riporter a Ledgertől, a
sztorit a lap akkor is nyilván lehozta, vásárolt képpel.
Ezt Marcus hamar kideríthette, amint beér az irodába.
– És mi történt ezután?
– Bryan kimenekített, és felhívta a szüléimét.

449
 A férfiban hirtelen megmozdult a féltékenység, és ez zavarta.
– Jóban volt a családoddal? – kérdezte.
Halvány mosoly volt a válasz.
– Anya mindig a hetedik fiának hívta. Illetve még mindig így
gondol rá. Apa hazavitt, és gondoskodott arról, hogy a sajtótól ne
zavarhasson senki. Apa addigra már eléggé magasan járt a
rendőrségi hierarchiában, és senki nem mert vele ujjat húzni. –
Újra nagy levegőt vett. – Szóval ezért nem szeretem a
riportereket.
– A helyedben én sem bírnám őket. De nem biztos, hogy ez
lenne a legnagyobb bajom.
Scarlett szeme veszedelmesen összeszűkült.
– Ezt hogy érted?
– Úgy érezném, hogy én öltem meg a legjobb barátomat.
Scarlett hideg pillantást mért rá.
– A pszichodumád pont olyan szánalmas, mint Donnyé.
Marcus nem vette magára a sértést.
– De valahogy csak ez van a dolog mélyén, nem? Megbíztál
valakiben, aki visszaélt a bizalmaddal, és ennek következtében
meghalt a legjobb barátod.
Scarlett hosszan hallgatott.
– Igen – mondta rekedt hangon. – Igazad van. Most boldog
vagy? Előástad belőlem. Most már mehetsz is.
Marcus odahajolt, gyengéden megfogta az állát, és maga felé
fordította a fejét.
– Nem. Nem vagyok boldog, Scarlett. Állati dühös vagyok... a
nevedben. Ami veled történt, az gyomorforgató, és azok a
riporterek mind szégyellhetik magukat. De nem fogok bocsánatot
kérni olyanért, amit nem követtem el. Nem akartam kierőszakolni
belőled. Mindenkinek vannak titkai, nekünk is. És jogod van a
titkaidat megtartani magadnak, ha nem akarod megosztani.
Csakhogy ebben az esetben olyanról volt szó, ami befolyásolta
azt, ahogy engem megítélsz.
Egy kicsit szorosabban fogta Scarlettet, de ügyelt, hogy ne
okozzon fájdalmat neki.

450
 – Engem, Scarlett. De nem én vagyok az a férfi, aki elárult, és
nem tartozom azok közé a riporterek közé, akik zaklattak téged.
Én nem adom el a sztoridat vagy a saját telkemet azért, hogy
néhány példánnyal több fogyjon abból az átkozott lapból.
Marcus zihálva vette a levegőt, a szíve, mint egy nyomorult
dob, vert a mellkasában. Végül Scarlett tekintete kitisztult, és a
szája őszinte mosolyra húzódott.
– Tudom, hogy nem vagy olyan – mondta. – Mindig is tudtam,
csak nem akartam bízni az ösztönömben.
– Miért nem?
– Mert kívántalak. Túlságosan is. És nagyon akartam hinni,
hogy nem az vagy, akinek a látszat szerint lenned kellene. Azt
akartam, hogy más legyél, olyannyira, hogy megrémisztett ez az
érzés. Még mindig megrémiszt.
– Pedig nem kellene. Nem mindig vagyok a legnagyszerűbb
ember, de mindenről, amit valaha tettem, biztosan hittem, hogy
abban a pillanatban a lehető legjobb lépés. Akár... – Hirtelen
elengedte a nőt, megrettenve a majdnem elhangzott vallomástól.
Scarlett felvonta a szemöldökét.
– Akár micsoda?
Akár a gyilkosság.
– Most már tényleg mennem kell.
Scarlett marokra fogta elöl a férfi ingét, és maga felé rántotta.
– Én elmondtam neked mindent, Marcus. Mindent. Ezek után
ne merészelj elszaladni előlem!
A férfi még mindig zihálva vette a levegőt, de ez már inkább a
pánik, mint a düh miatt volt. Behunyta a szemét, kezét a nőére
szorította, és a mellkasához préselte, pont a hangosan dobogó
szíve fölé. Úgy gondolta, Scarlett a mellényen keresztül is érzi a
szívverését.
– Marcus? – suttogta. A férfi nem felelt, mire ő kimerültén
felsóhajtott.
– Most mondtam el, mit tettem. A legjobb barátom halott, mert
én...

451
 – Te nem tettél semmi rosszat! – szakadt ki Marcusból.
Kinyitotta a szemét, és összekapcsolódott a tekintetük. – Te nem
öltél meg senkit!
Scarlett nagyon elcsendesedett, de nem kapta el a pillantását.
– Bármit tettél is, nem lehet olyan szörnyű, mint amit én
csináltam, még ha nem is szándékosan. Mondd el! Én megbíztam
benned. Kérlek, bízz bennem te is!
A férfi nagyot nyelt, próbált úrrá lenni a szapora pulzusán. Ez
végül is jogos, gondolta. Scarlettnek tudnia kellett, kivel van
dolga, még mielőtt ezzel az egésszel továbblépnek. Mielőtt
Scarlett még jobban a bizalmába fogadná. Megint nagyot nyelt, és
nem tudta pontosan, hogy a pánikot az el nem temetett emlékek
okozzák–e, vagy a saját félelme, hogy ha a nő megtudja az igazat,
kisétál az életéből.
– Keress rá arra, hogy „Matthias Gargano, Lexington,
Kentucky, ezerkilencszáznyolcvankilenc”. A többit elmondom
később.
Elengedte Scarlett kezét, átnyúlt a válla fölött, és a tarkójánál
fogva magához húzta egy gyors, erőteljes csókra, ami sokkal
inkább volt kétségbeesett, mint gyengéd.
– Menj, mert elkésel a találkozódról! Hívj fel, ha végeztél!
Kiugrott a kocsiból, és csak egyszer pillantott vissza. Látta,
ahogy Scarlett követi a pillantásával, sötétkék szeme tágra nyílt a
csodálkozástól.

Lincoln Park, Michigan,

Augusztus 4., kedd, 19:25

Drake Connor fáradt volt, éhes és izzadt. Valahogy elvonszolta

magát az utolsó húsz méteren a benzinkútig, az első útjába eső
helyre, ahol tartanak hűtött italokat, és légkondi is van. Több

452
mérföldet gyalogolt, kizárólag mellékutakon. Rengeteg füvet
látott. Egy rakás vidéki tájat. Kerülte a főutat, mert nem tudhatta,
ki van a nyomában. Inkább percről percre óvatosabb lett. Úgy
érted, paranoiás? Nem, mert ha tényleg üldöznek, akkor az nem
paranoia. Mivel a nővére bejelentette, hogy eltűnt a hitelkártyája,
nyilván az ellopott kocsit is azonnal jelentette. Már csak az
hiányzott volna, hogy egy ottani rendőr felismerje valami körözés
alapján.
Szörnyen éhes és szomjas volt. Továbbra sem volt se
ennivalója, sem pénze, de már eltervelte, hogy ezt a problémát
hogyan oldja meg.
Utólag örült, amiért volt benne elég lélekjelenlét ahhoz, hogy
visszamenjen Béllé kocsijához a sapkájáért. Az arcába húzta a
szemellenzőt, és hanyagul nekidőlt a benzinkút jó huszonöt méter
magas reklámoszlopának. Az oszlopot már távolról észrevette,
sokkal előbb, mint magát a kutat. A józan ész azt diktálta, hogy itt
elég nagy forgalomra lehet számítani a késői óra ellenére. Csak ki
kell várnia a megfelelő járművet – a hozzá tartozó megfelelő
sofőrrel.
Pár perccel később egy lehetséges kombináció hajtott be az
egyik kúthoz. Fekete terepjáró sötétített üveggel. Középkorú nő
szállt ki belőle, üzletasszonyos, térd alá érő ceruzaszoknyában
végződő fekete kosztümben, amiben szinte lehetetlen lett volna
valaki után szaladni vagy dulakodni vele. Ez jó lehet. A nő fáradt
sóhajjal nyújtózott egyet, hogy kiegyenesítse a hátát. Hosszú nap
állhatott mögötte, fáradt volt. Ki-vá-ló!
Na most, ha tankolás után a nő a benzinkút boltja felé venné az
irányt, az lett volna a tökéletes helyzet. Drake becsúsztatta az inge
alá a kezét, és ellenőrizte, hogy a fegyverének a markolata az
optimális irányba áll–e ahhoz, ha hirtelen elő kell rántania. Még
jobban az arcába húzta a sapkát, és türelmetlenül várt.
Ez az, suttogta magában, amikor a nő a tankolás befejeztével a
táskájáért nyúlt, és elindult az épület felé. Ha még a kocsit sem
zárná be közben, az lenne aztán a non plus ultra. De a nő a válla

453
fölött a kocsi felé nyújtotta a távirányítót, ami hangos csipogással
bezárta az ajtókat, aztán a szerkentyűt a blúza zsebébe csúsztatta.
Drake követte a nőt a boltba, egészen a pénztárig, és pont
mielőtt a pulthoz léphetett volna, hirtelen hátulról elkapta a
nyakát. A Ruger csövét a nő torkához szorította, és durván
magához rántotta, amikor a nő megpróbált ellenállni.
– ügy tartsd a kezed, hogy lássam! – mondta nyugodt hangon a
pénztárosnak. – Egy rossz mozdulat, és kilyukasztom a nyakát.
Nyisd ki a pénztárgépet, és tedd be a pénzt a kedves hölgy
táskájába!
Szorosabban a nő nyakához nyomta a fegyvert.
– Nyissa csak ki neki a táskáját, kedves hölgyem, és tegye ide a
pultra!
A pénztáros baljós, nyilakat szóró tekintettel követte az
utasítást, és megtöltötte a táskát kis címletű bankjegyekkel. Drake
remekül időzített. Pont most készültek kihúzni a lottószámokat. A
Powerball főnyereménye több mint ötvenmillió dollárra rúgott, és
korábban mindenki megállt venni egy szelvényt hazafelé menet.
– Te kis szemétláda! – sziszegte a pénztáros, ami elég vicces
volt, tekintettel arra, hogy a fickó vagy százhatvanöt centi magas
lehetetett. Valójában ő volt a kicsi. Nem én. Szeme sarkából
Drake elcsípett valami mozgást hátul a mosdók környékén. Nem
gondolkodott, csak cselekedett: a pénztáros felé fordította a
fegyvert, és tüzelt. A férfi hangos sikollyal zuhant a pult alá.
Hátulról egy őrült nő rontott be, vadászpuskával a kezében, és
felé rohant. Hirtelen pánik fogta el Drake-et, amikor a nő ráemelte
a fegyverét. Még jobban magához szorította a túszt, megragadta a
táskát, és elkezdett kihátrálni a helyiségből.
– Tegye le azt a fegyvert! – kiáltotta a puskás nőnek. – És ne
merjen megmozdulni!
– Kérem! – könyörgött a túsz. – Ne lőjön! Mert akkor nekem
végem.
– A férjem! – sikoltott fel a puskás nő. Berohant a pult mögé,
és eltűnt alatta, nyilván a férje állapotát megvizsgálni.

454
 – Adja ide a kulcsot, és akkor nem bántom – mondta Drake a
túsznak. – Előbb nyissa ki a zárat, utána ide azzal az átkozott
kulccsal!
Ha kis szerencséje van, akkor olyan a kulcs, amit nem kell
betennie a gyújtásba. A kosztümös nő engedelmeskedett, Drake
pedig úrrá lett a félelmén, és áldozatát a terepjáró vezetőoldali
ajtajához rángatta. Az volt a terve, hogy miután a volánhoz beült,
elengedi és hátrahagyja a nőt, de az váratlanul küzdeni kezdett.
– Nem! Engem nem visz el!
A nő vergődése nem hagyott más lehetőséget Drake-nek:
letaszította a földre, golyót röpített a fejébe, majd beugrott a
kocsiba. A pénzzel teli táskát az anyósülésre hajította, és
beindította a motort. Kurva élet! A visszapillantóba tekintve
meghűlt az ereiben a vér. A pénztáros felesége rohant felé, ki az
ajtón, a puskával a terepjárót célozva. Drake rátaposott a gázra, és
a terepjáró gumija szinte füstölt, miközben csikorogva, imbolygó
farral kilőtt a kijárat felé.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 19:30

Scarlett elhajtott a Ledger épülete elől, és egy háztömbbel odébb

újra megállt. A szíve a torkában dobogott. Saját vallomása a
végletekig felzaklatta: mindig is tele volt bűntudattal és
kétségbeeséssel, de valahogy rezignáltan beletörődött abba, amit
tett. Ám amikor meglátta a pánikot Marcus szemében... ő valódi
rettegést élhetett át. Egy pillanatra azt gondolta, a férfit menten
megüti a guta.
Remegő kézzel ütötte be a Google keresőbe, hogy Matthias
Gargano, Lexington és 1989. Elkomorodott az arca, amikor az

455
első találat egy lexingtoni újságcikk volt. Beszámoló egy
temetésről.
Atyaúristen! Egy gyerek temetése volt.
– Ki vagy te, Matthias Gargano? – mormolta. De attól tartott,
hogy már tudja is a választ a kérdésre.
Továbbolvasott, és a balsejtelme hamarosan beigazolódni
látszott.

Gyászoló családja kísérte el utolsó útjára Matthias

Garga-nót, George Gargano és Della Yarborough
hároméves fiát, a Szentháromság Episzkopális Egyház
templomában. Az áldozattól búcsúztak szülei, nagyszülei
és két bátyja, a nyolcéves Marcus és a hatéves
Montgomery. A tragikusan végződő emberrablás
áldozatát a Yarborough családi kriptában helyezik végső
nyugalomra a Spring Grove temetőben, az Ohio
állambeli Cincinnatiben.

Scarlett riadtan kapkodta a levegőt. Hogyhogy nem volt

tudomása erről a testvérről?
– Édes istenem! – suttogta. Nem Mikhail volt az első gyerek,
akit Marcus anyja erőszakos úton elveszített. Hiszen Matthias
huszonhét évvel korábban halt meg. – Szegény asszony!
A következő cikk, ugyanattól a lexingtoni laptól, egypár nappal
korábban íródott, és a szalagcímtől majdnem elállt a szívverése. A
Gargano fiúk újra otthon.
– Jaj ne! Ne, ne, ne, ne!
Parányira összeszorult gyomorral folytatta az olvasást. A
három fiút egy jól összehangolt akció keretében, ugyanabban a
pillanatban, de különböző helyszínről elrabolták. Marcust és
Montgomeryt az utcán, az iskolából hazafelé tartva. Montgomery?
Nyilván ő lesz Stone, gondolta. A családi sofőrt leteperték,
elkábították, és kidobták a kocsiból. A két fiút is elkábították, és
egy elhagyatott raktárba vitték. A hároméves Matthiast délutáni
alvás közben az ágyából rabolták el. A rabló mesterembernek adta

456
ki magát, akit a család a lakáson belüli felújítási munkára bérelt
fel. Ötmillió dollár váltságdíjat követeltek. Scarlettet
megdöbbentette mind az összeg nagysága, mind az a gyorsaság,
ahogy a család a pénzt huszonnégy órán belül előteremtette. Az
igazi tragédia akkor következett be, amikor a rablók rájöttek, hogy
az FBI és a lexingtoni rendőrség is a nyomukban van. Bár
megfenyegették a családot, nehogy szóljanak a rendőröknek, az
anya mégis bevonta őket. A felbőszült és pánikba esett rablók
ezért lőni kezdtek a három fiúra, és kettőt el is találtak, de a
harmadik, a legnagyobb fiúnak szánt lövedék célt tévesztett.
Marcus. Elrabolták, és lőttek rá. Lőttek rá. Istenem! Hányszor
próbálták már megölni ezt az embert? – tűnődött elborzadva
Scarlett. Es ekkor még csak nyolcéves volt. Nyolc. Pont ennyi
idős volt, amikor az anyját kórházba szállították, mert halálos
mennyiségű gyógyszert szedett be. Scarlett gyűlölte az
öngyilkosságot, mert ilyenkor neki jutott az a hálátlan feladat,
hogy a legközelebbi hozzátartozót értesítse, és ő soha nem tudott
válasszal szolgálni a szívbe markoló kérdéseikre. De ez persze
nem azt jelentette, hogy nem tudta megérteni. Még az ő fejében is
egyszer-kétszer megfordult a lehetősége Michelle halála után.
De Della Yarborough-nak még maradt két másik fia, akik
közül az egyik életveszélyesen megsérült. A fiainak szükségük
volt rá. Marcus-nak szüksége volt az anyjára. Ó, most döbbent rá.
Ezért volt Gayle annyira fontos Marcus számára. Ebben az
időszakban ő volt a dajkája. Így már sokkal világosabb volt
minden, egészen odáig, ahogy Marcus védeni próbálta Stone-t.
Egy kocsi dudált az ablaka előtt, és Scarlett hirtelen arra
eszmélt, hogy elszaladt az idő. Most már tényleg késésben volt.
Visszasorolt a forgalomba, közben próbálta kitisztítani a
gondolatait.
Bármi volt is, Marcus nagy titka, nyilván ezzel a
gyerekrablással hozható összefüggésbe – bár semmi olyat nem
olvasott, ami arra utalt volna, hogy valami nagy bűnt követett el.
Végtére is még csak nyolcéves volt. Mégis milyen rettenetes
dolgot követhet el egy nyolcéves gyerek?

457
 És persze mindennek semmi köze Tálához sem, bizonygatta
magának eltökélten.
Viszont Marcushoz nagyon is volt köze, és bár nem ez volt
éppen a legsürgetőbb feladata, számára mégis nagyon fontos. Meg
akarta érteni a férfit. Minden igyekezetével segíteni akart.
Elfintorodott saját magán. Meg akarta gyógyítani Marcust.
Erre akkor lett volna esélye, ha lekötözi egy székhez, és
beszédre tudja bírni.
De először a munkájára kellett koncentrálnia, arra, hogy
megtalálja dala gyilkosát.

458
 Huszonegyedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 19:30

–H uszonnyolcan kerestek, amíg nem voltál bent –

tájékoztatta Gayle pajkosan, miközben Marcus
elviharzott az asztala mellett, szó szerint rohanva az irodája felé. –
Marcus! – szólt rá. – Állj már meg!
A férfi lelassította a lépteit, és megállt, keze a kilincsen.
– Igen, hallottam. Huszonnyolc hívás.
– Nem! Huszonnyolc telefonáló! Majd a felük többször is
hívott. A legtöbb nagyon udvarias volt. Többnyire azért kerestek,
hogy hozzászóljanak a cikkhez, amit Stone feltöltött ma reggel.
Emlékszel – mondta gunyorosan. – Arról van szó, amiben
képtelen voltál megmenteni egy tizenhét éves lányt, akire egy
sikátorban találtál. A hívók közül páran hirdetők voltak, a
többségük azt akarta tudni, mi a fenét kerestél eleve egy
sikátorban. Volt, aki azzal fenyegetőzött, hogy visszamondja a
hirdetéseket. Le kellett mennem kutyába, Marcus.
Gayle hátradőlt a székben, és összefonta maga előtt a karját.
– Ezért nem vagyok kellőképpen megfizetve.
Marcus kicsikart magából egy mosolyt.
– Igazad van. Emeld meg a fizetésed!
– Te csak ne mosolyogj rám! Ne próbálj meg elbűvölni! Nem
áll jól neked.

459
 A férfi arcáról leolvadt az erőltetett mosoly, és fásultan nézett a
nőre.
– Akkor meg mit szeretnél?
Gayle komor arccal felállt.
– Mit tett veled az a nő?
– Milyen nő?
–Az az átkozott nyomozónő. Kitesz a kocsijából, és elhajt, te
meg úgy állsz ott, mint aki kísértetet látott. És... – Gayle
elkerekedett szemmel meredt rá. – Ez itt egy kötés a fejeden? Mi
történt?
A férfi megrázta a fejét.
– Elfáradtam, Gayle. Nem szeretném újra meg újra ugyanazt
elmesélni. Már meg is írtam a történetet.
Azalatt írta meg, amíg Isenberggel ücsörögtek. Nem volt túl
hosszú, és még szükség lesz Stone-ra, hogy legépelje, de már
összeállt benne az összes fontos tény.
– Elküldöm neked e-mailben. Hol van Stone?
– A testvéred az irodájában tartózkodik – válaszolt Gayle
neheztelő hangon. – És vedel.
Marcus hirtelen nem tudta, hogy neki vagy Stone-nak szól-e a
neheztelés.
– Miért?
– Azt állítja, bébicsőszt csináltál belőle. Elvitte Jillt az
egyetemre, aztán visszajött ide, kivett egy palack Lagavulint a
fiókodból, és bezárkózott az irodájába.
– Hát ez csodás – morogta Marcus. – Először anya, most meg
Stone. Gayle szigorú vonásai egy pillanat alatt lágyabbra
váltottak.
– Ácsi! – mondta. – Anyád és az öcséd... két külön történet.
Miatta nem kell úgy aggódnod, Marcus.
– Azt mondod, anyának tartogassam az összes aggodalmam? –
kérdezte sötéten, majd megrázta a fejét. – Ne haragudj! Nem
rajtad kellene levezetnem a feszültséget. Beszéljünk később!
Belépett az irodájába, és becsukta maga mögött az ajtót. Egy
pillantást vetett a monitorra, amin a ház előtti üres parkoló

460
látszott, ahol az imént még Scarlett kocsija állt. A nő már elhajtott
az FBI irodájába, ahol az új társával volt találkozója – egy derék
emberrel, aki valószínűleg még soha nem ölt meg senkit.
Legalábbis szolgálaton kívül biztosan nem.
A széke nagyot nyögött, amikor belehuppant. Most mi a fenét
mondok neki?
Az igazat. Meg kell mondania neki az igazat. És reménykedni a
legjobbakban.
Fáradt mozdulattal felemelte a kagylót, tárcsázta Stone
irodáját, és megkönnyebbülten nyugtázta, hogy az öccse a
telefonban nem tűnik részegnek.
– Át tudnál jönni hozzám? – kérdezte Marcus. – Fontos
ügyben.
– De nem lesz szükség még egy golyóálló mellényre, ugye? –
tudakolta Stone vészjóslóan.
– Nem. Jó még ez, ami van.
Letette a telefont, bekapcsolta a számítógépet, és beírta a
keresőbe: Michelle, gyilkosság, Trent Bracken.
Nagyot sóhajtott, amikor a gép egyik találatot dobta ki a másik
után. Michelle Schmidt brutálisan meggyalázott holttestét egy
szemétlerakó mögötti sikátorban találták meg, pont ahogy Scarlett
mondta. Trent Brackent, Michelle volt barátját letartóztatták
gyilkosság vádjával, miután kiderült, hogy az áldozat őt nevezte
meg támadójaként élete utolsó SMS–ében, amit a legjobb
barátnőjének küldött.
– Scarlett Bishop igazságügyi szakos egyetemi hallgató –
olvasta fel hangosan Marcus.
Nem voltak fotók Scarlettről a cikkekben, de egyik úgy írta le
őt, mint aki „sokkos állapotban” tartózkodott a helyszínen.
– Vajon miért? – motyogta.
Mivel könnyebb volt Scarlett traumájával foglalkozni, mint a
sajátjával, a telefonért nyúlt, és felhívta Calt. Cal, a főszerkesztő,
nyilván pontosan tudni fogja, hol találhatók az információk az
archívumban, bár ezeknek a nagy részét már a saját agyában
alaposan elraktározta.

461
 – Ki tudósított a városban elkövetett bűnügyekről tíz évvel
ezelőtt?
– Jeb. Miért?
– A francba! – Jeb egy évvel korábban meghalt. – Szerettem
volna megtalálni néhány cikket az archívumban.
– Segítek keresni, vagy meg tudom kérni Jillt.
– Ne! – válaszolta Marcus határozottan. Nem akarta, hogy Jill
beleavatkozzon az ügyeibe, mert nem tudhatta, hogy nem tervez-e
valami hülyeséget. Például feljelenti a csapatát, mert rájön, hogy a
gyerekmolesztálók és feleségverők utáni nyomozás közben nem
tartották be betűre a törvényt. És azt különösen nem akarta, hogy
Scarlett ügyébe avatkozzon. – Nem emlékszel egy gyilkosságra,
ami az egyetemen történt? Egy Michelle Schmidt nevű nő volt az
áldozat.
– Na, arra túlságosan is jól emlékszem! Csodálkozom, hogy te
meg nem. Ja, hülye vagyok! Akkor épp az Öbölben voltál. Milyen
részletre vagy kíváncsi?
– Mindenre, amit az elkövetőről tudni lehet. Trent Brackennek
hívták.
– Rendben – mondta Cal lassan. – De azt ugye tudod, hogy az
esküdtszék felmentette?
Marcust cseppet sem érdekelte, hogy a fickót felmentették.
Sokkal jobban aggódott ebben a pillanatban Scarlett miatt.
– Csak szerezz be nekem minden létező aktát! Ez most
személyes ügy.
– Új ügyön dolgozol? – érdeklődött Cal, alig leplezve
izgatottságát.
– Nem. Ahogy korábban is mondtam, egy kicsit meg kell
húznunk magunkat, amíg a ma reggeli esetet le nem zárják. Jut
eszembe, hagyjál helyet a nyomtatott számban egy cikknek a
lehetséges elkövetőkről. Kint voltam reggel abban a házban, ahol
a reggeli áldozatot tartották fogva. Körülbelül egy órán belül
beépített tagja leszek a rendőri és FBI-os akciócsapatnak.
Cal elismerően füttyentett.
– Ezt meg hogy sikerült összehoznod?

462
 – Benyaltam magam a hadnagynál.
– Biztos, hogy nem a csinos nyomozónőnél nyaltad be magad?
Mert ha nem, én a helyedben biztos tennék egy kísérletet.
Marcus a szemét forgatta.
– Micsoda egy vén kujon vagy te, Cal!
– De hisz nem is tagadtad, hogy a nyomozó seggét nyaltad! –
kuncogott Cal. – Mást nem kell előásnom, ha már nekiesek az
archívumnak?
– De, igen. Illetve ez pont olyasmi, amit Jill is csinálhat.
Keressen rá az emberkereskedelemre a három szomszédos állam
területén, bűnügyi esetek, áldozatprofilok, letartóztatási
parancsok. Jó alaposan nézzen körül. Ha talál valamit az
archívumban, keressen hozzá képeket és eredeti dokumentációt.
Valószínűleg sok találat lesz, de a legtöbb csak anekdotikus
jellegű. Az ő dolga lesz, hogy kiválogassa azokat, amik tényeken
és adatokon alapulnak, vagy emberkereskedelemért kiszabott
ítélet áll mögöttük.
Marcus nem tudta fejből a számokat, de emlékezett, hogy az
emberkereskedelemmel kapcsolatos ítéletek, illetve letartóztatások
száma alig néhányra rúgott.
Cal egy pillanatra elhallgatott.
– Az a lány ma reggel... emberkereskedelem?
– Nagyon úgy tűnik. Mozgó kamerás szerkóra is szükségem
lesz.
– És a hátadon fogod vinni?
– Az volt a tervem. Miért?
– Mert láttam, hogy ma reggel fájlaltad. Hadd menjek veled!
Marcus teljesen ledöbbent.
– Ki akarsz menni terepre?
Cal már húsz éve az archívummal és a nyomdai ügyekkel
foglalkozott.
Cal válaszul odavetette:
– Ja!
– Elárulod, hogy miért?

463
 – De még mennyire. A zsinagógában, ahova járok, az egyik nő
az emberkereskedelem áldozatait segíti. Pár hónapja tartott egy
előadást a gyülekezetnek. Szem nem maradt szárazon. Az enyém
sem. Ha ez a lány a sikátorban ilyen sorsra jutott, akkor segíteni
akarok.
– Nagy a forróság odakint, Cal – mondta Marcus szelíden. –
Ma már kétszer rám lőttek. Sokkal jobban érezném magam, ha itt
maradnál, és munkába állítanád a gyakornokot az archívumban.
– Kétszer?
– Igen. De erről egy darabig ne beszélj senkinek, jó? Gayle
lerúgja a vesémet, ha megtudja. Ezt szeretném egy minél későbbi
pillanatra halasztani.
– Hát, ezt megértem. Akkor nekilátok az archívumos melónak.
Te meg légy óvatos, Marcus! Nekem már csak pár hónapom van a
nyugdíjig, és nem szeretnék még egy főnököt betörni pusztán
azért, mert te szétlövetted az ostoba fejedet.
– Micsoda gyengéd szavak! – felelte Marcus, majd felnézett, és
az ajtóban megpillantotta Stone-t. – Koszi, haver!
Letette a kagylót, intett Stone-nak, hogy lépjen be, és csukja be
maga mögött az ajtót.
– Most boldoggá foglak tenni.
– Tán áthelyezed Jillt Diesel mellé?
– Na, azért ekkora boldogságra ne számíts! – válaszolta Marcus
szárazon. – Diesel megölne érte. Helyette Cal kapja meg őt.
Szükségem van egy emberkereskedelmi visszatekintésre. Közben
pedig szükségem van a szövegfeljavító képességeidre.
Gyorsan átküldte Stone-nak e-mailben az összefoglalót, amit
Isenberg irodájában írt.
– Itt az összefoglaló arról, hogy mit történt Anderséknél. Az ő
tulajdonuk volt Tala. Ezek a puszta tények. írj belőle erős
szöveget!
Marcus fiatalabb korában írt cikkeket a Ledgernek de Stone
írói képességei messze felülmúlták az övéit.
– Mehet a saját nevedben. Én meg folyamatosan küldöm neked
az újabb híreket. – Felhúzta a szemöldökét. – Mintha a frontról

464
tudósítanék. Sikerült bedolgoznom magam a cincinnati rendőrség
és az FBI közös akciócsapatába.
Stone mintha meg sem hallotta volna az előléptetést Marcus
szövegében.
– Kötés van a fejeden – jegyezte meg csendesen.
Marcus megérintette a pólyát.
– Igen. Scarlett bekötözte a sebeimet.
– Nem fogom szeretni, amit itt olvasok, ugye? – kérdezte Stone
összeszorított fogakkal.
– Aligha. De volt rajtam golyóálló mellény.
Stone lehunyta a szemét.
– Az ördögbe, Marcus!
– Semmi bajom. Tényleg. Most hazamegyek, és átöltözöm.
Izzadok, mint a ló, ebben a kínzószerszámban. Nehéz, mint a sár.
Mindössze pár órával korábban zuhanyozott Scarlettnél, de a
meleg és az Isenberggel való vitatkozás hevében, na meg a
pánikroham miatt a kocsiban... újra erősen megérett a
tisztálkodásra.
Talán Scarlett kölcsönadna neki egy taktikai mellényt, amíg
sikerül szereznie egy ultrakönnyű kevlárt. Addig is ki kellett
bírnia ebben a hosszú ujjú cuccban.
– Hogy álltok Jill-lel a fenyegetési listával? – kérdezte, hogy
témát váltson.
Stone kitartóan merev tekintetéből egyértelmű volt, hogy a
témaváltás nem sikerült tökéletesen simán.
– Ezt az ellenőrzést már rég el kellett volna végeznünk.
Néhány fickó, akiket eltávolítottunk otthonról, már újra űzi az
ipart. Néhánynak új családja van. Van, akinek új állása. Küldtem
neked listát. Ott van az e-mailjeid között – folytatta szárazon –,
csak neked nem volt időd elolvasni, mert inkább hagytad, hogy
lövöldözzenek rád.
Újra űzik az ipart. Tehát bántalmazzák a feleségüket, a
gyereküket. Marcus lejjebb csúszott a széken, mert úgy érezte
magát, mint akit megpofoztak.

465
 – A picsába! Eltávolítottuk őket otthonról, és semmi haszna
nem volt.
Stone még mindig haragos tekintettel bólintott.
– Elküldtem a listát Dieselnek, hátha gyorsan ki tud szedni
belőlük valamit. Úgy tűnik, páran közülük tanultak a legutóbbi
esetből, és most már jelszóval védik az otthoni gépüket. Ráadásul
olyan jól használják a proxy szervereket, hogy Diesel már nem is
tudja őket feltörni.
– Talán Scarlett tud valamit kezdeni azzal a listával –
mormogta Marcus, majd elkerekedett a szeme, amikor Stone
felpattant, és fenyegetően az arca felé bökdösött.
– Az ki van zárva!Azt a nőt semmiképp nem keverheted bele a
mi ügyünkbe. Ha arra hajtasz, hogy lesitteljenek, csináld csak, de
ha ide beengeded, akkor veled együtt mindannyiunknak annyi. –
Stone dühödten fújtatott. – Jó lenne, ha eldöntenéd, kinek a
csapatában játszol, Marcus. Nekem erre nincs szükségem. Nekem
megvolt a saját karrierem. Egy szempillantás alatt mehetnék
vissza.
Marcus csak pislogott erre, mert nem maga a dühkitörés lepte
meg, hanem az a felismerés, hogy Stone nem örült a Ledgerhez
való visszatérésének.
– Oké, oké, nyugodj csak meg! Nem rántalak magammal, ne
aggódj!
– Rendben – horkantott Stone. – Akkor kicsinosítom ezt a
cikket. Meg akarod nézni, mielőtt feltöltöm?
Marcus bólintott.
– Meg. Biztos akarok lenni, hogy nem felejtettem el semmit a
pillanat hevében.
De nem ez volt a valódi indok. Bármi, amit megjelentet,
Scarlett neve alatt is futhatna. A nyomozónő a karrierjét
kockáztatta azzal, hogy kiállt mellette azért, hogy megírhassa az
esetet.
– Jó – mondta komoran Stone, és olyan volt, mintha a testvére
olvasna a gondolataiban. – így lesz.

466
 Miközben Stone kicsörtetett a szobából, elhaladt az ajtóban az
érkező Cal mellett.
Cal belépett.
– A mobil kamerás felszerelés, amit kértél, nincs itt. Eszembe
jutott, hogy Phillip használta legutóbb. Mindig elfelejti
visszahozni. Minden bizonnyal azóta is a kocsija
csomagtartójában hever.
– Akkor szólj neki, hogy hozza vissza! – kérte ingerülten
Marcus. – Es szúrd le jól, amiért nem hozta vissza. Egy
lepratanyán lakik. Csodálkoznék, ha valami kis piti tolvaj ki nem
lopta volna már a kocsijából, hogy eladja a neten.
– Szólnék én, de még nem ért vissza. Amikor utoljára láttam,
hozzád tartott éppen, hogy kivigye BB–t sétálni, mert még nem
voltál sehol. De talán megállt valahol útközben visszafelé.
Hívtam, de nem veszi fel a telefonját.
Marcus türelmetlen grimaszt vágott. Csapatuk legfiatalabb
tagja, Phillip, Lisette öccse, mindig feledékenyen bánt a cuccal,
ám a mobilja mintha tépőzárral lenne a kezéhez rögzítve. Ha a
mobil csöngött, ő biztosan felvette volna.
– Indulok haza. Majd útközben figyelem a kocsiját. Hátha
defektet kapott.
– Telefonált volna.
–Talán lemerült a telója. Folyton játszik azzal a szarral.
Mindjárt utánajárok. Ne aggódj! Hívlak, ha megtaláltam.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 20:15

Amikor Scarlett belépett az FBI cincinnati irodájának az

előterébe, Deacon már ott várta. Azt remélte, már nem látható az
arcán a sokk attól, amit megtudott Marcus elrablásáról és az öccse

467
haláláról. Rá kellett azonban jönnie, hogy minden az arcára van
írva, amint meglátta Deacont, aki kérdőn felvonta fehér
szemöldökét, kétszínű szeme pedig aggodalmasan összeszűkült.
– Mi történt?
Felmerült benne, hogy nem válaszol. De nem szoktak hazudni
egymásnak. Persze, olyan van, hogy valamit elhallgatnak, amivel
nem akarnak foglalkozni. De olyan nincs, hogy egyenesen egymás
szemébe hazudnának, és Scarlett nem most akarta ezt elkezdeni.
– Épp most tudtam meg, hogy... – Tátva maradt a szája, és nem
jött ki rajta több szó. – Ne haragudj, Deacon! Ebben a
pillanatban... egyszerűen nem vagyok önmagam.
– Hát azt látom – jegyezte meg a férfi halkan. – Gyere velem!
Scarlett követte egy tárgyalóba, és reszkető lábakkal lerogyott
egy székbe.
– Nincs semmi köze ehhez az ügyhöz. Nem is kellene
gondolkodnom rajta, csak hát... egyszerűen nem hagy nyugodni.
– Szerintem soha nem láttalak még ennyire zaklatottnak.
Mondd már, mi van, Scar!
Könny csordult lei Scarlett szeméből, aztán, elborzadva saját
magától, nagy levegőt vett.
Egy üveg víz jelent meg előtte az asztalon, és ő arra használta
ki azt a pár másodpercet, amíg lenyelt belőle néhány kortyot, hogy
visszatuszkolja az érzelmeit oda, ahonnan feltörni készülődtek.
Megköszörülte a torkát, és közben mereven a vizespalack
címkéjén tartotta a szemét.
– Tudtál róla, hogy volt egy negyedik O’Bannion fivér?
Deacon szeme elkerekedett.
– Nem én. És tuti, hogy Faith sem tud róla.
– Ez jóval azelőtt volt, hogy Jeremy találkozott volna Marcus
anyjával.
– Dellával – segítette ki Jeremy.
– Ó, igen, Dellával – mormogta Scarlett. – Della altkor még az
első férjével volt együtt, tehát akkortájt az O’Bannionok között
nem terjedhetett a pletyka. Marcust, Stone–t és az öccsüket,

468
Matthiast elrabolták huszonhét évvel ezelőtt, és váltságdíjat
követeltek értük.
– Te jó isten!
– Akkoriban Lexingtonban éltek, és a vezetéknevük Gargano
volt. Elég könnyű megtalálni a neten, ha tudod, milyen címszóra
keress.
– És te hogyan jutottál ezekhez a címszavakhoz? – kérdezte
halkan Deacon.
– Marcustól, de csak az öccse nevét, a régi vezetéknevüket,
Lexingtont és az évet árulta el. Ennél többet képtelen volt róla
mondani. Olyan volt, mintha elektrosokkot kapott volna, vagy
ilyesmi. De ez a pár szó nekem elég volt. A rablók kikötötték,
hogy a szülők nem fordulhatnak a hatóságokhoz, de Della mégis
megtette, és így majdnem mind a hárman odavesztek. A kisfiú,
aki meghalt, mindössze hároméves volt.
Deacon a kezébe temette az arcát.
– A mindenit! Nem csoda, hogy Della nem akarta bevonni az
FBI-t, amikor Mikhail eltűnt. Ez lehet minden szülő legszörnyűbb
rémálma.
– Stone golyót kapott, egy hétig kómában feküdt. A Marcusnak
szánt lövedék viszont valahogy eltévedt.
– Ördögi szerencséje van a faszinak – mormogta Deacon.
– Na de meddig? – sóhajtott Scarlett. – Marcus arra kért kilenc
hónappal ezelőtt, hogy ne ítélkezzek Stone felett. Most már értem,
miért.
És közben egy újabb felismerés fogalmazódott meg benne
azzal a jelenettel kapcsolatban, aminek reggel tanúja volt Marcus
irodájában. Eltűnődött, vajon hányszor lehetett szükség arra az
évek alatt, hogy Marcus szép szóval leszerelje az öccsét.
Deacon megszorította a nő vállát.
– Jólesett kiönteni a lelkedet? Mert a világért sem szeretnélek
sürgetni, de most sürgetni foglak. Az emberkereskedelmi
kapcsolataink várnak ránk. Állítólag náluk megvan minden infó,
ami csak létezik a három államban a feltételezett emberkereskedő
hálózatokról. Mennünk kell.

469
 Scarlett bólintott, felállt, és ingatag lábakon a férfi után indult.
– Igen, tudom. Már szereztem egy kutató–mentő csapatot, akik
Tala anyját és húgát keresik, úgyhogy nekem sincs túl sok időm.
Deacon elhúzta a száját.
– Szerinted jó ötlet kutyákkal keresni őket?
– Ha egy pap kíséri őket, akkor igen.
Scarlett nagy vonalakban beszámolt mindarról, amit Annabelle
Churchtől megtudott, valamint a megegyezésről Marcus és Lynda
között.
– Lynda megengedte, hogy Marcus beépüljön közénk? Ezt meg
hogyan hoztad össze?
– Emlékeztettem, hogy nincs mit titkolnunk. Kik azok az
emberek, akikkel találkozunk?
– Zimmerman, egy Luther Troy nevű vezető analitikus és egy
új ügynök, aki egy órája érkezett Washingtonból. Összesen ennyit
tudok.
– Csak ezért ideküldtek egy ügynököt?
– Fogalmam sincs. – Deacon egy könnyed mosolyt küldött a nő
felé.
– Bishop atya tényleg a nagybátyád?
– Igen – válaszolta Scarlett fáradt sóhajjal.
– És majd ha megnő, Bishop püspök lesz belőle?
Scarlett felvonta a szemöldökét.
– Ugye találkoztál apámmal?
– Ja – mondta Deacon egy fintorral.
– Jó nagydarab fickó, ugye?
– Aha – felelte Deacon lassan. – Miért is?
– Trace bácsi a kisöcsi, de csak korban. Még magasabb és
nagyobb darab, mint apám. Úgyhogy viccelődj csak nyugodtan a
Bishop püspökön, de a jó tiszteletes atya esetleg bemos egy
akkorát, hogy szétnyílik a fejed.
Deacon az orra alatt halkan kuncogva benyitott a tárgyalóba, de
az ajtóban hirtelen megmerevedett. Scarlett hátulról nekiütközött,
és riadtan hátralépett egyet.
– Mi van?

470
 De Deacon nem figyelt rá. Helyette meredten bámult a terem
belsejébe. Scarlett gyengéden arrébb tolta, és megpróbált
becsusszanni a szobába mellette, mert a jelek szerint földbe
gyökerezett a lába kölyökkutya rágta cipőjében.
Egy nő állt a nagy tárgyalóasztal távolabbi végén, széles
mosollyal az arcán. Olyan magas volt, mint Scarlett, sötétvörös
haja gondosan hátrakötve. Deacon elindult felé, mire a nő
széttárta a karját, és magához vonta egy gyors, szoros ölelésre.
Scarlett Zimmerman különleges ügynökre pillantott, akinek az
arcán elégedett mosoly bujkált.
Amikor Deacon kibontakozott a nő öleléséből, vigyorgott, mint
a bolond.
– Te mit keresel itt? – kérdezte a nőt.
– Itt dolgozom. Most éppen.
Deacon villámgyorsan a különleges ügynök felé fordult.
– Ő lenne az új ügynök?
Zimmerman bólintott.
– Igen, ő. Meg akart lepni téged.
– Hát, az sikerült – mondta Deacon hangsúlyosan. – De
hogyan, miért? Mikor?
– Egy pillanat! – A nő egyenesen Scarlett szemébe nézett,
barna szemével végigmérte. – Maga meg nyilván Bishop
nyomozó. Sokat hallottam magáról. Én...
És ekkor Scarlett felismerte.
– Kate Coppola különleges ügynök! Maga volt Novak ügynök
társa még Baltimore-ban.
Az egyetlen fotó, amiről Scarlett felismerhette a nőt, egy
esküvőn készült. Deacon és Coppola közös barátja házasodott, és
mindenki alkalmi ruhában volt. Coppola kiengedett haja a vállára
omlott. Máshogy néz ki fekete kosztümben és alig némi sminkkel,
de még így is gyönyörű, gondolta Scarlett némi irigységgel.
Valójában a nő szeme volt az, ami miatt felismerte. A fotón
ébernek és távolságtartónak tűnt. És a tekintete most is
ugyanolyan volt.
Deacon zavarodottan grimaszolt egyet.

471
 – Elnézést. Kate, ő itt a társam, Scarlett Bishop nyomozó. Scar,
bemutatom a régi társamat, Katherine Coppola különleges
ügynököt.
Scarlett vállában enyhült kicsit a feszültség, ami meglepte,
mert észre sem vette, hogy befeszült. Deacon a becenevén
szólította, hogy utaljon rá, többek mint társak. Alig egy év közös
munka után barátoknak tekintették egymást. Scarlett egy lépést
tett Kate felé, de a nő is közelebb lépett, és mosolyogva felé
nyújtotta a kezét.
– Deacontől nagyon sok jót hallottam magáról, nyomozónő.
Örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk.
Scarlett azon kapta magát, hogy fenntartások nélkül viszonozza
a mosolyt.
– Én hasonlóképpen. – Az asztalra mutatott. – Foglaljon helyet,
és kérem, válaszoljon Deacon kérdéseire, mielőtt gutaütést kap
szegény.
Kate nevetett, és innentől simán ment minden. Scarlett tudta,
hogy Coppola remekül be fog illeszkedni a csapatukba.
– Úgy volt, hogy csak néhány héttel később kezdek –
magyarázta Kate. – Épp szabadságon voltam, hogy a személyes
ügyeimet lezárjam Baltimore-ban, és erre Zimmerman ügynök
rám telefonált ma reggel. Azt mondta, korábban lenne rám
szükség, mert alakul egy ügy, ami remek terepet biztosítana az
összeszokásra.
A mellette ülő férfira mutatott.
– Ő pedig Troy különleges ügynök, az új társam.
– Troy vezeti az emberkereskedelemmel foglalkozó
akciócsoportot – tette hozzá Zimmerman. – Ma reggel
Clevelandben járt, és kikérdezett pár fiatal nőt, akiket egy
masszázsszalonból menekítettek ki. Azután hívtam vissza ide,
hogy meséltetek nekem a ma reggeli lövöldözés fiatal áldozatáról.
Troy biccentett a többieknek.
– A clevelandi akciónak voltak kapcsolódásai a szervezett
bűnözéssel. Legalább három olyan hálózat létezéséről tudunk a
három állam területén, amik hasonlóan működnek. Vélhetően

472
kapcsolódnak. – Vágott egy grimaszt. – Vélhetően hálózatok.
Vélhetően szervezett bűnözés. De bizonyítékunk nincs. –
Indulatosan villant a szeme. – Vannak viszont beépített
ügynökeink a szervezetek közül kettőben, az egyikük hosszú
távon beépült ügynök.
Scarlett kihúzta magát a széken, új energia járta át a testét.
– Beszélhetünk velük?
Troy megrázta a fejét.
– Túl kockázatos lenne. Még az is, aki nem olyan régen épült
be, túl messze van ahhoz, hogy elkapjuk egy csevejre. Két nap
múlva van egy kis kimenője. Akkor majd bejön, és beszél velünk.
Az, amelyik régóta be van épülve, csak a kezelőtisztjével
kommunikál, és vele is csak akkor, ha van valami mondanivalója.
Üzentünk a kezelőtisztnek, de egyelőre semmi válasz.
– Gondoltam – válaszolta Scarlett. – De meg kellett
kérdeznem.
Troy együttérző tekintetet vetett rá.
– Megértem a csalódottságát. Én ismerem ezeket az
ügynököket, és tudom, hol vannak, de magam sem tudok többet
tenni. Azonban az, hogy megtaláltuk a ma reggeli áldozatot abban
a sikátorban, fantasztikus előrelépés volt.

Scarlettnek eszébe jutott, Marcust mennyire irritálná, hogy

Tala haláláról valaki ilyen hangnemben beszél. Öt is zavarta, de
értette, mire
– A lány kitört a ketrecéből.
– Ha jól értem, azért, hogy védelmezze a gyerekét – tette hozzá
Troy.
– A kicsi jól van, ugye?
Scarlett bólintott.
– Igen, jól.
Már korábban beszámolt az ügynököknek a délután
történtekről, és nem kerülte el a figyelmét az FBI-osok mogorva
tekintete, amikor megemlítette Marcus szerepét abban, hogy
Tabbyt megtalálták, és Annabelle Churchöt kihallgatták.

473
 – Kiküldünk egy kutató-mentő egységet, akik remélhetőleg
megtalálják az anyát és a lánytestvért. Azt még nem tudni, hogy
sikerül-e majd nekik azonosítani azokat, akik Anderséket
elrabolták. Mert lehet, hogy a nők akkor már nem voltak ott.
Zimmerman bólintott.
– Tudok az anya és a lánya keresésére szervezett csapatról.
Beszéltem Isenberggel pont az után, hogy kikérdezték Ms.
Churchöt. Vannak tartalékaim, amik szükség esetén bevethetők a
kutatásban, de egyelőre hagyom, hogy az akciócsoport és a helyi
rendőrség kezelje az ügyet.
Scarlett díjazta, amiért Zimmerman hagyja, hogy Isenberg
vezesse a keresést. Lynda is hozzáférést engedett az FBI-nak a
saját nyomozásuk anyagaihoz, igaz, eleinte vonakodva, de aztán
egyik alkalomról a másikra egyre könnyebben. Viszont
Zimmerman mostani beleegyezése meglepte.
– Meglepettnek tűnik, nyomozó – jegyezte meg Zimmerman
szárazon, mintha a gondolataiban olvasott volna.
Scarlett újra elgondolkodott, hogy hova tűnhetett az egykor
legendás pókerarca. Marcus miatt, ötlött fel benne. Azóta kezd
eltűnni, amióta először meghallotta a férfi hangját.
– Az is vagyok – ismerte be. – Arra számítottam, hogy kiveszik
a kezünkből az irányítást, tekintve, hogy maguk közül öltek meg
ma valakit.
Zimmerman megvonta a vállát, az arckifejezése hirtelen
távolinak tűnt.
– Nem ezek a nők húzták meg a ravaszt, és Isenberg emberei
jobban ismerik az itteni terepet, mint mi. Abban maradtunk, hogy
együtt hallgatjuk ki a két nőt.
– És az idősebb nő, akit Andersék házában találtunk? –
kérdezte Kate. – A nagynéni. Öt nem lehet kihallgatni?
– Még nem. Egyelőre még mindig eszméletlen – felelte
Scarlett. – Idefelé jövet telefonon ellenőriztem az állapotát. A
kórházban le van adva a számom, és az ápolónő megígérte, hogy
üzen abban a pillanatban, ahogy magához tér. És mi a helyzet

474
Chip Anders három másik gyárával? Ott találtak
emberkereskedelemre utaló bármi nyomot?
Zimmerman bólintott, keserűen elégedett mosollyal.
– Találtunk bizony. Egyszerre törtünk rá mindhárom helyen. –
Bocsánatkérő ábrázattal Deaconre pillantott. – Pont a helyszínen
voltam, amikor hívott Spangler ügynök halálának a hírével. Ezért
nem tudtam elmenni magával, és értesíteni a feleségét.
Deacon bólintott.
– Értem. Semmi gond. Elintéztem.
De milyen áron, gondolta magában Scarlett. De az ilyesmi
együtt jár ezzel a munkával. Ő maga is kivette a részét a
hozzátartozói értesítésekből, ami soha nem volt kellemes. De
legalább rá soha nem támadtak. Szegény Deacon!
– Olyan sok illegális bevándorlót menekítettünk ki – folytatta
Zimmerman –, hogy a gyáraknak akkor is be kellett volna zárniuk,
ha nem lakatoljuk le őket, miután elvittük az embereket. Még a
legegyszerűbb működéshez sem maradt volna elég munkaerő. Jó
hosszú idő lesz, mire az összes őrizetbe vett személyt
nyilvántartásba vesszük. Nincs elég tolmácsunk ahhoz, hogy
lejegyezzük a vallomásaikat, és még az azonosításukkal sem
végeztünk.
– Ellenben sikerült azonosítani a Bautista család két másik
tagját – tette hozzá Troy. – Efrent és a fiát, John Pault.
– A Bautista – magyarázta Deacon válaszul Scarlett kérdő
tekintetére – Tala vezetékneve. A bevándorlási hivataltól pont
akkor kerestek, amikor veled kellett találkoznom.
– Azonosították a lány ujjlenyomatát – mormolta Scarlett maga
elé. Deacon bólintott.
– Akartam szólni, amint beléptél, de aztán végül a másik
témába vágtunk bele. Tala és a családja, anyja, apja, öccse és
húga, H2B típusú vízummal lépett az országba a Fülöp-
szigetekről. Ez a vízum azóta lejárt. Csak egy évre szólt, ők meg
már három éve itt voltak.
– Ez az ideiglenes munkavállalói vízum? – kérdezte Scarlett.
Troy ügynök bólintott.

475
 – Szigorúan véve ideiglenes, és idénymunkára szól –
válaszolta. – Szállodák, vidámparkok és hasonlók. Nem
vonatkozik mezőgazdasági munkára, de ha már egyszer itt
vannak, ilyen is előfordul. Az emberkereskedelem áldozatainak
hetven százaléka legálisan érkezik az országba. Nem pedig
beszöknek. A jobb munkalehetőségek ígérete csábítja őket.
Scarlett pislogott egyet. Erre az adatra nem számított. Hetven
százalék?
– Jóságos ég! Ez történhetett Tala családjával is?
– Ezt gondoljuk – vette át a szót Zimmerman. – Még nem
tudtunk meg semmit az apjától és a testvérétől, mert félnek
megnyílni nekünk. Állítólag Chip Anders azt mondta az összes
áldozatának, hogy ha bárkit elkapunk, azt börtönbe zárjuk, mert
lejárt a vízumuk.
– Így aztán Tala megmaradt családja illegálisan van az
országban – tette hozzá Kate egy grimasz kíséretében. –
Gyűlölöm, amikor ilyesmi történik. Ezeket az áldozatokat
csúnyán rászedik az országaikban működő munkaerő–toborzó
szervezetek, és ezért kelnek útra.
– Például a Fülöp-szigeteken? – kérdezte Deacon.
Kate bólintott.
– Az egyik a négy ország körül, ahonnan a legtöbb áldozat
érkezik. Mexikó után ők a másodikak, őket pedig India és
Thaiföld követi.
– A saját honfitársaik árulják el őket, akik pár fillért akarnak
keresni rajtuk – mondta csendesen Scarlett.
– Nagy vonalakban, igen – értett egyet Troy sötéten. – És
nemcsak a jó állásokról hazudnak nekik, amiket betölthetnek, ha
megérkeznek, hanem sokszor még elképesztő pénzeket is
legombolnak róluk a közvetítésért.
– Az átlagos ár az adott ország szintjén egy teljes évi
jövedelem – tette hozzá Kate, miközben dühösen ingatta a fejét. –
Van, hogy felajánlják a pénzt „kölcsönbe”, de olyan kamatokkal,
hogy soha nem tudják visszafizetni. Tehát a fizetésük ugrott, még
mielőtt elkezdenének dolgozni. És itt most csak azokról beszélek,

476
akik egyáltalán kapnának fizetést. De sokan, akiket szexmunkára
kényszerítenek, a világon semmit nem kapnak.
– És amikor megérkeznek ebbe az országba, kiderül, hogy
minden csak hazugság volt, és rabszolgaságba kényszerülnek –
folytatta Troy fáradt hangon. – Van, amikor ez
rabszolgamunkaként jelentkezik, mint Chip Anders gyáraiban,
van, amikor meg szexrabszolgaság lesz belőle, mint a ma reggel
lerohant masszázsszalonban. Az áldozatokat néha erőszakkal
tartják fogva, máskor meg a szeretteik fenyegetésével tartják
sakkban, akár itt, akár a hazájukban. Néha arra kényszerítik őket,
hogy a gyárakban éljenek, mint láthattuk Anders néhány áldozata
esetében. – Troy megrántotta a vállát. – És néha egyszerűen nem
látják a menekülés útját. A fogvatartóik elveszik tőlük az úti
okmányaikat, és hagyják, hogy a vízum lejárjon.
– Pont ez történt Tala családjával is – szólt közbe Scarlett
összeszorított állal.
Kate felsóhajtott.
– És akkor a fogvatartó közli az áldozatával, hogy most már
illegálisan van az országban, és az amerikaiak gyűlölik az illegális
bevándorlókat. Megtanítják az áldozatoknak, hogy félniük kell a
rendőrségtől, mert le akarjuk őket tartóztatni. A legtöbb ilyen
ember olyan országból érkezik, ahol a bűnüldözés legjobb esetben
korrupt, legrosszabb esetben meg brutálisan erőszakos, így aztán
tényleg rettegnek tőlünk. – Újra felsóhajtott. – És az igazság az,
hogy még ha segítségért fordulnak is hozzánk, az esetek
többségében kevés befolyásunk van arra, hogy mi történik velük
utána.
– És mi szokott történni? – kérdezte Deacon, de az arcán
látszott, hogy nem igazán akarja tudni a választ.
Scarlett ugyanilyen nyugtalanságot érzett.
– Itt tartják őket az országban, amíg folyik a nyomozás az
általuk megvádolt emberkereskedők ellen – felelte Troy. – De az
elkövetők közül nagyjából csak minden másodikat tartóztatják le.
A legtöbbnek már hűlt helyét sem találjuk, mire az áldozataik
megkeresnek minket. – Undor ült ki az arcára. – És az elkövetők

477
hat százalékát szabadon engedik, mert kiderül róluk, hogy
diplomaták.
– Igen, ez így van – erősíti meg Troy a hitetlenkedő arcok
láttán. – Én is ugyanezt gondolom erről. De ez egy másik részleg
feladata már. Az én dolgom azoknak a csoportoknak a felderítése,
amik a szervezett bűnözéshez kötődnek. Őket azért nem
tartóztatják le, mert ők többnyire nem hagyják megszökni az
áldozatokat. Ezért is volt olyan szerencsés fordulat számunkra
Tala szökése.
– Ezzel együtt – folytatta Kate –, a szökéssel még nincs vége
az áldozatok megpróbáltatásainak. Még mindig illegálisan
tartózkodnak az országban.
– És persze hiába áldozatok – tette hozzá Scarlett keserűen. Azt
akarta mondani, hogy ez így nem fair. Mert nem is volt az. De
persze attól nem lesz jobb a helyzet, ha ezt kimondja. Ezt már jó
régen megtanulta. Áldozatnak lenni szar, de az élet ritkán
igazságos. – És mi lesz velük, ha maradni akarnak?
– Vannak, akik kapnak hosszú lejáratú vízumot, amiből később
zöldkártya lehet – mondta Troy. – Az egyénen múlik, és azon,
hogy maradni akar-e ebben az országban. De sokan maradnának,
mert itt több a lehetőségük, mint otthon, különösen azoknak, akik
tanultabbak. Az emberrablás áldozatainak legalább harmada
egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkezik. Van, akinek még
doktorija is van. Ezek az áldozatok könnyebben kapnak
munkalehetőséget, márpedig az alkalmazás feltétele a további
maradásnak. Efren tanár volt a Fülöp-szigeteken, Mila pedig
ápolónőként dolgozott. Vannak olyan képességeik, amik, jobb
kifejezés híján, vonzóbbá teszik őket.
Scarlett elraktározta ezt a tényt, és közben azon tűnődött, mit
tehetne Marcus annak érdekében, hogy a Bautista család állandó
menedékre leljen az Egyesült Államokban. Feltételezve, hogy
egyáltalán vágynak erre azok után, amin keresztülmentek.
Szükségük lesz útlevélre és állásra. Ebben biztos tudna segíteni.

478
 – És Efren, John Paul és a többiek, akiket elhoztunk a
gyárakból, jó egészségben vannak? – kérdezte Kate, és Scarlett
ezért még jobban megkedvelte.
Zimmerman vállat vont.
– Egyikük sem lett halálra éheztetve, de azért voltak már jobb
bőrben. Sokukat megverték. Sokan alultápláltak. A végletekig
túlhajszolták őket, gyalázatos körülmények között. Képzeljetek el
egy tizenkilenc századi dologházat. Anders a képzetlen
munkásokat arra kényszerítette, hogy ott éljenek, és a
„munkásszálló” siralmas volt: belül mocsok és pokoli hőség. A
szó mindenféle értelmében rabságban voltak. A képzettebb
munkásoknak, mint például Tala apjának, megengedték, hogy
éjszakára elhagyják a gyárat, de nyomkövetőt tettek rájuk.
– És milyen munkára kényszerítették őket? – kérdezte Scarlett.
– Ahogy látjuk, semmi illegálisra – felelte Zimmerman. – Az
egyik gyárban csirkét dolgoztak fel, a másikban magokat
szortíroztak. A harmadikban borítékokat tömtek kuponokkal meg
ilyesmivel. Ügy tűnik, Anders nagyon ügyesen csinálta. Mindenki
szorgalmasan dolgozott, amikor rájuk törtünk. És azzal, hogy nem
fizetett az emberi munkáért, minden vetélytársnak alá tudott
menni árban – tette hozzá, undorát cseppet sem leplezve.
– És hány munkás viselt a bokáján nyomkövetőt? – tudakolta
Scarlett.
– Nagyjából az egyharmaduk – felelte Zimmerman. – Nem
tudjuk még, hogy ez azt jelenti-e, hogy Anders különböző
forrásokból jutott munkásokhoz. Remélhetőleg, ha ki tudjuk
hallgatni az áldozatokat, akkor erre is fény derül.
Scarlettnek eszébe jutott Mila és Erica, akik éppen menekültek.
– Ha a képzett munkások közül voltak, akik pont nem
tartózkodtak a gyárban, akkor lehetnek közülük is többen
szökésben. Tudniuk kellene, hogy nem emelünk vádat ellenük, és
hogy Anders hazudott nekik, ezért ne féljenek segítséget kérni.
Használhatnánk a médiát arra, hogy eljusson hozzájuk a hír.
Troy kifürkészhetetlen tekintettel nézett Scarlettre.

479
 – Arról van szó, hogy be akarja vonni a riporterét. Azt, aki már
írt erről a lapjában.
Az én riporteremet. Igen. Az! Az enyém.
– Ő a Ledger kiadója – válaszolta Scarlett. – És beépült a
csapatunkba arra az időre, ameddig ez az ügy tart.
Mind a három FBI-ügynök egyszerre meredt rá döbbent arccal.
– Engedik, hogy egy riporter megfigyelőként jelen legyen a
nyomozás során? – kérdezte Tony, felháborodással a hangjában.
– Eddig megbízhatónak bizonyult – felelte Scarlett kimérten,
gátat szabva annak, hogy védekezőnek tűnjön a hangja. – Ezt a
sztorit az áldozatok kedvéért nyilvánosságra kell hozni, meg azok
kedvéért is, akiknek fogalmuk sincs, hogy a saját városukban, az
orruk előtt emberkereskedelem folyik. Marcus O’Bannion a
megfelelő módon fogja ezt megírni.
– Nekem szinte rokonom – tette hozzá Deacon. – Valami
oldalági, házasság útján. De amennyire ismerem, becsületes fickó.
– Szinte rokon? – kérdezte Kate, némi mulatsággal a
hangjában.
Deacon vállat vont.
– A menyasszonyom mostoha-unokatestvére. Faith odáig van
érte. És megbízik benne, és nekem ennyi elég is volt. Javaslom,
hogy használjuk őt, ha a médiára van szükségünk. Az újságja
régen a második legnépszerűbb volt a városban, de nőtt az
olvasótábora, amióta Marcus hazatért Irakból, és átvette a lap
vezetését. Egy éven belül lekörözi az Enquirert.
– Irakból? – kérdezte Troy, és ezzel az egy szóval a kétségei
nagy része szerte is foszlott.
– A seregben szolgált – felelte Scarlett. – Rohamosztagosként.
Két körben.
Troy bólintott, mint akit meggyőztek.
– Előbb szeretnék vele személyesen találkozni.
– Természetesen – válaszolta Scarlett. – A kutató–mentő
csapattal fog mozogni, és a pappal, akit melléjük kértünk. Tala
anyjánál rózsafüzért láttak, ezért úgy gondoltuk, hogy egy papban
jobban megbízik.

480
 – Nincs baj a pappal – mondta Zimmerman Troynak, mielőtt az
ellenvetéssel élt volna. – A rendőrség lelkészéről van szó.
Scarlett szemöldöke felszaladt, de nem akarta kimutatni
meglepetését.
– Valóban?
– Nem említette, amikor telefonon beszéltek? – vigyorgott
csillogó szemmel Zimmerman.
– Nem – felelte kurtán Scarlett. – Nem említette. Az illető a
nagybátyám – tette hozzá a többiek kedvéért. – De miért is lennék
meglepve. A családom fele rendőrökből áll. Nem lesz rá panasz –
szólt oda Troynak.
– Isenberg utánajárt – tette hozzá Zimmerman. – Higgadt és
sokat tapasztalt ember.
Scarlettbői majdnem kitört egy bosszús sóhaj, de visszafojtotta.
Magától értetődő, hogy Lynda leellenőrzi a nagybátyját, mielőtt
odaengedi az áldozatokhoz. Igaz, az sem lett volna rossz, ha
megelégszik annyival, hogy Scarlett kezeskedik érte.
– És most hogyan tovább? – kérdezte a csapat felé fordulva. –
Megtaláljuk Milát és a lányát, visszavisszük őket a férjéhez és a
fiához, és kiderítjük, hogy mit tudnak azokról, akik behozták őket
az országba?
– Lehetséges, hogy nem ebben a sorrendben – felelte Troy. –
De összehozzuk őket.
– Jó lenne minél előbb – dünnyögte Scarlett. – El kell
temetniük a lányukat.
– Hamarosan – ígérte Troy. – Én meg üzenek az
ügynökeinknek, hogy van-e valakinek híre Anders kézre
kerítéséről. Én személy szerint őt akarom. Ismeri az összes
kereskedő nevét, tudja, mennyit fizetett nekik, és hogyan fizette ki
őket. Az áldozatok talán le tudnak írni arcokat, de valószerűtlen,
hogy a neveket ismernék. Azzal is számolnunk kell, hogy
lehetnek további háztartások a környéken, akik szintén vásároltak
olyan családokat, mint Bautistáék. Remélhetőleg azokat az
áldozatokat nem éri bántódás a nyomozás során.

481
 – Addig is azt szeretném, ha mind együtt dolgoznának – adta ki
Zimmerman az utasítást. – Troy és Coppola, maradjanak állandó
kapcsolatban Novakkal és Bishoppal! Osszák meg egymással a
híreket!
Aztán Scarlett szemébe nézett.
– Semmilyen információ nem mehet ki tőlünk a riporterhez az
egyértelmű hozzájárulásom nélkül.
– Igen, uram – felelte Scarlett. – Értettem.
– Köszönöm! Végeztünk. – Zimmerman felállt. – Deacon,
szeretnék beszélni veled, négyszemközt. Az irodámban.

482
 Huszonkettedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 20:35

M arcus leparkolt a Subarujával a saját helyére a Seven Hills

Tower apartmanház előtt, ahol lakott. Felsétált az
előcsarnokba, és közben Scarlett járt a fejében. Amit elmesélt. És
amit ő mesélt neki. Eltűnődött, hogy vajon rákeresett-e az
emberrablási történetre. Hogy mostanra megértette-e, min ment
keresztül Stone. Hogy min ment keresztül az anyjuk. És hogy mit
nem élt túl Matty.
Ellenőrizte a telefonját, bár tudta, hogy Scarlettnek azóta nem
lehetett még ideje SMS-t írni. Még mindig a megbeszélésen volt.
Nekem meg indulnom kell, ha csatlakozni akarok Mila és Erica
kereséséhez. Átszaladt az előtéren, és közben odaintett Edgár felé,
aki a portán teljesített szolgálatot.
Aztán hirtelen megtorpant. Merthogy Edgár nem volt a helyén.
Először fordult elő ilyen az öt év alatt, amióta Marcus
ideköltözött, hogy a porta üresen állt.
– Edgár? – szólította a férfit, de az előcsarnok üresen kongott.
A szőrszálak vigyázzba álltak a tarkóján. – Edgár?
Odarohant, megkerülte a pultot, azt remélve, hogy Edgár csak
kiszaladt vécére. Ám a reménye rögtön szertefoszlott, amikor a
pult mögé érve észrevette az idős embert a földre rogyva.

483
 – Te jó isten! – Marcus letérdelt, az ujjait Edgár nyakára
szorította, és próbált pulzust tapintani rajta. – Edgár. Edgár!
Mondj valamit, haver! Gyerünk!
Marcus szívverése is kihagyott egy ütemet, amikor végre
valami halvány dobogást észlelt az ujjai végén.
– Istenem! – sóhajtott megkönnyebbülve.
Ám újabb rémület markolt a szívébe, amikor észrevett a férfin
valamit, ami eddig elkerülte a figyelmét: egy sötét foltot az
egyenruháján, pont ott, ahol Tala testén is, amikor reggel
megtalálták.
Marcus azonnal felkapta a mobilját, és hívta az ügyeletet.
– A nevem Marcus O’Bannion. Egy meglőtt áldozatot találtam
a házam előcsarnokában – hadarta, és megadta nekik a pontos
címet. – Az áldozat neve Edgár Kauffman. Körülbelül hatvanéves.
Hason lőtték. Életben van, de már nem bírja sokáig.
– Már megyünk is – biztosította a központ. – Kérem, maradjon
vonalban, uram!
Marcus nem akart vonalban maradni. Fel akarta hívni
Scarlettet. Most azonnal. Mert közben a gondolatai szélsebesen
száguldottak. Alig pár órája őrá is lőttek, és most a házában a
portás itt fekszik golyóval a hasában? Nem akart hinni
Scarlettnek, amikor az Anders–háznál azt mondta, hogy szerinte
Marcus az egyik célpont, ám ez már nem lehetett véletlen. Nem
lehetséges.
– Uram? – szólt bele éles hangon a telefonközpontos. –
Vonalban van még?
– Igen, itt vagyok.
A telefont kihangosítóra állította, és letette a pultra, miközben
próbált nyugalmat erőltetni magára. Körbenézett, hogy mivel
állíthatná el a vérzést. Az idős férfi sporttáskája a pult alatt hevert,
Marcus talált benne egy tartalék pólót. Gyorsan labdát gyűrt
belőle, és a sebre szorította, a táskát pedig Edgár lába alá húzta,
hogy az magasabban legyen.
De miért? Miért kell lelőni egy öregembert? Elhessegette
magától a kérdéseket, és próbált Edgárrá összpontosítani.

484
 – Maradj velem, Edgár! – suttogta, miközben igyekezett az
összetekert pólót Edgár testéhez szorítani a férfi nadrágtartója
segítségével. – Ne merészelj meghalni itt nekem!
– Uram? – A telefonközpontos hangja távolinak tűnt a
kihangosítón keresztül.
Marcus a telefonért nyúlt, és a mozdulattal véletlenül meglökte
az Edgár gépéhez tartozó egeret. A képernyő életre kelt, és
Marcus szíve egyszerűen megállt.
– Úristen! – lihegte elborzadva, és a legutolsó belépő
azonosítójára tapadt a szeme.
Phillip. Edgár beengedte Phillipet az épületbe. Cal említette,
hogy Phillip idejön, és elviszi BB-t sétálni. Phillip itt járt, ebben a
házban. És egy gyilkos is.
– Mi történt? – kérdezte a központos. – Uram? Mi baj van?
– Mikorra érnek ide a mentők? – kérdezte Marcus.
– Még két perc – válaszolta a nő.
A francba! Mi van, ha Phillipnek nincs már ennyi ideje? A
telefonnal a kezében Marcus a lifthez rohant, és megnyomta a
hívógombot.
– Gyerünk, te szarság! Gyerünk már!
– Parancsol, uram?
– Mondja meg a rendőröknek, hogy siessenek. Az egyik
alkalmazottam a lakásomban van, és azt hiszem, a támadó is oda
mehetett.
Amikor a liftajtó kinyílt, Marcus beugrott a liftbe, lehúzta a
kártyáját, majd megnyomta a legfelső emeleti lakás gombját. Egy
másodperccel azelőtt, hogy az ajtó bezárult volna, a kártyát
kidobta a lift elé a földre.
– A liftben vagyok. Szóljon a zsaruknak, hogy jöjjenek a
legfelső szintre. A kártyámat lent hagytam az előcsarnokban, hogy
fel tudjanak jönni. Most mindjárt meg fog szakadni.
És így is lett, két másodperccel azután, hogy a lift elindult, a
hívás leoldott. A lifttel az út normális esetben gyors volt, de most
úgy tűnt, mintha sűrű melaszban haladnának felfelé. Amint kinyílt
az ajtó, a lakása felé rohant. És a vadul zakatoló szíve halálra

485
rémült a mellkasában. Az ajtó szélesre tárva. Hol lehet Phillip? És
BB? Csak ne legyen semmi bajuk! Istenem, add, hogy ne legyen
bajuk!
A telefont az egyik kezében tartva a másikkal a pisztolyáért
nyúlt, és lassú, óvatos léptekkel elindult befelé a lakásba. A lakást
teljesen feldúlták, a székeket felborogatták, a képeket letépték a
falról. Marcus talpa alatt csikorgott a képkeretekből és egy
darabokra tört vázából származó üvegtörmelék, ahogy haladt
előre.
Rémisztő volt a csend. Semmi ugató kutya. BB szeretett ugatni.
Normális esetben eddigre már rekedtre ugatta volna magát. Csak
ne legyen bajod! Kérlek!
– Phillip? – szólította halkan. – BB? Gyere ide, kiskutyám! Jó
kutya – folytatta megnyugtató, halk hangon. – Megjöttem.
Előjöhetsz. Nincs velem senki.
A nappaliban senki, a dolgozószobában sem. A konyhában a
fiókokat kihúzták, az evőeszköz szét volt szórva a padlón. És még
több törött üveg.
Belopózott a vendéghálóba, és benézett a szekrénybe meg az
ágy alá, mert emlékezett, hogy ott találta meg Tabby Anderst. De
a szoba üres volt, így már indult is tovább a saját hálószobája felé,
de ahogy kinyitotta az ajtót, összeszorult a szíve.
– Ó, istenem! – suttogta.
Phillip a padlón feküdt vérbe fagyva, BB mozdulatlanul
néhány méterrel arrébb a fal tövében. Marcus letérdelt Phillip
mellé, a szoba hosszú fala a háta mögött. Aznap már nem fogja
még egyszer valaki hátba lőni. Letette maga mellé a fegyvert a
földre, hogy könnyen elérhesse, majd Phillip pulzusát próbálta
kitapintani. Ne halj meg, kölyök! Kérlek! De nem talált pulzust.
Eluralkodott rajta a veszett indulat, tiszta és halálos érzés, de
azonnal elűzte a pánikot, hogy gondolkodni tudjon. Lélegezz,
parancsolta magának. A szíve kalapált a mellkasában, olyan
hangosan, hogy csak a saját szívverését hallotta, csak azt érezte.
Légy úrrá a pulzusodon! Most!

486
 Leengedte a két karját maga mellett, és a szívverése
csillapítására fókuszált, mígnem képes volt újra tiszta fejjel
gondolkodni, és ismét Phillip torkához szorította a kezét. Aztán
majdnem elájult a megkönnyebbüléstől. ÁSszwraóWVoIt
pulzusa. Gyenge és akadozó volt, de érezhető. Felkapta az
éjjeliszekrényről a telefont, és újra tárcsázta a 911-et. Örült, hogy
nem kapcsoltatta ki a vonalas telefont. Nem fogja egy megszakadt
hívás miatt elveszíteni Phillipet. Kihangosította a telefont, majd a
késéért nyúlt, hogy felvágja Phillip ingét, de eszébe jutott, hogy
reggel odaadta Scarlettnek. Előhúzta a tartalékot a csizmájából, és
közben BB-re pillantott. A kutya mellkasa mozgott, de a bundáját
vér borította mindenütt. A szája nyitva volt, a nyelve kilógott
oldalt. Eszméletlen volt, de élt.
– Ügyelet – szólt bele a telefonközpontos. – Miben segíthetek?
Marcus a figyelmét újra Phillip felé fordította, aki mozdulatlan
volt, és alig lélegzett, a mellkasa szinte meg sem mozdult. Marcus
végighasította a véres inget, és aznap immár harmadszor nézett
farkasszemet egy golyó ütötte sebbel. A lyukból lassan folydogált
a vér, olyan lassan, hogy Marcusnak ismét össze kellett szednie
magát, hogy úrrá legyen a pánikon. Több ilyen sebet látott, mint
szeretett volna, még azelőtt, hogy reggel Tálát megpillantotta. Túl
sok katonát látott meghalni, miközben a felcserek küzdöttek az
életükért.
– Lőtt hasi sérülés. Az áldozat neve Phillip Cauldwell,
huszonhét éves. Gyenge pulzus. Ingerekre nem reagál. Pár perccel
ezelőtt telefonáltam az előcsarnokban fekvő áldozat ügyében, az
első egységnek hamarosan meg kell érkeznie. Küldjenek még
egyet a legfelső szintre, 20-B számú lakás. Mindkét áldozatnak
hasi sérülése van.
– Már úton van az egység. Kérem, maradjon vonalban!
– Maradok – válaszolta, majd Phillip arcához hajolt. – Nem
fogsz nekem meghalni! – morogta. – Eszedbe ne jusson! Maradj
itt! Azonnal jövök.
A pisztolyt visszatette a tokjába a zsebében, majd reszkető
lábakon felállt, és a fürdőszobába sietett tiszta törülközőkért és az

487
elsősegélydobozért. Elég vacak volt ahhoz a profi csodához
képest, amit Scarlett tartott otthon, de most kénytelen volt beérni
vele.
Az egyik törülközőt Phillip vérző oldalához szorította, amilyen
gyengéden csak tudta. Előhúzta a zsebéből a mobilját, és tárcsázta
Scarlett számát. Kérlek, vedd fel! Szükségem van rád!

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 20:40

Deacon követte Zimmermant ki a szobából, majd Troy ügynök

is felállt azzal, hogy telefonálnia kell. Scarlett azon kapta magát,
hogy egyedül van a szobában Kate Coppolával, aki mintha
mondani akarna valamit.
Amúgy ő is szeretett volna valamit mondani, de átengedte
Kate-nek az elsőséget.
– Sokat hallottam rólad – kezdte Kate. – Csupa jót.
– Én is rólad. – Scarlett fürkészően nézett a másik nő szemébe.
– De megkérdezhetem, hogy kötöttél ki itt?
Kíváncsi volt, Faith mit gondolhat arról, hogy Deacon régi
társa váratlanul felbukkan az életükben.
Kate szomorkásán elmosolyodott.
– Nem Deacont üldözöm. És ne is tagadd, hogy ez járt a
fejedben, mert a homlokodra van írva.
Scarlett grimaszolt. Marcus.
– Átkozott fickó! – mormolta maga elé.
– Deacon?
– Nem. Valaki más. – Egy elnyújtott pillanatra a vörös hajú nő
szemébe nézett. – De ha nem Deacon miatt vagy itt, akkor ez azért
egy elég különös véletlen.
Kate nem sértődött meg a megjegyzésen.

488
 – Valójában nem az. Járt már nekem az előléptetés, és ezzel
bármerre mehettem, a főnököm meg tudta, hogy hiányzik a közös
munka Deaconnel.
Scarlett újra felvonta a szemöldökét.
– Akkor nem is Faithnek van oka aggodalomra, hanem nekem?
Kate felnevetett.
– Dehogy! Nem az a célom, hogy újra társak legyünk, de
választhattam pár feladat közül, és... – Kissé zavartan megvonta a
vállát. – A régi csapatom Baltimore-ban már úgy működött, mint
egy család. Nem folytathattam ott a karrieremet, mert már az
összes poszt, amire vágytam, be volt töltve. De az ember családját
nehéz otthagyni. Különösen ha nem igazán volt soha másik. így
amikor láttam, hogy Cincinnatiban van egy üresedés, nagyon
megkönnyebbültem. Azt éreztem, hogy így megtarthatom a
munkámat, és mégis a közelben van a családom.
– Mert Deacon olyan, mintha családtag lenne? Igen, értem,
amit mondasz – felelte Scarlett, és a baráti körökre gondolt, ahova
őt is bevitte Deacon. – Szóval, megértem.
– De neked van itt valódi családod, nem? – folytatta Kate. – A
nagybátyád legalábbis. Ugye?
– Igen, de akkor is megértem – ismételte meg Scarlett. – A
családod, amit a munka során kialakítasz, más, mint amelyikbe
beleszülettél. Még akkor is, ha szerető családról van szó.
Ha épp meg nem fojtanak a szeretetükkel.
Kate arca kisimult.
– Amiatt nem kell aggódnod, hogy ki akarnám rángatni
Deacont az akciócsapatból. Jól érzi magát közöttetek, és azt
csinálja, amit szeret. De ez az a munka, amit én szeretnék csinálni.
– Volt már dolgod emberkereskedőkkel?
– Sajnos igen. Baltimore-ban és Washingtonban nem annyira
gyakori, de Baltimore kikötőváros, és a helyi focicsapat, a Ravens
tavaly bekerült az országos bajnokságba. A szexrabszolgaság
pedig az egekbe szökik azokban a városokban, ahol erős a profi
versenysport. – Kate arckifejezése távolságtartóbb lett, tekintete a
távolba révedt. – Az első ilyen ügyön fél éve kezdtem el dolgozni.

489
Emberkereskedelem szexuális céllal. Valami seggfej elhozta az
egész „csordát” a nagy meccsre. Érkezett egy lakossági bejelentés,
hogy pár házzal arrébb valami nem stimmel. De még mennyire,
hogy nem stimmelt. Négy fiatal nőt menekítettünk ki abból a
mocsokból, amitől hánynom kell, ha csak rágondolok.
– De kihoztátok őket – mondta Scarlett halkan.
Kate nagyot nyelt.
– Esemény után. Ami ott történt velük, azt már nem tudtuk
visszacsinálni.
– Tudom, mire gondolsz. Mi csak annyit tudunk tenni, hogy
véget vetünk a bűnnek, és elkapjuk a tetteseket. De ez sajnos nem
elég. Soha nem lesz elég. Illetve... elégnek kell lennie, mert
különben fejre állunk.
Kate elcsitította az érzelmeit.
– Igen, tudom. Sajnálom. Nem szokásom panaszkodni.
– Nekem sem, de ha mégis rám tör, Deacon mindig meghallgat
– vigyorodott el Scarlett. – Gondolom, neked is sokat segített. És
most ezért vagy itt, nem?
A másik nő visszamosolygott.
– Említette, hogy okos nő vagy.
– És abban az első ügyben sikerült elkapni a gazembert?
Kate megrázta a fejét, a mosoly lehervadt az arcáról.
– Nem. Nem volt a helyszínen, amikor rájuk törtünk.
Megneszelte, hogy mire készülünk, és köddé vált. Nyomát sem
találtuk. De a lányokat kimentettük, és szereztünk nekik otthont.
Mind a négy kiskorú volt, kettő még a tizenötöt sem töltötte be.
Egyikük amerikai lány volt, aki Iowából szökött meg. A többiek
viszont családostul, érvényes vízummal léptek be az országba,
úgy, mint Tala és a családja. Idecsalogatták, aztán szétválasztották
őket. A szülőket és a fiúkat elvitték kényszermunkára, a lányokat
meg szexrabszolgának. A lányokat megfenyegették, hogy megölik
a szüleiket, a testvéreiket, ha nem engedelmeskednek. így aztán
mindent megcsináltak. Újra meg újra – fejezte be komoran.
– Akkor ez számodra egyfajta küldetés – jegyezte meg halkan
Scarlett.

490
 Kate bólintott.
– Olyasmi. Mindenesetre a szakterületem. Nagyon sajnálom,
hogy Tálát megölték, de erre a váratlan áttörésre nagy szükségünk
volt. És fel kell használnunk, hogy a halála ne legyen hiábavaló.
Mit tudunk arról a riporterről, akivel találkozója volt?
Scarlett elmondott neki mindent, kivéve Marcus reakcióját
arra, amikor meglátta Tala szétlőtt fejét. Ez magánügy volt, és
inkább a kardjába dőlt volna, mint hogy elárulja a férfit.
– Tehát véletlen volt a találkozásuk – mondta Kate
elgondolkodva.
Scarlett megrázta a fejét.
– Nem egészen. Marcus tudta, mit kell keresni. És látta a
jeleket, hogy itt valami nincs rendben.
– És lépett. Ezt nem túl sokan teszik meg. Szeretnék veled
menni, amikor Tala anyjával és a húgával beszélsz. És szívesen
beszélnék a riportereddel is.
– Megszervezem neked – ígérte Scarlett, majd a telefonjára
pillantott, és pislogott, amikor meglátta, ki keresi. – Emlegetett
szamár. Pont Marcus O’Bannion hív. Bocsáss meg egy pillanatra!
Felállt az asztaltól, és jobb vétel reményében az ablakhoz
lépett.
– Mi újság? – szólt bele a telefonba.
– Ide kell jönnöd! – mondta Marcus halkan, talán túlságosan is.
– Most azonnal! Kérlek!
Scarlett pulzusa száguldani kezdett, de sikerült nyugodt hangon
megszólalnia
– Hova?
– A lakásomba. SMS-ben küldöm a címet. És hozd magaddal
azt a helyszínelő fickót, Tanakát. Ő a legjobb, ugye?
– A legeslegjobb.
– Akkor siess! Kérlek!
– Marcus, te jól vagy?
De választ nem kapott. A férfi már letette a telefont.
Egy másodperc múlva csipogott az SMS: 7 Hills toronyház.
Penthouse. 20-B.

491
 Kate odasietett mellé, a telefonjával a kezében.
– Kit hívjak?
– A készenlétieket. Mondd meg nekik, hogy jöjjenek a Seven
Hills toronyházhoz a Hyde Parkba, a legfelső szintre, a 20-B
lakásba. Hol van Deacon? – Scarlett közben már tárcsázott is,
mielőtt Kate válaszolhatott volna.
Deacon az első csöngésre beleszólt a telefonba.
– Még pár perc.
– Most hívott Marcus. Valami történt a lakásában. Kérte, hogy
vigyem Vince-t és a helyszínelő csapatot.
– A francba! – morogta Deacon. – Menj csak! Indulok utánad,
ahogy tudok.
– Jövök én is – mondta Kate, amikor Scarlett letette a telefont.
– Akkor már gyere is! – vágta rá Scarlett, aztán megindult
futva a kijárat felé, közben pedig Vince–t hívta, míg Kate a
készenlétiekkel volt vonalban.
Nehogy valami bajod, legyen, Marcus!
Ne is merészelj ilyet tenni!

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 20:45

Marcus zsebre vágta a telefonját. Tudta, hogy Scarlett aggódni

fog, és sajnálta, hogy ilyen hirtelen letette, de most minden
idegszálával arra kellett figyelnie, hogy Phillipet életben tartsa.
Ám a barátja vére túl sok irányból csordogált. Marcus nem volt
képes minden sebet megtalálni. Nem elég gyors. Nem csinálom
elég gyorsan. Kezdett úrrá lenni rajta a pánik, de leküzdötte, és
újra Phillip felé fordult.
– Meg ne halj nekem, Phillip Cauldwell! Ne merészelj
meghalni itt nekem!

492
 Phillip szemhéja megrebbent, de nem nyitotta ki a szemét.
– Igenis, főnök! – suttogta. – Folyton parancsolgatsz.
– De még mennyire! – vágott vissza Marcus, és a
megkönnyebbülés úgy szétáradt a testében, hogy alig tudta magát
egyenesen tartani. – Mert tényleg én vagyok a főnök, és ezt ne
feledd! Mi történt itt?
– Egy figura követett az előcsarnokba. Nagydarab ember.
Fekete. És fekete ruhában. Az arcát nem láttam, símaszk volt rajta
– Phillip torka hullámzott, könnyek patakzottak az arcán. –
Megölte Edgárt. Próbáltam megállítani.
– Nem – nyugtatta meg Marcus –, Edgár nem halt meg. Elvileg
már segítenek rajta a mentősök. Mondj még valamit a támadóról!
Kényszerített, hogy hozd fel ide?
– Igen. Nem volt nálam a késem.
Phillip egy lepra környéken lakott, ezért önvédelmi céllal
mindig volt nála egy kés. Lisette már vagy ezerszer megpróbálta
rávenni az öccsét, hogy költözzön el arról a pokoli helyről.
Marcus még meg is emelte a fizetését, de Phillip megmakacsolta
magát, és maradt.
– A másik zsebedben maradt, mi? – kérdezte Marcus, színlelt
könnyedséggel.
– Bizony – grimaszolt egyet Philip a fájdalomtól. – Sajnálom,
de Mr. Arrogáns házába csak fémdetektoron keresztül lehet
bejutni.
Marcusnak egy pillanatra elborult az arca, aztán eszébe jutott a
reggeli értekezletük. Alig tizenkét órával korábban történt, de
mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta. „Mr. Arrogáns” az a
vállalati alelnök volt, akit kiszemeltek, hogy nyomozni kellene
utána, mert verte a feleségét és a gyerekét. Egy olyan ember,
akivel nem tudott mit kezdeni a családvédelmi hivatal, mert
mindenkit lefizetett. Phillip aznap reggel futárnak adta ki magát,
hogy be tudja gyűjteni a bántalmazó irodájából az alkalmazottak
nevét annak reményében, hogy találnak valakit, aki hajlandó
elmondani róla az igazságot. Az ing, amit Marcus most levágott
róla, a futárcég egyenruhájának a része volt.

493
 – Ne kérj bocsánatot! Élsz, ez a fontos. Hogy úsztad meg?
– Rám lőtt. Kétszer is. – Fájdalmas grimaszt vágott. – Aztán a
késével kimetszette az egyik lövedéket az oldalamból... Kurvára
fájt.
Hogy micsoda? Miért vágta ki a támadó a lövedéket, miközben
Phillip még életben volt?
– Azt meghiszem – felelte komoran Marcus.
– És nem, nem tudom, miért vágta ki belőlem a golyót. Látom,
hogy ez jár a fejedben. – Gyors mosoly futott át az arcán, majd
újra eltorzult a fájdalomtól. – Aztán BB nekirontott. Lábon
harapta. A fickó elrúgta magától, de pont erre az egy másodpercre
volt csak szükségem. – Phillip nagy levegőt vett, vészesen sípoló
tüdővel. – Elvettem a kését, és beledöftem. A bal bicepszét
találtam el – újabb zajos levegővétel –, és rendesen megszúrtam a
mocskot.
– Jól tetted – jelentette ki Marcus harciasán.
– Csak aztán újabb golyót eresztett belém. A hasamba.
Eldőltem tőle, mint egy zsák. Ő meg fogott egy fürdőlepedőt, és a
karja köré csavarta. A kést ki sem szedte.
– Hogy ne hagyjon hátra vérnyomokat – mondta Marcus
sötéten.
– Nyilván. De BB rendesen beléharapott. – Keserű mosolyra
húzódott a szája. – Úgyhogy vegyetek DNS-mintát a kutya
fogáról. Kapjátok el a kedvemért, főnök!
– A szavamat adom. De hallottad a fickót beszélni? Láttál
valamit? A szeme színét esetleg? – Marcus kihallotta a
kétségbeesést saját hangjából, ezért próbálta jobban elnyomni.
– Káromkodott, amikor megszúrtam. Mély hangja volt. A
szeme barna. A szempillája göndör, fekete. A szemhéja is sötét,
kicsit világosabb, mint a símaszk. – Nagyon nehezen vette a
levegőt. – És akkor a hasamba küldött golyót is meg akarta
szerezni. Megpróbálta azt is kipiszkálni. Egy konyhakéssel. Azt is
magával vitte. A kést, nem a golyót. – Phillip lehunyta a szemét. –
Úristen, ez nagyon fáj!

494
 – Tudom. Tarts ki még egy kicsit! A mentő már úton van.
Maradj velem, Phil!
Újabb mosoly, csak sokkal haloványabb.
– Micsoda parancsolgató szörnyeteg vagy te! Ugye tudod?
– Én ne tudnám? – mormolta Marcus, majd felpillantott, mert
dübörgő lépések közelítettek a lakáson keresztül. A mentősök
meg egy rendőr jelent meg az ajtóban, Marcus pedig felállt és
hátralépett. – Kérem, segítsenek rajta!
– Megteszünk minden tőlünk telhetőt – mondta az egyik
mentős szelíden, és gyengéden félretolta Marcust. – Uram, kérem,
menjen ki a szobából! Nagyobb mozgástérre van szükségünk.
Marcus felnyalábolta BB-t. A kutya élettelenül hevert a
karjaiban, lelógó végtagokkal.
– A nevem Marcus O’Bannion – mutatkozott be a rendőrnek. –
Már szóltam Bishop nyomozónak a gyilkossági osztályról. Aki –
korrigálta magát – a rendőrség és az FBI közös akciócsoportjának
a tagja. Már ide tart. Ez itt összefügg azzal az esettel, amivel ő
foglalkozik. Majd neki teszek vallomást a történtekről, ha
megérkezett.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 20:55

Ken az íróasztalnál ült az irodájában, a nyomkövető szoftvert

bámulta a telefonja képernyőjén, és iszonyodva gondolt arra, amit
majd tennie kell. Demetrius még mindig nem jelentkezett, pedig
nem halt meg. A kocsija mozgásban volt, bár elég kapkodva
vezetett. Összesen körülbelül tíz percet töltött O’Bannion
házában, majd nekiindult, és valami kacifántos útvonalon mintha
a semmibe haladt volna. Nem jelentkezett be. Egyszerűen csak
körbe-körbe kocsikázott.

495
 Ami azt jelentette, hogy nem járt sikerrel. Már megint. Ha
sikerült volna megölnie O’Banniont, akkor már telekürtölte volna
vele a világot, hencegve, önelégülten. Még ha nem is lett volna a
sikkasztás gyanúja, Dcmetriustól akkor is meg kellett szabadulni.
Úgymint... örökre.
Ez a kilátás pár hónappal ezelőtt kellemetlen lett volna Ken
számára. A fenébe is, még egypár héttel korábban is az lett volna.
De Demetrius látványosan elcseszte a dolgokat. Es ha még meg is
lop, úgy kicsinálom, hogy bánni foga, hogy a világa jött.
Egy csésze tea jelent meg előtte, és amikor felnézett, Alice
aggodalmas arcával találta szemben magát.
– Apa, nem is vacsoráztál.
Kikapcsolta a telefont, mielőtt még a lánya megkérdezte volna,
hogy mit bámul. Az ő telefonján is volt nyomkövető. Meg Seanén
is, de nem akarta, hogy bármelyikük tudjon róla. Ken megbízott
mindkettőjükben, de azért nem volt hülye. Végtére is a saját
gyerekei voltak. Az ő DNS-ével. Simán elárulták volna őt is, ha
elég magas árat kapnak érte.
– Nem vagyok éhes, drágám. De ez a tea nagyon jól fog esni.
– Biztos Demetrius miatt aggódsz – mondta a lánya, majd leült
a vele szemközti székre.
Lefekvéshez volt már öltözve, egy szerény köntös és egy pár
röhejes csőrikés papucs volt rajta. A köntös kivágásából kilátszott
a hálóruhának használt egyetemi pólójának az élénkkék színe.
Alice summa cum laude végzett a Vanderbilt egyetemen, és
Kentuckyban szerzett utána jogi doktorit. Ártatlan gyermeknek
nézett ki, de az édes arcocska mögött egyértelműen a tőle örökölt
éles elme lakozott. Sean túlságosan tudományos érdeklődésű és
stréber volt, igazi anyuka pici fia. Alice viszont egy valódi cápa.
– Persze hogy aggódom – válaszolta. – Órák óta semmi hír
róla.
– Ezek szerint megint elszúrta O’Bannionnal. Apa, ez már kezd
nevetségessé válni. A fickó nagy kockázati tényező. Mennie kell!
– Fiatalabb korunk óta vagyunk barátok, mint amennyi most te
vagy. Nem lesz könnyű dolog megölni őt.

496
 A lány megrázta a fejét.
– Ha Demetrius szépen kinyírta volna O’Banniont kilenc
hónapja, amikor megbíztad vele, akkor nem lennénk ebben a
helyzetben.
Ken felsóhajtott.
– Lehetséges, de ha igazságos akarok lenni, még mindig a
nyakunkon lenne az Anders-ügy, amiről meg nem ő tehet.
Stephanie és az ő kis Drake fiókája akkor is játszadozni akart
volna Talával.
– Igen, de ha a lány nem találkozik O’Bannionnal a parkban,
akkor nem beszélt volna meg vele találkát a sikátorban, és nem
lőtték volna le – vágott vissza Alice.
Ken belátta, hogy ebben van igazság.
– Igen, igazad van. Ez is Demetrius hibája.
Nem akarta megemlíteni az elsikkasztott pénzt, amíg nem
tudott róla biztosat.
– Bízd rám a dolgot! – mondta Alice. – Elintézem neked. És
akkor nem kell azon aggódnod, hogy az utolsó pillanatban
megremeg a kezed.
– Lehet, hogy szavadon foglak, de most még nem.
– Ez nem csak egyszerű kellemetlenség, apa – folytatta Alice
olyan nyersen, hogy az apját meglepte a hangjában rejlő indulat. –
Demetrius miatt O’Bannion egész nap szabadon mozgott, minden
korlát nélkül. És O’Bannion egy újságot vezet. Oknyomozó
anyagokat készítenek. Ezt talán csak nem kell grafikonon
ábrázolnom. Kilenc hónappal ezelőtt majdnem a vesztünket
okozta, amikor nyilvánosságra hozta Woody McCord
gyerekpornó–gyűjteményét. Ha akkor egy kicsit mélyebbre ás,
rájött volna, hogy McCord úr még csak nem is a jéghegy csúcsa
volt. És szerintem megint ásni kezdett. Mi meg mehetünk a sittre
abban a percben, ahogy a lapja megjelenik az újságosoknál, és
hogy őszinte legyek, apa, szerintem neked nem jönne be a
börtönélet. Nekem biztosan nem, és nem hagyom, hogy bárki
odajuttasson. Még neked sem hagyom. Úgyhogy ébredj, és vedd

497
észre, hogy ez a dolog már nem kezelhető! – Előrehajolt, a
tekintete lángolt. – Már nem kezelhető.
A férfi rámeredt, és hosszú idő óta először kedve lett volna
megütni a lányát.
– Ne merj ilyen hangon beszélni velem, Alice!
A lány dühösen fújtatott.
– De ha halkan mondom, meg sem hallod! Isten látja a
telkemet, megpróbáltam már mindent. Szerinted véletlen, hogy
O’Bannion ma reggel találkozott azzal a lánnyal a sikátorban?
Rájött, hogy mit művelünk, és gyűjti az anyagot a sztorijához.
Abban a pillanatban, hogy megtalálja a kapcsolatot Chip Anders
és Woody McCord között, nekünk annyi. Talán már meg is
találta. Hadd intézzem el O’Banniont!
– Most akkor O’Banniont vagy Demetriust? – kérdezte Ken
hűvösen.
– Mind a kettőt.
A férfi megrázta a fejét.
– Még ha egyet is értenék veled, Alice, nem hagyhatom, hogy
csak úgy kiiktasd Demetriust. Addig nem, amíg minden adatot be
nem gyűjtöttünk az üzletekről, amiket irányít. Mindent meg kell
tudnom a beszállítóiról és az érvényben lévő szerződésekről.
– Mint például? – erőltette a lány.
– Mint például a nyomkövetők. Három darab hiányzik, és nem
is tudom, összesen hány van még belőle raktáron, és azt sem
tudom, honnan szerzi őket.
– Én tudom.
Ken pislogott, és egy pillanatra elkalandoztak a gondolatai.
– Te tudod?
Alice hátradőlt a széken, és belekortyolt a teájába, ismét az
önfegyelem élő szobraként.
– Hát, nem én személyesen, de D. J. tudja. Nekem meg
elmondja.
– Miből gondolod, hogy Demetrius fia beszámol neked erről?
Hiszen a végletekig lojális az apjához.

498
 – Annyira nem, mint gondolnád – mosolygott a lány. –
Szoktam vele beszélgetni. Néha nem is csak beszélgetünk.
Kennek leesett az álla.
– Te és D. J.? Mióta?
– Amióta megnőtt, de még mennyire – mondta a lány pajzánul,
majd visszafogottabb hangon folytatta. – Most komolyan,
Demetrius beszámolt neked, hogy Reuben kúrogatja a beszállítók
feleségeit és lányait, de fogadok, arról nem mesélt, hogy ő mennyi
pénzt költ el, és mire.
Ken várt egy pillanatot, majd türelmetlen pillantást vetett a
lányra.
– Nem kell a melodráma. Csak mondd el!
Alice eljátszotta, mintha egy csík kokót szívna fel a keze
fejéről.
– Demetrius és a kokain? Na ne! A fickó egy sportember. Nem
nyúlna ahhoz a szarhoz.
A lány gúnyosan felkacagott.
– Sportember? Van fogalmad arról, hogy hány sportember tolja
„ezt a szart”? A szteroidokról nem is beszélve. Szerinted hogyan
képes fenntartani azt az izomzatot? Már nem éppen húszéves.
– És te mindezt honnan tudod?
Megvonta a vállát.
– Megtaláltam a szteroidokat a zoknis fiókjában. Kicsit
körbeszaglásztam Demetrius házában. Rögtön azután, hogy
megengedtem D. J.-nek, hogy szétkefélje az agyamat.
Ken megadóan feltette a kezét.
– Nem akarok többet hallani erről!
– Megtaláltam Demetrius dugi készletét. – A szavak súlyán
mosollyal próbált enyhíteni. – Tudod, ti sem lesztek már
fiatalabbak. Demetrius majdnem ötvenéves. És te is.
Ken felszisszent, tudta, hogy igaza van a lánynak.
– Jaj! Aggódnom kellene?
Alice illedelmesen kortyolt a teájából.

499
 – Apa, aggodalomra már nem nagyon lesz esélyed. Ha
hülyeségekkel veszélyezteted az üzlet sikerét, én magam foglak
elintézni.
– Ó! – mordult fel csendesen, de nem sértődött meg. Nem
igazán várt mást. – Azon gondolkodtam, hogy eladom a részemet,
és visszavonulok a szigetemre.
– Ez nem is rossz ötlet – értett egyet a lány kedvesen. – Egy
életen át mindennap csak dolgoztál. Miért ne élvezhetnéd ki a
következő negyven vagy ötven évet egy csomó félmeztelen nő
társaságában, akik gyümölcsös italokat szolgálnak fel neked?
A férfi felnevetett a felvázolt kép hallatán, ami szinte szóról
szóra egyezett azzal, amiről álmodozott.
– Meggondolom. Te meg Sean ki tudtok engem vásárolni?
– Igen – felelte komolyan a lány. – Hacsak nem állapítasz meg
valami eszement árat.
– Eszembe nem jutna. Valamikor aludnom is ke... – A mobilja
csörgése félbeszakította a mondatot. – Demetrius hív.
– Épp ideje volt – morgott Alice. – Hangosítsd ki, kérlek!
A férfi megrázta felé az ujját.
– De akkor síri csöndben kell maradnod! – Alice cipzárat
húzott a szája elé, miközben Ken felvette a telefont. – D! Hova a
fenébe tűntél el, ember? – érdeklődött, bár pontosan tudta, merre
járt Demetrius.
– Öö... elég nagy a baj, Kenny. Megsebesültem. Vérzek. Talán
el is vérzek.
Alice szeme elkerekedett a döbbenettől.
– Idióta! – mormogta maga elé.
– Mi történt veled? – kérdezte Ken.
– Követtem O’Bannion egyik riporterét, ahogy megbeszéltük.
– Demetrius szavai kezdtek összemosódni. – Meglőttem a
Rugerrel, és épp a golyót próbáltam kiszedni...
– Hogy a seb ugyanolyan legyen, mint a lányé a sikátorban –
vágott közbe Ken türelmetlenül. – És?
– O’Bannion átkozott kutyája megharapott. Aztán az a köcsög
firkász megszúrt.

500
 Alice a szemét forgatta.
Ken próbálta nyugodt hangon folytatni. Már értette, miről
beszélt a lánya.
– És mivel szúrt meg?
– A saját kibaszott késemmel – motyogta Demetrius.
Ken is forgatni kezdte a szemét. Az isten szerelmére!
– És ott folyattad a véred O’Bannion lakásán?
Hosszú szünet következett.
– Nem említettem, hogy O’Bannionnál lettem volna.
Alice felvonta a szemöldökét.
– Lebuktál, apa! – artikulálta némán.
Kurva élet! Tudja! A lány tisztában volt vele, hogy
nyomkövetőket rakott a vezérkar tagjaira.
Alice letette maga elé a csészét az asztalra, elővette a zsebéből
a telefonját, és elkezdett írni. Bármit csinált is, annyira
koncentrált, hogy Ken egy pillanatra eleresztette a füle mellett a
megjegyzést, és rezzenéstelen hangon folytatta:
– O’Bannion kutyája harapott meg, Demetrius. Hacsak nem a
kibaszott kutyafuttatóban lőtted le a beosztottját, a lakása elég
logikus helyszínnek tűnik.
Alice felnézett a telefonjából.
– Szép mentés! – tátogta, tartózkodó arckifejezéssel.
Ken újra megrázta az orra előtt az ujját, mire a lány vállat vont,
és figyelmét újra a telefon felé fordította. Úgy tűnt, megtalálta,
amit keresett, mert az arckifejezése hirtelen szörnyen dühösre
váltott. Ken aggodalmasan figyelte.
– Ja! – Demetrius jól hallhatóan nyelt egyet. – Oké. így már,
azt hiszem, értem. Nem, nem véreztem össze semmit. Egészen
addig, amíg a kocsimba be nem szálltam. Addig benne hagytam a
kést a karomban. Nem akartam, hogy mindenfelé fröcsköljön, ha a
kis köcsög esetleg eltalált egy ütőeret.
Ha O’Bannion alkalmazottja eltalált volna egy artériát, akkor
Demetrius nem ért volna el a kocsijáig, gondolta Ken keserűen.
Micsoda hipochonder ez a csávó!
– És? Spriccelt?

501
 – Nem, csak lassan folyik. De minden csupa vér. És nem
mehetek kórházba vele. Nem úgy volt, hogy Decker összevarrta
Reubennek azt az emberét, akit ma reggel meglőttek?
– De, igen. Merre vagy, haver? Érted megyek.
Alice tiltakozásra nyitotta a száját, de Ken újra megrázta felé
az ujját, miközben Demetrius lediktálta neki a tartózkodási helyét.
–Tarts ki, D! Ott leszek, amint tudok. – Letette a telefont, és
fenyegetően Alice+re meredt. – Talán egy kis tiszteletet
mutathatnál, kölyök. Nem csak neked van agyad, csak mert jogi
diplomád van.
– Mit akarsz tenni?
– Elmegyek Demetriusért, és kiszedem belőle a beszállítók
adatait.
– És szerinted csak úgy megmondja? Komolyan?
– Igen, komolyan. Demetrius úgy viselkedik, mint valami nagy
kan, aki imádja a kínzást meg megverni embereket, de nyafogós
csecsemő lesz belőle, amint a legkisebb fájdalom éri. Ha egy papír
elvágja az ujját, dupla amputációként éli meg. Mindent kiszedek
belőle, amire szükségem van. Csak előtte Decker gondoskodjon
arról, hogy ne vérezzen el.
– Jó terv – felelte Alice elismerően.
Mielőtt lenyomta volt a gyorshívó gombot Decker neve
mellett, felnézett a lányra.
– Te tudtál a nyomkövetőről?
– Még jó! – felelte magától értetődő hangsúllyal. – Hónapok
óta tudom. Onnan, hogy azóta nem kérdezted meg, merre jártam,
amikor elmentem randira. És Seant se.
– Akkor ezért nem tudtam róla, hogy te meg D. J....
A lány az orrára koppintott.
– És ez nem... zavar? – kérdezte. – Hogy nyomon követlek?
– Dehogynem – válaszolta Alice ingerülten. – De az világos
volt, hogy aggódsz a vezérkar miatt, ezért, ha nem akartuk, hogy
tudd, merre járunk, egyszerűen otthon hagytuk a telefont.
– De honnan tudtátok biztosan? – faggatta, előre sejtve, hogy
nem fog neki tetszeni a válasz.

502
 – Sean feltörte a telefonodat. Kábé másfél perc kellett hozzá.
Viszont, mielőtt még megfordulhatna a fejedben, hogy
megkegyelmezz Demetriusnak, szeretném, ha ezt látnád.
Odanyújtotta felé a telefont, Kennek pedig elállt a lélegzete.
– Bassza meg!
A képernyőn a helyi híreket sugárzó weboldal volt, amin az
O’Bannion házában történt lövöldözés a nap kiemelt híreként
szerepelt. Két sérültet „életveszélyes sérülésekkel” kórházba
szállítottak. Az épületet lezárták. Még szerencse, hogy
Demetriusnak az elején sikerült kijutnia.
– Pontosan! – vágta rá a lány. – Azt véletlenül sem említette,
hogy nem sikerült megölnie az újságírót, és azt sem, hogy a
biztonsági őrt is megsebesítette, ugye?
Hagyta, hogy a szavai célba érjenek, majd megfordult, és
elindult kifelé.
– Előkészítem neki az emeleti szobát.
– Alice, várj! – szólt Ken, és a lány megtorpant. – Igazad van.
Menniük kell, mindkettőnek. Én elintézem Demetriust.
O’Bannion meg most már hivatalosan a tiéd.
Alice bólintott.
– Köszi!
– Még két dolog. – Ken várt, míg a lány teljesen megfordul,
hogy a szemébe nézhessen. – Még mindig megfigyelés alatt tartod
McCord társát?
A társat, akit már lelepleztek volna, ha Marcus O’Bannion és a
Ledger csapata tovább ás a sztori után kilenc hónappal korábban.
– Igen. Úgy tűnik, ura a helyzetnek, és mintha tanult volna
Woody hibájából.
– És hozott új árut?
– Pár darabot, de nem tőlünk. Viszont még mindig kapunk
százalékot a nyereségéből. Nem óriási pénz, de van benne
lehetőség további terjeszkedésre. McCord társa örült Sean e–
kereskedelmi ismereteinek. Azt is... díjazta, hogy offshore
szervereket kapott, és megtanult egyet s mást a proxykról is.
Hálája nyomán a csordogáló profit állandó folyammá növekedett.

503
Hónapok óta nem voltunk személyes kapcsolatban. Tudja, hogy
figyelem, hogyan halad, de amíg minden hónapban érkezik az
utalás, békén hagyom.
Abban állapodott meg a vezérkar, hogy levesznek valamennyit
a középiskolai tanár, McCord és kicsit előkelőbb társadalmi
helyzetben lévő társa sikeresen beindított és fenntartott
vállalkozásának a nyereségéből. De aztán McCord elesett a maga
részétől azzal, hogy magára vonta O’Bannion figyelmét, mert
túlzottan barátságosan közeledett a tanítványaihoz.
Abbéli igyekezetében, hogy McCord fajtalankodását
leleplezze, O’Bannion valahogy meghekkelte a férfi számítógépét,
és ott felfedezte a gyűjteményét. Legalábbis a fickó
gyűjteményének vélte. Nem teljesen volt tisztában ugyanis azzal,
hogy mit lát, mert az emberek többségének eleve nincs gyomra az
ilyen típusú tartalmakhoz. Ahhoz, hogy klinikai szemmel
kielemezzék őket, sajátságos személyiségre volt szükség.
O’Bannion nem az az ember volt.
Ellenben olyan ember volt, aki nem hátrált meg, ha már
egyszer szagot fogott. Nyilvánosságra hozta az „igazságot”, és
leleplezte McCordot a hajlamaival együtt, amire a közösség
undorral reagált. De szerencsére nem hozta nyilvánosságra a teljes
igazságot. Szerencsére Sean el tudta távolítani a nagyobb
veszélyeket rejtő fájlokat McCord szerveréről, még mielőtt a
rendőrség megszállta a házát, elkobozta a gépét, és behajította őt a
sittre. Óriási kockázatot kellett vállalnunk, hogy biztosak
lehessünk abban, hogy a jó öreg Woody McCord nem fog köpni.
A sors szerencsés fordulata volt, hogy O’Bannion pont akkor
került kórházba, és az élete a feje tetejére állt a sérülése és a
testvére elvesztése miatt. De nem tágított, ebben Alice–nek igaza
volt. Fennállt a veszély, hogy Ken és az egész csapata rács mögé
kerül.
– És mi a másik? – kérdezte Alice.
– Hogy fogsz tudni O’Bannion közelébe férkőzni?
– Egyáltalán nem megyek közel. Nem bánom, ha bárki azt
gondolja, köze van a ma reggeli lány halálához. Mondtam már, a

504
fickónak annyi ellensége van, hogy senki sem fogja tudni, honnan
jött a baj. Megcsinálom Demetrius szobáját, aztán foglalkozom az
O’Bannion-üggyel.
Ahogy a lány elhagyta a szobát, Ken rögtön tárcsázta Deckert.
– Ismét szükségem lenne az orvosi szolgálataira – mondta,
amikor a férfi felvette a telefont. – Találkozzunk az Edén Parkban,
az üvegház mellett. Ott várom Demetrius kocsija mellett. És
hozzon kloroformot vagy valamit, amivel ki lehet ütni!
Letette a telefont, és Burtont hívta.
– Vontassa el Demetrius kocsiját, ide, a garázsomba! Takarítsa
ki belőle az összes vért, és utána szabaduljon meg tőle!
– Igen, uram!

505
 Huszonharmadik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 21:05

A mikor Scarlett belépett, Marcust egy kanapén ülve találta, az

ölében egy sheltie-vel. A kutya mozdulatlanul feküdt.
Jaj, ne, gondolta, és megfájdult a szíve a férfiért, bár egyben
mély megkönnyebbülést is érzett. Neki nem esett baja. Erős volt,
egészséges, és élt. A férfi felnézett, egyenesen a szemébe, amitől
újabb félelemhullám tört rá a nőre. A férfi tekintete hideg és
merev volt. Üres.
Egy rendőr állt mögötte, ingerült arccal. A tiszt a tokjában lévő
szolgálati fegyverén tartotta a kezét, mintha arra számítana, hogy
Marcus meglép, és neki le kell lőnie a menekülőt.
– Maga Bishop? – kérdezte mereven.
Scarlett megvizsgálta a férfi jelvényét.
– Bishop nyomozó vagyok, Towson közrendőr. Kérem, lépjen
vissza!
Látta, hogy emberek mozognak a hálószobában, és a
központtól tudta, hogy Marcus két segélyhívást indított, egyiket a
portás, Edgár Kauffman miatt, a másikat pedig az alkalmazottja,
Phillip Cauldwell ügyében. A második mentő még mindig az
épület előtt parkolt, ezek szerint a mentősök még nem végeztek
Phillippel. Válla mögött hátranézett Kate-re, aki végig egy
lépéssel mögötte maradt.
– Megnéznéd, mi folyik a hálószobában?

506
 Kate bólintott, és belépett a hálóba. Scarlett óvatosan
leereszkedett a kanapéra Marcus mellé.
– Nem esett bajod? – kérdezte halk és nyugodt hangon.
Legalábbis amilyen nyugodtan csak tudta, mert közben a torkában
dobogott a szíve.
– Nekem semmi bajom. – A férfi nagyot nyelt. – De Phillip
Cauldwell a csapatom tagja – tette hozzá, s általában szépen zengő
hangja laposnak és élettelennek tűnt. – A Ledgernél. Jó gyerek.
Sok éve ismerem. A nővére, Lisette Cauldwell, szintén nálam
dolgozik. Ő is az én emberem. És az egyik legrégebbi barátom. És
most be kell számolnom neki arról, hogy mi történt Phillel. Nem
akarom, hogy idegenektől tudja meg.
Tekintetét a karjában fekvő kutyára szegezte.
– Állatorvosra is szükségem lesz – folytatta ezen az élettelen
hangon. – BB is megsebesült.
A férfi sokkos állapotban volt, Scarlett azonnal látta. Nem
fizikai sokk, hanem lelki.
– Phillip támadója bántotta a kutyát? – kérdezte halkan.
– Igen, és BB megharapta. Így a kutya maga a bizonyíték, de
nem hagyom, hogy betegyék egy ketrecbe. Azt akarom, hogy
gondoskodjanak róla.
Ismét nagyot nyelt, hallhatóan.
– Csak ő van már nekem Mikhailból – suttogta, elcsukló
hangon.
– Értem. – Scarlett Marcus karjára tette a kezét, és gyengéden
megszorította. – Felhívtam Tanaka őrmestert. Már úton van a
csapatával együtt. Megkérem, hogy hívjon törvényszéki
állatorvost, jó?
Elintézte a telefont, és közben finoman végigsimította a kutya
bundáját. Az állat halkan nyöszörgött, Marcus pedig egy
leheletnyivel szorosabban fogta.
Kate bejött a szobába, leguggolt a kanapé mellé, és felnézett
Marcusra.

507
 – A barátja életben van. Súlyosan megsebesült, de ezt maga
tudja a legjobban – mondta őszintén. – Sikerült megállítania a
vérzést, így már van esélye a túlélésre.
– Hadd mutassam be Coppola különleges ügynököt! – fordult
Marcus felé Scarlett. – Ö volt Deacon régi társa. Most helyezték
át ide, és segít nekünk ebben a nyomozásban. Deacon kezeskedik
érte. Meséld el, mi történt!
A férfi egy pillantást vetett Kate-re, majd még mindig hideg és
merev tekintetét Scarlettre emelte. Elmondta, hogyan talált rá a
portásra az előcsarnokban, és hogy a lakását feldúlták.
– Arra kényszerítette Phillipet, hogy felhozza ide, de arra nem
számított, hogy a kutya megharapja, vagy hogy Phillip beledöfi a
saját kését.
– Arra biztos nem – tette hozzá Scarlett csendesen. – Örülök,
hogy sikerült meglepniük a gazembert.
– Igazad volt – folytatta Marcus ugyanolyan élettelen hangon,
amilyen a tekintete volt. – Ma délután én voltam a célpont. Engem
akartak lelőni, nem téged. Talán már reggel, a sikátorban is. Talán
mindig is rám hajtottak.
– Ma reggel még nem – mormolta Scarlett. – Tara gyilkosa a
lányt követte a sikátorba.
– És Spangler ügynök is – folytatta Marcus, mintha a
nyomozónő egy szót sem szók volna – lehet, hogy miattam halt
meg. Lehet, hogy egész nap az én nyomomban voltak.
Scarlett szeretett volna felsóhajtani. A férfi komolyabb lelki
sóidéban volt, mint feltételezte. Mindenért, ami aznap balul sült
el, saját magát próbálta hibáztatni. Bár paranoiásnak éppen nem
tűnt, inkább hideg logikával gondolt mindent végig. Scarlettnek
már reggel azt súgta az ösztöne, hogy nézzen utána a férfi
ellenségeinek, de akkor ezt a gondolatot elhessegette, mert az
áldozatra, Falára koncentrált.
Mert Tala ismerte a gyilkosát. És mert Tala tulajdonosát nagy
rúgkapálás és kiabálás közepette elhurcolták az otthonából. De
aztán a gyilkos idejött. Marcus otthonába. Mit kell itt sóhajtozni!

508
Inkább káromkodni szeretett volna. Valami fontos dolgot nem
veszek észre.
– És ők kicsodák? – kérdezte Kate.
– Nem tudom – felelte Marcus, egyszerre feszült és
fegyelmezett hangon. Szerintem menjünk végig azon a listádon –
javasolta Scarlett halkan –, mert itt túl sok minden nem illik a
képbe. Fel kell hívnom a főnökömet. Adjatok egy percet, rögtön
jövök.
Felállás közben megszorította a férfi karját, de titkon arra
vágyott, hogy csókot leheljen az ajkára, vagy magához ölelje, de
tudta, hogy a vigasztalással még várnia kell.
– Towson közrendőr – szólt Scarlett. – Hozza ide, kérem, a ház
üzemeltetőjét! Látni szeretném a biztonsági felvételeket. Tudni
akarom, hogy a támadó elhagyta-e az épületet, és ha igen, merre
és mikor.
– Elment – felelte Towson. – Minden helyiséget átvizsgáltam.
Marcus megrázta a fejét.
– Ezt a lakást elhagyta, az biztos, de ha vérzik egy szúrt sebtől,
akkor lehet, hogy valahol az épületen belül meghúzta magát.
– Lezáratom az épületet, és elindítom a keresést – mondta
Kate. – Remélhetőleg túszt nem szedett, de kiderülhet, hogy
valaki látott vagy hallott valamit.
Scarlett hálásan bólintott.
– Köszi! Nekem tájékoztatnom kell Isenberget a
fejleményekről, és találnom kell valaki mást, aki az eltűnt nők
utáni keresést irányítja.
– Ne! – kiáltott fel Marcus, és olyan hévvel kapta el a nő karját,
ami teljesen váratlanul érte Scarlettet. Nem okozott fájdalmat
neki, de megriasztotta.
– El a kezekkel, haver! – csattant fel Towson, és megragadta
Marcus csuklóját, hogy elrántsa.
Marcus elengedte Scarlettet, aki tudta, csak azért tette ezt, hogy
ne okozzon neki fájdalmat.
– Arra kértem magát, hogy kerítse elő az üzemeltetőt! – szólt rá
Scarlett a rendőrre, éreztetve az ingerültséget a hangjában. –

509
Kérem, azzal foglalkozzon! Mr. O’Bannion nem gyanúsított.
Hanem szemtanú, akivel tisztelettel bánunk.
Towson sötét pillantást vetett rá.
– Igen, asszonyom – felelte gunyorosan, és elmasírozott.
Scarlett a fejét ingatta. Ezzel majd később foglalkozik. Most
visszaült a kanapéra, és az ujjait Marcus csuklója köré fonta.
– Miért szóltál rám az előbb?
– Mert meg kell találnod azokat a nőket. Ok meg tudják
mondani, ki vitte el Anderséket.
– Talán igen. Viszont aki téged megtámadott, és aki
Anderséket elrabolta, lehet, hogy ugyanaz a személy. Kell itt még
lennie valaminek, amit nem veszünk észre. Túl sok még a
megválaszolatlan kérdés és elvarratlan szál. Ha itt lettél volna,
amikor ez a fickó betört a lakásodba, talán te feküdnél itt véresen.
Marcus hűvösen bámult vissza rá.
– Úgy volna rendjén. Phillip teljesen ártatlan az egészben.
– Tudom, hogy Phillip nem tehet semmiről – felelte a nő,
gyengédebb hangon. Még mindig fogta a férfi karját, és
hüvelykujjával nyugtatólag végigsimított az ingén. Ennél többet
nem tehetett ennyi ember jelenlétében. – De annak azért hadd
örüljek, hogy nem esett bajod. Ezt az egészet meg végig kell
gondolnunk. Ha valaki téged akar elintézni, miért támadta meg
Phillipet? Miért nem várta meg, amíg hazaérsz?
– Mert Phillip leszúrta.
– Igen, tudom, és ne aggódj, Tanaka gondosan átfésüli az egész
lakást. Ha a támadó bármilyen nyomot hátrahagyott, akkor ő meg
fogja találni.
– Phillip azt mondta, a fickó beburkolta a karját a késsel együtt.
Így nem lesznek vérnyomok.
– Talán nem. De még lehetnek hajszálak és hámsejtek. Tanaka
a legjobb, akit ismerek a szakmában. Hagyjuk, hadd végezze a
dolgát, rendben?
Merev bólintás volt a válasz, és Scarlett újra megszorította a
férfi karját.

510
 – Valójában azt akartam kérdezni – folytatta –, hogy miért
követte Phillipet az emeletre. Ha téged akart megölni, miért nem
várta meg, amíg hazaérsz?
Marcus mereven bámult tovább.
– Talán az volt a terve, hogy így bejut a lakásba, és megvár.
– Igen, de... – A nyomozónő megrázta a fejét. – Hátrahagyott
egy áldozatot a pult mögött, Marcus. Tudnia kellett, hogy a
portást előbb– utóbb valaki megtalálja. – Kifújta a levegőt, mert
hirtelen világossá vált minden. – Számított arra, hogy felfedezik a
portást! Azt akarta, hogy hazagyere. Ezzel akart hazacsalni.
– Nekem is úgy tűnt – felelte Marcus még mindig hideg és
kifejezéstelen hangon.
– Hát, ha így nézzük, érthető, amiért úgy gondolod, hogy mind
a három alkalommal te voltál a kiszemelt célpont – sóhajtott
Scarlett. – Nézzük meg a biztonsági kamerák felvételeit! Lássuk,
abból mi derül ki! De addig is, ne mozdulj innen BB-vel! Lehet,
hogy ő lesz a koronatanú.
Egy lépést tett a hálószoba irányába, ahol a mentősök Marcus
barátja körül sürögtek, és Isenberget tárcsázta.
– Itt Scarlett.
– Mi történik O’Bannionnál? – kérdezte Isenberg, és szokása
szerint nem vesztegette az időt üdvözlésre.
Scarlett beszámolt neki mindenről, miközben Vince Tanaka
belépett az ajtón, egy mindenféle hasznos holmival teli
szerszámosdobozzal a kezében. Letette a dobozt, majd jelezte egy
mozdulattal, hogy körbenéz a szobában. Scarlett vonalban maradt
Lyndával.
– Van itt egy szál, amit követnem kell – mondta a főnökének. –
Tudnál valaki mást delegálni a Milát és Ericát kereső kutató–
mentő csoport és a nagybátyám mellé? Zimmerman említette,
szólt neked, hogy megtalálták az apát és a fiút. Esetleg őket oda
lehetne vinni egy hangosbeszélővel. Ha sikerül közel kerülni
Milához és Erikához, talán kevésbé menekülnek el, ha az ő
hangjukat hallják.

511
 – Jó ötlet. Megkérem Adam Kimble–t, hogy csatlakozzon a
kereséshez.
Scarlett összerezzent.
– Adamet? O készen áll ilyesmire?
Adam nemrég jött vissza egy féléves fizetés nélküli
szabadságról. Napról napra nyugodtabbnak látszott, de Scarlett
időnként eltűnődött azon, hogy a nagy nyugalom valódi–e, vagy
pedig csak megjátssza magát.
– Ha most nem áll készen, soha nem fog – válaszolta Lynda
ellentmondást nem tűrő hangon.
Scarlett nem akart ellentmondani, úgyhogy másik irányból
közelített.
– Erica, a lány és John Paul, a fiú mindketten kiskorúak. Talán
jól jönne, ha egy pszichológus is kéznél lenne, ha esetleg ott a
helyszínen felmerül valami probléma.
Hosszú csend után Lynda felhorkantott.
– Az ördögbe is, Scarlett, ezt nagyon profin tolod! Jó, rendben,
menjen ki egy pszichológus. Ha mást nem, talán a gyámügytől
kérhetünk valakit. Kit akarsz felhívni?
– Mit szólnál Meredith ballonhoz? Eddig megbízhatónak és
hitelesnek bizonyult. – Valamint Meredith azzal a képességgel is
rendelkezett, hogy Adam Kimble-t megnyugtassa, ha az éppen
felzaklatta magát.
– Kedvelem a nőt. Hívd csak fel! Vince már ott van?
– Igen, egy perce érkezett.
– Remek. Kapjátok el ezt a fickót, Scarlett! Mielőbb.
A vonal megszakadt, mert Lynda letette a telefont, és egy
pillanattal később a mentősök hordágyon begurították Phillipet
egy oxigénmaszkkal az arcán. A szeme csukva volt, a bőre
túlságosan is szürke.
– Megyei kórház – közölte az egyik mentős, mielőtt Scarlett
megkérdezhette volna. – Es igen, amint van valami hír az
állapotáról, telefonálunk. És igen, megvan a mobilszáma.

512
 – Köszönjük! – mondta Marcus, mire az egyik mentős
együttérzően biccentett a fejével, majd a hordágyat kitolták a lift
felé a folyosóra.
Marcus hűvös arckifejezése megtört, és a fájdalom hulláma
öntötte el.
– El kell mondanom a nővérének, hogy mi történt.
Scarlett visszaült a férfi mellé, és újra a karja köré fonta az
ujjait, bár szíve szerint inkább átölelte volna.
– Lisette-ről van szó, ugye? Aki régi barátod?
A férfi fájdalmasan bólintott.
– Lisette is nálam dolgozik. Amióta az eszemet tudom, barátok
vagyunk. Mintha a húgom lenne, Phillip pedig olyan volt mindig,
mint az öcsém, aki soha nem hagy békén. – Lehunyta a szemét. –
Az isten verje meg ezt az egészet!
– Annyira sajnálom, Marcus! – mormolta Scarlett, és
megszorította a férfi karját. – Kapjuk el ezt a szemétládát!
Marcus kinyitotta a szemét, és benne a nő alig féken tartható
dühöt látott.
– Igen. Kapjuk el!

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 21:45

Scarlett leparkolt a sürgősségi osztály parkolójában, lekapcsolta a

motort, és Marcus felé fordult, együttérző sötét tekintete
megértette a fájdalmát.
– Nem te vagy az oka – törte meg a suttogása a csendet.
– Azt nem tudhatod biztosan – felelte a férfi, és felnézett a
fényes neonra, ami a sürgősségi osztály fölött világított.
Mert ő volt. Ő volt az oka. Fogalma sem volt, hogy arról az
átkozott listáról pont melyiknek lépett a tyúkszemére, de az

513
biztos, hogy valaki közülük lőtte le Phillipet. Erről mélyen meg
volt győződve.
– Tudom, hogy nem te vagy az oka – ismételte meg Scarlett
egyszerűen. – De tudni szeretném, hogy te miért gondolod azt,
hogy igen.
Marcus képtelen volt ránézni, még akkor sem, amikor átnyúlt
az ő oldalára, és a kézfejével végigsimította az arcát.
– Vannak titkok, amiket nincs jogom megosztani – válaszolta
végül, és arra gondolt, bárcsak ne lenne ez igaz. Bárcsak ne
rángatott volna be másokat ebbe az átverések és bosszú sűrű
szövevényébe, ami őt magát is annyira beszippantotta, hogy már
nem is gondolkodott többé a valós és lehetséges
következményeken!
Mint például azon, hogy Tálát és Spangler ügynököt lelőtték,
és mindketten meghaltak. Meg hogy Edgárt és Phillipet is lelőtték.
És akár meg is halhatnak. Miattam.
A nő az ujjával megemelte a férfi állát, és maga felé fordította
az arcát.
– Nem egyedül neked kell felvállalnod a kockázatot – mondta
gyengéden, és a tenyerébe fogta a férfi arcát. – Már nem.
És Scarlettnek igaza volt. Marcus hagyta, hogy megsimogassa
az arcát, és ebből még egy simogatás lett. A nő a hüvelykujjával
végigsimított az ajkán, amitől érthetetlen módon majdnem
könnyek szöktek a férfi szemébe.
– Beszélek a többiekkel – felelte Marcus.
– Rendben. – Scarlett még egyszer megsimogatta a borostás
arcot. – Ha érdekel a véleményem, szerintem nem követtél el
semmi rosszat.
– Ezt honnan tudhatod?
– Onnan, hogy ismerlek, Marcus. Te védelmező ember vagy.
Nem pusztító.
A férfi nagyot nyelt, majd még egyet, míg sikerült
megszabadulnia az óriás gombóctól a torkában. Nem érdemelte
meg a nő bizalmát, sem a vigasztalást.
– Tartok tőle, hogy Lisette más véleményen lesz.

514
 – Nem ismerem őt, így ehhez nem tudok hozzászólni.
– Hiszen igazából engem sem ismersz.
– Akkor hagyd, hogy megismerjelek! Mert szeretném. – Kezét
a férfi tarkójára csúsztatta, és magához húzta a fejét egy
viszonylag szemérmes csókra, ami ettől függetlenül olyan édes
volt, hogy Marcus megint majdnem könnyezni kezdett.
– Gyere, menjünk! – suttogta Scarlett, miközben az ajkuk
szinte összeért. – A barátaidnak szükségük van rád.
Marcus gyorsan becsúsztatta a fegyverét az ülés alá. A nő
bevihette az övét a kórházba, de ő nem, és semmi kedve nem volt
ahhoz, hogy valaki majd elvegye tőle. Szerencséje volt, hogy az a
kis taknyos rendőr, aki elsőnek érkezett a lakásába, nem motozta
meg. Talán főleg azért, mert BB végig ott feküdt a karjaiban, amíg
a törvényszéki állatorvos meg nem érkezett. Addigra a rendőr,
hála istennek, már elment.
Scarlett bezárta a kocsit, kézen fogta a férfit, és végig nem
engedte el, miközben elhaladtak a sürgősségi mellett, és beléptek
a kórház előcsarnokába. Phillipet épp operálták, így Lisette és a
többiek a műtő melletti váróba mentek át. Scarlett csak abban a
pillanatban húzta vissza a kezét, amikor odaértek Marcus
csapatához, akik mind Lisette körül gyülekeztek. Lisette–en
látszott, hogy sírt, csakúgy, mint Gayle. Cal úgy festett, mint
akinek bármely pillanatban elerednek a könnyei. Diesel a sarokba
húzódott, és úgy nézett ki, mint aki a legkisebb provokálásra
bármit összetörne.
Stone zöldesre vált arccal ült, mint aki rögvest elhányja magát.
Marcus tökéletesen megértette a hangulatot. Stone, Diesel és ő
egyformán gyűlölték a kórházakat különböző, ám egymással
összefüggő okokból.
Jill is csatlakozott hozzájuk, a nagynénje mellett ült, hideg,
vádló tekintettel. Marcus megértette őt is. Jill attól tartott, hogy a
Marcushoz közel állók közül valakinek bántódása esik, ha „azok”
a férfi után vetik magukat, mert be akarják fejezni, amit reggel
félbehagytak. És Marcus bármennyire is nem szívesen ismerte be
magának, de a lánynak igaza volt.

515
 Lisette azonnal felállt, és Marcus karjaiba vetette magát, s
miközben a férfi egyetlen szó nélkül szorosan átölelte, ismét
zokogni kezdett. Végül is mit mondhatott volna neki? A szeme
sarkából látta, hogy Scarlett eloldalaz a csoporttól a nővérpulthoz.
Megmutatta nekik a jelvényét, a csoportjuk felé mutatott, majd
visszatért, és leült a szélen.
Scarlett körön kívül maradt, megtartotta a távolságot tőle és az
embereitől. Marcus azt kívánta, bárcsak ne tenné. Azt kívánta,
bárcsak átölelné a derekát, és a hátának támaszkodna a fejével, de
közben megértette azt is, hogy miért nem teszi. A tetthelyeken és
a nyilvános helyeken nincs helye az érzelmek kimutatásának. Ez
pedig kiemelten nyilvános hely volt.
Marcus nagy, körkörös mozdulatokkal simogatta Lisette hátát,
az arcát a feje tetejére hajtotta, s közben a tekintetével Scarlettét
kereste. A fejbiccentés, amivel a nyomozónő jelzett neki, alig volt
látható, és észre sem vette volna, ha nem kifejezetten erre figyel.
Scarlett ott volt vele, még ha meg is tartotta a távolságot.
– Azt hittem, nem is jössz – mondta Lisette, amikor
lecsillapodott kicsit a zokogása.
– Ne viccelj már! – Marcus az ujjával maga felé emelte a nő
állát, és a hüvelykujjával letörölte a könnyeit. – Csak azért
késtem, mert meg kellett várnom az állatorvost, aki BB-ért jött.
Lisette tágra nyitotta a szemét, de Jill szólalt meg.
– Fontosabb a kutya sorsa, mint Phillipé? – kérdezte
leereszkedő hitetlenséggel a hangjában.
Marcus utálta, hogy a lány így sarokba tudja szorítani. Ügy
döntött, hogy nem vesz róla tudomást, és Lisette felé fordulva
válaszolt.
– A törvényszéki állatorvost vártam – felelte –, mert BB
megharapta Phillip támadóját. Lehet, hogy tudunk róla DNS-
mintát venni, ami elvezethet a tetteshez.
Lisette szeme összeszűkült.
– Helyes! Addig is, remélem, hogy elüszkösödik a sebe, és
meghal.

516
 – De előbb el kell kapnunk! – vágta rá Marcus. – Mondott már
valamit a sebész?
– Még nem. – Lisette könnyes arccal felnézett rá. – Mi történt?
Jill kihívóan felemelte az állát, a szeme összeszűkült. Karba
tette maga előtt a kezét, és várta a választ. Ahogy mindenki más is
a helyiségben.
– Nem tudom pontosan – felelte Marcus. – Phillip csak egy
keveset tudott belőle elmondani, amikor rátaláltam. Beledöfte a
kést a támadóba, már a lakásban, de a fickó nem mondott semmit.
Nem derült ki, hogy miért van ott, és mit akar. Semmit nem
tudunk.
– Téged akart – jelentette ki Jill határozottan. – És ha közülünk
bárki más lett volna ott, például a nénikém, akkor most ő feküdne
a műtőben Phillip helyett.
Hirtelen minden tekintet Jillre szegeződött, Scarletté is. A
csendet szinte vágni lehetett volna. Még Gayle sem mondott
semmit, az arckifejezése olyan döbbent volt, hogy a szemrehányás
sem fért meg benne.
– Most mi van?! – kérdezte Jill ellenségesen. – Mindenkinek ez
jár a fejében!
– Te kis... – Diesel nagy erőfeszítéssel félbeszakította saját
magát. – A te fejedben járt ez. Az enyémben ugyan nem!
– Az enyémben sem – tette hozzá Stone hűvösen.
Cal is felpattant a helyéről, hogy hozzászóljon a dologhoz,
aztán Lisette is megszólalt, miközben támogatólag végig Marcus
derekán tartotta a karját.
Végül Scarlett elhallgattatta az egész társaságot azzal, hogy
hirtelen felállt, és belépett a csatatérre.
– De miért? – kérdezte tőlük, és néhány másodpercig csak
bámultak rá, mintha három feje lenne.
– Micsoda miért? – tette fel végül a kérdést Gayle, nem túl
sikeresen színlelt ártatlansággal.
Scarlett rövid, türelmetlen mosolyt eresztett meg felé.
– Miért akarta a támadó eleve lelőni Marcust? Miért akarna
ártani bármelyiküknek?

517
 Diesel rápillantott Stone-ra, aki némán megrázta a fejét.
Scarlett észrevette, de nem mondott semmit, csak várt. Jill
kinyitotta a száját, hogy isten tudja, mit fröcsögjön még, de Gayle
megragadta az ingét, és maga felé rántotta, hogy közelről a
szemébe tudjon nézni.
– Te már épp eleget beszéltél, kislányom! – förmedt rá. –
Fogd... be... a... szád!
Scarlett a fejét ingatta, és Lisette felé fordult.
– Nézze, nagyon sajnálom, ami az öccsével történt. De ha
szórakoznak velem, akkor soha nem fogjuk megtalálni a tettest.
És ezt nem azért mondom, hogy fokozzam az aggodalmukat, de
ez a gyilkos elég kitartó természetű, és a testvére egy elvarratlan
szál. Maga riporter. Nem kell elmagyaráznom, mit jelent egy
elvarratlan szál.
Lisette elsápadt.
– Te jó isten!
Scarlett az egész társasághoz intézte szavait.
– Lehet, hogy maguk nem kedvelnek engem – folytatta –, és
ezzel nincs is semmi baj. Nincs szükségem a rokonszenvükre.
Arra viszont szükségem van, hogy bízzanak rám legalább annyi
információt, hogy elkaphassam ezt a gyilkost, még mielőtt valaki
másnak is baja esik. Maguk, úgy tűnik, mind törődnek egymással.
Most van az, amikor ezt bizonyítani kellene. Beszéljenek!
Lisette kinyitotta a száját, majd újra becsukta, az arcán félelem
és tanácstalanság.
– Marcus – suttogta –, ha ez az ember visszajön, megöli
Phillipet...
Marcus ezt pontosan tudta. A lelke mélyén tisztában volt azzal,
hogy a munkájukat nem lehet megmenteni. Ha elmondaná
Scarlettnek, amit a nő hallani akart, valószínűleg az a legrosszabb,
ami történhet, hogy a tettesek, akiknek meghekkelték és feltörték
a számítógépét, beperelik őket. A perek vélhetően a Ledger mint
vállalkozás, és az ott dolgozók mint egyének ellen irányulnának.
Különösen ő és Stone ellen, mivel nekik van a legtöbb pénzük.
Valószínűtlen volt, hogy közülük bárki börtönbe kerülhet, de azért

518
ott volt a lehetősége. Biztonságosabbnak tűnt, ha tartják a
szájukat.
De közben Phillip leendő gyilkosa valahol a közelben várta,
hogy újra lecsaphasson.
Marcus a maga nevében tudta, hogy mit kell tennie, de nem
volt hajlandó veszélybe sodorni a csapatát.
– Felhívom Rexet – mondta végül. – Majd ő segít eldönteni,
hogy mit mondhatunk, és mit nem. – Megkönnyebbülésére a
szavai a többieknél kedvező fogadtatásra leltek. Scarlettre
pillantott. – Rex Clausing az ügyvédem.
Scarlett szemöldöke felszaladt a homloka tetejére.
– Ügyvédet fogadsz? Ez most komoly? – Összefonta a karját
mellkasa előtt, majd gyilkos pillantással méregette a férfit. –
Komolyan, Marcus?!
A férfi elfogadta a nő dühét, még csak nem is próbálta
megvédeni magát.
– Sajnálom. Ha pusztán rólam lenne szó, már mindent
elmeséltem volna neked. De mondtam már, ez nem egyedül az én
titkom.
A nyomozónő lehunyta a szemét. Nagy levegőt vett. Majd
egyesével mindenkinek a szemébe nézett, egészen addig, amíg
már nem tudták állni a pillantását. Utolsóként Jillhez érkezett a
tekintete.
– Nem akar mondani valamit a kisasszony?
– Nem! – felelte harciasán Gayle.
– Már ne haragudjon, asszonyom – szólt oda neki Scarlett –, de
nem magához beszéltem. Ez az ifjú hölgy még kiskorú?
– Nem – válaszolta Jill. – Tizenkilenc éves vagyok, úgyhogy
nem beszélhet a nevemben. Nagyon boldogan elmondanék
magának mindent, csak sajnos nem tudok semmit. Csak azokról
az átkozott fenyegetésekről tudok, de azt már átadtuk magának.
– Honnan tudod, hogy nálam van a lista? – kérdezte Scarlett
mérges arccal.
Jill az eddigi harcias hangja helyett szinte riadtan suttogta:
–Hallottam, amikor a nénikém beszélt róla.

519
 Gayle behunyta a szemét.
– Kislányom, én... nem is tudom, mit teszek! Egyszerűen nem
tudom. Hatalmas csalódást okoztál.
Scarlett lassan lehunyta, majd újra kinyitotta a szemét, és
higgadtan folytatta.
– Mennyi időbe telik, amíg ideér az ügyvédjük? – kérdezte
nyugodt hangon.
– Már úton van – felelte Lisette –, rögtön szóltam neki, amint
Marcus telefonált.
Scarlett hűvösen végigmérte a nőt.
– Arra számított, hogy itt ügyvédre lesz szükség?
– Rex egyben Lisette volt férje – magyarázta Marcus. – Mind
együtt nőttünk fel. A válás óta is jóban vannak.
Scarlett gúnyosan felvonta a szemöldökét.
– Ezt nagy örömmel hallom. – A szemét forgatva feltartotta a
telefonját, hogy mindenki láthassa, hány óra van. – Már egy óra
telt el azóta, hogy azt az embert, akit itt mind állítólagosán
szeretnek, megtámadták és a sorsára hagyták. Már így is rengeteg
értékes percet pazaroltam el arra, ahogy maguk panaszkodnak
meg ujjal mutogatnak egymásra. Ha valamelyikük hajlandó
mondani bármit, ami segít nekem elkapni azt a szarházit, aki
lelőtte a barátjukat – itt Lisette felé fordult –, a maga öccsét, akkor
szóljanak. Kint leszek a folyosón. Beszéljék meg egymás közt!
Senki sem szólt egy szót sem, amikor sarkon fordult, hanem a
földre szegezték a tekintetüket, Marcus pedig elharapott egy
frusztrált morgást. Scarlettnek igaza volt. Száz százalékban.
Phillip akár meg is halhatott, ők pedig úgy viselkedtek, mint az
önző, hülye gyerekek.
– Engem próbálnak védelmezni – szólt a nő után, és egy
pillantással beléfojtotta Stone–ba a tiltakozást. – Keressünk egy
szobát, ahol magunk lehetünk, és akkor elmondom.
A nő csak a válla fölött pillantott vissza.
– Ne rabold az időmet, Marcus!
A férfi megrázta a fejét.

520
 – Itt nem számít, ki csinált mit. Én vagyok a főnök, tehát én
felelek minden kétes ügyért. Elsorolom neked az egészet, és
elmagyarázom, hogy miért viselkedünk... hülyén.
Scarlett lassan visszafordult, közben éjkék tekintetét végig a
férfi szemén tartotta. Nem hitt neki, de ezen a ponton ez most nem
számított.
– Rendben. Gyere velem!
Diesel talpra ugrott, Scarlett meg pislogott egyet, és
elkerekedett a szeme, ahogy egyre feljebb és feljebb nézett a férfi
testén. Diesel mindenkire ilyen hatással volt.
– Marhaság! – szakadt ki belőle, aztán gyors pillantást vetett
Gayle-re. – Bocsánat – mondta szelíden.
Gayle fáradtan megrázta a fejét.
– Nem vagyok az anyád, Diesel. Hála istennek!
Scarlett egyet hátralépett, hogy ne kelljen teljesen
hátradöntenie a fejét ahhoz, hogy Diesel szemébe nézzen.
– Azt hiszem, hivatalosan még nem találkoztunk – mondta.
– Diesel – szólalt meg Marcus –, ő itt Scarlett Bishop
nyomozó. Scarlett, bemutatom Diesel Kennedyt.
– Mr. Kennedy – szólította meg Scarlett –, miért marhaság ez?
Diesel a fejével Marcus felé bökött.
– Mert el akarja vinni a balhét, pedig én legalább annyira ludas
vagyok. Valószínűleg még inkább.
Stone is felállt egy sóhaj kíséretében.
– Meg én is.
– Én is – suttogta Lisette.
– És én is – tette hozzá Cal. – A nevem Calvin Booker, én
vagyok a Ledger főszerkesztője. Minden rajtam megy keresztül.
Diesel vállat vont, feszes állkapoccsal kihívóan méregette
Marcust, hátha ellentmond.
– Hát, úgy tűnik, mi vagyunk Spartacus – mondta vontatottan.
Stone a szemét forgatta.
– Fogd már be, Diesel!
– Mind a ketten fogjátok be! – förmedt rájuk Marcus, majd
Gayle–re mutatott. – Neki például semmi köze hozzá.

521
 – Ő nem tud semmit – tette hozzá Cal. – Csak legépeli a
feljegyzéseket.
– Ez pont nem igaz – tiltakozott Gayle. – Mindent tudok, pont
azért, mert én gépelem le a feljegyzéseket.
– Maga is Spartacus, asszonyom? – kérdezte Scarlett
udvariasan, mire Marcus alig bírta magában tartani a nevetést.
Pedig nem volt vicces. Az egészből semmi sem volt vicces.
Ezek a hülye barátai bajba sodorják magukat, pedig erre nem lett
volna semmi szükség. Ő maga meg kutya legyen, ha bemártja
Gayle-t valami ilyen ügyben.
– Nem! – felelte kórusban Marcus, Stone, Diesel, Cal és
Lisette. Gayle mérgesen és csalódottan felsóhajtott.
– Ahogy akarjátok. Mind bolondok vagytok, azt ugye tudjátok?
Majd hozom nektek a sütit, a belesütött reszelővel. Ez hogy
tetszene?
– Én csokisat kérek – mondta Diesel, Gayle pedig a kezébe
temette az arcát.
– Én szívesen elbeszélgetnék magával akkor is, ha nem tudott
semmiről, asszonyom – közölte Scarlett, majd Jill felé fordult. –
Meg veled is.
Jill megvonta a vállát.
– Én nem tudok mit mondani. Nem csináltam semmit.
– Hát akkor te és a nénikéd várjatok itt! – Scarlett a sarokban
álló kanapéra mutatott. – Én meg keresek magunknak egy szabad
szobát. Ne aggódjon – szólt oda Lisette-nek –, elintézem, hogy
hozzák a híreket az öccséről, amint kikerül a műtőből.

522
Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 22:00

Scarlett félreállt az útból, és megvárta, amíg Marcus és csapata

helyet foglal az asztal körül a kis orvosi szobában. Marcus
kifejezetten mogorvának tűnt – és haragudott a beosztottjaira.
Mindenért ő akarta vállalni a felelősséget, ami persze Scarlett
számára cseppet sem volt meglepő. Hogy az alkalmazottai egy
emberként kiálltak mellette, inkább szólt a Marcus iránti
hűségükről, mint a vágyról, hogy elmondják az igazat.
De ez nem számított, az volt a fontos, hogy kiderüljön az
igazság. Minden elvesztegetett pillanattal egyre több esélyt adtak
Marcus támadójának arra, hogy megszökjön, illetve újabb
támadást tervezzen meg. Scarlett részben szerette volna, ha itt
lenne Deacon, hogy segítsen neki, de közben örült, hogy a férfi ott
maradt a helyszínen Coppola ügynökkel. Nem volt benne biztos,
hogy még egy adag tesztoszteront be tudna venni a gyomra. Mert
az egész szoba szinte bűzlött tőle.
– Így most jó mindenkinek? – kérdezte, és közben látta, hogy
Stone O’Bannion a szemét forgatja.
– Dehogy jó! – mormolta. – De ha már egyszer itt vagyunk,
essünk túl rajta!
– Köszönöm – fordult Scarletthez Lisette –, hogy odaállította
azt a rendőrt a műtő elé. Úgy érzem, mintha Phillip egy kicsit
nagyobb biztonságban lenne.
Scarlett együttérzően elmosolyodott.
– Nincs mit.
Úgyis meg kellett kérnie valakit, hogy tartsa szemmel Jillt és
Gayle-t. Nem akarta, hogy egymással vagy bárki mással

523
beszélhessenek a rendőrök tudta nélkül. Ezért úgy állította be,
mintha az őr Gayle-re vigyázna.
– Nekem is vannak fivéreim – tette hozzá. – Tudom, min
mehet keresztül. Az egyik testvéremet szintén meglőtték pár évvel
ezelőtt. És utána pont ebben a kórházban műtötték meg.
Mindannyian itt őrködtünk a szobája előtt, felváltva, amíg haza
nem vihettük.
– És rendbe jött? – kérdezte Lisette, majd Scarlett hezitálását
látva összerezzent. – Ó, jaj, nagyon sajnálom, és őszinte
részvétem. Nem tudhattam.
– Ja, nem! – felelte gyorsan Scarlett, amikor rájött, mi zavarta
meg a nőt. – Túlélte. Nagyon jók az itteni sebészek. Csak hát...
Phin háborús veterán, és mindez azután történt, hogy hazajött.
Nagyon megkönnyebbültünk, hogy végre biztonságban van, és
erre egy kocsmai verekedésben valaki rálőtt. – Megrántotta a
vállát. – De most már jó ideje nem láttuk, úgyhogy nem is tudom,
mit válaszoljak. Remélem, hogy jól van. De nagyon eltértünk a
tárgytól.
Ez persze nem volt teljesen véletlen. Amit elmesélt, abban nem
volt semmi titok. Sőt lehet, hogy a Ledger le is hozta a Phin
összeomlásáról szóló hírt, ami egy nő miatti veszekedésből indult
ki. Mi másból. Phin mindig hirtelen haragú volt, még a háború
előtt is. A Ledger vélhetően több cikket is leközölt róla. Scarlett
azért számolt be Phinről Lisette-nek, hogy esetleg így közelebb
kerülhet ahhoz a személyhez, akinek itt a legtöbb vesztenivalója
van: az öccsét ugyanis addig nem tudhatták biztonságban, amíg a
támadója rács mögé nem került.
És persze Marcust sem. Így aztán nem Lisette Cauldwell volt itt
az egyetlen, akinek sok vesztenivalója volt. Scarlett nem hagyhatta
a gondolatait arra kalandozni, hogy mi történhetett volna, ha
Marcus ér előbb a lakásba. Mert akkor most ő feküdne bent a
műtőben.
Leült hát az üres székre Marcus és Diesel közé, az óriás mellé,
aki elsőként vállalta magára a közös felelősséget. A férfi válla
félig belógott Scarlett helyére is, de ő nem mozdult, inkább

524
megvárta, amíg Diesel néhány centivel arrébb húzódik a székével.
Ez aztán persze lavinát indított el, és mindenki húzogatni kezdte a
székét, mert Diesel mellett meg Stone ült, és ő is majdnem olyan
széles vállú volt. Scarlett megvárta, amíg mindenki befejezi a
mozgolódást, aztán elcsendesedett a társaság.
– Feltételezem, hogy ez az egész valahogy a Ledgerrel függ
össze – kezdett bele. A blézere zsebéből elővette a listát, amit
Marcus aznap napközben nyomtatott neki. Mintha évek teltek
volna el azóta. – Ezek azok a fenyegetések, amikről tudok. –
Felnézett a papírból Marcusra. – Feltételezem, hogy ez egy...
rövidített lista. Ha a teljeset küldted volna el, akkor percekkel a
videófájlok után kaptam volna meg. Ugye?
A férfi elvörösödve bólintott, amitől úgy festett, mint egy rossz
gyerek, akit tetten értek csínytevés közben.
– Úgy véltem, így lesz a legjobb. Talán tévedtem.
– Nem tudhattad – mondta a nő halkan. – Én is azt hittem,
hogy Tala a célpont, úgyhogy lépjünk túl ezen, és derítsük ki, ki
lőtte le a barátodat.
A listát letette az asztalra, majd egy pillanatra mindenkin
végigpásztázta a tekintetét, és a szemükbe nézett, majd folytatta.
– Mi olyat csinálnak, amitől valaki meg akarja magukat ölni?
– Mentességet kérünk – szólalt meg Stone halkan. – Különösen
Gayle számára.
– Ő csak feljegyzéseket gépel – mondta szárazon Scarlett. – És
ha esetleg nem vette volna észre, még egyiküknek sem soroltam
fel a jogait. Vagy kellett volna?
– Nem szükséges. – Marcus nagy levegőt vett. – A mi
célpontjaink a bántalmazó személyek, akiket megpróbálunk
előcsalogatni az otthonukból. Amilyen módon csak lehet.
A nő lassan pislogott egyet, és próbálta megemészteni a
hallottakat. Nem pontosan tudta, hogy mire számítson, de ennek
hallatán nem lepődött meg. Mondta már Marcusnak, hogy ő
valójában védelmezésre született, és ezt komolyan is gondolta. De
feltételezése szerint ez olyasmit takart, hogy bajba jutott
embereken segít. Merthogy olyan készségesen és természetesen

525
nyújtott segítséget Tálának. Mintha ez része lett volna a
mindennapjainak. De hogy ennyi gondot fordítottak arra, hogy ezt
az egészet titokban tartsák, az már kissé aggasztóbb volt.
– Megszegitek a törvényt?
Diesel hanyagul megvonta hatalmas vállát.
– Egy kis hekkelés. És előfordul, hogy... sugalljuk nekik, hogy
költözzenek el a városból.
Scarlett ajka megremegett.
– Ha ajtót nyitnék, és maga állna ott, Mr. Kennedy, már nem
lenne szükség semmilyen sugallatra. Már futnék is, még mielőtt
kinyithatná a száját.
Diesel elégedetten elvigyorodott.
– Köszönöm a bókot!
– Nagyon szívesen. Hogyan választják ki ezeket a
bántalmazókat?
Lopott pillantások az asztal körül, és Scarlett kezdte elveszíteni
a türelmét.
– Az isten szerelmére, emberek, nyögjék már ki! Nem érek rá
egész este. És a barátjuk sem. Nem tarthatom itt azt az őrt sem
örökké.
–Többnyire ajánlások nyomán megyünk – szólalt meg Marcus.
– Vannak, amik olyan személyektől érkeznek, akiknek nincs
joguk kiadni ilyen információkat. Ha felfedjük a kilétüket, azzal
veszélybe sodorhatjuk az állásukat, ami meg persze azt jelentené,
hogy egy csomó rászoruló ember nem jut segítséghez.
– Tehát például a gyermekvédelmi hatóság – vetette közbe a
nyomozónő. – Ezt megértem. Nyilván szörnyen frusztráló lehet
azt látni, hogy gazemberek nőket és gyerekeket bántalmaznak, és
megússzák.
– Ilyesmi napi szinten előfordul – mondta Cal csendesen.
Először nyitotta szóra a száját, amióta beléptek a szobába.
– Igen – értett egyet Scarlett. – Minden áldott nap. Sokszor
megtörtént már, hogy kedvem lett volna valakinek „sugallni”,
hogy hagyja el örökre a várost.

526
 – És volt olyan, hogy meg is tette? – kérdezte Stone csillogó
szemmel.
Még a riporter is, gondolta Scarlett, és felvonta a szemöldökét.
– Mondom, kedvem lett volna, Stone. Ennyit mondtam. A
félreértések elkerülése végett.
Végignézett a többieken.
– Szóval kapnak egy tippet. Feltételezem, ez arról szól, hogy
van egy bántalmazó, aki olyan ügyes, hogy nem tudják elcsípni a
gyermekvédelmisek, vagy aki elhallgattatta az áldozatát. Mi a
következő lépés? Szereznek bizonyítékot a bántalmazásról?
– Valami olyasmi – felelte Marcus. – De van, hogy nincs
bizonyíték a bántalmazásra, és ilyenkor találnunk kell valami
mást.
– Megtalálni vagy kitalálni? – kérdezte Scarlett nyomatékosan.
– Leginkább megtalálni. Néha kicsit kreatívabb megoldást
keresünk. De soha nem magunk találjuk ki.
Cal megköszörülte a torkát.
– Inkább úgy mondanám, hogy csapdát állítunk. Előre
elhelyezett kamerákkal.
– Hát persze! – Scarlett Diesel felé fordult. – Maga lenne a
hekker?
Büszkeség csillant meg az óriás szemében.
– Igen, én vagyok. De nem lopok el semmit. Csak... kutakodók.
Scarlettnek újra mosolyra rándult a szája. Nehéz volt nem
kedvelni ezt a fickót.
– És mi után kutat?
– Általában valamiféle gaztett után. Néha teljesen nyilvánvaló
– erre elkeskenyedett a szája –, mint például a gyerekpornó
esetében. Máskor kevésbé, mint például az adócsalás vagy a
tőzsdei visszaélés esetében.
Scarlett meglepetten pislogott.
– Adócsalás és tőzsdei visszaélés?
– Az is bűntett – szólt közbe Lisette. – Nem annyira súlyos, de
ha nagyban űzik, akkor mégiscsak szövetségi börtön jár érte. És
ilyenkor elkerülnek a családtól.

527
 – Ezenkívül – tette hozzá Cal –, ha esetleg nem elég súlyos a
dolog a szövetségieknek, sokszor az is elég, hogy nem akarják,
hogy mások megtudják, mit tettek. Ilyenkor kissé nyitottabbak
arra a javaslatra, hogy kezdjenek új életet a családtól távol.
– Szóval zsarolás – mormolta Scarlett.
– Szelíd meggyőzés – vágott vissza Cal.
– Tehát eltávolítjuk őket otthonról – folytatta Scarlett, és
próbálta leplezni az elismerést a hangjában, bár tudta, hogy nem
járt teljes sikerrel. – De aztán nyilván mind visszatérnek. Akkor
hogyan tovább?
– Arra mennek haza, hogy a családjuk elköltözött – válaszolta
Marcus. – Mi segítünk nekik újrakezdeni valahol, ha ez a
kívánságuk. Új személyazonosság, új munkahely. Voltak nők,
akiknek segítettünk visszamenni tanulni. – Harcos, büszke
mosolyt villantott. – Egyikük épp most végzett ápolónőként. Egy
másikból gyógyszerészeti technikus lett. Egy harmadik pedig
ügyvédsegéd. Volt egy olyan, aki azért hagyta félbe a tanárképzőt,
mert nem mert mutatkozni összevissza vert arccal az egyetemen.
Most be tudta fejezni. Ezek az anyák így már mind el tudják látni
saját erőből a családjukat. Ők alakítják a saját életüket, már
nincsenek egyedül, elzárva. És a gyerekeik már nem félnek.
Scarlett nagy levegőt vett, a mellkasa hirtelen elszorult a
feltörő érzelemtől. Már alig tudott uralkodni magán. Tudta mindig
is, hogy Marcus másmilyen, azóta, hogy először meghallotta a
hangját. Tudta. Dehogyis, csak reméltem. Annyira nagyon
reméltem.
– És mindezt miért titkoljátok? – kérdezte suttogva, a férfi
szemébe nézve, és hagyta, hogy Marcus lásson mindent, amit a
lelke mélyén érzett. Azt kívánta, bárcsak kettesben lennének,
hogy meg is mutathassa.
– Azért, mert megszegjük a szabályokat – suttogta a férfi
válaszul, és közben végig állta Scarlett tekintetét, izzóan,
meghitten, annak ellenére, hogy nem voltak egyedül. –
Meghekkeljük emberek számítógépét, „szelíd meggyőzést”

528
alkalmazunk, és csapdát állítunk nekik. Hamis igazolványokat
állítunk ki, meg hamis anyakönyvi papírokat és útleveleket.
– A, a nyomdagép! – mormolta maga elé a nő, és egy pillantás
Cal irányába elárulta, hogy jól gondolja. A férfi feltartotta a
tenyerét, megmutatta neki az ujjait, amik tele voltak fekete
tintafoltokkal. Összehúzott szeme és felemelt álla csupa dac volt.
– Tehát minden rendelkezésre álló eszközt jól kihasználnak.
– És minden képességünket – tette hozzá Cal. – Még a
számítógépek megjelenése előtt tanultam a szakmát.
A mellette ülő Diesel felsóhajtott.
– És ha feljelent minket, akkor mindezt abba kell hagynunk.
Scarlett megrázta a fejét. Az a legnagyobb gondjuk, hogy
folytathassák a munkát, nem is a lehetséges büntetés. Vagy hogy
meggyilkolják őket.
– De hisz ez veszélyes dolog! Phillip az élő bizonyíték.
– Phillip tisztában volt a kockázatokkal – felelte Lisette
csendesen. – Elfogadta ezt. Azt akarom, hogy elkapják a tettest,
de egyikünk sem akar leállni ezzel. Phillip is ezt mondaná, ha itt
ülne közöttünk.
– De miért? – kérdezte Scarlett, és újra végigjáratta tekintetét a
szobán. Azt értette, hogy Marcus és Stone gyerekkorukban
traumát éltek át. Elvesztették a kisöccsüket, akit egy gyilkos
emberrabló ölt meg, de ebből nem következett automatikusan a
bántalmazott nők és gyerekeik védelmezése. És a többiek... Nem
értette. – Miért olyan fontos ez maguknak?
– Megvan rá az okunk – válaszolta Diesel makacsul, a többiek
meg bólogattak.
Az világos volt, hogy nem tud belőlük többet kiszedni,
legalábbis nem itt és most.
– Rendben. Szóval megszegnek bizonyos szabályokat,
bántalmazókat rács mögé juttatnak, másokat pedig „szelíden
meggyőznek”, hogy hagyják békén a családot. – Ujjával az előtte
fekvő papírra bökött. – Ezen a listán található megfelelő gyanús
személy?
– Nem – válaszolta Marcus. – Azért választottam ezeket.

529
 Hát persze. Mert a férfi nem bízott meg benne, akkor még. És
ez kölcsönös volt. Scarlett szemében akkor a férfi még egy
riporter volt, aki abból él, hogy híreket gyárt. Micsoda különbség
pár óra elteltével!
– Kaphatnék egy teljes listát?
Marcus elővett egy flashmeghajtót a nadrágja zsebéből.
– Tessék! – Beletette Scarlett tenyerébe, és rázárta az ujjait.
Egy darabig rajta tartotta a kezét a nőén, aztán elengedte. –
Elmondom majd részletesen, mit kell tudni a nevekről.
Scarlett bőre bizsergett, amikor Marcus visszahúzta a kezét,
már hiányzott is az érintése. Ellen kellett állnia a késztetésnek,
hogy hozzábújjon.
– Rendben, megfejtjük. A következő kérdésem, és kérem,
legyenek őszinték hozzám, mert nem szeretem a kellemetlen
meglepetéseket, meddig mentek el a „szelíd meggyőzésben”?
Előfordult, hogy tettlegességre is sor került? Egész pontosan:
előfordult, hogy valaki feljelentést tett testi sértésért?
Hosszú csönd állt be az asztal körül, amitől összeszorult
Scarlett gyomra. Mit követtek el?
– Hogy feljelentett volna valaki? – kérdezte Diesel, elnyújtva a
szót. – Rendes, rendőrségi feljelentésre gondol?
– Igen. – A nyomozónő összehúzta a szemét. – Miért, maga
miféle feljelentésről beszél?
– Nem, semmilyenről – felelte Diesel, és a kezével intett egyet.
– Rendőrségi feljelentésre volt kíváncsi. A válasz az, hogy nem
volt. Legalábbis nem emlékszem.
– Nem volt, vagy nem emlékszik? – erősködött Scarlett.
– Nos, bármilyen dilinyós tehet rendőrségi feljelentést – felelte
Diesel, és vállat vont. – Ilyesmi lehetséges.
Scarlett nagyot sóhajtott.
– Nos, egészen pontosan mit követtek el? Tudnom kell!
Stone karba fonta a kezét.
– Hát, volt néhány seggfej, akik párszor pofára estek.
– Például nekizuhantak az ajtófélfának – tette hozzá Diesel. –
Vagy betonnak. Vagy valaki öklének.

530
 – És mégis mekkorát eshettek ilyenkor? – faggatta Scarlett.
– A legsúlyosabb az volt, amikor a srácok elvertek egy seggfejt
– mondta Lisette.
– Milyen srácok? – érdeklődött Scarlett.
Stone megrázta a fejét.
– Én biztos nem. Alibim van. A kolumbiai választásokról
tudósítottam.
Scarlett Marcusra emelte a tekintetét.
– Te voltál?
Marcus bólintott, de nem látszott rajta bűnbánat.
– Annyira ostoba volt, hogy ő ütött először. Nézd, az a
szemétláda valami trükkel rávette a lánya legjobb barátnőjét, hogy
árulja el neki, hol bujkál a felesége a gyerekeivel. Odament, és
vissza akarta őket ráncigálni azok után, hogy lecsukták, mert a
saját gyerekeit molesztálta, meg párat a szomszédból is. A lány
barátnője szólt nekik előre, amikor rájött, hogy rászedték, és a
fickó leendő exneje hívott minket.
– Miért nem a rendőröket hívta? – tudakolta Scarlett, és újra
csend lett az asztal körül.
– Mert ő maga is rendőr volt – felelte Marcus csendesen.
Scarlett kifújta a levegőt.
– A francba! Megvertél egy rendőrt?
– Egy kicsit – mondta Diesel.
– Nagyon – helyesbített Marcus. – És nem sajnálom. Addig
nem nyugodott volna, amíg meg nem öli őket. Megfenyegettük,
hogy kihívjuk rá a rendőröket, akkor támadt ránk. így aztán
meggyőztem, hogy távozzon, és ne jöjjön vissza többé. És el is
ment. Aznap. De aggódtam, hogy esetleg előkerül, úgyhogy egy
nagyon komoly riasztót szereltünk a nő házába, majd szereztünk
neki egy hatalmas kutyát. Többé nem jött vissza. Pár héttel később
meghalt, de ennek nem volt köze ahhoz, ami köztünk történt.
Scarlett megdörzsölte a halántékát, és próbálta felidézni az
esetet. Ilyen, hogy egy zsarut lesittelnek molesztálásért, nem
történik mindennap. Hirtelen eszébe jutott a férfi neve, és
felrémlett az arca. Kifújta a levegőt.

531
 – Igazuk van. Ismertem a fickót. Egy gazember volt, aki
szerette a nála gyengébbeket terrorizálni. Elköltözött Kaliforniába,
és ott meghalt. Egy verekedésben vagy országúti összetűzésben,
nem? Elég súlyosan összeverték, de nem emlékszem minden
részletre. – Összehúzta a szemét. – Ti csináltátok?
– Nem – tiltakozott Marcus. – A mi összetűzésünk már
korábban lezajlott. De egyikünk sem siratta meg. Akkor halt meg,
amikor én kórházban voltam, Stone pedig otthon lábadozott.
Diesel meg segített Cal-nek és Lisette-nek az újságnál.
Scarlett megfordult, és Diesel szemébe nézett, de a férfinak a
pillája sem rebbent.
– Nem én voltam – jelentette ki. – Az a seggfej berúgott,
fogdosni kezdte a pincérnőt valami bárban, aminek a szteroidos
gyúrós pasija nem annyira örült. A srác most börtönben ül, és a
tárgyalásra vár. – Kajánul elvigyorodott. – A cikket azért
megírtam belőle.
– Akkor jó – mormolta Scarlett, és azt remélte, soha nem
találkozik Diesellel feldühödve. Már az a kis gonosz mosoly is
elég volt, hogy felálljon a szőr a hátán. Marcusra nézett. – Volt
más hasonló ilyen incidens?
– Nem sok. Legtöbbször Diesel csak meglátogatta őket.
Legtöbbször még az ujját sem kellett felemelnie, és már futottak
is. – A meghajtóra mutatott. – Minden részletet elmondok, amikor
átnézzük a listát.
– Vannak olyanok, akik nincsenek a listán? – tudakolta
Scarlett. – Olyanok, akik után nyomoztatok, de nem
fenyegetőztek? Vagy olyanok, akik ellen még nem zárult le a
nyomozás, vagy akiknél még nem jutottatok el a leleplezés és
„szelíd meggyőzés” fázisába?
Lisette hangosan vett egy lélegzetet.
– Mr. Arrogáns. Phillip ma járt nála az irodában, hogy
feltegyen néhány kérdést.
– De ez nem magyarázat a sikátorra meg a mesterlövészre –
jegyezte meg Marcus.
Lisette válla megrogyott.

532
 – Igazad van.
– Ki ez a Mr. Arrogáns? – érdeklődött Scarlett.
– A valódi neve Rich McKay – válaszolta Lisette. – Vállalati
ügyvéd. A Wesman Peal nagyáruházláncnál dolgozik. Alelnöki
beosztásban.
– És az ügyvédek pontosan tudják, hogyan játsszák ki a
törvényt – mondta Scarlett hűvösen. – És Phillip mit keresett az
irodájában?
– Az alkalmazottai listáját – magyarázta Marcus. – Úgy
gondoltuk, ha veri a feleségét és a gyerekeit, akkor lehet, hogy az
irodában is agresszív a beosztottakkal. Phillip futárnak adta ki
magát.
– Ezt akkor felhasználhatjuk – mondta Scarlett elgondolkodva.
– Azt mondhatjuk, hogy az őt ért támadással kapcsolatos
nyomozás részeként ellenőrzünk minden helyet, ahol ma járt.
Valami egyéb? Van még olyan folyamatban lévő ügy, amire
figyelnünk kellene?
– Nincs – felelte Stone. – Ősz óta minden nagyon
lecsendesedett.
Mikhail meggyilkolása óta.
– Most kezdtünk csak újra beindulni – tette hozzá Marcus.
Scarlett bólintott.
– Értem. De igazad van – fordult Marcus felé –, nem hinném,
hogy Mr. Arrogánsnak köze lenne a Phillip elleni támadáshoz, a
mai délutáni lövöldözés miatt. Ha azt feltételezzük, hogy te voltál
a célpont, akkor a lövésznek vagy már lesben kellett várnia az
Anders-háznál, vagy minket követett odáig.
Marcus hirtelen elsápadt.
– Ó, az istenit! Delores!
Stone megmerevedett.
– Mi van vele?
A két testvér egymásra meredt.
– Pont tőle jöttünk el – mondta Marcus –, mert ő tudta
azonosítani a kutyát, akit Tala a parkban sétáltatott. így jutottunk

533
hozzá Ander-sék címéhez. Delores menhelyétől egyenesen a Hyde
Parkba mentünk.
Stone is elsápadt.
– Lehet, hogy őt is megtámadták. Az isten verje meg!
A keze szemmel láthatóan remegett, miközben előhúzta a
zsebéből a mobilját, és kiválasztott egy számot a gyorshívó
listáról, a többiek döbbent meglepetésére. Egy pillanat múlva
megnyugodott.
– A nyitvatartásuk iránt érdeklődnék – szólt bele a telefonba. –
Köszönöm!
Scarlett kérdően Marcusra nézett, de ő ugyanolyan értetlenül
nézett vissza.
– Hűha! – Marcus habozott egy kicsit. – Bent van a gyorshívó
listádban?
Stone arca egy szempillantás alatt sápadtról sötétvörösre
váltott.
– Igen.
– De csak a nyitvatartást kérdezted – tette hozzá Diesel felvont
szemöldökkel.
Stone félelmetes arcot vágott.
– Ejtsük a témát! De komolyan! – Elszántan nézett végig az
asztal körül ülőkön. – Aggódom miatta, mert ott lakik kint
Bivalybasznád-Alsón. Rajta tartom a szemem. Oké? Csak biztos
akartam lenni, hogy nem esett baja.
– Loveland nem éppen Bivalybasznád-Alsó – jegyezte meg
Scarlett szelíden.
Ezzel magára vonta a férfi haragját.
– Ott lakik egyedül a semmi kellős közepén! Oda bárki
betörhet, és ő nem lenne képes megvédeni magát.
Scarlett gyanította, hogy több is van a dologban, de felismerte,
mikor kell visszavonulót fújni. Stone-nak joga volt az érzéseihez.
De el akarta oszlatni a félelmeit.
– Deloresnek van egy hatalmas kutyája, és én magam mutattam
meg neki, hogyan kell használni a fegyvert. Elég ügyesen lő
célba. Felesleges ennyire aggódnia érte.

534
 A hatalmas ember nagy levegőt vett.
– Köszönöm! – motyogta. – Ez nagyon megnyugtató.
– Kiküldők egy járőrt, hogy nézzen rá. Es azt tanácsolom neki,
hogy a következő pár napot húzza ki valami biztonságos helyen –
tette hozzá Scarlett, amit Stone hálás pillantással viszonzott, de
már nem fűzött hozzá semmit.
A mellette ülő bátyja viszont megszorította a nyomozónő
térdét.
– Köszönöm! – suttogta a fülébe.
Scarlett a férfi kezére tette a sajátját.
– Nincs mit. Kedvelem, rendes nő. Összebarátkoztunk. Nektek
is érdemes lenne fokozni a biztonságot a Ledger épületében. Talán
még az otthonaitokban is. Különösen anyádéknál, Marcus. De
Gayle-nél is kellene. Mivel nem sikerült téged Phillip segítségével
tőrbe csalniuk, lehet, hogy újra megpróbálkoznak. Anyád meg
Audrey egyedül vannak. Gayle itt biztonságban van, de majd haza
kell mennie aludni.
Marcus és Stone egyszerre sápadt le.
– Erre már korábban gondolnunk kellett volna, az ördögbe is! –
mondta Stone, majd megírt egy gyors SMS-t, és közben folytatta.
– Felveszem a kapcsolatot azzal a céggel, amelyik Audrey
jótékonysági eseményeit szokta biztosítani. Mindkét házhoz
rendelek ki őröket, és a Ledgerhez is.
Marcus egy bizonytalan lélegzetet vett.
– Anya sofőrje nyugalmazott katonatiszt, és a szobalánya is ki
van képezve önvédelemre, úgyhogy a házon belül biztonságban
van. Ok vigyáznak majd rá, amíg az őrök oda nem érnek.
– Nekik is küldök SMS-t – közölte Stone komoran, és az ujjai
tovább száguldoztak a telefon kijelzőjén. – Nem akarom, hogy
meglepetés érje őket.
Már elrendeltem, hogy a járőrök haladjanak el a ház előtt,
amikor Phillip mellé kértem őrt – mondta Scarlett. – De az
osztályon nem érzik indokoltnak a folyamatos megfigyelést.
Kérjétek meg a belső biztonságiakat meg a külsős céget, hogy
egyeztessenek a rendőrséggel.

535
 Stone meglepett arcot vágott.
– Köszönjük, nyomozó! Nagyon kedves magától.
– Egy telefonba került – válaszolta Scarlett egyszerűen. – Az
édesanyjuk sok mindenen ment keresztül. Szeretném, ha
biztonságban érezhet– né magát. Ha biztonságban lenne.
Marcus szája széle alig láthatóan felfelé kunkorodott Stone
arckifejezése láttán, tenyerét meg felfelé fordította, és az ujjait
összefűzte Scarlettével.
– És most hogyan tovább, nyomozó? – érdeklődött hivatalos
hangon, ami szöges ellentétben állt azzal a melegséggel, ami az
összekulcsolt kezüket átjárta.
– Essünk neki annak a listának! – Scarlett az ajkába harapott. –
Bár valami mintha még mindig nem stimmelne. Tala ismerte a
reggeli támadót. Ebben biztos vagyok.
Marcus hátrahajtotta a fejét, és a plafonra bámult egy fáradt
sóhaj kíséretében.
– Igazad van. Ez valahogy n...
Mondandóját az ajtó nyílása szakította félbe, amin egy
fáradtnak tűnő sebész dugta be a fejét.
– Miss Cauldwell? Az ügyeletes nővér mondta, hogy itt
találom.
Az asztal körül mindenki egy emberként felpattant, Scarlett is.
Továbbra is Marcus kezét fogta, és várakozás közben meg is
szorította.
– Én vagyok Lisette Cauldwell – mondta Lisette reszkető
hangon.
Cal átölelte Lisette vállát, és szorosan maga mellé húzta.
– Jól van a beteg? – kérdezte.
– Túlélte a műtétet – felelte az orvos. – Nagyon súlyosan
megsebesült, de van esélye a felépülésre. Akitől elsősegélyt
kapott, az nagyon jó munkát végzett. Ha ennél több vért veszít,
valószínűleg nem élte volna túl. Így is közel másfél liter vért
kapott. Most a lábadozóban van, de hamarosan átszállítjuk az
intenzív osztályra. A következő huszonnégy órában dől el minden.
Mire letelik, így vagy úgy, de tudni fogjuk, mire számíthatunk. –

536
Egy biccentéssel elköszönt, kilépett a szobából, és becsukta maga
mögött az ajtót.
Lisette Cal felé fordult, és karjában újra zokogni kezdett.
Részben a megkönnyebbülés, részben a félelem és részben az
adrenalin miatt, gondolta Scarlett. Megértette. Ugyanígy ölelte át
ő is a zokogó anyját, amikor a sebész közölte velük, hogy Phin
rendbe fog jönni. És ő maga is hasonló könnyeket ejtett, amikor
senki sem látta.
Marcus visszaroskadt a székébe, már szinte fájdalmas erővel
szorította Scarlett kezét. A másik, szabad kezébe temette az arcát,
reszketve próbálta visszafogni az érzéseit. Scarlett a maga szabad
kezével végigsimított a férfi haján, aztán maga felé húzta a fejét,
hogy Marcus az ölébe támaszthassa az arcát. A szíve szaporán
kezdett verni, amikor a férfi még jobban belefúrta a fejét és
átölelte a derekát. Nem volt semmi szexualitás ebben az
ölelésben. A férfinak csak vigasztalásra volt szüksége. Ahogy
szorosan hozzábújt, Scarlett azon tűnődött, vajon mennyi idő
telhetett el azóta, hogy valaki legutóbb megpróbálta vigasztalni.
Vagy ha saját magából indul ki, mikor hagyhatta magát utoljára
vigasztalni.
Ebben a pillanatban cseppet sem érdekelte, hogy ki látja meg
őket, és akkor sem tolta volna el magától Marcust, ha maga Lynda
Isenberg lép be a rendőrfőnök társaságában. Különösen amikor
azt érezte, hogy a blúza elöl átnedvesedik. A férfi el is sírta magát,
de nem akarta, hogy ezt mások is lássák. És számított rá, hogy
Scarlett segít titokban tartani.
Öt is a sírás kerülgette, amikor lehajolt, az ajka szinte súrolta
Marcus fülét.
– Hallottad, mit mondott az orvos – suttogta. Átölelve ringatta
a férfit, aki tovább kapaszkodott belé. – Phillip valószínűleg
neked köszönheti az életét. Nem miattad történt mindez, nem te
vagy felelős. Az a felelős, aki betört a lakásodba, és lelőtte
Phillipet.
Szinte láthatatlan mozdulattal a férfi még szorosabbra fonta az
ölelését, a válla megrázkódott.

537
 – Ide figyelj, Marcus O’Bannion! – suttogta Scarlett harciasán.
– A csapatod minden egyes tagja tisztában volt a vállalt
kockázatokkal. És számoltak vele. Azt az embert, aki annyira
kiakadt, hogy most meg akar téged gyilkolni, lehet, hogy valaki
más leplezte le a csapatból, és nem te. Nem csak neked jár az a
kósza bűntudat, amit most teljes egészében magadra akarsz húzni.
Nem viselheted egyedül ezt a terhet! Legalábbis én nem hagyom.
– Megcsókolta a férfi nyakát, pont a füle alatt, és
megkönnyebbüléssel nyugtázta a torkából felsejlő kis kuncogást.
– Rendbe fog jönni, Marcus. Ebben hinned kell.
A férfiból előtört egy nagy sóhaj, meleget fújva a nő hasára a
szoknyán keresztül.
– Nem tisztességesek az eszközei, Bishop nyomozó – szólalt
meg csendesen, aztán az arcizmai megfeszültek, amikor behunyt
szemmel Scarlett törzséhez dörgölte az arcát, amíg lassan fel nem
száradtak a könnyei.
– Csak olyankor, ha nincs más megoldás – válaszolta Scarlett.
– Szóval ne kényszeríts ilyesmire.
Marcus szája sarka bánatosan felfelé kunkorodott, miközben
kibontakozott az ölelésből. Elengedte a nő kezét, majd két kézzel
végigdörzsölte az arcát. Közben Scarlett feltűnés nélkül
begombolta a blézere gombját, hogy ne látsszon rajta a nedves
folt. Arra számított, hogy amikor a férfi leteszi a kezét, higgadt
arccal bukkan elő a tenyere mögül, de amit látott, attól elállt a
lélegzete. Rengeteg érzelmet látott már Marcus sötét szemében –
fájdalmat és vágyat, dühöt és bűntudatot. De most olyan mély és
szinte kiéheztetett vágyat látott benne, ami annyira megrázta,
hogy szinte földbe gyökerezett a lába. Égette belülről. Szeretett
volna érte nyúlni, újra átölelni, de ezúttal nem vigasztalás
céljából. És ezt meg is tette volna, ha Diesel a háta mögött nem
köszörüli meg udvariasan a torkát.
– Szükség van még itt ránk? – kérdezte. – Mert Cal és én
visszamennénk a szerkesztőségbe. Vár egy lap, amit ki kellene
nyomtatnunk.

538
 Scarlett nagy levegőt vett, és becsukta a szemét, hátha úgy
gyorsabban összeszedi magát. Próbált uralkodni magán. Amikor
végül kinyitotta a szemét, Marcus még mindig kiéhezett
farkasként bámulta. De erőt vett magán, megfordult, és felnézett
Diesel szemébe.
– Azt hiszem, elég anyagom van, amin elindulhatok. Ha akad
még kérdésem, jelentkezem.
Diesel élvezettel húzta fel a szemöldökét.
– Akkor, ha jól értem, nem tartóztat le minket.
Scarlett értetlenül pislogott.
– De hát miért tenném? Semmilyen hivatalos panasz nem
érkezett maguk ellen. Kérem, ügyeljenek arra, hogy ez így is
maradjon!
Diesel széles vigyorral megkerülte az asztalt, és arcon csókolta
Lisette-et.
– Nemsokára visszajövök, Lissy. Minket egy darabig úgysem
engednek be az intenzívre. Ha nem hallok felőled, akkor
visszajövök, és felváltalak az éjszakai műszakra, hogy alhass egy
kicsit.
– Nem hiszem, hogy tudnék aludni – szipogta Lisette. – Inkább
csak figyelem majd, ahogy lélegzik.
– Gyere, drága! – Cal az ajtóhoz vezette Lisette-et. – Menjünk,
és mondjuk el Gayle-nek a híreket.
Marcus Cal nyomában haladt, de egy pillanatra megállt az
ajtóban, amikor észlelte, hogy Scarlett nem mozdult onnan, ahol
állt.
– Nem jössz?
Scarlettnek a nyelve hegyén volt, hogy máris megy, ám
rádöbbent, hogy Stone még az asztalnál ül, széles mellkasa előtt
összefont kézzel, és furcsán mogorván ráncolja a homlokát.
– Egy perc, és megyek – mondta végül. – Csak előbb beszélek
Stone-nal.
Mert az nyilvánvaló volt, hogy Stone szeretne beszélni vele.
Marcus figyelmeztetőleg az öccsére meresztette a szemét, majd a
nő felé fordult, a szemében ugyanaz az éhes vágyakozás.

539
 – Találkozzunk akkor az előcsarnokban, aztán nekiláthatunk
végre annak a listának.
Scarlettnek nem éppen a lista járt a fejében, amikor a férfi ilyen
szemekkel nézett rá. De az a lista segíthetett abban, hogy Marcus
életben maradjon, így hát bólintott.
– Ne menj az ablak közelébe!
Marcus gyorsan tisztelgett egyet.
– Igen, asszonyom!

540
 Huszonnegyedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 22:35

S carlett leült Stone-nal szemben, és összefonta maga előtt a

karját.
Egy darabig egyikük sem szólt egy szót sem, és közben a férfi
úgy meresztette rá a szemét, mint egy... szikla.
Végül Scarlett törte meg a csendet.
– Értem – mondta.
Stone gunyorosan elmosolyodott.
– És egészen pontosan mi az, amit ért, Bishop nyomozó?
– Azt, hogy maga ugyanúgy próbálja őt védelmezni, ahogy ő is
óvja magát. – Kicsit habozott, aztán folytatta: – Tudom, mi történt
huszonhét évvel ezelőtt.
A férfi arcát elöntötte a düh.
– Maga lófaszt sem tud!
– Tudom, hogy elrabolták magukat, amikor kicsik voltak, és
hogy ebbe majdnem belehaltak. Tudom, hogy az öccsük bele is
halt. Tudom, hogy még egy testvért elveszítettek kilenc hónappal
ezelőtt, és értem, hogy maga ma az utolsó még életben lévő
fiútestvérét is majdnem elveszítette, három különböző
alkalommal.
A férfinak egy izom rángatózott az arcában, miközben a fogát
csikorgatta.
– Honnan tud Mattyről? – kérdezte végül.

541
 Matty. Matthias beceneve.
– Marcus említette, hogy keressek rá a Matthias névre és
Lexington-ra. így tettem, ezért tudom, hogy az újságokban milyen
sztori jelent meg. Ennél többet nem.
Scarlett figyelte, ahogy a férfi dühe alábbhagy. Marcus
említette, hogy a történet egy részét Stone tudja csak elmesélni.
Azt gyanította, Stone attól tart, hogy Marcus esetleg túl személyes
részleteket osztott meg vele.
– Nagyon sajnálom, hogy elveszítette az öccsét, Stone.
Mindkét öccsét. Nekem is vannak fivéreim, el sem tudom
képzelni, hogy elveszíthetem őket, annak ellenére, hogy egyszer–
kétszer már nagyon közel álltam hozzá. Tudom, ez nem sokat
jelent magának, de szeretném, ha tudná, megértem, hogy aggódik
Marcusért – felsóhajtott. – Nézze, azt nem ígérhetem, hogy
ezentúl minden rózsás lesz, csupa szivárvány és holtodiglan-
holtomiglan Marcus és köztem, de azt meg tudom ígérni, hogy
nem okozok neki fájdalmat.
– Szándékosan biztosan nem – mondta elcsigázottan Stone,
akinek már az összes haragja elszállt. Vagy legalábbis jól leplezte.
– De azt jobb, ha tudja, hogy én azt tanácsoltam neki, fusson
magával egy kört, aztán rúgja ki szépen.
A nő elkomorodott.
– Valóban?
– De azt mondta, erre képtelen. A jelek szerint ez a... valami,
amit maga iránt érez, akármi legyen is az, mélyen gyökerezik. –
Előrehajolt, és egyenesen Scarlett szemébe nézett. – Nagyon
mélyen. Érti ezt?
Scarlett egyenletesen vette a levegőt, nem érte meglepetés.
„Nagyon mély” volt, amit Marcus szemében látott, röpke
percekkel korábban. „Nagyon mély” volt, amit ő maga érzett,
amióta csak meghallotta a férfi hangját. Olyan kötődés volt,
amilyet még egyetlen férfival sem érzett.
– Igen, Stone. Értem. És ha jól értem, arra kíváncsi, hogy én is
így érzek-e.
Stone nem mozdult.

542
 –És?
– Igen.
Stone hitetlenkedve rázta meg a fejét.
– De hisz nem is ismeri őt!
– Talán nem. De azt tudom, hogy többet szeretnék megtudni
róla. Stone válla besüppedt.
– A bátyám megérdemli a boldogságot, nyomozó. Meg tudja
nekem ígérni, hogy boldoggá teszi?
A hangját átjáró szomorúság, a kétségbeesett tehetetlenség, ami
áradt a férfiból, szíven ütötte Scarlettet. Nagyon meg akarta neki
ígérni, hogy a bátyja soha többé nem lesz szomorú vagy
magányos. De hazudni nem volt hajlandó.
– Ezt nem ígérhetem – felelte búsan –, de csak azért, mert már
nagyon régen megtanultam, hogy nem vállalhatok felelősséget
egy másik ember boldogságáért.
Stone, a nő nagy meglepetésére, elgondolkodva bólintott.
– Ez igaz – suttogta.
– Azt megígérhetem, hogy gondoskodom róla, és ha ez azzal
jár, hogy saját magától kell megvédelmeznem, azt is megteszem.
Stone hosszan fürkészte Scarlettet, majd bólintott, még mindig
mogorván, de már nem annyira, mint korábban.
– Talán mégiscsak ismeri őt. – Felállt, elcsigázottnak és
fáradtnak tűnt. – Szóljon csak, ha megint azt veszi a fejébe, hogy
egy átkozott hős akar lenni – tette hozzá halkan. – Mert ezt kicsit
túl gyakran csinálja.
– Erre magamtól is rájöttem – jegyezte meg a nyomozónő
fanyarul, amivel mintha leheletnyi mosolyt csalt volna a férfi
arcára, ami a születése pillanatában szinte már el is tűnt. – És
igen, szólni fogok.
Komoly bólintás volt a válasz.
– Köszönöm, nyomozó. És kérem, ne feledje megszervezni
Delores védelmét. – Nyelt egy nagyot. – Ö is megérdemli, hogy
biztonságban és boldog legyen.
– Amint a kocsimhoz érek, már intézem is. Még egy kérdés,
Stone. Az a fiatal nő Gayle-lel az unokahúga?

543
 A férfi tekintete azonnal megkeményedett.
– Jillnek hívják.
– Mi az ő szerepe ebben az egészben?
– Csak a bajt hozza ránk – felelte kurtán. – Marcus adott neki
munkát, mert Gayle megkérte rá, de a lány úgy viselkedik, hogy
legszívesebben.. . – Elharapta a mondat végét.
– És is szívesen lekevertem volna neki egyet – ismerte be
Scarlett, mire Stone arcán újra mosoly suhant át. – És ő is benne
van a csapatban?
– Nincs. Marcus nem bízik benne.
– Hát, én sem bíznék. És akkor honnan tud a lány a
fenyegetésekről?
– Mert feltörte Gayle számítógépét, amikor a nénikéje beteg
volt. Azt állítja, csak segíteni akart, és ez lehet, hogy így is van, de
kinézte magának Marcust. Közben meg neheztel rá, amiért Gayle
anyáskodik felette.
– És magával mi a helyzet?
A férfi eltolta magát az asztaltól.
– Nekem csak a testemet akarja, ami Diesel szerint őrült
mókás. Szerintem meg nem annyira. Az elkényeztetett kislányok
soha nem jöttek be nekem.
Scarlett pislogott egyet.
– Úgy értettem, Gayle maga felett is anyáskodik?
Stone elpirult, amitől hirtelen tíz évvel fiatalabbnak nézett ki.
– Ja! Vagy úgy! Hát, nem igazán. Én nem vagyok az a típus,
aki felett lehet anyáskodni. De most mennem kell Diesellel és
Callel vissza az újsághoz. Mára nekem jutott az a sajnálatos
feladat, hogy Jillre vigyázzak.
– Azért, mert tud a listáról – tippelt Scarlett, a férfi pedig
bólintott. – Mitől tartanak, mit tehet?
– Nem tudom pontosan, de nem bízom abban, hogy nem
használná fel Marcus ellen, amit tud. Különösen az után a
kifakadás után a váróban. Jelentősen vissza kellene vennie a
kiscsajnak.
– Hát akkor győzze meg! – javasolta Scarlett.

544
 Stone megrázta a fejét.
– Attól tartok, nem tudnám úriember módjára csinálni. Kettőnk
közül Marcus a kedvesebb testvér. Én... egyszerűen nem vagyok
az. Oldja meg ezt, kérem, és derítse ki, hogy ki akarja
meggyilkolni a bátyámat.
– Maga egyetlen fenyegetésben sem szerepelt célpontként,
Stone?
A férfi vállat vont.
– Előfordult. A legtöbb veszélyes oknyomozás akkor történt,
amikor külföldön voltam, és ottani témákban tudósítottam. Az
igazán elvetemült gazemberek Lisette-et, Phillipet és persze
Marcust akarják.
– És mi a helyzet Diesellel?
– Diesel csak hekkel, vagy jön az izmaival, ha szükséges. De
nem igazán ír cikkeket, bár néha besegít. Be akartam törni az
orrát, amiért megpróbálta eltitkolni előlem a fenyegetések listáját.
Fogalmam sem volt arról, hogy ennyien akarnak Marcus életére
törni.
Scarlett felállt. Lenyűgözte Stone-nak ez az oldala.
– És mikor szerzett róla tudomást?
–Azután, hogy Mikhailt elvesztettük. Marcus kórházban volt,
Cal-nek meg segítségre volt szüksége.
– És maga beszállt a buliba.
A férfi félszegen vállat vont.
– Itt voltam, kéznél. Nem volt jobb dolgom.
Scarlett kedvesen rámosolygott.
– Maga egy igazi csaló, Stone! El akarja hitetni a világgal,
hogy egy Neander-völgyi, de a lelke mélyén egy igazi jó ember.
A férfi hervasztó ridegséggel nézett vissza rá.
– Nincs ebben semmi csalás, nyomozó. Nem vagyok jó ember.
Kedves sem vagyok. Általában még csak túlságosan okos sem. De
a családomat szeretem, és bármit megteszek, hogy biztonságban
tudjam őket. – Egy lépést tett az ajtó felé. – Ha szeretné megőrizni
annak a látszatát, hogy jó srác vagyok, akkor vigyázzon a
bátyámra. Kérem!

545
 És már ott sem volt, Scarlett pedig csak bámulta a nyitott ajtót,
tátott szájjal, és nem tudott megszólalni.
Először szomorúság lett úrrá rajta, majd elöntötte a tehetetlen
düh. Amikor megtalálta Michelle holttestét, ő legalább már elég
idős volt ahhoz, hogy megértse, mi történt.
De ezeket a fiúkat gyerekkorukban érte a trauma azért, hogy
egy rohadt emberrabló gyorsan meggazdagodjon. Az egyik hat–, a
másik nyolcéves volt. Elképzelni sem tudta, milyen érzés lehetett
nekik. Szelíden elhessegette magától a megrázkódtatást átélt
nyolcéves Marcus képét, hogy a helyét átvegye az a férfi, aki a
botrányt kockáztatva visszatért a sikátorba aznap reggel. De
nemcsak a botrányt, hanem a lelepleződést is. Sőt akár a bűnvádi
eljárást is, amennyiben nyilvánosságra került volna, mivel
foglalkozik a csapata. Ha rossz kezekbe került volna a dolog. És
mindez azért, mert Marcus nem akarta Tala Bautistát egyedül
hagyni a sötétben.
Az a férfi volt, akiről már kilenc hónapja álmodott. A férfi, aki
most valahol őrá várt. A férfi, akinek a hatására a benseje
megfeszült, és elöntötte a forróság, valahányszor eszébe jutott,
ahogy ránéz, mintha nem tudna vele betelni soha. A férfi, aki
minden módon a magáévá akar tenni, amíg hangosan nem
kiabálom a nevét.
Úgy tervezte, hazaviszi, amint sikerül elhagyni ezt a kórházat.
Elindult a folyosón, s közben próbálta előhalászni a mobilját,
hogy megnézze az üzeneteit.
– Bishop nyomozó?
Scarlett hátranézett. A Phillipet műtő sebész közelített felé.
Földbe gyökerezett a lába.
– Jaj, ne! – suttogta maga elé. – Azt ne mondja nekem, hogy
Phillip Cauldwell meghalt!
– Nem, dehogy! Az állapota változatlan. Sajnálom, nem
akartam megijeszteni.
Egy kis nejlonzacskót vett elő a köpenye zsebéből, és
átnyújtotta a nyomozónőnek.

546
 – Ezt a golyót találtam Phillip Cauldwell hasüregében. Nem
akartam a nővére és a kollégái jelenlétében átadni.
Igen! A golyó össze volt nyomva, de látszott rajta, hogy
ugyanaz a típus, amit Carrie Washington aznap reggel Tala
testében talált.
– Köszönöm, doktor úr! Már viszem is a ballisztikai
szakértőhöz. Lehet, hogy azonos azzal, amit a ma reggeli
gyilkosságban használtak.
Ami még mindig nem teljesen stimmelt, futott át a fején. Mert
Tala ismerte a támadóját.
– Gondoltam, hogy talán ezt fogja mondani, mert aki ezt a
golyót kilőtte, nagyon nem akarta, hogy megtalálják. Három lőtt
seb volt, az első kettő felületes. Mr. Cauldwell karját érte egy
lövedék, ami át is haladt a testén, a másik pedig felületesen az
oldalába fúródott, olyan helyen, ahol nem ért fontos szervet. Ezt a
golyót egy késsel kipiszkálták. A harmadik lövés a hasüreget érte,
és olyan mély vájatok vannak a beteg szöveteiben, amik arra
utalnak, hogy a támadója meg is szurkába. Nem tudom biztosan,
mi történt, de olyan, mintha a támadó ki akarta volna vájni a
golyót, aztán feladta.
Scarlett elégedetten elmosolyodott.
– Az történt, hogy Phillip Cauldwell addigra karon döfte a
támadót, aki vérezni kezdett, és ezért el kellett menekülnie.
– Na, ezt jól tette – jelentette ki mérgesen a sebész. –
Remélem, hogy a gazember egész karja odalett.
Scarlett felhúzta a szemöldökét.
– Doktor úr, biztos, hogy maga nem zsaru?
– Tengerészgyalogos voltam.
– Vagy úgy. Köszönöm! – mondta Scarlett, és zsebre vágta a
zacskót.
– Valójában mennyi esélye van a srácnak? És kérem, ne jöjjön
nekem a „huszonnégy óra múlva megtudjuk” dumával.
– Hát, mielőtt megtudtam, hogy megszúrta a támadót, elég
kevés esélyt adtam volna neki. De úgy tűnik, nagyon tud küzdeni,
így a nagyon kevésnél azért jobb a helyzet.

547
 – Nos, a nagyon kevésnél valamivel jobb megteszi. Köszönöm
a golyót! – Odabiccentett az orvosnak, és elsietett a folyosón arra,
amerre Marcus várta őt.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 22:55

Marcus lassan elveszítette a türelmét, és úrrá lett rajta az

aggodalom. Scarlett azt ígérte, hogy pár perc múlva jön, de ennél
sokkal több idő telt el. Kísértést érzett, hogy visszamenjen az
orvosi szobába, mert attól tartott, hogy Scarlett és Stone közben
összeverekedett egymással.
Aztán mégis inkább az öccsét tárcsázta.
– Merre vagy? – kérdezte.
– Eljöttem a kocsimért. Gayle azt mondta, reggelig magánál
tartja Jillt, így átmenetileg mentesültem a gyerekfelügyelet alól.
Miért? Te merre vagy?
– Scarlettet várom az előcsarnokban. Nem láttalak elmenni.
– A sürgősségi bejáratnál álltam meg. Ha attól tartasz, hogy a
nyomozód meg én agyba-főbe vertük egymást, akkor
megnyugodhatsz – mondta lágyan. – De nem tudom, hol van.
Mintha Stone hangja megváltozott volna Scarlett nevének
említésekor. .. ha nem is lett éppen barátságos, de eltűnt belőle az
ellenségesség. Talán csak megszelídült.
– Jól vagy? Mintha nem téged hallanálak.
Stone kis szünetet tartott.
– Minden rendben. Figyelj csak... – kifújta a levegőt –, nem ő
az ördög. Oké?
Ez a kijelentés váratlanul érte Marcust. Kitört belőle a nevetés.
– Nem, valóban nem az. Ide figyelj, nem akarok beleszólni a
dolgodba, de az után, ami Phillippel történt, szeretném tudni,

548
merre jársz. Csak arra az esetre, hogy aki az én életemre tör,
nehogy téged találjon meg.
– Én nem vagyok Phillip! – tiltakozott Stone, már nem
ellágyultan. Újra rideg és dühös volt a hangja. – Legalább olyan
jól tudok vigyázni magamra, mint te. Nincs szükségem arra, hogy
vigyázz rám!
– Oké – felelte óvatosan Marcus. – De megtennéd azért, hogy
bizonyos időközönként bejelentkezel? Hogy tudjam, jól vagy. Ha
akarod, fogd fel úgy, mintha ezzel te vigyáznál rám. Kérlek,
Stone! Tudnom kell, hogy nem esik bajod.
Mindig is tudnom kellett, hogy nem esik bajod.
– Rendben – ígérte meg végül Stone. – Bejelentkezem.
Marcus boldogtalanul letette a telefont, és újra fel-alá kezdett
járkálni. Közben figyelte, nem jön-e Scarlett. Már sokkal
hosszasabban erőltetett magára nyugalmat, mint amennyit
rendesen szokott, de lassan megint elfogta az idegesség, és
szeretett volna kiszabadulni a kórházból. Ehhez hozzájött még az
aggodalom Stone és a többiek miatt... és még ott volt az anyja.
Róla sem feledkezhetett meg.
Az anyját még Stone előtt felhívta, hogy beszámoljon neki
Phillipről. Nem akarta, hogy a hírekből tudja meg. Audrey vette
fel a telefont, és színtelen hangon azt mondta, hogy Della már
lefeküdt, azt kérve, ne zavarják. Ez általában azt jelentette, hogy
bevett egy altatót. Vagy kettőt, vagy hármat. Vagy hogy megivott
egy–két italt. Vagy egy egész üveggel.
Marcus és a húga már egy ideje fontolgatták a
közbeavatkozást, de újfent egymásnak ugrottak, amikor ő azt
javasolta, hogy próbálják meg az anyjukat rávenni az elvonóra.
Audrey még mindig bízott abban, hogy magától lejön a piáról,
Stone pedig hallani sem akart az egészről. Te jó ég, micsoda
elcseszett egy család vagyunk! Marcusnak majdnem elment a
kedve attól, hogy Scarlettet bevonja ebbe a drámába, de túl nagy
szüksége volt rá ahhoz, hogy nagyvonalúskodjon.
Már épp a keresésére indult volna, amikor a nő belépett az
előcsarnokba, telefonnal a fülén. A férfit elöntötte a

549
megkönnyebbülés, és széles mosoly ült ki az arcára. Biztos hülyén
nézek ki, gondolta, de nem érdekelte a dolog. Scarlett megjött,
végre elhúzhattak innen.
Scarlett megtorpant, aggodalmasan nézett Marcusra, de amikor
az rámosolygott, ő is visszamosolygott. Marcus esküdni mert
volna, hogy súlyok emelkedtek fel a mellkasáról, bár a szíve őrült
hangosan kezdett el dobogni.
– Tizenöt percen belül a ballisztikán lesz – mondta Scarlett a
telefonba. – Már indulok is.
Letette a telefont, és becsúsztatta a blézere zsebébe.
– Mehetünk? – kérdezte.
– De még mennyire! Már épp le akartam lépni, de gondoltam,
aggódnál.
– Az biztos is – vágta rá Scarlett, majd Marcus nagy
megdöbbenésére karon ragadta, és fürgén kivonszolta az
épületből.
– Mi az, ami megy a ballisztikára? – érdeklődött a férfi,
miközben Scarlett szinte húzta maga után a parkolón keresztül.
– Egy golyó – felelte –, amit a sebész kioperált Phillipből.
A nyomozónő kocsija egy magas terepjáró mellett parkolt, és a
férfi újabb meglepetésére Scarlett az óriási járgány vezetőoldali
ajtajához húzta.
– Mit csiná...
De nem jutott tovább a mondatban, mert Scarlett nekidöntötte a
terepjárónak, átkarolta a nyakát, és szorosan magához ölelte a
legforróbb csókba, amiben valaha is része volt. Ujjaival a férfi
hajába túrt, lábujjhegyre emelkedett, belenyalt a szájába, amitől
Marcus már amúgy is kemény farka lüktetni kezdett. A férfi
kéjesen felnyögött, miközben a nő csalódott kis sóhajjal dörgölte
hozzá a csípőjét, úgy próbálta feljebb tornászni magát.
Marcus gondolkodás nélkül úgy rendezte, hogy Scarlett álljon
háttal a kocsinak, felemelte és nekiszegezte az ajtónak, aztán a
lába közé döfött újra és újra. A nő kéjes sóhaja a férfi ajkán
vibrált, mire ő körkörös mozgásba kezdett a csípőjével, aztán a
kezét Scarlett blézere alatt felcsúsztatta a mellére, és morzsolgatni

550
kezdte a mellbimbóját, ami már így is olyan kemény volt, hogy a
blúzán és a melltartóján keresztül is érezni lehetett.
Scarlett elakadt lélegzettel elhúzta magát, majd a tarkójával
nekidőlt a kocsinak.
– Istenem! – zihálta. – Kérlek, hagyd abba! Nem lehet... Ne itt
a parkolóban! Engedj el!
De Marcus nem vett róla tudomást, tovább mozgott a lába
között, és a fejét lehajtva erősen szopogatni kezdte a jobb mellét,
amitől a mellbimbó kemény lett a szájában, mint egy kavics.
– Marcus – nyögte a nő –, kérlek! Ne itt! Várjuk meg, amíg... –
Elakadt a szava, amikor a férfi finoman megharapta. – Édes
istenem! Várjuk meg, amíg hazaérünk!
Marcus vonakodva elengedte a mellét, de előtte még lehelt rá
egy könnyű csókot, majd szájon csókolta a nőt.
– Te kezdted – mormolta, és az ajkuk összeért –, ahogy
megcsókoltál!
– Szerintem te kezdted – felelte Scarlett, és próbálta rendezni a
légzését. – Megmondtam, hogy ne nézz így rám.
Marcus letette a nőt a földre, és a homlokának támasztotta az
övét.
– Már hogyan?
– Mintha élve fel akarnál falni. Ott mindenki előtt rád ugrottam
volna, ha Diesel közbe nem lép.
– Az húsz perccel ezelőtt volt.
Scarlett beleharapott az alsó ajkába, majd végignyalt rajta.
– Az nem számít. Megőrülök tőled. Méghozzá annyira, hogy
így állunk most itt, a nyílt színen.
Finoman arrébb tolta a férfi, majd gyorsan megkerülte, és
kinyitotta a kocsi ajtaját.
– Szállj be, kérlek!
Marcus, még mindig felajzva, engedelmeskedett.
– Mennyi idő, amíg leadod azt a golyót?
Scarlett beült a volán mögé.
– Tíz perc. Egyenesen a ballisztikára megyek, és senki máshoz
nem szólok. – Ezt úgy mondta, mintha nem is Marcusnak tenne

551
ígéretet, hanem saját magának. – Le kell tennem ezt a kocsit, és
felvennem a sajátomat, úgyhogy ne hagyj benne semmilyen
holmit.
Mint például azt a pisztolyt, amit berakott az utasülés alá.
Lehajolt, hogy benyúljon érte, de fájdalmas grimasz kíséretében
kénytelen volt feladni.
– Ez még nem megy.
Scarlett tüzes pillantást vetett rá a pillái alól, majd
kikanyarodott az utcára.
– Ugyan miért nem? – kérdezte cinkosan, amire a férfi
felnevetett.
– Milyen gonosz maga, Bishop nyomozó! Kőkeményre ingerli
az embert, aztán meg kineveti.
De majdnem a torkán akadt a szó, mert a nő átnyúlt hozzá, és a
farmerjén keresztül megsimogatta az erekcióját. A feje
hátrahanyatlott a támlára, és elfojtott nyögést hallatott.
– Baszd meg, Scarlett!
– Az a terv – dünnyögte.
Marcus behunyta a szemét, és ágyékával a nő tenyerének
feszült. Ez már túl veszélyes volt, ezért megfogta Scarlett kezét, és
nagy önuralommal eltolta az öléből.
– Ha ezt így folytatjuk, szétrobbanok, mint egy szerencsétlen
tinédzser. És két percig sem fogom bírni, ha végre ágyba
kerülünk. Úgyhogy most nagy segítségemre volna, ha szexmentes
témákról beszélgetnénk.
Scarlett megfogta két kézzel a kormányt, és továbbszáguldott a
szinte kihalt utcákon.
– Mi lenne, ha átbeszélnénk az ügyet? – kérdezte olyan
rekedtes, szexi hangon, hogy a férfi már a puszta hallatától
majdnem elélvezett. – Üzenetet kaptam a törvényszéki
állatorvostól.
A törvényszéki állatorvos hallatára Marcus felfigyelt.
– BB jól van?
– Jól. BB biztonságban pihen, holnap meglátogathatod, ha
akarod. A doki azt is mondta, hogy tudtak venni használható bőr-

552
és vérmintát a fogairól. A mintákat már át is küldték a
helyszínelőkhöz elemzésre.
– Akkor jó – mondta Marcus, és az ujjait a combjába
mélyesztette. Még mindig annyira kívánta a nőt, hogy szinte
beleremegett. – Én meg... utánanéztem Tabby Andersnek, amíg
rád vártam. Még mindig eszméletlen. – Erre a gondolatra a
merevedése alábbhagyott. Még egy kellemetlen hír, gondolta
morózusan, és a végén már a pisztolyért is le fogok tudni hajolni.
– Én is rákérdeztem az állapotára – árulta el Scarlett. – Amikor
bemutatkoztam az ápolónőnek a nővérállomásnál, amíg Lisette-re
és a többiekre vártunk. A nővér azt mondta, Tabbynek egy
hajszálon múlik az élete. Rengeteg sérülést szenvedett. –
Elkeskenyedett az ajka. – Az a Chip Anders mekkora nagy ember
lehet, hogy félholtra ver egy idős nőt!
– És mi a helyzet Milával és Ericával?
Scarlett megrázta a fejét.
– Egyelőre nincs hír. Órák óta folyik a kutatás. Lehet, hogy a
szaguk már kihűlt, de egyelőre még nem találtak se vért, se
holttestet, ami remélhetőleg jó jel.
– Nem kellene csatlakoznunk hozzájuk?
Scarlett olyan mosollyal az arcán nézett rá, ami elárulta, érti,
hogy mekkora erőfeszítés volt a részéről felajánlani ezt a kitérőt,
ahelyett, hogy egyenesen hazamennének.
– Már e-mailben megkérdeztem ezt Isenbergtől. Azt válaszolta,
nem kell, inkább foglalkozzunk a listával. Amit egyébként
átküldhetek Isenberg segédjének? Megkérte, hogy segítsen
nekünk szortírozni a neveket aszerint, hogy kinek volt lehetősége
rád támadni. MegTalára és Phiilip-re. – Dühös sóhaj szakadt fel
Scarlettből, ami miatt a férfi nem tudott válaszolni. – Delores! Az
ördögbe, róla megfeledkeztem. Pedig megígértem Stone–nak,
hogy gondoskodom a védelméről.
A kocsi kihangosítója segítségével hívta a központot, és leadta
a kérést. Pont akkor fejezte be a hívást, amikor megérkeztek a
rendőrség parkolójába, és begurultak a kissé korosodó Audija
mellé. Átnyújtotta a férfinak a kulcsokat.

553
 – Szállj be a kocsimba, és várj meg ott! Én leadom a szolgálati
kocsit, és leszállítom a golyót.
– Várj! – Marcus szelíden megragadta a csuklóját, és a
hüvelykujjával megsimogatta az ütőerénél. – Egy pillanatra
térjünk csak vissza! Azt kérdezted, elküldheted-e a listát a
segédnek. Úgy, ahogy van, nem. Túl sok bizalmas információt
tartalmaz a Ledgerrel kapcsolatban. Amíg te odabent intézkedsz,
letisztázom, és úgy elküldöm neked. Azt már továbbíthatod
Isenberg segédjének.
– Köszönöm! – Scarlett válasz közben a férfi felé hajolt, majd
felsóhajtott. – A kamerák!
– Altkor siess! – mondta Marcus, és az arckifejezése láttán
elnevette magát. De sikerült annyira lehajolnia, hogy elérje a
pisztolyt. – A laptopom a csomagtartóban van.
Scarlett kioldotta a csomagtartó zárját.
– Itt elleszel – mondta komollyá vált hangon. – De hogy be
legyünk biztosítva, tartsd a lábad a gázon, hogy kilőhessünk.
– Ezúttal hagyod, hogy én vezessek?
– Ezúttal. De ne nagyon szokd meg!
Scarlett megvárta, amíg Marcus biztonsággal magára zárta az
Audi ajtaját, majd elhajtott a rendőrségi járműveknek fenntartott
parkolórészbe.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 23:15

– Mekkora a kár? – kérdezte Ken Deckertől, amikor a férfi

végzett Demetrius sebének az összevarrásával.
Decker lehúzta a kezéről a latexkesztyűt.

554
 – Valószínűleg nem vérzett volna el, de húsz öltéssel kellett
összevarrnom a karját. Örülök, amiért szólt, hogy hozzak valamit,
amivel kiütjük, bár könnyebb lett volna a saját lábán felhozni ide.
– Örüljön, hogy nem kellett hallgatnia a rinyálását – mondta
Ken. – Mennyi idő, amíg felébred?
– A ketamin hatása pár óra múlva kimegy. – Decker oldalra
döntötte a fejét, a tekintete csupa kíváncsiság volt. – Mit suttogott
neki, amikor már kezdett hatni a cucc?
Ken jól ismerte a drogokat, és amikor Decker szólt, hogy
ketamint hozott Demetriusnak, megremegett az örömtől. Aki
ketamint vesz be, az nagyon befolyásolhatóvá válik, amikor a
drog hatni kezd, mivel az ébredés utáni első gondolatait az
határozza meg, mit mondtak neki utoljára, amikor még magánál
volt.
– Azt mondtam neki, hogy minden vágás, amit rajta ejtek a
késemmel, halálos.
Decker kuncogott.
– Majd emlékeztessen, hogy el ne szúrjak valami melót!
– Hát, igen... – Ken gondolatai elkalandoztak, azt kívánta,
bárcsak ne jutottak volna ide. De már nem hátrálhatott meg. – A
nyomkövetőket megtalálta?
Decker elkomolyodva megrázta a fejét.
– Tudom, hogy valahol a furgonban voltak, de Burtonnel
átfésültük minden négyzetcentijét, Seannal pedig azt a doboznyi
elektronikát is átnéztük, amit behoztunk. – Kis habozás után vállat
vont. – Tehát vagy leejtettük őket, ami nem túl valószínű, vagy
valamelyik Anders megpiszkálta valahogy, ami szintén elég
valószínűtlen, mivel mindketten meg voltak kötözve, és a szemük
is be volt kötve.
– Vagy valaki lenyúlta őket – mondta sötéten Ken. – A
picsába! – tette hozzá összeszűkült szemmel. – Honnan tudhatom,
hogy például nem maga volt?
Decker állta a tekintetét.
– Nem tudhatja. Viszont nem lett volna rá semmi okom.

555
 – Burton munkájára hajt – jegyezte meg Ken, és közben
figyelte, ahogy Decker arcára kiül az egyetértés. – Rögtön
felbukkant, és vitte tovább a dolgokat, amint Reuben reggel eltűnt.
– Szeretek a frontvonalon lenni. És szívből utálok a
könyvelésen dolgozni.
– De a hírek szerint jól csinálja.
Decker megvonta hatalmas vállát.
– Sok mindent csinálok jól, amit nem szeretek. Testőrnek
jelentkeztem, nem aktakukacnak. Másrészről viszont tisztelem a
hierarchiát.
– De ha nyílik egy lehetőség a frontvonalon?
– Akkor beleállok. Ilyen ember vagyok. – Decker még mindig
tartotta a szemkontaktust, nem tett hirtelen mozdulatokat. – Már
ne haragudjon, uram, de a maga munkájára nem vágyom.
Ken majdnem elmosolyodott.
– És miért nem?
– Azt látom, hogy egész nap egy íróasztal mögött ül. Én ettől
begolyóznék. Már attól is majd megőrültem, hogy a könyvelésen
ültem, és a számokat tologattam. Nem örülök, hogy Reuben
eltűnt, de átveszem, amit tudok, és remélem, elégedett lesz
annyira a munkámmal, hogy nem küld vissza az aktatologató
pokolba.
– És ha mégis?
– Akkor belehalok az ólommérgezésbe, amit attól kapok, hogy
kiszúrom a saját szememet a kibaszott ceruzával.
Ken felröhögött.
– Hát akkor, katona, haladjunk csak sorban! Reuben munkájára
a soron következő jelölt Burton. Az megfelel, ha neki dolgozik?
– Meg. Tisztességes alaknak tűnik.
Ken a homlokát ráncolta.
– Fura dolog ezt mondani róla. – Próbálta könnyedén
kimondani. – Azzal ugye tisztában van, hogy ez egy
bűnszervezet?
Decker végre elmosolyodott.

556
 – Igen, uram. De ez azt írja le, ami a vállalkozás külvilághoz
való viszonya, a beszállítókhoz, az ügyfelekhez és a kormányhoz.
De a szervezeten belül fontos, hogy a viszonyok áttekinthetőek
legyenek, és támaszkodhassunk egymásra. Mint a seregben. A
katonák embereket ölnek. Az a dolguk. Ez nézőponttól függően
lehet akár bűn, akár hazafias cselekedet. Ha az ellenség oldaláról
nézzük, bűn. De a sorokon belül tudnod kell, hogy a melletted álló
katona akár az életét adná érted. Ezért azt gondolom, Burtonre
rábízhatom magam.
Érdekes perspektíva volt ez. Ken egyik vállával
nekitámaszkodott a hálószoba falának, ahol Demetrius feküdt
bent.
– Milyen egyéb képességei vannak, Decker?
A férfi arcára ravasz mosoly ült ki.
– Elég ügyesen bánok a faaprítóval.
– A-ha... – Ken nem volt teljesen biztos abban, hogy Decker
szavai a humoráról vagy valamiféle tébolyultságról árulkodnak. –
Hosszú napom volt. Azt hiszem, hunyok egyet, amíg
Csipkerózsika odabent ki nem alussza a ketamint. Ébresszen fel,
ha kezd magához térni.
– Szeretné, ha kiszednék belőle valamit? – kérdezte Decker
csendesen.
– Nem. Az én barátom, az én felelősségem. Megtudom, amit
kell.
Ezzel Ken sarkon fordult, és elsétált a folyosón a saját
hálószobája félé. A szobába érve kimerültén becsukta maga
mögött az ajtót. Örült, hogy Demetrius az elkövetkező pár órát
még kiütve tölti.
Ken aznap két embert ölt meg, és még két másik
meggyilkolását rendelte el. Drake Connor testvére és Reuben
felesége elintézve. De Drake és Marcus O’Bannion még életben
volt, és olyan gondokat okoztak, amikre még csak gondolni sem
akart. Elvesztette a biztonsági főnökét, majd megtudta, hogy
Reuben és Demetrius meglopta. Még az is lehet, hogy egymással
összefogva.

557
 A saját lánya a fejéhez vágta, hogy kezd kiöregedni ebből a
szakmából. Talán igaza is van.
Mert például ebben a pillanatban már nem érzett erőt magában
ahhoz, hogy Demetriusból információt szedjen ki. A csendes
szobában a szíve is fájni kezdett. Demetrius és ő együtt indultak
neki az életnek az egyetemen, füvet árultak a társaiknak, és együtt
felépítettek egy céget, ami milliókat ért, és több mint negyvenkét
országban szolgálta ki az ügyfeleit, akiknek eladtak bármilyen
fajta perverziót, amit csak megkívántak. Ezt cseppet sem
szégyellte. Az ilyesmire mindig volt és lesz kereslet, és mindig
lesznek, akik kínálják. Miért ne lehetnék ez én?
Levette az ingét, majd megállt a tükör előtt. Egy nappal
korábban még büszke volt a tükörképére. Most... Hirtelen
megszólalt a mobilja, és magában azon imádkozott, nehogy
Decker legyen azzal, hogy Demetrius felébredt. Szerencsére Sean
volt.
– Mizu?
Sean felsóhajtott.
– Apa, most hallottam valamit a rendőrségi rádión, amiről
tudnod kell.
Ken lerogyott az ágy szélére, és megszorította az orrnyergét.
– Mit?
– Egy azonosítatlan nőt találtak egy olcsó motelben olyan húsz
perccel ezelőtt. A recepción azt állítják, hogy nincs nyoma az
érkezésének, tehát csak betört abba a szobába, túladagolta magát
nyugtatóval, aztán elaludt. A személyleírás pont Reuben
feleségére, Miriamra illik.
– De meghalt, ugye? – Ken saját kezűleg adta be a nőnek a
nyugtatót, Burton meg elvitte a motelbe meghalni.
– Nem. Eszméletlen, de él. A rádiócsevej szerint a rendőrök
névtelen bejelentés alapján találták meg. Csak gondoltam, jobb,
ha tudod.
– Egy pillanat. – Ken még jobban megszorította az orrát. –
Húsz perce találták meg? De hát órákkal ezelőtt meg kellett volna
halnia. Az isten szerelmére, annyi nyugtatót adtam neki, ami

558
Reubennek is elég lett volna, a nő meg feleannyit nyom! Ha még
él – motyogta –, ha Miriam még életben van, akkor valaki kimosta
a gyomrát.
– Vagy meghánytatta. – Kis szünet, majd Sean puhatolózva
megkérdezte: – Nem Burton vitte oda?
– De igen, ő – felelte Ken tompán. Burton, aki eleve nem
akarta megölni a nőt.
Reuben jobbkezének volt a múltban egy kis afférja a főnök
nejével. És ez a Burton nem hagyta a nőt meghalni. Elintézte,
hogy megmentsék, és ezzel mindannyiukat veszélybe sodorta.
Különösen engem. Mert Ken kényszerítette le az átkozott
nyugtatót Miriam torkán.
– Ki akartok engem vásárolni? – kérdezte hirtelen. – Alice azt
mondta, igen.
– Talán. Egy kis takarításra lenne szükség.
Ken keserűen felnevetett.
– Ha ilyen iramban hullanak az embereink, a takarítás nem fog
sokáig tartani.
– Akarod, hogy megtaláljam Burtont? – kérdezte Sean halkan.
– Tudom, hol van – felelte Ken. – És tudom, hogy tudsz a
nyomkövetőimről.
– Hát, informatikusként nem sokat érnék, ha nem tudnék –
felelte Sean logikusan. – De nem hibáztatlak érte.
Ken egy darabig nem szólt semmit.
– Elintézed Burtont? Jó nagydarab fickó.
– Én nem, de Alice igen – hangzott a válasz mindenféle gőg és
keserűség nélkül. Úgy tűnt, Sean kifejezetten büszke a nővérére,
aki Ken sportos génjeinek a javát örökölte.
– De ugye... nem szokott... tudod, Burtonnel is? – kérdezte Ken
grimaszolva. – Tudod, ahogy D. J.-vel...
Sean kuncogott.
– Tényleg akarod, hogy erre most válaszoljak?
Ken megborzongott a gondolattól.

559
 – Ne! Csak szólj Alice-nek, találjátok meg Burtont, és
hozzátok ide! Nem tudom, Alice merre jár. Azt mondta, lezárja az
ügyet O’Bannion-nal.
Ken, miután letette a telefont, lerúgta a cipőjét, és végigfeküdt
az ágyon, ahhoz már túl fáradtan, hogy a nadrágját is levegye. A
kép, ahogy Stephanie Anders dolgozik rajta, váratlanul, szinte
tűzijáték-szerűen robbant az agyába.
– Köszönöm, nem! – suttogta magában. Stephanie Anders nem
az volt, akit valaha is az ágyába vitt volna. – Egy ilyen nap után?
Nevetséges!
De talán a tudatalattija próbált üzenni neki, hogy ideje lenne
kiszállni. Ha sikerül ezt a kuplerájt rendbe tenni, fogja a
személyes bankszámláit, meg Demetriusét, Reubenét és Chip
Andersét, és nyugdíjba megy.
Ha rendbe tette ezt a kuplerájt.

560
 Huszonötödik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 23:30

M arcus megdörzsölte a szája szélét. Az ajka még mindig

bizsergett a csóktól ott a kórház parkolójában. Végre,
gondolta. Addig mondogatta magának kilenc hónapon keresztül,
hogy csak a mélybe tudná magával rántani a nőt, amíg mostanra
sikerült elhallgattatnia a belső hangot. Csak egy apró bökkenő
volt: Scarlett nem kérdezett többet Matty halálával és az
elrablásukkal kapcsolatban. Azon tűnődött, vajon volt-e ideje
rákeresni a történetre. Mondjuk, egy kicsit el volt foglalva azóta.
Talán nem volt még ideje. Ö meg nem akart rákérdezni. Nem is
akarta tudni, hogy rákeresett-e. Mert ha esetleg még nem, vagy ne
adj isten, meg is feledkezett róla, ő nem akarta szóba hozni.
Csakhogy a nőnek joga volt tudni. Ilyesmit nem titkolhatott el
előle. Majd amikor ennek a cirkusznak vége, elmondja neki, mert
addigra már biztos lesz lehetősége alaposan megismerni őt. Majd
ha már egy teljes éjszakát együtt tudtak tölteni, és ha legalább
egyszer egymás mellett ébredtek fel. Legalább akkor már lesz
valami szép emléke, amit magával vihet. Vagy lehet, hogy
elmondja, és nem számít majd. Az is lehetséges volt. A Ledger
körüli tevékenykedést egészen meglepő nyitottsággal fogadta. De
az persze más volt. A csapat a Ledgernél kicsit olyan volt, mint
egy újkori Mission: Impossible-csapat. És soha nem öltek meg
senkit, bár volt, hogy Diesel elég közel állt hozzá.

561
 Ám amit Matty halála után tett, az nagyon más volt. Megölt
egy embert, még akkor is, ha nem az ő ujja húzta meg a ravaszt.
Lenézett az ölében heverő pisztolyra. Ez akár gyilkos fegyver is
lehetett volna – akár a gyilkos fegyver. Ezt nem tudhatta. És nem
is akarta tudni.
Azt viszont tudta, hogy minden alkalommal, amikor magával
vitte a fegyvert, a saját életét veszélyeztette. És amíg csak maga
miatt kellett aggódnia, az még rendben is volt. Sőt, talán ez még
bizonyos értelemben vonzóvá is tette volna. De most már nem
csak saját maga miatt aggódhatott. Scarlett a karrierjét tette
kockára a kedvéért. És kiállt mellette.
El kell tennie ezt a fegyvert, a széfbe, ahol már nem okozhat
több bajt. Kivette a tokjából, aztán a hüvelykujjával végigsimított
a pisztoly csövén. Nem kerülte el a figyelmét, hogy hasonló
mozdulattal simította végig Scarlett bőrét egypár perccel
korábban.
Ez a pisztoly már egy jó ideje több volt mint fegyver. Először
is egy talizmán volt, csakúgy, mint a kése, csak éppen nagyon
különböző okból. Ha másik pisztolyt akarna használni, idő lenne,
amíg megszokja, gondolta. De ha csak egy kicsit is kevésbé
bonyolult lenne tőle az életük, akkor biztosan megérné. Mert
most, hogy Scarlettet már egyszer a karjában tartotta, és
megízlelte az ajkát, és nézte hosszasan az arcát, miközben
eljuttatta az orgazmusig... És most, hogy érezhette, ahogy a nő
olyan gyengéden ölelte magához, hogy a szíve majdnem kiugrott
a helyéről.. . Most már tudta, hogy nem engedheti el őt.
A fegyvert becsúsztatta az ülése és a kocsiajtó közé, ahonnan
szükség esetén könnyen elő tudja kapni, majd kivette a laptopját a
tokjából, és kinyitotta a fenyegetések listáját. Kitisztázta, kiszedte
belőle a kollégáival kapcsolatos utalásokat, a megkérdőjelezhető
dolgokat, amiket műveltek. Ezután becsúsztatta a WIFI-kártyáját
az USB-be, és a listát elküldte e-mailben Scarlettnek.
Hirtelen zajra kapta fel a fejét, és már nyúlt volna a pisztolyért,
de megnyugodott, amikor látta, hogy csak Scarlett kopog az

562
utasoldali ajtón. Kioldotta a zárat, a nő pedig beült. A pólója fölött
harcászati mellényt viselt, a blézerét pedig a karjára vetve tartotta.
– Bocs, hogy ilyen sokáig tartott! – Scarlett kipirultan érkezett,
az arcát vékony izzadságréteg borította.
– Futottál?
A nő a hátsó ülésre dobta a blézerét.
– Csak egy kicsit. Nem akartam, hogy aggódj miattam.
Marcus ujjával megbökte a vastag, golyóálló mellényt.
– Ezt eddig hol rejtegetted?
– Sehol. Lyndától kaptam, arra az esetre, ha rám is valaki
elkezdene lövöldözni.
A férfi arca elkomorult.
– Már akkor is viselned kellett volna, amikor a kórházba
járkáltunk ki-be. Miért nem volt rajtad?
– Az enyémet otthon felejtettem, mert... – Scarlett vállat vont,
és kissé elpirult. – Közvetlen azután, hogy a kanapémon
szeretkeztünk, azt hiszem, kicsit zaklatott állapotban voltam.
– Ennyire nem kellene felzaklatnod magad! – felelte a férfi, és
dühös volt magára, hogy ezt nem vette észre. – Miért nem hordod
a kevlárt a ruhád alatt, ahogy én is?
– Először is, mert viszketek tőle; másodszor, mert az én ruháim
nem takarnak ki egy ilyen mellényt; harmadszor, mert megsülök
benne; és végül negyedszer, mert nem én ígértem meg az
anyukámnak, hogy mindig rajtam lesz. Én inkább a ruhám fölé
veszem fel a mellényt. Különben is, rád vadásznak, nem rám.
– Ígérd meg nekem – mondta a férfi harciasán –, hogy ezentúl
mindig lesz rajtad, az én kedvemért.
A nő komoly arccal mélyen a szemébe nézett.
– Megígérem. Legalábbis megígérem addig, amíg ezt a fickót
el nem kapjuk.
– Majd ezt újratárgyaljuk, ha elkaptuk – mormogta Marcus.
Scarlett visszamosolygott rá.
– Nyugodtan beindíthatod a motort – mondta, és a gyújtásban
lengedező kulcsokra mutatott. – Nem is értem, miért nem járattad
végig a légkondit. Te is simán megsülhettél volna.

563
 – Én két kanyart is szolgáltam az Öbölben – emlékeztette a nőt,
majd becsukta a laptopját, és letette az ülése mögé a földre. – Én
kibírok egy kis meleget.
A nő a szemét forgatta.
– Én is, kedves Macsó úr, de nem szeretnék. – Felcsavarta a
légkondit, és az arcára fújatta a levegőt. – Befejezted a listát?
– Be. Át is küldtem neked.
– Akkor ez biztos utána történt, hogy eljöttem az asztalomtól. –
Scarlett elhelyezkedett az ülésen, és megnézte a telefonját.
Közben kihajtottak a parkolóból az utcára, és rákanyarodtak
arra az útra, ami a dombon felfelé, a nő háza felé vezetett.
– Most látom, megkaptam. – Pár perc alatt átfutotta, majd
rányomott a képernyőre, és visszarakta a telefont a
mellényzsebébe. – Továbbítottam Isenbergnek. Majd ő odaadja
annak, aki az elemzést végzi.
A férfi a szeme sarkából rápillantott.
– Azt hittem, nem is állsz meg az asztalodnál.
Scarlett elfintorodott.
– Isenberg behívott, amíg a ballisztikán voltam. Deacon és
Coppola ügynök pont akkor jött meg a lakásodból, és Adam
Kimble, az a nyomozó, aki a Mila és Erica utáni kutatást vezette,
akkor ért vissza a terepről. Tartottunk egy minimegbeszélést.
Jöttem, amint tudtam.
– És?
– A biztonsági felvételeken látszik a gyilkos, aki öt perccel
azután hagyta el a terepet, hogy megérkezett Phillippel, és lelőtte
a portást.
– És ez hánykor volt?
– Nyolc óra negyvenkor.
– A francba! Alig egy-két perccel azelőtt ment el, hogy én
odaértem. Még akár láthattam is. Phillip azt mondta, nagydarab
afroamerikai férfi.
– A kamera felvételén nem látszik az arca. Símaszk volt a fején
a sapkája alatt, és még az arcába is húzta, amikor belépett az
épületbe. Kesztyű is volt rajta. Az egyetlen terület, ahol látszott

564
valamennyire a bőre, az a szeme körül volt. Látszott, hogy a bőre
sötétebb az átlag fehér emberénél, de ennél többet nem
állapíthattunk meg.
– Majd rákérdezünk Phillipnél, ha felébredt – mondta Marcus
határozottan.
– Így van – bólintott egyetértéssel a nő. – A támadó kijött a
lakásból, lement a lépcsőn, vigyázott, hogy senki ne lássa meg,
amikor áthaladt az előcsarnokon, aztán kisurrant a bejáraton. Egy
törülközőt csavart a felkarjára, amiből még kiállt a kés, ahogy
Phillip is mesélte.
– Nem akarta, hogy a vére mindenfelé szétfröcsköljön.
– De a törülköző addigra már alaposan átázott. Phillip jó
mélyen belédöfött.
– Jól tette – jegyezte meg hűvösen a férfi.
– Szerintem is. Coppola ügynök beszélt mindenkivel az
épületben. Senki sem látott vagy hallott semmit. A fickó
hangtompítót használt.
Marcus arca elsötétült.
– A Rugerhez nehéz hangtompítót szerezni. Lehet, hogy
csináltatnia kellett. – Az árnyak elmélyültek az arcán. – De a
sikátorban nem használta. Vajon miért?
– Jó kérdés. A puskához viszont használt tompítót, amikor rád
lőtt, és Spangler ügynökre Andersék háza mögött.
A nyomozónő elgondolkodó hangon beszélt, amire a férfi
felfigyelt, és felé fordult.
– Mi az?
– A sebész szerint a támadó háromszor lőtt rá Phillipre. A
karján, az oldalán és a hasán lőtte meg. A karján csak átment a
golyó, de Coppola és Deacon nem talált lövedéket, csak a
töltényhüvelyeket. A sebész azt mondta, a tettes kibányászta a
golyót Phillip oldalából, és a hasából is megpróbálta, de végül
feladta.
– Azért, mert addigra már ő is vérzett. Nem akarta, hogy
megtalálják a golyókat. A sikátorban hátrahagyta őket, és nem
akarta, hogy a ballisztikai jelentések összekössék a két ügyet. A

565
fegyver, amit ellenem és Spangler ügynök ellen használt, egy
puska volt, tehát úgysem lehettek volna azonosak. – Még jobban
ráncolta a homlokát. – De ennek így semmi értelme. Akkor miért
vette volna a fáradságot, hogy kibányássza a golyókat? Azzal
nyilván tisztában van, hogy pontosan tudjuk, ugyanarról a tettesről
van szó.
– Biztosan tudjuk? – kérdezett vissza a nő. – Tala ismerte a
támadóját. Láttam a szemében.
– Igen, én is – mormolta a férfi –, amikor visszanéztem a
videót. Szóval azt gondolod, talán nem is azonos a két támadó?
Lehetséges, hogy a két ügynek nincs is köze egymáshoz?
Scarlett megvonta a vállát.
– De valamiért valakinek az a célja, hogy azt higgyük.
Hamarosan ki fog derülni. A ballisztikai technikus már elindult
elvégezni a tesztet. Általában éjszaka nem dolgoznak, de amikor
ilyen horderejű dolog van, behívják őket.
– Mert meghalt egy szövetségi ügynök? – kérdezte Marcus
fásultan.
– Dehogy! – tiltakozott erélyesen a nő. – Azért, mert egy
emberrabló gyilkos szabadon kószál az utcákon. Ilyenkor senki
sem panaszkodik a túlóra miatt.
– Ne haragudj! Nem kellett volna ezt mondanom.
– Semmi baj! – Scarlett a férfi combjára csúsztatta a kezét, és
megszorította. Megint vigasztalni próbál, gondolta. – Néha az is
előfordul. De most nem ez a helyzet.
– És a kutatócsapat miért jött vissza?
A nő nagyot sóhajtott.
– A kutyák elvesztették a szagot. A jelek szerint Mila és Erica
beszállhattak valami járműbe. Megszereztük a bevándorlásiaktól a
vízumképüket, meg az apáét és a fiúét is, és kiosztottuk az összes
szolgálatban lévő járőrnek. Ők meg majd szétosztják a többieknek
a reggeli eligazításon. A rendőröknek ki van adva, hogy óvatosan
közelítsék meg a nőket, és mutassák meg nekik az apa és a fiú
fotóját meg azt, amelyiket a gyermekvédelmisek csináltak

566
Malayáról. Isenberg a segédjével csináltatott rá feliratot angolul és
tagalog nyelven is, hogy „Élnek és biztonságban vannak”.
– Remélhetőleg ez segíteni fog. De nagyon bízom abban, hogy
nem tűnnek el. Nem kizárt, hogy soha nem találjuk meg őket.
– Igen, tudom – értett egyet halkan és gondterhelten a
nyomozónő. Marcus megállt egy piros lámpánál, és Scarlett
profilját fürkészte.
– Mi a baj?
– Egyre csak az jár a fejemben, hogy ez így nem stimmel.
Semmi értelme az egésznek, és ettől megfájdul a fejem. – A
lámpára mutatott. – Zöld.
A férfi újra a vezetésre koncentrált.
– Talán várd meg, amíg megjön a ballisztikai jelentés –
javasolta. – Legalább abból kiderül, hogy ugyanazt a fegyvert
használták-e Tala és Phillip esetében.
– Igazad van – mondta csendesen Scarlett, de Marcus érezte,
hogy nem tudja elengedni a dolgot.
És persze ő maga sem tudta. Újra és újra lepörgette maga előtt
a házában és a lakásában történt eseményeket.
– Próbálok rájönni, hogy láttam–e valakit, akire illik Phillip
személyleírása a támadóról, de senki nem jut eszembe.
– Deacon nagyon jó ebben, segít embereknek visszaemlékezni
dolgokra – lepte meg a nő a válasszal.
– Deacon? Hogyan?
– Kiképezték hipnózisra, amivel lenyugtat, aztán segít előhúzni
az agyad mélyéről mindenféle dolgot. Végignéztem, ahogy
csinálta Faithszel kilenc hónappal ezelőtt. Azóta még három
áldozatnak segített felidézni olyan dolgot, amire nem emlékeztek,
vagy amire nem mertek emlékezni. Ne aggódj! – mondta, amikor
a férfi elhúzta a száját. – Nem vesz rá olyanra, hogy kotkodácsolj,
mint egy tyúk. Ez egyszerűen egy relaxációs technika.
– Szerintem velem ez nem működne. Ha valami hasonlít egy
vallatásra vagy agymosásra... azt hiszem, nem működne – hagyta
ennyiben.

567
 –Téged a seregben arra képeztek ki, hogy állj ellen a
vallatásnak és egyéb agykontroll-technikáknak?
A férfi elhúzta a száját.
– Azért ezt nem mondtam. – Pedig pontosan így volt.
– Ugyan, Marcus! Ne nézz már hülyének! Ügy mozogsz, mint
egy átkozott szellem. Én elég jól megérzem, ha valaki hátulról
közelít, de te már kétszer a frászt hoztad rám. Tehát vagy kaptál
kiképzést, vagy te vagy titokban Batman.
A férfi nevetve felhorkant.
– Na, jól van. Lebuktam!
– Úgy érted, tényleg te vagy Batman? – incselkedett vele a nő.
A kocsi lekanyarodott az útra, ami a nő házához vezetett.
Marcus alacsonyabb sebességbe kapcsolt, amitől az Audi köhögni
és zörögni kezdett.
– Talán jól jönne, ha én lennék, mondjuk, ha ez a tragacs
feladja a harcot. Mert akkor lehet, hogy csáklyával kell
felkapaszkodnunk valahogy erre a hegyre.
– Jaj, ne kényeskedj! – cukkolta Scarlett. – Mindennap felfutok
itt, amikor futóversenyre edzek.
– Ez komoly? – Marcus fontolóra vette ezt, és hálás volt,
amiért olyan dolgon járhat az esze, aminek nincs köze halálhoz,
lövedékhez, riadtan menekülő nőkhöz.
Egy pillantás Scarlettre igazolta, hogy ő is örömmel vette az
átmeneti kitérőt. A tekintete éber volt, a szája pedig olyan
mosolyra görbült, amilyet a férfi minden reggel szívesen látott
volna, amikor először kinyitja a szemét.
– Szeretném látni, ahogy futsz. Különösen, ha közvetlenül
mögötted futok. – Már a gondolatra összefutott a nyál a szájában.
– Holnap reggel – ajánlotta kihívóan a nő. – Pirkadatkor.
Fogadjunk!
Marcus lassan megrázta a fejét, mert valami egész más
időtöltés járt az eszében.
– Nem hinném.
– Visszautasítasz egy ilyen komoly fogadást?

568
 A férfi behajtott a feljáróra, leállította a motort, elfordult az
ülésen, és az alkarjával a kormánykerékre támaszkodott.
– Eszembe sincs ilyen komoly fogadást visszautasítani.
Gyerünk, Bishop! – Scarlett elvigyorodott, Marcus pedig átnyúlt,
egyik kezével kioldotta a biztonsági övét, a másikkal átölelte
hátulról a nyakát, végül magához húzta, és egybeolvadtak egy
olyan csókban, amelytől mindkettejüknek elállt a lélegzete. – De
azt hiszem, holnap reggel nem lesz kedvem az energiámat holmi
futkosásra pazarolni.
Scarlett remegő ujjakkal megsimogatta a férfi állát.
– Azt hiszem, akkor máskorra halasztóm ezt a fogadást. – Újra
megcsókolta Marcust, és mosolyogva megjegyezte, miközben az
ajkuk még összeért: – Mrs. Pepper figyel minket.
A férfi kicsit hátrébb húzódott, és próbált kilesni a nő háta
mögött.
– Honnan tudod?
– Láttam az ablakodon a tükröződést, amikor a kinti lámpája
felkapcsolódott. Szerintem menjünk be gyorsan, még mielőtt
átjön, és elkezd velünk beszélgetni. Órákig tudja nyomni – tette
hozzá suttogva.
Marcus olyan gyorsan pattant ki a kocsiból és került át a nő
oldalára, hogy Scarlett felnevetett. Kisegítette a kocsiból, aztán a
kezébe nyomta a kulcsot.
– Nyisd ki a garázst! Én majd kinyitom az ajtót, hogy
behajthass rajta.
– Marcus, ki tudom ám nyitni magamnak a garázsajtót.
– Tudom, hogy ki tudod.
Gyengéden az ujjai közé fogta Scarlett állát, majd hosszan,
nedvesen és forrón szájon csókolta. Ezután végigcsókolta az arcát
egészen a füléig, amire kéjes sóhaj volt a válasz. Marcusnak
viszketett a tenyere, hogy végigsimíthassa a nő domborulatait, de
bármennyire is dögösen festett a taktikai mellényben, a
domborulatait mind befedte a ruhadarab. Ráadásul észrevette Mrs.
Peppert, aki a nappalija függönyén keresztül meresztette rájuk a
szemét.

569
 – De akkor is, hadd nyissam ki én! – kérte. – Mrs. Pepper
legalább azt gondolja majd, hogy igazi úriember vagyok,
márpedig nekem fontos, hogy kedveljen. Nagyon finom sütiket
süt.
Scarlett a fejét rázva, kuncogva engedelmeskedett. A férfi
megvárta, amíg leparkolt a garázsban, és leállította a motort, majd
lehúzta maga mögött az ajtót, és ott álltak a félhomályban. Édes
kettesben. Végre.
Kinyitotta a vezetőoldali ajtót, kisegítette Scarlettet a kocsiból,
aztán rögtön magához is húzta. Szorosan átölelte, és egy darabig
csak tartotta így. A nő a karjával átfogta a derekát, a fejét pedig a
vállára hajtotta.
Marcus úgy reszketett, mint egy tinédzser, az ördögbe is.
– Ma reggel – suttogta – egészen más volt.
– Tudom. – A nő lábujjhegyre emelkedett, és lágyan szájon
csókolta. – Ma reggel még mi is mások voltunk. Akkor még nem
igazán tudtam, ki is vagy.
A férfi rámosolygott.
– Úgy érted, hogy Batman?
– Nem. – Scarlett játékosan Marcus szájába harapott, majd a
nyelve hegyét végigfuttatta a sérülés helyén. – Hanem az az
ember, aki annyira reméltem, hogy vagy.
– Nem vagyok valamiféle hős, Scarlett – felelte komolyan.
– Hát én sem. És is csak én vagyok.
Marcus lágyan megcsókolta, mert bár a teste fájdalmasan
kívánta a nőt, tudta, hogy ez most fontos, és nem szabad siettetni.
– Szeretem azt, aki vagy.
– Van, hogy nem vagyok túl kedves – figyelmeztette Scarlett.
– Nincsen rózsa tövis nélkül.
A nő ajka megrándult, és egészen komoly arcot vágott.
– Nagyon régóta vagyok egyedül, Marcus, és már megszoktam.
De veled már nem érzem magam egyedül, és ez iszonyú ijesztő
számomra. Ma reggel az szex volt, kielégítő és kellemes. És
egyszerű. De ez, ahogy most itt vagyunk... Ez már cseppet sem
egyszerű. Ez már... több.

570
 Scarlett beleborzongott, amikor a férfi egy függőleges vonal
mentén végigcsókolta a nyakát.
– Én többet is akarok.
A nő feje hátracsuklott, hogy jobb hozzáférést biztosítson neki.
– Akkor jó – lihegte. – Rémes lenne, ha csak én akarnék
többet.
Marcus kipattintotta a mellényt, aztán mély hangon
megkérdezte:
– És mit szeretnél, Scarlett? Férjet, gyerekeket? Családi házat
csinos kerítéssel?
A nő nagyot nyelt, és újból elfogta a remegés.
– Igen. Telhetetlen vagyok. Mindent akarok.
A férfi az orrával végigsimított a nyakán.
– Kerítést tudok építeni. És mindig is akartam gyerekeket. Meg
feleséget. Úgyhogy elég hasonló helyről indulunk.
Kezét a mellény alá csúsztatta, megfogta a nő mellét, és érezte
a tenyerében a kemény mellbimbót.
– És most, ebben a pillanatban mit szeretnél?
Scarlett elfúló hangon felnevetett.
– Berángatni téged az ágyba, és ott mindenféle rosszaságot
csinálni.
A férfiban erre kattant valami, aztán durván, talán kicsit túl
durván is, szájon csókolta. De Scarlett hasonló hévvel válaszolt,
ujjait Marcus hajába mélyesztette, és addig csókolta, amíg végül a
férfi azt érezte, már nem tud uralkodni magán. Kicsit eltávolodott,
és lihegve kérdezte:
– Előtte kell még valamit csinálnod?
– Kivinni a kutyát, és lezuhanyozni.
– Akkor menj! Én hozom a cuccomat, bent találkozunk. Merre
van a háló?
– Az emeleten. – A nő keményen szájon csókolta, majd
kibontakozott az öleléséből, és kihátrált a garázsból, be a házba. –
És lila.
– Micsoda? – kérdezte értetlenül a férfi.

571
 – A hálószobám. Lila – vigyorgott Scarlett. –
Figyelmeztettelek. Sietek!
– Oké – motyogta Marcus, aztán valahogy sikerült eléggé
lehajolnia ahhoz, hogy a pisztolyát, a laptopját és a nő blézerét
meg fegyverét felszedje a földről. – Hát akkor lila.
Marcus elindult befelé a házban, fel a lépcsőn, közben a
pulzusa száguldott a várakozástól. Majd megnyugodott. Béke,
gondolta. Ez itt a béke.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 4., kedd, 23:55

Scarlett általában hagyni szokta, hogy Zat egyedül felküzdje

magát a lépcsőn, de ezen az estén türelmetlen volt. Hallotta a víz
zubogását a zuhanyozóban, és a gondolatra, hogy Marcus ott áll a
vízsugárban, rogyadozott a térde, a szíve pedig majdnem kiugrott
a helyéről. Felnyalábolta Zatet, aztán pont arra ért fel futva a
lépcsőn, hogy a zubogás abbamaradt.
Lélegzetét visszatartva finoman letette a kutyát, és a nyitott
fürdőszobaajtóhoz lépett.
– Ó! – szakadt ki belőle, inkább egy elnyújtott sóhaj, mint
értelmes szó formájában.
Félmeztelenül már látta a férfit. És persze látta az összes fontos
testrészét, amikor kiéhezett vadakként estek egymásnak a
kanapén, azon a délutánon. De még a legfantáziadúsabb
álmodozásai sem készíthették fel erre a felséges látványra, amit
Marcus O’Bannion meztelen, víztől csöpögő teste jelentett. Széles
vállán dagadoztak és megfeszültek az izmok, miközben a haját
törölte. Felsőtestén a vízcseppek játékosan ringatóztak a sötét
szőrszálakon, Scarlettnek pedig kedve lett volna lenyalni őket. És
aztán lefele menet tovább nyalakodni. Te jó ég, ez az ember maga

572
az életre kelt fantázia, és micsoda testben: hosszú, vastag és
kőkemény. Felidézte, milyen érzés volt magába fogadni, amitől a
belseje úgy összehúzódott, hogy beleborzongott. Hamarosan.
Hamarosan újra érezheti ott bent.
Marcus közben végzett a hajszárítással, és pont a tapaszt
próbálta leszedni a fejbőréről, amit a Chip Anders szilánkosra tört
ajtajával való összetűzés során szerzett, amikor észrevette, hogy
Scarlett ott áll az ajtóban, és őt bámulja. Lassan vigyorra húzódott
a szája, majd szétterjedt az egész arcára. A nő még soha nem látta
ilyennek. Aztán rájött, hogy boldognak tűnik. És nagyon
ellazultnak. Eltekintve persze az erekciójától, ami csak
keményedett és egyre nagyobbra nőtt, saját ritmusára bólogatva
Scarlett ámuló tekintete előtt.
– Nem használtam túl sok meleg vizet – szólalt meg Marcus
nem tudom, mekkora a bojler.
A nő hirtelen becsukta a száját, majd nekidőlt az ajtófélfának.
Megpróbált lazának tűnni, de tudta, hogy ez a próbálkozás csődöt
mondott.
– Átfolyós. Menet közben melegíti a vizet. Nyugodtan
folyathatod, amíg óriási ráncos mazsolává nem válsz, akkor sem
fog kifogyni.
– Ezt jó tudni. – Szélesre tárta a karját, a nőnek meg összefutott
a nyál a szájában. – Akkor viszont gyere, csatlakozz! Jó meleg a
víz.
– Egy pillanat. Kicsit nézni akarlak. Olyan vagy... – felsóhajtott
–, pont olyan vagy, amilyennek képzeltelek.
– Magán meg egy kicsit túl sok a ruha, nyomozó – felelte a
férfi könnyedén.
Scarlett tett egy lépést hátra, a hálószoba felé, hogy levegye a
ruháit, de a férfi intőleg felemelte az ujját.
– Ne, ne! Gyere, állj csak meg itt! Úgy nem fair.
– Egy pillanat!
A nő levette a mellényt, a telefonját az éjjeliszekrényre tette, a
fegyverét meg a fiókba. Megfordult a fejében, hogy nem néz rá az
üzeneteire, de tudta, hogy muszáj. Szerencsére nem jött semmi.

573
Átmeneti nyugalomba kerültek, s ezt mindenképpen ki kellett
használnia.
Visszatért az ajtóba, áthúzta a feje fölött a pólóját, mire
előbukkant a melltartója, amit reggel zuhanyozás után vett fel.
Azért választotta pont ezt, mert számított arra az arcra, amit
Marcus vág majd, amikor meglátja. Rózsaszín és csipkés volt, az
egyik kedvenc darabja.
A férfi arcáról lassan eltűnt a mosoly, pont olyan képet vágott,
amitől a nő nekidöntötte a terepjárónak és megcsókolta.
– Gyere ide! – mondta Marcus halkan, Scarlett meg odasétált a
zuhany nyitott ajtajához. A lába remegett, mint a kocsonya. A
férfi incselkedve végigfuttatta az ujját a melltartó cakkos szegélye
alatt. Csupa kísértés. – De szép! – Mélyen a nő szemébe nézett. –
Nagyon tetszik. De vedd le, mielőtt letépem rólad!
Elöl kapcsos darab volt, aztán ahogy felpattant a zár, Marcus
kéjesen felnyögött.
– Csak ennyit kellett volna tennem?
Scarlett felnevetett, és a melltartót a padlóra ejtette. A férfi
ziháló légzéssel fejezte ki elégedettségét.
–Te jó ég! – suttogta, majd Scarlett meglepetésére áhítatosan a
kezébe vette a melleit, mintha a súlyát méregetné. Megcsókolta
egyiket a másik után, aztán leengedte a karját a teste mellé, kezét
ökölbe szorítva.
– Folytasd csak, de siess, mert megpusztulok!
A nő nem engedelmeskedett, hanem lassú mozdulatokkal
egyesével kihúzta a csatokat a hajfonatából. A férfi némán
figyelte, pillantásával minden mozdulatot követett. Amint kijött az
utolsó csat is, Scarlett ledobta egy kupacba a fésülködőasztalon, a
hajfonat pedig lehullott a háta közepére. Elkezdte kibontani a
fonatot, de Marcus elkapta a kezét.
– Hadd én! – mondta halkan. Miközben lassan szétbontotta a
fonást, az ujjaival végigszántott a fürtökön. – Erre azóta vágytam,
hogy először megpillantottalak. A párnámon szétterített hajadról
álmodoztam. – Elmosolyodott. – Az egész testemen.

574
 Scarlett izgalma már az őrületig fokozódott. Lerúgta a cipőjét
és a nadrágját, ott állt egy szál, a melltartóhoz illő rózsaszín
bugyiban, zokniban és a bokájára erősített pisztolytáskában.
Marcus mellkasa megemelkedett, ahogy beszívta a levegőt.
– Csoda szép – állapította meg rekedt hangon. – A pisztolytartó
különösen vonzó. Nagyon tökösnek nézel ki vele.
– Talán a rózsaszín csipke kicsit levesz a tökösségből – felelte
Scarlett, majd beleakasztotta a kisujját a madzagba, ami az elülső
és a hátulsó háromszöget tartotta össze.
– Szinergikus a hatás. Hidd el nekem! Nedves a bugyid?
A nő mély lélegzetet vett.
– Ha eddig nem lett volna, most már biztosan az. De ahányszor
ma a közeledbe mentem, mindig nedves lett. – Fél térdre
ereszkedett, hogy levegye a pisztolytartót, majd újra felállt. –
Rögtön jövök.
– Siess!
Scarlett engedelmeskedett, gyorsan berakta a szolgálati
fegyvert a másik pisztoly mellé az éjjeliszekrény fiókjába. Mire
visszatért, Marcus a zuhanykabinnak dőlve állt, és simogatta
magát.
Scarlett akkor sem tudott volna máshova nézni, ha valaki azzal
fenyegeti, hogy ott helyben agyonlövi.
– Elkezdted nélkülem?
A férfi felvonta a sötét szemöldökét, amitől úgy festett, mint
egy önelégült görög isten.
– Mondtam, hogy siess.
A nő lerántotta a zokniját, kilépett a bugyiból, és félrerúgta.
Belépett a férfi mellé a kabinba, becsukta az ajtót, aztán
megnyitotta a vizet.
Marcus behúzta a vízsugár alá, és a hajával játszadozott, amíg
az teljesen át nem ázott. Sampont öntött a kezébe, elkezdte mosni
a nő haját, elnyújtott, erős mozdulatokkal masszírozva a fejbőrét.
Scarlett felnyögött, és hátával a férfinak dőlt, hagyta, hogy
kimasszírozza a feszültséget a hátából, a nyakából, miközben egy
másfajta, kellemes feszültség egyre erősödött a lába között.

575
 – Jó sok haja van, nyomozó – suttogta Marcus, közel hajolva a
füléhez. Szappanos kezével végigsimított a nő testén elöl,
útközben finoman megsimogatta a mellét, majd a combja közé
nyúlt, és egy csintalan ujjúval benyúlt abba a mélységbe, ami már
nedvesen várta az érkezését. A nő zihálására kuncogással
válaszolt. – Ez eltarthat egy darabig.
Scarlett nem tudta biztosan, hogy ezt most a hajmosásra érti,
vagy a lassú, simogató mozdulatokra, amit az ujjúval végzett. De
nem érdekelte. Nem gondolkodott. Csak hátával a férfihoz simult,
és élvezte a testi kapcsolatot a sok hónapnyi egyedüllét után.
Marcus nem sietett, nem sürgetett semmit. Csak simogatta tovább,
kéjesen felhabosítva a testét, míg a nő mozogni nem kezdett
válaszul, arra biztatva, hogy gyorsítson. Erősebben.
Scarlett tiltakozni akart, amikor a férfi elhúzta az ujját, hogy
mindkét kezét arra használja, hogy kiöblítse a hajából a sampont.
Majd ráérősen végigszagolgatta a kabin polcán álló tusfürdőket,
egyesével, mintha a világ minden ideje a rendelkezésére állna.
– Marcus – szólt a nő rekedtes hangon –, siess!
– Ennek van a legjobb illata – jelentette ki, és levette a
loncillatú tusfürdőt a polcról, majd öntött belőle a tenyerébe.
Alaposan végigdörgölte vele a nőt, s közben túlságosan
könnyed és túlságosan rövid érintésekkel kínozta. Aztán
kuncogott, amikor Scarlett a pokolba küldte érte.
– Te ezt élvezed! – mondta vádlóan, amikor a férfi leguggolt,
hogy beszappanozza a lábszárát, és a lábait megmasszírozza.
Aztán a kezébe vette a zuhanyrózsát, és elkezdte leöblíteni a nő
testét a meleg vízzel, arcán incselkedő mosollyal.
– Miért, te nem?
– Igen, de... Te jó ég! – Torkán akadt a szó, amikor a férfi
váratlanul feltérdelt, végigsimított hátul a combján, megragadta a
fenekét, majd a lába közé temette az arcát, és benyalt. – Jóságos
ég! Igen. Ott. Kérlek!
Másodperceken belül már kéjesen nyöszörgött, nyögdösött, a
lába kis híján összecsuklott alatta. Belekapaszkodott Marcus
hajába, előretolta a csípőjét, hogy még közelebb kerüljön, így a

576
férfi még mélyebbre hatolhasson. Majdnem ott járt már, majdnem.
Majd...
– Ne! – kiáltotta, amikor a férfi, amilyen hirtelen elkezdte,
abbahagyta, és talpra ugrott. Ő meg a csúcsponthoz annyira közel
járt, hogy képes lett volna a karmait a férfi vállába mélyesztve
visszatolni oda. De ekkor meglátta az arcát.
Már nyoma sem volt rajta mosolynak, a szeme sötéten
csillogott, csordultig tele vággyal. A tekintetük egymásba
fonódott, miközben Marcus fél kézzel elzárta a csapot,
nekidöntötte őt a falnak, és olyan keményen megcsókolta, hogy a
nő a csukott szemhéja mögött villogó fehér fényeket látott.
Egy kicsit abbahagyta, hogy Scarlettnek legyen ideje levegőt
szippantani a tüdejébe, majd a nő karjait a nyaka köré fonta, a
kezével megmarkolta a fenekét, és a vállával kilökte a zuhany
ajtaját. Felemelte a nőt, aki combjával átkulcsolta a csípőjét, s
közben próbált úgy mozogni, hogy az erekciója a hajlataiban
megtalálja az utat, aztán előre-hátra ringatózott a férfi ölében,
miközben az átvitte a fürdőből a hálószobába. A hálóban Marcus
óvatosan az ágyra fektette. Mindketten csuromvizesek voltak, a
csillár pedig vakítóan világított.
De Marcus egy pillanatnyi figyelmet sem tudott fordítani a
vízre, mert ő is követte a nőt az ágyra, végigcsúszott a testén
lefelé, végül a szája ismét a combja között kötött ki. Ezúttal nem
nyalt, hanem egyesen a csiklóra mozdult, beszívta az ajkai közé,
ami hangos kiáltást váltott ki Scarlettből. De nem hagyta abba,
erősen szopogatta, aztán az egyik ujját ismét belécsúsztatta, majd
még egyet, egyre erősebben és gyorsabban és mélyebben
simogatta.
A nő bensejében vulkánként tört ki az orgazmus. A lepedőt
markolászta, teste ívben megfeszült. Próbált levegőt venni, de a
lélegzet valahogy a tüdejében rekedt. A férfi pedig még mindig
folytatta, szopogatta, simogatta, míg végül a hullám megtört, és a
nő visszarogyott az ágyra, zihálva, reszketve.

577
 És sírva. Sírt, könnyek patakzottak a szeméből, a mellkasát
zokogás rázta. Marcus ott termett mellette, fölé hajolt, és próbálta
letörölni a könnyeit.
– Scarlett – suttogta rekedten –, fájdalmat okoztam?
– Nem – felelte, de a könnyeinek nem tudott gátat szabni.
Elengedte a lepedőt, és a kezével végigszántott a férfi mellkasán,
útközben a szőrszálak csiklandozták az ujjai közét. – Ez valami...
te jó ég, Marcus!
Mélyen beszívta a levegőt, majd kiengedte, a teste lassan
megnyugodott, a mellkasában felgyülemlett feszültség oldódni
kezdett.
– Nekem még ilyen soha... ilyen nem volt. Soha nem volt ilyen.
Ennyire... intenzív. Egy perc, és magamhoz térek.
De a férfi nem hagyott neki ennyi időt, beletúrt a hajába, és
olyan hevesen kezdte csókolni, hogy az már majdnem fájt, de csak
majdnem. Scarlett belevájta a körmét a vállába, és visszacsókolta,
s a saját íze a férfi száján heves borzongást okozott. Marcus
meglökte, majd eltekerte a csípőjét, az erekciója keményen
nekifeszült a belső combjának.
Marcus vakon tapogatni kezdett a párna alatt, és előhúzott egy
óvszeres csomagot.
– Azt mikor tetted oda? – érdeklődött a nő.
– Még zuhanyozás előtt. – Újra hevesen megcsókolta, majd
térdelő pozícióba emelkedett a nő széttárt lába között, és a fogával
feltépte az óvszer csomagolását. Scarlett felé nyújtotta a kezét,
hogy segítsen, de válaszul a férfi szinte rámordult. – Azt ne! –
figyelmeztette. – Ha hozzám érsz, vége a dalnak.
– Jaj ne, ne legyen vége! Még ne!
Scarlett figyelte, ahogy a férfi felhelyezi magának az óvszert,
megnyalta a szája szélét, és egy meglepő gondolata támadt. Soha
nem élvezte különösebben a szopást, de most, hogy meglátta
Marcus óriási és... szépséges szerszámát, már másként vélekedett.
Nem most, majd később. Azt akarta, hogy a férfi nyöszörögjön a
kéjtől, hogy könyörögjön a folytatásért, mint ő az imént.

578
 Felnézett, és arra lett figyelmes, hogy a férfi követte a
tekintetét, látta, hogy bámulja őt, s ettől még jobban beindult.
– Majd később – morogta, nyoma sem volt az ismerős
bársonyos hangnak. – Most beléd kell tennem. Azonnal.
Az alkarjára támaszkodva egyetlen kőkemény döféssel
felnyársalta a nőt, aki a beteljesüléstől érzett gyönyörtől
felnyögött. Végre a magáévá tette!
Pár pillanatig eltartott, mire észlelte, hogy a férfi megállt.
– Minden rendben? Nem okoztam fájdalmat? – kérdezte
gondterhelten. Kicsit kifulladt ebben a testhelyzetben, ahogy
mozdulatlanul tartotta magát Scarlett fölött.
– Jól vagyok. Vagyis jobban nem is lehetnék. Ne hagyd abba!
Kérlek!
– Hála istennek! – dörmögte Marcus, és újra mozgásba lendült.
– Ez annyira jó, nem biztos, hogy meg tudnék állni.
Pedig hogyne tudna, ezzel mind a ketten tisztában voltak. Mert
még mindig tökéletesen tudott uralkodni magán. Es a nőn is.
Pontosan tudta, mit kell tennie, hogyan kell mozdulnia. Mihez
hogyan kell hozzáérnie, hogy Scarlett kéjesen nyögdécseljen.
Felizgatta őt a testével, de az arckifejezésével is, ahogy ránézett.
Olyan elemi, birtokló, büszke és kéjes volt, de egyben...
Áhítatos, gondolta a nő, mire az érzelmek újra előtörtek a
mélyből, és elszorították a torkát. A férfi annyira óvatosan bánt
vele, a végsőkig odafigyelve minden reakciójára, minden
sóhajára.
Elérte, hogy kéjesen izgett-mozgott alatta, könyörgött és
átkozódott, aztán pedig újra könyörgött, míg végül a frusztrációtól
szinte sikítani akart. De Marcus még mindig visszafogta magát.
A férfi odafigyelt arra, hogy örömöt szerezzen neki, miközben
ő is megtalálta a maga örömét, de hirtelen ez már nem volt elég.
Scarlett azt akarta, hogy Marcus veszítse el az önuralmát. Meg
akarta tapasztalni azt a vihart, amit a férfi szemében látott, ami
beszippantotta és maga alá temette őt. Két keze közé fogta az
arcát, aztán megsimogatta az orcáját a hüvelyujjával.

579
 – Engedd el magad! – suttogta. – Vedd el, amit akarsz! Nem
fogok összetörni alattad. Ne félj!
Marcus megborzongott.
– Nem lehet. Túl sokat akarok. Fájni fog neked.
Ez fontos pillanat volt, Scarlett ösztönösen érezte. Olyan
pillanat, amelyik meghatározza az összes többit, ami utána jön.
Átfonta a lábát a férfi vádliján, miközben a másik lábával
megtámaszkodott, aztán a hátára fordította Marcust. Olyan
gyorsan történt, hogy a férfi csak feküdt ott, tágra nyílt szemmel, a
szerszáma még mindig mélyen a nőben. És valami őrült új
izgalom tört rá. Az állkapcsa megfeszült, mindkét kezével úgy
megragadta a nő csípőjét, hogy az szinte fájt. De jóleső fájdalom
volt ez, különösen amikor maga felé rántotta, lefelé, ezzel még
mélyebbre hatolva benne.
Scarlett előrehajolt, és a férfi ajkába harapott.
– Nem fogok összetörni – ismételte meg, minden szót külön
artikulálva, majd hátradőlt, hogy keményen meglovagolja a férfit.
Marcusnak kéjes nyögés tört elő a mellkasából, hátát ívben
meghajlította, lábát pedig a matracba fúrta, hogy még jobban
megfeszíthesse a testét. Majd újra helyet cseréltek, a férfi újra és
újra egyre mélyebbre hatolt, a lökései már szinte vadállatiak
voltak. Scarlett felvette a ritmust, mélyen a szemébe nézve,
kihívóan, nehogy lelassítson.
– Arról szó sem lehet, nyomozó – motyogta a férfi, a nő meg
felkacagott.
Ez az, gondolta, ennek ilyennek kell lennie. Nekünk ilyennek
kell lennünk együtt.
Többet nem szóltak, csak a tekintetük fonódott egymásba.
Marcus a kezébe vette a nő kezét, és összefonta az ujjaikat, olyan
gyengéden, ami élesen különbözött attól az elemi erőtől, amivel a
testük minden egyéb pontja egymással ütközött.
Míg az első orgazmus robbanásszerű volt, ez a második
szökőárként árasztotta el Scarlettet, lassan és hatalmas erővel
minden tudatos gondolatot elsöpörve az útjából, a nyomában
semmi nem maradt, csak a tiszta gyönyör.

580
 Arra ocsúdott, hogy a férfi neve sóhajként tör ki belőle.
Valahogy tudta, hogy Marcus végig figyelte, és várta, hogy ő is
lássa őt. Megszorította a kezét és belül a mélyben dolgozó
izmaival az erekcióját.
– Most! – suttogta Scarlett. – Hadd lássam!
A férfi engedelmeskedett, és pont olyan gyönyörű volt, mint
amilyenre számított. Az izmai megfeszültek, az erekciója lüktetett
és pulzált a nő testében, a teste megrázkódott, ahogy elélvezett.
Kifújta a levegőt, majd végigfutott rajta egy remegés, mint valami
utórengés. Elengedte Scarlett kezét, aztán leereszkedett a
fekvőtámaszszerű testhelyzetből. A homlokát gyengéden a nő
homlokának támasztotta.
– Scarlett... – Alig hallható morajlás volt ez csupán, de azon a
bársonyos hangon, amit a nő álmában hallgatott immár kilenc
hosszú hónapja.
Scarlett felemelte a kezét, végigsimított a férfi arcán, az ujjával
körberajzolta a száját.
– Ez volt a több.
– Igen. Tudtam, hogy az lesz, de erre nem számítottam. –
Hosszan megcsókolta a nőt, kéjesen, amitől újra elállt a lélegzete.
– Mozdulni sem akarok többet. Soha.
– Akkor ne mozdulj! – Az ujjait legyezőszerűen szétnyitotta, és
oda– vissza simított a férfi mellkasán, hogy érezze a szőrszálak
finom csiklandozását a tenyerében. – Maradj itt velem, csak még
egy kicsit!

581
 Huszonhatodik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 00:31

M arcus kijött a fürdőszobából a tréningruhájában, és földbe

gyökerezett a lába. Scarlett az ágy mellett állt, a matrac fölé
hajolt, formás feneke pont felé mutatott. Marcus pénisze
megmerevedett, szinte folyni kezdett a nyála, és beletelt pár
másodpercbe, amíg felfogta, hogy a nő épp lehúzza az ágyneműt.
Átment a szobán, hogy hátulról átölelje, aztán kuncogni
kezdett, amikor Scarlett ijedtében egy nagyot káromkodott.
– A francba, Marcus, soha többé ne lopakodj mögém!
De nem látszott igazán mérgesnek, mert felegyenesedett, és
nekidőlt a férfinak, kezét rátette a kezére, amikor az átölelte a
derekát. Scarlett meglepődött, amikor megérezte Marcus
merevedését a hátánál.
– Nahát, neked újra... máris. Nahát!
Marcus egójának ez nagyon jólesett.
– Nagy hatással volt rám, ahogy előrehajoltál az ágy fölött.
Eszembe jutott ez meg az.
– Tényleg? Szeretném hallani őket.
A férfi megérintette az ajkával a fülét.
– Inkább megmutatom, nem csak beszélek róluk.
Scarlett hümmögött, érdekelte a dolog.
– Előbb át kell húzni az ágyat.
– Úgy tűnik, kicsit bevizeztük.

582
 Scarlett nevetve hátranézett a válla felett.
– Egy kicsit. Megtenned, hogy kimész az előszobában a
gardróbba, és hozol egy másik garnitúrát? A legfelső polcon
vannak azok, amik jók erre az ágyra.
Marcus megcsókolta Scarlett mosolygó ajkát, és vonakodva
bár, de elindult. A dupla ágyra illő ágynemű pont ott volt, ahol
mondta a pedánsan rendben tartott gardróbban. Úgy tűnt, a
nyomozó kissé rendmániás, ami megnyugtató volt. Marcus maga
is kicsit rendmániás volt.
Bevitte az ágyneműt a szobába, és újra lefagyott. Scarlett a
földön térdelt a csupasz matrac mellett, a feje és az egyik karja az
ágy alatt matatott. És a feneke megint Marcus felé irányult.
– Asszony, meg akarsz engem ölni? – vinnyogta.
– Zat bement az ágy alá – mondta, miközben pisszegett. –
Gyere ide, kicsim! Gyere ki! – sóhajtott, majd felállt. – Azt
hiszem, megijesztettük. – Megvonta a vállát. – De majd
hozzászokik.
Marcus letette a tiszta ágyneműt, aztán segített felhúzni.
– A lilához is hozzászokott – mondta a férfi szelíden.
Scarlett nevetett.
– Szegény Zat! De ha azt gondolod, hogy ez rikító, látnod kell
a többi szobát. Először a homlokzatot akartam rendbe hozni. A
benti festést későbbre terveztem. Egyszerre egy dolog.
– Fel is vehetnél valakit, hogy megcsinálja.
Scarlett összehúzta a szemöldökét.
– Veled ellentétben nem vagyok gazdag. Ráadásul jobban
magaménak érzem, ha én csinálom.
– Én megcsinálom neked – mondta csendesen. – Mindenféle
javítást vállalok. Pénzre nincs szükségem, de más módon
fizethetsz.
Scarlett nem tudta eldönteni, hogy komolyan beszél-e.
– Meg tudsz javítani dolgokat?
Marcus próbált nem megsértődni.
– Mit gondolsz, ki építi azokat a házakat, amikbe azokat a
családokat költöztetjük, akikről ma este beszéltem? A kis

583
 Scarlett szeme elkerekedett.
– Te házakat építesz?
– Besegítek. Diesel építi őket, vagyis építette, mielőtt átjött
volna az újsághoz. Épített néhány olcsó házat már. Én inkább csak
a befektető vagyok, de néha megengedi, hogy a kezembe vegyem
a kalapácsot.
Scarlett felhúzta az egyik szemöldökét.
– Ügy látszik, Diesel sokoldalú tehetség. Házat épít,
számítógépeket tör fel, emberbarát. Hol találkoztatok?
– A hadseregben. Néhányszor megmentette az életemet. Én
pedig az övét. Amikor leszereltünk, elsodort az élet, de azon
kaptam magam, hogy megörököltem az újságot, és kellett valaki,
akiben megbízhatok... a mellékállásomban is. Akkoriban Stone
szabadúszó volt más újságoknál, és valami megbízás miatt mindig
külföldön tartózkodott. Tudtam, hogy Dieselben megbízhatok.
Nem talált olyan állást, ami érdekelte volna, így csatlakozott
hozzám.
Scarlett áthúzta a párnákat, amíg Marcus beszélt, aztán
csábosán megveregette őket, majd keresztbe tett lábbal leült a
takaróra, és fonni kezdte a haját.
– Jó barátnak tűnik. Örülök, hogy melletted van.
Marcus leült Scarlett mellé, és elkapta a kezét.
– Ne fond be! Hagyd kiengedve!
– Még mindig vizes. Reggelre tiszta gubanc lesz.
–Akkor majd kifésülöm. – Az ajkával megérintette a nő ajkát. –
Hagyd így kiengedve! Erről álmodoztam.
– Ó! – Scarlett vett egy mély lélegzetet, majd nyelt egy nagyot.
– Rendben.
Marcus ugyan készen állt egy újabb menetre, de most csak a
karjában akarta tartani. Lekapcsolta a villanyt, bemászott a takaró
alá, és megpaskolta a párnát maga mellett.
– Gyere ide, Scarlett! – mondta, direkt elmélyítve a hangját.
A nő lélegzetvétele elárulta, hogy ő miről álmodozott.
– Azt hittem, eszedbe jutottak dolgok.

584
 – Ez így van, de még várhatnak. Ezelőtt sohasem tarthattalak a
karomban.
– Egy pillant. Meg kell néznem az üzeneteimet.
Scarlett rápillantott a telefonjára, és mély barázda jelent meg a
homlokán. Egy perc gondolkodás után visszatette az
éjjeliszekrényre, bemászott ő is a takaró alá, és odabújt a férfihoz,
fejét a vállára hajtotta.
– Mi volt az?
– Micsoda? – Scarlett ujjai elgondolkodva simogatták a férfi
mellkasát, játszadoztak a szőrével.
Bár ez némileg eltérítette Marcus figyelmét, nem tudta rávenni
magát, hogy abbahagyassa a nővel.
– Az üzenet, ami felkavart – mondta a homlokát dörzsölgetve.
Scarlett felsóhajtott.
– Az őr a lakásodban.
A félelem összeszorította Marcus mellkasát.
– Edgár. Mi történt vele? Talán...
– Nem, nem – biztosította Scarlett a férfit. – Amikor legutóbb
hallottam felőle, még lábadozott. Ez most a támadással
kapcsolatos. Láttam a biztonsági kamera felvételét, amikor ma
Isenberg irodájában voltam. Edgárnál fegyver volt, amit a
támadóra fogott, de habozott, talán mert nem akarta véletlenül
Phillipet eltalálni. A támadó Phillipre fogta a fegyverét, ami a
jobb kezében volt, de egy laza mozdulattal hátralendítette a karját,
és Phillip álla alá nyomta a fegyvert, aztán megragadta az őr
pisztolyát, és lelőtte vele. Ehhez viszont a bal kezét használta.
Marcus nem akarta mindezt maga elé képzelni, de a
gondolatainak nem tudott parancsolni.
– Kétkezes, harcművészetben is rendelkezik némi
tapasztalattal.
– Én is vagy a harcművészetre gondoltam, vagy a hadseregre.
Vagy mind a kettőre. A lényeg, hogy nagyon laza volt. Hihetetlen
reflexekkel. Olyan, mintha mindent elgyakorolt volna, vagy
legalábbis előre eltervezett volna.
– Azt gondolod, számított arra, hogy Edgár fegyvert ránt?

585
 – Nem tudom, de ahogy Phillip álla alatt tartott a fegyvert, a
kamera tökéletes képet rögzített a fegyver gyártmányáról.
– Azt akarta, hogy tudjuk, mit használ.
– Úgy látszik. Miután lelőtte Edgárt, zsebre tette a fegyverét, és
kényszerítette Phillipet, hogy szálljon be a liftbe. Egyszerűbb lett
volna neki, ha a bal karját Phillip torkánál hagyja, és azzal a
fegyverrel lövi le az őrt, amivel bement, és nincs ez a nagy
cserebere.
– De nem akarta, hogy töltényhüvely maradjon utána.
– Rendben. Nem akartam ezt elmesélni neked. Nem hiszem,
hogy szükséged lenne erre a mentális teherre, de Isenberg azt
akarja, hogy nézd meg a videót, hátha be tudod azonosítani a
támadót. Küldött nekem egy linket. Már biztos jött tőle üzenet
neked, hogy hívd fel őt vagy engem.
Marcus felült, és felgyújtotta a lámpát.
– Miért várt olyan sokáig, hogy átküldje neked? Már órák óta
náluk lehet ez a videó.
– Az e-mailben azt írta, hogy fel kellett javítani. Nagyon rossz
volt a minőség. Az igazat megvallva, szerintem hadakozott
magával, hogy akarja-e vagy sem, hogy lásd a felvételt. – Scarlett
is felült, és megkereste az üzenetet a telefonján. – Nem szabad
most átküldenem neked, mert ez bizonyíték, és még nem
szivárogtathatjuk ki a sajtónak. Bocsi.
Marcus a szemét forgatta.
– Mit kell még tennem, hogy a főnököd megbízzon bennem?
– Menj el zsarunak, és dolgozz neki néhány évet. Bennem sem
bízott az elején. – Scarlett arca megrándult. – Néha még most
sem.
Marcus felsóhajtott.
– Kérlek, játszd le!
Scarlett kikereste a felvételt, és odaadta a férfinak a telefont. Ö
gyorsan megnyomta rajta a PLAY gombot, mielőtt valamilyen
kreált indokkal tovább halogatja a dolgot. Összerezzent, amikor
elindult a videó, minden figyelme a Phillip arcára kiülő félelemre
irányult.

586
 Scarlett a fejét Marcus vállára hajtotta.
– Indítsd el újra! – suttogta. – Tudom, hogy nehéz, de ne
Phillipet nézd! Hanem a férfi arcát.
Marcus megnézte a felvételt az elejétől a végéig, a támadó
testalkatára, kesztyűs kezére, a mozgására és az egyetlen látható
testrészére, a szemére koncentrálva. Semmi figyelemre méltó nem
volt rajta, ezért megnézte újra meg újra, és az állkapcsát egyre
jobban összeszorította, amikor a szemétláda rálőtt Edgárra.
Scarlett végül kivette a telefont a kezéből.
– Elég volt! Összeroppannak a fogaid! Láttál a férfin valami
különlegeset?
Marcus tehetetlenül összeszorította az öklét.
– Nem.
– Akkor ezt fogom mondani Lyndának.
Scarlett rátette a kezét Marcus öklére, és magához szorította,
majd felhívta a főnökét.
– Scarlett vagyok – mondta, amikor Isenberg felvette a
telefont. – Igen, megkaptam. Megmutattam neki, de nem ismeri
fel a támadót... Igen, asszonyom, gyorsan teljesítettem a kérést. –
Scarlett hallgatott egy ideig, aztán kipirult arccal becsukta a
szemét. – Igen, asszonyom, velem van.
Ó, a picsába! Az, hogy az ő csapata tudott róluk, egy dolog
volt. Az, hogy Scarlett főnöke is megtudta, egy másik. Marcus
azon gondolkodott, vajon nem pont ezért várt-e Isenberg az e-mail
elküldésével. Tudta, hogy Scarlett nem fog késlekedni a válasszal,
mert egy gyilkos szabadon mászkál. Micsoda szemét picsa!
El akarta venni a telefont, hogy elmondja a hadnagynak,
pontosan mit is gondol róla, de inkább a nyelvébe harapott. Ez
Scarlett élete. Az ő csatája.
– Igen, asszonyom! – mondta egy perc teljes csend után. – Az
irodájában, pontban kilenckor. Ott leszek.
Letette, majd az állát a mellkasára ejtette.
– Ez szuper volt!
– Mit tehet ellened?

587
 – Megleckéztet, vagy kapok egy rossz pontot a kartonomba. A
legrosszabb esetben pedig felfüggesztenek.
Marcus az ölébe húzta Scarlettet, átölelte a combjaival, és
megmasszírozta a fejbőrét, amitől a nő halkan felsóhajtott.
– De ha igazán ki akar cseszni velem, elmondja apámnak.
Marcus pislogott egyet.
– El fogja mondani apádnak? Miért?
– Mert a főkapitányságon dolgozik.
– Ó! Azt mondtad, hogy zsaru. De azt nem említetted, hogy
ilyen magas rangban van.
– Arra gondolsz, hogy Diesel nem jelentette?
– Nem igazán. Rákerestettem a címedre és a Land Cruiser
rendszámára, de minden mást magamtól akartam kideríteni. –
Megcsókolta Scarlett nyakát. – Sajnálom, ha bajba kerülsz, de
nem sajnálom, hogy itt vagyok veled.
– Én sem bánom, hogy itt vagy. Minden rendben lesz. Nem
oltod le a lámpát? Aludnunk kellene!
Marcus megtette, majd közelebb húzta magához a nőt.
Legnagyobb megkönnyebbülésére Scarlett nem tiltakozott,
elhelyezkedett a vállánál, és lustán tovább simogatta a mellkasát.
De nem aludt el. Marcus szinte hallotta, ahogy kavarognak a
fejében a gondolatok.
– Min agyalsz? – tudakolta.
– Hogy kérnem kell tőled egy szívességet.
Marcus a nő nedves hajával játszott.
– Mondd!
– El kell zárnod a fegyveredet. Isenberg tudja, hogy Deaconnel
azt gyanítottuk, hogy van egy másik pisztolyod is. Ha nagyon
berág rám, amiért lefekszem veled, talán elég indokot fog találni,
hogy elkobozza a fegyveredet. – Scarlett habozott egy kicsit. – És
nem vagyok biztos abban, hogy ezt értékelnéd.
– Miért gondolod ezt? – kérdezte egy kicsit túl élesen.
– Azért, ahogy BB-t tartottad az öledben ma este, amikor az
egyenruhás rendőr megérkezett a lakásodba. Így akartad elkerülni,

588
hogy megmotozzon. És... – sokáig hallgatott, majd nagy levegőt
vett – mert a fegyver regisztrációs száma el lett tüntetve.
Marcus megdöbbent.
– Ezt honnan tudod?
– Láttam reggel, amikor beletetted a válladon lévő
pisztolytartóba, mint Rambo.
– Akkor miért nem szóltál egy szót sem?
– Mert meg akartam tudni, hogy miért lett a száma eltüntetve,
és miért volt még mindig nálad. – Scarlett felemelte a fejét, és az
állát Marcus vállán pihentette, miközben felnézett rá. – Nem te
vagy az egyetlen, aki meg akar tudni dolgokat.
– Te mit gondolsz?
– Nem is tudom. Talán az Öbölben szerezted, mint a kést,
amihez annyira ragaszkodsz. Talán valakit szelíden próbáltál
meggyőzni vele, és a dolgok elfajultak, most pedig nem akarod
megkockáztatni a ballisztikai egyezést.
– Ilyesmi nem történt – jelentette ki a férfi határozottan, és nem
tudta eldönteni, hogy megsértődjön vagy se.
– Mi nem történt? Nem az Öbölben szerezted, nem próbáltál
szelíden meggyőzni vele senkit sem, vagy nem fajultak el a
dolgok?
Marcus a fogát csikorgatta.
– Egyik sem. Ha azt hiszed, hogy bárkit bántani tudtam volna
vele, miért vagyok egyáltalán itt veled? Az ágyadban?
Scarlett nyugodtan méregette a férfit.
– Mert nem hiszem, hogy ilyesmit tettél, vagy ha igen, a másik
biztos megérdemelte.
Marcus megrázta a fejét.
– Összezavarsz, Scarlett!
– Pedig nem akarlak. – Újra a férfi vállára tette a fejét. – Lehet,
hogy jobban megértelek, mint gondolnád. Talán én is győzködtem
embereket finoman egyszer-kétszer.
Scarlett ezt olyan óvatosan mondta, hogy Marcus alig hallotta.
– Büntettek már meg ezért? – kérdezte végül.

589
 – Nem. Még sohasem léptem át a határt. Legalábbis teljesen
nem. Amikor a határán voltam, a társam fedezett. De nem sokszor
fordult ilyesmi elő. Bár nehéz visszafogni magamat a
mindennapokban.
Marcus emlékezett arra, amit reggel Scarlett a nagyapjáról
mesélt.
– Mert nem tudsz dolgokat nem meglátni.
– Minden átkozott nap – sóhajtott Scarlett halkan. – Mondd el,
miért tartottad meg! Kérlek!
– El fogom – ígérte meg. – Már én magam is gondoltam rá.

– Újra csak kerülgeted a témát.

Marcus a plafont nézte, a szíve vadul vert.
– Csak azért, mert nehéz erről beszélnem. Az az igazság, hogy
nem tudom, mi történne, ha lefuttatnák a ballisztikai vizsgálatot.
Elsütöttem-e valaha ezt a fegyvert? Igen. Néha figyelmeztetés
gyanánt. Rálőttem-e valaha vele valakire? Nem. De azt nem
tudom megígérni, hogy az apám sem, mert egyszerűen nem
tudom.
– De nem Jeremy – mondta Scarlett szelíden. – A valódi apádra
gondolsz, ugye?
– Jeremy a valódi apám. A biológiai apámra gondoltam. Aki
megcsinált, és ennyi – tette hozzá undorodva.
– Nem volt jó ember?
Marcus keserűen felnevetett, jól emlékezett az apjára.
– Hát, nem.
– Mégis magadnál tartod a fegyverét.
– Nem, nem az övé volt, hanem a nagyapámé.
– Rendben – válaszolta. – Szeretted a nagyapádat, szóval
érzelmi értéke van.
Marcus megrázta a fejét.
– Nem, nem is erről van szó. – Nehéz volt erről beszélnie, mert
gondolni sem szeretett rá. – A nagyapám soha nem hordta
magánál ezt a fegyvert. Benn tartotta a széfben. Az apám... elő-

590
elővette, főleg azért, hogy dicsekedhessen vele. Valószínűleg nem
ölt meg vele senkit.
– A valószínűleg nem túl biztató – jegyezte meg Scarlett. –
Megnézhetem a nyilvántartásban, ha akarod. Nem lesz semmi
nyoma. Legalább biztosan megtudod, hogy köthető-e valamilyen
bűntényhez.
Erről szó sem lehet!
– Rendben van, elteszem ezt a fegyvert, és egy másikat fogok
használni.
– Oké, de tudni szeretném, hogy miért kötődsz hozzá ennyire.
Marcus felsóhajtott.
– Azt hittem, aludni akarsz.
Scarlett felpattant az ágyban, összehúzott szemöldökkel meredt
a férfira.
– Marcus!
Marcus felnézett a plafonra, aztán találkozott a tekintetük az
ablakon beszűrődő holdfényben.
– Visszajössz ide mellém? Nehéz erről beszélnem.
Scarlett tekintete már nem volt dühös, inkább aggódó.
– Már másodszor mondod ezt – emlékeztette, de visszacsúszott
a férfi mellé, és rátette a fejét a mellkasára.
– Tényleg nehéz.
Scarlett rátette a kezét Marcus mellkasára.
– A szíved majdnem kiugrik a helyéről.
– Ja. – Próbálta lassítani a szívverését, de aztán feladta, mert
nem tudott eléggé rákoncentrálni. – Rákerestél a Google–ön arra,
ami mondtam?
– Igen. Elolvastam néhány cikket, amit feldobott. Sajnálom,
Marcus! Olyan dolgokon mentél keresztül, amiken egyetlen
gyereknek sem lenne szabad.
– Stone-nak rosszabb volt. Én csak hallottam, ő látta is.
– Azt, ahogy megölik az öcséteket?
Marcus bólintott, a torka összeszorult. Alig tudott levegőt
venni. A francba!

591
 – Igen – préselte ki a szavakat. Összeszorította a fogát, hogy ne
uralkodjon el rajta a pánik. – Utána, bár már biztonságban
voltunk, nem tudtam aludni. Hetek teltek el, és még mindig nem
ment. Emlékszem, végtelennek tűnő ideig bámultam a plafont.
Scarlett a férfi mellkasát simogatta, próbálta megnyugtatni.
– Ez érthető.
– Nálam volt... a nagyapám fegyvere... azzal aludtam. A
párnám alatt.
A dadogás, amivel évekig küzdött a támadás után, visszatért,
ami miatt elszégyellte magát.
– Csak nyolcéves voltál – suttogta Scarlett, átérezve a
fájdalmat.
– Voltam annyi idős, hogy elsüssek egy fegyvert.
– Ha van nálad fegyver, elkerülnek a rémálmok?
–N... Néha. Nem mindig.
– Szóval a fegyver a talizmánod?
– Igen – válaszolta megkönnyebbülve. Ez igaz volt. Minden
más, amit elmesélt, is igaz volt, csak nem a teljes igazság.
– Köszönöm! – suttogta a nő. – Köszönöm, hogy megbízol
bennem! Nem fogom elárulni a bizalmadat.
Marcus minden egyes alkalommal, amikor elhangzott a
„bizalom” szó, megremegett belülről, de nem tudott többet
mondani. Most nem. Akkor nem, amikor Scarlett a karjaiban
feküdt. Akkor nem, amikor hitt neki. Egyszer el kell majd
mondania. Megérdemelné, és Marcus tudta, hogy Scarlett
megbocsátana neki. De nem ezen az estén.
Scarlett előrehajolt, csókokat hintett a férfi áliára és a szájára.
– Most aludjunk!
Ha ez olyan egyszerű lenne, gondolta Marcus keserűen.
Közelebb húzta magához Scarlettet, megsimította a haját, a nő
pedig odabújt hozzá. Néhány perc múlva már aludt is.
De Marcus nem. A szíve vadul kalapált, miközben a plafont
nézte, és azon gondolkodott, hogyan fogja elmesélni a teljes
igazságot.

592
Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 2:30

Ken hallotta Burton dühös kirohanásait, amikor kinyitotta az

alagsori ajtót.
– Sweeney! A pokolba, Sweeney, te mocsok! Mi a szar ez itt?
Sweeney!
Ken lesétált a lépcsőn, közben feltűrte az inge ujját. Nem aludt
eleget ahhoz, hogy teljesen feltöltődjön, de ahhoz elégnek
ígérkezett, hogy kiszedje Burtonből, amit akart.
Az alagsor újra tiszta volt, nyoma sem volt a tengernyi vérnek,
ami tócsákban gyűlt össze, amikor elvágta Chip és Marlene
Anders torkát. Stephanie Anders a földön ült a ketrecében, karjait
a térde köré fonta és a mellkasához szorította. Egyszerű fekete
inget viselt. Kár. Olyan csinos volt, amikor letépte róla a felsőjét.
Stephanie sunyi szemmel figyelte, ahogy Ken Burton felé
közeledik, aki egy székhez volt kötözve.
Úgy kötözték meg, mint a disznókat szokás. Minél jobban
ficánkolt, a kötél annál jobban szorult a nyaka körül, mint egy
hurok. Az állkapcsa sebes volt, a bőr a szeme körül már fekete.
A hurok és a monokli is Alice műve volt, gondolta Ken,
miközben büszkeség öntötte el. A lánya meg tudja védeni magát.
Odasétált Burtonhöz. Összefonta a karját a mellkasa előtt.
– Bőgött, Burton?
Burton szemében gyűlölettel nézett fel rá.
– Miért vagyok itt? – morogta.
– Miriam Blackwell életben van.
Burton meglepetésében pislantott egyet, az arca vörös lett.
Remek alakítás.
– Hogyhogy?
– Én is ezt szeretném megtudni. Öntudatlanul találtak rá a
szállodai szobájában. Valaki név nélkül hívta a 911-et. Ez csak

593
úgy történhetett, hogy valaki segített neki kihányni, amit beadtam
neki.
– Nem én voltam.
–Törődött Reuben feleségével, Burton?
– Igen – mondta nyugodtan. – De nem úgy, ahogy gondolja.
Ügy szerettem, mint egy testvért.
Újabb remek alakítás.
– Mi mindennel kapcsolatban hazudott még?
– Nem hazudtam.
Ken visszakézből lekevert neki egyet, amivel a széket
röppályára küldte. A kötelek Burton nyaka körül megállították a
szék repülését, amitől a hurok még szorosabb lett a torkán. Burton
dicséretére legyen mondva, hogy tartotta magát. Ken hagyta ilyen
helyzetben lógni tíz másodpercig, aztán húszig, majd a szék lábai
közé lökte Burton lábát, és felállította a széket.
Burton szaggatott, sípoló lélegzetet vett.
– A kurva életbe! – vicsorogta.
– Akkor próbáljuk meg még egyszer! – mondta Ken
nyugodtan. – Mivel kapcsolatban hazudott még?
Burton összeszorította a fogait.
– Semmivel.
Ken újra pofon vágta, és még egy kicsivel tovább várt, amíg
megigazította a széket.
– Hol van Reuben?
– Nem... tudom.
Ken újra megütötte, most egy egész percig hagyta lógni,
közben pedig kinyitotta azt a szekrényt, amiben a szerszámos
kocsiját tartotta. Mire odatolta Burtonhöz a kocsit, a férfi teste
már rángani kezdett, a bőrén ronda, sötétpiros foltok jelentek meg.
Ken egyenesbe állította a széket, majd meglazította a kötelet
Burton háta mögé állva, óvatosan, mert nem akart a férfi fogainak
az áldozatává válni.
Burton kétségbeesetten kapkodott levegőért, amikor Ken
visszatért a kocsihoz, és a késeit kezdte tanulmányozni.

594
 – Az exzsaruk kemények, de olyan még nem volt, hogy ne
törtem volna be valakit. Előbb vagy utóbb.
Kiválasztott egy szikét, és amikor visszafordult, látta, hogy
Burton szeme összehúzódott, ellencsapásra készen. Amikor
Burton továbbra is hallgatott, Ken újra szorított egyet a hurkon,
akkora rést hagyott csak, hogy a férfi akkor tudott levegőt venni,
ha tökéletesen nyugodt maradt.
Aztán, a háta mögött állva, gyorsan lemetszette Burton fülének
a tetejét. Burton sokkos, fájdalmas kiáltása visszhangot vert az
alagsorban. Ken visszatért a kocsihoz, és a füldarabot úgy
helyezte el rajta, hogy Burton jól lássa.
– Hol van Reuben?
– Menjen a kibaszott picsába! – sziszegte neki Burton, a teste
remegett, a vér a füléből lecsorgott a nyakán, átnedvesítve a
kötelet. De meg sem moccant, nem akarta, hogy a kötél tovább
szoruljon.
– A kibaszott picsa klassznak tűnik – válaszolta Ken egy
könnyed mosoly kíséretében. – A cölibátusban élő picsa szar
lehet. Még egyszer, hol van Reuben?
Fél órával és egy füllel később Kennek el kellett ismernie,
hogy Burton tényleg lenyűgöző. Vagy tényleg nem tudta, hol is
van Reuben, vagy ennyire kemény csávó volt. Ken apránként
lenyesegette a fülét, és újra összerakta a kocsin, mint egy kirakóst,
de Burton nem vallott be semmit. Sem azt, hogy megmentette
Reuben feleségét, sem azt, hogy tudta, mik voltak Reuben tervei.
Kennek szünetet kellett tartania, mielőtt Burton elájulna a
vérveszteségtől. Ezzel ugyanis nem jutott volna közelebb az
információ megszerzéséhez. Lemosta a szikét, és betette a késeit
egy szerszámosdobozba, hogy az emeleten Demetriuson is
használni tudja, amikor kinyílt az ajtó a lépcső tetején.
– Magánál van, uram! – szólt le Decker.
– Tökéletes időzítés. Pont most akartam szünetet tartani itt. Le
tudna jönni, Decker?
Ken figyelte a férfi reakcióját, amikor a lépcsőn lefelé lépkedve
meglátta a székhez hozzákötözött Burtont.

595
 Decker végignézett a véren, a hurkon és a kocsin összerakott
fülön, de érzelemmentes tekintete meg sem rebbent.
– Bekötözzem? – kérdezte.
– Persze, miért is ne. Nem lenne jó, ha a vágás elfertőződne.
Egy apró rándulás a szája szélén volt Decker egyetlen érzelmi
reakciója.
– Nem, uram.
Ken becsukta a szerszámosládát.
– Demetrius meg van kötözve?
– Ahogy kérte, uram.
–Jó.
– Miért? – nyögte Burton. – Ha Demetrius egy balfasz, csak
ölje meg! Gyorsan és tisztán. Mi ez az egész doktor Mengele-
hozzáállás?
– Ez nem csak egy szerep. Nem mesélt még Reuben az én...
hobbimról? A pénzügyek és a cég irányítása csak egy része
azoknak a dolgoknak, amikben jó vagyok – mosolygott Ken. –
Demetrius remekül meg tud félemlíteni embereket. Olyan az ökle,
mint a beton. Reuben pedig a taktika, a tervezés és az emberek
irányításának a mestere. És én? Én az a rém vagyok, aki a
ruhásszekrényben rejtőzik, akiről az ember anyja mindig azt
állította, hogy nem létezik. Kihúzom az emberekből azt, amit
tudni akarok. Így vagy úgy. És egyszer mindenkinek megered a
nyelve.
Ezekkel a szavakkal ott hagyta Burtont Deckerrel, majd
felment Demetriushoz. Az egyik emeleti hálószobában talált rá,
abban, amit pont ilyen alkalmakra tartogatott.
A legrégebbi barátja magánál volt, de mozdulni nem tudott.
Decker teljesen hozzáláncolta Demetrius lábát és ép csuklóját az
ágykerethez, sérült karja és a teste három bőrövvel volt rögzítve
az ágyhoz a felsőtesténél, az ágyékánál és a combjánál.
Alice itt is járt. Demetriusnak ugyanis, Burtonhöz hasonlóan,
egy hurok volt a nyakában. Kennek nem kellett aggódnia amiatt,
hogy sokat fog majd ficánkolni.

596
 Demetrius orrlyuka kitágult, amikor Ken belépett a szobába, és
a szeme óriásira nyílt a szerszámosdoboz láttán.
– Mi... a... franc?
Ken sóhajtott.
– Mondhatnám, hogy ez jobban fog fájni nekem, mint neked,
de ez nyilvánvalóan hazugság lenne. De nagyon fog fájni nekem
is. Csak azért mondom, hogy tudd.
– Te megőrültél, haver!
Ken letette a szerszámosdobozt az éjjeliszekrényre.
– Te pedig egy kokós vagy, aki kockára tette az egész cégemet.
Mindannyiunknak könnyebb lenne, ha elmondanád, hová tetted
azt az iPadet, amit mindig használni szoktál. Deckerrel nem
találtuk az autódban, és Sean azt mondja, olyan, mintha nem lenne
semmid feltöltve a felhőbe. Bármit jelent is ez. Hol tárolod a
dolgaid?
Demetrius teste belesüppedt az ágyba, teljesen ki volt merülve.
– Menj a pokolba, haver!
Az az egyik előnye annak, hogy valaki a legjobb barátod, hogy
ismered a legtitkosabb húzásait. Demetriusé ez volt. Úgy tesz,
mintha nagyon fáradt lenne küzdeni, aztán hirtelen ráront a
prédájára, annak legnagyobb meglepetésére. Ken azon
gondolkodott, vajon milyen támadásra készül most, így
megkötözve.
Annyira azért nem volt kíváncsi, hogy ki is próbálja. A barátja
kitörhette volna a nyakát, miközben szépen megfojtja magát, és
így nem tudott volna semmit kiszedni belőle. Ken kiválasztott egy
laposfogót, megkerülte az ágyat, aztán – vigyázva, nehogy
Demetrius elkapja – becsípte a férfi kisujját a laposfogóba, és
megtekerte.
Demetrius teste összerándult, aztán megmerevedett, amikor a
hurok megszorult.
– Mit csinálsz, Kenny? – kérdezte.
– Megpróbálok mindent megtudni, ami ahhoz szükséges, hogy
ez a cég továbbra is nyereséges maradhasson akkor is, amikor mi

597
már nem leszünk itt. Kell az archívumod. A beszállítóid. A
kontaktjaid. A szerződések.
– Hová készülsz?
– Vissza akarok vonulni. Ha megtudom tőled, amit akarok,
végeztem. Szedem a sátorfámat, és átadom a stafétát a következő
nemzedéknek.
– És ha megadom neked, amit akarsz? – Keserűen megrándult
a szája. – Futni hagysz, igaz?
– Igaz – grimaszolt Ken –, pontosan így van.
– Nem vagyok kokós. Nem tudom, ki mondta ezt neked.
– Alice. Azt mondta, hogy felszippantottál kicsit az áruból.
– Hazugság!
– Hiány van a készletben. És pénz is hiányzik. Tényleg azt
hittétek Reubennel, hogy ilyen könnyen tudtok majd sikkasztani?
Demetrius leeresztette a szemöldökét.
– Nem tudom, hogy miről beszélsz.
Ken elővett egy összecsukható harapófogót a szerszámosláda
aljáról, és teljes méretűre nyitotta. Tárgyilagosan szemlélte
Demetrius testét.
– Kezdjük a könnyebbel. Hol az iPad?
–Az autómban.
Ken végighúzta a harapófogót Demetrius lábujján.
– Hazudsz! Átkutattuk a kocsit.
– Pedig ott van.
Ken lecsippentette Demetrius nagylábujjának a hegyét, majd
megvárta, hogy az ordítás abbamaradjon.
– El is felejtettem, hogy milyen magas hangon tudsz sikítani –
mondta. – A fenébe, D! Próbáljuk meg újra! Hol az iPad?
– Az autóban. Nézzétek meg a csomagtartóban – hadarta
Demetrius. Olyan gyorsan akarta kimondani a szavakat, hogy
összeakadt a nyelve. – A szőnyeg alatt.
– Na, haladunk.
Ideszállíttatta Burtonnel Demetrius autóját, hogy a véres
ülésektől meg tudjon szabadulni, mielőtt bezúzatják a kocsit. Sean

598
és Alice várta már Burtont, amikor megérkezett, szóval az autó
még mindig a garázsban volt.
Ken felhívta Alice-t, meghagyta, hogy vegye ki az iPadet, és
adja oda Seannak, aki kiépítette a saját kis kuckóját a belvárosi
irodában. Egyszerűbb lett volna, ha maga Sean jön ide a házhoz,
de Ken fia egy excentrikus, magának való fiú volt, aki ritkán
hagyta el az iroda épületét. Ken egyszer megpróbálta kibillenteni
a komfortzónájából, de Sean összeomlott, és mivel rajta kívül
senki sem értett a számítógépes hálózathoz, amit ő épített ki,
mostanában békén hagyta.
Sean és Alice megszerezhette Demetrius tudásának a nagyját
az iPad-ből, de Ken tudta, hogy a barátja az információ túlnyomó
részét még mindig a fejében tárolta.
Ken végigfuttatta a harapófogót Demetrius combjának a belső
oldalán, egy centire állt meg a férfi legnagyobb kincsétől, amire
nagyon büszke is volt.
Rámosolygott Demetriusra, aki remegett, az orrlyuka olyan tág
volt, mint egy támadó bikáé.
– Akkor beszélgessünk a jelszavakról!

599
 Huszonhetedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5; szerda, 6:00

S carlett lenyomta az ébresztőórát az éjjeliszekrényen, de az

tovább csörgött.
– A francba! – motyogta, aztán rájött, hogy a telefonja az.
Nagyot pislogott, és eszébe jutott minden.
Marcus. Megragadta a telefont, átgurult az ágyon, és látta,
hogy egyedül van. A hideg futkosott a hátán. Emlékezett,
mennyire izgatott volt a férfi, mielőtt elaludt. Nem kellett volna
annyit nyaggatnom, hogy meséljen arról az átkozott fegyverről!
Felkelt az ágyból, magára kapott egy sortot és egy pólót,
miközben felvette a telefont anélkül, hogy megnézte volna, ki is
hívja. Ilyen korán csak Isenberg lehetett, vagy Deacon. Vagy az
anyja, ha valaki meghalt.
– Halló!
– Scarlett, Trace bácsi vagyok.
Scarlett megtorpant.
– Jó reggelt! Sajnálom, hogy nem voltam ott a kutatásnál
tegnap este. Egy bűnügyi helyszínre kellett mennem.
– A hadnagy mondta. Azt is mondta, hogy bekísérted az
áldozatot a kórházba.
– Ketten voltak – közölte, majd kihangosította a telefont, és
megnézte az üzeneteit. – Mind a ketten a sürgősségin vannak még.
De nem a két áldozat miatt hívsz, ugye?

600
 – Nem. Megtaláltam a nőket, akiket kerestek.
Scarlett lélegzete elakadt a meglepetéstől.
– Micsoda? Hol? Mikor? A főnököm azt mesélte, hogy a
kutyák elveszítették a szagot, és úgy gondolta, hogy valaki
felvette a nőket. Azt mondta, hazamentek.
– Ez igaz. Utána viszont az jutott eszembe, hogy ha félnek a
deportálástól, és katolikusok, talán arra kérik majd a sofőrt, hogy
tegye le őket egy templomnál.
– Hogy biztonságban legyenek – suttogta Scarlett. Félredobta a
rövidnadrágot, és bement a gardróbba egy nadrágért, blúzért és
dzsekiért. Ideje volt elindítania ezt a napot. – Hol találtál rájuk?
– A Szent Barbarában. Georgetown külvárosában,
Kentuckyban.
– Jesszusom! Az egyórányira van innen délre. Valaki egészen
odáig vitte őket?
– Egy teherautó. A sofőr ebbe a régi templomba jár, itt tette ki
őket.
– Rendes volt tőle. De azért járhatna közelebbi templomba is.
Scarlett talált magának fehérneműt és fél pár cipőt. Nem tudta,
a másik fél hol lehet, valahol lerúgta magáról este.
– Ott vagy most? Vagy felhívtad már őket?
– Itt vagyok. Először idetelefonáltam, és megkértem a papot,
hogy tartsa itt őket, majd le is jöttem kocsival. Nem akartalak
addig hívni, amíg meg nem győződtem arról, hogy a megfelelő
emberek vannak itt. De ők azok, Mila és Erica Bautista.
Scarlett letérdelt, hogy benézzen az ágy alá a hiányzó cipő
miatt. Ó, nem, Zat! A kutya biztos legyőzte a hangos szex miatti
félelmét. De sajnos ott sem volt a cipő.
– Hívtad a helyi zsarukat?
– Nem. Azt mondják, csak Marcusszal hajlandók beszélni.
Scarlett felegyenesedett.
– Honnan tudják a nevét?
– Tabby Anders mutatta nekik a cikket az újságban. Elmesélte,
hogy ő az a férfi, aki Talával találkozott a parkban, aki felajánlotta

601
a segítségét. Azt is mondták, hogy elszöknek, ha hívom a
rendőrséget. Szóval ne legyen rajtad zsaruszerkó!
– Rendben. Előkerítem Marcust, és odamegyünk, amilyen
gyorsan csak tudunk. Mondd meg nekik, hogy érkezik! Mondtak
egyébként valamit?
– Csak hogy Malayát és Tabbyt akarják látni. Biztosítottam
őket, hogy Malaya biztonságban van, és nem szenved semmiben
hiányt. Felhívtam a kórházat is, hogy van-e valami új Miss
Andersszel kapcsolatban. Semmi változás.
– Gondoltam. Mert nem kerestek onnan. Köszönöm, Trace
bácsi! Jövök neked eggyel!
– Ne mondj ilyeneket, Scarlett! – figyelmeztette. – Talán nem
fogod szeretni, ha a szavadon foglak.
Scarlett felsóhajtott. Gyanította, hogy azt fogja kérni, térjen
vissza az egyházhoz. Tudta jól. De most annyira hálás volt a
bácsikájának, amiért megtalálta a két nőt, hogy bármit megtett
volna.
– Ott leszek a Szent Barbarában, mihelyst tudok.
Rádobta a rendőregyenruhát az ágyra, kivett helyette egy
csinos nyári ruhát és egy pár lapos cipőt. Felöltözött, fogat mosott,
felkapott egy hajkefét, és Marcus keresésére indult.
– Marcus? – kiáltott, miközben lement a lépcsőn, de nem jött
válasz.
Megnézte a garázst is, az autója ott állt. A hálószoba ablakából
látta, hogy a Tank is ott van a bejáróban. Tehát, hacsak Marcus
nem hívott egy taxit vagy valakit, aki érte jött, még ott kell lennie
valahol.
– Zat? Öregfiú, ki akarsz menni? – De nem hallotta a
háromlábú kutya tappancsainak a szaggatott dobolását.
Amikor kiment a konyhába, talált egy félig megevett
szendvicset, Marcus legalább nem éhesen ment el. Az egyetlen
helyiség, amit még nem nézett meg, az alagsor volt, és lám, a
kampó nem volt beakasztva. Akkor szerelte fel, amikor elhozta
Zatet, mert aggódott, hogy ha véletlenül nyitva hagyja az ajtót, a
kutya leesik a meredek lépcsőfokokon. A ház olyan régi volt

602
ugyanis, hogy az egyik lépcsőházat sem lehetett zárni, és az
alagsorba vezető volt a legdurvább.
Elindult lefelé, majd megkönnyebbülve látta, hogy Zat
összegömbölyödve alszik a lenti szőnyegen. Épp újra Marcusért
kiáltott volna, amikor néhány fura hang elhallgattatta. A kemény
ütéseket olyan cifra káromkodások kísérték, amilyeneket még
életében nem hallott, olyan szép hangon, amilyet még életében
nem hallott. Leért a lépcsősor végére, és csak nézte a férfit, nem
tudta hirtelen, hogyan közelítsen hozzá.
Marcuson nem volt sem ing, sem cipő, csak egy izzadság
áztatta rövidnadrág és a testvérének, Phinnek a bokszkesztyűje.
Az izzadság patakokban folyt le a testén, ahogy Phin régi
bokszzsákját ütötte kegyetlenül. Biztos talált egy kampót, és
beleverte a gerendába.
Scarlett megborzongott Marcus széles hátától. Óriási zúzódás
borította a bőr közel negyedét, ami annak a golyónak volt a
nyoma, amit a mellénye állított meg előző nap reggel. Bár nem
tűnt úgy, mintha mindez zavarná a férfit. Scarlett csodálta az
erejét, ahogy a zsákot egy bizonyos szögben tartotta, de közben
aggódott is, hogy annak ellenére megsérül Marcus keze, hogy volt
rajta kesztyű.
A férfi hirtelen megállt, nekidőlt a zsáknak, majd furán,
előreesett vállakkal átölelte.
– Loncillatot érzek – mondta csendesen, a légzése gyors és
felületes volt.
– Felébredtem, de nem voltál sehol.
– Nem tudtam aludni. Megsétáltattam a kutyát. Megjavítottam
a mosogatót a konyhában. Megőrjített a csöpögés.
– Köszönöm!
Scarlett közelebb lépett, de Marcus felemelte az egyik kesztyűs
kezét.
– Ne! Ne érj hozzám! Kérlek!
A „kérlek” bizonytalanul hangzott, inkább olyan volt, mintha
zokogna.

603
 – Marcus? – szólította meg Scarlett gyengéden, tiszteletben
tartva a kérését. – Phillip az? Vagy Edgár?
– Nem. Még nincsenek maguknál.
– Akkor mit csinálsz?
– Ki kellett adnom magamból.
– Mit kellett kiadnod magadból, kicsim? – kérdezte, bár tudta a
választ. Nem kellett volna erőszakoskodnom a fegyver miatt. Már
megmondta, hogy elteszi. Meg kellett volna elégednem ezzel.
De miközben Scarlett gondolatban kimondta ezeket a szavakat,
már tudta, hogy nem igazak. Marcusnak szembe kellett néznie
azzal, ami üldözte őt.
A férfi felemelte a fejét, végighordozta a tekintetét a helyiségen
anélkül, hogy Scarlettre nézett volna.
– Mi ez a sok minden? Egy edzőteremben is elmennének.
Scarlett megkerülte a férfit, és leült a fekvenyomópadra, ami a
szoba végében volt. Marcus megtalálta hozzá a súlyokat is.
Scarlett ránézett a tárcsákra, és összevonta a szemöldökét. A férfi
ekkora súlyokat csak segítséggel emelhetett volna.
– Ez mind Phiné volt.
Marcus még mindig nem nézett rá.
– Azé a testvéredé, aki poszttraumás stressz szindróma miatt
ment el otthonról.
– Igen. Az ikertestvéremé. Amikor meglépett, nem vitt
magával semmit. Minden, ami itt van, az ő lakásából való. Vagy
elhozom ide, vagy a főbérlő kidobja a szemétbe. Még mindig
reménykedem, hogy Phin egyszer hazatér, és magához veszi újra
a cuccait.
Marcus nekidőlt a bokszzsáknak.
– Miattad is remélem, hogy hazajön. És miatta is.
Scarlett szerette volna, ha a férfi fizikailag és érzelmileg is
rendbe jön, de tudta, hogy erre most kevés az esély.
– Sajnálom – mondta csendesen. – Az én hibám. Nem álltái
készen arra, hogy válaszolj a hülye fegyverrel kapcsolatos
kérdéseimre, én pedig rákényszerítettelek. Sajnálom, Marcus!

604
 A férfi megrázta a fejét, és a homlokát nekitámasztotta a
bokszzsáknak.
– Nem a te hibád volt. Az enyém. Minden jogod megvan
ahhoz, hogy megkérdezd. Csak nem tudom, hogyan mondjam el
neked.
– De már elmondtad. Egy ijedt kölyök voltál, a fegyver pedig a
talizmánod. – Scarlett megborzongott. – Remélem, nem volt
megtöltve, amikor a párnád alá tetted.
Marcus ellökte a zsákot, nekidőlt a falnak, majd leereszkedett a
földre, és a könyökével a térdére támaszkodott. Pont úgy, mint
előző nap, amikor Stone-t próbálta meggyőzni. És ugyanúgy,
ahogy előző nap, Scarlett most is ott volt mellette. A nő lecsúszott
a fal mentén, hogy mellé tudjon ülni. A lábát behúzta a nyári ruha
bő szoknyája alá.
– Csinos vagy ebben a ruhában – suttogta a férfi.
– Köszönöm! – válaszolta anélkül, hogy elárulta volna, miért is
öltözött fel így. Még nem volt itt az ideje. – Beszélj hozzám,
Marcus! Kérlek! Segíteni akarok neked.
– Hogy megjavíts, mint a fenti törött székeket, vagy hogy
megments, mint a kutyát? Egyébként helyes jószág. Szereti a
szalámit.
Scarlett elmosolyodott.
– Gázos lesz tőle. Ma este a te oldaladon fog aludni az ágyban.
Marcus fáradtan kuncogott egyet, aztán lehajtotta a fejét.
– Istenem, annyira elbaszott az életem!
– Majd én megváltoztatom – mondta Scarlett, mire a férfi
nevetni kezdett, de ez a nevetés erőltetett volt. Ezért a nő jobb
híján megsimogatta a karját, amit a férfi elhúzott.
– Izzadt vagyok, összekoszolom a szép ruhádat.
– Van másik, és az izzadságot sem bánom.
Óvatosan megsimogatta Marcust a vállától egészen a karjáig,
majd a kesztyűig. Megfogta a tépőzárat, és lehúzta az egyiket,
aztán a másikat is.

605
 – Hadd nézzem meg a kezedet! – A férfi kezét a fény felé
tartotta. – Ó, Marcus, az ujjperceid már kezdtek megdagadni!
Maradj itt, és nehogy megüss bármit is!
Scarlett bement az alagsori kamrába, küldött gyorsan a
nagybátyjának egy üzenetet, hogy közbejött egy váratlan dolog, és
legalább egy órát késni fog. Aztán felemelte a nagy hűtő tetejét,
ide-oda pakolászta a mikrózható kajákat és a fagyasztott
zöldségeket, amíg rá nem bukkant néhány zselés jégakkura. Pont
akkor kezdett vibrálni a telefonja, amikor lecsukta a hűtő tetejét.
A nagybátyja írt vissza, hogy ne aggódjon, a nők elaludtak, ő
pedig vigyáz rájuk.
Scarlett hitt a nagybátyja szavának, visszament hát, leült
Marcusszal szemben, rátette a jeget a kezére, és várta a reakciót.
A férfi sokáig nem szólt egy szót sem, így aztán sem. Végül
elvette a jeget, megcsókolta Marcus kezét, egyiket is, a másikat is,
és érezte, hogy a férfi megremeg.
– Marcus, nem tudok segíteni, ha nem árulod el, mi a baj.
– Nem tudsz segíteni.
A kijelentés megváltoztathatatlansága belenyilallt Scarlett
szívébe.
– Akkor hadd osztozzam veled a fájdalmadban!
Marcus felemelte a fejét, a szeme tele volt könnyel.
– Nem tenném ezt veled soha.
Scarlett fel térdelt, és a két tenyerébe vette a férfi fejét.
– Nem adom fel! – Finoman megcsókolta. – Képtelen vagyok
bármit is feladni. Nem tudom, hogyan kell. Anyám mindig azt
mondta, milyen makacs vagyok. A zsarugének. De tudok addig
várni, amíg készen nem állsz arra, hogy elmondd.
Marcus szelíden kiszabadította magát, újra lehajtotta a fejét,
keze bénán lógott a térde között.
– Az emberrablás belső kezdeményezés volt – mondta,
meglepve ezzel Scarlettet.
– Azt írta az újság, hogy az egyik emberrabló valószínűleg
annak a bandának a tagja volt, amelyik a lakásodban dolgozott.
– Apám bérelte fel őket.

606
 Scarlett gyomra háborogni kezdett Marcus hangjától,
emlékezett arra, hogy a férfi mennyire keserűen beszélt az apjáról.
Ami ehhez az érzelmi elhidegüléshez vezetett. Ebből jó nem
sülhetett ki.
– Hogy érted, hogy felbérelte őket?
– Azért bérelte fel őket, hogy elraboljanak minket. A
váltságdíjért.
– Apád a váltságdíjra hajtott? – Scarlett zavartan ráncolta a
homlokát.
– De hisz az az ő pénze volt!
– Nem. Az anyámé. Száz százalékban Yarborough-pénz. A
biológiai apám egy aranyásó volt, aki előkelőén élt, de a
szerencsejáték volt a szenvedélye. Állandóan anyámnak kellett
kihoznia a börtönből, és mindig apám költekezései miatt
veszekedtek, ha elszaladt vele a ló. Csendes gyerek voltam. Csak
hallgattam. De tudtam, hogy mi történik. Utáltam az apámat.
– Anyád megszakította vele a kapcsolatot?
– Nem teljesen. Végül havi apanázst adott neki, ami miatt
apám feldühödött, és megütötte.
– Ó, Marcus, annyira sajnálom!
– Meg akartam ölni, de vézna voltam, ő pedig akkora, mint én
most.
– Nyolcéves voltál.
– És nagyon mérges. Apám könyörgött anyámnak, hogy
bocsásson meg neki, vett neki egy drága karkötőt, az anyám
pénzéből, engesztelésül. Én azt akartam, hogy apám eltakarodjon,
de anyám megbocsátott. Aztán kiderült, hogy nem ez volt az első
alkalom. Korábban is voltak a szerencsejáték miatt tartozásai.
– Szóval elhatározta, hogy emberrablást színlel, megszerzi a
váltságdíjat, és kifizeti a tartozásait.
Marcus egyszer bólintott.
– Anyám nem tudott erről. Most sem tud. Kérlek, ne mondd el
neki!
Scarlett megfogta a férfi kezét, és megcsókolta. Neki
válaszokra volt szüksége, Marcusnak megnyugtatásra.

607
 – Nem fogom. Bárcsak azt mondhatnám, hogy nincsenek olyan
apák, akik pénzért kockára teszik a fiaik életét, de vannak. Már
sok ilyet láttam.
Marcus erős vállai előreestek.
– Az a sok minden, amit nem tudsz meg nem történtté tenni –
mondta. – Ez is egy ilyen.
Scarlett alaposan átgondolta a szavait.
– Ha azt mondanám, hogy nem egy ijedt kisfiút látok magam
előtt, akit átvert az apja, és aki fél aludni éjszaka, hazudnék neked.
Ha azt mondanám, hogy ez a kép nem töri össze a szívemet, akkor
is hazudnék. Ha ez bántja a büszkeségedet, akkor sajnálom. De
most már az enyém vagy, én pedig átveszem a fájdalmadat, ha
úgy akarom.
Marcus lassan felemelte a fejét, a szeme élénk volt. Újra éhes.
– Mondd még egyszer! – suttogta.
Scarlett nem tett úgy, mint aki nem érti. Ez most túl fontos
volt.
– Az enyém vagy, Marcus.
A férfi szeme lecsukódott, jól hallhatóan nyelt egyet, látszott,
hogy küzd az érzelmeivel.
– Istenem!
Marcus rekedt hangja miatt Scarlett nem tudta eldönteni, hogy
ez most könyörgés volt, vagy ima. Talán egy kicsit mind a kettő,
gondolta, és a szeme szúrni kezdett. Még mindig térdelve
odakúszott a férfihoz, és átölelte. Az elfordította a fejét, és a nő
nyaka és válla közé temette az arcát, majd átfogta a derekát.
Scarlett így tartotta, miközben a percek peregtek, lassan ringatta,
amíg a férfi vissza nem nyerte a lelki nyugalmát.
Marcus végül vett egy nagy levegőt, felemelte a fejét, és egyik
kezét végigfuttatta a nő hátán, majd forrón megcsókolta, aki ettől
szédülni kezdett.
– Az enyém vagy, nyomozó! Amióta először megláttalak.
Amikor meglőtték, mert egy olyan nőt akart megvédeni, akit
nem is ismert. Scarlett rámosolygott.
– Tudom. De ezt olyan jó hallani, nem igaz?

608
 Marcus szája mosolyra húzódott.
– A pokolba, így van!
Aztán könnyedén a karjába vette Scarlettet, beleültette az
ölébe, és a nő arcát óvatosan a mellkasához szorította, amikor az
megpróbált felnézni.
– Valamit el kell mondanom. Úgy egyszerűbb, ha közben nem
nézel rám.
Scarlett megpróbálta összeszedni magát. Ez nem lesz könnyű,
gondolta.
– Készen állok, ha te is.

609
 Huszonnyolcadik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 6:25

–N em vagyok biztos abban, hogy valaha készen fogok-e

állni, hogy elmeséljem, de neked tudnod kell.
Marcus mozdulatlanná dermedt, egyedül a mellkasa mozgott,
ami a levegővétel miatt emelkedett és süllyedt.
– Nem kérdezted meg, honnan tudtam, hogy apám bérelte fel
az emberrablókat.
– Meg akartam, de gondoltam, elmondod, ha eljön az ideje.
Marcus ölelése szorosabbá vált.
– Hogyan lehetek ennyire szerencsés? – suttogta, majd
felsóhajtott. – Anya mindennap autót küldött értünk, hogy
elvigyen és visszahozzon az iskolából. Stone-t és engem úgy
raboltak el, hogy elhódították a sofőrt. Néhány órával később
találtak rá, Lexington utcáin kóborolt bedrogozva és teljesen
zavarodottan. Addigra Mattyt is elrabolták.
– Az ágyából.
– Igen. Elvittek minket egy raktárépületbe a folyó mellé, de mi
akkor ezt nem tudtuk. Bezártak egy régi, használaton kívüli
marhahúsfagyasztóba. Rémes szaga volt, de hideg nem volt. Stone
és Matty nagyon féltek. Én megpróbáltam bátran viselkedni, de én
is meg voltam rémülve. Tudtam, hogy gazdagok vagyunk.
Tudtam, hogy anyám aggódott, hogy egyszer ez meg fog történni.

610
 Marcus elhallgatott egy percre, kócos hajának egyik tincsét
morzsolgatta a hüvelyk- és a mutatóujja között.
– Először nem kötöztek meg bennünket. Azt hihették, három
kisfiú nem okozhat akkora gondot.
– De gondolom, nem ismerték az O’Bannion fiúkat – szólt
közbe Scarlett, mire Marcus nevetett egyet.
–Az a nap, amikor Jeremy O’Bannion örökbe fogadott minket,
és felvehettük a nevét, életem legszebb napja volt, egészen addig.
Utáltam úgy bemutatkozni, mint Marcus Gargano. Gargano az ő
neve volt, én pedig gyűlöltem őt.
Marcus mereven ült, de aztán vett néhány lélegzetet, és a
szorítása enyhült Scarlett körül.
– A hűtőben lógott egy villanykörte a plafonról, de a kapcsoló
a másik oldalon volt, nem értük el.
– Be voltatok zárva egyedül a sötétben – mormolta Scarlett. A
legkisebb testvére a sötétben halt meg. Úgy, mint Tala. – O,
Marcus!
Marcus újra hangosan nyelt egyet.
– Ja, igen. – A hangja megbicsaklott, meg kellett köszörülnie a
torkát.
– Sajnálom. Huszonhét éve nem beszéltem erről.
– Anyukád nem vitt pszichológushoz? – kérdezte Scarlett
meghökkenve.
– Dehogynem. De... nem mondtam a kezelésen semmit. Nem
tudtam. Nem akartam. Nem akartam, hogy anyám megtudja, mit
tettem, én pedig nem bíztam a pszichológusban, hogy nem árulja
el neki.
Nem akarta, hogy az anyja tudjon róla? A pokolba!
– Mit tettél? – kérdezte Scarlett kedvesen.
– Felmásztam egy dobozra, hogy kicsavarjam a villanykörtét,
mert így nem láttak volna semmit, ha bejönnek ellenőrizni minket.
Aztán egy gemkapoccsal meglazítottam néhány csavart a
polcrendszeren, ami a falnál állt. Az egyik polccal fejbe vágtam az
egyik emberrablót.

611
 Scarlett felugrott meglepetésében, majd eszébe jutott, hogy a
férfi nem is a kérdésére válaszolt. De ez Marcus története volt,
tehát hagyta, hadd mesélje szabadon.
– Hú! Nagyon leleményes voltál.
– Túl sok tévét néztem. Tulajdonképpen hülyeség volt. Csak
nyolc voltam, és bár az ütésbe mindent beleadtam, nem tudtam
megsebezni. Csak feldühítettem. Meg akart ölni, de a másik
emberrabló lecsendesítette. Behoztak egy széket, és
hozzákötöttek, aztán úgy fordítottak, hogy ne lássam a
testvéreimet. Stone-t és Mattyt is megkötözték. De nem kötötték
be a szemünket, és nem peckelték ki a szánkat. – Megrázta a fejét.
– Tél volt, és mindannyian meg voltunk ugyanis fázva. A
nyugodtabb csávó attól tartott, hogy megfulladunk, ha
szigszalaggal beragasztják a szánkat. Nem tudtam odamenni a
testvéreimhez, de hallottam, hogy sírnak. – Megborzongva fújta ki
a levegőt. – Stone arra kért, hogy valahogy vegyem rá ezeket a
férfiakat, hogy menjenek el, azt ismételgette, hogy ő csak haza
akar menni. Én meg azt ismételgettem, hogy minden rendben lesz.
Scarlett emlékezett Stone kiborulására előző nap Marcus
irodájában.
– Pont ezt mondta tegnap is. Azért mondta, hogy elmenjek.
Megígérted neki, hogy minden rendben lesz.
Marcus újra remegve fújta ki a levegőt.
– Bizonyos dolgok ezt váltják ki belőle. Az egyik emberrabló a
raktárépületben volt biztonsági őr. Azt mondta Stone-nak, hogy
zsaru, és lelövi, ha sír. Hosszú ideig nem tudott úgy egyenruhásra
nézni, hogy ne borult volna ki, de ezen túljutott végül. Jeremy
sokat segített. Nyugodt ember, és nekünk is segített lenyugodni.
– De Stone a hadseregben szolgált. Egyenruhát hordott.
– Ez volt benne a kihívás. Amire végül azt mondhatta, hogy „a
picsába, túl vagyok ezen a szarságon!”. Egyenruhában járt,
egyenruhásokkal együtt szolgált, teljesítette a parancsokat.
Leszerelt, eljött. Bár a zsarukkal való kapcsolata... még mindig
problémás. Ha úgy érzi, hogy egy zsaru fenyegeti...
– Rajtam nincs egyenruha.

612
 – Az nem számít. Mindig úgy gondoltam, ahhoz, hogy
túljusson az egyenruhásoktól való félelmén, egy helyre kell a
félelmét koncentrálnia, így általánosította a zsarukra.
– De... Nem bízott bennem kilenc hónappal ezelőtt, de nem
omlott össze.
– Addig nem is, amíg ott voltál. Csak később.
– Azért voltál olyan szigorú a kórházban azon a napon, amikor
bíráltam őt a hazugságai miatt. Azt mondtad, akkor törhetnék
pálcát fölötte, ha az ő helyében lennék. Akkor nem értettem ezt.
Marcus megcsókolta Scarlett homlokát.
– Ez nem is csoda. Hogyan is érthetted volna meg? Nem
akartam elmondani neked, mert ez Stone titka. De közben az
enyém is.
Scarlett megpaskolta a férfi mellkasát, hogy megnyugtassa.
– Nem mondom el neki, hogy tudom. Szerintem békét
kötöttünk, és nem akarom tönkretenni. Vagy még egyszer
megbántani őt.
Marcus megrándította az izmos vállát.
– Köszönöm! Pillanatnyilag nem hiszi azt rólad, hogy az ördög
vagy – kuncogott szomorúan. – Jó hatással voltál rá, azt hiszem.
Nehéz őt kiszámítani.
Marcus kihúzta magát a fal mellett, s közben Scarlettet az
ölében egyensúlyozta, de a karja erősen tartotta.
– Vannak más dolgok is, amikről nem beszélhetek. Olyan
dolgokról... amiket vele tettek. – A férfi hangja határozott volt,
fájdalommal teli. – Tudták, hogy mindent hallok. Látták, hogyan
küzdők, hogy kiszabadítsam magam, hogy meg tudjam őket
állítani. Én...
Marcus mellkasa zihált.
– Ez olyan... ó, istenem! Még mindig hallom a hangját, ahogy
értem kiált, hogy segítsek neki. Hozzám nem értek. Bárcsak
engem bántottak volna! Könyörögtem nekik, hogy velem tegyék
mindezt, hogy hagyják Stone-t és Mattyt békén. De csak nevettek,
és azt mondták, sorra kerülök én is.

613
 Scarlett remegett a haragtól, a keze tehetetlenül ökölbe szorult.
De inkább a nyelvébe harapott, minthogy egy szót is szóljon, mert
tudta, a gyűlölete áthatná a szavait is.
Marcus megsimogatta a nő haját.
– Újabb dolgok, amiket nem lehet nem meglátni – suttogta.
– Remélem, halottak. – Mert ha nem lettek volna azok, Scarlett
megkeresné és megölné őket.
– Teljesen halottak.
Scarlett megpróbált elhúzódni Marcustól, hogy lássa az arcát a
hangjában bujkáló sötét elégedettség miatt, de a férfi szorosan
ölelte.
– Még ne! – kérte határozottan. – Ne nézz még rám!
Scarlett nem küzdött tovább, megadta Marcusnak, amit kért.
– Elkapta őket a rendőrség?
– Nem – hangzott a kicsit szórakozott válasz. – Biztos vagyok
benne, hogy jobban jártak volna.
Marcus megigazította Scarlettet az ölében, és meglepően
higgadt hangon folytatta.
– Adtak utasításokat a váltságdíjat illetően, azt mondták, hogy
sem az FBI-t, sem a rendőrséget nem lehet bevonni. Később
Gayle elmesélte nekem, hogy apám nem engedte volna meg
anyámnak, hogy hívja a hatóságokat, de ő elosont, és mégis
megtette. A zsaruk követték a pénzt felvevő embert a raktárig. Így
találtak meg minket, de épületről épületre kellett haladniuk a
kutatás során. Amikor az emberrablók észlelték, hogy be vannak
kerítve, bepánikoltak. Fogták a pénzt, és futásnak eredtek, de
előtte elintéztek minket. Hiszen láttuk az arcukat. Csak egy
kölyök voltam, így nem fogtam fel, hogy már az elejétől fogva
halottak voltunk a szemükben. Egyikük kinyitotta a hűtő ajtaját,
és tüzelni kezdett.
Marcus ölelése olyan szorossá vált, hogy Scarlett alig kapott
levegőt, de nem szólt semmit. Aztán a férfi szorítása hirtelen
ellazult, a hangja remegett.
– Sajnálom. Nem akartam fájdalmat okozni.
Scarlett Marcus ajkára szorította az ujját.

614
 – Jól vagyok. Nem kell többet mondanod!
– Még szinte semmit nem mondtam el – válaszolta fáradtan.
Scarlett szíve összeszorult. Ami ezután akkor következett, még
rosszabb volt. Megcsókolta Marcus nyakát, és érezte az izzadsága
sósságát.
– Akkor mesélj tovább! – suttogta. – De nem muszáj.
– Azt hiszem, muszáj. Sőt, tudom. Tudnod kell. De azt is
tudnod kell, hogy miért.
Mit kell tudnom? – akarta kérdezni Scarlett, de hagyta, hogy
Marcus a maga módján mesélje el. Volt elég idejük.
– Olvastad a cikkeket, szóval tudod, hogy Matty meghalt, és
Stone-t is majdnem meggyilkolták. Közel voltak az ajtóhoz,
könnyű célpontok voltak. Az én székemet a szoba végébe tették.
Ledobtam magam a földre. A szék pont megvédte a fejemet, a
golyók súrolták a fülemet. Lenn maradtam a földön a második
lövést várva, aztán rájöttem, hogy a szemét azt hitte, eltalált.
Behúzta maga mögött az ajtót, magunkra hagyott minket. A
sötétben.
Scarlett lenyelte az epét, ami a torkát égette, küzdött, hogy
elrejtse a felháborodását, de tudta, hogy minden hiába.
– Jézusom, Marcus!
Marcus megcsókolta a homlokát, és sokáig ott is tartotta az
ajkát.
– Hallottam Stone sírását, de Matty csöndben volt. Nem is
lélegzett. Ide-oda vergődtem, próbáltam kiszabadítani magamat.
Azóta is csak vergődöm, amióta megkötöztek.
Scarlett megköszörülte a torkát.
– Mennyi időt töltöttetek ott?
– Valamivel több mint három napig voltunk fogságban.
Scarlett mellkasa összeszorult.
– Három nap egy örökkévalóság.
– Így van. – Marcus hosszú szünetet tartott. – Amikor
eldőltem, a szék fatámlája eltört. Ahogy dobáltam magam,
sikerült kiszabadítanom a kezemet. A lábam még mindig hozzá
volt kötözve a szék lábához, de a földön el tudtam kúszni az ajtóig

615
székestül. Be volt zárva. A szemétládák rátettek egy lakatot,
mielőtt elmenekültek a váltságdíjjal, csapdába estünk.
Kiszabadítottam a lábamat is, és megpróbáltam kijuttatni
magunkat a törött széklábbal. Stone sem sírt már, ezért azt
gondoltam, hogy ő is meghalt, de nem láttam biztosan. Állat
módjára küzdöttem az ajtóval. A kutatást végző rendőrök
meghallottak. Amikor bejöttek, és megláttam az egyenruhájuk, azt
hittem, hogy az emberrablók jöttek vissza, hogy végezzenek
velünk, szóval megtámadtam őket. Nem akartam, hogy közel
kerüljenek Mattyhez vagy Stone-hoz. Két zsaru tudott csak
lefogni.
– Nagyon sajnálom Mattyt.
Marcus bólintott, s közben Scarlett haja beleakadt a
borostájába.
– Majdnem rögtön meghalt, nem szenvedett sokat. Stone...
súlyosan megsérült. Emlékszem a sok vérre, amikor kivitték. Egy
hétig kómában volt. Kórházban pedig még sokkal tovább. Nem
tudott eljönni Matty temetésére sem, ami jobb is volt.
– Hogyan jöttél rá arra, hogy apád állt az egész mögött?
– Néhány nappal a megmenekülésünk után csöngött a telefon a
lakásunkban. Gayle a kórházban volt Stone mellett, anyám pedig
aludt, bevette az altatót, amit az orvos írt fel. Ekkor kezdődött a
függősége. Szóval, én vettem fel a telefont, mert nem akartam,
hogy anya felébredjen. És... – nyelt Marcus egy nagyot –
meghallottam a férfi hangját. Az egyik pasiét, aki elrabolt minket.
Azét, aki bántotta Mattyt és Stone-t. Nem sikítottam fel, nem
adtam ki semmilyen hangot. A félelem lebénított, mert
megijedtem, hogy visszajönnek. Aztán hallottam, hogy apám
felveszi a másik telefont. Minden olyan gyorsan történt. Elkezdtek
beszélgetni, én pedig rájöttem, hogy ismerik egymást. Apám
dühös volt. „Senkinek sem lett volna szabad megsérülnie –
mondta. Megölted a fiamat, és lehet, hogy a másik is meg fog
halni!” Aztán a pasi azt mondta apámnak, hogy megszegte a
megállapodást, mert riasztotta az FBI-t. Apám iszonyú mérges lett

616
anyámra, hogy bevonta a hatóságokat. De amiatt még dühösebb
volt, hogy nem kapta meg a részét a pénzből.
Scarlett káromkodni akart, valamibe jól belebokszolni. Meg
akarta ölni Marcus apját, puszta kézzel kitépni a romlott szívét.
De nyugodt maradt. A hangja is laza volt, a keze pedig jó meleg a
férfi mellkasán.
– Mit csináltál?
– El akartam mondani valakinek, de nem tudtam, hogy kinek.
Anyám ki volt ütve, Gayle pedig a kórházban ült Stone mellett.
Az apai nagyapám a közelben lakott, és néha vigyázott ránk, de ő
is csak olyan volt, mint apám, és féltem neki elárulni bármit is.
Attól tartottam, hogy nem hisz majd nekem. Megpróbáltam
kimenni a lakásból, hogy keressek egy rendőrt, de pont
beleakadtam apámba, aki nem engedett ki, mondván, hogy újra
elrabolhatnak, mert a támadók szabadon vannak, és én láttam az
arcukat.
– A szemét! Direkt meg akart félemlíteni.
– Nem tudtam, hogy mit tegyek. Paranoiás lettem, azt
gondoltam, figyelnek. Nem mertem felvenni a telefont, féltem,
hogy meghallanak, ahogy én meghallottam őket. Visszahúzódtam
a szobámba, nem mondtam senkinek semmit. Nem tudtam, kiben
bízhatok.
– És a Yarborough nagyapád? Benne megbíztál.
– Szerettem őt. Szerettem vele lenni, amikor meglátogattuk, de
akkoriban nem ismertem őt igazán, kicsit tőle is féltem. Rögtön
eljött Lexingtonba, amikor elraboltak minket, de minden idejét
anyámmal és Stone-nal töltötte a kórházban, miután
megmenekültünk. Sohasem voltam kettesben vele, apám mindig
ott járkált.
– Apád teljesen izolált téged.
– Igen. Nagyapám ráadásul szerette apámat. Mindenki szerette
apámat. Kedves és vicces volt, és jó bulikat szervezett. Anyám
volt a szeszélyesebb, a többiek szerint különc is volt. Apámat
viszont mindenki kedvelte, aki nem élt velünk.
– Gayle veletek élt.

617
 – Gayle napokig nem volt ott. Nyaralt. Apám nagyon jól
időzítette a kirohanásait. És amikor nem tudta visszafogni magát...
Nos, a szüleim nagyon jól tudtak egymással vitázni.
– A francba, Marcus! Ki nem állhatom a gondolatot, hogy a
saját otthonodban ilyen egyedül voltál. Anyukád biztos
meghallgatott volna, ha elmondod neki, amit apádtól hallottál.
– Persze, meghallgatott volna. De nem hallott volna meg.
Sokkos állapotban volt. Matty meghalt, Stone is majdnem. És
végső soron szerette apámat, bár néha kapott tőle egy–két pofont.
De senki sem volt tisztában ezzel. Nem hiszem, hogy tudja, hogy
én tudtam. Folyamatosan próbáltam megtalálni a megfelelő
pillanatot, hogy elmondjam neki, hogy mit tett apa Mattyvel és
Stone-nal, de nem sikerült soha.
Amit Mattyvel és Stone-nal tett, de azt nem, amit veled!
– Hogyan halt meg apád, Marcus?
Marcus nagy lélegzetet vett, amit benn is tartott.
– Marcus?
A férfi szinte kétségbeesetten fújta ki a levegőt.
– A temetésen egy férfi lépett oda hozzá. Egy hatalmas csávó.
Igazán óriási. És kopasz. Odajött egészen a koporsóig, ahol
álltunk. Azt kérdezte, hol van a pénze. Apám azt mondta, hogy ez
a fia temetése, és várjon. Megkérte a férfit, hogy hívja fel később.
Amikor hazaértünk, fülelni kezdtem. Nem mertem újra felvenni a
telefont, de amikor megcsörrent, elbújtam a közelben, és
kihallgattam a beszélgetést. Azt mondta apám, hogy megadja neki
a pénzt, még ha az örökségből is.
Scarlett iszonyodva kérdezte:
– Meg akarta ölni anyádat?
– Nekem úgy hangzott. És akkor eldöntöttem magamban.
Emlékszem, azon az estén anyám betakargatott, és elénekelt egy
altatódalt. Kaptam jóéjtpuszit is. Éreztem, hogy szomorú és ijedt,
hagytam, hogy kisfiúként kezeljen.
– Mert kisfiú voltál, Marcus!
– Már nem éreztem magam annak, erre is emlékszem.
Figyelmeztetni akartam, de nem tudtam, hogyan. Béna voltam, és

618
rejtélyes. Egyszerűen kellett volna megoldanom. Csak annyit
kellett volna mondanom neki, hogy a férjed fizette le azokat az
embereket, akik elrabolták a gyerekeidet, hogy pénzhez jusson, és
most téged akar megöletni. De nem jöttek a számra a szavak. Ügy
kezdtem, hogy „apám”, aztán azt mondtam, hogy a „férjed”, és
végül belém szorultak a szavak. Annyit értett meg anyám, hogy
félek apámtól, a pszichológus meg azt mondta neki, hogy néha
összekeverem a fikciót a valósággal, ahogy próbálom feldolgozni
a történteket.
– Igazad van. Meghallgatott, de nem úgy tűnik, mintha meg is
hallotta volna azt, amit mondani próbáltál.
– Most már értem – mondta Marcus vállrándítva. – Nem
aludtam az ágyamban azóta, hogy a rendőrök hazavittek, és azon
az estén sem tudtam elaludni. Aggódtam anyám miatt, ezért éjjel
átmentem hozzá, de nem ébredt fel. Apám nem volt otthon, Gayle
még Stone-nál volt, ezért én hívtam a kilenc tizenegyet. Kimosták
a gyomrát, de így is majdnem meghalt.
– Meséltél Gayle-nek apádról aznap este?
– Nem. Anyát másik kórházba vitték, mint Stone-t, és mivel
egyedül maradtam volna otthon, a zsaruk engem is bevittek vele.
Hallottam, amikor az egyik mondta a másiknak, hogy velem
óvatosnak kell lenni, mert én vagyok az a gyerek, aki nekiesett és
végigkarmolt két egyenruhást néhány nappal korábban. Arról is
beszéltek, hogy lefognak, én pedig már ennek a gondolatától is
bepánikoltam.
– Nem csodálom. Ostoba, tanulatlan bunkók! – dünnyögte
Scarlett.
– Rosszul érezték magukat, amikor sírni kezdtem, és
könyörögtem, hogy ne kötözzenek meg. Azt válaszolták, hogy ha
nem támadom meg őket, akkor békén hagynak, így aztán kicsire
összegömbölyödtem a kocsi hátsó ülésén, és meg sem
mukkantam. Felhívták a gyámügyet, és a kirendelt szociális
munkás együtt ücsörgött velem a sürgősségin. A nő csinos és
kedves volt, én pedig majdnem elmondtam neki mindent, de aztán
apám megjelent, és hazavitt. Rettegtem, hogy engem is meg fog

619
ölni, de csak annyit mondott, hogy menjek lefeküdni, anya majd
jobban lesz. Másnap reggel, amikor felkeltem, nem volt sehol.
Összecsomagolt, anyámnak hagyott egy cetlit azzal a szöveggel,
hogy most néhány napra elmegy, mert rendet kell raknia a fejében
Matty temetése után, és meg kell tanulnia megbocsátani
anyámnak, amiért veszélybe sodorta a gyerekeit azzal, hogy
elárulta őt, és bevonta az FBI-t.
– Micsoda úriember!
– Ja. Valami zaj ébresztett fel, ami anyám szobájából jött. Nem
tudtam akkor, hogy egyedül vagyok otthon, ezért felkeltem, és
megnéztem, mi az. Ott találtam a nagy, ijesztő fickót a temetésről,
ahogy anyám ékszerei között kutat.
Scarlett pislogott.
– A francba!
– Azt hiszem, én is pont ezt gondoltam. Megtalálta a levelet,
amit apám írt, és bedühödött. Annyira megijedtem, hogy majdnem
elájultam, de a fickó megsajnált. Azt mondta, hogy nem szokott
kölyköket bántani, és csak apámat kell megtalálnia, mert sokkal
lóg a fickó főnökének. – Marcus megállt, habozott. – Tudtam,
hogy hová ment mindig apám, ha el akart mindentől vonulni.
Marcusból ömlöttek a szavak, Scarlett hallotta a lélegzetének a
gyorsulását.
– Ezt is kihallgattad?
– Persze. Pluszban már jártam is ott. Te is jártál.
Scarlett meglepődött, majd rázni kezdte a fejét, amikor leesett a
tantusz.
– Az nem lehet! A kis kunyhó Kentuckyban?
A ház Marcus anyjáé volt, itt ölték meg Mikhailt kilenc
hónappal korábban.
– Az az.
Marcus elnémult és habozott, Scarlett pedig ösztönösen
megérezte, hogy most jön az a rész, amit a férfi nem akart
elmondani.
– Elárultad az ijesztő embernek, hogy hol van apád?
A hallgatás beleegyezés volt.

620
 – Senki sem hibáztathat, Marcus! Csak egy rémült kisfiú voltál.
– Sokkal egyszerűbb lenne ebben a hitben meghagyni téged, de
az igazság az, hogy hirtelen lenyugodtam, amikor azt mondta,
hogy nem fog bántani. Arra gondoltam, hogy Matty meghalt, és
Stone is majdnem. Anyám nem volt biztonságban. És döntöttem.
Megkérdeztem a pasit, hogy ha elárulom, hol van apám, a főnöke
békén fogja-e hagyni anyámat, engem és a testvéremet még akkor
is, ha nem kapja meg a pénzét. A szemembe nézett, és azt mondta,
hogy nem fog bántani, de más nevében nem tud ígéretet tenni.
– Ez a fickó a maffia tagja volt?
– Aha. De nekem erről akkor fogalmam sem volt. Azt tudtam,
hogy a két emberrabló elvitte az egész váltságdíjat. Megkérdeztem
a pasast, hogy mennyivel tartozik apám a főnökének, és azt
válaszolta, hogy körülbelül egymillióval. Utána elmondtam neki,
hogy az emberrablók ötmilliót vittek el. Azt is mondtam neki,
hogy ha megtalálja a két pasit, visszafizetheti apám tartozását, és
megtarthatja a többi pénzt. Azt válaszolta, hogy nem tudja, merre
keresse az emberrablókat, mire azt tanácsoltam, hogy kérdezze
meg erről az apámat... és elmeséltem neki, hol lehet apám.
Tetszett neki az ötlet, mert többet kereshetett, mint amennyivel
apám lógott.
– Visszafizethette apád tartozását, és megtarthatta a maradék
négymilliót magának.
– Biztos vagyok, hogy végül ez is történt – válaszolta Marcus
csöndesen egy olyan grimasz kíséretében, ami azt sugallta, hogy a
történetnek itt vége is van.
– És... mi történt apáddal? Megtalálták a holttestét a házban?
– Én is erre számítottam, de nem. Egy szállodai szobában
találtak rá Lexington belvárosában, három nappal később. Hozzá
volt kötözve az ágyhoz, a szeme közé lőttek egy kilenc
milliméteressel. Úgy állították be, mintha egy prosti rabolta volna
ki, a tárcája üres volt, az egész szoba tele volt óvszerrel.
– Ezt honnan tudod? – kérdezte Scarlett óvatosan.
– Hallottam, amikor a rendőrök mesélték anyámnak, de
évekkel később megnéztem a helyszíni fotókat is. A szabad

621
információáramlás – tette hozzá, és a hangjában érződött a saját
maga iránti utálat. – A golyó apám két szeme között intő jel volt
mindenkinek, aki pénzzel tartozott a nagy ember főnökének. –
Marcus nagyot fújt. – Anyám teljesen kiakadt, amikor a zsaruk
elmondták neki, mi is történt, és én akkor értettem meg pontosan,
mit tettem.
Ennyi volt.
– Pontosan mit tettél, Marcus? És már most leszögezem, ha azt
mondod, hogy megölted apádat, nem fogadom el!
– Csapdába csaltam. Csak épp a pénzt nem én nyújtottam át.
– Igen, tőrbe csaltad apádat. De csak a családodat próbáltad
megvédeni. Tudtad, hogy sem az anyád, sem a testvéred nincs
addig biztonságban, amíg a tartozás nincsen kifizetve. Szóval csak
rendezted a tartozást. Biztosra akartál menni, ezért mondtad el a
fickónak, hol van apád. Azt nem tudhattad, hogy meg is fogja öli.
Nem azért árultad el neki, hogy megölje. Csak a családodat
akartad megmenteni. Apád lépett eleve kapcsolatba a maffiával.
Megérdemelte, amit kapott.
– Vérszomjas zsaru vagy, tudtál róla? – mondta Marcus
gyengéden.
A dolgok leegyszerűsítése felbosszantotta Scarlettet, ellökte
magától a férfit, a lazuló szorításban felült az ölében, és a szemébe
nézett. A lelkiismeret-furdalás, amit benne látott, még jobban
felmérgesítette.
– Én nem vagyok vérszomjas! Én egy olyan zsaru vagyok, aki
több halálesetet látott már, mint amennyire valaha is emlékezni
akarok. Túl sok seggfejet láttam már büntetés nélkül elsétálni. Túl
sok halott nőt láttam már, mert ez a rendszer nem értük van, mert
bár követték a törvényt, és feljelentették a bántalmazó seggfej
férjüket, és megkapták a távoltartási végzést, és könyörögtek
segítségért, a jog nem tudott rajtuk segíteni, amíg be nem tudták
bizonyítani, hogy bántalmazták őket. A szemétláda férjek így is
szabadultak másnap reggel, hazamentek és jól elverték újra az
asszonyt. – Scarlett megbökte Marcus mellkasát. – Te mentetted
meg anyád életét. Valószínűleg Stone-ét és a sajátodét is. – Újra

622
megbökte. – Nem te ölted meg apádat. Nem is te öletted meg.
Nyolcéves voltál, és elmondtad az egyetlen embernek, aki figyelt
rád, hogy mi is történt veled. – Scarlett nagy levegőt vett, az egész
teste remegett a magába fojtott haragtól. – És ha történetesen az az
egy ember a maffia tagja volt, én ezt a sors fura, ironikus
fintorának tekintem.
A lelkiismeret-furdalás eltűnt Marcus szeméből, felváltotta az
az éhes pillantás, ami az őrületbe kergette Scarlettet.
– Ha azt mondom neked, hogy azt hiszem, szeretlek, az túl
korai lenne?
Scarlett szíve összeszorult ezekre a szavakra, a legédesebb
hang pedig még jobban megőrjítette. A két keze közé vette a férfi
arcát, és a homlokát a homlokához érintette.
– Igen, de azért mondd!
Marcus elmosolyodott.
– Azt hiszem, szeretlek, Scarlett Bishop. Vagy legalábbis jó
úton haladok abba az irányba.
Scarlettnek emlékeztetnie kellett magát, hogy vegyen levegőt.
– Rendben, mert azt hiszem, én is szeretlek téged. Még akkor
is, ha súlyos ez a lelkiismeret-furdalás betegséged. Ezen
mindenképp dolgoznunk kell.
Marcus gyengéden megcsókolta a nőt, az alsó ajkát finoman
megharapdálta.
– Megjavítasz majd engem, nyomozó?
Scarlett nevetett, mert minden a helyére került. Boldog vagyok,
tudatosult benne. És ez annyira jó érzés!
– Nem, mert nincs semmi bajod. Csak egy kicsit ütődött vagy,
pont, mint én.
Marcus nagyot nyelt, az érzései a szemében ragyogtak.
– Teljesen összekoszoltalak. A csini ruhád tiszta izzadság lett.
– Végigsimított Scarlett lábán a ruha alatt, aztán a meztelen bőrén
fel, egészen a fenekéig. – Segítek levenni.
A csalódás tehetetlenséggel párosult, amikor Scarlett a fejében
kiszámolta, mennyi idő is telt el.

623
 – Bármennyire csábítóan hangzik is ez, el kell halasztanunk a
dolgot. Mennünk kell! Trace bácsi telefonált. Megtalálta Milát és
Ericát. És csak veled hajlandók beszélni.
Marcus szeme elkerekedett a csodálkozástól.
– Miért nem mondtad ezt el nekem?
– Mert amikor ide leértem, nem voltál olyan állapotban, amire
ezeknek a nőknek szükségük van. – Adott neki gyorsan egy
csókot. – Most már rendben vagy?
– Igen. Köszönöm!
Scarlett felállt, és legszívesebben felsóhajtott volna, amikor
Marcus elvette a kezét a fenekéről. Majd később, ígérte meg
önmagának. Ha ez véget ér, annyi időnk lesz, amennyit akarunk.
Hátralépett, kinyújtotta a karját, és felhúzta a férfit.
– Zuhanyozni! Gyorsan! – Megcsókolta Marcus mellkasát a
szíve felett. – Izzadt vagy, edzőteremszagod van.
Marcus összefűzte az ujjaikat.
– Ugyanolyan szagod van, mint nekem, tehát neked is
zuhanyoznod kell. Újra megmosom a hajad, és most majd teszek
rá balzsamot is, hogy ne legyen olyan gubancos.
– Hogyan is állhatnék ellen egy ilyen ajánlatnak? – kérdezte
Scarlett, majd megállt a lépcső aljában, hogy átölelje Zatet.
De Marcus megelőzte, és úgy ölelgette a kutyát, mint előző nap
a kis Malayát. És hogyan is állhatnék ellen neked!
Nem is sikerült. De most, hogy megismerte a férfi legsötétebb
titkát, ami csak még vonzóbbá tette a szemében, már tudta, hogy
nem is kell ellenállnia neki.

Cincinnati, Ohio

624
Augusztus 5., szerda, 8:20

Marcus letette a telefont, és odaadta a készüléket Scarlettnek,

hogy bedugja az Audi régimódi cigarettagyújtós töltőjébe.
Aggódott a köhögő motor miatt, de nem merte azt tanácsolni
Scarlettnek, hogy az autót egy újabb, megbízhatóbb modellre
kellene cserélnie. A nő értett a dolgok megjavításához. Az
emberekéhez is. Ezért hálát adok istennek.
– Phillippel kapcsolatban semmi változás – mondta Marcus egy
nagy sóhajtással.
– Tabby Anders majdnem magánál van Annabelle Church
unokája szerint, de még mindig nem beszámítható.
Scarlett felhívta Gábriel Benitezt, hogy elmondja neki, úton
vannak az elszökött nők felé.
– Mr. Benitez közölte, hogy már felhívta a barátját, aki
bevándorlási ügyekben járatos, és hajlandóak találkozni a
családdal egy biztonságos helyen.
– Tudok egy helyet.
Marcus már le is foglalt egy lakosztályt a belváros egyik
szállodájában. Nem azért választotta ezt a helyet, mert előkelő
volt, hanem mert biztonságos. Különben Isenberg biztonsági
őrizetbe helyezte volna a nőket. Miután már három éve rabszolgák
voltak, Marcus ösztönei azt súgták, hogy a Bautista család biztos
megpróbálna elszökni, ha a rendőrség bármilyen őrizetbe akarná
helyezni őket, legyen akár csak védelmi céllal is. Úgy is
dönthettek, hogy máshová mennek, amihez joguk volt
természetesen, de Marcus arra készült, hogy a nők hajlandók
lesznek velük együtt eljönni. Reményei szerint információval is
fognak tudni szolgálni azzal kapcsolatban, hogy ki hurcolta el azt
a nyomorult Anderst az otthonából. Bárki volt is az elkövető, akár
az emberkereskedő is lehetett, akit kerestek. Lehetett
emberkereskedő, gyilkos vagy az ég tudja, ki.

625
 – Minden más rendben van? – kérdezte Scarlett. – A
beszélgetésed Stone-nal elég hevesnek tűnt.
– Megint anyánk miatt vitatkoztunk. Azt akarom, hogy
elmenjen az elvonóra, és...
– Stone viszont nem akarja semmire rákényszeríteni – fejezte
be a mondatot Scarlett szomorúan.
– Pontosan. – Marcus megpróbált mosolyogni. – Azt hiszem,
Stone ki van borulva, amiért Jillt kell felügyelnie. Nem tudjuk,
mit kezdjünk vele. Megkérem majd Calt, hogy vegye át, ha bejön,
de ő eléggé el lesz foglalva a saját és Phillip munkájával. És
Lisette–ével – sóhajtott. – És az enyémmel is, amíg el nem
intézzük a fickót, aki lelőtt.
– Gondolom, Cal irányítja a lapot, ha nem vagy itt – jegyezte
meg Scarlett.
– Cal irányítja a lapot akkor is, amikor itt vagyok. O már több
mindent felejtett el erről az iparágról, mint amennyit én valaha is
tudtam. Olyan sok dologban segített már, amióta a nagyapám
meghalt; mind a mindennapokban, mind abban, hogy a
legnagyobb kihasználtsággal pörgessük a lapot.
– Az igazság szolgálatában – mondta Scarlett.
Marcus összerezzent.
– Igazságszolgáltatás újsággal?
Scarlett rámosolygott. Oldalra billentette a fejét, úgy
tanulmányozta a férfit, majd egyszer csak eltűnt a mosolya.
– Akkor is ki akarod majd használni a lapod teljes potenciálját,
ha ennek az ügynek vége?
Igen, volt Marcus nyelve hegyén, de inkább újragondolta.
– Számodra ez gond lenne? Félre tudnál nézni, tudván, hogy
szabadon értelmezzük a szabályokat?
– Nem erre gondoltam. Inkább a kockázati tényezőkre. Tegnap
este mindenki egyetértett, hogy ami Phillippel történt, az
elfogadható kockázat volt. Ugyanezt gondolnád utólag is, ha
Phillipnek maradandó fizikai károsodása lesz? Vagy ha meghal?
Marcus újra igent akart mondani, de megint habozott.

626
 – A többiek nevében nem tudok nyilatkozni. Gondolom, még
mindig pörögnek ezerrel. És én is hiszek abban, amit csinálunk.
De azt hiszem, már nem csak a magam sorsáról döntök. Tegnap
reggel még csak magam miatt kellett aggódnom. Most itt vagy te
is. Nem akarom, hogy egy váróban kelljen ülnöd, és azon
izgulnod, hogy felébredek–e vagy sem. A kockázatot ennek a
fényében kell mérlegelnem.
Scarlett mosolyától nagyot dobbant Marcus szíve.
– Köszönöm! Óvatos vagyok a munkám során, de mostantól én
is duplán oda fogok figyelni. – Scarlett kibogozott néhány csomót
a hajában, majd elkezdte befonni. – Nem is meséltél nekem eddig
a fegyverről, amihez annyira kötődsz.
Arról, amit Scarlett széfjében rejtegetett. Most a nő egyik
fegyvere volt nála.
Scarlett várt, mert Marcus nem válaszolt.
– Gond, hogy megkérdeztem?
– Bármit megkérdezhetsz. – Marcus kényelmetlenül vakargatta
a tarkóját. – Azt hiszem, az a legegyszerűbb, ha most beszélünk
róla. Egy nappal az után, hogy apám holttestét megtalálták,
csöngettek. Gayle Stone-nál volt, anyám pedig szokás szerint be
volt nyugtatózva, úgyhogy én nyitottam ajtót. Ott állt az ijesztő
fickó. Azt gondoltam, hogy hazudott, és azon kezdtem el
gondolkodni, hová is menekülhetnék.
– Hülyéskedsz? Visszament az elkövető?
– Igen. Azt kérte, ne féljek, nem akar minket bántani. Aztán azt
mondta, hogy végzett. Mondtam, hogy hallottam róla. Azt is
elárultam, hogy furdal a lelkiismeret, és nem kellett volna neki
elpofáznom, hol van apám, viszont annak örülök, hogy anyám
biztonságban van. Aztán azt akartam megtudni, hogy miért vitte el
apámat a kis házból a szállodába, és akkor tényleg zavarba jött.
Azt válaszolt, hogy nekem nem kell ilyen dolgokat tudnom. Hogy
túl kicsi vagyok még. Ez felbosszantott. Hiszen segítettem neki
eltenni láb alól az apámat. Tökre elég idős voltam már.
– Nem te ölted meg az apádat! – ismételte meg Scarlett
türelmesen.

627
 – Nos, a pasi ugyanezt mondta. Azt is említette, hogy apám
arra használta a szállodai szobát, hogy a nőismerőseivel
találkozzon.
Scarlett megborzongott.
– Aha. Mivel apádról lehetett tudni, hogy ott találkozik a
prostikkal, a rendőrség biztos beveszi a rablós sztorit.
– Úgy mondta mindezt el nekem, mintha ajándékot adott volna.
Így utólag rájöttem arra is, hogy ha fény derült volna apám
szerepére az emberrablásban, a közvélemény biztos felháborodik,
ami sem Stone-nak, sem anyámnak, sem nekem nem tett volna
jót. így viszont megoldódott. Egy kisebb botrány kipattant ugyan,
néhányan csóválták a fejüket, de ez gyorsan elmúlt, főleg annak
köszönhetően, hogy az anyai nagyapám elterjesztette azt a
pletykát, hogy anyám már a támadás előtt benyújtotta a
válókeresetet. Azt akarta, hogy a Ledger cikkeiben már mint
elvált nő szerepeljen, ne mint özvegy. A Ledger cikkeit más
újságok is átvették, és előbb–utóbb mindenki elhitte, hogy anyám
elvált asszony volt. A sajtó hatalma – tette hozzá.
– Szóval anyád nem tűnt szánalmas, megcsalt asszonynak.
– Egyáltalán nem. Azt mondtam a bérgyilkosnak, hogy én
mégis felelősnek érzem magam, mert elárultam, hol van apám.
Erre azt válaszolta, hogy a nyilvántartásban úgyis megtalálta
volna a házat, és levadászta volna apámat. Azt is megemlítette,
hogy amikor azt mondta, minden el van intézve, tényleg mindenre
gondolt. Egyik pasas miatt sem kell aggódnom, egyik sem fog
visszajönni. Olyan volt, mintha tényleg foglalkozott volna velem,
ami azért elég fura volt. Gondolom, így akarta jóvátenni a
dolgokat. Azt is mondta, hogy akik bántották a testvéreimet,
elnyerték méltó büntetésüket. – Marcus nehezen lélegzett. – Én
pedig boldog voltam.
– Én is az vagyok. Mi lett a pénzzel?
– Azt mondta, hogy meglett az egész, kivéve azt a néhány
ezret, amit kábítószerre költöttek. A főnökét kifizette, minden el
volt rendezve.

628
 – De még mindig nem beszéltél nekem arról az átkozott
fegyverről!
– Mindjárt. Miután a pasi beszélt az emberrablókról, adott
nekem egy papírzacskót, amiben a fegyver volt.
– A francba! Egy fegyvert adott neked? Miért?
– Azt mondta, apám dolgai között találta, és mivel látta, hogy a
nagyapám neve van belevésve, azt gondolta, talán szeretném. Meg
akartam kérdezni, hogy ezzel ölte-e meg az embereket, de nem
mertem. Akartam is, hogy így legyen, meg nem is. Egyszerre.
– Azt hiszem, értem. A fegyver szimbolizálta az
igazságszolgáltatást, de a te szabadságodat is, mert már nem
jöhettek el érted. De nem látok nevet belevésve.
– Lekapartam. – Oldalra nézett Scarlettre. – A gyártási
számmal együtt.
– Lekapartad? Miért?
– Mert ha mégis használták volna gyilkolásra, nem akartam,
hogy a nagyapám neve bepiszkolódjon. Már elég sok mindenen
kellett keresztülmennie így is.
– Rendes ember vagy. Valami furamódon. De még mindig nem
tudom felfogni, hogy a fickó fegyvert adott egy kicsi gyereknek.
– Tudom. Emlékszem, hogy ránéztem erre a félelmetes
emberre, és megkérdeztem, tudja-e, hogy csak nyolcéves vagyok.
Fegyverhez hozzá sem érhetek.
Scarlett kuncogott.
– Mit mondott erre?
– Megpaskolta a fejemet, és azt mondta, hogy nem maradok
örökre nyolcéves. Aztán minden jót kívánt, és elment. Becsuktam
az ajtót, és azt hittem, ennyi volt. – Marcus vett egy nagy levegőt,
majd kifújta. – Aztán megfordultam, és ott állt Gayle, akkor lépett
ki a sötétből.
– A francba! Óriási lebukás.
– Sápadt volt, remegett, az ujja egy olyan fegyver ravaszán
volt, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Azt hitte, a férfi azért
jött, hogy elraboljon, és le kell majd durrantania. De amikor látta,
hogy nincs bennem félelem, csak a beszélgetésre figyelt.

629
Megkérdezte, hogy miért csináltam. Mindent elmeséltem neki, ő
pedig leült a földre, és sírni kezdett. Iszonyúan zokogott.
Megöleltem, biztosítottam arról, hogy minden rendben lesz. Azt
mondta, miattam sír, mert nekem kellett meghoznom ezt a
döntést, mert egyedül éreztem magam, és mert nem számíthattam
senkire. Azt hittem, elmondja majd anyámnak, de soha nem tette.
A fegyvert azonban eltette, és odaadta nagyapámnak, amikor
Stone volt már annyira jól néhány héttel később, hogy Ohióba
menjünk. Anya eladta a lexingtoni lakást, és nem tért vissza soha.
Nagyapám betette a fegyvert a széfbe, de könnyen ki lehetett
találni a zárkombinációt.
– Bataan felszabadulásának a dátuma?
– Eltaláltad! Amikor Cincinnatiba költöztünk, még mindig
rémálmok gyötörtek. Stone-t még inkább, ezért magamhoz vettem
a fegyvert, és azzal aludtam a párnám alatt. A nagyapám házában,
ami most anyámé, nyolc háló van, de Stone és én együtt aludtunk,
amíg be nem vonultam a hadseregbe. Amikor nagyon kicsi volt,
megnyugtatta, ha volt nálam fegyver, mert tudta, hogy
megvédeném őt. Később szerzett ő is fegyvert – sóhajtott fel
Marcus. – Több fegyvere van, mint sok kisebb országnak. Tudja
is, hogyan kell bánni velük. Kiválóan tud célozni, és három
különböző harcnemben is fekete öves.
Scarlett hallgatott egy darabig.
– Elmondtad neki valaha is, mit tett az apátok?
– Nem. Olyan sokáig olyan érzékeny volt, hogy nem mertem.
De azt elmondtam, hogy azok az emberek, akik bántották őt, már
halottak. Kivágtam az újságcikket, és megmutattam neki. –
Marcus egy nagyot nyelt. – A cikkel a párnája alatt aludt, amíg a
papír szét nem szakadt. Elmentem a könyvtárba, letöltöttem a
cikket, és lefóliáztattam az iskolában. Nem tudom, utána mit
csinált vele.
– Védelmezed őt.
– A testvérem. Tudja, hogy sok a keresztem, de azt gondolja,
hogy azért van ez az egész hősködés bennem, mert nem tudtam
megvédeni őt. És mert nem tudtam megvédeni Mattyt. Már

630
ezerszer nekiálltam elmondani az egészet, de aztán rájöttem, hogy
mi értelme lenne. így is van elég baja.
Scarlett olyan sokáig hallgatott, hogy a férfi ránézett.
– Te nem így gondolod? – kérdezte.
Scarlett megvonta a vállát.
– Ő a testvéred. De úgy érzem, erősebb, mint gondolnád. De
térjünk vissza a fegyverhez! Nem vette észre nagyapád, hogy
eltűnt a széfből?
Marcus kajánul mosolygott.
– Tudta. Mit gondolsz, ki tanított meg lőni?
Scarlett megrázta a fejét, hogy kitisztuljon.
– Hagyta, hogy egy nyolcéves a kezébe vegyen egy töltött
fegyvert? Milyen ember volt a nagyapád?
– Aki tudta, milyen a démonjaiddal küzdeni álmodban. És nem
adta oda. Először. Mindig visszatette a széfbe, én pedig mindig
kivettem. Megváltoztatta a zár kombinációját, de én mindig
kitaláltam. Végül abban állapodtunk meg, hogy nem lesz töltve.
Elvette a tárat. Nem tudta, hogy én rejtegettem egy sajátot,
amiben volt töltény.
Scarlett meghökkent.
– Az a fegyver az éjszaka kellős közepén is elsülhetett volna!
– Nem, mert a fegyvert az egyik párna alatt tartottam, a tárat
pedig a másik alatt. Addig gyakoroltam, amíg pár másodperc alatt
meg tudtam tölteni. De óvatos voltam. Nem akartam Stone-t
véletlenül meglőni.
Scarlett újra megrázta a fejét, ezúttal hevesebben.
– Arra gondoltam, hogy elsül, és végez veled az éjszaka
közepén.
Marcus habozott, majd úgy döntött, megbízik Scarlettben
annyira, hogy elmondja a történet többi részét.
– Nem érdekelt volna. Néha kívántam is.
Scarlett megfordult az ülésben, és szembefordult a férfival. Egy
pillanat alatt észre lehetett venni, hogy minden szín eltűnt a
gyönyörű arcáról.
– Micsoda? – suttogta.

631
 – Még most is küzdők azzal, amit azon a napon tettem. Tudom,
azt gondolod, hogy a korom felment minden alól, de három ember
meghalt tárgyalás nélkül.
– Szerinted megérdemelték volna a tárgyalást?
– Nem, de anyám megérdemelte volna, hogy a férje szemébe
nézzen, és megtudja, hogy nem ő volt a hibás Matty haláláért,
amiért felhívta az FBI-t. Nem tudtam soha elmondani neki.
– Mert ha elmondod neki, magadról is mindent el kellett volna
mesélned. Ó, Marcus!
– Én ágyaztam meg ennek az egésznek. Hazudnom kell évek
óta. Most is nehéz ezt feldolgozni, hogy elég idős vagyok, de
akkor egy zavarodott gyerek voltam. Amikor kilenc voltam, kevés
esély volt, hogy megérjem a tízet.
– Meg akartad ölni magad? – kérdezte Scarlett reszkető
hangon. – Amikor kilencéves voltál?
Marcus komolyan bólintott.
– De nem tettem meg. Részben Gayle miatt. Mert ő tudta, és
mégis szeretett... és ez sokat számított. Részben pedig Stone miatt,
akinek szüksége volt rám. Nem akartam magára hagyni. De voltak
olyan napok, amikor csendet akartam, mert egyre csak azt
hallottam, hogy gyilkos, gyilkos, gyilkos.
– Hogyan élted túl a hadsereget? Az ellenséget meg kellett
ölni.
– Jól teljesítettem – mormogta Marcus. – A hadsereg segített
Stone-nak legyőzni a félelmeit. Nekem is segített. Mert mire
besoroztak, elég idős voltam ahhoz, hogy megértsem, mit
csinálok. Segített belátni azt, hogy azok az emberek, akik
elrabolták Stone-t, Mattyt és engem, ellenségek voltak. Sikerült
ezt tisztázni magamban. De még mindig kísért. Minden egyes
lélek, akit megöltem. Ezért nem vagyunk erőszakosak azokkal az
emberekkel, akiket támadunk a Ledgerrel. Csak a finom kényszer
eszközével élünk.. Bár mostanában, főleg Mikhail halála után,
egyre nehezebb. Sokszor kísértést érzek, hogy egyszerűen csak
lelőjem a szemeteket, és kész. Akkor nem tudják újra bántani a
családjukat. De nem léptem át a határokat. Éppen hogy nem.

632
 Scarlett bizonytalanul bólintott.
– Én sem. Támogatjuk egymást. De meg kell ígérned valamit.
Ha újra eszedbe jutna... végezni magaddal...
– Nem jutott – szakította félbe a férfi. – Tízéves korom óta.
Akkor ismerkedett meg anya Jeremyvel. Igazi család lettünk.
Anya annyira boldog volt. Terhes lett Audrey-val, és újra volt
kicsi a házban. A legjobb dolog volt, hogy anya találkozott
Jeremy O’Bannionnal. Az az apa volt, aki nem akart az lenni.
Csak huszonegy volt, amikor találkozott anyámmal. Csak
tizenegy évvel volt idősebb nálam. Játszhatta volna a nagyobb
testvér szerepét, de érezte, mekkora szükségem van egy apára.
Mindig is az volt nekem.
Scarlett megtörölte a szemét.
– Örülök – mondta egyszerűen, aztán egy táblára mutatott. – Ez
a kijárat a Szent Barbara felé. Ne felejtsd el, ne hívj nyomozónak!
– Nem foglak.
Marcus nem akart hazudni a Bautista családnak, de nem is
akarta megijeszteni őket.
Scarlett megigazította a ruháját, és megnézte magát a tükörben.
– Úgy nézek ki, mint aki sírt, de így kevésbé tűnök rendőrnek.
Szóval a felpuffadt szemek rendben vannak.
Gyönyörű vagy.
– Köszönöm! Te is. Szükséged van még valamire, mielőtt
beszélsz Milával és Ericával?
Marcus megszorította a kezét.
– Csak maradj velem!
– Próbáljon csak meg valaki eltávolítani engem!

633
 Huszonkilencedik fejezet

Georgetown, Kentucky
Augusztus 5., szerda, 8:40

S carlett és Marcus a Szent Barbara előterében találkoztak

Trace-szel.
Scarlett izgult, hogy újra láthatja a nagybátyját, ám ő minden
idegszálát megnyugtatta, amikor forrón megölelte. Az ölelés a
szükségesnél néhány másodperccel tovább tartott, de Scarlett újra
gyereknek érezhette magát. Mintha az elmúlt tíz év nem is létezett
volna.
Mintha nem is saját akaratából állna újra egy templomban.
Trace elengedte az unokahúgát, a kezével felemelte az arcát, és
a mosolya helyét rosszallás vette át.
–Te sírtál – mondta, majd Marcushoz fordult. – Mit tettél vele?
– Nem csinált semmit – válaszolta Scarlett határozottan. –
Beszélgettünk, engem pedig elsodortak az érzelmek. – A karját a
nagybátyja dereka köré csúsztatta. – Trace bácsi, ő Marcus
O’Bannion. Ő próbált talán segíteni, ott volt vele, amikor meghalt.
Marcus, ő Trace atya.
Marcus kinyújtotta a kezét.
– Atyám – mondta udvariasan –, maga az első családtag, akivel
szerencsém van találkozni.
Trace lenézett Scarlettre, majd felhúzta a szemöldökét.
– Ó, nagyon kedves.
Scarlett csalt nevetett.

634
 – Igen, tudom.
A pap kezet rázott Marcusszal.
– A kórus szobájában várakoznak. Scarlett, mondtam nekik,
hogy az unokahúgom vagy. – Újra megölelte Scarlettet. – Nem
úgy nézel ki, mint egy rendőr. Rád bízom, mikor árulod el nekik,
ki is vagy.
– Minden rendben? – kérdezte Marcus. – Fizikailag.
– A lábuk elég sebes. Mérföldeket gyalogoltak cipő nélkül.
Annyira hálás vagyok a sorsnak, hogy egy jó ember vette fel őket.
A kamionos látta, hogy félnek, és nem faggatta őket. Az egyik nő
a templomból megmosta és bekötözte a lábukat, de egy orvosnak
mindenképp látnia kellene. Nyelvi akadályok nem lesznek. Az
angoljuk kifogástalan. De nem beszélnek sokat. Mutattam nekik
képet Mr. Bautistáról és a fiatal John Paulról, de a síráson és az
imádkozáson túl nem sok minden egyebet lehetett kihúzni
belőlük. Még mindig nagyon félnek.
A pap bevezette őket a templomba, és Scarlett rögtön levegő
után kapkodott. Nem hazudott Trace-nek. Miután olyan sokat
beszélgettek Marcusszal, az érzelmei még mindig fortyogtak.
Ehhez jöttek még a Michelle-lel kapcsolatos feltörő emlékei,
amikor Talát holtan találták abban a sikátorban...
Megpróbálta lenyelni a gombócot a torkában, és arra
koncentrált, hogy egyik lábát a másik után tegye. De akkor
Marcus megfogta a kezét, és erősen megszorította. Megérezte a
férfi illatát, és megnyugodott.
– Jól vagy? – kérdezte.
– Igen. – Scarlett még jobban megszorította a kezét.
Bementek a nagybátyja után a kórus szobájába, és mind a
ketten megdermedtek. A két apró nő összecsukható fémszéken ült,
és még szorosabban fogták egymás kezét, mint Scarlett és
Marcus. Az idősebb jól láthatóan remegett, a szeme tele volt
könnyel. A fiatalabb nem lehetett több tizenhatnál a
bevándorlásnál kapott vízum szerint, de öregebbnek nézett ki. A
tekintete a távolba meredt, a szeme hideg volt, a válla hajlott.
– Pont úgy néz ki, mint Tala – suttogta Marcus ijedten.

635
 Elengedte Scarlett kezét, és előrébb lépett, majd fél térdre
ereszkedett a nők előtt úgy, hogy a szemükbe tudjon nézni.
– Marcus vagyok – mondta halkan. – Részvétem.
Mila Bautista teste remegni kezdett az elfojtott zokogástól, ami
ki is robbant, amikor Marcus mind a kettejüket átölelte. Tala anyja
ráborult a férfi vállára, és szívet szaggatóan sírt.
Scarlett mellett Trace lágyan felsóhajtott.
– Ez most komoly?
Scarlettnek pislognia kellett, hogy megfékezze a könnyeit,
Mila gyásza és Marcus együttérzése a mellkasába hatolt, és
béklyóba szorította a szívét. A kezével megdörzsölte a
szegycsontját, hogy enyhüljön a fájdalom.
– Igen. Tényleg ilyen.
– A neten olvastam, hogy egy sikátorban találkozott Tala
Bautistával, hogy segíteni próbáljon neki. Sokszor segít idegen
fiatal nőknek az éjszaka közepén?
Scarlett felnézett Trace-re, aki aggódva ráncolta a homlokát.
– Tulajdonképpen igen, de nem úgy, ahogy gondolod –
magyarázta el Scarlett halkan a helyzetet. Azt is hozzátette, hogy
Marcusra már másodjára lőttek rá, és hogy a barátját meg a portást
is célba vették előző éjjel.
– De még mindig nem tudom, kit akartak lelőni ott a
sikátorban, Talát vagy Marcust.
– Talát. – Erica Bautista kihúzta magát Marcus öleléséből, de
közben az anyja haját cirógatta, mert Mila még mindig a férfi
vállába bújva sírt.
A lány tekintete kemény és mérges volt, és Scarlett nem is
tudta hibáztatni emiatt. Előhúzott még egy összecsukható széket,
hogy le tudjon ülni Milával szemben.
– Miért vagy olyan biztos ebben? – kérdezte szelíden.
– Maga kicsoda? – szegezte neki a kérdést a lány szigorúan.
– Scarlettnek hívnak. Trace atya a nagybátyám. Marcus a
barátom, és aggódom érte, a biztonságáért, ezért jöttem el vele.
Segíteni akarunk nektek, de senki sem érti igazán, hogy mi is
zajlik itt.

636
 Erica továbbra is Scarlettet tanulmányozta.
– Maga rendőr – jelentette ki határozottan.
Scarlett pislogott egyet, meg volt döbbenve. Mila ellökte
Marcust, és ijedten talpra ugrott. Scarlett tudta, hogy ha most ő is
felállna, bőven a nő fölé tornyosulna, ezért ülve maradt.
– Nem a bevándorlási hivataltól jöttem. Nem is fogom őket
felhívni. A nagybátyám révén vagyok csak itt. Nem foglak
bejelenteni senkinek. Esküszöm.
Mila a megerősítésért ránézett Marcusra, aki bólintott.
– Nem hazudik – mondta. – Tényleg Trace atya unokahúga, és
tényleg a barátnőm. És tényleg segíteni akar. Tegnapelőtt éjjel őt
hívtam fel, amikor falával készültem találkozni. Azt akartam,
hogy legyen velem egy olyan nő is, akiben megbízhatok.
– Megbízik benne? – kérdezte Mila, közben annyira remegett,
hogy Scarlett azt hitte, összeesik.
– Maximálisan – válaszolta Marcus egyszerűen, mire Mila
lassan visszaült.
Scarlett ajkát megkönnyebbült sóhaj hagyta el.
– Honnan tudtad?
Erica megrántotta a vállát.
– Az atya neve Trace Bishop, a magáé Scarlett. A cikkben azt
írták, hogy Scarlett Bishop felügyelő ért először a helyszínre.
Scarlett összerezzent.
– Nem akartalak becsapni. Nos, mégis megtettem, de csak
azért, mert nem akartalak megijeszteni. Amit mondtam, azt
komolyan is gondoltam. Nem foglak feljelenteni.
– A maga partnere az FBI ügynöke – vágta rá Erica hidegen.
Scarlett agyán végigfutott a Ledger cikke, aztán kérdőn
Marcushoz fordult.
– Deacont nem említetted a cikkben, ugye?
Erica a szemét forgatta.
– Rákerestem magára, nyomozó! A templom számítógépét
használtam. Mielőtt idejöttünk volna, sokat számítógépeztem.
Annyira nem bonyolult. Még a magamfajtának sem.

637
 – A magad fajtának? – kérdezte Scarlett kedvesen. – Úgy érted,
hogy olyan gazemberek által elkövetett aljas bűncselekmény
áldozatának, akiket életük végéig börtönbe kellene zárni?
– Nem. Úgy gondoltam, hogy... – mondta Erica döbbenten.
– Tudom, hogyan gondoltad – válaszolta Scarlett. – Azt is
tudom, hogy apukád tanár volt, anyukád pedig nővér. Tudom,
hogy tanult és okos vagy. Csak nem szeretem, ha könnyen
túljárnak az eszemen.
Scarlett rámosolygott Ericára, és látta, hogy a lányból elillan a
feszültség.
– A testvéred elképesztően bátor volt, és mindent feláldozott
azért, hogy a családját biztonságba helyezze. Nem hagyom, hogy
az önfeláldozása kárba vesszen.
Erica ajka megremegett a testvére említésére, és az anyjával
együtt sírva fakadt.
– Mondtuk neki, hogy ne menjen – zokogott Erica. – Mondtuk
neki, hogy nagyon veszélyes.
– El volt keseredve – tette hozzá Mila a szemét törölgetve. –
Malaya miatt... Tala eltökélte magában, hogy a gyereke nem
abban a házban fog felnőni. Kihasználta az alkalmat. – Ökölbe
szorította a kezét. – Meg akarom ölni, aki ezt tette vele.
Marcus átfogta Mila öklét a kezével, igyekezett megnyugtatni.
– Chip Anders.
Mind a két nő szeme villámokat szórt.
– Igen – sziszegte Mila. – És a felesége meg a lányuk.
– Chip eltűnt – mondta Scarlett. – Úgy látszik, hogy őt és a
családját erőszakkal elhurcolták. Tudják, ki tehette?
Mila és Erica egymásra nézett, elégedettség keveredett bennük
haraggal és megkönnyebbüléssel.
– Név szerint nem – válaszolta Mila. – De Anders nagyon
megijedt tegnap, amikor rájött, hogy Tala nincs sehol.
– Mikor jött rá? – tudakolta Scarlett.
Mila beszédre nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán.
Erica az anyja vállára hajtotta a fejét, és válaszolt helyette.

638
 – Amikor megszólalt a riasztó – mondta. – A nyomkövetőink
hozzá vannak kötve a ház riasztórendszeréhez. Anya és én nem
hagyhattuk el a házat.
– De Tala igen – szólalt meg Marcus. – Az ő feladata volt
megsétáltatni a kutyát.
Mila ajka elkeskenyedett.
– Nem. A kutyasétáltatás Stephanie dolga volt.
– Andersék lányáé – egészítette ki Scarlett. – Itthon van az
egyetemről.
– Egy ribanc – morogta Erica.
Mila döbbenten nézett rá.
– Erica! Templomban vagyunk!
Ericát nem érdekelte a dolog.
– Pedig az, anya! Te is fattyának hívtad. Annak hívom, aminek
akarom. – Scarlett szemébe nézett. – Remélem, hogy aki
elhurcolta, legalább annyira megkínozta, mint amennyire ő is
bántotta Talát. Utálom azt a csajt!
Majd Erica dühe fojtott szipogásba csendesedett.
– Megölte a testvéremet. Vagy ő, vagy a barátja.
Scarlett hegyezni kezdte a fülét.
– A barátja? Nem is tudtuk, hogy van barátja.
Erica köpött egyet.
– Drake Connor.
Scarlett hosszan a kezében tartotta a lány kezét, és most
röviden, biztatóan meg is szorította. Alig tudta magában tartani az
izgatottságát most, hogy ez az új információ kiderült. Érezte,
lehet, hogy ez a hiányzó láncszem.
– Mit csinált ez a pasi?
Erica tekintete az ölébe vándorolt, de Scarlett elkapta a
szégyent a lány szemében.
– Amit csak akart – válaszolta, a hangja érzelemmentes volt.
Scarlett Marcusra nézett.
– Szeretnéd, ha Marcus és Trace atya kimennének? – kérdezte
csendesen, Erica pedig bólintott.

639
 – Kinn leszünk – mondta Marcus, és menet közben
megsimította Scarlett vállát.
– Egyedül vagyunk – kezdte Scarlett. – Nekem szégyenkezés
nélkül elmesélhetsz mindent.
– Mindenki meg fogja így tudni – szipogott Erica
kétségbeesetten. – Egyébként is rá fognak jönni, mert miért is
vásárolt volna három nőt?
– Most már Andersről beszélsz, ugye? Ö vett meg, nem Drake.
Így volt?
– Drake szegény volt – felelte Erica gúnyosan. – Nem volt
pénze. Stephanie csak azért járt vele, hogy bosszantsa az apját. Az
apja vett minket. Elküldte az apámat és a bátyámat dolgozni a
gyárba, anyámnak pedig az ő anyját kellett ápolnia.
– Mármint a nagynénjét?
– Őt is, de amikor idejöttünk, először az anyját kellett. Agyban
fekvő volt – tétovázott Erica. – Az anyja nem volt olyan
kegyetlen, mint Anders. El akarta mondani valakinek, hogy
minket munkára kényszerítenek itt, de a fia... használt minket.
Aztán... megölték az öregasszonyt. Mr. Anders felesége párnát
szorított a fejére, és megfojtotta.
– Marlene Anders – mondta Scarlett, a lány pedig bólintott. –
Szóval Chip anyját a felesége ölte meg?
– Mert együttérzett velünk – suttogta Mila. – Marlene szerette
a kényelmes dolgokat. Szerette, ha szolgái vannak. Csak nem
akart fizetni nekik. Szerette irányítani az életet maga körül.
– És Tabby néni? – kérdezte Scarlett.
Mila szeme újra könnyes lett.
– Életben van? Trace atya csak azt tudta, hogy kórházban van.
Mi történt vele?
– Nincs magánál, de életben van – közölte velük Scarlett. –
Útközben kérdeztem meg pont, hogy hogy van. Küzd. Chip
nagyon csúnyán bántalmazta.
Mind a két nő levegőért kapkodott.

640
 – Egyedül hagytuk – suttogta Mila, és lelkiismcret–furdalás ült
ki az arcára. – Az a szemét azért verte meg, mert levágta a
nyomkövetőnket, és elengedett minket.
Ez igaz volt, Scarlett nem akarta tagadni a tényeket.
– Marcus talált rá az ágy alatt. Mesélt nekünk magukról, és
kérte, hogy keressük meg magukat, és helyezzük biztonságba.
– Nagyon jó asszony. – Mila lehajtotta a fejét. – Nem akartuk
csak úgy ott hagyni, de ragaszkodott hozzá. Egész éjjel
imádkoztunk érte.
Sok szerencsét, gondolta Scarlett, és meglepődött, mert több
remény volt a belső hangjában, mint szarkazmus.
– Visszatérhetnénk Drake-hez? – kérdezte finoman, majd látta,
hogy Erica válla megfeszül, a pillantása pedig visszatér az ölébe.
– Fontos lehet a nyomozás szempontjából. Azt mondtad, hogy
Stephanie barátja. A közelben lakott?
Erica megvonta a vállát.
– Annyira igen, hogy hetente többször is átjöjjön.
– Azt mondtad, hogy bármit megtehetett, amit akart. – Scarlett
óvatosan megfogta a lány kezét. – Megerőszakolt?
Apró bólintás volt a válasz.
– Legtöbbször Talát, de engem is, amikor ő... – Eltakarta a
kezével az arcát.
Scarlett nagyon finoman megfogta a csuklóját, és a térdéhez
szorította, hogy lássa a szemét.
– Ne szégyelld magad semmi miatt! – suttogta gyorsan. –
Tudom, hogy ez milyen nehéz most.
– Honnan is tudhatná? – vágott vissza Erica keserűen. – Magát
is megerőszakolták?
– Nem. De már régóta dolgozom a rendőrségnél, és nagyon sok
megerőszakolt nőt láttam. Ok is nehezen mesélik el, hogy mi is
történt velük. De azoknak, akik megteszik, és utána látják
megbűnhődni az erőszaktevőt. .. azt hiszem, ez segít felgyógyulni.
– Ez amerikai bíróság – mondta Erica, és a keserűség mit sem
csökkent a hangjában. – Nem fognak meghallgatni engem.

641
 – Én amerikai rendőrnő vagyok, és én is meghallgatlak – hívta
fel a figyelmét Scarlett. – Mindent elkövetek, hogy megtaláljam
ezt a férfit, és bíróság elé állítsam. Ennyit ígérhetek. De
szükségem van a segítségedre. Tudnom kell mindent Drake–ről,
hogy elő tudjam keríteni. Azért is tudnom kell, mert valaki
megpróbálja bántani Marcust. Ha Drake tud bármit Tala
meggyilkolásáról, talán ő a felelős ezért is.
– Mert Marcus még életben van – tette hozzá Erica, a hangja
újra fakó és tárgyilagos volt. – Mert rajta volt a golyóálló mellény.
Miért? Tudta, hogy Talát meg fogják ölni?
– Erica! – kiáltott fel Mila.
– Rendben van – mondta Scarlett, mert tudta, hogy Erica a
kérdéssel csak el akarta terelni a témát a megerőszakolásról. –
Marcus sok olyan embernek segít, aki bántalmazó kapcsolatban
él. Segít nekik kikerülni onnan. Azt hitte, hogy Talát is
bántalmazzák, és neki is segíteni akart. Rálőttek már korábban is,
ezért viseli a mellényt.
– Rendben – bólintott neheztelve Erica. A fejét még mindig
leszegte, csak a szempillái mögül pillantott Scarlettre. – Drake
minden egyes alkalommal szexre kényszerítette Talát, amikor
csak tudta. Minden egyes alkalommal, amikor Mr. Anders nem
volt otthon, néha akkor is, amikor otthon volt. De amikor Talának
megvolt... havonta...
– Amikor menstruált – lépett közbe Scarlett, mire Erica újra
csak bólintott szomorúan, de nem mondott semmit. – Drake akkor
erőszakoskodott veled, amikor Tala menstruált?
Könnyek szaladtak le Erica arcán. Mila becsukta a szemét, de
Scarlett így is átérezte a fájdalmát.
– Le tudod írni nekem, hogy néz ki Drake?
– Magas – suttogta Erica. – Olyan száznyolcvankét centi. A
válla széles. Erős. Erősebb, mint én. A haja szőke, a szeme barna.
A foga letört. – Erica pimaszul elmosolyodott.
– Ki törte le?
–Tala. Az első alkalommal, amikor erőszakoskodott vele.
– Jól tette.

642
 Erica válla nyugtalanul rángott.
– Nem igazán, mert Drake jól megverte, ami miatt Stephanie
ideges lett rá. Azt mondta, az apja begurul majd, ha meglátja Tala
sebeit. Mert Tala az övé volt.
Scarlett megszorította Erica kezét.
– Nagyon ügyes vagy. Meg tudod mondani, hogy melyik fogát
törte le Tala?
– Elöl az alsót. – Előhúzta a kezét, hogy megmutassa a fogat a
saját szájában. – Ezt.
– Nagyon jó! Nem vettél észre más sebet vagy tetoválást?
– A bal felkarján van egy tetoválás. – Erica visszacsúsztatta a
kezét Scar– lettébe. – Egy nyitott szájú kígyó. – A lány
megborzongott. – Ijesztő.
– Engem is megijesztene – válaszolta Scarlett szomorúan. –
Világos a bőre, vagy inkább sötétebb?
– Világos. De most le van barnulva, mert nyár van. Egy ideig a
kertészekkel dolgozott, akik a füvet nyírják.
– Ez sokat segített. Tudod a kertész cég nevét?
– Belles Bluebells – mondta Mila mereven. – Emlékszem a
teherautójukra. Drake testvéréé. Drake akkor lépett ki, amikor
Stephanie júniusban hazajött az egyetemről. A nőtől több bevétele
van, mint a fűnyírásból.
– Rendben, egy perc! – Scarlett elővette a telefonját, és írt egy
üzenetet Deaconnek.
Keresd meg Drake Connort, a testvéréé a Belle’s Bluebells
kertészeti cég. DC Stephanie Anderspasija. Talán Tala gyilkosa.
Megmutatta az üzenetet a két nőnek.
– Ezt a társamnak küldöm, Deacon Novak különleges
ügynöknek. Azt akarom, hogy lássák, nem említettem a nevüket.
De meg kell találnunk Drake-et.
– A társa tudja, hogy velünk beszél – jegyezte meg Erica
gyanakodva.
Scarlett rányomott a KÜLDÉS gombra.
– A helyet nem ismeri pontosan.

643
 Majdnem beavatta őket Kate Coppola és az FBI
emberkereskedelemmel kapcsolatos nyomozásába, de inkább úgy
döntött, vár még. Az ösztönei azt súgták, hogy ennek a két nőnek
most biztonságra van szüksége.
Scarlett visszaült a helyére.
– Esetleg tudsz még valamit mondani Drake-ről vagy
Stephanie-ról?
Mila állkapcsa megfeszült.
– Stephanie is zaklatta az én Talámat szexuálisan.
Erica feje hirtelen az anyja felé fordult, és elborzadt szemmel
nézett rá.
– Anya, ne!
– De, Erica – mondta Mila nehézkesen. – Vele vetették meg a
drogot is.
– Mert Stephanie egyszer már bajba került az egyetemen a
drogok miatt – tette hozzá Scarlett, mire Mila meglepetten nézett
rá.
– Tudtak erről?
– Gondoltam – válaszolta a nyomozó, nem akarta elárulni
Milának, hogy Tala zsebében drogot találtak. – A lányára olyan
környéken bukkantak, ami a dílerek kedvenc helye. Nem tudtam
rájönni, hogy miért lehetett ott, és hogyan kerülhetett oda, amíg
bele nem olvastam Stephanie aktájába. Azt is említette, hogy a
kutyasétáltatás Stephanie dolga volt. Miért Tala csinálta akkor? És
hogyan? Ha a maga és Erica nyomkövetője bekapcsolta a riasztót,
Taláé miért nem?
– Drake lusta volt, de a számítógépekhez értett. Stephanie-val
együtt el akarták Talát vinni magukkal drogot venni, ezért Drake
belépett Mr. Anders gépébe, és hozzányúlt a beállításokhoz. Nem
tudom, hogy csinálta. Néha Stephanie egyedül akart lenni a
pasijával, olyankor azt mondta Talának, hogy sétáltassa meg ő a
kutyát, és majd követik a számítógépen. Tala nem tudta, hogy ez
igaz-e, de nem mert nem hinni neki.
– Értem. Különösen, mert így a beszélgetéseiket is le tudták
hallgatni. Mila zavartan nézett.

644
 – Semmi magánéletünk nem volt, akkor sem, amikor
legutoljára találkoztam a férjemmel. Tudtuk, hogy hallanak
minket, és nevetnek. Mintha állatkertben lettünk volna kiállítva.
Scarlett felsóhajtott, érzelmileg ki volt égve teljesen. Pedig ő
csak hallott ezekről a megpróbáltatásokról, ám ezek a nők át is
élték őket.
– Ha megtaláljuk Anderséket, büntetés vár rájuk. És azok az
emberek, akik idehozták magukat?
Mila megrázta a fejét.
– A férjem intézett mindent. Átverték.
– Az FBI vigyáz rá. Kap élelmet és orvosi ellátást... Mr.
Bautista és John Paul is.
Mila megmerevedett.
– Akkor igaz? – kérdezte alig hangosabban, mint egy lehelet. –
Életben vannak?
Scarlett úgy érezte, mintha behúztak volna neki egyet. Az a nő
úgy beszélgetett vele itt végig, hogy nem tudta, a férje és a fia
életben vannak-e.
– Igen, mind a ketten élnek. Trace atya említette ezt, ugye? Azt
hitték, hogy hazudik?
Újabb könnycseppek gurultak le Mila arcán, miközben az
ugyancsak síró Ericát átölelte.
– Nem – zokogott Mila. – De a képek, amik nála voltak, régiek
voltak. Még azelőtt készültek, hogy idejöttünk volna. Azt hittem,
téved.
– Vagy hogy neki is hazudik a rendőrség – tette hozzá Erica a
könnyein át. – Andersék azt állították, hogy apa és John Paul
meghaltak.
De nekem hisznek! Hatalmas ez a felelősség.
– Életben vannak. ígérem. És ha egyetértenek, megkérem a
társamat, hogy küldjön néhány friss fényképet. Lehet, hogy meg
kell majd erre kérnie egy másik FBI-ügynököt. így viszont
kitalálhatják, hogy megtaláltuk magukat.
Mila és Erica egymásra néztek, és mind a ketten lassan
bólintottak.

645
 – Igen – mondta Mila –, látni akarom őket.
Scarlett elküldte az üzenetet Deaconnek, majd letette a
telefonját.
– Mila, beszéljünk nyíltan! A kép nem lesz elég. Látni akarja a
férjét és a fiát személyesen is, ugye? És az unokáját is vissza
akarja majd kapni?
Mila bólogatott, de nem szólt egy szó sem.
– Megígérte, hogy nem ad fel minket – mondta, és felállt a
székéből.
– Nem is fogom. De a helyzet nem annyira kilátástalan, mint
amilyennek tűnik. Vannak lehetőségek. Hallgasson meg, kérem!
– Milyen lehetőségek? – kérdezte a lány is gyanakodva, majd
visszaült a székére.
– Emlékeznek arra a hölgyre, akinek Tabby szólt, hogy vigye
el Malayát? Annabelle Churchnek hívják. – Mind a ketten
bólintottak. – Nagyon sokat törődött Malayával, hozott neki
tápszert és pelenkát. Amikor pedig át kellett Malayát adnia a
gyámügynek, hívott egy ügyvédet, hogy a gyerek jogait
felügyelje.
– De Malaya csak egy kisbaba – suttogta Mila meglepetten.
– Viszont amerikai állampolgár – folytatta Scarlett. – Ez
önmagában nem segít maguknak zöldkártyához vagy
állampolgársághoz jutniuk – tette hozzá, amikor meglátta a
reményt felcsillanni a szemekben –, de Annabelle ügyvédje azt
mondta, hogy ha megtaláljuk magukat, elintézi majd, hogy egy
bevándorlási ügyekben járatos ügyvéd elvállalja az ügyüket
ingyen.
– Miért? – kérdezte Erica még mindig gyanakodva.
– Először is, Annabelle ügyvédje az unokája. Kedves emberek.
Annabelle egyenesen a kórházba ment, miután beszélt velünk,
hogy Tabby mellett legyen. Az unokája is vele volt egész éjjel.
Annabelle unokája nem akar semmit, nincs is szüksége semmire.
Az apai nagyapja is bevándorló volt, csak segíteni akar. Ez azt
jelenti, hogy olyan segítség áll a rendelkezésükre, aki ismeri a
bevándorlási törvényeket. Én magam nem vagyok profi, de annyit

646
tudok, hogy mivel emberkereskedelem áldozatai vagytok, jogotok
van új vízumot igényelni. Ezt „U” vízumnak hívják. Ezzel az
ország területén maradhattok, amennyiben segítitek a
rendfenntartást a nyomozásban. Mr. Bautistát is megilleti ez az
ajánlat.
Erica felhúzta a szemöldökét.
– Ez nem zöldkártya. Vagy igen?
– Nem, de az irány jó. Szükségetek lesz majd egy
munkáltatóra, aki a kezes lesz. Marcus tud ebben segíteni. De
ahhoz, hogy megkapjátok az „U” vízumot, együtt kell
működnötök az FBI-jal.
– Börtönbe kerülünk?
– Nem. Nem tettetek semmi rosszat. – Scarlett egy kicsit
közelebb hajolt. – Egy rémes bűncselekmény áldozatai vagytok.
Senki sem fog titeket hibáztatni. Értitek ezt?
Erica felemelte az állát, de az ajka remegett.
– Az amerikaiak gyűlölik az illegális bevándorlókat.
– Ez nem igaz – válaszolta Scarlett. – Néhányan igen, ezt
aláírom, de a legtöbb amerikai együttérez veletek, és dühös
azokra, akik hamis indokokkal idecsalogattak benneteket. A
közösség segíteni akar. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki kedves
és barátságos lesz. Az illegális bevándorlás összetett probléma. De
ti nem szöktetek be az országba. Legálisan léptétek át a határt.
Láttam az archívumban.
– De mindent elvettek tőlünk – szólalt meg Mila remegő
hangon. – Ami most már nem is nagyon számít. A vízum két éve
lejárt.
– Kapnak újat – mondta Scarlett egy nagy mosoly kíséretében.
– De bízniuk kell bennem.
Mila mélyen beszívta a levegőt.
– Hova kell mennünk?
– Velünk is visszajöhetnek. A társam néhány FBI-ügynökkel
együtt szeretne azokról az emberekről beszélgetni, akik idehozták
magukat. Csak így tudják elkapni őket.
Mila összekulcsolta a kezét.

647
 – Velünk jön?
Scarlett szíve majdnem megszakadt, a torka kiszáradt.
– Ameddig tudok, igen. És Marcus is. És Trace atya. – A
kezébe vette az asszony kezét. – Vannak itt barátaik.
Biztonságban vannak.
– Hol fogunk lakni? – kérdezte Erica, a hangja próbált
határozott lenni, de mélyen Scarlett hallotta az ijedt kicsi lányt.
– Találunk valami megoldást. Először valószínűleg egy őrzött
házat, amíg rá nem jövünk, ki áll e mögött az egész mögött. Ez azt
jelenti, hogy esetleg őr is lesz. De ez nem börtön, csak nem
akarjuk, hogy bárkinek bántódása essen.
– Meddig fog ez tartani? – kötötte Erica az ebet a karóhoz.
– Bárcsak meg tudnám mondani! – sóhajtott Scarlett. – De egy
dolgot biztosan tudok. Marcus nagyon-nagyon fontos nekem, és
pillanatnyilag óriás veszélyben van, ha nyilvános helyen
mutatkozik. Még ha nem is érdekelne a ti családotok, ami nincs
így, akkor is megpróbálnám ezt az ügyet miatta minél hamarabb
megoldani. Ezt meg tudom ígérni, és azt is, hogy nagyon jó
vagyok abban, amit csinálok, hasonlatosan a társamhoz, Novak
ügynökhöz.
Mila csendben maradt egy hosszú pillanat erejéig, Scarlett
pedig visszatartotta a lélegzetét. Aztán az asszony bólintott, mire a
nyomozónő megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.
– Elmegyünk magával – közölte Mila. – De nincs bilincs.
Scarlett szíve újra összeszorult.
– Persze hogy nincs bilincs – ígérte meg határozottan. –
Szavamat adom. Megkérem Marcust, hogy jöjjön vissza a
szobába, és elvisszük magukat Cincinnatiba.
– Ezt mondták a többiek is – motyogta Erica, amikor Scarlett
indulni készült.
Scarlett keze már a kilincsen volt, úgy fordult vissza a lányhoz.
– Milyen többiek? Anders és a felesége?
– Nem – rázta meg Mila a fejét –, hanem az a férfi és nő, aki a
reptéren várt minket és vitt el Andersékhez. Azt mondták, hogy

648
házasok és övéké az a vállalkozás, ahol dolgozni fogunk. Mi
pedig hittünk nekik.
Férj és feleség, akik a családokat várják. Ez logikus húzás az
emberkereskedőktől. Egy házaspár bizalmat sugároz, nem csoda,
hogy az áldozatok nem gyanakszanak.
– Le tudja írni őket?
– A férfi nagydarab volt – válaszolta Mila. – Sötét bőrű. Olyan
negyvenéves vagy kicsit több. A nő kisebb volt, mint a férfi, de
nálunk magasabb, még a férjemnél is. Szőke hajú és a férfinál
sokkal fiatalabb. Első nap kedvesnek és gondoskodónak tűntek, de
aztán egyik éjjel megálltunk...
– És elővették a bilincset – tette hozzá Erica tárgyilagosan. – A
férfi nagy volt, erős és gyors. Szerintem profi karatés. Fojtó fogást
alkalmazott Talán, amikor velem és John Paullal meg akart
szökni. Apám próbált szembeszállni vele, de a férfi kicsavarta a
kezét, és egy ütéssel leterítette. Az eszméletét is elveszítette. És
aztán... – a lány elnézett – megerőszakolta Talát. Akkor gondoltuk
először, hogy nagy a baj – fejezte be szomorúan.
Scarlett elengedte a kilincset anélkül, hogy kinyitotta volna az
ajtót, lassan visszasétált Milához és Ericához, és letérdelt a lány
elé.
– Téged is megerőszakolt, Erica?
A lány nagyot nyelt, majd bólintott.
Scarlett becsukta a szemét, és felsóhajtott.
– Sajnálom.
Aztán a szeme hirtelen kipattant, ahogy Erica szavai eljutottak
az agyáig. Nagydarab, sötét bőrű, gyors férfi, aki ki tudja csavarni
az ember kezét? Lehet, hogy vakvágány volt, de egy próbát
megért. Kivette a mobilját, elindította a videót Phillip
támadójáról, amit előző este Marcusnak is megmutatott.
Kiválasztott egy olyan jelenetet, ahol látszott a férfi járása és a
símaszkon át a szeme is.
Szó nélkül megmutatta a két nőnek, akik a szeme láttára
kezdtek el remegni.

649
 – Ez pont úgy néz ki, mint ő. A járása is – suttogta Mila. –
Sohasem fogom elfelejteni. Minden rémálmomban szerepel.
– És a szeme – mondta Erica fásultan. – Hideg, halott szeme
volt. Mila átölelte Ericát.
– Lehet, hogy ő az. Ugyanaz a magasság.– Mila összeszorította
az állkapcsát, majd kihúzta a vállát. – A nő Demetriusnak
szólította. O a nőt Alice-nek. Nem tudom, hogy ez a valódi nevük
volt-e, vagy sem. Ki ez a fiatalember velük?
– Marcus barátja, Phillip. Néhány perccel később rálőttek. És
egy másik férfira is.
Mila szemében harag villogott.
– Ők ölték meg az én Talámat is?
– Nem tudom.
Tala ismerte a támadóját. Megismerte volna azt az embert, aki
megerőszakolta, de két férfi is zaklatta, ez, akit valószínűleg
Demetriusnak hívtak, és Drake Connor. Scarlettnek örülnie kellett
volna, hogy a kirakós újabb darabjai álltak össze, de nem tudott.
Egy zsigeri érzés azt súgta, hogy valami hiányzik még, és tudta,
hogy hallgatnia kell a megérzéseire.
– Menjünk vissza a városba, hogy egy rajzolónak leírást tudjon
adni Demetrius arcáról. Útközben megpróbálom megszervezni,
hogy találkozhasson a férjével és a fiával.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 11:15

Deacon Novak már várta őket, amikor Marcus és Scarlett

megérkezett a Netherland Plazához Milával és Ericával. Scarlett
teljes rendőr üzemmódban volt, a szeme ide-oda cikázott, a
testével folyamatosan a két nőt védelmezte, akiket már így is
olyan sok minden ért.

650
 Marcus is elégedetten nyugtázta, hogy Scarlett mindig úgy
helyezkedik, hogy őt takarja, különösen akkor, amikor Deacon is
csatlakozott hozzájuk a szálloda előterében. A két rendőr egy falat
alkotott, amivel Marcust és a két nőt elválasztották azoktól, akik
esetleg kárt okozhatnak bennük. Marcus legszívesebben
megragadta volna Scarlettet a vállánál fogva, és maga mögé
rántja, de nem tette. Scarlett az volt, aki, elsősorban zsaru. Mélyen
megbántódott volna, ha Marcus nem engedi, hogy a védelmére
keljen, úgyhogy ez az opció a férfinak eszébe sem jutott. Marcus
azért annak a fegyvernek a markolatán tartotta a kezét, amit
Scarlett adott neki kölcsön, mivel az ő Glockja a nő széfjében
pihent.
Deacon, Marcushoz hasonlóan, toronyként magasodott a két nő
fölé, de az ügynök, ugyancsak Marcushoz hasonlóan, úgy
fordította a vállát, hogy ne legyen nagyon ijesztő. Rajta volt a
szokásos napszemüvege is a szálloda épületén belül, hogy meg ne
rémítse a nőket a fura színű szemével.
– Mila, Erica – szólalt meg Scarlett –, ő itt Novak különleges
ügynök, a társam.
– Mrs. Bautista – mondta Deacon Milának, és biccentett egyet
felé. A haragos tekintetű Erica irányába pedig egy biztató mosolyt
küldött.
Erica még mindig nem érezte biztonságban magát, és ezt
Marcus meg is értette. Tudta, hogy hosszú még az odáig vezető út.
– És Mrs. Bautista – tette hozzá Deacon –, nagyon örülünk,
hogy megtaláltuk önöket. Erre, legyenek szívesek.
Mindannyiukat bekísérte a liftbe, hozzáérintette a kártyáját az
érzékelőhöz, aztán megnyomta a penthouse emeletének a gombját.
Közben végig a lift ajtajában állt, amíg az be nem csukódott. Csak
utána tudott ő és Scarlett kicsit ellazulni. Deacon átnézett a társára
a két apró nő feje fölött.
– Minden készen áll, ahogy kérted.
– Itt van az apám? – kérdezte Erica reszkető hangon. – És John
Paul?

651
 – Igen – felelte Deacon. – Nagyon várják már a találkozást.
Előre szeretnék szólni, hogy apád elég vékony.
Mr. Bautista nem vékony, gondolta Marcus, miután megnézte
azt a fotót, amit Deacon küldött Scarlettnek, hogy mutassa meg a
két nőnek. Hanem lefogyott. Ezzel ellentétben John Paul jól
tápláltnak tűnt, Marcus ezért úgy vélte, hogy az apa odaadta a
fiának a saját élelme egy részét.
Újra könnyek kezdtek csorogni Mila arcán. Marcus azon
csodálkozott, hogy az asszony hogyan nem száradt még ki eddig,
annyit sírt. De ezek a könnyek a boldogság könnyei voltak,
legalábbis keserédesek. Újra együtt lehetett a férjével és a fiával,
viszont elveszítette a lányát...
Marcus megköszörülte a torkát.
– Itt van az ügyvéd?
– Mind a ketten – bólintott Deacon. – Gabriel Benitez, Mrs.
Church unokája és Peter Zürich, a bevándorlási jogokban jártas
ügyvéd.
– És ki van itt az FBI–tól és a cincinnati rendőrségtől? –
érdeklődött Marcus.
– Kate Coppola különleges ügynök és a társa, Luther Troy
különleges ügynök. Ők vezetik az emberkereskedelemmel
kapcsolatos helyi nyomozást – válaszolta Deacon. – És itt van
Isenberg is.
Scarlett összerezzent.
– Hogy van?
– Lehetne rosszabbul is. – Deacon felhúzta az ősz szemöldökét.
– Nem igazán boldog, hogy ennyi kérésed volt, és hogy nem
jelentkeztél nála az irodában, de túl fogja élni.
Scarlettnek csak azért volt ennyi kérése, hogy egyszerűsítse a
Bautista család életét. Nem akarta, hogy nyilvános helyen kelljen
találkozniuk, ezért a rendőrőrs helyett egy szállodai szobát
választott. Marcus nagy segítségére volt azzal, hogy kibérelte a
legfelső emeleti lakosztályt. A szálloda rendkívül biztonságos
volt, és a cincinnati rendőrség még egy egyenruhás őrt is kirendelt
az ajtó elé.

652
 Scarlett azt is kérte, hogy minden beszélgetésre itt, a
szállodában kerüljön sor, még a rendőrségi rajzolóval is. Azt is
meghatározta, hogy a Bautista család jogi képviselőjének is jelen
kell lennie, hogy senki se tudjon a kitoloncolásukkal fenyegetőzni.
– Miért kellett volna jelentkeznie az irodában? – kérdezte
Erica, aki még mindig gyanakodott Scarlett indítékait illetően.
– Emiatt nem kell aggódnod – válaszolta Scarlett mosolyogva.
– A főnököm előadást akart nekem tartani, de helyette idejöttem,
hogy részt tudjak venni ezen a találkozón.
– Trace atya is jön? – érdeklődött Mila.
– Körülbelül tíz perccel ezelőtt érkezett – felelte Deacon.
Marcusnak és Scarlettnek tovább tartott az út, mert a
nyomozónő ragaszkodott ahhoz, hogy kerülővel jöjjenek a
városon keresztül, hogy ne tudja őket senki sem követni.
– Egy tanácsadó is a rendelkezésükre áll majd – mondta
Scarlett Milának, amikor kinyílt a lift ajtaja. – Főleg gyerekekkel
és tinédzserekkel dolgozik, de önnek és a férjének is tud majd
segíteni. Az egyik barátom. Fel tudják hívni, amikor csak akarják.
Mila mély lélegzetet vett, ahogy kilépett a lift ajtaján.
– Köszönöm, nyomozó! Mindent köszönök. – A szívére tette a
kezét. – Olyan ideges vagyok!
– Ne aggódj, anya! – nyugtatta Erica, és megfogta a kezét. –
Minden rendben lesz.
Anya és lánya kéz a kézben sétáltak végig a hosszú folyosón,
és léptek be együtt a szobába.
A lesoványodott Mr. Bautista furcsán állt, úgy nézett a két
nőre, mintha kísértetet látna. Aztán John Paul az anyja nyakába
borult, majd hangosan zokogni kezdett. Egy másodperccel később
az egész család egy nagy ölelés volt, csak sírtak és ringatták
egymást. Mr. Bautista olyan óvatos tisztelettel érintette meg a
felesége arcát, mintha nem lenne meggyőződve arról, hogy
valódi-e.
Marcus magára hagyta a Bautista családot az ügyvédekkel, és
követte Scarlettet és Deacont a lakosztályból nyíló külön szobába.
Meg kellett törölnie a szemét, de tudta, nem volt ezzel egyedül.

653
Trace atya és Isenberg már a szobában ültek két fekete öltönyössel
– egy vörös hajúval és egy kissé kopaszodóval.
A hadnagy röviden Marcusra pillantott, majd Scarlett felé
fordult a figyelme.
– Majd beszélnünk kell a dolgok fontossági sorrendjéről –
mondta. – De remek munkát végeztél.
Scarlett megrántotta a vállát.
– Trace bácsi találta meg őket.
– Viszont te győzted meg az anyát és a lányát, hogy bízzanak
bennünk. – Isenberg intett, hogy üljenek le az asztalhoz. – Össze
kell foglalnunk a történteket.
– Én is maradjak? – kérdezte Marcus Isenbergtől egy kis
szarkazmussal a hangjában.
– Igen. Nem adott ki semmi olyat nyomtatásban, amire
megkértem, hogy ne tegye, szóval még bízok magában –
válaszolta a hadnagy homlokráncolva.
– Köszönöm – mondta a férfi eltúlzott udvariassággal, aztán
leült Scarlett mellé, aki vicces szomorúsággal nézett rá.
Scarlett bemutatta a vörös hajú nőt, Kate Coppolát és a
kopaszodó férfit, Luther Troyt.
Scarlett előtte már elmesélte Marcusnak, hogy Kate együtt
dolgozott Deaconnel Baltimore-ban, aki az életét is rábízta volna.
Ez elég is volt Marcusnak, mert Scarlett viszont Deaconre bízta
volna rá az életét.
– Megnézem, hogy a Bautista családnak nincs-e rám szüksége
– mentette ki magát Trace atya. – Ha a találkozás miatti sokk
véget ér, Tala elvesztését fogják gyászolni. – Megszorította az
unokahúga vállát. – Hallottam, amiket Milának és Ericának
mondtál a Szent Barbarában – suttogta. – Büszke vagyok arra,
ahogyan bántál velük.
Kiment a szobából, Scarlett arcát pedig elöntötte a pír.
– Van valami újság? – kérdezte Isenberget, a hangja kicsit
rekedt volt.
Marcus arra gondolt, milyen kedvesen rekedtes a hangja, de
rendkívül bölcsen nem említette meg neki.

654
 – Először is – kezdte Isenberg –, a ballisztikusok szerint a
Phillip Cauldwell testéből kiszedett golyót nem abból a
fegyverből lőtték ki, ami megölte Tala Bautistát.
Marcus a homlokát ráncolta.
– Pedig... A fenébe! Azt gondoltuk, hogy az, aki tegnap a
lakásomnál lövöldözött, ugyanaz, aki rálőtt Spangler ügynökre és
Tatára. Most akkor vissza a kiindulási állapothoz?
– Nem egészen – válaszolta Deacon –, mert megtaláltuk azt a
fegyvert, amivel Talát megölték. Drake Connornál.
Marcus mindent hallott a templomban az ajtón keresztül, így
tudta, hogy mit mondott el a két nő. Összehúzta a szemét, amikor
ezt az új hírt meghallotta.
– Szóval Stephanie Anders pasija ölte meg Talát.
– Úgy tűnik – erősítette meg Deacon. – Scarlett, amikor
elküldted nekem a nevét, elfogató parancsot adtam ki, aztán
elmentem megnézni a testvérét. A nő nem volt otthon, de a
házban nagy verekedés nyomaira bukkantunk. Tegnap jelentette
be, hogy ellopták a kocsiját. Sejtése szerint a bátyja volt. Már nem
először került volna bajba.
– Drake még nagyobb bajban lesz, ha elkapjuk – jegyezte meg
Scarlett tárgyilagosan. – Megerőszakolta Talát és a húgát, aztán
pedig Talát meg is ölte. Hol lehet most?
– Nem Drake támadta meg a saját testvérét – rázta meg a fejét
Deacon. – A nő tegnap délután beszélt a bankkal. Drake addigra
már Detroit mellett járt.
– A kis pöcs Kanadába akar menni – vélte Marcus
elkeseredetten.
– Hol lehet most? – ismételte meg a kérdést Scarlett
türelmetlenül.
– Egy detroiti kórházban – válaszolta Deacon –, az ágyhoz
bilincselve. Azonnal felbukkant a neve, amikor kiadtam a
körözést. Egy benzinkútnál rálőtt egy ott dolgozóra, majd egy
vásárlóra, utána pedig ellopott egy autót. A vásárló meghalt, a
benzinkutas állapota kritikus. A benzinkutas felesége, aki a hátsó
szobában leltározott, üldözőbe vette egy puskával. Drake

655
szerencsétlenségére a nő remekül céloz, kilőtte a kocsi hátsó
ablakát és az egyik kerekét, amikor Drake ki akart hajtani a
parkolóból. Utána kiugrott a kocsiból, és el akart futni, de a nőnek
sikerült még lábon lőnie, mielőtt visszament a férjéhez.
Szerencsénkre Drake semmilyen fontos szerve nem sérült, szóval
életben marad.
– Kiadja majd nekünk a detroiti rendőrség? – kérdezte Scarlett.
– Igen – szólalt meg Troy ügynök. – Nem fog tetszeni nekik,
de nincs más választásuk. Emberkereskedelemben való
bűnrészességgel fogjuk megvádolni Drake-et. Bár nem ő
személyesen vásárolta Talát, ismerte a helyzetét az Anders-
házban, és a saját hasznára fordította. A detroiti ügynökök ebben a
pillanatban veszik őrizetbe, át fogjuk ide szállíttatni, mihelyst
olyan állapotba kerül. Addig is kihallgatjuk majd a tegnapi,
sikátorban történt lövöldözéssel kapcsolatban.
– Felhívtam a detroiti rendőrséget, amint Drake neve feltűnt a
körözés során – folytatta Deacon. – Megerősítették, hogy találtak
nála egy Rugert, Black Talon golyókkal töltve, ilyen golyó volt
Tala és Phillip testében is. Az ügyre ráállított nyomozó elvégezte
a ballisztikai vizsgálatokat a Rugeren. Akkor kaptam meg a
jelentést pont, amikor eljöttem Drake testvérének a házából, ami
bűnügyi helyszín lett. Drake Rugere, ami egyébként Chip Anders
nevén van regisztrálva, ugyanaz a fegyver, amivel rálőttek Falára
és rád is, Marcus. De nem ezt használták Phillip ellen.
Scarlett szigorúan összevonta a szemöldökét.
– Szóval nem Marcus volt a célpont a sikátorban. Drake biztos
Talát akarta lelőni, mert a lány találkozott Marcusszal. De ez azt
jelenti, hogy még mindig nem tudjuk, ki akarta megölni Marcust.
Ha Drake nem menekült volna el, gondolhatnánk, hogy rájött,
hogy Marcus nem halt meg, és rövidre akarta zárni a történetet.
De Drake már félúton járt, amikor a mesterlövész célba vette
Marcust, és megölte Spangler ügynököt Andersék háza mögött. És
már azt is tudjuk, hogy nem Drake lőtte le Phillipet és a biztonsági
őrt Marcusnál, mert van egy videónk és Phillip vallomása.

656
 – De Drake-nek valami köze van ahhoz a fickóhoz, aki tegnap
megtámadta a lakásomat – vetette közbe halkan Marcus. – Tala a
kapocs.
Isenberg megrázta a fejét.
– Azt feltételezi, hogy az a férfi, aki lelőtte Phillip Cauldwellt
és a biztonsági őrt, megegyezik azzal a személlyel, aki a Bautista
családot Ohió-ba szállította. Ez még nincs bizonyítva. Addig
semmiképp, amíg biztosan nem azonosítja valaki.
Marcus érezte, hogy megfeszül az állkapcsa.
– Mila és Erica azonosította a tegnap esti lövöldözőt a
biztonsági kamera felvétele alapján.
Isenberg arckifejezése megenyhült egy kicsit.
– Símaszk volt rajta, Marcus, és három éve nem látták a nők
azt a férfit. Igen, a testalkata megegyezik. Igen, hasonló
mozdulatot tesz a kezével. Lehet ugyanaz az ember is, aki
idehozta őket, de jelenleg ez csak egy feltételezés. Minden
lehetőséget meg kell vizsgálnunk.
Marcus tudta, hogy Isenberg érvelése jogos, de képtelen volt
rávenni magát, hogy ezt el is ismerje. Mila és Erica olyan
biztosnak tűnt, és ő annyira hinni akart nekik. Tényként kezelte,
hogy felkutatja azt a pasast, aki intenzív osztályra juttatta
Phillipet. A Bautista családnak is mindenképp igazságot akart
szolgáltatni.
– A fenébe, ez így igaz! – mormogta Scarlett, amitől Isenberg
ajka megremegett kissé.
– Ez előfordul néha – jegyezte meg a hadnagy szárazon.
– Igen, asszonyom, elő. – Scarlett szája mosolyra húzódott.
Aztán kiegyenesítette a hátát. – Az, aki a lakásnál lövöldözött,
biztosra akart menni, hogy az egész úgy tűnjön, mintha Tala
gyilkosa szeretné egyszerűen befejezni, amit elkezdett. Ugyanazt
a típusú fegyvert használta, és direkt úgy fogta, hogy a biztonsági
kamerán jól látszódjon. Ugyanolyan golyókat is használt, és
odafigyelt, ne hagyja ott őket, hogy ne lehessen ballisztikai
vizsgálatot végezni.
– De mi köze hozzám? – dünnyögte Marcus.

657
 – Ez az egymillió dolláros kérdés. – Scarlett felnézett rá, a
szemében megértés csillogott. – Remélem, hogy a Bautista család
fog tudni segíteni a rajzolónak. Talán felismered majd.
Coppola ügynök megköszörülte a torkát.
– Lehet, hogy a két dolognak semmi köze egymáshoz, hanem
valaki más akarja önt holtan látni, és Tala gyilkossági ügyét
használja álcának.
– Akkor visszatértünk a listához – dünnyögte Scarlett. – A
fenyegetésekhez, amiket Marcus kapott azok miatt a cikkek miatt,
amik a Ledgerben jelentek meg – magyarázta Troy és Coppola
ügynöknek, akik értetlenül néztek. – Mi van azokkal a nevekkel,
amiket tegnap este küldtem? – fordult Isenberghez.
– A titkárom utánanézett a legutolsó ismert lakhelyüknek.
Néhányan börtönben vannak más ügyek miatt. De ugye erről már
tudott? – A hadnagy szigorúan Marcusra nézett.
– Tudtam, hogy mindez lehetséges – ismerte el a férfi őszintén.
– Tudom, hogy néhányan börtönben ültek, aztán szabadultak,
majd újra visszakerültek.
Mindezt Stone-tól tudta, miután a testvére minden ember
státuszát és jelenlegi állapotát ellenőrizte, aki a listán szerepelt.
– Sokan közülük gyerekmolesztálók és családon belüli
erőszakot elkövetők. Egy újságcikk vagy egy rövid büntetés nem
állítja meg őket.
– Nem, ez igaz – mondta Isenberg, majd Deaconhöz fordult. –
Mi újság a bokára szerelhető nyomkövetővel?
– Egyszerűbb lett a helyzet, miután begyűjtöttük azt a két
műszert, amit Mila és Erica hagyott hátra – válaszolta Deacon. –
A gyártási száma alapján Tala nyomkövetőjét megsemmisítették
abban az üzemben, ahol készült – magyarázta Marcusnak és Troy
ügynöknek. – Mivel az állami büntetés–végrehajtó intézetek is
ettől a gyártótól vásárolnak, mint ügyfeleknek joguk van
rajtaütésszerű minőségellenőrzést tartaniuk. Így a börtön
vezetőségének sikerült az üzem gyártási adataihoz is hozzáférnie.
Azokat a napokat ellenőrizték, amikor ez a három nyomkövető
készült.

658
 – Trükkös – jött a dicséret Coppolától.
– Leleményes – javította ki Deacon.
– Egykutya – vigyorgott Coppola. – Örülök, hogy a régi
önmagad vagy, Novak.
Deacon megmozgatta az ősz szemöldökét.
– Köszönöm! Szóval sikerült a listát két munkavállalóra
szűkíteni, akik mind a három műszakban dolgoztak, amikor
ezeket a nyomkövetőket tesztelték. Ma reggel, amikor bementek
dolgozni, letartóztattuk őket, és most éppen úton vannak
Cincinnatibe kihallgatásra. Az egyikük, négyszer annyi eszközt
vont ki a forgalomból, mint a másik. Utána fogok nézni mind a
két férfi múltjának, de azt hiszem, a legtöbb megsemmisítésért
felelősre kell koncentrálnunk. Lehet, hogy ő adta el ezeket az
eszközöket Andersnek, vagy ha elég szerencsések vagyunk, a
tényleges embercsempészeknek is, akik az áldozatokat behozták
az országba.
– Volt minden emberen ilyen nyomkövető, akit tegnap
kimentettünk Anders gyárából? – érdeklődött Marcus.
– Egyáltalán nem – válaszolta Coppola. – Főleg azokon volt,
akik képzettek, mint például Efren Bautista. Azoknak az
embereknek a negyede, akikkel sikerült beszélnünk, rendelkezett
egyetemi diplomával, amit abban az országban szereztek, ahonnan
jöttek. Ez összhangban áll azokkal a számokkal, amiket a
munkaerő–csempészéssel kapcsolatosan gyűjtöttünk. Ezeken az
embereken volt nyomkövető.
– Hányán voltak hajlandók beszélni magukkal? – kérdezte
Marcus.
– Még az emberek harmada sem – ismerte el Coppola. – Félnek
tőlünk. Nem is tudom ezért hibáztatni őket.
– Szeretnék én is beszélni velük – kérte Marcus. – Talán több
szerencsém lesz, főleg ha a Bautista család mögém áll. Meg kell
hallgatnunk ezeknek az embereknek a történetét, és én jól akarom
ezt csinálni. Ügy tervezem, hogy biztosítok nekik jogi képviseletet
is, mint Bautistáék-nak.
Troy kétkedőnek tűnt.

659
 – Az az ügyvéd, akit Mrs. Church unokája hozott, ingyen
vállalta a Bautista család képviseletét. Nem hiszem, hogy ez
elvárható lenne tőle az összes olyan ember esetében, akit tegnap
szabadítottunk ki.
– Saját pénzből fizetek nekik ügyvédet, ha szükséges –
jelentette ki Marcus. – De nem hiszem, hogy erre sor fog kerülni.
Ha a sztori napvilágot lát majd, sokan fognak jelentkezni, hogy
segítsenek. Egyszer voltak már áldozatok. Nem engedhetem, a
francba is, hogy ez újra megtörténjen velük!
Marcus nagy levegőt vett, amikor megérezte Scarlett szorító
kezét a térdén. Maga is tisztában volt azzal, hogy begurult, de ez a
két ügynök nem ezt a viselkedést érdemelte.
– Bocsánat – szabadkozott. – Abbahagyom a prédikálást.
– Nem akarom őket azonnal csomagolni küldeni, Marcus –
mosolygott Coppola ügynök megértőén. – Az én dolgom az, hogy
rács mögé juttassam azokat a gazembereket, akik idecsalogatták
őket hamis ígéretekkel. Ennek érdekében minden eszközt igénybe
fogok venni, de sokat segítene, ha nem rettegnének tőlem. Nem
hiszem, hogy be tudnék engedni egy riportert hozzájuk most
azonnal, de amint lehetőségem lesz erre, engedélyt adok, hogy
beszélhessen velük, és információt szerezzen tőlük. Ha tud nekik
szerezni jogi képviseletet, hajrá! Amennyire én tudom, ezek az
emberek nem követtek el semmilyen bűncselekményt, vagy ha
mégis, azt fizikai kényszer hatására tették. Felterjesztem ezt a
javaslatot az ügyért felelős különleges ügynöknek, és meglátjuk,
hogyan reagál majd.
Marcus ordítani akart a kormány bürokráciája miatt, de
lenyugtatta magát.
– Köszönöm!
Egy halk kopogás miatt mindannyian az ajtó felé fordultak.
Scarlett nagybátyja dugta be a fejét, az arca feszült volt.
– Azt hiszem, a Bautista család készen áll, hogy válaszoljanak
a kérdéseikre. De először... azt szeretnék, hogy Marcus mesélje el
nekik Tala utolsó perceit. Fiam, így szeretnék lezárni a dolgot –
tette hozzá kedvesen.

660
 Marcus mindent elmesélt már a zsaruknak, a testvérének, de az
áldozat szüleinek... Hirtelen kényelmetlenül érezte magát. De
akkor Scarlett újra megszorította a térdét, és biztatóan rábólintott.
Marcus ellökte magát az asztaltól, és összeszedte magát.
– Rendben van – mondta.

661
 Harmincadik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 12:25

–V an egy kis gond – mondta Sean, amikor Ken felvette a

telefonját, miközben a haját szárította a törülközővel.
Azért volt még nedves a haja, mert le kellett zuhanyoznia
magáról Demetrius vérét. Bár úgy beszélt Burtonnek magáról,
mintha egy szörny lenne a szekrényben, és bár ezt el is tudta
hitetni magáról, nem szeretett ebben a szerepben tetszelegni.
Kimerítette.
A sikolyok ott visszhangzottak a fülében. De ennél is nehezebb
volt megtartania az egyensúlyt. Ha kevés, nem köpnek, ha túl sok,
meghalnak. Demetriust életben hagyta, de éppen csak. A régi
barátja kitartóbb volt, mint Ken gondolta. Vagy azért állta a
fájdalmat ilyen jól, mert a gyűlölet és a bosszúvágy fűtötte. Vagy
a kokain. Vagy a szteroidok. Bármi volt is az, Demetrius olyan
kemény volt, hogy Ken adta fel majdnem a harcot.
Most pedig összerándult ezektől a szavaktól, hogy „van egy kis
gond”.
Ken majdnem letette a telefont. Elgondolkodott azon, hogy
kihajt a reptérre, és felszáll az első nemzetközi gépre, amelyik
olyan országba repül, amivel nincs kiadatási megállapodás.
– Csak kicsi? – kérdezte szarkasztikusait. – Akkor ma
karácsony van!

662
 – Emlékszel a nyomkövető gyártójára, amiről Demetrius is
mesélt neked? – folytatta Sean, figyelmen kívül hagyva a
szarkazmust az apja hangjában.
Igen, Ken emlékezett rá. Demetrius két ujját kellett levágnia,
hogy kihúzza belőle ezt az információt.
– Constant Global Surveillance. Mi van vele?
– A rendőrök tegnap razziát tartottak, és elvitték a gyár összes
gyártással kapcsolatos feljegyzését. Ma reggel újra megjelentek,
és őrizetbe vették Demetrius emberét és még valakit. A
kontaktunk épp úton van Cincinnatibe.
– A kurva anyját! – morogta Ken. – A zsaruk a
nyomkövetőktől eljutottak a forrásig. Egynél többre volt
szükségük ahhoz, hogy beazonosítsák D emberét.
– Úgy látszik – értett egyet Sean nyugodtan. – Mit tegyünk?
Ken megdörzsölte a halántékát. Demetrius megtörése
kimerítette fizikailag és lelkileg is.
– Gondolom, a Constant Global Surveillance-es kontakt
azonosítja majd Demetriust, vagy tud annyi információval
szolgálni, hogy a zsaruk közelebb kerüljenek hozzánk. Ezt akarjuk
megakadályozni. Elküldöm Alice-t, hogy várakozzon a cincinnati
rendőrség előtt. Nem igazi mesterlövész, de elég jól céloz
messziről is. Küldj a telefonjára egy képet az emberünkről!
– Dühös lesz, hogy levetted az O’Bannion-ügyről. Egész reggel
az irodájánál szimatolt, arra várt, hogy a pasi bemenjen.
– Dühösnek is kell lennie. Csak küldd el neki a képet! A többit
intézem.
Hallatszott, ahogy Sean gépel a telefonján, közben Ken küldött
Alice-nek egy üzenetet, hogy találkozni szeretne vele az otthoni
irodájában.
– Kész – jelentette Sean.
– Jól van. – Ken gyorsan felöltözött telefonnal a kezében.
Aztán lement a lépcsőn az irodájába, bár már tényleg aludnia
kellett volna. – Most azt akarom megtudni, hogyan került a
zsarukhoz az a két nyomkövető, ami elvileg Andersékkel volt a
furgonban.

663
 Sean csendben volt egy ideig.
– Ha Decker és Burton is látta őket a furgonban, de valahogy
mégis a zsarukhoz kerültek, az úgy lehet, hogy valaki vagy
visszavitte őket Andcrsék házába, vagy egy adott pillanatban
átadta a zsaruknak. Abban egészen biztos vagyok, hogy az én
irodámban nem voltak ezek az eszközök.
A fenébe is, Demetrius! Ez az egész azért fajult idáig, mert
Demetrius nem ölte meg kilenc hónappal ezelőtt azt az átkozott
Marcus O’Banniont.
Ken bement a szobájába, becsukta az ajtót, és belehanyatlott a
székébe.
– Vagy Burton, vagy Decker hazudik. Vagy mind a ketten –
mondta Seannak. – Vagy az egyik csávó, akit Burton küldött
Andersékért, adta át a nyomkövetőket a zsaruknak. Ok négyen
férhettek hozzá bármihez is a házban. Az egyik őr túlságosan
megsérült ahhoz, hogy kettős játékot játsszon. A másikról nem
tudok sok mindent, csak annyit, hogy Reuben vette fel. Burton
szerint zöldfülű volt.
– Trevinónak hívják. Régen rendőr volt, mint Reuben és
Burton – sorolta a tudnivalókat Sean. – Utánanéztem. Trevinót
kirúgták, és vádat emeltek ellene, mert megtartotta magának a
kokaint, amit a dílerektől vett el. Három évet ült. Eddig nem volt
vele gond.
Ken próbálta feldolgozni az információt, már amennyire a
fáradt agya be tudta fogadni.
– Nos, figyelembe véve, hogy Burton azt hazudta, hogy
Reuben felesége halott, rá szavaznék. De behívom Trevinót egy
kis beszélgetésre.
– Ne felejtsd el, hogy Decker ment vissza az Anders-házba,
hogy megkeresse a nagynénit – tette hozzá Sean. – Akkor vissza
tudta vinni a nyomkövetőket.
Ken megrázta a fejét.
– De a zsaruk addigra már a házban voltak. Decker elpárolgott,
hogy ne vegyék észre.

664
 – Igen – válaszolta Sean rosszkedvűen. – Bevallotta Burton
valaha, hogy megmentette Reuben feleségét, miután bedrogoztad
a csajt, és azt mondtad neki, hogy hagyja... tudod.
– Mit tudok? – kérdezte Ken mérgesen.
– Vigyázz, mit mondasz a telefonban! Ha esetleg
lehallgatnának. Valami nem stimmel. Reuben egyik embere
körülötted pöcsöl. Vagy tégla, vagy puccsolni akar. Talán pont
Reuben van az egész mögött, miközben valami meleg helyen
koktélt szürcsölgetve arra vár, hogy egymásnak essetek. Aztán
sértetlenül visszaszambázik, amikor elülnek a hullámok, és
átveszi az irányítást.
Ken csak pislogott, és döbbenten jött rá, hogy neki eddig ez
eszébe sem jutott. Elpuhult. A francba! És majdnem kimondta
hangosan, hogy elküldi Alice-t meggyilkolni valakit. Próbálta
elkerülni a pánikot, és tiszta fejjel gondolkodni.
– Burton szilárdan tagadott.
Ez annyit jelentett, hogy Ken rendesen megkínozta, mégsem
ismert el semmit.
– Meggyőzőbbnek kell lennem. Vagy Deckerre bízom az
egészet. Akkor meg fogom tudni, hogy Burton tényleg annyira
vagány-e, mint amennyire el akarja hitetni velem.
Ken telefonja bejövő hívást jelzett.
– Alice az – mondta Seannak. – Később visszahívlak.
Letette a telefont, és rögtön fogadta a másik hívást.
– Ne vitatkozz velem! – kezdte anélkül, hogy köszönt volna. –
Itt van rád szükségem.
– Azt kérted, hogy O’Bannionra koncentráljak, apa. Nem tudok
úgy dolgozni, hogy minden átkozott pillanatban meggondolod
magad!
– Mondtam, hogy ne vitatkozz velem, a fenébe! – akadt ki Ken,
majd hallotta a lánya visszafojtott lélegzetét. – Még mindig én
vagyok a főnök, és amíg lei nem vásárolsz vagy el nem teszel láb
alól, az van, amit mondok!
Rövid csend.
– Igenis, uram! Mit szeretne, mire koncentráljak, uram?

665
 Ken majdnem elnevette magát a lánya hangjából áradó jeges
gúny miatt. Egy napon remek vezér lesz belőle. Reményei szerint
minél előbb.
– Mindjárt mondom. Először is, hogy haladsz azzal, amivel
megbíz talak?
– Azt hittem, hogy a barátjával lesz a kórházban, szóval ott
vártam egy ideig. De nem jött oda, ezért elmentem az irodájához.
A recepciós szerint ott sincs, de szerintem a csaj hazudna, ha arra
kérnék. Követnem kell továbbra is a pasit, hogy megismerjem a
napi rutinját.
– Vagy lépre kell csalnod. Demetrius is ezt akarta, csak nem
volt valami ügyes.
– Elgondolkodom rajta – mondta a lány kelletlenül. – Mi lenne
az új célpont?
– Sean elküldte neked a fényképét. A következő egy-két órában
fogják beszállítani a cincinnati rendőrségre. A pasi Demetrius
nyomkövetős embere.
– És most őrizetbe került. Csodás! Gondolom, azt akarod,
hogy...
– Amilyen tisztán csak tudod. Aztán térj vissza az első számú
célponthoz!
– Értem. Hívlak, ha van valami.
– Siess, kicsim! Legyen már vége ennek!
Ken letette a telefont, majd hátradőlt a székében, és becsukta a
szemét. Alvásra volt szüksége. Egy nagyon kicsire.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 12:30

Coppola és Troy ügynök kihallgatta a családot, miközben Marcus,

Scarlett és a nagybácsi csendben várakozott. Deacon átment a

666
szomszéd szobába, hogy minden olyan telefont le tudjon
bonyolítani, ami a nyomozás folytatásához szükséges. A két
ügyvéd magabiztosan, meglehetősen csendesen viselkedett, csak
néha állították meg az ügynököket, hogy el tudjanak magyarázni a
családnak néhány szakkifejezést, vagy ismertették a jogaikat,
amikor a kérdésekre válaszoltak.
Isenberg a szoba végében tartózkodott Meredith Falionnal, akit
Mrs. Bautista kért a gyerekei mellé, bár Erica és John Paul is azt
állította, hogy nincs szüksége segítségre.
Meredith nem sértődött meg, csak mosolygott Isenberg mellett,
és hallgatott.
Scarlett szíve újra és újra összeszorult, ahogy a család
történetét figyelte, majd Marcus elbeszélését Tala utolsó napjairól.
A férfi kihangsúlyozta, hogy milyen bátor volt a lány, és mennyire
szerette a családját. A Bautista család egymást támogatva sírt.
Scarlett azon kapta magát, hogy a szemét törölgeti, majd látta,
hogy nem ő az egyetlen a hallgatóság körében. Marcus könnyei is
patakokban folytak az arcán. Látta Talát meghalni, és eddig még
nem dolgozta fel ezt a sokkot. Scarlett rátette a kezét a férfi
karjára, finoman simogatta a bőrét a hüvelykujjával, csak hogy
tudassa, itt van vele.
– Olyan butának érzem magam. – Efren Bautista lehajtotta a
fejét szégyenében, miután elmondta, hogyan szedték rá a családot,
és tették rabszolgává.
– Tanult emberek vagyunk – tette hozzá Mila, és megszorította
a férje kezét.
Azóta nem engedték el egymást, amióta most újra találkoztak.
A fia Mila lábánál ült, karjával átfogta az anyja térdét. Erica az
apját ölelte, a fejét a vállára hajtotta. A család úgy fonódott
egymásba, mint a szőlőindák.
– Gyanút kellett volna fognunk – mondta Efren fáradtan. – És
most a lányom halott, mert idehoztam őt.
– Több ezer embert szednek rá hasonló módon évente –
jegyezte meg Kate gyöngéden. – Tudom, hogy ez nem segít
magukon, de talán egyszer megnyugvást jelent majd, hogy

667
nincsenek egyedül. És semmiképp nem ostobák. Ezek az
emberkereskedők nagyon kifinomult módszerekkel dolgoznak.
– És azért jöttek, hogy dolgozzanak – érvelt Troy ügynök. –
Csak jobb életet akart teremteni a családjának. Ebben nincs semmi
szégyenletes, uram.
Efren csak a fejét rázta, nem lehetett meggyőzni.
– A Fülöp-szigeteken kellett volna maradnom. Tala még
mindig élne. Nem erőszakolták volna meg, nem kellett volna
megszülnie Anders gyerekét.
– A kicsi csodálatos – mondta Marcus. – Az unokája Tala
szemét örökölte.
Efren csak bólintott, a földre szegezte a tekintetét.
– Hadd foglaljam össze, mi hangzott el eddig! – lépett közbe
Kate. – Utána pedig feltennénk még néhány kérdést. Rendben? –
Kate várt, amíg Efren bólintott, utána kedves hangon folytatta. –
Az egyik szomszédja beszélt erről a dologról, aki jelentkezett az
egyik toborzónál, és kapott is állást az USA-ban.
Aztán kimondta a szomszéd nevét, Mila pedig helyeselt.
– Remélem, az ő élete nem lett rémálom, mint a miénk –
sóhajtott az asszony. – Meg kellene keresni, hogy biztosak
legyünk. Azt mondta, New Yorkba megy dolgozni.
– Mindent elkövetünk majd, hogy megtaláljuk – biztosította
Kate –, de tudnia kell, hogy sokszor a szomszéd, aki a
munkalehetőségről beszámol, a toborzók embere. Előfordul, hogy
a szomszéd azóta is a faluban él, és azzal szedi meg magát, hogy
elárulja a barátait. Sajnálom – tette hozzá, amikor meglátta Erica
és Efren döbbent arcát. – Remélem, most tévedek.
– Én is remélem – suttogta Mila. – Az, aki minket rábeszélt,
Efren unokatestvére volt. Nem akarom, hogy ugyanúgy
szenvedjen, mint mi, de... – Átölelte a férjét, amikor a férfi
mellkasából fojtott kiáltás tört fel.
– Új autót vett – zokogott Efren. – Azt mondta, hogy az
anyjának vette arra az időre, amíg ő nincs otthon. Hazudott, Mila!
Hazudott, a lányunk pedig halott.

668
 Scarlett felsóhajtott. A tény, hogy egy családtag árulta el őket,
csak fokozta a fájdalmukat. Belenézett Kate szemébe, és látta,
hogy ő is ugyanezt gondolja.
Miután a férfi lehiggadt, Kate újabb kérdéseket tett fel
Efrennek a toborzással kapcsolatban. Efren elmesélte, hogy az
ember óriási pénzt kért belépési díjként a szolgálataiért, szóval a
toborzó nemcsak az emberkereskedőktől kapott fizetést, hanem a
Bautista család megtakarítását is ellopta. Efren olyan magas
kamatozású kölcsönt vett fel, hogy egészen biztos volt abban,
soha nem fogja tudni visszafizetni. Abban a reményben jött az
USA-ba, hogy becsületesen fog dolgozni, és ezért jó pénzt fog
kapni. De szerződéses szolgaként csak még rosszabb lett a
helyzete.
A családot csaknem azonnal szétválasztották, Mila és Efren
összesen négyszer találkozhatott az első évben, az utolsó kettőben
pedig egyáltalán nem. Ez Chip Anders ötlete volt, aki azzal
hencegett Efren előtt, hogy le szokott feküdni a feleségével és a
lányaival, és ha Efren nem egyezik bele ebbe, akkor ugyanez fog
történni John Paullal is.
– Szeretnének „U” vízumot kérelmezni? – kérdezte Peter
Zürich, a bevándorlási ügyekben illetékes ügyvéd.
Efren megrántotta a vállát.
– Megalázó lenne hazamenni, kinevetnének, hogy ilyen ostoba
voltam, de ha itt maradunk, továbbra is utálni fogom magamat,
ezért nekem nem számít, hol vagyunk. Ha Mila és a gyerekek
vissza akarnak menni, visszamegyek.
– Nem tudom. Egyszerűen nem tudom – mondta Mila
pánikolva.
– Mikorra kell ezt a döntést meghozniuk, Mr. Zürich? –
kérdezte Meredith azon a hangon, amit Scarlett csak a tanácsadós
hangjának hívott; kedves volt anélkül, hogy lenéző lenne.
Milára is rögtön hatással volt, a szegény asszony szemmel
láthatóan nem pánikolt már.
– A következő néhány héten belül – válaszolt Zürich finoman.
– Gyorsan kell majd intézni a papírokat, mert az Anders gyárából

669
szabadulok is biztos jelentkezni fognak, és a kiadható „U”
vízumok száma limitálva van.
– Ha rábólintanak a vízumra, de meggondolják magukat –
kérdezte Meredith –, az probléma?
– Bármikor vissza lehet vonni a kérelmet – válaszolta Zürich.
– Akkor fogjon hozzá! – döntött Efren, és a szeme továbbra is
a földre tapadt. – Köszönöm a kedvességét!
Zürich adott a Bautista család mind a négy tagjának egy mobilt
és a névjegyét.
– Hívjanak, ha szükségük van rám!
Efren nem vette el a telefont.
– Nem tudjuk ezeket kifizetni.
– Most ne a fizetés miatt aggódjon! – Zürich letette Efron
készülékét a lámpa mellé. – Ingyen képviseljük önöket, mert
tudjuk, hányán kerülnek hasonló helyzetbe. Öt éve egy indiai
családnak dolgoztam. A férfi diplomás mérnök volt, itt pedig
fizetés nélkül dolgoztatták egy étteremben. Ugyanúgy szégyellte
magát, mint most ön. Mára ő és a családja is amerikai
állampolgárok. A fiúk egyetemre járnak. A férfi pedig ingyen
segíti a magáéhoz hasonló családokat, hogy újra tudjanak mindent
kezdeni. Ez egy olyan lánc, amiben az ön segítségére is számítunk
majd.
Efren felnézett, a szeme vörös volt a sírástól.
– Köszönöm, hogy megpróbálja helyrehozni az
önbecsülésemet, de attól tartok, már túl késő.
– Nem túl késő, uram – mondta Zürich. – Ne felejtse el,
nincsen egyedül! Hamarosan beszélünk. Most pedig pihenjen! –
Az ügyvéd ránézett a két ügynökre. – Arra az átmeneti szállásra
mennek, ahol az Anders gyárából kiszabadult többi ember van?
– Igen – válaszolta Kate. – Őket is ön képviseli?
– Pillanatnyilag igen. Az irodám próbál még embereket
toborozni. Ma én vagyok csak itt.
– Én maradok még egy kicsit – mondta Annabelle Church
unokája. Aztán rámosolygott Milára. – Megígértem a
nagymamámnak, hogy gondjukat viselem.

670
 Miután az ügynökök és Zürich távozott, bejött a rendőrség
rajzolója. Scarlett felállt, hogy megölelje.
– Lana, köszönöm, hogy bejöttél. Úgy hallottam, pont szabin
vagy.
– Csak takarítottam – mondta Lana D’Amico egy könnyed
mosoly kíséretében. – Nem bánom, hogy el kellett jönnöm
otthonról.
Scarlett odavezette őt a Bautista családhoz, akik még mindig
egymásba kapaszkodtak.
– Ő itt D’Amico őrmester – mutatta be. – Ő fogja elkészíteni a
vázlatokat az elmondásuk alapján arról a nőről és férfiról, akik a
városba hozták önöket. D’Amico őrnagy az egyik legjobb
barátom. Ö volt a társam évekkel ezelőtt, mielőtt nyomozó lettem.
Most rajzoló a rendőrségnél.
– Örülök, hogy megismerhetem önöket – mondta Lana.
A mosolya annyira kedves volt, hogy minden szemtanú
megnyugodott tőle, és a Bautista család sem volt ez alól kivétel.
Mind a négyen szemmel láthatóan megkönnyebbültek, amikor
Lana elfoglalta Kate Coppola helyét.
– Isenberg hadnagy? Bishop nyomozó? – szólalt meg Deacon
telefonnal a fülén.
Deacon a szomszédos szoba ajtajában állt, majd intett nekik,
hogy menjenek oda. Az arcáról nem lehetett semmit leolvasni.
Lana letette a rajzfüzetét az ölébe.
– Menjetek csak! – mondta Scarlettnek, aztán mosolyogva
visszafordult a Bautista családhoz. – Minden rendben lesz, ugye?
– Te is gyere, Marcus! – hívta Deacon.
Lehet, hogy a család megnyugodott, de Marcus rögtön ideges
lett, amikor Deacon megjelent. Rossz hírekre számított. Scarlett
megfogta a férfi kezét, és elindultak a szomszédos szobába.
– Minden jó lesz – suttogta úgy, hogy csak Marcus hallja. –
Nem lehet minden rossz.
Deacon letette a telefont, és biztatóan Marcus irányába
biccentett.

671
 – Lehet, hogy ez nem lesz egyszerű, de remélem, örültök majd
annak, amit látni fogtok. – Feléjük fordította a laptopot.
A monitoron egy nyurga férfi látszott egy kórházi ágyon fekve,
a lába be volt kötözve. Hozzá volt bilincselve az ágyához, közben
próbált unott fejet vágni, de nem sikerült neki. A fájdalmai
ellenére sütött róla a félelem.
Deacon tett egy varázsló mozdulatot a monitor felé.
– Bemutatom Drake Connort.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 13:15

– Aztabüdöspicsáját – morgott Marcus, és közelebb lépett a

laptophoz.
– Hall most engem az a szarkupac?
– Nem – válaszolta Deacon. – Ez az élő kép, de ő se nem lát, se
nem hall minket. Az ügynökön és a nyomozón van fülhallgató,
velünk tudunk kommunikálni.
Scarlett megrántotta a férfi kezét.
– Marcus.
Marcus mély lélegzetet vett, hogy megnyugodjon.
– Sajnálom. De már a látványától is... – Isenbergre nézett, és
azon csodálkozott, hogyhogy nem dobták még ki. – Visszafogom
magam.
– Kíváncsi vagyok, mikor fog erre ténylegesen sor kerülni –
mondta a hadnagy. – Már azon gondolkodtam, hogy tényleg hús-
vér ember-e.
– Ó, nagyon is az! – suttogta Scarlett.
Marcus alig tudta visszafojtani a nevetést, és hálás volt, amiért
kizökkentették. Kellett neki egy perc, hogy lenyugodjon, és most
ezt meg is kapta.

672
 – Mindent hallottam – jegyezte meg Isenberg szelíden. – Nem
szabad húzgálni az oroszlán bajszát, nyomozó! Főleg hogy még
beszélnünk kell majd.
Marcus jókedve elszállt, de Scarlett csak megrázta a fejét, leült
a főnökével szemben, és a monitoron lévő fiatalembert kezdte
tanulmányozni.
– Kik azok mellette öltönyben?
– A fekete öltönyös fickó McChesney különleges ügynök a
detroiti irodából – magyarázta Deacon. – A szürke öltönyös
Danhauer nyomozó a detroiti rendőrség bűnügyi osztályáról. Van
a fülükben mikrofon, tudunk tőlük kérdezni. Az a pasi, aki az ágy
másik oldalán ül, Graham White, a kirendelt védőügyvéd.
– Tudja Drake, hogy a testvére eltűnt? – kérdezte Scarlett.
– Nem, még nem – válaszolta Deacon. – Nem mondták még el
neki a detroitiak. De ez az igazán jó hír. – Feléjük fordította a
telefon kijelzőjét, amin egy pendrive volt. – Az alatt az autó alatt
találtuk, amit megpróbált ellopni. Akkor rúgta be a kocsi alá,
amikor a rendőrök megérkeztek a benzinkút parkolójához. Rajta
van a hüvelykujjának a lenyomata. A detroiti rendőrség szerint
sok titkosított fájlt tartalmaz. Odaadják a fájlokat Tanakának. A
detroiti csoporttal együtt megpróbálják majd kinyitni őket.
Megosztottuk velük, amit eddig tudunk, felkészítettük az
ügynököt és a nyomozót. Megvárnak minket, nem kezdik el addig
a kihallgatást.
– Kezdhetitek! – mondta Isenberg.
A benzinkútnál lezajlott lövöldözéssel indítottak, amit Drake
kapásból le is tagadott, azt állította, hogy csak a kocsit akarta
ellopni. De a nyomozó megmutatta Drake-nek és az ügyvédjének
a biztonsági kamera felvételét az iPadjén, mire Drake elkomorult.
– Mi az ajánlatuk? – tudakolta Drake ügyvédje.
– Még semmi – válaszolta a nyomozó egy gyors mosoly
kíséretében.
– Még nem fejeztük be.
– Alig kezdtük el – helyeselt az ügynök is.
– Honnan van a fegyver, Drake? – kérdezte a nyomozó.

673
 – Nem kell erre válaszolnia – vágott közbe az ügyvéd.
– A barátnője apjának a nevén van regisztrálva – folytatta a
nyomozó.
– Aki eltűnt, úgy mellesleg. Az egész család eltűnt. A detroiti
rendőrség szerint lövések dördültek, és Anderséket erőszakkal
elhurcolták. Hová vitte őket, Drake? Talán egy sekély sírban
nyugszanak?
– Nem. Nem tudok erről semmit – állította, de a szemei másról
árulkodtak. – Nem gyakran megyek át. A csajom apja utált
engem.
– Drake – figyelmeztette az ügyvédje.
– Így van. Csak azért mondom, mert nem sok keresnivalóm
volt ott.
– Akkor hogyan szerezte meg a fegyverét? – érdeklődött
ártatlan hangon az ügynök.
Drake hanyagul megrántotta a vállát.
– Stephanie adta oda. Veszélyes környéken élek. Aggódott
miattam. Deacon közelebb hajolt a laptop mikrofonjához.
– Alacsony a bűnözés ott, ahol lakik – suttogta a detroiti
ügynöknek a fülébe. – Nem gazdag környék, de nem veszélyes.
– Mikor adta oda? – faggatta az ügynök.
Drake hallgatott egy darabig, a szeme ravasz volt.
– Múlt héten.
– Szóval éjjel soha nem járt ott? – érdeklődött a különleges
ügynök.
– Már mondtam, hogy nem! – jött Drake-től a válasz.
– A csávó elmebeteg – mormogta Marcus. – Minden adandó
alkalommal megerőszakolta Talát és Ericát.
Scarlett megszorította a kezét az asztal alatt. Marcus vett még
egy nagy lélegzetet megnyugtatásul.
– Nos, sohasem találkozott a barátnőjével éjszaka? –
forszírozta az ügynök.
– Mondta, hogy nem – csattant fel az ügyvéd. – Következő
kérdést!
Az ügynök nem foglalkozott vele.

674
 – Szóval maga, a barátnője és a rendőrgyilkos Ruger típusú
fegyvere nem voltak egy cincinnati sikátorban tegnapelőtt éjjel,
hogy drogot vegyenek?
– Nem! – Drake egyébként is sápadt volt a műtét miatt, de ettől
láthatóan még fehérebb lett.
– Akkor hogyan kerültek a golyók a fegyveréből, amit múlt
héten adott önnek Stephanie, a két áldozat testébe tegnap
hajnalban abban a sikátorban? – Vicceskedve oldalra billentette a
fejét az ügynök. – Ezt nem értjük.
– Nem az én fegyverem volt.
– De igen – mondta az ügynök. – A ballisztikai vizsgálatok
bizonyítják. És az ujjlenyomatát is megtaláltuk az egyik
töltényhüvelyen, ami a helyszínen maradt.
– Kérek másolatot a ballisztikai jelentésről és az ujjlenyomat
egyezéséről – sóhajtott az ügyvéd.
– Hisz nekik? – fordult Drake a védőjéhez. – Az én oldalamon
kellene állnia!
– Ön tényleg ennyire ostoba, Drake? – kérdezte a nyomozó
nevetve. – Az ügyvédje tudja, hogy bajban van. Halálra fogják
ítélni.
Az ügyvéd megrázta a fejét, amikor Drake pánikolni kezdett.
– Hazudnak, Drake, hogy megijesszék. Michiganben nem
ítéltek halálra senkit az elmúlt százötven évben.
– Ohióban viszont igen – jegyezte meg a nyomozó jeges
mosollyal. – Itt Michiganben fogjuk bíróság elé állítani annak a
nőnek a meggyilkolásáért, akit tegnap lőtt le a parkolóban.
Életfogytiglant kap, az biztos. De aztán Ohio következik. Tegnap
megölte azt a fiatal nőt a sikátorban. Még vissza is ment, és fejbe
lőtte, hogy biztosan halott legyen. Arra a férfira is rálőtt hátulról,
aki a nő életét akarta megmenteni. Ohióban meg fogja kapni ezért
a méreginjekciót, fiam. Én pedig ott leszek az üveg másik oldalán,
és nézni fogom.
– Én pattogatott kukoricát is viszek majd – tette hozzá
pléhpofával az ügynök.

675
 Scarlett kuncogott, amitől Marcus ajka is megmozdult kissé.
Ettől pont annyi harag párolgott el belőle, hogy gondolkodni
tudjon.
– Nem öltem meg senkit – ismételte el Drake. – Nincs semmi
bizonyítékuk.
– Nálunk van a fegyver, Drake – emlékeztette az ügynök. –
Ennél több bizonyíték nem is kell.
– Mit akarnak? – kérdezte újra a védőügyvéd.
A különleges ügynök felemelte a pendrive-ot, mire Drake
szeme összeszűkült a dühtől.
– Nem az enyém! – robbant ki belőle.
– Reeeeendben – mondta az ügynök. – Rajta van a
hüvelykujjának a lenyomata.
– Mert a földön találtam, amikor az a picsa meglőtt. Biztos
akkor értem hozzá.
Az ügynök megrázta a fejét.
– Azon a részen van az ujjlenyomata, amit be lehet dugni a
gépbe, és a teteje is rajta volt. Nézze csak a felvételt! Itt lövik meg
– narrálta lassan –, és itt halássza ki a saját zsebéből a pendrive-ot,
és dobja a halott hölgy autója alá. De egyszer sem ért hozzá ahhoz
a részhez, amit be lehet a gépbe dugni.
– Basszák meg! – Drake állkapcsa összeszorult, majd becsukta
a szemét.
– Csak álmodozzon róla! – tette hozzá az ügynök, a nyomozó
pedig nevetni kezdett.
– Készen vagyunk! – jelentette ki az ügyvéd összepréselt
szájjal.
– Mondja meg nekik – fordult Drake sunyin az ügyvédhez –,
hogy kikódolom a fájlokat, ha elengednek.
– Figyeljen rám – nézett rá döbbenten –, nem fogják elengedni.
Drake megrántotta a vállát.
– Akkor nem fogják megismerni Chip Anders titkait. Pedig jó
kis titkok – tette hozzá egy összeesküvő hangján.
– Mondja meg Vince-nek, hogy siessen a kikódolással! – adta
ki Isenberg halkan a parancsot. – A pasi zsarolni akarta Stephie

676
apját. Lehet, hogy extra információhoz jutunk az
emberkereskedőkről.
– Ne féljen, Drake! – mondta az ügynök, majd zsebre tette a
zacskót, amiben a pendrive volt. – Vannak szakembereink, akik
bármit ki tudnak kódolni. Addigra fel is törik a fájlokat, mire mi
ezt a beszélgetést befejezzük.
– Altkor folytassuk! – javasolta a nyomozó, aki előhúzott egy
mobilt egy másik zacskóból. – Tele van az ujjlenyomatával, ne is
próbálja tagadni, hogy a telefon a magáé. Erről a készülékről
küldték az üzenetet annak a férfinak, akit tegnap hajnalban hátba
lőtt. Arra kérték az üzenetben, hogy jöjjön a sikátorba. Szokott
felnőtt férfiakat sikátorokba csalogatni, Drake?
– Nem! – sziszegte Drake. – Nem tőlem jött az üzenet.
– Persze hogy nem – felelte a nyomozó, hirtelen jött
higgadtsággal. – Segélykiáltás volt egy olyan lánytól, akit a
barátnője apja vett az emberkereskedőktől.
– A francba! – káromkodott az ügyvéd.
Drake vállat vont.
– Valószínűleg ellopta a telefonomat.
– Volt a bokáján egy nyomkövető – folytatta a nyomozó. –
Andersék háza volt a börtöne.
– Altkor hogyan került a sikátorba? – gúnyolódott Drake.
– Hogyan szerezte meg a telefonját? – kérdezett vissza a
nyomozó.
– Arról árulkodik, hogy egymás közelében voltak. Milyen
közel került hozzá, Drake?
– Nem értem hozzá soha.
Marcus egy hörgést hallott, és rájött, hogy ő adta ki ezt a
hangot. Scarlett újra megszorította a kezét, majd a szabad kezével
bekapcsolta a mikrofont.
– Mondd neki, hogy ondót találtak az áldozat testében –
mondta halkan a monitoron lévő zsaruknak. – És hogy tőle
származik.
Deacon felhúzta a szemöldökét.
– Nem is találtak ondót!

677
 – Tudom. Az érdekel, hogyan próbálja tagadni. Azt akarom,
hogy elismerje Tala bántalmazását, és ha Erica úgy dönt, hogy
feljelenti, legyen mire alapoznia. – Scarlett visszafordult a
mikrofonhoz. – Azt is mondd meg neki, hogy vizsgáltassa ki
magát herpesz és gonorhoea miatt, amíg benn van a kórházban.
Mert fertőzött. Ez igaz.
A detroiti nyomozó bólintott, hogy mindent hallott.
– Hozzá sem ért? – kérdezte Drake-et. – Akkor hogyan lopta el
a lány a telefont és kért segítséget? Hogyhogy megtalálták az
ondóját a lány testében?
Drake köpött egyet.
– Ez hazugság! Használtam óvszert.
– Tudtam! – mondta Scarlett elégedetten. – Kis pöcs!
– Nem viselt óvszert minden alkalommal. – A nyomozó közel
hajolt Drake arcához. – Az orvosi csapatunk kimutatta, hogy az
áldozat herpesszel és gonorhoeával is fertőzött volt. Jó hír, hogy
nem kell aggódnia, hogy majd elkapja a börtönben. Már elkapta.
Emiatt kisebb lesz a nyomás bent. Mert bár halálbüntetés nincs,
sok bandatagtól hallottuk, hogy maga milyen kis csini.
– Baszd meg! – vicsorogta Drake. – Végeztünk! Tűnés innen!
– Most beszélj neki a testvéréről! – mondta Deacon csendesen.
A nyomozó és a különleges ügynök felállt.
– Még valami, Drake – kezdte az ügynök. – És ez most nagyon
komoly. Tudjuk, hogy ellopta a testvére kocsiját és a
hitelkártyáját, mert mind a kettőn megtaláltuk az ujjlenyomatát.
– Csak kölcsönvettem őket – vetette oda Drake gorombán.
– Nos, csak tudjon róla, hogy mit hozott ezzel a testvére
nyakára. Eltűnt. Elhurcolták. Talán ugyanazok az emberek voltak,
akik a barátnőjét és annak a családját is elvitték.
– Nem, biztos dolgozik – tiltakozott Drake, az ajka remegett. –
Mindig dolgozik.
Az ügynök megrázta a fejét.
– Nem. A furgonja a felhajtón állt, a táskája a konyhában volt,
az asztalon. Verekedés nyomait találtuk. Keményen küzdött.
– Hazudik! A testvérem jól van!

678
 – Remélem, hogy igaza van. Azok az emberek, akik elvitték
Andersé-ket... profik voltak. Lehet, hogy jobban jár, ha börtönbe
kerül. Magát keresték, mert beleköpött a levesükbe. A lány, aki a
telefonjáról kért segítséget, kétségbe volt esve.
– Mi történik, ha megtudják, hogy letartóztattuk? – kérdezte a
nyomozó. – El kellene vinnünk Cincinnatibe, hogy hogyan
boldogul ott.
Drake elfehéredett.
– Az a dolguk, hogy engem megvédjenek.
– Nem, a mi dolgunk az, hogy bebizonyítsuk, múlt éjjel lelőtte
a pénztárost, és meggyilkolta azt a nőt – horkant fel a nyomozó. –
Van róla felvételünk, szóval be kell vallanom, nem nehéz a
feladat. Azok a gazfickók, akik elvitték a testvérét és a barátnője
családját, cincinnati nehézfiúk. Az ottani rendőrség dolga, hogy
megtalálják a sikátorban megölt fiatal lány gyilkosát, és vissza
tudják az egészet vezetni azokhoz az emberekhez, akik
rákényszerítették, hogy az országba jöjjön. Valószínűleg ezek az
emberek ugyanazok, akik a testvérét is elkapták, hogy közelebb
kerüljenek magához. Senki sem fogja magát védelmezni, sem mi,
sem a cincinnati rendőrség. Úgy tudja megvédeni saját magát, ha
segít kideríteni, ki üldözi.
– Nagyon jól csinálja – suttogta Scarlett.
– Igen – értett egyet Deacon. – Bár nem hiszem, hogy elég
lesz. Drake egy szociopata.
Az ügynök elővette a pendrive-ot tartalmazó zacskót, és
meglengette Drake előtt.
– Az utolsó esély, hogy elárulja, mi van ezen.
Az ügyvéd súgott valamit Drake fülébe, aki megrázta a fejét.
– Nem mondok semmit, amíg nem ajánlanak valamit. Miért
könnyíteném meg a munkájukat? Döntsék el maguk!
– Kis pöcs! – motyogta Marcus.
A nyomozó magához vette a laptopot, majd a kép ugrálni
kezdett, ahogy a különleges ügynökkel együtt végigmentek a
kórház fehér folyosóján, ahol Drake feküdt.
Deacon felhangosította a mikrofonját.

679
 – Drake nem fog megtörni. A testvére nem érdekelte. Azon
aggódott, hogy őt is elkaphatják.
– Így van – helyeselt a detroiti nyomozó. – Kemény falat.
– De egy dologban igaza van – mondta Scarlett. – Nincs semmi
közvetlen bizonyítékunk, ami Tala meggyilkolásához köti.
Mondhatja, hogy igen, megdugta, de nem ölte meg, és nem lőtt rá
Marcusra.
– Szemtanú kell – mondta Isenberg. – A jelentésében szerepelt
két hajléktalan, akik segítettek megtalálni a holttestet.
Scarlett bólintott.
–Tommy és Edna. Megkeresem őket.
– Hamarosan szétkapcsolunk – mondta az ügynök. –
Szükségetek van még valamire?
– Pattogatott kukorica – vigyorgott Scarlett, és a két detroiti is
nevetni kezdett.
Deacon lecsukta a laptopját.
– Jól vagy? – kérdezte Marcustól.
A férfi bólintott.
– Drake-ről szeretnék cikket írni – mondta olyan érdes hangon,
hogy belefájdult a torka. – Megírom, hogy mit csinált, és hol van
most, és csak reménykedni tudok, hogy az emberkereskedők
olvassák a lapot. Kis pöcs!
– Írja meg, és küldje el nekem! – kérte Isenberg határozottan. –
Lehet, hogy hozzáteszek majd egy-két mondatot.
Marcus belenézett a mindig hideg szemekbe, és nyers haragot
látott bennük.
– Egy óra múlva küldöm.
– Mi van a nyomkövetőket gyártó cég két gyanús
alkalmazottjával? Ok mikor érnek Cincinnatibe? – érdeklődött
Scarlett.
– Bármelyik pillanatban. – Deacon Isenbergre nézett. –
Gondolom, Marcus is velünk jöhet, és nézheti a kihallgatást az
üveg mögül.
– Igen. Azt hiszem, ennyit megérdemel – válaszolta Isenberg,
mindenkit megdöbbentve ezzel. Majd felállt. – Szeretnék beszélni

680
veled az irodámban, Bishop! Szakíts időt erre, miután vége van a
kihallgatásnak!
– Igenis.
Marcus megfordult a székében, úgy nézte az ajtón kisétáló
hadnagyot, aki egyenesen a folyosóra ment, kikerülve a Bautista
családot.
– Nem értem ezt a nőt – jegyezte meg.
– Kedvel téged – folytatta Scarlett. – Az nem tetszik neki, hogy
te tetszel nekem, mert én dolgozom az ügyeden. Ezt el akarja
mondani nekem, de nem akar felfüggeszteni. Minden rendben
van, Marcus. Csak a karrieremet félti, mert igenis törődik velem.
Marcus ránézett Deaconre, aki bólintott.
– Ahogyan Scarlett is mondta – fejtette ki Deacon –, Isenberg
nem egyszerű, de jó főnök. Pakoljunk össze, és menjünk ebédelni!
Aztán mehetünk a rendőrségre, elbeszélgetni a munkásokkal.
Valaki kopogott a Bautista család lakosztályába vezető ajtón,
és Lana D’Amico dugta be a fejét.
– Bejöhetek? Készítettem egy vázlatot. Megvan a férfi arca, de
a nőé nincs. Ők... Szükségük volt egy kis szünetre, miután
végeztünk a férfival.
Intettek neki, hogy jöjjön be. Marcus hátán félelem futott át.
Ha nem ismeri fel az embereket, akik Talát és a családját
bántalmazták, valahogy rá kell jönnie, hogyan magyarázza meg,
miért lőnek rá folyamatosan.
Visszafojtotta a lélegzetét, amikor a rajzoló letette elé az
asztalra a füzetét.
– Ezek három évvel ezelőtti emlékeken alapulnak – mondta. –
De mindannyian egyetértettek abban, hogy ez hasonlít legjobban
arra az emberre, aki idehozta őket Cincinnatibe.
– Vannak arcok, amiket nem felejt el az ember – vélte Marcus
csendesen. – Az a férfi megerőszakolta Ericát és a nővérét. A
szülőknek mindent végig kellett nézniük. Azt hiszem, ezek a
dolgok beleégnek az ember emlékezetébe.
Egészen addig észre sem vette, hogy ökölbe szorult a keze,
amíg Scarlett rá nem tette a saját kezét.

681
 Lana kinyitotta a vázlatfüzetét, és Marcus érezte, ahogy a
levegő kifogy a tüdejéből. A szigorú, halott szemű férfi nézett
vele szembe.
– Már láttam valahol. De... nem emlékszem, hol.
Ránézett Scarlettre, mert megdöbbent, hogy pánikérzés
szorongatja a mellkasát. Nem tudta, miért reagál ennyire hevesen,
amitől még inkább pánikba esett.
– Majd fogsz – biztatta Scarlett, és átfogta a nyakát,
megmasszírozta az izmait, amik olyan merevek voltak, hogy a
fájdalom belenyilallt a férfi koponyájába. – Lazulj el! Emlékezni
fogsz!
Marcus nagy lélegzetet vett, majd becsukta a szemét. Próbált
ellazulni, de nem ment, és nem akart több időt erre vesztegetni.
Határozottan belenézett Deacon szemébe.
– Úgy hallottam, te tudsz segíteni, hogy vissza tudjak
emlékezni.
Deacon vállat vont.
– Segítek embereknek annyira ellazulni, hogy hozzá tudjanak
férni olyan emlékekhez, amik mélyen vannak. Segítsek neked is?
Csak egy légzőgyakorlat.
– Elmehetek, ha kell – suttogta Scarlett, de Marcus úgy
manőverezett a kezével, hogy most ő fogta meg a nőét, nem pedig
fordítva.
– Nem kell. – Elengedte Scarlett kezét, majd átölelte a vállát,
és beletemette az arcát a hajába. Fájdalmasan kapkodta a levegőt,
de a loncillat betöltötte az agyát, és megnyugodott. – Maradj! –
kérlelte, s Scarlett érezte a fülében a forró leheletét. – Kérlek!
Szükségem van rád.
– Nos, ha ilyen szépen megkérsz – válaszolta mosolyogva. Úgy
fordította a fejét, hogy a homlokuk összeért. – Minden rendben
lesz. Bármi is jön.
Scarlett megértette. Volt valami ijesztő annak a férfinak az
arcában, olyan zsigeri, amit Marcus nem tudott megfogalmazni.
De rá kellett jönnie, hogy mi is az, Edgárért és Phillipért, Spangler
ügynökért, a Bautista családért és saját magáért.

682
 Harmincegyedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 14:05

D eacon Novak ideges volt. Már tucatszor végigcsinálta ezt, és

egy kezén meg tudta számolni, hányszor volt ideges miatta.
Mert néha működött, néha nem. Fontosabb volt, hogy működjön,
ha kötődött ahhoz az emberhez, akit próbált megnyugtatni. Mint
például Faithszel. Vagy a főnöke feleségével Baltimore-ban.
És most Scarlett–tel, aki olyan bizalommal nézett rá, hogy
Deacon tudta, ez az alkalom is sokkal többet jelent neki. Az első
találkozásukkor megszerette Scarlettet, tudta, hogy a szúrós
természete csak önvédelem. Már látta néhányszor az „igazi”
Scarlett Bishopot az elmúlt közel egy évben, amióta együtt
dolgoztak, de ezt a nyílt tekintetét még nem ismerte.
Marcus O’Bannion miatt volt ennyire nyitott. Mert ez most
fontos volt. Marcus nemcsak magától a hipnózistól félt, hanem az
emlékeitől is, amik felszínre kerülhetnek. A tény, hogy Marcus az
egyik legbátrabb férfi volt, akit valaha látott, csak még jobban
nyomasztotta Deacont.
Lana D’Amico becsukta a füzetét, de a rajzot ott hagyta, majd
röviden megölelte Scarlettet, és elment. Most már csak ők hárman
maradtak a csendes szobában.
– A légzésről szól az egész – mondta Deacon halkan. – Semmi
többről. Végigvette Marcusszal a légzőgyakorlatokat egyszer,
majd még egyszer, de a férfi túl ideges volt.

683
 – Kipróbálok valamit, talán kicsit fura lesz – szólalt meg
Scarlett habozva.
Kibontotta a copfját, aztán lazán elrendezte a haját a vállán és a
hátán. Ritkán lehetett látni kiengedett hajjal... így sokkal lágyabb
lett az arca. Aztán egy csomóba fogta a tincseit, és Marcus elé
emelte, mint egy áldozati adományt.
Marcus vetett egy kissé szégyenkező tekintetet Deaconre, majd
átfogta Scarlett kezét, újra beletemette az arcát a nő hajába, és vett
egy mély lélegzetet.
A férfi válla rögtön ellazult. Deacon gyengéden rámosolygott
Scarlettre.
– Nem ez a legfurább dolog, amit valaha láttam – duruzsolta.
Scarlett elnevette magát, és bár megpróbálta eltakarni a száját,
már túl késő volt. Nem tudta a vidámságát véka alá rejteni.
Deacon arra gondolt, hogy még soha nem hallotta a társát
nevetni, így legalábbis, ennyire gondtalanul és... fiatalosan.
Néhány másodperccel később Marcus vállai is rázkódni
kezdtek, vigyorogva nézett fel a nyomozónőre.
– Egy kis komolyságot!
Scarlett a két keze közé fogta a férfi arcát, megsimogatta a
hüvelykujjával dédelgetőn, nagyon... bizalmasan.
– Ki mondja ezt? – suttogta. – Az a lényeg, hogy ellazulj!
– Nem gondolom, hogy Deacon is ennyire megértő lenne –
suttogta vissza Marcus, mire Scarlett szinte fulladozni kezdett a
nevetéstől, az arca rózsás lett.
De Deacon csak arra tudott gondolni, hogy reméli, Faithnek
nincs semmi esti elfoglaltsága. Teljesen felajzotta, ahogy Scarlett
becézgette Marcus O’Banniont.
Deacon megköszörülte a torkát, és újra nekiállt a
gyakorlatoknak. Marcus együttműködött vele, mély, ellazító
lélegzetet vett Scarlett illatos hajából. Az első sorozat végén már
teljesen nyugodt volt.
Mivel Deacon nem volt tisztában a pontos dátummal, azt akarta
megtudni, Marcus milyen idegállapotban volt a döntő
eseménysorozat idején.

684
 – Hogy vagy, Marcus?
– Egy kicsit meg vagyok ijedve – jött a hezitáló válasz.
– Akkor csináljuk meg még egyszer! – javasolta Deacon
kedvesen.
Miután túl voltak egy újabb légzésgyakorlat-sorozaton, még
egyszer feltette a kérdést. Marcus válla hirtelen szélesebbnek tűnt,
Deacon pedig azon gondolkodott, hogy a férfi felsőteste vajon
ugyanolyan kidolgozott-e, mint Stone-é, csak mindig olyan
feszült.
– Látod ezt az arcot. – Deacon a rajzra mutatott, majd Marcust
figyelte, ahogy hátrahőkölt. Olyan lassan mozgott, mintha mézben
haladna. Tökéletes. – Hogy vagy, Marcus?
– Nem kaptam levegőt – grimaszolt. – A fertőtlenítő.
– Szóval kórházban voltál?
– Igen.
– Mint beteg?
Marcus egy kicsit megfeszítette az állkapcsát.
– Igen.
Rendben. Ez azt jelentette, hogy ez az esemény kilenc
hónappal ezelőtt történhetett. Bárcsak hozzáférhetett volna
Marcus orvosi adatlapjához, de az csak a B terv lehetett, ha ez
nem válna be. Scarlett szólásra nyitotta a száját, de meggondolta
magát, mielőtt Deacon bármit mondhatott volna. Aztán
jóváhagyóan bólintott.
– Fáztál, Marcus? – kérdezte Deacon.
– Nem.
– Meleged volt?
– Nem.
– Szomorú voltál?
Marcus egy nagyot nyelt.
– Igen.
– Lebegtél? – kérdezte Deacon, hátha ez a dolog akkor történt,
amikor Marcus erős fájdalomcsillapítókat kapott. Összeomlott a
tüdeje.
– Igen. De te benn voltál nálam.

685
 Deacon majdnem elkezdte mondani, hogy ő is kórházban volt
az alatt az idő alatt, és nem tudta volna Marcust meglátogatni, de
aztán rájött, hogy Scarlettre gondolt.
– Benn voltam. – Scarlett újra megsimogatta Marcus arcát.
Olyan selymes hangon suttogott, amire Deacon nem számított.
– Őrt álltál, de aztán elmentél.
– Egy rendőrt állíttattam az ajtód elé – jött a csendes, édes
válasz.
– Ő is elment.
Deacon tudta, hogy az őrt azért távolították el, mert elkapták
azt a férfit, aki Marcust kórházba juttatta, és sok másik embert
meg is ölt. Azt hitték, hogy a veszély már elmúlt. Nyilvánvalóan
tévedtek.
– Te pedig egyedül maradtál – suttogta Scarlett – a sötétben?
– Eljött – bólintott Marcus.
– A férfi, aki a rajzon is szerepel? – kérdezte Deacon.
– Igen. A szobámban ült.
Scarlett eltátotta a száját, a szeme megtelt félelemmel. De
kedves maradt a hangja.
– Mi történt, kicsim?
Marcus teste megmerevedett, a fejét felkapta, hogy pont rá
tudjon nézni Scarlettre, amikor megrohanták az emlékek.
“ Egy párna volt. Azt tette az arcomra. Nem kaptam levegőt.
Scarlett szeme elkerekedett, az ajka megfeszült a haragtól.
Szabálytalan lett a légzése. Megijedt.
– Meg akart ölni téged, Marcus.
Marcus kiegyenesedett a székében.
– De miért? – kérdezte nyugtalanul és zavarodottan.
Scarlett oldalra pillantott, és felhúzta a szemöldökét.
– Kilenc hónappal ezelőtt. Mi történt kilenc hónappal ezelőtt?
Ki haragudott meg rád?
– Senki sem volt annyira dühös rám, hogy meg akarjon fojtani
egy párnával – mondta. – Volt egy zsaru, akit Diesellel együtt el
kellett távolítanunk, de ő magától halt meg. Soha nem fenyegetett
írásban.

686
 Scarlett megmerevedett.
– Várj! És az a fenyegetés, amitől Gayle infarktust kapott?
Mc... McValaki.
– McCord – mondta Marcus mogorván. – Woody McCord,
gimnáziumi tanár és gyerekpornógyűjtő. Ő volt a nyomozás
célpontja, de a levelet a felesége írta, Leslie. De addigra ő is
meghalt, emlékszel? Gayle azt mondta, túladagolta az altatót.
– Ti ketten miről beszéltek? – érdeklődött Deacon.
Scarlett Marcusról Deaconre emelte a tekintetét.
– Múlt éjjel említettem egy listát, ami fenyegetéseket tartalmaz.
Olyan emberek küldték, akik azért rágtak be, mert a Ledger
leleplező cikket közölt róluk. Emlékszel?
– Általában családon belüli erőszakról vagy
gyerekmolesztálásról – mondta Deacon. – Azt mondod, hogy
Woody McCordtól is jött ilyen fenyegetés?
– Igen – válaszolta Scarlett. – Vagyis a feleségétől. Leslie
McCord írta a levelet, miután a férje öngyilkos lett a börtönben.
Felakasztotta magát. Az asszony remélte, hogy Marcus is elveszít
majd valakit, akit igazán szeret. Amikor Gayle ezt a levelet
olvasta, pont Mikhailt keresték. Akkor még csak Stone tudta,
hogy meghalt. Gayle azt gondolta, hogy Leslie McCordnak
valami köze lehet az eltűnéshez.
– Akkora sokk volt, hogy feladta a szíve – tette hozzá Marcus.
– Bekerült a kórházba, aztán amikor kijött, rákeresett Leslie-re, és
látta, hogy nem jelent többé fenyegetést, mert túladagolásban
meghalt. A halálát öngyilkosságnak minősítették.
– Ennek így nincs értelme – folytatta Scarlett. – Ha Woody
meghalt, és Leslie is meghalt, ki ez a fickó – mutatott a vázlatra –,
és miért próbált meg végezni veled a kórházban?
– Ez az ügy nem illik bele a képbe – vélekedett Marcus
összevont szemöldökkel. – Nem biztos, hogy olyan valaki tette,
akit kilenc hónappal ezelőtt haragítottam magamra. Lehet, hogy öt
éve történt, és az a valaki arra várt, hogy élőhalott legyek egy
kórházi ágyban.
– Igazad van – sóhajtott Scarlett.

687
 – Ki írta a cikket erről a McCord nevű fickóról? – kérdezte
Deacon.
– Stone – felelte Marcus.
– Ez nem magyarázza meg a Phillip elleni támadást, hacsak
nem téged akartak kicsalogatni – mondta Scarlett csalódottan. – A
pokolba!
– Phillip nem is dolgozott azon az ügyön – jegyezte meg
Marcus. – Csak Stone és Diesel.
– Diesel az IT-s varázsló – magyarázta Scarlett.
Deacon összehúzott szemmel dőlt hátra a székében.
– Hogyan találtatok rá McCord gyerekpornó-gyűjteményére? –
kérdezte, és észrevette, hogy a másik kettő összenézett, aztán
Marcus bólintott.
– Dieselnek van egy trükkje, amivel megtalálja ezeket a
dolgokat az emberek gépén – mondta Scarlett.
– Mert hekker – tette hozzá Deacon szárazon.
– Ez olyan pejoratív szó! – tiltakozott Scarlett. – Ő egy...
felfedező.
Deacon sokáig nézte, majd kuncogni kezdett.
– Te lány! Ha te egyszer megszeretsz valakit! – Megrázta a
fejét. – Nem az érdekel, hogyan jutott az információhoz. Csak
azon gondolkodtam, hogy miért Marcust érte a fenyegetés, ha
Stone írta a cikket, és Diesel, a felfedező ásta elő az ügyet.
Scarlett úgy fordult a székében, hogy fel tudjon nézni Marcus
arcára.
– Igen, én is pont ezen gondolkodom.
A férfi mély lélegzetet vett.
– Lehet, hogy meglátogattam McCordot a börtönben.
– Ó, az isten szerelmére! – Scarlett az égre emelte a tekintetét.
– Bementéi dicsekedni, igaz? Bementéi, és azt mondtad, hogy te
vagy Marcus – folytatta nevetségesen mély hangon –, és én tettem
tönkre az életedet. – Megrázta a fejét, és átváltott a rendes
hangjára. – Nem akartad, hogy bárki fenyegesse az embereidet.
Mindenkinek, aki rajta volt a listán, azt mondtad, hogy nyomozol

688
utánuk. Nem csak McCordéknak. Mindannyian ismerik az
arcodat, és gyűlölik is.
– Az ördögbe! Ijesztően profi vagy – mondta Marcus
elkerekedett szemmel.
– Csak simán meg vagyok ijedve – csattant fel Scarlett. –
Különösen, ha az emberek, akiket szeretek, ilyen hülyeségeket
csinálnak. Ne csináld többé! ígérd meg nekem!
– Ígérem, hogy nem csinálok ilyet többet – vigyorgott Marcus.
– Köszönöm – jött a morcos válasz. – Tehát Woody és Leslie is
utált téged, de már mind a ketten halottak voltak, amikor
bekerültél a kórházba. Ki lehet a párnás fickó, és hogy került a
képbe? Biztos, hogy valahol kereszteztétek egymás útját, vagy
fizikailag, vagy egy nyomozás során. És ha ez a Demetrius a
párnás pasi, akkor valahogy sikerült beleköpnöd az
emberkereskedők levesébe kilenc hónappal azelőtt, hogy Tatával
találkoztál volna.
– Kilenc hónappal ezelőtt veszélyt jelentettél erre a pasira
valamilyen módon – értett egyet Deacon, megkocogtatva a rajzot.
– És még mindig veszélyes vagy. Vagy láttál, vagy hallottál
valamit... talán valami olyasmit, amiről nem is tudsz.
– A francba! – Marcus megdörzsölte a homlokát. – Valahogy
nem tudom elképzelni, hogy az emberkereskedők vártak volna öt
évet. Bármi történt is, az kilenc hónappal ezelőtt volt. És az
egyetlen nagy durranás akkoriban Woody McCord volt.
– Akkor visszakanyarodtunk a gyerekpornós pasihoz –
állapította meg Deacon elgondolkodva. – McCord és Demetrius
valahogy kapcsolódnak egymáshoz, és te vagy a közös nevező,
Marcus.
– Akkor lőttek rád újra, amikor dalával találkoztál – mormogta
Scarlett –, előtte kilenc hónapig semmi. Leleplezed McCordot egy
cikkben, és pár nappal később Demetrius megjelenik a kórházban,
hogy megöljön. Lehozod Tala megmentésének a történetét, és
Demetrius újra ott terem, hogy megöljön. Nemcsak Demetrius és
McCord van kapcsolatban egymással, hanem Tala is megjelenik
valahol a sztoriban.

689
 Marcus összevonta a szemöldökét.
– De ezek különböző szálak. Tala emberkereskedők áldozata
volt. McCord viszont gyerekpornót gyűjtögetett.
Scarlett felállt, és fel-alá kezdett sétálni.
– De mind a kettejük történetét te publikáltad. Tegyük fel, hogy
Demetrius gyilkolta meg Spangler ügynököt és lőtt rád Chip
Anders házánál, aztán pedig követett a lakásodig.
Marcus még mindig bizonytalannak tűnt.
– De nem Demetrius ölte meg Talát, hanem Drake.
Scarlett abbahagyta a járkálást.
– De a lány reflektorfénybe került a gyilkosság által, és így, a
kapcsolatuk révén, magával rántotta Chip Anderst is. Tala csak
mindennek a kirobbantója volt. Anders a kapocs, nem Tala.
– Ha igazad van – mondta Deacon, végiggondolva a
lehetőségeket –, akkor Demetrius kapcsolatba hozható Andersszel
és McCorddal is. Hogyan?
– Át kell néznem Stone jegyzeteit a McCord-ügyről – jelentette
ki Marcus. – A Ledger épületében van most, a jegyzetei biztos az
íróasztalában vannak. Gyerünk!
Scarlett felemelte a kezét.
– Várj! Először át kell öltöznöm.
– Miért van rajtad ruha? – kérdezte Deacon.
– Mert nekem így tetszik – válaszolta Marcus, és rámosolygott
a nőre.
Scarlett elpirult. Deacon nem is emlékezett arra, hogy mikor
látta Scarlett Bishopot utoljára elpirulni.
– Az történt, hogy a nagybátyám szerint nem lett volna
szerencsés, ha zsarunak nézek ki, hogy ne ijesszük meg Milát és
Ericát. Most pedig egyszerre több helyen is kellene lennünk.
Találjunk erre valami megoldást! – Scarlett számolni kezdett az
ujjaival. – Először is, jönnek az emberek a nyomkövetőt gyártó
cégtől. Reményeink szerint meg fogják tudni mondani, hogy ki
vásárolta meg azokat az eszközöket. Vagy Anders volt, vagy az
emberkereskedők vezetői. Remélem, az emberkereskedők.

690
 – Például Demetrius és Alice – szólt közbe Marcus. – Ok
találkoztak a Bautista családdal a reptéren, és szállították őket
Cincinnatiba.
Scarlett kettőt mutatott.
– Aztán meg kell találnunk Tommyt és Ednát, hogy látták–e
azt a szemét Drake Connort a sikátornál tegnap, amikor Talát
lelőtték. Harmadszor, ki kell derítenünk, hogy Demetrius benne
van-e a Woody McCord-féle sztoriban.
Marcus mobilja rezegni kezdett az asztalon. Felkapta,
elolvasta, amit kapott, majd előreesett vállakkal becsukta a
szemét.
– Ó, istenem – lihegett –, köszönöm!
Scarlett ragyogó mosollyal nézett rá.
– Phillip testvérétől, Lisette-től jött az üzenet. Phillip pont most
tért magához, és kért egy tál csilit.
– Vihetsz neki egy másolatot a rajzról – mondta Deacon
Scarlettnek, Marcus pedig tárcsázta Lisette-et. – Hátha tudja
azonosítani a támadót.
– Inkább várnék, amíg nevet tudunk társítani az archoz –
jegyezte meg Scarlett. – Nem akarom, hogy az ügyvédek azzal
vádoljanak, hogy befolyásolni próbáltuk a tanút.
Deacon felvonta a szemöldökét.
– Igazad van, de az lenne az igazi, ha mindenkit tudnánk
azonosítani a tegnapi lövöldözésből.
Scarlett megnézte, hány óra van.
– Körülbelül tizenkét órán belül megkapjuk a Marcus lakásánál
lövöldöző férfi DNS-ét. A törvényszéki állatorvos vett mintát BB
fogáról. Ez nem fogja megadni nekünk a fickó nevét, de ha
elkapjuk, bizonyíték lehet ellene.
Deacon és Scarlett telefonja egyszerre kezdett rezegni, mind a
ketten felkapták a mobilt, és kórusban káromkodtak egyet.
– A fenébe!
Marcus letette a saját telefonját.
– Mi az? Mi történt?

691
 –Valaki rálőtt az egyik fickóra, aki a nyomkövetős cégnél
dolgozik, épp amikor a rendőrség épületébe kísérték
Cincinnatiben – mesélte Scarlett. – Megsérült, de a mellette
haladó ügynök karját érte a lövés, aki a férfit ellökte a golyó elől.
Senki sem halt meg.
Deacon nagyot sóhajtott a megkönnyebbüléstől. Még mindig a
Spangler ügynök feleségénél előző nap tett látogatásának a hatása
alatt állt. Aztán még egy üzenet érkezett a mobiljára, majd
Scarlettére is. Elolvasták, majd széles vigyorral egymásra néztek.
Scarlett átölelte Marcus nyakát, és egy hangos, cuppanós
csókot nyomott az ajkára.
– Elfogták a tettest, aki megpróbálta megölni a nyomkövetős
cég alkalmazottját – jelentette.
Aztán még egy telefonrezgés, ezúttal csak Deaconé.
– Kate írt. Ő kapta el az elkövetőt Troy ügynökkel együtt –
újságolta még szélesebb vigyorral. – Gyerünk, Kate! Klassz
teljesítmény a második munkanapján.
Deacon felhívta Kate-et, és kihangosította a beszélgetést.
– Én vagyok. Itt van velem Scarlett és Marcus is. Úgy hallom,
meg fognak dicsérni.
– Az ördögbe, így van – mondta Kate. – A fene vigye el,
teljesen kész vagyok! A tettes nő, szőke, húsz év körüli. A
rendőrséggel szemben álló egyik épület tetejéről tüzelt.
Bekerítettük, épp amikor meghúzta a ravaszt. Ezért nem találta el
a Constant Global Surveillance munkatársát. Elkiáltottuk
magunkat, hogy fegyver van nála, mire az ügynökök a földre
rántották a technikust. Ha ez egy másodperccel később történik,
temethetjük a fickót. A nő pontosan rá célzott.
– Honnan tudták, hogy a tetőn van? – kérdezte Marcus.
Kate hosszan hallgatott, majd felsóhajtott.
– Kaptunk egy fülest. Ennél többet pillanatnyilag nem
mondhatok. Sajnálom.
Scarlett ránézett Deaconre, és tudták, hogy mind a ketten
ugyanarra gondolnak: az Iroda szervezett bűnözésbe beépített
emberétől jött a füles.

692
 – Végre működik a rendszer – mondta Scarlett Kate-nek. –
Lassan azonosítani tudjuk az elkövetőt, aki lelőtte Spangler
ügynököt, az őrt Marcus lakásánál, aki még mindig nem tért
magához, és Phillip Cauldwellt, aki most ébredezik.
– Nagyon örülök Cauldwellnek. Most fogok elbeszélgetni a
minőségellenőrrel. Annyira felzaklatta, hogy majdnem lelőtték,
hogy úgy fog dalolni, mint egy kismadár. Ha itt szeretnél lenni,
akkor sietned kell, Deacon. Én nem bánnám. Ahogy mondtam,
kicsit kész vagyok.
– Ott leszek tíz perc múlva. – Deacon a telefonjára mosolygott.
Aztán elkomolyodott, amikor eszébe jutott Spangler ügynök. – És
a nő, aki a tetőről lőtt? Ugyanolyan fegyvert használt, mint az, aki
megölte Spanglert és Marcust is majdnem?
– Nem – válaszolta Kate. – Más fegyver, más golyó, más
hatótávolság. Van egy olyan érzésem, hogy a csaj kemény dió
lesz. Öntörvényű. Megváratom egy kicsit, azt hiszem. Egyelőre
annyit mondott csak, hogy „bassza meg”, azt is akkor, amikor
elvétette a célt. Nem árulja el a nevét. Kinyomtattuk a képét,
szeretnék hagyni időt arra, hogy át tudják futtatni az ujjlenyomat–
nyilvántartó rendszeren. Tudni akarom, hogy kivel is van dolgom
a kihallgatáson.
– Így logikus – ismerte el Scarlett letörten. – Nagyon szeretnék
részt venni a kihallgatáson, de más fontos ügyeim vannak.
– Fel fogjuk venni – ígérte meg Deacon. – És legyen rajtad
golyóálló mellény!
– Természetesen – mondta Scarlett hevesen. – Végső soron
mesterlövészek lövöldöznek a tetőkről. Egyeztessünk Isenberg
tárgyalójában hatkor. Még ránézek a Bautista családra, mielőtt
elindulunk. Szia, Kate!

693
Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 14:30

Alice eltűnt. Elkapták. Őrizetben volt. Ken a szoba közepén állt,

és a törött ablakkeretet bámulta, ami a hirtelen jött haragjának az
első célpontja volt. Le volt fagyva. Kiszállt belőle minden erő.
Most mi lesz? Mit tegyek most?
A nagy hangzavarra Decker is kiszaladt a fenti hálószobából,
ahol Demetriusszal foglalkozott, és lenézett a korlátról, ami a két
csigalépcső között húzódott.
– Mr. Sweeney! – kiáltott Decker, és lerohant a mozdulatlanul
álló Kenhez. – Földre!
Sokkal gyorsabban teperte le Kent, mint egy évvel korábban,
amikor megmentette az életét. Csak ez alkalommal nem volt
semmilyen golyó. Semmi veszély. Legalábbis itt nem. Kivéve a
pusztítást, amit Ken maga vitt végbe. Szó szerint és képletesen.
Egy másodpercnyi halott csend után Decker felemelte a fejét,
és megdermedt.
– Várjunk csak! Az üveg belülről tört ki, nem kívülről. A
picsába! – Egy elegáns mozdulattal talpra ugrott, majd kinyújtotta
Kennek a kezét. – Sajnálom, uram! Fáj valamije?
Ken az oldalára gurult, hogy fel tudjon állni, mert a dühroham
túl sokat kivett belőle. Elhessegette Decker segítő kezét.
– Nem, Decker. Tökéletesen jól vagyok.
De jó, gondolta keserűen, én tökéletesen jól vagyok, tökéletes a
védelmem, a lányom pedig börtönben ül.
– Azt hittem, valaki önre lőtt. De mi történt itt? – Decker az
ablakot nézegette, amit Ken tört ripityára.
A talpazat, amin egy ötszáz éves kínai váza állt, most üres volt,
a földön cserépdarabok hevertek szanaszét. Az az antik szék, amit
Ken anyja annyira imádott, most kinn feküdt a füvön szilánkok
tengerében.
– Kidobtam a széket az ablakon.

694
 Decker arckifejezése bizalmatlanná vált.
– Miért?
Ken fáradtan megdörzsölte a szemét.
– Alice-t letartóztatták.
Most kapta a hír Seantól, aki legalább annyira le volt sújtva.
– Ó, ne! – mormogta Decker. – Hogyan történt, uram?
– Elküldtem, hogy végezzen a Constant Global Surveillance
egyik alkalmazottjával, akit azért vettek őrizetbe, mert átadta
nekünk a nyomkövetőket. Azelőtt kellett volna megölnie
Demetrius emberét, mielőtt beviszik a rendőrség épületébe, de
elkapták a tetőn. Bekerítették, mielőtt célozhatott volna. Elvétette
a lövést, és őrizetbe került.
– Ó, a francba! – dünnyögte Decker.
Ken keskenyre húzott szemmel tanulmányozta a fiatalembert,
aki lehetett volna modell, amerikaifoci-játékos vagy bármi más,
mégis hozzá jött dolgozni potom pénzért.
– Olyan, mintha előre tudták volna, hogy ott lesz.
Decker megmerevedett.
– Engem vádol valamivel, uram?
– Talán. Minden akkor kezdődött, amikor felhívott tegnap
reggel. Új a cégemnél, de nagyon gyorsan beépült a rendszerbe.
Decker megfeszítette az állkapcsát.
– Nem, uram. Nem értek ezzel egyet. Szeretném tisztelettel
emlékeztetni, hogy három éve dolgozom önnek. Hogy egy hónap
kivételével azóta a testőre is vagyok. Hogy ön helyett kaptam
golyót, uram. Minden akkor kezdődött, amikor a vezetőség
kezdett szétesni. Joel iszik, mint a kefekötő. Mindig én
javítgattam a hibáit a hivatalos könyvelésben. El sem tudom
képzelni, mi mindent rontott el a valódi könyvelésben. Demetrius
kokózik, és általában mindenhez béna, amihez nem az ökle
szükséges. És Reuben, bárhol van is most, szexfüggő. Hát így
kezdődött minden – Decker nehezen lélegzett, az orrlyukai
kitágultak –, uram!
Ken szenvtelenig nézegette. Decker többet beszélt most, mint
az elmúlt három évben.

695
 – Úgy látom, elég sok mindent tud, Decker.
Decker egyre jobban felhúzta magát.
– Figyelek a tárgyalásokon, uram. Van szemem. Látom, mi
zajlik körülöttem. De azt nem tudtam, hogy Alice rá van állítva a
nyomkövetős emberre. Ha tudtam volna, elleneztem volna.
Átverésszaga van.
– Igazán? – kérdezte Ken hűvösen. – Hogyhogy?
– Hogyan máshogy lehetne kicsalogatni az ellenségedet, ha
nem egy fontos rabbal? – mondta epésen. – Ez a férfi tudja, hogy
kinek adta el az eszközöket, ezért a zsaruk sejtették, hogy el
akarják majd örökre hallgattatni. Túl értékes csali. Ezért volt
csapda.
És nekem gondolnom kellett volna erre.
– Ki kell szabadítanom onnan.
– Minden tiszteletem az öné, uram, de szerintem ez nem
szükséges. Főleg ha valami olyan drasztikus dologra gondol, mint
megszöktetni a lányát a börtönből.
Én pont erre gondoltam. Ken hallgatása válasz volt a kérdésre.
– Nem fog a lánya megtörni, ugye, uram? Nem fogja elárulni
az ön nevét?
– Nem – Ken ebben biztos volt –, természetesen nem.
Hacsak nem tolnak elé egy olyan ajánlatot, amit nem tud majd
visszautasítani. A lánya nem hülye.
– Nincsen bűnözői múltja, igaz? Nincs meg az ujjlenyomata a
rendszerben? Kicsit kényelmetlenül fogja magát érezni a
zárkában, de ön megszerzi majd neki a legjobb ügyvédet.
Hamarosan kiszabadul.
– Talán.
De Ken nem volt ebben annyira biztos. Úgy kapták el Alice-t,
hogy az ujja rajta volt a ravaszon. Valaki tudta, hogy ott lesz,
afelől nem volt kétsége. De egyre kevesebb gyanúsítottja volt.
Feltápászkodott Decker segítsége nélkül.
– Mi van Demetriusszal?

696
 – Meghalt, uram – jött a csendes válasz. – Túl sok vért vesztett.
Egy sebész talán megmenthette volna, de... Sajnálom. Akkor
akartam elmondani, amikor az üveg csörömpölését meghallottam.
Ken pánikot és dühöt érzett, amikor Sean tájékoztatta Alice
letartóztatásáról. Most pedig... nem érzett semmit. Ami nem is
baj.
– Takarítson fel... itt és az emeleten is! Köszönöm!
– Megszaba... vagyis mit csináljak Demetrius holttestével?
– Vigye ugyanoda, ahová Chip és Marlene Anders is került. O,
és ölje meg az Anders lányt is! Demetriusnak kellett volna
megszerveznie az elárverezését, de én nem akarom megcsinálni
most helyette.
– Mi legyen az őrrel, akit tegnap lőttek meg Andersék házánál?
Még mindig le van szedálva. És mit akar tenni Burtonnel?
– Legyen az, amit maga akar. Engem nem érdekel. Csak azt
nem akarom, hogy Burton köpjön. Ha a másik őr lojális
Burtonhöz, szabaduljon meg tőle is.
Ken besétált a szobájába, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Öntött magának egy rendes adag alkoholt, és belerogyott a
székébe. Aztán tárcsázta Seant.
–Apa... – Sean legalább annyira le volt bénulva, mint az apja. –
Most mit csináljunk?
– Amit már régen meg kellett volna tennem. – Ken félretolta a
whiskey-s poharat, és kinyitotta a fegyverszéfjét. Veszek egy
egyirányú jegyet Bora-Borára. Es aztán... – Megölöm Marcus
O’Banniont.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 15:45

697
 Scarlett vetett egy pillantást oldalról Marcusra az Audi
vezetőüléséből, amikor átültek egy jelöletlen autóba, az ő kocsiját
pedig ott hagyták a cincinnati rendőrség parkolójában. A férfi
kicsit túlságosan is hallgatag volt.
– Először el szeretnél menni meglátogatni Phillipet? –
kérdezte. – Megértem, ha igen.
– Nem. A Demetriust érintő kérdéseket kell megválaszolnunk.
Lisette ott van Phillippel, szóval nincs egyedül. – Marcus kinézett
az ablakon. – Több mindenre emlékszem abból az időből, amikor
kórházban voltam. Kicsit kiborultam.
Ó!
– Mondd el!
– Rájöttem, hogy korábban is emlékeztem ezekre a dolgokra,
csalt a morfium miatti rossz álomnak tudtam be – kezdett bele egy
grimasz kíséretében. – Attól a gyógyszertől jöttek a
legborzalmasabb rémálmaim.
– Mire emlékszel még, Marcus?
– Volt ott még valaki – sóhajtott. – Egy nő. Az arcát nem
láttam.
Scarlett próbálta féken tartani a haragját.
– Mert rajta volt a fejeden egy párna.
– Hát igen, ez is – mondta a férfi szarkasztikusán, aztán
megállt egy pillanatra, és összehúzta a szemöldökét. – A nő azt
mondta a pasinak, hogy siessen, mert jön valaki. Azt hiszem, ezért
nem tudott megfojtani a párnával. Biztos elmentek, mert az
ügyeletes nővér bejött. A gép úgy sípolt, mintha kicsúszott volna a
katéter a kezemből.
– Végső soron majdnem megfulladtál – habogott Scarlett. –
Hála a jó égnek a gépekért!
– A nővér megigazította a tűt, én pedig nem szóltam egy szót
sem. Akkor sem tudtam volna, ha akarok. Azt hiszem, a férfi
másodszor is visszajött. A bánat tudja, mit töltött az infúziós
zacskóba, ami a sorban következett. Emlékszem, hogy el akartam
ezt mondani valakinek, de annyira ki voltam ütve, hogy nem
voltam rá képes. Mint amikor az ember az álmában sikolt, de nem

698
jön ki hang a torkán. Nem voltam benne biztos, hogy ezt az
egészet csak álmodom vagy ez a valóság. Nem tudtam, hogy
megőrültem-e vagy sem – tette hozzá Marcus csendesen.
Scarlett csak remélni tudta, hogy rábukkan erre a Demetriusra,
vagy bárhogy is hívják, mert puszta kézzel akarta megölni. De ez
nem segített volna Marcuson, ezért kedves hangon folytatta.
– Amikor benn voltam nálad, tiszta voltál. A férfi biztos
megemelte a gyógyszeradagodat, ha ennyire nem voltál magadnál.
Egyes szerektől elkezd kételkedni az ember abban, hogy mit is
látott egyáltalán.
– Erre nem is gondoltam.
Scarlett megszorította Marcus kezét, és megkönnyebbült,
amiért a férfi is megkönnyebbült.
– Figyelembe véve, hogy mikre képes ez az ember, az, hogy
téged bedrogozott, simán belefér a képbe. Ne gondold még magad
teljesen hülyének! Mi történt az infúziós zacskóval?
– Nem tudom. Nem haltam meg, szóval valami biztosan
történt.
– Talán később még több mindenre emlékezni fogsz majd.
Vagy próbáld megtalálni azt a nővért, aki aznap éjjel dolgozott, és
kérdezd meg tőle, hogy ő mire emlékszik.
– Nem fog ennyi mindenre emlékezni kilenc hónap távlatából.
– Ne legyél ebben ennyire biztos! Elég népszerű voltál, ahogy
feküdtél az ágyadban jóképűen, bátran, mint egy hős. Egy pasi,
aki golyó elé ugrik, hogy megmentsen egy idegent, elég vonzó
egy csomó nőnek. – Scarlett megrebegtette a szempilláit, mire
Marcus újra elnevette magát.
– A lényeg, hogy neked az – mondta a férfi kezet csókolva. –
Hová menjünk először?
– A Ledgerbe, Stone-hoz. Minél többet meg akarok tudni
McCordról.
– És az a két ember, aki láthatta Drake-et?
– Felhívtam a hajléktalanszállót, Tommy és Edna ott vannak,
de próbálnak távol maradni a tűztök Tommynak nem jó a szíve –
magyarázta. – Dani is ott van, ő ott tartja majd őket. Ha

699
megérkezünk a Ledgerhez, egyenesen menj be az épületbe. A
hajléktalanszállónál is.
– Van rajtam golyóálló mellény.
– Tegnap a mesterlövész a fejedre célzott, szóval vigyázz rá!
Soha ne várj rám, és ne legyél úriember! Főleg akkor, ha emberek
lövöldözhetnek rád tetőkről.
– És mi a helyzet veled?
– Nem én vagyok a célpont. Egyébként pedig én is fel vagyok
mindennel szerelkezve. – A nyakánál a vékony golyóálló mellény
alá nyúlt, amit az inge alatt viselt. – A pokolba ezekkel a
horzsolásokkal! Valamit meg kell ígérned nekem, Marcus. Semmi
hősködés!
– Rendben. Majd lehajolok, és arrébb gurulok – zsémbeskedett.
Marcus be is tartotta az ígéretét, azonnal besietett a Ledger
épületébe, amikor megállt vele az autó. Aztán rögtön lecsapott
Scarlettre, amint belépett az ajtón, és még mielőtt a nő
tiltakozhatott volna, megcsókolta. A fejét ide–oda mozgatta, hogy
minden porcikáját kiélvezhesse.
– Emberek, menjetek szobára! – szólt valaki. Talán Diesel.
Scarlett elmosolyodott csók közben, majd elhúzódott
Marcustól.
– Nyilvános helyen vagyunk.
De pont ez volt a lényeg. Mintha Marcus az egész világnak
meg akarta volna mutatni, hogy ez a nő az övé.
– Tudom – mondta.
Scarlett az előcsarnok irányába fordult. Diesel egy asztal
mellől vigyorgott rájuk.
– Nyomozó!
– Mr. Kennedy – köszöntötte Scarlett egy bólintással. Aztán
körülnézett, és észrevette a frissen felvett fegyveres őrt a
sarokban. – Hol van Gayle?
– Mondtam neki, hogy kávézzon egyet, amíg biztonságosabb
tűzfalat teszek a gépére. A hálózati szerverrel már készen vagyok,
de Gayle számítógépére kell még valami.

700
 –Jill miatt – mormolta Scarlett, Marcus pedig sóhajtott egyet
mellette.
Diesel csak megrántotta a vállát.
– Kettőtökkel mi a helyzet? Azontúl, hogy tényleg keressetek
magatoknak egy szobát.
– Stone-hoz jöttünk – válaszolta Marcus, most már komolyan.
– Te is gyere velünk!
Diesel a homlokát ráncolva felállt.
– Rendben.
Marcus elvezette őket az irodája előtt, aztán kimentek egy
ajtón, ami a hátsó részbe vitt, ahol a többiek dolgoztak. A falak
mellett ajtóval zárható irodák sorakoztak, a terem közepe pedig
fülkékre volt osztva. Megálltak egy ajtó előtt, amire Stone neve
volt írva, és bekopogtak.
Stone azonnal kinyitotta, nem túl marasztalón vetett egy
pillantást Scarlettre, de még így is kevésbé volt ellenséges, mint
korábban.
– Megkaptam az üzenetedet, Marcus, hogy beszélni akarsz
velem, de nem számítottam egy egész különítményre. Miről van
szó? – kérdezte, miután becsukta az ajtót.
Marcus megmutatta a Demetriusról készült vázlat másolatát,
elmesélte, mi mindenen ment keresztül a Bautista család, és hogy
ő maga mire emlékezett abból az időből, amit a kórházban töltött.
Stone láthatóan megdöbbent.
– Megpróbáltak megölni a kórházban? A pokolba, Marcus!
– Akkor is megtalál a baj, ha nem vagy magadnál – tette hozzá
Diesel, aki egyszerre lepődött meg és lett dühös a barátja nevében
is. – Mi a fene?
– A nyilvánvaló fenyegetés azon a héten Leslie McCordtól
érkezett – mondta Scarlett –, de ő addigra már halott volt, mire
Marcus kórházba került. A kirakós egyik darabja hiányzik. Mire
emlékeznek a nyomozásból?
Stone és Diesel arca is megrándult.
– Kemény volt – felelte Diesel halkan. – Én... én még mindig
nem tudom elfelejteni azokat a képeket, pedig csak néhányat

701
láttam. Amikor megláttam, mi minden van McCord otthoni gépén,
kifaroltam.
– Én írtam meg a történetet – tette hozzá Stone –, aztán átadtuk
annak a csapatnak a rendőrségnél, akik a gyermekek elleni
internetes bűnesetekkel foglalkoznak. Abban a pillanatban, hogy
lefoglalták McCord gépét, publikáltuk a sztorit.
– Hol vannak most a fényképek? – kérdezte Scarlett.
– Az előbb említett osztályon – válaszolta Stone. – Mi nem
teszünk el másolatot.
– Én mindig tartok másolatot azokról a meghajtókról, amiket
meghekkelek – közölte Diesel –, kivéve, ha gyerekekről van szó.
Nem tudom kezelni ezeket az ügyeket – tette hozzá brutális
őszinteséggel.
– Sokan vannak így – vélte Scarlett. – Mije van?
Stone bepötyögött valamit a gépbe, és egy perccel később a
nyomtató már köpte is ki a papírokat.
– Ez maga a történet és az összes jegyzetem. Néhány fiútól
kaptuk a fülest az amerikaifoci-csapatból, hogy McCord túl
barátságos egyes diákokkal. Marcus önkéntes edző volt ott.
– A Ledger támogatja az ifjúsági sportot – magyarázta Marcus.
– Ez egy olyan közeg, ahol a gyerekek sokszor vannak kitéve
szexuális ragadozóknak. És a kommunikáció forrását is jelenti
egyidejűleg.
– Nem a Ledger támogatja – suttogta Diesel teátrálisan
Scarlettnek. – A sportok pártolása Marcus ötlete volt. És
nagyrészt az ő pénze is.
Scarlett rámosolygott erre a fantasztikus férfira, aki
hatalmasabb volt még Stone-nál is. Aztán megütögette Marcus
combját, aki mellette ült.
– Nem vagyok meglepve – ismerte be.
Marcus zavarba jött.
– Egybevág a csapat céljaival. A gyerekek elmesélnek olyan
dolgokat is egy edzőnek vagy támogatónak, amit egy tanárnak
nem. Főleg akkor, ha maga a tanár a ragadozó. McCord a
gólyáknak tanította a természettudományos tárgyakat. Néhány

702
diák ki is akadt, mert túl bizalmaskodó volt, amikor a
laboreszközeiket ellenőrizte. Azt mondták, hogy a lányok is így
éreztek. Kellemetlen volt. Egyik gyerek sem említett semmi
konkrétat, ezért állítottam rá Dieselt az ügyre.
Diesel a leborotvált fejét simogatta, mintha még lenne haja.
– Én... én nem számítottam arra, amire végül is rábukkantam.
Láttam már pornógyűjteményeket és képeket gyerekekről, amikor
az emberek gépén kutakodtam, mert ez a munkám része, de
McCord gyűjteménye egy másik szint volt. Voltak fényképei,
videófelvételei... jó minőségben. Hosszú videók voltak, nem csak
rövidek – nyelt egy nagyot. – Ahogy mondtam, rögtön kifaroltam,
amint megláttam, mivel is van dolgom. Nem rajongok a zsarukért,
ezt nem sértésnek szánom, de sajnáltam előre azokat, akiknek
ezzel a szarral kell majd foglalkozniuk.
– Rendben – mondta Scarlett, mert Diesel konkrétan remegett.
– Szóval átadta a meghajtót a rendőrségnek. Nem tartotta meg a
képeknek és a videóknak a másolatát, de mi történt a meghajtón
lévő többi anyaggal? Csak képek voltak rajta, vagy más is?
– Különböző fájlok – válaszolta nagyot sóhajtva. – Szövegek,
néhány táblázat. Ki sem nyitottam őket. Lefuttattam egy gyors
ellenőrzést, hogy nincsenek beágyazott képek bennük, aztán
betettem otthon a széfembe, a többi nyomozásból származó
meghajtó mellé.
– Meg kell néznünk – jelentette ki Scarlett Marcusra nézve. –
Én meg tudom csinálni, ha akarod.
– Elfogadom az ajánlatot – bólintott mogorván. – Nem hiszem,
hogy én képes lennék rá.
Scarlett megszorította a férfi térdét, aztán azokat a papírokat
kezdte tanulmányozni, amiket Stone adott oda neki.
– Tehát név nélkül adott egy fülest a rendőrségnek, ők
szereztek házkutatási parancsot, majd megtalálták McCord
gyűjteményét. Letartóztatták, maga lehozta a sztorit, a környezet,
teljesen jogosan, irtózni és undorodni kezdett ettől az embertől.
McCord elveszítette az állását, a nyugdíját, és börtönbe került... –
Scarlett lapozott, és felvonta a szemöldökét. – Felbérelt egy

703
ügyvédet, hogy megkérdőjelezze a vádakat. – Felnézett Stone-ra.
– Mit tudott volna megkérdőjelezni? Mivel kapcsolatban tudott
volna McCord alkudozni?
– Ezt nem közölte az ügyvéd – válaszolta Stone. – Szekáltam
emiatt, mert én is tudni akartam. Végül, miután McCord
felakasztotta magát, az ügyvéd elárulta, hogy le akarta leplezni a
szállítókat, hogy a vádak ellene gyerekpornó-birtoklásról kerítésre
mérséklődjenek.
Scarlett pislogott.
– Kerítésre? Tényleg? Azért akarta tehát, mert kevesebb
büntetés jár érte, mint a gyerekpornó birtoklásáért. De a
kerítésben van egyfajta gazdasági érdek is. Elismerte a
prostitúciót? Ebbe belemegy egyáltalán egy bíró?
Stone megvonta a vállát.
– Nekem ennyit mondott az ügyvéd.
Scarlett megtalálta az ügyvéd nevét az iratokban, és a
mobiljával rákeresett.
– A fenébe! – hebegte. – Vele nem fogunk semmit
megbeszélni. Halott.
Marcus átnézett a válla fölött, hogy együtt tudják olvasni a
cikket.
– Irodatűzben halt meg. Gyújtogatás történt a gyanú szerint.
– Alapos – mondta Scarlett komoran. – A francba! McCord azt
mondta, hogy fel fogja fedni a beszállítóit, erre hirtelen mindenki,
aki tudhatta, hogy mit akar nyilvánosságra hozni, és ki ellen,
meghal. – Letette a papírokat, és hangosan kimondta azt, ami
mindenkinek a fejében megfordult, amióta elhagyták a szállodát. –
Demetrius szállította a Bautista családot Chip Andersnek, hogy
neki dolgozzanak. Talán ő szállította a gyerekeket is McCordnak,
hogy...
– Az ég tudja, miért – egészítette ki Marcus összeszorított
fogakkal.
Scarlett újra megszorította a férfi térdét, hogy érezze a
támogatást. És hogy megnyugtassa. Mert most már megértette,

704
hogy Marcus miért akarja mániákusan megbüntetni azokat a
szörnyetegeket, akik gyerekeket bántalmaznak.
– Vizsgáljuk meg azokat a fájlokat, amiket lementett, Diesel!
Magánál vannak otthon? El tudjuk kísérni.
– Hazamegyek, és idehozom őket – ajánlotta Diesel.
Scarlett vitát nyitott volna, de hirtelen olyan áramlat futott
végig a szobán, amit ugyan megérzett, de nem értett. Olyan
finoman szorította meg újra Marcus térdét, hogy senki más nem
láthatta.
– Nincs sok időnk – mondta Marcus Dieselnek, szinte elnézést
kérőn. – A Meadow-ba tartunk. Az egy hajléktalanszálló a Race
Streeten.
– Ismerem – válaszolt Diesel mereven. – Odamegyek hozzátok
olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudok.
Aztán szétszéledtek. Scarlett egészen addig tartogatta magában
a kérdést, amíg be nem értek Marcus irodájába, és be nem csukták
az ajtót maguk mögött.
– Nem akartam megbántani Dieselt – mondta. – Valami rosszat
mondtam?
Marcus megfogta a vállát, és masszírozni kezdte.
– Nem, semmi rosszat. Annyi az egész, hogy Diesel kettyós.
Nem szeret embereket beengedni a lakásába. Én magam is csak
néhányszor voltam ott. – Előrehajolt, hogy a homlokuk
összeérjen. – Félek, mi minden lesz nála.
– Tudom. Egyikükből sem tudtam ennél többet kipréselni.
Ok...
Scarlett nagyot nyelt. Arra gondolt, amit Marcus mesélt neki
Stone-ról, és azokra a dolgokra, amiket nem is tudott szavakba
foglalni. Látta a fájdalmat Stone szemében, látta, hogy túlságosan
is jól megértette mindazt, amit nem is lett volna szabad. Diesel is
úgy nézett, mint egy szarvas az autó reflektorának a fényében.
– Diesel is?
– Nem tudom. Soha nem mesélt róla. Én pedig nem kérdeztem.
– Marcus kihúzta magát, és megcsókolta a nő feje búbját. –

705
Menjünk, különben hamarabb érkezik a hajléktalanszállóhoz, mint
mi. Nem lakik messze.
Elővett egy ütött-kopott laptopot az asztala alsó fiókjából, és
becsúsztatta egy táskába.
– Miért ilyen ósdi laptopot használsz? – kérdezte Scarlett.
– Nincs benne netkártya. Nem tud csatlakozni az internetre.
Akkor veszem elő, ha nem akarom, hogy bárki meghekkelje a
gépemet, vagy ha nem biztos forrásból származik a fájl. Nem
akarom, hogy a Ledger egész hálózata tönkremenjen, ha
megnyitok egy fertőzött fájlt.
– Ezt Diesel tanította?
– Magamtól jöttem rá. Valamennyire értek a rendszerekhez, de
Diesel az igazi művész.
A férfi a vállára vette a táskát, aztán visszament Scarletthez
egy olyan csókért, amitől még a nő lélegzete is elállt.
– Egy kis biztatás – suttogta.
– Magadnak vagy nekem?
– Mind a kettőnknek.

706
 Harminckettedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 16:30

–É vek óta nem voltam a Meadow-ban – dörmögte Marcus

Scarlett autójának az anyósüléséről, miközben a szeme a
tetőkre tapadt, útban a hajléktalanszálló felé.
A napnak ebben a szakában megcsillanhatott egy fegyvernek a
csöve a napsütésben, így nyerhettek volna egy tizedmásodpercet.
Néha egy tizedmásodpercre volt az embernek pont szüksége.
Scarlett szeme előrefelé szegeződött vezetés közben, a
földszinti ablakokban mozgó árnyakat és gyanús moccanásokat
vizslatta.
– Már jártál a hajléktalanszállón? – kérdezte a nő, és Marcus
tudta, hogy meglepte ezzel a hírrel.
A Lorelle E. Meadows Center azóta ott állt, amióta Marcus az
eszét tudta. Olyan környéken volt, amit nem kaptak még fel, két
épület közé volt beszorítva, az ablakok már akkor be voltak
deszkázva, amikor még kisfiú volt.
– Jeremy sokszor hozott ide minket Stone–nal szombatonként,
hogy segédkezzünk a konyhán, amíg ő a klinikán dolgozott.
Tizenkét éves lehettem, Stone pedig tíz, amikor először jöttünk.
Évekig voltunk itt önkéntesek. Természetesen mi voltunk az
egyetlen olyan önkéntesek, akiknek testőrük is volt – tette hozzá
kényszeredetten. – Anya ragaszkodott hozzá.
– Megértem.

707
 – Jeremy is megértette. Elhozta velünk Sammyt is.
– Sammy volt Jeremy első partnere, ugye? Stone említette
Deacon-nek és nekem, amikor múlt novemberben kihallgattuk.
Azt mondta, hogy Sammy abban az autóbalesetben halt meg,
amiben Jeremy keze is megégett. És hogy aztán Jeremy
összeházasodott Keithszel, akivel gimi óta ismerték egymást.
Marcus bólintott, örült, hogy Scarlett emlékezett a családjának
a történetére, akármilyen fura volt is.
– Igen. Akkoriban nem tudtuk, hogy Sammy és Jeremy
szeretők voltak. Azt hittük, csak barátok. És hogy Jeremy rá mert
bízni minket. – Szomorúan lebiggyesztette a száját. – Nem
hiszem, hogy Jeremy volt itt, amióta Sammy meghalt. Annyira
kiakadt, hogy egy ideig csak lézengett.
– Akkor fogant Mikhail?
– Igen. Csak anya tudta egészen tavaly őszig, hogy Jeremy volt
Mikhail biológiai apja, maga Mikhail csak később jött rá az
igazságra. Még Jeremy sem tudta.
Bár Marcus megértette az anyját, legszívesebben megrángatta
volna, mert nem engedte Jeremynek megismerni a saját fiát. És
Mikhailnak a saját apját. Olyan szomorú volt ez. Az anyja azért
tartotta ezt titokban, mert félt Keithtől, félt, hogy Mikhailon vezeti
le a dühét, ha megtudja, hogy Jeremy... nála talált megnyugvásra,
miközben Sammyt gyászolta.
Ez olyan átkozottul szomorú!
– Sokszor gondolkodom el azon, hogy mi lett volna, ha Jeremy
lett volna Mikhail apja az elejétől fogva. Mindig ugyanúgy bánt
vele, mint velünk, amikor látogatóba jött, mintha a fiai lettünk
volna. Az a vicces ebben, hogy ténylegesen csak Mick volt az ő
saját fia.
– Mire gondolsz? Min változtatott volna?
– Jeremy mindennap foglalkozott velünk. Ő volt az apánk.
Odafigyelt, hogy megegyük a zöldséget és megcsináljuk a
házinkat. és soha, de soha ne felejtsük el, hogy a gazdagság nem
jár előjogokkal. Hogy megismerjük, milyen a közösségért
dolgozni. Mikhail nem értette ezt az egészet. Akkor szereltem le a

708
hadseregtől, amikor tizenkét éves volt, és alig hittem a
szememnek, hogy milyen kis csibész lett belőle. Egy
elkényeztetett kis bunkó. így azt csináltam vele, amit Jeremy anno
velünk.
– Te lettél az ő életében az apa – lágyult el Scarlett hangja. –
Nem tudtam, hogy ilyen közel voltatok egymáshoz.
– Az utolsó öt évben igen – mondta Marcus elszorult torokkal.
– írattam vele cikkeket a Ledgerbe, és betartattam vele a
takarodót, bár volt vele testőr. Labdáztam vele, és ellenőriztem a
háziját. És amikor Diesel olcsó lakásokat kezdett építeni
rászorulóknak, rávettem a kis gazdag Mickey-t, hogy ott is
dolgozzon. Először nyafogott, aztán teljes szívből élvezte. –
Marcus elmosolyodott a kedves emlék gondolatára. – Főleg
amikor izmosodni kezdett, mert erre buktak a csajok.
Aztán vett egy nagy levegőt, majd kifújta, a szép emlékek
helyébe fájdalom költözött.
– Anya szinte megfojtotta őt a testőrökkel. Egy pillanatra nem
lehetett egyedül. Olyan volt, mint egy állatkertben köröző
oroszlán. Én győztem meg anyát arról, hogy adjon neki egy kis
szabadságot, hogy vegyen neki egy autót, amikor tizenhat lett –
ejtette ki a szavakat Marcus becsukott szemmel. – Felelősnek
éreztem magam, amikor megszökött. Elment a barátjáért, és
felvitte a kis házhoz, majd odaadta az autókulcsokat a haverjának,
és azt mondta neki, hogy menjen vissza érte egy hét múlva.
– Remélem, tudod, hogy nem a te hibád volt, hanem azé a
szörnyetegé, aki lelőtte.
– Tudom, hogy anya ettől rettegett nap mint nap. De én nem
akartam azt, hogy Mickey a saját árnyékától is megijedjen, mint
én és Stone. Hogy ne merjen, csak lámpafénynél aludni. – Marcus
Scarlettre nézett, az arcán és a szívében nem volt mosoly. – Ne
mondd el senkinek, hogy ezt mondtam. Mind a ketten túl vagyunk
már ezen.
– Nálam biztonságban vannak a titkaid – mondta a nő
egyszerűen, Marcus szíve pedig kettéhasadt.

709
 – Tudom. – A férfi megrántotta a vállát, és próbált némi
könnyedséget vinni a hangjába. – Csak... nem valami férfias dolog
félni a sötétségtől.
– A férfiasságod felől nincsenek kétségeim – mosolyodott el
Scarlett. – És a testvéred iránt érzett szereteted felől sem. Csak azt
akartad, hogy könnyebb élete legyen, jobb élete. Azt akartad,
hogy jó ember váljon belőle, és az utat is megmutattad neki. –
Nagyot nyelt, a szeme csillogott. – Egy napon a gyereked nagyon
szerencsés lesz, hogy ilyen apja van, Marcus O’Bannion –
suttogta.
– Köszönöm! – mondta a férfi, s közben úgy érezte, hogy
szétrobban a mellkasa.
Megálltak az épület előtt, Scarlett megdörzsölte a szemét, majd
körülnézett maguk körül, és felfelé is pillantott.
– Minden tisztának tűnik. Semmi feltűnősködés, ide–oda
csellengés!
– Igenis, hölgyem! – vágta rá Marcus engedelmesen.
Simán bejutottak, és meg is találták Dieselt, aki odabenn
várakozott.
– Elhoztam a fájlokat. – Úgy nyújtotta át a meghajtót, mintha
valami tűzforró lenne a kezében.
Scarlett becsúsztatta a blézere zsebébe.
– Köszönöm, Diesel, örök hálám!
– Diesel! – A boldog kiáltás egy ötévesforma kisfiútól jött, aki
mankókon egyensúlyozva vágott át a szobán. A lábán rikító zöld
gipsz volt.
– Emilio? – A férfi meglepetten nézett le, aztán letérdelt. – Mit
csinálsz itt? Mi történt a lábaddal?
Scarlett rápillantott Marcusra, és kérdőn felhúzta a
szemöldökét.
– Gyerekfoci – suttogta a férfi. – Diesel edzősködik.
A meglepődés a nő arcán megfizethetetlen volt.
Emilio tiszta imádattal csüngött a hősén, mert Diesel, bár
térdelt, így is toronyként magasodott a fiú fölé.

710
 – A testvérem kruppos. Nagyi ezt mondta. Elhozta doktor
Danihez.
– Nem tudom, milyen bácsi ez az orvos – mondta Diesel, a
kisfiú pedig kuncogott egyet.
– Néni – javította ki.
– Doktor Dani Deacon Novak testvére – magyarázta Scarlett. –
Ő szokta megvizsgálni Tommyt és Ednát is, azt a két embert,
akikhez mi is jöttünk.
– Deacon testvére? – kérdezte Diesel halvány érdeklődéssel a
hangjában. – Ugyanolyan ősz a haja?
– Csak részben – válaszolta Scarlett. – Mint Vadócnak az X-
Menben. Fekete a haja ősz csíkokkal.
Emilio mosolya kisfiúsán huncuttá változott.
– Tényleg nagyon csinos. Meg kellene ismerned!
Marcus akkor találkozott először Dani Novakkal, amikor
meglátogatta őt a kórházban. Az elmúlt néhány hónapban Dani
elment Deaconnel és Faithszel Jeremy bulijaira, és örökre
megkedveltette magát a férfi nevelőapjával, amikor idézni tudott
az orvosi szaklapban megjelent legutóbbi cikkéből. Dani vicces
volt, és könnyen rá lehetett jönni, hogy rokonok Deaconnel.
Emiliónak abban is igaza volt, hogy csinos – csak nem annyira,
mint Marcus nyomozó csaja.
És ha a rendőrök húzták fel Stone–t, akkor a fehér köpeny a
poszttraumás stressz tüneteit váltotta ki Dieselnél. Marcus azon
töprengett, mi sülhet majd ki Diesel és Deacon csini testvérének a
találkozásából.
– Ma nem jó, fiam. – Diesel megborzolta a kisfiú haját. – Félek
a tűktől, ezért nem megyek orvosok közelébe, ha nem muszáj –
tette hozzá halkan. – Még csinosak közelébe se. Nem árulsz el,
ugye?
– Nem – válaszolta Emilio komolyan. – Megígérem. Pedig
nagyon kedves. Tényleg.
– Biztos vagyok benne – értett egyet Diesel –, de most sajnos
nem érek rá.
Emilio lehajtotta a fejét.

711
 – Kik ezek az emberek? – suttogta.
– Ő itt Mr. Marcus, a főnököm és egyben a barátom is. Ő
pedig... – nézett Scarlettre – Miss Scarlett. Ő nem a főnököm.
Csak a barátom.
Scarlett mosolya egy kicsit bizonytalan volt, mert rájött, hogy
Diesel elfogadta őt.
– Örülök, hogy találkoztunk, Emilio. Klassz a gipszed. Miért
kaptad?
– Baseballozás közben egy becsúszás miatt – válaszolta
szomorúan. – Nem jött össze.
Marcus köhintett egyet, hogy leplezze a kuncogást. Scarlettnek
is kellett egy nagyot nyelnie, de Diesel komoly maradt.
– Fájni fog – mondta. – Gondolom, ezért nem jöttél a múlt
csütörtöki edzésre. De ha akarsz, a meccsekre eljöhetsz, és a
pádon ülve írhatod az eredményeket. Számolni tudsz, ugye? És a
számokat le is tudod írni?
– Húszig.
– Annyi elég is lesz, úgysem rúgunk gólt. Akár...
– Emilio! Hol vagy? – Dani Novak a hátsó szobából futott ki, a
fehér köpenye mögötte lobogott.
Scarlett intett neki.
– Itt van velünk, Dani!
Dani haragos arccal sietett oda hozzájuk.
– Tudod, hogy nem tűnhetsz csak úgy el! Főleg itt nem. A
nagyid majdnem infarktust kapott!
Főleg itt nem, gondolta Marcus, ahol a páciensek
háromnegyede vagy hajléktalan, vagy drogos, vagy mind a kettő.
Dani Novak bizalmatlanul nézett Dieselre, miközben ő is letérdelt,
hogy a teste elég közel legyen a gyerekhez, ha meg kellene
esetlegesen védenie. Mindez nevetségesen felesleges volt.
Majdnem kétméteres magasságával és százharminc kilós súlyával
Diesel úgy félre tudta volna lökni Dani Novakot, mint egy
rongybabát.
Persze soha nem tett volna ilyet. A feje ugyan kopaszra volt
borotválva, és a teste ki volt varrva érdekes tetkókkal, de

712
mindezek ellenére elképesztően kedves volt mindenkivel, kivéve
az erőszaktevőket, akiket eltiport, mint egy pondrót.
Pillanatnyilag Diesel nem jelentett veszélyt senkire.
Megbabonázva nézte Dani orvosi köpenyét, mintha a ruha életre
kelt volna. Marcus elgondolkodott azon, hogy közbeavatkozik, és
valamilyen ürüggyel visszatereli Danit az ajtó mögé, de végül
nem tette. Diesel már régóta újra tudott uralkodni magán.
– De ha nagyinak szívrohama lenne – kérdezte Emilio
logikusan –, meg tudnád gyógyítani, igaz? Azt mondta, hogy a
doktor néni egy csodatevő angyal.
Dani összeszorította az ajkát, hogy visszafogja a mosolyát, de
végül feladta, és boldogság öntötte el az arcát.
– Te kis hízelgő! Talán meg tudnám gyógyítani, talán nem.
Azért ne próbáljuk ki, rendben? – Kitárta a karját. – Most pedig
menjünk vissza a nagyihoz!
Emilio meghúzta a kezét.
– Várj! O az edzőnk, Diesel.
Dani felhúzta a szemöldökét.
– Az az edző, aki arra biztatott, hogy csússzál be?
Diesel válla megemelkedett, ahogy mély lélegzetet vett.
– Nem, hölgyem – mondta csendesen, mire Dani oldalra
billentette a fejét, pont ahogy Deacon is szokta.
– Az baseballon volt. Diesel edző focit tart – jelentette ki
Emilio büszkén.
Dani rámosolygott Dieselre.
– Doktor Novak vagyok. De mindenki csak doktor Daninek
hív.
Diesel felemelte a fejét... de semmi. Olyan hosszúra nyúlt a
csönd, hogy Marcus előrehajolt, hogy megnézze Diesel arcát.
Teljes döbbenetére a barátja le sem tudta venni a szemét Daniról,
meg volt babonázva. Úgy tűnt, még beszélni is elfelejtett.
– Diesel Marcusszal együtt dolgozik a Ledgernél – mondta
Scarlett, mivel megsajnálta. – Gyerünk, Emilio! Dolgom van, meg
kell keresnem valakiket!

713
 Azzal a derekára kapta a gyereket, amit már vagy milliószor
csinált. Mivel ő vigyázott az unokahúgaira és az unokaöccseire,
nagy gyakorlata volt. O mondta Marcusnak, hogy egyszer remek
apa lesz belőle. Ő is jó anya lesz. A férfi számára részegítő
gondolat volt, hogy egyszer saját családja lesz. Annyira
elkábította ez az ötlet, hogy észre sem vette, hogy Emilio már nem
mosolyogott, sőt teljesen el is hallgatott. A fiú rémült
pillantásokat lövellt Danire, majd a dudorra Scarlett ruhája alatt,
ami a fegyverét takarta. Biztos megérezte, amikor Scarlett
felemelte.
– A fegyverem – suttogta Scarlett Daninek, mert ő is olyan
csendes lett, mint a kisfiú.
– Minden rendben van, Emilio – nyugtatgatta Dani, és
megsimogatta a hátát. – Scarlett zsaru. A testvérem társa.
Emilio szeme elkerekedett.
– Ó!
Dani felvette a fiú mankóját.
– Tommy és Edna a váróban vannak, Scarlett.
A nyomozónő hátranézett a válla fölött.
– Marcus, jössz? Diesel edző?
– Egy pillanat – válaszolta Marcus.
Amikor a nők eltűntek a klinika ajtaja mögött, Marcus
megragadta Dieselt a bicepszénél fogva, és egy nyögés
kíséretében segített neki felállni.
– Csak óvatosan a sörrel, haver! Elkezdtél hízni.
Diesel nem válaszolt, csak állt, és a távolodó Dani Novak hátát
nézte. Marcus elhúzta a kezét a barátja arca előtt.
– Hahó, Diesel! Itt vagy?
Diesel némán bólintott, aztán sarkon fordult, és egy szó nélkül
elhagyta a hajléktalanszállót. Marcus követte az ajtóig, és nézte,
ahogy a barátja a lépcsőfokokat átugorva, egy óriási szökkenéssel
az utcán termett.
– Diesel? Kennedy, állj meg!
Diesel megfordult és felnézett. Marcus arra számított, hogy egy
kába, üveges, zavarodott tekintet fog visszanézni rá, mint a barátja

714
egyik régebbi rohama után. De a legnagyobb meglepetésére a
világ legszomorúbb, legmegadóbb szempárjába nézett.
– Diesel, várj!
Marcus lesétált a lépcsőn, és csak utána jutott eszébe, hogy
megígérte Scarlettnek, lőtávolon kívül marad, mert lehet, hogy
egy mesterlövész vert tanyát a tetőn.
– Mondd el!
– Minden rendben lesz, Marcus. Maradj csak a nyomozód
mellett! Később találkozunk.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 16:50

– Akkor... – mondta Dani, miközben Scarlett-tel együtt visszafelé

ballagott a klinikára – te és Marcus?
– Igen. – Scarlett megkockáztatott egy pillantást Danire, és
látta, milyen elégedett mosoly ül a barátnője arcán. – Nálam már
régóta tartott. Csak abban nem voltam biztos, hogy az érzés
kölcsönös.
– Igazán örülök nektek. Csak vigyorgok, amióta Faith felhívott,
hogy elmesélje a nagy hírt.
– Nem hittem, hogy sokáig titokban fog maradni, amilyen
sokat lógtok ti ketten a telefonon – mondta Scarlett kicsit
feszülten. – De hogy kevesebb mint huszonnégy óra leforgása
alatt...
Letette Emiliót a földre, majd Dani visszaadta a mankóit is. A
fiú elbicegett a nagyanyjához, aki jól megszidta.
Dani hátranézett a válla felett, a mosolya halványabb volt már.
– Marcus barátjával minden rendben van? Nem akartam a
kérdéssel zavarba hozni, de nem nézett ki túl jól.

715
 – Nem tudom. Múlt este találkoztam Diesellel életemben
először, de valami történt vele, az biztos. Egyébként rendes
srácnak tűnik. Marcus mindent elmond majd, amit érdemesnek
talál. Egyébként... – Megrántotta a vállát.
– Tudom. Csalt képtelen vagyok visszafogni magam, és
mindenkin segíteni akarok – sóhajtott Dani. – Mindenkin. – A
szobának arra a pontjára mutatott, ahol Tommy és Edna
szendergett a tv előtt. – Meg kell néznem néhány betegemet,
hagylak téged is dolgozni.
– Köszönöm, hogy itt tartottad őket, Dani. – Scarlett
szemügyre vette a barátnője arcát, és látta, hogy a szeme alatti
karikákat profin próbálta sminkkel eltüntetni. – Jól vagy? De
tényleg!
– Fáradtan – sóhajtott újra Dani. – És émelygek. De az
értékeim rendben vannak, egészséges vagyok. Csak azon
stresszelek, hogy hová kerülök.
Dani egy kórház intenzív osztályán dolgozott, amikor kiderült,
hogy HIV-fertőzött, ezért onnan fizetés nélküli szabadságra ment.
Most körülnézett a váróban, ahol tengernyi ember álldogált.
– Szeretek itt dolgozni, de nem tudom kifizetni a számláimat,
különösen amióta visszaköltöztem a lakásomba. Legalább újra jól
alszom. – Grimaszolt. – Deacon és Faith miatt nem tudtam
éjszakánként pihenni. Nem tudták csendben csinálni. Óóóó,
Deacon! – turbékolt.
– Tudom – nevetett Scarlett. – Én is azon a ponton vagyok,
hogy nem merem őket otthon felhívni. Állandóan zavarok.
Dani oldalra billentette a fejét.
– Azóta nem hallottalak így nevetni, amióta... Talán még soha
életedben nem nevettél így. Örülök. Marcus jó hatással van rád –
mondta vágyakozó szemmel, mielőtt magára erőltetett volna egy
mosolyt. – Mennem kell! Vigyázz rá és magadra is!
– Nálam mindig lakhatsz, ha kiköltöznél a lakásodból.
Dani az irodája felé hátrált, közben szomorúan rázta a fejét.

716
 – Tényleg értékelem az ajánlatodat, de akkor hallgathatnám,
hogy „Óóóó, Marcus!” – kuncogott, mire Scarlett elpirult, aztán
dobott egy puszit. – Szia!
Scarlett érezte, hogy Marcus mögé lépett.
– Mi volt ez az egész? – tudakolta.
– Ó, ismered Danit. Faithszel ketten szórakoznak rajtunk. –
Scarlett a férfi arcát tanulmányozta, látta rajta, hogy aggódik
Diesel hirtelen távozása miatt. – Tudom, tudom. Titkot kell
tartanod – jegyezte meg szelíden. – De tudod, hogy nekem bármit
elmondhatsz, ha úgy érzed jónak.
– Köszönöm! – Marcus átölelte a nő nyakát, majd magához
húzta, hogy megcsókolja. – Ezt is köszönöm. Nagy szükségem
volt rá. – Aztán körülnézett a váróban. – Ok Tommy és Edna? –
érdeklődött.
– Igen. Keltsük fel őket! – Elővette a telefonját, hogy
megkeressen egy e–mailt. – Isenberg embere küldött egy
fényképet Drake-ről, hátha látták már valahol. Ja, és ne vedd
Tommyt túl komolyan! Szereti megkérni az ember kezét.
– A tiédet vagy az enyémet? – kérdezte Marcus.
– Edna hozzád akar majd menni – vigyorgott Scarlett. – Lehet
dupla esküvő.
– Mióta ismered őket?
– Nagyon hosszú ideje. Sokat járőröztem erre, amikor
végeztem az akadémián. Sokszor próbáltam már otthonhoz
juttatni őket, de már ez az életük. – Scarlett odasétált hozzájuk, és
mind a kettejüket óvatosan megrázta. – Tommy, Edna! Ébresztő!
Edna pánikolva ugrott fel, míg Tommy lassan ébredezett. Az
asszony zavarodottan nézett körbe. Aztán meglátta Scarlett arcát,
és megnyugodott.
– Bishop nyomozó. Doktor Dani szólt, hogy beszélni szeretne
velünk.
– Miss Scarlett – mondta Tommy vontatottan. – Gondoltam,
hogy előbb-utóbb jobb belátásra tér. Hová visz nászútra? Én a
hegyeket szeretem. Ilyenkor jó hűvös ott az idő.

717
 Scarlett előrehajolt, és megtámaszkodott a combján, hogy ne
kelljen felnézniük rá.
– Attól tartok, jegelnünk kell ezt a nászutat, Tommy.
Emlékszik tegnap hajnalra, amikor legutóbb beszéltünk?
Edna bólintott.
– Abba a sikátorba rohant, ahol lelőtték azt a lányt.
– Aznap később még visszamentem, de már nem voltak ott.
Edna grimaszolt egyet.
– Túl sok volt a zsaru és a villogó fény, ezért Tommyval
összecuccoltunk, és kerestünk egy csendesebb verandát. –
Felpillantott. – Ez a férfi kicsoda?
– Marcusnak hívják. Vele találkoztam akkor. Azért volt ott,
hogy segítsen a lánynak, mert bántalmazták azok az emberek,
akiknél élt. Valaki meggyilkolta a lányt, hogy ne tudjon Marcustól
segítséget kérni. Nem láttak semmit? Esetleg valakit, aki a
helyszínről menekült?
– Sokan menekültek – válaszolta Tommy. – Ha lövést
hallanak, szanaszét szaladnak, mert a zsaruk őket fogják
gyanúsítani, és lelövik őket. – Megvonta a vállát. – Lehet, hogy le
is lőtték őket. A zsaruknak édes mindegy, kit lőnek le. – Felhúzta
őszülő szemöldökét. – Magát nem akarom bántani, Miss Scarlett.
Maga nem olyan. És ez a fickó?
– Marcus? Ő nem zsaru. Hanem riporter.
– Akkor jó. – Tommy láthatóan megnyugodott. – Utáltam
volna, ha egy zsaru miatt hagy faképnél az oltárnál. Láttam, hogy
megcsókolja ezt a pasit.
– Micsoda kíváncsiság! – Scarlett elmosolyodott. – Nem is
aludt!
Tommy nem mosolygott vissza rá.
– Nyitott szemmel alszom, Miss Scarlett – közölte halál
komolyan.
– A zsaruk néha kekeckednek velünk – magyarázta Edna –,
mert a verandán alszunk. Felráznak, és ordibálnak velünk.
„Mozgás, mozgás, itt nem alhatnak!” – utánozta egy rendőr
utasításait elmélyített hangon, majd szomorúan megrázta a fejét. –

718
Már évek óta azon a verandán aludtunk. Nem értem, mit
foglalkoznak ezzel. Senki nem lakott ott.
Több mint egy évtizeddel korábban ez a környék volt a
rasszista erőszakhullám központja. Bár a dolgok drámai javulást
mutattak az elmúlt években, sokan még most is féltek a
rendőröktől, és nem is bíztak meg bennük.
– Sajnálom – mondta Scarlett egyszerűen. Tudta, nem
mondhatja nekik azt, hogy azok a rendőrök, akik el akarták onnan
tessékelni őket, csak biztonságosabb helyen szerették volna őket
tudni. – Nem láttak valakit a futók között, aki nem volt odavalósi?
Valaki, aki nem volt ismerős?
Edna habozott.
– Nem akarok bajba kerülni.
Scarlett türelmesen vált, majd Edna sóhajtott egy nagyot.
– Rendben – egyezett bele az idős nő. – Öt láttam. – Marcusra
mutatott. – Futott.
– Azt tudom, hogy ő ott volt – mondta Scarlett kedvesen. – Az
egyik lövés, amit hallottak, az ő hátába fúródott. Szerencsére volt
rajta golyóálló mellény, különben nem lenne most itt velem.
Edna alaposan megnézte Marcust.
– Nagy kár lenne egy ilyen férfiért – jegyezte meg egyetértőén.
– Volt egy másik is. Egy fehér fiú. Szőke hajú. Gyorsan futott.
Átugrott egy felborult kukát, mint azok a sportolók az olimpián.
– Úgy érti, mint egy akadályfutó? – kérdezte Scarlett. A
detroitiak átküldték Drake aktáját. A fickó atletizált
gimnáziumban, szóval az akadályfutás stimmel. – Látta az arcát?
– Igen – válaszolta Edna. – Pont mellettem rohant el.
– Én inkább a fegyverét néztem – szólalt meg Tommy
vontatottan. – Úgy lóbálta, mint valami bandatag.
– Miért nem mondták ezt el ma reggel? – sóhajtott Scarlett.
– Mert nem...
– Tudom – intett Scarlett a kezével –, mert nem kérdeztem.
– Nem – ellenkezett Tommy. – Azt akartam mondani, hogy
nem maradt annyi ideig, hogy el tudjam mesélni. Olyan gyorsan

719
futott annak a sikátornak az irányába, amilyen gyorsan a fickó
rohant el onnan.
– Ó! – mondta Scarlett, mert nagyon ostobának érezte magát. –
Mit gondolnak, ki tudják választani egy sor férfi közül?
Tommy jobbra-balra ingatta a fejét.
– Az összes fehér ugyanolyan nekem.
– Mi nem megyünk be semmilyen rendőrőrsre – tiltakozott
Edna, és összefonta a karját. – Biztos, hogy nem.
– Rendben van. Van nálam néhány fénykép, amit meg tudok
mutatni.
Scarlett feltartotta a telefonját, és végigpörgette előttük azokat
a képeket, amiket Isenberg asszisztense küldött a szembesítésre.
Talán majd be tudja csalogatni később Ednát, hogy hivatalosan is
azonosítsa a férfit, ha szükséges.
– Ő az! – Edna azonnal kiválasztotta Drake-et. – A sorban a
harmadik.
Igen! Elkaptunk, kis pöcs! Scarlett faarccal nézett, pedig
legszívesebben örömében az égig ugrált volna.
– Merre futott, miután elhaladt maguk mellett?
– Az utca vége felé. Bepattant egy járó motorú kocsiba. Az
anyósülésre.
– Egy Mercedesbe – tette hozzá Tommy nagy élvezettel. –
Ezüst volt. Csillogott a lámpa fényében. Füstölgő gumival hajtott
el.
Kitűnő, gondolta Scarlett. Stephanie Anders nevére is egy ezüst
Mercedes volt regisztrálva. Gyorsan írt is egy üzenetet
Tanakának: Ellenőrizd azt az ezüst Mercedest, amit Anderséktől
foglaltak le, lehet, hogy Drake Connor és Tala Bautista is utazott
henne.
– Látták, hogy ki vezetett? – kérdezte.
– Egy lány – válaszolta Tommy.
– Gondoltam, hogy egy lányt észreveszel – zsörtölődött Edna.
– Ahogy te is észrevetted azt a pasit? – vágott vissza Tommy. –
Csak mert havas a tető, alul még tombolhat a tűz. – Kéjesen
megnyalta a száját.

720
 – Ó, a te tüzed már régen kialudt! – háborgott Edna idegesen. –
Nem is volt soha több egy lángoló botocskánál.
– Köszönöm a szemléltetést! – tette hozzá Scarlett
szarkasztikusán. – Hogy nézett ki a lány?
– Csinos volt – felelte Tommy. – De messze nem annyira, mint
maga.
– Ennek örülök – mondta Scarlett. – Kicsit pontosabban?
Hajszíne? Bőrszíne?
– Szőke haj. Fehér bőr. Csillogó fülbevaló. Vörös körmök.
Hosszúak, mintha karmok lettek volna. így fogta a kormányt. –
Meg is mutatta, a hüvelykujját behúzta, a többi négyet pedig
kinyújtotta. – Ennyit tudok.
– Ez jó sok. Köszönöm!
Edna aggódva a homlokát ráncolta.
– Minket is meg akar majd ölni? A fiú?
– Nem. Letartóztatták kétszázötven mérföldre innen.
– Akkor jó! – Edna komolyan bólintott.
– Egyetértek. Most mind a kerten hűsöljenek itt, rendben?
Iszonyú meleg van odakinn.
Tommy Marcusra mutatott.
– Ő is szokott beszélni?
– Igen. Miért? – nevetett Scarlett.
– Mondja meg neki, hogy maradjon itt. Maga intézze a dolgát,
Miss Scarlett. Négyszemközt akarok beszélni vele.
Scarlett megvonta a vállát, és Marcusra nézett, aztán
felegyenesedett, és kisétált az ajtón. Kinn írt egy üzenetet
Isenbergnek és Deaconnek az események alakulásáról, de közben
Tommyt, Ednát és Marcust figyelte a szeme sarkából.
Azonosították Drake Connort mint azt az embert, aki tegnap
reggel Tata Bautistát a tett helyszínén hagyta. DC–t látták
fegyverrel a kezében beülni egy ezüst Mercedesbe. Megvannak a
Woody McCord-féle nyomozati fájlok. Lehetséges, hogy McCord
meg akarta nevezni a beszállítót. Áru=emberek/gyerekek.
Valószínűleg pornó. McCord meghalt másnap a börtönben. Az
ügyvédje nem sokkal utána halt meg egy tűzben, valószínű a

721
gyújtogatás. A feleség is elhunyt néhány nappal később. Minden
McCordhoz köthető ember halott. Demetrius a feltételezett szállító
mind Anders, mind McCord esetében. Útban vissza a rendőrségre.
Húsz másodperccel később Isenberg csörgött rá a mobilon.
– Szép munka, nyomozó!
Scarlett legszívesebben felsóhajtott volna. Még mindig
hivatalos volt a hangnem.
– Köszönöm, hadnagy – mondta, utánozva Isenberg határozott
stílusát. – Most nem tudok igazán beszélni.
– Értem. Akkor csak figyelj rám! Coppola ügynök kihallgatta a
Constant Global Surveillance biztonsági ellenőrét. A pasi tényleg
annyira összeomlott a gyilkossági kísérlet miatt, hogy a
védelemért cserébe boldogan kitálalt mindent, amit tudott.
Megnevezte Demetrius Russelt mint a bokára szerelhető
nyomkövetők megrendelőjét. A mérnök kiszemelt néhány
nyomkövetőt rutinszerű tesztre, kijelölte őket újrahasznosításra,
aztán eladta Demetriusnak, aki mindig készpénzben fizetett.
– Szóval ő a kapocs, ahogy azt eddig is sejtettük.
– Igen. A mérnök azt mondta, hogy olyan kétszáz darabot adott
el évente.
Scarlett agya zakatolni kezdett, és a Tala családjához hasonló
áldozatokra gondolt.
– Hú! Hogyhogy nem tűnt fel senkinek, hogy ilyen sok eszközt
semmisítenek meg?
– Bevonta a főnökét is, aki részesedett a profitból. A
szövetségiek most veszik őrizetbe.
– Nézd meg az üzenetem hetedik mondatát!
– Azt, amelyikben az áll, hogy McCord a börtönben halt meg?
Az a feltételezésed, hogy meggyilkolták a cellájában, és nem
öngyilkos lett?
– Igen. Egy cella nem túl biztonságos.
– Akkor utasítást adok, hogy a Constant Global Surveillance
munkatársai kiemelt védelmet kapjanak – mondta Isenberg. – De
ez még nem minden. Új híreim vannak arról a mesterlövészről,
aki a cincinnati rendőrséggel szemben lévő épület tetejéről lőtt. A

722
szövetségiek csodát tettek az arcfelismerő programjukkal. A nő
neve Alice Newman. A Kentucky Egyetemen szerzett jogi
diplomát.
– És mesterlö... – bukott ki Scarlettből –, húha!
– Mi is így reagáltunk. Még mindig csak azt hajtogatja, hogy
ügyvédet akar, de a mobilján vannak képek arról a gyanúsítottról,
akit ma akart meggyilkolni. És Marcusról is.
Scarlett remegve fújta ki a levegőt a tüdejéből. Megköszörülte
a torkát, és nyugodt hangon válaszolt.
– Értem. – Miközben Marcusra nézett, aki a két idős emberrel
beszélgetett, olyan intenzív félelmet érzett, hogy majdnem
összecsuklott a lába.

Demetrius már megpróbálta megölni a férfit kilenc hónappal

korábban, és előző nap még egyszer. Nyilván ez a nő vette át a
feladatot, mert Demetrius elrontotta.
Volt ott egy nő is, az előtérben állt. Szólt a férfinak, hogy valaki
jön.
Scarlett úgy gondolta, hogy az a nő, aki aznap a kórházban
Demetriust figyelmeztette, ugyanaz a nő volt, aki akkor is ott volt
vele, amikor a Bautista családot szállította. Akit a két nő Alice-
nek hívott.
– Nincs meg ennek a nőnek a hangja valamilyen felvételen? –
kérdezte Scarlett a főnökét. – Annyi is elég, hogy ügyvédet kér.
– De. Mindent felvettünk, amióta benn van. Miért?
Mert ha nem is mond többé egy szót sem, odaadhatom
Marcusnak a felvételt, hogy hallgassa meg, hogy emlékszik-e erre
a hangra a kórházból, amikor Demetrius meg akarta ölni.
– Már mondtam, hogy itt nem tudok beszélni, de felhívlak, ha
elindultam. Pár perc. – Scarlett letette a telefont, mert Marcus
végzett Tommyval és Ednával.
A férfi arcán fájdalmas vidámság volt, ami aggódássá változott,
amikor Scarlettre nézett.
– Mi az?

723
 – Semmi vész, de most azonnal vissza kell mennem a
rendőrségre.
Néhány perccel később már a nő autójában ültek, és
száguldottak az őrs felé.
– Mi történt? – kérdezte Marcus.
Scarlett mindent elmesélt, amit Isenbergtől hallott.
– Az a nő az emlékeidben, aki figyelmeztette Demetriust,
amikor az az arcodra szorította a párnát... Szerinted megismernéd
a hangját, ha újra hallanád?
– Nem tudom – jött az őszinte válasz. – Fontos ez? Ott volt a
képem a telefonján. Valószínűleg én voltam a következő célpont.
– Ha emlékeznél a hangjára, össze tudnánk kapcsolni
Demetriusszal és az emberkereskedelemmel. Egyébként azt
állíthatja, hogy csak megbízták a gyilkossággal.
Marcus felvonta a szemöldökét.
– Ha megbízásból gyilkolsz, az sem piti bűntett.
– Nem, de igazságot akarok szolgáltatni Talának. Azt akarom,
hogy mindenki megbűnhődjön, aki nyerészkedett az ő három évig
tartó szenvedéséből. Azt akarom, hogy meghaljanak. Ha ez nem
lehetséges, akkor rohadjanak meg a börtönben, és ismerjék meg
azt az érzést, hogy valaki más irányítja az életüket. – A
nyomozónő szeme szikrákat szórt, a hangja remegett. – Egy
napon azzal a tudattal akarok majd belenézni Malaya szemébe,
hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy az édesanyja
halála értelmet nyerjen.
Marcus lassan kifújta a levegőt, aztán átnyúlt, és letörölt egy
könnycseppet Scarlett arcáról.
– Rendben van. Mindent megteszek.
– Nem is kérek többet – suttogta.
Scarlett egy ideig némán vezetett, próbálta összeszedni magát.
Nem akarta, hogy ennyire elsodorják az érzései. Sokszor
előfordult ez vele mostanában Marcus O’Bannion mellett. A
fenébe is, jólesett neki, hogy ez most kijött belőle. Mindenképp
jobban érezte most magát, Marcus pedig láthatóan csöppet sem
bánt semmit.

724
 – Minden rendben, Miss Scarlett? – érdeklődött a férfi könnyed
hangon, Tommy kedvességét utánozva.
Scarlett csodálkozva nézett vissza rá.
– Igen. Egyébként mit mondott Tommy neked?
Marcusból kibuggyant a nevetés.
– Olyan dolgokat, amiket az apák és a nagytestvérek szoktak,
amikor végre találkozom velük. Hogy nehogy összetörjem a
szívedet, különben kettéharapnak, kicsavarják a karomat, és
szétverik vele a fejemet. Ilyesmiket.
– Tommy? Tényleg? Ó, ez olyan aranyos!
– Aranyos? Megfenyegetett, és ez neked aranyos? Igazán
vérszomjas vagy – cukkolta Scarlettet.
– Nem kell aggódnod! Nem hiszem, hogy Tommyban lenne
ennyi lendület.
– Nem is tudom. Az öregben van még erő, és használni is kész.
Hajlok arra, hogy higgyek neki. Tudtad, hogy Bíbor Szív
kitüntetést is kapott?
Scarlett meglepetten pislogott.
– Nem. Nem tudtam róla. Vietnám?
– Ja. A zsebében hordja.
– Csak úgy megmutatta neked a Bíbor Szívet? Én még
sohasem láttam.
– Megkérdezte, hogy eddig mit csináltam. Mondtam, hogy
szolgáltam a hadseregben. Ezután egy kicsit visszavett, már csak
félig akart kibelezni, ha fájdalmat okozok neked. – Marcus
elmosolyodott, amikor meghallotta Scarlett nevetését, utána
viszont felsóhajtott. – Szomorú, hogy ennyi veterán él az utcán.
Valahogy javítani kellene ezen a helyzeten.
– Nem oldhatsz meg mindent, Marcus.
– Tudom. De azért megpróbálhatom. És te is. – Elcsendesedett
egy pillanatra. – Tommy mesélt arról, hogy mennyi mindent tettél
érte, Ednáért és a többiekért, akik az utcán élnek.
Scarlett elpirult.
– Tommy túloz.

725
 – Nem hiszem. Mondta, hogy mindig ellenőrződ, hogy elég
vizet ivott-e, és mindig van nálad valami ennivaló. Hogy azzal
nyaggatod, hogy menjen hajléktalanszállóra, és elintézed, hogy
legyen időpontja az orvosnál.
Scarlett arca tűzvörös lett.
– Nem nyaggatom. Emlékeztetem.
– Hm. Tommy mesélt a takarókról, cipőkről és kesztyűkről,
amik véletlenül mindig nálad voltak, amikor hidegre fordult
tavaly télen az idő. Hogy soha nem felejted el a szülinapját, és
Ednáét sem. És azt is elmondta, hogy amikor a testvére meghalt,
te mentél el vele a kórházba. Ez milyen régen is történt?
– Tizenkét éve ősszel.
– Akkor még csak tizennyolc voltál. És még nem is voltál
zsaru.
– Nem, még nem, de tudtam, hogy az akarok lenni. Hiányzik
Tommy nővére. Sokáig ő vigyázott rá. Tommy nem élt mindig
azon a verandán. A belvárosban volt egy cipőtisztító bódéja.
Szombat délutánonként, amikor nem volt szolgálatban, apám
mindig elvitt a táncórákra, és visszafelé a hosszabb úton jöttünk,
hogy el tudjon menni Tommyhoz kifényesíttetni a cipőjét. Nagy
kerülő volt, ugyanis Bridgetownban éltünk, és ott volt a tánciskola
is.
– Hú! Gyakorlatilag nyugatról kerülve mentetek be a városba.
– Pontosan. Apám leparkolt Tommy bódéjának a közelében,
engem felkapott és a hátára vett, aztán az ölébe ültetett, amíg
Tommyval semmiségekről beszélgettek cipőfényesítés közben. De
a semminél többről szólt ez. Apám érezni akarta a környék
lüktetését, ki akarta építeni maga iránt a bizalmat. Most már
értem, de gyerekként fogalmam sem volt. Egyszer, idősebb
koromban, olyan kilenc lehettem, megkérdeztem az apámat, hogy
miért fizet Tommynak a cipőtisztításért, amikor én olcsóbban meg
tudnám csinálni, és még a benzinen is spórolna, meg kevesebb
időbe kerülne. Alkudoztam vele.
– Merész húzás – mosolyodott el Marcus. – Mit mondott apád?

726
 – Hogy Tommynak szüksége van a pénzre, nekem meg nincs.
Mondtam neki, hogy dehogy nincs szükségem, mert csajos
biciklire gyűjtök, olyanra, aminek szalagok vannak a kormányán.
És hogy elegem van az örökölt fiúbringákból. És hogy én a lánya
vagyok, Tommy meg csak egy idegen az utcán. Apa azt
válaszolta, hogy azért segít Tommynak, mert az isten szerelmére,
olyan, mint ő.
– Apád is veterán katona?
– Igen. Ő is volt Vietnámban a háború vége felé néhány
hónapig. Kilencévesen nem értettem ezt az egészet, de mostanra
értelmet nyert, mit is jelentett, hogy Tommy veterán. Szóval
Tommy néhány naponta hazament, rendes ágyban aludt, és rendes
ételt evett. Aztán csak néhány hetente, majd havonta, aztán,
amikor Sondra meghalt, nem volt hová mennie. Mintha
megszakadt volna az egyetlen összeköttetése a külvilággal. Soha
nem jutott eszembe, hogy én tulajdonképpen gondoskodom róla.
Csak úgy történt.
– Te gondoskodtál róla. Hány olyan zsarut ismersz, aki
megtenné ugyanezt? – Marcus elfordult az ülésben, és Scarlett
profilját nézte.
A nő érezte a pillantását, és ettől zavarba is jött.
– Nem tudom. Nem szoktam ilyesmiről beszélgetni – mondta
rosszallóan. – És Tommynak sem kellett volna.
– Mert tökös nő hírében állsz.
– Igen, és meg is dolgoztam ezért – válaszolta méltatlankodva,
mire Marcus elnevette magát. – Azt hiszed, hogy viccelek. Ha
Tommy például elhíreszteli, hogy egy nebáncsvirág vagyok,
elhiszik azt is.
– Én tudok titkot tartani, Miss Scarlett.
– Azóta Miss Scarlettnek hív, amióta apám ölében ücsörögve,
rózsaszín tütüben fagyit nyalogattam. Az az igazság, hogy
mindent önzésből csinálok. Néha olyan mérges vagyok, hogy
legszívesebben odamennék az egyik narkóshoz, aki halálra verte a
barátnője gyerekét, elkapnám a nyakát, és addig szorítanám, amíg
a feje ki nem pukkan, mint egy kelés. Az is előfordul, hogy olyan

727
durva vagyok az egyik gyanúsítottal, hogy erővel kell visszafogni
magamat. Akkor bepattanok az autóba, hogy valami olyat tegyek,
ami...
– Valami kedveset? – találgatott Marcus.
Scarlett zavarában megvonta a vállát.
– Azt hiszem. A napos oldalra terel. Vagyis több hasznom van
belőle, mint Tommynak. Tehát önzés.
– Mondogasd nyugodtan, ha ettől jobban érzed magad – hagyta
rá a férfi a fejét rázva. – Nem meséltél túl sokat apádról. Azt
hittem, hogy... távolságtartó ember.
– Nem. – Scarlett nyelt egy nagyot. – Apám csodálatos. Sokat
aggódik miattam. Anyám is. Régen olyan cuki kislány voltam,
most dühös vagyok, és haragtartó.
– Mindig ezt mondod. Pedig én nem így látom.
Scarlett elgondolkodott.
– Talán ha veled vagyok, nem érzem ezt a haragot.
– Tetszik ez a magyarázat – mosolyodott el a férfi.
– Apám nem akarta, hogy rendőr legyek. Azt mondta, hogy
túlságosan lágy a szívem, és majd megrágnak és kiköpnek. De
mindig zsaru akartam lenni. És amikor Michelle meghalt, Trent
Bracken pedig megúszta... esküt tettem Michelle emlékére, hogy
zsaru leszek, és nem hagyom, hogy ellágyuljon a szívem. Hogy
olyan jól fogok dolgozni, hogy a Trent Bracken-féle emberek nem
fogják többé megúszni.
– Pedig igaza van apádnak. Tényleg lágy a szíved, és a
Taláéhoz hasonló ügyek össze is törik. Csak becsukod a szemed,
és a szőnyeg alá söprőd az egészet magadban. Szerinted meddig
mehet ez így tovább?
– Ameddig kell. Ameddig kell.
– Gondoltam, hogy ezt fogod mondani – sóhajtott Marcus. –
De nem vagyok abban a helyzetben, hogy lebeszéljelek erről.
– Bagoly mondja verébnek – válaszolta Scarlett beletörődőn.
A nyomozónő megállt a rendőrség garázsában, kihúzta a
kulcsot, majd mozdulatlanná merevedett, ahogy hirtelen eszébe
jutott valami az üggyel kapcsolatban.

728
 – Várj egy kicsit! A szövetségiek ide is hozhatták volna a
Constant Global Surveillance gyanúsítottjait, ebbe a zárt garázsba,
de helyette elöl vitték be őket, ahol rájuk tudtak lőni.
– Igazad van. – Marcus összefonta a karját a mellkasán. –
Amikor rákérdeztünk, honnan tudtak a mesterlövészről a tetőn,
Coppola azt válaszolta, hogy kaptak egy fülest.
– Le akarták buktatni – vonta le a következtetést Scarlett. – A
mérnökök voltak a csali. Nem panaszként mondom, de eléggé
kockázatos volt.
– Biztos nagyon bíztak abban a fülesben – találgatta Marcus,
közben a nő arcát tanulmányozta.
Scarlett átgondolta, hogy kimondja-e, amit akart, de végül úgy
döntött, Marcusnak is joga van tudni az igazságot.
– Van egy beépített emberük.
– A szövetségieknek?
– Igen. Nem tudom, hogy kicsoda. Nem tudom, hogy hol. Nem
tudom, hogyan szervezték be. Csak azt tudom, hogy neked nem
lett volna szabad elmondanom.
Marcus arckifejezése óvatosan semmitmondó lett.
– Magamtól is rájöttem volna idővel. De köszönöm, hogy már
most megosztottad velem.
Olyan mereven mondta ezt, hogy Scarlett biztos volt abban,
valójában nem megköszönni akarta.
– Dieselről nem kérdeztelek.
– Igaz, de ez más. Ez hatással van az életemre.
– Nem voltam benne biztos egészen mostanáig. Több
emberkereskedő csoportot is megfigyeltek, ez teljesen normális.
Mert ez a feladatuk. Ez nem újdonság senkinek. Azt viszont nem
tudtam, hogy a beépített szövetségi ember ugyanazokat figyeli,
akik téged is meg akarnak ölni. De most már tudom. És te is
tudod.
– Sajnálom – mondta Marcus lenyugodva. – Igazad van.
– Persze hogy igazam van! De kérlek, lepődj meg, ha valaki
elmondja neked!
– Tessék? – kérdezte a férfi színlelt meglepődéssel.

729
 – Ezt még gyakorolni kell – nevette el magát Scarlett. –
Gyerünk! Beszéljünk Alice Newmannel!

730
 Harmincharmadik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 18:00

K en abban a hálószobában talált az izzadt és ing nélküli

Deckerre, ahol Demetrius meghalt. Egy körfűrész volt a
kezében, azzal vágta fel csíkokra a matrac maradékát. A szobában
fojtogatóan meleg volt, főleg azért, mert Decker kinyitotta az
ablakot, hogy szellőztessen. A légkondicionáló feladta a
küzdelmet.
Decker lekapcsolta a fűrészt, amikor meglátta Kent.
– Mindjárt készen vagyok, uram – mondta, és előhúzott egy
kéztörlőt a farmerje hátsó zsebéből, és letörölte vele az arcáról az
izzadságot. – Kicipelem majd az udvarra, és elégetem.
– Ne! A füst feltűnést kelt. Csak ássa el! – Ken örült, hogy a
matrac eltűnik, mert bár Demetrius elárulta őt, sokkal nehezebb
dolog volt meggyilkolni a barátját, mint gondolta volna.
– Rendben. – Decker visszakapcsolta a fűrészt, de habozott. –
Van még valami?
– Hol van Burton és az Anders lány? Most voltam az
alagsorban, ami üres.
– Azt tettem, amit mondott. Elintéztem őket.
– Máris?
Decker felhúzta a szemöldökét.
– Ahogy már említettem, szeretek az aprítóval dolgozni.
Remélem, nem gondolta meg magát.

731
 – Nem – nevetett Ken keserűen. – Csak egy utolsót szerettem
volna beszélgetni Miss Andersszel. Ő...
– Egy ringyó volt – motyogta Decker. Megfordult, hogy
megmutassa a négy karomnyomot, amit a vállába mélyesztett a
lány.
– Hú! Na, ez megtanította arra, hogy mindig legyen magán ing!
Decker mérgesen nézett.
– Volt rajtam ing. Elkapott, és benyúlt az ingem ujja alá. A
műkörme volt. A ketrec betonján jól kihegyezte őket.
Ken nagyon szívesen látta volna a körmöket. Bárcsak mást is
csinálhatott volna a lánnyal, mielőtt Decker megölte! Egy jó
dugás mindig megnyugtatta, mielőtt vadászni indult. Ha Stephanie
Anders Deckerbe mélyesztett karmaira gondolt, olyan merev lett,
mint amikor a lány keresésére indult az alagsorba.
– Nézzen utána, kapott–e mostanában tetanuszt! –
figyelmeztette.
– Szerencsére igen. Közvetlen az anyja után.
– Ó, tényleg! Hiszen Marlene megharapta.
– Sokkal inkább egy férfirab! – morgott Decker, aztán lerázta
magáról a rosszkedvet. – Ha itt végeztem, bemegyek az irodába.
Mivel nincs se Burton, se Reuben, az iratok csak gyűlnek az
asztalon. Új őröket is fel kell majd venni. Arra gondoltam,
csinálok egy listát olyan exkatonákról, akiket érdekelne a munka,
és megbízhatóak is.
– Jó ötlet! – mondta Ken, pedig legszívesebben ordította volna,
hogy ne.
Elege volt, a vezetőség megcsappant. Alice börtönben ült. És
bár azt akarta gondolni, hogy Alice nem fog megtörni a
kihallgatás során, tudta, hogy a lánya egy szempillantás alatt
feladja őt, ha érdeke fűződik hozzá. Ő viszont el fogja hagyni az
országot, mielőtt ez bekövetkezne.
Volt már másnap estére egy első osztályú jegye Torontóból
Papeetebe, Tahitiba. Papeeteből egy bérelt géppel el tud repülni
Bora-Borára, ahol kivesz egy kis kunyhót. Mindezt azzal a hamis

732
útlevéllel teszi majd, amit régen szerzett magának pont az ilyen
vészhelyzetekre. Senki sem tudott erről, még Alice és Sean sem.
Ken még nem döntötte el, hogy Seannak szóljon-e. Mindig is
lazább volt Seannal a kapcsolata, mint Alice-szel. Sean nem
szerette bepiszkítani a kezét. Alice viszont imádta. A fenébe, már
most mennyire hiányzik! De Ken nem akarta saját magát csapdába
zárni azzal, hogy megpróbálja kiszabadítani a börtönből. Voltak a
lányának is forrásai. Elvégre ügyvéd volt, a mindenségit! Ö
könnyebben kijuttatja magát a börtönből, mint az apja.
Decker és a többek pedig csinálnak majd, amit akarnak. Ha át
akarják venni az üzletet, amit ő és a csapata épített ki az elmúlt
évtizedben, hát tegyék. Joelnek még rendelkezésére álltak a
könyvelési adatok. Joel lehet a főnök, ha ő kikerül a képből. Ezt is
megtehetik. Ken tudta, hogy Joel úgyse húzná sokáig. A fiatal
bikák vagy eltennék láb alól, vagy Joel szíve adná fel a harcot.
Végső soron Joel nagyfiú volt már. Oldja meg magától!
Ken egy dologra tudott csak koncentrálni: meg kell ölni
Marcus O’Banniont, aztán elhúzni innen. O’Bannion az a típus,
aki a világ végére is követte volna, ha összerakja a kirakós
darabkáit. El kell varrnom ezt az utolsó szálat, hogy ne kelljen
mindig a hátam mögé néznem az elkövetkezendő harminc–
negyven évben.
A Ikernél kezdi a vadászatot. Az alkalmazottai közül sokan
már évek óta dolgoztak O’Bannionnal. Azért biztos van közöttük
olyan, akit lefizethet. Ha ez nem sikerülne, akkor is volt B terve.
Ken talált képeket O’Bannionról és arról a nyomozóról
Demetrius iPadjén, ahogy a nő autójában ülnek egy menhely előtt.
Ken el is felejtette, hogy Demetrius követte őket, amíg meg nem
látta a felvételeket. Úgy tűnt, hogy O’Bannion és a nyomozó
között bensőséges kapcsolat van. Ken nem akart ujjat húzni egy
zsaruval, ha nem muszáj, de a csini nyomozónő lehet a
legtökéletesebb csali.
– Nos... – szólalt meg Decker, mire Ken rájött, hogy már túl
régóta álldogált ott –, szeretne még tőlem valamit?

733
 – Nem, nem. Egy lista tökéletes lenne a lehetséges jelöltekről.
Mondom majd Seannak, hogy bemegy az irodába. – Ken vetett
egy utolsó, szomorú pillantást a hálószobára, és a nosztalgiára
fogta az álmodozó hangulatát. – Demetriusszal sok szép percet
töltöttünk itt az évek alatt. Hiányzik.
Decker óvatos szimpátiával nézett rá.
– Megértem, uram.
Nem, nem igazán hiszem.
–Jó éjszakát, Decker! Kérem, zárja be a bejárati ajtót, ha
elmegy!

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 18:00

Marcus legutóbb is ideges volt, amikor kilépett a liftből a

rendőrségen, de most kétszer annyira. Tudta, hogy Scarlett azt
akarja, azonosítsa a 4-es szobában lévő nőt mint azt az elkövetőt,
aki megpróbálta megölni kilenc hónappal korábban. Értette, hogy
ez nagyon fontos mind az ügy, mind Scarlett szempontjából.
A probléma az volt, hogy nem volt biztos abban, sikerülni fog–
e. Nem lett volna lelkiismeret-furdalása amiatt, hogy kitaláljon
történeteket egy olyan nőről, aki sokkal súlyosabb dolgokban volt
sáros. Ez a nő biztosan gyilkolt már – vagy gyilkolt volna, ha a
szövetségiek nem kapják meg azt a fülest a névtelen forrástól.
Nem telt volna semmibe azt mondania Scarlettnek, amit hallani
akart.
Bár a múltban lelkiismeret–furdalás nélkül tudott volna
történeteket kreálni, ez most más volt. Most itt volt Scarlett, aki
úgy nézett rá, mint aki tévedhetetlen.
Isenberg a liftnél várta őket.
– Mr. O’Bannion... Bishop nyomozó...

734
 Marcus látta, hogy Scarlett arca egy pillanatra összerándul, és
újra úgy kellett visszafognia magát, hogy ne küldje el Isenberget a
francba. Scarlett szerette a közte és a főnöke között lévő lazább,
baráti kapcsolatot. Amíg én képbe nem kerültem, gondolta.
Összeszorította a fogát, majd követte a hadnagyot az elsötétített
megfigyelő helyiségbe, ami a 4-es számú kihallgatószoba
ablakának a másik oldalán volt. Odalépett egészen az üveghez,
keze a zsebében volt, Scarlett pedig mellette állt. A nő egyszer ért
hozzá, titokban nekidőlt a vállával a felkarjának. Támogatásul,
gondolta Marcus.
– Az is rendben van, ha nem vagy biztos benne – suttogta
Scarlett olyan halkan, hogy Marcus alig hallotta. De azért eljutott
az agyáig, és olyan volt, mintha egy óriás súly gördült volna le a
válláról.
Mögöttük, a fal mentén ültek néhányan, többek között zsaruk,
szövetségiek, Deacon, Coppola és Troy ügynök. Hárman hozzájuk
léptek, Deacon elfoglalta a helyét Scarlett mellett, Coppola
Marcus mellé állt, Troy a háttérben maradt. Marcus
megkönnyebbült, hogy Isenberg eltűnt a szoba mélyén a sötétben.
Scarlett ugyan azt mondta, hogy a főnöke törődik az ő
karrierjével, Marcus azonban úgy gondolta, hogy ezt csinálhatná
jobban is.
De most nem Isenberg hadnagy miatt volt itt. Azért jött, hogy
azonosítson valakit, aki talán meg akarta őt ölni, ha lett volna elég
ideje – a nőt az üveg másik oldalán. Én lettem volna a következő
célpont. A tény felkavarta. És felbosszantotta.
– Ő Alice Newman – mondta Kate Coppola. – Nem valami
boldog most.
Alice elfordult ültében a tükörtől, az arca takarásban volt. A
keze hozzá volt bilincselve a székhez, úgy ült, mintha karót nyelt
volna. Szőke, rövid frizurája valamennyire ismerősnek tűnt.
De Marcus anno nem látta. Csak hallotta.
Deacon az Alice mellett ülő férfira mutatott.
– Ő Karl Hohl, ügyvéd. A nő hívta. Kért egy ügyvédlistát, mert
elvettük a telefonját, becsukta a szemét, és rábökött egy névre.

735
 – Megkérem, hogy forduljon meg – ajánlotta Kate.
– Még ne! – kérte Marcus. – Szeretném hallani a hangját,
mielőtt meglátnám az arcát.
– Rendben – egyezett bele Kate. – Akkor beszélgessünk!
– Nem volt együttműködő – tette hozzá Deacon. – Lehet, hogy
a hangfelvétel alapján kell majd döntened.
– Értem. Azt szeretném tőle hallani, hogy „siess”. Vagy valami
hasonlót.
Mintha megérezte volna, hogy közönsége van, Alice Newman
megfordult, átnézett a válla fölött, mire Marcus teljesen elképedt a
döbbenettől.
– A francba! A rohadt életbe!
– Ismered – suttogta Scarlett, és nem tűnt túl meglepettnek. –
Kicsoda ez a nő?
Marcus, a rohadt életbe, tényleg meglepődött.
– Allison Bassett, Mikhail egyik osztálytársának a nővére.
Legalábbis ezt mondta. Nem ismertem az öccsét, pedig azt hittem,
ismerem Mikhail barátait. De miután a csaj elment, rengetegen
jöttek leróni a tiszteletüket. Közöttük is sokan voltak, akiket nem
ismertem, így nem gondoltam semmi rosszra.
– Hogyan állt veled szóba? – kérdezte Deacon.
– Meglátogatott a kórházban, amikor kikerültem az intenzívről,
és elmesélte, mennyire összetört az öccse. Azt mondta, hogy az
iskolaév elején költöztek ide, és az öccse mennyire ideges volt,
amiért új gyerek a suliban, de Mickey-vel barátok lettek. Sokszor
bejött hozzám. Beszélgettünk. Sosem próbált fojtogatni – tette
hozzá Marcus könnyedén, de a hangja remegett egy kicsit. Hiszen
a nő egy méterre ült tőle a kórházban. Ö pedig olyan gyenge volt
akkor, hogy simán megölhette volna, ha nagyon akarja.
– Miről beszélgettetek? – faggatta Deacon.
Scarlett furán hallgatag volt, csak a nőt bámulta dühösen.
– Általában rólam és a családomról, hogy hogy vagyok, mikor
megyek vissza dolgozni. Sok cikket olvasott a Ledgerben, és
sokat kérdezett ezzel kapcsolatban. Még a McCord-ügyről is
érdeklődött, és azt mondta, milyen undorító ez a pasi. – Marcus

736
hitetlenkedve rázta meg a fejét. – Biztos tapogatódzott, azt akarta
megtudni, hogy folytatni akarom-e a nyomozást. Istenem!
Fogalmam sem volt. Csak néhány méterre volt tőlem. Istenem!
– És amikor kijött a kórházból? – kérdezte Kate. – Találkoztak
újra?
– Egyszer-kétszer beugrott anyámhoz. Amikor jobban lettem,
találkoztam vele az edzőteremben, és beszélgettünk futás közben.
Az üveg tükröződésében Marcus látta Kate döbbent arcát.
– Nem furcsállotta mindezt? – kérdezte. – Hogy esetleg
szimatol maga körül?
Marcus fújt egy nagyot, és azon gondolkodott, vajon Scarlett
mit fog szólni ahhoz, amit mondani akart.
– Nem, nem furcsállottam, mert azt hittem, a szokásos okok
miatt jön utánam. Sok nő látogatott meg a kórházban. Kaptam e-
maileket, Facebook–üzeneteket, mindenfélét. Amikor elterjedt,
hogy meglőttek...
– A nők azt hitték, hogy egy szuperhős vagy – szólt közbe
Deacon szárazon. – A nők védelmezője.
Marcus zavartan megrántotta a vállát.
– Valami ilyesmi. Kaptam néhány érdekes ajánlatot, de tudtam,
hogy ez egy hétig fog tartani. Gyorsan lecsengett az egész, ezt az
egyet kivéve. Ez a nő nyilvánvalóan érdeklődött irántam.
Rákérdeztem, hogy miért pont az én edzőtermemet választotta,
mire bevallotta, hogy velem akart találkozni, ezért lefizette a
pultos fiút, aki elárulta, mikor járok edzeni, így ő is direkt akkor
jött.
Az ablak tükröződésében Marcus látta Scarlett hosszú
pillantását. Nem tudta, hogy a nő mit próbál titkolni – talán a
haragját, amiért egy másik nő követte, és a félelmét, amiért olyan
közel került hozzá. Remélhetőleg nem gondolta, hogy Marcusnak
ínyére volt a dolog, mert nem.
– Mondtam, hogy nagyon csábító az ajánlat, de nem érdekel –
jelentette lei határozottan.
– De a nő nem tágított – tette hozzá Scarlett, a hangja szilárd és
profi volt.

737
 Aztán Marcus könnyed érintést érzett a csípőjénél, Scarlett ujja
nyúlt ki, hogy megsimogassa. Ügy érezte, ezzel megnyugtatja.
Marcus kifújta a tüdejében rekedt levegőt.
– Igen. Máskor kezdtem edzeni járni, erre ő is. Végül
megmondtam neki, hogy van valakim. – Lehalkult a hangja, hogy
csak Scarlett hallja. – És ezt komolyan is gondoltam.
A nyomozónő újra gyengéden megsimogatta az ujjaival.
– Feladta?
– Tulajdonképpen igen. Másik pasival kezdett edzeni, és rövid
idő alatt egymásra is találtak. Örültem, hogy nem engem üldöz
többé. Most azon gondolkodom, hogy ki lehetett az a másik srác,
mert ő is barátkozni akart velem. Csak nem volt annyira
nyomulós. Az edzőteremnek, Silver Gym a neve, egy sarokra van
a Ledgertől, biztos van fényképe róla a rendszerben. A nő D. J.
nagyfiúnak hívta, afroamerikai volt, huszonegy év körüli. Olyan
százkilencven centi magas lehetett. Ki tudott nyomni százharminc
kilót. Meg tudom mutatni, ha az edzőterem talál róla képet.
Scarlett és Deacon egymásra nézett.
– D. J. volt a neve – mondta Scarlett. – És a kora is stimmel.
Marcusnak is leesett.
– Demetrius Junior? Az lehet. Ugyanaz a testfelépítés.
– Utánanézek – mondta Kate. – A kérdés az, hogy ez a nő volt–
e, aki szólt Demetriusnak, hogy valaki közeledik, amikor önt
fojtogatta. – Átnyújtott Marcusnak egy fülhallgatót. – Ennyink
van.
Marcus feltette a fülhallgatót, megnyomta a lejátszás gombot
Kate telefonján, és egy kemény, mérges hangot hallott, amint
ügyvédet kért. Sokszor meghallgatta a felvételt, de csak ingatta a
fejét.
– Nem is tudom – vallotta be őszintén. – Olyan hiányosak az
emlékeim, és ez a hang annyira nem hasonlít arra, ahogy akkor
beszélt, amikor találkoztunk. Nem emlékszem, hogyan beszélt
Demetriushoz, nem hiszem, hogy perdöntő lehetne a vallomásom.
– Gondoltam – mondta Kate. – De azért megért egy próbát.

738
 – Az a tény, hogy köze volt Demetrius fiához, összekapcsolja
őt is az emberkereskedőkkel – jegyezte meg Scarlett.
– De nem eléggé – sajnálkozott Kate. – Remélem, hogy ki
tudunk belőle húzni valami hasznosabbat is a kihallgatás során.
– Beszélek vele én – ajánlkozott Marcus. –Talán annyira
meglepődik, amiért engem lát, hogy elkezd beszélni.
– Mit gondolsz? – nézett Kate Troyra.
– Menj be először te! – mondta Troy. – Szembesítsd azzal,
amit tudunk, hátha azonosítja az idősebb férfit. Ha nem törik meg,
beküldhetjük hozzád O’Banniont is.
– Milyen idősebb férfit? – kérdezte Scarlett, a szemét
gyanakodva ösz– szehúzva. – Mi az, amit nem tudok?
– Nyugi, Scar! – mormogta Deacon, és finoman megérintette a
vállát. – Senki sem titkol előled semmit. Most jelent meg a
sajtóban, mielőtt Isenberg iderendelt volna.
– Csináltam másolatot – mondta Kate. – De nem akartuk
Marcust befolyásolni, mielőtt azonosította volna a nőt.
Átnyújtott egy lapot Scarlettnek, amin több kép is volt. Scarlett
a fény felé tartotta, hogy Marcus is lássa.
A férfi a nyomozónő hátára tette a kezét, és a válla fölött
előrehajolt, hogy jobban lásson. Három kép volt. Mindegyik
mellett volt egy kinagyított részlet az eredetiből.
Az első képen három nő látszott sortban és rövidke pántos
felsőben, kéz a kézben álltak, és mosolyogtak a kamerába. A
második és harmadik kép más emberek diplomaosztóján készült,
ezeken is Alice Newman álldogált a háttérben. A harmadik képen
Alice köpenyben és sapkában volt látható, a mellette álló férfi
korából adódóan az apja is lehetett volna. A férfi izmos és vékony
volt, drága öltönyt viselt, szorosan átölelte a lány vállát. Nem ők
voltak a kép középpontjában, ezért a férfi arca sem rajzolódott ki
élesen, de a kinagyított részen látszott a büszke mosolya.
– Megvan a név: Alice Newman. Átfuttattuk a képet az
arcfelismerő programban – magyarázta Kate. – Aztán
összefésültük a netes találatokkal, és rábukkantunk erre a

739
tengerparti képre. A kép közepén lévő nő is Kentuckyban végzett
a jogi egyetemen, és az ő képeit is átnéztük.
– Azt gondolnám, hogy aki jogot végzett, többet foglalkozik a
biztonsági beállításaival – jegyezte meg Marcus.
– Szerencsénkre nem volt óvatos – válaszolta Scarlett.
– Megtaláltuk Alice-t két végzős képen – folytatta Kate. – A
férfit, aki a harmadik képen van, nem találtuk meg a közösségi
felületen. Az adatbázisunkban sem szerepel. Demetrius Russell
sem, ami azt illeti. – Körözött egyet a vállával, és kiropogtatta az
ujjait. – Drukkoljatok! Maga maradjon itt nyugodtan, Marcus!
Intek, ha végeztem.
Sajnos Alice tüntetőleg hallgatott, és csak az üveget bámulta,
amikor Kate utasította az őrt, hogy fordítsa el a nő székét. Miután
harminc perc eltelt anélkül, hogy Alice bármire is reagált volna,
Kate megkocogtatta az üveget a kezével, és intett Marcusnak,
hogy menjen be.
Marcus vett egy nagy lélegzetet, majd kihúzta magát, mielőtt a
megfigyelőből a 4-es számú kihallgatóba lépett volna. Először
nem szólt egy szót sem. Csak Alice reakciójára koncentrált,
amikor a nő megpillantotta. Marcus nem csalódott, és Kate
Coppola sem.
Alice szeme összeszűkült, és sütött belőle a gyűlölet. Ha
Marcus nem számított volna erre, valószínűleg visszahőköl.
– Helló, Allison! – mondta csendesen. – Vagy inkább Alice?
A nő hátradőlt a székben, a szája gonoszsággal teli, keserű
mosolyra húzódott.
– Lám, lám. A férfi, akinek kilenc élete van. Akkor kellett
volna megölnöm téged, amikor lehetőségem volt rá.

740
Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 18:55

– Ez sok mindent megmagyaráz – mondta Scarlett Deaconnek,

miközben kifújta a levegőt.
– Egyetértek – dünnyögte Deacon. – A nők még mindig meg
tudnak lepni. Annyira édesek tudnak lenni, mint a méz. Aztán
megkattannak, én meg kiakadok tőlük.
Scarlett elmosolyodott az őszinte félelemtől a hangjában.
Deacon volt a legokosabb partnere, de sokszor elvakították az
ördögi nők.
– A természet csalóka – mondta Scarlett. – Mint a tengeri
rózsák. Szép virágnak tűnnek, aztán egyszer csak a csápjaik
bénító mérget lövellnek a gyanútlan áldozat felé, és tádám...
Mindennek vége.
– Te olyan vér...
– Nehogy azt mondd, hogy vérszomjas vagyok! –
figyelmeztette. – Nekem is vannak csápjaim.
– Pffif – gúnyolódott Deacon. – De elmondhatom
mindenkinek, hogy milyen félelmetes tudsz lenni, ha akarod.
– Akkor jó – suttogta Scarlett, amikor Marcus Alice mellé
húzta a székét, aztán megfordította, és lovagló ülésben ült rá. –
Olyan sokszor volt közel hozzá ez a nő, Deacon. Miért nem ölte
meg akkor, amikor megtehette volna?
– Nem tudom. De nem tette – válaszolta Deacon szelíden,
aztán finoman hozzáérintette a vállát Scarlett vállához. – Ezt
mondogasd magadban! Marcus életben van, Alice viszont
őrizetben.
Az üveg másik oldalán Marcus törte meg a csendet.
– Miért nem? – kérdezte Alice-t. – Sokszor megölhettél volna
még azután is, hogy a társad elbaltázta a párnás ügyet. Egyébként
köszönöm, hogy megmentetted az életemet. Demetrius már
majdnem végzett velem, amikor azt mondtad, hogy valaki jön.

741
 Alice észre sem vette, amikor eltátotta a csodálkozástól a
száját.
– A pasi semmire sem volt jó.
– Bingó! – suttogta Deacon.
– Hűvösre kell tenni a csajt! – mormogta Scarlett válaszul.
Marcus megrántotta a vállát.
– De most te vagy itt, nem ő. Ez mit jelent?
– Hogy szót fogadok.
Az ügyvéd megköszörülte a torkát.
– Miss Newman...
– Ne aggódjon! – mondta a nő olyan nevetés kíséretében,
amitől megfagyott a vér Scarlett ereiben. – Nem fogok nekik
semmi használhatót elárulni. Hacsak nem kapom meg, amit
akarok.
– És mit akar, Alice? – kérdezte Kate.
– Immunitást. Teljeset és mindenre kiterjedőt.
– Tényleg? – nevetett Kate. – Nem hiszem, hogy sikerül.
– Akkor csak az időmet vesztegeti – mosolygott Alice
önelégülten. – És a sajátját is. Vagy elengednek, vagy nem jutnak
semmilyen információhoz.
– Talán – szólalt meg Marcus csendesen. – Vagy Coppola
ügynöknek nem is lesz rád szüksége. Nem tudom, hogy D. J. is
ilyen nyugodt lesz-e, ha kihallgatják.
– D. J. csak a játékszerem. Nem tud semmit.
– Talán – mondta újra Marcus. – Hamarosan kiderül, mert a
szomszédos kihallgatószobában van – hazudott szemrebbenés
nélkül. – Figyelni fogom az arcát, amikor megtudja, hogy az apja
halott. Vagy már tudja is? Akkor is úgy fog követni, mint egy
kiskutya, ha rájön, hogy mit tettél? Remélem, nem. Szeretném
látni, ahogy a srác tököket növeszt, és belök a farkasok közé.
Ezúttal nyilvánvaló volt Alice meghökkenése, a szeme résnyire
szűkült.
– Baszd meg, O’Bannion!
Az üveg mögött Deacon oldalra billentette a fejét.
– Honnan tudta Marcus?

742
 – Csak találgat – válaszolta Scarlett. – A nő azt mondta, hogy
Demetriusnak nem volt semmi haszna. Marcus tudta, hogy Phillip
megszúrta Demetriust. Azt is tudta, hogy D. J. fiatalabb volt, és
Alice rövid pórázon tartotta. Összetette a történetet. Van ennyi
esze.
Deacon a szemét forgatta.
– Mindjárt hányok.
Scarlett ajka megrándult.
– Most már tudod, mit éreztem az elmúlt hónapokban.
– Nem hiszem – grimaszolt Marcus –, hiszen akkor sem
akartalak megbaszni, amikor még nem tudtam, hogy meg akartál
ölni engem. Nem bírom a mindenre elszánt nőket.
– Elmehetsz a picsába!
Marcus nem hátrált. Szemrebbenés nélkül, megvetően nézett
Alice– re. Scarlett melle dagadt a büszkeségtől. Aztán
kétségbeesett, amikor meghallotta a választ.
– Még nem lehet. Még nem használtam el mind a kilenc
életemet.
– Van még időd, Marcus – mosolyodott el Alice.
– Idióta – morogta Deacon. – Nem szerencsés bottal piszkálni
egy sarokba szorított kígyót.
– Iszonyú önfejű – mondta Scarlett a fogait csikorgatva. –
Később majd még kap tőlem.
Scarlett mobilja vibrálni kezdett, de először tudomást sem vett
róla, mert nem tudott elszakadni attól a viperától, aki az asztalnál
ült. Túl közel van ahhoz az emberhez, aki az enyém.
A kihallgatószobában Marcus felhúzott szemöldökkel nézett
Alice–re.
– Mivel te most itt vagy, Demetrius pedig halott, valaki másnak
kell átvennie a karmesteri pálcát. Kinek? D. J. nem jó. Csak egy
kiskutya. Talán ennek a fickónak? – A képre mutatott, amit Kate
nagyíttatott fel. – Ő a cukros bácsid?
Alice teste alig észrevehetően megfeszült, aztán elernyedt egy
mosoly kíséretében.

743
 – Igen. Az volt. Fizette az iskolámat, én pedig reprezentáltam
mellette. Aztán lediplomáztam, és már nem volt rá szükségem.
Jött jobb lehetőség.
Kate leült Marcus mellé.
– A bérgyilkos szakma volt a jobb lehetőség? – kérdezte. –
Ehhez nem kell jogi diploma.
Scarlett telefonja újra megcsörrent, mire káromkodni kezdett,
mert nem akart lemaradni Alice válaszáról.
– Vince az – mondta Deacon a saját telefonjára pillantva. –
Feltörte a Drake pendrive-ján lévő fájlokat. Jössz, Scar?
– Egy perc. Végig akarom ezt hallgatni. – Átadta Deaconnek
azt a meghajtót, amit Dieseltől kapott. – Átnézetnéd, hogy van-e
ezen valami rejtett bomba? Mindent tartalmaz McCord gépéről,
ami nem képi jellegű.
– Akarom tudni, hogyan jutottál ehhez? – érdeklődött Deacon.
– Nem. Mondd meg Vince-nek, hogy átfutom majd a fájlokat.
Csak arra vagyok kíváncsi, hogy biztonságosan megnyithatom-e
őket a saját gépemen.
– Rendben – mondta Deacon óvatosan. – Remélem, tudod,
hogy mit csinálsz. – Hátranézett a válla fölött. – Jössz, Lynda?
Troy ügynök?
Scarlett nem felejtette el, hogy ők is ott vannak a háttérben. Sőt
azt sem felejtette el, hogy még egy ember ül a hátsó sorban.
Megvárta, amíg Deacon és a többiek is elhagyják a szobát, csak
utána sóhajtott egyet fáradtan.
– Apa, közelebb is jöhetsz!
Jonass Bishop odament mellé az üveghez, és összefonta a
karját a hatalmas mellkasa előtt.
– Nem tudtam, hogy tudod, hogy én is itt vagyok.
– Abban a pillanatban kiszúrtalak, ahogy beléptem, de ez most
nem rólam vagy rólad szól. Hanem Marcusról. Nem akartam,
hogy összezavarodjon. Beszélhetsz vele, ha végeztek odabenn.
– Micsoda kardos nőszemély! – mondta, de a keze gyengéden
simogatta meg a haját. Átölelte a lánya vállát, és közelebb húzta
magához.

744
 Scarlett nem tiltakozott, a fejét az apja mellkasára hajtotta, de a
kezét nem húzta ki a zsebéből.
Scarlett nem akarta, hogy az apja rájöjjön, mindvégig igaza
volt. Hogy ő nem elég kemény ahhoz, hogy zsaru legyen. Hogy a
munka felfalja, és hamarosan ki is köpi.
Alice újra hátradőlt a székében, makacsul összeszorította a
száját, amikor Kate is beszállt a beszélgetésbe, és most csak
bámult maga elé.
Kate ránézett a telefonjára, aztán gyorsan intett Marcusnak,
hogy maradjon nyugton. A kihallgatószobára csend borult.
Scarlett nem tudta az okát.
– Miért vagy itt, apa?
A férfi megszorította a felkarját.
– Látni akartalak. Nem találkozunk sokat.
– Sajnálom.
– Ne sajnáld! Csak ne viselkedj úgy, mint egy idegen! – Az
apja idegesen habozott, ez a hatalmas ember, akiről Scarlett azt
gondolta, hogy nem ismeri a félelmet. – A nagybátyád mondta,
hogy a segítségét kérted.
– Igen. Egy papra volt szükségem. Trace óriási segítség volt.
Újra csend lett, mind a ketten csak álltak, és figyeltek a
kihallgatószobába.
– Szóval ő az a férfi? A választottad.
Volt valami az apja hangjában, amitől Scarlett dühös lett.
– Igen – válaszolta, és érezte a védekező hangnemet a saját
szavaiban. – Marcus nagyon jó ember.
– Nem tudtam – mondta az apja szelíden. – Még nem
találkoztam vele.
– Át akartunk menni hozzátok. – Előbb vagy utóbb, gondolta. –
Egy kicsit sok dolgunk volt.
– Igen, hallottam. Sosem gondoltam volna, hogy újra egy
riportert választasz.
– Marcus nem riporter. Egyetlen emberhez sem hasonlít, akivel
valaha dolgom volt.

745
 – Anyád mindig azt gondolta, hogy egy nap Bryant hozod majd
haza. Aggódott is miatta.
Scarlett meglepetten pislogott.
– Azt hittem, bírja Bryant.
– Sajnálja, mert nincs anyja. De nem akarta soha, hogy vele
járj. Mindig mondtam neki, hogy Bryan miatt nem kell aggódnia.
Hogy te okos lány vagy.
– Köszönöm! – préselte ki Scarlett.
– De...
– De? – Kihúzta a hátát. Mindig van egy de.
– A hadnagy úgy gondolja, hogy a karrieredet kockáztatod
azzal, hogy összeállsz ezzel a fickóval az ügy lezárása előtt.
Ismered a szabályokat, Scarlett Anne.
Az apja csak akkor használta a lánya teljes nevét, amikor
mérges vagy csalódott volt. Most azonban aggódott.
– Ismerem a szabályokat, apa.
– De azt nem mondtad, hogy be is tartod őket.
– Nem, nem mondtam.
– Ez... az ügy... kerékbe törheti a karrieredet.
Az apja nem akarta leszidni. Az volt a színtiszta igazság, amit
mondott, és Scarlett értékelte az igyekezetét.
–Tudom. Remélem, nem jutunk el odáig, de ha választanom
kell, őt választom. Túlságosan sokat vártam már ahhoz, hogy csak
úgy elsétáljak.
– Két napja ismered, kicsim – sóhajtott nagyot az apja.
Scarlett elmosolyodott.
– Hosszabb ideje. – Ám a mosoly leolvadt az arcáról, amikor
ránézett Alice Newman makacs szemére. – Egyébként pedig lehet,
hogy nem is baj, ha kikerülök ebből a mókuskerékből. –
Elcsuklott a hangja, de jólesett kimondani ezeket a szavakat. –
Elfáradtam, apa.
– Mióta vagy ilyen fáradt? – kérdezte olyan kedvesen, hogy
Scarlett szeme könnyes lett.
– Mikor is volt az első napom? – kérdezett vissza sírós
nevetéssel. – Egy embert kiiktatok, és másik kettő lép a helyére.

746
Vagy ennek a nőnek a helyére. – Pislogni kezdett, hogy
kitisztuljon a látása, és Alice arca újra éles legyen. – Ez a nő
embereket vett és adott el. Gyerekeket. Családokat. Mintha állatok
lennének. O és a haverjai megpróbálták megölni Marcust, az ég
tudja, hányszor. Csak azért, mert kedves és nagylelkű, és képtelen
tétlenül nézni, hogy egy lány szenvedjen. És nem tehetek mást,
mint letartóztatom ezt a nőt, ahelyett, hogy... – Hirtelen
elhallgatott.
– Miszlikbe aprítod? – suttogta az apja. – Hogy odakötözöd
egy ágyhoz, és minden áldozatának kést adsz a kezébe, amit
egyesével beledöfnek, amíg úgy nem néz ki, mint egy tűpárna?
Scarlett megdöbbenve lépett hátra, úgy nézett fel az apja
arcába. A férfi nem mosolygott.
– De...
Az apja képzeletbeli lakatot tett az ujjával a szájára.
– Azt hiszed, te vagy az egyetlen? Hát, nem így van.
– De még sosem mondtál nekem ilyesmit!
– Neked nem. Gyerek voltál. Nem lett volna illő. De anyád
sokat hallgatta. Már régen megtanulta, hogy csalt a szám jár. Ki
kell mondanom dolgokat, hogy kieresszem a gőzt. Anyád nagyon
megértő.
Scarlett beleharapott az ajkába, mert nem tudta, hogy az apja
hogyan fog reagálni arra, amit mondani fog.
– Azt hiszem, nekem többre van szükségem a gőz
kieresztéséhez.
– Ezt hogy érted?
Scarlett újra az üvegre nézett. Marcusra, ahogy türelmesen
várakozik, miközben Kate a telefonjával babrál.
– Olyan sokszor meg akartam ölni Trent Brackent! – suttogta.
– Ez érthető. Meggyilkolta a legjobb barátnődet, és szabadon
távozott.
– Nem, nem érted. Nemcsak meg akartam ezt tenni, hanem
fantáziáltam róla. Kiterveltem, már az alibim is megvolt. Sokszor
ültem már a háza előtt a szolgálati fegyveremmel a kezemben
abban a reményben, hogy most fogja kihozni a szemetet. Aztán

747
egyik este meg is történt. Ráfogtam a fegyvert, és kibiztosítottam.
Jó húsz másodpercen keresztül bámultam a pasast. De nem lőttem
le, ő pedig visszasétált a házba.
Hosszú, nagyon hosszú csend következett.
– Mi tartott vissza? – kérdezte az apja nyersen.
– Nem tudom. Egyfajta büszkeség. Ha lelőném, azt akarnám,
hogy tudja, ki végzett vele. Azt akartam, hogy a vére a kezemre
folyjon. Akkor talán el tudnám felejteni Michelle vérét.
Az apja ösztönösen megszorította a lánya vállát.
– De nem ölted meg.
– Nem voltam rá képes. Nem ment. – Megrántotta a vállát. –
Azt hiszem, jó lányt neveltetek.
– Sok mindent jól tettem, Scarlett Anne.
– Nos – vett egy nagy levegőt Scarlett, majd utána nyelt is
egyet –, bárhogy van is, nem így kell egy zsarunak működnie. Túl
sokszor feszítettem már túl a húrt. Szóval, amikor Isenberg azt
mondja, hogy a karrieremet kockáztatom, nem rezelek be annyira.
Inkább Marcus miatt veszítek el mindent, mint amiatt, hogy péppé
verek egy olyan embert, aki halálra verte a saját gyerekét. Ebben
igazad volt. Nem vagyok zsarunak való. Nem vagyok elég
kemény.
– Miről beszélsz, lányom? – kérdezte a férfi meglepetten. –
Hogy érted, hogy igazam volt? Átkozottul jó zsaru vagy, Scarlett!
Sosem állítottam az ellenkezőjét!
– De igen, azon a napon, amikor bejutottam az akadémiára. –
Scarlett hátralépett és az apja szemébe nézett. – Én nagyon
izgatott voltam, te pedig azt mondtad, hogy túl lágy a szívem, a
szolgálat be fog darálni majd, és ki is köp.
Az apja hitetlenül pislogott, de Scarlett állta a tekintetét, és arra
várt, hogy visszaemlékezzen. És látta is, amikor ez bekövetkezett,
mert a férfi elsápadt.
– Nem akartam, hogy meghalld – mondta csendesen. –
Anyádnak szántam. A hálószobánkban.

748
 – Felkeltem, hogy kimenjek a fürdőszobába, akkor hallottam
meg, hogy vitatkoztok.
A férfi lehunyta a szemét.
– Nem, én csak kiengedtem a gőzt. A pokolba is, Scarlett! Még
mindig szenvedtél Michelle miatt. Olyan voltál, mint egy kísértet.
Csodálkoztam is, hogy átmentéi a pszichológiai teszten. Csukott
szemmel meg lehetett állapítani rólad, hogy rosszul vagy.
– Nem voltam rosszul, apa!
– Nem? Azt minek nevezed, hogy valaki zaklat egy
gyanúsítottat, és csak arra vár, hogy lepuffantsa, amikor az kiviszi
a szemetet?
Scarlett elpirult.
– Rendben. Ezt megérdemeltem.
Jonass Bishop lihegett a tehetetlenségtől.
– Csak egy részét hallottad annak a beszélgetésnek. Anyád azt
állította, hogy sokkal erősebb vagy, mint amennyire én gondolom.
Hogy úgy neveltünk, hogy ismerd a határaidat. Hogy bíznunk kell
benned. így is tettem. Nem mondtam neked semmit. Magamban
tartottam a félelmeimet. Mert igenis féltem. Tényleg lágy volt a
szíved. Még mindig az. De tudod, hogy mit mondott még anyád
aznap este?
Scarlett megrázta a fejét.
– Nem. Mit?
– Hogy őszintén lágy a szíved. És ezt tőlem örökölted. A hét
gyerekünk közül te hasonlítasz rám a legjobban. Igaza volt. Pont a
szíved miatt vagy kitűnő rendőr. – Megremegett az apja hangja, és
utána a torkát is meg kellett köszörülnie. – Szét is verem azt, aki
mást mond.
Scarlett összeszorította a száját, a szeme megtelt könnyel.
– Ne osztogass pofonokat! – suttogta rekedten. – Még
elveszíted a nyugdíjadat.
Aztán gyorsan megdörzsölte a szemét az öklével, hogy
letörölje a könnyeit, mielőtt azok végigfolynának az arcán.
– Az nem történhet meg – kuncogott az apja. – Anyád csak a
nyugdíjam miatt marad velem. – Aztán a tenyerébe vette a lánya

749
arcát, és az ő szemében is megcsillant a könny. – Miért nem
beszélgettünk erről korábban? Miért nem ordibáltál velem? Miért
tartogattad ezt magadban ilyen hosszú időn át?
– Mert be akartam bizonyítani, hogy nincs igazad. Azt akartam,
hogy lásd, én is jó zsaru vagyok. Hogy a szívem nem túl lágy.
– Bizony lágy. De nem túlságosan. Különben már nem lennél
itt. Már rálőttél volna arra a szemétláda Brackenre, és szétverted
volna a gyerekmolesztálók fejét. Nem lennél most Bishop
felügyelő. Lehet, hogy borotvaélen táncoltál, de nem törtél meg. –
Magához ölelte a lányát, és jól megszorongatta. – És ha beszéltél
volna erről valakivel, mondjuk, az apáddal, ez a sok harag nem
gyűlt volna fel benned, és nem kételkedtél volna saját magadban.
– Nem akartam, hogy lásd a haragomat – vallotta be. – Nem
akartam, hogy tudd, mennyire közel kerültem a szakadékhoz.
A férfi egy nagyot sóhajtott.
– Végig megtartottad köztünk a távolságot. A francba, Scarlett!
Most mit fogsz tenni?
– Marcusra koncentrálok. Azt mondta, ő nem érzi bennem ezt a
haragot, amitől én annyira tartok. Azt hiszem, ez úgy lehetséges,
hogy elpárolog belőlem a düh, amikor vele vagyok.
Az apja szemében felismerés csillant.
– Rajta keresztül engeded ki a gőzt.
– Te pedig anyán keresztül.
– Akkor gyertek el vacsorázni vasárnap este! A testvéreid is
szeretnének vele találkozni. Beszélgetünk egy jót.
– Ne aggódj! – nevetett Scarlett. – Tommyval már ma délután
elbeszélgetett.
– Tommyval? A cipőfényezővel?
– Így van. Rajta tartom a szememet a többiekkel együtt. A
Meadowban van mostanság. Tegnap látta az egyik elkövetőt
menekülni a tett helyszínéről. Az ő és Edna vallomása alapján
vádoljuk majd meg gyilkossággal azt a kis nyikhaj Drake Connort
itt, Ohióban, pluszban jönnek még azok a gyilkosságok, amiket
Michiganben követett el. Az a pasi ölte meg a lányt a sikátorban
és próbálta meg Marcust is eltenni láb alól.

750
 – Nem tudtam, hogy Tommyt is szemmel tartod.
– Is?
– Persze. – Megrántotta a vállát. – A cipőimet még mindig ki
kell fényesíteni, és néha nincs időm megcsinálni.
Scarlett ismerte az apját. Soha nem azért járt Tommyhoz, hogy
kifényesítse a cipőjét.
– Már nincs meg a bódéja.
– De a készlete még megvan. Elmegyek hozzá, ha van néhány
szabad percem. Nem olyan gyakran, mint szeretném. De nem
szokott téged emlegetni.
– Mert megfenyítettem, hogy eszébe se jusson. Marcusnak sem
beszélhet róla. – Scarlett haragosan nézett. – Törődöm velük és a
többiekkel is, cserébe beszámolnak minden gyanús ügyről. Te is
ezt csináltad, akárhányszor mentünk cipőt tisztíttatni. Pont ma
meséltem Marcusnak, hogy mindig elvittél magaddal.
– Olyan aranyos voltál a rózsaszín tütüdben – mondta a férfi
mosolyogva. – Fagyit is kellett venni neked. Málnásat. Mindig.
– Mindig. – Scarlett torka újra elszorult, és a mellkasa is úgy
szorított, hogy szinte fájt. De jólesett neki ez a fájdalom. –
Akkoriban nem értettem, hogy miért mentél el mindig Tommyhoz
cipőt fényeztetni, de most már igen. Nekem nem volt szükségem
az akadémiára, apa. Tőled tanultam meg zsarunak lenni.
Az apja mellkasa kitágult, ahogy hirtelen vett egy nagy
levegőt, majd ugyanolyan erővel ki is fújta.
– Köszönöm, kicsim!
– Ez az igazság. Ezért fájt annyira, amit mondtál. Olyan
akartam lenni, mint te.
A férfi erőteljesen megköszörülte a torkát.
– Ugye tudod, hogy szeretlek?
– Igen. – Scarlett az apja vállára hajtotta a fejét. – Én is
szeretlek téged, ugye tudod?
– Igen. – Közel húzta magához az apja. – Akkor rendben
vagyunk? Nincsen más félreértés közöttünk?
– Nem is tudom – válaszolta Scarlett pimaszul. – Még
végiggondolom, és szólok.

751
 A férfi halkan nevetett, amikor Scarlett mobilja rezegni
kezdett, mert üzenetei érkeztek. Azonnal összeszedte magát, és
egyesével elolvasta őket, majd elégedetten elmosolyodott.
– Az IT-sek kikódolták Drake Connor pendrive-ját, és egy
csomó érdekes dolgot találtak rajta. Képeket is. – Rákattintott az
elsőre. – Ez az ismeretlen férfi a diplomaosztóról, ezen a képen
éppen Chip Anders-szel ráz kezet. – Scarlett felnézett az apjára. –
Anders az a szemétláda, aki megvette Talát és a családját.
Jonass Bishop szemében harag villogott.
– Igazi rejtett bomba.
– Ez így igaz. A fényképen be van jelölve, Kenneth Sweeney-
nek hívják. – Odatartotta a telefont az apjának. – Ezen a másikon
Anders és Demetrius Russell van. Anders épp átveszi a Bautista
családot. Ez Andersék nappalija. Voltam ott tegnap. Elég
szemcsés a kép, de felismerhető a dekoráció.
– A fényképek rejtett kamerával készültek – állapította meg az
apja. – Anders biztosítékot akart, hogy nem csapják be. Itt nincs
betyárbecsület.
– Nincs – értett vele egyet Scarlett. – Drake lopta el a képeket
Anders gépéről, hogy később zsarolni tudja majd velük. És ez itt...
– állt meg egy pillanatra, mert nem tudta kivenni, mi is van a
képen –, ez Chip Anders keze. Látod a gyűrűjét? A recepción ír
alá valamit. Ez biztos egy olyan kamerával készült, ami a zakóján
volt. Vagy a tollon, amit a zsebében hordott.
– És itt a mesterlövész a recepción.
Tényleg ő volt.
Scarlett átlapozott az utolsó képhez, ami szintén a tolira
rögzített kamerával készülhetett. Igen.
– Telitalálat! Kenneth Sweeney, Demetrius Russell és Alice
New– man együtt, egy képen. Marcusnak nem is kell emlékeznie
a hangjára – mondta Scarlett megkönnyebbülve.
Így is túl nagy volt a nyomás a férfin, mert csak ő tudta volna
azonosítani Alice-t.

752
 – El kell ismernem, nagy hatással volt rám a riportered – árulta
el az apja. – Akár azonosíthatta volna is a nőt, így te
letartóztathatod, neki pedig van egy jó sztorija. De nem tette.
– Nem, nem tette. Nem lett volna helyes. Apa, szerintem meg
fogod szeretni Marcust, ha megismered.
– Nagyon várom, Scarlett Anne.

753
 Harmincnegyedik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 19:15

K en háromszor is körbement a Ledger körül, mire kiválasztotta

a parkolóhelyét az épület mögött. Volt ott egy hátsó bejárat és
egy rakodó rámpa is, bár úgy tűnt, hogy a rámpát évtizedek óta
nem használták már. Nem volt sok ideje arra, hogy O’Banniont
előcsalogassa. El kellett indulnia Toronto irányába hajnal előtt, de
legkésőbb tíz körül.
Nem akarta lekésni a másnap esti gépét. A tengerpart, a
pálmafák, a félmeztelen nők – és a szabadság – már vártak rá.
Erezte, hogy az adrenalin elárasztja a testét, amikor sebességbe
tette az autót. Volt nála két gépkarabély, három kézifegyver és
annyi lőszer, ami legalább száz ember meggyilkolásához is elég
lett volna. Szerencsére valószínűleg nem lesznek ennyien a
Ledger főépületében. A Ledger nyolcvanöt alkalmazottjának a
fele a nyomdában dolgozott, ami a város nyugati részén
helyezkedett el. A főépületben dolgozók nagy része is hazament
már, de mivel Ken elvégezte a házi feladatát, tudta, hogy
O’Bannion legfontosabb emberei közül legalább négy benn van
még. Látta az autóikat az utcán parkolni: Gayle Ennisét, aki az
iroda menedzsere, Cal Bookerét, aki az üzemeltetésért felelős
vezető, Stone O’Bannion riporterét, aki Marcus testvére is
egyben, és Elvis „Diesel” Kennedyét, aki a legfőbb IT-guru és a
legnagyobb problémák okozója.

754
 Az összes célszemély közül Stone és Diesel volt az elsődleges
célpont. Stone írta meg a McCord-sztorit, valaki más pedig
feltörte McCord számítógépét, és meg is találta a gyerekpornó-
gyűjteményét. Logikus következtetésnek tűnt, hogy az IT-
zsonglőr csávó volt a hacker. Ha kell, Cal Bookert is lelövi, de a
fickó már hatvan felé járt, és a nyugdíjazására várt. Öt
meggyilkolni kifejezetten kegyetlen lenne. Gayle Ennist pedig
elhurcolja majd magával. Ken látta, hogyan viselkedett a nővel
Marcus Mikhail temetésén.
Gayle-ért biztos eljön Marcus.
Mindenki más járulékos veszteség, aki a golyó útjába kerül.
Ken védőöltözetet viselt a nyakától az ágyékáig. A két karabélyt a
mellkasára kötözte, mint Rambo, a kézifegyvereket a tokba
csúsztatta, ami a derekán és a bokáján volt. Aztán magára rántotta
a kezeslábasát, a karját pedig beledugta a ruha ujjába. A
kezeslábasban nem látszottak a fegyverek. Benn majd lehúzza a
cipzárt, és indulhat a menet.
Nem csinált ilyesmit az elmúlt huszonöt évben. Akkoriban neki
és Demetriusnak a fő bevételi forrása a kábítószer volt, amit az I-
75-ös úton szállítottak Floridából. Micsoda idők voltak azok! Joel
intézte a könyvelést, de Ken és Demetrius írta a szabályokat. És
altkor szegték meg őket, amikor csak akarták.
A francba! Mikor öregedtünk mi meg ennyire! Kivéve, hogy
már nem volt „mi”. Demetrius meghalt. Ostoba állat! Meg kellett
ölnöm téged.
Felhúzott egy símaszkot, majd a feje tetejére tolta úgy, hogy
egy baseballsapkával el tudja takarni. Becipzározta a kezeslábast,
a sapkát pedig belehúzta az arcába, hogy ne látsszon.
Indul a buli. Ahogy kiszállt az autóból, megszédült az
idegességtől. Mintha első randira ment volna. Mindig is neki
kellett volna az ilyen munkát végeznie, nem pedig másokat bízni
meg a feladattal. Attól a naptól gyengült meg, amikortól
felhagyott a piszkos munkával. Megöregedtem.
Körbement az épület körül, és az első ajtón ment be. Onnan
halad majd az iroda belseje felé.

755
 Vett egy nagy levegőt, amikor belökte a bejárati ajtót, lehúzta a
maszkot az arcára, és kinyitotta a kezeslábas cipzárját a
mellkasán. Az egyik karjával épp magához ölelte a karabélyt, a
másik kezében pedig az egyik pisztolyt tartotta, amikor a
recepción ülő nő felnézett. Ken elmosolyodott.
Kitűnő. Már meg is találta Gayle Ennist. El akarta kapni, és
elhurcolni magával.
– Sajnálom, de zárva vagyunk, nincs... – Kővé dermedve a
férfira nézett, majd sikítani kezdett.
Egy pillanattal később Ken már mögötte volt, a karjával lefogta
a nőt, és a fegyvert az álla alá szorította.
Egy tagbaszakadt biztonsági őr rohant elő a sarokból. Futás
közben terült el a földön. Szó szerint. A lábai még a levegőben
kapálództak, amikor Ken golyója szétloccsantotta a fejét. Az őr
tehetetlenül zuhant a padlóra. Ez történt a második őrrel is, aki az
előtér hátsó részéből szaladt Ken felé.
Gayle hosszú, hangos sikolya riadóztatta az iroda többi
dolgozóját.
– Gyerünk, Ms. Ennis, sikítson még! – suttogta Ken a fülébe. –
Azt akarom, hogy idejöjjenek hozzám. Én készen állok.
Gayle összeszorította a száját, és úgy elkezdett remegni, hogy
félő volt, elájul. Ken elrángatta a pult mellől, és benézett abba az
irodába, amin az M. O’BANNION név állt. Üres volt.
– Hol van? – kérdezte.
– Nem tudom.
– Nem számít. Magáért ide fog jönni.
Ken megtalálta Gayle mobilját a zsebében, majd gyorsan el is
tette magának. Ekkor rohant be a szobába az egyik alkalmazott,
akit le is terített a Ken fegyveréből kilőtt rengeteg golyó.
Gayle újra sikított, Ken pedig csak helyeselt.
– Nagyon jó – suttogta a fülébe. – így fog ez az egész lezajlani.
Én lövök, maga sikolt. A barátai idesereglenek, hogy
megmentsék, én pedig megölöm őket. Rendben?
Ken kirángatta Gayle-t az előtérből, és bement vele a
hírszerkesztőkhöz, ahol egy csoport alkalmazott ücsörgött a szoba

756
közepén. Egy harmadik őr tüzet nyitott, mire golyók kezdtek el
röpködni Ken feje körül, aki aztán visszahúzódott a fal mögé. Ez
húzós volt.
– Megölöm Gayle-t – kiáltotta oda Ken az őrnek, és közelebb
húzta magához a nőt, egyáltalán nem érdekelte, hogy egy embert
használ pajzsul. A célért bármit.
Ken megpillantott egy árnyékot a falon, és már lőtt is. Az őr
ruhájának az ujját egy másodperccel előbb látta meg, mint az
egész testét. Egy újabb golyósorozat a harmadik embert is
leterítette.
Egy bal oldali ajtón az S. O’BANNION tábla állt. Stone.
Ken belökte az ajtót, de csak egy újabb üres irodát talált. A
szemét dög!
– Hol vannak, Gayle? – kérdezte csendesen, de az
összeszorította a száját, és nem válaszolt.
Ken átrángatta a nőt a hírszerkesztők szobájába, ami nagyrészt
üres volt. Egy középkorú nő próbált elbújni az egyik asztal alatt,
mire Ken egy újabb sorozatot lőtt ki, Gayle pedig szipogni
kezdett.
– Hagyja abba! – nyöszörögte. – Mit akar? Megadjuk, amit kér.
– Bizony hogy meg! – Ken legjobban Marcus O’Banniont
akarta. – Stone-t és Dieselt akarom. Hol vannak?
– Én itt vagyok! – Stone O’Bannion lépett be az ajtón, a kezét a
magasba emelte. – Engedje el Gayle–t! Ha engem akar, itt
vagyok.
– Dobja a fegyvereit a földre, és rúgja ide nekem! Aztán
mehetünk.
Ken várakozott, Stone pedig elővett egy pisztolyt a zsebéből,
majd egy másikat a bokáján lévő tokból, és elrúgta őket magától.
– Engedje el Gayle-t! – követelte Stone. – Itt vagyok én
helyette.
– Én nem akarom elhurcolni. Hanem meg akarom ölni! – Ken
újra tüzelt, és a legtöbb lövedék eltalálta Stone széles mellkasát.
Stone hátrahőkölt, az oldalára gördült a fájdalomtól, ezért a
következő sorozat a bal lábát érte.

757
 – Stone! Ne! Kérem, ne! – nyöszörgött Gayle.
– Hol van Diesel? – erőszakoskodott Ken.
– Nem tudom. – Gayle levegő után kapkodott. – Nincs itt.
Órákkal ezelőtt elment.
– Nem hiszem el. Az autója kinn parkol.
– Itt szokta hagyni az autót. Nem lehet az utcán parkolni ott,
ahol lakik.
Gayle elkapta Ken csuklóját, és megpróbálta eltolni a fegyvert
az álla alól. De Ken csak még erősebben nyomta a csövet az
arcához.
Ken épp a hátsó ajtó felé húzta Gayle–t, amikor egy kattanást
hallott. A jobb oldalán Cal Booker állt, vadászpuskával a kezében.
Cal a vállához emelte a puskát.
– Engedje e...
Káromkodás hallatszott, aztán Ken egy sorozatot eresztett Cal
mellkasába. Az idős ember megtántorodott és a földre zuhant,
Ken pedig továbbhúzta a hisztérikus Gayle-t a hátsó ajtó felé. A
helyzet iróniája volt, hogy miután kinyitotta az ajtót, bekapcsolt a
riasztó.
– Nézzen a lába elé, asszonyom! – mondta, miközben
lerángatta Gayle-t a lépcsőn az autójához.
Belökte az anyósülés melletti ajtót, és megparancsolta a nőnek,
hogy térdeljen le a szőnyegre, a fejét pedig hajtsa az ülésre. Aztán
bekapcsolta a gyerekzárat, hogy Gayle ne tudjon elmenekülni, a
kezét pedig a háta mögé bilincselte. Rádobott a rettegő nőre egy
régi takarót, majd elhajtott.
Ennél volt szebb akciója is már, de eléggé kijött a gyakorlatból.
Miután elhelyezte az új vendéget az alagsori ketrecben, felhívta
Marcust. Nagyon várta már ezt a beszélgetést.

758
Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 19:20

Marcus nagyon szerette volna elhagyni a kihallgatószobát, de

Coppola ügynök arra kérte, hogy maradjon. Talán azért, mert
Marcus jelenléte feszélyezte Alice Newmant, és Coppola
ügynöknek pont erre volt most szüksége. A vörös hajú ügynök
várt valamire. Ezt éreztette is Alice-szel, ugyanis mindig rá-
rápillantott a telefonjára.
Marcus remélte, hogy Coppola minél hamarabb megkapja,
amire várt, mert ő vissza akart menni Scarletthez, aki az üveg
másik oldalán várt rá. Nem látta ugyan a lányt, de tudta, hogy vár
rá.
Viszont Marcus egyszer sem nézett az üvegre. Nem tudta
levenni a szemét arról a viperáról, aki a mellette lévő széken ült.
Alice mereven bámult maga elé, egyik keze hozzá volt bilincselve
a székhez, de a másik, szabad keze egy karmot formázott, és
Marcusnak kétsége sem volt afelől, hogy legszívesebben
lehántaná vele róla a bőrt, vagy kikaparná a szemét, ha tehetné.
De Alice nem érhetett Marcushoz. A férfi bőre és szeme
Scarlettnek volt fenntartva.
A gondolatra el is mosolyodott, bár a helyzet igazán súlyos
volt.
– Neked ez vicces? – mormogta Alice anélkül, hogy
közvetlenül ránézett volna. Csak a tükörben figyelte Marcus
alakját.
A férfi hirtelen elkomolyodott, és századjára is meghűlt az
ereiben a vér, amióta ebbe a szobába belépett.
– Nem, Alice, ez egyáltalán nem vicces. Szerintem nagyon is
ijesztő, hogy egy hozzád hasonló bűnöző szabadon mászkál
védtelen emberek között. Azt gondolom, hogy nagyon ijesztő,
hogy az ördögnek ilyen csinos arca lehet. Gyanítom, hogy az
utolsó leheletedig be fogod csapni az embereket. De én tenni

759
fogok arról, hogy az emberek megtudják, ki is vagy igazából. És
hogy ő kicsoda. – A fényképre mutatott, amin Alice volt egy
idősebb férfival. – Biztosíthatlak, hogy mindenki, akinek van
tévéje, rádiója, számítógépe, vagy olvas újságot, értesülni fog
arról, milyen aljas ember vagy.
Alice felvonta a szemöldökét.
– Most akkor dúdoljam el, hogy Hallelujah?
– Inkább ne! – válaszolta Marcus szelíden. – Úgy nyikorogsz,
mint egy rozsdás kapu.
– Akkor elnézést kérek. – Alice mosolyogva nézett rá, amitől
azonnal átalakult egy romlott, ördögi szipirtyóból azzá a boldog,
gondoskodó fiatal nővé, aki Marcust anno meglátogatta a
kórházban. Incselkedett a férfival, meg akarta mutatni neki, hogy
bármikor fel tudja ölteni az édes, angyali arcát. – Nem akartalak
megbántani. Nektek, énekeseknek, annyira érzékeny a fületek.
Marcus ledermedt. Ő soha nem beszélt ennek a nőnek a zene
iránti szeretetéről, amikor benn volt nála a kórházban. Mikhail
halála után nem tudott még csak gondolni sem az éneklésre, és
elképzelni sem tudta, hol hallhatta Alice a hangját. Az első
gondolata az volt, hogy ez a nő még a parkban is kémkedett utána,
ami simán meg is történhetett. Kivéve, hogy akkor hamarabb
eltették volna Tálát láb alól. Főleg ha Alice az a személy, aki
Demetrius mellett eladta a Bautista családot Chip Andersnek.
Mivel nem Alice ölte meg Tálát a parkban, biztos a lány
bokáján lévő lehallgatón keresztül hallotta az éneket. Ez is
kapcsolatba hozta Demetriusszal. Falának volt köszönhető, hogy
erre a kapocsra fény derült.
Megszólalt Coppola ügynök telefonja.
– Igen – sziszegte bele.
Végre megérkezett, amire várt. Hála istennek! Marcus
hintázott egyet a széken, amin ült, de le sem vette a szemét Alice-
ről.
– Szeretné, hogy Alice eldúdolja a Hallelujah-t, Coppola
ügynök?
Coppola boldogan és magabiztosan kuncogott.

760
 – Nem, Mr. O’Bannion. De elkezdhetné gyakorolni a Ments
meg, Uram! című film betétdalát. – Arra az oldalra sétált, ahol
Alice megbilincselt keze volt, majd letette a telefonját az asztalra.
– Az üzlettársai pontos nyilvántartást vezettek. – Lapozgatni
kezdte a készüléken azokat a fotókat, amiken Chip Anders volt
látható a diplomaosztós férfival, majd Demetriusszal. – Emlékszik
erre a napra, Alice? – A harmadik képet mutatta, rajta Alice-szel
egy íróasztalnál ülve. – Chip Anders érkezett látogatóba.
Alice angyali arca lehervadt, félelmetes és kőkemény lett.
Coppola átment a negyedik képre.
– És itt van maga Demetrius Russell–lel és Kenneth Sweeney-
vel.
Alice reakciója azonban csak annyi volt, hogy megrebbent a
szeme, amikor Coppola kimondta a férfi nevét.
– Biztos, hogy nem akar elkezdeni erről beszélgetni velem? –
kérdezte Coppola higgadtan. – Önmagában a gyilkossági
kísérletért is hosszú büntetés jár. Most pedig meggyanúsítják majd
emberkereskedelemmel is. És Spangler ügynök meggyilkolásával.
Okos nőnek látszik, jogi végzettsége is van. Gondolkodjon el
ezen!
– Immunitást akarok – csattant fel Alice. – Csak közvetett
bizonyítékok vannak ellenem!
– Pillanatnyilag – tette hozzá Coppola csendesen. – Szereztünk
adatokat Woody McCord gépéről, amiket most kezdünk
kielemezni. Mr. O’Bannion, maga elmehet. Köszönöm a
segítségét!
Marcus eltolta magától a széket, kifele menet Alice–t bámulta.
– A sok közvetett bizonyíték összeadódik az esküdtszék
szemében. Alice tudta, hogy énekelni szoktam, Coppola ügynök.
Biztos volt hozzáférése azokhoz a hangfájlokhoz, amiket a Tala
Bautista bokájára helyezett nyomkövető rögzített. Próbálják
megkeresni ezeket a fájlokat, amikor átkutatják a hölgy irodáját és
otthonát.
Coppola elmosolyodott, bár nem nézett a férfira, az ő pillantása
is Alice-re tapadt.

761
 – Újfent köszönöm, Mr. O’Bannion! Óriási segítség volt.
Marcus megállt a folyosón a kihallgatószoba előtt, majd vett
egy nagy levegőt, hogy lenyugodjon. Nem akarta, hogy Scarlett
meglássa rajta a zaklatottságot. Csak kizökkentette volna a
megszokott kerékvágásból. Egyikőjük sem tudta, hány tagja van
ennek a gyilkos szervezetnek, Scarlett nem lehetett dekoncentrált.
Csak idő kérdése volt, hogy Alice társai mikor jönnek rá, milyen
fontos a nyomozó Marcus életében, ami által ő maga is célponttá
válik.
Amikor Marcus jobban érezte magát, belépett a megfigyelő
helyiségbe, majd megtorpant. Scarlett ott állt és nézett rá,
miközben a karja egy idősebb férfi dereka körül, aki kikeményített
egyenruhát viselt. Biztos az apja, gondolta Marcus. Még a félig
besötétített szobában is látta, hogy mennyire hasonlít a szemük –
és hogy az apa milyen szúrós tekintettel tanulmányozza őt.
Marcus azon gondolkodott, vajon az idősebb férfi mióta
bámulhatta, aztán rájött, hogy azóta itt lehet, amióta Scarlett-tel
megérkeztek.
Scarlett eltávolodott az apjától, és Marcus elé állt, de annyira
nem lépett közel, hogy a férfi meg tudja érinteni. Pedig akarta.
Ennyi egyelőre elég is volt.
– Jól vagy? – kérdezte a nyomozónő.
Marcus kényszeredetten bólintott, érezte magán az apa szúrós
tekintetét.
– Igen.
Nagyon sok mindent akart még mondani, de várhatott. Viszont
nem tudta nem észrevenni Scarlett feldagadt szemét. Már nem
érdekelte, hogy ki nézi, megfogta a lány arcát, és a hüvelykujjával
megsimogatta.
– Sírtál. És te jól vagy?
Scarlett a férfi tenyerébe hajtotta az arcát.
– Igen. – Aztán rámosolygott, és Marcus tudta, hogy igazat
mond. – Sőt most még jobban vagyok, hogy nem ülsz a mellett
a... nő mellett. Gyere! – Félig elfordult, és a kezét a férfi hátára
tette. Csak egy apró érintés volt, de itt, a rendőrség épületében,

762
sokat számított. – Marcus, ő az apám, Jonas Bishop hadnagy.
Apa, ő Marcus.
– Hadnagy, örülök, hogy találkoztunk! – Marcus kinyújtotta a
kezét. – Scarlett sok szépet mesélt önről.
Jonas Bishop nem habozott, ugyan erősen szorította meg
Marcus kezét, de nem akarta elijeszteni. Marcusnak tetszett ez.
– Én is örülök – jött a száraz válasz.
Marcus tudta, milyen fontos ez a pillanat, hogy ezek az első
benyomások évekre befolyásolják majd Scarlett apjának a
véleményét. Nem akart ezért gyengének tűnni.
– Annak örül, hogy találkoztunk, vagy annak, amiket Scarlett
mesélt önről?
Bishop ajka megrándult.
– Mindkettő.
– Akkor jó. – Marcus elengedte a férfi kezét. – Hogy
szólíthatom? Hadnagy? Mr. Bishop? Jonas? És kérem, ne azt
mondja, hogy mindegy.
– A Jonas jó lesz. – Derűsen a lányára pillantott. – Minden
rendben lesz, Scarlett. Most haza kell mennem. Anyád sültet
csinál. De jöjjön el ön is, ha tud. Te is, Scarlett. Biztos vagyok,
hogy anyád nagyon örülne, ha látna. Mind a kettőtöket.
Scarlett megrázta a fejét.
– Át kell néznem néhány fájlt. De ha végeztem, esetleg
beugrunk egy kávéra, ha nem lesz túl késő. Ki kell majd
szellőztetnem... a fejemet.
Scarlett a McCord-féle fájlokra célzott, gondolta Marcus. Nem
lesz egyszerű. Hogy Scarlett az apjához szalad majd utána
támogatásért... Az jó dolog volt.
– Nincs olyan, hogy túl késő – mondta Jonas, és a hangja újra
kemény volt. – Éjjel vagy nappal. Hívhatsz bármikor.
– Foglak is. – Mindenféle habozás nélkül átölelte az apja
nyakát. – Köszönöm!
Jonas keze erősen tartotta Scarlettet, mintha attól félne, hogy
elszalad előle.

763
 – Ne köszönj semmit, Scarlett Anne! – suttogta. – Eszedbe se
jusson!
Marcus nem tudta, mi zajlott le a két ember között, de a torka
összeszorult. Hátralépett, hálás volt a telefonjának, hogy csörögni
kezdett, ezért el tudott vonulni.
Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor látta, hogy Diesel keresi.
Senki sem látta, amióta néhány órával korábban elrohant a
Meadow-ból.
– Szia, haver! Jól vagy? – kérdezte.
– Marcus! – Diesel hangja remegett.
Sírt. Istenem! Marcus térde megroggyant, az agyából kifutott
az utolsó csepp vér is. Lehuppant egy székbe.
– Mi a baj?
Scarlett rögtön megpördült, amikor meghallotta a pánikot a
hangjában. Kivonta magát az apja öleléséből, letérdelt Marcus
mellé, kezével átölelte a combját.
– Mi történt?
– Nem tudom – mondta, mert csak Diesel eszelős zokogását
hallotta.
– Diesel, mi történt? Beszélj! Hol vagy?
– A Ledgerben. Elmentek, Marcus. Mindannyian.
Marcus szíve nehéz lett, mint az ólom.
– Kihangosítalak. Scarlett is itt van velem. Vegyél egy nagy
levegőt! Hogy érted, hogy elmentek?
– Meghaltak. Cal, Bridget. És istenem, Stone is!
Marcus lebénult. Nem kapott levegőt. Valahonnan a távolból
hallotta, hogy Scarlett azt mondja az apjának, hogy küldjön
erősítést a Ledgerhez. Utána már nem jutott el hozzá semmi.

764
Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 19:30

– Marcus! – Scarlett elvette a telefont Marcustól, és megfogta a

mozdulni képtelen kezét. – Lélegezz! – A férfinak üveges volt a
tekintete. Sokkot kapott. A nyomozónő keményen belebokszolt a
mellkasába. – Lélegezz, a francba!
Marcus beszívta a tüdejébe a levegőt, aztán még egyszer.
Szólni még most sem bírt, annyira szorította Scarlett kezét, hogy
az összerezzent, de nem húzódott el.
Jonas Bishop Marcus másik oldalán térdelt a szék mellett.
– A rendőri egységek és a mentő is elindult már. Isenberget is
értesítettem.
A lánya egy bólintással köszönte meg.
– Diesel – mondta nyugodt hangon –, Scarlett vagyok. Hallasz
engem? A segítség már úton van. Maradj velem! Először is, neked
van valami bajod?
– Nincs. Azért jöttem be, hogy segítsek Calnek az esti... –
Elakadt a szava a zokogástól, aztán durván megköszörülte a
torkát. – Először Jerryt találtam meg. A bejáratnál feküdt a földön,
holtan. Lelőtték. Hátba. Bridget. Ő az asztal alatt volt. Megpróbált
elbújni. Cal... elcsúsztam a vérében.
Scarlett emlékezett Diesel reakciójára, amikor megpillantotta
Dani Novak fehér köpenyét. Valamikor biztosan orvosi trauma
érte. Továbbra is nyugodt hangon beszélt hozzá, megpróbálta
elérni, hogy a férfi a lényegre koncentráljon. Vissza fogja tudni
nyerni a hidegvérét, ha a lényegre összpontosít. Legalábbis
Scarlett ezt remélte.
– Megnézted a pulzusukat?
– Nem. – Vett még egy nagy levegőt, és már most
nyugodtabbnak tűnt. – Akkor most. Cal... semmi. Stone...
Istenem, neki még van!

765
 Scarlett kihúzta a kezét Marcus szorításából, és megfogta az
állát.
– Hallottad ezt? – kérdezte a szemébe nézve. – Stone életben
van. Él!
Marcus tüdejéből elfogyott a levegő, az egész teste remegett.
– Mi történt, D? – kérdezte.
– Nem tudom – mondta Diesel elveszetten. – Valaki bejött, és
lövöldözni kezdett.
Marcus felpattant, még mindig Scarlett kezét szorongatva, de
az megpróbálta visszanyomni őt a székre.
– Hol voltak az őrök?
– Itt. De most már halottak.
– Mind a hárman?
– Igen – jött a válasz a mikrofonból, majd hallatszott, ahogy
valaki eltép egy anyagdarabot. – El kell állítanom a vérzést.
Stone? Hé, Stone! Ébresztő, haver! A szeme mozog a szemhéja
alatt. Várj! Beszélni próbál.
Marcus mereven állt, mint a cövek, úgy figyelt. Scarlett a hátát
simogatta, de csak a golyóálló mellényt érezte az inge alatt, ezért
megfogta az arcát, és lehúzta maga mellé úgy, hogy a homlokuk
összeért.
– Lélegezz, szívem! – suttogta. – Stone-t kemény fából
faragták. Ezt te is tudod.
– A picsába! – kezdett átcsapni pánikba Diesel hangja. – Stone
azt mondja, hogy a férfi elrabolta Gayle–t. Mindenki mást lelőtt,
de őt elhurcolta.
Marcus visszaroskadt a székébe, az arca ijesztően sápadt volt.
– Kicsoda? Hol? – préselte ki magából a szavakat. – Merre
ment?
– Nem tudom. Senki... – Diesel elhallgatott. – Várjatok! Hallok
valamit. – Mindenki figyelni kezdett a közelgő léptekre, majd az
ajtó nyílására. – Hála az égnek! – sóhajtott Diesel
megkönnyebbülten. – Gyertek! Segítség!
Hosszú percekig csak zihálás hallatszott, aztán sikoltások, amik
nyöszörgéssé változtak.

766
 – Emberek! – dörögte Diesel. – Mondtam, hogy segítség kell!
Jill, keress törülközőket! Liam, hagyd abba a sírást, és szerezz
Stone-nak takarót és egy párnát. Ne nézz oda! Rám nézz! Érted?
Menj, hozd el a párnát Stone székéről! Menj már!
– Diesel magára talált – mondta Marcus, és újra felugrott.
Scarlett elkapta az ingét.
– Hová mész?
– Mit gondolsz? – dörrent rá.
– Nem gondolkodsz, Marcus! – dörrent vissza Scarlett. –
Valaki elvitte Gayle-t. Lehet, hogy ez a Kenneth Sweeney volt.
Szerinted mégis kit akarnak? Téged! Most pedig nyugodj meg, és
találjuk ki együtt, mi legyen. Isenberg küld embereket.
– Novakot és Tanakát – tette hozzá az apja.
– Hallottad ezt? Deacon úton van. Ha csak egy icipici nyom is
van, ő megtalálja. Ha hever egy hajszál a földön, Tanaka majd
megtalálja. Most maradj velem!
– Igaza van – vélekedett Diesel. – Itt a mentő! – közölte
szomorúan. – Én... ó, a fenébe! – hallatszott a zihálása.
– Minden rendben van! – csikorgatta Marcus a fogát. – Menj
be az irodámba, és várd meg ott a zsarukat! Ki van még talpon?
– Nem! Nem megyek el innen! Velem minden rendben. Jill is
jól van. És Liam is. Ó Lisette-tel dolgozik.
– Tudom, hogy ki a franc az a Liam! – morogta Marcus.
– Igen, de a zsaru, aki veled van, nem tudja. Donna a
könyvelésről és Frank a raktárból. Mind a ketten lementek az
archívumba. Nekik nem esett bántódásuk. Stone lélegzik. A
mentősök ott vannak vele. Ennyit tudok.
– Indulok! – jelentette ki Marcus, az állkapcsát mereven
összeszorítva.
– Ne! – kérte Diesel. – Menj egyenesen a kórházba! Stone-nak
ott lesz rád szüksége. És Audrey-nak is. És anyádnak is.
– Marcusszal beszélsz? – kérdezte egy fiatal nő. – Marcus, Jill
vagyok.

767
 Scarlett meglepődött. A tompa hang egyáltalán nem hasonlított
annak a nőnek a hangjára, aki olyan dühös volt előző este a
váróban.
– Stone magánál van – hadarta Jill. – Volt rajta golyóálló
öltözet, egészen a térdéig. Liammel ketten vágtuk le róla a ruhát,
hogy megpróbáljuk elállítani a vérzést. Sok lövést kapott. A
mellény nem fogta fel az összeset, de kicsit vérzik csak. Nem
spriccelve. Nem kell aggódni!
Scarlett lenémította Marcus telefonját.
– Túlságosan nyugodt. Nem tud semmit Gayle–ről.
Marcus kihúzta a vállát, amikor visszatette a hangot a
telefonra.
– Jill, te hol voltál?
– Lenn az archívumban Callel. – Megbicsaklott a hangja. –
Marcus, Cal...
– Tudom – szakította félbe a férfi, és az arcát eltorzította a
fájdalom. De a szavai nyugodtak maradtak. – Mi történt?
– Lövéseket hallottunk az előtérben, és utána Stone azonnal
leparancsolt minket a lépcsőn. Engem, Liamet, Frankét és Donnát.
Cal már lenn volt. Stone azt mondta, hogy ne mozduljunk,
felment, és becsukta az ajtót. De Cal nem hallgatott rá. –
Elcsuklott újra a hangja. – Annyira örülök, hogy Gayle néni már
nem volt itt! – Senki nem szólt egy szót sem, de Diesel arca
elárulhatta az igazságot, mert Jill szipogni kezdett. – Nem, nem
volt már itt.
– Jill! – kiáltott Diesel. – Várj! A francba!
Jill velőtrázó sikolya elnyomott minden mást.
– Gayle táskája még mindig az asztalon van – mondta Diesel
nehézkesen. – Mennem kell! Az egyik rendőrnek kellett Jillt
elvonszolni az asztaltól. Ne gyere ide! Menj a kórházba! Scarlett?
Mondd neki, hogy menjen a kórházba!
– Úgy lesz – ígérte Scarlett komoran. Letette a telefont, majd,
egyik kezével Marcus ingét fogva, sikeresen megtalálta Jeremy
számát, és tárcsázta is. – Jeremy! Scarlett Bishop vagyok. Marcus
jól van – tette gyorsan hozzá, mire a férfi a vonal túlsó végén egy

768
nagyot sóhajtott. – De Stone nem. – Gyorsan beavatta a
történtekbe, a szemét végig Marcuson tartva. – Hol van most?
– Otthon. Keith is.
Ez azt jelentette, hogy legalább negyvenöt percnyire voltak.
– Itt vagyok, nyomozó – szólt bele Keith is. – Ki van
hangosítva, hogy én is halljam. Melyik kórház?
– Még nem tudom. Valószínűleg a megyei. Ott a legjobb a
baleseti sebészet.
– Azonnal indulunk. Hívjon, ha megtudja, hová viszik!
– Várjon! – mondta Jeremy. – Della tudja már?
– Még nem. Hívom Audrey-t. Ha ő nincs otthon, én viszem be
Mrs. Yarborough-t személyesen.
– Köszönöm, nyomozó! Marcus?
A férfi egy nagyot nyelt.
– Itt vagyok, apa!
– Csak hallani akartam a hangodat. Indulunk.
Scarlett letette a telefont.
– Fel akarod hívni Audrey-t?
Marcus bólintott, lebonyolította a beszélgetést, de a hangja
minduntalan megbicsaklott.
– Jönnek.
– A családodnak szüksége van rád. – Scarlett a férfi telefonját
belecsúsztatta az inge zsebébe.
Marcus megrázta a fejét, a szemében fájdalom izzott.
– Gayle is a családom. Istenem, ha arra gondolok, mi történhet
most vele! A szemét disznó! Ha bántja, megölöm! Esküszöm!
Scarlett magához húzta Marcus fejét, hogy a homlokuk újra
összeérjen.
– Erre most ne gondolj! Nem lehet! Arra kell koncentrálnunk,
hogy kiderítsük, hová vihette Gayle-t. Az okokat ismerjük. Téged
akar. De nem kaphat meg téged. Mert az enyém vagy, Marcus.
Érted?
A férfi vett egy nagy levegőt.
– Értem. Menjünk! De maradj velem, rendben?
Scarlett átölelte a derekát.

769
 – Próbálj csak meg megszabadulni tőlem! – Az apjára nézett. –
Köszönöm, apa!
– Nem tettem semmit – mondta. – Minden a te érdemed.
Mind a hárman elindultak az ajtó felé, amikor Marcus
megdermedt. Scarlett követte a tekintetét az üveg túlsó oldalára,
ahol Kate Coppola éppen telefonált. Az arca szigorú volt, de
Marcus nem őt nézte. Hanem Alice Newmant, aki mosolygott
ültében. Vigyorgott.
Marcus mordult egy nagyot, és kirontott a szobából úgy, hogy
Scarlett sem tudta megállítani.
– A francba! – dünnyögte, miközben a férfit üldözte a
kihallgatószoba irányába.
Megragadta a derekánál fogva, és olyan erősen tartotta,
amilyen erősen csak bírta. De Marcus majd százkilencven centi
magas, százhúsz kilónyi csupa izom test volt. És őrjöngött a
dühtől.
Marcus elkapta Alice–t székestül, nekivágta a falnak, és puszta
kézzel fojtogatni kezdte.
– Marcus! – sikoltott Scarlett. – Ne! Ha megölöd, nem fog
tudni mondani semmit!
Scarlett apjának kellett lefognia Marcust, megragadta a
vállánál, és oldalra lökte. Marcus nekicsapódott keményen a
falnak. A szobában őrt álló rendőrök ugyan lefogták egy
pillanattal később, de mindezt észre sem vette.
– Állj! – mennydörögte Jonas, és beállt Marcus elé, pont
szembe. – Nem teheti ezt! – Aztán kilökdöste a szobából. –
Vigyék ki innen! Bilincseljék meg, ha kell, amíg le nem higgad.
Scarlett kihasználta a pillanatot, és a két keze közé fogta a férfi
arcát.
– A nő egy szemétláda. Nem ér annyit, hogy elveszítsd a
szabadságodat. Szükségem van rád! – Addig tartotta, amíg a férfi
ki nem fújta a tüdejéből a levegőt.
– Semmit sem sajnálok – mondta Marcus remegve. – Azt
akarom, hogy meghaljon!

770
 – Tudom – válaszolta Scarlett nyugodtan. – De ha megölöd ezt
a nőt, elveszítesz engem. Kérlek! – tette hozzá suttogva. – Bízz
bennem, teszem a dolgom!
Marcus sokáig bámult a szerelmére, és lassan helyreállt a
légzése.
– Rendben, kinn várok – mondta végül.
Scarlett Alice-hez fordult, akinek fülig ért a szája. Scarlett
nyugodt volt, az ajka lassan mosolyra húzódott, de ezt a mosolyt
normál földi halandó nem tekinthette barátinak. Addig állta Alice
tekintetét, amíg a ribanc arcáról le nem olvadt a vigyor.
– Még nem találkoztunk, Alice. Bishop nyomozó vagyok.
Scarlett visszahúzta Alice székét az asztalhoz, majd
villámgyorsan a nő másik kezét is a székhez bilincselte. Pont
akkorát rántott a karján, hogy fájjon, de a kamera ne vegyen észre
semmit. Aztán leült a nő mellé, de tudta, hogy az apja ott áll az
ajtóban. Védj meg! – gondolta. Lehet, hogy nem volt szüksége
védelemre, de megnyugvással töltötte el az apja jelenléte. Biztos,
ami biztos.
– Le akar nyűgözni? – gúnyolódott. – Meg akar ijeszteni?
– Tudja, hová fog kerülni, Alice? Persze hogy tudja. Hiszen
ügyvéd. De azért elmondom, hátha nem tanulta meg a leckét. A
vád alá helyezésig őrizetbe vesszük. Aztán jön a börtön, és
édesem, a narancssárga nem a maga színe.
– Annyira vicces ez az egész! – mondta Alice a szemét
forgatva. – Halálra unom magam.
– Akkor pont ideális lesz a börtön – folytatta Scarlett, továbbra
is mosolyogva. – Buli lesz. Pláne ha mindenki megtudja, hogy
maga pedofil. Hogy adott és vett embereket. Gyerekeket. A
szexpiacra.
Alice a fejét rázva mosolygott, mintha szánakozna Scarletten.
– Pedofil? Tényleg? Ezzel nem tudnak megvádolni. Csak meg
akar ijeszteni, de az nem megy ilyen könnyen. Csak blöfföl. Nincs
ellenem bizonyíték, és ezt mindannyian tudják.
Scarlett nem tudta biztosan, de Alice számító tekintetéből az
látszott, hogy a nő azt hitte, nyert ügye van.

771
 – Nekem nem kell bizonyíték, magát pedig nem kell
megvádolnunk. Csak el kell ültetnem annak a fülébe a gyanút,
akivel egy zárkába kerül. Pedofília volt a vád, de nem ismerte el.
Maga ügyvéd. A börtönben mindenki el fogja hinni, hogy sikerült
kihúznia a nyakát a hurokból.
Alice megfeszítette az állkapcsát.
– Semmijük sincs.
– De van fényképünk magáról Demetriusszal, Andersszel és
Sweeney-vel.
– Csak kávét vittem nekik.
– Nem az fog számítani, amit tulajdonképpen tett, hanem amit
pletykálnak. – Scarlett előrehajolt. – Először is, friss hús lesz.
Szép a haja, puha a bőre. A többiek már eleve utálni fogják
anélkül, hogy ismernék. De aztán minden kiderül. Erről
biztosíthatom. Nagyon vicces lesz, Alice. Maga lesz a buli szépe.
Igazi elsőbálozó. De életben fog maradni. Az új barátai nem
akarják majd elveszíteni a játékszerüket. Csak gondoljon bele,
Alice! Mindennap az érdeklődés középpontjában lesz. Mindenki
magával akar majd játszani. Minden. Egyes. Nap. Minden. Egyes.
Éjjel.
Alice szemén félelem futott át.
– Nem tud megijeszteni, nyomozó!
– Az jó, mert nem is értem magához, csak megbilincseltem.
Ismerek néhány embert, aki tartozik nekem egy-két szívességgel.
És szívesen leróják a tartozásukat. – Scarlett közel hajolt. – Mert
olyan csinos – suttogta. – Egyelőre.
Alice az ügyvédjére meredt.
– Csak ül ott, és hagyja, hogy megússzák ezt az egészet?
– Hogy mit ússzanak meg? – kérdezte a férfi szelíden. – A
nyomozó csak bókol magának, hogy milyen csinos. Nem
fenyegette meg semmivel.
– Jó fej az ügyvédje, Alice. Megvan a magához való esze.
Scarlett felállt, és az ajtóra nézett, ahol Kate Coppola állt
csendesen.

772
 – Coppola ügynök! Azt hiszem, a hölgy mehet a zárkába.
Megkérem az egyik kollégát, hogy vigye el. Találkozunk még,
Alice! Szerintem kedvelni fogja az új barátait.
– Nem mondok el semmit! – vágta oda Alice, de rettentő
sápadt volt.
– Velem nem tud szarakodni!
– Nem is akartam. Megszerzem az információt D. J.-től. –
Erről Scarlett eszébe jutott, hogy be kell hozatnia a férfit. – Az a
célom, Alice, hogy elnyerje a méltó börtönbüntetését.
– D. J. a hatos szobában van – jegyezte meg Kate. – Most már
tuti. Pár perce érkezett.
Alice szemében harag villant, amikor rájött, hogy elhitte
Marcus blöffjét, miszerint D. J.–t már le is tartóztatták. – Csalódni
fog magában – szólt Scarlett után, amikor az el akarta hagyni a
helyiséget.
– Ki fog csalódni bennem? – kérdezte Scarlett, bár biztos volt
abban, hogy mit fog hallani.
– O’Bannion. Azt ígérte neki, hogy kiszedi belőlem az
információt.
– Nem, azt mondtam, hogy végezni fogom a dolgomat –
mosolygott Scarlett édesen. – A munkám része, hogy igazságot
szolgáltassak az áldozatoknak. Néha az igazság narancssárga
ruhában jár.
Scarlett gyorsan kiment a szobából, mert legszívesebben
agyonverte volna ezt a nőt. A folyosón nekidőlt a falnak, és
megvárta az apját.
– Hol van Marcus? – kérdezte tőle.
– Itt vagyok – válaszolta a férfi, miközben kilépett a
megfigyelő helyiségből. – Már nyugodt vagyok, sajnálom, hogy
rátámadtam Alice-re.
Kimerültnek és megsebzettnek tűnt, ami aggasztotta Scarlettet.
– Nem, nem vagy az. Bárcsak ne kellett volna közbelépnem!
– Most fogd kihallgatni D. J.-t? – érdeklődött Marcus.
– Igen, mert most tuti itt van. Neked a kórházban a helyed. –
Aztán a homlokát ráncolva visszanézett a szobába. – Bár... a

773
francba! Azért lövöldöztek a Ledgerben, hogy téged
kicsalogassanak. Talán épp a kórháznál várnak rád.
Marcus kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de inkább
összeszorította az ajkát.
– Golyóálló mellény – mondta.
– Fejlövés – vetette ellen Scarlett.
– Katonai sisak – jött a válasz. – Mindig rajtam volt az
Öbölben. Évekig életben maradtam. Bízz bennem! Te magad
mondtad, hogy a családomnak szüksége van rám. Nem akarok itt
bujkálni, és ezer százalék, hogy nem hagyom Stone-t magára.
Tudnia kell, hogy ott állok mellette.
Scarlett reszketve bólintott. Marcusnak igaza volt, és ezt tudta.
Meg kellett bíznia a férfi ösztöneiben és az ígéreteiben.
– Bízom abban, hogy túléled. Ezekben azonban nem bízom,
továbbra is az életedre törnek, nem számít a járulékos veszteség.
Marcus elsápadt.
– A francba! Ó, a francba!
– Várj! – Scarlett az apjára nézett. – Mit tehetünk az emberek
biztonságáért a kórházban? Mert még akkor is, ha Marcus nem
megy oda... – Feltartotta a kezét, hogy elejét vegye Marcus
tiltakozásának. – Tudom, hogy odamész, de még ha nem is, talán
számítanak a megjelenésedre.
Ha a kórházba akarnak csalogatni, biztosan célba vették már.
Apa? Mit tehetünk az emberek maximális biztonságáért?
– Minden bejárathoz rendőrt állítunk, és az intenzívre és a
műtőkhöz is. Mindenkit meg kell motozni az emeleten, hogy van-
e nála fegyver, és azokat is, akik kiszállnak a liftből. A kórháznak
magának is megvannak a biztonsági előírásai, azokat is átnézzük.
Ez legalább megakadályoz minden hagyományos támadást.
– Ennyinek elégnek kell lenni – vélekedett Scarlett csendesen,
s közben a tekintete Marcust bűvölte. – Beszélni akarok D. J.–vel.
Talán ő meg fogja tudni mondani, hogy hol van Kenneth
Sweeney. Mivel Demetrius halott, Anderst elkaptuk, valószínűleg
Sweeney tartja életben a cirkuszt.

774
 – Én elviszem Marcust a kórházba, Scarlett – ajánlkozott az
apja. – Neked itt van dolgod.
Marcus komolyan bólintott.
– Köszönöm, Jonas! De beszélhetnék először Scarlett-tel?
– Természetesen. Az előtérben várlak a liftnél.
Scarlett kézen fogta Marcust, bement vele egy üres tárgyalóba,
majd becsukta az ajtót, és átölelte a férfit. Marcus megborzongott,
és szorított egyet az ölelésén.
– Most mit tegyek? – suttogta. – Stone nélkül? És Gayle?
– Most el kell hinned, hogy mind vissza fognak térni hozzád.
Mind a ketten.
– És ha nem? Majdnem belehaltam, amikor elveszítettem
Mikhailt. Ha elveszítem Stone-t is...
Scarlett magához húzta az arcát, és szenvedélyesen
megcsókolta.
– Állj! Hallottad Jillt. Stone magánál van. Életben marad. Túl
makacs ahhoz, hogy meghaljon.
Marcus bólintott, de inkább saját magát akarta meggyőzni,
mint egyetérteni Scarlett-tel.
– Csak Gayle-t kell megtalálnunk.
– Pontosan.
Marcus rátette az állát Scarlett fejére.
– Szüneteltetni kellett volna az újságot addig, amíg ez az egész
véget nem ér – mondta rekedten. – Miért nem tettem ezt?
– Mert így sok embernek nem lett volna munkája. Te építetted
fel ezt az újságot, te nyújtasz az alkalmazottaidnak anyagi
biztonságot. Otthon maradtak volna, ha megadod nekik ezt a
lehetőséget?
– Nem tudom. Soha nem is fogom megtudni. – Marcus egy
hosszú percig hallgatott. – Azóta ismertem Cal Bookert, amióta az
eszemet tudom. Cal mindig ott volt, amikor meglátogattuk a
nagymamámat, mielőtt Lexingtonba költöztünk volna. Soha nem
tett úgy, mintha útban lennék. – Szorított az ölelésen. – Ez az
egész az én hibám. Nem számítottam arra, hogy az embereimet
veszik majd célba.

775
 Scarlett arra gondolt, amikor Marcus bement a börtönbe, hogy
beolvasson Woody McCordnak.
– Arra számítottál, hogy a McCord típusú emberek csak téged
akarnak eltenni láb alól? Talán pont te vonzottad be őket?
– Ezt mondta Stone is, és most...
– Nézd, a csapatod minden tagja a szemedbe nézett, és azt
mondta, hogy ez megéri a kockázatot. Cal is.
– Bridget nem. Jerry sem.
– Ezért vettél fel őröket.
– Nem akarsz miattuk lelkiismeret–furdalást kelteni bennem,
ugye?
– Nem. A családodnak szüksége van rád. A munkatársaidnak
szükségük van rád. Sokkos állapotban lesznek, és gyászolni
fognak. Ha bármit tenni akarsz Cal emlékéért, nem hagyod, hogy
az újság bezárjon.
– Olyan józan vagy!
– De nem leszek mindig az. Ha kiakadok, neked kell majd
nyugodtnak lenned. Azt mondják, így működik a dolog.
– Apád mondta?
–Többek között. – Scarlett lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja
a férfit. – Most menj! Én is ott leszek hamarosan.
– Rendben. – Marcus felegyenesedett, és kifújta a levegőt. –
Akkor a kórházban!

776
 Harmincötödik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 20:45

T ele volt a műtő előtti váró, amikor Scarlett megérkezett.

Legnagyobb meglepetésére a szülei is ott voltak. Jackie
Bishop Della mellett ült, fogták egymás kezét. Marcus az anyja és
Scarlett apja között ült.
Deacon menyasszonya, Faith, a nagybátyja, Jeremy mellett
foglalt helyet. Finoman fogta a férfi kezét, amit egy fekete kesztyű
takart, mint mindig, mert Jeremy keze megégett évekkel
korábban. Audrey Jeremy másik oldalán ült, az arca kifejezéstelen
volt.
Jill az Audrey melletti széket foglalta el, de Keith lábán
nyugtatta a fejét. A lány csukott szeméből könny szivárgott, ami
benedvesítette Keith nadrágját. Jeremy férjének az arcán
szokatlanul kedves kifejezés ült, miközben Jill haját simogatta.
Scarlett újra megdöbbent, hogy milyen fiatal is ez a lány. És
mennyire előrelátó. Pont ettől félt Jill, hogy a nagynénje amiatt
kerül bajba, mert Marcus és a csapata túlságosan nagy kockázatot
vállal.
Lisette és Diesel megosztozott a kanapén, mind a ketten sokkos
állapotban voltak, tehetetlenül, bambán, magányosan néztek
maguk elé. Mindenki sokkos állapotban volt, kivéve Scarlett
szüleit.

777
 Mindenkin, Scarlett szülein is, nehézkes golyóálló mellény
volt, ami szomorúan természetellenesen hatott. Marcus levette a
sisakját, amikor bejutott a biztonságos váróba, de előtte rajta volt,
ahogy ígérte.
Scarlett egyenesen Marcushoz ment, és homlokon csókolta.
– Nincs semmi – suttogott a fülébe. – Sajnálom. D. J. az egyik
leghiggadtabb ember, akivel az elmúlt években dolgom volt. Nem
mondott semmit. Még Alice is beszédesebb volt.
– Nem gondoltam, hogy beszélni fog, de azért reménykedtem –
mondta Marcus beesett váltakkal.
– Ott hagytam Kate-tel, hátha neki nagyobb szerencséje lesz.
Van valami Stone-nal?
– A műtőben van. Deacon eljött vele a mentőben, de vissza
kellett mennie a... – nyelt egy nagyot –, vissza kellett mennie a
tetthelyre. Stone magánál volt egész úton. Tudtunk vele mi is
találkozni, mielőtt bevitték a műtőbe. – Marcus kinyitotta a száját,
de ránézett az anyjára, és inkább becsukta.
Scarlett bólintott, megértette, hogy majd kettesben
megbeszélik. Magán érezte Della Yarborough kíváncsi, mégis
visszafogott pillantását. Marcus anyja nem volt zavart, de biztosan
bevett valami gyógyszert. Valamiből elég sokat.
Scarlett lehajolt, és arcon csókolta a saját anyját.
– Szia, anya! Nem gondoltam, hogy itt találtak.
– Apád hívott, és mondta, hogy nem jön haza vacsorára. És
Marcusról is mesélt. Ha fontos neked ez a férfi, nekünk is fontos.
Úgyhogy itt vagyunk.
Scarlett szíve nagyot dobbant.
– Köszönöm! – Aztán Marcus anyjához fordult térdelve, hogy
az idős asszonynak ne kelljen felfelé néznie. – Mrs. Yarborough.
Én... én reménykedtem, hogy nem ilyen körülmények között
találkozunk újra.
– Szólítson csak Dellának! – Az asszony szája mosolyra
húzódott, de nem maradt úgy sokáig, mintha túl sok energiájába
kerülne. – Szóval maga és a fiam...
Scarlett elpirult.

778
 – Igen, asszonyom. Remélem, nincs ellenére.
– És ha igen?
– Minden tiszteletem az öné, de akkor sem lenne másképp.
Della mosolya most egy kicsit tovább tartott, mielőtt eltűnt az
arcáról.
– Eljött Mikhail temetésére. Nem kellett volna.
– Dehogynem! – Scarlett habozott, aztán megrántotta a vállát.
– Minden temetésen ott vagyok. Az áldozatok miatt. Számomra
így helyes.
–Tökéletes lesz a fiamnak – bólintott lassan Della. – Úgyhogy
igen. Scarlett, áldásom adom.
– Huh! – Scarlett elmosolyodott. – Egy-két pillanatig
aggódtam.
A saját anyjára pillantott, és az ő szemében is egyetértést látott.
– Tudják már, hol van Gayle? – szegezte Della hirtelen
Scarlettnek a kérdést.
– Nem, asszonyom, még nem. De keressük.
Scarlett nyikorgást hallott maga mögött, és megfordulva látta,
hogy Jill kelt fel a helyéről. Az arca merev volt, a szeme vörös a
sírástól.
– Nem eléggé – mondta a lány hűvösen. – Gyanúsítottak ülnek
őrizetben. Maga a szuperzsaru, szedje ki azokból a szemetekből,
hogy hová vitték a nénikémet!
Scarlett lassan felemelkedett, bénító fáradtság öntötte el a
testét.
– Én nem vagyok szuperzsaru, ez pedig a való világ, Jill. A
gyanúsítottak nem mindig beszélnek. Sokszor egyáltalán nem.
Néha, sőt nagyon sokszor, kipréselném belőlük legszívesebben az
igazságot, de nem tehetem.
– Akkor vegye rá őket valamivel!
Istenem, milyen fiatal még!
– Ha olyan ostobák lennének, hogy mindenféle trükknek
bedőlnek, akkor valószínűleg nem is lenne szükség a
vallomásukra. Bizonyítékot hagynának hátra. Sajnos azok az
emberek, akik Gayle–t elrabolták, nem ilyen ostobák.

779
 – Akkor kössön alkut velük, a francba! – Jillt nehéz volt
meggyőzni.
– Ez nem megy. Ezek az emberek túlságosan sok másik embert
gyilkoltak meg, adtak-vettek egész családokat, és vetették őket
rabszolgasorba. Gyerekekkel is kereskedtek, Jill. Ártatlan
gyerekekkel. Fogalmunk sincs, mennyi szenvedést okozhattak.
Tényleg azt gondolod, hogy a nénikéd azt szeretné, hogy ezek az
emberek szabadlábon távozzanak, és további áldozatokat
szedjenek?
Jill arca gyűrött volt, a válla előreesett, ahogy összefonta a
karját maga előtt, és újra feltört belőle a zokogás.
– Elhurcolták a nénikémet. Mindenkit megöltek eddig, most
pedig elkapták a nénikémet.
Scarlett nagyot sóhajtott, és átölelte a lányt. Egy percig így
álltak ott. Aztán Jill ökölbe szorította a kezét, és úgy megütötte
Scarlettet, hogy az majdnem hanyatt esett, csak kapkodta a
levegőt.
A haragos szemű lány úgy tartotta a kezét, mint aki egy
tényleges egyenest akar bevinni.
– Ne – füstölgött Jill –, ne csináljon úgy, mint akinek ez az
egész fontos! Addig ne, amíg haza nem hozza Gayle-t!
Scarlett hallotta, hogy az apja és Marcus is odalép a háta mögé.
Felemelte a karját, úgy kérte őket, hogy maradjanak nyugodtan,
utána megragadta Jill karját.
– Gyere, sétáljunk egyet!
– Scarlett – suttogta Faith nyugtalanul ne felejtsd el, hogy
gyerek még!
Scarlett a szemét forgatta.
– Végre valaki meglátta a durva énemet. Azt hittem, már
teljesen elpuhultam.
Néhányan kuncogni kezdtek, ami enyhített a szobában
uralkodó feszült légkörön. Még Jill is mosolygott, ami feldühítette
Scarlettet.
– De tudod, mit? Nem is gyerek már. Tizenkilenc éves, és elég
idős ahhoz, hogy megüssön egy zsarut. Úgyhogy meghallgathatja

780
azt is, amit mondani akarok. Ne aggódj, Faith! Csak sétálni
megyünk. – Szorított egyet a fogáson, amikor Jill ki akarta
szabadítani magát. – Ne akard, Faith, hogy jobban aggódjak, mint
amennyire már most aggódok.
Jill nem küzdött tovább, hanem hagyta, hogy egy üres, kisebb
váróba tereljék. Aztán kirántotta a kezét, és dörzsölgetni kezdte a
csuklóját.
– Ez fájt.
– Tényleg? Baszd meg! Szerencséd van, hogy nem törtem el
mind a két kezedet.
A káromkodásra Jill is felfigyelt, a fenyegetés pedig még
jobban feltüzelte.
– Úgysem merné.
– Igazad van. Nem csinálnék ilyet, mert én vissza tudom fogni
magamat. Ha az ösztöneimre hallgatok, most zúzódások lennének
az arcodon. Csak egyszer mondom el. Nőj már fel! Félsz és dühös
vagy. Értem. De nem te vagy az egyetlen, aki szereti Gayle-t,
vagy aki aggódik miatta. De csak te cirkuszolsz. Az előbbi ütés
volt az utolsó, aminek nem lesz következménye. Ha még egyszer
hozzám érsz, nem állok jót magamért. Érted?
– Igen – válaszolta Jill morcosán.
– Rendben. Ha továbbra is hisztis csitri akarsz maradni, várj itt
egyedül! De ha segíteni akarsz a nagynénédnek, akkor higgadj le!
Jill leült.
– Itt maradok.
– Rendben.
Scarlett az ajtó felé indult, de az adrenalin– és a
vércukorszintje hirtelen leesett. A kimerültség legalább olyan
súlyosan tört rá, mint Jill ütése az imént. Le kellett ülnie a lány
melletti székre. Lehanyatlott, és hagyta, hogy a feje hátraessen.
Jill szemtelenül bámult rá.
– Csak akkor maradok itt, ha tényleg egyedül lehetek.
Scarlett állta a pillantását.
– Sosem dugulsz el, kölyök?
– Úgy beszél, mint Stone – morgott a lány.

781
 – Most kifejezetten szemét vagy – fortyant fel Scarlett.
Jill kuncogott, majd felsóhajtott.
– Sajnálom, hogy megütöttem. Nem tudom, miért csináltam.
– Gondolom, azért, mert félsz és ideges vagy, én pedig pont
kapóra jöttem. Ne forduljon elő még egyszer!
– Rendben. Jól érzi magát? – érdeklődött Jill. – Kicsit sápadt.
– Hosszú volt a nap. Ennem is kellene. De nincs erőm felállni
és hozni valamit. Azt hiszem, az utolsó csepp energiámmal
hoztalak be ide.
– Van nálam csoki. Megfelezhetjük.
Scarlett valósággal felfalta az adagját.
– Most már csak félig vagyok szörnyeteg.
– Nem is olyan vészes.
– Kösz a bókot!
Jill csendben ült egy-másfél percig.
– Tudom, hogy mit csinálnak.
– Kik?
– Marcus, Gayle, Lisette és a többiek. A Ledgert használják,
hogy leleplezzék az erőszaktevőket, vagy átadják a nyomozati
anyagokat a rendőrségnek, hogy ők intézzék a letartóztatásokat.
– És ezt honnan tudod?
– A listán szereplő fenyegetések egy részének nem volt semmi
értelme, mert az ügy nem jelent meg nyomtatásban. Különben
miért fenyegetné meg bárki is Marcust? Aztán összenéztem a
fenyegetések listáját a rendőrségi letartóztatásokkal. Majdnem
minden fenyegetéshez tartozott egy letartóztatás valamiféle
erőszakos cselekedet miatt. Nem vagyok olyan ostoba, mint
Marcus gondolja.
– Egyáltalán nem gondol ostobának, Jill. Ezért is ideges
miattad. Okos lány vagy, de nem tudja, melyik oldalon állsz.
– Gayle oldalán állok. Ö hozott ide.
– És ő a mindened. Szerinted Marcus nem tudja ezt?
A lány Scarlett testhelyzetét utánozta, hátrahajtotta a fejét, és a
plafont bámulta.

782
 – Talán igen. Nem feltétlenül Marcus hibája volt – mondta
halkan. – Mármint Gayle szívinfarktusa. Már egy ideje problémái
voltak, de nem mondhattam el senkinek.
– Ez nagy butaság volt.
– Gayle büszke. És nem szereti, ha Stone és Marcus miatta
aggódnak. Mintha tojáshéjon járkálna körülöttük. Olyan, mintha
félne, hogy összetörnek.
– Talán össze is fognak.
– Azok a pasik tankok – horkantott Jill. – Senki sem meri
zaklatni őket.
– Most nem. De nem biztos, hogy ez mindig így volt. Nálad
van a telefonod?
– Ja. – A lány a zsebében kotorászott. – Miért?
– Megtennél nekem egy szívességet? Keress rá Matthias
Garganóra. Lexington, ezerkilencszáznyolcvankilenc! – Scarlett
becsukta a szemét, amíg a lány keresgélt.
Jillnek elállt a lélegzete, ebből lehetett tudni, hogy megtalálta a
cikket.
– Istenem, nem is tudtam! Stone és Marcus... volt még egy
testvérük?
– Igen. Mattyt emberrablók ölték meg, és Gayle tartotta össze a
családot a tragédia után. Ö látta ezt a két tankot, amikor még kicsi,
ijedt fiúk voltak, és ezt a képet nem is tudta kitörölni. Talán te is
jobban érted már a kapcsolatukat.
– Igen. Aztán Mikhail is meghalt? Nem csoda, hogy Della
annyi altatót szed. Én sem szeretnék magamnál lenni. Szegény
Gayle néni! Úgy gyászolta Mikhailt! En meg arra gondoltam,
hogy velem mi lesz. Én nem számítok? Nem értettem semmit.
– De most már érted. Rajtad áll, hogy mihez kezdesz ezzel a
tudással.
Jill nagyot sóhajtott.
– Egy picsa voltam, ugye?
– Igen.
– Én jobban csinálom – kuncogott egyet Jill.

783
 – Rendben. – Még mindig csukott szemmel, Scarlett beszélni
kezdett, részben azért, hogy ébren maradjon, részben azért, hogy
Jill gondolatait ideiglenesen elterelje a fájdalomról, ami úgyis
vissza fog térni, mihelyst újra eszébe jut Gayle sorsa. – Azért
elmondok valamit. Gayle infarktusát közvetve a csapat
tevékenysége okozta. Jó helyen kapiskáltál. Csak nem jól fejezted
ki magad.
– Honnan tud az infarktusról?
– Az ajtónál hallgatóztam tegnap, amikor Gayle arról a levélről
beszélt Marcusnak, amit azon a napon olvasott. A levélíró azzal
fenyegetődzött, hogy elvisz valakit, akit Marcus szeret, ahogy
Marcus is elvitt valakit, akit ő szeretett. A nő férje a jelentések
szerint öngyilkos lett. Gayle akkor olvasta ezt a levelet, amikor
Mikhail eltűnt. A korábbi emberrablás miatt...
– A francba! – sóhajtott Jill tehetetlenül. – A legrosszabbkor.
Bárcsak altkor adtam volna oda neki azt a levelet, amikor
megkaptam! Akkor nem aggódott volna Mikhail miatt.
Scarlett elfordította a fejét, és kinyitotta a szemét, hogy lássa
Jill profilját.
– Ezt hogy érted? Mikor kaptad meg a levelet?
– Egy héttel korábban. Gayle nem dolgozott pár napig, mert
fáradt volt, gondolom, ez már az infarktus előszele volt. Bezártam
a postát a fiókomba, mert ő nem volt az irodában. A Ledgerben az
a szabály, hogy nem hagyunk semmit az asztalon. De az iskolában
le kellett adni egy fontos dolgozatot, ezért én is kivettem néhány
napot. Csak akkor adtam oda neki a levelet, amikor újra
elkezdtem dolgozni. Azon a napon kapott szívinfarktust, és
később az is kiderült, hogy Mikhail meghalt. Tudom, hogy
Mickey még életben volt, amikor a levél megjött. Ha Gayle
korábban megkapja, nem került volna olyan sokkos állapotba.
Scarlett rosszallóan nézett. Valami nem stimmelt, de a fáradt
agya nem jött rá, hogy micsoda. A zsebéből elővette azokat a
papírokat, amiket Stone nyomtatott ki neki.
– Az micsoda? – kérdezte Jill.

784
 – Stone cikke Woody McCordról, aki annak a nőnek a férje
volt, aki a levelet írta.
Scarlett új erőre kapott, felállt, és járkálás közben olvasni
kezdett. Nem akart többet mondani Jillnek, amíg végig nem
gondolta, hogy mi lesz a következő lépés.
Egy perc múlva megállt, és megfordította a lapot, hogy a
legfontosabbakat ráírja.
– Melyik napon kaptad meg a levelet, Jill?
Jill tanácstalanul kiült a szék szélére, és a homlokát ráncolta.
– Csütörtökön. Azért tudom, mert másnap volt halloween, és
én bulizni mentem Mikhaillal és a haverjaival. Elmentünk a
boltba, hogy megvegyük a jelmezünket. – Jill elfordította a
tekintetét. – A hétvégén szökött el, a bulin láttam utoljára élve.
– Sajnálom, hogy fel kell tépnem a sebeket, de ez most fontos.
Jill felvonta a szemöldökét.
– Miért? Honnan tudja?
Scarlett grimaszolt.
– Érzem. Ez nagyon fura, én is tudom, de megtanultam bízni az
ösztöneimben. Olyan dolgokra figyelmeztetnek, amikről az agyam
nem vesz tudomást.
Jill ránézett Scarlettre.
– Talán szuperzsaru – jegyezte meg enyhe szarkazmussal a
hangjában. Scarlett megrázta a fejét, lepergett róla a lány
hozzáállása.
– Nem. A szuperzsaru Deacon. Az a pasi mindenre emlékszik.
Verhetetlen a kvízjátékokban. Én csak a Szerencsekerékben
vagyok jó. – Scarlett az irományára pillantott. – Ha csütörtökön
kaptad meg azt a levelet, akkor hétfőn vagy kedden adták fel.
Legkésőbb szerdán. – Leírta a papírra.
– Rendben – mondta Jill. – És? Mit jelent ez az egész?
– Nos... még én sem tudom. – Scarlett a jegyzeteit időrendbe
rendezte.

hétfő 10/27 – szerda 10/29: Leslie McCord megírja a

levelet/postázza

785
 szerda 10/29: McCord azt mondja az ügyvédjeinek és
az ügyésznek, hogy hajlandó neveket mondani
csütörtök 10/30: a levél megérkezik Jillhez a Ledgerbe
csütörtök 10/30: Woody McCordot megtalálják
felakasztva a cellájában (gyilkosság vagy
öngyilkosság???)
hétfő 11/3: Leslie McCord meghal túladagolásban (a
halottkém becslése szerint)
szerda 11/5: Gayle elolvassa a levelet, infarktust kap,
Mikhail holttestét megtalálják, Marcusra rálőnek
csütörtök 11/6: a rendőrségi adatok szerint
rábukkannak Leslie holttestére az otthonában

Átnézve ezeket a dátumokat Scarlett rájött, mi nem stimmelt.

Leslie McCord akkor írta a levelet, amiben a férje halálára utalt,
amikor Woody még nem is halt meg. Felnézett a jegyzeteiből, és
Jill kutató tekintetével találkozott.
– Látnom kell azt a levelet!
– Ez is valami zsigeri dolog?
– Igen. Ismered a nagynénéd széfjének a kódját?
– Nem. Ezt nem árulta el nekem. Megpróbáltam megfejteni
egyszer, de nem sikerült.
Scarlett biztos volt abban, hogy Dieselnek sikerülni fog.
– Gyere velem! Nem maradhatsz itt egyedül. Nem biztonságos.
Jill rosszallóan nézett, de felállt.
– Miért akart itt hagyni az előbb?
– Mert túl fáradt voltam ahhoz, hogy gondolkodni tudjak. De
már nem vagyok az.
Scarlett visszasietett a nagy váróba, és egy vita kellős közepén
találta magát. Marcus és Diesel nézett egymással farkasszemet.
Deacon újra megjelent, ő és Scarlett apja próbálta meg
lecsillapítani a két férfit.
– Mi folyik itt? – kérdezte Scarlett. – Stone miatt?

786
 Diesel hatalmas mellkasa úgy emelkedett és süllyedt, mint egy
fújtató.
– Nem, még a műtőben van. – Az ujját Marcus mellkasába
fúrta, ami meglehetősen felesleges volt, mivel még mindannyian
viselték a golyóálló mellényeket. – Talán te majd meg tudod
észérvekkel győzni ezt a hülyét. Mert nekem nem megy.
Marcus összeszorította a fogát, az ökle úgy állt, mint korábban
Jillé. Scarlett finoman arrébb tolta Dieselt, átfogta Marcus öklét a
kezével, az álla alá szorította, és várt, hogy a férfi megnyugodjon.
Marcus fél perc múlva megmozdult, így a kezük a testük közé
ékelődött, aztán lehajtotta a homlokát Scarlett homlokára.
– Hívott.
– Kicsoda?
– A férfi, aki elrabolta Gayle-t – suttogta.
A fenébe! Scarlettnek nagy levegőt kellett vennie, mert
magasabbra csaptak benne a harag lángjai, mint Dieselben.
Becsukta a szemét, megvárta, amíg négyet ver a szíve, utána
kinyitotta a szemét, és megígérte magának, hogy nem veszíti el a
hidegvérét. Marcus miatt.
– Hadd találjam ki! Cserét akar.
– Egyből kitaláltad – mondta Diesel még mindig fortyogva.
Marcus felszegte a fejét, az orrlyukai reszkettek, ahogy
megpróbálta türtőztetni magát.
– Kussolj, Diesel! Már végiggondoltam.
– Hadd találjam ki! – ismételte el Scarlett újra olyan
nyugodtan, hogy ő maga is meglepődött. – Bele akarsz menni.

787
Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 21:15

– Ó, a csaj tényleg okos – bökte oda Diesel. – Vagy mégsem,

különben nem kötné össze az életét egy olyan csávóval, aki meg
akar halni.
Marcus annyira összeszorította a fogait, hogy a fájdalom
egészen a koponyájáig sugárzott. Most nem volt türelme
Dieselhez. Scarlett-tel kellett foglalkoznia, aki hosszan nézett rá,
és most olyan kifejezés ült az arcán, mint aki egy klinikai esetet
tanulmányoz.
– Diesel, esküszöm, ha nem fogod be...
– Akkor mi lesz? – kérdezte Diesel, majd széttárta a karját. –
Megütsz? Gyerünk! Visszaütök, hátha akkor észhez térsz.
– Elnézést! – Egy idegesnek tűnő nővér állt az ajtóban. –
Hívjam a biztonságiakat?
– Ne! – mondta Marcus.
– Nem kell, hölgyem! – morogta Diesel.
Scarlett még mindig fogta Marcus öklét.
– Rendben – szólalt meg halkan. – Valaki, aki észnél van, el
tudná nekem mesélni, hogy miről maradtam le?
Deacon megköszörülte a torkát.
– Úgy véljük, a telefonáló Sweeney volt, mert Stone szerint a
támadó testfelépítése megegyezett annak a férfinak a
testfelépítésével, akit a képen láttunk Alice-szel. Sweeney azt
mondta, hogy nála van Gayle, és hogy találkozni akar Marcusszal
a Shawnee Lookout Park bejáratánál éjfélkor. Utána szabadon
engedi Gayle-t, Marcusért cserébe. Marcus menni akar, de még
nincs semmilyen terve. Diesel azt mondja, hogy egy kibaszott
hülye. Én a két véglet között állok. – Scarlett apjára nézett. – Nem
hagytam ki semmit, ugye, uram?
– Nem hiszem – válaszolta Jonas.

788
 – És ha lenne valami terv? – kérdezte Scarlett nyugodtan.
Túlságosan is nyugodtan. Annyira tartotta magát, hogy Marcus
attól félt, kettéhasad.
Marcus ismerte Scarlett érzéseit. Ő is legszívesebben... szétvert
volna valamit. Talán Dieselt.
– Az a tervtől függ – felelte az apja. Tétován Marcus vállára
tette a kezét. – Van már annyira nyugodt, fiam, hogy
végiggondolja ezt az egészet?
Marcus megrázta a fejét.
– Még nem.
– Legalább őszinte – dünnyögte Jonas.
– Pontosan mit mondott Sweeney? – faggatta Scarlett. –
Egészen pontosan.
Marcus elengedte a nő egyik kezét, hogy ki tudja venni a
zsebéből a telefonját.
– Felvettem. Gayle telefonjáról jött a hívás.
Scarlett Marcus mellkasára szorította a szabad kezét.
– Jobb lenne, ha Jill nem hallaná.
– Maradok – jelentette ki Jill makacsul. – Mehet, Marcus!
– A hang magában nem vészes – suttogta Scarlett fülébe. – De
a videót nem mutatom meg neki.
Scarlett szeme hirtelen rémületről árulkodott, a magára
erőltetett nyugalom elillant.
– Édes istenem!
– Igen – mondta Marcus morcosán.
Aztán benyomta a lejátszás gombot, kihúzta magát, és
felkészült, hogy újra végighallgassa a beszélgetést.
– Halló! – Marcus összerezzent, amikor meghallotta a saját,
reményteljes hangját. – Gayle?
Amikor újra felhangzott az a beteg kuncogás, Marcus úgy
érezte, hogy valaki megfogja a szívét, és kitépi a helyéről.
– Nem, Marcus. Nem Gayle vagyok. De ő is itt van velem.
Maga mostanában rendesen megszívatott. Térjünk is a lényegre!
Találkozzunk ma éjfélkor a Shawnee Lookout Parknál! Kicsit

789
közhelyes, elismerem, de nincs sok időm. Ha találkozunk,
beültetem Gayle-t a kocsiba, és szabadon engedem.
– Ugyanúgy, ahogy a többiek is szabadon távozhattak, akiket
lemészárolt a Ledgerben? – kérdezte Marcus hűvösen.
– Vissza kellett vágnom. Ahogy az imént mondtam, sok bajom
volt maga miatt az utóbbi időben. Jöjjön el a parkba, ha nem,
akkor Gayle meghal. Ó, és ne vonja be a hatóságokat!
Marcus leállította a felvételt, nem akarta az anyját újra
felzaklatni a következő mondattal.
– Nagyjából ennyi.
– Játszd le végig, Marcus! – szólt rá Della fáradtan. – Már nem
számít.
– Rendben – sóhajtott.
Ken Sweeney hangja újra betöltötte a szobát.
–Tudja, hogy mi történt, amikor az anyja bevonta a
hatóságokat huszonhét évvel ezelőtt. Nem akarom, hogy a
történelem megismételje önmagát.
– Honnan tudjuk, hogy Gayle még életben van?
– Beszélje meg vele! – mondta Sweeney behízelgően.
– Marcus – hallatszott Gayle gyenge hangja –, nehogy eszedbe
jusson! Én... – Aztán hirtelen csend.
– Éjfélkor – mondta Sweeney.
A telefont lenyomták.
– Mi volt a videón? – tátogta Scarlett.
Marcus előrehajolt, és magába szívta a nő loncillatát.
– Egy ketrecben tartja Gayle-t. Megkötözve – habozott. –
Elvette a ruháit.
– Be is volt kötve a szeme?
A férfi egy nagyot nyelt.
– Nem.
Scarlett kifújta a levegőt.
– Akkor... Azt hiszem, mind egyetérthetünk abban, hogy nem
fogja szabadon engedni Gayle–t. Rá kell jönnünk, hol lehetnek.
Még éjfél előtt.
Jill a szája elé kapta a kezét, hogy tompítsa a zokogását.

790
 Lisette felkelt a kanapéról, ahol azóta üldögélt bénultan, hogy
Cal és a többiek meghaltak. Átölelte Jillt, és ringatni kezdte.
– Van valami ötlete, nyomozó? – kérdezte Lisette megtörtén. –
Mert nekem nincs.
– Ez Sweeney taktikájának a része – vélekedett Scarlett. –
Mérgezi a közhangulatot, hogy ne tudjunk koncentrálni. – A válla
fölött Deacon-re nézett. – Próbáltad lenyomozni a hívást?
Deacon lerogyott egy székbe Faith mellé, amikor
nyilvánvalóvá vált, hogy Marcus és Diesel nem fogják kinyírni
egymást.
– Vince már dolgozik az ügyön. Nincsenek vérmes reményei.
Tudja, hogy tulajdonképpen nem Gayle telefonjáról jött a hívás.
Ha onnan jött volna, már le tudtuk volna nyomozni. Egy kamu
szolgáltatót vett igénybe, hogy Gayle számának tűnjön.
Eldobhatós volt a telefon.
Scarlett pont erre számított. Túl egyszerű lett volna, ha
Sweeney Gayle valódi készülékét használja.
– És a meghajtó, amit adtam? McCord gépének a másolata?
Talált rajta Vince valamit?
Deacon felvonta a szemöldökét.
– Azon, amiről azt mondtad, hogy majd te átnézed?
– A pokolba! – Scarlett az ég felé emelte a tekintetét. – Vince
sosem hallgat rám. Mit talált?
Deacon fáradtan megrázta a fejét.
– Semmi olyat, ami Ken Sweeney-hez vezet.
Scarlett lehajtotta a fejét, majd elkezdte masszírozni a
homlokát.
– Diesel, fel tudsz törni egy széfet?
Mindenkinek elkerekedett a szeme.
– Azt kérdezted, hogy fel tud-e törni egy széfet? – ismételte
meg Marcus óvatosan.
– Igen. Menne, Diesel? Ha nem, akkor el kell most küldenünk
egy csapatot Gayle házához, ami sok időbe telik, ami nekünk
nincs.
– Miért? – kérdezte Diesel gyámoltalanul.

791
 – Van a széfben egy levél, amit el akarok olvasni.
Marcus a homlokát ráncolta.
– Arra a levélre gondolsz, amit Leslie McCord írt? Miért?
– Mert napokkal azelőtt írta azt a levelet, hogy a férjét
megölték volna. Jill azt mondta, a levél egy héttel azelőtt érkezett,
hogy Gayle elolvasta. – Scarlett kivett egy papírt a zsebéből, és
odaadta a férfinak. – Lehet, hogy semmi, de annál jobb, mint itt
ülni, és az óra ütéseit számolni.
Marcus újra és újra átnézte az idővonalat.
– Igazad van. Valami nem stimmel. Meg tudod szerezni a
levelet, Diesel?
Diesel kényelmetlenül nézett Jonas Bishopra és Deaconre.
– Talán.
Scarlett önuralma szemmel láthatóan elpárolgott, odaugrott
Dieselhez, és az ujjával az arcába bökött.
– Sem az apám, sem Deacon nem fog letartóztatni – sziszegte.
– De megöllek, vagy saját magamat, ha nem adsz egyenes választ.
Fel tudod törni azt a nyavalyás széfet, vagy nem? Igen vagy nem?
Dieselnek kerekre nyílt a szeme, aztán bólintott egyet.
– Igen.
Scarlett megragadta a kezét, és az ajtó felé lökte.
– Akkor menj, és intézd el! – ordított dühösen. – Most!
Diesel gyorsan eliramodott.
– Diesel! – kiáltott Scarlett. Odafutott az ajtóhoz, aztán
visszafordult a csoporthoz. – Jill, add oda Deaconnek a kulcsodat!
Deacon, kérlek, menj Diesellel, és hívjatok fel, hogy mi van a
levélben, amikor megtaláljátok. Én itt maradok, és megpróbálok
kitalálni valamit.
– Igen, asszonyom! – pattant fel Deacon. Adott egy csókot
Faith szájára, ami még mindig nyitva volt a meglepetéstől. –
Hívlak, mihelyst tudlak.
Még a légy zümmögését is lehetett volna hallani Deacon
távozása után. Scarlett anyja tátott szájjal ült, még mindig sokkos
állapotban. Az apja alig tudta visszafojtani a mosolyt. Marcus, az
aggodalmai ellenére, meglehetősen erotikusnak érezte a helyzetet.

792
Olyan volt, mintha egy lufi robbant volna szét a mellkasában,
annyi feszültség áradt ki belőle.
Scarlettnek köszönhetően újra tiszta volt az agya, újra tudott
gondolkodni.
– Sajnálom, anya – vonta meg Scarlett a vállát –, ilyen vagyok.
– Persze – mondta az anyja. – Én csak... Hú. Azt hiszem,
ezentúl nem kell aggódnom érted.
– Nem, asszonyom! – Scarlett összedörzsölte a tenyerét. – Kell
egy terv, Mr. O’Bannion!
Marcus büszkén elmosolyodott.
– Így igaz, nyomozó!
– Egy olyan, amiben nem áldozod fel magadat.
– Mindenre nyitott vagyok – válaszolta szelíden.
Scarlett haragosan rámeredt, majd nyelt egy nagyot.
– Dühös vagyok rád. Már azért is, hogy ilyesmi eszedbe jutott.
Marcus közelebb húzta magához, és nyomott egy csókot a feje
tetejére.
– Tudom. De Gayle-ről van szó, és meg van ijedve. Ami azt
illeti, én is.
Scarlett elhúzódott, és leült egy asztalhoz a sarokba.
– Valahogy le kell nyomoznunk Sweeney–t, de még csak azt
sem tudjuk, kicsoda ő egyáltalán.
Lisette leült vele szembe.
– A lövöldözés előtti két órát... különböző adatbázisok
tanulmányozásával töltöttem, hogy megtudjam, kicsoda Ken
Sweeney. Nem is létezik. És Demetrius Russell sem.
– Álneveket használnak – állapította meg Scarlett. – Ami nem
meglepetés. Kate is ezt mondta. Megpróbálta lenyomozni azt az
autót, amit Alice vezetett. Lopott. Amikor eljöttem, Tanaka egyik
embere épp azon dolgozott, hogy feltörje Alice és D. J. telefonját,
hátha találnak kontaktokat és címeket. Vagy bármi hasznosat.
Marcus is leült Scarlett mellé.
– Ne akadj ki, de elképzelhető, hogy nem találjuk meg
Sweeney-t a következő két órában. – Előkereste a park térképét a

793
telefonján. – Kell egy olyan terv, amelyik élve ki– és bejuttat a
Shawnee Lookoutba.
Scarlett bólintott.
– Elve, jó ötlet.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 22:15

Ken betette az utolsó fényképet is abba a dobozba, amit a

bőröndbe szánt. Csak azt akarta magával vinni, ami pótolhatatlan.
A fényképet és az első dollárt, amit Demetriusszal együtt
kerestek. A legjobb játékosnak járó amerikaifoci-díjat a végzős
évéből. Betette az anyja gyémánt fülbevalóját is, a kicsit, ami
pénzben nem ért sokat. Csak érzelmi értéke volt. Több ékszere
nem volt. Mindet eladta már évekkel korábban. Még mielőtt
Demetriusszal belefogtak volna ebbe a bizniszbe, természetesen.
Akkoriban szüksége volt erre a pénzre, hogy meg tudja tartani
a családi házat. Persze Demetriusszal is ezért indították a
vállalkozásukat elsősorban.
Bepakolt néhány váltás ruhát, elég készpénzt, hogy
eléldegéljen egy darabig, de a reptéri biztonsági szolgálatnak ne
legyen gyanús. Volt nála egy banki csekk, hogy számlát tudjon
nyitni, amint megérkezik. Már átutalta a pénzt a számláiról az
offshore számlájára, amit évekkel korábban nyitott álnéven. A kis
ház bérleti díját hat hónapra előre kifizette ugyanarról a számláról.
– Azt hiszem, készen állok – dünnyögte.
– Nem is akartál elbúcsúzni?
Ken lassan megfordult. Sean állt az ajtóban, karját lazán
összefonta a mellkasán. Nem tűnt dühösnek, ami jó jel volt. Ken
nem akarta őt is megölni.

794
 – Akkor akartalak hívni, ha már ott vagyok. Nem voltam biztos
abban, hogy el akarsz–e jönni velem, vagy sem.
– Attól függ, hová mész.
Ken rosszallóan nézett.
– Miért vagy itt?
Sean nagyon ritkán hagyta el a belvárosi irodát.
Tulajdonképpen legutóbb akkor volt itt, a családi házban, amikor
az anyja „eltűnt”. Ken persze tudta, hová tűnt Sean anyja. Ö maga
tette bele az aprítógépbe. Azóta sok év eltelt már.
– Láttad a híreket? – kérdezte Sean.
– Nem, sok dolgom volt. Miért? Alice jól van?
– Amennyire én tudom, igen. De valaki símaszkban besétált a
Ledger irodájába, és lövöldözni kezdett az átalakított AR-15-
ösével. Az egész internet ezzel van tele. Hatan meghaltak, egy
ember megsérült. Egy eltűnt. Négyen élték túl.
Ken szeme meg sem rebbent. Hogy a picsába? Egy sérült?
Négy túlélő?
– Ez szörnyű – mondta. – Az egyik halott nem Marcus
O’Bannion volt véletlenül?
– Miért próbálod titkolni? – kérdezte Sean zavartan. – Már egy
ideje el akarod tenni láb alól O’Banniont. Miért játszod az
ártatlant?
Ken behúzta a táskáját.
– A szokás hatalma. Van még valami?
– A zsaruk D. J.-t is elkapták.
Ken döbbenten ült le az ágy szélére.
– Honnan tudtak róla egyáltalán?
– Az edzőteremből. Emlékszel? Alice így tartotta szemmel
O’Banniont a baleset után, hogy a pasi ne akarjon tovább
kutakodni a McCord-ügyben. D. J. is beiratkozott az edzőterembe,
ott találkoztak. Együtt emelték a súlyokat és tartották O’Banniont
megfigyelés alatt. Vagy Alice köpött a zsaruknak, vagy Marcust
hívták be, hogy azonosítsa Alice-t, és ő emlékezett D. J.-re, mert
együtt akarták őt elvinni edzés után kocsival.
– Hogy van O’Bannion?

795
 – Amennyire én tudom, jól. Miért kellett lövöldöznöd a
Ledgerben?
– Sohasem mondtam, hogy én voltam. – Ken összehúzta a
szemét. – De ha én is tettem, nem tartozik rád.
– De igenis rám tartozik, mert mindenütt zsaruk szaglásznak.
Mivel Alice és D. J. is őrizetben van, csak idő kérdése, hogy
minden összeomoljon. A zsaruk nem fogják hagyni elévülni az
ügyet. És Marcus O’Bannion sem. Te meggyilkoltad az embereit.
A véredet akarja majd.
– Legyen Marcus az én problémám. – Ken odaadta Seannak azt
a mappát, amit már előre elkészített. – Ez minden, amit tudnod
kell. Beszállítók, vásárlók, árak, a profit. Minden a tiéd.
– Minden, úgy, ahogy van – mondta Sean, és a karját továbbra
is összefonva tartotta maga előtt. – A tegnap esti műsorod után
nem hiszem, hogy a cég többet érne egy kupac tyúkszarnál. Az
ügyfeleink az ellenkező irányba fognak szaladni, ha van egy kis
eszük.
Ken az ágyra dobta a mappát.
– Ahogy akarod. Mivel mindenki vagy meghalt, vagy
börtönben van, tiéd a birodalom.
– Én pedig azt mondom, hogy itt már nincsen mi fölött
uralkodni. Mindennek vége. Nincsenek már tartalékok a céges
bankszámlákon. – Sean felvonta a szemöldökét. – Vajon ki nyúlta
le azokat a pénzeket? – kérdezte gúnyosan.
– Nem tetszik a hangnem, fiam! Beszélj Joellel! Ö mondta,
hogy a hiányzó pénzt Demetrius és Reuben számláira utalták.
Talán oda mentek a tartalékok is. Reuben valószínűleg valahol a
Karibi–térségben ücsörög egy kiskorú lánnyal az ölében.
– Te is oda tartasz? A Karibi–térségbe?
– Nem. Ha odaérek, ahová menni akarok, jelzek neked. Te
pedig eldöntheted, hogy jössz-e vagy sem.
– Mi lesz Alice-–szel?
– Elkapták, Sean. Tudjuk, ez mivel jár. – Aztán Ken fogta a
bőröndjét és a kézipoggyászát, elment a fia mellett, és elindult
lefelé a lépcsőn.

796
 Sean követte.
– Ki az a nő a ketrecben?
– Hát nem tudod? – kérdezte Ken csúfolódva. – Ahogy
beszéltél velem, azt hittem, mindent tudsz.
– Ide akarod csalogatni O’Banniont.
– Nem, nem akarom.
Sean elkapta a karját.
– Akkor hová? Szétlőtted az irodáját, hogy felidegesítsd, és ne
tudjon koncentrálni, amikor üldözőbe vesz. Elraboltad az
irodavezetőt, hogy biztosan idejöjjön.
– Ügy tűnik, hogy tényleg mindent tudsz!
– Teljesen egyedül, apa? Elintézed O’Banniont teljesen
egyedül?
– Felajánlod a segítségedet? – Ken lekicsinylőén mosolygott. –
Tényleg? Sean összehúzta a szemét
– Nem mehetsz egyedül! A fickó különleges kiképzést kapott a
hadseregben.
– Na és? Egymagámban szétlőttem az irodáját. Leterítettem
három őrt.
– De maradt öt túlélő, nem számítva a nőt a ketrecben –
emlékeztette Sean. – Stone O’Bannion sem halt meg.
Ken megvonta a vállát.
– Nem számít. Eltakartam az arcomat. És most, ha nem bánod,
fel kell készülnöm egy találkozóra.
Ken lement a garázsba, hogy betegye a bőröndöket a kocsiba,
de Sean követte.
– Hol van a készpénz, Ken?
A férfi elvesztette a türelmét.
– Nem tudom. Most pedig kuss, és húzz el innen! Nem
válaszolok több kérdésedre!
Visszafordult az autóhoz, hogy folytassa a pakolást, és csak
akkor döbbent rá, mekkora hibát követett el, amikor egy fegyver
csövét érezte a veséje tájékán.
– Dehogynem, apa!

797
Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 22:15

– Nem – mondta Isenberg határozottan.

Nem olyan régen érkezett a kórházba, hogy segítsen kigondolni
a tervet. Ami nagyjából azt jelentette, hogy majd ő mondja meg
Marcusnak, hogy mi tehet és mit nem.
– Nem engedélyezzük, hogy civilek vegyenek részt csali
gyanánt túsztárgyalásokban.
Scarlett, az apja és Deacon főnöke, Zimmerman kérte meg
Isenberget, hogy csatlakozzon hozzájuk a kis csataterükön.
Ugyanabban a szobában voltak, ahol előző este Scarlett a Ledger
csapatát kihallgatta. Marcus kegyeleti okokból beleegyezett ebbe.
De ez nem jelentette automatikusan azt, hogy egyet fog érteni
Isenberggel.
Marcus megrántotta a vállát, és leült egy székbe, amit direkt
választott ki; abba, amelyikben Stone is ült előző este. Így kicsit
közelebb érezte magát a testvéréhez, és egyidejűleg azt sem
felejtette el, hogy mi forog kockán. Mintha bármit el tudott volna
felejteni!
– Minden tiszteletem a magáé, hadnagy – mondta –, de ez nem
számít. Az én döntésem.
– Úgy dönt tehát, hogy megöleti magát? – kérdezte Isenberg
gúnyosan, de volt egy kis fény a szemében, ami őszinte
aggodalomról árulkodott.
Ez a kis fény segített Marcusnak, hogy magában tartsa a dühét.
Többnyire.
– Nem, asszonyom. De ezt az embert meg kell állítani. Lelőtte
a testvéremet, és otthagyta. – Marcus tekintete az üres székre
siklott Isenberg és Zimmerman között. A keze remegett. Azon a
széken ült Cal előző este. – Sweeney megölt egy embert, aki
olyan volt nekem, mintha a családom tagja lett volna. Hidegvérrel
lemészárolta őt és sok másik társamat. Mintha tárgyak lettek

798
volna. Ez a férfi embereket árul, családokat és gyerekeket, mintha
állatok lennének. – Eszébe jutott Gayle, és a haragja új erőre
kapott. – Fogságban tartja azt a nőt, aki szinte az anyám, és egy
ketrecbe zárja... – Elcsuklott a hangja, majd megköszörülte a
torkát. – Kérem, bocsásson meg, ha nem érdekel, mit engedélyez,
és mit nem. Ez az én családom, ez rám tartozik.
Isenberg dühbe gurult.
– De rám is fog tartozni, ha bevonja az embereimet.
Marcus még távolságtartóbb lett. Ö nem kért segítséget
senkitől, csak Scarlett-től. Isenberg, Zimmerman és Jonas Bishop
kezdte el a többi bűnüldöző szervet bevonni…
– Sweeney-t meg kell állítani! Meg kell fizetnie! Most rám
koncentrál, úgyhogy most én vagyok a legértékesebb lap a
pakliban.
Isenberg összehúzta a szemét, de Zimmerman megelőzte, és
megszólalt.
– Az én egyik emberemet is megölte ma – mondta halkan. – Én
is azt akarom, hogy bűnhődjön meg ezért, Mr. O’Bannion. Azt
akarom, hogy valaki megállítsa. De azt is akarom, hogy minden
rendben menjen. Okosabb akarok lenni nála.
Marcus már szóra nyitotta volna a száját, hogy elmondja
Isenbergnek és Zimmermannak, hogy mit csináljanak az
embereikkel, de Scarlett finoman megrázta a fejét, és
megakadályozta abban, hogy az egészet a feje tetejére állítsa.
– Mit ajánlanak? – kérdezte először Isenbergre pillantva, aztán
Zimmermanra, végül az apjára.
– Mesterlövészeket ültetünk a fákra a találkozási pont körül,
ide és ide. – Isenberg a térképre mutatott, ami előtte hevert az
asztalon. – Kate Coppola nagyszerűen céloz, és Adam sem marad
el mögötte.
Kiválasztották Deacon unokatestvérét, Adam Kimble
nyomozót a feladatra, amit ő azonnal el is vállalt, és ez nagyon
rendes volt tőle. Marcus megértette, hogy Kimble nem miatta
teszi, amit tesz. Hanem Scarlett miatt, mert már évek óta együtt
dolgoznak, és természetesen Deacon miatt. A házassága révén

799
Faith Adam unokatestvére lesz, és mivel Faith és Marcus már
eleve unokatestvérek, így Marcus Adam családtagja is lesz.
– Kapunk segítséget a levegőből is, lesz éjjellátó eszközük,
plusz keresőkutyák állnak majd készenlétben – folytatta Scarlett
higgadtan. – Az FBI különleges egysége is részt vesz az akcióban,
a földről fognak támogatni minket. Marcuson teljes testet takaró
védőfelszerelés lesz, nem csak a mellény, ami Stone-on is volt ma
délután.
Mert egy gépkarabélyból leadott lövés úgy hatol át egy
golyóálló mellényen, mint kés a vajon. Stone-nak szerencséje
volt, hogy még életben van. A tizenöt golyó nem talált el
semmilyen létfontosságú szervet. Legalábbis ezt mondta a sebész,
aki műtét közben kijött tájékoztatni őket. Nagyon reménykedett,
hogy Stone életben marad.
Marcus nem tudott ellazulni addig, amíg újra nem látja Stone-t,
és nem hallja a hangját.
– Van valami más ötlete? – kérdezte Scarlett újra.
Zimmerman megrázta a fejét.
– Pillanatnyilag nincs.
– Nem is tudom – jegyezte meg Isenberg valahogy nem
hangzik jól.
Scarlett mosolya erőltetett volt. Meg is volt ijedve. Marcus
látta ezt az arcán, és érezte is, mert olyan erősen szorította meg a
kezét az asztal alatt, hogy belesajdult az ujja.
– Persze hogy nem hangzik jól, hadnagy – mondta. – Mert nem
is jó a helyzet. Sweeney választotta ki a helyet és az időpontot. Ez
simán lehet csapda, sőt nagy valószínűséggel az is. Ha a
következő harminc percben kiderül, hol tartja bezárva Gayle-t,
megkockáztatjuk a „kastély le– rohanása” fedőnevű akciót, hogy
kiszabadítsuk. Egyébként Marcus eljátssza, hogy belemegy a
cserébe, amíg Gayle nincs biztonságban. Utána Kate és Adam
leszereli Sweeney-t, mi pedig letartóztatjuk. Ha jobb ötlet nincs,
akkor ez a terv.
Isenberg Jonas Bishophoz fordult, aki egy rangban volt vele,
csak a rendőrségnél.

800
 – Beszélt a lányával?
– Igen – bólintott Jonas. – Kész visszaadni a jelvényét, ha
sarokba szorítja. Kérem, alaposan gondolja végig.
Isenberg láthatóan meghökkent.
– Micsoda?
Marcus elkerekedett szemekkel nézett Scarlettre, egyszerre volt
sokkban, és nem hitt a fülének.
– Hogy mire állsz készen? – kérdezte elképedve. – Nem. Nem
adhatod vissza a jelvényedet! Miattam nem.
Scarlett megvonta a vállát.
– Az én jelvényem. Azt teszek vele, amit akarok.
Marcus Isenberg szemébe nézett.
– Kicsit sajnálom magát, hadnagy.
Isenberg rámeredt egy pillanatig, aztán a férfi döbbenetére
kuncogni kezdett.
– Jó. Csak nyugodtan. – Aztán Scarletthez fordult. – Rendben
van, nyomozó. Jóváhagyom a tervet, bár nem igazán tetszik.
– Igenis, asszonyom – mondta Scarlett visszafogottan.
– És eszedbe se jusson visszaadni a jelvényedet! Eddig soha
nem mentem volna el. Előbb tettelek volna át másik beosztásba.
– Ezt jó tudni – mormogta Scarlett. – Reméltem, hogy csak
aggódsz miattam. Jó, hogy ezt most már biztosan tudom. – A
telefonjára nézett. – Hamarosan indulnunk kell. A fenébe! Deacon
nem írt még. Nem akarom zaklatni Diesel és a széf miatt. Olyan
ingerlékeny.
– Harmincpercenként helyzetjelentést fognak adni – mondta
Marcus. – Deaconnek nem volt ezzel gondja.
Deacon azért volt csak ingerlékeny, mert Scarlett két
bejelentkezés között zavarta.
– Tudom. Csak azt hittem, gyorsabban is fel lehet törni egy
széfet – fustölgött Scarlett. – A tévében mindig gyorsan megy.
– Bárcsak sikerült volna neki öt perc alatt! – mondta Jonas. –
De azért egy kicsit megkönnyebbültem, hogy nem olyan profi
ebben. Lehet, hogy le is kellett volna tartóztatnom – tette hozzá
majdnem komoly arccal, a szemében ugyanis huncut fény villant,

801
s ezzel oldotta kicsit a feszültséget. – Bár veled nem akarnék most
összeakaszkodni, Scarlett.
– Bevontam a rendőrség biztonsági szakemberét is – közölte
Isenberg. – Valahol a városban vannak bevetésen, lehet, hogy
később...
Valaki kopogott a tárgyaló ajtaján, és Faith dugta be a fejét.
– Elnézést, Marcus. Keresnek.
Nyitva hagyta az ajtót, és Marcus meglepetten pislogott a
küszöbön álló apró nőre.
– Delores?
Scarlett is felállt, hogy megszorítsa a nő kezét.
– Delores, minden rendben van?
– Nem is tudom. – Delores sápadt volt, és látszott, hogy sírt. –
Azért is vagyok most itt.
– Delores irányítja a menhelyet, ahonnan Zatet hoztam –
magyarázta Scarlett az apjának, miközben Delorest bevezette a
szobába. – Miért jöttél?
– A kórház nem mond semmit. Hol van Stone? Jól van?
Marcus meglepetten nézett Scarlettre a szeme sarkából, és azt
látta, hogy ő is ugyanolyan meglepett Delores hirtelen érkezése és
a könnyei miatt.
– Még a műtőben van – válaszolta Marcus –, de az első hírek
kedvezőek. Túléli, de súlyos a sérülése.
– De rendben lesz? Ó, hála istennek! – Delores lerogyott egy
székre, amit Scarlett húzott elő, és a kezébe temette az arcát. –
Annyira aggódtam! Azonnal jöttem, amint megláttam a hírekben.
– Porcelánkék szeme megtelt könnyel. – Annyira sajnálom,
Marcus!
– Köszönöm! Én is. – Marcus még mindig zavartan és
óvatosan folytatta a beszélgetést, és nem felejtette el Stone
reakcióját, amikor azt hitte, hogy Delores veszélyben lehet. Volt
valami, amiről lemaradt. – De hát csak néhányszor találkoztatok
Stone-nal.
– Annál kicsit többször – ismerte be Delores. – Hetente
legalább egyszer hoz dolgokat a menhelyre. Cipeli a nehéz

802
szatyrokat, segít kitakarítani a ketreceket. Megkért, hogy ne
mondjak senkinek semmit. Szerintem amiatt aggódott, hogy
puhánynak tartják majd. De tegnap este pont naplementekor jelent
meg. Mesélte, hogy tegnap valaki követett kettőtöket, és így a
tettes az én nevemet is ismerheti. Aztán őrt állt a házamnál. Egész
este.
– Stone? – kérdezte Marcus döbbenten. – Az én testvérem?
– Az én unokatestvérem? – kérdezte Faith az ajtóból
ugyanolyan megrökönyödve. –Tényleg?
Delores szája mosolyra húzódott.
– Tényleg. Nagyon kedves. Nem jött be, csak ült a verandán, és
a számítógépén dolgozott egész éjjel, bár a szúnyogok majd
megették. Azt mondta, ma éjjel is visszajön, de nem jött, ezért
aggódni kezdtem. Nem vette fel a mobilját sem. Utána kapcsoltam
be a híreket.
– Nem tudtuk, hogy aggódsz – mondta Scarlett. – Különben
felhívtunk volna. Sajnos Marcusnak és nekem most indulnunk
kell. Visszajövünk majd, de Faith itt marad.
Faith átölelte Delores vállát.
– Gyere, itt vannak a többiek is.
– Ó, nem akarok zavarni! Csak annyira aggódtam!
– Mindenki aggódik – válaszolta Faith. – És nem zavarsz. –
Scarlettre nézett reménykedve és ijedten is egyben. – De legyél
óvatos!
– Mindig. – Aztán Scarlett Marcus felé fordult. – Készen állsz?
A férfi összeszorított ajkakkal bólintott, bár a gyomra görcsben
volt.
– Jobban nem is lehetnék.
Isenberg felállt, az arcán komolyság ült.
– Ez nem egy öngyilkos küldetés, Mr. O’Bannion. Ha
veszélyben van az életük, vonuljanak vissza!
Marcus nem szólt egy szót sem. Nem akarta késleltetni a
műveletet, nem akarta, hogy Gayle ketrecben üljön.
Isenberg a szemét forgatta.

803
 – Az ég szerelmére! – Aztán kidugta a fejét az ajtón, és
kinézett a folyosóra. – Biztos úr, most át tudom venni.
Egy rendőr tűnt fel egy hátizsákkal, amit Isenberg elvett tőle,
aztán odaadott Marcusnak.
Nehezebb volt, mint amire számított. Szemöldökráncolva
kinyitotta, és a mellkasa összeszorult, amikor rájött, hogy a
hadnagy mit tett érte.
– Melegítő takaró, elsősegélykészlet, víz, fehérjeszelet,
harapófogó. – Scarlettre nézett. – Összecsukható, így könnyebb
cipelni.
Scarlett hálásan nézett a főnökére
– Gayle kiszabadítása érdekében. Köszönöm, Lynda!
– Ne hülyéskedj, Scarlett! – csattant fel, de a szavának nem
volt éle. Csak aggódott. – Még valami. Coppola ügynök az akció
vezetője. Neki jelentesz!
Scarlett arcáról leolvadt a hálás mosoly.
– Miért?
– Mert érzelmileg érintett vagy – mondta Isenberg. – Mind a
kettőtöket élve szeretnélek viszontlátni. Ha Coppola azt mondja,
hogy visszavonulás, kötelességed engedelmeskedni. Értve
vagyok?
– Igenis, asszonyom! – bólintott Scarlett kurtán. Majd
lábujjhegyre állt, és megcsipkedte az apja arcát. – Szia!
Jonas leszegte az állát, úgy nézett a lánya szemébe.
– A hadnagy jól döntött. Nyakig beleástad magad ebbe az
ügybe.
–Tudom – suttogta Scarlett. – De azért még nem kell tetszenie.
– Előre-hátra hintázott a sarkán. – Induljunk!

804
Cincinnati, Ohio
Augusztus 5; szerda, 22:28

Ken vett egy mély lélegzetet, és próbált nyugodt maradni annak

ellenére, hogy egy fegyvert nyomtak a hátába. A fia fegyverét.
Volt már ennél feszültebb helyzetben is, de Sean most alaposan
meglepte, és nála volt az irányítás.
– Be kell vallanom – szólalt meg halkan –, hogy mindig azt
gondoltam, ha valaki puccsot tervez ellenem, az a testvéred lesz.
– Meglepetés! – mondta Sean ridegen, és beljebb nyomta a
csövet. – Indulj! Lassan! Egy hirtelen mozdulat és szétloccsantom
a rohadt fejedet!
Ken elindult, közben figyelte a fia lépéseit, az egyensúlyi
helyzetét, és hogy hogyan tartja a fegyvert. A mostani hősködése
ellenére Sean nem volt még soha semmilyen összecsapás részese,
nem volt egyáltalán tapasztalata ezen a téren. A fegyvert tartó
keze remegett, és egy kicsit túl közel állt hozzá. Ken tudta, hogy
simán le fogja tudni fegyverezni, de először ki akarta deríteni, mit
is akar.
Sima menekülési utat akart, ha nem úgy sikerülne a
lefegyverzés, ahogy tervezte. Úgy döntött, hogy megvárja, amíg
kiérnek, csak ott lendül akcióba.
– Miért? – kérdezte Ken reszketést csempészve a hangjába.
– Menj tovább!
– Ha a pénzről van szó, beszéljük meg!
– Nem a pénz miatt – nevetett Sean. – Már mindet
visszaszereztem. Az offshore számlád teljesen üres.
Ken őszinte riadalmában megbotlott. Senki sem tudott az
álnéven futó számlájáról, amit évek óta titkolt.
– Hazudsz!
– Rendben – mondta Sean könnyedén –, hazudok, Mr. William
J. Bosley.

805
 A francba, gondolta Ken, de még most is nyugodt maradt.
Aztán Sean eldarálta az apja bankszámlaszámát egy gyors
kuncogás kíséretében, mire Ken gyomra görcsbe rándult.
– Hogyan? – kérdezte halkan, arra várva, hogy Sean mikor tesz
egy óvatlan mozdulatot vagy lépést.
– Ugyanúgy, ahogy arra is rájöttem, hogy követsz minket a
telefonunkon keresztül. Én vagyok az IT-s. Én felügyelem az
összes programot és az összes eszközt. Még azokat is, amikről azt
gondolod, hogy a sajátjaid.
Ken tökéletesen bízott a fiában. Nyilvánvalóan tévedett.
– De miért?
– Miért? – Sean nem akart hinni a fülének. – Komolyan?
– Ritkán teszek fel olyan kérdéseket, amikre nem akarok
választ – válaszolta Ken szárazon. – Ne játssz itt velem! Azt
kérdeztem, hogy miért!
– Mert az anyám nem szökött el a jógaoktatóval – mondta
Sean, a hangja durva volt a méregtől. – Mert nem hagyott cl
engem, bár ezt próbáltad elhitetni velem évekig. Nem a saját
akaratából távozott. Megölted.
Bassza meg!
– Hogy jöttél rá? – kérdezte Ken finomkodó udvariassággal.
– Reuben. Ö mondta el, hogy megölted anyámat, és...
megszabadultál a testétől is. Hogy ott fekszik egy gödörben a
többiekkel együtt, akiket az évek alatt elintéztél. – Sean hangja
megremegett, de a keze szorította a fegyvert, így próbált uralkodni
magán. – Ledaráltad anyát azon az átkozott aprítógépen!
Szemét disznó!
– Ez hazugság! – hazudta Ken. – Miért mondana Reuben neked
ilyen hülyeséget?
– Mert szereztem róla egy videót, amin kiskorú lányokkal van.
Több mint két tucatszor, különböző lányokkal – tette hozzá
keserűen. – Nem akart börtönbe menni a perverziói miatt, ezért
cserét ajánlott nekem.
Az én videóm az ő videójáért cserébe. Amin te vagy, ahogy
megölöd anyámat.

806
 A francba! Rohadt Reuben!
Már majdnem a garázshoz értek. Lenyomhatná Seant... Ken
sorra vette a lehetőségeit. Meg fogja ölni a fiút, amint visszaszerzi
tőle az ellopott pénzt. De ehhez az kellett, hogy Sean fizikailag
beszélni tudjon, vagy írni. Mind a kettő jó. Az a lényeg, hogy
Sean el tudjon neki árulni jelszavakat és számlaszámokat.
Volt még egy kis idő O’Bannion érkezéséig, volt még egy kis
idő arra, hogy Sean kibökje a titkait. Seannál is azokat a
technikákat készült alkalmazni, mint Demetriusnál.
– Reuben azt mondta, hogy anyád összefogott a zsarukkal, és
feladott minket – hazudta Ken. Sean anyja utálta a zsarukat.
Inkább azt tervezte, hogy zsarolni fogja Kent és a csapatát. – De
most már tudom, hogy Reubennek nem lehet hinni. Ellopta a
pénzem. Ő is, és Demetrius is.
– Nem, ez nem igaz – jelentette ki Sean. – Én mozgattam a
pénzt ide– oda. Joelnek egy évezredbe telt megtalálni a hiányt.
Joel is hazudott neked egyébként. Az ő számláján is volt pénz.
Már áttette máshová, és meg is tartja magának.
Ken meglepetten nézett hátra.
– Te akartad, hogy öljem meg Demetriust.
– Semmiképpen nem akartam én magam elvégezni a piszkos
munkát. Demetrius őrült volt, pláne amikor szedte a szteroidokat.
Megkínoztam és megöltem Demetriust. Egy hazugság miatt.
Azaz nem is, javította ki magát. Mert folyton kicsúszott a keze
közül Marcus O’Bannion. Ez járt neki. De ezért nem kínozta
volna meg. Gyorsan és fájdalommentesen végzett volna vele egy
fejlövéssel.
– Hol van Reuben? – kérdezte.
– Nem tudom. Azt gondoltam, talán őt is megölted.
– Nem öltem meg.
– Az kár. Megérdemelte volna. Egy roncs volt.
A garázs bejárata felé közeledtek. Két lépcsőfok volt a
mosókonyha és a garázs belseje között. Most kínálkozott esély
Ken számára. Ha elbassza, Sean képes lenne hátba lőni.

807
 Ken lelépett az első lépcsőn, aztán... megperdült, elkapta Sean
kezét, és megrántotta a fegyver csövét a beton irányába. Ezzel
egyidejűleg kicsavarta a fia csuklóját.
Sean felkiáltott a fájdalomtól, majd a könyökét Ken nyakának
nyomta. Kennek kapkodnia kellett a levegőért, de kihasználta,
hogy különböző magasságban vannak. Sean egy lépcsővel felette
állt, így elkapta a fia könyökét, miközben hátraesett, így mind a
ketten a földre kerültek.
Ken nagyot nyekkent a betonon, Sean pedig rázuhant. Bár Ken
háta erősen sajgott, voltak már életében nagyobb fájdalmai is.
Seannak viszont nem, ezért tehetetlenül remegni kezdett. Ken egy
másodperc alatt a hátára fordított a fiát, és kicsavarta a kezéből a
fegyvert.
Nem akart semmit a véletlenre bízni, ezért kétszer is tüzelt,
Seannak a térdét és az oldalát találta el. Nem ért a golyó
létfontosságú szervet, de mozogni nem tudott többé. Sean ordított
és az üres levegőbe markolt, mert Ken már talpon volt, és egy
sokkal fontosabb szervét vette célba.
– Rendben van, fiam –mondta hűvösen. – Akkor most
beszélgessünk a jelszavakról!

808
 Harminchatodik fejezet

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 22:45

–M indjárt ott vagyunk – mondta Scarlett halkan.

Már tíz percre sem voltak attól a helytől, ahol
Marcus szinte biztosan csapdába sétál bele. Le szerette volna
beszélni a férfit, de tudta, hogy hiábavaló lenne. Ha Marcus annak
a szörnyetegnek a karmai között Gayle-t hagyta volna, hogy a
saját bőrét mentse, azt soha nem tudná magának megbocsátani.
Ő ilyen ember volt, és Scarlett elfogadta ezt.
– Tényleg megtetted volna? – kérdezte a férfi. – Hagytad volna
veszni a pozíciódat?
– Megmondtam apámnak, hogy ha választanom kell, téged
választalak. Azt nem mondtam, hogy lemondok a munkámról, de
lényegében azt jelentette. De tudod, ha valami ilyesmi történik,
úgysem akartam volna maradni. Jó rendőr vagyok. Becsületes. Ha
nem hinnék ebben a munkában, nem csinálnám. Viszont ha
odabent patthelyzet alakulna ki, nem én lennék az, aki enged.
– Hát én... – dadogta Marcus zavartan. – Köszönöm.
A nő rámosolygott.
– Ha meg akarod köszönni, hívd fel nekem Deacont. Már be
kellett volna jelentkeznie. Ha én hívnám, velem csak kiabálna.
– Csak fél perc késésben van – felelte Marcus. – De felhívom.
A kedvedért.
Tárcsázta Deacon számát, és kihangosítóra tette.

809
 – Fél perc, emberek! – morogta Deacon. – Ennyit késtem.
Viszont – itt könnyedebbre váltott a hangja – megvan, amit
akartatok. Felolvassam vagy elküldjem?
– Is-is. Küldd a telefonomra! – felelte Scarlett. – Mindjárt
megállók, és megnézem.
– Nagyon szívesen, Főgonosz nyomozó – szólt bele Diesel.
Scarlett elvigyorodott.
– Köszönöm, Diesel! Bocs, hogy fenyegetőztem, de
megérdemelted.
– Meg bizony – értett egyet Diesel. – És el kell ismernem,
eléggé szexi volt.
Scarlett már nyitotta a száját, hogy ellentmondjon, de aztán
Marcusra pillantott. Aki meg élénken bólogatott.
– Nagyon is szexi! – artikulálta némán. Erre a nő lenyelte a
kikívánkozó dorgálást, és inkább rákacsintott. A férfi annyira
szorongott Gayle sorsa miatt, hogy alig tudott uralkodni magán.
Ha egy kis flörtöléssel ez oldódhatott, Scarlett szívesen volt a
segítségére.
– Félreállok akkor – mondta –, és Diesel, te meg szépen
elfelejted, hogy ez a beszélgetés valaha elhangzott.
Mire megállította a kocsit, a levél már meg is érkezett az e-
mailjei közé. Marcusszal összedugták a fejüket a képernyő fölött,
és a levelet tanulmányozták, miközben Deacon hangosan
felolvasta a tartalmát.
Amikor végeztek, Scarlett szája csalódottan lefelé görbült.
– Pont, ahogy Gayle mondta. Az ördögbe! Azért nagyon
köszönöm, srácok! – szólt a telefonba. – De még reménykedtem.
– Várjunk csak egy percet! – szólalt meg Marcus. – Ne
kapkodjunk!
Két ujjával felnagyította a képet a kijelzőn, aztán elégedett
vigyort eresztett meg a nő felé.
– Nézzétek a feladót! Ez nem az a cím, ahol McCordék laktak.
Ellenben körülbelül öt mérföldre van attól annak a parknak a
bejáratától, ahol Sweeney-vel kell találkoznunk.

810
 – Úristen! Azt gondolod...? Lehet, hogy Sweeney címét írta a
levélre feladóként? – kérdezte Scarlett. – És miért tette volna ezt?
Honnan tudta egyáltalán?
– Talán pont azért tette, hogy ellenőrizzük – vélekedett Diesel.
– Fogadni mernék, hogy Leslie McCord rájött, hogy a férjecskéje
napjai meg vannak számlálva. És azt akarta, hogy valaki rájöjjön,
ki csinálta ki. És hogy honnan tudta a címet? Talán meglátogatta
vagy követte Sweeney-t valamelyik találkozó után. Anders fotókat
készített, hogy bevédje magát. Talán McCordék is vágytak valami
biztosítékra.
– De miért nem csak simán szóltak? – kérdezte Deacon.
Scarlett rájött.
– Mert aggódott, hogy mi lesz vele, miközben Woody
egyezséget próbált kötni az ügyészséggel. Nem akarta, hogy
bárhol fellelhető legyen olyan bizonyíték, ami a férje bűnösségét
igazolja. – Hangosan kifújta a levegőt. – Gondoljuk újra a tervet.
Most már alig több mint egy óránk van. És megvan annak is az
esélye, hogy tévedünk. Ha igen, akkor gyorsan vissza kell
tudnunk térni az A tervre, mármint arra, hogy találkozunk
Sweeney-vel az általa megadott helyen. Ennek érdekében legalább
Adamet ott kellene hagynunk a helyén. Felhívhatjuk Kate–et,
hogy jöjjön el arra a címre, amit Leslie McCord hagyott nekünk.
Ha tévedtünk, és még sincs ott Gayle, akkor Kate lehet az erősítés.
Adam Kimble korábban már kempingezett abban a parkban, és
ismerte a járást. Ezért abban egyeztek meg, hogy majd ő
előremegy, körülnéz a területen, és keres egy jó magas fát,
ahonnan alaposan be lehet látni a találkozó helyszínét. Kate
mesterlövész volt, így az alapterv szerint ő elkísérné Adamet,
aztán szintén keresne magának egy fát.
– Kate és Adam minden bizonnyal megérkezett már a parkba –
mondta Marcus. – Szóljunk Kate-nek, hogy jöjjön ő is a
McCordtól kapott címre.
Scarlett bólintott.
– Kate őrt állhat, amíg mi átkutatjuk a helyet, hátha
megtaláljuk Gayle-t.

811
 – Elsősorban Gayle-t kell kiszabadítanunk, aztán
megkereshetjük Sweeney-t – jelentette ki Marcus. – Szerintem fél
tizenkettőig adjunk időt magunknak, hogy megtaláljuk Gayle-t.
Ha nincs meg addig, akkor elmegyek a találkozóra, ahogy meg
van beszélve, bemikrofonozva, hogy mind hallhassátok. Ha Kate
időben talál magának egy másik biztonságos fát, az nagyszerű. Ha
nem, lehet Adam tartaléka a terepen.
Amennyiben észlelik és azonosítják Gayle-t, akkor lelőhetik
Sweeney-t, de csak megsebesíteni szabad, megölni nem. Hacsak
Sweeney nem csinál valami hülyeséget, például át akarja őket
verni, mert abban az esetben borul minden, és Adam meg Kate
megtehet minden szükséges lépést, hogy a gazembert kézre
kerítsék.
Scarlett és Deacon elég távol marad ahhoz, hogy ne lehessen
őket észrevenni. Hacsak, mint már korábban, valami gikszer nem
történik a cserével, vagy például Sweeney elkezd lövöldözni.
Akkor előjönnek, és csakúgy, mint Adam és Kate, bármit
megtehetnek, ami ahhoz szükséges, hogy megállítsák. Az egyetlen
közös pont minden tervben az volt, hogy ne engedjék Sweeney–t
meglépni. Vagy elkapják élve, vagy kiiktatják. Végérvényesen.
Marcus rémisztőén józan pillantást vetett Scarlettre, majd
beleszólt a kihangosítóba.
– És srácok, ha választani kell, mert csak egyikünket tudjátok
megmenteni, Gayle legyen az! Ezt ígérjétek meg nekem.
A vonal másik végén csönd lett. Scarlett szája megfeszült. Ezt
a lehetőséget nem fogadta el létezőként. Ha elfogadta volna,
összeroppanna és mindenki számára haszontalanná válna.
Végül Deacon szólalt meg.
– Rendben – egyezett bele halkan. – De imádkozzunk, hogy ez
a McCord-féle cím legyen a nyerő.
Scarlett megköszörülte a torkát.
– Ha ez a jó cím, akkor megrohamozzuk a várat ahelyett, hogy
egy mészárlás közepébe cseppennénk.
– Nem akarok kukacoskodni – mondta Deacon –, de egész
pontosan mit jelent az, hogy megrohamozzuk a várat?

812
 Scarlett habozott.
– Először felmérjük a terepet. Ha más nem, a Google Earthön
meg tudjuk nézni a házat. Ezután találunk egy bejáratot,
megkeressük Gayle-t, és kijövünk.
– Más szóval – húzta a szavakat szokása szerint Diesel –
,valójában halvány sejtésed sincs.
– Mondhatjuk így is – ismerte be Scarlett. – Majd
improvizálunk. Nyilván rázós lesz, de legalább tartjuk magunkat a
saját tervünkhöz, és nem az övére reagálunk.
– Szólok Kate-nek és Adamnek – zárta le a beszélgetést
Deacon. – Adam maradhat a helyén, Kate-nek meg megmondom,
hogy keressen téged. Mi meg találkozzunk a McCord-féle címen
húsz perc múlva.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 23:05

– A fal legalább száz méter hosszú minden oldalon – mondta Kate

Coppola, amint kocogva odaért Scarlett és Marcus kocsijához.
Annak a birtoknak a szélén parkoltak le, ahova Leslie McCord
elvezette őket. – Keresztben meg talán a fele. Négyezer
négyzetméternél valamivel nagyobb lehet.
Kate tíz perccel korábban érkezett, és a puskáját a hátára vetve
megkísérelte felmérni a terepet. Deacon még nagyjából tízpercnyi
autóútra volt. Scarlett a telefonjára pillantott. Kezdtek kifutni az
időből ahhoz, hogy kitaláljanak valami jó módszert a bejutásra.
Azt remélték, Sweeney még bent van, és elkaphatják, amikor
távozni próbál.
– A fal húsz centi vastag és három méter magas – folytatta
Kate fölötte magasfeszültségű vezeték fut. A bejárata egy
vaskapu, egy fákkal szegélyezett hosszú felhajtó végén.

813
Távirányítható. Nem láttam belül őrbódét, de mivel nem
megfelelő szögből láttam rá, ez még nem zárható ki.
– Kamerák vannak? – kérdezte Scarlett.
– Legalább tizenhatot számoltam a falnak azon az oldalán,
ahova beláttam, és ezek aktiválva vannak. A magasfeszültségű
vezetéken is van áram. Felmásztam egy fára, ahonnan elég jól be
lehetett látni a falon belülre, de sajnos egyik ág sem nyúlt be a
kerítés fölött, így onnan nem tudunk bejutni. A jó hír az – fejezte
–, be hogy ennyi biztonsági berendezés láttán valószínűleg ez
tényleg Sweeney háza.
– A rossz hír viszont az – tette hozzá Scarlett komoran –, hogy
ez egy kurva erődítmény!
Marcuson érezhető volt az elkeseredés, bár szilárd hangon tette
fel a kérdést:
– Biztos benne, hogy van áram a kerítésben?
– Hallottam, ahogy zizeg – felelte Kate kurtán, de a szemében
együttérzés fénylett.
A férfi bólintott, a szeme ismét éberen figyelt.
– Volt még valami?
– Maga a fal csak a házat és a hozzáépített garázst fogja közre
– felelte Kate. – Van egy drótfonatos kapu a ház mögötti oldalon a
falban, ami a birtok hátulsó részére nyílik. Mivel az egészet nem
jártam körbe, nem tudom megmondani, pontosan mekkora a
birtok. De azt láttam, hogy egy három és fél méter magas
drótkerítés veszi körbe, amibe szintén magasfeszültségű áramot
vezettek.
– Ha a földhivatali adatbázis pontos – jegyezte meg Marcus –,
akkor az egész birtok közel tizenhat hektár. Ellenőriztem idefelé
jövet a kocsiban. Az adatbázis szerint egy Kenneth Spiegel nevű
negyvennyolc éves ember a birtok tulajdonosa.
– Kenneth Spiegel, Kenneth Sweeney – mondta Kate. –
Legalább annyi szívességet tett nekünk, hogy az álnevében a
keresztnevét nem változtatta meg.
– A kora is nagyjából stimmel – tette hozzá Scarlett. – Már ha
elfogadjuk, hogy a fotókon Alice mellett Kenneth látható.

814
 – Van róla fényképetek? – kérdezte Kate.
– Még nincs – válaszolta Marcus. – Deacon már befogta
Isenberg segédjét, hogy nézze át a járműosztály nyilvántartását.
Spiegel létező személy, legalábbis név szerint létezik. A
nyilvántartás szerint rendesen fizeti az éves ingatlanadót. A
tulajdonjog az anyja, Martha Spiegel után szállt rá, huszonkét
évvel ezelőtt, huszonhat éves korában. Ügy tűnik, ez a földterület
a Spiegel család birtokában van már vagy száz éve.
Az elsődleges lakóépület egy Tudor–stílusban épült ház, hat
hálószobával, három és fél fürdőszobával és hat autónak helyet
adó garázzsal. Összesen majdnem négyszáz négyzetméter.
Kate bólogatott.
– Igen, ezt láttam a falon belül. A telek hátsó részét többnyire
erdő borítja, de láttam a drótkerítésen keresztül két fészerszerű
épületet. Az egyik normál méretű, szerszámtárolónak néz ki, a
másik viszont méretes, magas építésű, majdnem olyan, mint egy
kiállítási pavilon.
– Tehát jó sok helyük van elrejteni egy kistermetű nőt –
motyogta Scarlett.
– Jó eséllyel a pincében tartják fogva – vélte Marcus –, a videó
alapján, amit küldtek. A ketrec betonpadlón állt, mögötte a falak
vakolatlanok voltak.
– A hang meg eléggé visszhangos volt – tette hozzá Scarlett. –
Én ott kezdeném a keresést, ha egyszer bejutunk.
– Embereket látott bent mozogni? – kérdezte Marcus. – Például
őröket?
– Mozogni nem láttam senkit – felelte Kate –, de jártak ott
mostanság, az biztos. A kinti kukákban van szemét, és az egyik
garázsajtó nincs lezárva teljesen. Csináltam képeket. – Átnyújtotta
a telefonját, Scarlett és Marcus pedig átlapozta a képeket, amiken
jól látszott minden részlet, amiről a nő beszámolt.
– És arra van ötleted, hogy jutunk be? – tudakolta Scarlett.
Marcus megrázta a fejét, vállát csalódottan leengedve.
– Nincs – motyogta.
Scarlett az ujjaival átkulcsolta a férfi karját.

815
 – Akkor megvárjuk, amíg kijön. Ha még nem indult el, akkor
egyszer csak ki kell jönnie azon a kapun. Kate felmászik arra a
fára, és onnan leszedi a fickót egy fejlövéssel, persze ha azt
feltételezzük, hogy nem golyóálló a kocsija üvege. Ha nem sikerül
lelőni, akkor kiiktatjuk a kocsit, és fizikailag lerohanjuk.
Marcus felemelte a fejét, és egy pillanatra Scarlett szemébe
bámult, a tekintete tele volt reménnyel.
– Addig kell elkapnunk, amíg rá nem jön, hogy jövünk. Kate?
Kate megnézte, hány óra.
– Deacon mindjárt itt lesz, de a SWAT-csapatnak még húsz
perc kell. Nagy szükségem lenne erősítésre.
– De nem kizárt, hogy Sweeney előbb indul el a találkozóra,
mint hogy ők ideérnek – vetette fel Marcus.
– Kate, mi lenne, ha olyan közel mennénk a bejárathoz,
amennyire csak tudunk anélkül, hogy beriasztanánk, és
elhelyezkednénk? – javasolta Scarlett. – így nem kellene
mozdulnunk, amíg meg nem érkezik az erősítés, kivéve, ha
Sweeney közben kihajt a kapun. Ez megfelel így neked?
Kate pár másodpercig eltöprengett.
– Jó. Legyen akkor így!
– Akkor menjünk! – mondta Marcus összeszorított
állkapoccsal. – Hogy tudjuk kikerülni a kamerákat?
– Én a fa mögött bújtam el. Vélhetően ez működik, mert senki
nem kezdett el lőni rám. Gyertek utánam!
Scarlett újra megszorította a férfi karját.
– Hallotta a főnököt, közlegény! Sorakozó!

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 23:10

816
Ken kilépett a banki alkalmazásból, és lecsukta a laptopot, majd
lenézett a fiára, aki dideregve feküdt a földön, annak ellenére,
hogy nagyon meleg volt a garázsban. Sean keze és lába meg volt
kötözve, immár kevesebb ujjal és lábujjai rendelkezett, mint
amikor elkezdték. így tűnt igazságosnak. Végtére is Ken amiatt
vágta le Demetrius ujjait, mert meggyőzték arról, hogy régi
barátja átveri. Miközben a valóságban Sean volt az, aki elültette a
bizalmatlanságot az egész csapatban. Sean a nagy bábmester
szerepében tetszelgett, aki a dolgokat titokban irányítja. Sean
azonban tévedett.
– Azt el kell ismernem, fiam – mondta Ken –, hogy sokkal
tovább bírtad, mint amire számítottam, mielőtt kiadtad minden
titkodat.
De persze elárult mindent.
– Biztosan örömmel hallod, hogy visszaszereztem a pénzt. Az
enyémet és a tiédet is. De ne aggódj! Már nem lesz rá szükséged.
Sean a földön fekve rámeredt, tekintete tele gyűlölettel és
szenvedéssel.
– Te utolsó rohadék – préselte ki rekedten. Elég sokáig és sokat
ordított, ezért elment a hangja.
– Vigyázz a nyelvedre, kisfiam! – figyelmeztette Ken elnézően.
Az inge ujjával végigtörölte a szemöldökét, hogy a szemébe
csöpögő izzadságtól megszabaduljon. A garázsajtót már korábban
kinyitotta, hogy jöhessen be egy kis friss levegő, miután Seannal
végzett. De a kinti levegő is forró és fülledt volt. Nagy szüksége
lett volna egy zuhanyra meg egy váltás ruhára. Szagom van,
gondolta. A ruháját alaposan összekente Sean vérével. Most, hogy
a pénzét végre biztonságban tudhatta, itt volt az idő, hogy tisztába
tegye magát, és rákészüljön a leszámolásra O’Bannionnal.
Kennek esze ágában sem volt odasétálni, és személyesen
találkozni azzal az emberrel. Nem volt itt helye sem bájcsevejnek,
sem fenyegetőzésnek. A szemtől szembeni végső összecsapásnak.
Nem volt szüksége arra, hogy O’Bannion tudja, ki öli meg.
Egyszerűen holtan akarta tudni. A parkot úgy ismerte, mint a
tenyerét. Hiszen ott nőtt fel. Pontosan tudta, hol kell elrejtőznie

817
ahhoz, hogy a legpontosabban ki tudja lőni O’Banniont, és még
legyen ideje gyorsan, észrevétlenül elmenekülni.
Mert nem akarta, hogy az az ember a világ végére is
utánamenjen. Ken a szabadságra vágyott, hogy ott és úgy éljen,
ahol és ahogy csak akar.
Ken már nyúlt volna a kezével lefelé, hogy Seant a bokájánál
fogva kivonszolja a garázsból, de habozni kezdett. Még mindig
volt pár dolog, amit meg kellett tudnia. Belenézett a fia dühöt és
kiszolgáltatottságot árasztó szemébe.
– Tehát, senki nem lopott, Demetrius lojális volt, és valóban
nem tudod, hol lehet Reuben?
– Menj a pokolba!
A csizmája hegyével megbökte Sean szétlőtt térdét, amitől a fia
felnyögött fájdalmában.
– Bele is rúgok. ígérem, nem fogod élvezni. És mi a helyzet
Reuben feleségével, Miriammal? Valóban egy névtelen
segélyhívásnak köszönhetően menekült meg? – Kése hegyét a
térdsérüléshez tartotta. – És ne pimaszkodj velem!
– Valóban volt segélyhívás – vicsorogta Sean. – De addigra
Miriam már halott volt. Senki nem mosta ki a gyomrát, és senki
sem hánytatta meg. Belehalt a drogba, amit adtál neki.
Ken megfeszítette az állkapcsát.
– Tehát az is hazugság volt, hogy azt mondtad, Burton átvert
engem.
– Nem. Nem hazudtam. – Sean eltorzult, gúnyos mosolyra
húzta a száját. – Sok mindent csak te feltételeztél.
Ken bensejében ismét fellobbant a tehetetlen düh.
– Én rendeltem el Burton meggyilkolását. De Decker ölte meg
és tüntette el a holttestet.
– Pont benned szólal meg a lelkiismeret? – gúnyolódott Sean.
– Nem. De miattad elvesztettem egy embert, akire később
számíthattam volna.
Ettől nagyon bedühödött. A lány sajnálatos veszteség volt, de
Ken amúgy is megölte volna maga, amikor már nem volt

818
szüksége a testére. De egy olyan embert elveszíteni, aki parancsra
meggyilkolja a barátja feleségét? Burton igazi kincs volt.
– És a húgod? – kérdezte. – Alice is benne volt ezekben az
ügyekben?
Sean összeszorította a száját, mint aki nem akar válaszolni. Ám
erre Ken mélyre szúrt a késsel a térdsebébe. Sean szeme kezdett
kifordulni, de Ken keményen pofon vágta.
– Szedd össze magad! – vicsorogta Ken. – Majd akkor halsz
meg, amikor úgy döntök, hogy itt az idő. Benne volt a húgod
ezekben az ügyekben, vagy sem?
– Nem! – sikoltott fel éles hangon Sean. – Ő lojális volt –
lihegte hamuszürke arccal. – Ki akart téged vásárolni. – A szája
eltorzult. – Pénzt akart neked adni.
– De te nem akartál – mondta Ken halkan. – Te el akartad
lopni.
– Azt akartam, úgy halj meg, hogy tudod, mindent elvesztettél!
– Sean úgy köpte a szavakat, miközben könnyek patakzottak az
arcán. – De ő szeret téged – tette hozzá gúnyosan –, én meg
gyűlölöm őt ezért!
Ken egy pillanatig meglepetten pislogott.
– Őt is megölted volna?
– Nem! Dehogy. Erre nem lettem volna képes. – Sean megrázta
a fejét, miközben a testét rázta a zokogás. – Inkább eltávolítottam
az útból.
Ken lassan felegyenesedett, az agya zsibbadtan, de lázasan
kattogott. Alice valóban el lett távolítva az útból azzal, hogy
letartóztatták. Mert én küldtem el, hogy intézze el a nyomkövető
beszállítóját. Mert Sean azt mondta neki, hogy a beszállítót
beviszik a rendőrkapitányságra. Megragadta a fiát a vértől teljesen
átázott gallérjánál fogva.
– Te intézted el, hogy börtönbe kerüljön?
– Én ki akartam hozni! – kiabálta Sean. – És meg akartam neki
szerezni a legjobb ügyvédet, akit csak lehet!
Ken keményen megrázta.
– Mikor?

819
 – Amikor már veled végeztem – felelte Sean határozottan. – És
amikor már le is daráltalak a faaprítóval.
Ken egyik kezével megcsavarta Sean gallérját, a másikat meg
visszahúzta, és visszakézből akkora pofont kevert le neki, hogy a
fiú feje hallható reccsenéssel verődött a padlónak.
– Te kis korcs! – mondta fojtott hangon.
Meg akarom ölni! Ki akarom tekerni a rohadék nyakát! De ez
túlságosan gyors halál lett volna. Túl könyörületes.
– Mondd csak, Sean – folytatta halkan –, úgy tervezted, hogy
megölsz, mielőtt beleküldesz a faaprítóba?
Sean falfehér lett, és már érezte, mire megy ki a játék. Az
ilyesmi mindig jól ment neki.
– Ezen egyáltalán nem gondolkodtam – válaszolta, némi
harciasságot magára erőltetve.
Ken elmosolyodott.
– Hát én igen. És még mindig.
De nem foghatott hozzá rögtön. Ránézett az órára, és
elkáromkodta magát. Meg kellett mosakodnia. O’Bannion nem
volt hülye. Nyilván hoz magával mindenféle erősítést. Az erdő
bizonyára tele van zsarukkal.
Ha bármelyiküknek eszébe jutna, hogy kutyás egység is legyen
ott, azok egy mérföldről is kiszagolják ilyen csatakosan, véresen.
Ellenőrizte, hogy Sean elég szorosan van-e megkötözve, majd
rongyot tömött a szájába, végül megtisztogatta a késeit, és
gondosan elpakolta őket a tokjukba.
Fogta a késeket és a laptopját, aztán visszament a házba.
Megeresztette a forró vizet a legnagyobb fürdőszobában, és
levetette az átázott, bűzlő ruháit. Arra készült, hogy majd bedobja
őket a gödörbe, Sean maradványaival együtt.
Belépett a forró vízsugár alá, és úgy érezte, negyvennyolc
évének minden súlya ránehezedik. A lánya börtönben volt, neki
pedig meg kellett találnia a módját, hogy kiszabadítsa. És ezt elég
nagy távolságból kellett valahogy megoldania. Mert egy dolog
teljesen világos volt számára: másnap rajta lesz azon a gépen, ami

820
felszáll Tahiti fővárosa, Papeete irányába, ha a fene fenét eszik is.
Majd onnan megtesz mindent Alice-ért, amit csak tud.
Mosakodás közben sorra vette a lehetőségeit. Lehetne
például...
Hirtelen kialudt az összes lámpa, és a légkondi is suhogva
leállt. Nem volt áram. Valahogy elment az áram. Ami szinte
lehetetlen volt. Hiszen még tartalék aggregátora is volt, aminek
időközben már be kellett volna indulnia, de nem indult.
Valami nem stimmelt.
Ken gyorsan leöblítette magát, és kilépett a zuhany alól.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 23:10

A fal a vaskapuval, a szabályos közönként elhelyezett

kamerákkal és a magasfeszültséggel pontosan olyan volt,
amilyennek Kate leírta. Ez járt Marcus fejében, miközben
Scarlett–tel az ügynök nyomában haladtak az erdőn keresztül.
Scarlett kicsit meglódult, és megérintette Kate vállát, mire
mindhárman hirtelen megtorpantak.
Scarlett a felszerelt kamerára mutatott.
– Honnan tudod, hogy ezek vesznek? – kérdezte suttogva.
– Mindegyiken égett a piros lámpa – suttogta vissza Kate. De
most nem égtek a lámpák. Kérdőn oldalra fordította a fejét. – És
most a magasfeszültség zümmögését sem hallani. Meg korábban
oldalról is több fény jött, mert a falon belülről spotlámpák vannak
felszerelve.
– Úgy tűnik, valakinek kifizetetlen számlái vannak a
villamosműveknél – jegyezte meg Marcus. – Ha a hátsó kerítés is
inaktív, akkor jobb lenne onnan bemenni, mint megvárni, amíg
Sweeney kijön.

821
 Kate újra megnézte az időt, és gyors SMS-t küldött a
telefonjáról.
– Írtam Deaconnek – mondta halkan. – Szóltam neki, hogy
bemegyünk. Nem lehet tudni, hogy az áramkimaradás tervezett,
vagy a véletlen műve, így akár vissza is térhet. Vágjuk át a
drótkerítést, és menjünk be ott. Ha közben visszajönne az áram,
akkor visszahúzódunk a fák közé, amíg meg nem érkezik az
erősítés. Én ellenőrzőm hátul a két melléképületet, majd keresek
egy helyet, ahonnan jó a rálátás a garázsra. Ha elindulna, amíg
bent vagytok, akkor leadok rá egy lövést, amint a kocsi kihajt a
garázsból.
Futólépésben elindultak a kerítés mentén addig a pontig, ahol
véget ért a fal, és elkezdődött a drótkerítés. Marcus leszakított egy
falevelet, és a drótra dobta. Megkönnyebbülten vették tudomásul,
hogy nincs sistergés.
A hátizsákból előhúzott egy drótvágót, majd vágott a kerítésen
egy egy méter széles és másfél méter magas nyílást. A kerítés a
vágás nyomán felpöndörödött, így elég hely lett arra, hogy
hárman átbújjanak rajta. Még ha vissza is jött volna az áram, itt
könnyen át tudnak szökni.
Kate egyszer csak eltűnt balra, a fák között a két melléképület
irányába, amiket korábban látott. Scarlett pedig a hátsó
drótkapunál termett, és egy hasonló nyílást vágott bele, mint
amilyet Marcus magába a kerítésbe. Átnyújtotta a drótvágót a
férfinak, ő meg visszacsúsztatta a hátizsákba. A nő átmászott a
frissen vágott nyíláson. Bátran, de óvatos mozdulatokkal haladt,
Marcus pedig a nyomában. Tarts ki még egy kicsit, Gayle! Itt
vagyok érted!

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 23:15

822
Kate Coppola különleges ügynök a válla fölött hátranézett, és
látta, hogy Marcus és Scarlett eltűnik az épület sarka mögött.
Magában sok szerencsét kívánt nekik, és józanul nyugtázta, hogy
ők vették a nyakukba a veszélyesebb feladatot. Itt hátul, az erdős
területen bőven volt fedezék, ahova szükség esetén el lehetett
bújni, de a falon belül csak a ház volt, a hozzáépült garázs és a
nagy, tágas nyílt terep.
Marcus O’Bannion elsősorban azért jött, hogy Gayle-t
kiszabadítsa, és csak másodsorban, hogy Sweeney-t megállítsa.
Scarlett fejében ugyanez volt a fontossági sorrend, de Kate
fordítva gondolta. Ő azért volt itt, hogy letartóztassa az
emberkereskedőket, akiket már régóta üldözött az FBI.
Másodsorban az volt a célja, hogy megtalálja, és ha szükséges,
kivonja a helyszínről a régen beépült emberüket. Már hetek óta
semmit sem hallottak felőle. Ebben persze nem volt semmi
rendkívüli. Ami ennél inkább aggodalomra adott okot, az az volt,
hogy a beépített ügynök tartótisztje sem jelentkezett már több
napja. A tartótisztnek régóta hallatnia kellett volna magáról.
Olyan hangtalanul mozgott a fák között, amennyire csak tudott.
Először a nagyobbik épület felé vette az irányt, mert az volt
közelebb. Az épülettömb körülbelül akkora volt, mint egy
gimnáziumi tornaterem, falait rozsdás fémlapok alkották. A teteje
középen hegyesen kiemelkedett, mint egy cirkuszi sátoré.
Amennyire látta, alapja nem volt, míg a falak olyan
előregyártottaknak tűntek, amiket gyorsan szét lehet szedni és
össze lehet rakni.
Ideiglenes épületnek tűnt. Valószínűleg. De vajon mire
használták?
Hirtelen egy gally hangos reccsenését hallotta, ezért gyorsan
visszabújt a fák mögé. Egy férfi közeledett a nagyobbik épület
irányából, de nem Sweeney volt az. Sweeney sötét hajú,
negyvenes férfi volt. A férfi, aki közeledett felé, szőke volt, és
akkora, mint egy háromajtós szekrény. Majdnem akkora, mint
Marcus Diesel nevű barátja. Nem szerette volna, ha arra
kényszerül, hogy lelője, és ezzel felriassza a ház lakóit. De arra

823
sem nagyon vágyott, hogy ezzel az emberrel közelharcba
keveredjen, kivéve, ha meg tudja lepni.
Kate a hátára vette a puskát, aztán megragadta egy fa alsó ágát,
felmászott rá, majd még néhány ággal magasabbra kúszott, ahol a
férfi már biztosan nem látja meg.
Várt, amíg az ember néhány méterre került tőle, majd szinte
hangtalanul leugrott a földre a háta mögött, és a puska csövét a
férfi hátának nyomta.
– Fel a kezekkel!
A férfi lassú mozdulatokkal engedelmeskedett.
– Magasabbra! – A fegyver csövét erősebben belenyomta a
hátába. – Azt mondtam, magasabbra! És most feküdj szépen
hasra, szőke herceg. Gyerünk! – sziszegte Kate, a férfi pedig
térdre ereszkedett, majd elhasalt a földön. – Karokat széttárni,
tenyér a földön, ujjak egyenesen!
A fickó megint csak engedelmeskedett, és különösebb
ellenállás nélkül hagyta, hogy a nő rácsatolja a bilincset.
– Hol a főnököd?
– Az attól függ. Maga kicsoda?
Kate újra belebökte a puska csövét a férfi lapockái közé.
– Én vagyok az, aki mindjárt szétlövi a fejedet. A főnök! Hol
van?!
– Bent a házban, azt hiszem. Legalábbis pár perce még ott volt.
Ne lőjön!
A férfi oldalra fordította a fejét, hogy a szeme sarkából
szemügyre vehesse a nőt. A szeme nagyon kék volt.
– Kicsoda maga? Kérem!
Kate szilárdan tartotta a puskát.
– Coppola különleges ügynök, FBI. Maga kicsoda?
A férfi megkönnyebbülten sóhajtott.
– Na, végre! Azonnal el kell juttatnia egy üzenetet a
parancsnokának. Mondja meg neki, hogy ananász a tengerben.
– Ananász a tengerben?
Kate döbbenten fél térdre ereszkedett, és közelebbről a férfi
arcába nézett. Lehet, hogy ő az, a sok mocsok alatt? Óvatosan

824
felhúzta a férfi nadrágszárát a térdéig, majd megkereste az
azonosításhoz szükséges forradást. Ott volt a helyén. Gyors
mozdulatokkal kioldotta a bilincset.
– Az ördögbe! Davenport különleges ügynök, már jó ideje
keressük!

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 23:15

Scarlett és Marcus a hátsó kaputól a házhoz épített garázshoz

futott. Hat garázsajtó sorakozott a homlokzaton, amiből egy
nyitva volt. Ez remélhetőleg azt jelentette, hogy Sweeney még
nem indult el. Scarlett arra számított, hogy a férfi magával viszi
Gayle–t a találkozóra annak reményében, hogy akkor Marcus
közelebb megy hozzá, és így elkaphatja vagy lelőheti. Biztos volt
abban, hogy miután Marcust megszerezte, Sweeney következő
lépésként megölné Gayle-t, utána pedig bárkit, aki még az útjába
áll. A Ledger épületét már megküldte egy golyózáporral. A fickó
képes volt válogatás nélkül gyilkolni.
Viszont ha még nem indult el, volt esélyük megtalálni Gayle-t,
és elkerülni egy olyan helyzetet, ami minden bizonnyal valami
csapda. Bár az, hogy az egyik garázsajtót nyitva hagyta, szintén
lehetett csapda. De ez nem számíthatott. Marcusnak igaza volt. Az
alapján, amit a videón láttak a ketrecről, Gayle-nek a pincében
kellett lennie. Oda kellett bejutniuk.
A ház maga egyszerűen hatalmas volt. Huszadik századi
Tudor-stílusban épült, ami oly népszerű volt Cincinnatiben a
második világháború előtt, és vagy kétszer akkora volt, mint
Scarlett háza. Részben tégla-, részben favázas ház volt, a legfelső
emeleten hat ablak egymás mellett, és... Scarlett arca elkomorult.

825
 Volt egy nagy színes üvegablak a ház hátsó falán, aminek ki
volt törve az üvege. Alatta a fű tele volt üvegszilánkokkal, a
nyílást pedig farostlemezzel foltozták be. Az ablak belülről kifelé
tört ki, a törés alakzata jól látszott a farostlemez előtt, mert nem
szedték ki a megmaradt szilánkokat. A nyílás jó nagy volt. Pont
egy embernyi.
Hirtelen elfojtott hangra lett figyelmes, mire megfordult, és
látta, hogy Marcus döbbenten mered a nyitott garázsajtó előtti
feljáróra. A betonon széles, elkenődött vércsík húzódott, mintha
valaki egy holttestet vonszolt volna át a nyitott ajtón.
Marcus arca az erősödő holdfényben sápadnak látszott.
– Nem Gayle – suttogta. – Nem lehetett Gayle.
– Nem bizony – erősítette meg Scarlett halkan. – Nem ölik
meg, amíg téged el nem kapnak. Úgyhogy keressük meg, még
mielőtt ez bekövetkezne.
Elővette a fegyverét, és elindult az ajtó felé, hátát végig a fal
felé fordítva, de Marcus nem mozdult. Hanem a homlokát
ráncolta.
– Ez így túl kézenfekvőnek tűnik – mondta szinte hangtalanul.
– Pont akkor megy el az áram, amikor be kell jutnunk a kerítésen?
És még az ajtót is kitárják előttünk?
Mindez Scarlett fejében is megfordult.
– Nem gondolja, hogy tudunk erről a helyről.
– Vagy nem gondolta. De észrevehette Kate–et, amikor
felmérte a terepet. Vagy ki tudja, akár minket is megláthatott,
ahogy a főúton közelítettünk.
Scarlett kifújta a levegőt, nagyon kellett igyekeznie, hogy ne
hallatsszon a hangjában a kétségbeesés.
– Abszolút lehetséges. Simán lehet, hogy ez az egész csapda.
– Akkor majd én bemegyek – suttogta a férfi. – Te maradj itt!
Ó! Meg akarja őt védelmezni. Hát azt kötve hiszem.
– Dehogy. Te menj felül, én alul. Most!
A férfi egy másodpercre behunyta a szemét, és amikor
kinyitotta, a nő totális összpontosítást látott benne. A fegyverét

826
maga előtt tartva könnyedén megkerülte az épület sarkát, aztán
besurrant az ajtón.
Hangtalanul végiglopakodott a hatalmas garázson a vérnyom
mentén, ami a feljáró sarkától az egyik üres kocsiállás közepéig
húzódott. Az állás közepén nagy tócsában állt az alvadt vér.
Tisztán kivehető volt, hogy valaki egy hullát tüntetett el a
garázsból. Az majd a helyszínelőkre marad, hogy kiderítsék, hova
került, miután a felhajtóról ide bevonszolták.
Scarlett csinált egy fotót a vértócsáról, majd a kezével lemérte
a tócsa méretét székében. Az eredményt felmutatta Marcusnak.
Akit itt véresen vonszoltak, sokkal szélesebb testű, mint Gayle.
A férfi szemén látszott, hogy vette az üzenetet, majd jött a
megkönnyebbülés.
– Nem Gayle volt – artikulálta némán, aztán komoran az egyik
helyen parkoló furgonra mutatott.
Scarlett felismerte az autót, amit már láttak a Ledger rakodója
környékén ólálkodni a biztonsági kamerás felvételeken. Sweeney
ezzel hajtott a Ledgerhez, hogy lemészárolja az ott dolgozókat, és
elrabolja Gayle-t.
A rendszáma más volt, mint amit a felvételeken láttak. Valaki –
nyilván Sweeney – lecserélhette őket. Scarlett az új rendszámról is
lőtt egy gyors képet, biztos, ami biztos. Ha a férfi valahogy
kicsúszik a kezükből, és elmenekül, akkor ez alapján ki tudja adni
a körözést.
Marcus gyorsan és hangtalanul mozogva kinyitotta a furgon
ajtaját, majd körbevilágított a belsejében. Gayle sehol. A
szőnyegen volt egy vérfolt, de már megszáradt. Ha Gayle vére lett
volna, akkor még nedves lenne a folt. Akinek idefolyt a vére, az
nagyjából tizenöt órával korábban járhatott itt.
– Demetrius? – kérdezte hangtalanul Scarlett, Marcus pedig
vállat vont.
Majd benyúlt a vezetőoldali ablakon, kivett a kocsiból egy
kulcscsomót, és zsebre vágta. Scarlett elismerően bólintott.
Ezután Marcus továbbhaladt az ajtó felé, ami a garázsból a
mosókonyhába vezetett át. Megint ő ment felül, a nő alul. Most

827
először fordult elő, hogy Scarlett meglátta benne a valamikori
rohamosztagos katonát munka közben, és ezzel le is nyűgözte.
Azt eddig is tudta róla, hogy jól képzett és ügyes. De amíg a
korábbi társaival időbe telt, hogy összecsiszolódjanak, Marcus és
ő úgy dolgoztak együtt, mint amikor két patak egymásba olvad az
erdő mélyén.
Semmilyen ellenállásba nem ütköztek útközben, a házban túl
nagy csend és elhagyatottság volt. Áram nélkül egyetlen nesz sem
hallatszott, még egy izzó sercegése vagy a légkondi mély
zümmögése sem. Teljesen rájuk telepedett a csend.
Marcus szája elkeskenyedett, és Scarlett azonnal tudta, mi jár a
fejében: Sweeney már elvitte innen Gayle-t. Megrázta a fejét.
– Maradj bizakodó! – üzente némán, mire a férfi bólintott, és
kihúzta magát újra.
A mosókonyhán túl tágas előcsarnokba jutottak, ahonnan két,
szimmetrikusan ívelt lépcsősor vezetett az emeletre, ahol egy
mellvéd mögött találkoztak. Innen jól rá lehetett látni az alsó
szintre, valamint a ház előtti részre is a bejárati ajtó feletti nagy
ablakon keresztül. Az emeleten voltak a hálószobák. Ha a
pincében nem találják meg Gayle-t, akkor a következő az lesz,
hogy ott keressék.
Láttak egy ajtót, amiről azt gondolták, az előszobából esetleg a
pincébe vezet, de kiderült, hogy a konyhába. Marcus lépett be
elsőnek, aztán jelt adott Scarlettnek, hogy sikerült megtalálnia a
lejárót a pincébe. Scarlett becsukta maguk mögött a konyha
ajtaját, és fedezte a férfit, amíg az kinyitotta a pincébe vezető
ajtót. Az ajtó mögött lépcső vezetett lefelé, koromsötéten.
Most jött a legrázósabb rész, vakon lemenni egy sor lépcsőn
úgy, hogy nem tudhatták, mi vár rájuk az alján. Ez simán lehet
csapda. Scarlett jelzett Marcusnak, hogy menjen előre a lépcsőn.
Ha Gayle odalent van, és magatehetetlen, a férfi elég erős volt,
hogy felhozza. Azt is jelezte, hogy ő maga pedig az ajtónál marad.
A lépcső tetejénél vár, őrzi a bejáratot. Ha mindketten lemennek,
akkor könnyű lett volna valakinek egyszerűen rájuk zárni a pince
ajtaját.

828
 Scarlett fülelni próbált, de egyetlen neszt sem hallott, miközben
Marcus pont olyan hangtalanul suhant le a lépcsőn, ahogy eddig
haladt. Mély levegőt vett, és felkészítette magát a várakozásra.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 23:20

Ken begombolta az ingét, közben fülelt minden kósza zajra a

földszintről. Semmit sem hallott azóta, hogy elment az áram.
Amikor kiugrott a zuhany alól, gyorsan körbekémlelte a birtokot
az emeleti ablakból, de nem látott senkit, így visszament a
szobájába, és gyorsan kiválogatott magának néhány ruhát a
sötétben. De azért tudatában maradt a lehetséges veszélynek.
Az, hogy az áram pont most ment el, nem lehetett véletlen, és
azon tűnődött, vajon Sean műve volt-e, valami időkapcsolóval.
Vagy hogy a fiának nincs-e valami cinkosa. Bár ezen a ponton
már nemigen maradt senki, akivel szövetkezhetett volna.
Kifújta a levegőt. Kivéve persze Deckert és Burton másik
újoncát, Trevinót. Sean dolga lett volna, hogy utánanézzen
Trevino múltjának. Ken halkan káromkodott magában, amiért
alábecsülte a saját fiát. Majd amiatt is, hogy Reubent is
alábecsülte.
Megfeszítette az állkapcsát. Reuben valószínűleg jól mulat
rajta, és tudja, hogy a videó, ami a birtokában van, igazi aduász.
Ken arra gondolt, a legdühítőbb, hogy neki nem jutott eszébe
ugyanezt tenni Reubennel.
Befejezte az öltözködést, majd ellenőrizte a mobilján a
nyomkövető applikációt. Decker a belvárosi irodában volt, ahogy
ígérte. Joel a saját otthonában, mint mindig. Úgy tűnt, ez a kettő
fog a végén állva maradni azután, hogy ő lelépett nyugdíjba.

829
Megtarthatják maguknak a céget, vagy ami maradt belőle.
Legalábbis addig, amíg Alice ki nem jön a börtönből.
Trevino telefonján nem volt nyomkövető. A srác túl
alacsonyan volt a ranglétrán ahhoz, hogy ennyire odafigyeljen rá.
Ken tudta, ha még egyszer belekezdene egy ilyen üzletbe, ezt a
hibát már nem követné el. Senki nem mozoghatna a radar alatt.
Mivel még mindig semmi nesz nem jött lentről, megragadta a
bőröndöt, amit éppen akkor pakolt be, amikor Sean megzavarta.
Elővette a fegyverét, és lelopakodott a lépcsőn. Már alig volt elég
ideje ahhoz, hogy eljusson a Shawnee kilátóba, és elhelyezkedjen
azon a helyen, amit már előre kinézett magának. Onnan tökéletes
rálátása lesz a park bejáratára, és zavartalanul lelőheti azt, aki
esetleg odatévedne. Leszedi az illetőt, beszáll a furgonba, és meg
sem áll Torontóig.
Amiatt nem fog külön visszajönni a házhoz, hogy Seant még
élve betáplálja a faaprítóba, bár ez a ténykedés biztosan
mérhetetlenül élvezetes lenne. Arra sem szánna külön időt, hogy
most vagy később golyót eresszen szegény Gayle-be. Inkább üzen
Deckernek, hogy jöjjön el érte úgy egy hét múlva. A nő addigra
egészen biztosan feldobná a talpát. A szíve már nem a régi.
Decker pedig visszavihetné a hullát O’Bannio-néknak.
Miután elvesztették Marcust és a Ledgernél dolgozók nagy
részét, jól meg lehetne még kínozni őket azzal, hogy Gayle
hulláját odadobják az ajtajuk elé.
Még egyszer, utoljára leszaladt az íves lépcsőn. Hangtalanul
mozgott, a fegyvere készenlétben, biztos, ami biztos. De nem
hallott semmit. És nem látott senkit.
Egy pillanatra megállt a mosókonyhában, hogy ellenőrizze a
hangtompítót a fegyverén. Mielőtt elhajt, golyót ereszt Sean
fejébe. Ez sokkal jobb, mint amit a kis fattyú érdemelt volna, de
ezen a ponton az volt a legfontosabb, hogy mielőbb kijusson
innen.
Belépett a garázsba, és földbe gyökerezett a lába. Sean sehol.

830
Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 23:20

– Mi van abban a nagy fészerben? – kérdezte Kate Davenport

ügynöktől, amint sikerült talpra állítani.
A férfi természetes könnyedséggel mozgott, leporolta magáról
a koszt és a száraz leveleket a farmerjéről, majd az ingéről is.
Voltak levelek, amik hozzátapadtak, ezért egyesével kellett őket
lehúzni. Amikor a leveleket a földre dobta, látszott, hogy vértől
ragacsos mind.
– A francba! Megsérült?
– Nem. Nem az én vérem. A fészer a hullák eltüntetésére
szolgál – felelte a férfi tömören, majd megindult a ház irányába a
falon belül. – All benne egy faaprító. Ásnak egy nagy gödröt, arra
irányítják az aprítót, leturmixolják a testeket, hozzáadnak egy kis
komposztáló anyagot... – Az arcára mély undor ült ki. – És íme!
Nincs több hulla. Amikor a gödör megtelik, lebontják a fészert,
ásnak egy új gödröt, átviszik az aprítót, és felépítik fölé újra.
Te jó isten!
– Maga mit keresett ott bent?
– Megpróbáltam elrejteni valakit. Van magukkal orvos vagy
mentő? Mert van ott egy ember, akinek nagy szüksége van
segítségre.
– Két mentőnk van. A főúton fognak várakozni. Merre van a
tartótisztje?
A hatalmas szőke ember megtorpant.
– Ezt hogy érti? Nem beszéltek vele?
– Már két napja nem jelentkezett be. Rég aktuális lett volna.
– A francba! Akkor hát nem tartóztatták le Reuben Blackwellt
vagy Jason Jacksont?
– Nem – felelte a nő, és az állkapcsa megfeszült. – Ok
kicsodák?
Davenport ügynök megragadta a nő karját.

831
 – Azonnal küldjenek valakit a Wharton Court 5487-be! –
utasította. – A tartótisztem Symmes ügynök. Ha valamiért
nincsenek nála okmányok, a bicepsze köré cipzár van tetoválva. A
másik két fickó Sweeney embere. Nem szerencsés, ha azok
szabadon mászkálnak, nekem elhiheti. Ha Symmes nem
jelentkezett be, akkor valami nagyon nagy baj van.
Kate elintézte a hívást, majd felnézett a férfira.
– Mi folyik itt, Davenport? Kicsoda Reuben Blackwell és Jason
Jackson?
– Reuben Blackwell Sweeney biztonsági főnöke, Jackson pedig
Reuben egyik embere. Ha ezek nincsenek őrizetben, honnan
tudnak egyáltalán Sweeney-ről?
– A saját kárunkon jöttünk rá, nyilvánvalóan – felelte a nő, és
elindult. – Ha Sweeney a házban van, nekünk is oda kell
mennünk. A csapatomból ketten bent vannak. Mentési akció
zajlik. Sweeney túszt ejtett, amikor szétlőtte a Ledger épületét.
– Pont ezért jöttem vissza én is. Hallottam, hogy Sweeney
szerzett egy túszt, és arra gondoltam, talán ki tudom szabadítani.
– Köszönöm! Most mondja el, mit tud Sweeney
tevékenységéről!
– Sweeney az emberkereskedő hálózat vezetője. Három társa
volt ebben: Reuben Blackwell, Demetrius Russell és Joel
Whipple.
– Demetriusról tudunk – felelte Kate. – De ő meghalt, ugye?
Davenport kék szeme megvillant a meglepetéstől.
– Igen. De ezt honnan tudják?
– Onnan, hogy az a fiatalember, akit tegnap meg akart
gyilkolni, Phillip Cauldwell, leszúrta.
– Ja, nem így halt meg! – mondta Davenport komoran. – A
hullája ott hever a nagy fészerben, Seannal, Sweeney fiával
együtt. A srác meg akarta dönteni a trónt, de apuci
megharagudott. Sean volt a szervezetben az IT-s. Még van benne
némi élet. Ha meg tudják menteni, a segítségével hozzáférnek
minden adathoz, amire csak szükségük lehet. Neki kell nagyon a
mentő, elsőként őt kell majd ellátni.

832
 – Értem. És Gayle Ennist, Sweeney túszát is látta?
– Öt nem, de ha a nagy házban van, akkor valószínűleg a
pincébe vitték.
– Pont oda tart most Bishop és O’Bannion.
– Az újságos fickó meg a nyomozónő? Fogalmuk sincs, kivel
van dolguk!
Kate megrázta a fejét.
– Elég jó fogalmuk van. És a többiek hol vannak? Olyan kihalt
ez a hely, mint egy kísértetváros.
– Vagy meghaltak, vagy a sitten. Mindenki mindenki ellen
fordult a végén. A könyvelő, Joel, valószínűleg otthon van. Nála
vannak az iratok. Az összes irat.
Gyorsan elhadarta a címet, Kate pedig jelentette a központnak.
– Vettem. Már indul is oda néhány ügynök. És mi van a
kisebbik fészerben?
– Raktárak. Meg ott futnak a vezetékek is.
– Maga nyírta ki az áramot?
– Igen. Láttam a biztonsági monitoron, amikor maga felmászott
a fára és felmérte a terepet. Abban reménykedtem, hogy maga jött
erősítésnek. Megtalálták azt a két bokára szerelhető nyomkövetőt,
amit Andersék házában hagytam?
Kate bólintott.
– Az is maga volt? És Andersék hol vannak?
– A szülőket Sweeney legyilkolta. – Kést imitálva elhúzta a
kezét a torka előtt. – Jó véres mészárlás lett belőle. Ráadásul a
lányuk szeme láttára.
– Ja, igen, Stephanie – mondta Kate. – Vele mi lett?
– Ő még él. Sweeney kiadta nekem, hogy öljem meg, de én
elrejtettem a nagy fészerben, a faládák mögött. Stephanie Anders.
Rémes kis dög. Megkötöztem, és betömtem a száját. A maguké
lehet. De vigyázzanak a karmaival – tette hozzá morogva –,
halálosak!
Kate megpróbálta leplezni a mosolyát.
– Értem. Amúgy a lány kis barátja is őrizetben van. A detroiti
rendőrőrs emberei megtalálták. Drake Connor a neve. Volt nála

833
egy meghajtó tele olyan fájlokkal, amiket Stephanie apjától lopott
el. Fotók, amiket Anders elrakott biztosítékként, hátha szüksége
lesz rájuk Sweeney ellen. Ezeknek a fotóknak a segítségével
találtuk meg a kapcsolatot Sweeney és Alice Newman között.
Davenport kajánul elmosolyodott.
– Ennek örülök. Tudja, ő volt a kijelölt trónörökös. Sweeney
lánya.
– Összeáll a kép. Találtunk fotókat róluk a lány
diplomaosztóján, más emberek képein, a háttérben.
– Facebook?
Kate bólintott.
– Minden pénzt megér.
– Amikor Stephanie-t beviszik, fognak találni mellette egy
Dave Burton nevű fickót. Ő volt Reuben jobbkeze, és a
távollétében Sweeney biztonsági főnökeként funkcionált. Ő is
benne volt a buliban. Sweeney kiadta, hogy öljem meg őt is, ezért
egy helyre rejtettem a kettőt. Sweeney pedig azt hiszi, hogy már a
gödörben hevernek pépesen. Amennyire tudom, rám még nem
gyanakszik. Egyelőre.
– Értem – felelte Kate. – Keressük meg Sweeney–t! Ideje
lezárni ezt az ügyet.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 23:20

Marcus lefelé lopakodott a lépcsőn, és közben elnyomta magában

a szorongást, amiért ott hagyta egyedül Scarlettet a lejáratnál.
Elvégre tudott vigyázni magára. Ettől a gondolattól kicsit
megnyugodott, és minden figyelmét arra összpontosíthatta, ami

834
látható vagy hallható, hogy észrevegye Gayle-t, csakúgy, mint a
csapdát, ami szinte biztosan várt rá valahol a sötétben.
A pince nagy része a föld alatt húzódott, de valahol kellett
lennie kisebb ablakoknak, mert valami kis halvány derengés
érzékelhető volt a nagy feketeségben. Marcus nem akarta még
elővenni a zseblámpáját, mert tudta, hogy ezzel tökéletes
célpontot biztosítana valakinek, aki esetleg itt rejtőzködik. Mert
eddig túlságosan könnyedén bejutottak a birtokra és a házba is.
Halálos csöndet erőltetett magára, hallgatózott, hátha hall
valami kivagy belégzést. Aztán szipogást hallott. Nem zokogás
hangja volt, inkább sóhajra hasonlított. A pince legtávolabbi
sarkából jött, onnan, ahol a Sweeney által korábban küldött videó
tanúsága szerint a ketrec állhatott.
Gayle! Ezek szerint életben volt! A megkönnyebbüléstől
kalapálni kezdett a férfi szíve, és rogyadozni a térde.
Odaosont a ketrechez, ahol alig tudta kivenni a nő testének
körvonalait a nagy sötétben.
– Gayle – suttogta –, én vagyok!
Hallotta, hogy a nő mélyen beszívja a levegőt, majd az elfojtott
zokogás hangjától csaknem megszakadt a szíve. Gyorsan előkapta
a drótvágót a hátizsákból, és csak kézzel tapogatózva levágta a
lakatot a ketrecről, majd óvatosan félrerakta. A zsákból előhúzta a
pokrócot, aztán kinyitotta a ketrecet. A csikorgó hangra
felszisszent. De nem kezdtek el golyók záporozni a fejük körül, és
más hangot sem lehetett hallani, csak Gayle zokogását.
Ismét a tapintására hagyatkozva megkereste a helyeket, ahol a
nő meg volt kötözve, gyorsan elvágta a köteleket, becsavarta őt a
pokrócba, és magához húzta.
– Ssss! – suttogta, mert Gayle zokogása nagyobb hangerőre
váltott. Óvatosan lefejtette a ragasztószalagot az arcáról, így az
asszony végre egy igazán mély lélegzethez juthatott. – Kicsit még
tarts ki! – suttogta a fülébe, inkább csak kilehelve a szavakat. – Ne
sírj! Nem szabad, hogy meghalljanak.
Erezte, hogy a nő teste megfeszült és megrázkódott, ahogy
hősiesen megpróbálta elnyomni a sírást. Újra a hátára kapta a

835
zsákot, Gayle-lel a karjában felemelkedett, majd elindult felfelé a
lépcsőn. Szinte teljesen hangtalanul ért fel a tetejére.
Scarlettet ott találta, ahol hagyta, harciasán őrt állt, hogy ne
essen bajuk. A nyomozónő szemét elöntötte a megkönnyebbülés,
amikor meglátta Gayle-t, de nem szólt semmit. Kinyitotta a
konyhaajtót, és jelzett a férfinak, hogy mehetnek kifelé. Scarlett
ment elöl, mutatta az utat a kijárat felé. Amikor a mosókonyhába
értek, egy pillanatra megállt, hogy elővegye Sweeney furgonjának
a kulcsait a zsebéből, és gyors, széles mosolyt villantott a férfi
irányába.
Marcus nem tudott visszamosolyogni, mert a nyakán hátul még
mindig felállt a szőr. Ez eddig túl könnyű menet volt, az ördögbe
is. Biztosan beüt még valami dráma.
Aztán amint Scarlett kinyitotta a garázs ajtaját, rögtön be is
ütött. Alig lépett le a két kis lépcsőfokon, hirtelen egy rántással
eltűnt Marcus szeme elől. Egy másodperc törtrésze alatt hallotta a
nő fájdalmas sikoltását, majd a fegyvere zaját, ahogy nagy
robajjal leesett a betonra. Majd a pisztoly becsúszott a képbe,
nyilván valaki arrébb rúgta.
Marcus lázasan törve a fejét bebújt a nyitott ajtószárny mögé,
hátát a mosókonyha falának vetve, Gayle-t pedig szorosan
magához ölelte.
– Mr. O’Bannion! – A hang a garázsból jött, a nyitott ajtótól
balra. Ugyanaz a férfihang volt, aki telefonon is hívta, és Gayle
elrablásával cukkolta. Az, aki meglőtte az öccsét, és aki
meggyilkolta Gált. A hang önelégült volt, negédes, Marcusnak
felfordult tőle a gyomra. – Micsoda kellemes meglepetés ez a
látogatás! Ha tudtam volna, hogy jön, akkor valami komolyabb
fogadtatással készülök.
– Rohadjon meg a pokolban, Sweeney! – erősködött Scarlett
kifulladva. – Nem jött velem.
Sweeney megsebesítette. Marcusnak fogalma sem volt, hogy
mit tehetett a gazember Scarlett-tel, de a fájdalmat ki lehetett
hallani a hangjából.

836
 – Ugyan, kérem, nyomozónő! – mondta Sweeney. – Már
hogyne jött volna magával! Inkább azon csodálkozom, hogy maga
itt van. Ezt elismerem. De mindegy, hogy itt vagy a megbeszélt
helyen, a végeredmény ugyanaz lesz. Egyiküket sem hagyom
életben.
– Te ostoba rohadék! – fröcsögte Scarlett. – Komolyan azt
gondolod, hogy egymagám jöttem ide? Az egész birtok körül van
véve rohamrendőrökkel és szövetségi nyomozókkal, akik alig
várják, hogy lecsaphassanak rád. Szétlőtted a Ledger irodáját,
elraboltál egy ártatlan nőt, és megölted!
– A nőt nem öltem meg – mondta Sweeney könnyedén.
– Pedig amikor rátaláltam, halott volt. Mit gondolsz, miért
nincs itt velem?
– Mert O’Bannionnal van. – De Sweeney hangján hallatszott a
bizonytalanság.
Scarlett keserűen felnevetett.
– Hát persze! Ott bujkál az ajtó mögött. Idióta! Már miért
hoznék magammal egy civilt egy mentőakcióra? Különösen egy
olyat, aki érzelmileg érintett.
– Viszont ha nincs itt, akkor a maga élete fabatkát sem ér.
Hallja ezt, O’Bannion? – kérdezte éneklős hangon. – így már
nincs miért életben tartanom a barátnőjét.
Scarlett gúnyosan felnevetett.
– Ugyan, nem fogsz engem megölni. Neked lőttek, abban a
pillanatban, hogy kidugod innen a fejed. Mindegy, melyik ajtón
próbálsz kilépni. Egyedül velem juthatsz ki élve!
Mindegy, melyik ajtón lépsz ki. Ezzel azt akarta jelezni
Marcusnak, hogy hagyja ott őket, és menjen ki egy másik
bejáraton. Gayle közben elkezdett hevesen reszketni a férfi
karjában. Rá kellett harapnia a pokrócra, hogy a vacogó fogai
zaját ne lehessen hallani.
Ki kellett vinnie innen Gayle-t. Ki, a mentőhöz. Kezdett sokkos
állapotba kerülni.
– Nocsak – beszélt tovább Scarlett Sweeney-hez pimasz
hangon, amivel leplezni próbálta a fájdalmat. – Remélem

837
kényelmes a cipőd, mert végig gyalog fogunk menni. – Mordult
egyet, majd behízelgő hangon folytatta: – Viszlát, kulcscsomó!
Helló, rohamosztag! Át a garázsajtón, ki a nyílt terepre.
Marcus a csontig hatoló félelemérzet ellenére elvigyorodott.
Úgy tűnt, Scarlett kihajította a furgon kulcsát a feljáróra.
Remélhetőleg Kate ott vár a fán, ahogy megbeszélték. Most rajta a
sor.
– Na, gyerünk, mire vársz? – cukkolta Scarlett. – Menj a
kulcsért! Ezt szeretném látni!
Sweeney csak felröhögött.
– Kár a gőzért, édes! Hogy kidobja a saját kulcsát? Nagyon
okos. Na, menjünk! Vezethet. Én majd meghúzom magam, és
gondoskodom arról, hogy ne álljon meg.
Némi dulakodás hallatszott a garázs felől, ahogy Sweeney a
betonon keresztül a kocsihoz ráncigálta Scarlettet. Ezt őrjöngő
hang követte, amikor Sweeney rájött, hogy a nyomozónő tényleg
az ő kulcsát hajította el.
Marcus azonnal tudta, hogy itt az ő lehetősége. Bízva abban,
hogy Scarlett meg tudja védeni saját magát, óvatosan kikúszott a
búvóhelyéről az ajtó mögött, kisurrant a mosókonyhából, és
visszaért az előcsarnokba. Elindult a bejárati ajtó felé, némi
birkózás árán kinyitotta, és Gayle-lel együtt bevették magukat az
éjszaka sötétjébe.
A hold éppen csak kezdett kibújni a hegyek mögül, és ezüstös
fénnyel vonta be a birtokot. Nem volt olyan erős fény, mintha
reflektoroznának, de ha nem óvatosan halad, észrevehették. Ezért
szorosan a fal mellett, a garázzsal ellentétes oldal mentén futott
végig, majd kisurrant a hátsó fal mellett vágott nyíláson a
drótkerítésen át. Gyors pillantást vetett hátra, és a vér megfagyott
az ereiben.
Kate Coppola a nyitott garázsajtó felé lopakodott, nyomában
egy nagydarab szőke figurával. A férfi kezében pisztoly. Marcus
szíve összeszorult. Nem voltak mesterlövészek a fákon.
De nem létezett olyan, hogy ő a sorsára hagyja Scarlettet.
Kiviszem Gayle-t, és visszamegyek. Átbújt a lyukon, és teljes

838
erejéből futni kezdett a másik kerítés felé. Azon is átjutva éles bal
kanyart vett a főút irányába.
– Marcus!
Az ismerős hang hallatán hirtelen megtorpant. Amikor
hátrafordult, ott találta magát szemben Deaconnel és Diesellel,
akik épp feléje futottak. Minden gondolkodás nélkül Gayle-t
Diesel kezébe nyomta.
– Vidd el innen! Sweeney elkapta Scarlettet, az egyik samesza
pedig Kate-et.
– A rohadt életbe! – mormogta Deacon. Az egyik kezében a
telefonját tartotta, de a másikkal megragadta Marcust, hogy ne
tudjon rögtön elszaladni.
– Várj egy másodpercet!
Marcus kiszabadította magát.
– Scarlettnek nincs egy felesleges másodperce sem!

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 23:30

Marcus nagy iramban elnyargalt. Hallotta, hogy Deacon fut utána,

és közben erősítést kér. Hát ennek épp ideje volna. A hátsó
drótkapunál egy pillanatra megállt, és megvárta, hogy Deacon
utolérje. Benéztek a lyukon keresztül az udvarra, mire Marcusból
dühös kiáltás tört ki.
– Bassza meg!
– Bassza meg! – sziszegte Deacon ugyanabban a pillanatban.
Scarlett ott állt a felhajtón, nem túl jól kivehetően a halvány
holdfényben, két kezével a tarkóján, Sweeney pedig
végigtapogatta fegyverek után kutatva. Eddig három pisztolyt és
két kést húzott elő a zsebeiből és a mellényéből, de a folyamat
közben a saját, hangtompítóval felszerelt pisztolyát végig a nő

839
tarkójának szegezve tartotta. Scarlett egyik kezét vér borította,
ahol Sweeney golyója eltalálta.
Kate Coppola ugyanebben a testhelyzetben állt, mindkét
kezével a tarkóján. A hatalmas szőke fickó pisztolyt szegezett a
hátának, tapogatva kereste a további fegyvereket. Kate puskáját a
saját hátán vetette keresztbe.
Marcus át akart rohanni a kapun, hogy Scarlettet kiszabadítsa,
de nem volt útközben semmilyen fedezék. Bármilyen heves
mozdulat ebben a helyzetben a nő életébe kerülhetett. így helyette
ott kellett állnia, és tehetetlenül figyelnie az eseményeket.
– Köszönöm, Decker! – mondta Sweeney. – Igazából nem
számítottam magára, de örülök, hogy itt van.
–Telefonáltam volna, de elfelejtettem elhozni a mobilomat.
Még mindig ott hever az irodámban az asztalon. Azért jöttem
vissza, mert a laptopom töltőjét a konyhapulton felejtettem.
Marcus összevonta a szemöldökét. Próbálta felidézni a
makulátlan konyhát. Ott nem hevert sehol semmiféle töltőkábel.
– Hát, mint mondtam, örülök, hogy itt van. Most pedig tudja,
mit kell tennie.

– Miért, mit tud, mit kell tenni? – kérdezte Scarlett

ellenségesen.
– Ölni és eltakarítani – felelte a nagy szőke tömören és velősen.
– Nálunk ez vár a hívatlan vendégekre.
Sweeney fürkészően nézett végig Kate–en.
– Ez a némber lenne a sok rohamrendőr meg szövetségi
ügynök? Egy vörös nő puskával? Ki ez a nő?
Kate némán meredt rá, de nem szólt.
A Decker nevű ember ügyes mozdulattal elővette a jelvényt
Kate zakójának a zsebéből.
– Kate Coppola különleges ügynök – felelte. A jelvényt zsebre
vágta, majd a nő egyik csuklójára kattintottá a bilincset,
hátrahúzta a másik karját, és azt a csuklóját is odabilincselte.
Kate nagyon dühösnek látszott, és Marcus azon tűnődött,
hogyan sikerülhetett a szőkének fölé kerekednie.

840
 – Most maga jön, asszonyom – szólt Decker Scarlettnek, aki
keserűen felnevetett.
– Asszonyom? Most viccel, ugye?
– Mi itt nem viccelődünk, asszonyom. – Decker félrehúzta
Scarlettet, kicsit távolabb Sweeney–től, megfordította, hogy arccal
a másik férfi felé forduljon, aztán ugyanúgy megbilincselte, ahogy
előtte Kate-et.
– Egyelőre hagyja ott Bishop nyomozót – utasította Sweeney. –
Szükségem lesz rá, amikor O’Bannion visszatér. Mert jönni fog,
az biztos. Olyan alkat. A vöröset meg vigye el a faaprítóhoz.
Marcus ettől annyira elborzadt, hogy csak bámulni tudott
mereven maga elé. Faaprító?! Minden igyekezetére szüksége
volt, hogy ne kalapáljon annyira a szíve. A pulzusa már valahol a
sztratoszférában járt.
– Igen, uram! – válaszolt Decker udvariasan. – Ja, és Seant
megtaláltam a garázsban, amikor megjöttem. Remélem, nem veszi
rossz néven, de hátravittem a gödörhöz őt is, hogy erre már ne
legyen gondja.
Sweeney először ingerült lett, majd megkönnyebbült arcot
vágott.
– Köszönöm, Decker! Díjazom a segítségét.
– Van még valami, uram?
– Nem, köszönöm, egyelőre ennyi.
Marcus és Deacon egy lépést hátralépett. A falhoz lapulva
várták, hogy a Decker nevű ember áthaladjon Kate–tel a kapun. Itt
alkalmuk lesz rá, hogy megrohanják, és kiszabadítsák Kate-et. De
ehelyett a fülüket dulakodás hangja ütötte meg. Kate úgy
vergődött, mint egy vadmacska, próbált kiszabadulni. Sweeney
egy lépést tett feléjük, ellépve Scarlett mellől, hogy segítsen
Deckernek megfékezni Kate-et. Meglátva a hirtelen termett
lehetőséget, Marcus és Deacon pisztollyal a kézben futásnak
eredt, de kisvártatva megtorpantak a döbbenettől, amikor Scarlett,
Kate és a nagydarab szőke Decker egyszerre emeltek fegyvert
Sweeney-re. Scarlettnek és Kate-nek is lazán lógott a bilincs az
egyik csuklójáról.

841
 – Lassan közelítsenek! – szólt Decker Marcusnak és
Deaconnek anélkül, hogy hátrafordult volna. Közben Kate
puskáját szegezte Sweeney-re. Egyenesen a fejére célzott. – Csak
semmi hirtelen mozdulat, kérem!
– Mi a fene folyik itt, Kate? – kérdezte Deacon.
Kate fejével Decker felé biccentett.
– Ananász a tengerben – felelte.
– Ja! – mondta Deacon. – Szólhattál volna!
– Szándékomban állt – vágott vissza Kate –, csak átmenetileg
kissé el voltam foglalva.
– Hogy mi van? – értetlenkedett Marcus.
– Én sem értem – szólt közbe Scarlett. – Amikor úgy tett,
mintha megbilincselne, egy pisztolyt nyomott a kezembe. Én meg
csak sodródtam az árral.
Decker visszaadta Kate-nek a puskáját, majd elővett még egy
pár bilincset a farzsebéből. Sweeney gyilkos pillantásokat vetett
rá.
– Alaposan lóvá tett, Mr. Decker.
– Pont ez volt a cél – felelte Decker. – Uram.
Hirtelen Sweeney megpenderült, majd hátrabukfencezett, a
halomba rakott fegyverek irányába, amiket Scarlett-től szedett el.
Decker megingott, és fél térdre esett, az arcára sokk ült ki. Az
oldalából egy kés nyele állt ki. Sweeney, lógó bilinccsel a
csuklóján, megragadott kettőt Scarlett fegyverei közül – mindkét
kezébe jutott egy –, aztán lövöldözni kezdett. Scarlett döbbenten
hátralépett, és hátraesett a fenekére. Marcus állati üvöltést hallott,
majd rájött, hogy a hang a saját mellkasából tört elő. Ö is tüzet
nyitott, és félig-meddig érzékelte, hogy Deacon és Kate is
felemelte a fegyverét. Néhány pillanatig pokoli lárma és zűrzavar
volt, a golyók repkedtek a levegőben. Majd amilyen hirtelen
kezdődött, úgy el is ült a zaj. A nyomában beálló csend súlyosan
lógott a levegőben, amelyet átjárt az elhasznált puskapor fullasztó
szaga.
Sweeney a saját udvarán feküdt, összerogyva, a testét golyók
lyuggatták, a szeme vakon meredt az égboltra.

842
 Pont, mint Tata.
Végre, gondolta Marcus, és odaszaladt Scarletthez, aki a hasán
feküdt, maga előtt kinyújtott karokkal, még mindig a fegyverét
markolta a klasszikus kétkezes módszerrel. Marcusban most
tudatosult, hogy a nő villámgyorsan tüzelő pozícióba
helyezkedett, és alaposan kivette a részét a Sweeney testét érő
golyózáporból. Felnézett a férfira, katonásan biccentett felé, ő
pedig majdnem összeesett a megkönnyebbüléstől.
Felnyalábolta a nőt, egyáltalán nem érdekelte, hogy ki mit
gondol. Az arcát a nyakába temette, aztán reszkető lélegzet
szakadt ki belőle.
– Istenem! Azt hittem, eltalált. Azt hittem meghaltál!
– Semmi bajom – motyogta –, csak a mellényt érte a golyó.
Kicsit belém szorult a szusz.
Azért felszisszent, amikor a férfi erősen magához szorította.
– Na, jó, lehet, hogy egy kis zúzódásom is van.
Marcus azonnal elengedte, és egész testében remegni kezdett.
Most, hogy vége volt, úgy reszketett, mint a nyárfalevél. Még
egypár pillanatig gyengéden a karjában tartotta a nyomozónőt,
majd felemelte a fejét, hogy felmérje a helyzetet.
Deacon ott térdelt Sweeney holtteste mellett, és egymáshoz
bilincselte az élettelen csuklóit, mielőtt még a pulzusát ellenőrizte
volna. Kate újra a hátára vetette a puskát, aztán Decker mellett
próbált segédkezni. A férfi leginkább ingerültnek tűnt, amikor
kihúzta a kést az oldalából.
– Kutya bajom, Coppola ügynök – mondta önutálattal a
hangjában. – Csak nem hiszem el, hogy ez a kis pondró megszúrt.
Eltolta magától Kate segítő kezét, az arca vöröslött a
szégyentől.
– Tényleg semmi bajom. Még a játszótéren is komolyabb
sérüléseket szereztem. – A hatalmas férfi lassan felegyenesedett. –
Van a mosókonyhában elsősegélydoboz. Betömöm ezt egy kis
gézzel.
Marcus kinyitotta a hátizsákot, amit Isenbergtől kaptak, és
előhúzott négy guriga gézt. Hármat odadobott Deckernek, a

843
negyediket meg megtartotta, hogy bekötözze azt a kis sebet, amit
Sweeney ejtett Scarlett jobb csuklóján.
– Meghalt? – kérdezte, miközben Scarlett kezére tekerte a
pólyát.
Deacon különleges szemében ott tükröződött a
megmásíthatatlan válasz.
– Végérvényesen, igazán, teljesen halott – felelte.
Marcus szája széle megrándult a meghatottságtól a régi, Óz, a
csodák csodájából származó idézet hallatán. Pont erre a kis
löketre volt szüksége, talpra ugrott, majd Scarlettet is felsegítette.
Odament Sweeney holttestéhez, elégedetten nyugtázta, hogy a
lövések nagy része a koponyáját érte. A feje felső része szinte
teljes egészében hiányzott. Sweeney inge is tele volt szórva golyó
ütötte lyukakkal, az anyag vérben úszott. Ám volt egy terület,
amit nem találtak el az őrült lövöldözés során.
Marcus Sweeney mellkasára irányította a fegyverét, és
meghúzta a ravaszt, amivel telibe találta a férfi nem létező szívét.
– Ezt Cal nevében – mondta halkan. – És Tala és a többiek
nevében.
Megrázkódott, amikor Scarlett odalépett hozzá, és átölelte.
– Sss. Vége. Nincs tovább – suttogta a nő, majd ringatni
kezdte. Marcus ekkor döbbent rá, hogy patakzik a könnye. És
Scarletté is.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 5., szerda, 23:55

Micsoda makacs egy őrült, gondolta Kate, ahogy haladt Decker

mögött a nagyobbik fészer felé, amelyiknek cirkuszsátorra
emlékeztető teteje volt. Hiszen megkéselték, az ég szerelmére, de
úgy viselkedett, mintha ez nem lenne több holmi

844
szúnyogcsípésnél, és erősködött, hogy a mentősök Sweeney
fiával, Seannal foglalkozzanak ahelyett, hogy az ő sebét látnák el.
Mögöttük haladt a két mentős, maguk mögött vonszolva a
felszerelésüket az erdős területen át.
– Itt vannak bent – mondta Decker, aztán kinyitotta a nagy
fészer ajtaját. – Sean, Stephanie Anders és Dave Burton. Burton
sérülését is el kell látni. Sweeney levágta a fickó fülét.
– Hát ez csodás – dünnyögte Kate.
– Az ifjú hölgyön csak kisebb sebek és horzsolások vannak –
folytatta Decker. – Az ellenfele rosszabbul járt, nekem elhihetik.
Kate-nek földbe gyökerezett a lába, amikor belépett, és
meglátta az ipari méretű aprítót, aminek a csöve egy hatalmas
tátongó gödör fölé nyúlt be középen. Szörnyű bűz terjengett
odabent, uralkodnia kellett magán, hogy ne öklendezzen. De ez
csak részben sikerült.
– Elnézést a bűz miatt – motyogta Decker. – Ki volt adva, hogy
szabaduljak meg az összes hullától a héten, de gondoltam,
megtartom őket, mert kellhet a bizonyíték. Chip és Marlene
Anders, meg Demetrius is sekély sírba vannak eltemetve itt, a
sátor alatt. Remélhetőleg a halottkémek megtalálnak minden
bizonyítékot, amire csak szükségük van.
Odavezette őket egy sarokba, ahol már korábban felhúzott
nagyobb darab farostlemezekből egy összetákolt térelválasztót.
– Nem akartam, hogy Sweeney észrevegye őket. Nem túl sűrűn
fordult meg itt, de mivel azzal fenyegetőzött, hogy Seant ő maga
tölti be az aprítóba, gondoltam, egyszer csak felbukkanhat.
Decker elhúzta a térelválasztót. És lefagyott.
– Azt a kurva! – mormogta, és odaszaladt a székhez, ahol
Stephanie Anders földi maradványait találták már csak.
A lány torkát elvágták, körülötte a talajt vastagon borította a
vér.
– Ez azért komolyabbnak tűnik az apróbb sebeknél – jegyezte
meg Kate halkan.

845
 Decker közben már egy másik, üres és az oldalára borult szék
mellett állt. Mellette egy üres talicska, szintén felborítva. A
talajon szanaszét elvagdosott kötelek hevertek.
– Burton meglépett – mondta komoran. – És Sean is.
– Ez meg hogy lehet? Nem arról volt szó, hogy Sean már szinte
halott? Decker ajka elkeskenyedett.
– Teljesen úgy festett. Akár meg is halhatott közben.
Mindenesetre Burton meglépett – felemelte az egyik elvágott
kötelet. A széle recés volt.
– Gondolom, Seannál volt valami kés elrejtve. Én nem
kutattam át, a csuklója össze volt kötve. A francba!
Látszott rajta, hogy nagyon elégedetlen saját magával.
– Vagy ő, vagy Burton, de valaki elvágta a köteleiket.
Bármelyikük tette is, most mindketten szökésben vannak.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 6., csütörtök, 00:10

– Tessék, víz! – Diesel egy üveget nyomott Scarlett kezébe, egyet

pedig Marcuséba is.
A birtok főbejárata felé haladtak, ahol a kocsijukat hagyták.
Közben megérkeztek a mentősök, és az egyik csapat már el is látta
Gayle-t. A másik pedig Davenport ügynökkel és Kate-tel
foglalkozott.
– Sweeney halott?
– Nagyon is – felelte Marcus. Nagy, szomjas kortyokban
döntötték magukba a vizet mindketten. – A fenébe, erre nagy
szükségem volt!
Diesel már adta is a következőt.
– Töltsd csak fel a könnyzacskóidat! – mondta Marcusnak, és
jelentőségteljes pillantást vetett a férfi vörösre sírt szemeire.

846
 – Cseszd meg! – vágta rá Marcus szeretetteljesen. Egyáltalán
nem szégyellte a könnyeit. Katartikus érzés volt a sírás, különösen
miután azt az utolsó golyót beleengedte Sweeney szívébe.
Scarlett megrázta a fejét.
– Hol van Gayle?
– A mentő bevitte a megyei kórházba – válaszolta Diesel. –
Megfigyelés alatt tartják a szíve miatt. Én is vele akartam menni,
de ragaszkodott hozzá, hogy maradjak, és nektek segítsek. Ki az a
Mr. Szörfös USA? – kérdezte, miközben Decker és Kate felé
mutatott, akik épp ekkor értek vissza a fészerből, és feldúlt arccal
magyaráztak Deaconnek.
– Azt hiszem, ő az FBI beépített embere – felelte Marcus.
– Ebben a pillanatban egyik sem tűnik túl boldognak – jegyezte
meg Diesel.
– Hát, nem annyira. Ugye? – értett egyet Scarlett. –
Hátramentek Sweeney fiáért, aki megsebesült. Mivel Sweeney
meghalt, gondolom, azt reméljük, hogy a fiától megtudunk
további részleteket. De ahogy az arcokat elnézem, szerintem nem
élte túl.
Diesel gondterhelt pillantással nézett körbe a sok FBI–
ügynökön.
– Már megbocsáss, Scarlett, de hirtelen mintha kicsit sokan
lennének itt a rendőri erők.
– Megbocsátok. – Scarlett elfojtott egy mosolyt. – És
kimentelek, ha keresnek.
–Tiszta lelkiismerettel jelenthetem Gayle-nek, hogy saját
szememmel láttalak titeket, éltek és virultok. Visszamegyek a
kórházba, megnézem őt és Stone-t is.
Óvatosan kihátrált a rohamrendőrök és a szövetségi ügynökök
egyre szaporodó köréből, beszállt a kocsijába, aztán elhajtott.
– Ha az ember tisztában van azzal, hogy mennyire retteg a
kórházaktól, ez azért elég sokat elárul – mondta Marcus halkan,
majd hirtelen hangnemet váltott, mert Deacon, Kate és Davenport
ügynök elindult feléjük. – Mi történt?

847
 – Haladjunk sorban! – mondta Kate, és egymás után mindenkit
bemutatott Davenportnak.
– Tehát maga volt régről beépülve – jegyezte meg Marcus.
– Így van – felelte Davenport. – Gene Decker néven ismertek.
De talán nem lenne túlzás azt állítani, hogy mostanra bedőlt a
fedősztorim.
Deacon arca kicsit megrándult, ahogy Marcusra nézett.
– Viszont ha az FBI mégis visszaküldi Davenportot ebbe a
beépített státuszba, akkor ez lehet életed legnagyobb olyan
sztorija, amit nem írhatsz meg.
– De hisz vége! – mondta Marcus, majd elhallgatott, és elfogta
a nyugtalanság. – Miért ne hozhatnánk le a sztorit? Hiszen
valóban vége van, nem?
Davenport megrázta a fejét.
– Még nem. Legalább két ember meglógott. Dave Burton, aki
Sweeney megbízott biztonsági főnöke volt, valamint Sean
Cantrell, az informatikai vezető, aki mellesleg Sweeney fia. Ezek
a fickók mindenféle dolgokkal kereskedtek. Drogokkal, pornóval,
emberekkel. És gyerekekkel – tette hozzá eltorzult arccal.
– Elkezdtük átfésülni a birtokot, de meglóghattak, amíg mi
Sweeney-vel voltunk elfoglalva – folytatta Kate haragos
tekintettel. – Körözést adtunk ki rájuk.
– Woody McCord az egyik ügyfelük volt? – kérdezte Marcus.
Davenport felvonta a szemöldökét.
– Igen. Miért, ismerte?
– Mi lepleztük le – mormogta Marcus. – A Ledgerben, de
sajnos nem ástunk elég mélyre. Sweeney viszont megijedt, hogy
esetleg folytatjuk az ásást, ezért vett minket célba.
– Gyűlölte magukat – erősítette meg Davenport. –
Mindannyian gyűlölték. De most már mind vagy meghaltak, vagy
a sitten vannak, vagy biztonságos búvóhelyen. – A válla
gondterhelten megereszkedett. – Kivéve öt embert: az a kettő, aki
megszökött, Joel Whipple, aki a könyvelést csinálta, és az új
biztonsági ember, akit Trevinónak hívnak.
– Ez csak négy – jegyezte meg Marcus.

848
 – Ja, van még egy ötödik, bedugva az ágy alá az egyik emeleti
hálóban. A neve Rod Kinsey. Tegnap reggel érte egy golyó.
Bivalyerős nyugtatót adtam neki, azóta alszik. Kétlem, hogy tudna
bármit is, csak egy egyszerű lakájszerűség volt.
– Merre van Joel és Trevino? – kérdezte Scarlett. – És hogyan
szökött meg az első kettő?
– Még nem tudjuk pontosan – válaszolta Kate komoran. –
Burton és Sean már nem volt a fészerben, amikor odaértünk.
Valaki elvágta a köteleiket, ja, és Stephanie Anders torkát.
Úgyhogy ő is meghalt.
– Az jó – bökte ki Marcus. – Már hogy az az Anders
nőszemély meghalt, arra értettem. Nem arra, hogy a többiek
eltűntek.
Scarlett nyugtatólag a karjára tette a kezét.
– Vegyük át az elejéről! – javasolta. – Mondja el, mit tud
Sweeney szervezetéről! Mi Demetriusról és Alice-ről tudunk, de
ennél többet nem.
– Rendben – felelte Davenport. – Sweeney, Demetrius, Joel és
Reuben tulajdona volt ez a bűnszövetkezet. Sweeney és
Demetrius együtt kezdte az ipart, még a nyolcvanas években
drogokat hoztak be Floridából. A törvényesnek látszó álcájuk a
játékkereskedelem volt mind a mai napig. Rengeteg plüssmackót
mozgattak ide-oda, tele tablettákkal. De aztán Floridában is
megszigorították a tablettákra vonatkozó szabályozást. És ekkor
terjesztették ki a tevékenységi kört az emberkereskedelemre;
felnőtteket és gyerekeket adtak–vettek, munkára és szexre.
Sweeney volt a vezérigazgató, és az eladásokért felelt, Demetrius
pedig a felhozatalt kezelte. Amennyire beleláttam a dologba, úgy
csinálták, hogy emigrálni készülőket csaltak az országba
ideiglenes vízummal. A tanultabbakat célozták meg, mert azokért
több pénzt kaptak. De azért kétkezi munkásokból is kijutott
rendesen. És persze egy csomó embert belekényszerítettek a
szexkereskedelembe, mindenhonnan, külföldieket és itthoniakat
is. És ahogy mondtam, Reuben felelt a biztonságért, Joel pedig
vitte a könyvelést.

849
 – A maga szerepe mi volt? – tudakolta Scarlett.
– Engem testőrnek vettek fel Sweeney mellé, de így sok fontos
információhoz nem fértem hozzá. Ezért a tartótisztem elintézett
egy kis balesetet: kaptam egy golyót, így nem lehettem többé
testőr. Mivel matekból van diplomám, meggyőztem őket, hogy a
könyvelésen hasznomat veszik, én meg arra számítottam, hogy
belelátok az ügyeikbe. De csak a törvényes üzletekhez engedtek
oda. Vissza akartam kerülni a biztonsági csapatba, de inkább a
taktikai részhez, nem a személyi testőr vonalra.
Arra gondoltam, egy taktikai–biztonsági vonalon mindenféle
infohoz hozzájutok, de bent tartottak a könyvelésen, és csak telt az
idő, nem tudtam elég hasznos eredményt produkálni.
– És akkor létrehozott egy üresedést, és betöltötte az állást? –
kérdezte Kate.
– Nagyjából, igen. Reuben volt a biztonságiak feje, egyben
Dave Burton főnöke. Valaha mindketten zsaruként dolgoztak
valahol Tennessee-ben. Régi szálak fűzték össze őket. Mivel ebbe
a klikkbe nem tudtam befurakodni, gondoltam, tönkreteszem.
Jason Jackson a belvárosi irodában melózott, a biztonságiaknál.
Összebarátkoztam vele, így már volt ürügyem arra, hogy időnként
feljárjak hozzájuk. Vártam a lehetőségre, hogy feltörjem a
rendszert, és megtaláljam a bizonyítékot, amiért eleve beépültem.
Ez a lehetőség akkor jött, amikor Taláról levágták a
nyomkövetőjét. Jacksonnak drogot adtam be, mert aznap ő volt
szolgálatban, aztán hazavittem, mintha túl beteg lenne ahhoz,
hogy dolgozzon. De valójában a vezetői feladatra hajtottam, ezért
elcsaltam Reubent, a biztonsági főnököt oda, ahol Jackson is volt,
neki is beadtam a cuccot, majd bezártam mindkettőt egy biztos
helyre. A tartótisztemnek pedig kódolt üzenetet küldtem, hogy hol
találja őket.
– Reuben állására hajtott? – faggatta Scarlett.
– Nem igazán. Csak ki akartam őt iktatni, hogy jobb
hozzáférésem legyen a vezérkarhoz. Reuben szorosan fogta a
gyeplőt, minden részlegét egymástól jól elkülönülve tartotta. Egy
darabig Sweeney testőre voltam, de Reuben gondoskodott róla,

850
hogy mi, testőrök ne tudjunk túl közel kerülni, és kiismerni az
üzletet.
– Hol van az a hely, ahol Reubent és Jason Jacksont elrejtette?
– kérdezte Deacon.
– Egy lakásban vannak a tartótisztem lakhelyétől nem messze.
A tartótisztem a reptéri szállóhoz parkolt le Reuben kocsijával, az
volt a terv, hogy onnan visszamegy a lakásba, és azt a kettőt
őrizetbe veszi. A gond az, hogy közben megszakadt vele a
kapcsolatom. Éppen arra készültem, hogy vészhívást adok le a
helyi központnak, amikor nekem szegezte azt a puskát, Coppola
ügynök. Minden kezdett darabokra hullani, nem akartam, hogy
Sweeney teljes vezérkara kinyírja magát.
– Kiküldtünk egy egységet arra a lakásra – mondta Kate. – De
még nem hallottunk felőlük.
– Megszerezte az adatokat, amiket keresett? – kérdezte
Deacon.
Davenport bólintott.
– Valamennyit. Egy csomóról csináltam másolatot. Van, ami
még itt fent van. – A fejére bökött. – És van, ami még a
számítógépeken az irodákban, bár gondolom, ezeket Sean közben
megsemmisítette.
– És mi a helyzet Seannal? – érdeklődött Scarlett. – Azt
mondja, ő Sweeney fia?
– Igen. Sweeney-nek a fia és a lánya is az alkalmazottja volt.
Tudják, Alice.
– Ó, igen – felelte Marcus elsötétült arccal –, Alice-hez volt
szerencsénk.
Scarlett nyugtatásként megdörzsölte a férfi hátát, miközben a
kérdését Davenporthoz intézte.
– És mi volt Alice szerepe az egészben? Azonkívül, hogy egy
velejéig romlott, szarkavaró ribanc?
Davenport szája széle megrándult.
– Alice volt Sweeney jobbkeze, a majdani örököse. A nő hideg,
mint egy jéghegy, és megvan a magához való esze. Sean volt az
IT. Magának való, könyvmoly típus. Úgy vettem le, mintha nem

851
bírná az apját, de nem erőltettem, mert biztosan nem ismerte volna
el. A vér a garázsban Sean vére. Betámadta Sweeney-t azzal, hogy
az öreg állítólag pénzeket csaklizott el a cég kasszájából, aztán
azzal cukkolta, hogy visszavette a pénzt saját magának. Végül
fegyvert fogott rá, Sweeney meg simán kicsavarta a kezéből a
pisztolyt. Sean aktakukac volt, Sweeney pedig elég jó fizikai
erőben volt. Sweeney leteperte Seant, megkötözte, és addig
vagdosta le az ujjait meg a lábujjait, amíg végül Sean elárulta neki
a bankszámlaszámokat és jelszavakat.
– És maga ott állt a garázs mellett... és ezt simán
végighallgatta? – kérdezte Scarlett, szemmel láthatólag
felháborítónak ítélte a gondolatot, hogy Davenport tanúja egy
ilyen jelenetnek, és nem lép közbe.
– Mondhatjuk, hogy „simán végighallgattam”, de a kis
fészerből – válaszolta Davenport jeges hangon. – Amikor
bejutottam Sweeney-hez ebbe a házba, teleraktam az egészet
poloskával. A kis fészer volt a lehallgatóközpontom. Ha
közbelépek, akkor ott helyben lebuktam volna, és háromévnyi
munkám megy veszendőbe.
– Bocsánat a kirohanásért – szabadkozott Scarlett mereven,
mert először bosszantotta a férfi válasza, de aztán megenyhült. –
Biztos nagyon megterhelő volt magának ez az egész – tette hozzá
együttérzően.
Davenport egy fejbólintással nyugtázta a szavait.
– Igen, az volt – ismerte el. – Az elmúlt három évben
betekintést nyertem a történések kisebb-nagyobb részleteibe. Ahol
tudtam, megmentettem az embereket. De persze a legtöbb esetben
nem tehettem semmit az áldozatokért. Miután Sweeney kiszedett
mindent Seanból, amire szüksége volt, azzal fenyegette, hogy élve
beküldi a faaprítóba. – Marcusra pillantott. – Végül azért hagyta
abba a kínzását, mert magával kellett találkoznia, így ott hagyta
megkötözve a garázsban. Én meg elrejtettem Seant, mert tudtam,
hogy az ő birtokában van a sok valódi, kulcsfontosságú
információ. Ezért akartam megreszkírozni a hívást a központnak,
hogy orvosi segítséget kérjek neki.

852
 – De Seannak nyoma veszett – tette hozzá Marcus a fejét
ingatva. – És ez a Burton, aki Reuben beosztottja volt, ő is eltűnt?
– El. Nyilván Seannál még volt egy kés. Minden kötelet
átvágtak.
– Sean miért árulta el az apját? – kérdezte Scarlett.
– Mert Sweeney meggyilkolta az anyját.
– Ó! – mondta Kate. – Hát ez elég erős ösztönző.
Davenport bólintott.
– Seannak elég esze volt, és motivált is volt. Meg kell őt
találnunk, meg Burtont is.
– Mi a helyzet Chip Andersszel és Marlene-nel? – folytatta a
kérdéseket Scarlett.
Decker elhúzta az ujját a torka előtt.
– Sweeney arra is odafigyelt, hogy fájjon. Én ástam el őket a
nagy fészerben. Demetrius is ott van az egyik sírban, de a teste
eléggé össze van... kaszabolva. Sweeney különféle késeket
használt arra, hogy Demetriusból a halála előtt kiszedje a
tudnivalókat a szerződésekről és a beszállítókról.
– Nagyon helyes – szólt közbe Marcus hűvösen. – Az a
gazember lőtte le Phillipet, Edgárt és Spangler ügynököt.
Megérdemelte a halált.
– Volt még valaki, akit megölt vagy elrejtett valahova? –
kérdezte Kate.
– Én nem öltem meg senkit – magyarázta Davenport. – De
elrejtettem Reubent, Jason Jacksont, Dave Burtont, Stephanie
Anderst és Béllé Connort.
– Ő Drake testvére – egészítette ki Deacon. – Jól tette. Voltam
azon helyszínen, és örülök, hogy a nő megúszta. Merre van?
– Felkerestem az egyik munkahelyén, azt mondtam neki, hogy
rendőr vagyok, és veszélyben az élete – magyarázta Davenport. –
Javasoltam, hogy ne menjen haza, hanem keressen egy barátot,
akinél meghúzhatja magát néhány napig. Abban reménykedtem,
hogy felhívja az igazi rendőröket, hogy engem ellenőrizzen. Nem
az volt a célom, hogy maguk elől is bujkáljon. Kicsit feltúrtam a
lakását, hogy rendes emberrablásnak nézzen ki. Azt reméltem,

853
hogy nyomozni kezdenek, és közben kiderülnek a dolgok Drake-
ről, a testvéréről. Drake pedig elvezette volna magukat Stephanie
Andershez, aki Chiphez és végül Sweeney-hez. De úgy tűnik,
Andersre maguktól is rátaláltak.
– Anderst a kutyájuk révén találtuk meg – árulta el Scarlett. –
Bár a kutya nem került elő soha.
– Marlene azt állította, hogy a kiképzőnél van. Biztos vagyok
benne, hogy a kutyakiképző nevét megtaláljuk valahol Chip
házában. Nekem megvan Béllé Connor telefonszáma.
Valószínűleg szólhatunk neki, hogy tiszta a levegő.
Deacon félrebillentette a fejét, és hosszan nézett Davenportra.
– Maga ott járt Chip Anders házában. És maga hagyta hátra
nekünk Mila és Erica nyomkövetőjét.
– Így van. Ez a kis akció majdnem lebuktatott.
– Nagyon fontos volt – mondta Deacon –, köszönjük!
– És mi a helyzet Joellal? – kérdezte Kate. – A könyvelővel.
– Lehet, hogy ő hajlandó lesz átadni a bizonyítékokat. Nekem
az volt a benyomásom, hogy ki akart szállni a buliból. Minden
bizonyítékot, amire csak szükségük lehet, megtalálnak Sweeney
házában és az irodájában. Én boldog lennék, ha soha többé
egyikbe se kellene betenni a lábamat. Ma reggel azt gondoltam,
örökre lelépek onnan, azt remélve, hogy megtalálom a
tartótisztemet. Aztán hallottam, hogy megtámadták a Ledgert, és
hogy Sweeney túszul ejtette Gayle-t. Úgyhogy visszajöttem.
– Köszönjük! – mondta Scarlett. – Nagy szolgálatot tett vele
mindannyiunknak.
Marcus ismét megnézte a sebet Scarlett csuklóján, és
elégedetten látta, hogy a vérzés nagyjából elállt.
– Mi visszamegyünk a kórházba, hogy erre ránézzen valaki, és
hogy a családommal legyünk. De tudják, hol keressenek, ha még
bármire szükség lenne.
– Majd még részletes vallomást kell tennünk Zimmerman
különleges ügynöknek – emlékeztette Davenport
jelentőségteljesen.

854
 Marcus eltűnődött, mi mindent mesélhetne még a beépített
ügynök, de már nem akart ebbe belemenni. Ennél többet úgysem
mondanának el neki, és őszintén szólva, már azon is csodálkozott,
hogy ezt a sok mindent megosztották vele.
Kate a mentősökre mutatott, akik a bekötőút legvégén parkoló
mentőautó mellett várakoztak.
– Davenport, nézesse meg magát velük! És ha azt mondja
nekem, hogy erre semmi szükség, akkor hazudik – csattant fel,
mert látta, a húshegy már nyitotta volna a száját, hogy pont ezt
mondja. – Már teljesen átázott a géz, amit betömött a sebbe,
lassan az inge is szépen átvérzik. Nem szeretném, ha a
vérveszteségtől összeesne nekem, miközben a főnökömet
tájékoztatjuk.
Davenport az oldalához nyúlt, és elhúzta a száját, mert az ujjai
ragacsosak lettek a vértől.
– A francba! Rendben. De abba az izébe nem szállók be!
Marcus, Scarlett és Deacon otthagyta őket, hadd
veszekedjenek.
– Mindig elég parancsolgatós volt – súgta Deacon, amikor
néhány méterrel odébb értek.
– Hallottam ám, Novak! – kiáltott oda Kate késlekedés nélkül.
Deacon elvigyorodott.
– És olyan hallása van... – De a mondatot már nem tudta
befejezni.
A mentőautó hátsó lámpája szinte szétrobbant, Davenport
pedig megtántorodott, majd térdre rogyott. Lenézett a vérre, ami
már teljesen átitatta az ingét, az arca sokkos állapotba merevedett.
– Mindenki a földre! – kiabálta Deacon.
Marcus Scarlettre vetette magát, majd beugrott vele az ott
parkoló mentőautó mögé. A nő felnyögött fájdalmában, amikor
földet értek. A pokolba! Már így is volt rajta sérülés, amit a
korábbi golyó okozott a golyóálló mellényén keresztül.
– Bocsáss meg! – mondta Marcus. – Jól vagy?
– Jól. Engedj felállni!

855
 Kiszabadította magát a férfi alól, és négykézlábra emelkedett.
Tekintetével vadul körbepásztázott, próbálta felmérni a terepet,
majd hirtelen elkerekedett a szeme.
– Azt a kurva! Kate!
Kate már az úton rohant végig az országút irányába, futás
közben levéve a puskáját a hátáról. Scarlett arca eltorzult a
fájdalomtól, de talpra állt, és utánaeredt. Futás közben ő is
előhúzta a fegyverét, és az alkarját a sajgó oldalához szorította.
Marcus is Scarlett nyomába eredt, de előtte gyors pillantást
vetett a háta mögé Deaconre, aki Davenport mellett térdelt, aki
viszont egyáltalán nem mozdult. A mentősök levették Davenport
ingét, és... A francba! Nem nézett ki jól. A beépített ügynök arca
egyik másodpercről a másikra egyre haloványabbá vált, miközben
a mentősök megpróbálták megfékezni a vérzést.
Hirtelen puskaropogás hangja töltötte be a levegőt, három
gyors lövés, majd néhány másodperccel később hangos, fém és
üveg okozta csörömpölés. Marcus szíve még nagyobb fokozatba
kapcsolt, ahogy Scarlett után vetette magát.
Meg is találta a kanyaron túl, épp a távolba meredt, ahol egy
fekete autó nekiütközött egy facsoportnak. Kate félúton állt
köztük és az összetört kocsi között, a puskája készenlétben a
vállán, hogy azonnal lőni tudjon bárkire, aki a kocsiból előmászik.
– Kilőtte a hátsó ablakot és két kereket – mondta Scarlett, akit
láthatóan lenyűgözött a dolog. – Fél mérföldről, miközben a kocsi
farolva száguldott!
Nem semmi, gondolta Marcus elismerően.
– Davenport súlyosan megsérült. Deacon jól van.
Scarlett gyorsan bólintott, de a szemét egy pillanatra sem vette
le a fekete kocsiról. Közben lassan lépegetett Kate és a baleset
irányába. Hirtelen három járőrkocsi és két jelöletlen szövetségi
szolgálati jármű, amik eddig a mentő közelében várakoztak, nagy
robajjal elszáguldott mellettük, majd körülvették a fekete kocsit.
– Az egyik utas leadott pár lövést Kate-re menekülés közben,
de közel sem célzott olyan jól, mint ő – mesélte Scarlett, a bal

856
karját még mindig a fájós oldalához szorítva. – Remélhetőleg
eltalálta azt a kis rohadékot, aki rálőtt Davenportra.
– Te jól vagy? – kérdezte Marcus, és Scarlett oldalára mutatott.
– Talán csak pár megzúzódott borda. Valószínűleg nem tört el
semmim. És igen, megmutatom a sürgősségin – tette hozzá kissé
ingerülten. – Majd ha végeztünk ezen a helyszínen.
Amikor közelebb értek a fekete kocsihoz, Marcus már érezte a
kinyílt légzsákok jellegzetes szagát.
Hárman ültek a kocsiban, egyikük sem volt bekötve. A jelek
szerint egyikük sem volt eszméleténél.
Marcus alaposan megfigyelte, ahogy a rendőrök és a szövetségi
ügynökök ellenőrzik a kocsi belsejét, elkobozzák a fegyvereket,
aztán meggyőződnek arról, hogy egyik utasnál sincs fegyver,
majd megbilincselik őket.
A vezető, egy fiatalember, aki olasz származásúnak nézett ki,
csak színlelte az eszméletvesztést, és megpróbálta késsel
megtámadni az egyik zsarut. Ám az ütközéstől még mindig kicsit
kábult volt, ezért elvesztette az egyensúlyát, így a zsaru
könnyedén lefegyverezte, aztán megbilincselte.
Az anyósülés utasa valósan nem volt eszméleténél, csakúgy,
mint a hátsó ülésen utazó, akinek hiányzott néhány ujja és lábujja.
Sweeney fia, Sean, gondolta Marcus. A rohadék!
Kate odalépett a kocsihoz, de a tekintete még mindig a roncs
körüli fákat fürkészte, és nem az autó utasait. Végigpásztázta a
környéket, még mindig lehetséges fenyegetés után kutatva,
amikor a mentő óvatosan cl hajtott mellettük.
Deacon a saját kocsijával a mentő nyomába szegődött, de
lehúzódott, amikor odaért hozzájuk.
– Beviszik Davenportot a kórházba. Elég súlyos a sérülése,
Kate.
Kate háta megmerevedett.
– Az ördögbe! Davenport azonosíthatta volna ezeket a
fickókat.
Marcus tudta, hogy ha civilek hallották volna, mit mondott,
akkor azt hihetnék Kate-ről, hogy érzéketlen. De ez nem így volt.

857
Látta, hogyan bánt Bautistáékkal aznap délután. Türelmes volt, és
gondoskodó. De ebben a pillanatban a feladatra koncentrált, az
ereiben még mindig a leadott profi lövések miatti adrenalin
keringett. Marcus emlékezett erre a koncentrációra. Olyan sokszor
mentette meg az életét, hogy már vissza sem akart emlékezni
minden esetre. Amikor a szíve és az agya normál üzemmódba áll
vissza, Kate is ugyanolyan félelmet és szomorúságot érez majd,
mint mindenki más.
– Pont ezért volt ő a célpont – következtetett Deacon
logikusan. – A golyó keresztülment rajta. De lehet, hogy légmellet
kapott.
Marcus ennek hallatán felszisszent, mert eszébe jutott a saját
kilyukadt tüdeje kilenc hónappal korábban.
Kate felé fordult.
– Abba nem hal bele. Én is túléltem. Állatira fájdalmas, de
végül is itt vagyok.
Kate a szemébe nézett, és látszott, hogy kezd visszatérni
alapállapotba.
– Köszönöm! Nagyon sok mindent tud, amire szükségünk van.
Nyilván Sweeney szökevényei is pont így gondolták. – Kate egy
pillantást vetett Scarlettre. – Menj, nézesd meg magad! Ezzel már
megbirkózunk itt. És köszönöm, hogy fedeztél!
– Nem volt rám szükséged – felelte Scarlett. – Megbirkóztál
vele egyedül. Küldöd a híreket?
Kate bólintott.
– Természetesen.

Cincinnati, Ohio
Augusztus 6., csütörtök, 2:15

858
Üdvrivalgás tört ki, amikor Scarlett belépett Marcus mögött a
műtő melletti váróba. Marcus szélesre tárta a karját, és meghajolt,
a szemét forgatva. Már a kórház felé haladtukban kaptak egy
hívást, hogy Stone magához tért, és őket szeretné látni, de egy kis
időbe telt, amíg Scarlett karját összevarrták. A bordái
megzúzódtak, de nem tört el semmije, ahogy ő is gondolta.
Az apja is eljött, hogy nagy mackós ölelésbe vonja, de ő
intőleg felemelte az ujját.
– Finoman, apa, kérlek! – mondta, majd odabújt hozzá.
Jonas úgy tartotta a karjában, mintha hímes tojás lenne.
– Csodálatos, amit ma tettél, kislányom – suttogta a fülébe. –
Emlékezz majd erre a pillanatra, különösen az olyan alkalmakkor,
amikor petárdát készülsz felhelyezni valakinek a kofferjába.
Az édesanyja ugyanolyan gyengéden szorította magához
Scarlettet, aztán a férfi nagy meglepetésére Marcust is, igaz, őt
majdnem összeroppantotta. Aztán rájuk parancsolt, hogy másnap
menjenek hozzájuk vacsorázni, ami valójában aznap volt. Scarlett
nem volt biztos abban, hogy ébren lesz még vacsoráig. Már egy
ideje üres tankkal futott, és azt tervezte, hogy egy hétig csak
alszik. De azért megígérte az anyjának, hiszen ez egy új kezdet
volt a szülőknek, meg neki és Marcusnak is.
Jill is Scarlett nyakába ugrott, újra és újra köszönetét mondott,
amiért sikerült Gayle-t épségben hazahozni.
Scarlett megragadta a lány vállát, aztán mélyen a szemébe
nézett.
– Igazi áttörést hozott, hogy szóltál nekem arról a levélről.
Valószínűtlen, hogy bármelyikünk túlélte volna ezt a kalandot, ha
Marcus találkozik Sweeney-vel a parkban. Rajtaütést tervezett.
Úgyhogy köszönjük!
A lánnyal ezután egy darabig madarat lehetett volna fogatni.
Marcus és Scarlett végül csak elérkezett Stone–hoz is, aki az
ajkához emelte a mutatóujját, amikor beléptek. Delores ott aludt
mellette a széken összegömbölyödve, az ágyrácson keresztül
álmában is fogta a férfi kezét.
– Ez itt mi? – kérdezte Marcus szeretettel a hangjában.

859
 – Befogadja a kóbor állatokat – válaszolta Stone egy
vállrándítással. Marcus szeme összeszűkült.
– Ezt soha, Stone! Ne értékeld így le magad, soha! Nagyon
kérlek.
Stone ismét megvonta a vállát, és behunyta a szemét, de előtte
felvillant benne a fájdalom.
– Cal... Bridget, Jerry és azok az őrök... Én megpróbáltam,
Marcus!
–Tudom. Azt is tudom, hogy megmentetted Jillt és azt a másik
hármat, akiket letuszkoltál az archívumba. Hős vagy, Stone!
– Végre – mormogta. – Talán – intett Scarlettnek, hogy jöjjön
közelebb. – Miamiban van.
Scarlett értetlenül vonta fel a szemöldökét.
– Kicsoda?
– Phineas Bishop tizedes. A bátyja, ugye?
Scarlettnek elszorult a torka, kezét a szája elé kapta, mert
majdnem feltört belőle a zokogás.
– Megtalálta Phint? Hogyan? Én olyan régóta kerestem!
– Ha nem akarja, hogy megtalálják, vagy legalábbis ezt
gondolja, akkor soha nem találják meg. Tegnap este eltöltöttem
egy kis időt azzal, hogy e–maileket küldtem szét régi haveroknak
a seregből. Ismerek pár embert, akik veteránokkal dolgoznak.
Terepen, nem kórházban. Találtam valakit, aki ismert valakit, aki
ismerte Phint. A címe ott van a gépemben, amint tudom,
átküldőm.
Scarlett alig kapott levegőt, aztán újra potyogni kezdtek a
könnyei, amikor Marcus átölelte és magához vonta.
– Maga... Te jó ég, Stone! – suttogta. – Tudja, mit tett?
–Ja, pontosan tudom. Visszakapta tőlem a testvérét. De én is
visszakaptam magától az enyémet. így kvittek vagyunk.
Felnézett, egyenesen Marcus szemébe.
– Most már többet ne kísértsük a sorsot, jó?
Marcus felszabadultan felnevetett.
– Nem bizony, nekem jó így.
Stone kimerültén lehunyta a szemét.

860
 – Nagyon álmos vagyok. Gayle biztonságban van? És a rosszak
mind elpatkoltak?
– Igen és igen – felelte Marcus. – Az utolsót mi magunk öltük
meg. Közösen. Scar, Kate, Deacon és én. Meg Davenport.
Stone nagy nehezen kinyitotta a szemét.
– Ki az a Davenport?
Scarlett még mindig szipogott.
– Később elmeséljük. Most aludjon, később visszajövünk.
Finoman homlokon csókolta a férfit.
– Köszönöm!
Stone elvigyorodott.
– Nagyon szívesen. Kérhetek én is valamit?
– Bármit – súgta Scarlett.
– Azta! Micsoda hatalom ez! – mormogta Stone. – Szerezne
nekem mindenféle cuccot, ami egy kutyához kell? Úgy tűnik,
Delores rávett, hogy fogadjak örökbe egyet.
Scarlett kifésülte a férfi homlokából a haját.
– Holnap találkozunk, és akkor elmondhatja, hogy pontosan
mire van szüksége.
Marcus kikísérte őt a folyosóra.
– Szólsz a szüleidnek Phinről?
– Azt hiszem, megvárom, amíg meglesz a cím. Talán majd
holnap vacsoránál.
Marcus hosszan sóhajtott.
– Úgy érted, ma? Én semmi mást nem szeretnék, mint
hazamenni, és elaludni a lila szobádban, a kutyáddal az ágy alatt.
Talán többé ki sem teszem onnan a lábam.
Eljutottak egészen a liftig, ám ott meghallották Kate Coppola
hangját, aki épp őket szólította.
– Scarlett, Marcus, várjatok!
Egyet hátraléptek a liftajtóból.
– Mi hír Davenportról? – kérdezte Scarlett.
– Nem olyan súlyos a helyzet, mint gondoltuk. A golyó
keresztülment rajta, itt – felelte Kate, és a mellkasa bal oldalára
mutatott. – Eltört egy bordája, valamint pulmonáris zúzódást és

861
hemopneumothoraxot találtak nála – óvatosan artikulálta a
szavakat. – Vagyis megsérült a tüdeje, és vér került a mellkasába.
Kapott vérátömlesztést és mellkasi katétert.
Marcus fájdalmas grimaszt vágott.
– Ez azért elég rosszul hangzik, Kate.
– Rosszabbul is járhatott volna. Most lélegeztetőn és
mesterséges kómában van, hogy minél gyorsabban
meggyógyuljon. Állítólag a gyógyulási folyamat pokolian
fájdalmas.
– Az én sérülésem kicsit más volt – mondta Marcus. – De a
pokoli fájdalom, az ismerősen cseng.
– És mi van a három figurával a kocsiban? Sweeney
embereivel.
– A sofőr Danny Trevino, az anyósülésen utazó fickó pedig
Dave Burton volt. Valaha mindketten zsaruk voltak, így megvolt
az ujjlenyomatuk a nyilvántartásban. Trevino börtönben is ült, ezt
is kidobta a rendszer. Trevino pedig azonosította a hátul ülőt, Sean
Cantrellt, Sweeney fiát. Burton a sürgősségi felé vezető úton
meghalt. A golyó az én puskámból származott – tette hozzá
komoran.
– Ha nem lősz rá, akkor ők lőttek volna le minket – jelentette ki
Scarlett nyugodtan. – Lehet, hogy ez a golyó mentette meg az
életünket.
– Igen, tudom. De élve akartam őket, hogy beszéljenek.
Trevino azt állítja, Burton, a főnöke, hívta őt telefonon, hogy
fuvarra van szüksége. A főúton szedte fel őket, vélhetően azalatt,
amíg mi Sweeney-vel voltunk elfoglalva a garázs előtt. Burton azt
mesélte Trevinónak, hogy Sean nagyon sok vért vesztett, de azért
még el tudta mondani, hogy el van rejtve egy bicska a cipőjében.
Burton székestől a földhöz vágta magát, és valahogy ki tudta
szedni a kést. Aztán elvágta Sean köteleit, aki pedig őt
szabadította ki. A végén Burton fogta a kést, és elvágta Stephanie
Anders torkát.
Scarlett grimaszolt egyet.

862
 – Ez még egy jó éles bicskával sem lehetett gyors halál.
Biztosan szenvedett. Nem mintha bajom lenne vele.
– Én sem sajnálom, hogy meghalt – tette hozzá Marcus
eltökélten. – De annak örültem volna, ha Tala családja szeme
láttára elítélik.
– Igen, tudom – mondta Kate kedvesen.
– Ne csigázz tovább! – szólt közbe türelmetlenül Scarlett. – Mi
van Seannal?
– A műtőben van. Ez elég ironikus, de az ütközés több kárt tett
benne, mint Sweeney. Remélhetőleg túléli, mert a jelek szerint ő
az, aki mindent tud. – Kate felsóhajtott. – Davenport tartótisztje és
a két fickó, akiket elrejtett, mind meghaltak. Úgy tűnik, itt is egy
eldugott kés volt a tettes. A helyszínelők találtak egy szakadt
felhajtást Reuben Blackwell nadrágján. Reuben és Jackson már
majdnem kiszabadították magukat, mire Symmes ügynök belépett
a lakásba. Dulakodni kezdtek, és Sweeney egyik embere leszúrta
Symmest, ő viszont lelőtte mindkettőt, mielőtt megléphettek
volna. Mindhárman meghaltak.
Scarlett felsóhajtott.
– Symmes ügynöknek volt családja?
– Igen. De csak szülők. Felesége és gyereke nem volt.
Zimmerman és Troy ment ki a hírrel.
– Legalább ezt nem Deaconnek kellett – mormolta Scarlett. –
És mi az, hogy Davenport kómában van? Mennyi ideig gyógyul
az a tüdőizé?
– Onnan, hogy kihozták a kómából, pár nap vagy egy hét.
Minden lehallgatott beszélgetést felvett Sweeney házában,
úgyhogy jó sok meghallgatnivalóm van közben. – Kate
elmosolyodott, de nem az örömtől. – És aztán ott van Alice. Azt a
kihallgatást nagyon fogom élvezni.
– Szerintem nem tud belőle kihúzni semmit – vélekedett
Marcus kimerültén.
– Erre ne vegyen mérget! – vágta rá Kate. – De hogy van Gayle
Ennis?

863
 –Teljes kényelemben pihen – válaszolta Marcus, és a szája
olyan őszinte mosolyra húzódott, hogy Scarlettnek elállt a
lélegzete. – Mára még itt tartják megfigyelés alatt, de holnap már
mehet is haza. A mostohaapám, a húgom és Gayle unokahúga
segít majd nekem ápolni.
Marcus anyja nem szerepelt ebben a felsorolásban, és most,
hogy Scarlett már találkozott Della Yarborough-val, pontosan
értette, hogy miért. Volt valami törékenység az asszonyban,
mintha áttetsző lenne, és mintha a legkisebb csapásra összetörne.
Scarlett a saját anyjára gondolt, aki ott ült egész éjjel a nő mellett,
aki eddig idegen volt számára. És Jackie Bishop erőt adott
Dellának, Scarlett pedig büszkeséggel teli szeretettel gondolt az
édesanyjára. És némi sajnálattal Marcusra, hogy neki mindig,
minden körülmények között erősnek kell maradnia.
De ezután már nem! Scarlett majd gondoskodik arról, hogy a
mellette álló férfi megértse, már soha többé nem kell teljesen
egyedül cipelnie az összes súlyt.
– Örülök, hogy Gayle biztonságban van – mondta Kate, majd
kicsit habozott. – És nagyon sajnálom, ami a barátaitokkal történt
a Ledgernél. Kérlek, szóljatok, ha bármit tehetek.
Scarlett átkarolta Marcus derekát, és röviden, de erősen
megszorította.
– Úgy lesz – felelte. – Most pedig, ha más már nincs, pihenésre
lenne szükségünk. Holnap sok dolgunk lesz.
– Akkor hát jó éjt! – búcsúzott el Kate. – És köszönök mindent,
mindkettőtöknek!
Scarlett a legközelebbi lifthez terelte Marcust, és megnyomta a
hívógombot.
– Ezentúl együtt – mondta lágyan. – Érted, Marcus? Ezeket
nem kell egyedül csinálnod. Van családod meg barátaid. És ott
van az én családom és a barátaim.
A férfi nagyot nyelt.
– És te is?
– Igen – felelte Scarlett egyszerűen. – Menjünk haza!

864
 Epilógus

Cincinnati, Ohio
Augusztus 12., szerda, 20:30

S carlett az utoljára maradt edényeket is betette a

mosogatógépbe, majd letörölte az új tűzhelyet, ami
varázslatosan megjelent a konyhájában két nappal azután, hogy
Sweeney-t megölték és Gayle-t kiszabadították. Az a Viking
márkájú, hatzónás és kétsütős modell volt, amit az első nap
megmutatott Marcusnak, amikor hazahozta. Amikor először
szeretkeztek. Azóta nagyon sokszor szeretkeztek az azóta eltelt
hétben, néha gyorsan, néha lassan. Néha csak azért, mert Marcus
szemében megjelentek a szellemek. Scarlett úgy gondolta, hogy
ez az este is olyan lesz.
– Azt hiszem, minden megvan – mondta Scarlett anyja, miután
még egyszer végigjárta a házat, a vendégek által esetleg
ottfelejtett tányérok, evőeszközök után kutatva. – Az öcsédet még
arra is megkértem, hogy nézzen be az ágyak alá is, hátha a kutyák
behurcoltak valami csontot.
Scarlett rámosolygott.
– Köszönöm, de Zat és BB egész délután kint volt a kertben.
Ha kaptak is csontot, biztosan ott ásták el.
Mindkét kutya árnyékként követte Marcust egész nap, alig pár
méterre távolodtak csak el tőle. Scarlett arcon csókolta az anyját.

865
 – Nagyon köszönök mindent! Még soha nem hívtam meg
vendégeket temetés után. De hála neked, erre mindenki emlékezni
fog.
Aznap délután temették el Calt, és mindenki komor
hangulatban volt. Aztán Scarlett anyja elvegyült a vendégek
között, és mindenkitől megkérdezte, mi volt az elhunyttal
kapcsolatos legkedvesebb emléke. Hamarosan Cal minden barátja
nevetett. Könnyek is voltak, persze, de főleg sok nevetés.
– Ez egy olyan képesség, ami az utóbbi években ragadt rám –
válaszolta az asszony, majd felsóhajtott. – Sajnos!
Mert Scarlett apja és a fivérei a szokásosnál több temetésen
vettek részt. Ez része volt egy zsaru életének. És egy zsarufeleség
életének is.
– Elindulok haza, Scarlett – mondta, aztán megpaskolta a lánya
arcát, majd hátranézett a teraszra, ahol Marcus egyedül üldögélt. –
Vigyázz rá!
Ahogy az anyja is egész életében vigyázott az apjára.
– Úgy lesz.
Scarlett bezárta a bejárati ajtót az asszony mögött, majd
hirtelen mozdulatlanná merevedett. A teraszról zene hallatszott be
a házba. Marcus a gitárját pengette. Élőben még soha nem hallotta
játszani, csak a felvételeken, amiket a parkban készített.
Délután, amikor mindenki összegyűlt Cal sírja körül, már
elénekelte a barátja emlékére azt a Vince Gill-balladát. Scarlett
számított rá, hogy Marcus énekelni fog, így fel volt rá készülve
érzelmileg. Amire viszont nem számított, az Audrey angyali
hangja volt, amivel – Marcus kezét fogva – teljes harmóniában
énekelte a háttérszólamot. A két testvér olyan a cappella előadást
rögtönzött, hogy szem nem maradt szárazon – kivéve Marcusét.
Scarlett csendesen letelepedett mellé a teraszra, szorosan az
oldalához bújva a kinti hintán, amit valamikor egy garázsvásárról
menekített meg. Innen csodás kilátás tárult eléjük a folyóra. A
férfi rövid pillantást vetett rá a szeme sarkából, majd megmozdult,
hogy eltegye a gitárt, de Scarlett megállította.
– Ne, úgy szeretném hallani! Mi volt, amit játszottál?

866
 Marcus rátámasztotta a karját a gitár íves oldalára, és a
tenyerébe hajtotta az állát.
– Szép volt, amit anyád ma tett. Mindannyiunkat emlékeztetett
arra, hogy miért szerettük annyira Calt.
Scarlett kérdésére nem érkezett válasz, de úgy döntött,
elengedi.
– Tudom. Anya nagyon jó ebben.
Marcus félmosolyra húzta a száját.
– Cal gyűlölte a Go Rest High-t. Mindig elsírta magát rajta.
Scarlett a temetőben a sír mellett kihelyezett összecsukható
székek első sorában ült Marcus és Diesel között. Amikor Marcus
énekelni kezdett, Dieselnél eltörött a mécses. A nagydarab
férfinak rázkódott a válla, ahogy szívszaggatón zokogott. Scarlett
vigasztalón végig a hátát veregette, és hagyta, hogy a férfi a
vállára dőlve kisírja magát.
Marcus egy könnycseppet sem ejtett egészen addig, amíg
vissza nem ült Scarlett mellé a helyére, de hangot nem adott ki.
Csak ült lehajtott fejjel, és rázkódott a teste nagy, néma
bánatában. Scarlett az ő hátát is megsimogatta a sötét öltönyön
keresztül, amit viselt.
Amit még most is viselt, mert nem öltözött át azóta, hogy
visszatértek a házba a temetői szertartás végeztével. Még a
nyakkendő is rajta volt, bár kicsit már lazított rajta. Hirtelen a
hüvelyujjával rácsapott a gitár fényes felszínére, és bosszús arcot
vágott.
– Nem azt kellett volna énekelnem. Hanem valami olyat, amit
Cal szeretett.
Scarlett megsimogatta a hátát lassú, körkörös mozdulatokkal,
ahogy a szertartáson is.
– Szerintem a jelenlévőknek segített – mormolta. – Az ilyesmit
elvárják a népek. Segít lezárni a dolgokat. A temetés a
hátramaradtaknak szól.
A férfi vállat vont, de nem szólt. Scarlett úgy érezte magát,
mint aki rosszul válaszolt egy kérdésre a dolgozatban. Közelebb
csúszott Marcus– hoz a hintán, amitől a szerkezet belengett.

867
 – Mi volt Cal kedvenc dala?
A férfi mosolytalan maradt.
– A What a Wonderful World – mondta maga elé, és Scarlett
rájött, hogy ennek az akkordjait hallotta az imént. – Gondoltam
arra, hogy azt éneklem, de ez a világ nem csodálatos. Nem
akartam tiszteletien lenni a családokkal szemben, akik
elveszítettek valakit a lövöldözésben. Számukra még jó hosszú
ideig nem lesz csodálatos a világ. De ezzel nem Callel szemben
voltam tiszteletlen?
– Szerintem Cal annyira szeretett téged, Marcus, hogy egy
ilyen kis dolog biztosan nem zavarta volna. De abban igazad
lehet, hogy a többi családot talán megbántotta volna. Nagyapám
mindig azt mondta, ha valami ilyesmi kételyed van, akkor ne tedd
meg. Nem éri meg az árát. De például most elénekelhetnéd. Az ő
kedvéért. És az enyémért.
– Rendben.
Marcus elkezdte pengetni a dallamot, Scarlett meg arra lett
figyelmes, hogy visszatartott lélegzettel várja, hogy a férfi
belefogjon az éneklésbe. A hangja pont az ellentéte volt Louis
Armstrongénak: ott volt bársonyos, ahol Louis-é rekedt és érdes,
de így is ugyanolyan szépre sikerült a dal.
Amikor befejezte az éneklést, és a gitár elcsendesedett, Scarlett
a két tenyerébe fogta a férfi arcát, majd megcsókolta, annyira
gyengéden, amennyire csak képes volt. A férfi rögtön viszonozta,
vakon letette maga mellé a hangszert, és a nőt az ölébe vonta.
Amikor végül felemelte a fejét, mindketten szaporán vették a
levegőt.
– Erre nagy szükségem volt – suttogta Marcus.
– Nekem is.
A férfi arcán széles vigyor terült el, amikor felemelte a
tekintetét a szomszéd kert felé.
– Nem vagyunk egyedül.
Mrs. Pepper ott állt a kerítés túloldalán, arcán elragadtatás
tükröződött. Amikor észrevette, hogy őt nézik, gyorsan összekapta
magát, és barátságosan intett feléjük.

868
 – Sütöttem magának sütit, Marcus – jelentette. – Itt hagyom a
verandán. Bármikor érte jöhet!
– Nagyon köszönöm, Mrs. Pepper! – válaszolta Marcus, és
elmosolyodott, amikor az idős nő visszasietett a házba.
– Teljesen fel fog engem hizlalni ezekkel a sütikkel.
– Kizárt. Én rendesen meg foglak dolgoztatni, festened kell,
meg megszerelni dolgokat. Aztán a játék is elég megerőltető lesz.
– Az ujjával pajkosan a férfi ajkára koppintott. – És semmi
kisiskolás sikamlós poénkodás! Te még rosszabb vagy, mint
Stone és Diesel.
– Szerinted Stone kitől tanulta ezeket a szövegeket? Ami
Dieselt illeti, ő viszont gyárilag ilyen.
Scarlett kuncogva és elégedetten üldögélt a férfi ölében, aki
közben fél lábbal hintáztatta magukat.
– Mindig azt hittem, hogy „fekete szemű gyerek”. Ügy értem, a
dalban. Azt hittem a jó öreg Louis azt énekli, hogy „fényes, áldott
napok” és „fekete szemű gyerek”. Közben pedig „fekete szent
éjjelek”.
Marcus aznap először, hangosan felnevetett, Scarlett pedig a
szíve mélyén mosolygott.
– Nekem valahogy a fekete szemű gyerekek jobban bejöttek –
tette hozzá, és még egy kicsit ringatta magukat, miközben az
alkony rózsaszínűre festette az eget.
– Jó volt látni Tabby Anderst ma délután – mondta Scarlett. –
Annabelle Churchcsel érkezett. Tabby odaköltözött hozzá. És a
Bautista család is, legalábbis amíg talpra nem állnak. A
vízumkérelmük körül jól haladnak a dolgok.
– Tudom, én is beszéltem velük. És tudom, hogy Phillip is
szeretett volna itt lenni. Meg Edgár is.
– Én legfőképpen annak örülök, hogy mind a ketten felépülnek
– mondta a nő hevesen. – Ja, és Kate-tel is találkoztam ma.
– Én is láttam, de beszélni nem tudtam vele. Te igen?
– Én igen. Davenport ügynök ma reggel felébredt.
Remélhetőleg leveszik a lélegeztetőről, és tud majd beszélni Kate-
tel. Az orvosok szerint teljesen rendbe jön.

869
 – Ez igazán remek hír – mondta Marcus megkönnyebbülten.
Valóban az volt, főleg azért, mert Sweeney fia, Sean nem élte
túl. Belehalt a sérüléseibe két nappal azután, hogy át akarta venni
apjától az üzletet. Scarlett remélte, hogy rettenetes kínokat állt ki.
De ebben a pillanatban nem esett volna jól hangosan kimondania
a nevét, amikor éppen azokra a szép dolgokra próbáltak gondolni,
amik a világot csodálatossá tették.
– Láttad azt a párt, akik odajöttek hozzám a szertartás után a
sírnál? – kérdezte Marcus néhány perc csönd után.
– Kire gondolsz? Tele volt a temető emberrel.
– Arra a nőre, aki tizenkét hónapos terhesnek nézett ki.
– Ja, igen. Öt láttam. Miért? Kicsodák?
– Az egyik olyan nő volt, akinek négy évvel ezelőtt segítettünk
elmenekülni a bántalmazó férjétől. Azóta egyenesbe jött az élete a
gyerekeivel. Megszerezte a diplomáját. A férfi, aki vele jött, az új
férje, akivel úgy egy éve házasodtak össze. A babát pár hét múlva
várja. Azt mondta, fiú lesz, és megkérdezte, nem bánnám-e, ha a
kicsit Calnek neveznék el.
– Nahát! – Scarlett kicsit hátrébb húzódott, hogy a férfi
szemébe nézhessen. – Ez milyen szép!
– Én is ezt mondtam. Aztán megkérdeztem az új férjet, ő nem
bánja–e, nem szeretné-e, ha inkább róla lenne elnevezve a fia.
Erre azt mondta, az ő ötlete volt, hogy egyikünk nevét kapja a
baba. Mert ha akkor nem szabadítjuk ki a nőt, akkor neki ma nem
lenne családja.
Scarlettnek szúrt a szeme a kikívánkozó könnyektől.
– Ez gyönyörű! – suttogta, mert félt, hogy megbicsaklik a
hangja.
Marcus úgy mosolygott, amit Scarlett a legjobban szeretett,
ami a szemét is beragyogta.
– Aztán a férj azt mondta, hálás, amiért hozzájárultunk, hogy
Cal legyen a fiú neve, mert nem igazán szeretett volna egy Diesel
nevű gyereket. És persze még jobban megkönnyebbült, amikor
elmeséltem neki, hogy Diesel valódi neve Elvis.
Scarlett felnevetett.

870
 – Hát azt meghiszem, hogy ettől megkönnyebbült!
– Tehát, mégiscsak csodálatos ez a világ – mondta Marcus
csendesen.
– Nekik legalábbis.
Scarlett felsóhajtott.
– Nem hozhatod helyre mindenki hibáit, Marcus. Csak annyit
tehetsz, hogy a tőled telhető legjobbat nyújtod, egyik napról a
másikra. Néha történnek rémes dolgok, ez ellen nem tudunk tenni.
Lesznek, akik megússzák a gyilkosságot, és lesznek szétszakított
családok. Nem juttathatok minden gyilkost rács mögé, te pedig
nem tudod az összes bántalmazott anyát és gyereket megmenteni.
– Megtesszük, amit tudunk – mormolta Marcus. – De ha nem
azt csinálom, amit eddig, akkor mit kezdjek magammal?
– Arra gondolsz, hogy hogyan tudnád továbbra is segíteni az
embereket, de mindezt legálisan, hogy a barátnődnek ne kelljen
téged lesittelnie? – kérdezte a nő szárazon.
A férfi megcsókolta Scarlett orra hegyét.
– Igen, arra.
Scarlett a férfi mellkasára hajtotta a fejét.
– Azt nem tudom megmondani, mit csinálj, de azt tudom, hogy
ki fogod találni. Bármi mellett döntesz is, soha ne feledd, hogy
nem vagy egyedül. Soha többé nem leszel egyedül. Megértette,
Mr. O’Bannion?
– Azt hiszem értem, nyomozó. Azt hiszem, holnap nekilátok
kerti pavilont építeni. Szúnyoghálóval, hogy ezek az átkozott
dögök ne egyenek meg élve. És talán valami árnyékolóval, hogy
ne lehessen belátni.
– Mrs. Pepper már megint minket néz?
A férfi elmosolyodott.
– Az emeleti ablakból les.
Scarlett visszamosolygott.
– Akkor szerintem csináljunk neki egy kis műsort!
Erre a férfi szenvedélyesen szájon csókolta.
Scarlett elnevette magát, Marcus meg felállt, a karjába kapta,
és vitte, mintha nem is lenne súlya.

871
 – Fogadok, most majdnem elalél – mondta Scarlett.
– Egészségére! És te is elalélsz?
– Az óta a pillanat óta, amikor először meghallottam a
hangodat. Énekelj nekem, és azt tehetsz velem, amit akarsz. Játssz
nekem valamit, és... annyit mondok, remélem, a szíved bírni
fogja, ami utána jön.
A férfi kicsit berogyasztott, hogy elérje a földön fekvő gitárt.
– Szerintem ezt a kockázatot vállalom.

872
 Méltatások

Elképesztően izgalmas és fordulatos történet, amit nem lehet

letenni. Az események jól megírtak, a szereplők kidolgozottak és
nagyon érdekesek. Nagyon várom már a következőt!
Envy (amazon.com) 2016. február 4.

Szerettem az első kötetet, és mindenképp imádtam a másodikat is.

Alig várom, hogy a következő megjelenjen. Lehet, hogy újra
elolvasom az összesét. Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik
kedvelik az érzelmes, meghökkentő történeteket.
Cindy (amazon.com) 2016. február 27.

Mindig is szerettem Karén Rose–t. Látszik, hogy mindig a dolgok

mélyére ás. Alig várom a következő regényét.
Geneva A Hanssen (amazon.com) 2016. április 26.

Tényleg tetszett a történet, bemutatja az emberkereskedelem sötét,

nyomorúságos világát, és az ellene küzdő zsarukat. Tetszett a
szerep, amit a Ledger vállalt abban, hogy segítsen a bántalmazott
nőkön és gyerekeken. Ez Karén Rose egyik legjobb írása.
Sheri (amazon.com) 2016. augusztus 8.

873
Sírtam a végén...
A karakterek annyira emlékezetesek, sérültek, de közben
nemesek. Szeretem Marcust. Ez a könyv átkozottul drámai. És
Bishop... nála nincs menőbb nő. Kitűnő cselekmény, elképesztő
szereplők, sok-sok akció. Már nagyon várom a folytatást.
BCWAB (amazon.com) 2018. január 15.

Imádom olvasni Karén Rose könyveit! Feszültséggel teliek, kicsit

romantikusak és humorosak. Csodálatos író!
Susan Seeley (amazon.com) 2018. március 15

874
875